diff options
| author | nfenwick <nfenwick@pglaf.org> | 2025-01-27 23:40:42 -0800 |
|---|---|---|
| committer | nfenwick <nfenwick@pglaf.org> | 2025-01-27 23:40:42 -0800 |
| commit | 00d6bb98f2180afb89fb84a014c83848addd581e (patch) | |
| tree | 200f175d4ad67b7bcc204b7dc3020b6853f15448 | |
| parent | 628656b2857a969231a0b74be3b2891e61a718c4 (diff) | |
| -rw-r--r-- | .gitattributes | 4 | ||||
| -rw-r--r-- | LICENSE.txt | 11 | ||||
| -rw-r--r-- | README.md | 2 | ||||
| -rw-r--r-- | old/61446-0.txt | 16174 | ||||
| -rw-r--r-- | old/61446-0.zip | bin | 325554 -> 0 bytes | |||
| -rw-r--r-- | old/61446-h.zip | bin | 384151 -> 0 bytes | |||
| -rw-r--r-- | old/61446-h/61446-h.htm | 14250 | ||||
| -rw-r--r-- | old/61446-h/images/cover.jpg | bin | 45775 -> 0 bytes |
8 files changed, 17 insertions, 30424 deletions
diff --git a/.gitattributes b/.gitattributes new file mode 100644 index 0000000..d7b82bc --- /dev/null +++ b/.gitattributes @@ -0,0 +1,4 @@ +*.txt text eol=lf +*.htm text eol=lf +*.html text eol=lf +*.md text eol=lf diff --git a/LICENSE.txt b/LICENSE.txt new file mode 100644 index 0000000..6312041 --- /dev/null +++ b/LICENSE.txt @@ -0,0 +1,11 @@ +This eBook, including all associated images, markup, improvements, +metadata, and any other content or labor, has been confirmed to be +in the PUBLIC DOMAIN IN THE UNITED STATES. + +Procedures for determining public domain status are described in +the "Copyright How-To" at https://www.gutenberg.org. + +No investigation has been made concerning possible copyrights in +jurisdictions other than the United States. Anyone seeking to utilize +this eBook outside of the United States should confirm copyright +status under the laws that apply to them. diff --git a/README.md b/README.md new file mode 100644 index 0000000..8b8a29a --- /dev/null +++ b/README.md @@ -0,0 +1,2 @@ +Project Gutenberg (https://www.gutenberg.org) public repository for +eBook #61446 (https://www.gutenberg.org/ebooks/61446) diff --git a/old/61446-0.txt b/old/61446-0.txt deleted file mode 100644 index 3d11619..0000000 --- a/old/61446-0.txt +++ /dev/null @@ -1,16174 +0,0 @@ -The Project Gutenberg EBook of Szegény gazdagok, by Mór Jókai - -This eBook is for the use of anyone anywhere at no cost and with -almost no restrictions whatsoever. You may copy it, give it away or -re-use it under the terms of the Project Gutenberg License included -with this eBook or online at www.gutenberg.org/license - - -Title: Szegény gazdagok - Regény - -Author: Mór Jókai - -Release Date: February 20, 2020 [EBook #61446] - -Language: Hungarian - -Character set encoding: UTF-8 - -*** START OF THIS PROJECT GUTENBERG EBOOK SZEGÉNY GAZDAGOK *** - - - - -Produced by Albert László from page images generously made -available by the Google Books Library Project - - - - - - -JÓKAI MÓR - -ÖSSZES MŰVEI - -NEMZETI KIADÁS - -XV. KÖTET - -SZEGÉNY GAZDAGOK - -BUDAPEST - -RÉVAI TESTVÉREK KIADÁSA - -1894 - -SZEGÉNY - -GAZDAGOK - -REGÉNY - -IRTA - -JÓKAI MÓR - -A FRANKLIN-TÁRSULAT TULAJDONA - -BUDAPEST - -RÉVAI TESTVÉREK KIADÁSA - -1894 - - - - -AZ UNALOM. - -– Te ásítottál oly nagyot, Clementine? - -Senki sem felelt. - -A kérdező egy nyolczvan év felé járó öreg úr, pompás virágos selyem -kaftánban, fején gyapot hálósüveggel, lábain meleg posztó-harisnyák, -kezein brilliántos, turquoisos, rubinos gyűrűk; úgy fekszik hanyatt az -atlasz ottománon, arcza olyan cserfakó, mint a mumiáké, egyik ráncz a -másikat éri rajta; száraz, sovány keselyüorra, bozontos őszsárga -szemöldökei s kiülő nagy fekete szemei, miket érzékeny szempillák -takargatnak, kevés megnyerőt kölcsönöznek arczának. - -– Nos? senki sem felel? ki ásított oly hangosan a hátam mögött? kérdi -újra boszantólag az orrán keresztül hangoztatva a szót. Senki sem felel? - -Persze, hogy senki sem felel. - -Pedig vannak a szobában elegen. Ott ül a kandalló előtt egy harmincz -harminczöt év körüli fiatal asszony, épen olyan erősen jellemzett -keselyü orral, olyan felhúzott magas szemöldökkel, minők az öreg úréi, -csakhogy az ő arcza még piros, meglehet, hogy nem is a természet -kedvéből piros, és szemöldökei feketék, hanem vékony ajkai tökéletesen -úgy vannak összeszorítva, mint az öreg úréi, mikor hallgat. A delnő -passiencet játszik. - -Az egyik ablakban egy fiatal, tizenhat éves leányka ül, gyönge, hirtelen -nőtt alak, minden oly finomra van mérve rajta, vékony, mintegy -odarajzolt szemöldök, picziny, gömbölyű száj; az ilyen picziny, gömbölyű -szájnál az jut az embernek eszébe, hogy mennyit tudna ez panaszkodni, ha -olyan jó titoktartásra nem volna alkotva! Úgy illenek hozzá a titkolódzó -szempillák is. Ez valami gyöngyhimzéssel van elfoglalva. - -Ugyanazon kis himző-asztalnál, vele átellenben ül egy veres képű hölgy, -szörnyű szőke hajjal és meglehetősen kövér termettel. Ez valami -nevelőnő. Azt állítja magáról, hogy angol. Ez valami könyvet olvas. - -A selyem ottomán mögött végre ül az a bizonyos Clementine, a kinek be -kellene vallani az ásítás elkövetett bűnét; ez pedig egy élte delén túl -járó kisasszony, hamis hajhurkákkal halántékai körül, egy kicsit -szakállas állal és rendkívül sovány termettel; az ember nem nézhet rá, a -nélkül, hogy kedve ne legyen megkinálni: egyék, az Isten áldja meg, -valamit! Ez valami kegyelemkenyéren levő régi társalkodóné; nem -vérszerinti tagja a családnak. Valami szemrontó fehérnemű-varrással van -elfoglalva, a mi bizony nem igen nagy mulatság szegénynek. - -A pamlagon fekvő öreg úr egész napi mulatsága abból áll, hogy ezeket az -itt levőket és még másokat is, a kik most nincsenek itt, tűrhetlen -rigolyáival boszantson; azok pedig azzal szokták magukat -házsártoskodásai ellen védelmezni, hogy nem felelnek semmi szavára -vissza. - -– Úgy van, úgy; folytatja az öreg úr a szurdáló izgágát. Tudom én azt -nagyon jól, hogy unalmas dolog én körülöttem lenni. Átlátom én azt, hogy -én kiállhatatlan vén ember vagyok, a kire nem érdemes a szót -vesztegetni. Tudom én azt jól, hogy nem is azért vagytok ti itt én -mellettem, mintha valami nagyon szeretnétek itt lenni. Ki erőtet rá? -Hiszen én senkinek sem fogom a rokolyáját, hogy el ne menjen. A kapu -sincs bezárva. A ki a szekaturát ki nem tudja állni, semmi sem könnyebb, -mint segíteni magán. De azt nem teszi senki, úgyé? Mert jó még is az -öreg Lapussa szeme előtt járni. Mert meglehet, hogy a kit az öreg -kiállhatalan Lapussa nem lát, azt azután el is találja felejteni! Aztán -nem is tudhatja az ember, hogy mikor talál meghalni az öreg? Mert hiszen -minden órán várják a halálát – már nyolcz esztendő óta. Biz az unalmas -dolog nagyon. Hja jah! Felkelni nincs már tehetsége az öreg bolondnak, -meg nem verhet senkit; ha kiabál, senki sem ijed meg tőle; de még annyi -ereje mindig van, hogy meg tudja húzni a csengetyűzsinórt, be tudja -hívni a komornyikot, el tud küldeni az alispánhoz, vissza tudja kéretni -a végrendeletét s szép csöndesen másikat tud diktálni a jegyzőnek. - -S hogy szavainak annál ijedelmesebb nyomatékot adjon rögtön meg is -rántotta a csengetyűzsinórt. - -Hanem biz azért senki még csak felé sem fordította az arczát: a delnő -vetette a kártyát, a fiatal leányka öltögette tűjére a gyöngyöket, a -missz olvasott, s a vén kisasszony szörnyen iparkodott egy szál -czérnával a tű fokába épen beletalálni; mintha senki egy szót sem -szólna. - -A csengetésre a komornyik bejött; – vén, fekete frakkos, fehér -nyakravalós szolga, régi cseléd, de a kinek azért még annyi bizalmasság -sincs megengedve, hogy mikor csengettek neki, és ő bejött az ajtón, azt -kérdezhesse, mit parancsolnak? hanem ott kell neki állni az ajtó -mellett, míg a csengetőnek méltóztatik hozzá szólani. - -Pedig az öreg úr jól látta az átelleni tükörből, hogy ott áll már a -cseléd, de csak hagyta ott állni, közbe-közbe nagyokat fútt, s -félre-félre tekintgetve, vizsgálgatta a többiek arczait, vajjon félnek-e -nagyon, hogy most a pitvarnokot rögtön az alispánhoz fogja küldeni? de -miután látta, hogy biz azok egy cseppet sem ügyelnek rá, akkor valami -éles, kelletlen hangon megszólalt: - -– Louis! - -A cseléd a pamlagig közeledett, ott megint megállt. - -– Ebédemet! - -A nagyszerű fenyegetésnek ez lett a vége. - -A kártyavető delnő szánalmas gúnymosolylyal nézet reá, valami hasonlót -takart el a missz is az arcza elé tartott könyvvel, míg Clementinenek -nagyon jól esett egy csomóra fulladt czérnaszálat téphetni fogaival. - -Az öreg úr észre vett, vagy csak gyanított valamit. - -– Missz Kleerri! Nem veszi észre, hogy Henriette megint az ablakon néz -ki? Nekem kell-e a misszt arra figyelmeztetnem, hogy ez a legilletlenebb -dolog: egy fiatal leánynak az ablakon kinézegetni? Angliában ezt talán -még nem tudják, hogy illetlen dolog? - -– Kérlek nagypapa… esenge azzal a panaszra álló szép szájával a vádlott. - -– Csendesen! Én nem szóltam Henriette kisasszonyhoz, én missz Kleerrinek -beszélek. Henriette kisasszony még gyermek; neki nincs esze valamit -megérteni, vagy meg nem érteni; ő hozzá én nem beszélek; ő neki én -mindent meg nem magyarázhatok; de azért tartom missz Kleerrit a háznál, -azért fizetek neki úgy, mintha egy fejedelem leányát nevelné, hogy -legyen kivel megértetnem nevelési elveimet. Az én nevelési elveim pedig -jók, missz! mondhatom, hogy nagyon jók; azért tessék azok mellett -megmaradni. Én tudom, hogy mit lehet és mit nem lehet fiatal leányoknak -megengedni, én tudom, hogy miért beszélek… - -A fiatal leányka arcza úgy elpirult egy szemrehányó tekintetétől az öreg -zsarnoknak, mire aztán a missz durczásan felkelt helyéről s hogy legyen -kin tölteni boszúját, igen következetesen valami hibát fedezett fel -Henriette himzetében s az egész napi munkáját felfejtette vele. - -Itt úgy látszik, hogy csak egy embernek van joga beszélni, a többinek a -joga abból áll, hogy azt ne hallgassa. - -De hátra van még valaki, a kinek még erősebb jogai vannak, a ki most -elkezdi a szobaajtót döngetni ököllel, azt a szobaajtót, melyen a -családtagok legidősbjei is csak félve szoktak koczogtatni, s a mire ő -akkorát üt ököllel és csizmasarkkal, hogy mind elijednek rá. - -Ah, ez a kis férfiunoka, az öreg úr kényeztetett kedvencze, a kis -Makszi. - -– Miért nem bocsátják be a kis Makszit? nyissák ki az ajtót a kis -Makszinak, nem tudják, hogy nem éri fel még a kilincset? miért nem -eresztik hozzám, ha ő akar? - -A komornyik épen nyitotta előtte az ajtót, mire aztán a kis családi -princz bebukott az ajtón; egy kis sápadt penészvirág, veres szemekkel, -ponty idomú szeglettelen szájjal, hanem a családi authentikus orr -mellékletével, a mihez lesz dolga a többi fejének, míg kellő arányba -növi magát. A kis kegyencz tökéletes ulánus hadi köntöst visel, még a -négyszögletű csákó is fejére van csatolva, s kezében kivont bádog -karddal hadonáz és a mellett keservesen bömböl. - -Szép kis alak! Egy síró ulánus katona. - -– Mi baj? Ki bántotta a Makszit? ki nyult Makszihoz? - -A bömbölésből aztán annyit megtud a nagypapa nehezen, hogy Makszi a mint -szaladt, elbukott a kardban, az instructor azután el akarta tőle venni a -kardot, arra ő kirántotta fegyverét s jót húzott vele megtámadója -kezére; azután a nagypapa szobájába menekült, a hova nem volt szabad őt -a nevelőnek üldözni. - -A nagypapa rémkedve kérdezé tőle: - -– Hol ütötte meg magát? jőjjön ide! Hol ütötte meg a fejét? Látom! itt -ni. Fel van dagadva: egészen piros. Tegyetek neki rá opodeldocot. -Clementine! A Makszikának opodeldocot. - -Vagy akarta Clementine látni, vagy sem, hogy Makszikának hol fáj? elő -kellett hozni a házi gyógyszert, melyet aztán Makszika kikapván a jámbor -hölgy kezéből, úgy vágott a padlóhoz, hogy szétfolyt a tartalma a -szőnyegen. - -Senki sem pirongatta meg érte. - -A nagypapa mégis jónak látta valamit felhozni védelmére. - -– A Makszikát nem kell megharagítani! A kinek kard van az oldalán, ugy-e -Makszika? Maga katona lesz. - -– Igen, felelt a fiu durczásan szepegve; én generális leszek. - -– A Makszika generális lesz! No ne szopja hát az ujját. Nem akar -kevesebb lenni, mint generális. - -Az angol missz helyén találta itt egy szakértő észrevételt ejteni közbe. - -– De a ki generális akar lenni, annak sokat kell ám tanulni! - -– Én nem akarok tanulni, én mindjárt akarok tudni mindent. Ugy-e -nagypapa, a kinek sok pénze van, az mindjárt tud mindent? - -Az öreg úr diadalmasan néze szét a jelenlevőkön. - -– Ez a lángész! Ez a mondás! - -Azzal oda szorítá a kis ficzkó fejét gyöngéden az ölébe: «ez az én igazi -unokám, az én igazi vérem!» - -Tudta jól, hogy a többieket mennyire boszantja vele. - -Azalatt a komornyik elkészítette az asztalt; egy hattyunyakú palissander -fatábla volt az, a mit az ottomán fölé lehetett mindenestül tolni; azon -volt tizenkétféle étel: mind hideg étkek, mert a meleget orvosi rendelet -tiltja; az öreg ember mindegyikbe bele kóstol az ujjaival: egyik sem -ízlik neki; fenyegetőzik, hogy el fogja csapni a szakácsot, ez nagyon -sós, amaz nagyon édes; ezen kozma érzik, amazon az élesztőszag; az -embernek már az ételére sem ügyelnek: milyen régen nem volt ez meg amaz, -a mit ő olyan nagyon szeret. Hát emez minek van itt? nem tudják, hogy -ettől ő rosszul lesz; hogy ettől megbetegszik, nem várhatják már, hogy -meghaljon, ilyennel akarják az életét megrövidíteni? - -Mondhatnák ugyan neki, hogy hiszen épen maga rendelte ezt tegnap, de -senki sem hosszabbítja vele a lármát a zúgolódás így aztán lassankint -elfúl magába; az öreg úr ismét Makszikához fordul s nyájasan megkinálja -a fitymált ételekkel. - -– Egyél velem Makszikám, lelkem. - -– Kell is nekem! felel a kis finnyás, mikor már valamennyibe -beleturkáltál a kezeiddel. - -– Oh te nagy selma! Vigyék ki a Makszikát kocsikázni; fogják be a -ponnykat, az inas menjen vele, nem a præfectus. Ezzel eltolja maga elől -a kerekeken gördülő asztalt; int a komornyiknak, hogy tegye el az -ételeket a kredenczbe, mert azokat holnap megint elő fogja kérni. - -A komornyik teljesíti a rendes napi parancsot s jól elzár minden étket; -tudva, hogy rögtön elkergetnék, ha valamit elő nem tudna adni. - -Az öreg úr tudja jól, hogy nincs olyan cselédje, a kit valami jutalommal -rá lehetne venni, hogy azon ételhez nyúljon, a mi az ő asztaláról -lekerült, annyira irtóznak tőle, hanem azt rendesen a koldusoknak -szokták kiosztani; tehát hogy a koldusok se köszönhessék meg, addig -tartatja azokat bezárva, a míg megromlanak, csak akkor adja ki. - -Családjával már tíz év óta nem evett egy asztalnál. - -Soha senki abba az ételbe belé nem kóstol, a miből ő eszik. - -Vannak családjának tagjai, a kik évről évre mindennap együtt vannak -vele, de a kiktől se télen, se nyáron egyéb szót nem hall, mint «jó -reggelt» és «jó éjszakát», a kik soha se kéréssel, se panaszszal nem -alkalmatlankodnak előtte, a kik ha valamin örülnek vagy szomorkodnak, -azt előtte titokban tartják. - -Az a piros arczú delnő például, a mióta férje elhalt, ki nyolcz évig -volt fekvő beteg, hétszámra sem szokott atyjával egy szót is váltani. - -Az öreg úr eleinte azt kivánta, hogy Lángainé (így hívják a delnőt) esti -kilencz óráig ott legyen szobájában s rakja ott a kártyát, vagy unja -magát máskép, a hogy kívánja. - -Egy hónapig engedelmeskedett a nő szótlanul; akkor egyszer hét órakor -felöltözött diszesen s azt mondá, hogy a szinházba megy. - -Az öreg Lapussa nagy szemeket mereszte rá. - -– A szinházba? - -– Páholyt béreltem magamnak. - -– Úgy? Jó mulatást. - -A delnő vállat vont s ott hagyta. Tudta jól, hogy e percztől fogva egy -millióval kevesebb öröksége van, mint testvérbátyjának, hanem azontúl -mindennap elment a szinházba, a mint az esti hét órát ütötte, már ő ott -ült a páholyában és ki nem mozdult onnan, a míg valakinek egy szó -mondani valója volt a szinpadon. - -Lángainé gyermektelen. - -Meghalt férjéhez nem kötötte szerelem, s eddigelé tán senkihez sem. Az -úri büszkeség válogatós. Emberek, kik a salonbevezetés képességén alul -esnek, ránézve nem létezők; a kik pedig salonját látogathatnák, azokról -nincs kedve ábrándozni. A szinházban sokszor végig jártatja szemeit a -páholyokon, azokban sok szép, elegáns fiatal ember megfordul, délczeg -katonatisztek, deli mágnásifjak, de azoknak a távcsövei nem találkoznak -az övéivel. A Lapussa család még nagyon új nemes arra, hogy a magas -világban észrevegyék, s éktelen gazdagságuk híre egy nyomon jár sordidus -fösvénységükével, a mi a könnyűvérű úri rend előtt nem ajánlatos -tulajdon. - -A Lapussák nem urak, csak gazdagok; azért a páholyok ifjai nem veszik -észre Lángainé szebbnél szebb toillettjeit. - -A kik pedig a páholyokon alul esnek, parterre, zártszék közönség, azok -rá nézve nem léteznek, látta és elfelejtette őket, legfeljebb Hahn-Hahn -Ida grófnő mondása jutott rájuk néha eszébe, a ki keleti utazásai -jegyzékében egész Magyarországról csak annyi észrevételt lát jónak -megörökíteni, hogy a pesti férfivilág körszakállt visel és hogy neki -nagy gyanúja van az olyan szakállak ellen, a mik felől nem bizonyos, -hogy szokták-e azokat mindennap – kifésülni; a mi egy nervőz német -grófnőtől elég magas és finom eszmejárás és phantásiájának csinos -tanújele. - -Lángainé bátyja, János, notorie a legunalmasabb ember a városban, a kit -a cselédjétől kezdve a kávéházi ismerőseig senki sem állhat ki; csupán -csak az apja, az sokat tart felőle. Nagy gazdagsága mellett fösvény és -kapzsi. Ha pénzszerzésről van szó, olyan alkalmakat is megragad, miket -jóravaló firma alatt működő kalmár a sensálnak szokott átengedni; még -uzsorára is ad pénzt a legjobb ismerőinek. Képzelhetni, milyen nagyra -becsülik? Szeretné, ha úrnak tartanák, de nem tudja magát rábirni, hogy -a casinoban kiirassa a nevét a táblára, azért az évenkint fizetendő -hatvan forintért. - -Vagy talán attól tart, hogy valaki felhozza ellene uzsoráskodásait és -még nem választják meg tagnak. - -Ennek a fia az a mulatságos kis Maxi. - -Az a karcsú, lengeteg alak, az az idetévedt angyal, a ki elküldetett, -hogy az egész család bűneiért kiszenvedjen, egy harmadik testvérnek árva -leánya, ki atyját anyját egyszerre vesztette el, még pedig a -legtragikusabb módon. A Margit-szigetre akartak átmenni csónakon, a mint -egy gőzös rájuk jött, a csónakot felfordította, apa és anya ott veszett, -csak a leányt tudták megszabadítani. Henriette akkor már tizenkét éves -volt s attól a rémjelenettől fogva annyira ideges lett, hogy a legkisebb -erős hangra összerezzent s sokszor minden észrevehető ok nélkül el -kezdett sírni. - -Mint mondják, igen jó, gyöngéd anyja volt; egy finom, mívelt teremtés, -ki csak gyermekeinek élt, és a ki szeme láttára merült el a hullámok -közt; s azóta Henriettenek nagyatyja házánál kelle élni, a hol senki sem -szerette egymást. - -De mégsem! Még volt egy fivére is, Kálmán, kissé könnyelmű, de jószivű -fiu. Ez ritkán szokott a család közé jönni, mert mindig szidták. Pedig -hát szegény nem vétett egyebet, mint hogy az új ruháit rendesen eladta. -De hát az ő hibája volt-e az is? Ha mindig azt hallotta otthon -hányni-vetni, hogy a Lapussa család ilyen olyan gazdag, aztán ő neki -soha sem adtak pénzt a kezébe, hogy kortársaival együtt mulathasson. -Másik hibája meg az volt, hogy nem akart diákul tanulni. - -Ezért különösen sokat kellett szenvednie. Az öreg Lapussa, valamint -János fia szinte nem sejtenek a latin nyelvhez, amaz ifjukorában még nem -járt iskolába, mert a vagyonszerzés kezdeményeivel volt elfoglalva, emez -pedig már nem járt iskolába, mert már akkor gazdagok voltak, azért aztán -nem is volt egyiknek sem helyes fogalma a legközönségesebb tárgyakról, -mint a mi utazásai közben ráragadt. Minthogy pedig az instructor nagyon -el volt foglalva Makszikával, azért Kálmánnak a nyilvános tanodába -kellett járni, hogy okosabb ember legyen, mint elődei. - -Szegény Henriette sokszor órákig elfáradt vele, hogy öcscse asztalához -ülve, a genusok, declinatiók, conjugatiók, motiok s más ördöngös -állapotok fáradalmait keresztül küzdeni segítse neki; de biz abból csak -az lett, hogy utoljára is ő tanult meg jobban diákul, mint Kálmán s -lopva ő fordította le neki a pensumokat Cornelius Neposból és Virgil -Bucolicáiból. - -Ezért pedig a missz nagyon haragudott, mert ő nem birta a latin nyelvet -(ritka nő fárasztja magát oly tárgy megtanulásával, a mi felett beszélni -nem lehet); s ezért aztán Henriette akárhányszor válthatott szót -Kálmánnal az ő jelenlétében is, a nélkül, hogy ő megértette volna, hogy -miről beszélnek? Neki aztán magyarázhattak, a mit akartak. - -Sőt még nevezetesebb dolgok is történhettek ennek a fatális diák -nyelvnek a közvetítésével, a miket majd később megtudunk, de most nem -érünk rá náluk megállapodni, mert János úr jön haza s ezt kell elébb -megcsodálnunk. - -Lapussa János úr tökéletes prototyponja családjának, rendkívüli hosszú, -száraz termete még hosszabbnak látszik az által, hogy fejét magasan -hordja, úgy hunyorogva le onnan a magasból az emberiségre, mint a kinek -a szeme fáj, s nem birja felnyitni a szempilláit; a családi orr -dimensióit még feltünőbbé teszi a szertelenül kicsiny áll, s az -összeszorított ajak; bajusza középett is, meg szájszegleteinél is ki van -borotválva, s épen csak egy egérfarknyi van meghagyva kétfelől s nagy -tudománynyal kifenve hegyesre s feketére. Viselete elegans és túlfinom, -a divattól csak annyiban eltérő, hogy minden öltönye igen feszes, ing- -és mellénygombjait drágakövek képezik, gyűrűi is azoktól ragyognak, s -beszédközben sok igazgatni valója van nyakkendőjén, szokta simogatni -öltönyeit, a mi arra mutat, hogy sokat tart gyűrűi szépségéről és -frakkja finom posztójáról; a mellett magas, kemény nyakravalója sokat -látszik könnyíteni álla büszke tartásának, keményített inggallérjai -pedig simaság és törhetlenség tekintetében senkinek át nem engedik az -elsőbbséget, s egyúttal igen jó mulatságot szereznek neki az által, hogy -állkapczái rángatásával azokat igazgassa, szüntelen azt a gondolatot -gerjesztve a ránézőben, mennyire kényelmetlen lehet azokra az -inggallérokra nézve fejének ottléte. - -János úr bejön a szobába, senkire rá sem néz, végig sétál hátratett -kezekkel, akkor észreveszi az apját, annak kezet csókol s megint sétál -nagyot. Látszik rajta, hogy valami nagy mondani valója volna, csak -valaki kérdezné meg tőle, hogy mi baja? Tudniillik az apja, vagy a -testvére. - -A helyett azonban Clementine kisasszonyt viszi rá a bűne, hogy -megszólítsa édes, vékony, nyájas hangon: - -– Nagyságos úr. - -Ezt először nem hallja. - -– Nagyságos úr… - -– No, mi baj? szól vissza most, még magasabbra emelve fejét. - -– Elkészítettem az ingre való himzést, a hogy parancsolni tetszett. - -A nagyságos úr büszke ajkpittyesztéssel ereszkedik le, megtekinteni az -ajánlott himzést. Oh be rossz emberismerete van Clementine -kisasszonynak. - -János úr most nagyon elégületlen. Láthatná az arczán. Oda tekint, még -jobban összehúzva szemeit; száját elgörbíti nagyon. - -– Nem ér ez semmit. Mondtam már, hogy ezek a virágok igen nagyok, ilyet -csak az oláh parasztok ingeire stikkolnak; mit gondol? - -Azzal veszi az ollót Clementine varróasztaláról s az egész nagy -fáradságos munkát, mivel a jámbor társalkodóné egy hétig kínlódott, -diribről-darabra aprítja s odaveti elé nagy dölyfösen, hogy az csak -hüledezve néz rá. - -– Ugyan János, János! szól erre hozzá az öreg úr. - -– Mikor mérges vagyok! mikor haragszom! mikor magamon kívül vagyok. - -– Hát miért haragszol? kire? - -János úgy tesz, mintha nem akarná elmondani haragja okát, levágja magát -egy karszékbe, lábait egymásra veti, kezeit zsebeibe dugja, azután -megint felugrik, megint sétálni kezd. - -– Dühös vagyok. - -– Ki bántott? kérdi aggódva az öreg. - -János megint levágja magát egy pamlagra, s egyik lábát keresztülveti a -pamlag karján; egész fitymálással vetve oda, mintha tulajdonképen inkább -megvetés volna az, mint harag: - -– Hát az a semmirevaló Hátszegi. Az a semmi ember. Az a betyár. Az a -csavargó. - -– No de mit vétett? - -– Mit vétett? kiált felugorva János, hát tudod, hogy tegnap ide izent a -sensáljától, hogy szeretné megvenni a Széchenyi-téren levő házunkat, -hogy adom? Én meg akartam a sensáliát takarítani magunknak s ezért magam -mentem el hozzá ma délelőtt fél tizenkettőkor. No, ez a legillendőbb idő -látogatást tenni, így gondolom. Én csak tudom, hogy mi az illendő. -Megyek az előszobájába; ott áll egy inas. Azt mondja, hogy várjak. Én -várjak? én előszobázzak? Egy Lapussa János! és kinél? Egy nyomorú -semmiházi Hátszeginél a vendégfogadóban! Jól van. Vártam. Jelents be -nála. Azalatt le sem ülhettem, mert a gazember az előszobában minden -széket telerakott suviczkos kefével, meg csizmával. Én! egy Lapussa -János! Akkor visszajön az a másik gazember s azt mondja, hogy azt izeni -az ura, most nem beszélhet velem, jőjjek délután. Én! Egy Lapussa János! -velem nem beszélhet valaki, hanem jőjjek máskor! Te kutya, te -semmirevaló gazember! No megállj! - -Erre az öreg úr maga is lelkesedni kezdett. - -– De miért nem ütötted pofon? - -(Csakugyan eredeti egy gondolat, valakit két ajtón keresztül pofon -ütni.) - -– Azt fogom tenni! de azt meg fogom tenni! Ezt nem viszi el szárazon. -Ezt nem hagyom magamon! Egy Lapussát elküldeni! Rögtön megyek két -tanúért, kihívom párbajra. - -– Nem János, ne azt tedd. Üsd pofon az utczán, vagy ne azt tedd, adj egy -trágernak tíz forintot s páholtasd el, mikor a szinházból jön. Az lesz -legjobb. - -– Nem! Én meg akarom ölni, én meg akarok vele verekedni, a ki engem, -mint gavallért megsért, annak én meg akarom mutatni, hogy gavallér -vagyok; azzal pisztolylyal fogok számolni, pisztolylyal. - -E hetvenkedés a család öregét és nőnemen levő tagjait illően megrettenté -már. Clementine épen azon kezdett töprenkedni, hogy nem jó lenne-e neki -elmenni a szobából a gouvernanteal együtt, hogy azon esetre, ha János -meg talál valakit ölni, a szántszándékosságról ne tanuskodhassanak, mint -idegenek. Csak Lángainét nem zavarta meg a nagy zaj, ő készült a -szinházba, brochejai közül válogatott, míg János, kit boszantott a -közöny, egyenesen őt nem apostrophálta. - -– Meg kell ilyen bántalom után verekednem: ugy-e Matild? Mit szólsz -hozzá? - -Lángainé hideg gúnynyal felelt a ki nem kerülhető kérdésre: - -– Azt mondom hozzá, hogy máskor, ha valaki délelőtt haragít meg, ebéd -előtt mérgelődjél rajta, mert ha ebéd utánra hagyod a haragot, az árt az -egészségnek. - -János találva érezte magát s elhallgatott; azután megint hátra tette -kezeit s járt-kelt, nagyokat fujva alá s fel, utoljára kapta a kalapját -s futott. - -Az öreg úr utána kiáltott engesztelő hangon: - -– János, de mit akarsz? - -– Azt majd meglátjátok! - -Azzal becsapta maga után az ajtót. - -Az öreg úr szemrehányólag szólt Lángainéhoz: - -– Még te is ingerelted, még jobban uszítottad, mikor úgy is dühben van. -Pedig hát mit nyernél vele, ha megölnék? fia van, mindenét az örökli. A -kis Makszié lesz minden. - -Lángainé a kalapja csokrát kötötte meg. - -Az öreg úr még egyre dörmögött. - -– Én ismerem a tüzes vérét; képes volna neki menni egy ármádiának, ha -megharagítják, olyankor nem hallgat semmire. Valahogy meg kellene -akadályozni ezt a párbajt. Mit gondolsz? Vagy te ma is szinházba -készülsz? el tudsz menni ilyen állapotban? Elmégy komédiát nézni? - -Lángainé keserűen felelt: - -– László épen ilyen szerepeket szokott adni a szinpadon, mint János. A -milyen kevéssé féltem a szinészeket mikor párbajt vínak, épen annyit -adok János rodomontádjaira. Nem lesz neki semmi baja, ne féltsd. - -Az inas jött jelenteni, hogy a kocsi előállt, Lángainé felvette -mantilleját s ment abba a komédiába, a hol legalább mulatságosat -játszanak. - - - - -A KIVEL AZ EMBER PÁRBAJT AKAR VÍNI. - -Az öreg Lapussának a nappal és éjjel minden órájában kell valakit -rendelkezése alatt birni, a kinek nyugta ne legyen miatta. - -Esti hét óráig eléggé eluntatta családját, akkor Lángainé szinházba -megy. Henriette a nevelőnővel a nagy teremben zongorához ül, a gyereket -lefektetik. Clementine és a cselédség vacsorál, senki sem marad nála, -akkor következik azután az éjjeli őr hivatása. - -Az éjjeli őrök sorsát soha sem irigylettem; éjszaka sötétben, magányosan -végig botorkálni az emberjáratlan utczákon, hallgatni saját lépteinek -viszhangját, meg az alabárd kopogását, várni egyik órát a másik után s -kiabálni fenhangon kegyes mondásokat, mikre épen akkor senki sem -hallgat, mert minden ember alszik; hideg szélben, zivatarban -kapumélyedésekben meghúzni magát, boltküszöbökön, kemény kőlóczákon -panaszos negyedórácskát bólintgatni, – biz ez nem valami mulatságos -dolog; de mégis százszorta mulatságosabb, mint éji őrnek lenni Lapussa -Demeter úr oldala mellett; nem is hiszem, hogy akadjon rá több annál az -egy embernél, a ki már benne van, s ha az el talál szökni, nem tudom, -hol kapnak másikat? - -Ennek a szerencsétlennek az a terhes hivatala, hogy esti nyolcz órától -kezdve reggeli hatig Lapussa úr ágya mellett üljön s neki mindenfélét -felolvasson. - -Demeter úr nagyon rossz alvó; egész éjjel alig alszik egy órára való -igazi álmot, szemeit csak akkor tudja behunyni, mikor már valami -felolvasás nagyon elkábította a fejét, akkor aztán egy kis időre -elszenderül; de a mint csendesség támad, megint fölébred és nógatja a -frátert hogy olvasson tovább, minek hagyta el? - -A fráter egy ötvenen túl levő vén diák, a ki emlékezetet haladó idők óta -mindig kéziratok fáradságos lemásolása után élt, jámbor együgyű ember, -életében mindenféle hivatalba próbált már bejutni, folyamodott városhoz, -vármegyéhez, cancellistának, porkolábnak, expeditornak; szerkesztőkhöz -korrektornak, újdondásznak, kihordónak; szinházhoz rendezőnek, -ügyelőnek, jegyszedőnek; mágnásokhoz titkárnak, ispánnak, nevelőnek; -vasutakhoz pénztárnoknak, konduktornak, colporteurnek, a nélkül, hogy -valahol valami törekvését kivánt siker koronázta volna, míg végre ötven -és egynehány esztendős korára utolérte az a szerencse, hogy e biztos -állomáshoz jusson, melybe az által keveredett, hogy egy szerkesztő -megtudta, hogy Lapussa Demeter ilyen meg ilyen felolvasót kerestet s -berecommendálta szegényt. - -Nem értett ugyan egyéb nyelven, mint magyarul, diákul és tótul, azt is -mind a hármat egymással keverve, németül épen csak olvasni, érteni nem; -de hisz erre nem is volt szükség, mert olvasnia nem a saját épülése -végett kellett. - -Ez a jámbor ember tehát éjről-éjre abban őszült, hogy Lampel Róbert -kölcsön-könyvtárából a mi csak németre fordított franczia regény van, -azt mind sorban felolvassa Demeter úr előtt, a nélkül, hogy maga egy -szót értene belőlük. Demeter úr természetesen saját könyvtárt nem -tartott, mert hiszen ez neki csak orvosság volt, s ki tartana külön -gyógyszertárt magának? - -Ezért kapott a felolvasó szabad kosztot és kvártélyt s hónaponkint tíz -forintot készpénzben; nappal nem volt neki szabad bejönni a szobába. -Eleinte az ásítozás is meg volt neki tiltva, mert Demeter úr kénytelen -volt mindig utána tátongani, de miután ezt ki nem állotta, inkább -felmondott: hát később a szabad ásítás is bele foglaltatott a -szerződésbe. - -Azon az éjszakán, melyen János úr oly nagy haraggal ment el hazulról, -különösen álmatlan volt Demeter úr; már nem tudom, Monte Christo -tette-e? a miből a jámbor Margari épen akkor olvasta fel az első -kötetet, vagy az a nyugtalanság, hogy vajjon mi nagy dolgokat fog -elkövetni János? - -Máskor a szegény Margarinak csak akadt egy kis pihenése; ha észrevette, -hogy Demeter úr kezd hosszúkat lélekzeni, ő is letette fejét a könyvre s -rögtön elaludt, míg aztán a felébredő zsarnok újra felcsengette álmából, -hogy olvasson tovább; de most egy pillanatra sem hagyott neki békét. - -Monte Christo már jócskán ült a tömlöczben, midőn Lángainé hintaja -visszajött a szinházból; ekkor Demeter úr becsengeté a pitvarnokot, ha -János úr nem érkezett-e szinte haza? Nem; volt rá a felelet. Igaz, hisz -ő a másik szinházba jár. Lessék meg, mikor lesz annak vége? Azonban -tizenegy óra lett, János még sem jött meg; ez alatt Monte Christo -szomszédja csinálta a vonalakat a tömlöcz padlatán; azt szerette volna -Demeter úr bővebben megmagyaráztatni magának: - -– Hogyan lehet az, Margari? - -– Instálok alázatosan nagyságos úr, ezt nem értek. - -– Jól van, folytassa. - -Valahányszor a kaput nyitották oda alant, Demeter úr mindannyiszor -becsengette a pitvarnokot, hogy nem János úr jött-e meg? Egyszer sem az -jött. A pitvarnok mindannyiszor az ágyból ugrott fel, folyvást borzasabb -fővel, durczásabb képpel jelenve meg a szobában és átkozva magában azt a -bakter diákot, hogy még sem tudja elaltatni azt a vén embert, ez pedig -irigyelte a szolga állapotját, a kinek legalább szakaszonkint lehet -átaludni az éjt. - -– Folytassa hát Margari tovább. - -Monte Christo kilökette magát halottképen egy zsákba varrva a tengerbe. - -– Merte volna-e azt maga megtenni, Margari? kérdezé közbeszólva Demeter -úr. - -– Ha sok pénzem volna, nagyságos úr, instálok; de az ilyen szegény -ördög, mint én, örül, ha élhet, viszonzá Margari, mely válasz persze a -«nem értett» szöveghez semmiféle viszonyban sem állott. - -– Jól van, együgyű ember; olvassa tovább. - -Margari nagyot ásított, nyujtózkodni is akart, de akkor eszébe jutott, -hogy hónalj alatt ki van szakadva a kabátja, az majd még nagyobbat -szakad, hát ezt abba hagyta s folytatta a keserves munkát. - -Monte Christo már szárazra is úszott. Margarinak majd leragadtak a -szempillái, de az öreg úr még sem álmosodott el; egyszer ismét -becsengeté a komornyikot, hogy nézzen fel a háznál lakó orvoshoz, nem -hivatták-e hirtelen valami veszélyesen megsebesült emberhez? A komornyik -sem egészen értette a dolgot, az orvos is álmos volt, a hogy -felköltötték s kicsinyben mult, hogy eret nem vágott a komornyikon, míg -az fel birta világosítani, hogy nem ő róla van szó, hanem az öreg úr -álmodott valamit ébren. - -No hát! – izent neki az álmából felvert doktor valamit, a mit a -pitvarnok bizonyosan nem mondott el odabenn. - -A János úr által tett fenyegetőzés egész éjjel nem hagyta Demeter urat -aludni, aztán meg a szegény Margarit sem. Egy-egy érdekesebb hely -megragadta az öreg figyelmét, akkor elfelejtette János párbaját, -például, mikor Monte Christo megleli azt a tömérdek kincset a szigeten. - -Ekkor felköltötte Margarit, hogy hozzon egy mappát, keresse meg rajta, -hol van a Monte Christo sziget? Margari kereste azt minden tengeren, -utoljára még a szárazföldön is, de csak nem találta meg. Mikor már aztán -nagyon megunta a keresést, azt indítványozta, hogy majd ir ő holnap -délután mindjárt magának Alexander Dumas úrnak, hogy fedezze fel a -nagyságos úr előtt, hol volt az a sziget és hogy megvan-e még? - -– Jól van, maga nagy ostoba; olvasson tovább. - -Margari nagyot sóhajtott, felnézett a fali órára; de soká üti azt a -hatot! Egyszer aztán olvasás közben csakugyan ütötte a hatot. Margari -ott menten a sor közepén megállt, belehúzott a körmével, hogy -ráismerjen: melyik szónál kezdje estére? fület csinált a lapnak s betevé -a könyvet. - -– No! hát a vége? szólt neheztelő bámulással Demeter úr. - -– Instálok alázatosan, szólt Margari alázatos rendületlenséggel, hat óra -után nincsen a konvenczió! – Azzal jojczakát kivánt és elment. - -Demeter úr dühbe jött, káromkodott, föltette magában, hogy rögtön -elcsapja, arra azután fényes reggel elaludt és három óra hosszat aludt -mély narcoticustetsz halott álmot, a mikor aztán a házat el lehetett -volna körüle bontani, arra sem ébredt volna fel. - -Tíz óra tájon fölébredve, első dolga az volt, hogy János úr után -tudakozódjék. Még akkor sem jött haza. Erre elküldé a pitvarnokot a -kapitányi hivatalhoz, hogy jelentse fel, miszerint az ő fia János és -Hátszegi úr (lakik az Angol királynő vendéglőben), párbajt akarnak víni, -a hatóság tudja ki, hol és mikor? és minden áron akadályozza meg. A -feljelentésre egy biztos rögtön bérkocsiba veté magát s nyargalt -lóhalálában; félóra mulva aztán egy hajdú azt az izenetet hozta vissza a -komornyiknak, hogy tiszteli a biztos, máskor tegye bolonddá az öreg apja -lelkét, de ne őtet; a miből azt is lehetett érteni, hogy a párbajról szó -sem volt, vagy pedig azt, hogy mind a ketten megölték már egymást, el is -vannak régen temetve: későn jött a denunciatio. - -Szerencsére úgy délfelé haza érkezett maga János úr, egy kissé olyan -ámolygós állapotban, mint mikor az ember valakit korán reggel éhomra -megölt, vagy pedig mikor egész éjjel ivott. - -A család tagjai tegnapról megint együtt ültek már szokás szerint Demeter -úr szobájában s hallgatták annak boszantásait, midőn hírül jött János úr -hazajötte. Demeter úr rögtön hivatta magához. Eleinte azt izente vissza, -hogy ő most lefekszik, mert alhatnék, a mi délben elég képtelen beszéd -még a leggazdagabb embertől is, egy második küldetésre egy pár pofont -igért a pitvarnoknak, csak miután harmadszorra Clementine menesztetett -át hozzája azzal a szóval, hogyha nem jön, beteg édes atyja fogja magát -odavitetni hozzá, akkor jelent meg nagy haragosan. - -– No te! te dühös vérengző ember! hát megtörtént? végbe ment? - -– Mi történt meg? kérdezé János, szörnyen elmeredt szemekkel. - -– Ahá! Idegenek vannak jelen, azok előtt nem beszélhetsz; Clementine, -miss Kleerri, távozzanak egy kissé a mellékszobába. No, már most -szólhatsz. - -– De ugyan mi a csodát akarod, hogy szóljak? - -– Henriette! menjen ki maga is. Gyermekeknek nem kell mindent megtudni. - -Henriette is a többi után ment, csak Lángainé maradt ott. Rébuszokat -fejtegetett. - -– De mit akarsz te én tőlem megtudni? - -– Hát az az affaire: az a rencontre Hátszegivel? Felkerested, -találkoztál vele? - -– Oh! úgy? Persze, hogy felkerestem, most is tőle jövök; egész éjjel -együtt mulattunk az angol királynőben. Mondhatom, famosus egy ficzkó, -derék, charmant gavallér. Valóságos eredeti noble ember. Délután be -fogom nálatok mutatni: meglátod Matild, neked is meg fog tetszeni. Hanem -most adieu; aludni kell mennem, mert egész éjjel nagyon sokat -pezsgőztünk együtt. Oh, ez nagyon-nagyon jeles ember. - -Demeter úr nem felelt rá semmit. Összeszorítá vékony ajkait s fejével -nagyokat bólintgatott. Senki sem tett rá semmi észrevételt. János úr -mehetett aludni tetszése szerint. - -Csak eltávozta után kis időre szólítá meg Lángainét az öreg. - -– Mit csinálsz, Matild? - -– Egy rébuszt találgatok, a mi az Irisben jött. - -– Nem találod furcsának, a mit János mondott? - -– Eszemben sincs, hogy törjem rajta a fejemet. - -– Hm. Én gondoltam valamit. - -Lángainé tetszésére bizta, hogy elmondja-e a mit gondolt, vagy -elhallgasson vele? - -– János vissza akarja adni a tromfot Hátszeginek; ide akarja csalni, -hogy majd mikor az délután eljön, előbb megvárakoztassa az előszobában, -azután azt üzenje ki neki, hogy ma nem fogadhatja el, jőjjön holnap. Így -van az kicsinálva bizonyosan. Oh, János okos fiu, nagyon okos fiu! De én -mindig kitalálom előre, hogy mit akar? - -Ez önelégült conjecturára még el is mosolyodott az öreg úr. - -E pillanatban valaki félig benyitotta az ajtót s egy borzas fő -bekukkantott rajta és hirtelen széttekintve, megint vissza akart -húzódni. Már késő volt. Demeter úr észrevette; úgy szokott feküdni, hogy -a tükörből minden bejövőt meglátott. - -– Ahán, Kálmán! Hát miért nem jösz be? Nem látsz, mi? - -– Nem téged kereslek, hanem Henriettet. - -– Gyere ide, ha parancsolom! - -Kálmán erre aztán egészen belépett az ajtón, a hátával be is akarta egy -párszor újra csukni, de nem ment a kilincsbe, aztán csak úgy hagyta. - -Szakasztott mása volt Henriettenek arczvonásaiban, csakhogy fekete -szemei szilaj tétovával jártak össze minden tárgyat, mint a vadrigóé, -mely kalitjából kiszabadulva, egy percz alatt azt nézi, merre van itt -valami elkapni való? vagy nincs-e egy macska, mely őt elkapja? vagy egy -nyilás, melyen kiröpüljön, vagy egy buvóhely, a hova eltünhessen? - -– Gyere ide; mi kell neked a Henriettel? - -Kálmán nagyot pillantott azokkal a szilaj szemekkel, egyet nyelt utána, -azalatt elkészült azzal, a mit felelni szükség. - -– Hát hogy a pensumomat nézze által, nincs-e benne valami hiba? - -– He, te vén kamasz! Nem szégyenled egy leánynak mutatni a leczkédet, -nem szégyenled, hogy az többet tud, mint te? - -– Te még annyit sem tudsz. - -– Mit? Így kell velem beszélned, te semmirekellő? Nem félsz tőlem? - -A gyerek vállat vont. - -– Az iskolában úgyis eleget koplalok büntetésből, mikor a leczkét nem -tudom. Attól meg nem ijedek meg, hogy kitagadsz, mert most is nyári -kabátban járok télen. - -– Igen, mert eladtad a télit, semmirevaló! Szép azúr kabátod volt. - -– Oh persze! ócska volt, nem adtak érte többet két huszasnál, az is -lyukas volt az egyik, megcsalt vele a zsidó. - -Demeter úr a fogait szítta, Lángainé megfeddé a fiut: - -– Kálmán, Kálmán! ne feleselj öreg atyáddal, az nem illik. - -– Így van nevelve, szólt mérges leptetéssel az öreg, ezek voltak derék -atyjának drága nevelési elvei. Épen olyan, mint az apja. - -A fiunak erre a szóra könybe lábadtak a szemei, félre fordítá arczát, -hogy azokat az öreg ne lássa s ajkába harapott, hogy sírva ne fakadjon; -az fájt neki nagyon, ha azt mondták, hogy az apja is olyan ember volt, -mint ő. - -– Nos, mutasd azt a pensumot. - -A fiu szótlanul nyujtá oda az összezavarodott irkát. - -Az öreg szemüvegét vette és belenézett: - -– Ez nem a te irásod! - -– Hát kié? - -– Én ismerem, hogy kié. - -– Biz azt nem ismered. - -– Ahán! ugy-e elfogtalak? Tehát még sem a tied, mert téged csak -ismerlek. - -– Ugyan add vissza, aztán bocsáss. - -– Oh nem, majd megmutatom valakinek, aztán megtudom, jól van-e fordítva, -hogy mire mentél már? hogy nem hiába költöm-e rád azt a sok pénzt? - -– De ha azt hiszed, hogy nem én irtam. - -– Most takarodjál! Az irás itt marad. - -Kálmán duzzogva ment odább, nyitva hagyott maga után minden ajtót s -odakünn rögtön elkezdett hangosan fütyülni, a mit Demeter úr ki nem -állhatott. - -Becsengette a komornyikot, teremtsék elő Margarit rögtön. - -A jámbor férfiu ekkorra már kialudta magát s megijedt, hogy megint -felolvasás lesz a dologból, azonban engedelmeskedés az első erény egy -jól rendezett statusban. - -– Méltóztatja parancsolni. - -– Jőjjön ide csak, Margari; maga tud diákul, fordítsa le nekem Kálmánnak -a pensumát magyarra. - -Margari előbb végig nézte az irást, hogy sok-e? nem kellene-e érte külön -diurnumot kérni? Azonban csak egy oldal volt. Elmondá a tartalmát híven. -Valami ártatlan chria volt arról a themáról, hogy «beatus ille, qui -procul negotiis» stb. - -– Jól van no. Elég, elég már. Nincs benne valami hiba? Csak azt akartam -megtudni. - -– De igen is. Itt a poema fölül hibázik a két punctum, aztán meg a -helyett, hogy «putabam» szebb lett volna így irni, hogy «arbitratus -sum». - -– Jól van. Adja vissza Kálmánnak az egzerczicziumot. Aztán ide -hallgasson: ha szép szerével hozzáférhet, kerítse kezébe a Kálmánnak a -többi gyakorlatait is és hozza ide nekem. - -Kap érte jó ajándékot. - -– Igenis, mindjárt, kérem alássan. - -Az «ajándék» szóra a jeles férfiunak egyszerre nagyon gyorsak lettek a -lábai; azt vélte, hogy a feladat teljesítésének legegyenesebb útja leend -Kálmán úrfit directe megrohanni és inhibeálni neki a nagyatyai -parancsolatot, hogy minden archivumát rögtön adja ki, mert abban -gyönyörködni akarnak. - -Erre aztán kapott Kálmán úrfitól egy olyan előre nem sejtett pofont, -hogy megcsendült bele a füle, melynek következtében nagy lármát csapott -odakinn, fenyegetőzött, hogy panaszra megy a professorokhoz, s e gonosz -szándékától nem is állt el addig, míg Henriette, megtudva az öcscsét -fenyegető veszélyt, névnapra kapott szűz Máriás aranyát neki nem -ajándékozá, hogy csak hallgasson el és ne mondja senkinek, hogy Kálmán -bántotta. (De azért csak még is eldicsekedett vele adandó alkalommal -mindenkinek, ha nem is panaszképen.) - -János úr az egész délutánt apja szobájában tölté, még a kávéházba sem -ment. Bizonyosan várta a revanchera való alkalmat. - -Untából azt találta ki, hogy unokahugának kezdett el udvarolni. Odaült -mellé, a kezét czirógatta, megjegyezte rá, hogy milyen szép fehér a -bőre; kérdezte tőle, hogy miért nem visel már angol fürtöket, mikor azok -olyan jól illenek az arczához? az angol misszt is belevonta a -discursusba, megtudakolva tőle, hogy Henriette tökéletes-e már az angol -s franczia nyelvben? sok hiányzik-e még, hogy virtuóz legyen a zongorán? -példálózott, hogy bizony jó lesz sietni mindenféle tanulni valóval, mert -már Henriette nem gyermek, ide s tova egyet gondol s elrepül, akkor -aztán, ha az ember egyszer már asszony, nem sokat tanul. - -– Apropos Henriette, van-e már választottad, he? - -Henriette sokkal jobban félt tőle, mint hogy e kérdésre elpirult volna, -hanem inkább gyanakodva nézett fel rá félénk szemeivel s nem felelt neki -semmit. - -De felelt helyette az öreg úr, jól összeszidva Jánost. - -– Te félbolond! te egész bolond! Miről beszélsz te annak a gyereknek? -forgasd el a fejét! a nélkül sincsen a helyén. Iskola kell még annak, -nevelőház, nem férjhezmenés; te vén szamár! csak te biztasd. Az én -akaratommal, Lapussai Demeter akaratával, öt esztendeig, értsd ötig! se -kérő, se más széltoló nem teszi ide a lábát Henriette végett, érted! - -János felkaczagott e mérges fenyegetőzésre; tréfának vette az egészet s -azzal, mintha Henriette egészen az ő védencze volna, bizalmas pártfogó -arczczal mondá neki: - -– Ne félj hugocskám, majd hozok én neked vőlegényt, olyat, hgy a -nagypapa a mankóját veszi, úgy szalad eleibe (az öreg közbeordított -valamit, János túlkiáltotta kaczagva), ha pedig nem akar hozzáadni, hát -elszöktetünk! - -Azzal nevetve, mint a ki jó szíve túlbuzgalmával nem bir, átölelte, -megcsókolta Henriettet, azzal a rúgkapálózó öreghez futott, azt is -összecsókolta, aztán Matild felé lépett, de az előre megmondá neki, hogy -«engem már ne csókoljon meg, köszönöm!» - -Henriette e nagybátyai hízelgés után kétszer-háromszor összeborzadt, -mint a kinek valami undorító orvosságot kell bevenni s előre megérzette -a szagát. - -A pitvarnok félbeszakítá e kedélyes családi enyelgést, jelentve, hogy ő -nagysága báró Hátszegi úr kivánja tiszteletét tenni. - -Demeter úr most egyszerre könyökére emelkedett, hogy János arczára -lásson, vajjon mit fog tenni? Kilöketi az inasokkal Hátszegit a házból? -vagy azt izeni, hogy várjon az előszobában, a hogy ő várt nála? hogy -jőjjön holnap? Oh bizonyára János ilyesmit fog tenni, mert János nagyon -büszke ember. - -János úr pedig mindezek helyett azt tette, hogy maga rohant ki az ajtón -az érkező vendég eleibe, fenhangon kiáltva messziről eléje: - -– Oh kérem alássan. Kedves tisztelt barátom uram, minek ez a czeremonia -mi közöttünk, csak tessék egyenesen jönni akármikor hozzánk, báró úr, -kegyed előtt nem vagyunk idegenek! stb. stb. - -Azzal karon ragadta érdemes vendégét s diadaltól ragyogó orczával -vezette őt be családi szentélyükbe, bemutatva őt örömtől egészen -elfulladt hangon. - -– Méltóságos báró Hátszegi Lénárd úr, legkedvesebb barátom. - -Azután azt az ügyetlenséget követte el, hogy az atyját és unokahugát (a -kit közelebb ért) egymásután felnevezte a vendég előtt, végre Matild -felé fordult, hogy azt is bemutassa neki, de már az akkor olyan képet -mutatott rá, mint a márványhölgy Zampában, hogy János elébb jónak látta -megkérdezni halkan: mi tetszik? Mire az az odahajló fülébe azt súgta: - -– Tanuld meg, hogy ne mutasd be a vendégnek a házi asszonyt, te -ügyetlen! - -János először megijedt e czímtől, másodszor haragudni akart érte, hanem -harmadszor jobbnak látta mosolyogva fordulni Hátszegi báró úrhoz, a ki -udvariasan kisegíté zavarából, mondván: - -– Van szerencsém ő nagyságát tisztelhetni; több ízben volt alkalmam -elmerengeni páholyában látott méltóságteljes arczvonásain. - -– Tessék helyet foglalni… - - - - -A KEDVES EMBER. - -Báró Hátszegi igen kedves ember. - -Van szép, férfias büszke arcza, erőteljes alakja, szabadon mozog, -beszél, szemei ragyognak, magatartása úri, kifejezései válogatottak; -valódi gavallér. - -Demeter úr egészen meg volt tőle igézve, ámbár Hátszegi ő vele nagyon -kevés discursust kezdett; már csak illem szerint is legtöbbet -foglalkozván a jelenlevő özvegy delnővel. - -Miről volt szó, arra bizony már senki sem emlékezik; mindenféle -hiábavalóság: bálok, estélyek, lófuttatás. - -Henriettet meg sem szólították, János úr belebeszélt mindenbe, nem -hallgatott rá senki, hanem azért nagyon jól mulatta magát. - -Mikor Hátszegi eltávozott, ragyogó arczczal kérdezé Lángainétól: - -– Nos, hogy tetszik neked ez a fiatal ember? - -– Szeretném tudni, szólt válasz helyett Lángainé szúrósan, hogy mi okod -volt neked ezt a fiatal embert nálunk bemutatni? - -– Nos, nem derék gavallér ember-e? - -– Te azt mondtad tegnap, hogy semmiházi. - -– No, az nem igaz; mondtam, de nem igaz. - -– Azt mondtad, hogy csavargó. - -– Mit? én mondtam? az lehetetlen! azt én nem mondtam. - -Demeter úr interveniált békés úton. - -– No, mondtad János: így mondtad; hanem akkor haragban voltál, az ember -olyankor sokat mond. - -– Au contraire! igyekezett János magát tűzbe hozni, nem csavargó, sőt a -legelső földesúr a Hátszeg vidékén. Hogy mondtam volna én olyat? -Kastélya, vára van: egy dynasta, egy valóságos dynasta a maga -kerületében; olyan úr, mint egy kis herczeg, akkor én bolond lehettem, -mikor azt mondtam, hogy csavargó… - -– Tegnap ki akartad híni párbajra, folytatá Lángainé a csipdőzést. - -– No persze! Majd mindjárt, minden bagatelle miatt! Aztán ha volt is -valami haragom ellene, vannak körülmények, a mik közt az ember kibékül. - -– Ha az ember űzér, ugy-e? s ha az embernek eladó háza van, a mire -alkuszik? - -– Azért sem űzér! Hát azért sem eladó ház! kiálta felpattanva János úr, -ha már akarod tudni! (aztán egyszerre leszállt a hangjával) hanem valami -egészen más. Sokkal fontosabb dolog. - -– Vagy úgy? szólt gúnymosolylyal Lángainé s szánalmas tekintetével -iparkodott Jánost megrendíteni. (Azt gondolta magában: ez megint egyike -azon járdataposóknak, a kikhez az én János bátyám engem minden áron -férjhez akar adni, a kiket rám akar disputálni, csakhogy elmenjek a -háztól, míg az öreg él. Jól esnék neki, ha beleszeretnék; de azt nem éri -meg János barátom, mert a míg atyánk él, addig nem megyek másodszor -férjhez.) - -– Tehát valami Nagy Sándor, a ki hódításra indult ki; a ki nem házat, -hanem háztüzet jött nézni. - -– Igen. Olyas valami. Kitaláltad; hanem azért mégis tévedni méltóztatol. - -– Azon csak örülök. - -Demeter közbeszólt gúnyoros hangnyomattal: - -– Matild nem megy férjhez senkihez: nagyon szereti az apját, nagyon jól -érzi magát itthon. - -– Oh hohó! nevete János hetykén! Nem Matild hugomról van szó! épen róla -nincs szó. - -– Azt remélem is, szólt fönségeskedő kenettel Matild; ha én kezemet -akarom nyújtani valakinek, azt majd én választom magamnak. És arra nem -elég valakinek két szép fekete szemének lenni, hogy az én figyelmemet -megnyerje; és nem elég néki a tavalyi bálokról tudni beszélni, meg lovon -tudni ülni; hanem annak egy kis characterének kell lenni, annak -becsültetni is kell a világ előtt, hogy ő legyen rám nézve szerencse, ne -én ő reá. - -János tízszer is bele akart vágni a beszédbe; mikor vége volt, kitört -belőle a szó: - -– De ugyan kérlek, nincs rólad szó! Egy szó sincs te felőled. Ne -védelmezd magadat: nem akar senki elrabolni; ülhetsz békével a pamlagon, -s vetheted a passiencet itéletnapig; Hátszegi báró nem azért jött ide, -hogy téged elcsábítson. - -– Akkor hát a te űzményed az egész s mit csinálsz miszteriőz dolgokat -belőle, hogy ez meg amaz a titkos szándéka van itten? - -– Hát hisz azért lehet. - -– Mi lehet? - -– Lehet a báró háztűznéző. - -– Ha nekem nem kell? - -– Hahaha! Frau von Lángai azt képzeli, hogy ő van egyedül a háznál, a -kit meg lehet kérni. - -Lángainé széjjelnézett a szobában, mintha meg akarná tudni, hogy ki van -hát még itt valaki, a ki a báró óhajtásainak tárgya lehessen? de biz ő -nem vett észre arra való embert sehol. - -Megrázta a fejét, egyet rántott a vállán, mint a ki nem is reméli, hogy -megértsen valamit a dologból. Egyszer azonban szemei véletlenül -összetalálkoznak Henriettéivel. Az a zila tekintet a leány arczán első -pillanatra feltünt előtte, a másik pillanatban már tudta, hogy testvére -mit akar? a harmadikban pedig többet tudott, mint ő. - -Az első pillanat elárulá neki, hogy Henriette hamarább megértette János -szavait, mint ő; a második azt, hogy János Henriette számára hozott -vőlegényt; és a harmadik azt, hogy Henriette azt a vőlegényt utálja. - -– Kérem, missz Kleerri, fogjanak a zongoraleczkéhez, Henriette mindent -elfelejt, a mit tudott. - -A missz és Henriette szót fogadtak, s eltávoztak a harmadik terembe; -hanem ezúttal a missznek a szokottnál is több baja volt a -kisasszonynyal, a ki nagyon hibásan játszott. - -Mikor egyedül maradtak, Lángainé szokott csendes, leptető hangjával -szólt oda Jánoshoz: - -– Tán csak nem Henriettet akarod férjhez adni? - -– No és miért nem? - -– Mert még gyermek, mert még iskola kell neki, nevelőház, nem -férjhezmenés; öt esztendeig: érted? ötig ráér kérő jönni a Lapussai -házhoz. (Itt egy éles oldal-tekintetet vetett Demeter úrra, ki -kényelmetlenül fordult fekhelyén jobbról-balra, a mint leánya saját -szavait ismétlé előtte.) - -– Ah, persze! Henriette már tizenhat éves. - -– De gyönge, beteges, idegbeteg… - -– Mint asszony egészséges lesz. - -E massziv észrevételt Demeter úr is jónak látta megerősíteni. - -– Te is olyan beteges voltál, mikor férjhez adtunk. - -– S milyen boldog voltam azóta, ugy-e? válaszolt rá szemrehányólag az -özvegy. - -– Igen, de a báró igen derék férfi! (ezt is az öreg mondta, értette -alatta: nem olyan nyomorék, mint a te férjed volt). - -– Vagy úgy? tehát ez az a mexikói vőlegény, a kit János igért, hogy a -nagypapa mankóit kapja, úgy szalad eleibe? akkor ki akartad Jánost -kergetni a szobából e szavakért… - -A két férfi azt látva, hogy az asszony nagyon szegletbe szorította őket, -közönséges emberek szokása szerint, azzal szerze magának menekülést, -hogy egyszerre ordító hanggal támadt rá mind a kettő, duettben kiáltva: - -– Mit akarsz te? mit akarsz? - -Lángainé kerekre felnyitotta a szemeit, úgy nézett rájuk, ezzel mutatva, -hogy a nagy hangkifejtéstől meg nem ijed. - -– Mit akarsz? - -– Olyan nagyon kiabálni semmiesetre sem, mint ti ketten, hogy földszint -és a második emeletben is meghallják, mit beszélünk? és ha ti nektek -semmi egyéb szándékotok nincsen, mint Pauline, meghalt testvérünk egyik -gyermekét lerázni nyakatokról, akkor ennek sem akarok ellentmondani. -Szegény Pauline, mindig azt mondta, hogy ha meghal, a leányát én rám -hagyja. Én mindig azt mondtam rá, hamarébb meghalok én… Jól van János, -jól van. - -– De én meg nem foghatlak! kiálta közbe János mentegetőzve, én nem -tudom, mi bajod. Ha én Henrietteről így gondoskodom, ha én megismertetem -egy derék, gazdag, szeretetreméltó főnemes úrral, a ki el akarja venni, -a ki által egész családunk emelkedni fog, hogy neked ez ellen mi -kifogásod lehet? azt én meg nem foghatom. - -– Úgy van! erősíté Demeter úr is, fekhelyén felülve, hogy bátrabban -harczolhasson. Mi oka lehet ezt ellenezni? - -– Én nem ellenzem. Csupán bámulok rajtatok, kik mint valami gyermekek, -minden órában változtatjátok a véleményeteket. János tegnap sehonnainak -nevez egy embert, elmegy, hogy kihíjja párbajra s visszahozza mint -kedves barátját s unokahúga kérőjét; te papa egy óra előtt iskolába -akarod küldeni a gyereket s most arra gondolsz, hogy férjhez add… - -– De hát leczkézni akarsz te minket? Kiálta közbe durván az öreg úr. - -– Azt nem, viszonzá Lángainé rendületlen nyugalommal, minden szótagnak -egy kimért fél másodpercznyi időt engedve, hanem annyit mégis megvárok -tőled, mint nagyapától, mint Lapussa Demetertől, hogy ha unokádnak -kérője akad, elébb utána járatsz, hogy ki az és mi az? mert János -barátunk csalatkozhatik, a midőn azt hiszi, hogy kedves barátja -szeretetreméltó gazdag főúr. Az, hogy szeretetreméltó, derék ember-e? -nem tartozik rád, de azt csak mégis tudnod kell, hogy mint áll? mert -lehet valakinek kastélya, vára és azért lehet fülig adós. Ilyen esetben, -ha főúr, annál nagyobb baj neked, mert annál nagyobb követelései lesznek -irányodban. Egy családunkba jött ruinált báró neked nagyon sokba -kerülhet. - -János elsárgult a méregtől; alig találta meg, hogy mit mondjon ellene? - -– De hogy állíthatsz ilyet valakiről, a kit nem ismersz? - -– De a kit te sem ismersz. - -– De én jól tudom… - -Itt már Demeter úr is közbevágott; ezúttal Matildnak volt előtte igaza. -Le is feküdt mindjárt megint hanyatt, onnan itélt. - -– Te nem tudsz semmit, János. A mit te tudsz, azon el nem indulok. Ebben -Matildnak igaza van. Majd elhivatjus Sipos urat, a fiskálist; ő ért az -ilyenhez, ő majd utána jár és megtudat velünk mindent; azt meg kell -tudnunk, hogy a báró mint áll! - -Erre János felugrott; csaknem ríva fakadt mérgében, s egy dühös -oldalpillantást vetve Lángainéra, megesküvék, hogy most rögtön rohan -egyenesen Hátszegihez s megmondja neki, hogy többet soha be ne tegye a -lábát ehhez a házhoz! de még őtet magát sem egyhamar látják meg ebben a -szobában, azt tudja! - -Persze, hogy másnap karonfogva hozta a bárót látogatásra s azontúl -mindennap kétszer jött látogatni Hátszegi; lassankint megosztotta -figyelmét az özvegy és a fiatal leány között, utóbb határozottan az -utóbbira fordítá kitüntetéseit. Mindennapos vendég lett a háznál. - -Hanem azért akármilyen mindennapos vendég volt a háznál a báró, titokban -ki voltak adva az utasítások, hogy tekintetes Sipos úr tudja meg -hegyéről tövére, vajjon voltaképen csakugyan olyan derék ember-e ő -intensiv értékben is, a milyennek kívülről látszik? értsd: a kamatját -költi-e, vagy a kapitálist? - - - - -MIRŐL GONDOLKOZNAK A GYERMEKEK? - -Két hét mulva mindenki el volt ragadtatva a báró személyes kellemei -által. - -Azt meg kell neki adni, hogy igen kellemes társalgó; mindig vidor, -eleven, élczes és bátor; az öreg urat sokszor megnevetteti; Demeter úr -alig várhatja már, hogy jőjjön. János úrnak nagyon tetszik, hogy -parádézhat vele; mikor kocsizni megy a városerdőbe, mulhatlan eset, hogy -őt is magával vigye. A szinházban mindennapos nála a páholyban s beszél -vele fenhangon, hogy észrevegyék. Sőt már sikerült is neki egy párszor -mindenféle mágnásokkal megismerkedni általa, kik azóta az utczán is -kalapbillentést váltanak Jánossal. Ez volt az ő valahai óhajtása. - -Azt is megtudták már Hátszegiről, hogy vagyoni állapotja valóban szilárd -lábakon áll, váltóit soha sem látni a piaczon; űzérek nem találkoznak -vele; mindig kész fizető és soha zavarba nem jön, a hogy más földesurak -szoktak, kiknek ha egy évben leszáll a termékek ára, fitymálja a kupecz, -mindjárt kiesik a föld a lábok alól; Hátszegi pedig roppant birtokaiból -a mit összegyűjtött, engedi raktárban állni, nem szorul rájuk, akkor ad -el buzát együtt, mikor jó ára van. Ez a legbiztosabb mérlege a szilárd -vagyoni helyzetnek. De azonkívül is feneketlen mélységű pénztárának kell -lenni. Egy bécsi bankár, Demeter úr ügyfele, beszélt róla egy esetet, -hogy egy ízben Bécsben járva, ő is tréfából megkisérté a börzén a -promesse-játékot s valami űzérrel szerződött, hogy ekkor és ekkor a mai -áron átvesz tőle ezer darab hitelrészvényt. A határidőre a részvények -pár forinttal alább szálltak és így tulajdonképen a báró vesztett tán -kétezer forintot; szokás az ilyen játéknál csupán a különbséget -egyenlíteni ki, s a vett és eladott részvényeket egyik fél sem látja -soha. Ezúttal azonban a bankárnak más spekulácziója volt; a határnapon -mind az ezer részvényt elhozta Hátszeginek, hogy fizesse ki készpénzzel. -Ez olyan manöver, hogy akkor aztán ugyanazon kalmár alkuszai megjelennek -a szorongatott börze-játékosnál s kinálnak neki pénzt rettentő kamatra -addig a pár napig, míg az átvett részvényeket megint eladhatja. De -Hátszeginél ez nem sikerült; – a mint a részvényeket elhozták neki, -rögtön kifizette az egész roppant összeget, – tán hamis bankókban? oh -nem! – valóságos jó körmöczi aranyakban. A ki annyi aranyat tart kéznél, -az nem bolond ember. - -Tehát gazdagsága Lapussáékéval egyenrangú. - -Itt eddig meg vannak vele elégedve, mindenki el van általa ragadtatva; -csak Lángainé affektál egy kissé azzal, hogy ő fél tőle; mikor az -asztalnál a kést a kezébe veszi, mindig olyan mozdulatokat tesz vele, -mintha valakinek a szívébe akarná ütni, a mit János úr szerint nyilván -azért mond, mert nem neki udvarol. - -– Hát Henriette? Hát a menyasszony? - -Őt nem igen szokás kérdezni. Neki még sem esze, sem akarata, hogy ilyen -fontos ügybe beleszóljon, mint saját férjhez menése. Azt tulajdonképen -még meg sem mondták neki, hogy férjhez fog menni, azt csak a -jelenségekből vette észre, s a báró kitüntető figyelméből, a cselédek -suttogásaiból, a családtagok megváltozott magaviseletéből, kik most mind -oly hangon beszélnek vele, mint egy leendő baroneszszel. Aztán -Clementine is annyit fecsegi, hogy mennyi varrni, himezni valójuk van a -kisasszony számára, az a tömérdek fehérnemű, az a sok selyem és csipke; -hat varróleány ül mellette, meg ő maga, még is éjjelt kell nappallá -tenniök, hogy elkészüljenek mindennel, mert szükség fog rá lenni. - -Igy szoktatják apródonkint ehez a gondolathoz, míg egyszer azután -Lángainé előveszi, s komoly beszédeket tart neki, hogy mi egy nőnek a -hivatása általában, és mi különösen egy rangbeli nőnek, a ki a -családjának is tartozik, hogy a család mennyire el van azzal foglalva, -hogy Henriette jóllétéről gondoskodjék s reméli, hogy ő is hálával fogja -viszonozni e jó akaratot; miből érthetett annyit, hogy ellenmondásról -szó sincs. - -Már ki is volt tűzve a nap, melyen a jegyváltásnak meg kelle történni; -hanem e napot megelőző éjszakán Henriette hirtelen beteg lett, még pedig -oly veszélyesen beteg, hogy a házi orvosért kellett futtatni rögtön. - -Ezuttal Lőrincz doktor úr nem aludt, mert épen akkor jött haza valami -betegtől, s azonnal siet Henriettehez. A mint a kórjeleket meglátta, -nagyon megütődött, hirtelen sok tejet, meg olajat itatott a beteggel; -kergette a cselédeket gyorsan a gyógyszertárba, azután kiment a -konyhába, ott minden rézedényt felhányt, megvizsgált gyertyánál, a -szakácsot, mosogató cselédeket lehordta, Clementine kisasszonyt épen -azzal ijesztette meg, hogy mind ennek ő az oka; a mit az ártatlan -teremtés sehogy sem birt magának megmagyarázni. - -Az nem volt elég, hanem még Demeter úr szobájába is bement; ott is olyan -inquisitiót tartott, mint valami vizsgáló biró; miből szokott enni, inni -a kisasszony? azt neki mind elő kellett hordani, megmutogatni. Mit evett -tegnap este? czukros befőttet; hol a czukor, hol a kanál? azt mind meg -kellett neki látni. - -– De az Isten szerelmiért doktor úr, sopánkodék az öreg Lapussa, csak -nincs talán az a gyermek megmérgezve? - -– De igen. Még pedig rézoldattal. - -– Hogyan lehetne az? - -– Csak úgy, hogy a réz- vagy ezüstedényben benne hagyják az ételt, -például a befőttet s az egyszerre rézoldatot sajátít el. - -Ennyi chémiát nem értett az öreg, hogy az ezüstből hogyan váljon ki -rézoldat? hanem azért komolyan megijedt. - -– Talán csak nem veszélyes? - -Nagy önmegtagadás volna egy praktikus orvostól ilyen kérdésre azt -felelni, hogy «nem». - -– Az a szerencse, hogy jókor híttak, reggelre meghalhatott volna bele. - -– De meghalni! most, mikor… (azt akarta mondani, mikor olyan jó partiet -csinálhatna). - -– Igen könnyen meghalhatna bele. A rézoldat veszedelmes méreg, s ha -nagyobb adagban keveredik az étel közé, alig lehet mentséget találni -ellene. Holnap lejövök és fényes nappal meg fogok vizsgálni minden -érczedényt a háznál. Az ilyen gondatlanság miatt az egész család -veszedelembe jöhet. Különösen nagyságodnak is az a rossz szokása van, -hogy az ételt sokáig állatja és szeret mindenféle aranyos, ezüstös -tálból, pohárból enni, inni, az mind veszedelmes. Legegészségesebb a -közönséges porczellán és üveg; az nem mérges. - -– Holnap rendelést fogok adni, minden konyha-edényt újra kell czinezni. - -– El kell minden rézedényt hajítani pokolba! indulatoskodék az orvos; -nagyságod csak nem fogja magát örökké halálveszedelemnek kitenni, csak -azért, hogy a rézedények kárba ne vesszenek. Lám, nagyságod ügyvédje, -Sipos úr, csak egy fiscalis, azért mégis ezen esetnél rögtön a padlásra -küldött minden rézedényt. - -– Ennél az esetnél? kérdé megragadva a szót az öreg ember. - -– Igenis, épen most jövök tőle. Ott épen hasonló eset adta elő magát. A -segédje, egy derék fiatal ember, talán tetszik is ismerni? hasonlóan -réz-oldattal lett megmérgezve; ebben az órában jövök tőle. Ha későn -érkezem hozzá, a fiatal ember oda van, mert az ügyetlen cselédek még -eczetet adtak neki rá inni. - -– Ez nagyon különös. - -– Persze, hogy különös; két hasonló mérgezési eset egy időben és -mindkettő gondatlanság, edények tisztán nem tartása miatt. Azt már -minden háznál kellene tudni, hogy réz és ezüst edényben nem kell semmi -nedveset sem főzni, sem tartani; rézmozsárban sót nem kell törni; ezüst -pohárból, ha csak belül jól meg nincs aranyozva, nem kell inni, még -vizet sem; mert ha áll, az is olvaszt fel; azután ezüst kanalat nem kell -semmi ételben felejteni, mert abban is van réz. - -– Ugy-e bár? Azok az ezüstmívesek mind csalnak. - -– Nem csalnak! hanem rezet kell vegyíteniök az ezüsthöz, hogy munkálható -legyen. Ez nem csalás. Azért híják 16 próbásnak, 13 próbásnak és így -tovább az ezüstöt, a mint vegyítve van. Ez így van megállapítva. - -– És vajjon az a fiatal ember, az az adjunctus, vagy izé? szinte -veszedelmen kívül van már? - -– Oh igen. Ámbátor sokkal nagyobb adagban részesült a méregből, de nála -sokat segített a természet, erősebb testalkotású; hanem a kisasszonynál -bizony veszélyes a baj, szokott ideges szenvedékeny állapota mellett, -úgy hiszem, sokáig meg fogja sinyleni. - -– De különös, hogy ilyen egyszerre mind a kettő. - -– De jó, hogy egyszerre engemet hivattak. Egy másik orvos, ki -negyedórával előttem volt annál a fiatal embernél, azt hitte, hogy gomba -által történt a mérgezés s ezért eczetet rendelt neki, az pedig jelen -esetnél még neveli a méreg hatását, de én mindjárt ráismertem, mert -nekem ebben nagy praxisom van. A kisasszonynak is nagy szerencséje, hogy -itthon találtak. - -– Oh ezerszer köszönjük, szólt meleg hálókabátjába húzva magát Demeter -úr s hálósipkáját fájós szemeire húzva; nagyon lekötelez bennünket -doktor úr. Tudja, mennyire szeretjük Jettit, mindnyájunknak szemefénye. -Én nem mondhatom ki, milyen nyugtalan vagyok miatta. Azt szeretném, ha -doktor úr éjjel-nappal ott volna mellette s ki nem menne a házból. Én -gazdagon megjutalmaznám. - -– Hiszen én mindent el fogok követni s ha csak valami véletlen közbe nem -jön, jót állok a siker felől. - -– De én mégis nyugodtabb volnék, ha azt tudnám, hogy doktor úr mindig -ott van beteg leánykám mellett. - -– Azt is örömest tenném, ha több betegeim nem volnának a városban, a kik -szinte segítségemet igénylik. - -– Azokat talán lehetne másra bízni. - -– Nem lehet, kérem alássan; köztük veszélyes betegek vannak, különösen -az a fiatal ügyvéd. - -– Hisz azt bizhatná valamelyik segédjére, vagy akárkire, hisz annyi -nevezetes orvos van a városban. - -– Oh kérem alássan! Ha már egyszer én voltam ott, nem bocsátok mást az -ágyához. Majd, hogy megölje! Ez az én reputatióm dolga már! És ilyen -nevezetes kettős kóreset egyszerre. Oh ezt nem engedhetem másnak. - -– No jól van, doktor úr; hát csak kérem, gyógyítsa meg leánykánkat. - -– Remélem, mind a kettőt megszabadítandom; most benézek hozzá, azután -visszafutok tens Sipos úrhoz s egy óra mulva ismét itten leszek. - -A derék férfiu nem látott ebben mást két nevezetesen összevágó -kóresetnél. Ő jól ismerte az emberi életműszerek rendezetét, a -véredények alkotását, a mérgek hatását és küljeleit, hanem az emberi -szívek titkait kevésbbé. - -Az öreg Lapussa Demeter pedig nem tanult sem chemiát, nem anatomiát, -hanem azért látta e kettős kóresetnek olyan diagnosisát, a mit nem -fürkésznek az orvosok. - -Demeter úr azonban nem szólt arról senkinek semmit, a mit maga gondolt; -engedte a másnapi orvosi vizsgálatot házánál annak rendi szerint -végbemenni; engedte a rézedényeket padlásra vándorolni, az ezüstöket az -ötvöshöz küldetni, újra aranyozás végett; egy pár cselédet hagyott -elbocsáttatni, a kiket közvetlen hanyagsági gyanú terhelt; a többit -János úr sorban pofozni igyekezett; azt engedte végrehajtásra menni, -pedig János úr az ily merényletekben nagyon szavatartó. Senkit sem -világosított fel arról, a mit maga gondolt. - -Hanem Henriette egész betegsége alatt óráról órára értesítteté magát -Demeter úr unokája hogyléte felől. Clementine és egy vén cseléd -felváltva őrködtek ágya mellett; gyakran Lángainé is egész órákat -eltöltött szobájában; a nevelőnő pihent, mert a betegápolás nem -zongoraleczke. - -Az meg volt mindenkinek parancsolva, hogy egy pillanatra se hagyják -Henriettet magára s Demeter úr különösen rendeletül adá, hogy Kálmán hat -lépésnél közelebb ne bocsáttassék testvére ágyához; először, mert -hideget visz be, meghűti a beteget, másodszor, mert ostobaságokat -fecseg, könnyen indulatba hozhatja és végtére, mivel hebehurgya gyerek; -ha Henriette valamit megtalálna kivánni, a mi neki nem egészséges, még -lopva odavinné neki; vagy hideg vizet adna neki, mikor annak nem szabad -inni; azért csak maradjon ő távol. - -Utoljára is, hetek múlva, a jó Isten meg az áldott természet győzelemre -segíték Lőrincz doktor fáradozásait a méreg hatása fölött; Henriette -kezdett csendesen kiépülni. Nagyon oda volt még, de az orvos biztatása -szerint már minden életveszélyen kívül, a mikor a betegnek apró -kivánságait teljesíteni szabad. - -Lángainé az orvos jelenlétében kérdezé a betegtől: nem kivánna-e ezt, -vagy amazt? nincs-e valami étel vagy kedvtöltés után vágya? - -A halavány gyermek bágyadtan lehunyta szemeit, mintha azt felelné: -vágynám a sírban feküdni – jó mélyen. - -– Unom magamat nagyon, szólt felsóhajtva. Szeretnék valamit olvasni. - -– Az nem szabad, szólt az orvos; attól megfájdul a feje. Hanem más -valaki olvashat fel valami vidám regényeket, például Boz Pickquick -klubját; vagy Maryattól Simple Pétert, azok nem izgatók. - -– Az jó lesz. - -Mindjárt utasítást kapott a nevelőnő, hogy sziveskedjék kezébe venni a -könyvet s olvasson fel Henriette előtt. A Pickquick klubra esett a -választás. - -A csaszlaui angol kisasszony nem nagy mulatságát találta a humoristikus -regényben, mit a világ remekműnek ismert el s biz az első fejezetnél -nagyon sokat ásított rajta, a másodiknál még többet. A harmadiknál le -akarta beszélni Henriettet, hogy azt tovább folytassák, mert nagyon -unalmas. Henriette ellenben nagyon érdekesnek találta; missz Kleerri -végre azt mondá, hogy biz az ő torka már kiszáradt, majd délután -folytassák, s azzal becsapta a könyvet. - -Délután Henriette folytonosan nyügösködött az ápolásában aggó Clementine -előtt, hogy milyen rossz az, mikor egy érdekes munkát félbeszakítanak, -mikor az ember szeretné tudni, hogy mi lett már tovább. - -– Lelkem kisasszony, én szivesen olvasnám tovább, de nagyon rosszak a -szemeim, elromlottak a sok varrásban. - -– Talán Kálmán olvashatná. - -– Jaj, galambom Jettikém, annak nem lehet ide jönni, mert sok tanulni -valója van. Tudja: diák, a kit megbüntetnek, ha a leczkéjét nem mondja -fel, ma is azt izente Margari által a professor, hogy semmit sem tudott; -secundát kapott. (Nem akarta azzal szomorítani, hogy ki van tiltva -innen.) - -– Hát Margari olvashatna fel. - -– A biz igaz. Az már olvashat fel. Mindjárt felkeresem, csak behívom -elébb az ápolónét, hogy a kisasszony magára ne maradjon. - -A jó lélek azt gondolta magában, hogy miután az orvos megengedte a -lábbadazónak, hogy felolvasást hallgasson, miért ne hallgathatná -Margariét, ha olyan nagyon kivánja s miután holmi igéretekkel rábirta -Margarit ez extra áldozatra, nemsokára visszatért vele, leültette őt -valami függöny mellé, hogy a betegre ne lásson, mert az talán illetlen -volna s kezébe adta a könyvet. - -Alig morzsolt le nehány sort Margari, midőn Henriette újra elkezde -nyügösködni, hogy ő olyan nagyon szeretne valami jót enni. Olyan régen -nem is kóstolt az ételbe, de most olyan kedve volna valamihez; hisz az -orvos megengedte. - -A jószívű kisasszony kapott ez óhajtáson s kikérdezé, hogy mit szeretne? -hogyan szeretné? Henriette azután utasításba adott neki valami becsinált -levet, valami beteges furfanggal kigondolt furcsaságot, mi legyen és mi -ne legyen benne; annyira, hogy azzal kénytelen volt Clementine maga -lefáradni a konyhába, mert bizonyos volt felőle, hogy ha cselédre bízza, -az, a míg a lépcsőkön aláér, felét elfelejti. - -Alig tette be az ajtót maga után Clementine, midőn Henriette -félbeszakasztá Margari olvasását. - -– Kérem önt, az egekre, jőjjön közelebb hozzám egy szóra. - -A jeles férfiú úgy megijedt e váratlan megszólításra, hogy el akart -szaladni s lármát ütni odakinn; azt hitte, a kisasszony rögtön -forrólázba esett s fantáziálni kezd; különben hogy hívhatná őt közelebb? - -Azonban a beteg leányka, két fehér reszkető kezét összetéve, oly esdve -tekinte rá, hogy meg kellett rajta indulnia s minden diurnum nélkül -elszánta magát, hogy közelebb lépjen hozzá. - -Henriette nem átallta kezével megragadni a tétovázó férfiu kezét. - -– Az Istenre kérem önt, jó Margari. Egy nyugtalanságom van, a mi miatt -nem tudom a szemeimet lehunyni. Ha alszom is, mindig azzal álmodom. Ön -megszabadíthat attól. Egyedül önben van bizodalmam. Hisz ön is épen úgy -szenved a háznál, mint én; önnek nincs oka engemet bántani, üldözni; -ugy-e megteszi ön, édes jó Margari, a mire kérem önt? - -Margari csakugyan azt hitte, hogy a kisasszony félrebeszél. Ráhagyta, -hogy mindent teljesít, csak parancsoljon. - -– Én nagyon jó fogok önhöz lenni, egész életemben soha el nem felejtem, -a mi jót most tesz velem s majd meglátja, meg fogom önnek hálálni még -valaha. - -– Oh kérem alássan, eddig is nagyon jó volt a kisasszony hozzám mindig. -Ha rá emlékezem, hogy engemet ennél a háznál mindenki vexálta, csak a -kisasszony fogta pártját nekem. De hisz azt el nem felejtem soha. -Parancsolja velem, én megyek a tűzbe is érte. - -Az érzékeny férfiu sírni is kezdett, míg Henriette erről le nem -beszélte, mert meglátják s majd kérdezik, hogy miért sírt? - -– Nézze ön, szólt a leányka, egy kis fekete zsinórra akasztott kulcsot -vonva elő kebléből. Ez a chatouilleom kulcsa. Nyissa ki azt, talál benne -egy csomag irást, kék szalaggal átkötve. Azokat vegye magához. Mindig, -egész betegségem alatt attól rettegtem, hogy ezeket megtalálják nálam, -hogy kutatni fognak és ráakadnak, s mikor magamhoz tértem, akkor azon -tépelődtem, hogy nem beszéltem-e ki hagymázom alatt valamit ez -irásokról. Oh az rettenetes volna, ha rokonaim megkapnák. Vegye ön ki -azokat gyorsan, míg Clementine vissza nem jő. Előtte is titkolnom kell -mindent. - -Margari elég ügyességgel teljesíté a feladatot, nem tört el egyebet, -csak a chatouille tükrét a kinyitás közben; elég volt tőle ennyi. Az -iratokat ott lelte mind szépen összekötve. - -És most megfogá kezét Henriette s oly forrón megszorítá s oly őszintén, -oly esdve nézett szép, panasztevő szemeivel annak szemeibe, hogy e -tekintettől egy őrült meggyógyult volna. - -– Én önt becsületes embernek ismerem. Igérje meg, hogy ez iratokba nem -fog egy pillantást is vetni, hanem átadja azokat Kálmán öcsémnek, ő majd -azután tudni fogja, hogy mit tegyen velök. Ugy-e édes Margari, megteszi -ezt ön értem, az én kedvemért? Hisz ezt úgy vegye ön, mintha egy halott -jönne vissza önhöz a túlvilágról s az kérné önt kétségbeesett -könyörgéssel, hogy a mitől a sírban nem nyugodhatik, a mitől elkárhozik, -azon gondolattól szabadítsa meg lelkét. - -Margari nagyon elborzadt e szókra: – egy halott, ki a túlvilágról -visszajő! – ennek a kisasszonynak rettenetes a fantáziája. Úgy -segéljennel fogadá, hogy nem fog belenézni az iratokba s átadja azokat -Kálmán úrfinak, pedig haragszik rá, mert az mindig boszantja. - -– Rejtse el kérem! - -Ideje is volt, hogy kaputja mély zsebébe eltegye a csomagot, mert -Clementine léptei már hangzottak a másik szobában s mire az visszatért, -már akkorra Margarinak az olvasó asztalnál kellett ülni s folytatni a -felolvasást, mintha semmi sem történt volna. - -Clementine ugyan azt az észrevételt tevé, hogy ezt már ő egyszer -hallotta, a mit most Margari úr felolvas, mire aztán Margari vagy tíz -lapot egyszerre hátrafordított, akkor meg Clementine sehogy sem jutott -valami összefüggés birtokába, a mit végtére Margari úgy igazított el, -hogy ez a regénynek a tulajdonsága, mert ez úgy van írva, hogy nem -következik egymás után. - -Henriette egyszer, a mint az óra négyet ütött, hogy Kálmánnak haza -kellett már jönni az iskolából, azt mondá Margarinak, hogy már most elég -volt a regényből ennyi, köszöni a jóságát, majd holnap, ha olyan szíves -lesz, ismét fel fogja kérni, hogy bejőjjön. - -Margari ezer örömmel igérte, hogy szerencséjének fogja tartani. A -kisasszonyért mindent megtesz. Tűzbe, vízbe megy; ha kell, angol nyelven -is olvas. És pedig külön honorarium nélkül. Tudja ő azt jól, hogy majd -ha a kisasszony nagyságos asszony lesz, nem fog ő róla megfeledkezni. - -Azzal ment, hogy Kálmán úrfit felkeresse. Ez történetesen nem jött még -haza; bizonyosan most is a kávéházban csavarog – a gézengúz, a hova nem -volna még szabad járni. - -No hiszen csak János úr ott találja! - -Azalatt a kiváncsiság nagyon háborgatta: vajjon mi lehet abban a -csomagban? Miféle eldugni való levelei lehetnek Henriette kisasszonynak, -a miket félt, ha a családbeliek megtalálnának látni? Hm, milyen szép -volna ezt megtudni. - -A csomag persze össze van kötve. Hanem hiszen épen úgy, épen olyan -csokorra lehetne azt megint kötni, soha sem venné rajta észre senki, -hogy ki volt oldva. Becsületes emberre nézve ugyan elég erős lakat és -feltörhetlen zár volna az a tudat, hogy ez valakinek a titka, a mi -lelkünkre van bizva, hogy megőrizzük; hanem a becsületes ember azzal -biztatja magát, hogy hiszen nem is fogja ő azt elmondani senkinek, hogy -mit olvasott azon iratokban; de mégis csak szeretné tudni nagyon, hogy -mi lehet az, a mit Henriette kisasszony úgy dugdos szem elől s a mit az -öreg Lapussa olyan igen szeretne megtalálni? hisz ő azért el nem fogja -azt a titkot árulni; majd egy olyan jó, kedves teremtés titkát egy olyan -vén sárkánynak; hátha a nyelvét kitépnék, elárulná-e neki? Aztán az a -mondás arról a halottról, a ki a túlvilágról visszajő! nem, az a titok -olyan jól el lesz ásva nála, mint a sírban; hanem bizonyára meg kell azt -ismernie; ki tudja, mire jó az embernek egynémely dolgot megtudni? - -Bezárta magára kis szobája ajtaját ott a harmadik emeleten, még a -kulcsot is lehúzta a zárból, hogy otthonlétét ne vegyék észre. - -Akkor aztán szép óvatosan felbontá a csomagot, mely sok réteg papirosba -be volt takargatva s mohón neki esett a benne foglalt iratoknak. - -De mekkora lőn boszúsága, midőn kivánt titkok helyett nem talált bennük -egyebet, mint csupa merő diák penzumokat, iszonyú locus communisok felől -irt szónoklati gyakorlatokat, a minőket rhetoricát tanulók szoktak -izzadni keserves kötelességből, tél, tavasz és nyár kellemeiről, a -földmívelés gyönyörűségéről; a tudományok hasznairól, az indulatok -kárairól s más efféle mulatságos feladatokról… Már egész boszúsan újra -össze akarta kötni a csomagot, azt gondolva, hogy őt mind a kisasszony, -mind az öreg úr valami szörnyű hiábavaló bolondság eszközéül -választották ki, a midőn eszébe jutott, hogy egyet ama véghetetlen -unalmas latin dissertatiók közül végig olvasson: hadd lássa, milyen -stylusa van az úrfinak? - -Hát a mint öt-hat sort elolvas belőle, ott egyszerre vége szakad a -themának s következnek egészen más dolgok, szintén latin nyelven irva, a -mik nem tartoznak többé a nyár kellemei s az agricultura szépségei közé; -nagyon érdekes és figyelemreméltó tárgyak. - -De már most elolvasta a penzumokat mind, végtűl végig. - -És azután átlátta, hogy biz ezeket igen nagy oka lehetett Demeter úrnak -különösen fürkészni; de még nagyobb oka Henriette kisasszonynak -szorgalmasan elrejteni. - -Ismét szépen összekötötte valamennyit. Gondolkodott rajta, hogy mitévő -legyen már most? Henriette kisasszonytól az van rábízva, hogy e titkokat -megőrizze; Demeter úrtól pedig az, hogy ugyanazokat felfedezni segítsen. -Kinek a parancsa előbbvaló a háznál? - -Illik? nem illik? az megint más kérdés. Igaz ugyan, hogy titkot -elárulni, úgy átaljában véve, nem illik, de az is igaz, hogy mikor -valamit felfedezni szükséges, ez magában hordja a mentségét. - -Hát az a mondás arról a halottról, a ki a sírból jő vissza titkát -eltakarni? ah az csak beszéd! Sőt inkább, ha nem sietnek e titkot -felfedezni, akkor lesz igazán a kisasszony halott, a ki nem tér vissza a -sírból. Valóban ez keresztyéni kötelesség ezuttal tudtul adni az -illetőknek minél hamarább, hogy a kisasszony milyen rendkívüli dolgokon -töri a fejét; hisz ha az kiderülne valaha, hogy ő ezt tudta és meg nem -mondta s valami baj lenne belőle, még könnyen kriminálitásba keverhetné -magát. - -Aztán in fine finali – ez pénzt ér! nehéz pénzt ér! Ha az öreg Lapussa -meg nem adja az árát – busásan, ő lássa! akkor nem kapja meg. Akkor -látni fogja, hogy Margarinak van – kharaktere. De utoljára is hát a -szegény Margarinak ez annyi a zsebében, mint egy ezer forint, annyi mint -egy holtig való hivatal és én meg nem foghatom, hogy kivánhatná azt -Henriette kisasszony, hogy Margari dobja ki ezt a szerencsét az ablakon? -mikor Henriette kisasszony soha sem adott Margarinak semmit! - -Valaki zörgetett az ajtón s kérdezték: itt van-e Margari úr? - -Margari úgy megijedt, hogy azt felelte rá – nem vagyok. – Arra aztán -csak ki kellett neki nyitni az ajtót; a csomagot elébb elrejtette a -zsebébe. - -A komornyik jött kérdezni, hogy nem tudja-e Margari úr, hogy már elmúlt -hét óra? olvasni kellene jönni az öreg úrhoz. - -Margari úr nem állhatta, ha a cselédek konfidenskedtek vele. - -– Micsoda hét óra? Tartozom én magának tudni, hogy mikor van hét óra? -Órásmester vagyok én? harangozó vagyok én? Azért van a nagyságos úrnak -komornyikja, hogy küldje fel, mikor hét óra van, vagy ha azt akarja a -nagyságos úr, hogy én tudjam, hány az óra? hát ajándékozzon meg egy szép -cylinder-órával. - -Ilyen ömlengései közt a megsértett büszkeségnek s a mindig éhes -ajándékvágynak, leballagott a komornyikkal Margari Demeter úrhoz, kinél -ezuttal azon kezdé helyzete változtatását, hogy a szokott bőrszék -helyett, mely expresse az ő számára állt ott, egy jó puha karos-székbe -sülyeszté be magát s ezuttal a kaputja szárnyait sem húzta ki maga alól, -mint máskor. - -Demeter úr szörnyű sasszemeivel végig nézett rajta s még élesebb -orrhangon, mint máskor, szólt hozzá: - -– Nos? Margari! Hát nem kezdjük azt a regényolvasást? - -Margari igen bizodalmas arczot öltött, miközben igen ügyesen tudta a -nyakát félre görbíteni: - -– Olvasni igen is fogunk; de nem a regényt. - -– No hát mit? Mit akar? - -– Instálok alázatosan. Méltóztassék ráemlékezni, hogy méltóztatott -kegyesen rám bízni, hogy bizonyos penzumokat, Kálmán urficskáét, -szerezném kezemhez. Jelentem alázatosan, hogy nálam vannak. - -– Úgy! szólt az öreg Lapussa, hideg vért erőltetve; no majd holnap adja -át. Majd átnézem. - -– Instálok alázatosan; diákul vagynak. - -– No vagy majd átnézetem valakivel. - -– Könyörgök, nem jó lesz minden ember kezébe adni, mert furcsa dolgok -vagynak benne. - -– Mi-it? szólt elförmedve a nagy úr; ön csak nem olvasott bennük? - -– Igenis, mind végig olvastam. - -– Azt én nem bíztam önre. - -– De nem is méltóztatott megtiltani. Én már most tudok mindent. Tudom, -hogy a kisasszony miért beteg? azt is tudom, hogy miért nem akarja hozzá -menni a nagyságos Hatszegleti úrhoz? sőt még azt is tudom, hogy mit fog -történni ezután? és hogy mi ennek mind az oka? Ezt én mind tudom: itt -van nálam a zsebemben. - -Meg is mutatta a kaputja belső zsebét, hogy ott van. - -– No azt nem kellett volna elolvasni önnek. Micsoda szemtelen -bizakodottság az? Másnak leveleit elolvasni. - -– Könyörgök szépen: ezt nem bizakodottság, csak akartam tudni, hogy mit -ér az a portéka, a mit én megszerzem a nagyságos úrnak? egy forint, tíz -forint, száz forint, vagy ezer forint; nehogy azt méltóztasson mondani: -nesze fiam Margari egy huszas, igyál rajta egyet, aztán a szememet -kiszúrta vele neki. - -– Ön kezd impertinens lenni. Akarja, hogy a komornyiknak csengessek? - -– Ne tessék fárasztani magát. Ha erőszakkal akarja tőlem elvenni az -irásokat, ott a kandallóban a tűz, mire a komornyik bejön, akkorra én -azt belehajítom s elég. És azután nem fogja senki tudni, a mit én tudok, -mert még nem tudja senki, hogy ki tudja valaki más, csak én, meg ez a -papiros; de ezt a tűzbe dobom mindjárt. - -– Tehát pénz kell ugy-e? Mennyit akar? - -Margarit ez a kérdés csak még hetvenkedőbbé tette. - -– Mennyit akarok? sokat! nagyon sokat! Nem is tudom még, hogy mennyit? - -Most egyszerre megint alázatos instáló képet öltött. - -– Tudja mit a nagyságos úr! csinálja be engemet valami kis hivatalba -ahhoz a nagyságos Hatszegleti úrhoz, hiszen úgy is nekem fogja -köszönhetni, ha a nagyságos úr kisasszonya hozzámegy; én fedezem fel az -akadályokat; bizony Isten, olyan hűséges szolgája leszek neki, hogy -jobbat nem kap a nálánál. - -– Én csináljam önt be hivatalba Hátszegihez? Miféle hivatalba? Nem ágens -az, se nem gőzhajótársaság. - -– Nem bánom én, akárminek: csakhogy már egyszer holtig való hivatalom -legyen; talán ispánnak, vagy bibliothekáriusnak, vagy szekretáriusnak. -Nagyságodnak az csak egy szavába fog kerülni. - -Demeter úrnak valami jutott eszébe. - -– Jól van. Jól van Margari. Meglesz. Szavamat adom rá, hogy Hátszegi -titkárja fog lenni. - -– De holtig való fogytáig? Kérem alássan. Nem az ő holtáig, hanem az én -holtáig. - -– Igen, igen az ön holtáig. - -– De hátha ő nem akarja? - -– Én fogom önt fizetni; tőlem kapja rendes évdíját, a mit azonkívül ő -tőle kap, az nem jön számításba. Elég lesz háromszáz forint évdíj, -tartáson, szálláson kívül? - -Margarinak a lélekzete elállt erre a szóra. Majd bele fulladt a mohó -feleletbe: - -– Méltóztatik ezt nekem irásba adni? - -– Akár mindjárt, hozzon irószereket, majd én tollba mondom. - -Ott aztán formaszerint szerződést kötöttek, hogy Margari úr háromszáz -forint évdíjért, mi évnegyed elején pontosan helyébe fog küldetni, -elvállalja azt a fáradságot, hogy mint titkár, (vagy mi?) nagyságos -Hátszegi úr, mint Henriette kisasszony jövendőbeli férje oldalánál fog -működni s ezért nagyságos Lapussa Demeter urat időről-időre értesíteni -fogja mindazokról, a miket ott lát és hall, e kötelezettség Demeter úr -halála után fiára, Jánosra, szállván által. - -Demeter úr érti, hogy mit cselekszik? - -Ezen okirat alá levén irva és megpecsételve, Margari úr már most egész -készséggel előadá a kérdéses pensumokat, elébb nagy kegyelmű -patrónusának kezeket csókolván nagyon. - -Éjfélig tartott, míg azokat egyenkint felolvasá, illetőleg lefordította. -Demeter úr meg volt vele elégedve nagyon; már tudniillik a fordítással, -mert a szővegen egy csepp oka sem volt örvendeni. - -Éjfélkor vége levén a felfedezésnek, azt mondá Demeter úr Margarinak, -hogy már most menjen fel a szobájába, s reggelig – törikszakad – irja le -magyarul ezeket a diák holmikat, s hogy annál éberebb maradjon, fogja -ezt a tíz pengőst s hozasson magának a házmesterrel puncsot. - -A nagylelkű parancsot meg is fogadá Margari s életében először annyi -puncsfélét talált bevenni, hogy egész reggelig mindig danolt tőle, a mi -pedig nem volt szokása; hanem azért reggelre le volt irva a fordítás: -dalolva irt. - -Másnap kellett Sipos fiskális úrnak a hivatalos értesítést átadni a -Hátszegi iránt tett fürkészményei érdekében. - -Sipos úr furcsa ember; híres, okos ügyvéd létére a Lapussa családnál, -hol rendes évdíjban állt, nem töltött be minden igényt. Ugyanis neki -olyan fixa ideái voltak, hogy ő olyan ügyet el nem vállal, a minek -igazságos voltáról teljesen meg nincsen belsőleg győződve, mert ő nem -szereti azt, ha őt valaki, akár szemben, akár háta mögött legazemberezi; -aztán meg mindenféle komisz functiót sem szeretett elvállalni: holmi -tönkre jutott szegény emberkéket exequalni, azok alul erővel kihúzgálni -a párnát, hallgatni asszonyi és gyermeki jajveszékelést, az ilyesmi nem -volt az ő kedve szerint való foglalkozás, hanem igen is: nagy uradalmak -végett viselni okiratokban gazdag pereket, ragyogó replicákat diktálni, -tíz-húsz ívre terjedőket; aztán hatalmasan ellenálló ellenfeleken -vármegyei karhatalommal végrehajtani a törvényesen kivívott itéletet: ez -már az ő birodalma volt; egyéb alávaló provinciák végett egy másik lógós -ügyvédet kelle tartani a családnak, mert azokba még segédeinek sem -engedte meg Sipos úr az avatkozást. - -A számára rendelt órában pontosan megérkezék a Lapussa házhoz Sipos úr, -természetesen gyalog, mert hogy maga lovakat tartson, annál -gazdálkodóbb, – bérkocsiba pedig nem szokott ülni, mert az -világbolondításnak való. Ennélfogva csizmái elég sárosak voltak. Az ifju -Lapussa azért viseltetett különös ellenszenvvel Sipos iránt, mert mindig -sáros csizmákban jött fel hozzájuk. Történetesen olyankor mindig esett -az eső, mikor neki ott valami dolga volt személyesen. A gazdag emberek -az ilyesmit nagy tiszteletlenségnek veszik; Sipos úr pedig soha sem -gondolt arra, hogy ki mit minek vesz? - -Pedig az egész Lapussa-család különös gálában volt erre az alkalomra, -még az öreget is felöltöztették. Nagy virágos selyem hálókabátot adtak -rá, a pamlagvánkosaira új himzéseket varrtak; a szobákat új -padszőnyegekkel látták el, s minden ezüstöt felraktak az asztalra. -Mintha Sipos úr meglátna abból valamit. - -Ő régi szokás szerint most is hóna alatt hozá a szükséges irományokat, -egyszerűen spárgával átkötve, nem pedig bőrtárczában, mint az újabb -prókátorok, a kik szégyenlik a mesterségüket. - -Jelen voltak az elfogadási szobában az öregen kívül János úr és -Lángainé, egyéb senki. Henriette még gyöngélkedett, szabad volt neki az -alatt a városligetbe kocsikázni, hol pompás nyári mulatójuk volt, ott -kedvencz virágait meglátogatni s talán végképen elbúcsúzni tőlük. -Különben ha mindjárt jó egészségben és itthon lett volna is, e -felolvasásra nem kapott volna meghívó jegyet. Hiszen csak az hiányzanék, -hogy a menyasszonynak az eljegyzés előtt kézbesítsék vőlegénye -életirását! - -Sipos urat ezúttal sáros csizmái daczára is szivesen fogadták; a két -férfi ezerféle semmiségről kezdett el vele beszélni, mintha nem tartaná -sürgetősnek a látogatás tulajdonképeni czélját, úgy, hogy Lángainénak -kellett őket utoljára – nő létére figyelmeztetni, hogy fognának már a -kérdéses ismertetéshez; úgy látszott, hogy ő volt a legnyugtalanabb azt -megérteni. - -Az ügyvéd tehát helyet foglalt az asztal mellett, szétbontá acta formára -lapított iratait, s elkezde olvasni. A családtagok mind lorgnont -ragadtak, úgy hallgaták, csak ő maga, a ki olvasott, nem használt -szemüveget. - -Tehát: - -– Báró Hátszegi, mint a tudósítás sub litera A bizonyítja, eredetére -nézve ruméliai muzulmán. Szép-apja stambuli defterdár volt… - -– Kérem: mi az a defterdár? szóla közbe János úr. Gróf vagy mesterember? - -– Főhivatalnok, viszonzá röviden Sipos úr; a ki többet akar a defterdári -hivatalról megtudni, megtalálhatja azt Dečsy ozmanographiájában. - -– Kapható az a kölcsönkönyvtárban? - -Lángainé nem állhatta, hogy rendre ne utasítsa testvérét: - -– Ugyan ne beszélj közbe annyi hiábavalóságot! - -– Igaza van! helyeslé Demeter úr is, mire János úr hátrahúzta magát a -szoba hátuljába, s az egész felolvasás alatt nem tett egyebet, mint a -félszemüvegével vesződött s nagy ostentatióval rágott diós bonbonokat. -Sipos úr folytathatá nyugodtan az előadást. - -– Az orosz-török háború alatt, midőn a nagyvezér Péter czárt csaknem -elfogá s azután ismét szabadon ereszté, jól tudjuk, hogy az orosz arany -milyen erővel dolgozott. A nagyvezér mentségei közt volt az is, hogy -seregét rosszul élelmezék. Ez különben rendes dolog a török -hadjáratoknál; az élelmezésre kiadott erszények fele a megbizottak -kezében olvad el; a mulasztás bűne legközelebb Mustafa defterdárt -terhelé, ki azonban nem várta be, míg a baltadzsik a selyemzsinórral -érte jőnek, hanem Jassyból, hol a bajt előre megérzé, fiával és -kincseivel együtt szépen átkelt az erdélyi határszélen. Sok valószinűség -szól a mellett is, hogy kincseinek nagy része nem török piaszterekből, -hanem orosz rubelekből állott. - -– Ezt én nem értem, mordult közbe János úr a kandalló mellől. - -– Én pedig világosabban nem szólhatok. - -– Csak tessék folytatni, mi értjük; monda Lángainé, gyöngyházas -lorgnonjával intve az ügyvédnek. - -– Mustafa defterdár itt kikeresztelkedett s naturalizáltatta magát. Fiát -már mint nemes embert látjuk megjelenni az udvarnál, hol a magyar -testőrségnél szolgált s a kiütött török háboruban mint ezredes-kapitány -vágta hajdani atyafiait a Dunánál vitézül. Ez szerzé a hidvár uradalmat -és a bárói czímet. Ennek a fia igen zsugori fösvény ember volt, kit nem -hogy az udvarhoz, de még tisztességes szomszédházhoz sem lehetett -elcsalni. Szüntelen nyerészkedett és a nyereség illataiban nem igen -válogatott. Sok ravaszsággal jutott a verespataki aranybányákhoz, miket -roppant eredménynyel tudott kizsákmányolni s uzsora és zálogvétel utján -roppant birtokokat szerzett Hátszegen, Hunyad- és Fehérmegyékben, úgy, -hogy mikor meghalt, csupán a kész arany- és ezüstpénzt harmincz -társzekéren szállíták vadormi sziklaodujából a hidvári lovagkastélyba, -melyet egyetlen fia, Lénárd, apja halála után állandó lakhelyéül -választa. - -Mindez adatokat a B, C és D alatti hiteles okiratok teljes -bizonyossággal igazolják. - -Lénárd báró ereiben igen sok nemzet vére foly már. A defterdár maga -ruméliai születésű török volt, kinek hindu rabnőtől született egyetlen -fia. Ez ismét a bécsi udvarnál egy fiusított lengyel grófné leányát -vette el; Lénárd báró apjának egy eloláhosult magyar köznemes leánya -volt a felesége, kit gazdálkodásból vett nőül; ilyenformán a nemes báró -vére eddigelé öt külön nemzet tulajdonait képviseli s azoknak -mindegyikéből tartott meg valamit. Gyönyörvágyó, mint egy török, -pompakedvelő, mint egy hindu, könnyelmű, mint egy lengyel, legénykedő, -mint egy magyar s engesztelhetlen, mint egy oláh. Ime jellemének -sarkalatos hibái. - -Mert hogy hibáiról beszélek legelébb is, annak oka az, hogy ezeket -tartom túlnyomóknak jó tulajdonai felett. Mert: - -hogy a báró gazdag ember, azt az ide E, F, G alatt mellékelt -hozzávetőleges összeirások, jövedelem-kimutatás és a többi bizonyítják; - -hogy a báró szép ember, azt a H alatt melléklett photograph arczképéből -meg lehet itélni; - -hogy a báró testileg egészséges ember, azt az I és K alatti -bizonyítványok igazolják; egyik orvosától, másik vadásztársaitól levén -kiállítva; - -a ki ezek szerint egy férfinál egyebet nem keres, az méltán olyannak -találhatja őt, a ki bármely nőt boldoggá tenni képes; hanem - -megfontolván azt, hogy ugyanezen férfi szerelem dolgában nemcsak -állhatatlan, de néha a bizarrságig szeszélyes, hogy tivornyakedvelő és a -nevetségig inyencz; - -hogy hiú, mint egy indus herczeg, kinek a feleség is csak a pompa -nevelése végett szükséges; - -hogy durva és erőszakos; hirtelen haragjában senkit sem kimélő, mint azt -okiratok bizonyítják, melyek szerint többször halálosan megverte, a -kiket épen rossz kedve útjában talált; - -hogy csodálatos hajlama van a betyáros kalandkereséshez, mely épen semmi -dicsőségére nem válik; - -és hogy végre a hozzá legközelebb állók suttogásai szerint van valami -titokszerű egész életében, vannak számbavehetlen napok és hetek, a mik -mintegy hézagot képeznek nála az évben, rejtélyes események, miknek -kezdetét és végét senki sem tudja; ha mindezeket összevetjük – - -kénytelen vagyok végül azon őszinte nyilatkozatomat kimondani, -miszerint: - -egy fiatal ember, ki igazán szeretni nem tud, - -egy gazdag ember, ki senkinek használni nem képes, - -egy előkelő férfi, kiben semmi magasabb nagyravágyás nincs, egy oly -gyöngéd, érzésteljes hajadont, minő a kérdésben forgó Henriette -kisasszony, boldogítani nem képes, s én részemről, bármilyen -szerencsének nevezze is a világ báró Hátszegi kezével megkináltatni, -kikerülésre való szerencsétlenségnek nevezem azt. Most méltóztassék az -általam igazolásul felhozott okmányokat megvizsgálni. - -János úrnak a türelme végit érte; el akart szaladni; ha az öreg egész -tekintélyével rá nem parancsol, hogy maradjon, ott hagyja a -családtanácsot. Annál mohóbban kapott Lángainé a hallottakon; ő akart -első lenni, a ki a bővebben magyarázó okiratokat átolvassa; János úr -ugyan beléjök sem tekint. Sipos úr jónak látta a nagyságos asszonyt -figyelmeztetni: - -– Azon okmányok közt vannak olyanok is, a mik nem asszonyságok számára -való olvasmányok. - -– Ha olyanokra találok, azokat elhagyom. - -(Bizonyos, hogy azokat fogja keresni legelébb.) - -Demeter úr ez alatt egy csomagot húzott elő pamlagvánkosa alól s azt -Sipos úrnak nyújtá. - -– Tehát kegyed nem tanácsolja, hogy Henriettet Hátszegi báróhoz adjuk -nőül. No: – jól van; – a míg mi a mellékleteket átfutjuk, legyen szives -kegyed viszont ezen iratokat megolvasgatni, – hogy el ne unja magát. - -Azok voltak a Margari úr által elárult penzumok – in natura. - -János úr boszúsan járkált alá s fel a szobában; Lángainé nagy -figyelemmel olvasott, egyik sem vette észre azt a zavart, azt a -meglepetést, mely az ügyész arczán ellenállhatlanul visszatükröződött, -mialatt a végzetes latin irományokat áttekinté. Fejét meg-megcsóválta, -bajuszát tépte jobbra-balra, zavarultan feszengett karszékében, homloka -izzadni kezdett, azt nem győzte zsebkendőjével törülni, végre átolvasta -az egészet, s akkor letette valamennyit maga elé az asztalra, s -eszméletlenül rámeredt, mint a kinek e pillanatban az esze nem tud -tanácsot adni. - -Épen ekkorra készült el Lángainé is az olvasmánynyal. Ő ellenkezőleg -egészen fel volt izgatva; olvasás közben nem állhatá meg, hogy olykor -fel ne sóhajtson: – a szörnyeteg! a gyalázatos! – Ez igen ingerlő -olvasmány volt. - -Demeter úr azzal mulatta magát, hogy hol az egyik olvasó, hol a másik -arczát szemlélgeté; itt az izgalom, amott a levertség nőttön növése igen -mulatságos ellentét volt egy harmadik nézőre nézve. - -Mikor minden papiros bevégzé hatását, akkor csendes, szelid hangon -szólalt meg: – nos? tehát mi véleményed van e tárgyban, leányom? - -Lángainé összecsukta szemüvegét, mint ki véleménye helyességéről -bizonyos s nem késett felelni. - -– Báró Hátszeginek nem egy Lapussa Henriette kisasszonyt, de egy jó -indulatú cselédet sem adnék nőül. - -– De magad hozzá mennél, mordult közbe mérgesen János úr; a mit nem vett -számba senki. - -– És ön, ügyész úr? kérdezé Demeter, Siposhoz fordulva. - -– Én? szólt a becsületes férfi elfogult, bánatnyomta hangon. Én azt -tanácsolom, hogy a kisasszonyt minél előbb nőül kell adni a báróhoz. - -Lángainé karikára nyílt szemekkel tekinte rá: - -– Azok után, a mik ez iratokban vannak?! - -– Nem. Azok után, a mik e másik iratokban vannak. - -– Mik azok? kiálta odarohanva Lángainé s nagyon boszankodott, mikor a -felmarkolt iratokban csupa latin dolgokra akadt. Annyit látott, hogy -ezek Kálmán penzumai, s nem értette az összefüggést. - -– Kérem az iratokat vissza, szólt Demeter úr, száraz kezét eléjük -nyújtva. Még most kellenek. Itt vannak nálam fordításban is. Tehát ön is -azt hiszi ügyvéd úr, hogy Henriettenek jó lesz a báróhoz nőül menni? No, -azon a napon, ha megérjük, a mikor Henriette az oltárhoz lép Hátszegi -Lénárddal, – ezen firkákat önnek fogom ajándékozni. Addig nekem -kellenek!… Tetszik engemet érteni? - -Sipos úr egészen le volt verve; nem volt semmi kedve valakivel -vitatkozni többé: ily gonoszul még nem vesztette el perét soha. Lángainé -még ostromolni akarta kérdésekkel, de ő nem állt neki helyt, vette a -kalapját, köszönt és elsietett. - -Lángainé azután apjához fordult; mi okozta e meglepő változást? minő -csoda-iratok azon látszólagos semmiségek? minő titkok azok? - -Demeter úr rajtok feküdt, nem adta ki őket: – olyan emberek titkai, a -kikre nézve nagy baj és nagy szerencse, hogy el vannak árulva. Meglehet, -hogy soha sem fogjátok megtudni. - -– Összefüggésben állanak ezek Henriette férjhezmenetelével? - -– Egyenesen kényszerítenek rá. - -– Szegény leány! sóhajta fel a delnő. - -– Kár, hogy nem áldozhatod fel magadat érette; szólt közbe csufondárosan -János úr, kit a várt diadal ingerkedővé tett. - -– János! szólt hozzá Lángainé, hideg, neheztelésteljes arczczal, melynek -fehér márványa alatt több harag rejlett, mint egy háborgó tengerben. Már -többször mondád szemembe e rossz élczet, ha még egyszer ki találod -mondani, soha ez életben többet nem szólunk egymáshoz – s ha egyedül -lennénk is egy börtönbe bezárva. - -– Tehát azért is még egyszer elmondom, pattogott János hetvenkedő -hangon. Essünk át rajta minél elébb. - -– Jó! Ne fáradj. Mondottnak veszem. Meghaltunk egymásra nézve. - -Azzal feszesen az ablakhoz ment s hímzésihez ült. János úr kaczagva -hadonázott alá s fel a szobában. Demeter úr nem szólt bele a vitába, -tudta jól, hogy ezek soha sem békülnek ki többet. - -– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – - -Sipos úr háromszor is elment lakása előtt, mielőtt haza talált volna, -annyira megzavarták azok a dolgok, a miket most tudott meg. - -Sokáig jött-ment még otthon is dolgozó-szobájában, mintha nem találná -meg valaminek az elejét, a minek szeretne már a végin lenni. Végre -nagynehezen lecsillapítá magát s akkor kiizent egyik irnokától, hogy -híják be hozzá Szilárdot. - -A hívott abban a nyomban megjelent. - -Egyike volt azoknak az arczoknak, a miket a nők el nem tudnak felejteni -soha. Égő szenvedély minden vonásban, a halvány arcz sápadt színéhez úgy -illenek a nagy, lángoló fekete szemek, mik bátorságról, hő indulatokról -beszélnek, míg a nemes férfi-ajk hallgat. Annak a sűrű fekete -hajsátornak nem is szükség úgy elborítani azt a szép homlokot, elég árny -van azon így is. - -– Nos, kedves öcsém, egész magadhoz jöttél e már? szóla hozzá Sipos úr -családias bizalom hangzatán. Nem volt ma nálad az orvos? - -– Nincs már rá szükségem, semmi bajom. - -– No csak ne bízd el magadat még. Már ismét dolgoztál. Az még nem volna -szabad; tudod, hogy az orvos megtiltotta. - -– Hiszen csak szórakozásból dolgozom. - -– Szórakozásból keress mulatságot. Mért nem jársz te, mint más fiatal -ember, társaságokba, kávéházba, tánczvigalmakba? minek fogod be magadat, -mint egy teherhordozó? a fiatal kedély mulatságot óhajt. - -– Én elég jól érzem magamat így. Köszönöm kedves bátyám figyelmét; ön -jobban aggódik értem, mint érdemelném. - -– Kötelességem az, édes öcsém. Tudod, hogy szegény édes apád halálos -ágyánál bizott a lelkemre; ott álltál, hallottad, mikor mondá: – rád -hagyom szegény fiamat, légy helyettem édes apja. - -A jó öreg úrnak elborította a szemeit a köny ezen emlék fölidézésére, -letörlé azt tarka zsebkendőjével; az ifju szemei nem könyeztek, csak még -jobban égtek. - -– Emlékezel-e erre a szóra, édes öcsém? - -– Igen; suttogá az ifju halkan. - -– S ha én ma vagy holnap átlépek ebből a világból abba a másikba, a hol -nem válnak el a jó barátok többé egymástól, s ha ott összetalálkozom az -én jó kedves Istvánommal s ha ő kérdeni fogja tőlem: – hogyan viselted -gondját rád bizott fiamnak? – mit fogok neki rá felelni? nos, szólj, mit -fogok neki rá felelni? - -Az ifju érzékenyen ragadá meg az öreg gyám kezét, s megszorítva azt, -alig hallhatóan suttogá: – ön második atyám volt. - -Erre Sipos úr indulatosan ragadá ki kezeit az ifju kezeiből s hevesebb -hangba csapva át, mondá: - -– És ha erre ő azt fogja mondani: – az nem igaz; te nem vigyáztál -fiamra! te nem jártál utána, a hogy apának kellett volna, te könnyelműen -magára hagytad őt; nem tudtad, mikor veszélyben forog, vak voltál, mikor -az örvény felé rohant; halál küszöbéig hagytad menni, s ha Isten és az -én halottkezem nem védelmezi őt, öngyilkossá lesz, és te nem tudod meg: -miért? - -A fiatal ember megrendült e szóra. Meg volt lepetve; még halaványabb -lett, mint az előtt; meredt szemekkel bámult főnökére, ki most egészen -uralkodott fölötte; mint a mester csinytetten kapott tanítványán. Azután -oda lépett az öreg s megszorítá kezét, mintha biztatná vele, hogy – én -most tégedet nagyon meg foglak dorgálni; de azért ne félj, pártodon -vagyok. - -– Kedves öcsém, Szilárd; jusson eszedbe, mikor kicsiny gyermek voltál, -aztán tettél néha olyasmit, a mit nem kellett volna, a miért apád -kérdőre fogott, mindig azt mondta ugy-e: – ha rosszat tettél s -szégyenled bevallani, hallgass, szorítsd össze a fogaidat, de ne hazudj; -ne tagadj, ne gondolj ki mentségedre olyan dolgot, a mi nem igaz, mert a -te neved Szilárd; ahoz pedig nem illik a gyávaság. Meg is fogadtad; -olyan lettél. Már most én is azt mondom, jusson eszedbe, hogy Szilárdnak -kereszteltek; hallgasd meg nyugodt lélekkel, a miket mondani fogok: bele -ne szólj; megczáfolni ne akarj; ha kérdelek s felelni nem akarsz, rázd -meg a fejedet; de elámítani ne akarj, mert az nem illik hozzád. Most -pedig ülj le. – Ülj le öcsém, mert most üdültél föl betegségedből, fejed -még gyönge; – azok után, a miket majd elmondok, aligha szédelegni nem -fog. - -Az ügyész lenyomta egy székre az ifjut, ki méla bánattal csüggeszté alá -szép fejét; lehetetlen volt őt meg nem szánni. - -Az öreg úr nagyot fohászkodott, s izzadt homlokát törlé zsebkendőjével. - -– Te egy gazdag család leányába voltál szerelmes és az is te beléd. Egy -tánczvigalomban ismerkedtetek meg: a viszony innen fűződött odább. Kevés -és nagyon ellenőrzött alkalmatok volt egymással találkozhatni; de a -szerelem találékony és furfangos, tud magának útat csinálni. A gazdag -leánynak volt egy elhanyagolt testvére, kit rokonai nyilvános iskolába -járattak. Ezt nálam találtad több izben, mert a szeles gyermek, -valahányszor otthon megriasztották, mindig hozzám szökött, s itt -tartózkodott, míg gyámjait, kiknek családi ügyészök vagyok, -kiengeszteltem iránta. Olyankor veled egy szobában hált, te viseltél rá -gondot, megmagyaráztad a nehéz feladatokat, miket megtanulni nem bírt; a -gyermek nagyon megszeretett téged. Pedig aztán hatályosabb kerítőt -kivánni sem lehet, mint egy gyermek. Te előtted kedvesedről, ő előtte te -rólad beszélt; magasztalt benneteket egymásnak. Nagyapa, nagynéne, -nagybátya, nevelőnő, házikisasszony, cselédek, a kik szemeiket soha le -nem vették a leányról, nem is sejték, hogy a leány el van kerítve, el -van szerelmesítve: képzelni sem lehet hogyan? Beszél előtte valaki? nem. -Jön össze valakivel? nem. Kap szerelmes leveleket? nem. Hogyan tehát? A -szerelmesek furfangja bámulatos. Ti tudtátok, hogy a család vénei és -asszonyai nem értik az oratorok klassikus nyelvét s a leány, ki oly -nagyon szeretett, nem tartá erős fáradságnak megtanulni latinul, mintha -csak öcscse oktatása közben tenné, hogy kedvesével a felfedeztetés -aggodalma nélkül levelezhessen. Egy nő, egy gyermekleány! megtanul egy -holt nyelvet, a minek soha semmi helyzetben hasznát nem fogja vehetni, -csak azért, hogy kedveltjének elmondhassa: «ego te in æternum amabo». -Meg kell vallani, hogy ez igen szép és nagy áldozat. Ti mindennap -leveleztetek egymással. Iskola előtt a leányka diktált öcscsének -penzumokat, félig közönyös rhetorikai virágokkal kezdve és folytatva a -szerető szenvedély hangján, iskola után hozzád jött a fiu, akkor te -diktáltál neki másik penzumot, a minek eleje, vége, szinte együgyű chria -volt, közepe pedig édes nyilatkozatokkal tele. Ezt a penzumos könyvet -persze soha sem vitte ő az iskolába; nálad állt a másik, az igazi, a mit -a tanároknak kellett látni. Az egész ármányos csempészet ott folyt a -családtagok, a társalgónők szemei előtt, füleik hallatára; ki jöhetett -volna rá? És mégis rájöttek. Ma, ez előtt egy órával az öreg családfő -maga nyújtá azokat kezembe, hogy olvassam át; megjegyezve, hogy -fordításban ő maga is olvasta már azokat. - -A fiatal ember fel a levegőbe bámult, mintha azon járna csupán az esze, -vajjon ki árulhatta el azokat? - -– Rettentő dolgokat tudtam meg belőlük. Előbb azon tanakodtatok, hogy a -leány a család akarata ellen nőddé legyen. Biztatok a nagynéne jó -indulatában; ő szerette unokahugát. Akartatok várni, tűrni és hívek -maradni. Azonban mindezt meghiusítá egy előkelő és gazdag kérő -megjelenése, ki világi fogalmak szerint épen a leányhoz illett. A -családtagok erőtették ez összeköttetés létrejöttét. Ti kétségbeesve -tusakodtatok a fölött, hogy mit tegyetek? Szándékotok volt együtt -megszökni. Erről levert benneteket a sokszorozott figyelem, mely a leány -lépteit őrizé. Mikor aztán nem volt semmi menekülés, akkor egy -rettenetes eszme fejlődött ki közöttetek: magatokat megölni, egyszerre, -egy napon, egy akarattal. Több napon keresztül tanakodtatok a kivitel -felett. Itt már nagyon óvatosaknak kellett lennetek a kifejezésekben, -nehogy a leiró testvér valamit megsejtsen a szándékból. Előtte is el -kellett azt burkolni. A leány egy természettudományi könyvet kért tőled. -Te megküldéd neki. A leánygyermek kikereste abból, hogy miféle mérgeket -tudna az ember könnyűszerével önmaga előállítani? úgy bölcselkedett, -mint egy természetbúvár. Két napig tanakodtatok rajta, hogy lehetne -gyufára szert tenni, a minek a villója leghatályosabb méreg. De hiába, -nagy uraknál csak a cselédek kezén forog a gyufa, nem lehetett szerezni; -végre talált a leányka valamit. Ha rézkrajczárokat egy üvegszelenczében -jó erős sós eczet közé tesznek, az rézoldatot képez s ez aztán méreg. -Ebben állapodtatok meg; a leányka készített saját magának mérget s -megtanított rá téged, hogyan készítsd azt te is?… Oh én jó Istenem! -Miről gondolkoznak a gyermekek! - - - - -NEM NEKED VALÓ AZ! - -A dorgált ifju mind e perczig hallgatott, most felkelt s csendes, tiszta -hangon mondá: – mind igaz, úgy van. - -– Rosszul van! egészíté ki hevesen a mondást az ügyész, igen rosszul -van. Gyermekeknek öngyilkosságra gondolni azért, mivel nem akar a -világon minden úgy történni, a hogy ők kigondolták! Hiszen még gyermekek -vagytok: – hova gondoltál te, a kinek még nincs biztos állásod, nincs -kenyered, a mit valakivel megoszsz? Gondolkoztál te a dolognak praktikus -oldaláról? Azt képzelni sem akarom rólad, hogy a leány rokonainak -kegyére számítottál volna. Ezt még ha elérhetted volna is, micsoda állás -lett volna az rád nézve? A te jellemedhez kegyelemkenyér, a mit a -feleség rokonai panaszosan adnak! Hogy te lótófutója légy, kézcsókolója, -esteli felolvasója a szeszélyes nagyapának; piruló czéltáblája a többi -rokonok szavainak, csúfsága minden cselédnek; mert a szegény vőt még az -inasok is csúfra emlegetik a háznál, tudd meg azt. - -Szilárd arcza égett e szavak alatt, közbe akart szólni, de az öreg -sietett őt megnyugtatni. - -– Nem! Erre a gondolatra te nem jöhettél; te nem akartál egy gazdag -családba feltolakodni; hanem gondoltad azt, hogy az a leány fog -leszállni te hozzád, s megosztja veled a te szegénységedet; ugy-e, ezt -gondoltad? Hiszen más szegény ember és szegény leány is van a világon, a -kik nem visznek egymáshoz egyebet forró szerelemnél s mégis boldog pár -lesz belőlök. Látod, ebben fekszik a te csalódásod. Ha egy szegény -leányba volnál szerelmes, azt mondanám: korán van ugyan még házasodnod, -de ha Isten is úgy akarja, vedd el; dolgozzatok, küzdjétek keresztül -magatokat a világon, van itt hely minden ember számára elég; az is hozzá -van szokva minden nélkülözéshez, te is; az kevéssel megelégszik, tud -varrni, főz számotokra, ha rászorul, mos is, rendben tartja a házat; egy -garassal kettőt takarít meg; mikor sok dolga van, dalol, hogy bele ne -fáradjon s mikor vékony a vacsora, jó kedvével, forró ölelgetésével -megszaporítja. De egy leányból, a ki gazdag volt, hogy legyen szegény -asszony, édes barátom? – A kit arra neveltek, hogy maga semmihez ne -értsen, a ki még csak a gyertya hamvát sem tudja elkoppantani, hogy -legyen abból gazdasszony? hogy találja az magát otthon egy szegényes -udvarszobácskában, a hol még te sem lehetsz mindig körülte, mert -kenyered után kell látnod? Ő nem szólna, nem panaszkodnék, de te látnád, -észrevennéd, hogy nélkülöz; ő nem kérne új ruhát, de te látnád, hogy az, -a mit visel, már kopott és a szived szakadna meg bele, hogy egy leányt, -a kit szerettél, mostoha sorsodhoz lánczolál le, s magaddal rántottad őt -olyan könnyelműséggel, a miért férfi észszel pirulnod kell egykor! - -– Kedves bátyám, szólt Szilárd, hogy én mind ezekről gondolkoztam, azt -bebizonyítom azzal, hogy egy év alatt takarítottam meg annyi összeget, a -mennyiből egy másik évig meg lehet élni. Félretettem havi fizetésemet, a -mellékjövedelmeket, miket kiküldetésekkor kaptam, s azon idő alatt oly -csekély összegből éltem, hogy egy koldus nem vállalkoznék rá, hogy -annyival kijőjjön. Naponkint meg tudok élni egy tizesből, csak azért, -hogy a többit megtakaríthassam más számára. És ezt nem vette rajtam -észre ugy-e senki? Azért nem voltam sem kedvetlen, sem elhanyagolt. -Pedig még az, a kiért nélkülöztem, nem is adott egyéb jutalmat, mint egy -távol csillámló reményt. - -Sipos úr elszörnyűködött. Hisz ez rettenetes ember! Hát ilyenre is képes -egy gyermek, a ki most lépte át a huszadik esztendejét? Egy évig -naponkint egy tizest költeni magára, hogy tőkepénzt gyűjthessen kedvese -számára! Az ilyen praktikus őrültséget nehéz lesz meggyógyítani. - -– De hát utoljára is, kedves barátom, mit gondolsz, mi fog történni -most, miután titkaitok el vannak árulva? Mit fognak tenni a rokonok? - -Szilárd egykedvűleg vállat vont. - -– Legelőször is engem fognak törvényesen üldöztetni, mint méregkeverés -részesét. - -– Azt bizonyosan megérdemelnéd, mert te is helybenhagytad és elfogadtad -a kifőzött tervet; hanem ezt nem fogják tenni. Hanem majd tesznek mást; -én ismerem embereimet jól. A leányt fogják azzal ijeszteni, hogy ellened -bűnvádi pert indítanak, ha rólad le nem mond. - -– Azt pedig nem fogja tenni. - -– Te tudod bizonyosan? - -– Én hiszem. - -– S ha erővel kényszerítenék, hogy nőül menjen a báróhoz? - -– A báró lehet akármilyen jellem, de mindenesetre gavallér; ha neki egy -nő azt fogja szemébe mondani, eljegyzése napján: én nem szeretem önt, -mert mást szeretek és mást fogok szeretni, nem hiszem, hogy izlése -elleni dolog ne legyen azt a hölgyet nejévé tenni. - -– És ha nem mondaná ezt, ha önként kezét nyujtaná neki, ha lemondana -rólad? Félre ne érts. Nem vádolom őt. Ha lemond éretted azért, hogy -tégedet fölmentsen rokonai üldözése alól; ha föláldozza szivét a te -nyugalmadért!? - -– Hallgasson meg engemet, kedves bátyám. Ön maga is mondá, hogy a -szerelmes ember gyanakodó és furfangos, kitalál olyan dolgokat, a mikre -más soha sem gondolt. Mi gondoltunk arra, hogy lehet idő, a mikor őt -kényszeríteni fogják, olyan eszközökkel, a mik ellen egy gyönge -gyermeknek nincsen védelme, hogy nyilatkozzék szivének érzései ellen; -tán hogy irja meg nekem, hogy felejtsem el, hogy nem szeret többé; tán -hogy rejtegetett emlékemet küldje vissza, hogy jegyezze el magát más -férfival? de én ennek mind ne higyjek, a míg ő egy szót ki nem mond, -vagy le nem ir, a mit csak mi ketten ismerünk, a miről nem tudja senki -kettőnkön kívül: magyar, latin, angol, görög, vagy arab szó-e az? ember, -virág, vagy csillag neve-e? ezt senki ki nem találhatja, el nem -árulhatja. A míg e szó egy harmadik birtokába nem jut, én tudni fogom, -hogy ő hű hozzám és hűséget követel tőlem s távolról int, hogy ne -kételkedjem benne; hallgat, mert beszélnie nem szabad, vagy beszél, mert -parancsolva van; de az elhallgatott szó nekem megmondja azt, a mit érez, -– és a mit ember-ész be nem ér. - -– Teremtő Isten! kiálta fel Sipos úr, mind a tíz ujjával gyér hajába -kapva, hol járt ezeknek az eszük! Milyen lánczokat vertek magukra! - -– Én nem vagyok ellene, hogy kedves bátyám mondja meg ezt is, a mit most -felfedeztem, azon uraknak, ők majd rémítésekkel ráveszik a leányt, hogy -mondja ki azt a titkos nevet, a mi ezt a lánczot széllyel tépje. Ő sok -ellenkezésre mondani fog valamit. Oh a szerelmes nők igen ravaszok. Azt -a szót velem közölni fogják. Nem lesz az igazi. De én azért azt fogom rá -mondani, jól van. És azontúl senki sem sejtendi, ki van-e találva a -titok, vagy nincs? Mi elválunk; – eddig sem volt közöttünk semmi -érintkezés. Meglehet, hogy messze elviszik őt innen. De őrizzék azután -és szemeiket le ne hunyják, a kik őrzik, s ha férjet adnak neki, -imádkozzanak az életeért, mert nem tudják, minő végzetes dolog egy -leányt férjhez adni, ki lelkében egy harmadik titkát hordja! - -– Te tisztán…! nem mondom el, a mit akartam. - -– Azt akarta bátyám mondani, hogy tisztán meg vagyok bolondulva. -Meglehet. Az is meglehet, hogy ez a szenvedély lesz egész életem -szerencsétlensége. De mindegy: ragaszkodom hozzá, s ha fájdalomnál egyéb -nem jön belőle, akarom élvezni ezt a fájdalmat. Nem engedték meg, hogy -együtt meghaljunk, kénytelenek lesznek tűrni, hogy lelkeink egymást el -nem hagyják fájdalomban, kétségbeesésben találkoznak és azon már -változtatni nem lehet. - -– Ördög menykő! Azt majd meglátjuk. Az öreg úr kezdett phlegmájából -kijönni. Majd én itt téged el hagylak pusztulni egy üres képzelődés -miatt; absurdus, képtelen, hihetetlen valami. Paroxismusban ejtett -beszéd, a mit gyógyult korodban magad sem fogsz hinni, hogy beszélted. - -– Kedves bátyám! én magam is óhajtom, hogy e paroxismusnak vége legyen. -Azért igen kérem, legyen szives mentül elébb szólani ismét azon nagyon -haragos szivű urakkal. Azt a szót kérem, azt az egy szót. Akármit hoz -vissza, nyugodt leszek. Azontúl soha egy összehúzott homlokredőről sem -fogja észrevenni senki, mire gondolok? nyugodt, csendes ember leszek. -Nem lesz belőlem futóbolond, a kinek az utczán utána néznek, sem magamat -elölni nem kisértem meg többé. - -– Jól van, ne beszéljünk rólad. Te makacs, agyafurt vagy; utoljára is -azt teheted magad ellen, a mit akarsz; neked mindössze is csak annyi -vagyok, mint apád, s mint apád, lánczra nem verhetlek; de én egyúttal -prókátor is vagyok, ebben az ügyben ellenfeled védelmezője. A leány az -én cliensem: gondoltál-e arra, hogy majd helyetted, ki nem esel kezük -ügyébe, őt fogják mortifikálni rokonai? Mit bánod te azt? Engeded -szenvedni a nőt, a gyermeket, kinek ha valaha megvénül, átok lesz -fiatalságára visszaemlékezni. - -– Tudom. Ha a nő nem találja a szenvedésekben gyönyörét, miket érettem -magára idézett, mindig csak egy szavába fog kerülni, hogy azoktól -megszabaduljon. A míg magát megmenteni nem kivánja, addig bizonyos, hogy -van lelki ereje azokat elviselni. - -– S nem szánod azt, a kit szeretsz? - -Szilárd szomorúan elmosolyodott: - -– Volt-e szánalomról szó, midőn ugyanazon perczben, egymásra gondolva, -halálos mérget vettünk?… Különös dolog az kedves bátyám: nem érteni azt -meg józan észszel… - -– Kedves öcsém; én csak azt látom, hogy mi nem fogjuk megérteni egymást. -Te vesztére törsz egy szegény gyámoltalan leánynak, csupa szeretetből s -nem akarsz lemondani róla, miután semmi reményed sincs vele czélt -érhetni: azt én nem értem. Én pedig amaz úri családtól felszólíttatva, -hogy adnék tanácsot a kérőt illetőleg, azt határozottan elleneztem. -Midőn ez iratokat kezembe adták, akkor azt mondtam, hogy mindenesetre -nőül kell őt adni hozzá. Még azt hihették volna, hogy én a te bódult -reményeidet akarom előmozdítani! hogy viszonyaitokat ismerve, érdekelt -fél vagyok; hogy ravaszul útjába állok a kérőnek, mert egy rokonomat -akarom helyébe csempészni. Én ezt a véleményt meg akarom czáfolni; – ezt -pedig te nem érted. Most eredj szobádba vissza; a sors majd meg fogja -valamelyikünknek magyarázni, a mit nem ért. - -Ugyanez órában a Lapussa család igazságtevő szobájában folyt le e -drámának másik jelenete. - -Henriette hazaérkezett a városligeti kolnából (így hívják magyarul a -nyári mulatólakot, villa evőeszközt jelent), mint mondák, virágokat -hozott haza. Demeter úr átizent hozzá, hogy csak hagyja most azokat a -virágokat és jőjjön az ő szobájába. Ugyanakkor Lángainét is kiküldé -magától; János úr ezóta rég a gabonapiaczot járta; ez levén kedvencz -szenvedélye – a többi között. - -– Kicsike leányom, Henriette, jőjj közelebb hozzám, szólt az öreg úr, -egyet fordulva fekhelyén s előkeresve vánkosa alól öblös -burnótszelenczéjét. Kérlek szépen, ne haragudjál rám, hogy neked mostan -alkalmatlankodom. Már addig a rövid ideig, a míg élek, legyetek irántam -egy kis elnézéssel. Ha pedig alkalmatlannak találod közellétemet, annál -több okod leend rá, kapni az alkalmon, hogy tőlem megszabadulhass. - -Henriette értette az epés czélzásokat; megszokott valami volt az előtte. -Soha sem szokták azokat megczáfolni. - -– Nyulj ide kérlek a vánkosom alá, találsz ottan egy csomag papirost, -húzd ki onnan és nézd meg, mik azok? - -Henriette fásult gondtalansággal tevé, a mit az öreg parancsolt s -elővonta a sajátságos raktárból, mely különben szelenczék, -süteménydarabok, pilulás skatulyák tanyájául is szolgált, a vastag -iratcsomót, melyre azután az első tekintetnél rögtön ráismert. - -A féltett irások, a mik egész betegsége alatt nem hagyták aludni, nem -engedték meggyógyulni soha; épen annak a birtokában, a ki elől azokat -leginkább rejtegetni kellett. A halálra vádlott állt az elterhelő tanú -előtt. Az eltagadhatlan, elesküdhetetlen bizonyítékokkal szemtül -szemben, a miket magáról le nem bir hárítani többé, a mik rajta -feküsznek lelkén, minden idegén, hogy zsibbadtan áll meg az érverés -szivében, hogy a világ elsötétül káprázó szemei előtt, hogy a -halálsápadt arcz megelőzi szinével a halálitéletet. Ez ellen nincs -védelem. - -Egy perczig az a mentő gondolat villant át lelkén, hogy hisz ez idegen -nyelven van irva, még nem tudják, mi van benne? Egy lépésre van a -kandalló; ha elégetné hirtelen, ki tanuskodhatnék? de azt az egy lépést -megtagadták izmai; el volt zsibbadva, nem tudott mozdulni és nem tudott -összeroskadni. - -– Kicsike leányom, szólt az öreg úr hozzája, nagy gyönyörűséggel tömve -keselyűgörbe orra alá az ördöngős fütőszert, a mit burnótnak neveznek. -Ne haragudjál rám azért, hogy ez irkafirkákat figyelemre méltattam; nem -akarom nekik hasznukat venni. Eleget tudok belőlük. Már csak légy szives -rám hallgatni. - -Henriette tekintete nem birt megválni nagyatyja vértől eresült -szemeitől, azt hitte, hogy ezek a szemek mind szivén szúrnak lassan -keresztül. - -– Te nem akarsz férjhez menni egy kitünő férfiuhoz, ki kezedet kéri, kit -családod nagyrabecsül, ki gazdag és előkelő ember; hanem akarsz inkább -elszökni egy semmi emberrel, a ki maga sem tudja még, hogy miért van a -világon; s ha ezt nem engedik, inkább akarsz erőszakosan meghalni -mindnyájunk csúfjára, szégyenére, hogy vele együtt halhass meg. Ez a -szándék nem szép volt tőled. Igaz, hogy mi igen rosszul bántunk veled, -különösen én kiállhatatlan, kegyetlen voltam hozzád; hanem azért ezt még -sem kellett volna tenned. Látod, most ezzel igen sok galibát csináltál -mind saját magadnak, mind más embereknek is. Ülj le kérlek; hiszen -reszketsz! Magam hoznék széket számodra, de látod, hogy nem kelhetek -fel; ez az átkozott köszvény, az éjjel sem aludtam miatta, mindig te -rólad gondolkoztam. - -Henriette csakugyan elfogadta a kinálást, leült; hiszen különben le -kellett volna roskadnia. - -– Azok után, a miket ez iratokból megtudtam, csakugyan nehéz is lett -volna el tudnom aludni; mikor azt sem tudom, hogy kin kezdjem és kin -végezzem a töprenkedést. Te légy-e eszemben, ki családodat meg akarod -gyalázni; vagy az a fiu, ki közbenjáróul szolgált, vagy az a gondatlan -ifju, a ki vakságában méregkeverő is tudott lenni? - -Henriette közbe akart szólani, de nyelve megtagadta a szolgálatot, mint -a ki álmában akar kiáltani és mellén ül a nehéz álom-lidércz. Most kezdé -még csak sejteni a veszély nagyságát. - -– Látod kedves kis leányom, ha most valami kegyetlen, szigorú öreged -volna, valami vén tigris, a milyennek te tartasz engemet, az ilyen eset -után nem cselekednék mást, mint legelőször is téged elküldene egy -apáczakolostorba s örök időkre elrejtene a világ elől. - -Henriette nagyot sóhajtott. Ez a fenyegetés vigasztalásként hangzott -most előtte. - -– Másodszor azt az elvetemült fiut, ki nem átallott oly fiatal létére -testvérének ravasz kerítője lenni, beküldené valami katonanevelő -intézetbe; tudod vannak olyan szigoruságukról nevezetes intézetek, a -hová csak a megjavíthatatlan kora bűnös ifjonczokat szokás beadni. Ő azt -nagyon megérdemelné. - -«Szegény Kálmán!» gondolá reá a testvér. Nagyon szerették egymást. - -– Harmadszor pedig azt a könnyelmű fiatal embert, ki részt vett az -öngyilkolási tervezetben, pörbe fogatná; mert a halál nem játékszer -édesem s méreggel tréfálni tiltva van. Azt bizonyosan elitélnék öt-hat -évi sánczfogságra, a mi rá nézve is üdvös leczke volna. - -– Nagyatyám! sikolta fel a kínzott gyermek. Ez az utolsó feloldá hangját -és könyeit. Térdre rogyott előtte és annyi ártatlan könyet sírt kezére, -hogy abban kezeinek régi foltjait lemoshatta volna. - -– Jól van kedves leánykám, látom, hogy sírsz; van bizalmad hozzám. Én -nem vagyok az a tigris, a ki a kis gyermekeket megeszi; a miket mondtam, -azoknak csak lehet, de nem szükség megtörténniök. Én nem akarok -kegyetlen, boszúálló lenni. Én nem akarok semmit tudni azokról a -megbántásokról, a mik ez iratokban ellenem feljegyezve vannak, te magad -segíts magadon s intézd el sorsodat. Kelj fel innen és ne sírj, mert -ismét beteg fogsz lenni. Nézd meg, hány az óra most? Jegyezd meg -magadnak. Eredj szobádba és fontold meg jól, hogy mit tégy? Két óra -mulva, pontban két óra mulva ismét hivatni foglak, az alatt határozd el -magadat. Inkább akarod, hogy családunk rangjához illő díszszel és -illendőséggel egy hozzád illő derék férfinak nejévé tegyünk és arról, a -ki soha hozzád nem fog emelkedhetni, lemondj és őt elfelejtsd? vagy -pedig inkább akarod-e, hogy a fátyolt fölvedd, a mi a világtól örökre -elrejt; – hogy testvéredet fegyintézetbe küldjem s bűntársad ellen -megindítsam a bűnvádi pert? ez iránt határoznod rád van bízva. Két óráig -gondolkozhatol fölötte; az alatt ide hivatom ügyvédemet s a szerint, a -mint határozni fogsz, ő felteszi vagy a házassági szerződést, vagy a -bűnvádi feljelentést; te rajtad függ. Most tedd vissza az iratokat a -fejem alá: gondold meg, hogy ezeket csak mint menyasszonyi hozományt -fogod tőlem visszakapni. Eredj szobádba, gondoskodom, hogy két óráig -senki ne háborítson… - -A leányka gépileg teljesíté a parancsot, visszaadta a végzetes iratokat -s eltávozott szobájába; ott megállt egy virágcserép előtt és nézett -annak zöld leveleire egy óráig megmozdulás nélkül. - -Egy szép nagy példány viaszvirág volt az, egyike azon csodás tenyészetű -délszaki növényeknek, a mik nem hullatják el leveleiket soha; a miken az -évszak nem változtat, a mik olyan szépen képviselik az állhatatosságot. - -Ezen szép növénynek az a csodás tulajdonsága van, hogy bármelyikét -kövér, fényes leveleinek ültessék is el a földbe, a magányos levél -gyökeret ver, ágakat hajt, egész felfutó indás bokor lesz belőle, -melynek viaszfényű virágfürtei valami tündéri illatot árasztanak. - -Három év előtt egy jogászbálban kapott egy virágcsokrot Henriette -Szilárd kezéből, azon a napon, melyen először szóltak egymással, a -között volt egy ilyen örökzöld levél, azt ő otthon elülteté cserépbe, a -növény megeredt, kihajtott, évről-évre nagyobbra nőtt; Henriette nevet -adott neki: «Szilárd»-nak nevezte, órákig elandalgott mellette, lesve -levelei fejlődését, indái hajtását és beszélve véle, mint élő emberrel, -magában; – és arról nem tudott senki semmit. – Oh a gyermekek szívei úgy -tele vannak sejthetlen titkokkal. - -Egy hosszú óráig állt e virág előtt: vajjon mit beszélhetett vele? -Felelt az neki? Kérdezett tőle valamit? Kérdezte tőle talán, miért olyan -erősek, olyan változatlanok azok a sötétzöld levelek, sokkal -változatlanabbak, mint az emberek szívei; kért-e tőle kölcsön erőt, -kitartást, – vagy talán bocsánatot, búcsúvételt? - -Annyi bizonyos, hogy midőn elfordult tőle, kétségbe volt esve, kezeit -összekulcsolta fején, úgy járt alá s fel a szobában s valahányszor ismét -a virág előtt megállt, úgy tett, mint a kinek a szive akar megszakadni. - -Pedig az idő haladt, az óra olyan rövid, mikor az ember azt akarná, hogy -hosszú legyen. De nincs menekülés, nincs segítség sehonnan, senkitől. -Magára van hagyatva, a világon senkije sincs, csak az az egy virág, a -kit magában «Szilárd»-nak nevezett el. Ha ezt tudnák, azt is elvennék -tőle, talán kitépnék gyökerestől s kihajítanák az udvarra, vagy -becsuknák sötét pinczébe a helyett, a kit képvisel. - -Az egymás után futó perczek határozásra intenek; végezni kell! Még -egyszer kedves virága elé lép; nem sír már, nem tördeli kezeit; józan -eszéhez tért. Egyenkint összecsókolja mindenik levelét annak a szép -virágnak. Úgy hasonlítanak is e levelek egy csukott emberi ajkhoz. Már -kopogtatnak is ajtaján; Demeter úr követe jön, a leány gyönge testén -végig fut a hideg borzadás: «megyek már!» és egy percz mulva nem látszik -arczán sem köny, sem bánat, sem félelem; csak a hófehér nyugalom. - -Az öregapa szobájában ismét együtt vannak a családtagok; kívülök jelen -van Sipos úr is. Ez ügyben ő is avatott már. Henriette azt -természetesnek találja. Szilárd az ő rokona. - -– Nos, kedves kis unokám, szól Demeter úr, helyet mutatva Henriettenek -az asztal mellett, melynél a többiek ülnek, határoztál-e magadban? - -– Határoztam. - -– Fátyol, vagy főkötő? - -– Nőül fogok menni. - -– A báróhoz? - -– Hozzá. - -Lángainé vállat vont, János úr diadalmasan csapott térdére, Sipos úr -könnyebbült szívvel sóhajta fel. - -– Tehát ezen nyilatkozatodban megnyugodhatunk? - -– Meg, felelt a leány csodálatos bátor és nyugodt hangon; hanem kérem -most én is föltételeimet elmondhatni, miket e határozathoz kötök. - -– Meghallgatjuk. - -– Legelőször is bizonyos akarok a felől lenni, hogy Kálmán öcsémet nem -fogja senki üldözni; azt nem fogjátok megengedni, hogy velem jőjjön? - -– Azt az egyet nem. - -– Én pedig nem engedem, hogy itt maradjon. Küldjétek el más valami -városba; annyit beszéltek rangotok, gazdagságtok felől: neveltessétek őt -a szerint. - -A gyermek két óra alatt két évtizeddel lett vénebb, úgy beszélt a -családtagokkal, mint egy meglett ember. - -– Helyben hagyjuk, felelt rá Demeter úr; úgy is jobb, ha nem látjuk -egymást. - -– Másodszor kérem, hogy megszokott butoraimat, virágaimat szabad legyen -elvinnem oda, a hová mennem kell. - -– No, ez is megadható. Ártatlan női szeszély. Legyen. - -– Harmadszor: azon iratokat, miket nagyatyám ismer, adják vissza mind -annak, a kit azok legjobban érdekelnek. - -– Helyesen, szóla Demeter úr; megigértem, hogy megtalálod azokat -menyasszonyi hozományod között. Sipos úr lesz szives azokat kezéhez -venni és az illetőnek kézbesíteni. - -Sipos úr meghajtá magát s átvette a szomorú tanújeleket. - -– És most leányom, előtted a házassági kötvény, a báró már aláirta azt s -a mellékszobában várakozik határozatodra; mutasd meg, hogy szép irásod -van. - -Henriette valóban megmutatta azt; oda irta nevét olyan vékony kis -gömbölyded betükkel, mintha valami tündér lehellte volna oda. - -– Még egyet, kedves kisasszony, szólt hozzá nyájasan Sipos úr, minthogy -már a toll a kezében van, legyen szives e visszaadott iratok táblájára -felirni egy bizonyos szót, azt a bizonyos nevet, vagy mit, a mit -kegyeden kívül még csak egy ember tud; annak bizonyságául, hogy a -lemondás őszinte és tartaléktalan. - -A leány sokáig nézett azokkal a titoktartó sötét szemeivel az ügyvéd -szemeibe. Hatalmában állt őt megcsalni, ha akarja; az ügyvéd tudta azt -jól. Irhatott oda akármi nevet, a másik, a delejes háló másik tényezője, -nem fogja azt elárulni, ha hamis volt. - -Nagy csendesen odahajolt a csomag fölé s szokatlanul megnyomva a tollat, -odairá ezt a barbár hangzású nevét egy szép fényes csillagnak: -«Mesarthim», azzal letette csendesen a tollat; semmi szenvelgés nem -látszott arczán, semmi szinpadra hozatala kínos érzelmeknek. Bejöhet már -a vőlegény! - -… Vajjon az igazi jelszót irta-e oda?… - -– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – - -Sipos úr ezek után rendén elvégzé a törvényes teendőket az eljegyzés -körül s miután azokkal nem volt többé semmi dolga, engedelmet kért -eltávozni és hazament. Hóna alatt vitte azokat az elfeledni való -iratokat. Azt egy cseppet sem hitte, hogy ebből még valami hosszabb -időkre fenmaradó baj legyen. A kisasszonyból előkelő asszonyság lesz, -meg lesz minden kényelme, kivánsága, a mit pénzen meg lehet venni: hány -ember boldog tudna lenni, ha csak a mindennapi kenyereért nem kellene a -holnappal tusakodni. Azzal, hogy az előkelő asszonyságok miért nem -boldogok? győzne valaki törődni. Minthogy ők nem éheznek és nem fáznak, -unalmukban bajokat képzelnek maguknak, azokkal vesződnek. Szilárd is -majd elfelejti a leányt, ha az esze megjő; Pest nagy város, sok szép -delnő lakja; nem kell senkinek egy miatt elveszteni a lelkét. - -Mikor azután hazaért, ő maga kereste fel Szilárdot szobájában, mely -olyan csinos és rendes volt, a milyen nem szokott minden nőtlen férfi -szobája lenni. Olyan ember ez, a ki szereti magát otthon jól találni. - -– No kedves öcsém. Hozok számodra orvosságot. Tudod: az orvosság -rendesen kesernyés, émelygős; de annál használatosb. A hogy előre -megmondám: a kisasszony meggondolta az állapotokat s jobbra határozta el -magát; beleegyezett a báróvali házasságba, az eljegyzés már meg is -történt, a házassági szerződést előttem irták alá. - -– Az meglehet, szólt Szilárd fagyosan. - -– Kedves barátom. A leány nem csinált olyan szomorú képet, mint te itt, -igen erős volt és elhatározott; én bámultam azt a nyugalmat, a mivel -családjához beszélt; formaszerinti békepontokat diktálva nekik, mint -valami kapituláló vár parancsnoka. Oh ez igen derék, okos leány. Egy -könyet nem ejtett előttünk; pedig én elhiszem, hogy ez neki sok -fájdalmába került. - -– Oh neki sok lélekereje van. - -– Kivánom, hogy neked is annyi legyen. Itt vannak bohókás irataitok; -ezeknek kiadatása is egyik kitűzött feltétel volt. Mint hallám, Margari -barátunk kerítette ezeket kézre. No no, csak ne tessék úgy szikrázni az -úrfi szemeinek. Ezt nem lehet duellumra kihíni, mert nem megy ki, -különben is Hátszegi titkára lesz ezentúl s vele megy az operentiákra. -Csakhogy ismét kezünkben vannak ezek a fatalis penzumok. Többet -ilyeneken ne törd a fejedet. A leány elmegy, te itt maradsz; egy év -mulva elfelejtitek egymást. - -Szilárd hidegen mosolygott. - -– És az a szó, a mi bennünket összetart, vagy elszakaszt? - -– Arról is megemlékeztem. Nagyon sokáig nézett a szemeim közé, míg -valamit válaszolt rá. Én mondám neki, hogy őszinte és igaz szót várok. -Erre ő ide irt e papirok hátuljára egy nevet; tekintsd meg. - -Szilárd reszkető kézzel nyult a papirokhoz, kezébe vette, maga felé -fordította, egy tekintetet vetett a leirt szóra, azután nem szólt -semmit, nem kapkodott kezeivel szivéhez, a hogy a szinpadon szokás, -hanem a mint állt, úgy végig esett a padlón, fejét belevágva az -iróasztal szegletébe, hogy csak úgy dült belőle a vér. - -– Itt van ni! Sipos úr a tenger fenekére kivánta az egész ostoba -szerelmi tréfát, felemelte az élettelen ifjut; vizet borogatott a -fejére; nem hítt segítségül senkit: minek ezt megtudni az egész -világnak? maga addig ápolta, locsolgatá, míg eszméletéhez tért, akkor -szépen, szeliden beszélt vele. - -– Ne vedd oly nagyon szivedre, édes fiam, ezt a dolgot; én megengedem: -nem akarom tagadni, hogy ez nagy fájdalom; de légy férfi, tanuld -elviselni. Én is voltam fiatal; én is mentem keresztül hasonló iskolán; -én is csalódtam, kinevettek. Gondold meg, hogy az ilyen fájdalomért -mindenkit ki szoktak nevetni; legjobban azt, a ki belehal. Ez már a -világ sorja. Gazdag leány gazdag férjet választ, szegény legényről -ábrándozik talán, együtt tánczolnak, együtt sóhajtoznak, de mikor a -kenyértörésre kerül a dolog, inkább nyúl mindenki a fehér, mint a fekete -kenyér után. Te még fiatal vagy, fiatal sziven ejtett seb begyógyul. Te -még boldog ember fogsz lenni valaha s mosolyogni fogsz mostani bajaidon. -Oh még a te feleségedet most tanítják járni; a kit te valaha nőül -veszesz, csak ezért sem vall neked szerelmet, mert még most tanul -beszélni. Legjobb neked elhagynod Pestet. Különben sem neked való az -ügyvédi pálya; te nagyon kényes vagy ahoz. Fogadd meg, a mit én -tanácsolok. Eredj vissza Aradmegyébe, Bencze sógoromhoz, ki ott most -főbiró; közel a tisztújítás, az ott szabadelvű megye, fiatal embernek -ott nagy jövendője van. Neked a birói pálya inkább illik lelkületedhez, -aztán diszes hivatal is. Ott sokat használhatsz embertársaidnak és -hazádnak is. Egy derék férfinak mindig van egy állandó kedvese, a kit -szeressen; mi magyarok hazának hívjuk azt. Ő érte élni, tudod, hogy -kötelesség. Eszed, szived, karod, tudod hogy nem Dunába dobni való egy -asszonyszemély miatt; mert azokat nemzet kéri számon. Az öngyilkosokat -az ilyen szegény országban, mint a mienk, megvetik, akár agyonlőtték, -akár agyonbúsulták magukat, mert itt mindenkire szüksége van a -közügynek. Tehát arra gondolj. Ma, a kedvemért, maradj szépen itthon, -rakj vizes kendőt a fejedre, egyébre nincsen szükséged; holnap pedig -szedd rendbe állapotaidat, hogy még e héten indulhass le Aradra. Sógorom -nagyon fog örülni, mert ő is igen szeret téged; jobban mint én. - -Szilárd nem állhatá tovább; oda borult a jó öreg úr keblére, kezét -ajkához szorítá és sírt sokáig, zokogva, keservesen. - -Sipos úrnak eszébe jutott, mit Szilárd apjától annyiszor hallott: «ez a -fiu nem tud sírni, mióta anyját eltemették, nem látta könyezni senki, -akkor pedig kis gyermek volt». - -– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – - -Két hét mulva végbement a menyegző báró Hátszegi és Lapussa Henriette -között, nagy pompával és illő díszszel. A menyasszony igen bátran -viselte magát az egész szertartás alatt, köntösének himzeteit s pompás -hajékét úgy hiszem le is irták akkoriban a divatlapok. - - - - -A MENYASSZONYVIVÉS. - -Még akkor vasutak nem voltak a hazában. Pesttől Erdély belsejéig jó egy -hétig lehetett utazni, még előreküldött váltott fogatokon is. Esküvő -utáni nap mindjárt útra vitték a menyasszonyt; csak azt az egyet kérte, -hogy nagyon korán induljanak (a mikor még senki sem jár az utczán). Az -idő is elértette kivánságát, mert elindulásuk órájában úgy szakadt az -eső, hogy be kellett vonni a hintók bőrernyőit; nem látott semmit a -városból, melyet elhagyott; ismerős utczák, ablakok nem szomorították -búcsúvételeikkel; csak a kerekek másforma gördüléséből veheté észre, -mikor már elhagyták a kövezetet s az országútra értek. Túlél ám az ember -sokat, a miről azt hitte, hogy bele fog halni. - -Két hintóval voltak; az elsőben ült a menyasszony és Clementine, ki -addig könyörgött a családnak, míg eleresztették kisasszonyával; szegény, -azt hitte, ott jobb sorsa lesz. Bizony nem is Henriette kedveért -kéredzkedett. A második kocsiban ült a báró és Margari, ki, a mint -kitünt, egészen a bárónak való ember: egy olyan irástudó, a kit egyuttal -házi bolondnak is lehet használni; nehéz már ilyeneket kapni mai -időkben, a tanult ember mind kevély. - -A delet vendéglőben tölték; ott mind a négyen nagyon keveset beszéltek: -«nagy a sár» az volt a jelszó. Henriette már 24 óra óta volt felesége -Hátszeginek – és még nem tudta, milyen színe van a szemeinek? - -Henriette nem mert semmit kérdezni; sem azt, hogy hol fognak éjszakázni? -sem azt, hogy itt kell-e maradni? olyan idegennek érzé magát azok -között, a kik körüle voltak. Férje egyébiránt igen udvarias és előzékeny -volt hozzá; nem volt terhére. - -Délután megint külön két kocsiba ülve, utaztak tovább; alkonyatkor egy -faluban megálltak itatni, ott Hátszegi leszállt s odamenve neje -hintajához, beszólt hozzá az ablakon. - -– Egy óra mulva megpihenünk. Egy régi barátom kastélyában fogunk -éjszakára megszállni, Satrakovits Gerzsonnál; ő már értesülve van és vár -bennünket; a lovászát idáig előre küldte. - -Henriettenek jól esett, hogy idegen ember házához szállnak, nem -vendégfogadóba. Úgy bizott mindenkiben, a ki idegen. - -Az igért egy órából szinte kettő lett. Itt rossz út következett, a -süppedékes homokba a nehéz hintó kerekei mélyen levágnak; a hogy a szél -befujja a röpülő homokkal a a tekervényes utat, vezető nélkül nehéz is -volna idegennek helybe találni. Az egyforma buczkákat, mik a láthatárig -mint egy hullámokat hányó homok-oczeán alakulnak, benőtte az árvafenyő; -ez a szomorú törpe erdő, bozót inkább, egyhangú változatlanságban fogja -közbe a bukdácsoló utat; nem látni tőle sem falut, sem tanyai házat. -Közeli nádasokból lármás vadludfalkák vonulnak át az égen, melyet a -lemenő nap sárgára feste. «Itt nem szeretnék lakni», gondolja magában -Henriette, de nincs, a kinek elmondja. Clementinenek mindenütt jó, a hol -urak laknak. - -Végre nagyszerű kopócsaholás tudatja a hintóban ülőkkel, hogy udvarba -jutottak, a kocsi ajtaját kinyitják. Henriettet kiemelik. Az új asszony -azzal a kiváncsisággal tekint körül, a mivel egy hosszú börtönre itélt -rab, kit messze várfogságra visznek, szokta vizsgálni az állomásokat: a -kültárgyak benyomásai soha sem oly erősek, mint mikor belső aggodalmat -visz magával a lélek. - -Nagy téres, kővel kerített udvar közepén állt egy régi modorú úri lak: -elől négyszögletes oszlopokkal osztályozott tornáczczal, melyhez -lépcsőkön kellett fölmenni, s melynek tégla mellvédje igen alkalmas volt -arra, hogy egyfelől a vendég urak, másfelől a hajduk lelógázzák róla -lábaikat, mikor jól akarnak mulatni; egy pár helyet kedvencz agarak -foglaltak el; most azonban egyszerre elhagyja mindenki ezt a kedvencz -sütkérező helyet, a mint a hintók megállnak a tornácz előtt, s fut -mindenki eléjük: úr, vendég, hajdú és agár. - -Legelső a kocsiajtónál egy sajátságos ember, kinél viszontagságtól -roncsoltabb alakot alig lehet képzelni; ötvenes lehet a férfi, de ezt -nehéz volna orczájáról megbecsülni. Az régi sebektől össze-vissza van -hasogatva, a szájából egy darab hiányzik, valószinűleg egy pár fog is, -de azt eltakarja a szürkével tarka bajusz; a száj ép felén nincs bajusz, -úgy látszik, mintha az onnan le volna tépve. Ugyanazon az oldalon egy -szem is hiányzik, s a fél arcz sűrű fekete pontokkal van tetovirozva, -mint a kinek szétszakadt lőfegyver a lőport szeme közé szórta. Az orra -félre és tömpére van ütve, tán nagy, erőszakos esés miatt. A jobb kezén -csak három ujja van, a másik kettő irtóztatón megcsonkítva, a balkeze -pedig a borzalomig ki van hozva természeti állásából, könyökkel befelé, -s csuklóinál mozdulatlan; a mellett egyik lába rövidebb, mint a másik; – -hanem azért az összetört férfiu oly fürge, hogy mindenkit megelőz az -udvariasságban s első, a ki kezét nyujtja a kiszálló delnőnek, ki szinte -összeborzad, midőn annak béna ujjait érinti. - -– Nőm! Gerzson barátom! siet Hátszegi őket egymásnak bemutatni; a házi -úr nagyon örül a szerencsének, megszorítja barátja kezét azzal a három -ujjával; másik karját, azt a nyomorékot, a delnőnek nyujtja, ki csak -aggódva támaszkodik reá, mintha azt hinné, hogy az annak fáj. - -A házi úr kaczag ez aggodalmon. - -– Csak támaszkodjék rá, nagysád, nem törik az el; olyan erő van azért -abban, mintha vasból volna. Pfuj Fecske! (Egy agár szörnyen iparkodott -örömét az által kifejezni, hogy Henriette vállára ugrált.) Nagyon -örülök, hogy szerencsém van nagysádtokhoz. Jó, hogy előre megirta Lénárd -barátom. Tiszteletükre holnapra nagyszerű rókavadászatot rendeztem; ezek -itt mind rókavadászok; reményljük, hogy nagysád is részt fog venni. - -– Én nem tudok lovon ülni; felelt a gyermekasszony őszintén. - -– Oh azt majd meg fogja tanulni, nekem van egy jó, szelid paripám, -olyan, mint a bárány. Addig nem eresztjük tovább nagysádat, míg ezt meg -nem tanulja. - -– A hogy férjemnek tetszeni fog. - -A terembe érve, egy pár türtcsizmás, pitykegombos ifjabb vénebb urat -számláltak sorba Henriettenek; ő biz annak egynek sem tartotta meg a -nevét egy perczig sem; örült, mikor szobájába vezették s Clementinnel -maradhatott. - -A mint úti köntöséből átöltözött, nem sokára hítták vacsorára. A nagy -teremben volt terítve, egy széles, kerek asztalon; több bor, mint -tányér; szarvas- és őzág nyelű kések, villák, hideg vad pecsenye, -paprikás pörkölt, tepertős galuska. - -– Biz ez csak vadászos vacsora, kedves nagysád; menté magát Gerzson úr, -az asztalhoz vezetve Henriettet, melynél ő és Clementine voltak csupán a -nők. Hiába! nincs asszony a háznál; az ilyen agglegény csak úgy szolgál, -a hogy őt szolgálják. - -– De ugyan miért is nem házasodol már egyszer meg? Kötődék vele -Hátszegi. - -– Hiszen akartam én egyszer, de elmaradtam belőle. Volt már mátkám, ki -is volt tűzve a lakodalom napja. Igen derék szép leány volt a -menyasszonyom. A határnap előtti estén nehogy elfelejtsem a dolgot, -mondám a hajdumnak, hogy reggel az új fényes csizmámat tegye az ágyhoz, -ne a bagariát; – hát reggel, a mint még az ágyban fekszem, hallok nagy -kutyaugatást a kert alatt; ki szólok, mi az ott? mondják, hogy egy hiúzt -szalasztottak ki a kutyák a bozótból. Utczu hiúz! ez ritka állat ezen a -tájon, felrántom a fényes csizmákat, ragadom a falról a puskát, megyek a -pagonyba; nyomra akadok, üldözöm a hiúzt; a kutyák mindig beljebb -vezetnek az erdőbe, én mindig nagyobb tűzzel megyek a vad után: – -egynéhányszor ugyan érzem, hogy valami nyom, mintha valamit otthon -felejtettem volna; tapogatom magamat, lőportartó, kupaktartó, -dohányzacskó, aczél, kova mind nálam van; megint csak megyek odább: -megint csak háborgat valami, de a hiúz nagyon feldühített már, hol -elbújt, hol megugrott; estére csakugyan kézrekerítettem a bundáját s -mentem haza vele; de akkor megint elővett az a nyomás, mintha valami -hiba volna valahol a világon, a mit nekem kellett elintézni. Csak este, -mikor az új csizmákat lehúztam a lábamról, akkor jutott eszembe, hogy -hisz én nekem ma az esküvőmön kellett volna jelen lennem. Az biz -elmaradt szépen. Menyasszonyom megharagudott rám a feledségért s -mindjárt hozzá ment valami szolgabiróhoz. Jól tette, különb embert -kapott, mint én vagyok, hanem azóta nem volt kedvem megkérni valakit. - -A társaság vígan kaczagott ez adomára; az öreg úrról el lehetett hinni, -hogy ez valóságos igaz. - -A jó kedv helyreállt, a férfiak hatalmas étvágygyal láttak a -patriarchalis vacsorához, a bort nem igen nagyon kellett kinálni, -Henriette természetesen egy falatot sem evett; máskor is nagyon keveset -fogyasztott, most pedig épen nem volt hozzá való kedve: a mivel Gerzson -urat egészen kétségbeejté. - -– Jaj, kedves nagysád, ha ilyen keveset eszik, akkor még én is el tudnám -tartani, ha napszámos volnék is. - -A társaság nagyon kaczagott ez ötleten. Olyan kezekkel és lábakkal -napszámba járni! - -– De mi is lelte a te balkezedet, mióta nem láttalak? kérdé tőle -Hátszegi. - -– Ezt ni? szólt Gerzson úr, felemelve nyomorék karját; a minap az angol -kopókat akartam kipróbálni, hogy mennyire lehet őket használni a síkon? -az Abdelkader arabomon ültem; a mint vágtatva nyargaltam, mint a szél, -egy helyütt valami angyalhullás volt előttem; tetszik tudni nagysád, mik -azok az angyalhullások? olyan mély gödrök a homoksíkon, a miket -messziről nem lehet észrevenni; az Abdelkader egyenesen beleesett a -gödörbe a két első lábával, én pedig fel a levegőbe két ölnyire, onnan -meg bukfenczet vetve fejtetőre le; szerencse, hogy ezt a kezemet magam -elé tartottam, mert különben a nyakam tört volna ki, így pedig csak a -karomnak lett egy kicsit szokatlan formája, a mi nem tesz semmit. -Legnagyobb baj az egészben az, hogy miután a jobb szemem hiányzik, -kénytelen vagyok a ballal czélozni; s ilyenkor a balkaromat nem -huzhatván összébb, kénytelen vagyok a jobb kezemmel elrántani a fegyver -ravaszát, a mi nagyon nevetséges állás. - -Henrietten hideg borzongás futott végig ez elbeszélésre, a min a férfiak -olyan hangos hahotával tudtak kaczagni. - -– De holnap csak nem fog ön lóra ülni ismét? kérdé gyermekes -aggodalommal a tépett embert. (Azt hitte, hogy kocsin fog a -rókavadászatra menni.) - -– Oh azóta mennyit ültem már nyeregben. Ez engem nem akadályoz; azért a -balkezemmel igen jól tudom kormányozni a lovat, s emez a három ujjam -épen annyit ér, mintha mind az öt meg volna. Igaz, hogy az egyik lábam -rövidebb, mint a másik, mert egyszer hanyatt esett velem a ló a jégen s -akkor három helyen eltörött; hanem ezen könnyű segíteni, csak az egyik -kengyelszárat csatoljuk feljebb; mindjárt megvan. Aztán estem, zúzódtam -én már, mégis itt vagyok. - -– De ha én önnek leánya volnék, még sem engedném, hogy azt tegye. - -A víg embert e szó elkomorítá: ha ez ő neki leánya volna! biz az -meglehet, hogy akkor minden egészen másként lenne. - -– Dehát lássa kedves nagysád, ez már nekem egyetlen szenvedélyem. Nagyon -fiatal koromban megverte ábrázatomat a ragya, két első fogamat kirúgta a -ló; félszememet kiütötte a szétrepedt fegyver; lóversenyben összetört a -paripa, medve megtépett, bölény összegázolt: nem képzelhettem magamban, -hogy asszonyoknak ilyen alakkal tetszeni fogok; háborúra nem volt -kilátás, békességben katonáskodni nem volt kedvem; mit tehettem egyebet, -mint hogy vadásztam, és újra vadásztam, paripa, agár, erdő és fenevadak, -ez lett mindennapi örömem. - -– Nem voltak közügyek? - -Gerzson úr meg volt akadva. A gyermekek sokszor tesznek olyan -kérdéseket, a mikre az öregek nem tudnak megfelelni. - -– Azokhoz meg nem volt kedvem, nem tudok sem szolgálni, sem parancsolni. -Most meg már egészen vadember lettem. Nem esik jól az álom, ha reggeltől -estig nem álltam oda kinn a lesen, nem vágtattam lóháton nyaktörő -helyeken keresztül, kivált ha még egy kis szakadó zápor is jön hozzá! az -a gyönyörűség! az az élvezet! a hol más embernek a haja borzad, ott -vágtatva nyargalni keresztül, meredeken lefelé, árkos-bokros avarokon, -hegypárkányon, hullott erdőn. Hát még mikor Lénárd barátunk erdélyi -havasai közt medvére járunk, a mi küzdelemmel, életveszélylyel jár; a -hol a férfinak minden hidegvérére, ügyességére, néha erejére is van -szüksége; egy olyan nap valódi szakaszt képez a vadász életében. - -– Különösen, a kinek a maczkó úgy a homlokára irja fel az emlékmondatot, -mint neked; szólt tréfálózva Hátszegi. - -– Jaj, az nagyon szép eset volt, kedves nagysád, azt el kell mondanom; -mikor néhány év előtt Hidváron voltunk, Lénárd barátom kastélyában, két -hetet töltöttünk künn a havasok között. - -– Éjjel-nappal? kérdé Henriette bámulva. - -– De éjszakára csináltunk némelykor gunyhókat fenyőgalyakból; ha pedig -eső nem esett, akkor csak ott tanyáztunk az őrtűz mellett, s -betakaróztunk bundánkkal. Oh az pompás mulatság volt. Két nap, hogy az -eleségünk elfogyott, nem éltünk egyébbel, mint áfonyabogyóval és sült -medvehússal. - -– Az rossz lehet. - -– A talpai deliciák, csakhogy nem lehetett megsóznunk, mert sónk nem -volt. - -– Miért nem tértek haza? - -– Nem lehetett; négy nap egymásután vadásztunk egy vérmedvére; tetszik -tudni: mi az a vérmedve? A medve igen szelid ártatlan állat különben, -beéri mézzel, bogyóval és gyökerekkel, de ha egyszer bele kóstolt a -vérbe, akkor aztán pusztít, mint az oroszlán s különös elsőbbséget ad -minden vér fölött az embervérnek. Egy ilyen vén gonosztevő akadt a -hajtásunkba négy nap egymásután. Mindannyiszor kitört. Egy pár golyót -elvitt a bőre alatt, az neki annyi, mint semmi, a rosszul czélozó -vadászokat megpofozta, utoljára egy hajtónak a fejéről lehúzta a bőrt s -megint a rengetegbe menekült. Lénárd barátom és a többi urak már abba -akarták hagyni a hajtást, ki voltunk éhezve kegyetlenül; ruhánk -lemállott rólunk a sok eső és sziklamászás miatt; de én erőszakoltam -őket, hogy még holnap tegyünk egy kisérletet, hajtsuk meg még egyszer az -erdőt, én bizonyosan tudom, hogy itt kapjuk a medvét. Valamennyien -ellenem voltak; Lénárd barátom erősködött, hogy azt már meg nem kapjuk, -mert az nem marad ott, a hol megsebesítették, hanem fut éjjel-nappal; -azóta átment Oláhországba, az idén nem beszélünk vele. «No hát -fogadjunk, hogy itt van közel és holnap rábukkanunk». Lénárd azt mondta, -hogy tizet tesz egyre. Jól van, én száz aranyat fizetek neked, ha holnap -meg nem találjuk a maczkónkat. Én pedig ezeret teszek rá, hogy nem! -Semmi esetre sem, kiabáltak a többiek is: tehetnél ellenébe akár tíz -ezeret. A fogadás állt; másnap korán reggel nagy, sűrű ködben neki -indítottuk a hajtókat, míg magunk a vadjárta réseket álltuk el; mi -ketten Lénárddal egy vízmosásos hegyszakadékban foglaltunk állást s -vártuk türelmetlenül, míg a köd felszakad. Déltájban tisztulni kezdett, -már akkor a hajtók közel jártak; őz, farkas elég baktatott el előttünk, -mi nem lőttünk rájuk: most csak medve volt a jelszó. A hajtás csaknem -vége felé járt már; mi csak ötven lépésnyire álltunk egymástól -Lénárddal, s kezdtünk átbeszélgetni. «Kezdem sajnálni a száz aranyadat», -szólt Lénárd. «Jobban sajnálom én a medvebőrt». «Azóta az Moldovában -jár!» A hátam mögött, tíz lépésnyi távolban tőlem volt egy szűk üreg -nyilása, a milyen száz is van ott a hegyek között. «Ejnye, mondék, ha az -én medvém csak itt volna elbujva ebben az üregben» s azzal, minthogy úgy -is vége volt már a hajtásnak, meg az üregben úgy sem nagy hangot ad a -lövés, mint valami pajkos kis fiucska, beletartám a puskám csövét, s -egymásután belelőttem mind a kettőt. Erre irtózatos bömbölés támadt az -üregben: a fenevad az egész hajtás, lárma, ordítozás alatt ott volt a -hátam mögött és hallgatott; gyönyörű nagy állat volt: nálamnál két -fejjel magasabb, olyan agyarai voltak, mint egy vadkannak. A fenevad -egyenesen rám rohant, s nekem mind a két lövésem kárban; most végem van! -mi egy ilyen pompás állatnak egy olyan nyomorult figurát izről-izre -széttépni, mint én vagyok? Két lábra állva jött rám, a vadászkésemet egy -ütéssel összetörte, s rettenetes karjaival átnyalábolt, míg fogaival az -arczomat iparkodott összemarczangolni. E végső pillanatban Lénárdnak -kiálték: «pajtás lőjj közénk, akármelyikünket találsz!» inkább akartam -golyó által meghalni, mint széttépetni; a következő pillanatban egy -dördülés hangzott s azzal én csak azt vettem észre, hogy a mint össze -vagyunk ölelkezve, gurulunk lefelé a vízmosás fenekére, ott, a mint -feltartott bennünket a sűrű boróka-bozót, vettem észre, hogy az én -medvém tökéletesen el van készítve; a golyó épen a fülén ment keresztül; -a miről meg kell vallani, hogy remek lövés volt Lénárdtól, ötven -lépésnyiről, olyankor, midőn a medve feje az enyimhez épen csókolódásig -közel volt. - -Henriette fázni kezdett ezektől a meséktől. A lelke elszorult ezen -emberek közelében, a kik oly nagy veszélyekkel tudnak játszani, s azt jó -mulatságnak nevezik. - -– Az volt pedig a legszebb Lénárdtól, hogy ő koczkáztatott értem egy -lövést, a midőn, ha enged becsülettel összetépetni a medvétől, ezer -darab aranya marad meg. Így elvesztette a fogadást; s nem volt elég, -hogy megszabadított, hanem ezer aranyat fizetett azért, hogy -megmenekültem. - -– Ez gavallér-vonás, mondá mindenki; ilyenekről ismerni igazi lovag -érzésű emberekre. - -– Nagysád meg fogja látni Hidváron azt a pompás medvebőrt, mely valódi -drágaság egy vadászra nézve; huszonhat régi lövés van rajta, volt benne -apróbb-nagyobb golyó, vasszeg, ólompityke, lánczdarab, a mivel oláhok -megsebzették, s miket mind el tudott vinni. Valóban, ha választásom lett -volna, inkább a medvebőrhöz állok, mint az ezer aranyhoz, s rám nézve is -jobb lett volna a csere, mert az most is megvolna, míg az ezer aranyat -Dévánál szépen elcsikarta tőlem az a fránya Fatia Negra. - -– Ki az? kérdezé Henriette kiváncsian. - -– Egy híres rablóvezér a havasokon, a kit nem birnak soha kézre -keríteni. - -Henriette aggódva tekinte széllyel. - -Hátszegi hidegvérrel veregetve villájával a tányérát, monda Gerzsonnak: - -– Csak nem akarod a nőmet zsivány-kalandokkal agyonijesztgetni? - -– Igazad van. Erről nem beszélünk többet. - -Hátszegi azután más tárgyra vitte a beszédet; lóidomításra, -kopófalka-vezetésre tért át a társalgás, az urak szerettek volna már -pipára gyujtani; Henriette észrevette, hogy jelenléte kényszeríti őket -tartózkodásra, s azzal mentve magát, hogy az úttól fáradt, fölkelt, -üdvözölte a társaságot s hálószobájába távozott. Azok mulathattak tőle -reggelig, – Hátszegivel együtt. - -A férfitársaság még csak azután lett vígabban, hogy a hölgyek -eltávoztak; a harmadik szobáig is keresztül hangzott néha a chorusban -kitörő hahota egy-egy víg adoma után: a magyar élete ilyenekben gazdag; -mindig gondoskodott a sors jó mulatságáról, ha néha ő fizette is annak -az árát. - -Henriette egész éjjel nem aludt. Ott égette a gyertyát az ágya előtti -asztalon, s hallgatózott; néha Hátszegi erős hangja kihallatszott a -férfi-zajból, a gyermeknő olyan kiváncsian figyelt rá: milyen a hangja -annak a férfiunak, a ki őt nőül vette? Míg aztán Clementine el nem -kezdett neki könyörgeni, hogy oltsa el a gyertyát, mert ő el nem bír -tőle aludni; akkor meg az ablakon keresztül úgy fénylett az égről egy -csillag, úgy ragyogott szeme közé: talán épen a szép Mesarthim? talán -más szemei is ilyen álmatlanul nézik annak tündérragyogását e -szellemjárás órájában? talán szemrehányást tenni világít az ide, a miért -elárulta nevét? - -Ilyen volt Henriette első éjszakája menyegzője után. - -Legalább az a boldogsága megvolt, hogy férjét nem kellett látnia. Hajnal -felé aludt el s mire fölébredt, akkor már az egész társaság régen a -fenyéren volt, kergette a rókát; onnan nem is tértek elébb vissza, mint -késő este, jól kifáradva, átázva, átizzadva; Henriette azalatt egy -elárvult könyvtárt fedezett fel a vadásztanyán, melyben egy pár -diákkönyv lézengett, azokkal mulatta magát, a mennyire lehetett a -hiányzó lapok miatt, miket innen-onnan fidibusnak kitépegettek. - -A kifáradt vadászok köztudomás szerint a legunalmasabb emberek a -világon. Henriettet nem érte nagy veszteség, midőn férje oda utasítá, -hogy jó lesz korán lepihenni, mert holnap jókor indulnak útra. Henriette -áldotta magában azt a rókát, azt a vadászostort, meg azt a mezőt is, -mely így elvonja a férfiak figyelmét az asszonyokról. Már két napot -jegyezhetett fel naplójába, mely után azt irhatá: ez a nap az enyim -volt. - -Másnap olyan korán indultak, hogy az öreg házi gazdán kivül senki sem -volt ébren a vadásztársaság közül. Az ismét hintajáig vezette nyomorék -karján fiatal vendégnőjét, ismét felsegíté háromujjú kezével ülésébe; -Henriette úgy borzadt most is attól az összetört kéztől, hogy a -legszokásosabb udvariasságokról is megfeledkezett; alig köszönte meg a -szállást, s egészen elmulasztá a viszonti szivesen látást megigérni -Hidvárott: pedig Hátszegi elég érthetőn hivá meg Gerzson urat az őszre -medvevadászatra. Hiába! gyermek ez még! - -Igen szép nap volt az utazásra; a hintó ablakait mindkét felől -leereszték, Henriette láthatta maga előtt a tájékot. Soha sem járt még -erre, egészen idegen volt rá nézve még a vidék jelleme is; a sik róna, -kövér vetéseivel; itt-ott kerek erdőcskék közepéből kifehérlett egy-egy -mezei tanya; Henriette valahányszor egy olyan kis tanyát látott, mindig -az jutott eszébe, hogy milyen jó volna abban ottan elmaradni! Néha -egy-egy népes helységen hajtottak keresztül; a falu közepén csinos, -kertekkel szegélyzett úri lakok szoktak lenni, nyitott redőnyökkel, -viráglepte ablakokkal: Henriette mindig arra gondolt, hogy milyen boldog -emberek lehetnek, a kik azokban laknak. - -Clementine sopánkodásaiból megtudta, hogy még három napi járójuk van -hazáig s hogy jövő éjszakára gróf Kengyelesy kastélyában fognak -megszállni. Így beszélték a kocsisok Margarinak, az meg ő neki. Hogy az -a gróf Kengyelesy igen furcsa ember. Hogy báró Hátszegi úrral mindenben -ellenkeznek, hanem azért egymásra soha meg nem haragusznak s egymást -mindig fölkeresik. A grófnak van felesége is, a ki elég fiatal még, de a -ki a grófot nem szereti. Ezt a cselédek már egymás közt beszélik. - -Henriettenek pedig igen mindegy volt, akár mit beszélnek gróf -Kengyelesyről és a feleségéről. - -Délután öt-hat óra közt érkeztek meg a gróf kastélyába, mely a falun -kívül, gazdag dohány- és repczeföldek közepett feküdt, három oldalról -pompás angol kert által körítve, a ház berendezése jó izlésről, a -gazdaságé jó tiszttartóról tanuskodott. - -Hogy a gróf előre értesülve volt Hátszegiék jöveteléről, azt bizonyítá -az is, hogy az ebéddel megvárták őket. Kengyelesy alacsony, szikár -férfiucska volt, nagyon világos szőke hajjal és fehér szempillákkal, -erősen hegybe menő álla még hegyesebbé vált a megnyult kecskeszakáll -által. A grófnak nagyon tetszett, ha bizalmas körökben azzal hizelegtek -neki, hogy tökéletes satyrarcza van. - -Neje egy fiatal, gömbölyű képű, eleven hölgy, nevető kék szemekkel, -bánathoz nem szokott arczczal, kit férje egy bécsi bal parée alkalmával -meglátott, megszeretett és elszöktetett, mert a hölgy atyja, egy -nyugalmazott tábornagy – különben is odaadta volna. De regényesebb volt -így. - -A grófné elhalmozó szivességgel fogadá vendégnőjét; azonnal keresztnevén -szólítá s kérte, hogy ez is úgy nevezze őt, tegezzék egymást. Egyszerre -otthonossá tette őt magánál s vitte külön lakosztályába, «a mi -férfiainkkal úgy sincs mit mulatni, mert azok nagyon unalmas emberek!» - -Ez a jó fenhangon adott vágás Hátszeginek is szólt, a mit a grófné egy -oldalpillantással még inkább értésére adott. - -Azonban Henriettenek mégis elég ideje maradt eltávozása közben -meghallani, a mit a gróf mondott felőle Hátszeginek, úgy félig -hallhatólag: - -– Une jolie petite machine, pour manger de la monnaie! (Csinos pénzevő -gépecske!) - -Hátszegi valami mentő választ súghatott rá, a mire Kengyelesy nevetve, -és egész fenhangon kiálta fel: - -– De isz az enyim gőzerőre fogyasztja a pénzt! - -Többet a hölgyek nem hallottak, ott hagyták őket; a grófné körül -hordozta új barátnéját egész kastélyában, megmutogatta neki ritka -virágait, párisi butorait, japáni furcsaságait, zongorázott előtte, -beszéltette a papagályát, s örök emlékül mindjárt egy szép nagy -opálgyűrűt húzott az ujjára. - -– Ön nagyon boldog, szólt, fél-kérdezés hangján Henriette. - -– Miért nem tegezesz? Mondtam már, hogy tegezz! A hogy veszszük; -minthogy akarom, tehát az vagyok. Ha csak úgy rá bíznám magamat a jó -sorsra, hogy tegyen velem, a mit neki tetszik, talán nem volnék az. - -Ezt Henriette nem értette. - -A grófné megfogta a gyermeknő kezét s hálószobájába vezette: annak a -falán függött egy szép nagy csatakép; bécsi mester remek olajfestménye. - -– Ugy-e pompás egy kép? kérdezé a grófné nyilt mosolygással. - -– Az, felelt rá Henriette szórakozottan. - -– Hogy tetszik neked az a középett lovagló hős, a ki a zászlót tartja -kezében? - -– Az is szép. De úgy tetszik, mintha helyzetéhez nagyon mosolygós volna -arcza. - -A grófné nagyott nevetett rá. - -– Az egy fiatal huszártisztnek az arczképéről van lemásolva, a ki nekem -sokáig udvarolt; az arczképét úgy magában nem tarthatnám a szobámban, -mert arról mindjárt megtudnának mindent, hanem egy csataképet festettem -hozzá s senki sem gyanít felőle semmit; oh barátném, ha az asszonyok -leleményesek nem volnának, nagyon szerencsétlenek lehetnének minden -helyzetben. Hanem ez titok! nehogy eláruld valakinek. - -Henriette elcsendesült. Neki is volt ilyen titka; de ő azt be nem -vallaná senkinek, még halálos ágyán sem. Neki is van egy soha le nem -törölhető arczkép szivében; de kettőjük között két végtelenség eszméje -áll: az egyik egy elárult csillag, a minek neve Mesarthim, a másik egy -el nem árulható név, a minek neve: «női becsület!» - -– Le diner est servi! jelenti a vállrojtos inas. A grófné Henriettet -karjára véve tér az étterembe, hol az urak már várják. - -Kengyelesy még egy pár szomszéd földesurat hivatott magához ebédre, de -azok nem érkeztek el, ki tudja, mi dolguk akadhatott, pedig pompás kis -ferbli-parthiet lehetett volna rendezni ebéd után. A grófnak e fölötti -balkedvében az a szabadelvüségi raptusa támadt, hogy ő az üresen maradt -helyekre Hátszegi titkárját és Hátszeginé társalkodónéját fogja ültetni. -Hiszen azok is emberek, s talán történt már meg máskor is, hogy egy -gróf, meg egy báró, meg egy titkár egy asztalnál ebédeltek. Csak az a -titkár olyan furcsa ember ne volna. Mint tudjuk, ez Margari. - -– Ide üljön, Margari. - -– Margarinak hívják? szólt hozzá hirtelen Kengyelesy. Margari Ferencz -ugy-e? Hiszen ismerem én magát már régen! - -Margari alázatosan feláll megint a székről, a hova már egyszer leült; ez -nagy megtiszteltetés volt rá nézve. - -– Számtalanszor olvastam az ujságokban a nevét! folytatja Kengyelesy, -mire Margariban az a gondolat támad, hogy ő talán álomjáró állapotban -verseket szokott irdogálni s maga sem tudja, hogy milyen híres ember? - -– Margari hirlapokba ir? kérdé Hátszegi is nagyot bámulva. - -– Nem, nem! magyarázá Kengyelesy, hanem van Pesten egy fatális -sérvkötő-készítő mester, a ki minden héten kétszer közli a lapokban -mesterséges szüleményeit, az illető attestatumokkal együtt, a mikben az -ő sérvkötői által kigyógyult tisztelt egyéniségek bizonyítják -köszönettel, hogy nekik milyen jót tett; azok között Margari úr is. -Olvasnom kell, mert két év óta minden harmadik nap látom a hirdetményt. - -Persze, hogy erre minden embert ellepett a nevetés, csak Margarit nem, a -ki nem tudta, hogy leüljön-e már most vagy elszaladjon? Csakugyan -fatális dolog azon az úton celebritássá válni jámbor embernek, hogy -valami kézláb-helyretevőnek megköszöni egyszer a szivességét s ez aztán -hét esztendeig hét országon keresztül folyvást kürtöli a köszönetét -minden hirlapban. - -A grófné alig tudott magához térni a nagy kaczagásból; azután nagy -naivul ráütött Kengyelesy vállára: «maga nagy ostoba! maga mókus!» -mintha mindig ő rá haragudnék meg azért, hogy valahányszor Margarira -tekint, kénytelen elnevetni magát, a mi nagyon kellemes mulatság lehet -azon jámborra nézve, a kinek vigyázni kell, hogy azzal a szokatlan alakú -grófi villával minden falatot a nyakravalójába ne rakjon. - -Ennyi hölgy előtt ilyen bolond módra mutatni be az embert! No iszen a -gróf is számíthat rá, hogy Margarinál a fekete könyvben van beirva. - -Csak Henriette nem vett részt a közjókedvben; az ő szivén még sok -visszafojtott köny fekszik, s minden visszaverődött kóranyag között ezé -a legmakacsabb szenvedés. - -Olyan keveset eszik, mint egy kis madár. Férje menti, hogy nagy beteg -volt esküvőjük előtt. - -– Ez nem nagy bók rád nézve, veti oda Kengyelesy tréfás észrevételét. - -– Maga mókus, maga hallgason, feddi őt ezért a grófné; maga mindig -balgaságot mond. Maga neveletlen gyermek; ha én nem volnék, ki tudja, mi -lenne belőle? - -És folytonosan naiv szivességgel ostromolja, kinálgatja, tányérára szed, -mint anya kis fiának, válogatott falatokat nyujt neki villájára szurva: -«no kis mókuskám, ha engem szeret!» gyümölcsöt hámoz neki s azt erővel -szájába tömi; szétborzolt haját elsimítja homlokáról: «így nem áll jól; -tegye fel a házisapkát; meg ne hűtse a fejét, nem haragusznak meg érte a -vendégek; ugy-e Henriette, te megengeded? Azért nem akarja feltenni, -mert én csináltam». Mikor aztán feldisputálta a fejére az aranybojtos -himzett sipkát, akkor igazgatni valót talál rajta, «így tegye, félre a -bal szemére; ne húzza le a homlokára; így ni, betyárosan; maga kis -betyár!» - -Kengyelesy nem győz ellene tiltakozni. - -– Hagyjon nekem békét! Ne hívjon engem mókuskájának. Mondja, hogy medve -vagyok. Ne tömjön engem; nem vagyok én kis gyermek! Maradjon már -veszteg; tán azt gondolja, hogy én játékbábu vagyok olyan gyermekek -számára, mint maga? Végre elfordul tőle s Hátszegihez dörmög félhangon: - -– Fatális dolog, mikor az ember után így bolondul a tulajdon felesége. - -Szegény tatár! Mikor ez sem használ, komoly megintéshez folyamodik. - -– Viselje magát szépen! Illik is ez vén házasokhoz, mint mi vagyunk. -Lássa, a báróné milyen illedelmesen ül, pedig ők még az első mézes -hétben vannak. Pedig bizonyosan jobban szereti a férjét, mint maga -engem. Ugy-e Lénárd? - -– Azt nem tudom, felelt Hátszegi hideg mosolygással. - -– No azt majd megtudod egy óra mulva! - -– Jól van! felelt rá Hátszegi s arra mind a két férfi nevetett. - -Henriettenek e percztől fogva nem lehetett szavát venni; nem ügyelt -többé sem a grófné agacériáira, sem a gróf sarcasmusaira; nem látta meg -Margari ügyetlenségeit, nem tudta, a többiek min nevetnek; el volt -kábulva egy szó rejtélyétől. - -Gépileg fölkelt az asztaltól, mikor a többiek fölkeltek; meghagyta magát -csókolni a grófnétól. Valaki kezet csókolt neki s dicsérte szép fehér -kacsóját; már nem tudta, hogy a gróf volt-e az, vagy férje, vagy -Margari? - -A grófné észrevette Henriette szórakozottságát, s a mint a férfiak -eltávoztak, jó éjt kivánva átkarolá s megkérdezé: - -– Miért lett egyszerre olyan rossz kedved? - -Henriette nem birt tovább magában küzdeni azzal a gondolattal. Nagy -félénken suttogá: - -– Mit értettek ők az alatt, hogy «majd megtudod egy óra mulva?» - -– Ah! szólt felkaczagva a grófné: ez alatt azt értették, hogy most -leülnek kártyázni, s a melyik szerencsétlenebb lesz a játékban, az -megtudja arról, hogy szerencsésebb a szerelemben! Példabeszéd ez -kedvesem, talán te is ismered? - -Henriette kedélye meg volt gyógyítva egy kissé. - -Még azután sokáig elmulattatá a kedélyes kis grófné fecsegéseivel. -Elmondott előtte sok olyat, a mit fiatal hölgyek csak legbizalmasabb -barátnéikkal szoktak közleni. Hogy a mókuska milyen féltékeny; őt soha -sem viszi magával Bécsbe, sem Pestre, mert sejti, hogy valaki érdekli őt -ott, magának pedig sokszor van ottan keresete hosszabb ideig; levelezés -sem mehet, mert okos asszonynak van annyi esze, hogy irást nem ád -magáról soha; mindent lehet desavouálni: tanukat, cselédek árulkodásait, -csak egy kézrekerült levél ellenében nincs segedelem. Azért ő hogy segít -a dolgon? Mikor a mókuska Bécsbe megy, kezébe ad egy jegyzéket, mely egy -ottani piperésznőnek szól; bele vannak irva kalapok, fejékek, karmantyuk -s más egyéb megrendelt árúk. A mókuska tízszer elolvassa a jegyzéket, -nincs-e benne valami gyanús utasítás? Semmit sem talál. Az az egy -rendesen kikerüli figyelmét, hogy a jegyzék kelte (dátum) micsoda napra -van felirva? Ő maga sem tudja mi nap van ma? oda pedig a levél keltének -napja helyett rendesen az a nap van feljegyezve, a meddig ő Bécsben fog -mulatni! Ezt a jegyzéket a mókuska maga elviszi a divatárusnőhöz, az -közli az illetővel, s a kinek azután mágnes van a szivében, arra nézve a -kengyelesi puszta nincs a világ végén. - -Henriette ámult és bámulta azt a tudományt, a minek ő az alphabetjét sem -fogja megtanulni soha. - -Még lefekvés után is sokáig eltünődött rajta, hogyan lehet az, hogy a -mitől egyik embernek megtörik a szíve, a másik abban egy életre elég -örömöt találjon? - -Másnap későn keltették fel; az urak sokáig fenn voltak az éjjel, nehezen -ébredtek. A reggeliző-teremben találkozának mindannyian; Hátszegi és -hozzátartozói útra felkészülten. - -A gróf megkérdezte ifju vendégnőjétől, hogy mit álmodott? mert a mit -idegen helyen álmodik az ember első éjszaka, az be szokott teljesülni. - -Henriette nem szeret álmairól beszélni. Bele vannak szőve az ébrenlétbe. - -– Hát maga nagy korhely, álmodott-e valamit felőlem? kérdé a grófot -enyelgő neje. - -– Oh igen, kedvesem. Azt álmodtam, hogy a jövő telet Bécsben fogjuk -tölteni. Ugyan ne tegyen annyi czukrot a theámba. - -– Hogyne, mikor ez nagyon kedves álom! valóban, teljesülni is fog? - -– Minden bizonynyal, szép csapodárom, a fürdő-idény után egyenesen oda -költözünk. - -A grófnénak volt annyi önuralkodása, hogy e fölötti örömét el birta -fojtani. - -– Apropos! szólt Kengyelesy, Henriettehez fordulva, hogy tetszik -nagysádnak a kengyelesi puszta? - -– Szép; felelt ő – egy szótaggal. - -– És a kastély? - -– Az is. - -– Nem találja nagysád mulatságosnak, hogy tegnap nagysádtok voltak a mi -vendégeink, most pedig mi vagyunk nagysádtok vendégei? a nélkül, hogy -kimozdultunk volna a házból. - -– Hogyan? kérdé Henriette elcsudálkozva, mialatt egy vékony -molnár-ostyát (Hohlhippen) mártogatott theájába. - -– Ugy van biz az, hogy ma reggel megalkudtunk Lénárd barátommal a jószág -felett, ő megvette az egészet mindenestől; – no magát nem, szép -asszonykám (ez feleségéhez volt intézve), csak a paripákat és teheneket, -s mától fogva nagysádtok vannak itthon. - -Henriette szemei véletlenül az asztal végén ülő Margarira tévedtek e -pillanatban, ki oly malitiosus vigyorgással tömte magába a nem szegény -ember gyomrába való üres süteményeket, négyet-ötöt markolva össze, -mintha nagyon jól esnék neki valami, a mit ő még ezen fölül is tud. - -Henriettenek valami homályos sejtelem foglalta el szívét, úgy, hogy a -vékony ostyalemezkét sem volt képes elfogyasztani. - -Férje ezuttal rendén látta őt súgva figyelmeztetni: - -– Ne felejtse el a grófnét meghívni Hidvárra szüretre. - -Henriette erőt vett magán, s midőn a reggelitől felkeltek, szelíd -alázatossággal kéré ki magának azt a szerencsét, hogy a grófi családnak -szíves barátságát Hidvárott viszonozhassa. - -– Oh azt mindenesetre igénybe fogjuk venni! sietett felelni a szép -delnő, mókuska el fog engem hozzátok vinni az őszszel, ott leszünk egy -egész hónapig; én az alatt megtanítalak, hogy kell megsárgult csipkéket -ismét fehérekké tenni? Értsd: megsárgult csipke alatt rosszkedvű -férjeket. - -A meghívást Kengyelesy is udvarias köszönettel fogadá, s azzal Henriette -kicsi kezét összetett két keze közé fogva, hogy csak ujjai hegyét -csókolhassa meg, furcsa könyörgő hangon mondá neki: - -– Hanem akkor, nagyon kérem: szeresse egy kicsit jobban Lénárd -barátomat, mint eddig tevé. - -Henriette egész testében valami zsibbadást érzett erre a szóra. Nehéz -volt neki a levegő itt ebben a szobában, s csak akkor érzé magát jobban, -midőn ismét a hintóban ülhetett. De ott is megtalálta valami névtelen, -valami kimagyarázhatlan gyötrő sejtelem, a miből még kellemetlenebbül -veré fel egyszerre Clementine megszólalása. - -– Bizony csak jó földe van ennek a pusztának. - -Mi baja ennek a jámbornak azzal a jó földdel? nem mindegy-e az rá nézve? - -– Kétezer hold egy tagban, csupa első classisu föld. - -– Honnan tudja azt, Clemmy? - -– Margari mondta. Ő tette fel a szerződési okiratot. Ő is irta alá, mint -egyik tanú, hogy látta a pénz letételét és fölvételét, pedig biz ott -semmi pénz sem tétetett le. - -– Mit ért ön az alatt? - -– Hát nem értette el nagysád, a mire a gróf legutoljára példálózott, -hogy «de azután egy kicsit jobban szeresse férjét, mint most». - -– Mi közöm nekem e balgasághoz? - -– Hát azt értette, hogy a ki szerencsétlen a szerelemben, az szerencsés -a játékban; az éjjel a báró úr a gróf úrral együtt kártyázván, -fixundfertig elnyerte tőle az egész Kengyelesy uradalmat. - -Henriette úgy érzé magát, mint a kit a boa constrictor ölelése fog -körül, s nem birja védeni magát. Ezt sejté ő. - -Clementinenek nagyon tetszett a felvett pletykatárgy. - -– Mert tudja nagysád, a gróf meg a báró úr régóta versenygenek -egymással, mindegyik azon erősködik a másik ellen, hogy azt tönkre -tegye. No de tudja, csak úgy barátságból. Ezt Margarinak beszélték a -szobaleányok, ő meg nekem. «Addig nem nyugszom pajtás, ezt szokta -mondani a gróf a báró úrnak, a míg egyikünkről, vagy másikunkról az -utolsó kabát le nem marad! a mikor aztán egyikünk koldussá lett, azt a -másik tartozik eltartani úri módon, holta napjáig!» Furcsa emberek ezek! - -A kisasszony mégis veheté tán észre Henriette zila tekintetéből, hogy -valami nem tetszik neki az előadásban, mert azután iparkodott -szelídíteni a hatást azzal, hogy azért maradt ám a grófnak még másik -uradalma is, csakhogy azon nincs olyan szép kastély; aztán emezt is -vissza válthatja harminczkét esztendő mulva, ha lesz pénze. - -– Kérem Clementine, nagyon fáj a fejem! szólt Henriette, hogy -elhallgattassa a hivatlan fecsegőt, s maga fűzhesse tovább gondolatait. - -És minő gondolatokat! Ilyen esetekről neki fogalma sem volt. Hogy az -lehető legyen, hogy két ember, a ki egymást jó barátnak nevezi, ilyen -hidegvérrel tönkre tegye egymást. Hogy egy ember beszálljon este -vendégszerető ismerőséhez, s reggelre elnyerje annak lába alól a földet -és feje fölül a házat! – Minden idege fájt, minden csepp vére lázongott, -ha ezen végig gondolt. És mind ehez hozzá kell szokni! - -Egész nap folyvást azon az eszmelankasztó síkon utaztak végig, melynek -végtelen lapálya semmi változatossággal sem foglalja el a lelket, mely -nézésébe hamar bele fárad s aztán vissza van űzve saját gondolatai közé; -a kültárgyak egyetemessége nem ad menekülést. Azok a hegyek, azok az -erdők elfelejtetik a gondot, de ez a véghetetlen róna még azt is -megnehezíti. Este felé még jól esett, hogy legalább felhők jöttek; -valami újat mutatott legalább az örök egyforma ég. - -Hanem a felhők rossz szokása az, hogy azok hozzák a zivatart; a zivatar -pedig az alföldi rónán rossz utitárs. A város tornya, melyet el kellett -volna érni, még a messze láthatáron látszott; rendes idővel is későre -értek volna oda; a holdvilágra számítottak, hanem az már nem fog -feltünni az éjjel, hanem jön helyette haragos, villámlós fergeteg; -messziről hallatszik már a bömbölése, a mint hajtja maga előtt a -porfelleget; azt a folytonos sajátszerű dübörgést hallatva, mely olyan, -mintha valami rettenetes orgona klaviaturáin szakadatlanul játszanék egy -óriási kéz. A kiket valaha jégesős zivatar kapott útban, azok ismerik -ezt a hangot, mert ez a jégviharral jár. - -Hogy valamerre félre kellett előle térni, annyi bizonyos volt; Henriette -csak azt vette észre, hogy egy perczre megáll a hintaja, s azzal -Hátszegi kocsija elé kerül, a báró maga fogta kezébe a lovak gyeplűjét, -s a hintó kocsisára kiáltva, «vágtass utánam!» letér a töltésről, neki a -mezőnek, merre semmi út sem vezet, s azután hajtanak árkon, völgyön, -néha tengelyig érő vizeken keresztül, hogy Clementine sokszor felsikolt, -azt hiszi, mindjárt ott vesznek. - -Nem kell semmitől tartani. Hátszegi ügyes kocsis: megtalálja az utat ott -is, a hol semmi út sincs. Egy negyedórányi távolban látszik valami -kútgém, azon túl fehérlik egy kis hosszukás tanya; oda kell menekülni a -viheder útjából. - -Mi lehet ott? pusztai csárda talán, vagy lakatlan szállás, talán szegény -legények tanyája? – mindenesetre födött hajlék, a hol nem éri az embert -szél és zápor. - -Épen csak akkorra érnek az udvarra be, midőn az első jégmogyorók -koppannak meg a hintók ablakain. - -– Gyorsan, gyorsan, be a házba! A báró maga segíti le nejét és -Clementinet s sietteti be őket a házernyő alá, mely görbe ágasokon előre -kinyúlik a honyhaajtó fölött, mint rossz szemű ember homlokernyője. - -Az érkező kocsidörejre előjött a konyhából a házi menyecske, piros -kendővel a feje, pálmavirágossal a dereka átkötve; nem fiatal már, de -piros, egészséges, villámszemű, gyors szava és tevés-vevése, a mit úgy -hívnak nálunk, hogy tűzről pattant. - -A mint az érkezőket meglátta, összecsapta a kezeit. - -– Uram ne hagyj el! Nini, biz a nagyságos úr! Jaj be régen láttuk, tán -csak megházasodott? Melyik a felesége, lelkem nagyságos úr? csak nem ez -az egyik? (itt Clementinára mutatott) ez már öregecske a lelkem; ez a -másik meg még csupa gyerek. - -A báró belevágott a hivatlan beszédbe. - -– Lelkem, csaplárosné, ne trécseljen most, mikor nyakunkba esik a jég, -hanem vezesse be az asszonyokat a szobájába, s lássa el tisztességgel. -Kérem, Henriette, menjen be az esőrül. - -A csárdásné nagy familiáritással csókolgatá meg Henriette kezét, nagy -sopánkodással mondogatva: «oh be gyönge teremtés! hogy tudták már ilyen -korán férjhez adni. Hát maga lelkem, hogyan tiszteljem? ifjasszony, vagy -leányasszony? (már mint Clementine) minek maradoz hátul? Megveri a -jégeső; pedig azzal nem lesz szebb az ábrázatja. - -Clementine aggódva figyelmezteté a bárót, hogy odabenn a csárdában zajos -férfi-hangokat hall. - -– Vannak itt most? kérdezé a báró odavetőleg a csárdásnétól. - -– Igenis. Három legény, meg a ripa. Most szabadult ki a szegény öreg az -aradi tömlöczből; nem is tudom, kitöltötte-e egészen az idejét? - -Tessék besétálni kérem. - -– Nem zsiványok azok? kérdezé Clementine huzódozva. - -– Nem, édes lelkem. Zsiványok nincsenek a mi vidékünkön, csak szegény -legények. Zsiványok csak a Bakonyban vannak. Azok az igazi zsiványok. -Ezek nem bántanak senkit, kiváltképen asszonyságokat; biz a vén ripa -hozzájok sem mer szólni, sem az a másik három. Más, ha a fekete pofájú -itt volna, mert az nagy gavallér; az még mulatságot is csinálna az -asszonyságoknak. Tudja lelkem, nem fekete annak a képe, hanem mindig -fekete bársonynyal van betakarva, csak a szeme, meg a szája van ki -belőle, hogy meg ne ismerjék. - -Ilyen szép biztatásokkal aztán végig vezeté a szűk folyosón Henriettet -és Clementinet a csaplárné. - -Innen a hosszú ivó-szobán keresztül kellett a belső szobába menniök; a -vendégasztal mellett ült három csikóslegény, meg egy vén ripacsos képű, -ravasz szemű betyár, a ki csak úgy a többiek poharaiból iszogatott s -tartotta őket beszéddel. - -– No! Ripa! pattanj hát! kiálta a vénre a csaplárné; nem zsidóasszony ám -ez. A báró úr felesége, a Hátszegié; köszönj szépen, ha tudsz -emberséget! - -A vén betyár ravasz alázattal állt fel a lóczáról, s kétfelé törülve ősz -bajuszát, szépen kezet csókolt Henriettenek, azután Clementinenek is -akart, de a csaplárné nem engedte: - -– Azt hagyja kend, az csak cselédféle. - -Azzal bevezeté a hölgyeket a benyilóba, hol magas nyoszolyák a gerendáig -voltak vetve tarka dunnákkal; ágyak, ládák és szekrények szépen kifestve -tulipánokkal és basarózsákkal; az ablakban terepélyes muskátlik és -rozmarinbokrok; egyik láda előtt állt a szöszös guzsaly, melyen a -csaplárné fonja télen-nyáron azt a szép fonalat, a miből azok a tarka -kendők szövetnek, mik az ajtófél hosszában lelógnak. Senki sem hinné, -hogy annyi úri kényelemre találjon ily pusztai csárdában. - -A csaplárné szépen leszedé Henrietteről az úti ruhákat, csinált neki -vánkosokból puha ülést egy karszékben, zsámolyt tett a lába alá, s egy -lélekzet alatt tízféle ételt számlált előtte, hogy mit szeret? mit -főzzön neki? szalonnás tarhonyát, jó paprikás tokányt, vagy jobb szereti -a savanyú vetreczét? Kell-e levelensült? épen ma sütötte, mindjárt elé -is adta, megterítve az asztalt szép csíkos abroszszal. Clementine azt -sugá Henriettenek, nincs-e ebben méreg? a mire Henriette azzal felelt, -hogy egy darabot kivett a czifra tálból s igen jó izűnek találta, bár -nem ismerte, hogy mi az, a minek azután a csaplárné végtelenül örült. - -Ez alatt Hátszegi is bejött, ki a hintókat helyezteté el az udvarról -száraz helyre. Tudomásul sem vette a szegény legényeket; csak hirtelen -száraz ruhát kért, mert át volt ázva, azután megcsodálta Henriettet, -hogy falatozni látja; az egész úton most látta először jó izűen enni. -Henriette azt mondá, hogy jól esik neki a paraszt sütemény; pedig -Clementine azt állítá, hogy csepeg a zsírtól, okvetlenül kilel tőle -minden embert a hideg. - -– Kardosné, aztán csináljon a hölgyeknek éjszakára ágyat; szólt Hátszegi -a csaplárnéhoz. - -– Lesz elég! van tollam elég! igérkezék a jámbor asszony. Szolgálhatok -akármilyen úri vendégnek. Nyoszolya is van elég; ez lesz a nagyságos -úré, az a nagyságos asszonyé; ez meg a leányasszonyé. - -– Lassan, lassan. Én nem hálok ide benn. - -– Nem-e? kérdé elcsodálkozva a pusztai némber. Hát micsoda? - -– Majd találok helyet valahol odakinn az ivószobában; nem leszek itt. Ez -utóbbi szó nejéhez volt intézve: úgy hangzott, mint valami biztatás. - -– Hát ez így szokás a nagy uraknál? szólt Kardosné asszonyom, nagyon -rángatva a vállait. No ezt ugyan soha sem hallottam. - -Clementine aggódva selypíte közbe: - -– De nagyságos úr, ott a betyárok nem fogják majd bántani? - -– Engem? kérdé Hátszegi. De mi az ördögöt bántanának rajtam! - -– Hát azok nem olyan rossz emberek? - -– Bánom is én, akár miféle emberek! Azzal hidegvérrel kiment, még pedig, -a hogy Clementine észrevevé, a zsebpisztolyait is kirakta a szobában, s -ott hagyta az asztalon. - -– Nem kell a nagyságos urat félteni az ilyen emberektől, vigasztalá a -hölgyeket a csaplárné, miből azok azt gyanították, hogy Hátszegi -bizonyosan képes maga olyan négy betyárocskát guzsalyba csavarni, ha -megtámadják; míg a csaplárné utána nem mondá az elgondolt mondás végit: -«tud ő azoknak a nyelvén beszélni.» - -Henriette meg nem foghatta, hogy mit tesz ez? Tud a zsiványok nyelvén -beszélni! Hát azoknak valami külön nyelvük van, mint a «Párisi titkok» -zsebmetszőinek? Olyan kiváncsi volt meghallani, hogyan beszél majd -Hátszegi a zsiványokkal azoknak a nyelvén! - -A csaplárné tudta már a rendet; kulacsot töltött tele a báró úr számára, -oda állította az asztalra: Hátszegi nagyot húzott belőle, megtörlé a -kulacs száját, s odatolta a vén betyár elé, az megbillenté rá a süvegét -s ivott belőle egy kicsinyt, azzal tovább adta a többiek felé. - -– No öreg, hát jó-e a bor? - -– A bor mindig jó. - -– Van-e elég? - -– Elég soha sincs. - -– No hát adjon Isten, a mi nincs! Fuj-e még a szél az aradi tömlöcz -ajtaja alatt a hasadékon? - -– Fuj, a kinek fuj. A ki nem szereti, ne hallgassa. - -– Születik-e még sok fia a várnagynak? (Mikor új rab kerül a tömlöczbe, -azt mondják: a várnagynak új fia született.) - -– Születik bizony, de meg is keresztelik (értsd bottal). - -– Hát a köteles lánya nem ment-e férjhez az idén? (szép virágos -kifejezés az akasztásra). - -– Csak a Csendes Marczit magasztalták fel. - -– Mit beszélt ki a jámbor? (Azt nem kérdezte, hogy «mit vétett?» de hogy -«mit vallott?») - -– Bolond volt. Magára vállalta két pajtásának a bűnét, hogy azokat -kiúsztassa; porontyos emberek voltak, neki meg senkije sem volt, pedig -azok fogták az üres pisztolyt a zsidóra, a zsidó maga is amazokra -vallott, de ő csak esküdött, hogy ő volt az, a ki megijesztette, még a -fiskárusnak is azt mondta. - -– S eltették télire? - -– El biz azt; de nem sokat törődött ám vele. Mikor a siralomházba -kitették, sem búsult egy cseppet is, csak annak örült, hogy most már -szalmazsákon hálhat. Előtte való órában oda hivatta magához, a kik -rendes szomszédai voltak a kóterben, én is az voltam egynek. Ott szépen -búcsút vett tőlünk, megmondta, hogy helyére ne eresszünk holmi -kapczatolvajt, s a tarisznyaszögét eltestálta a Fekete Jancsinak; az -legjobb helyen van, mert ott nem penészes a fal. Nekem meg elhagyta a -bundáját. Ez a tied lesz Ripa, mihelyt engem szellőztetni visznek, hej -jó lesz télen, úgy is rossz helyen fekszel, a hol az ajtó alatt -legjobban bedúdol a szél (hiába raktuk ám be kövekkel, még is bedúdolt! -igaz a!) Eljött azután a tisztelendő is, mondta neki, hogy gyónjék meg, -de a Marczi csak nem hagyta magát esztrengára fogni; fenyegette az -ördöggel, hogy elviszi. Nem akarta hinni a Marczi az ördögöt: «sokat -jártam én már erdőn, berken keresztül, nappal is, éjjel is, soha sem -láttam én se fiát, se anyját, de még csak fészkét sem!» De aztán csak -addig kopogtatta a pap szemenszedett szóval, míg utoljára megadta magát, -s szépen imádkozott; hanem mikor azt kérdezte tőle, hogy mondja meg hát, -nem nyomja-e valami a lelkét, csak azt mondta, hogy nem nyomja azt -egyéb, mint hogy nagyon szeretne még egyszer életében kedvére jóllakni -igazi paprikás gulyáshússal, a hogy a vén Ripa szokta azt csinálni -odakinn! Megadták neki. Nekem kellett felmennem a porkoláb konyhájába, s -elkészítenem a jó gulyáshúst, a hogy ismertem már a szája ízit; jó izűen -evett belőle a lelkem; engem is váltig kinált, hogy egyem, de énnekem -olyan szűk volt a torkom, mintha az én nyakamról vettek volna már -mértéket, egy falat kevés, annyi le nem ment volna rajta. Mikor aztán -előállt a szekér, mondták neki, hogy készüljön, odaadott egy huszast a -porkolábnak: «ugyan édes keresztapám, futtasson el valakit ide a -szomszédba egy ital borért; lehetetlen, hogy le ne nyomtassam valami -itallal azt a zsíros ételt, megvárnak addig ezek az urak az -alkalmatossággal, nem hagynak engem itten!» Meg is várták szépen, míg a -borral előjöttek, azt felhajtotta; két hajdunak, a ki mindétig kisérte, -adott egy-egy ezüst huszast, megköszönte a porkolábnak hozzávaló -szivességét: «már többet nem szállok ide!» azzal szépen felült maga a -szekérre a pappal szembe s ráhagyott mindent, a mit az mondogatott neki. -A kik azután látták, a hajduk, azok beszélték, hogy odaki érve, a mint -felállt a szekérbe, oda fordult a nagy sokasághoz; szép magas, nagy szál -legény volt, piros két orczája, fekete hosszú haja; megköszönte szépen, -hogy őt kikisérték, hogy utolsó tisztességére kijöttek; szép, erős -hangja volt, akár egy káplánnak, – azután leszállt, levetkőzött -csinosan, a hogy kellett; odafordult a főpostamesterhez, a ki az -embereket elevenen szállítja fel a más világba: «no Gábor mester, ugy-e -csak szép nap van ma? No látja; pedig azt mondják, hogy olyankor, mikor -valakit akasztani visznek, mindig zivatar támad!» A hóhér nem tudott -neki rá mit mondani, mert furcsa szó is volt az! Én már úgy ki nem -találtam volna, pedig én is sokat gondolkoztam rajta, hogyan csinálnám, -ha ott lennék? Utolsó szava az volt, hogy: «no iszen, én is utoljára -látom ezt a szép napvilágot». - -A vén betyár egész a szeméig lenyomta erre a süvegét s kellett neki, -hogy a kulacstól kérjen tanácsot. - -Odabenn a csaplárné szemeit törülte, félrefordulva… - -– Talán ismerte, a kiről szó van? kérdé tőle Henriette, egészen elámulva -e sajátságos felfogású meséjén egy olyan történetnek, a miről nem szokás -gondolkozni. - -– Hogyne ismertem volna? felelt a menyecske, nagyon is jól ismertem. -Híres dalos volt! minden nyáron, meg mikor jó kedve volt, csak úgy folyt -az ajkáról a szép nóta, nem lehetett azt elképzelni, hogy hol veszi? Ez -előtt tíz esztendővel még én is fiatalabb voltam, engem is megvert a -szeme; akkor csinálta azt a nótát: «Mikor ez a rozmaringszál kivirít: -akkor leszek kedves rózsám a tiéd!» Egy szál rozmaring volt a kalapja -mellett, azt nekem adta, én azt elültettem cserépbe, ablakba tettem, -megöntöztem, meg is eredt. Lássa nagyságos asszonyom, milyen nagy bokor -lett belőle? Hanem nagy volt benne a csalfaság. Tudja nagyságos -asszonyom, a rozmaring soha sem virít; csak nől, csak zöldül, de nem -virít. Hanem azért én mégsem hagynék belőle csak egy ágacskát is -letörni, ha mindjárt betegnek kellene is orvosságnak; s azért én mégis -csak megsiratom, mikor felőle beszélnek. - -Milyen különös! gondolá Henriette; egy ilyen pusztai csárdában egy -pusztai betyárért egy pusztai árvalány ugyanazon ábrándos eszmét -táplálgatja, mely a paloták úrnőjének oly nagyon fájt és oly jól esett. -Hogy ez épen úgy ápolgatja, öntözgeti az örökzöld rozmarin-bokrot, a -falusi menyasszonyok egyszerű virágát, mint ő az enoticus asclepiast… - -– A nagyságos úr sokszor danoltatta őt maga előtt, folytatá könyeit -letörülve, s ismét vigan mosolyogva a csaplárné; ha a hegedűje vele -volna, nem is hiszem, hogy elő nem venné, mert a vén Ripa is tudja a -nótáit. Tetszik tudni, hogy a nagyságos úr igen jól hegedül? - -Ezt Henriette valóban nem tudta. - -– Oh igen szépen tudja; nincs az a czigány, a ki kitenne rajta. No az -sokat megríkatja majd a nagyságos asszonyt. - -Lénárd valóban erre a tárgyra vitte át a beszélgetést a vén betyárral. - -– Nem maradt-e valami új nótája Marczinak? - -– Maradt biz a, a mit a tömlöczben csinált; a verse is gyönyörű annak: - - «Nyújtsd be rózsám, nyújtsd be - Fehér keszkenődet, - Hadd törülgetem le - Sűrű könyeimet.» - -Te Bandi, fújd el a nagyságos úr előtt a tilinkódon, megtanítottalak már -rá. - -E szóra egyike a fiatalabb legényeknek előkereste dolmánya ujjából a -bodzafa-sípot, mely hat lyukával annyiféle változatot tud adni, mint egy -pacsirta torka, s minden művészi mentegetőzes nélkül elfújta a nagyon -szomorú nótát. - -Lénárdnak igen megtetszett az; kikiáltolt Margarinak: - -– Keresse elő a hegedűmet a hintóból s hozza be. - -A szegény Margarit majd a hideg lelte ki erre a parancsszóra. Ez ideig -folyvást a kocsiszinben kuczorgott, szentül azt hivén, hogy itt a -zsiványok úgy is mindenkit le fognak gyilkolni az éjszaka; legalább ő el -fogja tagadni, hogy hozzájuk tartozik; azt mondja: szegény vándorló -legény! s így megmarad. S most ezt a tervét egészen semmivé teszi a báró -azzal, hogy kényszeríti előjönni. Még majd a zsiványok azt fogják hinni, -hogy ő is nagy úr. Oh az rettenetes helyzet, mikor az embernek először -van száz forint a zsebében tegnapelőtt óta, akkor is első alkalomra -mindjárt egy zsiványokkal tele csárdába vetődni. - -De mi a patvart is akar most az a báró azzal a hegedűvel? Aztán milyen -is az a hegedű? Hisz az ember, mikor fél, rá sem igen ismer. Be is vitt -neki első próbatételül mindjárt valami hosszúkás bádogtokot, a miben a -kengyelesi jószág mérnöki térképe állt, hogy ez-e az? - -– De ugyan Margari, legyen esze! Hát hol férne el ebben egy hegedű? Hát -soha sem látott még hegedűt? Eredj te Bandi, keresd meg a hintóban. - -De már ezt Margari nem engedte! A hintóhoz közel jönni a betyárnak! hogy -ott valamit megkeressen! Ez a nagyságos úr tisztán búcsút vett az -eszétől. A hintóban van Margarinak az újdonatúj huszonkilencz forintos -köpönyegje, az bizonyos, hogy azt ellopná a betyár. Inkább megkeresi -maga azt a hegedűt. - -Valahogy aztán rá is talált; de nem mert vele bejönni az ivószobába, -csak úgy az ajtón keresztül nyujtotta a tokot a bárónak. Biz ő nem -koczkáztatja az életét, mert az ő neki csak olyan drága, mint akármelyik -méltóságos úrnak a magáé. Azzal megint visszaszökött a fészerbe; pedig -oda meg mindenütt csurgott be a zápor a tető hiányosságain. De mikor -élni olyan szép, ha már az embernek egyszer háromszáz forint bizonyos -fizetése van. - -Lénárd báró elővette a maroquin-tokból a pompás Straduariot, hirhedett -megholt művésznek drága pénzen megszerzett egyetlen hagyományát, s a -betyár tilinkója után rögtön utána húzta azt a szép, búskomor dallamot, -melyre már a harmadik eljátszáskor annyi gyönyörű változatot tudott -ráczifrázni, hogy az bámulatra való volt! - -Még a vén Ripa is lelkesedésbe jött rá, s bele-bele danolt elbúsultan: -pedig kevés öröme lehetett a hangjában, nagyon rekedt volt az. - -A báró, mikor már egyszer kezében volt a hegedű, nem érte be egy -nótával, egyik dallam a másikat csalta elő, azok a búskomor hajdani -andalgók, miket csak úri virtuózok ismernek még s nagyon ritkán elhúznak -mások előtt; Bihari, Csermák, Lavotta, Fáy szerzeményei, egymástól -ébredve keltek nyirettyűje alól, a legremekebb változatokban. Fejedelmek -nem hallanak ilyen hangversenyt – mint ez a rongyos csárda. - -Henriette fekhelyén fölemelkedve, mélázva hallgatá e csodás dallamokat. -Ha valami, úgy ez a pillanat volt az, melyben férjét olyan delejes -fénykörben látá maga előtt, mely ellenállhatlanul csábít, hódít, -megveszteget. - -Csak az volt előtte különös, felfoghatatlan, hogyan találhatja örömét -egy előkelő úr, ki a salonok légkörében nevekedett, abban, hogy egy -rongyos csárda ivószobájában, félig ittas betyárok előtt bravour-áriákat -hegedüljön? Mi gyönyörűsége telik ebben? Máskor is szokta ezt? vagy -vannak még mások is, a kik hasonlóan cselekesznek? Úri mulatság ez, vagy -csak Hátszeginek különös bizarr ötlete ez alkalomra? - -Mikor már a szegény legények nagyon belekezdtek énekelni a zenébe, -Hátszegi abba hagyta a hegedülést; elcsukta a hangszert ismét hosszú -ládikójába; elővette a tárczáját, azt szemük láttára kinyitva, hogy csak -úgy repkedett a sok ezres bankjegy benne, kiválasztott belőle mindenik -számára egy-egy tízpengőst, mint mondá, azért a szép nótáért, a mire őt -tanították, s azzal rájuk parancsolt, hogy menjenek ki az ivószobából, -mert az asszonyság már aludni fog a mellékszobában s a zaj fel találja -riasztani; ők lássák, hogy hol találjanak fekvő helyet a háznál? - -A betyárok ellenvetés nélkül megitták a maradék bort, eltették a -bankjegyeket, nem is nagyon köszönték meg, de szót fogadtak, felkeltek -helyükből s jó éjszakát kivánva, elhagyták az ivószobát. Odakinn aztán -felkeresték a fészert, annak a padlására felfeküdtek; Margarinak egész -éjjel vaczogott a foga. Ő ott volt elbujva egyik hintóban, s ki nem -merte reggelig ütni a fejét a köpönyege közül. - -Hátszegi pedig azután, hogy az ivók eltávoztak, leterítette az úti -bundáját a hosszú asztalra s arra feküdt és csendesen elaludt. - -Még csak az ajtót sem zárta be belülről, még csak a pisztolyait sem -rakta ki maga mellé. - -A mellékszobában pedig a csaplárné a ládán ülve, elővette a kerekes -guzsalyát és elkezdé azokat a tüneményes regéket mesélni a nagyságos -asszonynak, a miknek vége-hossza nincsen, pusztai kalandokról, betyárok -viszontagságairól, szegény leányok boldogtalan szerelméről. A -guzsalykerék egyhangú pörgése mellett úgy érzé magát Henriette, mint egy -kicsi gyermek, kinek dajkája mesélget ágya mellett, hogy jobban aludjék. -– Hetek óta nem aludt olyan csendes álmat, mint itt a pusztai csárda -födele alatt… - -Másnap reggel Clementinet, miután látta, hogy biz itt senkinek sem -vágták el a nyakát az éjszaka, rávitte a kiváncsiság, hogy megkérdezze, -vajjon miféle viszony köti a nagyságos urat mégis olyan különösen ehhez -a csárdához, hogy már olyan nagyon ismeri itt minden ember? erre azután -megtudta, hogy ez a csárda itten, meg a körülfekvő puszta itt mind a -nagyságos úré, hogy attól igen mérsékelt haszonbért fizetnek, s hogy a -nagyságos úr nem a haszonért tartja ezt, hanem a pompás nádas tavak -miatt, a mikben minden évben nagyszerű vadászatokat szokott tartani vízi -madarakra, vidrákra és farkasokra, s hogy ezentúl már egész hazáig, a mi -pedig még két napi járás idáig, mindenütt, a hol délre vagy estére be -fognak szállni, azok mind a nagyságos úr jószágain levő tanyák és -vendégfogadók. A nagyságos úr olyan móddal utazhatja végig az egész -országot, Dévától Pestig, hogy mindenütt otthon van s csak egyik házából -a másikba megy által. - -Másnap véget ért a magyarországi róna, mindig közelebb jöttek az erdélyi -havasok, estére egy kisded bányavárosban szálltak meg, melynek hámorai -ki voltak világítva az érkezők tiszteletére. Henriette megtudta, hogy e -hámorok is férje tulajdonai. A bányásztisztek transparentekkel fogadták -az ifju úrnőt. - -Harmadnap korán reggel volt még, midőn átlépték az erdélyi határt. A táj -gyönyörű, mosolygó, hanem az emberek arcza sötét, titkolózó. Henriette -olyan nehéz szorongást érze, midőn e haragos képű emberek között itt-ott -meg kellett állniok, a kik olyan nyelven beszélnek, a mit ő soha sem -hallott életében. - -Az utakon minden mérföldnyi vonalban jön elő négy-öt durván faragott -kereszt, teleróva ügyetlenül faragott betűkkel, a mik szintén nem -hasonlítanak a nálunk ismertekhez. Clementine megkérdezte egyszer a -kocsistól, hogy mit jelentenek azok a keresztek? hanem azután nagyon -megbánta, hogy kérdezte. Azon helyeken valami szerencsétlen utazót -ütöttek valamikor agyon; a babonás kegyelet az ilyen balesetek emlékét -így szokta örökíteni; azoknak a története van felirva a jelfákra. Az -utazó csupa szomorú regények közt halad végig. - -A völgyek mindig összébb szorulnak, az út sokszor meredeken visz föl, -azalatt a beszédbe belehozott kocsis annyi mindenféle rémséges -kisértetes történetet tud elmondani, a mik e tájakhoz, e kövekhez, -romokhoz vannak kötve. Itt minden völgynek meg van a maga rémregénye, a -maga nyomasztó kisértete. - -Néhol hallgatag házak maradoznak el az út mellett, a mik közül egyik sem -bir olyan külsővel, hogy valakinek kedve lehessen akármilyen fekete -éjszaka bezörgetni az ajtaján éjjeli szállásért. Kormos, rozzant -gerenda-alkotmányok, ólnak hinné őket az ember, csak egy szobára szabva -mindegyik; abban lakik a család és a majorság együtt. A templom néhol -messze a falun kívül, mintha két helységhez tartoznék. - -Majd ismét egészen puszta, kopár hegyhátak közé emelkedik az út, a hol -csak elszórva állt meg egy-egy bokor a gyetőn, még kalyibának sincs híre -sehol, csak egyes bekerített szérűket látni, mikbe az oláh szénáját -takarítá be, póznát dugva a boglya közepébe, hogy el ne vigye a szél, -vagy felrakta azokat egy-egy élőfa tetejébe, mint valami madárfészket. - -Néhol tomboló hegyi patakok szelik át az útat, mik fölé nem épült hid, -hanem a sekélyeken szokás szekérrel, hintóval keresztül hajtatni, az -erdős hegyoldalokból távoli hámorok vérvörös fénye világít messzire, s a -gépies zörgés egyhangú kongása veri fel a csendet, mely tovább ismét a -rohanó patak mélyen hangzó zúgásába vegyül el. - -Henriette minden mérföldnél jobban érzé, hogy mennyire egyedül van ebben -az idegen világban, melynek óriás hegyei még a kilátást is elrejtik -szemei elől azon táj felől, a honnan jött, hogy oda vissza ne találjon, -s melynek lakosai felelni sem tudnak kérdésére, ha azt akarná tőlük -kérdezni: «merre az út vissza, hazám felé?» - -Késő éjjel holdvilágnál utaztak tovább. Hidvár nem messze volt már; a -mint egy szűk völgykanyarulatnál a táj két felé nyilik, a két sötét -bükkerdővel ruházott hegyhát között, egyszerre mint valami sötét keretbe -foglalt kép, tünt elő a hidvári kastély alakja; hegyes kúpjaival, -egyedül, magányosan, egy halom tetején; dobogó hidja alatt hegyi patak -fut keresztül. A hold épen ott állt a vár tornya felett, mintha annak a -hegye tartaná odatűzve s olyan szép ezüst szinűre feste mindent, -tornyot, bástyát, patakot és völgyet – csak a menyasszony szívét nem. - - - - -A LÚCSIA-BARLANG. - -Volt ezelőtt nem sok idővel Erdélyben egy nagyon elterjedt -hamis-pénzverő társulat, mely, mint most már bizonyosan tudhatni, közel -félszázadig fölfedezetlenül űzte hivatlan mesterségét. - -E szerint apákról fiakra szállt a tudomány, beleházasodtak, -beleszülettek az emberek, örököltek benne s azon megosztoztak, mint -tisztességes hagyományon; gondos szülék bele nevelték a fiaikat; egész -életmód volt az, a min az ember pályáját végig futhatta, s ha takarékos -volt, meg is élhetett belőle tisztességesen. - -Hogy ily hosszú idő alatt föl nem fedezték őket, hogy soha nyomukba nem -jöttek, hogy a hatóság és a község szemei előtt rejtve tudtak maradni -ötven esztendeig, annak igen egyszerű magyarázata van. - -Ezek az emberek aranyakat vertek. - -Igazi, teljes értékű aranypénzeket, valódi huszonhárom karátos aranyból, -több idegen ércz hozzávegyítése nélkül: úgy, hogy azokat a körmöcziektől -vagy gyulafehérváriaktól megkülönböztetni nem lehete. Ha ötvös keze alá -kerültek olvasztásba, az sem lelt bennük egy fél szemernyi ezüsttel sem -többet. - -Oh, ezek hát nagyon együgyű hamis-pénzverők voltak, ha teljes értékű -pénzeket készítettek. - -Igaz, hogy ebből a közönségnek kára nem támadt, de annál nagyobb volt a -kincstárnak. - -Ez a vidék itt Zalathnától Verespatakig mind viselős azzal a nemes -érczczel, a mit valami bohó «csak chimærának» nevez. - -A bányákat magánosok míveltetik, mindenfelé a patakok mentében egész -sorozatait látni az ércztörőknek; egyik csinosabb, a másik rongyosabb, -némelyiknek vagy vize nincs, vagy aranya, az nyugszik, a többi nagy -gondolkodva hullatja kopogó kallóit, a völgyek oldalait századok óta -felhordott kőhányások fedik, a mikben mind arany volt valaha. - -Még a rómaiak kezdték el a bányákat megnyitni, kiknek nem volt ugyan -lőporuk hozzá, de volt rabszolgájuk; elébb megtüzesítették a követ, -azután eczetet öntöttek rá, úgy porhanyították, a többit végezte a -rabszolga vésője és kalapácsa. - -E bányákból nyert arany fölmegy jelenleg évenkint tizenkét mázsára. A -magán-vállalkozók tartoznak a kilugzott aranyat az abrudbányai, vagy -gyulafehérvári pénzváltóknál átadni; ott kapnak értük pengő arany és -ezüst pénzt. - -Mintegy ötven évig egyfolytában alig ment évenkint hat mázsára e két -aranybeváltónak átadott érczkészlet. Legalább hat eltünt, de azt -gyanítani sem lehetett. - -A kincstár egy font poraranyért fizet a bányásznak négyszáz negyvennégy -forintot, ugyanaz pedig kivert pénz képében ér hétszáz húsz forintot, -minden ágió nélkül. - -Tehát a bányászok azt gondolták ki, hogy ők majd ezt a pénzt maguk verik -ki, s úgy bocsátják forgalomba. Így készítettek saját termesztésű -aranyukból igazi hamis pénzt, és volt rajta hasznuk évenkint jó időben, -rossz időben 150–200 ezer pengő forint. - -Maguk az érdekelt felek végezték a műtét körüli munkát; belőlük telt ki -érczvésnök, gépkovács, olvasztó; gazdag jövedelmet húztak belőle; így -egészen megmagyarázható, hogy maradhattak e veszedelmes üzletükkel annyi -ideig titokban? Még csak létezésükről sem tudott senki semmit, mint a ki -maga is érdekelve volt – nagy haszon reménye és nagy boszúállás félelme -által. - -Abrudbányától fölfelé indulva Bucsumnak, a sötét égerfákkal benőtt patak -mentén, a mik úgy szeretik lábaikat a vízben füröszteni, két lovagot -látunk a hegyek felé haladni, az egyik egy őszhajú, öles termetű oláh -férfi, a másik egy fiatal délczeg nő. - -Az öreg férfi szőrével kifelé fordított báránybőr ködment visel, fejébe -nagy hegyes báránybőr süveg van szemöldökig lehúzva, derekát széles, -csattos tüsző köríti pongyolán, a régi római thoraxokra emlékeztető; -gazdag ősz fürtei vastag tekercsekbe fonva, széles válláig leérnek, -hófehér bajusza, mint két csüllőszárny csüng alá ajkai felett. A -nyeregben egy durva zsák van előtte keresztülvetve, mindkét vége -megtömve valami súlyossal, a zsákon keresztbe fektetve van egy hosszú -lőfegyver. - -A lovagló némber kisded, bozontos mokány paripán ül, mely szüntelen -dicséretes törekvést árul el az előtte menőt megelőzhetni, lovagnője -alig győzi visszatartani. Ez egyike a hirhedett oláh szépségeknek; -arczvonásai, ajkainak metszése, telt álla, az antik szobrok -bármelyikének mintaképéül állíthatnák oda, s hozzá azok a villogó -szemek, az az életpiros szín, azok a szénfekete szemöldökök valódi -ideált alkotnak belőle. - -A festői viselet még emeli az alak szépségét: kettős tekercsbe font -fekete haja lángvörös szalagokkal van átfűzve, feje hátulján kisded, -kerek gyöngyös kalpag ül, míg elől azt egy füzér aranypénz fogja át, -mely márványsíma homlokáig leér. Finom patyolat-inge tarka virágokkal s -arany czifrákkal van kivarrva, melynek tapadó redői kérkedni engedik a -termet szoborszerű idomait, nyakától le egész kebléig tíz-soros -aranypénz-füzér van keresztül kötve; elől tallérnyi nagyságú füles -aranyok, a felső sorban apró byzancziak. - -A mint lovaglás közben (a hölgy férfi módra ül a nyeregben) az eleven -színekkel csíkozott katrincza feltüremlik, látni a piros -szattyán-csizmát s annak szárából kivillogó ezüst veretes török kés -nyelét. A nyeregkápából mindkét oldalon egy-egy duplacsövű pisztoly -elefántcsont agya mosolyog elő. - -A mint egy nagy fekete palaszirt tövében a kibugyogó forrásnál az elébb -lovagló öreg megállítja lovát, hogy a forrás mellé tett pománával -megkinálja a fátát s azután lovaikat is megitatja zablán keresztül, -megszólal a leányhoz: - -– Anicza! mikor beszéltél a Fatia Negrával? - -– Épen egy hónapja mult; akkor is holdtölte volt, mint most. Akkor azt -mondta, hogy elutazik igen messze. - -– Pedig már két nap óta itthon van. A jel ott volt az ablakomban. - -– Az lehetetlen! az nem lehet, szólt közbe indulatosan a leány. - -– Mi nem lehet? Azt gondolod, hogy én hazudok, vagy álmodom? - -– Ha itthon volna, hozzám jött volna elébb. - -Az öreg vállat vont. - -– Már pedig nem ment. Hanem tegnapelőtt éjszaka ott találtam a három -bagolytollat az ablakomban. - -– Szél vitte azt oda! - -– Nem a szél hozta oda, mert az ólomba voltak tüzködve az üveg mellé. -Ezt pedig csak mi tudjuk hárman, hogy mit jelent. A Fatia Negra beszélni -akar velünk s mi megyünk hozzá a Lúcsiába. - -– Az nem lehet, az sehogy sem lehet; három nap óta itthon volna és én -hozzám ne jött volna el! Én hozzám! - -– Ki tudja? szólt az öreg hidegvérrel, nyeregszorítóját szűkebbre -csatolva. Egy egész hónap hosszú idő, a hold is négyszer változik az idő -alatt. Sok szép leány van a hegyen túl is. - -– Ah, nem. Olyat nem talál ő, mint én vagyok, szólt kevélyen a leány, a -rezgő víz tükrébe nézve, mely ziláltan tüntette vissza délczeg alakját. -Aztán tudja ő azt nagyon jól, hogy én megölném őt, ha azt megtudnám. - -– Ah, ah! gúnyolódék az öreg. Fél is te tőled a Fatia Negra! Azzal -fiatal gyorsasággal veté fel magát nyergébe. Nem fél a fekete pofa -senkitől. Nem fél az a fehérvári kommendánstól sem, sem a krasznai -főispántól, pedig azoknak sok katonájok, hajdujok van. Nem fél az az -ördögtől sem. - -Azzal indulásra nógatá szürke lovát; az megindult nagy gondolkodva, -utána a leány paripája nagy tüszkölve. - -– Ne is féljen senkitől sem, felelgetett rá a fáta, ne féljen a nagy -uraktól, ne féljen az ördögöktől, de féljen a leánytól, a kit -szerelmessé tett, ha megcsalja! - -– Hát azt hiszed te, hogy az téged valami nagyon szeret? kérdezé tőle az -öreg hátraszólva. - -– Megesküdött rá. - -– Kinek? a papnak? - -– Dehogy! Nekem. - -Az öreg nevetett: «bolond leány!» - -– Hát már most aztán, ha az esküvést megszegi, elviszi az ördög? - -– Oh, nem. - -– Vagy megrontják a boszorkányok? elszárad? felpuffad? a béle -összezsugorodik? - -– Nem. - -– Mi lesz hát a büntetése, ha olyan esküt szeg meg, a mire se a pap, se -a boszorkányok gondot nem viselnek? - -– Akkor megölöm. - -– Igen, ha ráismernél. De te még soha sem láttad az arczát. Ha egyszer -elveti a fekete bársony maskarát a képéről, te soha sem ismersz rá. - -– De azt ő nem vetheti el, mert csak az által hatalmas. - -– No, te igazán bohó leány vagy. Szerelmes vagy egy emberbe, a kinek még -csak a képét sem láthatod soha. - -– Ismerem a hangjáról, a szive dobbanásáról. - -Az öreg oláh kaczagott erre a szóra. Mikor az oláh kaczag, abban van -valami szomorú, mint a nótájában; kevés oka van a nevetésre. Inkább -gúnyolódás az, mint hahota. - -– Már ha én szeretője volnék egy embernek, vagy épen esküdt társa, a -hogy te állítod, hogy megesküdtél vele (a gyertyánfánál!), azt csak -megkivánnám tőle, hogy legalább a képét mutassa meg; ne járjon hozzám -maskarában. - -– Nem teheti ő azt: fogadása tartja. A mint a maskarát leteszi képéről, -meg van rontva az egész hatalma, többé nem fogadnak neki szót sem az -ördögök, sem a jó lelkek. - -– Az igaz, felelt rá az öreg csendesen. Ha már egyszer dæmonokról volt a -szó, akkor nem szeretett ellenvetéseket tenni. Mikor akarja, -láthatatlanná tudja magát tenni; valahányszor űzőbe vették, katonák, -pandurok, egész vármegye: mindig eltünt előlük. Azt hitték már, hogy -fogják. Körülfogták, bekerítették, ő pedig sutty! elrepült vagy -elsülyedt. Hanem azért én, ha asszony volnék, még sem állhatnám meg, -hogy a képét meg ne lássam. - -– Azt mondta, hogy akkor szörnyet halok, ha meglátom. - -– Szörnyet halnék, mégis megnézném. Bizonyosan valami csúf lehet. - -– Nagyon szépek a szemei; úgy égnek, mint a parázs. - -– Mint a parázs. Talán épen maga a dráku? - -– Oh, nem a dráku! - -– Próbáltad vele megcsókoltatni az amulétot, a miben szent György képe -van a sárkánynyal? - -– Megcsókolta, nem érezte meg. - -– Próbáltad a három ujja hegyét rátétetni a rézfeszületre? - -– Rátette, nem égette meg az ujját rajta. - -– Ki tudja mondani rázkódás nélkül a «Domnye Zeut?» (Uram Isten!) - -– Százszor is elmondja; azzal köszönt mindig, ha jön, ha megy. - -– Én mégis azt mondom, hogy ez nem valami halandó ember. - -– Ha más nőt talál szeretni, esküszöm, hogy halandó lesz. - -E beszélgetés alatt egészen leértek a völgybe a lovasok, s a mint a -hegyi patak itt ismét keresztül szelte az útat, többé nem folytatták a -járt ösvényen a haladást, hanem félre térve, a patak medrében léptettek -tovább. - -Ez igen jó út azoknak, a kik nem óhajtják, hogy járásuknak nyoma -maradjon; a sebes víz eltakarja utánuk rögtön falevéllel és görgeteg -kövekkel a lópatkó nyomta jeleket. - -A völgyvágány mindig szűkebb, mélyebb lett, a patak itt-ott apró -zuhatagokat képezett már, miken ugratni kellett a lovakkal: azok már -bele voltak tanulva, végre egy hirtelen mélyedésnél egyszerre négy ölet -esik a víz, s a hogy ott a lovasok megállapodnak, tünik ki, hogy a -hegyoldalba egy malom van építve, melynek kerekét a sebesen lezuhanó víz -hajtja. - -Ha idegen ember látná ezt a malmot, azt mondaná rá, ejnye, de bolond -ember lehet ennek a molnárja, a ki ezt ide építette: először azért, hogy -úgy el van rejtve sűrű égerfák közé, hogy keresve is alig lehet -rátalálni, másodszor, hogy épen oda a vízesés alá van építve, a mi olyan -sebesen hajtja a kerekét, mint egy rokkáét, lehetetlen, hogy a kő alatt -minden liszt agyon ne égjen, és harmadszor azért, hogy ilyen furcsa út -vezet hozzá vízmeder hosszában, s a hol az elvégződik, keskeny, kőbe -vágott ösvény kanyarog le az ajtajáig, lóval nem járható; mindent vállon -kell le- és fölczepelni. No, ennek kevés őrletője akadhat itt! - -A két lovas ide érve, leszállt lovairól, azokat egy kis száraz égerfás -szigetbe vezetve, s kötőféknél fogva a galyakhoz kötve; azzal az öreg -leoldá a nyeregből a zsákot. - -– Segítsd a vállamra, Anicza. - -Az öreg kolosszusi termetéről alig hinné az ember, hogy azon általvető -zsák emeléséhez még segítségre is legyen szüksége, valamint a zsák -tériméjéről azt, hogy az olyan nagyon lenyomhassa a vállát, hogy még a -kezét is neki feszítse a csipejének a nagy tartásban. - -A leány azután leszedte a kápából a pisztolyokat, azokat övébe dugta, a -hosszú puskát vállára vetette s egy merész ugrással a szigetből a partra -szökellve, délczeg léptekkel haladt a görnyedező öreg után azon a -keskeny úton lefelé, mely a leirt malomig vezet. - -A malom ajtajában állt egy fiatal férfi, közönséges fekete gubában, az -ajtóféltől félig eltakarva; egyik kezében kétcsövű puska, a mi nem -egészen szükséges eszköz a molnármesterséghez. - -Az öreg messziről megszólítá őt: - -– Cse timpu e? (Milyen az idő?) - -– Luna plina. (Tele hold.) - -(Sajátságos neme volna a köszöntésnek, ha nem hasonlítana inkább valami -összebeszélt jelszó-cseréhez.) - -Azzal a két jövevény belépett a malomba, melynek közepén egy rozzant -gépezet őrült kalimpálást vitt végbe; a kerék, a korong tánczolt a -középen, a középkeréknek egy pár foga hiányzott már. - -– Van-e sok őrlő, Pável? kérdezé az öreg. - -– Elegen vannak. - -– Segítsd le a vállamról ezt a zsákot! - -– Ugyan nehéz, monda ez, míg a zsákkal birkózott. Mennyi lehet? - -– Egy mázsa nyolczvan font. - -(Ez nem törökbúza.) - -– Állítsd el a kerekeket! - -A megszólított szót fogadott, egy vasrudat dugva a gerendelyen -keresztül, percz alatt megállítá a gépezetet, melynek garadjából épen -semmi lisztféle sem látszott előkerülni. - -Arra kiakasztá a középkorongot, mely a malomkővel vala összeköttetésben, -egy vaslánczot, mely a gerendely körül volt csavarva, beleakasztott a -malomkő karikáiba, s mikor ez megvolt, föltette a zsákot a garadba -mindenestül. - -(Vajjon a zsákkal együtt őrlik itt a gabonát?) - -Azután pedig az öreg maga ült föl a garadba s kezét nyújtá a leánynak. - -– Ugorjál föl, Anicza. - -A leány segítség nélkül is föl tudott oda szökni; könnyű volt, mint a -zerge. - -– Pável! szólt az öreg a legényhez. Nem ment itt előttünk a Fatia Negra? - -– Még itt keresztül nem ment ma és tegnap. Két nap óta én vagyok a -soros. - -– Látod, hogy nincs itt! monda bizonyozva a leány. - -– Azért mégis itt van. - -– Már, Onucz, szólt bele Pável, ha láthatatlanná tud is lenni a fekete -pofájú, de tudtomon kívül itt át nem mehet. - -– Mit tudsz te ahhoz, felelt neki az öreg, elhelyezve magát a garadban. -Ereszd el a malmot! - -(Tehát csakugyan meg akarná magát ott őrletni.) - -A mint azonban a gerendely újra fordulni kezdett, a malomgépezet állva -maradt, hanem a malomkő, garadjával együtt, elkezde csendesen sülyedni -lefelé, a benne ülőkkel együtt s néhány percz mulva egészen eltünt velök -valami sötét üregbe; a láncz csikorogva tekeredett még egy darabig -utánuk. Egyszer aztán több ölnyi mélységből hangzott az öreg szava: hó! -arra Pável ujra megállítá a malmot, a lánczot más karikába akasztá, s az -ismét megindított gépezet újra fölemelé a malomkövet; Pável hozzá -igazítá a korongot, s ismét elkezde az bőszülten pörögni, hogy csak úgy -szikrázott bele a kő. Jöhet, a kinek őrletni valója van. - -A hová pedig Onucz és Anicza leszálltak, az egy roppant nagy földalatti -üreg volt, melynek magas boltozata beláthatlan sötétségben veszett el. - -A barlang fenekén ugyanazon hegyi pataknak egy része folyt keresztül, -mely a malmot hajtá, s oda facsöveken által volt vezetve, s itt -szabályosan vájt mederben futott végig, meg-megvillanva két olajlámpa -fényétől, melyek egy kis vashíd két végénél lobogtak, a mi a patakon -átvezetett. - -A barlang hátterében állt egy sajátságos kőépület, minden tető nélkül, -melynek két kis gömbölyű ablaka, mint az örök éber földalatti féreg -szemei világított elő, szembántó vörös fénynyel, míg a palával fedett -kémény minden részén keresztül szikrával elegy füst tódult ki a -földalatti éjszakába. - -Az épület belsejéből nehéz csattogás, őrlés hangjai neszeztek elő, -mintha munkában levő gépek volnának ott szakadatlan mozgásban, és -időközönkénti taszítások miatt a sziklatalapzat rezgését lehete érezni. - -A hídnál ismét állt egy fegyveres férfi, kivel az érkezők jelszót -váltottak, a kőépület ajtajánál szintén; ott megállítá a leányt az öreg. - -– No most te, Anicza, a míg én odabenn leszek, ülj le a kőpadra és várj -itt reám. - -A leány nyügösködve kérdezé: - -– Miért nem mehetek egyszer én is be ide a házba? - -– Annak csak hagyj békét; ide jövünk minden esztendőben egyszer, -megkérdezed minden esztendőben egyszer, hogy be szabad-e menned? S én -mondom minden esztendőben egyszer, hogy nem lehet. És nem lehet. Addig -van. - -– De hát miért nem szabad épen nekem? miért másnak? - -– Miért? Bolondos! Azért, mert te leány vagy. - -– Nos aztán? szólt büszke szemvillogással a leány. Kinél vagyok azért -rosszabb? - -– No, csak hagyj békét. Odabenn nincs az asszonyfélének semmi keresete, -az asszonyok rendesen kiváncsiak, mindent meg akarnak tudni; aztán pedig -semmi sem áll meg nálok, mindent kifecsegnek, az asszonycseléd ilyen. - -– De én nem! - -– Aztán mikor ide valaki belép, annak rettenetes esküvést kell mondani, -borzasztó átkozódást, hogy semmit ki nem fog beszélni abból, a mit -látott. Nekem magamnak is a hideg fut át minden bőrömön, mikor azt el -kell mondanom. Az nem asszony szájába való. - -– Ejh! félek is én az esküvéstől! kiálta daczosan a leány. Elmondom én, -a mit ember elmondhat. - -– Legyen eszed, Anicza és ne bolondulj, nem jöhet ide be leányféle, mert -itt minden embernek le kell vetkőzni az őrök előtt az utolsó kapczáig, -mikor bemegy, s le kell vetkőzni, mikor kijön. No hát! - -Ez a nehézség legyőzé végre a leány vasakaratát. - -Ily próbára csakugyan nem lehetett magát elhatároznia. Lábával -dobbantott mérgében s nagyon emlegette a «dráku»-t, a ki pedig oláhul -senki más, mint maga a nagyságos ördög. - -Az öreg Onucz meg az ajtóőr nagyon nevettek rajta, most még aztán ők -biztatták: «no, ha van hozzá kedved, hát gyere be». - -E pillanatban fölnyilt az épület vasajtaja, s a leány elsikoltá magát -örömhangon: - -– A Fatia Negra! - -Onucz és az őr hirtelen lekapták fejükről süvegeiket; valóban a Fatia -Negra volt az. - -Hogy került ide látatlanul valamennyi őrön keresztül? azt ki tudná? s -kinek volna bátorsága megkérdezni? - -Még Aniczának sincs, ő neki sem jut e perczben eszébe más, mint -odarohanni a rejtélyes szeretőhöz, nyakába borulni s elhalmozni -csókokkal ajkát és szemeit, a miket az álarcz nem takar. - -– Hagyjátok Aniczát bejönni, szólt a fekete álarczos, én jót állok érte -s fölmentem az átöltözés alól, a mi engem sem kötelez. - -– Jól van domnule, szólt az őr, de legalább az esküt mondasd el vele, a -mit mindenkinek mondani kell; átkozza el ő is az eget és földet, saját -vérét és csontjait, koporsóját és a másvilági tüzet, ha valamit abból -kibeszél, a mit meglát. - -– Készen vagyok rá! szólt merészen a leány. - -– Nem, Anicza, monda a fekete álarczos, te nekem erősebb esküvést fogsz -tenni; te nekem esküdjél – örök szerelmünkre. - -A délczeg hajadon gyönyörtől tikkadtan rogyott erre a szóra a Fatia -Negra lábaihoz térdre, s egyik kezével annak kezét szorítva szivéhez, a -másikat esküre tartá föl, s szép szemeit, mikben az ablakok izzó fénye -ragyogott pokolbeli visszsugárral, a sötét boltozatra emelve, ott, az -égnélküli ürben, megesküdött örök szerelmére kedveséhez, hogy soha, a -kínpadon sem fog elárulni egy hangot, egy látott képet is abból, a mit -ez órában meg fog tudni. - -Az öreg Onucz fejét vakarta. - -– Domnule, ez még sem okos dolog; leányzót ilyen hiábavaló dologra -esketni meg, hisz ez csak olyan, mint mikor két garast fog az ember a -markába esküvéskor, azt tartja föl, aztán arra esküszik; nem köt az -senkit. - -– Nekem ez elég, szólt az álarczos, pedig az én fejem sem olcsóbb, mint -a tietek. A ki nem bízik bennem, ne jőjjön ide. - -Azzal, a hogy átkarolva tartotta a leányt, bevitte magával az épületbe, -míg az öreg Onucznak előbb odakünn tetőtől-talpig más ruhába kellett -öltözni, a magával hozottat pedig kívül hagyni. Visszatérve, ismét amazt -fogja levetni odabenn, s ezt veszi fel idekünn. A csempészet itt -lehetetlen. - -A Fatia Negra, karját a leány nyaka körül fonva, sorba vezette őt a -földalatti épület rejtélyes szobáin, mikben a földfelettiek bálványa, az -aranypénz, készül. - -Az első terem volt az olvasztó. - -Az izzó tűzből, a mi a két külső ablakon keresztül a barlangba -világított, itt semmi sem látszék, a szoba egyik szögletében volt csupán -egy hengeridomú vaskemencze, mely hőséget terjeszte maga körül, s annak -tetejébe volt téve egy kerek graphit tégely, felülről is befödve, s -oldalán csappal ellátva. - -– Itt olvasztják meg az aranyat, a mi már a tisztító kemenczéből -kikerült, szólt Fatia Negra a hozzá tapadó leánynak. Azelőtt egész -katlanra és ölfára volt szükség, hogy ezt megolvaszszák, mióta e kis -hengerkemenczét ide hoztam, tíz percz alatt félmázsát meg lehet -olvasztani. - -– S honnan jön ebbe a tűz? kérdezé a leány kiváncsian. - -– A föld alól, szerelmesem. - -A leány összeborzadt, pedig hiszen nem a poklot értette azalatt Fatia -Negra, hanem azt a kemenczét, melynek erős fujtatói a kettős hengerbe -hajtják az érczolvasztó hőséget. - -A Fatia Negra órájára nézett, a perczek betöltek, egyszeri sípolásra két -munkás lépett be, vállig fölgyürkőzve a melegben; mindegyik hosszúkás -vasmintákat hozott kezében, s azokkal kétfelől a katlan mellé guggolt. - -Erre a Fatia Negra egy vasfogóval félrefordítá a tégely csapját, s azon -perczben sápadt fény kezde elömleni a szobán; az arany csurgott ki -vékony sugárban a tégelyből, az világított! - -Valóságos jó, tiszta arany, tűzben folyóvá téve, mint egy pohár bor, s -izzó fehér fénynyel világítva maga körül. A két munkás egyenkint -tartotta alá a mintákat, a leány lélekzetét visszafojtva nézte e -jelenetet. Nem hasonlított-e az valamihez: a mint ama fekete arczú alak -tölti az olvasztott aranyat, lábainál heverő dæmonok csészéibe? a kik -oly kiváncsian vigyorognak fel rá! - -Mikor azonban a munkának vége, a fekete arczú ismét visszatér hozzá, -megöleli, megcsókolja: «látod, kedvesem, így olvasztják meg az aranyat»; -a leány rámosolyog; kár, hogy az a fekete álarcz nem tud mosolyogni. - -Ekkorra az öreg Onucz is előjön, ki zsákját odakünn a -tisztító-kemenczénél átadta. - -– Mennyi volt zsákodban? kérdé tőle a Fatia Negra. - -– Egy mázsa és nyolczvan font. - -– Majd meglássuk, mennyi belőle a tiszta arany? - -– Tesz egy pár fontot az agyag, a mi közé volt keverve. - -– Milyen finom? - -– Bizony gyarlón volt tisztítva, csak huszonkét karátos. - -– Nem tesz semmit. Porosz aranyokat fogunk belőle verni. - -– Hol veszszük hozzá a mintát? - -– Hoztam magammal, ma a gépbe is teszszük. Minden ezer forintnál száz -forintot nyerünk. - -Ezért a találmányért az öreg Onucz kezet csókolt a Fatia Negrának. - -– Te derék ember vagy, domnule. A mióta vezérünk lettél, másfél annyi a -nyereségünk, mint azelőtt, s olyanok az aranyaink, hogy nem lehet a -császáriaktól megkülönböztetni. - -A leány maga is bódulni érzé fejét e helyen, a hol nem beszélnek -egyébről, mint pénzről, aranyról, nyereségről! - -– Jer, Onucz, nézd meg az új gépeket! monda az álarczos az öregnek. - -– Mikor hozattál ide uj gépeket? - -– Már régen, azóta sok pénzt kivertek már. Hamarább megy és kevesebb -ember kell hozzá. - -Egy alacsony ajtón át, melyen mindháromnak meg kellett hajtani a fejét -belépéskor, a szomszéd szobába mentek, ott egy roppant csavargép -működött, melynek hengerei közé rakták az arany rudacskákat, a mik alatt -azután ezek oly vékonynyá lapultak el, a minőnek épen szükséges egy -aranypénznek lenni. - -– Látod, Onucz, eddig sokat vesztettünk a miatt, hogy az aranylemezeket -úgy metszettük ki, a hogy a mintába ömlöttek, néhol a lemez vastagabb -volt kelleténél, s az a mi kárunk lett; most ez a gép egyformára lapítja -valamennyit. Csak tízezer forint volt az ára. - -– Nagyon olcsó! kiálta fel a vén, ki tört báránybőr ködment visel, s -tízezer forintot egy furcsa hengergépért olcsóságnak nevez. - -Az álarczos fölvett egyet a fényes aranylemezek közül. - -– Tudod-e, kedvesem, mi ennek a neve? - -– Nem hallottam. - -– Ennek a neve «Zain». Hogy el ne felejtsd, fonjuk karod körül. - -Azzal könnyedén, mintha csak kemény papirszelet volna, a leány -kézcsuklója körül foná az aranylemezt, két végét egymásba csavarva -aczélerejű ujjaival. Ne felejtsd el, hogy ez «Zain!» és hogy azt tőlem -kaptad. - -A leány kétkedve nézett rá, mintha kérdené, hogy «neked mindent szabad -itt elajándékoznod tetszésed szerint?» - -Az öreg nem is állhatta szó nélkül. - -– Jaj, jaj, domnule, csak készítetlen aranyat ne ajándékoznál valakinek, -inkább marékkal szórnád a kivertet; erről még nyomunkra jön valaki. -Aztán ez már tanú! - -– Jó helyen van, Anicza kezén: ott pedig hallgatni fog. - -Anicza tíz csókkal felelt e mondásra. Eltalálta: épen tíz kettős aranyat -ért az a karperecz, aztán a csók is kettős. - -Az öreg Onucznak mind a tízszer a nyelve hegyén volt az a szó: «vajjon, -domnule, feleséged neked az én leányom, vagy mi?» de egyszer sem volt -bátorsága azokba a sötét szemekbe tekinteni, a mik oly félemlítően -villognak ki a fekete álarcz réseiből. - -A Fatia Negra ismét új géphez vezeté őket, mely az alátolt zainokból -kerek pénz nagyságú darabokat metél ki; a Fatia Negra megmutogatta a -leánynak, melyik orsó, melyik csavar hova működik, mi kényszeríti a -szivattyú köldökét alá s feltaszítódni; hogy támad légmentes ür a lemez -alatt, melyre aztán a külső légnyomás sulyával ütődik a kerek -metszőhenger, s hogyan mozgatja az egészet kívülről jövő gőzerő; az -egészet csak egy ember kormányozza, ki egy forgantyú segélyével a gép -mozgását gyorsítja, vagy megszünteti. - -Anicza itt is csak azon földfeletti erők működését látta, a miknek -eredetét felfogni nem birja s a mikkel a Fatia Negra ismerős, őket -előidézi s velük parancsol. - -– Domne Zeu! sóhajta fel a vén Onucz, ha meggondolom, hogy mi még ötven -év előtt mindezt kalapácscsal és üllővel végeztük! Két nap izzadtunk -abban a munkában, a mit most egy óra alatt elvégez ez a csoda. S mennyi -emberkéz kellett hozzá! Hogy féltem, mikor a legelső tizenhat lat -aranyocskámat a kohóba tették, hogy soha sem látom többet. - -– Annyival kezdted, öreg? - -– Bizony nem többel, s azóta felszaporodott egy mázsa és nyolczvan -fontra! - -Ezt olyan büszkén mondá! nem jutott eszébe, hogy most a föld alatt van, -a hol minden ember alázatos legyen, mert nem tudja, jut-e valaha föl? Az -valóban csodálatos büszkeség is lehet, mázsaszámra beszélni az aranyról! - -Azután ismét másik géphez jutottak, ez egy kis asztal volt, melynek -aczélkerekei az aranyakat előbb megrovátkolák, mielőtt azok a sajtó alá -kerülnének; szüntelen mozgó rugók egymás után tolták előre, forgatták -körül és peczkelték odább az aranyakat, az ember nem látott egyéb -mozgató erőt, mint egy nagy kereket, mely körül széles szíj tekergőzött, -a szíj lejárt a padlat alá, odalent lakik, a ki azt mozgatja. - -Az öreg nagyot sóhajtott: «mit ki nem találnak már a világon!» - -Anicza pedig babonás félelemmel simult a Fatia Negra ölébe, kinek mind e -néma csodák szót fogadnak és szolgálatot tesznek. - -Végre hat kőlépcsőn lefelé haladva, lejutottak magába a pénzverdébe. - -Egy roppant csavarsajtó, Gengembre mintája szerint alkotva, állt az -alacsony boltozatú terem közepén; a csavar fején hosszú lódítórúd -keresztül dugva, melynek két végére két nehéz ólomgomb volt alkalmazva. -E bunkók végeit kétfelől izmos legények taszíták előre, a lóduló gömb -sulya alányomta a csavart, s az egy percz alatt odasajtolta a két -aczélminta közé az alája tolt aranyat, az egyik minta volt a boldogságos -szűzanya képe, a másik a fejedelem pánczélos ábrája. A nyomás után a két -aczélminta ruganyos lökése magától feltaszítá ismét a csavart, az izmos -két férfi mellével neki feszülve, taszított ismét rajta. Egy kis -aczélgyűrű rögtön kilökte helyéből a sajtolt aranyat, s másikat tolt a -minta alá. A vert arany magas halomban hevert már a gép előtt, a -munkások lábaikkal tolták azt félre, ha közel gurult. - -Valami bűbájos van ebben a látványban! - -Két szegény ember, ki tán a mindennapi kenyérért dolgozik, hogy veri -halomra azt a szemfényvesztő érczet, a mibe mindenki szerelmes odafenn a -földön, s a miért olyan sok ember eladja azt, a mije van odafenn az -égben. - -Egy harmadik néha falapáttal kisded vászon erszényekbe töltögeti a -pénzt, melynek olyan különös, rekedt a hangja. Nem harangnak való, a mi -az embereket imára hívja. - -– Ne verjünk mi is egy-egy aranypénzt egymásnak emlékül? kérdezé a Fatia -Negra Aniczától. - -A leánynak tetszett az ajánlat. - -A munkásokat félre állíták a gép mellől s a két ólomgomb végéhez Anicza -és a Fatia Negra álltak. Az álarczos figyelmezteté kedvesét, hogy -vigyázzon, nehogy a visszatérő gép mellét megüsse, mert az halálos ütés. -Mire a leány, mintegy büszkén kérkedve erejével, nem várta be -hátrahajolva, hogy a gép rúdja egészen visszajőjjön, hanem azt fele -útján megragadva izmos karjaival, ismét visszalökte, a minek az lett a -következése, hogy az aczélrugó nem lökte ki a mintában fekvő kész -aranyat, hanem csak egyet fordított rajta, úgy, hogy az arany még egy -nyomást kapott, s már most kettősen volt meg rajta mind a szűz Mária -kép, mind a fejedelmi alak. - -A vén Onucz odaugrott Aniczához és haragosan elrántotta onnan: - -– Eredj innen, bolond! még elrontod a gépet, nem a te kezedbe való az. - -A Fatia Negra pedig fölvevé a most már kiugrasztott aranyat, s nevetve -mutatá Aniczának az eredményt. - -– Nézd, most már kettős kép van rajta. - -A leány kiváncsian forgatá azt ujjai között. - -– S mi történik már most ezzel? - -– Ismét az olvasztóba jut. - -– Ah! Ne rontsd el. Add ezt nekem. - -E kérésre már az öreg egészen dühbe jött. - -– Elment az eszed? hogy ilyesmit tudsz kérni! Egy hibásan nyomott -aranyat, a mit, ha meglátnak nálad, az egész gubernium a nyakunkon van! -Domnule, olyan bolond ne légy, hogy azt az aranyat kiadd. Ha neki nincs -esze, legyen neked. Mindnyájunkat elveszthetsz vele. - -– Hiszen nem fogja azt Anicza sem a fején, sem a nyakfüzérén viselni, -hanem zsinegre akasztja és szive fölött fogja viselni, ott pedig kívülem -senki sem találja azt meg. - -Onucz gazda nagyon szerette volna megmondani, hogy «ott ugyan, domnule, -neked sincs semmi kereseted, mert nem beszéltél még a felől a pópával», -de csak nem merte még ezt az egyet előhozni. - -Anicza pedig hálateljesen csókolá meg a Fatia Negra kezét, mint egy -ajándékot kapott gyermek: nem azért az aranyért, hanem a határtalan -bizalomért, a miben annak szerelme nyilatkozott, s rögtön előhúzva kis -török-kését, lyukat fúrt vele az aranyon és fölfűzte azt a vékony fekete -zsinegre, a kis feszület mellé, melyet keblén viselt s mindkettőt -visszarejté oda. - -– No, domnule, szólt Onucz elbúsultan, már most, ha a fejeinket -odatettük a leány kezébe, ugyan iparkodjunk ám, hogy meg ne haragítsuk -magunkra! - -Erre bejött a próbamester, egy fekete palatáblán czifra számadást hozva, -melyen pontosan ki volt hozva, mennyi tiszta aranyat adott át Onucz a -pénzverdének? mennyit fog ez érni kivert pénzben, s ebből a pénzverde -számára levonva három százalékot költségül, mit kell neki kapni érte? - -– Csak olvasd te, domnule, szólt Onucz a Fatia Negrához, tudod, hogy én -nem ismerek semmi irottat, de majd a fejemben kiszámítom, csak mondd meg -előttem a számokat. - -– Százhetvennyolcz font színarany, huszonnégy karát kilencz grán -tisztaságú, három százalék a költségekre. A mi aranyaink nemes tartalma -huszonhárom karát hat grán. - -Ezen bonyolódott számtani feladványt szépen megforgatta fejében az öreg, -felnézve a padlásra s szemöldökét felhúzva homlokára, s mire a Fatia -Negra keresztül ment az írott számadáson, ő is elkészült a fejében -összevetettel s a kimondott összeg az utolsó töredékig összetalált a -táblára irottal. - -Azzal egymás tenyerébe csaptak, az alku rendben volt. - -– Már most számláltasd ki a pénzedet a számvevő mesterrel, Onucz. - -– De te is itt fogsz lenni ugy-e? - -– Csak számláljátok ti ketten; nem csaltok ti meg engem. - -– De uram, erősködék az öreg, pénz olvasva, asszony verve jó; légy jelen -a kiszámolásnál. - -– Nem leszek biz én, öreg, ha felét nekem adod is a pénzednek, én nem -hallgatom aranyaid pengését, mikor leányod szavát hallgathatom. - -(Vinne el a bányarém! dörmögé magában Onucz, hiszen épen az a nagy baj; -csak ne félnék olyan nagyon tőled!) - -Azonban mégis jobban féltette utoljára aranyait, mint Anicza két szemét, -s ott maradt a pénzt számlálni a biztossal, mialatt Anicza és a Fatia -Negra egy kis mellékszobába félrevonultak. Míg annyi aranyat darabonkint -megolvasnak, az alatt sok szerelmes történetet elmondhat két ember -egymásnak. - -– Hol jártál egy egész hónap óta? kérdé Anicza, a kalandorfőnök térdén -ülve. Tudod-e, hogy milyen hosszú egy hónap? holdfogyta, új hold, -holdtölte, utolsó negyed; ezt én mind végig néztem és egyszer sem -láttalak. Hol voltál? - -– Külföldön voltam ezekért az új gépekért, ezt nem bízhatja az ember -másra. - -– Vannak a külföldön is szép leányok? Nem lettél-e szerelmes beléjük? - -– Eredj! Ezt nem szokták kérdeni férfitól. - -– Miért nem? - -– Azért, mert férfi nem szokott rá felelni. - -– De ha akad leány, a ki ezt tudni akarja? - -– Rosszul jár vele. Aztán már mit akarnál felőlem megtudni? Azt akarnád -tudni, hogy én olyan szenes tuskó vagyok, a kin rajtad kívül senkinek -sem akad meg a szeme? vagy azt akarnád hallani, hogy remetének öltözve -vándoroltam végig hét országon? a hol asszony-hangot hallottam, -lesütöttem a szememet? a hol rám mosolyogtak, keresztet vetettem magamra -és elfordultam? vagy azt kellene hogy elmondjam: itt egy szép szőke -fehér állát csipkedtem meg jó kedvemben; amott egy pár kék szem -kacsintása után felejtettem magamat, meg emitt egy barna ölébe hajtottam -le mámoros fejemet – s végre azzal tértem vissza, hogy hét országon nem -találtam szebb leányt az én bűbájos Aniczámnál. - -A leánynak nem volt módja válaszolni és válogatni, mert száját lezárták -csókkal, s ilyenkor az asszony is örömestebb hallgat. - -– Mert látod, én nagyon féltékeny vagyok, szólt, midőn szóhoz jöhetett. -Én nem úgy szeretek, mint más, hogy másról is tud gondolkozni. Én nem -tudok egyébről gondolkozni, csak a te szerelmedről. Én nem vagyok soha -sem éhes, sem szomjas, csak szerelmes; én nem vagyok soha fáradt, s -észre sem veszem a munkát egész naphosszant, mert mindig szerelemről -dalolok; én nem is álmodom soha egyébről, mint terólad; s nem kivánom -soha tudni, mi történik az egész világon? csak azt, a mi te veled -történik. - -– Hát én gondolok most egyébre, mint te rád? nem százezrekkel -megronthatnak most a másik szobában? - -– Igen. Tudom, hogy szeretsz, hogy az enyim vagy, mikor itt vagy. De -mennyit vagy távol! Hányszor nem látlak hetekig, egész hónapokig! -olyankor majd megőrülök; ki akarom találni, hogy hol jársz? mit csinálsz -most? kivel beszélsz? aztán majd megbolondulok bele. - -– Bizony pedig azt, kedves leánykám, nem jó volna megtudnod, hogy én -olyankor merre járok? mert többet járok felvont puskák csövei előtt, -mint szép leányok mosolygása között. - -– Te rablóvezér vagy? havasi csempész? vagy harámbasa? - -– Valami a sok közül. - -A leány sebesen járó lélekzettel szólt: - -– Végy fel engem is a csapatodba! - -A Fatia Negra megdöbbent. - -– Vigy magaddal; én meg akarom veled osztani a veszedelmet, a melyben -élsz, az éjszakai zivatart, melyben bujdokolsz, a sziklai odut, a hol -leskelődve pihensz. Én oltalmazni akarlak, ha megtámadnak, ápolni, ha -sebet kapsz, s veled együtt elkárhozni, ha te pokolra mégy. - -– Az nem lehet, Anicza. Erre ne gondolj. Velem nem viszlek soha. - -– És miért nem? kérdezé a leány, párduczként villogó szemekkel. - -– Mert akkor én is féltenélek téged, s az aztán rossz volna mind a -kettőnkre nézve. Csak maradj te apád házánál, ott jó helyen vagy -magadnak is, nekem is. - -A leány kivonta kebléből az imént kapott aranyat és a feszületet. - -– Hallod, Fatia Negra! apám azt mondta, hogy e hibás veretű pénz -életedet kezembe adja. Tudod-e, Fatia Negra! hogy ez a feszület az, a -melyre megesküdtem, hogy ha engem egyszer megcsalsz, én nem keresem, -hogyan, mi úton, de eszeveszetten megöllek. Te fekete arcz, fekete szem, -érzed, hogyan ver ez a szív itt arczodhoz közel? Ezen a szíven nem jó -feküdni két ilyen veszedelmes tárgynak; nesze, neked adom mind a kettőt. - -– Miért teszed ezt, Anicza? - -– Csak te vedd el azokat s tartsd magadnál, mert az őrangyalra mondom, -azok rossz helyen vannak nálam; te engemet nem ismersz még. - -A leány sírva fakadt; a Fatia Negra csókkal, engeszteléssel alig birta -elcsillapítani, midőn az öreg Onucz bedugta az ajtón ősz, bozontos -fejét, s közbeszólalt: - -– Én már ki vagyok fizetve, domnule, hát te ki vagy-e? - -A Fatia Negra megsimogatá a leány haját, orczáit, s fülébe súgá, hogy -legyen nyugodt. - -Az öreg román türelmét nem állta már tovább a folt, biz az szétszakadt. - -– Domnule? kérdé a főnöktől, vajjon nem emlékeznél rá, ha szépen -kérnélek, mikor volt annak a napja, hogy te férje lettél az én -leányomnak? - -A Fatia Negra egy perczig meglepetve állt, azután csendes, dörmögő -hangon felelt neki: - -– Ha még egyszer eszedbe jut ezt a kérdést hozzám intézni, a fejed egy -órával hamarább fog haza érni, mint magad. - -Az öreg nem válaszolt erre semmit, megfogta a leánya kezét, s vitte -magával; minden szemközt jövő munkásnak adott egy-egy aranyat -borravalóul, s azon az úton, a melyen jött, ismét visszajutott a -malomba. - -Lovaikat meglelték az égerfás szigetkében, s újra felültek rájuk. – Szép -világos éjszaka volt; a gönczöl egészen megfordult már. - -Onucz azt mondá leányának, hogy lovagoljon elől; paripája jobban szeret -sietni; a vert aranyat most már kétfelé osztották. - -Mikor újra a Tyiatra Kalmanuj alá értek, az öreg halkan szólítá Aniczát. - -A leány hátra nézett, s látta, hogy az öreg hosszú puskáját épen az ő -fejének irányozza. - -Megrémülten tartá kezét arcza elé: – «mit akarsz?» - -– Ne félj semmit. Csak azt az aranyat akarom tőled visszakapni, a mit a -Fatia Negra adott. Az én fejemmel bolondok ne játszanak. - -A leány rosszabbat sejtett, most már nyugodtan felelt: - -– Ne búsulj, visszaadtam azt már a Fatia Negrának. El sem hoztam. - -S mutatta apjának az üres zsinórt nyakán. - -– Azt okosan tetted, szólt az öreg, leeresztve puskáját. Mehetsz odább. - -Hajnal hasadt, mire hazaértek. A mint Anicza szobájába belépett, a -szentkép alatt, mely ágya fejénél függött, találta már felakasztva mind -a hibás aranyat, mind a keresztet, a mit két órával elébb a Fatia -Negrának adott. - -Ennek tehát csakugyan ördögökkel kell czimborálnia, ha látatlanul meg -tudta őket előzni! (Vagy pedig más bejárását kell ismernie a barlangnak, -s jó tolvaj-kulcsokkal ellátva lennie.) - -Anicza nem szólt e felől senkinek; ismét elrejté a két amuletet keblébe, -s most már büszke volt a Fatia Negrára. - - - - -AZ ERŐS JUON. - -A világ előtt olyan megfoghatatlan sokszor, midőn azt mondják: ez a férj -és ez a nő nem szereti egymást! Pedig milyen derék, szép emberek; hogy -lehet az, hogy még sem szeretik egymást? Egy-egy közbámulásban részesülő -férfi saját házánál nincs szeretve. Hogy lehet az? - -Laknál csak egy fedél alatt vele, a ki ezt kérdezed, látnád mindennap, -hallanád mind azt, a mit mond, látnád egészen közelről! - -Kevés nő az, a ki a házasság után nem veszt illusióiból; üres lelkek -megszokják ezt a veszteséget, vagy kölcsönbe veszik; a nemes lélek tűr -vele és hallgat. Mi férfiak olyan kevéssé vagyunk hiuk a házasság után -apró hibáinkat rejtegetni, pedig azok mindegyikének fölfedezése a nőre -nézve egy kis csendes martyrium. Az önzés az ember husával együtt él, -annak épen úgy nem lehet parancsolni, hogy újra ne nőjjön, mint a -körömnek, arra azonban gondunk van, hogy a kinőtt köröm ne legyen -fekete, mert más ember szemét sérti, de az önzés körömfeketéjét -elfeledjük tisztogatni. Észrevétlenül, úgy intézzük teendőnk, -mulatságaink egész napi rendét, hogy az «én» az első személy, a «te» a -második; nem gondolva arra, hogy ha mindenikünk kölcsönösen azt akarná, -hogy a «te» legyen az első személy, az «én» a második, az milyen szép -élet volna. Mint a rejtelmes páros csillagok járása, a miknek egyike nem -a másik körül, hanem mind ketten egy képzelt központ körül forognak. -Talán ez a központ a szerelem. - -Hiszen a szerelem el is takargatja az apró bajokat, a mik fájnak: de a -hol az nincsen! Hol a gyermeket sírva vitték az oltárhoz, kétségbeesve a -vőlegény-házhoz, undorral a közös «mensa et thorus» mellé, a ki aztán -mentül közelebb jut az elválhatlan tárgyhoz, csodálatos természeti -paradoxonkép annál nagyobb ür van kettőjük között. - -Hátszegi minden bensőség nélküli ember volt; udvariassága neje iránt nem -volt egyéb, mint azon közhelyek ismétlése, miket jóra való ember restell -már nőnek elmondani, tudva azt, hogy azokat nagyon sokszor elmondták -már. - -Igen ritkán is volt odahaza; néha hetekig sem látták Hidvárott, s mikor -hazajött, rendesen víg társaságot hozott magával, a kiben Henriette épen -semmi mulatságát sem találta. Ilyenkor aztán, hogy nejének kedvét -találja, pompás ékszereket hordott számára, s Henriettenek végtelenül -fájt az, hogy ama mindennapi lények egyikének hiszi, a kiknél a pompa -minden vágyat kielégít. Soha sem tett fel egyet is azon ékszerek közül, -járt közönséges egyszerű ruhában, mint egy szegény polgárnő s maga sem -tudta akkor, mi végzetes ösztön sugallta szivébe az ellentétes -lemondást. - -Azon hosszú napokban, midőn Hidvárott egészen magára és korán letarolt -lelke gondolataira volt hagyva, néha késő estig elsétált egyedül a -várkert alatti park árnyékos utjain, hallgatva a mezőn dolgozó leányok -danáit. - -A park végében volt a templom, azon innen egy kis tisztás hely, karókkal -bekerítve, a mi káposztás kertnek volt használva. Valami szegény emberé -lehetett. - -Ez a szegény ember volt a pópa. - -Henriette sokszor látta őt, egy magas, őszszakállú férfit, hosszú fekete -talárjában, a kis kertbe sietni; ott a tisztelendő férfi hosszú kabátját -levetve, kapát vett elő és dolgozott késő estig. - -Henriette eleinte azt hitte, hogy ezt tán csak diæteticai mulatságból -teszi, hanem azután hogy másnap és harmadnap és a nap minden órájában -ott találta, a hogy látta, mint törli az izzadságot forró délutánokon -homlokáról a pópa, hogy szakasztja félbe a munkát kifáradtan, kapájára -támaszkodva, míg kipiheni magát, akkor meggyőződött róla, hogy ez a -munka nem mulatság, hanem keserves napszám. - -Ez előtte egészen új tünemény volt, hogy a lelkész is kézi munkával -törje magát; kinek a lelkek táplálékáról kellene gondoskodni, az saját -teste táplálékáról gondoskodni legyen kényszerítve. - -Sokszor szerette volna ezt megtudni tőle; de hiszen ő itt idegen volt, -nem értett annak a nyelvén; míg egyszer a pópa észrevéve az úrnőt a -keritésen át, igen szép tiszta magyarsággal jó napot kivánt neki, s az -által tudatta, hogy ő is érti az urak nyelvét. - -Henriette kérte az öreget, hogy hagyja abba a munkát, s jőjjön át hozzá. - -– Az nem lehet nagyságos asszonyom, a nagyságos úr megtiltotta az -udvarán megjelennem. - -– Miért? - -– Mert mindig alkalmatlankodom neki. - -– Mivel? - -– Mindenféle koldulásokkal. Majd a templom tetejét bontja meg a szél, -majd a harangláb törik ki; egy esztendeje már, hogy az iskola leégett, -azóta a falait benőtte a bogáncs, a dászkál is odább állt, nincs, a ki a -gyermekeket tanítsa; aztán felnőnek zsiványoknak, tudatlanoknak, csak az -uraság vallja kárát. - -– De hát miért nem hozzák mind azt rendbe? - -– Mert a köznép renyhe, iszákos, a nagyságos úr pedig fösvény. - -Henriette nagyot bámult e szónál az öregre. - -– Úgy van, fösvény. Én nem igen válogatom a szót, mert én pap vagyok és -tudok koplalni. A ki pedig koplalni tud, az fel van mentve a hízelkedés -terhétől, megmondtam én azt a nagyságos úrnak szemébe is; azért is -tiltott ki a kastélyából. - -Henriette nem birta a beszélgetést tovább folytatni a pópával, annyira -felzavarta kedélyét az a gondolat, hogy Hátszegi fösvény. Az, a ki -százezreket fáradság nélkül beseper és könnyelmün ismét szétszór, az tud -visszautasítani embert, ki az Isten háza, a népnövelde számára koldul. -Jaj annak, ki a közügyeket koldulni hagyja! A pap napszámból él, a nép -azután természetesen rablásból. - -A hölgy hirtelen félbeszakítá a beszédet, jó éjt kivánt a pópának s -visszatért a kastélyba. - -Este fölkeresé férjét; az fáradtan jött meg akkor a vadászatról. - -– Egy kérésem volna önhöz. - -Hátszegit meglepte ez a szó. Első kérése volt ez a nőnek a férjtől. - -– Parancsoljon velem. Minden, a mit kigondolt, már annyi, mintha -teljesítve volna. - -– Én szeretném ennek a népnek a nyelvét megtanulni, mely közt lakunk. -Olyan vagyok itt közte, mintha süketnéma volnék. - -– Az nem nehéz. Az oláh nyelv könnyen ragad, kivált arra, a ki -francziául, vagy latinul ért. - -Henriette mélyen elpirult, nem tudta: czélzás volt-e ez? tud-e Hátszegi -valamit arról, hogy ő latinul ért? - -– Óhajtanék mestert járatni hozzám, ki útbavezessen; a helybeli pópa -alkalmas volna erre. - -Hátszegi szemöldei egy perczre összevonultak. - -– Nem szegem kedvét. Az az ember ugyan egyetlen egy a világon, a ki -nekem megtorlatlan gorombaságokat szokott mondani, házamnál és házamon -kívül, a hol előltalál; a ki néha megteszi, hogy kastélyom falára veres -krétával egész mondatokat ir fel Nehémiás prófétából; a kit én innen -örökre kitiltottam: én szavamat adtam rá, hogy ha udvaromra beteszi a -lábát, az ablakon vettettem ki; de hogy lássa ön, mennyire szófogadó -szolgája vagyok, még csak le sem beszélem e kivánságáról, azt sem -mondom, hogy válaszszon más nyelvmestert, hanem rögtön küldök érte s -meghivatom magamhoz. Lássa minden ember, hogy az én házamnál – nőm az -úr. - -Lénárd kezet csókolt nejének és távozott. - -Henriette azon kezde gondolkozni, hogy e férfinak talán mégis van szíve -s e szív fölött neki hatalma? - -Másnap reggel már hivatva volt a lelkész. Margari közölte vele a -nagyságos asszony kivánságát, ki a román nyelvet óhajtja megtanulni, s -majd torkán akadt a szó, midőn ki kelle mondania, hogy ezért száz pengő -forintot fog kapni havonkint. Száz pengőt havonkint egy olyan nyelvért, -a mit csak a parasztok beszélnek! - -Rubán Tódor, ez volt a lelkész neve, rögtön ott termett a hivásra; -bevezették az úrnőhöz. Derült, őszinte arczu öreg ember volt a pópa; -szép hosszú fehér haja tömött fürtökben borult egyszerü fekete ruhájára, -mely nagyon viseltes volt már. - -Henriette nem birta megakadályozni, hogy az öreg lelkész kezet ne -csókoljon neki. - -– Nem a szolga alázatossága ez úrnőjéhez, monda a lelkész, hanem a nép -pásztorának tisztelete az angyalok iránt, kiket az ég, ingyen -kegyelméből, leküldöz hozzánk néha a földre. Ne vegye ezt bóknak, -nagyságos asszonyom, avval én nem vagyok nagyon adakozó; de kénytelen -vagyok önt e néven nevezni; – én jól tudom, hogy engem nem azért -tisztelt meg ily nagy jövedelmű és kevés fáradságú hivatallal, mintha a -kivánt tudományra különös szüksége volna, mert hisz a nép nyelve ingyen -is ráragad az emberre; megtanulják azt az urak tanító nélkül is; de -felismertem az áldásthozó jó akaratot, ily módon segítni elárvult népünk -lelki mivelődésén; mert én bizonyára ezután sem fogom egyszerű -málékenyeremet izletesebbel felcserélni, hanem nagyságod ajándékát -fordítom arra, a mi Istené és a népé, a kik mi nálunk a legszegényebbek. - -E nap óta azt hivé Henriette, hogy neki magasabb hivatása van Hidvárott -lenni; hogy a végzet azért törte meg szivét, azért hagyta megfagyni -érzelmeit, azért küldte őt ide, a hol számára nincsen élet, hogy -védangyala, megmentője legyen egy elhagyatott népnek; s azontúl nem -talált kedvesebb mulatságot, mint faluról falura járni néha a pópa -társaságában, máskor csak egy csatlóstól kisérve; akárhányszor pedig -egészen egyedül, ott sorba látogatott templomokat, lelkészeket, mint -valami esperes; kikérdezte bajaikat, segített rajtuk, pénzt adott -iskolák építésére, szent könyveket osztogatott ki; összeszedett -mindenféle elhagyott árvagyermekeket, azokat hazavitte, oktatásban, -ápolásban részesíté; egész kisdedóvót alapított a vidék apróságai -számára Hidvárott, s arról nagy szenvedélylyel szokott értekezni a -pópával; ahhoz nagy bajjal alkalmas nevelőt szereztek, Margari barátunk -ajánlatát erélyesen visszautasítva, ki ezt a hivatalt is képes lett -volna betölteni – illendő honorariumért; és mind ez a nemes emberbaráti -szenvedély Hátszeginek roppant sok pénzébe került; de a ki azért soha -szót nem tett miatta. - -– Gyermek még, hadd játszék. Ezt szokta válaszolni, ha Margari vagy -Clementine árulkodtak előtte Henriettere, hogy már megint zálogba küldte -Fehérvárra az ékszereit, hogy néhány oláh porontytyal többet tanítson -meg csizmában járni. - -Még maga a báró utasítá a tőzsért, kihez Henriette ékszereit zálogba -szokta küldeni, hogy rendesen négyszer annyit adjon rájuk, mint a menyit -érnek, ő megtéríti. S azután ismét új ékszereket hordott nejének. - -Hisz ez valódi szeretetreméltó ember. - -Egy napon Henriette a szomszéd Ravacselbe lovagolt át, hogy ott egy -szegény beteg oláhasszonyt meglátogasson, kinek az előtt nehány nappal -orvosságokat is küldött. Ezeket persze az be nem vette, hanem a -kuruzslóval kenette meg a gyomrát valami jótékony kenőcscsel, a minek az -az erős sikere lett, hogy belehalt; mire Henriette odaérkezett hozzá, -már akkor végvonaglásaiban vala. Henriette magánkívül volt; mint mikor -egy valódi orvos gyógyrendszerébe mások belekontárkodnak; segíteni ugyan -nem tudott rajta, mert a nő mégis csak meghalt, de legalább gondoskodott -illendő végtisztességtétele felől s e közben úgy elkésett, hogy már -akkorra szépen fennvolt a holdvilág, mire Hidvár felé visszafordult. - -Egyedül volt lóháton; mindössze egy pár óra volt a távolság a két -helység között, ilyen rövid útra nem érdemes kisérőt hordani magával; -különben is mitől félhetett? hisz a mióta ő e vidéken él, azóta nincsen -itt rossz ember; a ki csak találkozik vele úton, útfélen, mind kezet -csókol neki. - -Innét egyedül indult hazafelé. Az út kanyarogva visz a völgyben -mindenütt, azért hosszabb, mintha torony irányában menne a hegyeken -keresztül. Hogy azonban Hidvárnak Ravacseltől van egy rövidebb útja, -melyen öszvérek és poroszkalovak is szoktak járni, azt többször hallotta -a parasztoktól s ezúttal jónak látta ezt az utat keresni fel, nehogy az -éjszaka ott lepje a völgyben. - -Csakhogy a mi út jó az öszvérnek és a poroszkának, azt nagyon válogatja -a jóféle angol paripa, mely nem szereti az egyik körmét a másik nyomába -rakni; azután meg száz lépés a síkon sokkal rövidebb út, mint huszonöt a -meredeken. Ezt erősen tapasztalá Henriette, mire a hegyi út tetejére -felért, mert paripája egészen átizzadt és reszketett a nehéz -fáradságtól. Hegyi utakra nem ilyen lovakat szokás használni; valami kis -mokány paripa tréfának vette volna az egészet s szót sem tett volna -érte. - -Pedig az út terhesebb része még a lejtőn kezdődött, egyiránt fáradságos -lóra és lovagra nézve; az ösvény meredeken hanyatlik alá, rohanó -záporoktól mélyen kimosva; a görgeteg kő csúszik, gurul a ló lábai alatt -s előtte, utána csörtet nagy robajjal, néhol félöles rovátkokon kell -aláugratni; Henriette vette észre paripáján, a mint az füleit hegyezé, -sörényét felborzalta, s nyugtalanul prüszkölt és rázkódott, mennyire -osztja az úrnője félelmét. - -Végre egy gonosz helyre jutottak, hol az út egyik oldalán éktelen -mélység nyilik meg, míg másik felől meredek sziklafal emelkedik, annyira -közel az ösvényhez, hogy a nyeregben ülőnek félre kell hajtania a fejét, -hogy a kőbe ne ütközzék, s a keskeny ösvényen a lónak épen csak az egyik -lábát letenni van hely. - -Egy perczre a paripa megállt, mintha átallna e veszélyes ösvényre lépni; -azonban visszafordulni épen nem lehete, s előbbre kelle mennie. - -Henriette borzadva néze le az alatta tátongó mélységbe, mely felett, -féloldalt ülve a lovon, egészen függni látszott s nagyot sóhajtva mondá -magában: ha ide le találnánk bukni! - -Alig gondolta ezt ki, a midőn a félénk paripa hátulsó lába megcsuszik s -abban a pillanatban ló és lovagnő lebukik a mélységbe. - -Henriette tisztán eszméleténél volt az egész esés alatt; látta azt a -rövid perczig tartó rohamot, mely alatt paripája az örvény sziklafalához -surlódva csúszott alá: a sebes surlódásban leszakadtak a nyereg -hevederei; egy perczig valami kinyúló bokor fentartá a rohamot, a másik -perczben a nehéz paripa keresztül törte azt s még alább zuhant. Azonban -Henriette egyszerre mindkét kézzel megragadá a bokor gyökereit, s ott -maradt rajta. - -A ló még alább esett s hanyatt fordulva két szikla közé szorult, a -honnan azután szerencséjére nem birt kivergődni, mert ha még alább esik, -agyonzuzza magát. - -Henriette még mindig eszméleténél volt. - -Két kezével a bokor gyökerébe kapaszkodva, érezé, hogy ereje nem soká -fogná kitartani e feladatot; azonban ballába szerencséjére még mindig a -kengyelben volt, s a nyereg és kengyel szinte fennakadt a bokor -csutakjain, mik azt a paripa hátáról letépték; e kínos helyzetben az -jutott eszébe, hogy ideje maradt imádkozni, Istennek ajánlani lelkét, s -azután nyugodtan nézni a halál szemébe. Innen úgy sem menekülhet meg, -mert a hely távol van minden emberjárástól; éjszaka következik, a bokor -lassankint engedni fog terhe alatt, az elveszés bizonyos. - -Azonban ha az úrnő elmulasztá segélyért kiáltani, annál hangosabban tevé -azt a megszorult paripa. Hanyattfordulva, beékelt helyzetéből ki nem -tudva szabadulni, folytonosan hallatá azt a rémületes bőgést, melyet a -kevésszavú nemes állattól oly ritkán hallani, csak nagy, borzasztó -veszély közepett; a kik ilyen állati vészkiáltást hallottak paripától, -azok el fogják ismerni, hogy az borzasztóságban fölülmúl minden emberi -rémordítást. - -Néhány percz mulva úgy tetszék Henriettenek, mintha a mélység fenekéről -emberi kiáltás viszhangzanék fel s alátekintve, a holdfénynél egy sötét -alakot pillanta meg, ki szikláról sziklára ugrálva, mint a zerge, majd -ismét egyik rovátról a másikra kapaszkodva közeledett a veszélyes -ponthoz, a hol ő függött. - -Lehetetlennek tartá az ember törekvését. A meredek falon alig volt -egy-egy látható hasadás, melybe megkapaszkodhassék s ha eljuthatna is -hozzá, mit segítene rajta vele? hogy szabadítaná meg onnan? - -A férfi azonban egyre közelebb ért; már ki lehete venni kecskebőr -ködmenét, széles, magas süvegét, borotválatlan arczát, mikről a havasi -kecskepásztorra ismerni. Bámulatos volt ügyessége és testi ereje, a mint -néha lábbujjhegyre felállt, hogy egy magasan feje fölött látszó -sziklarepedést elérjen, melyet alig bírt ujjai hegyével megragadni s a -következő pillanatban már felhúzta magát félkézzel s lába hegyét -illesztve a párkányba, új lépcső után nézett. - -Egy ölnyire Henriette alatt épen egy jókora kiálló kőszeglet volt, -melyen egy egész emberláb bízvást elférhetett. Henriette egy percz mulva -azon a helyen látta állni a pásztort. Ölnyi magas volt a férfi, fejével -elérte Henriette kengyelét. - -Nyájasan mosolyogva tekinte fel rá, mintha csak lováról lesegíteni jött -volna ide. - -– Norok bun, domna! (Jó estét, asszonyom.) - -(Még eszébe jutott neki abban az állapotban jó estét köszönni.) - -– Egy kicsit félrelépett a ló, asszonyom, de már nem tesz semmit. -Kérlek, lépj ide a vállamra; ez a bokor nem soká tart, mert csak boróka; -gyönge a gyökere. - -Henriette tétovázott. Tán csak nem képzeli az az ember, hogy őt a vállán -leviheti. - -– No lépj ide, asszonyom, ne félj semmit. Leviszlek én innen könnyen. Oh -hányszor teszek én ilyen utat a mélységbe esett gödölyéimért, egynek sem -szabad ott veszni; s te nem vagy nehezebb egy kecskegidónál, én tudom. - -Henriette önkéntelenül engedett; leszállt a férfi vállára; arra az -félkarjával átölelte s úgy emelte le, hogy a delnő vállára ülhetett. - -– De hogy akarsz velem együtt innen lejutni most? - -– Csak bízd azt rám, asszonyom. Lejutni könnyű, csak feljönni mesterség. - -Azzal szabadon maradt kezével felnyult az összetört bokor maradványáért. -Henriette bámulva látta, hogy a bokor, melynek gyökerei az ő terhe alatt -le nem szakadtak, a férfi kezének egy csavarintására elválnak a -sziklarepedéstől. - -Mit akarhat azzal? - -A pásztor csak arra kérte a delnőt, hogy ne féljen semmit, mert hiszen -semmi bajuk sem történhetik s azzal a kitépett bokrot, mint egy paripát -maga alá véve s fél kézzel a sziklához nyomva, hátát a falnak vetette, s -hirtelen két lábát szétterpesztve, alá hagyta magát csúszni a meredek -falon. - -Henriette most elsikoltá magát, azt hitte veszve van. A másik perczben -már szilárd helyen állt a pásztor s mosolyogva tekinte fel rá: - -– Ugy-e nem történt semmi bajunk? Oh sokszor utaztam már én így, ez csak -szánkázás! - -Szánkázásnak nevezte egy fenyőbokor segélyével öt ölnyi mélységű sima -falon alá rohanni! - -Onnan már könnyű volt az örvény aljára levinni az úrnőt, a mélység alja -eleven pázsittal volt benőve; oda leülteté őt. - -– Így, domna; ne félj, nem lesz semmi baj. Mindjárt visszajövök megint. - -Azzal ismét felkapaszkodott a beékelt paripáig. Henriette bámulva nézett -utána: vajjon mit akarhat azzal? - -A férfi odaérve a kétségbeesetten kapálózó paripához, elébb annak lábait -egyenkint elfogdosá, azután guzszsal mind a négy lábát jó erősen -összekötözé. Akkor az összekötözött lábaknál fogva nyakába ölté az -állatot, s egy hatalmas emeléssel kirántá gyámoltalan helyzetéből, – és -lehozta azt is a völgybe. Ott kioldá lábait, csülökre állítá, -megveregeté, s mosolyogva monda Henriettenek: - -Derék egy úri ló! Kár lett volna ott hagyni veszni. - -– Te elbirtad azt a válladon? kérdé Henriette csodálkozva. - -– Nem nagy dolog! Aligha van négy mázsa. A multkori medve ötödfél volt; -aztán azt elébb agyon is kellett verni, úgy hazavinni. Hiszen tudod -asszonyom: én vagyok az erős Juon, – Juon Tare! - -Ezt olyan önérzettel mondá a pásztor, mintha a világ minden részéből ide -jövőnek kellene azt tudni hírből, hogy itt lakik az erdők között az erős -Juon. - -Henriette bámulatából azonban vevé észre, hogy ő még nem hallott felőle -semmit. - -– Te nem tudod még, domna, hogy én ki vagyok? de én tudom, hogy te ki -vagy? A dumnye barbátu, az urad sokat találkozott már velem, az ismer -jól. Az még csak olyan erős ember a világon, mint én vagyok. Sokszor -birkózott velem itt a gyepen, – fogadásból. Egyikünk sem birta a másikat -földhöz vágni. A nagyságos úr mélyebben tudja a fába vágni a fejszét, -mint én, de én meg többet tudok emelni, mint ő; a nagyságos úr ököllel -le tudja ütni a bivalyt, de én meg agyon tudom fojtani a medvét: hanem -egymással nem birunk. Sokat verekedtünk. Tudod, asszonyom, csak -tréfából, csak játékból; – az nem jó volna, ha mink egyszer haragból -verekednénk: az rettenetes volna. - -E beszéd közben Juon ügyesen összetoldozá a szétszakadt nyeregszerszámot -és kantárt; felnyergelé a paripát, mely még mindig reszketett mind a -négy lábán; lemosta fejéről a véres tajtékot, megtörlé a surlódás okozta -sebeket s biztosítá úrnőjét, hogy ismét lovára ülhet; innen egy negyed -óra alatt kivezetheti a járt utra, s félóra alatt Hidváron leend. - -A völgy rejtekeivel ismerős pásztor, a ló kantárát fogva elől, bizton -vezeté ki úrnőjét a hegyek nyilásáig, a hol a járt uttal ismét -összetalálkozának. - -Ott a pásztor megcsókolá úrnője kezét s elvált tőle. - -– Nekem innen vissza kell mennem, mert várnak reám. - -– Kik? - -– Kecskéim és feleségem. - -– Nőd is van? Szereted? - -– Szeretem-e? szólt büszkén a pásztor; s halkan tevé után: olyan szép, -mint te vagy! – Buna nopte, domna! - -Azzal nem várva több kérdést, visszafordult az erdőbe, s sebes -ugrásokkal eltünt, szökellve. - -A paripa igyekezett hazafelé. Egyre nyerített; tán menekvési örömében. - -Henriette mélázva gondolkozott az elmult óra eseményeiről: -halálveszélyes helyzete, a csodálatos segítő, és az asszony, a kit olyan -szépnek mond az erdők lakója! - -Csak midőn kapuja előtt állt, akkor jutott eszébe, hogy megmentőjét -minden jutalom nélkül bocsátá el magától, még csak egy «multiemescut» -(köszönöm) sem küldött utána. - -Férje nem volt honn. Nem kellett tartania terhes kérdezősködésektől, a -mikre leginkább paripája sebei, szétszakgatott szerszáma és saját tépett -öltönyei sok okot szolgáltathattak volna. Nem szólt az egész esetről -senkinek sem. Hanem alig várta, hogy jőjjön a reggeli óra, melyben Rubán -Tódor fel fog jönni a kastélyba, hogy tőle a Juon Tare felől -kérdezősködhessék. - - - - -A GEINAI LEÁNYVÁSÁR. - -(Rubán Tódor regéje az erős Juonról.) - -«Hinné-e azt nagyságod, itt a meleg kandalló mellett ülve, születésétől -fogva azon úri kényelemhez szokva, hogy minden parancsszavát külön -cseléd siessen teljesítni, minden szobája szőnyegezve legyen, s minden -ételhez, italhoz másféle kést villát és poharat lásson felterítve, hogy -vannak emberek a világon, a kik nem tudják, hogy mi az a födél alatt -alvás? a kik nem ismerik a vetett ágyat, nem ismerik az evőeszközöket, -de még a kenyeret sem? és talán mégis boldogok? - -Pedig itt közelünkben élnek; nem kell miattuk az oczeaniai szigetek vad -lakóira gondolnunk; elégszer látjuk őket; nagyságod hallhatja innen -erkélyéről búskomor furulyáik dalát, kivált esténkint, mikor a -kecskenyájak a mély völgyekbe térnek vissza. - -Az ilyen pásztorember soha sem él födél alatt; sem télen, sem nyáron; -földesura kecskenyájaival minden tavaszszal beszámol, a mi szaporodás -van benne, annak fele az övé, azontúl nem beszélnek egymással, hogyan él -meg ott a havasok közt nyájaival együtt? mivel táplálkozik? hogyan védi -magát zivatar, hófergeteg ellen, s azután az erdők fenevadai, a medvék, -farkasok ellen? szenved-e? s van-e a ki ápolja ott? miről gondolkozik -tenger-időkön át? álmodik-e valamiről éjjel? vagy talán még szerelmes -is? arról nem tudakozódik senki. - -Ez a Juon, a kit nagysád meg akar ismerni, ilyen kecskepásztor. Valaha -talán többet is fogunk felőle hallani, mert az ő élete nagyon regényes. - -Csak egy esetet mondok el belőle. - -Volt itt a vlaskutzai határban egy gazdag pakulár, ki valami verespataki -bányarészből valaha sok aranyat összetakarított, nem is nevezték másnak, -mint a «gazdag Misule». - -Ennek volt egyetlen egy szép leánya, Marióra, arról már van nagysádnak -fogalma, hogy milyenek az oláh szépségek? Szobrász nem gondolhat ki -magának szebb ideált. A Hátszegvidék különösen gazdag ilyenekben s ha -ennyi szép alak között egynek mégis kitünően hire futamodik, azt azután -még a szomszéd vármegyékből sem restelik a magyar urak felkeresni s ha -lehet, szót váltanak vele; de nem mindig lehet, mert az oláh, mikor -kaputos idegeneket lát az utczán, a csufját állítja ki az asszonyainak -az ajtóba, hogy mentül hamarább menjenek odább. - -Marióráról mind a mellett beszéltek még Aradon is; s ha jöttek távol -földről való urak a Gyetzárt, vagy Krivádiát látogatni, félretértek -Vlaskutzára is, hogy az öreg Misule házánál megpihenhessenek, a honnan -pedig épen semmi szép kilátás nem volt, csupán csak Marióra szép -szemeibe. - -És ez a csodaszép leány nem szeretett mást, mint a szegény -kecskepásztort, Juont, a kinek egy szűrén, egy baltáján kívül semmije -sincsen. - -A gazdag Misule természetesen tudni sem akart e szerelemről, hanem volt -neki egy hatalmas komája, Alsó-Fehérvármegyében, Tóbicza Gligor, nemes -ember, falu hadnagya, ahoz akarta adni a leányát. - -Juonról azt hiresztelték el, hogy boszorkánymester. Persze Misule -felesége költötte rá, a miért úgy meg tudta igézni a leányát. A sok -mendemonda között azt is ráfogták, hogy a fenevadakat megtudja -babonázni, ért a nyelvükön s tud velük mindenféléről beszélni s nem fél -tőlük. Hogy sokszor látták farkasokkal, medvékkel beszélgetni a gubájára -letelepedve, ő ült az egyik végén, a medve a másikon. - -Az volt benne az igaz, hogy Juon egyszer, a mint kecskéit őrzé, egy -barlang szűk nyilásán át valami fájdalmas nyöszörgést hallott: volt -bátorsága bemenni, hogy megnézze mi az? s talált ott egy nagy -anyamedvét, mit távoli hajtó vadászaton halálra sebzettek s mely az -ónnal vérző belsejében idáig elhurczolta még magát. A vén medve mellett -volt még egy kis szopós kölyök, mely anyja vérző sebét nyalogatta. - -Juon megszánta a kis gyámoltalan árvát s midőn másnap már nem -hallatszott a fájdalmas nyögés a barlangból, bement érte: ott találta -akkor is megdermedt anyjának hullája mellett kuporogva; bizonyosan ott -veszett volna az is. Akkor Juon pártul fogta a kis bocsot, s ölébe véve, -egy szelid kecskeeméhez vitte szoptatóba. A kis fenevad szelid állatok -tején, emberi ápolás alatt nőve fel, egészen hozzászokott gazdájához; a -medve különben is természettől fogva nem vérengző állat. Együtt -járt-kelt vele és a nyájjal, segített neki a kecskéket összeterelni -este, unalmas napokon át eljátszódott vele, bukfenczeket hányt előtte, a -mikhez a medve pompásan ért, vagy magas fákra kapaszkodott fel, -leereszkedtében az egész fa héját lehántva rettenetes körmeivel. Éjszaka -ott aludt mellette s könnyebb volt neki, ha az orrát odatehette gazdája -ölébe. Ha falatozásra került a dolog, leült Juon mellé; tudta, hogy -minden második falat sajt az övé, azt is megtette, hogy a bogrács alá -fát is hordott a tűzre, mikor kukoricza-puliszka főtt benne s elég volt -neki egyszer a száját megégetni, hogy többször bele ne kóstoljon; ő meg -aztán cserébe vadmézet kutatott az erdőben, a mihez finom szaglása van s -rávezette Juont a közös zsákmányra, nagy melegben hordta utána a -gúnyáját, egy bundával több, vagy kevesebb, nem tett rá nézve -különbséget. Juonnak nem volt más kivel beszélnie, mint a medve, s ha az -ember az állatokkal egész komolyan beszél, azt utoljára megértik. A -mellett azt is tapasztalhatá a medve rossz kedve perczeiben, hogy Juon -ökölre is van olyan hatalmas, mint ő, ha netalán háládatlanul lázadást -merne megkisérteni ellene. - -Ezért hitték Juon felől, hogy az erdei vadakkal egyetért s ha akarja, ha -megharagítják, rá tudja őket a szomszéd nyájakra uszítani; maga is -sokszor átváltozik szakállas farkassá, medvekirálylyá s úgy csatangolja -be a havasok rengetegeit. - -És ezt az embert szerette Marióra. - -Van ezen a vidéken egy sajátságos népszokás: a leányvásár. - -A bihari havas szomszédjában áll a Geina orom; ilyenkor az is zöld, mint -minden erdélyi havas, ha a hó letisztul róla. A mély völgyeket patakok -járják, miknek menetét kiismerni a haragos zöld égerfa-pagonyokból, a -hegyoldalak rengeteg bükkerdőkkel vannak terítve, feljebb szálfenyők -kezdik elfoglalni a tért, utóbb ezeket is felváltja a mostohább rokon, a -boróka-fenyő, mentül feljebb, ez is annál alacsonyabb, mind jobban a -földhöz lapul, utóbb csak az áfonya csenevész még az ormokon, végre az -is elhagyja a tért s nincs más a tetőn, mint aszú fű, mely esztendőben -csak egy hétig zöld, azontúl vagy száraz, vagy hó alatt van. - -Bizonyosan mondhatom, hogy ezen a helyen még madár is ritkán jár. - -Hanem az olyan magamforma ember nem hagyja azt látatlanul, kivált -fiatal, gondatlan éveiben, mikor még elég megtudnia azt, miszerint van -valami csodálatos hely, a hova nagy fáradsággal juthatni el, hogy azt -felkeresse. - -Itt találkoztam több év előtt Juonnal. Ő maga naphosszant eláll ott a -hegytetőn, botjára támaszkodva, míg medvéje a völgyben málnát szed s a -kecskéket őrzi, nem elszökéstől, hanem más fenevadtól. - -A kilátás valóban fölséges innen. Egyfelől a vulkáni hegylánczot látni, -másfelől Kolozsvár környékét, a gyalui havasokat, nyugotra pedig -előttünk terül a sík Magyarország, ködös rónáival mintegy beleolvadva az -égbe. - -– Mit nézesz itten naphosszant Juon? Kérdezém egyszer a kecskepásztort, -kit reggel és este, jövet-menet ott találtam egy helyen állva. - -– Milyen sok ember lakik itt alant, felelt ő, és az mind be van zárva. - -Képzelni, milyen fejedelemnek tartja ő magát, ki nincs négy fal közé -bezárva soha. - -– Vannak a síkon is emberek, mondám én neki, a kik a szabad ég alatt -élnek. - -Fejet csóvált a pásztor. - -– Rab az, a ki rónán lakik. - -Egy napján az esztendőnek nagyon élénk szokott lenni a Geina. Szentiván -napra következő szombat este eljőnek Rézbányáról, Topánfalváról a -mézeskalácsosok, lóhátra rakott mézes bábjaikkal, méhseres és pálinkás -csobolyóikkal és sátorokat vernek a tisztáson, másnap aztán tele van a -hegytető vidám néppel, ekkor tartják a hirhedett leányvásárt. - -Távolról, közelről összejőnek a leányos anyák felcziczomázott eladó -lányaikkal, a kik egyúttal minden hozományukat is bemutatják; felfűzött -arany, ezüst pénz nyakukban, czifra szövött kendőik a lovak oldalára -akasztva, töltött párnák, festett ládák a nyeregben; azokat ott sorban -lerakják a sátorok alá, mint valami igazi vásárban, s azután jönnek a -vevők, nyalka házasulandó legények, nézegetik a portékát, szóba -ereszkednek vele, alkusznak és odább mennek, ha nem birtak megegyezni. -Némely leányt nagyon rátartanak, másikat az első kérőnek odadják, s a -kinek párja akadt, azt azután szép furulya és csimpolya szóval lekisérik -a legközelebbi kalugyerig, a ki aztán hit szerint szentesíti ezt a -frigyet. - -Nagysád mosolyog e szokás felett, itten pedig ez nagyon természetes -magyarázattal bír; a havasok lakói pásztori életmódjuk mellett oly távol -laknak egymástól, hogy a legközelebbi szomszéd félóráig sem jut el -szomszédjához. A mellett a fiatal leányok otthon ülnek, a fiatalság csak -egyszer látja egymást esztendőben, a geinai leányvásáron. A férjes -asszonyoknak már aztán szabad a búcsúkra is eljárni, de a leány otthon -marad. - -Persze, hogy az olyan hírhedett szépségeknek, mint Marióra, nem lett -volna szükség épen a Geinára vándorolni, hogy férjet kapjanak, kivált -miután az már ki is volt választva előre; hanem ezt már aztán úgy hozza -magával a gazdagság büszkesége. A parasztok között is vannak, a kik -büszkék arra, hogy ők gazdagabbak, mint más. Misule nem szalaszthatta -volna el az alkalmat, hogy a geinai búcsún az ő leányát kiáltsák ki -legszebbnek, az ő poroszka lovait legtüzesebbeknek, valamint a felesége -sem élhetett volna a nélkül, hogy Marióra aranynyal himzett ingeit ki ne -rakhatta volna a sátor alatt s vagy tíz kérőt el ne utasított volna -büszkén. - -Tóbicza Gligor is megjelent ugyanakkor a vásáron Rézpatak felől jöve -tizenkét hátas paripával, hat czigány muzsikussal: felkendőzve, -pántlikázva minden ló és süveg; volt is aztán dinom-dánom. Ittak a -pajtások, később egy egy kicsit verekedtek is, Tóbicza beverte egy pár -kötekedőnek a fejét, aztán megint kibékültek s még szélesebb kedvük -lett, csak a menyasszony volt szomorú. - -Tóbiczának egyszer az jutott eszébe, hogy jó volna neki tán Mariórától -egy csókot kapni. - -A leány eltolta őt magától: «nem vagyok én még kendnek felesége». - -– De ha a Juon kérné, annak nem mondanád azt ugy-e? - -A leány megvallotta igazán, hogy nem! - -Erre Tóbicza méregbe jött. - -– Jőjjön hát ide, ha szeret, ha különb akar lenni, mint én. Üssön el a -kezemről, ha jobb legény. Ezzel ütöm agyon őt, ni. - -Azzal egy hosszú kecskebőr-zacskót vont elő tüszőjéből, melynek feneke -tömve volt aranyokkal s azt forgatá feje körül, mint egy csatacsillagot -s lekiabált az erdőbe: - -– Gyere elő, te rongy Juon, te koldus kutya! most van a leányvásár, most -vedd el Mariórát, gyere elő, gyáva kutya, hadd üsselek agyon! Aranynyal -ütlek agyon! Arany pénzzel töröm be a fejedet! – Hogy kaczagott és -ujjongott ezen az ötleten az egész sokaság. - -A mint ott legjobban hetvenkedik, egyszerre nagy sivalkodás támad az -erdő felől, a sátrakból szalad a nép a lovak felé, ládát, hordót -felforgatnak, asszony visít, férfi káromkodik; s egyes rémületes hang -kiáltja: «jön a medve!» – «Itt jön Juon a medvével!» - -Több biztatás senkinek sem kellett. - -Medvével találkozni igen elhatározott vadásznak van csak kedve, mert az -még halálos sebet kapva is, boszút tud állni; nyilt téren szembeállni -vele, nem tanácsos. Az a néhány lakodalmas puska, mit a legénység -puffogatni hozott magával, különben is csak fojtásra volt töltve, aztán -meg ilyen esetben a sok asszonynép elrémíti még a legjobb férfit is, egy -percz mulva hanyatthomlok rohant minden lélek a Geina tetőről a tulsó -erdőbe, ott hagyva menyasszonyt, hozományt és ivószerszámot, úgy hogy -midőn a medve és Juon kiugrottak a boróka-erdőből, már akkor senki sem -volt a Geinán. De valaki mégis maradt ott: Marióra, ő nem futott a -futókkal, hanem elbujt a sátorban. - -Futott előlük Tóbicza is, de minthogy lábai a méhsertől nehezen vitték, -hogy Juon utol ne érje s azzal is könnyebb legyen, elhajítá a hosszú -bőrerszényt, a sok aranynyal. Juon pedig felkapá azt s megcsóválva a -levegőben, mint egy parittyát, utána hajítá rákiáltva: - -– Nesze a pénzed, nagyszájú! végy rajta magadnak feleséget; te pénz -nélkül senki sem vagy; de én Juon vagyok egy baltával a kezemben is. - -Azzal odament Mariórához, megölelé, megcsókolta, megkérdezé tőle, akar-e -felesége lenni, vele menni, erdőn lakni? s midőn az igent mondott rá, -ismét megcsókolá s azután elvitte magával szabad erdejébe, semmi -aranyat, semmi drágaságot az ott hagyott martalékból még csak meg sem -nézett. Csak Marióra volt rá nézve aranyból, más semmi. - -A medve az alatt szelid pusztítást követett el a feldöntött mézes -pogácsákban, egyéb veszedelmet nem okozott. - -S mondhatom nagysádnak, hogy ez a nő, kinek férjén kívül nincs egyebe, -de az valóban az övé: – most is nagyon boldog. - - - - -A FEKETE ÉKSZER. - -Henriettenek az időtől fogva sajátszerű ábrándja támadt. Azt hitette el -magával, hogy miután a kalugyerben egy igaz résztvevő tanácsadóra, az -erős Juonban egy hatalmas védelmezőre talált, még egy barátnőt is kell -neki szerezni ebből a genreből, s az senki sem lesz más, mint Juonnak a -felesége; az a nő, a kiről a férj olyan büszkén mondja egy idegen nő -szemébe, hogy milyen nagyon szereti. - -Látjuk ebből, hogy ő még tökéletes gyermek. - -Ezt a bizarr ötletet makacs következetességgel kezdte kultiválni minden -tenni valójában. Szüntelen az alsóbb rétegeket kereste; azokban a falusi -jámbor körökben találta magát otthon, a mikben egy özvegy papné, vagy -legfelebb egy üzletétől visszavonult bányász szokott lenni a főfő -tekintély: neki azok tetszettek legjobban. - -Férje csak mosolygott rajta: gyermek még, hadd játszék. Hadd szabdaljon -bábruhákat ügyefogyottak számára. Ha megnő, majd más mulatságra tér. - -– Lássa, kis kedves gyermekem, maga mindent úgy tehet, a hogy tetszik. -Eljárhat a parasztok fonókáiba, rodináiba, ott mondathat magának meséket -tündérekről és uraik által maltraitirozott parasztokról; gyönyörködhetik -a bozontos emberek áldásaiban; az oláh a hálálkodásokkal nagyon adakozó. -Én nem fogom el semmitől. Igaz ugyan, hogy itt volna az ideje, illenék -is, hogy eljárjon velem a velünk egyrangú családokhoz, hogy azoknak -bemutassam; itt körülöttünk minden nagyobb helységben van egy-egy -kastély, a hol úri ismerőseink laknak, azok közt bizonyosan lennének -számosan, kik önt szivesen fogadnák, kikből válogathatna magának -barátnékat, játszótársakat; hanem én nem erőtetem rá, megjön annak is az -ideje. Kolozsvárott a főnemesség gyülekezni kezd már a nyárszak vége -felé; ott igen vidám, barátságos társaskörök szoktak alakulni: azokban -önt mind várják; előre örülnek jövetelének, kérdésekkel ostromolnak; én -kegyed számára a legújabb divatú ruhákat, ékszereket hordottam halomra; -de én azért egy szóval sem kényszerítem, hogy készüljön, hogy odább -fogunk menni, mert én azt akarom, hogy kegyed egészen ura legyen -tetteinek. Majd megjön annak is az ideje. Én tudom jól, hogy mindezeknél -kegyednek sokkal több előöröme van arra a falusi batyubálra, a mit a -borfalvi övegy papné rendez a házánál; kegyed oda meg is igérkezett és -én egy szóval sem mondom, hogy ne menjen. Tegyen mindent kedve és -ábrándjai szerint. Csak egyre kérem önt: majd ha egyszer ezekből az -ártatlan, jó akaratú ábrándokból le találja szállítani a durva prózai -való, majd ha nagyon megcsalva, megsértve érzi magát, akkor kérem, -jusson eszébe, hogy van kegyednek egy természetes védelmezője, egy igazi -barátja: – férje. - -Ilyenformán beszélt a gyermeknőnek Hátszegi, mikor néha összejött vele. -Csak néha; mert a nap legnagyobb részében nem látták egymást. - -Az úgynevezett mézes hetekben a férj és nő soha egy félórát sem töltött -négy szem közt egymással, meg voltak esketve, ebből állt egész -boldogságuk. - -Egy időben Déván járt a kalugyer; mikor onnan visszajött, sokat tudott -beszélni a nagyságos asszonynak egy derék fiatal emberről, a ki Lippán -esküdti hivatalt visel, valami Szilárd; a másik nevét elfelejtette. -(Henriette kitalálta.) Az sok szivességgel volt iránta, s igen örömest -hallgatá, a miket ő Hidvárról és annak úrnőjéről beszélt; hanem a midőn -a pópa biztatni kezdé, hogy egyszer jőjjön el erre a tájékra, látogassa -meg annak ritka természeti szépségeit, a pompás Gyetzár jégbarlangot, az -óriási sziklaorgonát, a bazalt Detonatát, a bámulatos Csetátye Márét, -arra azt felelte a fiatalember, hogy a kerek világon akárhova, csak ide -nem fog tévedni soha. Vajjon mi kifogása lehet neki e vidék ellen? - -Ezen azután Henriettenek volt mit gondolkozni napokon, éjeken keresztül. -Tehát Szilárd nem maradt Pesten; eljött utána az ország határáig; -közelében van, nincsenek messze egymástól. De azért őt még sem akarja -soha látni; csak közel akar hozzá lenni. Kiséri és kerüli egyszerre. -Milyen regényes ábránd. - -Pedig tulajdonképen semmi regénynek való sem volt abban. Szilárd -Aradmegyébe jött Sipos úr rokonaihoz; itt a tisztujításon megválaszták -esküdtnek, hogy pedig Hidvárhoz nem kivánt közelíteni, annak -valószinűleg az is lehet az oka, hogy a férjhez ment kedves utáni -szaladgálást nagyon hiábavaló fáradságnak tartja. - -Most már Henriettet semmi hatalom nem birta volna Hidvárról elcsalni. -Pedig nagyon jártak utána a férjével ismerős úri családok, hogy -viszontlátogatásokra birják; hivták Szebenbe, Kolozsvárra; ő sehová sem -ment, tetszett neki, ha kis apáczának, kis remetenőnek csúfolták. - -Tudnák csak, hogy miről gondolkozik? - -Hanem egyszer azzal a különös hírrel lepte meg férjét, hogy ő szeretne -*Bányára elmenni a jótékonysági bálra; a mit valami leégett falu számára -rendeztek. - -Hátszegi, mint mindig, udvariasan meghajtá magát és beleegyezett. - -– Az kedvesem, igen csinos bál lesz; ott lesz a postamesterné, meg a -kálvinista papné, az unitárius papné és az oláh papné; előtánczos a -*pataki rektor; jelen vannak a bányarészesek: ilyenkor csizmát is húznak -bocskor helyett, aztán a bányatisztek, azok között van egy régi jó -ismerősöm, nálam négy évig volt kertész; azzal igen jól fogunk mulatni. -Ön ott kétségtelenül, mint mindenütt, bálkirálynő fog lenni. - -A «mindenütt» rezervata daczára is elértette Henriette a bántalmat, -mintha ő azért keresné az ilyen igénytelen köröket, hogy azokban -uralkodhassék. - -– Iparkodni fogok olyan egyszerű lenni, hogy fel ne tünjem közöttük. - -– Kegyed korona nélkül is királynő marad. - -Különös gondolat, hogy egy férj nejének udvaroljon és szépeket mondjon. -Talán bizony el akarja csábítani? - -Henriette azért is feltevé magában, hogy olyan egyszerűen fog öltözni az -égettek dalidójára, hogy senki sem fogja magát terhelve érezni jelenléte -által. Szerény és alázatos lesz, mint illik olyan nőhöz, a ki mindenkit -irigyel azért, hogy szegény. - -A főok pedig, a miért úgy vágyott e dalidón jelen lenni, valami különös -rögeszméje volt. Azt hitte, hogy sejti, tán meg is álmodta, hogy ezen a -dalidón, mely a környék fiatalságát egyesíteni fogia, az is jelen lesz, -az a bizonyos valaki, a kinek a nevét olyan igen fáj kimondani. Annyira -belebeszélte magába azt a gondolatot, hogy nem is képzelhette, hogy ez -máskép is lehessen. A sors így szokta összehozni az embereket s neki -nagy kedve volt azt hinni, hogy a sors tartozik neki ilyen szinpadi -véletlen találkozásokat arrangeolni. - -Mintha a sors olyan együgyű volna, mint azok a szegény poéták, a kik -könyveket irnak meg nem történt dolgokról. - -Henriette igen szépen kifőzte magában, hogyan fog öltözni e szegény -emberek vigalmában; egészen egyszerűen, minden feltünő czifraságot -kerülve; hajába semmi diszítményt, csupán egy szál rózsát, egyszerű -karika függőket és nyakláncz helyett egy fekete bársony szalagot. - -Talán mikor ezt így kifőzte, arra is gondolt, hogy ott valakivel fog -találkozni, a kinek jól fog esni, ha őt nem látja asszonyfővel; azért -iparkodott úgy öltözni, mint egy leány. - -Ez előkészületek közepett kap a postáról, hova Margari minden héten -egyszer bement, egy kis lepecsételt csomagot, mely a czímzet szerint -Lippán volt föladva. - -Mielőtt felbontotta volna, bezárt magára minden ajtót, mint ki valami -nagy főbenjáró bűnt indul elkövetni, s háromszor is megnézte a lezárt -pecséteket, mielőtt egyet feltört volna közülök. Czímer, vagy kezdő betű -helyett csupán egy csillag volt a pecséteken. Semmi kétsége sem volt a -felől, hogy azt ki küldi? - -Azután szép óvatosan leválasztá a pecséteket, hogy egy is össze ne -törjék belőlük, s szívdobogva nyitá fel a katulya tetejét. - -Egy kis maroquin ékszertok volt benne. - -Remegő kézzel felnyitá azt is s talált benne egy pár fülönfüggőt és egy -nyakboglárt. A fülönfüggők, mint szinte a boglár, oxydált ezüstből -voltak, sötétkék, feketébe játszó szinezettel; a függők csengője egy-egy -kis halat ábrázolt, melynek egymást hátaló pikkelyei épen olyan -mozgékonyságot adtak, a milyennel birnak azok a kis horgon akadt -halacskák, mindegyiknek volt egy pár kicsiny, de igen ragyogó gyémánt -szeme. A nyakboglár pedig egy pillangót ábrázolt, szintén két tündöklő -szeme volt gyémántból; azok közül pedig az egyik kék volt; ritka szín a -gyémántok közt. - -Henriette igen édesen volt meglepetve. - -Egy betű irás sem volt mellékelve a küldeményhez; de hát volt-e arra -szükség? A ki annyi ideig megszokta álmaiban értekezni eszményképével, -kell-e annak leirt magyarázat: nem mindent megért-e az egy -hieroglyphből? - -Ezt az ékszert bizonyosan ő küldi, s a mit ebben kérdez, arra az leend a -válasz, hogy ezt fogja Henriette ama dalidóban viselni. - -Milyen egyszerű és milyen kedves. Mennyire ismeri az még ízlését is, a -ki ezt kiválasztotta számára. Férje soha sem jött volna erre a -gondolatra. - -Most már semmi kétsége többé, hogy tökéletesen csomóba lehet fogni -minden szálát a sors intézte cselszövénynek. Az igen szép, hogy a -jövendő így ki engedi a titkait találni! - -Egész meséket gondolt ki magában, hogy miket fog férjének mondani, ha -annak felötlik az ékszer, honnan kapta? mi úton jutott hozzá? milyen -régen birtokában van már? Egyébiránt nem is igen fogja azt senkinek -mutogatni; csak épen abban az órában teszi fel, a melyben indulni kell a -mulatságba. - -Úgy örült, olyan jó kedve volt egész addig a napig, mint egy gyermeknek, -kire az első tánczvigalomba jutás eseménye vár; még férje jelenlétében -sem tudott parancsolni örömének. - -Hátszegi nem kérdezte tőle, hogy minek örül? A tervezett dalidó előtti -napon átment nejével együtt *Bányára a hol kastélya ugyan nem volt, de -egy csinos emeletes háza, melynek emeletét egy bányatiszt családja birta -bérben, a kik mind igen nagy kitüntetésnek vették, hogy a bárót és nejét -elfogadhatták; legszebb szobáikat az utczára átengedék vendégeiknek s -maguk a hátulsókba vonultak. A bányatisztnek fiatal felesége volt, a -kivel Henriette mindjárt barátságot kötött; nagyon örült rajta, hogy -lesz valakije, a kivel az egész dalidóban együtt járhasson, szót -válthasson. A hölgyek olyankor szeretik nagyon egy nőtárs közellétét, a -midőn egészen más valami érdekli őket. - -Azon napon, melyen a dalidónak kelle végbe menni, a város honoratiorai -siettek tisztelegni a körükbe érkezett delnőnél, kinek jótékonysági híre -messze földre szétfutott már. Azok között, kiket így rövid látogatás -után megismert, különösen emlékében maradt egy éltes asszonyság, kinek -kezei és feje folytonos reszketésben voltak; ki a mellett igen vidám -beszélgető volt, csak hogy mindig reszketett, s ha valaki véletlenül -megszólítá, előbb mindig megijedt tőle. Ez egy unitárius özvegy papné, -mint mondák, tehetős asszony, több bánya birtokosa, ki ez ideges -reszketőzést több év előtt kapta, egy szomorú alkalommal, a midőn éjjel -Fatia Negra bandája házára tört és kirabolta. Azóta maradt rajta ez a -folytonos reszketés és könnyen ijedés. Az öreg asszonyság nagyon örült, -hogy Henriettet látta, kit vidékük őrangyalának nevezett, s reszkető -kezeivel addig erőszakoskodott, míg annak piczi kezét ajkaihoz birta -vonni. - -Hátszegi is jelen volt s hizelegve mondá: - -– Henriette egészen boldog, hogy a nők ennyire imádják. - -Henriettenek mosolylyal kelle elismerni, hogy az kedves bók volt a -férjétől. - -– Mert Henriette nem akar másokat meghódítani, mint a nőket és a -gyermekeket. Ez az ő egész kaczérsága. - -– És sikerül neki; tevé hozzá az öreg özvegy nő, reszketős ujjaival -végig czirógatva a bársony kezecskét. - -Henriette meg lehetett felőle győződve, hogy itt őt mindenki nagyon -szereti. - -Eljött a vigalom estéje; Henriette felvette egyszerű tánczöltönyét, a -mihez képest a bányatisztné toilettje valódi fényűzés volt. A fekete -függők olyan jól illettek öltözetéhez, valamint a sötét lepke a nyak -körül fűzött bársony szalagon. A bányatisztné nem győzött betelni a -bámulatával. - -Csak egy félelmes pillanaton kellett még átesnie: a midőn férje meg -fogja látni az ékszereket. Ez a pillanat is átfutott minden veszedelem -nélkül, bár elég szívdobogás közt. Hátszegi észrevette neje nyakán és -fülében az ékszereket, megnézte, s azt a bókot mondta rá, hogy azok igen -szépen illenek a hófehér nyak ellenmondó alabástromához. - -Tehát ezzel sem történt semmi baj. - -Midőn ideje volt, előjárt a báró hintaja, a két hölgy beleült; a báró -természetesen hátra maradt, megigérve, hogy a visszaforduló hintóval ő -is és a bányatiszt a hölgyek után fognak menni. Addig és azutánra is -neje a házi asszonyra van bízva, ki e kis város tekintélyei közé -tartozik. - -A tánczvigalom az ottani vendéglő nagy teremében volt rendezve, szegény -emberektől kitelő egyszerűséggel; a takarékos függönyzetnél pótolta a -pompát a nemzeti színek összeállítása. A mi népünk beszokta ezzel érni. - -A terembe lépő bárónét minden oldalról tisztelgők serege fogta körül, -igen örvendtek rajta, nagyon megtisztelve érzék magukat, hogy megalázta -magát szegény társaságukba; a fiatal nő mindenfelé ünnepeltnek érzé -magát; érezte jól, hogy ezek itt nem imádói, hanem a mi azoknál több, -tisztelői; légbe emelve, kezeken hordva érzé magát, s annyi tisztelet, -annyi hódolat közepett egy gondolat tölté el szivét. – Ha ő most itt -van, pedig bizonyosan itt van, valahol a társaság közé keveredve, hogy -fel ne tünjék; valami oszlop mellett, a hol jelenléte senkinek sem ötlik -fel, akkor láthatja régi kedvese arczát, milyen halovány a bútól, s -milyen ragyogó az őt környező tisztelettől. - -És valóban, a ki e perczben látta Henriette arczát, azt hiheté felőle, -hogy fejét valami dicsfény veszi körül. A méla, szenvedő epedés -holdsugára lehetett az. - -De – ez arczot Szilárd épen nem látta e perczben; messze volt ő onnan, -nem is sejtve, nem is álmodva, hogy ő róla most gondolkozik valaki. -Henriettere egészen más meglepetés várt. - -A mint egy párszor körüljárta már a termet, – épen tánczszünet volt, – -megpillantá egy oldalpamlagon ülve azt az említett öreg asszonyságot, a -kinek mindig úgy reszket a feje és a kezei s mint kedves ismerőséhez, -oda sietett hozzá. - -Az özvegy papné az első pillanatra, meglátva Henriettet, felemelkedett -helyéből s eléje akart lépni, a másik perczben azonban borzadva -visszahátrált előle, két kezét, szétmeredt ujjaival maga elé tartva, -mintegy visszaidézőleg. - -Henriette meglepetve állt meg s nem tudta e különös mozdulatot mire -magyarázni. - -Az özvegy papné kinyújtá felé folyton reszkető kezét, s most már -szikrázó szemekkel néze rá, ingadozó léptekkel közelíte felé, mindenki -bámulva nézett rájuk, csend lett, elhallgatott a társaság, ebben a -csendben, ebben a bámulatban felkiálta az öreg nő iszonyattól áthatott -hangon, melytől dermedés állt a szivekbe: - -– Asszonyom! – ez az ékszer – önnek a nyakán, – ez a fekete pillangó – -ugyan az, – a mit amaz irtóztató éjszakán, – az átkozott Fatia Negra – -letépett a nyakamból; azok a fekete függők a miket leszakgatott -fülemből; – a pillangó egyik gyémántja kék! - -Henriette úgy érzé e pillanatban, mintha a föld sülyedne lábai alatt. - -Rablott ékszert viselt a nyakán! melyre régi tulajdonosnéja ráismert. - -Sziszegést, tompa zúgást hallott maga körül; szétnézett – talán -oltalmazó után, s látta, hogy egyedül áll a terem közepén, mindenki -elhuzódott tőle, még kisérőnéje is; de minden szem felé van fordulva, -égető tüzét véli érzeni azoknak, kitéve, meggyalázva és védtelenül ennyi -idegen között, egy iszonyú vádlóval szemben, kinek rettenetes joga van -tőle azt kérdezni: «asszonyom, hol vette ön e rablott ékszert?» és a -kinek ő nem tudna e kérdésre mit felelni. - -E pillanatban egy ismerős férfi-hang szólalt meg mellette: - -– Asszonyom, nyújtsa karját; – az ékszert én vettem önnek Párisban. Én -felelek meg érte. - -Férje volt az… - -Azzal oda lépett nejéhez, megragadta kezét s szétnézve a sokaságon, -dörgő hangon kiálta a körülállókhoz: - -– A ki nőmre egy tiszteletlen pillantást mer vetni, azzal én vetek -számot. Helyet előttem! - -Henriette látta, mint nyitott útat a sokaság, mint hunyászkodott el -mindenki e parancsoló férfi haragos arcza előtt, látta, mint ült le maga -a reszkető asszony is s azután elsötétült szemei előtt minden; ájultan -rogyott azon férfi karjaiba, a kit úgy gyűlölt mind ezideig s a ki a -legirtózatosabb pillanatban – egyetlen szabadítója volt. - -Ezt a meglepetést tervezé számára a sors a fekete ékszerekkel. - -Mikor ismét magához tért Henriette, érzé, hogy kocsiban van. Férje egy -perczig nem állt meg vele többé azon városban, hanem vitte éjszaka haza -Hidvárra. - -A hegyi utakon, koromsötét éjjel, nem volt tanácsos az utazás; a hintó -lassú döczögéséről veheté észre a nő, hogy óvatosan haladnak; felnyitá -az egyik ablakot és kitekintett. Azt látta, hogy férje gyalog megy a -hintó előtt, lámpással kezében, keresve a jobb útat; a kocsis a bakon -ül; a hajdú a hintó mellett megy, segítve azt tartani dülősebb helyeken. - -Valami hang úgy vádolta belül, a miért ezt a férfit oly hosszasan tudta -gyűlölni, ki irányában soha sem volt egyéb, mint gyöngéd, ki soha tőle -nem követelt, ki talán csak azért tartá magát az ideig ifju nejétől -távol, mert látta, hogy annak alkalmatlan; és a kiben most egyedüli -védelmezőjét tanulta megismerni. - -Egy órai botorkázás után kijutottak a tört útra; itt a báró megállítá a -hintót s benézett annak ablakán. - -Látva, hogy Henriette már ébren van, azt kérdezé tőle, hogy nincs-e -valami baja? Azután meg azt, hogy megengedi-e, hogy beüljön mellé. - -Henriette föltevé magában, hogy férje legelső vallató szavára meg fog -neki vallani mindent. Mindent, még legtitkosabb ábrándját is. Még azt -is, a mit csak Isten olvashatott szivében. - -Hátszegi nem adott neki erre alkalmat. - -– Kedves Henriette, azt ne gondolja felőlem, mintha én valaha azon -törném a fejemet, hogy megtudjam, mi úton jutott az a végzetes ékszer -kegyed birtokába, s tömérdek ékszere közül miért választá kegyed ezt ki -e mai napra? Én magamra vállaltam érte a felelősséget; abban a perczben -czélszerűbbet nem tehettem. Már most csak arra kérem, hogy meg ne -hazudtoljon; hagyja rá, hogy tőlem kapta azt, én majd elintézem az egész -dolgot, hogy nem lesz belőle nagyobb zaj. Ilyesmi megeshetik akárkin is; -a baj csak az, hogy a felismerés ilyen nyilvános helyen történt, s hogy -az egykori birtokosné oly tulságosan ideges. Nem lehet tőle rossz néven -venni, ha azon perczben nem birt magával. Azóta bizonyosan megbánta. Ne -féljen; adja ide kezét, minek reszket? hiszen én biztosítom, hogy ebből -önre nem fog kellemetlenség háramlani. Azonban mégis azon esetben, ha az -ékszert nem édes atyjától kapta kegyed ajándékba, szükséges, hogy a jó -öregnek irjak, és megnyugtassam, tudatván vele, hogy én adtam azt -kegyednek, különben a nagyító hír ki tudja mit kürtölne fülébe? - -Lehetne-e ennél gyöngédebben vallomást kérni a nőtől? - -– Kivánja, hogy irjak neki? - -– Irjon ön; szólt Henriette s azzal odaborult férje keblére és elkezde -keservesen zokogni; ott sírt addig, a meddig sírnia jól esett. - -Olyan jó hely a férj keble az asszony kihulló könyeire nézve. - -Henriette kénytelen volt magát meggyőzni a felől, hogy férje – legalább -az ő irányában – nemesen érző lélek. E percztől fogva egészen másszinű -üvegen keresztül látta őt, kezdte hinni, hogy mind azok, a miket ő -hibáknak látott benne, csak a férfiak általános szokásai s kezdett -magában félreismert erényeket fedezni föl benne. - -Elkezdte szeretni férjét. - -Midőn reggel a hintó Hidvár udvarán állt meg, Henriette férje karjai -közt ébredt fel; ott aludt sokáig. Midőn körültekinte s Hátszegi delejes -szemsugáraival találkozék pillantata, úgy tetszék neki, hogy az elmult -éjszaka rémjelenete nem volt egyéb, csak egy álom, melyből jól esett -felébredni. - -Midőn férje megcsókolá kezét, szobájába távozta előtt, Henriette -megszorítá annak kezét s hálásan mosolygott reá. Azt hitte, hogy most -már ébren van. - -Csak a midőn hálószobájába ért, a mint megállt a terebélyessé nőtt -asclepias előtt, ekkor döbbent vissza szivében. A rovátkolt levelek, -mint megannyi szemrehányásra nyiló ajk, látszottak felé fordulni, s a -nyiló fürtök csillagvirágai, mint mozdulatlan vigyázó szemek, tekintének -felé, mintha megtámadnák mind egy távollevő nevében. - -– Oka vagyok-e én a te balsorsodnak? - -Miért kell te neked Szilárdot megvetned? Ki sugta neked azt a -gondolatot, hogy ama rejtélyes ajándék ő tőle jött? - -Valóban azt meg kellett engednie a szemrehányó virágnak, hogy erre a -gyanúra egy csepp oka sem lehet. - -De mi hát e borzasztó rejtélynek a kulcsa? Kinek kellett ez az ötlet, -hogy neki ajándékba küldje azt az ékszert? - -Itt, itt nem volt semmi világosság. - -Egy talány elzárta minden magyarázat elől az útat; és a talány volt – -Fatia Negra maga. - -Hogy jutott a fekete ékszer az ő kezéből Henriettébe? mi oka volt annak -e fortélyra? – s egyátalában ki lehet az az ember? Ez a gondolat nem -hagyá Henriettet nyugodni. (Egyébiránt az utolsó kérdésre egynehány -vármegye hatósága hasonló kiváncsisággal szerette volna megtudni a -megfejtést.) - -Henriette sokat gondolkozott ezen. - -Nem birják elfogni ezt a hirhedett rablót? Ha mindenki, a kinek -valamijét elrabolta, úgy főzné magában a terveket ellene, mint ő, a ki -rablott kincsét ajándékba birta, csakugyan vesztébe kellene neki -rohanni. - -Elébb férjétől kérdezősködött felőle, az azt felelte rá, hogy az egész -Fatia Negra históriája nem egyéb, mint oláh költemény. Rablások az igaz, -hogy történnek, a mikben a harámbasa rendesen fekete álarczot visel, -hanem ez nem egy és ugyanazon ember; de miután e névnek már olyan -bűvereje van a közönség előtt, többen is használják a nevet és álarczot; -a mi onnan is bizonyos, hogy egy párszor már el is fogták, fel is -akasztották a Fatia Negrát, mégis él. A nép mythologiai alakot csinált -belőle. - -Egészen más volt a pópa véleménye e tárgyról. Ő úgylátszott, hogy -részletesebben van értesülve. - -A Fatia Negra, bár az ország minden szélét összekalandozta is, állandó -fészke itt van a környékben; itt van egy kedvese, a kinél gyakran meg -szokott jelenni? - -– Hogy nem tudják ott elfogni. - -– A köznép egyrészt egyetért vele; más része fél tőle, mert ördöngösnek -hiszi. - -– Én jutalmat tűznék ki fejére, bármibe kerülne, annak, a ki elfogja. - -– Oh nagyságos asszonyom, tűztek azt ki a vármegyék eleget. El is indult -egynehány bátor ficzkó a felkeresésre, de biz annak mindig az lett a -kimenete, hogy saját fejeiket is ott hagyták. - -– Nem árulná el kedvese? - -– Lehet-e egy nőnek elárulni valakit, a kit szeret? - -Henriette lesütötte szemeit. Ő volt az, a ki el tudta árulni kedvesét. - -– És én nem akarok nyugodni, míg ez az ember kézre nem kerül; oh, a -rablóvezér nem sejti azt, minő ellenséget ébresztett fel maga ellen, -midőn ilyen rettenetes talányt adott fel szivemnek. Meglássa ön, hogy én -leszek elébb-utóbb, a ki azt meg fogom fejteni. - -A kalugyer fejét csóválta; mintha mondaná: erős férfiak kidőltek e -vállalatból; mit tehetnél te gyönge nő? - -Férjének nem szólt e felől Henriette semmit. A fekete ékszerek miatti -csatány lassankint elaludt magában; Hátszegi visszaküldte az özvegy -nőnek a felismert ékszereket, s utasítá, hol járjon utána az eladónak – -Párisban. Képzelhetni, hogy ez nem ment tudakozódni Párisba, hanem -beérte azzal, hogy megkapta elrablott jószágát. - -Annyi eredménye maradt e rázkódásnak Henriettere nézve, hogy többé nem -lehetett semmiféle jótékony czélú dalidóhoz kedvet csinálni neki, s -azontúl kerülte azokat a köröket, a mikben ilyen kiméletlenül -megbántották. A szégyen és méltatlanság pirja szökött arczába, ha azon -jelenetre gondolt. Attólfogva kezdte hinni, a mit férjétől mindig -hallott: «úr úrhoz, szegény szegényhez való». Úr és szegény ember között -nincsen társalgás. Egyik sem érzi magát jól a másik közelében; a -különböző rangosztályok jó egyetértésben élhetnek egymás mellett, de -együtt nem, hogy mindeniknek saját élvezetei vannak, a miket a másik -jelenléte zavar, stb. - -Igazat adott neki mindenekben s átlátta, hogy nem tehet okosabbat, -mintha egészen férjére bizza magát. - -Ezentúl megfordult a régi jelszó; most már Henriette mondá: «a hogy -férjem akarja, ő az én uram a háznál». - -Hidvár termei ezután víg úri társaságok előtt nyiltak meg. Vidám -estélyek, kirándulások válták fel egymást; a fiatal nő megismerkedett -Erdély főuri családaival; látta színről-színre, tapasztalá -magukviseletében, a mit otthon nem látott, hogy mi az igazi úr? mert még -azért, hogy valaki gazdag ember, nem úr; a gazdag ember lehet igen -közönséges ember: míg ezek az erdélyi mágnások olyan szépen megmutatják, -hogy lehet az ember néha igen szerény birtokocska mellett valódi -gavallér; gyakorolhat vendégszeretetet, áldozhat közügyekre, úri díszt -tarthat udvara körül. Ezek nem iparkodnak egymást pompával felülmulni, -mert tudják, hogy sok szerény birtokú nemes van közöttük, a kiket -köreikből nem akarnak elriasztani, de mint egy ember, helyt állnak -minden közrészvétre felhivó ügyben s kiüldözik maguk közül, a ki -jellemtelen; semmi szennyet el nem tűrnek magukon, azért igen sűrű náluk -a párbajeset és csodáig erősek hölgyeik iránti szerelmükben. Sehol sem -mutogatnak annyi ősz, kopasz agglegényt, annyi világtól boldogtalannak -hagyott férfit, mint Erdélyben, kik évtizedeken keresztül közbeszéddé -vált hűséggel ragaszkodnak egy el nem érhetett ideálhoz s ezt ott senki -sem találja nevetségesnek. - -Mindezek úri erények. Henriette tanulta ismerni a különbséget az úr és -gazdag között. - -Nem volt csoda, ha oly hamar beletalálta magát új helyzetébe, ha kezdett -sorsával kibékülni s úgy járt vele, mint a ki holdvilágnál igen -riasztónak talált egy tájat s ugyanazt napvilágnál egészen másformának -szemléli. - -Eljött az őszi idény; a férfiak ilyenkor készülődnek, gyülekeznek -veszélyes vadászataikra: medve és vadkan a jelszó; előtte egy héttel már -nem lehet velük beszélni a nőknek, külön huzódnak fegyverszobáikba, -fegyvereikről, vérebeikről beszélnek; egymást tüzelik kalandok -elmesélésével, fogadásokat tesznek és közben kártyáznak. A hölgyek -ilyenkor el vannak hanyagolva. - -A vadászat tettleges idénye alatt pedig épen hetekig nem látni a -férfiakat; kimentek azok az erdőre, ott járnak, leskelődnek, vízben, -fagyban, s mikor haza jönnek, a hölgyek épen nem találnak benne semmi -rendkívülit, ha a férjet, vagy a deli udvarlót esőtől lemállott, sártól -láthatatlan, összetépett ruhában, néha megsebesítve, piszkolva látják -haza jönni, vagy a szekérről leemeltetni, mert hisz az férfias mulatság -– és csupán úrnak való. - -A medve-vadászatok idényére megjelent Gerzson úr is, a hős nyomorék, és -gróf Kengyelesy s számos ismerős arcz távol megyékből, kiket Henriette -esküvője utáni napon együtt talált, s kiknek Hidvár rendesen őszi -légyottjuk szokott lenni. - -Gróf Kengyelesy nem hozta magával nejét; a kis hamis azt állította férje -eljövetelekor, hogy beteg s hátramaradt. Értse, a ki érti. - -Henriettenek elég foglalkozást adtak a háziasszonyi gondok. Büszkeségét -találta benne, hogy vendégei hiányt ne szenvedjenek elnézése miatt; -tudta a házinő szerepét estélyek alatt illő applombal betölteni. - -Ez alatt sok mindent elfelejtett a régi ábrándokból. Csak azután, midőn -egy napon vadászok, peczérek, idomárok és társzekeresek csapatostól -elhagyták a kastélyt, hogy be a hegyek rengetegei közé vonuljanak, a hol -több napon keresztül fog tartani a nagyszerű hajtás; mikor a nagy zaj, -sürgés-forgás egyszerre elmult, a kastély szobái elcsendesültek, akkor -kezdett ismét valami teher a lelkére nehezülni, mint egy régi fájó emlék -súlya. - -Nem maradt a kastélyban vele a cselédeken kívül más, mint Clementine és -Margari. Margari persze a világ minden medvéjeért sem ment volna az -erdőre, a hol az embernek a ruháját és a bőrét össze lehet tépetni. - -Clementine nagy szomorúan pletykázá el, hogy a legközelebbi éjszakákon, -midőn az urak kártyánál ültek, Hátszegi ellen fordult a szerencse; -Kengyelesy gróf visszanyerte tőle az egész kengyelesi uradalmat. - -– Hála Istennek! sóhajta e szomorú hírre Henriette. Ez is egyike volt -lelke alpeseinek, a mik lidércznyomással nehezültek szivére, s a -válaszfalak egyike, a mik férjétől eltávolíták. Tehát ez is elmult. - -Clementine még azt is tudta, hogy e veszteségen a báró úr egy -hajszálnyit sem bánkódott, sőt azt is mondta, hogy ebből látja, mennyire -szerencsés most a szerelemben. - -Henriette magára vette a czélzást s kezdett reá hiú lenni. - -A gróf pedig azt mondá, hogy még nem mer a nyereségnek örülni, mert -útközben megint előkaphatja az átkozott Fatia Negra, mint már egyszer -megszabadította a nyert pénzétől. - -Henriette tagjait hideg borzadály futotta át, ismét az az átkozott név! -Ez a Fatia Negra. Már felejteni kezdé. Őt magát, rejtélyes alakját és a -szégyent és rémületet, mely őt vele megismerteté. - -Azután, hogy egészen magára maradt, régi emlékek kezdtek föltámadni -sírjaikból. Annak az ifjunak a halvány képe, ki érte egykor meg akart -halni; a fogadások, a miket annak tett; annak közelléte egy határszéli -városban, tudakozódása az elpártolt kedves felől, nyilatkozatai, hogy -soha e tájra nem akar jönni s azután a Lippáról érkezett névnélküli -küldemény; annak háborító következményei… A phantasiájától kormányzott -lélek arra a gondolatra kezde jönni, hogy Szilárd és Fatia Negra között -valami eszmének kell létezni! - -A legkedvesebb és legrettentőbb két alak között! - -Hátha e megszégyenítés kicsinált boszú volt? Kinek a boszúja?… Egyenesen -magáé a megcsalt kedvesé. - -Ilyen rossz gondolatokat szül az egyedüllét. - -Ezen a rém-töprengésen aludt el az első magányos éjjel Henriette. - -Az asclepiás azzal állt boszút e gondolatért, hogy oly erős virágillatot -terjesztett a szobában, hogy a nő feje megfájdult tőle. - -Másnap reggel korán meglátogatá a pópa. - -Az egész idő alatt, míg a vendégsereg ki s be járt a várkapun, ő tájára -sem jött annak; most azonban sietve kért néhány szóválthatást az -úrnővel. - -Henriette róla is megfeledkezett egy időre; most jól esett neki, hogy -jön. - -– Hírt hozok Fatia Negráról, asszonyom, és még egyébről is, szólt a pap, -mihelyt egyedül volt az úrnővel. - -Henriette érdekelten figyelt rá. - -– Tegnap a Dupe Piátrán lakó híres vajákos nő jöve hozzám egy igen nehéz -kérdésben lelkét megnyugtatandó. Ez az asszony, mint a környék minden -népe tudja, híres kuruzsló és olyan szerek készítője, a miket más -embernek adni nem szabad. Kivált hajdanában igen sűrűen látogatták -mindenféle bajban levő emberek és – különösen leányok. No de ezt nem -szükség nagysádnak megtudni. E kuruzsolásoknak azonban egyszer már -nagyon megadta az árát, mert a megyei hatóság méregkeverésért befogatta -s több évig ült a tömlöczben. Ez idő óta tartózkodóbb s nem minden -embert lát szivesen erdőben elrejtett magányos viskójában; kivált mióta -én is keményen megdorgáltam, hogy milyen nehéz terhet vállal lelkére, -midőn a természet által füvekbe rejtett erőket tudatlanul emberek -megrontására használja. – Tegnap tehát ez a nő hozzám jött, pedig nagy -ritkaság őt emberek közt látni s azt adá tudtomra, kogy a mult éjjel -nála volt a Fatia Negra. - -Henriette kétszer, háromszor összerázkódott. Ilyen közel jár. - -– Az álarczos azt kivánta tőlem, monda a kuruzslónő, hogy készítsek -számára mérget, mely bizonyosan öl. Én azt mondám, hogy nem teszem, nem -akarok a vármegyével semmi pörbe keveredni megint. Igért pénzt, sok -aranyat mutogatott; azt mondtam rá, hogy ez nekem mind nem kell; azzal -én meg nem válthatom magamat a bajból, ha az urak ki tudnak rám valamit. -Akkor kihuzta a pisztolyát, odanyomta a végét a homlokomra, hogy a -karika mély nyomot hagyott a bőrön s azzal fenyegetett, hogy rögtön -szétlövi a koponyámat, ha kivánatát nem teljesítem. – Én azt mondtam rá: -jól van, inkább legyek agyonlőve, mint felakasztva. Ekkor, látva, hogy -ki nem fog rajtam, könyörgésre fogta a dolgot s azt mondá, hogy nem -embert akar megölni a méreggel, hanem fenevadat. Valahol, valakinek az -udvarában van egy harapós vadállat, melyet szeretne útjából eltenni; -érthetem a többit. Miféle állatot akarsz megölni? kérdém tőle. Arra ne -legyen semmi gondod. De kell rá gondomnak lenni, mert a mi mérget a -farkas és harapós eb megesznek, ahhoz hozzá sem szagol a medve; s a -mitől az egyik állat meggebed, azt a másik elviszi és semmi baja sem -lesz tőle. Tehát tudd meg, hogy medve az. – Esküdjél meg rá, hogy nem -ember számára kéred a szert. – A Fatia Negra megesküdött mindenféle -földalatti átokkal, hogy igazán medve számára kéri a mérget. – A -kuruzslónő aztán készített számára olyan öldöklő kotyvalékot, melytől a -legerősebb állat is elvesz s mézes málépogácsákat gyurva, azok közé -elegyíté azt; mint tudva van, a medve ezt a csemegét nagyon szereti. A -Fatia Negra tíz aranyat adott neki a méregért; a vén asszony azonban nem -nyughatott a lelkétől, másnap elhozá hozám az aranyokat, azt mondá, -fordítsam a templom szükségeire s oldjam fel a lelkét azon teher alól, -melytől nem tud nyugodni; hátha a Fatia Negra esküje ellenére még is -emberek ellen használná azt a mérget. - -– Az iszonyú volna, szólt Henriette aggodalmasan. - -– Én nem tartok tőle, szólt a kalugyer. A méreg csakugyan állat számára -van. - -– Valami házőrző állatot akarnak megölni, hogy valami gazdag urat -megrabolhassanak. - -– Nem. Egy hű állatot akarnak megölni, hogy egy szegény embernek -egyetlen kincsét elrabolják: – feleségét. - -– Hogyan? - -– Hallja nagysád tovább. Ez eset után, szokatlan időben jött hozzám Juon -Táre felesége, a Marióra. Különben csak vasárnaponkint szokott bejönni -imaszóra; azért volt látogatása szokatlan. A miket nekem beszélt, nem -annyira a papnak tett gyónás, mint a jó barátnak tett vallomás volt; s -hogy azokat másnak elbeszélem, nem követek el vele szentségtörést. A -fiatal nő csábnak van kitéve. - -– Az erdők közepén! - -– Valóban az erdők közepén; a hol hetekig sem hall a pásztor egyéb -emberhangot, mint melyet a viszhang kiált saját szava után. A csábító a -Fatia Negra. - -– Tehát itt közelben lakik? - -– Nem tudni azt, hogy hol lakik; azonban mikor üldözik, vagy ha -kalandokra jár Erdélyből Oláh- és Magyarországra, akkor az ilyen -magányos tanyák pihenő állomásai; azért a legtöbb havasi pásztorral jó -ismeretségben él; azokat nem bántja, sőt ajándékokat hord nekik és -feleségeiknek; gazdagon fizet minden falat kenyeret; ez teszi -megfoghatóvá, hogy soha el nem árulják. A hely, hol Juon Táre felesége -lakik, a jeges völgyben van; a mit azért neveznek így, mert itt jelen -meg a legelső jég, már szeptember közepén a patak széleiben. Ott a patak -mellett áll egy kis fakunyhó, melynek oldala a mögötte felnyuló -sziklákhoz van ragasztva. Egyszer jártam ottan; igen kedves, regényes -hely. Ott lakik a szép Marióra egyes egyedül. – De rosszul mondám: -egyedül, hiszen hárman vannak; kis egy éves gyermeke és a szelid medve. -Férjét néha egy hétig sem látja, kivált őszszel és télen, mikor a -leesett hó a legelőt elborította. Ilyenkor a kecskepásztor a havasok -tetején tanyáz s úgy táplálja kecskenyáját, hogy fejszéjével ledönt -egy-egy felnőtt bükkfát, arra a kecskék rámennek s a fa kövér rügyeit -lerágják; ha az elfogyott, ismét másik fát kell nekik vágni, mert az -egyedüli táplálékuk. A pásztor ezalatt nemcsak őrizője, hanem táplálója -is állatainak; ő maga egyetlen málélisztjét itt-amott odvas fákba, -kőüregbe elrejtve, mikor megéhezik, a rejtekhez tereli kecskéit, -előveszi bográcsát, teletömi hóval, tüzet rak alá s a főtt hóvízben -elkészíti a puliszkát; mikor hófergeteg lepi künn, akkor völgytorokba -hajtja kecskéit s hogy reggelig, míg velük együtt alszik, a hó el ne -temesse nyájával együtt, szüntelen alá s fel hajszolja őket; tapostatva -a lehullott havat. Marióra ezalatt otthon ül s fonja a gyapjút, miből -férjének és magának ruha fog készülni, vagy kőmozsárban lisztet tör -máléból, házi szükségükre; közben gyermekével játszik; arról, hogy férje -hol jár, csak a pásztorkürt távoli hangjai értesítik, mik a nagy -csendben egyik hegytetőről a másikig elhangzanak. Hetenkint csak egyszer -tereli azon völgybe a nyáját Juon, hol Marióra lakik, csak egyszer látja -nejét és gyermekét, hanem aztán ennek a találkozásnak az örömét ne is -kisértse meg ember leirni. - -– S e tiszta örömet akarja egy gonosz kéz megzavarni. - -– A pásztor és neje eddigelé semmitől sem féltették egymást. Nagyon jó -ott abban a magányban lenni: nagyon közel lakik ott az Isten. Juon Táre -erős ember, nem bánthatja ocsmány vad; rablótól sem ijed meg; mit -akarnának tőle elvenni? Marióra jó helyen van, a hová hógörgetegek nem -járnak; ha éhes vad, vagy incselkedő ember akarná őt bántani, ott van az -ursu, a rettenetes torkú medve; – ízekre szaggatna akárkit. Pedig -Marióra szavára hunyászkodva bujik az ágy alá s ha ráparancsolnak, -óraszámra elringatja a kis gyermeket; s csak úgy csattog az agyara, a -mint a gyermeket háborgató legyek után kapkod. Egy ilyen csattintás elég -volna egy embert karjától megfosztani. S mintha tudná, hogy a síró -gyermeknek dajka-dudolásra is van szüksége, úgy eldörmög morog mellette, -míg eltudja altatni, mikor anyja kinn a patak mellett mossa a ruhákat. -Juon Táre kastélya, láthatja nagysád, igen erős helyőrséggel van -ellátva, tolvajok, fenevadak ellen; de ki óvja meg a behizelkedőtől? -Fatia Negra régi vendége már a jegesvölgyi kunyhónak s soha sem megy oda -üres kézzel. Gyöngyöt, klárisokat hordott a nőnek, miket az gyanútlanul -aggatott magára. Mit tudta ő, hogy azok ezreket érnek-e aranypénzben, -vagy pedig garasért árultatnak a vásári ponyvasátorban? azt hivé, hogy -ez a vendégszeretetért megillető hála. De felvilágosult felőle, hogy ez -drága ajándék, nagyon is drága, mert a fekete álarczos olyan fizetést -kivánt érte, a mivel nem ér fel a világ minden kincse; s a miért Marióra -ajtót mutatott az álarczos vendégnek s midőn az, szép szóval nem -boldogulván, erővel kivánt czélhoz jutni, a nőnek egy segélykiáltására -Fatia Negra a bőszült ursu mancsait érzé vállain s arra a meggyőződésre -jutott, hogy ez a nő nagyon jól meg van védve. A medve csak Marióra -szavára bocsátá el a fekete álarczost, ki hátulról levén megtámadva, még -csak nem is védhette magát. Az boszútól égve távozott el a kunyhóból s -fenyegetőzve mondá a nőnek: «azért mégis az enyém fogsz lenni!» Marióra -másnap kétségbeesve jött le hozzám, elmondva az egész történetet s -tanácsomat kérve, hogy elmondja-e ezt férjének. Én azt felelém neki, -hogy tartsa előtte titokban, s zárjon ajtót a Fatia Negra előtt. Oh én -tudom jól, mi lakik abban az emberben? Jó tőle óvakodni, de ujjat húzni -vele nem tanácsos. Ő nem közönséges ember. Már most összevetve a -mondottakkal a dupe-piátrai vajákos nő vallomását, erős a gyanum, hogy -Fatia Negra a pásztorné medvéjét akarja megmérgezni. - -– Az nem fog megtörténni! vágott közbe a báróné határozottan. - -– Aligha akadályozhatjuk meg, nagyságos asszonyom, mert nem tudjuk a -hegyi kunyhó lakóját tudósítani a veszély felől. Levelet nem küldhetünk -neki, mert olvasni nem tud. Élőszóval rá nem bízhatjuk a titkot senkire, -mert a rejtélyes Fatia Negra ellen hírt vinni ebben a környékben semmi -teremtett lélek nem mer. Félnek tőle és hódolnak neki, jobban, mint a -legfőbb hatalomnak. Én magam sem merném ez izenetet ellene megvinni. Én -is félek tőle. Bizonyos vagyok felőle, hogy megtudná s arról még -bizonyosabb, hogy napjaim meg volnának számlálva. - -– És én mégis tudok valakit, a ki meg fogja vinni ez izenetet Juon Táre -kunyhójába. - -– Tán csak nem nagysád maga. - -– Nem. Ha járatlan nem volnék is a hegyek között, a mulkori bukás óta -nem merek e veszélyes utakra vállalkozni; aztán meg egy idő óta oly -rémülős vagyok, minden zörgés megijeszt, félek a magánytól, a mit az -előtt kerestem; idegeim szenvednek a fáradság alatt, hanem tudok valakit -mást, a ki sietni fog, a ki meg nem ijed és a ki nem fog irgalmazni -annak, a kitől mindenki úgy reszket. - -A pópa nem találta ki, hogy Henriette hova czéloz: pedig hiszen ő maga -beszélte el egykor a nagyságos asszonynak, hogy van egy kedvese a fekete -álarczosnak, a kivel ő megesküdött – nem pap előtt, – hanem örök ég -alatt; s ez a nő nagyon féltékeny és nagyon merész! - -– Csupán arra kérem, nagyságos báróné, hogy akárkit avat e titokba, az -én nevemet hagyja ki az elbeszélésből; különben egy reggel azt fogja -hallani, hogy a jámbor hidvári pópát ketté hasított koponyával találták -szobájában. - -– Vigyázni fogok. - -Alig hagyta el a pópa a kastélyt, Henriette befogatott s minden gyanú -elkerülése végett, Clementinet is magával vive, áthajtatott Tőkefalvára; -ott a gazdag Onucz háza előtt megállítá hintaját s betért hozzá; az oláh -nábob nagyon örült a szerencsének; mondá, hogy a nagyságos báró úr is -gyakran meg szokta őket látogatni; s a terített asztalt rögtön megrakta -aszalt gyümölcscsel, mézzel és friss turóval; Clementinnek jó étvágya -szokott lenni, az ott maradt a házi gazdával s hozzáfogott úrnőjét -rágalmazni, találgatta az öreg románnal idejövetelük okát s abban -állapodott meg vele együtt, hogy bizonyosan pénzre van szüksége a -bárónénak, férje tudta nélkül; az alatt pedig Henriette Aniczával annak -hálószobájába vonulva, beszélt vele valamiről, a minek semmi rokonsága -sincs a pénzzel. - - - - -KÉT MESE, MELYEK KÖZÜL CSAK AZ EGYIK IGAZ. - -Két nap mulva az egész vadásztársaság visszatért a hegyek közül; sokkal -előbb, mintsem előre tervezték; a minek oka egy nevezetes baleset volt. - -Báró Hátszegit magát érte a veszély. - -Úgy hozták haza gyalogszekéren, Henriettenek nagy ijedelmére. - -A báróné rémülettel hallgatá az eseményt, miután férje ágyánál ülve, az -orvos a felől megnyugtatá, hogy a báró úrnak jelentékeny sérülése -mellett is, életveszélytől nem kell tartania, sőt szivaroznia is szabad. - -Gerzson úr adta elő a történetet. - -– Gondolja csak, nagysád, ez a mi nyughatatlan barátunk, nem érve be -azzal, hogy egész nap csalitokon keresztül üldözze a vadat, este későn -hírt kap róla, hogy egy óriási vén medve baktat a jeges völgy felé s -azzal senkinek sem szól, egyedül fölkerekedik, ott hagyja a társaságot s -éjnek idején elindul a nyomon, egy kettős puskával és minden vadászeb -nélkül. - -– Bizony nagy vakmerőség volt, veté közbe gróf Kengyelesy, olyan komoly -képpel, mintha valaki az ellenkezőt állította volna. - -– A medve csalogatta maga után Lénárdot. Le-leült előtte a szép -holdvilágnál s a talpait nyalogatta, egyszer azonban útat vesztett s -egészen eltünt. Lénárd azt hitte már, hogy a hajtásból kitört medve -ismét visszatéved a rá nézve halálos körbe; a midőn egyszer egy avar -meredek alá érve, ismét mormogást hall s megpillantja újból a fenevadat, -az avaron fölfelé kapaszkodva. Azt a dombot száraz fű födi egész nyáron -át; most még friss dér is hullott rá jó sűrűn, a mi által az oly síkos -lesz, hogy embernek fölhatolni rá lehetetlen; a medve azonban mélyenvágó -körmei segélyével ott is úgy elsétál, mint a légy a falon. Lénárd -átlátta, hogy itt a medvét közelebb nem éri s jó szerencsére czélba -vette onnan alulról. A tapasztalt öreg azonban, a mint észrevette a jó -szándékot, egyikéhez azon bravour fogásainak folyamodott, a miket csak a -tapasztalt vadászok mernek a lehetségek körébe számítani. A mint Lénárd -czélba kapta, a medve az avar oldalán hirtelen hengerbuczkát vetett s -sebesen gurulva, közeledett Lénárd felé. Ez átkozott maneuvre. A -bukfenczező fenevad, akár meglövi az ember, akár nem, okvetlenül -lesodorja a vadászt lábáról s minthogy az ember csontjai gyöngébbek, -olyan vastag bundája sincs, mint neki, az menthetlenül összezúzza magát, -míg a medve fel sem véve a tréfát, odább iramodik. - -Hanem ez az egész eset nem tart addig, a meddig elbeszélem. - -Lénárdnak csak annyi ideje volt, hogy hirtelen levesse magát a földre az -elsodró roham előtt; azután egy nehéz testet érzett magára hullani, -azután elkezdtek társaságban kalimpázni bokrokon, köveken keresztül, míg -valami jótékony kőszikla útját állta gyors utazásuknak. Szerencsére a -medve esett alul s kábultan nyújtózott végig a földön; Lénárd -barátunknak azonban nem volt kedve elvárni, míg útitársa fölocsudik, a -puskája valahol elmaradt, vadászkése jó, hogy saját testébe nem futott, -azonban szerencsésen összetörött, térdei, könyökei össze-vissza voltak -zúzva; de annyi ereje és lélekjelenléte mégis volt, hogy vissza birt -vánszorogni a vadásztanyához, a hol minket nagyon szépen meglepett az -elmondottakkal. Mi nála nélkül, természetesen, nem folytathattuk a -hajszát; eleinte meg is voltunk rettenve, azt hittük, minden csontja -kiment helyéből; hanem most már azt mondjuk, hogy katonadolog az egész; -holnap már fel fog vele kelni s holnapután tánczolunk. - -Henriette ez elbeszélés alatt meg nem szünt férje arczvonásaira -figyelni: az láthatólag boszús volt s mogorva arczán nem látszott, -mintha e dicsekedni való kalandnak örülne; pedig hiszen rossz kedvét nem -a fájdalmak okozták; mikor még nem is igen engedte sebeit bekötözni s a -hol épen csont nem törött, azt mondta, hogy az nem is baj. - -– Miért nem tud ilyen dolog történni én velem? szólt hetykén a kis -Kengyelesy gróf, a min az egész társaság nagyot kaczagott. - -– Nem minden embernek a csontja állja azt ki, gróf uram! szólt rá -nevetve Gerzson úr. Csak Hátszegi nem talált semmi nevetségest ez -óhajtásban. - -– Nem kell az asszonyokat agyonijesztgetni, mondá Lénárd, egy kis -ijedtség volt az egész: katonadolog; csigavér! Estem én már nagyobbakat -is ennél. Az éjjel hidegvizes lepedők között maradok s holnapra semmi -bajom. Kár volt érte félbeszakasztani a vadászatot. Úgy hiszem, odakünn -is kiépültem volna. Sajnálom, hogy orvosért küldtetek, még elhiresztel -vele az egész országban s nem győzök a sok kérdezősködésre felelni. -Semmi esetre se üssetek vele nagy zajt. Valami ujságiró még megénekel, s -huszonnégy belföldi hirlapban nem olvasok egy hétig egyebet, mint saját -kázusomat. Kérem, Henriette, gondoskodjék vendégeimről addig, míg én az -ágyhoz vagyok kötve; nekem csupán nyugalomra van szükségem, egy pár nap -mulva talpon leszek. - -Pedig valóban nagyon össze volt törve. - -Henriette nem foghatta meg e rendkívüli stoicus türelmet. Gerzson úr -biztosítá, hogy Lénárd kemény természetű ember, testi fájdalmak ki nem -fognak rajta; gróf Kengyelesy pedig azt magasztalá benne, hogy mint -igazi gavallér, galanteria elleni vétségnek találná, hölgye idegeit -jajgatásával zavarni, inkább azt állítja, hogy a mi fáj, az nem fáj. - -Henriette mégis éjfél felé eltünt vendégei közül, hogy Lénárdot -megtekintse; annak szobáját azonban bezárva találta, halk kérdéseire nem -kapott választ, a miből azt kelle következtetnie, hogy Lénárd csakugyan -elaludt. Nem akará tehát felzavarni s minthogy eltávozásával a férfi -vendégek igen derülten kezdtek mulatni, nem tért vissza hozzájuk többé, -hanem szobájába sietett. - -Elbámult, midőn ott Clementinet Aniczával együtt találta. - -A román hölgy már régóta várakozott Henriettere, s Clementine igen -természetesnek találta, hogy őt azalatt úrnője hálószobájába vigye: -sejtve, hogy valami kényes pénzkölcsönvételi ügy hozza őket -érintkezésbe, a miről úrnak és cselédségnek mit sem szükség tudni. - -Egy óra óta, hogy ne unja magát, tartotta Aniczát a beszédes társalgónő -azon hajborzasztó vadászkaland elmesélésével, a mivel már akkor telve -volt az egész udvar. Anicza ráhagyott mindent, s viszont egy szóval sem -említé, hogy hát ő mit tud? pedig ő még szebb és hajborzasztóbb meséket -is tudott a mult éjszakáról, mint Clementine kisasszony. - -Henriette, a mint Aniczát meglátta, nyájasan kérte Clementinet, hogy -legyen szives őket magukra hagyni; a mit Clementine, igen természetesen, -megfoghatónak talált s magától érthető, hogy a mint az ajtón kilépett, -rögtön a kulcslyuk előtt foglalt állomást; ott pedig nagy boszúságára -tapasztalá, hogy Henriette okosabban jár el, mint a szinpadi -párbeszélők, kik rendesen ki engedik magukat a szinfalak mögül -hallgattatni, ő pedig leereszti az alcoven nehéz damask függönyeit s -maga Aniczával azokon belül maradva, sem a néző, sem a hallgató -kiváncsiságának legkisebb táplálékot nem nyujt. - -– Szinte sikerült! szólt a román hölgy türelmetlenül; a végén kezdve -mondanivalóját. - -– Csak «szinte», ismétlé utána Henriette elégedetlenül. - -– De még nincs a játék sem bevégezve, sem elvesztve. - -– Megjelent a Fatia Negra a jegesvölgyi kunyhónál? - -– Kérem, asszonyom! Ezt a nevet ne mondja ki előttem soha, mert a -szemeim előtt egyszerre vörös lesz minden s elkezd minden tagom -reszketni. Nézze, hogy reszketnek a kezeim most is. Nevezzük őt ezután -az ismeretlennek. Rám nézve ismeretlen lesz örökre. - -– Tehát találkozott vele ott? - -– Engedje rendbeszednem gondolataimat, nagyságos asszonyom; oh, az -borzasztó éjszaka volt; ha visszaemlékezem rá, a szédülés kerülget, de a -düh és kétségbeesés ébren tart. Oh, mennyit áldoztam ez emberért, ez -ördögért! és mennyire elárult! - -A pórleány ölébe bocsátva összekulcsolt kezeit, csüggedt tekintetét -földre sülyeszté. Látszott, hogy legelső és legutolsó gondolatja az -volt, hogy szerelmét elárulták. - -– De mit terheljem én nagyságodat az én nyomorult bánatommal, a mihez -nagyságodnak semmi köze? hallgassa meg, mi történt? Azon este, én már -nem is tudom, tegnap volt-e vagy tegnapelőtt, mert azóta sem az -éjszakát, sem a nappalt nem különböztettem meg, midőn nagyságod hozzám -jött e szókkal: «Anicza, te szeretsz egy gonosz embert, ki téged -megcsal, azért, hogy egy ártatlan nőt megrontson; én meg akarlak tőle -menteni mindkettőtöket.» Én rögtön nagyságod eltávozása után -fölnyergeltem lovamat, s megindultam a jegesvölgy felé. Az út arra felé -igen rossz és veszedelmes, szerencsére, a hold fenn volt, az könnyített -az ösvényt megtalálnom. A gönczöl már aláfelé volt fordulva, midőn a -völgy fenekére leértem, s a távolból láthatám, hogy a pásztorkunyhó -kicsiny ablaka még most is világít. Az éjjeli baglyok majd kiverték -szemeimet. Abban a völgyben olyan sok lakik, s olyan merészek, hogy az -ember arczát érinti szárnyuk hegye, a mint mellette elcsapkodnak. - -– Nem félt ön a vadaktól? - -– Azoktól nem, mert velem voltak pisztolyaim és késem; hanem ez a -vérszopó éjszakája volt, ki éjfélkor az erdőkön szokott lappangani, s a -kit kívül alva talál, annak a nyakát kettős fogával megharapja. -Szerencsémre, nem találkoztam vele: – de nem is ijedtem volna meg tőle. - -Henriettenek nem jutott eszébe e perczben a felől tudakozódni, hogy ki -az a «vérszopó», a kitől nem félni annyi bátorságot jelent az oláh -leánynál. - -– Én még régibb időkből ismerem Mariórát, mikor még atyjánál volt -odahaza. Búcsúra náluk szálltunk sokszor; de a mióta Juon Táre felesége -lett, csak lopva jöhettünk össze néha; akkor is csak úgy, ha én kerestem -fel őtet; mert a szegény sorsú nő soha sem látogatott minket – -gazdagokat. - -Odaérve kunyhójához, lovamat békóba tettem s elbocsátottam a gyepre, -azzal bezörgettem ablakán, melyen keresztül nem lehetett látnom, -minthogy üveg helyett az ónkarikákba homályos macskaezüst-darabok vannak -foglalva, miket Juon Táre maga fejtett a hegyek közt. - -Marióra megismeré szavamat és sietett kireteszelni az ajtót. - -Nagyon örült és nagyon csodálkozott, hogy ez órában látott. Átölelt, -megcsókolt és sírva fakadt, először azt hittem, örömében teszi, azután -azt gondoltam, hogy engem szán; kérdeztem tőle: «valami bajod van?» -Akkor összeszedte magát, letörlé könyeit, s azt felelte: «betegem van». - -– Talán gyermeked? - -– Nem ő; az ursu! - -Engem mintha a vipera csípett volna meg. - -– Az ursu beteg? - -– Én nem tudom, mi lelte? tegnap óta egyre fekszik; nyög és reszket; -tegnapelőtt még ugrált, bukfenczeket hányt; a Fatia Negra (bocsáss meg -nyelvemnek Domne Zeu!) még játszott vele sokáig. - -– Itt járt ő? - -– Igen; azt mondá, tehozzád siet. - -– Akkor hazudott! Akkor ő volt az, ki a medvét megétette. - -Marióra reszketett e szóra és még halaványabb lett, mint volt. - -Megragadtam a kezét, s bevontam magammal a kunyhóba; fülébe súgtam, -mindent jól tudok; az átkozott hűtelen lett hozzám a te szebb -szemeidért; nekem megesküdött a napra, neked esküdött a holdra, de te -nem hallgattál rá; te szereted férjedet, s most erejében bízik ott, a -hol a szép szó nem győzött. Megmérgezte a gyáva a házőrző ebet, mint egy -rongyos tolvaj, mint egy nyomorult házfölverő. - -– Oh, nagyságos asszonyom! mennyire megvetendő egy férfi, a ki gyáva! - -Marióra kis kunyhóját a kürtő alatt lobogó láng világította meg. Egy -hárságy, kecskebőrökkel leterítve, egy palakő-asztal, néhány háromlábú -szék egész butorzata, meg egy szépen kifaragott és kifestett helyes kis -bölcső, a miben a kis gyermek feküdt, apró kövér kezecskéit felhúzva -fejéhez, aludt, mint egy angyal. - -A hátulsó szögletben hevert a hű fenevad, puhára vetett mohágyán, -végvonaglásai közt. Folyvást reszketett és nyögött, mint egy hideglelős -ember; megtört szemeit olyan beszédes könyörgéssel emelé föl -gazdasszonyához, mintha szólni akarna hozzá; néha füleit hegyezte, -mintha hallgatóznék, s örvendve szimatolt; tán gazdáját várta haza? tán -még annak akarta utoljára megnyalni kezeit. Szegény állat! úgy -megsajnáltam. Látszott kínos vonaglásaiból, a görcsös rángatódzásból, -mily rettentően szenved, körmei mély rovátkokat hasítottak a kőlapon, -mely a kunyhó hátulját képezi; de mégsem ordított, hogy ne legyen -alkalmatlan, s midőn néha a halálos fájdalom erősen nyögni kényszeríté, -eltemette fejét a feltúrt földbe, s ha vége volt a kínnak, körülnézett; -tán azt nézte: nem ébredt-e föl a gyermek? - -– Ez meg fog halni, súgám Mariórának. Nem mertem fenhangon mondani, úgy -képzeltem, mintha ez az állat mindent értene, a mit az emberek egymás -közt beszélnek. - -– És akkor eljön a kisértő, ki tudja, hogy egyedül vagy és védtelen. - -Elmondék neki mindent, a mit nagyságodtól megtudtam. A nő reszketett, -mint a nyárfalevél. Oh, én pedig úgy éreztem, mint a kinek saját szivét -kell kiszaggatni! Hanem hiszen már vége van; már elmult: most egyébben -telik örömem. - -– Hol tanyáz most Juon Táre? kérdezém Mariórától. - -– Csak egy órányira innen: a Vále Caprán. - -– Hm, oda nem lehet lovon eljutni. Gyalog is elmehetek érte. Addig te -zárkózzál be, oltsd el a tüzet a kürtő alatt s semmi zörgetésre ki ne -nyisd az ajtót, míg mi vissza nem érkezünk. - -– Nem úgy, szólt Marióra, ne menj sehova. Ha Juonnak haza kell jönni, -arra van köztünk egy jel. Itt van nálam a havasi kürt; megtanított rá, -hogyan kell rajta fujni, s azt mondá, hogy ha nagy veszélyben volnék, -ezt zendítsem meg, s ő bár milyen messze legyen, meghallja azt, s itthon -terem. - -– De most éjszaka van. Talán alszik. - -– Juon soha sem alszik éjjel; akkor ébren kell neki lenni és védelmezni -a nyájat. - -– S mi lesz ezalatt kecskéivel, ha ott hagyja őket? - -– Nem drágább vagyok-e én neki és gyermeke, mint minden gazdasága? - -Nem vagyok-e én neki drágább, mint minden gazdasága! - -Oh, asszonyom, ha tudná ön, mennyire fájt ezt hallani másnak! - -De megkeményítettem szivemet: megfogadtam a keresztúton álló szobornak, -hogy semmi jelenet sem fog meglágyítani; tudtam, hogy nincsen -késedelmezni való idő; mondám Mariórának, hogy rögtön fújja meg a jeladó -pásztorkürtöt. Egy olyan hosszú, kéregből készült tülök az, a minek a -vége fölfelé van hajtva, ha valaki jól tudja fújni, mérföldnyire -elhallik a szava. Marióra gyenge volt hozzá. Máskor talán ő is jobban -bir vele, de most el volt fogulva, valami ült a mellén, a mi lélekzetét -elszorította; a kürt igen gyenge és szakadozott hangot adott. -Hallgatóztunk utána; alig tért vissza belőle a viszhang a szomszéd -hegyek oldaláról. Ezt Juon nem hallotta meg. - -– Add ide nekem, én erősebb leszek, mondám neki, pedig engemet is majd -megölt a fájdalom; de én tudok parancsolni magamnak. Ha én azt mondom -szivemnek: ez nem szabad! hát nem szabad. A hogy én a kürtbe fújtam, azt -egy percz mulva épen visszaverte az erdős hegyi viszhang, mintha ott is -volna egy kürtfuvó, néhány pillanat mulva a távol hegyek közül felelt rá -egy másik kürt, mintha ott is volna egy viszhang. Ez Juon válasza volt. -Tehát meghallotta a hivást; most nyugton lehetünk. Félóra mulva, a hogy -ő tud hegyeken, hegyszakadékokon keresztül rohanni, itthon leend. Addig -mi torlaszoljuk el belől a kunyhó ajtaját. Oh, én ismerem jól a Fatia -Negrát (Isten legyen irgalmas bűneimért), tudom, hogy kell ellene -védelmezni mást? bár magamat tudtam volna. Marióra aggódva mondá, hogy -mi fog történni akkor, ha férje későbben érkezik? a rablónak lőfegyverei -vannak. - -Én adtam neki tanácsot. Az ajtót elzártuk egy gerendával, a tüzet -eloltottuk a kandallóban, a kis gyermek sírt, Marióra ölébe vette s -elaltatá; a szögletben egy mély, reszketeg sóhajtás hangzott; a hű -vadállat akkor lehelte ki páráját. Én a hű állatot meg tudom siratni, -asszonyom, mint meg tudnám ölni hidegvérrel a hűtlen embert. - -Azontúl nem beszéltünk egymással többet, hogy el ne legyen árulva, hogy -Marióra nincs egyedül. Alig mult félóra, midőn a távolból lépések -hangját veheténk ki. Hallgattunk rá; melyik jő? melyikünk előtt -ismerősek e léptek? Én ismertem rájuk. Ez ő volt! ő, a kiért elkárhozám. - -Egy miatyánk-mondás alatt ott állt meg az ajtó előtt; koczogtatott rajta -az ujjával; hallottam ismerős hangját: «Marióra, alszol-e?» - -– Ébren vagyok, mit akarsz? felelt neki vissza az asszony. - -– Bocsáss be, Marióra, nyiss ajtót. - -Én súgtam neki, hogy mit mondjon. - -– Nem lehet, férjem nincs honn, egyedül vagyok. - -– Épen azért bocsáss be, hogy ketten legyünk. - -– Hárman lennénk, ismered még az ursut. - -– Az ursu azóta megdöglött, szólt kaczagva a rabló odakinn. - -– Te ölted meg őt, gonosz! szidá őt Marióra, bár ezt nem én súgtam neki. - -A rabló nevetett. - -– Nem én, csak a mézes pogácsa. - -– Miért tetted azt? - -– Mert útamban volt. - -– Ki védelmez meg már most engemet? - -– Megvédelmezlek én. Elviszlek innen magammal; szép tornyos városba, -veszek neked házat, majorságot, ott úri asszony fogsz lenni. - -– Azt nem teheted; van nekem esküdt uram, van neked is esküdt feleséged. - -– Esküdt urad, a mikor akarom, meghal, s özvegy leszesz; Aniczával csak -ez álarcz esküdött meg, ezt eldobom, s nem tudja többet, ki voltam? - -Oh, asszonyom, azt hittem, a szivem szakad ki e szóra. A ki miatt -fátyollal takartam le szobámban a Szűz Mária-képet, attól azt hallani, -hogy semmije sem enyim, csak lárvája! De nem sírtam. - -– Engem is megcsalnál, mint őt megcsaltad, válaszolt neki Marióra. - -Ekkor a rabló esküdni kezde, hogy én csaltam őt meg elébb. Rágalmazott; -embereket nevezett meg, a kikkel titkon egyetértek. Oh, az átkozott! Ki -még álmomban sem beszéltem mással, mint ő vele; ki még imádságomban is -csak a szent nőkhöz fordulék, hogy férfi neve az övén kívül ki ne jőjjön -számon! - -De folytatni kellett a játékot tovább. Marióra egy gondolatnak nem volt -ura; ő gyámoltalan asszony, ha én nem súgtam fülébe, mit mondjon? nem -tudott neki megfelelni. Mondjad ezt: - -– Én félek tőled, mert te rabló vagy; neked nem kell szerelem, neked -csak pénz kell. Miért nem jutott hamarább eszedbe, hogy nekem hizelegj? -Azért jöttél csak, mivel megtudtad, hogy apám itt volt s nekem száz -aranyat ajándékozott, hogy kezdjek vele gazdaságot, ha már ellenére -férjhez mentem; most ezt akarod tőlem elrabolni. - -(– De ez nem igaz, súgá nekem Marióra, nekem egy huszasom sincs.) - -– Csak te feleld azt, a mit súgok. - -A kisértő bosszús lett ez ellenkezésre. - -– Balga némber! mit nekem a te száz aranyod? én adok neked tízszer -annyit: ime fogjad; azzal a kis ablaknyiláson az ajtó fölött egy nehéz -erszényt vetett be, mely csörömpölve hullott lábainkhoz. Tele volt -aranynyal. Félrerugtam, úgy utáltam. - -– Könnyen beszélsz, szólt erre Marióra, most ide adod, s ha bebocsátlak, -az enyimmel együtt elveszed. - -– Esküszöm neked. - -– Nem, nem hiszek rabló esküjének. Fegyvereid vannak, nem védhetem magam -ellened. Eredj és akaszd fel puskádat, pisztolyaidat és vadászkésedet -amoda arra a bükkfára, mely száz lépésnyire van a háztól; akkor, ha -fegyvertelenül jösz vissza, elhiszem, hogy nem akarsz megölni s -meghallgatom, a mit beszélsz. - -A rabló belement a tőrbe. Hogy megcsaljon két asszonyt, meg hagyta -csalni általuk magát. - -– Itt vagyok már most fegyvertelenül, bocsáss be, szólt a kisértő, -miután fegyvereit, a hogy Marióra mondá neki, felaggatá a bükkfára. - -Nekünk hosszúra kellett nyujtanunk a beszédet, hogy időt nyerjünk. - -«Mondjad neki, hogy elébb tüzet kell gyujtanod, sötétben nem bocsáthatod -be», ezt súgám a nőnek. - -A kisértő szenvedélyét e szó csak ingerelte. - -– Ráérsz majd azután, meglátom én szép szemeidet a sötétben is, mert -azok még szebben fénylenek a sötétben. - -– Tehát olyan szemeim vannak, mint a macskának? feleltetém Mariórával. - -– Együgyű bolond! dörmögé magában magyarul a kisértő, melyet Marióra nem -értett, aztán hizelegve mondá neki román nyelven: olyan szemeid vannak, -mint a csillagok. - -– De igazán valld meg, hogy szeretsz-e? nem rossz szándékból jösz-e -hozzám? Nem akarod-e kis gyermekem kezét elvágni? a mire szükségük van a -rablóknak, hogy magukat láthatatlanná tegyék. - -A kisértő haragba kezdett jönni; vette észre, hogy itt csak az időt -töltetik vele, s most már nyers hangon vágott közbe: - -– Asszony, nyiss ajtót, vagy rád töröm erővel! - -S öklével olyat ütött az ajtóra, hogy az végig repedt. - -– Csitt! fölkeltéd gyermekemet, nem hallod, hogyan sír? - -– Tehát bocsáss be szép szerével. Ha önként velem jösz, jó helyre -viszlek, gyermekeddel együtt; úrfi lesz belőle, te pedig úri asszony. Ha -még egy perczig ellenkezel, ajtódat berontom, porontyodat a falhoz vágom -s téged erővel viszlek, a hova nekem tetszik. - -Marióra kezeit tördelé s nem hallgatott többé reám, odaveté magát -gyermekére, ki a nagy zajra fölébredve, sírni kezdett. Én kivontam övem -mellől pisztolyomat s oda álltam az ajtó mellé. Ha senki sem, tehát én! - -A rabló neki veté vállát az ajtónak s iszonyú erővel feszíté azt befelé; -a deszkák recsegtek bele, s a mint az ajtó közepett volt elreteszelve a -keresztgerendával, egész nyilás támadt már az ajtófél között, úgy -behajlott az ajtó a nyomástól. Ezen a nyiláson keresztül épen a -halántékának irányozva tartám a pisztolyt, nem messzebb, mint egy -arasznyira tőle. Ő igen erős ember; csak még egy erőfeszítés kellett -neki, hogy – halva feküdjék lábaimnál. - -… A leány egészen kifáradott e jelenet elmondásában; néhány perczig -elhallgatott, hogy kipihenje magát, mialatt Henriette sápadtan, mint egy -szobor, nézett reá. - -Ismét folytatá a leány. - -– Ebben a végső pillanatban egy vadállati dühös ordítás hangzott fel a -ház előtt. Az ajtó visszacsapódott helyére s midőn a fölötte levő -ablakhoz ugrottam, már akkor két férfi állt a kunyhó előtt. - -Itt volt Juon Táre! - -Az nem volt szó, az nem volt beszéd, a mit az első perczben ellenfeléhez -intézett; az egy zsákmányára rohanó dúvad ordítása volt. - -Juon Táre igen erős ember: szerencsére, erejéhez igen csendes, -félrevonuló természete van, mert hiszen, ha indulatos volna, ha -korcsmákba járna s ott magát leinná, mindig emberhalállal végződnék a -mulatság. Annál borzasztóbb volt őt e perczben a legdühösebb vadállati -indulat kitörésében látni. - -A meglepett kisértő a fára akasztott fegyvereiért akart rohanni, de Juon -egy roppant ugrással utolérte s megragadta kezét. - -Ha a Fatia Negra közönséges Isten teremtése volna, egy percz mulva -összezúzott csontokkal kellett volna neki a földön, Juon térdei alatt -heverni; de abban a pillanatban, midőn Juon egyik kezét megragadta, a -rabló szemközt fordult rá s átkapta derékon a pásztort, s birokra kelt -vele. - -A hold teljes fényében sütött le a völgybe, tisztán ki lehete venni az -egész küzdést. - -A mint Juon Táre azt látta, hogy ellenfele birokra merészkedik vele -kelni, méltóságos nyugalommal engedé derekát átkaroltatni s csendesen -dörmögé: «úgy? tehát te tülekedni akarsz velem, Fatia Negra? ez is jól -van». - -Azzal csendesen körülfoná ő is rettentő karjaival ellenfelét, mikkel -képes volt egykor a vele küzdő medvéből kiszorítani a párát s magához -készült őt törni. - -Ekkor kezdődött egy olyan borzasztó küzdelem, melyre visszaemlékeznem is -irtózat. - -Nincs rettenetesebb, mint mikor két férfi küzd puszta kézzel -életre-halálra. - -Juon Táre borzasztó ereje nem volt képes összetörni Fatia Negrát. A -pásztor a sebes jövetelben is kifáradhatott; a rabló pedig ügyes volt, -és aczélrugékonysággal hányt ellent a pásztor tömör erejének. - -Majd az egyik, majd a másik bukott féltérdre, de ismét visszapattant; a -pázsit feltúródott dobogó lábaik alatt, vállaikat egymás mellének -feszíték, ökleikkel törték egymás derekát, arczaik egymáshoz voltak -szorítva, úgy, hogy fej fejet ért. Egy-egy perczre megálltak, magukat -kipihenni s olyankor tört hangon egyes kérdéseket intéztek egymáshoz. - -– Ki vagy te? mormogá Juon, ki vagy te, a ki Juon Táre kezének -ellenállni tudsz? Ki vagy te, a kivel Juon Táre egy szóra nem bir? - -– Mit akarsz? bolond! dörmögé vissza a rabló. Az a kétszáz arany -csábított-e el, a mi fejemre van téve, azért akarsz elfogni? Én adok -neked ötöt, bocsáss el. - -– De nem bocsátlak el; nem kell nekem sem a te aranyod, sem az urak -aranya. Nekem csak a te veszedelmed kell. Ebből a kézből ki nem -szabadulsz, ha háromszor ördög vagy is. - -– Majd meglássuk. - -S ismét újra kezdődött a tusa; mind a két férfi erejét megfeszítve, -küzdött vítársa ellen; a Fatia Negráról rongyokban repedezett le az -öltöny, vállaiból csurgott alá a vér, a hogy Juon éles fogaival, mint -egy fenevad beleharapott; nem szóltak a küzdés alatt, csak erős -lélekzetük hangzott, mint két vadkan hörgése, a mint egymást alá s -fölhurczolták a gyepen, s a földrengető dobbanások. - -Nekem erővel kelle visszatartanom Mariórát, hogy férjének segítségére ne -rohanjon; az őt zavarba hozta volna; aztán meg – nem is akartam. -Végezzék azt a férfiak. Egymásnak termettek; egyik sem rosszabb, mint a -másik. - -– Te még most is szereted a Fatia Negrát, szólt közbe Henriette -szomorún. - -A leány arcza kipirult. - -– Szeretem és épen azért hal meg. - -– Olyan volt ő ebben az órában, mint egy tündér, a ki egy óriással -harczol. Emez félfejjel magasabb, mint ő; karjai mint egy cserfaág, oly -izmosak; ő pedig sokkal karcsúbb; de minden izma olyan, mintha aczélból -volna; ahárhová hányta-vetette őt az óriási ellenfél, mindenütt talpra -esett, s soha sem birta amaz kitépni karját az ő szorításai alól, soha -sem birta fejét kiszabadítani öleléséből; hanem sokszor maga is félig -elbukott vele, s aztán térdeiken fetrengve küzdtek, összebonyolult -tagokkal, mint egy elválhatatlan vonagló tömeg. - -– Hadd lássam meg ismeretlen pofádat! hörgé, egy pillanatra egész -erejével rávetve magát Juon a fekete álarczosra, hadd tépem le -maskarádat, ördög, s fogaival közel akart férkőzni ellenfele képéhez, -hogy az álarczot lemarczangolja. - -A Fatia Negrát e szándék rettentő dühbe hozta; most már ő is ordítani -kezdett, mint egy megsebzett medve, mely a vadászszal küzd; ez nem -viadal volt többé, hanem marczangolás, a küzdők messzire eldulakodtak -már a kunyhótól; hörgésük, vad ordításuk hangja betölté a néma ligetet; -mi benn a kunyhóban jól láttuk, hogy közelednek egyre birkózás közben -egy meredek örvény széléhez, mely több ölnyi mélyen sülyed alá, ennek -aljában ered a kis hegyi patak. - -– Vigyázz, Juon! sikolta Marióra kétségbeesetten, hangját nem hallotta -az meg; mindkettő siket volt már és vak; következő pillanatban Juon -egyet csóvált ellenfelén s azzal egyszerre mind a ketten hanyatthomlok -lebuktak a mélységbe. - -Mi kirohantunk utánuk! a mélység párkányára érve, az egyik alakot -mozdulatlanul elterülve láttuk a patak sziklái között, a másik sántítva -vergődött ki a tulsó partra. - -Ez a másik a Fatia Negra volt. - -– Juon meghalt? kérdé ijedten Henriette. - -– Nem; csak elkábult az eséstől; ő esett alul, amaz felül; de az is -megszenvedhetett, látszott nehéz haladásából, hogy meg van zúzva; oly -terhesen tudott a partra felkapaszkodni. - -A míg ő a tulsó partra felmászott, a míg Marióra zokogva és sikoltozva -rohant le elkábult férjéhez, annak alélt tetemét vonszolva ki ölében a -patak vizéből, addig én levevém a bükkfáról Fatia Negra odaakasztott -kétcsövű fegyverét s arczomhoz emeltem azt. Előttem a fehér sziklán, a -mint a hold reá sütött, olyan jó czélpont volt egy nehézkesen kapaszkodó -fekete alak; a cső hegye épen neki volt irányozva szépen; bizonyos volt, -hogy eltalálom. Aztán elgondoltam, hogy milyen nagyon szerettem én őt -valaha, s azzal lebocsátám a fegyvert és elhajítottam magamtól. - -A leány elhallgatott és eltakarta mindkét kezével szemeit és sokáig nem -vette le azokat orczájáról. - -– Ön sír, szólt részvevőleg odahajolva hozzá Henriette s finom fehér -kezét a fáta gömbölyű vállára helyezé. - -– Nem sirok, mondá ez, és a könycseppek összeszorított ujjai közt -szivárogtak át. - -Azután hirtelen felállt, levette kezeit arczáról, s halvány arczát -Henriette felé fordítva, hideg, száraz hangon mondá: - -– Utoljára volt ez, nagyságos asszonyom. Gyönge vagyok; azt mondják, -azért, mert némber vagyok. De meg fogják tudni, hogy ez nem igaz. Oh, -igen sokan fognak én rám fogcsikorgatva emlékezni, a kik könyökkel odább -taszítottak s azt mondták: eredj, te némber! Átkozódva fogják -megvallani, hogy egy megsértett asszony keze rettenetesebb, mint egy -egész ország férfiáé. Ne féljen, asszonyom, a mit megigértem, megteszem. -Ön velem rettenetes jót tett, ön felfedezte előttem, hogy meg vagyok -csalva; ezt én önnek meg fogom szolgálni; előre nem mondhatom meg, hogy -miként? mert azt nem szabad megtudni senkinek; de a mit igértem, azt -beváltom. Meglehet, hogy én magam is belehalok; de az mindegy. Most -Isten áldja meg önt, nagyságos asszonyom; aludjék csendesen. - -– Csak nem gondol arra, hogy haza menjen ily késő éjszaka? - -– Haza nem megyek, de valahová megyek, annyi bizonyos. Mit nekem az -éjszaka? Nem jöhet én elém olyan kisértet sehonnan, a milyennél -szörnyűbb itt belül, szívem fenekén lakik. Ha attól, a mit magam ez -órában kigondoltam, meg nem ijedek, meg nem ijeszthet a koporsók semmi -szelleme többé. Isten áldja meg önt. Én nagyon szerencsétlen vagyok; de -azért az Isten áldja meg önt mégis. Majd fog még felőlem hallani -nemsokára igen sokat. - -A fáta szép szeliden kezet csókolt Henriettenek, s erőltetett szilárd -léptekkel távozott el a szobából. Henriette egészen el volt kábulva a -hallottaktól; elmélázva nézett maga elé s végig gondolta a -rémjeleneteket; majd elülről utoljáig, majd a végjelenetről visszafelé; -majd vádolta, majd igazolá magát. Majd szemére veté magának: hogy mi -jogon tépte szét e nyomorult leány boldogságát? majd kimenté lelkét ama -másik nő üdvének megőrzésével; valami hideg hang azt suttogá mindezeken -keresztül, hogy saját szíve van itten érdekelve: önérdeke az, mely e -hozzá idegen lények fájdalmai- és szenvedéseibe avatkozni kényszerité. -Életkérdés ránézve az: ki küldte neki ama fekete ékszert? s mi kapocs -van a rabló utált keze s az ő csillagtávolban élő első és utolsó -szerelmének tárgya között? Ezt, ezt megfejteni az ő feladata! - -Ez a halovány, gyermeteg arcz, ezek a gyönge, finom kezek, vas -következetességgel intéznek egy előlük meg nem menekülhető sorstervet; – -ők maguk sem tudják azt talán. - - - - -MIKOR A GAZDAG EMBER HALNI KÉSZÜL. - -Egyszer csak az a hír lep meg bennünket, hogy Lapussa Demeter úr súlyos -beteg lett. - -Tulajdonképen nem a betegség teszi híressé e tényt, mint inkább az öreg -úr közbeszéddé vált furcsaságai, ki úgy látszik, hogy most akar még csak -sokat beszéltetni rigolyáiról, s haldokló ágyán kiván a közelállók -boszantására, a távol állóknak pedig különös mulattatására szolgálni. - -Általános elgyengülés a baja; a min bizony senki sem segíthet többé s a -minek valószinűleg egy jótékony tüdőszélhüdés fog véget vetni. - -A világ minden orvosa zaklatva van miatta. - -A pestiek nem elégségesek neki: azokat is rendre fellármáztatja ugyan, -éjfélben és hajnali álmukban; ki mikor ebédelni szokott, akkor ragadja -ki családja köréből és a leveses tál mellől; consiliumot tartat maga -fölött, minden nap kétszer; irat velük recipéket majd külön, majd -collektiv noták alakjában, azokat felolvastatja magának, megkérdi, -melyik ingredenczia miféle hatásra való; miféle organumba kell annak -belémenni? s aztán beleokoskodik a dologba, észrevételeket tesz rá; -kivánja ezt vagy amazt kitörültetni belőle és mást iratni helyébe; néha -megteszi, hogy kétféle orvosságot összeönt és úgy szedi; attól -természetesen még rosszabbul lesz; akkor szidja az orvosokat, hogy -erővel meg akarják ölni s utánuk vagdalja a decoctumos üvegeket; Lőrincz -doktort, a házi orvost már egyszer meg is akarta lőni; szerencse, hogy -nem volt mivel; azt mondta neki, hogy «charlatán». Ez a szó pedig olyan -szó, a mitől egy doktorban minden csepp vér epévé válik. «Igenis! -charlatán az úr, mert még azt sem tudja, mi betegségem van!» – «De -igenis, hogy tudom!» – «No hát mondja, ha tudja.» – «Őrültség!» ordítá a -doktor s becsapta maga után az ajtót; szegény doktor maga is sárgaságba -esett e jelenet után s többé azért a házért sem ment volna le Demeter úr -fölött consiliumot tartani. - -Egy napon az jutott eszébe, hogy Sipos úrral irasson Margarinak. Más -emberben nem bízott már, csak az ügyvédben. Azt a furcsa indítványt -tette Margarinak, hogy jőjjön vissza Hidvárról; ötvenezer forintot fizet -neki, ha elvállalja azt a hivatalt, miszerint minden megkészített -gyógyszerből előbb ő vegyen be egy kanállal, hogy így annak hatását -experimentálhassa elébb – in anima vili. - -Sipos úrnak volt annyi esze, hogy ezt a levelet megirta ugyan, de el nem -küldte, hanem megmutatta Lángainénak, ki azt fejcsóválva vette magához. -Bizony különös ember az öreg úr. - -Majd meg mindenféle arcanumokat hordatott rakásra, a mit csak -reklámokban olvasott, vagy pletykaképen hallott: mindenről segítő -labdacsokat, három nap alatt megifjító tinkturákat, azokat sorba rakta -maga elé az asztalra, de hozzájok nyúlni nem mert, kivéve azokat, a -miket kivülről kellett a bőrére kenni. - -Engedte magának igen sokba kerülni a gyógyítást. Valaki azt tanácsolta -neki, hogy tiszta pezsgőben fürödjék; minden fürdője belekerült ezer -forintba. Nem sokalta. - -Egyszer azt olvasta valami hirlapban, hogy Párisban van egy szerecsen -orvos, a ki csodakúrákat visz véghez az embereken; jelesül kaucsukkal -egészen új tüdőt tud az embernek csinálni. Nem hagyott addig békét az -ügyvivőjének, a míg az nem irt egy párisi üzletbarátnak, hogy ezt a -szerecsen doktort minden áron meg kell szerezni a nagyságos úr számára, -kerüljön bár fele vagyonába, s ha őt szerencsésen kigyógyítja mostani -bajából, ötszázezer forintot biztosít számára. - -Nem lehetett vele megértetni, hogy ez az egész csodaműtő nem egyéb, mint -hirlapi kacsa. - -Szerencséjére a fekete orvos akkorra megszökött Párisból, kisülvén -felőle, hogy kenyérgalacsinokat árul drága pénzért, csodalabdacsok -gyanánt. - -Rettenetes volt a beteg úr körül akármiféle minőségben megmaradni érző -lénynek. Még János úr is csak a fejét dugta be az ajtón, úgy -kérdezősködött koronkint egészsége mintléte felől, Makszikát pedig épen -elzárták előle, nehogy a kis bolond megbántsa valamivel a nagytátit s az -egész családot kitagadja miatta; mert kitelik tőle. - -Egyedül Lángainé volt, a ki Demeter úr szeszélyeit rendületlenül ki -birta állani. Éjjel, nappal, soha el nem hagyá a beteg szobáját. Ott ült -a pamlagon és irt. Naplót vezetett. Miről vezetett naplót? Demeter úr -betegsége felől; annak minden phásisait feljegyzé komolyan, figyelmesen -s midőn jöttek az orvosok, felolvasá előttük, mi történt? mit kivánt? -miket mondott a beteg? hányféle változás történt rajta? az orvosok -komoly képet csináltak hozzá, s nem győzték eléggé bámulni a delnő -türelmét, ki nem resteli egy hypochondriacus agonia minden képtelen -tüneményét számbavenni s az orvosi tudományt dühbe hozni vele. - -Demeter úr mégsem volt megelégedve Lángainéval. Csak azért ápolja őt -ilyen híven, azért szorgalmatoskodik, mert nagyon jól tudja, hogy -Demeter úr új végrendeletet kiván tenni, a miben őt jelentékenyen -megrövidíti. Nem használ semmit a nyájaskodás. A mit az öreg ember -föltett magában, abból őt ki nem téríti semmi kedveskedő arcz. - -Mikor az este közelget, csípdelőzve szól leányához: - -– Nos, miért nem mégy hát szinházba? máskor is elmentél, máskor is itt -hagytál. Azt hiszed, hogy olyan rosszul vagyok már? Kedveskedel most -ugy-e? mert azt gondolod, hogy már meg kell halnom, mert félsz tőlem? -Pedig az mind nem használ semmit. Most már késő minden. Korábban -kezdtétek volna. Te és azok a másikok. Azok a rosszak. No majd -megemlegettek engem. Eredj kérlek a szinházba! Nagyon szép darabot -adnak. - -Lángainé soha sem szólt szavaira semmit. Hallgatott nyugodt alázattal; -csak akkor szólt néha beszédébe, mikor a beteg az orvosok ellen -zúgolódott. Ő is segített neki azokat szidni. - -Hanem ez mind nem használt semmit. Demeter úr azért egy napon mégis csak -magához hivatta Sipos urat, hogy tegyen fel új végrendeletet s -semmisítse meg a régit. - -Mikor ezt megtudta Lángainé, megtörte eddigi hallgatását. - -– Atyus; te új végrendeletet akarsz tenni? - -– Aggódol magad miatt, ugy-e? szólt az ágyban fekvő beteg, sápadt arcza -vonagló redőit gúnyra fintorítva. - -– Nem magamért, mert én férjem után tisztességesen el vagyok látva, -hanem megholt hugom gyermekei miatt; tudod, hogy azt igértem neki, hogy -úgy fogok rájuk gondot viselni, mintha saját gyermekeim volnának. - -– No hát csak viselj rájuk gondot, mert én nem viselek, én nem igértem -semmit. - -– Úgy szólsz, mintha nem volnál öregatyjuk. - -– Ők viselik úgy magukat, mintha nem volnának unokáim. Irt-e hozzám -azóta csak egy sort is az leány, a mióta Pestről elvitték, csak egy -«csókolom kezedet» a férje levelében? úgy tesz, mintha rá nézve a -világon sem volnék. Nem hetek óta vagyok-e már rosszul? fekszem, -halálomon vagyok; te ezt bizonyosan megirtad neki; de ő nem sietett ide; -oh kisebb gondja is nagyobb annál. - -– Te nem vagy halálos beteg, atyus, csak képzelődöl; meg fogsz még -bizonyosan gyógyulni; de Henriette azért mégis bizonyosan itt volna már -ezóta, mert én tudattam vele, hogy változásod van, ha saját beteg férjét -nem kellene őriznie otthon, a kit vadászaton a medve nagyon -összeroncsolt. - -Az öreg valami olyan kaczagáshoz hasonló hangokat hallatott: - -– Úgy! Férjét? Vadászaton? Medve? A hű feleség! Nagyon derék. Tehát -megtépte a medve a vadászaton s ő azt őrzi most otthon? Nagyon szereti a -férjét ugy-e bár? No hát felelj: nagyon szereti-e a férjét? - -– Azt te tudhatod jobban, szólt Lángainé vállat vonva. - -Az öreg, sovány kezét kiemelve a takaró alól, száraz mutató ujjával -taktust ütve, mondá: - -– És mégis száz perczenttel jobban szereti, mint az öregapját; mert -betegségében inkább nála marad. - -– Én azonban minden órán várom megérkeztét. - -– No, én meglehet, hogy nem fogok rá várni a meghalással. - -– De hát addig is, míg megérkeznék, miért nem akarod fitestvérét -elfogadni? - -– Kit? azt a semmirevalót? azt a minden iskolából kicsapott korhely -gézengúzt? azt a postillion d’amourt? azt eresszem én magam elé? Nem -iszom én mérget eleget ebből a sok orvosságos üvegből kanálszámra? még -az kellene, hogy egy vederrel hajtsak föl egyszerre; hisz az a ficzkó -képes nekem olyanokat mondani, hogy a guta rögtön megüt: hisz az egész -patikában nem tartanak fekete üvegekben lepecsételve, hármas zár alatt -olyan gyilkoló essentiát, mint a milyent ez a kölyök a két szemében -hordoz; hiszen úgy tud rám nézni velük, hogy a májamat metszi a nézése. -Előmbe ne bocsásd! - -– Pedig ő mindennap itt könyörög nálam, hogy békítselek ki iránta. - -Ez ugyan csupán kegyes hazugság volt Lángainétól Kálmán javára, a ki ezt -épen nem cselekedte, sőt inkább igen nagy rábeszélésébe került -Lángainénak a fiut annyira vinni, hogy nagyapja házához elcsalja a -nevelőintézetből. - -– Tehát könyörög, hogy béküljek ki? szólt kegyetlen elégültséggel -Demeter; no lám, a kis rebellis. A lázadók kegyelemért esdekelnek. Mit -gondolsz, vajjon kapna-e kegyelmet? - -– Minthogy a te jóságodtól függ, én bizton remélem. - -– Tehát te jó embernek ismersz engem? ej, ej, ej, én azt hittem, hogy te -engem valami gonoszkodó hegyi ördögnek tartasz. Bizonyosan -megváltozhattam egy néhány nap alatt. No majd meglássuk. Itt van ugy-e -most is az a derék fiatal ember? Elkészítetted előre, hogyan viselje -magát? szájába rágtad jól, hogy mit mondjon? vettél neki tisztességes -ruhákat, hogy szokás szerint rongyosan ne jőjjön elém? még tán a haját -is megnyirattad, minthogy én nem szeretem azt a lompos parókát a fején. -No jól van: nem bánom, ereszd be, ha itt van; hanem előre is -biztosítalak róla, hogy én kemény és száraz ember vagyok. Engem nem -lehet könyhullatásokkal megtölteni, mint a szivacsot, én nem vagyok -spongyia. Tőlem nem lehet egy óra alatt kicsakarni azt, a mit én hónapok -alatt jól elzártam, s a mit én föltettem magamban, abban engemet semmi -theatrecoup meg nem ingat. - -– Csak nem gondolod?… - -– De igen is, gondolom. Azt gondolom, a mit te nagyon jól tudsz. Akarom, -hogy a kik életemben fel sem vették haragomat, halálom után sírjanak -miatta, akarom, hogy még a kriptából is kinyúljon ez az én nehéz kezem s -érezzék annak ütését akkor is, mikor én azt meg sem mozdítom többé; hogy -odajőjjenek sírni és kezeiket tördelni a sírbolt-ajtó elé; a midőn én -épen úgy nem fogok rájuk hallgatni, mint nem hallgatok most. - -– Oh te hallgatni fogsz rájuk. Kegyetlenebbnek mondod magadat, mint a -milyen vagy. Én tudom, hogy nem fogod unokáidat szerencsétlenekké tenni. - -Lángainé annyira vitte magát, hogy még kezet is csókolt az öregnek, a -min az gúnyosan mosolygott. - -– No, eredj, hozd elő azt a fiut; majd meglátod, milyen nagyon fogunk -örülni, ha látjuk egymást. - -Lángainé megköszönte Demeternek ezt a kegyet s kiment saját szobájába, a -hol már várakoztatta Kálmánt, kit rögtön hivatott, a mint Sipos által -megtudta, hogy atyja új végrendeletet akar tenni. - -– Aztán édes Kálmánom, csak szelid légy; ne nézz olyan vadul öreg -atyádra; ne felelj neki, ha dorgál; tudod, hogy ő öreg ember és beteg, -azért nagyon ingerült; az öreget és beteg embert minden jóravaló lélek -kimélni szokta; azok iránt türelmesnek, alázatosnak kell lenni. Ne mondj -neki, bár mit mond is, semmi egyebet, mint azt, hogy bocsásson meg, -ezután jó fogsz lenni: borulj oda eléje és csókold meg kezét; kérjed, -hogy ne haragudjék rád, engedjen itt maradnod. Gondold meg, édes -Kálmánom, hogy magadviseletétől függ nemcsak a saját jövendőd, hanem -Henriette testvéredé is. - -A fiu nagyot sóhajtott: «szegény Henriette!» s azzal engedte magát -nénjétől bevezettetni. - -Lángainé egy cseppet sem volt meglepetve, midőn visszatértekor már ott -találta atyja szobájában János urat. Bizonyosan Demeter úr maga hivatta -őt oda. Hiszen hadd legyen hát ő is ott. - -Odavezette kis öcscsét Demeter úr ágyához s ott vállára téve kezét, -csendesen térdre nyomta őt; a gyermek megragadta nagyatyja kezét és -elkezdett zokogni. - -Demeter úr ingerkedő kedélylyel hunyorga rá: - -– Ki ez az ifju úr? nem ismerem ezt az ifju urat. Vajjon ki lehet ő? - -– Látod; – Kálmán úrfi, szólt bele János, mintha komolyan kellene erre a -kérdésre felelni. - -– Ez volna itt Kálmán úrfi? ez az én unokafiacskám? oh dehogy! Nem -szokott az én előttem térdepelni, nem szokta az az én kezemet -csókolgatni: bizonyosan valami árvagyermeket öltöztettek fel az ő -ruhájába, azt tanították be helyette. Mutassa csak az orczáját. - -Azzal felemelve a gyermek állát, annak könyektől eláradt szemeibe -tekinte. - -– De bizony, úgy látszik, hogy mégis ő az. No hát úrfi, hadd halljuk, -miért jöttél ide? Mire tanított be Lángainé nagynénéd? Versben van, vagy -prózában? Diákul van, vagy francziául? Kezdj hát hozzá. - -A gyermeknek természetesen semmi sem volt betanítva, nem is tudott volna -felelni a sírás miatt. - -– Ej, hát már az elején belesültél? Nos, segítsd ki, nénje; kezd el neki -az első szót, talán majd beletalál aztán. - -– Ugyan atyám, hogy lehetsz egy gyermekhez olyan kegyetlen? szólt közbe -Lángainé, ki szokott hidegvérűségét kezdé elveszteni. - -– Hát miért nem beszél? ő jött, nem én hivattam. Mit akar? - -– Azt akarja, hogy bocsáss meg neki, hogy fogadd őt vissza a házhoz, -hogy szeresd őt, úgy mint minket többieket szeretsz. - -– Te most hazudsz; ezt ő nem akarja. Sőt inkább szabad akar lenni, mint -a madár, a kinek senki sem parancsol, kóborolni a világban, alkalmatlan -parancsoló nélkül; maga ura akar lenni. Rokonainak jó hírt, nevet -szerezni! Ez az ő óhajtása. Ugy-e bár azt akarod nekem mondani? Felelj -hát, mert azt hiszem, hogy megnémultál. - -A fiu erőt vett magán, letörlé könyeit s elfojtott hangját szóra -erőltetve, ezt mondá: - -– Azért jöttem, hogy ne büntesd miattam Henriettet. - -– Ahán! Látjátok? ő nem magáért jött könyörögni. Ő nagy úr; ő nem -ereszkedik le a maga érdekében könyörögni; ő csak másokért esedezik. -Tudtam én, hogy az én Kálmán unokámnak semmire sincs szüksége. Néki még -csak a haldokló nagyapa áldása sem kell. Szégyen volna neki érte -megalázni magát. - -Lángainé vette észre a gyermek égni kezdő szemeiből, hogy ez a jelenet -rosszul fog végződni s most már azon lett volna, hogy eltávolítsa őt -onnan; azonban Demeter úr meggátolá. - -– Már most csak maradjon itt, már most majd én akarok vele beszélni. Ha -ő neki nincs hozzám több mondani valója, – van nekem. Tehát kedves szép -unokám, tudod-e, hogy honnan terem a puha kenyér? Mit gondolsz, ha egy -ruha leszakad rólad, honnan kerül elő a másik? Azt pénzért adják. S -kitől jön elő az a pénz? Az égből hull-e az, mint a manna? mit gondolsz? - -A fiu összeharapta ajkait és többé nem sírt; de annál jobban pirult. - -– Van-e neked valahol kapitálisod, a miből majd megélhetsz, ha én -meghalok és rólad el találok felejtkezni? Tudsz-e valami mesterséget, -mi? vagy koldulni fogsz, he? - -Lángainé nem mert közbeszólni; jobban félt, mint a hogy fájt neki e -jelenet. - -– Mert azt korántse gondold, hogy én nekem kötelességem a te -korhelységedet megjutalmazni, s módot szolgáltatni annak folytatására; -oh épen nem; én szabadon rendelkezem mindenemmel; – ha tetszik, -egyenlően felosztom, ha nem tetszik, a legérdemesebbnek adom, s ha -akarom, kiosztom a koldusok között. - -A gyermek könnyedén vállat vont; az öreg úr figyelmét nem kerülte az ki. - -– Vagy talán azt gondolod, hogy az apádról maradt rád valamid? Igen, egy -csomó fizetetlen adósság. Apád épen olyan haszontalan korhely volt, mint -te, ki anyádat akaratom ellen szökteté el, mint egy tolvaj. - -Kálmán, mint a kigyómarta, szökött fel e szóra; ajka elkékült és arcza -elsápadt. Nem látott most már semmit maga előtt, nem hallgatott most már -senkire. Rikácsoló hangon kiálta: - -– Apámat ne bántsd! mert az nem bántott téged. Tartsd meg mindenedet; -add, a kinek akarod; én nem kérem semmidet; de te se bántsd az én -szegény apám, anyám becsületes nevét. - -– Kálmán! az Istenért! suttogá Lángainé. - -– Hallod, hallod! szólt ravaszkodva az öreg úr. Megjött neki a szava! -Most beszél ez az igazi hangján. - -– Igaz! Nem akarok hozzád jönni; sem palotádba, sem temetődbe. Nem -akarok enni panaszos kenyeredből! Elmegyek tőled és soha sem jövök -vissza. Koldus fia vagyok: magam is az lehetek. Koldulni fogok az -utczaszegleten meg házról-házra; de nem ti tőletek – nyomorult gazdagok! - -Lángainé meg volt rettenve; az öreg úr egy perczre elmeredt szemekkel, -nyitott szájjal esett vissza vánkosai közé; csak János úr hitte, hogy -meg tud felelni e rakonczátlan kölyöknek. Hirtelen két hosszú lépéssel -előtámadt a kandalló mellől s neki ment Kálmánnak azon atyafiságos -szándékkal, hogy majd felpofozza. - -– Ejnye, te semmirevaló gaz suhancz, még a tátit és minket insultálni -mersz? - -Kálmán úrfi azonban hirtelen felkapott Lángainé asztaláról egy nyitott -peniczilust s szembe állva hórihorgas nagybátyjának, fogcsikorgatva -kiálta rá: - -– Hozzám ne nyúlj, te hosszúlábú hóhér, mert úgy ütöm a hasadba ezt a -kést, hogy rögtön meghalsz. - -János úr úgy megijedt e szóra, hogy azt sem tudta, melyik lábával lépjen -előbb hátrafelé? Valóban, ez nem volt tréfa. Az ember sokat risquirozott -volna a támadás által. - -Azzal Kálmán, használva az egérutat, hirtelen kiiramodott az ajtón s azt -bevágta maga után. Az elhagyott szobából dühös csengetés hangzott utána. - -A csengetésre előrohanó pitvarnok az előszobában találkozott az úrfival. -Kálmán megszólítá: - -– Ugyan édes György, adjon egy darab kenyeret, mert mától fogva nem -tudom, hogy mit fogok enni? - -Odabenn még dühösebben csengettek. - -– Mindjárt jövök úrfi, várjon meg a kapu alatt; szaladnom kell, nem -tudom, mi baj van megint odabenn? - -Azzal futott az inas a szobába. - -Demeter úr félig fennült az ágyában, a hálósipkája félre volt csapva a -fejében, mint egy részeg embernek; ordítozott, a hogy torkán kifért: - -– Segítség, gyilkosság! Fogjátok meg az orgyilkost! György, rohanj -utána; veresd vasra, vitesd a vármegye házához; kiálts politzeyt! Fogd -el. Eredj. Rohanj! - -A komornyik azt mondta az öreg úrnak, hogy «igen is». S azzal kiment a -szobából; a szemközt jövő Siposnak, ki hallotta a lármát az ajtón kívül, -néma jelekkel mutatá, hogy az öreg úr meg van egy kicsit háborodva, -azzal sietett le a lépcsőn, az úrfit keresve. Az pedig, hogy Sipos észre -ne vegye, elbujt az orosz kémény szeleltető odujába, onnan várta be a -további eseményeket. - -A pitvarnok fütyörészve jött a lépcsőn alá, látni való volt, hogy ez nem -gyilkoskergetésben fárad, Kálmán szépen előjött az oduból. - -György fejét csóválta nagyon. - -– Ej, ej, mit csinált már az úrfi megint? No no no, csak nem kell -szeleskedni; ihol van három huszas, fogja; de aztán szépen visszamenjen -a nevelőbe, valami bolondot ne csináljon. - -Míg ott beszélt Kálmánnal, két-három inas rohant, ugrált alá a -lépcsőkön, a házi úr «gyilkos» kiáltásaira; a kapu alatt a komornyik -mindeniket megállítá s bemutatá nekik a kergetett gyilkost, Kálmán -úrfit; a min aztán valamennyien nagyon nevettek, a nagyszakállú kapussal -együtt. - -Kálmán úrfit ereszték szélnek. - -A pitvarnok aztán visszatért Demeter úrhoz s nagyon serényen előadá, -hogy az úrfi mindnyájokon keresztül törte magát; két városi hajdut, a -kik fel akarták tartóztatni, elgázolt; egy lovas pandur utána nyargalt, -de az úrfi olyan gyorsan szaladt, hogy nem érte utol stb. stb. - -Azután csendesség lett a szobában. Jelen volt ott Demeteren kívül fia -János, leánya Lángainé és az ügyvéd, Sipos. - -Sok ideig nem törte meg senki a hallgatást. - -Végre Demeter úr, indulataiból epés nyugalmába visszatérve, leányához -fordult: - -– Nos, beszélj hát még valamit. Tudsz-e még valami jót? - -Lángainé hallgatott. - -– Tessék az iróasztalhoz ülni, tekintetes úr; inte most Demeter az -ügyvédnek. Visszahozta kegyed a régi végrendeletemet? - -– Itt van; szólt tompa hangon az ügyész s átnyújtá a zsebéből kivont -iratot. - -Azt pedig Demeter úr megfogá száraz ujjaival s nagy elégtételtevéssel -elhasítá kétfelé, és azután minden darabot ismét kétfelé, míg az egész -harminczkét darabra volt eltépve, akkor az egész laskává tépett -iratromladékot egy tálczára tevé és János úrra bizta, hogy vesse azt -azon módon a kandallóba, még egy csücske se maradjon belőle. - -– És most tessék másikat irni, fiskális úr; ha majd le lesz tisztázva, -hozzon azután öt tanút, a kik előttemezzék. - -Most Lángainé bátorságot vett magának közbeszólani. - -– Kérlek atyám, engedj meg egy szót; – nem akarok azért a rossz fiuért -többé neked alkalmatlankodni, nincs egy szó mentségem is számára, ő -megjavíthatlan; a mit keres magának, azt megtalálja; de Henriettért -kérlek. - -Demeter úr nem engedé tovább beszélni. - -– Henriettért ugy-e? Mivel jobb ő, mint az öcscse? Azt hiszed, hogy -engem bolonddá lehet tartani? óh én vén róka vagyok már ahhoz, hogy -ilyen világos kelepczébe belépjek. Tán nem világos előttem, hogy ha én -Henriettenek egy félmilliócskát hagyományozok, Kálmánt pedig kitagadom, -hát ő rögtön megosztja testvérével, a mit neki hagytam; óh mert ez -nagyon gonosz szivű leány; ismerem a rossz szivét. Nem! én rajtam nem -fognak kaczagni halálom után. - -Lángainé összekulcsolt kezekkel kérte: - -– Atyám, gondold meg az Istenért azt a helyzetet, a mibe jönni kell e -szegény leánynak, a kit férjhez adtál erővel egy emberhez, a kit nem -szeretett s a ki őt elvette azért, mert tégedet gazdagnak ismert. -Micsoda elátkozott élete fog ennek lenni azon ember mellett, ha te -kitagadod őt vagyonodból; ha azon ember kegyelmére kell szorulva lennie, -a ki csak jövendő örökségeért volt hozzá hizelgő… - -– Az a jó! felelt rá kegyetlenül a beteg ember. Legyen megbüntetve -kétszeresen, a miért ellenem föl mert lázadni. A mit felhoztál, az csak -egygyel több ok arra, hogy azt tegyem, a mit régóta elhatároztam. -Kaczagnom kell, ha elgondolom, milyen szemekkel fognak egymásra nézni, -Hátszegi uram és Henriette asszony, ha ezt megtudják. - -Még János is beleszólt: - -– Hátszegi is megérdemli ezt a büntetést: ő is megbántott minket. - -Lángainé nem ügyelt most arra, a mit János beszél, hanem a végső -kétségbeesés elhatározásával lépett atyja ágyához és térdreborult -előtte. - -– Atyám! a mindenható Isten irgalmára kérlek; lelked üdvére, menybéli -boldogságodra: légy kegyelmes szivű ez órában unokáid iránt; gondolj -reá, hogy találkozni fogsz ott – a túlvilágon meghalt testvérünk szomorú -lelkével s az kérdezni fogja tőled: mit tettél árva gyermekeimmel? - -Sipos úrnak úgy fájt ez a jelenet, hogy nem állhatta tovább; fölkelt és -kiment a szobából és odakinn könyeit kezdé törülgetni. - -De nem indult meg e szavakon a beteg ember, vagy még inkább haragra -indult rajtuk. - -– Kelj fel innen és ne játszál én előttem komédiát; az én házam nem -theatrum. Gondolj te csupán saját bajodra. Azt gondolod, te neked -nincsen semmid a rováson? Azt gondolod, hogy én feledékeny eszű vagyok? -– ne áltasd magadat azzal; rovásra van irva minden, a mivel valaha -megbántottál; itt a fekete könyv, a mibe azt mindig följegyeztem, a -fejem alatt; rajta háltam, nem felejtettem el belőle semmit, s mikor az -összeszámolásra kerül a sor, benne lesz a számodásodban minden görbe -nézés, minden büszke mondás, a mivel engem évek óta keseríteni akartál; -és azoknak, hidd el nekem, nagyon nagy ára lesz téve. Aggódjál te saját -magad miatt! Azt gondolod, kiengeszteltél azokkal az itt töltött -éjszakákkal, mikben az álmot megtagadva szemeidtől, ágyam előtt ültél? – -azt gondolod, beszámítom ezt a buzgó ápolást, a mivel hetek óta magadat -gyötröd? Semmibe sem veszem azt. Ismerem a gondolataidat s túljárok -rajtok. Két heti alázat nem vásárol meg tíz esztendei büszkeséget nálam. -Hidegvérű emberre találsz bennem, a kit még halálos ágyán sem csal meg -senki! És most hallgass. Szót ne emelj többet azok mellett, a kikre -nekem méltó haragom van, mert ha még egyetlen sóhajtással utamba mersz -állani, hogy őket meg ne büntessem, te is abban a sorsban fogsz -részesülni, a miben ők! - -Lángainé régóta felállt már, nem térdepelt többé. - -Arczának régi feszes büszkeségét visszavette ismét; félig lecsukott -pillái alól Demeter úrra alátekintve, összeszítt ajkai közül így szóla -hozzá: - -– Jól van tehát, kegyes uram. Te hidegvérű ember vagy; – én is az -vagyok. Te nem szereted a komédiajátszást; – én sem szeretem. Nem szólok -többet semmi szót a te szivedhez az én szivemből. Tégy, a mit tetszik! -Irass, a mit tetszik. Majd ha nekem nem fog tetszeni, a mit irattál, én -tenni fogok róla… - -Demeter úr meg volt lepetve. - -– Tenni fogsz róla, te? Mit tehetsz te az én végakaratom ellen? -Rövideszű némber! - -Lángainé hideg szilárdsággal felelt rá: - -– Én meg fogom semmisíttetni a te végakaratodat. - -– Esztelen! kiálta dühtől reszketve Demeter s kezeivel tétovázva -keresgélt maga körül; nem tudod-e, hogy minden vagyon az enyim, hogy -mindennel szabadon rendelkezhetem; hogy nekem tökéletes szabad akaratom -van? - -– Nincs. - -Ezt a rövid szót mondta, semmit többet az özvegy s állt büszkén a két -férfi előtt, kik álmélkodva bámultak reá; Demeter úr alig talált szót, -mit e rövid egytagú igéhez kössön, olyan rettenetes, olyan képtelen, -olyan felfoghatatlan volt az. - -– Nincs? Hogy nekem nincs szabad akaratom? Hogy én nem tehetem azt, a -mit akarok? János! János, kérlek nevess egy kicsit. Haha! Ez a jámbor -lélek azt hiszi, hogy nekem nincs szabad akaratom azt tenni, a mi nekem -tetszik; hogy én nem tehetek végrendeletet. Jer ide, segíts nekem -kaczagni. - -– Ne kaczagjatok, mert az megint csak színjátszás volna s én sem -szeretem itthon a színjátékot. Te azt mondod, hogy hidegvérű ember vagy; -én is az vagyok; – te azt mondod, hogy régóta készültél már erre a -kegyetlen véghatározatra; én is régóta készülök már a védelemre. Te -rovásra jegyeztél mindent, a mit gyermekeid, unokáid mondtak és tettek, -még a rád vetett tekinteteiket is; – én is irtam naplót, a miben fel -vannak jegyezve, a miket te tettél és mondtál; fel a tanuk nevei, a kik -előtt tetted és mondtad, s a mily kegyetlen szóval lediktálod te ezt a -végrendeletet, mely ártatlan véreid a koldusbotra juttatja, olyan és -hasonló kegyetlenséggel fogok én előállani, hogy bebizonyítsam, -miszerint te akkor – meg voltál háborodva. - -Demeter ajkán megszakadt a lélekzet erre a szóra. János leült, úgy -megijedt. - -Erre nem volt senki készen. - -– Én is készültem arra a csatára, a mire te! szólt büszke hanglejtéssel -az özvegy. Én is gondoltam arra, mikor éjekről-éjekre álmatlanul -virrasztottam ágyad mellett, a mire te gondoltál s bennem is megért az -alatt valami, a míg te érlelted a végcsapást fejünkre. Én tűrtem, -hallgattam s lemondtam. Én könyörögtem előtted; én letérdeltem ágyad -előtt, mintha az volna az oltár s te az Isten rajta. Te eltaszítottál -onnan, te átkot mondtál gyermekeidre; most lásd, hogy neked is részed -lesz ebben az átokban. Tudjad, hogy akármint rendelkezel ellenünk, -holtod után egy gyűlöletes pernek vetetted meg alapját, melyben arról -leend a kérdés, hogy eszedet elvesztéd életedben; elő fognak állni -orvosaid, cselédeid, a kiket én megnevezek és hosszú sorát fogják -elmondani azon különczségeidnek, miket eddig a családi szentély titka -fedett. Közbeszéddé lesznek szokatlan hóbortjaid s a birák mérlegelni -fogják, hogy lehetett-e annak végóráiban tiszta öntudata, a kinek -lelkében ily visszásan volt fordulva az eszmejárás? Ez rút per lesz, -szégyen rád és mi ránk; de te akartad, s én megteszem. Most Isten legyen -veled. Tedd, a mit gondolsz; én nem foglak látni többet. Házadat ez -órában elhagyom – és soha vissza nem lépek bele. - -Azzal büszkén az ajtóig haladt; ott még egyszer fejét félig visszafelé -fordítva, mondá: - -– Isten irgalma legyen veled. - -És azután nem nézett vissza többet. Még abban az órában el is ment a -háztól. Még azon a napon meg is halt Demeter úr. - -János úr aztán nagyon meg volt akadva, mert pro primo nem tudta, hogy -most a gyászjelentő lapokra kinyomassa-e Lángainé meg Henriette és -Kálmán neveiket is, vagy pedig csak a magáét és a Makszikáét, mint -egyedüli örökösét? pro secundo pedig az a nagy baja volt, hogy csakugyan -szeget ütött a fejébe, vajjon nem tesz-e lépéseket Lángainé a többieket -egészen kizáró végrendelet megsemmisítése végett, a hogy fenyegetőzött? -mert kitelik ám az ettől a hóbortos asszonytól. - - - - -AZ ARADI ESTÉLYEK. - -Kengyelesy gróf csakugyan szerencsésen hazaérkezett Aradra, ezuttal nem -rabolta ki a Fatia Negra. - -A hidvári vadászestéken mindazt visszanyerte, a mit a kengyelesi -látogatás alkalmával vesztett s e fölötti örömében szabad rendelkezést -adott a grófnénak termeit az ottani elegans világ számára megnyithatni. - -Mert Aradnak igen elegáns közönsége van; Pest után itt egyesül minden -aristocraticus elem, sőt Pest fölött még az az előnye is van, hogy a -társaság nem oszlik szét a különböző idények szerint; Csákó, Ménes, -Magyarát, Világos és a körüllakó főurak pusztáin levő kastélyok mind úgy -egy csoportban vannak Arad körül, hogy sem nyár, sem ősz nem szórja szét -messzire az ismerősöket; azoknak, kik a társasélet örömeit szakadatlanul -birják élvezni, Arad valóságos Aranjuez. - -Kengyelesi grófnénak nem kellett az ilyen ajánlatot kétszer mondani; -másnap mindjárt kezdetét vette a sok bemutatás. (Ez ideig a grófné -visszavonultan élt Aradon.) A kik a jobb körök nevezetességei voltak, -azoknak bevezetéséről az ismerősök gondoskodtak; a távolabb állókat, -kiket még senki sem ismert, magának a grófnak kellett felkeresni s -bemutatni. Neki tetszett ez a mulatság. - -Azok közé, kiket így messziről kellett bevonni a társaságba, tartozott -egy Pestről jött fiatal ember, itt jelenleg megyei hivatalnok (azon -időkben különösen kitüntetett osztály), kit míveltségeért nagyon -dicsérnek, ki megyegyűléseken már egy párszor igen értelmesen meg is -szólalt: bizonyos Vámhidy Szilárd. - -Hanem a mi a hölgyeket jobban érdekli az ő megyegyűlésen tartott -beszédeinél, a felőle elterjedt hír ama regényes szerelmi viszonyáról -egy gazdag pesti tőzsér leányával, ki miatt az ifju magát el akarta -ölni, a leánynyal összebeszélve; szinte a halál révéről hozták már -vissza; hanem azért a leány csak férjhez ment a gazdag Hátszegihez. - -No ezt a fiatal embert okvetlen meg kellett ismernie a grófnénak. -Hogyne? Azt az ideált, a kibe Henriette szerelmes volt s a ki magát vele -együtt el akarta ölni. Oh az ilyen species nagyon ritka már a mai -világon; megérdemli, hogy mutogassák. - -A grófné annyit beszélt felőle férjének, annyira magasztalta az ifjut, -pedig csak úgy messziről látta egynehányszor, hogy Kengyelesy már -kezdett nyugtalankodni miatta. - -Be kellett őt mutatnia a feleségének. E végett elébb magának is meg -kellett ismerkednie; ez könnyen ment, az alispán mindkettőjüknek jó -ismerősük volt, ott megbarátkoztak. Kengyelesy grófot azután, ha egyszer -megbarátkozott valakivel, nem lehetett többé kikerülni; az fogta az -embert, vitte, pártolta, boszantotta és mindent elmondott neki, a mi a -nyelvére akadt. - -– Kedves barátom, az én feleségem ön után bolondul. Valósággal el van -öntől bolondulva. Már egy hét óta szekiroz, hogy önt keressem fel és -vigyem hozzá. De előre figyelmeztetem önt, kedves barátom, vigyázzon -magára; az egy igen csodálatos asszony, már sok emberrel tett így, mint -önnel. Egyszer magához vonta őket, enchantirozta, elbűvölte; s mikor már -egészen schachmattá tette, akkor ott hagyta a faképnél; mint a hogy -szokás a matt után megint másik parthiet kezdeni. Ez valóságos endiablée -asszony! Mindenkivel kiköt; nincs fiatal ember, a kitől eltűrné, hogy -belé ne szeressen; egy pár hétig aztán engemet szánnak, már a harmadik -héten én szánom szegényeket. Mert tudja barátom, a mellett ez egy -Penelope! A hitvesi hűség valódi Vestalángja nála, mely soha sem alhatik -ki a nélkül, hogy az őrizőnek meg ne kellene halni. Hanem, kedves -barátom, délelőtt nem szokás világos sárga keztyűt húzni látogatásokhoz. -Lássa. - -Szilárd azt felelé, hogy ő nála már három órakor délután van. - -– Ebédelt már? kérdé gróf Kengyelesy ijedten. Ah, kedves barátom, akkor -kérem, vegyen a fogai közé egy pár szemecskét ebből a cachou -aromatiquéeból. Ezt mindig velem hordom. E nélkül nem lehet hölgyekkel -beszélni ebéd után. Tudja ön: ez elveszi az ember szájának azt a -bizonyos utóemlékét, a mi ebéd után, kivált egy kis borocska után, -önkéntelenül visszasugárzik. - -– Hiszen nem beszélünk mi olyan közelről egymással. - -– Azt ki tudja? – No hát csak arra figyelmeztetem kedves barátom, hogy -vigyázzon magára; eszén járjon, hidegvérű legyen; eszébe jussanak jó -tanácsaim s mihelyt idejét találja, lásson valami jó parthie után, mert -addig ezer veszélynek van a fiatal ember kitéve. Köztünk mondva, azután -még kétezernek van kitéve, aztán meg az is igaz, hogy nincs jó parthie a -világon, mert minden asszony el tudja azt bőven költeni, a mit magával -hozott. - -Szilárdnak soha sem volt szükség a gróffal vitázni, mert ő rendesen maga -magát kidisputálta, ha beszélni engedték. - -Az első bemutatás szokás szerinti feszességét igen hamar megtörték a -gróf bizarr ötletei. - -A grófné habos moir antique ruhába volt öltözve, melyhez hosszú angol -fürtöket viselt. - -– Ugy-e bár, Szilárd barátom, szólt a gróf, ez a ruha, meg ez a coiffure -sehogy sem áll a grófné arczához, mi? - -Sok jámbor fiatal embert kétségbe ejtett volna egy ilyen hóbortos -kérdés; egyik ügyetlen bókbul a másikba botlottak volna egy ilyen -«banditadöfés» kiparirozása közben; az én Szilárdom örökké nyugodt -arczát egy perczig sem hozta zavarba az. - -– A grófnénak minden jól illik, válaszolt rá; de én még is tudok egyet, -a mi ennél is csinosabb, a mi minden hölgyet szebbé tesz. - -– Nos? ön kiváncsivá tesz; szólt a grófné. - -– Ön oly műismerő volna, hán? kiálta rá a gróf. - -– Azok a kék szövetek, fehér pontocskákkal, annyi bűbájt szaporítanak -minden hölgy alakján, s mellé egy ősi csipkefőkötő. - -– Áh ha há, bravo, kiálta Kengyelesy. Még a hölgyek közt is korteskedés! - -(Talán te már nem is tudod, kedves olvasóm, azoknak a kék ruháknak -történetét, azokkal a fehér pontocskákkal? a miket egy időben olyan nagy -lelkesüléssel kezdtek viselni Magyarhon högyei. Oh az nevezetes időszak -volt! Sokat beszéltek akkor arról.) - -A másnapi fényes estélyen Kengyelesy grófné olyan fehérpontos kék honi -szövetbe volt őltözve, olyan csipkefodros főkötővel fején, a milyent -Szilárd mondott neki. - -– Tessék! drága barátom! szólt a gróf az ajtón belépő Szilárdot rögtön -elfogva, ott van ni. Tetőtül talpig úgy costumirozva, a hogy ön -rendelte. Mondtam ugy-e? Sajnálom önt; már benne van a hálóban. - -Szilárd sietett a grófnét üdvözölni, ki az egész estélyen át különösen -kitünteté a szép ifjut. Nem csinált belőle titkot. - -S ha még valakinek kikerülte volna a figyelmét, azt maga a gróf sietett -figyelmessé tenni, egész este járt-kelt férfiak, asszonyok között s -háborgatta őket észrevételeivel. - -– Ahol van, ni. Már megfogta. Odaülteté maga mellé; mindig vele beszél. -Még politizál is a kedveért, pedig nem ért hozzá. Az elébb, hogy vele -tánczolta s quadrillt, mindig elkéstek a figurából a nagy causerie -miatt. Én mondtam előre a fiatal embernek, hogy így jár; mondtam neki, -hogy vigyázzon magára; de nem veszi hasznát; ő is hanyatthomlok rohan a -veszedelmébe, mint a vacsoravesztő pille a lámpásba. - -– És így tovább. - -Egy óra alatt az egész társaság tudta (tudhatta, mert Kengyelesy -elmondta mindenkinek), hogy az a komoly képű fiatal ember ott a grófné -mellett, a kinek még most olyan nehezen sikerül a mosolygás, micsoda -szerepre van szánva ezeken a pallókon?… - -… Hanem hogy az a fiatal huszártiszt ott a harmadik szobában, a ki csak -úgy en passant vetődött most ide Pardubiczból, a ki egész este egy -pillanatra sem bukkan be a tánczterembe, hanem ül két öreg úrral egy -asztalnál és tarokkozik, a ki a bemutatás első pillanatán kívül egy szót -sem váltott a házinővel, a kit nem érdekel az egész társaságból senki, – -– hogy ennek micsoda szerep van itt szánva? azt már nem tudja senki, a -gróf legkevésbbé; – hanem a grófné talán mégis tudja. - -Harmadnap a köszönőlátogatást kelle megtenni Szilárdnak a grófnénál. – -Készakarva olyan órában ment, a mikor tudta, hogy nincs otthon, s egy -látogatójegy hátrahagyásával elvégezheti a látogatás kötelességét. Hanem -este találkozott vele a szinházban. Az előadásnak vége volt, a grófné -kocsija még nem járt elő, s míg az előcsarnokban arra várt, Szilárdnak -nem lehetett őt elhagyni. - -– Oh az nem megy ám, tisztelt uram, szólt tréfásan a grófné, hogy ön -kilesse, mikor nem vagyok otthon, s akkor egy látogatójegygyel lerója -tisztét. Ismerjük ezt a szokást, de önnek nem szabad azt használatba -venni. Nekem sok mondanivalóm van önhöz. Igen sok, a mit önnek meg kell -tudni tőlem. Azért csak igérje meg gyorsan, hogy holnap tizenkét órakor -el fog jönni hozzám, különben megteszem azt a tréfát, hogy világ -rémületére felkérem önt, hogy jőjjön velem rögtön kocsimon. - -Más kedélyű ember aligha fel nem találta volna magát, hogy e -fenyegetésre azt felelje, hogy ijessze hát meg a grófné e merénylettel a -világot, hanem Szilárd komoly képpel azt viszonzá, hogy jó lesz, tehát -holnap reggel 12 órakor el fog menni. - -El is ment. Nem igen dobogott a szíve, mikor belépett a grófné -magántermébe; a sok tétova eszme közül azt tartotta meg legjobban, – a -mit a gróftól hallott. Tréfát űznek vele. - -Tehetnek, a mit akarnak. - -A grófné halkan tudatta komornyikjával, hogy senki számára sincs itthon -s azzal leültette magával szemközt Szilárdot. – A grófné szép asszony -volt és szépen is tudott öltözködni. A grófnénak igen szép szemei voltak -és igen szépen tudott mosolyogni velük. A grófnénak igen szép kis szája -volt, s ha megszólalt, még szebb lett, mert igen elmésen tudott -beszélni. A veszedelem félre ismerhetlen. - -– Édes jó Szilárd; szólt a grófné azzal a könnyű, természetes -naivsággal, mely annyira lefegyverző az erős ész ellenében; ne -nehezteljen, hogy néhány bizalmas szót intézek önhöz. A világban rövid -időn azt fogják beszélni, hogy ön szerelmes én belém, én pedig önbe. Én -nem fogom hinni az elsőbbit, ön nem fogja hinni a másodikat. A világ -beszéljen, a mit neki tetszik. A milyen keveset gondol ön arra, hogy -érzelmeivel felém forduljon, ép olyan kevéssé van nekem szándokom, -azokkal könnyelmű játékot űzni. Nekem egy jó, áldott férjem van, a kit -gonoszság volna megkeserítenem; nem is adok rá okot; önnek pedig egészen -más gondjai vannak. Én ismerem önnek a gondjait. No ne haragudjék; ne -húzza úgy össze a szemöldeit; az önnek jól áll, de én nem akarom, hogy -tegye. Én nem vagyok tolakodó; nem akarom önt meglopni: nem kérdezem, -hová ásta el kincseit? én csak azt mondom, hogy tudom, hogy önnek -kincsei vannak, s azok el vannak ásva. No mondja ugy-e, ön nem fél én -tőlem? - -Szilárdot e váratlan fordulat kissé zavarba hozta. Puszta kiváncsiság -volna-e az? - -– Nincs félteni valóm, grófné; szólt mosolyogva. Nincsenek elásott -titkaim. Fiatal ember voltam, mint más; voltak bohó ábrándjaim, mint -másnak; s kigyógyultam belőlük, mint minden ember. - -– No, ön most nem mond igazat: ön nem gyógyult ki belőlük. Hanem hát -legelőbb is azt kell önnek mondanom, hogy ne higyje felőlem, mintha én -csak asszonyi kiváncsiságból akarnék olyan tárgyakat ön előtt -felemlegetni, a miknek gondolatja önnek fáj, mintha én csak mendemondát -hajhászni fordulnék önhöz azzal a szóval, hogy legyen irántam bizalmas s -vissza akarnék élni bizalmával. Higyje el, én nagyon szeretem a tréfát -léha, tartaléktalan férfiak irányában alkalmazni; de a jó szivet mindig -tisztelem, mert az olyan ritkaság. – A kiről beszélni akarok önnek, az -énnekem barátném, s az nagyon, nagyon, de igen nagyon szerencsétlen… - -Szilárdnak el kellett hinni, hogy ez igaz, mert a grófné szemében -könycsepp ragyogott. - -– Oka vagyok én annak? kérdezé keserűn. - -– Ön nem, de ő sem; én tudom bizonyosan. Mindennek oka a pénz; a szomj a -pénz után. Nincs szerencsétlenebb teremtés a világon, mint egy gazdag -ember leánya. Hanem hát ez most mind csekély baj: férjhez adták -valakihez, a kit nem szeretett; a ki elvette azért, mert nagyapja -milliókkal bir; a kihez nagyapja átokkal fenyegetőzve riasztá nőül -menni, s most, miután e férfi nejévé lett, a ki iránt még csak -barátságot sem érezhet, nagyapja végrendeletet tesz és kitagadja -mindenéből. - -Szilárd ajkai vonaglottak e szóra. - -– Képzelheti ön azt, a mi most következik. A nő nem szeret és nem -szerettetik. Hozzá adták egy keleti nábobhoz, a ki menyasszonyát -gazdagnak hivén, úgy költött azóta, mint egy fejedelem. És most ez az -ember egyszerre arra a hírre ébred fel, hogy nejének semmije sincs. -Ismeri ön azt a szót, hogy «kegyelemkenyér»? - -– A szót ismerem, de a kenyeret nem kóstoltam. - -– Hanem arról soha sem fog önnek fogalma lenni, hogy mi az a -kegyelemkenyér, a mit egy férj ád annak a nőnek, a kit gazdagnak hitt s -szegénynek talált. S még hagyján, ha ez a férj maga is szegény ember! De -hátha gazdag – oh ez a kenyér nagyon keserű. - -(Ugy-e keserű? gondolá magában Szilárd; az a kenyér, a mit én ajánlottam -neki, az csak száraz volt.) - -A grófné látva, hogy Szilárd hallgat, folytatá beszédét. - -– Biztosan értesültem felőle, hogy a báró magaviselete neje irányában -azóta egészen megváltozott, hogy megtudta annak kitagadását. Épen sokat -vesztett a kártyán, midőn ez a hír érte. E fölötti rossz kedvét épen nem -iparkodik neje előtt eltitkolni. Henriettenek voltak jótékonysági -kiadásai, a vidék szegényei őt tarták szabadító angyaluknak, most ezt a -szerepet meg kellett szüntetnie. Zárt ajtót kell tartania a könyörgők -előtt, mert férje nem szabadítja fel haszontalan kiadásokra. Sőt, ha -hinni lehet a szóbeszédnek, még azt is mondják, hogy miután Henriettenek -meg van az a szokása, hogy mikor nincs pénze szétosztani boldogtalan -emberek között, akkor az ékszereit nem restelli zálogba tenni, tehát -most Hátszegi azokat zár alatt tartja, s csak olyankor adja elő, mikor -valami pompához kellenek s olyankor kényszeríti nejét azokat felrakni -magára. Tudja, hogy ez nagy megaláztatás egy nőre nézve. - -(Szilárd gondolta magában: ha az enyim lettél volna, most volna csendes -tűzhelyed, kis szobáid, a mikben magad volnál az úrnő; én nem vennék -ékszereket, de két falatom közül a jobbik mindig a tied volna.) - -– És a mi a legmegalázóbb a nőre nézve: most már Hátszegi még csak -titkolni sem igyekszik előtte sértő szenvedélyét, mely köztudomás volt -eddig is, de a nő legalább nem tudta; – most már ő is tudja. - -Szilárd kérdőleg tekinte a grófnéra, mint a ki nem értett valamit. - -– No, értem alatta azt a tulságosan chevaleresque hajlamot, mely a női -szépség bálványozását még a parasztnőkre is kiterjeszti. - -(Szilárd gondolá magában: ha az enyim lettél volna, olyan helyen állna -képed, a hova más nőarcznak még csak árnyéka sem vetődnék soha.) - -– Ön nagyon elgondolkozik azon, a mit beszélek, édes Vámhidy; pedig ne -gondolja, hogy én csupán azért beszélek, hogy önnek érdekes újságokat -mondjak. Más bajom van, illetőleg nem nekem, de szegény Henriettenek. - -– S érdemesít rá, hogy ezt megtudjam? - -– Oh, ő bizonyosan nem fordulna panaszával önhöz; – de ezt én találtam -ki. Azt gondolom, legjobb helyen beszélek. Henriette szivét még egy -nagyobb csapás érte, a mi annál érzékenyebb, mert folytonos sajgásban -tartja. Öcscse, Kálmán, Pestről hirtelen eltünt s azóta nem tudni, hová -lett. - -Szilárdot e szavak nagyon megindították. - -– Ezerfélét beszélnek róla, a mit én nem akarok elmondani. Azoknak -nagyobb része igen rossz. Henriette megtudva ez esetet, kérte férjét, -hogy járjon utána Kálmán eltünése okainak. Hátszegi irt ügynökének, -kapott is tőle választ, de azt semmi áron sem akarja Henriettenek -megmutatni; sőt megparancsolta neki, hogy többé előtte Kálmán öcscsét -elő ne hozza. Most ez a szegény nő kétségbe van esve, el nem tudja -gondolni, miért titkolják előtte testvére eltüntének okát? És most jövök -már arra, a miért önnek ezt a sok szóbeszédet elmondtam. Henriette azt -hiszi s én is meg vagyok felőle győződve, hogy ha testvére életben van, -akkor csak egy embert fog felkeresni és az senki sem más, mint ön. - -– Szegény fiu; engem nagyon szeretett, sóhajta Szilárd. - -– Érti ön már most az összefüggést, ugy-e bár? Ha valaki megtudhatja -Henriette testvérének hollétét, annak valódi okát, a miért Pesten levő -rokonait elhagyá, és sem Lángainéhoz, a ki védője volt, sem testvéréhez -nem menekült, úgy az ön lehet legbizonyosabban. Ezt nem lehet ügyvédre -bízni, mert ez nagyon sok gyöngédséggel jár; ide érzelem, lovagiasság -szükséges s ha már a férj elutasítá magától e nemes feladatot, úgy nincs -kihez fordulni, – mint – a feláldozotthoz. - -Szilárd ajkait harapta, hogy a köny szemébe ne jőjjön. - -Ki hinné, hogy a könnyelmű nőknek annyi érzésük legyen barátnéik iránt? - -Szilárd fölkelt, meghajtá magát s azt válaszolta a grófnénak röviden, -hogy magára vállalja e feladatot. - -A grófné kedvesen nyujtá elé kezét. - -– És engemet mindenről tudósítani fog; mert én vagyok a közös posta -kettőjük között. - -Szilárd megköszönte a grófné bizalmát iránta és távozott. - -Estig gondolkozott a hallottakon s akkorra készen volt fejében a terv. - -Este a casinóban találkozott Kengyelesyvel. A gróf több sportsmann -jelenlétében rátámadt: - -– Gyere ide csak, drága barátom! Hogy van ön? (Szokása volt az embert -egy lélekzet alatt tegezni és önözni.) Ezer milliom ördögbe; a dolog -görbére kezd menni. Ön ma a feleségemnél volt délben tizenkét órakor, -együtt ültetek egész egyig; senkit sem eresztettek be; a grófné el van -ön által ragadtatva; nem beszél egyébről, csak arról, hogy ön milyen -derék ficzkó, hogy mennyire örül annak, hogy önt megismerte, hogy ön egy -valódi ideál! egy lumen! vagy micsoda? Figyelmeztetem rá «kedves -barátom», hogy én nem tréfálok; én velem nem lehet bolondozni; ha ön -igazán magába szeretteti a feleségemet, megjárja velem, mert én elválok -tőle s kényszeríteni fogom önt, hogy elvegye! Mi? - -A többi úr nevetett rajta nagyon, maga Kengyelesy is. - -Vámhidy természetesen olyanforma arczot csinált, mint a ki ártatlan az -egészben. - -A gróf comicus szigorral megfogá attilája gombját s szeme közé nézve, -kérdé: - -– Hát miről beszéltetek folyvást, hán? No ne süsd le a szemedet; nézz -rám! Miről beszéltetek egy óra hosszat? - -Szilárdnak valami mást kellett kigondolni hevenyében. - -– Hát – a szinházról, zenéről, irodalomról… - -– Ahá. A feleségem meg azt mondta: a honi divatról, országgyűlésről, -politikáról. Tehát már hazudtok? No csak hazudjatok. – Azért mégis rá -fognak téged szedni, meglásd. - -Azzal a kandallóhoz hátrált, frakkja szárnyait szétvonva, két zsebébe -dugott kezével s nevetve nézett sorba a körül állók szemeibe, a kik -maguk is nagyon hahotáztak. - -Szilárd egyet gondolt, megfordult a sarkán, s ott hagyta őket. - -Csak egy fiatal huszártiszt nem ügyelt rá; az ott olvasott egy -karszékben valami ujságot s mikor Kengyelesy éles hangú kaczagása nagyon -verte a füleit, meglepetve nézett fel rá: - -– Mit? Mi az? - -Azután egy egész hétig nem látta a gróf Vámhidyt; kereste mindenütt, -sehol sem akadt nyomába. Mindennap kérdezte a grófnétól: hová tette? Nem -volt-e itt? az nevetett és tréfával ütötte el a kérdést. A gróf dühös -kezdett lenni minden ismerősére, a ki nem tudott neki arra a kérdésére -felelni, hová lett Szilárd? - -– Arra a ficzkóra úgy rátaláltam ijeszteni, hogy megszökött Aradról. Ez -már nagyszerű diadal a grófnétól! Úgy meghódítani valakit, hogy levegővé -váljék, elpárologjon, a semmibe tünjön. - -Az első estély után tíz napra volt rendezve a másik, Szilárd még abban -sem jelent meg. Kengyelesy kérdezősködött felőle fűtől-fától, de nem -tudta kinyomozni, hová lett? Az egész társaságból senki sem tudott -felőle. - -– Kedves barátom, ez megmérgezte magát. Világos. A ki már egyszer ráadta -ilyenre a fejét, az másodszor is megkisérti. Én mosom a kezemet; a -grófné az oka; minek tréfál ilyen emberekkel. Bizonyosan mérget vett be -s elbujdosott vele valami erdőbe, s majd csak egy hónap mulva találják -meg véletlenül. - -– Kit találunk meg véletlenül? kérdezé egy hang a háta mögött. Hátra -nézett: hát az épen elveszett volt. - -– Ah csak hogy megkerült ön! ugyan hol járt annyi ideig? Én már azt -hittem, hogy az én fenyegetéseim riasztották el örökre. Jőjjön, az Isten -áldja meg, hadd viszem a feleségemhez. Szegény fiú! azt gondoltam, már -elölte magát. - -Azzal karja alá vonta Szilárd kezét, czepelte a grófnéhoz: «itt van, -megtaláltam; ne tessék kétségbeesni miatta. Tessék leülni mellé, itt van -egy szék. Gondom lesz rá, hogy senki se háborítsa önöket. Igy ni. El ne -ölje magát, édes barátom. El nem tudnám viselni a lelkemen.» - -A grófné megszorítá Szilárd kezét s inte neki, hogy maradjon. - -– Most érkeztem Pestről, monda Szilárd. - -– Igen? Nos? - -– Mindent megtudtam. Azaz, hogy mindent még nem; de igen sokat. - -– Szóljon, kérem. Úgy is mindenki tánczol most, nem ügyelnek ránk. - -– A Lapussa család tagjai az öreg holta után keserű vitában vannak. A -végrendelet ellen, mely Jánost, a legidősbet teszi általános örökössé, a -többieket kirekesztve, törvényesen fellépett Lángainé, az özvegy. -Ügyvédétől tudok mindent, ki hajdan főnököm volt és igen derék, -rokonszenvre méltó ember. Lángainé azt bizonyítja, hogy az öreg Lapussa -nem volt ép elméje használatában, midőn családja egyéb tagjait -kirekeszté, s ezt egyéb bizonyítékokon kívül, miket bámulatos női -furfanggal győzött halomra gyűjteni, leginkább azzal támogatja, -miszerint az öreg úrnak épen semmi oka sem lehetett unokáit, kik soha -meg nem bántották, kik szégyenére nem váltak, gyűlölni, kiátkozni. Ennek -ellenében János úr azt hozza fel, miszerint igenis volt oka édes -atyjának unokáit gyűlölni, mert először is báró Hátszeginé a mióta -férjhez ment, soha nagyatyjának levelet nem irt; hogy mind ő, mind férje -odahaza az öreg úr felől a legtiszteletlenebbül nyilatkoztak; az utóbbi -nevezetesen nagyon nyiltan elárulá, hogy szeretné már, ha nem kellene az -öreg emberek drámájának ötödik felvonásában a függöny legördültére olyan -sokáig várakozni; tanúbizonyság erre bizonyos Margari, kit az öreg -Lapussa azelőtt felolvasójának tartott, midőn leányát férjhez adta, -akkor pedig Hátszegire erőszakolt titkárul; voltaképen azonban messzire -előtervezett okokból, kém gyanánt tartott nála, ki most aztán mindenféle -szennyes rágalmakra esküszik Hátszegiék ellen, János úr által eszközül -visszahivatva onnan. A másikra, a gyermekre nézve, pedig egy borzasztó -váddal áll elő unokabátyja. Egy váltót mutat elő negyvenezer forintról, -melyet a gyermek hamisított, nénje, Hátszegi báróné nevére. - -– Ah! kiálta fel a grófné, hitetlenség hangján. - -– A dolog nevetségesen hihetetlen, de így van, én láttam a váltót, mert -biróilag le van foglalva. Egészen a fiu keze irása, még testvérének -aláirt nevében is felismerhető, melyet még csak nem is utánzott jól. - -Itt Szilárd félbeszakítá beszédét; valami jutott eszébe: ah, azt a -névaláirását Henriettenek ő ismerte igen jól! - -– Összeüt ez esettel a fiunak rögtöni eltünése, ki azóta minden -utánjárásra sem került elő, a mi a bajt tetemesen öregbíti. Az nap, a -midőn e váltóról beszélni kezdtek, eltünt a növeldéből s úgy látszik, -hogy e szökésre már régóta készült. - -– De mi vihette volna ezt a fiatal gyermeket ilyen tényre? úgy tudom, -hogy alig több tizenhárom évesnél? - -– Sok természeti könnyelműség volt benne. Azonban ez még nem elég -magyarázat arra, hogy nénje nevére negyvenezer forintos váltót -hamisítson. - -– S miért nem akarta ezt a báró nejével tudatni? - -– Nagysád nem sejti? – Én jól tudom. Hátszegi nagyon jól ismeri nejét. -Igen jól érzi ő azt előre, hogy a mint a báróné meg fogja tudni, hogy -öcscsét azzal vádolják, miszerint az nevére váltót hamisított, az egy -perczig sem fog kételkedni azon, hogy mit tegyen? hanem valódinak fogja -elismerni a hamisított aláirást. - -– Valóban! ön igazat mond. És azzal testvére meg lesz mentve. - -– Tökéletesen. - -– De akkor neki kell fizetni azt az összeget. - -– Vagy kifizetni, vagy bepereltetni magát miatta. - -– Hm. Szegény asszony; de neki most semmi pénze sincs. Ez fatális -helyzet, nagyon fatális. No de semmi. Ha az ő ékszerei zár alatt vannak, -az enyimeket nem őrzi senki. - -Szilárd nem állhatta meg, hogy e legjobb szívből jött szavakért forrón -meg ne csókolja a grófné kezét. Egészen el volt ragadtatva attól. - -– Áh áh! rikácsolá háta mögött a gróf; már ennyire vagyunk? Szép, nagyon -szép! No no, fiatal barátom, csak ne ijedjen meg tőlem! Kérem, én tőlem -való féltében valami kárt ne tegyen magában, az Isten áldja meg. - -– Majd holnap kifőzzük ezt. Egy órakor elvárom, súgá a grófné -Szilárdnak. Most mennem kell, a cotillon kezdődik? - -– Hát ön nem tánczol? kérdezé Szilárdtól a gróf. Menjen, lásson hozzá, -még azt találnák mondani, hogy gyászol; pedig hála Istennek, nem az ön -ipa volt az öreg Lapussa, hanem Hátszegié, gyászolja az. Menjen ön -tánczolni… - - - - -ÁRULÁS ÁRULÁSÉRT. - -Csodálatosnak fog előttünk tetszeni, hogy a Fatia Negra éji kalandja nem -híresült el a vidéken. - -Nem beszéltek róla; mintha minden ember, a ki tudott felőle, kihalt -volna a világból, mielőtt elmondhatta másnak. - -A jegesvölgyi kunyhó lakói nyom nélkül eltüntek; a kecskenyáj pásztor -nélkül elszéledezett, farkasoktól szétzüllesztve; senki sem tudott róla -hírt mondani, hová lett Juon Táre és Marióra? - -Nem is sok gondja volt rájuk a világnak: eltünhettek, elveszhettek; a -hogy elegen elmúlnak, kik ez igénytelen életet viselik. - -A ki legkevésbbé mutatta, hogy az éji kalandról tud valamit, az maga -Anicza volt. Henriette előtt zokogva beszélte el, azontúl hallgatott -mindenki előtt, s ha mások látták, jó kedvű arczot mutatott. Belül volt -szívében a méreg; engedte azt érni. - -A Fatia Negra két hét mulva meglátogatá. Már akkor semmi baja nem volt; -az életveszélyes küzdelem nyomait hamar kiheverte. Anicza még -szerelmesebbnek mutatta magát hozzá, mint eddig. Nem is kérdezte tőle, -hol járt oly sokáig? nem is vette észre azt a sebforradást nyakán, a mi -azelőtt nem volt ott. - -Éjjel jött hozzá a Fatia Negra, mint mindig. A hirhedt kalandor nagyon -óvatos volt; bizonyosan tudhatá Anicza, hogy a midőn őt látogatni jő -ilyen emberlakta helyre, előtte és utána meghitt emberei járnak, a kik -őrt állanak az utczák szegletein s jelt adnak, ha valami veszély -közelít. Csak a havasok közt szokott egyedül járni. Abban is nagyon -vigyázó, hogy soha bort nem iszik: nem lehet vele megejteni. - -Ha pedig egyszer fegyvere kezében van, akkor még ha körül van is fogva, -ki tudja vágni magát. - -– Fatia Negra, szólt a leány, átfűzve karjával a férfi nyakát, a mult -éjjel rossz álmom volt: azt álmodtam, hogy a himlő megrontotta arczomat; -szeretnél-e engemet, ha himlőhelyes volnék? - -– Akkor is szeretnélek, felelt a kalandor. - -– Eredj! Hiszen nem vagyok himlőhelyes! Csókolj meg. Azután megint az az -álmom volt, hogy minden vagyonunk elpusztult; én koldulni mentem -rongyosan, bekötött fővel. Szeretnél-e engemet, ha én rongyos koldus -lennék? - -– Bohó vagy. Hogyne szeretnélek. - -– No, hát ölelj meg szépen. Azután meg azt álmodtam, hogy valami nagy -dologért tömlöczbe zártak, elitéltek sok esztendei fogságra, hogy ott -töltsem fiatalságomat a vasrostélyos ablakon belül, s csak akkor -szabaduljak ki, mikor már vén, töpörödött anyóka lett belőlem. -Szeretnél-e engem akkor is, ha a börtönben volnék? odajönnél a -vasrostélyhoz velem beszélgetni? - -– Álljon be már a bohó szád! Ki győzne arra mind felelni, a mit te -kérdezgetsz? szólt a kalandor, s hogy annál biztosabban szót fogadjon a -nő, egy csókkal lezárta a száját. - -De a mint a csóknak vége volt, megint tovább fecsegett az: - -– De azután még azt is álmodtam, ezért már igazán haragszom magamra, -mintha valakihez nőül mentem volna, s tégedet elfelejtélek. Szeretnél-e -engemet akkor is, ha téged megcsalnálak és mást szeretnék? - -– Igen; akkor is szeretnélek, Anicza, s szerelemből keresztül lőném a -szivedet. - -Hogy kaczagott ezen a mondáson a leány. - -– Várj, pedig az mind meg fog történni, a mit én mondtam; mert az én -álmaim mindig beteljesülnek. Meg fogok betegedni és megrútulok; el fogok -szegényedni, koldus leszek, el fognak itélni tömlöczre, rabbá leszek; – -meg foglak csalni, máshoz megyek: – majd meglátom, ha szeretsz? majd -meglátom, ha megölsz-e? - -Anicza saját beszédét is nagyon nevetni valónak találta. A kaczajra -belépett a szobába az öreg Onucz. Leánya nevetve fordult feléje: - -– Ugy-e apám, igaz, hogy engem hárman is kérnek feleségül? Fatia -Negrától kérdem, hogy melyikhez menjek? - -Az öreg Onucz nagyon fintorgatta erre a kérdésre az orrát, mert azt -szerette volna rá felelni, hogy «bár mennél akárkihez, csak mennél -igazán», de nem merte a Fatia Negrát megbántani. - -– Hja, bizony, domnule, a mi igaz, az igaz; az ember csak elgondolja -magában, hogy hát minek töröm én magamat vénségemig annyira? mit kaparok -egyik aranyat a másik után rakásra, ha nincsen miért? Itt volna egyetlen -egy leányom, szép leány, jó leány is; de hát mit használ? – te férje -mégsem vagy. Ha tudnám, hogy van valami szeglete a világnak, a hová te -el nem jutsz, összeszedném a holmimat, felkerekednék s oda mennék -mindenestül; de hát mit használna, te mindenütt rám találsz s leányomat -megint csak elbolondítanád; azért csak hát nem is mozdulok. - -– Ne zúgolódjál, öreg, mindennek eljön az ideje. Nem lesz nekem mindig -ez a fekete álarcz a képemen, mikor hozzátok jövök; nem lesz az én nevem -mindig Fatia Negra. Majd lesz egy nap, a mikor négylovas hintó hajt be -az udvarodra; tarsolyos hajdú ugrik le a bakról az ezüstfogantyús -kocsiajtót kinyitni s aranyruhás gavallér száll ki belőle, a ki -leánynézőbe jön hozzád. Ha ezt a gyűrűt meglátod az ujján, arról tudod -majd meg, hogy az én vagyok; akkor aztán nem lesz több Fatia Negra a -világon; együtt elmegyünk Bukarestbe, igazi román városba, a hol -megbecsülnek bennünket, s akkor kezdődnek majd a mi jó napjaink. - -Az öreg Onucz szivét annyira meghatotta ez a biztatás, hogy -összecsókolta érte a Fatia Negra orczáját, nem törődve vele, hogy az -fekete selyemmel van födve, épen úgy, mint sok ember nem bánja, ha -keztyű van húzva a kézre, a mit megcsókol. - -– Csak hát lenne már ez hamar! de mikor olyan régen biztatsz. - -– Nem lehet még befejeznünk a munkát. A pénzverdére nagyon sokat -költöttem az idén, annak ki kell venni a hasznát; igen sok emberünk van, -a ki sokat vár tőlünk; ha ki nem elégítjük, örökké fenyegető terhünkre -marad; ezért vagyok kénytelen az álarczot tovább is viselni; ha egyszer -leteszem, akkor az, a ki ezt viselte, meg van halva és semmi köze hozzám -többé. - -Az öreg Onucz a két térdét verte önelégült örömében e szavakra, csakhogy -tánczra nem kerekedett; míg ellenkezőleg Anicza mélyen elmélázott, mint -a ki valami hálózatos terv bogait szedegeti össze; magának a kalandornak -is feltünt ez a szórakozottság. - -– Min gondolkozol el oly nagyon, Anicza? - -A leány fölrezzent, s azután természetes kedélyességgel mondá: - -– Ha te azt tudnád! - -A kalandor magához ölelte őt e szóra. - -– És hátha kitalálom? Arról gondolkoztál, milyen szép dolog lesz majd -egyszer a fővárosban lakni; úri módon, divatos ruhával söpreni a földet, -s mindennap szinházba járni és nézni a pompás komédiát? nemde? - -A leány minden mondásnál hamisan bólintott fejével, mintha szeretője -minden gondolatát épen kitalálta volna; magában pedig gondolt ilyeneket: -«milyen szép lesz majd a főváros valamelyik zugában meghúzni megamat, -beburkolva koldusi rongyokba s onnan nézni azt a pompás komédiát, a -mikor a te fejedet levágják!» - -– Tehát véget akarsz szakítani mindennek? kérdezé a Fatia Negrától. - -– Ideje már. A kis ujjam megsúgta, hogy valaki el akar árulni. De ne -mondjátok azt senkinek. Nem szabad elijesztenünk a magunk embereit. -Minden bányász leviszi szombaton a bányai pénzváltóba a nyert arany -felét; másik felét átadja te neked, hogy pénzzé kiverjük; sokan azt -gondolták magukban, hogy ha egy pár nehezékkel kevesebbet adnak oda, -mint ide, az nem fog észrevehető különbséget tenni. Az egy pár nehezék -azonban esztendőn át száz ember után fontokra megy, s a folytonos -apadása a beváltott aranymennyiségnek kezd feltünni a kormányszék előtt, -sejtik, hogy egy része a nyert aranynak eltünik. Szaglálóznak. Még most -ugyan rossz helyen. Magyarországi zsidókra van gyanujok, a kik e felől -épen semmit sem tudnak; de elég az, hogy már gyanujok van. Még csak azt -hiszik, hogy évenkint ötven-hatvan font arany vándorol tilos utczákra; -de még azt nem tudják, hogy öt-hat mázsára megy, a mi készpénzül kiverve -kerül elő a föld alól. Ezt a munkát be kell végeznünk. Ez évben gazdagon -fizettek a bányák: jövő szombaton lesz az utolsó aranybeváltás a -Lúcsiában. A mint az pénzzé lesz verve, felosztjuk a nyereséget, buna -noptét kivánunk egymásnak s azzal megy ki jobbra, ki balra. A gépeket -összetörjük, a kohókat fölvettetjük lőporral, a vízvezetőket elromboljuk -s a barlang száját betemetjük. Azontúl csináljon ki mit akar az -aranyával: én semmibe nem avatkozom többet. - -– Helyesen mondod, szólt az öreg Onucz, én is úgy kivánom; még egyszer -gyűljünk össze valamennyien, a kik e társaságnak részesei vagyunk, a -Lúcsiában: ott hallgassuk meg egymást, hogy soha egy szót nem fogunk -mondani arról, a mik oda lent történtek. Azután tegye mindenki, a mit te -parancsolsz; mert legokosabb vagy közöttünk. - -– Tehát csak egy hétig kell már várnom? kérdezé Anicza a Fatia Negra -fürtjeit ujjaira tekergetve. - -– Mire? kérdezé a kalandor. - -– Mit gondolsz? ugyan mire? - -– Ahá! szólt az mosolyogva. Arra, hogy én megszünjek álarcz alatti -férjed lenni, s igazi férjed legyek? ugyebár? Ez a vége minden -gondolatnak, erre kell csak egy hétig várnod? - -– Igen, igen, mondá a leány és gondolta magában: csak egy hétig kell -arra várnom, hogy ezt a te álarczos fejedet – a bakó kezébe adjam. - -A Fatia Negra olyan gyanútlanul ringatta térdén a leányt, olyan nyugodt -büszkességgel gondolá magában: «a leány arravaló, hogy a mit a férfi -hazudik, azt legyen a ki elhigyje». - -Anicza pedig oláh leány volt: és azt tudni kell, hogy az oláh nő -féltékeny, boszúálló és eszes. - -* * * - -Hétszáz fáklya világította meg a Lúcsia barlang belsejét; azonkívül -koronkint bengáli fény gyulladt fel a barlang szögleteiből, mely néhány -perczre aztán kék, zöld, fehér, vagy rózsaszín világításba merítette az -egész rémpalotát, melyhez a vörös szurokfáklyaláng fekete füstjével -kisértetes ellentétet képezett. - -A nagy pénzverő társaság az utolsó osztály éjszakáján, mielőtt -föloszolnék, pazar ünnepélytrendezett e földalatti nagy teremben. A föld -szép fehér kőporral volt újonan behintve, köröskörül sátorok fölállítva, -mikben sütemények és sültek voltak széles bükkfatálakban fölhalmozva a -pompa okáért, és hogy lássék a nagy gazdagság, egy egész ökör sült izzó -parázs fölött, a mit kétfelől forgattak, s hosszú vasvillákra szúrt -szalonnadarabokkal kenegettek; mellette magasra emelt kádból színbor -csorgott alá, szabad élvezetére mindenkinek, a ki megkivánta. A kohó -épülete előtt pedig épen egy egész huszonöt akós kád volt kitéve, -színültig töltve a legfinomabb borszeszszel. Ha az ember meggondolja, -hogy ennyi fáklyahordozó legény közül csak egynek kell arra a mulatságos -bohó ötletre rájönni, hogy a fáklyával közel jőjjön ehhez a lobbanékony -anyaghoz, s akkor aztán egy pillanat alatt elevenen van produkálva itt a -föld alatt a pokol: végig borsódzik a háta. Egy pár elázott ficzkó már -fekszik mellette, ki restelt pohárral nyúlni az italhoz, csak úgy -hörpentett a kád szélére fekve. - -A barlang közepén levő kőépület ablakaiból most nem tör elő az olvasztó -kohók fénye, kéményéből nem ömlik elő a szikrákkal elegy füst; a -földalatti tombolás nem vezérli az ütenyt: a gépek hallgatnak. Munkájok -be van végezve. Kétszázötvenezer darab kivert arany vár az osztályra; -abból ötvenezer magáé a Fatia Negráé, húszezer az öreg Onuczé. - -A kohóépület ma zöld galyakkal s tarka vásznakkal van felczifrázva s -tömör kéménye tetején tűzijáték kellékei vannak fölhalmozva; onnan -fogják a röppentyűket, a kék és vörös tűzcsillagokat föleregetni. A -barlang boltozata oly magas, hogy a röppentyű legmagasabb szálltában sem -éri el. - -Egy karzatszerű kőemelvényen zenészek számára van hely csinálva. Maguk a -részvényes urak fognak ott hegedűvel, tilinkóval és csimpolyával az -ünnepély felvidítására közreműködni. - -A vendégek érkeznek már, egyenkint és párosával eregeti őket alá a -malomgép; a férfiakkal együtt öreg asszonyok és szép leányok, ünnepi -módon bekötött fővel, piros csizmákban, a zeneműszerek kezelői, a -csimpolyások, hegedűsök még a gépen alászálltukban elkezdik dalaikat -hangoztatni, míg némely kedélyes részvényes úr az által adja tudtul -megérkeztét, hogy pisztolyait elsütögeti a visszhangos barlang -nyilásánál. - -A míg a Fatia Negra meg nem érkezik, addig járja a tréfa és a zaj; itt -egy víg ficzkó tehéntülköt hozott magával, annak a recsegésével -ijesztgeti az asszonyok csoportjait, amott a másik tűzbékákat hány a -letelepedő atyafiak közé; asszonyok sikoltozva ugrálnak szanaszéllyel; -leányok egymás vállára téve kezeiket, csöndes dudolással lejtenek egy -helyen körülforogva; kiki jó kedvének gyeplőt ereszt, a míg el nem jött -az a főnök, a kinek fekete arczától úgy elmulik egyszerre mindenkinek a -jó kedve. - -Pedig a mai nap – értem alatta ezt a földalatti éjszakát – az ő különös -ünnepélyével is van összekötve. A nagy aranyosztály után következni fog -az ünnepélyes pillanat, a melyben ő kezén fogva Onucz leányát, egy magas -állványra tett feszület előtt vele megesküszik; az esküvési formát a -szerint mondva, a hogy azt Fatia Negra maga kigondolta, válogatott -átkokkal és bizonyozásokkal megterhelve, s kijelenti, hogy e naptól -fogva, bárha pópa nem is volt jelen, de ott volt az oltár és rajta a -feszület, minden ember úgy tekintse Aniczát, mint az ő valóságos hites -feleségét, addig is, míg más országban, más emberek előtt, igazi -orczájával vezetheti őt a pap elé. - -Ez a szertartás régi kedvencz eszméje volt már Onucznak, s most Fatia -Negra beleegyezett. - -A részvényesek lassankint összegyűltek már a barlangban: a legutolsók -között volt Onucz és leánya, a vőfélyekkel és nyoszolyó leányokkal. -Anicza most is szokott szabásu köntöseibe volt öltözve; a katrincza és a -hímzett ing, meg a gömbölyű kalpag a fején most sem váltattak fel -mással; csakhogy mindez ragyogott rajta az aranytól és drágakövektől s -hajtekercsei igaz gyöngysorokkal voltak keresztül-kasul fonva. - -Ennyi válogatott szépség között is, mint a mennyi itt összegyűlt, ő volt -mindig a legszebb. - -Homloka közepén egy nagy gyémánt ragyogott, de annál is fényesebb volt -az a másik kettő, mely szempillái alól elővillámlott. - -Termetet nem lehetne tökéletesebbet képzelni, mint az övé. Az úri divat -eltorzító mellékletei nem zavarják annak gyönyörű összhangzatát; minden -állása mint egy antik szoboré, mozdulatai gömbölyűek, hajlékonyak, -rugalmasak és e mai napra különösen elevenek; szemei, arcza tündökölnek -az örömtől: a hogy nem szokta más menyasszony, egy órával esküvője -előtt. - -Csak a vőlegény várat még magára. Sokáig jön, látszik, hogy nagy úr. Sőt -az is meglehet, hogy már itt van, de senki sem látja, ott jár tán -menyasszonya háta mögött, a láthatlanná tevő köpenyegben, s mikor azt -leveti magáról, akkor… akkor egyszerre maga előtt látja őt mindenki! - -Anicza fölsikolt, – tán az örömtől? mindenki meg van lepetve; azt -hiszik, ördögökkel czimborál a főnök, a föld alól jött elő. - -És minő pompával jött elő! A bibor ruha, a mit viselt, nem látszott az -arany sujtásoktól, hosszú prémes palást függött vállairól, mint valami -fejedelemnek s fején arany sisak volt, az szorítá le az álarczot; a -sisak taréja végig gyémántokkal volt megrakva; valamelyik czimbora -észrevette, hogy a sisak taréjának hegye egy kissé sáros; bizonyosan – a -mint a földet felütötte a fejével. - -Semmi fegyver sem volt az oldalán, még csak egy tőr sem. Természetesen: -oltár előtt, esküvés előtt le szokták azt rakni. - -Onucz alázattal járult eléje s mély tisztelettel csókolá meg rejtélyes -főnökük kezét, míg Anicza csalfa hízelkedéssel közelíte felé, igen -ügyesen tettetve babonás félelmet a bűbájos szerető iránt. - -– Én félek tőled, Fatia Negra! te látatlanul jösz és távozol. Te nem -vagy Istennel? - -– Az igaz, hogy most közelebb vagyunk az ördög országához. - -– Csitt, ne beszélj úgy. - -– Oh, dehogy nem, ezek az emberek, ha azt hinnék, hogy égből szállottam -alá, rég elárultak, kötve vittek volna Gyula-Fehérvárra; de mert azt -hiszik, hogy a föld alól jöttem, ördöggel vagyok ismerős: félnek tőlem -és hívek hoztám. Te magad is úgy vagy: szeretsz, mert félsz. - -– Haha! Azt te majd meg fogod látni, hogy a milyen magasan fel a -felhőig, s a milyen mélyen le a föld gyomráig lakik valaki, én senkitől -sem félek; tőled sem; hiába mondtam. Nem vetted észre, hogy csak -tréfáltam veled, mikor azt mondtam, hogy félek. - -– No, majd próbára teszlek mindjárt. Látod ott az oltáron azt a -feszületet, arra fogunk mi megesküdni örök titoktartást. De minthogy e -fogadás nem Istenhez szól, mert hamispénzverők teszik azt, nem is az -égbe kell annak fölmenni, hanem máshová, lefelé. Azért, hogy foganatos -legyen az esküvés, eredj, ha van bátorságod, fordítsd meg a feszületet s -tűzd le a helyére – fejével lefelé. - -A leány egy perczre elsápadt, megrendült; azután bátran neki indult; az -oltárhoz lépett, megragadta a feszületet s fölemelve, megfordítá azt, -egy az oltáron levő nyilásba megfordított végével tűzte azt vissza, úgy, -hogy talapzatával fölfelé állt. - -A jelenlevők mind elszörnyedve bámulának oda. - -A mint fölemelte és a mint újra letűzte ismét a leánya feszületet, -mindkétszer önkénytelen gépies rándulást lehetett észrevenni karjain, de -arcza nem árult el semmit. Villanygép ütege volt rejtve az oltár alá, az -idézte elő e hatást. - -– Nos? kérdé a visszatérőt a Fatia Negra. - -– A feszület megütött, midőn megfogtam és megütött, midőn újra letettem, -súgá halkan a leány; s e perczben nagyon halvány volt. - -– S te mégis megtetted, a mit mondtam, szólt a Fatia Negra, kezét Anicza -vállárá téve; derék leány vagy, méltó vagy hozzám. - -A leány sötéten elborult tekintetét rávetve, felelé: - -– Bizonynyal az vagyok. - -– Atyafiak! kiálta most dörgő hangon a kalandorvezér. Ide hallgassatok -rám. - -Mindenki odahagyta sátorait, ivóasztalát, mulatságát s kört alakított a -fekete álarczos körül. - -– Tudjátok-e, mi annak a helynek a neve, a mi a föld alatt van? Annak a -neve sír! velem együtt mindnyájan a sírban vagytok e pillanatban s ha -akarom, olyan halottak, a kiknek nincsen semmi mondani valójuk többé -ezen a világon. A ki még azt a felső napfényes világot látni akarja, a -hol most épen reggelre kél a hajnal, annak meg kell esküdni arra, hogy -soha, semmi időben, sem józan fővel, sem mámorosan semmit azokból, a mik -ide lenn, e nagy földalatti sírban történtek, akár látottakat, akár -hallottakat, elmondani nem fog; hanem olybá veszi azokat, mintha álmodta -és mire fölébredt, elfelejtette volna. Erre esküdjetek meg velem ez -órában. - -– Én magam fogom elébb elmondani az esküt, hallgassátok meg; és -szóljatok hozzá, ha meg vagytok-e vele elégedve vagy sem? - -Ezzel az oltárhoz lépett, melynek zsámolyát az üvegtalapzatú «sziget» -képezé, a mit ismernek mindannyian, a kik valaha egy villanykészletet -láttak. Maga a villanygép az oltár alá volt rejtve, leydeni palaczk -ütegeivel, s egy óramű által hozatott mozgásba, vezető sodronyok által -az ércz nyilással összeköttetésbe, melybe az érczfeszület volt -illesztve. - -A fekete álarcz néhány perczig állt némán a zsámolyon, sisakját levevén -fejéről, mialatt a közelebb állók elborzadva látták, hogy hosszú -hajzatának egyes szálai hogy emelkednek lassan fölfelé, egyenesen -fölmeredve, mintha azokon függne valami rejtélyes hatalom kezében. Csend -volt, mint szokott lenni föld alatt, igazi halottak között. - -A Fatia Negra tompa, kisérteties hangon megkezdé az átok-esküt. - -– Én, e fekete álarcz viselője, Fatia Negra, a hogy mindnyájan neveznek, -esküszöm e földalatti éjszakában: esküszöm az égő tűzre, mely eső -képében Sodomát és Gomorát megemészté, esküszöm az özönvízre, mely -minden élőt e földön megölt, esküszöm a meghasadó földre, mely az áruló -Dáthám és Abirám hadait elnyelé, esküszöm a fenevadak körmeire, kiket -Eliézer a fecsegő kölykökre előhivott, esküszöm a lélekre, a ki Saul -király halálát megjelenté, esküszöm a Leviathan angyalra, ki lázadás -miatt az égből ledobatott, és a Malach Hamovesh angyalra, ki az -erőszakos halál kardját viseli kezében, esküszöm az egyiptomi tizenkét -csapásra, mikkel Mózes a Pharaók országát megveré, esküszöm a csillagra, -mely alatt születtem: hogy úgy verjen meg, a ki verni szokott, föld -alatt vagy föld felett lakó, úgy veszszek el tűzben, vízben, föld -gyomrába elevenen temetve, úgy váljak sóbálványnyá, úgy tépjen szét -fenevad az erdőn, betegség az ágyban, rossz szellem a pokolban, úgy -forduljon ellenem tulajdon fegyveremnek éle gonosz órámban, úgy -rettegtessen éjszaka hátam mögött lappangó kisértet, úgy legyen testem -megverve fekélylyel, szemeim farkas sötétjével, nyelvem némasággal, -csontjaim belső szaggatásokkal, úgy essék le az égről születésem -csillaga, mikor legjobban óhajtanék élni, a mint egy igét vagy egy -gondolatot bárki előtt, legyen az pap, gyermek, apa, itélő biró, vagy -fenyegető hóhér, azokból, a miket e helyen láttam, hallottam, vagy -megtudtam, valaha kimondani fogok, vagy kezemmel leirok, vagy valakit -rávezetek. Legyen tele átokkal minden csepp vérem, átkozzanak meg -maradékim, ébredjek fel a sírban s feljárjak onnan holtom után, ha ez -ellen valaha cselekszem. Hallják meg ez esküvésemet mindazok, a kik a -föld felett, vagy a föld alatt laknak. - -E drastikus esküforma mindenkit kielégíte; azon a vidéken nagyon -tetszenek az ilyen önelátkozások s kötő erejük százszorta erősebb, mint -a mi esküt a birói személy előtt tesznek le. A fekete álarczos -hajfürteiből ez alatt köröskörül sűrűen emelkedtek föl egyes hajszálak, -mintha valami rémséges korona volna a fején. A körüle állók oly mély -borzalommal tekintének reá. Mindenki hivé felőle, hogy földöntúli csodák -ereje van e szavakban; csak a leány nem hitt neki semmit. - -Hogy a rémkedő tiszteletet még jobban fokozza, odainté magához a -társaság véneit a kalandor. - -– Im, hogy lássátok magatok, mennyire tudva vannak ott, hol tudva kell -lenniök, az elmondott átok szavai, nyúljatok hozzám, csak ujjaitok -hegyét tartsátok felém, és megtudjátok, ki van itt jelen még rajtunk -kívül? - -Az öreg Onucz reszketve nyújtá ujja hegyét a Fatia Negra felé, s majd -összerogyott ijedtében, midőn annak ruhájából szikrákat érze kipattogni, -a mik ujjai hegyét megégeték. Egyszernél többször egy sem mert felé -nyúlni, de a kiváncsiság valamennyit odahozta mégis; ki-ki személyesen -akart meggyőződni a csodáról, a mit másnak nem hitt s az alakoskodó -biztatá a közeledőket, hogy bárhol érjenek hozzá, tűz jön ki a testéből; -azok szikrákat ugrattak elő nyakából, fülei hegyéből, s meggyőződtek -felőle, hogy az átok csakugyan minden csepp vérébe bevette magát. - -Csak Anicza nem közeledett hozzá. - -– Hát te félsz tőlem? kérdezé tőle az alakos. - -– Nem félek. - -– Jer hát, csókolj meg. - -Anicza oda lépett hozzá, s meghagyta általa csókolni magát. - -Összeborzadt utána. - -– Nos? Mit éreztél? - -– Szád megégette számat, felelt a leány s midőn a Fatia Negra -félrenézett, titokban keresztet vetett magára. - -A Fatia Negra tökéletesen meg volt elégedve a komédiával. A titokszerű, -az ismeretlen iránti borzadály rabszolgáivá tette czimboráit; ezektől -nem tarthatott többé. - -– Most add ide kezedet, Anicza, te viszont add másik kezedet társnédnak; -mindenki fogódzzék a másik kezébe. - -Igy egy lánczot képeztetett velük, melynek tulsó végét a vén Onucz zárta -be, kinek kezébe egy vékony lánczot adott, mely az oltárról lefüggött. - -Aztán elmondta előttük a phantastikus esküt, azok minden igét utána -mondtak. A komédiát befejezte egy erős villanyütés, mely egyszerre -minden ember könyökét és inait megsajgatta. A szegény, tudományokban -járatlan emberek azt hitték, az ördög futott idegeiken keresztül, -jajveszékelve könyörögtek a fekete álarczosnak, hogy ne tegye már őket -ki több próbának, hiszen eléggé meg vannak már rémülve. - -– Most tehát itt van a pillanat, Fatia Negra, szólt Onucz, nagy -tisztelettel a bűbájos egyéniség iránt, melyben te is beváltsd szavadat; -aztán majd én is megmondom, hogy mit akarok. Fogod-e igazán nőül venni -leányomat? - -– Ne jussak ki a napvilágra addig, a míg azt nem teszem. - -– Megesküszöl vele azon módon, a hogy nekem megigérted? - -– Azt hallani fogjátok. - -– No, hát akkor én is mondok neked valamit. Amott van a nagy mázsáló -mérleg fölállítva, ugy-e bár? Az egyik serpenyőre annyi aranyat rakok, a -mennyi őt fölemeli. Annyi aranyat adok leányommal, a mennyit ő saját -maga nyom. - -Ez egészen az atyafiak ízlése szerinti gondolat volt Onucztól; valódi -román munificentia! annyi aranyat a menyasszonynyal, a mennyit ő maga -nyom. - -A két vőfély rögtön futott egy nagy fatálért, arra fölállíták a -menyasszonyt, azon fölemelték, úgy vitték a mázsáló mérlegig; Onucz még -a tálat is rátevé a mérlegre: azzal is nehezebb legyen. - -Azután annyi vert aranyat raktak az Onucz jegyével pecsételt zacskókban -a másik mérlegre, a mennyi a mérleg két karját vízirányosra emelte. - -Mikor aztán mind a leány, mind az arany a levegőben libegett, Onucz -diadaltól sugárzó arczczal taszítá oldalba könyökével a Fatia Negrát. - -– Ez most mind a tied. - -A kalandor odafutott a mázsálóhoz, de nem azon serpenyőhöz, melyen az -arany volt, hanem a hol a leány állt; ezt emelte le onnan, karjára véve -mint egy gyermeket; a másik serpenyő a földre zuhant, súlyegyenét -vesztve, az aranynyal telt zacskók jobbra-balra hullottak róla. - -Ez is nagyon tetszett a társaságnak. E massziv gyöngédség a Fatia -Negrától mindenki előtt nagyon érthető volt. Az öreg Onucz dicsekedve -mutogatá haczukájoknál fogva rángatott komáinak a széthullott -erszényeket: «lám, még sem a pénz után nyúlt, hanem a leány után». - -Olyan rendkívüli eset is volt az, ebben a földalatti pokol egyházában, a -hová az emberek ötven esztendő óta nem járnak egyébért, mint pénzt -csinálni; nem egymás leányának a szemébe nézni, nem barátságot kötni, -nem szeretkezni, nem nagylelkűséget gyakorolni, hanem csak nyers aranyat -vert aranynyá változtatni. - -És valóban, a Fatia Negra, ha láthatta volna a jövendőből csak a -legközelebb eső pillanatot, csak az első óranegyednek kezdő perczét, ha -csak egy lépését, egy dobbanását hallhatta volna annak, a mi már a feje -fölött jön, akkor a helyett, hogy a leány után nyújtsa ki kezeit, -okosabban teendé, ha mind a kettővel fölkap egyet azok közül a zacskók -közül a másik serpenyőről s iramodik vele a merre tud, ebben a sötét -oduban, azon a sötét járáson keresztül, a mit rajta kívül senki sem -ismer; a min úgy jár ide, mintha a pokol külön kis kapun eregetné be, -különös ördögök protekcziója mellett. - -Hanemhát ezúttal az ördögök rosszul gondoskodtak róla; – ha csakugyan -volt vele valami baráti összeköttetésük. - -A kalandor visszatért az oltárhoz az ölében vitt leánynyal, annak a -lépcsőjére letevé szép terhét. A leány letérdelt. - -– Hintsetek rájuk mézes búzát, suttogá a nyoszolyó asszonyoknak Onucz, a -ki ezt a szertartást valami különösen használatosnak tartotta. Tán az -áldást képviseli az? - -Anicza azt kivánta, hogy a Fatia Negra hajoljon előbb hozzá közel; hadd -súgjon valamit fülébe. - -Ez odahajolt hozzá, a szép arczot magához ölelve; a leány remegve súgá: - -– Engem is a föld alatt fogsz-e elvinni innen? - -– Félsz, hogy azt teszem? - -– Veled elmegyek akármerre s nem félek semmitől. - -– Szavadon foglak. - -– Nem bánom. Merre esik az? Jobbra vagy balra? - -– Balra. Mindennek balkéz felül kell kezdődni, a mi szerencsés akar -lenni. - -– A pénzverő-műhely alatt van az ajtó? kérdé a leány gondatlan -arczkifejezéssel. - -– Ott; ha tudni akarod. - -– Készen vagyok. Mondd el az esküt előttem. - -A Fatia Negra ismételte a hókusz-pókuszt. Letérdelt Anicza mellé az -oltár lépcsőjére s szemeit a sötét barlangboltozat felé forgatva, -ünnepélyes hangon kezdé az eskümondást. Olyan rémséges volt látni, a -mint fekete álarczából a fölemelt szemek fehére kivillant. - -– Én, e fekete álarcz viselője, kit neveznek országszerte Fatia Negrának -s ismernek ezen a néven kicsinyek és nagyok, esküszöm a bűbájos -szavakra, miket a paradicsomkerti kígyó a legelső asszonynak mondott; -esküszöm az átokra, melylyel a legelső házaspár e földön a paradicsomból -kiűzetett; esküszöm a gonosz lélek Asmodái kínzására, ki a házastársak -gyötrő szelleme; esküszöm Uriás ártatlanul kiontott vérére; esküszöm -Sámson vakságára; esküszöm a kettős csillagokra, a kik az égen egymástól -meg nem birnak válni; esküszöm a kardra, mely Holofernes fejét egy -csókért levágta; esküszöm Jezabel átkozott tetteire, mik Achab ellen a -halált felidézték; esküszöm az álmok szörnyetegeire, a kik ellen a -leghatalmasabbnak sincs semmi védelme, hogy úgy legyek áldva és meg nem -átkozva, földön és föld alatt, a mily igazán e nőt, kinek kezét kezemben -tartom, szeretem, szeretni fogom és nőül veszem; soha el nem hagyom és -magamat tőle el nem tagadom, sőt mihelyt az álarczot magamtól -elvetettem, őt igazi alakomban magammal vinni sietek s ha valaha e -fogadásom ellen nyilván, vagy titokban vétenék, verjen meg a -csontszáradás és nyavalyatörés, undorodjam ételtől, italtól és asszonyi -arcztól, áruljon el, kiben legjobban bízom, tanuságot tegyen ellenem -saját két kezem, víz üldözzön, tűz fogadjon, fejem fölött pallos -függjön, szemem annak élét lássa, akár alszom, akár ébren vagyok, s a -hogy Acháb vérét felnyalták az ebek az utczán egy rosz asszony miatt, -úgy nyalják fel az enyimet kósza kutyák a földről, ha ez eskümhöz valaha -hű nem leszek és hozzá hű nem voltam eddig; – minden földingató hatalom -engem úgy segéljen!!! - -Az egész gyülekezett szájtátva bámult a fekete arczúra, mialatt ez a -pokolbeli képzelettel alkotott esküt végig mondá; a figyelem egészen le -volt kötve a jelenet által, senki sem vette észre, hogy ezalatt a sötét -háttérben, melyet a barlang távolabbi oldalai képeztek, idegen arczok -sokasága támad; a malomgépezeten át elébb leszáll két ember, azután -megint kettő és ismét kettő, a míg lassankint lesznek százan; mind -fegyveres férfiak, mind egyformán öltözve, a fegyver elrejtve köpenyeik -alá, hogy ne villogjon a sötétből elő, azok ott csendesen sorakoznak, -mint valami szinpadi statistéria, mialatt a fő komédiás a lámpák előtt -végzi magánbeszédét. Csak Anicza vette őket észre; az egész eskü alatt -nem a Fatia Negra átkozódó ajkaira nézett, hanem annak feje fölött el a -sötétben alakuló csoportokra. - -Az eskü végével ismét érinté a Fatia Negra a megfordított feszületet, a -villanyütés ismét megrázta a leány kezét, melyet jobbjában tartott. - -– Most esküdjél te is. - -A leány erre dühösen rántá ki kezét a kalandoréból, s térdéről fölállva, -még egy lépcsőfokkal magasabbra állt fel az oltár-emelvényen s a -gyűlölet és utálat elkeseredésével szép arczán, szólt, gyöngyfogsorait -összeszorítva, a lábainál térdelő kalandorhoz: - -– Te nyomorult komédiás! Te álarczos szemfényvesztő! Mindenkit -megcsaltál, de senkit olyan nagyon nem, mint engem. Esküdtél ugy-e, -Sámsonra, Uriásra, Holofernesre, Jezabelre, hogy engem meg nem tagadsz -soha, hogy kívülem senkit sem fogsz szeretni? Emlékezzél a jegesvölgyi -éjszakára, mily utálatosan árultál ott el engemet. Tudd meg azt, hogy én -voltam ott jelen magam a kunyhóban, én fujtam meg a kürtöt, melynek -szavára a féltő férj az erdőből előjött, én láttam a tusát, mely erre -következett, s én megesküdtem akkor, hogy el foglak veszíteni. Esküdtél -ugy-e, a kigyó szavaira, hogy ha megcsalsz engem, áruljon el kiben -legjobban bízol? víz üldözzön, tűz fogadjon, pallos függjön fejed -fölött, ebek nyalják fel véredet? Ime tehát – előtted tűz, mögötted víz, -fejed fölött pallos! kutyák ugatnak már, szagolva véredet, én -elárultalak! Tekints oda hátad mögé! - -A sorakozott fegyveres csapat egyszerre, mint egy gép minden kereke, -mozgásnak indult, hegyes szuronyok villantak meg a fáklyák fényénél. «El -vagyunk veszve!» ordítá minden ember, míg a katonai parancsnok érczszava -idegen hangzattal vegyült a zavart lárma közé. - -– Mindenki letegye a fegyvert! semmi ellenállás! - -Onucz ordítva rohant aranytelt zsacskóihoz, az asszonyok sikoltva -futottak a sátorok közé, a Fatia Negra egy perczre megkövülten állt -Anicza előtt, mint egy megfogott ördög s elmeredve nézett a leány -lángoló arczára. - -Anicza most hirtelen a fegyveresekhez fordulva, kiálta a zsibajt -túlcsengő hangon: - -– Siess, Juon Táre! Foglald el az olvasztó bejáratát, különben ismét -megmenekül az ördög! - -Ezért kellett neki a Fatia Negrától megtudni, hogy merre jár fel a föld -alól? - -A kalandort e szó téríté magához; látta, hogy egy kérlelhetlen ellenség -és egy csapat fegyveres ember sietve közelít az érczolvasztó ajtajához, -s hogy az út a menekülésre előtte zárva van. - -E pillanatban egy ördögi gondolatja támadt. - -Hirtelen fölkapott egy égő fáklyát az oltárról s két hatalmas szökéssel -az olvasztó felé közelített; húsz férfi szuronya meredt eléje és egy -hosszúnyelű fejsze Juon Táre kezében, ő pedig fegyvertelen volt. - -De nem az ajtóhoz sietett, hanem egy oldalszökéssel elérte a borléllel -töltött kádat, ott lehajítá a földre az égő szurokfáklyát, s izmos -vállát neki vetve a roppant kádnak, egy kétségbeesett erőfeszítéssel -annak tartalmát végig önté a barlang padlatán. - -Egy pillanat alatt lángban állt az egész barlang! - -A padlat kőből volt, a szétfolyó borszeszt be nem ihatta, az lángra -lobbant az elhajított fáklya lángjától s terjedt sebesen, mint egy -gátját szakított égő tenger, különösen az olvasztó felé, merre -hajlottabb volt a padlat. - -A kék szeszláng halotti rémvilággal tölté meg az egész barlang üregét, -maga a levegő, maga az űr is lobogni látszott: a száz fáklya tövig -meggyulladva lobogott vörös fénynyel a kék pokollánggal egyetemben s a -felhalmozott bengali tűzhegyek és az elpattogó röppentyűk, forgásnak -indult tűzkerekek, mik az ünnepély végére voltak készen tartva, -össze-vissza lobogtak, sustorogtak bele a rémséges alapszínbe; s e -pokoli lobogás közepett elkárhozottak sötét alakjai futottak, -ordítottak, sikoltoztak, taposták egymást és menekültek magasabban álló -sziklák felé, a hová a légben elterjedt láng utánuk csapott; egyik -katonának a húsz közül tölténytartójában föllobant a lőpor. Juon Táre -szeme világát veszté a lobbanástól, a többi iparkodott a barlangot -átszelő vízvezetőbe menekülni, hová utánuk csorgott a lobogó alcohol, -mint egy égő zuhatag. Veszni kellett mindenkinek e pokolmenyegzőben. - -Csak két ember nem veszté el lélekjelenlétét, csak ketten tudták még, -hogy mit kell tenniök; az egyik volt a Fatia Negra. Ez, a mint a -fegyveresek szétfutottak az olvasztó-ajtótól, merészen átgázolt az égő -borszeszlángon, jól tudva azt, hogy ez nem gyujtja meg egyszerre az -öltönyt s csupán szemeit takarta el kezével, hogy meg ne vakítsa: azzal -felszakítá az ajtót s azon keresztül hirtelen eltünt. - -A másik volt Anicza, ki midőn látta, hogy a százszoros rémületben -mindenki elveszté eszét s kétségbeesett halála elé fut, hirtelen kezébe -ragadott egy fejszét s nem törődve a körüle pattogó röppentyűk -szikráival, a fölállított roppant sörös kádakhoz futott, azoknak -fenekeit beszaggattá; a neutrális nedv zuhatagban tódult a padlatra, s a -mint lassankint tért nyert, úgy szorítá mindig hátrább a lángoló -pálinkaárt, lassankint kioltogatva a kék pokolvilágot, melynek elmulta -után nem maradt az alvilágban egyéb fény, mint a végig lobogó -szurokfáklyák az oltár körül. - -A szép menyasszonyra nem lehete rá ismerni többé, arcza úgy össze volt -égve. - -A társaság minden tagja kapott sebet az égésben, néhány kínlódva -fetrengett, szeme világát vesztve, s a hűs tócsákba verte magát, miket a -kiomlott sör képezett; a vén Onucznak egy haja szála sem maradt meg, de -azért most is ott ült aranyai halmazán, mik szétgurultak a félig -szenesült zacskókból. Fölrepedezett kezeit aranyai közé dugdosta: tán -azok hűsítik fájdalmát. - -Juon Tárénak mindkét szemét kiperzselte a lőporlobbanás, két katona is -nehéz sebet kapott ugyanakkor. - -Az általános rémület után csak akkor jutott eszébe valakinek, hogy a -Fatia Negrát üldözni kell, midőn a tűz már elaludt. E valaki a -menyasszony volt. - -Ő maga ragadta kezébe a fáklyát, ő kiálta a fegyvereseknek: «utánam!» s -első volt, ki az érczolvasztó ajtaját fölszakítá. Odabenn sötétség volt, -a fáklyavilágnál összekeresték a földalatti kamrákat; pénzverő gépek, -olvasztó műhelyek, mind a régi rendben voltak hagyva, még a kivert pénz -is, mely az osztályra várt, érintetlenül hevert pyramid alakú halomba -rakva kisded erszényekben, – de a Fatia Negra maga nem volt sehol. - -– Elrejté magát! mondogaták a katonák, puskáik agyával kopogtatva a -falakat. - -– Megmenekült! szólt, perzselt haját tépve kezeivel a menyasszony. Ez -épületen keresztül menekült meg. Még talán utolérjük! - -Tanácsára a gépeket kezdték fölforgatni s az érczlapító alatt -megtalálták a csapó ajtót, melyen keresztül szokott ki- s bejárni a -barlangon át a kalandor. Ezalatt eltelt egy óranegyed. Több, mint elég -arra, hogy üldözői elől megmeneküljön. - -Anicza sietve futott előttük a fáklyával a földalatti folyosón -keresztül, melyet a barlangon átfutó patak járása alkotott; sok helyütt -térdig hajolva lehetett csak előhaladniok. A leány biztatta az -üldözőket, hogy ne féljenek; fél óra mulva napvilágot láttak a folyosó -végén derengeni, s a mint kiértek a patak medrének szirttorkolatából, -ott a forrás előtt, a szép zöld fűben, a forró napsugár elől hangafa -árnyékában hűselve, heverészett egy őzünő két kis gidójával: a kis -őzfiak anyjuk hátán ugráltak keresztül… A Fatia Negra ki tudja, hol járt -már ezóta?… - - - - -A MIKALAI CSÁRDA. - -Hidvártól Gyula-Fehérvárig egy jó napi járó föld van, még a legjobb -lovakkal is, legjobb időjárás mellett; esős időben a hegyi utak még több -idejét fogyasztják el az utasnak. - -Szerencsére, az út fele táján esik a mikalai csárda, abban lakik egy -derék, becsületes oláh nemes, a ki úgy mellékesen korcsmárosi hivatalt -is visel. Itt ezen a tájon, a bányák közelében nincsen zsidó, minden -bolt és csárda örmények és oláhok kezében van; a nép meg van velük -elégedve s a magyar urak is szeretik őket. Annyi bizonyos, hogy -Magyarországon nem lehet olyan olcsón utazni, olyan jó bort inni, olyan -tiszta ágyban hálni, mint Erdélyben. - -Az ifju Makkabesku tanyája regényes helyen épült, egy, a hegyekből -kijövő patak zuhatagja mellett; a bérczi csermely ott foly el háza -mellett, minden belehullott gallyat és falevelet hetek alatt kővé -változtatva; még a beléhajló fák gallyai is odáig szép fehér kővé -változtatva, a meddig a víz szokta mosni. - -A tanya egy hosszú tornáczos házból áll, távolabb vannak az aklok és -félszerek, földszint kőből építve, s az alacsony emelet kemény fából, -szép simára gyalult oldalakkal s olyan ügyesen egymásba róva, mintha -remekbe készült katulya volna; nyolcz oszlop az elején, czifrára -kifaragva, képez egy hosszú folyosót, melyhez kőlépcső vezet fel. E -hosszú folyosó közepén nyílik a konyha, a hol maga a nemes úr lakik, -legvégén pedig van a vendégszoba, a hova vendégeit, ha jönnek, be szokta -szállásolni. Csak egy szoba, de elég kényelmes és tágas is, megférnek -benne, akárhányan vannak. - -A nemes úr a korcsmárosságot nem űzi keresetből, abból ugyan nem is -élhetne meg, hanem félig szivességből és jó barátságból; számadásai is -nagyon egyszerűek: ha valaki gyalog jön és csak szállást kiván, annak -számlája két garas, ha lovon jön és vacsorál, egy forint; ha még bort és -pálinkát is diktál föl, azért mégis csak egy forint; ki vesződnék a -miatt még külön czifra kálkulással? A négylovas hintókat nem szokta -taksálni, azok fizetnek, a mit akarnak. Ha valaki nem kérdi, hogy mit -fizessen? hanem kezet szorít és odább megy: szerencsés utat kiván neki s -nem kiabál utána, hogy hát a fizetés? - -A mellett Makkabesku büszke ember és sokat tart a nemességére. Megvárja, -hogy őt domnulénak szólítsák s nagyon jól esik neki, ha vendégei -észreveszik a vendégszobában felakasztott nemesi czímert, a fekete -medvét három nyillal a kezében, s kérdezősködnek annak titkos értelme -felől, a mikor azután ő is megmagyarázza, hogy az a fekete medve három -nyillal, mely pléhre festve két vasrudon a ház előtt himbálja magát, -szintén nem valami korcsmai, – hanem nemesi czímer, s örömest elegyedik -beszédbe a legközelebbi tisztujításról, a mikor alispánt és -szolgabirákat választani fennjárt a székvárosban. - -Késő délután lehetett, a midőn báró Hátszegi Lénárd úr a mikalai -csárdába vezető gyalog hídon át, annak udvarára lépett, gyalog jött, egy -ládika a hóna alatt s vállán egy kettőscsövű fegyver. Makkabesku a -tornáczon át már messziről köszönté. - -– Hozta Isten, nagyságos uram, tán valami baj történt, hogy csak gyalog -jön? - -– Baj ám: az átkozott Tyiatra lupulujnál eltört a kocsim tengelye. -Mindig mondtam, hogy csináltassátok meg azt a rossz helyet, már legalább -hatodszor történik velem ott baj. - -– Isten az oka, uram; a patak mihelyt megárad, mindjárt elrontja. - -– Ez nekem nem vigasztalás. Embereim ott vesződnek a hintóval, fel sem -birták még állítani úgy feldűlt. Jó, hogy magam a lovakat hajtottam, -mert különben a nyakam tör ki, a hajdum így is kificzamította a kezét, -küldj neki segítséget izibe, mert különben be nem vergődnek. Hol van a -leánykád? - -– Ej ej, nagyságos uram, ön mindig tréfál. Flóre te! - -Egy csinos kis menyecske jött ki e szóra a konyhából, tűztől pirult -arczczal mosolyogva a nagyságos úrra. - -– Vedd át a nagyságos úr fegyverét és ládikáját s vidd be a -vendégszobába. - -– Hát hogy vagy, kis leánykám? még sem mentél férjhez? szólt a piros -csattanó orczát megcsipve ujjaival a báró, mialatt a menyecske a ládikát -elvette. - -– Hej! be nehéz ez! sikolta az, mintha a láda terhétől ijedt volna meg. - -Nem sül el ez a puska? - -– Csak rá ne nézz tüzes szemeiddel, mert akkor elsül, ugy-e öregapja? - -– No csak vidd be Flóre. A nagyságos úrnak mindig jó kedve van, még ha -szekere feldűl is; a nagyságos úr mindig tréfál. - -A tréfa abból állt, hogy Makkabesku a negyvenen túl levő férfi lehetett -már, s itt-amott őszült a tarkója; a menyecske pedig alig lehetett több -tizenhét évesnél, mikor a nemes úr nőül vette; azért Lénárd mindig azzal -boszantotta a korcsmárost, hogy leányának hítta a feleségét s kérdéseket -tett hozzá, mint öreg apjához, hogy mikor adja már férjhez az unokáját? - -Hogy a nagyságos úrnak még akkor is eszébe jut a tréfálás, mikor a -hintaja eltört! - -Pedig hiszen Makkabesku Pávelt még «ifju»-nak híják: természetesen -azért, mert az apja még él és az is Pável keresztnevet hord. - -A csárdás egy perczig sem hagyta a feleségét megállani a sarkán Lénárd -szeme előtt, egyre küldözte ide-oda. Ő maga arról a helyről, a hol az -ideig könyökölt, még meg nem mozdult. - -– Eredj a cselédházba Flóre; a kocsis, meg a bivalyos siessenek mindjárt -a nagyságos úr hintajához, a Tyiatra lupulujhoz; vigyenek magukkal -dorongokat és istrángot eleget. Csak szaporán. Tessék addig besétálni a -nagyságos úrnak. - -– Nem megyek biz én, mert én magam is utána akarok látni a hintómnak, -különben ma sem vergődik be; csak előbb szeretném valami biztos helyre -tenni ezt a ládikát; nem azért mintha félteném, vagy mi? hanem négy ezer -arany van benne, s az mégsem bolondság. - -– Hüh! domnule! szólt mind a két kezével tarkójához kapva a csapláros, -mintha attól félne, hogy már esik a feje hátrafelé; kegyelmed annyi -aranyat hordoz magával s csak így könnyedén jár vele ezen a vidéken? - -– Micsoda könnyedén? Hát csak nem fogadhatok neki társzekeret? Be akarom -váltani Fehérvárott, mert holnapután fizetésem van, azért hurczolom -magammal. - -– Nem úgy értem: de hogy ilyen egyedül jár vele. - -– Nem szoktam én magamat eskortiroztatni. - -– Pedig kár, domnule, a mi vidékünk most nagyon bátorságtalan; a mióta -az Anna elárulta a Lúcsia barlangi pénzverőket, nekünk gyűlt meg a -bajunk; a jámbor bolondokat, meg a temérdek sok kincset ott kapták, de -elszalasztották a banda fejét, a Fatia Negrát; most ez boszúból és -elvesztett kincsei miatt az egész vidéket sarczolja: pedig azt mondják, -hogy már le akart végképen tenni a rablóvezérségről, el akarta venni az -Aniczát, de hogy elárulták s pénzét ott veszejték, újra dúl-fúl a -vidéken, senki sem biztos előle; csak tegnapelőtt rabolta ki erőszakkal -a császári postaszekeret. - -– No no, abba beletörhetik a foga. Különben engemet nem mer az bántani. - -– Nem tudom, domnule: álarcz van a képén, nem pirul az és nem sápad el. - -– Nem szokott ide ellátogatni? nem tanyázik néha nálad? - -– Nem uram, bizonyomra mondhatom, hogy itt még soha sem volt, a mit -különben magam is nagyon csodálok. Nálam sok úr megfordul, s innen -könnyen lehet akármerre utat veszteni. - -– Nem tartasz fegyvert a háznál? - -– Minek tartanék? Annyi pénzem nincs, hogy a Fatia Negra érdemesnek -tartson kirabolni, más ember pedig védje magát. Aztán hiába való dolog ő -vele ellenkezni. Juon Táre is kezében fogta már, mit nyert vele? -megvakult, most koldulhat már; Anicza elárulta, rajta hozta a katonákat, -mit nyert vele? az eltünt a földbe, ő pedig koldussá tette apját és -minden ismerőit s most ül velük együtt Gyula-Fehérvárott a kaszamátában. - -– No, ne félj semmit, nem történik az alatt semmi baj, míg én a kocsihoz -visszamegyek; addig is zárd el a fali szekrénybe ezt a kis ládát s vedd -magadhoz a kulcsát. - -– De csak tartsa kegyelmed magánál, domnule. Nem szeretem én azt úgy, én -rám ne mondhasson senki semmit. - -Makkabesku elzárta a ládikát egy nagy álló fali szekrénybe, mely -hasonlatos az álló órák tokjaihoz, abban állnak családi kincsei és nemes -levele. A bezárt szekrény kulcsát oda adá a vendégnek. - -Még azonfelül a szobát is bezárta, s annak a kulcsát is ráerőlteté. - -– Domnule, szólt azután, hogy látta, miszerint Hátszegi csakugyan vissza -akar menni eltört kocsijához. Én csak azt mondom, hogy nagyon szeretném, -ha nem menne el kegyelmed. Elhozzák azt a hintót a cselédek is. - -– Nem tudnak bánni vele, mind sült paraszt, soha se látott vastengelyű -szekeret. - -– Inkább hát elmegyek én magam, kegyelmed maradjon itt. - -– Segíthetek főzni a leánykádnak? - -A korcsmáros homloka összehuzódott e szóra, s elmeneteli kedve -láthatólag megcsökkent. - -– Mikor én félek egyedül annyi sok pénzzel ebben a házban. - -– Ejnye, boldogtalan ember! szólt Hátszegi türelmét vesztve, hiszen csak -nem gondolod, hogy rám leskelődik a te ostoba rablókapitányod? Jól van -hát, itt hagyom neked a puskámat, fogd a kezedbe, s állj ide az ajtó -elé; hozz magadnak egy széket, ülj rá, húzd föl a sárkányát mind a két -csőnek, s tartsd a hüvelykujjadat a sárkányán, a mutató ujjadat a -ravaszán. A balcsöve tiz ficzkóra van töltve: az erősen szór, ha ezen a -szűk folyosón elsütöd, bizonyos lehetsz felőle, hogy a ki ennek a tulsó -végén szemközt jön, okvetlen megkap belőle legalább ötöt s az elég -akárkinek; a második cső, ez a jobbik, ez meg egyes golyóra van töltve, -ezzel cső végére szokás várni a vadat, hat lépésnyire, a honnan akármi -gyermek halottá tehet akármi óriást. Ne félj, ha pánczélinget viselne -is, ez keresztül viszi, mert aczélhegyű golyó van benne, a mi a pléh -ajtót átlyukasztja. No, nem félsz már, ugy-e? - -Makkabeskunak csakugyan nagy bátorság támadt a szivében annak a -tudatára, hogy olyan fegyvert tart a kezében, a mivel kétszer halottá -lehet tenni a legrettenetesebb embert. - -– Hát kegyelmed semmi fegyvert sem visz magával, domnule? - -– Van a zsebemben két dupla pisztoly. - -Azzal Hátszegi könnyedén, fütyürészve végig haladt a hosszú folyosón, -beszólt a konyhában forgolódó menyecskéhez: - -– Hát aztán leánykám, készen legyen a vacsora, mire visszajövök, majd -meglátom, elsózza-e a szakácsné a levest? - -És úrhoz illő könnyen vevésével a dolognak ment ismét a hídon keresztül -az országútra, Makkabesku szemeivel kiséré, míg beláthatá s gondolá -magában, hogy ez ugyan bátor ember. - -Itt Makkabesku arra a gondolatra tért, hogy hisz az ő elődei is bátor -emberek voltak hajdan. Nem hiába nevezik magukat a Makkabeusok után. Ez -még a római császárok idejéből eredt. Hogy tulajdonképen kik voltak azok -a Makkabeusok? arra már tisztán nem emlékszik, de annyi bizonyos, hogy -az régen történt. - -A történet nagyobb bizonyoságára, most is oda van a folyosó feljáratába -falazva a régi római emlék; rajta a császár képe, s régi thyrsusok és -öklelő bakkecskék, körülirva elkopott betűkkel, mik a nemes úr előtt -természetesen ősei érdemeit sorozzák fel; de a mikből az archæologok azt -olvassák ki, hogy azt valami dácziai proconsul emeltette meghalt -felesége tiszteletére, s a császárfő az asszony képe rajta; hanem ez -azért nem tesz különbséget; a síremléket e ház helyén találták, midőn -alapját letették s így az a család ősereklyéi közé tartozik. - -Azért kedvencz helye Makkabeskunak a folyosón az a nagy bükkfa-karszék, -a honnan épen a befalazott római emlékre látni. Az alkonyodó nap -egyenesen rá szokott arra sütni az oszlopokon keresztül s olyankor -megaranyozza az emlék alakjait és betűit, és olyankor úgy tetszik -Makkabeskunak, mintha többet tudna leolvasni belőlük, mint máskor. - -Milyen hatalmas emberek lehettek azok, a kiknek ilyen sokáig eltart az -emlékezetük. - -Milyen nagy vitézek voltak azok, kik ezt az országot el tudták foglalni! - -Pável gazda nem számítá erényei közé a vitézséget. Ő békeszerető, -verekedést kerülő ember volt. Inni csak bezárt szobában szokott, mert -egyszer megtörtént rajta, hogy a bor fölösleges merészséget öntött -szivébe; a minek azután az lett a következése, hogy a fejét két helyen -beütötték. Azóta nem keresi az alkalmat. - -De ha helyébe jönne! Fejét csóválja, magában elmélkedve. Az nem jól -járna, a ki most ő vele ki akarna kötni. - -Olyan emberekre nézve, a kik nem szoktak lőfegyverrel bánni, valamely -sajátságos bűbáj van egy, véletlenül kézbe kapott töltött fegyverben. Az -a bátorság és kötekedés lázas állapotában tartja őket. Különös inger -támad bennük annak a fegyvernek hasznát venni. Pável gazda egy párszor a -képéhez emelte a puska agyát s iparkodott vele czélozni. Sikerült neki a -kisérlet; fél szemét behunyta s a másikkal irányozta a czél legyet. Ha -most az a czifra fő azon az emlékkövön volna az ellenség, a haramia, -hogy szétzuzná a koponyáját. - -A nap lassankint lefelé haladt az égen s a mint lejebb ment, úgy -változott az aranyos fény, mely a kőemlékről visszasugárzott, lassankint -biborpirossá; egyik oszlopnak az árnyéka csendesen huzódott előre, a -domborművet félig eltakarva. - -Egyszerre úgy tetszett Makkabeskunak, mintha azon oszlop árnyéka mellett -egy emberfő árnyékát látná megmozdulni… - -A lélekzet elállt ajkain… Valaki leskelődik ott… - -– Ki van ott? orditá rá ijedtségtől elcsukló hangon. - -Abban a pillanatban ott állt előtte a folyosó tulsó végén a – Fatia -Negra. - -Azon alakban, a hogy őt leirták előtte; fekete atlasz köpenybe burkolva, -fekete atlasz álarcz a képén, miket zsebében rejtve hordhat s hirtelen -fölvehet, és levethet, a hogy szükségét látja. - -– Megállj, ide ne jőjj! kiálta rá a fegyveres félelem dühével -Makkabesku, mert keresztül lőlek! s a mint az álarczos egy lépést tett -előre, hevesen rásütötte a fegyver bal csövét. - -A lőporfüst eloszlott; a Fatia Negra sértetlenül maradt és jött egyre -közelébb. - -Ah, ezek csak a ficzkók voltak, ezek nem árthattak neki, de majd az -aczélhegyű golyó! - -A lövésre kifutott a konyhából Makkabesku neje s épen szembe találkozott -a rablóval. Az izmos kezével megragadta karjánál fogva s visszalökte a -konyhába s rázárta kulcscsal az ajtót. - -Pável gazda mind ezt engedte történni; a felemelt fegyvert arczához -szorítva, még közelebbre akarta bevárni a rablót, még bizonyosabban -találni. - -Most már nem szólt neki semmit, most már kivánta, hogy jőjjön. - -Mikor hat lépésnyi tér volt közöttük, akkor odaczélzott a melle -közepére; megnyomta a fegyver ravaszát s a jobb cső is eldördült. - -Semmi halálordítás utána… A Fatia Negra sebzetlenül állt előtte. - -Makkabesku kábultan tartá eléje a kilőtt fegyvert, mintha azt várná, -hogy az még egyszer elsüljön, mintha álmodta volna csak azt, hogy lőtt s -még egyszer álmodni akarná, hogy újra lőjjön, hogy azt a kisértetet -megölje, a mi az álmodónak mindig olyan rosszul sikerül; – a Fatia Negra -pedig megfogta egy kezével a puska végét, egy rántással kicsavarta azt a -korcsmáros kezéből s a puskaagygyal úgy sujtotta főbe, hogy az szédülten -rogyott össze. - -Azután nem tudja senki, hogy mi történt? - -Midőn báró Hátszegi és Makkabesku cselédei hazaérkeztek az összekötött -hintóval, Makkabesku még mindig a földön hevert elkábultan; felesége a -bezárt ajtón dörömbözött, a vendégszoba ajtaja fel volt szakítva s a -családi fali szekrény feltörve. A korcsmáros ereklyéi közül ugyan, -csodára, egy sem hiányzott, hanem Hátszegi ládikája a négy ezer -aranynyal el volt tüntetve. Azt később megtalálták a patakban, -természetesen – kiürítve. - -A nagy sokára felocsudott Makkabesku reszketve beszélé el Hátszeginek a -kettős lövés álomszerű esetét s esküdött az egekre, hogy a Fatia Negra -kezeivel kapkodta el a golyókat, mint a legyeket. - -– Bolond vagy. Bizonyosan a feje fölött lőttél el mind a kétszer. - -– Akkor meg kellene a golyók helyeinek látszani az átelleni falon. - -Valóban semmi golyó helye sem volt látható a folyosó falain. - - - - -AZ, A KI A FATIA NEGRÁT FELISMERI. - -A mikalai csárdában történtek nagyon elronták Hátszegi kedélyét. Igen -mogorván tért haza s Henriette iránt szokatlan kimélytelen volt. Valami -heves jelenet fejlődött ki közöttük, melynek folyama alatt a báró -olyasmit vetett nejének szemére, hogy őt megcsalta s hogy az ő és -testvére magaviselete okozá, miszerint a nagyapai örökségből ki vannak -tagadva. Felfedezte, hogy mindent tud. Tudja jól, hogy Henriette egy -naplopó ficzkót szeretett leány korában s e miatt vonta magára nagyatyja -gyűlöletét. - -Henriettenek nem volt bátorsága azt felelni vissza, hogy ha tudta ezt, -miért vette őt nőül? miért nem hagyta azénak, a ki mellett szegény -lehetett volna, de boldog; száraz kenyeret evett volna, de meg nem -panaszoltat; nem talált volna fényt, de szerelmet. - -A félénk nő csak sírni tudott. Reszketett előtte és utálta. - -Pedig mennyire rá volt szorulva! - -Jól tudta már, hogy öcscsét mivel vádolják? s egy perczig sem -kételkedett azon, hogy hát ő mit cselekedjék? Annak a hibáját az ő -angyali önfeláldozásának kellett helyrehoznia. El kellend ismernie, hogy -a hamisított aláirás az ő valódi kézirása. - -De hát azután? Mi fog történni azután? Az aláirás elismerésének -következményei vannak; mi fog azokból kifejlődni? mi lesz azoknak a -vége? - -Azt láthatta, hogy férjétől nem kérhet semmit. Minden lépten vehette -észre, hogy az keresve keresi a czivakodást s minden ürügyet megragad, -nejét magától távol tartani. S hozzájárul még az a mikalai -szerencsétlenség. Ez is, mintha híva jött volna. Mintha csak -összebeszélt volna a Fatia Negrával, hogy őt az útban furfangosan -rabolja ki, hogy még csak reménysége se lehessen nejének ezúttal azt -várhatni, hogy férje kiszabadítsa e halálverejtékes szorongattatásból. -Szinte jól esik neki minden beszéd végét oda fordítani, hogy «hja bizony -a Fatia Negra minden pénzétől megkönnyebbítette; nem tudja, mikor fogja -ezt kiheverni». - -A szegény nő néha naphosszant eljárkált a hidvári kastély szobáiban, s a -tekervényes angol kert utain; hideg gyöngyöket izzadva homlokán és nem -találva egy mentő gondolatot. - -Ez olyan kétségbeejtő helyzet volt, a melyben még csak arra sem -gondolhat az ember, hogy magát elölje s megszabaduljon; mert hiszen épen -élnie és gondolkoznia kell, hogy egy másikat, a kiért remeg, -megszabadítson. - -Henriettenek nagy alkalma volt a hidvári kongó termeken s tekervényes -sétányokon naphosszant háborítlanul járkálni végig végig, akár a késő -holdvilág feljötteig; mert férje nagyon ritkán volt odahaza. - -Lénárd ezután épen a csákói vadászatokkal volt elfoglalva. Itt tudta -meg, hogy gróf Kengyelesyné legújabb választottja Vámhidy Szilárd, s a -mint Aradra bevetődött, csakugyan vette észre, hogy a grófné a fiatal -embert a társaságokban igen nyiltan kitünteti. - -Ez kezdett ránézve ingerlő lenni. - -Ez a sápadt képű ficzkó azokkal a nagy villogó szemekkel felesége fejét -is megzavarta már, s most ismét ilyen irigylésre méltó hódításokat tesz. -Hátszeginek az a gondolatja támadt, hogy ezt a «diákot» másodszor is ki -kellene ütni a nyeregből. - -Eddig nem jutott eszébe feltünőnek találni, hogy a grófné milyen szép -asszony: de most egyszerre azt hitette el magával, hogy ő e hölgybe -szerelmes. - -Udvarolni kezdett neki – és szerencsés volt. Legalább mindenki azt hitte -– ő maga is. - -A grófné igen szivesen látta s a mint szaporodtak az ő látogatásai nála, -akként gyérültek Szilárdéi. Néha találkoztak is egymással a grófnénál, -olyankor Szilárd sietett odább állani, a hogy szoktak vert vetélytársak -a győzelmes ellenében. Lassankint Lénárd lett mindennapos a grófnénál, -míg Szilárd csak sporadice tünt fel, akkor is jött, köszönt, leült s -mire rákerült volna a sor, hogy észre vegyék, már nem volt ott. - -Ez nem volt senki előtt titok. - -– Lássa, kedves barátom, ezt én önnek előre megmondtam; fecsegett azután -Kengyelesy, ha Vámhidyt elő kaphatta; én már ismerem ezt az asszonyt; -szereti a fiatal emberekkel megjáratni a bolondját. No de vigasztalja -magát; ne féljen semmit, fél esztendő mulva majd Hátszegi is úgy jár, a -hogy ön, s akkor majd az ő rovására nevetünk. Entre autres, én most -szeretem, hogy ez így van, mert Lénárd ilyenformán nem ér rá kártyázni: -átkozottul nyerne! No mert tudja kedves barátom, az én feleségem után -bolondulni a lehető legnagyobb szerencsétlenség a szerelemben. Hanem -tudja ön, hogy én mit tennék, ha az ön helyébe volnék? Tudja ön? nem -találja ki? Én meg, ha önnek volnék, elkezdenék Hátszegi feleségének -udvarolni. Az a szegény menyecske most úgy is magára van hagyva; aztán -ön… - -Csak Szilárd összevont szemöldei téríték eszére a grófot akaratlan -fecsegéseiből; ekkor jutott eszébe, hogy hiszen az igen tragikus eset, a -mi Szilárdot és a bárónét egymásra emlékezteti; akkor aztán megbánta a -mit mondott, és elkezdte homlokát ütni a tenyerével, «auf gut deutsch» -ilyforma czímeket adogatván magának: «o du grossmächtiger Esel! o du -dalketes Rindvieh! du!» – Igy az embernek duplán jól esik a gorombaság. - -A grófnénál pedig mindennapos kezdett lenni Hátszegi. Ezt ő előre tudta. -A ki gazdag ember hirében áll, az háttal áll a napnak, az asszonyi -szivek ellen folytatott párharczban. - -Egy napon az történt Hátszegivel, hogy mikor legélénkebben foly részéről -az udvarlás a grófné termében, sans géne belép Vámhidy s erre a grófné -hirtelen felugrik a causeuseről, engedelmet kér a bárótól, hogy egy -perczre eltávozhassék s azzal bevezeti Vámhidyt magán szobájába s ott -marad vele két egész óranegyedig; mialatt Hátszegit majd a sárgaság -lepte meg, nem tudván egyebet tenni, mint hogy az ott maradt franczia -társalkodónő kérdéseire «oui» és «non»-t felelgessen. - -Mikor visszajött a szobából a grófné, igen jó kedvűnek látszott; egész a -terem-ajtóig elkisérte Szilárdot, ott kezet szorított vele, s midőn az -ajtóban elváltak, még akkor is egy sokat jelentő pillantást váltott -vele, s mutató ujját ajkához érinté; a mi tudvalévő igen bizodalmas -pantomia. - -És Hátszeginek mindezt látni kellett egy tükörből, melylyel épen -szemközt ült. - -A mint a grófné leült, a társalkodónő, mintegy jelszóra, felállt és -elment valahová. Ne keressük. - -Alig maradtak egyedül, midőn a báró rossz kedvvel veté oda: - -– Úgy látszik, nagysádtok között igen mély és bizodalmas viszony örvend -magának. - -– Oh, igen bizodalmas. Ez igen derék, becsületes ember. - -– De, látom. - -– Igazán mondom. Rám nézve megbecsülhetlen ember és hozzám rendkívül -ragaszkodik. - -– Az igen szép tőle. - -– Oh, kedves uraim, ne tessék olyan nagyon gúnyolódnotok: vannak -emberek, a kik azért, hogy szegények, gyakran sokkal készebbek az -áldozatokra, mint azok a nagyralátó nábobok, a kik körülöttünk -büszkélkednek; de a kik azután, ha valamelyikünket valami nagy baj ér, -veszik a kalapjukat s iparkodnak menekülni a házból. Ön is azok közé -tartozik. - -– Nem értem. - -– Hátha például én önnek azt mondanám: édes barátom, én egy igen ostoba -bajba keveredtem; engem ma vagy holnap negyvenezer forintért fognak -exequálni. - -A báró kaczagott rá. - -– De ne nevessen, mert úgy van. Hanem hát erre önnek semmi gondja. -Kérem, ne mondja senkinek; különösen férjemnek ne. Képes volna a -végletekre, ha megtudná. - -– Ne tréfáljon a grófné, ugyan ki adott volna a grófnénak negyvenezer -forintot kölcsön? - -– Hát senki sem; én mégis tartozom vele. Tudja, egy időben, sok esztendő -előtt, mikor Bécsben laktunk, igen belejöttem a kártyázásba. Ott igen -nagyba ment. Egy este nemcsak hogy minden pénzemet elvesztettem, hanem -ezer forinttal is adós maradtam. A kártyaadósság olyan, a mit két napnál -tovább fizetetlen hagyni nem lehet; nekem okvetlen elő kellett -teremtenem az ezer forintot. Férjemtől nem akartam kérni, a mit igen -rosszul cselekedtem. Kaptam aztán valami átkozott uzsorástól, rettenetes -nagy kamatra. Mikor a tőkét kamatostul együtt vissza kellett volna -fizetnem, akkor még jobban resteltem a dolgot férjem előtt felfedezni, -hanem új kötelezvényt adtam s ilyenformán az évről-évre szaporodván, -mint a mesebeli öreg asszony tojásaiból elébb csirke, azután sertésnyáj, -azután tehéncsorda, utoljára négylovas hintó, úgy az én eredeti ezer -forint tartozásomból is mostanságig negyvenezer forint lett szépen s az -uzsorás most már sürget és nem akar hitelezni többé, pedig én szívesen -folytatnám azt a financzminiszteri tréfát, a míg egynehány száz millióra -felnőne. Hanem hát az éhes sárkánynál nincs kegyelem többé. Egyszer -rossz kedvemben Szilárd előtt kitaláltam ejteni ezt a titkot s a derék -fiu magára vállalta, hogy majd segít ő azon. Nem tudom én miféle -formahibákat fedezett fel tartozásomban, meg hogy mi mindennel akarja -megriogatni hitelezőmet, elég az hozzá, hogy biztosított, miszerint nem -kell egyebet megtérítenem, mint az eredeti összeget s annak törvényes -kamatjait; erre pedig szerez nekem tisztességes kölcsönt, könnyű -törlesztésre, a mi rám nézve valóságos jótétemény. Most tehát már tudja -ön kedves barátom, hogy miért olyan szívesen látott vendégem én nekem -Vámhidy? hogy még önt is itt hagyom a társolkodónéval, mikor ő jön! de -láthatja ön, hogy rám nézve ő valóban igen kedves és szükséges ember s -én neki igen sokkal tartozom. - -Hátszegi hosszan elgondolkozott. Ajkait harapdálta. A grófné a -zongorához készült ülni, kedves könnyelműséggel, mintha tovább nem is -tartoznék rá mindaz, a mit elbeszélt. - -– Csak most ne történt volna velem az a fátum, hogy kiraboltak; szólalt -meg végre Hátszegi. - -– Tudja mit, kedves barátom? szólt a grófné, ujjait végig futtatva a -zongora elefántcsontjain. Én azt az egész esetet hihetetlennek találom. -Két lövés egy emberre olyan közelről, és mégis semmi eredmény; az egy -kicsit mesésen hangzik. - -– Azt hiszi tán, hogy a korcsmáros maga rabolt volna meg? - -A grófné egyet rántott gömbölyű vállacskáján s tovább zongorázott. - -– Az nem valószinű; felelt magának a báró, mert én láttam magam azt az -ütést, a mit Makkabesku a fejére kapott a puskaagygyal, s mondhatom, -hogy nincs az a négyezer arany, a melyikért odatartanám neki a fejemet. - -– A grófné egy perczre félbehagyta a trillákat. - -– Ön látta? Hát még ki látta? - -Hátszegit furcsául lepte meg ez a kérdés. - -– Mit gondol a grófné? - -– Én gondolok valamit, kedves barátom; én azt gondolom, hogy önnek van -valami oka a kárvallott embert játszani, s valahonnan a zsidóhistóriából -olvasta az egész Makkabeusok történetét, a mit most a világgal, mint új -dolgot akar elhitetni. - -– Kiméletlenül bánik velem a grófné; – de kérem hát, hagyjon békét annak -a zongorának, úgy is nagyon el van hangolva. Szeretnék egy komoly szót -szólani. - -– A Makkabeusokról? kérdé az nevetve. - -– Nem. Magamról. Én komolyan mondom, hogy veszteségek értek; -nagyságodnak nem szükség azokat tudni. Hanem én azért tudom, hogy mit -kell tenni egy gavallér embernek, olyan bizalmas felfedezés után, a -milyennel a grófné engem megtisztel; s a mit én minden bizonynyal nagy -megtiszteltetésnek veszek. - -– Lehetetlen. - -– A mit én mondok, azt mindig lehetséges; hanem a mivel az a «diák» -ámítja nagyságodat, az a lehetetlen. Ő nem fog segíthetni a grófnén nagy -éclat nélkül; persze az ilyen prókátorfajta ember itt nem lát -különbséget; nem érti azt, hogy vannak esetek, a midőn valaki inkább -beleugrik a kútba, mint hogy a világ előtti állását koczkáztassa az -által, hogy igazságával törvényes útra kerüljön. Hanem én más indítványt -teszek a grófnénak; én beváltom saját kötelezvényemmel a grófnéét, -teljes értéke szerint; erre úgy hiszem szívesen rááll uzsorása, s a -cserét elfogadja. - -– Oh köszönöm, köszönöm; hanem elébb én is szeretném, hogy – hát ön mi -kamatot kér tőlem? mert uzsorát nem fizetek! - -– Igen törvényes és keresztyéni kamatot. Csupán azt az egyet kérem, hogy -ennek a fráternek ne legyen többet nyitva a grófné háza. - -– Komolyan szólt a báró? - -– A legkomolyabban. - -– Nem fél, hogy szaván fogom? - -– Csak óhajtásomat fogja vele teljesíteni. Lássa grófné, én kegyed -őszinte tisztelői közé tartozom, s engemet sért az, hogy köreinkben -mendemondák keringnek, a mik a grófné nevét Vámhidy ifjuúréval -kapcsolatba hozzák. - -– De az nem fogja önnek a nagyrabecsülését irányomban csökkenteni, ha -Vámhidy nevét az önével cserélik fel ama mendemondák? - -– Én nem kérek egyebet, mint egy ember kimaradását a háztól, s ha a -grófné úgy akarja, vele együtt én is kimaradhatok. - -A grófné sietett kezét nyujtani Hátszeginek, jeléül annak, hogy ezt nem -kivánja. - -– Én tehát, hogy bebizonyítsam önnek, miszerint Vámhidyval csupán üzleti -ügyeim voltak s egész ismeretségünk ebben határozódott, mihelyt e -halálos aggodalmamból kiszabadulni más utat találok, félbeszakítok vele -minden összeköttetést. - -– Akkor e határozata nagysádnak ebben a perczben lépjen érvénybe. – -Szabad iróasztalát igénybe vennem? Találok itt másforma tintát is, mint -pirosat? a milyennel nagysád leveleket szokott irni, de a mi hivatalos -iratoknál kissé szokatlan. - -– Mindent, kérem; még pecsétviaszt is. - -– Az nem szükséges váltókhoz. Szerencsére van nálam egy üres váltó. - -A báró talált tárczájában egy blanquettet, a mi nélkül egy gavallér sem -szokott járni s betölté azt, annak rendje szerint. A grófné a szék -karjára könyökölve nézte a báró vállán keresztül, hogy irja az alá nevét -egy oly drága okiratnak s gondolta magában, hogy milyen különös az, -mikor egy hatalmas, gazdag ember érczszívvel tudja megtagadni nejétől -azt a segélyt, a mi annak boldogságát, testvére becsületét adná vissza s -ugyanazt az összeget egy idegen nő szép szavára könnyű szívvel hajítja -ki az ablakon. - -A mint az aláirással készen volt Lénárd, egy perczig sem időzött tovább; -kapta a kalapját és elsietett, nehogy további ott időzésével azt a -gyanút nehezítse magára, mintha egy kis előlegezett foglalóra várna. - -Az a kézszorítás, a mivel a búcsúvételkor a grófné elvált tőle, -biztosítá, hogy ez a hódítási maneuvre részéről tökéletesen sikerült. - -Hanem a míg azután hazáig ért, mégis végig futott agyában ilyenforma -eszmélkedés: - -«Ez a furfangos asszony engemet most egy kicsit berántott; igaz ugyan, -hogy azt a ficzkót most miattam eltünteti, a hogy szokás a szoba falán -egyik frescot a másikkal befesteni. Hanem hogy ezuttal én is be vagyok -meszelve, az már világos.» - -Oh, hogy ezek a szegény gazdagok soha sem jöhetnek arra az arany -öntudatra, hogy valaki őket saját magukért szeretheti! - -Mikor meg aztán otthon a pamlagon végig heveredve az első pipa dohányt -kiszívá, már akkor egész bizonyosnak tartá, hogy a grófné előadása -uzsorásokról s más affélékről egészen mese; de hogy Vámhidy valami olyan -alkuszféle, a ki pénzt kerít, azt már elhitte, s kezdett rá nem lenni -olyan büszke, hogy őt kitúrhatta a grófné termeiből. - -Pedig a meglepetés java még csak azután várt reá. - -Azt jól sejtette, hogy Kengyelesynének nem valami uzsorás kielégítésére -kell az aláiratott váltó, hanem azt álmában sem képzelte volna, hogy… - -… Kengyelesyné abban a perczben, a midőn ő kiért az utczára, leült -ugyanarra a székre, a honnan a báró fölkelt, kezébe vette ugyanazt a -tollat, a melyben még a tinta meg sem száradt s egy levél papirost -kiválasztva, gyors szarkalábbetűkkel hegyremászó sorokat irt báró -Hátszeginének, tudatva vele igen barátságos módon, hogy sikerült neki -Hátszegit rábeszélni, miszerint Kálmán gyanusított váltóját sajátjával -cserélje ki, s így nejét képessé tegye arra, hogy az aláirást magáénak -vallva, majdani tartozását ezzel fedezhesse. - -Mindez sokkal bővebben volt ott megirva, mint itt, hanem azért -meglehetett azt érteni; a levélhez odacsatolta az eredeti váltót s azzal -postára tevé. Másnap kellett azt kapni Henriettenek. - -Ki volt tehát szebben meglepetve, mint Hátszegi, ki harmadnap -türelmetlenül járt fel s alá szobájában, igen természetesnek találva, -hogy a grófnétól már most ideje lesz légyottot kapnia, hála és elismerés -fejében, a midőn nagy robajjal nyilik az ajtaja s belép rajta – -Henriette, s mielőtt bámulatától azon kérdéshez jöhetne, hogy mit keres -most itt? a nő nyakába borul s érzékenyen rebegve beszél össze-vissza -érthetetlen dolgokat, háláról, gyöngédségről, kellemetes meglepetésről, -félreismert jó szívről, azután bocsánatot kér, ha valamivel megbántotta; -igéri, hogy oly híve leend e tett után, mint egy rabnő. - -De miféle tett után? - -Csak akkor hült el aztán, mikor a nő emlékébe hozá, hogy arról a -negyvenezer forintos váltóról van szó, a mit Kálmán kimentésére a grófné -által neki küldeni szives volt. - -– Vagy úgy? már el is felejtkeztem róla. Szót sem érdemel. - -Úgy tett, mintha csupa merő nagylelkűségből már el is felejtette volna -az egész dolgot. - -Oh, ha e perczben látta volna őt a grófné, hogy kaczagott volna rajta. - -Lénárdban minden csepp vérnek epévé kelle válni. - -Hogy ilyen nevetségesen rászedetett egy ravasz nő furfangja által, ennek -tudatát csak mérgesíté eme másik nő ártatlan és őszinte hálálkodása. -Szerette volna összetépni mind a kettőt. - -Milyen szép bolondot hagyott csinálni magából! Megvette negyvenezer -forintért saját neje szeretetét. Már felszólítok minden józan értelmű -embert, ha nem felettébb boszantó-e ez? - -A váltót pedig vissza nem veheti már nejétől; sem azt meg nem vallhatja -neki, hogy annak eredése felől csalódásban van: ez olyan piszkosság -volna, hogy a csákói vadászaton még a kopók is megugatnák érte. Oh, hogy -dühödött mind a két asszonyra! - -S még jó képet kellett csinálnia hozzá és elfogadnia azt a nemeslelkű -atyai szerepet, a mit ebben a drámában neje osztott ki neki, holott vagy -az első szerelmest, vagy a kegyetlen vérengzőt szerette volna benne -játszani. - -– Jól van, Henriette, szólt nyugalmát összeszedve, használja ön fel -váltómat, ha akarja, én majd postára teszem s elküldöm ügyvédének, -Siposnak. - -Vajjon fordult-e meg a gentleman eszében olyanforma gondolat, hogy -postára adott leveleknek a beléjük rekesztett váltóval együtt könnyű -szer nem találni rendeltetésük helyére? azt állítani egész -bizonyossággal nem lehet, hanem annyi bizonyos, hogy Hátszegi -kegyetlenül fel volt ingerelve e rászedett nagylelkűség miatt. - -Henriette azonban, a nélkül, hogy ilyes gondolat távolról is vetette -volna árnyékát gyanútlan lelkére, azt felelé az ajánlatra, hogy: -«köszönöm, magam akarok vele Pestre elmenni és Sipossal szegény öcsém -felől bővebben szólani személyesen». - -Egy mellékindoka e határozatra az is volt, hogy nem akart oly városban -időzni, a hol Vámhidyval okvetlenül találkoznia kellett. Ez alkalmat -most jobban kerülte, mint valaha. - -– Akkor várjon Henriette addig, míg az aradi lóversenyeknek vége; tudja, -hogy nagyon érdekelve vagyok bennük; ha magam itt nem vagyok, könnyen -megverik a lovaimat. - -– Én nem kivánom tőled, kedves Lénárd, hogy miattam félbeszakíts akár -dolgot, akár mulatságot, megjárom ez útat magam; de halasztani egy -nappal sem akarom. Hiszen tudod, milyen nyugtalan vagyok szegény öcsém -miatt. - -– Csakhogy ez út most nagyon veszedelmes magányosan járó asszonyra -nézve. Tudhatja, hogy én magam is hogy jártam a minap? - -– Oh, én kigondoltam, hogy mit teszek? A legrosszabbra is el vagyok -készülve. Ha rablók támadnak meg valahol, szépen egy szóra odaadom -nekik, a mi kevés pénzt viszek magammal; a mit pedig legjobban féltek, a -váltót, azt úgy el tudom rejteni, hogy arra senki rá nem akad. - -– Kedvesem, azok az emberek nagyon leleményesek. - -– Oh, ott nem fogják megtalálni. Vállfüzőmnek van egy aczél lemeze, a -körül fogom hajtogatni a váltót s ismét a lemezzel együtt -visszacsúsztatom helyére; ott ugyebár senki sem fogja sejteni? - -– No, ez jó gondolat. - -Hanem azért még sem találta Hátszegi annyira jó gondolatnak neje -ötletét, hogy Gerzsonnal a casinóban találkozva, annak el ne panaszolja, -mennyire aggódik neje miatt, ki holnap útra akar indulni Pestre s ő -minthogy nem kisérheti el, nagyon szeretné, ha valaki lebeszélné e -szándékáról. - -Gerzson úr természetesen rögtön ajánlkozott rá, hogy hiszen majd -lebeszéli ő. Ezt tudta Hátszegi előre. Elhívta magához theára a roncsolt -termetű urat, ki alig csókolt kezet Henriettenek, rögtön hozzá fogott az -ostromhoz: «meddig lesz a bárónéhoz szerencsénk? hogyan? oly hamar itt -akar bennünket hagyni? ah, az lehetetlen! A lóversenyeket be nem várni; -mi is futtatni fogunk Lénárddal. Az ugrató verseny, az úri verseny! -ötven ló van beirva; a Cassandra, a Vezuv, a Miss Fanny; a gyönyörű -társaságok; azt mind elmulasztani. Csak legalább az első napot, csak -legalább az első versenyt bevárná nagysád. - -Henriette mind erre csak egy szomorú válaszszal birt: - -– De hátha ez az egy nap szegény Kálmánra nézve egy öröklét? - -– Úgy? Abban igaza van nagysádnak; ezt persze a nagy beszéd közben -egészen elfelejtettem. Hanem az út most nagyon bátorságtalan. Nagysádnak -könnyen baja történhetik; az az átkozott Fatia Negra most még jobban -rémítgeti a környéket, mint valaha; a Tisza és a Maros között nem -tanácsos fegyvertelenül járni. - -– Én nem félek vele találkozni, monda Henriette. - -Lénárd közbe szólt: - -– Emlékezzék, kedves Henriette, a *bányai öreg papnéra, milyen -reszketősek annak a kezei. Tudja meg, hogy még eddig, a ki a Fatia -Negrával rossz kedvében találkozott, annak mind reszketőssé lettek a -kezei. - -A szegény rémítgetett nő sírva fakadt. - -– De hátha az én mulasztásom Kálmánra nézve helyrehozhatatlan veszély? -Hátha azalatt elfogják, magát bevádolja? Hátha azalatt megöli magát? - -Gerzson úr minden meglevő izében becsületes ember volt. Kár azért az -egynehány elveszett ujjáért is, a mi már hiányzik belőle, mert azokban -is bizonyosan becsületes lélek lakott. A mint látta a szegény nő -kétségbeesését, azt mondá neki: - -– Jól van, báróné; én el fogom kegyedet kisérni Pestig. - -No, hiszen csak ez kellett még Hátszeginek! - -– Ugyan hova gondolsz? szólt bosszúsan közbe. - -– Kérlek, tán elég öreg és tisztességes embernek tartasz arra, hogy -nődnek – atyja helyét pótoljam. Miattam bizonyosan senki sem szól meg -egy delnőt, a ki velem egyedül utazik. - -Szegény jó öreg úr, olyan büszke volt arra, hogy arczára és termetére -nem lehet ránézni. - -– Hanem azért egy nőt megvédni, azt hiszem, mindig elég vagyok, akár az -ördög ellen is; előttem, azt mondom, hogy ne tünjön fel a jámbor Fatia -Negra, mert az én kacska kezem nem úgy lő, mint a Makkabeskué, s az én -golyóimat nem kapkodja el, mint a legyeket; azt fogadom. - -– Ön elmulasztaná miattam a lóversenyt, szólt Henriette sajnálkozva. - -– Nem érdekel oly nagyon; láttam én már furcsább lóversenyeket, a pesti, -meg a bécsi gyepen. - -– Hát versenylovai? - -– Futhatnak nálam nélkül bátran; nem sokat adok rájuk. Kettőért úgyis -bánatpénzt akartam fizetni, a harmadikkal pedig csak becsületből -futtatok; jobb, ha nem látom. - -Ez ugyan mind nem volt igaz, de annál szebb volt az öreg úrtól. - -Hátszegi látta, hogy Gerzson urat igen rosszul választá neje -lebeszélésére az utazásról. - -– Úgy látszik, Gerzson, hogy te szerelmes vagy Henriettebe? - -Gerzsonnak a nyelvén lebegett a válasz: «s úgy látszik, hogy te nem -vagy, mert én lemondok érette mulatságomról, te pedig nem» – e helyett -azonban nagy jámborul azt felelte: - -– Azt hiszem, ha én szerelmes vagyok valakibe, az senkire nézve sem nagy -baj. - -– Tehát csakugyan kisérni akarod nőmet Pestig? - -– A legnagyobb örömmel. - -– Jól van. Akkor hát legalább gondoskodom az útikészületekről, hogy -idején bevergődhessetek valami állomásra; merre szeretsz inkább járni? -Csongrádnak vagy Szegednek? - -– Csongrádnak. - -– Arra rövidebb; hanem a mostani időjárással olyan kemény arra az út, -mint az aczél; érdemes lesz a lovaimat új patkókkal elláttatnom. - -– Még most csak tíz óra. Éjfélig eljárhat benne a kocsisod. A báróné jól -teszi, ha most lefekszik egy rövid álmot aludni. Én azalatt haza megyek -az útitáskámért és a fegyvereimért; éjfélután két órára itt leszek s -háromkor indulhatunk. - -– Én ébren várlak s köszönöm szivességedet. - -Gerzson úr kiitta theáját s haza sietett; Lénárd ajánlá Henriettenek, -hogy menjen aludni, ki valóban nagyon álmos volt, s ő maga ment az -istállóba a lovak dolgát rendbe hozni. - -Éjfél után volt, mire visszatért ismét a terembe, fáradtnak látszott, -mint a ki nagyon sokat szaladgált összevissza; egyedül volt a társalgási -teremben; a kandallóban újra megrakta a tüzet, szivarra gyujtott s várt -csöndesen. - -Fél kettőre éjfél után csöngetett a kapun Gerzson úr; nagy robajjal jött -be a terembe, mint a ki azt akarja, hogy ne aludjanak már a háznál. Egy -kis bőrönd volt ferde karjára akasztva, másik kezében egy kettős csövű -puskát hozott, szijjra kötött tarsolyából két négyes csövű pisztoly agya -kérkedett elő. - -– A gutába! kiálta Hátszegi nevetve; te egy egész guerilla-háborúra vagy -felfegyverezve. - -– Megérdemli a Fatia Negra! felelt rá komoly nyomatékkal Gerzson. -Felöltözött-e már az asszonyod? - -– Úgy gondolom, hogy vetkőzetlenül feküdt le. - -– Csak gondolod? No, hát jól van. Jó lesz, ha korán indulunk. - -– Ajtónyitogatást hallok szobájában; bizonyosan a te csöngetésed -ébreszté fel. Akkor mindjárt itt lesz, mert nagyon nyugtalan. - -– Én azt természetesnek találom. - -– Lássunk addig egy kis szíverősítőhöz. Hátszegi egy palaczk szerémi -szilvapálinkát vett elő s töltött magának és vendégének belőle. Te, ha a -Fatia Negrát ma megtalálod lőni, a fejére tett ezer arany felét nekem -add, a miért ezt a szép alkalmat neked engedtem át. - -Gerzson úr köhintett rá. - -– Gondoskodtam számotokra egy kulacs jó hegyaljairól, szólt Lénárd egy -szép csikóbőrös kulacsot emelve ki szekrényéből. - -– Azt ugyan bölcsen tetted. - -– Az egész Tiszán innen nem kaptok megiható vizet az útban, s Henriettet -mindjárt kileli a hideg a rossz víztől. - -– Lesz rá gondom, hogy feldisputáljam rá a bort. - -– Nagyon kérlek, hogy ügyelj rá, mert a mellett, hogy olyan mint a -gyermek, rendesen soha sem szokott semmit kérni; úgy kell kitalálgatni, -hogy mi kell neki? Én restellem az egész utazását, egy levél mindazt -elvégezte volna, de ellenzeni semmit sem szoktam, a mit egyszer fejébe -vett. - -– Vigyázni fogok rá, mint gyermekemre. - -Gerzson úr atyai buzgalommal szorítá meg Lénárd kezét; a báró is úgy -tett, mintha visszaszorítaná. - -Egy negyed mulva megjelent Henriette a teremben, teljes útikészületben; -az inas felhozta a reggelit; az urak is hozzá ültek, hogy a delnő ne -reggelizzék egyedül. - -– Pompás időnk lesz, báróné, szólt Gerzson úr, fekete kávéját kalácscsal -mártogatva, a mi elég furcsa szokás; az ég egészen csillagos, kivánni -sem lehet szebb útat. - -– Az ég elég szép lesz hozzá, de a föld egy kicsit göröngyös, szólt bele -Hátszegi; Dombegyháza körül különösen jó feldűlni való útak vannak. - -– Ne tarts tőle, én magam fogom hajtani a lovakat. - -– Oh, azt nem engedem, szólt Henriette; az nem mulatság többé, mikor -rossz útakon óraszámra kell a gyeplűt tartani. - -– Magam előnyeért teszem, nagysád; tudja, én pipázni szeretek, s benn a -fedett hintóban azt nem tehetném. - -Hátszegi nevetve mondá: - -– Ürügyöt keres Gerzson barátunk, hogy melletted ne üljön; sok -orczapirulásába kerülne, ha ezt itt-amott szemére vetnék. - -Gerzson úr csak annyit mondott rá, hogy Lénárd nagy bolond. - -Azután engedelmet kért, hogy lemehessen a kocsit és lovakat megnézni; -műértő ember el nem indul semmi útra, a nélkül, hogy mindenről szemeivel -meg ne győződjék. Odalenn összevizsgálta a hintó minden porczikáját, -nincs-e bajuk a kerekeknek? rendben vannak-e a tengelyforgók? el van-e -téve a csavarkulcs? van-e a ládában balta, szögek és kisebb-nagyobb -kötéldarabok? Hát a lószerszám rendben van-e? a pántok elég feszesre -vannak-e csatolva? a zablákon nincs-e törés? a gyeplűk egyenlőre -vannak-e eresztve? tartanak-e a hevederek, meg a kerékkötő szijj? Azután -a lovakra került a sor; nem sántít, nem kehes-e valamelyik? Azt látta, -hogy mindegyiken új patkó volt; a kocsis mondá, hogy maga a nagyságos úr -beszélt a kovácscsal. Végül a kocsissal egy kicsit veszekedett, már csak -hagyományos szokásból, hogy lássa ez a paraszt, hogy az úr mindenhez ért -és nem néz el semmit; azzal fölment ismét Henriettehez, jelentve, hogy a -lovak be vannak fogva. - -Hátszegi fölsegíté neje vállára az úti köpenyt s egy hideg csókot -nyomott homlokára. Henriette még egyszer forrón megköszönte neki, hogy -ilyen jó volt hozzá, s Gerzson úr által lehagyta magát vezettetni a -lépcsőkön. - -Az öreg úr csakugyan nem hagyta magát rábeszéltetni, hogy beüljön -Henriette mellé a hintóba; neki okvetlenül kezében kell lenni a -gyeplűnek, mert ő odabenn mindjárt elalszik s csak alkalmatlanságul -szolgál. - -Jól is illett kezébe a gyeplű, meg az ostor; nincs az a kocsis széles -alföldön, a ki úgy kitudja ereszteni az ostor sudarát, a gyeplűs ló -hasát a legvégével megcsippenteni, azután kettőt-hármat pattantani -hatalmasat a levegőben s megint elkapni az ostor végét, sebesen a nyél -körül tekergetni s azalatt a balkézzel ügyesen utána ereszteni a négy -lónak a gyeplűt, gyorsítani a futást, a hol jó az út, lassítani, a hol -döczögős s finomul kikerülgetni minden útbaeső kátyút, zökkenőt. - -Az öreg úr elemében volt, a míg a korai csillagfénynél folyt az utazás; -elég mulatsága volt a zökkenők kerülgetésével, az ostor kieresztése és -újra elfogásával, meg mikor néha a sudar beleakadt az istrángba, a míg -azt kiránczigálhatta. Néha hátra is tekintett, ha nincs-e valami baj? - -Lassankint mulni kezdett az éj; az elmaradozó bihari havasok mögött -világosodni kezdett az ég; az apróbb csillagocskák seregestől multak el -a derűben, csak a fényesebbek ragyogtak még a hajnalon keresztül; -nemsokára égő rózsaszín lepte el az eget s hosszú, egyenes felhővonalok -arany szalagjai úsztak a támadó nap előtt, melynek közelgő fényét a -sötét hegyormok széles küllőkre osztották az égen. Az utazók előtt -terült a végtelen alföldi róna, a hogy menyasszonyi ágyából fölkel, -szerető urát, a napot, üdvözölni. A harmattól nedves zöld vetések között -a végig sietők árnyéka úgy tetszék, mintha ezüst dicsfény futna együtt -velük; a kelő hajnalfény visszavert sugára az, billió harmatcsepptől -visszaverve, s a milyen messzire elveti az árnyékot a most fölkelő nap, -olyan messzire elkiséri azt a dicsfény; a ki ezt először látja, ihletve -érzi magát tőle. A ki először látja napfelköltekor maga előtt az alföldi -pusztát, a mint a nyugot lilaszín ködei eltisztulnak róla a kelő napfény -elől, a mint e mérhetetlen, szemmel be nem látható távol, az éggel egybe -olvadni látszik, az maga is érez valami mérhetlen, szóval ki nem -mondható ábrándot, melyben a lélek az éggel egybe olvad… - -Gerzson úrra azonban nem ez a hatása volt a pusztán felkelő napvilágnak; -ő nem látta az arany felhőket, meg az árnyék körüli dicsfényt a harmatos -mezőn, meg a lilaszín ködös távolt, hanem látott valami egyebet, a mi -tetszését épen nem nyeré meg. - -– Te Jóska, az a gyeplűs ló sántít. - -– Biz az sántít, felelt rá a kocsis. - -– Szállj le, nézd meg, mi baja? - -A kocsis leszállt, fölemelte a ló lábát, letörülgeté patkója körül a -port s műértő arczczal mondá: - -– E bizony meg van nyilalva. - -– Hogy az ördög!… tovább nem mondta Gerzson úr. Nem illik szitkozódni, -ha asszony van a hintóban, bárha nem hallja is. - -A kocsis megint felült mellé s hajtottak tovább. - -– No, már most ezt a lovat nem lehet hajszolni tovább, dörmögé Gerzson -úr; a többi három húzza a hintót; a gyeplűs majd csak elbaktat -mellettük. Csongrádon mást veszünk helyette s ezt ott hagyjuk. - -Azután sokáig folyt közte és a kocsis között az egyetértő vitatkozás a -felett, hogy milyen ügyetlenek azok a kovácsok, mikor a vasaláskor a ló -körmét kivágják, olyan könnyen belevágnak az eleven husába, az pedig -veszedelmes. (Tudniillik, hogy ezt nevezik műnyelven megnyilalásnak.) - -Alig haladtak másfél óráig, midőn Gerzson úr megint gyanúsan kezd -nézegetni a bakról. - -– Te Jóska, nekem úgy tetszik, mintha az ostorhegyes is sántítana. - -A kocsis leszállt, látleletet tőn s kimondá, hogy bizony az ostorhegyes -lába is meg van nyilalva. - -– Hogy az ördög vigye el!… kiálta fel Gerzson úr, de most sem adott -felvilágosítást a felől az ördögnek, hogy kit vigyen el tulajdonképen? - -– No, már most mehetünk szépen két lóval, ez a két első nem számít -semmit. - -Be is dugta maga alá az ostort igazi kocsistempóra, mint a mire többé -szüksége nem lesz, s ezuttal már nagyon zúgolódtak a kocsissal együtt a -sok jött-ment kovács ellen. - -– Mihelyt Orosházára beérünk, mindjárt veszek két új lovat, akár hol -keríteni kell. - -Azonban Orosházának a tornya még csak alig látszik s már délre jár az -idő, közben pedig nem esik állomás, a hol lovat lehetne váltani. - -Fél óra mulva Gerzson úr a hintó kerekéhez vágta a makrapipáját s -esküdött, hogy itt sülyedjen el, ha valaha történt vele ilyen bolond. -Most meg már a rudas ló is elkezd sántítani. - -Persze, hogy az is meg volt nyilalva. - -– Hogy az ördög vigyen el minden olyan gazember kovácsot, a ki így -vigyáz az állatra! Itt van ni. Jó szerencse, ha éjszakára bevergődünk -Orosházára. Tyhüj lánczhordta teringette. Ez már a nagyidai veszedelem -párja! Soha az öregapám sem hajtott három sánta lovat egyszerre. -Czammoghatunk most. - -Valóban, most már csak czammogni lehetett. Az az orosházi torony nem -hogy közelíteni látszott volna, de inkább úgy tett, mintha ő is utaznék, -még pedig sokkal jobb lovakon s egyre tovább menne. - -– No, most még csak az az egy kellene, hogy a nyerges ló is beadja a -kulcsot. - -Ha csak ez az egy kivánsága volt Gerzson úrnak, azt ugyan hamar -meghallgatta a sors; mire még egy negyed órát haladtak, mind a négy ló -ki jobb, ki bal, ki első, ki hátulsó lábára gyalázatosan sántított, hogy -azt rettenetes volt nézni. - -Gerzson úr leugrott a kocsiról s mérgében ezer darabra tördelte a -pipaszárát. - -– Mi lelhette azt a kovácsot? sápítozék a kocsis, fejét vakargatva. -Pedig a nagyságos úr maga is elment hozzá. - -– Ördög vigye el a kovácsodat, meg a nagyságos uradat, meg tégedet is -velük együtt, akasztófára való! S jó, hogy a lovak túlsó felén állt a -kocsis, mert aligha nem kapott volna abból az ostornyélből valamit. - -Henriette, ki addig csendesen aludt a hintóban, e heves hangokra -felébredt s kitekintve az ablakon, kérdezé szelid, engesztelő hangjával, -hogy mi baj van? E szóra megszelidült Gerzson úr. - -– Semmi sincs, szólt, széttört pipaszárát próbálva összeillesztgetni, -csak a pipámon ment keresztül a szekér. - -– Hol vagyunk már? kérdé Henriette, kiváncsian kitekintve a hintóból. - -Erre a kérdésre mégis csak meg kellett mondani az igazat. - -– Három mérföldnyire az előttünk levő s negyedfélre a mögöttünki -állomástól, kilátás nélkül az odább mehetésre. Mind a négy lovunk -megsántult, tönkretették a vasaltatáskor. - -– Micsoda torony az előttünk? - -– Orosháza volna, de ezzel a négy sánta lóval nem hiszem, hogy éjfélig -elérjük. - -Henriette látva az öreg úr zavarát, ki a boszúság és aggodalom miatt nem -tudta izzadó fején tűrni a kalapot, biztatólag szóla hozzá: - -– Nem baj az, kedves Gerzson bácsi; itt nem messze kell esni az úttól -Lénárd csárdájának, odáig mi Gerzson bácsival eljutunk lovainkkal, a -kocsis pedig gyalog beballaghat Orosházára s reggelre előfogattal -visszajöhet értünk a csárdához; a mi lovainkat majd ott hagyjuk. - -Gerzson úr jelentékeny rándulatot tett a fejével. - -– Édes báróné: én nem szeretem elijeszteni, de az a csárda nagyon a -szegénylegény-járásba esik. - -– Oh, voltam én már egy éjjel ott, ismerem a csaplárosnét, nagyon jó -asszony, egész éjjel mesélt az ágyam előtt, meg pörgő rokkán font. Még -szeretni fogom, ha újra meglátom. Aztán a szegénylegények is ismernek -már, mind kezet csókolt sorba, mikor ott voltam. Ha pedig valaki -gorombáskodnék velem, hát itt van Gerzson bácsi, mellette nem félek én -senkitől. - -– Eszem a lelkit! De drága jó szive van. No jó, hát maradjunk annál. Ha -nagysád nem fél semmitől, én meg ugyan bizony még annyitól sem félek. - -Azzal Gerzson úr a kocsisnak átadott tíz forintot, hogy azzal ballagjon -be Orosházára, fogadjon előfogatot s még az éjjel siessen vele ki a -csárdához, hogy másnap délelőtt tovamehessenek. Ő maga pedig lekerült az -országútról az ismert csárda felé, mely akármilyen ép lovakkal -legfeljebb egy óra járásnyira lehetett, de mit a sánta lovakkal csak -este felé értek el; számtalanszor megpihenve az út közepén, a mikor -Gerzson úr mindig megkérdezte Henriettetől, ha nem fél-e és nem akar-e -valamit enni és inni? itt a kulacs és tarisznya. - -Henriette azt felelte mindig, hogy ő nem éhes és nem szomjas. Akkor -azután Gerzson úr sem akart az lenni. - -Különben is azzal biztatá Henriette, hogy az a derék csárdásné igen -jóizűen magyarosan tud főzni; majd a jó vacsora kárpótolni fogja az -elmulasztott ebédet. Hiszen nem messze járnak már: Henriette emlékezett -itt-amott az út mellett elmaradozó tárgyakra, mik első idejövetelekor -megmaradtak emlékében; ott van már a gémes kút a hosszú itató válúval, s -a mi az ákáczfák mögött fehérlik, az a csárda. - -Nagysokára bevánszorogtak a csárda udvarára. Egész alkonyat telt bele. A -csárda udvarán senki sem volt, s a pitvarból senki sem sietett eléjük. - -– Jobb is, ha senki sem látja ezt a négy biczegő lovat, dörmögé Gerzson -úr, mialatt Henriettet lesegíté a hintóból. - -– Csodálom, hogy a csaplárosné nem jön elém, szólt Henriette, ő nagyon -szeret engem, hogy fog örülni, ha meglát! - -Azonban csak nem jött senki elő. Gerzson úr türelmetlen volt, a kocsit, -lovakat nem hagyhatta ott magukban. - -– Héj! valaki! Ki van ide haza? csaplárné! szolgáló! kukta! bujjatok elő -az oduból. - -Harsány szavára az ivószobából rekedt férfihang felelt vissza. - -– No, ki az no? hát jőjjön be, mit kiabál odakinn? - -– Ejnye szedtevedte! Majd kijösz mindjárt te magad, s nem várod, hogy én -menjek be! - -E kategorikus intésre kilépett a belülről beszélő; Henriette ráismert, -Gerzson úr is látta őt elégszer; a vén Ripa volt. - -– Magam is vendég vagyok én itt, héj! - -– «Héj» az apád lelke, te pimasz! Hol van a korcsmárosné? - -– Kinn van a hüssön. - -– Mit csinál ott? - -– Őrzi a vakandokokat. - -Ez annyit tesz pusztai virágnyelven, hogy meghalt. - -– Csak nem halt meg? - -– Biz azt cselekedte. - -– Mikor? - -– Csak tegnapelőtt. - -– Mi baja volt? - -– Sok vizet ivott. - -– Hol? - -– A csordakútban. - -– Miért? - -– Mert a lába nem érte a kút fenekét. - -– Bele ugrott? - -– Bizony aligha bele nem ugrott. - -– Miért tette azt? - -– Sokat búsult a szeretője után. - -– Tán elhagyta? - -– El ám, elvette a köteles leányát. (Érté alatta, hogy felakasztották.) - -Henriette zsibbatag kedélylyel hallgatá a vén betyár cynikus válaszait s -úgy elszomorodott rajtuk. Hogy a vidám, piros menyecske mégis csak -elölte magát szeretője után való bújában! - -– Hát aztán már most, hogy van a ház? kérdezősködék tovább Gerzson úr. - -– Hát a cselédek a temetés után mind elillantak, hogy tanúbizonyságul ne -kelljen nekik felmenni. Tudja uram, az ilyenfajta nép nem igen szereti, -ha a vármegyére invitálják. - -– Hát te miért maradtál itt magadban? - -– Mert ha én is odább álltam volna, bizonyosan azt mondta volna minden -ember, hogy én öltem meg a csaplárosnét s mindjárt kurrentáltak volna. -Már most megvárom itt, a míg értem jönnek. - -– Igen, vén disznó, hogy azalatt a megmaradt kis borocskát megiszogasd. - -– Ugysegéljen, uram, mind megeczetesedett az, a mint a csaplárné elölte -magát. Úgy szokott már az. - -– Ne magyarázz nekem bolondokat, hanem ide hallgass. Minthogy már itt -vagy, hát nesze egy huszas s felejtsd el érte, hogy vendég vagy; fogd ki -a lovakat s vezesd be az istállóba; adj nekik szénát, egy óra mulva -itasd meg. El ne lopd őket, mert mind a négy sánta, elfognak rajta. Mi -addig itt maradunk, míg a kocsisunk friss négy lóval utánunk érkezik. Ha -valaki alkalmatlankodnék, mondd neki, hogy odabenn Hátszegi báró -felesége van, s ajtaja előtt Satrakovics Gerzson áll strázsát; majd -tudják aztán, hogy merre menjenek? - -A vén Ripa kezet csókolt a nagyságos asszonynak, Gerzson úrnak pedig meg -sem köszönte a huszast, kifogta a lovakat, behordott egyet-mást a -hintóból s azontúl igen csendesen volt. - -Henriette ott állt ismét a csaplárné szobájában s elmélázva tekintett ki -a kisded ablakon. - -Tehát az a nő, a kinek gyermeteg örömére annyira számított, megölte -magát. Olyan különös gondolat, egy öngyilkos szobájában időzni! Az ember -mindig azt hiszi, hogy az elköltözött valami munkáját félben hagyta, -valami nagy fogadása teljesítetlen maradt, s most azt végrehajtani -feljár; de nem sikerül neki más, mint a butorokat pattogtatni, s a mécs -lángját lobogtatva körüljárni, nagy sóhajtozva. - -A nagy rozmarinbokor földe egészen ki volt már száradva. Henriette -talált egy cserépkorsót állott vízzel a kályha vállán, azt felvette és -megöntözé az elárvult virágot, hadd éljen még egy héttel tovább. - -Gerzson úr felzavarta álmodozásiból. - -– Kedves nagyságos asszonyom, a sors mindenkép ellenünk esküdött mai -nap. Az ember nem hinné, ha magával nem történt volna; elébb mind a négy -lovunk fele úton megsántul, azután meg a hová be akarunk szállni, annak -a háznak a gazdaasszonya a kútba öli magát. Igazán a sors üldöz -bennünket. De mi daczolunk vele, ugy-e bár? ugy-e, hogy csalatkozik a -fátum, a mikor azt hiszi, hogy rajtunk kifog? Nem tudja, kivel van -dolga? Azért is helyén marad a szivünk, s megmutatjuk, hogy nem -vesztettük el a fejünket. Legnagyobb bajunk az, hogy az igérgetett -vacsora már most igazán a porba esett előlünk. De azon sem esünk -kétségbe. Hoztunk a tarisznyában, ősi szokás szerint, jó sonkát és -marhapecsenyét, meg fehér czipót, van egy kulacs finom borunk; nem -ijedünk meg az éhségtől. - -A jó öreg úr azzal kiszedte az úti tarisznyából az elővigyázat szerint -elrakott holmikat s megteríté vele az asztalt; behozta a hintóról az úti -lámpást, hogy világosság legyen a szobában s szép nyájasan meghítta az -egyszerű lakomához Henriettet. - -A fiatal nő mosolyogva foglalt helyet a padon. Dehogy mutatta volna -arczán, hogy valami nem tetszik neki, vagy hogy talán fél, vagy hogy -rosszul van; hozzá volt szokva nem alkalmatlankodni senkinek. - -– Itt már igazán nem ihatunk vizet, kedves nagysád, szólt a kulacscsal -kinálkozva Gerzson úr, alkalmasint soha sem fog ennek a tanyának a -kútjából senki vizet inni. Az olyan kutat be szokták temetni. - -Henriette engedelmességből szájához érteté a kulacsot, s úgy tett, -mintha innék belőle, hogy az öreg úrnak kedvét ne szegje, de voltaképen -mégsem ivott; ő soha sem birt egy csepp bort is lenyelni s a mi ajkaira -ragadt, lopva azt is letörlé kendőjével. Irtózott minden szesztől. Nem -is evett semmit, csak egy almát fogyaszta el, ez aztán elég volt neki -éhség és szomjúság ellen. - -Hanem bizony Gerzson úr hozzá látott becsülettel. Különben is jó étvágya -volt, a nemebédelés, a sok méreg az úton, meg a kocsirázás azt még -jobban felfokozta: olyan szeleteket kanyarított a kenyere mellé a jó -piros sonkából, hogy gyönyörűség volt elnézni; mikor meg aztán a -kotyogóst a szájához emelte, olyan hosszasan tartott párbeszélgetésük. -Henriette gyönyörködve nézte. - -– Csak azt csodálom, szólt a hölgy, hogy a csaplárné szobájában úgy -megmaradt ágy és házi eszköz, ha cselédei szétfutottak holta után. - -– Oh, azokra már a vén Ripa vigyáz; abból ő el nem enged tévedni egy -szalmaszálat is; azt ő már nem engedi magára mondani, hogy egy halott -hagyatékát ellopta. - -– Ez csodálatos. - -– Sok ilyen csodálatos vonás van a szegénylegények életében s épen ezzel -emelik ki azt a nagy különbséget, a mi köztük és a nagyvárosok -házfeltörő, zsebmetsző bandái között létezik. Ennek a pusztai kalandor -életnek van valami csábító máza, a mi a pusztai embert, a ki egy kicsit -hajlandó a regényességre, hamar elcsábítja. Volt már rá eset, hogy csupa -kiforratlan kaland után vágyó kedvből igen tekintélyes gazdag család -ivadéka híres nevet szerzett magának, mint szegénylegény s szomorú véget -ért. Pedig semmi tekintetben sem volt erre az életmódra szorulva; -hallhatta nagysád hírét Angyal Bandinak. - -– Képzelem annak a családnak kétségbeesését, melyhez tartozott. - -– Nem igen estek biz azok rajta kétségbe; levették róla kezüket s veszni -hagyták. - -– Az rettenetes lehet, egy olyan bűnösnek rokona lenni. Én nem tudnám -elfelejteni, eltaszítani, én védelmezném, én rejtegetném és megőrülnék -bele. - -– Eszem a drága jó szivét; de minden szavából kitünik, hogy -porczellán-földből teremtette az Isten, nem olyan komisz agyagból, mint -más embert. – De nem iszom már többet, mert elálmosodom, s ma nem -akarnék aludni. Éjfélre be kell érkezni a kocsisnak az előfogattal. -Nagysád nem akar a mellékszobában kissé ledűlni? - -Henriette tagadólag rázta fejét. - -– Úgy? igazsága van, hogy is maradhatna ott magában, egy öngyilkos -szobájában? Maradjunk hát itt együtt s mondjunk egymásnak meséket. - -– Jó lesz, majd én mesélek Gerzson bácsinak. - -– Elhallgatom reggelig, mintha angyalok énekelnének a fülembe. - -Henriette elkezdett mesélgetni a meghalt korcsmárosnéról, annak régi -szerelméről az elvesztett rabló után, a rozmarinbokorról, meg a szomorú -nótáról. - -Gerzson úr fejét féltenyerébe fektetve hallgatott áhitatosan s nagyokat -ütött a szájára, mikor észrevette, hogy önkéntelenül meglepi az ásítás. - -– Meg nem foghatom, hogy miért vagyok olyan álmos? majd leragadnak a -szemeim. - -– Hát azért, hogy nem pipázik. Miért nem gyujt rá? - -– Hogy én rágyujtsak? S nagysád megengedné? Eltűri a dohányfüstöt? oh, -be áldott jó teremtés. S nem fájdul meg tőle a feje? - -– Sőt inkább nagyon szeretem a dohányfüstöt. - -Gerzson úr már félig kihúzta a szivartárczáját, de megint csak -visszadugta. - -– Nem, mégsem szivarozom. Nem szabad visszaélnem a szerencsémmel. Így is -jó lesz. - -Henriette azután megint elkezdett neki mesélni a Fatia Negra erdélyi -kalandjairól, a Lúcsia barlangról, a pénzverők elfogatásáról s -azonközben vevé észre, hogy Gerzson úr szemei le-leragadnak, fejével -nagyokat bólint. - -– De ugyan gyujtson rá Gerzson bácsi, mert így nem állja ki álom nélkül -a fönmaradást. - -Gerzson úr a megszólításra ijedten kapta fel a fejét, szemeit törülve -kezével, mint a kit mély álomból ébresztenek fel s még nem tudja, hogy -mi történik körülötte. - -– Nem alszom, igazán nem alszom, csak egy kicsit elbólintottam. - -– Gyujtson szivarra. - -– Nem teszem, inkább kimegyek egy kicsit a szabad levegőre, ott majd -kiszellőzik a fejem. Szétnézek odakinn egy kicsit. - -Azzal letette a két karját az asztalra, ráfektette a fejét s elaludt. - -Henriette még mosolygott rajta. Szegény öreg úr nagyon el van fáradva; -aztán bizonyosan az a bor igen erős. Hadd pihenjen. A mult éjjel sem -aludt. Elég, ha kettőjük közül egyik ébren marad. - -Azzal felvette a lámpást, kiment az előházba s nagy megnyugtatására -vette észre, hogy annak az ajtaján jól csukódó zár van. Azt bezárta. -Félénk kiváncsisággal körülvilágított minden szögletbe, s nem talált -semmi gyanusat. Aztán ismét visszatért a vendégszobába, annak az ajtaját -is bezárta s a kocsilámpát az asztalra helyezé, ernyőjével az alvó öreg -úr felé fordítva, hogy fényével föl ne ébreszsze, s azzal egyedül maradt -virrasztva a pusztai csárdában s várva nagy türelemmel, mint folynak le -egy otthontalan éj semmi óraütéstől meg nem szaggatott perczei. - -Olyan türelmes volt, hogy még zsebóráját is csak egyetlen egyszer vette -ki kebeléből, megnézni rajta, hogy mennyi már az idő? - -Éjfélen túl volt. - -Számítgatni kezdé magában, mikor érhetett a kocsis Orosházára? mennyi -idő alatt érhet ide? Ha mindjárt kapott lovakat, már közel lehet. - -Rövid idő mulva lódobogást hallott az udvaron. Ezek a mi lovaink -lesznek, gondolta magában s az udvarra nyiló ablakhoz sietett; a függöny -szárnyát kissé felvoná s kitekintett rajta. - -Annyira világos volt a külső éjszaka, miszerint kiveheté, hogy csakugyan -négy ló érkezett az udvarra, csakhogy – mindegyik lovon ült egy ember. - -– Ez nagyon különös, gondolá magában. Hiszen két ember is elhozhatta -volna az előfogatot. - -A négy ember közül három leszállt a lóról, egy ötödik kijött az -istállóból s röviden értekezett velük; azzal a három a csárda-ajtónak -tartott s azt nyitogatni próbálta. - -Henriette valami gyanúsat talált e dologban s jónak tartá Gerzson urat -fölkelteni. - -– Gerzson bácsi, kérem, négy ember érkezett ide. Gerzson úr nem ébredt -föl e szóra. - -Henriette odament hozzá, feje fölé hajlott s gyöngéden költögeté. - -– Édes Gerzson bácsi, ébredjen fel egy pillanatra; valaki be akar jönni -hozzánk. - -Gerzson még arra sem ébredt fel. - -Henriette hallá, hogy kívül a tornáczajtó már recsegni kezd. Azt -feszítik befelé. - -Most ijedten ragadta meg Gerzson karját. - -– Uram! rablók törnek ránk, ébredjen fel! ne aludjék! ne aludjék! - -De Gerzson úr alva maradt, mintha meghalt volna, s hiába rántotta őt fel -a nő az asztalról, megint csak visszahanyatlott s tovább aludt. - -Az idegenek már benn voltak a tornáczban, s egy kéznyomás a vendégszoba -kilincsét próbálgatá. - -– Istenem, Istenem! rebegé Henriette kezeit tördelve, s rémülten járt -alá s fel a szobában, nem tudva, hol keressen oltalmat többé. - -Egy erős roppanás hangzott az ajtón; valaki vállal feszíté befelé. -Henriette az asztalhoz támaszkodott félkézzel, hogy össze ne rogyjék. - -A feszített zár végre kipattant ütközőjéből, az ajtó sebesen feltárult s -a nő előtt ott állt Fatia Negra, még két álarczos czimborájával. - -E pillanatban visszanyerte lélekjelenlétét a nő. A veszélytől egy -lépésnyire megszünt rettegni. Megszólította őket: - -– Mit akarnak önök tőlem? - -A Fatia Negra suttogó hangon szólt hozzá: - -– Hát ön miért nem alszik most, mint társa? - -Egyike a czimboráknak az alvóhoz lépve, pisztolya agyát annak -halántékához tartá. - -A Fatia Negra kezében nem volt más, csak egy tőr. - -– Fel ne ébressze őt, suttogá Henriettehez, mert ha fel találja emelni a -fejét, koponyája szét van zúzva. - -– Ne tegyenek vele semmi rosszat, esenge a nő, én mindent odaadok, a mit -önök kivánnak. Itt van tárczám; itt vannak ékszereim; órámat is odaadom. -Lehúzom gyűrűimet, csak ne nyuljanak hozzám; ha lehet, ezt a -karikagyűrűt hagyják meg nálam, mert az jegygyűrűm! - -– Ez mind semmiség, suttogá a Fatia Negra; nekünk nem az kell. Az -asszony egy negyvenezer forintos váltót kapott férjétől; azt adja ki és -esküdjék meg, hogy három napig senkinek nem fog a felől szólani, míg a -váltót pénzzé tehetjük. - -Henriette a váltó említésére szédelegni érzé fejét; a vér elállt -ereiben; alig birta lábain tartani magát. - -Úgy reszketett a hangja, midőn a rabló előtt azt kellett hazudnia, hogy -az nincs nála. - -– Meg fogjuk önnél keresni asszonyom, ha önként át nem adja. - -Henriette újra a hazudozáshoz folyamodott. - -– Nincs nálam; postára tettem fel, hogy bizton kézbe jusson. - -– Asszonyom, ön csak tölteti velünk az időt; legyünk készen hamar; -forduljon háttal felénk s vegye ki vállfüzőjéből az aczél lemezt és adja -át. - -E szóra Henriettenek minden vére fejéhez tódult; nem a félelem, hanem a -dühös kétségbeesés volt az, a mit érzett. Eszébe jutott, hogy ez az -ember az, a kit még senki fel nem ismert, ez az, ki a fekete ékszerekkel -oly rettentő talányt adott fel kinlódó lelkének; ez, a ki annyi embert -boldogtalanná tett, ki az ő férjét megrabolta és a ki most meg akarja őt -fosztani attól a kezében levő reményétől, hogy testvérét a gyalázattól -megszabadítsa; olyan titokkal birva, a mit tudni senkinek sem volna -szabad. Ki lehet e rettenetes ember? Ki lehet ez elátkozott? - -A vér forrott a gyönge nő minden üterében; szemei szokatlan tűztől -kezdtek szikrázni, s midőn a fekete álarczos egészen oda lépett hozzá, -tőre hegyét fölemelve, mint a földrevert galamb, mely végveszedelmében -nem harczra alkotott karmait ellenfelére fölemeli, a nők leggyöngébbike -hirtelen odakapott a fekete álarczhoz és leszakította azt a rabló -képéről… - -… Meglátta arczát és ráismert. - -… Csak egy perczig látta és azután ájultan rogyott le a földre. - -… Azután nem tudni, hogy mi történt?… - -Jó kora reggel volt már, mikor Gerzson úr fölemelte kábult fejét az -asztalról. A nap besütött a függönyön keresztül. - -Körülnézett, egyedül találta magát. - -Kereste Henriettet, szólítgatá, nem volt sehol; uti málhái is eltüntek. -Kiment az udvarra, a hintót keresve, az sem volt ott, csak a négy sánta -ló volt meg az istállóban; azok is rihogtak víz után; senki sem itatta -meg őket. - -Gerzson úr feje még kábultabb lett ezek után. - -Hová lett a nő? mi történt itt az éjjel? hogy nem tud ő abból semmit? ki -különben oly ébren szokott aludni, hogy a szunyogdongásra is felébred? - -Emlékezni kezde rá, hogy este valami szokatlan izű bort ivott; valami -vásottságot most is érez még különösen szája ízén. Pedig neki semmi bor -a világon meg nem szokott ártani. Visszament a szobába, hogy megnézze, -mi van abban a kulacsban? – De már a kulacs nem volt sehol található. - -Csak egy elejtett tárgy, egy útmutató jegy sem adott neki kezdő pontot e -világtalan zavarban. Hogy mi történhetett itt? még csak találgatni sem -birta. - -Kiment a csárda elé, szétnézett a köröskörül terülő pusztaságon; sehol -sem látott sem közelítő, sem távozó szekeret. A szélrózsa minden -irányából kanyarogtak a csárda felé korábbi, régebbi kerékvágások, s ő -nem tudta már most, hogy melyiken induljon el? - - - - -BABÉROSSY LEÁNDER. - -Van azzal úgy az ember, hogy mikor sok esztendeig egy rakáson hevert -köveket széthordat, vagy valami régi padlás zsindelyzetét levereti, vagy -ha egy ingoványos helyről a vizet lecsapoltatja, annyi mindenféle, soha -nem látott csodálatos bogarat, furcsa lepkét, kacskaringós ázalagot -fedez fel a megbolygatott rejtekhelyek között, a miknek az előtt soha -hirét nem halotta, sem leirását semmi természettudományi könyvben nem -olvasá s ilyenkor elgondolja az ember magában, milyen csodálatos a -természet: még olyan oduk számára is teremt élő lakókat, a mik soha sem -találkoznak a napvilággal. - -Vámhidy, mint szolgabiró, egy éjszaka valami járásában eső faluban volt -kénytelen meghálni, melynek lakossága erősen keverve van magyar, szerb -és oláh elemekből. - -Későn érkezvén oda, sokáig el talált aludni s már jó késő reggel volt, -midőn valami szokatlan zajra fölébredt. - -Hálószobáját egy ajtó választá el a nagy ivó teremtől s ez ajtón -keresztül sajátságos lármahangok törtek keresztül, miknek magyarázatát -nehéz volt első hallásra kitalálni. - -Úgy tetszék, mintha egy pár asszonyság és egy pár férfi gorombáskodnék -odabenn egymással, hol lassabban, hol erősebben; az egészben az volt a -legkülönösebb, hogy egyszerre kettő soha sem lármázott, hanem mindegyik -kiengedte a másiknak beszélni magát. Később azonban egyre -nyugtalanítóbbá kezdett válni a lárma; egyes hangtöredékek olyasmit -sejtettek, mintha valakit meg akarnának ölni ott a másik szobában. Erre -már felugrott Vámhidy s épen interveniálni akart, midőn belépett hozzá a -korcsmáros, a kávét hozva. - -– Micsoda lárma van itt a szomszéd szobában? kérdé Szilárd felzajdultan. - -– Oh kérem alássan, szólt a korcsmáros, büszke mosolygással, azok -theátristák! nekünk theátristáink is vannak, mint valami residentiának; -most épen próbálnak egy új theátrumot, a mit estére fognak előadni; -megtessék nézni a tekintetes szolgabiró úrnak, mert az nagyon szép lesz. - -– Szinészeik vagynak? kérdé elbámulva Szilárd, ebben a faluban? Vajjon -honnan kerülhettek ide? - -– Nem tudja azt senki, kérem alássan; mert ha tudnák, bizonyosan utánuk -jönnének. Ők maguk azt mondják, hogy Aradrul jöttek, hanem az persze nem -igaz. Azt épen úgy nem lehet megtudni, hogy honnan jöttek, mint azt, -hogy hova mennek innen. - -– Ki az igazgatójuk? kik a tagjaik? - -– Úgy tudom, hogy csak egyetlen egy férfi van közöttük, az is félig -gyerek, a többi mind asszonyság és kisasszony, még a czédulahordozó és a -sugó is. - -– S micsoda darabot adhatnak elő ilyen személyzettel? - -– Oh mindenfélét, kérem alássan; azok az asszonyságok, a kiknek mélyebb -hangjuk van, felöltöznek férfiaknak, bajuszt és szakállt ragasztanak fel -s még annyival jobbak, mintha férfiak volnának, hogy soha sem részegek. - -– S meg tudnak élni itten? Ki jár itt szinházba? Van valami jövedelmük? - -– Hát a parasztok csak eljönnek, ha valami röhögni való van; pénzt ugyan -nem igen adnak, mert az maguknak sincs, hanem hoznak szakajtóval -kukoriczát, burgonyát, kolbászt és sonkát, s a társaság eléldegél belőle -úgy, a hogy; imide-amoda el is híják egyiket-másikat kukoriczafosztásra; -aztán majd mikor nagyon sok lesz az adósságuk, akkor egy szép éjszaka -odább állnak az istenadták. Tudnivaló, hogy senki sem megy utánuk, hogy -őket visszahozza. - -– Hanem zálogban itt hagyják a díszleteiket és ruhatárukat. - -Ezen már a korcsmáros is nagyot nevetett. - -– Díszleteiket? Ruhatárukat? Az előfüggönyük az én nagy rostáltató -ponyvámból áll; nincs rá szükségem a míg el nem nyomtattuk a buzát; azt -beragasztották háromszínű papirossal, czímert is metszettek rá belőle. A -garderobjuk pedig nagyon egyszerűen telik ki; mikor valami királynés -darabot kell nekik előadni, összekéregetik a gazdag rácz asszonyoktól az -aranysujtásos viganóikat, azokat felveszik palástnak s olyan spanyolok -benne, hogy jobban sem kell. Egy kis aranyos papiros, egy kis csiriz, -egy kis kemény papiros, olyan hamar segít a dolgon. Az igazgató még csak -gyerek ember, de olyan furfangos, hogy még holdvilágot is csinál sárga -tökből s mennydörgést, villámlást produkál, de azt titkolja, hogy mivel? -A mi pedig a könytárukat illeti, azt akárki elviheti szépen hóna alatt; -mindössze tán öt-hat darabjuk van, s ha ezt végig játszották, megint -elől kezdik; a közönség persze kétszer nem néz meg egy darabot, hát -ilyenkor azt cselekszik, hogy más nevet adnak a darabnak, a személyek -neveit elforgatják s úgy adják megint elő; a rászedett publikum aztán -persze fenhangon kiabál, hogy láttuk ezt már! míg az igazgató ledisputál -a színpadról, hogy nem igaz az, mert ez egészen új darab. Néha vannak jó -napjaik is: mikor vásár van, vagy búcsujárás; akkor sokat bevesznek; -másnap aztán fizetnek mindenfelé, megint nem marad egy garasok sem; a -múltkor szerbiai disznóhajcsárok mentek itt keresztül, azoktól még ezüst -huszasokat is kaptak. Don Cæsárt kellett volna nekik előadni, de a -külföldi publikum nem engedte azt végig játszani, hanem felkiabált -hozzájuk, hogy énekeljenek inkább valamit, ők aztán énekeltek magyar és -rácz népdalokat; egy öreg szerb látta, hogy nincs bassista közöttük, -kisegítette őket és közé énekelt, a többi meg ütötte bottal a taktust a -söntés oldalán; végtére bort, pecsenyét hozattak, megvendégelték a -szinészeket s utoljára kidobták valamennyit az ajtón. - -– Szeretnék a mai előadásukra elmenni, monda Szilárd, kit e sajátságos -leirás kiváncsivá tett. - -– Oh kérem alássan, mindjárt magam hozok egy czédulát. - -A korcsmáros elsietett s néhány percz múlva megint visszatért: hozta az -irott szinlapot, melyen nagy piros betűkkel volt felirva: Hernáni, vagy -a Kasztiliai becsület; azután a személyek nevei: Hernáni persze maga -Babérossy Leánder; Elvira – Palmira kisasszony; a többi urak azután N. -N. X. X. meg * *; «azok tudniillik mind asszonyságok», magyarázá a -korcsmáros, «azért nincs kitéve a nevük. Belépti díj első hely tizenöt -krajczár, második hely hat krajczár». - -– Uraságok tetszés szerint? nemde? - -– Mondtam az igazgató úrnak, hogy irja oda, de ő azt felelte rá, hogy az -szemtelenség volna, azt is tanácsoltam neki, hogy hozza át maga a -czédulát a tekintetes úrhoz, de majd kidobott érte a szobából, hogy hát -czédulahordozónak nézem-e én őtet? még jutalomjátékára sem hordja el -házról-házra a czédulákat, a mit pedig úgy tudom, hogy még Pesten sok -elsőbb fizetésű szinésznő is megtesz. - -– Tehát büszke ember az igazgató? - -– Oh rettenetes büszke. Nem is akar másforma darabokat játszani, mint -csupa kardos darabot, azt mondja, hogy ezek a classikusok. Pedig -nincsenek neki nyomtatásban, csak a hogy eszébe jutnak neki, a mint -Pesten látta egymás után a szinházban s visszaemlékezik rájuk, úgy -lediktálja Palmira kisasszonynak és aztán abból játszanak. Pedig jobb -szeretnék ám ezek a pimaszok itten, ha Lumpáczit, meg az Elátkozott -herczeget, aztán meg a Repülő csizmadiát, vagy a Zöldhasú takácsot adná -nekik, aztán jól kiczifrázná a czédulát; de nem akarja, azt mondja, hogy -ő ilyen szemtelenségre nem vetemedik. Szegény, nagyon fiatal még, majd -ha megvénül és sokat koplal, ő is rá jön arra, a mire a többiek. - -– Azt szeretem benne, hogy büszke: el fogok menni az előadásukra. - -– De pontban tessék megjelenni hét órakor, mert az elkezdeti, ha senki -sincs is még a nézőhelyen; azt mondja, hogy az a halogatás csak komisz -trupp szintársasághoz illik. - -– Charaktere van a legénynek; vigye át neki ezt a pénzt, kérem. - -Szilárd egy tíz forintost adott a korcsmárosnak, a mivel az nem sokára -visszajött azzal a válaszszal, hogy az igazgató most épen nem tud -váltani. - -– Hiszen egészen neki küldtem, mint belépti díjat. - -– Vagy úgy? - -Kevés idő múlva aztán a korcsmáros egy egész nyaláb belépti jegyet -hozott Szilárdnak, azt mondván, hogy az igazgató köszöni a részvétet, de -miután ajándékokat elfogadni nem szokása, annyiban veszi, mintha a -szolgabiró úr az egész házat kivette volna ez estére s a mai előadást -neki magának fogja eljátszani. - -Szilárd nagyot nevetett e komikus szigorúságon s aztán felöltözve, -látott hivatalos dolgai után, úgy sietve, hogy hét órára készen legyen, -mert hiszen ő képviseli a közönséget és nem illenék, hogy elmaradjon. - -A mint haza érkezett a vendéglőbe, már vártak reá. Egy határozatlan korú -asszonyság, kinek határozatlan divatú öltözékei valami határozatlan -jelleget látszának kölcsönözni, jegyszedőnői és hátramaradt kegyes anyai -szerepvivő minőségek között, fogadta Szilárdot az ivóterem ajtajánál, -mely két szőnyeggel (nyilván ágyterítők lehettek) volt lefüggönyözve. -Egy ív papirosra fel volt irva nagy betűkkel: «néző hely». - -A duegna félbizalmas suttogással mondá Szilárdnak, mi alatt őt -bevezette: - -– Jaj, az Isten áldja meg tekintetes szolgabiró úr, ne maradjon itt -sokáig; ne legyen tanúja a skandalumnak: rettenetes rosszak vagyunk mi. -A szeme ég ki az embernek, ha tisztességes urak vannak a párteren. Ne -nézzen bennünket sokáig. - -– Oh kérem, én tudom méltányolni a helyzeteket. Csak tűz legyen a -játékban; én azt becsülöm, ha mindjárt hiányos is. - -– Az itteni publikum is tüzet keres az előadásban, csakhogy neki -görögtűz kell; addig el sem megy innen, minden játéknak azon kell -végződni. - -– De az ma valószinűleg elmarad? - -– Miután a tekintetes úrral tele van a szinház, úgy, hogy egy lélek sem -fér be több. - -– Kegyed nem tartozik ezúttal a játszó személyzethez? - -– Én csak az énekben veszek részt s felvonások közt fuvolán játszom. A -játékhoz már nincsen kedvem, bár valamennyi közt most is én értek hozzá -legjobban, hanem hát vannak balsors csapásai, a mik gátlólag hatnak az -életpályák küzdelmeire. - -Szilárd vevé észre, hogy az asszonyság kissé biczczent, bár ő ezt -mindenkép törekedett elrejteni, alkalmasint az lehetett a balsors ama -bizonyos csapása. - -– Tehát miután kegyednek úgy sincs mostan dolga, legyen szives -megosztani velem a néző helyet; a személyzetről bővebb felvilágosítást -fog adhatni. - -– Ezer örömmel. - -Az asszonyság egész illemmel foglalt helyet a lóczán Szilárd mellett, ki -nem engedte, hogy a háta mögé üljön; biztosítva őt, hogy a művészetet -minden időben igen nagyra becsülte. - -Daczára a rögtönzött abbonement suspendunak, a terem még sem volt -üresen, a tisztelt ingyen-publikum: a requisitumok kölcsönadói és -azoknak családjaik, a szinészek kvártélyadói s egyéb csendes hitelezők -jócskán megtöltének egy pár padot, úgy hogy Szilárdnak módjában volt -félrevonni magát s nem zavarni rengeteg egyedüllétével a játszó -személyzetet, bár a tisztelt ingyen-jegyesek erősen törekedtek is -közeléből hátrafelé huzódni. A mint a korcsmáros léczkerítette -söntésében a kakukkos óra elütötte a hetet, hangzott a függöny mögül a -sugó csöngetése, mely nagyon gyanúba keverte magát, hogy késfokával -ütögetett pohárból származik; mire valami nagyon fortélyos masinéria -megindítá a nemzeti szinű papirossal ragasztott függönyt, hogy az a -gerendákhoz kunkorodott fel s előtünt a szinpad. - -Egy összerakható spanyolfal képezé a háttért, mely szoba formára volt -megfestve, az előtérben látható volt egy fehérrel feketére festett -papirosablak, a másik oldalon a padlásajtó iromba mázolással átalakítva -góth palota kapujának. Ezen járt ki s be az egész játszó személyzet, -mert másfelé nem lehetett. - -Az elkezdett darab természetesen nem volt Ernáni, a kasztiliai becsület, -hanem Moor Károly, Schiller haramiája. Az első három szónál ráismert -Szilárd s nevetve mondá a jegyszedő asszonyságnak: - -– Hisz ez nem a hirdetett szinmű. - -– Nem ám. De már egyszer adva volt a saját neve alatt s másodszor nem -jött volna megnézni senki. - -– Csak azt csodálom, hogy kegyetek igazgatója, a ki olyan büszke ember, -hogy ajándékot nem akar elfogadni, ilyen fogásokat megenged magának. - -– Biz ez nem szép fogás; de ő így okoskodik: «élni kell valahogy; én -kész vagyok két garasért bukfenczeket hányni a vásári publikum előtt, a -ki meghajigál, ha nem tetszik a produkczióm; én kész vagyok az -utczaszegleten koldulni a jövő-menőktől s krajczárokat gyűjteni a -sipkámba; de nagy úrtól el nem fogadnék egy falat kenyeret, ha ezüst -tálczán hozná is utánam. A publikum az én uram: gyalázat arra, a ki -Mæczenások előtt görnyed!» Én nem tudom, hol vette e keserű nézeteket? -mert még egészen gyermek. - -Már most az is előre látható volt, hogy Moor Károlyt és Ferenczet egy és -ugyanazon személy fogja játszani: természetesen az igazgató maga. -Minthogy e két személy mindig külön jelen meg, gyakorolható annak egy -személy általi képviseltetése s e miatt vidéki szinpadok hőseinek -kedvencz vesszőparipája ezeket együtt játszani, hogy kitünjék művészetük -sokoldalúsága. - -A beszédes asszonyság az előadás kezdetétől fogva minden megbocsátható -módon iparkodott Szilárd figyelmét elvonni a szinpadon játszókról, -mindenféle furcsa adomákat mesélve neki a szinészi életből s ha néha -vette észre, hogy Szilárd oda figyelmez a játszókra, egész őszintén -megkérte, hogy «az Isten áldja meg, ne nézze szegényeket, mert -odalesznek szégyenletükben». - -Annyit még is észre kellett venni, daczára a felragasztott szőke, barna -és ősz szakállaknak, szemöldöknek s a szándékosan elváltoztatott -hangoknak, hogy a szereplők mind nőneműek férfi-ruhában. - -– De hát hogy szedték így össze magukat csupa asszonyokból? - -– Voltak velünk férfiak is, hanem azok apródonkint vagy megszöktek, vagy -elcsapta őket az igazgató. Persze, fiatal még arra, hogy egy agyafurt -férfi szinésznek parancsolni tudjon. Hanem a nők vele maradtak, mert -mind nagyon szeretik. Egyen kívül mindnyájunknak gyermeke lehetne s -olyan jó ember; megosztja az utolsó falatját is velünk s ha nincs mit -ennünk, eltréfálja az éhséget. Az utolsó férfi volt nálunk a -népszinműénekes. Szép hangja volt, szerették érte, hanem az a baja volt, -hogy nagyon ivott s mikor sokat ivott, olyan önfejű lett, hogy nem -lehetett vele semmire menni. Mikor ideérkeztünk, mindjárt a Szökött -katonával akartuk kezdeni a sorozatot s abban Nagy úrnak kelle játszani -a czímszerepet. Nagy közönségünk volt, még a boglyakemencze tetején, meg -a söntésen is ült publikum, hanem az előadás pillanatában, a kit sehol -sem találunk, az Nagy úr volt. Keressük pinczében, padláson: sehol -sincs. Hová lett? mi lelte? végre megtaláltuk őt az istállóban; ott -feküdt a jászolban hanyatt és egy szál füvet rágcsált a fogai között. – -«Nagy úr, az Isten szerelmeért, még sincs kifestve, sem felöltözve, a -játék mindjárt kezdődik?» kiálta rá az igazgató. «Bizonyára – nem -bánom», felelt rá Nagy úr hidegvérrel. «De ön kezdi a jelenést, -szerencsétlen.» – «Bizonyára – én nem kezdem.» – «Nem kezdi-e? de hisz -ön játsza Korpádi Gergelyt.» – «Bizonyára – én nem játszom.» «Nem -játszik? a közönség itt van, tele a szinház; roppant a bevétel.» – -«Bizonyára nem tehetek róla.» – «Az Isten szerelmeért; keljen ön fel, öt -forintot adok a mai napra, csak ne tegyen csúffá.» – «Bizonyára – nincs -szükségem reá.» – «Kelj fel mindjárt, gazember, mert keresztül szúrlak -ezzel a gyilokkal.» – «Bizonyára nem bánom.» Azzal oldalt fordult a -jászolban s elkezdett horkolni. Nekünk mit volt tennünk? fel kellett egy -nöt öltöztetnünk Gergely kovácsnak, az mondta el az egész szerepet sugó -után, a közönség majd megvert bennünket. - -Szilárd figyelmét azonban még sem vonta magára annyira ez a mulatságos -adoma, hogy némi érdeke ne támadjon a szinpadon szereplők iránt. Látta -Moor Károlyt és Moor Ferenczet egy személyben arczot és hangot -változtatni; amannak nagy teljszakálla volt, hosszú fürtös haja s -erőszakosan lenyomott hangja hasonlított ahoz, mint mikor kis leánykák -ijesztgetik egymást ajtón keresztül, férfihangot utánozva; Moor -Ferencznek pedig természetesen vörös kondor haj volt feltéve, hegyes -spanyol szakállal, sok ráncz arczára és homlokára festve s valami hyenai -éles hangnyomata; de mindezek mellett is úgy tetszék Szilárdnak, mintha -ő ezt az elváltoztatott arczot valahol látta volna s ez a hang -eltorzítva is ismerős volna előtte: még ezek a szinfaltépő szeles -mozdulatok is olyan ismerősöknek tetszettek előtte. - -A nemes publikum azonban a második jelenetnél már kezdte észrevenni -hallatlan megcsalattatását s bizonyos zúgás, mozgás, fejek összedugása -és csóválása, majd botoknak nyugtalan kopogása, asszonyi vihogással -vegyest, kezdett belevegyülni az előadási zajba, végre egy becsületes -csizmadia-mester, ki három padot adott kölcsön s azért minden napra -ingyen jegye volt, elszánta magát a legvégsőre, felczihelődött az első -padból s hátra ment a leghátulsóba; tán azért, hogy ott a teremnek jobb -acusticája van, vagy bátrabbnak érezte magát nagyobb távolságból, vagy -épen a szolgabiró szemét kerülte s onnan szólala fel, mondván: - -– Hallja maga, director! ebben politika van: ezt a theatrum-darabot mink -már sziveskedtünk egyszer látni. - -A művészetében ekkép megzavart Moor Ferencz e brusque támadásra -egyszerre elfelejtkezék magáról, kiesett szerepéből s saját hétköznapi -hangján felele vissza az interpellálónak, jól tudva, hogy csupa -ingyenjegyes publikum van: - -– A ki már látta e darabot s nem akarja újra megnézni, visszaveheti a -pénztárnál, a mit befizetett. - -A mint azonban ezt kimondta, Vámhidy felugrott helyéből s mint egy -második peleskei nótárius, felrontott a szinpadra, neki Moor Ferencznek; -azt átölelte, megcsókolta festékes orczáját s örömtől remegő hangon -kiáltá: - -– Kálmán! - -Moor Ferencz egy perczig tétovázott, azután leszakítá spanyol szakállát, -leveté vörös álhaját, letörlé arczáról a durván festett ránczokat s ott -állt Szilárd előtt a szomorú, halovány gyermekarcz. - -Ez volt Babérossy Leánder. - -Az előadásnak persze azonnal vége szakadt; Szilárd sietett a szinpadról -eltüntetni a meglelt «tékozló fiút» s az ingyen publikum bőséges -kárpótlást talált kiváncsisága kielégítésére az Olympról alászállt -múzsa-leányok mendemondáiban, kik saját fantáziájuk tetszése szerint -magyarázták ki a csodálatos történet összefüggését, abban mindnyájan -megegyezve, hogy a fiatal igazgató valószinűleg bizonyos dúsgazdag -mágnás-család megszökött ivadéka, ki álnév alatt borostyánokat keres s -egykor mindazokat, a kik most vele tűrnek, szenvednek, gazdag emberekké -fogja tenni. - -Vámhidy az alatt lélekzethez sem hagyta jönni Kálmánt addig, míg -szobájába nem ért vele; ott azután mint egy testvért, mint egy elveszett -fiút, magához ölelé, szemei közé nézett, nem bocsátá el magától, nem -szólt neki semmit mindaddig, míg egyszerre mindkettőjük szeme elkezdett -nedvesedni, akkor aztán elfordultak mind a ketten, hogy könyeiket -letörüljék; az igazi könyek nem tűrnek publikumot, habár csak egy -személyből áll is az. - -Néhány percz múlva ismét képesek voltak egymással szembe nézni. - -Kálmán legalább húsz évesnek látszott, pedig alig lehetett tizenöt. A -szinészkedés, a nyomor és a korai borotválkozás gyorsan vénít. - -Azután egész modorában, minden mozdulatában volt valami korai érettség, -valami határozott, merész kifejezés, a mi elfeledteti a gyermeket. Egy -neme a cynismusnak az. - -– Tisztelt uram, vagy ha megengedi: Kedves régi barátom, kezdé a gyermek -a szót, engedje meg ön, hogy mindenek előtt egyre kérjem: én nem vagyok -Kálmán; nekem nincs családi nevem; ha azt akarja ön, hogy valami -beszédet folytassunk egymással, legyen szives engemet egyszerűen -Leándernek nevezni: én Babérossy Leánder vagyok; ezt a nevet magam -szereztem magamnak, ez alatt vagyok büszke, ez alatt pirulok; ez alatt -fekszem majd valahol az árokban, ha megértem rá; és most egy szót se -szóljunk azokról, a mik régen történtek. Remélem, ön nincs előitélettel -a művészeti pálya iránt. - -– Sőt ellenkezőleg, kedves Leánder, viszonzá Szilárd, ki tanácsosnak -látta óvatosan beleegyezni az ifju eszmejárásába, hogy őt egyelőre el ne -vadítsa, én igen nagyra becsülöm a szinészetet és annak képviselőit s -eszemben sincs, hogy önt valamikép le akarjam e pályáról téríteni. -Magasztos, nemes czél; a hazai nyelv és szellem terjesztése s a dicsőség -mámoros útja hozzá! úgy hiszem minden fiatal ember hajlandó, legalább -egyszer életében, szinészszé lenni. Hanem egészen elfeledtük, hogy ön -igazgató is, a ki most közönségét és társaságát a legnagyobb zavarban -hagyta; menjen vissza, igazítsa el köztük a dolgot s ha mindent -elintézett, legyen az én vendégem ez este. Óhajt még valakit -társaságából ide hozni? - -– Nem; senkit sem. Nem szeretem a confidentiát. - -Mi alatt Kálmán barátunk hivatalosan szétkergeté az illetőket, az alatt -Szilárd felteríttetett számukra s a visszatérőt a felhozott estelivel -fogadá, mit az minden tartózkodás nélkül el is fogadott. Hozzáültek. - -– Szokott ön bort inni? - -– Rászoktam egy idő óta. Az embert mindenütt itatják; ha a szinházba nem -járnak is, de szomjan meghalni nem engedik. Aztán jól is esik; – ha bor -nem volna, minden komédiásnak meg kellene bolondulni. Így legalább van -az embernek egy menedéke, a hová búbánatát eltemeti. - -– A biz a vándorszinészkedéssel együtt jár, hanem hiszen nem kénytelen -az ember a vándorbothoz ragaszkodni. Vannak állandó szinházaink: a -pesti, kolozsvári, jobbára az aradi is, a hol tudtomra, tehetséges -szinésznek tűrhető élete van, tere is nagyobb magát tökéletesíteni; -igyekezni kell önnek, hogy idejusson valamelyik társasághoz. - -A fiatal gyermek keserűen mosolygott, a hogy csak egy vén, megőszült -ember tudhat mosolyogni. - -– Azt hiszi ön, kedves régi barátom, hogy ha én fedetlen fővel vagyok, -elfogadok ajándékba egy jó kalapot azzal a föltétellel, hogy az -ajándékozó előtt megemeljem? Nem! keresek magamnak a szeméten egy -rosszat, a mit már elhajítottak, azt teszem fel. Idáig vagyok a gazdag -emberekkel: torkig! Nem kell semmijök. Nem kell mæcenásos, protegált, -subventionált szinház! Én szeretem ezt az életet; nekem ez pihenés. -Születésemtől kezdve kínoztak, gyötörtek azzal a gondolattal, hogy a -gazdagság az Isten s a ki azt birni akarja, az a féreg! Megutáltam -minden rokonomat. Ha visszaemlékezem rá, hogy reszkettek egy beteg ember -előtt, a kit valamennyi szivéből gyűlölt s a kinek százszor kezet -csókolt minden nap, hogy tagadta meg érte önmagát kicsiny és nagy, -férfi, asszony, leány, cseléd és unoka, csak azért, mert az ő kezében -volt a gazdagság; hogy csúsztak előtte, hogy gyűlölték egymást a -kedveért, hogy adta el a nagybátya unokahugát, hogy lába alatt ne legyen -s hogy tagadta meg a leány szerelmét, nehogy nagyapja kitagadja a gazdag -vagyonból! - -– Kérem Leánder, ne sértegesse testvérét, mert mindjárt Kálmánnak fogom -nevezni. - -– Nem sértem, szánom szegényt. Oh én most olyan boldog vagyok. Semmim -sincs! nem is kell semmi. Nem látom a holnapot magam előtt és a tegnapot -a hátam mögött. Jég eshetik, árvíz omolhat, nekem nem árt. A mi rajtam -van, az az enyim; mentől rongyosabb, annál jobban járja a szabad levegő. -Ha azokra gondolok, a kik helyettem otthon maradtak a gazdagság kedveért -martyrkodni, úgy nem érzek én semmit, a mi fáj: sokszor nincs takaróm, -ha lefekszem, nincs kenyerem, ha fölkelek; de ez a gondolat betakar és -jóltart. Örömem telik egyik faluból a másikba vándorlásban; csinálok -magamból bolondot a csőcselék előtt, verekszem a napi kereset sovány -hulladékain magamhoz hasonló rongyos naplopókkal s ha nagyon -megszorulok, a zöldséges kofáktól kérek levesbe valót; de ha egy urat -látok magam előtt, szememre nyomom a kalapot s azt mondom: «térj ki -előlem, mert nem talállak meglátni s rád lépek!» - -Szilárd elkomorodva nézett a korán vénült gyermekre. Eleinte csak azt -hitte felőle, hogy ifjukori ábránd csábítá őt e nem boldogító pályára s -reménylé őt ebből kigyógyíthatni az által, ha becsvágyát fölébresztve, e -pálya nehézségeit s tehetsége korlátoltságát észrevéteti vele; sok ember -kigyógyult már a szinészetből ez úton, ki más pályán boldog véget ért; -azonban minél tovább beszélt az ifjuval, annál jobban meggyőzték annak -szavai, hogy ezt nem a dicsvágy fellegvárai csalogatják, hanem a szabad -lét szomjának az az őrjöngő neme, mely a bársony-vánkosok pézsmaszagától -halálra undorodva, a szemétdomb után vágyik! - -– Nem megyek olyan városokba uram, a hol emeletes házak vannak; utálom -az olyan embert, a ki megtűri, hogy valaki feje fölött lakjék; én különb -cynikus vagyok, mint atheni Timon, mert én megutáltam a gazdagságot, -mielőtt vagyonomat elköltöttem volna; – szemtelenkedem: – elszoktam a -pirulástól, nem tartom szégyennek a szökést; nem háborít az a gondolat, -hogy a mely városban már egyszer voltam, oda többet vissza nem mehetek, -mert minden korcsmában tartozom; nem hoz dühbe, ha társaim megcsalnak, -elhagynak, rászednek; nagyot nyujtózom a napon s gyönyörrel gondolok -reá: «nincsen semmim, nincsen senkim!» - -– Ön hálátlan azokhoz, a kik önt szeretik. - -– Megbocsásson, régi jó barátom: megbocsásson. Önt egyedül sérthettem -meg e szóval. Hanem hát ön is olyan messze esik tőlem s annyira két -külön úton járunk, hogy akármikor meghalhatunk egymás miatt. Azután én -nem is kivánom senkitől, hogy érdeklődjék irántam. Rokonaim úgy is, azt -hiszem, hogy nagyon keveset mondják ki nevemet; nehogy a nagypapa -meghallja s ezer forinttal kevesebbet hagyjon a kimondónak. - -– Lapussa Demeter úr már nem hallja azt meg, mert meghalt. - -– Meghalt? No, úgy tudom, hogy azóta hajban vannak egymással Lángainé és -János úr. - -Vámhidyra oly nyomasztólag hatott, hogy a fiatal ember, ki nagyapja -haláláról értesül, csak ennyi sajnálkozást tud e gyászeset fölött -kifejezni. - -– Azt kitalálta ön, ők erősen perbe vannak keveredve, a melyben pedig az -ön neve is nyomatékosan szerepel. - -– Tán valaki nekem is pártomat fogja rokonaim közül? - -– Épen nem úgy. - -– Hála érte az Istennek! Megijedtem, hogy valaki megint azt fogja -kivánni, hogy kezet csókoljak neki. Csakhogy ezt nem tették! Így -szeretem őket. Hagyjanak engem futni, a merre nekem tetszik: tagadjanak -el, mint halottat; lakjanak jól, mikor én éhezem, büszkélkedjenek a -névben, a mihez én sáros csizmámat törültem s kínozzák egymást kincseik -kedveért. Én boldog vagyok, azt tudva, hogy elfeledtek. - -– El nem feledték önt, kedves Leánder, sőt inkább igen is nagyon keresik -s azon vannak, hogy megtalálják. - -– Hogy megtaláljanak? Csodálatos! De ha én nem akarom őket ismerni -többé; ha én, a szegény futó bolond, a vándor czigány, kitagadom őket, a -dúsgazdagokat, mit kivánhatják ők, hogy czifra nyomorúságukat újra -megoszszam? Én magam embere vagyok. - -– Kedves Leánder, az igen szép, ha valaki azt mondhatja magáról, hogy a -maga embere; és az nem is nehezen elérhető, csupán szilárd, mindig -egyenes jellem szükséges hozzá; ön azonban könnyelműségeket követett el, -a mik önt könnyen a «más emberévé» teszik. - -Kálmán vállat vont. - -– Igaz, hogy sok bolondságot elkövettem, de olyanra nem emlékszem, a mit -be ne mernék vallani. - -Szilárd azt kezdte hinni, hogy gyanúja alaptalan. - -– Bizonyos váltóról beszélnek, a mit ön testvére nevével adott volna ki. - -E szóknál Kálmán lesüté szemeit tányérjára s egész arcza elvörösödött. -Alig hallhatólag kérdezé: - -– S Henriette megtagadta volna annak beváltását? - -Vámhidy nagyot sóhajtott. Csakugyan való tehát, hogy e könnyelmű gyermek -e vétket elkövette. - -– Kedves Kálmán (most már nem szólítá őt többé Leándernek), önnek -testvére maga a martyri önfeláldozás. Ő minden bizonynyal kész volt e -váltó aláirását magáénak elismerni, hanem önnek meg kellett volna -gondolnia, hogy ő rá nézve micsoda áldozat ez most, midőn nagyatyja -mindenből kitagadta, s férje nem ád rendelkezésére tetemesebb összeget. - -– Boldog Isten! szólt a vándorszinész, kezeit mély és üres zsebeibe -dugva, tehát ezt a nagy urak tetemes összegnek nevezik. Jól van uram. -Nem tudtam, hogy Hátszegi báróné asszonyság olyan szegény. Lesz gondom -rá, hogy azt a váltót visszaszerezzem, jutalomjátékaimból legelőször is -azt fogom törleszteni. - -Szilárd nem állhatta meg, hogy ezt az eszmét rettenetes furcsának ne -találja. - -– De kedves fiatal barátom; ha ön minden évben tiz jutalomjátékot vesz, -s mindenikben 40 forintot kap tisztán, akkor épen mához száz esztendőre -lesz készen a törlesztéssel. - -– Micsoda? kérdé Kálmán, nyitva felejtett szemekkel, s ijedtében a -koppantót kapta fel villa helyett. - -– Hát az a váltó 40 ezer forintról szól. - -– Micsoda? ordíta fel a fiatal bujdosó, s azzal kirugta maga alól a -széket, fölkapta tányéra mellől a kést s hajadonfővel, a hogy volt, -rohant neki az ajtónak. - -Szilárdnak egész gyorsaságára volt szüksége, hogy a futót az ajtón innen -elfoghassa s meggátolja abban, hogy kirohanjon az utczára, mint egy -bódult. - -– Bocsásson ön, megölöm azt a gazembert! Megölöm! Meggyilkolom. - -Szilárd erős ember volt, az ifjut lefegyverezte. - -Kálmán ekkor elkezdett sírni és a földhöz vágta magát. Szilárd felvette -karjára s leülteté a székre. - -– Legyen ön férfi; viselje magát férfiasan. Kit akar megölni? Miről -beszél? - -– Azt a gazembert, azt a Margarit… - -– Hogyan? Az biztatta volna önt erre a lépésre? - -– Tudja ön meg uram és legyen szigorú itélő birám. Mikor nagyapám házát -elhagytam, ez a sátán fölkeresett, részvevőnek nevezé magát, -kikérdezett, hogy mit akarok tenni? Mondám neki, hogy elmegyek -szinésznek; azt mondta, hogy jól teszem, ne maradjak ott. Nem volt több -egy forintomnál, az inasoktól kértem kölcsön; mondám az ördögnek, hogy -legalább húsz forintra volna szükségem, hogy elszökhessem, ő igérte, -hogy szerez egy uzsorástól, de negyvenet kell aláirni. Törődtem is én -vele, hogy mennyit irjak alá. Nem sok időre azonban ismét visszajött, s -azt mondá, hogy az uzsorás nem ád az én aláirásomra semmit, mert még -kiskorú vagyok, hanem ha a néném neve is ott állna, akkor adna, mert az -már férjnél van. Margari biztatott, hogy azt biz aláirhatom helyette, -hiszen negyven forint nem a világ, mi az Henriettenek? ha magam kérném, -tízannyit is adna, bizonyosan nem fog engem, a kit úgy szeretett, -negyven forint miatt a világ előtt váltóhamisítónak kikiáltani… De -negyvenezer forint! negyvenezer! hisz az borzasztó, az rettenetes -gazság. Én csak negyvenet irtam alá. - -És azzal elkezdte a fejét a falhoz verni, mint egy őrült. - -– Kedves Kálmán; szedje ön magát össze, kényszeríté őt Szilárd, ezek a -dolgok, a miket ön nekem itt elmondott, igen nagy fontossággal birnak. -Legyen nyugodt és ne tépje a haját. Még semmi veszedelem sem történt. -Tudja meg ön, hogy önnek végtelen jóságú testvére magát a negyvenezer -forintos váltót is elismerte, hogy önt megmentse. - -Ez a szó rendítő hatást gyakorolt a fiatal fásultra. - -– Most azonban képzelheti ön a zavart, a miben a báróné forog, ki -magán-örökéből kitagadva, egy ily nevezetes tömegrőli kötelezettséget -vállalt el; a miről nem bizonyos az, hogy férje ki fogja-e helyette -fizetni? - -– Én felakasztom magamat. - -– Az volna a legóriásibb bolondság, a mit ön elkövethetne. Önnek jóvá -kell tennie hibáját. Most egy időre szünjünk meg jó barátok lenni; én -törvényes bizonyság vagyok, ön pedig vádlott, ki előttem önkéntes -vallomást fog letenni. Tessék leülni velem szemközt és felelni minden -kérdésemre értelmesen és úgy, a hogy valóban megtörtént. - -Vámhidy papirt, irószert keresett elő, két gyertyát tett maga mellé s az -előtte ülő ifjut elkezdé annak módja szerint benevolisálni: «mi a neve -önnek? hány éves? mi vallású?» És a többi. - -Éjfél után végződött a vallomások feljegyzése. Kálmán mindent -megmondott, a mit kelle. - -– Már most megigéri ön, hogy velem jön Pestre, rokonainak, kiknek -eltünésével annyi bajt és szomorúságot okozott, vigasztalására? - -Az ifju huzódozott az egyenes felelettől. - -– Nem elégséges-e önnek tett vallomásom? - -– A törvény előtt igen. De én szeretném, ha rokonaival kibékülne. Én -értem tegye, ne magáért. Testvéreért, kinek annyi bút okozott. - -– Majd meglátom. - -– Tehát maradjon itt nálam; háljon szobámban, reggelre meggondolhatja -magát. Az ajtót nem zárom be; de becsületszavát veszem, hogy tudtomon -kívül az ajtón ki nem lép. - -– Szavamat adom rá. - -Azzal Szilárd lefekteté az ifjut, s maga csak azután ment feküdni, midőn -azt már aludni sejté. - -Reggelre kelve azonban, a mint széttekinte szobájában, már Kálmánnak -híre, hamva sem volt. Helyette talált egy levelkét az asztalon, melyre -ez volt irva: - -«Kedves jó barátom. Köszönöm önnek hozzám való túlságos szivességét; de -rokonaimat nem akarom látni többet; nem mintha félnék velük találkozni, -de igazán borzadok az egész légkörtől, a miben élnek. Vallomásom elég -lesz hibám helyrehozására. Én megyek csavarogni megint. A ponyvasátor az -én hazám. Azután meg – vannak kötelezettségek, a miknek feloldásában én -nem vagyok néném öcscse. - -Nem vittem el magammal semmit, mint négy darab szivart az asztalról, a -miért bocsánatot kérek. - -Minthogy szavamat adtam, hogy az ajtón az ön tudta nélkül ki nem lépek, -kénytelen voltam az ablakon át eltávozni. Isten önnel. Holtig hű -tisztelője. Kálmán.» - -Pár óra mulva meghallá a korcsmárostól Vámhidy, hogy az igazgató úr az -éjjel búcsúvétel nélkül eltávozott, csekély adóssága fejében hátrahagyva -készleteit és ruhatárát. Magával nem vitt egyebet, mint a rajta levő -köntöst – és Palmira kisasszonyt. - -Ekkor értette Szilárd, hogy mit jelent e passus: «vannak bizonyos -kötelezettségek, miknek feloldásában nem vagyok néném öcscse». - -A vándor komédiásnak volt egy hasonló földönfutó gyermek ideálja, s -mikor választania kellett, azt ölelte karjára s elfutott vele – a -világtalan világba. - - - - -MARGARI ÚR. - -Margari úr felvitte a dolgát. Most már igazán úr, négy szobás szállást -tart, előre fizeti a házbért, sőt meg is házasodott. Vajjon kit vett el? -tessék kitalálni. Clementine kisasszonyt. A jeles hölgy épen hozzá illő -korban volt, aztán egy kis pénzecskét is lehete nála sejteni, a mi -Margari úrra nagy vonzerőt gyakorol, annak a bizonyságára, hogy nemcsak -a vas fogékony a mágnes iránt. - -Az érdemes kisasszony összebeszélt a nagyrabecsült ifjuval, hogy őt -szöktesse el Hidvárról, s azt végre is hajták; épen akkor, midőn a ház -asszonya Aradra utazott férjéhez. - -Nem volt ugyan semmi szükség a szökésre, mert hiszen a báróné nem lett -volna tigrisanya, ki az egymásért égő sziveket erőszakkal elválaszsza, -ha tisztességesen kéri is meg tőle Margari úr a társalkodónő kezét; de -már egyszer Clementinenek ez így volt regényesebb; ő minden áron azt -kivánta, hogy őt elszöktessék, még pedig éjszaka és az ablakon -keresztül, pedig minden ajtó kulcsa ő nála állt, s távol esvén a -gretnagreeni kovács, erővel azt akarta, hogy mindjárt a szohodoli kovács -eskesse őt Margarival össze; de a ki nem ajánlkozott e rá nézve -szokatlan szertartás véghez vitelére. - -Margari úr tehát megérte, hogy úr lett; maga ura; nem hónapos lakó, de a -kit Pesten «párt»-nak (Partei) neveznek. Clementine pénzéből kerültek ki -a butorok; még muzsikáló óra is van. - -Külön pipázó szobája van Margari úrnak, a hol az egész nap nem tesz -egyebet, mint pipázik. Dologról szó sincs többé. Nem másoltatnak többé -okiratok. Ott nyujtózik a boldog férfiu tarkavirágos hálókabátban a -bőrpamlagon, s hosszúszárú csibukból fujja a törökdohány füstjét maga -körül. - -Clementine sokat pörlekedik vele a miatt, minek rakja fel lábait a -pamlagra? Ez csúf szokás! ez nemcsak illetlen, de káros is; a butorok -romlanak. Clementine egész nap pörlekedik, a mi igen természetes; a ki -harmincz egész esztendeig folyvást alázatos hallgatásra volt kárhoztatva -s tűrte idegen nagy urak szeszélyeit, annak, ha egyszer maga asszonyává -lesz, nagyon kell igyekezni, hogy a harmincz évig lefojtott ösztönt -kielégíthesse. Margari úr pedig csak nevet, mikor őt pörlekedni hallja: -«alios jam vidi ego ventos, aliasque procellas». Csakhogy egyszer otthon -lehet; csakhogy egyszer valakinek a nyakára leülhetett, rázhatja az -onnan! - -– Ne búsulj asszony, vigasztalja a butorai miatt pörlekedőt, ha -elszakad, veszek mást. Ád nekem a nagyságos úr, a mi csak kell. - -– Igen, majd a nagyságos úr bolond, hogy magát mindig pénzzel tartsa. Ne -féljen, ha pörének Lángainéval vége szakad, magára rá sem néz többet; -addig, a míg szüksége van rá, megbecsüli, azután meg sem látja; ismerem -én a maga nagyságos urát. - -– Dehogy ismeri; én ismerem. Eddig azért fizette nekem a nagysága, hogy -beszéljek, majd ezután azért fogja nekem fizetni, hogy hallgassak. A -nagyságának nagyon szüksége van arra, hogy a Margarinak legyen mindig -mit enni elég; hogy a Margari ruhája el ne szakadjon; mert ha a Margari -megéhezik, akkor a Margari harap. A nagyságos úr ismer engem. A Margari -ruháján nem szabad lyuknak lenni, mert azon a lyukon kitalálna szökni -valami. Csak nem kell engemet félteni. - -Margari úr annyira biztos impertinentiával beszélt, s úgy fujta a füstöt -maga körül, hogy Clementine kezdte respectálni, s oda ült a pamlag -végére hozzá, tán egyrészt azért, hogy a csizmás lábait leszorítsa a -pamlagvánkosról. - -– De hát ha maga olyan nagyon kezében tartja a nagyságos urat, miért nem -gondoskodik magáról és én rólam jobban? Mit ér az, hogy a nagyságos úr -mindig ad pénzt, a mikor hozzá lehet férni? a pénz elmegy; az ember -halandó. Egyszer valami nagy eset történik vele, meghal, s akkor maga -szaladhat utána a holdba. - -Ez nagy szeget ütött Margari fejébe. Bizony a holt emberen keveset lehet -vásálni. Annyira megindult rajta, hogy levette lábait a pamlagról s -egyenesen kezdett ülni; tán azért, hogy az esze mind a fejében gyűljön -össze, a mi horizontális állapotban természetesen eloszlik ide-amoda, -lábszárba hova? - -– Mit gondolsz hát, hogy mit kellene csinálni? - -– Hát azon kellene dolgozni, hogy ne csippel-csuppal adogasson a -nagyságos úr magának, ha már olyan nagy szolgálatokat tett neki, hanem a -hogy illendő. Adhatna egyszerre egy kis falusi jószágot, egy kis majort, -a hol az ember egy kis gazdaságot kezdhetne. - -– Az biz igaz. Úgy is van neki akár hány olyan darab földe, a honnan -semmi hasznát se látja, csak az ispánok lopják; úgy egy kis száz holdas -gazdaságocskát; bizony ilyen nagy úr azt meg sem érezné. Aztán érzi vagy -nem érzi, az nekem mindegy. Én akarom, hogy adjon, s neki adnia kell; én -választani fogok, hogy hol tetszik. - -Margari úr most már dölyfösen sétált alá s fel a szobában; s felhányta a -fejét, mikor beszélt. - -– Hanem hogy gazdasági épületek is legyenek rajta; figyelmezteté őtet -Clementine. - -– Természetesen, meg istálló, nekem két lónak; monda Margari, -megfordulva a sarkán. - -– És nekem két tehénnek. A nagyságos úrnak iszonyú nagy svájczerája van. - -– De birka is fog kelleni, az adja a gyapjut, sokat. - -– Aztán meg baromfi; nekem tyúk, liba. - -– Minden! még tengeri nyúl is. - -– Nem; az nem kell, mert az kiássa a falat. - -– No hát az nem kell; de egyéb minden. Egyebet mindent kell nekem kapni. -Majd megmutatom én, hogy kapok. – De hohó! egyet elfelejtettünk. - -– No mit? - -– Még malacz is kell! ugy-e? két hizó malacz az ólban. Ez a fő dolog s -ezt elfelejtettük. - -S ezzel Margari úr, mint ki a fő dolgot felfedezé, újra pipájához nyult, -hogy ismét rágyujtson. - -Azonban Clementine nem engedte azt megtörténni, via facti elfoglalva a -csibukszárat. - -– Megálljon no; ne füstöljön most; beszélgessünk még egy kicsinyt. -Gondolja maga, hogy erre mind rá lehet venni a nagyságos urat? - -– Gondolom? én nem gondolom; én tudom. Ha én mondom a nagyságának, hogy -ez «kell», hát az akkor kell. - -– De hátha ő azt mondja, hogy «nem». - -– Azt mondja? Azt ő nem mondja; vagy ha ő azt mondja, akkor majd én is -mondok valakinek valamit, s majd akkor nem én bánom meg, hanem ő. Oh a -Margarit nem jó megharagítani. A Margari barátságára szüksége van a -nagyságos úrnak, jobban, mint a Margarinak a nagyságos úréra. - -– Ne mondja. - -– De igen is mondom. Ereszsze a csibukom szárát; nem pipázok no; de kell -nekem a kezemben lenni valaminek, mikor gesticulálni akarok. Mert ha én -akarom, ezt a csibukot a földhöz ütöm és összetörik, és ha akarom a -nagyságát a földhöz ütni, az is csak úgy törik össze. - -Clementine nem ügyelt most arra, hogy Margari a gesticulátióval mind -szétszórta a szobában a dohányhamut, hanem odasimult hozzá, s karjába -fonta kezét. - -– Igazán olyan nagyon kezedben tartod János urat valamivel? - -– Mint ezt a csibukot. - -– Ugyan mi lehet az? - -Margari lerázta őt válláról. - -– Eredj dolgodra, nem asszonynak való azt megtudni. - -A kiváncsiság majd megölte Clementinet. Sírni kezdett. - -– Hát nincs én hozzám bizodalmad? Hát nem vagyok-e én hitves társad? Hát -nem vagyok-e én veled egy test, egy lélek? - -– Ostoba beszéd. Ha egy test lélek vagy velem, hát eredj aludni, mert az -én testem és lelkem alhatnék. - -E rossz élcz után Margari úr menten le is heveredett megint az üresen -maradt szófára. - -Clementine most már naivul kezdte faggatni. - -– Nem! én tőlem addig el nem alszol, míg meg nem mondod. Hiába hunyod be -szemedet, hiába teszed magadat, hogy alszol; én nem hagyok békét, nekem -meg kell azt mondanod, hogy tudjam. - -Margari egy darab ideig csak vette tréfára a dolgot, még horkolni is -kezdett, de végre mikor megunta a helytelenkedést, felugrott fektéből, -nagyon ütött öklével a politéros asztalra s olyat ordított, mint egy -pénzért mutogatott tengeri oroszlán. - -– Hallgass, te ostoba! Ha valaki megtudja azt, a mit én tudok, akkor -becsuknak engem hat esztendőre, a nagyságos urat nyolczra, téged -tizenkettőre; már most hallgass. - -Clementine úgy megijedt erre a szóra, hogy kikotródott a szobából s -vissza nem mert jönni Margarihoz; azon törve a fejét, hogy mikor viszik -már most valamennyit a siralomházba? Rettenetes gondolatok támadtak a -fölött szivében. - -Majd mindjárt meglátjuk, milyen auspiciumai lehetnek Margari úrnak ahhoz -a kis falusi dominiumhoz, hűséges szolgálataiért. - -A Lángainé contra Lapussa János öröködési per még mindig az első biróság -előtt van. A bizonyítékok és ellenvédvek felhordásában mindkét fél -kifáradhatlan. A szolgabiró nem győz eléggé a szerencsének örülni, hogy -János urat a sedriák ideje alatt mindennap magánál láthatja. Nagyon -valószinű, hogy perét meg fogja nyerni. Ez egyike azon eseteknek, miknél -a biró lelkiismerete szerint meg van győződve, hogy melyik félnek van -moraliter igaza? hanem az irott betűk ellen még sincs hatalmában az -itéletet jobbfelé dönthetni; engedni kénytelen, hogy essék balra. - -János úr tehát mindennapi látogató a szolgabirónál, a kit kedves -barátjának nevez, s mindig hív magához ebédre, de a ki soha sem megy -oda. - -Monori úr a régi fajta szolgabirók közé tartozik, a kik nem haszonért, -hanem csupán a tisztesség kedveért, a megbecsültetésért viseltek -hivatalt, a megye ügyeit saját ügyeiknél előbbre tették; a kik, ha -kellett, vizeket szabályoztak, ha kellett az ország sérelmeit -kötözgették, és a mi mindig kellett, igazságot osztottak egyformán -mindenkinek, nem tekintve azt, hogy ki nagy, ki alacsony? Hogy Monori úr -már 24 év óta viseli hivatalát, abból következtethet mindenki nyilvános -jellemére, a ki tudja, hogy egy időben a közvélemény választotta újra a -tisztviselőket minden harmadik évfordulónál, és hogy akkor a -köztisztviselőket jobbára «becsülettel» fizették, a miből még azon -időkben nagy állandó tőkéje volt az országnak. - -Monori úr leszokta ültetni úri kliensét s pipát szokott dugni a szájába, -mikor látogatására jön. - -Egy nap azt kérdezé tőle, hogy mit tud a nagyságos úr bizonyos Margari -felől, ki irnokságért folyamodott a megyei kanczelláriába, s -folyamodásában a Lapussa családra hivatkozék, mint a melynél huzamosabb -ideig viselt bizonyos hivatalokat? - -Ha János úrnak annyival több esze lett volna a közönségesnél, a -mennyivel kevesebb volt a szive, azt felelte volna erre a tudakozódásra, -hogy nem ismeri közelebbről azt a becsületes embert, s épen nem felel a -jelleméről; azonban az ösztönszerű fösvénység nem engedte, hogy ne -kapjon ezen kérdésen. Legjobb alkalom kinálkozott számára egy -alkalmatlan nyügöt saját vállairól le és a vármegyéére rá tolni. -Felmagasztalta az egekig a derék, becsületes embert; hogy az milyen -egyenes lelkű, milyen józan, milyen szorgalmas. Szerencsétlen, nem vette -észre, hogy «legale testimonium» előtt beszél, a kinél ma nem «verba -volant», hanem «verba valent». - -– De vajjon megbizható ember-e? itt holmi aprólékos pénzkezelések is -fordulnak elő, tiszta keze van? - -– Oh kérem, mint az arany! Én olvasatlan pénzt merek rábizni. Nekem -váltóim forognak kezében. Küldözöm a velem összeköttetésben levő -üzérekhez; ennél több már nem kell. - -– Kegyed szava mindenesetre elég ajánlat. - -János úr még azután is annyi szépet és jót beszélt összevissza -Margariról, mint egy lócsiszár a vak lováról, a mit a vásáron másnak a -nyakába akar kötni. - -Szerencsétlen, nem tudta, hogy szolgabiró előtt beszél. Annak pedig már -zsebében volt Vámhidy hivatalos jelentése Kálmán vallomásáról, melynek -folytán a tiszti ügyész bűnvádi vizsgálatot kért Margari ellen. - -Monori úr azzal bocsátá el magától János urat, hogy nagyon meg van -elégedve a felvilágosítással. - -János úr szertelenül örült, hogy ilyen jó üzletet csinált. Egy -alkalmatlan tolakodó koldust, a ki iránt némi kellemetlen kötelezettsége -van, ilyen szépen ellátott a más rovására életfogytig tartó hivatallal. -Egy ilyen örökké kérő száj valahára be van dugva. Száz proczent -nyereség. Ezen való örömében annyira ment, hogy komornyikját rögtön -elfuttatá Margarihoz azon izenettel, hogy holnap reggel 11 órakor -látogasson el hozzá, valami nagyon kedves izenettel akarja meglepni. -Persze, úgy kellett vinnie a dolgot, hogy Margari a megnyerendő irnoki -állomást akként vegye, mint magas pártfogója közbenjárása által nyertet, -s azzal aztán minden további követeléséről letegyen. - -Még aznap délig az a meglepetés érte, hogy Monori személyesen látogatott -el hozzá. Ez valóban a csudák közé tartozott, mert a szolgabiró soha sem -szokott hivatalos küldetéseken kívül sehová ellátogatni. - -– Minek köszönjem ezt a rendkívüli szerencsét? Kérdezé János úr, -bizalmasan leültetve Monorit a pamlagra; magában pedig így magyarázá a -dolgot: ez a táblabiró nem tartá illendőnek elfogadni hivatalszobájában -az általam megkisértett hálaajánlatokat, valószinűleg tète à tête akar -rá alkalmat adni. No iszen én nem leszek fukar, azt tapasztalni fogja. - -– Én bizony csak azon bizonyos Margari ügyében jöttem, szólt Monori, -feszesen hátratartva magát s szemeit élesen János úrra függesztve. - -(No ez világosan csak ürügy! ugyan mit törődnék a szolgabiró egy ilyen -semmi ember dolgával oly nagyon?) - -– Reggeli beszélgetésünk óta az a körülmény jött közbe, miszerint egy -aradmegyei tiszttársamnak sikerült az elveszettnek hitt Lapussa Kálmánt -feltalálni. - -E szónál János úr elkezdte a bajusza végét a szájába simítani s -figyelmesen rágogatni. - -– A fiatal ember kivallá, hogy a kérdéses váltóhamisítást csakugyan ő -követte el; hanem egyúttal azt is, hogy erre őt Margari úr vette rá, és -hogy az általa aláirt váltó eredetileg negyven forintról szólt s így -okvetlen valakinek másnak kellett abból negyvenezeret csinálni. - -János úr nagyon köhögött erre a szóra; bizonyosan lerágott bajuszából -akadhatott valami a torkán. - -– Ez a körülmény nagyon kényes, megvallom, folytatá Monori, mert az -által a fiatal embert terhelő vád nagyon megkönnyebbül s annak -nagyobbrésze eddig egészen mentes vállakra fog nehezülni; ő, mint -kiskorú, beszámítás alá kevésbbé vehető, diákos könnyelműségeért -legfeljebb szigorú családi fenyíték és gyámi felügyelet alá kerül; de -Margari és még nem tudom kicsoda, aligha nagyon meg nem ütik a -bokájukat. - -János úrnak most már nem volt elég a bajusza; a körmeit kezdte rágni. - -– De hát végtére is mit tartozik ez a dolog én rám? - -– Csak annyiban tartozik, hogy uraságod maga mondá előttem, miszerint -Margarit megbizottjául tartja s ez az egész hamis váltóügy uraságod -által infiláltatott. - -– No én nem azért mondtam, mintha úgy volna, hanem, hogy egy kis -hivatalhoz juttassam. Én nem felelek senkiért. Mi közöm nekem inasaim, -cselédeim kharakteréhez? - -– De ez megbizott, ki uraságod váltóit is szokta kezelni. - -János úr azt hitte, hogy ebből a zsákutczából egy kis erélyes -gorombasággal legczélszerűbben lehet majd kitörni. - -– De hát minek engedjem én magamat saját házamnál így kérdeztetni? -kiálta erőtetett büszkeséggel, s felugrott a pamlagról a szolgabiró -mellől. - -Erre a szolgabiró is felállt. - -– Bocsánat. Én nem látogatóképen vagyok itten, hanem hivatalos -kiküldetésből, mint önnek birája. - -Azzal hidegvérrel kigombolá attiláját s elővoná zsebéből a nagy pecsétes -levelet. - -– Önnek meg kell esküdni az általam felteendő kérdő pontokra. - -– Én? én nem esküszöm semmire; kiálta János úr, kezeit hátradugva -kabátszárnya alá, mintha attól félne, hogy valaki erővel fogja -kényszeríteni ujjai feltartására. Én nem akarok esküdni; én nem szoktam -esküdni soha. Én quäkker vagyok, methodista, azok nem esküsznek. - -– Ez, uram, fejedelmi parancslevél, a ki ennek ellenszegül, büntetést -von magára. - -– Micsoda büntetést? - -– Fizet nyolczvan forintot. - -– Tessék, itt van a nyolczvan forint! János úr mohón fizetett; gondolva -magában, hogy hisz ez a törvény remekül van kigondolva; gazdag embert -nem kötelez, mert mi annak nyolczvan forint? - -– Jól vagyon, szólt Monori úr, a pénzt nyugtatványozva; majd holnap -ismét eljövök. - -– Minek? - -– Ismét felszólítom kegyedet a hitletételre. - -– S ha én nem esküszöm? - -– Fizetni fogja a birságot toties, quoties; egy juratus tabulæ regiæ -notariusnak rendes napi kötelessége leend kegyedet ott a hol felkeresni, -a nyilt parancsot bemutatni, mind addig, a míg kegyed meg nem esküszik; -most ajánlom magamat. - -A szolgabiró eltávozta után János úr dühe tetőpontját érte. Legelőször -is a szegény kalamárison töltötte boszúját, a melyből Monori a -nyugtatványt megirta, azt földhöz vágá; a csörömpölésre beszaladt a -komornyik, azt kérdve, hogy miért méltóztatott csengetni, azt hátba -vágta, kikergette, hogy mert bejönni? azután meg utána szaladt, nyakon -fogta, megtépázta, hogy mert kimenni? miért nem takarítja fel a cserepet -a padlóról? Azután mérgesen neki ment a terembe vezető szárnyajtónak, -annak két ablaktábláját berugta, mert nem akart kifelé nyilni, a hogy ő -kivánta, hanem befelé, a merre a zára volt. Kalapját felkapta a fejére, -lerohant a lépcsőn, egy budaörsi svábasszonyt kitaszigált a kapu alól, -ki oda települt le egy háti kosár szegfűgombával, s azzal neki mérte a -lábait a járdának, egy pár szemközt jövő jurátussal összeveszett, egy -házaló zsidót, ki nem akart előle kitérni, lelökött a járdáról s csak a -király-utcza szegletén jutott eszébe, hogy hiszen saját hintaja is van, -a melyen kimehetne a városligetbe, mert oda tartott, s visszafordult, -hogy befogasson; a váczi-utcza szegletén megint az derült fel előtte, -hogy igen ám, de azon a hintón Maxikát küldte ki sétálni, két fogatot -pedig nem tartott, megint visszafordult, a Károly-kaszárnya előtti -hosszú sor bérkocsist végig járta, végig gazemberezte valamennyit; míg -aztán talált egyet, a ki 40 pengő krajczárért vállalkozott kiszállítani -városligeti villájáig. - -Ott tért csak egy kicsit magához. - -Tehát Kálmán megkerült; Kálmán magára és Margarira vallott. Margari -belekerült a csávába. Ez idáig nem baj. Margarit csak desaouválni kell; -ő azután lássa, hogy húzza ki a lábát a hinárból? De hátha majd Margari -fog vallani? Mindegy; azt nem kell elismerni. De ez a fatális királyi -parancs! Vagy meg kell esküdni, vagy pedig fizetni a birságot mindennap. -No ez szép kis üzlet lesz! Árendát fizetni az embernek a -lelkiismeretétől; nyolczvan forintot adni ki naponként a lelkére! hisz -annyiba még a teste sem kerül! beleszámítva fodrászt és pezsgőt. - -Ez elől legjobb lesz elszökni. Idehagyni fővárost és szolgabirákat s -elmenni utazni. Talán majd az alatt elfelejtik. – De hát a per. Hátha ez -meg azalatt eldűl, és az ő kárára talál dűlni? Fatális dilemna! – Itt -maradni is veszedelem, elmenni is veszedelem. Legjobb lenne, ha az egész -hamisváltó-ügy nem lenne a világon. Legjobb lenne visszavenni az -egészet; de már az a biróság kezében van; az már nem ignorálhatja. -Margarit megvesztegetni, hogy engedje magát becsukatni öt-hat esztendőre -és ne szóljon semmit, őrült gondolat! Legjobb lenne eltagadni minden -összeköttetést vele; de hát az eskető parancs? vagy meg kell vallani, -hogy az ember maga is érdekelve van, akkor persze meg nem esketik, de -maga jön gyanuba; vagy megesküdni hamisan, az mégis illetlen volna; vagy -fizetni az ördöngös vámot a nemesküvés hidján való átjárásért mindennap! -ah ez mégis kétségbeejtő syllogismus. - -Ebben a vétkes körben forgolódott álmatlanul egész éjjel János úr s -reggelre mégis csak arra határozta el magát, hogy legjobb lesz rögtön -befogatni, áthajtatni promontori szőllejébe; a cselédeknek azt mondani, -hogy ott fog mulatni, ott pedig postaszekérre ülni, visszahajtatni -sárfeneki uradalmára; hollétét nem tudatni mással, mint ügyvédjével s -ott várni be a dolgok első kifejlődését s csak legvégső szükség esetére -bukkanni elő. - -Szegény gazdag ember! mennyi keserű órát szerzett lelkének; a helyett, -hogy azt mondta volna rokonainak: vessük a tűzbe az egész átkozott pert; -ime itt van a három millió, kettő ebből a tietek, egy az enyim; legyünk -mindannyian boldogok. - -Nem! neki mind a három millió kellett; – és a lelki gyötrelmek hozzá. - -Még kis fiától sem vett búcsút, úgy ment útra, az még akkor aludt, hogy -ő parancsot adott a lovakat befogni. - -Sietve felhörpenté a csokoládét; belecsavarta magát köpenyébe s azt -hivé, hogy már most futhat. - -Pedig dehogy futhatott! Az ajtóban szemközt találkozott Margarival. - -Épen róla gondolkozott; de hogyan? Egész éjjel az kisértette; az nyomta -a gyomrát, ha elaludt. - -– De ugyan mit akar itt, hallja? kérdé az alázatos férfiutól, a kitől -félt. - -– Méltóztatta engemet kegyesen magához rendelni; és én megtudtam, hogy -méltóztatta kijönni a villába, nem akartam úri mulatságát megzavarni, -inkább utána jöttem. - -János úr kivánt neki valami helyet, hogy hová ment volna. Szerette volna -megsúgni neki, hogy mi baj vár reá, de hallgatódzó cselédség fogta -körül, kiket mind meg fognak esketni ellene, s gyanuba keveri magát, ha -kisül, hogy Margarival titokban beszélgetett; jobb volt őt ezuttal -lerázni a nyakáról. - -– Jól van, jól van; de most nem érek rá; majd jőjjön máskor, itt nem -adhatok semmit. - -– Méltóztatta valami örvendetes hirt akarni mondani. - -(No hisz azt majd megtudod, csak eredj haza.) - -– Majd máskor, majd máskor, most nagyon sietek; most nem érek rá -instántiákat elfogadni. Hogy jut eszébe ilyen korán jönni az emberhez? -Tudja, hogy tizenegy órától tizenkettőig vagyok otthon található a -városban; a kinek valami kérni valója van, keressen ott és akkor. - -Margari pedig már akkor megtudta a kocsistól, hogy Promontorra mennek -át, a honnan a nagyságos úr nem is fog visszajönni, mert a kocsi üresen -tér a városba. - -– A hogy méltóztatja parancsolni, drága nagyságos úr, engedje kezeit -megcsókolnom. Majd én viszem azt a táskát a hintóig. A pálczáját -méltóztatott itthon felejteni, majd én beszaladok érte. - -– Nem kell, nem kell. Ne szolgáljon engem. Ön nekem nem cselédem. Van -nekem inasom elég, a ki szolgál. - -János úr mindenképen le akarta magáról rázni Margari szolgálatkészségét, -a mi ezt csak annál inkább ösztönözte hű ragaszkodása bebizonyítására. Ő -szaladt előre a kocsiajtót kinyitni, ő segített János úrnak felülni a -kocsiba; ő kivánt neki legtöbb szerencsés utazást, jó mulatást s egyéb -afféle hiábavaló óhajtásokat, a mivel olyan kedves érzést szerzett János -úrnak, mint mikor az embernek a csizmájába egy hangya beleszorul, s az -ember társaságban van, nem huzhatja le lábtyűjét, hogy mulattatóját -megölhetné. - -Szinte jól esett János úrnak, mikor a hintóajtót becsukta, hogy nem -látja Margarit többé. - -Margari pedig érett eszével így magyarázá magának a fogadtatást, vagy -inkább nem fogadtatást, hogy a nagyságos úrnak szoktak csodálatos úr -szeszélyei lenni, a milyenek minden nagy úrnak mód nélkül illenek; -valaki talán megharagította; az inasok mondják, hogy tegnap este rossz -kedve volt, a kertészt is megrugdalta, hanem az nem tesz semmit, Margari -tudja magát alkalmazni, Margari nem neheztel, ismeri már az úri -szokásokat, tudja, hogy a harag nem tart sokáig; most a nagyságos úr -mérges, mert korán kelt fel; Margarit nem akarja látni; jól van, nem is -fogja látni, mert Margari felül hátul a bakra az inas helyére; a -nagyságos úr hogy fog majd csodálkozni, ha Promontorban Margari nyitja -ki előtte a hintó-ajtót; hogy fogja mondani: hát maga hogy jött ide? -hogy magát az ördög vigye el! azután, hogy fog majd nevetni, hogy -ajándékozza meg majd Margarit! vajjon mit szándékozik adni? mi az az -örvendetes hír, a mivel meg akarja lepni? - -E fölött egész Promontorig volt módja Margarinak a bakon változásokat -komponálni magában, mig odabenn a hintóban a nagyságos úr azon -pihentette a fejét, hogy ugyan jó, hogy ez a Margari valahára lemaradt a -nyakáról; hogy elveszett a szeme elől, bár elnyelné valamerre valami -czethal! Hisz hány emberről olvashatni naponkint az «Ungar»-ban, hogy -véletlenül egy házfödélről leesett cserép agyonütötte, szekér keresztül -ment rajta, beleesett a Dunába, útközben megfagyva találtatott; rossz -gombát evett és meghalt, vajjon nem történhetnék-e valami ilyen jótékony -nonputarem Margarival? – Nincs-e most koleraidény, vagy efféle? - -Margari pedig ott ült az alatt a hintó bakján, a háta mögött. - -A promontori szőlőskert udvarán megállt a hintó; János urat majd a szél -ütötte meg, a mint a hintó üvegablakán kitekintve, legelső panorámai -látványul Margari ábrázatját pillantá meg maga előtt, a mint a hű férfiu -a hintóajtót sietett előtte készséggel kinyitni. - -– Hát kend hogy jött ide? (Olyan dühös volt már, hogy megbetegszik, ha -kendnek nem szólíthatja.) Hogy jön kend ide? - -Margari egyre azt hitte, hogy a nagyságos úr villogó szemei, kipkapkodó -szája, vonagló arcza valami tréfás kedélyállapotot fejez ki, a mint hogy -volt is János úr haragjában mindig valami humorisztikus torzulat, s -vesztére az jutott eszébe, hogy ő most életében először megpróbál valami -élczet mondani. - -– Repültem, instálom alássan. - -No hiszen repült aztán a következő pillanatban akkorát, hogy egy -szőlőlugas redélyzetéig meg sem állt! Még ilyen pofont János úr életében -senkinek sem utalványozott. Margari csak eltünt a barátságos szőlőlugas -lombjai között, mint mikor a színpadon sülyesztők és diszítménybokrok -között eltünnek a ballet-ördögök. - -Ekkor ijedt csak meg János úr, hogy mit cselekvék. Azon ijedt meg, hogy -neki rendesen minden pofon egy pár száz forintjába szokott kerülni: ez -igen költséges szenvedély. És pedig különösen Margarit nem volt neki -szabad rossz kedélybe hozni; az ember utálhatja a viperát, de azért ne -hágjon a farkára, ha már a fejére nem hághat. - -Haragja kitörésén megrettenve, a mint Margarit a lugasban elmulni látta, -utána rohant; előkereste, saját kezeivel kiszabadítá a venyige közől, -felemelte, talpra állítá, biztatni kezdé. - -– No no, kedves barátom, térjen magához; nem akartam ilyen nagyon. Ne -haragudjék no. Hiszen nem fáj, ugy-e? hol ütötte meg magát? - -Margari pedig elkezdett sírni, mint egy iskolás gyerek; mentül jobban -engesztelték, annál jobban bömbölt. - -– A nagyságos úr! a nagyságos úr! a nagyságos úr engem megverte. Én nem -bántottam a nagyságos urat soha; én hűséges szolgája voltam a nagyságos -úrnak. A nagyságos úr engem hivatta, hogy örvendetes ujságot mondja -nekem; no iszen kaptam én örvendetes ujságot! a fejem beszakadt három -helyen! Kiesett a fogam mind, odavagyok. Soha se látok többet a két -szememmel. Soha sem érdemeltem ezt. Én nem vagyok a nagyságos úrnak -kutya. - -– No no no, csak ne kiabáljon oly nagyon; csitítá őt János úr, kit -nagyon nyugtalanított ez a jelenet. Jőjjön be a veranda alá. Törülje le -a képéről a vért. - -– De én nem vagyok kutya! ordítá Margari, ki annál jobban lármázott, -mentül jobban csitították. Én nem megyek sehová, én megyek az utczára, -ott kiabálok végig: akarom, hogy lássák engemet vérezni végig a városon. - -– Margari, ne legyen bolond. Nem akartam bántani: heveskedtem. Ihol van, -adok pénzt: mennyi kell, elég kétszáz forint? Na, mosdjék meg szépen. - -A «kétszáz forint» szóra Margari egy kicsit alább hagyott a bömböléssel, -hanem szerette volna azt előbb látni; mert gondolta, hogy ha előbb -kiengesztelődik, majd nem kap semmit; azért hát most már csak -nyöszörgött és sántított mind a két lábára, s valami kis karczolásból -telemázolta vérrel az egész ábrázatját. - -János úr sietett saját zsebkendőjével letörülni Margari arczát. - -– No no, kedves Margari, bizony mondom, nem akartam. De minek jött -utánam? Lássa, nekem itt légyottom van, valami szép asszonyt várok; -ilyenkor a legjobb ismerősét sem szivesen látja az ember, ilyenkor az -ember dühös mindenkire. - -Margari egyszerre átcsapott e furcsa ötletre a siránkozásból a -nevetésre, a hogy a makacs gyerekek szoktak. - -– No lám, már nevet, nincs semmi baja. No itten van a kétszáz forint, a -mit igértem. Lássa, én jó ember vagyok. Még majd többet is adok. Hanem -most hagyjon magamra, menjen el ezzel a pénzzel külföldre, mulassa ki -magát, majd adok többet is. - -– Köszönöm alázatosan kegyeit, szepegé a megvert férfiu kiengesztelődés -hangján s számtalanszor összecsókolá János úr kétszáz forintos kezeit, -ki őt az alatt iparkodott a kapun kifelé tuszkolni, s egészen el volt -vele foglalva, úgy annyira, hogy észre sem vevé, miszerint valaki már -régóta nézi ezen jelenetet s szinte összerezzent, midőn az a valaki -ismerős hangon megszólítá: - -– Jó reggelt a tekintetes úrnak. - -Mint a lernæi hydra a Medusa főtől, úgy meredt meg János úr a jó reggelt -kivánó tekintetétől. Monori volt az, a szolgabiró. - -Legelőször is azt hitte felőle, hogy az most utána jött a mindennapi -nyolczvan forintot behajtani; pedig annál sokkal rosszabb volt, a miben -járt. - -– Engedelmet kérek! szólt közelebb lépve hozzájuk: én felsőbb végzés -által Margari János elfogatására vagyok kiküldve, s megtudva azt, hogy a -tekintetes úr magával hozta, kénytelen voltam utána jönni, hogy tovább -menekülését megakadályozzam. - -Két markos megyei pandur a szolgabiró háta mögött nyomatékot látszott -adni elmondott szavainak, Margari felé indulva. - -– Engemet elfogni? Miért akarják engemet elfogni? Én becsületes ember -vagyok, én igaz járatbani ember vagyok; én nem vagyok sem gyilkos, sem -haramia, én rólam felel a nagyságos Lapussa János úr; én a nagyságos -Lapussa János úr bizodalmas embere vagyok. - -E közben mind szorosabban igyekezett János úr mellé furakodni, s magát -hozzá annektálni, megragadta frakkja szárnyát s mint támadást váró -katona a karélyban, erősen sorakozva társa mellé. - -János úr minden lehető temperamentumából kiesett. Phlegmája soha sem -volt, dühe pedig nagyon megcsappant, hihetőleg a félelem miatt. Annyit -világosan látott, hogy ennél ostobább helyzetbe még soha életében -leszegezve nem volt. - -Még rá fogják, hogy ő akarta elszöktetni Margarit! a szolgabiró még azt -is látta, hogy pénzt adott neki s biztatta, hogy csak menjen odább; -látta, hogy ápolgatta, hogy czirógatta az érdemes férfiut s már most -hihet felőle akármit; de az ördög hozta ezt a Margarit most ő utána! - -Legelső kötelessége volt mindenesetre a frakkja szárnyát kiszabadítani -Margari kezéből s azután balkezét a hozzá törleszkedő férfiu mellének -feszítve, azt olyan messzire eltolni magától, hogy a gallérjába ne -kapaszkodhassék, s azután pompás impertinentiával ismeretlenné tenni őt -maga előtt. - -– Mit akar ez az ember? kicsoda ez az ember? Hogyan jön ez az ember ide? -Én nem hoztam, nekem nem szolgám, nem cselédem; én nem tudok felőle -semmit. Hogy a kocsimra felkapaszkodott, arról én nem tehetek; azért -majd elkergetem a kocsisomat; azért pofon ütöttem, és azért kifizettem -neki a törvényes díjat, a mit per utján kapott volna, ha bepanaszolna. -Egyéb dolgunk nincs egymással. Tessék őt átvenni, tessék őt vasra verni: -itt van. Nekem sem ingem, sem gallérom. Ha bűnös, lakoljon érte. - -Most Margarin volt az elbámulás sora. - -– Mit vétettem én? miért akarják engem vasra verni? Én ártatlan vagyok, -mint a napvilág. Ne higyje nagyságos úr, hogy nekem valami vétkem van. -Tévedés lesz a dologban. Valakit mást keresnek. Én nem vétettem soha -életemben semmit. - -János úr csunya kelepczében volt. Azt nem felelhette Margarinak, hogy -nem tudja mivel vádolják, mert ott állt a szolgabiró, a kitől azt tegnap -megtudta. Csak legjobb volt folytatni, a mint kezdte. - -– Ön egy raffinirozott gazember! szólt hirtelen nyakravalójánál ragadva -meg Margarit; ön beszélte rá az én kedves öcsémet, Kálmánt, hogy ama -hibás lépést elkövesse s azután maga hamisította tovább a váltót, hogy -negyvenből negyvenezer legyen. Ön tönkre akarta tenni egy fiatal ember -jövendőjét, ön meg akarta gyalázni családunk hírnevét. Mindent tudok! a -tens szolgabiró úr nekem tegnap mindent megmondott; s azért én önt -ezennel átadom a törvény büntető kezeinek. - -S azzal olyat lökött rajta, hogy a jámbor férfiu másodszor is hanyatt -bukott, ezuttal egy sor paradicsomalma közé, a mitől nemzeti színű lett -vitorlavászon pantalonja. - -Az erre következő párbeszédet semmi gyorsiró sem adhatná vissza, mert -mind a két fél egyszerre elkezdett ordítani, lármázni, János úr a -paradicsom szélén, Margari úr benn a paradicsomban, kezeikkel melleiket -ütögetve, egymást fenyegetve, lábaikkal toporzékolva, kalapjaikat -félrevágva, hangjaikkal egymást túlordítva. - -– Micsoda? mindent tud? Én rólam tud mindent? - -– Igen, mindent tudok. - -– Hát nem maga parancsolta? - -– Ejnye gazember; még azt mondja, hogy én parancsoltam. - -– Igen! igen a nagys… maga parancsolta; én csak szótfogadtam, s most nem -akarja engemet ismerni. - -– Nem ismerlek, gazember. - -– Maga a gazember. Én csak kicsiny gazember vagyok. - -– Adjatok egy botot, hadd ütöm agyon. - -– Én meg ezzel a spárgatakaróval. - -– Zsivány! - -– Te vagy a zsivány! - -Mikor látta a szolgabiró, hogy már elkezdik egymást tegezni, -interveniált, hogy véget vessen a jelenetnek s Margarihoz fordulva, -felkérte őt, hogy sziveskedjék őt a kocsihoz követni. - -– Szivesen! Én megyek; én követem a szolgabiró urat. Akár a császár -eleibe. De tessék elfogni ezt a másik embert is; ez a főbünös. - -– Ne tessék rá hallgatni Margari úr, Monori csak boszúállásból beszél, a -miért pofonütöttem. - -A szolgabiró figyelmezteté, hogy Monori az ő neve (János úr annyira -zavarban volt már, hogy a két egymásra rímező nevet is összetéveszté). - -Margari pedig állt a mellett, hogy ha őt elfogják, fogják el János urat -is. Ő nem bánja, ha a lófarkához kötik is, de a fiáker másik lovának a -farkához kössék oda azt ott ni, mert az a főczinkos! - -Erőszakkal kellett a két pandurnak eltávolítani a paradicsomból s a -bérkocsihoz vezetni, és abba beleültetni; de még annak az ablakán is -kikiabált, hogy ő nem fog egyedül ülni a börtönben, mert ő neki -nagyságos úri társasága lesz odabenn. Sőt a hogy már elhajtatott a -bérkocsis, kidugta fejét az ablakon, úgy kiabált vissza valamit; a két -pandur odabenn nem birta elcsitítani. - -János úr egészen ki volt a képéből kelve; nem lehetett ráismerni, hogy -kicsoda. Arczán kék és veres foltok voltak ott, a hol máskor sárga -szokott lenni; szemei el voltak meredve. - -A hátramaradt szolgabiró csak annyit mondott neki: - -– Uram; nem jó az embernek piszkos eszközöket használni, mert saját -kezét is beszennyezi velük. - -Azzal a másik bérkocsira ült, s az előre haladott után hajtatott. - -János úr annyit belátott, hogy most már Pestet elhagynia lehetetlen. - -– – – Ilyen gyümölcsöket hozott az a nap, a melyen Margari számára János -úrnak valami örvendetes hirül adnivalója volt. - - - - -A NŐ, KIT NEM LEHET FELTALÁLNI. - -Satrakovics Gerzson a csárdai éj után legjobbnak találta visszamenni -Aradra; a csodálatos esemény, melynek kezdő fonalára ráakadni nem lehet, -legközelebb érdeklé Hátszegit. Rettenetes lesz ugyan megjelenni előtte -azzal a hírrel, hogy nejét, kit rábizott, az úton elvesztette, de mégis -pedig ez a legelső, a mit meg kell mondani s azután tanakodni vele, hogy -mit kell itt tenni ezuttal? hol keressék? mit gondoljanak, hová -lehetett? - -Semmi medvebarlanghoz nem közelített ily szívdobogással Gerzson úr, mit -Hátszegi szállásához, szinte elfult a lélekzete, a mint az utczaajtó -kilincséhez nyult; bár csak be volna zárva, hogy annál hosszabb ideje -lenne, a míg azt kinyitják. - -Csakugyan be volt zárva az ajtó, csengetni kellett. Még ideje is maradt -várakozni a csengetés eredményére. Sokáig volt ideje várakozni. Egész -addig, hogy kénytelen volt még egyszer csengetni. Annak sem lett semmi -sikere. Azután még harmadszor is csengetett; és azután még félóráig -folyvást csengetett; végtére kezében maradt a csengetyű-húzó; azt azután -zsebébe tette, élő tanubizonyságául annak, hogy itt volt. Az ablaktáblák -mint be voltak téve, annak jeléül, hogy senki sincs itthon a háznál. -Lénárdnak saját háza volt az, melyben nem lakott kívüle senki, ő maga az -emeletet foglalta el, cselédjei, lovai a földszintet. Mikor nem volt -Aradon, egy házmester szokott egyedül ott maradni. Most az sem volt -fölfedezhető. - -Gerzson úgy magyarázá magának a dolgot, hogy bizonyosan kinn vannak mind -a lóversenyen. Ez volt a futtatás utolsó napja. Épen a verseny javára -érkezett ki, mikor mindenki el volt foglalva a pillanat érdekeivel. -Ilyenkor nem látják meg az embert, mert mindenki csak a lovakra ügyel. -Gerzson úrnak elég nyugodt percze maradt a jelenlevőket végig -mustrálhatni. Nem találta közöttük Lénárdot sehol. Sem az úrlovarok, sem -a pályabirák, sem a nézők tarka serege nem adta őt elő. - -Egy szegletből leste végig az egész futtatást; onnan látta, mint futtat -saját lova is, mint előzi meg lassankint a többieket egymásután; hogy -bukik fel lovászával együtt a pálya felén; hogy vezetik félre sántítva; -a nélkül, hogy mind e látvány elvonná figyelmét arról, a mit nem lát: -folyvást Hátszegit kereste a nézők között. - -Végre nem állhatta tovább a kétséget, a mint egy futamnak vége volt, -leszállt a nézőhelyről a pályatérre, a hol egy körben sportsman -bajtársai csoportosultak, s várta a bámulat és rémület kérdező -kifejezését minden arczról, a mint őt meg fogják pillantani. - -De mennyire meg volt lepve, a mint a legelső ember, a ki meglátta, -hangos hahotával kaczagta el magát rajta, s azután valamennyien, a kik -megpillantották, mind elkezdtek nevetni és ujjaikkal rámutattak: «Itt -van Gerzson! megjött Gerzson!» - -– Meg vagytok-e bolondulva? kérdé Gerzson kimagyarázhatlan zavarában. - -Azok pedig egyre kaczagtak, és a ki nem akart a szeme közé nevetni, az -félre fordult, úgy nevetett. - -Azt hitte, hogy csakugyan őrültek közé jutott, míg végre Kengyelesy -elébe nem jött s két kezét csipejére téve, el nem kezdé dorgálni. - -– No te ugyan szép legény vagy! No te ugyan gyönyörű paladin vagy! -mondhatom. - -– De hát mi lelt? Mi bajotok? mit nevettek? - -– Halljátok? szólt a gróf a körülállókhoz fordulva. Még azt kérdi, hogy -mit nevetünk? Hát, mondsza csak: hol hagytad Hátszeginét? - -S ennél a kérdésnél mindenki várakozással fordult felé. - -– Én nem látom, hogy mi nevetni való van ebben a kérdésben? szólt -Gerzson úr, egyre mélyebben keveredve sejtelmei hinárjába. - -Hová tetted a bárónét? Lénárd barátunk feleségét, sipítá élesen -Kengyelesy. - -– Ez magam előtt is rejtély, dörmögé tompa hangon Satrakovics. - -– Hahaha! No ilyen kaland még berlini diák koromban sem történt velem -soha. Rejtély előtte, hogy hová tette utitársnéját. - -– Ki tud felőle valamit? Él-e? Kiálta Gerzson, kit az első pillanatra -csak az öröm kapott meg, hogy Henriettenek nem történt baja. - -A gróf összecsapta a kezeit s azután gömbölyű sipkáját a földhöz. - -Ah! ez már sok, ez már nagyon sok. Még azt kérdi, hogy él-e? Pajtás, -honnan kerültél te elő? - -– Ne tréfáljatok! riadt fel hangosan Gerzson úr, mondd meg mit tudsz -felőle? mert ez rám nézve igen komoly dolog. Én semmi tréfát nem találok -benne. - -Kengyelesy látván, hogy Gerzson úr komolyan haragszik, még közelebb -lépett hozzá, s egész egyenesen kimondá: - -– Tehát, kedves barátom, tudd meg, hogy te igen rosszul viselted -magadat; először Hátszeginek mind a négy lovát megsántítottad, másodszor -kényszeritéd azt a szegény asszonyt éjszakára egy pusztai csárdába -betérni, és végre ott úgy leittad magadat, hegy elkezdtél garázdálkodni; -utoljára azt sem tudtad, fiu vagy-e vagy leány? A szegény menyecske majd -megőszült rémületében s csakhamar, hogy téged elnyomott a buzgóság, -beküldte a kocsist a városba előfogatért s tégedet ott hagyva az asztal -alatt, iparkodott visszahajtatni Aradra. - -– Ez nem igaz! kiálta közbe Gerzson úr, egész arczában elvörösödve. - -– Mi nem igaz? - -– Hol van a báróné? - -– No csak megállj! ne szaladj; utol nem éred, mert hajnalban -visszautazott postalovakon a férjével Hidvárra. - -– Az nem igaz. Láttad-e őt? - -– Saját lorgnettemmel. De valamennyien mind láttuk. No, ugyebár? - -Többen állították, hogy igenis látták a bárónét. - -– De kedves barátom, szólt Gerzson úr megütődve, ez nem tréfa. Ez egy -igen tragikus eset, a mi velem és a bárónéval történt; a mit ti itt -velem tesztek, az igen rossz elmésség és azt kikérem magamnak. - -Kengyelesy vállat vont. - -– Nem gondoltam, hogy te komolyan veszed a dolgot, hanem így van. - -– Kitől halottad? - -– Hát magától… - -– A bárónétól? - -– Nem, Hátszegitől. - -Gerzson úrnak egy gondolat villant meg agyában. - -– Magával a bárónéval nem beszéltél? - -– Nem. Őt csak a kocsiablakon keresztül láttam, mikor elindultak. - -– Le volt fátyolozva? - -– Nem, barátom, ő maga volt az, nem csalódtam. - -– Köszönöm. - -– Nem tudom mit. - -– Majd megtudod. Már most csak mulassatok rajtam tovább. Isten veled. - -– Te, a Cornblue lába kitörött. - -Gerzson úr még csak meg sem állt erre a szóra, olyan sietve ment el -onnan. Az ottmaradók – persze hogy nevettek rajta. Ez ugyan furcsán járt -szegény. De minek is vállalkozik hölgykiséretre, ha már ismeri a -természetét, hogy nem állhat ellent a bornak? - -Gerzson úr pedig ment addig, a míg haza nem talált, s ezen idő alatt -épen semmit nem gondolkozott. Van ilyen solstitiuma a szellemnek, nagyon -váratlan ijedelmek után, például, mikor valakit a vízből kirántanak, a -befulladás előtt egy perczczel. Ilyenformán érezte magát Gerzson. - -Csak mikor hazaért s kábultan leveté magát a pamlagra, akkor kezdett el -egy kicsit visszagondolni azokra, a miket hallott. Annyi volt azokban a -meglepő és a megfoghatatlan, az igaz, a nem igaz, a valószinű, a -hihetetlen, a szégyenleni való, a dühbehozó, hogy ki nem tudott belőle -egyhamar igazodni. - -Hogy a báróné visszatért: ennek igaznak kell lenni, mert komolyan -állítják visszatértét, azért, hogy Gerzson részeg volt. Igaz, hogy ivott -és elaludt. De hogy tudtán kivül garázdálkodott volna, hogy magát -illetlenül viselte, akárhogy erőltette az eszét, hogy visszaemlékezzék -arra az elmúlt éjszakára, nem talált világosságot tovább, mint odáig, -hogy Henriette előtte ült az asztalnál angyalszelid arczczal s neki -meséket mondott az erdélyi havasokról s ő azokat nagy gyönyörűséggel -hallgatta. Azontúl, a mit látott, az mind álom volt. Henriette -visszatért Aradra. De hát miért nem ment előre Pest felé? Henriette -panaszkodott, hogy ő megsántította a lovakat s kényszeríté utitársnéját -a csárdába betérni. De ez lehetetlen! a báróné hallotta azt, hogy a -lovakkal mi történt, s utoljára ő maga kivánta, hogy az útból -félretérjenek. S mégis ő panaszkodott volna ellene Hátszegi előtt. - -«De ez nem igaz! ez lehetetlen!» - -Ezt ugyan nem kiáltá, csak gondolta magában Gerzson úr, mert magában nem -szokott beszélni, hanem annyi igaz, hogy talpra ugrott, s elkezde -hevesen járkálni a szobában s számtalanszor elfeledkezék magáról, hogy -sérült karját nem birja kinyujtani, a mint fejéhez kapkodott vele. - -Végre készen volt a holnapra való tervvel. - -– Elmegyek. Rögtön elmegyek, oda megyek egyenesen hozzá. Meg akarom -tudni tőle magától, hogy mi történt tehát én velem, a miért így csúffá -tett? Beszélni fogok saját magával, úgy lesz. - -És rögtön kiadta a parancsot kocsisának, hogy fogjon be; azontúl nem -szólt senkinek semmit, hogy hová akar menni? magának a kocsisnak is csak -a legelső állomást nevezte meg. - -A város végén egy szatócsboltban vett huszonnégy darab páros zsemlyét, -meg egy új fakulacsot; a mint a Maros alá értek, leszállt a part alá, -azt a kulacsot maga kiöblítette tízszer, s azután tele meríté vízzel, s -akkor a zsemlyéket és kulacsot mind elzárta utitáskájába. Azután felölté -a szűrét, s behuzta magát a kocsi hátuljába; foga közé szorítá pipáját, -markába a pisztolya agyát s le nem hunyta a szemét reggelig. - -Gerzson úr utazása nagyon sajátságos volt; mikor egy falut értek, akkor -megmondta a kocsisának, hogy micsoda fog következni most? két állomást -egymásután soha sem tudatott vele. Reggel felé megevett egy zsemlyét -tarisznyájából, hogy éhét elüsse, s ivott rá a langyos Marosvízből -keserves kortyokat, a mivel kulacsát tele meríté. Kocsiját két percznél -hosszabb időre el nem hagyta, s minden embert, a ki közelített hozzá -kiváncsi kérdezősködéssel, felvont pisztolylyal fogadott. Ha azoknak -több eszük nincs, s ki nem térnek az útjából, bizonyosan rosszul járnak. - -Reggelig kétszer engedett egy-egy órai időt lovainak az etetésre. – -Azután ismét árkon bokron tovább. - -Kocsisa, ki nem volt szokva ilyen rigolyákhoz, fejcsóválva hallá a -parancsot a mindig tovább menetelre; hajnal után megsokalta már a -dolgot. - -– Nagyságos uram, nem tartunk státiót valahol? A lovak nem bánnák, ha -pihenhetnének. - -– Mi közöd hozzá, gazember? riadt rá Gerzson úr, tán magad vagy álmos, -lusta semmirekellő? Akkor pusztulj a bakról, pimasz kölyök, majd hajtom -én a lovakat, akasztófáravaló. - -Az öreg cseléd, ki húsz évi szolgálatidő alatt nem kapott ennyi -változatos «gazember és semmirekellő» czímet, mentegetőzve mondá, hogy -hiszen ő nem magáért szól, hanem a lovak miatt. - -– És ha mindjárt kidűlnének is; mi gondod rá? Hát a ki ellenséget kerget -csata idején, az is megáll etetni, itatni? tán a huszár panaszkodik a -miatt, mikor negyvennyolcz óráig nyeregben ül, s hallgatja az ágyúgolyók -fütyülésit, aprítja az ellenséget, hogy hát a lova már most hogy lesz, -mint lesz? Megy, a míg ellenségét le nem vágta; arra való a ló. - -A kocsis ebből azt vette ki, hogy az ura le akar vágni valakit. -Ugyancsak fel is van ám készülve pisztolyokkal. Ilyen állapotban nem -látta még Gerzson urat soha senki. - -A Hidvárra vezető útnál már sejtette a kocsis, hogy aligha ide nem -igyekeznek. Másnap este volt már; ember is, ló is agyon volt fáradva. -Itt pedig okvetlen meg kellett maradni éjszakára, mert Hidváron túl -egész éjjel mehet az ember, míg új állomást talál, vagy a kerekét -eltöri, a mi sokkal valószinűbb. - -– A kastély előtt megállsz! parancsolá a várhíd elé érve Gerzson úr. - -A kocsis fejcsóválva tekinte vissza. - -– Nem fordulunk be a kastély-udvarra? - -– Nem! kiálta rá Gerzson úr olyan mérgesen, hogy a szegény kocsisnak -keresztbe akadt a torkán az a szó: hogy hát miért nem? mint a halszálka. - -Gerzson úr folytatta a csodálatoskodást; egy bő bekecs volt rajta, nagy -oldalzsebekkel: az egyik oldalzsebbe beledugta két pisztolyát, a másikba -két zsemlyét. Italt nem kellett magával vinnie, itt foly a patak, s a -kalapkarimából nagyon ügyesen lehet inni. - -A mint azonban egy párt lépett a hídon, mégis megsajnálta a lovait s -visszatért a kocsisához. - -– Nyisd fel a szemedet és megértsd, hogy mit mondok. Én magam sem tudom, -hogy meddig fogok odabenn maradni; meglehet, hogy igen sokáig tart. Te -addig ne ácsorogj itt a lovakkal, hanem eredj le a pópához, mondd meg -neki, hogy tisztelem alázatosan: adjon helyet a pajtájában a lovaimnak s -két véka tengerit; ha visszajövök, majd megszolgálom. Fizetést ne -emlegess előtte, mert azzal megbántanád. Kezet csókolj neki, mert az -pap, te pedig korhely pimasz vagy. Reggelig aztán alhatol. Ha reggel -tőlem semmi újabb utasítást nem kapsz, akkor befogod ismét a lovakat a -hintóba s visszatérsz vele üresen Aradra. Kengyelesy gróf úr majd aztán -tudatja veled a többit. - -Azzal megfordult a sarkán s ment a várkastélyba befelé. - -Este volt már az idő. Az emeleten hét ablak ki volt világítva, a -nyolczadikba besütött a hold. Az volt Henriette hálószobája. Gerzson úr -ezt tudta. Járatos volt a kastélyban. - -A tornáczon Lénárd vadászával találkozott, egy impertinens csontos -állkapczájú öles ficzkóval, a kit soha életében nem szenvedhetett. Az -útját állta. - -– Jó estét kivánok, nagyságos uram. - -– Mit kivánsz nekem jó estét, ostoba szamár? szólítottalak én arra fel, -hogy nekem jó estét kivánj? mintha én a te jó estéd kedvéért jöttem -volna ide huszonöt mérföldről. Ki van itthon? - -– Senki. - -– Ejnye, te lópofájú fakutya! Senki sincs itthon és hét ablak van -kivilágítva az emeleten. - -– Igaz, hogy ki van világítva, de azért, mert a nagyságos asszony beteg; -azt virrasztják. - -– Hát az urad hol van? - -– Benyargalt Kolozsvárra, a tudós doktorért. - -– S mi baja az asszonyodnak? - -– Én nem tudom, azt mondják, hogy megbolondult. - -– Ejnye, hogy bolondulj meg magad, te veszett állat, hát ki mondta azt -neked? - -– Hát ki mondta? Láttam, meg hallottam; látta más is, hogy meg van -bolondulva. - -– Nem lehet vele beszélni? - -– Dehogy lehet. Épen az a baj, hogy nem lehet. - -– Te ficzkó, én azt mondom, hogy a te gazdád idehaza van. - -A hórihorgas vállat vont s elkezdett fütyörészni. - -– Öcsém, szólt hozzá Gerzson úr, alig birva ingerültségével; az én öklöm -itt a zsebemben most egy pisztolynak az agyát markolja s nekem -rettenetes kedvem volna ennek a golyóját a te fokhagymafaló fogaid közé -durrantani; hát azért mondom, hogy velem ne tréfálj. Én nem látogatni -jöttem ezúttal az uradhoz, hanem valami másért. Mondj igazat! Itthon az -urad vagy nincs? - -– Mondtam már, hogy egy lélek sincs itthon, csak a nagyságos asszony, az -pedig meg van bolondulva. - -E pillanatban úgy tetszett Gerzson úrnak, mintha hegedűszót hallana az -emeleten. - -– Hisz itt zene van! - -A ficzkó nevetett. - -– Igenis; azzal gyógyítják a beteg bárónét. A zenétől meggyógyulnak az -őrültek. - -– De én zajos emberhangokat is hallok, mintha vendégség volna. - -– Hol? Dehogy hallani. A kutyák ugatnak a ketreczben. - -– Nem hallod? - -– Én nem hallok semmit. - -– Jól van fiam; itt látom, hogy ki van adva a rendelet, hogy engemet -bolonddá kell tartani. Hanem ahhoz gazdástul együtt későn keltetek fel. -Ne őrizd olyan nagyon az ajtót, én nem akarok erővel a gazdádhoz -felmenni; majd felkeres ő engem, azt fogadom; várj csak egy kicsit. - -Azzal Gerzson úr leült a lépcsőre, kiszakított a tárczájából egy levelet -s azt térdére fektetve, irónnal a következő sorokat irá: - -«Uram! - -«Én önt nyomorult gyáva embernek nyilatkoztatom. Ha meg akarja tudni, -hogy miért? ott fog ön találni a kalugyernél, ott megmondom s aztán -elvégezhetjük egymással a többit. - -Satrakovics Gerzson.» - -– Igy! Erre a szóra majd csak elő fog jönni. A kinek ilyen szót mondanak -az ajtajában, az nem tagadhatja el, hogy itthon van. - -Gerzson úrnál volt spanyolviaszk is, meg gyufa is, gyűrűjével -lepecsételé a levelet ott a kőlépcsőn, nem kellett neki hozzá iróasztal. - -De hátha még erre sem jön elő? - -Ez az ötlet újra felszakíttatá vele a levelet; még ez utóiratot ragasztá -hozzá: - -«Ha nekem illő elégtételt nem adsz, én rád várok a kastélyod kapujában s -lelőlek, mint a kutyát!!!» - -Ez már csak elég? - -Megint lepecsételte a levelet s már adni akará a vadásznak, midőn meg az -jutott eszébe, hogy de hátha fel sem bontják azt, csak olvasatlan a -tűzbe vetik? - -Most aztán a külső levéloldalra irt még ilyenformát, mindjárt a czím -alá: - -«Ha fel nem bontanád a levelet, én hasonló tartalmút fogok az aradi -casinóban kiragasztani az indítványtáblára». - -– No te ajtónálló cerberus, fogd ezt és majd ott, a hol előtalálod, add -át az uradnak. Szóval is köszöntetem: mondd meg neki. – Üssön beléd a… - -Több szót nem is vesztegetett itt aztán Gerzson úr, hanem lekerült a -várból a kis lelkészlakig, melyhez kegyelmesebb volt a természet, mint a -patronus, mert a hol ez rongyosan hagyta a zsupptetőt, azt zöld -venyigével befoldozta amaz. - -Az ősz pópa kapujában várta Gerzson urat; a kocsis beszédéből annyit -kivehetett, hogy valaminek kellett a két úr között történni, s ezek után -könnyen gyaníthatá, hogy Satrakovics a kastélyban nem marad. - -– Egy kis éjszakai szállásért esedezem, tisztelendő atyám; szólt Gerzson -úr, cordialiter megszorítván az öreg lelkész kezét. A báró házánál nagy -beteg van, nem akartam nekik is, magamnak is alkalmatlanságot szerezni -odaszállásommal; megbocsát, hogy ide hajtom le fejemet. Kevés igényem -van; ismer már régi időkből. - -– Én pedig a keveset szivesen osztom meg kegyeddel. Hozta Isten. Nagyon -is szeretem, hogy kegyed most nem maradt a kastélyban; kegyed nem olyan -társaságba való. - -– Tehát csakugyan társaság volna ott? - -– Még pedig víg társaság: hiszen ide hallik a bőgőhegedű szava. - -– S miféle emberek volnának azok? - -A pap huzódozva felelt: - -– Olyan emberek, a kikkel én nem szeretek találkozni. - -– Nevezzen meg valakit közülök. - -– Akár valamennyit; ott van Drahhowecz, Muntya, Harastary, Brinkó, -Baudán, Kirakoricz… - -– Hüh! kiálta közbe Gerzson úr, elszörnyedve ennyi soha nem is álmodott -idegen név hallatára, hisz ezek nekem mind új emberek. - -– Előre tudtam, hogy nem fog a neveiktől tudósabb lenni uraságod, szólt -a pap mosolyogva, s bevezette vendégét az utczáról szűk hajlékába, -miután elébb vigyázva körül tekintett, hogy nem hallgatózik-e valaki? -ott benn pedig bereteszelte szorgalmatosan a pitvarajtót; vendégét -leülteté a faragott asztal mellé, mely szép csíkos szövettel volt -beterítve, s megrakva egy tál friss málépuliszkával, sonkaszeletekkel és -egy öblös korsó méhserrel; a mikhez Gerzson úr első kinálásra mindjárt -igen szivesen hozzálátott, olyanformán, hogy az asztal két végére -lekönyökölve gazdájával, egyik fakanalat ő fogta kezébe, másikat a pópa -s közrekapván a puliszkás tálat, addig dicsérték egymás előtt annak -tartalmát, míg a tál közepén mindkét ellenkező pontról kiindult -tunnelásó kanalaikkal össze nem találkoztak. - -– Fölséges étel ez, tisztelendő atyám, fölséges. - -– Szegény embernek való, tekintetes uram, mint mi vagyunk. -Magyarországon tudom nem eszik ezt. - -– Nem tudják készíteni. Miből is készül ez csak? Kegyed maga szokta -készíteni, ugy-e bár? - -– Oh igen; hiszen nincsen feleségem. - -– Igaz, igaz, s kegyed nem tartja azt, hogy «malo Cocam, quam Uri». - -Egy kicsit nevettek rajta mind a ketten. Azután a pópa megmagyarázta, -milyen forrónak kell lenni a víznek, mikor az ember a málé- vagy -haricska-lisztet beleereszti, hogyan kell azt forgatni a kalánnal? -hogyan kell az apró sajtot közé keverni, kendőbe kiszakasztani, tejjel -leönteni. Gerzson úr úgy figyelt rá, mintha csupán azért jött volna -Aradról Hidvárig, hogy a puliszkafőzés mesterségét eltanulja. - -Azután nagyot ittak egymás barátságáért a méhseres korsóból. - -– Hatalmas ital! Csakhogy nehezen fordul tőle az embernek a nyelve. Nem -hiszem, hogy tisztelendő atyám el tudná vacsora után még egyszer mondani -azt a hat vad nevet, a mit az imént elmondott. - -A pópa elmondta még egyszer. - -Gerzson úr nagyot ütött csonka öklével az asztalra. - -– Csakugyan úgy van. Én eleinte csak azt hittem, hogy extemporizált -tisztelendőséged az én felderítésemre. - -– Ezek valóságos élő emberek mind; pedig nem mindegyik érdemli. - -– Mit? - -– Azt, hogy él. - -– S micsoda összeköttetésük van ezeknek a háziúrral? - -– Azt nem tudom határozottan körülirni. Csak egy bizonyosat tudok. Ezek -tanúkul vannak idézve ama hirhedett pénzverési szörny-perben, s -mindennap várják Hátszegre a vallató biróságot, mely a helyszínek látása -végett körüljár. - -– De hát mi köze van Hátszeginek avval a perrel? - -– Köztudomásra semmi. Épen csakhogy a körüljáró biróság valamelyik nap -itt fog megjelenni. - -– S ezek a tanúk talán a környékbeli celebritások? - -– Szomorú celebritások. - -– Hogy Hátszegi ilyen lakomával fogadja őket. - -– Én nem tudom, miért teszi? Annyit tudok, hogy a törvényes szokás nem -engedi a birónak, hogy délután esküt tétessen le, vallomásokat vegyen -fel, mivel megtörténhetik, hogy már akkor a tanú lelki épségét holmi -spirituosus befolyások megtámadhatták; hanem arról megfeledkezett a -törvény, hogy korán reggel is részeg lehet az a tanú, a ki egész éjjel -ivott. A biróság holnap reggel megérkezhetik a kastélyba, a törvény -betűjének elég tétetik s Drahhowecz, Paudán és a többi olyan bátran -fognak esküdni, mintha csak egy hónuk alá vett czipóra tennék le a -hitet. - -– De hisz ezek egészen gonosz dolgok, miket tisztelendő úr nekem mond. - -– Előre mondám, hogy nem szeretem az embereket, a kikről beszélek, magát -a házigazdát is hozzászámítva. Én uram, misanthrop vagyok, és van okom -rá. Tenger a rossz, a mi körülvesz és nem látom a partját. Én bejártam -életemben sok országot, de ilyen foltját a földnek, mint ez, nem láttam, -bár ezt se láttam volna soha. - -– Kegyed utazott külföldön is? - -– Igen uram, még pedig saját alkalmatosságomon, gyalog. Szegény szülőim -voltak, kik azt akarták, hogy kézműves legyek. Ifju koromat mint -asztalos legény töltöttem el Szebenben, Brassóban és Kolozsvárott; ez -utóbbi városban összehozott a sors néhány velem egykorú román ifjuval, -kik ott a lelkészi pályára készültek elő. Sokat beszéltünk együtt népünk -mély elsülyedéséről s a magas hivatásról: őt abból kiemelni. Ifjui -hevünk elhiteté velünk, hogy az könnyű munka lesz. Roppant tömeget -képezünk, mely értelmiségéhez oly arányban áll, mint millió a százhoz. -Nem kivántunk sokat, nem voltak túlságos ábrándjaink. Nem álmodoztunk mi -arról, hogy mienk legyen ez az ország, hogy megforduljanak kedvünkért a -viszonyok, de annyit hittünk elérhetni, hogy népünket a művelt -népfajokkal egy sorba fogjuk emelhetni. Nem kivánjuk mi, hogy a magyar -főurak segítsenek rajtunk, mert hiszen nekik is elég kötelességük van -saját nemzetiségük irányában, elég, ha azt teljesítik híven. De hittük -és jogunk volt reményleni, hogy a saját keblünkből való gazdagok -segítenek valósítani azt a boldog álmot, a minek mi életünket -odaáldozánk. Csak egy iskolamestert minden faluba, csak százezer -abéczét, semmi mást; a mely nép csak megkezdte a míveltséget, az önkényt -halad azután előre. Csalatkozánk: és épen azért esik keserűen a -csalatkozás, mert saját vérünktől ered az. Nekünk is vannak -milliomosaink, nemcsak Moldvában, de Erdélyben, a Bánátban, sőt Pesten -is. Azok is szeretnek vele kérkedni, hogy ők románok, de csak a magyar -urakkal szemközt; de azért gyermekeiket francziául neveltetik, de azért -falvaikban össze hagyják omlani az iskolákat, s tudományos intézeteiket -tengődni engedik. Senkiben oly fájdalmasan nem esett csalódnom, mint -Hátszegiben. A sors ide kárhoztatott, hogy közel legyek hozzá, lássam -gyermekkorától fogva s naponkint azt láttam, hogy a mit angyalnak hittem -benne, az mind ördög volt. Ő itt valóságos kiskirálya a környéknek. - -Hatalma, pénzből eredő népszerűsége oly erőssé tevék őt a -természetalkotta bérczerősség közepette, hogy sem a kormányszék, sem a -magyar dynastiák vele nem birtak, s ha daczolt velük, kénytelenek voltak -neki engedni. Mit tehetett volna szegény népeért ennyi erő, ennyi -gazdagság mellett! És mit tett ellene? Én azt mondom uram, hogyha -Hátszegi egy tizedrészét azon kincsnek, mit a nép megrontására -elpazarolt, annak boldogságára fordította volna: Erdélyben kellene -keresni a paradicsomot. De – nem akarok többet szólani felőle; ez is sok -volt. Én künn jártam Wittenbergában, Párisban éjjel, tanultam, nappal -asztalosmunkát végeztem; úgy tettem le a doktori vizsgát; most itt -vagyok e rongyos lakban, hat nap kapálok s a hetediken tanítanám az -ábéczét, ha a báró úr pálinkás kocsmái átellenben nem volnának az -iskolával és templommal. - -Gerzson úr nagyot sóhajtott a lelkész panaszára, az valóban úgy volt, a -hogy ő mondá. - -A lelkész azonban látva, hogy vendégét egészen elszomorítá, nehogy az -szavait félig-meddig hozzá is közel járó szemrehányásul vegye, hirtelen -másfelé téríté beszédét. - -– Én azonban szinte el is feledém, hogy kegyed a mult éjjelt úton -töltötte s untatom hosszas beszélgetésekkel, a mik tulajdonképen senkit -sem érdekelnek. Jobb lesz lefeküdni. - -– Nem bánnám a lefekvést, de készakarva halogatom azt; várok még -valamire. - -– Szabad tudnom mire? - -– A bárónak irtam egy levelet, arra várok választ. - -– Nem fog küldeni, mert jól mulat. - -– Olyan dolgok vannak beleirva, a mikre nem szokott az ember késni a -válaszszal. - -– Megsértette kegyed a bárót e levélben? - -– Nem akarom elhiresztelni, a mit neki irtam. - -– Jól van. A miatt lefekhetik kegyed. A báró útait nem lehet előre -kiszámítani. Ő még haragudni is akkor tud, a mikor neki tetszik. - -– Tehát várjunk rá reggelig. - -– Addig nyugodjék kegyed békével. Egyszerű fekhelyem nem igen kényelmes, -de gondolja kegyed, mintha vadásztanyán volna. - -– Hát tisztelendő úr maga hol hál? - -– Én kimegyek a méhesbe, ott is igen jól tudok aludni; van egy -hárságyam. - -– Oh, én különösen szeretek hárságyon aludni, bundámmal betakarózva; én -magam fogok odamenni éjszakára; én szokva vagyok a szabad ég alatti -éjszakázáshoz; kegyed pedig öreg ember (mintha Gerzson nem lett volna -az?), sehogy meg nem engedem, hogy miattam szokott kényelmét feláldozza. - -A lelkész egy perczre megállt, mint kinek valami véletlen ötlet jött -eszébe. - -– Ön azt mondá, hogy valamivel megsértette Hátszegit. - -– Ha épen tudni akarja, igen. - -– Erősen megsértette? - -– A hogy csak készakarva lehet sérteni. - -– Jól van; csak úgy tudnivágyból kérdeztem. Én tehát átengedem kegyednek -a választást az éjjeli tanyára nézve: hol kiván lepihenni? - -– Én a méhest választom. - -– No jól van. Igaz, hogy nekem már nem igen tesz jót az éjszakai levegő; -tehát én majd csak a szokott fekhelyemen fogok aludni. - -– Én pedig a méhek között, az a zsongás ott az ember füle mellett olyan -édes álmokat szokott hozni, hogy egy király irigyelhetné tőlem. - -– Tehát jó éjt, uram. - -– Jó éjszakát. - -A pitvarajtóban elváltak egymástól; Gerzson úr vállára kavarította -bundáját s ment a méhes felé, a pópa pedig visszatért szobájába, kioltá -mécsét s hanyattdűlve fekhelyére, kezébe fogá az olvasót s elkezdett -imádkozni, mint a ki a jövő hajnal megérkeztére nem vár. - -Ő ismerte a maga embereit, ő tudta, hogy mire készül. - -Gerzson úr pedig annál kevésbbé törődött azzal, a mi következni fog. -Gondatlanul, mint egy valódi vadász, gyujtott pipájára s nehogy az égő -tűzzel valami kárt tegyen, föltette magában, hogy addig el nem alszik, -míg pipája fenékig ki nem ég. Ő tudott parancsolni a szemeinek, nem volt -szabad azoknak leragadni, a míg ő nem akarta. Hm. Mégis milyen különös, -hogy akkor az egyszer, mikor legjobban szükségük lett volna éberségükre, -akkor ejté rajta két szeme azt a gyalázatot. Hogyan lehet az? Ki kell -még annak derülni elébb-utóbb. - -Hogy az álom meg ne kerülje elébb, mint akarná, arra legjobb óvszer volt -neki a kastély alakaira nézni. A méhesből épen oda lehetett azokra -látni. - -A kivilágított ablakok egyenkint elsötétültek; úgy látszott, hogy a -lelkész szavai ellenére az ott mulatók nem akarják a pohár mellett -bevárni a piros hajnalt, hanem idejekorán lefeküsznek. - -Valóban idejekorán volt még; a kakasok faluszerte akkor kukorikoltak -elsőt: nem lehetett több tizenegy óránál. - -A kioltott lámpafény után, mint egy sötét hajdankori rom, állt az éji -félhomályban az úri kastély, ódon tornyaival, szélvitorláival; egészen -előtte állt a holdnak, mely bástyái mögött volt már s a mint két -átelleni ablak összetalálkozott egy szögletszobában, azon mind a kettőn -keresztül sütött: s az a szoba volt a báróné hálóterme. - -Gerzson úr gondolá magában, hogy milyen csodálatos lehet az, mikor a -lenyugvó hold így egy házon keresztül süt, mintha az csak egy nagyszerű -transparent volna. - -A mint így gyönyörködik a holdvilágban, egyszer csak azt veszi észre, -hogy az ablakon áttörő sugár egy pillanatra elsötétül, mintha valaki -keresztül ment volna előtte a szobában. Néhány perczre a pillanatnyi -elsötétülése az ablakon áttörő holdfénynek ismétlődött; és azután -harmadszor, negyedszer és számtalanszor, mintha valaki folyvást járna -végtül-végig a szobában, éjnek éjszakáján, pihenetlenül, szakadatlanul. - -Gerzson megszámlálta üterén a perczeket, mik az elsötétülés közeit -kitölték; tizenhat percz volt az, tizenhat lépést tett a szoba egyik -végétől a másikig az, a ki ott járt késő éjjel alá s fel, mint a -kisértet. Addig nem járt, a míg a többi ablak ki volt világítva, csak -ezután kezdte rá halaszthatlan útját, mikor az egész kastélyban -elszenderült minden. - -Tizenhat lépés jobbra, tizenhat lépés balra. - -Gerzson érezte, hogy ha ezt sokáig fogja nézni, még holdkóros lesz bele. -Pedig már azzá is lett. - -Lassan leveté magáról bundáját, pipája kupakjával elfojtá a benne lévő -tüzet, s nesztelenül elhagyván a méhest, végig ment a kerten, egy -szökéssel keresztül veté magát a palánkon s a kastélyba vezető -jegenyefák árnyékában egészen a holdvilágos ablak alá lopódzék, s mint -egy valódi holdkóros, felkapaszkodott a régi bástya kiálló kövezetén a -falra, s onnan nézte közelebb az ablakon eltünő árnyék szabályszerű -jelenését. - -Ezzel nem elégedett be, hanem a régi kőragaszból apró morzsácskákat -tördelt le kezével s azokkal kezdé az ablakot hajigálni. A mint egy -morzsa megkoczczant az üvegen, hirtelen eltakarta egészen az árny az -ablakot, mintha az éjjeli sétáló odalépett volna, hogy kinézzen rajta. -Gerzson bizonyos volt felőle, hogy őt okvetlen meg kellett látnia, mert -ott állt előtte a párkányba kapaszkodva. Nehány percz mulva azután -sebesen eltünt az ablakból az árny s a holdvilág zavartalanul süthetett -rajta keresztül. - -Gerzson azt hitte, hogy nagyon jó lesz neki megvárni, hogy mi lesz -ebből? - -Kevés idő mulva ismét megjelent az árny a holdvilág előtt, az ablakfiók -nagy csendesen, alig rezzenve, néhány vonalra félre tolódott s akkor -azon a nyiláson egy összehajtott papirdarabka hullott alá az ablakból. - -E levélke leesett a bástya párkányáról az árokba, Gerzson odamászott -utána, meglelte a sötétben s zsebébe dugva, visszatért ismét a pópa -lakába. - -Nem akarta a lelkészt felkölteni; ott állt a hintaja az udvarban, annak -lámpáját gyujtotta meg, hogy a rejtélyes levélkét elolvassa nála. - -A levél emléklapból kiszakított papirra volt irva rajzoló krétával. A -kúszált vonásokban is meg lehete ismerni Henriette kéziratát, a levélben -ez volt: - -«Kedves jó Gerzson bátyám! Az Isten irgalmára, lelkem mennybéli üdvére -könyörgöm önnek, siessen innen még ez órában, – nem! – még e perczben. – -Menjen gyalog, álútakon innen. – A pópa vezetni fogja. – Ha nem akarja, -hogy eszemet végkép elveszítsem, ne késsék itt tovább. – Én nagyon -szerencsétlen vagyok, de még szerencsétlenebb leszek, ha ön itt marad. – -Kerüljön minket, – és felejtse el örökre – szerető, – tisztelő, – önért -imádkozó barátnéját, – kit leányának fogadott, – Henriettet!» - -E levél olvasása után Gerzson úrnak legelső gondolatja az volt, hogy -Henriette őt kedves bátyjának nevezi. Tehát nem neheztel rá. Tehát mégis -más oka volt neki útjából visszatérni, mint az az állítólagos -garázdaság, a mit Hátszegi ráfogott. E szerint csakugyan Hátszegivel -marad fenn a számadása. - -Azon rejtélyes figyelmeztetés azonban, mit a levél tartalmazott, nem -volt olyan könnyen megmagyarázható. «Már édes papom, sajnálom, hogy -álmodból felköltelek, de nincs mit tenni egyéb», gondolá magában Gerzson -úr s kicsavarva helyéből a kocsilámpást, azzal együtt indult be a házba. - -A pitvarajtó be volt zárva, azon zörgetni kellett. - -A lelkész még ébren volt; szava hangzott belülről. - -– Minden jó lélek dicséri az Urat. - -– Amen. Én vagyok az ajtón; bocsásson be tisztelendő atyám. - -A pópa rögtön kinyitá az ajtót s bámulva kérdezé Gerzsontól, hogy mi -történt? - -– Olvassa el ezt, tisztelendő uram, szólt Gerzson, a levelet átnyujtva -neki s a lámpával belevilágítva. - -– Ez a báróné irása, szólt a pópa, ki rögtön megismeré a kéziratot, -daczára a reszketős vonásoknak. - -– Mit szól ön a tartalmához? - -– Azt, hogy önnek rögtön sietni kell e helyről. Én egészen tisztában -vagyok a báróné üzenetével. - -– Hogy én elfussak valaki elől, a kit magam kihíttam a találkozásra. - -– Odább kell önnek menni az elől, a kit nem hítt! - -– Nem értem. - -– Majd meg fogja érteni, hanem most nincs idő a tétovázásra. Legelőször -is vegye ön magára az én öltönyömet, míg én magam parasztgúnyát öltök -magamra. - -– Hogyan? - -– Természetes, hogy nekem kell önt a hegyi útakon keresztül vezetnem. -Másra nem bizhatjuk ezt a szolgálatot. Tegye ön gyorsan, a mit mondék. - -A pap parancsoló rövidséggel osztá rendeleteit Gerzson úrnak, ki ebben a -helyzetben sem akarva kiesni nyers humorából, a mint magára vette a pópa -hosszú talárját s fejébe nyomta annak széles karimájú süvegét, elnevette -magát rajta. - -– Teringettét, azt sem hittem volna, hogy még valaha pópa legyen -belőlem. - -A lelkész megharagudott e helytelen tréfáért s gerjedten förmedt -Gerzsonra: - -– Uram, nincs ideje a tréfának, a halál küszöbén állunk mind a ketten. - -Gerzson nem volt gyáva ember, nem is sokat törődött a halállal; de a -lelkész határozott szavai mégis annyira hatottak rá, hogy komolyan vette -a dolgot. - -– E szerint ön is veszedelemben forogna miattam? - -– Azt ne tessék kérdeni. Én tisztában voltam azzal, a mi következni fog, -a midőn kegyednek szállást adtam. - -Azzal asztala fiókját kihúzva, abból egy csomag irást vont elő s kérte -Gerzsont, hogy tegye el azt a rajta levő tóga zsebébe, mivel a -czondrának, mit ő felveszen, nincsenek zsebei. - -– Miért hozza ezeket magával? - -– Mert félek itten hagyni, s mert magam sem hiszem, hogy e házhoz -visszatérjek többet. - -(– No, itt szép galibát csináltam, gondolá magában Gerzson úr, de már -most azért is megmérkőzöm a bajjal.) - -A lelkész is kész volt átöltözésével, egy fejszét vetett a vállára s -inte vendégének, hogy menjenek. - -A lenyugvó hold épen a hegyek ormain látszott már pihenni, midőn a pópa -és vendége a kerten keresztül elhagyák a kis csendes házat; a lelkész -nem állhatá meg, hogy az emelkedő domboldalról még egy pillantást ne -vessen vissza a helyre, a hová nem remél visszajöhetni többé. Gerzson -észrevette azt, s a pópa búskomor sóhajára jószivűleg jegyzé meg: - -– Sajnálom, tisztelendő atyám, ez esetet; kegyed miattam is veszélybe, -bajba jött; de hiszem, hogy áldozatáért nem maradok adósa. - -– Azt remélem, uram. Arról egyébiránt ne aggódjék kegyed, hogy ezentúl -majd hogyan és hol élek meg? Nem hinné az ember, hogy milyen kevésből -meg lehet élni; egy kérésem mindenesetre van önhöz. - -– Parancsoljon velem. - -– Arra kérem, hogy majd ha otthon lesz, olvassa át azt az iratcsomagot, -a mit megörzésül átadtam most; senkivel ne tudassa, a mit abból -megtudott, hanem tartsa egyedül magának. Kegyed azontúl tudni fogja, -hogy mit cselekedjék; a hogy tudni szokta, midőn a vérmedvét megneszelé, -hogy azt mint kell körülkeríteni, útját elállani, lyukait befojtogatni, -odvából kiriasztani s lövésre bevárni. Érteni fogja azt kegyed jól. - -Gerzson keveset értett ugyan abból, de azért kezet adott a kért igéretre -s akármi váljék abból, bizonyosan be fogja váltani. - -A pópa pedig kinyujtá kezét a kastély felé, mely sötét körrajzokban -meredt föl az égre s valami fohászt engedett szivéből feljönni. Talán -megátkozta azt. Azután hirtelen elcsapott kezével szája előtt, s -keresztet vetett magára. Talán megbánta a keserű fohászt, mit a kastély -ellen külde, eszébe juttatva, hogy abban egy ártatlan nő is lakik, a -kiért ő imádkozni szokott. - -Meglássuk, ha erősebb-e az imádság, mint az átok? - -Egészen sötét volt az éjszaka, mely a menekvők útját eltakarta; erdős -hegyszakadékok között alig talált volna más útat, mint a ki sok éven át -járva ezt a tájat, ismerte már annak minden zegét-zugát. - -Reggelre meglátszott a menekvők előtt * * vára az országút mellett, mely -postaállomás. Itt a pópa visszavette öltönyét Gerzsontól, ő pedig ismét -felölté bekecsét. - -– Itt már nincs mitől tartanunk, szólt a pap; kegyed e helyen -postalovakat fogad s hazautazik, én pedig megyek másfelé. - -Merre? - -– Nagy a világ. Ne aggódjék miadtam. Nem vetek neki egy hónapot, hogy -ismét találkozunk. - -– Hol? - -– Itt ezen a helyen. - -A pópa sietve hagyta el Gerzsont s visszament az erdő felé, nem sokára -lehetett őt látni a kanyargó hegyi ösvényen felfelé sietni, olyan könnyű -léptekkel, a minőkkel csak az oláh hegylakó tud futni a meredeken. - -Gerzson csakugyan bántatlanul érkezett * *-ra, hol rögtön kapott -postalovakat. - -Mikor már aztán biztos helyen ült, akkor jött az a gondolatja, hogy -ejnye be furcsa eset volna, ha ő most a pappal együtt valami semmi -veszedelem elől futott volna ilyen nagyot! Hogy kinevetné őt megint -ország-világ. Ha Henriette csak tréfált volna vele. - -Megnyugtatta az, hogy Henriette nem szokott ilyen pajkos lenni. - -De mégis nagyon nyugtalanította egy dolog. A kocsisa négy lovával ott -maradt. Az nem tudja mire vélni ura és házi gazdája eltünését: az -jobbra-balra kérdezősködni fog, az kétségbe esik, az belármázza a -félvilágot ura keresésében s elhireszteli úgy, mint akármelyik ujságiró; -hiresebbé lesz, mint a korneuburgi marhapor. - -Ejnye, be kár volt erre az egyre nem gondolni! - -Hát a mint a postakocsi megáll Aradon szállása előtt, kit lát a kapun -szemközt kijönni? ugyanazt a kocsisát, a kit Hidváron hátrahagyott a -négy lóval. - -Csak a kocsis bámulata volt nagyobb gazdájáénál e találkozásom. - -– Hát te itt vagy? - -– Hát nagyságos uram itt van? - -Azzal a postakocsis bámulatára úr és cseléd egymás nyakába borultak és -összecsókolták egymást, különösen a kocsis nagyon Gerzson urat. - -– Jaj, csakhogy megvan, nagyságos uram! a Jézus áldja meg, hogy menekült -meg? - -– Miről beszélsz? gyere be. Ne kiabálj itt a kapu alatt. Hogy kerültél -haza? Mi történt veled? - -– Nem tudom én az egészet elmondani. A mennyit tudok, annyit -elmondhatok. Én a lovakat megitattam, s azután lefeküdtem, elaludtam. -Egyszer felébredek a nagy nyerítésre: nagy világosságot látok. A pap -háza egészen lángban van! utczu kiugrom; futok az ajtónak, hogy -felköltsem nagyságos uramat, hát kívülről be van szegezve, szaladok az -ablakhoz, annak a táblája is be van szegezve. Legjobban megrémített -pedig az, hogy senki sem jött a várból oltani a tüzet. A többi házak -messze estek innen, azoknál észre sem veszik, ha a szomszéd leég: én -tehát elkezdtem ordítani segítségért; a mint ott ordítok, szaladgálok -alá s fel, fejszét keresve, hogy az ajtót betörjem, egyszer csak bumm, -bumm! két lövést hallok, s a golyóbisok csak úgy fütyülnek jobbra-balra -a fülem mellett. Erre nekem is lábamba szállott a bátorságom, befutottam -a félszerbe, elvagdaltam a lovak kötőfékjeit, a nyerges hátára -felkaptam, a többit előttem hajtottam s egy itatással haza nyargaltam -Aradra. - -Így ért hamarább haza, mint Gerzson maga. - -– No fiam, szólt Gerzson úr, ez mind szentül van, a mit te elmondtál, de -e felől senkinek soha egy szót se szólj, mert különben… - -És itt egy fenyegető mondatot tudatott vele Gerzson úr, a mi bizonyos -hallgatásra birja a magyar közembert, mert ettől irtózik legjobban… mert -különben törvény elé kerül a dolog, s neked tanúskodni kell benne. Ettől -pedig szörnyen fél mindenki. - - - - -A RESZKETŐ KÉZ. - -A ki a Fatia Negrával egy rossz órában találkozik, annak mind -megreszketősödik a keze. - -Henrietle keze úgy reszketett ama csárdai találkozás után, hogy nevét is -csak nagy bajjal tudta leirni. - -Mi történt vele e találkozás után? kire ismert a Fatia Negrában? hogyan -került ismét haza? ez mind örök titok maradt. A nő soha el nem mondhatta -azt senkinek. Talán maga is álomnak vélte az egészet. - -Hogy nagyon boldogtalan életet élt férje házánál, az nem e naptól van -keltezve; az öregapja végrendeletétől kezdődik, melyben kitagadták. Nem -szükség senkinek kérdezősködni halvány arcza szenvedéseiről. Mindenki -tud arra több, mint egy okot. - -A legnagyobbat, mely álmait elrabolja, csak ketten tudják és az Isten. -Az a kettő pedig nem fogja mondani senkinek. - -A szegény nő egész nap imádkozik. Óraszámra eltérdepel a várkápolna -oltára előtt, s azután visszamegy járkálni, járkálni, járkálni! s ha -elfárad, ismét letérdepel és imádkozik. S ez így megy reggeltől estig és -azután be az éjszakába; néha éjfélig, néha hajnalig, szüntelen alá s -fel, alá s fel a négy fal között, azután térdre és imádkozni; azután -ismét feltámolyogni és lézengeni szobahosszat, alá s fel, mint egy rém, -melynek az éjfél utáni egy óra kondulása nem hozza el álmát. - -Az étteremben soha sem szokott megjelenni, szobájába viszik utána az -ételeket: alig nyul hozzájuk; meg nem foghatni, mivel él? - -Szobájából csak akkor jön ki, midőn a kápolnába megy; ilyenkor a -kastély-folyosón találkoznak vele cselédek, idegenek. Nem néz senkire, -nem szól semmit. Nem veszi észre, hogy ott vannak, hogy rá bámulnak, -vagy köszönnek neki. Hangját nem hallotta senki régen. - -Ezért azt hiszik felőle, hogy megőrült. Eleinte csak a cselédek -beszélték egymás között, azután a falu népe, hetek mulva már egész -Erdélyben tudták, hogy a fiatal Hátszeginé elméjében megháborodott. - -Egy reggel, midőn ismét a kápolnából jött vissza Henriette, egy rongyos -nő lépett hirtelen eléje, kinek valami fülkében kellett rejtve lennie, -hogy a cselédek észre nem vették s el nem hajtották. - -– Álljon meg egy szóra asszonyom, suttogá a nő, és e suttogásban -Henriette rég hallott ismerős szóra vélt találni, de az arczot nem -ismerheté fel. Félig kendőkbe burkolva, s a mi kilátszott belőle, az -sebhelyekkel és forradásokkal volt elundokítva, mint a kinek valaha -lángok közül kellett kimenekülni. Megijedt tőle. Olyan ijedős volt -különben is. - -– Ne rettenjen meg, asszonyom, szól a nő térdre bocsátkozva előtte, s -megfogva Henriette ruháját, hogy el ne futhasson előle. Én vagyok, -Anicza. - -Henriette bámulva mereszté rá holdkóros szemeit, keresve az arczon a -tegnapi ideálszépség bűbáját, s azt kezdé hinni, hogy ez csak gonosz -varázs; ha valaki a varázstörő szót kimondaná, ez arcz megint oly szép -lenne, mint tegnap. - -– Nem ismerhet rám nagyságos asszonyom, mert arczom összeégett a Lúcsia -barlangban. Bár mindig ilyen lett volna, mint most. Jól vagyok én ezzel -így: megbüntetett érte az Isten, hogy szép arczomért elhagytam lelkemet -veszni. Könyörögni jöttem nagyságodhoz: ne utasítson el magától, én -nagyon meg vagyok alázva; nem vagyok olyan kevély többé, mint hajdan. - -Szegény teremtés! Neki oly távolnak tetszett az, mikor még szép volt és -büszke, hogy «hajdan» szóval illeté, míg Henriette előtt oly közelnek -látszott az, hogy «tegnap»-nak képzelte. - -– Minket megvert az Isten bűneinkért mindnyájunkat: azt tudja már -nagyságod! De senki sincs annyira megverve, mint én, én, én! a ki magam -okoztam egész családom, barátaim, ismerőseim romlását. Én adtam fel a -törvénynek őket mind, hogy egy emberen boszút állhassak, a ki megcsalt: -és ők elfogták valamennyit, s meghagyták menekülni azt az egyet. Oh ha -ez eszembe jut, a fejemet verem az erdei fákhoz és a kősziklák -szegleteihez, hogy szétszakadjon. Nem bánt az, hogy koldus vagyok, egy -elátkozott teremtés, kit mindenki elhajt küszöbéről, nem éhezem én soha. -Apámnak minden vagyonát elfoglalták; tudja Isten mennyi volt, több volt -húszezer aranynál; az az enyim lett volna, mert hiszen én voltam -egyetlen gyermeke. Azt is elvették: házát, bányáit, ércztörőit mind. -Engemet odahivattak. Azt mondták, hogy megjutalmaznak, a miért a -társaságot följelentém; akartak adni ezer aranyat. Hahaha! Ezer aranyat -nekem fizetni azért, hogy magamat ilyen nyomorulttá tettem; őrült -vagyok, ugy-e bár asszonyom? Nem csodálom; magam is elhiszem. De nem -azért jöttem ide, hogy megijeszszem. Alázatos bolond vagyok én, a ki -messziről letérdepel, ha méltóságos urakat lát, s úgy megy eléjök térden -csuszkálva, s mérföldekig elszalad a hintaik után, hogy instántiáját -bevegyék a kocsiba. Pedig hát ez nagyon bolond gondolat: mert meglehet, -hogy az a nagy úr, a ki épen ott ment végig a hintóban, nem is ebből az -országból való volt, sőt az is meglehet, hogy az az irás, a mit a -dászkál adott, nem is folyamodvány volt, hanem valami ócska kurrens. -Nevetni való ez nagyon, nagyságos asszonyom. - -A leány szemeit törölgeté e szónál. - -Azután ismét megragadá Henriette kezeit, s mint a ki fél, hogy rövid -lesz az ideje ahhoz, mit még el kell mondania, sietett a szóval. - -– Nagyságos asszonyom; nekem azt mondták ott az urak, hogy a hamis -pénzverők pörében egy vegyes biróság fog itélni és annak a biróságnak a -nagyságos báró úr az elnöke. Tőle függ valamennyinek élete és halála. - -Henriette félkezével a falnak kényszerült támaszkodni. - -– Nagyságos asszonyom, én nem kivánok lehetetlent; nem akarhatom, hogy a -bűnösök megszabaduljanak büntetés nélkül, de a mi igazság, az igazság! -Mindennek az átkozott Fatia Negra volt a vezetője, ő volt a főbűnös, ő -tanácsolt, ő mutatott útat, a többiek csak követték, csak szavára -hallgattak. És most Brinko és társai, az átkozott hamis esküvők, -tanuságot tesznek le a felől, hogy apám, a vén Onucz, volt a pénzverők -vezére, az ő fejére hárítják az egész bűnt; pedig a Fatia Negra volt az; -Isten jól látja, hogy az volt! - -Henriette halvány vonásain mindannyiszor ideges rángás villant végig, -valahányszor a pórnő Fatia Negra nevét kiejté. - -Anicza azt várta, hogy valami biztató választ halljon tőle; Henriette -pedig szótlan volt, mint mindig. Azt hitte, hogy már egészen meglehet -beszéd nélkül élni. - -– Nagyságos asszonyom, az ég irgalmára kérem, ne felejtkezzék el rólam! -Jussak eszébe, mikor álmából felébred, mikor a záport, a zivatart hallja -odakünn zúgni, akkor odakünn ülök álmatlanul a börtön ablaka alatt, s -irigylem azoknak sorsát, a kik azon belől vannak. Néha megjelen az -ablaknál egy ősz, bozontos szakállú arcz, kinyúlik a rács között egy -sovány, száraz csontkéz és – megátkoz: az ott az apám. Én belevittem őt -a vészbe, vétkes szerelmem által a Fatia Negrához, én elárultam őt átkos -szerelemféltésből a Fatia Negra iránt, s ime most az megmenekült s ő -szenved meg helyette. Asszonyom, gondolja meg ön azt, hogy van egy -szerencsétlen teremtés, a ki arra van kárhoztatva, hogy éjjel-nappal, -hogy szakadatlanul erről gondolkodjék; a ki mint a vadállat, a kinek -kölykét elrabolták, megtámad mindenkit és csak annak szabadításán -gondolkozik, és nem törődik azzal, hogy a vadász, a kinek lakhelyét -ostromolja, biztos rejtből lelőheti. Engem vagy meg kell ölni, vagy oda -bezárni hozzájuk. Kérem önt nagyságos asszonyom: szóljon, irjon -férjének, ha a szónak irva kell lennie. Ne hagyjon elvesznem. Az Isten -nem fog azért önre haragudni, ha engemet oltalmába vesz, a kit még az ég -is el akar veszteni! - -Henriette most még kevésbbé tudott egy szónak ura lenni, mint eddig. Az -a nehéz gondolat, a mitől a kétségbeesett leány az országútakat futja, -még tízszerte nehezebb volt az ő lelkén, mint amazén. Nem tudott szólni, -de kezét rá tette a leány fejére s másik reszkető kezét esküre emelt két -ujjal az ég felé tartá; úgy reszketett esküttevő keze; úgy reszketett a -leány, kinek fején tartá kezét, a míg ezt nézte. - -Azután kiragadta magát Anicza kezeiből, ki kezét, ruhája szegélyét -csókjaival halmozá el, s sietve tért szobájába. - -Ajtajából még egyszer visszatekinte s onnan látta, hogy a leány le van -borulva s eltávozó lépteinek nyomát csókolja a porban! - -Henriette szobájába érkezve, kezeit fejére kulcsolva járt alá s fel sok -ideig, fenhangon nyögve: én Istenem, én Istenem! és leveté magát a -kerevetre s ott vonaglott, mint egy halálos betegséggel küzdő s ismét -felugrott és sóhajtoza: – én Istenem, én Istenem. - -Azután megerősíté szivét és leült iróasztalához irni. – Én Istenem, én -Istenem! – Mivé lett ez a hajdan szép irása, a mi vetélkedett az -aczélmetszéssel? A reszkető kéz alól alig ismerhető betűk jöttek elő, -miknek mindegyike a szív örök remegéseinek hordta magán nyomát, és azt -mégis meg kellett irni, mert az folyamodó levél volt férjéhez: – én -Istenem, én Istenem. - -Ez volt a folyamodásba irva: - -«Félelmetes uram! Reszketve és alázattal leborulva közeledem önhöz. Egy -szerencsétlen teremtés nevében folyamodom önnek irgalmához. Ön birája -egy szerencsétlen csoportnak. Tegyen velök irgalmat. Az ég kegyelmére -kérem önt, ne itélje el őket! Az Isten szent nevére kérem önt, ne irja -alá nevét egy olyan itéletnek! Az örökkévalóság rettenetességeire -könyörgöm önnek: ne veszítse el azon embereket, a kik legártatlanabbak. -N. N.» - -Nevét nem merte aláirni. - -Azután várt vele, leskelődött, míg Lénárd szobájából eltávozott egy -pillanatra, akkor odasuhant: nyugágyára tette a folyamodást, ott meg -fogja találni. Senki sem vette azt észre. - -Még az nap találkozott vele; maga kereste a találkozást. A nagy -czímerteremben jöttek össze. Lénárd a mint meglátta nejét, elkezdett -valami bolond operából egy buffoáriát dudolni, s kikiabált az ajtón a -peczéreknek, hogy ereszszék ki az udvarra a kopókat. - -A halvány nő pedig ingatag, de határozott léptekkel közeledett felé, s -két reszkető kezét imára kulcsolva, némán megállt az ajtó előtt, melyen -Lénárdnak ki kelle menni, s úgy maradt ott: mint egy tünemény, mely jön, -tesz, mutat, de nem beszél. - -Lénárd vállat vont, s fütyörészve elment mellette. - -Másnap megint ott volt Lénárd asztalán a félelmes folyamodás, azokkal a -reszkető betűkkel; Henriette újra megirta, újra oda lopta azt s -valamerre fordult a főúr házában, mindenütt kellett találkoznia azzal a -remegő, halvány alakkal, mely kezeit összetéve szótlanul néz reá, kérve, -könyörögve – csak ők ketten tudják, hogy mit? - -Harmadnap ismét ott találta Lénárd a folyamodást, s ismét találkozott -Henriettel. - -Akkor megszólítá. - -– Kedves Henriette, olvasta ön a «Párisi titkokat?» - -Henriette, mint rendesen, csak félénk szemeit mereszté a kérdezőre és -nem válaszolt. - -– Hogy tetszett önnek a Bicètre leirása? - -– – – – - -– Ugy-e az borzasztó egy hely? - -– – – – - -– Ön egy idő óta olyan különösen viseli magát, hogy az egész környék -arról beszél, hogy ön megtébolyodott. - -– Tőlem is igen sokan kérdezték már. - -– – – – - -– Én mindenkinek azt feleltem eddig, hogy nem igaz. - -– – – – - -– De ha én egyszer azt találom mondani, hogy ez «igaz»: akkor ön -bizonyos lehet felőle, hogy az őrültek házába jut. Tehát úgy viselje -magát. - -– – – – - - - - -KÜZDELEM AZ ARANYÉRT. - -Satrakovics Gerzson egy idő óta igen sajátságos időtöltést talált ki -magának. - -Felhagyott kopókkal és agarakkal, nem bánta, akármikor indulnak meg a -szalonkák, szegre akasztotta a puskát s sorba járta Arad, Bihar és Temes -megyék közgyűléseit a hol mindenütt fizetéstelen táblabiró volt s -indítványokat tett. - -Indítványai abból álltak, hogy a megyék egyesült erővel fogjanak hozzá -az erdélyi Hunyad, Fehér és Zaránd megyék egyetértésével a vidéken -hatalmaskodó haramiabandák kiirtásához. - -Egész lajstromai voltak nála az itt is, amott is elkövetett -erőszakoskodásnak; azokat ő mind összefüggésbe birta hozni egy fő -harámvezér nevével, a kit a vidék úgy nevez, hogy «Fatia Negra». - -Bebizonyította a világos összeköttetést, a mit e szomorú nevezetességű -ember a börtönök fenekétől kezdve a havasok tetejéig bűverővel -összetart; megmozgat minden követ ellene, még utoljára a nemzeti -büszkeséget is. - -Persze, hogy ide át mind kinevették vele. Eddigi ismerősei el nem tudták -gondolni, mi ütközött egyszerre az érdemes férfiuhoz, hogy ilyen -vállalatokra biztatja honfitársait, mintha azoknak semmi egyéb dolguk -sem volna ez idő szerint. - -– Te öreg úr, szólítá őt meg egy heves megyegyűlési philippica után -Kengyelesy, miféle mérget vettél te be, hogy olyan dühödten szónokolsz -az ellen a jámbor Fatia Negra ellen? Hiszen ha valakinek volna rá oka -panaszkodni, én tehetném, mert engemet könnyebbített meg az úton ezer -aranynyal, de azt olyan geniálisan tette, hogy rossz néven sem veszem -neki. De hát neked mi bajod van vele? Mit beszélsz te itt is, amott is -annyi zöld csudát össze organisált harámbandákról, rejtélyes vitézekről; -tán országos perzekutor akarsz lenni, vagy mi? - -– Igen, az akarok lenni, országos perzekutor. Azt akarom, hogy hat megye -bízza rám a fegyveres karhatalmat, én fogadom, hogy ki fogom tisztítani -a havasokat, hogy semmi buvóhelyen sem marad meg előttem a rabló. - -– Eredj. Ne bolondozzál. Biz az megmarad. Hiszen nem tudomány az, hogy -ha elégeted a könyvét, többé senki se tanulhassa meg. Olyan jámbor -kalandos ficzkó mindig megterem ott, a míg csak havas élet lesz a -világon s kedvező alkalom, egyik országból a másikba átszökhetni. Aztán -kiket akarsz te még elfogni? Hiszen a Fatia Negra maga megugrott s ezóta -Amerikában van. Ott már újra etáblirozta is magát. - -– Az csak hirlapi kacsa. Ő most is itt van. - -– No, és ha itt van, hát kinek árthat? A bandáját az utolsó emberig -elfogták, el is itélték, a legvénebbeket húsz esztendőre, az ifjakat -élethosszig tartó fogságra. - -– Igen, a lúcsiabarlangi pénzverőket. - -– Elitélték őket; én magától Hátszegitől tudom, ki ebben a tárgyban a -vegyes törvényszék elnöke volt s maga aláirta az itéleteket. - -– De ki tudja azt, hogy a lúcsiabarlangi pénzverők voltak-e egyúttal a -Fatia Negra harámbandája, mely neki a nyilvános hatalmaskodásokat -segítette elkövetni? - -– Furcsa! Hát kik lettek volna? Tán biz ő kegyelme két külön szerzetnek -lett volna alapítója, melyek közül egyik pénzt vert aranyból, a másik -pedig már a kész pénzt verte ki az eleven emberből? - -– Igen, én azt hiszem. - -– De ha a valószinűtlenség nem szólna is e véleményed ellen, ott vannak -a hivatalos okiratok, ott vannak húsz ember vallomásai, a kik mind -bizonyítják, hogy Onucz, meg Gergus, meg mit tudom én még miféle jámbor -pénzverők voltak a Fatia Negrának minden vakmerő támadásaiban részesei, -hogy a pénzverő és a harámbanda egy és ugyanazon tiszteletreméltó -testület, ezek pedig már ülnek Gyula-Fehérvár sánczaiban és semmi bajuk -sincsen veled többé. - -– S ki bizonyította ezt rájuk? - -– Brinkó és – tudja mennykő miféle más vadnevű emberek. - -– Úgy? Brinkó et companie. Ismerem - -– De ha azok nem bizonyították volna is, élő bizonyság rá a biztosság, a -minek azóta, hogy ezek kézre kerültek, az egész vidék örvend. Nyitott -háznál alhatik azóta minden ember s ha az útközben heversz is -holtrészegen, még sem lopják ki zsebedből a pénzedet. - -Gerzson úr tiltakozott az ellen, mintha ő az útfélen szokott volna -részegen heverni. - -– Arra pedig, hogy most olyan nagy nyugalom van mindenfelé, csak egyet -mondok. A Fatia Negrától lefoglalt arany még mindig Gyula-Fehérvárott -van. Mint bűntanujelt ott kelle eddig tartani. Azt azonban előbb-utóbb -fel kell küldeni Bécsbe. Fatia Negra nem halt meg, nem is bujdosott a -világba, a harámbandája sem került kézre s nincs vasra verve -Gyula-Fehérvárott, hanem nagy szükségük van a mostani csendre és álmos -biztosságra. Ők most úgy tesznek, mint a ki eltünt; mint mikor a -krokodilus hanyatt fekszik s dögnek tetteti magát. De majd meglátod, -mikor egyszer Gyula-Fehérvárról megindulnak azzal a sok mázsára menő -aranynyal, micsoda tréfákat fogtok megérni akkor. - -– Dehát miből tudod te ezt? - -– Abból tudom, hogy ez az ember, ez a vasképű, vaskezű ember nem az a -birkaszívű állat, a ki magától egy fél milliót el hagy ragadtatni, a -nélkül, hogy a míg egy íze mozdul, meg ne kisértse azt visszafoglalni. -Mert tudom, hogy még eddig mindig túljárt minden törvényes hatalomnak az -eszén s kicsúszott a legbizonyosabban vetett tőrből is. - -– No én nem foghatom meg, hogy mi bajod neked ezzel a jámbor emberrel. - -Körülbelül mindenkitől ezt a végmondatot kellett Gerzson úrnak zsebre -rakni ebben a tárgyban; de ő azért még sem tett le annak -továbbfűzéséről. - -És valóban a hatóságok úgy megnyugodtak abban, hogy a lúcsiabarlangi -pénzverők személyében ezeknek elitéltetése után az az egész szabadoncz -kalandorcsapat, mely a vidéket sok ideig nyugtalanította, ártalmatlanná -van téve, hogy ezentúl nevetségnek tartották volna arról szót -vesztegetni, hogy az erdélyi szoroson belül valakinek az utazása más -bajjal találkozhassék, mint legfeljebb, ha a tengelye eltörik. Gerzson -urat mindenütt kinevették philippicáival s kezdték már nemcsak háta -mögött, hanem szemébe is mondogatni, hogy nagyon sokat olvashatta -Cervantest, tudniillik azokat a köteteit, a mikben Don Quixotteról ir. - -A Gyula-Fehérvárott letartóztatott hamis pénzzé vert aranyat a per -végezte után fel kelle küldeni Magyarországra, hogy itt a pénzverdékben -újra sajtoltassanak. Két teljes posta-szekeret vett igénybe a nagybecsű -küldemény, mely körülbelül másfél millió értéket képviselhetett nyersen -is. - -E becses küldemény mellé fegyveres kiséretül huszonnégy dzsidás lőn -rendelve, egy, ott a környéken állomásozó ezredből. Untig elég -békességes időkben akárminő kincs biztosítására. A lovaskatona különben -is nagy ijedelme minden csőcseléknek; volt rá eset, hogy a kholerai -zavarokban két huszár százakra menő zendülő tömeget szétvert; huszonnégy -dzsidás ellen alig lehetne számmal kifejezni, hogy hány főre menő -paraszt és zsivány volna elég. – Így hitték azt tudniillik a méltóságos -urak. - -A katonasággal volt egy főhadnagy, a postaszekerekkel egy számvevő és -egy ellenőr; mindegyik postakocsis pisztolyokkal ellátva s parancsul -adva, hogy esti hat óra után úton ne legyenek. - -Ennyi elővigyázat több, mint elég. - -A kiséret akadálytalanul haladt egész Piskiig előre, a katonák -hátravetették a dzsidát s pipára kezdtek gyujtani, a kocsiban ülő -hivatalnokok, kalauzok el-elszunyadtak a nagy melegben, a vezető tiszt -opera-áriákat dudolt s lovával beszélgetett, ha megunta az éneket; a -csendes egyformaságot csak a postakocsis trombitája szakítá néha félbe, -mely megszólalt, mikor tiz-tizenkét szekérből álló fuvaros csapatok -jöttek szemközt, mindegyiken aludt az oláh hanyattfekve s úgy riadozott -fel egyenkint a postakürt hangra s kapkodott nagy ijedten a gyeplűkbe, -hogy jó idején félre térjen az imperatu kocsija elől. - -A mint a postamenet a később történelmi nevezetességű piskii hid elé -ért, a hid tulsó oldaláról huszonnégy lovas jött rájuk szembe s -huszonötödik volt a Fatia Negra. - -Mind a huszonnégynek fekete fátyol volt az arczára kötve, ruháik -bélésükkel kifelé fordítva és mind ellátva karddal, csákánynyal és -lőfegyverrel. Maga a Fatia Negra egy erős fekete ménen lovagolt s széles -meztelen kardot hordott kezében. - -A dzsidás tiszt lova megrettent a fekete arczok láttára s elkezdett -hánykolódni; ura csak alig birt vele, hogy a hidkorláton keresztül a -folyamba ne ugorjék. - -A Fatia Negra és csapatja a hid közepett megállt és nem jött közelebb. - -A főhadnagy bátor katona, kit lélekjelenléte nem hagyott el, rövidre -fogva hánykódó lova kantárszárát, rákiálta a fekete álarczosra: - -– Ki vagy? Mit akarsz? miért állod el a hidat? - -Egy mély, dörgő férfi-hang felelt neki onnan túlról: - -– Én vagyok a Fatia Negra. A kincs, mit veletek hoztok, az enyim; tőlem -vettétek el. Azt most vissza akarom venni. Embert hoztam ember ellen; -annyian vagyunk, mint ti. Fényes nappal jövök rátok; adjátok ide -aranyamat, vagy egyétek meg ezt a vasat. - -Mutatta nekik a kardot. - -A főhadnagy, ki ezredének egyik legjobb vívója s legmerészebb daliája -volt, nem gondolkozott sokat a kihivásra, hanem sarkantyuba kapta -paripáját s neki vágtatott a kalandornak, ki a hid közepén várt reá. - -Félelmes ellenre talált benne. A Fatia Negra minden csapást felfogott és -rögtön visszaadott; a fiatal tisztet zavarba hozta ellenfelének túlnyomó -ügyessége s csak a katonai becsületérzés készteté, hogy támadását -folytassa ellene, midőn veszteségét bizonyosnak hiszi. Gyakorlott vívók -mindjárt tudják azt, ha ellenfeleiket letörhetik-e, vagy sem. - -Azonban elég csodálatos volt, hogy a Fatia Negra ereje és ügyessége -előnyét nem akarta felhasználni; kimélni látszott ellenfelét, sőt -lépésről-lépésre hátrált előtte. - -Néhány percz mulva általános lett a dulakodás a hid hosszában: a -dzsidások vezérük segítségére siettek, a fekete álarczosok csákányaikkal -vertek közbe s már innen is, túl is egy-egy dzsida-szúrás, csákány-ütés -emberére talált s a kalandorok már egészen a hid végéig nyomattak az -uhlánok által, a midőn a hid előtt horgonyozó malomból harsány hangon -felkiált hozzájuk az ablakon kinéző molnár: - -– Katonák! Vigyázzatok! A hid gerendái be vannak fürészelve: - -Igazán úgy volt-e? Az volt-e a kalandor terve, hogy a lovasokat mind a -hidra csalja s akkor a dulakodásban a hidat leszakíttassa alattuk? vagy -a molnár is szövetségesük volt s csak azért kiáltotta azt, mert látta, -hogy a katonák erőt vesznek a martalóczokon? Annyi bizonyos, hogy a -kiáltás varázserővel hatott a küzdőkre, mert arra valamennyi rémülten -visszafordult s iparkodott a hid tulsó oldalát elérni. - -És itt vették még csak észre, hogy a furfangos kalandor milyen kettős -kelepczét készített számukra? - -Akár cselvetés volt, akár mentő árulás, az eredménye az lett, hogy a -lovasság egy percz alatt visszafutott a hidról s csak akkor vevék észre -a kelepcze veszedelmesebb oldalát, melybe őket a kalandor csalta. A -hátul hagyott postaszekereket az alatt, míg ők a lovas rablókkal -küzdöttek, egy nagy csoport lőfegyveres rabló fogta körül, kik a -postalegényeket már lefegyverezték s azon törekedtek, hogy a két -postaszekeret beledöntsék az út melletti árokba. - -A dzsidások visszatérve a szekerekhez, azokat egy pillanat alatt -kiszabadították a csőcselék körmei közül, mely megjelenésükre szétfutott -az út melletti bokrok közé s onnan kezdett el rájuk tüzelni. - -A hidtól nem messze volt egy csárda, a lovasok a postaszekerekkel együtt -ide menekültek be. Valóban menekülésről volt szó. A gyalog fegyveresek -száma mehetett egy pár százra, azok elálltak minden utat, s azonfelül -észre lehete venni, hogy néhányat az útfélen levő nagy jegenyefákból már -előre befürészeltek, s azokat az ő hátuk mögött az úton keresztül -döntögették, úgy, hogy még visszavonulásról sem lehetett szó a -szekerekkel együtt, és Fatia Negra lovasaival való küzdés mellett. - -Attól ugyan nem tarthattak, hogy e szedett-vedett rablócsapat, melynek -kilencz tizede nem professionatus mestere a művészetnek, szembe -megostromolja a csárdát, s azon esetben igen erélyesen tudták volna -magukat védelmezni, mert karabinokkal jól el voltak látva; hanem azt az -egyet igen jól tudhatták előre, hogy mihelyt az éjszaka által ott -hagyják magukat lepetni, akkor aztán el vannak veszve. A rablók -lőtávolba jöendnek az épületekhez, s akkor néhány puskavesszőt szurkos -csepübe takargatva a házfödélre lőhetnek, s az a milyen nád, egyszerre -lobbot vet, akkor aztán legyen valaki vitéz ember, ha a feje fölött ég a -tető. - -A mi az emberéletet illeti, arról itt nem volt aggodalom. Meghalni -katonadolog; hanem a roppant pénztömeg megmentése, ez volt a föladat. -Huszonnégy lovas egy tömegben kétségtelenül képes leend magát a rabló -csoporton, daczára a torlaszoknak, keresztül vágni; de a nehéz -szekereket csakugyan nem viheti magával, mert akár előre törjön, akár -hátra felé, amott a hidat, itt a levágott fákat leli útjában. - -Itt gyors határozásra volt szükség. - -Szerencsére a tiszt olvasta Napoleon moszkvai hadjáratát, emlékezett -belőle arra az esetre, mikor a testőrség megmenté a kozáktól a -hadipénztárt, melynek szekereit, lovak hiányában, az útfélen kellett -hagyni. Most hasznát vette. - -A postaszekerekből kivették az aranyat, s azt szétosztották a katonaság -közt. Tölténytartók, csákók, általvetők megteltek a kincscsel; a -szekerekben semmi sem maradt, hanem azért újra erősen lelakatolták -azokat, hogy idő teljék majd a felnyitásukban. - -És akkor kocsisokat, hivatalnokokat a hámos lovakra felültetve, a -katonaság közrefogá őket, s hirtelen kinyitva a kapukat, kirohant az -egész csapat az udvarról. - -Sűrű fegyverropogás fogadta őket mindenfelől; néhányan sebet is kaptak: -de egy sem halálost, vagy nagyon messziről lőttek azok, vagy rosszul -tudtak czélozni. Különben a hányat lelőnek közülök, az annyi százezer -forint. - -A Fatia Negra és lovasai ott álltak közel felvont fegyverrel kezeikben. -Ők nem lőttek a lovasokra, bizonyosan a szekeret várták, hogy azoknak -előfogatait lődözzék el. - -– Hagyjátok futni a dzsidást, ha akar! kiálta a Fatia Negra; a -szekerekre ügyeljen mindenki. - -A lovasság nem sokára kiért a tüzelő tömeg közül, átugratott a -torlaszokon; egy csoport puskást, mely útját akarta állni, könnyedén -szétugratott, s azontúl bántatlanul haladt vissza Szeben felé. - -Azonban jól kellett sietniök. Előre tudható volt, hogy a mint a hátuk -mögött rivalgó diadalordítás a megcsalatás boszúordításába tör át, a -Fatia Negra csapatja utánuk fog rohanni, s ezúttal minden egyes közvitéz -feje drága, tele levén csákója aranynyal. - -Alig mult el egy óranegyed, midőn már a hátuk mögött keletkező -porfellegről láthatták, hogy a vakmerő kalandor átlátva rászedetését, -nyilt üldözésükhöz fogott. - -Hallatlan merészség! Fényes nappal, nyilt országúton, egy tökéletesen -fegyelmezett, organisált állam határain belül, egy csoport kalandorral -ugyanannyi rendes katonát megtámadni! Nagyon elvette az arany annak az -eszét, a ki azt merte tenni. - -De megtevé! - -A katonák egyre közeledni látták a porfelleget hátuk mögött, az -elválasztó tér a két csapat között mindegyre rövidült; amazoknak -«válogatott» jó lovaik voltak. - -A főhadnagy azt parancsolá katonáinak, hogy meg kell állani s szemközt -fordulni a vakmerő rablókra. - -A posta-számvevő ellenszegült a parancsnak: azt állítva, hogy első -feladat a rájuk bizott pénzt megmenteni. - -– Első nekem a katonai becsület, felelt a tiszt s azzal dzsidásait két -sorban felállítá, úgy, hogy az útat széltében elfogták; ő maga közepén -legelől állt, a postaszemélyzet hátuk mögött foglalt helyet. - -Nem sokára a porfelleg közől kivehetők voltak az egyes alakok. - -A lovas rablók rendetlen csoportban vágtattak előre, egymástól tiz-húsz -ölnyire elmaradozva. - -Legelől több száz lépésnyire társai előtt vágtatott a Fatia Negra. -Pompás telivér angol lova, mintha versenyt futna a viharral, mely a port -nyomában hordja, nyargalt vele s osztani látszott gazdája vak -eszeveszett dühét, ki feje fölött villogtatta kardját, vadállati -kiáltásokat rikoltott messziről ellenfeleire. Dühös mozdulataihoz, ádáz -ordításához olyan pokoli látvány volt mozdulatlan fekete álarczának -egyformasága, körül repkedve zilált fekete hajától. - -Nem tekintett hátra, ha jönnek-e társai utána? Nem tanakodott magában, -hogy egyedül mit fog tenni huszonöt fegyveres férfi ellenében? Csak a -feldühödt vértől lüktető erek adtak tanácsot szívének. Képes volt -ellenfeleit egyedül megtámadni, soraik közé vetni magát, s izekre -apríttatni, vagy visszavenni tőlük elvesztett kincsét. - -– Ezt most elfogjuk; szólt a főhadnagy altiszteinek intve. Mire társai -ideérnének, leverjük lováról s elfogjuk élve. - -«Hajrá!» ordított már akkor egy ugrásnyira tőlük a magányos lovag; -«hajrá!!» s a másik perczben ott termett közöttük, s a harmadik perczben -körül volt fogva minden oldalról. - -S ekkor kezdődött egy viadal, mely ha a keresztes háború harczi -krónikáiban volna följegyezve, ha egy szent eszméért vívó lovag -hősmerénye volna, költőjére várna, ki őt megénekelje. - -A Fatia Negra egyedül, minden oldalról körülfogva, vívott egyszerre -ellenfelei csoportja közepében. A fényes kard kezében, mint a villám, -soha sem védő, szüntelen csak a támadó volt; kézből kivert kardok, ketté -vágott kopják repkedtek körüle a levegőben, s a merre lova fejét -fordítá, tisztult előtte a tér, egy-egy ellenfele ijedten hátrált meg -előle, midőn a feltartani vélt kard viadori remekvágással ütött sebet -testén. Az összebonyolult dulongásban egyik lovas hátráltatta a másik -küzdelmét; az ádáz viador egymásnak szorítá őket, s míg kardjával -csapásokat oszta, balkezével pisztolyait lövöldözé ki. Ellenfelei pedig -lőfegyvert nem használhattak ellene, mert könnyen egymást lőhették volna -meg a zilált tusakodásban. - -Csak a főhadnagy nem tágított tőle. Mint valódi katona, ki a sebet -becsületnek tarja, nem törődött azzal, hogy ellenfele mind erőre, mind -ügyességre túlnyomó fölötte, szüntelen mellé iparkodott jutni lovával; -egy párszor meg is vágta ellenfelét: fel sem vette az; egyszer egy ügyes -döfést adott neki oldalába; a kard meghajlott, de hegye nem ment be az -élőtestbe. Hahaha! kaczagott a Fatia Negra: – aczél sodronying volt -zekéje alatt! s abban a pillanatban úgy vágott vissza ellenfeléhez, hogy -ha az el nem kapja fejét, halva van; így a kard csak csákóját szelte -keresztül s a ketté vágott csákóból szét ömlött az útra az ezernyi ezer -arany! - -Valami pokoli ordítás hangzott erre, melyet megnevezni nem képes a -köznapi szó. Mint az elkárhozott kaczagása, mint a halálrakínzott -átok-sikoltása, mint a vérszomj hörgése az áhított vér láttára, mint egy -diadalmaskodó dæmon gúnyhahotája, ki egy angyalt ejte el gáncscsal, úgy -hangzott a Fatia Negra üvöltése a kiömlő arany láttán. - -Tréfa volt és művészet, a mit eddig tett; csak ezután kezdte még rá a -harczot. - -– Le a fejekkel; le a süveggel! ordíta recsegő hangon s oroszláni dühvel -veté magát ellenfeleire, kiknek mindegyike feje fölött hordá azt a -veszedelmes mágnest, mely kardjának villámait magára vonta. - -És ő maga sebesíthetlen volt; kard, kopja nem járta át vasingét. - -Az alatt sebes vágtatva közeledtek társai. Egy csákó újra lerepült a -fejről, a széthulló aranyat a lovak patkói gázolták a sárba. - -– Lőjjétek le a lovát! hangzott ekkor hátulról a postatiszt szava; s -abban a perczben három pisztolylövés érte a telivért, a harmadikra, mely -szügyben találta, felágaskodott lovagjával a mén. A Fatia Negra -észrevevé, hogy veszedelme megnőtt, s mielőtt a ló lerogyott volna vele, -nehogy lábával alája szoruljon, kiugrott kengyeléből a földre. - -Most gyalog támadta meg ellenfelét. Vak volt már, nem látott maga előtt -egyebet, csak vért és aranyat. Mindkettőnek részege volt. - -Azután egyszer azon vette észre magát, hogy egyedül vagdalkozik a -levegőben; sem kardot, sem kopját, sem embertestet nem érnek csapásai. A -tiszt megsebesülte után a postafőnök vevé át a vezényletet, s az -czélszerűbbnek találta nem várni be az egész rablócsoportot. Neki a -pénzt megmenteni volt feladata. Parancsot adott, hogy forduljanak meg és -siessenek Szászvárost elérni; a mi pénz már szétömlött, az kárba van -veszve. Ezzel a sátánnal kár volt kikötni. Hisz azt tudja minden ember, -hogy a Fatia Negrát elfogni nem lehet halandónak. - -– Utánuk! egy lovat adjatok! ordítá a Fatia Negra megérkező -czimboráinak, mire azok mind leugráltak lovaikról, nem is annyira azért, -hogy neki lovat adjanak, mint hogy az úton szanaszét heverő aranyakat -fölszedni siessenek. - -– Ráértek erre! kiálta nekik a kalandor, a többit ott viszik előttünk! -Siessetek utánam. - -Azzal nem várva, hogy társai mit határoznak, egynek a lovára felkapott s -neki eresztett kantárszárral rohant a távozó fegyveres csapat után. -Senki sem követte. A rablók igen okosak voltak azt belátni, hogy ha ők -itt hagyják azt a néhány ezer darab aranyat, a mi már meg van nyerve, s -kergetni indulnak a százszor annyit a mit még el kellenne érni s a miért -még majd bevert fejeket is lehet kapni, az alatt a hátuk mögött kullogó -gyalog confraterek azt itt szépen felszedik a maguk táskájába; hát biz -ők csak ott telepedtek meg, gondolva, hogy a Fatia Negra majd csak -visszatér, ha észreveszi, hogy egyedül van. - -Az pedig nem gondolt velük, hanem vágtatott a katonák után, sarkantyuit -a paripa oldalába vágva. Hasztalan; nem a telivér futó volt alatta, nem -érhette elveszett kincsét többé utól, hogy megküzdhetett, vagy -eleshetett volna érte. - -Amazok nem álltak meg többé, hogy vele töltsék az időt. Néha-néha -hátratekintve, látták, mint vágtat utánok egy magányos lovag, kardját -fogai közé szorítva s borzadva emlékezett némelyik babonás mesékre -alvilági szörnyekről. - -Igy rohant a magányos lovag ellenei után egész Szászváros aljáig, s csak -akkor maradt el tőlük, midőn azok a vámon áthaladva, a vámsorompót -leereszték előtte; a vámosok még azután is látták őt sokáig átkozódva s -ökleivel fenyegetődzve a város alatt nyargalózni; néha oly közel jött -hozzájok, hogy pisztolyait rájuk süté, a golyók a vámház ajtait és -ablakait fúrták keresztül s oly nagy volt a varázs a rettenetes hírű -kalandor személye körül, hogy senki sem indult ki, elfogását -megkisérteni; a polgárőrség az utczák bejáratait őrzé csoportosan s -egész éjjel biztosan várta mindenki, hogy Fatia Negra bandája a várost -ostromolni fogja. - -Ha csak rajta múlik, ő bizonyosan megcselekszi, - -Azonban ez nem történt meg. A lovasokat, míg visszatért is, ott találta -a Fatia Negra a küzdés helyén, a mint a sötétben a sárba gázolt -aranyakat keresték s még azután kisérletet tett csapatai összeszedésére; -az országúton néhány száz martalócz rajzott alá s fel, hanem akkor hírül -hozták neki fizetett kémei, hogy Szebenből négy század gyalogság -érkezett meg ágyúkkal Szászvárosba, – s az ágyú névre úgy szétrepült az -egész harámbanda, mintha szél fujta volna el; reggelre azt sem lehetett -tudni, hová lettek? - - - - -AZ ÜLDÖZÖTT VAD. - -Ezt a merényt többé elnézni nem lehetett. - -Hallatlan eset az, hogy egy rablólovag a XIX. században egy tökéletesen -organisált ország határán eszébe hagyja magának jutni azt a -vakmerőséget, hogy fényes nappal, rendes katonaság által kisért -postaszekereket megtámadjon; a király fegyvereseivel rendes csatát -vívjon s azokat kényszerítse veszteséggel visszavonulni. - -Ez már nem maradhat megtorlatlan. - -Mint a villám járta be a hír az érdekelt hat vármegye minden helységét, -s mintha össze lett volna beszélve minden ember, azon kezdte minden -falusi biró, hogy rögtön elállatta az utakat vasvillás népekkel, hogy -ezentul a Fatia Negra és kalandortársai, akárhonnan jöttek ide, többé – -ha csak repülni nem tudnak – ki ne menekülhessenek innen. - -E gyors készen-levésben nagy érdeme volt Satrakovics örökös -nyugtalanításának; az emberek bármenyire kinevették is, valami keveset -mindig elhittek azokból a csodákból, a mikkel őket a dühös öreg úr -ijesztgetni ki nem fáradt, s minden ember, ki az országúti kaland hírét -meghallá, azzal a szóval ugrott fel helyéből: «megmondta azt előre -Satrakovics!» s azzal mindenki iparkodott puskája, kardja után látni. - -Ennek a merész vállalatnak már egyszer véget kell vetni. Nem vártak -többé megyegyűléseket; az alispánok kihirdették a statáriumot, -felültették a banderiumokat s összegyűjtve a megyék pandúrjait és -fegyveres mezei hadnagyait, elhatározták, hogy közös egyetértéssel -gyorsan és rögtön gyökerén ragadják az elhatalmazott bajt s a mennyire -lehet, katonai erő segélyül hivása nélkül irtsák azt ki országukból. - -A katonai beavatkozásra mindig féltékenyek voltak. - -Hogy Gerzson úrnak igazságot szolgáltassanak pusztában elhangzott -szavaiért, őt nevezte ki mind a hat vármegye a furfangos hajtóvadászat -vezetőjének, melynek területe több száz négyszög mérföldet foglalt -magában. - -Gerzson úr bebizonyítá ez alkalommal, hogy ha nem nagy hadvezér is, de -bizonynyal nagy hajtóvadász. - -Az ő terve az volt: a megyékből kivezető hegyi utakat, szakadásokat egy -helyben maradó fegyveres földészekkel elállatva, a főbb utakon azalatt a -rendszeres lánczolatot képező nemesi fölkelőkkel előre nyomulni, kiknek -egyes csapatai közt az összekötő vonalt az erdőkben portyázó pandurok és -hadnagyok képezendik. A hajtóvadászat hálója így napról-napra összébb -húzódik egy pont körül, mely később fog meghatározódni. - -Az előrehaladó banderiumokkal együtt jár a rögtönitélő biróság, s minden -falut, minden tanyát felkutat, s a hol gyanut fog, ott itél és végrehajt -irgalom nélkül. - -Ez alatt egy mozgócsapat, saját vezetője belátására bizva, -keresztül-kasul szeldeli a körülhálózott tért; véletlenül, előre nem -sejtve jelen meg majd itt, majd amott, egyfelől azért, hogy ha a -kalandoroknak rendszeres védelmi tervük volna, azt összekuszálja, -másfelől pedig, hogy a kezére hajtott véletlent ügyesen elfogja s a -gubancz vezető fonalát kezére kerítse. - -Látni való, hogy ide gyorseszű, éber lelkű, bátor és ügyes férfiura van -szükség. - -Midőn ez utóbbi vállalattal Gerzson úr Vámhidy Szilárdot bízta meg, -ebben a legnagyobb mértékét fejezé ki irántai becsülésének. - -Ezért meg is rótták, hogy minek bíz ilyen fontos feladatot oly fiatal -emberre; hanem az öreg táblabiró azt felelte rá, hogy arra senkinek -semmi gondja, ő ismeri a maga emberét. - -A hajsza megindítása előtt közlé az ifjuval rövid utasításait. - -– Öcsém, senkinek se higyj, csak a saját szemeidnek, ne beszélj arról, a -mit egy óra mulva akarsz tenni, senkinek. Fegyveredet soha el ne hagyd. -Megnézd, hogy mit eszel és mit iszol. Senkihez ne legyen bizodalmad. -Éjjel szobádban senkit se hálass és többször körülnézz, mit csinálnak -embereid. És végre senkit ne kimélj, a kinél gyanut fogsz, akár úr, akár -paraszt. Huszonnégy jól kipróbált pandurt adok melléd, magam válogattam -ki őket; hanem azért még sem lehetetlen, hogy ezek közt is akad áruló; a -Fatia Negrának mindenütt vannak czimborái, és a melyik gyanusan viseli -magát, azt küldd vissza hozzám parasztkiséret mellett, vason. A Fatia -Negrának csak az a huszonnégy társa, a ki lovon szokta kisérni, képes -arra, hogy nyiltan megtámadjon, a többi csak csőcselék pásztornép, az a -veszedelem hirére elbujik. Még egyszer mondom, hogy senkinek ne higyj. - -Szilárd a parancs vétele után rögtön megindult huszonnégy pandurja -kiséretében lóháton. - -Legelső útját a bihari havasoknak vevé, ugyanazon meredeket kerülve meg, -melyet később egy fiatal magyar költő szerencsétlen halálával annyira -nevezetessé tett. - -Ez útnak azonkívül, hogy nagyon rossz, az az előnye van, hogy az utas -egy álló napig nemcsak emberrel, de még madárral sem találkozik, s e -szerint, ha az a különös szándéka van, hogy észrevétlenül jusson be -Erdélybe, azt ezen az úton legkönnyebben elérheti. - -Már Rézbánya tövében elkezdődik a bihari meredek, s a korán reggel -megindult csapatnak délig tartott a hegy gerinczére felkaptatni. - -Ott a keskeny hegyháton egy hosszú ösvény van verve, mely több óra -hosszat egymásra düledezett szikladarabokon keresztül vezet; szomorú, -otthontalan táj, semmi élő növény az útban, még moha sincs a meztelen -köveken; semmi hang, csak az örök szél zúgása; a szédítő meredekben -alant egymásra boruló sűrű erdők, mik felett a havasi keselyük -kóvályognak körbenjáró röpttel, s a milyen messze a havasi hátról -ellátni, olyan messze semmi egyéb, mint kopár hegyhátak, erdős völgyek, -emberi lakás nyoma nélkül. - -Tökéletesen arra való hely, hogy egy bujdokló harámbanda itt vívjon -élet-halál tusát üldözői ellen; a hol azt, a kinek utolsó embere is -elesik, soha sem fogja itt megtalálni senki, mert hisz ezen az úton tíz -évben egyszer vetődik valami átmenő s akkorra már farkas és keselyű rég -széthordta a csontokat. - -Azonban a harámbanda nem jött üldözői elé e találkozóra, a mi arra -mutat, hogy Szilárd terve ügyesen volt kezdve, senki sem sejtheté; mert -ha tudhatta volna jöttét a Fatia Negra, lehetetlen, hogy ezen a kisértet -lakta helyen rá ne várt volna, a hol tíz elszánt férfi egy hadsereget -verhet vissza. - -A havas tetején van egy friss csergedező patak, mely körül, mint oáz a -sivatagban, üde pázsit terül; s e pázsit között, a kopár magasban, a hol -már semmi növényélet nincs, nefelejtsek virítanak. - -Itt Szilárd megpihenteté a lovakat, a legénységet falatozni rendelé, s -mikor újra lóra ültek, egy nefelejtset szakított le a csermelypartról s -azt gomblyukába tűzé. Régi szokása volt valahányszor nefelejtset talált, -abból szakítani; hajdan mindig átadta azt kedvesének, sóhajtva -bizalmasan: «engem, galambom, el ne felejts!» Most már nincs, a kinek -adja, de megmaradt még az előszeretet az emlékezet gyöngéd virága iránt -és a szomorú sóhaj «engem, galambom, el ne felejts!» - -Lefelé az út egy égett erdőn visz keresztül. A fák nincsenek korommá -égve, hanem az alsó bozót gyuladván meg, e miatt a szálfák kérge mind -felrepedezett és az egész rengeteg ki van száradva, alját fű helyett -korom fedi s a lombtalan fák a szél zúgása alatt recsegve hullatják alá -száraz galyaikat: ez az egyetlen hang, mely a kétszeresen «holt» -természet síri csendjét félbeszakítja. - -Ismét hosszú órákig haladt Szilárd lovagcsoportja, emberrel nem -találkozva sehol. Késő délután fedezték fel a legelső pakulár-kunyhót. -Annak a pásztora is kinn volt az erdőkön juhnyájával; nem volt odahaza -egyéb, mint egy sánta kutya, mely megugatta őket. - -Estefelé találkoztak egy lovas földészszel, ki málét vitt őrletni a -malomba; azt elvitték magukkal kalauznak. - -Azután egész éjjel mentek előre. Végig haladtak Skerisorán, Nyiágrán, -egész a vidrai hegyzuhatagig; ide virradatkor érkeztek meg. - -E havasi falvak egyes épületei oly távolban vannak egymástól elszórva, -hogy egyik szomszéd a másik házát nem láthatja; néhol félórányi a tér -közöttük. E körülmény és az éjjeli idő kedvezett Szilárd tervének. A -házakat egyenkint lehetett körülfogni s kimotozni, a második ház lakói -nem tudhatták, mi történik az elsőben? - -Hasztalan fáradság volt: semmi gyanusat sem lehetett felfödözni. - -Reggelre kifáradtan érkezett meg a csapat a csurgó alatti házhoz; itt -pihenőt kellett tartani… - -Szilárd nehány kérdést intézve magához a kalauzhoz, azt is útnak -ereszté, megparancsolva neki, hogy visszamenjen Skerisorára. - -Mikor a kalauz lovára kapott, a pandur-őrmester azt mondá Szilárdnak: - -– Szolgabiró úr! én azt hiszem, hogy ez a ficzkó nem fog visszamenni -Skerisorára, hanem a mint szemünk elől eltün, visszafordul és -fellármázza előttünk az egész utunkba eső vidéket. - -– Magam is azt hiszem. - -– De akkor szelet fog minden gyanus ember s ideje korán megugrik -előlünk. - -– Épen azt akarom. Így az a baj, hogy nagyon is fektében marad. - -Azzal megparancsolá pandurjainak, hogy fele menjen aludni, a másik fél -legyen ébren, három óra mulva váltsák fel egymást. - -Délre kipihenték magukat a pandurok, az őrvezető sürgetni kezdé -Szilárdot, hogy induljanak már, mert elkésnek. - -– Még jókor van! felelé Szilárd, s a fél délutánt eltöltötte ott hiába; -csak akkor ült lóra, panaszkodva minden ember előtt, hogy mennyire -összetörte a tegnapi lovaglás. Még azután minden jövőmenőtől: -házigazdától, cselédtől összevissza kérdezé, hogy melyik helység merre -fekszik? hogyan kell menni? merre az országút? - -– Jajh! dörmögének a vén pandurok; ha ez így kibeszéli előre az egész -úti tervet, akkor aztán üthetjük bottal a rablók nyomát. - -Még azután, hogy kiindultak is, minden jövő-menővel szóba állt, hogy jól -visz-e az út erre meg amarra; az unalomig sok időt eltöltött ezen a -módon. - -(Aztán ez akarja elfogni a Fatia Negrát? dörmögének egymás közt a vén -pandurok.) - -Hanem a mint egyszer a kerített földeken túl voltak hirtelen megfordítá -lovát Szilárd s átkapatva a hegyi csermely tulsó partjára, út nélkül -belevágtatott az erdőbe, parancsot adva, hogy a legnagyobb sietséggel -tartsanak utána; – hogy mit akar? azt ugyan ki nem találhatta senki. - -Ha csak el akar itt az erdőben tévedni, azt nagyhamar megérheti. - -Egyszer azonban azt parancsolja kisérőinek, hogy szálljanak le s -vezessék lovaikat kantárszáron fel a hegytetőnek. A vén pandurőrmester -elérté a szándékot, de nem helyeselte. - -– Ezen a hegyen nem lehet lóval átmenni. - -– Nem kell ellentmondani. Én értem, a mibe fogtam. Utánam. - -Még haladtak félórányi küzdelmes úton nagy titkos káromkodással -vezetőjük nyomában, midőn egy bámulatos látvány lepte meg őket. Egy -roppant üreg tátongott előttük, melyen, mint egy alaguton keresztül, a -tulsó völgybe lehetett lelátni. Ez a «római kapu»; sokan azt hiszik, -hogy a rómaiak furatták itt keresztül a hegyet; azonban e mesés mű -sokkal nagyobbszerű mérvekben alakult, mint hogy a természeten kívül más -szerzője lehetne; meglehet, hogy a rómaiak is használták itteni -hadjárataikban. - -A pandurok most érték már ifju vezetőjök tervét; s ezentúl vakon -követték volna tűzön, vízen keresztül. - -A római kapun át egy félóra alatt a tulsó völgybe juthatni, s a milyen -bizonyos, hogy jöttük hirére a Körös völgyéből iparkodni fog minden -gyanufogható lélek menekülni, épen olyan előre látható volt, hogy azokat -a geinai szorosban meg fogják lephetni. - -Reggel, mint az égből esett villám, volt Vámhidy ott, a hol senki sem -várta. - -Estig nyolcz embert szedett össze, a kiket nehéz gyanuban talált. - -Még alkonyat után egy lovas hadnagytól levelet küldött Gerzsonnak, -melyben azt irta: «Bizonyos vagyok felőle, hogy az egész cselszövény -fonalát kezemben tartom. Nyomon vagyunk.» - -Éjszakára egy magányos malomban telepedett meg, melyet ezuttal úgy -választa ki, hogy szükség esetén védnie is lehessen. Nagy okai votak -attól tartani, hogy az éjjel megtámadják. - -A malom egy rohanó hegyi patak fölé volt építve, úgy, hogy a patak az -épület alatt rohant keresztül a kerekekre; elől hármas zsilip korlátozá -a medenczében gyűjtött vizet, mely itt jó mély volt, s mely fölött három -czölöpön álló egy szál vastag deszka képezé a hidat, mely az erdőből -levezető gyalogutat összeköté. - -Este felé jelenték Vámhidynak, hogy egy vak koldus akar vele beszélni, -még pedig titokban, hogy senki más ne hallja. Igen sürgetős tudatni -valói vannak. - -Vajjon mit tudhat egy vak ember? - -Szilárd bevezetteté magához a koldust, ki izmos, athletai férfiunak -látszott, széles vállakkal és öles termettel; kár volt érte, hogy vak. - -– Domnule! egyedül vagyunk-e? kérdé a vak, midőn a szobában volt Vámhidy -előtt. - -– Ketten vagyunk. Mi kell, jó ember? - -– Köszönöm, hogy jó embernek nevezett domnule; mert az vagyok és az is -leszek. Én vagyok a híres Juon Táre, a híres ember, a kinek a szemei -kiégtek a Lúcsia barlangban, mikor a Fatia Negrát el akartam fogni; a -szörnyeteg felgyujtotta az egész barlangot. - -Szilárd azt hitte, hogy jól megérté a koldus idejövetelének czélját, ha -egy tallért nyom a markába. Szegény, megérdemelte, a miért szeme világát -áldozá olyan vállalatnak, a mihez ő is épen hozzákészüle. Némileg -bajtárs. - -Hanem a koldus nem fogadta el az ajándékot. - -– Köszönöm domnule, multzám; nem ez a pénz kell én nekem: a Fatia Negra -feje kell én nekem. Ez után a fej után járok én, azután nem lesz semmi -bajom. Akarod ezt a fejet megkapni, domnule? – Én megmondom, hogy hol -van? - -– Nos? - -– Van-e bátorságod meg nem ijedni tőle domnule? - -– Én nem ijedek meg semmitől. - -– No, mert sok embert megdöbbent ám azt a fekete arczot látni, a min -nincs semmi változás, a mi olyan, mint az aczél; a kiről azt hiszik, -hogy sem kard, sem golyó nem fogja; de az én körmeim megtépték az ő -testét, és én láttam az ő vérét folyni? - -– Mondjad, hol van? - -– Itt, közel. - -– Merre? - -– Ah, domnule! sóhajta Juon Táre. Tudom is én, hogy mit kell arra -felelni: «merre?» hiszen én nem látok sem eget, sem földet. - -– Tehát akkor hogyan tudod, hogy közel van? - -– Ah domnule, a hangjáról megismerném én őt s ha szólani nem hallanám, a -lépései hangjáról megismerném, mikor közeledni hallom; nem tud senki úgy -járni, mint ő: egyszer olyan csendes, mint a kisértet, hogy azt csak egy -vak fülei veszik észre; majd meg úgy dobog, mintha az egész föld üres -volna alatta, s az hangzanék minden lépésére. Oh én sokszor hallottam e -lépteket messziről közeledni. - -– De hát mégis, tudsz-e felőle valami bizonyosat? - -– Elmondok domnule, mindent, elejétől fogva. Látod, hogy vak vagyok, -koldus vagyok, az a mesterségem. A mig a feleségem élt, addig nem voltam -koldus, mert ő dolgozott, napszámba járt, keresett rám. Hanem az -meghalt. Szép dolog az uram, mikor az embernek a szemei ki vannak égve, -aztán nem tud sírni. Én bizony örömest meghaltam volna éhen, de egy kis -fiam maradt, nem több még, mint két esztendős: annak koldulgatok. Itt a -patak fölött az országúton van egy kőhid, a vármegye építtette; reggel a -fiacskám idáig ki szokott vezetni, s azután megint visszamegy a faluba, -pedig olyan piczike még: a dászkál felesége visel rá gondot; este ismét -értem jön és hazavezet. A mit kegyes utazók adnak, azt megosztom szegény -házigazdámmal, a ki még a koldusnál is szegényebb. Ha zivatar ér -odakünn, akkor bemenekülök a hid első boltozata alá, a hova nem jő víz, -onnan várom be a végit s ismerem már annyira azt a helyet, hogy -tapogatózva egyedül is el tudok rajta járni. – Tegnap történt ez. – Künn -ültem a híd végében, s hogy sokáig nem hallottam emberszót magam körül, -és hogy erősen meleg volt, elnyomott az álom. Küzdöttem vele, de nem -birtam ellenállani. Attól tartottam, hogy ha valahol az útban dűlök el, -valami szekér elgázol. Azt gondoltam hát ki magamban, hogy befekszem az -ismeretes hidbolt alá; nekem ugyis mindig éjszaka van, fiacskám majd rám -talál ott. Egyszer hirtelen felébredek azokra az ismeretes lépésekre. -Ott ment keresztül a hidon a fejem fölött. Esküdni mertem volna rá, hogy -ő az. A hid közepén megállt. Kevés idő mulva több lépés hangzott, -jobbról-balról; férfiak jöttek a hid felé s ott annak a közepén -valamennyi megállt, megszámláltam őket: huszonnégyen voltak. - -Szilárd most már érdekelten kezdett figyelni. - -– Ekkor megszólalt ő. Oh! a két szemem világa ha megvolna, nem látnám -oly elevenen magam előtt, mint látom őt vakon, ha beszélni hallom. Ő -volt, az első szónál ráismertem; de abból, a miket beszélt, rá fogsz te -is ismerni, domnule. Az a huszonnégy férfi esküdt czimborája volt mind. -Titkos összejövetelük volt ezen a helyen, a hol nehéz meglepni valakit, -mert mindenfelé erdők veszik körül. Azért hivatta össze társait, hogy -tudassa velük, mi van ellenük megindítva. Elmondta nekik, hogy mind az, -a mit a vármegyék hajtói tehetnek, nem félelmes rájuk nézve; de nagyon -veszedelmes az a csapat, mely ez alatt keresztül-kasul járja a vidéket. -Ez bajt szerez. Ezt el kell tenni az útból. Hanem a czimborák nem -válaszoltak rá semmit. Összesúgtak, morogtak egymás között és végre azt -mondták, hogy ez nehéz sor lesz. A pandurtól félnek nagyon, meg a -vármegye uraitól. Tudják már, hogy ezek kitanulták fortélyaikat, s nem -szoktak sokat tréfálni. Mind azt mondták, hogy pandurokat nem támadnak -meg, mert azok még jobban tudnak lőni, mint a zsivány, s értenek ehez a -vadászathoz nagyon. Hiába esett a Fatia Negrának minden biztatása, azt -mondták, hogy kiki bujni fog, a hová tud. «Akkor hát bujjatok el olyan -jól, hogy rátok ne találjanak», azt mondá a vezér; «majd én magam fogok -velük végezni! – Majd felkeresem én őket egyedül s megmutatom nektek, -hogy ezek is csak halandó emberek.» Ez volt az utolsó szava hozzájuk, -azzal ki jobbra, ki balra sietett; a lépések elhangzottak fejem fölött. -De te hidd el azt, uram, hogy a mit a Fatia Negra kimondott, azt meg is -fogja kisérteni. - -– Hogy ő maga jőjjön bennünket megtámadni? Akár egyedül, akár -sokadmagával? - -– Nem hiszed, uram, a mit mondtam; pedig úgy lesz. Higyj nekem, mert -senkinek sem olyan keserű a Fatia Negráról gondolkozni, mint nekem. -Feleségemet és szemem világát vesztettem miatta. Volna csak meg egyik -szemem! Látnék csak annyit, hogy tudnám megkülönböztetni az árnyékot a -világosságtól; oh, majd magam mennék én ellene, s ha még egyszer -megfoghatnák ezek az én kezeim: domnye Zeu! nem szabadulna ki azok közül -élve. - -– Jó ember, bizonyos vagy a felől, hogy nem álmodtad azt, a mit nekem -elmondtál? - -– Tudod, domnule, az első kábulatban magam is gondoltam ilyesmit. Mit -tudhatja egy vak ember, hogy mikor álmodik? hisz ő nem nyithatja fel -szemeit, hogy azt mondja: ébren vagyok, látok! Hanem hát elővettem -kusztorámat s balkaromba egy keresztet vágtam a hegyével. Nézd meg uram, -ottan van-e? - -Juon felgyűrte bő ingujját herculesi karjáról, s Szilárd megdöbbenve -látta rajta az alig behegedt kereszt mélyen beharczolt sebét. - -– Látom: itt van. - -– No, ha látod uram, akkor tudhatod, hogy nem álmodtam, a miről -beszélek. Vigyázz magadra, mert a Fatia Negra eljön. Az éjjel még nem, -mert ő azon az úton vár, melyen megindultál. Hanem reggelre meg fogja -tudni, hogy a római kapun keresztül elkerülted, s holnap éjjel bizton -várhatsz reá. - -Szilárd azt mondá Juonnak, hogy azok felől, miket neki elmondott, -senkinek se szóljon; ha való, a mit bejelentett, jutalmát megkapja érte. - -– Csak a Fatia Negra vérét, semmi mást, mondá a vak koldus s oly szomjú -epedéssel emelé arczát az ég felé, melyet nem láthatott; csak azt -tudhatta, hogy az még feje fölött van. - -Annyi hatása mégis volt Szilárdra Juon szavainak, hogy pandurjait az éj -óráiban felváltva szüntelen czirkáltatá az erdőben s maga is csak -hajnaltájon dűlt le aludni. - -Ez éjjel semmi sem történt. - -Másnap reggel a környékbeli birák gyanus embereket hoztak elé, kiknek -vallatása sokkal több időt vett igénybe, mint egyelőre hivé; e miatt -szinte délig ott veszteglett a malomban. - -Délfelé erős kopó-csaholás hangzott az erdőkben; a molnár azt mondá, -hogy alkalmasint a földes úr vadászik medvére. - -– No, azt ugyan most rosszkor teszi, dörmögé Vámhidy, az én vadamat -riasztja el. - -A vadász-csapat nemsokára kiért az útra, a medvét aligha el nem -szalasztották. - -Vámhidy odaizent a vadászó főúrhoz, hogy lenne szíves abbanhagyni -mulatságát, mert most más dolog van itt készülőben; mire az készséggel -szót fogadott; a kopókat rögtön pórázra fűzték, a társaságot -összekürtölték s azzal az egész vadász-csapat a malom felé tartott. - -Néhány pillanat mulva Vámhidy a vadászó úrban Hátszegi Lénárdot ismerte -meg. - -Az ilyen találkozásokat gyakran rendezi a véletlen, ha ugyan a véletlen -rendezi; két ember, a kinek még egymásról álmodni sem esik jól, -összevetődik egy puszta helyen, a hol kénytelen egymással szembemenni és -még azt is mondani egymásnak, hogy «adjon Isten jó napot». - -Hátszegi hamarább beletalálta magát a helyzetbe, mint vetélytársa; olyan -arczczal üdvözlé őt, mintha soha semmi haraguk sem lett volna egymásra. - -– Mi mind a ketten vadászni járunk, szolgabiró úr. - -– Én hivatalból. - -– Én pedig csak mulatságból. Ha tudtam volna, hogy erre veszi ön útját, -bizonyosan nem kaptam volna ez alkalmatlan mulatságba. No, de vége van; -mindjárt visszafordulunk. Az én medvém futhat; hát az öné? - -– Még az nincs meg. - -– No én igen sok jó adattal tudnék önnek szolgálni az üldözött kalandort -illetőleg, mert magamnak is volt nehány nevezetes recontrem vele; ha nem -sajnálná ön magától a fáradságot Hidvárt meglátogatni, a hol mind saját -magam, mind nőm részéről a legszivesebb fogadtatást igérem. - -Megannyi nagyúri kegyelemdöfés Szilárd szivének! Hátszegi úgy beszélt -hozzája neje szivességéről, mintha érdemesnek sem tartaná emlékében -tartogatni azt a szomorú katasztrófát, mely őket egymástól futni -parancsolá. Ő hívja magához látogatóba Vámhidyt! Igéri, hogy szivesen -fogja látni, biztatja, hogy neje is otthon lesz: éreztetni akarja vele, -mennyire nem törődik vele és talán nejével sem. Szegény embernek minden -csekélység kincs; még egy szerető szív is; – gazdagnak az is csak egy -fillér. - -– Köszönöm, báró úr, felelt rá hidegen Vámhidy; utasításaim vannak, a -mikhez tartanom kell magamat; nem mulatságból járok itt. Azonkívül is -bizonyos nyomra akadtam, melyet üldözni fogok, s azt nem tudom, hová -vezet? - -– Az derék. Ön tehát nyomára akadt valaminek? Nem tévút-e ez? Ezek a -ravasz emberek hamar rászedik az idegent. - -– De ez valódi nyom, a mit felleltem. Nem olyan embereknél leltem azt, a -kik maguk is érdekelve volnának; ezek egészen ártatlanok. Ez az egész -eset. Mielőtt az elkobzott aranyokat felküldték volna Bécsbe, -Gyulafehérvárott egyenkint minden darab aranyat egy kereszttel jelöltek -meg; a mi abból a czélból történt, hogy az illető pénzverő hivatalt -kötelezzék vele csakugyan minden aranyat újra sajtoltatni; különben úgy -adhatta volna azt vissza, a hogy átvette. Az egész egy kis -bureaucraticus aprólékoskodás dolga; de a mi ezuttal javunkra szolgált. -A visszarablott aranyak mind meg voltak keresztezve s én ilyen keresztes -aranyakat már több itteni embernél fedeztem fel. Ezek, úgy hiszem, -ártatlanok; ők mástól kapták; urát tudják adni; még meglehet, hogy az a -más is tudatlan a bűnben, de így nyomról-nyomra mégis majd csak rá -fognak vezetni arra, a ki legelőször kiadta az aranyakat. Én azt előre -is tudom, hogy a Fatia Negra nagyokat nevet, mikor hallja, hogy hat -vármegye katonája hogy járja utána az erdőket, hogy kopogtatja az odvas -fákat, a míg ő valamelyik népes város szinházában lorgnettirozza a -kardalnoknőket; hanem igen meg lesz lepetve, majd ha egyszer minden -ostrom nélkül bekoczogtatnak hozzá és azt mondják, hogy «itthon van-e a -Fatia Negra?» - -Hátszegi nagyot kaczagott. - -– Becsületemre, ez igen jó ötlet! Én magam is azt hiszem, hogy a jámbor -zsiványt hamarább meg lehet találni a kávéházban, mint az erdőben; mert -már azt a mai világban bizony senki sem hiszi, hogy valaki azért rabol -fél milliót, hogy mint Pintye Gregor a Torda hasadékban lakjék vele. -Paplanos ágyhoz van biz az szokva. Már most csak azt sajnálom, hogy az -én aranyaimon is nem volt valami jel, a mikről rájok ismerhetnék; -ezentúl minden pénzemre felirom a nevemet. - -Azzal nevetve, fütyörészve tért vissza vadász-csapatjához, mely úgy -látszott, csupa alattvalóiból állt, s könnyedén osztá parancsait nekik. - -– Terheljétek le a mokány lovakat és készítsetek el mindent a -falatozáshoz, ma nem megyünk tovább. - -Aztán ismét Vámhidyhoz fordult: - -– Minthogy mi, a túlnyomó erőnek meghajolva, kapitulálunk, legyen ön -szives velem egy szép kerek árnyékos térséget kikeresni az erdőben, a -hol neki telepedjünk s a zsákmányul esett proviantot egymással -megoszszuk. - -Vámhidy hidegen tekinte Lénárdra. Gondolta tán magában: kereshetnénk egy -szép kerek árnyékos helyet az erdőben, a hol hat lépésről egymás -mellének szegzett pisztolylyal nézhetnénk egymás szemébe s beszámolnánk -azzal, a mivel oly régen tartozunk. - -– Köszönöm uram, én már ebéd után vagyok. - -Az nap csak egy hamuban sült pogácsát evett még. - -De hát ha éhen kellett volna meghalnia! ült volna Hátszegi mellé, hogy -vele egy étkes tarisznyából falatozzon? - -– Hát a legénységnek nem szabad egy pohár bort inni az egészségemért, -miután az én birtokomba jöttek? - -– Pandurjaimnak nem szabad bort inniok, hogy mindig józanon maradjanak; -a malmot parancsom nélkül el nem hagyhatják s nagysádtok itt szintén meg -nem telepedhetnek, bárha e malom a báró úr sajátja is; mert én most -«vérbiró» vagyok, a kinek joga van bármely ajtót kinyitni és bezárni, a -hogy jónak látom. - -– Ebből azt érthetem, hogy kértemre nem akarja ön hidvári kastélyom -ajtaját kinyitni, a malmom ajtaját pedig bezárja előttem. - -– Valóban úgy van. - -– Ezt nagyra becsülöm! Egyébiránt – nem teszek le arról az ajánlatomról, -hogy mind kastélyom, mind egyéb birtokomban levő úri lakaim és tanyáim -önnek rendelkezésére állanak, s ha magam nem találnék is otthon lenni -Hidvárott, a minthogy holnap reggel Szebenbe rándulok, nőm igen szivesen -látandja önöket. - -E másodszori ajánlat már boszantá Szilárdot. Röviden végét akarta -szakítani a beszédnek. - -– Remélem, hogy nem leszek kénytelen terhére lenni. - -Hátszegi észrevevé Szilárd hangjában az ingerültséget s hideg -mosolygással mondá neki: - -– Kedves ifju barátom. Tudja-e ön, hogy mi az a hulló csillag? Az egy -rosszul égő szivarnak a tüze, a mit valami menyei pipás elhajított. God -bye!… - -Azzal vállára kapta fegyverét s könnyű, úriasan délczeg léptekkel haladt -végig a mezőn, vadász-csapatját maga után szólítva, ugyanazon erdőben -tünve el, a melyből előjött. - -Vámhidynak pedig minden erében elterjedt a keserű méreg, a mi e szókban -volt kimondva: a hulló csillag csak egy rosszul égő szivar tüze, mit egy -óriási pipás elhajított; e czifra gúnyt csak ő értette, a kinek az fájt. - -És azután este lett és tele lett az ég csillaggal, s Szilárd elkezdé -nézni a csillagokat és elfeledé a mellett, hogy hivatalos terhek nyomják -vállait, elfeledé a rablót, a Fatia Negrát, s azt képzelé, hogy szemei -találkoznak azokban a csillagokban «egy más valaki» szemeivel, a kit ép -úgy kerül az álom és boldogság, mint őtet. - -A véletlen milyen közel hozta őket egymáshoz; csak el kellene fogadni a -férj meghivását, hogy ismét szem szem ellenében legyenek. Vajjon mit -mondanának egymásnak? - -Azután valahányszor egy csillag lefutott, az mindig felzavarta -ábrándozásiból; ki nem tudta verni a fejéből azt a mondást, hogy az egy -kiégett szivar, a mit az égi képletek valamelyik mágnás tagja, tán a -«nyilas», a zodiakusi sportsman, untából elhajigál. - -Az éj egészen csöndes volt; csak a malom zsilipjén átrohanó víz zuhogása -adott hangot a tájnak, mely ezuttal a malomgép kelepelésével nem volt -összekötve; a molnár a faluba ment a vizsgálat alatt, hogy avatatlanok -ne legyenek a háznál. A szobában a pandurok horkoltak, kiknek két óráig -éjfél után volt szabad aludni; addig csak Vámhidy volt ébren és kívüle -még egy pandur, a ki a pinczébe zárt foglyokat őrizte. - -– Áldjászketye Domnye Zeu! hangzék egyszer csendesen a part rekettyéi -közül, s Szilárd az épen kelő hold fényénél egy magas, sötét alakot -látott a malomfolyosó felé közeledni. - -A vak Juon volt az. - -– Hogy tudod te, hogy itt valaki áll? kérdé tőle gyanakodva Szilárd. - -– Hallottalak néhányszor fohászkodni uram, s tudtam, hogy ébren vagy, -mert hiszen előre óvtalak, hogy vigyázz, mert az éjjel rád fog törni. - -– Kicsoda? - -– Hát ki? A Fatia Negra. - -– S azt hiszed, hogy lenne bátorsága? - -– Azt tudom, hogy már útban van. - -– S hol voltál most? - -– Itt a malom árkában dolgoztam. - -– Éjszaka, mit dolgoztál? - -– A víztartón keresztülvezető híd alól elemeltem az innenső gerendát. – -Nehéz munka volt; de én elég erős vagyok hozzá. - -– Miért teszed azt? - -– Azért, hogy majd ha a túleső oldalról fog jönni, a mint a hid közepén -túl egy lépést tesz, a deszka lebillenik vele s ő, mint az egér a -fazékba, belehull a vízbe. - -– Mit érsz vele? Ki fog úszni belőle. - -– Azt teheti; de pisztolyai tele merülnek vízzel, azokat nem fogja -ellened használhatni. - -Szilárd kezdte látni, hogy egy makacs szövetségessel van dolga, ki -olyanokon töri fejét, a mik neki eszébe sem jutnának. - -– De tán csak nem képzeled, szegény ember, hogy valaki olyan őrült -legyen, hogy egyedül ennyi fegyveres ember között velem szembe merjen -állni. - -– Nem tudom, uram, de azt sem tudom, hogy ennyi fegyveres ember között -nem vagy-e te magad is egyes-egyedül? mert őrödet, ki a pincze előtt -áll, horkolni hallottam. - -Ez már megdöbbenté Szilárdot, rögtön sietett a mondott helyre s -megütközve látá, hogy az őr a pincze-ajtóban hosszat nyulva alszik. - -Odasietett hozzá nagy boszúsan, hogy felköltse, megfogta az alvó karját; -de semmi erőlködéssel sem birt lelket verni belé. Akár ha meg lett volna -halva. - -– Próbáljuk a többit felkölteni, uram; szólt Juon, s vak létére azzal a -könnyűséggel járt Vámhidy előtt, melyet a világtalanok olyan helyen -elsajátítanak, a hol gyakran szoktak járni. - -A pandurok ott feküdtek hosszú sorban, leterített szalmán a -lisztraktárban. - -Előbb suttogva, azután hangosan, utóbb haragosan szólongatá őket -Szilárd, sorba, névszerint, egy sem ébredt föl rá; fölrántotta az -alvókat fektükből: észre sem vették; mindegyik abban a helyzetben -maradt, a hogy visszahanyatlott. - -– Mi történt itt? kérdé Szilárd megrettenve. - -– Ugy-e hogy alusznak mind? s nem ébred föl egy sem. Hát az történt -uram, hogy áruló van közöttük; a Fatia Negra fizetett embere; mindenütt -van az, mindenütt! Az erdőkben, a palotákban, a tömlöczökben, a -kaszárnyákban, mindenütt! Ez az egy áruló maszlagot kevert társai -italába s most azok egy nap, egy éjjel aludni fognak; maga az áruló is -úgy tetteti magát közöttük, mintha aludnék, pedig csak azt lesi, hogy a -Fatia Negra jőjjön, s akkor ő a foglyokat kiszabadítsa. Jól van ez -kicsinálva, uram. - -Szilárd zsibbadni érzé tagjait. - -– Látod uram, te vagy itt egyedül; a Fatia Negra pedig sehol sincs -egyedül. De azért semmi baj. Azt tesszük, hogy ő is egyedül legyen. Azt -nem lehet most megtudnunk, hogy melyik a huszonnégy közül az áruló? Jól -van. Megkötözzük valamennyinek kezét, lábát, akkor az áruló is meg lesz -kötve. - -Szilárd kezdé észrevenni, hogy ennek a vak embernek mindenben igaza van. -Meg kellett fogadni szavát, a veszély bizonyos és közel van; tétovázásra -nincs idő; hirtelen előkeresé a malomból a pányvákat s hozzáfogott a -munkához. - -A vak óriás egyenkint térdére fekteté a pandurokat s kezeiket -hátravonva, odatartá keresztbe Szilárd elé, az pedig rájuk szorítá a -hurkot. Huszonhárom nem érezte azt, a huszonnegyedik pedig, a ki érezte, -jónak találta alvónak tettetni magát, mert ha észrevéteti, hogy ébren -van, az az irtózatos marok egy szorítással örökre alvót csinál belőle. - -Vámhidy tehát oda jutott, hogy saját huszonnégy fegyveres emberét gúzsba -köté, hogy egyedül lehessen a rettenetes Fatia Negra ellenében. - -– Éles-e a kardod, uram? kérdezé ekkor tőle az erős Juon. Azt bizonyosan -tudta, hogy a vármegye ura kard nélkül nem jár. - -– Igen; de pisztolyaim is vannak. - -– Próbáld meg uram, hogy használhatod-e őket, mert én nem hiszem, hogy -valami bajuk ne legyen. - -– Mi? - -– Ha jártál nagy vadra uram, medvére vagy bölényre, tudhatod azt a -rendet, hogy olyan fegyverre ne bizd magadat, a mit frissből nem -töltöttél saját kezeddel. Régi töltésre ne hagyd a sorsodat, ha csak -tegnapi is az; mert ki tudja, mi történhetett vele? Vonjuk ki a töltést -pisztolyaidból. Kisütni nem jó lesz, mert vadálláson vagyunk, s ilyenkor -csendesen kell lenni. - -Szilárd engedett a figyelmeztetésnek és két jó vontcsövű pisztolyából ki -szedte a töltéseket; a kitöltött lőpor után szokás szerint próbált -keresztülfujni a csövön s tapasztalá, hogy az nem megy. A csőbe dugott -körömvas valami lágy anyagot húzott ki magával, Juon megszagolta azt, s -azt mondá, hogy vadméh viaszkja. - -– No uram, ezzel a fegyverrel már nem lősz, mert az úgy teletömte a -gyutacs lyukát, hogy csak több órai munka után tudnád kitisztogatni. - -– Még itt vannak a pandurok fegyverei. - -– Azokat is vizsgáld meg előbb. - -Már azoknál nem vesződött Szilárd a töltés kiszedésével, hanem úgy -próbálta meg, hogy elsütögeté a levegőbe; mely kisérlet csak annyiban -sikerült, hogy a gyutacsok elpattogtak, de maga a töltés ki nem dördült. -Azok is mind gyalázatosan meg voltak rontva. Az alatt kellett mindennek -végbe menni, míg Szilárd künn volt s az emberek aludtak. Akárki tette, -gyors keze volt. - -– Tehát uram, éles-e a kardod? mert a Fatia Negra lépéseit hallom. - -A vak éles hallású fülei már neszelték az ismert lépteket, mikor az még -a távol erdei ösvényen közeledett. - -Az ifju önkéntelen borzadást érzett végigfutni testén, midőn -elérkezettnek látta a perczet, melyben az üldözött ellenséggel -találkoznia kell. A bűbájos rejtély, mely annak személyét körülfogá, a -bámulatos vakmerőség, melylyel terveit sikeresíté és roppant testi ereje -minden szivet sebesebb dobogásba hoztak volna abban a pillanatban, midőn -egy magányos helyen találkozni kellett e fekete arczczal, élet-halál -tusára. - -Azonban Szilárd el volt határozva; az erős akarat, mely jellemes férfiak -sajátja, megtöré benne a félelmet. Nem szabad remegni, nem szabad -gyávának lenni. A kinek kard van a kezében, az nincsen egyedül: a kard -is egy ember. - -A vak Juon reszketett helyette. Ő érte félt. Mikor Szilárd visszatért a -meztelen karddal, ujja hegyével végig pöngeté annak élét, hogy eléggé ki -van-e fenve? - -– Jó kard, nagyon jó kard, domnule; ne félj tőle semmit; mikor a vízből -ki akar kapaszkodni, akkor szökjél oda s vágj a nyakához. Egyébütt ne -vágd, mert vasinget visel az átkozott, nem fogja a fegyver. Ha ki talál -szabadulni, hogy össze kell csapnotok, ne védd magadat, hanem csak vágj -hozzá, így talán megsebesít, de ha véded magadat, megöl. Ha el talál -nyomni, kiálts; én odarohanok s megfojtom puszta kézzel. Oh, csak most -volna meg két szemem világa! - -A vak ember keservesen kezde zokogni. - -– Ez az ember elölte nőmet, engemet vakká tett, és most, mikor hallom -közelíteni, egyedül jőni felém, nem láthatom őt meg, hogy én rohanhatnék -reá! Domnule, légy bátor; az Isten veled van; az én Mariórám lelke -vezesse kardod élét s homályosítsa el az ő szemeit. Most, hallod őt -közeliteni? - -Látni is lehetne már. A magas, délczeg alak könnyű, ruganyos lépésekkel -jött a holdvilágsütötte sziklán alá; hosszú fekete atlaszköpenye fejétől -sarkáig fedve tartá. - -Szilárd látta őt lépésről-lépésre közeledni a malom felé, melynek -tornácza alatt, magát egy oszlop mellé húzva, várt reá. - -Abban a perczben, a midőn megpillantá az alakot, az elébbi remegés -helyébe valami oly csodálatos elszánt düh lepte meg szivét, a mit csak -azok ismernek, a kiknek a szemközt álló veszély vérüket forrásba szokta -hozni. - -Most már nem félt tőle, most vágyott a találkozásra. - -A vak Juon mellette állt és kezét szorongatá. Hallgattak mindketten; még -a természet is oly csöndes volt, mintha a szél is meg volna halva. Csak -a közeledő léptei döngtek. - -A fekete alak már a hidra lépett, biztos járással eljött a közepéig; ott -még egyet lépett, akkor a hid deszkája lefordult vele s a fekete ember -egy önkéntelen kiáltással lehullott a vízbe. - -– Most, uram rohanj rá! súgá Juon Szilárdnak; a ki e perczben azt hivé, -hogy gyávaság volna egy embert akkor támadni meg, mikor az nem védheti -magát, bár ha rabló is az, s engedte őt kikapaszkodni az innenső partra. - -A fekete köpeny lemaradt a Fatia Negráról a vízben; úgy állt Szilárd -előtt, tagjaihoz tapadt öltönyben, mint egy Antinous-szobor; valódi -athleta alak. - -Övébe két pisztoly volt tűzve; a víztől alkalmasint haszonvehetlenné -téve, és egy hosszú arab jatagán, semmivel sem kurtább bármely kardnál, -csakhogy markolatja keresztvas nélkül. - -Szilárd útját állta. - -Egy perczre meg volt lepetve a Fatia Negra ellenfelének nem várt -ébrenléte és bátorsága által, a másik perczben már kezében villámlott a -kirántott jatagán és a másik villámlás már az összecsapás volt. - -És ekkor az történt, a mi megtörténik százszor és ezerszer az életben. - -Az egyik vívó a hirhedett kalandor volt, athletai testalkattal, kinek -bátorságában a hőst lehetett bámulni, ki soha legyőző ellenfélt még nem -talált; a másik bajvívó pedig egy iróasztal mellett tengődő ifju, -gyöngéd testalkattal, kinek tán akkor volt először életében kiköszörült -kard a kezében s kinek semmi egyéb előnye nem volt ellenfele fölött, -mint a becsületes ember bátorsága a vétkes ellen. - -És az első összecsapásnál a Fatia Negra le volt fegyverezve. - -Ez nem tartozik a csodák közé. - -Mind a két fél egyszerre támadt; egyik sem hárított (parirozott), -Szilárd kardja egy «elővágással» keresztülmetszé ellenfele csuklóján az -inakat, s az abban a perczben elejté a kardot. - -A Fatia Negra a rémület állati ordításába tört ki, midőn kardja kihullt -kezéből; s erre mintha viszhangja lenne, a malomtornácz alatt várakozó -Juon örömrivallása felelt. A vak megismeré a Fatia Negra vészhangját s -előrohant rejtekéből. - -A lefegyverzett kalandor kardjával együtt elveszté lelke erélyét. Jobb -keze egyszerre zsibbadtan hanyatlott alá s azzal együtt erős szivét is -zsibbadás lepte meg. Látta, hogy ez az ember az, a ki a sorstól el van -küldve, hogy végóráját hírül hozza. - -Mint a megriasztott hyéna, mely szarvas helyett oroszlánt talált a -berekben, riadt vissza, s el kezdett futni az erdő felé. - -Szilárd utána rohant. - -«Vigyázz!» hangzott utána a vak Juon hosszan nyújtott kiáltása; de arra -nem hallgatott senki, a vak ember egyedül maradt ottan, s hallgatózott a -sebesen futók kettős dobogása után, az mindig távolabb-távolabb -hangzott; végre lefeküdt, fülét a földre téve, úgy hallgatá; aztán az is -elmult és nem hallott semmit. - -Botorkázva elment odáig, a hol a küzdelem szinhelye volt; elkezdett a -földön tapogatózni; meglelte a jatagánt, felemelé: «ez a Fatia Negra -kardja!» suttogá; végigsimítá kezével, «ezen nincs vér», suttogá tovább. -Azután lehajolt a földre, tapogatózott, keze megérezte a földön a -kiömlött vért; ujja hegyét ajkához érteté, megízlelte: «ez az ő vére!» – -«ez édes!» – és akkor – mosolygott. - -A Fatia Negra pedig futott ellenfele előtt. Eleinte messzire elhagyta -őt; de később a folytonos vérvesztés miatt lankadni kezde, s azt is -veheté észre, hogy ellenfele, ha elmarad is tőle, a vércseppek nyomán -ismét utána talál; vesztére a hold oly világossá tette a tájat, mintha -nappal volna. - -Kénytelen volt leülni egy fatörzsre, hogy sebesült kezét bekösse; -legalább ne folyjon oly erősen a vére, mely nyomába vezeti üldözőjét. - -Míg zsebkendőjét balkeze és fogai segélyével tehetetlen jobbjára -hurkolá, az alatt utolérte üldözője. - -– Fatia Negra, add meg magad. - -A kalandor válasz helyett pisztolyai sikerét kisérté meg; s miután azok -nem sültek el, közeledő ellenfeléhez hajígálta egyenkint. Szilárd -tapasztalá, hogy a Fatia Negra balkézzel is igen jól tud hajítani; ha -jókor félre nem ugrik előle, a pisztoly bezúzza agyát. - -Ekkor újra felugrott a Fatia Negra s futott odább. Most már nem igen -egyenlő erővel haladtak, ő és üldözője. A vérvesztés lankasztá erejét. -Még egy nehéz kisérletet tőn, az oldalt eső meredek hegyoldalon -kapaszkodni föl. Ezt ritka emberi mell állja ki; ő bizott a magáéhoz. -Azonban tapasztalá, hogy ezzel sem rázza le ellenfelét nyakáról. -Elmaradt ugyan nehány száz lépésnyire, de a ritkás erdőben nem lehetett -előtte utat veszteni. - -Itt a hegyháton megállt a kalandor, végig tekintett a körülfekvő erdős -hegyek óriási hullámain s egy ezüst sípot vonva elő kebléből, azzal -hármas átható füttyöt adott, melyet a legtávolabbi bérczek -visszazengtek. Csak a viszhang, csak a fütty volt az, hasztalan várt -egyébre. A visszafelelő tülökhangok nem támadtak fel. Messze elfutottak -azok más völgyek rejtekeibe. A czimborák siettek elmenekülni. - -Az üldöző ismét utolérte. Tiz lépésnyire bevárta őt, akkor felkapott egy -félmázsás követ s felhajítá; a szálfa, mely mellé Szilárd menekült, -meghajolt az ütéstől. A Fatia Negra futott a völgybe lefelé. - -Ez az út már kétségbeejtő volt rá nézve; lefelé ellenfele is olyan jól -haladhatott, mint ő maga; a távolság kettőjük között soha sem volt több -tíz lépésnél, a vett seb kezdte egész testét lankasztani s tapasztalá, -hogy a kövekkel hajigálás nagyon eredménytelen harcz, a hol az egyiknek -csak fél keze van. - -Lihegve menekült ismét odább. Keresztül-kasul vezetgette üldözőjét az -erdőn, hogy egy pillanatra elbódítsa, mint a futó róka szokott tenni, -midőn már tanyájához közel van, a minek bejáratát nem akarja elárulni a -vadász előtt. - -Utóbb egy eleven sövény állta útjokat, a Fatia Negra keresztültörte -magát rajta; ugyanazon a résen követte Szilárd. - -Egyszerre egy vadászlak előtt álltak. A szarvas agancsok a ház homlokán -s ablakai felett legalább azt sejttették, hogy ez valami vadásztanya. - -Egy ablaka az erdő felől nyitva volt az erdei háznak; a Fatia Negra még -egyszer megállt, bevárta ellenfelét nehány lépésnyire, akkor -megfenyegeté öklével és beszökött a nyitott ablakon. - -A lakás körül nem hallatszott kutyaugatás, a mi elég különös volt, hogy -egy lak az erdők mélyében ilyen vigyázat nélkül legyen hagyva. - -Vámhidy egy perczig sem tétovázott, hogy e helyre is kövesse a -kalandort. Átveté magát az ablakon s egy sötét folyosón állt, melynek -tulsó végén hangzottak az üldözött kalandor léptei. Oda is utána ment. - - - - -A RÉMLÁTÁS. - -– Kedves Henriette, mondá Lénárd nejének, a mint a vadászport leverte -magáról, nemsokára vendégeink érkeznek Hidvárra, még pedig alkalmasint -számosan. Kérem szépen, tegyen készületeket elfogadásukra. - -Henriette fejét meghajtva intett, hogy érté a parancsszót. - -– Meglehet, hogy önnek nálam nélkül kell a házi asszonyi hivatást -teljesíteni, mert én kénytelen leszek ez órában Szebenbe rándulni s csak -két nap mulva jövök vissza. Meglehet, hogy az illető urak az alatt -érkeznek meg, a mit én nagyon sajnálni fogok. Azonban rajta leszek, hogy -minél elébb hazatérjek s még itt találjam őket. - -Henriettet mind nem nagyon látszott ez az egész érdekelni. Lénárd vette -azt észre. - -– Az uraságnak azt a szobát nyittassa fel kedvesem, a melynek ablakai a -parkra nyilnak; a cselédségnek pedig a földszinti vadász-szobákat, -huszonnégy ágygyal. - -Erre az intézkedésre mégis kérdő meglepetéssel tekinte urára a hölgy. - -– Kegyed bámul azon, hogy micsoda vendégcsoport az, a melynél az uraság -egy szobával beéri, a cselédség pedig hatot vesz igénybe. Ez, kedvesem, -az Arad vármegye által kiküldött fegyveres csapat és annak vezetője, -mely a Fatia Negra és bandája kézrekerítésével van megbizva. Miután -útjokat erre vették, fel nem tehetni róluk, hogy Hidvárt kikerüljék; én -magam hívtam meg a szolgabirót, ki a csapatot vezeti, hogy fogadja el -hidvári kastélyomat hadjárata «pivot»-jául, s nem volna esze, ha -ajánlatomat igénybe nem venné. - -E beszéd alatt ismét hasonlított Henriette azokhoz a festett képekhez, a -mik szemeikkel kisérik az embert, de nem lélekzenek. - -– A nevét nem is mondtam még leendő vendégünknek, folytatá Lénárd, -egykedvű könnyelmüséggel: Vámhidy Szilárd, aradmegyei szolgabiró; derék -fiatal ember. - -Henriette fehér lett, mint a márvány. - -– Engem nagyon le fog kötelezni, kedves Henriette, ha vendégünkkel -mindent elkövet, hogy az magát házunkban kényelmetlenül ne érezze. -Egyébiránt ön okos nő, fölösleges volt figyelmeztetésem. Engedje kezét -megcsókolnom. A viszontlátásig. - -Henriette látta őt eltávozni, látta kocsiba ülni és tovahajtatni és -akkor elkezdett sírni s ajkait befogta két kezével s fejét elrejté -ágyvánkosai közé, hogy valaki meg ne hallja a sírást. - -A Fatia Negrát üldözik!… A Fatia Negrát üldözi Vámhidy Szilárd!… - -Ide fog jönni; ebbe a kastélyba fog szállni; Lénárd maga hívta őt -házához… - -Bizonyosan el fog jönni, hogy hajdani kedvesét újra lássa… - -Oh! ez rettenetes, ez átkozott gondolat volt; akárki agyában született! - -Mit tegyen a nő, hogy ezt megakadályozza? a ki fél, a ki szeret, a ki -gyűlöl. - -Pedig ennek nem szabad megtörténni. - -Mennyi borzasztó történt már vele ez ifju életben; de ez, a mi -következik, a legirtózatosabb. - -Lénárd maga hívta meg Vámhidyt kastélyába. Ez a férfi nagyon bizott egy -szegény lélek-gyönge nő félelmében; nagyon sokat mert építeni arra a -rém-nimbuszra, mely alakját az ő szemeiben oly szörnyen megtámadhatlanná -varázsolá, hogy neje hajdani kedvesét vendégül hítta magához, még azt a -közönyt is tanusítva mellette, hogy ő maga ugyanakkor házát napokig -elhagyja. - -Nem jutottak eszébe a férjnek különös esetek? nem hallotta soha hírét -ünnepelt, celebrált úrnőknek, a legmíveltebb osztályokból, a kik egy -önfeledt pillanatában a rossz tanácsadó szenvedélynek, férjeiket a -szerető kedveért megölték!? Nem álmodott római imperátorok -kisérteteivel, kiket világ hatalmával kezeikben, egy gyönge nő -kétségbeesése buktatott sírba? Mert-e így játszani egy szívvel, melynek -csak meg kellene szólalni, hogy elpanaszolja, miért szenved és ő nagyon -fekete sorsnak nézne elébe. - -Bizonyára ő nagyon jól ismerte nejét; Henriettenek nem volt bátorsága a -tőrt, melyre rá volt irva, hogy ezt az ő szivének szánták, megragadni s -a fenyegető szivébe ütni. - -De azt sem akarta megérni, hogy Vámhidy őt itt találja Hidvárott. - -Elhatározá magában, hogy el fog szökni; végkép elhagyja férje házát. -Hová megy? mi lesz azután belőle? ki fogadja fel? Arra még nem gondolt, -csupán csak egyről volt bizonyos, arról, hogy Szilárd és ő a sírban -inkább, de Hidvár tornyainak árnyékában nem fognak találkozni soha. - -Hiszen hány gyönge szívnek adott már bátorságot a félelem? - -Senkije sem volt, a kire bizhatta volna magát; cselédei mind férjétől -fizetett kémek és börtönőrök. A pópa is eltünt Hidvárról végkép. -Akármely gunyhó, akármely juhásztanya lakója, a kitől segélyt kér, -árulója lesz, mert hisz ő szegény, Hátszegi gazdag. - -Kétségbeesésében egy régi emlék ébredt fel lelkében. Mikor még egy -időben a környék legrejtettebb zugjait bejárta, azzal az ábránddal, hogy -szerencsétlen embereket találjon és azokat boldogítsa, gyakran haladt el -egy kis ház mellett, mely mindig megragadta figyelmét. - -Egy kis vadászlak volt ez az erdők közepén; egészen fából építve, s -kívülről simára gyalulva, mint egy kis katulya. Előtte terebély -gyümölcsfák álltak, tavaszon virággal, őszön gyümölcscsel rakva, tetejét -egészen befutotta az iszalag és vadszőlő-venyige. - -A hallgató erdők közepett oly meghivó külseje volt a kisded háznak, hogy -Henriette az első látásnál nem állhatott ellent a kivánságnak, hogy abba -betérjen. - -A házikó ajtaját nyitva találta; csupán kilincscsel volt az betéve. -Belépett; odabenn senkit sem talált. Az első szobában keményfa-butorok -voltak, a fal mellett egy czifra tálas, festett mázos tányérokkal, az -asztalon egy cserépkupa friss tiszta vízzel. Az innen jobbra nyiló szoba -ajtaja is nyitva volt; abban sem talált senkit. Ott egy ágy volt -medvebőrrel beterítve, több medvebőr szőnyeg helyett a padlón, egy pár -tarka hiuz- és vadmacskabunda a falon kifeszítve. - -Ebből egy harmadik szoba nyilt; abban sem volt senki. Az fegyverekkel -volt körülaggatva, puskák, pisztolyok és különös alakú vágófegyverek, -sorban és keresztben, szögekre aggatva és szögletekbe helyezve; a -tölgyfa-asztalon kitömött állatok, madarak, az asztal alatt egy kitömött -róka lánczra kötve; egy pár vadkanfő erős agyarakkal az ablakok fölött; -de semmi élő állat sehol. - -Henriette azt hivé, hogy a ház gazdája bizonyosan távol van, s föltette -magában, hogy megvárja, míg hazajön. Azonban egyik óra a másik után mult -s Henriette utóbb is tovább menni volt kénytelen, nehogy ott esteledjék, -s csak eltávoztakor vette figyelembe azt a különös körülményt, hogy ez a -ház egészen köröskörül van nőve füvel; sehonnan út nincs tapodva hozzá. - -Néhány hét mulva kiváncsi volt ismét arra venni az útját. - -Egyedül, kiséret nélkül, a hogy szokott járni, megállt az erdei lak -előtt, lovát megköté a sövényhez s benyitott az ajtón. - -Ugyanabban a rendben talált mindent, a hogy először; az első szoba -asztalán ismét friss vízzel tele a cserépkancsó; a második szobában az -ágy úgy leterítve medvebőrrel, mint elébb, s a harmadik szobában azon -sorban a fegyverek, mint először látta. - -Ismét várt sok ideig, hogy valaki érkezzék a ház lakói közül, és ismét -hiába; késő estig semmi emberi teremtés nem közeledett a ház felé. - -Különös emberek lehetnek ennek a lakói, gondolá magában. Mindent -tárva-nyitva hagynak, a rossz emberek akármit ellophatnak belőle. - -Útközben találkozott szénégetőkkel, – azoktól kérdezgeté, hogy miféle -ház ez itt az erdő közepén? Négy közül három nem akarta megérteni, hogy -miről van szó? és egyátalában nem emlékezett semmi olyanforma házra; a -negyedik végre azt felelte az úrnőnek, hogy abban lakik a «dráku». – A -rossz lélek! - -Ez még tudnivágyóbbá tette Henriettet; a pópát vevé elő, hogy megkérdje -tőle, miféle ház az, a mi ott az erdő mélyében fekszik? senkit sem -találni otthon soha. - -A pópa is kitérőleg igyekezett válaszolni, úgy tetszik, hogy nem igen -emlékezett rá, mintha nem volna ismeretes a házikó történetével, vagy -mintha tudna felőle valamit, de nem akarná megmondani, s valami más -történeten törné a fejét, a mit válaszul adjon. - -Annyit mondott, hogy a szóbeszéd szerint abból a házból valami -vadászcsaládot öltek ki, vagy maga a vadász maga ölte el magát és -családját, s azóta a környékbeli lakosság közül senkit sem lehet -rávenni, hogy annak a háznak a küszöbét bármi kecsegtetésre átlépje s -nincs az a vakmerő tolvaj, a ki onnan valamit elorozzon, sem az a -kétségbeesett utazó, ki bármely zivatar elől abba meneküljön; mert azt -hiszik, hogy azt a rossz lelkek lakják. - -Henriette azonban nem hitt a láthatatlan rossz lelkekben; a milyeneket ő -ismert, azok mind frakkban, kabátban jártak; még inkább ingerelte a -titokteljes bűvköd, mely e házat lakatlanná tevé. Föltette magában, hogy -végére fog járni, vajjon csakugyan lakatlan-e? - -E végett, midőn harmadszor betért a házba, egy vad rózsát szakított le, -s annak egyik szirmát az asztalon levő vizes korsóba veté, másikat az -ágyat takaró medvebőrre, harmadikat, negyediket és ötödiket a -fegyvertárban levő fegyverek csöveibe dugta. - -Mikor aztán negyedszer is meglátogatá a magányos házat, kereste a -rózsaszirmokat s egyet sem talált azon a helyen, a hová tette. - -Tehát mégis jár itt valaki, a ki az ágyban alszik, a korsóba friss vizet -hoz s a fegyvereket használja. - -Egyszer a tudnivágy ravitte, hogy férjétől tudakozódjék a kis lak -rejtélye felől, elmondva neki mindent, a mit regeképen felőle hallott. - -Az aztán megmagyarázta a titkot. - -Abból a házból csakugyan kiölték az egykori lakókat, s a nép azt hiszi, -hogy benne kisértetek járnak, s nincs a kincs, a miért valaki akár -éjjel, akár nappal annak a küszöbét átlépje. Egy öreg földbirtokos -X-bányáról, kinek itt némi erdőségei vannak s a ki a mellett -szenvedélyes vadász, felhasználta a népbabonát, hogy potom áron -megvásárolja a birtokostól az erdei lakot és gyakori lesvadászataira itt -tartja lőszerkészletét. Az nem futja ki nála költséggel, hogy saját -vadászt tarthasson a háznál, a ki azt egyúttal őrizze; ha zárva tartaná, -bizonyos lehet felőle, hogy feltörik, mikor ott nincs: de minthogy -nyitva hagyja ajtaját, félve elkerüli minden. Hogy Henriette egyszer sem -találkozott vele, annak egyszerű oka az, hogy az öreg úr mint regalista -sokszor kénytelen Kolozsvárra feljárni s mikor itt van is, akkor egész -éjjel kora hajnalig a leshelyen áll, csak akkor tér haza aludni; délután -megint kimegy, s így Henriette, ki rendesen délután kereste fel az erdei -lakot, természetesen soha sem találkozhatott vele. - -Meg is nevezte Lénárd a kérdéses öreg urat, s most már Henriette nagyon -jól emlékezett rá, néha találkozott vele a kolozsvári estélyeken. Lénárd -egyébiránt figyelmezteté, hogy elő ne találja hozni az öreg úrnak azt az -egész dolgot, ha egyszer összejön vele, mert ez némileg atyafiságban áll -a vadorzással, miután saját erdeje nagyon kevés s többnyire Lénárd -körülfekvő erdőségeiből lövöldözi el a vadakat. Ennélfogva ezt a -szenvedélyét az öreg úr szereti titkolni; annyival is inkább, minthogy -nem egészen jó barátságban él Lénárddal. - -Henriette azontúl aztán nem látogatta meg többet az erdei lakot, melynek -rejtélyes érdeke a nagyon is prózai felvilágosítás által egészen -elveszett, s nem is tartotta volna többé illendőnek, hogy valakinek a -házába belépjen, a ki férjével nem jó barátságban él. Kalandozó körútjai -is elmaradtak; elfeledkezett róla egész e kétségbeejtő estéig. - -Most újra feltámadt lelkében a kis erdei lak emléke. Lelkének rettentő -hánykolódásai közepett lassankint mint mentő asylum kezdett feltünedezni -a bemohosult tetejű házikó, éjjel-nappal nyitva álló ajtajával, lakatlan -szobáival és kisérteteivel. - -Ez volt az egyedüli hely, a hová menekülnie lehetett, a hol kémektől nem -tarthatott, a hol nem fogja keresni senki, a hol elrejtve maradhat, és a -honnan ismét visszatérhet, vagy odább tévelyedhet a világba, a hogy a -sors mutatni fogja. - -Éjjel senki sincs a házban: a szenvedélyes vadász lesben áll. Az is -meglehet, hogy most távol van hivatalos ügyekben és napokig oda marad. -De ha ott lenne is és vele találkoznia kellene, tarthatna-e e tisztes -öreg embertől? Nem találná-e benne inkább természetes védőjét, ki őt -innen e hegytömkelegből Kolozsvárig, Bánfi-Hunyadig vagy a mi közelebb -van, kivezetné. Onnan aztán eljuthatna Pestre s nagynénje házánál -menekvést találna. - -Nem töprengett rajta sokáig, úgy fogadta ezt a gondolatot, mint -vezércsillag sugarát az égből és sietett azt követni. - -Fölvette shawlját, s mintha sétálni indulna, lement a szobaleány -kiséretében. Néhány forduló után eszébe jutott, hogy szép volna ide lenn -a szabadban vacsorálni; a hold olyan szépen ragyog. - -A szobaleány sietett a cselédségnek rendeletet adni a kastélyba vissza s -jól hallá, hogy uraasszonya zengő lágy hangján valami andalgó oláh -dallamot kezdett el dudolni, a mit egyszer megszeretett. Sokszor dalolta -ezt, mikor egyedül maradt. - -Az inasok nem sokára elérkeztek a parkba a terítékkel; a nyári lakból -lehozták a fonott székeket és a nádasztalt; felterítettek egy szép kerek -téren, mit terebély hársak fogtak körül. - -A parkban folyvást zengett az oláh dallam. - -Az ételeket is felhordták már s üvegharangokkal letakarták, kogy a -lámpafényre odacsődült éjjeli lepkék bele ne hulljanak. A dallam még -mindig hangzott. - -Szó volt róla a cselédek közt, hogy hívni kellene a nagyságos asszonyt; -azonban azt mindenki tudta, hogy nem szereti, ha akkor háborgatják, -mikor dalol. - -Tehát csak vártak reá, hogy mikor unja már meg? - -A komornyik minden öt perczben kihúzta az óráját s hivatalosan referált, -hogy mennyi már az idő? - -Mikor már csak egy óra volt hátra éjféltől s a dal még sem akart helyet -adni a vacsora iránti kötelességnek, a komornyik bátorságot vett magának -úrnőjét felkeresni s komolyan előterjeszteni: hogy az estebéd régen vár -reá. - -A dal nyomán és a holdvilág segítségével sikerült neki a hybiscus -bozótokon keresztül a dalolóra akadni, ki egy vén platánfának -támaszkodva, századszor kezdte újra: «az én gyűrűmet el ne veszítsd». - -– Nagyságos asszonyom! szólítá őt meg a komornyik. - -A megszólított nagyot kaczagott rá. - -– Ahá! János, maga most ugyancsak felült; azt gondolta, én vagyok a -nagyságos asszony. - -A kertész leánya volt. - -– Hát maga mit dalol itt, mint a holdkóros? már két óra óta bolondítja -az embert. - -A nagyságos asszony parancsolta, hogy daloljam folyvást azt a nótát, a -míg csak azt látom, hogy a bokrok között lámpavilág van, mert ő azalatt -ott fog vacsorálni s nagyon szereti messziről hallgatni ezt a nótát. -Adott is érte egy szép réztűt a hajamba, a miért dalolok. - -Az persze arany tű volt. - -– S hol van a nagyságos asszony? kérdé ámultan a komornyik. - -– Ott vacsorál a hársfák alatt, ni! hát nem látja a lámpavilágot? - -A komornyik épen onnan jött, s tudta, hogy ott nincs a nagyságos -asszony. - -– Merre látta elmenni? - -– Arra sétált a bokrok között. Bizonyosan a vacsoránál ül, csak ott -keresse. - -– Hüh, teringette! átkozódék a komornyik, homlokon csapva magát s futott -onnan eszeveszetten, magában lelkendezve: ez megszökött! - -Ez már ugyancsak világos volt. Azért küldte fel vacsoráért a -szobaleányt, azért állította oda maga helyett énekelni a kertészleányt, -hogy az alatt kijátszva a cselédség őrködő figyelmét, útat veszthessen. - -Mit fog mondani a báró úr, ha ezt megtudja? de mit fog tenni? Mindenkit -főbelő, a kit elől-utol talál a kastélyban. - -Utána rögtön minden ember! a kinek kedves az élete. Keresni kell minden -úton. Fáklyákat gyújtani, lóra kapni, kérdezősködni fűtől, fátol. - -De biz az mind hiába volt már; a szökevény több mint két órai tért nyert -üldözői előtt, a hegyek, erdők között úgy elbolyonghatott, hogy nyomába -sem találnak. Reggel felé fáradtan, tikkadtan érkeztek vissza a -kastélyba az inasok, vadászok, csatlósok; mindenik azzal a reménynyel, -hogy talán a másik találta meg az úrnőt, s a később érkezőket mind azzal -a hittel várták, hogy talán az hozza őt vissza. Senki sem tudott felőle -még csak hírt is hozni… - -– – Henriette, a mint a kertészleánynak megmondá, hogy hol álljon meg -kedvencz nótáját dalolni, egyet kerülve a park kigyóútjain, a fáczános -kert ajtaján át kisietett az erdőre, s ott mindenütt az út mentében, a -fák között haladva, sietett pihenés nélkül az ismerős ösvényen, melyet -felismerni segített a barátságos holdvilág. - -Senki sem vette észre. Egyszer találkozott csak elkésett szekérrel; de -az már olyan messziről elkezdé a csörömpölést, hogy elég ideje volt -magát elrejteni szem elől. - -A félelem erőt adott idegeinek. Máskor oly gyönge volt, hogy alig sétált -végig a parkon, már kimerültnek érezte magát; most pedig két órai -sietség után köveken, bokrokon keresztül, magányos éjszakában még -fáradtságot sem érzett. Egy dombtetőről visszatekinte; a hidvári kastély -tornyát látta még a völgyben, de a távol ködeitől kéken és számítgatá -magában: milyen messze lehet már? Észrevették-e már, hogy eltünt? -Jőnek-e az úton keresni? - -Azután, mintha attól tartana, hogy valamelyike azon ablakoknak, mik a -hidvári kastélyból, mint egy rém tűzszemei világítnak utána, megláthatná -s elárulhatná, sietve igyekezett le a völgybe, melynek összeboruló -rengetegét még a holdvilág elől is eltakarták. - -Az éj nesztelen volt, az erdő sötét; robogó csörtetések hangzottak a -targally között: éjjel járó dúvadak csapása; egy-egy zúgó éjbogár -körüldongva kisérte makacsul az éjjeli futót, mintha utána küldött kém -volna az is; a gyönge teremtés szíve reszketett; hátha el is tévedt? -hátha rablók kezébe kerül, a kiket most üldözőik az erdőkbe menekülni -késztettek? Azért mégis nagyobb volt a félelem, mit Hidvárról elhozott s -százszorta nyugalmasabb a rémséges erdő, álmukban beszélő óriás fáival, -mint annak szőnyeges falai. - -Egyszerre egy nyílt völgy tárult fel előtte, mely ismerősül látszott őt -üdvözölni. - -Valóban e vadrózsák azok, mikről gyakran szakított virágot kalapja -mellé, mikor ezen járt. A vadászlaknak itt kell már lenni. Jól rejtve -van az, nem igen találni rá. Jobbra a rózsabokroktól rejtik azt magas -bükkfák. - -Nehány percz mulva ajtaja előtt állt. - -A mint a kilincsre tevé a kezét, akkor csak az az egy gondolat döbbenté -meg szívét: ha zárva találna lenni? Ha kivételesen épen most nem lehetne -e házba belépni! - -Csak el kellett fordítania a kilincset, hogy ez aggodalma megszünjön. Az -ajtó most is nyitva volt. - -A küszöbön megállva, reszkető hangon kérdezé: - -– Van valaki idehaza? - -Semmi válasz. - -Ekkor betette az ajtót maga mögött s a másik szobáét nyitá fel. Ott sem -felelt senki a felhívására. A harmadik szoba szintén nyitva volt, mint -rendesen, sőt még egy ablaka a gyümölcsös felé kitárva; különben minden -úgy a maga helyén, a hogy rendesen szokta találni: fegyverek, nyugágy s -a vizes korsó az asztalon. - -A ház öreg gazdája bizonyosan a leshelyen van s reggelig nem tér vissza. - -Henriettenek egy perczben az jutott eszébe, hogy be kellene maga után -zárnia az ajtókat, nehogy eltalálván aludni, meglephessék; de azután -elgondolta, hogy az nem volna illendő, a ház gazdáját kizárni saját -lakából, ki tán hajnalban átfázva, fáradtan érkezik majd haza, s -mennyire megdöbbenne, ha lakát belülről zárva találná. - -Inkább arra határozá el magát, hogy ébren fogja őt bevárni, s a mint -megérkezik, rögtön felfedezi előtte, hogy férjétől válni akar, kinek -bánásmódját nem tűrheti többé. Addig vigyázni fog, hogy el ne aludjék. - -Mikor aztán már első izgatottsága lecsillapult, mely teste és lelke -minden tevékenységét munkában tartá, akkor elkezdtek a felszabadult -képzelem zsibbasztó rémlátásai lelke elé tólulni. Akkor kezdett arra -eszmélni, hogy hol van? - -Egy erdei lakban, melyből gyilkosok egy egész családot kiirtottak. - -Talán, ha e medvebőrt felemelnék, még alatta látható volna a vérfolt a -padlón? - -Talán épen e szobában rohanták meg őket? Itt hangzott a nő -halálsikoltása; itt küzdött a férj irtózatos tusát gyilkosaival; itt -könyörögtek térden állva a gyermekek a véreskezű embereknek, hogy ne -bántsák őket; itt feküdtek a véres hullák egymásra hányva, talán -napokig, a míg ráakadtak, temetetlen, halotti szentségek nélkül. Az éj -néma óráiban nem történhetik-e az meg, a mit annyian hisznek? hátha -azoknak van igazuk, hogy a túlvilággal nincs megszakítva minden -összeköttetés, s a mint az álmodó átjár innen oda, akként a halott onnan -visszajárhat? - -Hátha az lenne való, hogy e háznak csakugyan nincsen más lakója, mint a -kik már meghaltak, s a kik a vendéget elfogadják, a kik tán -koczogtatására felelnek, a kik tán mellette ülnek, a láthatatlan -házigazdák és véres családjuk lesznek egyedüli társalkodói az éjjel. - -Henriette sok sajátszerű babonát hallott e tájon; többek között azt, -hogy mikor egy ablaktábla valami kerek folton elhomályosul, akkor -otthontalan lélek van a szobában, annak a lehellete veti az üvegre a -párafoltot. - -Olyan félve tekintett az ablakra. - -A magányban vissza kezde térni ideges reszketegsége, mely csaknem lázzá -magasztosult. Ilyenkor nem tudott ülni, sem feküdni; járkálnia kellett -alá s fel, hogy lecsillapuljon. - -Most ezt sem folytathatta soká; a hosszas sietős útban ki volt fáradva -már, nem birták lábai, kénytelen volt ledűlni pihenni a nyugágyra. - -Néhányszor végigborzadt ott fekve s olyankor erősséget keresett szívének -abban a gondolatban, hogy mégis jobb itt, az ismeretlen puszta lakban, a -meggyilkolt ember kisértetes tanyáján, mint volna otthon; s inkább -jőjjenek a föld alul a hideg rémvilág nyugtalan kisértetei s üljenek oda -ágya mellé és mereszszék rá halottszemeiket, minthogy találkozzék -egykori kedvesével férjének házában, és egy födél alatt töltsön vele egy -örökre megátkozott éjszakát. Ennél a gondolatnál elnyomta az álom – a -kín. - -Mintegy félóráig alhatott, nyugtalan, látványokkal háborított álmot; -akkor egyszerre felriadt. - -Úgy tetszék, mintha távoli kiáltást hallott volna. Tán csak álmában -képzelte azt hallani s oly rémes volt, a mit álmodott, oly félelmes a -hang, a mit hallott, hogy felébredt rá. - -Hallgatózni kezdett. Éjfél után olyan nagy hangja van minden nesznek. - -Azt képzelé kivenni a mély csendben, hogy sebesen közeledő lépések -hangzanak. - -Ismét egy kiáltás! mint egy üldözött vadé, mint egy megsebesült farkasé. - -Most már nem álmodott; ezt már világosan hallá. Látta, hogy hol van; a -holdvilág besütött az ablakon, mind a három szobában végig látott. - -Egyszerre a kert felőli ablakon, honnan a hold bevilágított, egy sötét -alak jelent meg, mely a holdvilágot egy perczre elfogta. - -Ez alak keresztülugrott az ablakon, s lihegve futott két szobán -keresztül, be a harmadikba, a hol a fegyverek álltak. - -Henriette látta őt ágya előtt elfutni, hallotta fáradt lihegését, – és -megismerte azt. - -– – Ez volt a Fatia Negra! ez a Fatia Negra háza. - -S még ez nem volt minden. - -A Fatia Negra nyomában rohant egy másik rém, kivont karddal kezében; -annak az arczában pedig felismerte Vámhidy Szilárdot. - -És e rémlátásra sem birta eszméletét veszteni, a mi olyan jó lett volna -rá nézve. Kiáltani akart rájuk: lihegve nyögé: «ne! – ne! – ne!» – vagy -csak képzelte tán, hogy mondott valamit, a hogy mélyen álmodók szokták -képzelni azt; s a mellett világosan látott mindent, a mi tőle néhány -lépésnyire történt. - -A Fatia Negra beugrott a fegyverterembe s lekapott egy pisztolyt a -falról. - -Szilárd az ajtó küszöbén állt. - -– Megállj! kiálta rá a Fatia Negra rikoltó hangon. Házamban vagy és -meghalsz. - -Szilárd nem méltatá őt válaszra, előbbre lépett. - -– Uram, megálljon ön egy szóra, szólt ekkor halkabb hangon a Fatia -Negra, csaknem rekedten, alig hallhatóan. Ön engem megsebesített; ön -engem idáig üldözött. Most kezemben van az ön élete, megölhetem, ha -akarom. Alkudjunk meg: én nem ölöm meg önt, ön nem üldöz engem tovább. -Ön visszafordul innen, s azt mondja, hogy nem birt utolérni. Én önnek -esküszöm a halálra, holnap huszezer aranyat fogok küldeni. - -Szilárd megvető hidegséggel mondá: - -– Add meg magad, én nem alkuszom. - -– Nem alkuszol? Te nyomorult féreg! Homlokod a pisztoly szája előtt, egy -billentése ujjamnak s fejed szét van hordva, s te még ellenem mersz -törni. Akarod-e a fejedet megtartani? - -– Én a te fejedet akarom elvinni, szólt Szilárd és még egy lépést tett a -kalandor felé. - -– Az én fejemet? Hahaha! Ezt a fejet, te? ezt a fejet itt? No hát nesze! - -E pillanatban egy átható sikoj rezzenté meg a két halálra küzdő -ellenfelet, a mellékszobában egy fehér alak omlott végig a földön. - -A másik perczben eldördült a fegyver s a Fatia Negra – élettelenül -hanyatlott a szőnyegekre vissza. - -A mikor azt mondá kaczagva: «no hát nesze!» a mikor az a sikoltás -hangzott: akkor ő a pisztoly száját hirtelen saját szájába fogá, úgy -süté el; az erős töltés szerteszét hordta fejét; Szilárd egy meleg -véresőt érzett magára aláhullani. - -A Fatia Negra csakugyan nem adta oda fejét. A lövés semmivé tette azt. - -Sohasem tudta meg senki, hogy ki volt a Fatia Negra? - - - - -AZ EGYEZKEDÉS. - -Lapussa János úr már hetedszer izent Sipos fiscálisnak, hogy látogassa -őt meg s mindannyiszor azt a választ kapta vissza, hogy az ügyvéd nem -mehet. Mikor jöhet hát? Azt nem tudja. Végre azt izente vissza, hogy se -ma, se holnap, sem az esztendő semmi napján nem mehet hozzá. - -Sipós úr letett minden összeköttetésről a Lapussa-családdal ama fatalis -örökösödési per óta, melynek védvei és ellenvédvei egytől-egyig abban -álltak, hogy a pörös felek mennyi rosszat mondhassanak el egymás -személye felől. Az ilyesmi pedig nem volt Sipos úr izlésére. - -Föltette magában, hogy semmiféle tanácscsal sem fog szolgálni többé sem -az egyik, sem a másik félnek, kik a kiméletlenséget oly tökélyre vitték -mindkét oldalról, hogy saját ügyvédeik kezdték restelni a dolgot. - -Legjobban bántotta a puritán érzelmű férfiut az, hogy a legtöbb botrány -a meghalt Lapussa Demeter nevének jutott ki. Ő sem szerette ugyan az -öreg urat, vele is sokszor méltatlanul bánt, tiszteletdíjával adós -maradt, büszkeségével sértegette, háta mögött rágalmazta; de ő azért -sohasem birná magára venni, hogy egy halottról rosszul beszéljen: De -mortuis aut bene, aut nihil. - -Hanem fenmaradt számára mégis egy szerep ez ügyben: Kálmán védelmezése; -e lakhely nélküli ifjunak volt ő törvényesen kinevezett védője s János -úrnak e minőségben sokkal sajgatóbb ellenfele, mint maga Lángainé. - -A hetedszeri hasztalan kéretés után maga jelent meg János úr Siposnál. - -Gyász volt a kalapja mellett; igen szomorú arczot iparkodott mutatni. - -– Nem jött el ügyvéd úr én hozzám, én magam jöttem. Pedig igen fontos -ügyben akarok kegyeddel beszélni. Hallotta már? - -Sipos nem tudta, hogy mit kellett volna neki már hallani. - -– Látja ezt a kalapom mellett? szólt János úr érzékenyen, a felkötött -gyászra mutatva. - -Sipos úr azt gondolta, hogy János úr megint a meghalt Demeter urat kezdi -el gyászolni. - -– S csakugyan nem hallotta még? Szegény sógorom, szerencsétlen -Henriette. - -– Nos, mi történt? - -– Hátszegi a Marosba fulladt. - -– Lehetetlen! Hiszen kitünő úszó volt. - -– Úgy történt, hogy paripája elragadta, a zablája kettétörött, nem -fékezhette meg; mikor Hátszegi látta, hogy a ló a magas partról leszökik -a vízbe, le akart ugrani a nyeregből; azonban sarkantyúja -szerencsétlenül a kengyelbe akadt, s a ló magával rántotta őt a magasból -a folyóba. Ott a vízben fejjel lefelé, lábbal fölfelé, hasztalanul -erőlködött magán segíteni; a megbőszült paripa átúszott vele a -túlpartra, szüntelen maga után hurczolva a szerencsétlent, s mire a -tulsó partra ért, úgy összerugdalta a fejét, hogy arczára sem lehetett -ráismerni többé. Ma egy hete temették a hidvári családi sírboltba; -csodálom, hogy kegyednek nem küldtek a halotti jelentésből. - -– Hm, ez elég nagy – (azt akará mondani Sipos úr: «szerencsétlenség», -hanem azután csak nem mondott semmit). - -– Szegény Henriette! szólt nagyot sóhajtva János úr: ilyen fiatalon -özvegységre jutni! s olyan derék, szeretett férjet veszteni el és olyan -szomorú halállal! Igazán sajnálatraméltó! És a mi legsajnosabb, senkije -sincs, a ki vigasztalná. - -Sipos úr igazán el nem tudta gondolni, hogy mit akar ez most? - -– Igazán, a szívem hasad meg érte, tessék elhinni, fiscális úr, – ha -meggondolom, hogy holmi nyomorult pénzviszonyok minket abba a sajnálatos -helyzetbe hoztak, hogy egymástól ennyire elidegenedtünk; de nem én -vagyok az oka; azt tetszik tudni, hogy nem én vagyok az oka. - -Sipos úr köhögött és nem bizonyított semmit. - -– Hiszen, ha én hozzám szépen szóltak volna; ha például Henriette csak -egy levélben ennyit irt volna: – kedves bátyám; ámbátor szeretett -nagyatyánk minket egészen kirekesztett, de mindazáltal remélem önnek -rokoni szívétől, hogy nem kiván bennünket ilyen nagy mértékben büntetni; -– no, tudja: valami ilyesfélét, hát hiszen én sem vagyok tigris! az én -szívem sincsen kőből. Nem tetszik azt hinni, pedig igazán mondom, úgy -van. Én már egészen rászántam magamat, hogy az öreg úr végrendelete -daczára is a kerekvári dominiumot átengedem Henriette hugomnak. - -– Mert több rá a költség, mint a jövedelem. - -– No, ne tréfálózzék fiscális úr. Én rokonaim irányában sok áldozatra -voltam képes. Engemet félreismer a világ. Engem fukarnak hisznek, -kapzsinak; pedig ha a szívembe láthatnának. - -– A miket tett uraságod, azok nem igen bizonyítanak rokonai iránti jó -indulata felől. - -– No hát, miket tettem? - -– Olvassa végig a perét ellenük, s eszébe fognak jutni. - -– Annak mind Lángayné volt az oka. Arra haragszom. Azzal nem békülök ki. -Az nagyon bántott engemet és édes atyámat. Azt bizonyította ellene, hogy -őrült volt. - -– Bámultam a hidegvért, a mivel ezt tudta tenni. De ön nem ő rajta állt -boszút, hanem testvére árváin; a kik önt és atyját nem bántották, a kik -önnel nem is pereltek, a kik öntől nem követeltek osztályrészt és a kik -– engedje ön ezt nyiltan kimondanom – mindazokban a vétségekben -ártatlanok, a miket ön rájuk fogott. - -János úr kényelmetlenül fészkelődött helyén. - -– Mert, hogy védenczem ama váltóhamisítási ténybe mily ármánynyal, -milyen cselszövénynyel vonatott bele, azt uraságod maga legjobban fogja -tudni. - -– Csak nem hiszi fiscális úr, hogy én nekem valami egyetértésem lett -volna azzal a rossz emberrel, a ki őt ebbe belevitte? - -– Az a rossz ember önnek megbizottja volt. - -– De én azt tagadom. - -– Tudom. Csakhogy a mi bizonyítékaink erősebbek az ön tagadásánál. - -– Egyet mondok uram: azt tudja ön, hogy én gazdag ember vagyok. - -– Tudom; én nem törődöm vele. - -– Önnek védencze pedig földönfutó, szegény. Hisz ön a birák -megvesztegethetlenségében? - -– Hiszek a világos igazság kényszerítő hatalmában. - -– Ha én akarom, ez a per elhúzódhatik húsz esztendeig. - -– Az a per, a mit Lángayné kezdett ön ellen, elhúzódhatik a világ -végeig, ahhoz én nekem semmi közöm. Vajjon ő nagysága almásszürke -fogaton jár-e, avagy rézderesen? az nem az én bajom; hanem az a másik -per, mely az én védenczemnek, a ki semmi más, mint egy vándor komédiás, -tisztára fogja mosni a nevét, az el fog dőlni igen rövid időn, s annak -az eredményét meg nem vásárolja ön valamennyi dominiuma árán. - -Ilyesmit mondhattak már mások is János úrnak, mert nem válaszolt rá -semmit az ügyvédnek. - -Egyszer csak felkelt s azt mondá Siposnak: - -– Tudja ön, mit? Dobjuk a tűzbe ezt az egész pert. Én egyességet -ajánlok. Megvallom igazán, hogy czudarul benne ülök a tintában. -Kénytelen vagyok önhöz, mint ellenfelemhez folyamodni. A váltó ügye -biróság előtt van, az a semmirekellő rám vall; maholnap tárgyalás elé -kerül az egész; iszonyú skandalum lesz belőle, kiirják az ujságokban, -még tán el is itélnek; mert minden ember irigy rám azért, mert gazdag -vagyok. - -– No én nem. - -– Nem is kegyedről mondtam: mások azok. És én már most nem látom, hogy -merre meneküljek ki ebből a kelepczéből, a miből szívesen szabadulnék, -csak bele ne keveredtem volna. - -– Jó. Én tudok egy módot önt kisegíthetni a hinárból. - -– Közölje velem, szabjon feltételeket tetszése szerint, én látatlanban -aláirom. - -– Tehát önt megmenteni az az egy mód van, ha Henriette maga jószántából -azt fogná mondani, hogy a sokféleképen vitatott váltó még sem -hamisított, hanem az ő valódi aláirásával van ellátva, azt kifizetné s -megsemmisítené, s ezzel megszünnék ön ellen minden vádkereset alapja. - -– Felséges gondolat! kiálta János úr, felugorva helyéből. Hogy megenné a -szurkot az az átkozott Margari! - -(Margari baja jutott legelébb is eszébe, annak örült legjobban.) - -– És most halljam a kegyed részéről való feltételeket. - -– A föltétel csupán csak egy: a harmadik testvér gyermekeinek «teljes» -kielégítése. - -– Tökéletes harmadrészbeli osztály? Semmi leengedés nélkül? - -– Azon alul nem alkuszunk. - -– Jó, azt mondtam, hogy mindenbe beleegyezek és nem vonom vissza: -Henriettenek és annak a rossz fiunak legyen meg a maga szerencséje. Mit -kell legelébb is tennem? - -– Legelébb is azt a negyvenezer forintot elküldeni a bárónénak. - -– Micsoda negyvenezer forintot? - -– A mivel ő a váltót be fogja váltani, ha egyszer aláirását elismeri -rajta. - -– De hisz azt mi úgy is megsemmisítjük; csak nem hiszi kegyed talán, -hogy én kifizettetem vele a váltót, miután aláirását elismeré? - -– Én mindenre tartozom gondolni. - -– No hát legyen meg. És azután? - -– Az engedménylevelet alá fogja irni kegyed, melynél fogva testvére -gyermekeinek az atyjukról maradt uradalmakból a zöldhalmit és örökvárit -átbocsátja. - -– Köztünk mondva, ezek a legjobban jövedelmezők. - -– Tehát adjon nekik pénzt. - -– Az nagyon derangirozna. - -– Tehát adjon nekik bécsi és pesti házakat. - -– Azokra meg büszke vagyok. - -– Hát akkor gondoljon ki valami mást. - -– No jól van, majd holnapig meggondolom. - -Azzal vette a kalapját János úr és eltávozott. - -Másnap várta vissza az ügyvéd, és azután várta még két hétig; feléje sem -jött. Egyszer a birósághoz ment tudakozódni s bámulva hallotta, hogy -báró Hátszeginé nyilatkozata már megérkezett a felől, hogy a beperelt -váltón az ő saját aláirása van. - -János úr tudniillik azt tette, hogy a mint Sipostól kicsalta a jó -tanácsot, rögtön postakocsit vett, sietett Hidvárra, ott unokahugával -személyesen beszélt e tárgyról. A szegény nőnek sokkal ziláltabb volt a -lelke, minthogy arra tudott volna eszmélni, hogy mit tegyen. Ráhagyta -magát venni mindenre; elfogadta a János által ajánlott uradalmakat; mit -érdekelte őt, hogy melyik mit jövedelmez s irásban ismeré el, hogy a -kérdéses váltó az övé. - -Sipos úr egy cseppet sem csodálkozott rajta, mikor egyszer csak jött a -megbízás a báróné jószágigazgatójától, hogy azt a kérdéses negyvenezer -forintot fizesse ki valami pesti üzérnek. - -Tehát Henriettenek a saját szívességtételét még meg is kellett jó erősen -fizetni, a hogy azt Sipos jó előre tudta. - -Henriette nem sokat törődött azzal. - - - - -VÉGSZAVAK. - -Henriette kiegyezése nagyon megharagítá Lángaynét. A háládatlan -teremtés! Én pört kezdek az öreg végrendeletének megsemmisítésére, én -védem az ő jogait is, s ő szépen cserben hagy, mikor már János bátyánk -kényre-kegyre megadni kénytelen magát; kiegyezik vele, ki hagyja magát -holmi potomsággal fizettetni, mielőtt engemet megkérdezett volna. De még -nincs bevégezve a számadás. Ő elismerte a váltó érvényességét s ki is -fizette azt; a törvényszék nem üldözi tovább Margarit, szabadon -bocsátják, mint olyan bolondot, a ki nem tudja, mit beszél? De egyről -elfeledkeztek! Hát Kálmán vallomása micsoda? Nem elismerte-e a fiú biró -előtt, hogy Margari biztatására váltót hamisított? Csak várjunk egy -kevéssé. Majd elő fog jönni a földönfutó, ha egyszer meghallja, hogy van -valami öröksége, a miben osztoznia kell, ott fogja hagyni a falusi -ponyvakomédiázást s itt terem Henriettet meglátogatni. Akkor aztán majd -előfogjuk őt, hogy világosítsa fel ama váltó történetét, s meglátjuk, -hogy nem támad-e abból János barátunkra nézve egy kis kelepcze? Mert meg -kell neki törni, ha mind a ketten tönkre megyünk is miatta. - -Azonban a legvalószinűbb pontban csalatkozott. Kálmán úrfi nem tünt elő -az átengedett nagyapai örökség hírére sőt még csak hírt sem hallatott -magáról. - -Pedig Henriette mindent elkövetett, hogy őt haza édesgesse. Valóságos -szerelmi nyilatkozatokat közlött valamennyi hazai hírlapban «egy eltünt -testvérhez, kit nővére tárt karokkal fogad, ha visszatér». Semmi -eredménye sem lett. Pedig lehetetlen, hogy ne olvasta volna -valamelyikben? Szinész, és ne tudná, hogy mi van a hirlapban? - -A névszerinti utánajárás nagyon áldatlan muka volt; a szinpadon nem -donatio útján kapja az ember neveit, hanem fog magának egyet via facti, -s ha megunta, odább ád rajta. Ma Babérossy Leánder, holnap Fellegváry -Ákos. Ki akadna fel rajta? - -Következtek a hivatalos köröztetések: Egy ilyen és ilyen ifju -kerestetik, a ki hírt tud felőle adni, kap ennyi meg ennyi jutalmat. Ez -is mind sikertelen volt; mintha a szinész nem tudna magából minden -hónapban más alakot növelni? - -A sok sikertelen keresés után végtére egy napon kap Lángayné egy -levelet, melyben nagyon hibás asszonyirással ez volt foglalva: -«Méltóságos asszonyság! Azon bizonyos szinész úr, a kit méltóztatik -keresni és jutalmat kitűzni a fejére, a ki megtalálja, fájdalom, nálam -volt két hónapig és két hétig koszton és kvártélyon, és fájdalom, ez idő -alatt egy krajczárt sem fizetett, kellett volna pedig nekie fizetni hét -forintot a szállásért, nyolczat az ebédért, hármat a mosásért, -váltóczédulában, ugyancsak a patikakontót is én fizettem érte négy -forintokat és harminczkilencz krajczárt, mint szinte a papnak és a -sírásóknak is, meg a szemfödélért és koporsóért, összesen tizenhárom -forintokat, mert tetszik tudni, az ifjúcska, fájdalom, meghalálozott, és -még a keresztfát is én tétettem neki, akkor mondta meg, hogy mi nevet -kell rátétetni; az is két forint volt váltó. És így összesen negyvenhat -forint és huszonöt garas, a mit méltóztassék nekem megküldeni, mert én -szegény özvegy vagyok és nem tehetek róla, hogy az úrficska meghalt; -bizony kolerában halt meg. Alázatos szolgálója: Gyűriné, fehér -kenyérsütőné Kis-Pércsen.» - -Világos volt előtte, hogy ez Kálmánnak saját mívelte tréfája és semmi -kétsége nem volt a felől, hogy ha ő Kis-Pércsre elutazik, ott a -földönfutó rokont okvetlenül felfogja találni, még pedig a legjobb -egészségben. - -Nem restelte a hosszas utazás fáradságát; azonban mennyire meg volt -lepetve, midőn a vendéglőben legelső kérdezősködésére azt tudta meg, -hogy a kérdéses szinházigazgató csakugyan meghalt és el is temették, -adós is maradt, nemcsak Gyűriné asszonyomnál, hanem a korcsmában is -mindenféle spirituosumok árában. - -Ugyanezt a választ hallotta mindenkitől, a kit e tárgyban megkérdezett; -már tudniillik, hogy mindenki megegyezett abban a válaszban, hogy az -úrfi meghalt és neki is adós maradt. Végül a pap és legvégül a sírásó is -ezt bizonyíták: nekik is adós maradt az utolsó tisztességtételért. - -Lángaynénak meg kellett a szomorú tényben nyugodnia; Kálmán adósságait -egyébiránt nem fizette ki, sem egyszerű keresztfácskája helyébe sírkövet -nem emeltetett. Rossz fiu volt, nem érdemelte meg. - -És ezuttal tökéletes igaza volt Lángaynénak, mert Kálmán úrfi csakugyan -nem érdemelt nagynénjétől egy jó szót sem. Hinné-e valaki, hogy a -gézenguz oda qualificálta magát, hogy még ez a meghalása is csak -komédiából történt? Miután annyira eladósodott ott helyben, hogy minden -megszökési kisérlete dugába dőlt, mert a cerebreusok éjjel-nappal -rálesettek: azt gondolá ki, hogy háziasszonyával egyetértve, magát -halottnak hirdeteté ki, egy festett koporsóba belefeküdt, s mielőtt a -koporsó fedelét rászegezték volna, kiosontott belőle, s míg hitelezői -sírva kisérték ki a temetőbe, azalatt ő a város másik végén nevetve és -dudolva ballagott ki a széles világba. - -Meglehet, hogy e tréfára egyéb oka nem volt aprólékos adósságainál; mert -ha rokonait akarta vele megkínozni, az ugyan kegyetlen ötlet volt egy -olyan fiatal szívtől. - -Lángaynénak nem maradt más hátra, mint a hosszadalmas örökösödési pert -folytatni János ellen. Alkuról szó sem volt közöttük. Abba belevénültek. -Lángayné annyit költött már a perre, hogy férjéről öröklött vagyona -csaknem ráment. Nem tartott már sem kocsit, sem nagy házat, két -szobácskában megfért s nem járt sehova és viselte a negyedévi divatot, -csakhogy perét folytathassa. - -Tíz év telt bele, míg annak vége lett. - -János úr vesztett. A hétszemélyes tábla megerősíté az itéletet, melyben -Lapussa Demeter elmeháborultsága ténynek van elfogadva s az általa tett -későbbi végrendelet érvényteleníttetik, fennhagyva az elébbi -rendelkezéseit. - -Szegény gazdag ember! Még holta után is üldözte az az eszme, hogy ő -gazdag! Életében egy lélek sem volt, a ki szerette volna, azért, mert -mindenki félt tőle, s halála után még békés emlékezetének sem hagynak -békét, bebizonyítják, hogy elmeháborodott volt, s itéletet mondatnak rá. - -Hiszen az itélet igazságos volt. - -Hanem már mégis, egy szegény ember ha szemét behunyta, biztosítva van -azon kis fejfácska által, melyet fejéhez leásnak, hogy számadásai be -vannak végezve s róla többet rosszat nem beszélnek, míg a gazdag embert -meg nem óvta a carrarai márvány, melylyel hamvait lenyomtatták, hogy fel -ne hurczolják a sírból; halottan a törvény elé ne állítsák és árnyékára -sáros lábakkal ne tapodjanak. - -Szegény gazdag ember! - -János úrra e pör elvesztése rettenetes csapás volt. Egy milliót kellett -neki rögtön kifizetni testvérének. - -Igaz, hogy maradt még neki több mint ugyanannyi, de mégis: egy milliót -birni csak, rettenetes gondolat arra nézve, a kinek már volt kettő! - -Addig is sovány volt és két rét görnyedve járt; ez a per, ez a csapás -egészen kiszárítá; valami lassú sorvasztó baj lepte meg. Makszika is sok -szomorúságára volt, a nagy kényeztetéstől elcsenevészült, nyomorék lett -belőle, a birodalom minden orvosi fakultása gyakorolta rajta tudományát -remekben, de nem tudott belőle embert csinálni; hanem azért János úr -sohasem a maga, sem a fia betegségéről nem panaszkodott. Ha valami -részvevő lélek találkozott vele s kérdezé, hogy van? nem aranyerét -vádolta; nem mondta, hogy köhög, hanem azt felelte: «koldus vagyok, -tönkre vagyok téve, az a bajom; hogy is volna bennem vér, mikor ilyen -eret vágtak rajtam: egy milliót kellett kifizetnem! egy milliót. Végem -van, el vagyok pusztulva. Csodálom, hogy még élek; más ember belehalt -volna. Egy milliót raboltak rajtam.» - -Szegény gazdag ember! Mennyire fájt neki az, hogy testvérének ki kellett -adnia örökségi részét. Mennyire haldoklóvá tette az a gondolat, hogy -most már csak felényire gazdag, mint azelőtt volt. - -– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – - -Gróf Kengyelesyné mindvégig megtartá könnyű kedélyét; férjének most sem -lehet rá semmi panasza; kivált mióta a huszártiszt nyugalmaztatta magát -s állandóul Aradon vette lakását. A cselszövény olyan finomul volt -szőve, hogy az illetőnek mindeddig még a nevét sem tudtuk meg. - -Szilárd nevezetes pályakört tett, de melynek esélyei más időszakba -vágnak át már s ez egyszerű történet fonalain kívül esnek. - -Sohasem házasodott meg. Kengyelesy és a hozzá hasonlók gyakran évődtek -vele, hogy most már özvegygyé lett az egykori ideál, miért nem iparkodik -mellé jutni, jó parthie volna ám az; ő ezt hasonló tréfás modorban -szokta rendesen elűzni; hanem egyszer, midőn Kengyelesyné komolyan -előhozta, hogy miért nem közelít Hátszeginéhez, ő bizonyosan mondhatja, -hogy Henriette most is sóhajtva gondol egykori kedvesére, hogy -kegyetlenség tőle annyira kerülni a szegény asszonyt, akkor azt felelte -Szilárd: - -– Én nem vagyok az, a kit ma elvetnek és holnap fölvehetnek. - -Többet aztán nem hozta neki elő a grófné Henriettet - -És ki tudja, nem lett volna-e közöttük olyan szent akadálya a sorsnak, a -mi alól semmi szentszék őket föl nem mentheté? Ki tudja, miért volt jó -Szilárdnak úgy kerülni minden találkozást – Hátszegi özvegyével? - -– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – - -Henriette maradt mindenesetre a legboldogtalanabb. Huszonhat éves -korában már öreg asszonynak lehete mondani. Idegei uralkodtak rajta -ébren és álmában, a legkisebb zörejre reszketés fogta el, ha az ajtót -nyílni hallotta: felijedt. Már huszonnégy éves korában felhagyott vele, -hogy előtünedező ősz hajszálait kitépesse, mert már akkor nagyon sok -volt a fehér! - -Az emberek társaságában nem találta szórakozását, a közmulatságokat -kerülte; legtöbbször otthon ült bezárkózva abba a félreeső szobában, -melynek fél falát már befutotta a sokáig élő asclepias. Ez az egy -ismerőse volt még, a ki el nem hagyta. Szerencse, hogy ennek oly szívós -az élete; mert ha ez is kitalálna veszni, az sem volna, a kihez -beszéljen. - -Így legalább van egy lény, a kihez a milliók birtokosnéja így szólhat: – -Semmim sincsen, csak te vagy az enyim, emlékezel-e rá, milyen kicsiny -voltál akkor, mikor keblemre tűzve hordtalak? csak egy levél! azóta -milyen magasra nőttél! mennyi leveled támadt. Minden leveledre tudom, mi -van felirva: egyikre halavány örömek, másikra sötét kétségbeesés, bánat, -megaláztatás, elhallgatott fájdalom, rettegtető titkok, halálfélelem, -álmatlan nyugtalanság, irtózat, gyűlölet, kínzó emlék, észvesztő -töprengés, elrejtett sírás, panasztalan keserv, öngyilkos elhatározás, -leverő hírek; minden, minden, minden, a mi az ember életét sötétté, -kínzóvá, utálttá teszi. Egy-egy levél időközben megsárgult és lehullt, -azok mind el vannak téve, ima könyvbe zárva, rájuk irva a lehullás -napja; s a kínzott képzeletnek rettentő emlékezete van visszavezetni a -lelket azon napok gondolataira. Ez a levél az öngyilkosság; – ez a -visszaadott szerelmi jelszó; – ez a kártyán elnyert kastély; – ez a -fekete ékszer; – ez a nagyapa átka; – ez a Kálmán szökése; – ez a Fatia -Negra; – ez az elitélt nő; – ez a vadászlaki találkozás; – ez a Kálmán -halálhíre; ez a többi mind kínzó ábránd, teljesülhetlen remény, két -külön csillagban lakóknak egymás utáni epesztő vágya, a kik között egy -átrepülhetlen ég fekszik! - -Szegény gazdag asszony! - -Hogy Kálmánnal mi történt halálhíre után, azt rokonai soha sem tudták -meg; ők nem keresték tovább az eltemetettnek véltet. Az pedig ki tudja -hol, ki tudja mi név alatt járja az országot, keresve a nyomort és -küzdve azzal s nevetve azokon, a kik valami tárgyról szeretik azt -mondani: ez az enyim. Sokan élnek, sokan meghalnak így, a kik sohasem -alkalmatlankodtak a világnak vágyaik kifejezésével. Legtökéletesebb -ideálja a szegénységnek: a gazdag ember fiából válik. - -Szegény gazdagok! - - - - -TARTALOM. - - Az unalom 1 - A kivel az ember párbajt akar víni 14 - A kedves ember 26 - Miről gondolkoznak a gyermekek? 32 - Nem neked való az! 61 - A menyasszonyvivés 76 - A Lúcsia-barlang 111 - Az erős Juon 133 - A geinai leányvásár 145 - A fekete ékszer 152 - Két mese, melyek közül csak az egyik igaz 175 - Mikor a gazdag ember halni készül 192 - Az aradi estélyek 207 - Árulás árulásért 221 - A mikalai csárda 241 - Az, a ki a Fatia Negrát felismeri 250 - Babérossy Leánder 281 - Margari úr 299 - A nő, kit nem lehet feltalálni 319 - A reszkető kéz 342 - Küzdelem az aranyért 348 - Az üldözött vad 360 - A rémlátás 384 - Az egyezkedés 398 - Végszavak 404 - -FRANKLIN-TÁRSULAT NYOMDÁJA. - - -[Transcriber's Note: - - -Javítások. - -Az eredeti szöveg helyesírásán nem változtattunk. - -A nyomdai hibákat javítottuk. Ezek listája: - - -51 |kincseive- együtt |kincseivel együtt - -51 |Sok valószil nűség |Sok valószinűség - -87 |legunalma sabb emberek |legunalmasabb emberek - -190 |zokogva es sikoltozva |zokogva és sikoltozva - -222 |Ejjel jött |Éjjel jött - -257 |törvényes úrta |törvényes útra - -295 |valak megint |valaki megint - -322 |Nem, Hátszegítől. |Nem, Hátszegitől. - -366 |Egyszer azonbán |Egyszer azonban - -378 |Huuszonhárom nem |Huszonhárom nem - -380 |O érte félt |Ő érte félt - -381 |gyöngéd testatkattal |gyöngéd testalkattal - -411 |Arulás árulásért |Árulás árulásért] - - - - - - -End of the Project Gutenberg EBook of Szegény gazdagok, by Mór Jókai - -*** END OF THIS PROJECT GUTENBERG EBOOK SZEGÉNY GAZDAGOK *** - -***** This file should be named 61446-0.txt or 61446-0.zip ***** -This and all associated files of various formats will be found in: - http://www.gutenberg.org/6/1/4/4/61446/ - -Produced by Albert László from page images generously made -available by the Google Books Library Project - - -Updated editions will replace the previous one--the old editions -will be renamed. - -Creating the works from public domain print editions means that no -one owns a United States copyright in these works, so the Foundation -(and you!) can copy and distribute it in the United States without -permission and without paying copyright royalties. Special rules, -set forth in the General Terms of Use part of this license, apply to -copying and distributing Project Gutenberg-tm electronic works to -protect the PROJECT GUTENBERG-tm concept and trademark. Project -Gutenberg is a registered trademark, and may not be used if you -charge for the eBooks, unless you receive specific permission. If you -do not charge anything for copies of this eBook, complying with the -rules is very easy. You may use this eBook for nearly any purpose -such as creation of derivative works, reports, performances and -research. They may be modified and printed and given away--you may do -practically ANYTHING with public domain eBooks. Redistribution is -subject to the trademark license, especially commercial -redistribution. - - - -*** START: FULL LICENSE *** - -THE FULL PROJECT GUTENBERG LICENSE -PLEASE READ THIS BEFORE YOU DISTRIBUTE OR USE THIS WORK - -To protect the Project Gutenberg-tm mission of promoting the free -distribution of electronic works, by using or distributing this work -(or any other work associated in any way with the phrase "Project -Gutenberg"), you agree to comply with all the terms of the Full Project -Gutenberg-tm License (available with this file or online at -http://gutenberg.org/license). - - -Section 1. General Terms of Use and Redistributing Project Gutenberg-tm -electronic works - -1.A. By reading or using any part of this Project Gutenberg-tm -electronic work, you indicate that you have read, understand, agree to -and accept all the terms of this license and intellectual property -(trademark/copyright) agreement. If you do not agree to abide by all -the terms of this agreement, you must cease using and return or destroy -all copies of Project Gutenberg-tm electronic works in your possession. -If you paid a fee for obtaining a copy of or access to a Project -Gutenberg-tm electronic work and you do not agree to be bound by the -terms of this agreement, you may obtain a refund from the person or -entity to whom you paid the fee as set forth in paragraph 1.E.8. - -1.B. "Project Gutenberg" is a registered trademark. It may only be -used on or associated in any way with an electronic work by people who -agree to be bound by the terms of this agreement. There are a few -things that you can do with most Project Gutenberg-tm electronic works -even without complying with the full terms of this agreement. See -paragraph 1.C below. There are a lot of things you can do with Project -Gutenberg-tm electronic works if you follow the terms of this agreement -and help preserve free future access to Project Gutenberg-tm electronic -works. See paragraph 1.E below. - -1.C. The Project Gutenberg Literary Archive Foundation ("the Foundation" -or PGLAF), owns a compilation copyright in the collection of Project -Gutenberg-tm electronic works. Nearly all the individual works in the -collection are in the public domain in the United States. If an -individual work is in the public domain in the United States and you are -located in the United States, we do not claim a right to prevent you from -copying, distributing, performing, displaying or creating derivative -works based on the work as long as all references to Project Gutenberg -are removed. Of course, we hope that you will support the Project -Gutenberg-tm mission of promoting free access to electronic works by -freely sharing Project Gutenberg-tm works in compliance with the terms of -this agreement for keeping the Project Gutenberg-tm name associated with -the work. You can easily comply with the terms of this agreement by -keeping this work in the same format with its attached full Project -Gutenberg-tm License when you share it without charge with others. - -1.D. The copyright laws of the place where you are located also govern -what you can do with this work. Copyright laws in most countries are in -a constant state of change. If you are outside the United States, check -the laws of your country in addition to the terms of this agreement -before downloading, copying, displaying, performing, distributing or -creating derivative works based on this work or any other Project -Gutenberg-tm work. The Foundation makes no representations concerning -the copyright status of any work in any country outside the United -States. - -1.E. Unless you have removed all references to Project Gutenberg: - -1.E.1. The following sentence, with active links to, or other immediate -access to, the full Project Gutenberg-tm License must appear prominently -whenever any copy of a Project Gutenberg-tm work (any work on which the -phrase "Project Gutenberg" appears, or with which the phrase "Project -Gutenberg" is associated) is accessed, displayed, performed, viewed, -copied or distributed: - -This eBook is for the use of anyone anywhere at no cost and with -almost no restrictions whatsoever. You may copy it, give it away or -re-use it under the terms of the Project Gutenberg License included -with this eBook or online at www.gutenberg.org/license - -1.E.2. If an individual Project Gutenberg-tm electronic work is derived -from the public domain (does not contain a notice indicating that it is -posted with permission of the copyright holder), the work can be copied -and distributed to anyone in the United States without paying any fees -or charges. If you are redistributing or providing access to a work -with the phrase "Project Gutenberg" associated with or appearing on the -work, you must comply either with the requirements of paragraphs 1.E.1 -through 1.E.7 or obtain permission for the use of the work and the -Project Gutenberg-tm trademark as set forth in paragraphs 1.E.8 or -1.E.9. - -1.E.3. If an individual Project Gutenberg-tm electronic work is posted -with the permission of the copyright holder, your use and distribution -must comply with both paragraphs 1.E.1 through 1.E.7 and any additional -terms imposed by the copyright holder. Additional terms will be linked -to the Project Gutenberg-tm License for all works posted with the -permission of the copyright holder found at the beginning of this work. - -1.E.4. Do not unlink or detach or remove the full Project Gutenberg-tm -License terms from this work, or any files containing a part of this -work or any other work associated with Project Gutenberg-tm. - -1.E.5. Do not copy, display, perform, distribute or redistribute this -electronic work, or any part of this electronic work, without -prominently displaying the sentence set forth in paragraph 1.E.1 with -active links or immediate access to the full terms of the Project -Gutenberg-tm License. - -1.E.6. You may convert to and distribute this work in any binary, -compressed, marked up, nonproprietary or proprietary form, including any -word processing or hypertext form. However, if you provide access to or -distribute copies of a Project Gutenberg-tm work in a format other than -"Plain Vanilla ASCII" or other format used in the official version -posted on the official Project Gutenberg-tm web site (www.gutenberg.org), -you must, at no additional cost, fee or expense to the user, provide a -copy, a means of exporting a copy, or a means of obtaining a copy upon -request, of the work in its original "Plain Vanilla ASCII" or other -form. Any alternate format must include the full Project Gutenberg-tm -License as specified in paragraph 1.E.1. - -1.E.7. Do not charge a fee for access to, viewing, displaying, -performing, copying or distributing any Project Gutenberg-tm works -unless you comply with paragraph 1.E.8 or 1.E.9. - -1.E.8. You may charge a reasonable fee for copies of or providing -access to or distributing Project Gutenberg-tm electronic works provided -that - -- You pay a royalty fee of 20% of the gross profits you derive from - the use of Project Gutenberg-tm works calculated using the method - you already use to calculate your applicable taxes. The fee is - owed to the owner of the Project Gutenberg-tm trademark, but he - has agreed to donate royalties under this paragraph to the - Project Gutenberg Literary Archive Foundation. Royalty payments - must be paid within 60 days following each date on which you - prepare (or are legally required to prepare) your periodic tax - returns. Royalty payments should be clearly marked as such and - sent to the Project Gutenberg Literary Archive Foundation at the - address specified in Section 4, "Information about donations to - the Project Gutenberg Literary Archive Foundation." - -- You provide a full refund of any money paid by a user who notifies - you in writing (or by e-mail) within 30 days of receipt that s/he - does not agree to the terms of the full Project Gutenberg-tm - License. You must require such a user to return or - destroy all copies of the works possessed in a physical medium - and discontinue all use of and all access to other copies of - Project Gutenberg-tm works. - -- You provide, in accordance with paragraph 1.F.3, a full refund of any - money paid for a work or a replacement copy, if a defect in the - electronic work is discovered and reported to you within 90 days - of receipt of the work. - -- You comply with all other terms of this agreement for free - distribution of Project Gutenberg-tm works. - -1.E.9. If you wish to charge a fee or distribute a Project Gutenberg-tm -electronic work or group of works on different terms than are set -forth in this agreement, you must obtain permission in writing from -both the Project Gutenberg Literary Archive Foundation and Michael -Hart, the owner of the Project Gutenberg-tm trademark. Contact the -Foundation as set forth in Section 3 below. - -1.F. - -1.F.1. Project Gutenberg volunteers and employees expend considerable -effort to identify, do copyright research on, transcribe and proofread -public domain works in creating the Project Gutenberg-tm -collection. Despite these efforts, Project Gutenberg-tm electronic -works, and the medium on which they may be stored, may contain -"Defects," such as, but not limited to, incomplete, inaccurate or -corrupt data, transcription errors, a copyright or other intellectual -property infringement, a defective or damaged disk or other medium, a -computer virus, or computer codes that damage or cannot be read by -your equipment. - -1.F.2. LIMITED WARRANTY, DISCLAIMER OF DAMAGES - Except for the "Right -of Replacement or Refund" described in paragraph 1.F.3, the Project -Gutenberg Literary Archive Foundation, the owner of the Project -Gutenberg-tm trademark, and any other party distributing a Project -Gutenberg-tm electronic work under this agreement, disclaim all -liability to you for damages, costs and expenses, including legal -fees. YOU AGREE THAT YOU HAVE NO REMEDIES FOR NEGLIGENCE, STRICT -LIABILITY, BREACH OF WARRANTY OR BREACH OF CONTRACT EXCEPT THOSE -PROVIDED IN PARAGRAPH 1.F.3. YOU AGREE THAT THE FOUNDATION, THE -TRADEMARK OWNER, AND ANY DISTRIBUTOR UNDER THIS AGREEMENT WILL NOT BE -LIABLE TO YOU FOR ACTUAL, DIRECT, INDIRECT, CONSEQUENTIAL, PUNITIVE OR -INCIDENTAL DAMAGES EVEN IF YOU GIVE NOTICE OF THE POSSIBILITY OF SUCH -DAMAGE. - -1.F.3. LIMITED RIGHT OF REPLACEMENT OR REFUND - If you discover a -defect in this electronic work within 90 days of receiving it, you can -receive a refund of the money (if any) you paid for it by sending a -written explanation to the person you received the work from. If you -received the work on a physical medium, you must return the medium with -your written explanation. The person or entity that provided you with -the defective work may elect to provide a replacement copy in lieu of a -refund. If you received the work electronically, the person or entity -providing it to you may choose to give you a second opportunity to -receive the work electronically in lieu of a refund. If the second copy -is also defective, you may demand a refund in writing without further -opportunities to fix the problem. - -1.F.4. Except for the limited right of replacement or refund set forth -in paragraph 1.F.3, this work is provided to you 'AS-IS' WITH NO OTHER -WARRANTIES OF ANY KIND, EXPRESS OR IMPLIED, INCLUDING BUT NOT LIMITED TO -WARRANTIES OF MERCHANTABILITY OR FITNESS FOR ANY PURPOSE. - -1.F.5. Some states do not allow disclaimers of certain implied -warranties or the exclusion or limitation of certain types of damages. -If any disclaimer or limitation set forth in this agreement violates the -law of the state applicable to this agreement, the agreement shall be -interpreted to make the maximum disclaimer or limitation permitted by -the applicable state law. The invalidity or unenforceability of any -provision of this agreement shall not void the remaining provisions. - -1.F.6. INDEMNITY - You agree to indemnify and hold the Foundation, the -trademark owner, any agent or employee of the Foundation, anyone -providing copies of Project Gutenberg-tm electronic works in accordance -with this agreement, and any volunteers associated with the production, -promotion and distribution of Project Gutenberg-tm electronic works, -harmless from all liability, costs and expenses, including legal fees, -that arise directly or indirectly from any of the following which you do -or cause to occur: (a) distribution of this or any Project Gutenberg-tm -work, (b) alteration, modification, or additions or deletions to any -Project Gutenberg-tm work, and (c) any Defect you cause. - - -Section 2. Information about the Mission of Project Gutenberg-tm - -Project Gutenberg-tm is synonymous with the free distribution of -electronic works in formats readable by the widest variety of computers -including obsolete, old, middle-aged and new computers. It exists -because of the efforts of hundreds of volunteers and donations from -people in all walks of life. - -Volunteers and financial support to provide volunteers with the -assistance they need, are critical to reaching Project Gutenberg-tm's -goals and ensuring that the Project Gutenberg-tm collection will -remain freely available for generations to come. In 2001, the Project -Gutenberg Literary Archive Foundation was created to provide a secure -and permanent future for Project Gutenberg-tm and future generations. -To learn more about the Project Gutenberg Literary Archive Foundation -and how your efforts and donations can help, see Sections 3 and 4 -and the Foundation web page at http://www.pglaf.org. - - -Section 3. Information about the Project Gutenberg Literary Archive -Foundation - -The Project Gutenberg Literary Archive Foundation is a non profit -501(c)(3) educational corporation organized under the laws of the -state of Mississippi and granted tax exempt status by the Internal -Revenue Service. The Foundation's EIN or federal tax identification -number is 64-6221541. Its 501(c)(3) letter is posted at -http://pglaf.org/fundraising. Contributions to the Project Gutenberg -Literary Archive Foundation are tax deductible to the full extent -permitted by U.S. federal laws and your state's laws. - -The Foundation's principal office is located at 4557 Melan Dr. S. -Fairbanks, AK, 99712., but its volunteers and employees are scattered -throughout numerous locations. Its business office is located at -809 North 1500 West, Salt Lake City, UT 84116, (801) 596-1887, email -business@pglaf.org. Email contact links and up to date contact -information can be found at the Foundation's web site and official -page at http://pglaf.org - -For additional contact information: - Dr. Gregory B. Newby - Chief Executive and Director - gbnewby@pglaf.org - - -Section 4. Information about Donations to the Project Gutenberg -Literary Archive Foundation - -Project Gutenberg-tm depends upon and cannot survive without wide -spread public support and donations to carry out its mission of -increasing the number of public domain and licensed works that can be -freely distributed in machine readable form accessible by the widest -array of equipment including outdated equipment. Many small donations -($1 to $5,000) are particularly important to maintaining tax exempt -status with the IRS. - -The Foundation is committed to complying with the laws regulating -charities and charitable donations in all 50 states of the United -States. Compliance requirements are not uniform and it takes a -considerable effort, much paperwork and many fees to meet and keep up -with these requirements. We do not solicit donations in locations -where we have not received written confirmation of compliance. To -SEND DONATIONS or determine the status of compliance for any -particular state visit http://pglaf.org - -While we cannot and do not solicit contributions from states where we -have not met the solicitation requirements, we know of no prohibition -against accepting unsolicited donations from donors in such states who -approach us with offers to donate. - -International donations are gratefully accepted, but we cannot make -any statements concerning tax treatment of donations received from -outside the United States. U.S. laws alone swamp our small staff. - -Please check the Project Gutenberg Web pages for current donation -methods and addresses. Donations are accepted in a number of other -ways including checks, online payments and credit card donations. -To donate, please visit: http://pglaf.org/donate - - -Section 5. General Information About Project Gutenberg-tm electronic -works. - -Professor Michael S. Hart is the originator of the Project Gutenberg-tm -concept of a library of electronic works that could be freely shared -with anyone. For thirty years, he produced and distributed Project -Gutenberg-tm eBooks with only a loose network of volunteer support. - - -Project Gutenberg-tm eBooks are often created from several printed -editions, all of which are confirmed as Public Domain in the U.S. -unless a copyright notice is included. Thus, we do not necessarily -keep eBooks in compliance with any particular paper edition. - - -Most people start at our Web site which has the main PG search facility: - - http://www.gutenberg.org - -This Web site includes information about Project Gutenberg-tm, -including how to make donations to the Project Gutenberg Literary -Archive Foundation, how to help produce our new eBooks, and how to -subscribe to our email newsletter to hear about new eBooks. diff --git a/old/61446-0.zip b/old/61446-0.zip Binary files differdeleted file mode 100644 index 303a1d2..0000000 --- a/old/61446-0.zip +++ /dev/null diff --git a/old/61446-h.zip b/old/61446-h.zip Binary files differdeleted file mode 100644 index 8b2468a..0000000 --- a/old/61446-h.zip +++ /dev/null diff --git a/old/61446-h/61446-h.htm b/old/61446-h/61446-h.htm deleted file mode 100644 index eb58e06..0000000 --- a/old/61446-h/61446-h.htm +++ /dev/null @@ -1,14250 +0,0 @@ -<!DOCTYPE html PUBLIC "-//W3C//DTD XHTML 1.0 Strict//EN" - "http://www.w3.org/TR/xhtml1/DTD/xhtml1-strict.dtd"> -<html xmlns="http://www.w3.org/1999/xhtml" xml:lang="hu" lang="hu"> -<head> -<meta name="generator" content= -"HTML Tidy for HTML5 for Linux version 5.7.16" /> -<meta http-equiv="Content-Type" content= -"text/html; charset=utf-8" /> -<meta http-equiv="Content-Style-Type" content="text/css" /> -<title>The Project Gutenberg eBook of Szegény gazdagok by Mór -Jókai</title> - -<style type="text/css"> -/*<![CDATA[*/ -body { - margin-left: 10%; - margin-right: 10%; -} - -h1,h2,h3 { - text-align: center; - clear: both; -} - -h2,h3 { - margin-top: 2em; -} - -p { - margin-top: 0.75em; - margin-bottom: 0.75em; -} - -body > p { - text-align: justify; - text-indent: 1.5em; -} - -hr { - width: 33%; - margin-top: 2em; - margin-bottom: 2em; - margin-left: auto; - margin-right: auto; - clear: both; -} - -hr.chap {width: 65%} -hr.tb {width: 25%;} - -table { - margin-left: auto; - margin-right: auto; -} - -td { - padding-left: 1em; - padding-right: 1em; -} - -.pagenum { -/* visibility: hidden; */ - position: absolute; - right: 2%; - color: gray; - font-size: smaller; - text-align: right; - text-indent:0; -} - -.tdr {text-align: right;} - -.center { - text-align: center; - text-indent: 0; -} - -.right { - text-align: right; - margin-right: 1.5em; -} - -.caption-small {font-weight: bold; font-size: small;} - -.caption {font-weight: bold;} - -.caption-large {font-weight: bold; font-size: large;} - -.caption-150 {font-weight: bold; font-size: 150%;} - -.figcenter { - margin: auto; - text-align: center; -} - -.poem { -/* margin-left:5%; */ -/* width: 90%; */ - font-size: 0.9em; - display: table; - margin: auto; - text-align: left; -} - -.poem span.i0 { - display: block; - margin-left: 0em; - padding-left: 3em; - text-indent: -3em; -} - -.poem span.i2 { - display: block; - margin-left: 1em; - padding-left: 3em; - text-indent: -3em; -} - -.transnote { - background-color: #E6E6FA; - color: black; - padding: 0.5em; - font-family: sans-serif, serif; - font-size: 0.9em; -} - -.transnote p { - text-align: center; - text-indent: 1.5em; -} - -ul.TOC { - list-style-type: none; - padding-left: 10%; - text-indent: -5%; - width: 70%; - text-align: justify; -} - -span.ralign { - position: absolute; - text-align: right; - right: 15%; - top: auto; -} -/*]]>*/ -</style> -</head> -<body> - - -<pre> - -The Project Gutenberg EBook of Szegény gazdagok, by Mór Jókai - -This eBook is for the use of anyone anywhere at no cost and with -almost no restrictions whatsoever. You may copy it, give it away or -re-use it under the terms of the Project Gutenberg License included -with this eBook or online at www.gutenberg.org/license - - -Title: Szegény gazdagok - Regény - -Author: Mór Jókai - -Release Date: February 20, 2020 [EBook #61446] - -Language: Hungarian - -Character set encoding: UTF-8 - -*** START OF THIS PROJECT GUTENBERG EBOOK SZEGÉNY GAZDAGOK *** - - - - -Produced by Albert László from page images generously made -available by the Google Books Library Project - - - - - - -</pre> - -<div class="transnote"> -<h3>Megjegyzések:</h3> -<p>A tartalomjegyzék a <a href="#Page_411">411</a>. oldalon -található.</p> -<p>Az eredeti képek elérhetők innen: <a href= -"http://books.google.com/books?id=791iAAAAMAAJ">http://books.google.com/books?id=791iAAAAMAAJ</a>.</p> -<p>Facebook oldalunk: <a href= -"http://www.facebook.com/PGHungarianTeam">http://www.facebook.com/PGHungarianTeam</a>.</p> -</div> -<hr class="chap" /> -<div class="figcenter"><img src="images/cover.jpg" alt="" title= -"" /></div> -<hr class="chap" /> -<p class="center"><span class="caption-150">JÓKAI MÓR<br /> -ÖSSZES MŰVEI</span></p> -<p> </p> -<p> </p> -<p class="center"><span class="caption">NEMZETI KIADÁS</span></p> -<p> </p> -<p> </p> -<p class="center"><span class="caption">XV. KÖTET</span></p> -<p class="center"><span class="caption">SZEGÉNY GAZDAGOK</span></p> -<p> </p> -<p> </p> -<p class="center"><span class="caption">BUDAPEST</span></p> -<p class="center"><span class="caption-small">RÉVAI TESTVÉREK -KIADÁSA</span></p> -<p class="center"><span class="caption-small">1894</span></p> -<hr class="chap" /> -<h1>SZEGÉNY GAZDAGOK</h1> -<p> </p> -<p class="center"><span class="caption">REGÉNY</span></p> -<p> </p> -<p class="center"><span class="caption-small">IRTA</span></p> -<p class="center"><span class="caption-large">JÓKAI MÓR</span></p> -<p> </p> -<p> </p> -<p class="center"><span class="caption-small">A FRANKLIN-TÁRSULAT -TULAJDONA</span></p> -<p> </p> -<p> </p> -<p class="center"><span class="caption">BUDAPEST</span></p> -<p class="center"><span class="caption-small">RÉVAI TESTVÉREK -KIADÁSA</span></p> -<p class="center"><span class="caption-small">1894</span></p> -<hr class="chap" /> -<p><span class="pagenum"><a name="Page_1" id= -"Page_1">-1-</a></span></p> -<h2>AZ UNALOM.</h2> -<p>– Te ásítottál oly nagyot, Clementine?</p> -<p>Senki sem felelt.</p> -<p>A kérdező egy nyolczvan év felé járó öreg úr, pompás virágos -selyem kaftánban, fején gyapot hálósüveggel, lábain meleg -posztó-harisnyák, kezein brilliántos, turquoisos, rubinos gyűrűk; -úgy fekszik hanyatt az atlasz ottománon, arcza olyan cserfakó, mint -a mumiáké, egyik ráncz a másikat éri rajta; száraz, sovány -keselyüorra, bozontos őszsárga szemöldökei s kiülő nagy fekete -szemei, miket érzékeny szempillák takargatnak, kevés megnyerőt -kölcsönöznek arczának.</p> -<p>– Nos? senki sem felel? ki ásított oly hangosan a hátam mögött? -kérdi újra boszantólag az orrán keresztül hangoztatva a szót. Senki -sem felel?</p> -<p>Persze, hogy senki sem felel.</p> -<p>Pedig vannak a szobában elegen. Ott ül a kandalló előtt egy -harmincz harminczöt év körüli fiatal asszony, épen olyan erősen -jellemzett keselyü orral, olyan felhúzott magas szemöldökkel, minők -az öreg úréi, csakhogy az ő arcza még piros, meglehet, hogy nem is -a természet kedvéből piros, és szemöldökei feketék, hanem vékony -ajkai tökéletesen úgy vannak összeszorítva, mint az öreg úréi, -mikor hallgat. A delnő passiencet játszik.</p> -<p>Az egyik ablakban egy fiatal, tizenhat éves leányka ül, gyönge, -hirtelen nőtt alak, minden oly finomra van mérve rajta, vékony, -mintegy odarajzolt szemöldök, picziny, gömbölyű száj; az ilyen -picziny, gömbölyű szájnál az jut az <span class="pagenum"><a name= -"Page_2" id="Page_2">-2-</a></span> embernek eszébe, hogy mennyit -tudna ez panaszkodni, ha olyan jó titoktartásra nem volna alkotva! -Úgy illenek hozzá a titkolódzó szempillák is. Ez valami -gyöngyhimzéssel van elfoglalva.</p> -<p>Ugyanazon kis himző-asztalnál, vele átellenben ül egy veres képű -hölgy, szörnyű szőke hajjal és meglehetősen kövér termettel. Ez -valami nevelőnő. Azt állítja magáról, hogy angol. Ez valami könyvet -olvas.</p> -<p>A selyem ottomán mögött végre ül az a bizonyos Clementine, a -kinek be kellene vallani az ásítás elkövetett bűnét; ez pedig egy -élte delén túl járó kisasszony, hamis hajhurkákkal halántékai -körül, egy kicsit szakállas állal és rendkívül sovány termettel; az -ember nem nézhet rá, a nélkül, hogy kedve ne legyen megkinálni: -egyék, az Isten áldja meg, valamit! Ez valami kegyelemkenyéren levő -régi társalkodóné; nem vérszerinti tagja a családnak. Valami -szemrontó fehérnemű-varrással van elfoglalva, a mi bizony nem igen -nagy mulatság szegénynek.</p> -<p>A pamlagon fekvő öreg úr egész napi mulatsága abból áll, hogy -ezeket az itt levőket és még másokat is, a kik most nincsenek itt, -tűrhetlen rigolyáival boszantson; azok pedig azzal szokták magukat -házsártoskodásai ellen védelmezni, hogy nem felelnek semmi szavára -vissza.</p> -<p>– Úgy van, úgy; folytatja az öreg úr a szurdáló izgágát. Tudom -én azt nagyon jól, hogy unalmas dolog én körülöttem lenni. Átlátom -én azt, hogy én kiállhatatlan vén ember vagyok, a kire nem érdemes -a szót vesztegetni. Tudom én azt jól, hogy nem is azért vagytok ti -itt én mellettem, mintha valami nagyon szeretnétek itt lenni. Ki -erőtet rá? Hiszen én senkinek sem fogom a rokolyáját, hogy el ne -menjen. A kapu sincs bezárva. A ki a szekaturát ki nem tudja állni, -semmi sem könnyebb, mint segíteni magán. De azt nem teszi senki, -úgyé? Mert jó még is az öreg Lapussa szeme előtt járni. Mert -meglehet, hogy a kit az öreg kiállhatalan Lapussa nem lát, azt -azután el is találja felejteni! Aztán nem is tudhatja az ember, -<span class="pagenum"><a name="Page_3" id="Page_3">-3-</a></span> -hogy mikor talál meghalni az öreg? Mert hiszen minden órán várják a -halálát – már nyolcz esztendő óta. Biz az unalmas dolog nagyon. Hja -jah! Felkelni nincs már tehetsége az öreg bolondnak, meg nem verhet -senkit; ha kiabál, senki sem ijed meg tőle; de még annyi ereje -mindig van, hogy meg tudja húzni a csengetyűzsinórt, be tudja hívni -a komornyikot, el tud küldeni az alispánhoz, vissza tudja kéretni a -végrendeletét s szép csöndesen másikat tud diktálni a -jegyzőnek.</p> -<p>S hogy szavainak annál ijedelmesebb nyomatékot adjon rögtön meg -is rántotta a csengetyűzsinórt.</p> -<p>Hanem biz azért senki még csak felé sem fordította az arczát: a -delnő vetette a kártyát, a fiatal leányka öltögette tűjére a -gyöngyöket, a missz olvasott, s a vén kisasszony szörnyen -iparkodott egy szál czérnával a tű fokába épen beletalálni; mintha -senki egy szót sem szólna.</p> -<p>A csengetésre a komornyik bejött; – vén, fekete frakkos, fehér -nyakravalós szolga, régi cseléd, de a kinek azért még annyi -bizalmasság sincs megengedve, hogy mikor csengettek neki, és ő -bejött az ajtón, azt kérdezhesse, mit parancsolnak? hanem ott kell -neki állni az ajtó mellett, míg a csengetőnek méltóztatik hozzá -szólani.</p> -<p>Pedig az öreg úr jól látta az átelleni tükörből, hogy ott áll -már a cseléd, de csak hagyta ott állni, közbe-közbe nagyokat fútt, -s félre-félre tekintgetve, vizsgálgatta a többiek arczait, vajjon -félnek-e nagyon, hogy most a pitvarnokot rögtön az alispánhoz fogja -küldeni? de miután látta, hogy biz azok egy cseppet sem ügyelnek -rá, akkor valami éles, kelletlen hangon megszólalt:</p> -<p>– Louis!</p> -<p>A cseléd a pamlagig közeledett, ott megint megállt.</p> -<p>– Ebédemet!</p> -<p>A nagyszerű fenyegetésnek ez lett a vége.</p> -<p>A kártyavető delnő szánalmas gúnymosolylyal nézet reá, valami -hasonlót takart el a missz is az arcza elé tartott <span class= -"pagenum"><a name="Page_4" id="Page_4">-4-</a></span> könyvvel, míg -Clementinenek nagyon jól esett egy csomóra fulladt czérnaszálat -téphetni fogaival.</p> -<p>Az öreg úr észre vett, vagy csak gyanított valamit.</p> -<p>– Missz Kleerri! Nem veszi észre, hogy Henriette megint az -ablakon néz ki? Nekem kell-e a misszt arra figyelmeztetnem, hogy ez -a legilletlenebb dolog: egy fiatal leánynak az ablakon kinézegetni? -Angliában ezt talán még nem tudják, hogy illetlen dolog?</p> -<p>– Kérlek nagypapa… esenge azzal a panaszra álló szép szájával a -vádlott.</p> -<p>– Csendesen! Én nem szóltam Henriette kisasszonyhoz, én missz -Kleerrinek beszélek. Henriette kisasszony még gyermek; neki nincs -esze valamit megérteni, vagy meg nem érteni; ő hozzá én nem -beszélek; ő neki én mindent meg nem magyarázhatok; de azért tartom -missz Kleerrit a háznál, azért fizetek neki úgy, mintha egy -fejedelem leányát nevelné, hogy legyen kivel megértetnem nevelési -elveimet. Az én nevelési elveim pedig jók, missz! mondhatom, hogy -nagyon jók; azért tessék azok mellett megmaradni. Én tudom, hogy -mit lehet és mit nem lehet fiatal leányoknak megengedni, én tudom, -hogy miért beszélek…</p> -<p>A fiatal leányka arcza úgy elpirult egy szemrehányó tekintetétől -az öreg zsarnoknak, mire aztán a missz durczásan felkelt helyéről s -hogy legyen kin tölteni boszúját, igen következetesen valami hibát -fedezett fel Henriette himzetében s az egész napi munkáját -felfejtette vele.</p> -<p>Itt úgy látszik, hogy csak egy embernek van joga beszélni, a -többinek a joga abból áll, hogy azt ne hallgassa.</p> -<p>De hátra van még valaki, a kinek még erősebb jogai vannak, a ki -most elkezdi a szobaajtót döngetni ököllel, azt a szobaajtót, -melyen a családtagok legidősbjei is csak félve szoktak koczogtatni, -s a mire ő akkorát üt ököllel és csizmasarkkal, hogy mind elijednek -rá.</p> -<p>Ah, ez a kis férfiunoka, az öreg úr kényeztetett kedvencze, a -kis Makszi. <span class="pagenum"><a name="Page_5" id= -"Page_5">-5-</a></span></p> -<p>– Miért nem bocsátják be a kis Makszit? nyissák ki az ajtót a -kis Makszinak, nem tudják, hogy nem éri fel még a kilincset? miért -nem eresztik hozzám, ha ő akar?</p> -<p>A komornyik épen nyitotta előtte az ajtót, mire aztán a kis -családi princz bebukott az ajtón; egy kis sápadt penészvirág, veres -szemekkel, ponty idomú szeglettelen szájjal, hanem a családi -authentikus orr mellékletével, a mihez lesz dolga a többi fejének, -míg kellő arányba növi magát. A kis kegyencz tökéletes ulánus hadi -köntöst visel, még a négyszögletű csákó is fejére van csatolva, s -kezében kivont bádog karddal hadonáz és a mellett keservesen -bömböl.</p> -<p>Szép kis alak! Egy síró ulánus katona.</p> -<p>– Mi baj? Ki bántotta a Makszit? ki nyult Makszihoz?</p> -<p>A bömbölésből aztán annyit megtud a nagypapa nehezen, hogy -Makszi a mint szaladt, elbukott a kardban, az instructor azután el -akarta tőle venni a kardot, arra ő kirántotta fegyverét s jót -húzott vele megtámadója kezére; azután a nagypapa szobájába -menekült, a hova nem volt szabad őt a nevelőnek üldözni.</p> -<p>A nagypapa rémkedve kérdezé tőle:</p> -<p>– Hol ütötte meg magát? jőjjön ide! Hol ütötte meg a fejét? -Látom! itt ni. Fel van dagadva: egészen piros. Tegyetek neki rá -opodeldocot. Clementine! A Makszikának opodeldocot.</p> -<p>Vagy akarta Clementine látni, vagy sem, hogy Makszikának hol -fáj? elő kellett hozni a házi gyógyszert, melyet aztán Makszika -kikapván a jámbor hölgy kezéből, úgy vágott a padlóhoz, hogy -szétfolyt a tartalma a szőnyegen.</p> -<p>Senki sem pirongatta meg érte.</p> -<p>A nagypapa mégis jónak látta valamit felhozni védelmére.</p> -<p>– A Makszikát nem kell megharagítani! A kinek kard van az -oldalán, ugy-e Makszika? Maga katona lesz.</p> -<p>– Igen, felelt a fiu durczásan szepegve; én generális leszek. -<span class="pagenum"><a name="Page_6" id= -"Page_6">-6-</a></span></p> -<p>– A Makszika generális lesz! No ne szopja hát az ujját. Nem akar -kevesebb lenni, mint generális.</p> -<p>Az angol missz helyén találta itt egy szakértő észrevételt -ejteni közbe.</p> -<p>– De a ki generális akar lenni, annak sokat kell ám tanulni!</p> -<p>– Én nem akarok tanulni, én mindjárt akarok tudni mindent. Ugy-e -nagypapa, a kinek sok pénze van, az mindjárt tud mindent?</p> -<p>Az öreg úr diadalmasan néze szét a jelenlevőkön.</p> -<p>– Ez a lángész! Ez a mondás!</p> -<p>Azzal oda szorítá a kis ficzkó fejét gyöngéden az ölébe: «ez az -én igazi unokám, az én igazi vérem!»</p> -<p>Tudta jól, hogy a többieket mennyire boszantja vele.</p> -<p>Azalatt a komornyik elkészítette az asztalt; egy hattyunyakú -palissander fatábla volt az, a mit az ottomán fölé lehetett -mindenestül tolni; azon volt tizenkétféle étel: mind hideg étkek, -mert a meleget orvosi rendelet tiltja; az öreg ember mindegyikbe -bele kóstol az ujjaival: egyik sem ízlik neki; fenyegetőzik, hogy -el fogja csapni a szakácsot, ez nagyon sós, amaz nagyon édes; ezen -kozma érzik, amazon az élesztőszag; az embernek már az ételére sem -ügyelnek: milyen régen nem volt ez meg amaz, a mit ő olyan nagyon -szeret. Hát emez minek van itt? nem tudják, hogy ettől ő rosszul -lesz; hogy ettől megbetegszik, nem várhatják már, hogy meghaljon, -ilyennel akarják az életét megrövidíteni?</p> -<p>Mondhatnák ugyan neki, hogy hiszen épen maga rendelte ezt -tegnap, de senki sem hosszabbítja vele a lármát a zúgolódás így -aztán lassankint elfúl magába; az öreg úr ismét Makszikához fordul -s nyájasan megkinálja a fitymált ételekkel.</p> -<p>– Egyél velem Makszikám, lelkem.</p> -<p>– Kell is nekem! felel a kis finnyás, mikor már valamennyibe -beleturkáltál a kezeiddel.</p> -<p>– Oh te nagy selma! Vigyék ki a Makszikát kocsikázni; -<span class="pagenum"><a name="Page_7" id="Page_7">-7-</a></span> -fogják be a ponnykat, az inas menjen vele, nem a præfectus. Ezzel -eltolja maga elől a kerekeken gördülő asztalt; int a komornyiknak, -hogy tegye el az ételeket a kredenczbe, mert azokat holnap megint -elő fogja kérni.</p> -<p>A komornyik teljesíti a rendes napi parancsot s jól elzár minden -étket; tudva, hogy rögtön elkergetnék, ha valamit elő nem tudna -adni.</p> -<p>Az öreg úr tudja jól, hogy nincs olyan cselédje, a kit valami -jutalommal rá lehetne venni, hogy azon ételhez nyúljon, a mi az ő -asztaláról lekerült, annyira irtóznak tőle, hanem azt rendesen a -koldusoknak szokták kiosztani; tehát hogy a koldusok se -köszönhessék meg, addig tartatja azokat bezárva, a míg megromlanak, -csak akkor adja ki.</p> -<p>Családjával már tíz év óta nem evett egy asztalnál.</p> -<p>Soha senki abba az ételbe belé nem kóstol, a miből ő eszik.</p> -<p>Vannak családjának tagjai, a kik évről évre mindennap együtt -vannak vele, de a kiktől se télen, se nyáron egyéb szót nem hall, -mint «jó reggelt» és «jó éjszakát», a kik soha se kéréssel, se -panaszszal nem alkalmatlankodnak előtte, a kik ha valamin örülnek -vagy szomorkodnak, azt előtte titokban tartják.</p> -<p>Az a piros arczú delnő például, a mióta férje elhalt, ki nyolcz -évig volt fekvő beteg, hétszámra sem szokott atyjával egy szót is -váltani.</p> -<p>Az öreg úr eleinte azt kivánta, hogy Lángainé (így hívják a -delnőt) esti kilencz óráig ott legyen szobájában s rakja ott a -kártyát, vagy unja magát máskép, a hogy kívánja.</p> -<p>Egy hónapig engedelmeskedett a nő szótlanul; akkor egyszer hét -órakor felöltözött diszesen s azt mondá, hogy a szinházba megy.</p> -<p>Az öreg Lapussa nagy szemeket mereszte rá.</p> -<p>– A szinházba?</p> -<p>– Páholyt béreltem magamnak. <span class="pagenum"><a name= -"Page_8" id="Page_8">-8-</a></span></p> -<p>– Úgy? Jó mulatást.</p> -<p>A delnő vállat vont s ott hagyta. Tudta jól, hogy e percztől -fogva egy millióval kevesebb öröksége van, mint testvérbátyjának, -hanem azontúl mindennap elment a szinházba, a mint az esti hét órát -ütötte, már ő ott ült a páholyában és ki nem mozdult onnan, a míg -valakinek egy szó mondani valója volt a szinpadon.</p> -<p>Lángainé gyermektelen.</p> -<p>Meghalt férjéhez nem kötötte szerelem, s eddigelé tán senkihez -sem. Az úri büszkeség válogatós. Emberek, kik a salonbevezetés -képességén alul esnek, ránézve nem létezők; a kik pedig salonját -látogathatnák, azokról nincs kedve ábrándozni. A szinházban sokszor -végig jártatja szemeit a páholyokon, azokban sok szép, elegáns -fiatal ember megfordul, délczeg katonatisztek, deli mágnásifjak, de -azoknak a távcsövei nem találkoznak az övéivel. A Lapussa család -még nagyon új nemes arra, hogy a magas világban észrevegyék, s -éktelen gazdagságuk híre egy nyomon jár sordidus fösvénységükével, -a mi a könnyűvérű úri rend előtt nem ajánlatos tulajdon.</p> -<p>A Lapussák nem urak, csak gazdagok; azért a páholyok ifjai nem -veszik észre Lángainé szebbnél szebb toillettjeit.</p> -<p>A kik pedig a páholyokon alul esnek, parterre, zártszék -közönség, azok rá nézve nem léteznek, látta és elfelejtette őket, -legfeljebb Hahn-Hahn Ida grófnő mondása jutott rájuk néha eszébe, a -ki keleti utazásai jegyzékében egész Magyarországról csak annyi -észrevételt lát jónak megörökíteni, hogy a pesti férfivilág -körszakállt visel és hogy neki nagy gyanúja van az olyan szakállak -ellen, a mik felől nem bizonyos, hogy szokták-e azokat mindennap – -kifésülni; a mi egy nervőz német grófnőtől elég magas és finom -eszmejárás és phantásiájának csinos tanújele.</p> -<p>Lángainé bátyja, János, notorie a legunalmasabb ember a -városban, a kit a cselédjétől kezdve a kávéházi ismerőseig senki -sem állhat ki; csupán csak az apja, az sokat tart felőle. Nagy -gazdagsága mellett fösvény és kapzsi. <span class= -"pagenum"><a name="Page_9" id="Page_9">-9-</a></span> Ha -pénzszerzésről van szó, olyan alkalmakat is megragad, miket -jóravaló firma alatt működő kalmár a sensálnak szokott átengedni; -még uzsorára is ad pénzt a legjobb ismerőinek. Képzelhetni, milyen -nagyra becsülik? Szeretné, ha úrnak tartanák, de nem tudja magát -rábirni, hogy a casinoban kiirassa a nevét a táblára, azért az -évenkint fizetendő hatvan forintért.</p> -<p>Vagy talán attól tart, hogy valaki felhozza ellene -uzsoráskodásait és még nem választják meg tagnak.</p> -<p>Ennek a fia az a mulatságos kis Maxi.</p> -<p>Az a karcsú, lengeteg alak, az az idetévedt angyal, a ki -elküldetett, hogy az egész család bűneiért kiszenvedjen, egy -harmadik testvérnek árva leánya, ki atyját anyját egyszerre -vesztette el, még pedig a legtragikusabb módon. A Margit-szigetre -akartak átmenni csónakon, a mint egy gőzös rájuk jött, a csónakot -felfordította, apa és anya ott veszett, csak a leányt tudták -megszabadítani. Henriette akkor már tizenkét éves volt s attól a -rémjelenettől fogva annyira ideges lett, hogy a legkisebb erős -hangra összerezzent s sokszor minden észrevehető ok nélkül el -kezdett sírni.</p> -<p>Mint mondják, igen jó, gyöngéd anyja volt; egy finom, mívelt -teremtés, ki csak gyermekeinek élt, és a ki szeme láttára merült el -a hullámok közt; s azóta Henriettenek nagyatyja házánál kelle élni, -a hol senki sem szerette egymást.</p> -<p>De mégsem! Még volt egy fivére is, Kálmán, kissé könnyelmű, de -jószivű fiu. Ez ritkán szokott a család közé jönni, mert mindig -szidták. Pedig hát szegény nem vétett egyebet, mint hogy az új -ruháit rendesen eladta. De hát az ő hibája volt-e az is? Ha mindig -azt hallotta otthon hányni-vetni, hogy a Lapussa család ilyen olyan -gazdag, aztán ő neki soha sem adtak pénzt a kezébe, hogy -kortársaival együtt mulathasson. Másik hibája meg az volt, hogy nem -akart diákul tanulni.</p> -<p>Ezért különösen sokat kellett szenvednie. Az öreg <span class= -"pagenum"><a name="Page_10" id="Page_10">-10-</a></span> Lapussa, -valamint János fia szinte nem sejtenek a latin nyelvhez, amaz -ifjukorában még nem járt iskolába, mert a vagyonszerzés -kezdeményeivel volt elfoglalva, emez pedig már nem járt iskolába, -mert már akkor gazdagok voltak, azért aztán nem is volt egyiknek -sem helyes fogalma a legközönségesebb tárgyakról, mint a mi -utazásai közben ráragadt. Minthogy pedig az instructor nagyon el -volt foglalva Makszikával, azért Kálmánnak a nyilvános tanodába -kellett járni, hogy okosabb ember legyen, mint elődei.</p> -<p>Szegény Henriette sokszor órákig elfáradt vele, hogy öcscse -asztalához ülve, a genusok, declinatiók, conjugatiók, motiok s más -ördöngös állapotok fáradalmait keresztül küzdeni segítse neki; de -biz abból csak az lett, hogy utoljára is ő tanult meg jobban -diákul, mint Kálmán s lopva ő fordította le neki a pensumokat -Cornelius Neposból és Virgil Bucolicáiból.</p> -<p>Ezért pedig a missz nagyon haragudott, mert ő nem birta a latin -nyelvet (ritka nő fárasztja magát oly tárgy megtanulásával, a mi -felett beszélni nem lehet); s ezért aztán Henriette akárhányszor -válthatott szót Kálmánnal az ő jelenlétében is, a nélkül, hogy ő -megértette volna, hogy miről beszélnek? Neki aztán magyarázhattak, -a mit akartak.</p> -<p>Sőt még nevezetesebb dolgok is történhettek ennek a fatális diák -nyelvnek a közvetítésével, a miket majd később megtudunk, de most -nem érünk rá náluk megállapodni, mert János úr jön haza s ezt kell -elébb megcsodálnunk.</p> -<p>Lapussa János úr tökéletes prototyponja családjának, rendkívüli -hosszú, száraz termete még hosszabbnak látszik az által, hogy fejét -magasan hordja, úgy hunyorogva le onnan a magasból az emberiségre, -mint a kinek a szeme fáj, s nem birja felnyitni a szempilláit; a -családi orr dimensióit még feltünőbbé teszi a szertelenül kicsiny -áll, s az összeszorított ajak; bajusza középett is, meg -szájszegleteinél is ki van borotválva, s épen csak egy egérfarknyi -<span class="pagenum"><a name="Page_11" id= -"Page_11">-11-</a></span> van meghagyva kétfelől s nagy -tudománynyal kifenve hegyesre s feketére. Viselete elegans és -túlfinom, a divattól csak annyiban eltérő, hogy minden öltönye igen -feszes, ing- és mellénygombjait drágakövek képezik, gyűrűi is -azoktól ragyognak, s beszédközben sok igazgatni valója van -nyakkendőjén, szokta simogatni öltönyeit, a mi arra mutat, hogy -sokat tart gyűrűi szépségéről és frakkja finom posztójáról; a -mellett magas, kemény nyakravalója sokat látszik könnyíteni álla -büszke tartásának, keményített inggallérjai pedig simaság és -törhetlenség tekintetében senkinek át nem engedik az elsőbbséget, s -egyúttal igen jó mulatságot szereznek neki az által, hogy -állkapczái rángatásával azokat igazgassa, szüntelen azt a -gondolatot gerjesztve a ránézőben, mennyire kényelmetlen lehet -azokra az inggallérokra nézve fejének ottléte.</p> -<p>János úr bejön a szobába, senkire rá sem néz, végig sétál -hátratett kezekkel, akkor észreveszi az apját, annak kezet csókol s -megint sétál nagyot. Látszik rajta, hogy valami nagy mondani valója -volna, csak valaki kérdezné meg tőle, hogy mi baja? Tudniillik az -apja, vagy a testvére.</p> -<p>A helyett azonban Clementine kisasszonyt viszi rá a bűne, hogy -megszólítsa édes, vékony, nyájas hangon:</p> -<p>– Nagyságos úr.</p> -<p>Ezt először nem hallja.</p> -<p>– Nagyságos úr…</p> -<p>– No, mi baj? szól vissza most, még magasabbra emelve fejét.</p> -<p>– Elkészítettem az ingre való himzést, a hogy parancsolni -tetszett.</p> -<p>A nagyságos úr büszke ajkpittyesztéssel ereszkedik le, -megtekinteni az ajánlott himzést. Oh be rossz emberismerete van -Clementine kisasszonynak.</p> -<p>János úr most nagyon elégületlen. Láthatná az arczán. Oda -tekint, még jobban összehúzva szemeit; száját elgörbíti nagyon. -<span class="pagenum"><a name="Page_12" id= -"Page_12">-12-</a></span></p> -<p>– Nem ér ez semmit. Mondtam már, hogy ezek a virágok igen -nagyok, ilyet csak az oláh parasztok ingeire stikkolnak; mit -gondol?</p> -<p>Azzal veszi az ollót Clementine varróasztaláról s az egész nagy -fáradságos munkát, mivel a jámbor társalkodóné egy hétig kínlódott, -diribről-darabra aprítja s odaveti elé nagy dölyfösen, hogy az csak -hüledezve néz rá.</p> -<p>– Ugyan János, János! szól erre hozzá az öreg úr.</p> -<p>– Mikor mérges vagyok! mikor haragszom! mikor magamon kívül -vagyok.</p> -<p>– Hát miért haragszol? kire?</p> -<p>János úgy tesz, mintha nem akarná elmondani haragja okát, -levágja magát egy karszékbe, lábait egymásra veti, kezeit zsebeibe -dugja, azután megint felugrik, megint sétálni kezd.</p> -<p>– Dühös vagyok.</p> -<p>– Ki bántott? kérdi aggódva az öreg.</p> -<p>János megint levágja magát egy pamlagra, s egyik lábát -keresztülveti a pamlag karján; egész fitymálással vetve oda, mintha -tulajdonképen inkább megvetés volna az, mint harag:</p> -<p>– Hát az a semmirevaló Hátszegi. Az a semmi ember. Az a betyár. -Az a csavargó.</p> -<p>– No de mit vétett?</p> -<p>– Mit vétett? kiált felugorva János, hát tudod, hogy tegnap ide -izent a sensáljától, hogy szeretné megvenni a Széchenyi-téren levő -házunkat, hogy adom? Én meg akartam a sensáliát takarítani -magunknak s ezért magam mentem el hozzá ma délelőtt fél -tizenkettőkor. No, ez a legillendőbb idő látogatást tenni, így -gondolom. Én csak tudom, hogy mi az illendő. Megyek az -előszobájába; ott áll egy inas. Azt mondja, hogy várjak. Én várjak? -én előszobázzak? Egy Lapussa János! és kinél? Egy nyomorú semmiházi -Hátszeginél a vendégfogadóban! Jól van. Vártam. Jelents be nála. -Azalatt le sem ülhettem, mert a gazember <span class= -"pagenum"><a name="Page_13" id="Page_13">-13-</a></span> az -előszobában minden széket telerakott suviczkos kefével, meg -csizmával. Én! egy Lapussa János! Akkor visszajön az a másik -gazember s azt mondja, hogy azt izeni az ura, most nem beszélhet -velem, jőjjek délután. Én! Egy Lapussa János! velem nem beszélhet -valaki, hanem jőjjek máskor! Te kutya, te semmirevaló gazember! No -megállj!</p> -<p>Erre az öreg úr maga is lelkesedni kezdett.</p> -<p>– De miért nem ütötted pofon?</p> -<p>(Csakugyan eredeti egy gondolat, valakit két ajtón keresztül -pofon ütni.)</p> -<p>– Azt fogom tenni! de azt meg fogom tenni! Ezt nem viszi el -szárazon. Ezt nem hagyom magamon! Egy Lapussát elküldeni! Rögtön -megyek két tanúért, kihívom párbajra.</p> -<p>– Nem János, ne azt tedd. Üsd pofon az utczán, vagy ne azt tedd, -adj egy trágernak tíz forintot s páholtasd el, mikor a szinházból -jön. Az lesz legjobb.</p> -<p>– Nem! Én meg akarom ölni, én meg akarok vele verekedni, a ki -engem, mint gavallért megsért, annak én meg akarom mutatni, hogy -gavallér vagyok; azzal pisztolylyal fogok számolni, -pisztolylyal.</p> -<p>E hetvenkedés a család öregét és nőnemen levő tagjait illően -megrettenté már. Clementine épen azon kezdett töprenkedni, hogy nem -jó lenne-e neki elmenni a szobából a gouvernanteal együtt, hogy -azon esetre, ha János meg talál valakit ölni, a -szántszándékosságról ne tanuskodhassanak, mint idegenek. Csak -Lángainét nem zavarta meg a nagy zaj, ő készült a szinházba, -brochejai közül válogatott, míg János, kit boszantott a közöny, -egyenesen őt nem apostrophálta.</p> -<p>– Meg kell ilyen bántalom után verekednem: ugy-e Matild? Mit -szólsz hozzá?</p> -<p>Lángainé hideg gúnynyal felelt a ki nem kerülhető kérdésre:</p> -<p>– Azt mondom hozzá, hogy máskor, ha valaki délelőtt <span class= -"pagenum"><a name="Page_14" id="Page_14">-14-</a></span> haragít -meg, ebéd előtt mérgelődjél rajta, mert ha ebéd utánra hagyod a -haragot, az árt az egészségnek.</p> -<p>János találva érezte magát s elhallgatott; azután megint hátra -tette kezeit s járt-kelt, nagyokat fujva alá s fel, utoljára kapta -a kalapját s futott.</p> -<p>Az öreg úr utána kiáltott engesztelő hangon:</p> -<p>– János, de mit akarsz?</p> -<p>– Azt majd meglátjátok!</p> -<p>Azzal becsapta maga után az ajtót.</p> -<p>Az öreg úr szemrehányólag szólt Lángainéhoz:</p> -<p>– Még te is ingerelted, még jobban uszítottad, mikor úgy is -dühben van. Pedig hát mit nyernél vele, ha megölnék? fia van, -mindenét az örökli. A kis Makszié lesz minden.</p> -<p>Lángainé a kalapja csokrát kötötte meg.</p> -<p>Az öreg úr még egyre dörmögött.</p> -<p>– Én ismerem a tüzes vérét; képes volna neki menni egy -ármádiának, ha megharagítják, olyankor nem hallgat semmire. -Valahogy meg kellene akadályozni ezt a párbajt. Mit gondolsz? Vagy -te ma is szinházba készülsz? el tudsz menni ilyen állapotban? -Elmégy komédiát nézni?</p> -<p>Lángainé keserűen felelt:</p> -<p>– László épen ilyen szerepeket szokott adni a szinpadon, mint -János. A milyen kevéssé féltem a szinészeket mikor párbajt vínak, -épen annyit adok János rodomontádjaira. Nem lesz neki semmi baja, -ne féltsd.</p> -<p>Az inas jött jelenteni, hogy a kocsi előállt, Lángainé felvette -mantilleját s ment abba a komédiába, a hol legalább mulatságosat -játszanak.</p> -<h2>A KIVEL AZ EMBER PÁRBAJT AKAR VÍNI.</h2> -<p>Az öreg Lapussának a nappal és éjjel minden órájában kell -valakit rendelkezése alatt birni, a kinek nyugta ne legyen miatta. -<span class="pagenum"><a name="Page_15" id= -"Page_15">-15-</a></span></p> -<p>Esti hét óráig eléggé eluntatta családját, akkor Lángainé -szinházba megy. Henriette a nevelőnővel a nagy teremben zongorához -ül, a gyereket lefektetik. Clementine és a cselédség vacsorál, -senki sem marad nála, akkor következik azután az éjjeli őr -hivatása.</p> -<p>Az éjjeli őrök sorsát soha sem irigylettem; éjszaka sötétben, -magányosan végig botorkálni az emberjáratlan utczákon, hallgatni -saját lépteinek viszhangját, meg az alabárd kopogását, várni egyik -órát a másik után s kiabálni fenhangon kegyes mondásokat, mikre -épen akkor senki sem hallgat, mert minden ember alszik; hideg -szélben, zivatarban kapumélyedésekben meghúzni magát, -boltküszöbökön, kemény kőlóczákon panaszos negyedórácskát -bólintgatni, – biz ez nem valami mulatságos dolog; de mégis -százszorta mulatságosabb, mint éji őrnek lenni Lapussa Demeter úr -oldala mellett; nem is hiszem, hogy akadjon rá több annál az egy -embernél, a ki már benne van, s ha az el talál szökni, nem tudom, -hol kapnak másikat?</p> -<p>Ennek a szerencsétlennek az a terhes hivatala, hogy esti nyolcz -órától kezdve reggeli hatig Lapussa úr ágya mellett üljön s neki -mindenfélét felolvasson.</p> -<p>Demeter úr nagyon rossz alvó; egész éjjel alig alszik egy órára -való igazi álmot, szemeit csak akkor tudja behunyni, mikor már -valami felolvasás nagyon elkábította a fejét, akkor aztán egy kis -időre elszenderül; de a mint csendesség támad, megint fölébred és -nógatja a frátert hogy olvasson tovább, minek hagyta el?</p> -<p>A fráter egy ötvenen túl levő vén diák, a ki emlékezetet haladó -idők óta mindig kéziratok fáradságos lemásolása után élt, jámbor -együgyű ember, életében mindenféle hivatalba próbált már bejutni, -folyamodott városhoz, vármegyéhez, cancellistának, porkolábnak, -expeditornak; szerkesztőkhöz korrektornak, újdondásznak, -kihordónak; szinházhoz rendezőnek, ügyelőnek, jegyszedőnek; -mágnásokhoz titkárnak, ispánnak, nevelőnek; vasutakhoz -pénztárnoknak, <span class="pagenum"><a name="Page_16" id= -"Page_16">-16-</a></span> konduktornak, colporteurnek, a nélkül, -hogy valahol valami törekvését kivánt siker koronázta volna, míg -végre ötven és egynehány esztendős korára utolérte az a szerencse, -hogy e biztos állomáshoz jusson, melybe az által keveredett, hogy -egy szerkesztő megtudta, hogy Lapussa Demeter ilyen meg ilyen -felolvasót kerestet s berecommendálta szegényt.</p> -<p>Nem értett ugyan egyéb nyelven, mint magyarul, diákul és tótul, -azt is mind a hármat egymással keverve, németül épen csak olvasni, -érteni nem; de hisz erre nem is volt szükség, mert olvasnia nem a -saját épülése végett kellett.</p> -<p>Ez a jámbor ember tehát éjről-éjre abban őszült, hogy Lampel -Róbert kölcsön-könyvtárából a mi csak németre fordított franczia -regény van, azt mind sorban felolvassa Demeter úr előtt, a nélkül, -hogy maga egy szót értene belőlük. Demeter úr természetesen saját -könyvtárt nem tartott, mert hiszen ez neki csak orvosság volt, s ki -tartana külön gyógyszertárt magának?</p> -<p>Ezért kapott a felolvasó szabad kosztot és kvártélyt s -hónaponkint tíz forintot készpénzben; nappal nem volt neki szabad -bejönni a szobába. Eleinte az ásítozás is meg volt neki tiltva, -mert Demeter úr kénytelen volt mindig utána tátongani, de miután -ezt ki nem állotta, inkább felmondott: hát később a szabad ásítás -is bele foglaltatott a szerződésbe.</p> -<p>Azon az éjszakán, melyen János úr oly nagy haraggal ment el -hazulról, különösen álmatlan volt Demeter úr; már nem tudom, Monte -Christo tette-e? a miből a jámbor Margari épen akkor olvasta fel az -első kötetet, vagy az a nyugtalanság, hogy vajjon mi nagy dolgokat -fog elkövetni János?</p> -<p>Máskor a szegény Margarinak csak akadt egy kis pihenése; ha -észrevette, hogy Demeter úr kezd hosszúkat lélekzeni, ő is letette -fejét a könyvre s rögtön elaludt, míg aztán a felébredő zsarnok -újra felcsengette álmából, hogy <span class="pagenum"><a name= -"Page_17" id="Page_17">-17-</a></span> olvasson tovább; de most egy -pillanatra sem hagyott neki békét.</p> -<p>Monte Christo már jócskán ült a tömlöczben, midőn Lángainé -hintaja visszajött a szinházból; ekkor Demeter úr becsengeté a -pitvarnokot, ha János úr nem érkezett-e szinte haza? Nem; volt rá a -felelet. Igaz, hisz ő a másik szinházba jár. Lessék meg, mikor lesz -annak vége? Azonban tizenegy óra lett, János még sem jött meg; ez -alatt Monte Christo szomszédja csinálta a vonalakat a tömlöcz -padlatán; azt szerette volna Demeter úr bővebben megmagyaráztatni -magának:</p> -<p>– Hogyan lehet az, Margari?</p> -<p>– Instálok alázatosan nagyságos úr, ezt nem értek.</p> -<p>– Jól van, folytassa.</p> -<p>Valahányszor a kaput nyitották oda alant, Demeter úr -mindannyiszor becsengette a pitvarnokot, hogy nem János úr jött-e -meg? Egyszer sem az jött. A pitvarnok mindannyiszor az ágyból -ugrott fel, folyvást borzasabb fővel, durczásabb képpel jelenve meg -a szobában és átkozva magában azt a bakter diákot, hogy még sem -tudja elaltatni azt a vén embert, ez pedig irigyelte a szolga -állapotját, a kinek legalább szakaszonkint lehet átaludni az -éjt.</p> -<p>– Folytassa hát Margari tovább.</p> -<p>Monte Christo kilökette magát halottképen egy zsákba varrva a -tengerbe.</p> -<p>– Merte volna-e azt maga megtenni, Margari? kérdezé közbeszólva -Demeter úr.</p> -<p>– Ha sok pénzem volna, nagyságos úr, instálok; de az ilyen -szegény ördög, mint én, örül, ha élhet, viszonzá Margari, mely -válasz persze a «nem értett» szöveghez semmiféle viszonyban sem -állott.</p> -<p>– Jól van, együgyű ember; olvassa tovább.</p> -<p>Margari nagyot ásított, nyujtózkodni is akart, de akkor eszébe -jutott, hogy hónalj alatt ki van szakadva a kabátja, az majd még -nagyobbat szakad, hát ezt abba hagyta s folytatta a keserves -munkát. <span class="pagenum"><a name="Page_18" id= -"Page_18">-18-</a></span></p> -<p>Monte Christo már szárazra is úszott. Margarinak majd leragadtak -a szempillái, de az öreg úr még sem álmosodott el; egyszer ismét -becsengeté a komornyikot, hogy nézzen fel a háznál lakó orvoshoz, -nem hivatták-e hirtelen valami veszélyesen megsebesült emberhez? A -komornyik sem egészen értette a dolgot, az orvos is álmos volt, a -hogy felköltötték s kicsinyben mult, hogy eret nem vágott a -komornyikon, míg az fel birta világosítani, hogy nem ő róla van -szó, hanem az öreg úr álmodott valamit ébren.</p> -<p>No hát! – izent neki az álmából felvert doktor valamit, a mit a -pitvarnok bizonyosan nem mondott el odabenn.</p> -<p>A János úr által tett fenyegetőzés egész éjjel nem hagyta -Demeter urat aludni, aztán meg a szegény Margarit sem. Egy-egy -érdekesebb hely megragadta az öreg figyelmét, akkor elfelejtette -János párbaját, például, mikor Monte Christo megleli azt a tömérdek -kincset a szigeten.</p> -<p>Ekkor felköltötte Margarit, hogy hozzon egy mappát, keresse meg -rajta, hol van a Monte Christo sziget? Margari kereste azt minden -tengeren, utoljára még a szárazföldön is, de csak nem találta meg. -Mikor már aztán nagyon megunta a keresést, azt indítványozta, hogy -majd ir ő holnap délután mindjárt magának Alexander Dumas úrnak, -hogy fedezze fel a nagyságos úr előtt, hol volt az a sziget és hogy -megvan-e még?</p> -<p>– Jól van, maga nagy ostoba; olvasson tovább.</p> -<p>Margari nagyot sóhajtott, felnézett a fali órára; de soká üti -azt a hatot! Egyszer aztán olvasás közben csakugyan ütötte a hatot. -Margari ott menten a sor közepén megállt, belehúzott a körmével, -hogy ráismerjen: melyik szónál kezdje estére? fület csinált a -lapnak s betevé a könyvet.</p> -<p>– No! hát a vége? szólt neheztelő bámulással Demeter úr.</p> -<p>– Instálok alázatosan, szólt Margari alázatos rendületlenséggel, -hat óra után nincsen a konvenczió! – Azzal jojczakát kivánt és -elment.</p> -<p>Demeter úr dühbe jött, káromkodott, föltette magában, -<span class="pagenum"><a name="Page_19" id= -"Page_19">-19-</a></span> hogy rögtön elcsapja, arra azután fényes -reggel elaludt és három óra hosszat aludt mély narcoticustetsz -halott álmot, a mikor aztán a házat el lehetett volna körüle -bontani, arra sem ébredt volna fel.</p> -<p>Tíz óra tájon fölébredve, első dolga az volt, hogy János úr után -tudakozódjék. Még akkor sem jött haza. Erre elküldé a pitvarnokot a -kapitányi hivatalhoz, hogy jelentse fel, miszerint az ő fia János -és Hátszegi úr (lakik az Angol királynő vendéglőben), párbajt -akarnak víni, a hatóság tudja ki, hol és mikor? és minden áron -akadályozza meg. A feljelentésre egy biztos rögtön bérkocsiba veté -magát s nyargalt lóhalálában; félóra mulva aztán egy hajdú azt az -izenetet hozta vissza a komornyiknak, hogy tiszteli a biztos, -máskor tegye bolonddá az öreg apja lelkét, de ne őtet; a miből azt -is lehetett érteni, hogy a párbajról szó sem volt, vagy pedig azt, -hogy mind a ketten megölték már egymást, el is vannak régen -temetve: későn jött a denunciatio.</p> -<p>Szerencsére úgy délfelé haza érkezett maga János úr, egy kissé -olyan ámolygós állapotban, mint mikor az ember valakit korán reggel -éhomra megölt, vagy pedig mikor egész éjjel ivott.</p> -<p>A család tagjai tegnapról megint együtt ültek már szokás szerint -Demeter úr szobájában s hallgatták annak boszantásait, midőn hírül -jött János úr hazajötte. Demeter úr rögtön hivatta magához. Eleinte -azt izente vissza, hogy ő most lefekszik, mert alhatnék, a mi -délben elég képtelen beszéd még a leggazdagabb embertől is, egy -második küldetésre egy pár pofont igért a pitvarnoknak, csak miután -harmadszorra Clementine menesztetett át hozzája azzal a szóval, -hogyha nem jön, beteg édes atyja fogja magát odavitetni hozzá, -akkor jelent meg nagy haragosan.</p> -<p>– No te! te dühös vérengző ember! hát megtörtént? végbe -ment?</p> -<p>– Mi történt meg? kérdezé János, szörnyen elmeredt szemekkel. -<span class="pagenum"><a name="Page_20" id= -"Page_20">-20-</a></span></p> -<p>– Ahá! Idegenek vannak jelen, azok előtt nem beszélhetsz; -Clementine, miss Kleerri, távozzanak egy kissé a mellékszobába. No, -már most szólhatsz.</p> -<p>– De ugyan mi a csodát akarod, hogy szóljak?</p> -<p>– Henriette! menjen ki maga is. Gyermekeknek nem kell mindent -megtudni.</p> -<p>Henriette is a többi után ment, csak Lángainé maradt ott. -Rébuszokat fejtegetett.</p> -<p>– De mit akarsz te én tőlem megtudni?</p> -<p>– Hát az az affaire: az a rencontre Hátszegivel? Felkerested, -találkoztál vele?</p> -<p>– Oh! úgy? Persze, hogy felkerestem, most is tőle jövök; egész -éjjel együtt mulattunk az angol királynőben. Mondhatom, famosus egy -ficzkó, derék, charmant gavallér. Valóságos eredeti noble ember. -Délután be fogom nálatok mutatni: meglátod Matild, neked is meg fog -tetszeni. Hanem most adieu; aludni kell mennem, mert egész éjjel -nagyon sokat pezsgőztünk együtt. Oh, ez nagyon-nagyon jeles -ember.</p> -<p>Demeter úr nem felelt rá semmit. Összeszorítá vékony ajkait s -fejével nagyokat bólintgatott. Senki sem tett rá semmi észrevételt. -János úr mehetett aludni tetszése szerint.</p> -<p>Csak eltávozta után kis időre szólítá meg Lángainét az öreg.</p> -<p>– Mit csinálsz, Matild?</p> -<p>– Egy rébuszt találgatok, a mi az Irisben jött.</p> -<p>– Nem találod furcsának, a mit János mondott?</p> -<p>– Eszemben sincs, hogy törjem rajta a fejemet.</p> -<p>– Hm. Én gondoltam valamit.</p> -<p>Lángainé tetszésére bizta, hogy elmondja-e a mit gondolt, vagy -elhallgasson vele?</p> -<p>– János vissza akarja adni a tromfot Hátszeginek; ide akarja -csalni, hogy majd mikor az délután eljön, előbb megvárakoztassa az -előszobában, azután azt üzenje ki neki, hogy ma nem fogadhatja el, -jőjjön holnap. Így van <span class="pagenum"><a name="Page_21" id= -"Page_21">-21-</a></span> az kicsinálva bizonyosan. Oh, János okos -fiu, nagyon okos fiu! De én mindig kitalálom előre, hogy mit -akar?</p> -<p>Ez önelégült conjecturára még el is mosolyodott az öreg úr.</p> -<p>E pillanatban valaki félig benyitotta az ajtót s egy borzas fő -bekukkantott rajta és hirtelen széttekintve, megint vissza akart -húzódni. Már késő volt. Demeter úr észrevette; úgy szokott feküdni, -hogy a tükörből minden bejövőt meglátott.</p> -<p>– Ahán, Kálmán! Hát miért nem jösz be? Nem látsz, mi?</p> -<p>– Nem téged kereslek, hanem Henriettet.</p> -<p>– Gyere ide, ha parancsolom!</p> -<p>Kálmán erre aztán egészen belépett az ajtón, a hátával be is -akarta egy párszor újra csukni, de nem ment a kilincsbe, aztán csak -úgy hagyta.</p> -<p>Szakasztott mása volt Henriettenek arczvonásaiban, csakhogy -fekete szemei szilaj tétovával jártak össze minden tárgyat, mint a -vadrigóé, mely kalitjából kiszabadulva, egy percz alatt azt nézi, -merre van itt valami elkapni való? vagy nincs-e egy macska, mely őt -elkapja? vagy egy nyilás, melyen kiröpüljön, vagy egy buvóhely, a -hova eltünhessen?</p> -<p>– Gyere ide; mi kell neked a Henriettel?</p> -<p>Kálmán nagyot pillantott azokkal a szilaj szemekkel, egyet nyelt -utána, azalatt elkészült azzal, a mit felelni szükség.</p> -<p>– Hát hogy a pensumomat nézze által, nincs-e benne valami -hiba?</p> -<p>– He, te vén kamasz! Nem szégyenled egy leánynak mutatni a -leczkédet, nem szégyenled, hogy az többet tud, mint te?</p> -<p>– Te még annyit sem tudsz.</p> -<p>– Mit? Így kell velem beszélned, te semmirekellő? Nem félsz -tőlem?</p> -<p>A gyerek vállat vont.</p> -<p>– Az iskolában úgyis eleget koplalok büntetésből, mikor -<span class="pagenum"><a name="Page_22" id= -"Page_22">-22-</a></span> a leczkét nem tudom. Attól meg nem ijedek -meg, hogy kitagadsz, mert most is nyári kabátban járok télen.</p> -<p>– Igen, mert eladtad a télit, semmirevaló! Szép azúr kabátod -volt.</p> -<p>– Oh persze! ócska volt, nem adtak érte többet két huszasnál, az -is lyukas volt az egyik, megcsalt vele a zsidó.</p> -<p>Demeter úr a fogait szítta, Lángainé megfeddé a fiut:</p> -<p>– Kálmán, Kálmán! ne feleselj öreg atyáddal, az nem illik.</p> -<p>– Így van nevelve, szólt mérges leptetéssel az öreg, ezek voltak -derék atyjának drága nevelési elvei. Épen olyan, mint az apja.</p> -<p>A fiunak erre a szóra könybe lábadtak a szemei, félre fordítá -arczát, hogy azokat az öreg ne lássa s ajkába harapott, hogy sírva -ne fakadjon; az fájt neki nagyon, ha azt mondták, hogy az apja is -olyan ember volt, mint ő.</p> -<p>– Nos, mutasd azt a pensumot.</p> -<p>A fiu szótlanul nyujtá oda az összezavarodott irkát.</p> -<p>Az öreg szemüvegét vette és belenézett:</p> -<p>– Ez nem a te irásod!</p> -<p>– Hát kié?</p> -<p>– Én ismerem, hogy kié.</p> -<p>– Biz azt nem ismered.</p> -<p>– Ahán! ugy-e elfogtalak? Tehát még sem a tied, mert téged csak -ismerlek.</p> -<p>– Ugyan add vissza, aztán bocsáss.</p> -<p>– Oh nem, majd megmutatom valakinek, aztán megtudom, jól van-e -fordítva, hogy mire mentél már? hogy nem hiába költöm-e rád azt a -sok pénzt?</p> -<p>– De ha azt hiszed, hogy nem én irtam.</p> -<p>– Most takarodjál! Az irás itt marad.</p> -<p>Kálmán duzzogva ment odább, nyitva hagyott maga után minden -ajtót s odakünn rögtön elkezdett hangosan fütyülni, a mit Demeter -úr ki nem állhatott.</p> -<p>Becsengette a komornyikot, teremtsék elő Margarit rögtön. -<span class="pagenum"><a name="Page_23" id= -"Page_23">-23-</a></span></p> -<p>A jámbor férfiu ekkorra már kialudta magát s megijedt, hogy -megint felolvasás lesz a dologból, azonban engedelmeskedés az első -erény egy jól rendezett statusban.</p> -<p>– Méltóztatja parancsolni.</p> -<p>– Jőjjön ide csak, Margari; maga tud diákul, fordítsa le nekem -Kálmánnak a pensumát magyarra.</p> -<p>Margari előbb végig nézte az irást, hogy sok-e? nem kellene-e -érte külön diurnumot kérni? Azonban csak egy oldal volt. Elmondá a -tartalmát híven. Valami ártatlan chria volt arról a themáról, hogy -«beatus ille, qui procul negotiis» stb.</p> -<p>– Jól van no. Elég, elég már. Nincs benne valami hiba? Csak azt -akartam megtudni.</p> -<p>– De igen is. Itt a poema fölül hibázik a két punctum, aztán meg -a helyett, hogy «putabam» szebb lett volna így irni, hogy -«arbitratus sum».</p> -<p>– Jól van. Adja vissza Kálmánnak az egzerczicziumot. Aztán ide -hallgasson: ha szép szerével hozzáférhet, kerítse kezébe a -Kálmánnak a többi gyakorlatait is és hozza ide nekem.</p> -<p>Kap érte jó ajándékot.</p> -<p>– Igenis, mindjárt, kérem alássan.</p> -<p>Az «ajándék» szóra a jeles férfiunak egyszerre nagyon gyorsak -lettek a lábai; azt vélte, hogy a feladat teljesítésének -legegyenesebb útja leend Kálmán úrfit directe megrohanni és -inhibeálni neki a nagyatyai parancsolatot, hogy minden archivumát -rögtön adja ki, mert abban gyönyörködni akarnak.</p> -<p>Erre aztán kapott Kálmán úrfitól egy olyan előre nem sejtett -pofont, hogy megcsendült bele a füle, melynek következtében nagy -lármát csapott odakinn, fenyegetőzött, hogy panaszra megy a -professorokhoz, s e gonosz szándékától nem is állt el addig, míg -Henriette, megtudva az öcscsét fenyegető veszélyt, névnapra kapott -szűz Máriás aranyát neki nem ajándékozá, hogy csak hallgasson el és -ne mondja senkinek, hogy Kálmán bántotta. (De azért <span class= -"pagenum"><a name="Page_24" id="Page_24">-24-</a></span> csak még -is eldicsekedett vele adandó alkalommal mindenkinek, ha nem is -panaszképen.)</p> -<p>János úr az egész délutánt apja szobájában tölté, még a -kávéházba sem ment. Bizonyosan várta a revanchera való -alkalmat.</p> -<p>Untából azt találta ki, hogy unokahugának kezdett el udvarolni. -Odaült mellé, a kezét czirógatta, megjegyezte rá, hogy milyen szép -fehér a bőre; kérdezte tőle, hogy miért nem visel már angol -fürtöket, mikor azok olyan jól illenek az arczához? az angol misszt -is belevonta a discursusba, megtudakolva tőle, hogy Henriette -tökéletes-e már az angol s franczia nyelvben? sok hiányzik-e még, -hogy virtuóz legyen a zongorán? példálózott, hogy bizony jó lesz -sietni mindenféle tanulni valóval, mert már Henriette nem gyermek, -ide s tova egyet gondol s elrepül, akkor aztán, ha az ember egyszer -már asszony, nem sokat tanul.</p> -<p>– Apropos Henriette, van-e már választottad, he?</p> -<p>Henriette sokkal jobban félt tőle, mint hogy e kérdésre elpirult -volna, hanem inkább gyanakodva nézett fel rá félénk szemeivel s nem -felelt neki semmit.</p> -<p>De felelt helyette az öreg úr, jól összeszidva Jánost.</p> -<p>– Te félbolond! te egész bolond! Miről beszélsz te annak a -gyereknek? forgasd el a fejét! a nélkül sincsen a helyén. Iskola -kell még annak, nevelőház, nem férjhezmenés; te vén szamár! csak te -biztasd. Az én akaratommal, Lapussai Demeter akaratával, öt -esztendeig, értsd ötig! se kérő, se más széltoló nem teszi ide a -lábát Henriette végett, érted!</p> -<p>János felkaczagott e mérges fenyegetőzésre; tréfának vette az -egészet s azzal, mintha Henriette egészen az ő védencze volna, -bizalmas pártfogó arczczal mondá neki:</p> -<p>– Ne félj hugocskám, majd hozok én neked vőlegényt, olyat, hgy a -nagypapa a mankóját veszi, úgy szalad eleibe (az öreg közbeordított -valamit, János túlkiáltotta kaczagva), ha pedig nem akar hozzáadni, -hát elszöktetünk! <span class="pagenum"><a name="Page_25" id= -"Page_25">-25-</a></span></p> -<p>Azzal nevetve, mint a ki jó szíve túlbuzgalmával nem bir, -átölelte, megcsókolta Henriettet, azzal a rúgkapálózó öreghez -futott, azt is összecsókolta, aztán Matild felé lépett, de az előre -megmondá neki, hogy «engem már ne csókoljon meg, köszönöm!»</p> -<p>Henriette e nagybátyai hízelgés után kétszer-háromszor -összeborzadt, mint a kinek valami undorító orvosságot kell bevenni -s előre megérzette a szagát.</p> -<p>A pitvarnok félbeszakítá e kedélyes családi enyelgést, jelentve, -hogy ő nagysága báró Hátszegi úr kivánja tiszteletét tenni.</p> -<p>Demeter úr most egyszerre könyökére emelkedett, hogy János -arczára lásson, vajjon mit fog tenni? Kilöketi az inasokkal -Hátszegit a házból? vagy azt izeni, hogy várjon az előszobában, a -hogy ő várt nála? hogy jőjjön holnap? Oh bizonyára János ilyesmit -fog tenni, mert János nagyon büszke ember.</p> -<p>János úr pedig mindezek helyett azt tette, hogy maga rohant ki -az ajtón az érkező vendég eleibe, fenhangon kiáltva messziről -eléje:</p> -<p>– Oh kérem alássan. Kedves tisztelt barátom uram, minek ez a -czeremonia mi közöttünk, csak tessék egyenesen jönni akármikor -hozzánk, báró úr, kegyed előtt nem vagyunk idegenek! stb. stb.</p> -<p>Azzal karon ragadta érdemes vendégét s diadaltól ragyogó -orczával vezette őt be családi szentélyükbe, bemutatva őt örömtől -egészen elfulladt hangon.</p> -<p>– Méltóságos báró Hátszegi Lénárd úr, legkedvesebb barátom.</p> -<p>Azután azt az ügyetlenséget követte el, hogy az atyját és -unokahugát (a kit közelebb ért) egymásután felnevezte a vendég -előtt, végre Matild felé fordult, hogy azt is bemutassa neki, de -már az akkor olyan képet mutatott rá, mint a márványhölgy Zampában, -hogy János elébb jónak látta megkérdezni halkan: mi tetszik? Mire -az az odahajló fülébe azt súgta: <span class="pagenum"><a name= -"Page_26" id="Page_26">-26-</a></span></p> -<p>– Tanuld meg, hogy ne mutasd be a vendégnek a házi asszonyt, te -ügyetlen!</p> -<p>János először megijedt e czímtől, másodszor haragudni akart -érte, hanem harmadszor jobbnak látta mosolyogva fordulni Hátszegi -báró úrhoz, a ki udvariasan kisegíté zavarából, mondván:</p> -<p>– Van szerencsém ő nagyságát tisztelhetni; több ízben volt -alkalmam elmerengeni páholyában látott méltóságteljes -arczvonásain.</p> -<p>– Tessék helyet foglalni…</p> -<h2>A KEDVES EMBER.</h2> -<p>Báró Hátszegi igen kedves ember.</p> -<p>Van szép, férfias büszke arcza, erőteljes alakja, szabadon -mozog, beszél, szemei ragyognak, magatartása úri, kifejezései -válogatottak; valódi gavallér.</p> -<p>Demeter úr egészen meg volt tőle igézve, ámbár Hátszegi ő vele -nagyon kevés discursust kezdett; már csak illem szerint is -legtöbbet foglalkozván a jelenlevő özvegy delnővel.</p> -<p>Miről volt szó, arra bizony már senki sem emlékezik; mindenféle -hiábavalóság: bálok, estélyek, lófuttatás.</p> -<p>Henriettet meg sem szólították, János úr belebeszélt mindenbe, -nem hallgatott rá senki, hanem azért nagyon jól mulatta magát.</p> -<p>Mikor Hátszegi eltávozott, ragyogó arczczal kérdezé -Lángainétól:</p> -<p>– Nos, hogy tetszik neked ez a fiatal ember?</p> -<p>– Szeretném tudni, szólt válasz helyett Lángainé szúrósan, hogy -mi okod volt neked ezt a fiatal embert nálunk bemutatni?</p> -<p>– Nos, nem derék gavallér ember-e?</p> -<p>– Te azt mondtad tegnap, hogy semmiházi.</p> -<p>– No, az nem igaz; mondtam, de nem igaz. <span class= -"pagenum"><a name="Page_27" id="Page_27">-27-</a></span></p> -<p>– Azt mondtad, hogy csavargó.</p> -<p>– Mit? én mondtam? az lehetetlen! azt én nem mondtam.</p> -<p>Demeter úr interveniált békés úton.</p> -<p>– No, mondtad János: így mondtad; hanem akkor haragban voltál, -az ember olyankor sokat mond.</p> -<p>– Au contraire! igyekezett János magát tűzbe hozni, nem -csavargó, sőt a legelső földesúr a Hátszeg vidékén. Hogy mondtam -volna én olyat? Kastélya, vára van: egy dynasta, egy valóságos -dynasta a maga kerületében; olyan úr, mint egy kis herczeg, akkor -én bolond lehettem, mikor azt mondtam, hogy csavargó…</p> -<p>– Tegnap ki akartad híni párbajra, folytatá Lángainé a -csipdőzést.</p> -<p>– No persze! Majd mindjárt, minden bagatelle miatt! Aztán ha -volt is valami haragom ellene, vannak körülmények, a mik közt az -ember kibékül.</p> -<p>– Ha az ember űzér, ugy-e? s ha az embernek eladó háza van, a -mire alkuszik?</p> -<p>– Azért sem űzér! Hát azért sem eladó ház! kiálta felpattanva -János úr, ha már akarod tudni! (aztán egyszerre leszállt a -hangjával) hanem valami egészen más. Sokkal fontosabb dolog.</p> -<p>– Vagy úgy? szólt gúnymosolylyal Lángainé s szánalmas -tekintetével iparkodott Jánost megrendíteni. (Azt gondolta magában: -ez megint egyike azon járdataposóknak, a kikhez az én János bátyám -engem minden áron férjhez akar adni, a kiket rám akar disputálni, -csakhogy elmenjek a háztól, míg az öreg él. Jól esnék neki, ha -beleszeretnék; de azt nem éri meg János barátom, mert a míg atyánk -él, addig nem megyek másodszor férjhez.)</p> -<p>– Tehát valami Nagy Sándor, a ki hódításra indult ki; a ki nem -házat, hanem háztüzet jött nézni.</p> -<p>– Igen. Olyas valami. Kitaláltad; hanem azért mégis tévedni -méltóztatol.</p> -<p>– Azon csak örülök. <span class="pagenum"><a name="Page_28" id= -"Page_28">-28-</a></span></p> -<p>Demeter közbeszólt gúnyoros hangnyomattal:</p> -<p>– Matild nem megy férjhez senkihez: nagyon szereti az apját, -nagyon jól érzi magát itthon.</p> -<p>– Oh hohó! nevete János hetykén! Nem Matild hugomról van szó! -épen róla nincs szó.</p> -<p>– Azt remélem is, szólt fönségeskedő kenettel Matild; ha én -kezemet akarom nyújtani valakinek, azt majd én választom magamnak. -És arra nem elég valakinek két szép fekete szemének lenni, hogy az -én figyelmemet megnyerje; és nem elég néki a tavalyi bálokról tudni -beszélni, meg lovon tudni ülni; hanem annak egy kis characterének -kell lenni, annak becsültetni is kell a világ előtt, hogy ő legyen -rám nézve szerencse, ne én ő reá.</p> -<p>János tízszer is bele akart vágni a beszédbe; mikor vége volt, -kitört belőle a szó:</p> -<p>– De ugyan kérlek, nincs rólad szó! Egy szó sincs te felőled. Ne -védelmezd magadat: nem akar senki elrabolni; ülhetsz békével a -pamlagon, s vetheted a passiencet itéletnapig; Hátszegi báró nem -azért jött ide, hogy téged elcsábítson.</p> -<p>– Akkor hát a te űzményed az egész s mit csinálsz miszteriőz -dolgokat belőle, hogy ez meg amaz a titkos szándéka van itten?</p> -<p>– Hát hisz azért lehet.</p> -<p>– Mi lehet?</p> -<p>– Lehet a báró háztűznéző.</p> -<p>– Ha nekem nem kell?</p> -<p>– Hahaha! Frau von Lángai azt képzeli, hogy ő van egyedül a -háznál, a kit meg lehet kérni.</p> -<p>Lángainé széjjelnézett a szobában, mintha meg akarná tudni, hogy -ki van hát még itt valaki, a ki a báró óhajtásainak tárgya -lehessen? de biz ő nem vett észre arra való embert sehol.</p> -<p>Megrázta a fejét, egyet rántott a vállán, mint a ki nem is -reméli, hogy megértsen valamit a dologból. Egyszer azonban szemei -véletlenül összetalálkoznak Henriettéivel. <span class= -"pagenum"><a name="Page_29" id="Page_29">-29-</a></span> Az a zila -tekintet a leány arczán első pillanatra feltünt előtte, a másik -pillanatban már tudta, hogy testvére mit akar? a harmadikban pedig -többet tudott, mint ő.</p> -<p>Az első pillanat elárulá neki, hogy Henriette hamarább -megértette János szavait, mint ő; a második azt, hogy János -Henriette számára hozott vőlegényt; és a harmadik azt, hogy -Henriette azt a vőlegényt utálja.</p> -<p>– Kérem, missz Kleerri, fogjanak a zongoraleczkéhez, Henriette -mindent elfelejt, a mit tudott.</p> -<p>A missz és Henriette szót fogadtak, s eltávoztak a harmadik -terembe; hanem ezúttal a missznek a szokottnál is több baja volt a -kisasszonynyal, a ki nagyon hibásan játszott.</p> -<p>Mikor egyedül maradtak, Lángainé szokott csendes, leptető -hangjával szólt oda Jánoshoz:</p> -<p>– Tán csak nem Henriettet akarod férjhez adni?</p> -<p>– No és miért nem?</p> -<p>– Mert még gyermek, mert még iskola kell neki, nevelőház, nem -férjhezmenés; öt esztendeig: érted? ötig ráér kérő jönni a Lapussai -házhoz. (Itt egy éles oldal-tekintetet vetett Demeter úrra, ki -kényelmetlenül fordult fekhelyén jobbról-balra, a mint leánya saját -szavait ismétlé előtte.)</p> -<p>– Ah, persze! Henriette már tizenhat éves.</p> -<p>– De gyönge, beteges, idegbeteg…</p> -<p>– Mint asszony egészséges lesz.</p> -<p>E massziv észrevételt Demeter úr is jónak látta -megerősíteni.</p> -<p>– Te is olyan beteges voltál, mikor férjhez adtunk.</p> -<p>– S milyen boldog voltam azóta, ugy-e? válaszolt rá -szemrehányólag az özvegy.</p> -<p>– Igen, de a báró igen derék férfi! (ezt is az öreg mondta, -értette alatta: nem olyan nyomorék, mint a te férjed volt).</p> -<p>– Vagy úgy? tehát ez az a mexikói vőlegény, a kit János igért, -hogy a nagypapa mankóit kapja, úgy szalad <span class= -"pagenum"><a name="Page_30" id="Page_30">-30-</a></span> eleibe? -akkor ki akartad Jánost kergetni a szobából e szavakért…</p> -<p>A két férfi azt látva, hogy az asszony nagyon szegletbe -szorította őket, közönséges emberek szokása szerint, azzal szerze -magának menekülést, hogy egyszerre ordító hanggal támadt rá mind a -kettő, duettben kiáltva:</p> -<p>– Mit akarsz te? mit akarsz?</p> -<p>Lángainé kerekre felnyitotta a szemeit, úgy nézett rájuk, ezzel -mutatva, hogy a nagy hangkifejtéstől meg nem ijed.</p> -<p>– Mit akarsz?</p> -<p>– Olyan nagyon kiabálni semmiesetre sem, mint ti ketten, hogy -földszint és a második emeletben is meghallják, mit beszélünk? és -ha ti nektek semmi egyéb szándékotok nincsen, mint Pauline, meghalt -testvérünk egyik gyermekét lerázni nyakatokról, akkor ennek sem -akarok ellentmondani. Szegény Pauline, mindig azt mondta, hogy ha -meghal, a leányát én rám hagyja. Én mindig azt mondtam rá, hamarébb -meghalok én… Jól van János, jól van.</p> -<p>– De én meg nem foghatlak! kiálta közbe János mentegetőzve, én -nem tudom, mi bajod. Ha én Henrietteről így gondoskodom, ha én -megismertetem egy derék, gazdag, szeretetreméltó főnemes úrral, a -ki el akarja venni, a ki által egész családunk emelkedni fog, hogy -neked ez ellen mi kifogásod lehet? azt én meg nem foghatom.</p> -<p>– Úgy van! erősíté Demeter úr is, fekhelyén felülve, hogy -bátrabban harczolhasson. Mi oka lehet ezt ellenezni?</p> -<p>– Én nem ellenzem. Csupán bámulok rajtatok, kik mint valami -gyermekek, minden órában változtatjátok a véleményeteket. János -tegnap sehonnainak nevez egy embert, elmegy, hogy kihíjja párbajra -s visszahozza mint kedves barátját s unokahúga kérőjét; te papa egy -óra előtt iskolába akarod küldeni a gyereket s most arra gondolsz, -hogy férjhez add… <span class="pagenum"><a name="Page_31" id= -"Page_31">-31-</a></span></p> -<p>– De hát leczkézni akarsz te minket? Kiálta közbe durván az öreg -úr.</p> -<p>– Azt nem, viszonzá Lángainé rendületlen nyugalommal, minden -szótagnak egy kimért fél másodpercznyi időt engedve, hanem annyit -mégis megvárok tőled, mint nagyapától, mint Lapussa Demetertől, -hogy ha unokádnak kérője akad, elébb utána járatsz, hogy ki az és -mi az? mert János barátunk csalatkozhatik, a midőn azt hiszi, hogy -kedves barátja szeretetreméltó gazdag főúr. Az, hogy -szeretetreméltó, derék ember-e? nem tartozik rád, de azt csak mégis -tudnod kell, hogy mint áll? mert lehet valakinek kastélya, vára és -azért lehet fülig adós. Ilyen esetben, ha főúr, annál nagyobb baj -neked, mert annál nagyobb követelései lesznek irányodban. Egy -családunkba jött ruinált báró neked nagyon sokba kerülhet.</p> -<p>János elsárgult a méregtől; alig találta meg, hogy mit mondjon -ellene?</p> -<p>– De hogy állíthatsz ilyet valakiről, a kit nem ismersz?</p> -<p>– De a kit te sem ismersz.</p> -<p>– De én jól tudom…</p> -<p>Itt már Demeter úr is közbevágott; ezúttal Matildnak volt előtte -igaza. Le is feküdt mindjárt megint hanyatt, onnan itélt.</p> -<p>– Te nem tudsz semmit, János. A mit te tudsz, azon el nem -indulok. Ebben Matildnak igaza van. Majd elhivatjus Sipos urat, a -fiskálist; ő ért az ilyenhez, ő majd utána jár és megtudat velünk -mindent; azt meg kell tudnunk, hogy a báró mint áll!</p> -<p>Erre János felugrott; csaknem ríva fakadt mérgében, s egy dühös -oldalpillantást vetve Lángainéra, megesküvék, hogy most rögtön -rohan egyenesen Hátszegihez s megmondja neki, hogy többet soha be -ne tegye a lábát ehhez a házhoz! de még őtet magát sem egyhamar -látják meg ebben a szobában, azt tudja!</p> -<p>Persze, hogy másnap karonfogva hozta a bárót látogatásra s -azontúl mindennap kétszer jött látogatni Hátszegi; <span class= -"pagenum"><a name="Page_32" id="Page_32">-32-</a></span> lassankint -megosztotta figyelmét az özvegy és a fiatal leány között, utóbb -határozottan az utóbbira fordítá kitüntetéseit. Mindennapos vendég -lett a háznál.</p> -<p>Hanem azért akármilyen mindennapos vendég volt a háznál a báró, -titokban ki voltak adva az utasítások, hogy tekintetes Sipos úr -tudja meg hegyéről tövére, vajjon voltaképen csakugyan olyan derék -ember-e ő intensiv értékben is, a milyennek kívülről látszik? -értsd: a kamatját költi-e, vagy a kapitálist?</p> -<h2>MIRŐL GONDOLKOZNAK A GYERMEKEK?</h2> -<p>Két hét mulva mindenki el volt ragadtatva a báró személyes -kellemei által.</p> -<p>Azt meg kell neki adni, hogy igen kellemes társalgó; mindig -vidor, eleven, élczes és bátor; az öreg urat sokszor megnevetteti; -Demeter úr alig várhatja már, hogy jőjjön. János úrnak nagyon -tetszik, hogy parádézhat vele; mikor kocsizni megy a városerdőbe, -mulhatlan eset, hogy őt is magával vigye. A szinházban mindennapos -nála a páholyban s beszél vele fenhangon, hogy észrevegyék. Sőt már -sikerült is neki egy párszor mindenféle mágnásokkal megismerkedni -általa, kik azóta az utczán is kalapbillentést váltanak Jánossal. -Ez volt az ő valahai óhajtása.</p> -<p>Azt is megtudták már Hátszegiről, hogy vagyoni állapotja valóban -szilárd lábakon áll, váltóit soha sem látni a piaczon; űzérek nem -találkoznak vele; mindig kész fizető és soha zavarba nem jön, a -hogy más földesurak szoktak, kiknek ha egy évben leszáll a termékek -ára, fitymálja a kupecz, mindjárt kiesik a föld a lábok alól; -Hátszegi pedig roppant birtokaiból a mit összegyűjtött, engedi -raktárban állni, nem szorul rájuk, akkor ad el buzát együtt, mikor -jó ára van. Ez a legbiztosabb mérlege a szilárd vagyoni helyzetnek. -De azonkívül is feneketlen mélységű pénztárának kell lenni. Egy -bécsi bankár, Demeter úr <span class="pagenum"><a name="Page_33" -id="Page_33">-33-</a></span> ügyfele, beszélt róla egy esetet, hogy -egy ízben Bécsben járva, ő is tréfából megkisérté a börzén a -promesse-játékot s valami űzérrel szerződött, hogy ekkor és ekkor a -mai áron átvesz tőle ezer darab hitelrészvényt. A határidőre a -részvények pár forinttal alább szálltak és így tulajdonképen a báró -vesztett tán kétezer forintot; szokás az ilyen játéknál csupán a -különbséget egyenlíteni ki, s a vett és eladott részvényeket egyik -fél sem látja soha. Ezúttal azonban a bankárnak más spekulácziója -volt; a határnapon mind az ezer részvényt elhozta Hátszeginek, hogy -fizesse ki készpénzzel. Ez olyan manöver, hogy akkor aztán -ugyanazon kalmár alkuszai megjelennek a szorongatott -börze-játékosnál s kinálnak neki pénzt rettentő kamatra addig a pár -napig, míg az átvett részvényeket megint eladhatja. De Hátszeginél -ez nem sikerült; – a mint a részvényeket elhozták neki, rögtön -kifizette az egész roppant összeget, – tán hamis bankókban? oh nem! -– valóságos jó körmöczi aranyakban. A ki annyi aranyat tart kéznél, -az nem bolond ember.</p> -<p>Tehát gazdagsága Lapussáékéval egyenrangú.</p> -<p>Itt eddig meg vannak vele elégedve, mindenki el van általa -ragadtatva; csak Lángainé affektál egy kissé azzal, hogy ő fél -tőle; mikor az asztalnál a kést a kezébe veszi, mindig olyan -mozdulatokat tesz vele, mintha valakinek a szívébe akarná ütni, a -mit János úr szerint nyilván azért mond, mert nem neki udvarol.</p> -<p>– Hát Henriette? Hát a menyasszony?</p> -<p>Őt nem igen szokás kérdezni. Neki még sem esze, sem akarata, -hogy ilyen fontos ügybe beleszóljon, mint saját férjhez menése. Azt -tulajdonképen még meg sem mondták neki, hogy férjhez fog menni, azt -csak a jelenségekből vette észre, s a báró kitüntető figyelméből, a -cselédek suttogásaiból, a családtagok megváltozott magaviseletéből, -kik most mind oly hangon beszélnek vele, mint egy leendő -baroneszszel. Aztán Clementine is annyit fecsegi, hogy mennyi -varrni, himezni valójuk van a kisasszony számára, <span class= -"pagenum"><a name="Page_34" id="Page_34">-34-</a></span> az a -tömérdek fehérnemű, az a sok selyem és csipke; hat varróleány ül -mellette, meg ő maga, még is éjjelt kell nappallá tenniök, hogy -elkészüljenek mindennel, mert szükség fog rá lenni.</p> -<p>Igy szoktatják apródonkint ehez a gondolathoz, míg egyszer -azután Lángainé előveszi, s komoly beszédeket tart neki, hogy mi -egy nőnek a hivatása általában, és mi különösen egy rangbeli nőnek, -a ki a családjának is tartozik, hogy a család mennyire el van azzal -foglalva, hogy Henriette jóllétéről gondoskodjék s reméli, hogy ő -is hálával fogja viszonozni e jó akaratot; miből érthetett annyit, -hogy ellenmondásról szó sincs.</p> -<p>Már ki is volt tűzve a nap, melyen a jegyváltásnak meg kelle -történni; hanem e napot megelőző éjszakán Henriette hirtelen beteg -lett, még pedig oly veszélyesen beteg, hogy a házi orvosért kellett -futtatni rögtön.</p> -<p>Ezuttal Lőrincz doktor úr nem aludt, mert épen akkor jött haza -valami betegtől, s azonnal siet Henriettehez. A mint a kórjeleket -meglátta, nagyon megütődött, hirtelen sok tejet, meg olajat itatott -a beteggel; kergette a cselédeket gyorsan a gyógyszertárba, azután -kiment a konyhába, ott minden rézedényt felhányt, megvizsgált -gyertyánál, a szakácsot, mosogató cselédeket lehordta, Clementine -kisasszonyt épen azzal ijesztette meg, hogy mind ennek ő az oka; a -mit az ártatlan teremtés sehogy sem birt magának megmagyarázni.</p> -<p>Az nem volt elég, hanem még Demeter úr szobájába is bement; ott -is olyan inquisitiót tartott, mint valami vizsgáló biró; miből -szokott enni, inni a kisasszony? azt neki mind elő kellett hordani, -megmutogatni. Mit evett tegnap este? czukros befőttet; hol a -czukor, hol a kanál? azt mind meg kellett neki látni.</p> -<p>– De az Isten szerelmiért doktor úr, sopánkodék az öreg Lapussa, -csak nincs talán az a gyermek megmérgezve?</p> -<p>– De igen. Még pedig rézoldattal. <span class="pagenum"><a name= -"Page_35" id="Page_35">-35-</a></span></p> -<p>– Hogyan lehetne az?</p> -<p>– Csak úgy, hogy a réz- vagy ezüstedényben benne hagyják az -ételt, például a befőttet s az egyszerre rézoldatot sajátít el.</p> -<p>Ennyi chémiát nem értett az öreg, hogy az ezüstből hogyan váljon -ki rézoldat? hanem azért komolyan megijedt.</p> -<p>– Talán csak nem veszélyes?</p> -<p>Nagy önmegtagadás volna egy praktikus orvostól ilyen kérdésre -azt felelni, hogy «nem».</p> -<p>– Az a szerencse, hogy jókor híttak, reggelre meghalhatott volna -bele.</p> -<p>– De meghalni! most, mikor… (azt akarta mondani, mikor olyan jó -partiet csinálhatna).</p> -<p>– Igen könnyen meghalhatna bele. A rézoldat veszedelmes méreg, s -ha nagyobb adagban keveredik az étel közé, alig lehet mentséget -találni ellene. Holnap lejövök és fényes nappal meg fogok vizsgálni -minden érczedényt a háznál. Az ilyen gondatlanság miatt az egész -család veszedelembe jöhet. Különösen nagyságodnak is az a rossz -szokása van, hogy az ételt sokáig állatja és szeret mindenféle -aranyos, ezüstös tálból, pohárból enni, inni, az mind veszedelmes. -Legegészségesebb a közönséges porczellán és üveg; az nem -mérges.</p> -<p>– Holnap rendelést fogok adni, minden konyha-edényt újra kell -czinezni.</p> -<p>– El kell minden rézedényt hajítani pokolba! indulatoskodék az -orvos; nagyságod csak nem fogja magát örökké halálveszedelemnek -kitenni, csak azért, hogy a rézedények kárba ne vesszenek. Lám, -nagyságod ügyvédje, Sipos úr, csak egy fiscalis, azért mégis ezen -esetnél rögtön a padlásra küldött minden rézedényt.</p> -<p>– Ennél az esetnél? kérdé megragadva a szót az öreg ember.</p> -<p>– Igenis, épen most jövök tőle. Ott épen hasonló eset adta elő -magát. A segédje, egy derék fiatal ember, talán <span class= -"pagenum"><a name="Page_36" id="Page_36">-36-</a></span> tetszik is -ismerni? hasonlóan réz-oldattal lett megmérgezve; ebben az órában -jövök tőle. Ha későn érkezem hozzá, a fiatal ember oda van, mert az -ügyetlen cselédek még eczetet adtak neki rá inni.</p> -<p>– Ez nagyon különös.</p> -<p>– Persze, hogy különös; két hasonló mérgezési eset egy időben és -mindkettő gondatlanság, edények tisztán nem tartása miatt. Azt már -minden háznál kellene tudni, hogy réz és ezüst edényben nem kell -semmi nedveset sem főzni, sem tartani; rézmozsárban sót nem kell -törni; ezüst pohárból, ha csak belül jól meg nincs aranyozva, nem -kell inni, még vizet sem; mert ha áll, az is olvaszt fel; azután -ezüst kanalat nem kell semmi ételben felejteni, mert abban is van -réz.</p> -<p>– Ugy-e bár? Azok az ezüstmívesek mind csalnak.</p> -<p>– Nem csalnak! hanem rezet kell vegyíteniök az ezüsthöz, hogy -munkálható legyen. Ez nem csalás. Azért híják 16 próbásnak, 13 -próbásnak és így tovább az ezüstöt, a mint vegyítve van. Ez így van -megállapítva.</p> -<p>– És vajjon az a fiatal ember, az az adjunctus, vagy izé? szinte -veszedelmen kívül van már?</p> -<p>– Oh igen. Ámbátor sokkal nagyobb adagban részesült a méregből, -de nála sokat segített a természet, erősebb testalkotású; hanem a -kisasszonynál bizony veszélyes a baj, szokott ideges szenvedékeny -állapota mellett, úgy hiszem, sokáig meg fogja sinyleni.</p> -<p>– De különös, hogy ilyen egyszerre mind a kettő.</p> -<p>– De jó, hogy egyszerre engemet hivattak. Egy másik orvos, ki -negyedórával előttem volt annál a fiatal embernél, azt hitte, hogy -gomba által történt a mérgezés s ezért eczetet rendelt neki, az -pedig jelen esetnél még neveli a méreg hatását, de én mindjárt -ráismertem, mert nekem ebben nagy praxisom van. A kisasszonynak is -nagy szerencséje, hogy itthon találtak.</p> -<p>– Oh ezerszer köszönjük, szólt meleg hálókabátjába húzva magát -Demeter úr s hálósipkáját fájós szemeire <span class= -"pagenum"><a name="Page_37" id="Page_37">-37-</a></span> húzva; -nagyon lekötelez bennünket doktor úr. Tudja, mennyire szeretjük -Jettit, mindnyájunknak szemefénye. Én nem mondhatom ki, milyen -nyugtalan vagyok miatta. Azt szeretném, ha doktor úr éjjel-nappal -ott volna mellette s ki nem menne a házból. Én gazdagon -megjutalmaznám.</p> -<p>– Hiszen én mindent el fogok követni s ha csak valami véletlen -közbe nem jön, jót állok a siker felől.</p> -<p>– De én mégis nyugodtabb volnék, ha azt tudnám, hogy doktor úr -mindig ott van beteg leánykám mellett.</p> -<p>– Azt is örömest tenném, ha több betegeim nem volnának a -városban, a kik szinte segítségemet igénylik.</p> -<p>– Azokat talán lehetne másra bízni.</p> -<p>– Nem lehet, kérem alássan; köztük veszélyes betegek vannak, -különösen az a fiatal ügyvéd.</p> -<p>– Hisz azt bizhatná valamelyik segédjére, vagy akárkire, hisz -annyi nevezetes orvos van a városban.</p> -<p>– Oh kérem alássan! Ha már egyszer én voltam ott, nem bocsátok -mást az ágyához. Majd, hogy megölje! Ez az én reputatióm dolga már! -És ilyen nevezetes kettős kóreset egyszerre. Oh ezt nem engedhetem -másnak.</p> -<p>– No jól van, doktor úr; hát csak kérem, gyógyítsa meg -leánykánkat.</p> -<p>– Remélem, mind a kettőt megszabadítandom; most benézek hozzá, -azután visszafutok tens Sipos úrhoz s egy óra mulva ismét itten -leszek.</p> -<p>A derék férfiu nem látott ebben mást két nevezetesen összevágó -kóresetnél. Ő jól ismerte az emberi életműszerek rendezetét, a -véredények alkotását, a mérgek hatását és küljeleit, hanem az -emberi szívek titkait kevésbbé.</p> -<p>Az öreg Lapussa Demeter pedig nem tanult sem chemiát, nem -anatomiát, hanem azért látta e kettős kóresetnek olyan diagnosisát, -a mit nem fürkésznek az orvosok.</p> -<p>Demeter úr azonban nem szólt arról senkinek semmit, a mit maga -gondolt; engedte a másnapi orvosi vizsgálatot házánál annak rendi -szerint végbemenni; engedte a <span class="pagenum"><a name= -"Page_38" id="Page_38">-38-</a></span> rézedényeket padlásra -vándorolni, az ezüstöket az ötvöshöz küldetni, újra aranyozás -végett; egy pár cselédet hagyott elbocsáttatni, a kiket közvetlen -hanyagsági gyanú terhelt; a többit János úr sorban pofozni -igyekezett; azt engedte végrehajtásra menni, pedig János úr az ily -merényletekben nagyon szavatartó. Senkit sem világosított fel -arról, a mit maga gondolt.</p> -<p>Hanem Henriette egész betegsége alatt óráról órára értesítteté -magát Demeter úr unokája hogyléte felől. Clementine és egy vén -cseléd felváltva őrködtek ágya mellett; gyakran Lángainé is egész -órákat eltöltött szobájában; a nevelőnő pihent, mert a betegápolás -nem zongoraleczke.</p> -<p>Az meg volt mindenkinek parancsolva, hogy egy pillanatra se -hagyják Henriettet magára s Demeter úr különösen rendeletül adá, -hogy Kálmán hat lépésnél közelebb ne bocsáttassék testvére ágyához; -először, mert hideget visz be, meghűti a beteget, másodszor, mert -ostobaságokat fecseg, könnyen indulatba hozhatja és végtére, mivel -hebehurgya gyerek; ha Henriette valamit megtalálna kivánni, a mi -neki nem egészséges, még lopva odavinné neki; vagy hideg vizet adna -neki, mikor annak nem szabad inni; azért csak maradjon ő távol.</p> -<p>Utoljára is, hetek múlva, a jó Isten meg az áldott természet -győzelemre segíték Lőrincz doktor fáradozásait a méreg hatása -fölött; Henriette kezdett csendesen kiépülni. Nagyon oda volt még, -de az orvos biztatása szerint már minden életveszélyen kívül, a -mikor a betegnek apró kivánságait teljesíteni szabad.</p> -<p>Lángainé az orvos jelenlétében kérdezé a betegtől: nem kivánna-e -ezt, vagy amazt? nincs-e valami étel vagy kedvtöltés után -vágya?</p> -<p>A halavány gyermek bágyadtan lehunyta szemeit, mintha azt -felelné: vágynám a sírban feküdni – jó mélyen.</p> -<p>– Unom magamat nagyon, szólt felsóhajtva. Szeretnék valamit -olvasni. <span class="pagenum"><a name="Page_39" id= -"Page_39">-39-</a></span></p> -<p>– Az nem szabad, szólt az orvos; attól megfájdul a feje. Hanem -más valaki olvashat fel valami vidám regényeket, például Boz -Pickquick klubját; vagy Maryattól Simple Pétert, azok nem -izgatók.</p> -<p>– Az jó lesz.</p> -<p>Mindjárt utasítást kapott a nevelőnő, hogy sziveskedjék kezébe -venni a könyvet s olvasson fel Henriette előtt. A Pickquick klubra -esett a választás.</p> -<p>A csaszlaui angol kisasszony nem nagy mulatságát találta a -humoristikus regényben, mit a világ remekműnek ismert el s biz az -első fejezetnél nagyon sokat ásított rajta, a másodiknál még -többet. A harmadiknál le akarta beszélni Henriettet, hogy azt -tovább folytassák, mert nagyon unalmas. Henriette ellenben nagyon -érdekesnek találta; missz Kleerri végre azt mondá, hogy biz az ő -torka már kiszáradt, majd délután folytassák, s azzal becsapta a -könyvet.</p> -<p>Délután Henriette folytonosan nyügösködött az ápolásában aggó -Clementine előtt, hogy milyen rossz az, mikor egy érdekes munkát -félbeszakítanak, mikor az ember szeretné tudni, hogy mi lett már -tovább.</p> -<p>– Lelkem kisasszony, én szivesen olvasnám tovább, de nagyon -rosszak a szemeim, elromlottak a sok varrásban.</p> -<p>– Talán Kálmán olvashatná.</p> -<p>– Jaj, galambom Jettikém, annak nem lehet ide jönni, mert sok -tanulni valója van. Tudja: diák, a kit megbüntetnek, ha a leczkéjét -nem mondja fel, ma is azt izente Margari által a professor, hogy -semmit sem tudott; secundát kapott. (Nem akarta azzal szomorítani, -hogy ki van tiltva innen.)</p> -<p>– Hát Margari olvashatna fel.</p> -<p>– A biz igaz. Az már olvashat fel. Mindjárt felkeresem, csak -behívom elébb az ápolónét, hogy a kisasszony magára ne maradjon. -<span class="pagenum"><a name="Page_40" id= -"Page_40">-40-</a></span></p> -<p>A jó lélek azt gondolta magában, hogy miután az orvos megengedte -a lábbadazónak, hogy felolvasást hallgasson, miért ne hallgathatná -Margariét, ha olyan nagyon kivánja s miután holmi igéretekkel -rábirta Margarit ez extra áldozatra, nemsokára visszatért vele, -leültette őt valami függöny mellé, hogy a betegre ne lásson, mert -az talán illetlen volna s kezébe adta a könyvet.</p> -<p>Alig morzsolt le nehány sort Margari, midőn Henriette újra -elkezde nyügösködni, hogy ő olyan nagyon szeretne valami jót enni. -Olyan régen nem is kóstolt az ételbe, de most olyan kedve volna -valamihez; hisz az orvos megengedte.</p> -<p>A jószívű kisasszony kapott ez óhajtáson s kikérdezé, hogy mit -szeretne? hogyan szeretné? Henriette azután utasításba adott neki -valami becsinált levet, valami beteges furfanggal kigondolt -furcsaságot, mi legyen és mi ne legyen benne; annyira, hogy azzal -kénytelen volt Clementine maga lefáradni a konyhába, mert bizonyos -volt felőle, hogy ha cselédre bízza, az, a míg a lépcsőkön aláér, -felét elfelejti.</p> -<p>Alig tette be az ajtót maga után Clementine, midőn Henriette -félbeszakasztá Margari olvasását.</p> -<p>– Kérem önt, az egekre, jőjjön közelebb hozzám egy szóra.</p> -<p>A jeles férfiú úgy megijedt e váratlan megszólításra, hogy el -akart szaladni s lármát ütni odakinn; azt hitte, a kisasszony -rögtön forrólázba esett s fantáziálni kezd; különben hogy hívhatná -őt közelebb?</p> -<p>Azonban a beteg leányka, két fehér reszkető kezét összetéve, oly -esdve tekinte rá, hogy meg kellett rajta indulnia s minden diurnum -nélkül elszánta magát, hogy közelebb lépjen hozzá.</p> -<p>Henriette nem átallta kezével megragadni a tétovázó férfiu -kezét.</p> -<p>– Az Istenre kérem önt, jó Margari. Egy nyugtalanságom van, a mi -miatt nem tudom a szemeimet lehunyni. <span class= -"pagenum"><a name="Page_41" id="Page_41">-41-</a></span> Ha alszom -is, mindig azzal álmodom. Ön megszabadíthat attól. Egyedül önben -van bizodalmam. Hisz ön is épen úgy szenved a háznál, mint én; -önnek nincs oka engemet bántani, üldözni; ugy-e megteszi ön, édes -jó Margari, a mire kérem önt?</p> -<p>Margari csakugyan azt hitte, hogy a kisasszony félrebeszél. -Ráhagyta, hogy mindent teljesít, csak parancsoljon.</p> -<p>– Én nagyon jó fogok önhöz lenni, egész életemben soha el nem -felejtem, a mi jót most tesz velem s majd meglátja, meg fogom önnek -hálálni még valaha.</p> -<p>– Oh kérem alássan, eddig is nagyon jó volt a kisasszony hozzám -mindig. Ha rá emlékezem, hogy engemet ennél a háznál mindenki -vexálta, csak a kisasszony fogta pártját nekem. De hisz azt el nem -felejtem soha. Parancsolja velem, én megyek a tűzbe is érte.</p> -<p>Az érzékeny férfiu sírni is kezdett, míg Henriette erről le nem -beszélte, mert meglátják s majd kérdezik, hogy miért sírt?</p> -<p>– Nézze ön, szólt a leányka, egy kis fekete zsinórra akasztott -kulcsot vonva elő kebléből. Ez a chatouilleom kulcsa. Nyissa ki -azt, talál benne egy csomag irást, kék szalaggal átkötve. Azokat -vegye magához. Mindig, egész betegségem alatt attól rettegtem, hogy -ezeket megtalálják nálam, hogy kutatni fognak és ráakadnak, s mikor -magamhoz tértem, akkor azon tépelődtem, hogy nem beszéltem-e ki -hagymázom alatt valamit ez irásokról. Oh az rettenetes volna, ha -rokonaim megkapnák. Vegye ön ki azokat gyorsan, míg Clementine -vissza nem jő. Előtte is titkolnom kell mindent.</p> -<p>Margari elég ügyességgel teljesíté a feladatot, nem tört el -egyebet, csak a chatouille tükrét a kinyitás közben; elég volt tőle -ennyi. Az iratokat ott lelte mind szépen összekötve.</p> -<p>És most megfogá kezét Henriette s oly forrón megszorítá s oly -őszintén, oly esdve nézett szép, panasztevő <span class= -"pagenum"><a name="Page_42" id="Page_42">-42-</a></span> szemeivel -annak szemeibe, hogy e tekintettől egy őrült meggyógyult volna.</p> -<p>– Én önt becsületes embernek ismerem. Igérje meg, hogy ez -iratokba nem fog egy pillantást is vetni, hanem átadja azokat -Kálmán öcsémnek, ő majd azután tudni fogja, hogy mit tegyen velök. -Ugy-e édes Margari, megteszi ezt ön értem, az én kedvemért? Hisz -ezt úgy vegye ön, mintha egy halott jönne vissza önhöz a -túlvilágról s az kérné önt kétségbeesett könyörgéssel, hogy a mitől -a sírban nem nyugodhatik, a mitől elkárhozik, azon gondolattól -szabadítsa meg lelkét.</p> -<p>Margari nagyon elborzadt e szókra: – egy halott, ki a -túlvilágról visszajő! – ennek a kisasszonynak rettenetes a -fantáziája. Úgy segéljennel fogadá, hogy nem fog belenézni az -iratokba s átadja azokat Kálmán úrfinak, pedig haragszik rá, mert -az mindig boszantja.</p> -<p>– Rejtse el kérem!</p> -<p>Ideje is volt, hogy kaputja mély zsebébe eltegye a csomagot, -mert Clementine léptei már hangzottak a másik szobában s mire az -visszatért, már akkorra Margarinak az olvasó asztalnál kellett ülni -s folytatni a felolvasást, mintha semmi sem történt volna.</p> -<p>Clementine ugyan azt az észrevételt tevé, hogy ezt már ő egyszer -hallotta, a mit most Margari úr felolvas, mire aztán Margari vagy -tíz lapot egyszerre hátrafordított, akkor meg Clementine sehogy sem -jutott valami összefüggés birtokába, a mit végtére Margari úgy -igazított el, hogy ez a regénynek a tulajdonsága, mert ez úgy van -írva, hogy nem következik egymás után.</p> -<p>Henriette egyszer, a mint az óra négyet ütött, hogy Kálmánnak -haza kellett már jönni az iskolából, azt mondá Margarinak, hogy már -most elég volt a regényből ennyi, köszöni a jóságát, majd holnap, -ha olyan szíves lesz, ismét fel fogja kérni, hogy bejőjjön.</p> -<p>Margari ezer örömmel igérte, hogy szerencséjének fogja tartani. -A kisasszonyért mindent megtesz. Tűzbe, vízbe <span class= -"pagenum"><a name="Page_43" id="Page_43">-43-</a></span> megy; ha -kell, angol nyelven is olvas. És pedig külön honorarium nélkül. -Tudja ő azt jól, hogy majd ha a kisasszony nagyságos asszony lesz, -nem fog ő róla megfeledkezni.</p> -<p>Azzal ment, hogy Kálmán úrfit felkeresse. Ez történetesen nem -jött még haza; bizonyosan most is a kávéházban csavarog – a -gézengúz, a hova nem volna még szabad járni.</p> -<p>No hiszen csak János úr ott találja!</p> -<p>Azalatt a kiváncsiság nagyon háborgatta: vajjon mi lehet abban a -csomagban? Miféle eldugni való levelei lehetnek Henriette -kisasszonynak, a miket félt, ha a családbeliek megtalálnának látni? -Hm, milyen szép volna ezt megtudni.</p> -<p>A csomag persze össze van kötve. Hanem hiszen épen úgy, épen -olyan csokorra lehetne azt megint kötni, soha sem venné rajta észre -senki, hogy ki volt oldva. Becsületes emberre nézve ugyan elég erős -lakat és feltörhetlen zár volna az a tudat, hogy ez valakinek a -titka, a mi lelkünkre van bizva, hogy megőrizzük; hanem a -becsületes ember azzal biztatja magát, hogy hiszen nem is fogja ő -azt elmondani senkinek, hogy mit olvasott azon iratokban; de mégis -csak szeretné tudni nagyon, hogy mi lehet az, a mit Henriette -kisasszony úgy dugdos szem elől s a mit az öreg Lapussa olyan igen -szeretne megtalálni? hisz ő azért el nem fogja azt a titkot árulni; -majd egy olyan jó, kedves teremtés titkát egy olyan vén sárkánynak; -hátha a nyelvét kitépnék, elárulná-e neki? Aztán az a mondás arról -a halottról, a ki a túlvilágról visszajő! nem, az a titok olyan jól -el lesz ásva nála, mint a sírban; hanem bizonyára meg kell azt -ismernie; ki tudja, mire jó az embernek egynémely dolgot -megtudni?</p> -<p>Bezárta magára kis szobája ajtaját ott a harmadik emeleten, még -a kulcsot is lehúzta a zárból, hogy otthonlétét ne vegyék -észre.</p> -<p>Akkor aztán szép óvatosan felbontá a csomagot, mely <span class= -"pagenum"><a name="Page_44" id="Page_44">-44-</a></span> sok réteg -papirosba be volt takargatva s mohón neki esett a benne foglalt -iratoknak.</p> -<p>De mekkora lőn boszúsága, midőn kivánt titkok helyett nem talált -bennük egyebet, mint csupa merő diák penzumokat, iszonyú locus -communisok felől irt szónoklati gyakorlatokat, a minőket rhetoricát -tanulók szoktak izzadni keserves kötelességből, tél, tavasz és nyár -kellemeiről, a földmívelés gyönyörűségéről; a tudományok -hasznairól, az indulatok kárairól s más efféle mulatságos -feladatokról… Már egész boszúsan újra össze akarta kötni a -csomagot, azt gondolva, hogy őt mind a kisasszony, mind az öreg úr -valami szörnyű hiábavaló bolondság eszközéül választották ki, a -midőn eszébe jutott, hogy egyet ama véghetetlen unalmas latin -dissertatiók közül végig olvasson: hadd lássa, milyen stylusa van -az úrfinak?</p> -<p>Hát a mint öt-hat sort elolvas belőle, ott egyszerre vége szakad -a themának s következnek egészen más dolgok, szintén latin nyelven -irva, a mik nem tartoznak többé a nyár kellemei s az agricultura -szépségei közé; nagyon érdekes és figyelemreméltó tárgyak.</p> -<p>De már most elolvasta a penzumokat mind, végtűl végig.</p> -<p>És azután átlátta, hogy biz ezeket igen nagy oka lehetett -Demeter úrnak különösen fürkészni; de még nagyobb oka Henriette -kisasszonynak szorgalmasan elrejteni.</p> -<p>Ismét szépen összekötötte valamennyit. Gondolkodott rajta, hogy -mitévő legyen már most? Henriette kisasszonytól az van rábízva, -hogy e titkokat megőrizze; Demeter úrtól pedig az, hogy ugyanazokat -felfedezni segítsen. Kinek a parancsa előbbvaló a háznál?</p> -<p>Illik? nem illik? az megint más kérdés. Igaz ugyan, hogy titkot -elárulni, úgy átaljában véve, nem illik, de az is igaz, hogy mikor -valamit felfedezni szükséges, ez magában hordja a mentségét.</p> -<p>Hát az a mondás arról a halottról, a ki a sírból jő vissza -titkát eltakarni? ah az csak beszéd! Sőt inkább, ha <span class= -"pagenum"><a name="Page_45" id="Page_45">-45-</a></span> nem -sietnek e titkot felfedezni, akkor lesz igazán a kisasszony halott, -a ki nem tér vissza a sírból. Valóban ez keresztyéni kötelesség -ezuttal tudtul adni az illetőknek minél hamarább, hogy a kisasszony -milyen rendkívüli dolgokon töri a fejét; hisz ha az kiderülne -valaha, hogy ő ezt tudta és meg nem mondta s valami baj lenne -belőle, még könnyen kriminálitásba keverhetné magát.</p> -<p>Aztán in fine finali – ez pénzt ér! nehéz pénzt ér! Ha az öreg -Lapussa meg nem adja az árát – busásan, ő lássa! akkor nem kapja -meg. Akkor látni fogja, hogy Margarinak van – kharaktere. De -utoljára is hát a szegény Margarinak ez annyi a zsebében, mint egy -ezer forint, annyi mint egy holtig való hivatal és én meg nem -foghatom, hogy kivánhatná azt Henriette kisasszony, hogy Margari -dobja ki ezt a szerencsét az ablakon? mikor Henriette kisasszony -soha sem adott Margarinak semmit!</p> -<p>Valaki zörgetett az ajtón s kérdezték: itt van-e Margari úr?</p> -<p>Margari úgy megijedt, hogy azt felelte rá – nem vagyok. – Arra -aztán csak ki kellett neki nyitni az ajtót; a csomagot elébb -elrejtette a zsebébe.</p> -<p>A komornyik jött kérdezni, hogy nem tudja-e Margari úr, hogy már -elmúlt hét óra? olvasni kellene jönni az öreg úrhoz.</p> -<p>Margari úr nem állhatta, ha a cselédek konfidenskedtek vele.</p> -<p>– Micsoda hét óra? Tartozom én magának tudni, hogy mikor van hét -óra? Órásmester vagyok én? harangozó vagyok én? Azért van a -nagyságos úrnak komornyikja, hogy küldje fel, mikor hét óra van, -vagy ha azt akarja a nagyságos úr, hogy én tudjam, hány az óra? hát -ajándékozzon meg egy szép cylinder-órával.</p> -<p>Ilyen ömlengései közt a megsértett büszkeségnek s a mindig éhes -ajándékvágynak, leballagott a komornyikkal Margari Demeter úrhoz, -kinél ezuttal azon kezdé helyzete változtatását, hogy a szokott -bőrszék helyett, mely expresse <span class="pagenum"><a name= -"Page_46" id="Page_46">-46-</a></span> az ő számára állt ott, egy -jó puha karos-székbe sülyeszté be magát s ezuttal a kaputja -szárnyait sem húzta ki maga alól, mint máskor.</p> -<p>Demeter úr szörnyű sasszemeivel végig nézett rajta s még élesebb -orrhangon, mint máskor, szólt hozzá:</p> -<p>– Nos? Margari! Hát nem kezdjük azt a regényolvasást?</p> -<p>Margari igen bizodalmas arczot öltött, miközben igen ügyesen -tudta a nyakát félre görbíteni:</p> -<p>– Olvasni igen is fogunk; de nem a regényt.</p> -<p>– No hát mit? Mit akar?</p> -<p>– Instálok alázatosan. Méltóztassék ráemlékezni, hogy -méltóztatott kegyesen rám bízni, hogy bizonyos penzumokat, Kálmán -urficskáét, szerezném kezemhez. Jelentem alázatosan, hogy nálam -vannak.</p> -<p>– Úgy! szólt az öreg Lapussa, hideg vért erőltetve; no majd -holnap adja át. Majd átnézem.</p> -<p>– Instálok alázatosan; diákul vagynak.</p> -<p>– No vagy majd átnézetem valakivel.</p> -<p>– Könyörgök, nem jó lesz minden ember kezébe adni, mert furcsa -dolgok vagynak benne.</p> -<p>– Mi-it? szólt elförmedve a nagy úr; ön csak nem olvasott -bennük?</p> -<p>– Igenis, mind végig olvastam.</p> -<p>– Azt én nem bíztam önre.</p> -<p>– De nem is méltóztatott megtiltani. Én már most tudok mindent. -Tudom, hogy a kisasszony miért beteg? azt is tudom, hogy miért nem -akarja hozzá menni a nagyságos Hatszegleti úrhoz? sőt még azt is -tudom, hogy mit fog történni ezután? és hogy mi ennek mind az oka? -Ezt én mind tudom: itt van nálam a zsebemben.</p> -<p>Meg is mutatta a kaputja belső zsebét, hogy ott van.</p> -<p>– No azt nem kellett volna elolvasni önnek. Micsoda szemtelen -bizakodottság az? Másnak leveleit elolvasni.</p> -<p>– Könyörgök szépen: ezt nem bizakodottság, csak akartam tudni, -hogy mit ér az a portéka, a mit én megszerzem <span class= -"pagenum"><a name="Page_47" id="Page_47">-47-</a></span> a -nagyságos úrnak? egy forint, tíz forint, száz forint, vagy ezer -forint; nehogy azt méltóztasson mondani: nesze fiam Margari egy -huszas, igyál rajta egyet, aztán a szememet kiszúrta vele neki.</p> -<p>– Ön kezd impertinens lenni. Akarja, hogy a komornyiknak -csengessek?</p> -<p>– Ne tessék fárasztani magát. Ha erőszakkal akarja tőlem elvenni -az irásokat, ott a kandallóban a tűz, mire a komornyik bejön, -akkorra én azt belehajítom s elég. És azután nem fogja senki tudni, -a mit én tudok, mert még nem tudja senki, hogy ki tudja valaki más, -csak én, meg ez a papiros; de ezt a tűzbe dobom mindjárt.</p> -<p>– Tehát pénz kell ugy-e? Mennyit akar?</p> -<p>Margarit ez a kérdés csak még hetvenkedőbbé tette.</p> -<p>– Mennyit akarok? sokat! nagyon sokat! Nem is tudom még, hogy -mennyit?</p> -<p>Most egyszerre megint alázatos instáló képet öltött.</p> -<p>– Tudja mit a nagyságos úr! csinálja be engemet valami kis -hivatalba ahhoz a nagyságos Hatszegleti úrhoz, hiszen úgy is nekem -fogja köszönhetni, ha a nagyságos úr kisasszonya hozzámegy; én -fedezem fel az akadályokat; bizony Isten, olyan hűséges szolgája -leszek neki, hogy jobbat nem kap a nálánál.</p> -<p>– Én csináljam önt be hivatalba Hátszegihez? Miféle hivatalba? -Nem ágens az, se nem gőzhajótársaság.</p> -<p>– Nem bánom én, akárminek: csakhogy már egyszer holtig való -hivatalom legyen; talán ispánnak, vagy bibliothekáriusnak, vagy -szekretáriusnak. Nagyságodnak az csak egy szavába fog kerülni.</p> -<p>Demeter úrnak valami jutott eszébe.</p> -<p>– Jól van. Jól van Margari. Meglesz. Szavamat adom rá, hogy -Hátszegi titkárja fog lenni.</p> -<p>– De holtig való fogytáig? Kérem alássan. Nem az ő holtáig, -hanem az én holtáig.</p> -<p>– Igen, igen az ön holtáig.</p> -<p>– De hátha ő nem akarja? <span class="pagenum"><a name="Page_48" -id="Page_48">-48-</a></span></p> -<p>– Én fogom önt fizetni; tőlem kapja rendes évdíját, a mit -azonkívül ő tőle kap, az nem jön számításba. Elég lesz háromszáz -forint évdíj, tartáson, szálláson kívül?</p> -<p>Margarinak a lélekzete elállt erre a szóra. Majd bele fulladt a -mohó feleletbe:</p> -<p>– Méltóztatik ezt nekem irásba adni?</p> -<p>– Akár mindjárt, hozzon irószereket, majd én tollba mondom.</p> -<p>Ott aztán formaszerint szerződést kötöttek, hogy Margari úr -háromszáz forint évdíjért, mi évnegyed elején pontosan helyébe fog -küldetni, elvállalja azt a fáradságot, hogy mint titkár, (vagy mi?) -nagyságos Hátszegi úr, mint Henriette kisasszony jövendőbeli férje -oldalánál fog működni s ezért nagyságos Lapussa Demeter urat -időről-időre értesíteni fogja mindazokról, a miket ott lát és hall, -e kötelezettség Demeter úr halála után fiára, Jánosra, szállván -által.</p> -<p>Demeter úr érti, hogy mit cselekszik?</p> -<p>Ezen okirat alá levén irva és megpecsételve, Margari úr már most -egész készséggel előadá a kérdéses pensumokat, elébb nagy kegyelmű -patrónusának kezeket csókolván nagyon.</p> -<p>Éjfélig tartott, míg azokat egyenkint felolvasá, illetőleg -lefordította. Demeter úr meg volt vele elégedve nagyon; már -tudniillik a fordítással, mert a szővegen egy csepp oka sem volt -örvendeni.</p> -<p>Éjfélkor vége levén a felfedezésnek, azt mondá Demeter úr -Margarinak, hogy már most menjen fel a szobájába, s reggelig – -törikszakad – irja le magyarul ezeket a diák holmikat, s hogy annál -éberebb maradjon, fogja ezt a tíz pengőst s hozasson magának a -házmesterrel puncsot.</p> -<p>A nagylelkű parancsot meg is fogadá Margari s életében először -annyi puncsfélét talált bevenni, hogy egész reggelig mindig danolt -tőle, a mi pedig nem volt szokása; hanem azért reggelre le volt -irva a fordítás: dalolva irt.</p> -<p>Másnap kellett Sipos fiskális úrnak a hivatalos értesítést -<span class="pagenum"><a name="Page_49" id= -"Page_49">-49-</a></span> átadni a Hátszegi iránt tett -fürkészményei érdekében.</p> -<p>Sipos úr furcsa ember; híres, okos ügyvéd létére a Lapussa -családnál, hol rendes évdíjban állt, nem töltött be minden igényt. -Ugyanis neki olyan fixa ideái voltak, hogy ő olyan ügyet el nem -vállal, a minek igazságos voltáról teljesen meg nincsen belsőleg -győződve, mert ő nem szereti azt, ha őt valaki, akár szemben, akár -háta mögött legazemberezi; aztán meg mindenféle komisz functiót sem -szeretett elvállalni: holmi tönkre jutott szegény emberkéket -exequalni, azok alul erővel kihúzgálni a párnát, hallgatni asszonyi -és gyermeki jajveszékelést, az ilyesmi nem volt az ő kedve szerint -való foglalkozás, hanem igen is: nagy uradalmak végett viselni -okiratokban gazdag pereket, ragyogó replicákat diktálni, tíz-húsz -ívre terjedőket; aztán hatalmasan ellenálló ellenfeleken vármegyei -karhatalommal végrehajtani a törvényesen kivívott itéletet: ez már -az ő birodalma volt; egyéb alávaló provinciák végett egy másik -lógós ügyvédet kelle tartani a családnak, mert azokba még -segédeinek sem engedte meg Sipos úr az avatkozást.</p> -<p>A számára rendelt órában pontosan megérkezék a Lapussa házhoz -Sipos úr, természetesen gyalog, mert hogy maga lovakat tartson, -annál gazdálkodóbb, – bérkocsiba pedig nem szokott ülni, mert az -világbolondításnak való. Ennélfogva csizmái elég sárosak voltak. Az -ifju Lapussa azért viseltetett különös ellenszenvvel Sipos iránt, -mert mindig sáros csizmákban jött fel hozzájuk. Történetesen -olyankor mindig esett az eső, mikor neki ott valami dolga volt -személyesen. A gazdag emberek az ilyesmit nagy tiszteletlenségnek -veszik; Sipos úr pedig soha sem gondolt arra, hogy ki mit minek -vesz?</p> -<p>Pedig az egész Lapussa-család különös gálában volt erre az -alkalomra, még az öreget is felöltöztették. Nagy virágos selyem -hálókabátot adtak rá, a pamlagvánkosaira új himzéseket varrtak; a -szobákat új padszőnyegekkel <span class="pagenum"><a name="Page_50" -id="Page_50">-50-</a></span> látták el, s minden ezüstöt felraktak -az asztalra. Mintha Sipos úr meglátna abból valamit.</p> -<p>Ő régi szokás szerint most is hóna alatt hozá a szükséges -irományokat, egyszerűen spárgával átkötve, nem pedig bőrtárczában, -mint az újabb prókátorok, a kik szégyenlik a mesterségüket.</p> -<p>Jelen voltak az elfogadási szobában az öregen kívül János úr és -Lángainé, egyéb senki. Henriette még gyöngélkedett, szabad volt -neki az alatt a városligetbe kocsikázni, hol pompás nyári mulatójuk -volt, ott kedvencz virágait meglátogatni s talán végképen -elbúcsúzni tőlük. Különben ha mindjárt jó egészségben és itthon -lett volna is, e felolvasásra nem kapott volna meghívó jegyet. -Hiszen csak az hiányzanék, hogy a menyasszonynak az eljegyzés előtt -kézbesítsék vőlegénye életirását!</p> -<p>Sipos urat ezúttal sáros csizmái daczára is szivesen fogadták; a -két férfi ezerféle semmiségről kezdett el vele beszélni, mintha nem -tartaná sürgetősnek a látogatás tulajdonképeni czélját, úgy, hogy -Lángainénak kellett őket utoljára – nő létére figyelmeztetni, hogy -fognának már a kérdéses ismertetéshez; úgy látszott, hogy ő volt a -legnyugtalanabb azt megérteni.</p> -<p>Az ügyvéd tehát helyet foglalt az asztal mellett, szétbontá acta -formára lapított iratait, s elkezde olvasni. A családtagok mind -lorgnont ragadtak, úgy hallgaták, csak ő maga, a ki olvasott, nem -használt szemüveget.</p> -<p>Tehát:</p> -<p>– Báró Hátszegi, mint a tudósítás sub litera A bizonyítja, -eredetére nézve ruméliai muzulmán. Szép-apja stambuli defterdár -volt…</p> -<p>– Kérem: mi az a defterdár? szóla közbe János úr. Gróf vagy -mesterember?</p> -<p>– Főhivatalnok, viszonzá röviden Sipos úr; a ki többet akar a -defterdári hivatalról megtudni, megtalálhatja azt Dečsy -ozmanographiájában.</p> -<p>– Kapható az a kölcsönkönyvtárban? <span class= -"pagenum"><a name="Page_51" id="Page_51">-51-</a></span></p> -<p>Lángainé nem állhatta, hogy rendre ne utasítsa testvérét:</p> -<p>– Ugyan ne beszélj közbe annyi hiábavalóságot!</p> -<p>– Igaza van! helyeslé Demeter úr is, mire János úr hátrahúzta -magát a szoba hátuljába, s az egész felolvasás alatt nem tett -egyebet, mint a félszemüvegével vesződött s nagy ostentatióval -rágott diós bonbonokat. Sipos úr folytathatá nyugodtan az -előadást.</p> -<p>– Az orosz-török háború alatt, midőn a nagyvezér Péter czárt -csaknem elfogá s azután ismét szabadon ereszté, jól tudjuk, hogy az -orosz arany milyen erővel dolgozott. A nagyvezér mentségei közt -volt az is, hogy seregét rosszul élelmezék. Ez különben rendes -dolog a török hadjáratoknál; az élelmezésre kiadott erszények fele -a megbizottak kezében olvad el; a mulasztás bűne legközelebb -Mustafa defterdárt terhelé, ki azonban nem várta be, míg a -baltadzsik a selyemzsinórral érte jőnek, hanem Jassyból, hol a bajt -előre megérzé, fiával és kincseivel együtt szépen átkelt az erdélyi -határszélen. Sok valószinűség szól a mellett is, hogy kincseinek -nagy része nem török piaszterekből, hanem orosz rubelekből -állott.</p> -<p>– Ezt én nem értem, mordult közbe János úr a kandalló -mellől.</p> -<p>– Én pedig világosabban nem szólhatok.</p> -<p>– Csak tessék folytatni, mi értjük; monda Lángainé, gyöngyházas -lorgnonjával intve az ügyvédnek.</p> -<p>– Mustafa defterdár itt kikeresztelkedett s naturalizáltatta -magát. Fiát már mint nemes embert látjuk megjelenni az udvarnál, -hol a magyar testőrségnél szolgált s a kiütött török háboruban mint -ezredes-kapitány vágta hajdani atyafiait a Dunánál vitézül. Ez -szerzé a hidvár uradalmat és a bárói czímet. Ennek a fia igen -zsugori fösvény ember volt, kit nem hogy az udvarhoz, de még -tisztességes szomszédházhoz sem lehetett elcsalni. Szüntelen -nyerészkedett és a nyereség illataiban nem igen válogatott. Sok -ravaszsággal jutott a verespataki aranybányákhoz, <span class= -"pagenum"><a name="Page_52" id="Page_52">-52-</a></span> miket -roppant eredménynyel tudott kizsákmányolni s uzsora és zálogvétel -utján roppant birtokokat szerzett Hátszegen, Hunyad- és -Fehérmegyékben, úgy, hogy mikor meghalt, csupán a kész arany- és -ezüstpénzt harmincz társzekéren szállíták vadormi sziklaodujából a -hidvári lovagkastélyba, melyet egyetlen fia, Lénárd, apja halála -után állandó lakhelyéül választa.</p> -<p>Mindez adatokat a B, C és D alatti hiteles okiratok teljes -bizonyossággal igazolják.</p> -<p>Lénárd báró ereiben igen sok nemzet vére foly már. A defterdár -maga ruméliai születésű török volt, kinek hindu rabnőtől született -egyetlen fia. Ez ismét a bécsi udvarnál egy fiusított lengyel -grófné leányát vette el; Lénárd báró apjának egy eloláhosult magyar -köznemes leánya volt a felesége, kit gazdálkodásból vett nőül; -ilyenformán a nemes báró vére eddigelé öt külön nemzet tulajdonait -képviseli s azoknak mindegyikéből tartott meg valamit. -Gyönyörvágyó, mint egy török, pompakedvelő, mint egy hindu, -könnyelmű, mint egy lengyel, legénykedő, mint egy magyar s -engesztelhetlen, mint egy oláh. Ime jellemének sarkalatos -hibái.</p> -<p>Mert hogy hibáiról beszélek legelébb is, annak oka az, hogy -ezeket tartom túlnyomóknak jó tulajdonai felett. Mert:</p> -<p>hogy a báró gazdag ember, azt az ide E, F, G alatt mellékelt -hozzávetőleges összeirások, jövedelem-kimutatás és a többi -bizonyítják;</p> -<p>hogy a báró szép ember, azt a H alatt melléklett photograph -arczképéből meg lehet itélni;</p> -<p>hogy a báró testileg egészséges ember, azt az I és K alatti -bizonyítványok igazolják; egyik orvosától, másik vadásztársaitól -levén kiállítva;</p> -<p>a ki ezek szerint egy férfinál egyebet nem keres, az méltán -olyannak találhatja őt, a ki bármely nőt boldoggá tenni képes; -hanem</p> -<p>megfontolván azt, hogy ugyanezen férfi szerelem dolgában -<span class="pagenum"><a name="Page_53" id= -"Page_53">-53-</a></span> nemcsak állhatatlan, de néha a -bizarrságig szeszélyes, hogy tivornyakedvelő és a nevetségig -inyencz;</p> -<p>hogy hiú, mint egy indus herczeg, kinek a feleség is csak a -pompa nevelése végett szükséges;</p> -<p>hogy durva és erőszakos; hirtelen haragjában senkit sem kimélő, -mint azt okiratok bizonyítják, melyek szerint többször halálosan -megverte, a kiket épen rossz kedve útjában talált;</p> -<p>hogy csodálatos hajlama van a betyáros kalandkereséshez, mely -épen semmi dicsőségére nem válik;</p> -<p>és hogy végre a hozzá legközelebb állók suttogásai szerint van -valami titokszerű egész életében, vannak számbavehetlen napok és -hetek, a mik mintegy hézagot képeznek nála az évben, rejtélyes -események, miknek kezdetét és végét senki sem tudja; ha mindezeket -összevetjük –</p> -<p>kénytelen vagyok végül azon őszinte nyilatkozatomat kimondani, -miszerint:</p> -<p>egy fiatal ember, ki igazán szeretni nem tud,</p> -<p>egy gazdag ember, ki senkinek használni nem képes,</p> -<p>egy előkelő férfi, kiben semmi magasabb nagyravágyás nincs, egy -oly gyöngéd, érzésteljes hajadont, minő a kérdésben forgó Henriette -kisasszony, boldogítani nem képes, s én részemről, bármilyen -szerencsének nevezze is a világ báró Hátszegi kezével -megkináltatni, kikerülésre való szerencsétlenségnek nevezem azt. -Most méltóztassék az általam igazolásul felhozott okmányokat -megvizsgálni.</p> -<p>János úrnak a türelme végit érte; el akart szaladni; ha az öreg -egész tekintélyével rá nem parancsol, hogy maradjon, ott hagyja a -családtanácsot. Annál mohóbban kapott Lángainé a hallottakon; ő -akart első lenni, a ki a bővebben magyarázó okiratokat átolvassa; -János úr ugyan beléjök sem tekint. Sipos úr jónak látta a nagyságos -asszonyt figyelmeztetni:</p> -<p>– Azon okmányok közt vannak olyanok is, a mik nem asszonyságok -számára való olvasmányok.</p> -<p>– Ha olyanokra találok, azokat elhagyom. <span class= -"pagenum"><a name="Page_54" id="Page_54">-54-</a></span></p> -<p>(Bizonyos, hogy azokat fogja keresni legelébb.)</p> -<p>Demeter úr ez alatt egy csomagot húzott elő pamlagvánkosa alól s -azt Sipos úrnak nyújtá.</p> -<p>– Tehát kegyed nem tanácsolja, hogy Henriettet Hátszegi báróhoz -adjuk nőül. No: – jól van; – a míg mi a mellékleteket átfutjuk, -legyen szives kegyed viszont ezen iratokat megolvasgatni, – hogy el -ne unja magát.</p> -<p>Azok voltak a Margari úr által elárult penzumok – in natura.</p> -<p>János úr boszúsan járkált alá s fel a szobában; Lángainé nagy -figyelemmel olvasott, egyik sem vette észre azt a zavart, azt a -meglepetést, mely az ügyész arczán ellenállhatlanul -visszatükröződött, mialatt a végzetes latin irományokat áttekinté. -Fejét meg-megcsóválta, bajuszát tépte jobbra-balra, zavarultan -feszengett karszékében, homloka izzadni kezdett, azt nem győzte -zsebkendőjével törülni, végre átolvasta az egészet, s akkor letette -valamennyit maga elé az asztalra, s eszméletlenül rámeredt, mint a -kinek e pillanatban az esze nem tud tanácsot adni.</p> -<p>Épen ekkorra készült el Lángainé is az olvasmánynyal. Ő -ellenkezőleg egészen fel volt izgatva; olvasás közben nem állhatá -meg, hogy olykor fel ne sóhajtson: – a szörnyeteg! a gyalázatos! – -Ez igen ingerlő olvasmány volt.</p> -<p>Demeter úr azzal mulatta magát, hogy hol az egyik olvasó, hol a -másik arczát szemlélgeté; itt az izgalom, amott a levertség nőttön -növése igen mulatságos ellentét volt egy harmadik nézőre nézve.</p> -<p>Mikor minden papiros bevégzé hatását, akkor csendes, szelid -hangon szólalt meg: – nos? tehát mi véleményed van e tárgyban, -leányom?</p> -<p>Lángainé összecsukta szemüvegét, mint ki véleménye helyességéről -bizonyos s nem késett felelni.</p> -<p>– Báró Hátszeginek nem egy Lapussa Henriette kisasszonyt, de egy -jó indulatú cselédet sem adnék nőül.</p> -<p>– De magad hozzá mennél, mordult közbe mérgesen János úr; a mit -nem vett számba senki. <span class="pagenum"><a name="Page_55" id= -"Page_55">-55-</a></span></p> -<p>– És ön, ügyész úr? kérdezé Demeter, Siposhoz fordulva.</p> -<p>– Én? szólt a becsületes férfi elfogult, bánatnyomta hangon. Én -azt tanácsolom, hogy a kisasszonyt minél előbb nőül kell adni a -báróhoz.</p> -<p>Lángainé karikára nyílt szemekkel tekinte rá:</p> -<p>– Azok után, a mik ez iratokban vannak?!</p> -<p>– Nem. Azok után, a mik e másik iratokban vannak.</p> -<p>– Mik azok? kiálta odarohanva Lángainé s nagyon boszankodott, -mikor a felmarkolt iratokban csupa latin dolgokra akadt. Annyit -látott, hogy ezek Kálmán penzumai, s nem értette az -összefüggést.</p> -<p>– Kérem az iratokat vissza, szólt Demeter úr, száraz kezét -eléjük nyújtva. Még most kellenek. Itt vannak nálam fordításban is. -Tehát ön is azt hiszi ügyvéd úr, hogy Henriettenek jó lesz a -báróhoz nőül menni? No, azon a napon, ha megérjük, a mikor -Henriette az oltárhoz lép Hátszegi Lénárddal, – ezen firkákat önnek -fogom ajándékozni. Addig nekem kellenek!… Tetszik engemet -érteni?</p> -<p>Sipos úr egészen le volt verve; nem volt semmi kedve valakivel -vitatkozni többé: ily gonoszul még nem vesztette el perét soha. -Lángainé még ostromolni akarta kérdésekkel, de ő nem állt neki -helyt, vette a kalapját, köszönt és elsietett.</p> -<p>Lángainé azután apjához fordult; mi okozta e meglepő változást? -minő csoda-iratok azon látszólagos semmiségek? minő titkok -azok?</p> -<p>Demeter úr rajtok feküdt, nem adta ki őket: – olyan emberek -titkai, a kikre nézve nagy baj és nagy szerencse, hogy el vannak -árulva. Meglehet, hogy soha sem fogjátok megtudni.</p> -<p>– Összefüggésben állanak ezek Henriette férjhezmenetelével?</p> -<p>– Egyenesen kényszerítenek rá.</p> -<p>– Szegény leány! sóhajta fel a delnő. <span class= -"pagenum"><a name="Page_56" id="Page_56">-56-</a></span></p> -<p>– Kár, hogy nem áldozhatod fel magadat érette; szólt közbe -csufondárosan János úr, kit a várt diadal ingerkedővé tett.</p> -<p>– János! szólt hozzá Lángainé, hideg, neheztelésteljes arczczal, -melynek fehér márványa alatt több harag rejlett, mint egy háborgó -tengerben. Már többször mondád szemembe e rossz élczet, ha még -egyszer ki találod mondani, soha ez életben többet nem szólunk -egymáshoz – s ha egyedül lennénk is egy börtönbe bezárva.</p> -<p>– Tehát azért is még egyszer elmondom, pattogott János -hetvenkedő hangon. Essünk át rajta minél elébb.</p> -<p>– Jó! Ne fáradj. Mondottnak veszem. Meghaltunk egymásra -nézve.</p> -<p>Azzal feszesen az ablakhoz ment s hímzésihez ült. János úr -kaczagva hadonázott alá s fel a szobában. Demeter úr nem szólt bele -a vitába, tudta jól, hogy ezek soha sem békülnek ki többet.</p> -<hr class="tb" /> -<p>Sipos úr háromszor is elment lakása előtt, mielőtt haza talált -volna, annyira megzavarták azok a dolgok, a miket most tudott -meg.</p> -<p>Sokáig jött-ment még otthon is dolgozó-szobájában, mintha nem -találná meg valaminek az elejét, a minek szeretne már a végin -lenni. Végre nagynehezen lecsillapítá magát s akkor kiizent egyik -irnokától, hogy híják be hozzá Szilárdot.</p> -<p>A hívott abban a nyomban megjelent.</p> -<p>Egyike volt azoknak az arczoknak, a miket a nők el nem tudnak -felejteni soha. Égő szenvedély minden vonásban, a halvány arcz -sápadt színéhez úgy illenek a nagy, lángoló fekete szemek, mik -bátorságról, hő indulatokról beszélnek, míg a nemes férfi-ajk -hallgat. Annak a sűrű fekete hajsátornak nem is szükség úgy -elborítani azt a szép homlokot, elég árny van azon így is. -<span class="pagenum"><a name="Page_57" id= -"Page_57">-57-</a></span></p> -<p>– Nos, kedves öcsém, egész magadhoz jöttél e már? szóla hozzá -Sipos úr családias bizalom hangzatán. Nem volt ma nálad az -orvos?</p> -<p>– Nincs már rá szükségem, semmi bajom.</p> -<p>– No csak ne bízd el magadat még. Már ismét dolgoztál. Az még -nem volna szabad; tudod, hogy az orvos megtiltotta.</p> -<p>– Hiszen csak szórakozásból dolgozom.</p> -<p>– Szórakozásból keress mulatságot. Mért nem jársz te, mint más -fiatal ember, társaságokba, kávéházba, tánczvigalmakba? minek fogod -be magadat, mint egy teherhordozó? a fiatal kedély mulatságot -óhajt.</p> -<p>– Én elég jól érzem magamat így. Köszönöm kedves bátyám -figyelmét; ön jobban aggódik értem, mint érdemelném.</p> -<p>– Kötelességem az, édes öcsém. Tudod, hogy szegény édes apád -halálos ágyánál bizott a lelkemre; ott álltál, hallottad, mikor -mondá: – rád hagyom szegény fiamat, légy helyettem édes apja.</p> -<p>A jó öreg úrnak elborította a szemeit a köny ezen emlék -fölidézésére, letörlé azt tarka zsebkendőjével; az ifju szemei nem -könyeztek, csak még jobban égtek.</p> -<p>– Emlékezel-e erre a szóra, édes öcsém?</p> -<p>– Igen; suttogá az ifju halkan.</p> -<p>– S ha én ma vagy holnap átlépek ebből a világból abba a -másikba, a hol nem válnak el a jó barátok többé egymástól, s ha ott -összetalálkozom az én jó kedves Istvánommal s ha ő kérdeni fogja -tőlem: – hogyan viselted gondját rád bizott fiamnak? – mit fogok -neki rá felelni? nos, szólj, mit fogok neki rá felelni?</p> -<p>Az ifju érzékenyen ragadá meg az öreg gyám kezét, s megszorítva -azt, alig hallhatóan suttogá: – ön második atyám volt.</p> -<p>Erre Sipos úr indulatosan ragadá ki kezeit az ifju kezeiből s -hevesebb hangba csapva át, mondá:</p> -<p>– És ha erre ő azt fogja mondani: – az nem igaz; te <span class= -"pagenum"><a name="Page_58" id="Page_58">-58-</a></span> nem -vigyáztál fiamra! te nem jártál utána, a hogy apának kellett volna, -te könnyelműen magára hagytad őt; nem tudtad, mikor veszélyben -forog, vak voltál, mikor az örvény felé rohant; halál küszöbéig -hagytad menni, s ha Isten és az én halottkezem nem védelmezi őt, -öngyilkossá lesz, és te nem tudod meg: miért?</p> -<p>A fiatal ember megrendült e szóra. Meg volt lepetve; még -halaványabb lett, mint az előtt; meredt szemekkel bámult főnökére, -ki most egészen uralkodott fölötte; mint a mester csinytetten -kapott tanítványán. Azután oda lépett az öreg s megszorítá kezét, -mintha biztatná vele, hogy – én most tégedet nagyon meg foglak -dorgálni; de azért ne félj, pártodon vagyok.</p> -<p>– Kedves öcsém, Szilárd; jusson eszedbe, mikor kicsiny gyermek -voltál, aztán tettél néha olyasmit, a mit nem kellett volna, a -miért apád kérdőre fogott, mindig azt mondta ugy-e: – ha rosszat -tettél s szégyenled bevallani, hallgass, szorítsd össze a fogaidat, -de ne hazudj; ne tagadj, ne gondolj ki mentségedre olyan dolgot, a -mi nem igaz, mert a te neved Szilárd; ahoz pedig nem illik a -gyávaság. Meg is fogadtad; olyan lettél. Már most én is azt mondom, -jusson eszedbe, hogy Szilárdnak kereszteltek; hallgasd meg nyugodt -lélekkel, a miket mondani fogok: bele ne szólj; megczáfolni ne -akarj; ha kérdelek s felelni nem akarsz, rázd meg a fejedet; de -elámítani ne akarj, mert az nem illik hozzád. Most pedig ülj le. – -Ülj le öcsém, mert most üdültél föl betegségedből, fejed még -gyönge; – azok után, a miket majd elmondok, aligha szédelegni nem -fog.</p> -<p>Az ügyész lenyomta egy székre az ifjut, ki méla bánattal -csüggeszté alá szép fejét; lehetetlen volt őt meg nem szánni.</p> -<p>Az öreg úr nagyot fohászkodott, s izzadt homlokát törlé -zsebkendőjével.</p> -<p>– Te egy gazdag család leányába voltál szerelmes és az is te -beléd. Egy tánczvigalomban ismerkedtetek meg: <span class= -"pagenum"><a name="Page_59" id="Page_59">-59-</a></span> a viszony -innen fűződött odább. Kevés és nagyon ellenőrzött alkalmatok volt -egymással találkozhatni; de a szerelem találékony és furfangos, tud -magának útat csinálni. A gazdag leánynak volt egy elhanyagolt -testvére, kit rokonai nyilvános iskolába járattak. Ezt nálam -találtad több izben, mert a szeles gyermek, valahányszor otthon -megriasztották, mindig hozzám szökött, s itt tartózkodott, míg -gyámjait, kiknek családi ügyészök vagyok, kiengeszteltem iránta. -Olyankor veled egy szobában hált, te viseltél rá gondot, -megmagyaráztad a nehéz feladatokat, miket megtanulni nem bírt; a -gyermek nagyon megszeretett téged. Pedig aztán hatályosabb kerítőt -kivánni sem lehet, mint egy gyermek. Te előtted kedvesedről, ő -előtte te rólad beszélt; magasztalt benneteket egymásnak. Nagyapa, -nagynéne, nagybátya, nevelőnő, házikisasszony, cselédek, a kik -szemeiket soha le nem vették a leányról, nem is sejték, hogy a -leány el van kerítve, el van szerelmesítve: képzelni sem lehet -hogyan? Beszél előtte valaki? nem. Jön össze valakivel? nem. Kap -szerelmes leveleket? nem. Hogyan tehát? A szerelmesek furfangja -bámulatos. Ti tudtátok, hogy a család vénei és asszonyai nem értik -az oratorok klassikus nyelvét s a leány, ki oly nagyon szeretett, -nem tartá erős fáradságnak megtanulni latinul, mintha csak öcscse -oktatása közben tenné, hogy kedvesével a felfedeztetés aggodalma -nélkül levelezhessen. Egy nő, egy gyermekleány! megtanul egy holt -nyelvet, a minek soha semmi helyzetben hasznát nem fogja vehetni, -csak azért, hogy kedveltjének elmondhassa: «ego te in æternum -amabo». Meg kell vallani, hogy ez igen szép és nagy áldozat. Ti -mindennap leveleztetek egymással. Iskola előtt a leányka diktált -öcscsének penzumokat, félig közönyös rhetorikai virágokkal kezdve -és folytatva a szerető szenvedély hangján, iskola után hozzád jött -a fiu, akkor te diktáltál neki másik penzumot, a minek eleje, vége, -szinte együgyű chria volt, közepe pedig édes nyilatkozatokkal tele. -Ezt a penzumos könyvet persze soha sem vitte ő az iskolába; -<span class="pagenum"><a name="Page_60" id= -"Page_60">-60-</a></span> nálad állt a másik, az igazi, a mit a -tanároknak kellett látni. Az egész ármányos csempészet ott folyt a -családtagok, a társalgónők szemei előtt, füleik hallatára; ki -jöhetett volna rá? És mégis rájöttek. Ma, ez előtt egy órával az -öreg családfő maga nyújtá azokat kezembe, hogy olvassam át; -megjegyezve, hogy fordításban ő maga is olvasta már azokat.</p> -<p>A fiatal ember fel a levegőbe bámult, mintha azon járna csupán -az esze, vajjon ki árulhatta el azokat?</p> -<p>– Rettentő dolgokat tudtam meg belőlük. Előbb azon tanakodtatok, -hogy a leány a család akarata ellen nőddé legyen. Biztatok a -nagynéne jó indulatában; ő szerette unokahugát. Akartatok várni, -tűrni és hívek maradni. Azonban mindezt meghiusítá egy előkelő és -gazdag kérő megjelenése, ki világi fogalmak szerint épen a leányhoz -illett. A családtagok erőtették ez összeköttetés létrejöttét. Ti -kétségbeesve tusakodtatok a fölött, hogy mit tegyetek? Szándékotok -volt együtt megszökni. Erről levert benneteket a sokszorozott -figyelem, mely a leány lépteit őrizé. Mikor aztán nem volt semmi -menekülés, akkor egy rettenetes eszme fejlődött ki közöttetek: -magatokat megölni, egyszerre, egy napon, egy akarattal. Több napon -keresztül tanakodtatok a kivitel felett. Itt már nagyon óvatosaknak -kellett lennetek a kifejezésekben, nehogy a leiró testvér valamit -megsejtsen a szándékból. Előtte is el kellett azt burkolni. A leány -egy természettudományi könyvet kért tőled. Te megküldéd neki. A -leánygyermek kikereste abból, hogy miféle mérgeket tudna az ember -könnyűszerével önmaga előállítani? úgy bölcselkedett, mint egy -természetbúvár. Két napig tanakodtatok rajta, hogy lehetne gyufára -szert tenni, a minek a villója leghatályosabb méreg. De hiába, nagy -uraknál csak a cselédek kezén forog a gyufa, nem lehetett szerezni; -végre talált a leányka valamit. Ha rézkrajczárokat egy -üvegszelenczében jó erős sós eczet közé tesznek, az rézoldatot -képez s ez aztán méreg. Ebben állapodtatok meg; a leányka készített -saját magának mérget <span class="pagenum"><a name="Page_61" id= -"Page_61">-61-</a></span> s megtanított rá téged, hogyan készítsd -azt te is?… Oh én jó Istenem! Miről gondolkoznak a gyermekek!</p> -<h2>NEM NEKED VALÓ AZ!</h2> -<p>A dorgált ifju mind e perczig hallgatott, most felkelt s -csendes, tiszta hangon mondá: – mind igaz, úgy van.</p> -<p>– Rosszul van! egészíté ki hevesen a mondást az ügyész, igen -rosszul van. Gyermekeknek öngyilkosságra gondolni azért, mivel nem -akar a világon minden úgy történni, a hogy ők kigondolták! Hiszen -még gyermekek vagytok: – hova gondoltál te, a kinek még nincs -biztos állásod, nincs kenyered, a mit valakivel megoszsz? -Gondolkoztál te a dolognak praktikus oldaláról? Azt képzelni sem -akarom rólad, hogy a leány rokonainak kegyére számítottál volna. -Ezt még ha elérhetted volna is, micsoda állás lett volna az rád -nézve? A te jellemedhez kegyelemkenyér, a mit a feleség rokonai -panaszosan adnak! Hogy te lótófutója légy, kézcsókolója, esteli -felolvasója a szeszélyes nagyapának; piruló czéltáblája a többi -rokonok szavainak, csúfsága minden cselédnek; mert a szegény vőt -még az inasok is csúfra emlegetik a háznál, tudd meg azt.</p> -<p>Szilárd arcza égett e szavak alatt, közbe akart szólni, de az -öreg sietett őt megnyugtatni.</p> -<p>– Nem! Erre a gondolatra te nem jöhettél; te nem akartál egy -gazdag családba feltolakodni; hanem gondoltad azt, hogy az a leány -fog leszállni te hozzád, s megosztja veled a te szegénységedet; -ugy-e, ezt gondoltad? Hiszen más szegény ember és szegény leány is -van a világon, a kik nem visznek egymáshoz egyebet forró -szerelemnél s mégis boldog pár lesz belőlök. Látod, ebben fekszik a -te csalódásod. Ha egy szegény leányba volnál szerelmes, azt -mondanám: korán van ugyan még házasodnod, de ha Isten is úgy -akarja, vedd el; dolgozzatok, <span class="pagenum"><a name= -"Page_62" id="Page_62">-62-</a></span> küzdjétek keresztül -magatokat a világon, van itt hely minden ember számára elég; az is -hozzá van szokva minden nélkülözéshez, te is; az kevéssel -megelégszik, tud varrni, főz számotokra, ha rászorul, mos is, -rendben tartja a házat; egy garassal kettőt takarít meg; mikor sok -dolga van, dalol, hogy bele ne fáradjon s mikor vékony a vacsora, -jó kedvével, forró ölelgetésével megszaporítja. De egy leányból, a -ki gazdag volt, hogy legyen szegény asszony, édes barátom? – A kit -arra neveltek, hogy maga semmihez ne értsen, a ki még csak a -gyertya hamvát sem tudja elkoppantani, hogy legyen abból -gazdasszony? hogy találja az magát otthon egy szegényes -udvarszobácskában, a hol még te sem lehetsz mindig körülte, mert -kenyered után kell látnod? Ő nem szólna, nem panaszkodnék, de te -látnád, észrevennéd, hogy nélkülöz; ő nem kérne új ruhát, de te -látnád, hogy az, a mit visel, már kopott és a szived szakadna meg -bele, hogy egy leányt, a kit szerettél, mostoha sorsodhoz lánczolál -le, s magaddal rántottad őt olyan könnyelműséggel, a miért férfi -észszel pirulnod kell egykor!</p> -<p>– Kedves bátyám, szólt Szilárd, hogy én mind ezekről -gondolkoztam, azt bebizonyítom azzal, hogy egy év alatt -takarítottam meg annyi összeget, a mennyiből egy másik évig meg -lehet élni. Félretettem havi fizetésemet, a mellékjövedelmeket, -miket kiküldetésekkor kaptam, s azon idő alatt oly csekély -összegből éltem, hogy egy koldus nem vállalkoznék rá, hogy annyival -kijőjjön. Naponkint meg tudok élni egy tizesből, csak azért, hogy a -többit megtakaríthassam más számára. És ezt nem vette rajtam észre -ugy-e senki? Azért nem voltam sem kedvetlen, sem elhanyagolt. Pedig -még az, a kiért nélkülöztem, nem is adott egyéb jutalmat, mint egy -távol csillámló reményt.</p> -<p>Sipos úr elszörnyűködött. Hisz ez rettenetes ember! Hát ilyenre -is képes egy gyermek, a ki most lépte át a huszadik esztendejét? -Egy évig naponkint egy tizest költeni magára, hogy tőkepénzt -gyűjthessen kedvese számára! <span class="pagenum"><a name= -"Page_63" id="Page_63">-63-</a></span> Az ilyen praktikus -őrültséget nehéz lesz meggyógyítani.</p> -<p>– De hát utoljára is, kedves barátom, mit gondolsz, mi fog -történni most, miután titkaitok el vannak árulva? Mit fognak tenni -a rokonok?</p> -<p>Szilárd egykedvűleg vállat vont.</p> -<p>– Legelőször is engem fognak törvényesen üldöztetni, mint -méregkeverés részesét.</p> -<p>– Azt bizonyosan megérdemelnéd, mert te is helybenhagytad és -elfogadtad a kifőzött tervet; hanem ezt nem fogják tenni. Hanem -majd tesznek mást; én ismerem embereimet jól. A leányt fogják azzal -ijeszteni, hogy ellened bűnvádi pert indítanak, ha rólad le nem -mond.</p> -<p>– Azt pedig nem fogja tenni.</p> -<p>– Te tudod bizonyosan?</p> -<p>– Én hiszem.</p> -<p>– S ha erővel kényszerítenék, hogy nőül menjen a báróhoz?</p> -<p>– A báró lehet akármilyen jellem, de mindenesetre gavallér; ha -neki egy nő azt fogja szemébe mondani, eljegyzése napján: én nem -szeretem önt, mert mást szeretek és mást fogok szeretni, nem -hiszem, hogy izlése elleni dolog ne legyen azt a hölgyet nejévé -tenni.</p> -<p>– És ha nem mondaná ezt, ha önként kezét nyujtaná neki, ha -lemondana rólad? Félre ne érts. Nem vádolom őt. Ha lemond éretted -azért, hogy tégedet fölmentsen rokonai üldözése alól; ha föláldozza -szivét a te nyugalmadért!?</p> -<p>– Hallgasson meg engemet, kedves bátyám. Ön maga is mondá, hogy -a szerelmes ember gyanakodó és furfangos, kitalál olyan dolgokat, a -mikre más soha sem gondolt. Mi gondoltunk arra, hogy lehet idő, a -mikor őt kényszeríteni fogják, olyan eszközökkel, a mik ellen egy -gyönge gyermeknek nincsen védelme, hogy nyilatkozzék szivének -érzései ellen; tán hogy irja meg nekem, hogy felejtsem el, hogy nem -szeret többé; tán hogy rejtegetett emlékemet küldje vissza, hogy -jegyezze el magát más férfival? de én <span class= -"pagenum"><a name="Page_64" id="Page_64">-64-</a></span> ennek mind -ne higyjek, a míg ő egy szót ki nem mond, vagy le nem ir, a mit -csak mi ketten ismerünk, a miről nem tudja senki kettőnkön kívül: -magyar, latin, angol, görög, vagy arab szó-e az? ember, virág, vagy -csillag neve-e? ezt senki ki nem találhatja, el nem árulhatja. A -míg e szó egy harmadik birtokába nem jut, én tudni fogom, hogy ő hű -hozzám és hűséget követel tőlem s távolról int, hogy ne kételkedjem -benne; hallgat, mert beszélnie nem szabad, vagy beszél, mert -parancsolva van; de az elhallgatott szó nekem megmondja azt, a mit -érez, – és a mit ember-ész be nem ér.</p> -<p>– Teremtő Isten! kiálta fel Sipos úr, mind a tíz ujjával gyér -hajába kapva, hol járt ezeknek az eszük! Milyen lánczokat vertek -magukra!</p> -<p>– Én nem vagyok ellene, hogy kedves bátyám mondja meg ezt is, a -mit most felfedeztem, azon uraknak, ők majd rémítésekkel ráveszik a -leányt, hogy mondja ki azt a titkos nevet, a mi ezt a lánczot -széllyel tépje. Ő sok ellenkezésre mondani fog valamit. Oh a -szerelmes nők igen ravaszok. Azt a szót velem közölni fogják. Nem -lesz az igazi. De én azért azt fogom rá mondani, jól van. És -azontúl senki sem sejtendi, ki van-e találva a titok, vagy nincs? -Mi elválunk; – eddig sem volt közöttünk semmi érintkezés. Meglehet, -hogy messze elviszik őt innen. De őrizzék azután és szemeiket le ne -hunyják, a kik őrzik, s ha férjet adnak neki, imádkozzanak az -életeért, mert nem tudják, minő végzetes dolog egy leányt férjhez -adni, ki lelkében egy harmadik titkát hordja!</p> -<p>– Te tisztán…! nem mondom el, a mit akartam.</p> -<p>– Azt akarta bátyám mondani, hogy tisztán meg vagyok bolondulva. -Meglehet. Az is meglehet, hogy ez a szenvedély lesz egész életem -szerencsétlensége. De mindegy: ragaszkodom hozzá, s ha fájdalomnál -egyéb nem jön belőle, akarom élvezni ezt a fájdalmat. Nem engedték -meg, hogy együtt meghaljunk, kénytelenek lesznek tűrni, hogy -lelkeink egymást el nem hagyják fájdalomban, kétségbeesésben -<span class="pagenum"><a name="Page_65" id= -"Page_65">-65-</a></span> találkoznak és azon már változtatni nem -lehet.</p> -<p>– Ördög menykő! Azt majd meglátjuk. Az öreg úr kezdett -phlegmájából kijönni. Majd én itt téged el hagylak pusztulni egy -üres képzelődés miatt; absurdus, képtelen, hihetetlen valami. -Paroxismusban ejtett beszéd, a mit gyógyult korodban magad sem -fogsz hinni, hogy beszélted.</p> -<p>– Kedves bátyám! én magam is óhajtom, hogy e paroxismusnak vége -legyen. Azért igen kérem, legyen szives mentül elébb szólani ismét -azon nagyon haragos szivű urakkal. Azt a szót kérem, azt az egy -szót. Akármit hoz vissza, nyugodt leszek. Azontúl soha egy -összehúzott homlokredőről sem fogja észrevenni senki, mire -gondolok? nyugodt, csendes ember leszek. Nem lesz belőlem -futóbolond, a kinek az utczán utána néznek, sem magamat elölni nem -kisértem meg többé.</p> -<p>– Jól van, ne beszéljünk rólad. Te makacs, agyafurt vagy; -utoljára is azt teheted magad ellen, a mit akarsz; neked mindössze -is csak annyi vagyok, mint apád, s mint apád, lánczra nem -verhetlek; de én egyúttal prókátor is vagyok, ebben az ügyben -ellenfeled védelmezője. A leány az én cliensem: gondoltál-e arra, -hogy majd helyetted, ki nem esel kezük ügyébe, őt fogják -mortifikálni rokonai? Mit bánod te azt? Engeded szenvedni a nőt, a -gyermeket, kinek ha valaha megvénül, átok lesz fiatalságára -visszaemlékezni.</p> -<p>– Tudom. Ha a nő nem találja a szenvedésekben gyönyörét, miket -érettem magára idézett, mindig csak egy szavába fog kerülni, hogy -azoktól megszabaduljon. A míg magát megmenteni nem kivánja, addig -bizonyos, hogy van lelki ereje azokat elviselni.</p> -<p>– S nem szánod azt, a kit szeretsz?</p> -<p>Szilárd szomorúan elmosolyodott:</p> -<p>– Volt-e szánalomról szó, midőn ugyanazon perczben, egymásra -gondolva, halálos mérget vettünk?… Különös <span class= -"pagenum"><a name="Page_66" id="Page_66">-66-</a></span> dolog az -kedves bátyám: nem érteni azt meg józan észszel…</p> -<p>– Kedves öcsém; én csak azt látom, hogy mi nem fogjuk megérteni -egymást. Te vesztére törsz egy szegény gyámoltalan leánynak, csupa -szeretetből s nem akarsz lemondani róla, miután semmi reményed -sincs vele czélt érhetni: azt én nem értem. Én pedig amaz úri -családtól felszólíttatva, hogy adnék tanácsot a kérőt illetőleg, -azt határozottan elleneztem. Midőn ez iratokat kezembe adták, akkor -azt mondtam, hogy mindenesetre nőül kell őt adni hozzá. Még azt -hihették volna, hogy én a te bódult reményeidet akarom -előmozdítani! hogy viszonyaitokat ismerve, érdekelt fél vagyok; -hogy ravaszul útjába állok a kérőnek, mert egy rokonomat akarom -helyébe csempészni. Én ezt a véleményt meg akarom czáfolni; – ezt -pedig te nem érted. Most eredj szobádba vissza; a sors majd meg -fogja valamelyikünknek magyarázni, a mit nem ért.</p> -<p>Ugyanez órában a Lapussa család igazságtevő szobájában folyt le -e drámának másik jelenete.</p> -<p>Henriette hazaérkezett a városligeti kolnából (így hívják -magyarul a nyári mulatólakot, villa evőeszközt jelent), mint -mondák, virágokat hozott haza. Demeter úr átizent hozzá, hogy csak -hagyja most azokat a virágokat és jőjjön az ő szobájába. Ugyanakkor -Lángainét is kiküldé magától; János úr ezóta rég a gabonapiaczot -járta; ez levén kedvencz szenvedélye – a többi között.</p> -<p>– Kicsike leányom, Henriette, jőjj közelebb hozzám, szólt az -öreg úr, egyet fordulva fekhelyén s előkeresve vánkosa alól öblös -burnótszelenczéjét. Kérlek szépen, ne haragudjál rám, hogy neked -mostan alkalmatlankodom. Már addig a rövid ideig, a míg élek, -legyetek irántam egy kis elnézéssel. Ha pedig alkalmatlannak -találod közellétemet, annál több okod leend rá, kapni az alkalmon, -hogy tőlem megszabadulhass.</p> -<p>Henriette értette az epés czélzásokat; megszokott valami volt az -előtte. Soha sem szokták azokat megczáfolni. <span class= -"pagenum"><a name="Page_67" id="Page_67">-67-</a></span></p> -<p>– Nyulj ide kérlek a vánkosom alá, találsz ottan egy csomag -papirost, húzd ki onnan és nézd meg, mik azok?</p> -<p>Henriette fásult gondtalansággal tevé, a mit az öreg parancsolt -s elővonta a sajátságos raktárból, mely különben szelenczék, -süteménydarabok, pilulás skatulyák tanyájául is szolgált, a vastag -iratcsomót, melyre azután az első tekintetnél rögtön ráismert.</p> -<p>A féltett irások, a mik egész betegsége alatt nem hagyták -aludni, nem engedték meggyógyulni soha; épen annak a birtokában, a -ki elől azokat leginkább rejtegetni kellett. A halálra vádlott állt -az elterhelő tanú előtt. Az eltagadhatlan, elesküdhetetlen -bizonyítékokkal szemtül szemben, a miket magáról le nem bir -hárítani többé, a mik rajta feküsznek lelkén, minden idegén, hogy -zsibbadtan áll meg az érverés szivében, hogy a világ elsötétül -káprázó szemei előtt, hogy a halálsápadt arcz megelőzi szinével a -halálitéletet. Ez ellen nincs védelem.</p> -<p>Egy perczig az a mentő gondolat villant át lelkén, hogy hisz ez -idegen nyelven van irva, még nem tudják, mi van benne? Egy lépésre -van a kandalló; ha elégetné hirtelen, ki tanuskodhatnék? de azt az -egy lépést megtagadták izmai; el volt zsibbadva, nem tudott -mozdulni és nem tudott összeroskadni.</p> -<p>– Kicsike leányom, szólt az öreg úr hozzája, nagy gyönyörűséggel -tömve keselyűgörbe orra alá az ördöngős fütőszert, a mit burnótnak -neveznek. Ne haragudjál rám azért, hogy ez irkafirkákat figyelemre -méltattam; nem akarom nekik hasznukat venni. Eleget tudok belőlük. -Már csak légy szives rám hallgatni.</p> -<p>Henriette tekintete nem birt megválni nagyatyja vértől eresült -szemeitől, azt hitte, hogy ezek a szemek mind szivén szúrnak lassan -keresztül.</p> -<p>– Te nem akarsz férjhez menni egy kitünő férfiuhoz, ki kezedet -kéri, kit családod nagyrabecsül, ki gazdag és előkelő ember; hanem -akarsz inkább elszökni egy semmi <span class="pagenum"><a name= -"Page_68" id="Page_68">-68-</a></span> emberrel, a ki maga sem -tudja még, hogy miért van a világon; s ha ezt nem engedik, inkább -akarsz erőszakosan meghalni mindnyájunk csúfjára, szégyenére, hogy -vele együtt halhass meg. Ez a szándék nem szép volt tőled. Igaz, -hogy mi igen rosszul bántunk veled, különösen én kiállhatatlan, -kegyetlen voltam hozzád; hanem azért ezt még sem kellett volna -tenned. Látod, most ezzel igen sok galibát csináltál mind saját -magadnak, mind más embereknek is. Ülj le kérlek; hiszen reszketsz! -Magam hoznék széket számodra, de látod, hogy nem kelhetek fel; ez -az átkozott köszvény, az éjjel sem aludtam miatta, mindig te rólad -gondolkoztam.</p> -<p>Henriette csakugyan elfogadta a kinálást, leült; hiszen különben -le kellett volna roskadnia.</p> -<p>– Azok után, a miket ez iratokból megtudtam, csakugyan nehéz is -lett volna el tudnom aludni; mikor azt sem tudom, hogy kin kezdjem -és kin végezzem a töprenkedést. Te légy-e eszemben, ki családodat -meg akarod gyalázni; vagy az a fiu, ki közbenjáróul szolgált, vagy -az a gondatlan ifju, a ki vakságában méregkeverő is tudott -lenni?</p> -<p>Henriette közbe akart szólani, de nyelve megtagadta a -szolgálatot, mint a ki álmában akar kiáltani és mellén ül a nehéz -álom-lidércz. Most kezdé még csak sejteni a veszély nagyságát.</p> -<p>– Látod kedves kis leányom, ha most valami kegyetlen, szigorú -öreged volna, valami vén tigris, a milyennek te tartasz engemet, az -ilyen eset után nem cselekednék mást, mint legelőször is téged -elküldene egy apáczakolostorba s örök időkre elrejtene a világ -elől.</p> -<p>Henriette nagyot sóhajtott. Ez a fenyegetés vigasztalásként -hangzott most előtte.</p> -<p>– Másodszor azt az elvetemült fiut, ki nem átallott oly fiatal -létére testvérének ravasz kerítője lenni, beküldené valami -katonanevelő intézetbe; tudod vannak olyan szigoruságukról -nevezetes intézetek, a hová csak a megjavíthatatlan <span class= -"pagenum"><a name="Page_69" id="Page_69">-69-</a></span> kora bűnös -ifjonczokat szokás beadni. Ő azt nagyon megérdemelné.</p> -<p>«Szegény Kálmán!» gondolá reá a testvér. Nagyon szerették -egymást.</p> -<p>– Harmadszor pedig azt a könnyelmű fiatal embert, ki részt vett -az öngyilkolási tervezetben, pörbe fogatná; mert a halál nem -játékszer édesem s méreggel tréfálni tiltva van. Azt bizonyosan -elitélnék öt-hat évi sánczfogságra, a mi rá nézve is üdvös leczke -volna.</p> -<p>– Nagyatyám! sikolta fel a kínzott gyermek. Ez az utolsó feloldá -hangját és könyeit. Térdre rogyott előtte és annyi ártatlan könyet -sírt kezére, hogy abban kezeinek régi foltjait lemoshatta -volna.</p> -<p>– Jól van kedves leánykám, látom, hogy sírsz; van bizalmad -hozzám. Én nem vagyok az a tigris, a ki a kis gyermekeket megeszi; -a miket mondtam, azoknak csak lehet, de nem szükség megtörténniök. -Én nem akarok kegyetlen, boszúálló lenni. Én nem akarok semmit -tudni azokról a megbántásokról, a mik ez iratokban ellenem -feljegyezve vannak, te magad segíts magadon s intézd el sorsodat. -Kelj fel innen és ne sírj, mert ismét beteg fogsz lenni. Nézd meg, -hány az óra most? Jegyezd meg magadnak. Eredj szobádba és fontold -meg jól, hogy mit tégy? Két óra mulva, pontban két óra mulva ismét -hivatni foglak, az alatt határozd el magadat. Inkább akarod, hogy -családunk rangjához illő díszszel és illendőséggel egy hozzád illő -derék férfinak nejévé tegyünk és arról, a ki soha hozzád nem fog -emelkedhetni, lemondj és őt elfelejtsd? vagy pedig inkább akarod-e, -hogy a fátyolt fölvedd, a mi a világtól örökre elrejt; – hogy -testvéredet fegyintézetbe küldjem s bűntársad ellen megindítsam a -bűnvádi pert? ez iránt határoznod rád van bízva. Két óráig -gondolkozhatol fölötte; az alatt ide hivatom ügyvédemet s a -szerint, a mint határozni fogsz, ő felteszi vagy a házassági -szerződést, vagy a bűnvádi feljelentést; te rajtad függ. Most tedd -vissza az iratokat a fejem alá: gondold meg, <span class= -"pagenum"><a name="Page_70" id="Page_70">-70-</a></span> hogy -ezeket csak mint menyasszonyi hozományt fogod tőlem visszakapni. -Eredj szobádba, gondoskodom, hogy két óráig senki ne -háborítson…</p> -<p>A leányka gépileg teljesíté a parancsot, visszaadta a végzetes -iratokat s eltávozott szobájába; ott megállt egy virágcserép előtt -és nézett annak zöld leveleire egy óráig megmozdulás nélkül.</p> -<p>Egy szép nagy példány viaszvirág volt az, egyike azon csodás -tenyészetű délszaki növényeknek, a mik nem hullatják el leveleiket -soha; a miken az évszak nem változtat, a mik olyan szépen -képviselik az állhatatosságot.</p> -<p>Ezen szép növénynek az a csodás tulajdonsága van, hogy -bármelyikét kövér, fényes leveleinek ültessék is el a földbe, a -magányos levél gyökeret ver, ágakat hajt, egész felfutó indás bokor -lesz belőle, melynek viaszfényű virágfürtei valami tündéri illatot -árasztanak.</p> -<p>Három év előtt egy jogászbálban kapott egy virágcsokrot -Henriette Szilárd kezéből, azon a napon, melyen először szóltak -egymással, a között volt egy ilyen örökzöld levél, azt ő otthon -elülteté cserépbe, a növény megeredt, kihajtott, évről-évre -nagyobbra nőtt; Henriette nevet adott neki: «Szilárd»-nak nevezte, -órákig elandalgott mellette, lesve levelei fejlődését, indái -hajtását és beszélve véle, mint élő emberrel, magában; – és arról -nem tudott senki semmit. – Oh a gyermekek szívei úgy tele vannak -sejthetlen titkokkal.</p> -<p>Egy hosszú óráig állt e virág előtt: vajjon mit beszélhetett -vele? Felelt az neki? Kérdezett tőle valamit? Kérdezte tőle talán, -miért olyan erősek, olyan változatlanok azok a sötétzöld levelek, -sokkal változatlanabbak, mint az emberek szívei; kért-e tőle -kölcsön erőt, kitartást, – vagy talán bocsánatot, búcsúvételt?</p> -<p>Annyi bizonyos, hogy midőn elfordult tőle, kétségbe volt esve, -kezeit összekulcsolta fején, úgy járt alá s fel a szobában s -valahányszor ismét a virág előtt megállt, úgy tett, mint a kinek a -szive akar megszakadni. <span class="pagenum"><a name="Page_71" id= -"Page_71">-71-</a></span></p> -<p>Pedig az idő haladt, az óra olyan rövid, mikor az ember azt -akarná, hogy hosszú legyen. De nincs menekülés, nincs segítség -sehonnan, senkitől. Magára van hagyatva, a világon senkije sincs, -csak az az egy virág, a kit magában «Szilárd»-nak nevezett el. Ha -ezt tudnák, azt is elvennék tőle, talán kitépnék gyökerestől s -kihajítanák az udvarra, vagy becsuknák sötét pinczébe a helyett, a -kit képvisel.</p> -<p>Az egymás után futó perczek határozásra intenek; végezni kell! -Még egyszer kedves virága elé lép; nem sír már, nem tördeli kezeit; -józan eszéhez tért. Egyenkint összecsókolja mindenik levelét annak -a szép virágnak. Úgy hasonlítanak is e levelek egy csukott emberi -ajkhoz. Már kopogtatnak is ajtaján; Demeter úr követe jön, a leány -gyönge testén végig fut a hideg borzadás: «megyek már!» és egy -percz mulva nem látszik arczán sem köny, sem bánat, sem félelem; -csak a hófehér nyugalom.</p> -<p>Az öregapa szobájában ismét együtt vannak a családtagok; kívülök -jelen van Sipos úr is. Ez ügyben ő is avatott már. Henriette azt -természetesnek találja. Szilárd az ő rokona.</p> -<p>– Nos, kedves kis unokám, szól Demeter úr, helyet mutatva -Henriettenek az asztal mellett, melynél a többiek ülnek, -határoztál-e magadban?</p> -<p>– Határoztam.</p> -<p>– Fátyol, vagy főkötő?</p> -<p>– Nőül fogok menni.</p> -<p>– A báróhoz?</p> -<p>– Hozzá.</p> -<p>Lángainé vállat vont, János úr diadalmasan csapott térdére, -Sipos úr könnyebbült szívvel sóhajta fel.</p> -<p>– Tehát ezen nyilatkozatodban megnyugodhatunk?</p> -<p>– Meg, felelt a leány csodálatos bátor és nyugodt hangon; hanem -kérem most én is föltételeimet elmondhatni, miket e határozathoz -kötök.</p> -<p>– Meghallgatjuk. <span class="pagenum"><a name="Page_72" id= -"Page_72">-72-</a></span></p> -<p>– Legelőször is bizonyos akarok a felől lenni, hogy Kálmán -öcsémet nem fogja senki üldözni; azt nem fogjátok megengedni, hogy -velem jőjjön?</p> -<p>– Azt az egyet nem.</p> -<p>– Én pedig nem engedem, hogy itt maradjon. Küldjétek el más -valami városba; annyit beszéltek rangotok, gazdagságtok felől: -neveltessétek őt a szerint.</p> -<p>A gyermek két óra alatt két évtizeddel lett vénebb, úgy beszélt -a családtagokkal, mint egy meglett ember.</p> -<p>– Helyben hagyjuk, felelt rá Demeter úr; úgy is jobb, ha nem -látjuk egymást.</p> -<p>– Másodszor kérem, hogy megszokott butoraimat, virágaimat szabad -legyen elvinnem oda, a hová mennem kell.</p> -<p>– No, ez is megadható. Ártatlan női szeszély. Legyen.</p> -<p>– Harmadszor: azon iratokat, miket nagyatyám ismer, adják vissza -mind annak, a kit azok legjobban érdekelnek.</p> -<p>– Helyesen, szóla Demeter úr; megigértem, hogy megtalálod azokat -menyasszonyi hozományod között. Sipos úr lesz szives azokat kezéhez -venni és az illetőnek kézbesíteni.</p> -<p>Sipos úr meghajtá magát s átvette a szomorú tanújeleket.</p> -<p>– És most leányom, előtted a házassági kötvény, a báró már -aláirta azt s a mellékszobában várakozik határozatodra; mutasd meg, -hogy szép irásod van.</p> -<p>Henriette valóban megmutatta azt; oda irta nevét olyan vékony -kis gömbölyded betükkel, mintha valami tündér lehellte volna -oda.</p> -<p>– Még egyet, kedves kisasszony, szólt hozzá nyájasan Sipos úr, -minthogy már a toll a kezében van, legyen szives e visszaadott -iratok táblájára felirni egy bizonyos szót, azt a bizonyos nevet, -vagy mit, a mit kegyeden kívül még csak egy ember tud; annak -bizonyságául, hogy a lemondás őszinte és tartaléktalan.</p> -<p>A leány sokáig nézett azokkal a titoktartó sötét szemeivel -<span class="pagenum"><a name="Page_73" id= -"Page_73">-73-</a></span> az ügyvéd szemeibe. Hatalmában állt őt -megcsalni, ha akarja; az ügyvéd tudta azt jól. Irhatott oda akármi -nevet, a másik, a delejes háló másik tényezője, nem fogja azt -elárulni, ha hamis volt.</p> -<p>Nagy csendesen odahajolt a csomag fölé s szokatlanul megnyomva a -tollat, odairá ezt a barbár hangzású nevét egy szép fényes -csillagnak: «Mesarthim», azzal letette csendesen a tollat; semmi -szenvelgés nem látszott arczán, semmi szinpadra hozatala kínos -érzelmeknek. Bejöhet már a vőlegény!</p> -<p>… Vajjon az igazi jelszót irta-e oda?…</p> -<hr class="tb" /> -<p>Sipos úr ezek után rendén elvégzé a törvényes teendőket az -eljegyzés körül s miután azokkal nem volt többé semmi dolga, -engedelmet kért eltávozni és hazament. Hóna alatt vitte azokat az -elfeledni való iratokat. Azt egy cseppet sem hitte, hogy ebből még -valami hosszabb időkre fenmaradó baj legyen. A kisasszonyból -előkelő asszonyság lesz, meg lesz minden kényelme, kivánsága, a mit -pénzen meg lehet venni: hány ember boldog tudna lenni, ha csak a -mindennapi kenyereért nem kellene a holnappal tusakodni. Azzal, -hogy az előkelő asszonyságok miért nem boldogok? győzne valaki -törődni. Minthogy ők nem éheznek és nem fáznak, unalmukban bajokat -képzelnek maguknak, azokkal vesződnek. Szilárd is majd elfelejti a -leányt, ha az esze megjő; Pest nagy város, sok szép delnő lakja; -nem kell senkinek egy miatt elveszteni a lelkét.</p> -<p>Mikor azután hazaért, ő maga kereste fel Szilárdot szobájában, -mely olyan csinos és rendes volt, a milyen nem szokott minden -nőtlen férfi szobája lenni. Olyan ember ez, a ki szereti magát -otthon jól találni.</p> -<p>– No kedves öcsém. Hozok számodra orvosságot. Tudod: az orvosság -rendesen kesernyés, émelygős; de annál használatosb. A hogy előre -megmondám: a kisasszony meggondolta az állapotokat s jobbra -határozta el magát; <span class="pagenum"><a name="Page_74" id= -"Page_74">-74-</a></span> beleegyezett a báróvali házasságba, az -eljegyzés már meg is történt, a házassági szerződést előttem irták -alá.</p> -<p>– Az meglehet, szólt Szilárd fagyosan.</p> -<p>– Kedves barátom. A leány nem csinált olyan szomorú képet, mint -te itt, igen erős volt és elhatározott; én bámultam azt a -nyugalmat, a mivel családjához beszélt; formaszerinti békepontokat -diktálva nekik, mint valami kapituláló vár parancsnoka. Oh ez igen -derék, okos leány. Egy könyet nem ejtett előttünk; pedig én -elhiszem, hogy ez neki sok fájdalmába került.</p> -<p>– Oh neki sok lélekereje van.</p> -<p>– Kivánom, hogy neked is annyi legyen. Itt vannak bohókás -irataitok; ezeknek kiadatása is egyik kitűzött feltétel volt. Mint -hallám, Margari barátunk kerítette ezeket kézre. No no, csak ne -tessék úgy szikrázni az úrfi szemeinek. Ezt nem lehet duellumra -kihíni, mert nem megy ki, különben is Hátszegi titkára lesz ezentúl -s vele megy az operentiákra. Csakhogy ismét kezünkben vannak ezek a -fatalis penzumok. Többet ilyeneken ne törd a fejedet. A leány -elmegy, te itt maradsz; egy év mulva elfelejtitek egymást.</p> -<p>Szilárd hidegen mosolygott.</p> -<p>– És az a szó, a mi bennünket összetart, vagy elszakaszt?</p> -<p>– Arról is megemlékeztem. Nagyon sokáig nézett a szemeim közé, -míg valamit válaszolt rá. Én mondám neki, hogy őszinte és igaz szót -várok. Erre ő ide irt e papirok hátuljára egy nevet; tekintsd -meg.</p> -<p>Szilárd reszkető kézzel nyult a papirokhoz, kezébe vette, maga -felé fordította, egy tekintetet vetett a leirt szóra, azután nem -szólt semmit, nem kapkodott kezeivel szivéhez, a hogy a szinpadon -szokás, hanem a mint állt, úgy végig esett a padlón, fejét -belevágva az iróasztal szegletébe, hogy csak úgy dült belőle a -vér.</p> -<p>– Itt van ni! Sipos úr a tenger fenekére kivánta az egész ostoba -szerelmi tréfát, felemelte az élettelen ifjut; <span class= -"pagenum"><a name="Page_75" id="Page_75">-75-</a></span> vizet -borogatott a fejére; nem hítt segítségül senkit: minek ezt megtudni -az egész világnak? maga addig ápolta, locsolgatá, míg eszméletéhez -tért, akkor szépen, szeliden beszélt vele.</p> -<p>– Ne vedd oly nagyon szivedre, édes fiam, ezt a dolgot; én -megengedem: nem akarom tagadni, hogy ez nagy fájdalom; de légy -férfi, tanuld elviselni. Én is voltam fiatal; én is mentem -keresztül hasonló iskolán; én is csalódtam, kinevettek. Gondold -meg, hogy az ilyen fájdalomért mindenkit ki szoktak nevetni; -legjobban azt, a ki belehal. Ez már a világ sorja. Gazdag leány -gazdag férjet választ, szegény legényről ábrándozik talán, együtt -tánczolnak, együtt sóhajtoznak, de mikor a kenyértörésre kerül a -dolog, inkább nyúl mindenki a fehér, mint a fekete kenyér után. Te -még fiatal vagy, fiatal sziven ejtett seb begyógyul. Te még boldog -ember fogsz lenni valaha s mosolyogni fogsz mostani bajaidon. Oh -még a te feleségedet most tanítják járni; a kit te valaha nőül -veszesz, csak ezért sem vall neked szerelmet, mert még most tanul -beszélni. Legjobb neked elhagynod Pestet. Különben sem neked való -az ügyvédi pálya; te nagyon kényes vagy ahoz. Fogadd meg, a mit én -tanácsolok. Eredj vissza Aradmegyébe, Bencze sógoromhoz, ki ott -most főbiró; közel a tisztújítás, az ott szabadelvű megye, fiatal -embernek ott nagy jövendője van. Neked a birói pálya inkább illik -lelkületedhez, aztán diszes hivatal is. Ott sokat használhatsz -embertársaidnak és hazádnak is. Egy derék férfinak mindig van egy -állandó kedvese, a kit szeressen; mi magyarok hazának hívjuk azt. Ő -érte élni, tudod, hogy kötelesség. Eszed, szived, karod, tudod hogy -nem Dunába dobni való egy asszonyszemély miatt; mert azokat nemzet -kéri számon. Az öngyilkosokat az ilyen szegény országban, mint a -mienk, megvetik, akár agyonlőtték, akár agyonbúsulták magukat, mert -itt mindenkire szüksége van a közügynek. Tehát arra gondolj. Ma, a -kedvemért, maradj szépen itthon, rakj vizes kendőt a fejedre, -egyébre nincsen <span class="pagenum"><a name="Page_76" id= -"Page_76">-76-</a></span> szükséged; holnap pedig szedd rendbe -állapotaidat, hogy még e héten indulhass le Aradra. Sógorom nagyon -fog örülni, mert ő is igen szeret téged; jobban mint én.</p> -<p>Szilárd nem állhatá tovább; oda borult a jó öreg úr keblére, -kezét ajkához szorítá és sírt sokáig, zokogva, keservesen.</p> -<p>Sipos úrnak eszébe jutott, mit Szilárd apjától annyiszor -hallott: «ez a fiu nem tud sírni, mióta anyját eltemették, nem -látta könyezni senki, akkor pedig kis gyermek volt».</p> -<hr class="tb" /> -<p>Két hét mulva végbement a menyegző báró Hátszegi és Lapussa -Henriette között, nagy pompával és illő díszszel. A menyasszony -igen bátran viselte magát az egész szertartás alatt, köntösének -himzeteit s pompás hajékét úgy hiszem le is irták akkoriban a -divatlapok.</p> -<h2>A MENYASSZONYVIVÉS.</h2> -<p>Még akkor vasutak nem voltak a hazában. Pesttől Erdély belsejéig -jó egy hétig lehetett utazni, még előreküldött váltott fogatokon -is. Esküvő utáni nap mindjárt útra vitték a menyasszonyt; csak azt -az egyet kérte, hogy nagyon korán induljanak (a mikor még senki sem -jár az utczán). Az idő is elértette kivánságát, mert elindulásuk -órájában úgy szakadt az eső, hogy be kellett vonni a hintók -bőrernyőit; nem látott semmit a városból, melyet elhagyott; ismerős -utczák, ablakok nem szomorították búcsúvételeikkel; csak a kerekek -másforma gördüléséből veheté észre, mikor már elhagyták a kövezetet -s az országútra értek. Túlél ám az ember sokat, a miről azt hitte, -hogy bele fog halni.</p> -<p>Két hintóval voltak; az elsőben ült a menyasszony és Clementine, -ki addig könyörgött a családnak, míg eleresztették kisasszonyával; -szegény, azt hitte, ott jobb sorsa <span class="pagenum"><a name= -"Page_77" id="Page_77">-77-</a></span> lesz. Bizony nem is -Henriette kedveért kéredzkedett. A második kocsiban ült a báró és -Margari, ki, a mint kitünt, egészen a bárónak való ember: egy olyan -irástudó, a kit egyuttal házi bolondnak is lehet használni; nehéz -már ilyeneket kapni mai időkben, a tanult ember mind kevély.</p> -<p>A delet vendéglőben tölték; ott mind a négyen nagyon keveset -beszéltek: «nagy a sár» az volt a jelszó. Henriette már 24 óra óta -volt felesége Hátszeginek – és még nem tudta, milyen színe van a -szemeinek?</p> -<p>Henriette nem mert semmit kérdezni; sem azt, hogy hol fognak -éjszakázni? sem azt, hogy itt kell-e maradni? olyan idegennek érzé -magát azok között, a kik körüle voltak. Férje egyébiránt igen -udvarias és előzékeny volt hozzá; nem volt terhére.</p> -<p>Délután megint külön két kocsiba ülve, utaztak tovább; -alkonyatkor egy faluban megálltak itatni, ott Hátszegi leszállt s -odamenve neje hintajához, beszólt hozzá az ablakon.</p> -<p>– Egy óra mulva megpihenünk. Egy régi barátom kastélyában fogunk -éjszakára megszállni, Satrakovits Gerzsonnál; ő már értesülve van -és vár bennünket; a lovászát idáig előre küldte.</p> -<p>Henriettenek jól esett, hogy idegen ember házához szállnak, nem -vendégfogadóba. Úgy bizott mindenkiben, a ki idegen.</p> -<p>Az igért egy órából szinte kettő lett. Itt rossz út következett, -a süppedékes homokba a nehéz hintó kerekei mélyen levágnak; a hogy -a szél befujja a röpülő homokkal a a tekervényes utat, vezető -nélkül nehéz is volna idegennek helybe találni. Az egyforma -buczkákat, mik a láthatárig mint egy hullámokat hányó homok-oczeán -alakulnak, benőtte az árvafenyő; ez a szomorú törpe erdő, bozót -inkább, egyhangú változatlanságban fogja közbe a bukdácsoló utat; -nem látni tőle sem falut, sem tanyai házat. Közeli nádasokból -lármás vadludfalkák vonulnak át az <span class="pagenum"><a name= -"Page_78" id="Page_78">-78-</a></span> égen, melyet a lemenő nap -sárgára feste. «Itt nem szeretnék lakni», gondolja magában -Henriette, de nincs, a kinek elmondja. Clementinenek mindenütt jó, -a hol urak laknak.</p> -<p>Végre nagyszerű kopócsaholás tudatja a hintóban ülőkkel, hogy -udvarba jutottak, a kocsi ajtaját kinyitják. Henriettet kiemelik. -Az új asszony azzal a kiváncsisággal tekint körül, a mivel egy -hosszú börtönre itélt rab, kit messze várfogságra visznek, szokta -vizsgálni az állomásokat: a kültárgyak benyomásai soha sem oly -erősek, mint mikor belső aggodalmat visz magával a lélek.</p> -<p>Nagy téres, kővel kerített udvar közepén állt egy régi modorú -úri lak: elől négyszögletes oszlopokkal osztályozott tornáczczal, -melyhez lépcsőkön kellett fölmenni, s melynek tégla mellvédje igen -alkalmas volt arra, hogy egyfelől a vendég urak, másfelől a hajduk -lelógázzák róla lábaikat, mikor jól akarnak mulatni; egy pár helyet -kedvencz agarak foglaltak el; most azonban egyszerre elhagyja -mindenki ezt a kedvencz sütkérező helyet, a mint a hintók megállnak -a tornácz előtt, s fut mindenki eléjük: úr, vendég, hajdú és -agár.</p> -<p>Legelső a kocsiajtónál egy sajátságos ember, kinél -viszontagságtól roncsoltabb alakot alig lehet képzelni; ötvenes -lehet a férfi, de ezt nehéz volna orczájáról megbecsülni. Az régi -sebektől össze-vissza van hasogatva, a szájából egy darab hiányzik, -valószinűleg egy pár fog is, de azt eltakarja a szürkével tarka -bajusz; a száj ép felén nincs bajusz, úgy látszik, mintha az onnan -le volna tépve. Ugyanazon az oldalon egy szem is hiányzik, s a fél -arcz sűrű fekete pontokkal van tetovirozva, mint a kinek -szétszakadt lőfegyver a lőport szeme közé szórta. Az orra félre és -tömpére van ütve, tán nagy, erőszakos esés miatt. A jobb kezén csak -három ujja van, a másik kettő irtóztatón megcsonkítva, a balkeze -pedig a borzalomig ki van hozva természeti állásából, könyökkel -befelé, s csuklóinál mozdulatlan; a mellett egyik lába rövidebb, -mint a másik; <span class="pagenum"><a name="Page_79" id= -"Page_79">-79-</a></span> – hanem azért az összetört férfiu oly -fürge, hogy mindenkit megelőz az udvariasságban s első, a ki kezét -nyujtja a kiszálló delnőnek, ki szinte összeborzad, midőn annak -béna ujjait érinti.</p> -<p>– Nőm! Gerzson barátom! siet Hátszegi őket egymásnak bemutatni; -a házi úr nagyon örül a szerencsének, megszorítja barátja kezét -azzal a három ujjával; másik karját, azt a nyomorékot, a delnőnek -nyujtja, ki csak aggódva támaszkodik reá, mintha azt hinné, hogy az -annak fáj.</p> -<p>A házi úr kaczag ez aggodalmon.</p> -<p>– Csak támaszkodjék rá, nagysád, nem törik az el; olyan erő van -azért abban, mintha vasból volna. Pfuj Fecske! (Egy agár szörnyen -iparkodott örömét az által kifejezni, hogy Henriette vállára -ugrált.) Nagyon örülök, hogy szerencsém van nagysádtokhoz. Jó, hogy -előre megirta Lénárd barátom. Tiszteletükre holnapra nagyszerű -rókavadászatot rendeztem; ezek itt mind rókavadászok; reményljük, -hogy nagysád is részt fog venni.</p> -<p>– Én nem tudok lovon ülni; felelt a gyermekasszony őszintén.</p> -<p>– Oh azt majd meg fogja tanulni, nekem van egy jó, szelid -paripám, olyan, mint a bárány. Addig nem eresztjük tovább -nagysádat, míg ezt meg nem tanulja.</p> -<p>– A hogy férjemnek tetszeni fog.</p> -<p>A terembe érve, egy pár türtcsizmás, pitykegombos ifjabb vénebb -urat számláltak sorba Henriettenek; ő biz annak egynek sem tartotta -meg a nevét egy perczig sem; örült, mikor szobájába vezették s -Clementinnel maradhatott.</p> -<p>A mint úti köntöséből átöltözött, nem sokára hítták vacsorára. A -nagy teremben volt terítve, egy széles, kerek asztalon; több bor, -mint tányér; szarvas- és őzág nyelű kések, villák, hideg vad -pecsenye, paprikás pörkölt, tepertős galuska.</p> -<p>– Biz ez csak vadászos vacsora, kedves nagysád; menté magát -Gerzson úr, az asztalhoz vezetve Henriettet, melynél <span class= -"pagenum"><a name="Page_80" id="Page_80">-80-</a></span> ő és -Clementine voltak csupán a nők. Hiába! nincs asszony a háznál; az -ilyen agglegény csak úgy szolgál, a hogy őt szolgálják.</p> -<p>– De ugyan miért is nem házasodol már egyszer meg? Kötődék vele -Hátszegi.</p> -<p>– Hiszen akartam én egyszer, de elmaradtam belőle. Volt már -mátkám, ki is volt tűzve a lakodalom napja. Igen derék szép leány -volt a menyasszonyom. A határnap előtti estén nehogy elfelejtsem a -dolgot, mondám a hajdumnak, hogy reggel az új fényes csizmámat -tegye az ágyhoz, ne a bagariát; – hát reggel, a mint még az ágyban -fekszem, hallok nagy kutyaugatást a kert alatt; ki szólok, mi az -ott? mondják, hogy egy hiúzt szalasztottak ki a kutyák a bozótból. -Utczu hiúz! ez ritka állat ezen a tájon, felrántom a fényes -csizmákat, ragadom a falról a puskát, megyek a pagonyba; nyomra -akadok, üldözöm a hiúzt; a kutyák mindig beljebb vezetnek az -erdőbe, én mindig nagyobb tűzzel megyek a vad után: – egynéhányszor -ugyan érzem, hogy valami nyom, mintha valamit otthon felejtettem -volna; tapogatom magamat, lőportartó, kupaktartó, dohányzacskó, -aczél, kova mind nálam van; megint csak megyek odább: megint csak -háborgat valami, de a hiúz nagyon feldühített már, hol elbújt, hol -megugrott; estére csakugyan kézrekerítettem a bundáját s mentem -haza vele; de akkor megint elővett az a nyomás, mintha valami hiba -volna valahol a világon, a mit nekem kellett elintézni. Csak este, -mikor az új csizmákat lehúztam a lábamról, akkor jutott eszembe, -hogy hisz én nekem ma az esküvőmön kellett volna jelen lennem. Az -biz elmaradt szépen. Menyasszonyom megharagudott rám a feledségért -s mindjárt hozzá ment valami szolgabiróhoz. Jól tette, különb -embert kapott, mint én vagyok, hanem azóta nem volt kedvem megkérni -valakit.</p> -<p>A társaság vígan kaczagott ez adomára; az öreg úrról el lehetett -hinni, hogy ez valóságos igaz.</p> -<p>A jó kedv helyreállt, a férfiak hatalmas étvágygyal láttak -<span class="pagenum"><a name="Page_81" id= -"Page_81">-81-</a></span> a patriarchalis vacsorához, a bort nem -igen nagyon kellett kinálni, Henriette természetesen egy falatot -sem evett; máskor is nagyon keveset fogyasztott, most pedig épen -nem volt hozzá való kedve: a mivel Gerzson urat egészen -kétségbeejté.</p> -<p>– Jaj, kedves nagysád, ha ilyen keveset eszik, akkor még én is -el tudnám tartani, ha napszámos volnék is.</p> -<p>A társaság nagyon kaczagott ez ötleten. Olyan kezekkel és -lábakkal napszámba járni!</p> -<p>– De mi is lelte a te balkezedet, mióta nem láttalak? kérdé tőle -Hátszegi.</p> -<p>– Ezt ni? szólt Gerzson úr, felemelve nyomorék karját; a minap -az angol kopókat akartam kipróbálni, hogy mennyire lehet őket -használni a síkon? az Abdelkader arabomon ültem; a mint vágtatva -nyargaltam, mint a szél, egy helyütt valami angyalhullás volt -előttem; tetszik tudni nagysád, mik azok az angyalhullások? olyan -mély gödrök a homoksíkon, a miket messziről nem lehet észrevenni; -az Abdelkader egyenesen beleesett a gödörbe a két első lábával, én -pedig fel a levegőbe két ölnyire, onnan meg bukfenczet vetve -fejtetőre le; szerencse, hogy ezt a kezemet magam elé tartottam, -mert különben a nyakam tört volna ki, így pedig csak a karomnak -lett egy kicsit szokatlan formája, a mi nem tesz semmit. Legnagyobb -baj az egészben az, hogy miután a jobb szemem hiányzik, kénytelen -vagyok a ballal czélozni; s ilyenkor a balkaromat nem huzhatván -összébb, kénytelen vagyok a jobb kezemmel elrántani a fegyver -ravaszát, a mi nagyon nevetséges állás.</p> -<p>Henrietten hideg borzongás futott végig ez elbeszélésre, a min a -férfiak olyan hangos hahotával tudtak kaczagni.</p> -<p>– De holnap csak nem fog ön lóra ülni ismét? kérdé gyermekes -aggodalommal a tépett embert. (Azt hitte, hogy kocsin fog a -rókavadászatra menni.)</p> -<p>– Oh azóta mennyit ültem már nyeregben. Ez engem nem akadályoz; -azért a balkezemmel igen jól tudom kormányozni a lovat, s emez a -három ujjam épen annyit ér, <span class="pagenum"><a name="Page_82" -id="Page_82">-82-</a></span> mintha mind az öt meg volna. Igaz, -hogy az egyik lábam rövidebb, mint a másik, mert egyszer hanyatt -esett velem a ló a jégen s akkor három helyen eltörött; hanem ezen -könnyű segíteni, csak az egyik kengyelszárat csatoljuk feljebb; -mindjárt megvan. Aztán estem, zúzódtam én már, mégis itt -vagyok.</p> -<p>– De ha én önnek leánya volnék, még sem engedném, hogy azt -tegye.</p> -<p>A víg embert e szó elkomorítá: ha ez ő neki leánya volna! biz az -meglehet, hogy akkor minden egészen másként lenne.</p> -<p>– Dehát lássa kedves nagysád, ez már nekem egyetlen -szenvedélyem. Nagyon fiatal koromban megverte ábrázatomat a ragya, -két első fogamat kirúgta a ló; félszememet kiütötte a szétrepedt -fegyver; lóversenyben összetört a paripa, medve megtépett, bölény -összegázolt: nem képzelhettem magamban, hogy asszonyoknak ilyen -alakkal tetszeni fogok; háborúra nem volt kilátás, békességben -katonáskodni nem volt kedvem; mit tehettem egyebet, mint hogy -vadásztam, és újra vadásztam, paripa, agár, erdő és fenevadak, ez -lett mindennapi örömem.</p> -<p>– Nem voltak közügyek?</p> -<p>Gerzson úr meg volt akadva. A gyermekek sokszor tesznek olyan -kérdéseket, a mikre az öregek nem tudnak megfelelni.</p> -<p>– Azokhoz meg nem volt kedvem, nem tudok sem szolgálni, sem -parancsolni. Most meg már egészen vadember lettem. Nem esik jól az -álom, ha reggeltől estig nem álltam oda kinn a lesen, nem vágtattam -lóháton nyaktörő helyeken keresztül, kivált ha még egy kis szakadó -zápor is jön hozzá! az a gyönyörűség! az az élvezet! a hol más -embernek a haja borzad, ott vágtatva nyargalni keresztül, meredeken -lefelé, árkos-bokros avarokon, hegypárkányon, hullott erdőn. Hát -még mikor Lénárd barátunk erdélyi havasai közt medvére járunk, a mi -küzdelemmel, életveszélylyel jár; a hol a férfinak minden -hidegvérére, ügyességére, <span class="pagenum"><a name="Page_83" -id="Page_83">-83-</a></span> néha erejére is van szüksége; egy -olyan nap valódi szakaszt képez a vadász életében.</p> -<p>– Különösen, a kinek a maczkó úgy a homlokára irja fel az -emlékmondatot, mint neked; szólt tréfálózva Hátszegi.</p> -<p>– Jaj, az nagyon szép eset volt, kedves nagysád, azt el kell -mondanom; mikor néhány év előtt Hidváron voltunk, Lénárd barátom -kastélyában, két hetet töltöttünk künn a havasok között.</p> -<p>– Éjjel-nappal? kérdé Henriette bámulva.</p> -<p>– De éjszakára csináltunk némelykor gunyhókat fenyőgalyakból; ha -pedig eső nem esett, akkor csak ott tanyáztunk az őrtűz mellett, s -betakaróztunk bundánkkal. Oh az pompás mulatság volt. Két nap, hogy -az eleségünk elfogyott, nem éltünk egyébbel, mint áfonyabogyóval és -sült medvehússal.</p> -<p>– Az rossz lehet.</p> -<p>– A talpai deliciák, csakhogy nem lehetett megsóznunk, mert sónk -nem volt.</p> -<p>– Miért nem tértek haza?</p> -<p>– Nem lehetett; négy nap egymásután vadásztunk egy vérmedvére; -tetszik tudni: mi az a vérmedve? A medve igen szelid ártatlan állat -különben, beéri mézzel, bogyóval és gyökerekkel, de ha egyszer bele -kóstolt a vérbe, akkor aztán pusztít, mint az oroszlán s különös -elsőbbséget ad minden vér fölött az embervérnek. Egy ilyen vén -gonosztevő akadt a hajtásunkba négy nap egymásután. Mindannyiszor -kitört. Egy pár golyót elvitt a bőre alatt, az neki annyi, mint -semmi, a rosszul czélozó vadászokat megpofozta, utoljára egy -hajtónak a fejéről lehúzta a bőrt s megint a rengetegbe menekült. -Lénárd barátom és a többi urak már abba akarták hagyni a hajtást, -ki voltunk éhezve kegyetlenül; ruhánk lemállott rólunk a sok eső és -sziklamászás miatt; de én erőszakoltam őket, hogy még holnap -tegyünk egy kisérletet, hajtsuk meg még egyszer az erdőt, én -bizonyosan tudom, hogy itt kapjuk a medvét. <span class= -"pagenum"><a name="Page_84" id="Page_84">-84-</a></span> -Valamennyien ellenem voltak; Lénárd barátom erősködött, hogy azt -már meg nem kapjuk, mert az nem marad ott, a hol megsebesítették, -hanem fut éjjel-nappal; azóta átment Oláhországba, az idén nem -beszélünk vele. «No hát fogadjunk, hogy itt van közel és holnap -rábukkanunk». Lénárd azt mondta, hogy tizet tesz egyre. Jól van, én -száz aranyat fizetek neked, ha holnap meg nem találjuk a -maczkónkat. Én pedig ezeret teszek rá, hogy nem! Semmi esetre sem, -kiabáltak a többiek is: tehetnél ellenébe akár tíz ezeret. A -fogadás állt; másnap korán reggel nagy, sűrű ködben neki indítottuk -a hajtókat, míg magunk a vadjárta réseket álltuk el; mi ketten -Lénárddal egy vízmosásos hegyszakadékban foglaltunk állást s vártuk -türelmetlenül, míg a köd felszakad. Déltájban tisztulni kezdett, -már akkor a hajtók közel jártak; őz, farkas elég baktatott el -előttünk, mi nem lőttünk rájuk: most csak medve volt a jelszó. A -hajtás csaknem vége felé járt már; mi csak ötven lépésnyire álltunk -egymástól Lénárddal, s kezdtünk átbeszélgetni. «Kezdem sajnálni a -száz aranyadat», szólt Lénárd. «Jobban sajnálom én a medvebőrt». -«Azóta az Moldovában jár!» A hátam mögött, tíz lépésnyi távolban -tőlem volt egy szűk üreg nyilása, a milyen száz is van ott a hegyek -között. «Ejnye, mondék, ha az én medvém csak itt volna elbujva -ebben az üregben» s azzal, minthogy úgy is vége volt már a -hajtásnak, meg az üregben úgy sem nagy hangot ad a lövés, mint -valami pajkos kis fiucska, beletartám a puskám csövét, s egymásután -belelőttem mind a kettőt. Erre irtózatos bömbölés támadt az -üregben: a fenevad az egész hajtás, lárma, ordítozás alatt ott volt -a hátam mögött és hallgatott; gyönyörű nagy állat volt: nálamnál -két fejjel magasabb, olyan agyarai voltak, mint egy vadkannak. A -fenevad egyenesen rám rohant, s nekem mind a két lövésem kárban; -most végem van! mi egy ilyen pompás állatnak egy olyan nyomorult -figurát izről-izre széttépni, mint én vagyok? Két lábra állva jött -rám, a vadászkésemet egy ütéssel összetörte, s rettenetes karjaival -átnyalábolt, <span class="pagenum"><a name="Page_85" id= -"Page_85">-85-</a></span> míg fogaival az arczomat iparkodott -összemarczangolni. E végső pillanatban Lénárdnak kiálték: «pajtás -lőjj közénk, akármelyikünket találsz!» inkább akartam golyó által -meghalni, mint széttépetni; a következő pillanatban egy dördülés -hangzott s azzal én csak azt vettem észre, hogy a mint össze -vagyunk ölelkezve, gurulunk lefelé a vízmosás fenekére, ott, a mint -feltartott bennünket a sűrű boróka-bozót, vettem észre, hogy az én -medvém tökéletesen el van készítve; a golyó épen a fülén ment -keresztül; a miről meg kell vallani, hogy remek lövés volt -Lénárdtól, ötven lépésnyiről, olyankor, midőn a medve feje az -enyimhez épen csókolódásig közel volt.</p> -<p>Henriette fázni kezdett ezektől a meséktől. A lelke elszorult -ezen emberek közelében, a kik oly nagy veszélyekkel tudnak -játszani, s azt jó mulatságnak nevezik.</p> -<p>– Az volt pedig a legszebb Lénárdtól, hogy ő koczkáztatott értem -egy lövést, a midőn, ha enged becsülettel összetépetni a medvétől, -ezer darab aranya marad meg. Így elvesztette a fogadást; s nem volt -elég, hogy megszabadított, hanem ezer aranyat fizetett azért, hogy -megmenekültem.</p> -<p>– Ez gavallér-vonás, mondá mindenki; ilyenekről ismerni igazi -lovag érzésű emberekre.</p> -<p>– Nagysád meg fogja látni Hidváron azt a pompás medvebőrt, mely -valódi drágaság egy vadászra nézve; huszonhat régi lövés van rajta, -volt benne apróbb-nagyobb golyó, vasszeg, ólompityke, lánczdarab, a -mivel oláhok megsebzették, s miket mind el tudott vinni. Valóban, -ha választásom lett volna, inkább a medvebőrhöz állok, mint az ezer -aranyhoz, s rám nézve is jobb lett volna a csere, mert az most is -megvolna, míg az ezer aranyat Dévánál szépen elcsikarta tőlem az a -fránya Fatia Negra.</p> -<p>– Ki az? kérdezé Henriette kiváncsian.</p> -<p>– Egy híres rablóvezér a havasokon, a kit nem birnak soha kézre -keríteni.</p> -<p>Henriette aggódva tekinte széllyel. <span class= -"pagenum"><a name="Page_86" id="Page_86">-86-</a></span></p> -<p>Hátszegi hidegvérrel veregetve villájával a tányérát, monda -Gerzsonnak:</p> -<p>– Csak nem akarod a nőmet zsivány-kalandokkal -agyonijesztgetni?</p> -<p>– Igazad van. Erről nem beszélünk többet.</p> -<p>Hátszegi azután más tárgyra vitte a beszédet; lóidomításra, -kopófalka-vezetésre tért át a társalgás, az urak szerettek volna -már pipára gyujtani; Henriette észrevette, hogy jelenléte -kényszeríti őket tartózkodásra, s azzal mentve magát, hogy az úttól -fáradt, fölkelt, üdvözölte a társaságot s hálószobájába távozott. -Azok mulathattak tőle reggelig, – Hátszegivel együtt.</p> -<p>A férfitársaság még csak azután lett vígabban, hogy a hölgyek -eltávoztak; a harmadik szobáig is keresztül hangzott néha a -chorusban kitörő hahota egy-egy víg adoma után: a magyar élete -ilyenekben gazdag; mindig gondoskodott a sors jó mulatságáról, ha -néha ő fizette is annak az árát.</p> -<p>Henriette egész éjjel nem aludt. Ott égette a gyertyát az ágya -előtti asztalon, s hallgatózott; néha Hátszegi erős hangja -kihallatszott a férfi-zajból, a gyermeknő olyan kiváncsian figyelt -rá: milyen a hangja annak a férfiunak, a ki őt nőül vette? Míg -aztán Clementine el nem kezdett neki könyörgeni, hogy oltsa el a -gyertyát, mert ő el nem bír tőle aludni; akkor meg az ablakon -keresztül úgy fénylett az égről egy csillag, úgy ragyogott szeme -közé: talán épen a szép Mesarthim? talán más szemei is ilyen -álmatlanul nézik annak tündérragyogását e szellemjárás órájában? -talán szemrehányást tenni világít az ide, a miért elárulta -nevét?</p> -<p>Ilyen volt Henriette első éjszakája menyegzője után.</p> -<p>Legalább az a boldogsága megvolt, hogy férjét nem kellett -látnia. Hajnal felé aludt el s mire fölébredt, akkor már az egész -társaság régen a fenyéren volt, kergette a rókát; onnan nem is -tértek elébb vissza, mint késő este, jól kifáradva, átázva, -átizzadva; Henriette azalatt egy elárvult <span class= -"pagenum"><a name="Page_87" id="Page_87">-87-</a></span> könyvtárt -fedezett fel a vadásztanyán, melyben egy pár diákkönyv lézengett, -azokkal mulatta magát, a mennyire lehetett a hiányzó lapok miatt, -miket innen-onnan fidibusnak kitépegettek.</p> -<p>A kifáradt vadászok köztudomás szerint a legunalmasabb emberek a -világon. Henriettet nem érte nagy veszteség, midőn férje oda -utasítá, hogy jó lesz korán lepihenni, mert holnap jókor indulnak -útra. Henriette áldotta magában azt a rókát, azt a vadászostort, -meg azt a mezőt is, mely így elvonja a férfiak figyelmét az -asszonyokról. Már két napot jegyezhetett fel naplójába, mely után -azt irhatá: ez a nap az enyim volt.</p> -<p>Másnap olyan korán indultak, hogy az öreg házi gazdán kivül -senki sem volt ébren a vadásztársaság közül. Az ismét hintajáig -vezette nyomorék karján fiatal vendégnőjét, ismét felsegíté -háromujjú kezével ülésébe; Henriette úgy borzadt most is attól az -összetört kéztől, hogy a legszokásosabb udvariasságokról is -megfeledkezett; alig köszönte meg a szállást, s egészen elmulasztá -a viszonti szivesen látást megigérni Hidvárott: pedig Hátszegi elég -érthetőn hivá meg Gerzson urat az őszre medvevadászatra. Hiába! -gyermek ez még!</p> -<p>Igen szép nap volt az utazásra; a hintó ablakait mindkét felől -leereszték, Henriette láthatta maga előtt a tájékot. Soha sem járt -még erre, egészen idegen volt rá nézve még a vidék jelleme is; a -sik róna, kövér vetéseivel; itt-ott kerek erdőcskék közepéből -kifehérlett egy-egy mezei tanya; Henriette valahányszor egy olyan -kis tanyát látott, mindig az jutott eszébe, hogy milyen jó volna -abban ottan elmaradni! Néha egy-egy népes helységen hajtottak -keresztül; a falu közepén csinos, kertekkel szegélyzett úri lakok -szoktak lenni, nyitott redőnyökkel, viráglepte ablakokkal: -Henriette mindig arra gondolt, hogy milyen boldog emberek lehetnek, -a kik azokban laknak.</p> -<p>Clementine sopánkodásaiból megtudta, hogy még három napi járójuk -van hazáig s hogy jövő éjszakára gróf Kengyelesy <span class= -"pagenum"><a name="Page_88" id="Page_88">-88-</a></span> -kastélyában fognak megszállni. Így beszélték a kocsisok Margarinak, -az meg ő neki. Hogy az a gróf Kengyelesy igen furcsa ember. Hogy -báró Hátszegi úrral mindenben ellenkeznek, hanem azért egymásra -soha meg nem haragusznak s egymást mindig fölkeresik. A grófnak van -felesége is, a ki elég fiatal még, de a ki a grófot nem szereti. -Ezt a cselédek már egymás közt beszélik.</p> -<p>Henriettenek pedig igen mindegy volt, akár mit beszélnek gróf -Kengyelesyről és a feleségéről.</p> -<p>Délután öt-hat óra közt érkeztek meg a gróf kastélyába, mely a -falun kívül, gazdag dohány- és repczeföldek közepett feküdt, három -oldalról pompás angol kert által körítve, a ház berendezése jó -izlésről, a gazdaságé jó tiszttartóról tanuskodott.</p> -<p>Hogy a gróf előre értesülve volt Hátszegiék jöveteléről, azt -bizonyítá az is, hogy az ebéddel megvárták őket. Kengyelesy -alacsony, szikár férfiucska volt, nagyon világos szőke hajjal és -fehér szempillákkal, erősen hegybe menő álla még hegyesebbé vált a -megnyult kecskeszakáll által. A grófnak nagyon tetszett, ha -bizalmas körökben azzal hizelegtek neki, hogy tökéletes satyrarcza -van.</p> -<p>Neje egy fiatal, gömbölyű képű, eleven hölgy, nevető kék -szemekkel, bánathoz nem szokott arczczal, kit férje egy bécsi bal -parée alkalmával meglátott, megszeretett és elszöktetett, mert a -hölgy atyja, egy nyugalmazott tábornagy – különben is odaadta -volna. De regényesebb volt így.</p> -<p>A grófné elhalmozó szivességgel fogadá vendégnőjét; azonnal -keresztnevén szólítá s kérte, hogy ez is úgy nevezze őt, tegezzék -egymást. Egyszerre otthonossá tette őt magánál s vitte külön -lakosztályába, «a mi férfiainkkal úgy sincs mit mulatni, mert azok -nagyon unalmas emberek!»</p> -<p>Ez a jó fenhangon adott vágás Hátszeginek is szólt, a mit a -grófné egy oldalpillantással még inkább értésére adott.</p> -<p>Azonban Henriettenek mégis elég ideje maradt eltávozása -<span class="pagenum"><a name="Page_89" id= -"Page_89">-89-</a></span> közben meghallani, a mit a gróf mondott -felőle Hátszeginek, úgy félig hallhatólag:</p> -<p>– Une jolie petite machine, pour manger de la monnaie! (Csinos -pénzevő gépecske!)</p> -<p>Hátszegi valami mentő választ súghatott rá, a mire Kengyelesy -nevetve, és egész fenhangon kiálta fel:</p> -<p>– De isz az enyim gőzerőre fogyasztja a pénzt!</p> -<p>Többet a hölgyek nem hallottak, ott hagyták őket; a grófné körül -hordozta új barátnéját egész kastélyában, megmutogatta neki ritka -virágait, párisi butorait, japáni furcsaságait, zongorázott előtte, -beszéltette a papagályát, s örök emlékül mindjárt egy szép nagy -opálgyűrűt húzott az ujjára.</p> -<p>– Ön nagyon boldog, szólt, fél-kérdezés hangján Henriette.</p> -<p>– Miért nem tegezesz? Mondtam már, hogy tegezz! A hogy veszszük; -minthogy akarom, tehát az vagyok. Ha csak úgy rá bíznám magamat a -jó sorsra, hogy tegyen velem, a mit neki tetszik, talán nem volnék -az.</p> -<p>Ezt Henriette nem értette.</p> -<p>A grófné megfogta a gyermeknő kezét s hálószobájába vezette: -annak a falán függött egy szép nagy csatakép; bécsi mester remek -olajfestménye.</p> -<p>– Ugy-e pompás egy kép? kérdezé a grófné nyilt mosolygással.</p> -<p>– Az, felelt rá Henriette szórakozottan.</p> -<p>– Hogy tetszik neked az a középett lovagló hős, a ki a zászlót -tartja kezében?</p> -<p>– Az is szép. De úgy tetszik, mintha helyzetéhez nagyon -mosolygós volna arcza.</p> -<p>A grófné nagyott nevetett rá.</p> -<p>– Az egy fiatal huszártisztnek az arczképéről van lemásolva, a -ki nekem sokáig udvarolt; az arczképét úgy magában nem tarthatnám a -szobámban, mert arról mindjárt megtudnának mindent, hanem egy -csataképet festettem hozzá s senki sem gyanít felőle semmit; oh -barátném, <span class="pagenum"><a name="Page_90" id= -"Page_90">-90-</a></span> ha az asszonyok leleményesek nem -volnának, nagyon szerencsétlenek lehetnének minden helyzetben. -Hanem ez titok! nehogy eláruld valakinek.</p> -<p>Henriette elcsendesült. Neki is volt ilyen titka; de ő azt be -nem vallaná senkinek, még halálos ágyán sem. Neki is van egy soha -le nem törölhető arczkép szivében; de kettőjük között két -végtelenség eszméje áll: az egyik egy elárult csillag, a minek neve -Mesarthim, a másik egy el nem árulható név, a minek neve: «női -becsület!»</p> -<p>– Le diner est servi! jelenti a vállrojtos inas. A grófné -Henriettet karjára véve tér az étterembe, hol az urak már -várják.</p> -<p>Kengyelesy még egy pár szomszéd földesurat hivatott magához -ebédre, de azok nem érkeztek el, ki tudja, mi dolguk akadhatott, -pedig pompás kis ferbli-parthiet lehetett volna rendezni ebéd után. -A grófnak e fölötti balkedvében az a szabadelvüségi raptusa támadt, -hogy ő az üresen maradt helyekre Hátszegi titkárját és Hátszeginé -társalkodónéját fogja ültetni. Hiszen azok is emberek, s talán -történt már meg máskor is, hogy egy gróf, meg egy báró, meg egy -titkár egy asztalnál ebédeltek. Csak az a titkár olyan furcsa ember -ne volna. Mint tudjuk, ez Margari.</p> -<p>– Ide üljön, Margari.</p> -<p>– Margarinak hívják? szólt hozzá hirtelen Kengyelesy. Margari -Ferencz ugy-e? Hiszen ismerem én magát már régen!</p> -<p>Margari alázatosan feláll megint a székről, a hova már egyszer -leült; ez nagy megtiszteltetés volt rá nézve.</p> -<p>– Számtalanszor olvastam az ujságokban a nevét! folytatja -Kengyelesy, mire Margariban az a gondolat támad, hogy ő talán -álomjáró állapotban verseket szokott irdogálni s maga sem tudja, -hogy milyen híres ember?</p> -<p>– Margari hirlapokba ir? kérdé Hátszegi is nagyot bámulva.</p> -<p>– Nem, nem! magyarázá Kengyelesy, hanem van Pesten egy fatális -sérvkötő-készítő mester, a ki minden héten <span class= -"pagenum"><a name="Page_91" id="Page_91">-91-</a></span> kétszer -közli a lapokban mesterséges szüleményeit, az illető -attestatumokkal együtt, a mikben az ő sérvkötői által kigyógyult -tisztelt egyéniségek bizonyítják köszönettel, hogy nekik milyen jót -tett; azok között Margari úr is. Olvasnom kell, mert két év óta -minden harmadik nap látom a hirdetményt.</p> -<p>Persze, hogy erre minden embert ellepett a nevetés, csak -Margarit nem, a ki nem tudta, hogy leüljön-e már most vagy -elszaladjon? Csakugyan fatális dolog azon az úton celebritássá -válni jámbor embernek, hogy valami kézláb-helyretevőnek megköszöni -egyszer a szivességét s ez aztán hét esztendeig hét országon -keresztül folyvást kürtöli a köszönetét minden hirlapban.</p> -<p>A grófné alig tudott magához térni a nagy kaczagásból; azután -nagy naivul ráütött Kengyelesy vállára: «maga nagy ostoba! maga -mókus!» mintha mindig ő rá haragudnék meg azért, hogy valahányszor -Margarira tekint, kénytelen elnevetni magát, a mi nagyon kellemes -mulatság lehet azon jámborra nézve, a kinek vigyázni kell, hogy -azzal a szokatlan alakú grófi villával minden falatot a -nyakravalójába ne rakjon.</p> -<p>Ennyi hölgy előtt ilyen bolond módra mutatni be az embert! No -iszen a gróf is számíthat rá, hogy Margarinál a fekete könyvben van -beirva.</p> -<p>Csak Henriette nem vett részt a közjókedvben; az ő szivén még -sok visszafojtott köny fekszik, s minden visszaverődött kóranyag -között ezé a legmakacsabb szenvedés.</p> -<p>Olyan keveset eszik, mint egy kis madár. Férje menti, hogy nagy -beteg volt esküvőjük előtt.</p> -<p>– Ez nem nagy bók rád nézve, veti oda Kengyelesy tréfás -észrevételét.</p> -<p>– Maga mókus, maga hallgason, feddi őt ezért a grófné; maga -mindig balgaságot mond. Maga neveletlen gyermek; ha én nem volnék, -ki tudja, mi lenne belőle?</p> -<p>És folytonosan naiv szivességgel ostromolja, kinálgatja, -<span class="pagenum"><a name="Page_92" id= -"Page_92">-92-</a></span> tányérára szed, mint anya kis fiának, -válogatott falatokat nyujt neki villájára szurva: «no kis mókuskám, -ha engem szeret!» gyümölcsöt hámoz neki s azt erővel szájába tömi; -szétborzolt haját elsimítja homlokáról: «így nem áll jól; tegye fel -a házisapkát; meg ne hűtse a fejét, nem haragusznak meg érte a -vendégek; ugy-e Henriette, te megengeded? Azért nem akarja -feltenni, mert én csináltam». Mikor aztán feldisputálta a fejére az -aranybojtos himzett sipkát, akkor igazgatni valót talál rajta, «így -tegye, félre a bal szemére; ne húzza le a homlokára; így ni, -betyárosan; maga kis betyár!»</p> -<p>Kengyelesy nem győz ellene tiltakozni.</p> -<p>– Hagyjon nekem békét! Ne hívjon engem mókuskájának. Mondja, -hogy medve vagyok. Ne tömjön engem; nem vagyok én kis gyermek! -Maradjon már veszteg; tán azt gondolja, hogy én játékbábu vagyok -olyan gyermekek számára, mint maga? Végre elfordul tőle s -Hátszegihez dörmög félhangon:</p> -<p>– Fatális dolog, mikor az ember után így bolondul a tulajdon -felesége.</p> -<p>Szegény tatár! Mikor ez sem használ, komoly megintéshez -folyamodik.</p> -<p>– Viselje magát szépen! Illik is ez vén házasokhoz, mint mi -vagyunk. Lássa, a báróné milyen illedelmesen ül, pedig ők még az -első mézes hétben vannak. Pedig bizonyosan jobban szereti a férjét, -mint maga engem. Ugy-e Lénárd?</p> -<p>– Azt nem tudom, felelt Hátszegi hideg mosolygással.</p> -<p>– No azt majd megtudod egy óra mulva!</p> -<p>– Jól van! felelt rá Hátszegi s arra mind a két férfi -nevetett.</p> -<p>Henriettenek e percztől fogva nem lehetett szavát venni; nem -ügyelt többé sem a grófné agacériáira, sem a gróf sarcasmusaira; -nem látta meg Margari ügyetlenségeit, nem tudta, a többiek min -nevetnek; el volt kábulva egy szó rejtélyétől. <span class= -"pagenum"><a name="Page_93" id="Page_93">-93-</a></span></p> -<p>Gépileg fölkelt az asztaltól, mikor a többiek fölkeltek; -meghagyta magát csókolni a grófnétól. Valaki kezet csókolt neki s -dicsérte szép fehér kacsóját; már nem tudta, hogy a gróf volt-e az, -vagy férje, vagy Margari?</p> -<p>A grófné észrevette Henriette szórakozottságát, s a mint a -férfiak eltávoztak, jó éjt kivánva átkarolá s megkérdezé:</p> -<p>– Miért lett egyszerre olyan rossz kedved?</p> -<p>Henriette nem birt tovább magában küzdeni azzal a gondolattal. -Nagy félénken suttogá:</p> -<p>– Mit értettek ők az alatt, hogy «majd megtudod egy óra -mulva?»</p> -<p>– Ah! szólt felkaczagva a grófné: ez alatt azt értették, hogy -most leülnek kártyázni, s a melyik szerencsétlenebb lesz a -játékban, az megtudja arról, hogy szerencsésebb a szerelemben! -Példabeszéd ez kedvesem, talán te is ismered?</p> -<p>Henriette kedélye meg volt gyógyítva egy kissé.</p> -<p>Még azután sokáig elmulattatá a kedélyes kis grófné -fecsegéseivel. Elmondott előtte sok olyat, a mit fiatal hölgyek -csak legbizalmasabb barátnéikkal szoktak közleni. Hogy a mókuska -milyen féltékeny; őt soha sem viszi magával Bécsbe, sem Pestre, -mert sejti, hogy valaki érdekli őt ott, magának pedig sokszor van -ottan keresete hosszabb ideig; levelezés sem mehet, mert okos -asszonynak van annyi esze, hogy irást nem ád magáról soha; mindent -lehet desavouálni: tanukat, cselédek árulkodásait, csak egy -kézrekerült levél ellenében nincs segedelem. Azért ő hogy segít a -dolgon? Mikor a mókuska Bécsbe megy, kezébe ad egy jegyzéket, mely -egy ottani piperésznőnek szól; bele vannak irva kalapok, fejékek, -karmantyuk s más egyéb megrendelt árúk. A mókuska tízszer elolvassa -a jegyzéket, nincs-e benne valami gyanús utasítás? Semmit sem -talál. Az az egy rendesen kikerüli figyelmét, hogy a jegyzék kelte -(dátum) micsoda napra van felirva? Ő maga sem tudja mi nap van ma? -oda pedig a levél keltének napja helyett rendesen az a nap van -feljegyezve, a meddig ő Bécsben fog <span class="pagenum"><a name= -"Page_94" id="Page_94">-94-</a></span> mulatni! Ezt a jegyzéket a -mókuska maga elviszi a divatárusnőhöz, az közli az illetővel, s a -kinek azután mágnes van a szivében, arra nézve a kengyelesi puszta -nincs a világ végén.</p> -<p>Henriette ámult és bámulta azt a tudományt, a minek ő az -alphabetjét sem fogja megtanulni soha.</p> -<p>Még lefekvés után is sokáig eltünődött rajta, hogyan lehet az, -hogy a mitől egyik embernek megtörik a szíve, a másik abban egy -életre elég örömöt találjon?</p> -<p>Másnap későn keltették fel; az urak sokáig fenn voltak az éjjel, -nehezen ébredtek. A reggeliző-teremben találkozának mindannyian; -Hátszegi és hozzátartozói útra felkészülten.</p> -<p>A gróf megkérdezte ifju vendégnőjétől, hogy mit álmodott? mert a -mit idegen helyen álmodik az ember első éjszaka, az be szokott -teljesülni.</p> -<p>Henriette nem szeret álmairól beszélni. Bele vannak szőve az -ébrenlétbe.</p> -<p>– Hát maga nagy korhely, álmodott-e valamit felőlem? kérdé a -grófot enyelgő neje.</p> -<p>– Oh igen, kedvesem. Azt álmodtam, hogy a jövő telet Bécsben -fogjuk tölteni. Ugyan ne tegyen annyi czukrot a theámba.</p> -<p>– Hogyne, mikor ez nagyon kedves álom! valóban, teljesülni is -fog?</p> -<p>– Minden bizonynyal, szép csapodárom, a fürdő-idény után -egyenesen oda költözünk.</p> -<p>A grófnénak volt annyi önuralkodása, hogy e fölötti örömét el -birta fojtani.</p> -<p>– Apropos! szólt Kengyelesy, Henriettehez fordulva, hogy tetszik -nagysádnak a kengyelesi puszta?</p> -<p>– Szép; felelt ő – egy szótaggal.</p> -<p>– És a kastély?</p> -<p>– Az is.</p> -<p>– Nem találja nagysád mulatságosnak, hogy tegnap nagysádtok -voltak a mi vendégeink, most pedig mi vagyunk <span class= -"pagenum"><a name="Page_95" id="Page_95">-95-</a></span> nagysádtok -vendégei? a nélkül, hogy kimozdultunk volna a házból.</p> -<p>– Hogyan? kérdé Henriette elcsudálkozva, mialatt egy vékony -molnár-ostyát (Hohlhippen) mártogatott theájába.</p> -<p>– Ugy van biz az, hogy ma reggel megalkudtunk Lénárd barátommal -a jószág felett, ő megvette az egészet mindenestől; – no magát nem, -szép asszonykám (ez feleségéhez volt intézve), csak a paripákat és -teheneket, s mától fogva nagysádtok vannak itthon.</p> -<p>Henriette szemei véletlenül az asztal végén ülő Margarira -tévedtek e pillanatban, ki oly malitiosus vigyorgással tömte magába -a nem szegény ember gyomrába való üres süteményeket, négyet-ötöt -markolva össze, mintha nagyon jól esnék neki valami, a mit ő még -ezen fölül is tud.</p> -<p>Henriettenek valami homályos sejtelem foglalta el szívét, úgy, -hogy a vékony ostyalemezkét sem volt képes elfogyasztani.</p> -<p>Férje ezuttal rendén látta őt súgva figyelmeztetni:</p> -<p>– Ne felejtse el a grófnét meghívni Hidvárra szüretre.</p> -<p>Henriette erőt vett magán, s midőn a reggelitől felkeltek, -szelíd alázatossággal kéré ki magának azt a szerencsét, hogy a -grófi családnak szíves barátságát Hidvárott viszonozhassa.</p> -<p>– Oh azt mindenesetre igénybe fogjuk venni! sietett felelni a -szép delnő, mókuska el fog engem hozzátok vinni az őszszel, ott -leszünk egy egész hónapig; én az alatt megtanítalak, hogy kell -megsárgult csipkéket ismét fehérekké tenni? Értsd: megsárgult -csipke alatt rosszkedvű férjeket.</p> -<p>A meghívást Kengyelesy is udvarias köszönettel fogadá, s azzal -Henriette kicsi kezét összetett két keze közé fogva, hogy csak -ujjai hegyét csókolhassa meg, furcsa könyörgő hangon mondá -neki:</p> -<p>– Hanem akkor, nagyon kérem: szeresse egy kicsit jobban Lénárd -barátomat, mint eddig tevé.</p> -<p>Henriette egész testében valami zsibbadást érzett erre a szóra. -Nehéz volt neki a levegő itt ebben a szobában, s <span class= -"pagenum"><a name="Page_96" id="Page_96">-96-</a></span> csak akkor -érzé magát jobban, midőn ismét a hintóban ülhetett. De ott is -megtalálta valami névtelen, valami kimagyarázhatlan gyötrő -sejtelem, a miből még kellemetlenebbül veré fel egyszerre -Clementine megszólalása.</p> -<p>– Bizony csak jó földe van ennek a pusztának.</p> -<p>Mi baja ennek a jámbornak azzal a jó földdel? nem mindegy-e az -rá nézve?</p> -<p>– Kétezer hold egy tagban, csupa első classisu föld.</p> -<p>– Honnan tudja azt, Clemmy?</p> -<p>– Margari mondta. Ő tette fel a szerződési okiratot. Ő is irta -alá, mint egyik tanú, hogy látta a pénz letételét és fölvételét, -pedig biz ott semmi pénz sem tétetett le.</p> -<p>– Mit ért ön az alatt?</p> -<p>– Hát nem értette el nagysád, a mire a gróf legutoljára -példálózott, hogy «de azután egy kicsit jobban szeresse férjét, -mint most».</p> -<p>– Mi közöm nekem e balgasághoz?</p> -<p>– Hát azt értette, hogy a ki szerencsétlen a szerelemben, az -szerencsés a játékban; az éjjel a báró úr a gróf úrral együtt -kártyázván, fixundfertig elnyerte tőle az egész Kengyelesy -uradalmat.</p> -<p>Henriette úgy érzé magát, mint a kit a boa constrictor ölelése -fog körül, s nem birja védeni magát. Ezt sejté ő.</p> -<p>Clementinenek nagyon tetszett a felvett pletykatárgy.</p> -<p>– Mert tudja nagysád, a gróf meg a báró úr régóta versenygenek -egymással, mindegyik azon erősködik a másik ellen, hogy azt tönkre -tegye. No de tudja, csak úgy barátságból. Ezt Margarinak beszélték -a szobaleányok, ő meg nekem. «Addig nem nyugszom pajtás, ezt szokta -mondani a gróf a báró úrnak, a míg egyikünkről, vagy másikunkról az -utolsó kabát le nem marad! a mikor aztán egyikünk koldussá lett, -azt a másik tartozik eltartani úri módon, holta napjáig!» Furcsa -emberek ezek!</p> -<p>A kisasszony mégis veheté tán észre Henriette zila tekintetéből, -hogy valami nem tetszik neki az előadásban, mert azután iparkodott -szelídíteni a hatást azzal, hogy <span class="pagenum"><a name= -"Page_97" id="Page_97">-97-</a></span> azért maradt ám a grófnak -még másik uradalma is, csakhogy azon nincs olyan szép kastély; -aztán emezt is vissza válthatja harminczkét esztendő mulva, ha lesz -pénze.</p> -<p>– Kérem Clementine, nagyon fáj a fejem! szólt Henriette, hogy -elhallgattassa a hivatlan fecsegőt, s maga fűzhesse tovább -gondolatait.</p> -<p>És minő gondolatokat! Ilyen esetekről neki fogalma sem volt. -Hogy az lehető legyen, hogy két ember, a ki egymást jó barátnak -nevezi, ilyen hidegvérrel tönkre tegye egymást. Hogy egy ember -beszálljon este vendégszerető ismerőséhez, s reggelre elnyerje -annak lába alól a földet és feje fölül a házat! – Minden idege -fájt, minden csepp vére lázongott, ha ezen végig gondolt. És mind -ehez hozzá kell szokni!</p> -<p>Egész nap folyvást azon az eszmelankasztó síkon utaztak végig, -melynek végtelen lapálya semmi változatossággal sem foglalja el a -lelket, mely nézésébe hamar bele fárad s aztán vissza van űzve -saját gondolatai közé; a kültárgyak egyetemessége nem ad -menekülést. Azok a hegyek, azok az erdők elfelejtetik a gondot, de -ez a véghetetlen róna még azt is megnehezíti. Este felé még jól -esett, hogy legalább felhők jöttek; valami újat mutatott legalább -az örök egyforma ég.</p> -<p>Hanem a felhők rossz szokása az, hogy azok hozzák a zivatart; a -zivatar pedig az alföldi rónán rossz utitárs. A város tornya, -melyet el kellett volna érni, még a messze láthatáron látszott; -rendes idővel is későre értek volna oda; a holdvilágra számítottak, -hanem az már nem fog feltünni az éjjel, hanem jön helyette haragos, -villámlós fergeteg; messziről hallatszik már a bömbölése, a mint -hajtja maga előtt a porfelleget; azt a folytonos sajátszerű -dübörgést hallatva, mely olyan, mintha valami rettenetes orgona -klaviaturáin szakadatlanul játszanék egy óriási kéz. A kiket valaha -jégesős zivatar kapott útban, azok ismerik ezt a hangot, mert ez a -jégviharral jár.</p> -<p>Hogy valamerre félre kellett előle térni, annyi bizonyos -<span class="pagenum"><a name="Page_98" id= -"Page_98">-98-</a></span> volt; Henriette csak azt vette észre, -hogy egy perczre megáll a hintaja, s azzal Hátszegi kocsija elé -kerül, a báró maga fogta kezébe a lovak gyeplűjét, s a hintó -kocsisára kiáltva, «vágtass utánam!» letér a töltésről, neki a -mezőnek, merre semmi út sem vezet, s azután hajtanak árkon, -völgyön, néha tengelyig érő vizeken keresztül, hogy Clementine -sokszor felsikolt, azt hiszi, mindjárt ott vesznek.</p> -<p>Nem kell semmitől tartani. Hátszegi ügyes kocsis: megtalálja az -utat ott is, a hol semmi út sincs. Egy negyedórányi távolban -látszik valami kútgém, azon túl fehérlik egy kis hosszukás tanya; -oda kell menekülni a viheder útjából.</p> -<p>Mi lehet ott? pusztai csárda talán, vagy lakatlan szállás, talán -szegény legények tanyája? – mindenesetre födött hajlék, a hol nem -éri az embert szél és zápor.</p> -<p>Épen csak akkorra érnek az udvarra be, midőn az első jégmogyorók -koppannak meg a hintók ablakain.</p> -<p>– Gyorsan, gyorsan, be a házba! A báró maga segíti le nejét és -Clementinet s sietteti be őket a házernyő alá, mely görbe ágasokon -előre kinyúlik a honyhaajtó fölött, mint rossz szemű ember -homlokernyője.</p> -<p>Az érkező kocsidörejre előjött a konyhából a házi menyecske, -piros kendővel a feje, pálmavirágossal a dereka átkötve; nem fiatal -már, de piros, egészséges, villámszemű, gyors szava és -tevés-vevése, a mit úgy hívnak nálunk, hogy tűzről pattant.</p> -<p>A mint az érkezőket meglátta, összecsapta a kezeit.</p> -<p>– Uram ne hagyj el! Nini, biz a nagyságos úr! Jaj be régen -láttuk, tán csak megházasodott? Melyik a felesége, lelkem nagyságos -úr? csak nem ez az egyik? (itt Clementinára mutatott) ez már -öregecske a lelkem; ez a másik meg még csupa gyerek.</p> -<p>A báró belevágott a hivatlan beszédbe.</p> -<p>– Lelkem, csaplárosné, ne trécseljen most, mikor nyakunkba esik -a jég, hanem vezesse be az asszonyokat a <span class= -"pagenum"><a name="Page_99" id="Page_99">-99-</a></span> szobájába, -s lássa el tisztességgel. Kérem, Henriette, menjen be az -esőrül.</p> -<p>A csárdásné nagy familiáritással csókolgatá meg Henriette kezét, -nagy sopánkodással mondogatva: «oh be gyönge teremtés! hogy tudták -már ilyen korán férjhez adni. Hát maga lelkem, hogyan tiszteljem? -ifjasszony, vagy leányasszony? (már mint Clementine) minek maradoz -hátul? Megveri a jégeső; pedig azzal nem lesz szebb az -ábrázatja.</p> -<p>Clementine aggódva figyelmezteté a bárót, hogy odabenn a -csárdában zajos férfi-hangokat hall.</p> -<p>– Vannak itt most? kérdezé a báró odavetőleg a csárdásnétól.</p> -<p>– Igenis. Három legény, meg a ripa. Most szabadult ki a szegény -öreg az aradi tömlöczből; nem is tudom, kitöltötte-e egészen az -idejét?</p> -<p>Tessék besétálni kérem.</p> -<p>– Nem zsiványok azok? kérdezé Clementine huzódozva.</p> -<p>– Nem, édes lelkem. Zsiványok nincsenek a mi vidékünkön, csak -szegény legények. Zsiványok csak a Bakonyban vannak. Azok az igazi -zsiványok. Ezek nem bántanak senkit, kiváltképen asszonyságokat; -biz a vén ripa hozzájok sem mer szólni, sem az a másik három. Más, -ha a fekete pofájú itt volna, mert az nagy gavallér; az még -mulatságot is csinálna az asszonyságoknak. Tudja lelkem, nem fekete -annak a képe, hanem mindig fekete bársonynyal van betakarva, csak a -szeme, meg a szája van ki belőle, hogy meg ne ismerjék.</p> -<p>Ilyen szép biztatásokkal aztán végig vezeté a szűk folyosón -Henriettet és Clementinet a csaplárné.</p> -<p>Innen a hosszú ivó-szobán keresztül kellett a belső szobába -menniök; a vendégasztal mellett ült három csikóslegény, meg egy vén -ripacsos képű, ravasz szemű betyár, a ki csak úgy a többiek -poharaiból iszogatott s tartotta őket beszéddel.</p> -<p>– No! Ripa! pattanj hát! kiálta a vénre a csaplárné; -<span class="pagenum"><a name="Page_100" id= -"Page_100">-100-</a></span> nem zsidóasszony ám ez. A báró úr -felesége, a Hátszegié; köszönj szépen, ha tudsz emberséget!</p> -<p>A vén betyár ravasz alázattal állt fel a lóczáról, s kétfelé -törülve ősz bajuszát, szépen kezet csókolt Henriettenek, azután -Clementinenek is akart, de a csaplárné nem engedte:</p> -<p>– Azt hagyja kend, az csak cselédféle.</p> -<p>Azzal bevezeté a hölgyeket a benyilóba, hol magas nyoszolyák a -gerendáig voltak vetve tarka dunnákkal; ágyak, ládák és szekrények -szépen kifestve tulipánokkal és basarózsákkal; az ablakban -terepélyes muskátlik és rozmarinbokrok; egyik láda előtt állt a -szöszös guzsaly, melyen a csaplárné fonja télen-nyáron azt a szép -fonalat, a miből azok a tarka kendők szövetnek, mik az ajtófél -hosszában lelógnak. Senki sem hinné, hogy annyi úri kényelemre -találjon ily pusztai csárdában.</p> -<p>A csaplárné szépen leszedé Henrietteről az úti ruhákat, csinált -neki vánkosokból puha ülést egy karszékben, zsámolyt tett a lába -alá, s egy lélekzet alatt tízféle ételt számlált előtte, hogy mit -szeret? mit főzzön neki? szalonnás tarhonyát, jó paprikás tokányt, -vagy jobb szereti a savanyú vetreczét? Kell-e levelensült? épen ma -sütötte, mindjárt elé is adta, megterítve az asztalt szép csíkos -abroszszal. Clementine azt sugá Henriettenek, nincs-e ebben méreg? -a mire Henriette azzal felelt, hogy egy darabot kivett a czifra -tálból s igen jó izűnek találta, bár nem ismerte, hogy mi az, a -minek azután a csaplárné végtelenül örült.</p> -<p>Ez alatt Hátszegi is bejött, ki a hintókat helyezteté el az -udvarról száraz helyre. Tudomásul sem vette a szegény legényeket; -csak hirtelen száraz ruhát kért, mert át volt ázva, azután -megcsodálta Henriettet, hogy falatozni látja; az egész úton most -látta először jó izűen enni. Henriette azt mondá, hogy jól esik -neki a paraszt sütemény; pedig Clementine azt állítá, hogy csepeg a -zsírtól, okvetlenül kilel tőle minden embert a hideg. <span class= -"pagenum"><a name="Page_101" id="Page_101">-101-</a></span></p> -<p>– Kardosné, aztán csináljon a hölgyeknek éjszakára ágyat; szólt -Hátszegi a csaplárnéhoz.</p> -<p>– Lesz elég! van tollam elég! igérkezék a jámbor asszony. -Szolgálhatok akármilyen úri vendégnek. Nyoszolya is van elég; ez -lesz a nagyságos úré, az a nagyságos asszonyé; ez meg a -leányasszonyé.</p> -<p>– Lassan, lassan. Én nem hálok ide benn.</p> -<p>– Nem-e? kérdé elcsodálkozva a pusztai némber. Hát micsoda?</p> -<p>– Majd találok helyet valahol odakinn az ivószobában; nem leszek -itt. Ez utóbbi szó nejéhez volt intézve: úgy hangzott, mint valami -biztatás.</p> -<p>– Hát ez így szokás a nagy uraknál? szólt Kardosné asszonyom, -nagyon rángatva a vállait. No ezt ugyan soha sem hallottam.</p> -<p>Clementine aggódva selypíte közbe:</p> -<p>– De nagyságos úr, ott a betyárok nem fogják majd bántani?</p> -<p>– Engem? kérdé Hátszegi. De mi az ördögöt bántanának rajtam!</p> -<p>– Hát azok nem olyan rossz emberek?</p> -<p>– Bánom is én, akár miféle emberek! Azzal hidegvérrel kiment, -még pedig, a hogy Clementine észrevevé, a zsebpisztolyait is -kirakta a szobában, s ott hagyta az asztalon.</p> -<p>– Nem kell a nagyságos urat félteni az ilyen emberektől, -vigasztalá a hölgyeket a csaplárné, miből azok azt gyanították, -hogy Hátszegi bizonyosan képes maga olyan négy betyárocskát -guzsalyba csavarni, ha megtámadják; míg a csaplárné utána nem mondá -az elgondolt mondás végit: «tud ő azoknak a nyelvén beszélni.»</p> -<p>Henriette meg nem foghatta, hogy mit tesz ez? Tud a zsiványok -nyelvén beszélni! Hát azoknak valami külön nyelvük van, mint a -«Párisi titkok» zsebmetszőinek? Olyan kiváncsi volt meghallani, -hogyan beszél majd Hátszegi a zsiványokkal azoknak a nyelvén! -<span class="pagenum"><a name="Page_102" id= -"Page_102">-102-</a></span></p> -<p>A csaplárné tudta már a rendet; kulacsot töltött tele a báró úr -számára, oda állította az asztalra: Hátszegi nagyot húzott belőle, -megtörlé a kulacs száját, s odatolta a vén betyár elé, az -megbillenté rá a süvegét s ivott belőle egy kicsinyt, azzal tovább -adta a többiek felé.</p> -<p>– No öreg, hát jó-e a bor?</p> -<p>– A bor mindig jó.</p> -<p>– Van-e elég?</p> -<p>– Elég soha sincs.</p> -<p>– No hát adjon Isten, a mi nincs! Fuj-e még a szél az aradi -tömlöcz ajtaja alatt a hasadékon?</p> -<p>– Fuj, a kinek fuj. A ki nem szereti, ne hallgassa.</p> -<p>– Születik-e még sok fia a várnagynak? (Mikor új rab kerül a -tömlöczbe, azt mondják: a várnagynak új fia született.)</p> -<p>– Születik bizony, de meg is keresztelik (értsd bottal).</p> -<p>– Hát a köteles lánya nem ment-e férjhez az idén? (szép virágos -kifejezés az akasztásra).</p> -<p>– Csak a Csendes Marczit magasztalták fel.</p> -<p>– Mit beszélt ki a jámbor? (Azt nem kérdezte, hogy «mit vétett?» -de hogy «mit vallott?»)</p> -<p>– Bolond volt. Magára vállalta két pajtásának a bűnét, hogy -azokat kiúsztassa; porontyos emberek voltak, neki meg senkije sem -volt, pedig azok fogták az üres pisztolyt a zsidóra, a zsidó maga -is amazokra vallott, de ő csak esküdött, hogy ő volt az, a ki -megijesztette, még a fiskárusnak is azt mondta.</p> -<p>– S eltették télire?</p> -<p>– El biz azt; de nem sokat törődött ám vele. Mikor a -siralomházba kitették, sem búsult egy cseppet is, csak annak örült, -hogy most már szalmazsákon hálhat. Előtte való órában oda hivatta -magához, a kik rendes szomszédai voltak a kóterben, én is az voltam -egynek. Ott szépen búcsút vett tőlünk, megmondta, hogy helyére ne -eresszünk holmi kapczatolvajt, s a tarisznyaszögét eltestálta a -Fekete Jancsinak; az legjobb helyen van, mert ott nem penészes a -<span class="pagenum"><a name="Page_103" id= -"Page_103">-103-</a></span> fal. Nekem meg elhagyta a bundáját. Ez -a tied lesz Ripa, mihelyt engem szellőztetni visznek, hej jó lesz -télen, úgy is rossz helyen fekszel, a hol az ajtó alatt legjobban -bedúdol a szél (hiába raktuk ám be kövekkel, még is bedúdolt! igaz -a!) Eljött azután a tisztelendő is, mondta neki, hogy gyónjék meg, -de a Marczi csak nem hagyta magát esztrengára fogni; fenyegette az -ördöggel, hogy elviszi. Nem akarta hinni a Marczi az ördögöt: -«sokat jártam én már erdőn, berken keresztül, nappal is, éjjel is, -soha sem láttam én se fiát, se anyját, de még csak fészkét sem!» De -aztán csak addig kopogtatta a pap szemenszedett szóval, míg -utoljára megadta magát, s szépen imádkozott; hanem mikor azt -kérdezte tőle, hogy mondja meg hát, nem nyomja-e valami a lelkét, -csak azt mondta, hogy nem nyomja azt egyéb, mint hogy nagyon -szeretne még egyszer életében kedvére jóllakni igazi paprikás -gulyáshússal, a hogy a vén Ripa szokta azt csinálni odakinn! -Megadták neki. Nekem kellett felmennem a porkoláb konyhájába, s -elkészítenem a jó gulyáshúst, a hogy ismertem már a szája ízit; jó -izűen evett belőle a lelkem; engem is váltig kinált, hogy egyem, de -énnekem olyan szűk volt a torkom, mintha az én nyakamról vettek -volna már mértéket, egy falat kevés, annyi le nem ment volna rajta. -Mikor aztán előállt a szekér, mondták neki, hogy készüljön, -odaadott egy huszast a porkolábnak: «ugyan édes keresztapám, -futtasson el valakit ide a szomszédba egy ital borért; lehetetlen, -hogy le ne nyomtassam valami itallal azt a zsíros ételt, megvárnak -addig ezek az urak az alkalmatossággal, nem hagynak engem itten!» -Meg is várták szépen, míg a borral előjöttek, azt felhajtotta; két -hajdunak, a ki mindétig kisérte, adott egy-egy ezüst huszast, -megköszönte a porkolábnak hozzávaló szivességét: «már többet nem -szállok ide!» azzal szépen felült maga a szekérre a pappal szembe s -ráhagyott mindent, a mit az mondogatott neki. A kik azután látták, -a hajduk, azok beszélték, hogy odaki érve, a mint felállt a -szekérbe, oda fordult a nagy sokasághoz; szép magas, <span class= -"pagenum"><a name="Page_104" id="Page_104">-104-</a></span> nagy -szál legény volt, piros két orczája, fekete hosszú haja; -megköszönte szépen, hogy őt kikisérték, hogy utolsó tisztességére -kijöttek; szép, erős hangja volt, akár egy káplánnak, – azután -leszállt, levetkőzött csinosan, a hogy kellett; odafordult a -főpostamesterhez, a ki az embereket elevenen szállítja fel a más -világba: «no Gábor mester, ugy-e csak szép nap van ma? No látja; -pedig azt mondják, hogy olyankor, mikor valakit akasztani visznek, -mindig zivatar támad!» A hóhér nem tudott neki rá mit mondani, mert -furcsa szó is volt az! Én már úgy ki nem találtam volna, pedig én -is sokat gondolkoztam rajta, hogyan csinálnám, ha ott lennék? -Utolsó szava az volt, hogy: «no iszen, én is utoljára látom ezt a -szép napvilágot».</p> -<p>A vén betyár egész a szeméig lenyomta erre a süvegét s kellett -neki, hogy a kulacstól kérjen tanácsot.</p> -<p>Odabenn a csaplárné szemeit törülte, félrefordulva…</p> -<p>– Talán ismerte, a kiről szó van? kérdé tőle Henriette, egészen -elámulva e sajátságos felfogású meséjén egy olyan történetnek, a -miről nem szokás gondolkozni.</p> -<p>– Hogyne ismertem volna? felelt a menyecske, nagyon is jól -ismertem. Híres dalos volt! minden nyáron, meg mikor jó kedve volt, -csak úgy folyt az ajkáról a szép nóta, nem lehetett azt elképzelni, -hogy hol veszi? Ez előtt tíz esztendővel még én is fiatalabb -voltam, engem is megvert a szeme; akkor csinálta azt a nótát: -«Mikor ez a rozmaringszál kivirít: akkor leszek kedves rózsám a -tiéd!» Egy szál rozmaring volt a kalapja mellett, azt nekem adta, -én azt elültettem cserépbe, ablakba tettem, megöntöztem, meg is -eredt. Lássa nagyságos asszonyom, milyen nagy bokor lett belőle? -Hanem nagy volt benne a csalfaság. Tudja nagyságos asszonyom, a -rozmaring soha sem virít; csak nől, csak zöldül, de nem virít. -Hanem azért én mégsem hagynék belőle csak egy ágacskát is letörni, -ha mindjárt betegnek kellene is orvosságnak; s azért én mégis csak -megsiratom, mikor felőle beszélnek.</p> -<p>Milyen különös! gondolá Henriette; egy ilyen pusztai -<span class="pagenum"><a name="Page_105" id= -"Page_105">-105-</a></span> csárdában egy pusztai betyárért egy -pusztai árvalány ugyanazon ábrándos eszmét táplálgatja, mely a -paloták úrnőjének oly nagyon fájt és oly jól esett. Hogy ez épen -úgy ápolgatja, öntözgeti az örökzöld rozmarin-bokrot, a falusi -menyasszonyok egyszerű virágát, mint ő az enoticus asclepiast…</p> -<p>– A nagyságos úr sokszor danoltatta őt maga előtt, folytatá -könyeit letörülve, s ismét vigan mosolyogva a csaplárné; ha a -hegedűje vele volna, nem is hiszem, hogy elő nem venné, mert a vén -Ripa is tudja a nótáit. Tetszik tudni, hogy a nagyságos úr igen jól -hegedül?</p> -<p>Ezt Henriette valóban nem tudta.</p> -<p>– Oh igen szépen tudja; nincs az a czigány, a ki kitenne rajta. -No az sokat megríkatja majd a nagyságos asszonyt.</p> -<p>Lénárd valóban erre a tárgyra vitte át a beszélgetést a vén -betyárral.</p> -<p>– Nem maradt-e valami új nótája Marczinak?</p> -<p>– Maradt biz a, a mit a tömlöczben csinált; a verse is gyönyörű -annak: <span class="poem"><span class="i0">«Nyújtsd be rózsám, -nyújtsd be<br /></span> <span class="i2">Fehér -keszkenődet,<br /></span> <span class="i0">Hadd törülgetem -le<br /></span> <span class="i2">Sűrű -könyeimet.»<br /></span></span> Te Bandi, fújd el a nagyságos úr -előtt a tilinkódon, megtanítottalak már rá.</p> -<p>E szóra egyike a fiatalabb legényeknek előkereste dolmánya -ujjából a bodzafa-sípot, mely hat lyukával annyiféle változatot tud -adni, mint egy pacsirta torka, s minden művészi mentegetőzes nélkül -elfújta a nagyon szomorú nótát.</p> -<p>Lénárdnak igen megtetszett az; kikiáltolt Margarinak:</p> -<p>– Keresse elő a hegedűmet a hintóból s hozza be.</p> -<p>A szegény Margarit majd a hideg lelte ki erre a parancsszóra. Ez -ideig folyvást a kocsiszinben kuczorgott, szentül azt hivén, hogy -itt a zsiványok úgy is mindenkit le fognak <span class= -"pagenum"><a name="Page_106" id="Page_106">-106-</a></span> -gyilkolni az éjszaka; legalább ő el fogja tagadni, hogy hozzájuk -tartozik; azt mondja: szegény vándorló legény! s így megmarad. S -most ezt a tervét egészen semmivé teszi a báró azzal, hogy -kényszeríti előjönni. Még majd a zsiványok azt fogják hinni, hogy ő -is nagy úr. Oh az rettenetes helyzet, mikor az embernek először van -száz forint a zsebében tegnapelőtt óta, akkor is első alkalomra -mindjárt egy zsiványokkal tele csárdába vetődni.</p> -<p>De mi a patvart is akar most az a báró azzal a hegedűvel? Aztán -milyen is az a hegedű? Hisz az ember, mikor fél, rá sem igen ismer. -Be is vitt neki első próbatételül mindjárt valami hosszúkás -bádogtokot, a miben a kengyelesi jószág mérnöki térképe állt, hogy -ez-e az?</p> -<p>– De ugyan Margari, legyen esze! Hát hol férne el ebben egy -hegedű? Hát soha sem látott még hegedűt? Eredj te Bandi, keresd meg -a hintóban.</p> -<p>De már ezt Margari nem engedte! A hintóhoz közel jönni a -betyárnak! hogy ott valamit megkeressen! Ez a nagyságos úr tisztán -búcsút vett az eszétől. A hintóban van Margarinak az újdonatúj -huszonkilencz forintos köpönyegje, az bizonyos, hogy azt ellopná a -betyár. Inkább megkeresi maga azt a hegedűt.</p> -<p>Valahogy aztán rá is talált; de nem mert vele bejönni az -ivószobába, csak úgy az ajtón keresztül nyujtotta a tokot a -bárónak. Biz ő nem koczkáztatja az életét, mert az ő neki csak -olyan drága, mint akármelyik méltóságos úrnak a magáé. Azzal megint -visszaszökött a fészerbe; pedig oda meg mindenütt csurgott be a -zápor a tető hiányosságain. De mikor élni olyan szép, ha már az -embernek egyszer háromszáz forint bizonyos fizetése van.</p> -<p>Lénárd báró elővette a maroquin-tokból a pompás Straduariot, -hirhedett megholt művésznek drága pénzen megszerzett egyetlen -hagyományát, s a betyár tilinkója után rögtön utána húzta azt a -szép, búskomor dallamot, melyre már a harmadik eljátszáskor annyi -gyönyörű változatot tudott ráczifrázni, hogy az bámulatra való -volt! <span class="pagenum"><a name="Page_107" id= -"Page_107">-107-</a></span></p> -<p>Még a vén Ripa is lelkesedésbe jött rá, s bele-bele danolt -elbúsultan: pedig kevés öröme lehetett a hangjában, nagyon rekedt -volt az.</p> -<p>A báró, mikor már egyszer kezében volt a hegedű, nem érte be egy -nótával, egyik dallam a másikat csalta elő, azok a búskomor hajdani -andalgók, miket csak úri virtuózok ismernek még s nagyon ritkán -elhúznak mások előtt; Bihari, Csermák, Lavotta, Fáy szerzeményei, -egymástól ébredve keltek nyirettyűje alól, a legremekebb -változatokban. Fejedelmek nem hallanak ilyen hangversenyt – mint ez -a rongyos csárda.</p> -<p>Henriette fekhelyén fölemelkedve, mélázva hallgatá e csodás -dallamokat. Ha valami, úgy ez a pillanat volt az, melyben férjét -olyan delejes fénykörben látá maga előtt, mely ellenállhatlanul -csábít, hódít, megveszteget.</p> -<p>Csak az volt előtte különös, felfoghatatlan, hogyan találhatja -örömét egy előkelő úr, ki a salonok légkörében nevekedett, abban, -hogy egy rongyos csárda ivószobájában, félig ittas betyárok előtt -bravour-áriákat hegedüljön? Mi gyönyörűsége telik ebben? Máskor is -szokta ezt? vagy vannak még mások is, a kik hasonlóan cselekesznek? -Úri mulatság ez, vagy csak Hátszeginek különös bizarr ötlete ez -alkalomra?</p> -<p>Mikor már a szegény legények nagyon belekezdtek énekelni a -zenébe, Hátszegi abba hagyta a hegedülést; elcsukta a hangszert -ismét hosszú ládikójába; elővette a tárczáját, azt szemük láttára -kinyitva, hogy csak úgy repkedett a sok ezres bankjegy benne, -kiválasztott belőle mindenik számára egy-egy tízpengőst, mint -mondá, azért a szép nótáért, a mire őt tanították, s azzal rájuk -parancsolt, hogy menjenek ki az ivószobából, mert az asszonyság már -aludni fog a mellékszobában s a zaj fel találja riasztani; ők -lássák, hogy hol találjanak fekvő helyet a háznál?</p> -<p>A betyárok ellenvetés nélkül megitták a maradék bort, eltették a -bankjegyeket, nem is nagyon köszönték meg, de szót fogadtak, -felkeltek helyükből s jó éjszakát kivánva, <span class= -"pagenum"><a name="Page_108" id="Page_108">-108-</a></span> -elhagyták az ivószobát. Odakinn aztán felkeresték a fészert, annak -a padlására felfeküdtek; Margarinak egész éjjel vaczogott a foga. Ő -ott volt elbujva egyik hintóban, s ki nem merte reggelig ütni a -fejét a köpönyege közül.</p> -<p>Hátszegi pedig azután, hogy az ivók eltávoztak, leterítette az -úti bundáját a hosszú asztalra s arra feküdt és csendesen -elaludt.</p> -<p>Még csak az ajtót sem zárta be belülről, még csak a pisztolyait -sem rakta ki maga mellé.</p> -<p>A mellékszobában pedig a csaplárné a ládán ülve, elővette a -kerekes guzsalyát és elkezdé azokat a tüneményes regéket mesélni a -nagyságos asszonynak, a miknek vége-hossza nincsen, pusztai -kalandokról, betyárok viszontagságairól, szegény leányok -boldogtalan szerelméről. A guzsalykerék egyhangú pörgése mellett -úgy érzé magát Henriette, mint egy kicsi gyermek, kinek dajkája -mesélget ágya mellett, hogy jobban aludjék. – Hetek óta nem aludt -olyan csendes álmat, mint itt a pusztai csárda födele alatt…</p> -<p>Másnap reggel Clementinet, miután látta, hogy biz itt senkinek -sem vágták el a nyakát az éjszaka, rávitte a kiváncsiság, hogy -megkérdezze, vajjon miféle viszony köti a nagyságos urat mégis -olyan különösen ehhez a csárdához, hogy már olyan nagyon ismeri itt -minden ember? erre azután megtudta, hogy ez a csárda itten, meg a -körülfekvő puszta itt mind a nagyságos úré, hogy attól igen -mérsékelt haszonbért fizetnek, s hogy a nagyságos úr nem a -haszonért tartja ezt, hanem a pompás nádas tavak miatt, a mikben -minden évben nagyszerű vadászatokat szokott tartani vízi madarakra, -vidrákra és farkasokra, s hogy ezentúl már egész hazáig, a mi pedig -még két napi járás idáig, mindenütt, a hol délre vagy estére be -fognak szállni, azok mind a nagyságos úr jószágain levő tanyák és -vendégfogadók. A nagyságos úr olyan móddal utazhatja végig az egész -országot, Dévától Pestig, hogy mindenütt otthon van s csak egyik -házából a másikba megy által. <span class="pagenum"><a name= -"Page_109" id="Page_109">-109-</a></span></p> -<p>Másnap véget ért a magyarországi róna, mindig közelebb jöttek az -erdélyi havasok, estére egy kisded bányavárosban szálltak meg, -melynek hámorai ki voltak világítva az érkezők tiszteletére. -Henriette megtudta, hogy e hámorok is férje tulajdonai. A -bányásztisztek transparentekkel fogadták az ifju úrnőt.</p> -<p>Harmadnap korán reggel volt még, midőn átlépték az erdélyi -határt. A táj gyönyörű, mosolygó, hanem az emberek arcza sötét, -titkolózó. Henriette olyan nehéz szorongást érze, midőn e haragos -képű emberek között itt-ott meg kellett állniok, a kik olyan -nyelven beszélnek, a mit ő soha sem hallott életében.</p> -<p>Az utakon minden mérföldnyi vonalban jön elő négy-öt durván -faragott kereszt, teleróva ügyetlenül faragott betűkkel, a mik -szintén nem hasonlítanak a nálunk ismertekhez. Clementine -megkérdezte egyszer a kocsistól, hogy mit jelentenek azok a -keresztek? hanem azután nagyon megbánta, hogy kérdezte. Azon -helyeken valami szerencsétlen utazót ütöttek valamikor agyon; a -babonás kegyelet az ilyen balesetek emlékét így szokta örökíteni; -azoknak a története van felirva a jelfákra. Az utazó csupa szomorú -regények közt halad végig.</p> -<p>A völgyek mindig összébb szorulnak, az út sokszor meredeken visz -föl, azalatt a beszédbe belehozott kocsis annyi mindenféle rémséges -kisértetes történetet tud elmondani, a mik e tájakhoz, e kövekhez, -romokhoz vannak kötve. Itt minden völgynek meg van a maga -rémregénye, a maga nyomasztó kisértete.</p> -<p>Néhol hallgatag házak maradoznak el az út mellett, a mik közül -egyik sem bir olyan külsővel, hogy valakinek kedve lehessen -akármilyen fekete éjszaka bezörgetni az ajtaján éjjeli szállásért. -Kormos, rozzant gerenda-alkotmányok, ólnak hinné őket az ember, -csak egy szobára szabva mindegyik; abban lakik a család és a -majorság együtt. A templom néhol messze a falun kívül, mintha két -helységhez tartoznék. <span class="pagenum"><a name="Page_110" id= -"Page_110">-110-</a></span></p> -<p>Majd ismét egészen puszta, kopár hegyhátak közé emelkedik az út, -a hol csak elszórva állt meg egy-egy bokor a gyetőn, még kalyibának -sincs híre sehol, csak egyes bekerített szérűket látni, mikbe az -oláh szénáját takarítá be, póznát dugva a boglya közepébe, hogy el -ne vigye a szél, vagy felrakta azokat egy-egy élőfa tetejébe, mint -valami madárfészket.</p> -<p>Néhol tomboló hegyi patakok szelik át az útat, mik fölé nem -épült hid, hanem a sekélyeken szokás szekérrel, hintóval keresztül -hajtatni, az erdős hegyoldalokból távoli hámorok vérvörös fénye -világít messzire, s a gépies zörgés egyhangú kongása veri fel a -csendet, mely tovább ismét a rohanó patak mélyen hangzó zúgásába -vegyül el.</p> -<p>Henriette minden mérföldnél jobban érzé, hogy mennyire egyedül -van ebben az idegen világban, melynek óriás hegyei még a kilátást -is elrejtik szemei elől azon táj felől, a honnan jött, hogy oda -vissza ne találjon, s melynek lakosai felelni sem tudnak kérdésére, -ha azt akarná tőlük kérdezni: «merre az út vissza, hazám felé?»</p> -<p>Késő éjjel holdvilágnál utaztak tovább. Hidvár nem messze volt -már; a mint egy szűk völgykanyarulatnál a táj két felé nyilik, a -két sötét bükkerdővel ruházott hegyhát között, egyszerre mint -valami sötét keretbe foglalt kép, tünt elő a hidvári kastély -alakja; hegyes kúpjaival, egyedül, magányosan, egy halom tetején; -dobogó hidja alatt hegyi patak fut keresztül. A hold épen ott állt -a vár tornya felett, mintha annak a hegye tartaná odatűzve s olyan -szép ezüst szinűre feste mindent, tornyot, bástyát, patakot és -völgyet – csak a menyasszony szívét nem. <span class= -"pagenum"><a name="Page_111" id="Page_111">-111-</a></span></p> -<h2>A LÚCSIA-BARLANG.</h2> -<p>Volt ezelőtt nem sok idővel Erdélyben egy nagyon elterjedt -hamis-pénzverő társulat, mely, mint most már bizonyosan tudhatni, -közel félszázadig fölfedezetlenül űzte hivatlan mesterségét.</p> -<p>E szerint apákról fiakra szállt a tudomány, beleházasodtak, -beleszülettek az emberek, örököltek benne s azon megosztoztak, mint -tisztességes hagyományon; gondos szülék bele nevelték a fiaikat; -egész életmód volt az, a min az ember pályáját végig futhatta, s ha -takarékos volt, meg is élhetett belőle tisztességesen.</p> -<p>Hogy ily hosszú idő alatt föl nem fedezték őket, hogy soha -nyomukba nem jöttek, hogy a hatóság és a község szemei előtt rejtve -tudtak maradni ötven esztendeig, annak igen egyszerű magyarázata -van.</p> -<p>Ezek az emberek aranyakat vertek.</p> -<p>Igazi, teljes értékű aranypénzeket, valódi huszonhárom karátos -aranyból, több idegen ércz hozzávegyítése nélkül: úgy, hogy azokat -a körmöcziektől vagy gyulafehérváriaktól megkülönböztetni nem -lehete. Ha ötvös keze alá kerültek olvasztásba, az sem lelt bennük -egy fél szemernyi ezüsttel sem többet.</p> -<p>Oh, ezek hát nagyon együgyű hamis-pénzverők voltak, ha teljes -értékű pénzeket készítettek.</p> -<p>Igaz, hogy ebből a közönségnek kára nem támadt, de annál nagyobb -volt a kincstárnak.</p> -<p>Ez a vidék itt Zalathnától Verespatakig mind viselős azzal a -nemes érczczel, a mit valami bohó «csak chimærának» nevez.</p> -<p>A bányákat magánosok míveltetik, mindenfelé a patakok mentében -egész sorozatait látni az ércztörőknek; egyik csinosabb, a másik -rongyosabb, némelyiknek vagy vize nincs, vagy aranya, az nyugszik, -a többi nagy gondolkodva <span class="pagenum"><a name="Page_112" -id="Page_112">-112-</a></span> hullatja kopogó kallóit, a völgyek -oldalait századok óta felhordott kőhányások fedik, a mikben mind -arany volt valaha.</p> -<p>Még a rómaiak kezdték el a bányákat megnyitni, kiknek nem volt -ugyan lőporuk hozzá, de volt rabszolgájuk; elébb megtüzesítették a -követ, azután eczetet öntöttek rá, úgy porhanyították, a többit -végezte a rabszolga vésője és kalapácsa.</p> -<p>E bányákból nyert arany fölmegy jelenleg évenkint tizenkét -mázsára. A magán-vállalkozók tartoznak a kilugzott aranyat az -abrudbányai, vagy gyulafehérvári pénzváltóknál átadni; ott kapnak -értük pengő arany és ezüst pénzt.</p> -<p>Mintegy ötven évig egyfolytában alig ment évenkint hat mázsára e -két aranybeváltónak átadott érczkészlet. Legalább hat eltünt, de -azt gyanítani sem lehetett.</p> -<p>A kincstár egy font poraranyért fizet a bányásznak négyszáz -negyvennégy forintot, ugyanaz pedig kivert pénz képében ér hétszáz -húsz forintot, minden ágió nélkül.</p> -<p>Tehát a bányászok azt gondolták ki, hogy ők majd ezt a pénzt -maguk verik ki, s úgy bocsátják forgalomba. Így készítettek saját -termesztésű aranyukból igazi hamis pénzt, és volt rajta hasznuk -évenkint jó időben, rossz időben 150–200 ezer pengő forint.</p> -<p>Maguk az érdekelt felek végezték a műtét körüli munkát; belőlük -telt ki érczvésnök, gépkovács, olvasztó; gazdag jövedelmet húztak -belőle; így egészen megmagyarázható, hogy maradhattak e veszedelmes -üzletükkel annyi ideig titokban? Még csak létezésükről sem tudott -senki semmit, mint a ki maga is érdekelve volt – nagy haszon -reménye és nagy boszúállás félelme által.</p> -<p>Abrudbányától fölfelé indulva Bucsumnak, a sötét égerfákkal -benőtt patak mentén, a mik úgy szeretik lábaikat a vízben -füröszteni, két lovagot látunk a hegyek felé haladni, az egyik egy -őszhajú, öles termetű oláh férfi, a másik egy fiatal délczeg nő. -<span class="pagenum"><a name="Page_113" id= -"Page_113">-113-</a></span></p> -<p>Az öreg férfi szőrével kifelé fordított báránybőr ködment visel, -fejébe nagy hegyes báránybőr süveg van szemöldökig lehúzva, derekát -széles, csattos tüsző köríti pongyolán, a régi római thoraxokra -emlékeztető; gazdag ősz fürtei vastag tekercsekbe fonva, széles -válláig leérnek, hófehér bajusza, mint két csüllőszárny csüng alá -ajkai felett. A nyeregben egy durva zsák van előtte keresztülvetve, -mindkét vége megtömve valami súlyossal, a zsákon keresztbe fektetve -van egy hosszú lőfegyver.</p> -<p>A lovagló némber kisded, bozontos mokány paripán ül, mely -szüntelen dicséretes törekvést árul el az előtte menőt -megelőzhetni, lovagnője alig győzi visszatartani. Ez egyike a -hirhedett oláh szépségeknek; arczvonásai, ajkainak metszése, telt -álla, az antik szobrok bármelyikének mintaképéül állíthatnák oda, s -hozzá azok a villogó szemek, az az életpiros szín, azok a -szénfekete szemöldökök valódi ideált alkotnak belőle.</p> -<p>A festői viselet még emeli az alak szépségét: kettős tekercsbe -font fekete haja lángvörös szalagokkal van átfűzve, feje hátulján -kisded, kerek gyöngyös kalpag ül, míg elől azt egy füzér aranypénz -fogja át, mely márványsíma homlokáig leér. Finom patyolat-inge -tarka virágokkal s arany czifrákkal van kivarrva, melynek tapadó -redői kérkedni engedik a termet szoborszerű idomait, nyakától le -egész kebléig tíz-soros aranypénz-füzér van keresztül kötve; elől -tallérnyi nagyságú füles aranyok, a felső sorban apró -byzancziak.</p> -<p>A mint lovaglás közben (a hölgy férfi módra ül a nyeregben) az -eleven színekkel csíkozott katrincza feltüremlik, látni a piros -szattyán-csizmát s annak szárából kivillogó ezüst veretes török kés -nyelét. A nyeregkápából mindkét oldalon egy-egy duplacsövű pisztoly -elefántcsont agya mosolyog elő.</p> -<p>A mint egy nagy fekete palaszirt tövében a kibugyogó forrásnál -az elébb lovagló öreg megállítja lovát, hogy a forrás mellé tett -pománával megkinálja a fátát s azután <span class= -"pagenum"><a name="Page_114" id="Page_114">-114-</a></span> -lovaikat is megitatja zablán keresztül, megszólal a leányhoz:</p> -<p>– Anicza! mikor beszéltél a Fatia Negrával?</p> -<p>– Épen egy hónapja mult; akkor is holdtölte volt, mint most. -Akkor azt mondta, hogy elutazik igen messze.</p> -<p>– Pedig már két nap óta itthon van. A jel ott volt az -ablakomban.</p> -<p>– Az lehetetlen! az nem lehet, szólt közbe indulatosan a -leány.</p> -<p>– Mi nem lehet? Azt gondolod, hogy én hazudok, vagy álmodom?</p> -<p>– Ha itthon volna, hozzám jött volna elébb.</p> -<p>Az öreg vállat vont.</p> -<p>– Már pedig nem ment. Hanem tegnapelőtt éjszaka ott találtam a -három bagolytollat az ablakomban.</p> -<p>– Szél vitte azt oda!</p> -<p>– Nem a szél hozta oda, mert az ólomba voltak tüzködve az üveg -mellé. Ezt pedig csak mi tudjuk hárman, hogy mit jelent. A Fatia -Negra beszélni akar velünk s mi megyünk hozzá a Lúcsiába.</p> -<p>– Az nem lehet, az sehogy sem lehet; három nap óta itthon volna -és én hozzám ne jött volna el! Én hozzám!</p> -<p>– Ki tudja? szólt az öreg hidegvérrel, nyeregszorítóját -szűkebbre csatolva. Egy egész hónap hosszú idő, a hold is négyszer -változik az idő alatt. Sok szép leány van a hegyen túl is.</p> -<p>– Ah, nem. Olyat nem talál ő, mint én vagyok, szólt kevélyen a -leány, a rezgő víz tükrébe nézve, mely ziláltan tüntette vissza -délczeg alakját. Aztán tudja ő azt nagyon jól, hogy én megölném őt, -ha azt megtudnám.</p> -<p>– Ah, ah! gúnyolódék az öreg. Fél is te tőled a Fatia Negra! -Azzal fiatal gyorsasággal veté fel magát nyergébe. Nem fél a fekete -pofa senkitől. Nem fél az a fehérvári kommendánstól sem, sem a -krasznai főispántól, pedig azoknak sok katonájok, hajdujok van. Nem -fél az az ördögtől sem. <span class="pagenum"><a name="Page_115" -id="Page_115">-115-</a></span></p> -<p>Azzal indulásra nógatá szürke lovát; az megindult nagy -gondolkodva, utána a leány paripája nagy tüszkölve.</p> -<p>– Ne is féljen senkitől sem, felelgetett rá a fáta, ne féljen a -nagy uraktól, ne féljen az ördögöktől, de féljen a leánytól, a kit -szerelmessé tett, ha megcsalja!</p> -<p>– Hát azt hiszed te, hogy az téged valami nagyon szeret? kérdezé -tőle az öreg hátraszólva.</p> -<p>– Megesküdött rá.</p> -<p>– Kinek? a papnak?</p> -<p>– Dehogy! Nekem.</p> -<p>Az öreg nevetett: «bolond leány!»</p> -<p>– Hát már most aztán, ha az esküvést megszegi, elviszi az -ördög?</p> -<p>– Oh, nem.</p> -<p>– Vagy megrontják a boszorkányok? elszárad? felpuffad? a béle -összezsugorodik?</p> -<p>– Nem.</p> -<p>– Mi lesz hát a büntetése, ha olyan esküt szeg meg, a mire se a -pap, se a boszorkányok gondot nem viselnek?</p> -<p>– Akkor megölöm.</p> -<p>– Igen, ha ráismernél. De te még soha sem láttad az arczát. Ha -egyszer elveti a fekete bársony maskarát a képéről, te soha sem -ismersz rá.</p> -<p>– De azt ő nem vetheti el, mert csak az által hatalmas.</p> -<p>– No, te igazán bohó leány vagy. Szerelmes vagy egy emberbe, a -kinek még csak a képét sem láthatod soha.</p> -<p>– Ismerem a hangjáról, a szive dobbanásáról.</p> -<p>Az öreg oláh kaczagott erre a szóra. Mikor az oláh kaczag, abban -van valami szomorú, mint a nótájában; kevés oka van a nevetésre. -Inkább gúnyolódás az, mint hahota.</p> -<p>– Már ha én szeretője volnék egy embernek, vagy épen esküdt -társa, a hogy te állítod, hogy megesküdtél vele (a gyertyánfánál!), -azt csak megkivánnám tőle, hogy legalább a képét mutassa meg; ne -járjon hozzám maskarában. <span class="pagenum"><a name="Page_116" -id="Page_116">-116-</a></span></p> -<p>– Nem teheti ő azt: fogadása tartja. A mint a maskarát leteszi -képéről, meg van rontva az egész hatalma, többé nem fogadnak neki -szót sem az ördögök, sem a jó lelkek.</p> -<p>– Az igaz, felelt rá az öreg csendesen. Ha már egyszer -dæmonokról volt a szó, akkor nem szeretett ellenvetéseket tenni. -Mikor akarja, láthatatlanná tudja magát tenni; valahányszor űzőbe -vették, katonák, pandurok, egész vármegye: mindig eltünt előlük. -Azt hitték már, hogy fogják. Körülfogták, bekerítették, ő pedig -sutty! elrepült vagy elsülyedt. Hanem azért én, ha asszony volnék, -még sem állhatnám meg, hogy a képét meg ne lássam.</p> -<p>– Azt mondta, hogy akkor szörnyet halok, ha meglátom.</p> -<p>– Szörnyet halnék, mégis megnézném. Bizonyosan valami csúf -lehet.</p> -<p>– Nagyon szépek a szemei; úgy égnek, mint a parázs.</p> -<p>– Mint a parázs. Talán épen maga a dráku?</p> -<p>– Oh, nem a dráku!</p> -<p>– Próbáltad vele megcsókoltatni az amulétot, a miben szent -György képe van a sárkánynyal?</p> -<p>– Megcsókolta, nem érezte meg.</p> -<p>– Próbáltad a három ujja hegyét rátétetni a rézfeszületre?</p> -<p>– Rátette, nem égette meg az ujját rajta.</p> -<p>– Ki tudja mondani rázkódás nélkül a «Domnye Zeut?» (Uram -Isten!)</p> -<p>– Százszor is elmondja; azzal köszönt mindig, ha jön, ha -megy.</p> -<p>– Én mégis azt mondom, hogy ez nem valami halandó ember.</p> -<p>– Ha más nőt talál szeretni, esküszöm, hogy halandó lesz.</p> -<p>E beszélgetés alatt egészen leértek a völgybe a lovasok, s a -mint a hegyi patak itt ismét keresztül szelte az útat, többé nem -folytatták a járt ösvényen a haladást, hanem félre térve, a patak -medrében léptettek tovább. <span class="pagenum"><a name="Page_117" -id="Page_117">-117-</a></span></p> -<p>Ez igen jó út azoknak, a kik nem óhajtják, hogy járásuknak nyoma -maradjon; a sebes víz eltakarja utánuk rögtön falevéllel és -görgeteg kövekkel a lópatkó nyomta jeleket.</p> -<p>A völgyvágány mindig szűkebb, mélyebb lett, a patak itt-ott apró -zuhatagokat képezett már, miken ugratni kellett a lovakkal: azok -már bele voltak tanulva, végre egy hirtelen mélyedésnél egyszerre -négy ölet esik a víz, s a hogy ott a lovasok megállapodnak, tünik -ki, hogy a hegyoldalba egy malom van építve, melynek kerekét a -sebesen lezuhanó víz hajtja.</p> -<p>Ha idegen ember látná ezt a malmot, azt mondaná rá, ejnye, de -bolond ember lehet ennek a molnárja, a ki ezt ide építette: először -azért, hogy úgy el van rejtve sűrű égerfák közé, hogy keresve is -alig lehet rátalálni, másodszor, hogy épen oda a vízesés alá van -építve, a mi olyan sebesen hajtja a kerekét, mint egy rokkáét, -lehetetlen, hogy a kő alatt minden liszt agyon ne égjen, és -harmadszor azért, hogy ilyen furcsa út vezet hozzá vízmeder -hosszában, s a hol az elvégződik, keskeny, kőbe vágott ösvény -kanyarog le az ajtajáig, lóval nem járható; mindent vállon kell le- -és fölczepelni. No, ennek kevés őrletője akadhat itt!</p> -<p>A két lovas ide érve, leszállt lovairól, azokat egy kis száraz -égerfás szigetbe vezetve, s kötőféknél fogva a galyakhoz kötve; -azzal az öreg leoldá a nyeregből a zsákot.</p> -<p>– Segítsd a vállamra, Anicza.</p> -<p>Az öreg kolosszusi termetéről alig hinné az ember, hogy azon -általvető zsák emeléséhez még segítségre is legyen szüksége, -valamint a zsák tériméjéről azt, hogy az olyan nagyon lenyomhassa a -vállát, hogy még a kezét is neki feszítse a csipejének a nagy -tartásban.</p> -<p>A leány azután leszedte a kápából a pisztolyokat, azokat övébe -dugta, a hosszú puskát vállára vetette s egy merész ugrással a -szigetből a partra szökellve, délczeg <span class= -"pagenum"><a name="Page_118" id="Page_118">-118-</a></span> -léptekkel haladt a görnyedező öreg után azon a keskeny úton lefelé, -mely a leirt malomig vezet.</p> -<p>A malom ajtajában állt egy fiatal férfi, közönséges fekete -gubában, az ajtóféltől félig eltakarva; egyik kezében kétcsövű -puska, a mi nem egészen szükséges eszköz a molnármesterséghez.</p> -<p>Az öreg messziről megszólítá őt:</p> -<p>– Cse timpu e? (Milyen az idő?)</p> -<p>– Luna plina. (Tele hold.)</p> -<p>(Sajátságos neme volna a köszöntésnek, ha nem hasonlítana inkább -valami összebeszélt jelszó-cseréhez.)</p> -<p>Azzal a két jövevény belépett a malomba, melynek közepén egy -rozzant gépezet őrült kalimpálást vitt végbe; a kerék, a korong -tánczolt a középen, a középkeréknek egy pár foga hiányzott már.</p> -<p>– Van-e sok őrlő, Pável? kérdezé az öreg.</p> -<p>– Elegen vannak.</p> -<p>– Segítsd le a vállamról ezt a zsákot!</p> -<p>– Ugyan nehéz, monda ez, míg a zsákkal birkózott. Mennyi -lehet?</p> -<p>– Egy mázsa nyolczvan font.</p> -<p>(Ez nem törökbúza.)</p> -<p>– Állítsd el a kerekeket!</p> -<p>A megszólított szót fogadott, egy vasrudat dugva a gerendelyen -keresztül, percz alatt megállítá a gépezetet, melynek garadjából -épen semmi lisztféle sem látszott előkerülni.</p> -<p>Arra kiakasztá a középkorongot, mely a malomkővel vala -összeköttetésben, egy vaslánczot, mely a gerendely körül volt -csavarva, beleakasztott a malomkő karikáiba, s mikor ez megvolt, -föltette a zsákot a garadba mindenestül.</p> -<p>(Vajjon a zsákkal együtt őrlik itt a gabonát?)</p> -<p>Azután pedig az öreg maga ült föl a garadba s kezét nyújtá a -leánynak.</p> -<p>– Ugorjál föl, Anicza. <span class="pagenum"><a name="Page_119" -id="Page_119">-119-</a></span></p> -<p>A leány segítség nélkül is föl tudott oda szökni; könnyű volt, -mint a zerge.</p> -<p>– Pável! szólt az öreg a legényhez. Nem ment itt előttünk a -Fatia Negra?</p> -<p>– Még itt keresztül nem ment ma és tegnap. Két nap óta én vagyok -a soros.</p> -<p>– Látod, hogy nincs itt! monda bizonyozva a leány.</p> -<p>– Azért mégis itt van.</p> -<p>– Már, Onucz, szólt bele Pável, ha láthatatlanná tud is lenni a -fekete pofájú, de tudtomon kívül itt át nem mehet.</p> -<p>– Mit tudsz te ahhoz, felelt neki az öreg, elhelyezve magát a -garadban. Ereszd el a malmot!</p> -<p>(Tehát csakugyan meg akarná magát ott őrletni.)</p> -<p>A mint azonban a gerendely újra fordulni kezdett, a malomgépezet -állva maradt, hanem a malomkő, garadjával együtt, elkezde csendesen -sülyedni lefelé, a benne ülőkkel együtt s néhány percz mulva -egészen eltünt velök valami sötét üregbe; a láncz csikorogva -tekeredett még egy darabig utánuk. Egyszer aztán több ölnyi -mélységből hangzott az öreg szava: hó! arra Pável ujra megállítá a -malmot, a lánczot más karikába akasztá, s az ismét megindított -gépezet újra fölemelé a malomkövet; Pável hozzá igazítá a korongot, -s ismét elkezde az bőszülten pörögni, hogy csak úgy szikrázott bele -a kő. Jöhet, a kinek őrletni valója van.</p> -<p>A hová pedig Onucz és Anicza leszálltak, az egy roppant nagy -földalatti üreg volt, melynek magas boltozata beláthatlan -sötétségben veszett el.</p> -<p>A barlang fenekén ugyanazon hegyi pataknak egy része folyt -keresztül, mely a malmot hajtá, s oda facsöveken által volt -vezetve, s itt szabályosan vájt mederben futott végig, -meg-megvillanva két olajlámpa fényétől, melyek egy kis vashíd két -végénél lobogtak, a mi a patakon átvezetett.</p> -<p>A barlang hátterében állt egy sajátságos kőépület, minden -<span class="pagenum"><a name="Page_120" id= -"Page_120">-120-</a></span> tető nélkül, melynek két kis gömbölyű -ablaka, mint az örök éber földalatti féreg szemei világított elő, -szembántó vörös fénynyel, míg a palával fedett kémény minden részén -keresztül szikrával elegy füst tódult ki a földalatti -éjszakába.</p> -<p>Az épület belsejéből nehéz csattogás, őrlés hangjai neszeztek -elő, mintha munkában levő gépek volnának ott szakadatlan mozgásban, -és időközönkénti taszítások miatt a sziklatalapzat rezgését lehete -érezni.</p> -<p>A hídnál ismét állt egy fegyveres férfi, kivel az érkezők -jelszót váltottak, a kőépület ajtajánál szintén; ott megállítá a -leányt az öreg.</p> -<p>– No most te, Anicza, a míg én odabenn leszek, ülj le a kőpadra -és várj itt reám.</p> -<p>A leány nyügösködve kérdezé:</p> -<p>– Miért nem mehetek egyszer én is be ide a házba?</p> -<p>– Annak csak hagyj békét; ide jövünk minden esztendőben egyszer, -megkérdezed minden esztendőben egyszer, hogy be szabad-e menned? S -én mondom minden esztendőben egyszer, hogy nem lehet. És nem lehet. -Addig van.</p> -<p>– De hát miért nem szabad épen nekem? miért másnak?</p> -<p>– Miért? Bolondos! Azért, mert te leány vagy.</p> -<p>– Nos aztán? szólt büszke szemvillogással a leány. Kinél vagyok -azért rosszabb?</p> -<p>– No, csak hagyj békét. Odabenn nincs az asszonyfélének semmi -keresete, az asszonyok rendesen kiváncsiak, mindent meg akarnak -tudni; aztán pedig semmi sem áll meg nálok, mindent kifecsegnek, az -asszonycseléd ilyen.</p> -<p>– De én nem!</p> -<p>– Aztán mikor ide valaki belép, annak rettenetes esküvést kell -mondani, borzasztó átkozódást, hogy semmit ki nem fog beszélni -abból, a mit látott. Nekem magamnak is a hideg fut át minden -bőrömön, mikor azt el kell mondanom. Az nem asszony szájába való. -<span class="pagenum"><a name="Page_121" id= -"Page_121">-121-</a></span></p> -<p>– Ejh! félek is én az esküvéstől! kiálta daczosan a leány. -Elmondom én, a mit ember elmondhat.</p> -<p>– Legyen eszed, Anicza és ne bolondulj, nem jöhet ide be -leányféle, mert itt minden embernek le kell vetkőzni az őrök előtt -az utolsó kapczáig, mikor bemegy, s le kell vetkőzni, mikor kijön. -No hát!</p> -<p>Ez a nehézség legyőzé végre a leány vasakaratát.</p> -<p>Ily próbára csakugyan nem lehetett magát elhatároznia. Lábával -dobbantott mérgében s nagyon emlegette a «dráku»-t, a ki pedig -oláhul senki más, mint maga a nagyságos ördög.</p> -<p>Az öreg Onucz meg az ajtóőr nagyon nevettek rajta, most még -aztán ők biztatták: «no, ha van hozzá kedved, hát gyere be».</p> -<p>E pillanatban fölnyilt az épület vasajtaja, s a leány elsikoltá -magát örömhangon:</p> -<p>– A Fatia Negra!</p> -<p>Onucz és az őr hirtelen lekapták fejükről süvegeiket; valóban a -Fatia Negra volt az.</p> -<p>Hogy került ide látatlanul valamennyi őrön keresztül? azt ki -tudná? s kinek volna bátorsága megkérdezni?</p> -<p>Még Aniczának sincs, ő neki sem jut e perczben eszébe más, mint -odarohanni a rejtélyes szeretőhöz, nyakába borulni s elhalmozni -csókokkal ajkát és szemeit, a miket az álarcz nem takar.</p> -<p>– Hagyjátok Aniczát bejönni, szólt a fekete álarczos, én jót -állok érte s fölmentem az átöltözés alól, a mi engem sem -kötelez.</p> -<p>– Jól van domnule, szólt az őr, de legalább az esküt mondasd el -vele, a mit mindenkinek mondani kell; átkozza el ő is az eget és -földet, saját vérét és csontjait, koporsóját és a másvilági tüzet, -ha valamit abból kibeszél, a mit meglát.</p> -<p>– Készen vagyok rá! szólt merészen a leány.</p> -<p>– Nem, Anicza, monda a fekete álarczos, te nekem <span class= -"pagenum"><a name="Page_122" id="Page_122">-122-</a></span> erősebb -esküvést fogsz tenni; te nekem esküdjél – örök szerelmünkre.</p> -<p>A délczeg hajadon gyönyörtől tikkadtan rogyott erre a szóra a -Fatia Negra lábaihoz térdre, s egyik kezével annak kezét szorítva -szivéhez, a másikat esküre tartá föl, s szép szemeit, mikben az -ablakok izzó fénye ragyogott pokolbeli visszsugárral, a sötét -boltozatra emelve, ott, az égnélküli ürben, megesküdött örök -szerelmére kedveséhez, hogy soha, a kínpadon sem fog elárulni egy -hangot, egy látott képet is abból, a mit ez órában meg fog -tudni.</p> -<p>Az öreg Onucz fejét vakarta.</p> -<p>– Domnule, ez még sem okos dolog; leányzót ilyen hiábavaló -dologra esketni meg, hisz ez csak olyan, mint mikor két garast fog -az ember a markába esküvéskor, azt tartja föl, aztán arra esküszik; -nem köt az senkit.</p> -<p>– Nekem ez elég, szólt az álarczos, pedig az én fejem sem -olcsóbb, mint a tietek. A ki nem bízik bennem, ne jőjjön ide.</p> -<p>Azzal, a hogy átkarolva tartotta a leányt, bevitte magával az -épületbe, míg az öreg Onucznak előbb odakünn tetőtől-talpig más -ruhába kellett öltözni, a magával hozottat pedig kívül hagyni. -Visszatérve, ismét amazt fogja levetni odabenn, s ezt veszi fel -idekünn. A csempészet itt lehetetlen.</p> -<p>A Fatia Negra, karját a leány nyaka körül fonva, sorba vezette -őt a földalatti épület rejtélyes szobáin, mikben a földfelettiek -bálványa, az aranypénz, készül.</p> -<p>Az első terem volt az olvasztó.</p> -<p>Az izzó tűzből, a mi a két külső ablakon keresztül a barlangba -világított, itt semmi sem látszék, a szoba egyik szögletében volt -csupán egy hengeridomú vaskemencze, mely hőséget terjeszte maga -körül, s annak tetejébe volt téve egy kerek graphit tégely, -felülről is befödve, s oldalán csappal ellátva.</p> -<p>– Itt olvasztják meg az aranyat, a mi már a tisztító -<span class="pagenum"><a name="Page_123" id= -"Page_123">-123-</a></span> kemenczéből kikerült, szólt Fatia Negra -a hozzá tapadó leánynak. Azelőtt egész katlanra és ölfára volt -szükség, hogy ezt megolvaszszák, mióta e kis hengerkemenczét ide -hoztam, tíz percz alatt félmázsát meg lehet olvasztani.</p> -<p>– S honnan jön ebbe a tűz? kérdezé a leány kiváncsian.</p> -<p>– A föld alól, szerelmesem.</p> -<p>A leány összeborzadt, pedig hiszen nem a poklot értette azalatt -Fatia Negra, hanem azt a kemenczét, melynek erős fujtatói a kettős -hengerbe hajtják az érczolvasztó hőséget.</p> -<p>A Fatia Negra órájára nézett, a perczek betöltek, egyszeri -sípolásra két munkás lépett be, vállig fölgyürkőzve a melegben; -mindegyik hosszúkás vasmintákat hozott kezében, s azokkal kétfelől -a katlan mellé guggolt.</p> -<p>Erre a Fatia Negra egy vasfogóval félrefordítá a tégely csapját, -s azon perczben sápadt fény kezde elömleni a szobán; az arany -csurgott ki vékony sugárban a tégelyből, az világított!</p> -<p>Valóságos jó, tiszta arany, tűzben folyóvá téve, mint egy pohár -bor, s izzó fehér fénynyel világítva maga körül. A két munkás -egyenkint tartotta alá a mintákat, a leány lélekzetét visszafojtva -nézte e jelenetet. Nem hasonlított-e az valamihez: a mint ama -fekete arczú alak tölti az olvasztott aranyat, lábainál heverő -dæmonok csészéibe? a kik oly kiváncsian vigyorognak fel rá!</p> -<p>Mikor azonban a munkának vége, a fekete arczú ismét visszatér -hozzá, megöleli, megcsókolja: «látod, kedvesem, így olvasztják meg -az aranyat»; a leány rámosolyog; kár, hogy az a fekete álarcz nem -tud mosolyogni.</p> -<p>Ekkorra az öreg Onucz is előjön, ki zsákját odakünn a -tisztító-kemenczénél átadta.</p> -<p>– Mennyi volt zsákodban? kérdé tőle a Fatia Negra.</p> -<p>– Egy mázsa és nyolczvan font.</p> -<p>– Majd meglássuk, mennyi belőle a tiszta arany?</p> -<p>– Tesz egy pár fontot az agyag, a mi közé volt keverve.</p> -<p>– Milyen finom? <span class="pagenum"><a name="Page_124" id= -"Page_124">-124-</a></span></p> -<p>– Bizony gyarlón volt tisztítva, csak huszonkét karátos.</p> -<p>– Nem tesz semmit. Porosz aranyokat fogunk belőle verni.</p> -<p>– Hol veszszük hozzá a mintát?</p> -<p>– Hoztam magammal, ma a gépbe is teszszük. Minden ezer forintnál -száz forintot nyerünk.</p> -<p>Ezért a találmányért az öreg Onucz kezet csókolt a Fatia -Negrának.</p> -<p>– Te derék ember vagy, domnule. A mióta vezérünk lettél, másfél -annyi a nyereségünk, mint azelőtt, s olyanok az aranyaink, hogy nem -lehet a császáriaktól megkülönböztetni.</p> -<p>A leány maga is bódulni érzé fejét e helyen, a hol nem beszélnek -egyébről, mint pénzről, aranyról, nyereségről!</p> -<p>– Jer, Onucz, nézd meg az új gépeket! monda az álarczos az -öregnek.</p> -<p>– Mikor hozattál ide uj gépeket?</p> -<p>– Már régen, azóta sok pénzt kivertek már. Hamarább megy és -kevesebb ember kell hozzá.</p> -<p>Egy alacsony ajtón át, melyen mindháromnak meg kellett hajtani a -fejét belépéskor, a szomszéd szobába mentek, ott egy roppant -csavargép működött, melynek hengerei közé rakták az arany -rudacskákat, a mik alatt azután ezek oly vékonynyá lapultak el, a -minőnek épen szükséges egy aranypénznek lenni.</p> -<p>– Látod, Onucz, eddig sokat vesztettünk a miatt, hogy az -aranylemezeket úgy metszettük ki, a hogy a mintába ömlöttek, néhol -a lemez vastagabb volt kelleténél, s az a mi kárunk lett; most ez a -gép egyformára lapítja valamennyit. Csak tízezer forint volt az -ára.</p> -<p>– Nagyon olcsó! kiálta fel a vén, ki tört báránybőr ködment -visel, s tízezer forintot egy furcsa hengergépért olcsóságnak -nevez.</p> -<p>Az álarczos fölvett egyet a fényes aranylemezek közül.</p> -<p>– Tudod-e, kedvesem, mi ennek a neve?</p> -<p>– Nem hallottam. <span class="pagenum"><a name="Page_125" id= -"Page_125">-125-</a></span></p> -<p>– Ennek a neve «Zain». Hogy el ne felejtsd, fonjuk karod -körül.</p> -<p>Azzal könnyedén, mintha csak kemény papirszelet volna, a leány -kézcsuklója körül foná az aranylemezt, két végét egymásba csavarva -aczélerejű ujjaival. Ne felejtsd el, hogy ez «Zain!» és hogy azt -tőlem kaptad.</p> -<p>A leány kétkedve nézett rá, mintha kérdené, hogy «neked mindent -szabad itt elajándékoznod tetszésed szerint?»</p> -<p>Az öreg nem is állhatta szó nélkül.</p> -<p>– Jaj, jaj, domnule, csak készítetlen aranyat ne ajándékoznál -valakinek, inkább marékkal szórnád a kivertet; erről még nyomunkra -jön valaki. Aztán ez már tanú!</p> -<p>– Jó helyen van, Anicza kezén: ott pedig hallgatni fog.</p> -<p>Anicza tíz csókkal felelt e mondásra. Eltalálta: épen tíz kettős -aranyat ért az a karperecz, aztán a csók is kettős.</p> -<p>Az öreg Onucznak mind a tízszer a nyelve hegyén volt az a szó: -«vajjon, domnule, feleséged neked az én leányom, vagy mi?» de -egyszer sem volt bátorsága azokba a sötét szemekbe tekinteni, a mik -oly félemlítően villognak ki a fekete álarcz réseiből.</p> -<p>A Fatia Negra ismét új géphez vezeté őket, mely az alátolt -zainokból kerek pénz nagyságú darabokat metél ki; a Fatia Negra -megmutogatta a leánynak, melyik orsó, melyik csavar hova működik, -mi kényszeríti a szivattyú köldökét alá s feltaszítódni; hogy támad -légmentes ür a lemez alatt, melyre aztán a külső légnyomás sulyával -ütődik a kerek metszőhenger, s hogyan mozgatja az egészet kívülről -jövő gőzerő; az egészet csak egy ember kormányozza, ki egy -forgantyú segélyével a gép mozgását gyorsítja, vagy -megszünteti.</p> -<p>Anicza itt is csak azon földfeletti erők működését látta, a -miknek eredetét felfogni nem birja s a mikkel a Fatia Negra -ismerős, őket előidézi s velük parancsol.</p> -<p>– Domne Zeu! sóhajta fel a vén Onucz, ha meggondolom, -<span class="pagenum"><a name="Page_126" id= -"Page_126">-126-</a></span> hogy mi még ötven év előtt mindezt -kalapácscsal és üllővel végeztük! Két nap izzadtunk abban a -munkában, a mit most egy óra alatt elvégez ez a csoda. S mennyi -emberkéz kellett hozzá! Hogy féltem, mikor a legelső tizenhat lat -aranyocskámat a kohóba tették, hogy soha sem látom többet.</p> -<p>– Annyival kezdted, öreg?</p> -<p>– Bizony nem többel, s azóta felszaporodott egy mázsa és -nyolczvan fontra!</p> -<p>Ezt olyan büszkén mondá! nem jutott eszébe, hogy most a föld -alatt van, a hol minden ember alázatos legyen, mert nem tudja, -jut-e valaha föl? Az valóban csodálatos büszkeség is lehet, -mázsaszámra beszélni az aranyról!</p> -<p>Azután ismét másik géphez jutottak, ez egy kis asztal volt, -melynek aczélkerekei az aranyakat előbb megrovátkolák, mielőtt azok -a sajtó alá kerülnének; szüntelen mozgó rugók egymás után tolták -előre, forgatták körül és peczkelték odább az aranyakat, az ember -nem látott egyéb mozgató erőt, mint egy nagy kereket, mely körül -széles szíj tekergőzött, a szíj lejárt a padlat alá, odalent lakik, -a ki azt mozgatja.</p> -<p>Az öreg nagyot sóhajtott: «mit ki nem találnak már a -világon!»</p> -<p>Anicza pedig babonás félelemmel simult a Fatia Negra ölébe, -kinek mind e néma csodák szót fogadnak és szolgálatot tesznek.</p> -<p>Végre hat kőlépcsőn lefelé haladva, lejutottak magába a -pénzverdébe.</p> -<p>Egy roppant csavarsajtó, Gengembre mintája szerint alkotva, állt -az alacsony boltozatú terem közepén; a csavar fején hosszú -lódítórúd keresztül dugva, melynek két végére két nehéz ólomgomb -volt alkalmazva. E bunkók végeit kétfelől izmos legények taszíták -előre, a lóduló gömb sulya alányomta a csavart, s az egy percz -alatt odasajtolta a két aczélminta közé az alája tolt aranyat, az -egyik minta volt a boldogságos szűzanya képe, a másik a -<span class="pagenum"><a name="Page_127" id= -"Page_127">-127-</a></span> fejedelem pánczélos ábrája. A nyomás -után a két aczélminta ruganyos lökése magától feltaszítá ismét a -csavart, az izmos két férfi mellével neki feszülve, taszított ismét -rajta. Egy kis aczélgyűrű rögtön kilökte helyéből a sajtolt -aranyat, s másikat tolt a minta alá. A vert arany magas halomban -hevert már a gép előtt, a munkások lábaikkal tolták azt félre, ha -közel gurult.</p> -<p>Valami bűbájos van ebben a látványban!</p> -<p>Két szegény ember, ki tán a mindennapi kenyérért dolgozik, hogy -veri halomra azt a szemfényvesztő érczet, a mibe mindenki szerelmes -odafenn a földön, s a miért olyan sok ember eladja azt, a mije van -odafenn az égben.</p> -<p>Egy harmadik néha falapáttal kisded vászon erszényekbe töltögeti -a pénzt, melynek olyan különös, rekedt a hangja. Nem harangnak -való, a mi az embereket imára hívja.</p> -<p>– Ne verjünk mi is egy-egy aranypénzt egymásnak emlékül? kérdezé -a Fatia Negra Aniczától.</p> -<p>A leánynak tetszett az ajánlat.</p> -<p>A munkásokat félre állíták a gép mellől s a két ólomgomb végéhez -Anicza és a Fatia Negra álltak. Az álarczos figyelmezteté kedvesét, -hogy vigyázzon, nehogy a visszatérő gép mellét megüsse, mert az -halálos ütés. Mire a leány, mintegy büszkén kérkedve erejével, nem -várta be hátrahajolva, hogy a gép rúdja egészen visszajőjjön, hanem -azt fele útján megragadva izmos karjaival, ismét visszalökte, a -minek az lett a következése, hogy az aczélrugó nem lökte ki a -mintában fekvő kész aranyat, hanem csak egyet fordított rajta, úgy, -hogy az arany még egy nyomást kapott, s már most kettősen volt meg -rajta mind a szűz Mária kép, mind a fejedelmi alak.</p> -<p>A vén Onucz odaugrott Aniczához és haragosan elrántotta -onnan:</p> -<p>– Eredj innen, bolond! még elrontod a gépet, nem a te kezedbe -való az. <span class="pagenum"><a name="Page_128" id= -"Page_128">-128-</a></span></p> -<p>A Fatia Negra pedig fölvevé a most már kiugrasztott aranyat, s -nevetve mutatá Aniczának az eredményt.</p> -<p>– Nézd, most már kettős kép van rajta.</p> -<p>A leány kiváncsian forgatá azt ujjai között.</p> -<p>– S mi történik már most ezzel?</p> -<p>– Ismét az olvasztóba jut.</p> -<p>– Ah! Ne rontsd el. Add ezt nekem.</p> -<p>E kérésre már az öreg egészen dühbe jött.</p> -<p>– Elment az eszed? hogy ilyesmit tudsz kérni! Egy hibásan -nyomott aranyat, a mit, ha meglátnak nálad, az egész gubernium a -nyakunkon van! Domnule, olyan bolond ne légy, hogy azt az aranyat -kiadd. Ha neki nincs esze, legyen neked. Mindnyájunkat elveszthetsz -vele.</p> -<p>– Hiszen nem fogja azt Anicza sem a fején, sem a nyakfüzérén -viselni, hanem zsinegre akasztja és szive fölött fogja viselni, ott -pedig kívülem senki sem találja azt meg.</p> -<p>Onucz gazda nagyon szerette volna megmondani, hogy «ott ugyan, -domnule, neked sincs semmi kereseted, mert nem beszéltél még a -felől a pópával», de csak nem merte még ezt az egyet előhozni.</p> -<p>Anicza pedig hálateljesen csókolá meg a Fatia Negra kezét, mint -egy ajándékot kapott gyermek: nem azért az aranyért, hanem a -határtalan bizalomért, a miben annak szerelme nyilatkozott, s -rögtön előhúzva kis török-kését, lyukat fúrt vele az aranyon és -fölfűzte azt a vékony fekete zsinegre, a kis feszület mellé, melyet -keblén viselt s mindkettőt visszarejté oda.</p> -<p>– No, domnule, szólt Onucz elbúsultan, már most, ha a fejeinket -odatettük a leány kezébe, ugyan iparkodjunk ám, hogy meg ne -haragítsuk magunkra!</p> -<p>Erre bejött a próbamester, egy fekete palatáblán czifra -számadást hozva, melyen pontosan ki volt hozva, mennyi tiszta -aranyat adott át Onucz a pénzverdének? mennyit fog ez érni kivert -pénzben, s ebből a pénzverde számára <span class="pagenum"><a name= -"Page_129" id="Page_129">-129-</a></span> levonva három százalékot -költségül, mit kell neki kapni érte?</p> -<p>– Csak olvasd te, domnule, szólt Onucz a Fatia Negrához, tudod, -hogy én nem ismerek semmi irottat, de majd a fejemben kiszámítom, -csak mondd meg előttem a számokat.</p> -<p>– Százhetvennyolcz font színarany, huszonnégy karát kilencz grán -tisztaságú, három százalék a költségekre. A mi aranyaink nemes -tartalma huszonhárom karát hat grán.</p> -<p>Ezen bonyolódott számtani feladványt szépen megforgatta fejében -az öreg, felnézve a padlásra s szemöldökét felhúzva homlokára, s -mire a Fatia Negra keresztül ment az írott számadáson, ő is -elkészült a fejében összevetettel s a kimondott összeg az utolsó -töredékig összetalált a táblára irottal.</p> -<p>Azzal egymás tenyerébe csaptak, az alku rendben volt.</p> -<p>– Már most számláltasd ki a pénzedet a számvevő mesterrel, -Onucz.</p> -<p>– De te is itt fogsz lenni ugy-e?</p> -<p>– Csak számláljátok ti ketten; nem csaltok ti meg engem.</p> -<p>– De uram, erősködék az öreg, pénz olvasva, asszony verve jó; -légy jelen a kiszámolásnál.</p> -<p>– Nem leszek biz én, öreg, ha felét nekem adod is a pénzednek, -én nem hallgatom aranyaid pengését, mikor leányod szavát -hallgathatom.</p> -<p>(Vinne el a bányarém! dörmögé magában Onucz, hiszen épen az a -nagy baj; csak ne félnék olyan nagyon tőled!)</p> -<p>Azonban mégis jobban féltette utoljára aranyait, mint Anicza két -szemét, s ott maradt a pénzt számlálni a biztossal, mialatt Anicza -és a Fatia Negra egy kis mellékszobába félrevonultak. Míg annyi -aranyat darabonkint megolvasnak, az alatt sok szerelmes történetet -elmondhat két ember egymásnak. <span class="pagenum"><a name= -"Page_130" id="Page_130">-130-</a></span></p> -<p>– Hol jártál egy egész hónap óta? kérdé Anicza, a kalandorfőnök -térdén ülve. Tudod-e, hogy milyen hosszú egy hónap? holdfogyta, új -hold, holdtölte, utolsó negyed; ezt én mind végig néztem és egyszer -sem láttalak. Hol voltál?</p> -<p>– Külföldön voltam ezekért az új gépekért, ezt nem bízhatja az -ember másra.</p> -<p>– Vannak a külföldön is szép leányok? Nem lettél-e szerelmes -beléjük?</p> -<p>– Eredj! Ezt nem szokták kérdeni férfitól.</p> -<p>– Miért nem?</p> -<p>– Azért, mert férfi nem szokott rá felelni.</p> -<p>– De ha akad leány, a ki ezt tudni akarja?</p> -<p>– Rosszul jár vele. Aztán már mit akarnál felőlem megtudni? Azt -akarnád tudni, hogy én olyan szenes tuskó vagyok, a kin rajtad -kívül senkinek sem akad meg a szeme? vagy azt akarnád hallani, hogy -remetének öltözve vándoroltam végig hét országon? a hol -asszony-hangot hallottam, lesütöttem a szememet? a hol rám -mosolyogtak, keresztet vetettem magamra és elfordultam? vagy azt -kellene hogy elmondjam: itt egy szép szőke fehér állát csipkedtem -meg jó kedvemben; amott egy pár kék szem kacsintása után -felejtettem magamat, meg emitt egy barna ölébe hajtottam le mámoros -fejemet – s végre azzal tértem vissza, hogy hét országon nem -találtam szebb leányt az én bűbájos Aniczámnál.</p> -<p>A leánynak nem volt módja válaszolni és válogatni, mert száját -lezárták csókkal, s ilyenkor az asszony is örömestebb hallgat.</p> -<p>– Mert látod, én nagyon féltékeny vagyok, szólt, midőn szóhoz -jöhetett. Én nem úgy szeretek, mint más, hogy másról is tud -gondolkozni. Én nem tudok egyébről gondolkozni, csak a te -szerelmedről. Én nem vagyok soha sem éhes, sem szomjas, csak -szerelmes; én nem vagyok soha fáradt, s észre sem veszem a munkát -egész naphosszant, mert mindig szerelemről dalolok; én nem is -álmodom soha <span class="pagenum"><a name="Page_131" id= -"Page_131">-131-</a></span> egyébről, mint terólad; s nem kivánom -soha tudni, mi történik az egész világon? csak azt, a mi te veled -történik.</p> -<p>– Hát én gondolok most egyébre, mint te rád? nem százezrekkel -megronthatnak most a másik szobában?</p> -<p>– Igen. Tudom, hogy szeretsz, hogy az enyim vagy, mikor itt -vagy. De mennyit vagy távol! Hányszor nem látlak hetekig, egész -hónapokig! olyankor majd megőrülök; ki akarom találni, hogy hol -jársz? mit csinálsz most? kivel beszélsz? aztán majd megbolondulok -bele.</p> -<p>– Bizony pedig azt, kedves leánykám, nem jó volna megtudnod, -hogy én olyankor merre járok? mert többet járok felvont puskák -csövei előtt, mint szép leányok mosolygása között.</p> -<p>– Te rablóvezér vagy? havasi csempész? vagy harámbasa?</p> -<p>– Valami a sok közül.</p> -<p>A leány sebesen járó lélekzettel szólt:</p> -<p>– Végy fel engem is a csapatodba!</p> -<p>A Fatia Negra megdöbbent.</p> -<p>– Vigy magaddal; én meg akarom veled osztani a veszedelmet, a -melyben élsz, az éjszakai zivatart, melyben bujdokolsz, a sziklai -odut, a hol leskelődve pihensz. Én oltalmazni akarlak, ha -megtámadnak, ápolni, ha sebet kapsz, s veled együtt elkárhozni, ha -te pokolra mégy.</p> -<p>– Az nem lehet, Anicza. Erre ne gondolj. Velem nem viszlek -soha.</p> -<p>– És miért nem? kérdezé a leány, párduczként villogó -szemekkel.</p> -<p>– Mert akkor én is féltenélek téged, s az aztán rossz volna mind -a kettőnkre nézve. Csak maradj te apád házánál, ott jó helyen vagy -magadnak is, nekem is.</p> -<p>A leány kivonta kebléből az imént kapott aranyat és a -feszületet.</p> -<p>– Hallod, Fatia Negra! apám azt mondta, hogy e hibás veretű pénz -életedet kezembe adja. Tudod-e, Fatia Negra! <span class= -"pagenum"><a name="Page_132" id="Page_132">-132-</a></span> hogy ez -a feszület az, a melyre megesküdtem, hogy ha engem egyszer -megcsalsz, én nem keresem, hogyan, mi úton, de eszeveszetten -megöllek. Te fekete arcz, fekete szem, érzed, hogyan ver ez a szív -itt arczodhoz közel? Ezen a szíven nem jó feküdni két ilyen -veszedelmes tárgynak; nesze, neked adom mind a kettőt.</p> -<p>– Miért teszed ezt, Anicza?</p> -<p>– Csak te vedd el azokat s tartsd magadnál, mert az őrangyalra -mondom, azok rossz helyen vannak nálam; te engemet nem ismersz -még.</p> -<p>A leány sírva fakadt; a Fatia Negra csókkal, engeszteléssel alig -birta elcsillapítani, midőn az öreg Onucz bedugta az ajtón ősz, -bozontos fejét, s közbeszólalt:</p> -<p>– Én már ki vagyok fizetve, domnule, hát te ki vagy-e?</p> -<p>A Fatia Negra megsimogatá a leány haját, orczáit, s fülébe súgá, -hogy legyen nyugodt.</p> -<p>Az öreg román türelmét nem állta már tovább a folt, biz az -szétszakadt.</p> -<p>– Domnule? kérdé a főnöktől, vajjon nem emlékeznél rá, ha szépen -kérnélek, mikor volt annak a napja, hogy te férje lettél az én -leányomnak?</p> -<p>A Fatia Negra egy perczig meglepetve állt, azután csendes, -dörmögő hangon felelt neki:</p> -<p>– Ha még egyszer eszedbe jut ezt a kérdést hozzám intézni, a -fejed egy órával hamarább fog haza érni, mint magad.</p> -<p>Az öreg nem válaszolt erre semmit, megfogta a leánya kezét, s -vitte magával; minden szemközt jövő munkásnak adott egy-egy aranyat -borravalóul, s azon az úton, a melyen jött, ismét visszajutott a -malomba.</p> -<p>Lovaikat meglelték az égerfás szigetkében, s újra felültek -rájuk. – Szép világos éjszaka volt; a gönczöl egészen megfordult -már.</p> -<p>Onucz azt mondá leányának, hogy lovagoljon elől; paripája jobban -szeret sietni; a vert aranyat most már kétfelé osztották. -<span class="pagenum"><a name="Page_133" id= -"Page_133">-133-</a></span></p> -<p>Mikor újra a Tyiatra Kalmanuj alá értek, az öreg halkan szólítá -Aniczát.</p> -<p>A leány hátra nézett, s látta, hogy az öreg hosszú puskáját épen -az ő fejének irányozza.</p> -<p>Megrémülten tartá kezét arcza elé: – «mit akarsz?»</p> -<p>– Ne félj semmit. Csak azt az aranyat akarom tőled visszakapni, -a mit a Fatia Negra adott. Az én fejemmel bolondok ne -játszanak.</p> -<p>A leány rosszabbat sejtett, most már nyugodtan felelt:</p> -<p>– Ne búsulj, visszaadtam azt már a Fatia Negrának. El sem -hoztam.</p> -<p>S mutatta apjának az üres zsinórt nyakán.</p> -<p>– Azt okosan tetted, szólt az öreg, leeresztve puskáját. Mehetsz -odább.</p> -<p>Hajnal hasadt, mire hazaértek. A mint Anicza szobájába belépett, -a szentkép alatt, mely ágya fejénél függött, találta már -felakasztva mind a hibás aranyat, mind a keresztet, a mit két -órával elébb a Fatia Negrának adott.</p> -<p>Ennek tehát csakugyan ördögökkel kell czimborálnia, ha -látatlanul meg tudta őket előzni! (Vagy pedig más bejárását kell -ismernie a barlangnak, s jó tolvaj-kulcsokkal ellátva lennie.)</p> -<p>Anicza nem szólt e felől senkinek; ismét elrejté a két amuletet -keblébe, s most már büszke volt a Fatia Negrára.</p> -<h2>AZ ERŐS JUON.</h2> -<p>A világ előtt olyan megfoghatatlan sokszor, midőn azt mondják: -ez a férj és ez a nő nem szereti egymást! Pedig milyen derék, szép -emberek; hogy lehet az, hogy még sem szeretik egymást? Egy-egy -közbámulásban részesülő férfi saját házánál nincs szeretve. Hogy -lehet az?</p> -<p>Laknál csak egy fedél alatt vele, a ki ezt kérdezed, látnád -mindennap, hallanád mind azt, a mit mond, látnád egészen közelről! -<span class="pagenum"><a name="Page_134" id= -"Page_134">-134-</a></span></p> -<p>Kevés nő az, a ki a házasság után nem veszt illusióiból; üres -lelkek megszokják ezt a veszteséget, vagy kölcsönbe veszik; a nemes -lélek tűr vele és hallgat. Mi férfiak olyan kevéssé vagyunk hiuk a -házasság után apró hibáinkat rejtegetni, pedig azok mindegyikének -fölfedezése a nőre nézve egy kis csendes martyrium. Az önzés az -ember husával együtt él, annak épen úgy nem lehet parancsolni, hogy -újra ne nőjjön, mint a körömnek, arra azonban gondunk van, hogy a -kinőtt köröm ne legyen fekete, mert más ember szemét sérti, de az -önzés körömfeketéjét elfeledjük tisztogatni. Észrevétlenül, úgy -intézzük teendőnk, mulatságaink egész napi rendét, hogy az «én» az -első személy, a «te» a második; nem gondolva arra, hogy ha -mindenikünk kölcsönösen azt akarná, hogy a «te» legyen az első -személy, az «én» a második, az milyen szép élet volna. Mint a -rejtelmes páros csillagok járása, a miknek egyike nem a másik -körül, hanem mind ketten egy képzelt központ körül forognak. Talán -ez a központ a szerelem.</p> -<p>Hiszen a szerelem el is takargatja az apró bajokat, a mik -fájnak: de a hol az nincsen! Hol a gyermeket sírva vitték az -oltárhoz, kétségbeesve a vőlegény-házhoz, undorral a közös «mensa -et thorus» mellé, a ki aztán mentül közelebb jut az elválhatlan -tárgyhoz, csodálatos természeti paradoxonkép annál nagyobb ür van -kettőjük között.</p> -<p>Hátszegi minden bensőség nélküli ember volt; udvariassága neje -iránt nem volt egyéb, mint azon közhelyek ismétlése, miket jóra -való ember restell már nőnek elmondani, tudva azt, hogy azokat -nagyon sokszor elmondták már.</p> -<p>Igen ritkán is volt odahaza; néha hetekig sem látták Hidvárott, -s mikor hazajött, rendesen víg társaságot hozott magával, a kiben -Henriette épen semmi mulatságát sem találta. Ilyenkor aztán, hogy -nejének kedvét találja, pompás ékszereket hordott számára, s -Henriettenek végtelenül fájt az, hogy ama mindennapi lények -egyikének hiszi, a kiknél a pompa minden vágyat kielégít. Soha sem -tett fel <span class="pagenum"><a name="Page_135" id= -"Page_135">-135-</a></span> egyet is azon ékszerek közül, járt -közönséges egyszerű ruhában, mint egy szegény polgárnő s maga sem -tudta akkor, mi végzetes ösztön sugallta szivébe az ellentétes -lemondást.</p> -<p>Azon hosszú napokban, midőn Hidvárott egészen magára és korán -letarolt lelke gondolataira volt hagyva, néha késő estig elsétált -egyedül a várkert alatti park árnyékos utjain, hallgatva a mezőn -dolgozó leányok danáit.</p> -<p>A park végében volt a templom, azon innen egy kis tisztás hely, -karókkal bekerítve, a mi káposztás kertnek volt használva. Valami -szegény emberé lehetett.</p> -<p>Ez a szegény ember volt a pópa.</p> -<p>Henriette sokszor látta őt, egy magas, őszszakállú férfit, -hosszú fekete talárjában, a kis kertbe sietni; ott a tisztelendő -férfi hosszú kabátját levetve, kapát vett elő és dolgozott késő -estig.</p> -<p>Henriette eleinte azt hitte, hogy ezt tán csak diæteticai -mulatságból teszi, hanem azután hogy másnap és harmadnap és a nap -minden órájában ott találta, a hogy látta, mint törli az izzadságot -forró délutánokon homlokáról a pópa, hogy szakasztja félbe a munkát -kifáradtan, kapájára támaszkodva, míg kipiheni magát, akkor -meggyőződött róla, hogy ez a munka nem mulatság, hanem keserves -napszám.</p> -<p>Ez előtte egészen új tünemény volt, hogy a lelkész is kézi -munkával törje magát; kinek a lelkek táplálékáról kellene -gondoskodni, az saját teste táplálékáról gondoskodni legyen -kényszerítve.</p> -<p>Sokszor szerette volna ezt megtudni tőle; de hiszen ő itt idegen -volt, nem értett annak a nyelvén; míg egyszer a pópa észrevéve az -úrnőt a keritésen át, igen szép tiszta magyarsággal jó napot kivánt -neki, s az által tudatta, hogy ő is érti az urak nyelvét.</p> -<p>Henriette kérte az öreget, hogy hagyja abba a munkát, s jőjjön -át hozzá. <span class="pagenum"><a name="Page_136" id= -"Page_136">-136-</a></span></p> -<p>– Az nem lehet nagyságos asszonyom, a nagyságos úr megtiltotta -az udvarán megjelennem.</p> -<p>– Miért?</p> -<p>– Mert mindig alkalmatlankodom neki.</p> -<p>– Mivel?</p> -<p>– Mindenféle koldulásokkal. Majd a templom tetejét bontja meg a -szél, majd a harangláb törik ki; egy esztendeje már, hogy az iskola -leégett, azóta a falait benőtte a bogáncs, a dászkál is odább állt, -nincs, a ki a gyermekeket tanítsa; aztán felnőnek zsiványoknak, -tudatlanoknak, csak az uraság vallja kárát.</p> -<p>– De hát miért nem hozzák mind azt rendbe?</p> -<p>– Mert a köznép renyhe, iszákos, a nagyságos úr pedig -fösvény.</p> -<p>Henriette nagyot bámult e szónál az öregre.</p> -<p>– Úgy van, fösvény. Én nem igen válogatom a szót, mert én pap -vagyok és tudok koplalni. A ki pedig koplalni tud, az fel van -mentve a hízelkedés terhétől, megmondtam én azt a nagyságos úrnak -szemébe is; azért is tiltott ki a kastélyából.</p> -<p>Henriette nem birta a beszélgetést tovább folytatni a pópával, -annyira felzavarta kedélyét az a gondolat, hogy Hátszegi fösvény. -Az, a ki százezreket fáradság nélkül beseper és könnyelmün ismét -szétszór, az tud visszautasítani embert, ki az Isten háza, a -népnövelde számára koldul. Jaj annak, ki a közügyeket koldulni -hagyja! A pap napszámból él, a nép azután természetesen -rablásból.</p> -<p>A hölgy hirtelen félbeszakítá a beszédet, jó éjt kivánt a -pópának s visszatért a kastélyba.</p> -<p>Este fölkeresé férjét; az fáradtan jött meg akkor a -vadászatról.</p> -<p>– Egy kérésem volna önhöz.</p> -<p>Hátszegit meglepte ez a szó. Első kérése volt ez a nőnek a -férjtől.</p> -<p>– Parancsoljon velem. Minden, a mit kigondolt, már annyi, mintha -teljesítve volna. <span class="pagenum"><a name="Page_137" id= -"Page_137">-137-</a></span></p> -<p>– Én szeretném ennek a népnek a nyelvét megtanulni, mely közt -lakunk. Olyan vagyok itt közte, mintha süketnéma volnék.</p> -<p>– Az nem nehéz. Az oláh nyelv könnyen ragad, kivált arra, a ki -francziául, vagy latinul ért.</p> -<p>Henriette mélyen elpirult, nem tudta: czélzás volt-e ez? tud-e -Hátszegi valamit arról, hogy ő latinul ért?</p> -<p>– Óhajtanék mestert járatni hozzám, ki útbavezessen; a helybeli -pópa alkalmas volna erre.</p> -<p>Hátszegi szemöldei egy perczre összevonultak.</p> -<p>– Nem szegem kedvét. Az az ember ugyan egyetlen egy a világon, a -ki nekem megtorlatlan gorombaságokat szokott mondani, házamnál és -házamon kívül, a hol előltalál; a ki néha megteszi, hogy kastélyom -falára veres krétával egész mondatokat ir fel Nehémiás prófétából; -a kit én innen örökre kitiltottam: én szavamat adtam rá, hogy ha -udvaromra beteszi a lábát, az ablakon vettettem ki; de hogy lássa -ön, mennyire szófogadó szolgája vagyok, még csak le sem beszélem e -kivánságáról, azt sem mondom, hogy válaszszon más nyelvmestert, -hanem rögtön küldök érte s meghivatom magamhoz. Lássa minden ember, -hogy az én házamnál – nőm az úr.</p> -<p>Lénárd kezet csókolt nejének és távozott.</p> -<p>Henriette azon kezde gondolkozni, hogy e férfinak talán mégis -van szíve s e szív fölött neki hatalma?</p> -<p>Másnap reggel már hivatva volt a lelkész. Margari közölte vele a -nagyságos asszony kivánságát, ki a román nyelvet óhajtja -megtanulni, s majd torkán akadt a szó, midőn ki kelle mondania, -hogy ezért száz pengő forintot fog kapni havonkint. Száz pengőt -havonkint egy olyan nyelvért, a mit csak a parasztok beszélnek!</p> -<p>Rubán Tódor, ez volt a lelkész neve, rögtön ott termett a -hivásra; bevezették az úrnőhöz. Derült, őszinte arczu öreg ember -volt a pópa; szép hosszú fehér haja tömött fürtökben borult -egyszerü fekete ruhájára, mely nagyon viseltes volt már. -<span class="pagenum"><a name="Page_138" id= -"Page_138">-138-</a></span></p> -<p>Henriette nem birta megakadályozni, hogy az öreg lelkész kezet -ne csókoljon neki.</p> -<p>– Nem a szolga alázatossága ez úrnőjéhez, monda a lelkész, hanem -a nép pásztorának tisztelete az angyalok iránt, kiket az ég, ingyen -kegyelméből, leküldöz hozzánk néha a földre. Ne vegye ezt bóknak, -nagyságos asszonyom, avval én nem vagyok nagyon adakozó; de -kénytelen vagyok önt e néven nevezni; – én jól tudom, hogy engem -nem azért tisztelt meg ily nagy jövedelmű és kevés fáradságú -hivatallal, mintha a kivánt tudományra különös szüksége volna, mert -hisz a nép nyelve ingyen is ráragad az emberre; megtanulják azt az -urak tanító nélkül is; de felismertem az áldásthozó jó akaratot, -ily módon segítni elárvult népünk lelki mivelődésén; mert én -bizonyára ezután sem fogom egyszerű málékenyeremet izletesebbel -felcserélni, hanem nagyságod ajándékát fordítom arra, a mi Istené -és a népé, a kik mi nálunk a legszegényebbek.</p> -<p>E nap óta azt hivé Henriette, hogy neki magasabb hivatása van -Hidvárott lenni; hogy a végzet azért törte meg szivét, azért hagyta -megfagyni érzelmeit, azért küldte őt ide, a hol számára nincsen -élet, hogy védangyala, megmentője legyen egy elhagyatott népnek; s -azontúl nem talált kedvesebb mulatságot, mint faluról falura járni -néha a pópa társaságában, máskor csak egy csatlóstól kisérve; -akárhányszor pedig egészen egyedül, ott sorba látogatott -templomokat, lelkészeket, mint valami esperes; kikérdezte bajaikat, -segített rajtuk, pénzt adott iskolák építésére, szent könyveket -osztogatott ki; összeszedett mindenféle elhagyott árvagyermekeket, -azokat hazavitte, oktatásban, ápolásban részesíté; egész kisdedóvót -alapított a vidék apróságai számára Hidvárott, s arról nagy -szenvedélylyel szokott értekezni a pópával; ahhoz nagy bajjal -alkalmas nevelőt szereztek, Margari barátunk ajánlatát erélyesen -visszautasítva, ki ezt a hivatalt is képes lett volna betölteni – -illendő honorariumért; és mind ez a nemes emberbaráti <span class= -"pagenum"><a name="Page_139" id="Page_139">-139-</a></span> -szenvedély Hátszeginek roppant sok pénzébe került; de a ki azért -soha szót nem tett miatta.</p> -<p>– Gyermek még, hadd játszék. Ezt szokta válaszolni, ha Margari -vagy Clementine árulkodtak előtte Henriettere, hogy már megint -zálogba küldte Fehérvárra az ékszereit, hogy néhány oláh -porontytyal többet tanítson meg csizmában járni.</p> -<p>Még maga a báró utasítá a tőzsért, kihez Henriette ékszereit -zálogba szokta küldeni, hogy rendesen négyszer annyit adjon rájuk, -mint a menyit érnek, ő megtéríti. S azután ismét új ékszereket -hordott nejének.</p> -<p>Hisz ez valódi szeretetreméltó ember.</p> -<p>Egy napon Henriette a szomszéd Ravacselbe lovagolt át, hogy ott -egy szegény beteg oláhasszonyt meglátogasson, kinek az előtt nehány -nappal orvosságokat is küldött. Ezeket persze az be nem vette, -hanem a kuruzslóval kenette meg a gyomrát valami jótékony -kenőcscsel, a minek az az erős sikere lett, hogy belehalt; mire -Henriette odaérkezett hozzá, már akkor végvonaglásaiban vala. -Henriette magánkívül volt; mint mikor egy valódi orvos -gyógyrendszerébe mások belekontárkodnak; segíteni ugyan nem tudott -rajta, mert a nő mégis csak meghalt, de legalább gondoskodott -illendő végtisztességtétele felől s e közben úgy elkésett, hogy már -akkorra szépen fennvolt a holdvilág, mire Hidvár felé -visszafordult.</p> -<p>Egyedül volt lóháton; mindössze egy pár óra volt a távolság a -két helység között, ilyen rövid útra nem érdemes kisérőt hordani -magával; különben is mitől félhetett? hisz a mióta ő e vidéken él, -azóta nincsen itt rossz ember; a ki csak találkozik vele úton, -útfélen, mind kezet csókol neki.</p> -<p>Innét egyedül indult hazafelé. Az út kanyarogva visz a völgyben -mindenütt, azért hosszabb, mintha torony irányában menne a hegyeken -keresztül. Hogy azonban Hidvárnak Ravacseltől van egy rövidebb -útja, melyen öszvérek és poroszkalovak is szoktak járni, azt -többször hallotta <span class="pagenum"><a name="Page_140" id= -"Page_140">-140-</a></span> a parasztoktól s ezúttal jónak látta -ezt az utat keresni fel, nehogy az éjszaka ott lepje a -völgyben.</p> -<p>Csakhogy a mi út jó az öszvérnek és a poroszkának, azt nagyon -válogatja a jóféle angol paripa, mely nem szereti az egyik körmét a -másik nyomába rakni; azután meg száz lépés a síkon sokkal rövidebb -út, mint huszonöt a meredeken. Ezt erősen tapasztalá Henriette, -mire a hegyi út tetejére felért, mert paripája egészen átizzadt és -reszketett a nehéz fáradságtól. Hegyi utakra nem ilyen lovakat -szokás használni; valami kis mokány paripa tréfának vette volna az -egészet s szót sem tett volna érte.</p> -<p>Pedig az út terhesebb része még a lejtőn kezdődött, egyiránt -fáradságos lóra és lovagra nézve; az ösvény meredeken hanyatlik -alá, rohanó záporoktól mélyen kimosva; a görgeteg kő csúszik, gurul -a ló lábai alatt s előtte, utána csörtet nagy robajjal, néhol -félöles rovátkokon kell aláugratni; Henriette vette észre -paripáján, a mint az füleit hegyezé, sörényét felborzalta, s -nyugtalanul prüszkölt és rázkódott, mennyire osztja az úrnője -félelmét.</p> -<p>Végre egy gonosz helyre jutottak, hol az út egyik oldalán -éktelen mélység nyilik meg, míg másik felől meredek sziklafal -emelkedik, annyira közel az ösvényhez, hogy a nyeregben ülőnek -félre kell hajtania a fejét, hogy a kőbe ne ütközzék, s a keskeny -ösvényen a lónak épen csak az egyik lábát letenni van hely.</p> -<p>Egy perczre a paripa megállt, mintha átallna e veszélyes -ösvényre lépni; azonban visszafordulni épen nem lehete, s előbbre -kelle mennie.</p> -<p>Henriette borzadva néze le az alatta tátongó mélységbe, mely -felett, féloldalt ülve a lovon, egészen függni látszott s nagyot -sóhajtva mondá magában: ha ide le találnánk bukni!</p> -<p>Alig gondolta ezt ki, a midőn a félénk paripa hátulsó lába -megcsuszik s abban a pillanatban ló és lovagnő lebukik a -mélységbe.</p> -<p>Henriette tisztán eszméleténél volt az egész esés alatt; -<span class="pagenum"><a name="Page_141" id= -"Page_141">-141-</a></span> látta azt a rövid perczig tartó -rohamot, mely alatt paripája az örvény sziklafalához surlódva -csúszott alá: a sebes surlódásban leszakadtak a nyereg hevederei; -egy perczig valami kinyúló bokor fentartá a rohamot, a másik -perczben a nehéz paripa keresztül törte azt s még alább zuhant. -Azonban Henriette egyszerre mindkét kézzel megragadá a bokor -gyökereit, s ott maradt rajta.</p> -<p>A ló még alább esett s hanyatt fordulva két szikla közé szorult, -a honnan azután szerencséjére nem birt kivergődni, mert ha még -alább esik, agyonzuzza magát.</p> -<p>Henriette még mindig eszméleténél volt.</p> -<p>Két kezével a bokor gyökerébe kapaszkodva, érezé, hogy ereje nem -soká fogná kitartani e feladatot; azonban ballába szerencséjére még -mindig a kengyelben volt, s a nyereg és kengyel szinte fennakadt a -bokor csutakjain, mik azt a paripa hátáról letépték; e kínos -helyzetben az jutott eszébe, hogy ideje maradt imádkozni, Istennek -ajánlani lelkét, s azután nyugodtan nézni a halál szemébe. Innen -úgy sem menekülhet meg, mert a hely távol van minden emberjárástól; -éjszaka következik, a bokor lassankint engedni fog terhe alatt, az -elveszés bizonyos.</p> -<p>Azonban ha az úrnő elmulasztá segélyért kiáltani, annál -hangosabban tevé azt a megszorult paripa. Hanyattfordulva, beékelt -helyzetéből ki nem tudva szabadulni, folytonosan hallatá azt a -rémületes bőgést, melyet a kevésszavú nemes állattól oly ritkán -hallani, csak nagy, borzasztó veszély közepett; a kik ilyen állati -vészkiáltást hallottak paripától, azok el fogják ismerni, hogy az -borzasztóságban fölülmúl minden emberi rémordítást.</p> -<p>Néhány percz mulva úgy tetszék Henriettenek, mintha a mélység -fenekéről emberi kiáltás viszhangzanék fel s alátekintve, a -holdfénynél egy sötét alakot pillanta meg, ki szikláról sziklára -ugrálva, mint a zerge, majd ismét egyik rovátról a másikra -kapaszkodva közeledett a veszélyes ponthoz, a hol ő függött.</p> -<p>Lehetetlennek tartá az ember törekvését. A meredek falon -<span class="pagenum"><a name="Page_142" id= -"Page_142">-142-</a></span> alig volt egy-egy látható hasadás, -melybe megkapaszkodhassék s ha eljuthatna is hozzá, mit segítene -rajta vele? hogy szabadítaná meg onnan?</p> -<p>A férfi azonban egyre közelebb ért; már ki lehete venni -kecskebőr ködmenét, széles, magas süvegét, borotválatlan arczát, -mikről a havasi kecskepásztorra ismerni. Bámulatos volt ügyessége -és testi ereje, a mint néha lábbujjhegyre felállt, hogy egy magasan -feje fölött látszó sziklarepedést elérjen, melyet alig bírt ujjai -hegyével megragadni s a következő pillanatban már felhúzta magát -félkézzel s lába hegyét illesztve a párkányba, új lépcső után -nézett.</p> -<p>Egy ölnyire Henriette alatt épen egy jókora kiálló kőszeglet -volt, melyen egy egész emberláb bízvást elférhetett. Henriette egy -percz mulva azon a helyen látta állni a pásztort. Ölnyi magas volt -a férfi, fejével elérte Henriette kengyelét.</p> -<p>Nyájasan mosolyogva tekinte fel rá, mintha csak lováról -lesegíteni jött volna ide.</p> -<p>– Norok bun, domna! (Jó estét, asszonyom.)</p> -<p>(Még eszébe jutott neki abban az állapotban jó estét -köszönni.)</p> -<p>– Egy kicsit félrelépett a ló, asszonyom, de már nem tesz -semmit. Kérlek, lépj ide a vállamra; ez a bokor nem soká tart, mert -csak boróka; gyönge a gyökere.</p> -<p>Henriette tétovázott. Tán csak nem képzeli az az ember, hogy őt -a vállán leviheti.</p> -<p>– No lépj ide, asszonyom, ne félj semmit. Leviszlek én innen -könnyen. Oh hányszor teszek én ilyen utat a mélységbe esett -gödölyéimért, egynek sem szabad ott veszni; s te nem vagy nehezebb -egy kecskegidónál, én tudom.</p> -<p>Henriette önkéntelenül engedett; leszállt a férfi vállára; arra -az félkarjával átölelte s úgy emelte le, hogy a delnő vállára -ülhetett.</p> -<p>– De hogy akarsz velem együtt innen lejutni most? <span class= -"pagenum"><a name="Page_143" id="Page_143">-143-</a></span></p> -<p>– Csak bízd azt rám, asszonyom. Lejutni könnyű, csak feljönni -mesterség.</p> -<p>Azzal szabadon maradt kezével felnyult az összetört bokor -maradványáért. Henriette bámulva látta, hogy a bokor, melynek -gyökerei az ő terhe alatt le nem szakadtak, a férfi kezének egy -csavarintására elválnak a sziklarepedéstől.</p> -<p>Mit akarhat azzal?</p> -<p>A pásztor csak arra kérte a delnőt, hogy ne féljen semmit, mert -hiszen semmi bajuk sem történhetik s azzal a kitépett bokrot, mint -egy paripát maga alá véve s fél kézzel a sziklához nyomva, hátát a -falnak vetette, s hirtelen két lábát szétterpesztve, alá hagyta -magát csúszni a meredek falon.</p> -<p>Henriette most elsikoltá magát, azt hitte veszve van. A másik -perczben már szilárd helyen állt a pásztor s mosolyogva tekinte fel -rá:</p> -<p>– Ugy-e nem történt semmi bajunk? Oh sokszor utaztam már én így, -ez csak szánkázás!</p> -<p>Szánkázásnak nevezte egy fenyőbokor segélyével öt ölnyi mélységű -sima falon alá rohanni!</p> -<p>Onnan már könnyű volt az örvény aljára levinni az úrnőt, a -mélység alja eleven pázsittal volt benőve; oda leülteté őt.</p> -<p>– Így, domna; ne félj, nem lesz semmi baj. Mindjárt visszajövök -megint.</p> -<p>Azzal ismét felkapaszkodott a beékelt paripáig. Henriette -bámulva nézett utána: vajjon mit akarhat azzal?</p> -<p>A férfi odaérve a kétségbeesetten kapálózó paripához, elébb -annak lábait egyenkint elfogdosá, azután guzszsal mind a négy lábát -jó erősen összekötözé. Akkor az összekötözött lábaknál fogva -nyakába ölté az állatot, s egy hatalmas emeléssel kirántá -gyámoltalan helyzetéből, – és lehozta azt is a völgybe. Ott kioldá -lábait, csülökre állítá, megveregeté, s mosolyogva monda -Henriettenek:</p> -<p>Derék egy úri ló! Kár lett volna ott hagyni veszni. <span class= -"pagenum"><a name="Page_144" id="Page_144">-144-</a></span></p> -<p>– Te elbirtad azt a válladon? kérdé Henriette csodálkozva.</p> -<p>– Nem nagy dolog! Aligha van négy mázsa. A multkori medve -ötödfél volt; aztán azt elébb agyon is kellett verni, úgy -hazavinni. Hiszen tudod asszonyom: én vagyok az erős Juon, – Juon -Tare!</p> -<p>Ezt olyan önérzettel mondá a pásztor, mintha a világ minden -részéből ide jövőnek kellene azt tudni hírből, hogy itt lakik az -erdők között az erős Juon.</p> -<p>Henriette bámulatából azonban vevé észre, hogy ő még nem hallott -felőle semmit.</p> -<p>– Te nem tudod még, domna, hogy én ki vagyok? de én tudom, hogy -te ki vagy? A dumnye barbátu, az urad sokat találkozott már velem, -az ismer jól. Az még csak olyan erős ember a világon, mint én -vagyok. Sokszor birkózott velem itt a gyepen, – fogadásból. -Egyikünk sem birta a másikat földhöz vágni. A nagyságos úr -mélyebben tudja a fába vágni a fejszét, mint én, de én meg többet -tudok emelni, mint ő; a nagyságos úr ököllel le tudja ütni a -bivalyt, de én meg agyon tudom fojtani a medvét: hanem egymással -nem birunk. Sokat verekedtünk. Tudod, asszonyom, csak tréfából, -csak játékból; – az nem jó volna, ha mink egyszer haragból -verekednénk: az rettenetes volna.</p> -<p>E beszéd közben Juon ügyesen összetoldozá a szétszakadt -nyeregszerszámot és kantárt; felnyergelé a paripát, mely még mindig -reszketett mind a négy lábán; lemosta fejéről a véres tajtékot, -megtörlé a surlódás okozta sebeket s biztosítá úrnőjét, hogy ismét -lovára ülhet; innen egy negyed óra alatt kivezetheti a járt utra, s -félóra alatt Hidváron leend.</p> -<p>A völgy rejtekeivel ismerős pásztor, a ló kantárát fogva elől, -bizton vezeté ki úrnőjét a hegyek nyilásáig, a hol a járt uttal -ismét összetalálkozának.</p> -<p>Ott a pásztor megcsókolá úrnője kezét s elvált tőle.</p> -<p>– Nekem innen vissza kell mennem, mert várnak reám. <span class= -"pagenum"><a name="Page_145" id="Page_145">-145-</a></span></p> -<p>– Kik?</p> -<p>– Kecskéim és feleségem.</p> -<p>– Nőd is van? Szereted?</p> -<p>– Szeretem-e? szólt büszkén a pásztor; s halkan tevé után: olyan -szép, mint te vagy! – Buna nopte, domna!</p> -<p>Azzal nem várva több kérdést, visszafordult az erdőbe, s sebes -ugrásokkal eltünt, szökellve.</p> -<p>A paripa igyekezett hazafelé. Egyre nyerített; tán menekvési -örömében.</p> -<p>Henriette mélázva gondolkozott az elmult óra eseményeiről: -halálveszélyes helyzete, a csodálatos segítő, és az asszony, a kit -olyan szépnek mond az erdők lakója!</p> -<p>Csak midőn kapuja előtt állt, akkor jutott eszébe, hogy -megmentőjét minden jutalom nélkül bocsátá el magától, még csak egy -«multiemescut» (köszönöm) sem küldött utána.</p> -<p>Férje nem volt honn. Nem kellett tartania terhes -kérdezősködésektől, a mikre leginkább paripája sebei, -szétszakgatott szerszáma és saját tépett öltönyei sok okot -szolgáltathattak volna. Nem szólt az egész esetről senkinek sem. -Hanem alig várta, hogy jőjjön a reggeli óra, melyben Rubán Tódor -fel fog jönni a kastélyba, hogy tőle a Juon Tare felől -kérdezősködhessék.</p> -<h2>A GEINAI LEÁNYVÁSÁR.</h2> -<p class="center">(Rubán Tódor regéje az erős Juonról.)</p> -<p>«Hinné-e azt nagyságod, itt a meleg kandalló mellett ülve, -születésétől fogva azon úri kényelemhez szokva, hogy minden -parancsszavát külön cseléd siessen teljesítni, minden szobája -szőnyegezve legyen, s minden ételhez, italhoz másféle kést villát -és poharat lásson felterítve, hogy vannak emberek a világon, a kik -nem tudják, hogy mi az a födél alatt alvás? a kik nem ismerik a -vetett ágyat, <span class="pagenum"><a name="Page_146" id= -"Page_146">-146-</a></span> nem ismerik az evőeszközöket, de még a -kenyeret sem? és talán mégis boldogok?</p> -<p>Pedig itt közelünkben élnek; nem kell miattuk az oczeaniai -szigetek vad lakóira gondolnunk; elégszer látjuk őket; nagyságod -hallhatja innen erkélyéről búskomor furulyáik dalát, kivált -esténkint, mikor a kecskenyájak a mély völgyekbe térnek vissza.</p> -<p>Az ilyen pásztorember soha sem él födél alatt; sem télen, sem -nyáron; földesura kecskenyájaival minden tavaszszal beszámol, a mi -szaporodás van benne, annak fele az övé, azontúl nem beszélnek -egymással, hogyan él meg ott a havasok közt nyájaival együtt? mivel -táplálkozik? hogyan védi magát zivatar, hófergeteg ellen, s azután -az erdők fenevadai, a medvék, farkasok ellen? szenved-e? s van-e a -ki ápolja ott? miről gondolkozik tenger-időkön át? álmodik-e -valamiről éjjel? vagy talán még szerelmes is? arról nem tudakozódik -senki.</p> -<p>Ez a Juon, a kit nagysád meg akar ismerni, ilyen kecskepásztor. -Valaha talán többet is fogunk felőle hallani, mert az ő élete -nagyon regényes.</p> -<p>Csak egy esetet mondok el belőle.</p> -<p>Volt itt a vlaskutzai határban egy gazdag pakulár, ki valami -verespataki bányarészből valaha sok aranyat összetakarított, nem is -nevezték másnak, mint a «gazdag Misule».</p> -<p>Ennek volt egyetlen egy szép leánya, Marióra, arról már van -nagysádnak fogalma, hogy milyenek az oláh szépségek? Szobrász nem -gondolhat ki magának szebb ideált. A Hátszegvidék különösen gazdag -ilyenekben s ha ennyi szép alak között egynek mégis kitünően hire -futamodik, azt azután még a szomszéd vármegyékből sem restelik a -magyar urak felkeresni s ha lehet, szót váltanak vele; de nem -mindig lehet, mert az oláh, mikor kaputos idegeneket lát az utczán, -a csufját állítja ki az asszonyainak az ajtóba, hogy mentül -hamarább menjenek odább.</p> -<p>Marióráról mind a mellett beszéltek még Aradon is; s -<span class="pagenum"><a name="Page_147" id= -"Page_147">-147-</a></span> ha jöttek távol földről való urak a -Gyetzárt, vagy Krivádiát látogatni, félretértek Vlaskutzára is, -hogy az öreg Misule házánál megpihenhessenek, a honnan pedig épen -semmi szép kilátás nem volt, csupán csak Marióra szép szemeibe.</p> -<p>És ez a csodaszép leány nem szeretett mást, mint a szegény -kecskepásztort, Juont, a kinek egy szűrén, egy baltáján kívül -semmije sincsen.</p> -<p>A gazdag Misule természetesen tudni sem akart e szerelemről, -hanem volt neki egy hatalmas komája, Alsó-Fehérvármegyében, Tóbicza -Gligor, nemes ember, falu hadnagya, ahoz akarta adni a leányát.</p> -<p>Juonról azt hiresztelték el, hogy boszorkánymester. Persze -Misule felesége költötte rá, a miért úgy meg tudta igézni a -leányát. A sok mendemonda között azt is ráfogták, hogy a -fenevadakat megtudja babonázni, ért a nyelvükön s tud velük -mindenféléről beszélni s nem fél tőlük. Hogy sokszor látták -farkasokkal, medvékkel beszélgetni a gubájára letelepedve, ő ült az -egyik végén, a medve a másikon.</p> -<p>Az volt benne az igaz, hogy Juon egyszer, a mint kecskéit őrzé, -egy barlang szűk nyilásán át valami fájdalmas nyöszörgést hallott: -volt bátorsága bemenni, hogy megnézze mi az? s talált ott egy nagy -anyamedvét, mit távoli hajtó vadászaton halálra sebzettek s mely az -ónnal vérző belsejében idáig elhurczolta még magát. A vén medve -mellett volt még egy kis szopós kölyök, mely anyja vérző sebét -nyalogatta.</p> -<p>Juon megszánta a kis gyámoltalan árvát s midőn másnap már nem -hallatszott a fájdalmas nyögés a barlangból, bement érte: ott -találta akkor is megdermedt anyjának hullája mellett kuporogva; -bizonyosan ott veszett volna az is. Akkor Juon pártul fogta a kis -bocsot, s ölébe véve, egy szelid kecskeeméhez vitte szoptatóba. A -kis fenevad szelid állatok tején, emberi ápolás alatt nőve fel, -egészen hozzászokott gazdájához; a medve különben is természettől -<span class="pagenum"><a name="Page_148" id= -"Page_148">-148-</a></span> fogva nem vérengző állat. Együtt -járt-kelt vele és a nyájjal, segített neki a kecskéket összeterelni -este, unalmas napokon át eljátszódott vele, bukfenczeket hányt -előtte, a mikhez a medve pompásan ért, vagy magas fákra -kapaszkodott fel, leereszkedtében az egész fa héját lehántva -rettenetes körmeivel. Éjszaka ott aludt mellette s könnyebb volt -neki, ha az orrát odatehette gazdája ölébe. Ha falatozásra került a -dolog, leült Juon mellé; tudta, hogy minden második falat sajt az -övé, azt is megtette, hogy a bogrács alá fát is hordott a tűzre, -mikor kukoricza-puliszka főtt benne s elég volt neki egyszer a -száját megégetni, hogy többször bele ne kóstoljon; ő meg aztán -cserébe vadmézet kutatott az erdőben, a mihez finom szaglása van s -rávezette Juont a közös zsákmányra, nagy melegben hordta utána a -gúnyáját, egy bundával több, vagy kevesebb, nem tett rá nézve -különbséget. Juonnak nem volt más kivel beszélnie, mint a medve, s -ha az ember az állatokkal egész komolyan beszél, azt utoljára -megértik. A mellett azt is tapasztalhatá a medve rossz kedve -perczeiben, hogy Juon ökölre is van olyan hatalmas, mint ő, ha -netalán háládatlanul lázadást merne megkisérteni ellene.</p> -<p>Ezért hitték Juon felől, hogy az erdei vadakkal egyetért s ha -akarja, ha megharagítják, rá tudja őket a szomszéd nyájakra -uszítani; maga is sokszor átváltozik szakállas farkassá, -medvekirálylyá s úgy csatangolja be a havasok rengetegeit.</p> -<p>És ezt az embert szerette Marióra.</p> -<p>Van ezen a vidéken egy sajátságos népszokás: a leányvásár.</p> -<p>A bihari havas szomszédjában áll a Geina orom; ilyenkor az is -zöld, mint minden erdélyi havas, ha a hó letisztul róla. A mély -völgyeket patakok járják, miknek menetét kiismerni a haragos zöld -égerfa-pagonyokból, a hegyoldalak rengeteg bükkerdőkkel vannak -terítve, feljebb szálfenyők kezdik elfoglalni a tért, utóbb ezeket -is felváltja a mostohább rokon, a boróka-fenyő, mentül feljebb, ez -is <span class="pagenum"><a name="Page_149" id= -"Page_149">-149-</a></span> annál alacsonyabb, mind jobban a -földhöz lapul, utóbb csak az áfonya csenevész még az ormokon, végre -az is elhagyja a tért s nincs más a tetőn, mint aszú fű, mely -esztendőben csak egy hétig zöld, azontúl vagy száraz, vagy hó alatt -van.</p> -<p>Bizonyosan mondhatom, hogy ezen a helyen még madár is ritkán -jár.</p> -<p>Hanem az olyan magamforma ember nem hagyja azt látatlanul, -kivált fiatal, gondatlan éveiben, mikor még elég megtudnia azt, -miszerint van valami csodálatos hely, a hova nagy fáradsággal -juthatni el, hogy azt felkeresse.</p> -<p>Itt találkoztam több év előtt Juonnal. Ő maga naphosszant eláll -ott a hegytetőn, botjára támaszkodva, míg medvéje a völgyben málnát -szed s a kecskéket őrzi, nem elszökéstől, hanem más fenevadtól.</p> -<p>A kilátás valóban fölséges innen. Egyfelől a vulkáni hegylánczot -látni, másfelől Kolozsvár környékét, a gyalui havasokat, nyugotra -pedig előttünk terül a sík Magyarország, ködös rónáival mintegy -beleolvadva az égbe.</p> -<p>– Mit nézesz itten naphosszant Juon? Kérdezém egyszer a -kecskepásztort, kit reggel és este, jövet-menet ott találtam egy -helyen állva.</p> -<p>– Milyen sok ember lakik itt alant, felelt ő, és az mind be van -zárva.</p> -<p>Képzelni, milyen fejedelemnek tartja ő magát, ki nincs négy fal -közé bezárva soha.</p> -<p>– Vannak a síkon is emberek, mondám én neki, a kik a szabad ég -alatt élnek.</p> -<p>Fejet csóvált a pásztor.</p> -<p>– Rab az, a ki rónán lakik.</p> -<p>Egy napján az esztendőnek nagyon élénk szokott lenni a Geina. -Szentiván napra következő szombat este eljőnek Rézbányáról, -Topánfalváról a mézeskalácsosok, lóhátra rakott mézes bábjaikkal, -méhseres és pálinkás csobolyóikkal és sátorokat vernek a tisztáson, -másnap aztán tele <span class="pagenum"><a name="Page_150" id= -"Page_150">-150-</a></span> van a hegytető vidám néppel, ekkor -tartják a hirhedett leányvásárt.</p> -<p>Távolról, közelről összejőnek a leányos anyák felcziczomázott -eladó lányaikkal, a kik egyúttal minden hozományukat is bemutatják; -felfűzött arany, ezüst pénz nyakukban, czifra szövött kendőik a -lovak oldalára akasztva, töltött párnák, festett ládák a nyeregben; -azokat ott sorban lerakják a sátorok alá, mint valami igazi -vásárban, s azután jönnek a vevők, nyalka házasulandó legények, -nézegetik a portékát, szóba ereszkednek vele, alkusznak és odább -mennek, ha nem birtak megegyezni. Némely leányt nagyon rátartanak, -másikat az első kérőnek odadják, s a kinek párja akadt, azt azután -szép furulya és csimpolya szóval lekisérik a legközelebbi -kalugyerig, a ki aztán hit szerint szentesíti ezt a frigyet.</p> -<p>Nagysád mosolyog e szokás felett, itten pedig ez nagyon -természetes magyarázattal bír; a havasok lakói pásztori életmódjuk -mellett oly távol laknak egymástól, hogy a legközelebbi szomszéd -félóráig sem jut el szomszédjához. A mellett a fiatal leányok -otthon ülnek, a fiatalság csak egyszer látja egymást esztendőben, a -geinai leányvásáron. A férjes asszonyoknak már aztán szabad a -búcsúkra is eljárni, de a leány otthon marad.</p> -<p>Persze, hogy az olyan hírhedett szépségeknek, mint Marióra, nem -lett volna szükség épen a Geinára vándorolni, hogy férjet kapjanak, -kivált miután az már ki is volt választva előre; hanem ezt már -aztán úgy hozza magával a gazdagság büszkesége. A parasztok között -is vannak, a kik büszkék arra, hogy ők gazdagabbak, mint más. -Misule nem szalaszthatta volna el az alkalmat, hogy a geinai búcsún -az ő leányát kiáltsák ki legszebbnek, az ő poroszka lovait -legtüzesebbeknek, valamint a felesége sem élhetett volna a nélkül, -hogy Marióra aranynyal himzett ingeit ki ne rakhatta volna a sátor -alatt s vagy tíz kérőt el ne utasított volna büszkén.</p> -<p>Tóbicza Gligor is megjelent ugyanakkor a vásáron Rézpatak -<span class="pagenum"><a name="Page_151" id= -"Page_151">-151-</a></span> felől jöve tizenkét hátas paripával, -hat czigány muzsikussal: felkendőzve, pántlikázva minden ló és -süveg; volt is aztán dinom-dánom. Ittak a pajtások, később egy egy -kicsit verekedtek is, Tóbicza beverte egy pár kötekedőnek a fejét, -aztán megint kibékültek s még szélesebb kedvük lett, csak a -menyasszony volt szomorú.</p> -<p>Tóbiczának egyszer az jutott eszébe, hogy jó volna neki tán -Mariórától egy csókot kapni.</p> -<p>A leány eltolta őt magától: «nem vagyok én még kendnek -felesége».</p> -<p>– De ha a Juon kérné, annak nem mondanád azt ugy-e?</p> -<p>A leány megvallotta igazán, hogy nem!</p> -<p>Erre Tóbicza méregbe jött.</p> -<p>– Jőjjön hát ide, ha szeret, ha különb akar lenni, mint én. -Üssön el a kezemről, ha jobb legény. Ezzel ütöm agyon őt, ni.</p> -<p>Azzal egy hosszú kecskebőr-zacskót vont elő tüszőjéből, melynek -feneke tömve volt aranyokkal s azt forgatá feje körül, mint egy -csatacsillagot s lekiabált az erdőbe:</p> -<p>– Gyere elő, te rongy Juon, te koldus kutya! most van a -leányvásár, most vedd el Mariórát, gyere elő, gyáva kutya, hadd -üsselek agyon! Aranynyal ütlek agyon! Arany pénzzel töröm be a -fejedet! – Hogy kaczagott és ujjongott ezen az ötleten az egész -sokaság.</p> -<p>A mint ott legjobban hetvenkedik, egyszerre nagy sivalkodás -támad az erdő felől, a sátrakból szalad a nép a lovak felé, ládát, -hordót felforgatnak, asszony visít, férfi káromkodik; s egyes -rémületes hang kiáltja: «jön a medve!» – «Itt jön Juon a -medvével!»</p> -<p>Több biztatás senkinek sem kellett.</p> -<p>Medvével találkozni igen elhatározott vadásznak van csak kedve, -mert az még halálos sebet kapva is, boszút tud állni; nyilt téren -szembeállni vele, nem tanácsos. Az a néhány lakodalmas puska, mit a -legénység puffogatni hozott magával, különben is csak fojtásra volt -töltve, aztán meg ilyen esetben a sok asszonynép elrémíti még a -legjobb <span class="pagenum"><a name="Page_152" id= -"Page_152">-152-</a></span> férfit is, egy percz mulva -hanyatthomlok rohant minden lélek a Geina tetőről a tulsó erdőbe, -ott hagyva menyasszonyt, hozományt és ivószerszámot, úgy hogy midőn -a medve és Juon kiugrottak a boróka-erdőből, már akkor senki sem -volt a Geinán. De valaki mégis maradt ott: Marióra, ő nem futott a -futókkal, hanem elbujt a sátorban.</p> -<p>Futott előlük Tóbicza is, de minthogy lábai a méhsertől nehezen -vitték, hogy Juon utol ne érje s azzal is könnyebb legyen, elhajítá -a hosszú bőrerszényt, a sok aranynyal. Juon pedig felkapá azt s -megcsóválva a levegőben, mint egy parittyát, utána hajítá -rákiáltva:</p> -<p>– Nesze a pénzed, nagyszájú! végy rajta magadnak feleséget; te -pénz nélkül senki sem vagy; de én Juon vagyok egy baltával a -kezemben is.</p> -<p>Azzal odament Mariórához, megölelé, megcsókolta, megkérdezé -tőle, akar-e felesége lenni, vele menni, erdőn lakni? s midőn az -igent mondott rá, ismét megcsókolá s azután elvitte magával szabad -erdejébe, semmi aranyat, semmi drágaságot az ott hagyott -martalékból még csak meg sem nézett. Csak Marióra volt rá nézve -aranyból, más semmi.</p> -<p>A medve az alatt szelid pusztítást követett el a feldöntött -mézes pogácsákban, egyéb veszedelmet nem okozott.</p> -<p>S mondhatom nagysádnak, hogy ez a nő, kinek férjén kívül nincs -egyebe, de az valóban az övé: – most is nagyon boldog.</p> -<h2>A FEKETE ÉKSZER.</h2> -<p>Henriettenek az időtől fogva sajátszerű ábrándja támadt. Azt -hitette el magával, hogy miután a kalugyerben egy igaz résztvevő -tanácsadóra, az erős Juonban egy hatalmas védelmezőre talált, még -egy barátnőt is kell neki szerezni ebből a genreből, s az senki sem -lesz más, mint Juonnak <span class="pagenum"><a name="Page_153" id= -"Page_153">-153-</a></span> a felesége; az a nő, a kiről a férj -olyan büszkén mondja egy idegen nő szemébe, hogy milyen nagyon -szereti.</p> -<p>Látjuk ebből, hogy ő még tökéletes gyermek.</p> -<p>Ezt a bizarr ötletet makacs következetességgel kezdte kultiválni -minden tenni valójában. Szüntelen az alsóbb rétegeket kereste; -azokban a falusi jámbor körökben találta magát otthon, a mikben egy -özvegy papné, vagy legfelebb egy üzletétől visszavonult bányász -szokott lenni a főfő tekintély: neki azok tetszettek legjobban.</p> -<p>Férje csak mosolygott rajta: gyermek még, hadd játszék. Hadd -szabdaljon bábruhákat ügyefogyottak számára. Ha megnő, majd más -mulatságra tér.</p> -<p>– Lássa, kis kedves gyermekem, maga mindent úgy tehet, a hogy -tetszik. Eljárhat a parasztok fonókáiba, rodináiba, ott mondathat -magának meséket tündérekről és uraik által maltraitirozott -parasztokról; gyönyörködhetik a bozontos emberek áldásaiban; az -oláh a hálálkodásokkal nagyon adakozó. Én nem fogom el semmitől. -Igaz ugyan, hogy itt volna az ideje, illenék is, hogy eljárjon -velem a velünk egyrangú családokhoz, hogy azoknak bemutassam; itt -körülöttünk minden nagyobb helységben van egy-egy kastély, a hol -úri ismerőseink laknak, azok közt bizonyosan lennének számosan, kik -önt szivesen fogadnák, kikből válogathatna magának barátnékat, -játszótársakat; hanem én nem erőtetem rá, megjön annak is az ideje. -Kolozsvárott a főnemesség gyülekezni kezd már a nyárszak vége felé; -ott igen vidám, barátságos társaskörök szoktak alakulni: azokban -önt mind várják; előre örülnek jövetelének, kérdésekkel -ostromolnak; én kegyed számára a legújabb divatú ruhákat, -ékszereket hordottam halomra; de én azért egy szóval sem -kényszerítem, hogy készüljön, hogy odább fogunk menni, mert én azt -akarom, hogy kegyed egészen ura legyen tetteinek. Majd megjön annak -is az ideje. Én tudom jól, hogy mindezeknél kegyednek sokkal több -előöröme van arra a falusi batyubálra, a mit a borfalvi övegy papné -rendez a házánál; <span class="pagenum"><a name="Page_154" id= -"Page_154">-154-</a></span> kegyed oda meg is igérkezett és én egy -szóval sem mondom, hogy ne menjen. Tegyen mindent kedve és -ábrándjai szerint. Csak egyre kérem önt: majd ha egyszer ezekből az -ártatlan, jó akaratú ábrándokból le találja szállítani a durva -prózai való, majd ha nagyon megcsalva, megsértve érzi magát, akkor -kérem, jusson eszébe, hogy van kegyednek egy természetes -védelmezője, egy igazi barátja: – férje.</p> -<p>Ilyenformán beszélt a gyermeknőnek Hátszegi, mikor néha -összejött vele. Csak néha; mert a nap legnagyobb részében nem -látták egymást.</p> -<p>Az úgynevezett mézes hetekben a férj és nő soha egy félórát sem -töltött négy szem közt egymással, meg voltak esketve, ebből állt -egész boldogságuk.</p> -<p>Egy időben Déván járt a kalugyer; mikor onnan visszajött, sokat -tudott beszélni a nagyságos asszonynak egy derék fiatal emberről, a -ki Lippán esküdti hivatalt visel, valami Szilárd; a másik nevét -elfelejtette. (Henriette kitalálta.) Az sok szivességgel volt -iránta, s igen örömest hallgatá, a miket ő Hidvárról és annak -úrnőjéről beszélt; hanem a midőn a pópa biztatni kezdé, hogy -egyszer jőjjön el erre a tájékra, látogassa meg annak ritka -természeti szépségeit, a pompás Gyetzár jégbarlangot, az óriási -sziklaorgonát, a bazalt Detonatát, a bámulatos Csetátye Márét, arra -azt felelte a fiatalember, hogy a kerek világon akárhova, csak ide -nem fog tévedni soha. Vajjon mi kifogása lehet neki e vidék -ellen?</p> -<p>Ezen azután Henriettenek volt mit gondolkozni napokon, éjeken -keresztül. Tehát Szilárd nem maradt Pesten; eljött utána az ország -határáig; közelében van, nincsenek messze egymástól. De azért őt -még sem akarja soha látni; csak közel akar hozzá lenni. Kiséri és -kerüli egyszerre. Milyen regényes ábránd.</p> -<p>Pedig tulajdonképen semmi regénynek való sem volt abban. Szilárd -Aradmegyébe jött Sipos úr rokonaihoz; itt a tisztujításon -megválaszták esküdtnek, hogy pedig Hidvárhoz <span class= -"pagenum"><a name="Page_155" id="Page_155">-155-</a></span> nem -kivánt közelíteni, annak valószinűleg az is lehet az oka, hogy a -férjhez ment kedves utáni szaladgálást nagyon hiábavaló fáradságnak -tartja.</p> -<p>Most már Henriettet semmi hatalom nem birta volna Hidvárról -elcsalni. Pedig nagyon jártak utána a férjével ismerős úri -családok, hogy viszontlátogatásokra birják; hivták Szebenbe, -Kolozsvárra; ő sehová sem ment, tetszett neki, ha kis apáczának, -kis remetenőnek csúfolták.</p> -<p>Tudnák csak, hogy miről gondolkozik?</p> -<p>Hanem egyszer azzal a különös hírrel lepte meg férjét, hogy ő -szeretne *Bányára elmenni a jótékonysági bálra; a mit valami -leégett falu számára rendeztek.</p> -<p>Hátszegi, mint mindig, udvariasan meghajtá magát és -beleegyezett.</p> -<p>– Az kedvesem, igen csinos bál lesz; ott lesz a postamesterné, -meg a kálvinista papné, az unitárius papné és az oláh papné; -előtánczos a *pataki rektor; jelen vannak a bányarészesek: ilyenkor -csizmát is húznak bocskor helyett, aztán a bányatisztek, azok -között van egy régi jó ismerősöm, nálam négy évig volt kertész; -azzal igen jól fogunk mulatni. Ön ott kétségtelenül, mint -mindenütt, bálkirálynő fog lenni.</p> -<p>A «mindenütt» rezervata daczára is elértette Henriette a -bántalmat, mintha ő azért keresné az ilyen igénytelen köröket, hogy -azokban uralkodhassék.</p> -<p>– Iparkodni fogok olyan egyszerű lenni, hogy fel ne tünjem -közöttük.</p> -<p>– Kegyed korona nélkül is királynő marad.</p> -<p>Különös gondolat, hogy egy férj nejének udvaroljon és szépeket -mondjon. Talán bizony el akarja csábítani?</p> -<p>Henriette azért is feltevé magában, hogy olyan egyszerűen fog -öltözni az égettek dalidójára, hogy senki sem fogja magát terhelve -érezni jelenléte által. Szerény és alázatos lesz, mint illik olyan -nőhöz, a ki mindenkit irigyel azért, hogy szegény.</p> -<p>A főok pedig, a miért úgy vágyott e dalidón jelen lenni, -<span class="pagenum"><a name="Page_156" id= -"Page_156">-156-</a></span> valami különös rögeszméje volt. Azt -hitte, hogy sejti, tán meg is álmodta, hogy ezen a dalidón, mely a -környék fiatalságát egyesíteni fogia, az is jelen lesz, az a -bizonyos valaki, a kinek a nevét olyan igen fáj kimondani. Annyira -belebeszélte magába azt a gondolatot, hogy nem is képzelhette, hogy -ez máskép is lehessen. A sors így szokta összehozni az embereket s -neki nagy kedve volt azt hinni, hogy a sors tartozik neki ilyen -szinpadi véletlen találkozásokat arrangeolni.</p> -<p>Mintha a sors olyan együgyű volna, mint azok a szegény poéták, a -kik könyveket irnak meg nem történt dolgokról.</p> -<p>Henriette igen szépen kifőzte magában, hogyan fog öltözni e -szegény emberek vigalmában; egészen egyszerűen, minden feltünő -czifraságot kerülve; hajába semmi diszítményt, csupán egy szál -rózsát, egyszerű karika függőket és nyakláncz helyett egy fekete -bársony szalagot.</p> -<p>Talán mikor ezt így kifőzte, arra is gondolt, hogy ott valakivel -fog találkozni, a kinek jól fog esni, ha őt nem látja asszonyfővel; -azért iparkodott úgy öltözni, mint egy leány.</p> -<p>Ez előkészületek közepett kap a postáról, hova Margari minden -héten egyszer bement, egy kis lepecsételt csomagot, mely a czímzet -szerint Lippán volt föladva.</p> -<p>Mielőtt felbontotta volna, bezárt magára minden ajtót, mint ki -valami nagy főbenjáró bűnt indul elkövetni, s háromszor is megnézte -a lezárt pecséteket, mielőtt egyet feltört volna közülök. Czímer, -vagy kezdő betű helyett csupán egy csillag volt a pecséteken. Semmi -kétsége sem volt a felől, hogy azt ki küldi?</p> -<p>Azután szép óvatosan leválasztá a pecséteket, hogy egy is össze -ne törjék belőlük, s szívdobogva nyitá fel a katulya tetejét.</p> -<p>Egy kis maroquin ékszertok volt benne.</p> -<p>Remegő kézzel felnyitá azt is s talált benne egy pár fülönfüggőt -és egy nyakboglárt. A fülönfüggők, mint szinte <span class= -"pagenum"><a name="Page_157" id="Page_157">-157-</a></span> a -boglár, oxydált ezüstből voltak, sötétkék, feketébe játszó -szinezettel; a függők csengője egy-egy kis halat ábrázolt, melynek -egymást hátaló pikkelyei épen olyan mozgékonyságot adtak, a -milyennel birnak azok a kis horgon akadt halacskák, mindegyiknek -volt egy pár kicsiny, de igen ragyogó gyémánt szeme. A nyakboglár -pedig egy pillangót ábrázolt, szintén két tündöklő szeme volt -gyémántból; azok közül pedig az egyik kék volt; ritka szín a -gyémántok közt.</p> -<p>Henriette igen édesen volt meglepetve.</p> -<p>Egy betű irás sem volt mellékelve a küldeményhez; de hát volt-e -arra szükség? A ki annyi ideig megszokta álmaiban értekezni -eszményképével, kell-e annak leirt magyarázat: nem mindent megért-e -az egy hieroglyphből?</p> -<p>Ezt az ékszert bizonyosan ő küldi, s a mit ebben kérdez, arra az -leend a válasz, hogy ezt fogja Henriette ama dalidóban viselni.</p> -<p>Milyen egyszerű és milyen kedves. Mennyire ismeri az még ízlését -is, a ki ezt kiválasztotta számára. Férje soha sem jött volna erre -a gondolatra.</p> -<p>Most már semmi kétsége többé, hogy tökéletesen csomóba lehet -fogni minden szálát a sors intézte cselszövénynek. Az igen szép, -hogy a jövendő így ki engedi a titkait találni!</p> -<p>Egész meséket gondolt ki magában, hogy miket fog férjének -mondani, ha annak felötlik az ékszer, honnan kapta? mi úton jutott -hozzá? milyen régen birtokában van már? Egyébiránt nem is igen -fogja azt senkinek mutogatni; csak épen abban az órában teszi fel, -a melyben indulni kell a mulatságba.</p> -<p>Úgy örült, olyan jó kedve volt egész addig a napig, mint egy -gyermeknek, kire az első tánczvigalomba jutás eseménye vár; még -férje jelenlétében sem tudott parancsolni örömének.</p> -<p>Hátszegi nem kérdezte tőle, hogy minek örül? A tervezett dalidó -előtti napon átment nejével együtt *Bányára <span class= -"pagenum"><a name="Page_158" id="Page_158">-158-</a></span> a hol -kastélya ugyan nem volt, de egy csinos emeletes háza, melynek -emeletét egy bányatiszt családja birta bérben, a kik mind igen nagy -kitüntetésnek vették, hogy a bárót és nejét elfogadhatták; legszebb -szobáikat az utczára átengedék vendégeiknek s maguk a hátulsókba -vonultak. A bányatisztnek fiatal felesége volt, a kivel Henriette -mindjárt barátságot kötött; nagyon örült rajta, hogy lesz valakije, -a kivel az egész dalidóban együtt járhasson, szót válthasson. A -hölgyek olyankor szeretik nagyon egy nőtárs közellétét, a midőn -egészen más valami érdekli őket.</p> -<p>Azon napon, melyen a dalidónak kelle végbe menni, a város -honoratiorai siettek tisztelegni a körükbe érkezett delnőnél, kinek -jótékonysági híre messze földre szétfutott már. Azok között, kiket -így rövid látogatás után megismert, különösen emlékében maradt egy -éltes asszonyság, kinek kezei és feje folytonos reszketésben -voltak; ki a mellett igen vidám beszélgető volt, csak hogy mindig -reszketett, s ha valaki véletlenül megszólítá, előbb mindig -megijedt tőle. Ez egy unitárius özvegy papné, mint mondák, tehetős -asszony, több bánya birtokosa, ki ez ideges reszketőzést több év -előtt kapta, egy szomorú alkalommal, a midőn éjjel Fatia Negra -bandája házára tört és kirabolta. Azóta maradt rajta ez a folytonos -reszketés és könnyen ijedés. Az öreg asszonyság nagyon örült, hogy -Henriettet látta, kit vidékük őrangyalának nevezett, s reszkető -kezeivel addig erőszakoskodott, míg annak piczi kezét ajkaihoz -birta vonni.</p> -<p>Hátszegi is jelen volt s hizelegve mondá:</p> -<p>– Henriette egészen boldog, hogy a nők ennyire imádják.</p> -<p>Henriettenek mosolylyal kelle elismerni, hogy az kedves bók volt -a férjétől.</p> -<p>– Mert Henriette nem akar másokat meghódítani, mint a nőket és a -gyermekeket. Ez az ő egész kaczérsága.</p> -<p>– És sikerül neki; tevé hozzá az öreg özvegy nő, reszketős -ujjaival végig czirógatva a bársony kezecskét. <span class= -"pagenum"><a name="Page_159" id="Page_159">-159-</a></span></p> -<p>Henriette meg lehetett felőle győződve, hogy itt őt mindenki -nagyon szereti.</p> -<p>Eljött a vigalom estéje; Henriette felvette egyszerű -tánczöltönyét, a mihez képest a bányatisztné toilettje valódi -fényűzés volt. A fekete függők olyan jól illettek öltözetéhez, -valamint a sötét lepke a nyak körül fűzött bársony szalagon. A -bányatisztné nem győzött betelni a bámulatával.</p> -<p>Csak egy félelmes pillanaton kellett még átesnie: a midőn férje -meg fogja látni az ékszereket. Ez a pillanat is átfutott minden -veszedelem nélkül, bár elég szívdobogás közt. Hátszegi észrevette -neje nyakán és fülében az ékszereket, megnézte, s azt a bókot -mondta rá, hogy azok igen szépen illenek a hófehér nyak ellenmondó -alabástromához.</p> -<p>Tehát ezzel sem történt semmi baj.</p> -<p>Midőn ideje volt, előjárt a báró hintaja, a két hölgy beleült; a -báró természetesen hátra maradt, megigérve, hogy a visszaforduló -hintóval ő is és a bányatiszt a hölgyek után fognak menni. Addig és -azutánra is neje a házi asszonyra van bízva, ki e kis város -tekintélyei közé tartozik.</p> -<p>A tánczvigalom az ottani vendéglő nagy teremében volt rendezve, -szegény emberektől kitelő egyszerűséggel; a takarékos függönyzetnél -pótolta a pompát a nemzeti színek összeállítása. A mi népünk -beszokta ezzel érni.</p> -<p>A terembe lépő bárónét minden oldalról tisztelgők serege fogta -körül, igen örvendtek rajta, nagyon megtisztelve érzék magukat, -hogy megalázta magát szegény társaságukba; a fiatal nő mindenfelé -ünnepeltnek érzé magát; érezte jól, hogy ezek itt nem imádói, hanem -a mi azoknál több, tisztelői; légbe emelve, kezeken hordva érzé -magát, s annyi tisztelet, annyi hódolat közepett egy gondolat tölté -el szivét. – Ha ő most itt van, pedig bizonyosan itt van, valahol a -társaság közé keveredve, hogy fel ne tünjék; valami oszlop mellett, -a hol jelenléte senkinek sem ötlik <span class="pagenum"><a name= -"Page_160" id="Page_160">-160-</a></span> fel, akkor láthatja régi -kedvese arczát, milyen halovány a bútól, s milyen ragyogó az őt -környező tisztelettől.</p> -<p>És valóban, a ki e perczben látta Henriette arczát, azt hiheté -felőle, hogy fejét valami dicsfény veszi körül. A méla, szenvedő -epedés holdsugára lehetett az.</p> -<p>De – ez arczot Szilárd épen nem látta e perczben; messze volt ő -onnan, nem is sejtve, nem is álmodva, hogy ő róla most gondolkozik -valaki. Henriettere egészen más meglepetés várt.</p> -<p>A mint egy párszor körüljárta már a termet, – épen tánczszünet -volt, – megpillantá egy oldalpamlagon ülve azt az említett öreg -asszonyságot, a kinek mindig úgy reszket a feje és a kezei s mint -kedves ismerőséhez, oda sietett hozzá.</p> -<p>Az özvegy papné az első pillanatra, meglátva Henriettet, -felemelkedett helyéből s eléje akart lépni, a másik perczben -azonban borzadva visszahátrált előle, két kezét, szétmeredt -ujjaival maga elé tartva, mintegy visszaidézőleg.</p> -<p>Henriette meglepetve állt meg s nem tudta e különös mozdulatot -mire magyarázni.</p> -<p>Az özvegy papné kinyújtá felé folyton reszkető kezét, s most már -szikrázó szemekkel néze rá, ingadozó léptekkel közelíte felé, -mindenki bámulva nézett rájuk, csend lett, elhallgatott a társaság, -ebben a csendben, ebben a bámulatban felkiálta az öreg nő -iszonyattól áthatott hangon, melytől dermedés állt a szivekbe:</p> -<p>– Asszonyom! – ez az ékszer – önnek a nyakán, – ez a fekete -pillangó – ugyan az, – a mit amaz irtóztató éjszakán, – az átkozott -Fatia Negra – letépett a nyakamból; azok a fekete függők a miket -leszakgatott fülemből; – a pillangó egyik gyémántja kék!</p> -<p>Henriette úgy érzé e pillanatban, mintha a föld sülyedne lábai -alatt.</p> -<p>Rablott ékszert viselt a nyakán! melyre régi tulajdonosnéja -ráismert.</p> -<p>Sziszegést, tompa zúgást hallott maga körül; szétnézett -<span class="pagenum"><a name="Page_161" id= -"Page_161">-161-</a></span> – talán oltalmazó után, s látta, hogy -egyedül áll a terem közepén, mindenki elhuzódott tőle, még -kisérőnéje is; de minden szem felé van fordulva, égető tüzét véli -érzeni azoknak, kitéve, meggyalázva és védtelenül ennyi idegen -között, egy iszonyú vádlóval szemben, kinek rettenetes joga van -tőle azt kérdezni: «asszonyom, hol vette ön e rablott ékszert?» és -a kinek ő nem tudna e kérdésre mit felelni.</p> -<p>E pillanatban egy ismerős férfi-hang szólalt meg mellette:</p> -<p>– Asszonyom, nyújtsa karját; – az ékszert én vettem önnek -Párisban. Én felelek meg érte.</p> -<p>Férje volt az…</p> -<p>Azzal oda lépett nejéhez, megragadta kezét s szétnézve a -sokaságon, dörgő hangon kiálta a körülállókhoz:</p> -<p>– A ki nőmre egy tiszteletlen pillantást mer vetni, azzal én -vetek számot. Helyet előttem!</p> -<p>Henriette látta, mint nyitott útat a sokaság, mint hunyászkodott -el mindenki e parancsoló férfi haragos arcza előtt, látta, mint ült -le maga a reszkető asszony is s azután elsötétült szemei előtt -minden; ájultan rogyott azon férfi karjaiba, a kit úgy gyűlölt mind -ezideig s a ki a legirtózatosabb pillanatban – egyetlen szabadítója -volt.</p> -<p>Ezt a meglepetést tervezé számára a sors a fekete -ékszerekkel.</p> -<p>Mikor ismét magához tért Henriette, érzé, hogy kocsiban van. -Férje egy perczig nem állt meg vele többé azon városban, hanem -vitte éjszaka haza Hidvárra.</p> -<p>A hegyi utakon, koromsötét éjjel, nem volt tanácsos az utazás; a -hintó lassú döczögéséről veheté észre a nő, hogy óvatosan haladnak; -felnyitá az egyik ablakot és kitekintett. Azt látta, hogy férje -gyalog megy a hintó előtt, lámpással kezében, keresve a jobb útat; -a kocsis a bakon ül; a hajdú a hintó mellett megy, segítve azt -tartani dülősebb helyeken.</p> -<p>Valami hang úgy vádolta belül, a miért ezt a férfit oly -<span class="pagenum"><a name="Page_162" id= -"Page_162">-162-</a></span> hosszasan tudta gyűlölni, ki irányában -soha sem volt egyéb, mint gyöngéd, ki soha tőle nem követelt, ki -talán csak azért tartá magát az ideig ifju nejétől távol, mert -látta, hogy annak alkalmatlan; és a kiben most egyedüli -védelmezőjét tanulta megismerni.</p> -<p>Egy órai botorkázás után kijutottak a tört útra; itt a báró -megállítá a hintót s benézett annak ablakán.</p> -<p>Látva, hogy Henriette már ébren van, azt kérdezé tőle, hogy -nincs-e valami baja? Azután meg azt, hogy megengedi-e, hogy beüljön -mellé.</p> -<p>Henriette föltevé magában, hogy férje legelső vallató szavára -meg fog neki vallani mindent. Mindent, még legtitkosabb ábrándját -is. Még azt is, a mit csak Isten olvashatott szivében.</p> -<p>Hátszegi nem adott neki erre alkalmat.</p> -<p>– Kedves Henriette, azt ne gondolja felőlem, mintha én valaha -azon törném a fejemet, hogy megtudjam, mi úton jutott az a végzetes -ékszer kegyed birtokába, s tömérdek ékszere közül miért választá -kegyed ezt ki e mai napra? Én magamra vállaltam érte a -felelősséget; abban a perczben czélszerűbbet nem tehettem. Már most -csak arra kérem, hogy meg ne hazudtoljon; hagyja rá, hogy tőlem -kapta azt, én majd elintézem az egész dolgot, hogy nem lesz belőle -nagyobb zaj. Ilyesmi megeshetik akárkin is; a baj csak az, hogy a -felismerés ilyen nyilvános helyen történt, s hogy az egykori -birtokosné oly tulságosan ideges. Nem lehet tőle rossz néven venni, -ha azon perczben nem birt magával. Azóta bizonyosan megbánta. Ne -féljen; adja ide kezét, minek reszket? hiszen én biztosítom, hogy -ebből önre nem fog kellemetlenség háramlani. Azonban mégis azon -esetben, ha az ékszert nem édes atyjától kapta kegyed ajándékba, -szükséges, hogy a jó öregnek irjak, és megnyugtassam, tudatván -vele, hogy én adtam azt kegyednek, különben a nagyító hír ki tudja -mit kürtölne fülébe?</p> -<p>Lehetne-e ennél gyöngédebben vallomást kérni a nőtől?</p> -<p>– Kivánja, hogy irjak neki? <span class="pagenum"><a name= -"Page_163" id="Page_163">-163-</a></span></p> -<p>– Irjon ön; szólt Henriette s azzal odaborult férje keblére és -elkezde keservesen zokogni; ott sírt addig, a meddig sírnia jól -esett.</p> -<p>Olyan jó hely a férj keble az asszony kihulló könyeire -nézve.</p> -<p>Henriette kénytelen volt magát meggyőzni a felől, hogy férje – -legalább az ő irányában – nemesen érző lélek. E percztől fogva -egészen másszinű üvegen keresztül látta őt, kezdte hinni, hogy mind -azok, a miket ő hibáknak látott benne, csak a férfiak általános -szokásai s kezdett magában félreismert erényeket fedezni föl -benne.</p> -<p>Elkezdte szeretni férjét.</p> -<p>Midőn reggel a hintó Hidvár udvarán állt meg, Henriette férje -karjai közt ébredt fel; ott aludt sokáig. Midőn körültekinte s -Hátszegi delejes szemsugáraival találkozék pillantata, úgy tetszék -neki, hogy az elmult éjszaka rémjelenete nem volt egyéb, csak egy -álom, melyből jól esett felébredni.</p> -<p>Midőn férje megcsókolá kezét, szobájába távozta előtt, Henriette -megszorítá annak kezét s hálásan mosolygott reá. Azt hitte, hogy -most már ébren van.</p> -<p>Csak a midőn hálószobájába ért, a mint megállt a terebélyessé -nőtt asclepias előtt, ekkor döbbent vissza szivében. A rovátkolt -levelek, mint megannyi szemrehányásra nyiló ajk, látszottak felé -fordulni, s a nyiló fürtök csillagvirágai, mint mozdulatlan vigyázó -szemek, tekintének felé, mintha megtámadnák mind egy távollevő -nevében.</p> -<p>– Oka vagyok-e én a te balsorsodnak?</p> -<p>Miért kell te neked Szilárdot megvetned? Ki sugta neked azt a -gondolatot, hogy ama rejtélyes ajándék ő tőle jött?</p> -<p>Valóban azt meg kellett engednie a szemrehányó virágnak, hogy -erre a gyanúra egy csepp oka sem lehet.</p> -<p>De mi hát e borzasztó rejtélynek a kulcsa? Kinek kellett ez az -ötlet, hogy neki ajándékba küldje azt az ékszert?</p> -<p>Itt, itt nem volt semmi világosság. <span class= -"pagenum"><a name="Page_164" id="Page_164">-164-</a></span></p> -<p>Egy talány elzárta minden magyarázat elől az útat; és a talány -volt – Fatia Negra maga.</p> -<p>Hogy jutott a fekete ékszer az ő kezéből Henriettébe? mi oka -volt annak e fortélyra? – s egyátalában ki lehet az az ember? Ez a -gondolat nem hagyá Henriettet nyugodni. (Egyébiránt az utolsó -kérdésre egynehány vármegye hatósága hasonló kiváncsisággal -szerette volna megtudni a megfejtést.)</p> -<p>Henriette sokat gondolkozott ezen.</p> -<p>Nem birják elfogni ezt a hirhedett rablót? Ha mindenki, a kinek -valamijét elrabolta, úgy főzné magában a terveket ellene, mint ő, a -ki rablott kincsét ajándékba birta, csakugyan vesztébe kellene neki -rohanni.</p> -<p>Elébb férjétől kérdezősködött felőle, az azt felelte rá, hogy az -egész Fatia Negra históriája nem egyéb, mint oláh költemény. -Rablások az igaz, hogy történnek, a mikben a harámbasa rendesen -fekete álarczot visel, hanem ez nem egy és ugyanazon ember; de -miután e névnek már olyan bűvereje van a közönség előtt, többen is -használják a nevet és álarczot; a mi onnan is bizonyos, hogy egy -párszor már el is fogták, fel is akasztották a Fatia Negrát, mégis -él. A nép mythologiai alakot csinált belőle.</p> -<p>Egészen más volt a pópa véleménye e tárgyról. Ő úgylátszott, -hogy részletesebben van értesülve.</p> -<p>A Fatia Negra, bár az ország minden szélét összekalandozta is, -állandó fészke itt van a környékben; itt van egy kedvese, a kinél -gyakran meg szokott jelenni?</p> -<p>– Hogy nem tudják ott elfogni.</p> -<p>– A köznép egyrészt egyetért vele; más része fél tőle, mert -ördöngösnek hiszi.</p> -<p>– Én jutalmat tűznék ki fejére, bármibe kerülne, annak, a ki -elfogja.</p> -<p>– Oh nagyságos asszonyom, tűztek azt ki a vármegyék eleget. El -is indult egynehány bátor ficzkó a felkeresésre, de biz annak -mindig az lett a kimenete, hogy saját fejeiket is ott hagyták. -<span class="pagenum"><a name="Page_165" id= -"Page_165">-165-</a></span></p> -<p>– Nem árulná el kedvese?</p> -<p>– Lehet-e egy nőnek elárulni valakit, a kit szeret?</p> -<p>Henriette lesütötte szemeit. Ő volt az, a ki el tudta árulni -kedvesét.</p> -<p>– És én nem akarok nyugodni, míg ez az ember kézre nem kerül; -oh, a rablóvezér nem sejti azt, minő ellenséget ébresztett fel maga -ellen, midőn ilyen rettenetes talányt adott fel szivemnek. Meglássa -ön, hogy én leszek elébb-utóbb, a ki azt meg fogom fejteni.</p> -<p>A kalugyer fejét csóválta; mintha mondaná: erős férfiak kidőltek -e vállalatból; mit tehetnél te gyönge nő?</p> -<p>Férjének nem szólt e felől Henriette semmit. A fekete ékszerek -miatti csatány lassankint elaludt magában; Hátszegi visszaküldte az -özvegy nőnek a felismert ékszereket, s utasítá, hol járjon utána az -eladónak – Párisban. Képzelhetni, hogy ez nem ment tudakozódni -Párisba, hanem beérte azzal, hogy megkapta elrablott jószágát.</p> -<p>Annyi eredménye maradt e rázkódásnak Henriettere nézve, hogy -többé nem lehetett semmiféle jótékony czélú dalidóhoz kedvet -csinálni neki, s azontúl kerülte azokat a köröket, a mikben ilyen -kiméletlenül megbántották. A szégyen és méltatlanság pirja szökött -arczába, ha azon jelenetre gondolt. Attólfogva kezdte hinni, a mit -férjétől mindig hallott: «úr úrhoz, szegény szegényhez való». Úr és -szegény ember között nincsen társalgás. Egyik sem érzi magát jól a -másik közelében; a különböző rangosztályok jó egyetértésben -élhetnek egymás mellett, de együtt nem, hogy mindeniknek saját -élvezetei vannak, a miket a másik jelenléte zavar, stb.</p> -<p>Igazat adott neki mindenekben s átlátta, hogy nem tehet -okosabbat, mintha egészen férjére bizza magát.</p> -<p>Ezentúl megfordult a régi jelszó; most már Henriette mondá: «a -hogy férjem akarja, ő az én uram a háznál».</p> -<p>Hidvár termei ezután víg úri társaságok előtt nyiltak meg. Vidám -estélyek, kirándulások válták fel egymást; a fiatal nő -megismerkedett Erdély főuri családaival; látta <span class= -"pagenum"><a name="Page_166" id="Page_166">-166-</a></span> -színről-színre, tapasztalá magukviseletében, a mit otthon nem -látott, hogy mi az igazi úr? mert még azért, hogy valaki gazdag -ember, nem úr; a gazdag ember lehet igen közönséges ember: míg ezek -az erdélyi mágnások olyan szépen megmutatják, hogy lehet az ember -néha igen szerény birtokocska mellett valódi gavallér; gyakorolhat -vendégszeretetet, áldozhat közügyekre, úri díszt tarthat udvara -körül. Ezek nem iparkodnak egymást pompával felülmulni, mert -tudják, hogy sok szerény birtokú nemes van közöttük, a kiket -köreikből nem akarnak elriasztani, de mint egy ember, helyt állnak -minden közrészvétre felhivó ügyben s kiüldözik maguk közül, a ki -jellemtelen; semmi szennyet el nem tűrnek magukon, azért igen sűrű -náluk a párbajeset és csodáig erősek hölgyeik iránti szerelmükben. -Sehol sem mutogatnak annyi ősz, kopasz agglegényt, annyi világtól -boldogtalannak hagyott férfit, mint Erdélyben, kik évtizedeken -keresztül közbeszéddé vált hűséggel ragaszkodnak egy el nem -érhetett ideálhoz s ezt ott senki sem találja nevetségesnek.</p> -<p>Mindezek úri erények. Henriette tanulta ismerni a különbséget az -úr és gazdag között.</p> -<p>Nem volt csoda, ha oly hamar beletalálta magát új helyzetébe, ha -kezdett sorsával kibékülni s úgy járt vele, mint a ki holdvilágnál -igen riasztónak talált egy tájat s ugyanazt napvilágnál egészen -másformának szemléli.</p> -<p>Eljött az őszi idény; a férfiak ilyenkor készülődnek, -gyülekeznek veszélyes vadászataikra: medve és vadkan a jelszó; -előtte egy héttel már nem lehet velük beszélni a nőknek, külön -huzódnak fegyverszobáikba, fegyvereikről, vérebeikről beszélnek; -egymást tüzelik kalandok elmesélésével, fogadásokat tesznek és -közben kártyáznak. A hölgyek ilyenkor el vannak hanyagolva.</p> -<p>A vadászat tettleges idénye alatt pedig épen hetekig nem látni a -férfiakat; kimentek azok az erdőre, ott járnak, leskelődnek, -vízben, fagyban, s mikor haza jönnek, a hölgyek épen nem találnak -benne semmi rendkívülit, ha a <span class="pagenum"><a name= -"Page_167" id="Page_167">-167-</a></span> férjet, vagy a deli -udvarlót esőtől lemállott, sártól láthatatlan, összetépett ruhában, -néha megsebesítve, piszkolva látják haza jönni, vagy a szekérről -leemeltetni, mert hisz az férfias mulatság – és csupán úrnak -való.</p> -<p>A medve-vadászatok idényére megjelent Gerzson úr is, a hős -nyomorék, és gróf Kengyelesy s számos ismerős arcz távol megyékből, -kiket Henriette esküvője utáni napon együtt talált, s kiknek Hidvár -rendesen őszi légyottjuk szokott lenni.</p> -<p>Gróf Kengyelesy nem hozta magával nejét; a kis hamis azt -állította férje eljövetelekor, hogy beteg s hátramaradt. Értse, a -ki érti.</p> -<p>Henriettenek elég foglalkozást adtak a háziasszonyi gondok. -Büszkeségét találta benne, hogy vendégei hiányt ne szenvedjenek -elnézése miatt; tudta a házinő szerepét estélyek alatt illő -applombal betölteni.</p> -<p>Ez alatt sok mindent elfelejtett a régi ábrándokból. Csak -azután, midőn egy napon vadászok, peczérek, idomárok és -társzekeresek csapatostól elhagyták a kastélyt, hogy be a hegyek -rengetegei közé vonuljanak, a hol több napon keresztül fog tartani -a nagyszerű hajtás; mikor a nagy zaj, sürgés-forgás egyszerre -elmult, a kastély szobái elcsendesültek, akkor kezdett ismét valami -teher a lelkére nehezülni, mint egy régi fájó emlék súlya.</p> -<p>Nem maradt a kastélyban vele a cselédeken kívül más, mint -Clementine és Margari. Margari persze a világ minden medvéjeért sem -ment volna az erdőre, a hol az embernek a ruháját és a bőrét össze -lehet tépetni.</p> -<p>Clementine nagy szomorúan pletykázá el, hogy a legközelebbi -éjszakákon, midőn az urak kártyánál ültek, Hátszegi ellen fordult a -szerencse; Kengyelesy gróf visszanyerte tőle az egész kengyelesi -uradalmat.</p> -<p>– Hála Istennek! sóhajta e szomorú hírre Henriette. Ez is egyike -volt lelke alpeseinek, a mik lidércznyomással nehezültek szivére, s -a válaszfalak egyike, a mik férjétől eltávolíták. Tehát ez is -elmult. <span class="pagenum"><a name="Page_168" id= -"Page_168">-168-</a></span></p> -<p>Clementine még azt is tudta, hogy e veszteségen a báró úr egy -hajszálnyit sem bánkódott, sőt azt is mondta, hogy ebből látja, -mennyire szerencsés most a szerelemben.</p> -<p>Henriette magára vette a czélzást s kezdett reá hiú lenni.</p> -<p>A gróf pedig azt mondá, hogy még nem mer a nyereségnek örülni, -mert útközben megint előkaphatja az átkozott Fatia Negra, mint már -egyszer megszabadította a nyert pénzétől.</p> -<p>Henriette tagjait hideg borzadály futotta át, ismét az az -átkozott név! Ez a Fatia Negra. Már felejteni kezdé. Őt magát, -rejtélyes alakját és a szégyent és rémületet, mely őt vele -megismerteté.</p> -<p>Azután, hogy egészen magára maradt, régi emlékek kezdtek -föltámadni sírjaikból. Annak az ifjunak a halvány képe, ki érte -egykor meg akart halni; a fogadások, a miket annak tett; annak -közelléte egy határszéli városban, tudakozódása az elpártolt kedves -felől, nyilatkozatai, hogy soha e tájra nem akar jönni s azután a -Lippáról érkezett névnélküli küldemény; annak háborító -következményei… A phantasiájától kormányzott lélek arra a -gondolatra kezde jönni, hogy Szilárd és Fatia Negra között valami -eszmének kell létezni!</p> -<p>A legkedvesebb és legrettentőbb két alak között!</p> -<p>Hátha e megszégyenítés kicsinált boszú volt? Kinek a boszúja?… -Egyenesen magáé a megcsalt kedvesé.</p> -<p>Ilyen rossz gondolatokat szül az egyedüllét.</p> -<p>Ezen a rém-töprengésen aludt el az első magányos éjjel -Henriette.</p> -<p>Az asclepiás azzal állt boszút e gondolatért, hogy oly erős -virágillatot terjesztett a szobában, hogy a nő feje megfájdult -tőle.</p> -<p>Másnap reggel korán meglátogatá a pópa.</p> -<p>Az egész idő alatt, míg a vendégsereg ki s be járt a várkapun, ő -tájára sem jött annak; most azonban sietve kért néhány -szóválthatást az úrnővel. <span class="pagenum"><a name="Page_169" -id="Page_169">-169-</a></span></p> -<p>Henriette róla is megfeledkezett egy időre; most jól esett neki, -hogy jön.</p> -<p>– Hírt hozok Fatia Negráról, asszonyom, és még egyébről is, -szólt a pap, mihelyt egyedül volt az úrnővel.</p> -<p>Henriette érdekelten figyelt rá.</p> -<p>– Tegnap a Dupe Piátrán lakó híres vajákos nő jöve hozzám egy -igen nehéz kérdésben lelkét megnyugtatandó. Ez az asszony, mint a -környék minden népe tudja, híres kuruzsló és olyan szerek -készítője, a miket más embernek adni nem szabad. Kivált hajdanában -igen sűrűen látogatták mindenféle bajban levő emberek és – -különösen leányok. No de ezt nem szükség nagysádnak megtudni. E -kuruzsolásoknak azonban egyszer már nagyon megadta az árát, mert a -megyei hatóság méregkeverésért befogatta s több évig ült a -tömlöczben. Ez idő óta tartózkodóbb s nem minden embert lát -szivesen erdőben elrejtett magányos viskójában; kivált mióta én is -keményen megdorgáltam, hogy milyen nehéz terhet vállal lelkére, -midőn a természet által füvekbe rejtett erőket tudatlanul emberek -megrontására használja. – Tegnap tehát ez a nő hozzám jött, pedig -nagy ritkaság őt emberek közt látni s azt adá tudtomra, kogy a mult -éjjel nála volt a Fatia Negra.</p> -<p>Henriette kétszer, háromszor összerázkódott. Ilyen közel -jár.</p> -<p>– Az álarczos azt kivánta tőlem, monda a kuruzslónő, hogy -készítsek számára mérget, mely bizonyosan öl. Én azt mondám, hogy -nem teszem, nem akarok a vármegyével semmi pörbe keveredni megint. -Igért pénzt, sok aranyat mutogatott; azt mondtam rá, hogy ez nekem -mind nem kell; azzal én meg nem válthatom magamat a bajból, ha az -urak ki tudnak rám valamit. Akkor kihuzta a pisztolyát, odanyomta a -végét a homlokomra, hogy a karika mély nyomot hagyott a bőrön s -azzal fenyegetett, hogy rögtön szétlövi a koponyámat, ha kivánatát -nem teljesítem. – Én azt mondtam rá: jól van, inkább legyek -agyonlőve, mint felakasztva. Ekkor, látva, hogy ki nem <span class= -"pagenum"><a name="Page_170" id="Page_170">-170-</a></span> fog -rajtam, könyörgésre fogta a dolgot s azt mondá, hogy nem embert -akar megölni a méreggel, hanem fenevadat. Valahol, valakinek az -udvarában van egy harapós vadállat, melyet szeretne útjából -eltenni; érthetem a többit. Miféle állatot akarsz megölni? kérdém -tőle. Arra ne legyen semmi gondod. De kell rá gondomnak lenni, mert -a mi mérget a farkas és harapós eb megesznek, ahhoz hozzá sem -szagol a medve; s a mitől az egyik állat meggebed, azt a másik -elviszi és semmi baja sem lesz tőle. Tehát tudd meg, hogy medve az. -– Esküdjél meg rá, hogy nem ember számára kéred a szert. – A Fatia -Negra megesküdött mindenféle földalatti átokkal, hogy igazán medve -számára kéri a mérget. – A kuruzslónő aztán készített számára olyan -öldöklő kotyvalékot, melytől a legerősebb állat is elvesz s mézes -málépogácsákat gyurva, azok közé elegyíté azt; mint tudva van, a -medve ezt a csemegét nagyon szereti. A Fatia Negra tíz aranyat -adott neki a méregért; a vén asszony azonban nem nyughatott a -lelkétől, másnap elhozá hozám az aranyokat, azt mondá, fordítsam a -templom szükségeire s oldjam fel a lelkét azon teher alól, melytől -nem tud nyugodni; hátha a Fatia Negra esküje ellenére még is -emberek ellen használná azt a mérget.</p> -<p>– Az iszonyú volna, szólt Henriette aggodalmasan.</p> -<p>– Én nem tartok tőle, szólt a kalugyer. A méreg csakugyan állat -számára van.</p> -<p>– Valami házőrző állatot akarnak megölni, hogy valami gazdag -urat megrabolhassanak.</p> -<p>– Nem. Egy hű állatot akarnak megölni, hogy egy szegény embernek -egyetlen kincsét elrabolják: – feleségét.</p> -<p>– Hogyan?</p> -<p>– Hallja nagysád tovább. Ez eset után, szokatlan időben jött -hozzám Juon Táre felesége, a Marióra. Különben csak vasárnaponkint -szokott bejönni imaszóra; azért volt látogatása szokatlan. A miket -nekem beszélt, nem annyira <span class="pagenum"><a name="Page_171" -id="Page_171">-171-</a></span> a papnak tett gyónás, mint a jó -barátnak tett vallomás volt; s hogy azokat másnak elbeszélem, nem -követek el vele szentségtörést. A fiatal nő csábnak van kitéve.</p> -<p>– Az erdők közepén!</p> -<p>– Valóban az erdők közepén; a hol hetekig sem hall a pásztor -egyéb emberhangot, mint melyet a viszhang kiált saját szava után. A -csábító a Fatia Negra.</p> -<p>– Tehát itt közelben lakik?</p> -<p>– Nem tudni azt, hogy hol lakik; azonban mikor üldözik, vagy ha -kalandokra jár Erdélyből Oláh- és Magyarországra, akkor az ilyen -magányos tanyák pihenő állomásai; azért a legtöbb havasi pásztorral -jó ismeretségben él; azokat nem bántja, sőt ajándékokat hord nekik -és feleségeiknek; gazdagon fizet minden falat kenyeret; ez teszi -megfoghatóvá, hogy soha el nem árulják. A hely, hol Juon Táre -felesége lakik, a jeges völgyben van; a mit azért neveznek így, -mert itt jelen meg a legelső jég, már szeptember közepén a patak -széleiben. Ott a patak mellett áll egy kis fakunyhó, melynek oldala -a mögötte felnyuló sziklákhoz van ragasztva. Egyszer jártam ottan; -igen kedves, regényes hely. Ott lakik a szép Marióra egyes egyedül. -– De rosszul mondám: egyedül, hiszen hárman vannak; kis egy éves -gyermeke és a szelid medve. Férjét néha egy hétig sem látja, kivált -őszszel és télen, mikor a leesett hó a legelőt elborította. -Ilyenkor a kecskepásztor a havasok tetején tanyáz s úgy táplálja -kecskenyáját, hogy fejszéjével ledönt egy-egy felnőtt bükkfát, arra -a kecskék rámennek s a fa kövér rügyeit lerágják; ha az elfogyott, -ismét másik fát kell nekik vágni, mert az egyedüli táplálékuk. A -pásztor ezalatt nemcsak őrizője, hanem táplálója is állatainak; ő -maga egyetlen málélisztjét itt-amott odvas fákba, kőüregbe -elrejtve, mikor megéhezik, a rejtekhez tereli kecskéit, előveszi -bográcsát, teletömi hóval, tüzet rak alá s a főtt hóvízben -elkészíti a puliszkát; mikor hófergeteg lepi künn, akkor -völgytorokba hajtja kecskéit s hogy reggelig, míg velük együtt -alszik, a hó el ne temesse <span class="pagenum"><a name="Page_172" -id="Page_172">-172-</a></span> nyájával együtt, szüntelen alá s fel -hajszolja őket; tapostatva a lehullott havat. Marióra ezalatt -otthon ül s fonja a gyapjút, miből férjének és magának ruha fog -készülni, vagy kőmozsárban lisztet tör máléból, házi szükségükre; -közben gyermekével játszik; arról, hogy férje hol jár, csak a -pásztorkürt távoli hangjai értesítik, mik a nagy csendben egyik -hegytetőről a másikig elhangzanak. Hetenkint csak egyszer tereli -azon völgybe a nyáját Juon, hol Marióra lakik, csak egyszer látja -nejét és gyermekét, hanem aztán ennek a találkozásnak az örömét ne -is kisértse meg ember leirni.</p> -<p>– S e tiszta örömet akarja egy gonosz kéz megzavarni.</p> -<p>– A pásztor és neje eddigelé semmitől sem féltették egymást. -Nagyon jó ott abban a magányban lenni: nagyon közel lakik ott az -Isten. Juon Táre erős ember, nem bánthatja ocsmány vad; rablótól -sem ijed meg; mit akarnának tőle elvenni? Marióra jó helyen van, a -hová hógörgetegek nem járnak; ha éhes vad, vagy incselkedő ember -akarná őt bántani, ott van az ursu, a rettenetes torkú medve; – -ízekre szaggatna akárkit. Pedig Marióra szavára hunyászkodva bujik -az ágy alá s ha ráparancsolnak, óraszámra elringatja a kis -gyermeket; s csak úgy csattog az agyara, a mint a gyermeket -háborgató legyek után kapkod. Egy ilyen csattintás elég volna egy -embert karjától megfosztani. S mintha tudná, hogy a síró gyermeknek -dajka-dudolásra is van szüksége, úgy eldörmög morog mellette, míg -eltudja altatni, mikor anyja kinn a patak mellett mossa a ruhákat. -Juon Táre kastélya, láthatja nagysád, igen erős helyőrséggel van -ellátva, tolvajok, fenevadak ellen; de ki óvja meg a -behizelkedőtől? Fatia Negra régi vendége már a jegesvölgyi -kunyhónak s soha sem megy oda üres kézzel. Gyöngyöt, klárisokat -hordott a nőnek, miket az gyanútlanul aggatott magára. Mit tudta ő, -hogy azok ezreket érnek-e aranypénzben, vagy pedig garasért -árultatnak a vásári ponyvasátorban? azt hivé, hogy ez a -vendégszeretetért megillető hála. De felvilágosult <span class= -"pagenum"><a name="Page_173" id="Page_173">-173-</a></span> felőle, -hogy ez drága ajándék, nagyon is drága, mert a fekete álarczos -olyan fizetést kivánt érte, a mivel nem ér fel a világ minden -kincse; s a miért Marióra ajtót mutatott az álarczos vendégnek s -midőn az, szép szóval nem boldogulván, erővel kivánt czélhoz jutni, -a nőnek egy segélykiáltására Fatia Negra a bőszült ursu mancsait -érzé vállain s arra a meggyőződésre jutott, hogy ez a nő nagyon jól -meg van védve. A medve csak Marióra szavára bocsátá el a fekete -álarczost, ki hátulról levén megtámadva, még csak nem is védhette -magát. Az boszútól égve távozott el a kunyhóból s fenyegetőzve -mondá a nőnek: «azért mégis az enyém fogsz lenni!» Marióra másnap -kétségbeesve jött le hozzám, elmondva az egész történetet s -tanácsomat kérve, hogy elmondja-e ezt férjének. Én azt felelém -neki, hogy tartsa előtte titokban, s zárjon ajtót a Fatia Negra -előtt. Oh én tudom jól, mi lakik abban az emberben? Jó tőle -óvakodni, de ujjat húzni vele nem tanácsos. Ő nem közönséges ember. -Már most összevetve a mondottakkal a dupe-piátrai vajákos nő -vallomását, erős a gyanum, hogy Fatia Negra a pásztorné medvéjét -akarja megmérgezni.</p> -<p>– Az nem fog megtörténni! vágott közbe a báróné -határozottan.</p> -<p>– Aligha akadályozhatjuk meg, nagyságos asszonyom, mert nem -tudjuk a hegyi kunyhó lakóját tudósítani a veszély felől. Levelet -nem küldhetünk neki, mert olvasni nem tud. Élőszóval rá nem -bízhatjuk a titkot senkire, mert a rejtélyes Fatia Negra ellen hírt -vinni ebben a környékben semmi teremtett lélek nem mer. Félnek tőle -és hódolnak neki, jobban, mint a legfőbb hatalomnak. Én magam sem -merném ez izenetet ellene megvinni. Én is félek tőle. Bizonyos -vagyok felőle, hogy megtudná s arról még bizonyosabb, hogy napjaim -meg volnának számlálva.</p> -<p>– És én mégis tudok valakit, a ki meg fogja vinni ez izenetet -Juon Táre kunyhójába.</p> -<p>– Tán csak nem nagysád maga. <span class="pagenum"><a name= -"Page_174" id="Page_174">-174-</a></span></p> -<p>– Nem. Ha járatlan nem volnék is a hegyek között, a mulkori -bukás óta nem merek e veszélyes utakra vállalkozni; aztán meg egy -idő óta oly rémülős vagyok, minden zörgés megijeszt, félek a -magánytól, a mit az előtt kerestem; idegeim szenvednek a fáradság -alatt, hanem tudok valakit mást, a ki sietni fog, a ki meg nem ijed -és a ki nem fog irgalmazni annak, a kitől mindenki úgy reszket.</p> -<p>A pópa nem találta ki, hogy Henriette hova czéloz: pedig hiszen -ő maga beszélte el egykor a nagyságos asszonynak, hogy van egy -kedvese a fekete álarczosnak, a kivel ő megesküdött – nem pap -előtt, – hanem örök ég alatt; s ez a nő nagyon féltékeny és nagyon -merész!</p> -<p>– Csupán arra kérem, nagyságos báróné, hogy akárkit avat e -titokba, az én nevemet hagyja ki az elbeszélésből; különben egy -reggel azt fogja hallani, hogy a jámbor hidvári pópát ketté -hasított koponyával találták szobájában.</p> -<p>– Vigyázni fogok.</p> -<p>Alig hagyta el a pópa a kastélyt, Henriette befogatott s minden -gyanú elkerülése végett, Clementinet is magával vive, áthajtatott -Tőkefalvára; ott a gazdag Onucz háza előtt megállítá hintaját s -betért hozzá; az oláh nábob nagyon örült a szerencsének; mondá, -hogy a nagyságos báró úr is gyakran meg szokta őket látogatni; s a -terített asztalt rögtön megrakta aszalt gyümölcscsel, mézzel és -friss turóval; Clementinnek jó étvágya szokott lenni, az ott maradt -a házi gazdával s hozzáfogott úrnőjét rágalmazni, találgatta az -öreg románnal idejövetelük okát s abban állapodott meg vele együtt, -hogy bizonyosan pénzre van szüksége a bárónénak, férje tudta -nélkül; az alatt pedig Henriette Aniczával annak hálószobájába -vonulva, beszélt vele valamiről, a minek semmi rokonsága sincs a -pénzzel. <span class="pagenum"><a name="Page_175" id= -"Page_175">-175-</a></span></p> -<h2>KÉT MESE, MELYEK KÖZÜL CSAK AZ EGYIK IGAZ.</h2> -<p>Két nap mulva az egész vadásztársaság visszatért a hegyek közül; -sokkal előbb, mintsem előre tervezték; a minek oka egy nevezetes -baleset volt.</p> -<p>Báró Hátszegit magát érte a veszély.</p> -<p>Úgy hozták haza gyalogszekéren, Henriettenek nagy -ijedelmére.</p> -<p>A báróné rémülettel hallgatá az eseményt, miután férje ágyánál -ülve, az orvos a felől megnyugtatá, hogy a báró úrnak jelentékeny -sérülése mellett is, életveszélytől nem kell tartania, sőt -szivaroznia is szabad.</p> -<p>Gerzson úr adta elő a történetet.</p> -<p>– Gondolja csak, nagysád, ez a mi nyughatatlan barátunk, nem -érve be azzal, hogy egész nap csalitokon keresztül üldözze a vadat, -este későn hírt kap róla, hogy egy óriási vén medve baktat a jeges -völgy felé s azzal senkinek sem szól, egyedül fölkerekedik, ott -hagyja a társaságot s éjnek idején elindul a nyomon, egy kettős -puskával és minden vadászeb nélkül.</p> -<p>– Bizony nagy vakmerőség volt, veté közbe gróf Kengyelesy, olyan -komoly képpel, mintha valaki az ellenkezőt állította volna.</p> -<p>– A medve csalogatta maga után Lénárdot. Le-leült előtte a szép -holdvilágnál s a talpait nyalogatta, egyszer azonban útat vesztett -s egészen eltünt. Lénárd azt hitte már, hogy a hajtásból kitört -medve ismét visszatéved a rá nézve halálos körbe; a midőn egyszer -egy avar meredek alá érve, ismét mormogást hall s megpillantja -újból a fenevadat, az avaron fölfelé kapaszkodva. Azt a dombot -száraz fű födi egész nyáron át; most még friss dér is hullott rá jó -sűrűn, a mi által az oly síkos lesz, hogy embernek fölhatolni rá -lehetetlen; a medve azonban mélyenvágó <span class= -"pagenum"><a name="Page_176" id="Page_176">-176-</a></span> körmei -segélyével ott is úgy elsétál, mint a légy a falon. Lénárd átlátta, -hogy itt a medvét közelebb nem éri s jó szerencsére czélba vette -onnan alulról. A tapasztalt öreg azonban, a mint észrevette a jó -szándékot, egyikéhez azon bravour fogásainak folyamodott, a miket -csak a tapasztalt vadászok mernek a lehetségek körébe számítani. A -mint Lénárd czélba kapta, a medve az avar oldalán hirtelen -hengerbuczkát vetett s sebesen gurulva, közeledett Lénárd felé. Ez -átkozott maneuvre. A bukfenczező fenevad, akár meglövi az ember, -akár nem, okvetlenül lesodorja a vadászt lábáról s minthogy az -ember csontjai gyöngébbek, olyan vastag bundája sincs, mint neki, -az menthetlenül összezúzza magát, míg a medve fel sem véve a -tréfát, odább iramodik.</p> -<p>Hanem ez az egész eset nem tart addig, a meddig elbeszélem.</p> -<p>Lénárdnak csak annyi ideje volt, hogy hirtelen levesse magát a -földre az elsodró roham előtt; azután egy nehéz testet érzett -magára hullani, azután elkezdtek társaságban kalimpázni bokrokon, -köveken keresztül, míg valami jótékony kőszikla útját állta gyors -utazásuknak. Szerencsére a medve esett alul s kábultan nyújtózott -végig a földön; Lénárd barátunknak azonban nem volt kedve elvárni, -míg útitársa fölocsudik, a puskája valahol elmaradt, vadászkése jó, -hogy saját testébe nem futott, azonban szerencsésen összetörött, -térdei, könyökei össze-vissza voltak zúzva; de annyi ereje és -lélekjelenléte mégis volt, hogy vissza birt vánszorogni a -vadásztanyához, a hol minket nagyon szépen meglepett az -elmondottakkal. Mi nála nélkül, természetesen, nem folytathattuk a -hajszát; eleinte meg is voltunk rettenve, azt hittük, minden -csontja kiment helyéből; hanem most már azt mondjuk, hogy -katonadolog az egész; holnap már fel fog vele kelni s holnapután -tánczolunk.</p> -<p>Henriette ez elbeszélés alatt meg nem szünt férje arczvonásaira -figyelni: az láthatólag boszús volt s mogorva <span class= -"pagenum"><a name="Page_177" id="Page_177">-177-</a></span> arczán -nem látszott, mintha e dicsekedni való kalandnak örülne; pedig -hiszen rossz kedvét nem a fájdalmak okozták; mikor még nem is igen -engedte sebeit bekötözni s a hol épen csont nem törött, azt mondta, -hogy az nem is baj.</p> -<p>– Miért nem tud ilyen dolog történni én velem? szólt hetykén a -kis Kengyelesy gróf, a min az egész társaság nagyot kaczagott.</p> -<p>– Nem minden embernek a csontja állja azt ki, gróf uram! szólt -rá nevetve Gerzson úr. Csak Hátszegi nem talált semmi nevetségest -ez óhajtásban.</p> -<p>– Nem kell az asszonyokat agyonijesztgetni, mondá Lénárd, egy -kis ijedtség volt az egész: katonadolog; csigavér! Estem én már -nagyobbakat is ennél. Az éjjel hidegvizes lepedők között maradok s -holnapra semmi bajom. Kár volt érte félbeszakasztani a vadászatot. -Úgy hiszem, odakünn is kiépültem volna. Sajnálom, hogy orvosért -küldtetek, még elhiresztel vele az egész országban s nem győzök a -sok kérdezősködésre felelni. Semmi esetre se üssetek vele nagy -zajt. Valami ujságiró még megénekel, s huszonnégy belföldi -hirlapban nem olvasok egy hétig egyebet, mint saját kázusomat. -Kérem, Henriette, gondoskodjék vendégeimről addig, míg én az ágyhoz -vagyok kötve; nekem csupán nyugalomra van szükségem, egy pár nap -mulva talpon leszek.</p> -<p>Pedig valóban nagyon össze volt törve.</p> -<p>Henriette nem foghatta meg e rendkívüli stoicus türelmet. -Gerzson úr biztosítá, hogy Lénárd kemény természetű ember, testi -fájdalmak ki nem fognak rajta; gróf Kengyelesy pedig azt magasztalá -benne, hogy mint igazi gavallér, galanteria elleni vétségnek -találná, hölgye idegeit jajgatásával zavarni, inkább azt állítja, -hogy a mi fáj, az nem fáj.</p> -<p>Henriette mégis éjfél felé eltünt vendégei közül, hogy Lénárdot -megtekintse; annak szobáját azonban bezárva találta, halk -kérdéseire nem kapott választ, a miből azt <span class= -"pagenum"><a name="Page_178" id="Page_178">-178-</a></span> kelle -következtetnie, hogy Lénárd csakugyan elaludt. Nem akará tehát -felzavarni s minthogy eltávozásával a férfi vendégek igen derülten -kezdtek mulatni, nem tért vissza hozzájuk többé, hanem szobájába -sietett.</p> -<p>Elbámult, midőn ott Clementinet Aniczával együtt találta.</p> -<p>A román hölgy már régóta várakozott Henriettere, s Clementine -igen természetesnek találta, hogy őt azalatt úrnője hálószobájába -vigye: sejtve, hogy valami kényes pénzkölcsönvételi ügy hozza őket -érintkezésbe, a miről úrnak és cselédségnek mit sem szükség -tudni.</p> -<p>Egy óra óta, hogy ne unja magát, tartotta Aniczát a beszédes -társalgónő azon hajborzasztó vadászkaland elmesélésével, a mivel -már akkor telve volt az egész udvar. Anicza ráhagyott mindent, s -viszont egy szóval sem említé, hogy hát ő mit tud? pedig ő még -szebb és hajborzasztóbb meséket is tudott a mult éjszakáról, mint -Clementine kisasszony.</p> -<p>Henriette, a mint Aniczát meglátta, nyájasan kérte Clementinet, -hogy legyen szives őket magukra hagyni; a mit Clementine, igen -természetesen, megfoghatónak talált s magától érthető, hogy a mint -az ajtón kilépett, rögtön a kulcslyuk előtt foglalt állomást; ott -pedig nagy boszúságára tapasztalá, hogy Henriette okosabban jár el, -mint a szinpadi párbeszélők, kik rendesen ki engedik magukat a -szinfalak mögül hallgattatni, ő pedig leereszti az alcoven nehéz -damask függönyeit s maga Aniczával azokon belül maradva, sem a -néző, sem a hallgató kiváncsiságának legkisebb táplálékot nem -nyujt.</p> -<p>– Szinte sikerült! szólt a román hölgy türelmetlenül; a végén -kezdve mondanivalóját.</p> -<p>– Csak «szinte», ismétlé utána Henriette elégedetlenül.</p> -<p>– De még nincs a játék sem bevégezve, sem elvesztve.</p> -<p>– Megjelent a Fatia Negra a jegesvölgyi kunyhónál?</p> -<p>– Kérem, asszonyom! Ezt a nevet ne mondja ki előttem soha, mert -a szemeim előtt egyszerre vörös lesz minden s <span class= -"pagenum"><a name="Page_179" id="Page_179">-179-</a></span> elkezd -minden tagom reszketni. Nézze, hogy reszketnek a kezeim most is. -Nevezzük őt ezután az ismeretlennek. Rám nézve ismeretlen lesz -örökre.</p> -<p>– Tehát találkozott vele ott?</p> -<p>– Engedje rendbeszednem gondolataimat, nagyságos asszonyom; oh, -az borzasztó éjszaka volt; ha visszaemlékezem rá, a szédülés -kerülget, de a düh és kétségbeesés ébren tart. Oh, mennyit áldoztam -ez emberért, ez ördögért! és mennyire elárult!</p> -<p>A pórleány ölébe bocsátva összekulcsolt kezeit, csüggedt -tekintetét földre sülyeszté. Látszott, hogy legelső és legutolsó -gondolatja az volt, hogy szerelmét elárulták.</p> -<p>– De mit terheljem én nagyságodat az én nyomorult bánatommal, a -mihez nagyságodnak semmi köze? hallgassa meg, mi történt? Azon -este, én már nem is tudom, tegnap volt-e vagy tegnapelőtt, mert -azóta sem az éjszakát, sem a nappalt nem különböztettem meg, midőn -nagyságod hozzám jött e szókkal: «Anicza, te szeretsz egy gonosz -embert, ki téged megcsal, azért, hogy egy ártatlan nőt megrontson; -én meg akarlak tőle menteni mindkettőtöket.» Én rögtön nagyságod -eltávozása után fölnyergeltem lovamat, s megindultam a jegesvölgy -felé. Az út arra felé igen rossz és veszedelmes, szerencsére, a -hold fenn volt, az könnyített az ösvényt megtalálnom. A gönczöl már -aláfelé volt fordulva, midőn a völgy fenekére leértem, s a távolból -láthatám, hogy a pásztorkunyhó kicsiny ablaka még most is világít. -Az éjjeli baglyok majd kiverték szemeimet. Abban a völgyben olyan -sok lakik, s olyan merészek, hogy az ember arczát érinti szárnyuk -hegye, a mint mellette elcsapkodnak.</p> -<p>– Nem félt ön a vadaktól?</p> -<p>– Azoktól nem, mert velem voltak pisztolyaim és késem; hanem ez -a vérszopó éjszakája volt, ki éjfélkor az erdőkön szokott -lappangani, s a kit kívül alva talál, annak a nyakát kettős fogával -megharapja. Szerencsémre, nem találkoztam vele: – de nem is ijedtem -volna meg tőle. <span class="pagenum"><a name="Page_180" id= -"Page_180">-180-</a></span></p> -<p>Henriettenek nem jutott eszébe e perczben a felől tudakozódni, -hogy ki az a «vérszopó», a kitől nem félni annyi bátorságot jelent -az oláh leánynál.</p> -<p>– Én még régibb időkből ismerem Mariórát, mikor még atyjánál -volt odahaza. Búcsúra náluk szálltunk sokszor; de a mióta Juon Táre -felesége lett, csak lopva jöhettünk össze néha; akkor is csak úgy, -ha én kerestem fel őtet; mert a szegény sorsú nő soha sem -látogatott minket – gazdagokat.</p> -<p>Odaérve kunyhójához, lovamat békóba tettem s elbocsátottam a -gyepre, azzal bezörgettem ablakán, melyen keresztül nem lehetett -látnom, minthogy üveg helyett az ónkarikákba homályos -macskaezüst-darabok vannak foglalva, miket Juon Táre maga fejtett a -hegyek közt.</p> -<p>Marióra megismeré szavamat és sietett kireteszelni az ajtót.</p> -<p>Nagyon örült és nagyon csodálkozott, hogy ez órában látott. -Átölelt, megcsókolt és sírva fakadt, először azt hittem, örömében -teszi, azután azt gondoltam, hogy engem szán; kérdeztem tőle: -«valami bajod van?» Akkor összeszedte magát, letörlé könyeit, s azt -felelte: «betegem van».</p> -<p>– Talán gyermeked?</p> -<p>– Nem ő; az ursu!</p> -<p>Engem mintha a vipera csípett volna meg.</p> -<p>– Az ursu beteg?</p> -<p>– Én nem tudom, mi lelte? tegnap óta egyre fekszik; nyög és -reszket; tegnapelőtt még ugrált, bukfenczeket hányt; a Fatia Negra -(bocsáss meg nyelvemnek Domne Zeu!) még játszott vele sokáig.</p> -<p>– Itt járt ő?</p> -<p>– Igen; azt mondá, tehozzád siet.</p> -<p>– Akkor hazudott! Akkor ő volt az, ki a medvét megétette.</p> -<p>Marióra reszketett e szóra és még halaványabb lett, mint -volt.</p> -<p>Megragadtam a kezét, s bevontam magammal a kunyhóba; -<span class="pagenum"><a name="Page_181" id= -"Page_181">-181-</a></span> fülébe súgtam, mindent jól tudok; az -átkozott hűtelen lett hozzám a te szebb szemeidért; nekem -megesküdött a napra, neked esküdött a holdra, de te nem hallgattál -rá; te szereted férjedet, s most erejében bízik ott, a hol a szép -szó nem győzött. Megmérgezte a gyáva a házőrző ebet, mint egy -rongyos tolvaj, mint egy nyomorult házfölverő.</p> -<p>– Oh, nagyságos asszonyom! mennyire megvetendő egy férfi, a ki -gyáva!</p> -<p>Marióra kis kunyhóját a kürtő alatt lobogó láng világította meg. -Egy hárságy, kecskebőrökkel leterítve, egy palakő-asztal, néhány -háromlábú szék egész butorzata, meg egy szépen kifaragott és -kifestett helyes kis bölcső, a miben a kis gyermek feküdt, apró -kövér kezecskéit felhúzva fejéhez, aludt, mint egy angyal.</p> -<p>A hátulsó szögletben hevert a hű fenevad, puhára vetett -mohágyán, végvonaglásai közt. Folyvást reszketett és nyögött, mint -egy hideglelős ember; megtört szemeit olyan beszédes könyörgéssel -emelé föl gazdasszonyához, mintha szólni akarna hozzá; néha füleit -hegyezte, mintha hallgatóznék, s örvendve szimatolt; tán gazdáját -várta haza? tán még annak akarta utoljára megnyalni kezeit. Szegény -állat! úgy megsajnáltam. Látszott kínos vonaglásaiból, a görcsös -rángatódzásból, mily rettentően szenved, körmei mély rovátkokat -hasítottak a kőlapon, mely a kunyhó hátulját képezi; de mégsem -ordított, hogy ne legyen alkalmatlan, s midőn néha a halálos -fájdalom erősen nyögni kényszeríté, eltemette fejét a feltúrt -földbe, s ha vége volt a kínnak, körülnézett; tán azt nézte: nem -ébredt-e föl a gyermek?</p> -<p>– Ez meg fog halni, súgám Mariórának. Nem mertem fenhangon -mondani, úgy képzeltem, mintha ez az állat mindent értene, a mit az -emberek egymás közt beszélnek.</p> -<p>– És akkor eljön a kisértő, ki tudja, hogy egyedül vagy és -védtelen.</p> -<p>Elmondék neki mindent, a mit nagyságodtól megtudtam. -<span class="pagenum"><a name="Page_182" id= -"Page_182">-182-</a></span> A nő reszketett, mint a nyárfalevél. -Oh, én pedig úgy éreztem, mint a kinek saját szivét kell -kiszaggatni! Hanem hiszen már vége van; már elmult: most egyébben -telik örömem.</p> -<p>– Hol tanyáz most Juon Táre? kérdezém Mariórától.</p> -<p>– Csak egy órányira innen: a Vále Caprán.</p> -<p>– Hm, oda nem lehet lovon eljutni. Gyalog is elmehetek érte. -Addig te zárkózzál be, oltsd el a tüzet a kürtő alatt s semmi -zörgetésre ki ne nyisd az ajtót, míg mi vissza nem érkezünk.</p> -<p>– Nem úgy, szólt Marióra, ne menj sehova. Ha Juonnak haza kell -jönni, arra van köztünk egy jel. Itt van nálam a havasi kürt; -megtanított rá, hogyan kell rajta fujni, s azt mondá, hogy ha nagy -veszélyben volnék, ezt zendítsem meg, s ő bár milyen messze legyen, -meghallja azt, s itthon terem.</p> -<p>– De most éjszaka van. Talán alszik.</p> -<p>– Juon soha sem alszik éjjel; akkor ébren kell neki lenni és -védelmezni a nyájat.</p> -<p>– S mi lesz ezalatt kecskéivel, ha ott hagyja őket?</p> -<p>– Nem drágább vagyok-e én neki és gyermeke, mint minden -gazdasága?</p> -<p>Nem vagyok-e én neki drágább, mint minden gazdasága!</p> -<p>Oh, asszonyom, ha tudná ön, mennyire fájt ezt hallani -másnak!</p> -<p>De megkeményítettem szivemet: megfogadtam a keresztúton álló -szobornak, hogy semmi jelenet sem fog meglágyítani; tudtam, hogy -nincsen késedelmezni való idő; mondám Mariórának, hogy rögtön fújja -meg a jeladó pásztorkürtöt. Egy olyan hosszú, kéregből készült -tülök az, a minek a vége fölfelé van hajtva, ha valaki jól tudja -fújni, mérföldnyire elhallik a szava. Marióra gyenge volt hozzá. -Máskor talán ő is jobban bir vele, de most el volt fogulva, valami -ült a mellén, a mi lélekzetét elszorította; a kürt igen gyenge és -szakadozott hangot adott. Hallgatóztunk <span class= -"pagenum"><a name="Page_183" id="Page_183">-183-</a></span> utána; -alig tért vissza belőle a viszhang a szomszéd hegyek oldaláról. Ezt -Juon nem hallotta meg.</p> -<p>– Add ide nekem, én erősebb leszek, mondám neki, pedig engemet -is majd megölt a fájdalom; de én tudok parancsolni magamnak. Ha én -azt mondom szivemnek: ez nem szabad! hát nem szabad. A hogy én a -kürtbe fújtam, azt egy percz mulva épen visszaverte az erdős hegyi -viszhang, mintha ott is volna egy kürtfuvó, néhány pillanat mulva a -távol hegyek közül felelt rá egy másik kürt, mintha ott is volna -egy viszhang. Ez Juon válasza volt. Tehát meghallotta a hivást; -most nyugton lehetünk. Félóra mulva, a hogy ő tud hegyeken, -hegyszakadékokon keresztül rohanni, itthon leend. Addig mi -torlaszoljuk el belől a kunyhó ajtaját. Oh, én ismerem jól a Fatia -Negrát (Isten legyen irgalmas bűneimért), tudom, hogy kell ellene -védelmezni mást? bár magamat tudtam volna. Marióra aggódva mondá, -hogy mi fog történni akkor, ha férje későbben érkezik? a rablónak -lőfegyverei vannak.</p> -<p>Én adtam neki tanácsot. Az ajtót elzártuk egy gerendával, a -tüzet eloltottuk a kandallóban, a kis gyermek sírt, Marióra ölébe -vette s elaltatá; a szögletben egy mély, reszketeg sóhajtás -hangzott; a hű vadállat akkor lehelte ki páráját. Én a hű állatot -meg tudom siratni, asszonyom, mint meg tudnám ölni hidegvérrel a -hűtlen embert.</p> -<p>Azontúl nem beszéltünk egymással többet, hogy el ne legyen -árulva, hogy Marióra nincs egyedül. Alig mult félóra, midőn a -távolból lépések hangját veheténk ki. Hallgattunk rá; melyik jő? -melyikünk előtt ismerősek e léptek? Én ismertem rájuk. Ez ő volt! -ő, a kiért elkárhozám.</p> -<p>Egy miatyánk-mondás alatt ott állt meg az ajtó előtt; -koczogtatott rajta az ujjával; hallottam ismerős hangját: «Marióra, -alszol-e?»</p> -<p>– Ébren vagyok, mit akarsz? felelt neki vissza az asszony.</p> -<p>– Bocsáss be, Marióra, nyiss ajtót.</p> -<p>Én súgtam neki, hogy mit mondjon. <span class="pagenum"><a name= -"Page_184" id="Page_184">-184-</a></span></p> -<p>– Nem lehet, férjem nincs honn, egyedül vagyok.</p> -<p>– Épen azért bocsáss be, hogy ketten legyünk.</p> -<p>– Hárman lennénk, ismered még az ursut.</p> -<p>– Az ursu azóta megdöglött, szólt kaczagva a rabló odakinn.</p> -<p>– Te ölted meg őt, gonosz! szidá őt Marióra, bár ezt nem én -súgtam neki.</p> -<p>A rabló nevetett.</p> -<p>– Nem én, csak a mézes pogácsa.</p> -<p>– Miért tetted azt?</p> -<p>– Mert útamban volt.</p> -<p>– Ki védelmez meg már most engemet?</p> -<p>– Megvédelmezlek én. Elviszlek innen magammal; szép tornyos -városba, veszek neked házat, majorságot, ott úri asszony fogsz -lenni.</p> -<p>– Azt nem teheted; van nekem esküdt uram, van neked is esküdt -feleséged.</p> -<p>– Esküdt urad, a mikor akarom, meghal, s özvegy leszesz; -Aniczával csak ez álarcz esküdött meg, ezt eldobom, s nem tudja -többet, ki voltam?</p> -<p>Oh, asszonyom, azt hittem, a szivem szakad ki e szóra. A ki -miatt fátyollal takartam le szobámban a Szűz Mária-képet, attól azt -hallani, hogy semmije sem enyim, csak lárvája! De nem sírtam.</p> -<p>– Engem is megcsalnál, mint őt megcsaltad, válaszolt neki -Marióra.</p> -<p>Ekkor a rabló esküdni kezde, hogy én csaltam őt meg elébb. -Rágalmazott; embereket nevezett meg, a kikkel titkon egyetértek. -Oh, az átkozott! Ki még álmomban sem beszéltem mással, mint ő vele; -ki még imádságomban is csak a szent nőkhöz fordulék, hogy férfi -neve az övén kívül ki ne jőjjön számon!</p> -<p>De folytatni kellett a játékot tovább. Marióra egy gondolatnak -nem volt ura; ő gyámoltalan asszony, ha én nem súgtam fülébe, mit -mondjon? nem tudott neki megfelelni. Mondjad ezt: <span class= -"pagenum"><a name="Page_185" id="Page_185">-185-</a></span></p> -<p>– Én félek tőled, mert te rabló vagy; neked nem kell szerelem, -neked csak pénz kell. Miért nem jutott hamarább eszedbe, hogy nekem -hizelegj? Azért jöttél csak, mivel megtudtad, hogy apám itt volt s -nekem száz aranyat ajándékozott, hogy kezdjek vele gazdaságot, ha -már ellenére férjhez mentem; most ezt akarod tőlem elrabolni.</p> -<p>(– De ez nem igaz, súgá nekem Marióra, nekem egy huszasom -sincs.)</p> -<p>– Csak te feleld azt, a mit súgok.</p> -<p>A kisértő bosszús lett ez ellenkezésre.</p> -<p>– Balga némber! mit nekem a te száz aranyod? én adok neked -tízszer annyit: ime fogjad; azzal a kis ablaknyiláson az ajtó -fölött egy nehéz erszényt vetett be, mely csörömpölve hullott -lábainkhoz. Tele volt aranynyal. Félrerugtam, úgy utáltam.</p> -<p>– Könnyen beszélsz, szólt erre Marióra, most ide adod, s ha -bebocsátlak, az enyimmel együtt elveszed.</p> -<p>– Esküszöm neked.</p> -<p>– Nem, nem hiszek rabló esküjének. Fegyvereid vannak, nem -védhetem magam ellened. Eredj és akaszd fel puskádat, pisztolyaidat -és vadászkésedet amoda arra a bükkfára, mely száz lépésnyire van a -háztól; akkor, ha fegyvertelenül jösz vissza, elhiszem, hogy nem -akarsz megölni s meghallgatom, a mit beszélsz.</p> -<p>A rabló belement a tőrbe. Hogy megcsaljon két asszonyt, meg -hagyta csalni általuk magát.</p> -<p>– Itt vagyok már most fegyvertelenül, bocsáss be, szólt a -kisértő, miután fegyvereit, a hogy Marióra mondá neki, felaggatá a -bükkfára.</p> -<p>Nekünk hosszúra kellett nyujtanunk a beszédet, hogy időt -nyerjünk.</p> -<p>«Mondjad neki, hogy elébb tüzet kell gyujtanod, sötétben nem -bocsáthatod be», ezt súgám a nőnek.</p> -<p>A kisértő szenvedélyét e szó csak ingerelte.</p> -<p>– Ráérsz majd azután, meglátom én szép szemeidet a sötétben is, -mert azok még szebben fénylenek a sötétben. <span class= -"pagenum"><a name="Page_186" id="Page_186">-186-</a></span></p> -<p>– Tehát olyan szemeim vannak, mint a macskának? feleltetém -Mariórával.</p> -<p>– Együgyű bolond! dörmögé magában magyarul a kisértő, melyet -Marióra nem értett, aztán hizelegve mondá neki román nyelven: olyan -szemeid vannak, mint a csillagok.</p> -<p>– De igazán valld meg, hogy szeretsz-e? nem rossz szándékból -jösz-e hozzám? Nem akarod-e kis gyermekem kezét elvágni? a mire -szükségük van a rablóknak, hogy magukat láthatatlanná tegyék.</p> -<p>A kisértő haragba kezdett jönni; vette észre, hogy itt csak az -időt töltetik vele, s most már nyers hangon vágott közbe:</p> -<p>– Asszony, nyiss ajtót, vagy rád töröm erővel!</p> -<p>S öklével olyat ütött az ajtóra, hogy az végig repedt.</p> -<p>– Csitt! fölkeltéd gyermekemet, nem hallod, hogyan sír?</p> -<p>– Tehát bocsáss be szép szerével. Ha önként velem jösz, jó -helyre viszlek, gyermekeddel együtt; úrfi lesz belőle, te pedig úri -asszony. Ha még egy perczig ellenkezel, ajtódat berontom, -porontyodat a falhoz vágom s téged erővel viszlek, a hova nekem -tetszik.</p> -<p>Marióra kezeit tördelé s nem hallgatott többé reám, odaveté -magát gyermekére, ki a nagy zajra fölébredve, sírni kezdett. Én -kivontam övem mellől pisztolyomat s oda álltam az ajtó mellé. Ha -senki sem, tehát én!</p> -<p>A rabló neki veté vállát az ajtónak s iszonyú erővel feszíté azt -befelé; a deszkák recsegtek bele, s a mint az ajtó közepett volt -elreteszelve a keresztgerendával, egész nyilás támadt már az -ajtófél között, úgy behajlott az ajtó a nyomástól. Ezen a nyiláson -keresztül épen a halántékának irányozva tartám a pisztolyt, nem -messzebb, mint egy arasznyira tőle. Ő igen erős ember; csak még egy -erőfeszítés kellett neki, hogy – halva feküdjék lábaimnál.</p> -<p>… A leány egészen kifáradott e jelenet elmondásában; néhány -perczig elhallgatott, hogy kipihenje magát, mialatt Henriette -sápadtan, mint egy szobor, nézett reá. <span class= -"pagenum"><a name="Page_187" id="Page_187">-187-</a></span></p> -<p>Ismét folytatá a leány.</p> -<p>– Ebben a végső pillanatban egy vadállati dühös ordítás hangzott -fel a ház előtt. Az ajtó visszacsapódott helyére s midőn a fölötte -levő ablakhoz ugrottam, már akkor két férfi állt a kunyhó -előtt.</p> -<p>Itt volt Juon Táre!</p> -<p>Az nem volt szó, az nem volt beszéd, a mit az első perczben -ellenfeléhez intézett; az egy zsákmányára rohanó dúvad ordítása -volt.</p> -<p>Juon Táre igen erős ember: szerencsére, erejéhez igen csendes, -félrevonuló természete van, mert hiszen, ha indulatos volna, ha -korcsmákba járna s ott magát leinná, mindig emberhalállal végződnék -a mulatság. Annál borzasztóbb volt őt e perczben a legdühösebb -vadállati indulat kitörésében látni.</p> -<p>A meglepett kisértő a fára akasztott fegyvereiért akart rohanni, -de Juon egy roppant ugrással utolérte s megragadta kezét.</p> -<p>Ha a Fatia Negra közönséges Isten teremtése volna, egy percz -mulva összezúzott csontokkal kellett volna neki a földön, Juon -térdei alatt heverni; de abban a pillanatban, midőn Juon egyik -kezét megragadta, a rabló szemközt fordult rá s átkapta derékon a -pásztort, s birokra kelt vele.</p> -<p>A hold teljes fényében sütött le a völgybe, tisztán ki lehete -venni az egész küzdést.</p> -<p>A mint Juon Táre azt látta, hogy ellenfele birokra merészkedik -vele kelni, méltóságos nyugalommal engedé derekát átkaroltatni s -csendesen dörmögé: «úgy? tehát te tülekedni akarsz velem, Fatia -Negra? ez is jól van».</p> -<p>Azzal csendesen körülfoná ő is rettentő karjaival ellenfelét, -mikkel képes volt egykor a vele küzdő medvéből kiszorítani a párát -s magához készült őt törni.</p> -<p>Ekkor kezdődött egy olyan borzasztó küzdelem, melyre -visszaemlékeznem is irtózat.</p> -<p>Nincs rettenetesebb, mint mikor két férfi küzd puszta kézzel -életre-halálra. <span class="pagenum"><a name="Page_188" id= -"Page_188">-188-</a></span></p> -<p>Juon Táre borzasztó ereje nem volt képes összetörni Fatia -Negrát. A pásztor a sebes jövetelben is kifáradhatott; a rabló -pedig ügyes volt, és aczélrugékonysággal hányt ellent a pásztor -tömör erejének.</p> -<p>Majd az egyik, majd a másik bukott féltérdre, de ismét -visszapattant; a pázsit feltúródott dobogó lábaik alatt, vállaikat -egymás mellének feszíték, ökleikkel törték egymás derekát, arczaik -egymáshoz voltak szorítva, úgy, hogy fej fejet ért. Egy-egy perczre -megálltak, magukat kipihenni s olyankor tört hangon egyes -kérdéseket intéztek egymáshoz.</p> -<p>– Ki vagy te? mormogá Juon, ki vagy te, a ki Juon Táre kezének -ellenállni tudsz? Ki vagy te, a kivel Juon Táre egy szóra nem -bir?</p> -<p>– Mit akarsz? bolond! dörmögé vissza a rabló. Az a kétszáz arany -csábított-e el, a mi fejemre van téve, azért akarsz elfogni? Én -adok neked ötöt, bocsáss el.</p> -<p>– De nem bocsátlak el; nem kell nekem sem a te aranyod, sem az -urak aranya. Nekem csak a te veszedelmed kell. Ebből a kézből ki -nem szabadulsz, ha háromszor ördög vagy is.</p> -<p>– Majd meglássuk.</p> -<p>S ismét újra kezdődött a tusa; mind a két férfi erejét -megfeszítve, küzdött vítársa ellen; a Fatia Negráról rongyokban -repedezett le az öltöny, vállaiból csurgott alá a vér, a hogy Juon -éles fogaival, mint egy fenevad beleharapott; nem szóltak a küzdés -alatt, csak erős lélekzetük hangzott, mint két vadkan hörgése, a -mint egymást alá s fölhurczolták a gyepen, s a földrengető -dobbanások.</p> -<p>Nekem erővel kelle visszatartanom Mariórát, hogy férjének -segítségére ne rohanjon; az őt zavarba hozta volna; aztán meg – nem -is akartam. Végezzék azt a férfiak. Egymásnak termettek; egyik sem -rosszabb, mint a másik.</p> -<p>– Te még most is szereted a Fatia Negrát, szólt közbe Henriette -szomorún.</p> -<p>A leány arcza kipirult. <span class="pagenum"><a name="Page_189" -id="Page_189">-189-</a></span></p> -<p>– Szeretem és épen azért hal meg.</p> -<p>– Olyan volt ő ebben az órában, mint egy tündér, a ki egy -óriással harczol. Emez félfejjel magasabb, mint ő; karjai mint egy -cserfaág, oly izmosak; ő pedig sokkal karcsúbb; de minden izma -olyan, mintha aczélból volna; ahárhová hányta-vetette őt az óriási -ellenfél, mindenütt talpra esett, s soha sem birta amaz kitépni -karját az ő szorításai alól, soha sem birta fejét kiszabadítani -öleléséből; hanem sokszor maga is félig elbukott vele, s aztán -térdeiken fetrengve küzdtek, összebonyolult tagokkal, mint egy -elválhatatlan vonagló tömeg.</p> -<p>– Hadd lássam meg ismeretlen pofádat! hörgé, egy pillanatra -egész erejével rávetve magát Juon a fekete álarczosra, hadd tépem -le maskarádat, ördög, s fogaival közel akart férkőzni ellenfele -képéhez, hogy az álarczot lemarczangolja.</p> -<p>A Fatia Negrát e szándék rettentő dühbe hozta; most már ő is -ordítani kezdett, mint egy megsebzett medve, mely a vadászszal -küzd; ez nem viadal volt többé, hanem marczangolás, a küzdők -messzire eldulakodtak már a kunyhótól; hörgésük, vad ordításuk -hangja betölté a néma ligetet; mi benn a kunyhóban jól láttuk, hogy -közelednek egyre birkózás közben egy meredek örvény széléhez, mely -több ölnyi mélyen sülyed alá, ennek aljában ered a kis hegyi -patak.</p> -<p>– Vigyázz, Juon! sikolta Marióra kétségbeesetten, hangját nem -hallotta az meg; mindkettő siket volt már és vak; következő -pillanatban Juon egyet csóvált ellenfelén s azzal egyszerre mind a -ketten hanyatthomlok lebuktak a mélységbe.</p> -<p>Mi kirohantunk utánuk! a mélység párkányára érve, az egyik -alakot mozdulatlanul elterülve láttuk a patak sziklái között, a -másik sántítva vergődött ki a tulsó partra.</p> -<p>Ez a másik a Fatia Negra volt.</p> -<p>– Juon meghalt? kérdé ijedten Henriette.</p> -<p>– Nem; csak elkábult az eséstől; ő esett alul, amaz <span class= -"pagenum"><a name="Page_190" id="Page_190">-190-</a></span> felül; -de az is megszenvedhetett, látszott nehéz haladásából, hogy meg van -zúzva; oly terhesen tudott a partra felkapaszkodni.</p> -<p>A míg ő a tulsó partra felmászott, a míg Marióra zokogva és -sikoltozva rohant le elkábult férjéhez, annak alélt tetemét -vonszolva ki ölében a patak vizéből, addig én levevém a bükkfáról -Fatia Negra odaakasztott kétcsövű fegyverét s arczomhoz emeltem -azt. Előttem a fehér sziklán, a mint a hold reá sütött, olyan jó -czélpont volt egy nehézkesen kapaszkodó fekete alak; a cső hegye -épen neki volt irányozva szépen; bizonyos volt, hogy eltalálom. -Aztán elgondoltam, hogy milyen nagyon szerettem én őt valaha, s -azzal lebocsátám a fegyvert és elhajítottam magamtól.</p> -<p>A leány elhallgatott és eltakarta mindkét kezével szemeit és -sokáig nem vette le azokat orczájáról.</p> -<p>– Ön sír, szólt részvevőleg odahajolva hozzá Henriette s finom -fehér kezét a fáta gömbölyű vállára helyezé.</p> -<p>– Nem sirok, mondá ez, és a könycseppek összeszorított ujjai -közt szivárogtak át.</p> -<p>Azután hirtelen felállt, levette kezeit arczáról, s halvány -arczát Henriette felé fordítva, hideg, száraz hangon mondá:</p> -<p>– Utoljára volt ez, nagyságos asszonyom. Gyönge vagyok; azt -mondják, azért, mert némber vagyok. De meg fogják tudni, hogy ez -nem igaz. Oh, igen sokan fognak én rám fogcsikorgatva emlékezni, a -kik könyökkel odább taszítottak s azt mondták: eredj, te némber! -Átkozódva fogják megvallani, hogy egy megsértett asszony keze -rettenetesebb, mint egy egész ország férfiáé. Ne féljen, asszonyom, -a mit megigértem, megteszem. Ön velem rettenetes jót tett, ön -felfedezte előttem, hogy meg vagyok csalva; ezt én önnek meg fogom -szolgálni; előre nem mondhatom meg, hogy miként? mert azt nem -szabad megtudni senkinek; de a mit igértem, azt beváltom. Meglehet, -hogy én <span class="pagenum"><a name="Page_191" id= -"Page_191">-191-</a></span> magam is belehalok; de az mindegy. Most -Isten áldja meg önt, nagyságos asszonyom; aludjék csendesen.</p> -<p>– Csak nem gondol arra, hogy haza menjen ily késő éjszaka?</p> -<p>– Haza nem megyek, de valahová megyek, annyi bizonyos. Mit nekem -az éjszaka? Nem jöhet én elém olyan kisértet sehonnan, a milyennél -szörnyűbb itt belül, szívem fenekén lakik. Ha attól, a mit magam ez -órában kigondoltam, meg nem ijedek, meg nem ijeszthet a koporsók -semmi szelleme többé. Isten áldja meg önt. Én nagyon szerencsétlen -vagyok; de azért az Isten áldja meg önt mégis. Majd fog még felőlem -hallani nemsokára igen sokat.</p> -<p>A fáta szép szeliden kezet csókolt Henriettenek, s erőltetett -szilárd léptekkel távozott el a szobából. Henriette egészen el volt -kábulva a hallottaktól; elmélázva nézett maga elé s végig gondolta -a rémjeleneteket; majd elülről utoljáig, majd a végjelenetről -visszafelé; majd vádolta, majd igazolá magát. Majd szemére veté -magának: hogy mi jogon tépte szét e nyomorult leány boldogságát? -majd kimenté lelkét ama másik nő üdvének megőrzésével; valami hideg -hang azt suttogá mindezeken keresztül, hogy saját szíve van itten -érdekelve: önérdeke az, mely e hozzá idegen lények fájdalmai- és -szenvedéseibe avatkozni kényszerité. Életkérdés ránézve az: ki -küldte neki ama fekete ékszert? s mi kapocs van a rabló utált keze -s az ő csillagtávolban élő első és utolsó szerelmének tárgya -között? Ezt, ezt megfejteni az ő feladata!</p> -<p>Ez a halovány, gyermeteg arcz, ezek a gyönge, finom kezek, vas -következetességgel intéznek egy előlük meg nem menekülhető -sorstervet; – ők maguk sem tudják azt talán. <span class= -"pagenum"><a name="Page_192" id="Page_192">-192-</a></span></p> -<h2>MIKOR A GAZDAG EMBER HALNI KÉSZÜL.</h2> -<p>Egyszer csak az a hír lep meg bennünket, hogy Lapussa Demeter úr -súlyos beteg lett.</p> -<p>Tulajdonképen nem a betegség teszi híressé e tényt, mint inkább -az öreg úr közbeszéddé vált furcsaságai, ki úgy látszik, hogy most -akar még csak sokat beszéltetni rigolyáiról, s haldokló ágyán kiván -a közelállók boszantására, a távol állóknak pedig különös -mulattatására szolgálni.</p> -<p>Általános elgyengülés a baja; a min bizony senki sem segíthet -többé s a minek valószinűleg egy jótékony tüdőszélhüdés fog véget -vetni.</p> -<p>A világ minden orvosa zaklatva van miatta.</p> -<p>A pestiek nem elégségesek neki: azokat is rendre fellármáztatja -ugyan, éjfélben és hajnali álmukban; ki mikor ebédelni szokott, -akkor ragadja ki családja köréből és a leveses tál mellől; -consiliumot tartat maga fölött, minden nap kétszer; irat velük -recipéket majd külön, majd collektiv noták alakjában, azokat -felolvastatja magának, megkérdi, melyik ingredenczia miféle hatásra -való; miféle organumba kell annak belémenni? s aztán beleokoskodik -a dologba, észrevételeket tesz rá; kivánja ezt vagy amazt -kitörültetni belőle és mást iratni helyébe; néha megteszi, hogy -kétféle orvosságot összeönt és úgy szedi; attól természetesen még -rosszabbul lesz; akkor szidja az orvosokat, hogy erővel meg akarják -ölni s utánuk vagdalja a decoctumos üvegeket; Lőrincz doktort, a -házi orvost már egyszer meg is akarta lőni; szerencse, hogy nem -volt mivel; azt mondta neki, hogy «charlatán». Ez a szó pedig olyan -szó, a mitől egy doktorban minden csepp vér epévé válik. «Igenis! -charlatán az úr, mert még azt sem tudja, mi betegségem van!» – «De -igenis, hogy tudom!» – «No hát mondja, ha tudja.» – «Őrültség!» -ordítá a doktor <span class="pagenum"><a name="Page_193" id= -"Page_193">-193-</a></span> s becsapta maga után az ajtót; szegény -doktor maga is sárgaságba esett e jelenet után s többé azért a -házért sem ment volna le Demeter úr fölött consiliumot tartani.</p> -<p>Egy napon az jutott eszébe, hogy Sipos úrral irasson Margarinak. -Más emberben nem bízott már, csak az ügyvédben. Azt a furcsa -indítványt tette Margarinak, hogy jőjjön vissza Hidvárról; -ötvenezer forintot fizet neki, ha elvállalja azt a hivatalt, -miszerint minden megkészített gyógyszerből előbb ő vegyen be egy -kanállal, hogy így annak hatását experimentálhassa elébb – in anima -vili.</p> -<p>Sipos úrnak volt annyi esze, hogy ezt a levelet megirta ugyan, -de el nem küldte, hanem megmutatta Lángainénak, ki azt fejcsóválva -vette magához. Bizony különös ember az öreg úr.</p> -<p>Majd meg mindenféle arcanumokat hordatott rakásra, a mit csak -reklámokban olvasott, vagy pletykaképen hallott: mindenről segítő -labdacsokat, három nap alatt megifjító tinkturákat, azokat sorba -rakta maga elé az asztalra, de hozzájok nyúlni nem mert, kivéve -azokat, a miket kivülről kellett a bőrére kenni.</p> -<p>Engedte magának igen sokba kerülni a gyógyítást. Valaki azt -tanácsolta neki, hogy tiszta pezsgőben fürödjék; minden fürdője -belekerült ezer forintba. Nem sokalta.</p> -<p>Egyszer azt olvasta valami hirlapban, hogy Párisban van egy -szerecsen orvos, a ki csodakúrákat visz véghez az embereken; -jelesül kaucsukkal egészen új tüdőt tud az embernek csinálni. Nem -hagyott addig békét az ügyvivőjének, a míg az nem irt egy párisi -üzletbarátnak, hogy ezt a szerecsen doktort minden áron meg kell -szerezni a nagyságos úr számára, kerüljön bár fele vagyonába, s ha -őt szerencsésen kigyógyítja mostani bajából, ötszázezer forintot -biztosít számára.</p> -<p>Nem lehetett vele megértetni, hogy ez az egész csodaműtő nem -egyéb, mint hirlapi kacsa.</p> -<p>Szerencséjére a fekete orvos akkorra megszökött Párisból, -<span class="pagenum"><a name="Page_194" id= -"Page_194">-194-</a></span> kisülvén felőle, hogy -kenyérgalacsinokat árul drága pénzért, csodalabdacsok gyanánt.</p> -<p>Rettenetes volt a beteg úr körül akármiféle minőségben -megmaradni érző lénynek. Még János úr is csak a fejét dugta be az -ajtón, úgy kérdezősködött koronkint egészsége mintléte felől, -Makszikát pedig épen elzárták előle, nehogy a kis bolond megbántsa -valamivel a nagytátit s az egész családot kitagadja miatta; mert -kitelik tőle.</p> -<p>Egyedül Lángainé volt, a ki Demeter úr szeszélyeit rendületlenül -ki birta állani. Éjjel, nappal, soha el nem hagyá a beteg szobáját. -Ott ült a pamlagon és irt. Naplót vezetett. Miről vezetett naplót? -Demeter úr betegsége felől; annak minden phásisait feljegyzé -komolyan, figyelmesen s midőn jöttek az orvosok, felolvasá előttük, -mi történt? mit kivánt? miket mondott a beteg? hányféle változás -történt rajta? az orvosok komoly képet csináltak hozzá, s nem -győzték eléggé bámulni a delnő türelmét, ki nem resteli egy -hypochondriacus agonia minden képtelen tüneményét számbavenni s az -orvosi tudományt dühbe hozni vele.</p> -<p>Demeter úr mégsem volt megelégedve Lángainéval. Csak azért -ápolja őt ilyen híven, azért szorgalmatoskodik, mert nagyon jól -tudja, hogy Demeter úr új végrendeletet kiván tenni, a miben őt -jelentékenyen megrövidíti. Nem használ semmit a nyájaskodás. A mit -az öreg ember föltett magában, abból őt ki nem téríti semmi -kedveskedő arcz.</p> -<p>Mikor az este közelget, csípdelőzve szól leányához:</p> -<p>– Nos, miért nem mégy hát szinházba? máskor is elmentél, máskor -is itt hagytál. Azt hiszed, hogy olyan rosszul vagyok már? -Kedveskedel most ugy-e? mert azt gondolod, hogy már meg kell -halnom, mert félsz tőlem? Pedig az mind nem használ semmit. Most -már késő minden. Korábban kezdtétek volna. Te és azok a másikok. -Azok a rosszak. No majd megemlegettek engem. Eredj kérlek a -szinházba! Nagyon szép darabot adnak.</p> -<p>Lángainé soha sem szólt szavaira semmit. Hallgatott <span class= -"pagenum"><a name="Page_195" id="Page_195">-195-</a></span> nyugodt -alázattal; csak akkor szólt néha beszédébe, mikor a beteg az -orvosok ellen zúgolódott. Ő is segített neki azokat szidni.</p> -<p>Hanem ez mind nem használt semmit. Demeter úr azért egy napon -mégis csak magához hivatta Sipos urat, hogy tegyen fel új -végrendeletet s semmisítse meg a régit.</p> -<p>Mikor ezt megtudta Lángainé, megtörte eddigi hallgatását.</p> -<p>– Atyus; te új végrendeletet akarsz tenni?</p> -<p>– Aggódol magad miatt, ugy-e? szólt az ágyban fekvő beteg, -sápadt arcza vonagló redőit gúnyra fintorítva.</p> -<p>– Nem magamért, mert én férjem után tisztességesen el vagyok -látva, hanem megholt hugom gyermekei miatt; tudod, hogy azt igértem -neki, hogy úgy fogok rájuk gondot viselni, mintha saját gyermekeim -volnának.</p> -<p>– No hát csak viselj rájuk gondot, mert én nem viselek, én nem -igértem semmit.</p> -<p>– Úgy szólsz, mintha nem volnál öregatyjuk.</p> -<p>– Ők viselik úgy magukat, mintha nem volnának unokáim. Irt-e -hozzám azóta csak egy sort is az leány, a mióta Pestről elvitték, -csak egy «csókolom kezedet» a férje levelében? úgy tesz, mintha rá -nézve a világon sem volnék. Nem hetek óta vagyok-e már rosszul? -fekszem, halálomon vagyok; te ezt bizonyosan megirtad neki; de ő -nem sietett ide; oh kisebb gondja is nagyobb annál.</p> -<p>– Te nem vagy halálos beteg, atyus, csak képzelődöl; meg fogsz -még bizonyosan gyógyulni; de Henriette azért mégis bizonyosan itt -volna már ezóta, mert én tudattam vele, hogy változásod van, ha -saját beteg férjét nem kellene őriznie otthon, a kit vadászaton a -medve nagyon összeroncsolt.</p> -<p>Az öreg valami olyan kaczagáshoz hasonló hangokat hallatott:</p> -<p>– Úgy! Férjét? Vadászaton? Medve? A hű feleség! Nagyon derék. -Tehát megtépte a medve a vadászaton s ő <span class= -"pagenum"><a name="Page_196" id="Page_196">-196-</a></span> azt -őrzi most otthon? Nagyon szereti a férjét ugy-e bár? No hát felelj: -nagyon szereti-e a férjét?</p> -<p>– Azt te tudhatod jobban, szólt Lángainé vállat vonva.</p> -<p>Az öreg, sovány kezét kiemelve a takaró alól, száraz mutató -ujjával taktust ütve, mondá:</p> -<p>– És mégis száz perczenttel jobban szereti, mint az öregapját; -mert betegségében inkább nála marad.</p> -<p>– Én azonban minden órán várom megérkeztét.</p> -<p>– No, én meglehet, hogy nem fogok rá várni a meghalással.</p> -<p>– De hát addig is, míg megérkeznék, miért nem akarod fitestvérét -elfogadni?</p> -<p>– Kit? azt a semmirevalót? azt a minden iskolából kicsapott -korhely gézengúzt? azt a postillion d’amourt? azt eresszem én magam -elé? Nem iszom én mérget eleget ebből a sok orvosságos üvegből -kanálszámra? még az kellene, hogy egy vederrel hajtsak föl -egyszerre; hisz az a ficzkó képes nekem olyanokat mondani, hogy a -guta rögtön megüt: hisz az egész patikában nem tartanak fekete -üvegekben lepecsételve, hármas zár alatt olyan gyilkoló essentiát, -mint a milyent ez a kölyök a két szemében hordoz; hiszen úgy tud -rám nézni velük, hogy a májamat metszi a nézése. Előmbe ne -bocsásd!</p> -<p>– Pedig ő mindennap itt könyörög nálam, hogy békítselek ki -iránta.</p> -<p>Ez ugyan csupán kegyes hazugság volt Lángainétól Kálmán javára, -a ki ezt épen nem cselekedte, sőt inkább igen nagy rábeszélésébe -került Lángainénak a fiut annyira vinni, hogy nagyapja házához -elcsalja a nevelőintézetből.</p> -<p>– Tehát könyörög, hogy béküljek ki? szólt kegyetlen -elégültséggel Demeter; no lám, a kis rebellis. A lázadók -kegyelemért esdekelnek. Mit gondolsz, vajjon kapna-e kegyelmet?</p> -<p>– Minthogy a te jóságodtól függ, én bizton remélem.</p> -<p>– Tehát te jó embernek ismersz engem? ej, ej, ej, én -<span class="pagenum"><a name="Page_197" id= -"Page_197">-197-</a></span> azt hittem, hogy te engem valami -gonoszkodó hegyi ördögnek tartasz. Bizonyosan megváltozhattam egy -néhány nap alatt. No majd meglássuk. Itt van ugy-e most is az a -derék fiatal ember? Elkészítetted előre, hogyan viselje magát? -szájába rágtad jól, hogy mit mondjon? vettél neki tisztességes -ruhákat, hogy szokás szerint rongyosan ne jőjjön elém? még tán a -haját is megnyirattad, minthogy én nem szeretem azt a lompos -parókát a fején. No jól van: nem bánom, ereszd be, ha itt van; -hanem előre is biztosítalak róla, hogy én kemény és száraz ember -vagyok. Engem nem lehet könyhullatásokkal megtölteni, mint a -szivacsot, én nem vagyok spongyia. Tőlem nem lehet egy óra alatt -kicsakarni azt, a mit én hónapok alatt jól elzártam, s a mit én -föltettem magamban, abban engemet semmi theatrecoup meg nem -ingat.</p> -<p>– Csak nem gondolod?…</p> -<p>– De igen is, gondolom. Azt gondolom, a mit te nagyon jól tudsz. -Akarom, hogy a kik életemben fel sem vették haragomat, halálom után -sírjanak miatta, akarom, hogy még a kriptából is kinyúljon ez az én -nehéz kezem s érezzék annak ütését akkor is, mikor én azt meg sem -mozdítom többé; hogy odajőjjenek sírni és kezeiket tördelni a -sírbolt-ajtó elé; a midőn én épen úgy nem fogok rájuk hallgatni, -mint nem hallgatok most.</p> -<p>– Oh te hallgatni fogsz rájuk. Kegyetlenebbnek mondod magadat, -mint a milyen vagy. Én tudom, hogy nem fogod unokáidat -szerencsétlenekké tenni.</p> -<p>Lángainé annyira vitte magát, hogy még kezet is csókolt az -öregnek, a min az gúnyosan mosolygott.</p> -<p>– No, eredj, hozd elő azt a fiut; majd meglátod, milyen nagyon -fogunk örülni, ha látjuk egymást.</p> -<p>Lángainé megköszönte Demeternek ezt a kegyet s kiment saját -szobájába, a hol már várakoztatta Kálmánt, kit rögtön hivatott, a -mint Sipos által megtudta, hogy atyja új végrendeletet akar -tenni.</p> -<p>– Aztán édes Kálmánom, csak szelid légy; ne nézz <span class= -"pagenum"><a name="Page_198" id="Page_198">-198-</a></span> olyan -vadul öreg atyádra; ne felelj neki, ha dorgál; tudod, hogy ő öreg -ember és beteg, azért nagyon ingerült; az öreget és beteg embert -minden jóravaló lélek kimélni szokta; azok iránt türelmesnek, -alázatosnak kell lenni. Ne mondj neki, bár mit mond is, semmi -egyebet, mint azt, hogy bocsásson meg, ezután jó fogsz lenni: -borulj oda eléje és csókold meg kezét; kérjed, hogy ne haragudjék -rád, engedjen itt maradnod. Gondold meg, édes Kálmánom, hogy -magadviseletétől függ nemcsak a saját jövendőd, hanem Henriette -testvéredé is.</p> -<p>A fiu nagyot sóhajtott: «szegény Henriette!» s azzal engedte -magát nénjétől bevezettetni.</p> -<p>Lángainé egy cseppet sem volt meglepetve, midőn visszatértekor -már ott találta atyja szobájában János urat. Bizonyosan Demeter úr -maga hivatta őt oda. Hiszen hadd legyen hát ő is ott.</p> -<p>Odavezette kis öcscsét Demeter úr ágyához s ott vállára téve -kezét, csendesen térdre nyomta őt; a gyermek megragadta nagyatyja -kezét és elkezdett zokogni.</p> -<p>Demeter úr ingerkedő kedélylyel hunyorga rá:</p> -<p>– Ki ez az ifju úr? nem ismerem ezt az ifju urat. Vajjon ki -lehet ő?</p> -<p>– Látod; – Kálmán úrfi, szólt bele János, mintha komolyan -kellene erre a kérdésre felelni.</p> -<p>– Ez volna itt Kálmán úrfi? ez az én unokafiacskám? oh dehogy! -Nem szokott az én előttem térdepelni, nem szokta az az én kezemet -csókolgatni: bizonyosan valami árvagyermeket öltöztettek fel az ő -ruhájába, azt tanították be helyette. Mutassa csak az orczáját.</p> -<p>Azzal felemelve a gyermek állát, annak könyektől eláradt -szemeibe tekinte.</p> -<p>– De bizony, úgy látszik, hogy mégis ő az. No hát úrfi, hadd -halljuk, miért jöttél ide? Mire tanított be Lángainé nagynénéd? -Versben van, vagy prózában? Diákul van, vagy francziául? Kezdj hát -hozzá. <span class="pagenum"><a name="Page_199" id= -"Page_199">-199-</a></span></p> -<p>A gyermeknek természetesen semmi sem volt betanítva, nem is -tudott volna felelni a sírás miatt.</p> -<p>– Ej, hát már az elején belesültél? Nos, segítsd ki, nénje; kezd -el neki az első szót, talán majd beletalál aztán.</p> -<p>– Ugyan atyám, hogy lehetsz egy gyermekhez olyan kegyetlen? -szólt közbe Lángainé, ki szokott hidegvérűségét kezdé -elveszteni.</p> -<p>– Hát miért nem beszél? ő jött, nem én hivattam. Mit akar?</p> -<p>– Azt akarja, hogy bocsáss meg neki, hogy fogadd őt vissza a -házhoz, hogy szeresd őt, úgy mint minket többieket szeretsz.</p> -<p>– Te most hazudsz; ezt ő nem akarja. Sőt inkább szabad akar -lenni, mint a madár, a kinek senki sem parancsol, kóborolni a -világban, alkalmatlan parancsoló nélkül; maga ura akar lenni. -Rokonainak jó hírt, nevet szerezni! Ez az ő óhajtása. Ugy-e bár azt -akarod nekem mondani? Felelj hát, mert azt hiszem, hogy -megnémultál.</p> -<p>A fiu erőt vett magán, letörlé könyeit s elfojtott hangját szóra -erőltetve, ezt mondá:</p> -<p>– Azért jöttem, hogy ne büntesd miattam Henriettet.</p> -<p>– Ahán! Látjátok? ő nem magáért jött könyörögni. Ő nagy úr; ő -nem ereszkedik le a maga érdekében könyörögni; ő csak másokért -esedezik. Tudtam én, hogy az én Kálmán unokámnak semmire sincs -szüksége. Néki még csak a haldokló nagyapa áldása sem kell. Szégyen -volna neki érte megalázni magát.</p> -<p>Lángainé vette észre a gyermek égni kezdő szemeiből, hogy ez a -jelenet rosszul fog végződni s most már azon lett volna, hogy -eltávolítsa őt onnan; azonban Demeter úr meggátolá.</p> -<p>– Már most csak maradjon itt, már most majd én akarok vele -beszélni. Ha ő neki nincs hozzám több mondani valója, – van nekem. -Tehát kedves szép unokám, tudod-e, hogy honnan terem a puha kenyér? -Mit gondolsz, ha egy ruha leszakad rólad, honnan kerül elő a másik? -<span class="pagenum"><a name="Page_200" id= -"Page_200">-200-</a></span> Azt pénzért adják. S kitől jön elő az a -pénz? Az égből hull-e az, mint a manna? mit gondolsz?</p> -<p>A fiu összeharapta ajkait és többé nem sírt; de annál jobban -pirult.</p> -<p>– Van-e neked valahol kapitálisod, a miből majd megélhetsz, ha -én meghalok és rólad el találok felejtkezni? Tudsz-e valami -mesterséget, mi? vagy koldulni fogsz, he?</p> -<p>Lángainé nem mert közbeszólni; jobban félt, mint a hogy fájt -neki e jelenet.</p> -<p>– Mert azt korántse gondold, hogy én nekem kötelességem a te -korhelységedet megjutalmazni, s módot szolgáltatni annak -folytatására; oh épen nem; én szabadon rendelkezem mindenemmel; – -ha tetszik, egyenlően felosztom, ha nem tetszik, a legérdemesebbnek -adom, s ha akarom, kiosztom a koldusok között.</p> -<p>A gyermek könnyedén vállat vont; az öreg úr figyelmét nem -kerülte az ki.</p> -<p>– Vagy talán azt gondolod, hogy az apádról maradt rád valamid? -Igen, egy csomó fizetetlen adósság. Apád épen olyan haszontalan -korhely volt, mint te, ki anyádat akaratom ellen szökteté el, mint -egy tolvaj.</p> -<p>Kálmán, mint a kigyómarta, szökött fel e szóra; ajka elkékült és -arcza elsápadt. Nem látott most már semmit maga előtt, nem -hallgatott most már senkire. Rikácsoló hangon kiálta:</p> -<p>– Apámat ne bántsd! mert az nem bántott téged. Tartsd meg -mindenedet; add, a kinek akarod; én nem kérem semmidet; de te se -bántsd az én szegény apám, anyám becsületes nevét.</p> -<p>– Kálmán! az Istenért! suttogá Lángainé.</p> -<p>– Hallod, hallod! szólt ravaszkodva az öreg úr. Megjött neki a -szava! Most beszél ez az igazi hangján.</p> -<p>– Igaz! Nem akarok hozzád jönni; sem palotádba, sem temetődbe. -Nem akarok enni panaszos kenyeredből! Elmegyek tőled és soha sem -jövök vissza. Koldus fia vagyok: magam is az lehetek. Koldulni -fogok az utczaszegleten <span class="pagenum"><a name="Page_201" -id="Page_201">-201-</a></span> meg házról-házra; de nem ti tőletek -– nyomorult gazdagok!</p> -<p>Lángainé meg volt rettenve; az öreg úr egy perczre elmeredt -szemekkel, nyitott szájjal esett vissza vánkosai közé; csak János -úr hitte, hogy meg tud felelni e rakonczátlan kölyöknek. Hirtelen -két hosszú lépéssel előtámadt a kandalló mellől s neki ment -Kálmánnak azon atyafiságos szándékkal, hogy majd felpofozza.</p> -<p>– Ejnye, te semmirevaló gaz suhancz, még a tátit és minket -insultálni mersz?</p> -<p>Kálmán úrfi azonban hirtelen felkapott Lángainé asztaláról egy -nyitott peniczilust s szembe állva hórihorgas nagybátyjának, -fogcsikorgatva kiálta rá:</p> -<p>– Hozzám ne nyúlj, te hosszúlábú hóhér, mert úgy ütöm a hasadba -ezt a kést, hogy rögtön meghalsz.</p> -<p>János úr úgy megijedt e szóra, hogy azt sem tudta, melyik -lábával lépjen előbb hátrafelé? Valóban, ez nem volt tréfa. Az -ember sokat risquirozott volna a támadás által.</p> -<p>Azzal Kálmán, használva az egérutat, hirtelen kiiramodott az -ajtón s azt bevágta maga után. Az elhagyott szobából dühös -csengetés hangzott utána.</p> -<p>A csengetésre előrohanó pitvarnok az előszobában találkozott az -úrfival. Kálmán megszólítá:</p> -<p>– Ugyan édes György, adjon egy darab kenyeret, mert mától fogva -nem tudom, hogy mit fogok enni?</p> -<p>Odabenn még dühösebben csengettek.</p> -<p>– Mindjárt jövök úrfi, várjon meg a kapu alatt; szaladnom kell, -nem tudom, mi baj van megint odabenn?</p> -<p>Azzal futott az inas a szobába.</p> -<p>Demeter úr félig fennült az ágyában, a hálósipkája félre volt -csapva a fejében, mint egy részeg embernek; ordítozott, a hogy -torkán kifért:</p> -<p>– Segítség, gyilkosság! Fogjátok meg az orgyilkost! György, -rohanj utána; veresd vasra, vitesd a vármegye házához; kiálts -politzeyt! Fogd el. Eredj. Rohanj!</p> -<p>A komornyik azt mondta az öreg úrnak, hogy «igen <span class= -"pagenum"><a name="Page_202" id="Page_202">-202-</a></span> is». S -azzal kiment a szobából; a szemközt jövő Siposnak, ki hallotta a -lármát az ajtón kívül, néma jelekkel mutatá, hogy az öreg úr meg -van egy kicsit háborodva, azzal sietett le a lépcsőn, az úrfit -keresve. Az pedig, hogy Sipos észre ne vegye, elbujt az orosz -kémény szeleltető odujába, onnan várta be a további -eseményeket.</p> -<p>A pitvarnok fütyörészve jött a lépcsőn alá, látni való volt, -hogy ez nem gyilkoskergetésben fárad, Kálmán szépen előjött az -oduból.</p> -<p>György fejét csóválta nagyon.</p> -<p>– Ej, ej, mit csinált már az úrfi megint? No no no, csak nem -kell szeleskedni; ihol van három huszas, fogja; de aztán szépen -visszamenjen a nevelőbe, valami bolondot ne csináljon.</p> -<p>Míg ott beszélt Kálmánnal, két-három inas rohant, ugrált alá a -lépcsőkön, a házi úr «gyilkos» kiáltásaira; a kapu alatt a -komornyik mindeniket megállítá s bemutatá nekik a kergetett -gyilkost, Kálmán úrfit; a min aztán valamennyien nagyon nevettek, a -nagyszakállú kapussal együtt.</p> -<p>Kálmán úrfit ereszték szélnek.</p> -<p>A pitvarnok aztán visszatért Demeter úrhoz s nagyon serényen -előadá, hogy az úrfi mindnyájokon keresztül törte magát; két városi -hajdut, a kik fel akarták tartóztatni, elgázolt; egy lovas pandur -utána nyargalt, de az úrfi olyan gyorsan szaladt, hogy nem érte -utol stb. stb.</p> -<p>Azután csendesség lett a szobában. Jelen volt ott Demeteren -kívül fia János, leánya Lángainé és az ügyvéd, Sipos.</p> -<p>Sok ideig nem törte meg senki a hallgatást.</p> -<p>Végre Demeter úr, indulataiból epés nyugalmába visszatérve, -leányához fordult:</p> -<p>– Nos, beszélj hát még valamit. Tudsz-e még valami jót?</p> -<p>Lángainé hallgatott.</p> -<p>– Tessék az iróasztalhoz ülni, tekintetes úr; inte most -<span class="pagenum"><a name="Page_203" id= -"Page_203">-203-</a></span> Demeter az ügyvédnek. Visszahozta -kegyed a régi végrendeletemet?</p> -<p>– Itt van; szólt tompa hangon az ügyész s átnyújtá a zsebéből -kivont iratot.</p> -<p>Azt pedig Demeter úr megfogá száraz ujjaival s nagy -elégtételtevéssel elhasítá kétfelé, és azután minden darabot ismét -kétfelé, míg az egész harminczkét darabra volt eltépve, akkor az -egész laskává tépett iratromladékot egy tálczára tevé és János úrra -bizta, hogy vesse azt azon módon a kandallóba, még egy csücske se -maradjon belőle.</p> -<p>– És most tessék másikat irni, fiskális úr; ha majd le lesz -tisztázva, hozzon azután öt tanút, a kik előttemezzék.</p> -<p>Most Lángainé bátorságot vett magának közbeszólani.</p> -<p>– Kérlek atyám, engedj meg egy szót; – nem akarok azért a rossz -fiuért többé neked alkalmatlankodni, nincs egy szó mentségem is -számára, ő megjavíthatlan; a mit keres magának, azt megtalálja; de -Henriettért kérlek.</p> -<p>Demeter úr nem engedé tovább beszélni.</p> -<p>– Henriettért ugy-e? Mivel jobb ő, mint az öcscse? Azt hiszed, -hogy engem bolonddá lehet tartani? óh én vén róka vagyok már ahhoz, -hogy ilyen világos kelepczébe belépjek. Tán nem világos előttem, -hogy ha én Henriettenek egy félmilliócskát hagyományozok, Kálmánt -pedig kitagadom, hát ő rögtön megosztja testvérével, a mit neki -hagytam; óh mert ez nagyon gonosz szivű leány; ismerem a rossz -szivét. Nem! én rajtam nem fognak kaczagni halálom után.</p> -<p>Lángainé összekulcsolt kezekkel kérte:</p> -<p>– Atyám, gondold meg az Istenért azt a helyzetet, a mibe jönni -kell e szegény leánynak, a kit férjhez adtál erővel egy emberhez, a -kit nem szeretett s a ki őt elvette azért, mert tégedet gazdagnak -ismert. Micsoda elátkozott élete fog ennek lenni azon ember -mellett, ha te kitagadod őt vagyonodból; ha azon ember kegyelmére -kell szorulva lennie, a ki csak jövendő örökségeért volt hozzá -hizelgő…</p> -<p>– Az a jó! felelt rá kegyetlenül a beteg ember. Legyen -<span class="pagenum"><a name="Page_204" id= -"Page_204">-204-</a></span> megbüntetve kétszeresen, a miért -ellenem föl mert lázadni. A mit felhoztál, az csak egygyel több ok -arra, hogy azt tegyem, a mit régóta elhatároztam. Kaczagnom kell, -ha elgondolom, milyen szemekkel fognak egymásra nézni, Hátszegi -uram és Henriette asszony, ha ezt megtudják.</p> -<p>Még János is beleszólt:</p> -<p>– Hátszegi is megérdemli ezt a büntetést: ő is megbántott -minket.</p> -<p>Lángainé nem ügyelt most arra, a mit János beszél, hanem a végső -kétségbeesés elhatározásával lépett atyja ágyához és térdreborult -előtte.</p> -<p>– Atyám! a mindenható Isten irgalmára kérlek; lelked üdvére, -menybéli boldogságodra: légy kegyelmes szivű ez órában unokáid -iránt; gondolj reá, hogy találkozni fogsz ott – a túlvilágon -meghalt testvérünk szomorú lelkével s az kérdezni fogja tőled: mit -tettél árva gyermekeimmel?</p> -<p>Sipos úrnak úgy fájt ez a jelenet, hogy nem állhatta tovább; -fölkelt és kiment a szobából és odakinn könyeit kezdé -törülgetni.</p> -<p>De nem indult meg e szavakon a beteg ember, vagy még inkább -haragra indult rajtuk.</p> -<p>– Kelj fel innen és ne játszál én előttem komédiát; az én házam -nem theatrum. Gondolj te csupán saját bajodra. Azt gondolod, te -neked nincsen semmid a rováson? Azt gondolod, hogy én feledékeny -eszű vagyok? – ne áltasd magadat azzal; rovásra van irva minden, a -mivel valaha megbántottál; itt a fekete könyv, a mibe azt mindig -följegyeztem, a fejem alatt; rajta háltam, nem felejtettem el -belőle semmit, s mikor az összeszámolásra kerül a sor, benne lesz a -számodásodban minden görbe nézés, minden büszke mondás, a mivel -engem évek óta keseríteni akartál; és azoknak, hidd el nekem, -nagyon nagy ára lesz téve. Aggódjál te saját magad miatt! Azt -gondolod, kiengeszteltél azokkal az itt töltött éjszakákkal, mikben -az álmot megtagadva szemeidtől, ágyam előtt ültél? <span class= -"pagenum"><a name="Page_205" id="Page_205">-205-</a></span> – azt -gondolod, beszámítom ezt a buzgó ápolást, a mivel hetek óta magadat -gyötröd? Semmibe sem veszem azt. Ismerem a gondolataidat s túljárok -rajtok. Két heti alázat nem vásárol meg tíz esztendei büszkeséget -nálam. Hidegvérű emberre találsz bennem, a kit még halálos ágyán -sem csal meg senki! És most hallgass. Szót ne emelj többet azok -mellett, a kikre nekem méltó haragom van, mert ha még egyetlen -sóhajtással utamba mersz állani, hogy őket meg ne büntessem, te is -abban a sorsban fogsz részesülni, a miben ők!</p> -<p>Lángainé régóta felállt már, nem térdepelt többé.</p> -<p>Arczának régi feszes büszkeségét visszavette ismét; félig -lecsukott pillái alól Demeter úrra alátekintve, összeszítt ajkai -közül így szóla hozzá:</p> -<p>– Jól van tehát, kegyes uram. Te hidegvérű ember vagy; – én is -az vagyok. Te nem szereted a komédiajátszást; – én sem szeretem. -Nem szólok többet semmi szót a te szivedhez az én szivemből. Tégy, -a mit tetszik! Irass, a mit tetszik. Majd ha nekem nem fog -tetszeni, a mit irattál, én tenni fogok róla…</p> -<p>Demeter úr meg volt lepetve.</p> -<p>– Tenni fogsz róla, te? Mit tehetsz te az én végakaratom ellen? -Rövideszű némber!</p> -<p>Lángainé hideg szilárdsággal felelt rá:</p> -<p>– Én meg fogom semmisíttetni a te végakaratodat.</p> -<p>– Esztelen! kiálta dühtől reszketve Demeter s kezeivel tétovázva -keresgélt maga körül; nem tudod-e, hogy minden vagyon az enyim, -hogy mindennel szabadon rendelkezhetem; hogy nekem tökéletes szabad -akaratom van?</p> -<p>– Nincs.</p> -<p>Ezt a rövid szót mondta, semmit többet az özvegy s állt büszkén -a két férfi előtt, kik álmélkodva bámultak reá; Demeter úr alig -talált szót, mit e rövid egytagú igéhez kössön, olyan rettenetes, -olyan képtelen, olyan felfoghatatlan volt az.</p> -<p>– Nincs? Hogy nekem nincs szabad akaratom? Hogy <span class= -"pagenum"><a name="Page_206" id="Page_206">-206-</a></span> én nem -tehetem azt, a mit akarok? János! János, kérlek nevess egy kicsit. -Haha! Ez a jámbor lélek azt hiszi, hogy nekem nincs szabad akaratom -azt tenni, a mi nekem tetszik; hogy én nem tehetek végrendeletet. -Jer ide, segíts nekem kaczagni.</p> -<p>– Ne kaczagjatok, mert az megint csak színjátszás volna s én sem -szeretem itthon a színjátékot. Te azt mondod, hogy hidegvérű ember -vagy; én is az vagyok; – te azt mondod, hogy régóta készültél már -erre a kegyetlen véghatározatra; én is régóta készülök már a -védelemre. Te rovásra jegyeztél mindent, a mit gyermekeid, unokáid -mondtak és tettek, még a rád vetett tekinteteiket is; – én is irtam -naplót, a miben fel vannak jegyezve, a miket te tettél és mondtál; -fel a tanuk nevei, a kik előtt tetted és mondtad, s a mily -kegyetlen szóval lediktálod te ezt a végrendeletet, mely ártatlan -véreid a koldusbotra juttatja, olyan és hasonló kegyetlenséggel -fogok én előállani, hogy bebizonyítsam, miszerint te akkor – meg -voltál háborodva.</p> -<p>Demeter ajkán megszakadt a lélekzet erre a szóra. János leült, -úgy megijedt.</p> -<p>Erre nem volt senki készen.</p> -<p>– Én is készültem arra a csatára, a mire te! szólt büszke -hanglejtéssel az özvegy. Én is gondoltam arra, mikor éjekről-éjekre -álmatlanul virrasztottam ágyad mellett, a mire te gondoltál s -bennem is megért az alatt valami, a míg te érlelted a végcsapást -fejünkre. Én tűrtem, hallgattam s lemondtam. Én könyörögtem -előtted; én letérdeltem ágyad előtt, mintha az volna az oltár s te -az Isten rajta. Te eltaszítottál onnan, te átkot mondtál -gyermekeidre; most lásd, hogy neked is részed lesz ebben az -átokban. Tudjad, hogy akármint rendelkezel ellenünk, holtod után -egy gyűlöletes pernek vetetted meg alapját, melyben arról leend a -kérdés, hogy eszedet elvesztéd életedben; elő fognak állni -orvosaid, cselédeid, a kiket én megnevezek és hosszú sorát fogják -elmondani azon különczségeidnek, <span class="pagenum"><a name= -"Page_207" id="Page_207">-207-</a></span> miket eddig a családi -szentély titka fedett. Közbeszéddé lesznek szokatlan hóbortjaid s a -birák mérlegelni fogják, hogy lehetett-e annak végóráiban tiszta -öntudata, a kinek lelkében ily visszásan volt fordulva az -eszmejárás? Ez rút per lesz, szégyen rád és mi ránk; de te akartad, -s én megteszem. Most Isten legyen veled. Tedd, a mit gondolsz; én -nem foglak látni többet. Házadat ez órában elhagyom – és soha -vissza nem lépek bele.</p> -<p>Azzal büszkén az ajtóig haladt; ott még egyszer fejét félig -visszafelé fordítva, mondá:</p> -<p>– Isten irgalma legyen veled.</p> -<p>És azután nem nézett vissza többet. Még abban az órában el is -ment a háztól. Még azon a napon meg is halt Demeter úr.</p> -<p>János úr aztán nagyon meg volt akadva, mert pro primo nem tudta, -hogy most a gyászjelentő lapokra kinyomassa-e Lángainé meg -Henriette és Kálmán neveiket is, vagy pedig csak a magáét és a -Makszikáét, mint egyedüli örökösét? pro secundo pedig az a nagy -baja volt, hogy csakugyan szeget ütött a fejébe, vajjon nem tesz-e -lépéseket Lángainé a többieket egészen kizáró végrendelet -megsemmisítése végett, a hogy fenyegetőzött? mert kitelik ám az -ettől a hóbortos asszonytól.</p> -<h2>AZ ARADI ESTÉLYEK.</h2> -<p>Kengyelesy gróf csakugyan szerencsésen hazaérkezett Aradra, -ezuttal nem rabolta ki a Fatia Negra.</p> -<p>A hidvári vadászestéken mindazt visszanyerte, a mit a kengyelesi -látogatás alkalmával vesztett s e fölötti örömében szabad -rendelkezést adott a grófnénak termeit az ottani elegans világ -számára megnyithatni.</p> -<p>Mert Aradnak igen elegáns közönsége van; Pest után itt egyesül -minden aristocraticus elem, sőt Pest fölött még az az előnye is -van, hogy a társaság nem oszlik szét <span class="pagenum"><a name= -"Page_208" id="Page_208">-208-</a></span> a különböző idények -szerint; Csákó, Ménes, Magyarát, Világos és a körüllakó főurak -pusztáin levő kastélyok mind úgy egy csoportban vannak Arad körül, -hogy sem nyár, sem ősz nem szórja szét messzire az ismerősöket; -azoknak, kik a társasélet örömeit szakadatlanul birják élvezni, -Arad valóságos Aranjuez.</p> -<p>Kengyelesi grófnénak nem kellett az ilyen ajánlatot kétszer -mondani; másnap mindjárt kezdetét vette a sok bemutatás. (Ez ideig -a grófné visszavonultan élt Aradon.) A kik a jobb körök -nevezetességei voltak, azoknak bevezetéséről az ismerősök -gondoskodtak; a távolabb állókat, kiket még senki sem ismert, -magának a grófnak kellett felkeresni s bemutatni. Neki tetszett ez -a mulatság.</p> -<p>Azok közé, kiket így messziről kellett bevonni a társaságba, -tartozott egy Pestről jött fiatal ember, itt jelenleg megyei -hivatalnok (azon időkben különösen kitüntetett osztály), kit -míveltségeért nagyon dicsérnek, ki megyegyűléseken már egy párszor -igen értelmesen meg is szólalt: bizonyos Vámhidy Szilárd.</p> -<p>Hanem a mi a hölgyeket jobban érdekli az ő megyegyűlésen tartott -beszédeinél, a felőle elterjedt hír ama regényes szerelmi -viszonyáról egy gazdag pesti tőzsér leányával, ki miatt az ifju -magát el akarta ölni, a leánynyal összebeszélve; szinte a halál -révéről hozták már vissza; hanem azért a leány csak férjhez ment a -gazdag Hátszegihez.</p> -<p>No ezt a fiatal embert okvetlen meg kellett ismernie a -grófnénak. Hogyne? Azt az ideált, a kibe Henriette szerelmes volt s -a ki magát vele együtt el akarta ölni. Oh az ilyen species nagyon -ritka már a mai világon; megérdemli, hogy mutogassák.</p> -<p>A grófné annyit beszélt felőle férjének, annyira magasztalta az -ifjut, pedig csak úgy messziről látta egynehányszor, hogy -Kengyelesy már kezdett nyugtalankodni miatta.</p> -<p>Be kellett őt mutatnia a feleségének. E végett elébb magának is -meg kellett ismerkednie; ez könnyen ment, <span class= -"pagenum"><a name="Page_209" id="Page_209">-209-</a></span> az -alispán mindkettőjüknek jó ismerősük volt, ott megbarátkoztak. -Kengyelesy grófot azután, ha egyszer megbarátkozott valakivel, nem -lehetett többé kikerülni; az fogta az embert, vitte, pártolta, -boszantotta és mindent elmondott neki, a mi a nyelvére akadt.</p> -<p>– Kedves barátom, az én feleségem ön után bolondul. Valósággal -el van öntől bolondulva. Már egy hét óta szekiroz, hogy önt -keressem fel és vigyem hozzá. De előre figyelmeztetem önt, kedves -barátom, vigyázzon magára; az egy igen csodálatos asszony, már sok -emberrel tett így, mint önnel. Egyszer magához vonta őket, -enchantirozta, elbűvölte; s mikor már egészen schachmattá tette, -akkor ott hagyta a faképnél; mint a hogy szokás a matt után megint -másik parthiet kezdeni. Ez valóságos endiablée asszony! Mindenkivel -kiköt; nincs fiatal ember, a kitől eltűrné, hogy belé ne szeressen; -egy pár hétig aztán engemet szánnak, már a harmadik héten én szánom -szegényeket. Mert tudja barátom, a mellett ez egy Penelope! A -hitvesi hűség valódi Vestalángja nála, mely soha sem alhatik ki a -nélkül, hogy az őrizőnek meg ne kellene halni. Hanem, kedves -barátom, délelőtt nem szokás világos sárga keztyűt húzni -látogatásokhoz. Lássa.</p> -<p>Szilárd azt felelé, hogy ő nála már három órakor délután -van.</p> -<p>– Ebédelt már? kérdé gróf Kengyelesy ijedten. Ah, kedves -barátom, akkor kérem, vegyen a fogai közé egy pár szemecskét ebből -a cachou aromatiquéeból. Ezt mindig velem hordom. E nélkül nem -lehet hölgyekkel beszélni ebéd után. Tudja ön: ez elveszi az ember -szájának azt a bizonyos utóemlékét, a mi ebéd után, kivált egy kis -borocska után, önkéntelenül visszasugárzik.</p> -<p>– Hiszen nem beszélünk mi olyan közelről egymással.</p> -<p>– Azt ki tudja? – No hát csak arra figyelmeztetem kedves -barátom, hogy vigyázzon magára; eszén járjon, hidegvérű legyen; -eszébe jussanak jó tanácsaim s mihelyt idejét találja, lásson -valami jó parthie után, mert addig <span class="pagenum"><a name= -"Page_210" id="Page_210">-210-</a></span> ezer veszélynek van a -fiatal ember kitéve. Köztünk mondva, azután még kétezernek van -kitéve, aztán meg az is igaz, hogy nincs jó parthie a világon, mert -minden asszony el tudja azt bőven költeni, a mit magával -hozott.</p> -<p>Szilárdnak soha sem volt szükség a gróffal vitázni, mert ő -rendesen maga magát kidisputálta, ha beszélni engedték.</p> -<p>Az első bemutatás szokás szerinti feszességét igen hamar -megtörték a gróf bizarr ötletei.</p> -<p>A grófné habos moir antique ruhába volt öltözve, melyhez hosszú -angol fürtöket viselt.</p> -<p>– Ugy-e bár, Szilárd barátom, szólt a gróf, ez a ruha, meg ez a -coiffure sehogy sem áll a grófné arczához, mi?</p> -<p>Sok jámbor fiatal embert kétségbe ejtett volna egy ilyen -hóbortos kérdés; egyik ügyetlen bókbul a másikba botlottak volna -egy ilyen «banditadöfés» kiparirozása közben; az én Szilárdom -örökké nyugodt arczát egy perczig sem hozta zavarba az.</p> -<p>– A grófnénak minden jól illik, válaszolt rá; de én még is tudok -egyet, a mi ennél is csinosabb, a mi minden hölgyet szebbé -tesz.</p> -<p>– Nos? ön kiváncsivá tesz; szólt a grófné.</p> -<p>– Ön oly műismerő volna, hán? kiálta rá a gróf.</p> -<p>– Azok a kék szövetek, fehér pontocskákkal, annyi bűbájt -szaporítanak minden hölgy alakján, s mellé egy ősi -csipkefőkötő.</p> -<p>– Áh ha há, bravo, kiálta Kengyelesy. Még a hölgyek közt is -korteskedés!</p> -<p>(Talán te már nem is tudod, kedves olvasóm, azoknak a kék -ruháknak történetét, azokkal a fehér pontocskákkal? a miket egy -időben olyan nagy lelkesüléssel kezdtek viselni Magyarhon högyei. -Oh az nevezetes időszak volt! Sokat beszéltek akkor arról.)</p> -<p>A másnapi fényes estélyen Kengyelesy grófné olyan fehérpontos -kék honi szövetbe volt őltözve, olyan csipkefodros főkötővel fején, -a milyent Szilárd mondott neki. <span class="pagenum"><a name= -"Page_211" id="Page_211">-211-</a></span></p> -<p>– Tessék! drága barátom! szólt a gróf az ajtón belépő Szilárdot -rögtön elfogva, ott van ni. Tetőtül talpig úgy costumirozva, a hogy -ön rendelte. Mondtam ugy-e? Sajnálom önt; már benne van a -hálóban.</p> -<p>Szilárd sietett a grófnét üdvözölni, ki az egész estélyen át -különösen kitünteté a szép ifjut. Nem csinált belőle titkot.</p> -<p>S ha még valakinek kikerülte volna a figyelmét, azt maga a gróf -sietett figyelmessé tenni, egész este járt-kelt férfiak, asszonyok -között s háborgatta őket észrevételeivel.</p> -<p>– Ahol van, ni. Már megfogta. Odaülteté maga mellé; mindig vele -beszél. Még politizál is a kedveért, pedig nem ért hozzá. Az elébb, -hogy vele tánczolta s quadrillt, mindig elkéstek a figurából a nagy -causerie miatt. Én mondtam előre a fiatal embernek, hogy így jár; -mondtam neki, hogy vigyázzon magára; de nem veszi hasznát; ő is -hanyatthomlok rohan a veszedelmébe, mint a vacsoravesztő pille a -lámpásba.</p> -<p>– És így tovább.</p> -<p>Egy óra alatt az egész társaság tudta (tudhatta, mert Kengyelesy -elmondta mindenkinek), hogy az a komoly képű fiatal ember ott a -grófné mellett, a kinek még most olyan nehezen sikerül a mosolygás, -micsoda szerepre van szánva ezeken a pallókon?…</p> -<p>… Hanem hogy az a fiatal huszártiszt ott a harmadik szobában, a -ki csak úgy en passant vetődött most ide Pardubiczból, a ki egész -este egy pillanatra sem bukkan be a tánczterembe, hanem ül két öreg -úrral egy asztalnál és tarokkozik, a ki a bemutatás első pillanatán -kívül egy szót sem váltott a házinővel, a kit nem érdekel az egész -társaságból senki, – – hogy ennek micsoda szerep van itt szánva? -azt már nem tudja senki, a gróf legkevésbbé; – hanem a grófné talán -mégis tudja.</p> -<p>Harmadnap a köszönőlátogatást kelle megtenni Szilárdnak a -grófnénál. – Készakarva olyan órában ment, a mikor tudta, hogy -nincs otthon, s egy látogatójegy hátrahagyásával <span class= -"pagenum"><a name="Page_212" id="Page_212">-212-</a></span> -elvégezheti a látogatás kötelességét. Hanem este találkozott vele a -szinházban. Az előadásnak vége volt, a grófné kocsija még nem járt -elő, s míg az előcsarnokban arra várt, Szilárdnak nem lehetett őt -elhagyni.</p> -<p>– Oh az nem megy ám, tisztelt uram, szólt tréfásan a grófné, -hogy ön kilesse, mikor nem vagyok otthon, s akkor egy -látogatójegygyel lerója tisztét. Ismerjük ezt a szokást, de önnek -nem szabad azt használatba venni. Nekem sok mondanivalóm van önhöz. -Igen sok, a mit önnek meg kell tudni tőlem. Azért csak igérje meg -gyorsan, hogy holnap tizenkét órakor el fog jönni hozzám, különben -megteszem azt a tréfát, hogy világ rémületére felkérem önt, hogy -jőjjön velem rögtön kocsimon.</p> -<p>Más kedélyű ember aligha fel nem találta volna magát, hogy e -fenyegetésre azt felelje, hogy ijessze hát meg a grófné e -merénylettel a világot, hanem Szilárd komoly képpel azt viszonzá, -hogy jó lesz, tehát holnap reggel 12 órakor el fog menni.</p> -<p>El is ment. Nem igen dobogott a szíve, mikor belépett a grófné -magántermébe; a sok tétova eszme közül azt tartotta meg legjobban, -– a mit a gróftól hallott. Tréfát űznek vele.</p> -<p>Tehetnek, a mit akarnak.</p> -<p>A grófné halkan tudatta komornyikjával, hogy senki számára sincs -itthon s azzal leültette magával szemközt Szilárdot. – A grófné -szép asszony volt és szépen is tudott öltözködni. A grófnénak igen -szép szemei voltak és igen szépen tudott mosolyogni velük. A -grófnénak igen szép kis szája volt, s ha megszólalt, még szebb -lett, mert igen elmésen tudott beszélni. A veszedelem félre -ismerhetlen.</p> -<p>– Édes jó Szilárd; szólt a grófné azzal a könnyű, természetes -naivsággal, mely annyira lefegyverző az erős ész ellenében; ne -nehezteljen, hogy néhány bizalmas szót intézek önhöz. A világban -rövid időn azt fogják beszélni, hogy ön szerelmes én belém, én -pedig önbe. Én nem fogom <span class="pagenum"><a name="Page_213" -id="Page_213">-213-</a></span> hinni az elsőbbit, ön nem fogja -hinni a másodikat. A világ beszéljen, a mit neki tetszik. A milyen -keveset gondol ön arra, hogy érzelmeivel felém forduljon, ép olyan -kevéssé van nekem szándokom, azokkal könnyelmű játékot űzni. Nekem -egy jó, áldott férjem van, a kit gonoszság volna megkeserítenem; -nem is adok rá okot; önnek pedig egészen más gondjai vannak. Én -ismerem önnek a gondjait. No ne haragudjék; ne húzza úgy össze a -szemöldeit; az önnek jól áll, de én nem akarom, hogy tegye. Én nem -vagyok tolakodó; nem akarom önt meglopni: nem kérdezem, hová ásta -el kincseit? én csak azt mondom, hogy tudom, hogy önnek kincsei -vannak, s azok el vannak ásva. No mondja ugy-e, ön nem fél én -tőlem?</p> -<p>Szilárdot e váratlan fordulat kissé zavarba hozta. Puszta -kiváncsiság volna-e az?</p> -<p>– Nincs félteni valóm, grófné; szólt mosolyogva. Nincsenek -elásott titkaim. Fiatal ember voltam, mint más; voltak bohó -ábrándjaim, mint másnak; s kigyógyultam belőlük, mint minden -ember.</p> -<p>– No, ön most nem mond igazat: ön nem gyógyult ki belőlük. Hanem -hát legelőbb is azt kell önnek mondanom, hogy ne higyje felőlem, -mintha én csak asszonyi kiváncsiságból akarnék olyan tárgyakat ön -előtt felemlegetni, a miknek gondolatja önnek fáj, mintha én csak -mendemondát hajhászni fordulnék önhöz azzal a szóval, hogy legyen -irántam bizalmas s vissza akarnék élni bizalmával. Higyje el, én -nagyon szeretem a tréfát léha, tartaléktalan férfiak irányában -alkalmazni; de a jó szivet mindig tisztelem, mert az olyan -ritkaság. – A kiről beszélni akarok önnek, az énnekem barátném, s -az nagyon, nagyon, de igen nagyon szerencsétlen…</p> -<p>Szilárdnak el kellett hinni, hogy ez igaz, mert a grófné -szemében könycsepp ragyogott.</p> -<p>– Oka vagyok én annak? kérdezé keserűn.</p> -<p>– Ön nem, de ő sem; én tudom bizonyosan. Mindennek oka a pénz; a -szomj a pénz után. Nincs szerencsétlenebb <span class= -"pagenum"><a name="Page_214" id="Page_214">-214-</a></span> -teremtés a világon, mint egy gazdag ember leánya. Hanem hát ez most -mind csekély baj: férjhez adták valakihez, a kit nem szeretett; a -ki elvette azért, mert nagyapja milliókkal bir; a kihez nagyapja -átokkal fenyegetőzve riasztá nőül menni, s most, miután e férfi -nejévé lett, a ki iránt még csak barátságot sem érezhet, nagyapja -végrendeletet tesz és kitagadja mindenéből.</p> -<p>Szilárd ajkai vonaglottak e szóra.</p> -<p>– Képzelheti ön azt, a mi most következik. A nő nem szeret és -nem szerettetik. Hozzá adták egy keleti nábobhoz, a ki -menyasszonyát gazdagnak hivén, úgy költött azóta, mint egy -fejedelem. És most ez az ember egyszerre arra a hírre ébred fel, -hogy nejének semmije sincs. Ismeri ön azt a szót, hogy -«kegyelemkenyér»?</p> -<p>– A szót ismerem, de a kenyeret nem kóstoltam.</p> -<p>– Hanem arról soha sem fog önnek fogalma lenni, hogy mi az a -kegyelemkenyér, a mit egy férj ád annak a nőnek, a kit gazdagnak -hitt s szegénynek talált. S még hagyján, ha ez a férj maga is -szegény ember! De hátha gazdag – oh ez a kenyér nagyon keserű.</p> -<p>(Ugy-e keserű? gondolá magában Szilárd; az a kenyér, a mit én -ajánlottam neki, az csak száraz volt.)</p> -<p>A grófné látva, hogy Szilárd hallgat, folytatá beszédét.</p> -<p>– Biztosan értesültem felőle, hogy a báró magaviselete neje -irányában azóta egészen megváltozott, hogy megtudta annak -kitagadását. Épen sokat vesztett a kártyán, midőn ez a hír érte. E -fölötti rossz kedvét épen nem iparkodik neje előtt eltitkolni. -Henriettenek voltak jótékonysági kiadásai, a vidék szegényei őt -tarták szabadító angyaluknak, most ezt a szerepet meg kellett -szüntetnie. Zárt ajtót kell tartania a könyörgők előtt, mert férje -nem szabadítja fel haszontalan kiadásokra. Sőt, ha hinni lehet a -szóbeszédnek, még azt is mondják, hogy miután Henriettenek meg van -az a szokása, hogy mikor nincs pénze szétosztani boldogtalan -emberek között, akkor az ékszereit nem restelli zálogba tenni, -tehát most Hátszegi azokat <span class="pagenum"><a name="Page_215" -id="Page_215">-215-</a></span> zár alatt tartja, s csak olyankor -adja elő, mikor valami pompához kellenek s olyankor kényszeríti -nejét azokat felrakni magára. Tudja, hogy ez nagy megaláztatás egy -nőre nézve.</p> -<p>(Szilárd gondolta magában: ha az enyim lettél volna, most volna -csendes tűzhelyed, kis szobáid, a mikben magad volnál az úrnő; én -nem vennék ékszereket, de két falatom közül a jobbik mindig a tied -volna.)</p> -<p>– És a mi a legmegalázóbb a nőre nézve: most már Hátszegi még -csak titkolni sem igyekszik előtte sértő szenvedélyét, mely -köztudomás volt eddig is, de a nő legalább nem tudta; – most már ő -is tudja.</p> -<p>Szilárd kérdőleg tekinte a grófnéra, mint a ki nem értett -valamit.</p> -<p>– No, értem alatta azt a tulságosan chevaleresque hajlamot, mely -a női szépség bálványozását még a parasztnőkre is kiterjeszti.</p> -<p>(Szilárd gondolá magában: ha az enyim lettél volna, olyan helyen -állna képed, a hova más nőarcznak még csak árnyéka sem vetődnék -soha.)</p> -<p>– Ön nagyon elgondolkozik azon, a mit beszélek, édes Vámhidy; -pedig ne gondolja, hogy én csupán azért beszélek, hogy önnek -érdekes újságokat mondjak. Más bajom van, illetőleg nem nekem, de -szegény Henriettenek.</p> -<p>– S érdemesít rá, hogy ezt megtudjam?</p> -<p>– Oh, ő bizonyosan nem fordulna panaszával önhöz; – de ezt én -találtam ki. Azt gondolom, legjobb helyen beszélek. Henriette -szivét még egy nagyobb csapás érte, a mi annál érzékenyebb, mert -folytonos sajgásban tartja. Öcscse, Kálmán, Pestről hirtelen eltünt -s azóta nem tudni, hová lett.</p> -<p>Szilárdot e szavak nagyon megindították.</p> -<p>– Ezerfélét beszélnek róla, a mit én nem akarok elmondani. -Azoknak nagyobb része igen rossz. Henriette megtudva ez esetet, -kérte férjét, hogy járjon utána Kálmán eltünése okainak. Hátszegi -irt ügynökének, kapott is <span class="pagenum"><a name="Page_216" -id="Page_216">-216-</a></span> tőle választ, de azt semmi áron sem -akarja Henriettenek megmutatni; sőt megparancsolta neki, hogy többé -előtte Kálmán öcscsét elő ne hozza. Most ez a szegény nő kétségbe -van esve, el nem tudja gondolni, miért titkolják előtte testvére -eltüntének okát? És most jövök már arra, a miért önnek ezt a sok -szóbeszédet elmondtam. Henriette azt hiszi s én is meg vagyok -felőle győződve, hogy ha testvére életben van, akkor csak egy -embert fog felkeresni és az senki sem más, mint ön.</p> -<p>– Szegény fiu; engem nagyon szeretett, sóhajta Szilárd.</p> -<p>– Érti ön már most az összefüggést, ugy-e bár? Ha valaki -megtudhatja Henriette testvérének hollétét, annak valódi okát, a -miért Pesten levő rokonait elhagyá, és sem Lángainéhoz, a ki védője -volt, sem testvéréhez nem menekült, úgy az ön lehet -legbizonyosabban. Ezt nem lehet ügyvédre bízni, mert ez nagyon sok -gyöngédséggel jár; ide érzelem, lovagiasság szükséges s ha már a -férj elutasítá magától e nemes feladatot, úgy nincs kihez fordulni, -– mint – a feláldozotthoz.</p> -<p>Szilárd ajkait harapta, hogy a köny szemébe ne jőjjön.</p> -<p>Ki hinné, hogy a könnyelmű nőknek annyi érzésük legyen barátnéik -iránt?</p> -<p>Szilárd fölkelt, meghajtá magát s azt válaszolta a grófnénak -röviden, hogy magára vállalja e feladatot.</p> -<p>A grófné kedvesen nyujtá elé kezét.</p> -<p>– És engemet mindenről tudósítani fog; mert én vagyok a közös -posta kettőjük között.</p> -<p>Szilárd megköszönte a grófné bizalmát iránta és távozott.</p> -<p>Estig gondolkozott a hallottakon s akkorra készen volt fejében a -terv.</p> -<p>Este a casinóban találkozott Kengyelesyvel. A gróf több -sportsmann jelenlétében rátámadt:</p> -<p>– Gyere ide csak, drága barátom! Hogy van ön? (Szokása volt az -embert egy lélekzet alatt tegezni és önözni.) Ezer milliom ördögbe; -a dolog görbére kezd menni. Ön <span class="pagenum"><a name= -"Page_217" id="Page_217">-217-</a></span> ma a feleségemnél volt -délben tizenkét órakor, együtt ültetek egész egyig; senkit sem -eresztettek be; a grófné el van ön által ragadtatva; nem beszél -egyébről, csak arról, hogy ön milyen derék ficzkó, hogy mennyire -örül annak, hogy önt megismerte, hogy ön egy valódi ideál! egy -lumen! vagy micsoda? Figyelmeztetem rá «kedves barátom», hogy én -nem tréfálok; én velem nem lehet bolondozni; ha ön igazán magába -szeretteti a feleségemet, megjárja velem, mert én elválok tőle s -kényszeríteni fogom önt, hogy elvegye! Mi?</p> -<p>A többi úr nevetett rajta nagyon, maga Kengyelesy is.</p> -<p>Vámhidy természetesen olyanforma arczot csinált, mint a ki -ártatlan az egészben.</p> -<p>A gróf comicus szigorral megfogá attilája gombját s szeme közé -nézve, kérdé:</p> -<p>– Hát miről beszéltetek folyvást, hán? No ne süsd le a szemedet; -nézz rám! Miről beszéltetek egy óra hosszat?</p> -<p>Szilárdnak valami mást kellett kigondolni hevenyében.</p> -<p>– Hát – a szinházról, zenéről, irodalomról…</p> -<p>– Ahá. A feleségem meg azt mondta: a honi divatról, -országgyűlésről, politikáról. Tehát már hazudtok? No csak -hazudjatok. – Azért mégis rá fognak téged szedni, meglásd.</p> -<p>Azzal a kandallóhoz hátrált, frakkja szárnyait szétvonva, két -zsebébe dugott kezével s nevetve nézett sorba a körül állók -szemeibe, a kik maguk is nagyon hahotáztak.</p> -<p>Szilárd egyet gondolt, megfordult a sarkán, s ott hagyta -őket.</p> -<p>Csak egy fiatal huszártiszt nem ügyelt rá; az ott olvasott egy -karszékben valami ujságot s mikor Kengyelesy éles hangú kaczagása -nagyon verte a füleit, meglepetve nézett fel rá:</p> -<p>– Mit? Mi az?</p> -<p>Azután egy egész hétig nem látta a gróf Vámhidyt; kereste -mindenütt, sehol sem akadt nyomába. Mindennap kérdezte a grófnétól: -hová tette? Nem volt-e itt? az nevetett <span class= -"pagenum"><a name="Page_218" id="Page_218">-218-</a></span> és -tréfával ütötte el a kérdést. A gróf dühös kezdett lenni minden -ismerősére, a ki nem tudott neki arra a kérdésére felelni, hová -lett Szilárd?</p> -<p>– Arra a ficzkóra úgy rátaláltam ijeszteni, hogy megszökött -Aradról. Ez már nagyszerű diadal a grófnétól! Úgy meghódítani -valakit, hogy levegővé váljék, elpárologjon, a semmibe tünjön.</p> -<p>Az első estély után tíz napra volt rendezve a másik, Szilárd még -abban sem jelent meg. Kengyelesy kérdezősködött felőle fűtől-fától, -de nem tudta kinyomozni, hová lett? Az egész társaságból senki sem -tudott felőle.</p> -<p>– Kedves barátom, ez megmérgezte magát. Világos. A ki már -egyszer ráadta ilyenre a fejét, az másodszor is megkisérti. Én -mosom a kezemet; a grófné az oka; minek tréfál ilyen emberekkel. -Bizonyosan mérget vett be s elbujdosott vele valami erdőbe, s majd -csak egy hónap mulva találják meg véletlenül.</p> -<p>– Kit találunk meg véletlenül? kérdezé egy hang a háta mögött. -Hátra nézett: hát az épen elveszett volt.</p> -<p>– Ah csak hogy megkerült ön! ugyan hol járt annyi ideig? Én már -azt hittem, hogy az én fenyegetéseim riasztották el örökre. Jőjjön, -az Isten áldja meg, hadd viszem a feleségemhez. Szegény fiú! azt -gondoltam, már elölte magát.</p> -<p>Azzal karja alá vonta Szilárd kezét, czepelte a grófnéhoz: «itt -van, megtaláltam; ne tessék kétségbeesni miatta. Tessék leülni -mellé, itt van egy szék. Gondom lesz rá, hogy senki se háborítsa -önöket. Igy ni. El ne ölje magát, édes barátom. El nem tudnám -viselni a lelkemen.»</p> -<p>A grófné megszorítá Szilárd kezét s inte neki, hogy -maradjon.</p> -<p>– Most érkeztem Pestről, monda Szilárd.</p> -<p>– Igen? Nos?</p> -<p>– Mindent megtudtam. Azaz, hogy mindent még nem; de igen sokat. -<span class="pagenum"><a name="Page_219" id= -"Page_219">-219-</a></span></p> -<p>– Szóljon, kérem. Úgy is mindenki tánczol most, nem ügyelnek -ránk.</p> -<p>– A Lapussa család tagjai az öreg holta után keserű vitában -vannak. A végrendelet ellen, mely Jánost, a legidősbet teszi -általános örökössé, a többieket kirekesztve, törvényesen fellépett -Lángainé, az özvegy. Ügyvédétől tudok mindent, ki hajdan főnököm -volt és igen derék, rokonszenvre méltó ember. Lángainé azt -bizonyítja, hogy az öreg Lapussa nem volt ép elméje használatában, -midőn családja egyéb tagjait kirekeszté, s ezt egyéb bizonyítékokon -kívül, miket bámulatos női furfanggal győzött halomra gyűjteni, -leginkább azzal támogatja, miszerint az öreg úrnak épen semmi oka -sem lehetett unokáit, kik soha meg nem bántották, kik szégyenére -nem váltak, gyűlölni, kiátkozni. Ennek ellenében János úr azt hozza -fel, miszerint igenis volt oka édes atyjának unokáit gyűlölni, mert -először is báró Hátszeginé a mióta férjhez ment, soha nagyatyjának -levelet nem irt; hogy mind ő, mind férje odahaza az öreg úr felől a -legtiszteletlenebbül nyilatkoztak; az utóbbi nevezetesen nagyon -nyiltan elárulá, hogy szeretné már, ha nem kellene az öreg emberek -drámájának ötödik felvonásában a függöny legördültére olyan sokáig -várakozni; tanúbizonyság erre bizonyos Margari, kit az öreg Lapussa -azelőtt felolvasójának tartott, midőn leányát férjhez adta, akkor -pedig Hátszegire erőszakolt titkárul; voltaképen azonban messzire -előtervezett okokból, kém gyanánt tartott nála, ki most aztán -mindenféle szennyes rágalmakra esküszik Hátszegiék ellen, János úr -által eszközül visszahivatva onnan. A másikra, a gyermekre nézve, -pedig egy borzasztó váddal áll elő unokabátyja. Egy váltót mutat -elő negyvenezer forintról, melyet a gyermek hamisított, nénje, -Hátszegi báróné nevére.</p> -<p>– Ah! kiálta fel a grófné, hitetlenség hangján.</p> -<p>– A dolog nevetségesen hihetetlen, de így van, én láttam a -váltót, mert biróilag le van foglalva. Egészen a fiu <span class= -"pagenum"><a name="Page_220" id="Page_220">-220-</a></span> keze -irása, még testvérének aláirt nevében is felismerhető, melyet még -csak nem is utánzott jól.</p> -<p>Itt Szilárd félbeszakítá beszédét; valami jutott eszébe: ah, azt -a névaláirását Henriettenek ő ismerte igen jól!</p> -<p>– Összeüt ez esettel a fiunak rögtöni eltünése, ki azóta minden -utánjárásra sem került elő, a mi a bajt tetemesen öregbíti. Az nap, -a midőn e váltóról beszélni kezdtek, eltünt a növeldéből s úgy -látszik, hogy e szökésre már régóta készült.</p> -<p>– De mi vihette volna ezt a fiatal gyermeket ilyen tényre? úgy -tudom, hogy alig több tizenhárom évesnél?</p> -<p>– Sok természeti könnyelműség volt benne. Azonban ez még nem -elég magyarázat arra, hogy nénje nevére negyvenezer forintos váltót -hamisítson.</p> -<p>– S miért nem akarta ezt a báró nejével tudatni?</p> -<p>– Nagysád nem sejti? – Én jól tudom. Hátszegi nagyon jól ismeri -nejét. Igen jól érzi ő azt előre, hogy a mint a báróné meg fogja -tudni, hogy öcscsét azzal vádolják, miszerint az nevére váltót -hamisított, az egy perczig sem fog kételkedni azon, hogy mit -tegyen? hanem valódinak fogja elismerni a hamisított aláirást.</p> -<p>– Valóban! ön igazat mond. És azzal testvére meg lesz -mentve.</p> -<p>– Tökéletesen.</p> -<p>– De akkor neki kell fizetni azt az összeget.</p> -<p>– Vagy kifizetni, vagy bepereltetni magát miatta.</p> -<p>– Hm. Szegény asszony; de neki most semmi pénze sincs. Ez -fatális helyzet, nagyon fatális. No de semmi. Ha az ő ékszerei zár -alatt vannak, az enyimeket nem őrzi senki.</p> -<p>Szilárd nem állhatta meg, hogy e legjobb szívből jött szavakért -forrón meg ne csókolja a grófné kezét. Egészen el volt ragadtatva -attól.</p> -<p>– Áh áh! rikácsolá háta mögött a gróf; már ennyire vagyunk? -Szép, nagyon szép! No no, fiatal barátom, csak <span class= -"pagenum"><a name="Page_221" id="Page_221">-221-</a></span> ne -ijedjen meg tőlem! Kérem, én tőlem való féltében valami kárt ne -tegyen magában, az Isten áldja meg.</p> -<p>– Majd holnap kifőzzük ezt. Egy órakor elvárom, súgá a grófné -Szilárdnak. Most mennem kell, a cotillon kezdődik?</p> -<p>– Hát ön nem tánczol? kérdezé Szilárdtól a gróf. Menjen, lásson -hozzá, még azt találnák mondani, hogy gyászol; pedig hála Istennek, -nem az ön ipa volt az öreg Lapussa, hanem Hátszegié, gyászolja az. -Menjen ön tánczolni…</p> -<h2>ÁRULÁS ÁRULÁSÉRT.</h2> -<p>Csodálatosnak fog előttünk tetszeni, hogy a Fatia Negra éji -kalandja nem híresült el a vidéken.</p> -<p>Nem beszéltek róla; mintha minden ember, a ki tudott felőle, -kihalt volna a világból, mielőtt elmondhatta másnak.</p> -<p>A jegesvölgyi kunyhó lakói nyom nélkül eltüntek; a kecskenyáj -pásztor nélkül elszéledezett, farkasoktól szétzüllesztve; senki sem -tudott róla hírt mondani, hová lett Juon Táre és Marióra?</p> -<p>Nem is sok gondja volt rájuk a világnak: eltünhettek, -elveszhettek; a hogy elegen elmúlnak, kik ez igénytelen életet -viselik.</p> -<p>A ki legkevésbbé mutatta, hogy az éji kalandról tud valamit, az -maga Anicza volt. Henriette előtt zokogva beszélte el, azontúl -hallgatott mindenki előtt, s ha mások látták, jó kedvű arczot -mutatott. Belül volt szívében a méreg; engedte azt érni.</p> -<p>A Fatia Negra két hét mulva meglátogatá. Már akkor semmi baja -nem volt; az életveszélyes küzdelem nyomait hamar kiheverte. Anicza -még szerelmesebbnek mutatta magát hozzá, mint eddig. Nem is -kérdezte tőle, hol járt oly sokáig? nem is vette észre azt a -sebforradást nyakán, a mi azelőtt nem volt ott. <span class= -"pagenum"><a name="Page_222" id="Page_222">-222-</a></span></p> -<p>Éjjel jött hozzá a Fatia Negra, mint mindig. A hirhedt kalandor -nagyon óvatos volt; bizonyosan tudhatá Anicza, hogy a midőn őt -látogatni jő ilyen emberlakta helyre, előtte és utána meghitt -emberei járnak, a kik őrt állanak az utczák szegletein s jelt -adnak, ha valami veszély közelít. Csak a havasok közt szokott -egyedül járni. Abban is nagyon vigyázó, hogy soha bort nem iszik: -nem lehet vele megejteni.</p> -<p>Ha pedig egyszer fegyvere kezében van, akkor még ha körül van is -fogva, ki tudja vágni magát.</p> -<p>– Fatia Negra, szólt a leány, átfűzve karjával a férfi nyakát, a -mult éjjel rossz álmom volt: azt álmodtam, hogy a himlő megrontotta -arczomat; szeretnél-e engemet, ha himlőhelyes volnék?</p> -<p>– Akkor is szeretnélek, felelt a kalandor.</p> -<p>– Eredj! Hiszen nem vagyok himlőhelyes! Csókolj meg. Azután -megint az az álmom volt, hogy minden vagyonunk elpusztult; én -koldulni mentem rongyosan, bekötött fővel. Szeretnél-e engemet, ha -én rongyos koldus lennék?</p> -<p>– Bohó vagy. Hogyne szeretnélek.</p> -<p>– No, hát ölelj meg szépen. Azután meg azt álmodtam, hogy valami -nagy dologért tömlöczbe zártak, elitéltek sok esztendei fogságra, -hogy ott töltsem fiatalságomat a vasrostélyos ablakon belül, s csak -akkor szabaduljak ki, mikor már vén, töpörödött anyóka lett -belőlem. Szeretnél-e engem akkor is, ha a börtönben volnék? -odajönnél a vasrostélyhoz velem beszélgetni?</p> -<p>– Álljon be már a bohó szád! Ki győzne arra mind felelni, a mit -te kérdezgetsz? szólt a kalandor, s hogy annál biztosabban szót -fogadjon a nő, egy csókkal lezárta a száját.</p> -<p>De a mint a csóknak vége volt, megint tovább fecsegett az:</p> -<p>– De azután még azt is álmodtam, ezért már igazán haragszom -magamra, mintha valakihez nőül mentem <span class= -"pagenum"><a name="Page_223" id="Page_223">-223-</a></span> volna, -s tégedet elfelejtélek. Szeretnél-e engemet akkor is, ha téged -megcsalnálak és mást szeretnék?</p> -<p>– Igen; akkor is szeretnélek, Anicza, s szerelemből keresztül -lőném a szivedet.</p> -<p>Hogy kaczagott ezen a mondáson a leány.</p> -<p>– Várj, pedig az mind meg fog történni, a mit én mondtam; mert -az én álmaim mindig beteljesülnek. Meg fogok betegedni és -megrútulok; el fogok szegényedni, koldus leszek, el fognak itélni -tömlöczre, rabbá leszek; – meg foglak csalni, máshoz megyek: – majd -meglátom, ha szeretsz? majd meglátom, ha megölsz-e?</p> -<p>Anicza saját beszédét is nagyon nevetni valónak találta. A -kaczajra belépett a szobába az öreg Onucz. Leánya nevetve fordult -feléje:</p> -<p>– Ugy-e apám, igaz, hogy engem hárman is kérnek feleségül? Fatia -Negrától kérdem, hogy melyikhez menjek?</p> -<p>Az öreg Onucz nagyon fintorgatta erre a kérdésre az orrát, mert -azt szerette volna rá felelni, hogy «bár mennél akárkihez, csak -mennél igazán», de nem merte a Fatia Negrát megbántani.</p> -<p>– Hja, bizony, domnule, a mi igaz, az igaz; az ember csak -elgondolja magában, hogy hát minek töröm én magamat vénségemig -annyira? mit kaparok egyik aranyat a másik után rakásra, ha nincsen -miért? Itt volna egyetlen egy leányom, szép leány, jó leány is; de -hát mit használ? – te férje mégsem vagy. Ha tudnám, hogy van valami -szeglete a világnak, a hová te el nem jutsz, összeszedném a -holmimat, felkerekednék s oda mennék mindenestül; de hát mit -használna, te mindenütt rám találsz s leányomat megint csak -elbolondítanád; azért csak hát nem is mozdulok.</p> -<p>– Ne zúgolódjál, öreg, mindennek eljön az ideje. Nem lesz nekem -mindig ez a fekete álarcz a képemen, mikor hozzátok jövök; nem lesz -az én nevem mindig Fatia Negra. Majd lesz egy nap, a mikor -négylovas hintó hajt be az udvarodra; tarsolyos hajdú ugrik le a -bakról az <span class="pagenum"><a name="Page_224" id= -"Page_224">-224-</a></span> ezüstfogantyús kocsiajtót kinyitni s -aranyruhás gavallér száll ki belőle, a ki leánynézőbe jön hozzád. -Ha ezt a gyűrűt meglátod az ujján, arról tudod majd meg, hogy az én -vagyok; akkor aztán nem lesz több Fatia Negra a világon; együtt -elmegyünk Bukarestbe, igazi román városba, a hol megbecsülnek -bennünket, s akkor kezdődnek majd a mi jó napjaink.</p> -<p>Az öreg Onucz szivét annyira meghatotta ez a biztatás, hogy -összecsókolta érte a Fatia Negra orczáját, nem törődve vele, hogy -az fekete selyemmel van födve, épen úgy, mint sok ember nem bánja, -ha keztyű van húzva a kézre, a mit megcsókol.</p> -<p>– Csak hát lenne már ez hamar! de mikor olyan régen -biztatsz.</p> -<p>– Nem lehet még befejeznünk a munkát. A pénzverdére nagyon sokat -költöttem az idén, annak ki kell venni a hasznát; igen sok emberünk -van, a ki sokat vár tőlünk; ha ki nem elégítjük, örökké fenyegető -terhünkre marad; ezért vagyok kénytelen az álarczot tovább is -viselni; ha egyszer leteszem, akkor az, a ki ezt viselte, meg van -halva és semmi köze hozzám többé.</p> -<p>Az öreg Onucz a két térdét verte önelégült örömében e szavakra, -csakhogy tánczra nem kerekedett; míg ellenkezőleg Anicza mélyen -elmélázott, mint a ki valami hálózatos terv bogait szedegeti össze; -magának a kalandornak is feltünt ez a szórakozottság.</p> -<p>– Min gondolkozol el oly nagyon, Anicza?</p> -<p>A leány fölrezzent, s azután természetes kedélyességgel -mondá:</p> -<p>– Ha te azt tudnád!</p> -<p>A kalandor magához ölelte őt e szóra.</p> -<p>– És hátha kitalálom? Arról gondolkoztál, milyen szép dolog lesz -majd egyszer a fővárosban lakni; úri módon, divatos ruhával söpreni -a földet, s mindennap szinházba járni és nézni a pompás komédiát? -nemde?</p> -<p>A leány minden mondásnál hamisan bólintott fejével, <span class= -"pagenum"><a name="Page_225" id="Page_225">-225-</a></span> mintha -szeretője minden gondolatát épen kitalálta volna; magában pedig -gondolt ilyeneket: «milyen szép lesz majd a főváros valamelyik -zugában meghúzni megamat, beburkolva koldusi rongyokba s onnan -nézni azt a pompás komédiát, a mikor a te fejedet levágják!»</p> -<p>– Tehát véget akarsz szakítani mindennek? kérdezé a Fatia -Negrától.</p> -<p>– Ideje már. A kis ujjam megsúgta, hogy valaki el akar árulni. -De ne mondjátok azt senkinek. Nem szabad elijesztenünk a magunk -embereit. Minden bányász leviszi szombaton a bányai pénzváltóba a -nyert arany felét; másik felét átadja te neked, hogy pénzzé -kiverjük; sokan azt gondolták magukban, hogy ha egy pár nehezékkel -kevesebbet adnak oda, mint ide, az nem fog észrevehető különbséget -tenni. Az egy pár nehezék azonban esztendőn át száz ember után -fontokra megy, s a folytonos apadása a beváltott aranymennyiségnek -kezd feltünni a kormányszék előtt, sejtik, hogy egy része a nyert -aranynak eltünik. Szaglálóznak. Még most ugyan rossz helyen. -Magyarországi zsidókra van gyanujok, a kik e felől épen semmit sem -tudnak; de elég az, hogy már gyanujok van. Még csak azt hiszik, -hogy évenkint ötven-hatvan font arany vándorol tilos utczákra; de -még azt nem tudják, hogy öt-hat mázsára megy, a mi készpénzül -kiverve kerül elő a föld alól. Ezt a munkát be kell végeznünk. Ez -évben gazdagon fizettek a bányák: jövő szombaton lesz az utolsó -aranybeváltás a Lúcsiában. A mint az pénzzé lesz verve, felosztjuk -a nyereséget, buna noptét kivánunk egymásnak s azzal megy ki -jobbra, ki balra. A gépeket összetörjük, a kohókat fölvettetjük -lőporral, a vízvezetőket elromboljuk s a barlang száját betemetjük. -Azontúl csináljon ki mit akar az aranyával: én semmibe nem -avatkozom többet.</p> -<p>– Helyesen mondod, szólt az öreg Onucz, én is úgy kivánom; még -egyszer gyűljünk össze valamennyien, a kik e társaságnak részesei -vagyunk, a Lúcsiában: ott hallgassuk meg egymást, hogy soha egy -szót nem fogunk mondani <span class="pagenum"><a name="Page_226" -id="Page_226">-226-</a></span> arról, a mik oda lent történtek. -Azután tegye mindenki, a mit te parancsolsz; mert legokosabb vagy -közöttünk.</p> -<p>– Tehát csak egy hétig kell már várnom? kérdezé Anicza a Fatia -Negra fürtjeit ujjaira tekergetve.</p> -<p>– Mire? kérdezé a kalandor.</p> -<p>– Mit gondolsz? ugyan mire?</p> -<p>– Ahá! szólt az mosolyogva. Arra, hogy én megszünjek álarcz -alatti férjed lenni, s igazi férjed legyek? ugyebár? Ez a vége -minden gondolatnak, erre kell csak egy hétig várnod?</p> -<p>– Igen, igen, mondá a leány és gondolta magában: csak egy hétig -kell arra várnom, hogy ezt a te álarczos fejedet – a bakó kezébe -adjam.</p> -<p>A Fatia Negra olyan gyanútlanul ringatta térdén a leányt, olyan -nyugodt büszkességgel gondolá magában: «a leány arravaló, hogy a -mit a férfi hazudik, azt legyen a ki elhigyje».</p> -<p>Anicza pedig oláh leány volt: és azt tudni kell, hogy az oláh nő -féltékeny, boszúálló és eszes.</p> -<p class="center">* * *</p> -<p>Hétszáz fáklya világította meg a Lúcsia barlang belsejét; -azonkívül koronkint bengáli fény gyulladt fel a barlang -szögleteiből, mely néhány perczre aztán kék, zöld, fehér, vagy -rózsaszín világításba merítette az egész rémpalotát, melyhez a -vörös szurokfáklyaláng fekete füstjével kisértetes ellentétet -képezett.</p> -<p>A nagy pénzverő társaság az utolsó osztály éjszakáján, mielőtt -föloszolnék, pazar ünnepélytrendezett e földalatti nagy teremben. A -föld szép fehér kőporral volt újonan behintve, köröskörül sátorok -fölállítva, mikben sütemények és sültek voltak széles -bükkfatálakban fölhalmozva a pompa okáért, és hogy lássék a nagy -gazdagság, egy egész ökör sült izzó parázs fölött, a mit kétfelől -forgattak, s hosszú vasvillákra szúrt szalonnadarabokkal -kenegettek; mellette magasra <span class="pagenum"><a name= -"Page_227" id="Page_227">-227-</a></span> emelt kádból színbor -csorgott alá, szabad élvezetére mindenkinek, a ki megkivánta. A -kohó épülete előtt pedig épen egy egész huszonöt akós kád volt -kitéve, színültig töltve a legfinomabb borszeszszel. Ha az ember -meggondolja, hogy ennyi fáklyahordozó legény közül csak egynek kell -arra a mulatságos bohó ötletre rájönni, hogy a fáklyával közel -jőjjön ehhez a lobbanékony anyaghoz, s akkor aztán egy pillanat -alatt elevenen van produkálva itt a föld alatt a pokol: végig -borsódzik a háta. Egy pár elázott ficzkó már fekszik mellette, ki -restelt pohárral nyúlni az italhoz, csak úgy hörpentett a kád -szélére fekve.</p> -<p>A barlang közepén levő kőépület ablakaiból most nem tör elő az -olvasztó kohók fénye, kéményéből nem ömlik elő a szikrákkal elegy -füst; a földalatti tombolás nem vezérli az ütenyt: a gépek -hallgatnak. Munkájok be van végezve. Kétszázötvenezer darab kivert -arany vár az osztályra; abból ötvenezer magáé a Fatia Negráé, -húszezer az öreg Onuczé.</p> -<p>A kohóépület ma zöld galyakkal s tarka vásznakkal van -felczifrázva s tömör kéménye tetején tűzijáték kellékei vannak -fölhalmozva; onnan fogják a röppentyűket, a kék és vörös -tűzcsillagokat föleregetni. A barlang boltozata oly magas, hogy a -röppentyű legmagasabb szálltában sem éri el.</p> -<p>Egy karzatszerű kőemelvényen zenészek számára van hely csinálva. -Maguk a részvényes urak fognak ott hegedűvel, tilinkóval és -csimpolyával az ünnepély felvidítására közreműködni.</p> -<p>A vendégek érkeznek már, egyenkint és párosával eregeti őket alá -a malomgép; a férfiakkal együtt öreg asszonyok és szép leányok, -ünnepi módon bekötött fővel, piros csizmákban, a zeneműszerek -kezelői, a csimpolyások, hegedűsök még a gépen alászálltukban -elkezdik dalaikat hangoztatni, míg némely kedélyes részvényes úr az -által adja tudtul megérkeztét, hogy pisztolyait elsütögeti a -visszhangos barlang nyilásánál. <span class="pagenum"><a name= -"Page_228" id="Page_228">-228-</a></span></p> -<p>A míg a Fatia Negra meg nem érkezik, addig járja a tréfa és a -zaj; itt egy víg ficzkó tehéntülköt hozott magával, annak a -recsegésével ijesztgeti az asszonyok csoportjait, amott a másik -tűzbékákat hány a letelepedő atyafiak közé; asszonyok sikoltozva -ugrálnak szanaszéllyel; leányok egymás vállára téve kezeiket, -csöndes dudolással lejtenek egy helyen körülforogva; kiki jó -kedvének gyeplőt ereszt, a míg el nem jött az a főnök, a kinek -fekete arczától úgy elmulik egyszerre mindenkinek a jó kedve.</p> -<p>Pedig a mai nap – értem alatta ezt a földalatti éjszakát – az ő -különös ünnepélyével is van összekötve. A nagy aranyosztály után -következni fog az ünnepélyes pillanat, a melyben ő kezén fogva -Onucz leányát, egy magas állványra tett feszület előtt vele -megesküszik; az esküvési formát a szerint mondva, a hogy azt Fatia -Negra maga kigondolta, válogatott átkokkal és bizonyozásokkal -megterhelve, s kijelenti, hogy e naptól fogva, bárha pópa nem is -volt jelen, de ott volt az oltár és rajta a feszület, minden ember -úgy tekintse Aniczát, mint az ő valóságos hites feleségét, addig -is, míg más országban, más emberek előtt, igazi orczájával -vezetheti őt a pap elé.</p> -<p>Ez a szertartás régi kedvencz eszméje volt már Onucznak, s most -Fatia Negra beleegyezett.</p> -<p>A részvényesek lassankint összegyűltek már a barlangban: a -legutolsók között volt Onucz és leánya, a vőfélyekkel és nyoszolyó -leányokkal. Anicza most is szokott szabásu köntöseibe volt öltözve; -a katrincza és a hímzett ing, meg a gömbölyű kalpag a fején most -sem váltattak fel mással; csakhogy mindez ragyogott rajta az -aranytól és drágakövektől s hajtekercsei igaz gyöngysorokkal voltak -keresztül-kasul fonva.</p> -<p>Ennyi válogatott szépség között is, mint a mennyi itt -összegyűlt, ő volt mindig a legszebb.</p> -<p>Homloka közepén egy nagy gyémánt ragyogott, de annál is -fényesebb volt az a másik kettő, mely szempillái alól -elővillámlott. <span class="pagenum"><a name="Page_229" id= -"Page_229">-229-</a></span></p> -<p>Termetet nem lehetne tökéletesebbet képzelni, mint az övé. Az -úri divat eltorzító mellékletei nem zavarják annak gyönyörű -összhangzatát; minden állása mint egy antik szoboré, mozdulatai -gömbölyűek, hajlékonyak, rugalmasak és e mai napra különösen -elevenek; szemei, arcza tündökölnek az örömtől: a hogy nem szokta -más menyasszony, egy órával esküvője előtt.</p> -<p>Csak a vőlegény várat még magára. Sokáig jön, látszik, hogy nagy -úr. Sőt az is meglehet, hogy már itt van, de senki sem látja, ott -jár tán menyasszonya háta mögött, a láthatlanná tevő köpenyegben, s -mikor azt leveti magáról, akkor… akkor egyszerre maga előtt látja -őt mindenki!</p> -<p>Anicza fölsikolt, – tán az örömtől? mindenki meg van lepetve; -azt hiszik, ördögökkel czimborál a főnök, a föld alól jött elő.</p> -<p>És minő pompával jött elő! A bibor ruha, a mit viselt, nem -látszott az arany sujtásoktól, hosszú prémes palást függött -vállairól, mint valami fejedelemnek s fején arany sisak volt, az -szorítá le az álarczot; a sisak taréja végig gyémántokkal volt -megrakva; valamelyik czimbora észrevette, hogy a sisak taréjának -hegye egy kissé sáros; bizonyosan – a mint a földet felütötte a -fejével.</p> -<p>Semmi fegyver sem volt az oldalán, még csak egy tőr sem. -Természetesen: oltár előtt, esküvés előtt le szokták azt rakni.</p> -<p>Onucz alázattal járult eléje s mély tisztelettel csókolá meg -rejtélyes főnökük kezét, míg Anicza csalfa hízelkedéssel közelíte -felé, igen ügyesen tettetve babonás félelmet a bűbájos szerető -iránt.</p> -<p>– Én félek tőled, Fatia Negra! te látatlanul jösz és távozol. Te -nem vagy Istennel?</p> -<p>– Az igaz, hogy most közelebb vagyunk az ördög országához.</p> -<p>– Csitt, ne beszélj úgy.</p> -<p>– Oh, dehogy nem, ezek az emberek, ha azt hinnék, <span class= -"pagenum"><a name="Page_230" id="Page_230">-230-</a></span> hogy -égből szállottam alá, rég elárultak, kötve vittek volna -Gyula-Fehérvárra; de mert azt hiszik, hogy a föld alól jöttem, -ördöggel vagyok ismerős: félnek tőlem és hívek hoztám. Te magad is -úgy vagy: szeretsz, mert félsz.</p> -<p>– Haha! Azt te majd meg fogod látni, hogy a milyen magasan fel a -felhőig, s a milyen mélyen le a föld gyomráig lakik valaki, én -senkitől sem félek; tőled sem; hiába mondtam. Nem vetted észre, -hogy csak tréfáltam veled, mikor azt mondtam, hogy félek.</p> -<p>– No, majd próbára teszlek mindjárt. Látod ott az oltáron azt a -feszületet, arra fogunk mi megesküdni örök titoktartást. De -minthogy e fogadás nem Istenhez szól, mert hamispénzverők teszik -azt, nem is az égbe kell annak fölmenni, hanem máshová, lefelé. -Azért, hogy foganatos legyen az esküvés, eredj, ha van bátorságod, -fordítsd meg a feszületet s tűzd le a helyére – fejével lefelé.</p> -<p>A leány egy perczre elsápadt, megrendült; azután bátran neki -indult; az oltárhoz lépett, megragadta a feszületet s fölemelve, -megfordítá azt, egy az oltáron levő nyilásba megfordított végével -tűzte azt vissza, úgy, hogy talapzatával fölfelé állt.</p> -<p>A jelenlevők mind elszörnyedve bámulának oda.</p> -<p>A mint fölemelte és a mint újra letűzte ismét a leánya -feszületet, mindkétszer önkénytelen gépies rándulást lehetett -észrevenni karjain, de arcza nem árult el semmit. Villanygép ütege -volt rejtve az oltár alá, az idézte elő e hatást.</p> -<p>– Nos? kérdé a visszatérőt a Fatia Negra.</p> -<p>– A feszület megütött, midőn megfogtam és megütött, midőn újra -letettem, súgá halkan a leány; s e perczben nagyon halvány -volt.</p> -<p>– S te mégis megtetted, a mit mondtam, szólt a Fatia Negra, -kezét Anicza vállárá téve; derék leány vagy, méltó vagy hozzám.</p> -<p>A leány sötéten elborult tekintetét rávetve, felelé:</p> -<p>– Bizonynyal az vagyok. <span class="pagenum"><a name="Page_231" -id="Page_231">-231-</a></span></p> -<p>– Atyafiak! kiálta most dörgő hangon a kalandorvezér. Ide -hallgassatok rám.</p> -<p>Mindenki odahagyta sátorait, ivóasztalát, mulatságát s kört -alakított a fekete álarczos körül.</p> -<p>– Tudjátok-e, mi annak a helynek a neve, a mi a föld alatt van? -Annak a neve sír! velem együtt mindnyájan a sírban vagytok e -pillanatban s ha akarom, olyan halottak, a kiknek nincsen semmi -mondani valójuk többé ezen a világon. A ki még azt a felső -napfényes világot látni akarja, a hol most épen reggelre kél a -hajnal, annak meg kell esküdni arra, hogy soha, semmi időben, sem -józan fővel, sem mámorosan semmit azokból, a mik ide lenn, e nagy -földalatti sírban történtek, akár látottakat, akár hallottakat, -elmondani nem fog; hanem olybá veszi azokat, mintha álmodta és mire -fölébredt, elfelejtette volna. Erre esküdjetek meg velem ez -órában.</p> -<p>– Én magam fogom elébb elmondani az esküt, hallgassátok meg; és -szóljatok hozzá, ha meg vagytok-e vele elégedve vagy sem?</p> -<p>Ezzel az oltárhoz lépett, melynek zsámolyát az üvegtalapzatú -«sziget» képezé, a mit ismernek mindannyian, a kik valaha egy -villanykészletet láttak. Maga a villanygép az oltár alá volt -rejtve, leydeni palaczk ütegeivel, s egy óramű által hozatott -mozgásba, vezető sodronyok által az ércz nyilással összeköttetésbe, -melybe az érczfeszület volt illesztve.</p> -<p>A fekete álarcz néhány perczig állt némán a zsámolyon, sisakját -levevén fejéről, mialatt a közelebb állók elborzadva látták, hogy -hosszú hajzatának egyes szálai hogy emelkednek lassan fölfelé, -egyenesen fölmeredve, mintha azokon függne valami rejtélyes hatalom -kezében. Csend volt, mint szokott lenni föld alatt, igazi halottak -között.</p> -<p>A Fatia Negra tompa, kisérteties hangon megkezdé az -átok-esküt.</p> -<p>– Én, e fekete álarcz viselője, Fatia Negra, a hogy <span class= -"pagenum"><a name="Page_232" id="Page_232">-232-</a></span> -mindnyájan neveznek, esküszöm e földalatti éjszakában: esküszöm az -égő tűzre, mely eső képében Sodomát és Gomorát megemészté, esküszöm -az özönvízre, mely minden élőt e földön megölt, esküszöm a -meghasadó földre, mely az áruló Dáthám és Abirám hadait elnyelé, -esküszöm a fenevadak körmeire, kiket Eliézer a fecsegő kölykökre -előhivott, esküszöm a lélekre, a ki Saul király halálát megjelenté, -esküszöm a Leviathan angyalra, ki lázadás miatt az égből -ledobatott, és a Malach Hamovesh angyalra, ki az erőszakos halál -kardját viseli kezében, esküszöm az egyiptomi tizenkét csapásra, -mikkel Mózes a Pharaók országát megveré, esküszöm a csillagra, mely -alatt születtem: hogy úgy verjen meg, a ki verni szokott, föld -alatt vagy föld felett lakó, úgy veszszek el tűzben, vízben, föld -gyomrába elevenen temetve, úgy váljak sóbálványnyá, úgy tépjen szét -fenevad az erdőn, betegség az ágyban, rossz szellem a pokolban, úgy -forduljon ellenem tulajdon fegyveremnek éle gonosz órámban, úgy -rettegtessen éjszaka hátam mögött lappangó kisértet, úgy legyen -testem megverve fekélylyel, szemeim farkas sötétjével, nyelvem -némasággal, csontjaim belső szaggatásokkal, úgy essék le az égről -születésem csillaga, mikor legjobban óhajtanék élni, a mint egy -igét vagy egy gondolatot bárki előtt, legyen az pap, gyermek, apa, -itélő biró, vagy fenyegető hóhér, azokból, a miket e helyen láttam, -hallottam, vagy megtudtam, valaha kimondani fogok, vagy kezemmel -leirok, vagy valakit rávezetek. Legyen tele átokkal minden csepp -vérem, átkozzanak meg maradékim, ébredjek fel a sírban s feljárjak -onnan holtom után, ha ez ellen valaha cselekszem. Hallják meg ez -esküvésemet mindazok, a kik a föld felett, vagy a föld alatt -laknak.</p> -<p>E drastikus esküforma mindenkit kielégíte; azon a vidéken nagyon -tetszenek az ilyen önelátkozások s kötő erejük százszorta erősebb, -mint a mi esküt a birói személy előtt tesznek le. A fekete álarczos -hajfürteiből ez alatt köröskörül sűrűen emelkedtek föl egyes -hajszálak, mintha <span class="pagenum"><a name="Page_233" id= -"Page_233">-233-</a></span> valami rémséges korona volna a fején. A -körüle állók oly mély borzalommal tekintének reá. Mindenki hivé -felőle, hogy földöntúli csodák ereje van e szavakban; csak a leány -nem hitt neki semmit.</p> -<p>Hogy a rémkedő tiszteletet még jobban fokozza, odainté magához a -társaság véneit a kalandor.</p> -<p>– Im, hogy lássátok magatok, mennyire tudva vannak ott, hol -tudva kell lenniök, az elmondott átok szavai, nyúljatok hozzám, -csak ujjaitok hegyét tartsátok felém, és megtudjátok, ki van itt -jelen még rajtunk kívül?</p> -<p>Az öreg Onucz reszketve nyújtá ujja hegyét a Fatia Negra felé, s -majd összerogyott ijedtében, midőn annak ruhájából szikrákat érze -kipattogni, a mik ujjai hegyét megégeték. Egyszernél többször egy -sem mert felé nyúlni, de a kiváncsiság valamennyit odahozta mégis; -ki-ki személyesen akart meggyőződni a csodáról, a mit másnak nem -hitt s az alakoskodó biztatá a közeledőket, hogy bárhol érjenek -hozzá, tűz jön ki a testéből; azok szikrákat ugrattak elő nyakából, -fülei hegyéből, s meggyőződtek felőle, hogy az átok csakugyan -minden csepp vérébe bevette magát.</p> -<p>Csak Anicza nem közeledett hozzá.</p> -<p>– Hát te félsz tőlem? kérdezé tőle az alakos.</p> -<p>– Nem félek.</p> -<p>– Jer hát, csókolj meg.</p> -<p>Anicza oda lépett hozzá, s meghagyta általa csókolni magát.</p> -<p>Összeborzadt utána.</p> -<p>– Nos? Mit éreztél?</p> -<p>– Szád megégette számat, felelt a leány s midőn a Fatia Negra -félrenézett, titokban keresztet vetett magára.</p> -<p>A Fatia Negra tökéletesen meg volt elégedve a komédiával. A -titokszerű, az ismeretlen iránti borzadály rabszolgáivá tette -czimboráit; ezektől nem tarthatott többé.</p> -<p>– Most add ide kezedet, Anicza, te viszont add másik kezedet -társnédnak; mindenki fogódzzék a másik kezébe. <span class= -"pagenum"><a name="Page_234" id="Page_234">-234-</a></span></p> -<p>Igy egy lánczot képeztetett velük, melynek tulsó végét a vén -Onucz zárta be, kinek kezébe egy vékony lánczot adott, mely az -oltárról lefüggött.</p> -<p>Aztán elmondta előttük a phantastikus esküt, azok minden igét -utána mondtak. A komédiát befejezte egy erős villanyütés, mely -egyszerre minden ember könyökét és inait megsajgatta. A szegény, -tudományokban járatlan emberek azt hitték, az ördög futott -idegeiken keresztül, jajveszékelve könyörögtek a fekete -álarczosnak, hogy ne tegye már őket ki több próbának, hiszen eléggé -meg vannak már rémülve.</p> -<p>– Most tehát itt van a pillanat, Fatia Negra, szólt Onucz, nagy -tisztelettel a bűbájos egyéniség iránt, melyben te is beváltsd -szavadat; aztán majd én is megmondom, hogy mit akarok. Fogod-e -igazán nőül venni leányomat?</p> -<p>– Ne jussak ki a napvilágra addig, a míg azt nem teszem.</p> -<p>– Megesküszöl vele azon módon, a hogy nekem megigérted?</p> -<p>– Azt hallani fogjátok.</p> -<p>– No, hát akkor én is mondok neked valamit. Amott van a nagy -mázsáló mérleg fölállítva, ugy-e bár? Az egyik serpenyőre annyi -aranyat rakok, a mennyi őt fölemeli. Annyi aranyat adok leányommal, -a mennyit ő saját maga nyom.</p> -<p>Ez egészen az atyafiak ízlése szerinti gondolat volt Onucztól; -valódi román munificentia! annyi aranyat a menyasszonynyal, a -mennyit ő maga nyom.</p> -<p>A két vőfély rögtön futott egy nagy fatálért, arra fölállíták a -menyasszonyt, azon fölemelték, úgy vitték a mázsáló mérlegig; Onucz -még a tálat is rátevé a mérlegre: azzal is nehezebb legyen.</p> -<p>Azután annyi vert aranyat raktak az Onucz jegyével pecsételt -zacskókban a másik mérlegre, a mennyi a mérleg két karját -vízirányosra emelte.</p> -<p>Mikor aztán mind a leány, mind az arany a levegőben <span class= -"pagenum"><a name="Page_235" id="Page_235">-235-</a></span> -libegett, Onucz diadaltól sugárzó arczczal taszítá oldalba -könyökével a Fatia Negrát.</p> -<p>– Ez most mind a tied.</p> -<p>A kalandor odafutott a mázsálóhoz, de nem azon serpenyőhöz, -melyen az arany volt, hanem a hol a leány állt; ezt emelte le -onnan, karjára véve mint egy gyermeket; a másik serpenyő a földre -zuhant, súlyegyenét vesztve, az aranynyal telt zacskók jobbra-balra -hullottak róla.</p> -<p>Ez is nagyon tetszett a társaságnak. E massziv gyöngédség a -Fatia Negrától mindenki előtt nagyon érthető volt. Az öreg Onucz -dicsekedve mutogatá haczukájoknál fogva rángatott komáinak a -széthullott erszényeket: «lám, még sem a pénz után nyúlt, hanem a -leány után».</p> -<p>Olyan rendkívüli eset is volt az, ebben a földalatti pokol -egyházában, a hová az emberek ötven esztendő óta nem járnak -egyébért, mint pénzt csinálni; nem egymás leányának a szemébe -nézni, nem barátságot kötni, nem szeretkezni, nem nagylelkűséget -gyakorolni, hanem csak nyers aranyat vert aranynyá változtatni.</p> -<p>És valóban, a Fatia Negra, ha láthatta volna a jövendőből csak a -legközelebb eső pillanatot, csak az első óranegyednek kezdő -perczét, ha csak egy lépését, egy dobbanását hallhatta volna annak, -a mi már a feje fölött jön, akkor a helyett, hogy a leány után -nyújtsa ki kezeit, okosabban teendé, ha mind a kettővel fölkap -egyet azok közül a zacskók közül a másik serpenyőről s iramodik -vele a merre tud, ebben a sötét oduban, azon a sötét járáson -keresztül, a mit rajta kívül senki sem ismer; a min úgy jár ide, -mintha a pokol külön kis kapun eregetné be, különös ördögök -protekcziója mellett.</p> -<p>Hanemhát ezúttal az ördögök rosszul gondoskodtak róla; – ha -csakugyan volt vele valami baráti összeköttetésük.</p> -<p>A kalandor visszatért az oltárhoz az ölében vitt leánynyal, -annak a lépcsőjére letevé szép terhét. A leány letérdelt. -<span class="pagenum"><a name="Page_236" id= -"Page_236">-236-</a></span></p> -<p>– Hintsetek rájuk mézes búzát, suttogá a nyoszolyó asszonyoknak -Onucz, a ki ezt a szertartást valami különösen használatosnak -tartotta. Tán az áldást képviseli az?</p> -<p>Anicza azt kivánta, hogy a Fatia Negra hajoljon előbb hozzá -közel; hadd súgjon valamit fülébe.</p> -<p>Ez odahajolt hozzá, a szép arczot magához ölelve; a leány -remegve súgá:</p> -<p>– Engem is a föld alatt fogsz-e elvinni innen?</p> -<p>– Félsz, hogy azt teszem?</p> -<p>– Veled elmegyek akármerre s nem félek semmitől.</p> -<p>– Szavadon foglak.</p> -<p>– Nem bánom. Merre esik az? Jobbra vagy balra?</p> -<p>– Balra. Mindennek balkéz felül kell kezdődni, a mi szerencsés -akar lenni.</p> -<p>– A pénzverő-műhely alatt van az ajtó? kérdé a leány gondatlan -arczkifejezéssel.</p> -<p>– Ott; ha tudni akarod.</p> -<p>– Készen vagyok. Mondd el az esküt előttem.</p> -<p>A Fatia Negra ismételte a hókusz-pókuszt. Letérdelt Anicza mellé -az oltár lépcsőjére s szemeit a sötét barlangboltozat felé -forgatva, ünnepélyes hangon kezdé az eskümondást. Olyan rémséges -volt látni, a mint fekete álarczából a fölemelt szemek fehére -kivillant.</p> -<p>– Én, e fekete álarcz viselője, kit neveznek országszerte Fatia -Negrának s ismernek ezen a néven kicsinyek és nagyok, esküszöm a -bűbájos szavakra, miket a paradicsomkerti kígyó a legelső -asszonynak mondott; esküszöm az átokra, melylyel a legelső házaspár -e földön a paradicsomból kiűzetett; esküszöm a gonosz lélek Asmodái -kínzására, ki a házastársak gyötrő szelleme; esküszöm Uriás -ártatlanul kiontott vérére; esküszöm Sámson vakságára; esküszöm a -kettős csillagokra, a kik az égen egymástól meg nem birnak válni; -esküszöm a kardra, mely Holofernes fejét egy csókért levágta; -esküszöm Jezabel átkozott tetteire, mik Achab ellen a halált -felidézték; esküszöm az álmok szörnyetegeire, a kik ellen a -leghatalmasabbnak <span class="pagenum"><a name="Page_237" id= -"Page_237">-237-</a></span> sincs semmi védelme, hogy úgy legyek -áldva és meg nem átkozva, földön és föld alatt, a mily igazán e -nőt, kinek kezét kezemben tartom, szeretem, szeretni fogom és nőül -veszem; soha el nem hagyom és magamat tőle el nem tagadom, sőt -mihelyt az álarczot magamtól elvetettem, őt igazi alakomban -magammal vinni sietek s ha valaha e fogadásom ellen nyilván, vagy -titokban vétenék, verjen meg a csontszáradás és nyavalyatörés, -undorodjam ételtől, italtól és asszonyi arcztól, áruljon el, kiben -legjobban bízom, tanuságot tegyen ellenem saját két kezem, víz -üldözzön, tűz fogadjon, fejem fölött pallos függjön, szemem annak -élét lássa, akár alszom, akár ébren vagyok, s a hogy Acháb vérét -felnyalták az ebek az utczán egy rosz asszony miatt, úgy nyalják -fel az enyimet kósza kutyák a földről, ha ez eskümhöz valaha hű nem -leszek és hozzá hű nem voltam eddig; – minden földingató hatalom -engem úgy segéljen!!!</p> -<p>Az egész gyülekezett szájtátva bámult a fekete arczúra, mialatt -ez a pokolbeli képzelettel alkotott esküt végig mondá; a figyelem -egészen le volt kötve a jelenet által, senki sem vette észre, hogy -ezalatt a sötét háttérben, melyet a barlang távolabbi oldalai -képeztek, idegen arczok sokasága támad; a malomgépezeten át elébb -leszáll két ember, azután megint kettő és ismét kettő, a míg -lassankint lesznek százan; mind fegyveres férfiak, mind egyformán -öltözve, a fegyver elrejtve köpenyeik alá, hogy ne villogjon a -sötétből elő, azok ott csendesen sorakoznak, mint valami szinpadi -statistéria, mialatt a fő komédiás a lámpák előtt végzi -magánbeszédét. Csak Anicza vette őket észre; az egész eskü alatt -nem a Fatia Negra átkozódó ajkaira nézett, hanem annak feje fölött -el a sötétben alakuló csoportokra.</p> -<p>Az eskü végével ismét érinté a Fatia Negra a megfordított -feszületet, a villanyütés ismét megrázta a leány kezét, melyet -jobbjában tartott.</p> -<p>– Most esküdjél te is. <span class="pagenum"><a name="Page_238" -id="Page_238">-238-</a></span></p> -<p>A leány erre dühösen rántá ki kezét a kalandoréból, s térdéről -fölállva, még egy lépcsőfokkal magasabbra állt fel az -oltár-emelvényen s a gyűlölet és utálat elkeseredésével szép -arczán, szólt, gyöngyfogsorait összeszorítva, a lábainál térdelő -kalandorhoz:</p> -<p>– Te nyomorult komédiás! Te álarczos szemfényvesztő! Mindenkit -megcsaltál, de senkit olyan nagyon nem, mint engem. Esküdtél ugy-e, -Sámsonra, Uriásra, Holofernesre, Jezabelre, hogy engem meg nem -tagadsz soha, hogy kívülem senkit sem fogsz szeretni? Emlékezzél a -jegesvölgyi éjszakára, mily utálatosan árultál ott el engemet. Tudd -meg azt, hogy én voltam ott jelen magam a kunyhóban, én fujtam meg -a kürtöt, melynek szavára a féltő férj az erdőből előjött, én -láttam a tusát, mely erre következett, s én megesküdtem akkor, hogy -el foglak veszíteni. Esküdtél ugy-e, a kigyó szavaira, hogy ha -megcsalsz engem, áruljon el kiben legjobban bízol? víz üldözzön, -tűz fogadjon, pallos függjön fejed fölött, ebek nyalják fel -véredet? Ime tehát – előtted tűz, mögötted víz, fejed fölött -pallos! kutyák ugatnak már, szagolva véredet, én elárultalak! -Tekints oda hátad mögé!</p> -<p>A sorakozott fegyveres csapat egyszerre, mint egy gép minden -kereke, mozgásnak indult, hegyes szuronyok villantak meg a fáklyák -fényénél. «El vagyunk veszve!» ordítá minden ember, míg a katonai -parancsnok érczszava idegen hangzattal vegyült a zavart lárma -közé.</p> -<p>– Mindenki letegye a fegyvert! semmi ellenállás!</p> -<p>Onucz ordítva rohant aranytelt zsacskóihoz, az asszonyok -sikoltva futottak a sátorok közé, a Fatia Negra egy perczre -megkövülten állt Anicza előtt, mint egy megfogott ördög s elmeredve -nézett a leány lángoló arczára.</p> -<p>Anicza most hirtelen a fegyveresekhez fordulva, kiálta a zsibajt -túlcsengő hangon:</p> -<p>– Siess, Juon Táre! Foglald el az olvasztó bejáratát, különben -ismét megmenekül az ördög! <span class="pagenum"><a name="Page_239" -id="Page_239">-239-</a></span></p> -<p>Ezért kellett neki a Fatia Negrától megtudni, hogy merre jár fel -a föld alól?</p> -<p>A kalandort e szó téríté magához; látta, hogy egy kérlelhetlen -ellenség és egy csapat fegyveres ember sietve közelít az -érczolvasztó ajtajához, s hogy az út a menekülésre előtte zárva -van.</p> -<p>E pillanatban egy ördögi gondolatja támadt.</p> -<p>Hirtelen fölkapott egy égő fáklyát az oltárról s két hatalmas -szökéssel az olvasztó felé közelített; húsz férfi szuronya meredt -eléje és egy hosszúnyelű fejsze Juon Táre kezében, ő pedig -fegyvertelen volt.</p> -<p>De nem az ajtóhoz sietett, hanem egy oldalszökéssel elérte a -borléllel töltött kádat, ott lehajítá a földre az égő -szurokfáklyát, s izmos vállát neki vetve a roppant kádnak, egy -kétségbeesett erőfeszítéssel annak tartalmát végig önté a barlang -padlatán.</p> -<p>Egy pillanat alatt lángban állt az egész barlang!</p> -<p>A padlat kőből volt, a szétfolyó borszeszt be nem ihatta, az -lángra lobbant az elhajított fáklya lángjától s terjedt sebesen, -mint egy gátját szakított égő tenger, különösen az olvasztó felé, -merre hajlottabb volt a padlat.</p> -<p>A kék szeszláng halotti rémvilággal tölté meg az egész barlang -üregét, maga a levegő, maga az űr is lobogni látszott: a száz -fáklya tövig meggyulladva lobogott vörös fénynyel a kék -pokollánggal egyetemben s a felhalmozott bengali tűzhegyek és az -elpattogó röppentyűk, forgásnak indult tűzkerekek, mik az ünnepély -végére voltak készen tartva, össze-vissza lobogtak, sustorogtak -bele a rémséges alapszínbe; s e pokoli lobogás közepett -elkárhozottak sötét alakjai futottak, ordítottak, sikoltoztak, -taposták egymást és menekültek magasabban álló sziklák felé, a hová -a légben elterjedt láng utánuk csapott; egyik katonának a húsz -közül tölténytartójában föllobant a lőpor. Juon Táre szeme világát -veszté a lobbanástól, a többi iparkodott a barlangot átszelő -vízvezetőbe menekülni, hová utánuk <span class="pagenum"><a name= -"Page_240" id="Page_240">-240-</a></span> csorgott a lobogó -alcohol, mint egy égő zuhatag. Veszni kellett mindenkinek e -pokolmenyegzőben.</p> -<p>Csak két ember nem veszté el lélekjelenlétét, csak ketten tudták -még, hogy mit kell tenniök; az egyik volt a Fatia Negra. Ez, a mint -a fegyveresek szétfutottak az olvasztó-ajtótól, merészen átgázolt -az égő borszeszlángon, jól tudva azt, hogy ez nem gyujtja meg -egyszerre az öltönyt s csupán szemeit takarta el kezével, hogy meg -ne vakítsa: azzal felszakítá az ajtót s azon keresztül hirtelen -eltünt.</p> -<p>A másik volt Anicza, ki midőn látta, hogy a százszoros -rémületben mindenki elveszté eszét s kétségbeesett halála elé fut, -hirtelen kezébe ragadott egy fejszét s nem törődve a körüle pattogó -röppentyűk szikráival, a fölállított roppant sörös kádakhoz futott, -azoknak fenekeit beszaggattá; a neutrális nedv zuhatagban tódult a -padlatra, s a mint lassankint tért nyert, úgy szorítá mindig -hátrább a lángoló pálinkaárt, lassankint kioltogatva a kék -pokolvilágot, melynek elmulta után nem maradt az alvilágban egyéb -fény, mint a végig lobogó szurokfáklyák az oltár körül.</p> -<p>A szép menyasszonyra nem lehete rá ismerni többé, arcza úgy -össze volt égve.</p> -<p>A társaság minden tagja kapott sebet az égésben, néhány kínlódva -fetrengett, szeme világát vesztve, s a hűs tócsákba verte magát, -miket a kiomlott sör képezett; a vén Onucznak egy haja szála sem -maradt meg, de azért most is ott ült aranyai halmazán, mik -szétgurultak a félig szenesült zacskókból. Fölrepedezett kezeit -aranyai közé dugdosta: tán azok hűsítik fájdalmát.</p> -<p>Juon Tárénak mindkét szemét kiperzselte a lőporlobbanás, két -katona is nehéz sebet kapott ugyanakkor.</p> -<p>Az általános rémület után csak akkor jutott eszébe valakinek, -hogy a Fatia Negrát üldözni kell, midőn a tűz már elaludt. E valaki -a menyasszony volt.</p> -<p>Ő maga ragadta kezébe a fáklyát, ő kiálta a fegyvereseknek: -«utánam!» s első volt, ki az érczolvasztó ajtaját <span class= -"pagenum"><a name="Page_241" id="Page_241">-241-</a></span> -fölszakítá. Odabenn sötétség volt, a fáklyavilágnál összekeresték a -földalatti kamrákat; pénzverő gépek, olvasztó műhelyek, mind a régi -rendben voltak hagyva, még a kivert pénz is, mely az osztályra -várt, érintetlenül hevert pyramid alakú halomba rakva kisded -erszényekben, – de a Fatia Negra maga nem volt sehol.</p> -<p>– Elrejté magát! mondogaták a katonák, puskáik agyával -kopogtatva a falakat.</p> -<p>– Megmenekült! szólt, perzselt haját tépve kezeivel a -menyasszony. Ez épületen keresztül menekült meg. Még talán -utolérjük!</p> -<p>Tanácsára a gépeket kezdték fölforgatni s az érczlapító alatt -megtalálták a csapó ajtót, melyen keresztül szokott ki- s bejárni a -barlangon át a kalandor. Ezalatt eltelt egy óranegyed. Több, mint -elég arra, hogy üldözői elől megmeneküljön.</p> -<p>Anicza sietve futott előttük a fáklyával a földalatti folyosón -keresztül, melyet a barlangon átfutó patak járása alkotott; sok -helyütt térdig hajolva lehetett csak előhaladniok. A leány biztatta -az üldözőket, hogy ne féljenek; fél óra mulva napvilágot láttak a -folyosó végén derengeni, s a mint kiértek a patak medrének -szirttorkolatából, ott a forrás előtt, a szép zöld fűben, a forró -napsugár elől hangafa árnyékában hűselve, heverészett egy őzünő két -kis gidójával: a kis őzfiak anyjuk hátán ugráltak keresztül… A -Fatia Negra ki tudja, hol járt már ezóta?…</p> -<h2>A MIKALAI CSÁRDA.</h2> -<p>Hidvártól Gyula-Fehérvárig egy jó napi járó föld van, még a -legjobb lovakkal is, legjobb időjárás mellett; esős időben a hegyi -utak még több idejét fogyasztják el az utasnak.</p> -<p>Szerencsére, az út fele táján esik a mikalai csárda, abban lakik -egy derék, becsületes oláh nemes, a ki úgy <span class= -"pagenum"><a name="Page_242" id="Page_242">-242-</a></span> -mellékesen korcsmárosi hivatalt is visel. Itt ezen a tájon, a -bányák közelében nincsen zsidó, minden bolt és csárda örmények és -oláhok kezében van; a nép meg van velük elégedve s a magyar urak is -szeretik őket. Annyi bizonyos, hogy Magyarországon nem lehet olyan -olcsón utazni, olyan jó bort inni, olyan tiszta ágyban hálni, mint -Erdélyben.</p> -<p>Az ifju Makkabesku tanyája regényes helyen épült, egy, a -hegyekből kijövő patak zuhatagja mellett; a bérczi csermely ott -foly el háza mellett, minden belehullott gallyat és falevelet hetek -alatt kővé változtatva; még a beléhajló fák gallyai is odáig szép -fehér kővé változtatva, a meddig a víz szokta mosni.</p> -<p>A tanya egy hosszú tornáczos házból áll, távolabb vannak az -aklok és félszerek, földszint kőből építve, s az alacsony emelet -kemény fából, szép simára gyalult oldalakkal s olyan ügyesen -egymásba róva, mintha remekbe készült katulya volna; nyolcz oszlop -az elején, czifrára kifaragva, képez egy hosszú folyosót, melyhez -kőlépcső vezet fel. E hosszú folyosó közepén nyílik a konyha, a hol -maga a nemes úr lakik, legvégén pedig van a vendégszoba, a hova -vendégeit, ha jönnek, be szokta szállásolni. Csak egy szoba, de -elég kényelmes és tágas is, megférnek benne, akárhányan vannak.</p> -<p>A nemes úr a korcsmárosságot nem űzi keresetből, abból ugyan nem -is élhetne meg, hanem félig szivességből és jó barátságból; -számadásai is nagyon egyszerűek: ha valaki gyalog jön és csak -szállást kiván, annak számlája két garas, ha lovon jön és vacsorál, -egy forint; ha még bort és pálinkát is diktál föl, azért mégis csak -egy forint; ki vesződnék a miatt még külön czifra kálkulással? A -négylovas hintókat nem szokta taksálni, azok fizetnek, a mit -akarnak. Ha valaki nem kérdi, hogy mit fizessen? hanem kezet szorít -és odább megy: szerencsés utat kiván neki s nem kiabál utána, hogy -hát a fizetés?</p> -<p>A mellett Makkabesku büszke ember és sokat tart a nemességére. -Megvárja, hogy őt domnulénak szólítsák s <span class= -"pagenum"><a name="Page_243" id="Page_243">-243-</a></span> nagyon -jól esik neki, ha vendégei észreveszik a vendégszobában -felakasztott nemesi czímert, a fekete medvét három nyillal a -kezében, s kérdezősködnek annak titkos értelme felől, a mikor -azután ő is megmagyarázza, hogy az a fekete medve három nyillal, -mely pléhre festve két vasrudon a ház előtt himbálja magát, szintén -nem valami korcsmai, – hanem nemesi czímer, s örömest elegyedik -beszédbe a legközelebbi tisztujításról, a mikor alispánt és -szolgabirákat választani fennjárt a székvárosban.</p> -<p>Késő délután lehetett, a midőn báró Hátszegi Lénárd úr a mikalai -csárdába vezető gyalog hídon át, annak udvarára lépett, gyalog -jött, egy ládika a hóna alatt s vállán egy kettőscsövű fegyver. -Makkabesku a tornáczon át már messziről köszönté.</p> -<p>– Hozta Isten, nagyságos uram, tán valami baj történt, hogy csak -gyalog jön?</p> -<p>– Baj ám: az átkozott Tyiatra lupulujnál eltört a kocsim -tengelye. Mindig mondtam, hogy csináltassátok meg azt a rossz -helyet, már legalább hatodszor történik velem ott baj.</p> -<p>– Isten az oka, uram; a patak mihelyt megárad, mindjárt -elrontja.</p> -<p>– Ez nekem nem vigasztalás. Embereim ott vesződnek a hintóval, -fel sem birták még állítani úgy feldűlt. Jó, hogy magam a lovakat -hajtottam, mert különben a nyakam tör ki, a hajdum így is -kificzamította a kezét, küldj neki segítséget izibe, mert különben -be nem vergődnek. Hol van a leánykád?</p> -<p>– Ej ej, nagyságos uram, ön mindig tréfál. Flóre te!</p> -<p>Egy csinos kis menyecske jött ki e szóra a konyhából, tűztől -pirult arczczal mosolyogva a nagyságos úrra.</p> -<p>– Vedd át a nagyságos úr fegyverét és ládikáját s vidd be a -vendégszobába.</p> -<p>– Hát hogy vagy, kis leánykám? még sem mentél férjhez? szólt a -piros csattanó orczát megcsipve ujjaival a báró, mialatt a -menyecske a ládikát elvette. <span class="pagenum"><a name= -"Page_244" id="Page_244">-244-</a></span></p> -<p>– Hej! be nehéz ez! sikolta az, mintha a láda terhétől ijedt -volna meg.</p> -<p>Nem sül el ez a puska?</p> -<p>– Csak rá ne nézz tüzes szemeiddel, mert akkor elsül, ugy-e -öregapja?</p> -<p>– No csak vidd be Flóre. A nagyságos úrnak mindig jó kedve van, -még ha szekere feldűl is; a nagyságos úr mindig tréfál.</p> -<p>A tréfa abból állt, hogy Makkabesku a negyvenen túl levő férfi -lehetett már, s itt-amott őszült a tarkója; a menyecske pedig alig -lehetett több tizenhét évesnél, mikor a nemes úr nőül vette; azért -Lénárd mindig azzal boszantotta a korcsmárost, hogy leányának hítta -a feleségét s kérdéseket tett hozzá, mint öreg apjához, hogy mikor -adja már férjhez az unokáját?</p> -<p>Hogy a nagyságos úrnak még akkor is eszébe jut a tréfálás, mikor -a hintaja eltört!</p> -<p>Pedig hiszen Makkabesku Pávelt még «ifju»-nak híják: -természetesen azért, mert az apja még él és az is Pável -keresztnevet hord.</p> -<p>A csárdás egy perczig sem hagyta a feleségét megállani a sarkán -Lénárd szeme előtt, egyre küldözte ide-oda. Ő maga arról a helyről, -a hol az ideig könyökölt, még meg nem mozdult.</p> -<p>– Eredj a cselédházba Flóre; a kocsis, meg a bivalyos siessenek -mindjárt a nagyságos úr hintajához, a Tyiatra lupulujhoz; vigyenek -magukkal dorongokat és istrángot eleget. Csak szaporán. Tessék -addig besétálni a nagyságos úrnak.</p> -<p>– Nem megyek biz én, mert én magam is utána akarok látni a -hintómnak, különben ma sem vergődik be; csak előbb szeretném valami -biztos helyre tenni ezt a ládikát; nem azért mintha félteném, vagy -mi? hanem négy ezer arany van benne, s az mégsem bolondság.</p> -<p>– Hüh! domnule! szólt mind a két kezével tarkójához kapva a -csapláros, mintha attól félne, hogy már esik a <span class= -"pagenum"><a name="Page_245" id="Page_245">-245-</a></span> feje -hátrafelé; kegyelmed annyi aranyat hordoz magával s csak így -könnyedén jár vele ezen a vidéken?</p> -<p>– Micsoda könnyedén? Hát csak nem fogadhatok neki társzekeret? -Be akarom váltani Fehérvárott, mert holnapután fizetésem van, azért -hurczolom magammal.</p> -<p>– Nem úgy értem: de hogy ilyen egyedül jár vele.</p> -<p>– Nem szoktam én magamat eskortiroztatni.</p> -<p>– Pedig kár, domnule, a mi vidékünk most nagyon bátorságtalan; a -mióta az Anna elárulta a Lúcsia barlangi pénzverőket, nekünk gyűlt -meg a bajunk; a jámbor bolondokat, meg a temérdek sok kincset ott -kapták, de elszalasztották a banda fejét, a Fatia Negrát; most ez -boszúból és elvesztett kincsei miatt az egész vidéket sarczolja: -pedig azt mondják, hogy már le akart végképen tenni a -rablóvezérségről, el akarta venni az Aniczát, de hogy elárulták s -pénzét ott veszejték, újra dúl-fúl a vidéken, senki sem biztos -előle; csak tegnapelőtt rabolta ki erőszakkal a császári -postaszekeret.</p> -<p>– No no, abba beletörhetik a foga. Különben engemet nem mer az -bántani.</p> -<p>– Nem tudom, domnule: álarcz van a képén, nem pirul az és nem -sápad el.</p> -<p>– Nem szokott ide ellátogatni? nem tanyázik néha nálad?</p> -<p>– Nem uram, bizonyomra mondhatom, hogy itt még soha sem volt, a -mit különben magam is nagyon csodálok. Nálam sok úr megfordul, s -innen könnyen lehet akármerre utat veszteni.</p> -<p>– Nem tartasz fegyvert a háznál?</p> -<p>– Minek tartanék? Annyi pénzem nincs, hogy a Fatia Negra -érdemesnek tartson kirabolni, más ember pedig védje magát. Aztán -hiába való dolog ő vele ellenkezni. Juon Táre is kezében fogta már, -mit nyert vele? megvakult, most koldulhat már; Anicza elárulta, -rajta hozta a katonákat, mit nyert vele? az eltünt a földbe, ő -pedig koldussá tette apját és minden ismerőit s most ül velük -együtt Gyula-Fehérvárott a kaszamátában. <span class= -"pagenum"><a name="Page_246" id="Page_246">-246-</a></span></p> -<p>– No, ne félj semmit, nem történik az alatt semmi baj, míg én a -kocsihoz visszamegyek; addig is zárd el a fali szekrénybe ezt a kis -ládát s vedd magadhoz a kulcsát.</p> -<p>– De csak tartsa kegyelmed magánál, domnule. Nem szeretem én azt -úgy, én rám ne mondhasson senki semmit.</p> -<p>Makkabesku elzárta a ládikát egy nagy álló fali szekrénybe, mely -hasonlatos az álló órák tokjaihoz, abban állnak családi kincsei és -nemes levele. A bezárt szekrény kulcsát oda adá a vendégnek.</p> -<p>Még azonfelül a szobát is bezárta, s annak a kulcsát is -ráerőlteté.</p> -<p>– Domnule, szólt azután, hogy látta, miszerint Hátszegi -csakugyan vissza akar menni eltört kocsijához. Én csak azt mondom, -hogy nagyon szeretném, ha nem menne el kegyelmed. Elhozzák azt a -hintót a cselédek is.</p> -<p>– Nem tudnak bánni vele, mind sült paraszt, soha se látott -vastengelyű szekeret.</p> -<p>– Inkább hát elmegyek én magam, kegyelmed maradjon itt.</p> -<p>– Segíthetek főzni a leánykádnak?</p> -<p>A korcsmáros homloka összehuzódott e szóra, s elmeneteli kedve -láthatólag megcsökkent.</p> -<p>– Mikor én félek egyedül annyi sok pénzzel ebben a házban.</p> -<p>– Ejnye, boldogtalan ember! szólt Hátszegi türelmét vesztve, -hiszen csak nem gondolod, hogy rám leskelődik a te ostoba -rablókapitányod? Jól van hát, itt hagyom neked a puskámat, fogd a -kezedbe, s állj ide az ajtó elé; hozz magadnak egy széket, ülj rá, -húzd föl a sárkányát mind a két csőnek, s tartsd a hüvelykujjadat a -sárkányán, a mutató ujjadat a ravaszán. A balcsöve tiz ficzkóra van -töltve: az erősen szór, ha ezen a szűk folyosón elsütöd, bizonyos -lehetsz felőle, hogy a ki ennek a tulsó végén szemközt jön, -okvetlen megkap belőle legalább ötöt s az elég akárkinek; a második -cső, ez a jobbik, ez meg egyes golyóra van töltve, ezzel cső végére -szokás várni a vadat, <span class="pagenum"><a name="Page_247" id= -"Page_247">-247-</a></span> hat lépésnyire, a honnan akármi gyermek -halottá tehet akármi óriást. Ne félj, ha pánczélinget viselne is, -ez keresztül viszi, mert aczélhegyű golyó van benne, a mi a pléh -ajtót átlyukasztja. No, nem félsz már, ugy-e?</p> -<p>Makkabeskunak csakugyan nagy bátorság támadt a szivében annak a -tudatára, hogy olyan fegyvert tart a kezében, a mivel kétszer -halottá lehet tenni a legrettenetesebb embert.</p> -<p>– Hát kegyelmed semmi fegyvert sem visz magával, domnule?</p> -<p>– Van a zsebemben két dupla pisztoly.</p> -<p>Azzal Hátszegi könnyedén, fütyürészve végig haladt a hosszú -folyosón, beszólt a konyhában forgolódó menyecskéhez:</p> -<p>– Hát aztán leánykám, készen legyen a vacsora, mire visszajövök, -majd meglátom, elsózza-e a szakácsné a levest?</p> -<p>És úrhoz illő könnyen vevésével a dolognak ment ismét a hídon -keresztül az országútra, Makkabesku szemeivel kiséré, míg beláthatá -s gondolá magában, hogy ez ugyan bátor ember.</p> -<p>Itt Makkabesku arra a gondolatra tért, hogy hisz az ő elődei is -bátor emberek voltak hajdan. Nem hiába nevezik magukat a -Makkabeusok után. Ez még a római császárok idejéből eredt. Hogy -tulajdonképen kik voltak azok a Makkabeusok? arra már tisztán nem -emlékszik, de annyi bizonyos, hogy az régen történt.</p> -<p>A történet nagyobb bizonyoságára, most is oda van a folyosó -feljáratába falazva a régi római emlék; rajta a császár képe, s -régi thyrsusok és öklelő bakkecskék, körülirva elkopott betűkkel, -mik a nemes úr előtt természetesen ősei érdemeit sorozzák fel; de a -mikből az archæologok azt olvassák ki, hogy azt valami dácziai -proconsul emeltette meghalt felesége tiszteletére, s a császárfő az -asszony képe rajta; hanem ez azért nem tesz különbséget; a -síremléket e ház helyén találták, midőn alapját letették s így az a -család ősereklyéi közé tartozik. <span class="pagenum"><a name= -"Page_248" id="Page_248">-248-</a></span></p> -<p>Azért kedvencz helye Makkabeskunak a folyosón az a nagy -bükkfa-karszék, a honnan épen a befalazott római emlékre látni. Az -alkonyodó nap egyenesen rá szokott arra sütni az oszlopokon -keresztül s olyankor megaranyozza az emlék alakjait és betűit, és -olyankor úgy tetszik Makkabeskunak, mintha többet tudna leolvasni -belőlük, mint máskor.</p> -<p>Milyen hatalmas emberek lehettek azok, a kiknek ilyen sokáig -eltart az emlékezetük.</p> -<p>Milyen nagy vitézek voltak azok, kik ezt az országot el tudták -foglalni!</p> -<p>Pável gazda nem számítá erényei közé a vitézséget. Ő -békeszerető, verekedést kerülő ember volt. Inni csak bezárt -szobában szokott, mert egyszer megtörtént rajta, hogy a bor -fölösleges merészséget öntött szivébe; a minek azután az lett a -következése, hogy a fejét két helyen beütötték. Azóta nem keresi az -alkalmat.</p> -<p>De ha helyébe jönne! Fejét csóválja, magában elmélkedve. Az nem -jól járna, a ki most ő vele ki akarna kötni.</p> -<p>Olyan emberekre nézve, a kik nem szoktak lőfegyverrel bánni, -valamely sajátságos bűbáj van egy, véletlenül kézbe kapott töltött -fegyverben. Az a bátorság és kötekedés lázas állapotában tartja -őket. Különös inger támad bennük annak a fegyvernek hasznát venni. -Pável gazda egy párszor a képéhez emelte a puska agyát s iparkodott -vele czélozni. Sikerült neki a kisérlet; fél szemét behunyta s a -másikkal irányozta a czél legyet. Ha most az a czifra fő azon az -emlékkövön volna az ellenség, a haramia, hogy szétzuzná a -koponyáját.</p> -<p>A nap lassankint lefelé haladt az égen s a mint lejebb ment, úgy -változott az aranyos fény, mely a kőemlékről visszasugárzott, -lassankint biborpirossá; egyik oszlopnak az árnyéka csendesen -huzódott előre, a domborművet félig eltakarva.</p> -<p>Egyszerre úgy tetszett Makkabeskunak, mintha azon <span class= -"pagenum"><a name="Page_249" id="Page_249">-249-</a></span> oszlop -árnyéka mellett egy emberfő árnyékát látná megmozdulni…</p> -<p>A lélekzet elállt ajkain… Valaki leskelődik ott…</p> -<p>– Ki van ott? orditá rá ijedtségtől elcsukló hangon.</p> -<p>Abban a pillanatban ott állt előtte a folyosó tulsó végén a – -Fatia Negra.</p> -<p>Azon alakban, a hogy őt leirták előtte; fekete atlasz köpenybe -burkolva, fekete atlasz álarcz a képén, miket zsebében rejtve -hordhat s hirtelen fölvehet, és levethet, a hogy szükségét -látja.</p> -<p>– Megállj, ide ne jőjj! kiálta rá a fegyveres félelem dühével -Makkabesku, mert keresztül lőlek! s a mint az álarczos egy lépést -tett előre, hevesen rásütötte a fegyver bal csövét.</p> -<p>A lőporfüst eloszlott; a Fatia Negra sértetlenül maradt és jött -egyre közelébb.</p> -<p>Ah, ezek csak a ficzkók voltak, ezek nem árthattak neki, de majd -az aczélhegyű golyó!</p> -<p>A lövésre kifutott a konyhából Makkabesku neje s épen szembe -találkozott a rablóval. Az izmos kezével megragadta karjánál fogva -s visszalökte a konyhába s rázárta kulcscsal az ajtót.</p> -<p>Pável gazda mind ezt engedte történni; a felemelt fegyvert -arczához szorítva, még közelebbre akarta bevárni a rablót, még -bizonyosabban találni.</p> -<p>Most már nem szólt neki semmit, most már kivánta, hogy -jőjjön.</p> -<p>Mikor hat lépésnyi tér volt közöttük, akkor odaczélzott a melle -közepére; megnyomta a fegyver ravaszát s a jobb cső is -eldördült.</p> -<p>Semmi halálordítás utána… A Fatia Negra sebzetlenül állt -előtte.</p> -<p>Makkabesku kábultan tartá eléje a kilőtt fegyvert, mintha azt -várná, hogy az még egyszer elsüljön, mintha álmodta volna csak azt, -hogy lőtt s még egyszer álmodni akarná, hogy újra lőjjön, hogy azt -a kisértetet megölje, a <span class="pagenum"><a name="Page_250" -id="Page_250">-250-</a></span> mi az álmodónak mindig olyan rosszul -sikerül; – a Fatia Negra pedig megfogta egy kezével a puska végét, -egy rántással kicsavarta azt a korcsmáros kezéből s a puskaagygyal -úgy sujtotta főbe, hogy az szédülten rogyott össze.</p> -<p>Azután nem tudja senki, hogy mi történt?</p> -<p>Midőn báró Hátszegi és Makkabesku cselédei hazaérkeztek az -összekötött hintóval, Makkabesku még mindig a földön hevert -elkábultan; felesége a bezárt ajtón dörömbözött, a vendégszoba -ajtaja fel volt szakítva s a családi fali szekrény feltörve. A -korcsmáros ereklyéi közül ugyan, csodára, egy sem hiányzott, hanem -Hátszegi ládikája a négy ezer aranynyal el volt tüntetve. Azt -később megtalálták a patakban, természetesen – kiürítve.</p> -<p>A nagy sokára felocsudott Makkabesku reszketve beszélé el -Hátszeginek a kettős lövés álomszerű esetét s esküdött az egekre, -hogy a Fatia Negra kezeivel kapkodta el a golyókat, mint a -legyeket.</p> -<p>– Bolond vagy. Bizonyosan a feje fölött lőttél el mind a -kétszer.</p> -<p>– Akkor meg kellene a golyók helyeinek látszani az átelleni -falon.</p> -<p>Valóban semmi golyó helye sem volt látható a folyosó falain.</p> -<h2>AZ, A KI A FATIA NEGRÁT FELISMERI.</h2> -<p>A mikalai csárdában történtek nagyon elronták Hátszegi kedélyét. -Igen mogorván tért haza s Henriette iránt szokatlan kimélytelen -volt. Valami heves jelenet fejlődött ki közöttük, melynek folyama -alatt a báró olyasmit vetett nejének szemére, hogy őt megcsalta s -hogy az ő és testvére magaviselete okozá, miszerint a nagyapai -örökségből ki vannak tagadva. Felfedezte, hogy mindent tud. Tudja -jól, hogy Henriette egy naplopó ficzkót szeretett leány korában s e -miatt vonta magára nagyatyja gyűlöletét. <span class= -"pagenum"><a name="Page_251" id="Page_251">-251-</a></span></p> -<p>Henriettenek nem volt bátorsága azt felelni vissza, hogy ha -tudta ezt, miért vette őt nőül? miért nem hagyta azénak, a ki -mellett szegény lehetett volna, de boldog; száraz kenyeret evett -volna, de meg nem panaszoltat; nem talált volna fényt, de -szerelmet.</p> -<p>A félénk nő csak sírni tudott. Reszketett előtte és utálta.</p> -<p>Pedig mennyire rá volt szorulva!</p> -<p>Jól tudta már, hogy öcscsét mivel vádolják? s egy perczig sem -kételkedett azon, hogy hát ő mit cselekedjék? Annak a hibáját az ő -angyali önfeláldozásának kellett helyrehoznia. El kellend ismernie, -hogy a hamisított aláirás az ő valódi kézirása.</p> -<p>De hát azután? Mi fog történni azután? Az aláirás elismerésének -következményei vannak; mi fog azokból kifejlődni? mi lesz azoknak a -vége?</p> -<p>Azt láthatta, hogy férjétől nem kérhet semmit. Minden lépten -vehette észre, hogy az keresve keresi a czivakodást s minden -ürügyet megragad, nejét magától távol tartani. S hozzájárul még az -a mikalai szerencsétlenség. Ez is, mintha híva jött volna. Mintha -csak összebeszélt volna a Fatia Negrával, hogy őt az útban -furfangosan rabolja ki, hogy még csak reménysége se lehessen -nejének ezúttal azt várhatni, hogy férje kiszabadítsa e -halálverejtékes szorongattatásból. Szinte jól esik neki minden -beszéd végét oda fordítani, hogy «hja bizony a Fatia Negra minden -pénzétől megkönnyebbítette; nem tudja, mikor fogja ezt -kiheverni».</p> -<p>A szegény nő néha naphosszant eljárkált a hidvári kastély -szobáiban, s a tekervényes angol kert utain; hideg gyöngyöket -izzadva homlokán és nem találva egy mentő gondolatot.</p> -<p>Ez olyan kétségbeejtő helyzet volt, a melyben még csak arra sem -gondolhat az ember, hogy magát elölje s megszabaduljon; mert hiszen -épen élnie és gondolkoznia kell, hogy egy másikat, a kiért remeg, -megszabadítson. <span class="pagenum"><a name="Page_252" id= -"Page_252">-252-</a></span></p> -<p>Henriettenek nagy alkalma volt a hidvári kongó termeken s -tekervényes sétányokon naphosszant háborítlanul járkálni végig -végig, akár a késő holdvilág feljötteig; mert férje nagyon ritkán -volt odahaza.</p> -<p>Lénárd ezután épen a csákói vadászatokkal volt elfoglalva. Itt -tudta meg, hogy gróf Kengyelesyné legújabb választottja Vámhidy -Szilárd, s a mint Aradra bevetődött, csakugyan vette észre, hogy a -grófné a fiatal embert a társaságokban igen nyiltan kitünteti.</p> -<p>Ez kezdett ránézve ingerlő lenni.</p> -<p>Ez a sápadt képű ficzkó azokkal a nagy villogó szemekkel -felesége fejét is megzavarta már, s most ismét ilyen irigylésre -méltó hódításokat tesz. Hátszeginek az a gondolatja támadt, hogy -ezt a «diákot» másodszor is ki kellene ütni a nyeregből.</p> -<p>Eddig nem jutott eszébe feltünőnek találni, hogy a grófné milyen -szép asszony: de most egyszerre azt hitette el magával, hogy ő e -hölgybe szerelmes.</p> -<p>Udvarolni kezdett neki – és szerencsés volt. Legalább mindenki -azt hitte – ő maga is.</p> -<p>A grófné igen szivesen látta s a mint szaporodtak az ő -látogatásai nála, akként gyérültek Szilárdéi. Néha találkoztak is -egymással a grófnénál, olyankor Szilárd sietett odább állani, a -hogy szoktak vert vetélytársak a győzelmes ellenében. Lassankint -Lénárd lett mindennapos a grófnénál, míg Szilárd csak sporadice -tünt fel, akkor is jött, köszönt, leült s mire rákerült volna a -sor, hogy észre vegyék, már nem volt ott.</p> -<p>Ez nem volt senki előtt titok.</p> -<p>– Lássa, kedves barátom, ezt én önnek előre megmondtam; -fecsegett azután Kengyelesy, ha Vámhidyt elő kaphatta; én már -ismerem ezt az asszonyt; szereti a fiatal emberekkel megjáratni a -bolondját. No de vigasztalja magát; ne féljen semmit, fél esztendő -mulva majd Hátszegi is úgy jár, a hogy ön, s akkor majd az ő -rovására nevetünk. Entre autres, én most szeretem, hogy ez így -<span class="pagenum"><a name="Page_253" id= -"Page_253">-253-</a></span> van, mert Lénárd ilyenformán nem ér rá -kártyázni: átkozottul nyerne! No mert tudja kedves barátom, az én -feleségem után bolondulni a lehető legnagyobb szerencsétlenség a -szerelemben. Hanem tudja ön, hogy én mit tennék, ha az ön helyébe -volnék? Tudja ön? nem találja ki? Én meg, ha önnek volnék, -elkezdenék Hátszegi feleségének udvarolni. Az a szegény menyecske -most úgy is magára van hagyva; aztán ön…</p> -<p>Csak Szilárd összevont szemöldei téríték eszére a grófot -akaratlan fecsegéseiből; ekkor jutott eszébe, hogy hiszen az igen -tragikus eset, a mi Szilárdot és a bárónét egymásra emlékezteti; -akkor aztán megbánta a mit mondott, és elkezdte homlokát ütni a -tenyerével, «auf gut deutsch» ilyforma czímeket adogatván magának: -«o du grossmächtiger Esel! o du dalketes Rindvieh! du!» – Igy az -embernek duplán jól esik a gorombaság.</p> -<p>A grófnénál pedig mindennapos kezdett lenni Hátszegi. Ezt ő -előre tudta. A ki gazdag ember hirében áll, az háttal áll a napnak, -az asszonyi szivek ellen folytatott párharczban.</p> -<p>Egy napon az történt Hátszegivel, hogy mikor legélénkebben foly -részéről az udvarlás a grófné termében, sans géne belép Vámhidy s -erre a grófné hirtelen felugrik a causeuseről, engedelmet kér a -bárótól, hogy egy perczre eltávozhassék s azzal bevezeti Vámhidyt -magán szobájába s ott marad vele két egész óranegyedig; mialatt -Hátszegit majd a sárgaság lepte meg, nem tudván egyebet tenni, mint -hogy az ott maradt franczia társalkodónő kérdéseire «oui» és -«non»-t felelgessen.</p> -<p>Mikor visszajött a szobából a grófné, igen jó kedvűnek látszott; -egész a terem-ajtóig elkisérte Szilárdot, ott kezet szorított vele, -s midőn az ajtóban elváltak, még akkor is egy sokat jelentő -pillantást váltott vele, s mutató ujját ajkához érinté; a mi -tudvalévő igen bizodalmas pantomia.</p> -<p>És Hátszeginek mindezt látni kellett egy tükörből, melylyel épen -szemközt ült. <span class="pagenum"><a name="Page_254" id= -"Page_254">-254-</a></span></p> -<p>A mint a grófné leült, a társalkodónő, mintegy jelszóra, felállt -és elment valahová. Ne keressük.</p> -<p>Alig maradtak egyedül, midőn a báró rossz kedvvel veté oda:</p> -<p>– Úgy látszik, nagysádtok között igen mély és bizodalmas viszony -örvend magának.</p> -<p>– Oh, igen bizodalmas. Ez igen derék, becsületes ember.</p> -<p>– De, látom.</p> -<p>– Igazán mondom. Rám nézve megbecsülhetlen ember és hozzám -rendkívül ragaszkodik.</p> -<p>– Az igen szép tőle.</p> -<p>– Oh, kedves uraim, ne tessék olyan nagyon gúnyolódnotok: vannak -emberek, a kik azért, hogy szegények, gyakran sokkal készebbek az -áldozatokra, mint azok a nagyralátó nábobok, a kik körülöttünk -büszkélkednek; de a kik azután, ha valamelyikünket valami nagy baj -ér, veszik a kalapjukat s iparkodnak menekülni a házból. Ön is azok -közé tartozik.</p> -<p>– Nem értem.</p> -<p>– Hátha például én önnek azt mondanám: édes barátom, én egy igen -ostoba bajba keveredtem; engem ma vagy holnap negyvenezer forintért -fognak exequálni.</p> -<p>A báró kaczagott rá.</p> -<p>– De ne nevessen, mert úgy van. Hanem hát erre önnek semmi -gondja. Kérem, ne mondja senkinek; különösen férjemnek ne. Képes -volna a végletekre, ha megtudná.</p> -<p>– Ne tréfáljon a grófné, ugyan ki adott volna a grófnénak -negyvenezer forintot kölcsön?</p> -<p>– Hát senki sem; én mégis tartozom vele. Tudja, egy időben, sok -esztendő előtt, mikor Bécsben laktunk, igen belejöttem a -kártyázásba. Ott igen nagyba ment. Egy este nemcsak hogy minden -pénzemet elvesztettem, hanem ezer forinttal is adós maradtam. A -kártyaadósság olyan, a mit két napnál tovább fizetetlen hagyni nem -lehet; nekem okvetlen <span class="pagenum"><a name="Page_255" id= -"Page_255">-255-</a></span> elő kellett teremtenem az ezer -forintot. Férjemtől nem akartam kérni, a mit igen rosszul -cselekedtem. Kaptam aztán valami átkozott uzsorástól, rettenetes -nagy kamatra. Mikor a tőkét kamatostul együtt vissza kellett volna -fizetnem, akkor még jobban resteltem a dolgot férjem előtt -felfedezni, hanem új kötelezvényt adtam s ilyenformán az évről-évre -szaporodván, mint a mesebeli öreg asszony tojásaiból elébb csirke, -azután sertésnyáj, azután tehéncsorda, utoljára négylovas hintó, -úgy az én eredeti ezer forint tartozásomból is mostanságig -negyvenezer forint lett szépen s az uzsorás most már sürget és nem -akar hitelezni többé, pedig én szívesen folytatnám azt a -financzminiszteri tréfát, a míg egynehány száz millióra felnőne. -Hanem hát az éhes sárkánynál nincs kegyelem többé. Egyszer rossz -kedvemben Szilárd előtt kitaláltam ejteni ezt a titkot s a derék -fiu magára vállalta, hogy majd segít ő azon. Nem tudom én miféle -formahibákat fedezett fel tartozásomban, meg hogy mi mindennel -akarja megriogatni hitelezőmet, elég az hozzá, hogy biztosított, -miszerint nem kell egyebet megtérítenem, mint az eredeti összeget s -annak törvényes kamatjait; erre pedig szerez nekem tisztességes -kölcsönt, könnyű törlesztésre, a mi rám nézve valóságos jótétemény. -Most tehát már tudja ön kedves barátom, hogy miért olyan szívesen -látott vendégem én nekem Vámhidy? hogy még önt is itt hagyom a -társolkodónéval, mikor ő jön! de láthatja ön, hogy rám nézve ő -valóban igen kedves és szükséges ember s én neki igen sokkal -tartozom.</p> -<p>Hátszegi hosszan elgondolkozott. Ajkait harapdálta. A grófné a -zongorához készült ülni, kedves könnyelműséggel, mintha tovább nem -is tartoznék rá mindaz, a mit elbeszélt.</p> -<p>– Csak most ne történt volna velem az a fátum, hogy kiraboltak; -szólalt meg végre Hátszegi.</p> -<p>– Tudja mit, kedves barátom? szólt a grófné, ujjait végig -futtatva a zongora elefántcsontjain. Én azt az egész esetet -hihetetlennek találom. Két lövés egy emberre olyan <span class= -"pagenum"><a name="Page_256" id="Page_256">-256-</a></span> -közelről, és mégis semmi eredmény; az egy kicsit mesésen -hangzik.</p> -<p>– Azt hiszi tán, hogy a korcsmáros maga rabolt volna meg?</p> -<p>A grófné egyet rántott gömbölyű vállacskáján s tovább -zongorázott.</p> -<p>– Az nem valószinű; felelt magának a báró, mert én láttam magam -azt az ütést, a mit Makkabesku a fejére kapott a puskaagygyal, s -mondhatom, hogy nincs az a négyezer arany, a melyikért odatartanám -neki a fejemet.</p> -<p>– A grófné egy perczre félbehagyta a trillákat.</p> -<p>– Ön látta? Hát még ki látta?</p> -<p>Hátszegit furcsául lepte meg ez a kérdés.</p> -<p>– Mit gondol a grófné?</p> -<p>– Én gondolok valamit, kedves barátom; én azt gondolom, hogy -önnek van valami oka a kárvallott embert játszani, s valahonnan a -zsidóhistóriából olvasta az egész Makkabeusok történetét, a mit -most a világgal, mint új dolgot akar elhitetni.</p> -<p>– Kiméletlenül bánik velem a grófné; – de kérem hát, hagyjon -békét annak a zongorának, úgy is nagyon el van hangolva. Szeretnék -egy komoly szót szólani.</p> -<p>– A Makkabeusokról? kérdé az nevetve.</p> -<p>– Nem. Magamról. Én komolyan mondom, hogy veszteségek értek; -nagyságodnak nem szükség azokat tudni. Hanem én azért tudom, hogy -mit kell tenni egy gavallér embernek, olyan bizalmas felfedezés -után, a milyennel a grófné engem megtisztel; s a mit én minden -bizonynyal nagy megtiszteltetésnek veszek.</p> -<p>– Lehetetlen.</p> -<p>– A mit én mondok, azt mindig lehetséges; hanem a mivel az a -«diák» ámítja nagyságodat, az a lehetetlen. Ő nem fog segíthetni a -grófnén nagy éclat nélkül; persze az ilyen prókátorfajta ember itt -nem lát különbséget; nem érti azt, hogy vannak esetek, a midőn -valaki inkább beleugrik a kútba, mint hogy a világ előtti állását -koczkáztassa <span class="pagenum"><a name="Page_257" id= -"Page_257">-257-</a></span> az által, hogy igazságával törvényes -útra kerüljön. Hanem én más indítványt teszek a grófnénak; én -beváltom saját kötelezvényemmel a grófnéét, teljes értéke szerint; -erre úgy hiszem szívesen rááll uzsorása, s a cserét elfogadja.</p> -<p>– Oh köszönöm, köszönöm; hanem elébb én is szeretném, hogy – hát -ön mi kamatot kér tőlem? mert uzsorát nem fizetek!</p> -<p>– Igen törvényes és keresztyéni kamatot. Csupán azt az egyet -kérem, hogy ennek a fráternek ne legyen többet nyitva a grófné -háza.</p> -<p>– Komolyan szólt a báró?</p> -<p>– A legkomolyabban.</p> -<p>– Nem fél, hogy szaván fogom?</p> -<p>– Csak óhajtásomat fogja vele teljesíteni. Lássa grófné, én -kegyed őszinte tisztelői közé tartozom, s engemet sért az, hogy -köreinkben mendemondák keringnek, a mik a grófné nevét Vámhidy -ifjuúréval kapcsolatba hozzák.</p> -<p>– De az nem fogja önnek a nagyrabecsülését irányomban -csökkenteni, ha Vámhidy nevét az önével cserélik fel ama -mendemondák?</p> -<p>– Én nem kérek egyebet, mint egy ember kimaradását a háztól, s -ha a grófné úgy akarja, vele együtt én is kimaradhatok.</p> -<p>A grófné sietett kezét nyujtani Hátszeginek, jeléül annak, hogy -ezt nem kivánja.</p> -<p>– Én tehát, hogy bebizonyítsam önnek, miszerint Vámhidyval -csupán üzleti ügyeim voltak s egész ismeretségünk ebben -határozódott, mihelyt e halálos aggodalmamból kiszabadulni más utat -találok, félbeszakítok vele minden összeköttetést.</p> -<p>– Akkor e határozata nagysádnak ebben a perczben lépjen -érvénybe. – Szabad iróasztalát igénybe vennem? Találok itt másforma -tintát is, mint pirosat? a milyennel nagysád leveleket szokott -irni, de a mi hivatalos iratoknál kissé szokatlan.</p> -<p>– Mindent, kérem; még pecsétviaszt is. <span class= -"pagenum"><a name="Page_258" id="Page_258">-258-</a></span></p> -<p>– Az nem szükséges váltókhoz. Szerencsére van nálam egy üres -váltó.</p> -<p>A báró talált tárczájában egy blanquettet, a mi nélkül egy -gavallér sem szokott járni s betölté azt, annak rendje szerint. A -grófné a szék karjára könyökölve nézte a báró vállán keresztül, -hogy irja az alá nevét egy oly drága okiratnak s gondolta magában, -hogy milyen különös az, mikor egy hatalmas, gazdag ember -érczszívvel tudja megtagadni nejétől azt a segélyt, a mi annak -boldogságát, testvére becsületét adná vissza s ugyanazt az összeget -egy idegen nő szép szavára könnyű szívvel hajítja ki az -ablakon.</p> -<p>A mint az aláirással készen volt Lénárd, egy perczig sem időzött -tovább; kapta a kalapját és elsietett, nehogy további ott -időzésével azt a gyanút nehezítse magára, mintha egy kis -előlegezett foglalóra várna.</p> -<p>Az a kézszorítás, a mivel a búcsúvételkor a grófné elvált tőle, -biztosítá, hogy ez a hódítási maneuvre részéről tökéletesen -sikerült.</p> -<p>Hanem a míg azután hazáig ért, mégis végig futott agyában -ilyenforma eszmélkedés:</p> -<p>«Ez a furfangos asszony engemet most egy kicsit berántott; igaz -ugyan, hogy azt a ficzkót most miattam eltünteti, a hogy szokás a -szoba falán egyik frescot a másikkal befesteni. Hanem hogy ezuttal -én is be vagyok meszelve, az már világos.»</p> -<p>Oh, hogy ezek a szegény gazdagok soha sem jöhetnek arra az arany -öntudatra, hogy valaki őket saját magukért szeretheti!</p> -<p>Mikor meg aztán otthon a pamlagon végig heveredve az első pipa -dohányt kiszívá, már akkor egész bizonyosnak tartá, hogy a grófné -előadása uzsorásokról s más affélékről egészen mese; de hogy -Vámhidy valami olyan alkuszféle, a ki pénzt kerít, azt már elhitte, -s kezdett rá nem lenni olyan büszke, hogy őt kitúrhatta a grófné -termeiből.</p> -<p>Pedig a meglepetés java még csak azután várt reá. <span class= -"pagenum"><a name="Page_259" id="Page_259">-259-</a></span></p> -<p>Azt jól sejtette, hogy Kengyelesynének nem valami uzsorás -kielégítésére kell az aláiratott váltó, hanem azt álmában sem -képzelte volna, hogy…</p> -<p>… Kengyelesyné abban a perczben, a midőn ő kiért az utczára, -leült ugyanarra a székre, a honnan a báró fölkelt, kezébe vette -ugyanazt a tollat, a melyben még a tinta meg sem száradt s egy -levél papirost kiválasztva, gyors szarkalábbetűkkel hegyremászó -sorokat irt báró Hátszeginének, tudatva vele igen barátságos módon, -hogy sikerült neki Hátszegit rábeszélni, miszerint Kálmán -gyanusított váltóját sajátjával cserélje ki, s így nejét képessé -tegye arra, hogy az aláirást magáénak vallva, majdani tartozását -ezzel fedezhesse.</p> -<p>Mindez sokkal bővebben volt ott megirva, mint itt, hanem azért -meglehetett azt érteni; a levélhez odacsatolta az eredeti váltót s -azzal postára tevé. Másnap kellett azt kapni Henriettenek.</p> -<p>Ki volt tehát szebben meglepetve, mint Hátszegi, ki harmadnap -türelmetlenül járt fel s alá szobájában, igen természetesnek -találva, hogy a grófnétól már most ideje lesz légyottot kapnia, -hála és elismerés fejében, a midőn nagy robajjal nyilik az ajtaja s -belép rajta – Henriette, s mielőtt bámulatától azon kérdéshez -jöhetne, hogy mit keres most itt? a nő nyakába borul s érzékenyen -rebegve beszél össze-vissza érthetetlen dolgokat, háláról, -gyöngédségről, kellemetes meglepetésről, félreismert jó szívről, -azután bocsánatot kér, ha valamivel megbántotta; igéri, hogy oly -híve leend e tett után, mint egy rabnő.</p> -<p>De miféle tett után?</p> -<p>Csak akkor hült el aztán, mikor a nő emlékébe hozá, hogy arról a -negyvenezer forintos váltóról van szó, a mit Kálmán kimentésére a -grófné által neki küldeni szives volt.</p> -<p>– Vagy úgy? már el is felejtkeztem róla. Szót sem érdemel.</p> -<p>Úgy tett, mintha csupa merő nagylelkűségből már el is felejtette -volna az egész dolgot. <span class="pagenum"><a name="Page_260" id= -"Page_260">-260-</a></span></p> -<p>Oh, ha e perczben látta volna őt a grófné, hogy kaczagott volna -rajta.</p> -<p>Lénárdban minden csepp vérnek epévé kelle válni.</p> -<p>Hogy ilyen nevetségesen rászedetett egy ravasz nő furfangja -által, ennek tudatát csak mérgesíté eme másik nő ártatlan és -őszinte hálálkodása. Szerette volna összetépni mind a kettőt.</p> -<p>Milyen szép bolondot hagyott csinálni magából! Megvette -negyvenezer forintért saját neje szeretetét. Már felszólítok minden -józan értelmű embert, ha nem felettébb boszantó-e ez?</p> -<p>A váltót pedig vissza nem veheti már nejétől; sem azt meg nem -vallhatja neki, hogy annak eredése felől csalódásban van: ez olyan -piszkosság volna, hogy a csákói vadászaton még a kopók is -megugatnák érte. Oh, hogy dühödött mind a két asszonyra!</p> -<p>S még jó képet kellett csinálnia hozzá és elfogadnia azt a -nemeslelkű atyai szerepet, a mit ebben a drámában neje osztott ki -neki, holott vagy az első szerelmest, vagy a kegyetlen vérengzőt -szerette volna benne játszani.</p> -<p>– Jól van, Henriette, szólt nyugalmát összeszedve, használja ön -fel váltómat, ha akarja, én majd postára teszem s elküldöm -ügyvédének, Siposnak.</p> -<p>Vajjon fordult-e meg a gentleman eszében olyanforma gondolat, -hogy postára adott leveleknek a beléjük rekesztett váltóval együtt -könnyű szer nem találni rendeltetésük helyére? azt állítani egész -bizonyossággal nem lehet, hanem annyi bizonyos, hogy Hátszegi -kegyetlenül fel volt ingerelve e rászedett nagylelkűség miatt.</p> -<p>Henriette azonban, a nélkül, hogy ilyes gondolat távolról is -vetette volna árnyékát gyanútlan lelkére, azt felelé az ajánlatra, -hogy: «köszönöm, magam akarok vele Pestre elmenni és Sipossal -szegény öcsém felől bővebben szólani személyesen».</p> -<p>Egy mellékindoka e határozatra az is volt, hogy nem akart oly -városban időzni, a hol Vámhidyval okvetlenül <span class= -"pagenum"><a name="Page_261" id="Page_261">-261-</a></span> -találkoznia kellett. Ez alkalmat most jobban kerülte, mint -valaha.</p> -<p>– Akkor várjon Henriette addig, míg az aradi lóversenyeknek -vége; tudja, hogy nagyon érdekelve vagyok bennük; ha magam itt nem -vagyok, könnyen megverik a lovaimat.</p> -<p>– Én nem kivánom tőled, kedves Lénárd, hogy miattam félbeszakíts -akár dolgot, akár mulatságot, megjárom ez útat magam; de halasztani -egy nappal sem akarom. Hiszen tudod, milyen nyugtalan vagyok -szegény öcsém miatt.</p> -<p>– Csakhogy ez út most nagyon veszedelmes magányosan járó -asszonyra nézve. Tudhatja, hogy én magam is hogy jártam a -minap?</p> -<p>– Oh, én kigondoltam, hogy mit teszek? A legrosszabbra is el -vagyok készülve. Ha rablók támadnak meg valahol, szépen egy szóra -odaadom nekik, a mi kevés pénzt viszek magammal; a mit pedig -legjobban féltek, a váltót, azt úgy el tudom rejteni, hogy arra -senki rá nem akad.</p> -<p>– Kedvesem, azok az emberek nagyon leleményesek.</p> -<p>– Oh, ott nem fogják megtalálni. Vállfüzőmnek van egy aczél -lemeze, a körül fogom hajtogatni a váltót s ismét a lemezzel együtt -visszacsúsztatom helyére; ott ugyebár senki sem fogja sejteni?</p> -<p>– No, ez jó gondolat.</p> -<p>Hanem azért még sem találta Hátszegi annyira jó gondolatnak neje -ötletét, hogy Gerzsonnal a casinóban találkozva, annak el ne -panaszolja, mennyire aggódik neje miatt, ki holnap útra akar -indulni Pestre s ő minthogy nem kisérheti el, nagyon szeretné, ha -valaki lebeszélné e szándékáról.</p> -<p>Gerzson úr természetesen rögtön ajánlkozott rá, hogy hiszen majd -lebeszéli ő. Ezt tudta Hátszegi előre. Elhívta magához theára a -roncsolt termetű urat, ki alig csókolt kezet Henriettenek, rögtön -hozzá fogott az ostromhoz: «meddig lesz a bárónéhoz szerencsénk? -hogyan? oly hamar <span class="pagenum"><a name="Page_262" id= -"Page_262">-262-</a></span> itt akar bennünket hagyni? ah, az -lehetetlen! A lóversenyeket be nem várni; mi is futtatni fogunk -Lénárddal. Az ugrató verseny, az úri verseny! ötven ló van beirva; -a Cassandra, a Vezuv, a Miss Fanny; a gyönyörű társaságok; azt mind -elmulasztani. Csak legalább az első napot, csak legalább az első -versenyt bevárná nagysád.</p> -<p>Henriette mind erre csak egy szomorú válaszszal birt:</p> -<p>– De hátha ez az egy nap szegény Kálmánra nézve egy öröklét?</p> -<p>– Úgy? Abban igaza van nagysádnak; ezt persze a nagy beszéd -közben egészen elfelejtettem. Hanem az út most nagyon -bátorságtalan. Nagysádnak könnyen baja történhetik; az az átkozott -Fatia Negra most még jobban rémítgeti a környéket, mint valaha; a -Tisza és a Maros között nem tanácsos fegyvertelenül járni.</p> -<p>– Én nem félek vele találkozni, monda Henriette.</p> -<p>Lénárd közbe szólt:</p> -<p>– Emlékezzék, kedves Henriette, a *bányai öreg papnéra, milyen -reszketősek annak a kezei. Tudja meg, hogy még eddig, a ki a Fatia -Negrával rossz kedvében találkozott, annak mind reszketőssé lettek -a kezei.</p> -<p>A szegény rémítgetett nő sírva fakadt.</p> -<p>– De hátha az én mulasztásom Kálmánra nézve helyrehozhatatlan -veszély? Hátha azalatt elfogják, magát bevádolja? Hátha azalatt -megöli magát?</p> -<p>Gerzson úr minden meglevő izében becsületes ember volt. Kár -azért az egynehány elveszett ujjáért is, a mi már hiányzik belőle, -mert azokban is bizonyosan becsületes lélek lakott. A mint látta a -szegény nő kétségbeesését, azt mondá neki:</p> -<p>– Jól van, báróné; én el fogom kegyedet kisérni Pestig.</p> -<p>No, hiszen csak ez kellett még Hátszeginek!</p> -<p>– Ugyan hova gondolsz? szólt bosszúsan közbe.</p> -<p>– Kérlek, tán elég öreg és tisztességes embernek tartasz arra, -hogy nődnek – atyja helyét pótoljam. Miattam <span class= -"pagenum"><a name="Page_263" id="Page_263">-263-</a></span> -bizonyosan senki sem szól meg egy delnőt, a ki velem egyedül -utazik.</p> -<p>Szegény jó öreg úr, olyan büszke volt arra, hogy arczára és -termetére nem lehet ránézni.</p> -<p>– Hanem azért egy nőt megvédni, azt hiszem, mindig elég vagyok, -akár az ördög ellen is; előttem, azt mondom, hogy ne tünjön fel a -jámbor Fatia Negra, mert az én kacska kezem nem úgy lő, mint a -Makkabeskué, s az én golyóimat nem kapkodja el, mint a legyeket; -azt fogadom.</p> -<p>– Ön elmulasztaná miattam a lóversenyt, szólt Henriette -sajnálkozva.</p> -<p>– Nem érdekel oly nagyon; láttam én már furcsább lóversenyeket, -a pesti, meg a bécsi gyepen.</p> -<p>– Hát versenylovai?</p> -<p>– Futhatnak nálam nélkül bátran; nem sokat adok rájuk. Kettőért -úgyis bánatpénzt akartam fizetni, a harmadikkal pedig csak -becsületből futtatok; jobb, ha nem látom.</p> -<p>Ez ugyan mind nem volt igaz, de annál szebb volt az öreg -úrtól.</p> -<p>Hátszegi látta, hogy Gerzson urat igen rosszul választá neje -lebeszélésére az utazásról.</p> -<p>– Úgy látszik, Gerzson, hogy te szerelmes vagy Henriettebe?</p> -<p>Gerzsonnak a nyelvén lebegett a válasz: «s úgy látszik, hogy te -nem vagy, mert én lemondok érette mulatságomról, te pedig nem» – e -helyett azonban nagy jámborul azt felelte:</p> -<p>– Azt hiszem, ha én szerelmes vagyok valakibe, az senkire nézve -sem nagy baj.</p> -<p>– Tehát csakugyan kisérni akarod nőmet Pestig?</p> -<p>– A legnagyobb örömmel.</p> -<p>– Jól van. Akkor hát legalább gondoskodom az útikészületekről, -hogy idején bevergődhessetek valami állomásra; merre szeretsz -inkább járni? Csongrádnak vagy Szegednek? <span class= -"pagenum"><a name="Page_264" id="Page_264">-264-</a></span></p> -<p>– Csongrádnak.</p> -<p>– Arra rövidebb; hanem a mostani időjárással olyan kemény arra -az út, mint az aczél; érdemes lesz a lovaimat új patkókkal -elláttatnom.</p> -<p>– Még most csak tíz óra. Éjfélig eljárhat benne a kocsisod. A -báróné jól teszi, ha most lefekszik egy rövid álmot aludni. Én -azalatt haza megyek az útitáskámért és a fegyvereimért; éjfélután -két órára itt leszek s háromkor indulhatunk.</p> -<p>– Én ébren várlak s köszönöm szivességedet.</p> -<p>Gerzson úr kiitta theáját s haza sietett; Lénárd ajánlá -Henriettenek, hogy menjen aludni, ki valóban nagyon álmos volt, s ő -maga ment az istállóba a lovak dolgát rendbe hozni.</p> -<p>Éjfél után volt, mire visszatért ismét a terembe, fáradtnak -látszott, mint a ki nagyon sokat szaladgált összevissza; egyedül -volt a társalgási teremben; a kandallóban újra megrakta a tüzet, -szivarra gyujtott s várt csöndesen.</p> -<p>Fél kettőre éjfél után csöngetett a kapun Gerzson úr; nagy -robajjal jött be a terembe, mint a ki azt akarja, hogy ne aludjanak -már a háznál. Egy kis bőrönd volt ferde karjára akasztva, másik -kezében egy kettős csövű puskát hozott, szijjra kötött tarsolyából -két négyes csövű pisztoly agya kérkedett elő.</p> -<p>– A gutába! kiálta Hátszegi nevetve; te egy egész -guerilla-háborúra vagy felfegyverezve.</p> -<p>– Megérdemli a Fatia Negra! felelt rá komoly nyomatékkal -Gerzson. Felöltözött-e már az asszonyod?</p> -<p>– Úgy gondolom, hogy vetkőzetlenül feküdt le.</p> -<p>– Csak gondolod? No, hát jól van. Jó lesz, ha korán -indulunk.</p> -<p>– Ajtónyitogatást hallok szobájában; bizonyosan a te csöngetésed -ébreszté fel. Akkor mindjárt itt lesz, mert nagyon nyugtalan.</p> -<p>– Én azt természetesnek találom.</p> -<p>– Lássunk addig egy kis szíverősítőhöz. Hátszegi egy -<span class="pagenum"><a name="Page_265" id= -"Page_265">-265-</a></span> palaczk szerémi szilvapálinkát vett elő -s töltött magának és vendégének belőle. Te, ha a Fatia Negrát ma -megtalálod lőni, a fejére tett ezer arany felét nekem add, a miért -ezt a szép alkalmat neked engedtem át.</p> -<p>Gerzson úr köhintett rá.</p> -<p>– Gondoskodtam számotokra egy kulacs jó hegyaljairól, szólt -Lénárd egy szép csikóbőrös kulacsot emelve ki szekrényéből.</p> -<p>– Azt ugyan bölcsen tetted.</p> -<p>– Az egész Tiszán innen nem kaptok megiható vizet az útban, s -Henriettet mindjárt kileli a hideg a rossz víztől.</p> -<p>– Lesz rá gondom, hogy feldisputáljam rá a bort.</p> -<p>– Nagyon kérlek, hogy ügyelj rá, mert a mellett, hogy olyan mint -a gyermek, rendesen soha sem szokott semmit kérni; úgy kell -kitalálgatni, hogy mi kell neki? Én restellem az egész utazását, -egy levél mindazt elvégezte volna, de ellenzeni semmit sem szoktam, -a mit egyszer fejébe vett.</p> -<p>– Vigyázni fogok rá, mint gyermekemre.</p> -<p>Gerzson úr atyai buzgalommal szorítá meg Lénárd kezét; a báró is -úgy tett, mintha visszaszorítaná.</p> -<p>Egy negyed mulva megjelent Henriette a teremben, teljes -útikészületben; az inas felhozta a reggelit; az urak is hozzá -ültek, hogy a delnő ne reggelizzék egyedül.</p> -<p>– Pompás időnk lesz, báróné, szólt Gerzson úr, fekete kávéját -kalácscsal mártogatva, a mi elég furcsa szokás; az ég egészen -csillagos, kivánni sem lehet szebb útat.</p> -<p>– Az ég elég szép lesz hozzá, de a föld egy kicsit göröngyös, -szólt bele Hátszegi; Dombegyháza körül különösen jó feldűlni való -útak vannak.</p> -<p>– Ne tarts tőle, én magam fogom hajtani a lovakat.</p> -<p>– Oh, azt nem engedem, szólt Henriette; az nem mulatság többé, -mikor rossz útakon óraszámra kell a gyeplűt tartani.</p> -<p>– Magam előnyeért teszem, nagysád; tudja, én pipázni szeretek, s -benn a fedett hintóban azt nem tehetném. <span class= -"pagenum"><a name="Page_266" id="Page_266">-266-</a></span></p> -<p>Hátszegi nevetve mondá:</p> -<p>– Ürügyöt keres Gerzson barátunk, hogy melletted ne üljön; sok -orczapirulásába kerülne, ha ezt itt-amott szemére vetnék.</p> -<p>Gerzson úr csak annyit mondott rá, hogy Lénárd nagy bolond.</p> -<p>Azután engedelmet kért, hogy lemehessen a kocsit és lovakat -megnézni; műértő ember el nem indul semmi útra, a nélkül, hogy -mindenről szemeivel meg ne győződjék. Odalenn összevizsgálta a -hintó minden porczikáját, nincs-e bajuk a kerekeknek? rendben -vannak-e a tengelyforgók? el van-e téve a csavarkulcs? van-e a -ládában balta, szögek és kisebb-nagyobb kötéldarabok? Hát a -lószerszám rendben van-e? a pántok elég feszesre vannak-e csatolva? -a zablákon nincs-e törés? a gyeplűk egyenlőre vannak-e eresztve? -tartanak-e a hevederek, meg a kerékkötő szijj? Azután a lovakra -került a sor; nem sántít, nem kehes-e valamelyik? Azt látta, hogy -mindegyiken új patkó volt; a kocsis mondá, hogy maga a nagyságos úr -beszélt a kovácscsal. Végül a kocsissal egy kicsit veszekedett, már -csak hagyományos szokásból, hogy lássa ez a paraszt, hogy az úr -mindenhez ért és nem néz el semmit; azzal fölment ismét -Henriettehez, jelentve, hogy a lovak be vannak fogva.</p> -<p>Hátszegi fölsegíté neje vállára az úti köpenyt s egy hideg -csókot nyomott homlokára. Henriette még egyszer forrón megköszönte -neki, hogy ilyen jó volt hozzá, s Gerzson úr által lehagyta magát -vezettetni a lépcsőkön.</p> -<p>Az öreg úr csakugyan nem hagyta magát rábeszéltetni, hogy -beüljön Henriette mellé a hintóba; neki okvetlenül kezében kell -lenni a gyeplűnek, mert ő odabenn mindjárt elalszik s csak -alkalmatlanságul szolgál.</p> -<p>Jól is illett kezébe a gyeplű, meg az ostor; nincs az a kocsis -széles alföldön, a ki úgy kitudja ereszteni az ostor sudarát, a -gyeplűs ló hasát a legvégével megcsippenteni, azután kettőt-hármat -pattantani hatalmasat a levegőben s <span class="pagenum"><a name= -"Page_267" id="Page_267">-267-</a></span> megint elkapni az ostor -végét, sebesen a nyél körül tekergetni s azalatt a balkézzel -ügyesen utána ereszteni a négy lónak a gyeplűt, gyorsítani a -futást, a hol jó az út, lassítani, a hol döczögős s finomul -kikerülgetni minden útbaeső kátyút, zökkenőt.</p> -<p>Az öreg úr elemében volt, a míg a korai csillagfénynél folyt az -utazás; elég mulatsága volt a zökkenők kerülgetésével, az ostor -kieresztése és újra elfogásával, meg mikor néha a sudar beleakadt -az istrángba, a míg azt kiránczigálhatta. Néha hátra is tekintett, -ha nincs-e valami baj?</p> -<p>Lassankint mulni kezdett az éj; az elmaradozó bihari havasok -mögött világosodni kezdett az ég; az apróbb csillagocskák -seregestől multak el a derűben, csak a fényesebbek ragyogtak még a -hajnalon keresztül; nemsokára égő rózsaszín lepte el az eget s -hosszú, egyenes felhővonalok arany szalagjai úsztak a támadó nap -előtt, melynek közelgő fényét a sötét hegyormok széles küllőkre -osztották az égen. Az utazók előtt terült a végtelen alföldi róna, -a hogy menyasszonyi ágyából fölkel, szerető urát, a napot, -üdvözölni. A harmattól nedves zöld vetések között a végig sietők -árnyéka úgy tetszék, mintha ezüst dicsfény futna együtt velük; a -kelő hajnalfény visszavert sugára az, billió harmatcsepptől -visszaverve, s a milyen messzire elveti az árnyékot a most fölkelő -nap, olyan messzire elkiséri azt a dicsfény; a ki ezt először -látja, ihletve érzi magát tőle. A ki először látja napfelköltekor -maga előtt az alföldi pusztát, a mint a nyugot lilaszín ködei -eltisztulnak róla a kelő napfény elől, a mint e mérhetetlen, -szemmel be nem látható távol, az éggel egybe olvadni látszik, az -maga is érez valami mérhetlen, szóval ki nem mondható ábrándot, -melyben a lélek az éggel egybe olvad…</p> -<p>Gerzson úrra azonban nem ez a hatása volt a pusztán felkelő -napvilágnak; ő nem látta az arany felhőket, meg az árnyék körüli -dicsfényt a harmatos mezőn, meg a lilaszín ködös távolt, hanem -látott valami egyebet, a mi tetszését épen nem nyeré meg. -<span class="pagenum"><a name="Page_268" id= -"Page_268">-268-</a></span></p> -<p>– Te Jóska, az a gyeplűs ló sántít.</p> -<p>– Biz az sántít, felelt rá a kocsis.</p> -<p>– Szállj le, nézd meg, mi baja?</p> -<p>A kocsis leszállt, fölemelte a ló lábát, letörülgeté patkója -körül a port s műértő arczczal mondá:</p> -<p>– E bizony meg van nyilalva.</p> -<p>– Hogy az ördög!… tovább nem mondta Gerzson úr. Nem illik -szitkozódni, ha asszony van a hintóban, bárha nem hallja is.</p> -<p>A kocsis megint felült mellé s hajtottak tovább.</p> -<p>– No, már most ezt a lovat nem lehet hajszolni tovább, dörmögé -Gerzson úr; a többi három húzza a hintót; a gyeplűs majd csak -elbaktat mellettük. Csongrádon mást veszünk helyette s ezt ott -hagyjuk.</p> -<p>Azután sokáig folyt közte és a kocsis között az egyetértő -vitatkozás a felett, hogy milyen ügyetlenek azok a kovácsok, mikor -a vasaláskor a ló körmét kivágják, olyan könnyen belevágnak az -eleven husába, az pedig veszedelmes. (Tudniillik, hogy ezt nevezik -műnyelven megnyilalásnak.)</p> -<p>Alig haladtak másfél óráig, midőn Gerzson úr megint gyanúsan -kezd nézegetni a bakról.</p> -<p>– Te Jóska, nekem úgy tetszik, mintha az ostorhegyes is -sántítana.</p> -<p>A kocsis leszállt, látleletet tőn s kimondá, hogy bizony az -ostorhegyes lába is meg van nyilalva.</p> -<p>– Hogy az ördög vigye el!… kiálta fel Gerzson úr, de most sem -adott felvilágosítást a felől az ördögnek, hogy kit vigyen el -tulajdonképen?</p> -<p>– No, már most mehetünk szépen két lóval, ez a két első nem -számít semmit.</p> -<p>Be is dugta maga alá az ostort igazi kocsistempóra, mint a mire -többé szüksége nem lesz, s ezuttal már nagyon zúgolódtak a -kocsissal együtt a sok jött-ment kovács ellen.</p> -<p>– Mihelyt Orosházára beérünk, mindjárt veszek két új lovat, akár -hol keríteni kell. <span class="pagenum"><a name="Page_269" id= -"Page_269">-269-</a></span></p> -<p>Azonban Orosházának a tornya még csak alig látszik s már délre -jár az idő, közben pedig nem esik állomás, a hol lovat lehetne -váltani.</p> -<p>Fél óra mulva Gerzson úr a hintó kerekéhez vágta a makrapipáját -s esküdött, hogy itt sülyedjen el, ha valaha történt vele ilyen -bolond. Most meg már a rudas ló is elkezd sántítani.</p> -<p>Persze, hogy az is meg volt nyilalva.</p> -<p>– Hogy az ördög vigyen el minden olyan gazember kovácsot, a ki -így vigyáz az állatra! Itt van ni. Jó szerencse, ha éjszakára -bevergődünk Orosházára. Tyhüj lánczhordta teringette. Ez már a -nagyidai veszedelem párja! Soha az öregapám sem hajtott három sánta -lovat egyszerre. Czammoghatunk most.</p> -<p>Valóban, most már csak czammogni lehetett. Az az orosházi torony -nem hogy közelíteni látszott volna, de inkább úgy tett, mintha ő is -utaznék, még pedig sokkal jobb lovakon s egyre tovább menne.</p> -<p>– No, most még csak az az egy kellene, hogy a nyerges ló is -beadja a kulcsot.</p> -<p>Ha csak ez az egy kivánsága volt Gerzson úrnak, azt ugyan hamar -meghallgatta a sors; mire még egy negyed órát haladtak, mind a négy -ló ki jobb, ki bal, ki első, ki hátulsó lábára gyalázatosan -sántított, hogy azt rettenetes volt nézni.</p> -<p>Gerzson úr leugrott a kocsiról s mérgében ezer darabra tördelte -a pipaszárát.</p> -<p>– Mi lelhette azt a kovácsot? sápítozék a kocsis, fejét -vakargatva. Pedig a nagyságos úr maga is elment hozzá.</p> -<p>– Ördög vigye el a kovácsodat, meg a nagyságos uradat, meg -tégedet is velük együtt, akasztófára való! S jó, hogy a lovak túlsó -felén állt a kocsis, mert aligha nem kapott volna abból az -ostornyélből valamit.</p> -<p>Henriette, ki addig csendesen aludt a hintóban, e heves hangokra -felébredt s kitekintve az ablakon, kérdezé szelid, <span class= -"pagenum"><a name="Page_270" id="Page_270">-270-</a></span> -engesztelő hangjával, hogy mi baj van? E szóra megszelidült Gerzson -úr.</p> -<p>– Semmi sincs, szólt, széttört pipaszárát próbálva -összeillesztgetni, csak a pipámon ment keresztül a szekér.</p> -<p>– Hol vagyunk már? kérdé Henriette, kiváncsian kitekintve a -hintóból.</p> -<p>Erre a kérdésre mégis csak meg kellett mondani az igazat.</p> -<p>– Három mérföldnyire az előttünk levő s negyedfélre a mögöttünki -állomástól, kilátás nélkül az odább mehetésre. Mind a négy lovunk -megsántult, tönkretették a vasaltatáskor.</p> -<p>– Micsoda torony az előttünk?</p> -<p>– Orosháza volna, de ezzel a négy sánta lóval nem hiszem, hogy -éjfélig elérjük.</p> -<p>Henriette látva az öreg úr zavarát, ki a boszúság és aggodalom -miatt nem tudta izzadó fején tűrni a kalapot, biztatólag szóla -hozzá:</p> -<p>– Nem baj az, kedves Gerzson bácsi; itt nem messze kell esni az -úttól Lénárd csárdájának, odáig mi Gerzson bácsival eljutunk -lovainkkal, a kocsis pedig gyalog beballaghat Orosházára s reggelre -előfogattal visszajöhet értünk a csárdához; a mi lovainkat majd ott -hagyjuk.</p> -<p>Gerzson úr jelentékeny rándulatot tett a fejével.</p> -<p>– Édes báróné: én nem szeretem elijeszteni, de az a csárda -nagyon a szegénylegény-járásba esik.</p> -<p>– Oh, voltam én már egy éjjel ott, ismerem a csaplárosnét, -nagyon jó asszony, egész éjjel mesélt az ágyam előtt, meg pörgő -rokkán font. Még szeretni fogom, ha újra meglátom. Aztán a -szegénylegények is ismernek már, mind kezet csókolt sorba, mikor -ott voltam. Ha pedig valaki gorombáskodnék velem, hát itt van -Gerzson bácsi, mellette nem félek én senkitől.</p> -<p>– Eszem a lelkit! De drága jó szive van. No jó, hát maradjunk -annál. Ha nagysád nem fél semmitől, én meg ugyan bizony még -annyitól sem félek. <span class="pagenum"><a name="Page_271" id= -"Page_271">-271-</a></span></p> -<p>Azzal Gerzson úr a kocsisnak átadott tíz forintot, hogy azzal -ballagjon be Orosházára, fogadjon előfogatot s még az éjjel siessen -vele ki a csárdához, hogy másnap délelőtt tovamehessenek. Ő maga -pedig lekerült az országútról az ismert csárda felé, mely -akármilyen ép lovakkal legfeljebb egy óra járásnyira lehetett, de -mit a sánta lovakkal csak este felé értek el; számtalanszor -megpihenve az út közepén, a mikor Gerzson úr mindig megkérdezte -Henriettetől, ha nem fél-e és nem akar-e valamit enni és inni? itt -a kulacs és tarisznya.</p> -<p>Henriette azt felelte mindig, hogy ő nem éhes és nem szomjas. -Akkor azután Gerzson úr sem akart az lenni.</p> -<p>Különben is azzal biztatá Henriette, hogy az a derék csárdásné -igen jóizűen magyarosan tud főzni; majd a jó vacsora kárpótolni -fogja az elmulasztott ebédet. Hiszen nem messze járnak már: -Henriette emlékezett itt-amott az út mellett elmaradozó tárgyakra, -mik első idejövetelekor megmaradtak emlékében; ott van már a gémes -kút a hosszú itató válúval, s a mi az ákáczfák mögött fehérlik, az -a csárda.</p> -<p>Nagysokára bevánszorogtak a csárda udvarára. Egész alkonyat telt -bele. A csárda udvarán senki sem volt, s a pitvarból senki sem -sietett eléjük.</p> -<p>– Jobb is, ha senki sem látja ezt a négy biczegő lovat, dörmögé -Gerzson úr, mialatt Henriettet lesegíté a hintóból.</p> -<p>– Csodálom, hogy a csaplárosné nem jön elém, szólt Henriette, ő -nagyon szeret engem, hogy fog örülni, ha meglát!</p> -<p>Azonban csak nem jött senki elő. Gerzson úr türelmetlen volt, a -kocsit, lovakat nem hagyhatta ott magukban.</p> -<p>– Héj! valaki! Ki van ide haza? csaplárné! szolgáló! kukta! -bujjatok elő az oduból.</p> -<p>Harsány szavára az ivószobából rekedt férfihang felelt vissza. -<span class="pagenum"><a name="Page_272" id= -"Page_272">-272-</a></span></p> -<p>– No, ki az no? hát jőjjön be, mit kiabál odakinn?</p> -<p>– Ejnye szedtevedte! Majd kijösz mindjárt te magad, s nem várod, -hogy én menjek be!</p> -<p>E kategorikus intésre kilépett a belülről beszélő; Henriette -ráismert, Gerzson úr is látta őt elégszer; a vén Ripa volt.</p> -<p>– Magam is vendég vagyok én itt, héj!</p> -<p>– «Héj» az apád lelke, te pimasz! Hol van a korcsmárosné?</p> -<p>– Kinn van a hüssön.</p> -<p>– Mit csinál ott?</p> -<p>– Őrzi a vakandokokat.</p> -<p>Ez annyit tesz pusztai virágnyelven, hogy meghalt.</p> -<p>– Csak nem halt meg?</p> -<p>– Biz azt cselekedte.</p> -<p>– Mikor?</p> -<p>– Csak tegnapelőtt.</p> -<p>– Mi baja volt?</p> -<p>– Sok vizet ivott.</p> -<p>– Hol?</p> -<p>– A csordakútban.</p> -<p>– Miért?</p> -<p>– Mert a lába nem érte a kút fenekét.</p> -<p>– Bele ugrott?</p> -<p>– Bizony aligha bele nem ugrott.</p> -<p>– Miért tette azt?</p> -<p>– Sokat búsult a szeretője után.</p> -<p>– Tán elhagyta?</p> -<p>– El ám, elvette a köteles leányát. (Érté alatta, hogy -felakasztották.)</p> -<p>Henriette zsibbatag kedélylyel hallgatá a vén betyár cynikus -válaszait s úgy elszomorodott rajtuk. Hogy a vidám, piros menyecske -mégis csak elölte magát szeretője után való bújában!</p> -<p>– Hát aztán már most, hogy van a ház? kérdezősködék tovább -Gerzson úr. <span class="pagenum"><a name="Page_273" id= -"Page_273">-273-</a></span></p> -<p>– Hát a cselédek a temetés után mind elillantak, hogy -tanúbizonyságul ne kelljen nekik felmenni. Tudja uram, az -ilyenfajta nép nem igen szereti, ha a vármegyére invitálják.</p> -<p>– Hát te miért maradtál itt magadban?</p> -<p>– Mert ha én is odább álltam volna, bizonyosan azt mondta volna -minden ember, hogy én öltem meg a csaplárosnét s mindjárt -kurrentáltak volna. Már most megvárom itt, a míg értem jönnek.</p> -<p>– Igen, vén disznó, hogy azalatt a megmaradt kis borocskát -megiszogasd.</p> -<p>– Ugysegéljen, uram, mind megeczetesedett az, a mint a csaplárné -elölte magát. Úgy szokott már az.</p> -<p>– Ne magyarázz nekem bolondokat, hanem ide hallgass. Minthogy -már itt vagy, hát nesze egy huszas s felejtsd el érte, hogy vendég -vagy; fogd ki a lovakat s vezesd be az istállóba; adj nekik szénát, -egy óra mulva itasd meg. El ne lopd őket, mert mind a négy sánta, -elfognak rajta. Mi addig itt maradunk, míg a kocsisunk friss négy -lóval utánunk érkezik. Ha valaki alkalmatlankodnék, mondd neki, -hogy odabenn Hátszegi báró felesége van, s ajtaja előtt Satrakovics -Gerzson áll strázsát; majd tudják aztán, hogy merre menjenek?</p> -<p>A vén Ripa kezet csókolt a nagyságos asszonynak, Gerzson úrnak -pedig meg sem köszönte a huszast, kifogta a lovakat, behordott -egyet-mást a hintóból s azontúl igen csendesen volt.</p> -<p>Henriette ott állt ismét a csaplárné szobájában s elmélázva -tekintett ki a kisded ablakon.</p> -<p>Tehát az a nő, a kinek gyermeteg örömére annyira számított, -megölte magát. Olyan különös gondolat, egy öngyilkos szobájában -időzni! Az ember mindig azt hiszi, hogy az elköltözött valami -munkáját félben hagyta, valami nagy fogadása teljesítetlen maradt, -s most azt végrehajtani feljár; de nem sikerül neki más, mint a -butorokat pattogtatni, s a mécs lángját lobogtatva körüljárni, nagy -sóhajtozva. <span class="pagenum"><a name="Page_274" id= -"Page_274">-274-</a></span></p> -<p>A nagy rozmarinbokor földe egészen ki volt már száradva. -Henriette talált egy cserépkorsót állott vízzel a kályha vállán, -azt felvette és megöntözé az elárvult virágot, hadd éljen még egy -héttel tovább.</p> -<p>Gerzson úr felzavarta álmodozásiból.</p> -<p>– Kedves nagyságos asszonyom, a sors mindenkép ellenünk esküdött -mai nap. Az ember nem hinné, ha magával nem történt volna; elébb -mind a négy lovunk fele úton megsántul, azután meg a hová be -akarunk szállni, annak a háznak a gazdaasszonya a kútba öli magát. -Igazán a sors üldöz bennünket. De mi daczolunk vele, ugy-e bár? -ugy-e, hogy csalatkozik a fátum, a mikor azt hiszi, hogy rajtunk -kifog? Nem tudja, kivel van dolga? Azért is helyén marad a szivünk, -s megmutatjuk, hogy nem vesztettük el a fejünket. Legnagyobb bajunk -az, hogy az igérgetett vacsora már most igazán a porba esett -előlünk. De azon sem esünk kétségbe. Hoztunk a tarisznyában, ősi -szokás szerint, jó sonkát és marhapecsenyét, meg fehér czipót, van -egy kulacs finom borunk; nem ijedünk meg az éhségtől.</p> -<p>A jó öreg úr azzal kiszedte az úti tarisznyából az elővigyázat -szerint elrakott holmikat s megteríté vele az asztalt; behozta a -hintóról az úti lámpást, hogy világosság legyen a szobában s szép -nyájasan meghítta az egyszerű lakomához Henriettet.</p> -<p>A fiatal nő mosolyogva foglalt helyet a padon. Dehogy mutatta -volna arczán, hogy valami nem tetszik neki, vagy hogy talán fél, -vagy hogy rosszul van; hozzá volt szokva nem alkalmatlankodni -senkinek.</p> -<p>– Itt már igazán nem ihatunk vizet, kedves nagysád, szólt a -kulacscsal kinálkozva Gerzson úr, alkalmasint soha sem fog ennek a -tanyának a kútjából senki vizet inni. Az olyan kutat be szokták -temetni.</p> -<p>Henriette engedelmességből szájához érteté a kulacsot, s úgy -tett, mintha innék belőle, hogy az öreg úrnak kedvét ne szegje, de -voltaképen mégsem ivott; ő soha sem birt egy csepp bort is lenyelni -s a mi ajkaira ragadt, lopva azt <span class="pagenum"><a name= -"Page_275" id="Page_275">-275-</a></span> is letörlé kendőjével. -Irtózott minden szesztől. Nem is evett semmit, csak egy almát -fogyaszta el, ez aztán elég volt neki éhség és szomjúság ellen.</p> -<p>Hanem bizony Gerzson úr hozzá látott becsülettel. Különben is jó -étvágya volt, a nemebédelés, a sok méreg az úton, meg a kocsirázás -azt még jobban felfokozta: olyan szeleteket kanyarított a kenyere -mellé a jó piros sonkából, hogy gyönyörűség volt elnézni; mikor meg -aztán a kotyogóst a szájához emelte, olyan hosszasan tartott -párbeszélgetésük. Henriette gyönyörködve nézte.</p> -<p>– Csak azt csodálom, szólt a hölgy, hogy a csaplárné szobájában -úgy megmaradt ágy és házi eszköz, ha cselédei szétfutottak holta -után.</p> -<p>– Oh, azokra már a vén Ripa vigyáz; abból ő el nem enged tévedni -egy szalmaszálat is; azt ő már nem engedi magára mondani, hogy egy -halott hagyatékát ellopta.</p> -<p>– Ez csodálatos.</p> -<p>– Sok ilyen csodálatos vonás van a szegénylegények életében s -épen ezzel emelik ki azt a nagy különbséget, a mi köztük és a -nagyvárosok házfeltörő, zsebmetsző bandái között létezik. Ennek a -pusztai kalandor életnek van valami csábító máza, a mi a pusztai -embert, a ki egy kicsit hajlandó a regényességre, hamar elcsábítja. -Volt már rá eset, hogy csupa kiforratlan kaland után vágyó kedvből -igen tekintélyes gazdag család ivadéka híres nevet szerzett -magának, mint szegénylegény s szomorú véget ért. Pedig semmi -tekintetben sem volt erre az életmódra szorulva; hallhatta nagysád -hírét Angyal Bandinak.</p> -<p>– Képzelem annak a családnak kétségbeesését, melyhez -tartozott.</p> -<p>– Nem igen estek biz azok rajta kétségbe; levették róla kezüket -s veszni hagyták.</p> -<p>– Az rettenetes lehet, egy olyan bűnösnek rokona lenni. Én nem -tudnám elfelejteni, eltaszítani, én védelmezném, én rejtegetném és -megőrülnék bele.</p> -<p>– Eszem a drága jó szivét; de minden szavából kitünik, -<span class="pagenum"><a name="Page_276" id= -"Page_276">-276-</a></span> hogy porczellán-földből teremtette az -Isten, nem olyan komisz agyagból, mint más embert. – De nem iszom -már többet, mert elálmosodom, s ma nem akarnék aludni. Éjfélre be -kell érkezni a kocsisnak az előfogattal. Nagysád nem akar a -mellékszobában kissé ledűlni?</p> -<p>Henriette tagadólag rázta fejét.</p> -<p>– Úgy? igazsága van, hogy is maradhatna ott magában, egy -öngyilkos szobájában? Maradjunk hát itt együtt s mondjunk egymásnak -meséket.</p> -<p>– Jó lesz, majd én mesélek Gerzson bácsinak.</p> -<p>– Elhallgatom reggelig, mintha angyalok énekelnének a -fülembe.</p> -<p>Henriette elkezdett mesélgetni a meghalt korcsmárosnéról, annak -régi szerelméről az elvesztett rabló után, a rozmarinbokorról, meg -a szomorú nótáról.</p> -<p>Gerzson úr fejét féltenyerébe fektetve hallgatott áhitatosan s -nagyokat ütött a szájára, mikor észrevette, hogy önkéntelenül -meglepi az ásítás.</p> -<p>– Meg nem foghatom, hogy miért vagyok olyan álmos? majd -leragadnak a szemeim.</p> -<p>– Hát azért, hogy nem pipázik. Miért nem gyujt rá?</p> -<p>– Hogy én rágyujtsak? S nagysád megengedné? Eltűri a -dohányfüstöt? oh, be áldott jó teremtés. S nem fájdul meg tőle a -feje?</p> -<p>– Sőt inkább nagyon szeretem a dohányfüstöt.</p> -<p>Gerzson úr már félig kihúzta a szivartárczáját, de megint csak -visszadugta.</p> -<p>– Nem, mégsem szivarozom. Nem szabad visszaélnem a -szerencsémmel. Így is jó lesz.</p> -<p>Henriette azután megint elkezdett neki mesélni a Fatia Negra -erdélyi kalandjairól, a Lúcsia barlangról, a pénzverők -elfogatásáról s azonközben vevé észre, hogy Gerzson úr szemei -le-leragadnak, fejével nagyokat bólint.</p> -<p>– De ugyan gyujtson rá Gerzson bácsi, mert így nem állja ki álom -nélkül a fönmaradást.</p> -<p>Gerzson úr a megszólításra ijedten kapta fel a fejét, szemeit -<span class="pagenum"><a name="Page_277" id= -"Page_277">-277-</a></span> törülve kezével, mint a kit mély -álomból ébresztenek fel s még nem tudja, hogy mi történik -körülötte.</p> -<p>– Nem alszom, igazán nem alszom, csak egy kicsit -elbólintottam.</p> -<p>– Gyujtson szivarra.</p> -<p>– Nem teszem, inkább kimegyek egy kicsit a szabad levegőre, ott -majd kiszellőzik a fejem. Szétnézek odakinn egy kicsit.</p> -<p>Azzal letette a két karját az asztalra, ráfektette a fejét s -elaludt.</p> -<p>Henriette még mosolygott rajta. Szegény öreg úr nagyon el van -fáradva; aztán bizonyosan az a bor igen erős. Hadd pihenjen. A mult -éjjel sem aludt. Elég, ha kettőjük közül egyik ébren marad.</p> -<p>Azzal felvette a lámpást, kiment az előházba s nagy -megnyugtatására vette észre, hogy annak az ajtaján jól csukódó zár -van. Azt bezárta. Félénk kiváncsisággal körülvilágított minden -szögletbe, s nem talált semmi gyanusat. Aztán ismét visszatért a -vendégszobába, annak az ajtaját is bezárta s a kocsilámpát az -asztalra helyezé, ernyőjével az alvó öreg úr felé fordítva, hogy -fényével föl ne ébreszsze, s azzal egyedül maradt virrasztva a -pusztai csárdában s várva nagy türelemmel, mint folynak le egy -otthontalan éj semmi óraütéstől meg nem szaggatott perczei.</p> -<p>Olyan türelmes volt, hogy még zsebóráját is csak egyetlen -egyszer vette ki kebeléből, megnézni rajta, hogy mennyi már az -idő?</p> -<p>Éjfélen túl volt.</p> -<p>Számítgatni kezdé magában, mikor érhetett a kocsis Orosházára? -mennyi idő alatt érhet ide? Ha mindjárt kapott lovakat, már közel -lehet.</p> -<p>Rövid idő mulva lódobogást hallott az udvaron. Ezek a mi lovaink -lesznek, gondolta magában s az udvarra nyiló ablakhoz sietett; a -függöny szárnyát kissé felvoná s kitekintett rajta. <span class= -"pagenum"><a name="Page_278" id="Page_278">-278-</a></span></p> -<p>Annyira világos volt a külső éjszaka, miszerint kiveheté, hogy -csakugyan négy ló érkezett az udvarra, csakhogy – mindegyik lovon -ült egy ember.</p> -<p>– Ez nagyon különös, gondolá magában. Hiszen két ember is -elhozhatta volna az előfogatot.</p> -<p>A négy ember közül három leszállt a lóról, egy ötödik kijött az -istállóból s röviden értekezett velük; azzal a három a -csárda-ajtónak tartott s azt nyitogatni próbálta.</p> -<p>Henriette valami gyanúsat talált e dologban s jónak tartá -Gerzson urat fölkelteni.</p> -<p>– Gerzson bácsi, kérem, négy ember érkezett ide. Gerzson úr nem -ébredt föl e szóra.</p> -<p>Henriette odament hozzá, feje fölé hajlott s gyöngéden -költögeté.</p> -<p>– Édes Gerzson bácsi, ébredjen fel egy pillanatra; valaki be -akar jönni hozzánk.</p> -<p>Gerzson még arra sem ébredt fel.</p> -<p>Henriette hallá, hogy kívül a tornáczajtó már recsegni kezd. Azt -feszítik befelé.</p> -<p>Most ijedten ragadta meg Gerzson karját.</p> -<p>– Uram! rablók törnek ránk, ébredjen fel! ne aludjék! ne -aludjék!</p> -<p>De Gerzson úr alva maradt, mintha meghalt volna, s hiába -rántotta őt fel a nő az asztalról, megint csak visszahanyatlott s -tovább aludt.</p> -<p>Az idegenek már benn voltak a tornáczban, s egy kéznyomás a -vendégszoba kilincsét próbálgatá.</p> -<p>– Istenem, Istenem! rebegé Henriette kezeit tördelve, s rémülten -járt alá s fel a szobában, nem tudva, hol keressen oltalmat -többé.</p> -<p>Egy erős roppanás hangzott az ajtón; valaki vállal feszíté -befelé. Henriette az asztalhoz támaszkodott félkézzel, hogy össze -ne rogyjék.</p> -<p>A feszített zár végre kipattant ütközőjéből, az ajtó sebesen -feltárult s a nő előtt ott állt Fatia Negra, még két álarczos -czimborájával. <span class="pagenum"><a name="Page_279" id= -"Page_279">-279-</a></span></p> -<p>E pillanatban visszanyerte lélekjelenlétét a nő. A veszélytől -egy lépésnyire megszünt rettegni. Megszólította őket:</p> -<p>– Mit akarnak önök tőlem?</p> -<p>A Fatia Negra suttogó hangon szólt hozzá:</p> -<p>– Hát ön miért nem alszik most, mint társa?</p> -<p>Egyike a czimboráknak az alvóhoz lépve, pisztolya agyát annak -halántékához tartá.</p> -<p>A Fatia Negra kezében nem volt más, csak egy tőr.</p> -<p>– Fel ne ébressze őt, suttogá Henriettehez, mert ha fel találja -emelni a fejét, koponyája szét van zúzva.</p> -<p>– Ne tegyenek vele semmi rosszat, esenge a nő, én mindent -odaadok, a mit önök kivánnak. Itt van tárczám; itt vannak -ékszereim; órámat is odaadom. Lehúzom gyűrűimet, csak ne nyuljanak -hozzám; ha lehet, ezt a karikagyűrűt hagyják meg nálam, mert az -jegygyűrűm!</p> -<p>– Ez mind semmiség, suttogá a Fatia Negra; nekünk nem az kell. -Az asszony egy negyvenezer forintos váltót kapott férjétől; azt -adja ki és esküdjék meg, hogy három napig senkinek nem fog a felől -szólani, míg a váltót pénzzé tehetjük.</p> -<p>Henriette a váltó említésére szédelegni érzé fejét; a vér elállt -ereiben; alig birta lábain tartani magát.</p> -<p>Úgy reszketett a hangja, midőn a rabló előtt azt kellett -hazudnia, hogy az nincs nála.</p> -<p>– Meg fogjuk önnél keresni asszonyom, ha önként át nem adja.</p> -<p>Henriette újra a hazudozáshoz folyamodott.</p> -<p>– Nincs nálam; postára tettem fel, hogy bizton kézbe jusson.</p> -<p>– Asszonyom, ön csak tölteti velünk az időt; legyünk készen -hamar; forduljon háttal felénk s vegye ki vállfüzőjéből az aczél -lemezt és adja át.</p> -<p>E szóra Henriettenek minden vére fejéhez tódult; nem a félelem, -hanem a dühös kétségbeesés volt az, a mit érzett. Eszébe jutott, -hogy ez az ember az, a kit még senki <span class="pagenum"><a name= -"Page_280" id="Page_280">-280-</a></span> fel nem ismert, ez az, ki -a fekete ékszerekkel oly rettentő talányt adott fel kinlódó -lelkének; ez, a ki annyi embert boldogtalanná tett, ki az ő férjét -megrabolta és a ki most meg akarja őt fosztani attól a kezében levő -reményétől, hogy testvérét a gyalázattól megszabadítsa; olyan -titokkal birva, a mit tudni senkinek sem volna szabad. Ki lehet e -rettenetes ember? Ki lehet ez elátkozott?</p> -<p>A vér forrott a gyönge nő minden üterében; szemei szokatlan -tűztől kezdtek szikrázni, s midőn a fekete álarczos egészen oda -lépett hozzá, tőre hegyét fölemelve, mint a földrevert galamb, mely -végveszedelmében nem harczra alkotott karmait ellenfelére fölemeli, -a nők leggyöngébbike hirtelen odakapott a fekete álarczhoz és -leszakította azt a rabló képéről…</p> -<p>… Meglátta arczát és ráismert.</p> -<p>… Csak egy perczig látta és azután ájultan rogyott le a -földre.</p> -<p>… Azután nem tudni, hogy mi történt?…</p> -<p>Jó kora reggel volt már, mikor Gerzson úr fölemelte kábult fejét -az asztalról. A nap besütött a függönyön keresztül.</p> -<p>Körülnézett, egyedül találta magát.</p> -<p>Kereste Henriettet, szólítgatá, nem volt sehol; uti málhái is -eltüntek. Kiment az udvarra, a hintót keresve, az sem volt ott, -csak a négy sánta ló volt meg az istállóban; azok is rihogtak víz -után; senki sem itatta meg őket.</p> -<p>Gerzson úr feje még kábultabb lett ezek után.</p> -<p>Hová lett a nő? mi történt itt az éjjel? hogy nem tud ő abból -semmit? ki különben oly ébren szokott aludni, hogy a -szunyogdongásra is felébred?</p> -<p>Emlékezni kezde rá, hogy este valami szokatlan izű bort ivott; -valami vásottságot most is érez még különösen szája ízén. Pedig -neki semmi bor a világon meg nem szokott ártani. Visszament a -szobába, hogy megnézze, mi van abban a kulacsban? – De már a kulacs -nem volt sehol található. <span class="pagenum"><a name="Page_281" -id="Page_281">-281-</a></span></p> -<p>Csak egy elejtett tárgy, egy útmutató jegy sem adott neki kezdő -pontot e világtalan zavarban. Hogy mi történhetett itt? még csak -találgatni sem birta.</p> -<p>Kiment a csárda elé, szétnézett a köröskörül terülő pusztaságon; -sehol sem látott sem közelítő, sem távozó szekeret. A szélrózsa -minden irányából kanyarogtak a csárda felé korábbi, régebbi -kerékvágások, s ő nem tudta már most, hogy melyiken induljon -el?</p> -<h2>BABÉROSSY LEÁNDER.</h2> -<p>Van azzal úgy az ember, hogy mikor sok esztendeig egy rakáson -hevert köveket széthordat, vagy valami régi padlás zsindelyzetét -levereti, vagy ha egy ingoványos helyről a vizet lecsapoltatja, -annyi mindenféle, soha nem látott csodálatos bogarat, furcsa -lepkét, kacskaringós ázalagot fedez fel a megbolygatott -rejtekhelyek között, a miknek az előtt soha hirét nem halotta, sem -leirását semmi természettudományi könyvben nem olvasá s ilyenkor -elgondolja az ember magában, milyen csodálatos a természet: még -olyan oduk számára is teremt élő lakókat, a mik soha sem -találkoznak a napvilággal.</p> -<p>Vámhidy, mint szolgabiró, egy éjszaka valami járásában eső -faluban volt kénytelen meghálni, melynek lakossága erősen keverve -van magyar, szerb és oláh elemekből.</p> -<p>Későn érkezvén oda, sokáig el talált aludni s már jó késő reggel -volt, midőn valami szokatlan zajra fölébredt.</p> -<p>Hálószobáját egy ajtó választá el a nagy ivó teremtől s ez ajtón -keresztül sajátságos lármahangok törtek keresztül, miknek -magyarázatát nehéz volt első hallásra kitalálni.</p> -<p>Úgy tetszék, mintha egy pár asszonyság és egy pár férfi -gorombáskodnék odabenn egymással, hol lassabban, hol erősebben; az -egészben az volt a legkülönösebb, hogy egyszerre kettő soha sem -lármázott, hanem mindegyik kiengedte a másiknak beszélni magát. -Később azonban <span class="pagenum"><a name="Page_282" id= -"Page_282">-282-</a></span> egyre nyugtalanítóbbá kezdett válni a -lárma; egyes hangtöredékek olyasmit sejtettek, mintha valakit meg -akarnának ölni ott a másik szobában. Erre már felugrott Vámhidy s -épen interveniálni akart, midőn belépett hozzá a korcsmáros, a -kávét hozva.</p> -<p>– Micsoda lárma van itt a szomszéd szobában? kérdé Szilárd -felzajdultan.</p> -<p>– Oh kérem alássan, szólt a korcsmáros, büszke mosolygással, -azok theátristák! nekünk theátristáink is vannak, mint valami -residentiának; most épen próbálnak egy új theátrumot, a mit estére -fognak előadni; megtessék nézni a tekintetes szolgabiró úrnak, mert -az nagyon szép lesz.</p> -<p>– Szinészeik vagynak? kérdé elbámulva Szilárd, ebben a faluban? -Vajjon honnan kerülhettek ide?</p> -<p>– Nem tudja azt senki, kérem alássan; mert ha tudnák, bizonyosan -utánuk jönnének. Ők maguk azt mondják, hogy Aradrul jöttek, hanem -az persze nem igaz. Azt épen úgy nem lehet megtudni, hogy honnan -jöttek, mint azt, hogy hova mennek innen.</p> -<p>– Ki az igazgatójuk? kik a tagjaik?</p> -<p>– Úgy tudom, hogy csak egyetlen egy férfi van közöttük, az is -félig gyerek, a többi mind asszonyság és kisasszony, még a -czédulahordozó és a sugó is.</p> -<p>– S micsoda darabot adhatnak elő ilyen személyzettel?</p> -<p>– Oh mindenfélét, kérem alássan; azok az asszonyságok, a kiknek -mélyebb hangjuk van, felöltöznek férfiaknak, bajuszt és szakállt -ragasztanak fel s még annyival jobbak, mintha férfiak volnának, -hogy soha sem részegek.</p> -<p>– S meg tudnak élni itten? Ki jár itt szinházba? Van valami -jövedelmük?</p> -<p>– Hát a parasztok csak eljönnek, ha valami röhögni való van; -pénzt ugyan nem igen adnak, mert az maguknak sincs, hanem hoznak -szakajtóval kukoriczát, burgonyát, kolbászt és sonkát, s a társaság -eléldegél belőle úgy, a hogy; imide-amoda el is híják -egyiket-másikat kukoriczafosztásra; <span class="pagenum"><a name= -"Page_283" id="Page_283">-283-</a></span> aztán majd mikor nagyon -sok lesz az adósságuk, akkor egy szép éjszaka odább állnak az -istenadták. Tudnivaló, hogy senki sem megy utánuk, hogy őket -visszahozza.</p> -<p>– Hanem zálogban itt hagyják a díszleteiket és ruhatárukat.</p> -<p>Ezen már a korcsmáros is nagyot nevetett.</p> -<p>– Díszleteiket? Ruhatárukat? Az előfüggönyük az én nagy -rostáltató ponyvámból áll; nincs rá szükségem a míg el nem -nyomtattuk a buzát; azt beragasztották háromszínű papirossal, -czímert is metszettek rá belőle. A garderobjuk pedig nagyon -egyszerűen telik ki; mikor valami királynés darabot kell nekik -előadni, összekéregetik a gazdag rácz asszonyoktól az aranysujtásos -viganóikat, azokat felveszik palástnak s olyan spanyolok benne, -hogy jobban sem kell. Egy kis aranyos papiros, egy kis csiriz, egy -kis kemény papiros, olyan hamar segít a dolgon. Az igazgató még -csak gyerek ember, de olyan furfangos, hogy még holdvilágot is -csinál sárga tökből s mennydörgést, villámlást produkál, de azt -titkolja, hogy mivel? A mi pedig a könytárukat illeti, azt akárki -elviheti szépen hóna alatt; mindössze tán öt-hat darabjuk van, s ha -ezt végig játszották, megint elől kezdik; a közönség persze kétszer -nem néz meg egy darabot, hát ilyenkor azt cselekszik, hogy más -nevet adnak a darabnak, a személyek neveit elforgatják s úgy adják -megint elő; a rászedett publikum aztán persze fenhangon kiabál, -hogy láttuk ezt már! míg az igazgató ledisputál a színpadról, hogy -nem igaz az, mert ez egészen új darab. Néha vannak jó napjaik is: -mikor vásár van, vagy búcsujárás; akkor sokat bevesznek; másnap -aztán fizetnek mindenfelé, megint nem marad egy garasok sem; a -múltkor szerbiai disznóhajcsárok mentek itt keresztül, azoktól még -ezüst huszasokat is kaptak. Don Cæsárt kellett volna nekik előadni, -de a külföldi publikum nem engedte azt végig játszani, hanem -felkiabált hozzájuk, hogy énekeljenek <span class= -"pagenum"><a name="Page_284" id="Page_284">-284-</a></span> inkább -valamit, ők aztán énekeltek magyar és rácz népdalokat; egy öreg -szerb látta, hogy nincs bassista közöttük, kisegítette őket és közé -énekelt, a többi meg ütötte bottal a taktust a söntés oldalán; -végtére bort, pecsenyét hozattak, megvendégelték a szinészeket s -utoljára kidobták valamennyit az ajtón.</p> -<p>– Szeretnék a mai előadásukra elmenni, monda Szilárd, kit e -sajátságos leirás kiváncsivá tett.</p> -<p>– Oh kérem alássan, mindjárt magam hozok egy czédulát.</p> -<p>A korcsmáros elsietett s néhány percz múlva megint visszatért: -hozta az irott szinlapot, melyen nagy piros betűkkel volt felirva: -Hernáni, vagy a Kasztiliai becsület; azután a személyek nevei: -Hernáni persze maga Babérossy Leánder; Elvira – Palmira kisasszony; -a többi urak azután N. N. X. X. meg * *; «azok tudniillik mind -asszonyságok», magyarázá a korcsmáros, «azért nincs kitéve a nevük. -Belépti díj első hely tizenöt krajczár, második hely hat -krajczár».</p> -<p>– Uraságok tetszés szerint? nemde?</p> -<p>– Mondtam az igazgató úrnak, hogy irja oda, de ő azt felelte rá, -hogy az szemtelenség volna, azt is tanácsoltam neki, hogy hozza át -maga a czédulát a tekintetes úrhoz, de majd kidobott érte a -szobából, hogy hát czédulahordozónak nézem-e én őtet? még -jutalomjátékára sem hordja el házról-házra a czédulákat, a mit -pedig úgy tudom, hogy még Pesten sok elsőbb fizetésű szinésznő is -megtesz.</p> -<p>– Tehát büszke ember az igazgató?</p> -<p>– Oh rettenetes büszke. Nem is akar másforma darabokat játszani, -mint csupa kardos darabot, azt mondja, hogy ezek a classikusok. -Pedig nincsenek neki nyomtatásban, csak a hogy eszébe jutnak neki, -a mint Pesten látta egymás után a szinházban s visszaemlékezik -rájuk, úgy lediktálja Palmira kisasszonynak és aztán abból -játszanak. Pedig jobb szeretnék ám ezek a pimaszok itten, ha -Lumpáczit, meg az Elátkozott herczeget, aztán meg a <span class= -"pagenum"><a name="Page_285" id="Page_285">-285-</a></span> Repülő -csizmadiát, vagy a Zöldhasú takácsot adná nekik, aztán jól -kiczifrázná a czédulát; de nem akarja, azt mondja, hogy ő ilyen -szemtelenségre nem vetemedik. Szegény, nagyon fiatal még, majd ha -megvénül és sokat koplal, ő is rá jön arra, a mire a többiek.</p> -<p>– Azt szeretem benne, hogy büszke: el fogok menni az -előadásukra.</p> -<p>– De pontban tessék megjelenni hét órakor, mert az elkezdeti, ha -senki sincs is még a nézőhelyen; azt mondja, hogy az a halogatás -csak komisz trupp szintársasághoz illik.</p> -<p>– Charaktere van a legénynek; vigye át neki ezt a pénzt, -kérem.</p> -<p>Szilárd egy tíz forintost adott a korcsmárosnak, a mivel az nem -sokára visszajött azzal a válaszszal, hogy az igazgató most épen -nem tud váltani.</p> -<p>– Hiszen egészen neki küldtem, mint belépti díjat.</p> -<p>– Vagy úgy?</p> -<p>Kevés idő múlva aztán a korcsmáros egy egész nyaláb belépti -jegyet hozott Szilárdnak, azt mondván, hogy az igazgató köszöni a -részvétet, de miután ajándékokat elfogadni nem szokása, annyiban -veszi, mintha a szolgabiró úr az egész házat kivette volna ez -estére s a mai előadást neki magának fogja eljátszani.</p> -<p>Szilárd nagyot nevetett e komikus szigorúságon s aztán -felöltözve, látott hivatalos dolgai után, úgy sietve, hogy hét -órára készen legyen, mert hiszen ő képviseli a közönséget és nem -illenék, hogy elmaradjon.</p> -<p>A mint haza érkezett a vendéglőbe, már vártak reá. Egy -határozatlan korú asszonyság, kinek határozatlan divatú öltözékei -valami határozatlan jelleget látszának kölcsönözni, jegyszedőnői és -hátramaradt kegyes anyai szerepvivő minőségek között, fogadta -Szilárdot az ivóterem ajtajánál, mely két szőnyeggel (nyilván -ágyterítők lehettek) volt lefüggönyözve. Egy ív papirosra fel volt -irva nagy betűkkel: «néző hely». <span class="pagenum"><a name= -"Page_286" id="Page_286">-286-</a></span></p> -<p>A duegna félbizalmas suttogással mondá Szilárdnak, mi alatt őt -bevezette:</p> -<p>– Jaj, az Isten áldja meg tekintetes szolgabiró úr, ne maradjon -itt sokáig; ne legyen tanúja a skandalumnak: rettenetes rosszak -vagyunk mi. A szeme ég ki az embernek, ha tisztességes urak vannak -a párteren. Ne nézzen bennünket sokáig.</p> -<p>– Oh kérem, én tudom méltányolni a helyzeteket. Csak tűz legyen -a játékban; én azt becsülöm, ha mindjárt hiányos is.</p> -<p>– Az itteni publikum is tüzet keres az előadásban, csakhogy neki -görögtűz kell; addig el sem megy innen, minden játéknak azon kell -végződni.</p> -<p>– De az ma valószinűleg elmarad?</p> -<p>– Miután a tekintetes úrral tele van a szinház, úgy, hogy egy -lélek sem fér be több.</p> -<p>– Kegyed nem tartozik ezúttal a játszó személyzethez?</p> -<p>– Én csak az énekben veszek részt s felvonások közt fuvolán -játszom. A játékhoz már nincsen kedvem, bár valamennyi közt most is -én értek hozzá legjobban, hanem hát vannak balsors csapásai, a mik -gátlólag hatnak az életpályák küzdelmeire.</p> -<p>Szilárd vevé észre, hogy az asszonyság kissé biczczent, bár ő -ezt mindenkép törekedett elrejteni, alkalmasint az lehetett a -balsors ama bizonyos csapása.</p> -<p>– Tehát miután kegyednek úgy sincs mostan dolga, legyen szives -megosztani velem a néző helyet; a személyzetről bővebb -felvilágosítást fog adhatni.</p> -<p>– Ezer örömmel.</p> -<p>Az asszonyság egész illemmel foglalt helyet a lóczán Szilárd -mellett, ki nem engedte, hogy a háta mögé üljön; biztosítva őt, -hogy a művészetet minden időben igen nagyra becsülte.</p> -<p>Daczára a rögtönzött abbonement suspendunak, a terem még sem -volt üresen, a tisztelt ingyen-publikum: a requisitumok -<span class="pagenum"><a name="Page_287" id= -"Page_287">-287-</a></span> kölcsönadói és azoknak családjaik, a -szinészek kvártélyadói s egyéb csendes hitelezők jócskán -megtöltének egy pár padot, úgy hogy Szilárdnak módjában volt -félrevonni magát s nem zavarni rengeteg egyedüllétével a játszó -személyzetet, bár a tisztelt ingyen-jegyesek erősen törekedtek is -közeléből hátrafelé huzódni. A mint a korcsmáros léczkerítette -söntésében a kakukkos óra elütötte a hetet, hangzott a függöny -mögül a sugó csöngetése, mely nagyon gyanúba keverte magát, hogy -késfokával ütögetett pohárból származik; mire valami nagyon -fortélyos masinéria megindítá a nemzeti szinű papirossal ragasztott -függönyt, hogy az a gerendákhoz kunkorodott fel s előtünt a -szinpad.</p> -<p>Egy összerakható spanyolfal képezé a háttért, mely szoba formára -volt megfestve, az előtérben látható volt egy fehérrel feketére -festett papirosablak, a másik oldalon a padlásajtó iromba -mázolással átalakítva góth palota kapujának. Ezen járt ki s be az -egész játszó személyzet, mert másfelé nem lehetett.</p> -<p>Az elkezdett darab természetesen nem volt Ernáni, a kasztiliai -becsület, hanem Moor Károly, Schiller haramiája. Az első három -szónál ráismert Szilárd s nevetve mondá a jegyszedő -asszonyságnak:</p> -<p>– Hisz ez nem a hirdetett szinmű.</p> -<p>– Nem ám. De már egyszer adva volt a saját neve alatt s -másodszor nem jött volna megnézni senki.</p> -<p>– Csak azt csodálom, hogy kegyetek igazgatója, a ki olyan büszke -ember, hogy ajándékot nem akar elfogadni, ilyen fogásokat megenged -magának.</p> -<p>– Biz ez nem szép fogás; de ő így okoskodik: «élni kell -valahogy; én kész vagyok két garasért bukfenczeket hányni a vásári -publikum előtt, a ki meghajigál, ha nem tetszik a produkczióm; én -kész vagyok az utczaszegleten koldulni a jövő-menőktől s -krajczárokat gyűjteni a sipkámba; de nagy úrtól el nem fogadnék egy -falat kenyeret, ha ezüst tálczán hozná is utánam. A publikum az én -<span class="pagenum"><a name="Page_288" id= -"Page_288">-288-</a></span> uram: gyalázat arra, a ki Mæczenások -előtt görnyed!» Én nem tudom, hol vette e keserű nézeteket? mert -még egészen gyermek.</p> -<p>Már most az is előre látható volt, hogy Moor Károlyt és -Ferenczet egy és ugyanazon személy fogja játszani: természetesen az -igazgató maga. Minthogy e két személy mindig külön jelen meg, -gyakorolható annak egy személy általi képviseltetése s e miatt -vidéki szinpadok hőseinek kedvencz vesszőparipája ezeket együtt -játszani, hogy kitünjék művészetük sokoldalúsága.</p> -<p>A beszédes asszonyság az előadás kezdetétől fogva minden -megbocsátható módon iparkodott Szilárd figyelmét elvonni a -szinpadon játszókról, mindenféle furcsa adomákat mesélve neki a -szinészi életből s ha néha vette észre, hogy Szilárd oda figyelmez -a játszókra, egész őszintén megkérte, hogy «az Isten áldja meg, ne -nézze szegényeket, mert odalesznek szégyenletükben».</p> -<p>Annyit még is észre kellett venni, daczára a felragasztott -szőke, barna és ősz szakállaknak, szemöldöknek s a szándékosan -elváltoztatott hangoknak, hogy a szereplők mind nőneműek -férfi-ruhában.</p> -<p>– De hát hogy szedték így össze magukat csupa asszonyokból?</p> -<p>– Voltak velünk férfiak is, hanem azok apródonkint vagy -megszöktek, vagy elcsapta őket az igazgató. Persze, fiatal még -arra, hogy egy agyafurt férfi szinésznek parancsolni tudjon. Hanem -a nők vele maradtak, mert mind nagyon szeretik. Egyen kívül -mindnyájunknak gyermeke lehetne s olyan jó ember; megosztja az -utolsó falatját is velünk s ha nincs mit ennünk, eltréfálja az -éhséget. Az utolsó férfi volt nálunk a népszinműénekes. Szép hangja -volt, szerették érte, hanem az a baja volt, hogy nagyon ivott s -mikor sokat ivott, olyan önfejű lett, hogy nem lehetett vele -semmire menni. Mikor ideérkeztünk, mindjárt a Szökött katonával -akartuk kezdeni a sorozatot s abban Nagy úrnak kelle játszani a -czímszerepet. Nagy <span class="pagenum"><a name="Page_289" id= -"Page_289">-289-</a></span> közönségünk volt, még a boglyakemencze -tetején, meg a söntésen is ült publikum, hanem az előadás -pillanatában, a kit sehol sem találunk, az Nagy úr volt. Keressük -pinczében, padláson: sehol sincs. Hová lett? mi lelte? végre -megtaláltuk őt az istállóban; ott feküdt a jászolban hanyatt és egy -szál füvet rágcsált a fogai között. – «Nagy úr, az Isten -szerelmeért, még sincs kifestve, sem felöltözve, a játék mindjárt -kezdődik?» kiálta rá az igazgató. «Bizonyára – nem bánom», felelt -rá Nagy úr hidegvérrel. «De ön kezdi a jelenést, szerencsétlen.» – -«Bizonyára – én nem kezdem.» – «Nem kezdi-e? de hisz ön játsza -Korpádi Gergelyt.» – «Bizonyára – én nem játszom.» «Nem játszik? a -közönség itt van, tele a szinház; roppant a bevétel.» – «Bizonyára -nem tehetek róla.» – «Az Isten szerelmeért; keljen ön fel, öt -forintot adok a mai napra, csak ne tegyen csúffá.» – «Bizonyára – -nincs szükségem reá.» – «Kelj fel mindjárt, gazember, mert -keresztül szúrlak ezzel a gyilokkal.» – «Bizonyára nem bánom.» -Azzal oldalt fordult a jászolban s elkezdett horkolni. Nekünk mit -volt tennünk? fel kellett egy nöt öltöztetnünk Gergely kovácsnak, -az mondta el az egész szerepet sugó után, a közönség majd megvert -bennünket.</p> -<p>Szilárd figyelmét azonban még sem vonta magára annyira ez a -mulatságos adoma, hogy némi érdeke ne támadjon a szinpadon -szereplők iránt. Látta Moor Károlyt és Moor Ferenczet egy -személyben arczot és hangot változtatni; amannak nagy teljszakálla -volt, hosszú fürtös haja s erőszakosan lenyomott hangja hasonlított -ahoz, mint mikor kis leánykák ijesztgetik egymást ajtón keresztül, -férfihangot utánozva; Moor Ferencznek pedig természetesen vörös -kondor haj volt feltéve, hegyes spanyol szakállal, sok ráncz -arczára és homlokára festve s valami hyenai éles hangnyomata; de -mindezek mellett is úgy tetszék Szilárdnak, mintha ő ezt az -elváltoztatott arczot valahol látta volna s ez a hang eltorzítva is -ismerős volna előtte: <span class="pagenum"><a name="Page_290" id= -"Page_290">-290-</a></span> még ezek a szinfaltépő szeles -mozdulatok is olyan ismerősöknek tetszettek előtte.</p> -<p>A nemes publikum azonban a második jelenetnél már kezdte -észrevenni hallatlan megcsalattatását s bizonyos zúgás, mozgás, -fejek összedugása és csóválása, majd botoknak nyugtalan kopogása, -asszonyi vihogással vegyest, kezdett belevegyülni az előadási -zajba, végre egy becsületes csizmadia-mester, ki három padot adott -kölcsön s azért minden napra ingyen jegye volt, elszánta magát a -legvégsőre, felczihelődött az első padból s hátra ment a -leghátulsóba; tán azért, hogy ott a teremnek jobb acusticája van, -vagy bátrabbnak érezte magát nagyobb távolságból, vagy épen a -szolgabiró szemét kerülte s onnan szólala fel, mondván:</p> -<p>– Hallja maga, director! ebben politika van: ezt a -theatrum-darabot mink már sziveskedtünk egyszer látni.</p> -<p>A művészetében ekkép megzavart Moor Ferencz e brusque támadásra -egyszerre elfelejtkezék magáról, kiesett szerepéből s saját -hétköznapi hangján felele vissza az interpellálónak, jól tudva, -hogy csupa ingyenjegyes publikum van:</p> -<p>– A ki már látta e darabot s nem akarja újra megnézni, -visszaveheti a pénztárnál, a mit befizetett.</p> -<p>A mint azonban ezt kimondta, Vámhidy felugrott helyéből s mint -egy második peleskei nótárius, felrontott a szinpadra, neki Moor -Ferencznek; azt átölelte, megcsókolta festékes orczáját s örömtől -remegő hangon kiáltá:</p> -<p>– Kálmán!</p> -<p>Moor Ferencz egy perczig tétovázott, azután leszakítá spanyol -szakállát, leveté vörös álhaját, letörlé arczáról a durván festett -ránczokat s ott állt Szilárd előtt a szomorú, halovány -gyermekarcz.</p> -<p>Ez volt Babérossy Leánder.</p> -<p>Az előadásnak persze azonnal vége szakadt; Szilárd sietett a -szinpadról eltüntetni a meglelt «tékozló fiút» s az ingyen publikum -bőséges kárpótlást talált kiváncsisága <span class= -"pagenum"><a name="Page_291" id="Page_291">-291-</a></span> -kielégítésére az Olympról alászállt múzsa-leányok mendemondáiban, -kik saját fantáziájuk tetszése szerint magyarázták ki a csodálatos -történet összefüggését, abban mindnyájan megegyezve, hogy a fiatal -igazgató valószinűleg bizonyos dúsgazdag mágnás-család megszökött -ivadéka, ki álnév alatt borostyánokat keres s egykor mindazokat, a -kik most vele tűrnek, szenvednek, gazdag emberekké fogja tenni.</p> -<p>Vámhidy az alatt lélekzethez sem hagyta jönni Kálmánt addig, míg -szobájába nem ért vele; ott azután mint egy testvért, mint egy -elveszett fiút, magához ölelé, szemei közé nézett, nem bocsátá el -magától, nem szólt neki semmit mindaddig, míg egyszerre -mindkettőjük szeme elkezdett nedvesedni, akkor aztán elfordultak -mind a ketten, hogy könyeiket letörüljék; az igazi könyek nem -tűrnek publikumot, habár csak egy személyből áll is az.</p> -<p>Néhány percz múlva ismét képesek voltak egymással szembe -nézni.</p> -<p>Kálmán legalább húsz évesnek látszott, pedig alig lehetett -tizenöt. A szinészkedés, a nyomor és a korai borotválkozás gyorsan -vénít.</p> -<p>Azután egész modorában, minden mozdulatában volt valami korai -érettség, valami határozott, merész kifejezés, a mi elfeledteti a -gyermeket. Egy neme a cynismusnak az.</p> -<p>– Tisztelt uram, vagy ha megengedi: Kedves régi barátom, kezdé a -gyermek a szót, engedje meg ön, hogy mindenek előtt egyre kérjem: -én nem vagyok Kálmán; nekem nincs családi nevem; ha azt akarja ön, -hogy valami beszédet folytassunk egymással, legyen szives engemet -egyszerűen Leándernek nevezni: én Babérossy Leánder vagyok; ezt a -nevet magam szereztem magamnak, ez alatt vagyok büszke, ez alatt -pirulok; ez alatt fekszem majd valahol az árokban, ha megértem rá; -és most egy szót se szóljunk azokról, a mik régen történtek. -Remélem, ön nincs előitélettel a művészeti pálya iránt. -<span class="pagenum"><a name="Page_292" id= -"Page_292">-292-</a></span></p> -<p>– Sőt ellenkezőleg, kedves Leánder, viszonzá Szilárd, ki -tanácsosnak látta óvatosan beleegyezni az ifju eszmejárásába, hogy -őt egyelőre el ne vadítsa, én igen nagyra becsülöm a szinészetet és -annak képviselőit s eszemben sincs, hogy önt valamikép le akarjam e -pályáról téríteni. Magasztos, nemes czél; a hazai nyelv és szellem -terjesztése s a dicsőség mámoros útja hozzá! úgy hiszem minden -fiatal ember hajlandó, legalább egyszer életében, szinészszé lenni. -Hanem egészen elfeledtük, hogy ön igazgató is, a ki most közönségét -és társaságát a legnagyobb zavarban hagyta; menjen vissza, igazítsa -el köztük a dolgot s ha mindent elintézett, legyen az én vendégem -ez este. Óhajt még valakit társaságából ide hozni?</p> -<p>– Nem; senkit sem. Nem szeretem a confidentiát.</p> -<p>Mi alatt Kálmán barátunk hivatalosan szétkergeté az illetőket, -az alatt Szilárd felteríttetett számukra s a visszatérőt a -felhozott estelivel fogadá, mit az minden tartózkodás nélkül el is -fogadott. Hozzáültek.</p> -<p>– Szokott ön bort inni?</p> -<p>– Rászoktam egy idő óta. Az embert mindenütt itatják; ha a -szinházba nem járnak is, de szomjan meghalni nem engedik. Aztán jól -is esik; – ha bor nem volna, minden komédiásnak meg kellene -bolondulni. Így legalább van az embernek egy menedéke, a hová -búbánatát eltemeti.</p> -<p>– A biz a vándorszinészkedéssel együtt jár, hanem hiszen nem -kénytelen az ember a vándorbothoz ragaszkodni. Vannak állandó -szinházaink: a pesti, kolozsvári, jobbára az aradi is, a hol -tudtomra, tehetséges szinésznek tűrhető élete van, tere is nagyobb -magát tökéletesíteni; igyekezni kell önnek, hogy idejusson -valamelyik társasághoz.</p> -<p>A fiatal gyermek keserűen mosolygott, a hogy csak egy vén, -megőszült ember tudhat mosolyogni.</p> -<p>– Azt hiszi ön, kedves régi barátom, hogy ha én fedetlen fővel -vagyok, elfogadok ajándékba egy jó kalapot azzal a föltétellel, -hogy az ajándékozó előtt megemeljem? <span class="pagenum"><a name= -"Page_293" id="Page_293">-293-</a></span> Nem! keresek magamnak a -szeméten egy rosszat, a mit már elhajítottak, azt teszem fel. Idáig -vagyok a gazdag emberekkel: torkig! Nem kell semmijök. Nem kell -mæcenásos, protegált, subventionált szinház! Én szeretem ezt az -életet; nekem ez pihenés. Születésemtől kezdve kínoztak, gyötörtek -azzal a gondolattal, hogy a gazdagság az Isten s a ki azt birni -akarja, az a féreg! Megutáltam minden rokonomat. Ha visszaemlékezem -rá, hogy reszkettek egy beteg ember előtt, a kit valamennyi -szivéből gyűlölt s a kinek százszor kezet csókolt minden nap, hogy -tagadta meg érte önmagát kicsiny és nagy, férfi, asszony, leány, -cseléd és unoka, csak azért, mert az ő kezében volt a gazdagság; -hogy csúsztak előtte, hogy gyűlölték egymást a kedveért, hogy adta -el a nagybátya unokahugát, hogy lába alatt ne legyen s hogy tagadta -meg a leány szerelmét, nehogy nagyapja kitagadja a gazdag -vagyonból!</p> -<p>– Kérem Leánder, ne sértegesse testvérét, mert mindjárt -Kálmánnak fogom nevezni.</p> -<p>– Nem sértem, szánom szegényt. Oh én most olyan boldog vagyok. -Semmim sincs! nem is kell semmi. Nem látom a holnapot magam előtt -és a tegnapot a hátam mögött. Jég eshetik, árvíz omolhat, nekem nem -árt. A mi rajtam van, az az enyim; mentől rongyosabb, annál jobban -járja a szabad levegő. Ha azokra gondolok, a kik helyettem otthon -maradtak a gazdagság kedveért martyrkodni, úgy nem érzek én semmit, -a mi fáj: sokszor nincs takaróm, ha lefekszem, nincs kenyerem, ha -fölkelek; de ez a gondolat betakar és jóltart. Örömem telik egyik -faluból a másikba vándorlásban; csinálok magamból bolondot a -csőcselék előtt, verekszem a napi kereset sovány hulladékain -magamhoz hasonló rongyos naplopókkal s ha nagyon megszorulok, a -zöldséges kofáktól kérek levesbe valót; de ha egy urat látok magam -előtt, szememre nyomom a kalapot s azt mondom: «térj ki előlem, -mert nem talállak meglátni s rád lépek!»</p> -<p>Szilárd elkomorodva nézett a korán vénült gyermekre. -<span class="pagenum"><a name="Page_294" id= -"Page_294">-294-</a></span> Eleinte csak azt hitte felőle, hogy -ifjukori ábránd csábítá őt e nem boldogító pályára s reménylé őt -ebből kigyógyíthatni az által, ha becsvágyát fölébresztve, e pálya -nehézségeit s tehetsége korlátoltságát észrevéteti vele; sok ember -kigyógyult már a szinészetből ez úton, ki más pályán boldog véget -ért; azonban minél tovább beszélt az ifjuval, annál jobban -meggyőzték annak szavai, hogy ezt nem a dicsvágy fellegvárai -csalogatják, hanem a szabad lét szomjának az az őrjöngő neme, mely -a bársony-vánkosok pézsmaszagától halálra undorodva, a szemétdomb -után vágyik!</p> -<p>– Nem megyek olyan városokba uram, a hol emeletes házak vannak; -utálom az olyan embert, a ki megtűri, hogy valaki feje fölött -lakjék; én különb cynikus vagyok, mint atheni Timon, mert én -megutáltam a gazdagságot, mielőtt vagyonomat elköltöttem volna; – -szemtelenkedem: – elszoktam a pirulástól, nem tartom szégyennek a -szökést; nem háborít az a gondolat, hogy a mely városban már -egyszer voltam, oda többet vissza nem mehetek, mert minden -korcsmában tartozom; nem hoz dühbe, ha társaim megcsalnak, -elhagynak, rászednek; nagyot nyujtózom a napon s gyönyörrel -gondolok reá: «nincsen semmim, nincsen senkim!»</p> -<p>– Ön hálátlan azokhoz, a kik önt szeretik.</p> -<p>– Megbocsásson, régi jó barátom: megbocsásson. Önt egyedül -sérthettem meg e szóval. Hanem hát ön is olyan messze esik tőlem s -annyira két külön úton járunk, hogy akármikor meghalhatunk egymás -miatt. Azután én nem is kivánom senkitől, hogy érdeklődjék irántam. -Rokonaim úgy is, azt hiszem, hogy nagyon keveset mondják ki -nevemet; nehogy a nagypapa meghallja s ezer forinttal kevesebbet -hagyjon a kimondónak.</p> -<p>– Lapussa Demeter úr már nem hallja azt meg, mert meghalt.</p> -<p>– Meghalt? No, úgy tudom, hogy azóta hajban vannak egymással -Lángainé és János úr.</p> -<p>Vámhidyra oly nyomasztólag hatott, hogy a fiatal ember, -<span class="pagenum"><a name="Page_295" id= -"Page_295">-295-</a></span> ki nagyapja haláláról értesül, csak -ennyi sajnálkozást tud e gyászeset fölött kifejezni.</p> -<p>– Azt kitalálta ön, ők erősen perbe vannak keveredve, a melyben -pedig az ön neve is nyomatékosan szerepel.</p> -<p>– Tán valaki nekem is pártomat fogja rokonaim közül?</p> -<p>– Épen nem úgy.</p> -<p>– Hála érte az Istennek! Megijedtem, hogy valaki megint azt -fogja kivánni, hogy kezet csókoljak neki. Csakhogy ezt nem tették! -Így szeretem őket. Hagyjanak engem futni, a merre nekem tetszik: -tagadjanak el, mint halottat; lakjanak jól, mikor én éhezem, -büszkélkedjenek a névben, a mihez én sáros csizmámat törültem s -kínozzák egymást kincseik kedveért. Én boldog vagyok, azt tudva, -hogy elfeledtek.</p> -<p>– El nem feledték önt, kedves Leánder, sőt inkább igen is nagyon -keresik s azon vannak, hogy megtalálják.</p> -<p>– Hogy megtaláljanak? Csodálatos! De ha én nem akarom őket -ismerni többé; ha én, a szegény futó bolond, a vándor czigány, -kitagadom őket, a dúsgazdagokat, mit kivánhatják ők, hogy czifra -nyomorúságukat újra megoszszam? Én magam embere vagyok.</p> -<p>– Kedves Leánder, az igen szép, ha valaki azt mondhatja magáról, -hogy a maga embere; és az nem is nehezen elérhető, csupán szilárd, -mindig egyenes jellem szükséges hozzá; ön azonban könnyelműségeket -követett el, a mik önt könnyen a «más emberévé» teszik.</p> -<p>Kálmán vállat vont.</p> -<p>– Igaz, hogy sok bolondságot elkövettem, de olyanra nem -emlékszem, a mit be ne mernék vallani.</p> -<p>Szilárd azt kezdte hinni, hogy gyanúja alaptalan.</p> -<p>– Bizonyos váltóról beszélnek, a mit ön testvére nevével adott -volna ki.</p> -<p>E szóknál Kálmán lesüté szemeit tányérjára s egész arcza -elvörösödött. Alig hallhatólag kérdezé: <span class= -"pagenum"><a name="Page_296" id="Page_296">-296-</a></span></p> -<p>– S Henriette megtagadta volna annak beváltását?</p> -<p>Vámhidy nagyot sóhajtott. Csakugyan való tehát, hogy e könnyelmű -gyermek e vétket elkövette.</p> -<p>– Kedves Kálmán (most már nem szólítá őt többé Leándernek), -önnek testvére maga a martyri önfeláldozás. Ő minden bizonynyal -kész volt e váltó aláirását magáénak elismerni, hanem önnek meg -kellett volna gondolnia, hogy ő rá nézve micsoda áldozat ez most, -midőn nagyatyja mindenből kitagadta, s férje nem ád rendelkezésére -tetemesebb összeget.</p> -<p>– Boldog Isten! szólt a vándorszinész, kezeit mély és üres -zsebeibe dugva, tehát ezt a nagy urak tetemes összegnek nevezik. -Jól van uram. Nem tudtam, hogy Hátszegi báróné asszonyság olyan -szegény. Lesz gondom rá, hogy azt a váltót visszaszerezzem, -jutalomjátékaimból legelőször is azt fogom törleszteni.</p> -<p>Szilárd nem állhatta meg, hogy ezt az eszmét rettenetes -furcsának ne találja.</p> -<p>– De kedves fiatal barátom; ha ön minden évben tiz -jutalomjátékot vesz, s mindenikben 40 forintot kap tisztán, akkor -épen mához száz esztendőre lesz készen a törlesztéssel.</p> -<p>– Micsoda? kérdé Kálmán, nyitva felejtett szemekkel, s ijedtében -a koppantót kapta fel villa helyett.</p> -<p>– Hát az a váltó 40 ezer forintról szól.</p> -<p>– Micsoda? ordíta fel a fiatal bujdosó, s azzal kirugta maga -alól a széket, fölkapta tányéra mellől a kést s hajadonfővel, a -hogy volt, rohant neki az ajtónak.</p> -<p>Szilárdnak egész gyorsaságára volt szüksége, hogy a futót az -ajtón innen elfoghassa s meggátolja abban, hogy kirohanjon az -utczára, mint egy bódult.</p> -<p>– Bocsásson ön, megölöm azt a gazembert! Megölöm! -Meggyilkolom.</p> -<p>Szilárd erős ember volt, az ifjut lefegyverezte.</p> -<p>Kálmán ekkor elkezdett sírni és a földhöz vágta magát. Szilárd -felvette karjára s leülteté a székre. <span class= -"pagenum"><a name="Page_297" id="Page_297">-297-</a></span></p> -<p>– Legyen ön férfi; viselje magát férfiasan. Kit akar megölni? -Miről beszél?</p> -<p>– Azt a gazembert, azt a Margarit…</p> -<p>– Hogyan? Az biztatta volna önt erre a lépésre?</p> -<p>– Tudja ön meg uram és legyen szigorú itélő birám. Mikor -nagyapám házát elhagytam, ez a sátán fölkeresett, részvevőnek -nevezé magát, kikérdezett, hogy mit akarok tenni? Mondám neki, hogy -elmegyek szinésznek; azt mondta, hogy jól teszem, ne maradjak ott. -Nem volt több egy forintomnál, az inasoktól kértem kölcsön; mondám -az ördögnek, hogy legalább húsz forintra volna szükségem, hogy -elszökhessem, ő igérte, hogy szerez egy uzsorástól, de negyvenet -kell aláirni. Törődtem is én vele, hogy mennyit irjak alá. Nem sok -időre azonban ismét visszajött, s azt mondá, hogy az uzsorás nem ád -az én aláirásomra semmit, mert még kiskorú vagyok, hanem ha a néném -neve is ott állna, akkor adna, mert az már férjnél van. Margari -biztatott, hogy azt biz aláirhatom helyette, hiszen negyven forint -nem a világ, mi az Henriettenek? ha magam kérném, tízannyit is -adna, bizonyosan nem fog engem, a kit úgy szeretett, negyven forint -miatt a világ előtt váltóhamisítónak kikiáltani… De negyvenezer -forint! negyvenezer! hisz az borzasztó, az rettenetes gazság. Én -csak negyvenet irtam alá.</p> -<p>És azzal elkezdte a fejét a falhoz verni, mint egy őrült.</p> -<p>– Kedves Kálmán; szedje ön magát össze, kényszeríté őt Szilárd, -ezek a dolgok, a miket ön nekem itt elmondott, igen nagy -fontossággal birnak. Legyen nyugodt és ne tépje a haját. Még semmi -veszedelem sem történt. Tudja meg ön, hogy önnek végtelen jóságú -testvére magát a negyvenezer forintos váltót is elismerte, hogy önt -megmentse.</p> -<p>Ez a szó rendítő hatást gyakorolt a fiatal fásultra.</p> -<p>– Most azonban képzelheti ön a zavart, a miben a báróné forog, -ki magán-örökéből kitagadva, egy ily nevezetes <span class= -"pagenum"><a name="Page_298" id="Page_298">-298-</a></span> -tömegrőli kötelezettséget vállalt el; a miről nem bizonyos az, hogy -férje ki fogja-e helyette fizetni?</p> -<p>– Én felakasztom magamat.</p> -<p>– Az volna a legóriásibb bolondság, a mit ön elkövethetne. Önnek -jóvá kell tennie hibáját. Most egy időre szünjünk meg jó barátok -lenni; én törvényes bizonyság vagyok, ön pedig vádlott, ki előttem -önkéntes vallomást fog letenni. Tessék leülni velem szemközt és -felelni minden kérdésemre értelmesen és úgy, a hogy valóban -megtörtént.</p> -<p>Vámhidy papirt, irószert keresett elő, két gyertyát tett maga -mellé s az előtte ülő ifjut elkezdé annak módja szerint -benevolisálni: «mi a neve önnek? hány éves? mi vallású?» És a -többi.</p> -<p>Éjfél után végződött a vallomások feljegyzése. Kálmán mindent -megmondott, a mit kelle.</p> -<p>– Már most megigéri ön, hogy velem jön Pestre, rokonainak, -kiknek eltünésével annyi bajt és szomorúságot okozott, -vigasztalására?</p> -<p>Az ifju huzódozott az egyenes felelettől.</p> -<p>– Nem elégséges-e önnek tett vallomásom?</p> -<p>– A törvény előtt igen. De én szeretném, ha rokonaival -kibékülne. Én értem tegye, ne magáért. Testvéreért, kinek annyi bút -okozott.</p> -<p>– Majd meglátom.</p> -<p>– Tehát maradjon itt nálam; háljon szobámban, reggelre -meggondolhatja magát. Az ajtót nem zárom be; de becsületszavát -veszem, hogy tudtomon kívül az ajtón ki nem lép.</p> -<p>– Szavamat adom rá.</p> -<p>Azzal Szilárd lefekteté az ifjut, s maga csak azután ment -feküdni, midőn azt már aludni sejté.</p> -<p>Reggelre kelve azonban, a mint széttekinte szobájában, már -Kálmánnak híre, hamva sem volt. Helyette talált egy levelkét az -asztalon, melyre ez volt irva:</p> -<p>«Kedves jó barátom. Köszönöm önnek hozzám való <span class= -"pagenum"><a name="Page_299" id="Page_299">-299-</a></span> -túlságos szivességét; de rokonaimat nem akarom látni többet; nem -mintha félnék velük találkozni, de igazán borzadok az egész -légkörtől, a miben élnek. Vallomásom elég lesz hibám -helyrehozására. Én megyek csavarogni megint. A ponyvasátor az én -hazám. Azután meg – vannak kötelezettségek, a miknek feloldásában -én nem vagyok néném öcscse.</p> -<p>Nem vittem el magammal semmit, mint négy darab szivart az -asztalról, a miért bocsánatot kérek.</p> -<p>Minthogy szavamat adtam, hogy az ajtón az ön tudta nélkül ki nem -lépek, kénytelen voltam az ablakon át eltávozni. Isten önnel. -Holtig hű tisztelője. Kálmán.»</p> -<p>Pár óra mulva meghallá a korcsmárostól Vámhidy, hogy az igazgató -úr az éjjel búcsúvétel nélkül eltávozott, csekély adóssága fejében -hátrahagyva készleteit és ruhatárát. Magával nem vitt egyebet, mint -a rajta levő köntöst – és Palmira kisasszonyt.</p> -<p>Ekkor értette Szilárd, hogy mit jelent e passus: «vannak -bizonyos kötelezettségek, miknek feloldásában nem vagyok néném -öcscse».</p> -<p>A vándor komédiásnak volt egy hasonló földönfutó gyermek -ideálja, s mikor választania kellett, azt ölelte karjára s elfutott -vele – a világtalan világba.</p> -<h2>MARGARI ÚR.</h2> -<p>Margari úr felvitte a dolgát. Most már igazán úr, négy szobás -szállást tart, előre fizeti a házbért, sőt meg is házasodott. -Vajjon kit vett el? tessék kitalálni. Clementine kisasszonyt. A -jeles hölgy épen hozzá illő korban volt, aztán egy kis pénzecskét -is lehete nála sejteni, a mi Margari úrra nagy vonzerőt gyakorol, -annak a bizonyságára, hogy nemcsak a vas fogékony a mágnes -iránt.</p> -<p>Az érdemes kisasszony összebeszélt a nagyrabecsült ifjuval, hogy -őt szöktesse el Hidvárról, s azt végre is hajták; <span class= -"pagenum"><a name="Page_300" id="Page_300">-300-</a></span> épen -akkor, midőn a ház asszonya Aradra utazott férjéhez.</p> -<p>Nem volt ugyan semmi szükség a szökésre, mert hiszen a báróné -nem lett volna tigrisanya, ki az egymásért égő sziveket erőszakkal -elválaszsza, ha tisztességesen kéri is meg tőle Margari úr a -társalkodónő kezét; de már egyszer Clementinenek ez így volt -regényesebb; ő minden áron azt kivánta, hogy őt elszöktessék, még -pedig éjszaka és az ablakon keresztül, pedig minden ajtó kulcsa ő -nála állt, s távol esvén a gretnagreeni kovács, erővel azt akarta, -hogy mindjárt a szohodoli kovács eskesse őt Margarival össze; de a -ki nem ajánlkozott e rá nézve szokatlan szertartás véghez -vitelére.</p> -<p>Margari úr tehát megérte, hogy úr lett; maga ura; nem hónapos -lakó, de a kit Pesten «párt»-nak (Partei) neveznek. Clementine -pénzéből kerültek ki a butorok; még muzsikáló óra is van.</p> -<p>Külön pipázó szobája van Margari úrnak, a hol az egész nap nem -tesz egyebet, mint pipázik. Dologról szó sincs többé. Nem -másoltatnak többé okiratok. Ott nyujtózik a boldog férfiu -tarkavirágos hálókabátban a bőrpamlagon, s hosszúszárú csibukból -fujja a törökdohány füstjét maga körül.</p> -<p>Clementine sokat pörlekedik vele a miatt, minek rakja fel lábait -a pamlagra? Ez csúf szokás! ez nemcsak illetlen, de káros is; a -butorok romlanak. Clementine egész nap pörlekedik, a mi igen -természetes; a ki harmincz egész esztendeig folyvást alázatos -hallgatásra volt kárhoztatva s tűrte idegen nagy urak szeszélyeit, -annak, ha egyszer maga asszonyává lesz, nagyon kell igyekezni, hogy -a harmincz évig lefojtott ösztönt kielégíthesse. Margari úr pedig -csak nevet, mikor őt pörlekedni hallja: «alios jam vidi ego ventos, -aliasque procellas». Csakhogy egyszer otthon lehet; csakhogy -egyszer valakinek a nyakára leülhetett, rázhatja az onnan!</p> -<p>– Ne búsulj asszony, vigasztalja a butorai miatt pörlekedőt, -<span class="pagenum"><a name="Page_301" id= -"Page_301">-301-</a></span> ha elszakad, veszek mást. Ád nekem a -nagyságos úr, a mi csak kell.</p> -<p>– Igen, majd a nagyságos úr bolond, hogy magát mindig pénzzel -tartsa. Ne féljen, ha pörének Lángainéval vége szakad, magára rá -sem néz többet; addig, a míg szüksége van rá, megbecsüli, azután -meg sem látja; ismerem én a maga nagyságos urát.</p> -<p>– Dehogy ismeri; én ismerem. Eddig azért fizette nekem a -nagysága, hogy beszéljek, majd ezután azért fogja nekem fizetni, -hogy hallgassak. A nagyságának nagyon szüksége van arra, hogy a -Margarinak legyen mindig mit enni elég; hogy a Margari ruhája el ne -szakadjon; mert ha a Margari megéhezik, akkor a Margari harap. A -nagyságos úr ismer engem. A Margari ruháján nem szabad lyuknak -lenni, mert azon a lyukon kitalálna szökni valami. Csak nem kell -engemet félteni.</p> -<p>Margari úr annyira biztos impertinentiával beszélt, s úgy fujta -a füstöt maga körül, hogy Clementine kezdte respectálni, s oda ült -a pamlag végére hozzá, tán egyrészt azért, hogy a csizmás lábait -leszorítsa a pamlagvánkosról.</p> -<p>– De hát ha maga olyan nagyon kezében tartja a nagyságos urat, -miért nem gondoskodik magáról és én rólam jobban? Mit ér az, hogy a -nagyságos úr mindig ad pénzt, a mikor hozzá lehet férni? a pénz -elmegy; az ember halandó. Egyszer valami nagy eset történik vele, -meghal, s akkor maga szaladhat utána a holdba.</p> -<p>Ez nagy szeget ütött Margari fejébe. Bizony a holt emberen -keveset lehet vásálni. Annyira megindult rajta, hogy levette lábait -a pamlagról s egyenesen kezdett ülni; tán azért, hogy az esze mind -a fejében gyűljön össze, a mi horizontális állapotban természetesen -eloszlik ide-amoda, lábszárba hova?</p> -<p>– Mit gondolsz hát, hogy mit kellene csinálni?</p> -<p>– Hát azon kellene dolgozni, hogy ne csippel-csuppal adogasson a -nagyságos úr magának, ha már olyan nagy <span class= -"pagenum"><a name="Page_302" id="Page_302">-302-</a></span> -szolgálatokat tett neki, hanem a hogy illendő. Adhatna egyszerre -egy kis falusi jószágot, egy kis majort, a hol az ember egy kis -gazdaságot kezdhetne.</p> -<p>– Az biz igaz. Úgy is van neki akár hány olyan darab földe, a -honnan semmi hasznát se látja, csak az ispánok lopják; úgy egy kis -száz holdas gazdaságocskát; bizony ilyen nagy úr azt meg sem -érezné. Aztán érzi vagy nem érzi, az nekem mindegy. Én akarom, hogy -adjon, s neki adnia kell; én választani fogok, hogy hol -tetszik.</p> -<p>Margari úr most már dölyfösen sétált alá s fel a szobában; s -felhányta a fejét, mikor beszélt.</p> -<p>– Hanem hogy gazdasági épületek is legyenek rajta; figyelmezteté -őtet Clementine.</p> -<p>– Természetesen, meg istálló, nekem két lónak; monda Margari, -megfordulva a sarkán.</p> -<p>– És nekem két tehénnek. A nagyságos úrnak iszonyú nagy -svájczerája van.</p> -<p>– De birka is fog kelleni, az adja a gyapjut, sokat.</p> -<p>– Aztán meg baromfi; nekem tyúk, liba.</p> -<p>– Minden! még tengeri nyúl is.</p> -<p>– Nem; az nem kell, mert az kiássa a falat.</p> -<p>– No hát az nem kell; de egyéb minden. Egyebet mindent kell -nekem kapni. Majd megmutatom én, hogy kapok. – De hohó! egyet -elfelejtettünk.</p> -<p>– No mit?</p> -<p>– Még malacz is kell! ugy-e? két hizó malacz az ólban. Ez a fő -dolog s ezt elfelejtettük.</p> -<p>S ezzel Margari úr, mint ki a fő dolgot felfedezé, újra -pipájához nyult, hogy ismét rágyujtson.</p> -<p>Azonban Clementine nem engedte azt megtörténni, via facti -elfoglalva a csibukszárat.</p> -<p>– Megálljon no; ne füstöljön most; beszélgessünk még egy -kicsinyt. Gondolja maga, hogy erre mind rá lehet venni a nagyságos -urat?</p> -<p>– Gondolom? én nem gondolom; én tudom. Ha én mondom a -nagyságának, hogy ez «kell», hát az akkor kell. <span class= -"pagenum"><a name="Page_303" id="Page_303">-303-</a></span></p> -<p>– De hátha ő azt mondja, hogy «nem».</p> -<p>– Azt mondja? Azt ő nem mondja; vagy ha ő azt mondja, akkor majd -én is mondok valakinek valamit, s majd akkor nem én bánom meg, -hanem ő. Oh a Margarit nem jó megharagítani. A Margari barátságára -szüksége van a nagyságos úrnak, jobban, mint a Margarinak a -nagyságos úréra.</p> -<p>– Ne mondja.</p> -<p>– De igen is mondom. Ereszsze a csibukom szárát; nem pipázok no; -de kell nekem a kezemben lenni valaminek, mikor gesticulálni -akarok. Mert ha én akarom, ezt a csibukot a földhöz ütöm és -összetörik, és ha akarom a nagyságát a földhöz ütni, az is csak úgy -törik össze.</p> -<p>Clementine nem ügyelt most arra, hogy Margari a gesticulátióval -mind szétszórta a szobában a dohányhamut, hanem odasimult hozzá, s -karjába fonta kezét.</p> -<p>– Igazán olyan nagyon kezedben tartod János urat valamivel?</p> -<p>– Mint ezt a csibukot.</p> -<p>– Ugyan mi lehet az?</p> -<p>Margari lerázta őt válláról.</p> -<p>– Eredj dolgodra, nem asszonynak való azt megtudni.</p> -<p>A kiváncsiság majd megölte Clementinet. Sírni kezdett.</p> -<p>– Hát nincs én hozzám bizodalmad? Hát nem vagyok-e én hitves -társad? Hát nem vagyok-e én veled egy test, egy lélek?</p> -<p>– Ostoba beszéd. Ha egy test lélek vagy velem, hát eredj aludni, -mert az én testem és lelkem alhatnék.</p> -<p>E rossz élcz után Margari úr menten le is heveredett megint az -üresen maradt szófára.</p> -<p>Clementine most már naivul kezdte faggatni.</p> -<p>– Nem! én tőlem addig el nem alszol, míg meg nem mondod. Hiába -hunyod be szemedet, hiába teszed magadat, hogy alszol; én nem -hagyok békét, nekem meg kell azt mondanod, hogy tudjam.</p> -<p>Margari egy darab ideig csak vette tréfára a dolgot, még -<span class="pagenum"><a name="Page_304" id= -"Page_304">-304-</a></span> horkolni is kezdett, de végre mikor -megunta a helytelenkedést, felugrott fektéből, nagyon ütött öklével -a politéros asztalra s olyat ordított, mint egy pénzért mutogatott -tengeri oroszlán.</p> -<p>– Hallgass, te ostoba! Ha valaki megtudja azt, a mit én tudok, -akkor becsuknak engem hat esztendőre, a nagyságos urat nyolczra, -téged tizenkettőre; már most hallgass.</p> -<p>Clementine úgy megijedt erre a szóra, hogy kikotródott a -szobából s vissza nem mert jönni Margarihoz; azon törve a fejét, -hogy mikor viszik már most valamennyit a siralomházba? Rettenetes -gondolatok támadtak a fölött szivében.</p> -<p>Majd mindjárt meglátjuk, milyen auspiciumai lehetnek Margari -úrnak ahhoz a kis falusi dominiumhoz, hűséges szolgálataiért.</p> -<p>A Lángainé contra Lapussa János öröködési per még mindig az első -biróság előtt van. A bizonyítékok és ellenvédvek felhordásában -mindkét fél kifáradhatlan. A szolgabiró nem győz eléggé a -szerencsének örülni, hogy János urat a sedriák ideje alatt -mindennap magánál láthatja. Nagyon valószinű, hogy perét meg fogja -nyerni. Ez egyike azon eseteknek, miknél a biró lelkiismerete -szerint meg van győződve, hogy melyik félnek van moraliter igaza? -hanem az irott betűk ellen még sincs hatalmában az itéletet -jobbfelé dönthetni; engedni kénytelen, hogy essék balra.</p> -<p>János úr tehát mindennapi látogató a szolgabirónál, a kit kedves -barátjának nevez, s mindig hív magához ebédre, de a ki soha sem -megy oda.</p> -<p>Monori úr a régi fajta szolgabirók közé tartozik, a kik nem -haszonért, hanem csupán a tisztesség kedveért, a megbecsültetésért -viseltek hivatalt, a megye ügyeit saját ügyeiknél előbbre tették; a -kik, ha kellett, vizeket szabályoztak, ha kellett az ország -sérelmeit kötözgették, és a mi mindig kellett, igazságot osztottak -egyformán mindenkinek, nem tekintve azt, hogy ki nagy, ki alacsony? -Hogy <span class="pagenum"><a name="Page_305" id= -"Page_305">-305-</a></span> Monori úr már 24 év óta viseli -hivatalát, abból következtethet mindenki nyilvános jellemére, a ki -tudja, hogy egy időben a közvélemény választotta újra a -tisztviselőket minden harmadik évfordulónál, és hogy akkor a -köztisztviselőket jobbára «becsülettel» fizették, a miből még azon -időkben nagy állandó tőkéje volt az országnak.</p> -<p>Monori úr leszokta ültetni úri kliensét s pipát szokott dugni a -szájába, mikor látogatására jön.</p> -<p>Egy nap azt kérdezé tőle, hogy mit tud a nagyságos úr bizonyos -Margari felől, ki irnokságért folyamodott a megyei kanczelláriába, -s folyamodásában a Lapussa családra hivatkozék, mint a melynél -huzamosabb ideig viselt bizonyos hivatalokat?</p> -<p>Ha János úrnak annyival több esze lett volna a közönségesnél, a -mennyivel kevesebb volt a szive, azt felelte volna erre a -tudakozódásra, hogy nem ismeri közelebbről azt a becsületes embert, -s épen nem felel a jelleméről; azonban az ösztönszerű fösvénység -nem engedte, hogy ne kapjon ezen kérdésen. Legjobb alkalom -kinálkozott számára egy alkalmatlan nyügöt saját vállairól le és a -vármegyéére rá tolni. Felmagasztalta az egekig a derék, becsületes -embert; hogy az milyen egyenes lelkű, milyen józan, milyen -szorgalmas. Szerencsétlen, nem vette észre, hogy «legale -testimonium» előtt beszél, a kinél ma nem «verba volant», hanem -«verba valent».</p> -<p>– De vajjon megbizható ember-e? itt holmi aprólékos -pénzkezelések is fordulnak elő, tiszta keze van?</p> -<p>– Oh kérem, mint az arany! Én olvasatlan pénzt merek rábizni. -Nekem váltóim forognak kezében. Küldözöm a velem összeköttetésben -levő üzérekhez; ennél több már nem kell.</p> -<p>– Kegyed szava mindenesetre elég ajánlat.</p> -<p>János úr még azután is annyi szépet és jót beszélt összevissza -Margariról, mint egy lócsiszár a vak lováról, a mit a vásáron -másnak a nyakába akar kötni.</p> -<p>Szerencsétlen, nem tudta, hogy szolgabiró előtt beszél. -<span class="pagenum"><a name="Page_306" id= -"Page_306">-306-</a></span> Annak pedig már zsebében volt Vámhidy -hivatalos jelentése Kálmán vallomásáról, melynek folytán a tiszti -ügyész bűnvádi vizsgálatot kért Margari ellen.</p> -<p>Monori úr azzal bocsátá el magától János urat, hogy nagyon meg -van elégedve a felvilágosítással.</p> -<p>János úr szertelenül örült, hogy ilyen jó üzletet csinált. Egy -alkalmatlan tolakodó koldust, a ki iránt némi kellemetlen -kötelezettsége van, ilyen szépen ellátott a más rovására -életfogytig tartó hivatallal. Egy ilyen örökké kérő száj valahára -be van dugva. Száz proczent nyereség. Ezen való örömében annyira -ment, hogy komornyikját rögtön elfuttatá Margarihoz azon izenettel, -hogy holnap reggel 11 órakor látogasson el hozzá, valami nagyon -kedves izenettel akarja meglepni. Persze, úgy kellett vinnie a -dolgot, hogy Margari a megnyerendő irnoki állomást akként vegye, -mint magas pártfogója közbenjárása által nyertet, s azzal aztán -minden további követeléséről letegyen.</p> -<p>Még aznap délig az a meglepetés érte, hogy Monori személyesen -látogatott el hozzá. Ez valóban a csudák közé tartozott, mert a -szolgabiró soha sem szokott hivatalos küldetéseken kívül sehová -ellátogatni.</p> -<p>– Minek köszönjem ezt a rendkívüli szerencsét? Kérdezé János úr, -bizalmasan leültetve Monorit a pamlagra; magában pedig így -magyarázá a dolgot: ez a táblabiró nem tartá illendőnek elfogadni -hivatalszobájában az általam megkisértett hálaajánlatokat, -valószinűleg tète à tête akar rá alkalmat adni. No iszen én nem -leszek fukar, azt tapasztalni fogja.</p> -<p>– Én bizony csak azon bizonyos Margari ügyében jöttem, szólt -Monori, feszesen hátratartva magát s szemeit élesen János úrra -függesztve.</p> -<p>(No ez világosan csak ürügy! ugyan mit törődnék a szolgabiró egy -ilyen semmi ember dolgával oly nagyon?)</p> -<p>– Reggeli beszélgetésünk óta az a körülmény jött közbe, -miszerint egy aradmegyei tiszttársamnak sikerült az elveszettnek -hitt Lapussa Kálmánt feltalálni. <span class="pagenum"><a name= -"Page_307" id="Page_307">-307-</a></span></p> -<p>E szónál János úr elkezdte a bajusza végét a szájába simítani s -figyelmesen rágogatni.</p> -<p>– A fiatal ember kivallá, hogy a kérdéses váltóhamisítást -csakugyan ő követte el; hanem egyúttal azt is, hogy erre őt Margari -úr vette rá, és hogy az általa aláirt váltó eredetileg negyven -forintról szólt s így okvetlen valakinek másnak kellett abból -negyvenezeret csinálni.</p> -<p>János úr nagyon köhögött erre a szóra; bizonyosan lerágott -bajuszából akadhatott valami a torkán.</p> -<p>– Ez a körülmény nagyon kényes, megvallom, folytatá Monori, mert -az által a fiatal embert terhelő vád nagyon megkönnyebbül s annak -nagyobbrésze eddig egészen mentes vállakra fog nehezülni; ő, mint -kiskorú, beszámítás alá kevésbbé vehető, diákos könnyelműségeért -legfeljebb szigorú családi fenyíték és gyámi felügyelet alá kerül; -de Margari és még nem tudom kicsoda, aligha nagyon meg nem ütik a -bokájukat.</p> -<p>János úrnak most már nem volt elég a bajusza; a körmeit kezdte -rágni.</p> -<p>– De hát végtére is mit tartozik ez a dolog én rám?</p> -<p>– Csak annyiban tartozik, hogy uraságod maga mondá előttem, -miszerint Margarit megbizottjául tartja s ez az egész hamis -váltóügy uraságod által infiláltatott.</p> -<p>– No én nem azért mondtam, mintha úgy volna, hanem, hogy egy kis -hivatalhoz juttassam. Én nem felelek senkiért. Mi közöm nekem -inasaim, cselédeim kharakteréhez?</p> -<p>– De ez megbizott, ki uraságod váltóit is szokta kezelni.</p> -<p>János úr azt hitte, hogy ebből a zsákutczából egy kis erélyes -gorombasággal legczélszerűbben lehet majd kitörni.</p> -<p>– De hát minek engedjem én magamat saját házamnál így -kérdeztetni? kiálta erőtetett büszkeséggel, s felugrott a pamlagról -a szolgabiró mellől.</p> -<p>Erre a szolgabiró is felállt. <span class="pagenum"><a name= -"Page_308" id="Page_308">-308-</a></span></p> -<p>– Bocsánat. Én nem látogatóképen vagyok itten, hanem hivatalos -kiküldetésből, mint önnek birája.</p> -<p>Azzal hidegvérrel kigombolá attiláját s elővoná zsebéből a nagy -pecsétes levelet.</p> -<p>– Önnek meg kell esküdni az általam felteendő kérdő -pontokra.</p> -<p>– Én? én nem esküszöm semmire; kiálta János úr, kezeit -hátradugva kabátszárnya alá, mintha attól félne, hogy valaki erővel -fogja kényszeríteni ujjai feltartására. Én nem akarok esküdni; én -nem szoktam esküdni soha. Én quäkker vagyok, methodista, azok nem -esküsznek.</p> -<p>– Ez, uram, fejedelmi parancslevél, a ki ennek ellenszegül, -büntetést von magára.</p> -<p>– Micsoda büntetést?</p> -<p>– Fizet nyolczvan forintot.</p> -<p>– Tessék, itt van a nyolczvan forint! János úr mohón fizetett; -gondolva magában, hogy hisz ez a törvény remekül van kigondolva; -gazdag embert nem kötelez, mert mi annak nyolczvan forint?</p> -<p>– Jól vagyon, szólt Monori úr, a pénzt nyugtatványozva; majd -holnap ismét eljövök.</p> -<p>– Minek?</p> -<p>– Ismét felszólítom kegyedet a hitletételre.</p> -<p>– S ha én nem esküszöm?</p> -<p>– Fizetni fogja a birságot toties, quoties; egy juratus tabulæ -regiæ notariusnak rendes napi kötelessége leend kegyedet ott a hol -felkeresni, a nyilt parancsot bemutatni, mind addig, a míg kegyed -meg nem esküszik; most ajánlom magamat.</p> -<p>A szolgabiró eltávozta után János úr dühe tetőpontját érte. -Legelőször is a szegény kalamárison töltötte boszúját, a melyből -Monori a nyugtatványt megirta, azt földhöz vágá; a csörömpölésre -beszaladt a komornyik, azt kérdve, hogy miért méltóztatott -csengetni, azt hátba vágta, kikergette, hogy mert bejönni? azután -meg utána szaladt, nyakon fogta, megtépázta, hogy mert kimenni? -miért nem <span class="pagenum"><a name="Page_309" id= -"Page_309">-309-</a></span> takarítja fel a cserepet a padlóról? -Azután mérgesen neki ment a terembe vezető szárnyajtónak, annak két -ablaktábláját berugta, mert nem akart kifelé nyilni, a hogy ő -kivánta, hanem befelé, a merre a zára volt. Kalapját felkapta a -fejére, lerohant a lépcsőn, egy budaörsi svábasszonyt kitaszigált a -kapu alól, ki oda települt le egy háti kosár szegfűgombával, s -azzal neki mérte a lábait a járdának, egy pár szemközt jövő -jurátussal összeveszett, egy házaló zsidót, ki nem akart előle -kitérni, lelökött a járdáról s csak a király-utcza szegletén jutott -eszébe, hogy hiszen saját hintaja is van, a melyen kimehetne a -városligetbe, mert oda tartott, s visszafordult, hogy befogasson; a -váczi-utcza szegletén megint az derült fel előtte, hogy igen ám, de -azon a hintón Maxikát küldte ki sétálni, két fogatot pedig nem -tartott, megint visszafordult, a Károly-kaszárnya előtti hosszú sor -bérkocsist végig járta, végig gazemberezte valamennyit; míg aztán -talált egyet, a ki 40 pengő krajczárért vállalkozott kiszállítani -városligeti villájáig.</p> -<p>Ott tért csak egy kicsit magához.</p> -<p>Tehát Kálmán megkerült; Kálmán magára és Margarira vallott. -Margari belekerült a csávába. Ez idáig nem baj. Margarit csak -desaouválni kell; ő azután lássa, hogy húzza ki a lábát a hinárból? -De hátha majd Margari fog vallani? Mindegy; azt nem kell elismerni. -De ez a fatális királyi parancs! Vagy meg kell esküdni, vagy pedig -fizetni a birságot mindennap. No ez szép kis üzlet lesz! Árendát -fizetni az embernek a lelkiismeretétől; nyolczvan forintot adni ki -naponként a lelkére! hisz annyiba még a teste sem kerül! -beleszámítva fodrászt és pezsgőt.</p> -<p>Ez elől legjobb lesz elszökni. Idehagyni fővárost és -szolgabirákat s elmenni utazni. Talán majd az alatt elfelejtik. – -De hát a per. Hátha ez meg azalatt eldűl, és az ő kárára talál -dűlni? Fatális dilemna! – Itt maradni is veszedelem, elmenni is -veszedelem. Legjobb lenne, ha az egész hamisváltó-ügy nem lenne a -világon. Legjobb <span class="pagenum"><a name="Page_310" id= -"Page_310">-310-</a></span> lenne visszavenni az egészet; de már az -a biróság kezében van; az már nem ignorálhatja. Margarit -megvesztegetni, hogy engedje magát becsukatni öt-hat esztendőre és -ne szóljon semmit, őrült gondolat! Legjobb lenne eltagadni minden -összeköttetést vele; de hát az eskető parancs? vagy meg kell -vallani, hogy az ember maga is érdekelve van, akkor persze meg nem -esketik, de maga jön gyanuba; vagy megesküdni hamisan, az mégis -illetlen volna; vagy fizetni az ördöngös vámot a nemesküvés hidján -való átjárásért mindennap! ah ez mégis kétségbeejtő -syllogismus.</p> -<p>Ebben a vétkes körben forgolódott álmatlanul egész éjjel János -úr s reggelre mégis csak arra határozta el magát, hogy legjobb lesz -rögtön befogatni, áthajtatni promontori szőllejébe; a cselédeknek -azt mondani, hogy ott fog mulatni, ott pedig postaszekérre ülni, -visszahajtatni sárfeneki uradalmára; hollétét nem tudatni mással, -mint ügyvédjével s ott várni be a dolgok első kifejlődését s csak -legvégső szükség esetére bukkanni elő.</p> -<p>Szegény gazdag ember! mennyi keserű órát szerzett lelkének; a -helyett, hogy azt mondta volna rokonainak: vessük a tűzbe az egész -átkozott pert; ime itt van a három millió, kettő ebből a tietek, -egy az enyim; legyünk mindannyian boldogok.</p> -<p>Nem! neki mind a három millió kellett; – és a lelki gyötrelmek -hozzá.</p> -<p>Még kis fiától sem vett búcsút, úgy ment útra, az még akkor -aludt, hogy ő parancsot adott a lovakat befogni.</p> -<p>Sietve felhörpenté a csokoládét; belecsavarta magát köpenyébe s -azt hivé, hogy már most futhat.</p> -<p>Pedig dehogy futhatott! Az ajtóban szemközt találkozott -Margarival.</p> -<p>Épen róla gondolkozott; de hogyan? Egész éjjel az kisértette; az -nyomta a gyomrát, ha elaludt.</p> -<p>– De ugyan mit akar itt, hallja? kérdé az alázatos férfiutól, a -kitől félt. <span class="pagenum"><a name="Page_311" id= -"Page_311">-311-</a></span></p> -<p>– Méltóztatta engemet kegyesen magához rendelni; és én -megtudtam, hogy méltóztatta kijönni a villába, nem akartam úri -mulatságát megzavarni, inkább utána jöttem.</p> -<p>János úr kivánt neki valami helyet, hogy hová ment volna. -Szerette volna megsúgni neki, hogy mi baj vár reá, de hallgatódzó -cselédség fogta körül, kiket mind meg fognak esketni ellene, s -gyanuba keveri magát, ha kisül, hogy Margarival titokban -beszélgetett; jobb volt őt ezuttal lerázni a nyakáról.</p> -<p>– Jól van, jól van; de most nem érek rá; majd jőjjön máskor, itt -nem adhatok semmit.</p> -<p>– Méltóztatta valami örvendetes hirt akarni mondani.</p> -<p>(No hisz azt majd megtudod, csak eredj haza.)</p> -<p>– Majd máskor, majd máskor, most nagyon sietek; most nem érek rá -instántiákat elfogadni. Hogy jut eszébe ilyen korán jönni az -emberhez? Tudja, hogy tizenegy órától tizenkettőig vagyok otthon -található a városban; a kinek valami kérni valója van, keressen ott -és akkor.</p> -<p>Margari pedig már akkor megtudta a kocsistól, hogy Promontorra -mennek át, a honnan a nagyságos úr nem is fog visszajönni, mert a -kocsi üresen tér a városba.</p> -<p>– A hogy méltóztatja parancsolni, drága nagyságos úr, engedje -kezeit megcsókolnom. Majd én viszem azt a táskát a hintóig. A -pálczáját méltóztatott itthon felejteni, majd én beszaladok -érte.</p> -<p>– Nem kell, nem kell. Ne szolgáljon engem. Ön nekem nem -cselédem. Van nekem inasom elég, a ki szolgál.</p> -<p>János úr mindenképen le akarta magáról rázni Margari -szolgálatkészségét, a mi ezt csak annál inkább ösztönözte hű -ragaszkodása bebizonyítására. Ő szaladt előre a kocsiajtót -kinyitni, ő segített János úrnak felülni a kocsiba; ő kivánt neki -legtöbb szerencsés utazást, jó mulatást s egyéb afféle hiábavaló -óhajtásokat, a mivel olyan kedves érzést szerzett János úrnak, mint -mikor az embernek a csizmájába egy hangya beleszorul, s az ember -társaságban <span class="pagenum"><a name="Page_312" id= -"Page_312">-312-</a></span> van, nem huzhatja le lábtyűjét, hogy -mulattatóját megölhetné.</p> -<p>Szinte jól esett János úrnak, mikor a hintóajtót becsukta, hogy -nem látja Margarit többé.</p> -<p>Margari pedig érett eszével így magyarázá magának a fogadtatást, -vagy inkább nem fogadtatást, hogy a nagyságos úrnak szoktak -csodálatos úr szeszélyei lenni, a milyenek minden nagy úrnak mód -nélkül illenek; valaki talán megharagította; az inasok mondják, -hogy tegnap este rossz kedve volt, a kertészt is megrugdalta, hanem -az nem tesz semmit, Margari tudja magát alkalmazni, Margari nem -neheztel, ismeri már az úri szokásokat, tudja, hogy a harag nem -tart sokáig; most a nagyságos úr mérges, mert korán kelt fel; -Margarit nem akarja látni; jól van, nem is fogja látni, mert -Margari felül hátul a bakra az inas helyére; a nagyságos úr hogy -fog majd csodálkozni, ha Promontorban Margari nyitja ki előtte a -hintó-ajtót; hogy fogja mondani: hát maga hogy jött ide? hogy magát -az ördög vigye el! azután, hogy fog majd nevetni, hogy ajándékozza -meg majd Margarit! vajjon mit szándékozik adni? mi az az örvendetes -hír, a mivel meg akarja lepni?</p> -<p>E fölött egész Promontorig volt módja Margarinak a bakon -változásokat komponálni magában, mig odabenn a hintóban a nagyságos -úr azon pihentette a fejét, hogy ugyan jó, hogy ez a Margari -valahára lemaradt a nyakáról; hogy elveszett a szeme elől, bár -elnyelné valamerre valami czethal! Hisz hány emberről olvashatni -naponkint az «Ungar»-ban, hogy véletlenül egy házfödélről leesett -cserép agyonütötte, szekér keresztül ment rajta, beleesett a -Dunába, útközben megfagyva találtatott; rossz gombát evett és -meghalt, vajjon nem történhetnék-e valami ilyen jótékony nonputarem -Margarival? – Nincs-e most koleraidény, vagy efféle?</p> -<p>Margari pedig ott ült az alatt a hintó bakján, a háta -mögött.</p> -<p>A promontori szőlőskert udvarán megállt a hintó; János -<span class="pagenum"><a name="Page_313" id= -"Page_313">-313-</a></span> urat majd a szél ütötte meg, a mint a -hintó üvegablakán kitekintve, legelső panorámai látványul Margari -ábrázatját pillantá meg maga előtt, a mint a hű férfiu a hintóajtót -sietett előtte készséggel kinyitni.</p> -<p>– Hát kend hogy jött ide? (Olyan dühös volt már, hogy -megbetegszik, ha kendnek nem szólíthatja.) Hogy jön kend ide?</p> -<p>Margari egyre azt hitte, hogy a nagyságos úr villogó szemei, -kipkapkodó szája, vonagló arcza valami tréfás kedélyállapotot fejez -ki, a mint hogy volt is János úr haragjában mindig valami -humorisztikus torzulat, s vesztére az jutott eszébe, hogy ő most -életében először megpróbál valami élczet mondani.</p> -<p>– Repültem, instálom alássan.</p> -<p>No hiszen repült aztán a következő pillanatban akkorát, hogy egy -szőlőlugas redélyzetéig meg sem állt! Még ilyen pofont János úr -életében senkinek sem utalványozott. Margari csak eltünt a -barátságos szőlőlugas lombjai között, mint mikor a színpadon -sülyesztők és diszítménybokrok között eltünnek a -ballet-ördögök.</p> -<p>Ekkor ijedt csak meg János úr, hogy mit cselekvék. Azon ijedt -meg, hogy neki rendesen minden pofon egy pár száz forintjába -szokott kerülni: ez igen költséges szenvedély. És pedig különösen -Margarit nem volt neki szabad rossz kedélybe hozni; az ember -utálhatja a viperát, de azért ne hágjon a farkára, ha már a fejére -nem hághat.</p> -<p>Haragja kitörésén megrettenve, a mint Margarit a lugasban -elmulni látta, utána rohant; előkereste, saját kezeivel kiszabadítá -a venyige közől, felemelte, talpra állítá, biztatni kezdé.</p> -<p>– No no, kedves barátom, térjen magához; nem akartam ilyen -nagyon. Ne haragudjék no. Hiszen nem fáj, ugy-e? hol ütötte meg -magát?</p> -<p>Margari pedig elkezdett sírni, mint egy iskolás gyerek; mentül -jobban engesztelték, annál jobban bömbölt. <span class= -"pagenum"><a name="Page_314" id="Page_314">-314-</a></span></p> -<p>– A nagyságos úr! a nagyságos úr! a nagyságos úr engem megverte. -Én nem bántottam a nagyságos urat soha; én hűséges szolgája voltam -a nagyságos úrnak. A nagyságos úr engem hivatta, hogy örvendetes -ujságot mondja nekem; no iszen kaptam én örvendetes ujságot! a -fejem beszakadt három helyen! Kiesett a fogam mind, odavagyok. Soha -se látok többet a két szememmel. Soha sem érdemeltem ezt. Én nem -vagyok a nagyságos úrnak kutya.</p> -<p>– No no no, csak ne kiabáljon oly nagyon; csitítá őt János úr, -kit nagyon nyugtalanított ez a jelenet. Jőjjön be a veranda alá. -Törülje le a képéről a vért.</p> -<p>– De én nem vagyok kutya! ordítá Margari, ki annál jobban -lármázott, mentül jobban csitították. Én nem megyek sehová, én -megyek az utczára, ott kiabálok végig: akarom, hogy lássák engemet -vérezni végig a városon.</p> -<p>– Margari, ne legyen bolond. Nem akartam bántani: heveskedtem. -Ihol van, adok pénzt: mennyi kell, elég kétszáz forint? Na, mosdjék -meg szépen.</p> -<p>A «kétszáz forint» szóra Margari egy kicsit alább hagyott a -bömböléssel, hanem szerette volna azt előbb látni; mert gondolta, -hogy ha előbb kiengesztelődik, majd nem kap semmit; azért hát most -már csak nyöszörgött és sántított mind a két lábára, s valami kis -karczolásból telemázolta vérrel az egész ábrázatját.</p> -<p>János úr sietett saját zsebkendőjével letörülni Margari -arczát.</p> -<p>– No no, kedves Margari, bizony mondom, nem akartam. De minek -jött utánam? Lássa, nekem itt légyottom van, valami szép asszonyt -várok; ilyenkor a legjobb ismerősét sem szivesen látja az ember, -ilyenkor az ember dühös mindenkire.</p> -<p>Margari egyszerre átcsapott e furcsa ötletre a siránkozásból a -nevetésre, a hogy a makacs gyerekek szoktak.</p> -<p>– No lám, már nevet, nincs semmi baja. No itten van a kétszáz -forint, a mit igértem. Lássa, én jó ember vagyok. <span class= -"pagenum"><a name="Page_315" id="Page_315">-315-</a></span> Még -majd többet is adok. Hanem most hagyjon magamra, menjen el ezzel a -pénzzel külföldre, mulassa ki magát, majd adok többet is.</p> -<p>– Köszönöm alázatosan kegyeit, szepegé a megvert férfiu -kiengesztelődés hangján s számtalanszor összecsókolá János úr -kétszáz forintos kezeit, ki őt az alatt iparkodott a kapun kifelé -tuszkolni, s egészen el volt vele foglalva, úgy annyira, hogy észre -sem vevé, miszerint valaki már régóta nézi ezen jelenetet s szinte -összerezzent, midőn az a valaki ismerős hangon megszólítá:</p> -<p>– Jó reggelt a tekintetes úrnak.</p> -<p>Mint a lernæi hydra a Medusa főtől, úgy meredt meg János úr a jó -reggelt kivánó tekintetétől. Monori volt az, a szolgabiró.</p> -<p>Legelőször is azt hitte felőle, hogy az most utána jött a -mindennapi nyolczvan forintot behajtani; pedig annál sokkal -rosszabb volt, a miben járt.</p> -<p>– Engedelmet kérek! szólt közelebb lépve hozzájuk: én felsőbb -végzés által Margari János elfogatására vagyok kiküldve, s megtudva -azt, hogy a tekintetes úr magával hozta, kénytelen voltam utána -jönni, hogy tovább menekülését megakadályozzam.</p> -<p>Két markos megyei pandur a szolgabiró háta mögött nyomatékot -látszott adni elmondott szavainak, Margari felé indulva.</p> -<p>– Engemet elfogni? Miért akarják engemet elfogni? Én becsületes -ember vagyok, én igaz járatbani ember vagyok; én nem vagyok sem -gyilkos, sem haramia, én rólam felel a nagyságos Lapussa János úr; -én a nagyságos Lapussa János úr bizodalmas embere vagyok.</p> -<p>E közben mind szorosabban igyekezett János úr mellé furakodni, s -magát hozzá annektálni, megragadta frakkja szárnyát s mint támadást -váró katona a karélyban, erősen sorakozva társa mellé.</p> -<p>János úr minden lehető temperamentumából kiesett. Phlegmája soha -sem volt, dühe pedig nagyon megcsappant, <span class= -"pagenum"><a name="Page_316" id="Page_316">-316-</a></span> -hihetőleg a félelem miatt. Annyit világosan látott, hogy ennél -ostobább helyzetbe még soha életében leszegezve nem volt.</p> -<p>Még rá fogják, hogy ő akarta elszöktetni Margarit! a szolgabiró -még azt is látta, hogy pénzt adott neki s biztatta, hogy csak -menjen odább; látta, hogy ápolgatta, hogy czirógatta az érdemes -férfiut s már most hihet felőle akármit; de az ördög hozta ezt a -Margarit most ő utána!</p> -<p>Legelső kötelessége volt mindenesetre a frakkja szárnyát -kiszabadítani Margari kezéből s azután balkezét a hozzá törleszkedő -férfiu mellének feszítve, azt olyan messzire eltolni magától, hogy -a gallérjába ne kapaszkodhassék, s azután pompás impertinentiával -ismeretlenné tenni őt maga előtt.</p> -<p>– Mit akar ez az ember? kicsoda ez az ember? Hogyan jön ez az -ember ide? Én nem hoztam, nekem nem szolgám, nem cselédem; én nem -tudok felőle semmit. Hogy a kocsimra felkapaszkodott, arról én nem -tehetek; azért majd elkergetem a kocsisomat; azért pofon ütöttem, -és azért kifizettem neki a törvényes díjat, a mit per utján kapott -volna, ha bepanaszolna. Egyéb dolgunk nincs egymással. Tessék őt -átvenni, tessék őt vasra verni: itt van. Nekem sem ingem, sem -gallérom. Ha bűnös, lakoljon érte.</p> -<p>Most Margarin volt az elbámulás sora.</p> -<p>– Mit vétettem én? miért akarják engem vasra verni? Én ártatlan -vagyok, mint a napvilág. Ne higyje nagyságos úr, hogy nekem valami -vétkem van. Tévedés lesz a dologban. Valakit mást keresnek. Én nem -vétettem soha életemben semmit.</p> -<p>János úr csunya kelepczében volt. Azt nem felelhette Margarinak, -hogy nem tudja mivel vádolják, mert ott állt a szolgabiró, a kitől -azt tegnap megtudta. Csak legjobb volt folytatni, a mint -kezdte.</p> -<p>– Ön egy raffinirozott gazember! szólt hirtelen nyakravalójánál -ragadva meg Margarit; ön beszélte rá az én kedves öcsémet, Kálmánt, -hogy ama hibás lépést elkövesse s <span class="pagenum"><a name= -"Page_317" id="Page_317">-317-</a></span> azután maga hamisította -tovább a váltót, hogy negyvenből negyvenezer legyen. Ön tönkre -akarta tenni egy fiatal ember jövendőjét, ön meg akarta gyalázni -családunk hírnevét. Mindent tudok! a tens szolgabiró úr nekem -tegnap mindent megmondott; s azért én önt ezennel átadom a törvény -büntető kezeinek.</p> -<p>S azzal olyat lökött rajta, hogy a jámbor férfiu másodszor is -hanyatt bukott, ezuttal egy sor paradicsomalma közé, a mitől -nemzeti színű lett vitorlavászon pantalonja.</p> -<p>Az erre következő párbeszédet semmi gyorsiró sem adhatná vissza, -mert mind a két fél egyszerre elkezdett ordítani, lármázni, János -úr a paradicsom szélén, Margari úr benn a paradicsomban, kezeikkel -melleiket ütögetve, egymást fenyegetve, lábaikkal toporzékolva, -kalapjaikat félrevágva, hangjaikkal egymást túlordítva.</p> -<p>– Micsoda? mindent tud? Én rólam tud mindent?</p> -<p>– Igen, mindent tudok.</p> -<p>– Hát nem maga parancsolta?</p> -<p>– Ejnye gazember; még azt mondja, hogy én parancsoltam.</p> -<p>– Igen! igen a nagys… maga parancsolta; én csak szótfogadtam, s -most nem akarja engemet ismerni.</p> -<p>– Nem ismerlek, gazember.</p> -<p>– Maga a gazember. Én csak kicsiny gazember vagyok.</p> -<p>– Adjatok egy botot, hadd ütöm agyon.</p> -<p>– Én meg ezzel a spárgatakaróval.</p> -<p>– Zsivány!</p> -<p>– Te vagy a zsivány!</p> -<p>Mikor látta a szolgabiró, hogy már elkezdik egymást tegezni, -interveniált, hogy véget vessen a jelenetnek s Margarihoz fordulva, -felkérte őt, hogy sziveskedjék őt a kocsihoz követni.</p> -<p>– Szivesen! Én megyek; én követem a szolgabiró urat. Akár a -császár eleibe. De tessék elfogni ezt a másik embert is; ez a -főbünös. <span class="pagenum"><a name="Page_318" id= -"Page_318">-318-</a></span></p> -<p>– Ne tessék rá hallgatni Margari úr, Monori csak boszúállásból -beszél, a miért pofonütöttem.</p> -<p>A szolgabiró figyelmezteté, hogy Monori az ő neve (János úr -annyira zavarban volt már, hogy a két egymásra rímező nevet is -összetéveszté).</p> -<p>Margari pedig állt a mellett, hogy ha őt elfogják, fogják el -János urat is. Ő nem bánja, ha a lófarkához kötik is, de a fiáker -másik lovának a farkához kössék oda azt ott ni, mert az a -főczinkos!</p> -<p>Erőszakkal kellett a két pandurnak eltávolítani a paradicsomból -s a bérkocsihoz vezetni, és abba beleültetni; de még annak az -ablakán is kikiabált, hogy ő nem fog egyedül ülni a börtönben, mert -ő neki nagyságos úri társasága lesz odabenn. Sőt a hogy már -elhajtatott a bérkocsis, kidugta fejét az ablakon, úgy kiabált -vissza valamit; a két pandur odabenn nem birta elcsitítani.</p> -<p>János úr egészen ki volt a képéből kelve; nem lehetett -ráismerni, hogy kicsoda. Arczán kék és veres foltok voltak ott, a -hol máskor sárga szokott lenni; szemei el voltak meredve.</p> -<p>A hátramaradt szolgabiró csak annyit mondott neki:</p> -<p>– Uram; nem jó az embernek piszkos eszközöket használni, mert -saját kezét is beszennyezi velük.</p> -<p>Azzal a másik bérkocsira ült, s az előre haladott után -hajtatott.</p> -<p>János úr annyit belátott, hogy most már Pestet elhagynia -lehetetlen.</p> -<p>– – – Ilyen gyümölcsöket hozott az a nap, a melyen Margari -számára János úrnak valami örvendetes hirül adnivalója volt. -<span class="pagenum"><a name="Page_319" id= -"Page_319">-319-</a></span></p> -<h2>A NŐ, KIT NEM LEHET FELTALÁLNI.</h2> -<p>Satrakovics Gerzson a csárdai éj után legjobbnak találta -visszamenni Aradra; a csodálatos esemény, melynek kezdő fonalára -ráakadni nem lehet, legközelebb érdeklé Hátszegit. Rettenetes lesz -ugyan megjelenni előtte azzal a hírrel, hogy nejét, kit rábizott, -az úton elvesztette, de mégis pedig ez a legelső, a mit meg kell -mondani s azután tanakodni vele, hogy mit kell itt tenni ezuttal? -hol keressék? mit gondoljanak, hová lehetett?</p> -<p>Semmi medvebarlanghoz nem közelített ily szívdobogással Gerzson -úr, mit Hátszegi szállásához, szinte elfult a lélekzete, a mint az -utczaajtó kilincséhez nyult; bár csak be volna zárva, hogy annál -hosszabb ideje lenne, a míg azt kinyitják.</p> -<p>Csakugyan be volt zárva az ajtó, csengetni kellett. Még ideje is -maradt várakozni a csengetés eredményére. Sokáig volt ideje -várakozni. Egész addig, hogy kénytelen volt még egyszer csengetni. -Annak sem lett semmi sikere. Azután még harmadszor is csengetett; -és azután még félóráig folyvást csengetett; végtére kezében maradt -a csengetyű-húzó; azt azután zsebébe tette, élő tanubizonyságául -annak, hogy itt volt. Az ablaktáblák mint be voltak téve, annak -jeléül, hogy senki sincs itthon a háznál. Lénárdnak saját háza volt -az, melyben nem lakott kívüle senki, ő maga az emeletet foglalta -el, cselédjei, lovai a földszintet. Mikor nem volt Aradon, egy -házmester szokott egyedül ott maradni. Most az sem volt -fölfedezhető.</p> -<p>Gerzson úgy magyarázá magának a dolgot, hogy bizonyosan kinn -vannak mind a lóversenyen. Ez volt a futtatás utolsó napja. Épen a -verseny javára érkezett ki, mikor mindenki el volt foglalva a -pillanat érdekeivel. Ilyenkor nem látják meg az embert, mert -mindenki csak a lovakra ügyel. Gerzson úrnak elég nyugodt percze -maradt <span class="pagenum"><a name="Page_320" id= -"Page_320">-320-</a></span> a jelenlevőket végig mustrálhatni. Nem -találta közöttük Lénárdot sehol. Sem az úrlovarok, sem a -pályabirák, sem a nézők tarka serege nem adta őt elő.</p> -<p>Egy szegletből leste végig az egész futtatást; onnan látta, mint -futtat saját lova is, mint előzi meg lassankint a többieket -egymásután; hogy bukik fel lovászával együtt a pálya felén; hogy -vezetik félre sántítva; a nélkül, hogy mind e látvány elvonná -figyelmét arról, a mit nem lát: folyvást Hátszegit kereste a nézők -között.</p> -<p>Végre nem állhatta tovább a kétséget, a mint egy futamnak vége -volt, leszállt a nézőhelyről a pályatérre, a hol egy körben -sportsman bajtársai csoportosultak, s várta a bámulat és rémület -kérdező kifejezését minden arczról, a mint őt meg fogják -pillantani.</p> -<p>De mennyire meg volt lepve, a mint a legelső ember, a ki -meglátta, hangos hahotával kaczagta el magát rajta, s azután -valamennyien, a kik megpillantották, mind elkezdtek nevetni és -ujjaikkal rámutattak: «Itt van Gerzson! megjött Gerzson!»</p> -<p>– Meg vagytok-e bolondulva? kérdé Gerzson kimagyarázhatlan -zavarában.</p> -<p>Azok pedig egyre kaczagtak, és a ki nem akart a szeme közé -nevetni, az félre fordult, úgy nevetett.</p> -<p>Azt hitte, hogy csakugyan őrültek közé jutott, míg végre -Kengyelesy elébe nem jött s két kezét csipejére téve, el nem kezdé -dorgálni.</p> -<p>– No te ugyan szép legény vagy! No te ugyan gyönyörű paladin -vagy! mondhatom.</p> -<p>– De hát mi lelt? Mi bajotok? mit nevettek?</p> -<p>– Halljátok? szólt a gróf a körülállókhoz fordulva. Még azt -kérdi, hogy mit nevetünk? Hát, mondsza csak: hol hagytad -Hátszeginét?</p> -<p>S ennél a kérdésnél mindenki várakozással fordult felé.</p> -<p>– Én nem látom, hogy mi nevetni való van ebben a kérdésben? -szólt Gerzson úr, egyre mélyebben keveredve sejtelmei hinárjába. -<span class="pagenum"><a name="Page_321" id= -"Page_321">-321-</a></span></p> -<p>Hová tetted a bárónét? Lénárd barátunk feleségét, sipítá élesen -Kengyelesy.</p> -<p>– Ez magam előtt is rejtély, dörmögé tompa hangon -Satrakovics.</p> -<p>– Hahaha! No ilyen kaland még berlini diák koromban sem történt -velem soha. Rejtély előtte, hogy hová tette utitársnéját.</p> -<p>– Ki tud felőle valamit? Él-e? Kiálta Gerzson, kit az első -pillanatra csak az öröm kapott meg, hogy Henriettenek nem történt -baja.</p> -<p>A gróf összecsapta a kezeit s azután gömbölyű sipkáját a -földhöz.</p> -<p>Ah! ez már sok, ez már nagyon sok. Még azt kérdi, hogy él-e? -Pajtás, honnan kerültél te elő?</p> -<p>– Ne tréfáljatok! riadt fel hangosan Gerzson úr, mondd meg mit -tudsz felőle? mert ez rám nézve igen komoly dolog. Én semmi tréfát -nem találok benne.</p> -<p>Kengyelesy látván, hogy Gerzson úr komolyan haragszik, még -közelebb lépett hozzá, s egész egyenesen kimondá:</p> -<p>– Tehát, kedves barátom, tudd meg, hogy te igen rosszul viselted -magadat; először Hátszeginek mind a négy lovát megsántítottad, -másodszor kényszeritéd azt a szegény asszonyt éjszakára egy pusztai -csárdába betérni, és végre ott úgy leittad magadat, hegy elkezdtél -garázdálkodni; utoljára azt sem tudtad, fiu vagy-e vagy leány? A -szegény menyecske majd megőszült rémületében s csakhamar, hogy -téged elnyomott a buzgóság, beküldte a kocsist a városba -előfogatért s tégedet ott hagyva az asztal alatt, iparkodott -visszahajtatni Aradra.</p> -<p>– Ez nem igaz! kiálta közbe Gerzson úr, egész arczában -elvörösödve.</p> -<p>– Mi nem igaz?</p> -<p>– Hol van a báróné?</p> -<p>– No csak megállj! ne szaladj; utol nem éred, mert hajnalban -visszautazott postalovakon a férjével Hidvárra. <span class= -"pagenum"><a name="Page_322" id="Page_322">-322-</a></span></p> -<p>– Az nem igaz. Láttad-e őt?</p> -<p>– Saját lorgnettemmel. De valamennyien mind láttuk. No, -ugyebár?</p> -<p>Többen állították, hogy igenis látták a bárónét.</p> -<p>– De kedves barátom, szólt Gerzson úr megütődve, ez nem tréfa. -Ez egy igen tragikus eset, a mi velem és a bárónéval történt; a mit -ti itt velem tesztek, az igen rossz elmésség és azt kikérem -magamnak.</p> -<p>Kengyelesy vállat vont.</p> -<p>– Nem gondoltam, hogy te komolyan veszed a dolgot, hanem így -van.</p> -<p>– Kitől halottad?</p> -<p>– Hát magától…</p> -<p>– A bárónétól?</p> -<p>– Nem, Hátszegitől.</p> -<p>Gerzson úrnak egy gondolat villant meg agyában.</p> -<p>– Magával a bárónéval nem beszéltél?</p> -<p>– Nem. Őt csak a kocsiablakon keresztül láttam, mikor -elindultak.</p> -<p>– Le volt fátyolozva?</p> -<p>– Nem, barátom, ő maga volt az, nem csalódtam.</p> -<p>– Köszönöm.</p> -<p>– Nem tudom mit.</p> -<p>– Majd megtudod. Már most csak mulassatok rajtam tovább. Isten -veled.</p> -<p>– Te, a Cornblue lába kitörött.</p> -<p>Gerzson úr még csak meg sem állt erre a szóra, olyan sietve ment -el onnan. Az ottmaradók – persze hogy nevettek rajta. Ez ugyan -furcsán járt szegény. De minek is vállalkozik hölgykiséretre, ha -már ismeri a természetét, hogy nem állhat ellent a bornak?</p> -<p>Gerzson úr pedig ment addig, a míg haza nem talált, s ezen idő -alatt épen semmit nem gondolkozott. Van ilyen solstitiuma a -szellemnek, nagyon váratlan ijedelmek után, például, mikor valakit -a vízből kirántanak, a befulladás előtt egy perczczel. Ilyenformán -érezte magát Gerzson. <span class="pagenum"><a name="Page_323" id= -"Page_323">-323-</a></span></p> -<p>Csak mikor hazaért s kábultan leveté magát a pamlagra, akkor -kezdett el egy kicsit visszagondolni azokra, a miket hallott. Annyi -volt azokban a meglepő és a megfoghatatlan, az igaz, a nem igaz, a -valószinű, a hihetetlen, a szégyenleni való, a dühbehozó, hogy ki -nem tudott belőle egyhamar igazodni.</p> -<p>Hogy a báróné visszatért: ennek igaznak kell lenni, mert -komolyan állítják visszatértét, azért, hogy Gerzson részeg volt. -Igaz, hogy ivott és elaludt. De hogy tudtán kivül garázdálkodott -volna, hogy magát illetlenül viselte, akárhogy erőltette az eszét, -hogy visszaemlékezzék arra az elmúlt éjszakára, nem talált -világosságot tovább, mint odáig, hogy Henriette előtte ült az -asztalnál angyalszelid arczczal s neki meséket mondott az erdélyi -havasokról s ő azokat nagy gyönyörűséggel hallgatta. Azontúl, a mit -látott, az mind álom volt. Henriette visszatért Aradra. De hát -miért nem ment előre Pest felé? Henriette panaszkodott, hogy ő -megsántította a lovakat s kényszeríté utitársnéját a csárdába -betérni. De ez lehetetlen! a báróné hallotta azt, hogy a lovakkal -mi történt, s utoljára ő maga kivánta, hogy az útból félretérjenek. -S mégis ő panaszkodott volna ellene Hátszegi előtt.</p> -<p>«De ez nem igaz! ez lehetetlen!»</p> -<p>Ezt ugyan nem kiáltá, csak gondolta magában Gerzson úr, mert -magában nem szokott beszélni, hanem annyi igaz, hogy talpra ugrott, -s elkezde hevesen járkálni a szobában s számtalanszor elfeledkezék -magáról, hogy sérült karját nem birja kinyujtani, a mint fejéhez -kapkodott vele.</p> -<p>Végre készen volt a holnapra való tervvel.</p> -<p>– Elmegyek. Rögtön elmegyek, oda megyek egyenesen hozzá. Meg -akarom tudni tőle magától, hogy mi történt tehát én velem, a miért -így csúffá tett? Beszélni fogok saját magával, úgy lesz.</p> -<p>És rögtön kiadta a parancsot kocsisának, hogy fogjon be; azontúl -nem szólt senkinek semmit, hogy hová akar <span class= -"pagenum"><a name="Page_324" id="Page_324">-324-</a></span> menni? -magának a kocsisnak is csak a legelső állomást nevezte meg.</p> -<p>A város végén egy szatócsboltban vett huszonnégy darab páros -zsemlyét, meg egy új fakulacsot; a mint a Maros alá értek, leszállt -a part alá, azt a kulacsot maga kiöblítette tízszer, s azután tele -meríté vízzel, s akkor a zsemlyéket és kulacsot mind elzárta -utitáskájába. Azután felölté a szűrét, s behuzta magát a kocsi -hátuljába; foga közé szorítá pipáját, markába a pisztolya agyát s -le nem hunyta a szemét reggelig.</p> -<p>Gerzson úr utazása nagyon sajátságos volt; mikor egy falut -értek, akkor megmondta a kocsisának, hogy micsoda fog következni -most? két állomást egymásután soha sem tudatott vele. Reggel felé -megevett egy zsemlyét tarisznyájából, hogy éhét elüsse, s ivott rá -a langyos Marosvízből keserves kortyokat, a mivel kulacsát tele -meríté. Kocsiját két percznél hosszabb időre el nem hagyta, s -minden embert, a ki közelített hozzá kiváncsi kérdezősködéssel, -felvont pisztolylyal fogadott. Ha azoknak több eszük nincs, s ki -nem térnek az útjából, bizonyosan rosszul járnak.</p> -<p>Reggelig kétszer engedett egy-egy órai időt lovainak az -etetésre. – Azután ismét árkon bokron tovább.</p> -<p>Kocsisa, ki nem volt szokva ilyen rigolyákhoz, fejcsóválva hallá -a parancsot a mindig tovább menetelre; hajnal után megsokalta már a -dolgot.</p> -<p>– Nagyságos uram, nem tartunk státiót valahol? A lovak nem -bánnák, ha pihenhetnének.</p> -<p>– Mi közöd hozzá, gazember? riadt rá Gerzson úr, tán magad vagy -álmos, lusta semmirekellő? Akkor pusztulj a bakról, pimasz kölyök, -majd hajtom én a lovakat, akasztófáravaló.</p> -<p>Az öreg cseléd, ki húsz évi szolgálatidő alatt nem kapott ennyi -változatos «gazember és semmirekellő» czímet, mentegetőzve mondá, -hogy hiszen ő nem magáért szól, hanem a lovak miatt. <span class= -"pagenum"><a name="Page_325" id="Page_325">-325-</a></span></p> -<p>– És ha mindjárt kidűlnének is; mi gondod rá? Hát a ki -ellenséget kerget csata idején, az is megáll etetni, itatni? tán a -huszár panaszkodik a miatt, mikor negyvennyolcz óráig nyeregben ül, -s hallgatja az ágyúgolyók fütyülésit, aprítja az ellenséget, hogy -hát a lova már most hogy lesz, mint lesz? Megy, a míg ellenségét le -nem vágta; arra való a ló.</p> -<p>A kocsis ebből azt vette ki, hogy az ura le akar vágni valakit. -Ugyancsak fel is van ám készülve pisztolyokkal. Ilyen állapotban -nem látta még Gerzson urat soha senki.</p> -<p>A Hidvárra vezető útnál már sejtette a kocsis, hogy aligha ide -nem igyekeznek. Másnap este volt már; ember is, ló is agyon volt -fáradva. Itt pedig okvetlen meg kellett maradni éjszakára, mert -Hidváron túl egész éjjel mehet az ember, míg új állomást talál, -vagy a kerekét eltöri, a mi sokkal valószinűbb.</p> -<p>– A kastély előtt megállsz! parancsolá a várhíd elé érve Gerzson -úr.</p> -<p>A kocsis fejcsóválva tekinte vissza.</p> -<p>– Nem fordulunk be a kastély-udvarra?</p> -<p>– Nem! kiálta rá Gerzson úr olyan mérgesen, hogy a szegény -kocsisnak keresztbe akadt a torkán az a szó: hogy hát miért nem? -mint a halszálka.</p> -<p>Gerzson úr folytatta a csodálatoskodást; egy bő bekecs volt -rajta, nagy oldalzsebekkel: az egyik oldalzsebbe beledugta két -pisztolyát, a másikba két zsemlyét. Italt nem kellett magával -vinnie, itt foly a patak, s a kalapkarimából nagyon ügyesen lehet -inni.</p> -<p>A mint azonban egy párt lépett a hídon, mégis megsajnálta a -lovait s visszatért a kocsisához.</p> -<p>– Nyisd fel a szemedet és megértsd, hogy mit mondok. Én magam -sem tudom, hogy meddig fogok odabenn maradni; meglehet, hogy igen -sokáig tart. Te addig ne ácsorogj itt a lovakkal, hanem eredj le a -pópához, mondd meg neki, hogy tisztelem alázatosan: adjon helyet a -pajtájában a lovaimnak s két véka tengerit; ha visszajövök, majd -<span class="pagenum"><a name="Page_326" id= -"Page_326">-326-</a></span> megszolgálom. Fizetést ne emlegess -előtte, mert azzal megbántanád. Kezet csókolj neki, mert az pap, te -pedig korhely pimasz vagy. Reggelig aztán alhatol. Ha reggel tőlem -semmi újabb utasítást nem kapsz, akkor befogod ismét a lovakat a -hintóba s visszatérsz vele üresen Aradra. Kengyelesy gróf úr majd -aztán tudatja veled a többit.</p> -<p>Azzal megfordult a sarkán s ment a várkastélyba befelé.</p> -<p>Este volt már az idő. Az emeleten hét ablak ki volt világítva, a -nyolczadikba besütött a hold. Az volt Henriette hálószobája. -Gerzson úr ezt tudta. Járatos volt a kastélyban.</p> -<p>A tornáczon Lénárd vadászával találkozott, egy impertinens -csontos állkapczájú öles ficzkóval, a kit soha életében nem -szenvedhetett. Az útját állta.</p> -<p>– Jó estét kivánok, nagyságos uram.</p> -<p>– Mit kivánsz nekem jó estét, ostoba szamár? szólítottalak én -arra fel, hogy nekem jó estét kivánj? mintha én a te jó estéd -kedvéért jöttem volna ide huszonöt mérföldről. Ki van itthon?</p> -<p>– Senki.</p> -<p>– Ejnye, te lópofájú fakutya! Senki sincs itthon és hét ablak -van kivilágítva az emeleten.</p> -<p>– Igaz, hogy ki van világítva, de azért, mert a nagyságos -asszony beteg; azt virrasztják.</p> -<p>– Hát az urad hol van?</p> -<p>– Benyargalt Kolozsvárra, a tudós doktorért.</p> -<p>– S mi baja az asszonyodnak?</p> -<p>– Én nem tudom, azt mondják, hogy megbolondult.</p> -<p>– Ejnye, hogy bolondulj meg magad, te veszett állat, hát ki -mondta azt neked?</p> -<p>– Hát ki mondta? Láttam, meg hallottam; látta más is, hogy meg -van bolondulva.</p> -<p>– Nem lehet vele beszélni?</p> -<p>– Dehogy lehet. Épen az a baj, hogy nem lehet.</p> -<p>– Te ficzkó, én azt mondom, hogy a te gazdád idehaza van. -<span class="pagenum"><a name="Page_327" id= -"Page_327">-327-</a></span></p> -<p>A hórihorgas vállat vont s elkezdett fütyörészni.</p> -<p>– Öcsém, szólt hozzá Gerzson úr, alig birva ingerültségével; az -én öklöm itt a zsebemben most egy pisztolynak az agyát markolja s -nekem rettenetes kedvem volna ennek a golyóját a te fokhagymafaló -fogaid közé durrantani; hát azért mondom, hogy velem ne tréfálj. Én -nem látogatni jöttem ezúttal az uradhoz, hanem valami másért. Mondj -igazat! Itthon az urad vagy nincs?</p> -<p>– Mondtam már, hogy egy lélek sincs itthon, csak a nagyságos -asszony, az pedig meg van bolondulva.</p> -<p>E pillanatban úgy tetszett Gerzson úrnak, mintha hegedűszót -hallana az emeleten.</p> -<p>– Hisz itt zene van!</p> -<p>A ficzkó nevetett.</p> -<p>– Igenis; azzal gyógyítják a beteg bárónét. A zenétől -meggyógyulnak az őrültek.</p> -<p>– De én zajos emberhangokat is hallok, mintha vendégség -volna.</p> -<p>– Hol? Dehogy hallani. A kutyák ugatnak a ketreczben.</p> -<p>– Nem hallod?</p> -<p>– Én nem hallok semmit.</p> -<p>– Jól van fiam; itt látom, hogy ki van adva a rendelet, hogy -engemet bolonddá kell tartani. Hanem ahhoz gazdástul együtt későn -keltetek fel. Ne őrizd olyan nagyon az ajtót, én nem akarok erővel -a gazdádhoz felmenni; majd felkeres ő engem, azt fogadom; várj csak -egy kicsit.</p> -<p>Azzal Gerzson úr leült a lépcsőre, kiszakított a tárczájából egy -levelet s azt térdére fektetve, irónnal a következő sorokat -irá:</p> -<p>«Uram!</p> -<p>«Én önt nyomorult gyáva embernek nyilatkoztatom. Ha meg akarja -tudni, hogy miért? ott fog ön találni a kalugyernél, ott megmondom -s aztán elvégezhetjük egymással a többit.</p> -<p class="right">Satrakovics Gerzson.» <span class= -"pagenum"><a name="Page_328" id="Page_328">-328-</a></span></p> -<p>– Igy! Erre a szóra majd csak elő fog jönni. A kinek ilyen szót -mondanak az ajtajában, az nem tagadhatja el, hogy itthon van.</p> -<p>Gerzson úrnál volt spanyolviaszk is, meg gyufa is, gyűrűjével -lepecsételé a levelet ott a kőlépcsőn, nem kellett neki hozzá -iróasztal.</p> -<p>De hátha még erre sem jön elő?</p> -<p>Ez az ötlet újra felszakíttatá vele a levelet; még ez utóiratot -ragasztá hozzá:</p> -<p>«Ha nekem illő elégtételt nem adsz, én rád várok a kastélyod -kapujában s lelőlek, mint a kutyát!!!»</p> -<p>Ez már csak elég?</p> -<p>Megint lepecsételte a levelet s már adni akará a vadásznak, -midőn meg az jutott eszébe, hogy de hátha fel sem bontják azt, csak -olvasatlan a tűzbe vetik?</p> -<p>Most aztán a külső levéloldalra irt még ilyenformát, mindjárt a -czím alá:</p> -<p>«Ha fel nem bontanád a levelet, én hasonló tartalmút fogok az -aradi casinóban kiragasztani az indítványtáblára».</p> -<p>– No te ajtónálló cerberus, fogd ezt és majd ott, a hol -előtalálod, add át az uradnak. Szóval is köszöntetem: mondd meg -neki. – Üssön beléd a…</p> -<p>Több szót nem is vesztegetett itt aztán Gerzson úr, hanem -lekerült a várból a kis lelkészlakig, melyhez kegyelmesebb volt a -természet, mint a patronus, mert a hol ez rongyosan hagyta a -zsupptetőt, azt zöld venyigével befoldozta amaz.</p> -<p>Az ősz pópa kapujában várta Gerzson urat; a kocsis beszédéből -annyit kivehetett, hogy valaminek kellett a két úr között történni, -s ezek után könnyen gyaníthatá, hogy Satrakovics a kastélyban nem -marad.</p> -<p>– Egy kis éjszakai szállásért esedezem, tisztelendő atyám; szólt -Gerzson úr, cordialiter megszorítván az öreg lelkész kezét. A báró -házánál nagy beteg van, nem akartam nekik is, magamnak is -alkalmatlanságot szerezni odaszállásommal; <span class= -"pagenum"><a name="Page_329" id="Page_329">-329-</a></span> -megbocsát, hogy ide hajtom le fejemet. Kevés igényem van; ismer már -régi időkből.</p> -<p>– Én pedig a keveset szivesen osztom meg kegyeddel. Hozta Isten. -Nagyon is szeretem, hogy kegyed most nem maradt a kastélyban; -kegyed nem olyan társaságba való.</p> -<p>– Tehát csakugyan társaság volna ott?</p> -<p>– Még pedig víg társaság: hiszen ide hallik a bőgőhegedű -szava.</p> -<p>– S miféle emberek volnának azok?</p> -<p>A pap huzódozva felelt:</p> -<p>– Olyan emberek, a kikkel én nem szeretek találkozni.</p> -<p>– Nevezzen meg valakit közülök.</p> -<p>– Akár valamennyit; ott van Drahhowecz, Muntya, Harastary, -Brinkó, Baudán, Kirakoricz…</p> -<p>– Hüh! kiálta közbe Gerzson úr, elszörnyedve ennyi soha nem is -álmodott idegen név hallatára, hisz ezek nekem mind új emberek.</p> -<p>– Előre tudtam, hogy nem fog a neveiktől tudósabb lenni -uraságod, szólt a pap mosolyogva, s bevezette vendégét az utczáról -szűk hajlékába, miután elébb vigyázva körül tekintett, hogy nem -hallgatózik-e valaki? ott benn pedig bereteszelte szorgalmatosan a -pitvarajtót; vendégét leülteté a faragott asztal mellé, mely szép -csíkos szövettel volt beterítve, s megrakva egy tál friss -málépuliszkával, sonkaszeletekkel és egy öblös korsó méhserrel; a -mikhez Gerzson úr első kinálásra mindjárt igen szivesen -hozzálátott, olyanformán, hogy az asztal két végére lekönyökölve -gazdájával, egyik fakanalat ő fogta kezébe, másikat a pópa s -közrekapván a puliszkás tálat, addig dicsérték egymás előtt annak -tartalmát, míg a tál közepén mindkét ellenkező pontról kiindult -tunnelásó kanalaikkal össze nem találkoztak.</p> -<p>– Fölséges étel ez, tisztelendő atyám, fölséges.</p> -<p>– Szegény embernek való, tekintetes uram, mint mi vagyunk. -Magyarországon tudom nem eszik ezt. <span class="pagenum"><a name= -"Page_330" id="Page_330">-330-</a></span></p> -<p>– Nem tudják készíteni. Miből is készül ez csak? Kegyed maga -szokta készíteni, ugy-e bár?</p> -<p>– Oh igen; hiszen nincsen feleségem.</p> -<p>– Igaz, igaz, s kegyed nem tartja azt, hogy «malo Cocam, quam -Uri».</p> -<p>Egy kicsit nevettek rajta mind a ketten. Azután a pópa -megmagyarázta, milyen forrónak kell lenni a víznek, mikor az ember -a málé- vagy haricska-lisztet beleereszti, hogyan kell azt forgatni -a kalánnal? hogyan kell az apró sajtot közé keverni, kendőbe -kiszakasztani, tejjel leönteni. Gerzson úr úgy figyelt rá, mintha -csupán azért jött volna Aradról Hidvárig, hogy a puliszkafőzés -mesterségét eltanulja.</p> -<p>Azután nagyot ittak egymás barátságáért a méhseres korsóból.</p> -<p>– Hatalmas ital! Csakhogy nehezen fordul tőle az embernek a -nyelve. Nem hiszem, hogy tisztelendő atyám el tudná vacsora után -még egyszer mondani azt a hat vad nevet, a mit az imént -elmondott.</p> -<p>A pópa elmondta még egyszer.</p> -<p>Gerzson úr nagyot ütött csonka öklével az asztalra.</p> -<p>– Csakugyan úgy van. Én eleinte csak azt hittem, hogy -extemporizált tisztelendőséged az én felderítésemre.</p> -<p>– Ezek valóságos élő emberek mind; pedig nem mindegyik -érdemli.</p> -<p>– Mit?</p> -<p>– Azt, hogy él.</p> -<p>– S micsoda összeköttetésük van ezeknek a háziúrral?</p> -<p>– Azt nem tudom határozottan körülirni. Csak egy bizonyosat -tudok. Ezek tanúkul vannak idézve ama hirhedett pénzverési -szörny-perben, s mindennap várják Hátszegre a vallató biróságot, -mely a helyszínek látása végett körüljár.</p> -<p>– De hát mi köze van Hátszeginek avval a perrel?</p> -<p>– Köztudomásra semmi. Épen csakhogy a körüljáró biróság -valamelyik nap itt fog megjelenni. <span class="pagenum"><a name= -"Page_331" id="Page_331">-331-</a></span></p> -<p>– S ezek a tanúk talán a környékbeli celebritások?</p> -<p>– Szomorú celebritások.</p> -<p>– Hogy Hátszegi ilyen lakomával fogadja őket.</p> -<p>– Én nem tudom, miért teszi? Annyit tudok, hogy a törvényes -szokás nem engedi a birónak, hogy délután esküt tétessen le, -vallomásokat vegyen fel, mivel megtörténhetik, hogy már akkor a -tanú lelki épségét holmi spirituosus befolyások megtámadhatták; -hanem arról megfeledkezett a törvény, hogy korán reggel is részeg -lehet az a tanú, a ki egész éjjel ivott. A biróság holnap reggel -megérkezhetik a kastélyba, a törvény betűjének elég tétetik s -Drahhowecz, Paudán és a többi olyan bátran fognak esküdni, mintha -csak egy hónuk alá vett czipóra tennék le a hitet.</p> -<p>– De hisz ezek egészen gonosz dolgok, miket tisztelendő úr nekem -mond.</p> -<p>– Előre mondám, hogy nem szeretem az embereket, a kikről -beszélek, magát a házigazdát is hozzászámítva. Én uram, misanthrop -vagyok, és van okom rá. Tenger a rossz, a mi körülvesz és nem látom -a partját. Én bejártam életemben sok országot, de ilyen foltját a -földnek, mint ez, nem láttam, bár ezt se láttam volna soha.</p> -<p>– Kegyed utazott külföldön is?</p> -<p>– Igen uram, még pedig saját alkalmatosságomon, gyalog. Szegény -szülőim voltak, kik azt akarták, hogy kézműves legyek. Ifju koromat -mint asztalos legény töltöttem el Szebenben, Brassóban és -Kolozsvárott; ez utóbbi városban összehozott a sors néhány velem -egykorú román ifjuval, kik ott a lelkészi pályára készültek elő. -Sokat beszéltünk együtt népünk mély elsülyedéséről s a magas -hivatásról: őt abból kiemelni. Ifjui hevünk elhiteté velünk, hogy -az könnyű munka lesz. Roppant tömeget képezünk, mely értelmiségéhez -oly arányban áll, mint millió a százhoz. Nem kivántunk sokat, nem -voltak túlságos ábrándjaink. Nem álmodoztunk mi arról, hogy mienk -legyen ez az ország, hogy megforduljanak kedvünkért a viszonyok, de -annyit hittünk elérhetni, hogy népünket a művelt népfajokkal -<span class="pagenum"><a name="Page_332" id= -"Page_332">-332-</a></span> egy sorba fogjuk emelhetni. Nem -kivánjuk mi, hogy a magyar főurak segítsenek rajtunk, mert hiszen -nekik is elég kötelességük van saját nemzetiségük irányában, elég, -ha azt teljesítik híven. De hittük és jogunk volt reményleni, hogy -a saját keblünkből való gazdagok segítenek valósítani azt a boldog -álmot, a minek mi életünket odaáldozánk. Csak egy iskolamestert -minden faluba, csak százezer abéczét, semmi mást; a mely nép csak -megkezdte a míveltséget, az önkényt halad azután előre. -Csalatkozánk: és épen azért esik keserűen a csalatkozás, mert saját -vérünktől ered az. Nekünk is vannak milliomosaink, nemcsak -Moldvában, de Erdélyben, a Bánátban, sőt Pesten is. Azok is -szeretnek vele kérkedni, hogy ők románok, de csak a magyar urakkal -szemközt; de azért gyermekeiket francziául neveltetik, de azért -falvaikban össze hagyják omlani az iskolákat, s tudományos -intézeteiket tengődni engedik. Senkiben oly fájdalmasan nem esett -csalódnom, mint Hátszegiben. A sors ide kárhoztatott, hogy közel -legyek hozzá, lássam gyermekkorától fogva s naponkint azt láttam, -hogy a mit angyalnak hittem benne, az mind ördög volt. Ő itt -valóságos kiskirálya a környéknek.</p> -<p>Hatalma, pénzből eredő népszerűsége oly erőssé tevék őt a -természetalkotta bérczerősség közepette, hogy sem a kormányszék, -sem a magyar dynastiák vele nem birtak, s ha daczolt velük, -kénytelenek voltak neki engedni. Mit tehetett volna szegény népeért -ennyi erő, ennyi gazdagság mellett! És mit tett ellene? Én azt -mondom uram, hogyha Hátszegi egy tizedrészét azon kincsnek, mit a -nép megrontására elpazarolt, annak boldogságára fordította volna: -Erdélyben kellene keresni a paradicsomot. De – nem akarok többet -szólani felőle; ez is sok volt. Én künn jártam Wittenbergában, -Párisban éjjel, tanultam, nappal asztalosmunkát végeztem; úgy -tettem le a doktori vizsgát; most itt vagyok e rongyos lakban, hat -nap kapálok s a hetediken tanítanám az ábéczét, ha a báró úr -pálinkás <span class="pagenum"><a name="Page_333" id= -"Page_333">-333-</a></span> kocsmái átellenben nem volnának az -iskolával és templommal.</p> -<p>Gerzson úr nagyot sóhajtott a lelkész panaszára, az valóban úgy -volt, a hogy ő mondá.</p> -<p>A lelkész azonban látva, hogy vendégét egészen elszomorítá, -nehogy az szavait félig-meddig hozzá is közel járó szemrehányásul -vegye, hirtelen másfelé téríté beszédét.</p> -<p>– Én azonban szinte el is feledém, hogy kegyed a mult éjjelt -úton töltötte s untatom hosszas beszélgetésekkel, a mik -tulajdonképen senkit sem érdekelnek. Jobb lesz lefeküdni.</p> -<p>– Nem bánnám a lefekvést, de készakarva halogatom azt; várok még -valamire.</p> -<p>– Szabad tudnom mire?</p> -<p>– A bárónak irtam egy levelet, arra várok választ.</p> -<p>– Nem fog küldeni, mert jól mulat.</p> -<p>– Olyan dolgok vannak beleirva, a mikre nem szokott az ember -késni a válaszszal.</p> -<p>– Megsértette kegyed a bárót e levélben?</p> -<p>– Nem akarom elhiresztelni, a mit neki irtam.</p> -<p>– Jól van. A miatt lefekhetik kegyed. A báró útait nem lehet -előre kiszámítani. Ő még haragudni is akkor tud, a mikor neki -tetszik.</p> -<p>– Tehát várjunk rá reggelig.</p> -<p>– Addig nyugodjék kegyed békével. Egyszerű fekhelyem nem igen -kényelmes, de gondolja kegyed, mintha vadásztanyán volna.</p> -<p>– Hát tisztelendő úr maga hol hál?</p> -<p>– Én kimegyek a méhesbe, ott is igen jól tudok aludni; van egy -hárságyam.</p> -<p>– Oh, én különösen szeretek hárságyon aludni, bundámmal -betakarózva; én magam fogok odamenni éjszakára; én szokva vagyok a -szabad ég alatti éjszakázáshoz; kegyed pedig öreg ember (mintha -Gerzson nem lett volna az?), sehogy meg nem engedem, hogy miattam -szokott kényelmét feláldozza. <span class="pagenum"><a name= -"Page_334" id="Page_334">-334-</a></span></p> -<p>A lelkész egy perczre megállt, mint kinek valami véletlen ötlet -jött eszébe.</p> -<p>– Ön azt mondá, hogy valamivel megsértette Hátszegit.</p> -<p>– Ha épen tudni akarja, igen.</p> -<p>– Erősen megsértette?</p> -<p>– A hogy csak készakarva lehet sérteni.</p> -<p>– Jól van; csak úgy tudnivágyból kérdeztem. Én tehát átengedem -kegyednek a választást az éjjeli tanyára nézve: hol kiván -lepihenni?</p> -<p>– Én a méhest választom.</p> -<p>– No jól van. Igaz, hogy nekem már nem igen tesz jót az éjszakai -levegő; tehát én majd csak a szokott fekhelyemen fogok aludni.</p> -<p>– Én pedig a méhek között, az a zsongás ott az ember füle -mellett olyan édes álmokat szokott hozni, hogy egy király -irigyelhetné tőlem.</p> -<p>– Tehát jó éjt, uram.</p> -<p>– Jó éjszakát.</p> -<p>A pitvarajtóban elváltak egymástól; Gerzson úr vállára -kavarította bundáját s ment a méhes felé, a pópa pedig visszatért -szobájába, kioltá mécsét s hanyattdűlve fekhelyére, kezébe fogá az -olvasót s elkezdett imádkozni, mint a ki a jövő hajnal megérkeztére -nem vár.</p> -<p>Ő ismerte a maga embereit, ő tudta, hogy mire készül.</p> -<p>Gerzson úr pedig annál kevésbbé törődött azzal, a mi következni -fog. Gondatlanul, mint egy valódi vadász, gyujtott pipájára s -nehogy az égő tűzzel valami kárt tegyen, föltette magában, hogy -addig el nem alszik, míg pipája fenékig ki nem ég. Ő tudott -parancsolni a szemeinek, nem volt szabad azoknak leragadni, a míg ő -nem akarta. Hm. Mégis milyen különös, hogy akkor az egyszer, mikor -legjobban szükségük lett volna éberségükre, akkor ejté rajta két -szeme azt a gyalázatot. Hogyan lehet az? Ki kell még annak derülni -elébb-utóbb.</p> -<p>Hogy az álom meg ne kerülje elébb, mint akarná, arra -<span class="pagenum"><a name="Page_335" id= -"Page_335">-335-</a></span> legjobb óvszer volt neki a kastély -alakaira nézni. A méhesből épen oda lehetett azokra látni.</p> -<p>A kivilágított ablakok egyenkint elsötétültek; úgy látszott, -hogy a lelkész szavai ellenére az ott mulatók nem akarják a pohár -mellett bevárni a piros hajnalt, hanem idejekorán lefeküsznek.</p> -<p>Valóban idejekorán volt még; a kakasok faluszerte akkor -kukorikoltak elsőt: nem lehetett több tizenegy óránál.</p> -<p>A kioltott lámpafény után, mint egy sötét hajdankori rom, állt -az éji félhomályban az úri kastély, ódon tornyaival, -szélvitorláival; egészen előtte állt a holdnak, mely bástyái mögött -volt már s a mint két átelleni ablak összetalálkozott egy -szögletszobában, azon mind a kettőn keresztül sütött: s az a szoba -volt a báróné hálóterme.</p> -<p>Gerzson úr gondolá magában, hogy milyen csodálatos lehet az, -mikor a lenyugvó hold így egy házon keresztül süt, mintha az csak -egy nagyszerű transparent volna.</p> -<p>A mint így gyönyörködik a holdvilágban, egyszer csak azt veszi -észre, hogy az ablakon áttörő sugár egy pillanatra elsötétül, -mintha valaki keresztül ment volna előtte a szobában. Néhány -perczre a pillanatnyi elsötétülése az ablakon áttörő holdfénynek -ismétlődött; és azután harmadszor, negyedszer és számtalanszor, -mintha valaki folyvást járna végtül-végig a szobában, éjnek -éjszakáján, pihenetlenül, szakadatlanul.</p> -<p>Gerzson megszámlálta üterén a perczeket, mik az elsötétülés -közeit kitölték; tizenhat percz volt az, tizenhat lépést tett a -szoba egyik végétől a másikig az, a ki ott járt késő éjjel alá s -fel, mint a kisértet. Addig nem járt, a míg a többi ablak ki volt -világítva, csak ezután kezdte rá halaszthatlan útját, mikor az -egész kastélyban elszenderült minden.</p> -<p>Tizenhat lépés jobbra, tizenhat lépés balra.</p> -<p>Gerzson érezte, hogy ha ezt sokáig fogja nézni, még holdkóros -lesz bele. Pedig már azzá is lett. <span class="pagenum"><a name= -"Page_336" id="Page_336">-336-</a></span></p> -<p>Lassan leveté magáról bundáját, pipája kupakjával elfojtá a -benne lévő tüzet, s nesztelenül elhagyván a méhest, végig ment a -kerten, egy szökéssel keresztül veté magát a palánkon s a kastélyba -vezető jegenyefák árnyékában egészen a holdvilágos ablak alá -lopódzék, s mint egy valódi holdkóros, felkapaszkodott a régi -bástya kiálló kövezetén a falra, s onnan nézte közelebb az ablakon -eltünő árnyék szabályszerű jelenését.</p> -<p>Ezzel nem elégedett be, hanem a régi kőragaszból apró -morzsácskákat tördelt le kezével s azokkal kezdé az ablakot -hajigálni. A mint egy morzsa megkoczczant az üvegen, hirtelen -eltakarta egészen az árny az ablakot, mintha az éjjeli sétáló -odalépett volna, hogy kinézzen rajta. Gerzson bizonyos volt felőle, -hogy őt okvetlen meg kellett látnia, mert ott állt előtte a -párkányba kapaszkodva. Nehány percz mulva azután sebesen eltünt az -ablakból az árny s a holdvilág zavartalanul süthetett rajta -keresztül.</p> -<p>Gerzson azt hitte, hogy nagyon jó lesz neki megvárni, hogy mi -lesz ebből?</p> -<p>Kevés idő mulva ismét megjelent az árny a holdvilág előtt, az -ablakfiók nagy csendesen, alig rezzenve, néhány vonalra félre -tolódott s akkor azon a nyiláson egy összehajtott papirdarabka -hullott alá az ablakból.</p> -<p>E levélke leesett a bástya párkányáról az árokba, Gerzson -odamászott utána, meglelte a sötétben s zsebébe dugva, visszatért -ismét a pópa lakába.</p> -<p>Nem akarta a lelkészt felkölteni; ott állt a hintaja az -udvarban, annak lámpáját gyujtotta meg, hogy a rejtélyes levélkét -elolvassa nála.</p> -<p>A levél emléklapból kiszakított papirra volt irva rajzoló -krétával. A kúszált vonásokban is meg lehete ismerni Henriette -kéziratát, a levélben ez volt:</p> -<p>«Kedves jó Gerzson bátyám! Az Isten irgalmára, lelkem mennybéli -üdvére könyörgöm önnek, siessen innen még ez órában, – nem! – még e -perczben. – Menjen gyalog, álútakon innen. – A pópa vezetni fogja. -– Ha nem akarja, <span class="pagenum"><a name="Page_337" id= -"Page_337">-337-</a></span> hogy eszemet végkép elveszítsem, ne -késsék itt tovább. – Én nagyon szerencsétlen vagyok, de még -szerencsétlenebb leszek, ha ön itt marad. – Kerüljön minket, – és -felejtse el örökre – szerető, – tisztelő, – önért imádkozó -barátnéját, – kit leányának fogadott, – Henriettet!»</p> -<p>E levél olvasása után Gerzson úrnak legelső gondolatja az volt, -hogy Henriette őt kedves bátyjának nevezi. Tehát nem neheztel rá. -Tehát mégis más oka volt neki útjából visszatérni, mint az az -állítólagos garázdaság, a mit Hátszegi ráfogott. E szerint -csakugyan Hátszegivel marad fenn a számadása.</p> -<p>Azon rejtélyes figyelmeztetés azonban, mit a levél tartalmazott, -nem volt olyan könnyen megmagyarázható. «Már édes papom, sajnálom, -hogy álmodból felköltelek, de nincs mit tenni egyéb», gondolá -magában Gerzson úr s kicsavarva helyéből a kocsilámpást, azzal -együtt indult be a házba.</p> -<p>A pitvarajtó be volt zárva, azon zörgetni kellett.</p> -<p>A lelkész még ébren volt; szava hangzott belülről.</p> -<p>– Minden jó lélek dicséri az Urat.</p> -<p>– Amen. Én vagyok az ajtón; bocsásson be tisztelendő atyám.</p> -<p>A pópa rögtön kinyitá az ajtót s bámulva kérdezé Gerzsontól, -hogy mi történt?</p> -<p>– Olvassa el ezt, tisztelendő uram, szólt Gerzson, a levelet -átnyujtva neki s a lámpával belevilágítva.</p> -<p>– Ez a báróné irása, szólt a pópa, ki rögtön megismeré a -kéziratot, daczára a reszketős vonásoknak.</p> -<p>– Mit szól ön a tartalmához?</p> -<p>– Azt, hogy önnek rögtön sietni kell e helyről. Én egészen -tisztában vagyok a báróné üzenetével.</p> -<p>– Hogy én elfussak valaki elől, a kit magam kihíttam a -találkozásra.</p> -<p>– Odább kell önnek menni az elől, a kit nem hítt!</p> -<p>– Nem értem.</p> -<p>– Majd meg fogja érteni, hanem most nincs idő a tétovázásra. -<span class="pagenum"><a name="Page_338" id= -"Page_338">-338-</a></span> Legelőször is vegye ön magára az én -öltönyömet, míg én magam parasztgúnyát öltök magamra.</p> -<p>– Hogyan?</p> -<p>– Természetes, hogy nekem kell önt a hegyi útakon keresztül -vezetnem. Másra nem bizhatjuk ezt a szolgálatot. Tegye ön gyorsan, -a mit mondék.</p> -<p>A pap parancsoló rövidséggel osztá rendeleteit Gerzson úrnak, ki -ebben a helyzetben sem akarva kiesni nyers humorából, a mint magára -vette a pópa hosszú talárját s fejébe nyomta annak széles karimájú -süvegét, elnevette magát rajta.</p> -<p>– Teringettét, azt sem hittem volna, hogy még valaha pópa legyen -belőlem.</p> -<p>A lelkész megharagudott e helytelen tréfáért s gerjedten förmedt -Gerzsonra:</p> -<p>– Uram, nincs ideje a tréfának, a halál küszöbén állunk mind a -ketten.</p> -<p>Gerzson nem volt gyáva ember, nem is sokat törődött a halállal; -de a lelkész határozott szavai mégis annyira hatottak rá, hogy -komolyan vette a dolgot.</p> -<p>– E szerint ön is veszedelemben forogna miattam?</p> -<p>– Azt ne tessék kérdeni. Én tisztában voltam azzal, a mi -következni fog, a midőn kegyednek szállást adtam.</p> -<p>Azzal asztala fiókját kihúzva, abból egy csomag irást vont elő s -kérte Gerzsont, hogy tegye el azt a rajta levő tóga zsebébe, mivel -a czondrának, mit ő felveszen, nincsenek zsebei.</p> -<p>– Miért hozza ezeket magával?</p> -<p>– Mert félek itten hagyni, s mert magam sem hiszem, hogy e -házhoz visszatérjek többet.</p> -<p>(– No, itt szép galibát csináltam, gondolá magában Gerzson úr, -de már most azért is megmérkőzöm a bajjal.)</p> -<p>A lelkész is kész volt átöltözésével, egy fejszét vetett a -vállára s inte vendégének, hogy menjenek.</p> -<p>A lenyugvó hold épen a hegyek ormain látszott már pihenni, midőn -a pópa és vendége a kerten keresztül elhagyák <span class= -"pagenum"><a name="Page_339" id="Page_339">-339-</a></span> a kis -csendes házat; a lelkész nem állhatá meg, hogy az emelkedő -domboldalról még egy pillantást ne vessen vissza a helyre, a hová -nem remél visszajöhetni többé. Gerzson észrevette azt, s a pópa -búskomor sóhajára jószivűleg jegyzé meg:</p> -<p>– Sajnálom, tisztelendő atyám, ez esetet; kegyed miattam is -veszélybe, bajba jött; de hiszem, hogy áldozatáért nem maradok -adósa.</p> -<p>– Azt remélem, uram. Arról egyébiránt ne aggódjék kegyed, hogy -ezentúl majd hogyan és hol élek meg? Nem hinné az ember, hogy -milyen kevésből meg lehet élni; egy kérésem mindenesetre van -önhöz.</p> -<p>– Parancsoljon velem.</p> -<p>– Arra kérem, hogy majd ha otthon lesz, olvassa át azt az -iratcsomagot, a mit megörzésül átadtam most; senkivel ne tudassa, a -mit abból megtudott, hanem tartsa egyedül magának. Kegyed azontúl -tudni fogja, hogy mit cselekedjék; a hogy tudni szokta, midőn a -vérmedvét megneszelé, hogy azt mint kell körülkeríteni, útját -elállani, lyukait befojtogatni, odvából kiriasztani s lövésre -bevárni. Érteni fogja azt kegyed jól.</p> -<p>Gerzson keveset értett ugyan abból, de azért kezet adott a kért -igéretre s akármi váljék abból, bizonyosan be fogja váltani.</p> -<p>A pópa pedig kinyujtá kezét a kastély felé, mely sötét -körrajzokban meredt föl az égre s valami fohászt engedett szivéből -feljönni. Talán megátkozta azt. Azután hirtelen elcsapott kezével -szája előtt, s keresztet vetett magára. Talán megbánta a keserű -fohászt, mit a kastély ellen külde, eszébe juttatva, hogy abban egy -ártatlan nő is lakik, a kiért ő imádkozni szokott.</p> -<p>Meglássuk, ha erősebb-e az imádság, mint az átok?</p> -<p>Egészen sötét volt az éjszaka, mely a menekvők útját eltakarta; -erdős hegyszakadékok között alig talált volna más útat, mint a ki -sok éven át járva ezt a tájat, ismerte már annak minden -zegét-zugát. <span class="pagenum"><a name="Page_340" id= -"Page_340">-340-</a></span></p> -<p>Reggelre meglátszott a menekvők előtt * * vára az országút -mellett, mely postaállomás. Itt a pópa visszavette öltönyét -Gerzsontól, ő pedig ismét felölté bekecsét.</p> -<p>– Itt már nincs mitől tartanunk, szólt a pap; kegyed e helyen -postalovakat fogad s hazautazik, én pedig megyek másfelé.</p> -<p>Merre?</p> -<p>– Nagy a világ. Ne aggódjék miadtam. Nem vetek neki egy hónapot, -hogy ismét találkozunk.</p> -<p>– Hol?</p> -<p>– Itt ezen a helyen.</p> -<p>A pópa sietve hagyta el Gerzsont s visszament az erdő felé, nem -sokára lehetett őt látni a kanyargó hegyi ösvényen felfelé sietni, -olyan könnyű léptekkel, a minőkkel csak az oláh hegylakó tud futni -a meredeken.</p> -<p>Gerzson csakugyan bántatlanul érkezett * *-ra, hol rögtön kapott -postalovakat.</p> -<p>Mikor már aztán biztos helyen ült, akkor jött az a gondolatja, -hogy ejnye be furcsa eset volna, ha ő most a pappal együtt valami -semmi veszedelem elől futott volna ilyen nagyot! Hogy kinevetné őt -megint ország-világ. Ha Henriette csak tréfált volna vele.</p> -<p>Megnyugtatta az, hogy Henriette nem szokott ilyen pajkos -lenni.</p> -<p>De mégis nagyon nyugtalanította egy dolog. A kocsisa négy -lovával ott maradt. Az nem tudja mire vélni ura és házi gazdája -eltünését: az jobbra-balra kérdezősködni fog, az kétségbe esik, az -belármázza a félvilágot ura keresésében s elhireszteli úgy, mint -akármelyik ujságiró; hiresebbé lesz, mint a korneuburgi -marhapor.</p> -<p>Ejnye, be kár volt erre az egyre nem gondolni!</p> -<p>Hát a mint a postakocsi megáll Aradon szállása előtt, kit lát a -kapun szemközt kijönni? ugyanazt a kocsisát, a kit Hidváron -hátrahagyott a négy lóval.</p> -<p>Csak a kocsis bámulata volt nagyobb gazdájáénál e találkozásom. -<span class="pagenum"><a name="Page_341" id= -"Page_341">-341-</a></span></p> -<p>– Hát te itt vagy?</p> -<p>– Hát nagyságos uram itt van?</p> -<p>Azzal a postakocsis bámulatára úr és cseléd egymás nyakába -borultak és összecsókolták egymást, különösen a kocsis nagyon -Gerzson urat.</p> -<p>– Jaj, csakhogy megvan, nagyságos uram! a Jézus áldja meg, hogy -menekült meg?</p> -<p>– Miről beszélsz? gyere be. Ne kiabálj itt a kapu alatt. Hogy -kerültél haza? Mi történt veled?</p> -<p>– Nem tudom én az egészet elmondani. A mennyit tudok, annyit -elmondhatok. Én a lovakat megitattam, s azután lefeküdtem, -elaludtam. Egyszer felébredek a nagy nyerítésre: nagy világosságot -látok. A pap háza egészen lángban van! utczu kiugrom; futok az -ajtónak, hogy felköltsem nagyságos uramat, hát kívülről be van -szegezve, szaladok az ablakhoz, annak a táblája is be van szegezve. -Legjobban megrémített pedig az, hogy senki sem jött a várból oltani -a tüzet. A többi házak messze estek innen, azoknál észre sem -veszik, ha a szomszéd leég: én tehát elkezdtem ordítani -segítségért; a mint ott ordítok, szaladgálok alá s fel, fejszét -keresve, hogy az ajtót betörjem, egyszer csak bumm, bumm! két -lövést hallok, s a golyóbisok csak úgy fütyülnek jobbra-balra a -fülem mellett. Erre nekem is lábamba szállott a bátorságom, -befutottam a félszerbe, elvagdaltam a lovak kötőfékjeit, a nyerges -hátára felkaptam, a többit előttem hajtottam s egy itatással haza -nyargaltam Aradra.</p> -<p>Így ért hamarább haza, mint Gerzson maga.</p> -<p>– No fiam, szólt Gerzson úr, ez mind szentül van, a mit te -elmondtál, de e felől senkinek soha egy szót se szólj, mert -különben…</p> -<p>És itt egy fenyegető mondatot tudatott vele Gerzson úr, a mi -bizonyos hallgatásra birja a magyar közembert, mert ettől irtózik -legjobban… mert különben törvény elé kerül a dolog, s neked -tanúskodni kell benne. Ettől pedig szörnyen fél mindenki. -<span class="pagenum"><a name="Page_342" id= -"Page_342">-342-</a></span></p> -<h2>A RESZKETŐ KÉZ.</h2> -<p>A ki a Fatia Negrával egy rossz órában találkozik, annak mind -megreszketősödik a keze.</p> -<p>Henrietle keze úgy reszketett ama csárdai találkozás után, hogy -nevét is csak nagy bajjal tudta leirni.</p> -<p>Mi történt vele e találkozás után? kire ismert a Fatia Negrában? -hogyan került ismét haza? ez mind örök titok maradt. A nő soha el -nem mondhatta azt senkinek. Talán maga is álomnak vélte az -egészet.</p> -<p>Hogy nagyon boldogtalan életet élt férje házánál, az nem e -naptól van keltezve; az öregapja végrendeletétől kezdődik, melyben -kitagadták. Nem szükség senkinek kérdezősködni halvány arcza -szenvedéseiről. Mindenki tud arra több, mint egy okot.</p> -<p>A legnagyobbat, mely álmait elrabolja, csak ketten tudják és az -Isten. Az a kettő pedig nem fogja mondani senkinek.</p> -<p>A szegény nő egész nap imádkozik. Óraszámra eltérdepel a -várkápolna oltára előtt, s azután visszamegy járkálni, járkálni, -járkálni! s ha elfárad, ismét letérdepel és imádkozik. S ez így -megy reggeltől estig és azután be az éjszakába; néha éjfélig, néha -hajnalig, szüntelen alá s fel, alá s fel a négy fal között, azután -térdre és imádkozni; azután ismét feltámolyogni és lézengeni -szobahosszat, alá s fel, mint egy rém, melynek az éjfél utáni egy -óra kondulása nem hozza el álmát.</p> -<p>Az étteremben soha sem szokott megjelenni, szobájába viszik -utána az ételeket: alig nyul hozzájuk; meg nem foghatni, mivel -él?</p> -<p>Szobájából csak akkor jön ki, midőn a kápolnába megy; ilyenkor a -kastély-folyosón találkoznak vele cselédek, idegenek. Nem néz -senkire, nem szól semmit. Nem veszi észre, hogy ott vannak, hogy rá -bámulnak, vagy köszönnek neki. Hangját nem hallotta senki régen. -<span class="pagenum"><a name="Page_343" id= -"Page_343">-343-</a></span></p> -<p>Ezért azt hiszik felőle, hogy megőrült. Eleinte csak a cselédek -beszélték egymás között, azután a falu népe, hetek mulva már egész -Erdélyben tudták, hogy a fiatal Hátszeginé elméjében -megháborodott.</p> -<p>Egy reggel, midőn ismét a kápolnából jött vissza Henriette, egy -rongyos nő lépett hirtelen eléje, kinek valami fülkében kellett -rejtve lennie, hogy a cselédek észre nem vették s el nem -hajtották.</p> -<p>– Álljon meg egy szóra asszonyom, suttogá a nő, és e suttogásban -Henriette rég hallott ismerős szóra vélt találni, de az arczot nem -ismerheté fel. Félig kendőkbe burkolva, s a mi kilátszott belőle, -az sebhelyekkel és forradásokkal volt elundokítva, mint a kinek -valaha lángok közül kellett kimenekülni. Megijedt tőle. Olyan -ijedős volt különben is.</p> -<p>– Ne rettenjen meg, asszonyom, szól a nő térdre bocsátkozva -előtte, s megfogva Henriette ruháját, hogy el ne futhasson előle. -Én vagyok, Anicza.</p> -<p>Henriette bámulva mereszté rá holdkóros szemeit, keresve az -arczon a tegnapi ideálszépség bűbáját, s azt kezdé hinni, hogy ez -csak gonosz varázs; ha valaki a varázstörő szót kimondaná, ez arcz -megint oly szép lenne, mint tegnap.</p> -<p>– Nem ismerhet rám nagyságos asszonyom, mert arczom összeégett a -Lúcsia barlangban. Bár mindig ilyen lett volna, mint most. Jól -vagyok én ezzel így: megbüntetett érte az Isten, hogy szép -arczomért elhagytam lelkemet veszni. Könyörögni jöttem -nagyságodhoz: ne utasítson el magától, én nagyon meg vagyok alázva; -nem vagyok olyan kevély többé, mint hajdan.</p> -<p>Szegény teremtés! Neki oly távolnak tetszett az, mikor még szép -volt és büszke, hogy «hajdan» szóval illeté, míg Henriette előtt -oly közelnek látszott az, hogy «tegnap»-nak képzelte.</p> -<p>– Minket megvert az Isten bűneinkért mindnyájunkat: azt tudja -már nagyságod! De senki sincs annyira megverve, <span class= -"pagenum"><a name="Page_344" id="Page_344">-344-</a></span> mint -én, én, én! a ki magam okoztam egész családom, barátaim, ismerőseim -romlását. Én adtam fel a törvénynek őket mind, hogy egy emberen -boszút állhassak, a ki megcsalt: és ők elfogták valamennyit, s -meghagyták menekülni azt az egyet. Oh ha ez eszembe jut, a fejemet -verem az erdei fákhoz és a kősziklák szegleteihez, hogy -szétszakadjon. Nem bánt az, hogy koldus vagyok, egy elátkozott -teremtés, kit mindenki elhajt küszöbéről, nem éhezem én soha. -Apámnak minden vagyonát elfoglalták; tudja Isten mennyi volt, több -volt húszezer aranynál; az az enyim lett volna, mert hiszen én -voltam egyetlen gyermeke. Azt is elvették: házát, bányáit, -ércztörőit mind. Engemet odahivattak. Azt mondták, hogy -megjutalmaznak, a miért a társaságot följelentém; akartak adni ezer -aranyat. Hahaha! Ezer aranyat nekem fizetni azért, hogy magamat -ilyen nyomorulttá tettem; őrült vagyok, ugy-e bár asszonyom? Nem -csodálom; magam is elhiszem. De nem azért jöttem ide, hogy -megijeszszem. Alázatos bolond vagyok én, a ki messziről letérdepel, -ha méltóságos urakat lát, s úgy megy eléjök térden csuszkálva, s -mérföldekig elszalad a hintaik után, hogy instántiáját bevegyék a -kocsiba. Pedig hát ez nagyon bolond gondolat: mert meglehet, hogy -az a nagy úr, a ki épen ott ment végig a hintóban, nem is ebből az -országból való volt, sőt az is meglehet, hogy az az irás, a mit a -dászkál adott, nem is folyamodvány volt, hanem valami ócska -kurrens. Nevetni való ez nagyon, nagyságos asszonyom.</p> -<p>A leány szemeit törölgeté e szónál.</p> -<p>Azután ismét megragadá Henriette kezeit, s mint a ki fél, hogy -rövid lesz az ideje ahhoz, mit még el kell mondania, sietett a -szóval.</p> -<p>– Nagyságos asszonyom; nekem azt mondták ott az urak, hogy a -hamis pénzverők pörében egy vegyes biróság fog itélni és annak a -biróságnak a nagyságos báró úr az elnöke. Tőle függ valamennyinek -élete és halála. <span class="pagenum"><a name="Page_345" id= -"Page_345">-345-</a></span></p> -<p>Henriette félkezével a falnak kényszerült támaszkodni.</p> -<p>– Nagyságos asszonyom, én nem kivánok lehetetlent; nem -akarhatom, hogy a bűnösök megszabaduljanak büntetés nélkül, de a mi -igazság, az igazság! Mindennek az átkozott Fatia Negra volt a -vezetője, ő volt a főbűnös, ő tanácsolt, ő mutatott útat, a többiek -csak követték, csak szavára hallgattak. És most Brinko és társai, -az átkozott hamis esküvők, tanuságot tesznek le a felől, hogy apám, -a vén Onucz, volt a pénzverők vezére, az ő fejére hárítják az egész -bűnt; pedig a Fatia Negra volt az; Isten jól látja, hogy az -volt!</p> -<p>Henriette halvány vonásain mindannyiszor ideges rángás villant -végig, valahányszor a pórnő Fatia Negra nevét kiejté.</p> -<p>Anicza azt várta, hogy valami biztató választ halljon tőle; -Henriette pedig szótlan volt, mint mindig. Azt hitte, hogy már -egészen meglehet beszéd nélkül élni.</p> -<p>– Nagyságos asszonyom, az ég irgalmára kérem, ne felejtkezzék el -rólam! Jussak eszébe, mikor álmából felébred, mikor a záport, a -zivatart hallja odakünn zúgni, akkor odakünn ülök álmatlanul a -börtön ablaka alatt, s irigylem azoknak sorsát, a kik azon belől -vannak. Néha megjelen az ablaknál egy ősz, bozontos szakállú arcz, -kinyúlik a rács között egy sovány, száraz csontkéz és – megátkoz: -az ott az apám. Én belevittem őt a vészbe, vétkes szerelmem által a -Fatia Negrához, én elárultam őt átkos szerelemféltésből a Fatia -Negra iránt, s ime most az megmenekült s ő szenved meg helyette. -Asszonyom, gondolja meg ön azt, hogy van egy szerencsétlen -teremtés, a ki arra van kárhoztatva, hogy éjjel-nappal, hogy -szakadatlanul erről gondolkodjék; a ki mint a vadállat, a kinek -kölykét elrabolták, megtámad mindenkit és csak annak szabadításán -gondolkozik, és nem törődik azzal, hogy a vadász, a kinek lakhelyét -ostromolja, biztos rejtből lelőheti. Engem vagy meg kell ölni, vagy -oda bezárni hozzájuk. Kérem önt nagyságos asszonyom: szóljon, irjon -férjének, <span class="pagenum"><a name="Page_346" id= -"Page_346">-346-</a></span> ha a szónak irva kell lennie. Ne -hagyjon elvesznem. Az Isten nem fog azért önre haragudni, ha -engemet oltalmába vesz, a kit még az ég is el akar veszteni!</p> -<p>Henriette most még kevésbbé tudott egy szónak ura lenni, mint -eddig. Az a nehéz gondolat, a mitől a kétségbeesett leány az -országútakat futja, még tízszerte nehezebb volt az ő lelkén, mint -amazén. Nem tudott szólni, de kezét rá tette a leány fejére s másik -reszkető kezét esküre emelt két ujjal az ég felé tartá; úgy -reszketett esküttevő keze; úgy reszketett a leány, kinek fején -tartá kezét, a míg ezt nézte.</p> -<p>Azután kiragadta magát Anicza kezeiből, ki kezét, ruhája -szegélyét csókjaival halmozá el, s sietve tért szobájába.</p> -<p>Ajtajából még egyszer visszatekinte s onnan látta, hogy a leány -le van borulva s eltávozó lépteinek nyomát csókolja a porban!</p> -<p>Henriette szobájába érkezve, kezeit fejére kulcsolva járt alá s -fel sok ideig, fenhangon nyögve: én Istenem, én Istenem! és leveté -magát a kerevetre s ott vonaglott, mint egy halálos betegséggel -küzdő s ismét felugrott és sóhajtoza: – én Istenem, én Istenem.</p> -<p>Azután megerősíté szivét és leült iróasztalához irni. – Én -Istenem, én Istenem! – Mivé lett ez a hajdan szép irása, a mi -vetélkedett az aczélmetszéssel? A reszkető kéz alól alig ismerhető -betűk jöttek elő, miknek mindegyike a szív örök remegéseinek hordta -magán nyomát, és azt mégis meg kellett irni, mert az folyamodó -levél volt férjéhez: – én Istenem, én Istenem.</p> -<p>Ez volt a folyamodásba irva:</p> -<p>«Félelmetes uram! Reszketve és alázattal leborulva közeledem -önhöz. Egy szerencsétlen teremtés nevében folyamodom önnek -irgalmához. Ön birája egy szerencsétlen csoportnak. Tegyen velök -irgalmat. Az ég kegyelmére kérem önt, ne itélje el őket! Az Isten -szent nevére kérem önt, ne irja alá nevét egy olyan itéletnek! Az -örökkévalóság <span class="pagenum"><a name="Page_347" id= -"Page_347">-347-</a></span> rettenetességeire könyörgöm önnek: ne -veszítse el azon embereket, a kik legártatlanabbak. N. N.»</p> -<p>Nevét nem merte aláirni.</p> -<p>Azután várt vele, leskelődött, míg Lénárd szobájából eltávozott -egy pillanatra, akkor odasuhant: nyugágyára tette a folyamodást, -ott meg fogja találni. Senki sem vette azt észre.</p> -<p>Még az nap találkozott vele; maga kereste a találkozást. A nagy -czímerteremben jöttek össze. Lénárd a mint meglátta nejét, -elkezdett valami bolond operából egy buffoáriát dudolni, s -kikiabált az ajtón a peczéreknek, hogy ereszszék ki az udvarra a -kopókat.</p> -<p>A halvány nő pedig ingatag, de határozott léptekkel közeledett -felé, s két reszkető kezét imára kulcsolva, némán megállt az ajtó -előtt, melyen Lénárdnak ki kelle menni, s úgy maradt ott: mint egy -tünemény, mely jön, tesz, mutat, de nem beszél.</p> -<p>Lénárd vállat vont, s fütyörészve elment mellette.</p> -<p>Másnap megint ott volt Lénárd asztalán a félelmes folyamodás, -azokkal a reszkető betűkkel; Henriette újra megirta, újra oda lopta -azt s valamerre fordult a főúr házában, mindenütt kellett -találkoznia azzal a remegő, halvány alakkal, mely kezeit összetéve -szótlanul néz reá, kérve, könyörögve – csak ők ketten tudják, hogy -mit?</p> -<p>Harmadnap ismét ott találta Lénárd a folyamodást, s ismét -találkozott Henriettel.</p> -<p>Akkor megszólítá.</p> -<p>– Kedves Henriette, olvasta ön a «Párisi titkokat?»</p> -<p>Henriette, mint rendesen, csak félénk szemeit mereszté a -kérdezőre és nem válaszolt.</p> -<p>– Hogy tetszett önnek a Bicètre leirása?</p> -<p>– – – –</p> -<p>– Ugy-e az borzasztó egy hely?</p> -<p>– – – –</p> -<p>– Ön egy idő óta olyan különösen viseli magát, hogy az egész -környék arról beszél, hogy ön megtébolyodott. <span class= -"pagenum"><a name="Page_348" id="Page_348">-348-</a></span></p> -<p>– Tőlem is igen sokan kérdezték már.</p> -<p>– – – –</p> -<p>– Én mindenkinek azt feleltem eddig, hogy nem igaz.</p> -<p>– – – –</p> -<p>– De ha én egyszer azt találom mondani, hogy ez «igaz»: akkor ön -bizonyos lehet felőle, hogy az őrültek házába jut. Tehát úgy -viselje magát.</p> -<p>– – – –</p> -<h2>KÜZDELEM AZ ARANYÉRT.</h2> -<p>Satrakovics Gerzson egy idő óta igen sajátságos időtöltést -talált ki magának.</p> -<p>Felhagyott kopókkal és agarakkal, nem bánta, akármikor indulnak -meg a szalonkák, szegre akasztotta a puskát s sorba járta Arad, -Bihar és Temes megyék közgyűléseit a hol mindenütt fizetéstelen -táblabiró volt s indítványokat tett.</p> -<p>Indítványai abból álltak, hogy a megyék egyesült erővel fogjanak -hozzá az erdélyi Hunyad, Fehér és Zaránd megyék egyetértésével a -vidéken hatalmaskodó haramiabandák kiirtásához.</p> -<p>Egész lajstromai voltak nála az itt is, amott is elkövetett -erőszakoskodásnak; azokat ő mind összefüggésbe birta hozni egy fő -harámvezér nevével, a kit a vidék úgy nevez, hogy «Fatia -Negra».</p> -<p>Bebizonyította a világos összeköttetést, a mit e szomorú -nevezetességű ember a börtönök fenekétől kezdve a havasok tetejéig -bűverővel összetart; megmozgat minden követ ellene, még utoljára a -nemzeti büszkeséget is.</p> -<p>Persze, hogy ide át mind kinevették vele. Eddigi ismerősei el -nem tudták gondolni, mi ütközött egyszerre az érdemes férfiuhoz, -hogy ilyen vállalatokra biztatja honfitársait, mintha azoknak semmi -egyéb dolguk sem volna ez idő szerint. <span class= -"pagenum"><a name="Page_349" id="Page_349">-349-</a></span></p> -<p>– Te öreg úr, szólítá őt meg egy heves megyegyűlési philippica -után Kengyelesy, miféle mérget vettél te be, hogy olyan dühödten -szónokolsz az ellen a jámbor Fatia Negra ellen? Hiszen ha valakinek -volna rá oka panaszkodni, én tehetném, mert engemet könnyebbített -meg az úton ezer aranynyal, de azt olyan geniálisan tette, hogy -rossz néven sem veszem neki. De hát neked mi bajod van vele? Mit -beszélsz te itt is, amott is annyi zöld csudát össze organisált -harámbandákról, rejtélyes vitézekről; tán országos perzekutor -akarsz lenni, vagy mi?</p> -<p>– Igen, az akarok lenni, országos perzekutor. Azt akarom, hogy -hat megye bízza rám a fegyveres karhatalmat, én fogadom, hogy ki -fogom tisztítani a havasokat, hogy semmi buvóhelyen sem marad meg -előttem a rabló.</p> -<p>– Eredj. Ne bolondozzál. Biz az megmarad. Hiszen nem tudomány -az, hogy ha elégeted a könyvét, többé senki se tanulhassa meg. -Olyan jámbor kalandos ficzkó mindig megterem ott, a míg csak havas -élet lesz a világon s kedvező alkalom, egyik országból a másikba -átszökhetni. Aztán kiket akarsz te még elfogni? Hiszen a Fatia -Negra maga megugrott s ezóta Amerikában van. Ott már újra -etáblirozta is magát.</p> -<p>– Az csak hirlapi kacsa. Ő most is itt van.</p> -<p>– No, és ha itt van, hát kinek árthat? A bandáját az utolsó -emberig elfogták, el is itélték, a legvénebbeket húsz esztendőre, -az ifjakat élethosszig tartó fogságra.</p> -<p>– Igen, a lúcsiabarlangi pénzverőket.</p> -<p>– Elitélték őket; én magától Hátszegitől tudom, ki ebben a -tárgyban a vegyes törvényszék elnöke volt s maga aláirta az -itéleteket.</p> -<p>– De ki tudja azt, hogy a lúcsiabarlangi pénzverők voltak-e -egyúttal a Fatia Negra harámbandája, mely neki a nyilvános -hatalmaskodásokat segítette elkövetni?</p> -<p>– Furcsa! Hát kik lettek volna? Tán biz ő kegyelme két külön -szerzetnek lett volna alapítója, melyek közül <span class= -"pagenum"><a name="Page_350" id="Page_350">-350-</a></span> egyik -pénzt vert aranyból, a másik pedig már a kész pénzt verte ki az -eleven emberből?</p> -<p>– Igen, én azt hiszem.</p> -<p>– De ha a valószinűtlenség nem szólna is e véleményed ellen, ott -vannak a hivatalos okiratok, ott vannak húsz ember vallomásai, a -kik mind bizonyítják, hogy Onucz, meg Gergus, meg mit tudom én még -miféle jámbor pénzverők voltak a Fatia Negrának minden vakmerő -támadásaiban részesei, hogy a pénzverő és a harámbanda egy és -ugyanazon tiszteletreméltó testület, ezek pedig már ülnek -Gyula-Fehérvár sánczaiban és semmi bajuk sincsen veled többé.</p> -<p>– S ki bizonyította ezt rájuk?</p> -<p>– Brinkó és – tudja mennykő miféle más vadnevű emberek.</p> -<p>– Úgy? Brinkó et companie. Ismerem</p> -<p>– De ha azok nem bizonyították volna is, élő bizonyság rá a -biztosság, a minek azóta, hogy ezek kézre kerültek, az egész vidék -örvend. Nyitott háznál alhatik azóta minden ember s ha az útközben -heversz is holtrészegen, még sem lopják ki zsebedből a -pénzedet.</p> -<p>Gerzson úr tiltakozott az ellen, mintha ő az útfélen szokott -volna részegen heverni.</p> -<p>– Arra pedig, hogy most olyan nagy nyugalom van mindenfelé, csak -egyet mondok. A Fatia Negrától lefoglalt arany még mindig -Gyula-Fehérvárott van. Mint bűntanujelt ott kelle eddig tartani. -Azt azonban előbb-utóbb fel kell küldeni Bécsbe. Fatia Negra nem -halt meg, nem is bujdosott a világba, a harámbandája sem került -kézre s nincs vasra verve Gyula-Fehérvárott, hanem nagy szükségük -van a mostani csendre és álmos biztosságra. Ők most úgy tesznek, -mint a ki eltünt; mint mikor a krokodilus hanyatt fekszik s dögnek -tetteti magát. De majd meglátod, mikor egyszer Gyula-Fehérvárról -megindulnak azzal a sok mázsára menő aranynyal, micsoda tréfákat -fogtok megérni akkor. <span class="pagenum"><a name="Page_351" id= -"Page_351">-351-</a></span></p> -<p>– Dehát miből tudod te ezt?</p> -<p>– Abból tudom, hogy ez az ember, ez a vasképű, vaskezű ember nem -az a birkaszívű állat, a ki magától egy fél milliót el hagy -ragadtatni, a nélkül, hogy a míg egy íze mozdul, meg ne kisértse -azt visszafoglalni. Mert tudom, hogy még eddig mindig túljárt -minden törvényes hatalomnak az eszén s kicsúszott a -legbizonyosabban vetett tőrből is.</p> -<p>– No én nem foghatom meg, hogy mi bajod neked ezzel a jámbor -emberrel.</p> -<p>Körülbelül mindenkitől ezt a végmondatot kellett Gerzson úrnak -zsebre rakni ebben a tárgyban; de ő azért még sem tett le annak -továbbfűzéséről.</p> -<p>És valóban a hatóságok úgy megnyugodtak abban, hogy a -lúcsiabarlangi pénzverők személyében ezeknek elitéltetése után az -az egész szabadoncz kalandorcsapat, mely a vidéket sok ideig -nyugtalanította, ártalmatlanná van téve, hogy ezentúl nevetségnek -tartották volna arról szót vesztegetni, hogy az erdélyi szoroson -belül valakinek az utazása más bajjal találkozhassék, mint -legfeljebb, ha a tengelye eltörik. Gerzson urat mindenütt -kinevették philippicáival s kezdték már nemcsak háta mögött, hanem -szemébe is mondogatni, hogy nagyon sokat olvashatta Cervantest, -tudniillik azokat a köteteit, a mikben Don Quixotteról ir.</p> -<p>A Gyula-Fehérvárott letartóztatott hamis pénzzé vert aranyat a -per végezte után fel kelle küldeni Magyarországra, hogy itt a -pénzverdékben újra sajtoltassanak. Két teljes posta-szekeret vett -igénybe a nagybecsű küldemény, mely körülbelül másfél millió -értéket képviselhetett nyersen is.</p> -<p>E becses küldemény mellé fegyveres kiséretül huszonnégy dzsidás -lőn rendelve, egy, ott a környéken állomásozó ezredből. Untig elég -békességes időkben akárminő kincs biztosítására. A lovaskatona -különben is nagy ijedelme minden csőcseléknek; volt rá eset, hogy a -kholerai <span class="pagenum"><a name="Page_352" id= -"Page_352">-352-</a></span> zavarokban két huszár százakra menő -zendülő tömeget szétvert; huszonnégy dzsidás ellen alig lehetne -számmal kifejezni, hogy hány főre menő paraszt és zsivány volna -elég. – Így hitték azt tudniillik a méltóságos urak.</p> -<p>A katonasággal volt egy főhadnagy, a postaszekerekkel egy -számvevő és egy ellenőr; mindegyik postakocsis pisztolyokkal -ellátva s parancsul adva, hogy esti hat óra után úton ne -legyenek.</p> -<p>Ennyi elővigyázat több, mint elég.</p> -<p>A kiséret akadálytalanul haladt egész Piskiig előre, a katonák -hátravetették a dzsidát s pipára kezdtek gyujtani, a kocsiban ülő -hivatalnokok, kalauzok el-elszunyadtak a nagy melegben, a vezető -tiszt opera-áriákat dudolt s lovával beszélgetett, ha megunta az -éneket; a csendes egyformaságot csak a postakocsis trombitája -szakítá néha félbe, mely megszólalt, mikor tiz-tizenkét szekérből -álló fuvaros csapatok jöttek szemközt, mindegyiken aludt az oláh -hanyattfekve s úgy riadozott fel egyenkint a postakürt hangra s -kapkodott nagy ijedten a gyeplűkbe, hogy jó idején félre térjen az -imperatu kocsija elől.</p> -<p>A mint a postamenet a később történelmi nevezetességű piskii hid -elé ért, a hid tulsó oldaláról huszonnégy lovas jött rájuk szembe s -huszonötödik volt a Fatia Negra.</p> -<p>Mind a huszonnégynek fekete fátyol volt az arczára kötve, ruháik -bélésükkel kifelé fordítva és mind ellátva karddal, csákánynyal és -lőfegyverrel. Maga a Fatia Negra egy erős fekete ménen lovagolt s -széles meztelen kardot hordott kezében.</p> -<p>A dzsidás tiszt lova megrettent a fekete arczok láttára s -elkezdett hánykolódni; ura csak alig birt vele, hogy a hidkorláton -keresztül a folyamba ne ugorjék.</p> -<p>A Fatia Negra és csapatja a hid közepett megállt és nem jött -közelebb.</p> -<p>A főhadnagy bátor katona, kit lélekjelenléte nem hagyott el, -rövidre fogva hánykódó lova kantárszárát, rákiálta a fekete -álarczosra: <span class="pagenum"><a name="Page_353" id= -"Page_353">-353-</a></span></p> -<p>– Ki vagy? Mit akarsz? miért állod el a hidat?</p> -<p>Egy mély, dörgő férfi-hang felelt neki onnan túlról:</p> -<p>– Én vagyok a Fatia Negra. A kincs, mit veletek hoztok, az -enyim; tőlem vettétek el. Azt most vissza akarom venni. Embert -hoztam ember ellen; annyian vagyunk, mint ti. Fényes nappal jövök -rátok; adjátok ide aranyamat, vagy egyétek meg ezt a vasat.</p> -<p>Mutatta nekik a kardot.</p> -<p>A főhadnagy, ki ezredének egyik legjobb vívója s legmerészebb -daliája volt, nem gondolkozott sokat a kihivásra, hanem sarkantyuba -kapta paripáját s neki vágtatott a kalandornak, ki a hid közepén -várt reá.</p> -<p>Félelmes ellenre talált benne. A Fatia Negra minden csapást -felfogott és rögtön visszaadott; a fiatal tisztet zavarba hozta -ellenfelének túlnyomó ügyessége s csak a katonai becsületérzés -készteté, hogy támadását folytassa ellene, midőn veszteségét -bizonyosnak hiszi. Gyakorlott vívók mindjárt tudják azt, ha -ellenfeleiket letörhetik-e, vagy sem.</p> -<p>Azonban elég csodálatos volt, hogy a Fatia Negra ereje és -ügyessége előnyét nem akarta felhasználni; kimélni látszott -ellenfelét, sőt lépésről-lépésre hátrált előtte.</p> -<p>Néhány percz mulva általános lett a dulakodás a hid hosszában: a -dzsidások vezérük segítségére siettek, a fekete álarczosok -csákányaikkal vertek közbe s már innen is, túl is egy-egy -dzsida-szúrás, csákány-ütés emberére talált s a kalandorok már -egészen a hid végéig nyomattak az uhlánok által, a midőn a hid -előtt horgonyozó malomból harsány hangon felkiált hozzájuk az -ablakon kinéző molnár:</p> -<p>– Katonák! Vigyázzatok! A hid gerendái be vannak fürészelve:</p> -<p>Igazán úgy volt-e? Az volt-e a kalandor terve, hogy a lovasokat -mind a hidra csalja s akkor a dulakodásban a hidat leszakíttassa -alattuk? vagy a molnár is szövetségesük volt s csak azért kiáltotta -azt, mert látta, hogy a katonák <span class="pagenum"><a name= -"Page_354" id="Page_354">-354-</a></span> erőt vesznek a -martalóczokon? Annyi bizonyos, hogy a kiáltás varázserővel hatott a -küzdőkre, mert arra valamennyi rémülten visszafordult s iparkodott -a hid tulsó oldalát elérni.</p> -<p>És itt vették még csak észre, hogy a furfangos kalandor milyen -kettős kelepczét készített számukra?</p> -<p>Akár cselvetés volt, akár mentő árulás, az eredménye az lett, -hogy a lovasság egy percz alatt visszafutott a hidról s csak akkor -vevék észre a kelepcze veszedelmesebb oldalát, melybe őket a -kalandor csalta. A hátul hagyott postaszekereket az alatt, míg ők a -lovas rablókkal küzdöttek, egy nagy csoport lőfegyveres rabló fogta -körül, kik a postalegényeket már lefegyverezték s azon törekedtek, -hogy a két postaszekeret beledöntsék az út melletti árokba.</p> -<p>A dzsidások visszatérve a szekerekhez, azokat egy pillanat alatt -kiszabadították a csőcselék körmei közül, mely megjelenésükre -szétfutott az út melletti bokrok közé s onnan kezdett el rájuk -tüzelni.</p> -<p>A hidtól nem messze volt egy csárda, a lovasok a -postaszekerekkel együtt ide menekültek be. Valóban menekülésről -volt szó. A gyalog fegyveresek száma mehetett egy pár százra, azok -elálltak minden utat, s azonfelül észre lehete venni, hogy néhányat -az útfélen levő nagy jegenyefákból már előre befürészeltek, s -azokat az ő hátuk mögött az úton keresztül döntögették, úgy, hogy -még visszavonulásról sem lehetett szó a szekerekkel együtt, és -Fatia Negra lovasaival való küzdés mellett.</p> -<p>Attól ugyan nem tarthattak, hogy e szedett-vedett rablócsapat, -melynek kilencz tizede nem professionatus mestere a művészetnek, -szembe megostromolja a csárdát, s azon esetben igen erélyesen -tudták volna magukat védelmezni, mert karabinokkal jól el voltak -látva; hanem azt az egyet igen jól tudhatták előre, hogy mihelyt az -éjszaka által ott hagyják magukat lepetni, akkor aztán el vannak -veszve. A rablók lőtávolba jöendnek az épületekhez, s akkor néhány -puskavesszőt szurkos csepübe takargatva a házfödélre <span class= -"pagenum"><a name="Page_355" id="Page_355">-355-</a></span> -lőhetnek, s az a milyen nád, egyszerre lobbot vet, akkor aztán -legyen valaki vitéz ember, ha a feje fölött ég a tető.</p> -<p>A mi az emberéletet illeti, arról itt nem volt aggodalom. -Meghalni katonadolog; hanem a roppant pénztömeg megmentése, ez volt -a föladat. Huszonnégy lovas egy tömegben kétségtelenül képes leend -magát a rabló csoporton, daczára a torlaszoknak, keresztül vágni; -de a nehéz szekereket csakugyan nem viheti magával, mert akár előre -törjön, akár hátra felé, amott a hidat, itt a levágott fákat leli -útjában.</p> -<p>Itt gyors határozásra volt szükség.</p> -<p>Szerencsére a tiszt olvasta Napoleon moszkvai hadjáratát, -emlékezett belőle arra az esetre, mikor a testőrség megmenté a -kozáktól a hadipénztárt, melynek szekereit, lovak hiányában, az -útfélen kellett hagyni. Most hasznát vette.</p> -<p>A postaszekerekből kivették az aranyat, s azt szétosztották a -katonaság közt. Tölténytartók, csákók, általvetők megteltek a -kincscsel; a szekerekben semmi sem maradt, hanem azért újra erősen -lelakatolták azokat, hogy idő teljék majd a felnyitásukban.</p> -<p>És akkor kocsisokat, hivatalnokokat a hámos lovakra felültetve, -a katonaság közrefogá őket, s hirtelen kinyitva a kapukat, kirohant -az egész csapat az udvarról.</p> -<p>Sűrű fegyverropogás fogadta őket mindenfelől; néhányan sebet is -kaptak: de egy sem halálost, vagy nagyon messziről lőttek azok, -vagy rosszul tudtak czélozni. Különben a hányat lelőnek közülök, az -annyi százezer forint.</p> -<p>A Fatia Negra és lovasai ott álltak közel felvont fegyverrel -kezeikben. Ők nem lőttek a lovasokra, bizonyosan a szekeret várták, -hogy azoknak előfogatait lődözzék el.</p> -<p>– Hagyjátok futni a dzsidást, ha akar! kiálta a Fatia Negra; a -szekerekre ügyeljen mindenki.</p> -<p>A lovasság nem sokára kiért a tüzelő tömeg közül, átugratott -<span class="pagenum"><a name="Page_356" id= -"Page_356">-356-</a></span> a torlaszokon; egy csoport puskást, -mely útját akarta állni, könnyedén szétugratott, s azontúl -bántatlanul haladt vissza Szeben felé.</p> -<p>Azonban jól kellett sietniök. Előre tudható volt, hogy a mint a -hátuk mögött rivalgó diadalordítás a megcsalatás boszúordításába -tör át, a Fatia Negra csapatja utánuk fog rohanni, s ezúttal minden -egyes közvitéz feje drága, tele levén csákója aranynyal.</p> -<p>Alig mult el egy óranegyed, midőn már a hátuk mögött keletkező -porfellegről láthatták, hogy a vakmerő kalandor átlátva -rászedetését, nyilt üldözésükhöz fogott.</p> -<p>Hallatlan merészség! Fényes nappal, nyilt országúton, egy -tökéletesen fegyelmezett, organisált állam határain belül, egy -csoport kalandorral ugyanannyi rendes katonát megtámadni! Nagyon -elvette az arany annak az eszét, a ki azt merte tenni.</p> -<p>De megtevé!</p> -<p>A katonák egyre közeledni látták a porfelleget hátuk mögött, az -elválasztó tér a két csapat között mindegyre rövidült; amazoknak -«válogatott» jó lovaik voltak.</p> -<p>A főhadnagy azt parancsolá katonáinak, hogy meg kell állani s -szemközt fordulni a vakmerő rablókra.</p> -<p>A posta-számvevő ellenszegült a parancsnak: azt állítva, hogy -első feladat a rájuk bizott pénzt megmenteni.</p> -<p>– Első nekem a katonai becsület, felelt a tiszt s azzal -dzsidásait két sorban felállítá, úgy, hogy az útat széltében -elfogták; ő maga közepén legelől állt, a postaszemélyzet hátuk -mögött foglalt helyet.</p> -<p>Nem sokára a porfelleg közől kivehetők voltak az egyes -alakok.</p> -<p>A lovas rablók rendetlen csoportban vágtattak előre, egymástól -tiz-húsz ölnyire elmaradozva.</p> -<p>Legelől több száz lépésnyire társai előtt vágtatott a Fatia -Negra. Pompás telivér angol lova, mintha versenyt futna a viharral, -mely a port nyomában hordja, nyargalt vele s osztani látszott -gazdája vak eszeveszett dühét, ki <span class="pagenum"><a name= -"Page_357" id="Page_357">-357-</a></span> feje fölött villogtatta -kardját, vadállati kiáltásokat rikoltott messziről ellenfeleire. -Dühös mozdulataihoz, ádáz ordításához olyan pokoli látvány volt -mozdulatlan fekete álarczának egyformasága, körül repkedve zilált -fekete hajától.</p> -<p>Nem tekintett hátra, ha jönnek-e társai utána? Nem tanakodott -magában, hogy egyedül mit fog tenni huszonöt fegyveres férfi -ellenében? Csak a feldühödt vértől lüktető erek adtak tanácsot -szívének. Képes volt ellenfeleit egyedül megtámadni, soraik közé -vetni magát, s izekre apríttatni, vagy visszavenni tőlük elvesztett -kincsét.</p> -<p>– Ezt most elfogjuk; szólt a főhadnagy altiszteinek intve. Mire -társai ideérnének, leverjük lováról s elfogjuk élve.</p> -<p>«Hajrá!» ordított már akkor egy ugrásnyira tőlük a magányos -lovag; «hajrá!!» s a másik perczben ott termett közöttük, s a -harmadik perczben körül volt fogva minden oldalról.</p> -<p>S ekkor kezdődött egy viadal, mely ha a keresztes háború harczi -krónikáiban volna följegyezve, ha egy szent eszméért vívó lovag -hősmerénye volna, költőjére várna, ki őt megénekelje.</p> -<p>A Fatia Negra egyedül, minden oldalról körülfogva, vívott -egyszerre ellenfelei csoportja közepében. A fényes kard kezében, -mint a villám, soha sem védő, szüntelen csak a támadó volt; kézből -kivert kardok, ketté vágott kopják repkedtek körüle a levegőben, s -a merre lova fejét fordítá, tisztult előtte a tér, egy-egy -ellenfele ijedten hátrált meg előle, midőn a feltartani vélt kard -viadori remekvágással ütött sebet testén. Az összebonyolult -dulongásban egyik lovas hátráltatta a másik küzdelmét; az ádáz -viador egymásnak szorítá őket, s míg kardjával csapásokat oszta, -balkezével pisztolyait lövöldözé ki. Ellenfelei pedig lőfegyvert -nem használhattak ellene, mert könnyen egymást lőhették volna meg a -zilált tusakodásban.</p> -<p>Csak a főhadnagy nem tágított tőle. Mint valódi katona, -<span class="pagenum"><a name="Page_358" id= -"Page_358">-358-</a></span> ki a sebet becsületnek tarja, nem -törődött azzal, hogy ellenfele mind erőre, mind ügyességre túlnyomó -fölötte, szüntelen mellé iparkodott jutni lovával; egy párszor meg -is vágta ellenfelét: fel sem vette az; egyszer egy ügyes döfést -adott neki oldalába; a kard meghajlott, de hegye nem ment be az -élőtestbe. Hahaha! kaczagott a Fatia Negra: – aczél sodronying volt -zekéje alatt! s abban a pillanatban úgy vágott vissza ellenfeléhez, -hogy ha az el nem kapja fejét, halva van; így a kard csak csákóját -szelte keresztül s a ketté vágott csákóból szét ömlött az útra az -ezernyi ezer arany!</p> -<p>Valami pokoli ordítás hangzott erre, melyet megnevezni nem képes -a köznapi szó. Mint az elkárhozott kaczagása, mint a halálrakínzott -átok-sikoltása, mint a vérszomj hörgése az áhított vér láttára, -mint egy diadalmaskodó dæmon gúnyhahotája, ki egy angyalt ejte el -gáncscsal, úgy hangzott a Fatia Negra üvöltése a kiömlő arany -láttán.</p> -<p>Tréfa volt és művészet, a mit eddig tett; csak ezután kezdte még -rá a harczot.</p> -<p>– Le a fejekkel; le a süveggel! ordíta recsegő hangon s -oroszláni dühvel veté magát ellenfeleire, kiknek mindegyike feje -fölött hordá azt a veszedelmes mágnest, mely kardjának villámait -magára vonta.</p> -<p>És ő maga sebesíthetlen volt; kard, kopja nem járta át -vasingét.</p> -<p>Az alatt sebes vágtatva közeledtek társai. Egy csákó újra -lerepült a fejről, a széthulló aranyat a lovak patkói gázolták a -sárba.</p> -<p>– Lőjjétek le a lovát! hangzott ekkor hátulról a postatiszt -szava; s abban a perczben három pisztolylövés érte a telivért, a -harmadikra, mely szügyben találta, felágaskodott lovagjával a mén. -A Fatia Negra észrevevé, hogy veszedelme megnőtt, s mielőtt a ló -lerogyott volna vele, nehogy lábával alája szoruljon, kiugrott -kengyeléből a földre.</p> -<p>Most gyalog támadta meg ellenfelét. Vak volt már, nem -<span class="pagenum"><a name="Page_359" id= -"Page_359">-359-</a></span> látott maga előtt egyebet, csak vért és -aranyat. Mindkettőnek részege volt.</p> -<p>Azután egyszer azon vette észre magát, hogy egyedül vagdalkozik -a levegőben; sem kardot, sem kopját, sem embertestet nem érnek -csapásai. A tiszt megsebesülte után a postafőnök vevé át a -vezényletet, s az czélszerűbbnek találta nem várni be az egész -rablócsoportot. Neki a pénzt megmenteni volt feladata. Parancsot -adott, hogy forduljanak meg és siessenek Szászvárost elérni; a mi -pénz már szétömlött, az kárba van veszve. Ezzel a sátánnal kár volt -kikötni. Hisz azt tudja minden ember, hogy a Fatia Negrát elfogni -nem lehet halandónak.</p> -<p>– Utánuk! egy lovat adjatok! ordítá a Fatia Negra megérkező -czimboráinak, mire azok mind leugráltak lovaikról, nem is annyira -azért, hogy neki lovat adjanak, mint hogy az úton szanaszét heverő -aranyakat fölszedni siessenek.</p> -<p>– Ráértek erre! kiálta nekik a kalandor, a többit ott viszik -előttünk! Siessetek utánam.</p> -<p>Azzal nem várva, hogy társai mit határoznak, egynek a lovára -felkapott s neki eresztett kantárszárral rohant a távozó fegyveres -csapat után. Senki sem követte. A rablók igen okosak voltak azt -belátni, hogy ha ők itt hagyják azt a néhány ezer darab aranyat, a -mi már meg van nyerve, s kergetni indulnak a százszor annyit a mit -még el kellenne érni s a miért még majd bevert fejeket is lehet -kapni, az alatt a hátuk mögött kullogó gyalog confraterek azt itt -szépen felszedik a maguk táskájába; hát biz ők csak ott telepedtek -meg, gondolva, hogy a Fatia Negra majd csak visszatér, ha -észreveszi, hogy egyedül van.</p> -<p>Az pedig nem gondolt velük, hanem vágtatott a katonák után, -sarkantyuit a paripa oldalába vágva. Hasztalan; nem a telivér futó -volt alatta, nem érhette elveszett kincsét többé utól, hogy -megküzdhetett, vagy eleshetett volna érte.</p> -<p>Amazok nem álltak meg többé, hogy vele töltsék az <span class= -"pagenum"><a name="Page_360" id="Page_360">-360-</a></span> időt. -Néha-néha hátratekintve, látták, mint vágtat utánok egy magányos -lovag, kardját fogai közé szorítva s borzadva emlékezett némelyik -babonás mesékre alvilági szörnyekről.</p> -<p>Igy rohant a magányos lovag ellenei után egész Szászváros -aljáig, s csak akkor maradt el tőlük, midőn azok a vámon áthaladva, -a vámsorompót leereszték előtte; a vámosok még azután is látták őt -sokáig átkozódva s ökleivel fenyegetődzve a város alatt -nyargalózni; néha oly közel jött hozzájok, hogy pisztolyait rájuk -süté, a golyók a vámház ajtait és ablakait fúrták keresztül s oly -nagy volt a varázs a rettenetes hírű kalandor személye körül, hogy -senki sem indult ki, elfogását megkisérteni; a polgárőrség az -utczák bejáratait őrzé csoportosan s egész éjjel biztosan várta -mindenki, hogy Fatia Negra bandája a várost ostromolni fogja.</p> -<p>Ha csak rajta múlik, ő bizonyosan megcselekszi,</p> -<p>Azonban ez nem történt meg. A lovasokat, míg visszatért is, ott -találta a Fatia Negra a küzdés helyén, a mint a sötétben a sárba -gázolt aranyakat keresték s még azután kisérletet tett csapatai -összeszedésére; az országúton néhány száz martalócz rajzott alá s -fel, hanem akkor hírül hozták neki fizetett kémei, hogy Szebenből -négy század gyalogság érkezett meg ágyúkkal Szászvárosba, – s az -ágyú névre úgy szétrepült az egész harámbanda, mintha szél fujta -volna el; reggelre azt sem lehetett tudni, hová lettek?</p> -<h2>AZ ÜLDÖZÖTT VAD.</h2> -<p>Ezt a merényt többé elnézni nem lehetett.</p> -<p>Hallatlan eset az, hogy egy rablólovag a XIX. században egy -tökéletesen organisált ország határán eszébe hagyja magának jutni -azt a vakmerőséget, hogy fényes nappal, rendes katonaság által -kisért postaszekereket megtámadjon; <span class="pagenum"><a name= -"Page_361" id="Page_361">-361-</a></span> a király fegyvereseivel -rendes csatát vívjon s azokat kényszerítse veszteséggel -visszavonulni.</p> -<p>Ez már nem maradhat megtorlatlan.</p> -<p>Mint a villám járta be a hír az érdekelt hat vármegye minden -helységét, s mintha össze lett volna beszélve minden ember, azon -kezdte minden falusi biró, hogy rögtön elállatta az utakat -vasvillás népekkel, hogy ezentul a Fatia Negra és kalandortársai, -akárhonnan jöttek ide, többé – ha csak repülni nem tudnak – ki ne -menekülhessenek innen.</p> -<p>E gyors készen-levésben nagy érdeme volt Satrakovics örökös -nyugtalanításának; az emberek bármenyire kinevették is, valami -keveset mindig elhittek azokból a csodákból, a mikkel őket a dühös -öreg úr ijesztgetni ki nem fáradt, s minden ember, ki az országúti -kaland hírét meghallá, azzal a szóval ugrott fel helyéből: -«megmondta azt előre Satrakovics!» s azzal mindenki iparkodott -puskája, kardja után látni.</p> -<p>Ennek a merész vállalatnak már egyszer véget kell vetni. Nem -vártak többé megyegyűléseket; az alispánok kihirdették a -statáriumot, felültették a banderiumokat s összegyűjtve a megyék -pandúrjait és fegyveres mezei hadnagyait, elhatározták, hogy közös -egyetértéssel gyorsan és rögtön gyökerén ragadják az elhatalmazott -bajt s a mennyire lehet, katonai erő segélyül hivása nélkül irtsák -azt ki országukból.</p> -<p>A katonai beavatkozásra mindig féltékenyek voltak.</p> -<p>Hogy Gerzson úrnak igazságot szolgáltassanak pusztában -elhangzott szavaiért, őt nevezte ki mind a hat vármegye a furfangos -hajtóvadászat vezetőjének, melynek területe több száz négyszög -mérföldet foglalt magában.</p> -<p>Gerzson úr bebizonyítá ez alkalommal, hogy ha nem nagy hadvezér -is, de bizonynyal nagy hajtóvadász.</p> -<p>Az ő terve az volt: a megyékből kivezető hegyi utakat, -szakadásokat egy helyben maradó fegyveres földészekkel elállatva, a -főbb utakon azalatt a rendszeres lánczolatot <span class= -"pagenum"><a name="Page_362" id="Page_362">-362-</a></span> képező -nemesi fölkelőkkel előre nyomulni, kiknek egyes csapatai közt az -összekötő vonalt az erdőkben portyázó pandurok és hadnagyok -képezendik. A hajtóvadászat hálója így napról-napra összébb húzódik -egy pont körül, mely később fog meghatározódni.</p> -<p>Az előrehaladó banderiumokkal együtt jár a rögtönitélő biróság, -s minden falut, minden tanyát felkutat, s a hol gyanut fog, ott -itél és végrehajt irgalom nélkül.</p> -<p>Ez alatt egy mozgócsapat, saját vezetője belátására bizva, -keresztül-kasul szeldeli a körülhálózott tért; véletlenül, előre -nem sejtve jelen meg majd itt, majd amott, egyfelől azért, hogy ha -a kalandoroknak rendszeres védelmi tervük volna, azt összekuszálja, -másfelől pedig, hogy a kezére hajtott véletlent ügyesen elfogja s a -gubancz vezető fonalát kezére kerítse.</p> -<p>Látni való, hogy ide gyorseszű, éber lelkű, bátor és ügyes -férfiura van szükség.</p> -<p>Midőn ez utóbbi vállalattal Gerzson úr Vámhidy Szilárdot bízta -meg, ebben a legnagyobb mértékét fejezé ki irántai -becsülésének.</p> -<p>Ezért meg is rótták, hogy minek bíz ilyen fontos feladatot oly -fiatal emberre; hanem az öreg táblabiró azt felelte rá, hogy arra -senkinek semmi gondja, ő ismeri a maga emberét.</p> -<p>A hajsza megindítása előtt közlé az ifjuval rövid -utasításait.</p> -<p>– Öcsém, senkinek se higyj, csak a saját szemeidnek, ne beszélj -arról, a mit egy óra mulva akarsz tenni, senkinek. Fegyveredet soha -el ne hagyd. Megnézd, hogy mit eszel és mit iszol. Senkihez ne -legyen bizodalmad. Éjjel szobádban senkit se hálass és többször -körülnézz, mit csinálnak embereid. És végre senkit ne kimélj, a -kinél gyanut fogsz, akár úr, akár paraszt. Huszonnégy jól kipróbált -pandurt adok melléd, magam válogattam ki őket; hanem azért még sem -lehetetlen, hogy ezek közt is akad áruló; a Fatia Negrának -mindenütt vannak czimborái, és a melyik <span class= -"pagenum"><a name="Page_363" id="Page_363">-363-</a></span> -gyanusan viseli magát, azt küldd vissza hozzám parasztkiséret -mellett, vason. A Fatia Negrának csak az a huszonnégy társa, a ki -lovon szokta kisérni, képes arra, hogy nyiltan megtámadjon, a többi -csak csőcselék pásztornép, az a veszedelem hirére elbujik. Még -egyszer mondom, hogy senkinek ne higyj.</p> -<p>Szilárd a parancs vétele után rögtön megindult huszonnégy -pandurja kiséretében lóháton.</p> -<p>Legelső útját a bihari havasoknak vevé, ugyanazon meredeket -kerülve meg, melyet később egy fiatal magyar költő szerencsétlen -halálával annyira nevezetessé tett.</p> -<p>Ez útnak azonkívül, hogy nagyon rossz, az az előnye van, hogy az -utas egy álló napig nemcsak emberrel, de még madárral sem -találkozik, s e szerint, ha az a különös szándéka van, hogy -észrevétlenül jusson be Erdélybe, azt ezen az úton legkönnyebben -elérheti.</p> -<p>Már Rézbánya tövében elkezdődik a bihari meredek, s a korán -reggel megindult csapatnak délig tartott a hegy gerinczére -felkaptatni.</p> -<p>Ott a keskeny hegyháton egy hosszú ösvény van verve, mely több -óra hosszat egymásra düledezett szikladarabokon keresztül vezet; -szomorú, otthontalan táj, semmi élő növény az útban, még moha sincs -a meztelen köveken; semmi hang, csak az örök szél zúgása; a szédítő -meredekben alant egymásra boruló sűrű erdők, mik felett a havasi -keselyük kóvályognak körbenjáró röpttel, s a milyen messze a havasi -hátról ellátni, olyan messze semmi egyéb, mint kopár hegyhátak, -erdős völgyek, emberi lakás nyoma nélkül.</p> -<p>Tökéletesen arra való hely, hogy egy bujdokló harámbanda itt -vívjon élet-halál tusát üldözői ellen; a hol azt, a kinek utolsó -embere is elesik, soha sem fogja itt megtalálni senki, mert hisz -ezen az úton tíz évben egyszer vetődik valami átmenő s akkorra már -farkas és keselyű rég széthordta a csontokat.</p> -<p>Azonban a harámbanda nem jött üldözői elé e találkozóra, -<span class="pagenum"><a name="Page_364" id= -"Page_364">-364-</a></span> a mi arra mutat, hogy Szilárd terve -ügyesen volt kezdve, senki sem sejtheté; mert ha tudhatta volna -jöttét a Fatia Negra, lehetetlen, hogy ezen a kisértet lakta helyen -rá ne várt volna, a hol tíz elszánt férfi egy hadsereget verhet -vissza.</p> -<p>A havas tetején van egy friss csergedező patak, mely körül, mint -oáz a sivatagban, üde pázsit terül; s e pázsit között, a kopár -magasban, a hol már semmi növényélet nincs, nefelejtsek -virítanak.</p> -<p>Itt Szilárd megpihenteté a lovakat, a legénységet falatozni -rendelé, s mikor újra lóra ültek, egy nefelejtset szakított le a -csermelypartról s azt gomblyukába tűzé. Régi szokása volt -valahányszor nefelejtset talált, abból szakítani; hajdan mindig -átadta azt kedvesének, sóhajtva bizalmasan: «engem, galambom, el ne -felejts!» Most már nincs, a kinek adja, de megmaradt még az -előszeretet az emlékezet gyöngéd virága iránt és a szomorú sóhaj -«engem, galambom, el ne felejts!»</p> -<p>Lefelé az út egy égett erdőn visz keresztül. A fák nincsenek -korommá égve, hanem az alsó bozót gyuladván meg, e miatt a szálfák -kérge mind felrepedezett és az egész rengeteg ki van száradva, -alját fű helyett korom fedi s a lombtalan fák a szél zúgása alatt -recsegve hullatják alá száraz galyaikat: ez az egyetlen hang, mely -a kétszeresen «holt» természet síri csendjét félbeszakítja.</p> -<p>Ismét hosszú órákig haladt Szilárd lovagcsoportja, emberrel nem -találkozva sehol. Késő délután fedezték fel a legelső -pakulár-kunyhót. Annak a pásztora is kinn volt az erdőkön -juhnyájával; nem volt odahaza egyéb, mint egy sánta kutya, mely -megugatta őket.</p> -<p>Estefelé találkoztak egy lovas földészszel, ki málét vitt -őrletni a malomba; azt elvitték magukkal kalauznak.</p> -<p>Azután egész éjjel mentek előre. Végig haladtak Skerisorán, -Nyiágrán, egész a vidrai hegyzuhatagig; ide virradatkor érkeztek -meg.</p> -<p>E havasi falvak egyes épületei oly távolban vannak egymástól -<span class="pagenum"><a name="Page_365" id= -"Page_365">-365-</a></span> elszórva, hogy egyik szomszéd a másik -házát nem láthatja; néhol félórányi a tér közöttük. E körülmény és -az éjjeli idő kedvezett Szilárd tervének. A házakat egyenkint -lehetett körülfogni s kimotozni, a második ház lakói nem tudhatták, -mi történik az elsőben?</p> -<p>Hasztalan fáradság volt: semmi gyanusat sem lehetett -felfödözni.</p> -<p>Reggelre kifáradtan érkezett meg a csapat a csurgó alatti -házhoz; itt pihenőt kellett tartani…</p> -<p>Szilárd nehány kérdést intézve magához a kalauzhoz, azt is útnak -ereszté, megparancsolva neki, hogy visszamenjen Skerisorára.</p> -<p>Mikor a kalauz lovára kapott, a pandur-őrmester azt mondá -Szilárdnak:</p> -<p>– Szolgabiró úr! én azt hiszem, hogy ez a ficzkó nem fog -visszamenni Skerisorára, hanem a mint szemünk elől eltün, -visszafordul és fellármázza előttünk az egész utunkba eső -vidéket.</p> -<p>– Magam is azt hiszem.</p> -<p>– De akkor szelet fog minden gyanus ember s ideje korán megugrik -előlünk.</p> -<p>– Épen azt akarom. Így az a baj, hogy nagyon is fektében -marad.</p> -<p>Azzal megparancsolá pandurjainak, hogy fele menjen aludni, a -másik fél legyen ébren, három óra mulva váltsák fel egymást.</p> -<p>Délre kipihenték magukat a pandurok, az őrvezető sürgetni kezdé -Szilárdot, hogy induljanak már, mert elkésnek.</p> -<p>– Még jókor van! felelé Szilárd, s a fél délutánt eltöltötte ott -hiába; csak akkor ült lóra, panaszkodva minden ember előtt, hogy -mennyire összetörte a tegnapi lovaglás. Még azután minden -jövőmenőtől: házigazdától, cselédtől összevissza kérdezé, hogy -melyik helység merre fekszik? hogyan kell menni? merre az -országút?</p> -<p>– Jajh! dörmögének a vén pandurok; ha ez így kibeszéli -<span class="pagenum"><a name="Page_366" id= -"Page_366">-366-</a></span> előre az egész úti tervet, akkor aztán -üthetjük bottal a rablók nyomát.</p> -<p>Még azután, hogy kiindultak is, minden jövő-menővel szóba állt, -hogy jól visz-e az út erre meg amarra; az unalomig sok időt -eltöltött ezen a módon.</p> -<p>(Aztán ez akarja elfogni a Fatia Negrát? dörmögének egymás közt -a vén pandurok.)</p> -<p>Hanem a mint egyszer a kerített földeken túl voltak hirtelen -megfordítá lovát Szilárd s átkapatva a hegyi csermely tulsó -partjára, út nélkül belevágtatott az erdőbe, parancsot adva, hogy a -legnagyobb sietséggel tartsanak utána; – hogy mit akar? azt ugyan -ki nem találhatta senki.</p> -<p>Ha csak el akar itt az erdőben tévedni, azt nagyhamar -megérheti.</p> -<p>Egyszer azonban azt parancsolja kisérőinek, hogy szálljanak le s -vezessék lovaikat kantárszáron fel a hegytetőnek. A vén -pandurőrmester elérté a szándékot, de nem helyeselte.</p> -<p>– Ezen a hegyen nem lehet lóval átmenni.</p> -<p>– Nem kell ellentmondani. Én értem, a mibe fogtam. Utánam.</p> -<p>Még haladtak félórányi küzdelmes úton nagy titkos káromkodással -vezetőjük nyomában, midőn egy bámulatos látvány lepte meg őket. Egy -roppant üreg tátongott előttük, melyen, mint egy alaguton -keresztül, a tulsó völgybe lehetett lelátni. Ez a «római kapu»; -sokan azt hiszik, hogy a rómaiak furatták itt keresztül a hegyet; -azonban e mesés mű sokkal nagyobbszerű mérvekben alakult, mint hogy -a természeten kívül más szerzője lehetne; meglehet, hogy a rómaiak -is használták itteni hadjárataikban.</p> -<p>A pandurok most érték már ifju vezetőjök tervét; s ezentúl vakon -követték volna tűzön, vízen keresztül.</p> -<p>A római kapun át egy félóra alatt a tulsó völgybe juthatni, s a -milyen bizonyos, hogy jöttük hirére a Körös völgyéből iparkodni fog -minden gyanufogható lélek menekülni, <span class="pagenum"><a name= -"Page_367" id="Page_367">-367-</a></span> épen olyan előre látható -volt, hogy azokat a geinai szorosban meg fogják lephetni.</p> -<p>Reggel, mint az égből esett villám, volt Vámhidy ott, a hol -senki sem várta.</p> -<p>Estig nyolcz embert szedett össze, a kiket nehéz gyanuban -talált.</p> -<p>Még alkonyat után egy lovas hadnagytól levelet küldött -Gerzsonnak, melyben azt irta: «Bizonyos vagyok felőle, hogy az -egész cselszövény fonalát kezemben tartom. Nyomon vagyunk.»</p> -<p>Éjszakára egy magányos malomban telepedett meg, melyet ezuttal -úgy választa ki, hogy szükség esetén védnie is lehessen. Nagy okai -votak attól tartani, hogy az éjjel megtámadják.</p> -<p>A malom egy rohanó hegyi patak fölé volt építve, úgy, hogy a -patak az épület alatt rohant keresztül a kerekekre; elől hármas -zsilip korlátozá a medenczében gyűjtött vizet, mely itt jó mély -volt, s mely fölött három czölöpön álló egy szál vastag deszka -képezé a hidat, mely az erdőből levezető gyalogutat összeköté.</p> -<p>Este felé jelenték Vámhidynak, hogy egy vak koldus akar vele -beszélni, még pedig titokban, hogy senki más ne hallja. Igen -sürgetős tudatni valói vannak.</p> -<p>Vajjon mit tudhat egy vak ember?</p> -<p>Szilárd bevezetteté magához a koldust, ki izmos, athletai -férfiunak látszott, széles vállakkal és öles termettel; kár volt -érte, hogy vak.</p> -<p>– Domnule! egyedül vagyunk-e? kérdé a vak, midőn a szobában volt -Vámhidy előtt.</p> -<p>– Ketten vagyunk. Mi kell, jó ember?</p> -<p>– Köszönöm, hogy jó embernek nevezett domnule; mert az vagyok és -az is leszek. Én vagyok a híres Juon Táre, a híres ember, a kinek a -szemei kiégtek a Lúcsia barlangban, mikor a Fatia Negrát el akartam -fogni; a szörnyeteg felgyujtotta az egész barlangot.</p> -<p>Szilárd azt hitte, hogy jól megérté a koldus idejövetelének -<span class="pagenum"><a name="Page_368" id= -"Page_368">-368-</a></span> czélját, ha egy tallért nyom a markába. -Szegény, megérdemelte, a miért szeme világát áldozá olyan -vállalatnak, a mihez ő is épen hozzákészüle. Némileg bajtárs.</p> -<p>Hanem a koldus nem fogadta el az ajándékot.</p> -<p>– Köszönöm domnule, multzám; nem ez a pénz kell én nekem: a -Fatia Negra feje kell én nekem. Ez után a fej után járok én, azután -nem lesz semmi bajom. Akarod ezt a fejet megkapni, domnule? – Én -megmondom, hogy hol van?</p> -<p>– Nos?</p> -<p>– Van-e bátorságod meg nem ijedni tőle domnule?</p> -<p>– Én nem ijedek meg semmitől.</p> -<p>– No, mert sok embert megdöbbent ám azt a fekete arczot látni, a -min nincs semmi változás, a mi olyan, mint az aczél; a kiről azt -hiszik, hogy sem kard, sem golyó nem fogja; de az én körmeim -megtépték az ő testét, és én láttam az ő vérét folyni?</p> -<p>– Mondjad, hol van?</p> -<p>– Itt, közel.</p> -<p>– Merre?</p> -<p>– Ah, domnule! sóhajta Juon Táre. Tudom is én, hogy mit kell -arra felelni: «merre?» hiszen én nem látok sem eget, sem -földet.</p> -<p>– Tehát akkor hogyan tudod, hogy közel van?</p> -<p>– Ah domnule, a hangjáról megismerném én őt s ha szólani nem -hallanám, a lépései hangjáról megismerném, mikor közeledni hallom; -nem tud senki úgy járni, mint ő: egyszer olyan csendes, mint a -kisértet, hogy azt csak egy vak fülei veszik észre; majd meg úgy -dobog, mintha az egész föld üres volna alatta, s az hangzanék -minden lépésére. Oh én sokszor hallottam e lépteket messziről -közeledni.</p> -<p>– De hát mégis, tudsz-e felőle valami bizonyosat?</p> -<p>– Elmondok domnule, mindent, elejétől fogva. Látod, hogy vak -vagyok, koldus vagyok, az a mesterségem. A mig a feleségem élt, -addig nem voltam koldus, mert ő dolgozott, <span class= -"pagenum"><a name="Page_369" id="Page_369">-369-</a></span> -napszámba járt, keresett rám. Hanem az meghalt. Szép dolog az uram, -mikor az embernek a szemei ki vannak égve, aztán nem tud sírni. Én -bizony örömest meghaltam volna éhen, de egy kis fiam maradt, nem -több még, mint két esztendős: annak koldulgatok. Itt a patak fölött -az országúton van egy kőhid, a vármegye építtette; reggel a -fiacskám idáig ki szokott vezetni, s azután megint visszamegy a -faluba, pedig olyan piczike még: a dászkál felesége visel rá -gondot; este ismét értem jön és hazavezet. A mit kegyes utazók -adnak, azt megosztom szegény házigazdámmal, a ki még a koldusnál is -szegényebb. Ha zivatar ér odakünn, akkor bemenekülök a hid első -boltozata alá, a hova nem jő víz, onnan várom be a végit s ismerem -már annyira azt a helyet, hogy tapogatózva egyedül is el tudok -rajta járni. – Tegnap történt ez. – Künn ültem a híd végében, s -hogy sokáig nem hallottam emberszót magam körül, és hogy erősen -meleg volt, elnyomott az álom. Küzdöttem vele, de nem birtam -ellenállani. Attól tartottam, hogy ha valahol az útban dűlök el, -valami szekér elgázol. Azt gondoltam hát ki magamban, hogy -befekszem az ismeretes hidbolt alá; nekem ugyis mindig éjszaka van, -fiacskám majd rám talál ott. Egyszer hirtelen felébredek azokra az -ismeretes lépésekre. Ott ment keresztül a hidon a fejem fölött. -Esküdni mertem volna rá, hogy ő az. A hid közepén megállt. Kevés -idő mulva több lépés hangzott, jobbról-balról; férfiak jöttek a hid -felé s ott annak a közepén valamennyi megállt, megszámláltam őket: -huszonnégyen voltak.</p> -<p>Szilárd most már érdekelten kezdett figyelni.</p> -<p>– Ekkor megszólalt ő. Oh! a két szemem világa ha megvolna, nem -látnám oly elevenen magam előtt, mint látom őt vakon, ha beszélni -hallom. Ő volt, az első szónál ráismertem; de abból, a miket -beszélt, rá fogsz te is ismerni, domnule. Az a huszonnégy férfi -esküdt czimborája volt mind. Titkos összejövetelük volt ezen a -helyen, a hol nehéz meglepni valakit, mert mindenfelé erdők veszik -<span class="pagenum"><a name="Page_370" id= -"Page_370">-370-</a></span> körül. Azért hivatta össze társait, -hogy tudassa velük, mi van ellenük megindítva. Elmondta nekik, hogy -mind az, a mit a vármegyék hajtói tehetnek, nem félelmes rájuk -nézve; de nagyon veszedelmes az a csapat, mely ez alatt -keresztül-kasul járja a vidéket. Ez bajt szerez. Ezt el kell tenni -az útból. Hanem a czimborák nem válaszoltak rá semmit. Összesúgtak, -morogtak egymás között és végre azt mondták, hogy ez nehéz sor -lesz. A pandurtól félnek nagyon, meg a vármegye uraitól. Tudják -már, hogy ezek kitanulták fortélyaikat, s nem szoktak sokat -tréfálni. Mind azt mondták, hogy pandurokat nem támadnak meg, mert -azok még jobban tudnak lőni, mint a zsivány, s értenek ehez a -vadászathoz nagyon. Hiába esett a Fatia Negrának minden biztatása, -azt mondták, hogy kiki bujni fog, a hová tud. «Akkor hát bujjatok -el olyan jól, hogy rátok ne találjanak», azt mondá a vezér; «majd -én magam fogok velük végezni! – Majd felkeresem én őket egyedül s -megmutatom nektek, hogy ezek is csak halandó emberek.» Ez volt az -utolsó szava hozzájuk, azzal ki jobbra, ki balra sietett; a lépések -elhangzottak fejem fölött. De te hidd el azt, uram, hogy a mit a -Fatia Negra kimondott, azt meg is fogja kisérteni.</p> -<p>– Hogy ő maga jőjjön bennünket megtámadni? Akár egyedül, akár -sokadmagával?</p> -<p>– Nem hiszed, uram, a mit mondtam; pedig úgy lesz. Higyj nekem, -mert senkinek sem olyan keserű a Fatia Negráról gondolkozni, mint -nekem. Feleségemet és szemem világát vesztettem miatta. Volna csak -meg egyik szemem! Látnék csak annyit, hogy tudnám megkülönböztetni -az árnyékot a világosságtól; oh, majd magam mennék én ellene, s ha -még egyszer megfoghatnák ezek az én kezeim: domnye Zeu! nem -szabadulna ki azok közül élve.</p> -<p>– Jó ember, bizonyos vagy a felől, hogy nem álmodtad azt, a mit -nekem elmondtál?</p> -<p>– Tudod, domnule, az első kábulatban magam is gondoltam -ilyesmit. Mit tudhatja egy vak ember, hogy mikor <span class= -"pagenum"><a name="Page_371" id="Page_371">-371-</a></span> -álmodik? hisz ő nem nyithatja fel szemeit, hogy azt mondja: ébren -vagyok, látok! Hanem hát elővettem kusztorámat s balkaromba egy -keresztet vágtam a hegyével. Nézd meg uram, ottan van-e?</p> -<p>Juon felgyűrte bő ingujját herculesi karjáról, s Szilárd -megdöbbenve látta rajta az alig behegedt kereszt mélyen beharczolt -sebét.</p> -<p>– Látom: itt van.</p> -<p>– No, ha látod uram, akkor tudhatod, hogy nem álmodtam, a miről -beszélek. Vigyázz magadra, mert a Fatia Negra eljön. Az éjjel még -nem, mert ő azon az úton vár, melyen megindultál. Hanem reggelre -meg fogja tudni, hogy a római kapun keresztül elkerülted, s holnap -éjjel bizton várhatsz reá.</p> -<p>Szilárd azt mondá Juonnak, hogy azok felől, miket neki -elmondott, senkinek se szóljon; ha való, a mit bejelentett, -jutalmát megkapja érte.</p> -<p>– Csak a Fatia Negra vérét, semmi mást, mondá a vak koldus s oly -szomjú epedéssel emelé arczát az ég felé, melyet nem láthatott; -csak azt tudhatta, hogy az még feje fölött van.</p> -<p>Annyi hatása mégis volt Szilárdra Juon szavainak, hogy -pandurjait az éj óráiban felváltva szüntelen czirkáltatá az erdőben -s maga is csak hajnaltájon dűlt le aludni.</p> -<p>Ez éjjel semmi sem történt.</p> -<p>Másnap reggel a környékbeli birák gyanus embereket hoztak elé, -kiknek vallatása sokkal több időt vett igénybe, mint egyelőre hivé; -e miatt szinte délig ott veszteglett a malomban.</p> -<p>Délfelé erős kopó-csaholás hangzott az erdőkben; a molnár azt -mondá, hogy alkalmasint a földes úr vadászik medvére.</p> -<p>– No, azt ugyan most rosszkor teszi, dörmögé Vámhidy, az én -vadamat riasztja el.</p> -<p>A vadász-csapat nemsokára kiért az útra, a medvét aligha el nem -szalasztották. <span class="pagenum"><a name="Page_372" id= -"Page_372">-372-</a></span></p> -<p>Vámhidy odaizent a vadászó főúrhoz, hogy lenne szíves -abbanhagyni mulatságát, mert most más dolog van itt készülőben; -mire az készséggel szót fogadott; a kopókat rögtön pórázra fűzték, -a társaságot összekürtölték s azzal az egész vadász-csapat a malom -felé tartott.</p> -<p>Néhány pillanat mulva Vámhidy a vadászó úrban Hátszegi Lénárdot -ismerte meg.</p> -<p>Az ilyen találkozásokat gyakran rendezi a véletlen, ha ugyan a -véletlen rendezi; két ember, a kinek még egymásról álmodni sem esik -jól, összevetődik egy puszta helyen, a hol kénytelen egymással -szembemenni és még azt is mondani egymásnak, hogy «adjon Isten jó -napot».</p> -<p>Hátszegi hamarább beletalálta magát a helyzetbe, mint -vetélytársa; olyan arczczal üdvözlé őt, mintha soha semmi haraguk -sem lett volna egymásra.</p> -<p>– Mi mind a ketten vadászni járunk, szolgabiró úr.</p> -<p>– Én hivatalból.</p> -<p>– Én pedig csak mulatságból. Ha tudtam volna, hogy erre veszi ön -útját, bizonyosan nem kaptam volna ez alkalmatlan mulatságba. No, -de vége van; mindjárt visszafordulunk. Az én medvém futhat; hát az -öné?</p> -<p>– Még az nincs meg.</p> -<p>– No én igen sok jó adattal tudnék önnek szolgálni az üldözött -kalandort illetőleg, mert magamnak is volt nehány nevezetes -recontrem vele; ha nem sajnálná ön magától a fáradságot Hidvárt -meglátogatni, a hol mind saját magam, mind nőm részéről a -legszivesebb fogadtatást igérem.</p> -<p>Megannyi nagyúri kegyelemdöfés Szilárd szivének! Hátszegi úgy -beszélt hozzája neje szivességéről, mintha érdemesnek sem tartaná -emlékében tartogatni azt a szomorú katasztrófát, mely őket -egymástól futni parancsolá. Ő hívja magához látogatóba Vámhidyt! -Igéri, hogy szivesen fogja látni, biztatja, hogy neje is otthon -lesz: éreztetni akarja vele, mennyire nem törődik vele és talán -nejével sem. Szegény embernek minden csekélység kincs; <span class= -"pagenum"><a name="Page_373" id="Page_373">-373-</a></span> még egy -szerető szív is; – gazdagnak az is csak egy fillér.</p> -<p>– Köszönöm, báró úr, felelt rá hidegen Vámhidy; utasításaim -vannak, a mikhez tartanom kell magamat; nem mulatságból járok itt. -Azonkívül is bizonyos nyomra akadtam, melyet üldözni fogok, s azt -nem tudom, hová vezet?</p> -<p>– Az derék. Ön tehát nyomára akadt valaminek? Nem tévút-e ez? -Ezek a ravasz emberek hamar rászedik az idegent.</p> -<p>– De ez valódi nyom, a mit felleltem. Nem olyan embereknél -leltem azt, a kik maguk is érdekelve volnának; ezek egészen -ártatlanok. Ez az egész eset. Mielőtt az elkobzott aranyokat -felküldték volna Bécsbe, Gyulafehérvárott egyenkint minden darab -aranyat egy kereszttel jelöltek meg; a mi abból a czélból történt, -hogy az illető pénzverő hivatalt kötelezzék vele csakugyan minden -aranyat újra sajtoltatni; különben úgy adhatta volna azt vissza, a -hogy átvette. Az egész egy kis bureaucraticus aprólékoskodás dolga; -de a mi ezuttal javunkra szolgált. A visszarablott aranyak mind meg -voltak keresztezve s én ilyen keresztes aranyakat már több itteni -embernél fedeztem fel. Ezek, úgy hiszem, ártatlanok; ők mástól -kapták; urát tudják adni; még meglehet, hogy az a más is tudatlan a -bűnben, de így nyomról-nyomra mégis majd csak rá fognak vezetni -arra, a ki legelőször kiadta az aranyakat. Én azt előre is tudom, -hogy a Fatia Negra nagyokat nevet, mikor hallja, hogy hat vármegye -katonája hogy járja utána az erdőket, hogy kopogtatja az odvas -fákat, a míg ő valamelyik népes város szinházában lorgnettirozza a -kardalnoknőket; hanem igen meg lesz lepetve, majd ha egyszer minden -ostrom nélkül bekoczogtatnak hozzá és azt mondják, hogy «itthon -van-e a Fatia Negra?»</p> -<p>Hátszegi nagyot kaczagott.</p> -<p>– Becsületemre, ez igen jó ötlet! Én magam is azt hiszem, hogy a -jámbor zsiványt hamarább meg lehet találni a kávéházban, mint az -erdőben; mert már azt a mai <span class="pagenum"><a name= -"Page_374" id="Page_374">-374-</a></span> világban bizony senki sem -hiszi, hogy valaki azért rabol fél milliót, hogy mint Pintye Gregor -a Torda hasadékban lakjék vele. Paplanos ágyhoz van biz az szokva. -Már most csak azt sajnálom, hogy az én aranyaimon is nem volt -valami jel, a mikről rájok ismerhetnék; ezentúl minden pénzemre -felirom a nevemet.</p> -<p>Azzal nevetve, fütyörészve tért vissza vadász-csapatjához, mely -úgy látszott, csupa alattvalóiból állt, s könnyedén osztá -parancsait nekik.</p> -<p>– Terheljétek le a mokány lovakat és készítsetek el mindent a -falatozáshoz, ma nem megyünk tovább.</p> -<p>Aztán ismét Vámhidyhoz fordult:</p> -<p>– Minthogy mi, a túlnyomó erőnek meghajolva, kapitulálunk, -legyen ön szives velem egy szép kerek árnyékos térséget kikeresni -az erdőben, a hol neki telepedjünk s a zsákmányul esett proviantot -egymással megoszszuk.</p> -<p>Vámhidy hidegen tekinte Lénárdra. Gondolta tán magában: -kereshetnénk egy szép kerek árnyékos helyet az erdőben, a hol hat -lépésről egymás mellének szegzett pisztolylyal nézhetnénk egymás -szemébe s beszámolnánk azzal, a mivel oly régen tartozunk.</p> -<p>– Köszönöm uram, én már ebéd után vagyok.</p> -<p>Az nap csak egy hamuban sült pogácsát evett még.</p> -<p>De hát ha éhen kellett volna meghalnia! ült volna Hátszegi -mellé, hogy vele egy étkes tarisznyából falatozzon?</p> -<p>– Hát a legénységnek nem szabad egy pohár bort inni az -egészségemért, miután az én birtokomba jöttek?</p> -<p>– Pandurjaimnak nem szabad bort inniok, hogy mindig józanon -maradjanak; a malmot parancsom nélkül el nem hagyhatják s -nagysádtok itt szintén meg nem telepedhetnek, bárha e malom a báró -úr sajátja is; mert én most «vérbiró» vagyok, a kinek joga van -bármely ajtót kinyitni és bezárni, a hogy jónak látom.</p> -<p>– Ebből azt érthetem, hogy kértemre nem akarja ön hidvári -kastélyom ajtaját kinyitni, a malmom ajtaját pedig bezárja előttem. -<span class="pagenum"><a name="Page_375" id= -"Page_375">-375-</a></span></p> -<p>– Valóban úgy van.</p> -<p>– Ezt nagyra becsülöm! Egyébiránt – nem teszek le arról az -ajánlatomról, hogy mind kastélyom, mind egyéb birtokomban levő úri -lakaim és tanyáim önnek rendelkezésére állanak, s ha magam nem -találnék is otthon lenni Hidvárott, a minthogy holnap reggel -Szebenbe rándulok, nőm igen szivesen látandja önöket.</p> -<p>E másodszori ajánlat már boszantá Szilárdot. Röviden végét -akarta szakítani a beszédnek.</p> -<p>– Remélem, hogy nem leszek kénytelen terhére lenni.</p> -<p>Hátszegi észrevevé Szilárd hangjában az ingerültséget s hideg -mosolygással mondá neki:</p> -<p>– Kedves ifju barátom. Tudja-e ön, hogy mi az a hulló csillag? -Az egy rosszul égő szivarnak a tüze, a mit valami menyei pipás -elhajított. God bye!…</p> -<p>Azzal vállára kapta fegyverét s könnyű, úriasan délczeg -léptekkel haladt végig a mezőn, vadász-csapatját maga után -szólítva, ugyanazon erdőben tünve el, a melyből előjött.</p> -<p>Vámhidynak pedig minden erében elterjedt a keserű méreg, a mi e -szókban volt kimondva: a hulló csillag csak egy rosszul égő szivar -tüze, mit egy óriási pipás elhajított; e czifra gúnyt csak ő -értette, a kinek az fájt.</p> -<p>És azután este lett és tele lett az ég csillaggal, s Szilárd -elkezdé nézni a csillagokat és elfeledé a mellett, hogy hivatalos -terhek nyomják vállait, elfeledé a rablót, a Fatia Negrát, s azt -képzelé, hogy szemei találkoznak azokban a csillagokban «egy más -valaki» szemeivel, a kit ép úgy kerül az álom és boldogság, mint -őtet.</p> -<p>A véletlen milyen közel hozta őket egymáshoz; csak el kellene -fogadni a férj meghivását, hogy ismét szem szem ellenében legyenek. -Vajjon mit mondanának egymásnak?</p> -<p>Azután valahányszor egy csillag lefutott, az mindig felzavarta -ábrándozásiból; ki nem tudta verni a fejéből azt a mondást, hogy az -egy kiégett szivar, a mit az égi képletek <span class= -"pagenum"><a name="Page_376" id="Page_376">-376-</a></span> -valamelyik mágnás tagja, tán a «nyilas», a zodiakusi sportsman, -untából elhajigál.</p> -<p>Az éj egészen csöndes volt; csak a malom zsilipjén átrohanó víz -zuhogása adott hangot a tájnak, mely ezuttal a malomgép -kelepelésével nem volt összekötve; a molnár a faluba ment a -vizsgálat alatt, hogy avatatlanok ne legyenek a háznál. A szobában -a pandurok horkoltak, kiknek két óráig éjfél után volt szabad -aludni; addig csak Vámhidy volt ébren és kívüle még egy pandur, a -ki a pinczébe zárt foglyokat őrizte.</p> -<p>– Áldjászketye Domnye Zeu! hangzék egyszer csendesen a part -rekettyéi közül, s Szilárd az épen kelő hold fényénél egy magas, -sötét alakot látott a malomfolyosó felé közeledni.</p> -<p>A vak Juon volt az.</p> -<p>– Hogy tudod te, hogy itt valaki áll? kérdé tőle gyanakodva -Szilárd.</p> -<p>– Hallottalak néhányszor fohászkodni uram, s tudtam, hogy ébren -vagy, mert hiszen előre óvtalak, hogy vigyázz, mert az éjjel rád -fog törni.</p> -<p>– Kicsoda?</p> -<p>– Hát ki? A Fatia Negra.</p> -<p>– S azt hiszed, hogy lenne bátorsága?</p> -<p>– Azt tudom, hogy már útban van.</p> -<p>– S hol voltál most?</p> -<p>– Itt a malom árkában dolgoztam.</p> -<p>– Éjszaka, mit dolgoztál?</p> -<p>– A víztartón keresztülvezető híd alól elemeltem az innenső -gerendát. – Nehéz munka volt; de én elég erős vagyok hozzá.</p> -<p>– Miért teszed azt?</p> -<p>– Azért, hogy majd ha a túleső oldalról fog jönni, a mint a hid -közepén túl egy lépést tesz, a deszka lebillenik vele s ő, mint az -egér a fazékba, belehull a vízbe.</p> -<p>– Mit érsz vele? Ki fog úszni belőle. <span class= -"pagenum"><a name="Page_377" id="Page_377">-377-</a></span></p> -<p>– Azt teheti; de pisztolyai tele merülnek vízzel, azokat nem -fogja ellened használhatni.</p> -<p>Szilárd kezdte látni, hogy egy makacs szövetségessel van dolga, -ki olyanokon töri fejét, a mik neki eszébe sem jutnának.</p> -<p>– De tán csak nem képzeled, szegény ember, hogy valaki olyan -őrült legyen, hogy egyedül ennyi fegyveres ember között velem -szembe merjen állni.</p> -<p>– Nem tudom, uram, de azt sem tudom, hogy ennyi fegyveres ember -között nem vagy-e te magad is egyes-egyedül? mert őrödet, ki a -pincze előtt áll, horkolni hallottam.</p> -<p>Ez már megdöbbenté Szilárdot, rögtön sietett a mondott helyre s -megütközve látá, hogy az őr a pincze-ajtóban hosszat nyulva -alszik.</p> -<p>Odasietett hozzá nagy boszúsan, hogy felköltse, megfogta az alvó -karját; de semmi erőlködéssel sem birt lelket verni belé. Akár ha -meg lett volna halva.</p> -<p>– Próbáljuk a többit felkölteni, uram; szólt Juon, s vak létére -azzal a könnyűséggel járt Vámhidy előtt, melyet a világtalanok -olyan helyen elsajátítanak, a hol gyakran szoktak járni.</p> -<p>A pandurok ott feküdtek hosszú sorban, leterített szalmán a -lisztraktárban.</p> -<p>Előbb suttogva, azután hangosan, utóbb haragosan szólongatá őket -Szilárd, sorba, névszerint, egy sem ébredt föl rá; fölrántotta az -alvókat fektükből: észre sem vették; mindegyik abban a helyzetben -maradt, a hogy visszahanyatlott.</p> -<p>– Mi történt itt? kérdé Szilárd megrettenve.</p> -<p>– Ugy-e hogy alusznak mind? s nem ébred föl egy sem. Hát az -történt uram, hogy áruló van közöttük; a Fatia Negra fizetett -embere; mindenütt van az, mindenütt! Az erdőkben, a palotákban, a -tömlöczökben, a kaszárnyákban, mindenütt! Ez az egy áruló maszlagot -kevert társai italába s most azok egy nap, egy éjjel aludni fognak; -<span class="pagenum"><a name="Page_378" id= -"Page_378">-378-</a></span> maga az áruló is úgy tetteti magát -közöttük, mintha aludnék, pedig csak azt lesi, hogy a Fatia Negra -jőjjön, s akkor ő a foglyokat kiszabadítsa. Jól van ez kicsinálva, -uram.</p> -<p>Szilárd zsibbadni érzé tagjait.</p> -<p>– Látod uram, te vagy itt egyedül; a Fatia Negra pedig sehol -sincs egyedül. De azért semmi baj. Azt tesszük, hogy ő is egyedül -legyen. Azt nem lehet most megtudnunk, hogy melyik a huszonnégy -közül az áruló? Jól van. Megkötözzük valamennyinek kezét, lábát, -akkor az áruló is meg lesz kötve.</p> -<p>Szilárd kezdé észrevenni, hogy ennek a vak embernek mindenben -igaza van. Meg kellett fogadni szavát, a veszély bizonyos és közel -van; tétovázásra nincs idő; hirtelen előkeresé a malomból a -pányvákat s hozzáfogott a munkához.</p> -<p>A vak óriás egyenkint térdére fekteté a pandurokat s kezeiket -hátravonva, odatartá keresztbe Szilárd elé, az pedig rájuk szorítá -a hurkot. Huszonhárom nem érezte azt, a huszonnegyedik pedig, a ki -érezte, jónak találta alvónak tettetni magát, mert ha észrevéteti, -hogy ébren van, az az irtózatos marok egy szorítással örökre alvót -csinál belőle.</p> -<p>Vámhidy tehát oda jutott, hogy saját huszonnégy fegyveres -emberét gúzsba köté, hogy egyedül lehessen a rettenetes Fatia Negra -ellenében.</p> -<p>– Éles-e a kardod, uram? kérdezé ekkor tőle az erős Juon. Azt -bizonyosan tudta, hogy a vármegye ura kard nélkül nem jár.</p> -<p>– Igen; de pisztolyaim is vannak.</p> -<p>– Próbáld meg uram, hogy használhatod-e őket, mert én nem -hiszem, hogy valami bajuk ne legyen.</p> -<p>– Mi?</p> -<p>– Ha jártál nagy vadra uram, medvére vagy bölényre, tudhatod azt -a rendet, hogy olyan fegyverre ne bizd magadat, a mit frissből nem -töltöttél saját kezeddel. Régi töltésre ne hagyd a sorsodat, ha -csak tegnapi is az; mert <span class="pagenum"><a name="Page_379" -id="Page_379">-379-</a></span> ki tudja, mi történhetett vele? -Vonjuk ki a töltést pisztolyaidból. Kisütni nem jó lesz, mert -vadálláson vagyunk, s ilyenkor csendesen kell lenni.</p> -<p>Szilárd engedett a figyelmeztetésnek és két jó vontcsövű -pisztolyából ki szedte a töltéseket; a kitöltött lőpor után szokás -szerint próbált keresztülfujni a csövön s tapasztalá, hogy az nem -megy. A csőbe dugott körömvas valami lágy anyagot húzott ki -magával, Juon megszagolta azt, s azt mondá, hogy vadméh -viaszkja.</p> -<p>– No uram, ezzel a fegyverrel már nem lősz, mert az úgy -teletömte a gyutacs lyukát, hogy csak több órai munka után tudnád -kitisztogatni.</p> -<p>– Még itt vannak a pandurok fegyverei.</p> -<p>– Azokat is vizsgáld meg előbb.</p> -<p>Már azoknál nem vesződött Szilárd a töltés kiszedésével, hanem -úgy próbálta meg, hogy elsütögeté a levegőbe; mely kisérlet csak -annyiban sikerült, hogy a gyutacsok elpattogtak, de maga a töltés -ki nem dördült. Azok is mind gyalázatosan meg voltak rontva. Az -alatt kellett mindennek végbe menni, míg Szilárd künn volt s az -emberek aludtak. Akárki tette, gyors keze volt.</p> -<p>– Tehát uram, éles-e a kardod? mert a Fatia Negra lépéseit -hallom.</p> -<p>A vak éles hallású fülei már neszelték az ismert lépteket, mikor -az még a távol erdei ösvényen közeledett.</p> -<p>Az ifju önkéntelen borzadást érzett végigfutni testén, midőn -elérkezettnek látta a perczet, melyben az üldözött ellenséggel -találkoznia kell. A bűbájos rejtély, mely annak személyét -körülfogá, a bámulatos vakmerőség, melylyel terveit sikeresíté és -roppant testi ereje minden szivet sebesebb dobogásba hoztak volna -abban a pillanatban, midőn egy magányos helyen találkozni kellett e -fekete arczczal, élet-halál tusára.</p> -<p>Azonban Szilárd el volt határozva; az erős akarat, mely jellemes -férfiak sajátja, megtöré benne a félelmet. Nem szabad remegni, nem -szabad gyávának lenni. A kinek <span class="pagenum"><a name= -"Page_380" id="Page_380">-380-</a></span> kard van a kezében, az -nincsen egyedül: a kard is egy ember.</p> -<p>A vak Juon reszketett helyette. Ő érte félt. Mikor Szilárd -visszatért a meztelen karddal, ujja hegyével végig pöngeté annak -élét, hogy eléggé ki van-e fenve?</p> -<p>– Jó kard, nagyon jó kard, domnule; ne félj tőle semmit; mikor a -vízből ki akar kapaszkodni, akkor szökjél oda s vágj a nyakához. -Egyébütt ne vágd, mert vasinget visel az átkozott, nem fogja a -fegyver. Ha ki talál szabadulni, hogy össze kell csapnotok, ne védd -magadat, hanem csak vágj hozzá, így talán megsebesít, de ha véded -magadat, megöl. Ha el talál nyomni, kiálts; én odarohanok s -megfojtom puszta kézzel. Oh, csak most volna meg két szemem -világa!</p> -<p>A vak ember keservesen kezde zokogni.</p> -<p>– Ez az ember elölte nőmet, engemet vakká tett, és most, mikor -hallom közelíteni, egyedül jőni felém, nem láthatom őt meg, hogy én -rohanhatnék reá! Domnule, légy bátor; az Isten veled van; az én -Mariórám lelke vezesse kardod élét s homályosítsa el az ő szemeit. -Most, hallod őt közeliteni?</p> -<p>Látni is lehetne már. A magas, délczeg alak könnyű, ruganyos -lépésekkel jött a holdvilágsütötte sziklán alá; hosszú fekete -atlaszköpenye fejétől sarkáig fedve tartá.</p> -<p>Szilárd látta őt lépésről-lépésre közeledni a malom felé, -melynek tornácza alatt, magát egy oszlop mellé húzva, várt reá.</p> -<p>Abban a perczben, a midőn megpillantá az alakot, az elébbi -remegés helyébe valami oly csodálatos elszánt düh lepte meg szivét, -a mit csak azok ismernek, a kiknek a szemközt álló veszély vérüket -forrásba szokta hozni.</p> -<p>Most már nem félt tőle, most vágyott a találkozásra.</p> -<p>A vak Juon mellette állt és kezét szorongatá. Hallgattak -mindketten; még a természet is oly csöndes volt, mintha a szél is -meg volna halva. Csak a közeledő léptei döngtek. <span class= -"pagenum"><a name="Page_381" id="Page_381">-381-</a></span></p> -<p>A fekete alak már a hidra lépett, biztos járással eljött a -közepéig; ott még egyet lépett, akkor a hid deszkája lefordult vele -s a fekete ember egy önkéntelen kiáltással lehullott a vízbe.</p> -<p>– Most, uram rohanj rá! súgá Juon Szilárdnak; a ki e perczben -azt hivé, hogy gyávaság volna egy embert akkor támadni meg, mikor -az nem védheti magát, bár ha rabló is az, s engedte őt -kikapaszkodni az innenső partra.</p> -<p>A fekete köpeny lemaradt a Fatia Negráról a vízben; úgy állt -Szilárd előtt, tagjaihoz tapadt öltönyben, mint egy -Antinous-szobor; valódi athleta alak.</p> -<p>Övébe két pisztoly volt tűzve; a víztől alkalmasint -haszonvehetlenné téve, és egy hosszú arab jatagán, semmivel sem -kurtább bármely kardnál, csakhogy markolatja keresztvas nélkül.</p> -<p>Szilárd útját állta.</p> -<p>Egy perczre meg volt lepetve a Fatia Negra ellenfelének nem várt -ébrenléte és bátorsága által, a másik perczben már kezében -villámlott a kirántott jatagán és a másik villámlás már az -összecsapás volt.</p> -<p>És ekkor az történt, a mi megtörténik százszor és ezerszer az -életben.</p> -<p>Az egyik vívó a hirhedett kalandor volt, athletai testalkattal, -kinek bátorságában a hőst lehetett bámulni, ki soha legyőző -ellenfélt még nem talált; a másik bajvívó pedig egy iróasztal -mellett tengődő ifju, gyöngéd testalkattal, kinek tán akkor volt -először életében kiköszörült kard a kezében s kinek semmi egyéb -előnye nem volt ellenfele fölött, mint a becsületes ember bátorsága -a vétkes ellen.</p> -<p>És az első összecsapásnál a Fatia Negra le volt fegyverezve.</p> -<p>Ez nem tartozik a csodák közé.</p> -<p>Mind a két fél egyszerre támadt; egyik sem hárított -(parirozott), Szilárd kardja egy «elővágással» keresztülmetszé -ellenfele csuklóján az inakat, s az abban a perczben elejté a -kardot. <span class="pagenum"><a name="Page_382" id= -"Page_382">-382-</a></span></p> -<p>A Fatia Negra a rémület állati ordításába tört ki, midőn kardja -kihullt kezéből; s erre mintha viszhangja lenne, a malomtornácz -alatt várakozó Juon örömrivallása felelt. A vak megismeré a Fatia -Negra vészhangját s előrohant rejtekéből.</p> -<p>A lefegyverzett kalandor kardjával együtt elveszté lelke -erélyét. Jobb keze egyszerre zsibbadtan hanyatlott alá s azzal -együtt erős szivét is zsibbadás lepte meg. Látta, hogy ez az ember -az, a ki a sorstól el van küldve, hogy végóráját hírül hozza.</p> -<p>Mint a megriasztott hyéna, mely szarvas helyett oroszlánt talált -a berekben, riadt vissza, s el kezdett futni az erdő felé.</p> -<p>Szilárd utána rohant.</p> -<p>«Vigyázz!» hangzott utána a vak Juon hosszan nyújtott kiáltása; -de arra nem hallgatott senki, a vak ember egyedül maradt ottan, s -hallgatózott a sebesen futók kettős dobogása után, az mindig -távolabb-távolabb hangzott; végre lefeküdt, fülét a földre téve, -úgy hallgatá; aztán az is elmult és nem hallott semmit.</p> -<p>Botorkázva elment odáig, a hol a küzdelem szinhelye volt; -elkezdett a földön tapogatózni; meglelte a jatagánt, felemelé: «ez -a Fatia Negra kardja!» suttogá; végigsimítá kezével, «ezen nincs -vér», suttogá tovább. Azután lehajolt a földre, tapogatózott, keze -megérezte a földön a kiömlött vért; ujja hegyét ajkához érteté, -megízlelte: «ez az ő vére!» – «ez édes!» – és akkor – -mosolygott.</p> -<p>A Fatia Negra pedig futott ellenfele előtt. Eleinte messzire -elhagyta őt; de később a folytonos vérvesztés miatt lankadni kezde, -s azt is veheté észre, hogy ellenfele, ha elmarad is tőle, a -vércseppek nyomán ismét utána talál; vesztére a hold oly világossá -tette a tájat, mintha nappal volna.</p> -<p>Kénytelen volt leülni egy fatörzsre, hogy sebesült kezét -bekösse; legalább ne folyjon oly erősen a vére, mely nyomába vezeti -üldözőjét. <span class="pagenum"><a name="Page_383" id= -"Page_383">-383-</a></span></p> -<p>Míg zsebkendőjét balkeze és fogai segélyével tehetetlen jobbjára -hurkolá, az alatt utolérte üldözője.</p> -<p>– Fatia Negra, add meg magad.</p> -<p>A kalandor válasz helyett pisztolyai sikerét kisérté meg; s -miután azok nem sültek el, közeledő ellenfeléhez hajígálta -egyenkint. Szilárd tapasztalá, hogy a Fatia Negra balkézzel is igen -jól tud hajítani; ha jókor félre nem ugrik előle, a pisztoly -bezúzza agyát.</p> -<p>Ekkor újra felugrott a Fatia Negra s futott odább. Most már nem -igen egyenlő erővel haladtak, ő és üldözője. A vérvesztés lankasztá -erejét. Még egy nehéz kisérletet tőn, az oldalt eső meredek -hegyoldalon kapaszkodni föl. Ezt ritka emberi mell állja ki; ő -bizott a magáéhoz. Azonban tapasztalá, hogy ezzel sem rázza le -ellenfelét nyakáról. Elmaradt ugyan nehány száz lépésnyire, de a -ritkás erdőben nem lehetett előtte utat veszteni.</p> -<p>Itt a hegyháton megállt a kalandor, végig tekintett a körülfekvő -erdős hegyek óriási hullámain s egy ezüst sípot vonva elő kebléből, -azzal hármas átható füttyöt adott, melyet a legtávolabbi bérczek -visszazengtek. Csak a viszhang, csak a fütty volt az, hasztalan -várt egyébre. A visszafelelő tülökhangok nem támadtak fel. Messze -elfutottak azok más völgyek rejtekeibe. A czimborák siettek -elmenekülni.</p> -<p>Az üldöző ismét utolérte. Tiz lépésnyire bevárta őt, akkor -felkapott egy félmázsás követ s felhajítá; a szálfa, mely mellé -Szilárd menekült, meghajolt az ütéstől. A Fatia Negra futott a -völgybe lefelé.</p> -<p>Ez az út már kétségbeejtő volt rá nézve; lefelé ellenfele is -olyan jól haladhatott, mint ő maga; a távolság kettőjük között soha -sem volt több tíz lépésnél, a vett seb kezdte egész testét -lankasztani s tapasztalá, hogy a kövekkel hajigálás nagyon -eredménytelen harcz, a hol az egyiknek csak fél keze van.</p> -<p>Lihegve menekült ismét odább. Keresztül-kasul vezetgette -üldözőjét az erdőn, hogy egy pillanatra elbódítsa, <span class= -"pagenum"><a name="Page_384" id="Page_384">-384-</a></span> mint a -futó róka szokott tenni, midőn már tanyájához közel van, a minek -bejáratát nem akarja elárulni a vadász előtt.</p> -<p>Utóbb egy eleven sövény állta útjokat, a Fatia Negra -keresztültörte magát rajta; ugyanazon a résen követte Szilárd.</p> -<p>Egyszerre egy vadászlak előtt álltak. A szarvas agancsok a ház -homlokán s ablakai felett legalább azt sejttették, hogy ez valami -vadásztanya.</p> -<p>Egy ablaka az erdő felől nyitva volt az erdei háznak; a Fatia -Negra még egyszer megállt, bevárta ellenfelét nehány lépésnyire, -akkor megfenyegeté öklével és beszökött a nyitott ablakon.</p> -<p>A lakás körül nem hallatszott kutyaugatás, a mi elég különös -volt, hogy egy lak az erdők mélyében ilyen vigyázat nélkül legyen -hagyva.</p> -<p>Vámhidy egy perczig sem tétovázott, hogy e helyre is kövesse a -kalandort. Átveté magát az ablakon s egy sötét folyosón állt, -melynek tulsó végén hangzottak az üldözött kalandor léptei. Oda is -utána ment.</p> -<h2>A RÉMLÁTÁS.</h2> -<p>– Kedves Henriette, mondá Lénárd nejének, a mint a vadászport -leverte magáról, nemsokára vendégeink érkeznek Hidvárra, még pedig -alkalmasint számosan. Kérem szépen, tegyen készületeket -elfogadásukra.</p> -<p>Henriette fejét meghajtva intett, hogy érté a parancsszót.</p> -<p>– Meglehet, hogy önnek nálam nélkül kell a házi asszonyi -hivatást teljesíteni, mert én kénytelen leszek ez órában Szebenbe -rándulni s csak két nap mulva jövök vissza. Meglehet, hogy az -illető urak az alatt érkeznek meg, a mit én nagyon sajnálni fogok. -Azonban rajta leszek, hogy minél elébb hazatérjek s még itt -találjam őket. <span class="pagenum"><a name="Page_385" id= -"Page_385">-385-</a></span></p> -<p>Henriettet mind nem nagyon látszott ez az egész érdekelni. -Lénárd vette azt észre.</p> -<p>– Az uraságnak azt a szobát nyittassa fel kedvesem, a melynek -ablakai a parkra nyilnak; a cselédségnek pedig a földszinti -vadász-szobákat, huszonnégy ágygyal.</p> -<p>Erre az intézkedésre mégis kérdő meglepetéssel tekinte urára a -hölgy.</p> -<p>– Kegyed bámul azon, hogy micsoda vendégcsoport az, a melynél az -uraság egy szobával beéri, a cselédség pedig hatot vesz igénybe. -Ez, kedvesem, az Arad vármegye által kiküldött fegyveres csapat és -annak vezetője, mely a Fatia Negra és bandája kézrekerítésével van -megbizva. Miután útjokat erre vették, fel nem tehetni róluk, hogy -Hidvárt kikerüljék; én magam hívtam meg a szolgabirót, ki a -csapatot vezeti, hogy fogadja el hidvári kastélyomat hadjárata -«pivot»-jául, s nem volna esze, ha ajánlatomat igénybe nem -venné.</p> -<p>E beszéd alatt ismét hasonlított Henriette azokhoz a festett -képekhez, a mik szemeikkel kisérik az embert, de nem -lélekzenek.</p> -<p>– A nevét nem is mondtam még leendő vendégünknek, folytatá -Lénárd, egykedvű könnyelmüséggel: Vámhidy Szilárd, aradmegyei -szolgabiró; derék fiatal ember.</p> -<p>Henriette fehér lett, mint a márvány.</p> -<p>– Engem nagyon le fog kötelezni, kedves Henriette, ha -vendégünkkel mindent elkövet, hogy az magát házunkban -kényelmetlenül ne érezze. Egyébiránt ön okos nő, fölösleges volt -figyelmeztetésem. Engedje kezét megcsókolnom. A viszontlátásig.</p> -<p>Henriette látta őt eltávozni, látta kocsiba ülni és tovahajtatni -és akkor elkezdett sírni s ajkait befogta két kezével s fejét -elrejté ágyvánkosai közé, hogy valaki meg ne hallja a sírást.</p> -<p>A Fatia Negrát üldözik!… A Fatia Negrát üldözi Vámhidy Szilárd!… -<span class="pagenum"><a name="Page_386" id= -"Page_386">-386-</a></span></p> -<p>Ide fog jönni; ebbe a kastélyba fog szállni; Lénárd maga hívta -őt házához…</p> -<p>Bizonyosan el fog jönni, hogy hajdani kedvesét újra lássa…</p> -<p>Oh! ez rettenetes, ez átkozott gondolat volt; akárki agyában -született!</p> -<p>Mit tegyen a nő, hogy ezt megakadályozza? a ki fél, a ki szeret, -a ki gyűlöl.</p> -<p>Pedig ennek nem szabad megtörténni.</p> -<p>Mennyi borzasztó történt már vele ez ifju életben; de ez, a mi -következik, a legirtózatosabb.</p> -<p>Lénárd maga hívta meg Vámhidyt kastélyába. Ez a férfi nagyon -bizott egy szegény lélek-gyönge nő félelmében; nagyon sokat mert -építeni arra a rém-nimbuszra, mely alakját az ő szemeiben oly -szörnyen megtámadhatlanná varázsolá, hogy neje hajdani kedvesét -vendégül hítta magához, még azt a közönyt is tanusítva mellette, -hogy ő maga ugyanakkor házát napokig elhagyja.</p> -<p>Nem jutottak eszébe a férjnek különös esetek? nem hallotta soha -hírét ünnepelt, celebrált úrnőknek, a legmíveltebb osztályokból, a -kik egy önfeledt pillanatában a rossz tanácsadó szenvedélynek, -férjeiket a szerető kedveért megölték!? Nem álmodott római -imperátorok kisérteteivel, kiket világ hatalmával kezeikben, egy -gyönge nő kétségbeesése buktatott sírba? Mert-e így játszani egy -szívvel, melynek csak meg kellene szólalni, hogy elpanaszolja, -miért szenved és ő nagyon fekete sorsnak nézne elébe.</p> -<p>Bizonyára ő nagyon jól ismerte nejét; Henriettenek nem volt -bátorsága a tőrt, melyre rá volt irva, hogy ezt az ő szivének -szánták, megragadni s a fenyegető szivébe ütni.</p> -<p>De azt sem akarta megérni, hogy Vámhidy őt itt találja -Hidvárott.</p> -<p>Elhatározá magában, hogy el fog szökni; végkép elhagyja férje -házát. Hová megy? mi lesz azután belőle? ki <span class= -"pagenum"><a name="Page_387" id="Page_387">-387-</a></span> fogadja -fel? Arra még nem gondolt, csupán csak egyről volt bizonyos, arról, -hogy Szilárd és ő a sírban inkább, de Hidvár tornyainak árnyékában -nem fognak találkozni soha.</p> -<p>Hiszen hány gyönge szívnek adott már bátorságot a félelem?</p> -<p>Senkije sem volt, a kire bizhatta volna magát; cselédei mind -férjétől fizetett kémek és börtönőrök. A pópa is eltünt Hidvárról -végkép. Akármely gunyhó, akármely juhásztanya lakója, a kitől -segélyt kér, árulója lesz, mert hisz ő szegény, Hátszegi -gazdag.</p> -<p>Kétségbeesésében egy régi emlék ébredt fel lelkében. Mikor még -egy időben a környék legrejtettebb zugjait bejárta, azzal az -ábránddal, hogy szerencsétlen embereket találjon és azokat -boldogítsa, gyakran haladt el egy kis ház mellett, mely mindig -megragadta figyelmét.</p> -<p>Egy kis vadászlak volt ez az erdők közepén; egészen fából -építve, s kívülről simára gyalulva, mint egy kis katulya. Előtte -terebély gyümölcsfák álltak, tavaszon virággal, őszön gyümölcscsel -rakva, tetejét egészen befutotta az iszalag és -vadszőlő-venyige.</p> -<p>A hallgató erdők közepett oly meghivó külseje volt a kisded -háznak, hogy Henriette az első látásnál nem állhatott ellent a -kivánságnak, hogy abba betérjen.</p> -<p>A házikó ajtaját nyitva találta; csupán kilincscsel volt az -betéve. Belépett; odabenn senkit sem talált. Az első szobában -keményfa-butorok voltak, a fal mellett egy czifra tálas, festett -mázos tányérokkal, az asztalon egy cserépkupa friss tiszta vízzel. -Az innen jobbra nyiló szoba ajtaja is nyitva volt; abban sem talált -senkit. Ott egy ágy volt medvebőrrel beterítve, több medvebőr -szőnyeg helyett a padlón, egy pár tarka hiuz- és vadmacskabunda a -falon kifeszítve.</p> -<p>Ebből egy harmadik szoba nyilt; abban sem volt senki. Az -fegyverekkel volt körülaggatva, puskák, pisztolyok és különös alakú -vágófegyverek, sorban és keresztben, szögekre <span class= -"pagenum"><a name="Page_388" id="Page_388">-388-</a></span> aggatva -és szögletekbe helyezve; a tölgyfa-asztalon kitömött állatok, -madarak, az asztal alatt egy kitömött róka lánczra kötve; egy pár -vadkanfő erős agyarakkal az ablakok fölött; de semmi élő állat -sehol.</p> -<p>Henriette azt hivé, hogy a ház gazdája bizonyosan távol van, s -föltette magában, hogy megvárja, míg hazajön. Azonban egyik óra a -másik után mult s Henriette utóbb is tovább menni volt kénytelen, -nehogy ott esteledjék, s csak eltávoztakor vette figyelembe azt a -különös körülményt, hogy ez a ház egészen köröskörül van nőve -füvel; sehonnan út nincs tapodva hozzá.</p> -<p>Néhány hét mulva kiváncsi volt ismét arra venni az útját.</p> -<p>Egyedül, kiséret nélkül, a hogy szokott járni, megállt az erdei -lak előtt, lovát megköté a sövényhez s benyitott az ajtón.</p> -<p>Ugyanabban a rendben talált mindent, a hogy először; az első -szoba asztalán ismét friss vízzel tele a cserépkancsó; a második -szobában az ágy úgy leterítve medvebőrrel, mint elébb, s a harmadik -szobában azon sorban a fegyverek, mint először látta.</p> -<p>Ismét várt sok ideig, hogy valaki érkezzék a ház lakói közül, és -ismét hiába; késő estig semmi emberi teremtés nem közeledett a ház -felé.</p> -<p>Különös emberek lehetnek ennek a lakói, gondolá magában. Mindent -tárva-nyitva hagynak, a rossz emberek akármit ellophatnak -belőle.</p> -<p>Útközben találkozott szénégetőkkel, – azoktól kérdezgeté, hogy -miféle ház ez itt az erdő közepén? Négy közül három nem akarta -megérteni, hogy miről van szó? és egyátalában nem emlékezett semmi -olyanforma házra; a negyedik végre azt felelte az úrnőnek, hogy -abban lakik a «dráku». – A rossz lélek!</p> -<p>Ez még tudnivágyóbbá tette Henriettet; a pópát vevé elő, hogy -megkérdje tőle, miféle ház az, a mi ott az erdő mélyében fekszik? -senkit sem találni otthon soha. <span class="pagenum"><a name= -"Page_389" id="Page_389">-389-</a></span></p> -<p>A pópa is kitérőleg igyekezett válaszolni, úgy tetszik, hogy nem -igen emlékezett rá, mintha nem volna ismeretes a házikó -történetével, vagy mintha tudna felőle valamit, de nem akarná -megmondani, s valami más történeten törné a fejét, a mit válaszul -adjon.</p> -<p>Annyit mondott, hogy a szóbeszéd szerint abból a házból valami -vadászcsaládot öltek ki, vagy maga a vadász maga ölte el magát és -családját, s azóta a környékbeli lakosság közül senkit sem lehet -rávenni, hogy annak a háznak a küszöbét bármi kecsegtetésre átlépje -s nincs az a vakmerő tolvaj, a ki onnan valamit elorozzon, sem az a -kétségbeesett utazó, ki bármely zivatar elől abba meneküljön; mert -azt hiszik, hogy azt a rossz lelkek lakják.</p> -<p>Henriette azonban nem hitt a láthatatlan rossz lelkekben; a -milyeneket ő ismert, azok mind frakkban, kabátban jártak; még -inkább ingerelte a titokteljes bűvköd, mely e házat lakatlanná -tevé. Föltette magában, hogy végére fog járni, vajjon csakugyan -lakatlan-e?</p> -<p>E végett, midőn harmadszor betért a házba, egy vad rózsát -szakított le, s annak egyik szirmát az asztalon levő vizes korsóba -veté, másikat az ágyat takaró medvebőrre, harmadikat, negyediket és -ötödiket a fegyvertárban levő fegyverek csöveibe dugta.</p> -<p>Mikor aztán negyedszer is meglátogatá a magányos házat, kereste -a rózsaszirmokat s egyet sem talált azon a helyen, a hová -tette.</p> -<p>Tehát mégis jár itt valaki, a ki az ágyban alszik, a korsóba -friss vizet hoz s a fegyvereket használja.</p> -<p>Egyszer a tudnivágy ravitte, hogy férjétől tudakozódjék a kis -lak rejtélye felől, elmondva neki mindent, a mit regeképen felőle -hallott.</p> -<p>Az aztán megmagyarázta a titkot.</p> -<p>Abból a házból csakugyan kiölték az egykori lakókat, s a nép azt -hiszi, hogy benne kisértetek járnak, s nincs a kincs, a miért -valaki akár éjjel, akár nappal annak a küszöbét átlépje. Egy öreg -földbirtokos X-bányáról, kinek <span class="pagenum"><a name= -"Page_390" id="Page_390">-390-</a></span> itt némi erdőségei vannak -s a ki a mellett szenvedélyes vadász, felhasználta a népbabonát, -hogy potom áron megvásárolja a birtokostól az erdei lakot és -gyakori lesvadászataira itt tartja lőszerkészletét. Az nem futja ki -nála költséggel, hogy saját vadászt tarthasson a háznál, a ki azt -egyúttal őrizze; ha zárva tartaná, bizonyos lehet felőle, hogy -feltörik, mikor ott nincs: de minthogy nyitva hagyja ajtaját, félve -elkerüli minden. Hogy Henriette egyszer sem találkozott vele, annak -egyszerű oka az, hogy az öreg úr mint regalista sokszor kénytelen -Kolozsvárra feljárni s mikor itt van is, akkor egész éjjel kora -hajnalig a leshelyen áll, csak akkor tér haza aludni; délután -megint kimegy, s így Henriette, ki rendesen délután kereste fel az -erdei lakot, természetesen soha sem találkozhatott vele.</p> -<p>Meg is nevezte Lénárd a kérdéses öreg urat, s most már Henriette -nagyon jól emlékezett rá, néha találkozott vele a kolozsvári -estélyeken. Lénárd egyébiránt figyelmezteté, hogy elő ne találja -hozni az öreg úrnak azt az egész dolgot, ha egyszer összejön vele, -mert ez némileg atyafiságban áll a vadorzással, miután saját erdeje -nagyon kevés s többnyire Lénárd körülfekvő erdőségeiből lövöldözi -el a vadakat. Ennélfogva ezt a szenvedélyét az öreg úr szereti -titkolni; annyival is inkább, minthogy nem egészen jó barátságban -él Lénárddal.</p> -<p>Henriette azontúl aztán nem látogatta meg többet az erdei lakot, -melynek rejtélyes érdeke a nagyon is prózai felvilágosítás által -egészen elveszett, s nem is tartotta volna többé illendőnek, hogy -valakinek a házába belépjen, a ki férjével nem jó barátságban él. -Kalandozó körútjai is elmaradtak; elfeledkezett róla egész e -kétségbeejtő estéig.</p> -<p>Most újra feltámadt lelkében a kis erdei lak emléke. Lelkének -rettentő hánykolódásai közepett lassankint mint mentő asylum -kezdett feltünedezni a bemohosult tetejű házikó, éjjel-nappal -nyitva álló ajtajával, lakatlan szobáival és kisérteteivel. -<span class="pagenum"><a name="Page_391" id= -"Page_391">-391-</a></span></p> -<p>Ez volt az egyedüli hely, a hová menekülnie lehetett, a hol -kémektől nem tarthatott, a hol nem fogja keresni senki, a hol -elrejtve maradhat, és a honnan ismét visszatérhet, vagy odább -tévelyedhet a világba, a hogy a sors mutatni fogja.</p> -<p>Éjjel senki sincs a házban: a szenvedélyes vadász lesben áll. Az -is meglehet, hogy most távol van hivatalos ügyekben és napokig oda -marad. De ha ott lenne is és vele találkoznia kellene, tarthatna-e -e tisztes öreg embertől? Nem találná-e benne inkább természetes -védőjét, ki őt innen e hegytömkelegből Kolozsvárig, Bánfi-Hunyadig -vagy a mi közelebb van, kivezetné. Onnan aztán eljuthatna Pestre s -nagynénje házánál menekvést találna.</p> -<p>Nem töprengett rajta sokáig, úgy fogadta ezt a gondolatot, mint -vezércsillag sugarát az égből és sietett azt követni.</p> -<p>Fölvette shawlját, s mintha sétálni indulna, lement a szobaleány -kiséretében. Néhány forduló után eszébe jutott, hogy szép volna ide -lenn a szabadban vacsorálni; a hold olyan szépen ragyog.</p> -<p>A szobaleány sietett a cselédségnek rendeletet adni a kastélyba -vissza s jól hallá, hogy uraasszonya zengő lágy hangján valami -andalgó oláh dallamot kezdett el dudolni, a mit egyszer -megszeretett. Sokszor dalolta ezt, mikor egyedül maradt.</p> -<p>Az inasok nem sokára elérkeztek a parkba a terítékkel; a nyári -lakból lehozták a fonott székeket és a nádasztalt; felterítettek -egy szép kerek téren, mit terebély hársak fogtak körül.</p> -<p>A parkban folyvást zengett az oláh dallam.</p> -<p>Az ételeket is felhordták már s üvegharangokkal letakarták, kogy -a lámpafényre odacsődült éjjeli lepkék bele ne hulljanak. A dallam -még mindig hangzott.</p> -<p>Szó volt róla a cselédek közt, hogy hívni kellene a nagyságos -asszonyt; azonban azt mindenki tudta, hogy nem szereti, ha akkor -háborgatják, mikor dalol. <span class="pagenum"><a name="Page_392" -id="Page_392">-392-</a></span></p> -<p>Tehát csak vártak reá, hogy mikor unja már meg?</p> -<p>A komornyik minden öt perczben kihúzta az óráját s hivatalosan -referált, hogy mennyi már az idő?</p> -<p>Mikor már csak egy óra volt hátra éjféltől s a dal még sem akart -helyet adni a vacsora iránti kötelességnek, a komornyik bátorságot -vett magának úrnőjét felkeresni s komolyan előterjeszteni: hogy az -estebéd régen vár reá.</p> -<p>A dal nyomán és a holdvilág segítségével sikerült neki a -hybiscus bozótokon keresztül a dalolóra akadni, ki egy vén -platánfának támaszkodva, századszor kezdte újra: «az én gyűrűmet el -ne veszítsd».</p> -<p>– Nagyságos asszonyom! szólítá őt meg a komornyik.</p> -<p>A megszólított nagyot kaczagott rá.</p> -<p>– Ahá! János, maga most ugyancsak felült; azt gondolta, én -vagyok a nagyságos asszony.</p> -<p>A kertész leánya volt.</p> -<p>– Hát maga mit dalol itt, mint a holdkóros? már két óra óta -bolondítja az embert.</p> -<p>A nagyságos asszony parancsolta, hogy daloljam folyvást azt a -nótát, a míg csak azt látom, hogy a bokrok között lámpavilág van, -mert ő azalatt ott fog vacsorálni s nagyon szereti messziről -hallgatni ezt a nótát. Adott is érte egy szép réztűt a hajamba, a -miért dalolok.</p> -<p>Az persze arany tű volt.</p> -<p>– S hol van a nagyságos asszony? kérdé ámultan a komornyik.</p> -<p>– Ott vacsorál a hársfák alatt, ni! hát nem látja a -lámpavilágot?</p> -<p>A komornyik épen onnan jött, s tudta, hogy ott nincs a nagyságos -asszony.</p> -<p>– Merre látta elmenni?</p> -<p>– Arra sétált a bokrok között. Bizonyosan a vacsoránál ül, csak -ott keresse.</p> -<p>– Hüh, teringette! átkozódék a komornyik, homlokon csapva magát -s futott onnan eszeveszetten, magában lelkendezve: ez megszökött! -<span class="pagenum"><a name="Page_393" id= -"Page_393">-393-</a></span></p> -<p>Ez már ugyancsak világos volt. Azért küldte fel vacsoráért a -szobaleányt, azért állította oda maga helyett énekelni a -kertészleányt, hogy az alatt kijátszva a cselédség őrködő -figyelmét, útat veszthessen.</p> -<p>Mit fog mondani a báró úr, ha ezt megtudja? de mit fog tenni? -Mindenkit főbelő, a kit elől-utol talál a kastélyban.</p> -<p>Utána rögtön minden ember! a kinek kedves az élete. Keresni kell -minden úton. Fáklyákat gyújtani, lóra kapni, kérdezősködni fűtől, -fátol.</p> -<p>De biz az mind hiába volt már; a szökevény több mint két órai -tért nyert üldözői előtt, a hegyek, erdők között úgy -elbolyonghatott, hogy nyomába sem találnak. Reggel felé fáradtan, -tikkadtan érkeztek vissza a kastélyba az inasok, vadászok, -csatlósok; mindenik azzal a reménynyel, hogy talán a másik találta -meg az úrnőt, s a később érkezőket mind azzal a hittel várták, hogy -talán az hozza őt vissza. Senki sem tudott felőle még csak hírt is -hozni…</p> -<p>– – Henriette, a mint a kertészleánynak megmondá, hogy hol -álljon meg kedvencz nótáját dalolni, egyet kerülve a park -kigyóútjain, a fáczános kert ajtaján át kisietett az erdőre, s ott -mindenütt az út mentében, a fák között haladva, sietett pihenés -nélkül az ismerős ösvényen, melyet felismerni segített a barátságos -holdvilág.</p> -<p>Senki sem vette észre. Egyszer találkozott csak elkésett -szekérrel; de az már olyan messziről elkezdé a csörömpölést, hogy -elég ideje volt magát elrejteni szem elől.</p> -<p>A félelem erőt adott idegeinek. Máskor oly gyönge volt, hogy -alig sétált végig a parkon, már kimerültnek érezte magát; most -pedig két órai sietség után köveken, bokrokon keresztül, magányos -éjszakában még fáradtságot sem érzett. Egy dombtetőről -visszatekinte; a hidvári kastély tornyát látta még a völgyben, de a -távol ködeitől kéken és számítgatá magában: milyen messze lehet -már? Észrevették-e már, hogy eltünt? Jőnek-e az úton keresni?</p> -<p>Azután, mintha attól tartana, hogy valamelyike azon <span class= -"pagenum"><a name="Page_394" id="Page_394">-394-</a></span> -ablakoknak, mik a hidvári kastélyból, mint egy rém tűzszemei -világítnak utána, megláthatná s elárulhatná, sietve igyekezett le a -völgybe, melynek összeboruló rengetegét még a holdvilág elől is -eltakarták.</p> -<p>Az éj nesztelen volt, az erdő sötét; robogó csörtetések -hangzottak a targally között: éjjel járó dúvadak csapása; egy-egy -zúgó éjbogár körüldongva kisérte makacsul az éjjeli futót, mintha -utána küldött kém volna az is; a gyönge teremtés szíve reszketett; -hátha el is tévedt? hátha rablók kezébe kerül, a kiket most -üldözőik az erdőkbe menekülni késztettek? Azért mégis nagyobb volt -a félelem, mit Hidvárról elhozott s százszorta nyugalmasabb a -rémséges erdő, álmukban beszélő óriás fáival, mint annak szőnyeges -falai.</p> -<p>Egyszerre egy nyílt völgy tárult fel előtte, mely ismerősül -látszott őt üdvözölni.</p> -<p>Valóban e vadrózsák azok, mikről gyakran szakított virágot -kalapja mellé, mikor ezen járt. A vadászlaknak itt kell már lenni. -Jól rejtve van az, nem igen találni rá. Jobbra a rózsabokroktól -rejtik azt magas bükkfák.</p> -<p>Nehány percz mulva ajtaja előtt állt.</p> -<p>A mint a kilincsre tevé a kezét, akkor csak az az egy gondolat -döbbenté meg szívét: ha zárva találna lenni? Ha kivételesen épen -most nem lehetne e házba belépni!</p> -<p>Csak el kellett fordítania a kilincset, hogy ez aggodalma -megszünjön. Az ajtó most is nyitva volt.</p> -<p>A küszöbön megállva, reszkető hangon kérdezé:</p> -<p>– Van valaki idehaza?</p> -<p>Semmi válasz.</p> -<p>Ekkor betette az ajtót maga mögött s a másik szobáét nyitá fel. -Ott sem felelt senki a felhívására. A harmadik szoba szintén nyitva -volt, mint rendesen, sőt még egy ablaka a gyümölcsös felé kitárva; -különben minden úgy a maga helyén, a hogy rendesen szokta találni: -fegyverek, nyugágy s a vizes korsó az asztalon. <span class= -"pagenum"><a name="Page_395" id="Page_395">-395-</a></span></p> -<p>A ház öreg gazdája bizonyosan a leshelyen van s reggelig nem tér -vissza.</p> -<p>Henriettenek egy perczben az jutott eszébe, hogy be kellene maga -után zárnia az ajtókat, nehogy eltalálván aludni, meglephessék; de -azután elgondolta, hogy az nem volna illendő, a ház gazdáját -kizárni saját lakából, ki tán hajnalban átfázva, fáradtan érkezik -majd haza, s mennyire megdöbbenne, ha lakát belülről zárva -találná.</p> -<p>Inkább arra határozá el magát, hogy ébren fogja őt bevárni, s a -mint megérkezik, rögtön felfedezi előtte, hogy férjétől válni akar, -kinek bánásmódját nem tűrheti többé. Addig vigyázni fog, hogy el ne -aludjék.</p> -<p>Mikor aztán már első izgatottsága lecsillapult, mely teste és -lelke minden tevékenységét munkában tartá, akkor elkezdtek a -felszabadult képzelem zsibbasztó rémlátásai lelke elé tólulni. -Akkor kezdett arra eszmélni, hogy hol van?</p> -<p>Egy erdei lakban, melyből gyilkosok egy egész családot -kiirtottak.</p> -<p>Talán, ha e medvebőrt felemelnék, még alatta látható volna a -vérfolt a padlón?</p> -<p>Talán épen e szobában rohanták meg őket? Itt hangzott a nő -halálsikoltása; itt küzdött a férj irtózatos tusát gyilkosaival; -itt könyörögtek térden állva a gyermekek a véreskezű embereknek, -hogy ne bántsák őket; itt feküdtek a véres hullák egymásra hányva, -talán napokig, a míg ráakadtak, temetetlen, halotti szentségek -nélkül. Az éj néma óráiban nem történhetik-e az meg, a mit annyian -hisznek? hátha azoknak van igazuk, hogy a túlvilággal nincs -megszakítva minden összeköttetés, s a mint az álmodó átjár innen -oda, akként a halott onnan visszajárhat?</p> -<p>Hátha az lenne való, hogy e háznak csakugyan nincsen más lakója, -mint a kik már meghaltak, s a kik a vendéget elfogadják, a kik tán -koczogtatására felelnek, a kik tán mellette ülnek, a láthatatlan -házigazdák és véres családjuk lesznek egyedüli társalkodói az -éjjel. <span class="pagenum"><a name="Page_396" id= -"Page_396">-396-</a></span></p> -<p>Henriette sok sajátszerű babonát hallott e tájon; többek között -azt, hogy mikor egy ablaktábla valami kerek folton elhomályosul, -akkor otthontalan lélek van a szobában, annak a lehellete veti az -üvegre a párafoltot.</p> -<p>Olyan félve tekintett az ablakra.</p> -<p>A magányban vissza kezde térni ideges reszketegsége, mely -csaknem lázzá magasztosult. Ilyenkor nem tudott ülni, sem feküdni; -járkálnia kellett alá s fel, hogy lecsillapuljon.</p> -<p>Most ezt sem folytathatta soká; a hosszas sietős útban ki volt -fáradva már, nem birták lábai, kénytelen volt ledűlni pihenni a -nyugágyra.</p> -<p>Néhányszor végigborzadt ott fekve s olyankor erősséget keresett -szívének abban a gondolatban, hogy mégis jobb itt, az ismeretlen -puszta lakban, a meggyilkolt ember kisértetes tanyáján, mint volna -otthon; s inkább jőjjenek a föld alul a hideg rémvilág nyugtalan -kisértetei s üljenek oda ágya mellé és mereszszék rá -halottszemeiket, minthogy találkozzék egykori kedvesével férjének -házában, és egy födél alatt töltsön vele egy örökre megátkozott -éjszakát. Ennél a gondolatnál elnyomta az álom – a kín.</p> -<p>Mintegy félóráig alhatott, nyugtalan, látványokkal háborított -álmot; akkor egyszerre felriadt.</p> -<p>Úgy tetszék, mintha távoli kiáltást hallott volna. Tán csak -álmában képzelte azt hallani s oly rémes volt, a mit álmodott, oly -félelmes a hang, a mit hallott, hogy felébredt rá.</p> -<p>Hallgatózni kezdett. Éjfél után olyan nagy hangja van minden -nesznek.</p> -<p>Azt képzelé kivenni a mély csendben, hogy sebesen közeledő -lépések hangzanak.</p> -<p>Ismét egy kiáltás! mint egy üldözött vadé, mint egy megsebesült -farkasé.</p> -<p>Most már nem álmodott; ezt már világosan hallá. Látta, hogy hol -van; a holdvilág besütött az ablakon, mind a három szobában végig -látott. <span class="pagenum"><a name="Page_397" id= -"Page_397">-397-</a></span></p> -<p>Egyszerre a kert felőli ablakon, honnan a hold bevilágított, egy -sötét alak jelent meg, mely a holdvilágot egy perczre elfogta.</p> -<p>Ez alak keresztülugrott az ablakon, s lihegve futott két szobán -keresztül, be a harmadikba, a hol a fegyverek álltak.</p> -<p>Henriette látta őt ágya előtt elfutni, hallotta fáradt -lihegését, – és megismerte azt.</p> -<p>– – Ez volt a Fatia Negra! ez a Fatia Negra háza.</p> -<p>S még ez nem volt minden.</p> -<p>A Fatia Negra nyomában rohant egy másik rém, kivont karddal -kezében; annak az arczában pedig felismerte Vámhidy Szilárdot.</p> -<p>És e rémlátásra sem birta eszméletét veszteni, a mi olyan jó -lett volna rá nézve. Kiáltani akart rájuk: lihegve nyögé: «ne! – -ne! – ne!» – vagy csak képzelte tán, hogy mondott valamit, a hogy -mélyen álmodók szokták képzelni azt; s a mellett világosan látott -mindent, a mi tőle néhány lépésnyire történt.</p> -<p>A Fatia Negra beugrott a fegyverterembe s lekapott egy pisztolyt -a falról.</p> -<p>Szilárd az ajtó küszöbén állt.</p> -<p>– Megállj! kiálta rá a Fatia Negra rikoltó hangon. Házamban vagy -és meghalsz.</p> -<p>Szilárd nem méltatá őt válaszra, előbbre lépett.</p> -<p>– Uram, megálljon ön egy szóra, szólt ekkor halkabb hangon a -Fatia Negra, csaknem rekedten, alig hallhatóan. Ön engem -megsebesített; ön engem idáig üldözött. Most kezemben van az ön -élete, megölhetem, ha akarom. Alkudjunk meg: én nem ölöm meg önt, -ön nem üldöz engem tovább. Ön visszafordul innen, s azt mondja, -hogy nem birt utolérni. Én önnek esküszöm a halálra, holnap -huszezer aranyat fogok küldeni.</p> -<p>Szilárd megvető hidegséggel mondá:</p> -<p>– Add meg magad, én nem alkuszom.</p> -<p>– Nem alkuszol? Te nyomorult féreg! Homlokod a <span class= -"pagenum"><a name="Page_398" id="Page_398">-398-</a></span> -pisztoly szája előtt, egy billentése ujjamnak s fejed szét van -hordva, s te még ellenem mersz törni. Akarod-e a fejedet -megtartani?</p> -<p>– Én a te fejedet akarom elvinni, szólt Szilárd és még egy -lépést tett a kalandor felé.</p> -<p>– Az én fejemet? Hahaha! Ezt a fejet, te? ezt a fejet itt? No -hát nesze!</p> -<p>E pillanatban egy átható sikoj rezzenté meg a két halálra küzdő -ellenfelet, a mellékszobában egy fehér alak omlott végig a -földön.</p> -<p>A másik perczben eldördült a fegyver s a Fatia Negra – -élettelenül hanyatlott a szőnyegekre vissza.</p> -<p>A mikor azt mondá kaczagva: «no hát nesze!» a mikor az a -sikoltás hangzott: akkor ő a pisztoly száját hirtelen saját szájába -fogá, úgy süté el; az erős töltés szerteszét hordta fejét; Szilárd -egy meleg véresőt érzett magára aláhullani.</p> -<p>A Fatia Negra csakugyan nem adta oda fejét. A lövés semmivé -tette azt.</p> -<p>Sohasem tudta meg senki, hogy ki volt a Fatia Negra?</p> -<h2>AZ EGYEZKEDÉS.</h2> -<p>Lapussa János úr már hetedszer izent Sipos fiscálisnak, hogy -látogassa őt meg s mindannyiszor azt a választ kapta vissza, hogy -az ügyvéd nem mehet. Mikor jöhet hát? Azt nem tudja. Végre azt -izente vissza, hogy se ma, se holnap, sem az esztendő semmi napján -nem mehet hozzá.</p> -<p>Sipós úr letett minden összeköttetésről a Lapussa-családdal ama -fatalis örökösödési per óta, melynek védvei és ellenvédvei -egytől-egyig abban álltak, hogy a pörös felek mennyi rosszat -mondhassanak el egymás személye felől. Az ilyesmi pedig nem volt -Sipos úr izlésére.</p> -<p>Föltette magában, hogy semmiféle tanácscsal sem fog szolgálni -többé sem az egyik, sem a másik félnek, kik a <span class= -"pagenum"><a name="Page_399" id="Page_399">-399-</a></span> -kiméletlenséget oly tökélyre vitték mindkét oldalról, hogy saját -ügyvédeik kezdték restelni a dolgot.</p> -<p>Legjobban bántotta a puritán érzelmű férfiut az, hogy a legtöbb -botrány a meghalt Lapussa Demeter nevének jutott ki. Ő sem szerette -ugyan az öreg urat, vele is sokszor méltatlanul bánt, -tiszteletdíjával adós maradt, büszkeségével sértegette, háta mögött -rágalmazta; de ő azért sohasem birná magára venni, hogy egy -halottról rosszul beszéljen: De mortuis aut bene, aut nihil.</p> -<p>Hanem fenmaradt számára mégis egy szerep ez ügyben: Kálmán -védelmezése; e lakhely nélküli ifjunak volt ő törvényesen -kinevezett védője s János úrnak e minőségben sokkal sajgatóbb -ellenfele, mint maga Lángainé.</p> -<p>A hetedszeri hasztalan kéretés után maga jelent meg János úr -Siposnál.</p> -<p>Gyász volt a kalapja mellett; igen szomorú arczot iparkodott -mutatni.</p> -<p>– Nem jött el ügyvéd úr én hozzám, én magam jöttem. Pedig igen -fontos ügyben akarok kegyeddel beszélni. Hallotta már?</p> -<p>Sipos nem tudta, hogy mit kellett volna neki már hallani.</p> -<p>– Látja ezt a kalapom mellett? szólt János úr érzékenyen, a -felkötött gyászra mutatva.</p> -<p>Sipos úr azt gondolta, hogy János úr megint a meghalt Demeter -urat kezdi el gyászolni.</p> -<p>– S csakugyan nem hallotta még? Szegény sógorom, szerencsétlen -Henriette.</p> -<p>– Nos, mi történt?</p> -<p>– Hátszegi a Marosba fulladt.</p> -<p>– Lehetetlen! Hiszen kitünő úszó volt.</p> -<p>– Úgy történt, hogy paripája elragadta, a zablája kettétörött, -nem fékezhette meg; mikor Hátszegi látta, hogy a ló a magas partról -leszökik a vízbe, le akart ugrani a nyeregből; azonban sarkantyúja -szerencsétlenül a kengyelbe akadt, s a ló magával rántotta őt a -magasból a folyóba. <span class="pagenum"><a name="Page_400" id= -"Page_400">-400-</a></span> Ott a vízben fejjel lefelé, lábbal -fölfelé, hasztalanul erőlködött magán segíteni; a megbőszült paripa -átúszott vele a túlpartra, szüntelen maga után hurczolva a -szerencsétlent, s mire a tulsó partra ért, úgy összerugdalta a -fejét, hogy arczára sem lehetett ráismerni többé. Ma egy hete -temették a hidvári családi sírboltba; csodálom, hogy kegyednek nem -küldtek a halotti jelentésből.</p> -<p>– Hm, ez elég nagy – (azt akará mondani Sipos úr: -«szerencsétlenség», hanem azután csak nem mondott semmit).</p> -<p>– Szegény Henriette! szólt nagyot sóhajtva János úr: ilyen -fiatalon özvegységre jutni! s olyan derék, szeretett férjet -veszteni el és olyan szomorú halállal! Igazán sajnálatraméltó! És a -mi legsajnosabb, senkije sincs, a ki vigasztalná.</p> -<p>Sipos úr igazán el nem tudta gondolni, hogy mit akar ez -most?</p> -<p>– Igazán, a szívem hasad meg érte, tessék elhinni, fiscális úr, -– ha meggondolom, hogy holmi nyomorult pénzviszonyok minket abba a -sajnálatos helyzetbe hoztak, hogy egymástól ennyire elidegenedtünk; -de nem én vagyok az oka; azt tetszik tudni, hogy nem én vagyok az -oka.</p> -<p>Sipos úr köhögött és nem bizonyított semmit.</p> -<p>– Hiszen, ha én hozzám szépen szóltak volna; ha például -Henriette csak egy levélben ennyit irt volna: – kedves bátyám; -ámbátor szeretett nagyatyánk minket egészen kirekesztett, de -mindazáltal remélem önnek rokoni szívétől, hogy nem kiván bennünket -ilyen nagy mértékben büntetni; – no, tudja: valami ilyesfélét, hát -hiszen én sem vagyok tigris! az én szívem sincsen kőből. Nem -tetszik azt hinni, pedig igazán mondom, úgy van. Én már egészen -rászántam magamat, hogy az öreg úr végrendelete daczára is a -kerekvári dominiumot átengedem Henriette hugomnak.</p> -<p>– Mert több rá a költség, mint a jövedelem.</p> -<p>– No, ne tréfálózzék fiscális úr. Én rokonaim irányában -<span class="pagenum"><a name="Page_401" id= -"Page_401">-401-</a></span> sok áldozatra voltam képes. Engemet -félreismer a világ. Engem fukarnak hisznek, kapzsinak; pedig ha a -szívembe láthatnának.</p> -<p>– A miket tett uraságod, azok nem igen bizonyítanak rokonai -iránti jó indulata felől.</p> -<p>– No hát, miket tettem?</p> -<p>– Olvassa végig a perét ellenük, s eszébe fognak jutni.</p> -<p>– Annak mind Lángayné volt az oka. Arra haragszom. Azzal nem -békülök ki. Az nagyon bántott engemet és édes atyámat. Azt -bizonyította ellene, hogy őrült volt.</p> -<p>– Bámultam a hidegvért, a mivel ezt tudta tenni. De ön nem ő -rajta állt boszút, hanem testvére árváin; a kik önt és atyját nem -bántották, a kik önnel nem is pereltek, a kik öntől nem követeltek -osztályrészt és a kik – engedje ön ezt nyiltan kimondanom – -mindazokban a vétségekben ártatlanok, a miket ön rájuk fogott.</p> -<p>János úr kényelmetlenül fészkelődött helyén.</p> -<p>– Mert, hogy védenczem ama váltóhamisítási ténybe mily -ármánynyal, milyen cselszövénynyel vonatott bele, azt uraságod maga -legjobban fogja tudni.</p> -<p>– Csak nem hiszi fiscális úr, hogy én nekem valami egyetértésem -lett volna azzal a rossz emberrel, a ki őt ebbe belevitte?</p> -<p>– Az a rossz ember önnek megbizottja volt.</p> -<p>– De én azt tagadom.</p> -<p>– Tudom. Csakhogy a mi bizonyítékaink erősebbek az ön -tagadásánál.</p> -<p>– Egyet mondok uram: azt tudja ön, hogy én gazdag ember -vagyok.</p> -<p>– Tudom; én nem törődöm vele.</p> -<p>– Önnek védencze pedig földönfutó, szegény. Hisz ön a birák -megvesztegethetlenségében?</p> -<p>– Hiszek a világos igazság kényszerítő hatalmában.</p> -<p>– Ha én akarom, ez a per elhúzódhatik húsz esztendeig.</p> -<p>– Az a per, a mit Lángayné kezdett ön ellen, elhúzódhatik -<span class="pagenum"><a name="Page_402" id= -"Page_402">-402-</a></span> a világ végeig, ahhoz én nekem semmi -közöm. Vajjon ő nagysága almásszürke fogaton jár-e, avagy -rézderesen? az nem az én bajom; hanem az a másik per, mely az én -védenczemnek, a ki semmi más, mint egy vándor komédiás, tisztára -fogja mosni a nevét, az el fog dőlni igen rövid időn, s annak az -eredményét meg nem vásárolja ön valamennyi dominiuma árán.</p> -<p>Ilyesmit mondhattak már mások is János úrnak, mert nem válaszolt -rá semmit az ügyvédnek.</p> -<p>Egyszer csak felkelt s azt mondá Siposnak:</p> -<p>– Tudja ön, mit? Dobjuk a tűzbe ezt az egész pert. Én egyességet -ajánlok. Megvallom igazán, hogy czudarul benne ülök a tintában. -Kénytelen vagyok önhöz, mint ellenfelemhez folyamodni. A váltó ügye -biróság előtt van, az a semmirekellő rám vall; maholnap tárgyalás -elé kerül az egész; iszonyú skandalum lesz belőle, kiirják az -ujságokban, még tán el is itélnek; mert minden ember irigy rám -azért, mert gazdag vagyok.</p> -<p>– No én nem.</p> -<p>– Nem is kegyedről mondtam: mások azok. És én már most nem -látom, hogy merre meneküljek ki ebből a kelepczéből, a miből -szívesen szabadulnék, csak bele ne keveredtem volna.</p> -<p>– Jó. Én tudok egy módot önt kisegíthetni a hinárból.</p> -<p>– Közölje velem, szabjon feltételeket tetszése szerint, én -látatlanban aláirom.</p> -<p>– Tehát önt megmenteni az az egy mód van, ha Henriette maga -jószántából azt fogná mondani, hogy a sokféleképen vitatott váltó -még sem hamisított, hanem az ő valódi aláirásával van ellátva, azt -kifizetné s megsemmisítené, s ezzel megszünnék ön ellen minden -vádkereset alapja.</p> -<p>– Felséges gondolat! kiálta János úr, felugorva helyéből. Hogy -megenné a szurkot az az átkozott Margari!</p> -<p>(Margari baja jutott legelébb is eszébe, annak örült legjobban.) -<span class="pagenum"><a name="Page_403" id= -"Page_403">-403-</a></span></p> -<p>– És most halljam a kegyed részéről való feltételeket.</p> -<p>– A föltétel csupán csak egy: a harmadik testvér gyermekeinek -«teljes» kielégítése.</p> -<p>– Tökéletes harmadrészbeli osztály? Semmi leengedés nélkül?</p> -<p>– Azon alul nem alkuszunk.</p> -<p>– Jó, azt mondtam, hogy mindenbe beleegyezek és nem vonom -vissza: Henriettenek és annak a rossz fiunak legyen meg a maga -szerencséje. Mit kell legelébb is tennem?</p> -<p>– Legelébb is azt a negyvenezer forintot elküldeni a -bárónénak.</p> -<p>– Micsoda negyvenezer forintot?</p> -<p>– A mivel ő a váltót be fogja váltani, ha egyszer aláirását -elismeri rajta.</p> -<p>– De hisz azt mi úgy is megsemmisítjük; csak nem hiszi kegyed -talán, hogy én kifizettetem vele a váltót, miután aláirását -elismeré?</p> -<p>– Én mindenre tartozom gondolni.</p> -<p>– No hát legyen meg. És azután?</p> -<p>– Az engedménylevelet alá fogja irni kegyed, melynél fogva -testvére gyermekeinek az atyjukról maradt uradalmakból a zöldhalmit -és örökvárit átbocsátja.</p> -<p>– Köztünk mondva, ezek a legjobban jövedelmezők.</p> -<p>– Tehát adjon nekik pénzt.</p> -<p>– Az nagyon derangirozna.</p> -<p>– Tehát adjon nekik bécsi és pesti házakat.</p> -<p>– Azokra meg büszke vagyok.</p> -<p>– Hát akkor gondoljon ki valami mást.</p> -<p>– No jól van, majd holnapig meggondolom.</p> -<p>Azzal vette a kalapját János úr és eltávozott.</p> -<p>Másnap várta vissza az ügyvéd, és azután várta még két hétig; -feléje sem jött. Egyszer a birósághoz ment tudakozódni s bámulva -hallotta, hogy báró Hátszeginé nyilatkozata <span class= -"pagenum"><a name="Page_404" id="Page_404">-404-</a></span> már -megérkezett a felől, hogy a beperelt váltón az ő saját aláirása -van.</p> -<p>János úr tudniillik azt tette, hogy a mint Sipostól kicsalta a -jó tanácsot, rögtön postakocsit vett, sietett Hidvárra, ott -unokahugával személyesen beszélt e tárgyról. A szegény nőnek sokkal -ziláltabb volt a lelke, minthogy arra tudott volna eszmélni, hogy -mit tegyen. Ráhagyta magát venni mindenre; elfogadta a János által -ajánlott uradalmakat; mit érdekelte őt, hogy melyik mit jövedelmez -s irásban ismeré el, hogy a kérdéses váltó az övé.</p> -<p>Sipos úr egy cseppet sem csodálkozott rajta, mikor egyszer csak -jött a megbízás a báróné jószágigazgatójától, hogy azt a kérdéses -negyvenezer forintot fizesse ki valami pesti üzérnek.</p> -<p>Tehát Henriettenek a saját szívességtételét még meg is kellett -jó erősen fizetni, a hogy azt Sipos jó előre tudta.</p> -<p>Henriette nem sokat törődött azzal.</p> -<h2>VÉGSZAVAK.</h2> -<p>Henriette kiegyezése nagyon megharagítá Lángaynét. A háládatlan -teremtés! Én pört kezdek az öreg végrendeletének megsemmisítésére, -én védem az ő jogait is, s ő szépen cserben hagy, mikor már János -bátyánk kényre-kegyre megadni kénytelen magát; kiegyezik vele, ki -hagyja magát holmi potomsággal fizettetni, mielőtt engemet -megkérdezett volna. De még nincs bevégezve a számadás. Ő elismerte -a váltó érvényességét s ki is fizette azt; a törvényszék nem üldözi -tovább Margarit, szabadon bocsátják, mint olyan bolondot, a ki nem -tudja, mit beszél? De egyről elfeledkeztek! Hát Kálmán vallomása -micsoda? Nem elismerte-e a fiú biró előtt, hogy Margari biztatására -váltót hamisított? Csak várjunk egy kevéssé. Majd elő fog jönni a -földönfutó, ha egyszer meghallja, hogy van valami öröksége, a miben -osztoznia kell, ott fogja hagyni a falusi <span class= -"pagenum"><a name="Page_405" id="Page_405">-405-</a></span> -ponyvakomédiázást s itt terem Henriettet meglátogatni. Akkor aztán -majd előfogjuk őt, hogy világosítsa fel ama váltó történetét, s -meglátjuk, hogy nem támad-e abból János barátunkra nézve egy kis -kelepcze? Mert meg kell neki törni, ha mind a ketten tönkre megyünk -is miatta.</p> -<p>Azonban a legvalószinűbb pontban csalatkozott. Kálmán úrfi nem -tünt elő az átengedett nagyapai örökség hírére sőt még csak hírt -sem hallatott magáról.</p> -<p>Pedig Henriette mindent elkövetett, hogy őt haza édesgesse. -Valóságos szerelmi nyilatkozatokat közlött valamennyi hazai -hírlapban «egy eltünt testvérhez, kit nővére tárt karokkal fogad, -ha visszatér». Semmi eredménye sem lett. Pedig lehetetlen, hogy ne -olvasta volna valamelyikben? Szinész, és ne tudná, hogy mi van a -hirlapban?</p> -<p>A névszerinti utánajárás nagyon áldatlan muka volt; a szinpadon -nem donatio útján kapja az ember neveit, hanem fog magának egyet -via facti, s ha megunta, odább ád rajta. Ma Babérossy Leánder, -holnap Fellegváry Ákos. Ki akadna fel rajta?</p> -<p>Következtek a hivatalos köröztetések: Egy ilyen és ilyen ifju -kerestetik, a ki hírt tud felőle adni, kap ennyi meg ennyi -jutalmat. Ez is mind sikertelen volt; mintha a szinész nem tudna -magából minden hónapban más alakot növelni?</p> -<p>A sok sikertelen keresés után végtére egy napon kap Lángayné egy -levelet, melyben nagyon hibás asszonyirással ez volt foglalva: -«Méltóságos asszonyság! Azon bizonyos szinész úr, a kit méltóztatik -keresni és jutalmat kitűzni a fejére, a ki megtalálja, fájdalom, -nálam volt két hónapig és két hétig koszton és kvártélyon, és -fájdalom, ez idő alatt egy krajczárt sem fizetett, kellett volna -pedig nekie fizetni hét forintot a szállásért, nyolczat az ebédért, -hármat a mosásért, váltóczédulában, ugyancsak a patikakontót is én -fizettem érte négy forintokat és harminczkilencz krajczárt, mint -szinte a papnak és a sírásóknak is, meg a szemfödélért és -koporsóért, összesen tizenhárom forintokat, mert tetszik tudni, az -ifjúcska, fájdalom, meghalálozott, <span class="pagenum"><a name= -"Page_406" id="Page_406">-406-</a></span> és még a keresztfát is én -tétettem neki, akkor mondta meg, hogy mi nevet kell rátétetni; az -is két forint volt váltó. És így összesen negyvenhat forint és -huszonöt garas, a mit méltóztassék nekem megküldeni, mert én -szegény özvegy vagyok és nem tehetek róla, hogy az úrficska -meghalt; bizony kolerában halt meg. Alázatos szolgálója: Gyűriné, -fehér kenyérsütőné Kis-Pércsen.»</p> -<p>Világos volt előtte, hogy ez Kálmánnak saját mívelte tréfája és -semmi kétsége nem volt a felől, hogy ha ő Kis-Pércsre elutazik, ott -a földönfutó rokont okvetlenül felfogja találni, még pedig a -legjobb egészségben.</p> -<p>Nem restelte a hosszas utazás fáradságát; azonban mennyire meg -volt lepetve, midőn a vendéglőben legelső kérdezősködésére azt -tudta meg, hogy a kérdéses szinházigazgató csakugyan meghalt és el -is temették, adós is maradt, nemcsak Gyűriné asszonyomnál, hanem a -korcsmában is mindenféle spirituosumok árában.</p> -<p>Ugyanezt a választ hallotta mindenkitől, a kit e tárgyban -megkérdezett; már tudniillik, hogy mindenki megegyezett abban a -válaszban, hogy az úrfi meghalt és neki is adós maradt. Végül a pap -és legvégül a sírásó is ezt bizonyíták: nekik is adós maradt az -utolsó tisztességtételért.</p> -<p>Lángaynénak meg kellett a szomorú tényben nyugodnia; Kálmán -adósságait egyébiránt nem fizette ki, sem egyszerű keresztfácskája -helyébe sírkövet nem emeltetett. Rossz fiu volt, nem érdemelte -meg.</p> -<p>És ezuttal tökéletes igaza volt Lángaynénak, mert Kálmán úrfi -csakugyan nem érdemelt nagynénjétől egy jó szót sem. Hinné-e -valaki, hogy a gézenguz oda qualificálta magát, hogy még ez a -meghalása is csak komédiából történt? Miután annyira eladósodott -ott helyben, hogy minden megszökési kisérlete dugába dőlt, mert a -cerebreusok éjjel-nappal rálesettek: azt gondolá ki, hogy -háziasszonyával egyetértve, magát halottnak hirdeteté ki, egy -festett koporsóba belefeküdt, s mielőtt a koporsó fedelét -rászegezték <span class="pagenum"><a name="Page_407" id= -"Page_407">-407-</a></span> volna, kiosontott belőle, s míg -hitelezői sírva kisérték ki a temetőbe, azalatt ő a város másik -végén nevetve és dudolva ballagott ki a széles világba.</p> -<p>Meglehet, hogy e tréfára egyéb oka nem volt aprólékos -adósságainál; mert ha rokonait akarta vele megkínozni, az ugyan -kegyetlen ötlet volt egy olyan fiatal szívtől.</p> -<p>Lángaynénak nem maradt más hátra, mint a hosszadalmas -örökösödési pert folytatni János ellen. Alkuról szó sem volt -közöttük. Abba belevénültek. Lángayné annyit költött már a perre, -hogy férjéről öröklött vagyona csaknem ráment. Nem tartott már sem -kocsit, sem nagy házat, két szobácskában megfért s nem járt sehova -és viselte a negyedévi divatot, csakhogy perét folytathassa.</p> -<p>Tíz év telt bele, míg annak vége lett.</p> -<p>János úr vesztett. A hétszemélyes tábla megerősíté az itéletet, -melyben Lapussa Demeter elmeháborultsága ténynek van elfogadva s az -általa tett későbbi végrendelet érvényteleníttetik, fennhagyva az -elébbi rendelkezéseit.</p> -<p>Szegény gazdag ember! Még holta után is üldözte az az eszme, -hogy ő gazdag! Életében egy lélek sem volt, a ki szerette volna, -azért, mert mindenki félt tőle, s halála után még békés -emlékezetének sem hagynak békét, bebizonyítják, hogy elmeháborodott -volt, s itéletet mondatnak rá.</p> -<p>Hiszen az itélet igazságos volt.</p> -<p>Hanem már mégis, egy szegény ember ha szemét behunyta, -biztosítva van azon kis fejfácska által, melyet fejéhez leásnak, -hogy számadásai be vannak végezve s róla többet rosszat nem -beszélnek, míg a gazdag embert meg nem óvta a carrarai márvány, -melylyel hamvait lenyomtatták, hogy fel ne hurczolják a sírból; -halottan a törvény elé ne állítsák és árnyékára sáros lábakkal ne -tapodjanak.</p> -<p>Szegény gazdag ember!</p> -<p>János úrra e pör elvesztése rettenetes csapás volt. Egy milliót -kellett neki rögtön kifizetni testvérének. <span class= -"pagenum"><a name="Page_408" id="Page_408">-408-</a></span></p> -<p>Igaz, hogy maradt még neki több mint ugyanannyi, de mégis: egy -milliót birni csak, rettenetes gondolat arra nézve, a kinek már -volt kettő!</p> -<p>Addig is sovány volt és két rét görnyedve járt; ez a per, ez a -csapás egészen kiszárítá; valami lassú sorvasztó baj lepte meg. -Makszika is sok szomorúságára volt, a nagy kényeztetéstől -elcsenevészült, nyomorék lett belőle, a birodalom minden orvosi -fakultása gyakorolta rajta tudományát remekben, de nem tudott -belőle embert csinálni; hanem azért János úr sohasem a maga, sem a -fia betegségéről nem panaszkodott. Ha valami részvevő lélek -találkozott vele s kérdezé, hogy van? nem aranyerét vádolta; nem -mondta, hogy köhög, hanem azt felelte: «koldus vagyok, tönkre -vagyok téve, az a bajom; hogy is volna bennem vér, mikor ilyen eret -vágtak rajtam: egy milliót kellett kifizetnem! egy milliót. Végem -van, el vagyok pusztulva. Csodálom, hogy még élek; más ember -belehalt volna. Egy milliót raboltak rajtam.»</p> -<p>Szegény gazdag ember! Mennyire fájt neki az, hogy testvérének ki -kellett adnia örökségi részét. Mennyire haldoklóvá tette az a -gondolat, hogy most már csak felényire gazdag, mint azelőtt -volt.</p> -<hr class="tb" /> -<p>Gróf Kengyelesyné mindvégig megtartá könnyű kedélyét; férjének -most sem lehet rá semmi panasza; kivált mióta a huszártiszt -nyugalmaztatta magát s állandóul Aradon vette lakását. A -cselszövény olyan finomul volt szőve, hogy az illetőnek mindeddig -még a nevét sem tudtuk meg.</p> -<p>Szilárd nevezetes pályakört tett, de melynek esélyei más -időszakba vágnak át már s ez egyszerű történet fonalain kívül -esnek.</p> -<p>Sohasem házasodott meg. Kengyelesy és a hozzá hasonlók gyakran -évődtek vele, hogy most már özvegygyé lett az egykori ideál, miért -nem iparkodik mellé jutni, jó parthie volna ám az; ő ezt hasonló -tréfás modorban szokta <span class="pagenum"><a name="Page_409" id= -"Page_409">-409-</a></span> rendesen elűzni; hanem egyszer, midőn -Kengyelesyné komolyan előhozta, hogy miért nem közelít -Hátszeginéhez, ő bizonyosan mondhatja, hogy Henriette most is -sóhajtva gondol egykori kedvesére, hogy kegyetlenség tőle annyira -kerülni a szegény asszonyt, akkor azt felelte Szilárd:</p> -<p>– Én nem vagyok az, a kit ma elvetnek és holnap fölvehetnek.</p> -<p>Többet aztán nem hozta neki elő a grófné Henriettet</p> -<p>És ki tudja, nem lett volna-e közöttük olyan szent akadálya a -sorsnak, a mi alól semmi szentszék őket föl nem mentheté? Ki tudja, -miért volt jó Szilárdnak úgy kerülni minden találkozást – Hátszegi -özvegyével?</p> -<hr class="tb" /> -<p>Henriette maradt mindenesetre a legboldogtalanabb. Huszonhat -éves korában már öreg asszonynak lehete mondani. Idegei uralkodtak -rajta ébren és álmában, a legkisebb zörejre reszketés fogta el, ha -az ajtót nyílni hallotta: felijedt. Már huszonnégy éves korában -felhagyott vele, hogy előtünedező ősz hajszálait kitépesse, mert -már akkor nagyon sok volt a fehér!</p> -<p>Az emberek társaságában nem találta szórakozását, a -közmulatságokat kerülte; legtöbbször otthon ült bezárkózva abba a -félreeső szobában, melynek fél falát már befutotta a sokáig élő -asclepias. Ez az egy ismerőse volt még, a ki el nem hagyta. -Szerencse, hogy ennek oly szívós az élete; mert ha ez is kitalálna -veszni, az sem volna, a kihez beszéljen.</p> -<p>Így legalább van egy lény, a kihez a milliók birtokosnéja így -szólhat: – Semmim sincsen, csak te vagy az enyim, emlékezel-e rá, -milyen kicsiny voltál akkor, mikor keblemre tűzve hordtalak? csak -egy levél! azóta milyen magasra nőttél! mennyi leveled támadt. -Minden leveledre tudom, mi van felirva: egyikre halavány örömek, -másikra sötét kétségbeesés, bánat, megaláztatás, elhallgatott -fájdalom, rettegtető titkok, halálfélelem, álmatlan nyugtalanság, -irtózat, gyűlölet, kínzó emlék, észvesztő töprengés, elrejtett -<span class="pagenum"><a name="Page_410" id= -"Page_410">-410-</a></span> sírás, panasztalan keserv, öngyilkos -elhatározás, leverő hírek; minden, minden, minden, a mi az ember -életét sötétté, kínzóvá, utálttá teszi. Egy-egy levél időközben -megsárgult és lehullt, azok mind el vannak téve, ima könyvbe zárva, -rájuk irva a lehullás napja; s a kínzott képzeletnek rettentő -emlékezete van visszavezetni a lelket azon napok gondolataira. Ez a -levél az öngyilkosság; – ez a visszaadott szerelmi jelszó; – ez a -kártyán elnyert kastély; – ez a fekete ékszer; – ez a nagyapa átka; -– ez a Kálmán szökése; – ez a Fatia Negra; – ez az elitélt nő; – ez -a vadászlaki találkozás; – ez a Kálmán halálhíre; ez a többi mind -kínzó ábránd, teljesülhetlen remény, két külön csillagban lakóknak -egymás utáni epesztő vágya, a kik között egy átrepülhetlen ég -fekszik!</p> -<p>Szegény gazdag asszony!</p> -<p>Hogy Kálmánnal mi történt halálhíre után, azt rokonai soha sem -tudták meg; ők nem keresték tovább az eltemetettnek véltet. Az -pedig ki tudja hol, ki tudja mi név alatt járja az országot, -keresve a nyomort és küzdve azzal s nevetve azokon, a kik valami -tárgyról szeretik azt mondani: ez az enyim. Sokan élnek, sokan -meghalnak így, a kik sohasem alkalmatlankodtak a világnak vágyaik -kifejezésével. Legtökéletesebb ideálja a szegénységnek: a gazdag -ember fiából válik.</p> -<p>Szegény gazdagok!</p> -<hr class="chap" /> -<p><span class="pagenum"><a name="Page_411" id= -"Page_411">-411-</a></span></p> -<h2>TARTALOM.</h2> -<ul class="TOC"> -<li>Az unalom <span class="ralign"><a href= -"#Page_1">1</a></span></li> -<li>A kivel az ember párbajt akar víni <span class= -"ralign"><a href="#Page_14">14</a></span></li> -<li>A kedves ember <span class="ralign"><a href= -"#Page_26">26</a></span></li> -<li>Miről gondolkoznak a gyermekek? <span class="ralign"><a href= -"#Page_32">32</a></span></li> -<li>Nem neked való az! <span class="ralign"><a href= -"#Page_61">61</a></span></li> -<li>A menyasszonyvivés <span class="ralign"><a href= -"#Page_76">76</a></span></li> -<li>A Lúcsia-barlang <span class="ralign"><a href= -"#Page_111">111</a></span></li> -<li>Az erős Juon <span class="ralign"><a href= -"#Page_133">133</a></span></li> -<li>A geinai leányvásár <span class="ralign"><a href= -"#Page_145">145</a></span></li> -<li>A fekete ékszer <span class="ralign"><a href= -"#Page_152">152</a></span></li> -<li>Két mese, melyek közül csak az egyik igaz <span class= -"ralign"><a href="#Page_175">175</a></span></li> -<li>Mikor a gazdag ember halni készül <span class="ralign"><a href= -"#Page_192">192</a></span></li> -<li>Az aradi estélyek <span class="ralign"><a href= -"#Page_207">207</a></span></li> -<li>Árulás árulásért <span class="ralign"><a href= -"#Page_221">221</a></span></li> -<li>A mikalai csárda <span class="ralign"><a href= -"#Page_241">241</a></span></li> -<li>Az, a ki a Fatia Negrát felismeri <span class="ralign"><a href= -"#Page_250">250</a></span></li> -<li>Babérossy Leánder <span class="ralign"><a href= -"#Page_281">281</a></span></li> -<li>Margari úr <span class="ralign"><a href= -"#Page_299">299</a></span></li> -<li>A nő, kit nem lehet feltalálni <span class="ralign"><a href= -"#Page_319">319</a></span></li> -<li>A reszkető kéz <span class="ralign"><a href= -"#Page_342">342</a></span></li> -<li>Küzdelem az aranyért <span class="ralign"><a href= -"#Page_348">348</a></span></li> -<li>Az üldözött vad <span class="ralign"><a href= -"#Page_360">360</a></span></li> -<li>A rémlátás <span class="ralign"><a href= -"#Page_384">384</a></span></li> -<li>Az egyezkedés <span class="ralign"><a href= -"#Page_398">398</a></span></li> -<li>Végszavak <span class="ralign"><a href= -"#Page_404">404</a></span></li> -</ul> -<p class="center">FRANKLIN-TÁRSULAT NYOMDÁJA.</p> -<hr class="chap" /> -<div class="transnote"> -<h3>Javítások.</h3> -<p>Az eredeti szöveg helyesírásán nem változtattunk.</p> -<p>A nyomdai hibákat javítottuk. Ezek listája:</p> -<table> -<tr> -<td class="tdr"><a href="#Page_51">51</a></td> -<td>kincseive- együtt</td> -<td>kincseivel együtt</td> -</tr> -<tr> -<td class="tdr"><a href="#Page_51">51</a></td> -<td>Sok valószil nűség</td> -<td>Sok valószinűség</td> -</tr> -<tr> -<td class="tdr"><a href="#Page_87">87</a></td> -<td>legunalma sabb emberek</td> -<td>legunalmasabb emberek</td> -</tr> -<tr> -<td class="tdr"><a href="#Page_190">190</a></td> -<td>zokogva es sikoltozva</td> -<td>zokogva és sikoltozva</td> -</tr> -<tr> -<td class="tdr"><a href="#Page_222">222</a></td> -<td>Ejjel jött</td> -<td>Éjjel jött</td> -</tr> -<tr> -<td class="tdr"><a href="#Page_257">257</a></td> -<td>törvényes úrta</td> -<td>törvényes útra</td> -</tr> -<tr> -<td class="tdr"><a href="#Page_295">295</a></td> -<td>valak megint</td> -<td>valaki megint</td> -</tr> -<tr> -<td class="tdr"><a href="#Page_322">322</a></td> -<td>Nem, Hátszegítől.</td> -<td>Nem, Hátszegitől.</td> -</tr> -<tr> -<td class="tdr"><a href="#Page_366">366</a></td> -<td>Egyszer azonbán</td> -<td>Egyszer azonban</td> -</tr> -<tr> -<td class="tdr"><a href="#Page_378">378</a></td> -<td>Huuszonhárom nem</td> -<td>Huszonhárom nem</td> -</tr> -<tr> -<td class="tdr"><a href="#Page_380">380</a></td> -<td>O érte félt</td> -<td>Ő érte félt</td> -</tr> -<tr> -<td class="tdr"><a href="#Page_381">381</a></td> -<td>gyöngéd testatkattal</td> -<td>gyöngéd testalkattal</td> -</tr> -<tr> -<td class="tdr"><a href="#Page_411">411</a></td> -<td>Arulás árulásért</td> -<td>Árulás árulásért</td> -</tr> -</table> -</div> - - - - - - - -<pre> - - - - - -End of the Project Gutenberg EBook of Szegény gazdagok, by Mór Jókai - -*** END OF THIS PROJECT GUTENBERG EBOOK SZEGÉNY GAZDAGOK *** - -***** This file should be named 61446-h.htm or 61446-h.zip ***** -This and all associated files of various formats will be found in: - http://www.gutenberg.org/6/1/4/4/61446/ - -Produced by Albert László from page images generously made -available by the Google Books Library Project - - -Updated editions will replace the previous one--the old editions -will be renamed. - -Creating the works from public domain print editions means that no -one owns a United States copyright in these works, so the Foundation -(and you!) can copy and distribute it in the United States without -permission and without paying copyright royalties. Special rules, -set forth in the General Terms of Use part of this license, apply to -copying and distributing Project Gutenberg-tm electronic works to -protect the PROJECT GUTENBERG-tm concept and trademark. Project -Gutenberg is a registered trademark, and may not be used if you -charge for the eBooks, unless you receive specific permission. If you -do not charge anything for copies of this eBook, complying with the -rules is very easy. You may use this eBook for nearly any purpose -such as creation of derivative works, reports, performances and -research. They may be modified and printed and given away--you may do -practically ANYTHING with public domain eBooks. Redistribution is -subject to the trademark license, especially commercial -redistribution. - - - -*** START: FULL LICENSE *** - -THE FULL PROJECT GUTENBERG LICENSE -PLEASE READ THIS BEFORE YOU DISTRIBUTE OR USE THIS WORK - -To protect the Project Gutenberg-tm mission of promoting the free -distribution of electronic works, by using or distributing this work -(or any other work associated in any way with the phrase "Project -Gutenberg"), you agree to comply with all the terms of the Full Project -Gutenberg-tm License (available with this file or online at -http://gutenberg.org/license). - - -Section 1. General Terms of Use and Redistributing Project Gutenberg-tm -electronic works - -1.A. By reading or using any part of this Project Gutenberg-tm -electronic work, you indicate that you have read, understand, agree to -and accept all the terms of this license and intellectual property -(trademark/copyright) agreement. If you do not agree to abide by all -the terms of this agreement, you must cease using and return or destroy -all copies of Project Gutenberg-tm electronic works in your possession. -If you paid a fee for obtaining a copy of or access to a Project -Gutenberg-tm electronic work and you do not agree to be bound by the -terms of this agreement, you may obtain a refund from the person or -entity to whom you paid the fee as set forth in paragraph 1.E.8. - -1.B. "Project Gutenberg" is a registered trademark. It may only be -used on or associated in any way with an electronic work by people who -agree to be bound by the terms of this agreement. There are a few -things that you can do with most Project Gutenberg-tm electronic works -even without complying with the full terms of this agreement. See -paragraph 1.C below. There are a lot of things you can do with Project -Gutenberg-tm electronic works if you follow the terms of this agreement -and help preserve free future access to Project Gutenberg-tm electronic -works. See paragraph 1.E below. - -1.C. The Project Gutenberg Literary Archive Foundation ("the Foundation" -or PGLAF), owns a compilation copyright in the collection of Project -Gutenberg-tm electronic works. Nearly all the individual works in the -collection are in the public domain in the United States. If an -individual work is in the public domain in the United States and you are -located in the United States, we do not claim a right to prevent you from -copying, distributing, performing, displaying or creating derivative -works based on the work as long as all references to Project Gutenberg -are removed. Of course, we hope that you will support the Project -Gutenberg-tm mission of promoting free access to electronic works by -freely sharing Project Gutenberg-tm works in compliance with the terms of -this agreement for keeping the Project Gutenberg-tm name associated with -the work. You can easily comply with the terms of this agreement by -keeping this work in the same format with its attached full Project -Gutenberg-tm License when you share it without charge with others. - -1.D. The copyright laws of the place where you are located also govern -what you can do with this work. Copyright laws in most countries are in -a constant state of change. If you are outside the United States, check -the laws of your country in addition to the terms of this agreement -before downloading, copying, displaying, performing, distributing or -creating derivative works based on this work or any other Project -Gutenberg-tm work. The Foundation makes no representations concerning -the copyright status of any work in any country outside the United -States. - -1.E. Unless you have removed all references to Project Gutenberg: - -1.E.1. The following sentence, with active links to, or other immediate -access to, the full Project Gutenberg-tm License must appear prominently -whenever any copy of a Project Gutenberg-tm work (any work on which the -phrase "Project Gutenberg" appears, or with which the phrase "Project -Gutenberg" is associated) is accessed, displayed, performed, viewed, -copied or distributed: - -This eBook is for the use of anyone anywhere at no cost and with -almost no restrictions whatsoever. You may copy it, give it away or -re-use it under the terms of the Project Gutenberg License included -with this eBook or online at www.gutenberg.org/license - -1.E.2. If an individual Project Gutenberg-tm electronic work is derived -from the public domain (does not contain a notice indicating that it is -posted with permission of the copyright holder), the work can be copied -and distributed to anyone in the United States without paying any fees -or charges. If you are redistributing or providing access to a work -with the phrase "Project Gutenberg" associated with or appearing on the -work, you must comply either with the requirements of paragraphs 1.E.1 -through 1.E.7 or obtain permission for the use of the work and the -Project Gutenberg-tm trademark as set forth in paragraphs 1.E.8 or -1.E.9. - -1.E.3. If an individual Project Gutenberg-tm electronic work is posted -with the permission of the copyright holder, your use and distribution -must comply with both paragraphs 1.E.1 through 1.E.7 and any additional -terms imposed by the copyright holder. Additional terms will be linked -to the Project Gutenberg-tm License for all works posted with the -permission of the copyright holder found at the beginning of this work. - -1.E.4. Do not unlink or detach or remove the full Project Gutenberg-tm -License terms from this work, or any files containing a part of this -work or any other work associated with Project Gutenberg-tm. - -1.E.5. Do not copy, display, perform, distribute or redistribute this -electronic work, or any part of this electronic work, without -prominently displaying the sentence set forth in paragraph 1.E.1 with -active links or immediate access to the full terms of the Project -Gutenberg-tm License. - -1.E.6. You may convert to and distribute this work in any binary, -compressed, marked up, nonproprietary or proprietary form, including any -word processing or hypertext form. However, if you provide access to or -distribute copies of a Project Gutenberg-tm work in a format other than -"Plain Vanilla ASCII" or other format used in the official version -posted on the official Project Gutenberg-tm web site (www.gutenberg.org), -you must, at no additional cost, fee or expense to the user, provide a -copy, a means of exporting a copy, or a means of obtaining a copy upon -request, of the work in its original "Plain Vanilla ASCII" or other -form. Any alternate format must include the full Project Gutenberg-tm -License as specified in paragraph 1.E.1. - -1.E.7. Do not charge a fee for access to, viewing, displaying, -performing, copying or distributing any Project Gutenberg-tm works -unless you comply with paragraph 1.E.8 or 1.E.9. - -1.E.8. You may charge a reasonable fee for copies of or providing -access to or distributing Project Gutenberg-tm electronic works provided -that - -- You pay a royalty fee of 20% of the gross profits you derive from - the use of Project Gutenberg-tm works calculated using the method - you already use to calculate your applicable taxes. The fee is - owed to the owner of the Project Gutenberg-tm trademark, but he - has agreed to donate royalties under this paragraph to the - Project Gutenberg Literary Archive Foundation. Royalty payments - must be paid within 60 days following each date on which you - prepare (or are legally required to prepare) your periodic tax - returns. Royalty payments should be clearly marked as such and - sent to the Project Gutenberg Literary Archive Foundation at the - address specified in Section 4, "Information about donations to - the Project Gutenberg Literary Archive Foundation." - -- You provide a full refund of any money paid by a user who notifies - you in writing (or by e-mail) within 30 days of receipt that s/he - does not agree to the terms of the full Project Gutenberg-tm - License. You must require such a user to return or - destroy all copies of the works possessed in a physical medium - and discontinue all use of and all access to other copies of - Project Gutenberg-tm works. - -- You provide, in accordance with paragraph 1.F.3, a full refund of any - money paid for a work or a replacement copy, if a defect in the - electronic work is discovered and reported to you within 90 days - of receipt of the work. - -- You comply with all other terms of this agreement for free - distribution of Project Gutenberg-tm works. - -1.E.9. If you wish to charge a fee or distribute a Project Gutenberg-tm -electronic work or group of works on different terms than are set -forth in this agreement, you must obtain permission in writing from -both the Project Gutenberg Literary Archive Foundation and Michael -Hart, the owner of the Project Gutenberg-tm trademark. Contact the -Foundation as set forth in Section 3 below. - -1.F. - -1.F.1. Project Gutenberg volunteers and employees expend considerable -effort to identify, do copyright research on, transcribe and proofread -public domain works in creating the Project Gutenberg-tm -collection. Despite these efforts, Project Gutenberg-tm electronic -works, and the medium on which they may be stored, may contain -"Defects," such as, but not limited to, incomplete, inaccurate or -corrupt data, transcription errors, a copyright or other intellectual -property infringement, a defective or damaged disk or other medium, a -computer virus, or computer codes that damage or cannot be read by -your equipment. - -1.F.2. LIMITED WARRANTY, DISCLAIMER OF DAMAGES - Except for the "Right -of Replacement or Refund" described in paragraph 1.F.3, the Project -Gutenberg Literary Archive Foundation, the owner of the Project -Gutenberg-tm trademark, and any other party distributing a Project -Gutenberg-tm electronic work under this agreement, disclaim all -liability to you for damages, costs and expenses, including legal -fees. YOU AGREE THAT YOU HAVE NO REMEDIES FOR NEGLIGENCE, STRICT -LIABILITY, BREACH OF WARRANTY OR BREACH OF CONTRACT EXCEPT THOSE -PROVIDED IN PARAGRAPH 1.F.3. YOU AGREE THAT THE FOUNDATION, THE -TRADEMARK OWNER, AND ANY DISTRIBUTOR UNDER THIS AGREEMENT WILL NOT BE -LIABLE TO YOU FOR ACTUAL, DIRECT, INDIRECT, CONSEQUENTIAL, PUNITIVE OR -INCIDENTAL DAMAGES EVEN IF YOU GIVE NOTICE OF THE POSSIBILITY OF SUCH -DAMAGE. - -1.F.3. LIMITED RIGHT OF REPLACEMENT OR REFUND - If you discover a -defect in this electronic work within 90 days of receiving it, you can -receive a refund of the money (if any) you paid for it by sending a -written explanation to the person you received the work from. If you -received the work on a physical medium, you must return the medium with -your written explanation. The person or entity that provided you with -the defective work may elect to provide a replacement copy in lieu of a -refund. If you received the work electronically, the person or entity -providing it to you may choose to give you a second opportunity to -receive the work electronically in lieu of a refund. If the second copy -is also defective, you may demand a refund in writing without further -opportunities to fix the problem. - -1.F.4. Except for the limited right of replacement or refund set forth -in paragraph 1.F.3, this work is provided to you 'AS-IS' WITH NO OTHER -WARRANTIES OF ANY KIND, EXPRESS OR IMPLIED, INCLUDING BUT NOT LIMITED TO -WARRANTIES OF MERCHANTABILITY OR FITNESS FOR ANY PURPOSE. - -1.F.5. Some states do not allow disclaimers of certain implied -warranties or the exclusion or limitation of certain types of damages. -If any disclaimer or limitation set forth in this agreement violates the -law of the state applicable to this agreement, the agreement shall be -interpreted to make the maximum disclaimer or limitation permitted by -the applicable state law. The invalidity or unenforceability of any -provision of this agreement shall not void the remaining provisions. - -1.F.6. INDEMNITY - You agree to indemnify and hold the Foundation, the -trademark owner, any agent or employee of the Foundation, anyone -providing copies of Project Gutenberg-tm electronic works in accordance -with this agreement, and any volunteers associated with the production, -promotion and distribution of Project Gutenberg-tm electronic works, -harmless from all liability, costs and expenses, including legal fees, -that arise directly or indirectly from any of the following which you do -or cause to occur: (a) distribution of this or any Project Gutenberg-tm -work, (b) alteration, modification, or additions or deletions to any -Project Gutenberg-tm work, and (c) any Defect you cause. - - -Section 2. Information about the Mission of Project Gutenberg-tm - -Project Gutenberg-tm is synonymous with the free distribution of -electronic works in formats readable by the widest variety of computers -including obsolete, old, middle-aged and new computers. It exists -because of the efforts of hundreds of volunteers and donations from -people in all walks of life. - -Volunteers and financial support to provide volunteers with the -assistance they need, are critical to reaching Project Gutenberg-tm's -goals and ensuring that the Project Gutenberg-tm collection will -remain freely available for generations to come. In 2001, the Project -Gutenberg Literary Archive Foundation was created to provide a secure -and permanent future for Project Gutenberg-tm and future generations. -To learn more about the Project Gutenberg Literary Archive Foundation -and how your efforts and donations can help, see Sections 3 and 4 -and the Foundation web page at http://www.pglaf.org. - - -Section 3. Information about the Project Gutenberg Literary Archive -Foundation - -The Project Gutenberg Literary Archive Foundation is a non profit -501(c)(3) educational corporation organized under the laws of the -state of Mississippi and granted tax exempt status by the Internal -Revenue Service. The Foundation's EIN or federal tax identification -number is 64-6221541. Its 501(c)(3) letter is posted at -http://pglaf.org/fundraising. Contributions to the Project Gutenberg -Literary Archive Foundation are tax deductible to the full extent -permitted by U.S. federal laws and your state's laws. - -The Foundation's principal office is located at 4557 Melan Dr. S. -Fairbanks, AK, 99712., but its volunteers and employees are scattered -throughout numerous locations. Its business office is located at -809 North 1500 West, Salt Lake City, UT 84116, (801) 596-1887, email -business@pglaf.org. Email contact links and up to date contact -information can be found at the Foundation's web site and official -page at http://pglaf.org - -For additional contact information: - Dr. Gregory B. Newby - Chief Executive and Director - gbnewby@pglaf.org - - -Section 4. Information about Donations to the Project Gutenberg -Literary Archive Foundation - -Project Gutenberg-tm depends upon and cannot survive without wide -spread public support and donations to carry out its mission of -increasing the number of public domain and licensed works that can be -freely distributed in machine readable form accessible by the widest -array of equipment including outdated equipment. Many small donations -($1 to $5,000) are particularly important to maintaining tax exempt -status with the IRS. - -The Foundation is committed to complying with the laws regulating -charities and charitable donations in all 50 states of the United -States. Compliance requirements are not uniform and it takes a -considerable effort, much paperwork and many fees to meet and keep up -with these requirements. We do not solicit donations in locations -where we have not received written confirmation of compliance. To -SEND DONATIONS or determine the status of compliance for any -particular state visit http://pglaf.org - -While we cannot and do not solicit contributions from states where we -have not met the solicitation requirements, we know of no prohibition -against accepting unsolicited donations from donors in such states who -approach us with offers to donate. - -International donations are gratefully accepted, but we cannot make -any statements concerning tax treatment of donations received from -outside the United States. U.S. laws alone swamp our small staff. - -Please check the Project Gutenberg Web pages for current donation -methods and addresses. Donations are accepted in a number of other -ways including checks, online payments and credit card donations. -To donate, please visit: http://pglaf.org/donate - - -Section 5. General Information About Project Gutenberg-tm electronic -works. - -Professor Michael S. Hart is the originator of the Project Gutenberg-tm -concept of a library of electronic works that could be freely shared -with anyone. For thirty years, he produced and distributed Project -Gutenberg-tm eBooks with only a loose network of volunteer support. - - -Project Gutenberg-tm eBooks are often created from several printed -editions, all of which are confirmed as Public Domain in the U.S. -unless a copyright notice is included. Thus, we do not necessarily -keep eBooks in compliance with any particular paper edition. - - -Most people start at our Web site which has the main PG search facility: - - http://www.gutenberg.org - -This Web site includes information about Project Gutenberg-tm, -including how to make donations to the Project Gutenberg Literary -Archive Foundation, how to help produce our new eBooks, and how to -subscribe to our email newsletter to hear about new eBooks. - - -</pre> - -</body> -</html> diff --git a/old/61446-h/images/cover.jpg b/old/61446-h/images/cover.jpg Binary files differdeleted file mode 100644 index faf9a0e..0000000 --- a/old/61446-h/images/cover.jpg +++ /dev/null |
