diff options
Diffstat (limited to 'old/61446-0.txt')
| -rw-r--r-- | old/61446-0.txt | 16174 |
1 files changed, 0 insertions, 16174 deletions
diff --git a/old/61446-0.txt b/old/61446-0.txt deleted file mode 100644 index 3d11619..0000000 --- a/old/61446-0.txt +++ /dev/null @@ -1,16174 +0,0 @@ -The Project Gutenberg EBook of Szegény gazdagok, by Mór Jókai - -This eBook is for the use of anyone anywhere at no cost and with -almost no restrictions whatsoever. You may copy it, give it away or -re-use it under the terms of the Project Gutenberg License included -with this eBook or online at www.gutenberg.org/license - - -Title: Szegény gazdagok - Regény - -Author: Mór Jókai - -Release Date: February 20, 2020 [EBook #61446] - -Language: Hungarian - -Character set encoding: UTF-8 - -*** START OF THIS PROJECT GUTENBERG EBOOK SZEGÉNY GAZDAGOK *** - - - - -Produced by Albert László from page images generously made -available by the Google Books Library Project - - - - - - -JÓKAI MÓR - -ÖSSZES MŰVEI - -NEMZETI KIADÁS - -XV. KÖTET - -SZEGÉNY GAZDAGOK - -BUDAPEST - -RÉVAI TESTVÉREK KIADÁSA - -1894 - -SZEGÉNY - -GAZDAGOK - -REGÉNY - -IRTA - -JÓKAI MÓR - -A FRANKLIN-TÁRSULAT TULAJDONA - -BUDAPEST - -RÉVAI TESTVÉREK KIADÁSA - -1894 - - - - -AZ UNALOM. - -– Te ásítottál oly nagyot, Clementine? - -Senki sem felelt. - -A kérdező egy nyolczvan év felé járó öreg úr, pompás virágos selyem -kaftánban, fején gyapot hálósüveggel, lábain meleg posztó-harisnyák, -kezein brilliántos, turquoisos, rubinos gyűrűk; úgy fekszik hanyatt az -atlasz ottománon, arcza olyan cserfakó, mint a mumiáké, egyik ráncz a -másikat éri rajta; száraz, sovány keselyüorra, bozontos őszsárga -szemöldökei s kiülő nagy fekete szemei, miket érzékeny szempillák -takargatnak, kevés megnyerőt kölcsönöznek arczának. - -– Nos? senki sem felel? ki ásított oly hangosan a hátam mögött? kérdi -újra boszantólag az orrán keresztül hangoztatva a szót. Senki sem felel? - -Persze, hogy senki sem felel. - -Pedig vannak a szobában elegen. Ott ül a kandalló előtt egy harmincz -harminczöt év körüli fiatal asszony, épen olyan erősen jellemzett -keselyü orral, olyan felhúzott magas szemöldökkel, minők az öreg úréi, -csakhogy az ő arcza még piros, meglehet, hogy nem is a természet -kedvéből piros, és szemöldökei feketék, hanem vékony ajkai tökéletesen -úgy vannak összeszorítva, mint az öreg úréi, mikor hallgat. A delnő -passiencet játszik. - -Az egyik ablakban egy fiatal, tizenhat éves leányka ül, gyönge, hirtelen -nőtt alak, minden oly finomra van mérve rajta, vékony, mintegy -odarajzolt szemöldök, picziny, gömbölyű száj; az ilyen picziny, gömbölyű -szájnál az jut az embernek eszébe, hogy mennyit tudna ez panaszkodni, ha -olyan jó titoktartásra nem volna alkotva! Úgy illenek hozzá a titkolódzó -szempillák is. Ez valami gyöngyhimzéssel van elfoglalva. - -Ugyanazon kis himző-asztalnál, vele átellenben ül egy veres képű hölgy, -szörnyű szőke hajjal és meglehetősen kövér termettel. Ez valami -nevelőnő. Azt állítja magáról, hogy angol. Ez valami könyvet olvas. - -A selyem ottomán mögött végre ül az a bizonyos Clementine, a kinek be -kellene vallani az ásítás elkövetett bűnét; ez pedig egy élte delén túl -járó kisasszony, hamis hajhurkákkal halántékai körül, egy kicsit -szakállas állal és rendkívül sovány termettel; az ember nem nézhet rá, a -nélkül, hogy kedve ne legyen megkinálni: egyék, az Isten áldja meg, -valamit! Ez valami kegyelemkenyéren levő régi társalkodóné; nem -vérszerinti tagja a családnak. Valami szemrontó fehérnemű-varrással van -elfoglalva, a mi bizony nem igen nagy mulatság szegénynek. - -A pamlagon fekvő öreg úr egész napi mulatsága abból áll, hogy ezeket az -itt levőket és még másokat is, a kik most nincsenek itt, tűrhetlen -rigolyáival boszantson; azok pedig azzal szokták magukat -házsártoskodásai ellen védelmezni, hogy nem felelnek semmi szavára -vissza. - -– Úgy van, úgy; folytatja az öreg úr a szurdáló izgágát. Tudom én azt -nagyon jól, hogy unalmas dolog én körülöttem lenni. Átlátom én azt, hogy -én kiállhatatlan vén ember vagyok, a kire nem érdemes a szót -vesztegetni. Tudom én azt jól, hogy nem is azért vagytok ti itt én -mellettem, mintha valami nagyon szeretnétek itt lenni. Ki erőtet rá? -Hiszen én senkinek sem fogom a rokolyáját, hogy el ne menjen. A kapu -sincs bezárva. A ki a szekaturát ki nem tudja állni, semmi sem könnyebb, -mint segíteni magán. De azt nem teszi senki, úgyé? Mert jó még is az -öreg Lapussa szeme előtt járni. Mert meglehet, hogy a kit az öreg -kiállhatalan Lapussa nem lát, azt azután el is találja felejteni! Aztán -nem is tudhatja az ember, hogy mikor talál meghalni az öreg? Mert hiszen -minden órán várják a halálát – már nyolcz esztendő óta. Biz az unalmas -dolog nagyon. Hja jah! Felkelni nincs már tehetsége az öreg bolondnak, -meg nem verhet senkit; ha kiabál, senki sem ijed meg tőle; de még annyi -ereje mindig van, hogy meg tudja húzni a csengetyűzsinórt, be tudja -hívni a komornyikot, el tud küldeni az alispánhoz, vissza tudja kéretni -a végrendeletét s szép csöndesen másikat tud diktálni a jegyzőnek. - -S hogy szavainak annál ijedelmesebb nyomatékot adjon rögtön meg is -rántotta a csengetyűzsinórt. - -Hanem biz azért senki még csak felé sem fordította az arczát: a delnő -vetette a kártyát, a fiatal leányka öltögette tűjére a gyöngyöket, a -missz olvasott, s a vén kisasszony szörnyen iparkodott egy szál -czérnával a tű fokába épen beletalálni; mintha senki egy szót sem -szólna. - -A csengetésre a komornyik bejött; – vén, fekete frakkos, fehér -nyakravalós szolga, régi cseléd, de a kinek azért még annyi bizalmasság -sincs megengedve, hogy mikor csengettek neki, és ő bejött az ajtón, azt -kérdezhesse, mit parancsolnak? hanem ott kell neki állni az ajtó -mellett, míg a csengetőnek méltóztatik hozzá szólani. - -Pedig az öreg úr jól látta az átelleni tükörből, hogy ott áll már a -cseléd, de csak hagyta ott állni, közbe-közbe nagyokat fútt, s -félre-félre tekintgetve, vizsgálgatta a többiek arczait, vajjon félnek-e -nagyon, hogy most a pitvarnokot rögtön az alispánhoz fogja küldeni? de -miután látta, hogy biz azok egy cseppet sem ügyelnek rá, akkor valami -éles, kelletlen hangon megszólalt: - -– Louis! - -A cseléd a pamlagig közeledett, ott megint megállt. - -– Ebédemet! - -A nagyszerű fenyegetésnek ez lett a vége. - -A kártyavető delnő szánalmas gúnymosolylyal nézet reá, valami hasonlót -takart el a missz is az arcza elé tartott könyvvel, míg Clementinenek -nagyon jól esett egy csomóra fulladt czérnaszálat téphetni fogaival. - -Az öreg úr észre vett, vagy csak gyanított valamit. - -– Missz Kleerri! Nem veszi észre, hogy Henriette megint az ablakon néz -ki? Nekem kell-e a misszt arra figyelmeztetnem, hogy ez a legilletlenebb -dolog: egy fiatal leánynak az ablakon kinézegetni? Angliában ezt talán -még nem tudják, hogy illetlen dolog? - -– Kérlek nagypapa… esenge azzal a panaszra álló szép szájával a vádlott. - -– Csendesen! Én nem szóltam Henriette kisasszonyhoz, én missz Kleerrinek -beszélek. Henriette kisasszony még gyermek; neki nincs esze valamit -megérteni, vagy meg nem érteni; ő hozzá én nem beszélek; ő neki én -mindent meg nem magyarázhatok; de azért tartom missz Kleerrit a háznál, -azért fizetek neki úgy, mintha egy fejedelem leányát nevelné, hogy -legyen kivel megértetnem nevelési elveimet. Az én nevelési elveim pedig -jók, missz! mondhatom, hogy nagyon jók; azért tessék azok mellett -megmaradni. Én tudom, hogy mit lehet és mit nem lehet fiatal leányoknak -megengedni, én tudom, hogy miért beszélek… - -A fiatal leányka arcza úgy elpirult egy szemrehányó tekintetétől az öreg -zsarnoknak, mire aztán a missz durczásan felkelt helyéről s hogy legyen -kin tölteni boszúját, igen következetesen valami hibát fedezett fel -Henriette himzetében s az egész napi munkáját felfejtette vele. - -Itt úgy látszik, hogy csak egy embernek van joga beszélni, a többinek a -joga abból áll, hogy azt ne hallgassa. - -De hátra van még valaki, a kinek még erősebb jogai vannak, a ki most -elkezdi a szobaajtót döngetni ököllel, azt a szobaajtót, melyen a -családtagok legidősbjei is csak félve szoktak koczogtatni, s a mire ő -akkorát üt ököllel és csizmasarkkal, hogy mind elijednek rá. - -Ah, ez a kis férfiunoka, az öreg úr kényeztetett kedvencze, a kis -Makszi. - -– Miért nem bocsátják be a kis Makszit? nyissák ki az ajtót a kis -Makszinak, nem tudják, hogy nem éri fel még a kilincset? miért nem -eresztik hozzám, ha ő akar? - -A komornyik épen nyitotta előtte az ajtót, mire aztán a kis családi -princz bebukott az ajtón; egy kis sápadt penészvirág, veres szemekkel, -ponty idomú szeglettelen szájjal, hanem a családi authentikus orr -mellékletével, a mihez lesz dolga a többi fejének, míg kellő arányba -növi magát. A kis kegyencz tökéletes ulánus hadi köntöst visel, még a -négyszögletű csákó is fejére van csatolva, s kezében kivont bádog -karddal hadonáz és a mellett keservesen bömböl. - -Szép kis alak! Egy síró ulánus katona. - -– Mi baj? Ki bántotta a Makszit? ki nyult Makszihoz? - -A bömbölésből aztán annyit megtud a nagypapa nehezen, hogy Makszi a mint -szaladt, elbukott a kardban, az instructor azután el akarta tőle venni a -kardot, arra ő kirántotta fegyverét s jót húzott vele megtámadója -kezére; azután a nagypapa szobájába menekült, a hova nem volt szabad őt -a nevelőnek üldözni. - -A nagypapa rémkedve kérdezé tőle: - -– Hol ütötte meg magát? jőjjön ide! Hol ütötte meg a fejét? Látom! itt -ni. Fel van dagadva: egészen piros. Tegyetek neki rá opodeldocot. -Clementine! A Makszikának opodeldocot. - -Vagy akarta Clementine látni, vagy sem, hogy Makszikának hol fáj? elő -kellett hozni a házi gyógyszert, melyet aztán Makszika kikapván a jámbor -hölgy kezéből, úgy vágott a padlóhoz, hogy szétfolyt a tartalma a -szőnyegen. - -Senki sem pirongatta meg érte. - -A nagypapa mégis jónak látta valamit felhozni védelmére. - -– A Makszikát nem kell megharagítani! A kinek kard van az oldalán, ugy-e -Makszika? Maga katona lesz. - -– Igen, felelt a fiu durczásan szepegve; én generális leszek. - -– A Makszika generális lesz! No ne szopja hát az ujját. Nem akar -kevesebb lenni, mint generális. - -Az angol missz helyén találta itt egy szakértő észrevételt ejteni közbe. - -– De a ki generális akar lenni, annak sokat kell ám tanulni! - -– Én nem akarok tanulni, én mindjárt akarok tudni mindent. Ugy-e -nagypapa, a kinek sok pénze van, az mindjárt tud mindent? - -Az öreg úr diadalmasan néze szét a jelenlevőkön. - -– Ez a lángész! Ez a mondás! - -Azzal oda szorítá a kis ficzkó fejét gyöngéden az ölébe: «ez az én igazi -unokám, az én igazi vérem!» - -Tudta jól, hogy a többieket mennyire boszantja vele. - -Azalatt a komornyik elkészítette az asztalt; egy hattyunyakú palissander -fatábla volt az, a mit az ottomán fölé lehetett mindenestül tolni; azon -volt tizenkétféle étel: mind hideg étkek, mert a meleget orvosi rendelet -tiltja; az öreg ember mindegyikbe bele kóstol az ujjaival: egyik sem -ízlik neki; fenyegetőzik, hogy el fogja csapni a szakácsot, ez nagyon -sós, amaz nagyon édes; ezen kozma érzik, amazon az élesztőszag; az -embernek már az ételére sem ügyelnek: milyen régen nem volt ez meg amaz, -a mit ő olyan nagyon szeret. Hát emez minek van itt? nem tudják, hogy -ettől ő rosszul lesz; hogy ettől megbetegszik, nem várhatják már, hogy -meghaljon, ilyennel akarják az életét megrövidíteni? - -Mondhatnák ugyan neki, hogy hiszen épen maga rendelte ezt tegnap, de -senki sem hosszabbítja vele a lármát a zúgolódás így aztán lassankint -elfúl magába; az öreg úr ismét Makszikához fordul s nyájasan megkinálja -a fitymált ételekkel. - -– Egyél velem Makszikám, lelkem. - -– Kell is nekem! felel a kis finnyás, mikor már valamennyibe -beleturkáltál a kezeiddel. - -– Oh te nagy selma! Vigyék ki a Makszikát kocsikázni; fogják be a -ponnykat, az inas menjen vele, nem a præfectus. Ezzel eltolja maga elől -a kerekeken gördülő asztalt; int a komornyiknak, hogy tegye el az -ételeket a kredenczbe, mert azokat holnap megint elő fogja kérni. - -A komornyik teljesíti a rendes napi parancsot s jól elzár minden étket; -tudva, hogy rögtön elkergetnék, ha valamit elő nem tudna adni. - -Az öreg úr tudja jól, hogy nincs olyan cselédje, a kit valami jutalommal -rá lehetne venni, hogy azon ételhez nyúljon, a mi az ő asztaláról -lekerült, annyira irtóznak tőle, hanem azt rendesen a koldusoknak -szokták kiosztani; tehát hogy a koldusok se köszönhessék meg, addig -tartatja azokat bezárva, a míg megromlanak, csak akkor adja ki. - -Családjával már tíz év óta nem evett egy asztalnál. - -Soha senki abba az ételbe belé nem kóstol, a miből ő eszik. - -Vannak családjának tagjai, a kik évről évre mindennap együtt vannak -vele, de a kiktől se télen, se nyáron egyéb szót nem hall, mint «jó -reggelt» és «jó éjszakát», a kik soha se kéréssel, se panaszszal nem -alkalmatlankodnak előtte, a kik ha valamin örülnek vagy szomorkodnak, -azt előtte titokban tartják. - -Az a piros arczú delnő például, a mióta férje elhalt, ki nyolcz évig -volt fekvő beteg, hétszámra sem szokott atyjával egy szót is váltani. - -Az öreg úr eleinte azt kivánta, hogy Lángainé (így hívják a delnőt) esti -kilencz óráig ott legyen szobájában s rakja ott a kártyát, vagy unja -magát máskép, a hogy kívánja. - -Egy hónapig engedelmeskedett a nő szótlanul; akkor egyszer hét órakor -felöltözött diszesen s azt mondá, hogy a szinházba megy. - -Az öreg Lapussa nagy szemeket mereszte rá. - -– A szinházba? - -– Páholyt béreltem magamnak. - -– Úgy? Jó mulatást. - -A delnő vállat vont s ott hagyta. Tudta jól, hogy e percztől fogva egy -millióval kevesebb öröksége van, mint testvérbátyjának, hanem azontúl -mindennap elment a szinházba, a mint az esti hét órát ütötte, már ő ott -ült a páholyában és ki nem mozdult onnan, a míg valakinek egy szó -mondani valója volt a szinpadon. - -Lángainé gyermektelen. - -Meghalt férjéhez nem kötötte szerelem, s eddigelé tán senkihez sem. Az -úri büszkeség válogatós. Emberek, kik a salonbevezetés képességén alul -esnek, ránézve nem létezők; a kik pedig salonját látogathatnák, azokról -nincs kedve ábrándozni. A szinházban sokszor végig jártatja szemeit a -páholyokon, azokban sok szép, elegáns fiatal ember megfordul, délczeg -katonatisztek, deli mágnásifjak, de azoknak a távcsövei nem találkoznak -az övéivel. A Lapussa család még nagyon új nemes arra, hogy a magas -világban észrevegyék, s éktelen gazdagságuk híre egy nyomon jár sordidus -fösvénységükével, a mi a könnyűvérű úri rend előtt nem ajánlatos -tulajdon. - -A Lapussák nem urak, csak gazdagok; azért a páholyok ifjai nem veszik -észre Lángainé szebbnél szebb toillettjeit. - -A kik pedig a páholyokon alul esnek, parterre, zártszék közönség, azok -rá nézve nem léteznek, látta és elfelejtette őket, legfeljebb Hahn-Hahn -Ida grófnő mondása jutott rájuk néha eszébe, a ki keleti utazásai -jegyzékében egész Magyarországról csak annyi észrevételt lát jónak -megörökíteni, hogy a pesti férfivilág körszakállt visel és hogy neki -nagy gyanúja van az olyan szakállak ellen, a mik felől nem bizonyos, -hogy szokták-e azokat mindennap – kifésülni; a mi egy nervőz német -grófnőtől elég magas és finom eszmejárás és phantásiájának csinos -tanújele. - -Lángainé bátyja, János, notorie a legunalmasabb ember a városban, a kit -a cselédjétől kezdve a kávéházi ismerőseig senki sem állhat ki; csupán -csak az apja, az sokat tart felőle. Nagy gazdagsága mellett fösvény és -kapzsi. Ha pénzszerzésről van szó, olyan alkalmakat is megragad, miket -jóravaló firma alatt működő kalmár a sensálnak szokott átengedni; még -uzsorára is ad pénzt a legjobb ismerőinek. Képzelhetni, milyen nagyra -becsülik? Szeretné, ha úrnak tartanák, de nem tudja magát rábirni, hogy -a casinoban kiirassa a nevét a táblára, azért az évenkint fizetendő -hatvan forintért. - -Vagy talán attól tart, hogy valaki felhozza ellene uzsoráskodásait és -még nem választják meg tagnak. - -Ennek a fia az a mulatságos kis Maxi. - -Az a karcsú, lengeteg alak, az az idetévedt angyal, a ki elküldetett, -hogy az egész család bűneiért kiszenvedjen, egy harmadik testvérnek árva -leánya, ki atyját anyját egyszerre vesztette el, még pedig a -legtragikusabb módon. A Margit-szigetre akartak átmenni csónakon, a mint -egy gőzös rájuk jött, a csónakot felfordította, apa és anya ott veszett, -csak a leányt tudták megszabadítani. Henriette akkor már tizenkét éves -volt s attól a rémjelenettől fogva annyira ideges lett, hogy a legkisebb -erős hangra összerezzent s sokszor minden észrevehető ok nélkül el -kezdett sírni. - -Mint mondják, igen jó, gyöngéd anyja volt; egy finom, mívelt teremtés, -ki csak gyermekeinek élt, és a ki szeme láttára merült el a hullámok -közt; s azóta Henriettenek nagyatyja házánál kelle élni, a hol senki sem -szerette egymást. - -De mégsem! Még volt egy fivére is, Kálmán, kissé könnyelmű, de jószivű -fiu. Ez ritkán szokott a család közé jönni, mert mindig szidták. Pedig -hát szegény nem vétett egyebet, mint hogy az új ruháit rendesen eladta. -De hát az ő hibája volt-e az is? Ha mindig azt hallotta otthon -hányni-vetni, hogy a Lapussa család ilyen olyan gazdag, aztán ő neki -soha sem adtak pénzt a kezébe, hogy kortársaival együtt mulathasson. -Másik hibája meg az volt, hogy nem akart diákul tanulni. - -Ezért különösen sokat kellett szenvednie. Az öreg Lapussa, valamint -János fia szinte nem sejtenek a latin nyelvhez, amaz ifjukorában még nem -járt iskolába, mert a vagyonszerzés kezdeményeivel volt elfoglalva, emez -pedig már nem járt iskolába, mert már akkor gazdagok voltak, azért aztán -nem is volt egyiknek sem helyes fogalma a legközönségesebb tárgyakról, -mint a mi utazásai közben ráragadt. Minthogy pedig az instructor nagyon -el volt foglalva Makszikával, azért Kálmánnak a nyilvános tanodába -kellett járni, hogy okosabb ember legyen, mint elődei. - -Szegény Henriette sokszor órákig elfáradt vele, hogy öcscse asztalához -ülve, a genusok, declinatiók, conjugatiók, motiok s más ördöngös -állapotok fáradalmait keresztül küzdeni segítse neki; de biz abból csak -az lett, hogy utoljára is ő tanult meg jobban diákul, mint Kálmán s -lopva ő fordította le neki a pensumokat Cornelius Neposból és Virgil -Bucolicáiból. - -Ezért pedig a missz nagyon haragudott, mert ő nem birta a latin nyelvet -(ritka nő fárasztja magát oly tárgy megtanulásával, a mi felett beszélni -nem lehet); s ezért aztán Henriette akárhányszor válthatott szót -Kálmánnal az ő jelenlétében is, a nélkül, hogy ő megértette volna, hogy -miről beszélnek? Neki aztán magyarázhattak, a mit akartak. - -Sőt még nevezetesebb dolgok is történhettek ennek a fatális diák -nyelvnek a közvetítésével, a miket majd később megtudunk, de most nem -érünk rá náluk megállapodni, mert János úr jön haza s ezt kell elébb -megcsodálnunk. - -Lapussa János úr tökéletes prototyponja családjának, rendkívüli hosszú, -száraz termete még hosszabbnak látszik az által, hogy fejét magasan -hordja, úgy hunyorogva le onnan a magasból az emberiségre, mint a kinek -a szeme fáj, s nem birja felnyitni a szempilláit; a családi orr -dimensióit még feltünőbbé teszi a szertelenül kicsiny áll, s az -összeszorított ajak; bajusza középett is, meg szájszegleteinél is ki van -borotválva, s épen csak egy egérfarknyi van meghagyva kétfelől s nagy -tudománynyal kifenve hegyesre s feketére. Viselete elegans és túlfinom, -a divattól csak annyiban eltérő, hogy minden öltönye igen feszes, ing- -és mellénygombjait drágakövek képezik, gyűrűi is azoktól ragyognak, s -beszédközben sok igazgatni valója van nyakkendőjén, szokta simogatni -öltönyeit, a mi arra mutat, hogy sokat tart gyűrűi szépségéről és -frakkja finom posztójáról; a mellett magas, kemény nyakravalója sokat -látszik könnyíteni álla büszke tartásának, keményített inggallérjai -pedig simaság és törhetlenség tekintetében senkinek át nem engedik az -elsőbbséget, s egyúttal igen jó mulatságot szereznek neki az által, hogy -állkapczái rángatásával azokat igazgassa, szüntelen azt a gondolatot -gerjesztve a ránézőben, mennyire kényelmetlen lehet azokra az -inggallérokra nézve fejének ottléte. - -János úr bejön a szobába, senkire rá sem néz, végig sétál hátratett -kezekkel, akkor észreveszi az apját, annak kezet csókol s megint sétál -nagyot. Látszik rajta, hogy valami nagy mondani valója volna, csak -valaki kérdezné meg tőle, hogy mi baja? Tudniillik az apja, vagy a -testvére. - -A helyett azonban Clementine kisasszonyt viszi rá a bűne, hogy -megszólítsa édes, vékony, nyájas hangon: - -– Nagyságos úr. - -Ezt először nem hallja. - -– Nagyságos úr… - -– No, mi baj? szól vissza most, még magasabbra emelve fejét. - -– Elkészítettem az ingre való himzést, a hogy parancsolni tetszett. - -A nagyságos úr büszke ajkpittyesztéssel ereszkedik le, megtekinteni az -ajánlott himzést. Oh be rossz emberismerete van Clementine -kisasszonynak. - -János úr most nagyon elégületlen. Láthatná az arczán. Oda tekint, még -jobban összehúzva szemeit; száját elgörbíti nagyon. - -– Nem ér ez semmit. Mondtam már, hogy ezek a virágok igen nagyok, ilyet -csak az oláh parasztok ingeire stikkolnak; mit gondol? - -Azzal veszi az ollót Clementine varróasztaláról s az egész nagy -fáradságos munkát, mivel a jámbor társalkodóné egy hétig kínlódott, -diribről-darabra aprítja s odaveti elé nagy dölyfösen, hogy az csak -hüledezve néz rá. - -– Ugyan János, János! szól erre hozzá az öreg úr. - -– Mikor mérges vagyok! mikor haragszom! mikor magamon kívül vagyok. - -– Hát miért haragszol? kire? - -János úgy tesz, mintha nem akarná elmondani haragja okát, levágja magát -egy karszékbe, lábait egymásra veti, kezeit zsebeibe dugja, azután -megint felugrik, megint sétálni kezd. - -– Dühös vagyok. - -– Ki bántott? kérdi aggódva az öreg. - -János megint levágja magát egy pamlagra, s egyik lábát keresztülveti a -pamlag karján; egész fitymálással vetve oda, mintha tulajdonképen inkább -megvetés volna az, mint harag: - -– Hát az a semmirevaló Hátszegi. Az a semmi ember. Az a betyár. Az a -csavargó. - -– No de mit vétett? - -– Mit vétett? kiált felugorva János, hát tudod, hogy tegnap ide izent a -sensáljától, hogy szeretné megvenni a Széchenyi-téren levő házunkat, -hogy adom? Én meg akartam a sensáliát takarítani magunknak s ezért magam -mentem el hozzá ma délelőtt fél tizenkettőkor. No, ez a legillendőbb idő -látogatást tenni, így gondolom. Én csak tudom, hogy mi az illendő. -Megyek az előszobájába; ott áll egy inas. Azt mondja, hogy várjak. Én -várjak? én előszobázzak? Egy Lapussa János! és kinél? Egy nyomorú -semmiházi Hátszeginél a vendégfogadóban! Jól van. Vártam. Jelents be -nála. Azalatt le sem ülhettem, mert a gazember az előszobában minden -széket telerakott suviczkos kefével, meg csizmával. Én! egy Lapussa -János! Akkor visszajön az a másik gazember s azt mondja, hogy azt izeni -az ura, most nem beszélhet velem, jőjjek délután. Én! Egy Lapussa János! -velem nem beszélhet valaki, hanem jőjjek máskor! Te kutya, te -semmirevaló gazember! No megállj! - -Erre az öreg úr maga is lelkesedni kezdett. - -– De miért nem ütötted pofon? - -(Csakugyan eredeti egy gondolat, valakit két ajtón keresztül pofon -ütni.) - -– Azt fogom tenni! de azt meg fogom tenni! Ezt nem viszi el szárazon. -Ezt nem hagyom magamon! Egy Lapussát elküldeni! Rögtön megyek két -tanúért, kihívom párbajra. - -– Nem János, ne azt tedd. Üsd pofon az utczán, vagy ne azt tedd, adj egy -trágernak tíz forintot s páholtasd el, mikor a szinházból jön. Az lesz -legjobb. - -– Nem! Én meg akarom ölni, én meg akarok vele verekedni, a ki engem, -mint gavallért megsért, annak én meg akarom mutatni, hogy gavallér -vagyok; azzal pisztolylyal fogok számolni, pisztolylyal. - -E hetvenkedés a család öregét és nőnemen levő tagjait illően megrettenté -már. Clementine épen azon kezdett töprenkedni, hogy nem jó lenne-e neki -elmenni a szobából a gouvernanteal együtt, hogy azon esetre, ha János -meg talál valakit ölni, a szántszándékosságról ne tanuskodhassanak, mint -idegenek. Csak Lángainét nem zavarta meg a nagy zaj, ő készült a -szinházba, brochejai közül válogatott, míg János, kit boszantott a -közöny, egyenesen őt nem apostrophálta. - -– Meg kell ilyen bántalom után verekednem: ugy-e Matild? Mit szólsz -hozzá? - -Lángainé hideg gúnynyal felelt a ki nem kerülhető kérdésre: - -– Azt mondom hozzá, hogy máskor, ha valaki délelőtt haragít meg, ebéd -előtt mérgelődjél rajta, mert ha ebéd utánra hagyod a haragot, az árt az -egészségnek. - -János találva érezte magát s elhallgatott; azután megint hátra tette -kezeit s járt-kelt, nagyokat fujva alá s fel, utoljára kapta a kalapját -s futott. - -Az öreg úr utána kiáltott engesztelő hangon: - -– János, de mit akarsz? - -– Azt majd meglátjátok! - -Azzal becsapta maga után az ajtót. - -Az öreg úr szemrehányólag szólt Lángainéhoz: - -– Még te is ingerelted, még jobban uszítottad, mikor úgy is dühben van. -Pedig hát mit nyernél vele, ha megölnék? fia van, mindenét az örökli. A -kis Makszié lesz minden. - -Lángainé a kalapja csokrát kötötte meg. - -Az öreg úr még egyre dörmögött. - -– Én ismerem a tüzes vérét; képes volna neki menni egy ármádiának, ha -megharagítják, olyankor nem hallgat semmire. Valahogy meg kellene -akadályozni ezt a párbajt. Mit gondolsz? Vagy te ma is szinházba -készülsz? el tudsz menni ilyen állapotban? Elmégy komédiát nézni? - -Lángainé keserűen felelt: - -– László épen ilyen szerepeket szokott adni a szinpadon, mint János. A -milyen kevéssé féltem a szinészeket mikor párbajt vínak, épen annyit -adok János rodomontádjaira. Nem lesz neki semmi baja, ne féltsd. - -Az inas jött jelenteni, hogy a kocsi előállt, Lángainé felvette -mantilleját s ment abba a komédiába, a hol legalább mulatságosat -játszanak. - - - - -A KIVEL AZ EMBER PÁRBAJT AKAR VÍNI. - -Az öreg Lapussának a nappal és éjjel minden órájában kell valakit -rendelkezése alatt birni, a kinek nyugta ne legyen miatta. - -Esti hét óráig eléggé eluntatta családját, akkor Lángainé szinházba -megy. Henriette a nevelőnővel a nagy teremben zongorához ül, a gyereket -lefektetik. Clementine és a cselédség vacsorál, senki sem marad nála, -akkor következik azután az éjjeli őr hivatása. - -Az éjjeli őrök sorsát soha sem irigylettem; éjszaka sötétben, magányosan -végig botorkálni az emberjáratlan utczákon, hallgatni saját lépteinek -viszhangját, meg az alabárd kopogását, várni egyik órát a másik után s -kiabálni fenhangon kegyes mondásokat, mikre épen akkor senki sem -hallgat, mert minden ember alszik; hideg szélben, zivatarban -kapumélyedésekben meghúzni magát, boltküszöbökön, kemény kőlóczákon -panaszos negyedórácskát bólintgatni, – biz ez nem valami mulatságos -dolog; de mégis százszorta mulatságosabb, mint éji őrnek lenni Lapussa -Demeter úr oldala mellett; nem is hiszem, hogy akadjon rá több annál az -egy embernél, a ki már benne van, s ha az el talál szökni, nem tudom, -hol kapnak másikat? - -Ennek a szerencsétlennek az a terhes hivatala, hogy esti nyolcz órától -kezdve reggeli hatig Lapussa úr ágya mellett üljön s neki mindenfélét -felolvasson. - -Demeter úr nagyon rossz alvó; egész éjjel alig alszik egy órára való -igazi álmot, szemeit csak akkor tudja behunyni, mikor már valami -felolvasás nagyon elkábította a fejét, akkor aztán egy kis időre -elszenderül; de a mint csendesség támad, megint fölébred és nógatja a -frátert hogy olvasson tovább, minek hagyta el? - -A fráter egy ötvenen túl levő vén diák, a ki emlékezetet haladó idők óta -mindig kéziratok fáradságos lemásolása után élt, jámbor együgyű ember, -életében mindenféle hivatalba próbált már bejutni, folyamodott városhoz, -vármegyéhez, cancellistának, porkolábnak, expeditornak; szerkesztőkhöz -korrektornak, újdondásznak, kihordónak; szinházhoz rendezőnek, -ügyelőnek, jegyszedőnek; mágnásokhoz titkárnak, ispánnak, nevelőnek; -vasutakhoz pénztárnoknak, konduktornak, colporteurnek, a nélkül, hogy -valahol valami törekvését kivánt siker koronázta volna, míg végre ötven -és egynehány esztendős korára utolérte az a szerencse, hogy e biztos -állomáshoz jusson, melybe az által keveredett, hogy egy szerkesztő -megtudta, hogy Lapussa Demeter ilyen meg ilyen felolvasót kerestet s -berecommendálta szegényt. - -Nem értett ugyan egyéb nyelven, mint magyarul, diákul és tótul, azt is -mind a hármat egymással keverve, németül épen csak olvasni, érteni nem; -de hisz erre nem is volt szükség, mert olvasnia nem a saját épülése -végett kellett. - -Ez a jámbor ember tehát éjről-éjre abban őszült, hogy Lampel Róbert -kölcsön-könyvtárából a mi csak németre fordított franczia regény van, -azt mind sorban felolvassa Demeter úr előtt, a nélkül, hogy maga egy -szót értene belőlük. Demeter úr természetesen saját könyvtárt nem -tartott, mert hiszen ez neki csak orvosság volt, s ki tartana külön -gyógyszertárt magának? - -Ezért kapott a felolvasó szabad kosztot és kvártélyt s hónaponkint tíz -forintot készpénzben; nappal nem volt neki szabad bejönni a szobába. -Eleinte az ásítozás is meg volt neki tiltva, mert Demeter úr kénytelen -volt mindig utána tátongani, de miután ezt ki nem állotta, inkább -felmondott: hát később a szabad ásítás is bele foglaltatott a -szerződésbe. - -Azon az éjszakán, melyen János úr oly nagy haraggal ment el hazulról, -különösen álmatlan volt Demeter úr; már nem tudom, Monte Christo -tette-e? a miből a jámbor Margari épen akkor olvasta fel az első -kötetet, vagy az a nyugtalanság, hogy vajjon mi nagy dolgokat fog -elkövetni János? - -Máskor a szegény Margarinak csak akadt egy kis pihenése; ha észrevette, -hogy Demeter úr kezd hosszúkat lélekzeni, ő is letette fejét a könyvre s -rögtön elaludt, míg aztán a felébredő zsarnok újra felcsengette álmából, -hogy olvasson tovább; de most egy pillanatra sem hagyott neki békét. - -Monte Christo már jócskán ült a tömlöczben, midőn Lángainé hintaja -visszajött a szinházból; ekkor Demeter úr becsengeté a pitvarnokot, ha -János úr nem érkezett-e szinte haza? Nem; volt rá a felelet. Igaz, hisz -ő a másik szinházba jár. Lessék meg, mikor lesz annak vége? Azonban -tizenegy óra lett, János még sem jött meg; ez alatt Monte Christo -szomszédja csinálta a vonalakat a tömlöcz padlatán; azt szerette volna -Demeter úr bővebben megmagyaráztatni magának: - -– Hogyan lehet az, Margari? - -– Instálok alázatosan nagyságos úr, ezt nem értek. - -– Jól van, folytassa. - -Valahányszor a kaput nyitották oda alant, Demeter úr mindannyiszor -becsengette a pitvarnokot, hogy nem János úr jött-e meg? Egyszer sem az -jött. A pitvarnok mindannyiszor az ágyból ugrott fel, folyvást borzasabb -fővel, durczásabb képpel jelenve meg a szobában és átkozva magában azt a -bakter diákot, hogy még sem tudja elaltatni azt a vén embert, ez pedig -irigyelte a szolga állapotját, a kinek legalább szakaszonkint lehet -átaludni az éjt. - -– Folytassa hát Margari tovább. - -Monte Christo kilökette magát halottképen egy zsákba varrva a tengerbe. - -– Merte volna-e azt maga megtenni, Margari? kérdezé közbeszólva Demeter -úr. - -– Ha sok pénzem volna, nagyságos úr, instálok; de az ilyen szegény -ördög, mint én, örül, ha élhet, viszonzá Margari, mely válasz persze a -«nem értett» szöveghez semmiféle viszonyban sem állott. - -– Jól van, együgyű ember; olvassa tovább. - -Margari nagyot ásított, nyujtózkodni is akart, de akkor eszébe jutott, -hogy hónalj alatt ki van szakadva a kabátja, az majd még nagyobbat -szakad, hát ezt abba hagyta s folytatta a keserves munkát. - -Monte Christo már szárazra is úszott. Margarinak majd leragadtak a -szempillái, de az öreg úr még sem álmosodott el; egyszer ismét -becsengeté a komornyikot, hogy nézzen fel a háznál lakó orvoshoz, nem -hivatták-e hirtelen valami veszélyesen megsebesült emberhez? A komornyik -sem egészen értette a dolgot, az orvos is álmos volt, a hogy -felköltötték s kicsinyben mult, hogy eret nem vágott a komornyikon, míg -az fel birta világosítani, hogy nem ő róla van szó, hanem az öreg úr -álmodott valamit ébren. - -No hát! – izent neki az álmából felvert doktor valamit, a mit a -pitvarnok bizonyosan nem mondott el odabenn. - -A János úr által tett fenyegetőzés egész éjjel nem hagyta Demeter urat -aludni, aztán meg a szegény Margarit sem. Egy-egy érdekesebb hely -megragadta az öreg figyelmét, akkor elfelejtette János párbaját, -például, mikor Monte Christo megleli azt a tömérdek kincset a szigeten. - -Ekkor felköltötte Margarit, hogy hozzon egy mappát, keresse meg rajta, -hol van a Monte Christo sziget? Margari kereste azt minden tengeren, -utoljára még a szárazföldön is, de csak nem találta meg. Mikor már aztán -nagyon megunta a keresést, azt indítványozta, hogy majd ir ő holnap -délután mindjárt magának Alexander Dumas úrnak, hogy fedezze fel a -nagyságos úr előtt, hol volt az a sziget és hogy megvan-e még? - -– Jól van, maga nagy ostoba; olvasson tovább. - -Margari nagyot sóhajtott, felnézett a fali órára; de soká üti azt a -hatot! Egyszer aztán olvasás közben csakugyan ütötte a hatot. Margari -ott menten a sor közepén megállt, belehúzott a körmével, hogy -ráismerjen: melyik szónál kezdje estére? fület csinált a lapnak s betevé -a könyvet. - -– No! hát a vége? szólt neheztelő bámulással Demeter úr. - -– Instálok alázatosan, szólt Margari alázatos rendületlenséggel, hat óra -után nincsen a konvenczió! – Azzal jojczakát kivánt és elment. - -Demeter úr dühbe jött, káromkodott, föltette magában, hogy rögtön -elcsapja, arra azután fényes reggel elaludt és három óra hosszat aludt -mély narcoticustetsz halott álmot, a mikor aztán a házat el lehetett -volna körüle bontani, arra sem ébredt volna fel. - -Tíz óra tájon fölébredve, első dolga az volt, hogy János úr után -tudakozódjék. Még akkor sem jött haza. Erre elküldé a pitvarnokot a -kapitányi hivatalhoz, hogy jelentse fel, miszerint az ő fia János és -Hátszegi úr (lakik az Angol királynő vendéglőben), párbajt akarnak víni, -a hatóság tudja ki, hol és mikor? és minden áron akadályozza meg. A -feljelentésre egy biztos rögtön bérkocsiba veté magát s nyargalt -lóhalálában; félóra mulva aztán egy hajdú azt az izenetet hozta vissza a -komornyiknak, hogy tiszteli a biztos, máskor tegye bolonddá az öreg apja -lelkét, de ne őtet; a miből azt is lehetett érteni, hogy a párbajról szó -sem volt, vagy pedig azt, hogy mind a ketten megölték már egymást, el is -vannak régen temetve: későn jött a denunciatio. - -Szerencsére úgy délfelé haza érkezett maga János úr, egy kissé olyan -ámolygós állapotban, mint mikor az ember valakit korán reggel éhomra -megölt, vagy pedig mikor egész éjjel ivott. - -A család tagjai tegnapról megint együtt ültek már szokás szerint Demeter -úr szobájában s hallgatták annak boszantásait, midőn hírül jött János úr -hazajötte. Demeter úr rögtön hivatta magához. Eleinte azt izente vissza, -hogy ő most lefekszik, mert alhatnék, a mi délben elég képtelen beszéd -még a leggazdagabb embertől is, egy második küldetésre egy pár pofont -igért a pitvarnoknak, csak miután harmadszorra Clementine menesztetett -át hozzája azzal a szóval, hogyha nem jön, beteg édes atyja fogja magát -odavitetni hozzá, akkor jelent meg nagy haragosan. - -– No te! te dühös vérengző ember! hát megtörtént? végbe ment? - -– Mi történt meg? kérdezé János, szörnyen elmeredt szemekkel. - -– Ahá! Idegenek vannak jelen, azok előtt nem beszélhetsz; Clementine, -miss Kleerri, távozzanak egy kissé a mellékszobába. No, már most -szólhatsz. - -– De ugyan mi a csodát akarod, hogy szóljak? - -– Henriette! menjen ki maga is. Gyermekeknek nem kell mindent megtudni. - -Henriette is a többi után ment, csak Lángainé maradt ott. Rébuszokat -fejtegetett. - -– De mit akarsz te én tőlem megtudni? - -– Hát az az affaire: az a rencontre Hátszegivel? Felkerested, -találkoztál vele? - -– Oh! úgy? Persze, hogy felkerestem, most is tőle jövök; egész éjjel -együtt mulattunk az angol királynőben. Mondhatom, famosus egy ficzkó, -derék, charmant gavallér. Valóságos eredeti noble ember. Délután be -fogom nálatok mutatni: meglátod Matild, neked is meg fog tetszeni. Hanem -most adieu; aludni kell mennem, mert egész éjjel nagyon sokat -pezsgőztünk együtt. Oh, ez nagyon-nagyon jeles ember. - -Demeter úr nem felelt rá semmit. Összeszorítá vékony ajkait s fejével -nagyokat bólintgatott. Senki sem tett rá semmi észrevételt. János úr -mehetett aludni tetszése szerint. - -Csak eltávozta után kis időre szólítá meg Lángainét az öreg. - -– Mit csinálsz, Matild? - -– Egy rébuszt találgatok, a mi az Irisben jött. - -– Nem találod furcsának, a mit János mondott? - -– Eszemben sincs, hogy törjem rajta a fejemet. - -– Hm. Én gondoltam valamit. - -Lángainé tetszésére bizta, hogy elmondja-e a mit gondolt, vagy -elhallgasson vele? - -– János vissza akarja adni a tromfot Hátszeginek; ide akarja csalni, -hogy majd mikor az délután eljön, előbb megvárakoztassa az előszobában, -azután azt üzenje ki neki, hogy ma nem fogadhatja el, jőjjön holnap. Így -van az kicsinálva bizonyosan. Oh, János okos fiu, nagyon okos fiu! De én -mindig kitalálom előre, hogy mit akar? - -Ez önelégült conjecturára még el is mosolyodott az öreg úr. - -E pillanatban valaki félig benyitotta az ajtót s egy borzas fő -bekukkantott rajta és hirtelen széttekintve, megint vissza akart -húzódni. Már késő volt. Demeter úr észrevette; úgy szokott feküdni, hogy -a tükörből minden bejövőt meglátott. - -– Ahán, Kálmán! Hát miért nem jösz be? Nem látsz, mi? - -– Nem téged kereslek, hanem Henriettet. - -– Gyere ide, ha parancsolom! - -Kálmán erre aztán egészen belépett az ajtón, a hátával be is akarta egy -párszor újra csukni, de nem ment a kilincsbe, aztán csak úgy hagyta. - -Szakasztott mása volt Henriettenek arczvonásaiban, csakhogy fekete -szemei szilaj tétovával jártak össze minden tárgyat, mint a vadrigóé, -mely kalitjából kiszabadulva, egy percz alatt azt nézi, merre van itt -valami elkapni való? vagy nincs-e egy macska, mely őt elkapja? vagy egy -nyilás, melyen kiröpüljön, vagy egy buvóhely, a hova eltünhessen? - -– Gyere ide; mi kell neked a Henriettel? - -Kálmán nagyot pillantott azokkal a szilaj szemekkel, egyet nyelt utána, -azalatt elkészült azzal, a mit felelni szükség. - -– Hát hogy a pensumomat nézze által, nincs-e benne valami hiba? - -– He, te vén kamasz! Nem szégyenled egy leánynak mutatni a leczkédet, -nem szégyenled, hogy az többet tud, mint te? - -– Te még annyit sem tudsz. - -– Mit? Így kell velem beszélned, te semmirekellő? Nem félsz tőlem? - -A gyerek vállat vont. - -– Az iskolában úgyis eleget koplalok büntetésből, mikor a leczkét nem -tudom. Attól meg nem ijedek meg, hogy kitagadsz, mert most is nyári -kabátban járok télen. - -– Igen, mert eladtad a télit, semmirevaló! Szép azúr kabátod volt. - -– Oh persze! ócska volt, nem adtak érte többet két huszasnál, az is -lyukas volt az egyik, megcsalt vele a zsidó. - -Demeter úr a fogait szítta, Lángainé megfeddé a fiut: - -– Kálmán, Kálmán! ne feleselj öreg atyáddal, az nem illik. - -– Így van nevelve, szólt mérges leptetéssel az öreg, ezek voltak derék -atyjának drága nevelési elvei. Épen olyan, mint az apja. - -A fiunak erre a szóra könybe lábadtak a szemei, félre fordítá arczát, -hogy azokat az öreg ne lássa s ajkába harapott, hogy sírva ne fakadjon; -az fájt neki nagyon, ha azt mondták, hogy az apja is olyan ember volt, -mint ő. - -– Nos, mutasd azt a pensumot. - -A fiu szótlanul nyujtá oda az összezavarodott irkát. - -Az öreg szemüvegét vette és belenézett: - -– Ez nem a te irásod! - -– Hát kié? - -– Én ismerem, hogy kié. - -– Biz azt nem ismered. - -– Ahán! ugy-e elfogtalak? Tehát még sem a tied, mert téged csak -ismerlek. - -– Ugyan add vissza, aztán bocsáss. - -– Oh nem, majd megmutatom valakinek, aztán megtudom, jól van-e fordítva, -hogy mire mentél már? hogy nem hiába költöm-e rád azt a sok pénzt? - -– De ha azt hiszed, hogy nem én irtam. - -– Most takarodjál! Az irás itt marad. - -Kálmán duzzogva ment odább, nyitva hagyott maga után minden ajtót s -odakünn rögtön elkezdett hangosan fütyülni, a mit Demeter úr ki nem -állhatott. - -Becsengette a komornyikot, teremtsék elő Margarit rögtön. - -A jámbor férfiu ekkorra már kialudta magát s megijedt, hogy megint -felolvasás lesz a dologból, azonban engedelmeskedés az első erény egy -jól rendezett statusban. - -– Méltóztatja parancsolni. - -– Jőjjön ide csak, Margari; maga tud diákul, fordítsa le nekem Kálmánnak -a pensumát magyarra. - -Margari előbb végig nézte az irást, hogy sok-e? nem kellene-e érte külön -diurnumot kérni? Azonban csak egy oldal volt. Elmondá a tartalmát híven. -Valami ártatlan chria volt arról a themáról, hogy «beatus ille, qui -procul negotiis» stb. - -– Jól van no. Elég, elég már. Nincs benne valami hiba? Csak azt akartam -megtudni. - -– De igen is. Itt a poema fölül hibázik a két punctum, aztán meg a -helyett, hogy «putabam» szebb lett volna így irni, hogy «arbitratus -sum». - -– Jól van. Adja vissza Kálmánnak az egzerczicziumot. Aztán ide -hallgasson: ha szép szerével hozzáférhet, kerítse kezébe a Kálmánnak a -többi gyakorlatait is és hozza ide nekem. - -Kap érte jó ajándékot. - -– Igenis, mindjárt, kérem alássan. - -Az «ajándék» szóra a jeles férfiunak egyszerre nagyon gyorsak lettek a -lábai; azt vélte, hogy a feladat teljesítésének legegyenesebb útja leend -Kálmán úrfit directe megrohanni és inhibeálni neki a nagyatyai -parancsolatot, hogy minden archivumát rögtön adja ki, mert abban -gyönyörködni akarnak. - -Erre aztán kapott Kálmán úrfitól egy olyan előre nem sejtett pofont, -hogy megcsendült bele a füle, melynek következtében nagy lármát csapott -odakinn, fenyegetőzött, hogy panaszra megy a professorokhoz, s e gonosz -szándékától nem is állt el addig, míg Henriette, megtudva az öcscsét -fenyegető veszélyt, névnapra kapott szűz Máriás aranyát neki nem -ajándékozá, hogy csak hallgasson el és ne mondja senkinek, hogy Kálmán -bántotta. (De azért csak még is eldicsekedett vele adandó alkalommal -mindenkinek, ha nem is panaszképen.) - -János úr az egész délutánt apja szobájában tölté, még a kávéházba sem -ment. Bizonyosan várta a revanchera való alkalmat. - -Untából azt találta ki, hogy unokahugának kezdett el udvarolni. Odaült -mellé, a kezét czirógatta, megjegyezte rá, hogy milyen szép fehér a -bőre; kérdezte tőle, hogy miért nem visel már angol fürtöket, mikor azok -olyan jól illenek az arczához? az angol misszt is belevonta a -discursusba, megtudakolva tőle, hogy Henriette tökéletes-e már az angol -s franczia nyelvben? sok hiányzik-e még, hogy virtuóz legyen a zongorán? -példálózott, hogy bizony jó lesz sietni mindenféle tanulni valóval, mert -már Henriette nem gyermek, ide s tova egyet gondol s elrepül, akkor -aztán, ha az ember egyszer már asszony, nem sokat tanul. - -– Apropos Henriette, van-e már választottad, he? - -Henriette sokkal jobban félt tőle, mint hogy e kérdésre elpirult volna, -hanem inkább gyanakodva nézett fel rá félénk szemeivel s nem felelt neki -semmit. - -De felelt helyette az öreg úr, jól összeszidva Jánost. - -– Te félbolond! te egész bolond! Miről beszélsz te annak a gyereknek? -forgasd el a fejét! a nélkül sincsen a helyén. Iskola kell még annak, -nevelőház, nem férjhezmenés; te vén szamár! csak te biztasd. Az én -akaratommal, Lapussai Demeter akaratával, öt esztendeig, értsd ötig! se -kérő, se más széltoló nem teszi ide a lábát Henriette végett, érted! - -János felkaczagott e mérges fenyegetőzésre; tréfának vette az egészet s -azzal, mintha Henriette egészen az ő védencze volna, bizalmas pártfogó -arczczal mondá neki: - -– Ne félj hugocskám, majd hozok én neked vőlegényt, olyat, hgy a -nagypapa a mankóját veszi, úgy szalad eleibe (az öreg közbeordított -valamit, János túlkiáltotta kaczagva), ha pedig nem akar hozzáadni, hát -elszöktetünk! - -Azzal nevetve, mint a ki jó szíve túlbuzgalmával nem bir, átölelte, -megcsókolta Henriettet, azzal a rúgkapálózó öreghez futott, azt is -összecsókolta, aztán Matild felé lépett, de az előre megmondá neki, hogy -«engem már ne csókoljon meg, köszönöm!» - -Henriette e nagybátyai hízelgés után kétszer-háromszor összeborzadt, -mint a kinek valami undorító orvosságot kell bevenni s előre megérzette -a szagát. - -A pitvarnok félbeszakítá e kedélyes családi enyelgést, jelentve, hogy ő -nagysága báró Hátszegi úr kivánja tiszteletét tenni. - -Demeter úr most egyszerre könyökére emelkedett, hogy János arczára -lásson, vajjon mit fog tenni? Kilöketi az inasokkal Hátszegit a házból? -vagy azt izeni, hogy várjon az előszobában, a hogy ő várt nála? hogy -jőjjön holnap? Oh bizonyára János ilyesmit fog tenni, mert János nagyon -büszke ember. - -János úr pedig mindezek helyett azt tette, hogy maga rohant ki az ajtón -az érkező vendég eleibe, fenhangon kiáltva messziről eléje: - -– Oh kérem alássan. Kedves tisztelt barátom uram, minek ez a czeremonia -mi közöttünk, csak tessék egyenesen jönni akármikor hozzánk, báró úr, -kegyed előtt nem vagyunk idegenek! stb. stb. - -Azzal karon ragadta érdemes vendégét s diadaltól ragyogó orczával -vezette őt be családi szentélyükbe, bemutatva őt örömtől egészen -elfulladt hangon. - -– Méltóságos báró Hátszegi Lénárd úr, legkedvesebb barátom. - -Azután azt az ügyetlenséget követte el, hogy az atyját és unokahugát (a -kit közelebb ért) egymásután felnevezte a vendég előtt, végre Matild -felé fordult, hogy azt is bemutassa neki, de már az akkor olyan képet -mutatott rá, mint a márványhölgy Zampában, hogy János elébb jónak látta -megkérdezni halkan: mi tetszik? Mire az az odahajló fülébe azt súgta: - -– Tanuld meg, hogy ne mutasd be a vendégnek a házi asszonyt, te -ügyetlen! - -János először megijedt e czímtől, másodszor haragudni akart érte, hanem -harmadszor jobbnak látta mosolyogva fordulni Hátszegi báró úrhoz, a ki -udvariasan kisegíté zavarából, mondván: - -– Van szerencsém ő nagyságát tisztelhetni; több ízben volt alkalmam -elmerengeni páholyában látott méltóságteljes arczvonásain. - -– Tessék helyet foglalni… - - - - -A KEDVES EMBER. - -Báró Hátszegi igen kedves ember. - -Van szép, férfias büszke arcza, erőteljes alakja, szabadon mozog, -beszél, szemei ragyognak, magatartása úri, kifejezései válogatottak; -valódi gavallér. - -Demeter úr egészen meg volt tőle igézve, ámbár Hátszegi ő vele nagyon -kevés discursust kezdett; már csak illem szerint is legtöbbet -foglalkozván a jelenlevő özvegy delnővel. - -Miről volt szó, arra bizony már senki sem emlékezik; mindenféle -hiábavalóság: bálok, estélyek, lófuttatás. - -Henriettet meg sem szólították, János úr belebeszélt mindenbe, nem -hallgatott rá senki, hanem azért nagyon jól mulatta magát. - -Mikor Hátszegi eltávozott, ragyogó arczczal kérdezé Lángainétól: - -– Nos, hogy tetszik neked ez a fiatal ember? - -– Szeretném tudni, szólt válasz helyett Lángainé szúrósan, hogy mi okod -volt neked ezt a fiatal embert nálunk bemutatni? - -– Nos, nem derék gavallér ember-e? - -– Te azt mondtad tegnap, hogy semmiházi. - -– No, az nem igaz; mondtam, de nem igaz. - -– Azt mondtad, hogy csavargó. - -– Mit? én mondtam? az lehetetlen! azt én nem mondtam. - -Demeter úr interveniált békés úton. - -– No, mondtad János: így mondtad; hanem akkor haragban voltál, az ember -olyankor sokat mond. - -– Au contraire! igyekezett János magát tűzbe hozni, nem csavargó, sőt a -legelső földesúr a Hátszeg vidékén. Hogy mondtam volna én olyat? -Kastélya, vára van: egy dynasta, egy valóságos dynasta a maga -kerületében; olyan úr, mint egy kis herczeg, akkor én bolond lehettem, -mikor azt mondtam, hogy csavargó… - -– Tegnap ki akartad híni párbajra, folytatá Lángainé a csipdőzést. - -– No persze! Majd mindjárt, minden bagatelle miatt! Aztán ha volt is -valami haragom ellene, vannak körülmények, a mik közt az ember kibékül. - -– Ha az ember űzér, ugy-e? s ha az embernek eladó háza van, a mire -alkuszik? - -– Azért sem űzér! Hát azért sem eladó ház! kiálta felpattanva János úr, -ha már akarod tudni! (aztán egyszerre leszállt a hangjával) hanem valami -egészen más. Sokkal fontosabb dolog. - -– Vagy úgy? szólt gúnymosolylyal Lángainé s szánalmas tekintetével -iparkodott Jánost megrendíteni. (Azt gondolta magában: ez megint egyike -azon járdataposóknak, a kikhez az én János bátyám engem minden áron -férjhez akar adni, a kiket rám akar disputálni, csakhogy elmenjek a -háztól, míg az öreg él. Jól esnék neki, ha beleszeretnék; de azt nem éri -meg János barátom, mert a míg atyánk él, addig nem megyek másodszor -férjhez.) - -– Tehát valami Nagy Sándor, a ki hódításra indult ki; a ki nem házat, -hanem háztüzet jött nézni. - -– Igen. Olyas valami. Kitaláltad; hanem azért mégis tévedni méltóztatol. - -– Azon csak örülök. - -Demeter közbeszólt gúnyoros hangnyomattal: - -– Matild nem megy férjhez senkihez: nagyon szereti az apját, nagyon jól -érzi magát itthon. - -– Oh hohó! nevete János hetykén! Nem Matild hugomról van szó! épen róla -nincs szó. - -– Azt remélem is, szólt fönségeskedő kenettel Matild; ha én kezemet -akarom nyújtani valakinek, azt majd én választom magamnak. És arra nem -elég valakinek két szép fekete szemének lenni, hogy az én figyelmemet -megnyerje; és nem elég néki a tavalyi bálokról tudni beszélni, meg lovon -tudni ülni; hanem annak egy kis characterének kell lenni, annak -becsültetni is kell a világ előtt, hogy ő legyen rám nézve szerencse, ne -én ő reá. - -János tízszer is bele akart vágni a beszédbe; mikor vége volt, kitört -belőle a szó: - -– De ugyan kérlek, nincs rólad szó! Egy szó sincs te felőled. Ne -védelmezd magadat: nem akar senki elrabolni; ülhetsz békével a pamlagon, -s vetheted a passiencet itéletnapig; Hátszegi báró nem azért jött ide, -hogy téged elcsábítson. - -– Akkor hát a te űzményed az egész s mit csinálsz miszteriőz dolgokat -belőle, hogy ez meg amaz a titkos szándéka van itten? - -– Hát hisz azért lehet. - -– Mi lehet? - -– Lehet a báró háztűznéző. - -– Ha nekem nem kell? - -– Hahaha! Frau von Lángai azt képzeli, hogy ő van egyedül a háznál, a -kit meg lehet kérni. - -Lángainé széjjelnézett a szobában, mintha meg akarná tudni, hogy ki van -hát még itt valaki, a ki a báró óhajtásainak tárgya lehessen? de biz ő -nem vett észre arra való embert sehol. - -Megrázta a fejét, egyet rántott a vállán, mint a ki nem is reméli, hogy -megértsen valamit a dologból. Egyszer azonban szemei véletlenül -összetalálkoznak Henriettéivel. Az a zila tekintet a leány arczán első -pillanatra feltünt előtte, a másik pillanatban már tudta, hogy testvére -mit akar? a harmadikban pedig többet tudott, mint ő. - -Az első pillanat elárulá neki, hogy Henriette hamarább megértette János -szavait, mint ő; a második azt, hogy János Henriette számára hozott -vőlegényt; és a harmadik azt, hogy Henriette azt a vőlegényt utálja. - -– Kérem, missz Kleerri, fogjanak a zongoraleczkéhez, Henriette mindent -elfelejt, a mit tudott. - -A missz és Henriette szót fogadtak, s eltávoztak a harmadik terembe; -hanem ezúttal a missznek a szokottnál is több baja volt a -kisasszonynyal, a ki nagyon hibásan játszott. - -Mikor egyedül maradtak, Lángainé szokott csendes, leptető hangjával -szólt oda Jánoshoz: - -– Tán csak nem Henriettet akarod férjhez adni? - -– No és miért nem? - -– Mert még gyermek, mert még iskola kell neki, nevelőház, nem -férjhezmenés; öt esztendeig: érted? ötig ráér kérő jönni a Lapussai -házhoz. (Itt egy éles oldal-tekintetet vetett Demeter úrra, ki -kényelmetlenül fordult fekhelyén jobbról-balra, a mint leánya saját -szavait ismétlé előtte.) - -– Ah, persze! Henriette már tizenhat éves. - -– De gyönge, beteges, idegbeteg… - -– Mint asszony egészséges lesz. - -E massziv észrevételt Demeter úr is jónak látta megerősíteni. - -– Te is olyan beteges voltál, mikor férjhez adtunk. - -– S milyen boldog voltam azóta, ugy-e? válaszolt rá szemrehányólag az -özvegy. - -– Igen, de a báró igen derék férfi! (ezt is az öreg mondta, értette -alatta: nem olyan nyomorék, mint a te férjed volt). - -– Vagy úgy? tehát ez az a mexikói vőlegény, a kit János igért, hogy a -nagypapa mankóit kapja, úgy szalad eleibe? akkor ki akartad Jánost -kergetni a szobából e szavakért… - -A két férfi azt látva, hogy az asszony nagyon szegletbe szorította őket, -közönséges emberek szokása szerint, azzal szerze magának menekülést, -hogy egyszerre ordító hanggal támadt rá mind a kettő, duettben kiáltva: - -– Mit akarsz te? mit akarsz? - -Lángainé kerekre felnyitotta a szemeit, úgy nézett rájuk, ezzel mutatva, -hogy a nagy hangkifejtéstől meg nem ijed. - -– Mit akarsz? - -– Olyan nagyon kiabálni semmiesetre sem, mint ti ketten, hogy földszint -és a második emeletben is meghallják, mit beszélünk? és ha ti nektek -semmi egyéb szándékotok nincsen, mint Pauline, meghalt testvérünk egyik -gyermekét lerázni nyakatokról, akkor ennek sem akarok ellentmondani. -Szegény Pauline, mindig azt mondta, hogy ha meghal, a leányát én rám -hagyja. Én mindig azt mondtam rá, hamarébb meghalok én… Jól van János, -jól van. - -– De én meg nem foghatlak! kiálta közbe János mentegetőzve, én nem -tudom, mi bajod. Ha én Henrietteről így gondoskodom, ha én megismertetem -egy derék, gazdag, szeretetreméltó főnemes úrral, a ki el akarja venni, -a ki által egész családunk emelkedni fog, hogy neked ez ellen mi -kifogásod lehet? azt én meg nem foghatom. - -– Úgy van! erősíté Demeter úr is, fekhelyén felülve, hogy bátrabban -harczolhasson. Mi oka lehet ezt ellenezni? - -– Én nem ellenzem. Csupán bámulok rajtatok, kik mint valami gyermekek, -minden órában változtatjátok a véleményeteket. János tegnap sehonnainak -nevez egy embert, elmegy, hogy kihíjja párbajra s visszahozza mint -kedves barátját s unokahúga kérőjét; te papa egy óra előtt iskolába -akarod küldeni a gyereket s most arra gondolsz, hogy férjhez add… - -– De hát leczkézni akarsz te minket? Kiálta közbe durván az öreg úr. - -– Azt nem, viszonzá Lángainé rendületlen nyugalommal, minden szótagnak -egy kimért fél másodpercznyi időt engedve, hanem annyit mégis megvárok -tőled, mint nagyapától, mint Lapussa Demetertől, hogy ha unokádnak -kérője akad, elébb utána járatsz, hogy ki az és mi az? mert János -barátunk csalatkozhatik, a midőn azt hiszi, hogy kedves barátja -szeretetreméltó gazdag főúr. Az, hogy szeretetreméltó, derék ember-e? -nem tartozik rád, de azt csak mégis tudnod kell, hogy mint áll? mert -lehet valakinek kastélya, vára és azért lehet fülig adós. Ilyen esetben, -ha főúr, annál nagyobb baj neked, mert annál nagyobb követelései lesznek -irányodban. Egy családunkba jött ruinált báró neked nagyon sokba -kerülhet. - -János elsárgult a méregtől; alig találta meg, hogy mit mondjon ellene? - -– De hogy állíthatsz ilyet valakiről, a kit nem ismersz? - -– De a kit te sem ismersz. - -– De én jól tudom… - -Itt már Demeter úr is közbevágott; ezúttal Matildnak volt előtte igaza. -Le is feküdt mindjárt megint hanyatt, onnan itélt. - -– Te nem tudsz semmit, János. A mit te tudsz, azon el nem indulok. Ebben -Matildnak igaza van. Majd elhivatjus Sipos urat, a fiskálist; ő ért az -ilyenhez, ő majd utána jár és megtudat velünk mindent; azt meg kell -tudnunk, hogy a báró mint áll! - -Erre János felugrott; csaknem ríva fakadt mérgében, s egy dühös -oldalpillantást vetve Lángainéra, megesküvék, hogy most rögtön rohan -egyenesen Hátszegihez s megmondja neki, hogy többet soha be ne tegye a -lábát ehhez a házhoz! de még őtet magát sem egyhamar látják meg ebben a -szobában, azt tudja! - -Persze, hogy másnap karonfogva hozta a bárót látogatásra s azontúl -mindennap kétszer jött látogatni Hátszegi; lassankint megosztotta -figyelmét az özvegy és a fiatal leány között, utóbb határozottan az -utóbbira fordítá kitüntetéseit. Mindennapos vendég lett a háznál. - -Hanem azért akármilyen mindennapos vendég volt a háznál a báró, titokban -ki voltak adva az utasítások, hogy tekintetes Sipos úr tudja meg -hegyéről tövére, vajjon voltaképen csakugyan olyan derék ember-e ő -intensiv értékben is, a milyennek kívülről látszik? értsd: a kamatját -költi-e, vagy a kapitálist? - - - - -MIRŐL GONDOLKOZNAK A GYERMEKEK? - -Két hét mulva mindenki el volt ragadtatva a báró személyes kellemei -által. - -Azt meg kell neki adni, hogy igen kellemes társalgó; mindig vidor, -eleven, élczes és bátor; az öreg urat sokszor megnevetteti; Demeter úr -alig várhatja már, hogy jőjjön. János úrnak nagyon tetszik, hogy -parádézhat vele; mikor kocsizni megy a városerdőbe, mulhatlan eset, hogy -őt is magával vigye. A szinházban mindennapos nála a páholyban s beszél -vele fenhangon, hogy észrevegyék. Sőt már sikerült is neki egy párszor -mindenféle mágnásokkal megismerkedni általa, kik azóta az utczán is -kalapbillentést váltanak Jánossal. Ez volt az ő valahai óhajtása. - -Azt is megtudták már Hátszegiről, hogy vagyoni állapotja valóban szilárd -lábakon áll, váltóit soha sem látni a piaczon; űzérek nem találkoznak -vele; mindig kész fizető és soha zavarba nem jön, a hogy más földesurak -szoktak, kiknek ha egy évben leszáll a termékek ára, fitymálja a kupecz, -mindjárt kiesik a föld a lábok alól; Hátszegi pedig roppant birtokaiból -a mit összegyűjtött, engedi raktárban állni, nem szorul rájuk, akkor ad -el buzát együtt, mikor jó ára van. Ez a legbiztosabb mérlege a szilárd -vagyoni helyzetnek. De azonkívül is feneketlen mélységű pénztárának kell -lenni. Egy bécsi bankár, Demeter úr ügyfele, beszélt róla egy esetet, -hogy egy ízben Bécsben járva, ő is tréfából megkisérté a börzén a -promesse-játékot s valami űzérrel szerződött, hogy ekkor és ekkor a mai -áron átvesz tőle ezer darab hitelrészvényt. A határidőre a részvények -pár forinttal alább szálltak és így tulajdonképen a báró vesztett tán -kétezer forintot; szokás az ilyen játéknál csupán a különbséget -egyenlíteni ki, s a vett és eladott részvényeket egyik fél sem látja -soha. Ezúttal azonban a bankárnak más spekulácziója volt; a határnapon -mind az ezer részvényt elhozta Hátszeginek, hogy fizesse ki készpénzzel. -Ez olyan manöver, hogy akkor aztán ugyanazon kalmár alkuszai megjelennek -a szorongatott börze-játékosnál s kinálnak neki pénzt rettentő kamatra -addig a pár napig, míg az átvett részvényeket megint eladhatja. De -Hátszeginél ez nem sikerült; – a mint a részvényeket elhozták neki, -rögtön kifizette az egész roppant összeget, – tán hamis bankókban? oh -nem! – valóságos jó körmöczi aranyakban. A ki annyi aranyat tart kéznél, -az nem bolond ember. - -Tehát gazdagsága Lapussáékéval egyenrangú. - -Itt eddig meg vannak vele elégedve, mindenki el van általa ragadtatva; -csak Lángainé affektál egy kissé azzal, hogy ő fél tőle; mikor az -asztalnál a kést a kezébe veszi, mindig olyan mozdulatokat tesz vele, -mintha valakinek a szívébe akarná ütni, a mit János úr szerint nyilván -azért mond, mert nem neki udvarol. - -– Hát Henriette? Hát a menyasszony? - -Őt nem igen szokás kérdezni. Neki még sem esze, sem akarata, hogy ilyen -fontos ügybe beleszóljon, mint saját férjhez menése. Azt tulajdonképen -még meg sem mondták neki, hogy férjhez fog menni, azt csak a -jelenségekből vette észre, s a báró kitüntető figyelméből, a cselédek -suttogásaiból, a családtagok megváltozott magaviseletéből, kik most mind -oly hangon beszélnek vele, mint egy leendő baroneszszel. Aztán -Clementine is annyit fecsegi, hogy mennyi varrni, himezni valójuk van a -kisasszony számára, az a tömérdek fehérnemű, az a sok selyem és csipke; -hat varróleány ül mellette, meg ő maga, még is éjjelt kell nappallá -tenniök, hogy elkészüljenek mindennel, mert szükség fog rá lenni. - -Igy szoktatják apródonkint ehez a gondolathoz, míg egyszer azután -Lángainé előveszi, s komoly beszédeket tart neki, hogy mi egy nőnek a -hivatása általában, és mi különösen egy rangbeli nőnek, a ki a -családjának is tartozik, hogy a család mennyire el van azzal foglalva, -hogy Henriette jóllétéről gondoskodjék s reméli, hogy ő is hálával fogja -viszonozni e jó akaratot; miből érthetett annyit, hogy ellenmondásról -szó sincs. - -Már ki is volt tűzve a nap, melyen a jegyváltásnak meg kelle történni; -hanem e napot megelőző éjszakán Henriette hirtelen beteg lett, még pedig -oly veszélyesen beteg, hogy a házi orvosért kellett futtatni rögtön. - -Ezuttal Lőrincz doktor úr nem aludt, mert épen akkor jött haza valami -betegtől, s azonnal siet Henriettehez. A mint a kórjeleket meglátta, -nagyon megütődött, hirtelen sok tejet, meg olajat itatott a beteggel; -kergette a cselédeket gyorsan a gyógyszertárba, azután kiment a -konyhába, ott minden rézedényt felhányt, megvizsgált gyertyánál, a -szakácsot, mosogató cselédeket lehordta, Clementine kisasszonyt épen -azzal ijesztette meg, hogy mind ennek ő az oka; a mit az ártatlan -teremtés sehogy sem birt magának megmagyarázni. - -Az nem volt elég, hanem még Demeter úr szobájába is bement; ott is olyan -inquisitiót tartott, mint valami vizsgáló biró; miből szokott enni, inni -a kisasszony? azt neki mind elő kellett hordani, megmutogatni. Mit evett -tegnap este? czukros befőttet; hol a czukor, hol a kanál? azt mind meg -kellett neki látni. - -– De az Isten szerelmiért doktor úr, sopánkodék az öreg Lapussa, csak -nincs talán az a gyermek megmérgezve? - -– De igen. Még pedig rézoldattal. - -– Hogyan lehetne az? - -– Csak úgy, hogy a réz- vagy ezüstedényben benne hagyják az ételt, -például a befőttet s az egyszerre rézoldatot sajátít el. - -Ennyi chémiát nem értett az öreg, hogy az ezüstből hogyan váljon ki -rézoldat? hanem azért komolyan megijedt. - -– Talán csak nem veszélyes? - -Nagy önmegtagadás volna egy praktikus orvostól ilyen kérdésre azt -felelni, hogy «nem». - -– Az a szerencse, hogy jókor híttak, reggelre meghalhatott volna bele. - -– De meghalni! most, mikor… (azt akarta mondani, mikor olyan jó partiet -csinálhatna). - -– Igen könnyen meghalhatna bele. A rézoldat veszedelmes méreg, s ha -nagyobb adagban keveredik az étel közé, alig lehet mentséget találni -ellene. Holnap lejövök és fényes nappal meg fogok vizsgálni minden -érczedényt a háznál. Az ilyen gondatlanság miatt az egész család -veszedelembe jöhet. Különösen nagyságodnak is az a rossz szokása van, -hogy az ételt sokáig állatja és szeret mindenféle aranyos, ezüstös -tálból, pohárból enni, inni, az mind veszedelmes. Legegészségesebb a -közönséges porczellán és üveg; az nem mérges. - -– Holnap rendelést fogok adni, minden konyha-edényt újra kell czinezni. - -– El kell minden rézedényt hajítani pokolba! indulatoskodék az orvos; -nagyságod csak nem fogja magát örökké halálveszedelemnek kitenni, csak -azért, hogy a rézedények kárba ne vesszenek. Lám, nagyságod ügyvédje, -Sipos úr, csak egy fiscalis, azért mégis ezen esetnél rögtön a padlásra -küldött minden rézedényt. - -– Ennél az esetnél? kérdé megragadva a szót az öreg ember. - -– Igenis, épen most jövök tőle. Ott épen hasonló eset adta elő magát. A -segédje, egy derék fiatal ember, talán tetszik is ismerni? hasonlóan -réz-oldattal lett megmérgezve; ebben az órában jövök tőle. Ha későn -érkezem hozzá, a fiatal ember oda van, mert az ügyetlen cselédek még -eczetet adtak neki rá inni. - -– Ez nagyon különös. - -– Persze, hogy különös; két hasonló mérgezési eset egy időben és -mindkettő gondatlanság, edények tisztán nem tartása miatt. Azt már -minden háznál kellene tudni, hogy réz és ezüst edényben nem kell semmi -nedveset sem főzni, sem tartani; rézmozsárban sót nem kell törni; ezüst -pohárból, ha csak belül jól meg nincs aranyozva, nem kell inni, még -vizet sem; mert ha áll, az is olvaszt fel; azután ezüst kanalat nem kell -semmi ételben felejteni, mert abban is van réz. - -– Ugy-e bár? Azok az ezüstmívesek mind csalnak. - -– Nem csalnak! hanem rezet kell vegyíteniök az ezüsthöz, hogy munkálható -legyen. Ez nem csalás. Azért híják 16 próbásnak, 13 próbásnak és így -tovább az ezüstöt, a mint vegyítve van. Ez így van megállapítva. - -– És vajjon az a fiatal ember, az az adjunctus, vagy izé? szinte -veszedelmen kívül van már? - -– Oh igen. Ámbátor sokkal nagyobb adagban részesült a méregből, de nála -sokat segített a természet, erősebb testalkotású; hanem a kisasszonynál -bizony veszélyes a baj, szokott ideges szenvedékeny állapota mellett, -úgy hiszem, sokáig meg fogja sinyleni. - -– De különös, hogy ilyen egyszerre mind a kettő. - -– De jó, hogy egyszerre engemet hivattak. Egy másik orvos, ki -negyedórával előttem volt annál a fiatal embernél, azt hitte, hogy gomba -által történt a mérgezés s ezért eczetet rendelt neki, az pedig jelen -esetnél még neveli a méreg hatását, de én mindjárt ráismertem, mert -nekem ebben nagy praxisom van. A kisasszonynak is nagy szerencséje, hogy -itthon találtak. - -– Oh ezerszer köszönjük, szólt meleg hálókabátjába húzva magát Demeter -úr s hálósipkáját fájós szemeire húzva; nagyon lekötelez bennünket -doktor úr. Tudja, mennyire szeretjük Jettit, mindnyájunknak szemefénye. -Én nem mondhatom ki, milyen nyugtalan vagyok miatta. Azt szeretném, ha -doktor úr éjjel-nappal ott volna mellette s ki nem menne a házból. Én -gazdagon megjutalmaznám. - -– Hiszen én mindent el fogok követni s ha csak valami véletlen közbe nem -jön, jót állok a siker felől. - -– De én mégis nyugodtabb volnék, ha azt tudnám, hogy doktor úr mindig -ott van beteg leánykám mellett. - -– Azt is örömest tenném, ha több betegeim nem volnának a városban, a kik -szinte segítségemet igénylik. - -– Azokat talán lehetne másra bízni. - -– Nem lehet, kérem alássan; köztük veszélyes betegek vannak, különösen -az a fiatal ügyvéd. - -– Hisz azt bizhatná valamelyik segédjére, vagy akárkire, hisz annyi -nevezetes orvos van a városban. - -– Oh kérem alássan! Ha már egyszer én voltam ott, nem bocsátok mást az -ágyához. Majd, hogy megölje! Ez az én reputatióm dolga már! És ilyen -nevezetes kettős kóreset egyszerre. Oh ezt nem engedhetem másnak. - -– No jól van, doktor úr; hát csak kérem, gyógyítsa meg leánykánkat. - -– Remélem, mind a kettőt megszabadítandom; most benézek hozzá, azután -visszafutok tens Sipos úrhoz s egy óra mulva ismét itten leszek. - -A derék férfiu nem látott ebben mást két nevezetesen összevágó -kóresetnél. Ő jól ismerte az emberi életműszerek rendezetét, a -véredények alkotását, a mérgek hatását és küljeleit, hanem az emberi -szívek titkait kevésbbé. - -Az öreg Lapussa Demeter pedig nem tanult sem chemiát, nem anatomiát, -hanem azért látta e kettős kóresetnek olyan diagnosisát, a mit nem -fürkésznek az orvosok. - -Demeter úr azonban nem szólt arról senkinek semmit, a mit maga gondolt; -engedte a másnapi orvosi vizsgálatot házánál annak rendi szerint -végbemenni; engedte a rézedényeket padlásra vándorolni, az ezüstöket az -ötvöshöz küldetni, újra aranyozás végett; egy pár cselédet hagyott -elbocsáttatni, a kiket közvetlen hanyagsági gyanú terhelt; a többit -János úr sorban pofozni igyekezett; azt engedte végrehajtásra menni, -pedig János úr az ily merényletekben nagyon szavatartó. Senkit sem -világosított fel arról, a mit maga gondolt. - -Hanem Henriette egész betegsége alatt óráról órára értesítteté magát -Demeter úr unokája hogyléte felől. Clementine és egy vén cseléd -felváltva őrködtek ágya mellett; gyakran Lángainé is egész órákat -eltöltött szobájában; a nevelőnő pihent, mert a betegápolás nem -zongoraleczke. - -Az meg volt mindenkinek parancsolva, hogy egy pillanatra se hagyják -Henriettet magára s Demeter úr különösen rendeletül adá, hogy Kálmán hat -lépésnél közelebb ne bocsáttassék testvére ágyához; először, mert -hideget visz be, meghűti a beteget, másodszor, mert ostobaságokat -fecseg, könnyen indulatba hozhatja és végtére, mivel hebehurgya gyerek; -ha Henriette valamit megtalálna kivánni, a mi neki nem egészséges, még -lopva odavinné neki; vagy hideg vizet adna neki, mikor annak nem szabad -inni; azért csak maradjon ő távol. - -Utoljára is, hetek múlva, a jó Isten meg az áldott természet győzelemre -segíték Lőrincz doktor fáradozásait a méreg hatása fölött; Henriette -kezdett csendesen kiépülni. Nagyon oda volt még, de az orvos biztatása -szerint már minden életveszélyen kívül, a mikor a betegnek apró -kivánságait teljesíteni szabad. - -Lángainé az orvos jelenlétében kérdezé a betegtől: nem kivánna-e ezt, -vagy amazt? nincs-e valami étel vagy kedvtöltés után vágya? - -A halavány gyermek bágyadtan lehunyta szemeit, mintha azt felelné: -vágynám a sírban feküdni – jó mélyen. - -– Unom magamat nagyon, szólt felsóhajtva. Szeretnék valamit olvasni. - -– Az nem szabad, szólt az orvos; attól megfájdul a feje. Hanem más -valaki olvashat fel valami vidám regényeket, például Boz Pickquick -klubját; vagy Maryattól Simple Pétert, azok nem izgatók. - -– Az jó lesz. - -Mindjárt utasítást kapott a nevelőnő, hogy sziveskedjék kezébe venni a -könyvet s olvasson fel Henriette előtt. A Pickquick klubra esett a -választás. - -A csaszlaui angol kisasszony nem nagy mulatságát találta a humoristikus -regényben, mit a világ remekműnek ismert el s biz az első fejezetnél -nagyon sokat ásított rajta, a másodiknál még többet. A harmadiknál le -akarta beszélni Henriettet, hogy azt tovább folytassák, mert nagyon -unalmas. Henriette ellenben nagyon érdekesnek találta; missz Kleerri -végre azt mondá, hogy biz az ő torka már kiszáradt, majd délután -folytassák, s azzal becsapta a könyvet. - -Délután Henriette folytonosan nyügösködött az ápolásában aggó Clementine -előtt, hogy milyen rossz az, mikor egy érdekes munkát félbeszakítanak, -mikor az ember szeretné tudni, hogy mi lett már tovább. - -– Lelkem kisasszony, én szivesen olvasnám tovább, de nagyon rosszak a -szemeim, elromlottak a sok varrásban. - -– Talán Kálmán olvashatná. - -– Jaj, galambom Jettikém, annak nem lehet ide jönni, mert sok tanulni -valója van. Tudja: diák, a kit megbüntetnek, ha a leczkéjét nem mondja -fel, ma is azt izente Margari által a professor, hogy semmit sem tudott; -secundát kapott. (Nem akarta azzal szomorítani, hogy ki van tiltva -innen.) - -– Hát Margari olvashatna fel. - -– A biz igaz. Az már olvashat fel. Mindjárt felkeresem, csak behívom -elébb az ápolónét, hogy a kisasszony magára ne maradjon. - -A jó lélek azt gondolta magában, hogy miután az orvos megengedte a -lábbadazónak, hogy felolvasást hallgasson, miért ne hallgathatná -Margariét, ha olyan nagyon kivánja s miután holmi igéretekkel rábirta -Margarit ez extra áldozatra, nemsokára visszatért vele, leültette őt -valami függöny mellé, hogy a betegre ne lásson, mert az talán illetlen -volna s kezébe adta a könyvet. - -Alig morzsolt le nehány sort Margari, midőn Henriette újra elkezde -nyügösködni, hogy ő olyan nagyon szeretne valami jót enni. Olyan régen -nem is kóstolt az ételbe, de most olyan kedve volna valamihez; hisz az -orvos megengedte. - -A jószívű kisasszony kapott ez óhajtáson s kikérdezé, hogy mit szeretne? -hogyan szeretné? Henriette azután utasításba adott neki valami becsinált -levet, valami beteges furfanggal kigondolt furcsaságot, mi legyen és mi -ne legyen benne; annyira, hogy azzal kénytelen volt Clementine maga -lefáradni a konyhába, mert bizonyos volt felőle, hogy ha cselédre bízza, -az, a míg a lépcsőkön aláér, felét elfelejti. - -Alig tette be az ajtót maga után Clementine, midőn Henriette -félbeszakasztá Margari olvasását. - -– Kérem önt, az egekre, jőjjön közelebb hozzám egy szóra. - -A jeles férfiú úgy megijedt e váratlan megszólításra, hogy el akart -szaladni s lármát ütni odakinn; azt hitte, a kisasszony rögtön -forrólázba esett s fantáziálni kezd; különben hogy hívhatná őt közelebb? - -Azonban a beteg leányka, két fehér reszkető kezét összetéve, oly esdve -tekinte rá, hogy meg kellett rajta indulnia s minden diurnum nélkül -elszánta magát, hogy közelebb lépjen hozzá. - -Henriette nem átallta kezével megragadni a tétovázó férfiu kezét. - -– Az Istenre kérem önt, jó Margari. Egy nyugtalanságom van, a mi miatt -nem tudom a szemeimet lehunyni. Ha alszom is, mindig azzal álmodom. Ön -megszabadíthat attól. Egyedül önben van bizodalmam. Hisz ön is épen úgy -szenved a háznál, mint én; önnek nincs oka engemet bántani, üldözni; -ugy-e megteszi ön, édes jó Margari, a mire kérem önt? - -Margari csakugyan azt hitte, hogy a kisasszony félrebeszél. Ráhagyta, -hogy mindent teljesít, csak parancsoljon. - -– Én nagyon jó fogok önhöz lenni, egész életemben soha el nem felejtem, -a mi jót most tesz velem s majd meglátja, meg fogom önnek hálálni még -valaha. - -– Oh kérem alássan, eddig is nagyon jó volt a kisasszony hozzám mindig. -Ha rá emlékezem, hogy engemet ennél a háznál mindenki vexálta, csak a -kisasszony fogta pártját nekem. De hisz azt el nem felejtem soha. -Parancsolja velem, én megyek a tűzbe is érte. - -Az érzékeny férfiu sírni is kezdett, míg Henriette erről le nem -beszélte, mert meglátják s majd kérdezik, hogy miért sírt? - -– Nézze ön, szólt a leányka, egy kis fekete zsinórra akasztott kulcsot -vonva elő kebléből. Ez a chatouilleom kulcsa. Nyissa ki azt, talál benne -egy csomag irást, kék szalaggal átkötve. Azokat vegye magához. Mindig, -egész betegségem alatt attól rettegtem, hogy ezeket megtalálják nálam, -hogy kutatni fognak és ráakadnak, s mikor magamhoz tértem, akkor azon -tépelődtem, hogy nem beszéltem-e ki hagymázom alatt valamit ez -irásokról. Oh az rettenetes volna, ha rokonaim megkapnák. Vegye ön ki -azokat gyorsan, míg Clementine vissza nem jő. Előtte is titkolnom kell -mindent. - -Margari elég ügyességgel teljesíté a feladatot, nem tört el egyebet, -csak a chatouille tükrét a kinyitás közben; elég volt tőle ennyi. Az -iratokat ott lelte mind szépen összekötve. - -És most megfogá kezét Henriette s oly forrón megszorítá s oly őszintén, -oly esdve nézett szép, panasztevő szemeivel annak szemeibe, hogy e -tekintettől egy őrült meggyógyult volna. - -– Én önt becsületes embernek ismerem. Igérje meg, hogy ez iratokba nem -fog egy pillantást is vetni, hanem átadja azokat Kálmán öcsémnek, ő majd -azután tudni fogja, hogy mit tegyen velök. Ugy-e édes Margari, megteszi -ezt ön értem, az én kedvemért? Hisz ezt úgy vegye ön, mintha egy halott -jönne vissza önhöz a túlvilágról s az kérné önt kétségbeesett -könyörgéssel, hogy a mitől a sírban nem nyugodhatik, a mitől elkárhozik, -azon gondolattól szabadítsa meg lelkét. - -Margari nagyon elborzadt e szókra: – egy halott, ki a túlvilágról -visszajő! – ennek a kisasszonynak rettenetes a fantáziája. Úgy -segéljennel fogadá, hogy nem fog belenézni az iratokba s átadja azokat -Kálmán úrfinak, pedig haragszik rá, mert az mindig boszantja. - -– Rejtse el kérem! - -Ideje is volt, hogy kaputja mély zsebébe eltegye a csomagot, mert -Clementine léptei már hangzottak a másik szobában s mire az visszatért, -már akkorra Margarinak az olvasó asztalnál kellett ülni s folytatni a -felolvasást, mintha semmi sem történt volna. - -Clementine ugyan azt az észrevételt tevé, hogy ezt már ő egyszer -hallotta, a mit most Margari úr felolvas, mire aztán Margari vagy tíz -lapot egyszerre hátrafordított, akkor meg Clementine sehogy sem jutott -valami összefüggés birtokába, a mit végtére Margari úgy igazított el, -hogy ez a regénynek a tulajdonsága, mert ez úgy van írva, hogy nem -következik egymás után. - -Henriette egyszer, a mint az óra négyet ütött, hogy Kálmánnak haza -kellett már jönni az iskolából, azt mondá Margarinak, hogy már most elég -volt a regényből ennyi, köszöni a jóságát, majd holnap, ha olyan szíves -lesz, ismét fel fogja kérni, hogy bejőjjön. - -Margari ezer örömmel igérte, hogy szerencséjének fogja tartani. A -kisasszonyért mindent megtesz. Tűzbe, vízbe megy; ha kell, angol nyelven -is olvas. És pedig külön honorarium nélkül. Tudja ő azt jól, hogy majd -ha a kisasszony nagyságos asszony lesz, nem fog ő róla megfeledkezni. - -Azzal ment, hogy Kálmán úrfit felkeresse. Ez történetesen nem jött még -haza; bizonyosan most is a kávéházban csavarog – a gézengúz, a hova nem -volna még szabad járni. - -No hiszen csak János úr ott találja! - -Azalatt a kiváncsiság nagyon háborgatta: vajjon mi lehet abban a -csomagban? Miféle eldugni való levelei lehetnek Henriette kisasszonynak, -a miket félt, ha a családbeliek megtalálnának látni? Hm, milyen szép -volna ezt megtudni. - -A csomag persze össze van kötve. Hanem hiszen épen úgy, épen olyan -csokorra lehetne azt megint kötni, soha sem venné rajta észre senki, -hogy ki volt oldva. Becsületes emberre nézve ugyan elég erős lakat és -feltörhetlen zár volna az a tudat, hogy ez valakinek a titka, a mi -lelkünkre van bizva, hogy megőrizzük; hanem a becsületes ember azzal -biztatja magát, hogy hiszen nem is fogja ő azt elmondani senkinek, hogy -mit olvasott azon iratokban; de mégis csak szeretné tudni nagyon, hogy -mi lehet az, a mit Henriette kisasszony úgy dugdos szem elől s a mit az -öreg Lapussa olyan igen szeretne megtalálni? hisz ő azért el nem fogja -azt a titkot árulni; majd egy olyan jó, kedves teremtés titkát egy olyan -vén sárkánynak; hátha a nyelvét kitépnék, elárulná-e neki? Aztán az a -mondás arról a halottról, a ki a túlvilágról visszajő! nem, az a titok -olyan jól el lesz ásva nála, mint a sírban; hanem bizonyára meg kell azt -ismernie; ki tudja, mire jó az embernek egynémely dolgot megtudni? - -Bezárta magára kis szobája ajtaját ott a harmadik emeleten, még a -kulcsot is lehúzta a zárból, hogy otthonlétét ne vegyék észre. - -Akkor aztán szép óvatosan felbontá a csomagot, mely sok réteg papirosba -be volt takargatva s mohón neki esett a benne foglalt iratoknak. - -De mekkora lőn boszúsága, midőn kivánt titkok helyett nem talált bennük -egyebet, mint csupa merő diák penzumokat, iszonyú locus communisok felől -irt szónoklati gyakorlatokat, a minőket rhetoricát tanulók szoktak -izzadni keserves kötelességből, tél, tavasz és nyár kellemeiről, a -földmívelés gyönyörűségéről; a tudományok hasznairól, az indulatok -kárairól s más efféle mulatságos feladatokról… Már egész boszúsan újra -össze akarta kötni a csomagot, azt gondolva, hogy őt mind a kisasszony, -mind az öreg úr valami szörnyű hiábavaló bolondság eszközéül -választották ki, a midőn eszébe jutott, hogy egyet ama véghetetlen -unalmas latin dissertatiók közül végig olvasson: hadd lássa, milyen -stylusa van az úrfinak? - -Hát a mint öt-hat sort elolvas belőle, ott egyszerre vége szakad a -themának s következnek egészen más dolgok, szintén latin nyelven irva, a -mik nem tartoznak többé a nyár kellemei s az agricultura szépségei közé; -nagyon érdekes és figyelemreméltó tárgyak. - -De már most elolvasta a penzumokat mind, végtűl végig. - -És azután átlátta, hogy biz ezeket igen nagy oka lehetett Demeter úrnak -különösen fürkészni; de még nagyobb oka Henriette kisasszonynak -szorgalmasan elrejteni. - -Ismét szépen összekötötte valamennyit. Gondolkodott rajta, hogy mitévő -legyen már most? Henriette kisasszonytól az van rábízva, hogy e titkokat -megőrizze; Demeter úrtól pedig az, hogy ugyanazokat felfedezni segítsen. -Kinek a parancsa előbbvaló a háznál? - -Illik? nem illik? az megint más kérdés. Igaz ugyan, hogy titkot -elárulni, úgy átaljában véve, nem illik, de az is igaz, hogy mikor -valamit felfedezni szükséges, ez magában hordja a mentségét. - -Hát az a mondás arról a halottról, a ki a sírból jő vissza titkát -eltakarni? ah az csak beszéd! Sőt inkább, ha nem sietnek e titkot -felfedezni, akkor lesz igazán a kisasszony halott, a ki nem tér vissza a -sírból. Valóban ez keresztyéni kötelesség ezuttal tudtul adni az -illetőknek minél hamarább, hogy a kisasszony milyen rendkívüli dolgokon -töri a fejét; hisz ha az kiderülne valaha, hogy ő ezt tudta és meg nem -mondta s valami baj lenne belőle, még könnyen kriminálitásba keverhetné -magát. - -Aztán in fine finali – ez pénzt ér! nehéz pénzt ér! Ha az öreg Lapussa -meg nem adja az árát – busásan, ő lássa! akkor nem kapja meg. Akkor -látni fogja, hogy Margarinak van – kharaktere. De utoljára is hát a -szegény Margarinak ez annyi a zsebében, mint egy ezer forint, annyi mint -egy holtig való hivatal és én meg nem foghatom, hogy kivánhatná azt -Henriette kisasszony, hogy Margari dobja ki ezt a szerencsét az ablakon? -mikor Henriette kisasszony soha sem adott Margarinak semmit! - -Valaki zörgetett az ajtón s kérdezték: itt van-e Margari úr? - -Margari úgy megijedt, hogy azt felelte rá – nem vagyok. – Arra aztán -csak ki kellett neki nyitni az ajtót; a csomagot elébb elrejtette a -zsebébe. - -A komornyik jött kérdezni, hogy nem tudja-e Margari úr, hogy már elmúlt -hét óra? olvasni kellene jönni az öreg úrhoz. - -Margari úr nem állhatta, ha a cselédek konfidenskedtek vele. - -– Micsoda hét óra? Tartozom én magának tudni, hogy mikor van hét óra? -Órásmester vagyok én? harangozó vagyok én? Azért van a nagyságos úrnak -komornyikja, hogy küldje fel, mikor hét óra van, vagy ha azt akarja a -nagyságos úr, hogy én tudjam, hány az óra? hát ajándékozzon meg egy szép -cylinder-órával. - -Ilyen ömlengései közt a megsértett büszkeségnek s a mindig éhes -ajándékvágynak, leballagott a komornyikkal Margari Demeter úrhoz, kinél -ezuttal azon kezdé helyzete változtatását, hogy a szokott bőrszék -helyett, mely expresse az ő számára állt ott, egy jó puha karos-székbe -sülyeszté be magát s ezuttal a kaputja szárnyait sem húzta ki maga alól, -mint máskor. - -Demeter úr szörnyű sasszemeivel végig nézett rajta s még élesebb -orrhangon, mint máskor, szólt hozzá: - -– Nos? Margari! Hát nem kezdjük azt a regényolvasást? - -Margari igen bizodalmas arczot öltött, miközben igen ügyesen tudta a -nyakát félre görbíteni: - -– Olvasni igen is fogunk; de nem a regényt. - -– No hát mit? Mit akar? - -– Instálok alázatosan. Méltóztassék ráemlékezni, hogy méltóztatott -kegyesen rám bízni, hogy bizonyos penzumokat, Kálmán urficskáét, -szerezném kezemhez. Jelentem alázatosan, hogy nálam vannak. - -– Úgy! szólt az öreg Lapussa, hideg vért erőltetve; no majd holnap adja -át. Majd átnézem. - -– Instálok alázatosan; diákul vagynak. - -– No vagy majd átnézetem valakivel. - -– Könyörgök, nem jó lesz minden ember kezébe adni, mert furcsa dolgok -vagynak benne. - -– Mi-it? szólt elförmedve a nagy úr; ön csak nem olvasott bennük? - -– Igenis, mind végig olvastam. - -– Azt én nem bíztam önre. - -– De nem is méltóztatott megtiltani. Én már most tudok mindent. Tudom, -hogy a kisasszony miért beteg? azt is tudom, hogy miért nem akarja hozzá -menni a nagyságos Hatszegleti úrhoz? sőt még azt is tudom, hogy mit fog -történni ezután? és hogy mi ennek mind az oka? Ezt én mind tudom: itt -van nálam a zsebemben. - -Meg is mutatta a kaputja belső zsebét, hogy ott van. - -– No azt nem kellett volna elolvasni önnek. Micsoda szemtelen -bizakodottság az? Másnak leveleit elolvasni. - -– Könyörgök szépen: ezt nem bizakodottság, csak akartam tudni, hogy mit -ér az a portéka, a mit én megszerzem a nagyságos úrnak? egy forint, tíz -forint, száz forint, vagy ezer forint; nehogy azt méltóztasson mondani: -nesze fiam Margari egy huszas, igyál rajta egyet, aztán a szememet -kiszúrta vele neki. - -– Ön kezd impertinens lenni. Akarja, hogy a komornyiknak csengessek? - -– Ne tessék fárasztani magát. Ha erőszakkal akarja tőlem elvenni az -irásokat, ott a kandallóban a tűz, mire a komornyik bejön, akkorra én -azt belehajítom s elég. És azután nem fogja senki tudni, a mit én tudok, -mert még nem tudja senki, hogy ki tudja valaki más, csak én, meg ez a -papiros; de ezt a tűzbe dobom mindjárt. - -– Tehát pénz kell ugy-e? Mennyit akar? - -Margarit ez a kérdés csak még hetvenkedőbbé tette. - -– Mennyit akarok? sokat! nagyon sokat! Nem is tudom még, hogy mennyit? - -Most egyszerre megint alázatos instáló képet öltött. - -– Tudja mit a nagyságos úr! csinálja be engemet valami kis hivatalba -ahhoz a nagyságos Hatszegleti úrhoz, hiszen úgy is nekem fogja -köszönhetni, ha a nagyságos úr kisasszonya hozzámegy; én fedezem fel az -akadályokat; bizony Isten, olyan hűséges szolgája leszek neki, hogy -jobbat nem kap a nálánál. - -– Én csináljam önt be hivatalba Hátszegihez? Miféle hivatalba? Nem ágens -az, se nem gőzhajótársaság. - -– Nem bánom én, akárminek: csakhogy már egyszer holtig való hivatalom -legyen; talán ispánnak, vagy bibliothekáriusnak, vagy szekretáriusnak. -Nagyságodnak az csak egy szavába fog kerülni. - -Demeter úrnak valami jutott eszébe. - -– Jól van. Jól van Margari. Meglesz. Szavamat adom rá, hogy Hátszegi -titkárja fog lenni. - -– De holtig való fogytáig? Kérem alássan. Nem az ő holtáig, hanem az én -holtáig. - -– Igen, igen az ön holtáig. - -– De hátha ő nem akarja? - -– Én fogom önt fizetni; tőlem kapja rendes évdíját, a mit azonkívül ő -tőle kap, az nem jön számításba. Elég lesz háromszáz forint évdíj, -tartáson, szálláson kívül? - -Margarinak a lélekzete elállt erre a szóra. Majd bele fulladt a mohó -feleletbe: - -– Méltóztatik ezt nekem irásba adni? - -– Akár mindjárt, hozzon irószereket, majd én tollba mondom. - -Ott aztán formaszerint szerződést kötöttek, hogy Margari úr háromszáz -forint évdíjért, mi évnegyed elején pontosan helyébe fog küldetni, -elvállalja azt a fáradságot, hogy mint titkár, (vagy mi?) nagyságos -Hátszegi úr, mint Henriette kisasszony jövendőbeli férje oldalánál fog -működni s ezért nagyságos Lapussa Demeter urat időről-időre értesíteni -fogja mindazokról, a miket ott lát és hall, e kötelezettség Demeter úr -halála után fiára, Jánosra, szállván által. - -Demeter úr érti, hogy mit cselekszik? - -Ezen okirat alá levén irva és megpecsételve, Margari úr már most egész -készséggel előadá a kérdéses pensumokat, elébb nagy kegyelmű -patrónusának kezeket csókolván nagyon. - -Éjfélig tartott, míg azokat egyenkint felolvasá, illetőleg lefordította. -Demeter úr meg volt vele elégedve nagyon; már tudniillik a fordítással, -mert a szővegen egy csepp oka sem volt örvendeni. - -Éjfélkor vége levén a felfedezésnek, azt mondá Demeter úr Margarinak, -hogy már most menjen fel a szobájába, s reggelig – törikszakad – irja le -magyarul ezeket a diák holmikat, s hogy annál éberebb maradjon, fogja -ezt a tíz pengőst s hozasson magának a házmesterrel puncsot. - -A nagylelkű parancsot meg is fogadá Margari s életében először annyi -puncsfélét talált bevenni, hogy egész reggelig mindig danolt tőle, a mi -pedig nem volt szokása; hanem azért reggelre le volt irva a fordítás: -dalolva irt. - -Másnap kellett Sipos fiskális úrnak a hivatalos értesítést átadni a -Hátszegi iránt tett fürkészményei érdekében. - -Sipos úr furcsa ember; híres, okos ügyvéd létére a Lapussa családnál, -hol rendes évdíjban állt, nem töltött be minden igényt. Ugyanis neki -olyan fixa ideái voltak, hogy ő olyan ügyet el nem vállal, a minek -igazságos voltáról teljesen meg nincsen belsőleg győződve, mert ő nem -szereti azt, ha őt valaki, akár szemben, akár háta mögött legazemberezi; -aztán meg mindenféle komisz functiót sem szeretett elvállalni: holmi -tönkre jutott szegény emberkéket exequalni, azok alul erővel kihúzgálni -a párnát, hallgatni asszonyi és gyermeki jajveszékelést, az ilyesmi nem -volt az ő kedve szerint való foglalkozás, hanem igen is: nagy uradalmak -végett viselni okiratokban gazdag pereket, ragyogó replicákat diktálni, -tíz-húsz ívre terjedőket; aztán hatalmasan ellenálló ellenfeleken -vármegyei karhatalommal végrehajtani a törvényesen kivívott itéletet: ez -már az ő birodalma volt; egyéb alávaló provinciák végett egy másik lógós -ügyvédet kelle tartani a családnak, mert azokba még segédeinek sem -engedte meg Sipos úr az avatkozást. - -A számára rendelt órában pontosan megérkezék a Lapussa házhoz Sipos úr, -természetesen gyalog, mert hogy maga lovakat tartson, annál -gazdálkodóbb, – bérkocsiba pedig nem szokott ülni, mert az -világbolondításnak való. Ennélfogva csizmái elég sárosak voltak. Az ifju -Lapussa azért viseltetett különös ellenszenvvel Sipos iránt, mert mindig -sáros csizmákban jött fel hozzájuk. Történetesen olyankor mindig esett -az eső, mikor neki ott valami dolga volt személyesen. A gazdag emberek -az ilyesmit nagy tiszteletlenségnek veszik; Sipos úr pedig soha sem -gondolt arra, hogy ki mit minek vesz? - -Pedig az egész Lapussa-család különös gálában volt erre az alkalomra, -még az öreget is felöltöztették. Nagy virágos selyem hálókabátot adtak -rá, a pamlagvánkosaira új himzéseket varrtak; a szobákat új -padszőnyegekkel látták el, s minden ezüstöt felraktak az asztalra. -Mintha Sipos úr meglátna abból valamit. - -Ő régi szokás szerint most is hóna alatt hozá a szükséges irományokat, -egyszerűen spárgával átkötve, nem pedig bőrtárczában, mint az újabb -prókátorok, a kik szégyenlik a mesterségüket. - -Jelen voltak az elfogadási szobában az öregen kívül János úr és -Lángainé, egyéb senki. Henriette még gyöngélkedett, szabad volt neki az -alatt a városligetbe kocsikázni, hol pompás nyári mulatójuk volt, ott -kedvencz virágait meglátogatni s talán végképen elbúcsúzni tőlük. -Különben ha mindjárt jó egészségben és itthon lett volna is, e -felolvasásra nem kapott volna meghívó jegyet. Hiszen csak az hiányzanék, -hogy a menyasszonynak az eljegyzés előtt kézbesítsék vőlegénye -életirását! - -Sipos urat ezúttal sáros csizmái daczára is szivesen fogadták; a két -férfi ezerféle semmiségről kezdett el vele beszélni, mintha nem tartaná -sürgetősnek a látogatás tulajdonképeni czélját, úgy, hogy Lángainénak -kellett őket utoljára – nő létére figyelmeztetni, hogy fognának már a -kérdéses ismertetéshez; úgy látszott, hogy ő volt a legnyugtalanabb azt -megérteni. - -Az ügyvéd tehát helyet foglalt az asztal mellett, szétbontá acta formára -lapított iratait, s elkezde olvasni. A családtagok mind lorgnont -ragadtak, úgy hallgaták, csak ő maga, a ki olvasott, nem használt -szemüveget. - -Tehát: - -– Báró Hátszegi, mint a tudósítás sub litera A bizonyítja, eredetére -nézve ruméliai muzulmán. Szép-apja stambuli defterdár volt… - -– Kérem: mi az a defterdár? szóla közbe János úr. Gróf vagy mesterember? - -– Főhivatalnok, viszonzá röviden Sipos úr; a ki többet akar a defterdári -hivatalról megtudni, megtalálhatja azt Dečsy ozmanographiájában. - -– Kapható az a kölcsönkönyvtárban? - -Lángainé nem állhatta, hogy rendre ne utasítsa testvérét: - -– Ugyan ne beszélj közbe annyi hiábavalóságot! - -– Igaza van! helyeslé Demeter úr is, mire János úr hátrahúzta magát a -szoba hátuljába, s az egész felolvasás alatt nem tett egyebet, mint a -félszemüvegével vesződött s nagy ostentatióval rágott diós bonbonokat. -Sipos úr folytathatá nyugodtan az előadást. - -– Az orosz-török háború alatt, midőn a nagyvezér Péter czárt csaknem -elfogá s azután ismét szabadon ereszté, jól tudjuk, hogy az orosz arany -milyen erővel dolgozott. A nagyvezér mentségei közt volt az is, hogy -seregét rosszul élelmezék. Ez különben rendes dolog a török -hadjáratoknál; az élelmezésre kiadott erszények fele a megbizottak -kezében olvad el; a mulasztás bűne legközelebb Mustafa defterdárt -terhelé, ki azonban nem várta be, míg a baltadzsik a selyemzsinórral -érte jőnek, hanem Jassyból, hol a bajt előre megérzé, fiával és -kincseivel együtt szépen átkelt az erdélyi határszélen. Sok valószinűség -szól a mellett is, hogy kincseinek nagy része nem török piaszterekből, -hanem orosz rubelekből állott. - -– Ezt én nem értem, mordult közbe János úr a kandalló mellől. - -– Én pedig világosabban nem szólhatok. - -– Csak tessék folytatni, mi értjük; monda Lángainé, gyöngyházas -lorgnonjával intve az ügyvédnek. - -– Mustafa defterdár itt kikeresztelkedett s naturalizáltatta magát. Fiát -már mint nemes embert látjuk megjelenni az udvarnál, hol a magyar -testőrségnél szolgált s a kiütött török háboruban mint ezredes-kapitány -vágta hajdani atyafiait a Dunánál vitézül. Ez szerzé a hidvár uradalmat -és a bárói czímet. Ennek a fia igen zsugori fösvény ember volt, kit nem -hogy az udvarhoz, de még tisztességes szomszédházhoz sem lehetett -elcsalni. Szüntelen nyerészkedett és a nyereség illataiban nem igen -válogatott. Sok ravaszsággal jutott a verespataki aranybányákhoz, miket -roppant eredménynyel tudott kizsákmányolni s uzsora és zálogvétel utján -roppant birtokokat szerzett Hátszegen, Hunyad- és Fehérmegyékben, úgy, -hogy mikor meghalt, csupán a kész arany- és ezüstpénzt harmincz -társzekéren szállíták vadormi sziklaodujából a hidvári lovagkastélyba, -melyet egyetlen fia, Lénárd, apja halála után állandó lakhelyéül -választa. - -Mindez adatokat a B, C és D alatti hiteles okiratok teljes -bizonyossággal igazolják. - -Lénárd báró ereiben igen sok nemzet vére foly már. A defterdár maga -ruméliai születésű török volt, kinek hindu rabnőtől született egyetlen -fia. Ez ismét a bécsi udvarnál egy fiusított lengyel grófné leányát -vette el; Lénárd báró apjának egy eloláhosult magyar köznemes leánya -volt a felesége, kit gazdálkodásból vett nőül; ilyenformán a nemes báró -vére eddigelé öt külön nemzet tulajdonait képviseli s azoknak -mindegyikéből tartott meg valamit. Gyönyörvágyó, mint egy török, -pompakedvelő, mint egy hindu, könnyelmű, mint egy lengyel, legénykedő, -mint egy magyar s engesztelhetlen, mint egy oláh. Ime jellemének -sarkalatos hibái. - -Mert hogy hibáiról beszélek legelébb is, annak oka az, hogy ezeket -tartom túlnyomóknak jó tulajdonai felett. Mert: - -hogy a báró gazdag ember, azt az ide E, F, G alatt mellékelt -hozzávetőleges összeirások, jövedelem-kimutatás és a többi bizonyítják; - -hogy a báró szép ember, azt a H alatt melléklett photograph arczképéből -meg lehet itélni; - -hogy a báró testileg egészséges ember, azt az I és K alatti -bizonyítványok igazolják; egyik orvosától, másik vadásztársaitól levén -kiállítva; - -a ki ezek szerint egy férfinál egyebet nem keres, az méltán olyannak -találhatja őt, a ki bármely nőt boldoggá tenni képes; hanem - -megfontolván azt, hogy ugyanezen férfi szerelem dolgában nemcsak -állhatatlan, de néha a bizarrságig szeszélyes, hogy tivornyakedvelő és a -nevetségig inyencz; - -hogy hiú, mint egy indus herczeg, kinek a feleség is csak a pompa -nevelése végett szükséges; - -hogy durva és erőszakos; hirtelen haragjában senkit sem kimélő, mint azt -okiratok bizonyítják, melyek szerint többször halálosan megverte, a -kiket épen rossz kedve útjában talált; - -hogy csodálatos hajlama van a betyáros kalandkereséshez, mely épen semmi -dicsőségére nem válik; - -és hogy végre a hozzá legközelebb állók suttogásai szerint van valami -titokszerű egész életében, vannak számbavehetlen napok és hetek, a mik -mintegy hézagot képeznek nála az évben, rejtélyes események, miknek -kezdetét és végét senki sem tudja; ha mindezeket összevetjük – - -kénytelen vagyok végül azon őszinte nyilatkozatomat kimondani, -miszerint: - -egy fiatal ember, ki igazán szeretni nem tud, - -egy gazdag ember, ki senkinek használni nem képes, - -egy előkelő férfi, kiben semmi magasabb nagyravágyás nincs, egy oly -gyöngéd, érzésteljes hajadont, minő a kérdésben forgó Henriette -kisasszony, boldogítani nem képes, s én részemről, bármilyen -szerencsének nevezze is a világ báró Hátszegi kezével megkináltatni, -kikerülésre való szerencsétlenségnek nevezem azt. Most méltóztassék az -általam igazolásul felhozott okmányokat megvizsgálni. - -János úrnak a türelme végit érte; el akart szaladni; ha az öreg egész -tekintélyével rá nem parancsol, hogy maradjon, ott hagyja a -családtanácsot. Annál mohóbban kapott Lángainé a hallottakon; ő akart -első lenni, a ki a bővebben magyarázó okiratokat átolvassa; János úr -ugyan beléjök sem tekint. Sipos úr jónak látta a nagyságos asszonyt -figyelmeztetni: - -– Azon okmányok közt vannak olyanok is, a mik nem asszonyságok számára -való olvasmányok. - -– Ha olyanokra találok, azokat elhagyom. - -(Bizonyos, hogy azokat fogja keresni legelébb.) - -Demeter úr ez alatt egy csomagot húzott elő pamlagvánkosa alól s azt -Sipos úrnak nyújtá. - -– Tehát kegyed nem tanácsolja, hogy Henriettet Hátszegi báróhoz adjuk -nőül. No: – jól van; – a míg mi a mellékleteket átfutjuk, legyen szives -kegyed viszont ezen iratokat megolvasgatni, – hogy el ne unja magát. - -Azok voltak a Margari úr által elárult penzumok – in natura. - -János úr boszúsan járkált alá s fel a szobában; Lángainé nagy -figyelemmel olvasott, egyik sem vette észre azt a zavart, azt a -meglepetést, mely az ügyész arczán ellenállhatlanul visszatükröződött, -mialatt a végzetes latin irományokat áttekinté. Fejét meg-megcsóválta, -bajuszát tépte jobbra-balra, zavarultan feszengett karszékében, homloka -izzadni kezdett, azt nem győzte zsebkendőjével törülni, végre átolvasta -az egészet, s akkor letette valamennyit maga elé az asztalra, s -eszméletlenül rámeredt, mint a kinek e pillanatban az esze nem tud -tanácsot adni. - -Épen ekkorra készült el Lángainé is az olvasmánynyal. Ő ellenkezőleg -egészen fel volt izgatva; olvasás közben nem állhatá meg, hogy olykor -fel ne sóhajtson: – a szörnyeteg! a gyalázatos! – Ez igen ingerlő -olvasmány volt. - -Demeter úr azzal mulatta magát, hogy hol az egyik olvasó, hol a másik -arczát szemlélgeté; itt az izgalom, amott a levertség nőttön növése igen -mulatságos ellentét volt egy harmadik nézőre nézve. - -Mikor minden papiros bevégzé hatását, akkor csendes, szelid hangon -szólalt meg: – nos? tehát mi véleményed van e tárgyban, leányom? - -Lángainé összecsukta szemüvegét, mint ki véleménye helyességéről -bizonyos s nem késett felelni. - -– Báró Hátszeginek nem egy Lapussa Henriette kisasszonyt, de egy jó -indulatú cselédet sem adnék nőül. - -– De magad hozzá mennél, mordult közbe mérgesen János úr; a mit nem vett -számba senki. - -– És ön, ügyész úr? kérdezé Demeter, Siposhoz fordulva. - -– Én? szólt a becsületes férfi elfogult, bánatnyomta hangon. Én azt -tanácsolom, hogy a kisasszonyt minél előbb nőül kell adni a báróhoz. - -Lángainé karikára nyílt szemekkel tekinte rá: - -– Azok után, a mik ez iratokban vannak?! - -– Nem. Azok után, a mik e másik iratokban vannak. - -– Mik azok? kiálta odarohanva Lángainé s nagyon boszankodott, mikor a -felmarkolt iratokban csupa latin dolgokra akadt. Annyit látott, hogy -ezek Kálmán penzumai, s nem értette az összefüggést. - -– Kérem az iratokat vissza, szólt Demeter úr, száraz kezét eléjük -nyújtva. Még most kellenek. Itt vannak nálam fordításban is. Tehát ön is -azt hiszi ügyvéd úr, hogy Henriettenek jó lesz a báróhoz nőül menni? No, -azon a napon, ha megérjük, a mikor Henriette az oltárhoz lép Hátszegi -Lénárddal, – ezen firkákat önnek fogom ajándékozni. Addig nekem -kellenek!… Tetszik engemet érteni? - -Sipos úr egészen le volt verve; nem volt semmi kedve valakivel -vitatkozni többé: ily gonoszul még nem vesztette el perét soha. Lángainé -még ostromolni akarta kérdésekkel, de ő nem állt neki helyt, vette a -kalapját, köszönt és elsietett. - -Lángainé azután apjához fordult; mi okozta e meglepő változást? minő -csoda-iratok azon látszólagos semmiségek? minő titkok azok? - -Demeter úr rajtok feküdt, nem adta ki őket: – olyan emberek titkai, a -kikre nézve nagy baj és nagy szerencse, hogy el vannak árulva. Meglehet, -hogy soha sem fogjátok megtudni. - -– Összefüggésben állanak ezek Henriette férjhezmenetelével? - -– Egyenesen kényszerítenek rá. - -– Szegény leány! sóhajta fel a delnő. - -– Kár, hogy nem áldozhatod fel magadat érette; szólt közbe csufondárosan -János úr, kit a várt diadal ingerkedővé tett. - -– János! szólt hozzá Lángainé, hideg, neheztelésteljes arczczal, melynek -fehér márványa alatt több harag rejlett, mint egy háborgó tengerben. Már -többször mondád szemembe e rossz élczet, ha még egyszer ki találod -mondani, soha ez életben többet nem szólunk egymáshoz – s ha egyedül -lennénk is egy börtönbe bezárva. - -– Tehát azért is még egyszer elmondom, pattogott János hetvenkedő -hangon. Essünk át rajta minél elébb. - -– Jó! Ne fáradj. Mondottnak veszem. Meghaltunk egymásra nézve. - -Azzal feszesen az ablakhoz ment s hímzésihez ült. János úr kaczagva -hadonázott alá s fel a szobában. Demeter úr nem szólt bele a vitába, -tudta jól, hogy ezek soha sem békülnek ki többet. - -– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – - -Sipos úr háromszor is elment lakása előtt, mielőtt haza talált volna, -annyira megzavarták azok a dolgok, a miket most tudott meg. - -Sokáig jött-ment még otthon is dolgozó-szobájában, mintha nem találná -meg valaminek az elejét, a minek szeretne már a végin lenni. Végre -nagynehezen lecsillapítá magát s akkor kiizent egyik irnokától, hogy -híják be hozzá Szilárdot. - -A hívott abban a nyomban megjelent. - -Egyike volt azoknak az arczoknak, a miket a nők el nem tudnak felejteni -soha. Égő szenvedély minden vonásban, a halvány arcz sápadt színéhez úgy -illenek a nagy, lángoló fekete szemek, mik bátorságról, hő indulatokról -beszélnek, míg a nemes férfi-ajk hallgat. Annak a sűrű fekete -hajsátornak nem is szükség úgy elborítani azt a szép homlokot, elég árny -van azon így is. - -– Nos, kedves öcsém, egész magadhoz jöttél e már? szóla hozzá Sipos úr -családias bizalom hangzatán. Nem volt ma nálad az orvos? - -– Nincs már rá szükségem, semmi bajom. - -– No csak ne bízd el magadat még. Már ismét dolgoztál. Az még nem volna -szabad; tudod, hogy az orvos megtiltotta. - -– Hiszen csak szórakozásból dolgozom. - -– Szórakozásból keress mulatságot. Mért nem jársz te, mint más fiatal -ember, társaságokba, kávéházba, tánczvigalmakba? minek fogod be magadat, -mint egy teherhordozó? a fiatal kedély mulatságot óhajt. - -– Én elég jól érzem magamat így. Köszönöm kedves bátyám figyelmét; ön -jobban aggódik értem, mint érdemelném. - -– Kötelességem az, édes öcsém. Tudod, hogy szegény édes apád halálos -ágyánál bizott a lelkemre; ott álltál, hallottad, mikor mondá: – rád -hagyom szegény fiamat, légy helyettem édes apja. - -A jó öreg úrnak elborította a szemeit a köny ezen emlék fölidézésére, -letörlé azt tarka zsebkendőjével; az ifju szemei nem könyeztek, csak még -jobban égtek. - -– Emlékezel-e erre a szóra, édes öcsém? - -– Igen; suttogá az ifju halkan. - -– S ha én ma vagy holnap átlépek ebből a világból abba a másikba, a hol -nem válnak el a jó barátok többé egymástól, s ha ott összetalálkozom az -én jó kedves Istvánommal s ha ő kérdeni fogja tőlem: – hogyan viselted -gondját rád bizott fiamnak? – mit fogok neki rá felelni? nos, szólj, mit -fogok neki rá felelni? - -Az ifju érzékenyen ragadá meg az öreg gyám kezét, s megszorítva azt, -alig hallhatóan suttogá: – ön második atyám volt. - -Erre Sipos úr indulatosan ragadá ki kezeit az ifju kezeiből s hevesebb -hangba csapva át, mondá: - -– És ha erre ő azt fogja mondani: – az nem igaz; te nem vigyáztál -fiamra! te nem jártál utána, a hogy apának kellett volna, te könnyelműen -magára hagytad őt; nem tudtad, mikor veszélyben forog, vak voltál, mikor -az örvény felé rohant; halál küszöbéig hagytad menni, s ha Isten és az -én halottkezem nem védelmezi őt, öngyilkossá lesz, és te nem tudod meg: -miért? - -A fiatal ember megrendült e szóra. Meg volt lepetve; még halaványabb -lett, mint az előtt; meredt szemekkel bámult főnökére, ki most egészen -uralkodott fölötte; mint a mester csinytetten kapott tanítványán. Azután -oda lépett az öreg s megszorítá kezét, mintha biztatná vele, hogy – én -most tégedet nagyon meg foglak dorgálni; de azért ne félj, pártodon -vagyok. - -– Kedves öcsém, Szilárd; jusson eszedbe, mikor kicsiny gyermek voltál, -aztán tettél néha olyasmit, a mit nem kellett volna, a miért apád -kérdőre fogott, mindig azt mondta ugy-e: – ha rosszat tettél s -szégyenled bevallani, hallgass, szorítsd össze a fogaidat, de ne hazudj; -ne tagadj, ne gondolj ki mentségedre olyan dolgot, a mi nem igaz, mert a -te neved Szilárd; ahoz pedig nem illik a gyávaság. Meg is fogadtad; -olyan lettél. Már most én is azt mondom, jusson eszedbe, hogy Szilárdnak -kereszteltek; hallgasd meg nyugodt lélekkel, a miket mondani fogok: bele -ne szólj; megczáfolni ne akarj; ha kérdelek s felelni nem akarsz, rázd -meg a fejedet; de elámítani ne akarj, mert az nem illik hozzád. Most -pedig ülj le. – Ülj le öcsém, mert most üdültél föl betegségedből, fejed -még gyönge; – azok után, a miket majd elmondok, aligha szédelegni nem -fog. - -Az ügyész lenyomta egy székre az ifjut, ki méla bánattal csüggeszté alá -szép fejét; lehetetlen volt őt meg nem szánni. - -Az öreg úr nagyot fohászkodott, s izzadt homlokát törlé zsebkendőjével. - -– Te egy gazdag család leányába voltál szerelmes és az is te beléd. Egy -tánczvigalomban ismerkedtetek meg: a viszony innen fűződött odább. Kevés -és nagyon ellenőrzött alkalmatok volt egymással találkozhatni; de a -szerelem találékony és furfangos, tud magának útat csinálni. A gazdag -leánynak volt egy elhanyagolt testvére, kit rokonai nyilvános iskolába -járattak. Ezt nálam találtad több izben, mert a szeles gyermek, -valahányszor otthon megriasztották, mindig hozzám szökött, s itt -tartózkodott, míg gyámjait, kiknek családi ügyészök vagyok, -kiengeszteltem iránta. Olyankor veled egy szobában hált, te viseltél rá -gondot, megmagyaráztad a nehéz feladatokat, miket megtanulni nem bírt; a -gyermek nagyon megszeretett téged. Pedig aztán hatályosabb kerítőt -kivánni sem lehet, mint egy gyermek. Te előtted kedvesedről, ő előtte te -rólad beszélt; magasztalt benneteket egymásnak. Nagyapa, nagynéne, -nagybátya, nevelőnő, házikisasszony, cselédek, a kik szemeiket soha le -nem vették a leányról, nem is sejték, hogy a leány el van kerítve, el -van szerelmesítve: képzelni sem lehet hogyan? Beszél előtte valaki? nem. -Jön össze valakivel? nem. Kap szerelmes leveleket? nem. Hogyan tehát? A -szerelmesek furfangja bámulatos. Ti tudtátok, hogy a család vénei és -asszonyai nem értik az oratorok klassikus nyelvét s a leány, ki oly -nagyon szeretett, nem tartá erős fáradságnak megtanulni latinul, mintha -csak öcscse oktatása közben tenné, hogy kedvesével a felfedeztetés -aggodalma nélkül levelezhessen. Egy nő, egy gyermekleány! megtanul egy -holt nyelvet, a minek soha semmi helyzetben hasznát nem fogja vehetni, -csak azért, hogy kedveltjének elmondhassa: «ego te in æternum amabo». -Meg kell vallani, hogy ez igen szép és nagy áldozat. Ti mindennap -leveleztetek egymással. Iskola előtt a leányka diktált öcscsének -penzumokat, félig közönyös rhetorikai virágokkal kezdve és folytatva a -szerető szenvedély hangján, iskola után hozzád jött a fiu, akkor te -diktáltál neki másik penzumot, a minek eleje, vége, szinte együgyű chria -volt, közepe pedig édes nyilatkozatokkal tele. Ezt a penzumos könyvet -persze soha sem vitte ő az iskolába; nálad állt a másik, az igazi, a mit -a tanároknak kellett látni. Az egész ármányos csempészet ott folyt a -családtagok, a társalgónők szemei előtt, füleik hallatára; ki jöhetett -volna rá? És mégis rájöttek. Ma, ez előtt egy órával az öreg családfő -maga nyújtá azokat kezembe, hogy olvassam át; megjegyezve, hogy -fordításban ő maga is olvasta már azokat. - -A fiatal ember fel a levegőbe bámult, mintha azon járna csupán az esze, -vajjon ki árulhatta el azokat? - -– Rettentő dolgokat tudtam meg belőlük. Előbb azon tanakodtatok, hogy a -leány a család akarata ellen nőddé legyen. Biztatok a nagynéne jó -indulatában; ő szerette unokahugát. Akartatok várni, tűrni és hívek -maradni. Azonban mindezt meghiusítá egy előkelő és gazdag kérő -megjelenése, ki világi fogalmak szerint épen a leányhoz illett. A -családtagok erőtették ez összeköttetés létrejöttét. Ti kétségbeesve -tusakodtatok a fölött, hogy mit tegyetek? Szándékotok volt együtt -megszökni. Erről levert benneteket a sokszorozott figyelem, mely a leány -lépteit őrizé. Mikor aztán nem volt semmi menekülés, akkor egy -rettenetes eszme fejlődött ki közöttetek: magatokat megölni, egyszerre, -egy napon, egy akarattal. Több napon keresztül tanakodtatok a kivitel -felett. Itt már nagyon óvatosaknak kellett lennetek a kifejezésekben, -nehogy a leiró testvér valamit megsejtsen a szándékból. Előtte is el -kellett azt burkolni. A leány egy természettudományi könyvet kért tőled. -Te megküldéd neki. A leánygyermek kikereste abból, hogy miféle mérgeket -tudna az ember könnyűszerével önmaga előállítani? úgy bölcselkedett, -mint egy természetbúvár. Két napig tanakodtatok rajta, hogy lehetne -gyufára szert tenni, a minek a villója leghatályosabb méreg. De hiába, -nagy uraknál csak a cselédek kezén forog a gyufa, nem lehetett szerezni; -végre talált a leányka valamit. Ha rézkrajczárokat egy üvegszelenczében -jó erős sós eczet közé tesznek, az rézoldatot képez s ez aztán méreg. -Ebben állapodtatok meg; a leányka készített saját magának mérget s -megtanított rá téged, hogyan készítsd azt te is?… Oh én jó Istenem! -Miről gondolkoznak a gyermekek! - - - - -NEM NEKED VALÓ AZ! - -A dorgált ifju mind e perczig hallgatott, most felkelt s csendes, tiszta -hangon mondá: – mind igaz, úgy van. - -– Rosszul van! egészíté ki hevesen a mondást az ügyész, igen rosszul -van. Gyermekeknek öngyilkosságra gondolni azért, mivel nem akar a -világon minden úgy történni, a hogy ők kigondolták! Hiszen még gyermekek -vagytok: – hova gondoltál te, a kinek még nincs biztos állásod, nincs -kenyered, a mit valakivel megoszsz? Gondolkoztál te a dolognak praktikus -oldaláról? Azt képzelni sem akarom rólad, hogy a leány rokonainak -kegyére számítottál volna. Ezt még ha elérhetted volna is, micsoda állás -lett volna az rád nézve? A te jellemedhez kegyelemkenyér, a mit a -feleség rokonai panaszosan adnak! Hogy te lótófutója légy, kézcsókolója, -esteli felolvasója a szeszélyes nagyapának; piruló czéltáblája a többi -rokonok szavainak, csúfsága minden cselédnek; mert a szegény vőt még az -inasok is csúfra emlegetik a háznál, tudd meg azt. - -Szilárd arcza égett e szavak alatt, közbe akart szólni, de az öreg -sietett őt megnyugtatni. - -– Nem! Erre a gondolatra te nem jöhettél; te nem akartál egy gazdag -családba feltolakodni; hanem gondoltad azt, hogy az a leány fog -leszállni te hozzád, s megosztja veled a te szegénységedet; ugy-e, ezt -gondoltad? Hiszen más szegény ember és szegény leány is van a világon, a -kik nem visznek egymáshoz egyebet forró szerelemnél s mégis boldog pár -lesz belőlök. Látod, ebben fekszik a te csalódásod. Ha egy szegény -leányba volnál szerelmes, azt mondanám: korán van ugyan még házasodnod, -de ha Isten is úgy akarja, vedd el; dolgozzatok, küzdjétek keresztül -magatokat a világon, van itt hely minden ember számára elég; az is hozzá -van szokva minden nélkülözéshez, te is; az kevéssel megelégszik, tud -varrni, főz számotokra, ha rászorul, mos is, rendben tartja a házat; egy -garassal kettőt takarít meg; mikor sok dolga van, dalol, hogy bele ne -fáradjon s mikor vékony a vacsora, jó kedvével, forró ölelgetésével -megszaporítja. De egy leányból, a ki gazdag volt, hogy legyen szegény -asszony, édes barátom? – A kit arra neveltek, hogy maga semmihez ne -értsen, a ki még csak a gyertya hamvát sem tudja elkoppantani, hogy -legyen abból gazdasszony? hogy találja az magát otthon egy szegényes -udvarszobácskában, a hol még te sem lehetsz mindig körülte, mert -kenyered után kell látnod? Ő nem szólna, nem panaszkodnék, de te látnád, -észrevennéd, hogy nélkülöz; ő nem kérne új ruhát, de te látnád, hogy az, -a mit visel, már kopott és a szived szakadna meg bele, hogy egy leányt, -a kit szerettél, mostoha sorsodhoz lánczolál le, s magaddal rántottad őt -olyan könnyelműséggel, a miért férfi észszel pirulnod kell egykor! - -– Kedves bátyám, szólt Szilárd, hogy én mind ezekről gondolkoztam, azt -bebizonyítom azzal, hogy egy év alatt takarítottam meg annyi összeget, a -mennyiből egy másik évig meg lehet élni. Félretettem havi fizetésemet, a -mellékjövedelmeket, miket kiküldetésekkor kaptam, s azon idő alatt oly -csekély összegből éltem, hogy egy koldus nem vállalkoznék rá, hogy -annyival kijőjjön. Naponkint meg tudok élni egy tizesből, csak azért, -hogy a többit megtakaríthassam más számára. És ezt nem vette rajtam -észre ugy-e senki? Azért nem voltam sem kedvetlen, sem elhanyagolt. -Pedig még az, a kiért nélkülöztem, nem is adott egyéb jutalmat, mint egy -távol csillámló reményt. - -Sipos úr elszörnyűködött. Hisz ez rettenetes ember! Hát ilyenre is képes -egy gyermek, a ki most lépte át a huszadik esztendejét? Egy évig -naponkint egy tizest költeni magára, hogy tőkepénzt gyűjthessen kedvese -számára! Az ilyen praktikus őrültséget nehéz lesz meggyógyítani. - -– De hát utoljára is, kedves barátom, mit gondolsz, mi fog történni -most, miután titkaitok el vannak árulva? Mit fognak tenni a rokonok? - -Szilárd egykedvűleg vállat vont. - -– Legelőször is engem fognak törvényesen üldöztetni, mint méregkeverés -részesét. - -– Azt bizonyosan megérdemelnéd, mert te is helybenhagytad és elfogadtad -a kifőzött tervet; hanem ezt nem fogják tenni. Hanem majd tesznek mást; -én ismerem embereimet jól. A leányt fogják azzal ijeszteni, hogy ellened -bűnvádi pert indítanak, ha rólad le nem mond. - -– Azt pedig nem fogja tenni. - -– Te tudod bizonyosan? - -– Én hiszem. - -– S ha erővel kényszerítenék, hogy nőül menjen a báróhoz? - -– A báró lehet akármilyen jellem, de mindenesetre gavallér; ha neki egy -nő azt fogja szemébe mondani, eljegyzése napján: én nem szeretem önt, -mert mást szeretek és mást fogok szeretni, nem hiszem, hogy izlése -elleni dolog ne legyen azt a hölgyet nejévé tenni. - -– És ha nem mondaná ezt, ha önként kezét nyujtaná neki, ha lemondana -rólad? Félre ne érts. Nem vádolom őt. Ha lemond éretted azért, hogy -tégedet fölmentsen rokonai üldözése alól; ha föláldozza szivét a te -nyugalmadért!? - -– Hallgasson meg engemet, kedves bátyám. Ön maga is mondá, hogy a -szerelmes ember gyanakodó és furfangos, kitalál olyan dolgokat, a mikre -más soha sem gondolt. Mi gondoltunk arra, hogy lehet idő, a mikor őt -kényszeríteni fogják, olyan eszközökkel, a mik ellen egy gyönge -gyermeknek nincsen védelme, hogy nyilatkozzék szivének érzései ellen; -tán hogy irja meg nekem, hogy felejtsem el, hogy nem szeret többé; tán -hogy rejtegetett emlékemet küldje vissza, hogy jegyezze el magát más -férfival? de én ennek mind ne higyjek, a míg ő egy szót ki nem mond, -vagy le nem ir, a mit csak mi ketten ismerünk, a miről nem tudja senki -kettőnkön kívül: magyar, latin, angol, görög, vagy arab szó-e az? ember, -virág, vagy csillag neve-e? ezt senki ki nem találhatja, el nem -árulhatja. A míg e szó egy harmadik birtokába nem jut, én tudni fogom, -hogy ő hű hozzám és hűséget követel tőlem s távolról int, hogy ne -kételkedjem benne; hallgat, mert beszélnie nem szabad, vagy beszél, mert -parancsolva van; de az elhallgatott szó nekem megmondja azt, a mit érez, -– és a mit ember-ész be nem ér. - -– Teremtő Isten! kiálta fel Sipos úr, mind a tíz ujjával gyér hajába -kapva, hol járt ezeknek az eszük! Milyen lánczokat vertek magukra! - -– Én nem vagyok ellene, hogy kedves bátyám mondja meg ezt is, a mit most -felfedeztem, azon uraknak, ők majd rémítésekkel ráveszik a leányt, hogy -mondja ki azt a titkos nevet, a mi ezt a lánczot széllyel tépje. Ő sok -ellenkezésre mondani fog valamit. Oh a szerelmes nők igen ravaszok. Azt -a szót velem közölni fogják. Nem lesz az igazi. De én azért azt fogom rá -mondani, jól van. És azontúl senki sem sejtendi, ki van-e találva a -titok, vagy nincs? Mi elválunk; – eddig sem volt közöttünk semmi -érintkezés. Meglehet, hogy messze elviszik őt innen. De őrizzék azután -és szemeiket le ne hunyják, a kik őrzik, s ha férjet adnak neki, -imádkozzanak az életeért, mert nem tudják, minő végzetes dolog egy -leányt férjhez adni, ki lelkében egy harmadik titkát hordja! - -– Te tisztán…! nem mondom el, a mit akartam. - -– Azt akarta bátyám mondani, hogy tisztán meg vagyok bolondulva. -Meglehet. Az is meglehet, hogy ez a szenvedély lesz egész életem -szerencsétlensége. De mindegy: ragaszkodom hozzá, s ha fájdalomnál egyéb -nem jön belőle, akarom élvezni ezt a fájdalmat. Nem engedték meg, hogy -együtt meghaljunk, kénytelenek lesznek tűrni, hogy lelkeink egymást el -nem hagyják fájdalomban, kétségbeesésben találkoznak és azon már -változtatni nem lehet. - -– Ördög menykő! Azt majd meglátjuk. Az öreg úr kezdett phlegmájából -kijönni. Majd én itt téged el hagylak pusztulni egy üres képzelődés -miatt; absurdus, képtelen, hihetetlen valami. Paroxismusban ejtett -beszéd, a mit gyógyult korodban magad sem fogsz hinni, hogy beszélted. - -– Kedves bátyám! én magam is óhajtom, hogy e paroxismusnak vége legyen. -Azért igen kérem, legyen szives mentül elébb szólani ismét azon nagyon -haragos szivű urakkal. Azt a szót kérem, azt az egy szót. Akármit hoz -vissza, nyugodt leszek. Azontúl soha egy összehúzott homlokredőről sem -fogja észrevenni senki, mire gondolok? nyugodt, csendes ember leszek. -Nem lesz belőlem futóbolond, a kinek az utczán utána néznek, sem magamat -elölni nem kisértem meg többé. - -– Jól van, ne beszéljünk rólad. Te makacs, agyafurt vagy; utoljára is -azt teheted magad ellen, a mit akarsz; neked mindössze is csak annyi -vagyok, mint apád, s mint apád, lánczra nem verhetlek; de én egyúttal -prókátor is vagyok, ebben az ügyben ellenfeled védelmezője. A leány az -én cliensem: gondoltál-e arra, hogy majd helyetted, ki nem esel kezük -ügyébe, őt fogják mortifikálni rokonai? Mit bánod te azt? Engeded -szenvedni a nőt, a gyermeket, kinek ha valaha megvénül, átok lesz -fiatalságára visszaemlékezni. - -– Tudom. Ha a nő nem találja a szenvedésekben gyönyörét, miket érettem -magára idézett, mindig csak egy szavába fog kerülni, hogy azoktól -megszabaduljon. A míg magát megmenteni nem kivánja, addig bizonyos, hogy -van lelki ereje azokat elviselni. - -– S nem szánod azt, a kit szeretsz? - -Szilárd szomorúan elmosolyodott: - -– Volt-e szánalomról szó, midőn ugyanazon perczben, egymásra gondolva, -halálos mérget vettünk?… Különös dolog az kedves bátyám: nem érteni azt -meg józan észszel… - -– Kedves öcsém; én csak azt látom, hogy mi nem fogjuk megérteni egymást. -Te vesztére törsz egy szegény gyámoltalan leánynak, csupa szeretetből s -nem akarsz lemondani róla, miután semmi reményed sincs vele czélt -érhetni: azt én nem értem. Én pedig amaz úri családtól felszólíttatva, -hogy adnék tanácsot a kérőt illetőleg, azt határozottan elleneztem. -Midőn ez iratokat kezembe adták, akkor azt mondtam, hogy mindenesetre -nőül kell őt adni hozzá. Még azt hihették volna, hogy én a te bódult -reményeidet akarom előmozdítani! hogy viszonyaitokat ismerve, érdekelt -fél vagyok; hogy ravaszul útjába állok a kérőnek, mert egy rokonomat -akarom helyébe csempészni. Én ezt a véleményt meg akarom czáfolni; – ezt -pedig te nem érted. Most eredj szobádba vissza; a sors majd meg fogja -valamelyikünknek magyarázni, a mit nem ért. - -Ugyanez órában a Lapussa család igazságtevő szobájában folyt le e -drámának másik jelenete. - -Henriette hazaérkezett a városligeti kolnából (így hívják magyarul a -nyári mulatólakot, villa evőeszközt jelent), mint mondák, virágokat -hozott haza. Demeter úr átizent hozzá, hogy csak hagyja most azokat a -virágokat és jőjjön az ő szobájába. Ugyanakkor Lángainét is kiküldé -magától; János úr ezóta rég a gabonapiaczot járta; ez levén kedvencz -szenvedélye – a többi között. - -– Kicsike leányom, Henriette, jőjj közelebb hozzám, szólt az öreg úr, -egyet fordulva fekhelyén s előkeresve vánkosa alól öblös -burnótszelenczéjét. Kérlek szépen, ne haragudjál rám, hogy neked mostan -alkalmatlankodom. Már addig a rövid ideig, a míg élek, legyetek irántam -egy kis elnézéssel. Ha pedig alkalmatlannak találod közellétemet, annál -több okod leend rá, kapni az alkalmon, hogy tőlem megszabadulhass. - -Henriette értette az epés czélzásokat; megszokott valami volt az előtte. -Soha sem szokták azokat megczáfolni. - -– Nyulj ide kérlek a vánkosom alá, találsz ottan egy csomag papirost, -húzd ki onnan és nézd meg, mik azok? - -Henriette fásult gondtalansággal tevé, a mit az öreg parancsolt s -elővonta a sajátságos raktárból, mely különben szelenczék, -süteménydarabok, pilulás skatulyák tanyájául is szolgált, a vastag -iratcsomót, melyre azután az első tekintetnél rögtön ráismert. - -A féltett irások, a mik egész betegsége alatt nem hagyták aludni, nem -engedték meggyógyulni soha; épen annak a birtokában, a ki elől azokat -leginkább rejtegetni kellett. A halálra vádlott állt az elterhelő tanú -előtt. Az eltagadhatlan, elesküdhetetlen bizonyítékokkal szemtül -szemben, a miket magáról le nem bir hárítani többé, a mik rajta -feküsznek lelkén, minden idegén, hogy zsibbadtan áll meg az érverés -szivében, hogy a világ elsötétül káprázó szemei előtt, hogy a -halálsápadt arcz megelőzi szinével a halálitéletet. Ez ellen nincs -védelem. - -Egy perczig az a mentő gondolat villant át lelkén, hogy hisz ez idegen -nyelven van irva, még nem tudják, mi van benne? Egy lépésre van a -kandalló; ha elégetné hirtelen, ki tanuskodhatnék? de azt az egy lépést -megtagadták izmai; el volt zsibbadva, nem tudott mozdulni és nem tudott -összeroskadni. - -– Kicsike leányom, szólt az öreg úr hozzája, nagy gyönyörűséggel tömve -keselyűgörbe orra alá az ördöngős fütőszert, a mit burnótnak neveznek. -Ne haragudjál rám azért, hogy ez irkafirkákat figyelemre méltattam; nem -akarom nekik hasznukat venni. Eleget tudok belőlük. Már csak légy szives -rám hallgatni. - -Henriette tekintete nem birt megválni nagyatyja vértől eresült -szemeitől, azt hitte, hogy ezek a szemek mind szivén szúrnak lassan -keresztül. - -– Te nem akarsz férjhez menni egy kitünő férfiuhoz, ki kezedet kéri, kit -családod nagyrabecsül, ki gazdag és előkelő ember; hanem akarsz inkább -elszökni egy semmi emberrel, a ki maga sem tudja még, hogy miért van a -világon; s ha ezt nem engedik, inkább akarsz erőszakosan meghalni -mindnyájunk csúfjára, szégyenére, hogy vele együtt halhass meg. Ez a -szándék nem szép volt tőled. Igaz, hogy mi igen rosszul bántunk veled, -különösen én kiállhatatlan, kegyetlen voltam hozzád; hanem azért ezt még -sem kellett volna tenned. Látod, most ezzel igen sok galibát csináltál -mind saját magadnak, mind más embereknek is. Ülj le kérlek; hiszen -reszketsz! Magam hoznék széket számodra, de látod, hogy nem kelhetek -fel; ez az átkozott köszvény, az éjjel sem aludtam miatta, mindig te -rólad gondolkoztam. - -Henriette csakugyan elfogadta a kinálást, leült; hiszen különben le -kellett volna roskadnia. - -– Azok után, a miket ez iratokból megtudtam, csakugyan nehéz is lett -volna el tudnom aludni; mikor azt sem tudom, hogy kin kezdjem és kin -végezzem a töprenkedést. Te légy-e eszemben, ki családodat meg akarod -gyalázni; vagy az a fiu, ki közbenjáróul szolgált, vagy az a gondatlan -ifju, a ki vakságában méregkeverő is tudott lenni? - -Henriette közbe akart szólani, de nyelve megtagadta a szolgálatot, mint -a ki álmában akar kiáltani és mellén ül a nehéz álom-lidércz. Most kezdé -még csak sejteni a veszély nagyságát. - -– Látod kedves kis leányom, ha most valami kegyetlen, szigorú öreged -volna, valami vén tigris, a milyennek te tartasz engemet, az ilyen eset -után nem cselekednék mást, mint legelőször is téged elküldene egy -apáczakolostorba s örök időkre elrejtene a világ elől. - -Henriette nagyot sóhajtott. Ez a fenyegetés vigasztalásként hangzott -most előtte. - -– Másodszor azt az elvetemült fiut, ki nem átallott oly fiatal létére -testvérének ravasz kerítője lenni, beküldené valami katonanevelő -intézetbe; tudod vannak olyan szigoruságukról nevezetes intézetek, a -hová csak a megjavíthatatlan kora bűnös ifjonczokat szokás beadni. Ő azt -nagyon megérdemelné. - -«Szegény Kálmán!» gondolá reá a testvér. Nagyon szerették egymást. - -– Harmadszor pedig azt a könnyelmű fiatal embert, ki részt vett az -öngyilkolási tervezetben, pörbe fogatná; mert a halál nem játékszer -édesem s méreggel tréfálni tiltva van. Azt bizonyosan elitélnék öt-hat -évi sánczfogságra, a mi rá nézve is üdvös leczke volna. - -– Nagyatyám! sikolta fel a kínzott gyermek. Ez az utolsó feloldá hangját -és könyeit. Térdre rogyott előtte és annyi ártatlan könyet sírt kezére, -hogy abban kezeinek régi foltjait lemoshatta volna. - -– Jól van kedves leánykám, látom, hogy sírsz; van bizalmad hozzám. Én -nem vagyok az a tigris, a ki a kis gyermekeket megeszi; a miket mondtam, -azoknak csak lehet, de nem szükség megtörténniök. Én nem akarok -kegyetlen, boszúálló lenni. Én nem akarok semmit tudni azokról a -megbántásokról, a mik ez iratokban ellenem feljegyezve vannak, te magad -segíts magadon s intézd el sorsodat. Kelj fel innen és ne sírj, mert -ismét beteg fogsz lenni. Nézd meg, hány az óra most? Jegyezd meg -magadnak. Eredj szobádba és fontold meg jól, hogy mit tégy? Két óra -mulva, pontban két óra mulva ismét hivatni foglak, az alatt határozd el -magadat. Inkább akarod, hogy családunk rangjához illő díszszel és -illendőséggel egy hozzád illő derék férfinak nejévé tegyünk és arról, a -ki soha hozzád nem fog emelkedhetni, lemondj és őt elfelejtsd? vagy -pedig inkább akarod-e, hogy a fátyolt fölvedd, a mi a világtól örökre -elrejt; – hogy testvéredet fegyintézetbe küldjem s bűntársad ellen -megindítsam a bűnvádi pert? ez iránt határoznod rád van bízva. Két óráig -gondolkozhatol fölötte; az alatt ide hivatom ügyvédemet s a szerint, a -mint határozni fogsz, ő felteszi vagy a házassági szerződést, vagy a -bűnvádi feljelentést; te rajtad függ. Most tedd vissza az iratokat a -fejem alá: gondold meg, hogy ezeket csak mint menyasszonyi hozományt -fogod tőlem visszakapni. Eredj szobádba, gondoskodom, hogy két óráig -senki ne háborítson… - -A leányka gépileg teljesíté a parancsot, visszaadta a végzetes iratokat -s eltávozott szobájába; ott megállt egy virágcserép előtt és nézett -annak zöld leveleire egy óráig megmozdulás nélkül. - -Egy szép nagy példány viaszvirág volt az, egyike azon csodás tenyészetű -délszaki növényeknek, a mik nem hullatják el leveleiket soha; a miken az -évszak nem változtat, a mik olyan szépen képviselik az állhatatosságot. - -Ezen szép növénynek az a csodás tulajdonsága van, hogy bármelyikét -kövér, fényes leveleinek ültessék is el a földbe, a magányos levél -gyökeret ver, ágakat hajt, egész felfutó indás bokor lesz belőle, -melynek viaszfényű virágfürtei valami tündéri illatot árasztanak. - -Három év előtt egy jogászbálban kapott egy virágcsokrot Henriette -Szilárd kezéből, azon a napon, melyen először szóltak egymással, a -között volt egy ilyen örökzöld levél, azt ő otthon elülteté cserépbe, a -növény megeredt, kihajtott, évről-évre nagyobbra nőtt; Henriette nevet -adott neki: «Szilárd»-nak nevezte, órákig elandalgott mellette, lesve -levelei fejlődését, indái hajtását és beszélve véle, mint élő emberrel, -magában; – és arról nem tudott senki semmit. – Oh a gyermekek szívei úgy -tele vannak sejthetlen titkokkal. - -Egy hosszú óráig állt e virág előtt: vajjon mit beszélhetett vele? -Felelt az neki? Kérdezett tőle valamit? Kérdezte tőle talán, miért olyan -erősek, olyan változatlanok azok a sötétzöld levelek, sokkal -változatlanabbak, mint az emberek szívei; kért-e tőle kölcsön erőt, -kitartást, – vagy talán bocsánatot, búcsúvételt? - -Annyi bizonyos, hogy midőn elfordult tőle, kétségbe volt esve, kezeit -összekulcsolta fején, úgy járt alá s fel a szobában s valahányszor ismét -a virág előtt megállt, úgy tett, mint a kinek a szive akar megszakadni. - -Pedig az idő haladt, az óra olyan rövid, mikor az ember azt akarná, hogy -hosszú legyen. De nincs menekülés, nincs segítség sehonnan, senkitől. -Magára van hagyatva, a világon senkije sincs, csak az az egy virág, a -kit magában «Szilárd»-nak nevezett el. Ha ezt tudnák, azt is elvennék -tőle, talán kitépnék gyökerestől s kihajítanák az udvarra, vagy -becsuknák sötét pinczébe a helyett, a kit képvisel. - -Az egymás után futó perczek határozásra intenek; végezni kell! Még -egyszer kedves virága elé lép; nem sír már, nem tördeli kezeit; józan -eszéhez tért. Egyenkint összecsókolja mindenik levelét annak a szép -virágnak. Úgy hasonlítanak is e levelek egy csukott emberi ajkhoz. Már -kopogtatnak is ajtaján; Demeter úr követe jön, a leány gyönge testén -végig fut a hideg borzadás: «megyek már!» és egy percz mulva nem látszik -arczán sem köny, sem bánat, sem félelem; csak a hófehér nyugalom. - -Az öregapa szobájában ismét együtt vannak a családtagok; kívülök jelen -van Sipos úr is. Ez ügyben ő is avatott már. Henriette azt -természetesnek találja. Szilárd az ő rokona. - -– Nos, kedves kis unokám, szól Demeter úr, helyet mutatva Henriettenek -az asztal mellett, melynél a többiek ülnek, határoztál-e magadban? - -– Határoztam. - -– Fátyol, vagy főkötő? - -– Nőül fogok menni. - -– A báróhoz? - -– Hozzá. - -Lángainé vállat vont, János úr diadalmasan csapott térdére, Sipos úr -könnyebbült szívvel sóhajta fel. - -– Tehát ezen nyilatkozatodban megnyugodhatunk? - -– Meg, felelt a leány csodálatos bátor és nyugodt hangon; hanem kérem -most én is föltételeimet elmondhatni, miket e határozathoz kötök. - -– Meghallgatjuk. - -– Legelőször is bizonyos akarok a felől lenni, hogy Kálmán öcsémet nem -fogja senki üldözni; azt nem fogjátok megengedni, hogy velem jőjjön? - -– Azt az egyet nem. - -– Én pedig nem engedem, hogy itt maradjon. Küldjétek el más valami -városba; annyit beszéltek rangotok, gazdagságtok felől: neveltessétek őt -a szerint. - -A gyermek két óra alatt két évtizeddel lett vénebb, úgy beszélt a -családtagokkal, mint egy meglett ember. - -– Helyben hagyjuk, felelt rá Demeter úr; úgy is jobb, ha nem látjuk -egymást. - -– Másodszor kérem, hogy megszokott butoraimat, virágaimat szabad legyen -elvinnem oda, a hová mennem kell. - -– No, ez is megadható. Ártatlan női szeszély. Legyen. - -– Harmadszor: azon iratokat, miket nagyatyám ismer, adják vissza mind -annak, a kit azok legjobban érdekelnek. - -– Helyesen, szóla Demeter úr; megigértem, hogy megtalálod azokat -menyasszonyi hozományod között. Sipos úr lesz szives azokat kezéhez -venni és az illetőnek kézbesíteni. - -Sipos úr meghajtá magát s átvette a szomorú tanújeleket. - -– És most leányom, előtted a házassági kötvény, a báró már aláirta azt s -a mellékszobában várakozik határozatodra; mutasd meg, hogy szép irásod -van. - -Henriette valóban megmutatta azt; oda irta nevét olyan vékony kis -gömbölyded betükkel, mintha valami tündér lehellte volna oda. - -– Még egyet, kedves kisasszony, szólt hozzá nyájasan Sipos úr, minthogy -már a toll a kezében van, legyen szives e visszaadott iratok táblájára -felirni egy bizonyos szót, azt a bizonyos nevet, vagy mit, a mit -kegyeden kívül még csak egy ember tud; annak bizonyságául, hogy a -lemondás őszinte és tartaléktalan. - -A leány sokáig nézett azokkal a titoktartó sötét szemeivel az ügyvéd -szemeibe. Hatalmában állt őt megcsalni, ha akarja; az ügyvéd tudta azt -jól. Irhatott oda akármi nevet, a másik, a delejes háló másik tényezője, -nem fogja azt elárulni, ha hamis volt. - -Nagy csendesen odahajolt a csomag fölé s szokatlanul megnyomva a tollat, -odairá ezt a barbár hangzású nevét egy szép fényes csillagnak: -«Mesarthim», azzal letette csendesen a tollat; semmi szenvelgés nem -látszott arczán, semmi szinpadra hozatala kínos érzelmeknek. Bejöhet már -a vőlegény! - -… Vajjon az igazi jelszót irta-e oda?… - -– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – - -Sipos úr ezek után rendén elvégzé a törvényes teendőket az eljegyzés -körül s miután azokkal nem volt többé semmi dolga, engedelmet kért -eltávozni és hazament. Hóna alatt vitte azokat az elfeledni való -iratokat. Azt egy cseppet sem hitte, hogy ebből még valami hosszabb -időkre fenmaradó baj legyen. A kisasszonyból előkelő asszonyság lesz, -meg lesz minden kényelme, kivánsága, a mit pénzen meg lehet venni: hány -ember boldog tudna lenni, ha csak a mindennapi kenyereért nem kellene a -holnappal tusakodni. Azzal, hogy az előkelő asszonyságok miért nem -boldogok? győzne valaki törődni. Minthogy ők nem éheznek és nem fáznak, -unalmukban bajokat képzelnek maguknak, azokkal vesződnek. Szilárd is -majd elfelejti a leányt, ha az esze megjő; Pest nagy város, sok szép -delnő lakja; nem kell senkinek egy miatt elveszteni a lelkét. - -Mikor azután hazaért, ő maga kereste fel Szilárdot szobájában, mely -olyan csinos és rendes volt, a milyen nem szokott minden nőtlen férfi -szobája lenni. Olyan ember ez, a ki szereti magát otthon jól találni. - -– No kedves öcsém. Hozok számodra orvosságot. Tudod: az orvosság -rendesen kesernyés, émelygős; de annál használatosb. A hogy előre -megmondám: a kisasszony meggondolta az állapotokat s jobbra határozta el -magát; beleegyezett a báróvali házasságba, az eljegyzés már meg is -történt, a házassági szerződést előttem irták alá. - -– Az meglehet, szólt Szilárd fagyosan. - -– Kedves barátom. A leány nem csinált olyan szomorú képet, mint te itt, -igen erős volt és elhatározott; én bámultam azt a nyugalmat, a mivel -családjához beszélt; formaszerinti békepontokat diktálva nekik, mint -valami kapituláló vár parancsnoka. Oh ez igen derék, okos leány. Egy -könyet nem ejtett előttünk; pedig én elhiszem, hogy ez neki sok -fájdalmába került. - -– Oh neki sok lélekereje van. - -– Kivánom, hogy neked is annyi legyen. Itt vannak bohókás irataitok; -ezeknek kiadatása is egyik kitűzött feltétel volt. Mint hallám, Margari -barátunk kerítette ezeket kézre. No no, csak ne tessék úgy szikrázni az -úrfi szemeinek. Ezt nem lehet duellumra kihíni, mert nem megy ki, -különben is Hátszegi titkára lesz ezentúl s vele megy az operentiákra. -Csakhogy ismét kezünkben vannak ezek a fatalis penzumok. Többet -ilyeneken ne törd a fejedet. A leány elmegy, te itt maradsz; egy év -mulva elfelejtitek egymást. - -Szilárd hidegen mosolygott. - -– És az a szó, a mi bennünket összetart, vagy elszakaszt? - -– Arról is megemlékeztem. Nagyon sokáig nézett a szemeim közé, míg -valamit válaszolt rá. Én mondám neki, hogy őszinte és igaz szót várok. -Erre ő ide irt e papirok hátuljára egy nevet; tekintsd meg. - -Szilárd reszkető kézzel nyult a papirokhoz, kezébe vette, maga felé -fordította, egy tekintetet vetett a leirt szóra, azután nem szólt -semmit, nem kapkodott kezeivel szivéhez, a hogy a szinpadon szokás, -hanem a mint állt, úgy végig esett a padlón, fejét belevágva az -iróasztal szegletébe, hogy csak úgy dült belőle a vér. - -– Itt van ni! Sipos úr a tenger fenekére kivánta az egész ostoba -szerelmi tréfát, felemelte az élettelen ifjut; vizet borogatott a -fejére; nem hítt segítségül senkit: minek ezt megtudni az egész -világnak? maga addig ápolta, locsolgatá, míg eszméletéhez tért, akkor -szépen, szeliden beszélt vele. - -– Ne vedd oly nagyon szivedre, édes fiam, ezt a dolgot; én megengedem: -nem akarom tagadni, hogy ez nagy fájdalom; de légy férfi, tanuld -elviselni. Én is voltam fiatal; én is mentem keresztül hasonló iskolán; -én is csalódtam, kinevettek. Gondold meg, hogy az ilyen fájdalomért -mindenkit ki szoktak nevetni; legjobban azt, a ki belehal. Ez már a -világ sorja. Gazdag leány gazdag férjet választ, szegény legényről -ábrándozik talán, együtt tánczolnak, együtt sóhajtoznak, de mikor a -kenyértörésre kerül a dolog, inkább nyúl mindenki a fehér, mint a fekete -kenyér után. Te még fiatal vagy, fiatal sziven ejtett seb begyógyul. Te -még boldog ember fogsz lenni valaha s mosolyogni fogsz mostani bajaidon. -Oh még a te feleségedet most tanítják járni; a kit te valaha nőül -veszesz, csak ezért sem vall neked szerelmet, mert még most tanul -beszélni. Legjobb neked elhagynod Pestet. Különben sem neked való az -ügyvédi pálya; te nagyon kényes vagy ahoz. Fogadd meg, a mit én -tanácsolok. Eredj vissza Aradmegyébe, Bencze sógoromhoz, ki ott most -főbiró; közel a tisztújítás, az ott szabadelvű megye, fiatal embernek -ott nagy jövendője van. Neked a birói pálya inkább illik lelkületedhez, -aztán diszes hivatal is. Ott sokat használhatsz embertársaidnak és -hazádnak is. Egy derék férfinak mindig van egy állandó kedvese, a kit -szeressen; mi magyarok hazának hívjuk azt. Ő érte élni, tudod, hogy -kötelesség. Eszed, szived, karod, tudod hogy nem Dunába dobni való egy -asszonyszemély miatt; mert azokat nemzet kéri számon. Az öngyilkosokat -az ilyen szegény országban, mint a mienk, megvetik, akár agyonlőtték, -akár agyonbúsulták magukat, mert itt mindenkire szüksége van a -közügynek. Tehát arra gondolj. Ma, a kedvemért, maradj szépen itthon, -rakj vizes kendőt a fejedre, egyébre nincsen szükséged; holnap pedig -szedd rendbe állapotaidat, hogy még e héten indulhass le Aradra. Sógorom -nagyon fog örülni, mert ő is igen szeret téged; jobban mint én. - -Szilárd nem állhatá tovább; oda borult a jó öreg úr keblére, kezét -ajkához szorítá és sírt sokáig, zokogva, keservesen. - -Sipos úrnak eszébe jutott, mit Szilárd apjától annyiszor hallott: «ez a -fiu nem tud sírni, mióta anyját eltemették, nem látta könyezni senki, -akkor pedig kis gyermek volt». - -– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – - -Két hét mulva végbement a menyegző báró Hátszegi és Lapussa Henriette -között, nagy pompával és illő díszszel. A menyasszony igen bátran -viselte magát az egész szertartás alatt, köntösének himzeteit s pompás -hajékét úgy hiszem le is irták akkoriban a divatlapok. - - - - -A MENYASSZONYVIVÉS. - -Még akkor vasutak nem voltak a hazában. Pesttől Erdély belsejéig jó egy -hétig lehetett utazni, még előreküldött váltott fogatokon is. Esküvő -utáni nap mindjárt útra vitték a menyasszonyt; csak azt az egyet kérte, -hogy nagyon korán induljanak (a mikor még senki sem jár az utczán). Az -idő is elértette kivánságát, mert elindulásuk órájában úgy szakadt az -eső, hogy be kellett vonni a hintók bőrernyőit; nem látott semmit a -városból, melyet elhagyott; ismerős utczák, ablakok nem szomorították -búcsúvételeikkel; csak a kerekek másforma gördüléséből veheté észre, -mikor már elhagyták a kövezetet s az országútra értek. Túlél ám az ember -sokat, a miről azt hitte, hogy bele fog halni. - -Két hintóval voltak; az elsőben ült a menyasszony és Clementine, ki -addig könyörgött a családnak, míg eleresztették kisasszonyával; szegény, -azt hitte, ott jobb sorsa lesz. Bizony nem is Henriette kedveért -kéredzkedett. A második kocsiban ült a báró és Margari, ki, a mint -kitünt, egészen a bárónak való ember: egy olyan irástudó, a kit egyuttal -házi bolondnak is lehet használni; nehéz már ilyeneket kapni mai -időkben, a tanult ember mind kevély. - -A delet vendéglőben tölték; ott mind a négyen nagyon keveset beszéltek: -«nagy a sár» az volt a jelszó. Henriette már 24 óra óta volt felesége -Hátszeginek – és még nem tudta, milyen színe van a szemeinek? - -Henriette nem mert semmit kérdezni; sem azt, hogy hol fognak éjszakázni? -sem azt, hogy itt kell-e maradni? olyan idegennek érzé magát azok -között, a kik körüle voltak. Férje egyébiránt igen udvarias és előzékeny -volt hozzá; nem volt terhére. - -Délután megint külön két kocsiba ülve, utaztak tovább; alkonyatkor egy -faluban megálltak itatni, ott Hátszegi leszállt s odamenve neje -hintajához, beszólt hozzá az ablakon. - -– Egy óra mulva megpihenünk. Egy régi barátom kastélyában fogunk -éjszakára megszállni, Satrakovits Gerzsonnál; ő már értesülve van és vár -bennünket; a lovászát idáig előre küldte. - -Henriettenek jól esett, hogy idegen ember házához szállnak, nem -vendégfogadóba. Úgy bizott mindenkiben, a ki idegen. - -Az igért egy órából szinte kettő lett. Itt rossz út következett, a -süppedékes homokba a nehéz hintó kerekei mélyen levágnak; a hogy a szél -befujja a röpülő homokkal a a tekervényes utat, vezető nélkül nehéz is -volna idegennek helybe találni. Az egyforma buczkákat, mik a láthatárig -mint egy hullámokat hányó homok-oczeán alakulnak, benőtte az árvafenyő; -ez a szomorú törpe erdő, bozót inkább, egyhangú változatlanságban fogja -közbe a bukdácsoló utat; nem látni tőle sem falut, sem tanyai házat. -Közeli nádasokból lármás vadludfalkák vonulnak át az égen, melyet a -lemenő nap sárgára feste. «Itt nem szeretnék lakni», gondolja magában -Henriette, de nincs, a kinek elmondja. Clementinenek mindenütt jó, a hol -urak laknak. - -Végre nagyszerű kopócsaholás tudatja a hintóban ülőkkel, hogy udvarba -jutottak, a kocsi ajtaját kinyitják. Henriettet kiemelik. Az új asszony -azzal a kiváncsisággal tekint körül, a mivel egy hosszú börtönre itélt -rab, kit messze várfogságra visznek, szokta vizsgálni az állomásokat: a -kültárgyak benyomásai soha sem oly erősek, mint mikor belső aggodalmat -visz magával a lélek. - -Nagy téres, kővel kerített udvar közepén állt egy régi modorú úri lak: -elől négyszögletes oszlopokkal osztályozott tornáczczal, melyhez -lépcsőkön kellett fölmenni, s melynek tégla mellvédje igen alkalmas volt -arra, hogy egyfelől a vendég urak, másfelől a hajduk lelógázzák róla -lábaikat, mikor jól akarnak mulatni; egy pár helyet kedvencz agarak -foglaltak el; most azonban egyszerre elhagyja mindenki ezt a kedvencz -sütkérező helyet, a mint a hintók megállnak a tornácz előtt, s fut -mindenki eléjük: úr, vendég, hajdú és agár. - -Legelső a kocsiajtónál egy sajátságos ember, kinél viszontagságtól -roncsoltabb alakot alig lehet képzelni; ötvenes lehet a férfi, de ezt -nehéz volna orczájáról megbecsülni. Az régi sebektől össze-vissza van -hasogatva, a szájából egy darab hiányzik, valószinűleg egy pár fog is, -de azt eltakarja a szürkével tarka bajusz; a száj ép felén nincs bajusz, -úgy látszik, mintha az onnan le volna tépve. Ugyanazon az oldalon egy -szem is hiányzik, s a fél arcz sűrű fekete pontokkal van tetovirozva, -mint a kinek szétszakadt lőfegyver a lőport szeme közé szórta. Az orra -félre és tömpére van ütve, tán nagy, erőszakos esés miatt. A jobb kezén -csak három ujja van, a másik kettő irtóztatón megcsonkítva, a balkeze -pedig a borzalomig ki van hozva természeti állásából, könyökkel befelé, -s csuklóinál mozdulatlan; a mellett egyik lába rövidebb, mint a másik; – -hanem azért az összetört férfiu oly fürge, hogy mindenkit megelőz az -udvariasságban s első, a ki kezét nyujtja a kiszálló delnőnek, ki szinte -összeborzad, midőn annak béna ujjait érinti. - -– Nőm! Gerzson barátom! siet Hátszegi őket egymásnak bemutatni; a házi -úr nagyon örül a szerencsének, megszorítja barátja kezét azzal a három -ujjával; másik karját, azt a nyomorékot, a delnőnek nyujtja, ki csak -aggódva támaszkodik reá, mintha azt hinné, hogy az annak fáj. - -A házi úr kaczag ez aggodalmon. - -– Csak támaszkodjék rá, nagysád, nem törik az el; olyan erő van azért -abban, mintha vasból volna. Pfuj Fecske! (Egy agár szörnyen iparkodott -örömét az által kifejezni, hogy Henriette vállára ugrált.) Nagyon -örülök, hogy szerencsém van nagysádtokhoz. Jó, hogy előre megirta Lénárd -barátom. Tiszteletükre holnapra nagyszerű rókavadászatot rendeztem; ezek -itt mind rókavadászok; reményljük, hogy nagysád is részt fog venni. - -– Én nem tudok lovon ülni; felelt a gyermekasszony őszintén. - -– Oh azt majd meg fogja tanulni, nekem van egy jó, szelid paripám, -olyan, mint a bárány. Addig nem eresztjük tovább nagysádat, míg ezt meg -nem tanulja. - -– A hogy férjemnek tetszeni fog. - -A terembe érve, egy pár türtcsizmás, pitykegombos ifjabb vénebb urat -számláltak sorba Henriettenek; ő biz annak egynek sem tartotta meg a -nevét egy perczig sem; örült, mikor szobájába vezették s Clementinnel -maradhatott. - -A mint úti köntöséből átöltözött, nem sokára hítták vacsorára. A nagy -teremben volt terítve, egy széles, kerek asztalon; több bor, mint -tányér; szarvas- és őzág nyelű kések, villák, hideg vad pecsenye, -paprikás pörkölt, tepertős galuska. - -– Biz ez csak vadászos vacsora, kedves nagysád; menté magát Gerzson úr, -az asztalhoz vezetve Henriettet, melynél ő és Clementine voltak csupán a -nők. Hiába! nincs asszony a háznál; az ilyen agglegény csak úgy szolgál, -a hogy őt szolgálják. - -– De ugyan miért is nem házasodol már egyszer meg? Kötődék vele -Hátszegi. - -– Hiszen akartam én egyszer, de elmaradtam belőle. Volt már mátkám, ki -is volt tűzve a lakodalom napja. Igen derék szép leány volt a -menyasszonyom. A határnap előtti estén nehogy elfelejtsem a dolgot, -mondám a hajdumnak, hogy reggel az új fényes csizmámat tegye az ágyhoz, -ne a bagariát; – hát reggel, a mint még az ágyban fekszem, hallok nagy -kutyaugatást a kert alatt; ki szólok, mi az ott? mondják, hogy egy hiúzt -szalasztottak ki a kutyák a bozótból. Utczu hiúz! ez ritka állat ezen a -tájon, felrántom a fényes csizmákat, ragadom a falról a puskát, megyek a -pagonyba; nyomra akadok, üldözöm a hiúzt; a kutyák mindig beljebb -vezetnek az erdőbe, én mindig nagyobb tűzzel megyek a vad után: – -egynéhányszor ugyan érzem, hogy valami nyom, mintha valamit otthon -felejtettem volna; tapogatom magamat, lőportartó, kupaktartó, -dohányzacskó, aczél, kova mind nálam van; megint csak megyek odább: -megint csak háborgat valami, de a hiúz nagyon feldühített már, hol -elbújt, hol megugrott; estére csakugyan kézrekerítettem a bundáját s -mentem haza vele; de akkor megint elővett az a nyomás, mintha valami -hiba volna valahol a világon, a mit nekem kellett elintézni. Csak este, -mikor az új csizmákat lehúztam a lábamról, akkor jutott eszembe, hogy -hisz én nekem ma az esküvőmön kellett volna jelen lennem. Az biz -elmaradt szépen. Menyasszonyom megharagudott rám a feledségért s -mindjárt hozzá ment valami szolgabiróhoz. Jól tette, különb embert -kapott, mint én vagyok, hanem azóta nem volt kedvem megkérni valakit. - -A társaság vígan kaczagott ez adomára; az öreg úrról el lehetett hinni, -hogy ez valóságos igaz. - -A jó kedv helyreállt, a férfiak hatalmas étvágygyal láttak a -patriarchalis vacsorához, a bort nem igen nagyon kellett kinálni, -Henriette természetesen egy falatot sem evett; máskor is nagyon keveset -fogyasztott, most pedig épen nem volt hozzá való kedve: a mivel Gerzson -urat egészen kétségbeejté. - -– Jaj, kedves nagysád, ha ilyen keveset eszik, akkor még én is el tudnám -tartani, ha napszámos volnék is. - -A társaság nagyon kaczagott ez ötleten. Olyan kezekkel és lábakkal -napszámba járni! - -– De mi is lelte a te balkezedet, mióta nem láttalak? kérdé tőle -Hátszegi. - -– Ezt ni? szólt Gerzson úr, felemelve nyomorék karját; a minap az angol -kopókat akartam kipróbálni, hogy mennyire lehet őket használni a síkon? -az Abdelkader arabomon ültem; a mint vágtatva nyargaltam, mint a szél, -egy helyütt valami angyalhullás volt előttem; tetszik tudni nagysád, mik -azok az angyalhullások? olyan mély gödrök a homoksíkon, a miket -messziről nem lehet észrevenni; az Abdelkader egyenesen beleesett a -gödörbe a két első lábával, én pedig fel a levegőbe két ölnyire, onnan -meg bukfenczet vetve fejtetőre le; szerencse, hogy ezt a kezemet magam -elé tartottam, mert különben a nyakam tört volna ki, így pedig csak a -karomnak lett egy kicsit szokatlan formája, a mi nem tesz semmit. -Legnagyobb baj az egészben az, hogy miután a jobb szemem hiányzik, -kénytelen vagyok a ballal czélozni; s ilyenkor a balkaromat nem -huzhatván összébb, kénytelen vagyok a jobb kezemmel elrántani a fegyver -ravaszát, a mi nagyon nevetséges állás. - -Henrietten hideg borzongás futott végig ez elbeszélésre, a min a férfiak -olyan hangos hahotával tudtak kaczagni. - -– De holnap csak nem fog ön lóra ülni ismét? kérdé gyermekes -aggodalommal a tépett embert. (Azt hitte, hogy kocsin fog a -rókavadászatra menni.) - -– Oh azóta mennyit ültem már nyeregben. Ez engem nem akadályoz; azért a -balkezemmel igen jól tudom kormányozni a lovat, s emez a három ujjam -épen annyit ér, mintha mind az öt meg volna. Igaz, hogy az egyik lábam -rövidebb, mint a másik, mert egyszer hanyatt esett velem a ló a jégen s -akkor három helyen eltörött; hanem ezen könnyű segíteni, csak az egyik -kengyelszárat csatoljuk feljebb; mindjárt megvan. Aztán estem, zúzódtam -én már, mégis itt vagyok. - -– De ha én önnek leánya volnék, még sem engedném, hogy azt tegye. - -A víg embert e szó elkomorítá: ha ez ő neki leánya volna! biz az -meglehet, hogy akkor minden egészen másként lenne. - -– Dehát lássa kedves nagysád, ez már nekem egyetlen szenvedélyem. Nagyon -fiatal koromban megverte ábrázatomat a ragya, két első fogamat kirúgta a -ló; félszememet kiütötte a szétrepedt fegyver; lóversenyben összetört a -paripa, medve megtépett, bölény összegázolt: nem képzelhettem magamban, -hogy asszonyoknak ilyen alakkal tetszeni fogok; háborúra nem volt -kilátás, békességben katonáskodni nem volt kedvem; mit tehettem egyebet, -mint hogy vadásztam, és újra vadásztam, paripa, agár, erdő és fenevadak, -ez lett mindennapi örömem. - -– Nem voltak közügyek? - -Gerzson úr meg volt akadva. A gyermekek sokszor tesznek olyan -kérdéseket, a mikre az öregek nem tudnak megfelelni. - -– Azokhoz meg nem volt kedvem, nem tudok sem szolgálni, sem parancsolni. -Most meg már egészen vadember lettem. Nem esik jól az álom, ha reggeltől -estig nem álltam oda kinn a lesen, nem vágtattam lóháton nyaktörő -helyeken keresztül, kivált ha még egy kis szakadó zápor is jön hozzá! az -a gyönyörűség! az az élvezet! a hol más embernek a haja borzad, ott -vágtatva nyargalni keresztül, meredeken lefelé, árkos-bokros avarokon, -hegypárkányon, hullott erdőn. Hát még mikor Lénárd barátunk erdélyi -havasai közt medvére járunk, a mi küzdelemmel, életveszélylyel jár; a -hol a férfinak minden hidegvérére, ügyességére, néha erejére is van -szüksége; egy olyan nap valódi szakaszt képez a vadász életében. - -– Különösen, a kinek a maczkó úgy a homlokára irja fel az emlékmondatot, -mint neked; szólt tréfálózva Hátszegi. - -– Jaj, az nagyon szép eset volt, kedves nagysád, azt el kell mondanom; -mikor néhány év előtt Hidváron voltunk, Lénárd barátom kastélyában, két -hetet töltöttünk künn a havasok között. - -– Éjjel-nappal? kérdé Henriette bámulva. - -– De éjszakára csináltunk némelykor gunyhókat fenyőgalyakból; ha pedig -eső nem esett, akkor csak ott tanyáztunk az őrtűz mellett, s -betakaróztunk bundánkkal. Oh az pompás mulatság volt. Két nap, hogy az -eleségünk elfogyott, nem éltünk egyébbel, mint áfonyabogyóval és sült -medvehússal. - -– Az rossz lehet. - -– A talpai deliciák, csakhogy nem lehetett megsóznunk, mert sónk nem -volt. - -– Miért nem tértek haza? - -– Nem lehetett; négy nap egymásután vadásztunk egy vérmedvére; tetszik -tudni: mi az a vérmedve? A medve igen szelid ártatlan állat különben, -beéri mézzel, bogyóval és gyökerekkel, de ha egyszer bele kóstolt a -vérbe, akkor aztán pusztít, mint az oroszlán s különös elsőbbséget ad -minden vér fölött az embervérnek. Egy ilyen vén gonosztevő akadt a -hajtásunkba négy nap egymásután. Mindannyiszor kitört. Egy pár golyót -elvitt a bőre alatt, az neki annyi, mint semmi, a rosszul czélozó -vadászokat megpofozta, utoljára egy hajtónak a fejéről lehúzta a bőrt s -megint a rengetegbe menekült. Lénárd barátom és a többi urak már abba -akarták hagyni a hajtást, ki voltunk éhezve kegyetlenül; ruhánk -lemállott rólunk a sok eső és sziklamászás miatt; de én erőszakoltam -őket, hogy még holnap tegyünk egy kisérletet, hajtsuk meg még egyszer az -erdőt, én bizonyosan tudom, hogy itt kapjuk a medvét. Valamennyien -ellenem voltak; Lénárd barátom erősködött, hogy azt már meg nem kapjuk, -mert az nem marad ott, a hol megsebesítették, hanem fut éjjel-nappal; -azóta átment Oláhországba, az idén nem beszélünk vele. «No hát -fogadjunk, hogy itt van közel és holnap rábukkanunk». Lénárd azt mondta, -hogy tizet tesz egyre. Jól van, én száz aranyat fizetek neked, ha holnap -meg nem találjuk a maczkónkat. Én pedig ezeret teszek rá, hogy nem! -Semmi esetre sem, kiabáltak a többiek is: tehetnél ellenébe akár tíz -ezeret. A fogadás állt; másnap korán reggel nagy, sűrű ködben neki -indítottuk a hajtókat, míg magunk a vadjárta réseket álltuk el; mi -ketten Lénárddal egy vízmosásos hegyszakadékban foglaltunk állást s -vártuk türelmetlenül, míg a köd felszakad. Déltájban tisztulni kezdett, -már akkor a hajtók közel jártak; őz, farkas elég baktatott el előttünk, -mi nem lőttünk rájuk: most csak medve volt a jelszó. A hajtás csaknem -vége felé járt már; mi csak ötven lépésnyire álltunk egymástól -Lénárddal, s kezdtünk átbeszélgetni. «Kezdem sajnálni a száz aranyadat», -szólt Lénárd. «Jobban sajnálom én a medvebőrt». «Azóta az Moldovában -jár!» A hátam mögött, tíz lépésnyi távolban tőlem volt egy szűk üreg -nyilása, a milyen száz is van ott a hegyek között. «Ejnye, mondék, ha az -én medvém csak itt volna elbujva ebben az üregben» s azzal, minthogy úgy -is vége volt már a hajtásnak, meg az üregben úgy sem nagy hangot ad a -lövés, mint valami pajkos kis fiucska, beletartám a puskám csövét, s -egymásután belelőttem mind a kettőt. Erre irtózatos bömbölés támadt az -üregben: a fenevad az egész hajtás, lárma, ordítozás alatt ott volt a -hátam mögött és hallgatott; gyönyörű nagy állat volt: nálamnál két -fejjel magasabb, olyan agyarai voltak, mint egy vadkannak. A fenevad -egyenesen rám rohant, s nekem mind a két lövésem kárban; most végem van! -mi egy ilyen pompás állatnak egy olyan nyomorult figurát izről-izre -széttépni, mint én vagyok? Két lábra állva jött rám, a vadászkésemet egy -ütéssel összetörte, s rettenetes karjaival átnyalábolt, míg fogaival az -arczomat iparkodott összemarczangolni. E végső pillanatban Lénárdnak -kiálték: «pajtás lőjj közénk, akármelyikünket találsz!» inkább akartam -golyó által meghalni, mint széttépetni; a következő pillanatban egy -dördülés hangzott s azzal én csak azt vettem észre, hogy a mint össze -vagyunk ölelkezve, gurulunk lefelé a vízmosás fenekére, ott, a mint -feltartott bennünket a sűrű boróka-bozót, vettem észre, hogy az én -medvém tökéletesen el van készítve; a golyó épen a fülén ment keresztül; -a miről meg kell vallani, hogy remek lövés volt Lénárdtól, ötven -lépésnyiről, olyankor, midőn a medve feje az enyimhez épen csókolódásig -közel volt. - -Henriette fázni kezdett ezektől a meséktől. A lelke elszorult ezen -emberek közelében, a kik oly nagy veszélyekkel tudnak játszani, s azt jó -mulatságnak nevezik. - -– Az volt pedig a legszebb Lénárdtól, hogy ő koczkáztatott értem egy -lövést, a midőn, ha enged becsülettel összetépetni a medvétől, ezer -darab aranya marad meg. Így elvesztette a fogadást; s nem volt elég, -hogy megszabadított, hanem ezer aranyat fizetett azért, hogy -megmenekültem. - -– Ez gavallér-vonás, mondá mindenki; ilyenekről ismerni igazi lovag -érzésű emberekre. - -– Nagysád meg fogja látni Hidváron azt a pompás medvebőrt, mely valódi -drágaság egy vadászra nézve; huszonhat régi lövés van rajta, volt benne -apróbb-nagyobb golyó, vasszeg, ólompityke, lánczdarab, a mivel oláhok -megsebzették, s miket mind el tudott vinni. Valóban, ha választásom lett -volna, inkább a medvebőrhöz állok, mint az ezer aranyhoz, s rám nézve is -jobb lett volna a csere, mert az most is megvolna, míg az ezer aranyat -Dévánál szépen elcsikarta tőlem az a fránya Fatia Negra. - -– Ki az? kérdezé Henriette kiváncsian. - -– Egy híres rablóvezér a havasokon, a kit nem birnak soha kézre -keríteni. - -Henriette aggódva tekinte széllyel. - -Hátszegi hidegvérrel veregetve villájával a tányérát, monda Gerzsonnak: - -– Csak nem akarod a nőmet zsivány-kalandokkal agyonijesztgetni? - -– Igazad van. Erről nem beszélünk többet. - -Hátszegi azután más tárgyra vitte a beszédet; lóidomításra, -kopófalka-vezetésre tért át a társalgás, az urak szerettek volna már -pipára gyujtani; Henriette észrevette, hogy jelenléte kényszeríti őket -tartózkodásra, s azzal mentve magát, hogy az úttól fáradt, fölkelt, -üdvözölte a társaságot s hálószobájába távozott. Azok mulathattak tőle -reggelig, – Hátszegivel együtt. - -A férfitársaság még csak azután lett vígabban, hogy a hölgyek -eltávoztak; a harmadik szobáig is keresztül hangzott néha a chorusban -kitörő hahota egy-egy víg adoma után: a magyar élete ilyenekben gazdag; -mindig gondoskodott a sors jó mulatságáról, ha néha ő fizette is annak -az árát. - -Henriette egész éjjel nem aludt. Ott égette a gyertyát az ágya előtti -asztalon, s hallgatózott; néha Hátszegi erős hangja kihallatszott a -férfi-zajból, a gyermeknő olyan kiváncsian figyelt rá: milyen a hangja -annak a férfiunak, a ki őt nőül vette? Míg aztán Clementine el nem -kezdett neki könyörgeni, hogy oltsa el a gyertyát, mert ő el nem bír -tőle aludni; akkor meg az ablakon keresztül úgy fénylett az égről egy -csillag, úgy ragyogott szeme közé: talán épen a szép Mesarthim? talán -más szemei is ilyen álmatlanul nézik annak tündérragyogását e -szellemjárás órájában? talán szemrehányást tenni világít az ide, a miért -elárulta nevét? - -Ilyen volt Henriette első éjszakája menyegzője után. - -Legalább az a boldogsága megvolt, hogy férjét nem kellett látnia. Hajnal -felé aludt el s mire fölébredt, akkor már az egész társaság régen a -fenyéren volt, kergette a rókát; onnan nem is tértek elébb vissza, mint -késő este, jól kifáradva, átázva, átizzadva; Henriette azalatt egy -elárvult könyvtárt fedezett fel a vadásztanyán, melyben egy pár -diákkönyv lézengett, azokkal mulatta magát, a mennyire lehetett a -hiányzó lapok miatt, miket innen-onnan fidibusnak kitépegettek. - -A kifáradt vadászok köztudomás szerint a legunalmasabb emberek a -világon. Henriettet nem érte nagy veszteség, midőn férje oda utasítá, -hogy jó lesz korán lepihenni, mert holnap jókor indulnak útra. Henriette -áldotta magában azt a rókát, azt a vadászostort, meg azt a mezőt is, -mely így elvonja a férfiak figyelmét az asszonyokról. Már két napot -jegyezhetett fel naplójába, mely után azt irhatá: ez a nap az enyim -volt. - -Másnap olyan korán indultak, hogy az öreg házi gazdán kivül senki sem -volt ébren a vadásztársaság közül. Az ismét hintajáig vezette nyomorék -karján fiatal vendégnőjét, ismét felsegíté háromujjú kezével ülésébe; -Henriette úgy borzadt most is attól az összetört kéztől, hogy a -legszokásosabb udvariasságokról is megfeledkezett; alig köszönte meg a -szállást, s egészen elmulasztá a viszonti szivesen látást megigérni -Hidvárott: pedig Hátszegi elég érthetőn hivá meg Gerzson urat az őszre -medvevadászatra. Hiába! gyermek ez még! - -Igen szép nap volt az utazásra; a hintó ablakait mindkét felől -leereszték, Henriette láthatta maga előtt a tájékot. Soha sem járt még -erre, egészen idegen volt rá nézve még a vidék jelleme is; a sik róna, -kövér vetéseivel; itt-ott kerek erdőcskék közepéből kifehérlett egy-egy -mezei tanya; Henriette valahányszor egy olyan kis tanyát látott, mindig -az jutott eszébe, hogy milyen jó volna abban ottan elmaradni! Néha -egy-egy népes helységen hajtottak keresztül; a falu közepén csinos, -kertekkel szegélyzett úri lakok szoktak lenni, nyitott redőnyökkel, -viráglepte ablakokkal: Henriette mindig arra gondolt, hogy milyen boldog -emberek lehetnek, a kik azokban laknak. - -Clementine sopánkodásaiból megtudta, hogy még három napi járójuk van -hazáig s hogy jövő éjszakára gróf Kengyelesy kastélyában fognak -megszállni. Így beszélték a kocsisok Margarinak, az meg ő neki. Hogy az -a gróf Kengyelesy igen furcsa ember. Hogy báró Hátszegi úrral mindenben -ellenkeznek, hanem azért egymásra soha meg nem haragusznak s egymást -mindig fölkeresik. A grófnak van felesége is, a ki elég fiatal még, de a -ki a grófot nem szereti. Ezt a cselédek már egymás közt beszélik. - -Henriettenek pedig igen mindegy volt, akár mit beszélnek gróf -Kengyelesyről és a feleségéről. - -Délután öt-hat óra közt érkeztek meg a gróf kastélyába, mely a falun -kívül, gazdag dohány- és repczeföldek közepett feküdt, három oldalról -pompás angol kert által körítve, a ház berendezése jó izlésről, a -gazdaságé jó tiszttartóról tanuskodott. - -Hogy a gróf előre értesülve volt Hátszegiék jöveteléről, azt bizonyítá -az is, hogy az ebéddel megvárták őket. Kengyelesy alacsony, szikár -férfiucska volt, nagyon világos szőke hajjal és fehér szempillákkal, -erősen hegybe menő álla még hegyesebbé vált a megnyult kecskeszakáll -által. A grófnak nagyon tetszett, ha bizalmas körökben azzal hizelegtek -neki, hogy tökéletes satyrarcza van. - -Neje egy fiatal, gömbölyű képű, eleven hölgy, nevető kék szemekkel, -bánathoz nem szokott arczczal, kit férje egy bécsi bal parée alkalmával -meglátott, megszeretett és elszöktetett, mert a hölgy atyja, egy -nyugalmazott tábornagy – különben is odaadta volna. De regényesebb volt -így. - -A grófné elhalmozó szivességgel fogadá vendégnőjét; azonnal keresztnevén -szólítá s kérte, hogy ez is úgy nevezze őt, tegezzék egymást. Egyszerre -otthonossá tette őt magánál s vitte külön lakosztályába, «a mi -férfiainkkal úgy sincs mit mulatni, mert azok nagyon unalmas emberek!» - -Ez a jó fenhangon adott vágás Hátszeginek is szólt, a mit a grófné egy -oldalpillantással még inkább értésére adott. - -Azonban Henriettenek mégis elég ideje maradt eltávozása közben -meghallani, a mit a gróf mondott felőle Hátszeginek, úgy félig -hallhatólag: - -– Une jolie petite machine, pour manger de la monnaie! (Csinos pénzevő -gépecske!) - -Hátszegi valami mentő választ súghatott rá, a mire Kengyelesy nevetve, -és egész fenhangon kiálta fel: - -– De isz az enyim gőzerőre fogyasztja a pénzt! - -Többet a hölgyek nem hallottak, ott hagyták őket; a grófné körül -hordozta új barátnéját egész kastélyában, megmutogatta neki ritka -virágait, párisi butorait, japáni furcsaságait, zongorázott előtte, -beszéltette a papagályát, s örök emlékül mindjárt egy szép nagy -opálgyűrűt húzott az ujjára. - -– Ön nagyon boldog, szólt, fél-kérdezés hangján Henriette. - -– Miért nem tegezesz? Mondtam már, hogy tegezz! A hogy veszszük; -minthogy akarom, tehát az vagyok. Ha csak úgy rá bíznám magamat a jó -sorsra, hogy tegyen velem, a mit neki tetszik, talán nem volnék az. - -Ezt Henriette nem értette. - -A grófné megfogta a gyermeknő kezét s hálószobájába vezette: annak a -falán függött egy szép nagy csatakép; bécsi mester remek olajfestménye. - -– Ugy-e pompás egy kép? kérdezé a grófné nyilt mosolygással. - -– Az, felelt rá Henriette szórakozottan. - -– Hogy tetszik neked az a középett lovagló hős, a ki a zászlót tartja -kezében? - -– Az is szép. De úgy tetszik, mintha helyzetéhez nagyon mosolygós volna -arcza. - -A grófné nagyott nevetett rá. - -– Az egy fiatal huszártisztnek az arczképéről van lemásolva, a ki nekem -sokáig udvarolt; az arczképét úgy magában nem tarthatnám a szobámban, -mert arról mindjárt megtudnának mindent, hanem egy csataképet festettem -hozzá s senki sem gyanít felőle semmit; oh barátném, ha az asszonyok -leleményesek nem volnának, nagyon szerencsétlenek lehetnének minden -helyzetben. Hanem ez titok! nehogy eláruld valakinek. - -Henriette elcsendesült. Neki is volt ilyen titka; de ő azt be nem -vallaná senkinek, még halálos ágyán sem. Neki is van egy soha le nem -törölhető arczkép szivében; de kettőjük között két végtelenség eszméje -áll: az egyik egy elárult csillag, a minek neve Mesarthim, a másik egy -el nem árulható név, a minek neve: «női becsület!» - -– Le diner est servi! jelenti a vállrojtos inas. A grófné Henriettet -karjára véve tér az étterembe, hol az urak már várják. - -Kengyelesy még egy pár szomszéd földesurat hivatott magához ebédre, de -azok nem érkeztek el, ki tudja, mi dolguk akadhatott, pedig pompás kis -ferbli-parthiet lehetett volna rendezni ebéd után. A grófnak e fölötti -balkedvében az a szabadelvüségi raptusa támadt, hogy ő az üresen maradt -helyekre Hátszegi titkárját és Hátszeginé társalkodónéját fogja ültetni. -Hiszen azok is emberek, s talán történt már meg máskor is, hogy egy -gróf, meg egy báró, meg egy titkár egy asztalnál ebédeltek. Csak az a -titkár olyan furcsa ember ne volna. Mint tudjuk, ez Margari. - -– Ide üljön, Margari. - -– Margarinak hívják? szólt hozzá hirtelen Kengyelesy. Margari Ferencz -ugy-e? Hiszen ismerem én magát már régen! - -Margari alázatosan feláll megint a székről, a hova már egyszer leült; ez -nagy megtiszteltetés volt rá nézve. - -– Számtalanszor olvastam az ujságokban a nevét! folytatja Kengyelesy, -mire Margariban az a gondolat támad, hogy ő talán álomjáró állapotban -verseket szokott irdogálni s maga sem tudja, hogy milyen híres ember? - -– Margari hirlapokba ir? kérdé Hátszegi is nagyot bámulva. - -– Nem, nem! magyarázá Kengyelesy, hanem van Pesten egy fatális -sérvkötő-készítő mester, a ki minden héten kétszer közli a lapokban -mesterséges szüleményeit, az illető attestatumokkal együtt, a mikben az -ő sérvkötői által kigyógyult tisztelt egyéniségek bizonyítják -köszönettel, hogy nekik milyen jót tett; azok között Margari úr is. -Olvasnom kell, mert két év óta minden harmadik nap látom a hirdetményt. - -Persze, hogy erre minden embert ellepett a nevetés, csak Margarit nem, a -ki nem tudta, hogy leüljön-e már most vagy elszaladjon? Csakugyan -fatális dolog azon az úton celebritássá válni jámbor embernek, hogy -valami kézláb-helyretevőnek megköszöni egyszer a szivességét s ez aztán -hét esztendeig hét országon keresztül folyvást kürtöli a köszönetét -minden hirlapban. - -A grófné alig tudott magához térni a nagy kaczagásból; azután nagy -naivul ráütött Kengyelesy vállára: «maga nagy ostoba! maga mókus!» -mintha mindig ő rá haragudnék meg azért, hogy valahányszor Margarira -tekint, kénytelen elnevetni magát, a mi nagyon kellemes mulatság lehet -azon jámborra nézve, a kinek vigyázni kell, hogy azzal a szokatlan alakú -grófi villával minden falatot a nyakravalójába ne rakjon. - -Ennyi hölgy előtt ilyen bolond módra mutatni be az embert! No iszen a -gróf is számíthat rá, hogy Margarinál a fekete könyvben van beirva. - -Csak Henriette nem vett részt a közjókedvben; az ő szivén még sok -visszafojtott köny fekszik, s minden visszaverődött kóranyag között ezé -a legmakacsabb szenvedés. - -Olyan keveset eszik, mint egy kis madár. Férje menti, hogy nagy beteg -volt esküvőjük előtt. - -– Ez nem nagy bók rád nézve, veti oda Kengyelesy tréfás észrevételét. - -– Maga mókus, maga hallgason, feddi őt ezért a grófné; maga mindig -balgaságot mond. Maga neveletlen gyermek; ha én nem volnék, ki tudja, mi -lenne belőle? - -És folytonosan naiv szivességgel ostromolja, kinálgatja, tányérára szed, -mint anya kis fiának, válogatott falatokat nyujt neki villájára szurva: -«no kis mókuskám, ha engem szeret!» gyümölcsöt hámoz neki s azt erővel -szájába tömi; szétborzolt haját elsimítja homlokáról: «így nem áll jól; -tegye fel a házisapkát; meg ne hűtse a fejét, nem haragusznak meg érte a -vendégek; ugy-e Henriette, te megengeded? Azért nem akarja feltenni, -mert én csináltam». Mikor aztán feldisputálta a fejére az aranybojtos -himzett sipkát, akkor igazgatni valót talál rajta, «így tegye, félre a -bal szemére; ne húzza le a homlokára; így ni, betyárosan; maga kis -betyár!» - -Kengyelesy nem győz ellene tiltakozni. - -– Hagyjon nekem békét! Ne hívjon engem mókuskájának. Mondja, hogy medve -vagyok. Ne tömjön engem; nem vagyok én kis gyermek! Maradjon már -veszteg; tán azt gondolja, hogy én játékbábu vagyok olyan gyermekek -számára, mint maga? Végre elfordul tőle s Hátszegihez dörmög félhangon: - -– Fatális dolog, mikor az ember után így bolondul a tulajdon felesége. - -Szegény tatár! Mikor ez sem használ, komoly megintéshez folyamodik. - -– Viselje magát szépen! Illik is ez vén házasokhoz, mint mi vagyunk. -Lássa, a báróné milyen illedelmesen ül, pedig ők még az első mézes -hétben vannak. Pedig bizonyosan jobban szereti a férjét, mint maga -engem. Ugy-e Lénárd? - -– Azt nem tudom, felelt Hátszegi hideg mosolygással. - -– No azt majd megtudod egy óra mulva! - -– Jól van! felelt rá Hátszegi s arra mind a két férfi nevetett. - -Henriettenek e percztől fogva nem lehetett szavát venni; nem ügyelt -többé sem a grófné agacériáira, sem a gróf sarcasmusaira; nem látta meg -Margari ügyetlenségeit, nem tudta, a többiek min nevetnek; el volt -kábulva egy szó rejtélyétől. - -Gépileg fölkelt az asztaltól, mikor a többiek fölkeltek; meghagyta magát -csókolni a grófnétól. Valaki kezet csókolt neki s dicsérte szép fehér -kacsóját; már nem tudta, hogy a gróf volt-e az, vagy férje, vagy -Margari? - -A grófné észrevette Henriette szórakozottságát, s a mint a férfiak -eltávoztak, jó éjt kivánva átkarolá s megkérdezé: - -– Miért lett egyszerre olyan rossz kedved? - -Henriette nem birt tovább magában küzdeni azzal a gondolattal. Nagy -félénken suttogá: - -– Mit értettek ők az alatt, hogy «majd megtudod egy óra mulva?» - -– Ah! szólt felkaczagva a grófné: ez alatt azt értették, hogy most -leülnek kártyázni, s a melyik szerencsétlenebb lesz a játékban, az -megtudja arról, hogy szerencsésebb a szerelemben! Példabeszéd ez -kedvesem, talán te is ismered? - -Henriette kedélye meg volt gyógyítva egy kissé. - -Még azután sokáig elmulattatá a kedélyes kis grófné fecsegéseivel. -Elmondott előtte sok olyat, a mit fiatal hölgyek csak legbizalmasabb -barátnéikkal szoktak közleni. Hogy a mókuska milyen féltékeny; őt soha -sem viszi magával Bécsbe, sem Pestre, mert sejti, hogy valaki érdekli őt -ott, magának pedig sokszor van ottan keresete hosszabb ideig; levelezés -sem mehet, mert okos asszonynak van annyi esze, hogy irást nem ád -magáról soha; mindent lehet desavouálni: tanukat, cselédek árulkodásait, -csak egy kézrekerült levél ellenében nincs segedelem. Azért ő hogy segít -a dolgon? Mikor a mókuska Bécsbe megy, kezébe ad egy jegyzéket, mely egy -ottani piperésznőnek szól; bele vannak irva kalapok, fejékek, karmantyuk -s más egyéb megrendelt árúk. A mókuska tízszer elolvassa a jegyzéket, -nincs-e benne valami gyanús utasítás? Semmit sem talál. Az az egy -rendesen kikerüli figyelmét, hogy a jegyzék kelte (dátum) micsoda napra -van felirva? Ő maga sem tudja mi nap van ma? oda pedig a levél keltének -napja helyett rendesen az a nap van feljegyezve, a meddig ő Bécsben fog -mulatni! Ezt a jegyzéket a mókuska maga elviszi a divatárusnőhöz, az -közli az illetővel, s a kinek azután mágnes van a szivében, arra nézve a -kengyelesi puszta nincs a világ végén. - -Henriette ámult és bámulta azt a tudományt, a minek ő az alphabetjét sem -fogja megtanulni soha. - -Még lefekvés után is sokáig eltünődött rajta, hogyan lehet az, hogy a -mitől egyik embernek megtörik a szíve, a másik abban egy életre elég -örömöt találjon? - -Másnap későn keltették fel; az urak sokáig fenn voltak az éjjel, nehezen -ébredtek. A reggeliző-teremben találkozának mindannyian; Hátszegi és -hozzátartozói útra felkészülten. - -A gróf megkérdezte ifju vendégnőjétől, hogy mit álmodott? mert a mit -idegen helyen álmodik az ember első éjszaka, az be szokott teljesülni. - -Henriette nem szeret álmairól beszélni. Bele vannak szőve az ébrenlétbe. - -– Hát maga nagy korhely, álmodott-e valamit felőlem? kérdé a grófot -enyelgő neje. - -– Oh igen, kedvesem. Azt álmodtam, hogy a jövő telet Bécsben fogjuk -tölteni. Ugyan ne tegyen annyi czukrot a theámba. - -– Hogyne, mikor ez nagyon kedves álom! valóban, teljesülni is fog? - -– Minden bizonynyal, szép csapodárom, a fürdő-idény után egyenesen oda -költözünk. - -A grófnénak volt annyi önuralkodása, hogy e fölötti örömét el birta -fojtani. - -– Apropos! szólt Kengyelesy, Henriettehez fordulva, hogy tetszik -nagysádnak a kengyelesi puszta? - -– Szép; felelt ő – egy szótaggal. - -– És a kastély? - -– Az is. - -– Nem találja nagysád mulatságosnak, hogy tegnap nagysádtok voltak a mi -vendégeink, most pedig mi vagyunk nagysádtok vendégei? a nélkül, hogy -kimozdultunk volna a házból. - -– Hogyan? kérdé Henriette elcsudálkozva, mialatt egy vékony -molnár-ostyát (Hohlhippen) mártogatott theájába. - -– Ugy van biz az, hogy ma reggel megalkudtunk Lénárd barátommal a jószág -felett, ő megvette az egészet mindenestől; – no magát nem, szép -asszonykám (ez feleségéhez volt intézve), csak a paripákat és teheneket, -s mától fogva nagysádtok vannak itthon. - -Henriette szemei véletlenül az asztal végén ülő Margarira tévedtek e -pillanatban, ki oly malitiosus vigyorgással tömte magába a nem szegény -ember gyomrába való üres süteményeket, négyet-ötöt markolva össze, -mintha nagyon jól esnék neki valami, a mit ő még ezen fölül is tud. - -Henriettenek valami homályos sejtelem foglalta el szívét, úgy, hogy a -vékony ostyalemezkét sem volt képes elfogyasztani. - -Férje ezuttal rendén látta őt súgva figyelmeztetni: - -– Ne felejtse el a grófnét meghívni Hidvárra szüretre. - -Henriette erőt vett magán, s midőn a reggelitől felkeltek, szelíd -alázatossággal kéré ki magának azt a szerencsét, hogy a grófi családnak -szíves barátságát Hidvárott viszonozhassa. - -– Oh azt mindenesetre igénybe fogjuk venni! sietett felelni a szép -delnő, mókuska el fog engem hozzátok vinni az őszszel, ott leszünk egy -egész hónapig; én az alatt megtanítalak, hogy kell megsárgult csipkéket -ismét fehérekké tenni? Értsd: megsárgult csipke alatt rosszkedvű -férjeket. - -A meghívást Kengyelesy is udvarias köszönettel fogadá, s azzal Henriette -kicsi kezét összetett két keze közé fogva, hogy csak ujjai hegyét -csókolhassa meg, furcsa könyörgő hangon mondá neki: - -– Hanem akkor, nagyon kérem: szeresse egy kicsit jobban Lénárd -barátomat, mint eddig tevé. - -Henriette egész testében valami zsibbadást érzett erre a szóra. Nehéz -volt neki a levegő itt ebben a szobában, s csak akkor érzé magát jobban, -midőn ismét a hintóban ülhetett. De ott is megtalálta valami névtelen, -valami kimagyarázhatlan gyötrő sejtelem, a miből még kellemetlenebbül -veré fel egyszerre Clementine megszólalása. - -– Bizony csak jó földe van ennek a pusztának. - -Mi baja ennek a jámbornak azzal a jó földdel? nem mindegy-e az rá nézve? - -– Kétezer hold egy tagban, csupa első classisu föld. - -– Honnan tudja azt, Clemmy? - -– Margari mondta. Ő tette fel a szerződési okiratot. Ő is irta alá, mint -egyik tanú, hogy látta a pénz letételét és fölvételét, pedig biz ott -semmi pénz sem tétetett le. - -– Mit ért ön az alatt? - -– Hát nem értette el nagysád, a mire a gróf legutoljára példálózott, -hogy «de azután egy kicsit jobban szeresse férjét, mint most». - -– Mi közöm nekem e balgasághoz? - -– Hát azt értette, hogy a ki szerencsétlen a szerelemben, az szerencsés -a játékban; az éjjel a báró úr a gróf úrral együtt kártyázván, -fixundfertig elnyerte tőle az egész Kengyelesy uradalmat. - -Henriette úgy érzé magát, mint a kit a boa constrictor ölelése fog -körül, s nem birja védeni magát. Ezt sejté ő. - -Clementinenek nagyon tetszett a felvett pletykatárgy. - -– Mert tudja nagysád, a gróf meg a báró úr régóta versenygenek -egymással, mindegyik azon erősködik a másik ellen, hogy azt tönkre -tegye. No de tudja, csak úgy barátságból. Ezt Margarinak beszélték a -szobaleányok, ő meg nekem. «Addig nem nyugszom pajtás, ezt szokta -mondani a gróf a báró úrnak, a míg egyikünkről, vagy másikunkról az -utolsó kabát le nem marad! a mikor aztán egyikünk koldussá lett, azt a -másik tartozik eltartani úri módon, holta napjáig!» Furcsa emberek ezek! - -A kisasszony mégis veheté tán észre Henriette zila tekintetéből, hogy -valami nem tetszik neki az előadásban, mert azután iparkodott -szelídíteni a hatást azzal, hogy azért maradt ám a grófnak még másik -uradalma is, csakhogy azon nincs olyan szép kastély; aztán emezt is -vissza válthatja harminczkét esztendő mulva, ha lesz pénze. - -– Kérem Clementine, nagyon fáj a fejem! szólt Henriette, hogy -elhallgattassa a hivatlan fecsegőt, s maga fűzhesse tovább gondolatait. - -És minő gondolatokat! Ilyen esetekről neki fogalma sem volt. Hogy az -lehető legyen, hogy két ember, a ki egymást jó barátnak nevezi, ilyen -hidegvérrel tönkre tegye egymást. Hogy egy ember beszálljon este -vendégszerető ismerőséhez, s reggelre elnyerje annak lába alól a földet -és feje fölül a házat! – Minden idege fájt, minden csepp vére lázongott, -ha ezen végig gondolt. És mind ehez hozzá kell szokni! - -Egész nap folyvást azon az eszmelankasztó síkon utaztak végig, melynek -végtelen lapálya semmi változatossággal sem foglalja el a lelket, mely -nézésébe hamar bele fárad s aztán vissza van űzve saját gondolatai közé; -a kültárgyak egyetemessége nem ad menekülést. Azok a hegyek, azok az -erdők elfelejtetik a gondot, de ez a véghetetlen róna még azt is -megnehezíti. Este felé még jól esett, hogy legalább felhők jöttek; -valami újat mutatott legalább az örök egyforma ég. - -Hanem a felhők rossz szokása az, hogy azok hozzák a zivatart; a zivatar -pedig az alföldi rónán rossz utitárs. A város tornya, melyet el kellett -volna érni, még a messze láthatáron látszott; rendes idővel is későre -értek volna oda; a holdvilágra számítottak, hanem az már nem fog -feltünni az éjjel, hanem jön helyette haragos, villámlós fergeteg; -messziről hallatszik már a bömbölése, a mint hajtja maga előtt a -porfelleget; azt a folytonos sajátszerű dübörgést hallatva, mely olyan, -mintha valami rettenetes orgona klaviaturáin szakadatlanul játszanék egy -óriási kéz. A kiket valaha jégesős zivatar kapott útban, azok ismerik -ezt a hangot, mert ez a jégviharral jár. - -Hogy valamerre félre kellett előle térni, annyi bizonyos volt; Henriette -csak azt vette észre, hogy egy perczre megáll a hintaja, s azzal -Hátszegi kocsija elé kerül, a báró maga fogta kezébe a lovak gyeplűjét, -s a hintó kocsisára kiáltva, «vágtass utánam!» letér a töltésről, neki a -mezőnek, merre semmi út sem vezet, s azután hajtanak árkon, völgyön, -néha tengelyig érő vizeken keresztül, hogy Clementine sokszor felsikolt, -azt hiszi, mindjárt ott vesznek. - -Nem kell semmitől tartani. Hátszegi ügyes kocsis: megtalálja az utat ott -is, a hol semmi út sincs. Egy negyedórányi távolban látszik valami -kútgém, azon túl fehérlik egy kis hosszukás tanya; oda kell menekülni a -viheder útjából. - -Mi lehet ott? pusztai csárda talán, vagy lakatlan szállás, talán szegény -legények tanyája? – mindenesetre födött hajlék, a hol nem éri az embert -szél és zápor. - -Épen csak akkorra érnek az udvarra be, midőn az első jégmogyorók -koppannak meg a hintók ablakain. - -– Gyorsan, gyorsan, be a házba! A báró maga segíti le nejét és -Clementinet s sietteti be őket a házernyő alá, mely görbe ágasokon előre -kinyúlik a honyhaajtó fölött, mint rossz szemű ember homlokernyője. - -Az érkező kocsidörejre előjött a konyhából a házi menyecske, piros -kendővel a feje, pálmavirágossal a dereka átkötve; nem fiatal már, de -piros, egészséges, villámszemű, gyors szava és tevés-vevése, a mit úgy -hívnak nálunk, hogy tűzről pattant. - -A mint az érkezőket meglátta, összecsapta a kezeit. - -– Uram ne hagyj el! Nini, biz a nagyságos úr! Jaj be régen láttuk, tán -csak megházasodott? Melyik a felesége, lelkem nagyságos úr? csak nem ez -az egyik? (itt Clementinára mutatott) ez már öregecske a lelkem; ez a -másik meg még csupa gyerek. - -A báró belevágott a hivatlan beszédbe. - -– Lelkem, csaplárosné, ne trécseljen most, mikor nyakunkba esik a jég, -hanem vezesse be az asszonyokat a szobájába, s lássa el tisztességgel. -Kérem, Henriette, menjen be az esőrül. - -A csárdásné nagy familiáritással csókolgatá meg Henriette kezét, nagy -sopánkodással mondogatva: «oh be gyönge teremtés! hogy tudták már ilyen -korán férjhez adni. Hát maga lelkem, hogyan tiszteljem? ifjasszony, vagy -leányasszony? (már mint Clementine) minek maradoz hátul? Megveri a -jégeső; pedig azzal nem lesz szebb az ábrázatja. - -Clementine aggódva figyelmezteté a bárót, hogy odabenn a csárdában zajos -férfi-hangokat hall. - -– Vannak itt most? kérdezé a báró odavetőleg a csárdásnétól. - -– Igenis. Három legény, meg a ripa. Most szabadult ki a szegény öreg az -aradi tömlöczből; nem is tudom, kitöltötte-e egészen az idejét? - -Tessék besétálni kérem. - -– Nem zsiványok azok? kérdezé Clementine huzódozva. - -– Nem, édes lelkem. Zsiványok nincsenek a mi vidékünkön, csak szegény -legények. Zsiványok csak a Bakonyban vannak. Azok az igazi zsiványok. -Ezek nem bántanak senkit, kiváltképen asszonyságokat; biz a vén ripa -hozzájok sem mer szólni, sem az a másik három. Más, ha a fekete pofájú -itt volna, mert az nagy gavallér; az még mulatságot is csinálna az -asszonyságoknak. Tudja lelkem, nem fekete annak a képe, hanem mindig -fekete bársonynyal van betakarva, csak a szeme, meg a szája van ki -belőle, hogy meg ne ismerjék. - -Ilyen szép biztatásokkal aztán végig vezeté a szűk folyosón Henriettet -és Clementinet a csaplárné. - -Innen a hosszú ivó-szobán keresztül kellett a belső szobába menniök; a -vendégasztal mellett ült három csikóslegény, meg egy vén ripacsos képű, -ravasz szemű betyár, a ki csak úgy a többiek poharaiból iszogatott s -tartotta őket beszéddel. - -– No! Ripa! pattanj hát! kiálta a vénre a csaplárné; nem zsidóasszony ám -ez. A báró úr felesége, a Hátszegié; köszönj szépen, ha tudsz -emberséget! - -A vén betyár ravasz alázattal állt fel a lóczáról, s kétfelé törülve ősz -bajuszát, szépen kezet csókolt Henriettenek, azután Clementinenek is -akart, de a csaplárné nem engedte: - -– Azt hagyja kend, az csak cselédféle. - -Azzal bevezeté a hölgyeket a benyilóba, hol magas nyoszolyák a gerendáig -voltak vetve tarka dunnákkal; ágyak, ládák és szekrények szépen kifestve -tulipánokkal és basarózsákkal; az ablakban terepélyes muskátlik és -rozmarinbokrok; egyik láda előtt állt a szöszös guzsaly, melyen a -csaplárné fonja télen-nyáron azt a szép fonalat, a miből azok a tarka -kendők szövetnek, mik az ajtófél hosszában lelógnak. Senki sem hinné, -hogy annyi úri kényelemre találjon ily pusztai csárdában. - -A csaplárné szépen leszedé Henrietteről az úti ruhákat, csinált neki -vánkosokból puha ülést egy karszékben, zsámolyt tett a lába alá, s egy -lélekzet alatt tízféle ételt számlált előtte, hogy mit szeret? mit -főzzön neki? szalonnás tarhonyát, jó paprikás tokányt, vagy jobb szereti -a savanyú vetreczét? Kell-e levelensült? épen ma sütötte, mindjárt elé -is adta, megterítve az asztalt szép csíkos abroszszal. Clementine azt -sugá Henriettenek, nincs-e ebben méreg? a mire Henriette azzal felelt, -hogy egy darabot kivett a czifra tálból s igen jó izűnek találta, bár -nem ismerte, hogy mi az, a minek azután a csaplárné végtelenül örült. - -Ez alatt Hátszegi is bejött, ki a hintókat helyezteté el az udvarról -száraz helyre. Tudomásul sem vette a szegény legényeket; csak hirtelen -száraz ruhát kért, mert át volt ázva, azután megcsodálta Henriettet, -hogy falatozni látja; az egész úton most látta először jó izűen enni. -Henriette azt mondá, hogy jól esik neki a paraszt sütemény; pedig -Clementine azt állítá, hogy csepeg a zsírtól, okvetlenül kilel tőle -minden embert a hideg. - -– Kardosné, aztán csináljon a hölgyeknek éjszakára ágyat; szólt Hátszegi -a csaplárnéhoz. - -– Lesz elég! van tollam elég! igérkezék a jámbor asszony. Szolgálhatok -akármilyen úri vendégnek. Nyoszolya is van elég; ez lesz a nagyságos -úré, az a nagyságos asszonyé; ez meg a leányasszonyé. - -– Lassan, lassan. Én nem hálok ide benn. - -– Nem-e? kérdé elcsodálkozva a pusztai némber. Hát micsoda? - -– Majd találok helyet valahol odakinn az ivószobában; nem leszek itt. Ez -utóbbi szó nejéhez volt intézve: úgy hangzott, mint valami biztatás. - -– Hát ez így szokás a nagy uraknál? szólt Kardosné asszonyom, nagyon -rángatva a vállait. No ezt ugyan soha sem hallottam. - -Clementine aggódva selypíte közbe: - -– De nagyságos úr, ott a betyárok nem fogják majd bántani? - -– Engem? kérdé Hátszegi. De mi az ördögöt bántanának rajtam! - -– Hát azok nem olyan rossz emberek? - -– Bánom is én, akár miféle emberek! Azzal hidegvérrel kiment, még pedig, -a hogy Clementine észrevevé, a zsebpisztolyait is kirakta a szobában, s -ott hagyta az asztalon. - -– Nem kell a nagyságos urat félteni az ilyen emberektől, vigasztalá a -hölgyeket a csaplárné, miből azok azt gyanították, hogy Hátszegi -bizonyosan képes maga olyan négy betyárocskát guzsalyba csavarni, ha -megtámadják; míg a csaplárné utána nem mondá az elgondolt mondás végit: -«tud ő azoknak a nyelvén beszélni.» - -Henriette meg nem foghatta, hogy mit tesz ez? Tud a zsiványok nyelvén -beszélni! Hát azoknak valami külön nyelvük van, mint a «Párisi titkok» -zsebmetszőinek? Olyan kiváncsi volt meghallani, hogyan beszél majd -Hátszegi a zsiványokkal azoknak a nyelvén! - -A csaplárné tudta már a rendet; kulacsot töltött tele a báró úr számára, -oda állította az asztalra: Hátszegi nagyot húzott belőle, megtörlé a -kulacs száját, s odatolta a vén betyár elé, az megbillenté rá a süvegét -s ivott belőle egy kicsinyt, azzal tovább adta a többiek felé. - -– No öreg, hát jó-e a bor? - -– A bor mindig jó. - -– Van-e elég? - -– Elég soha sincs. - -– No hát adjon Isten, a mi nincs! Fuj-e még a szél az aradi tömlöcz -ajtaja alatt a hasadékon? - -– Fuj, a kinek fuj. A ki nem szereti, ne hallgassa. - -– Születik-e még sok fia a várnagynak? (Mikor új rab kerül a tömlöczbe, -azt mondják: a várnagynak új fia született.) - -– Születik bizony, de meg is keresztelik (értsd bottal). - -– Hát a köteles lánya nem ment-e férjhez az idén? (szép virágos -kifejezés az akasztásra). - -– Csak a Csendes Marczit magasztalták fel. - -– Mit beszélt ki a jámbor? (Azt nem kérdezte, hogy «mit vétett?» de hogy -«mit vallott?») - -– Bolond volt. Magára vállalta két pajtásának a bűnét, hogy azokat -kiúsztassa; porontyos emberek voltak, neki meg senkije sem volt, pedig -azok fogták az üres pisztolyt a zsidóra, a zsidó maga is amazokra -vallott, de ő csak esküdött, hogy ő volt az, a ki megijesztette, még a -fiskárusnak is azt mondta. - -– S eltették télire? - -– El biz azt; de nem sokat törődött ám vele. Mikor a siralomházba -kitették, sem búsult egy cseppet is, csak annak örült, hogy most már -szalmazsákon hálhat. Előtte való órában oda hivatta magához, a kik -rendes szomszédai voltak a kóterben, én is az voltam egynek. Ott szépen -búcsút vett tőlünk, megmondta, hogy helyére ne eresszünk holmi -kapczatolvajt, s a tarisznyaszögét eltestálta a Fekete Jancsinak; az -legjobb helyen van, mert ott nem penészes a fal. Nekem meg elhagyta a -bundáját. Ez a tied lesz Ripa, mihelyt engem szellőztetni visznek, hej -jó lesz télen, úgy is rossz helyen fekszel, a hol az ajtó alatt -legjobban bedúdol a szél (hiába raktuk ám be kövekkel, még is bedúdolt! -igaz a!) Eljött azután a tisztelendő is, mondta neki, hogy gyónjék meg, -de a Marczi csak nem hagyta magát esztrengára fogni; fenyegette az -ördöggel, hogy elviszi. Nem akarta hinni a Marczi az ördögöt: «sokat -jártam én már erdőn, berken keresztül, nappal is, éjjel is, soha sem -láttam én se fiát, se anyját, de még csak fészkét sem!» De aztán csak -addig kopogtatta a pap szemenszedett szóval, míg utoljára megadta magát, -s szépen imádkozott; hanem mikor azt kérdezte tőle, hogy mondja meg hát, -nem nyomja-e valami a lelkét, csak azt mondta, hogy nem nyomja azt -egyéb, mint hogy nagyon szeretne még egyszer életében kedvére jóllakni -igazi paprikás gulyáshússal, a hogy a vén Ripa szokta azt csinálni -odakinn! Megadták neki. Nekem kellett felmennem a porkoláb konyhájába, s -elkészítenem a jó gulyáshúst, a hogy ismertem már a szája ízit; jó izűen -evett belőle a lelkem; engem is váltig kinált, hogy egyem, de énnekem -olyan szűk volt a torkom, mintha az én nyakamról vettek volna már -mértéket, egy falat kevés, annyi le nem ment volna rajta. Mikor aztán -előállt a szekér, mondták neki, hogy készüljön, odaadott egy huszast a -porkolábnak: «ugyan édes keresztapám, futtasson el valakit ide a -szomszédba egy ital borért; lehetetlen, hogy le ne nyomtassam valami -itallal azt a zsíros ételt, megvárnak addig ezek az urak az -alkalmatossággal, nem hagynak engem itten!» Meg is várták szépen, míg a -borral előjöttek, azt felhajtotta; két hajdunak, a ki mindétig kisérte, -adott egy-egy ezüst huszast, megköszönte a porkolábnak hozzávaló -szivességét: «már többet nem szállok ide!» azzal szépen felült maga a -szekérre a pappal szembe s ráhagyott mindent, a mit az mondogatott neki. -A kik azután látták, a hajduk, azok beszélték, hogy odaki érve, a mint -felállt a szekérbe, oda fordult a nagy sokasághoz; szép magas, nagy szál -legény volt, piros két orczája, fekete hosszú haja; megköszönte szépen, -hogy őt kikisérték, hogy utolsó tisztességére kijöttek; szép, erős -hangja volt, akár egy káplánnak, – azután leszállt, levetkőzött -csinosan, a hogy kellett; odafordult a főpostamesterhez, a ki az -embereket elevenen szállítja fel a más világba: «no Gábor mester, ugy-e -csak szép nap van ma? No látja; pedig azt mondják, hogy olyankor, mikor -valakit akasztani visznek, mindig zivatar támad!» A hóhér nem tudott -neki rá mit mondani, mert furcsa szó is volt az! Én már úgy ki nem -találtam volna, pedig én is sokat gondolkoztam rajta, hogyan csinálnám, -ha ott lennék? Utolsó szava az volt, hogy: «no iszen, én is utoljára -látom ezt a szép napvilágot». - -A vén betyár egész a szeméig lenyomta erre a süvegét s kellett neki, -hogy a kulacstól kérjen tanácsot. - -Odabenn a csaplárné szemeit törülte, félrefordulva… - -– Talán ismerte, a kiről szó van? kérdé tőle Henriette, egészen elámulva -e sajátságos felfogású meséjén egy olyan történetnek, a miről nem szokás -gondolkozni. - -– Hogyne ismertem volna? felelt a menyecske, nagyon is jól ismertem. -Híres dalos volt! minden nyáron, meg mikor jó kedve volt, csak úgy folyt -az ajkáról a szép nóta, nem lehetett azt elképzelni, hogy hol veszi? Ez -előtt tíz esztendővel még én is fiatalabb voltam, engem is megvert a -szeme; akkor csinálta azt a nótát: «Mikor ez a rozmaringszál kivirít: -akkor leszek kedves rózsám a tiéd!» Egy szál rozmaring volt a kalapja -mellett, azt nekem adta, én azt elültettem cserépbe, ablakba tettem, -megöntöztem, meg is eredt. Lássa nagyságos asszonyom, milyen nagy bokor -lett belőle? Hanem nagy volt benne a csalfaság. Tudja nagyságos -asszonyom, a rozmaring soha sem virít; csak nől, csak zöldül, de nem -virít. Hanem azért én mégsem hagynék belőle csak egy ágacskát is -letörni, ha mindjárt betegnek kellene is orvosságnak; s azért én mégis -csak megsiratom, mikor felőle beszélnek. - -Milyen különös! gondolá Henriette; egy ilyen pusztai csárdában egy -pusztai betyárért egy pusztai árvalány ugyanazon ábrándos eszmét -táplálgatja, mely a paloták úrnőjének oly nagyon fájt és oly jól esett. -Hogy ez épen úgy ápolgatja, öntözgeti az örökzöld rozmarin-bokrot, a -falusi menyasszonyok egyszerű virágát, mint ő az enoticus asclepiast… - -– A nagyságos úr sokszor danoltatta őt maga előtt, folytatá könyeit -letörülve, s ismét vigan mosolyogva a csaplárné; ha a hegedűje vele -volna, nem is hiszem, hogy elő nem venné, mert a vén Ripa is tudja a -nótáit. Tetszik tudni, hogy a nagyságos úr igen jól hegedül? - -Ezt Henriette valóban nem tudta. - -– Oh igen szépen tudja; nincs az a czigány, a ki kitenne rajta. No az -sokat megríkatja majd a nagyságos asszonyt. - -Lénárd valóban erre a tárgyra vitte át a beszélgetést a vén betyárral. - -– Nem maradt-e valami új nótája Marczinak? - -– Maradt biz a, a mit a tömlöczben csinált; a verse is gyönyörű annak: - - «Nyújtsd be rózsám, nyújtsd be - Fehér keszkenődet, - Hadd törülgetem le - Sűrű könyeimet.» - -Te Bandi, fújd el a nagyságos úr előtt a tilinkódon, megtanítottalak már -rá. - -E szóra egyike a fiatalabb legényeknek előkereste dolmánya ujjából a -bodzafa-sípot, mely hat lyukával annyiféle változatot tud adni, mint egy -pacsirta torka, s minden művészi mentegetőzes nélkül elfújta a nagyon -szomorú nótát. - -Lénárdnak igen megtetszett az; kikiáltolt Margarinak: - -– Keresse elő a hegedűmet a hintóból s hozza be. - -A szegény Margarit majd a hideg lelte ki erre a parancsszóra. Ez ideig -folyvást a kocsiszinben kuczorgott, szentül azt hivén, hogy itt a -zsiványok úgy is mindenkit le fognak gyilkolni az éjszaka; legalább ő el -fogja tagadni, hogy hozzájuk tartozik; azt mondja: szegény vándorló -legény! s így megmarad. S most ezt a tervét egészen semmivé teszi a báró -azzal, hogy kényszeríti előjönni. Még majd a zsiványok azt fogják hinni, -hogy ő is nagy úr. Oh az rettenetes helyzet, mikor az embernek először -van száz forint a zsebében tegnapelőtt óta, akkor is első alkalomra -mindjárt egy zsiványokkal tele csárdába vetődni. - -De mi a patvart is akar most az a báró azzal a hegedűvel? Aztán milyen -is az a hegedű? Hisz az ember, mikor fél, rá sem igen ismer. Be is vitt -neki első próbatételül mindjárt valami hosszúkás bádogtokot, a miben a -kengyelesi jószág mérnöki térképe állt, hogy ez-e az? - -– De ugyan Margari, legyen esze! Hát hol férne el ebben egy hegedű? Hát -soha sem látott még hegedűt? Eredj te Bandi, keresd meg a hintóban. - -De már ezt Margari nem engedte! A hintóhoz közel jönni a betyárnak! hogy -ott valamit megkeressen! Ez a nagyságos úr tisztán búcsút vett az -eszétől. A hintóban van Margarinak az újdonatúj huszonkilencz forintos -köpönyegje, az bizonyos, hogy azt ellopná a betyár. Inkább megkeresi -maga azt a hegedűt. - -Valahogy aztán rá is talált; de nem mert vele bejönni az ivószobába, -csak úgy az ajtón keresztül nyujtotta a tokot a bárónak. Biz ő nem -koczkáztatja az életét, mert az ő neki csak olyan drága, mint akármelyik -méltóságos úrnak a magáé. Azzal megint visszaszökött a fészerbe; pedig -oda meg mindenütt csurgott be a zápor a tető hiányosságain. De mikor -élni olyan szép, ha már az embernek egyszer háromszáz forint bizonyos -fizetése van. - -Lénárd báró elővette a maroquin-tokból a pompás Straduariot, hirhedett -megholt művésznek drága pénzen megszerzett egyetlen hagyományát, s a -betyár tilinkója után rögtön utána húzta azt a szép, búskomor dallamot, -melyre már a harmadik eljátszáskor annyi gyönyörű változatot tudott -ráczifrázni, hogy az bámulatra való volt! - -Még a vén Ripa is lelkesedésbe jött rá, s bele-bele danolt elbúsultan: -pedig kevés öröme lehetett a hangjában, nagyon rekedt volt az. - -A báró, mikor már egyszer kezében volt a hegedű, nem érte be egy -nótával, egyik dallam a másikat csalta elő, azok a búskomor hajdani -andalgók, miket csak úri virtuózok ismernek még s nagyon ritkán elhúznak -mások előtt; Bihari, Csermák, Lavotta, Fáy szerzeményei, egymástól -ébredve keltek nyirettyűje alól, a legremekebb változatokban. Fejedelmek -nem hallanak ilyen hangversenyt – mint ez a rongyos csárda. - -Henriette fekhelyén fölemelkedve, mélázva hallgatá e csodás dallamokat. -Ha valami, úgy ez a pillanat volt az, melyben férjét olyan delejes -fénykörben látá maga előtt, mely ellenállhatlanul csábít, hódít, -megveszteget. - -Csak az volt előtte különös, felfoghatatlan, hogyan találhatja örömét -egy előkelő úr, ki a salonok légkörében nevekedett, abban, hogy egy -rongyos csárda ivószobájában, félig ittas betyárok előtt bravour-áriákat -hegedüljön? Mi gyönyörűsége telik ebben? Máskor is szokta ezt? vagy -vannak még mások is, a kik hasonlóan cselekesznek? Úri mulatság ez, vagy -csak Hátszeginek különös bizarr ötlete ez alkalomra? - -Mikor már a szegény legények nagyon belekezdtek énekelni a zenébe, -Hátszegi abba hagyta a hegedülést; elcsukta a hangszert ismét hosszú -ládikójába; elővette a tárczáját, azt szemük láttára kinyitva, hogy csak -úgy repkedett a sok ezres bankjegy benne, kiválasztott belőle mindenik -számára egy-egy tízpengőst, mint mondá, azért a szép nótáért, a mire őt -tanították, s azzal rájuk parancsolt, hogy menjenek ki az ivószobából, -mert az asszonyság már aludni fog a mellékszobában s a zaj fel találja -riasztani; ők lássák, hogy hol találjanak fekvő helyet a háznál? - -A betyárok ellenvetés nélkül megitták a maradék bort, eltették a -bankjegyeket, nem is nagyon köszönték meg, de szót fogadtak, felkeltek -helyükből s jó éjszakát kivánva, elhagyták az ivószobát. Odakinn aztán -felkeresték a fészert, annak a padlására felfeküdtek; Margarinak egész -éjjel vaczogott a foga. Ő ott volt elbujva egyik hintóban, s ki nem -merte reggelig ütni a fejét a köpönyege közül. - -Hátszegi pedig azután, hogy az ivók eltávoztak, leterítette az úti -bundáját a hosszú asztalra s arra feküdt és csendesen elaludt. - -Még csak az ajtót sem zárta be belülről, még csak a pisztolyait sem -rakta ki maga mellé. - -A mellékszobában pedig a csaplárné a ládán ülve, elővette a kerekes -guzsalyát és elkezdé azokat a tüneményes regéket mesélni a nagyságos -asszonynak, a miknek vége-hossza nincsen, pusztai kalandokról, betyárok -viszontagságairól, szegény leányok boldogtalan szerelméről. A -guzsalykerék egyhangú pörgése mellett úgy érzé magát Henriette, mint egy -kicsi gyermek, kinek dajkája mesélget ágya mellett, hogy jobban aludjék. -– Hetek óta nem aludt olyan csendes álmat, mint itt a pusztai csárda -födele alatt… - -Másnap reggel Clementinet, miután látta, hogy biz itt senkinek sem -vágták el a nyakát az éjszaka, rávitte a kiváncsiság, hogy megkérdezze, -vajjon miféle viszony köti a nagyságos urat mégis olyan különösen ehhez -a csárdához, hogy már olyan nagyon ismeri itt minden ember? erre azután -megtudta, hogy ez a csárda itten, meg a körülfekvő puszta itt mind a -nagyságos úré, hogy attól igen mérsékelt haszonbért fizetnek, s hogy a -nagyságos úr nem a haszonért tartja ezt, hanem a pompás nádas tavak -miatt, a mikben minden évben nagyszerű vadászatokat szokott tartani vízi -madarakra, vidrákra és farkasokra, s hogy ezentúl már egész hazáig, a mi -pedig még két napi járás idáig, mindenütt, a hol délre vagy estére be -fognak szállni, azok mind a nagyságos úr jószágain levő tanyák és -vendégfogadók. A nagyságos úr olyan móddal utazhatja végig az egész -országot, Dévától Pestig, hogy mindenütt otthon van s csak egyik házából -a másikba megy által. - -Másnap véget ért a magyarországi róna, mindig közelebb jöttek az erdélyi -havasok, estére egy kisded bányavárosban szálltak meg, melynek hámorai -ki voltak világítva az érkezők tiszteletére. Henriette megtudta, hogy e -hámorok is férje tulajdonai. A bányásztisztek transparentekkel fogadták -az ifju úrnőt. - -Harmadnap korán reggel volt még, midőn átlépték az erdélyi határt. A táj -gyönyörű, mosolygó, hanem az emberek arcza sötét, titkolózó. Henriette -olyan nehéz szorongást érze, midőn e haragos képű emberek között itt-ott -meg kellett állniok, a kik olyan nyelven beszélnek, a mit ő soha sem -hallott életében. - -Az utakon minden mérföldnyi vonalban jön elő négy-öt durván faragott -kereszt, teleróva ügyetlenül faragott betűkkel, a mik szintén nem -hasonlítanak a nálunk ismertekhez. Clementine megkérdezte egyszer a -kocsistól, hogy mit jelentenek azok a keresztek? hanem azután nagyon -megbánta, hogy kérdezte. Azon helyeken valami szerencsétlen utazót -ütöttek valamikor agyon; a babonás kegyelet az ilyen balesetek emlékét -így szokta örökíteni; azoknak a története van felirva a jelfákra. Az -utazó csupa szomorú regények közt halad végig. - -A völgyek mindig összébb szorulnak, az út sokszor meredeken visz föl, -azalatt a beszédbe belehozott kocsis annyi mindenféle rémséges -kisértetes történetet tud elmondani, a mik e tájakhoz, e kövekhez, -romokhoz vannak kötve. Itt minden völgynek meg van a maga rémregénye, a -maga nyomasztó kisértete. - -Néhol hallgatag házak maradoznak el az út mellett, a mik közül egyik sem -bir olyan külsővel, hogy valakinek kedve lehessen akármilyen fekete -éjszaka bezörgetni az ajtaján éjjeli szállásért. Kormos, rozzant -gerenda-alkotmányok, ólnak hinné őket az ember, csak egy szobára szabva -mindegyik; abban lakik a család és a majorság együtt. A templom néhol -messze a falun kívül, mintha két helységhez tartoznék. - -Majd ismét egészen puszta, kopár hegyhátak közé emelkedik az út, a hol -csak elszórva állt meg egy-egy bokor a gyetőn, még kalyibának sincs híre -sehol, csak egyes bekerített szérűket látni, mikbe az oláh szénáját -takarítá be, póznát dugva a boglya közepébe, hogy el ne vigye a szél, -vagy felrakta azokat egy-egy élőfa tetejébe, mint valami madárfészket. - -Néhol tomboló hegyi patakok szelik át az útat, mik fölé nem épült hid, -hanem a sekélyeken szokás szekérrel, hintóval keresztül hajtatni, az -erdős hegyoldalokból távoli hámorok vérvörös fénye világít messzire, s a -gépies zörgés egyhangú kongása veri fel a csendet, mely tovább ismét a -rohanó patak mélyen hangzó zúgásába vegyül el. - -Henriette minden mérföldnél jobban érzé, hogy mennyire egyedül van ebben -az idegen világban, melynek óriás hegyei még a kilátást is elrejtik -szemei elől azon táj felől, a honnan jött, hogy oda vissza ne találjon, -s melynek lakosai felelni sem tudnak kérdésére, ha azt akarná tőlük -kérdezni: «merre az út vissza, hazám felé?» - -Késő éjjel holdvilágnál utaztak tovább. Hidvár nem messze volt már; a -mint egy szűk völgykanyarulatnál a táj két felé nyilik, a két sötét -bükkerdővel ruházott hegyhát között, egyszerre mint valami sötét keretbe -foglalt kép, tünt elő a hidvári kastély alakja; hegyes kúpjaival, -egyedül, magányosan, egy halom tetején; dobogó hidja alatt hegyi patak -fut keresztül. A hold épen ott állt a vár tornya felett, mintha annak a -hegye tartaná odatűzve s olyan szép ezüst szinűre feste mindent, -tornyot, bástyát, patakot és völgyet – csak a menyasszony szívét nem. - - - - -A LÚCSIA-BARLANG. - -Volt ezelőtt nem sok idővel Erdélyben egy nagyon elterjedt -hamis-pénzverő társulat, mely, mint most már bizonyosan tudhatni, közel -félszázadig fölfedezetlenül űzte hivatlan mesterségét. - -E szerint apákról fiakra szállt a tudomány, beleházasodtak, -beleszülettek az emberek, örököltek benne s azon megosztoztak, mint -tisztességes hagyományon; gondos szülék bele nevelték a fiaikat; egész -életmód volt az, a min az ember pályáját végig futhatta, s ha takarékos -volt, meg is élhetett belőle tisztességesen. - -Hogy ily hosszú idő alatt föl nem fedezték őket, hogy soha nyomukba nem -jöttek, hogy a hatóság és a község szemei előtt rejtve tudtak maradni -ötven esztendeig, annak igen egyszerű magyarázata van. - -Ezek az emberek aranyakat vertek. - -Igazi, teljes értékű aranypénzeket, valódi huszonhárom karátos aranyból, -több idegen ércz hozzávegyítése nélkül: úgy, hogy azokat a körmöcziektől -vagy gyulafehérváriaktól megkülönböztetni nem lehete. Ha ötvös keze alá -kerültek olvasztásba, az sem lelt bennük egy fél szemernyi ezüsttel sem -többet. - -Oh, ezek hát nagyon együgyű hamis-pénzverők voltak, ha teljes értékű -pénzeket készítettek. - -Igaz, hogy ebből a közönségnek kára nem támadt, de annál nagyobb volt a -kincstárnak. - -Ez a vidék itt Zalathnától Verespatakig mind viselős azzal a nemes -érczczel, a mit valami bohó «csak chimærának» nevez. - -A bányákat magánosok míveltetik, mindenfelé a patakok mentében egész -sorozatait látni az ércztörőknek; egyik csinosabb, a másik rongyosabb, -némelyiknek vagy vize nincs, vagy aranya, az nyugszik, a többi nagy -gondolkodva hullatja kopogó kallóit, a völgyek oldalait századok óta -felhordott kőhányások fedik, a mikben mind arany volt valaha. - -Még a rómaiak kezdték el a bányákat megnyitni, kiknek nem volt ugyan -lőporuk hozzá, de volt rabszolgájuk; elébb megtüzesítették a követ, -azután eczetet öntöttek rá, úgy porhanyították, a többit végezte a -rabszolga vésője és kalapácsa. - -E bányákból nyert arany fölmegy jelenleg évenkint tizenkét mázsára. A -magán-vállalkozók tartoznak a kilugzott aranyat az abrudbányai, vagy -gyulafehérvári pénzváltóknál átadni; ott kapnak értük pengő arany és -ezüst pénzt. - -Mintegy ötven évig egyfolytában alig ment évenkint hat mázsára e két -aranybeváltónak átadott érczkészlet. Legalább hat eltünt, de azt -gyanítani sem lehetett. - -A kincstár egy font poraranyért fizet a bányásznak négyszáz negyvennégy -forintot, ugyanaz pedig kivert pénz képében ér hétszáz húsz forintot, -minden ágió nélkül. - -Tehát a bányászok azt gondolták ki, hogy ők majd ezt a pénzt maguk verik -ki, s úgy bocsátják forgalomba. Így készítettek saját termesztésű -aranyukból igazi hamis pénzt, és volt rajta hasznuk évenkint jó időben, -rossz időben 150–200 ezer pengő forint. - -Maguk az érdekelt felek végezték a műtét körüli munkát; belőlük telt ki -érczvésnök, gépkovács, olvasztó; gazdag jövedelmet húztak belőle; így -egészen megmagyarázható, hogy maradhattak e veszedelmes üzletükkel annyi -ideig titokban? Még csak létezésükről sem tudott senki semmit, mint a ki -maga is érdekelve volt – nagy haszon reménye és nagy boszúállás félelme -által. - -Abrudbányától fölfelé indulva Bucsumnak, a sötét égerfákkal benőtt patak -mentén, a mik úgy szeretik lábaikat a vízben füröszteni, két lovagot -látunk a hegyek felé haladni, az egyik egy őszhajú, öles termetű oláh -férfi, a másik egy fiatal délczeg nő. - -Az öreg férfi szőrével kifelé fordított báránybőr ködment visel, fejébe -nagy hegyes báránybőr süveg van szemöldökig lehúzva, derekát széles, -csattos tüsző köríti pongyolán, a régi római thoraxokra emlékeztető; -gazdag ősz fürtei vastag tekercsekbe fonva, széles válláig leérnek, -hófehér bajusza, mint két csüllőszárny csüng alá ajkai felett. A -nyeregben egy durva zsák van előtte keresztülvetve, mindkét vége -megtömve valami súlyossal, a zsákon keresztbe fektetve van egy hosszú -lőfegyver. - -A lovagló némber kisded, bozontos mokány paripán ül, mely szüntelen -dicséretes törekvést árul el az előtte menőt megelőzhetni, lovagnője -alig győzi visszatartani. Ez egyike a hirhedett oláh szépségeknek; -arczvonásai, ajkainak metszése, telt álla, az antik szobrok -bármelyikének mintaképéül állíthatnák oda, s hozzá azok a villogó -szemek, az az életpiros szín, azok a szénfekete szemöldökök valódi -ideált alkotnak belőle. - -A festői viselet még emeli az alak szépségét: kettős tekercsbe font -fekete haja lángvörös szalagokkal van átfűzve, feje hátulján kisded, -kerek gyöngyös kalpag ül, míg elől azt egy füzér aranypénz fogja át, -mely márványsíma homlokáig leér. Finom patyolat-inge tarka virágokkal s -arany czifrákkal van kivarrva, melynek tapadó redői kérkedni engedik a -termet szoborszerű idomait, nyakától le egész kebléig tíz-soros -aranypénz-füzér van keresztül kötve; elől tallérnyi nagyságú füles -aranyok, a felső sorban apró byzancziak. - -A mint lovaglás közben (a hölgy férfi módra ül a nyeregben) az eleven -színekkel csíkozott katrincza feltüremlik, látni a piros -szattyán-csizmát s annak szárából kivillogó ezüst veretes török kés -nyelét. A nyeregkápából mindkét oldalon egy-egy duplacsövű pisztoly -elefántcsont agya mosolyog elő. - -A mint egy nagy fekete palaszirt tövében a kibugyogó forrásnál az elébb -lovagló öreg megállítja lovát, hogy a forrás mellé tett pománával -megkinálja a fátát s azután lovaikat is megitatja zablán keresztül, -megszólal a leányhoz: - -– Anicza! mikor beszéltél a Fatia Negrával? - -– Épen egy hónapja mult; akkor is holdtölte volt, mint most. Akkor azt -mondta, hogy elutazik igen messze. - -– Pedig már két nap óta itthon van. A jel ott volt az ablakomban. - -– Az lehetetlen! az nem lehet, szólt közbe indulatosan a leány. - -– Mi nem lehet? Azt gondolod, hogy én hazudok, vagy álmodom? - -– Ha itthon volna, hozzám jött volna elébb. - -Az öreg vállat vont. - -– Már pedig nem ment. Hanem tegnapelőtt éjszaka ott találtam a három -bagolytollat az ablakomban. - -– Szél vitte azt oda! - -– Nem a szél hozta oda, mert az ólomba voltak tüzködve az üveg mellé. -Ezt pedig csak mi tudjuk hárman, hogy mit jelent. A Fatia Negra beszélni -akar velünk s mi megyünk hozzá a Lúcsiába. - -– Az nem lehet, az sehogy sem lehet; három nap óta itthon volna és én -hozzám ne jött volna el! Én hozzám! - -– Ki tudja? szólt az öreg hidegvérrel, nyeregszorítóját szűkebbre -csatolva. Egy egész hónap hosszú idő, a hold is négyszer változik az idő -alatt. Sok szép leány van a hegyen túl is. - -– Ah, nem. Olyat nem talál ő, mint én vagyok, szólt kevélyen a leány, a -rezgő víz tükrébe nézve, mely ziláltan tüntette vissza délczeg alakját. -Aztán tudja ő azt nagyon jól, hogy én megölném őt, ha azt megtudnám. - -– Ah, ah! gúnyolódék az öreg. Fél is te tőled a Fatia Negra! Azzal -fiatal gyorsasággal veté fel magát nyergébe. Nem fél a fekete pofa -senkitől. Nem fél az a fehérvári kommendánstól sem, sem a krasznai -főispántól, pedig azoknak sok katonájok, hajdujok van. Nem fél az az -ördögtől sem. - -Azzal indulásra nógatá szürke lovát; az megindult nagy gondolkodva, -utána a leány paripája nagy tüszkölve. - -– Ne is féljen senkitől sem, felelgetett rá a fáta, ne féljen a nagy -uraktól, ne féljen az ördögöktől, de féljen a leánytól, a kit -szerelmessé tett, ha megcsalja! - -– Hát azt hiszed te, hogy az téged valami nagyon szeret? kérdezé tőle az -öreg hátraszólva. - -– Megesküdött rá. - -– Kinek? a papnak? - -– Dehogy! Nekem. - -Az öreg nevetett: «bolond leány!» - -– Hát már most aztán, ha az esküvést megszegi, elviszi az ördög? - -– Oh, nem. - -– Vagy megrontják a boszorkányok? elszárad? felpuffad? a béle -összezsugorodik? - -– Nem. - -– Mi lesz hát a büntetése, ha olyan esküt szeg meg, a mire se a pap, se -a boszorkányok gondot nem viselnek? - -– Akkor megölöm. - -– Igen, ha ráismernél. De te még soha sem láttad az arczát. Ha egyszer -elveti a fekete bársony maskarát a képéről, te soha sem ismersz rá. - -– De azt ő nem vetheti el, mert csak az által hatalmas. - -– No, te igazán bohó leány vagy. Szerelmes vagy egy emberbe, a kinek még -csak a képét sem láthatod soha. - -– Ismerem a hangjáról, a szive dobbanásáról. - -Az öreg oláh kaczagott erre a szóra. Mikor az oláh kaczag, abban van -valami szomorú, mint a nótájában; kevés oka van a nevetésre. Inkább -gúnyolódás az, mint hahota. - -– Már ha én szeretője volnék egy embernek, vagy épen esküdt társa, a -hogy te állítod, hogy megesküdtél vele (a gyertyánfánál!), azt csak -megkivánnám tőle, hogy legalább a képét mutassa meg; ne járjon hozzám -maskarában. - -– Nem teheti ő azt: fogadása tartja. A mint a maskarát leteszi képéről, -meg van rontva az egész hatalma, többé nem fogadnak neki szót sem az -ördögök, sem a jó lelkek. - -– Az igaz, felelt rá az öreg csendesen. Ha már egyszer dæmonokról volt a -szó, akkor nem szeretett ellenvetéseket tenni. Mikor akarja, -láthatatlanná tudja magát tenni; valahányszor űzőbe vették, katonák, -pandurok, egész vármegye: mindig eltünt előlük. Azt hitték már, hogy -fogják. Körülfogták, bekerítették, ő pedig sutty! elrepült vagy -elsülyedt. Hanem azért én, ha asszony volnék, még sem állhatnám meg, -hogy a képét meg ne lássam. - -– Azt mondta, hogy akkor szörnyet halok, ha meglátom. - -– Szörnyet halnék, mégis megnézném. Bizonyosan valami csúf lehet. - -– Nagyon szépek a szemei; úgy égnek, mint a parázs. - -– Mint a parázs. Talán épen maga a dráku? - -– Oh, nem a dráku! - -– Próbáltad vele megcsókoltatni az amulétot, a miben szent György képe -van a sárkánynyal? - -– Megcsókolta, nem érezte meg. - -– Próbáltad a három ujja hegyét rátétetni a rézfeszületre? - -– Rátette, nem égette meg az ujját rajta. - -– Ki tudja mondani rázkódás nélkül a «Domnye Zeut?» (Uram Isten!) - -– Százszor is elmondja; azzal köszönt mindig, ha jön, ha megy. - -– Én mégis azt mondom, hogy ez nem valami halandó ember. - -– Ha más nőt talál szeretni, esküszöm, hogy halandó lesz. - -E beszélgetés alatt egészen leértek a völgybe a lovasok, s a mint a -hegyi patak itt ismét keresztül szelte az útat, többé nem folytatták a -járt ösvényen a haladást, hanem félre térve, a patak medrében léptettek -tovább. - -Ez igen jó út azoknak, a kik nem óhajtják, hogy járásuknak nyoma -maradjon; a sebes víz eltakarja utánuk rögtön falevéllel és görgeteg -kövekkel a lópatkó nyomta jeleket. - -A völgyvágány mindig szűkebb, mélyebb lett, a patak itt-ott apró -zuhatagokat képezett már, miken ugratni kellett a lovakkal: azok már -bele voltak tanulva, végre egy hirtelen mélyedésnél egyszerre négy ölet -esik a víz, s a hogy ott a lovasok megállapodnak, tünik ki, hogy a -hegyoldalba egy malom van építve, melynek kerekét a sebesen lezuhanó víz -hajtja. - -Ha idegen ember látná ezt a malmot, azt mondaná rá, ejnye, de bolond -ember lehet ennek a molnárja, a ki ezt ide építette: először azért, hogy -úgy el van rejtve sűrű égerfák közé, hogy keresve is alig lehet -rátalálni, másodszor, hogy épen oda a vízesés alá van építve, a mi olyan -sebesen hajtja a kerekét, mint egy rokkáét, lehetetlen, hogy a kő alatt -minden liszt agyon ne égjen, és harmadszor azért, hogy ilyen furcsa út -vezet hozzá vízmeder hosszában, s a hol az elvégződik, keskeny, kőbe -vágott ösvény kanyarog le az ajtajáig, lóval nem járható; mindent vállon -kell le- és fölczepelni. No, ennek kevés őrletője akadhat itt! - -A két lovas ide érve, leszállt lovairól, azokat egy kis száraz égerfás -szigetbe vezetve, s kötőféknél fogva a galyakhoz kötve; azzal az öreg -leoldá a nyeregből a zsákot. - -– Segítsd a vállamra, Anicza. - -Az öreg kolosszusi termetéről alig hinné az ember, hogy azon általvető -zsák emeléséhez még segítségre is legyen szüksége, valamint a zsák -tériméjéről azt, hogy az olyan nagyon lenyomhassa a vállát, hogy még a -kezét is neki feszítse a csipejének a nagy tartásban. - -A leány azután leszedte a kápából a pisztolyokat, azokat övébe dugta, a -hosszú puskát vállára vetette s egy merész ugrással a szigetből a partra -szökellve, délczeg léptekkel haladt a görnyedező öreg után azon a -keskeny úton lefelé, mely a leirt malomig vezet. - -A malom ajtajában állt egy fiatal férfi, közönséges fekete gubában, az -ajtóféltől félig eltakarva; egyik kezében kétcsövű puska, a mi nem -egészen szükséges eszköz a molnármesterséghez. - -Az öreg messziről megszólítá őt: - -– Cse timpu e? (Milyen az idő?) - -– Luna plina. (Tele hold.) - -(Sajátságos neme volna a köszöntésnek, ha nem hasonlítana inkább valami -összebeszélt jelszó-cseréhez.) - -Azzal a két jövevény belépett a malomba, melynek közepén egy rozzant -gépezet őrült kalimpálást vitt végbe; a kerék, a korong tánczolt a -középen, a középkeréknek egy pár foga hiányzott már. - -– Van-e sok őrlő, Pável? kérdezé az öreg. - -– Elegen vannak. - -– Segítsd le a vállamról ezt a zsákot! - -– Ugyan nehéz, monda ez, míg a zsákkal birkózott. Mennyi lehet? - -– Egy mázsa nyolczvan font. - -(Ez nem törökbúza.) - -– Állítsd el a kerekeket! - -A megszólított szót fogadott, egy vasrudat dugva a gerendelyen -keresztül, percz alatt megállítá a gépezetet, melynek garadjából épen -semmi lisztféle sem látszott előkerülni. - -Arra kiakasztá a középkorongot, mely a malomkővel vala összeköttetésben, -egy vaslánczot, mely a gerendely körül volt csavarva, beleakasztott a -malomkő karikáiba, s mikor ez megvolt, föltette a zsákot a garadba -mindenestül. - -(Vajjon a zsákkal együtt őrlik itt a gabonát?) - -Azután pedig az öreg maga ült föl a garadba s kezét nyújtá a leánynak. - -– Ugorjál föl, Anicza. - -A leány segítség nélkül is föl tudott oda szökni; könnyű volt, mint a -zerge. - -– Pável! szólt az öreg a legényhez. Nem ment itt előttünk a Fatia Negra? - -– Még itt keresztül nem ment ma és tegnap. Két nap óta én vagyok a -soros. - -– Látod, hogy nincs itt! monda bizonyozva a leány. - -– Azért mégis itt van. - -– Már, Onucz, szólt bele Pável, ha láthatatlanná tud is lenni a fekete -pofájú, de tudtomon kívül itt át nem mehet. - -– Mit tudsz te ahhoz, felelt neki az öreg, elhelyezve magát a garadban. -Ereszd el a malmot! - -(Tehát csakugyan meg akarná magát ott őrletni.) - -A mint azonban a gerendely újra fordulni kezdett, a malomgépezet állva -maradt, hanem a malomkő, garadjával együtt, elkezde csendesen sülyedni -lefelé, a benne ülőkkel együtt s néhány percz mulva egészen eltünt velök -valami sötét üregbe; a láncz csikorogva tekeredett még egy darabig -utánuk. Egyszer aztán több ölnyi mélységből hangzott az öreg szava: hó! -arra Pável ujra megállítá a malmot, a lánczot más karikába akasztá, s az -ismét megindított gépezet újra fölemelé a malomkövet; Pável hozzá -igazítá a korongot, s ismét elkezde az bőszülten pörögni, hogy csak úgy -szikrázott bele a kő. Jöhet, a kinek őrletni valója van. - -A hová pedig Onucz és Anicza leszálltak, az egy roppant nagy földalatti -üreg volt, melynek magas boltozata beláthatlan sötétségben veszett el. - -A barlang fenekén ugyanazon hegyi pataknak egy része folyt keresztül, -mely a malmot hajtá, s oda facsöveken által volt vezetve, s itt -szabályosan vájt mederben futott végig, meg-megvillanva két olajlámpa -fényétől, melyek egy kis vashíd két végénél lobogtak, a mi a patakon -átvezetett. - -A barlang hátterében állt egy sajátságos kőépület, minden tető nélkül, -melynek két kis gömbölyű ablaka, mint az örök éber földalatti féreg -szemei világított elő, szembántó vörös fénynyel, míg a palával fedett -kémény minden részén keresztül szikrával elegy füst tódult ki a -földalatti éjszakába. - -Az épület belsejéből nehéz csattogás, őrlés hangjai neszeztek elő, -mintha munkában levő gépek volnának ott szakadatlan mozgásban, és -időközönkénti taszítások miatt a sziklatalapzat rezgését lehete érezni. - -A hídnál ismét állt egy fegyveres férfi, kivel az érkezők jelszót -váltottak, a kőépület ajtajánál szintén; ott megállítá a leányt az öreg. - -– No most te, Anicza, a míg én odabenn leszek, ülj le a kőpadra és várj -itt reám. - -A leány nyügösködve kérdezé: - -– Miért nem mehetek egyszer én is be ide a házba? - -– Annak csak hagyj békét; ide jövünk minden esztendőben egyszer, -megkérdezed minden esztendőben egyszer, hogy be szabad-e menned? S én -mondom minden esztendőben egyszer, hogy nem lehet. És nem lehet. Addig -van. - -– De hát miért nem szabad épen nekem? miért másnak? - -– Miért? Bolondos! Azért, mert te leány vagy. - -– Nos aztán? szólt büszke szemvillogással a leány. Kinél vagyok azért -rosszabb? - -– No, csak hagyj békét. Odabenn nincs az asszonyfélének semmi keresete, -az asszonyok rendesen kiváncsiak, mindent meg akarnak tudni; aztán pedig -semmi sem áll meg nálok, mindent kifecsegnek, az asszonycseléd ilyen. - -– De én nem! - -– Aztán mikor ide valaki belép, annak rettenetes esküvést kell mondani, -borzasztó átkozódást, hogy semmit ki nem fog beszélni abból, a mit -látott. Nekem magamnak is a hideg fut át minden bőrömön, mikor azt el -kell mondanom. Az nem asszony szájába való. - -– Ejh! félek is én az esküvéstől! kiálta daczosan a leány. Elmondom én, -a mit ember elmondhat. - -– Legyen eszed, Anicza és ne bolondulj, nem jöhet ide be leányféle, mert -itt minden embernek le kell vetkőzni az őrök előtt az utolsó kapczáig, -mikor bemegy, s le kell vetkőzni, mikor kijön. No hát! - -Ez a nehézség legyőzé végre a leány vasakaratát. - -Ily próbára csakugyan nem lehetett magát elhatároznia. Lábával -dobbantott mérgében s nagyon emlegette a «dráku»-t, a ki pedig oláhul -senki más, mint maga a nagyságos ördög. - -Az öreg Onucz meg az ajtóőr nagyon nevettek rajta, most még aztán ők -biztatták: «no, ha van hozzá kedved, hát gyere be». - -E pillanatban fölnyilt az épület vasajtaja, s a leány elsikoltá magát -örömhangon: - -– A Fatia Negra! - -Onucz és az őr hirtelen lekapták fejükről süvegeiket; valóban a Fatia -Negra volt az. - -Hogy került ide látatlanul valamennyi őrön keresztül? azt ki tudná? s -kinek volna bátorsága megkérdezni? - -Még Aniczának sincs, ő neki sem jut e perczben eszébe más, mint -odarohanni a rejtélyes szeretőhöz, nyakába borulni s elhalmozni -csókokkal ajkát és szemeit, a miket az álarcz nem takar. - -– Hagyjátok Aniczát bejönni, szólt a fekete álarczos, én jót állok érte -s fölmentem az átöltözés alól, a mi engem sem kötelez. - -– Jól van domnule, szólt az őr, de legalább az esküt mondasd el vele, a -mit mindenkinek mondani kell; átkozza el ő is az eget és földet, saját -vérét és csontjait, koporsóját és a másvilági tüzet, ha valamit abból -kibeszél, a mit meglát. - -– Készen vagyok rá! szólt merészen a leány. - -– Nem, Anicza, monda a fekete álarczos, te nekem erősebb esküvést fogsz -tenni; te nekem esküdjél – örök szerelmünkre. - -A délczeg hajadon gyönyörtől tikkadtan rogyott erre a szóra a Fatia -Negra lábaihoz térdre, s egyik kezével annak kezét szorítva szivéhez, a -másikat esküre tartá föl, s szép szemeit, mikben az ablakok izzó fénye -ragyogott pokolbeli visszsugárral, a sötét boltozatra emelve, ott, az -égnélküli ürben, megesküdött örök szerelmére kedveséhez, hogy soha, a -kínpadon sem fog elárulni egy hangot, egy látott képet is abból, a mit -ez órában meg fog tudni. - -Az öreg Onucz fejét vakarta. - -– Domnule, ez még sem okos dolog; leányzót ilyen hiábavaló dologra -esketni meg, hisz ez csak olyan, mint mikor két garast fog az ember a -markába esküvéskor, azt tartja föl, aztán arra esküszik; nem köt az -senkit. - -– Nekem ez elég, szólt az álarczos, pedig az én fejem sem olcsóbb, mint -a tietek. A ki nem bízik bennem, ne jőjjön ide. - -Azzal, a hogy átkarolva tartotta a leányt, bevitte magával az épületbe, -míg az öreg Onucznak előbb odakünn tetőtől-talpig más ruhába kellett -öltözni, a magával hozottat pedig kívül hagyni. Visszatérve, ismét amazt -fogja levetni odabenn, s ezt veszi fel idekünn. A csempészet itt -lehetetlen. - -A Fatia Negra, karját a leány nyaka körül fonva, sorba vezette őt a -földalatti épület rejtélyes szobáin, mikben a földfelettiek bálványa, az -aranypénz, készül. - -Az első terem volt az olvasztó. - -Az izzó tűzből, a mi a két külső ablakon keresztül a barlangba -világított, itt semmi sem látszék, a szoba egyik szögletében volt csupán -egy hengeridomú vaskemencze, mely hőséget terjeszte maga körül, s annak -tetejébe volt téve egy kerek graphit tégely, felülről is befödve, s -oldalán csappal ellátva. - -– Itt olvasztják meg az aranyat, a mi már a tisztító kemenczéből -kikerült, szólt Fatia Negra a hozzá tapadó leánynak. Azelőtt egész -katlanra és ölfára volt szükség, hogy ezt megolvaszszák, mióta e kis -hengerkemenczét ide hoztam, tíz percz alatt félmázsát meg lehet -olvasztani. - -– S honnan jön ebbe a tűz? kérdezé a leány kiváncsian. - -– A föld alól, szerelmesem. - -A leány összeborzadt, pedig hiszen nem a poklot értette azalatt Fatia -Negra, hanem azt a kemenczét, melynek erős fujtatói a kettős hengerbe -hajtják az érczolvasztó hőséget. - -A Fatia Negra órájára nézett, a perczek betöltek, egyszeri sípolásra két -munkás lépett be, vállig fölgyürkőzve a melegben; mindegyik hosszúkás -vasmintákat hozott kezében, s azokkal kétfelől a katlan mellé guggolt. - -Erre a Fatia Negra egy vasfogóval félrefordítá a tégely csapját, s azon -perczben sápadt fény kezde elömleni a szobán; az arany csurgott ki -vékony sugárban a tégelyből, az világított! - -Valóságos jó, tiszta arany, tűzben folyóvá téve, mint egy pohár bor, s -izzó fehér fénynyel világítva maga körül. A két munkás egyenkint -tartotta alá a mintákat, a leány lélekzetét visszafojtva nézte e -jelenetet. Nem hasonlított-e az valamihez: a mint ama fekete arczú alak -tölti az olvasztott aranyat, lábainál heverő dæmonok csészéibe? a kik -oly kiváncsian vigyorognak fel rá! - -Mikor azonban a munkának vége, a fekete arczú ismét visszatér hozzá, -megöleli, megcsókolja: «látod, kedvesem, így olvasztják meg az aranyat»; -a leány rámosolyog; kár, hogy az a fekete álarcz nem tud mosolyogni. - -Ekkorra az öreg Onucz is előjön, ki zsákját odakünn a -tisztító-kemenczénél átadta. - -– Mennyi volt zsákodban? kérdé tőle a Fatia Negra. - -– Egy mázsa és nyolczvan font. - -– Majd meglássuk, mennyi belőle a tiszta arany? - -– Tesz egy pár fontot az agyag, a mi közé volt keverve. - -– Milyen finom? - -– Bizony gyarlón volt tisztítva, csak huszonkét karátos. - -– Nem tesz semmit. Porosz aranyokat fogunk belőle verni. - -– Hol veszszük hozzá a mintát? - -– Hoztam magammal, ma a gépbe is teszszük. Minden ezer forintnál száz -forintot nyerünk. - -Ezért a találmányért az öreg Onucz kezet csókolt a Fatia Negrának. - -– Te derék ember vagy, domnule. A mióta vezérünk lettél, másfél annyi a -nyereségünk, mint azelőtt, s olyanok az aranyaink, hogy nem lehet a -császáriaktól megkülönböztetni. - -A leány maga is bódulni érzé fejét e helyen, a hol nem beszélnek -egyébről, mint pénzről, aranyról, nyereségről! - -– Jer, Onucz, nézd meg az új gépeket! monda az álarczos az öregnek. - -– Mikor hozattál ide uj gépeket? - -– Már régen, azóta sok pénzt kivertek már. Hamarább megy és kevesebb -ember kell hozzá. - -Egy alacsony ajtón át, melyen mindháromnak meg kellett hajtani a fejét -belépéskor, a szomszéd szobába mentek, ott egy roppant csavargép -működött, melynek hengerei közé rakták az arany rudacskákat, a mik alatt -azután ezek oly vékonynyá lapultak el, a minőnek épen szükséges egy -aranypénznek lenni. - -– Látod, Onucz, eddig sokat vesztettünk a miatt, hogy az aranylemezeket -úgy metszettük ki, a hogy a mintába ömlöttek, néhol a lemez vastagabb -volt kelleténél, s az a mi kárunk lett; most ez a gép egyformára lapítja -valamennyit. Csak tízezer forint volt az ára. - -– Nagyon olcsó! kiálta fel a vén, ki tört báránybőr ködment visel, s -tízezer forintot egy furcsa hengergépért olcsóságnak nevez. - -Az álarczos fölvett egyet a fényes aranylemezek közül. - -– Tudod-e, kedvesem, mi ennek a neve? - -– Nem hallottam. - -– Ennek a neve «Zain». Hogy el ne felejtsd, fonjuk karod körül. - -Azzal könnyedén, mintha csak kemény papirszelet volna, a leány -kézcsuklója körül foná az aranylemezt, két végét egymásba csavarva -aczélerejű ujjaival. Ne felejtsd el, hogy ez «Zain!» és hogy azt tőlem -kaptad. - -A leány kétkedve nézett rá, mintha kérdené, hogy «neked mindent szabad -itt elajándékoznod tetszésed szerint?» - -Az öreg nem is állhatta szó nélkül. - -– Jaj, jaj, domnule, csak készítetlen aranyat ne ajándékoznál valakinek, -inkább marékkal szórnád a kivertet; erről még nyomunkra jön valaki. -Aztán ez már tanú! - -– Jó helyen van, Anicza kezén: ott pedig hallgatni fog. - -Anicza tíz csókkal felelt e mondásra. Eltalálta: épen tíz kettős aranyat -ért az a karperecz, aztán a csók is kettős. - -Az öreg Onucznak mind a tízszer a nyelve hegyén volt az a szó: «vajjon, -domnule, feleséged neked az én leányom, vagy mi?» de egyszer sem volt -bátorsága azokba a sötét szemekbe tekinteni, a mik oly félemlítően -villognak ki a fekete álarcz réseiből. - -A Fatia Negra ismét új géphez vezeté őket, mely az alátolt zainokból -kerek pénz nagyságú darabokat metél ki; a Fatia Negra megmutogatta a -leánynak, melyik orsó, melyik csavar hova működik, mi kényszeríti a -szivattyú köldökét alá s feltaszítódni; hogy támad légmentes ür a lemez -alatt, melyre aztán a külső légnyomás sulyával ütődik a kerek -metszőhenger, s hogyan mozgatja az egészet kívülről jövő gőzerő; az -egészet csak egy ember kormányozza, ki egy forgantyú segélyével a gép -mozgását gyorsítja, vagy megszünteti. - -Anicza itt is csak azon földfeletti erők működését látta, a miknek -eredetét felfogni nem birja s a mikkel a Fatia Negra ismerős, őket -előidézi s velük parancsol. - -– Domne Zeu! sóhajta fel a vén Onucz, ha meggondolom, hogy mi még ötven -év előtt mindezt kalapácscsal és üllővel végeztük! Két nap izzadtunk -abban a munkában, a mit most egy óra alatt elvégez ez a csoda. S mennyi -emberkéz kellett hozzá! Hogy féltem, mikor a legelső tizenhat lat -aranyocskámat a kohóba tették, hogy soha sem látom többet. - -– Annyival kezdted, öreg? - -– Bizony nem többel, s azóta felszaporodott egy mázsa és nyolczvan -fontra! - -Ezt olyan büszkén mondá! nem jutott eszébe, hogy most a föld alatt van, -a hol minden ember alázatos legyen, mert nem tudja, jut-e valaha föl? Az -valóban csodálatos büszkeség is lehet, mázsaszámra beszélni az aranyról! - -Azután ismét másik géphez jutottak, ez egy kis asztal volt, melynek -aczélkerekei az aranyakat előbb megrovátkolák, mielőtt azok a sajtó alá -kerülnének; szüntelen mozgó rugók egymás után tolták előre, forgatták -körül és peczkelték odább az aranyakat, az ember nem látott egyéb -mozgató erőt, mint egy nagy kereket, mely körül széles szíj tekergőzött, -a szíj lejárt a padlat alá, odalent lakik, a ki azt mozgatja. - -Az öreg nagyot sóhajtott: «mit ki nem találnak már a világon!» - -Anicza pedig babonás félelemmel simult a Fatia Negra ölébe, kinek mind e -néma csodák szót fogadnak és szolgálatot tesznek. - -Végre hat kőlépcsőn lefelé haladva, lejutottak magába a pénzverdébe. - -Egy roppant csavarsajtó, Gengembre mintája szerint alkotva, állt az -alacsony boltozatú terem közepén; a csavar fején hosszú lódítórúd -keresztül dugva, melynek két végére két nehéz ólomgomb volt alkalmazva. -E bunkók végeit kétfelől izmos legények taszíták előre, a lóduló gömb -sulya alányomta a csavart, s az egy percz alatt odasajtolta a két -aczélminta közé az alája tolt aranyat, az egyik minta volt a boldogságos -szűzanya képe, a másik a fejedelem pánczélos ábrája. A nyomás után a két -aczélminta ruganyos lökése magától feltaszítá ismét a csavart, az izmos -két férfi mellével neki feszülve, taszított ismét rajta. Egy kis -aczélgyűrű rögtön kilökte helyéből a sajtolt aranyat, s másikat tolt a -minta alá. A vert arany magas halomban hevert már a gép előtt, a -munkások lábaikkal tolták azt félre, ha közel gurult. - -Valami bűbájos van ebben a látványban! - -Két szegény ember, ki tán a mindennapi kenyérért dolgozik, hogy veri -halomra azt a szemfényvesztő érczet, a mibe mindenki szerelmes odafenn a -földön, s a miért olyan sok ember eladja azt, a mije van odafenn az -égben. - -Egy harmadik néha falapáttal kisded vászon erszényekbe töltögeti a -pénzt, melynek olyan különös, rekedt a hangja. Nem harangnak való, a mi -az embereket imára hívja. - -– Ne verjünk mi is egy-egy aranypénzt egymásnak emlékül? kérdezé a Fatia -Negra Aniczától. - -A leánynak tetszett az ajánlat. - -A munkásokat félre állíták a gép mellől s a két ólomgomb végéhez Anicza -és a Fatia Negra álltak. Az álarczos figyelmezteté kedvesét, hogy -vigyázzon, nehogy a visszatérő gép mellét megüsse, mert az halálos ütés. -Mire a leány, mintegy büszkén kérkedve erejével, nem várta be -hátrahajolva, hogy a gép rúdja egészen visszajőjjön, hanem azt fele -útján megragadva izmos karjaival, ismét visszalökte, a minek az lett a -következése, hogy az aczélrugó nem lökte ki a mintában fekvő kész -aranyat, hanem csak egyet fordított rajta, úgy, hogy az arany még egy -nyomást kapott, s már most kettősen volt meg rajta mind a szűz Mária -kép, mind a fejedelmi alak. - -A vén Onucz odaugrott Aniczához és haragosan elrántotta onnan: - -– Eredj innen, bolond! még elrontod a gépet, nem a te kezedbe való az. - -A Fatia Negra pedig fölvevé a most már kiugrasztott aranyat, s nevetve -mutatá Aniczának az eredményt. - -– Nézd, most már kettős kép van rajta. - -A leány kiváncsian forgatá azt ujjai között. - -– S mi történik már most ezzel? - -– Ismét az olvasztóba jut. - -– Ah! Ne rontsd el. Add ezt nekem. - -E kérésre már az öreg egészen dühbe jött. - -– Elment az eszed? hogy ilyesmit tudsz kérni! Egy hibásan nyomott -aranyat, a mit, ha meglátnak nálad, az egész gubernium a nyakunkon van! -Domnule, olyan bolond ne légy, hogy azt az aranyat kiadd. Ha neki nincs -esze, legyen neked. Mindnyájunkat elveszthetsz vele. - -– Hiszen nem fogja azt Anicza sem a fején, sem a nyakfüzérén viselni, -hanem zsinegre akasztja és szive fölött fogja viselni, ott pedig kívülem -senki sem találja azt meg. - -Onucz gazda nagyon szerette volna megmondani, hogy «ott ugyan, domnule, -neked sincs semmi kereseted, mert nem beszéltél még a felől a pópával», -de csak nem merte még ezt az egyet előhozni. - -Anicza pedig hálateljesen csókolá meg a Fatia Negra kezét, mint egy -ajándékot kapott gyermek: nem azért az aranyért, hanem a határtalan -bizalomért, a miben annak szerelme nyilatkozott, s rögtön előhúzva kis -török-kését, lyukat fúrt vele az aranyon és fölfűzte azt a vékony fekete -zsinegre, a kis feszület mellé, melyet keblén viselt s mindkettőt -visszarejté oda. - -– No, domnule, szólt Onucz elbúsultan, már most, ha a fejeinket -odatettük a leány kezébe, ugyan iparkodjunk ám, hogy meg ne haragítsuk -magunkra! - -Erre bejött a próbamester, egy fekete palatáblán czifra számadást hozva, -melyen pontosan ki volt hozva, mennyi tiszta aranyat adott át Onucz a -pénzverdének? mennyit fog ez érni kivert pénzben, s ebből a pénzverde -számára levonva három százalékot költségül, mit kell neki kapni érte? - -– Csak olvasd te, domnule, szólt Onucz a Fatia Negrához, tudod, hogy én -nem ismerek semmi irottat, de majd a fejemben kiszámítom, csak mondd meg -előttem a számokat. - -– Százhetvennyolcz font színarany, huszonnégy karát kilencz grán -tisztaságú, három százalék a költségekre. A mi aranyaink nemes tartalma -huszonhárom karát hat grán. - -Ezen bonyolódott számtani feladványt szépen megforgatta fejében az öreg, -felnézve a padlásra s szemöldökét felhúzva homlokára, s mire a Fatia -Negra keresztül ment az írott számadáson, ő is elkészült a fejében -összevetettel s a kimondott összeg az utolsó töredékig összetalált a -táblára irottal. - -Azzal egymás tenyerébe csaptak, az alku rendben volt. - -– Már most számláltasd ki a pénzedet a számvevő mesterrel, Onucz. - -– De te is itt fogsz lenni ugy-e? - -– Csak számláljátok ti ketten; nem csaltok ti meg engem. - -– De uram, erősködék az öreg, pénz olvasva, asszony verve jó; légy jelen -a kiszámolásnál. - -– Nem leszek biz én, öreg, ha felét nekem adod is a pénzednek, én nem -hallgatom aranyaid pengését, mikor leányod szavát hallgathatom. - -(Vinne el a bányarém! dörmögé magában Onucz, hiszen épen az a nagy baj; -csak ne félnék olyan nagyon tőled!) - -Azonban mégis jobban féltette utoljára aranyait, mint Anicza két szemét, -s ott maradt a pénzt számlálni a biztossal, mialatt Anicza és a Fatia -Negra egy kis mellékszobába félrevonultak. Míg annyi aranyat darabonkint -megolvasnak, az alatt sok szerelmes történetet elmondhat két ember -egymásnak. - -– Hol jártál egy egész hónap óta? kérdé Anicza, a kalandorfőnök térdén -ülve. Tudod-e, hogy milyen hosszú egy hónap? holdfogyta, új hold, -holdtölte, utolsó negyed; ezt én mind végig néztem és egyszer sem -láttalak. Hol voltál? - -– Külföldön voltam ezekért az új gépekért, ezt nem bízhatja az ember -másra. - -– Vannak a külföldön is szép leányok? Nem lettél-e szerelmes beléjük? - -– Eredj! Ezt nem szokták kérdeni férfitól. - -– Miért nem? - -– Azért, mert férfi nem szokott rá felelni. - -– De ha akad leány, a ki ezt tudni akarja? - -– Rosszul jár vele. Aztán már mit akarnál felőlem megtudni? Azt akarnád -tudni, hogy én olyan szenes tuskó vagyok, a kin rajtad kívül senkinek -sem akad meg a szeme? vagy azt akarnád hallani, hogy remetének öltözve -vándoroltam végig hét országon? a hol asszony-hangot hallottam, -lesütöttem a szememet? a hol rám mosolyogtak, keresztet vetettem magamra -és elfordultam? vagy azt kellene hogy elmondjam: itt egy szép szőke -fehér állát csipkedtem meg jó kedvemben; amott egy pár kék szem -kacsintása után felejtettem magamat, meg emitt egy barna ölébe hajtottam -le mámoros fejemet – s végre azzal tértem vissza, hogy hét országon nem -találtam szebb leányt az én bűbájos Aniczámnál. - -A leánynak nem volt módja válaszolni és válogatni, mert száját lezárták -csókkal, s ilyenkor az asszony is örömestebb hallgat. - -– Mert látod, én nagyon féltékeny vagyok, szólt, midőn szóhoz jöhetett. -Én nem úgy szeretek, mint más, hogy másról is tud gondolkozni. Én nem -tudok egyébről gondolkozni, csak a te szerelmedről. Én nem vagyok soha -sem éhes, sem szomjas, csak szerelmes; én nem vagyok soha fáradt, s -észre sem veszem a munkát egész naphosszant, mert mindig szerelemről -dalolok; én nem is álmodom soha egyébről, mint terólad; s nem kivánom -soha tudni, mi történik az egész világon? csak azt, a mi te veled -történik. - -– Hát én gondolok most egyébre, mint te rád? nem százezrekkel -megronthatnak most a másik szobában? - -– Igen. Tudom, hogy szeretsz, hogy az enyim vagy, mikor itt vagy. De -mennyit vagy távol! Hányszor nem látlak hetekig, egész hónapokig! -olyankor majd megőrülök; ki akarom találni, hogy hol jársz? mit csinálsz -most? kivel beszélsz? aztán majd megbolondulok bele. - -– Bizony pedig azt, kedves leánykám, nem jó volna megtudnod, hogy én -olyankor merre járok? mert többet járok felvont puskák csövei előtt, -mint szép leányok mosolygása között. - -– Te rablóvezér vagy? havasi csempész? vagy harámbasa? - -– Valami a sok közül. - -A leány sebesen járó lélekzettel szólt: - -– Végy fel engem is a csapatodba! - -A Fatia Negra megdöbbent. - -– Vigy magaddal; én meg akarom veled osztani a veszedelmet, a melyben -élsz, az éjszakai zivatart, melyben bujdokolsz, a sziklai odut, a hol -leskelődve pihensz. Én oltalmazni akarlak, ha megtámadnak, ápolni, ha -sebet kapsz, s veled együtt elkárhozni, ha te pokolra mégy. - -– Az nem lehet, Anicza. Erre ne gondolj. Velem nem viszlek soha. - -– És miért nem? kérdezé a leány, párduczként villogó szemekkel. - -– Mert akkor én is féltenélek téged, s az aztán rossz volna mind a -kettőnkre nézve. Csak maradj te apád házánál, ott jó helyen vagy -magadnak is, nekem is. - -A leány kivonta kebléből az imént kapott aranyat és a feszületet. - -– Hallod, Fatia Negra! apám azt mondta, hogy e hibás veretű pénz -életedet kezembe adja. Tudod-e, Fatia Negra! hogy ez a feszület az, a -melyre megesküdtem, hogy ha engem egyszer megcsalsz, én nem keresem, -hogyan, mi úton, de eszeveszetten megöllek. Te fekete arcz, fekete szem, -érzed, hogyan ver ez a szív itt arczodhoz közel? Ezen a szíven nem jó -feküdni két ilyen veszedelmes tárgynak; nesze, neked adom mind a kettőt. - -– Miért teszed ezt, Anicza? - -– Csak te vedd el azokat s tartsd magadnál, mert az őrangyalra mondom, -azok rossz helyen vannak nálam; te engemet nem ismersz még. - -A leány sírva fakadt; a Fatia Negra csókkal, engeszteléssel alig birta -elcsillapítani, midőn az öreg Onucz bedugta az ajtón ősz, bozontos -fejét, s közbeszólalt: - -– Én már ki vagyok fizetve, domnule, hát te ki vagy-e? - -A Fatia Negra megsimogatá a leány haját, orczáit, s fülébe súgá, hogy -legyen nyugodt. - -Az öreg román türelmét nem állta már tovább a folt, biz az szétszakadt. - -– Domnule? kérdé a főnöktől, vajjon nem emlékeznél rá, ha szépen -kérnélek, mikor volt annak a napja, hogy te férje lettél az én -leányomnak? - -A Fatia Negra egy perczig meglepetve állt, azután csendes, dörmögő -hangon felelt neki: - -– Ha még egyszer eszedbe jut ezt a kérdést hozzám intézni, a fejed egy -órával hamarább fog haza érni, mint magad. - -Az öreg nem válaszolt erre semmit, megfogta a leánya kezét, s vitte -magával; minden szemközt jövő munkásnak adott egy-egy aranyat -borravalóul, s azon az úton, a melyen jött, ismét visszajutott a -malomba. - -Lovaikat meglelték az égerfás szigetkében, s újra felültek rájuk. – Szép -világos éjszaka volt; a gönczöl egészen megfordult már. - -Onucz azt mondá leányának, hogy lovagoljon elől; paripája jobban szeret -sietni; a vert aranyat most már kétfelé osztották. - -Mikor újra a Tyiatra Kalmanuj alá értek, az öreg halkan szólítá Aniczát. - -A leány hátra nézett, s látta, hogy az öreg hosszú puskáját épen az ő -fejének irányozza. - -Megrémülten tartá kezét arcza elé: – «mit akarsz?» - -– Ne félj semmit. Csak azt az aranyat akarom tőled visszakapni, a mit a -Fatia Negra adott. Az én fejemmel bolondok ne játszanak. - -A leány rosszabbat sejtett, most már nyugodtan felelt: - -– Ne búsulj, visszaadtam azt már a Fatia Negrának. El sem hoztam. - -S mutatta apjának az üres zsinórt nyakán. - -– Azt okosan tetted, szólt az öreg, leeresztve puskáját. Mehetsz odább. - -Hajnal hasadt, mire hazaértek. A mint Anicza szobájába belépett, a -szentkép alatt, mely ágya fejénél függött, találta már felakasztva mind -a hibás aranyat, mind a keresztet, a mit két órával elébb a Fatia -Negrának adott. - -Ennek tehát csakugyan ördögökkel kell czimborálnia, ha látatlanul meg -tudta őket előzni! (Vagy pedig más bejárását kell ismernie a barlangnak, -s jó tolvaj-kulcsokkal ellátva lennie.) - -Anicza nem szólt e felől senkinek; ismét elrejté a két amuletet keblébe, -s most már büszke volt a Fatia Negrára. - - - - -AZ ERŐS JUON. - -A világ előtt olyan megfoghatatlan sokszor, midőn azt mondják: ez a férj -és ez a nő nem szereti egymást! Pedig milyen derék, szép emberek; hogy -lehet az, hogy még sem szeretik egymást? Egy-egy közbámulásban részesülő -férfi saját házánál nincs szeretve. Hogy lehet az? - -Laknál csak egy fedél alatt vele, a ki ezt kérdezed, látnád mindennap, -hallanád mind azt, a mit mond, látnád egészen közelről! - -Kevés nő az, a ki a házasság után nem veszt illusióiból; üres lelkek -megszokják ezt a veszteséget, vagy kölcsönbe veszik; a nemes lélek tűr -vele és hallgat. Mi férfiak olyan kevéssé vagyunk hiuk a házasság után -apró hibáinkat rejtegetni, pedig azok mindegyikének fölfedezése a nőre -nézve egy kis csendes martyrium. Az önzés az ember husával együtt él, -annak épen úgy nem lehet parancsolni, hogy újra ne nőjjön, mint a -körömnek, arra azonban gondunk van, hogy a kinőtt köröm ne legyen -fekete, mert más ember szemét sérti, de az önzés körömfeketéjét -elfeledjük tisztogatni. Észrevétlenül, úgy intézzük teendőnk, -mulatságaink egész napi rendét, hogy az «én» az első személy, a «te» a -második; nem gondolva arra, hogy ha mindenikünk kölcsönösen azt akarná, -hogy a «te» legyen az első személy, az «én» a második, az milyen szép -élet volna. Mint a rejtelmes páros csillagok járása, a miknek egyike nem -a másik körül, hanem mind ketten egy képzelt központ körül forognak. -Talán ez a központ a szerelem. - -Hiszen a szerelem el is takargatja az apró bajokat, a mik fájnak: de a -hol az nincsen! Hol a gyermeket sírva vitték az oltárhoz, kétségbeesve a -vőlegény-házhoz, undorral a közös «mensa et thorus» mellé, a ki aztán -mentül közelebb jut az elválhatlan tárgyhoz, csodálatos természeti -paradoxonkép annál nagyobb ür van kettőjük között. - -Hátszegi minden bensőség nélküli ember volt; udvariassága neje iránt nem -volt egyéb, mint azon közhelyek ismétlése, miket jóra való ember restell -már nőnek elmondani, tudva azt, hogy azokat nagyon sokszor elmondták -már. - -Igen ritkán is volt odahaza; néha hetekig sem látták Hidvárott, s mikor -hazajött, rendesen víg társaságot hozott magával, a kiben Henriette épen -semmi mulatságát sem találta. Ilyenkor aztán, hogy nejének kedvét -találja, pompás ékszereket hordott számára, s Henriettenek végtelenül -fájt az, hogy ama mindennapi lények egyikének hiszi, a kiknél a pompa -minden vágyat kielégít. Soha sem tett fel egyet is azon ékszerek közül, -járt közönséges egyszerű ruhában, mint egy szegény polgárnő s maga sem -tudta akkor, mi végzetes ösztön sugallta szivébe az ellentétes -lemondást. - -Azon hosszú napokban, midőn Hidvárott egészen magára és korán letarolt -lelke gondolataira volt hagyva, néha késő estig elsétált egyedül a -várkert alatti park árnyékos utjain, hallgatva a mezőn dolgozó leányok -danáit. - -A park végében volt a templom, azon innen egy kis tisztás hely, karókkal -bekerítve, a mi káposztás kertnek volt használva. Valami szegény emberé -lehetett. - -Ez a szegény ember volt a pópa. - -Henriette sokszor látta őt, egy magas, őszszakállú férfit, hosszú fekete -talárjában, a kis kertbe sietni; ott a tisztelendő férfi hosszú kabátját -levetve, kapát vett elő és dolgozott késő estig. - -Henriette eleinte azt hitte, hogy ezt tán csak diæteticai mulatságból -teszi, hanem azután hogy másnap és harmadnap és a nap minden órájában -ott találta, a hogy látta, mint törli az izzadságot forró délutánokon -homlokáról a pópa, hogy szakasztja félbe a munkát kifáradtan, kapájára -támaszkodva, míg kipiheni magát, akkor meggyőződött róla, hogy ez a -munka nem mulatság, hanem keserves napszám. - -Ez előtte egészen új tünemény volt, hogy a lelkész is kézi munkával -törje magát; kinek a lelkek táplálékáról kellene gondoskodni, az saját -teste táplálékáról gondoskodni legyen kényszerítve. - -Sokszor szerette volna ezt megtudni tőle; de hiszen ő itt idegen volt, -nem értett annak a nyelvén; míg egyszer a pópa észrevéve az úrnőt a -keritésen át, igen szép tiszta magyarsággal jó napot kivánt neki, s az -által tudatta, hogy ő is érti az urak nyelvét. - -Henriette kérte az öreget, hogy hagyja abba a munkát, s jőjjön át hozzá. - -– Az nem lehet nagyságos asszonyom, a nagyságos úr megtiltotta az -udvarán megjelennem. - -– Miért? - -– Mert mindig alkalmatlankodom neki. - -– Mivel? - -– Mindenféle koldulásokkal. Majd a templom tetejét bontja meg a szél, -majd a harangláb törik ki; egy esztendeje már, hogy az iskola leégett, -azóta a falait benőtte a bogáncs, a dászkál is odább állt, nincs, a ki a -gyermekeket tanítsa; aztán felnőnek zsiványoknak, tudatlanoknak, csak az -uraság vallja kárát. - -– De hát miért nem hozzák mind azt rendbe? - -– Mert a köznép renyhe, iszákos, a nagyságos úr pedig fösvény. - -Henriette nagyot bámult e szónál az öregre. - -– Úgy van, fösvény. Én nem igen válogatom a szót, mert én pap vagyok és -tudok koplalni. A ki pedig koplalni tud, az fel van mentve a hízelkedés -terhétől, megmondtam én azt a nagyságos úrnak szemébe is; azért is -tiltott ki a kastélyából. - -Henriette nem birta a beszélgetést tovább folytatni a pópával, annyira -felzavarta kedélyét az a gondolat, hogy Hátszegi fösvény. Az, a ki -százezreket fáradság nélkül beseper és könnyelmün ismét szétszór, az tud -visszautasítani embert, ki az Isten háza, a népnövelde számára koldul. -Jaj annak, ki a közügyeket koldulni hagyja! A pap napszámból él, a nép -azután természetesen rablásból. - -A hölgy hirtelen félbeszakítá a beszédet, jó éjt kivánt a pópának s -visszatért a kastélyba. - -Este fölkeresé férjét; az fáradtan jött meg akkor a vadászatról. - -– Egy kérésem volna önhöz. - -Hátszegit meglepte ez a szó. Első kérése volt ez a nőnek a férjtől. - -– Parancsoljon velem. Minden, a mit kigondolt, már annyi, mintha -teljesítve volna. - -– Én szeretném ennek a népnek a nyelvét megtanulni, mely közt lakunk. -Olyan vagyok itt közte, mintha süketnéma volnék. - -– Az nem nehéz. Az oláh nyelv könnyen ragad, kivált arra, a ki -francziául, vagy latinul ért. - -Henriette mélyen elpirult, nem tudta: czélzás volt-e ez? tud-e Hátszegi -valamit arról, hogy ő latinul ért? - -– Óhajtanék mestert járatni hozzám, ki útbavezessen; a helybeli pópa -alkalmas volna erre. - -Hátszegi szemöldei egy perczre összevonultak. - -– Nem szegem kedvét. Az az ember ugyan egyetlen egy a világon, a ki -nekem megtorlatlan gorombaságokat szokott mondani, házamnál és házamon -kívül, a hol előltalál; a ki néha megteszi, hogy kastélyom falára veres -krétával egész mondatokat ir fel Nehémiás prófétából; a kit én innen -örökre kitiltottam: én szavamat adtam rá, hogy ha udvaromra beteszi a -lábát, az ablakon vettettem ki; de hogy lássa ön, mennyire szófogadó -szolgája vagyok, még csak le sem beszélem e kivánságáról, azt sem -mondom, hogy válaszszon más nyelvmestert, hanem rögtön küldök érte s -meghivatom magamhoz. Lássa minden ember, hogy az én házamnál – nőm az -úr. - -Lénárd kezet csókolt nejének és távozott. - -Henriette azon kezde gondolkozni, hogy e férfinak talán mégis van szíve -s e szív fölött neki hatalma? - -Másnap reggel már hivatva volt a lelkész. Margari közölte vele a -nagyságos asszony kivánságát, ki a román nyelvet óhajtja megtanulni, s -majd torkán akadt a szó, midőn ki kelle mondania, hogy ezért száz pengő -forintot fog kapni havonkint. Száz pengőt havonkint egy olyan nyelvért, -a mit csak a parasztok beszélnek! - -Rubán Tódor, ez volt a lelkész neve, rögtön ott termett a hivásra; -bevezették az úrnőhöz. Derült, őszinte arczu öreg ember volt a pópa; -szép hosszú fehér haja tömött fürtökben borult egyszerü fekete ruhájára, -mely nagyon viseltes volt már. - -Henriette nem birta megakadályozni, hogy az öreg lelkész kezet ne -csókoljon neki. - -– Nem a szolga alázatossága ez úrnőjéhez, monda a lelkész, hanem a nép -pásztorának tisztelete az angyalok iránt, kiket az ég, ingyen -kegyelméből, leküldöz hozzánk néha a földre. Ne vegye ezt bóknak, -nagyságos asszonyom, avval én nem vagyok nagyon adakozó; de kénytelen -vagyok önt e néven nevezni; – én jól tudom, hogy engem nem azért -tisztelt meg ily nagy jövedelmű és kevés fáradságú hivatallal, mintha a -kivánt tudományra különös szüksége volna, mert hisz a nép nyelve ingyen -is ráragad az emberre; megtanulják azt az urak tanító nélkül is; de -felismertem az áldásthozó jó akaratot, ily módon segítni elárvult népünk -lelki mivelődésén; mert én bizonyára ezután sem fogom egyszerű -málékenyeremet izletesebbel felcserélni, hanem nagyságod ajándékát -fordítom arra, a mi Istené és a népé, a kik mi nálunk a legszegényebbek. - -E nap óta azt hivé Henriette, hogy neki magasabb hivatása van Hidvárott -lenni; hogy a végzet azért törte meg szivét, azért hagyta megfagyni -érzelmeit, azért küldte őt ide, a hol számára nincsen élet, hogy -védangyala, megmentője legyen egy elhagyatott népnek; s azontúl nem -talált kedvesebb mulatságot, mint faluról falura járni néha a pópa -társaságában, máskor csak egy csatlóstól kisérve; akárhányszor pedig -egészen egyedül, ott sorba látogatott templomokat, lelkészeket, mint -valami esperes; kikérdezte bajaikat, segített rajtuk, pénzt adott -iskolák építésére, szent könyveket osztogatott ki; összeszedett -mindenféle elhagyott árvagyermekeket, azokat hazavitte, oktatásban, -ápolásban részesíté; egész kisdedóvót alapított a vidék apróságai -számára Hidvárott, s arról nagy szenvedélylyel szokott értekezni a -pópával; ahhoz nagy bajjal alkalmas nevelőt szereztek, Margari barátunk -ajánlatát erélyesen visszautasítva, ki ezt a hivatalt is képes lett -volna betölteni – illendő honorariumért; és mind ez a nemes emberbaráti -szenvedély Hátszeginek roppant sok pénzébe került; de a ki azért soha -szót nem tett miatta. - -– Gyermek még, hadd játszék. Ezt szokta válaszolni, ha Margari vagy -Clementine árulkodtak előtte Henriettere, hogy már megint zálogba küldte -Fehérvárra az ékszereit, hogy néhány oláh porontytyal többet tanítson -meg csizmában járni. - -Még maga a báró utasítá a tőzsért, kihez Henriette ékszereit zálogba -szokta küldeni, hogy rendesen négyszer annyit adjon rájuk, mint a menyit -érnek, ő megtéríti. S azután ismét új ékszereket hordott nejének. - -Hisz ez valódi szeretetreméltó ember. - -Egy napon Henriette a szomszéd Ravacselbe lovagolt át, hogy ott egy -szegény beteg oláhasszonyt meglátogasson, kinek az előtt nehány nappal -orvosságokat is küldött. Ezeket persze az be nem vette, hanem a -kuruzslóval kenette meg a gyomrát valami jótékony kenőcscsel, a minek az -az erős sikere lett, hogy belehalt; mire Henriette odaérkezett hozzá, -már akkor végvonaglásaiban vala. Henriette magánkívül volt; mint mikor -egy valódi orvos gyógyrendszerébe mások belekontárkodnak; segíteni ugyan -nem tudott rajta, mert a nő mégis csak meghalt, de legalább gondoskodott -illendő végtisztességtétele felől s e közben úgy elkésett, hogy már -akkorra szépen fennvolt a holdvilág, mire Hidvár felé visszafordult. - -Egyedül volt lóháton; mindössze egy pár óra volt a távolság a két -helység között, ilyen rövid útra nem érdemes kisérőt hordani magával; -különben is mitől félhetett? hisz a mióta ő e vidéken él, azóta nincsen -itt rossz ember; a ki csak találkozik vele úton, útfélen, mind kezet -csókol neki. - -Innét egyedül indult hazafelé. Az út kanyarogva visz a völgyben -mindenütt, azért hosszabb, mintha torony irányában menne a hegyeken -keresztül. Hogy azonban Hidvárnak Ravacseltől van egy rövidebb útja, -melyen öszvérek és poroszkalovak is szoktak járni, azt többször hallotta -a parasztoktól s ezúttal jónak látta ezt az utat keresni fel, nehogy az -éjszaka ott lepje a völgyben. - -Csakhogy a mi út jó az öszvérnek és a poroszkának, azt nagyon válogatja -a jóféle angol paripa, mely nem szereti az egyik körmét a másik nyomába -rakni; azután meg száz lépés a síkon sokkal rövidebb út, mint huszonöt a -meredeken. Ezt erősen tapasztalá Henriette, mire a hegyi út tetejére -felért, mert paripája egészen átizzadt és reszketett a nehéz -fáradságtól. Hegyi utakra nem ilyen lovakat szokás használni; valami kis -mokány paripa tréfának vette volna az egészet s szót sem tett volna -érte. - -Pedig az út terhesebb része még a lejtőn kezdődött, egyiránt fáradságos -lóra és lovagra nézve; az ösvény meredeken hanyatlik alá, rohanó -záporoktól mélyen kimosva; a görgeteg kő csúszik, gurul a ló lábai alatt -s előtte, utána csörtet nagy robajjal, néhol félöles rovátkokon kell -aláugratni; Henriette vette észre paripáján, a mint az füleit hegyezé, -sörényét felborzalta, s nyugtalanul prüszkölt és rázkódott, mennyire -osztja az úrnője félelmét. - -Végre egy gonosz helyre jutottak, hol az út egyik oldalán éktelen -mélység nyilik meg, míg másik felől meredek sziklafal emelkedik, annyira -közel az ösvényhez, hogy a nyeregben ülőnek félre kell hajtania a fejét, -hogy a kőbe ne ütközzék, s a keskeny ösvényen a lónak épen csak az egyik -lábát letenni van hely. - -Egy perczre a paripa megállt, mintha átallna e veszélyes ösvényre lépni; -azonban visszafordulni épen nem lehete, s előbbre kelle mennie. - -Henriette borzadva néze le az alatta tátongó mélységbe, mely felett, -féloldalt ülve a lovon, egészen függni látszott s nagyot sóhajtva mondá -magában: ha ide le találnánk bukni! - -Alig gondolta ezt ki, a midőn a félénk paripa hátulsó lába megcsuszik s -abban a pillanatban ló és lovagnő lebukik a mélységbe. - -Henriette tisztán eszméleténél volt az egész esés alatt; látta azt a -rövid perczig tartó rohamot, mely alatt paripája az örvény sziklafalához -surlódva csúszott alá: a sebes surlódásban leszakadtak a nyereg -hevederei; egy perczig valami kinyúló bokor fentartá a rohamot, a másik -perczben a nehéz paripa keresztül törte azt s még alább zuhant. Azonban -Henriette egyszerre mindkét kézzel megragadá a bokor gyökereit, s ott -maradt rajta. - -A ló még alább esett s hanyatt fordulva két szikla közé szorult, a -honnan azután szerencséjére nem birt kivergődni, mert ha még alább esik, -agyonzuzza magát. - -Henriette még mindig eszméleténél volt. - -Két kezével a bokor gyökerébe kapaszkodva, érezé, hogy ereje nem soká -fogná kitartani e feladatot; azonban ballába szerencséjére még mindig a -kengyelben volt, s a nyereg és kengyel szinte fennakadt a bokor -csutakjain, mik azt a paripa hátáról letépték; e kínos helyzetben az -jutott eszébe, hogy ideje maradt imádkozni, Istennek ajánlani lelkét, s -azután nyugodtan nézni a halál szemébe. Innen úgy sem menekülhet meg, -mert a hely távol van minden emberjárástól; éjszaka következik, a bokor -lassankint engedni fog terhe alatt, az elveszés bizonyos. - -Azonban ha az úrnő elmulasztá segélyért kiáltani, annál hangosabban tevé -azt a megszorult paripa. Hanyattfordulva, beékelt helyzetéből ki nem -tudva szabadulni, folytonosan hallatá azt a rémületes bőgést, melyet a -kevésszavú nemes állattól oly ritkán hallani, csak nagy, borzasztó -veszély közepett; a kik ilyen állati vészkiáltást hallottak paripától, -azok el fogják ismerni, hogy az borzasztóságban fölülmúl minden emberi -rémordítást. - -Néhány percz mulva úgy tetszék Henriettenek, mintha a mélység fenekéről -emberi kiáltás viszhangzanék fel s alátekintve, a holdfénynél egy sötét -alakot pillanta meg, ki szikláról sziklára ugrálva, mint a zerge, majd -ismét egyik rovátról a másikra kapaszkodva közeledett a veszélyes -ponthoz, a hol ő függött. - -Lehetetlennek tartá az ember törekvését. A meredek falon alig volt -egy-egy látható hasadás, melybe megkapaszkodhassék s ha eljuthatna is -hozzá, mit segítene rajta vele? hogy szabadítaná meg onnan? - -A férfi azonban egyre közelebb ért; már ki lehete venni kecskebőr -ködmenét, széles, magas süvegét, borotválatlan arczát, mikről a havasi -kecskepásztorra ismerni. Bámulatos volt ügyessége és testi ereje, a mint -néha lábbujjhegyre felállt, hogy egy magasan feje fölött látszó -sziklarepedést elérjen, melyet alig bírt ujjai hegyével megragadni s a -következő pillanatban már felhúzta magát félkézzel s lába hegyét -illesztve a párkányba, új lépcső után nézett. - -Egy ölnyire Henriette alatt épen egy jókora kiálló kőszeglet volt, -melyen egy egész emberláb bízvást elférhetett. Henriette egy percz mulva -azon a helyen látta állni a pásztort. Ölnyi magas volt a férfi, fejével -elérte Henriette kengyelét. - -Nyájasan mosolyogva tekinte fel rá, mintha csak lováról lesegíteni jött -volna ide. - -– Norok bun, domna! (Jó estét, asszonyom.) - -(Még eszébe jutott neki abban az állapotban jó estét köszönni.) - -– Egy kicsit félrelépett a ló, asszonyom, de már nem tesz semmit. -Kérlek, lépj ide a vállamra; ez a bokor nem soká tart, mert csak boróka; -gyönge a gyökere. - -Henriette tétovázott. Tán csak nem képzeli az az ember, hogy őt a vállán -leviheti. - -– No lépj ide, asszonyom, ne félj semmit. Leviszlek én innen könnyen. Oh -hányszor teszek én ilyen utat a mélységbe esett gödölyéimért, egynek sem -szabad ott veszni; s te nem vagy nehezebb egy kecskegidónál, én tudom. - -Henriette önkéntelenül engedett; leszállt a férfi vállára; arra az -félkarjával átölelte s úgy emelte le, hogy a delnő vállára ülhetett. - -– De hogy akarsz velem együtt innen lejutni most? - -– Csak bízd azt rám, asszonyom. Lejutni könnyű, csak feljönni mesterség. - -Azzal szabadon maradt kezével felnyult az összetört bokor maradványáért. -Henriette bámulva látta, hogy a bokor, melynek gyökerei az ő terhe alatt -le nem szakadtak, a férfi kezének egy csavarintására elválnak a -sziklarepedéstől. - -Mit akarhat azzal? - -A pásztor csak arra kérte a delnőt, hogy ne féljen semmit, mert hiszen -semmi bajuk sem történhetik s azzal a kitépett bokrot, mint egy paripát -maga alá véve s fél kézzel a sziklához nyomva, hátát a falnak vetette, s -hirtelen két lábát szétterpesztve, alá hagyta magát csúszni a meredek -falon. - -Henriette most elsikoltá magát, azt hitte veszve van. A másik perczben -már szilárd helyen állt a pásztor s mosolyogva tekinte fel rá: - -– Ugy-e nem történt semmi bajunk? Oh sokszor utaztam már én így, ez csak -szánkázás! - -Szánkázásnak nevezte egy fenyőbokor segélyével öt ölnyi mélységű sima -falon alá rohanni! - -Onnan már könnyű volt az örvény aljára levinni az úrnőt, a mélység alja -eleven pázsittal volt benőve; oda leülteté őt. - -– Így, domna; ne félj, nem lesz semmi baj. Mindjárt visszajövök megint. - -Azzal ismét felkapaszkodott a beékelt paripáig. Henriette bámulva nézett -utána: vajjon mit akarhat azzal? - -A férfi odaérve a kétségbeesetten kapálózó paripához, elébb annak lábait -egyenkint elfogdosá, azután guzszsal mind a négy lábát jó erősen -összekötözé. Akkor az összekötözött lábaknál fogva nyakába ölté az -állatot, s egy hatalmas emeléssel kirántá gyámoltalan helyzetéből, – és -lehozta azt is a völgybe. Ott kioldá lábait, csülökre állítá, -megveregeté, s mosolyogva monda Henriettenek: - -Derék egy úri ló! Kár lett volna ott hagyni veszni. - -– Te elbirtad azt a válladon? kérdé Henriette csodálkozva. - -– Nem nagy dolog! Aligha van négy mázsa. A multkori medve ötödfél volt; -aztán azt elébb agyon is kellett verni, úgy hazavinni. Hiszen tudod -asszonyom: én vagyok az erős Juon, – Juon Tare! - -Ezt olyan önérzettel mondá a pásztor, mintha a világ minden részéből ide -jövőnek kellene azt tudni hírből, hogy itt lakik az erdők között az erős -Juon. - -Henriette bámulatából azonban vevé észre, hogy ő még nem hallott felőle -semmit. - -– Te nem tudod még, domna, hogy én ki vagyok? de én tudom, hogy te ki -vagy? A dumnye barbátu, az urad sokat találkozott már velem, az ismer -jól. Az még csak olyan erős ember a világon, mint én vagyok. Sokszor -birkózott velem itt a gyepen, – fogadásból. Egyikünk sem birta a másikat -földhöz vágni. A nagyságos úr mélyebben tudja a fába vágni a fejszét, -mint én, de én meg többet tudok emelni, mint ő; a nagyságos úr ököllel -le tudja ütni a bivalyt, de én meg agyon tudom fojtani a medvét: hanem -egymással nem birunk. Sokat verekedtünk. Tudod, asszonyom, csak -tréfából, csak játékból; – az nem jó volna, ha mink egyszer haragból -verekednénk: az rettenetes volna. - -E beszéd közben Juon ügyesen összetoldozá a szétszakadt nyeregszerszámot -és kantárt; felnyergelé a paripát, mely még mindig reszketett mind a -négy lábán; lemosta fejéről a véres tajtékot, megtörlé a surlódás okozta -sebeket s biztosítá úrnőjét, hogy ismét lovára ülhet; innen egy negyed -óra alatt kivezetheti a járt utra, s félóra alatt Hidváron leend. - -A völgy rejtekeivel ismerős pásztor, a ló kantárát fogva elől, bizton -vezeté ki úrnőjét a hegyek nyilásáig, a hol a járt uttal ismét -összetalálkozának. - -Ott a pásztor megcsókolá úrnője kezét s elvált tőle. - -– Nekem innen vissza kell mennem, mert várnak reám. - -– Kik? - -– Kecskéim és feleségem. - -– Nőd is van? Szereted? - -– Szeretem-e? szólt büszkén a pásztor; s halkan tevé után: olyan szép, -mint te vagy! – Buna nopte, domna! - -Azzal nem várva több kérdést, visszafordult az erdőbe, s sebes -ugrásokkal eltünt, szökellve. - -A paripa igyekezett hazafelé. Egyre nyerített; tán menekvési örömében. - -Henriette mélázva gondolkozott az elmult óra eseményeiről: -halálveszélyes helyzete, a csodálatos segítő, és az asszony, a kit olyan -szépnek mond az erdők lakója! - -Csak midőn kapuja előtt állt, akkor jutott eszébe, hogy megmentőjét -minden jutalom nélkül bocsátá el magától, még csak egy «multiemescut» -(köszönöm) sem küldött utána. - -Férje nem volt honn. Nem kellett tartania terhes kérdezősködésektől, a -mikre leginkább paripája sebei, szétszakgatott szerszáma és saját tépett -öltönyei sok okot szolgáltathattak volna. Nem szólt az egész esetről -senkinek sem. Hanem alig várta, hogy jőjjön a reggeli óra, melyben Rubán -Tódor fel fog jönni a kastélyba, hogy tőle a Juon Tare felől -kérdezősködhessék. - - - - -A GEINAI LEÁNYVÁSÁR. - -(Rubán Tódor regéje az erős Juonról.) - -«Hinné-e azt nagyságod, itt a meleg kandalló mellett ülve, születésétől -fogva azon úri kényelemhez szokva, hogy minden parancsszavát külön -cseléd siessen teljesítni, minden szobája szőnyegezve legyen, s minden -ételhez, italhoz másféle kést villát és poharat lásson felterítve, hogy -vannak emberek a világon, a kik nem tudják, hogy mi az a födél alatt -alvás? a kik nem ismerik a vetett ágyat, nem ismerik az evőeszközöket, -de még a kenyeret sem? és talán mégis boldogok? - -Pedig itt közelünkben élnek; nem kell miattuk az oczeaniai szigetek vad -lakóira gondolnunk; elégszer látjuk őket; nagyságod hallhatja innen -erkélyéről búskomor furulyáik dalát, kivált esténkint, mikor a -kecskenyájak a mély völgyekbe térnek vissza. - -Az ilyen pásztorember soha sem él födél alatt; sem télen, sem nyáron; -földesura kecskenyájaival minden tavaszszal beszámol, a mi szaporodás -van benne, annak fele az övé, azontúl nem beszélnek egymással, hogyan él -meg ott a havasok közt nyájaival együtt? mivel táplálkozik? hogyan védi -magát zivatar, hófergeteg ellen, s azután az erdők fenevadai, a medvék, -farkasok ellen? szenved-e? s van-e a ki ápolja ott? miről gondolkozik -tenger-időkön át? álmodik-e valamiről éjjel? vagy talán még szerelmes -is? arról nem tudakozódik senki. - -Ez a Juon, a kit nagysád meg akar ismerni, ilyen kecskepásztor. Valaha -talán többet is fogunk felőle hallani, mert az ő élete nagyon regényes. - -Csak egy esetet mondok el belőle. - -Volt itt a vlaskutzai határban egy gazdag pakulár, ki valami verespataki -bányarészből valaha sok aranyat összetakarított, nem is nevezték másnak, -mint a «gazdag Misule». - -Ennek volt egyetlen egy szép leánya, Marióra, arról már van nagysádnak -fogalma, hogy milyenek az oláh szépségek? Szobrász nem gondolhat ki -magának szebb ideált. A Hátszegvidék különösen gazdag ilyenekben s ha -ennyi szép alak között egynek mégis kitünően hire futamodik, azt azután -még a szomszéd vármegyékből sem restelik a magyar urak felkeresni s ha -lehet, szót váltanak vele; de nem mindig lehet, mert az oláh, mikor -kaputos idegeneket lát az utczán, a csufját állítja ki az asszonyainak -az ajtóba, hogy mentül hamarább menjenek odább. - -Marióráról mind a mellett beszéltek még Aradon is; s ha jöttek távol -földről való urak a Gyetzárt, vagy Krivádiát látogatni, félretértek -Vlaskutzára is, hogy az öreg Misule házánál megpihenhessenek, a honnan -pedig épen semmi szép kilátás nem volt, csupán csak Marióra szép -szemeibe. - -És ez a csodaszép leány nem szeretett mást, mint a szegény -kecskepásztort, Juont, a kinek egy szűrén, egy baltáján kívül semmije -sincsen. - -A gazdag Misule természetesen tudni sem akart e szerelemről, hanem volt -neki egy hatalmas komája, Alsó-Fehérvármegyében, Tóbicza Gligor, nemes -ember, falu hadnagya, ahoz akarta adni a leányát. - -Juonról azt hiresztelték el, hogy boszorkánymester. Persze Misule -felesége költötte rá, a miért úgy meg tudta igézni a leányát. A sok -mendemonda között azt is ráfogták, hogy a fenevadakat megtudja -babonázni, ért a nyelvükön s tud velük mindenféléről beszélni s nem fél -tőlük. Hogy sokszor látták farkasokkal, medvékkel beszélgetni a gubájára -letelepedve, ő ült az egyik végén, a medve a másikon. - -Az volt benne az igaz, hogy Juon egyszer, a mint kecskéit őrzé, egy -barlang szűk nyilásán át valami fájdalmas nyöszörgést hallott: volt -bátorsága bemenni, hogy megnézze mi az? s talált ott egy nagy -anyamedvét, mit távoli hajtó vadászaton halálra sebzettek s mely az -ónnal vérző belsejében idáig elhurczolta még magát. A vén medve mellett -volt még egy kis szopós kölyök, mely anyja vérző sebét nyalogatta. - -Juon megszánta a kis gyámoltalan árvát s midőn másnap már nem -hallatszott a fájdalmas nyögés a barlangból, bement érte: ott találta -akkor is megdermedt anyjának hullája mellett kuporogva; bizonyosan ott -veszett volna az is. Akkor Juon pártul fogta a kis bocsot, s ölébe véve, -egy szelid kecskeeméhez vitte szoptatóba. A kis fenevad szelid állatok -tején, emberi ápolás alatt nőve fel, egészen hozzászokott gazdájához; a -medve különben is természettől fogva nem vérengző állat. Együtt -járt-kelt vele és a nyájjal, segített neki a kecskéket összeterelni -este, unalmas napokon át eljátszódott vele, bukfenczeket hányt előtte, a -mikhez a medve pompásan ért, vagy magas fákra kapaszkodott fel, -leereszkedtében az egész fa héját lehántva rettenetes körmeivel. Éjszaka -ott aludt mellette s könnyebb volt neki, ha az orrát odatehette gazdája -ölébe. Ha falatozásra került a dolog, leült Juon mellé; tudta, hogy -minden második falat sajt az övé, azt is megtette, hogy a bogrács alá -fát is hordott a tűzre, mikor kukoricza-puliszka főtt benne s elég volt -neki egyszer a száját megégetni, hogy többször bele ne kóstoljon; ő meg -aztán cserébe vadmézet kutatott az erdőben, a mihez finom szaglása van s -rávezette Juont a közös zsákmányra, nagy melegben hordta utána a -gúnyáját, egy bundával több, vagy kevesebb, nem tett rá nézve -különbséget. Juonnak nem volt más kivel beszélnie, mint a medve, s ha az -ember az állatokkal egész komolyan beszél, azt utoljára megértik. A -mellett azt is tapasztalhatá a medve rossz kedve perczeiben, hogy Juon -ökölre is van olyan hatalmas, mint ő, ha netalán háládatlanul lázadást -merne megkisérteni ellene. - -Ezért hitték Juon felől, hogy az erdei vadakkal egyetért s ha akarja, ha -megharagítják, rá tudja őket a szomszéd nyájakra uszítani; maga is -sokszor átváltozik szakállas farkassá, medvekirálylyá s úgy csatangolja -be a havasok rengetegeit. - -És ezt az embert szerette Marióra. - -Van ezen a vidéken egy sajátságos népszokás: a leányvásár. - -A bihari havas szomszédjában áll a Geina orom; ilyenkor az is zöld, mint -minden erdélyi havas, ha a hó letisztul róla. A mély völgyeket patakok -járják, miknek menetét kiismerni a haragos zöld égerfa-pagonyokból, a -hegyoldalak rengeteg bükkerdőkkel vannak terítve, feljebb szálfenyők -kezdik elfoglalni a tért, utóbb ezeket is felváltja a mostohább rokon, a -boróka-fenyő, mentül feljebb, ez is annál alacsonyabb, mind jobban a -földhöz lapul, utóbb csak az áfonya csenevész még az ormokon, végre az -is elhagyja a tért s nincs más a tetőn, mint aszú fű, mely esztendőben -csak egy hétig zöld, azontúl vagy száraz, vagy hó alatt van. - -Bizonyosan mondhatom, hogy ezen a helyen még madár is ritkán jár. - -Hanem az olyan magamforma ember nem hagyja azt látatlanul, kivált -fiatal, gondatlan éveiben, mikor még elég megtudnia azt, miszerint van -valami csodálatos hely, a hova nagy fáradsággal juthatni el, hogy azt -felkeresse. - -Itt találkoztam több év előtt Juonnal. Ő maga naphosszant eláll ott a -hegytetőn, botjára támaszkodva, míg medvéje a völgyben málnát szed s a -kecskéket őrzi, nem elszökéstől, hanem más fenevadtól. - -A kilátás valóban fölséges innen. Egyfelől a vulkáni hegylánczot látni, -másfelől Kolozsvár környékét, a gyalui havasokat, nyugotra pedig -előttünk terül a sík Magyarország, ködös rónáival mintegy beleolvadva az -égbe. - -– Mit nézesz itten naphosszant Juon? Kérdezém egyszer a kecskepásztort, -kit reggel és este, jövet-menet ott találtam egy helyen állva. - -– Milyen sok ember lakik itt alant, felelt ő, és az mind be van zárva. - -Képzelni, milyen fejedelemnek tartja ő magát, ki nincs négy fal közé -bezárva soha. - -– Vannak a síkon is emberek, mondám én neki, a kik a szabad ég alatt -élnek. - -Fejet csóvált a pásztor. - -– Rab az, a ki rónán lakik. - -Egy napján az esztendőnek nagyon élénk szokott lenni a Geina. Szentiván -napra következő szombat este eljőnek Rézbányáról, Topánfalváról a -mézeskalácsosok, lóhátra rakott mézes bábjaikkal, méhseres és pálinkás -csobolyóikkal és sátorokat vernek a tisztáson, másnap aztán tele van a -hegytető vidám néppel, ekkor tartják a hirhedett leányvásárt. - -Távolról, közelről összejőnek a leányos anyák felcziczomázott eladó -lányaikkal, a kik egyúttal minden hozományukat is bemutatják; felfűzött -arany, ezüst pénz nyakukban, czifra szövött kendőik a lovak oldalára -akasztva, töltött párnák, festett ládák a nyeregben; azokat ott sorban -lerakják a sátorok alá, mint valami igazi vásárban, s azután jönnek a -vevők, nyalka házasulandó legények, nézegetik a portékát, szóba -ereszkednek vele, alkusznak és odább mennek, ha nem birtak megegyezni. -Némely leányt nagyon rátartanak, másikat az első kérőnek odadják, s a -kinek párja akadt, azt azután szép furulya és csimpolya szóval lekisérik -a legközelebbi kalugyerig, a ki aztán hit szerint szentesíti ezt a -frigyet. - -Nagysád mosolyog e szokás felett, itten pedig ez nagyon természetes -magyarázattal bír; a havasok lakói pásztori életmódjuk mellett oly távol -laknak egymástól, hogy a legközelebbi szomszéd félóráig sem jut el -szomszédjához. A mellett a fiatal leányok otthon ülnek, a fiatalság csak -egyszer látja egymást esztendőben, a geinai leányvásáron. A férjes -asszonyoknak már aztán szabad a búcsúkra is eljárni, de a leány otthon -marad. - -Persze, hogy az olyan hírhedett szépségeknek, mint Marióra, nem lett -volna szükség épen a Geinára vándorolni, hogy férjet kapjanak, kivált -miután az már ki is volt választva előre; hanem ezt már aztán úgy hozza -magával a gazdagság büszkesége. A parasztok között is vannak, a kik -büszkék arra, hogy ők gazdagabbak, mint más. Misule nem szalaszthatta -volna el az alkalmat, hogy a geinai búcsún az ő leányát kiáltsák ki -legszebbnek, az ő poroszka lovait legtüzesebbeknek, valamint a felesége -sem élhetett volna a nélkül, hogy Marióra aranynyal himzett ingeit ki ne -rakhatta volna a sátor alatt s vagy tíz kérőt el ne utasított volna -büszkén. - -Tóbicza Gligor is megjelent ugyanakkor a vásáron Rézpatak felől jöve -tizenkét hátas paripával, hat czigány muzsikussal: felkendőzve, -pántlikázva minden ló és süveg; volt is aztán dinom-dánom. Ittak a -pajtások, később egy egy kicsit verekedtek is, Tóbicza beverte egy pár -kötekedőnek a fejét, aztán megint kibékültek s még szélesebb kedvük -lett, csak a menyasszony volt szomorú. - -Tóbiczának egyszer az jutott eszébe, hogy jó volna neki tán Mariórától -egy csókot kapni. - -A leány eltolta őt magától: «nem vagyok én még kendnek felesége». - -– De ha a Juon kérné, annak nem mondanád azt ugy-e? - -A leány megvallotta igazán, hogy nem! - -Erre Tóbicza méregbe jött. - -– Jőjjön hát ide, ha szeret, ha különb akar lenni, mint én. Üssön el a -kezemről, ha jobb legény. Ezzel ütöm agyon őt, ni. - -Azzal egy hosszú kecskebőr-zacskót vont elő tüszőjéből, melynek feneke -tömve volt aranyokkal s azt forgatá feje körül, mint egy csatacsillagot -s lekiabált az erdőbe: - -– Gyere elő, te rongy Juon, te koldus kutya! most van a leányvásár, most -vedd el Mariórát, gyere elő, gyáva kutya, hadd üsselek agyon! Aranynyal -ütlek agyon! Arany pénzzel töröm be a fejedet! – Hogy kaczagott és -ujjongott ezen az ötleten az egész sokaság. - -A mint ott legjobban hetvenkedik, egyszerre nagy sivalkodás támad az -erdő felől, a sátrakból szalad a nép a lovak felé, ládát, hordót -felforgatnak, asszony visít, férfi káromkodik; s egyes rémületes hang -kiáltja: «jön a medve!» – «Itt jön Juon a medvével!» - -Több biztatás senkinek sem kellett. - -Medvével találkozni igen elhatározott vadásznak van csak kedve, mert az -még halálos sebet kapva is, boszút tud állni; nyilt téren szembeállni -vele, nem tanácsos. Az a néhány lakodalmas puska, mit a legénység -puffogatni hozott magával, különben is csak fojtásra volt töltve, aztán -meg ilyen esetben a sok asszonynép elrémíti még a legjobb férfit is, egy -percz mulva hanyatthomlok rohant minden lélek a Geina tetőről a tulsó -erdőbe, ott hagyva menyasszonyt, hozományt és ivószerszámot, úgy hogy -midőn a medve és Juon kiugrottak a boróka-erdőből, már akkor senki sem -volt a Geinán. De valaki mégis maradt ott: Marióra, ő nem futott a -futókkal, hanem elbujt a sátorban. - -Futott előlük Tóbicza is, de minthogy lábai a méhsertől nehezen vitték, -hogy Juon utol ne érje s azzal is könnyebb legyen, elhajítá a hosszú -bőrerszényt, a sok aranynyal. Juon pedig felkapá azt s megcsóválva a -levegőben, mint egy parittyát, utána hajítá rákiáltva: - -– Nesze a pénzed, nagyszájú! végy rajta magadnak feleséget; te pénz -nélkül senki sem vagy; de én Juon vagyok egy baltával a kezemben is. - -Azzal odament Mariórához, megölelé, megcsókolta, megkérdezé tőle, akar-e -felesége lenni, vele menni, erdőn lakni? s midőn az igent mondott rá, -ismét megcsókolá s azután elvitte magával szabad erdejébe, semmi -aranyat, semmi drágaságot az ott hagyott martalékból még csak meg sem -nézett. Csak Marióra volt rá nézve aranyból, más semmi. - -A medve az alatt szelid pusztítást követett el a feldöntött mézes -pogácsákban, egyéb veszedelmet nem okozott. - -S mondhatom nagysádnak, hogy ez a nő, kinek férjén kívül nincs egyebe, -de az valóban az övé: – most is nagyon boldog. - - - - -A FEKETE ÉKSZER. - -Henriettenek az időtől fogva sajátszerű ábrándja támadt. Azt hitette el -magával, hogy miután a kalugyerben egy igaz résztvevő tanácsadóra, az -erős Juonban egy hatalmas védelmezőre talált, még egy barátnőt is kell -neki szerezni ebből a genreből, s az senki sem lesz más, mint Juonnak a -felesége; az a nő, a kiről a férj olyan büszkén mondja egy idegen nő -szemébe, hogy milyen nagyon szereti. - -Látjuk ebből, hogy ő még tökéletes gyermek. - -Ezt a bizarr ötletet makacs következetességgel kezdte kultiválni minden -tenni valójában. Szüntelen az alsóbb rétegeket kereste; azokban a falusi -jámbor körökben találta magát otthon, a mikben egy özvegy papné, vagy -legfelebb egy üzletétől visszavonult bányász szokott lenni a főfő -tekintély: neki azok tetszettek legjobban. - -Férje csak mosolygott rajta: gyermek még, hadd játszék. Hadd szabdaljon -bábruhákat ügyefogyottak számára. Ha megnő, majd más mulatságra tér. - -– Lássa, kis kedves gyermekem, maga mindent úgy tehet, a hogy tetszik. -Eljárhat a parasztok fonókáiba, rodináiba, ott mondathat magának meséket -tündérekről és uraik által maltraitirozott parasztokról; gyönyörködhetik -a bozontos emberek áldásaiban; az oláh a hálálkodásokkal nagyon adakozó. -Én nem fogom el semmitől. Igaz ugyan, hogy itt volna az ideje, illenék -is, hogy eljárjon velem a velünk egyrangú családokhoz, hogy azoknak -bemutassam; itt körülöttünk minden nagyobb helységben van egy-egy -kastély, a hol úri ismerőseink laknak, azok közt bizonyosan lennének -számosan, kik önt szivesen fogadnák, kikből válogathatna magának -barátnékat, játszótársakat; hanem én nem erőtetem rá, megjön annak is az -ideje. Kolozsvárott a főnemesség gyülekezni kezd már a nyárszak vége -felé; ott igen vidám, barátságos társaskörök szoktak alakulni: azokban -önt mind várják; előre örülnek jövetelének, kérdésekkel ostromolnak; én -kegyed számára a legújabb divatú ruhákat, ékszereket hordottam halomra; -de én azért egy szóval sem kényszerítem, hogy készüljön, hogy odább -fogunk menni, mert én azt akarom, hogy kegyed egészen ura legyen -tetteinek. Majd megjön annak is az ideje. Én tudom jól, hogy mindezeknél -kegyednek sokkal több előöröme van arra a falusi batyubálra, a mit a -borfalvi övegy papné rendez a házánál; kegyed oda meg is igérkezett és -én egy szóval sem mondom, hogy ne menjen. Tegyen mindent kedve és -ábrándjai szerint. Csak egyre kérem önt: majd ha egyszer ezekből az -ártatlan, jó akaratú ábrándokból le találja szállítani a durva prózai -való, majd ha nagyon megcsalva, megsértve érzi magát, akkor kérem, -jusson eszébe, hogy van kegyednek egy természetes védelmezője, egy igazi -barátja: – férje. - -Ilyenformán beszélt a gyermeknőnek Hátszegi, mikor néha összejött vele. -Csak néha; mert a nap legnagyobb részében nem látták egymást. - -Az úgynevezett mézes hetekben a férj és nő soha egy félórát sem töltött -négy szem közt egymással, meg voltak esketve, ebből állt egész -boldogságuk. - -Egy időben Déván járt a kalugyer; mikor onnan visszajött, sokat tudott -beszélni a nagyságos asszonynak egy derék fiatal emberről, a ki Lippán -esküdti hivatalt visel, valami Szilárd; a másik nevét elfelejtette. -(Henriette kitalálta.) Az sok szivességgel volt iránta, s igen örömest -hallgatá, a miket ő Hidvárról és annak úrnőjéről beszélt; hanem a midőn -a pópa biztatni kezdé, hogy egyszer jőjjön el erre a tájékra, látogassa -meg annak ritka természeti szépségeit, a pompás Gyetzár jégbarlangot, az -óriási sziklaorgonát, a bazalt Detonatát, a bámulatos Csetátye Márét, -arra azt felelte a fiatalember, hogy a kerek világon akárhova, csak ide -nem fog tévedni soha. Vajjon mi kifogása lehet neki e vidék ellen? - -Ezen azután Henriettenek volt mit gondolkozni napokon, éjeken keresztül. -Tehát Szilárd nem maradt Pesten; eljött utána az ország határáig; -közelében van, nincsenek messze egymástól. De azért őt még sem akarja -soha látni; csak közel akar hozzá lenni. Kiséri és kerüli egyszerre. -Milyen regényes ábránd. - -Pedig tulajdonképen semmi regénynek való sem volt abban. Szilárd -Aradmegyébe jött Sipos úr rokonaihoz; itt a tisztujításon megválaszták -esküdtnek, hogy pedig Hidvárhoz nem kivánt közelíteni, annak -valószinűleg az is lehet az oka, hogy a férjhez ment kedves utáni -szaladgálást nagyon hiábavaló fáradságnak tartja. - -Most már Henriettet semmi hatalom nem birta volna Hidvárról elcsalni. -Pedig nagyon jártak utána a férjével ismerős úri családok, hogy -viszontlátogatásokra birják; hivták Szebenbe, Kolozsvárra; ő sehová sem -ment, tetszett neki, ha kis apáczának, kis remetenőnek csúfolták. - -Tudnák csak, hogy miről gondolkozik? - -Hanem egyszer azzal a különös hírrel lepte meg férjét, hogy ő szeretne -*Bányára elmenni a jótékonysági bálra; a mit valami leégett falu számára -rendeztek. - -Hátszegi, mint mindig, udvariasan meghajtá magát és beleegyezett. - -– Az kedvesem, igen csinos bál lesz; ott lesz a postamesterné, meg a -kálvinista papné, az unitárius papné és az oláh papné; előtánczos a -*pataki rektor; jelen vannak a bányarészesek: ilyenkor csizmát is húznak -bocskor helyett, aztán a bányatisztek, azok között van egy régi jó -ismerősöm, nálam négy évig volt kertész; azzal igen jól fogunk mulatni. -Ön ott kétségtelenül, mint mindenütt, bálkirálynő fog lenni. - -A «mindenütt» rezervata daczára is elértette Henriette a bántalmat, -mintha ő azért keresné az ilyen igénytelen köröket, hogy azokban -uralkodhassék. - -– Iparkodni fogok olyan egyszerű lenni, hogy fel ne tünjem közöttük. - -– Kegyed korona nélkül is királynő marad. - -Különös gondolat, hogy egy férj nejének udvaroljon és szépeket mondjon. -Talán bizony el akarja csábítani? - -Henriette azért is feltevé magában, hogy olyan egyszerűen fog öltözni az -égettek dalidójára, hogy senki sem fogja magát terhelve érezni jelenléte -által. Szerény és alázatos lesz, mint illik olyan nőhöz, a ki mindenkit -irigyel azért, hogy szegény. - -A főok pedig, a miért úgy vágyott e dalidón jelen lenni, valami különös -rögeszméje volt. Azt hitte, hogy sejti, tán meg is álmodta, hogy ezen a -dalidón, mely a környék fiatalságát egyesíteni fogia, az is jelen lesz, -az a bizonyos valaki, a kinek a nevét olyan igen fáj kimondani. Annyira -belebeszélte magába azt a gondolatot, hogy nem is képzelhette, hogy ez -máskép is lehessen. A sors így szokta összehozni az embereket s neki -nagy kedve volt azt hinni, hogy a sors tartozik neki ilyen szinpadi -véletlen találkozásokat arrangeolni. - -Mintha a sors olyan együgyű volna, mint azok a szegény poéták, a kik -könyveket irnak meg nem történt dolgokról. - -Henriette igen szépen kifőzte magában, hogyan fog öltözni e szegény -emberek vigalmában; egészen egyszerűen, minden feltünő czifraságot -kerülve; hajába semmi diszítményt, csupán egy szál rózsát, egyszerű -karika függőket és nyakláncz helyett egy fekete bársony szalagot. - -Talán mikor ezt így kifőzte, arra is gondolt, hogy ott valakivel fog -találkozni, a kinek jól fog esni, ha őt nem látja asszonyfővel; azért -iparkodott úgy öltözni, mint egy leány. - -Ez előkészületek közepett kap a postáról, hova Margari minden héten -egyszer bement, egy kis lepecsételt csomagot, mely a czímzet szerint -Lippán volt föladva. - -Mielőtt felbontotta volna, bezárt magára minden ajtót, mint ki valami -nagy főbenjáró bűnt indul elkövetni, s háromszor is megnézte a lezárt -pecséteket, mielőtt egyet feltört volna közülök. Czímer, vagy kezdő betű -helyett csupán egy csillag volt a pecséteken. Semmi kétsége sem volt a -felől, hogy azt ki küldi? - -Azután szép óvatosan leválasztá a pecséteket, hogy egy is össze ne -törjék belőlük, s szívdobogva nyitá fel a katulya tetejét. - -Egy kis maroquin ékszertok volt benne. - -Remegő kézzel felnyitá azt is s talált benne egy pár fülönfüggőt és egy -nyakboglárt. A fülönfüggők, mint szinte a boglár, oxydált ezüstből -voltak, sötétkék, feketébe játszó szinezettel; a függők csengője egy-egy -kis halat ábrázolt, melynek egymást hátaló pikkelyei épen olyan -mozgékonyságot adtak, a milyennel birnak azok a kis horgon akadt -halacskák, mindegyiknek volt egy pár kicsiny, de igen ragyogó gyémánt -szeme. A nyakboglár pedig egy pillangót ábrázolt, szintén két tündöklő -szeme volt gyémántból; azok közül pedig az egyik kék volt; ritka szín a -gyémántok közt. - -Henriette igen édesen volt meglepetve. - -Egy betű irás sem volt mellékelve a küldeményhez; de hát volt-e arra -szükség? A ki annyi ideig megszokta álmaiban értekezni eszményképével, -kell-e annak leirt magyarázat: nem mindent megért-e az egy -hieroglyphből? - -Ezt az ékszert bizonyosan ő küldi, s a mit ebben kérdez, arra az leend a -válasz, hogy ezt fogja Henriette ama dalidóban viselni. - -Milyen egyszerű és milyen kedves. Mennyire ismeri az még ízlését is, a -ki ezt kiválasztotta számára. Férje soha sem jött volna erre a -gondolatra. - -Most már semmi kétsége többé, hogy tökéletesen csomóba lehet fogni -minden szálát a sors intézte cselszövénynek. Az igen szép, hogy a -jövendő így ki engedi a titkait találni! - -Egész meséket gondolt ki magában, hogy miket fog férjének mondani, ha -annak felötlik az ékszer, honnan kapta? mi úton jutott hozzá? milyen -régen birtokában van már? Egyébiránt nem is igen fogja azt senkinek -mutogatni; csak épen abban az órában teszi fel, a melyben indulni kell a -mulatságba. - -Úgy örült, olyan jó kedve volt egész addig a napig, mint egy gyermeknek, -kire az első tánczvigalomba jutás eseménye vár; még férje jelenlétében -sem tudott parancsolni örömének. - -Hátszegi nem kérdezte tőle, hogy minek örül? A tervezett dalidó előtti -napon átment nejével együtt *Bányára a hol kastélya ugyan nem volt, de -egy csinos emeletes háza, melynek emeletét egy bányatiszt családja birta -bérben, a kik mind igen nagy kitüntetésnek vették, hogy a bárót és nejét -elfogadhatták; legszebb szobáikat az utczára átengedék vendégeiknek s -maguk a hátulsókba vonultak. A bányatisztnek fiatal felesége volt, a -kivel Henriette mindjárt barátságot kötött; nagyon örült rajta, hogy -lesz valakije, a kivel az egész dalidóban együtt járhasson, szót -válthasson. A hölgyek olyankor szeretik nagyon egy nőtárs közellétét, a -midőn egészen más valami érdekli őket. - -Azon napon, melyen a dalidónak kelle végbe menni, a város honoratiorai -siettek tisztelegni a körükbe érkezett delnőnél, kinek jótékonysági híre -messze földre szétfutott már. Azok között, kiket így rövid látogatás -után megismert, különösen emlékében maradt egy éltes asszonyság, kinek -kezei és feje folytonos reszketésben voltak; ki a mellett igen vidám -beszélgető volt, csak hogy mindig reszketett, s ha valaki véletlenül -megszólítá, előbb mindig megijedt tőle. Ez egy unitárius özvegy papné, -mint mondák, tehetős asszony, több bánya birtokosa, ki ez ideges -reszketőzést több év előtt kapta, egy szomorú alkalommal, a midőn éjjel -Fatia Negra bandája házára tört és kirabolta. Azóta maradt rajta ez a -folytonos reszketés és könnyen ijedés. Az öreg asszonyság nagyon örült, -hogy Henriettet látta, kit vidékük őrangyalának nevezett, s reszkető -kezeivel addig erőszakoskodott, míg annak piczi kezét ajkaihoz birta -vonni. - -Hátszegi is jelen volt s hizelegve mondá: - -– Henriette egészen boldog, hogy a nők ennyire imádják. - -Henriettenek mosolylyal kelle elismerni, hogy az kedves bók volt a -férjétől. - -– Mert Henriette nem akar másokat meghódítani, mint a nőket és a -gyermekeket. Ez az ő egész kaczérsága. - -– És sikerül neki; tevé hozzá az öreg özvegy nő, reszketős ujjaival -végig czirógatva a bársony kezecskét. - -Henriette meg lehetett felőle győződve, hogy itt őt mindenki nagyon -szereti. - -Eljött a vigalom estéje; Henriette felvette egyszerű tánczöltönyét, a -mihez képest a bányatisztné toilettje valódi fényűzés volt. A fekete -függők olyan jól illettek öltözetéhez, valamint a sötét lepke a nyak -körül fűzött bársony szalagon. A bányatisztné nem győzött betelni a -bámulatával. - -Csak egy félelmes pillanaton kellett még átesnie: a midőn férje meg -fogja látni az ékszereket. Ez a pillanat is átfutott minden veszedelem -nélkül, bár elég szívdobogás közt. Hátszegi észrevette neje nyakán és -fülében az ékszereket, megnézte, s azt a bókot mondta rá, hogy azok igen -szépen illenek a hófehér nyak ellenmondó alabástromához. - -Tehát ezzel sem történt semmi baj. - -Midőn ideje volt, előjárt a báró hintaja, a két hölgy beleült; a báró -természetesen hátra maradt, megigérve, hogy a visszaforduló hintóval ő -is és a bányatiszt a hölgyek után fognak menni. Addig és azutánra is -neje a házi asszonyra van bízva, ki e kis város tekintélyei közé -tartozik. - -A tánczvigalom az ottani vendéglő nagy teremében volt rendezve, szegény -emberektől kitelő egyszerűséggel; a takarékos függönyzetnél pótolta a -pompát a nemzeti színek összeállítása. A mi népünk beszokta ezzel érni. - -A terembe lépő bárónét minden oldalról tisztelgők serege fogta körül, -igen örvendtek rajta, nagyon megtisztelve érzék magukat, hogy megalázta -magát szegény társaságukba; a fiatal nő mindenfelé ünnepeltnek érzé -magát; érezte jól, hogy ezek itt nem imádói, hanem a mi azoknál több, -tisztelői; légbe emelve, kezeken hordva érzé magát, s annyi tisztelet, -annyi hódolat közepett egy gondolat tölté el szivét. – Ha ő most itt -van, pedig bizonyosan itt van, valahol a társaság közé keveredve, hogy -fel ne tünjék; valami oszlop mellett, a hol jelenléte senkinek sem ötlik -fel, akkor láthatja régi kedvese arczát, milyen halovány a bútól, s -milyen ragyogó az őt környező tisztelettől. - -És valóban, a ki e perczben látta Henriette arczát, azt hiheté felőle, -hogy fejét valami dicsfény veszi körül. A méla, szenvedő epedés -holdsugára lehetett az. - -De – ez arczot Szilárd épen nem látta e perczben; messze volt ő onnan, -nem is sejtve, nem is álmodva, hogy ő róla most gondolkozik valaki. -Henriettere egészen más meglepetés várt. - -A mint egy párszor körüljárta már a termet, – épen tánczszünet volt, – -megpillantá egy oldalpamlagon ülve azt az említett öreg asszonyságot, a -kinek mindig úgy reszket a feje és a kezei s mint kedves ismerőséhez, -oda sietett hozzá. - -Az özvegy papné az első pillanatra, meglátva Henriettet, felemelkedett -helyéből s eléje akart lépni, a másik perczben azonban borzadva -visszahátrált előle, két kezét, szétmeredt ujjaival maga elé tartva, -mintegy visszaidézőleg. - -Henriette meglepetve állt meg s nem tudta e különös mozdulatot mire -magyarázni. - -Az özvegy papné kinyújtá felé folyton reszkető kezét, s most már -szikrázó szemekkel néze rá, ingadozó léptekkel közelíte felé, mindenki -bámulva nézett rájuk, csend lett, elhallgatott a társaság, ebben a -csendben, ebben a bámulatban felkiálta az öreg nő iszonyattól áthatott -hangon, melytől dermedés állt a szivekbe: - -– Asszonyom! – ez az ékszer – önnek a nyakán, – ez a fekete pillangó – -ugyan az, – a mit amaz irtóztató éjszakán, – az átkozott Fatia Negra – -letépett a nyakamból; azok a fekete függők a miket leszakgatott -fülemből; – a pillangó egyik gyémántja kék! - -Henriette úgy érzé e pillanatban, mintha a föld sülyedne lábai alatt. - -Rablott ékszert viselt a nyakán! melyre régi tulajdonosnéja ráismert. - -Sziszegést, tompa zúgást hallott maga körül; szétnézett – talán -oltalmazó után, s látta, hogy egyedül áll a terem közepén, mindenki -elhuzódott tőle, még kisérőnéje is; de minden szem felé van fordulva, -égető tüzét véli érzeni azoknak, kitéve, meggyalázva és védtelenül ennyi -idegen között, egy iszonyú vádlóval szemben, kinek rettenetes joga van -tőle azt kérdezni: «asszonyom, hol vette ön e rablott ékszert?» és a -kinek ő nem tudna e kérdésre mit felelni. - -E pillanatban egy ismerős férfi-hang szólalt meg mellette: - -– Asszonyom, nyújtsa karját; – az ékszert én vettem önnek Párisban. Én -felelek meg érte. - -Férje volt az… - -Azzal oda lépett nejéhez, megragadta kezét s szétnézve a sokaságon, -dörgő hangon kiálta a körülállókhoz: - -– A ki nőmre egy tiszteletlen pillantást mer vetni, azzal én vetek -számot. Helyet előttem! - -Henriette látta, mint nyitott útat a sokaság, mint hunyászkodott el -mindenki e parancsoló férfi haragos arcza előtt, látta, mint ült le maga -a reszkető asszony is s azután elsötétült szemei előtt minden; ájultan -rogyott azon férfi karjaiba, a kit úgy gyűlölt mind ezideig s a ki a -legirtózatosabb pillanatban – egyetlen szabadítója volt. - -Ezt a meglepetést tervezé számára a sors a fekete ékszerekkel. - -Mikor ismét magához tért Henriette, érzé, hogy kocsiban van. Férje egy -perczig nem állt meg vele többé azon városban, hanem vitte éjszaka haza -Hidvárra. - -A hegyi utakon, koromsötét éjjel, nem volt tanácsos az utazás; a hintó -lassú döczögéséről veheté észre a nő, hogy óvatosan haladnak; felnyitá -az egyik ablakot és kitekintett. Azt látta, hogy férje gyalog megy a -hintó előtt, lámpással kezében, keresve a jobb útat; a kocsis a bakon -ül; a hajdú a hintó mellett megy, segítve azt tartani dülősebb helyeken. - -Valami hang úgy vádolta belül, a miért ezt a férfit oly hosszasan tudta -gyűlölni, ki irányában soha sem volt egyéb, mint gyöngéd, ki soha tőle -nem követelt, ki talán csak azért tartá magát az ideig ifju nejétől -távol, mert látta, hogy annak alkalmatlan; és a kiben most egyedüli -védelmezőjét tanulta megismerni. - -Egy órai botorkázás után kijutottak a tört útra; itt a báró megállítá a -hintót s benézett annak ablakán. - -Látva, hogy Henriette már ébren van, azt kérdezé tőle, hogy nincs-e -valami baja? Azután meg azt, hogy megengedi-e, hogy beüljön mellé. - -Henriette föltevé magában, hogy férje legelső vallató szavára meg fog -neki vallani mindent. Mindent, még legtitkosabb ábrándját is. Még azt -is, a mit csak Isten olvashatott szivében. - -Hátszegi nem adott neki erre alkalmat. - -– Kedves Henriette, azt ne gondolja felőlem, mintha én valaha azon -törném a fejemet, hogy megtudjam, mi úton jutott az a végzetes ékszer -kegyed birtokába, s tömérdek ékszere közül miért választá kegyed ezt ki -e mai napra? Én magamra vállaltam érte a felelősséget; abban a perczben -czélszerűbbet nem tehettem. Már most csak arra kérem, hogy meg ne -hazudtoljon; hagyja rá, hogy tőlem kapta azt, én majd elintézem az egész -dolgot, hogy nem lesz belőle nagyobb zaj. Ilyesmi megeshetik akárkin is; -a baj csak az, hogy a felismerés ilyen nyilvános helyen történt, s hogy -az egykori birtokosné oly tulságosan ideges. Nem lehet tőle rossz néven -venni, ha azon perczben nem birt magával. Azóta bizonyosan megbánta. Ne -féljen; adja ide kezét, minek reszket? hiszen én biztosítom, hogy ebből -önre nem fog kellemetlenség háramlani. Azonban mégis azon esetben, ha az -ékszert nem édes atyjától kapta kegyed ajándékba, szükséges, hogy a jó -öregnek irjak, és megnyugtassam, tudatván vele, hogy én adtam azt -kegyednek, különben a nagyító hír ki tudja mit kürtölne fülébe? - -Lehetne-e ennél gyöngédebben vallomást kérni a nőtől? - -– Kivánja, hogy irjak neki? - -– Irjon ön; szólt Henriette s azzal odaborult férje keblére és elkezde -keservesen zokogni; ott sírt addig, a meddig sírnia jól esett. - -Olyan jó hely a férj keble az asszony kihulló könyeire nézve. - -Henriette kénytelen volt magát meggyőzni a felől, hogy férje – legalább -az ő irányában – nemesen érző lélek. E percztől fogva egészen másszinű -üvegen keresztül látta őt, kezdte hinni, hogy mind azok, a miket ő -hibáknak látott benne, csak a férfiak általános szokásai s kezdett -magában félreismert erényeket fedezni föl benne. - -Elkezdte szeretni férjét. - -Midőn reggel a hintó Hidvár udvarán állt meg, Henriette férje karjai -közt ébredt fel; ott aludt sokáig. Midőn körültekinte s Hátszegi delejes -szemsugáraival találkozék pillantata, úgy tetszék neki, hogy az elmult -éjszaka rémjelenete nem volt egyéb, csak egy álom, melyből jól esett -felébredni. - -Midőn férje megcsókolá kezét, szobájába távozta előtt, Henriette -megszorítá annak kezét s hálásan mosolygott reá. Azt hitte, hogy most -már ébren van. - -Csak a midőn hálószobájába ért, a mint megállt a terebélyessé nőtt -asclepias előtt, ekkor döbbent vissza szivében. A rovátkolt levelek, -mint megannyi szemrehányásra nyiló ajk, látszottak felé fordulni, s a -nyiló fürtök csillagvirágai, mint mozdulatlan vigyázó szemek, tekintének -felé, mintha megtámadnák mind egy távollevő nevében. - -– Oka vagyok-e én a te balsorsodnak? - -Miért kell te neked Szilárdot megvetned? Ki sugta neked azt a -gondolatot, hogy ama rejtélyes ajándék ő tőle jött? - -Valóban azt meg kellett engednie a szemrehányó virágnak, hogy erre a -gyanúra egy csepp oka sem lehet. - -De mi hát e borzasztó rejtélynek a kulcsa? Kinek kellett ez az ötlet, -hogy neki ajándékba küldje azt az ékszert? - -Itt, itt nem volt semmi világosság. - -Egy talány elzárta minden magyarázat elől az útat; és a talány volt – -Fatia Negra maga. - -Hogy jutott a fekete ékszer az ő kezéből Henriettébe? mi oka volt annak -e fortélyra? – s egyátalában ki lehet az az ember? Ez a gondolat nem -hagyá Henriettet nyugodni. (Egyébiránt az utolsó kérdésre egynehány -vármegye hatósága hasonló kiváncsisággal szerette volna megtudni a -megfejtést.) - -Henriette sokat gondolkozott ezen. - -Nem birják elfogni ezt a hirhedett rablót? Ha mindenki, a kinek -valamijét elrabolta, úgy főzné magában a terveket ellene, mint ő, a ki -rablott kincsét ajándékba birta, csakugyan vesztébe kellene neki -rohanni. - -Elébb férjétől kérdezősködött felőle, az azt felelte rá, hogy az egész -Fatia Negra históriája nem egyéb, mint oláh költemény. Rablások az igaz, -hogy történnek, a mikben a harámbasa rendesen fekete álarczot visel, -hanem ez nem egy és ugyanazon ember; de miután e névnek már olyan -bűvereje van a közönség előtt, többen is használják a nevet és álarczot; -a mi onnan is bizonyos, hogy egy párszor már el is fogták, fel is -akasztották a Fatia Negrát, mégis él. A nép mythologiai alakot csinált -belőle. - -Egészen más volt a pópa véleménye e tárgyról. Ő úgylátszott, hogy -részletesebben van értesülve. - -A Fatia Negra, bár az ország minden szélét összekalandozta is, állandó -fészke itt van a környékben; itt van egy kedvese, a kinél gyakran meg -szokott jelenni? - -– Hogy nem tudják ott elfogni. - -– A köznép egyrészt egyetért vele; más része fél tőle, mert ördöngösnek -hiszi. - -– Én jutalmat tűznék ki fejére, bármibe kerülne, annak, a ki elfogja. - -– Oh nagyságos asszonyom, tűztek azt ki a vármegyék eleget. El is indult -egynehány bátor ficzkó a felkeresésre, de biz annak mindig az lett a -kimenete, hogy saját fejeiket is ott hagyták. - -– Nem árulná el kedvese? - -– Lehet-e egy nőnek elárulni valakit, a kit szeret? - -Henriette lesütötte szemeit. Ő volt az, a ki el tudta árulni kedvesét. - -– És én nem akarok nyugodni, míg ez az ember kézre nem kerül; oh, a -rablóvezér nem sejti azt, minő ellenséget ébresztett fel maga ellen, -midőn ilyen rettenetes talányt adott fel szivemnek. Meglássa ön, hogy én -leszek elébb-utóbb, a ki azt meg fogom fejteni. - -A kalugyer fejét csóválta; mintha mondaná: erős férfiak kidőltek e -vállalatból; mit tehetnél te gyönge nő? - -Férjének nem szólt e felől Henriette semmit. A fekete ékszerek miatti -csatány lassankint elaludt magában; Hátszegi visszaküldte az özvegy -nőnek a felismert ékszereket, s utasítá, hol járjon utána az eladónak – -Párisban. Képzelhetni, hogy ez nem ment tudakozódni Párisba, hanem -beérte azzal, hogy megkapta elrablott jószágát. - -Annyi eredménye maradt e rázkódásnak Henriettere nézve, hogy többé nem -lehetett semmiféle jótékony czélú dalidóhoz kedvet csinálni neki, s -azontúl kerülte azokat a köröket, a mikben ilyen kiméletlenül -megbántották. A szégyen és méltatlanság pirja szökött arczába, ha azon -jelenetre gondolt. Attólfogva kezdte hinni, a mit férjétől mindig -hallott: «úr úrhoz, szegény szegényhez való». Úr és szegény ember között -nincsen társalgás. Egyik sem érzi magát jól a másik közelében; a -különböző rangosztályok jó egyetértésben élhetnek egymás mellett, de -együtt nem, hogy mindeniknek saját élvezetei vannak, a miket a másik -jelenléte zavar, stb. - -Igazat adott neki mindenekben s átlátta, hogy nem tehet okosabbat, -mintha egészen férjére bizza magát. - -Ezentúl megfordult a régi jelszó; most már Henriette mondá: «a hogy -férjem akarja, ő az én uram a háznál». - -Hidvár termei ezután víg úri társaságok előtt nyiltak meg. Vidám -estélyek, kirándulások válták fel egymást; a fiatal nő megismerkedett -Erdély főuri családaival; látta színről-színre, tapasztalá -magukviseletében, a mit otthon nem látott, hogy mi az igazi úr? mert még -azért, hogy valaki gazdag ember, nem úr; a gazdag ember lehet igen -közönséges ember: míg ezek az erdélyi mágnások olyan szépen megmutatják, -hogy lehet az ember néha igen szerény birtokocska mellett valódi -gavallér; gyakorolhat vendégszeretetet, áldozhat közügyekre, úri díszt -tarthat udvara körül. Ezek nem iparkodnak egymást pompával felülmulni, -mert tudják, hogy sok szerény birtokú nemes van közöttük, a kiket -köreikből nem akarnak elriasztani, de mint egy ember, helyt állnak -minden közrészvétre felhivó ügyben s kiüldözik maguk közül, a ki -jellemtelen; semmi szennyet el nem tűrnek magukon, azért igen sűrű náluk -a párbajeset és csodáig erősek hölgyeik iránti szerelmükben. Sehol sem -mutogatnak annyi ősz, kopasz agglegényt, annyi világtól boldogtalannak -hagyott férfit, mint Erdélyben, kik évtizedeken keresztül közbeszéddé -vált hűséggel ragaszkodnak egy el nem érhetett ideálhoz s ezt ott senki -sem találja nevetségesnek. - -Mindezek úri erények. Henriette tanulta ismerni a különbséget az úr és -gazdag között. - -Nem volt csoda, ha oly hamar beletalálta magát új helyzetébe, ha kezdett -sorsával kibékülni s úgy járt vele, mint a ki holdvilágnál igen -riasztónak talált egy tájat s ugyanazt napvilágnál egészen másformának -szemléli. - -Eljött az őszi idény; a férfiak ilyenkor készülődnek, gyülekeznek -veszélyes vadászataikra: medve és vadkan a jelszó; előtte egy héttel már -nem lehet velük beszélni a nőknek, külön huzódnak fegyverszobáikba, -fegyvereikről, vérebeikről beszélnek; egymást tüzelik kalandok -elmesélésével, fogadásokat tesznek és közben kártyáznak. A hölgyek -ilyenkor el vannak hanyagolva. - -A vadászat tettleges idénye alatt pedig épen hetekig nem látni a -férfiakat; kimentek azok az erdőre, ott járnak, leskelődnek, vízben, -fagyban, s mikor haza jönnek, a hölgyek épen nem találnak benne semmi -rendkívülit, ha a férjet, vagy a deli udvarlót esőtől lemállott, sártól -láthatatlan, összetépett ruhában, néha megsebesítve, piszkolva látják -haza jönni, vagy a szekérről leemeltetni, mert hisz az férfias mulatság -– és csupán úrnak való. - -A medve-vadászatok idényére megjelent Gerzson úr is, a hős nyomorék, és -gróf Kengyelesy s számos ismerős arcz távol megyékből, kiket Henriette -esküvője utáni napon együtt talált, s kiknek Hidvár rendesen őszi -légyottjuk szokott lenni. - -Gróf Kengyelesy nem hozta magával nejét; a kis hamis azt állította férje -eljövetelekor, hogy beteg s hátramaradt. Értse, a ki érti. - -Henriettenek elég foglalkozást adtak a háziasszonyi gondok. Büszkeségét -találta benne, hogy vendégei hiányt ne szenvedjenek elnézése miatt; -tudta a házinő szerepét estélyek alatt illő applombal betölteni. - -Ez alatt sok mindent elfelejtett a régi ábrándokból. Csak azután, midőn -egy napon vadászok, peczérek, idomárok és társzekeresek csapatostól -elhagyták a kastélyt, hogy be a hegyek rengetegei közé vonuljanak, a hol -több napon keresztül fog tartani a nagyszerű hajtás; mikor a nagy zaj, -sürgés-forgás egyszerre elmult, a kastély szobái elcsendesültek, akkor -kezdett ismét valami teher a lelkére nehezülni, mint egy régi fájó emlék -súlya. - -Nem maradt a kastélyban vele a cselédeken kívül más, mint Clementine és -Margari. Margari persze a világ minden medvéjeért sem ment volna az -erdőre, a hol az embernek a ruháját és a bőrét össze lehet tépetni. - -Clementine nagy szomorúan pletykázá el, hogy a legközelebbi éjszakákon, -midőn az urak kártyánál ültek, Hátszegi ellen fordult a szerencse; -Kengyelesy gróf visszanyerte tőle az egész kengyelesi uradalmat. - -– Hála Istennek! sóhajta e szomorú hírre Henriette. Ez is egyike volt -lelke alpeseinek, a mik lidércznyomással nehezültek szivére, s a -válaszfalak egyike, a mik férjétől eltávolíták. Tehát ez is elmult. - -Clementine még azt is tudta, hogy e veszteségen a báró úr egy -hajszálnyit sem bánkódott, sőt azt is mondta, hogy ebből látja, mennyire -szerencsés most a szerelemben. - -Henriette magára vette a czélzást s kezdett reá hiú lenni. - -A gróf pedig azt mondá, hogy még nem mer a nyereségnek örülni, mert -útközben megint előkaphatja az átkozott Fatia Negra, mint már egyszer -megszabadította a nyert pénzétől. - -Henriette tagjait hideg borzadály futotta át, ismét az az átkozott név! -Ez a Fatia Negra. Már felejteni kezdé. Őt magát, rejtélyes alakját és a -szégyent és rémületet, mely őt vele megismerteté. - -Azután, hogy egészen magára maradt, régi emlékek kezdtek föltámadni -sírjaikból. Annak az ifjunak a halvány képe, ki érte egykor meg akart -halni; a fogadások, a miket annak tett; annak közelléte egy határszéli -városban, tudakozódása az elpártolt kedves felől, nyilatkozatai, hogy -soha e tájra nem akar jönni s azután a Lippáról érkezett névnélküli -küldemény; annak háborító következményei… A phantasiájától kormányzott -lélek arra a gondolatra kezde jönni, hogy Szilárd és Fatia Negra között -valami eszmének kell létezni! - -A legkedvesebb és legrettentőbb két alak között! - -Hátha e megszégyenítés kicsinált boszú volt? Kinek a boszúja?… Egyenesen -magáé a megcsalt kedvesé. - -Ilyen rossz gondolatokat szül az egyedüllét. - -Ezen a rém-töprengésen aludt el az első magányos éjjel Henriette. - -Az asclepiás azzal állt boszút e gondolatért, hogy oly erős virágillatot -terjesztett a szobában, hogy a nő feje megfájdult tőle. - -Másnap reggel korán meglátogatá a pópa. - -Az egész idő alatt, míg a vendégsereg ki s be járt a várkapun, ő tájára -sem jött annak; most azonban sietve kért néhány szóválthatást az -úrnővel. - -Henriette róla is megfeledkezett egy időre; most jól esett neki, hogy -jön. - -– Hírt hozok Fatia Negráról, asszonyom, és még egyébről is, szólt a pap, -mihelyt egyedül volt az úrnővel. - -Henriette érdekelten figyelt rá. - -– Tegnap a Dupe Piátrán lakó híres vajákos nő jöve hozzám egy igen nehéz -kérdésben lelkét megnyugtatandó. Ez az asszony, mint a környék minden -népe tudja, híres kuruzsló és olyan szerek készítője, a miket más -embernek adni nem szabad. Kivált hajdanában igen sűrűen látogatták -mindenféle bajban levő emberek és – különösen leányok. No de ezt nem -szükség nagysádnak megtudni. E kuruzsolásoknak azonban egyszer már -nagyon megadta az árát, mert a megyei hatóság méregkeverésért befogatta -s több évig ült a tömlöczben. Ez idő óta tartózkodóbb s nem minden -embert lát szivesen erdőben elrejtett magányos viskójában; kivált mióta -én is keményen megdorgáltam, hogy milyen nehéz terhet vállal lelkére, -midőn a természet által füvekbe rejtett erőket tudatlanul emberek -megrontására használja. – Tegnap tehát ez a nő hozzám jött, pedig nagy -ritkaság őt emberek közt látni s azt adá tudtomra, kogy a mult éjjel -nála volt a Fatia Negra. - -Henriette kétszer, háromszor összerázkódott. Ilyen közel jár. - -– Az álarczos azt kivánta tőlem, monda a kuruzslónő, hogy készítsek -számára mérget, mely bizonyosan öl. Én azt mondám, hogy nem teszem, nem -akarok a vármegyével semmi pörbe keveredni megint. Igért pénzt, sok -aranyat mutogatott; azt mondtam rá, hogy ez nekem mind nem kell; azzal -én meg nem válthatom magamat a bajból, ha az urak ki tudnak rám valamit. -Akkor kihuzta a pisztolyát, odanyomta a végét a homlokomra, hogy a -karika mély nyomot hagyott a bőrön s azzal fenyegetett, hogy rögtön -szétlövi a koponyámat, ha kivánatát nem teljesítem. – Én azt mondtam rá: -jól van, inkább legyek agyonlőve, mint felakasztva. Ekkor, látva, hogy -ki nem fog rajtam, könyörgésre fogta a dolgot s azt mondá, hogy nem -embert akar megölni a méreggel, hanem fenevadat. Valahol, valakinek az -udvarában van egy harapós vadállat, melyet szeretne útjából eltenni; -érthetem a többit. Miféle állatot akarsz megölni? kérdém tőle. Arra ne -legyen semmi gondod. De kell rá gondomnak lenni, mert a mi mérget a -farkas és harapós eb megesznek, ahhoz hozzá sem szagol a medve; s a -mitől az egyik állat meggebed, azt a másik elviszi és semmi baja sem -lesz tőle. Tehát tudd meg, hogy medve az. – Esküdjél meg rá, hogy nem -ember számára kéred a szert. – A Fatia Negra megesküdött mindenféle -földalatti átokkal, hogy igazán medve számára kéri a mérget. – A -kuruzslónő aztán készített számára olyan öldöklő kotyvalékot, melytől a -legerősebb állat is elvesz s mézes málépogácsákat gyurva, azok közé -elegyíté azt; mint tudva van, a medve ezt a csemegét nagyon szereti. A -Fatia Negra tíz aranyat adott neki a méregért; a vén asszony azonban nem -nyughatott a lelkétől, másnap elhozá hozám az aranyokat, azt mondá, -fordítsam a templom szükségeire s oldjam fel a lelkét azon teher alól, -melytől nem tud nyugodni; hátha a Fatia Negra esküje ellenére még is -emberek ellen használná azt a mérget. - -– Az iszonyú volna, szólt Henriette aggodalmasan. - -– Én nem tartok tőle, szólt a kalugyer. A méreg csakugyan állat számára -van. - -– Valami házőrző állatot akarnak megölni, hogy valami gazdag urat -megrabolhassanak. - -– Nem. Egy hű állatot akarnak megölni, hogy egy szegény embernek -egyetlen kincsét elrabolják: – feleségét. - -– Hogyan? - -– Hallja nagysád tovább. Ez eset után, szokatlan időben jött hozzám Juon -Táre felesége, a Marióra. Különben csak vasárnaponkint szokott bejönni -imaszóra; azért volt látogatása szokatlan. A miket nekem beszélt, nem -annyira a papnak tett gyónás, mint a jó barátnak tett vallomás volt; s -hogy azokat másnak elbeszélem, nem követek el vele szentségtörést. A -fiatal nő csábnak van kitéve. - -– Az erdők közepén! - -– Valóban az erdők közepén; a hol hetekig sem hall a pásztor egyéb -emberhangot, mint melyet a viszhang kiált saját szava után. A csábító a -Fatia Negra. - -– Tehát itt közelben lakik? - -– Nem tudni azt, hogy hol lakik; azonban mikor üldözik, vagy ha -kalandokra jár Erdélyből Oláh- és Magyarországra, akkor az ilyen -magányos tanyák pihenő állomásai; azért a legtöbb havasi pásztorral jó -ismeretségben él; azokat nem bántja, sőt ajándékokat hord nekik és -feleségeiknek; gazdagon fizet minden falat kenyeret; ez teszi -megfoghatóvá, hogy soha el nem árulják. A hely, hol Juon Táre felesége -lakik, a jeges völgyben van; a mit azért neveznek így, mert itt jelen -meg a legelső jég, már szeptember közepén a patak széleiben. Ott a patak -mellett áll egy kis fakunyhó, melynek oldala a mögötte felnyuló -sziklákhoz van ragasztva. Egyszer jártam ottan; igen kedves, regényes -hely. Ott lakik a szép Marióra egyes egyedül. – De rosszul mondám: -egyedül, hiszen hárman vannak; kis egy éves gyermeke és a szelid medve. -Férjét néha egy hétig sem látja, kivált őszszel és télen, mikor a -leesett hó a legelőt elborította. Ilyenkor a kecskepásztor a havasok -tetején tanyáz s úgy táplálja kecskenyáját, hogy fejszéjével ledönt -egy-egy felnőtt bükkfát, arra a kecskék rámennek s a fa kövér rügyeit -lerágják; ha az elfogyott, ismét másik fát kell nekik vágni, mert az -egyedüli táplálékuk. A pásztor ezalatt nemcsak őrizője, hanem táplálója -is állatainak; ő maga egyetlen málélisztjét itt-amott odvas fákba, -kőüregbe elrejtve, mikor megéhezik, a rejtekhez tereli kecskéit, -előveszi bográcsát, teletömi hóval, tüzet rak alá s a főtt hóvízben -elkészíti a puliszkát; mikor hófergeteg lepi künn, akkor völgytorokba -hajtja kecskéit s hogy reggelig, míg velük együtt alszik, a hó el ne -temesse nyájával együtt, szüntelen alá s fel hajszolja őket; tapostatva -a lehullott havat. Marióra ezalatt otthon ül s fonja a gyapjút, miből -férjének és magának ruha fog készülni, vagy kőmozsárban lisztet tör -máléból, házi szükségükre; közben gyermekével játszik; arról, hogy férje -hol jár, csak a pásztorkürt távoli hangjai értesítik, mik a nagy -csendben egyik hegytetőről a másikig elhangzanak. Hetenkint csak egyszer -tereli azon völgybe a nyáját Juon, hol Marióra lakik, csak egyszer látja -nejét és gyermekét, hanem aztán ennek a találkozásnak az örömét ne is -kisértse meg ember leirni. - -– S e tiszta örömet akarja egy gonosz kéz megzavarni. - -– A pásztor és neje eddigelé semmitől sem féltették egymást. Nagyon jó -ott abban a magányban lenni: nagyon közel lakik ott az Isten. Juon Táre -erős ember, nem bánthatja ocsmány vad; rablótól sem ijed meg; mit -akarnának tőle elvenni? Marióra jó helyen van, a hová hógörgetegek nem -járnak; ha éhes vad, vagy incselkedő ember akarná őt bántani, ott van az -ursu, a rettenetes torkú medve; – ízekre szaggatna akárkit. Pedig -Marióra szavára hunyászkodva bujik az ágy alá s ha ráparancsolnak, -óraszámra elringatja a kis gyermeket; s csak úgy csattog az agyara, a -mint a gyermeket háborgató legyek után kapkod. Egy ilyen csattintás elég -volna egy embert karjától megfosztani. S mintha tudná, hogy a síró -gyermeknek dajka-dudolásra is van szüksége, úgy eldörmög morog mellette, -míg eltudja altatni, mikor anyja kinn a patak mellett mossa a ruhákat. -Juon Táre kastélya, láthatja nagysád, igen erős helyőrséggel van -ellátva, tolvajok, fenevadak ellen; de ki óvja meg a behizelkedőtől? -Fatia Negra régi vendége már a jegesvölgyi kunyhónak s soha sem megy oda -üres kézzel. Gyöngyöt, klárisokat hordott a nőnek, miket az gyanútlanul -aggatott magára. Mit tudta ő, hogy azok ezreket érnek-e aranypénzben, -vagy pedig garasért árultatnak a vásári ponyvasátorban? azt hivé, hogy -ez a vendégszeretetért megillető hála. De felvilágosult felőle, hogy ez -drága ajándék, nagyon is drága, mert a fekete álarczos olyan fizetést -kivánt érte, a mivel nem ér fel a világ minden kincse; s a miért Marióra -ajtót mutatott az álarczos vendégnek s midőn az, szép szóval nem -boldogulván, erővel kivánt czélhoz jutni, a nőnek egy segélykiáltására -Fatia Negra a bőszült ursu mancsait érzé vállain s arra a meggyőződésre -jutott, hogy ez a nő nagyon jól meg van védve. A medve csak Marióra -szavára bocsátá el a fekete álarczost, ki hátulról levén megtámadva, még -csak nem is védhette magát. Az boszútól égve távozott el a kunyhóból s -fenyegetőzve mondá a nőnek: «azért mégis az enyém fogsz lenni!» Marióra -másnap kétségbeesve jött le hozzám, elmondva az egész történetet s -tanácsomat kérve, hogy elmondja-e ezt férjének. Én azt felelém neki, -hogy tartsa előtte titokban, s zárjon ajtót a Fatia Negra előtt. Oh én -tudom jól, mi lakik abban az emberben? Jó tőle óvakodni, de ujjat húzni -vele nem tanácsos. Ő nem közönséges ember. Már most összevetve a -mondottakkal a dupe-piátrai vajákos nő vallomását, erős a gyanum, hogy -Fatia Negra a pásztorné medvéjét akarja megmérgezni. - -– Az nem fog megtörténni! vágott közbe a báróné határozottan. - -– Aligha akadályozhatjuk meg, nagyságos asszonyom, mert nem tudjuk a -hegyi kunyhó lakóját tudósítani a veszély felől. Levelet nem küldhetünk -neki, mert olvasni nem tud. Élőszóval rá nem bízhatjuk a titkot senkire, -mert a rejtélyes Fatia Negra ellen hírt vinni ebben a környékben semmi -teremtett lélek nem mer. Félnek tőle és hódolnak neki, jobban, mint a -legfőbb hatalomnak. Én magam sem merném ez izenetet ellene megvinni. Én -is félek tőle. Bizonyos vagyok felőle, hogy megtudná s arról még -bizonyosabb, hogy napjaim meg volnának számlálva. - -– És én mégis tudok valakit, a ki meg fogja vinni ez izenetet Juon Táre -kunyhójába. - -– Tán csak nem nagysád maga. - -– Nem. Ha járatlan nem volnék is a hegyek között, a mulkori bukás óta -nem merek e veszélyes utakra vállalkozni; aztán meg egy idő óta oly -rémülős vagyok, minden zörgés megijeszt, félek a magánytól, a mit az -előtt kerestem; idegeim szenvednek a fáradság alatt, hanem tudok valakit -mást, a ki sietni fog, a ki meg nem ijed és a ki nem fog irgalmazni -annak, a kitől mindenki úgy reszket. - -A pópa nem találta ki, hogy Henriette hova czéloz: pedig hiszen ő maga -beszélte el egykor a nagyságos asszonynak, hogy van egy kedvese a fekete -álarczosnak, a kivel ő megesküdött – nem pap előtt, – hanem örök ég -alatt; s ez a nő nagyon féltékeny és nagyon merész! - -– Csupán arra kérem, nagyságos báróné, hogy akárkit avat e titokba, az -én nevemet hagyja ki az elbeszélésből; különben egy reggel azt fogja -hallani, hogy a jámbor hidvári pópát ketté hasított koponyával találták -szobájában. - -– Vigyázni fogok. - -Alig hagyta el a pópa a kastélyt, Henriette befogatott s minden gyanú -elkerülése végett, Clementinet is magával vive, áthajtatott Tőkefalvára; -ott a gazdag Onucz háza előtt megállítá hintaját s betért hozzá; az oláh -nábob nagyon örült a szerencsének; mondá, hogy a nagyságos báró úr is -gyakran meg szokta őket látogatni; s a terített asztalt rögtön megrakta -aszalt gyümölcscsel, mézzel és friss turóval; Clementinnek jó étvágya -szokott lenni, az ott maradt a házi gazdával s hozzáfogott úrnőjét -rágalmazni, találgatta az öreg románnal idejövetelük okát s abban -állapodott meg vele együtt, hogy bizonyosan pénzre van szüksége a -bárónénak, férje tudta nélkül; az alatt pedig Henriette Aniczával annak -hálószobájába vonulva, beszélt vele valamiről, a minek semmi rokonsága -sincs a pénzzel. - - - - -KÉT MESE, MELYEK KÖZÜL CSAK AZ EGYIK IGAZ. - -Két nap mulva az egész vadásztársaság visszatért a hegyek közül; sokkal -előbb, mintsem előre tervezték; a minek oka egy nevezetes baleset volt. - -Báró Hátszegit magát érte a veszély. - -Úgy hozták haza gyalogszekéren, Henriettenek nagy ijedelmére. - -A báróné rémülettel hallgatá az eseményt, miután férje ágyánál ülve, az -orvos a felől megnyugtatá, hogy a báró úrnak jelentékeny sérülése -mellett is, életveszélytől nem kell tartania, sőt szivaroznia is szabad. - -Gerzson úr adta elő a történetet. - -– Gondolja csak, nagysád, ez a mi nyughatatlan barátunk, nem érve be -azzal, hogy egész nap csalitokon keresztül üldözze a vadat, este későn -hírt kap róla, hogy egy óriási vén medve baktat a jeges völgy felé s -azzal senkinek sem szól, egyedül fölkerekedik, ott hagyja a társaságot s -éjnek idején elindul a nyomon, egy kettős puskával és minden vadászeb -nélkül. - -– Bizony nagy vakmerőség volt, veté közbe gróf Kengyelesy, olyan komoly -képpel, mintha valaki az ellenkezőt állította volna. - -– A medve csalogatta maga után Lénárdot. Le-leült előtte a szép -holdvilágnál s a talpait nyalogatta, egyszer azonban útat vesztett s -egészen eltünt. Lénárd azt hitte már, hogy a hajtásból kitört medve -ismét visszatéved a rá nézve halálos körbe; a midőn egyszer egy avar -meredek alá érve, ismét mormogást hall s megpillantja újból a fenevadat, -az avaron fölfelé kapaszkodva. Azt a dombot száraz fű födi egész nyáron -át; most még friss dér is hullott rá jó sűrűn, a mi által az oly síkos -lesz, hogy embernek fölhatolni rá lehetetlen; a medve azonban mélyenvágó -körmei segélyével ott is úgy elsétál, mint a légy a falon. Lénárd -átlátta, hogy itt a medvét közelebb nem éri s jó szerencsére czélba -vette onnan alulról. A tapasztalt öreg azonban, a mint észrevette a jó -szándékot, egyikéhez azon bravour fogásainak folyamodott, a miket csak a -tapasztalt vadászok mernek a lehetségek körébe számítani. A mint Lénárd -czélba kapta, a medve az avar oldalán hirtelen hengerbuczkát vetett s -sebesen gurulva, közeledett Lénárd felé. Ez átkozott maneuvre. A -bukfenczező fenevad, akár meglövi az ember, akár nem, okvetlenül -lesodorja a vadászt lábáról s minthogy az ember csontjai gyöngébbek, -olyan vastag bundája sincs, mint neki, az menthetlenül összezúzza magát, -míg a medve fel sem véve a tréfát, odább iramodik. - -Hanem ez az egész eset nem tart addig, a meddig elbeszélem. - -Lénárdnak csak annyi ideje volt, hogy hirtelen levesse magát a földre az -elsodró roham előtt; azután egy nehéz testet érzett magára hullani, -azután elkezdtek társaságban kalimpázni bokrokon, köveken keresztül, míg -valami jótékony kőszikla útját állta gyors utazásuknak. Szerencsére a -medve esett alul s kábultan nyújtózott végig a földön; Lénárd -barátunknak azonban nem volt kedve elvárni, míg útitársa fölocsudik, a -puskája valahol elmaradt, vadászkése jó, hogy saját testébe nem futott, -azonban szerencsésen összetörött, térdei, könyökei össze-vissza voltak -zúzva; de annyi ereje és lélekjelenléte mégis volt, hogy vissza birt -vánszorogni a vadásztanyához, a hol minket nagyon szépen meglepett az -elmondottakkal. Mi nála nélkül, természetesen, nem folytathattuk a -hajszát; eleinte meg is voltunk rettenve, azt hittük, minden csontja -kiment helyéből; hanem most már azt mondjuk, hogy katonadolog az egész; -holnap már fel fog vele kelni s holnapután tánczolunk. - -Henriette ez elbeszélés alatt meg nem szünt férje arczvonásaira -figyelni: az láthatólag boszús volt s mogorva arczán nem látszott, -mintha e dicsekedni való kalandnak örülne; pedig hiszen rossz kedvét nem -a fájdalmak okozták; mikor még nem is igen engedte sebeit bekötözni s a -hol épen csont nem törött, azt mondta, hogy az nem is baj. - -– Miért nem tud ilyen dolog történni én velem? szólt hetykén a kis -Kengyelesy gróf, a min az egész társaság nagyot kaczagott. - -– Nem minden embernek a csontja állja azt ki, gróf uram! szólt rá -nevetve Gerzson úr. Csak Hátszegi nem talált semmi nevetségest ez -óhajtásban. - -– Nem kell az asszonyokat agyonijesztgetni, mondá Lénárd, egy kis -ijedtség volt az egész: katonadolog; csigavér! Estem én már nagyobbakat -is ennél. Az éjjel hidegvizes lepedők között maradok s holnapra semmi -bajom. Kár volt érte félbeszakasztani a vadászatot. Úgy hiszem, odakünn -is kiépültem volna. Sajnálom, hogy orvosért küldtetek, még elhiresztel -vele az egész országban s nem győzök a sok kérdezősködésre felelni. -Semmi esetre se üssetek vele nagy zajt. Valami ujságiró még megénekel, s -huszonnégy belföldi hirlapban nem olvasok egy hétig egyebet, mint saját -kázusomat. Kérem, Henriette, gondoskodjék vendégeimről addig, míg én az -ágyhoz vagyok kötve; nekem csupán nyugalomra van szükségem, egy pár nap -mulva talpon leszek. - -Pedig valóban nagyon össze volt törve. - -Henriette nem foghatta meg e rendkívüli stoicus türelmet. Gerzson úr -biztosítá, hogy Lénárd kemény természetű ember, testi fájdalmak ki nem -fognak rajta; gróf Kengyelesy pedig azt magasztalá benne, hogy mint -igazi gavallér, galanteria elleni vétségnek találná, hölgye idegeit -jajgatásával zavarni, inkább azt állítja, hogy a mi fáj, az nem fáj. - -Henriette mégis éjfél felé eltünt vendégei közül, hogy Lénárdot -megtekintse; annak szobáját azonban bezárva találta, halk kérdéseire nem -kapott választ, a miből azt kelle következtetnie, hogy Lénárd csakugyan -elaludt. Nem akará tehát felzavarni s minthogy eltávozásával a férfi -vendégek igen derülten kezdtek mulatni, nem tért vissza hozzájuk többé, -hanem szobájába sietett. - -Elbámult, midőn ott Clementinet Aniczával együtt találta. - -A román hölgy már régóta várakozott Henriettere, s Clementine igen -természetesnek találta, hogy őt azalatt úrnője hálószobájába vigye: -sejtve, hogy valami kényes pénzkölcsönvételi ügy hozza őket -érintkezésbe, a miről úrnak és cselédségnek mit sem szükség tudni. - -Egy óra óta, hogy ne unja magát, tartotta Aniczát a beszédes társalgónő -azon hajborzasztó vadászkaland elmesélésével, a mivel már akkor telve -volt az egész udvar. Anicza ráhagyott mindent, s viszont egy szóval sem -említé, hogy hát ő mit tud? pedig ő még szebb és hajborzasztóbb meséket -is tudott a mult éjszakáról, mint Clementine kisasszony. - -Henriette, a mint Aniczát meglátta, nyájasan kérte Clementinet, hogy -legyen szives őket magukra hagyni; a mit Clementine, igen természetesen, -megfoghatónak talált s magától érthető, hogy a mint az ajtón kilépett, -rögtön a kulcslyuk előtt foglalt állomást; ott pedig nagy boszúságára -tapasztalá, hogy Henriette okosabban jár el, mint a szinpadi -párbeszélők, kik rendesen ki engedik magukat a szinfalak mögül -hallgattatni, ő pedig leereszti az alcoven nehéz damask függönyeit s -maga Aniczával azokon belül maradva, sem a néző, sem a hallgató -kiváncsiságának legkisebb táplálékot nem nyujt. - -– Szinte sikerült! szólt a román hölgy türelmetlenül; a végén kezdve -mondanivalóját. - -– Csak «szinte», ismétlé utána Henriette elégedetlenül. - -– De még nincs a játék sem bevégezve, sem elvesztve. - -– Megjelent a Fatia Negra a jegesvölgyi kunyhónál? - -– Kérem, asszonyom! Ezt a nevet ne mondja ki előttem soha, mert a -szemeim előtt egyszerre vörös lesz minden s elkezd minden tagom -reszketni. Nézze, hogy reszketnek a kezeim most is. Nevezzük őt ezután -az ismeretlennek. Rám nézve ismeretlen lesz örökre. - -– Tehát találkozott vele ott? - -– Engedje rendbeszednem gondolataimat, nagyságos asszonyom; oh, az -borzasztó éjszaka volt; ha visszaemlékezem rá, a szédülés kerülget, de a -düh és kétségbeesés ébren tart. Oh, mennyit áldoztam ez emberért, ez -ördögért! és mennyire elárult! - -A pórleány ölébe bocsátva összekulcsolt kezeit, csüggedt tekintetét -földre sülyeszté. Látszott, hogy legelső és legutolsó gondolatja az -volt, hogy szerelmét elárulták. - -– De mit terheljem én nagyságodat az én nyomorult bánatommal, a mihez -nagyságodnak semmi köze? hallgassa meg, mi történt? Azon este, én már -nem is tudom, tegnap volt-e vagy tegnapelőtt, mert azóta sem az -éjszakát, sem a nappalt nem különböztettem meg, midőn nagyságod hozzám -jött e szókkal: «Anicza, te szeretsz egy gonosz embert, ki téged -megcsal, azért, hogy egy ártatlan nőt megrontson; én meg akarlak tőle -menteni mindkettőtöket.» Én rögtön nagyságod eltávozása után -fölnyergeltem lovamat, s megindultam a jegesvölgy felé. Az út arra felé -igen rossz és veszedelmes, szerencsére, a hold fenn volt, az könnyített -az ösvényt megtalálnom. A gönczöl már aláfelé volt fordulva, midőn a -völgy fenekére leértem, s a távolból láthatám, hogy a pásztorkunyhó -kicsiny ablaka még most is világít. Az éjjeli baglyok majd kiverték -szemeimet. Abban a völgyben olyan sok lakik, s olyan merészek, hogy az -ember arczát érinti szárnyuk hegye, a mint mellette elcsapkodnak. - -– Nem félt ön a vadaktól? - -– Azoktól nem, mert velem voltak pisztolyaim és késem; hanem ez a -vérszopó éjszakája volt, ki éjfélkor az erdőkön szokott lappangani, s a -kit kívül alva talál, annak a nyakát kettős fogával megharapja. -Szerencsémre, nem találkoztam vele: – de nem is ijedtem volna meg tőle. - -Henriettenek nem jutott eszébe e perczben a felől tudakozódni, hogy ki -az a «vérszopó», a kitől nem félni annyi bátorságot jelent az oláh -leánynál. - -– Én még régibb időkből ismerem Mariórát, mikor még atyjánál volt -odahaza. Búcsúra náluk szálltunk sokszor; de a mióta Juon Táre felesége -lett, csak lopva jöhettünk össze néha; akkor is csak úgy, ha én kerestem -fel őtet; mert a szegény sorsú nő soha sem látogatott minket – -gazdagokat. - -Odaérve kunyhójához, lovamat békóba tettem s elbocsátottam a gyepre, -azzal bezörgettem ablakán, melyen keresztül nem lehetett látnom, -minthogy üveg helyett az ónkarikákba homályos macskaezüst-darabok vannak -foglalva, miket Juon Táre maga fejtett a hegyek közt. - -Marióra megismeré szavamat és sietett kireteszelni az ajtót. - -Nagyon örült és nagyon csodálkozott, hogy ez órában látott. Átölelt, -megcsókolt és sírva fakadt, először azt hittem, örömében teszi, azután -azt gondoltam, hogy engem szán; kérdeztem tőle: «valami bajod van?» -Akkor összeszedte magát, letörlé könyeit, s azt felelte: «betegem van». - -– Talán gyermeked? - -– Nem ő; az ursu! - -Engem mintha a vipera csípett volna meg. - -– Az ursu beteg? - -– Én nem tudom, mi lelte? tegnap óta egyre fekszik; nyög és reszket; -tegnapelőtt még ugrált, bukfenczeket hányt; a Fatia Negra (bocsáss meg -nyelvemnek Domne Zeu!) még játszott vele sokáig. - -– Itt járt ő? - -– Igen; azt mondá, tehozzád siet. - -– Akkor hazudott! Akkor ő volt az, ki a medvét megétette. - -Marióra reszketett e szóra és még halaványabb lett, mint volt. - -Megragadtam a kezét, s bevontam magammal a kunyhóba; fülébe súgtam, -mindent jól tudok; az átkozott hűtelen lett hozzám a te szebb -szemeidért; nekem megesküdött a napra, neked esküdött a holdra, de te -nem hallgattál rá; te szereted férjedet, s most erejében bízik ott, a -hol a szép szó nem győzött. Megmérgezte a gyáva a házőrző ebet, mint egy -rongyos tolvaj, mint egy nyomorult házfölverő. - -– Oh, nagyságos asszonyom! mennyire megvetendő egy férfi, a ki gyáva! - -Marióra kis kunyhóját a kürtő alatt lobogó láng világította meg. Egy -hárságy, kecskebőrökkel leterítve, egy palakő-asztal, néhány háromlábú -szék egész butorzata, meg egy szépen kifaragott és kifestett helyes kis -bölcső, a miben a kis gyermek feküdt, apró kövér kezecskéit felhúzva -fejéhez, aludt, mint egy angyal. - -A hátulsó szögletben hevert a hű fenevad, puhára vetett mohágyán, -végvonaglásai közt. Folyvást reszketett és nyögött, mint egy hideglelős -ember; megtört szemeit olyan beszédes könyörgéssel emelé föl -gazdasszonyához, mintha szólni akarna hozzá; néha füleit hegyezte, -mintha hallgatóznék, s örvendve szimatolt; tán gazdáját várta haza? tán -még annak akarta utoljára megnyalni kezeit. Szegény állat! úgy -megsajnáltam. Látszott kínos vonaglásaiból, a görcsös rángatódzásból, -mily rettentően szenved, körmei mély rovátkokat hasítottak a kőlapon, -mely a kunyhó hátulját képezi; de mégsem ordított, hogy ne legyen -alkalmatlan, s midőn néha a halálos fájdalom erősen nyögni kényszeríté, -eltemette fejét a feltúrt földbe, s ha vége volt a kínnak, körülnézett; -tán azt nézte: nem ébredt-e föl a gyermek? - -– Ez meg fog halni, súgám Mariórának. Nem mertem fenhangon mondani, úgy -képzeltem, mintha ez az állat mindent értene, a mit az emberek egymás -közt beszélnek. - -– És akkor eljön a kisértő, ki tudja, hogy egyedül vagy és védtelen. - -Elmondék neki mindent, a mit nagyságodtól megtudtam. A nő reszketett, -mint a nyárfalevél. Oh, én pedig úgy éreztem, mint a kinek saját szivét -kell kiszaggatni! Hanem hiszen már vége van; már elmult: most egyébben -telik örömem. - -– Hol tanyáz most Juon Táre? kérdezém Mariórától. - -– Csak egy órányira innen: a Vále Caprán. - -– Hm, oda nem lehet lovon eljutni. Gyalog is elmehetek érte. Addig te -zárkózzál be, oltsd el a tüzet a kürtő alatt s semmi zörgetésre ki ne -nyisd az ajtót, míg mi vissza nem érkezünk. - -– Nem úgy, szólt Marióra, ne menj sehova. Ha Juonnak haza kell jönni, -arra van köztünk egy jel. Itt van nálam a havasi kürt; megtanított rá, -hogyan kell rajta fujni, s azt mondá, hogy ha nagy veszélyben volnék, -ezt zendítsem meg, s ő bár milyen messze legyen, meghallja azt, s itthon -terem. - -– De most éjszaka van. Talán alszik. - -– Juon soha sem alszik éjjel; akkor ébren kell neki lenni és védelmezni -a nyájat. - -– S mi lesz ezalatt kecskéivel, ha ott hagyja őket? - -– Nem drágább vagyok-e én neki és gyermeke, mint minden gazdasága? - -Nem vagyok-e én neki drágább, mint minden gazdasága! - -Oh, asszonyom, ha tudná ön, mennyire fájt ezt hallani másnak! - -De megkeményítettem szivemet: megfogadtam a keresztúton álló szobornak, -hogy semmi jelenet sem fog meglágyítani; tudtam, hogy nincsen -késedelmezni való idő; mondám Mariórának, hogy rögtön fújja meg a jeladó -pásztorkürtöt. Egy olyan hosszú, kéregből készült tülök az, a minek a -vége fölfelé van hajtva, ha valaki jól tudja fújni, mérföldnyire -elhallik a szava. Marióra gyenge volt hozzá. Máskor talán ő is jobban -bir vele, de most el volt fogulva, valami ült a mellén, a mi lélekzetét -elszorította; a kürt igen gyenge és szakadozott hangot adott. -Hallgatóztunk utána; alig tért vissza belőle a viszhang a szomszéd -hegyek oldaláról. Ezt Juon nem hallotta meg. - -– Add ide nekem, én erősebb leszek, mondám neki, pedig engemet is majd -megölt a fájdalom; de én tudok parancsolni magamnak. Ha én azt mondom -szivemnek: ez nem szabad! hát nem szabad. A hogy én a kürtbe fújtam, azt -egy percz mulva épen visszaverte az erdős hegyi viszhang, mintha ott is -volna egy kürtfuvó, néhány pillanat mulva a távol hegyek közül felelt rá -egy másik kürt, mintha ott is volna egy viszhang. Ez Juon válasza volt. -Tehát meghallotta a hivást; most nyugton lehetünk. Félóra mulva, a hogy -ő tud hegyeken, hegyszakadékokon keresztül rohanni, itthon leend. Addig -mi torlaszoljuk el belől a kunyhó ajtaját. Oh, én ismerem jól a Fatia -Negrát (Isten legyen irgalmas bűneimért), tudom, hogy kell ellene -védelmezni mást? bár magamat tudtam volna. Marióra aggódva mondá, hogy -mi fog történni akkor, ha férje későbben érkezik? a rablónak lőfegyverei -vannak. - -Én adtam neki tanácsot. Az ajtót elzártuk egy gerendával, a tüzet -eloltottuk a kandallóban, a kis gyermek sírt, Marióra ölébe vette s -elaltatá; a szögletben egy mély, reszketeg sóhajtás hangzott; a hű -vadállat akkor lehelte ki páráját. Én a hű állatot meg tudom siratni, -asszonyom, mint meg tudnám ölni hidegvérrel a hűtlen embert. - -Azontúl nem beszéltünk egymással többet, hogy el ne legyen árulva, hogy -Marióra nincs egyedül. Alig mult félóra, midőn a távolból lépések -hangját veheténk ki. Hallgattunk rá; melyik jő? melyikünk előtt -ismerősek e léptek? Én ismertem rájuk. Ez ő volt! ő, a kiért elkárhozám. - -Egy miatyánk-mondás alatt ott állt meg az ajtó előtt; koczogtatott rajta -az ujjával; hallottam ismerős hangját: «Marióra, alszol-e?» - -– Ébren vagyok, mit akarsz? felelt neki vissza az asszony. - -– Bocsáss be, Marióra, nyiss ajtót. - -Én súgtam neki, hogy mit mondjon. - -– Nem lehet, férjem nincs honn, egyedül vagyok. - -– Épen azért bocsáss be, hogy ketten legyünk. - -– Hárman lennénk, ismered még az ursut. - -– Az ursu azóta megdöglött, szólt kaczagva a rabló odakinn. - -– Te ölted meg őt, gonosz! szidá őt Marióra, bár ezt nem én súgtam neki. - -A rabló nevetett. - -– Nem én, csak a mézes pogácsa. - -– Miért tetted azt? - -– Mert útamban volt. - -– Ki védelmez meg már most engemet? - -– Megvédelmezlek én. Elviszlek innen magammal; szép tornyos városba, -veszek neked házat, majorságot, ott úri asszony fogsz lenni. - -– Azt nem teheted; van nekem esküdt uram, van neked is esküdt feleséged. - -– Esküdt urad, a mikor akarom, meghal, s özvegy leszesz; Aniczával csak -ez álarcz esküdött meg, ezt eldobom, s nem tudja többet, ki voltam? - -Oh, asszonyom, azt hittem, a szivem szakad ki e szóra. A ki miatt -fátyollal takartam le szobámban a Szűz Mária-képet, attól azt hallani, -hogy semmije sem enyim, csak lárvája! De nem sírtam. - -– Engem is megcsalnál, mint őt megcsaltad, válaszolt neki Marióra. - -Ekkor a rabló esküdni kezde, hogy én csaltam őt meg elébb. Rágalmazott; -embereket nevezett meg, a kikkel titkon egyetértek. Oh, az átkozott! Ki -még álmomban sem beszéltem mással, mint ő vele; ki még imádságomban is -csak a szent nőkhöz fordulék, hogy férfi neve az övén kívül ki ne jőjjön -számon! - -De folytatni kellett a játékot tovább. Marióra egy gondolatnak nem volt -ura; ő gyámoltalan asszony, ha én nem súgtam fülébe, mit mondjon? nem -tudott neki megfelelni. Mondjad ezt: - -– Én félek tőled, mert te rabló vagy; neked nem kell szerelem, neked -csak pénz kell. Miért nem jutott hamarább eszedbe, hogy nekem hizelegj? -Azért jöttél csak, mivel megtudtad, hogy apám itt volt s nekem száz -aranyat ajándékozott, hogy kezdjek vele gazdaságot, ha már ellenére -férjhez mentem; most ezt akarod tőlem elrabolni. - -(– De ez nem igaz, súgá nekem Marióra, nekem egy huszasom sincs.) - -– Csak te feleld azt, a mit súgok. - -A kisértő bosszús lett ez ellenkezésre. - -– Balga némber! mit nekem a te száz aranyod? én adok neked tízszer -annyit: ime fogjad; azzal a kis ablaknyiláson az ajtó fölött egy nehéz -erszényt vetett be, mely csörömpölve hullott lábainkhoz. Tele volt -aranynyal. Félrerugtam, úgy utáltam. - -– Könnyen beszélsz, szólt erre Marióra, most ide adod, s ha bebocsátlak, -az enyimmel együtt elveszed. - -– Esküszöm neked. - -– Nem, nem hiszek rabló esküjének. Fegyvereid vannak, nem védhetem magam -ellened. Eredj és akaszd fel puskádat, pisztolyaidat és vadászkésedet -amoda arra a bükkfára, mely száz lépésnyire van a háztól; akkor, ha -fegyvertelenül jösz vissza, elhiszem, hogy nem akarsz megölni s -meghallgatom, a mit beszélsz. - -A rabló belement a tőrbe. Hogy megcsaljon két asszonyt, meg hagyta -csalni általuk magát. - -– Itt vagyok már most fegyvertelenül, bocsáss be, szólt a kisértő, -miután fegyvereit, a hogy Marióra mondá neki, felaggatá a bükkfára. - -Nekünk hosszúra kellett nyujtanunk a beszédet, hogy időt nyerjünk. - -«Mondjad neki, hogy elébb tüzet kell gyujtanod, sötétben nem bocsáthatod -be», ezt súgám a nőnek. - -A kisértő szenvedélyét e szó csak ingerelte. - -– Ráérsz majd azután, meglátom én szép szemeidet a sötétben is, mert -azok még szebben fénylenek a sötétben. - -– Tehát olyan szemeim vannak, mint a macskának? feleltetém Mariórával. - -– Együgyű bolond! dörmögé magában magyarul a kisértő, melyet Marióra nem -értett, aztán hizelegve mondá neki román nyelven: olyan szemeid vannak, -mint a csillagok. - -– De igazán valld meg, hogy szeretsz-e? nem rossz szándékból jösz-e -hozzám? Nem akarod-e kis gyermekem kezét elvágni? a mire szükségük van a -rablóknak, hogy magukat láthatatlanná tegyék. - -A kisértő haragba kezdett jönni; vette észre, hogy itt csak az időt -töltetik vele, s most már nyers hangon vágott közbe: - -– Asszony, nyiss ajtót, vagy rád töröm erővel! - -S öklével olyat ütött az ajtóra, hogy az végig repedt. - -– Csitt! fölkeltéd gyermekemet, nem hallod, hogyan sír? - -– Tehát bocsáss be szép szerével. Ha önként velem jösz, jó helyre -viszlek, gyermekeddel együtt; úrfi lesz belőle, te pedig úri asszony. Ha -még egy perczig ellenkezel, ajtódat berontom, porontyodat a falhoz vágom -s téged erővel viszlek, a hova nekem tetszik. - -Marióra kezeit tördelé s nem hallgatott többé reám, odaveté magát -gyermekére, ki a nagy zajra fölébredve, sírni kezdett. Én kivontam övem -mellől pisztolyomat s oda álltam az ajtó mellé. Ha senki sem, tehát én! - -A rabló neki veté vállát az ajtónak s iszonyú erővel feszíté azt befelé; -a deszkák recsegtek bele, s a mint az ajtó közepett volt elreteszelve a -keresztgerendával, egész nyilás támadt már az ajtófél között, úgy -behajlott az ajtó a nyomástól. Ezen a nyiláson keresztül épen a -halántékának irányozva tartám a pisztolyt, nem messzebb, mint egy -arasznyira tőle. Ő igen erős ember; csak még egy erőfeszítés kellett -neki, hogy – halva feküdjék lábaimnál. - -… A leány egészen kifáradott e jelenet elmondásában; néhány perczig -elhallgatott, hogy kipihenje magát, mialatt Henriette sápadtan, mint egy -szobor, nézett reá. - -Ismét folytatá a leány. - -– Ebben a végső pillanatban egy vadállati dühös ordítás hangzott fel a -ház előtt. Az ajtó visszacsapódott helyére s midőn a fölötte levő -ablakhoz ugrottam, már akkor két férfi állt a kunyhó előtt. - -Itt volt Juon Táre! - -Az nem volt szó, az nem volt beszéd, a mit az első perczben ellenfeléhez -intézett; az egy zsákmányára rohanó dúvad ordítása volt. - -Juon Táre igen erős ember: szerencsére, erejéhez igen csendes, -félrevonuló természete van, mert hiszen, ha indulatos volna, ha -korcsmákba járna s ott magát leinná, mindig emberhalállal végződnék a -mulatság. Annál borzasztóbb volt őt e perczben a legdühösebb vadállati -indulat kitörésében látni. - -A meglepett kisértő a fára akasztott fegyvereiért akart rohanni, de Juon -egy roppant ugrással utolérte s megragadta kezét. - -Ha a Fatia Negra közönséges Isten teremtése volna, egy percz mulva -összezúzott csontokkal kellett volna neki a földön, Juon térdei alatt -heverni; de abban a pillanatban, midőn Juon egyik kezét megragadta, a -rabló szemközt fordult rá s átkapta derékon a pásztort, s birokra kelt -vele. - -A hold teljes fényében sütött le a völgybe, tisztán ki lehete venni az -egész küzdést. - -A mint Juon Táre azt látta, hogy ellenfele birokra merészkedik vele -kelni, méltóságos nyugalommal engedé derekát átkaroltatni s csendesen -dörmögé: «úgy? tehát te tülekedni akarsz velem, Fatia Negra? ez is jól -van». - -Azzal csendesen körülfoná ő is rettentő karjaival ellenfelét, mikkel -képes volt egykor a vele küzdő medvéből kiszorítani a párát s magához -készült őt törni. - -Ekkor kezdődött egy olyan borzasztó küzdelem, melyre visszaemlékeznem is -irtózat. - -Nincs rettenetesebb, mint mikor két férfi küzd puszta kézzel -életre-halálra. - -Juon Táre borzasztó ereje nem volt képes összetörni Fatia Negrát. A -pásztor a sebes jövetelben is kifáradhatott; a rabló pedig ügyes volt, -és aczélrugékonysággal hányt ellent a pásztor tömör erejének. - -Majd az egyik, majd a másik bukott féltérdre, de ismét visszapattant; a -pázsit feltúródott dobogó lábaik alatt, vállaikat egymás mellének -feszíték, ökleikkel törték egymás derekát, arczaik egymáshoz voltak -szorítva, úgy, hogy fej fejet ért. Egy-egy perczre megálltak, magukat -kipihenni s olyankor tört hangon egyes kérdéseket intéztek egymáshoz. - -– Ki vagy te? mormogá Juon, ki vagy te, a ki Juon Táre kezének -ellenállni tudsz? Ki vagy te, a kivel Juon Táre egy szóra nem bir? - -– Mit akarsz? bolond! dörmögé vissza a rabló. Az a kétszáz arany -csábított-e el, a mi fejemre van téve, azért akarsz elfogni? Én adok -neked ötöt, bocsáss el. - -– De nem bocsátlak el; nem kell nekem sem a te aranyod, sem az urak -aranya. Nekem csak a te veszedelmed kell. Ebből a kézből ki nem -szabadulsz, ha háromszor ördög vagy is. - -– Majd meglássuk. - -S ismét újra kezdődött a tusa; mind a két férfi erejét megfeszítve, -küzdött vítársa ellen; a Fatia Negráról rongyokban repedezett le az -öltöny, vállaiból csurgott alá a vér, a hogy Juon éles fogaival, mint -egy fenevad beleharapott; nem szóltak a küzdés alatt, csak erős -lélekzetük hangzott, mint két vadkan hörgése, a mint egymást alá s -fölhurczolták a gyepen, s a földrengető dobbanások. - -Nekem erővel kelle visszatartanom Mariórát, hogy férjének segítségére ne -rohanjon; az őt zavarba hozta volna; aztán meg – nem is akartam. -Végezzék azt a férfiak. Egymásnak termettek; egyik sem rosszabb, mint a -másik. - -– Te még most is szereted a Fatia Negrát, szólt közbe Henriette -szomorún. - -A leány arcza kipirult. - -– Szeretem és épen azért hal meg. - -– Olyan volt ő ebben az órában, mint egy tündér, a ki egy óriással -harczol. Emez félfejjel magasabb, mint ő; karjai mint egy cserfaág, oly -izmosak; ő pedig sokkal karcsúbb; de minden izma olyan, mintha aczélból -volna; ahárhová hányta-vetette őt az óriási ellenfél, mindenütt talpra -esett, s soha sem birta amaz kitépni karját az ő szorításai alól, soha -sem birta fejét kiszabadítani öleléséből; hanem sokszor maga is félig -elbukott vele, s aztán térdeiken fetrengve küzdtek, összebonyolult -tagokkal, mint egy elválhatatlan vonagló tömeg. - -– Hadd lássam meg ismeretlen pofádat! hörgé, egy pillanatra egész -erejével rávetve magát Juon a fekete álarczosra, hadd tépem le -maskarádat, ördög, s fogaival közel akart férkőzni ellenfele képéhez, -hogy az álarczot lemarczangolja. - -A Fatia Negrát e szándék rettentő dühbe hozta; most már ő is ordítani -kezdett, mint egy megsebzett medve, mely a vadászszal küzd; ez nem -viadal volt többé, hanem marczangolás, a küzdők messzire eldulakodtak -már a kunyhótól; hörgésük, vad ordításuk hangja betölté a néma ligetet; -mi benn a kunyhóban jól láttuk, hogy közelednek egyre birkózás közben -egy meredek örvény széléhez, mely több ölnyi mélyen sülyed alá, ennek -aljában ered a kis hegyi patak. - -– Vigyázz, Juon! sikolta Marióra kétségbeesetten, hangját nem hallotta -az meg; mindkettő siket volt már és vak; következő pillanatban Juon -egyet csóvált ellenfelén s azzal egyszerre mind a ketten hanyatthomlok -lebuktak a mélységbe. - -Mi kirohantunk utánuk! a mélység párkányára érve, az egyik alakot -mozdulatlanul elterülve láttuk a patak sziklái között, a másik sántítva -vergődött ki a tulsó partra. - -Ez a másik a Fatia Negra volt. - -– Juon meghalt? kérdé ijedten Henriette. - -– Nem; csak elkábult az eséstől; ő esett alul, amaz felül; de az is -megszenvedhetett, látszott nehéz haladásából, hogy meg van zúzva; oly -terhesen tudott a partra felkapaszkodni. - -A míg ő a tulsó partra felmászott, a míg Marióra zokogva és sikoltozva -rohant le elkábult férjéhez, annak alélt tetemét vonszolva ki ölében a -patak vizéből, addig én levevém a bükkfáról Fatia Negra odaakasztott -kétcsövű fegyverét s arczomhoz emeltem azt. Előttem a fehér sziklán, a -mint a hold reá sütött, olyan jó czélpont volt egy nehézkesen kapaszkodó -fekete alak; a cső hegye épen neki volt irányozva szépen; bizonyos volt, -hogy eltalálom. Aztán elgondoltam, hogy milyen nagyon szerettem én őt -valaha, s azzal lebocsátám a fegyvert és elhajítottam magamtól. - -A leány elhallgatott és eltakarta mindkét kezével szemeit és sokáig nem -vette le azokat orczájáról. - -– Ön sír, szólt részvevőleg odahajolva hozzá Henriette s finom fehér -kezét a fáta gömbölyű vállára helyezé. - -– Nem sirok, mondá ez, és a könycseppek összeszorított ujjai közt -szivárogtak át. - -Azután hirtelen felállt, levette kezeit arczáról, s halvány arczát -Henriette felé fordítva, hideg, száraz hangon mondá: - -– Utoljára volt ez, nagyságos asszonyom. Gyönge vagyok; azt mondják, -azért, mert némber vagyok. De meg fogják tudni, hogy ez nem igaz. Oh, -igen sokan fognak én rám fogcsikorgatva emlékezni, a kik könyökkel odább -taszítottak s azt mondták: eredj, te némber! Átkozódva fogják -megvallani, hogy egy megsértett asszony keze rettenetesebb, mint egy -egész ország férfiáé. Ne féljen, asszonyom, a mit megigértem, megteszem. -Ön velem rettenetes jót tett, ön felfedezte előttem, hogy meg vagyok -csalva; ezt én önnek meg fogom szolgálni; előre nem mondhatom meg, hogy -miként? mert azt nem szabad megtudni senkinek; de a mit igértem, azt -beváltom. Meglehet, hogy én magam is belehalok; de az mindegy. Most -Isten áldja meg önt, nagyságos asszonyom; aludjék csendesen. - -– Csak nem gondol arra, hogy haza menjen ily késő éjszaka? - -– Haza nem megyek, de valahová megyek, annyi bizonyos. Mit nekem az -éjszaka? Nem jöhet én elém olyan kisértet sehonnan, a milyennél -szörnyűbb itt belül, szívem fenekén lakik. Ha attól, a mit magam ez -órában kigondoltam, meg nem ijedek, meg nem ijeszthet a koporsók semmi -szelleme többé. Isten áldja meg önt. Én nagyon szerencsétlen vagyok; de -azért az Isten áldja meg önt mégis. Majd fog még felőlem hallani -nemsokára igen sokat. - -A fáta szép szeliden kezet csókolt Henriettenek, s erőltetett szilárd -léptekkel távozott el a szobából. Henriette egészen el volt kábulva a -hallottaktól; elmélázva nézett maga elé s végig gondolta a -rémjeleneteket; majd elülről utoljáig, majd a végjelenetről visszafelé; -majd vádolta, majd igazolá magát. Majd szemére veté magának: hogy mi -jogon tépte szét e nyomorult leány boldogságát? majd kimenté lelkét ama -másik nő üdvének megőrzésével; valami hideg hang azt suttogá mindezeken -keresztül, hogy saját szíve van itten érdekelve: önérdeke az, mely e -hozzá idegen lények fájdalmai- és szenvedéseibe avatkozni kényszerité. -Életkérdés ránézve az: ki küldte neki ama fekete ékszert? s mi kapocs -van a rabló utált keze s az ő csillagtávolban élő első és utolsó -szerelmének tárgya között? Ezt, ezt megfejteni az ő feladata! - -Ez a halovány, gyermeteg arcz, ezek a gyönge, finom kezek, vas -következetességgel intéznek egy előlük meg nem menekülhető sorstervet; – -ők maguk sem tudják azt talán. - - - - -MIKOR A GAZDAG EMBER HALNI KÉSZÜL. - -Egyszer csak az a hír lep meg bennünket, hogy Lapussa Demeter úr súlyos -beteg lett. - -Tulajdonképen nem a betegség teszi híressé e tényt, mint inkább az öreg -úr közbeszéddé vált furcsaságai, ki úgy látszik, hogy most akar még csak -sokat beszéltetni rigolyáiról, s haldokló ágyán kiván a közelállók -boszantására, a távol állóknak pedig különös mulattatására szolgálni. - -Általános elgyengülés a baja; a min bizony senki sem segíthet többé s a -minek valószinűleg egy jótékony tüdőszélhüdés fog véget vetni. - -A világ minden orvosa zaklatva van miatta. - -A pestiek nem elégségesek neki: azokat is rendre fellármáztatja ugyan, -éjfélben és hajnali álmukban; ki mikor ebédelni szokott, akkor ragadja -ki családja köréből és a leveses tál mellől; consiliumot tartat maga -fölött, minden nap kétszer; irat velük recipéket majd külön, majd -collektiv noták alakjában, azokat felolvastatja magának, megkérdi, -melyik ingredenczia miféle hatásra való; miféle organumba kell annak -belémenni? s aztán beleokoskodik a dologba, észrevételeket tesz rá; -kivánja ezt vagy amazt kitörültetni belőle és mást iratni helyébe; néha -megteszi, hogy kétféle orvosságot összeönt és úgy szedi; attól -természetesen még rosszabbul lesz; akkor szidja az orvosokat, hogy -erővel meg akarják ölni s utánuk vagdalja a decoctumos üvegeket; Lőrincz -doktort, a házi orvost már egyszer meg is akarta lőni; szerencse, hogy -nem volt mivel; azt mondta neki, hogy «charlatán». Ez a szó pedig olyan -szó, a mitől egy doktorban minden csepp vér epévé válik. «Igenis! -charlatán az úr, mert még azt sem tudja, mi betegségem van!» – «De -igenis, hogy tudom!» – «No hát mondja, ha tudja.» – «Őrültség!» ordítá a -doktor s becsapta maga után az ajtót; szegény doktor maga is sárgaságba -esett e jelenet után s többé azért a házért sem ment volna le Demeter úr -fölött consiliumot tartani. - -Egy napon az jutott eszébe, hogy Sipos úrral irasson Margarinak. Más -emberben nem bízott már, csak az ügyvédben. Azt a furcsa indítványt -tette Margarinak, hogy jőjjön vissza Hidvárról; ötvenezer forintot fizet -neki, ha elvállalja azt a hivatalt, miszerint minden megkészített -gyógyszerből előbb ő vegyen be egy kanállal, hogy így annak hatását -experimentálhassa elébb – in anima vili. - -Sipos úrnak volt annyi esze, hogy ezt a levelet megirta ugyan, de el nem -küldte, hanem megmutatta Lángainénak, ki azt fejcsóválva vette magához. -Bizony különös ember az öreg úr. - -Majd meg mindenféle arcanumokat hordatott rakásra, a mit csak -reklámokban olvasott, vagy pletykaképen hallott: mindenről segítő -labdacsokat, három nap alatt megifjító tinkturákat, azokat sorba rakta -maga elé az asztalra, de hozzájok nyúlni nem mert, kivéve azokat, a -miket kivülről kellett a bőrére kenni. - -Engedte magának igen sokba kerülni a gyógyítást. Valaki azt tanácsolta -neki, hogy tiszta pezsgőben fürödjék; minden fürdője belekerült ezer -forintba. Nem sokalta. - -Egyszer azt olvasta valami hirlapban, hogy Párisban van egy szerecsen -orvos, a ki csodakúrákat visz véghez az embereken; jelesül kaucsukkal -egészen új tüdőt tud az embernek csinálni. Nem hagyott addig békét az -ügyvivőjének, a míg az nem irt egy párisi üzletbarátnak, hogy ezt a -szerecsen doktort minden áron meg kell szerezni a nagyságos úr számára, -kerüljön bár fele vagyonába, s ha őt szerencsésen kigyógyítja mostani -bajából, ötszázezer forintot biztosít számára. - -Nem lehetett vele megértetni, hogy ez az egész csodaműtő nem egyéb, mint -hirlapi kacsa. - -Szerencséjére a fekete orvos akkorra megszökött Párisból, kisülvén -felőle, hogy kenyérgalacsinokat árul drága pénzért, csodalabdacsok -gyanánt. - -Rettenetes volt a beteg úr körül akármiféle minőségben megmaradni érző -lénynek. Még János úr is csak a fejét dugta be az ajtón, úgy -kérdezősködött koronkint egészsége mintléte felől, Makszikát pedig épen -elzárták előle, nehogy a kis bolond megbántsa valamivel a nagytátit s az -egész családot kitagadja miatta; mert kitelik tőle. - -Egyedül Lángainé volt, a ki Demeter úr szeszélyeit rendületlenül ki -birta állani. Éjjel, nappal, soha el nem hagyá a beteg szobáját. Ott ült -a pamlagon és irt. Naplót vezetett. Miről vezetett naplót? Demeter úr -betegsége felől; annak minden phásisait feljegyzé komolyan, figyelmesen -s midőn jöttek az orvosok, felolvasá előttük, mi történt? mit kivánt? -miket mondott a beteg? hányféle változás történt rajta? az orvosok -komoly képet csináltak hozzá, s nem győzték eléggé bámulni a delnő -türelmét, ki nem resteli egy hypochondriacus agonia minden képtelen -tüneményét számbavenni s az orvosi tudományt dühbe hozni vele. - -Demeter úr mégsem volt megelégedve Lángainéval. Csak azért ápolja őt -ilyen híven, azért szorgalmatoskodik, mert nagyon jól tudja, hogy -Demeter úr új végrendeletet kiván tenni, a miben őt jelentékenyen -megrövidíti. Nem használ semmit a nyájaskodás. A mit az öreg ember -föltett magában, abból őt ki nem téríti semmi kedveskedő arcz. - -Mikor az este közelget, csípdelőzve szól leányához: - -– Nos, miért nem mégy hát szinházba? máskor is elmentél, máskor is itt -hagytál. Azt hiszed, hogy olyan rosszul vagyok már? Kedveskedel most -ugy-e? mert azt gondolod, hogy már meg kell halnom, mert félsz tőlem? -Pedig az mind nem használ semmit. Most már késő minden. Korábban -kezdtétek volna. Te és azok a másikok. Azok a rosszak. No majd -megemlegettek engem. Eredj kérlek a szinházba! Nagyon szép darabot -adnak. - -Lángainé soha sem szólt szavaira semmit. Hallgatott nyugodt alázattal; -csak akkor szólt néha beszédébe, mikor a beteg az orvosok ellen -zúgolódott. Ő is segített neki azokat szidni. - -Hanem ez mind nem használt semmit. Demeter úr azért egy napon mégis csak -magához hivatta Sipos urat, hogy tegyen fel új végrendeletet s -semmisítse meg a régit. - -Mikor ezt megtudta Lángainé, megtörte eddigi hallgatását. - -– Atyus; te új végrendeletet akarsz tenni? - -– Aggódol magad miatt, ugy-e? szólt az ágyban fekvő beteg, sápadt arcza -vonagló redőit gúnyra fintorítva. - -– Nem magamért, mert én férjem után tisztességesen el vagyok látva, -hanem megholt hugom gyermekei miatt; tudod, hogy azt igértem neki, hogy -úgy fogok rájuk gondot viselni, mintha saját gyermekeim volnának. - -– No hát csak viselj rájuk gondot, mert én nem viselek, én nem igértem -semmit. - -– Úgy szólsz, mintha nem volnál öregatyjuk. - -– Ők viselik úgy magukat, mintha nem volnának unokáim. Irt-e hozzám -azóta csak egy sort is az leány, a mióta Pestről elvitték, csak egy -«csókolom kezedet» a férje levelében? úgy tesz, mintha rá nézve a -világon sem volnék. Nem hetek óta vagyok-e már rosszul? fekszem, -halálomon vagyok; te ezt bizonyosan megirtad neki; de ő nem sietett ide; -oh kisebb gondja is nagyobb annál. - -– Te nem vagy halálos beteg, atyus, csak képzelődöl; meg fogsz még -bizonyosan gyógyulni; de Henriette azért mégis bizonyosan itt volna már -ezóta, mert én tudattam vele, hogy változásod van, ha saját beteg férjét -nem kellene őriznie otthon, a kit vadászaton a medve nagyon -összeroncsolt. - -Az öreg valami olyan kaczagáshoz hasonló hangokat hallatott: - -– Úgy! Férjét? Vadászaton? Medve? A hű feleség! Nagyon derék. Tehát -megtépte a medve a vadászaton s ő azt őrzi most otthon? Nagyon szereti a -férjét ugy-e bár? No hát felelj: nagyon szereti-e a férjét? - -– Azt te tudhatod jobban, szólt Lángainé vállat vonva. - -Az öreg, sovány kezét kiemelve a takaró alól, száraz mutató ujjával -taktust ütve, mondá: - -– És mégis száz perczenttel jobban szereti, mint az öregapját; mert -betegségében inkább nála marad. - -– Én azonban minden órán várom megérkeztét. - -– No, én meglehet, hogy nem fogok rá várni a meghalással. - -– De hát addig is, míg megérkeznék, miért nem akarod fitestvérét -elfogadni? - -– Kit? azt a semmirevalót? azt a minden iskolából kicsapott korhely -gézengúzt? azt a postillion d’amourt? azt eresszem én magam elé? Nem -iszom én mérget eleget ebből a sok orvosságos üvegből kanálszámra? még -az kellene, hogy egy vederrel hajtsak föl egyszerre; hisz az a ficzkó -képes nekem olyanokat mondani, hogy a guta rögtön megüt: hisz az egész -patikában nem tartanak fekete üvegekben lepecsételve, hármas zár alatt -olyan gyilkoló essentiát, mint a milyent ez a kölyök a két szemében -hordoz; hiszen úgy tud rám nézni velük, hogy a májamat metszi a nézése. -Előmbe ne bocsásd! - -– Pedig ő mindennap itt könyörög nálam, hogy békítselek ki iránta. - -Ez ugyan csupán kegyes hazugság volt Lángainétól Kálmán javára, a ki ezt -épen nem cselekedte, sőt inkább igen nagy rábeszélésébe került -Lángainénak a fiut annyira vinni, hogy nagyapja házához elcsalja a -nevelőintézetből. - -– Tehát könyörög, hogy béküljek ki? szólt kegyetlen elégültséggel -Demeter; no lám, a kis rebellis. A lázadók kegyelemért esdekelnek. Mit -gondolsz, vajjon kapna-e kegyelmet? - -– Minthogy a te jóságodtól függ, én bizton remélem. - -– Tehát te jó embernek ismersz engem? ej, ej, ej, én azt hittem, hogy te -engem valami gonoszkodó hegyi ördögnek tartasz. Bizonyosan -megváltozhattam egy néhány nap alatt. No majd meglássuk. Itt van ugy-e -most is az a derék fiatal ember? Elkészítetted előre, hogyan viselje -magát? szájába rágtad jól, hogy mit mondjon? vettél neki tisztességes -ruhákat, hogy szokás szerint rongyosan ne jőjjön elém? még tán a haját -is megnyirattad, minthogy én nem szeretem azt a lompos parókát a fején. -No jól van: nem bánom, ereszd be, ha itt van; hanem előre is -biztosítalak róla, hogy én kemény és száraz ember vagyok. Engem nem -lehet könyhullatásokkal megtölteni, mint a szivacsot, én nem vagyok -spongyia. Tőlem nem lehet egy óra alatt kicsakarni azt, a mit én hónapok -alatt jól elzártam, s a mit én föltettem magamban, abban engemet semmi -theatrecoup meg nem ingat. - -– Csak nem gondolod?… - -– De igen is, gondolom. Azt gondolom, a mit te nagyon jól tudsz. Akarom, -hogy a kik életemben fel sem vették haragomat, halálom után sírjanak -miatta, akarom, hogy még a kriptából is kinyúljon ez az én nehéz kezem s -érezzék annak ütését akkor is, mikor én azt meg sem mozdítom többé; hogy -odajőjjenek sírni és kezeiket tördelni a sírbolt-ajtó elé; a midőn én -épen úgy nem fogok rájuk hallgatni, mint nem hallgatok most. - -– Oh te hallgatni fogsz rájuk. Kegyetlenebbnek mondod magadat, mint a -milyen vagy. Én tudom, hogy nem fogod unokáidat szerencsétlenekké tenni. - -Lángainé annyira vitte magát, hogy még kezet is csókolt az öregnek, a -min az gúnyosan mosolygott. - -– No, eredj, hozd elő azt a fiut; majd meglátod, milyen nagyon fogunk -örülni, ha látjuk egymást. - -Lángainé megköszönte Demeternek ezt a kegyet s kiment saját szobájába, a -hol már várakoztatta Kálmánt, kit rögtön hivatott, a mint Sipos által -megtudta, hogy atyja új végrendeletet akar tenni. - -– Aztán édes Kálmánom, csak szelid légy; ne nézz olyan vadul öreg -atyádra; ne felelj neki, ha dorgál; tudod, hogy ő öreg ember és beteg, -azért nagyon ingerült; az öreget és beteg embert minden jóravaló lélek -kimélni szokta; azok iránt türelmesnek, alázatosnak kell lenni. Ne mondj -neki, bár mit mond is, semmi egyebet, mint azt, hogy bocsásson meg, -ezután jó fogsz lenni: borulj oda eléje és csókold meg kezét; kérjed, -hogy ne haragudjék rád, engedjen itt maradnod. Gondold meg, édes -Kálmánom, hogy magadviseletétől függ nemcsak a saját jövendőd, hanem -Henriette testvéredé is. - -A fiu nagyot sóhajtott: «szegény Henriette!» s azzal engedte magát -nénjétől bevezettetni. - -Lángainé egy cseppet sem volt meglepetve, midőn visszatértekor már ott -találta atyja szobájában János urat. Bizonyosan Demeter úr maga hivatta -őt oda. Hiszen hadd legyen hát ő is ott. - -Odavezette kis öcscsét Demeter úr ágyához s ott vállára téve kezét, -csendesen térdre nyomta őt; a gyermek megragadta nagyatyja kezét és -elkezdett zokogni. - -Demeter úr ingerkedő kedélylyel hunyorga rá: - -– Ki ez az ifju úr? nem ismerem ezt az ifju urat. Vajjon ki lehet ő? - -– Látod; – Kálmán úrfi, szólt bele János, mintha komolyan kellene erre a -kérdésre felelni. - -– Ez volna itt Kálmán úrfi? ez az én unokafiacskám? oh dehogy! Nem -szokott az én előttem térdepelni, nem szokta az az én kezemet -csókolgatni: bizonyosan valami árvagyermeket öltöztettek fel az ő -ruhájába, azt tanították be helyette. Mutassa csak az orczáját. - -Azzal felemelve a gyermek állát, annak könyektől eláradt szemeibe -tekinte. - -– De bizony, úgy látszik, hogy mégis ő az. No hát úrfi, hadd halljuk, -miért jöttél ide? Mire tanított be Lángainé nagynénéd? Versben van, vagy -prózában? Diákul van, vagy francziául? Kezdj hát hozzá. - -A gyermeknek természetesen semmi sem volt betanítva, nem is tudott volna -felelni a sírás miatt. - -– Ej, hát már az elején belesültél? Nos, segítsd ki, nénje; kezd el neki -az első szót, talán majd beletalál aztán. - -– Ugyan atyám, hogy lehetsz egy gyermekhez olyan kegyetlen? szólt közbe -Lángainé, ki szokott hidegvérűségét kezdé elveszteni. - -– Hát miért nem beszél? ő jött, nem én hivattam. Mit akar? - -– Azt akarja, hogy bocsáss meg neki, hogy fogadd őt vissza a házhoz, -hogy szeresd őt, úgy mint minket többieket szeretsz. - -– Te most hazudsz; ezt ő nem akarja. Sőt inkább szabad akar lenni, mint -a madár, a kinek senki sem parancsol, kóborolni a világban, alkalmatlan -parancsoló nélkül; maga ura akar lenni. Rokonainak jó hírt, nevet -szerezni! Ez az ő óhajtása. Ugy-e bár azt akarod nekem mondani? Felelj -hát, mert azt hiszem, hogy megnémultál. - -A fiu erőt vett magán, letörlé könyeit s elfojtott hangját szóra -erőltetve, ezt mondá: - -– Azért jöttem, hogy ne büntesd miattam Henriettet. - -– Ahán! Látjátok? ő nem magáért jött könyörögni. Ő nagy úr; ő nem -ereszkedik le a maga érdekében könyörögni; ő csak másokért esedezik. -Tudtam én, hogy az én Kálmán unokámnak semmire sincs szüksége. Néki még -csak a haldokló nagyapa áldása sem kell. Szégyen volna neki érte -megalázni magát. - -Lángainé vette észre a gyermek égni kezdő szemeiből, hogy ez a jelenet -rosszul fog végződni s most már azon lett volna, hogy eltávolítsa őt -onnan; azonban Demeter úr meggátolá. - -– Már most csak maradjon itt, már most majd én akarok vele beszélni. Ha -ő neki nincs hozzám több mondani valója, – van nekem. Tehát kedves szép -unokám, tudod-e, hogy honnan terem a puha kenyér? Mit gondolsz, ha egy -ruha leszakad rólad, honnan kerül elő a másik? Azt pénzért adják. S -kitől jön elő az a pénz? Az égből hull-e az, mint a manna? mit gondolsz? - -A fiu összeharapta ajkait és többé nem sírt; de annál jobban pirult. - -– Van-e neked valahol kapitálisod, a miből majd megélhetsz, ha én -meghalok és rólad el találok felejtkezni? Tudsz-e valami mesterséget, -mi? vagy koldulni fogsz, he? - -Lángainé nem mert közbeszólni; jobban félt, mint a hogy fájt neki e -jelenet. - -– Mert azt korántse gondold, hogy én nekem kötelességem a te -korhelységedet megjutalmazni, s módot szolgáltatni annak folytatására; -oh épen nem; én szabadon rendelkezem mindenemmel; – ha tetszik, -egyenlően felosztom, ha nem tetszik, a legérdemesebbnek adom, s ha -akarom, kiosztom a koldusok között. - -A gyermek könnyedén vállat vont; az öreg úr figyelmét nem kerülte az ki. - -– Vagy talán azt gondolod, hogy az apádról maradt rád valamid? Igen, egy -csomó fizetetlen adósság. Apád épen olyan haszontalan korhely volt, mint -te, ki anyádat akaratom ellen szökteté el, mint egy tolvaj. - -Kálmán, mint a kigyómarta, szökött fel e szóra; ajka elkékült és arcza -elsápadt. Nem látott most már semmit maga előtt, nem hallgatott most már -senkire. Rikácsoló hangon kiálta: - -– Apámat ne bántsd! mert az nem bántott téged. Tartsd meg mindenedet; -add, a kinek akarod; én nem kérem semmidet; de te se bántsd az én -szegény apám, anyám becsületes nevét. - -– Kálmán! az Istenért! suttogá Lángainé. - -– Hallod, hallod! szólt ravaszkodva az öreg úr. Megjött neki a szava! -Most beszél ez az igazi hangján. - -– Igaz! Nem akarok hozzád jönni; sem palotádba, sem temetődbe. Nem -akarok enni panaszos kenyeredből! Elmegyek tőled és soha sem jövök -vissza. Koldus fia vagyok: magam is az lehetek. Koldulni fogok az -utczaszegleten meg házról-házra; de nem ti tőletek – nyomorult gazdagok! - -Lángainé meg volt rettenve; az öreg úr egy perczre elmeredt szemekkel, -nyitott szájjal esett vissza vánkosai közé; csak János úr hitte, hogy -meg tud felelni e rakonczátlan kölyöknek. Hirtelen két hosszú lépéssel -előtámadt a kandalló mellől s neki ment Kálmánnak azon atyafiságos -szándékkal, hogy majd felpofozza. - -– Ejnye, te semmirevaló gaz suhancz, még a tátit és minket insultálni -mersz? - -Kálmán úrfi azonban hirtelen felkapott Lángainé asztaláról egy nyitott -peniczilust s szembe állva hórihorgas nagybátyjának, fogcsikorgatva -kiálta rá: - -– Hozzám ne nyúlj, te hosszúlábú hóhér, mert úgy ütöm a hasadba ezt a -kést, hogy rögtön meghalsz. - -János úr úgy megijedt e szóra, hogy azt sem tudta, melyik lábával lépjen -előbb hátrafelé? Valóban, ez nem volt tréfa. Az ember sokat risquirozott -volna a támadás által. - -Azzal Kálmán, használva az egérutat, hirtelen kiiramodott az ajtón s azt -bevágta maga után. Az elhagyott szobából dühös csengetés hangzott utána. - -A csengetésre előrohanó pitvarnok az előszobában találkozott az úrfival. -Kálmán megszólítá: - -– Ugyan édes György, adjon egy darab kenyeret, mert mától fogva nem -tudom, hogy mit fogok enni? - -Odabenn még dühösebben csengettek. - -– Mindjárt jövök úrfi, várjon meg a kapu alatt; szaladnom kell, nem -tudom, mi baj van megint odabenn? - -Azzal futott az inas a szobába. - -Demeter úr félig fennült az ágyában, a hálósipkája félre volt csapva a -fejében, mint egy részeg embernek; ordítozott, a hogy torkán kifért: - -– Segítség, gyilkosság! Fogjátok meg az orgyilkost! György, rohanj -utána; veresd vasra, vitesd a vármegye házához; kiálts politzeyt! Fogd -el. Eredj. Rohanj! - -A komornyik azt mondta az öreg úrnak, hogy «igen is». S azzal kiment a -szobából; a szemközt jövő Siposnak, ki hallotta a lármát az ajtón kívül, -néma jelekkel mutatá, hogy az öreg úr meg van egy kicsit háborodva, -azzal sietett le a lépcsőn, az úrfit keresve. Az pedig, hogy Sipos észre -ne vegye, elbujt az orosz kémény szeleltető odujába, onnan várta be a -további eseményeket. - -A pitvarnok fütyörészve jött a lépcsőn alá, látni való volt, hogy ez nem -gyilkoskergetésben fárad, Kálmán szépen előjött az oduból. - -György fejét csóválta nagyon. - -– Ej, ej, mit csinált már az úrfi megint? No no no, csak nem kell -szeleskedni; ihol van három huszas, fogja; de aztán szépen visszamenjen -a nevelőbe, valami bolondot ne csináljon. - -Míg ott beszélt Kálmánnal, két-három inas rohant, ugrált alá a -lépcsőkön, a házi úr «gyilkos» kiáltásaira; a kapu alatt a komornyik -mindeniket megállítá s bemutatá nekik a kergetett gyilkost, Kálmán -úrfit; a min aztán valamennyien nagyon nevettek, a nagyszakállú kapussal -együtt. - -Kálmán úrfit ereszték szélnek. - -A pitvarnok aztán visszatért Demeter úrhoz s nagyon serényen előadá, -hogy az úrfi mindnyájokon keresztül törte magát; két városi hajdut, a -kik fel akarták tartóztatni, elgázolt; egy lovas pandur utána nyargalt, -de az úrfi olyan gyorsan szaladt, hogy nem érte utol stb. stb. - -Azután csendesség lett a szobában. Jelen volt ott Demeteren kívül fia -János, leánya Lángainé és az ügyvéd, Sipos. - -Sok ideig nem törte meg senki a hallgatást. - -Végre Demeter úr, indulataiból epés nyugalmába visszatérve, leányához -fordult: - -– Nos, beszélj hát még valamit. Tudsz-e még valami jót? - -Lángainé hallgatott. - -– Tessék az iróasztalhoz ülni, tekintetes úr; inte most Demeter az -ügyvédnek. Visszahozta kegyed a régi végrendeletemet? - -– Itt van; szólt tompa hangon az ügyész s átnyújtá a zsebéből kivont -iratot. - -Azt pedig Demeter úr megfogá száraz ujjaival s nagy elégtételtevéssel -elhasítá kétfelé, és azután minden darabot ismét kétfelé, míg az egész -harminczkét darabra volt eltépve, akkor az egész laskává tépett -iratromladékot egy tálczára tevé és János úrra bizta, hogy vesse azt -azon módon a kandallóba, még egy csücske se maradjon belőle. - -– És most tessék másikat irni, fiskális úr; ha majd le lesz tisztázva, -hozzon azután öt tanút, a kik előttemezzék. - -Most Lángainé bátorságot vett magának közbeszólani. - -– Kérlek atyám, engedj meg egy szót; – nem akarok azért a rossz fiuért -többé neked alkalmatlankodni, nincs egy szó mentségem is számára, ő -megjavíthatlan; a mit keres magának, azt megtalálja; de Henriettért -kérlek. - -Demeter úr nem engedé tovább beszélni. - -– Henriettért ugy-e? Mivel jobb ő, mint az öcscse? Azt hiszed, hogy -engem bolonddá lehet tartani? óh én vén róka vagyok már ahhoz, hogy -ilyen világos kelepczébe belépjek. Tán nem világos előttem, hogy ha én -Henriettenek egy félmilliócskát hagyományozok, Kálmánt pedig kitagadom, -hát ő rögtön megosztja testvérével, a mit neki hagytam; óh mert ez -nagyon gonosz szivű leány; ismerem a rossz szivét. Nem! én rajtam nem -fognak kaczagni halálom után. - -Lángainé összekulcsolt kezekkel kérte: - -– Atyám, gondold meg az Istenért azt a helyzetet, a mibe jönni kell e -szegény leánynak, a kit férjhez adtál erővel egy emberhez, a kit nem -szeretett s a ki őt elvette azért, mert tégedet gazdagnak ismert. -Micsoda elátkozott élete fog ennek lenni azon ember mellett, ha te -kitagadod őt vagyonodból; ha azon ember kegyelmére kell szorulva lennie, -a ki csak jövendő örökségeért volt hozzá hizelgő… - -– Az a jó! felelt rá kegyetlenül a beteg ember. Legyen megbüntetve -kétszeresen, a miért ellenem föl mert lázadni. A mit felhoztál, az csak -egygyel több ok arra, hogy azt tegyem, a mit régóta elhatároztam. -Kaczagnom kell, ha elgondolom, milyen szemekkel fognak egymásra nézni, -Hátszegi uram és Henriette asszony, ha ezt megtudják. - -Még János is beleszólt: - -– Hátszegi is megérdemli ezt a büntetést: ő is megbántott minket. - -Lángainé nem ügyelt most arra, a mit János beszél, hanem a végső -kétségbeesés elhatározásával lépett atyja ágyához és térdreborult -előtte. - -– Atyám! a mindenható Isten irgalmára kérlek; lelked üdvére, menybéli -boldogságodra: légy kegyelmes szivű ez órában unokáid iránt; gondolj -reá, hogy találkozni fogsz ott – a túlvilágon meghalt testvérünk szomorú -lelkével s az kérdezni fogja tőled: mit tettél árva gyermekeimmel? - -Sipos úrnak úgy fájt ez a jelenet, hogy nem állhatta tovább; fölkelt és -kiment a szobából és odakinn könyeit kezdé törülgetni. - -De nem indult meg e szavakon a beteg ember, vagy még inkább haragra -indult rajtuk. - -– Kelj fel innen és ne játszál én előttem komédiát; az én házam nem -theatrum. Gondolj te csupán saját bajodra. Azt gondolod, te neked -nincsen semmid a rováson? Azt gondolod, hogy én feledékeny eszű vagyok? -– ne áltasd magadat azzal; rovásra van irva minden, a mivel valaha -megbántottál; itt a fekete könyv, a mibe azt mindig följegyeztem, a -fejem alatt; rajta háltam, nem felejtettem el belőle semmit, s mikor az -összeszámolásra kerül a sor, benne lesz a számodásodban minden görbe -nézés, minden büszke mondás, a mivel engem évek óta keseríteni akartál; -és azoknak, hidd el nekem, nagyon nagy ára lesz téve. Aggódjál te saját -magad miatt! Azt gondolod, kiengeszteltél azokkal az itt töltött -éjszakákkal, mikben az álmot megtagadva szemeidtől, ágyam előtt ültél? – -azt gondolod, beszámítom ezt a buzgó ápolást, a mivel hetek óta magadat -gyötröd? Semmibe sem veszem azt. Ismerem a gondolataidat s túljárok -rajtok. Két heti alázat nem vásárol meg tíz esztendei büszkeséget nálam. -Hidegvérű emberre találsz bennem, a kit még halálos ágyán sem csal meg -senki! És most hallgass. Szót ne emelj többet azok mellett, a kikre -nekem méltó haragom van, mert ha még egyetlen sóhajtással utamba mersz -állani, hogy őket meg ne büntessem, te is abban a sorsban fogsz -részesülni, a miben ők! - -Lángainé régóta felállt már, nem térdepelt többé. - -Arczának régi feszes büszkeségét visszavette ismét; félig lecsukott -pillái alól Demeter úrra alátekintve, összeszítt ajkai közül így szóla -hozzá: - -– Jól van tehát, kegyes uram. Te hidegvérű ember vagy; – én is az -vagyok. Te nem szereted a komédiajátszást; – én sem szeretem. Nem szólok -többet semmi szót a te szivedhez az én szivemből. Tégy, a mit tetszik! -Irass, a mit tetszik. Majd ha nekem nem fog tetszeni, a mit irattál, én -tenni fogok róla… - -Demeter úr meg volt lepetve. - -– Tenni fogsz róla, te? Mit tehetsz te az én végakaratom ellen? -Rövideszű némber! - -Lángainé hideg szilárdsággal felelt rá: - -– Én meg fogom semmisíttetni a te végakaratodat. - -– Esztelen! kiálta dühtől reszketve Demeter s kezeivel tétovázva -keresgélt maga körül; nem tudod-e, hogy minden vagyon az enyim, hogy -mindennel szabadon rendelkezhetem; hogy nekem tökéletes szabad akaratom -van? - -– Nincs. - -Ezt a rövid szót mondta, semmit többet az özvegy s állt büszkén a két -férfi előtt, kik álmélkodva bámultak reá; Demeter úr alig talált szót, -mit e rövid egytagú igéhez kössön, olyan rettenetes, olyan képtelen, -olyan felfoghatatlan volt az. - -– Nincs? Hogy nekem nincs szabad akaratom? Hogy én nem tehetem azt, a -mit akarok? János! János, kérlek nevess egy kicsit. Haha! Ez a jámbor -lélek azt hiszi, hogy nekem nincs szabad akaratom azt tenni, a mi nekem -tetszik; hogy én nem tehetek végrendeletet. Jer ide, segíts nekem -kaczagni. - -– Ne kaczagjatok, mert az megint csak színjátszás volna s én sem -szeretem itthon a színjátékot. Te azt mondod, hogy hidegvérű ember vagy; -én is az vagyok; – te azt mondod, hogy régóta készültél már erre a -kegyetlen véghatározatra; én is régóta készülök már a védelemre. Te -rovásra jegyeztél mindent, a mit gyermekeid, unokáid mondtak és tettek, -még a rád vetett tekinteteiket is; – én is irtam naplót, a miben fel -vannak jegyezve, a miket te tettél és mondtál; fel a tanuk nevei, a kik -előtt tetted és mondtad, s a mily kegyetlen szóval lediktálod te ezt a -végrendeletet, mely ártatlan véreid a koldusbotra juttatja, olyan és -hasonló kegyetlenséggel fogok én előállani, hogy bebizonyítsam, -miszerint te akkor – meg voltál háborodva. - -Demeter ajkán megszakadt a lélekzet erre a szóra. János leült, úgy -megijedt. - -Erre nem volt senki készen. - -– Én is készültem arra a csatára, a mire te! szólt büszke hanglejtéssel -az özvegy. Én is gondoltam arra, mikor éjekről-éjekre álmatlanul -virrasztottam ágyad mellett, a mire te gondoltál s bennem is megért az -alatt valami, a míg te érlelted a végcsapást fejünkre. Én tűrtem, -hallgattam s lemondtam. Én könyörögtem előtted; én letérdeltem ágyad -előtt, mintha az volna az oltár s te az Isten rajta. Te eltaszítottál -onnan, te átkot mondtál gyermekeidre; most lásd, hogy neked is részed -lesz ebben az átokban. Tudjad, hogy akármint rendelkezel ellenünk, -holtod után egy gyűlöletes pernek vetetted meg alapját, melyben arról -leend a kérdés, hogy eszedet elvesztéd életedben; elő fognak állni -orvosaid, cselédeid, a kiket én megnevezek és hosszú sorát fogják -elmondani azon különczségeidnek, miket eddig a családi szentély titka -fedett. Közbeszéddé lesznek szokatlan hóbortjaid s a birák mérlegelni -fogják, hogy lehetett-e annak végóráiban tiszta öntudata, a kinek -lelkében ily visszásan volt fordulva az eszmejárás? Ez rút per lesz, -szégyen rád és mi ránk; de te akartad, s én megteszem. Most Isten legyen -veled. Tedd, a mit gondolsz; én nem foglak látni többet. Házadat ez -órában elhagyom – és soha vissza nem lépek bele. - -Azzal büszkén az ajtóig haladt; ott még egyszer fejét félig visszafelé -fordítva, mondá: - -– Isten irgalma legyen veled. - -És azután nem nézett vissza többet. Még abban az órában el is ment a -háztól. Még azon a napon meg is halt Demeter úr. - -János úr aztán nagyon meg volt akadva, mert pro primo nem tudta, hogy -most a gyászjelentő lapokra kinyomassa-e Lángainé meg Henriette és -Kálmán neveiket is, vagy pedig csak a magáét és a Makszikáét, mint -egyedüli örökösét? pro secundo pedig az a nagy baja volt, hogy csakugyan -szeget ütött a fejébe, vajjon nem tesz-e lépéseket Lángainé a többieket -egészen kizáró végrendelet megsemmisítése végett, a hogy fenyegetőzött? -mert kitelik ám az ettől a hóbortos asszonytól. - - - - -AZ ARADI ESTÉLYEK. - -Kengyelesy gróf csakugyan szerencsésen hazaérkezett Aradra, ezuttal nem -rabolta ki a Fatia Negra. - -A hidvári vadászestéken mindazt visszanyerte, a mit a kengyelesi -látogatás alkalmával vesztett s e fölötti örömében szabad rendelkezést -adott a grófnénak termeit az ottani elegans világ számára megnyithatni. - -Mert Aradnak igen elegáns közönsége van; Pest után itt egyesül minden -aristocraticus elem, sőt Pest fölött még az az előnye is van, hogy a -társaság nem oszlik szét a különböző idények szerint; Csákó, Ménes, -Magyarát, Világos és a körüllakó főurak pusztáin levő kastélyok mind úgy -egy csoportban vannak Arad körül, hogy sem nyár, sem ősz nem szórja szét -messzire az ismerősöket; azoknak, kik a társasélet örömeit szakadatlanul -birják élvezni, Arad valóságos Aranjuez. - -Kengyelesi grófnénak nem kellett az ilyen ajánlatot kétszer mondani; -másnap mindjárt kezdetét vette a sok bemutatás. (Ez ideig a grófné -visszavonultan élt Aradon.) A kik a jobb körök nevezetességei voltak, -azoknak bevezetéséről az ismerősök gondoskodtak; a távolabb állókat, -kiket még senki sem ismert, magának a grófnak kellett felkeresni s -bemutatni. Neki tetszett ez a mulatság. - -Azok közé, kiket így messziről kellett bevonni a társaságba, tartozott -egy Pestről jött fiatal ember, itt jelenleg megyei hivatalnok (azon -időkben különösen kitüntetett osztály), kit míveltségeért nagyon -dicsérnek, ki megyegyűléseken már egy párszor igen értelmesen meg is -szólalt: bizonyos Vámhidy Szilárd. - -Hanem a mi a hölgyeket jobban érdekli az ő megyegyűlésen tartott -beszédeinél, a felőle elterjedt hír ama regényes szerelmi viszonyáról -egy gazdag pesti tőzsér leányával, ki miatt az ifju magát el akarta -ölni, a leánynyal összebeszélve; szinte a halál révéről hozták már -vissza; hanem azért a leány csak férjhez ment a gazdag Hátszegihez. - -No ezt a fiatal embert okvetlen meg kellett ismernie a grófnénak. -Hogyne? Azt az ideált, a kibe Henriette szerelmes volt s a ki magát vele -együtt el akarta ölni. Oh az ilyen species nagyon ritka már a mai -világon; megérdemli, hogy mutogassák. - -A grófné annyit beszélt felőle férjének, annyira magasztalta az ifjut, -pedig csak úgy messziről látta egynehányszor, hogy Kengyelesy már -kezdett nyugtalankodni miatta. - -Be kellett őt mutatnia a feleségének. E végett elébb magának is meg -kellett ismerkednie; ez könnyen ment, az alispán mindkettőjüknek jó -ismerősük volt, ott megbarátkoztak. Kengyelesy grófot azután, ha egyszer -megbarátkozott valakivel, nem lehetett többé kikerülni; az fogta az -embert, vitte, pártolta, boszantotta és mindent elmondott neki, a mi a -nyelvére akadt. - -– Kedves barátom, az én feleségem ön után bolondul. Valósággal el van -öntől bolondulva. Már egy hét óta szekiroz, hogy önt keressem fel és -vigyem hozzá. De előre figyelmeztetem önt, kedves barátom, vigyázzon -magára; az egy igen csodálatos asszony, már sok emberrel tett így, mint -önnel. Egyszer magához vonta őket, enchantirozta, elbűvölte; s mikor már -egészen schachmattá tette, akkor ott hagyta a faképnél; mint a hogy -szokás a matt után megint másik parthiet kezdeni. Ez valóságos endiablée -asszony! Mindenkivel kiköt; nincs fiatal ember, a kitől eltűrné, hogy -belé ne szeressen; egy pár hétig aztán engemet szánnak, már a harmadik -héten én szánom szegényeket. Mert tudja barátom, a mellett ez egy -Penelope! A hitvesi hűség valódi Vestalángja nála, mely soha sem alhatik -ki a nélkül, hogy az őrizőnek meg ne kellene halni. Hanem, kedves -barátom, délelőtt nem szokás világos sárga keztyűt húzni látogatásokhoz. -Lássa. - -Szilárd azt felelé, hogy ő nála már három órakor délután van. - -– Ebédelt már? kérdé gróf Kengyelesy ijedten. Ah, kedves barátom, akkor -kérem, vegyen a fogai közé egy pár szemecskét ebből a cachou -aromatiquéeból. Ezt mindig velem hordom. E nélkül nem lehet hölgyekkel -beszélni ebéd után. Tudja ön: ez elveszi az ember szájának azt a -bizonyos utóemlékét, a mi ebéd után, kivált egy kis borocska után, -önkéntelenül visszasugárzik. - -– Hiszen nem beszélünk mi olyan közelről egymással. - -– Azt ki tudja? – No hát csak arra figyelmeztetem kedves barátom, hogy -vigyázzon magára; eszén járjon, hidegvérű legyen; eszébe jussanak jó -tanácsaim s mihelyt idejét találja, lásson valami jó parthie után, mert -addig ezer veszélynek van a fiatal ember kitéve. Köztünk mondva, azután -még kétezernek van kitéve, aztán meg az is igaz, hogy nincs jó parthie a -világon, mert minden asszony el tudja azt bőven költeni, a mit magával -hozott. - -Szilárdnak soha sem volt szükség a gróffal vitázni, mert ő rendesen maga -magát kidisputálta, ha beszélni engedték. - -Az első bemutatás szokás szerinti feszességét igen hamar megtörték a -gróf bizarr ötletei. - -A grófné habos moir antique ruhába volt öltözve, melyhez hosszú angol -fürtöket viselt. - -– Ugy-e bár, Szilárd barátom, szólt a gróf, ez a ruha, meg ez a coiffure -sehogy sem áll a grófné arczához, mi? - -Sok jámbor fiatal embert kétségbe ejtett volna egy ilyen hóbortos -kérdés; egyik ügyetlen bókbul a másikba botlottak volna egy ilyen -«banditadöfés» kiparirozása közben; az én Szilárdom örökké nyugodt -arczát egy perczig sem hozta zavarba az. - -– A grófnénak minden jól illik, válaszolt rá; de én még is tudok egyet, -a mi ennél is csinosabb, a mi minden hölgyet szebbé tesz. - -– Nos? ön kiváncsivá tesz; szólt a grófné. - -– Ön oly műismerő volna, hán? kiálta rá a gróf. - -– Azok a kék szövetek, fehér pontocskákkal, annyi bűbájt szaporítanak -minden hölgy alakján, s mellé egy ősi csipkefőkötő. - -– Áh ha há, bravo, kiálta Kengyelesy. Még a hölgyek közt is korteskedés! - -(Talán te már nem is tudod, kedves olvasóm, azoknak a kék ruháknak -történetét, azokkal a fehér pontocskákkal? a miket egy időben olyan nagy -lelkesüléssel kezdtek viselni Magyarhon högyei. Oh az nevezetes időszak -volt! Sokat beszéltek akkor arról.) - -A másnapi fényes estélyen Kengyelesy grófné olyan fehérpontos kék honi -szövetbe volt őltözve, olyan csipkefodros főkötővel fején, a milyent -Szilárd mondott neki. - -– Tessék! drága barátom! szólt a gróf az ajtón belépő Szilárdot rögtön -elfogva, ott van ni. Tetőtül talpig úgy costumirozva, a hogy ön -rendelte. Mondtam ugy-e? Sajnálom önt; már benne van a hálóban. - -Szilárd sietett a grófnét üdvözölni, ki az egész estélyen át különösen -kitünteté a szép ifjut. Nem csinált belőle titkot. - -S ha még valakinek kikerülte volna a figyelmét, azt maga a gróf sietett -figyelmessé tenni, egész este járt-kelt férfiak, asszonyok között s -háborgatta őket észrevételeivel. - -– Ahol van, ni. Már megfogta. Odaülteté maga mellé; mindig vele beszél. -Még politizál is a kedveért, pedig nem ért hozzá. Az elébb, hogy vele -tánczolta s quadrillt, mindig elkéstek a figurából a nagy causerie -miatt. Én mondtam előre a fiatal embernek, hogy így jár; mondtam neki, -hogy vigyázzon magára; de nem veszi hasznát; ő is hanyatthomlok rohan a -veszedelmébe, mint a vacsoravesztő pille a lámpásba. - -– És így tovább. - -Egy óra alatt az egész társaság tudta (tudhatta, mert Kengyelesy -elmondta mindenkinek), hogy az a komoly képű fiatal ember ott a grófné -mellett, a kinek még most olyan nehezen sikerül a mosolygás, micsoda -szerepre van szánva ezeken a pallókon?… - -… Hanem hogy az a fiatal huszártiszt ott a harmadik szobában, a ki csak -úgy en passant vetődött most ide Pardubiczból, a ki egész este egy -pillanatra sem bukkan be a tánczterembe, hanem ül két öreg úrral egy -asztalnál és tarokkozik, a ki a bemutatás első pillanatán kívül egy szót -sem váltott a házinővel, a kit nem érdekel az egész társaságból senki, – -– hogy ennek micsoda szerep van itt szánva? azt már nem tudja senki, a -gróf legkevésbbé; – hanem a grófné talán mégis tudja. - -Harmadnap a köszönőlátogatást kelle megtenni Szilárdnak a grófnénál. – -Készakarva olyan órában ment, a mikor tudta, hogy nincs otthon, s egy -látogatójegy hátrahagyásával elvégezheti a látogatás kötelességét. Hanem -este találkozott vele a szinházban. Az előadásnak vége volt, a grófné -kocsija még nem járt elő, s míg az előcsarnokban arra várt, Szilárdnak -nem lehetett őt elhagyni. - -– Oh az nem megy ám, tisztelt uram, szólt tréfásan a grófné, hogy ön -kilesse, mikor nem vagyok otthon, s akkor egy látogatójegygyel lerója -tisztét. Ismerjük ezt a szokást, de önnek nem szabad azt használatba -venni. Nekem sok mondanivalóm van önhöz. Igen sok, a mit önnek meg kell -tudni tőlem. Azért csak igérje meg gyorsan, hogy holnap tizenkét órakor -el fog jönni hozzám, különben megteszem azt a tréfát, hogy világ -rémületére felkérem önt, hogy jőjjön velem rögtön kocsimon. - -Más kedélyű ember aligha fel nem találta volna magát, hogy e -fenyegetésre azt felelje, hogy ijessze hát meg a grófné e merénylettel a -világot, hanem Szilárd komoly képpel azt viszonzá, hogy jó lesz, tehát -holnap reggel 12 órakor el fog menni. - -El is ment. Nem igen dobogott a szíve, mikor belépett a grófné -magántermébe; a sok tétova eszme közül azt tartotta meg legjobban, – a -mit a gróftól hallott. Tréfát űznek vele. - -Tehetnek, a mit akarnak. - -A grófné halkan tudatta komornyikjával, hogy senki számára sincs itthon -s azzal leültette magával szemközt Szilárdot. – A grófné szép asszony -volt és szépen is tudott öltözködni. A grófnénak igen szép szemei voltak -és igen szépen tudott mosolyogni velük. A grófnénak igen szép kis szája -volt, s ha megszólalt, még szebb lett, mert igen elmésen tudott -beszélni. A veszedelem félre ismerhetlen. - -– Édes jó Szilárd; szólt a grófné azzal a könnyű, természetes -naivsággal, mely annyira lefegyverző az erős ész ellenében; ne -nehezteljen, hogy néhány bizalmas szót intézek önhöz. A világban rövid -időn azt fogják beszélni, hogy ön szerelmes én belém, én pedig önbe. Én -nem fogom hinni az elsőbbit, ön nem fogja hinni a másodikat. A világ -beszéljen, a mit neki tetszik. A milyen keveset gondol ön arra, hogy -érzelmeivel felém forduljon, ép olyan kevéssé van nekem szándokom, -azokkal könnyelmű játékot űzni. Nekem egy jó, áldott férjem van, a kit -gonoszság volna megkeserítenem; nem is adok rá okot; önnek pedig egészen -más gondjai vannak. Én ismerem önnek a gondjait. No ne haragudjék; ne -húzza úgy össze a szemöldeit; az önnek jól áll, de én nem akarom, hogy -tegye. Én nem vagyok tolakodó; nem akarom önt meglopni: nem kérdezem, -hová ásta el kincseit? én csak azt mondom, hogy tudom, hogy önnek -kincsei vannak, s azok el vannak ásva. No mondja ugy-e, ön nem fél én -tőlem? - -Szilárdot e váratlan fordulat kissé zavarba hozta. Puszta kiváncsiság -volna-e az? - -– Nincs félteni valóm, grófné; szólt mosolyogva. Nincsenek elásott -titkaim. Fiatal ember voltam, mint más; voltak bohó ábrándjaim, mint -másnak; s kigyógyultam belőlük, mint minden ember. - -– No, ön most nem mond igazat: ön nem gyógyult ki belőlük. Hanem hát -legelőbb is azt kell önnek mondanom, hogy ne higyje felőlem, mintha én -csak asszonyi kiváncsiságból akarnék olyan tárgyakat ön előtt -felemlegetni, a miknek gondolatja önnek fáj, mintha én csak mendemondát -hajhászni fordulnék önhöz azzal a szóval, hogy legyen irántam bizalmas s -vissza akarnék élni bizalmával. Higyje el, én nagyon szeretem a tréfát -léha, tartaléktalan férfiak irányában alkalmazni; de a jó szivet mindig -tisztelem, mert az olyan ritkaság. – A kiről beszélni akarok önnek, az -énnekem barátném, s az nagyon, nagyon, de igen nagyon szerencsétlen… - -Szilárdnak el kellett hinni, hogy ez igaz, mert a grófné szemében -könycsepp ragyogott. - -– Oka vagyok én annak? kérdezé keserűn. - -– Ön nem, de ő sem; én tudom bizonyosan. Mindennek oka a pénz; a szomj a -pénz után. Nincs szerencsétlenebb teremtés a világon, mint egy gazdag -ember leánya. Hanem hát ez most mind csekély baj: férjhez adták -valakihez, a kit nem szeretett; a ki elvette azért, mert nagyapja -milliókkal bir; a kihez nagyapja átokkal fenyegetőzve riasztá nőül -menni, s most, miután e férfi nejévé lett, a ki iránt még csak -barátságot sem érezhet, nagyapja végrendeletet tesz és kitagadja -mindenéből. - -Szilárd ajkai vonaglottak e szóra. - -– Képzelheti ön azt, a mi most következik. A nő nem szeret és nem -szerettetik. Hozzá adták egy keleti nábobhoz, a ki menyasszonyát -gazdagnak hivén, úgy költött azóta, mint egy fejedelem. És most ez az -ember egyszerre arra a hírre ébred fel, hogy nejének semmije sincs. -Ismeri ön azt a szót, hogy «kegyelemkenyér»? - -– A szót ismerem, de a kenyeret nem kóstoltam. - -– Hanem arról soha sem fog önnek fogalma lenni, hogy mi az a -kegyelemkenyér, a mit egy férj ád annak a nőnek, a kit gazdagnak hitt s -szegénynek talált. S még hagyján, ha ez a férj maga is szegény ember! De -hátha gazdag – oh ez a kenyér nagyon keserű. - -(Ugy-e keserű? gondolá magában Szilárd; az a kenyér, a mit én ajánlottam -neki, az csak száraz volt.) - -A grófné látva, hogy Szilárd hallgat, folytatá beszédét. - -– Biztosan értesültem felőle, hogy a báró magaviselete neje irányában -azóta egészen megváltozott, hogy megtudta annak kitagadását. Épen sokat -vesztett a kártyán, midőn ez a hír érte. E fölötti rossz kedvét épen nem -iparkodik neje előtt eltitkolni. Henriettenek voltak jótékonysági -kiadásai, a vidék szegényei őt tarták szabadító angyaluknak, most ezt a -szerepet meg kellett szüntetnie. Zárt ajtót kell tartania a könyörgők -előtt, mert férje nem szabadítja fel haszontalan kiadásokra. Sőt, ha -hinni lehet a szóbeszédnek, még azt is mondják, hogy miután Henriettenek -meg van az a szokása, hogy mikor nincs pénze szétosztani boldogtalan -emberek között, akkor az ékszereit nem restelli zálogba tenni, tehát -most Hátszegi azokat zár alatt tartja, s csak olyankor adja elő, mikor -valami pompához kellenek s olyankor kényszeríti nejét azokat felrakni -magára. Tudja, hogy ez nagy megaláztatás egy nőre nézve. - -(Szilárd gondolta magában: ha az enyim lettél volna, most volna csendes -tűzhelyed, kis szobáid, a mikben magad volnál az úrnő; én nem vennék -ékszereket, de két falatom közül a jobbik mindig a tied volna.) - -– És a mi a legmegalázóbb a nőre nézve: most már Hátszegi még csak -titkolni sem igyekszik előtte sértő szenvedélyét, mely köztudomás volt -eddig is, de a nő legalább nem tudta; – most már ő is tudja. - -Szilárd kérdőleg tekinte a grófnéra, mint a ki nem értett valamit. - -– No, értem alatta azt a tulságosan chevaleresque hajlamot, mely a női -szépség bálványozását még a parasztnőkre is kiterjeszti. - -(Szilárd gondolá magában: ha az enyim lettél volna, olyan helyen állna -képed, a hova más nőarcznak még csak árnyéka sem vetődnék soha.) - -– Ön nagyon elgondolkozik azon, a mit beszélek, édes Vámhidy; pedig ne -gondolja, hogy én csupán azért beszélek, hogy önnek érdekes újságokat -mondjak. Más bajom van, illetőleg nem nekem, de szegény Henriettenek. - -– S érdemesít rá, hogy ezt megtudjam? - -– Oh, ő bizonyosan nem fordulna panaszával önhöz; – de ezt én találtam -ki. Azt gondolom, legjobb helyen beszélek. Henriette szivét még egy -nagyobb csapás érte, a mi annál érzékenyebb, mert folytonos sajgásban -tartja. Öcscse, Kálmán, Pestről hirtelen eltünt s azóta nem tudni, hová -lett. - -Szilárdot e szavak nagyon megindították. - -– Ezerfélét beszélnek róla, a mit én nem akarok elmondani. Azoknak -nagyobb része igen rossz. Henriette megtudva ez esetet, kérte férjét, -hogy járjon utána Kálmán eltünése okainak. Hátszegi irt ügynökének, -kapott is tőle választ, de azt semmi áron sem akarja Henriettenek -megmutatni; sőt megparancsolta neki, hogy többé előtte Kálmán öcscsét -elő ne hozza. Most ez a szegény nő kétségbe van esve, el nem tudja -gondolni, miért titkolják előtte testvére eltüntének okát? És most jövök -már arra, a miért önnek ezt a sok szóbeszédet elmondtam. Henriette azt -hiszi s én is meg vagyok felőle győződve, hogy ha testvére életben van, -akkor csak egy embert fog felkeresni és az senki sem más, mint ön. - -– Szegény fiu; engem nagyon szeretett, sóhajta Szilárd. - -– Érti ön már most az összefüggést, ugy-e bár? Ha valaki megtudhatja -Henriette testvérének hollétét, annak valódi okát, a miért Pesten levő -rokonait elhagyá, és sem Lángainéhoz, a ki védője volt, sem testvéréhez -nem menekült, úgy az ön lehet legbizonyosabban. Ezt nem lehet ügyvédre -bízni, mert ez nagyon sok gyöngédséggel jár; ide érzelem, lovagiasság -szükséges s ha már a férj elutasítá magától e nemes feladatot, úgy nincs -kihez fordulni, – mint – a feláldozotthoz. - -Szilárd ajkait harapta, hogy a köny szemébe ne jőjjön. - -Ki hinné, hogy a könnyelmű nőknek annyi érzésük legyen barátnéik iránt? - -Szilárd fölkelt, meghajtá magát s azt válaszolta a grófnénak röviden, -hogy magára vállalja e feladatot. - -A grófné kedvesen nyujtá elé kezét. - -– És engemet mindenről tudósítani fog; mert én vagyok a közös posta -kettőjük között. - -Szilárd megköszönte a grófné bizalmát iránta és távozott. - -Estig gondolkozott a hallottakon s akkorra készen volt fejében a terv. - -Este a casinóban találkozott Kengyelesyvel. A gróf több sportsmann -jelenlétében rátámadt: - -– Gyere ide csak, drága barátom! Hogy van ön? (Szokása volt az embert -egy lélekzet alatt tegezni és önözni.) Ezer milliom ördögbe; a dolog -görbére kezd menni. Ön ma a feleségemnél volt délben tizenkét órakor, -együtt ültetek egész egyig; senkit sem eresztettek be; a grófné el van -ön által ragadtatva; nem beszél egyébről, csak arról, hogy ön milyen -derék ficzkó, hogy mennyire örül annak, hogy önt megismerte, hogy ön egy -valódi ideál! egy lumen! vagy micsoda? Figyelmeztetem rá «kedves -barátom», hogy én nem tréfálok; én velem nem lehet bolondozni; ha ön -igazán magába szeretteti a feleségemet, megjárja velem, mert én elválok -tőle s kényszeríteni fogom önt, hogy elvegye! Mi? - -A többi úr nevetett rajta nagyon, maga Kengyelesy is. - -Vámhidy természetesen olyanforma arczot csinált, mint a ki ártatlan az -egészben. - -A gróf comicus szigorral megfogá attilája gombját s szeme közé nézve, -kérdé: - -– Hát miről beszéltetek folyvást, hán? No ne süsd le a szemedet; nézz -rám! Miről beszéltetek egy óra hosszat? - -Szilárdnak valami mást kellett kigondolni hevenyében. - -– Hát – a szinházról, zenéről, irodalomról… - -– Ahá. A feleségem meg azt mondta: a honi divatról, országgyűlésről, -politikáról. Tehát már hazudtok? No csak hazudjatok. – Azért mégis rá -fognak téged szedni, meglásd. - -Azzal a kandallóhoz hátrált, frakkja szárnyait szétvonva, két zsebébe -dugott kezével s nevetve nézett sorba a körül állók szemeibe, a kik -maguk is nagyon hahotáztak. - -Szilárd egyet gondolt, megfordult a sarkán, s ott hagyta őket. - -Csak egy fiatal huszártiszt nem ügyelt rá; az ott olvasott egy -karszékben valami ujságot s mikor Kengyelesy éles hangú kaczagása nagyon -verte a füleit, meglepetve nézett fel rá: - -– Mit? Mi az? - -Azután egy egész hétig nem látta a gróf Vámhidyt; kereste mindenütt, -sehol sem akadt nyomába. Mindennap kérdezte a grófnétól: hová tette? Nem -volt-e itt? az nevetett és tréfával ütötte el a kérdést. A gróf dühös -kezdett lenni minden ismerősére, a ki nem tudott neki arra a kérdésére -felelni, hová lett Szilárd? - -– Arra a ficzkóra úgy rátaláltam ijeszteni, hogy megszökött Aradról. Ez -már nagyszerű diadal a grófnétól! Úgy meghódítani valakit, hogy levegővé -váljék, elpárologjon, a semmibe tünjön. - -Az első estély után tíz napra volt rendezve a másik, Szilárd még abban -sem jelent meg. Kengyelesy kérdezősködött felőle fűtől-fától, de nem -tudta kinyomozni, hová lett? Az egész társaságból senki sem tudott -felőle. - -– Kedves barátom, ez megmérgezte magát. Világos. A ki már egyszer ráadta -ilyenre a fejét, az másodszor is megkisérti. Én mosom a kezemet; a -grófné az oka; minek tréfál ilyen emberekkel. Bizonyosan mérget vett be -s elbujdosott vele valami erdőbe, s majd csak egy hónap mulva találják -meg véletlenül. - -– Kit találunk meg véletlenül? kérdezé egy hang a háta mögött. Hátra -nézett: hát az épen elveszett volt. - -– Ah csak hogy megkerült ön! ugyan hol járt annyi ideig? Én már azt -hittem, hogy az én fenyegetéseim riasztották el örökre. Jőjjön, az Isten -áldja meg, hadd viszem a feleségemhez. Szegény fiú! azt gondoltam, már -elölte magát. - -Azzal karja alá vonta Szilárd kezét, czepelte a grófnéhoz: «itt van, -megtaláltam; ne tessék kétségbeesni miatta. Tessék leülni mellé, itt van -egy szék. Gondom lesz rá, hogy senki se háborítsa önöket. Igy ni. El ne -ölje magát, édes barátom. El nem tudnám viselni a lelkemen.» - -A grófné megszorítá Szilárd kezét s inte neki, hogy maradjon. - -– Most érkeztem Pestről, monda Szilárd. - -– Igen? Nos? - -– Mindent megtudtam. Azaz, hogy mindent még nem; de igen sokat. - -– Szóljon, kérem. Úgy is mindenki tánczol most, nem ügyelnek ránk. - -– A Lapussa család tagjai az öreg holta után keserű vitában vannak. A -végrendelet ellen, mely Jánost, a legidősbet teszi általános örökössé, a -többieket kirekesztve, törvényesen fellépett Lángainé, az özvegy. -Ügyvédétől tudok mindent, ki hajdan főnököm volt és igen derék, -rokonszenvre méltó ember. Lángainé azt bizonyítja, hogy az öreg Lapussa -nem volt ép elméje használatában, midőn családja egyéb tagjait -kirekeszté, s ezt egyéb bizonyítékokon kívül, miket bámulatos női -furfanggal győzött halomra gyűjteni, leginkább azzal támogatja, -miszerint az öreg úrnak épen semmi oka sem lehetett unokáit, kik soha -meg nem bántották, kik szégyenére nem váltak, gyűlölni, kiátkozni. Ennek -ellenében János úr azt hozza fel, miszerint igenis volt oka édes -atyjának unokáit gyűlölni, mert először is báró Hátszeginé a mióta -férjhez ment, soha nagyatyjának levelet nem irt; hogy mind ő, mind férje -odahaza az öreg úr felől a legtiszteletlenebbül nyilatkoztak; az utóbbi -nevezetesen nagyon nyiltan elárulá, hogy szeretné már, ha nem kellene az -öreg emberek drámájának ötödik felvonásában a függöny legördültére olyan -sokáig várakozni; tanúbizonyság erre bizonyos Margari, kit az öreg -Lapussa azelőtt felolvasójának tartott, midőn leányát férjhez adta, -akkor pedig Hátszegire erőszakolt titkárul; voltaképen azonban messzire -előtervezett okokból, kém gyanánt tartott nála, ki most aztán mindenféle -szennyes rágalmakra esküszik Hátszegiék ellen, János úr által eszközül -visszahivatva onnan. A másikra, a gyermekre nézve, pedig egy borzasztó -váddal áll elő unokabátyja. Egy váltót mutat elő negyvenezer forintról, -melyet a gyermek hamisított, nénje, Hátszegi báróné nevére. - -– Ah! kiálta fel a grófné, hitetlenség hangján. - -– A dolog nevetségesen hihetetlen, de így van, én láttam a váltót, mert -biróilag le van foglalva. Egészen a fiu keze irása, még testvérének -aláirt nevében is felismerhető, melyet még csak nem is utánzott jól. - -Itt Szilárd félbeszakítá beszédét; valami jutott eszébe: ah, azt a -névaláirását Henriettenek ő ismerte igen jól! - -– Összeüt ez esettel a fiunak rögtöni eltünése, ki azóta minden -utánjárásra sem került elő, a mi a bajt tetemesen öregbíti. Az nap, a -midőn e váltóról beszélni kezdtek, eltünt a növeldéből s úgy látszik, -hogy e szökésre már régóta készült. - -– De mi vihette volna ezt a fiatal gyermeket ilyen tényre? úgy tudom, -hogy alig több tizenhárom évesnél? - -– Sok természeti könnyelműség volt benne. Azonban ez még nem elég -magyarázat arra, hogy nénje nevére negyvenezer forintos váltót -hamisítson. - -– S miért nem akarta ezt a báró nejével tudatni? - -– Nagysád nem sejti? – Én jól tudom. Hátszegi nagyon jól ismeri nejét. -Igen jól érzi ő azt előre, hogy a mint a báróné meg fogja tudni, hogy -öcscsét azzal vádolják, miszerint az nevére váltót hamisított, az egy -perczig sem fog kételkedni azon, hogy mit tegyen? hanem valódinak fogja -elismerni a hamisított aláirást. - -– Valóban! ön igazat mond. És azzal testvére meg lesz mentve. - -– Tökéletesen. - -– De akkor neki kell fizetni azt az összeget. - -– Vagy kifizetni, vagy bepereltetni magát miatta. - -– Hm. Szegény asszony; de neki most semmi pénze sincs. Ez fatális -helyzet, nagyon fatális. No de semmi. Ha az ő ékszerei zár alatt vannak, -az enyimeket nem őrzi senki. - -Szilárd nem állhatta meg, hogy e legjobb szívből jött szavakért forrón -meg ne csókolja a grófné kezét. Egészen el volt ragadtatva attól. - -– Áh áh! rikácsolá háta mögött a gróf; már ennyire vagyunk? Szép, nagyon -szép! No no, fiatal barátom, csak ne ijedjen meg tőlem! Kérem, én tőlem -való féltében valami kárt ne tegyen magában, az Isten áldja meg. - -– Majd holnap kifőzzük ezt. Egy órakor elvárom, súgá a grófné -Szilárdnak. Most mennem kell, a cotillon kezdődik? - -– Hát ön nem tánczol? kérdezé Szilárdtól a gróf. Menjen, lásson hozzá, -még azt találnák mondani, hogy gyászol; pedig hála Istennek, nem az ön -ipa volt az öreg Lapussa, hanem Hátszegié, gyászolja az. Menjen ön -tánczolni… - - - - -ÁRULÁS ÁRULÁSÉRT. - -Csodálatosnak fog előttünk tetszeni, hogy a Fatia Negra éji kalandja nem -híresült el a vidéken. - -Nem beszéltek róla; mintha minden ember, a ki tudott felőle, kihalt -volna a világból, mielőtt elmondhatta másnak. - -A jegesvölgyi kunyhó lakói nyom nélkül eltüntek; a kecskenyáj pásztor -nélkül elszéledezett, farkasoktól szétzüllesztve; senki sem tudott róla -hírt mondani, hová lett Juon Táre és Marióra? - -Nem is sok gondja volt rájuk a világnak: eltünhettek, elveszhettek; a -hogy elegen elmúlnak, kik ez igénytelen életet viselik. - -A ki legkevésbbé mutatta, hogy az éji kalandról tud valamit, az maga -Anicza volt. Henriette előtt zokogva beszélte el, azontúl hallgatott -mindenki előtt, s ha mások látták, jó kedvű arczot mutatott. Belül volt -szívében a méreg; engedte azt érni. - -A Fatia Negra két hét mulva meglátogatá. Már akkor semmi baja nem volt; -az életveszélyes küzdelem nyomait hamar kiheverte. Anicza még -szerelmesebbnek mutatta magát hozzá, mint eddig. Nem is kérdezte tőle, -hol járt oly sokáig? nem is vette észre azt a sebforradást nyakán, a mi -azelőtt nem volt ott. - -Éjjel jött hozzá a Fatia Negra, mint mindig. A hirhedt kalandor nagyon -óvatos volt; bizonyosan tudhatá Anicza, hogy a midőn őt látogatni jő -ilyen emberlakta helyre, előtte és utána meghitt emberei járnak, a kik -őrt állanak az utczák szegletein s jelt adnak, ha valami veszély -közelít. Csak a havasok közt szokott egyedül járni. Abban is nagyon -vigyázó, hogy soha bort nem iszik: nem lehet vele megejteni. - -Ha pedig egyszer fegyvere kezében van, akkor még ha körül van is fogva, -ki tudja vágni magát. - -– Fatia Negra, szólt a leány, átfűzve karjával a férfi nyakát, a mult -éjjel rossz álmom volt: azt álmodtam, hogy a himlő megrontotta arczomat; -szeretnél-e engemet, ha himlőhelyes volnék? - -– Akkor is szeretnélek, felelt a kalandor. - -– Eredj! Hiszen nem vagyok himlőhelyes! Csókolj meg. Azután megint az az -álmom volt, hogy minden vagyonunk elpusztult; én koldulni mentem -rongyosan, bekötött fővel. Szeretnél-e engemet, ha én rongyos koldus -lennék? - -– Bohó vagy. Hogyne szeretnélek. - -– No, hát ölelj meg szépen. Azután meg azt álmodtam, hogy valami nagy -dologért tömlöczbe zártak, elitéltek sok esztendei fogságra, hogy ott -töltsem fiatalságomat a vasrostélyos ablakon belül, s csak akkor -szabaduljak ki, mikor már vén, töpörödött anyóka lett belőlem. -Szeretnél-e engem akkor is, ha a börtönben volnék? odajönnél a -vasrostélyhoz velem beszélgetni? - -– Álljon be már a bohó szád! Ki győzne arra mind felelni, a mit te -kérdezgetsz? szólt a kalandor, s hogy annál biztosabban szót fogadjon a -nő, egy csókkal lezárta a száját. - -De a mint a csóknak vége volt, megint tovább fecsegett az: - -– De azután még azt is álmodtam, ezért már igazán haragszom magamra, -mintha valakihez nőül mentem volna, s tégedet elfelejtélek. Szeretnél-e -engemet akkor is, ha téged megcsalnálak és mást szeretnék? - -– Igen; akkor is szeretnélek, Anicza, s szerelemből keresztül lőném a -szivedet. - -Hogy kaczagott ezen a mondáson a leány. - -– Várj, pedig az mind meg fog történni, a mit én mondtam; mert az én -álmaim mindig beteljesülnek. Meg fogok betegedni és megrútulok; el fogok -szegényedni, koldus leszek, el fognak itélni tömlöczre, rabbá leszek; – -meg foglak csalni, máshoz megyek: – majd meglátom, ha szeretsz? majd -meglátom, ha megölsz-e? - -Anicza saját beszédét is nagyon nevetni valónak találta. A kaczajra -belépett a szobába az öreg Onucz. Leánya nevetve fordult feléje: - -– Ugy-e apám, igaz, hogy engem hárman is kérnek feleségül? Fatia -Negrától kérdem, hogy melyikhez menjek? - -Az öreg Onucz nagyon fintorgatta erre a kérdésre az orrát, mert azt -szerette volna rá felelni, hogy «bár mennél akárkihez, csak mennél -igazán», de nem merte a Fatia Negrát megbántani. - -– Hja, bizony, domnule, a mi igaz, az igaz; az ember csak elgondolja -magában, hogy hát minek töröm én magamat vénségemig annyira? mit kaparok -egyik aranyat a másik után rakásra, ha nincsen miért? Itt volna egyetlen -egy leányom, szép leány, jó leány is; de hát mit használ? – te férje -mégsem vagy. Ha tudnám, hogy van valami szeglete a világnak, a hová te -el nem jutsz, összeszedném a holmimat, felkerekednék s oda mennék -mindenestül; de hát mit használna, te mindenütt rám találsz s leányomat -megint csak elbolondítanád; azért csak hát nem is mozdulok. - -– Ne zúgolódjál, öreg, mindennek eljön az ideje. Nem lesz nekem mindig -ez a fekete álarcz a képemen, mikor hozzátok jövök; nem lesz az én nevem -mindig Fatia Negra. Majd lesz egy nap, a mikor négylovas hintó hajt be -az udvarodra; tarsolyos hajdú ugrik le a bakról az ezüstfogantyús -kocsiajtót kinyitni s aranyruhás gavallér száll ki belőle, a ki -leánynézőbe jön hozzád. Ha ezt a gyűrűt meglátod az ujján, arról tudod -majd meg, hogy az én vagyok; akkor aztán nem lesz több Fatia Negra a -világon; együtt elmegyünk Bukarestbe, igazi román városba, a hol -megbecsülnek bennünket, s akkor kezdődnek majd a mi jó napjaink. - -Az öreg Onucz szivét annyira meghatotta ez a biztatás, hogy -összecsókolta érte a Fatia Negra orczáját, nem törődve vele, hogy az -fekete selyemmel van födve, épen úgy, mint sok ember nem bánja, ha -keztyű van húzva a kézre, a mit megcsókol. - -– Csak hát lenne már ez hamar! de mikor olyan régen biztatsz. - -– Nem lehet még befejeznünk a munkát. A pénzverdére nagyon sokat -költöttem az idén, annak ki kell venni a hasznát; igen sok emberünk van, -a ki sokat vár tőlünk; ha ki nem elégítjük, örökké fenyegető terhünkre -marad; ezért vagyok kénytelen az álarczot tovább is viselni; ha egyszer -leteszem, akkor az, a ki ezt viselte, meg van halva és semmi köze hozzám -többé. - -Az öreg Onucz a két térdét verte önelégült örömében e szavakra, csakhogy -tánczra nem kerekedett; míg ellenkezőleg Anicza mélyen elmélázott, mint -a ki valami hálózatos terv bogait szedegeti össze; magának a kalandornak -is feltünt ez a szórakozottság. - -– Min gondolkozol el oly nagyon, Anicza? - -A leány fölrezzent, s azután természetes kedélyességgel mondá: - -– Ha te azt tudnád! - -A kalandor magához ölelte őt e szóra. - -– És hátha kitalálom? Arról gondolkoztál, milyen szép dolog lesz majd -egyszer a fővárosban lakni; úri módon, divatos ruhával söpreni a földet, -s mindennap szinházba járni és nézni a pompás komédiát? nemde? - -A leány minden mondásnál hamisan bólintott fejével, mintha szeretője -minden gondolatát épen kitalálta volna; magában pedig gondolt ilyeneket: -«milyen szép lesz majd a főváros valamelyik zugában meghúzni megamat, -beburkolva koldusi rongyokba s onnan nézni azt a pompás komédiát, a -mikor a te fejedet levágják!» - -– Tehát véget akarsz szakítani mindennek? kérdezé a Fatia Negrától. - -– Ideje már. A kis ujjam megsúgta, hogy valaki el akar árulni. De ne -mondjátok azt senkinek. Nem szabad elijesztenünk a magunk embereit. -Minden bányász leviszi szombaton a bányai pénzváltóba a nyert arany -felét; másik felét átadja te neked, hogy pénzzé kiverjük; sokan azt -gondolták magukban, hogy ha egy pár nehezékkel kevesebbet adnak oda, -mint ide, az nem fog észrevehető különbséget tenni. Az egy pár nehezék -azonban esztendőn át száz ember után fontokra megy, s a folytonos -apadása a beváltott aranymennyiségnek kezd feltünni a kormányszék előtt, -sejtik, hogy egy része a nyert aranynak eltünik. Szaglálóznak. Még most -ugyan rossz helyen. Magyarországi zsidókra van gyanujok, a kik e felől -épen semmit sem tudnak; de elég az, hogy már gyanujok van. Még csak azt -hiszik, hogy évenkint ötven-hatvan font arany vándorol tilos utczákra; -de még azt nem tudják, hogy öt-hat mázsára megy, a mi készpénzül kiverve -kerül elő a föld alól. Ezt a munkát be kell végeznünk. Ez évben gazdagon -fizettek a bányák: jövő szombaton lesz az utolsó aranybeváltás a -Lúcsiában. A mint az pénzzé lesz verve, felosztjuk a nyereséget, buna -noptét kivánunk egymásnak s azzal megy ki jobbra, ki balra. A gépeket -összetörjük, a kohókat fölvettetjük lőporral, a vízvezetőket elromboljuk -s a barlang száját betemetjük. Azontúl csináljon ki mit akar az -aranyával: én semmibe nem avatkozom többet. - -– Helyesen mondod, szólt az öreg Onucz, én is úgy kivánom; még egyszer -gyűljünk össze valamennyien, a kik e társaságnak részesei vagyunk, a -Lúcsiában: ott hallgassuk meg egymást, hogy soha egy szót nem fogunk -mondani arról, a mik oda lent történtek. Azután tegye mindenki, a mit te -parancsolsz; mert legokosabb vagy közöttünk. - -– Tehát csak egy hétig kell már várnom? kérdezé Anicza a Fatia Negra -fürtjeit ujjaira tekergetve. - -– Mire? kérdezé a kalandor. - -– Mit gondolsz? ugyan mire? - -– Ahá! szólt az mosolyogva. Arra, hogy én megszünjek álarcz alatti -férjed lenni, s igazi férjed legyek? ugyebár? Ez a vége minden -gondolatnak, erre kell csak egy hétig várnod? - -– Igen, igen, mondá a leány és gondolta magában: csak egy hétig kell -arra várnom, hogy ezt a te álarczos fejedet – a bakó kezébe adjam. - -A Fatia Negra olyan gyanútlanul ringatta térdén a leányt, olyan nyugodt -büszkességgel gondolá magában: «a leány arravaló, hogy a mit a férfi -hazudik, azt legyen a ki elhigyje». - -Anicza pedig oláh leány volt: és azt tudni kell, hogy az oláh nő -féltékeny, boszúálló és eszes. - -* * * - -Hétszáz fáklya világította meg a Lúcsia barlang belsejét; azonkívül -koronkint bengáli fény gyulladt fel a barlang szögleteiből, mely néhány -perczre aztán kék, zöld, fehér, vagy rózsaszín világításba merítette az -egész rémpalotát, melyhez a vörös szurokfáklyaláng fekete füstjével -kisértetes ellentétet képezett. - -A nagy pénzverő társaság az utolsó osztály éjszakáján, mielőtt -föloszolnék, pazar ünnepélytrendezett e földalatti nagy teremben. A föld -szép fehér kőporral volt újonan behintve, köröskörül sátorok fölállítva, -mikben sütemények és sültek voltak széles bükkfatálakban fölhalmozva a -pompa okáért, és hogy lássék a nagy gazdagság, egy egész ökör sült izzó -parázs fölött, a mit kétfelől forgattak, s hosszú vasvillákra szúrt -szalonnadarabokkal kenegettek; mellette magasra emelt kádból színbor -csorgott alá, szabad élvezetére mindenkinek, a ki megkivánta. A kohó -épülete előtt pedig épen egy egész huszonöt akós kád volt kitéve, -színültig töltve a legfinomabb borszeszszel. Ha az ember meggondolja, -hogy ennyi fáklyahordozó legény közül csak egynek kell arra a mulatságos -bohó ötletre rájönni, hogy a fáklyával közel jőjjön ehhez a lobbanékony -anyaghoz, s akkor aztán egy pillanat alatt elevenen van produkálva itt a -föld alatt a pokol: végig borsódzik a háta. Egy pár elázott ficzkó már -fekszik mellette, ki restelt pohárral nyúlni az italhoz, csak úgy -hörpentett a kád szélére fekve. - -A barlang közepén levő kőépület ablakaiból most nem tör elő az olvasztó -kohók fénye, kéményéből nem ömlik elő a szikrákkal elegy füst; a -földalatti tombolás nem vezérli az ütenyt: a gépek hallgatnak. Munkájok -be van végezve. Kétszázötvenezer darab kivert arany vár az osztályra; -abból ötvenezer magáé a Fatia Negráé, húszezer az öreg Onuczé. - -A kohóépület ma zöld galyakkal s tarka vásznakkal van felczifrázva s -tömör kéménye tetején tűzijáték kellékei vannak fölhalmozva; onnan -fogják a röppentyűket, a kék és vörös tűzcsillagokat föleregetni. A -barlang boltozata oly magas, hogy a röppentyű legmagasabb szálltában sem -éri el. - -Egy karzatszerű kőemelvényen zenészek számára van hely csinálva. Maguk a -részvényes urak fognak ott hegedűvel, tilinkóval és csimpolyával az -ünnepély felvidítására közreműködni. - -A vendégek érkeznek már, egyenkint és párosával eregeti őket alá a -malomgép; a férfiakkal együtt öreg asszonyok és szép leányok, ünnepi -módon bekötött fővel, piros csizmákban, a zeneműszerek kezelői, a -csimpolyások, hegedűsök még a gépen alászálltukban elkezdik dalaikat -hangoztatni, míg némely kedélyes részvényes úr az által adja tudtul -megérkeztét, hogy pisztolyait elsütögeti a visszhangos barlang -nyilásánál. - -A míg a Fatia Negra meg nem érkezik, addig járja a tréfa és a zaj; itt -egy víg ficzkó tehéntülköt hozott magával, annak a recsegésével -ijesztgeti az asszonyok csoportjait, amott a másik tűzbékákat hány a -letelepedő atyafiak közé; asszonyok sikoltozva ugrálnak szanaszéllyel; -leányok egymás vállára téve kezeiket, csöndes dudolással lejtenek egy -helyen körülforogva; kiki jó kedvének gyeplőt ereszt, a míg el nem jött -az a főnök, a kinek fekete arczától úgy elmulik egyszerre mindenkinek a -jó kedve. - -Pedig a mai nap – értem alatta ezt a földalatti éjszakát – az ő különös -ünnepélyével is van összekötve. A nagy aranyosztály után következni fog -az ünnepélyes pillanat, a melyben ő kezén fogva Onucz leányát, egy magas -állványra tett feszület előtt vele megesküszik; az esküvési formát a -szerint mondva, a hogy azt Fatia Negra maga kigondolta, válogatott -átkokkal és bizonyozásokkal megterhelve, s kijelenti, hogy e naptól -fogva, bárha pópa nem is volt jelen, de ott volt az oltár és rajta a -feszület, minden ember úgy tekintse Aniczát, mint az ő valóságos hites -feleségét, addig is, míg más országban, más emberek előtt, igazi -orczájával vezetheti őt a pap elé. - -Ez a szertartás régi kedvencz eszméje volt már Onucznak, s most Fatia -Negra beleegyezett. - -A részvényesek lassankint összegyűltek már a barlangban: a legutolsók -között volt Onucz és leánya, a vőfélyekkel és nyoszolyó leányokkal. -Anicza most is szokott szabásu köntöseibe volt öltözve; a katrincza és a -hímzett ing, meg a gömbölyű kalpag a fején most sem váltattak fel -mással; csakhogy mindez ragyogott rajta az aranytól és drágakövektől s -hajtekercsei igaz gyöngysorokkal voltak keresztül-kasul fonva. - -Ennyi válogatott szépség között is, mint a mennyi itt összegyűlt, ő volt -mindig a legszebb. - -Homloka közepén egy nagy gyémánt ragyogott, de annál is fényesebb volt -az a másik kettő, mely szempillái alól elővillámlott. - -Termetet nem lehetne tökéletesebbet képzelni, mint az övé. Az úri divat -eltorzító mellékletei nem zavarják annak gyönyörű összhangzatát; minden -állása mint egy antik szoboré, mozdulatai gömbölyűek, hajlékonyak, -rugalmasak és e mai napra különösen elevenek; szemei, arcza tündökölnek -az örömtől: a hogy nem szokta más menyasszony, egy órával esküvője -előtt. - -Csak a vőlegény várat még magára. Sokáig jön, látszik, hogy nagy úr. Sőt -az is meglehet, hogy már itt van, de senki sem látja, ott jár tán -menyasszonya háta mögött, a láthatlanná tevő köpenyegben, s mikor azt -leveti magáról, akkor… akkor egyszerre maga előtt látja őt mindenki! - -Anicza fölsikolt, – tán az örömtől? mindenki meg van lepetve; azt -hiszik, ördögökkel czimborál a főnök, a föld alól jött elő. - -És minő pompával jött elő! A bibor ruha, a mit viselt, nem látszott az -arany sujtásoktól, hosszú prémes palást függött vállairól, mint valami -fejedelemnek s fején arany sisak volt, az szorítá le az álarczot; a -sisak taréja végig gyémántokkal volt megrakva; valamelyik czimbora -észrevette, hogy a sisak taréjának hegye egy kissé sáros; bizonyosan – a -mint a földet felütötte a fejével. - -Semmi fegyver sem volt az oldalán, még csak egy tőr sem. Természetesen: -oltár előtt, esküvés előtt le szokták azt rakni. - -Onucz alázattal járult eléje s mély tisztelettel csókolá meg rejtélyes -főnökük kezét, míg Anicza csalfa hízelkedéssel közelíte felé, igen -ügyesen tettetve babonás félelmet a bűbájos szerető iránt. - -– Én félek tőled, Fatia Negra! te látatlanul jösz és távozol. Te nem -vagy Istennel? - -– Az igaz, hogy most közelebb vagyunk az ördög országához. - -– Csitt, ne beszélj úgy. - -– Oh, dehogy nem, ezek az emberek, ha azt hinnék, hogy égből szállottam -alá, rég elárultak, kötve vittek volna Gyula-Fehérvárra; de mert azt -hiszik, hogy a föld alól jöttem, ördöggel vagyok ismerős: félnek tőlem -és hívek hoztám. Te magad is úgy vagy: szeretsz, mert félsz. - -– Haha! Azt te majd meg fogod látni, hogy a milyen magasan fel a -felhőig, s a milyen mélyen le a föld gyomráig lakik valaki, én senkitől -sem félek; tőled sem; hiába mondtam. Nem vetted észre, hogy csak -tréfáltam veled, mikor azt mondtam, hogy félek. - -– No, majd próbára teszlek mindjárt. Látod ott az oltáron azt a -feszületet, arra fogunk mi megesküdni örök titoktartást. De minthogy e -fogadás nem Istenhez szól, mert hamispénzverők teszik azt, nem is az -égbe kell annak fölmenni, hanem máshová, lefelé. Azért, hogy foganatos -legyen az esküvés, eredj, ha van bátorságod, fordítsd meg a feszületet s -tűzd le a helyére – fejével lefelé. - -A leány egy perczre elsápadt, megrendült; azután bátran neki indult; az -oltárhoz lépett, megragadta a feszületet s fölemelve, megfordítá azt, -egy az oltáron levő nyilásba megfordított végével tűzte azt vissza, úgy, -hogy talapzatával fölfelé állt. - -A jelenlevők mind elszörnyedve bámulának oda. - -A mint fölemelte és a mint újra letűzte ismét a leánya feszületet, -mindkétszer önkénytelen gépies rándulást lehetett észrevenni karjain, de -arcza nem árult el semmit. Villanygép ütege volt rejtve az oltár alá, az -idézte elő e hatást. - -– Nos? kérdé a visszatérőt a Fatia Negra. - -– A feszület megütött, midőn megfogtam és megütött, midőn újra letettem, -súgá halkan a leány; s e perczben nagyon halvány volt. - -– S te mégis megtetted, a mit mondtam, szólt a Fatia Negra, kezét Anicza -vállárá téve; derék leány vagy, méltó vagy hozzám. - -A leány sötéten elborult tekintetét rávetve, felelé: - -– Bizonynyal az vagyok. - -– Atyafiak! kiálta most dörgő hangon a kalandorvezér. Ide hallgassatok -rám. - -Mindenki odahagyta sátorait, ivóasztalát, mulatságát s kört alakított a -fekete álarczos körül. - -– Tudjátok-e, mi annak a helynek a neve, a mi a föld alatt van? Annak a -neve sír! velem együtt mindnyájan a sírban vagytok e pillanatban s ha -akarom, olyan halottak, a kiknek nincsen semmi mondani valójuk többé -ezen a világon. A ki még azt a felső napfényes világot látni akarja, a -hol most épen reggelre kél a hajnal, annak meg kell esküdni arra, hogy -soha, semmi időben, sem józan fővel, sem mámorosan semmit azokból, a mik -ide lenn, e nagy földalatti sírban történtek, akár látottakat, akár -hallottakat, elmondani nem fog; hanem olybá veszi azokat, mintha álmodta -és mire fölébredt, elfelejtette volna. Erre esküdjetek meg velem ez -órában. - -– Én magam fogom elébb elmondani az esküt, hallgassátok meg; és -szóljatok hozzá, ha meg vagytok-e vele elégedve vagy sem? - -Ezzel az oltárhoz lépett, melynek zsámolyát az üvegtalapzatú «sziget» -képezé, a mit ismernek mindannyian, a kik valaha egy villanykészletet -láttak. Maga a villanygép az oltár alá volt rejtve, leydeni palaczk -ütegeivel, s egy óramű által hozatott mozgásba, vezető sodronyok által -az ércz nyilással összeköttetésbe, melybe az érczfeszület volt -illesztve. - -A fekete álarcz néhány perczig állt némán a zsámolyon, sisakját levevén -fejéről, mialatt a közelebb állók elborzadva látták, hogy hosszú -hajzatának egyes szálai hogy emelkednek lassan fölfelé, egyenesen -fölmeredve, mintha azokon függne valami rejtélyes hatalom kezében. Csend -volt, mint szokott lenni föld alatt, igazi halottak között. - -A Fatia Negra tompa, kisérteties hangon megkezdé az átok-esküt. - -– Én, e fekete álarcz viselője, Fatia Negra, a hogy mindnyájan neveznek, -esküszöm e földalatti éjszakában: esküszöm az égő tűzre, mely eső -képében Sodomát és Gomorát megemészté, esküszöm az özönvízre, mely -minden élőt e földön megölt, esküszöm a meghasadó földre, mely az áruló -Dáthám és Abirám hadait elnyelé, esküszöm a fenevadak körmeire, kiket -Eliézer a fecsegő kölykökre előhivott, esküszöm a lélekre, a ki Saul -király halálát megjelenté, esküszöm a Leviathan angyalra, ki lázadás -miatt az égből ledobatott, és a Malach Hamovesh angyalra, ki az -erőszakos halál kardját viseli kezében, esküszöm az egyiptomi tizenkét -csapásra, mikkel Mózes a Pharaók országát megveré, esküszöm a csillagra, -mely alatt születtem: hogy úgy verjen meg, a ki verni szokott, föld -alatt vagy föld felett lakó, úgy veszszek el tűzben, vízben, föld -gyomrába elevenen temetve, úgy váljak sóbálványnyá, úgy tépjen szét -fenevad az erdőn, betegség az ágyban, rossz szellem a pokolban, úgy -forduljon ellenem tulajdon fegyveremnek éle gonosz órámban, úgy -rettegtessen éjszaka hátam mögött lappangó kisértet, úgy legyen testem -megverve fekélylyel, szemeim farkas sötétjével, nyelvem némasággal, -csontjaim belső szaggatásokkal, úgy essék le az égről születésem -csillaga, mikor legjobban óhajtanék élni, a mint egy igét vagy egy -gondolatot bárki előtt, legyen az pap, gyermek, apa, itélő biró, vagy -fenyegető hóhér, azokból, a miket e helyen láttam, hallottam, vagy -megtudtam, valaha kimondani fogok, vagy kezemmel leirok, vagy valakit -rávezetek. Legyen tele átokkal minden csepp vérem, átkozzanak meg -maradékim, ébredjek fel a sírban s feljárjak onnan holtom után, ha ez -ellen valaha cselekszem. Hallják meg ez esküvésemet mindazok, a kik a -föld felett, vagy a föld alatt laknak. - -E drastikus esküforma mindenkit kielégíte; azon a vidéken nagyon -tetszenek az ilyen önelátkozások s kötő erejük százszorta erősebb, mint -a mi esküt a birói személy előtt tesznek le. A fekete álarczos -hajfürteiből ez alatt köröskörül sűrűen emelkedtek föl egyes hajszálak, -mintha valami rémséges korona volna a fején. A körüle állók oly mély -borzalommal tekintének reá. Mindenki hivé felőle, hogy földöntúli csodák -ereje van e szavakban; csak a leány nem hitt neki semmit. - -Hogy a rémkedő tiszteletet még jobban fokozza, odainté magához a -társaság véneit a kalandor. - -– Im, hogy lássátok magatok, mennyire tudva vannak ott, hol tudva kell -lenniök, az elmondott átok szavai, nyúljatok hozzám, csak ujjaitok -hegyét tartsátok felém, és megtudjátok, ki van itt jelen még rajtunk -kívül? - -Az öreg Onucz reszketve nyújtá ujja hegyét a Fatia Negra felé, s majd -összerogyott ijedtében, midőn annak ruhájából szikrákat érze kipattogni, -a mik ujjai hegyét megégeték. Egyszernél többször egy sem mert felé -nyúlni, de a kiváncsiság valamennyit odahozta mégis; ki-ki személyesen -akart meggyőződni a csodáról, a mit másnak nem hitt s az alakoskodó -biztatá a közeledőket, hogy bárhol érjenek hozzá, tűz jön ki a testéből; -azok szikrákat ugrattak elő nyakából, fülei hegyéből, s meggyőződtek -felőle, hogy az átok csakugyan minden csepp vérébe bevette magát. - -Csak Anicza nem közeledett hozzá. - -– Hát te félsz tőlem? kérdezé tőle az alakos. - -– Nem félek. - -– Jer hát, csókolj meg. - -Anicza oda lépett hozzá, s meghagyta általa csókolni magát. - -Összeborzadt utána. - -– Nos? Mit éreztél? - -– Szád megégette számat, felelt a leány s midőn a Fatia Negra -félrenézett, titokban keresztet vetett magára. - -A Fatia Negra tökéletesen meg volt elégedve a komédiával. A titokszerű, -az ismeretlen iránti borzadály rabszolgáivá tette czimboráit; ezektől -nem tarthatott többé. - -– Most add ide kezedet, Anicza, te viszont add másik kezedet társnédnak; -mindenki fogódzzék a másik kezébe. - -Igy egy lánczot képeztetett velük, melynek tulsó végét a vén Onucz zárta -be, kinek kezébe egy vékony lánczot adott, mely az oltárról lefüggött. - -Aztán elmondta előttük a phantastikus esküt, azok minden igét utána -mondtak. A komédiát befejezte egy erős villanyütés, mely egyszerre -minden ember könyökét és inait megsajgatta. A szegény, tudományokban -járatlan emberek azt hitték, az ördög futott idegeiken keresztül, -jajveszékelve könyörögtek a fekete álarczosnak, hogy ne tegye már őket -ki több próbának, hiszen eléggé meg vannak már rémülve. - -– Most tehát itt van a pillanat, Fatia Negra, szólt Onucz, nagy -tisztelettel a bűbájos egyéniség iránt, melyben te is beváltsd szavadat; -aztán majd én is megmondom, hogy mit akarok. Fogod-e igazán nőül venni -leányomat? - -– Ne jussak ki a napvilágra addig, a míg azt nem teszem. - -– Megesküszöl vele azon módon, a hogy nekem megigérted? - -– Azt hallani fogjátok. - -– No, hát akkor én is mondok neked valamit. Amott van a nagy mázsáló -mérleg fölállítva, ugy-e bár? Az egyik serpenyőre annyi aranyat rakok, a -mennyi őt fölemeli. Annyi aranyat adok leányommal, a mennyit ő saját -maga nyom. - -Ez egészen az atyafiak ízlése szerinti gondolat volt Onucztól; valódi -román munificentia! annyi aranyat a menyasszonynyal, a mennyit ő maga -nyom. - -A két vőfély rögtön futott egy nagy fatálért, arra fölállíták a -menyasszonyt, azon fölemelték, úgy vitték a mázsáló mérlegig; Onucz még -a tálat is rátevé a mérlegre: azzal is nehezebb legyen. - -Azután annyi vert aranyat raktak az Onucz jegyével pecsételt zacskókban -a másik mérlegre, a mennyi a mérleg két karját vízirányosra emelte. - -Mikor aztán mind a leány, mind az arany a levegőben libegett, Onucz -diadaltól sugárzó arczczal taszítá oldalba könyökével a Fatia Negrát. - -– Ez most mind a tied. - -A kalandor odafutott a mázsálóhoz, de nem azon serpenyőhöz, melyen az -arany volt, hanem a hol a leány állt; ezt emelte le onnan, karjára véve -mint egy gyermeket; a másik serpenyő a földre zuhant, súlyegyenét -vesztve, az aranynyal telt zacskók jobbra-balra hullottak róla. - -Ez is nagyon tetszett a társaságnak. E massziv gyöngédség a Fatia -Negrától mindenki előtt nagyon érthető volt. Az öreg Onucz dicsekedve -mutogatá haczukájoknál fogva rángatott komáinak a széthullott -erszényeket: «lám, még sem a pénz után nyúlt, hanem a leány után». - -Olyan rendkívüli eset is volt az, ebben a földalatti pokol egyházában, a -hová az emberek ötven esztendő óta nem járnak egyébért, mint pénzt -csinálni; nem egymás leányának a szemébe nézni, nem barátságot kötni, -nem szeretkezni, nem nagylelkűséget gyakorolni, hanem csak nyers aranyat -vert aranynyá változtatni. - -És valóban, a Fatia Negra, ha láthatta volna a jövendőből csak a -legközelebb eső pillanatot, csak az első óranegyednek kezdő perczét, ha -csak egy lépését, egy dobbanását hallhatta volna annak, a mi már a feje -fölött jön, akkor a helyett, hogy a leány után nyújtsa ki kezeit, -okosabban teendé, ha mind a kettővel fölkap egyet azok közül a zacskók -közül a másik serpenyőről s iramodik vele a merre tud, ebben a sötét -oduban, azon a sötét járáson keresztül, a mit rajta kívül senki sem -ismer; a min úgy jár ide, mintha a pokol külön kis kapun eregetné be, -különös ördögök protekcziója mellett. - -Hanemhát ezúttal az ördögök rosszul gondoskodtak róla; – ha csakugyan -volt vele valami baráti összeköttetésük. - -A kalandor visszatért az oltárhoz az ölében vitt leánynyal, annak a -lépcsőjére letevé szép terhét. A leány letérdelt. - -– Hintsetek rájuk mézes búzát, suttogá a nyoszolyó asszonyoknak Onucz, a -ki ezt a szertartást valami különösen használatosnak tartotta. Tán az -áldást képviseli az? - -Anicza azt kivánta, hogy a Fatia Negra hajoljon előbb hozzá közel; hadd -súgjon valamit fülébe. - -Ez odahajolt hozzá, a szép arczot magához ölelve; a leány remegve súgá: - -– Engem is a föld alatt fogsz-e elvinni innen? - -– Félsz, hogy azt teszem? - -– Veled elmegyek akármerre s nem félek semmitől. - -– Szavadon foglak. - -– Nem bánom. Merre esik az? Jobbra vagy balra? - -– Balra. Mindennek balkéz felül kell kezdődni, a mi szerencsés akar -lenni. - -– A pénzverő-műhely alatt van az ajtó? kérdé a leány gondatlan -arczkifejezéssel. - -– Ott; ha tudni akarod. - -– Készen vagyok. Mondd el az esküt előttem. - -A Fatia Negra ismételte a hókusz-pókuszt. Letérdelt Anicza mellé az -oltár lépcsőjére s szemeit a sötét barlangboltozat felé forgatva, -ünnepélyes hangon kezdé az eskümondást. Olyan rémséges volt látni, a -mint fekete álarczából a fölemelt szemek fehére kivillant. - -– Én, e fekete álarcz viselője, kit neveznek országszerte Fatia Negrának -s ismernek ezen a néven kicsinyek és nagyok, esküszöm a bűbájos -szavakra, miket a paradicsomkerti kígyó a legelső asszonynak mondott; -esküszöm az átokra, melylyel a legelső házaspár e földön a paradicsomból -kiűzetett; esküszöm a gonosz lélek Asmodái kínzására, ki a házastársak -gyötrő szelleme; esküszöm Uriás ártatlanul kiontott vérére; esküszöm -Sámson vakságára; esküszöm a kettős csillagokra, a kik az égen egymástól -meg nem birnak válni; esküszöm a kardra, mely Holofernes fejét egy -csókért levágta; esküszöm Jezabel átkozott tetteire, mik Achab ellen a -halált felidézték; esküszöm az álmok szörnyetegeire, a kik ellen a -leghatalmasabbnak sincs semmi védelme, hogy úgy legyek áldva és meg nem -átkozva, földön és föld alatt, a mily igazán e nőt, kinek kezét kezemben -tartom, szeretem, szeretni fogom és nőül veszem; soha el nem hagyom és -magamat tőle el nem tagadom, sőt mihelyt az álarczot magamtól -elvetettem, őt igazi alakomban magammal vinni sietek s ha valaha e -fogadásom ellen nyilván, vagy titokban vétenék, verjen meg a -csontszáradás és nyavalyatörés, undorodjam ételtől, italtól és asszonyi -arcztól, áruljon el, kiben legjobban bízom, tanuságot tegyen ellenem -saját két kezem, víz üldözzön, tűz fogadjon, fejem fölött pallos -függjön, szemem annak élét lássa, akár alszom, akár ébren vagyok, s a -hogy Acháb vérét felnyalták az ebek az utczán egy rosz asszony miatt, -úgy nyalják fel az enyimet kósza kutyák a földről, ha ez eskümhöz valaha -hű nem leszek és hozzá hű nem voltam eddig; – minden földingató hatalom -engem úgy segéljen!!! - -Az egész gyülekezett szájtátva bámult a fekete arczúra, mialatt ez a -pokolbeli képzelettel alkotott esküt végig mondá; a figyelem egészen le -volt kötve a jelenet által, senki sem vette észre, hogy ezalatt a sötét -háttérben, melyet a barlang távolabbi oldalai képeztek, idegen arczok -sokasága támad; a malomgépezeten át elébb leszáll két ember, azután -megint kettő és ismét kettő, a míg lassankint lesznek százan; mind -fegyveres férfiak, mind egyformán öltözve, a fegyver elrejtve köpenyeik -alá, hogy ne villogjon a sötétből elő, azok ott csendesen sorakoznak, -mint valami szinpadi statistéria, mialatt a fő komédiás a lámpák előtt -végzi magánbeszédét. Csak Anicza vette őket észre; az egész eskü alatt -nem a Fatia Negra átkozódó ajkaira nézett, hanem annak feje fölött el a -sötétben alakuló csoportokra. - -Az eskü végével ismét érinté a Fatia Negra a megfordított feszületet, a -villanyütés ismét megrázta a leány kezét, melyet jobbjában tartott. - -– Most esküdjél te is. - -A leány erre dühösen rántá ki kezét a kalandoréból, s térdéről fölállva, -még egy lépcsőfokkal magasabbra állt fel az oltár-emelvényen s a -gyűlölet és utálat elkeseredésével szép arczán, szólt, gyöngyfogsorait -összeszorítva, a lábainál térdelő kalandorhoz: - -– Te nyomorult komédiás! Te álarczos szemfényvesztő! Mindenkit -megcsaltál, de senkit olyan nagyon nem, mint engem. Esküdtél ugy-e, -Sámsonra, Uriásra, Holofernesre, Jezabelre, hogy engem meg nem tagadsz -soha, hogy kívülem senkit sem fogsz szeretni? Emlékezzél a jegesvölgyi -éjszakára, mily utálatosan árultál ott el engemet. Tudd meg azt, hogy én -voltam ott jelen magam a kunyhóban, én fujtam meg a kürtöt, melynek -szavára a féltő férj az erdőből előjött, én láttam a tusát, mely erre -következett, s én megesküdtem akkor, hogy el foglak veszíteni. Esküdtél -ugy-e, a kigyó szavaira, hogy ha megcsalsz engem, áruljon el kiben -legjobban bízol? víz üldözzön, tűz fogadjon, pallos függjön fejed -fölött, ebek nyalják fel véredet? Ime tehát – előtted tűz, mögötted víz, -fejed fölött pallos! kutyák ugatnak már, szagolva véredet, én -elárultalak! Tekints oda hátad mögé! - -A sorakozott fegyveres csapat egyszerre, mint egy gép minden kereke, -mozgásnak indult, hegyes szuronyok villantak meg a fáklyák fényénél. «El -vagyunk veszve!» ordítá minden ember, míg a katonai parancsnok érczszava -idegen hangzattal vegyült a zavart lárma közé. - -– Mindenki letegye a fegyvert! semmi ellenállás! - -Onucz ordítva rohant aranytelt zsacskóihoz, az asszonyok sikoltva -futottak a sátorok közé, a Fatia Negra egy perczre megkövülten állt -Anicza előtt, mint egy megfogott ördög s elmeredve nézett a leány -lángoló arczára. - -Anicza most hirtelen a fegyveresekhez fordulva, kiálta a zsibajt -túlcsengő hangon: - -– Siess, Juon Táre! Foglald el az olvasztó bejáratát, különben ismét -megmenekül az ördög! - -Ezért kellett neki a Fatia Negrától megtudni, hogy merre jár fel a föld -alól? - -A kalandort e szó téríté magához; látta, hogy egy kérlelhetlen ellenség -és egy csapat fegyveres ember sietve közelít az érczolvasztó ajtajához, -s hogy az út a menekülésre előtte zárva van. - -E pillanatban egy ördögi gondolatja támadt. - -Hirtelen fölkapott egy égő fáklyát az oltárról s két hatalmas szökéssel -az olvasztó felé közelített; húsz férfi szuronya meredt eléje és egy -hosszúnyelű fejsze Juon Táre kezében, ő pedig fegyvertelen volt. - -De nem az ajtóhoz sietett, hanem egy oldalszökéssel elérte a borléllel -töltött kádat, ott lehajítá a földre az égő szurokfáklyát, s izmos -vállát neki vetve a roppant kádnak, egy kétségbeesett erőfeszítéssel -annak tartalmát végig önté a barlang padlatán. - -Egy pillanat alatt lángban állt az egész barlang! - -A padlat kőből volt, a szétfolyó borszeszt be nem ihatta, az lángra -lobbant az elhajított fáklya lángjától s terjedt sebesen, mint egy -gátját szakított égő tenger, különösen az olvasztó felé, merre -hajlottabb volt a padlat. - -A kék szeszláng halotti rémvilággal tölté meg az egész barlang üregét, -maga a levegő, maga az űr is lobogni látszott: a száz fáklya tövig -meggyulladva lobogott vörös fénynyel a kék pokollánggal egyetemben s a -felhalmozott bengali tűzhegyek és az elpattogó röppentyűk, forgásnak -indult tűzkerekek, mik az ünnepély végére voltak készen tartva, -össze-vissza lobogtak, sustorogtak bele a rémséges alapszínbe; s e -pokoli lobogás közepett elkárhozottak sötét alakjai futottak, -ordítottak, sikoltoztak, taposták egymást és menekültek magasabban álló -sziklák felé, a hová a légben elterjedt láng utánuk csapott; egyik -katonának a húsz közül tölténytartójában föllobant a lőpor. Juon Táre -szeme világát veszté a lobbanástól, a többi iparkodott a barlangot -átszelő vízvezetőbe menekülni, hová utánuk csorgott a lobogó alcohol, -mint egy égő zuhatag. Veszni kellett mindenkinek e pokolmenyegzőben. - -Csak két ember nem veszté el lélekjelenlétét, csak ketten tudták még, -hogy mit kell tenniök; az egyik volt a Fatia Negra. Ez, a mint a -fegyveresek szétfutottak az olvasztó-ajtótól, merészen átgázolt az égő -borszeszlángon, jól tudva azt, hogy ez nem gyujtja meg egyszerre az -öltönyt s csupán szemeit takarta el kezével, hogy meg ne vakítsa: azzal -felszakítá az ajtót s azon keresztül hirtelen eltünt. - -A másik volt Anicza, ki midőn látta, hogy a százszoros rémületben -mindenki elveszté eszét s kétségbeesett halála elé fut, hirtelen kezébe -ragadott egy fejszét s nem törődve a körüle pattogó röppentyűk -szikráival, a fölállított roppant sörös kádakhoz futott, azoknak -fenekeit beszaggattá; a neutrális nedv zuhatagban tódult a padlatra, s a -mint lassankint tért nyert, úgy szorítá mindig hátrább a lángoló -pálinkaárt, lassankint kioltogatva a kék pokolvilágot, melynek elmulta -után nem maradt az alvilágban egyéb fény, mint a végig lobogó -szurokfáklyák az oltár körül. - -A szép menyasszonyra nem lehete rá ismerni többé, arcza úgy össze volt -égve. - -A társaság minden tagja kapott sebet az égésben, néhány kínlódva -fetrengett, szeme világát vesztve, s a hűs tócsákba verte magát, miket a -kiomlott sör képezett; a vén Onucznak egy haja szála sem maradt meg, de -azért most is ott ült aranyai halmazán, mik szétgurultak a félig -szenesült zacskókból. Fölrepedezett kezeit aranyai közé dugdosta: tán -azok hűsítik fájdalmát. - -Juon Tárénak mindkét szemét kiperzselte a lőporlobbanás, két katona is -nehéz sebet kapott ugyanakkor. - -Az általános rémület után csak akkor jutott eszébe valakinek, hogy a -Fatia Negrát üldözni kell, midőn a tűz már elaludt. E valaki a -menyasszony volt. - -Ő maga ragadta kezébe a fáklyát, ő kiálta a fegyvereseknek: «utánam!» s -első volt, ki az érczolvasztó ajtaját fölszakítá. Odabenn sötétség volt, -a fáklyavilágnál összekeresték a földalatti kamrákat; pénzverő gépek, -olvasztó műhelyek, mind a régi rendben voltak hagyva, még a kivert pénz -is, mely az osztályra várt, érintetlenül hevert pyramid alakú halomba -rakva kisded erszényekben, – de a Fatia Negra maga nem volt sehol. - -– Elrejté magát! mondogaták a katonák, puskáik agyával kopogtatva a -falakat. - -– Megmenekült! szólt, perzselt haját tépve kezeivel a menyasszony. Ez -épületen keresztül menekült meg. Még talán utolérjük! - -Tanácsára a gépeket kezdték fölforgatni s az érczlapító alatt -megtalálták a csapó ajtót, melyen keresztül szokott ki- s bejárni a -barlangon át a kalandor. Ezalatt eltelt egy óranegyed. Több, mint elég -arra, hogy üldözői elől megmeneküljön. - -Anicza sietve futott előttük a fáklyával a földalatti folyosón -keresztül, melyet a barlangon átfutó patak járása alkotott; sok helyütt -térdig hajolva lehetett csak előhaladniok. A leány biztatta az -üldözőket, hogy ne féljenek; fél óra mulva napvilágot láttak a folyosó -végén derengeni, s a mint kiértek a patak medrének szirttorkolatából, -ott a forrás előtt, a szép zöld fűben, a forró napsugár elől hangafa -árnyékában hűselve, heverészett egy őzünő két kis gidójával: a kis -őzfiak anyjuk hátán ugráltak keresztül… A Fatia Negra ki tudja, hol járt -már ezóta?… - - - - -A MIKALAI CSÁRDA. - -Hidvártól Gyula-Fehérvárig egy jó napi járó föld van, még a legjobb -lovakkal is, legjobb időjárás mellett; esős időben a hegyi utak még több -idejét fogyasztják el az utasnak. - -Szerencsére, az út fele táján esik a mikalai csárda, abban lakik egy -derék, becsületes oláh nemes, a ki úgy mellékesen korcsmárosi hivatalt -is visel. Itt ezen a tájon, a bányák közelében nincsen zsidó, minden -bolt és csárda örmények és oláhok kezében van; a nép meg van velük -elégedve s a magyar urak is szeretik őket. Annyi bizonyos, hogy -Magyarországon nem lehet olyan olcsón utazni, olyan jó bort inni, olyan -tiszta ágyban hálni, mint Erdélyben. - -Az ifju Makkabesku tanyája regényes helyen épült, egy, a hegyekből -kijövő patak zuhatagja mellett; a bérczi csermely ott foly el háza -mellett, minden belehullott gallyat és falevelet hetek alatt kővé -változtatva; még a beléhajló fák gallyai is odáig szép fehér kővé -változtatva, a meddig a víz szokta mosni. - -A tanya egy hosszú tornáczos házból áll, távolabb vannak az aklok és -félszerek, földszint kőből építve, s az alacsony emelet kemény fából, -szép simára gyalult oldalakkal s olyan ügyesen egymásba róva, mintha -remekbe készült katulya volna; nyolcz oszlop az elején, czifrára -kifaragva, képez egy hosszú folyosót, melyhez kőlépcső vezet fel. E -hosszú folyosó közepén nyílik a konyha, a hol maga a nemes úr lakik, -legvégén pedig van a vendégszoba, a hova vendégeit, ha jönnek, be szokta -szállásolni. Csak egy szoba, de elég kényelmes és tágas is, megférnek -benne, akárhányan vannak. - -A nemes úr a korcsmárosságot nem űzi keresetből, abból ugyan nem is -élhetne meg, hanem félig szivességből és jó barátságból; számadásai is -nagyon egyszerűek: ha valaki gyalog jön és csak szállást kiván, annak -számlája két garas, ha lovon jön és vacsorál, egy forint; ha még bort és -pálinkát is diktál föl, azért mégis csak egy forint; ki vesződnék a -miatt még külön czifra kálkulással? A négylovas hintókat nem szokta -taksálni, azok fizetnek, a mit akarnak. Ha valaki nem kérdi, hogy mit -fizessen? hanem kezet szorít és odább megy: szerencsés utat kiván neki s -nem kiabál utána, hogy hát a fizetés? - -A mellett Makkabesku büszke ember és sokat tart a nemességére. Megvárja, -hogy őt domnulénak szólítsák s nagyon jól esik neki, ha vendégei -észreveszik a vendégszobában felakasztott nemesi czímert, a fekete -medvét három nyillal a kezében, s kérdezősködnek annak titkos értelme -felől, a mikor azután ő is megmagyarázza, hogy az a fekete medve három -nyillal, mely pléhre festve két vasrudon a ház előtt himbálja magát, -szintén nem valami korcsmai, – hanem nemesi czímer, s örömest elegyedik -beszédbe a legközelebbi tisztujításról, a mikor alispánt és -szolgabirákat választani fennjárt a székvárosban. - -Késő délután lehetett, a midőn báró Hátszegi Lénárd úr a mikalai -csárdába vezető gyalog hídon át, annak udvarára lépett, gyalog jött, egy -ládika a hóna alatt s vállán egy kettőscsövű fegyver. Makkabesku a -tornáczon át már messziről köszönté. - -– Hozta Isten, nagyságos uram, tán valami baj történt, hogy csak gyalog -jön? - -– Baj ám: az átkozott Tyiatra lupulujnál eltört a kocsim tengelye. -Mindig mondtam, hogy csináltassátok meg azt a rossz helyet, már legalább -hatodszor történik velem ott baj. - -– Isten az oka, uram; a patak mihelyt megárad, mindjárt elrontja. - -– Ez nekem nem vigasztalás. Embereim ott vesződnek a hintóval, fel sem -birták még állítani úgy feldűlt. Jó, hogy magam a lovakat hajtottam, -mert különben a nyakam tör ki, a hajdum így is kificzamította a kezét, -küldj neki segítséget izibe, mert különben be nem vergődnek. Hol van a -leánykád? - -– Ej ej, nagyságos uram, ön mindig tréfál. Flóre te! - -Egy csinos kis menyecske jött ki e szóra a konyhából, tűztől pirult -arczczal mosolyogva a nagyságos úrra. - -– Vedd át a nagyságos úr fegyverét és ládikáját s vidd be a -vendégszobába. - -– Hát hogy vagy, kis leánykám? még sem mentél férjhez? szólt a piros -csattanó orczát megcsipve ujjaival a báró, mialatt a menyecske a ládikát -elvette. - -– Hej! be nehéz ez! sikolta az, mintha a láda terhétől ijedt volna meg. - -Nem sül el ez a puska? - -– Csak rá ne nézz tüzes szemeiddel, mert akkor elsül, ugy-e öregapja? - -– No csak vidd be Flóre. A nagyságos úrnak mindig jó kedve van, még ha -szekere feldűl is; a nagyságos úr mindig tréfál. - -A tréfa abból állt, hogy Makkabesku a negyvenen túl levő férfi lehetett -már, s itt-amott őszült a tarkója; a menyecske pedig alig lehetett több -tizenhét évesnél, mikor a nemes úr nőül vette; azért Lénárd mindig azzal -boszantotta a korcsmárost, hogy leányának hítta a feleségét s kérdéseket -tett hozzá, mint öreg apjához, hogy mikor adja már férjhez az unokáját? - -Hogy a nagyságos úrnak még akkor is eszébe jut a tréfálás, mikor a -hintaja eltört! - -Pedig hiszen Makkabesku Pávelt még «ifju»-nak híják: természetesen -azért, mert az apja még él és az is Pável keresztnevet hord. - -A csárdás egy perczig sem hagyta a feleségét megállani a sarkán Lénárd -szeme előtt, egyre küldözte ide-oda. Ő maga arról a helyről, a hol az -ideig könyökölt, még meg nem mozdult. - -– Eredj a cselédházba Flóre; a kocsis, meg a bivalyos siessenek mindjárt -a nagyságos úr hintajához, a Tyiatra lupulujhoz; vigyenek magukkal -dorongokat és istrángot eleget. Csak szaporán. Tessék addig besétálni a -nagyságos úrnak. - -– Nem megyek biz én, mert én magam is utána akarok látni a hintómnak, -különben ma sem vergődik be; csak előbb szeretném valami biztos helyre -tenni ezt a ládikát; nem azért mintha félteném, vagy mi? hanem négy ezer -arany van benne, s az mégsem bolondság. - -– Hüh! domnule! szólt mind a két kezével tarkójához kapva a csapláros, -mintha attól félne, hogy már esik a feje hátrafelé; kegyelmed annyi -aranyat hordoz magával s csak így könnyedén jár vele ezen a vidéken? - -– Micsoda könnyedén? Hát csak nem fogadhatok neki társzekeret? Be akarom -váltani Fehérvárott, mert holnapután fizetésem van, azért hurczolom -magammal. - -– Nem úgy értem: de hogy ilyen egyedül jár vele. - -– Nem szoktam én magamat eskortiroztatni. - -– Pedig kár, domnule, a mi vidékünk most nagyon bátorságtalan; a mióta -az Anna elárulta a Lúcsia barlangi pénzverőket, nekünk gyűlt meg a -bajunk; a jámbor bolondokat, meg a temérdek sok kincset ott kapták, de -elszalasztották a banda fejét, a Fatia Negrát; most ez boszúból és -elvesztett kincsei miatt az egész vidéket sarczolja: pedig azt mondják, -hogy már le akart végképen tenni a rablóvezérségről, el akarta venni az -Aniczát, de hogy elárulták s pénzét ott veszejték, újra dúl-fúl a -vidéken, senki sem biztos előle; csak tegnapelőtt rabolta ki erőszakkal -a császári postaszekeret. - -– No no, abba beletörhetik a foga. Különben engemet nem mer az bántani. - -– Nem tudom, domnule: álarcz van a képén, nem pirul az és nem sápad el. - -– Nem szokott ide ellátogatni? nem tanyázik néha nálad? - -– Nem uram, bizonyomra mondhatom, hogy itt még soha sem volt, a mit -különben magam is nagyon csodálok. Nálam sok úr megfordul, s innen -könnyen lehet akármerre utat veszteni. - -– Nem tartasz fegyvert a háznál? - -– Minek tartanék? Annyi pénzem nincs, hogy a Fatia Negra érdemesnek -tartson kirabolni, más ember pedig védje magát. Aztán hiába való dolog ő -vele ellenkezni. Juon Táre is kezében fogta már, mit nyert vele? -megvakult, most koldulhat már; Anicza elárulta, rajta hozta a katonákat, -mit nyert vele? az eltünt a földbe, ő pedig koldussá tette apját és -minden ismerőit s most ül velük együtt Gyula-Fehérvárott a kaszamátában. - -– No, ne félj semmit, nem történik az alatt semmi baj, míg én a kocsihoz -visszamegyek; addig is zárd el a fali szekrénybe ezt a kis ládát s vedd -magadhoz a kulcsát. - -– De csak tartsa kegyelmed magánál, domnule. Nem szeretem én azt úgy, én -rám ne mondhasson senki semmit. - -Makkabesku elzárta a ládikát egy nagy álló fali szekrénybe, mely -hasonlatos az álló órák tokjaihoz, abban állnak családi kincsei és nemes -levele. A bezárt szekrény kulcsát oda adá a vendégnek. - -Még azonfelül a szobát is bezárta, s annak a kulcsát is ráerőlteté. - -– Domnule, szólt azután, hogy látta, miszerint Hátszegi csakugyan vissza -akar menni eltört kocsijához. Én csak azt mondom, hogy nagyon szeretném, -ha nem menne el kegyelmed. Elhozzák azt a hintót a cselédek is. - -– Nem tudnak bánni vele, mind sült paraszt, soha se látott vastengelyű -szekeret. - -– Inkább hát elmegyek én magam, kegyelmed maradjon itt. - -– Segíthetek főzni a leánykádnak? - -A korcsmáros homloka összehuzódott e szóra, s elmeneteli kedve -láthatólag megcsökkent. - -– Mikor én félek egyedül annyi sok pénzzel ebben a házban. - -– Ejnye, boldogtalan ember! szólt Hátszegi türelmét vesztve, hiszen csak -nem gondolod, hogy rám leskelődik a te ostoba rablókapitányod? Jól van -hát, itt hagyom neked a puskámat, fogd a kezedbe, s állj ide az ajtó -elé; hozz magadnak egy széket, ülj rá, húzd föl a sárkányát mind a két -csőnek, s tartsd a hüvelykujjadat a sárkányán, a mutató ujjadat a -ravaszán. A balcsöve tiz ficzkóra van töltve: az erősen szór, ha ezen a -szűk folyosón elsütöd, bizonyos lehetsz felőle, hogy a ki ennek a tulsó -végén szemközt jön, okvetlen megkap belőle legalább ötöt s az elég -akárkinek; a második cső, ez a jobbik, ez meg egyes golyóra van töltve, -ezzel cső végére szokás várni a vadat, hat lépésnyire, a honnan akármi -gyermek halottá tehet akármi óriást. Ne félj, ha pánczélinget viselne -is, ez keresztül viszi, mert aczélhegyű golyó van benne, a mi a pléh -ajtót átlyukasztja. No, nem félsz már, ugy-e? - -Makkabeskunak csakugyan nagy bátorság támadt a szivében annak a -tudatára, hogy olyan fegyvert tart a kezében, a mivel kétszer halottá -lehet tenni a legrettenetesebb embert. - -– Hát kegyelmed semmi fegyvert sem visz magával, domnule? - -– Van a zsebemben két dupla pisztoly. - -Azzal Hátszegi könnyedén, fütyürészve végig haladt a hosszú folyosón, -beszólt a konyhában forgolódó menyecskéhez: - -– Hát aztán leánykám, készen legyen a vacsora, mire visszajövök, majd -meglátom, elsózza-e a szakácsné a levest? - -És úrhoz illő könnyen vevésével a dolognak ment ismét a hídon keresztül -az országútra, Makkabesku szemeivel kiséré, míg beláthatá s gondolá -magában, hogy ez ugyan bátor ember. - -Itt Makkabesku arra a gondolatra tért, hogy hisz az ő elődei is bátor -emberek voltak hajdan. Nem hiába nevezik magukat a Makkabeusok után. Ez -még a római császárok idejéből eredt. Hogy tulajdonképen kik voltak azok -a Makkabeusok? arra már tisztán nem emlékszik, de annyi bizonyos, hogy -az régen történt. - -A történet nagyobb bizonyoságára, most is oda van a folyosó feljáratába -falazva a régi római emlék; rajta a császár képe, s régi thyrsusok és -öklelő bakkecskék, körülirva elkopott betűkkel, mik a nemes úr előtt -természetesen ősei érdemeit sorozzák fel; de a mikből az archæologok azt -olvassák ki, hogy azt valami dácziai proconsul emeltette meghalt -felesége tiszteletére, s a császárfő az asszony képe rajta; hanem ez -azért nem tesz különbséget; a síremléket e ház helyén találták, midőn -alapját letették s így az a család ősereklyéi közé tartozik. - -Azért kedvencz helye Makkabeskunak a folyosón az a nagy bükkfa-karszék, -a honnan épen a befalazott római emlékre látni. Az alkonyodó nap -egyenesen rá szokott arra sütni az oszlopokon keresztül s olyankor -megaranyozza az emlék alakjait és betűit, és olyankor úgy tetszik -Makkabeskunak, mintha többet tudna leolvasni belőlük, mint máskor. - -Milyen hatalmas emberek lehettek azok, a kiknek ilyen sokáig eltart az -emlékezetük. - -Milyen nagy vitézek voltak azok, kik ezt az országot el tudták foglalni! - -Pável gazda nem számítá erényei közé a vitézséget. Ő békeszerető, -verekedést kerülő ember volt. Inni csak bezárt szobában szokott, mert -egyszer megtörtént rajta, hogy a bor fölösleges merészséget öntött -szivébe; a minek azután az lett a következése, hogy a fejét két helyen -beütötték. Azóta nem keresi az alkalmat. - -De ha helyébe jönne! Fejét csóválja, magában elmélkedve. Az nem jól -járna, a ki most ő vele ki akarna kötni. - -Olyan emberekre nézve, a kik nem szoktak lőfegyverrel bánni, valamely -sajátságos bűbáj van egy, véletlenül kézbe kapott töltött fegyverben. Az -a bátorság és kötekedés lázas állapotában tartja őket. Különös inger -támad bennük annak a fegyvernek hasznát venni. Pável gazda egy párszor a -képéhez emelte a puska agyát s iparkodott vele czélozni. Sikerült neki a -kisérlet; fél szemét behunyta s a másikkal irányozta a czél legyet. Ha -most az a czifra fő azon az emlékkövön volna az ellenség, a haramia, -hogy szétzuzná a koponyáját. - -A nap lassankint lefelé haladt az égen s a mint lejebb ment, úgy -változott az aranyos fény, mely a kőemlékről visszasugárzott, lassankint -biborpirossá; egyik oszlopnak az árnyéka csendesen huzódott előre, a -domborművet félig eltakarva. - -Egyszerre úgy tetszett Makkabeskunak, mintha azon oszlop árnyéka mellett -egy emberfő árnyékát látná megmozdulni… - -A lélekzet elállt ajkain… Valaki leskelődik ott… - -– Ki van ott? orditá rá ijedtségtől elcsukló hangon. - -Abban a pillanatban ott állt előtte a folyosó tulsó végén a – Fatia -Negra. - -Azon alakban, a hogy őt leirták előtte; fekete atlasz köpenybe burkolva, -fekete atlasz álarcz a képén, miket zsebében rejtve hordhat s hirtelen -fölvehet, és levethet, a hogy szükségét látja. - -– Megállj, ide ne jőjj! kiálta rá a fegyveres félelem dühével -Makkabesku, mert keresztül lőlek! s a mint az álarczos egy lépést tett -előre, hevesen rásütötte a fegyver bal csövét. - -A lőporfüst eloszlott; a Fatia Negra sértetlenül maradt és jött egyre -közelébb. - -Ah, ezek csak a ficzkók voltak, ezek nem árthattak neki, de majd az -aczélhegyű golyó! - -A lövésre kifutott a konyhából Makkabesku neje s épen szembe találkozott -a rablóval. Az izmos kezével megragadta karjánál fogva s visszalökte a -konyhába s rázárta kulcscsal az ajtót. - -Pável gazda mind ezt engedte történni; a felemelt fegyvert arczához -szorítva, még közelebbre akarta bevárni a rablót, még bizonyosabban -találni. - -Most már nem szólt neki semmit, most már kivánta, hogy jőjjön. - -Mikor hat lépésnyi tér volt közöttük, akkor odaczélzott a melle -közepére; megnyomta a fegyver ravaszát s a jobb cső is eldördült. - -Semmi halálordítás utána… A Fatia Negra sebzetlenül állt előtte. - -Makkabesku kábultan tartá eléje a kilőtt fegyvert, mintha azt várná, -hogy az még egyszer elsüljön, mintha álmodta volna csak azt, hogy lőtt s -még egyszer álmodni akarná, hogy újra lőjjön, hogy azt a kisértetet -megölje, a mi az álmodónak mindig olyan rosszul sikerül; – a Fatia Negra -pedig megfogta egy kezével a puska végét, egy rántással kicsavarta azt a -korcsmáros kezéből s a puskaagygyal úgy sujtotta főbe, hogy az szédülten -rogyott össze. - -Azután nem tudja senki, hogy mi történt? - -Midőn báró Hátszegi és Makkabesku cselédei hazaérkeztek az összekötött -hintóval, Makkabesku még mindig a földön hevert elkábultan; felesége a -bezárt ajtón dörömbözött, a vendégszoba ajtaja fel volt szakítva s a -családi fali szekrény feltörve. A korcsmáros ereklyéi közül ugyan, -csodára, egy sem hiányzott, hanem Hátszegi ládikája a négy ezer -aranynyal el volt tüntetve. Azt később megtalálták a patakban, -természetesen – kiürítve. - -A nagy sokára felocsudott Makkabesku reszketve beszélé el Hátszeginek a -kettős lövés álomszerű esetét s esküdött az egekre, hogy a Fatia Negra -kezeivel kapkodta el a golyókat, mint a legyeket. - -– Bolond vagy. Bizonyosan a feje fölött lőttél el mind a kétszer. - -– Akkor meg kellene a golyók helyeinek látszani az átelleni falon. - -Valóban semmi golyó helye sem volt látható a folyosó falain. - - - - -AZ, A KI A FATIA NEGRÁT FELISMERI. - -A mikalai csárdában történtek nagyon elronták Hátszegi kedélyét. Igen -mogorván tért haza s Henriette iránt szokatlan kimélytelen volt. Valami -heves jelenet fejlődött ki közöttük, melynek folyama alatt a báró -olyasmit vetett nejének szemére, hogy őt megcsalta s hogy az ő és -testvére magaviselete okozá, miszerint a nagyapai örökségből ki vannak -tagadva. Felfedezte, hogy mindent tud. Tudja jól, hogy Henriette egy -naplopó ficzkót szeretett leány korában s e miatt vonta magára nagyatyja -gyűlöletét. - -Henriettenek nem volt bátorsága azt felelni vissza, hogy ha tudta ezt, -miért vette őt nőül? miért nem hagyta azénak, a ki mellett szegény -lehetett volna, de boldog; száraz kenyeret evett volna, de meg nem -panaszoltat; nem talált volna fényt, de szerelmet. - -A félénk nő csak sírni tudott. Reszketett előtte és utálta. - -Pedig mennyire rá volt szorulva! - -Jól tudta már, hogy öcscsét mivel vádolják? s egy perczig sem -kételkedett azon, hogy hát ő mit cselekedjék? Annak a hibáját az ő -angyali önfeláldozásának kellett helyrehoznia. El kellend ismernie, hogy -a hamisított aláirás az ő valódi kézirása. - -De hát azután? Mi fog történni azután? Az aláirás elismerésének -következményei vannak; mi fog azokból kifejlődni? mi lesz azoknak a -vége? - -Azt láthatta, hogy férjétől nem kérhet semmit. Minden lépten vehette -észre, hogy az keresve keresi a czivakodást s minden ürügyet megragad, -nejét magától távol tartani. S hozzájárul még az a mikalai -szerencsétlenség. Ez is, mintha híva jött volna. Mintha csak -összebeszélt volna a Fatia Negrával, hogy őt az útban furfangosan -rabolja ki, hogy még csak reménysége se lehessen nejének ezúttal azt -várhatni, hogy férje kiszabadítsa e halálverejtékes szorongattatásból. -Szinte jól esik neki minden beszéd végét oda fordítani, hogy «hja bizony -a Fatia Negra minden pénzétől megkönnyebbítette; nem tudja, mikor fogja -ezt kiheverni». - -A szegény nő néha naphosszant eljárkált a hidvári kastély szobáiban, s a -tekervényes angol kert utain; hideg gyöngyöket izzadva homlokán és nem -találva egy mentő gondolatot. - -Ez olyan kétségbeejtő helyzet volt, a melyben még csak arra sem -gondolhat az ember, hogy magát elölje s megszabaduljon; mert hiszen épen -élnie és gondolkoznia kell, hogy egy másikat, a kiért remeg, -megszabadítson. - -Henriettenek nagy alkalma volt a hidvári kongó termeken s tekervényes -sétányokon naphosszant háborítlanul járkálni végig végig, akár a késő -holdvilág feljötteig; mert férje nagyon ritkán volt odahaza. - -Lénárd ezután épen a csákói vadászatokkal volt elfoglalva. Itt tudta -meg, hogy gróf Kengyelesyné legújabb választottja Vámhidy Szilárd, s a -mint Aradra bevetődött, csakugyan vette észre, hogy a grófné a fiatal -embert a társaságokban igen nyiltan kitünteti. - -Ez kezdett ránézve ingerlő lenni. - -Ez a sápadt képű ficzkó azokkal a nagy villogó szemekkel felesége fejét -is megzavarta már, s most ismét ilyen irigylésre méltó hódításokat tesz. -Hátszeginek az a gondolatja támadt, hogy ezt a «diákot» másodszor is ki -kellene ütni a nyeregből. - -Eddig nem jutott eszébe feltünőnek találni, hogy a grófné milyen szép -asszony: de most egyszerre azt hitette el magával, hogy ő e hölgybe -szerelmes. - -Udvarolni kezdett neki – és szerencsés volt. Legalább mindenki azt hitte -– ő maga is. - -A grófné igen szivesen látta s a mint szaporodtak az ő látogatásai nála, -akként gyérültek Szilárdéi. Néha találkoztak is egymással a grófnénál, -olyankor Szilárd sietett odább állani, a hogy szoktak vert vetélytársak -a győzelmes ellenében. Lassankint Lénárd lett mindennapos a grófnénál, -míg Szilárd csak sporadice tünt fel, akkor is jött, köszönt, leült s -mire rákerült volna a sor, hogy észre vegyék, már nem volt ott. - -Ez nem volt senki előtt titok. - -– Lássa, kedves barátom, ezt én önnek előre megmondtam; fecsegett azután -Kengyelesy, ha Vámhidyt elő kaphatta; én már ismerem ezt az asszonyt; -szereti a fiatal emberekkel megjáratni a bolondját. No de vigasztalja -magát; ne féljen semmit, fél esztendő mulva majd Hátszegi is úgy jár, a -hogy ön, s akkor majd az ő rovására nevetünk. Entre autres, én most -szeretem, hogy ez így van, mert Lénárd ilyenformán nem ér rá kártyázni: -átkozottul nyerne! No mert tudja kedves barátom, az én feleségem után -bolondulni a lehető legnagyobb szerencsétlenség a szerelemben. Hanem -tudja ön, hogy én mit tennék, ha az ön helyébe volnék? Tudja ön? nem -találja ki? Én meg, ha önnek volnék, elkezdenék Hátszegi feleségének -udvarolni. Az a szegény menyecske most úgy is magára van hagyva; aztán -ön… - -Csak Szilárd összevont szemöldei téríték eszére a grófot akaratlan -fecsegéseiből; ekkor jutott eszébe, hogy hiszen az igen tragikus eset, a -mi Szilárdot és a bárónét egymásra emlékezteti; akkor aztán megbánta a -mit mondott, és elkezdte homlokát ütni a tenyerével, «auf gut deutsch» -ilyforma czímeket adogatván magának: «o du grossmächtiger Esel! o du -dalketes Rindvieh! du!» – Igy az embernek duplán jól esik a gorombaság. - -A grófnénál pedig mindennapos kezdett lenni Hátszegi. Ezt ő előre tudta. -A ki gazdag ember hirében áll, az háttal áll a napnak, az asszonyi -szivek ellen folytatott párharczban. - -Egy napon az történt Hátszegivel, hogy mikor legélénkebben foly részéről -az udvarlás a grófné termében, sans géne belép Vámhidy s erre a grófné -hirtelen felugrik a causeuseről, engedelmet kér a bárótól, hogy egy -perczre eltávozhassék s azzal bevezeti Vámhidyt magán szobájába s ott -marad vele két egész óranegyedig; mialatt Hátszegit majd a sárgaság -lepte meg, nem tudván egyebet tenni, mint hogy az ott maradt franczia -társalkodónő kérdéseire «oui» és «non»-t felelgessen. - -Mikor visszajött a szobából a grófné, igen jó kedvűnek látszott; egész a -terem-ajtóig elkisérte Szilárdot, ott kezet szorított vele, s midőn az -ajtóban elváltak, még akkor is egy sokat jelentő pillantást váltott -vele, s mutató ujját ajkához érinté; a mi tudvalévő igen bizodalmas -pantomia. - -És Hátszeginek mindezt látni kellett egy tükörből, melylyel épen -szemközt ült. - -A mint a grófné leült, a társalkodónő, mintegy jelszóra, felállt és -elment valahová. Ne keressük. - -Alig maradtak egyedül, midőn a báró rossz kedvvel veté oda: - -– Úgy látszik, nagysádtok között igen mély és bizodalmas viszony örvend -magának. - -– Oh, igen bizodalmas. Ez igen derék, becsületes ember. - -– De, látom. - -– Igazán mondom. Rám nézve megbecsülhetlen ember és hozzám rendkívül -ragaszkodik. - -– Az igen szép tőle. - -– Oh, kedves uraim, ne tessék olyan nagyon gúnyolódnotok: vannak -emberek, a kik azért, hogy szegények, gyakran sokkal készebbek az -áldozatokra, mint azok a nagyralátó nábobok, a kik körülöttünk -büszkélkednek; de a kik azután, ha valamelyikünket valami nagy baj ér, -veszik a kalapjukat s iparkodnak menekülni a házból. Ön is azok közé -tartozik. - -– Nem értem. - -– Hátha például én önnek azt mondanám: édes barátom, én egy igen ostoba -bajba keveredtem; engem ma vagy holnap negyvenezer forintért fognak -exequálni. - -A báró kaczagott rá. - -– De ne nevessen, mert úgy van. Hanem hát erre önnek semmi gondja. -Kérem, ne mondja senkinek; különösen férjemnek ne. Képes volna a -végletekre, ha megtudná. - -– Ne tréfáljon a grófné, ugyan ki adott volna a grófnénak negyvenezer -forintot kölcsön? - -– Hát senki sem; én mégis tartozom vele. Tudja, egy időben, sok esztendő -előtt, mikor Bécsben laktunk, igen belejöttem a kártyázásba. Ott igen -nagyba ment. Egy este nemcsak hogy minden pénzemet elvesztettem, hanem -ezer forinttal is adós maradtam. A kártyaadósság olyan, a mit két napnál -tovább fizetetlen hagyni nem lehet; nekem okvetlen elő kellett -teremtenem az ezer forintot. Férjemtől nem akartam kérni, a mit igen -rosszul cselekedtem. Kaptam aztán valami átkozott uzsorástól, rettenetes -nagy kamatra. Mikor a tőkét kamatostul együtt vissza kellett volna -fizetnem, akkor még jobban resteltem a dolgot férjem előtt felfedezni, -hanem új kötelezvényt adtam s ilyenformán az évről-évre szaporodván, -mint a mesebeli öreg asszony tojásaiból elébb csirke, azután sertésnyáj, -azután tehéncsorda, utoljára négylovas hintó, úgy az én eredeti ezer -forint tartozásomból is mostanságig negyvenezer forint lett szépen s az -uzsorás most már sürget és nem akar hitelezni többé, pedig én szívesen -folytatnám azt a financzminiszteri tréfát, a míg egynehány száz millióra -felnőne. Hanem hát az éhes sárkánynál nincs kegyelem többé. Egyszer -rossz kedvemben Szilárd előtt kitaláltam ejteni ezt a titkot s a derék -fiu magára vállalta, hogy majd segít ő azon. Nem tudom én miféle -formahibákat fedezett fel tartozásomban, meg hogy mi mindennel akarja -megriogatni hitelezőmet, elég az hozzá, hogy biztosított, miszerint nem -kell egyebet megtérítenem, mint az eredeti összeget s annak törvényes -kamatjait; erre pedig szerez nekem tisztességes kölcsönt, könnyű -törlesztésre, a mi rám nézve valóságos jótétemény. Most tehát már tudja -ön kedves barátom, hogy miért olyan szívesen látott vendégem én nekem -Vámhidy? hogy még önt is itt hagyom a társolkodónéval, mikor ő jön! de -láthatja ön, hogy rám nézve ő valóban igen kedves és szükséges ember s -én neki igen sokkal tartozom. - -Hátszegi hosszan elgondolkozott. Ajkait harapdálta. A grófné a -zongorához készült ülni, kedves könnyelműséggel, mintha tovább nem is -tartoznék rá mindaz, a mit elbeszélt. - -– Csak most ne történt volna velem az a fátum, hogy kiraboltak; szólalt -meg végre Hátszegi. - -– Tudja mit, kedves barátom? szólt a grófné, ujjait végig futtatva a -zongora elefántcsontjain. Én azt az egész esetet hihetetlennek találom. -Két lövés egy emberre olyan közelről, és mégis semmi eredmény; az egy -kicsit mesésen hangzik. - -– Azt hiszi tán, hogy a korcsmáros maga rabolt volna meg? - -A grófné egyet rántott gömbölyű vállacskáján s tovább zongorázott. - -– Az nem valószinű; felelt magának a báró, mert én láttam magam azt az -ütést, a mit Makkabesku a fejére kapott a puskaagygyal, s mondhatom, -hogy nincs az a négyezer arany, a melyikért odatartanám neki a fejemet. - -– A grófné egy perczre félbehagyta a trillákat. - -– Ön látta? Hát még ki látta? - -Hátszegit furcsául lepte meg ez a kérdés. - -– Mit gondol a grófné? - -– Én gondolok valamit, kedves barátom; én azt gondolom, hogy önnek van -valami oka a kárvallott embert játszani, s valahonnan a zsidóhistóriából -olvasta az egész Makkabeusok történetét, a mit most a világgal, mint új -dolgot akar elhitetni. - -– Kiméletlenül bánik velem a grófné; – de kérem hát, hagyjon békét annak -a zongorának, úgy is nagyon el van hangolva. Szeretnék egy komoly szót -szólani. - -– A Makkabeusokról? kérdé az nevetve. - -– Nem. Magamról. Én komolyan mondom, hogy veszteségek értek; -nagyságodnak nem szükség azokat tudni. Hanem én azért tudom, hogy mit -kell tenni egy gavallér embernek, olyan bizalmas felfedezés után, a -milyennel a grófné engem megtisztel; s a mit én minden bizonynyal nagy -megtiszteltetésnek veszek. - -– Lehetetlen. - -– A mit én mondok, azt mindig lehetséges; hanem a mivel az a «diák» -ámítja nagyságodat, az a lehetetlen. Ő nem fog segíthetni a grófnén nagy -éclat nélkül; persze az ilyen prókátorfajta ember itt nem lát -különbséget; nem érti azt, hogy vannak esetek, a midőn valaki inkább -beleugrik a kútba, mint hogy a világ előtti állását koczkáztassa az -által, hogy igazságával törvényes útra kerüljön. Hanem én más indítványt -teszek a grófnénak; én beváltom saját kötelezvényemmel a grófnéét, -teljes értéke szerint; erre úgy hiszem szívesen rááll uzsorása, s a -cserét elfogadja. - -– Oh köszönöm, köszönöm; hanem elébb én is szeretném, hogy – hát ön mi -kamatot kér tőlem? mert uzsorát nem fizetek! - -– Igen törvényes és keresztyéni kamatot. Csupán azt az egyet kérem, hogy -ennek a fráternek ne legyen többet nyitva a grófné háza. - -– Komolyan szólt a báró? - -– A legkomolyabban. - -– Nem fél, hogy szaván fogom? - -– Csak óhajtásomat fogja vele teljesíteni. Lássa grófné, én kegyed -őszinte tisztelői közé tartozom, s engemet sért az, hogy köreinkben -mendemondák keringnek, a mik a grófné nevét Vámhidy ifjuúréval -kapcsolatba hozzák. - -– De az nem fogja önnek a nagyrabecsülését irányomban csökkenteni, ha -Vámhidy nevét az önével cserélik fel ama mendemondák? - -– Én nem kérek egyebet, mint egy ember kimaradását a háztól, s ha a -grófné úgy akarja, vele együtt én is kimaradhatok. - -A grófné sietett kezét nyujtani Hátszeginek, jeléül annak, hogy ezt nem -kivánja. - -– Én tehát, hogy bebizonyítsam önnek, miszerint Vámhidyval csupán üzleti -ügyeim voltak s egész ismeretségünk ebben határozódott, mihelyt e -halálos aggodalmamból kiszabadulni más utat találok, félbeszakítok vele -minden összeköttetést. - -– Akkor e határozata nagysádnak ebben a perczben lépjen érvénybe. – -Szabad iróasztalát igénybe vennem? Találok itt másforma tintát is, mint -pirosat? a milyennel nagysád leveleket szokott irni, de a mi hivatalos -iratoknál kissé szokatlan. - -– Mindent, kérem; még pecsétviaszt is. - -– Az nem szükséges váltókhoz. Szerencsére van nálam egy üres váltó. - -A báró talált tárczájában egy blanquettet, a mi nélkül egy gavallér sem -szokott járni s betölté azt, annak rendje szerint. A grófné a szék -karjára könyökölve nézte a báró vállán keresztül, hogy irja az alá nevét -egy oly drága okiratnak s gondolta magában, hogy milyen különös az, -mikor egy hatalmas, gazdag ember érczszívvel tudja megtagadni nejétől -azt a segélyt, a mi annak boldogságát, testvére becsületét adná vissza s -ugyanazt az összeget egy idegen nő szép szavára könnyű szívvel hajítja -ki az ablakon. - -A mint az aláirással készen volt Lénárd, egy perczig sem időzött tovább; -kapta a kalapját és elsietett, nehogy további ott időzésével azt a -gyanút nehezítse magára, mintha egy kis előlegezett foglalóra várna. - -Az a kézszorítás, a mivel a búcsúvételkor a grófné elvált tőle, -biztosítá, hogy ez a hódítási maneuvre részéről tökéletesen sikerült. - -Hanem a míg azután hazáig ért, mégis végig futott agyában ilyenforma -eszmélkedés: - -«Ez a furfangos asszony engemet most egy kicsit berántott; igaz ugyan, -hogy azt a ficzkót most miattam eltünteti, a hogy szokás a szoba falán -egyik frescot a másikkal befesteni. Hanem hogy ezuttal én is be vagyok -meszelve, az már világos.» - -Oh, hogy ezek a szegény gazdagok soha sem jöhetnek arra az arany -öntudatra, hogy valaki őket saját magukért szeretheti! - -Mikor meg aztán otthon a pamlagon végig heveredve az első pipa dohányt -kiszívá, már akkor egész bizonyosnak tartá, hogy a grófné előadása -uzsorásokról s más affélékről egészen mese; de hogy Vámhidy valami olyan -alkuszféle, a ki pénzt kerít, azt már elhitte, s kezdett rá nem lenni -olyan büszke, hogy őt kitúrhatta a grófné termeiből. - -Pedig a meglepetés java még csak azután várt reá. - -Azt jól sejtette, hogy Kengyelesynének nem valami uzsorás kielégítésére -kell az aláiratott váltó, hanem azt álmában sem képzelte volna, hogy… - -… Kengyelesyné abban a perczben, a midőn ő kiért az utczára, leült -ugyanarra a székre, a honnan a báró fölkelt, kezébe vette ugyanazt a -tollat, a melyben még a tinta meg sem száradt s egy levél papirost -kiválasztva, gyors szarkalábbetűkkel hegyremászó sorokat irt báró -Hátszeginének, tudatva vele igen barátságos módon, hogy sikerült neki -Hátszegit rábeszélni, miszerint Kálmán gyanusított váltóját sajátjával -cserélje ki, s így nejét képessé tegye arra, hogy az aláirást magáénak -vallva, majdani tartozását ezzel fedezhesse. - -Mindez sokkal bővebben volt ott megirva, mint itt, hanem azért -meglehetett azt érteni; a levélhez odacsatolta az eredeti váltót s azzal -postára tevé. Másnap kellett azt kapni Henriettenek. - -Ki volt tehát szebben meglepetve, mint Hátszegi, ki harmadnap -türelmetlenül járt fel s alá szobájában, igen természetesnek találva, -hogy a grófnétól már most ideje lesz légyottot kapnia, hála és elismerés -fejében, a midőn nagy robajjal nyilik az ajtaja s belép rajta – -Henriette, s mielőtt bámulatától azon kérdéshez jöhetne, hogy mit keres -most itt? a nő nyakába borul s érzékenyen rebegve beszél össze-vissza -érthetetlen dolgokat, háláról, gyöngédségről, kellemetes meglepetésről, -félreismert jó szívről, azután bocsánatot kér, ha valamivel megbántotta; -igéri, hogy oly híve leend e tett után, mint egy rabnő. - -De miféle tett után? - -Csak akkor hült el aztán, mikor a nő emlékébe hozá, hogy arról a -negyvenezer forintos váltóról van szó, a mit Kálmán kimentésére a grófné -által neki küldeni szives volt. - -– Vagy úgy? már el is felejtkeztem róla. Szót sem érdemel. - -Úgy tett, mintha csupa merő nagylelkűségből már el is felejtette volna -az egész dolgot. - -Oh, ha e perczben látta volna őt a grófné, hogy kaczagott volna rajta. - -Lénárdban minden csepp vérnek epévé kelle válni. - -Hogy ilyen nevetségesen rászedetett egy ravasz nő furfangja által, ennek -tudatát csak mérgesíté eme másik nő ártatlan és őszinte hálálkodása. -Szerette volna összetépni mind a kettőt. - -Milyen szép bolondot hagyott csinálni magából! Megvette negyvenezer -forintért saját neje szeretetét. Már felszólítok minden józan értelmű -embert, ha nem felettébb boszantó-e ez? - -A váltót pedig vissza nem veheti már nejétől; sem azt meg nem vallhatja -neki, hogy annak eredése felől csalódásban van: ez olyan piszkosság -volna, hogy a csákói vadászaton még a kopók is megugatnák érte. Oh, hogy -dühödött mind a két asszonyra! - -S még jó képet kellett csinálnia hozzá és elfogadnia azt a nemeslelkű -atyai szerepet, a mit ebben a drámában neje osztott ki neki, holott vagy -az első szerelmest, vagy a kegyetlen vérengzőt szerette volna benne -játszani. - -– Jól van, Henriette, szólt nyugalmát összeszedve, használja ön fel -váltómat, ha akarja, én majd postára teszem s elküldöm ügyvédének, -Siposnak. - -Vajjon fordult-e meg a gentleman eszében olyanforma gondolat, hogy -postára adott leveleknek a beléjük rekesztett váltóval együtt könnyű -szer nem találni rendeltetésük helyére? azt állítani egész -bizonyossággal nem lehet, hanem annyi bizonyos, hogy Hátszegi -kegyetlenül fel volt ingerelve e rászedett nagylelkűség miatt. - -Henriette azonban, a nélkül, hogy ilyes gondolat távolról is vetette -volna árnyékát gyanútlan lelkére, azt felelé az ajánlatra, hogy: -«köszönöm, magam akarok vele Pestre elmenni és Sipossal szegény öcsém -felől bővebben szólani személyesen». - -Egy mellékindoka e határozatra az is volt, hogy nem akart oly városban -időzni, a hol Vámhidyval okvetlenül találkoznia kellett. Ez alkalmat -most jobban kerülte, mint valaha. - -– Akkor várjon Henriette addig, míg az aradi lóversenyeknek vége; tudja, -hogy nagyon érdekelve vagyok bennük; ha magam itt nem vagyok, könnyen -megverik a lovaimat. - -– Én nem kivánom tőled, kedves Lénárd, hogy miattam félbeszakíts akár -dolgot, akár mulatságot, megjárom ez útat magam; de halasztani egy -nappal sem akarom. Hiszen tudod, milyen nyugtalan vagyok szegény öcsém -miatt. - -– Csakhogy ez út most nagyon veszedelmes magányosan járó asszonyra -nézve. Tudhatja, hogy én magam is hogy jártam a minap? - -– Oh, én kigondoltam, hogy mit teszek? A legrosszabbra is el vagyok -készülve. Ha rablók támadnak meg valahol, szépen egy szóra odaadom -nekik, a mi kevés pénzt viszek magammal; a mit pedig legjobban féltek, a -váltót, azt úgy el tudom rejteni, hogy arra senki rá nem akad. - -– Kedvesem, azok az emberek nagyon leleményesek. - -– Oh, ott nem fogják megtalálni. Vállfüzőmnek van egy aczél lemeze, a -körül fogom hajtogatni a váltót s ismét a lemezzel együtt -visszacsúsztatom helyére; ott ugyebár senki sem fogja sejteni? - -– No, ez jó gondolat. - -Hanem azért még sem találta Hátszegi annyira jó gondolatnak neje -ötletét, hogy Gerzsonnal a casinóban találkozva, annak el ne panaszolja, -mennyire aggódik neje miatt, ki holnap útra akar indulni Pestre s ő -minthogy nem kisérheti el, nagyon szeretné, ha valaki lebeszélné e -szándékáról. - -Gerzson úr természetesen rögtön ajánlkozott rá, hogy hiszen majd -lebeszéli ő. Ezt tudta Hátszegi előre. Elhívta magához theára a roncsolt -termetű urat, ki alig csókolt kezet Henriettenek, rögtön hozzá fogott az -ostromhoz: «meddig lesz a bárónéhoz szerencsénk? hogyan? oly hamar itt -akar bennünket hagyni? ah, az lehetetlen! A lóversenyeket be nem várni; -mi is futtatni fogunk Lénárddal. Az ugrató verseny, az úri verseny! -ötven ló van beirva; a Cassandra, a Vezuv, a Miss Fanny; a gyönyörű -társaságok; azt mind elmulasztani. Csak legalább az első napot, csak -legalább az első versenyt bevárná nagysád. - -Henriette mind erre csak egy szomorú válaszszal birt: - -– De hátha ez az egy nap szegény Kálmánra nézve egy öröklét? - -– Úgy? Abban igaza van nagysádnak; ezt persze a nagy beszéd közben -egészen elfelejtettem. Hanem az út most nagyon bátorságtalan. Nagysádnak -könnyen baja történhetik; az az átkozott Fatia Negra most még jobban -rémítgeti a környéket, mint valaha; a Tisza és a Maros között nem -tanácsos fegyvertelenül járni. - -– Én nem félek vele találkozni, monda Henriette. - -Lénárd közbe szólt: - -– Emlékezzék, kedves Henriette, a *bányai öreg papnéra, milyen -reszketősek annak a kezei. Tudja meg, hogy még eddig, a ki a Fatia -Negrával rossz kedvében találkozott, annak mind reszketőssé lettek a -kezei. - -A szegény rémítgetett nő sírva fakadt. - -– De hátha az én mulasztásom Kálmánra nézve helyrehozhatatlan veszély? -Hátha azalatt elfogják, magát bevádolja? Hátha azalatt megöli magát? - -Gerzson úr minden meglevő izében becsületes ember volt. Kár azért az -egynehány elveszett ujjáért is, a mi már hiányzik belőle, mert azokban -is bizonyosan becsületes lélek lakott. A mint látta a szegény nő -kétségbeesését, azt mondá neki: - -– Jól van, báróné; én el fogom kegyedet kisérni Pestig. - -No, hiszen csak ez kellett még Hátszeginek! - -– Ugyan hova gondolsz? szólt bosszúsan közbe. - -– Kérlek, tán elég öreg és tisztességes embernek tartasz arra, hogy -nődnek – atyja helyét pótoljam. Miattam bizonyosan senki sem szól meg -egy delnőt, a ki velem egyedül utazik. - -Szegény jó öreg úr, olyan büszke volt arra, hogy arczára és termetére -nem lehet ránézni. - -– Hanem azért egy nőt megvédni, azt hiszem, mindig elég vagyok, akár az -ördög ellen is; előttem, azt mondom, hogy ne tünjön fel a jámbor Fatia -Negra, mert az én kacska kezem nem úgy lő, mint a Makkabeskué, s az én -golyóimat nem kapkodja el, mint a legyeket; azt fogadom. - -– Ön elmulasztaná miattam a lóversenyt, szólt Henriette sajnálkozva. - -– Nem érdekel oly nagyon; láttam én már furcsább lóversenyeket, a pesti, -meg a bécsi gyepen. - -– Hát versenylovai? - -– Futhatnak nálam nélkül bátran; nem sokat adok rájuk. Kettőért úgyis -bánatpénzt akartam fizetni, a harmadikkal pedig csak becsületből -futtatok; jobb, ha nem látom. - -Ez ugyan mind nem volt igaz, de annál szebb volt az öreg úrtól. - -Hátszegi látta, hogy Gerzson urat igen rosszul választá neje -lebeszélésére az utazásról. - -– Úgy látszik, Gerzson, hogy te szerelmes vagy Henriettebe? - -Gerzsonnak a nyelvén lebegett a válasz: «s úgy látszik, hogy te nem -vagy, mert én lemondok érette mulatságomról, te pedig nem» – e helyett -azonban nagy jámborul azt felelte: - -– Azt hiszem, ha én szerelmes vagyok valakibe, az senkire nézve sem nagy -baj. - -– Tehát csakugyan kisérni akarod nőmet Pestig? - -– A legnagyobb örömmel. - -– Jól van. Akkor hát legalább gondoskodom az útikészületekről, hogy -idején bevergődhessetek valami állomásra; merre szeretsz inkább járni? -Csongrádnak vagy Szegednek? - -– Csongrádnak. - -– Arra rövidebb; hanem a mostani időjárással olyan kemény arra az út, -mint az aczél; érdemes lesz a lovaimat új patkókkal elláttatnom. - -– Még most csak tíz óra. Éjfélig eljárhat benne a kocsisod. A báróné jól -teszi, ha most lefekszik egy rövid álmot aludni. Én azalatt haza megyek -az útitáskámért és a fegyvereimért; éjfélután két órára itt leszek s -háromkor indulhatunk. - -– Én ébren várlak s köszönöm szivességedet. - -Gerzson úr kiitta theáját s haza sietett; Lénárd ajánlá Henriettenek, -hogy menjen aludni, ki valóban nagyon álmos volt, s ő maga ment az -istállóba a lovak dolgát rendbe hozni. - -Éjfél után volt, mire visszatért ismét a terembe, fáradtnak látszott, -mint a ki nagyon sokat szaladgált összevissza; egyedül volt a társalgási -teremben; a kandallóban újra megrakta a tüzet, szivarra gyujtott s várt -csöndesen. - -Fél kettőre éjfél után csöngetett a kapun Gerzson úr; nagy robajjal jött -be a terembe, mint a ki azt akarja, hogy ne aludjanak már a háznál. Egy -kis bőrönd volt ferde karjára akasztva, másik kezében egy kettős csövű -puskát hozott, szijjra kötött tarsolyából két négyes csövű pisztoly agya -kérkedett elő. - -– A gutába! kiálta Hátszegi nevetve; te egy egész guerilla-háborúra vagy -felfegyverezve. - -– Megérdemli a Fatia Negra! felelt rá komoly nyomatékkal Gerzson. -Felöltözött-e már az asszonyod? - -– Úgy gondolom, hogy vetkőzetlenül feküdt le. - -– Csak gondolod? No, hát jól van. Jó lesz, ha korán indulunk. - -– Ajtónyitogatást hallok szobájában; bizonyosan a te csöngetésed -ébreszté fel. Akkor mindjárt itt lesz, mert nagyon nyugtalan. - -– Én azt természetesnek találom. - -– Lássunk addig egy kis szíverősítőhöz. Hátszegi egy palaczk szerémi -szilvapálinkát vett elő s töltött magának és vendégének belőle. Te, ha a -Fatia Negrát ma megtalálod lőni, a fejére tett ezer arany felét nekem -add, a miért ezt a szép alkalmat neked engedtem át. - -Gerzson úr köhintett rá. - -– Gondoskodtam számotokra egy kulacs jó hegyaljairól, szólt Lénárd egy -szép csikóbőrös kulacsot emelve ki szekrényéből. - -– Azt ugyan bölcsen tetted. - -– Az egész Tiszán innen nem kaptok megiható vizet az útban, s Henriettet -mindjárt kileli a hideg a rossz víztől. - -– Lesz rá gondom, hogy feldisputáljam rá a bort. - -– Nagyon kérlek, hogy ügyelj rá, mert a mellett, hogy olyan mint a -gyermek, rendesen soha sem szokott semmit kérni; úgy kell kitalálgatni, -hogy mi kell neki? Én restellem az egész utazását, egy levél mindazt -elvégezte volna, de ellenzeni semmit sem szoktam, a mit egyszer fejébe -vett. - -– Vigyázni fogok rá, mint gyermekemre. - -Gerzson úr atyai buzgalommal szorítá meg Lénárd kezét; a báró is úgy -tett, mintha visszaszorítaná. - -Egy negyed mulva megjelent Henriette a teremben, teljes útikészületben; -az inas felhozta a reggelit; az urak is hozzá ültek, hogy a delnő ne -reggelizzék egyedül. - -– Pompás időnk lesz, báróné, szólt Gerzson úr, fekete kávéját kalácscsal -mártogatva, a mi elég furcsa szokás; az ég egészen csillagos, kivánni -sem lehet szebb útat. - -– Az ég elég szép lesz hozzá, de a föld egy kicsit göröngyös, szólt bele -Hátszegi; Dombegyháza körül különösen jó feldűlni való útak vannak. - -– Ne tarts tőle, én magam fogom hajtani a lovakat. - -– Oh, azt nem engedem, szólt Henriette; az nem mulatság többé, mikor -rossz útakon óraszámra kell a gyeplűt tartani. - -– Magam előnyeért teszem, nagysád; tudja, én pipázni szeretek, s benn a -fedett hintóban azt nem tehetném. - -Hátszegi nevetve mondá: - -– Ürügyöt keres Gerzson barátunk, hogy melletted ne üljön; sok -orczapirulásába kerülne, ha ezt itt-amott szemére vetnék. - -Gerzson úr csak annyit mondott rá, hogy Lénárd nagy bolond. - -Azután engedelmet kért, hogy lemehessen a kocsit és lovakat megnézni; -műértő ember el nem indul semmi útra, a nélkül, hogy mindenről szemeivel -meg ne győződjék. Odalenn összevizsgálta a hintó minden porczikáját, -nincs-e bajuk a kerekeknek? rendben vannak-e a tengelyforgók? el van-e -téve a csavarkulcs? van-e a ládában balta, szögek és kisebb-nagyobb -kötéldarabok? Hát a lószerszám rendben van-e? a pántok elég feszesre -vannak-e csatolva? a zablákon nincs-e törés? a gyeplűk egyenlőre -vannak-e eresztve? tartanak-e a hevederek, meg a kerékkötő szijj? Azután -a lovakra került a sor; nem sántít, nem kehes-e valamelyik? Azt látta, -hogy mindegyiken új patkó volt; a kocsis mondá, hogy maga a nagyságos úr -beszélt a kovácscsal. Végül a kocsissal egy kicsit veszekedett, már csak -hagyományos szokásból, hogy lássa ez a paraszt, hogy az úr mindenhez ért -és nem néz el semmit; azzal fölment ismét Henriettehez, jelentve, hogy a -lovak be vannak fogva. - -Hátszegi fölsegíté neje vállára az úti köpenyt s egy hideg csókot -nyomott homlokára. Henriette még egyszer forrón megköszönte neki, hogy -ilyen jó volt hozzá, s Gerzson úr által lehagyta magát vezettetni a -lépcsőkön. - -Az öreg úr csakugyan nem hagyta magát rábeszéltetni, hogy beüljön -Henriette mellé a hintóba; neki okvetlenül kezében kell lenni a -gyeplűnek, mert ő odabenn mindjárt elalszik s csak alkalmatlanságul -szolgál. - -Jól is illett kezébe a gyeplű, meg az ostor; nincs az a kocsis széles -alföldön, a ki úgy kitudja ereszteni az ostor sudarát, a gyeplűs ló -hasát a legvégével megcsippenteni, azután kettőt-hármat pattantani -hatalmasat a levegőben s megint elkapni az ostor végét, sebesen a nyél -körül tekergetni s azalatt a balkézzel ügyesen utána ereszteni a négy -lónak a gyeplűt, gyorsítani a futást, a hol jó az út, lassítani, a hol -döczögős s finomul kikerülgetni minden útbaeső kátyút, zökkenőt. - -Az öreg úr elemében volt, a míg a korai csillagfénynél folyt az utazás; -elég mulatsága volt a zökkenők kerülgetésével, az ostor kieresztése és -újra elfogásával, meg mikor néha a sudar beleakadt az istrángba, a míg -azt kiránczigálhatta. Néha hátra is tekintett, ha nincs-e valami baj? - -Lassankint mulni kezdett az éj; az elmaradozó bihari havasok mögött -világosodni kezdett az ég; az apróbb csillagocskák seregestől multak el -a derűben, csak a fényesebbek ragyogtak még a hajnalon keresztül; -nemsokára égő rózsaszín lepte el az eget s hosszú, egyenes felhővonalok -arany szalagjai úsztak a támadó nap előtt, melynek közelgő fényét a -sötét hegyormok széles küllőkre osztották az égen. Az utazók előtt -terült a végtelen alföldi róna, a hogy menyasszonyi ágyából fölkel, -szerető urát, a napot, üdvözölni. A harmattól nedves zöld vetések között -a végig sietők árnyéka úgy tetszék, mintha ezüst dicsfény futna együtt -velük; a kelő hajnalfény visszavert sugára az, billió harmatcsepptől -visszaverve, s a milyen messzire elveti az árnyékot a most fölkelő nap, -olyan messzire elkiséri azt a dicsfény; a ki ezt először látja, ihletve -érzi magát tőle. A ki először látja napfelköltekor maga előtt az alföldi -pusztát, a mint a nyugot lilaszín ködei eltisztulnak róla a kelő napfény -elől, a mint e mérhetetlen, szemmel be nem látható távol, az éggel egybe -olvadni látszik, az maga is érez valami mérhetlen, szóval ki nem -mondható ábrándot, melyben a lélek az éggel egybe olvad… - -Gerzson úrra azonban nem ez a hatása volt a pusztán felkelő napvilágnak; -ő nem látta az arany felhőket, meg az árnyék körüli dicsfényt a harmatos -mezőn, meg a lilaszín ködös távolt, hanem látott valami egyebet, a mi -tetszését épen nem nyeré meg. - -– Te Jóska, az a gyeplűs ló sántít. - -– Biz az sántít, felelt rá a kocsis. - -– Szállj le, nézd meg, mi baja? - -A kocsis leszállt, fölemelte a ló lábát, letörülgeté patkója körül a -port s műértő arczczal mondá: - -– E bizony meg van nyilalva. - -– Hogy az ördög!… tovább nem mondta Gerzson úr. Nem illik szitkozódni, -ha asszony van a hintóban, bárha nem hallja is. - -A kocsis megint felült mellé s hajtottak tovább. - -– No, már most ezt a lovat nem lehet hajszolni tovább, dörmögé Gerzson -úr; a többi három húzza a hintót; a gyeplűs majd csak elbaktat -mellettük. Csongrádon mást veszünk helyette s ezt ott hagyjuk. - -Azután sokáig folyt közte és a kocsis között az egyetértő vitatkozás a -felett, hogy milyen ügyetlenek azok a kovácsok, mikor a vasaláskor a ló -körmét kivágják, olyan könnyen belevágnak az eleven husába, az pedig -veszedelmes. (Tudniillik, hogy ezt nevezik műnyelven megnyilalásnak.) - -Alig haladtak másfél óráig, midőn Gerzson úr megint gyanúsan kezd -nézegetni a bakról. - -– Te Jóska, nekem úgy tetszik, mintha az ostorhegyes is sántítana. - -A kocsis leszállt, látleletet tőn s kimondá, hogy bizony az ostorhegyes -lába is meg van nyilalva. - -– Hogy az ördög vigye el!… kiálta fel Gerzson úr, de most sem adott -felvilágosítást a felől az ördögnek, hogy kit vigyen el tulajdonképen? - -– No, már most mehetünk szépen két lóval, ez a két első nem számít -semmit. - -Be is dugta maga alá az ostort igazi kocsistempóra, mint a mire többé -szüksége nem lesz, s ezuttal már nagyon zúgolódtak a kocsissal együtt a -sok jött-ment kovács ellen. - -– Mihelyt Orosházára beérünk, mindjárt veszek két új lovat, akár hol -keríteni kell. - -Azonban Orosházának a tornya még csak alig látszik s már délre jár az -idő, közben pedig nem esik állomás, a hol lovat lehetne váltani. - -Fél óra mulva Gerzson úr a hintó kerekéhez vágta a makrapipáját s -esküdött, hogy itt sülyedjen el, ha valaha történt vele ilyen bolond. -Most meg már a rudas ló is elkezd sántítani. - -Persze, hogy az is meg volt nyilalva. - -– Hogy az ördög vigyen el minden olyan gazember kovácsot, a ki így -vigyáz az állatra! Itt van ni. Jó szerencse, ha éjszakára bevergődünk -Orosházára. Tyhüj lánczhordta teringette. Ez már a nagyidai veszedelem -párja! Soha az öregapám sem hajtott három sánta lovat egyszerre. -Czammoghatunk most. - -Valóban, most már csak czammogni lehetett. Az az orosházi torony nem -hogy közelíteni látszott volna, de inkább úgy tett, mintha ő is utaznék, -még pedig sokkal jobb lovakon s egyre tovább menne. - -– No, most még csak az az egy kellene, hogy a nyerges ló is beadja a -kulcsot. - -Ha csak ez az egy kivánsága volt Gerzson úrnak, azt ugyan hamar -meghallgatta a sors; mire még egy negyed órát haladtak, mind a négy ló -ki jobb, ki bal, ki első, ki hátulsó lábára gyalázatosan sántított, hogy -azt rettenetes volt nézni. - -Gerzson úr leugrott a kocsiról s mérgében ezer darabra tördelte a -pipaszárát. - -– Mi lelhette azt a kovácsot? sápítozék a kocsis, fejét vakargatva. -Pedig a nagyságos úr maga is elment hozzá. - -– Ördög vigye el a kovácsodat, meg a nagyságos uradat, meg tégedet is -velük együtt, akasztófára való! S jó, hogy a lovak túlsó felén állt a -kocsis, mert aligha nem kapott volna abból az ostornyélből valamit. - -Henriette, ki addig csendesen aludt a hintóban, e heves hangokra -felébredt s kitekintve az ablakon, kérdezé szelid, engesztelő hangjával, -hogy mi baj van? E szóra megszelidült Gerzson úr. - -– Semmi sincs, szólt, széttört pipaszárát próbálva összeillesztgetni, -csak a pipámon ment keresztül a szekér. - -– Hol vagyunk már? kérdé Henriette, kiváncsian kitekintve a hintóból. - -Erre a kérdésre mégis csak meg kellett mondani az igazat. - -– Három mérföldnyire az előttünk levő s negyedfélre a mögöttünki -állomástól, kilátás nélkül az odább mehetésre. Mind a négy lovunk -megsántult, tönkretették a vasaltatáskor. - -– Micsoda torony az előttünk? - -– Orosháza volna, de ezzel a négy sánta lóval nem hiszem, hogy éjfélig -elérjük. - -Henriette látva az öreg úr zavarát, ki a boszúság és aggodalom miatt nem -tudta izzadó fején tűrni a kalapot, biztatólag szóla hozzá: - -– Nem baj az, kedves Gerzson bácsi; itt nem messze kell esni az úttól -Lénárd csárdájának, odáig mi Gerzson bácsival eljutunk lovainkkal, a -kocsis pedig gyalog beballaghat Orosházára s reggelre előfogattal -visszajöhet értünk a csárdához; a mi lovainkat majd ott hagyjuk. - -Gerzson úr jelentékeny rándulatot tett a fejével. - -– Édes báróné: én nem szeretem elijeszteni, de az a csárda nagyon a -szegénylegény-járásba esik. - -– Oh, voltam én már egy éjjel ott, ismerem a csaplárosnét, nagyon jó -asszony, egész éjjel mesélt az ágyam előtt, meg pörgő rokkán font. Még -szeretni fogom, ha újra meglátom. Aztán a szegénylegények is ismernek -már, mind kezet csókolt sorba, mikor ott voltam. Ha pedig valaki -gorombáskodnék velem, hát itt van Gerzson bácsi, mellette nem félek én -senkitől. - -– Eszem a lelkit! De drága jó szive van. No jó, hát maradjunk annál. Ha -nagysád nem fél semmitől, én meg ugyan bizony még annyitól sem félek. - -Azzal Gerzson úr a kocsisnak átadott tíz forintot, hogy azzal ballagjon -be Orosházára, fogadjon előfogatot s még az éjjel siessen vele ki a -csárdához, hogy másnap délelőtt tovamehessenek. Ő maga pedig lekerült az -országútról az ismert csárda felé, mely akármilyen ép lovakkal -legfeljebb egy óra járásnyira lehetett, de mit a sánta lovakkal csak -este felé értek el; számtalanszor megpihenve az út közepén, a mikor -Gerzson úr mindig megkérdezte Henriettetől, ha nem fél-e és nem akar-e -valamit enni és inni? itt a kulacs és tarisznya. - -Henriette azt felelte mindig, hogy ő nem éhes és nem szomjas. Akkor -azután Gerzson úr sem akart az lenni. - -Különben is azzal biztatá Henriette, hogy az a derék csárdásné igen -jóizűen magyarosan tud főzni; majd a jó vacsora kárpótolni fogja az -elmulasztott ebédet. Hiszen nem messze járnak már: Henriette emlékezett -itt-amott az út mellett elmaradozó tárgyakra, mik első idejövetelekor -megmaradtak emlékében; ott van már a gémes kút a hosszú itató válúval, s -a mi az ákáczfák mögött fehérlik, az a csárda. - -Nagysokára bevánszorogtak a csárda udvarára. Egész alkonyat telt bele. A -csárda udvarán senki sem volt, s a pitvarból senki sem sietett eléjük. - -– Jobb is, ha senki sem látja ezt a négy biczegő lovat, dörmögé Gerzson -úr, mialatt Henriettet lesegíté a hintóból. - -– Csodálom, hogy a csaplárosné nem jön elém, szólt Henriette, ő nagyon -szeret engem, hogy fog örülni, ha meglát! - -Azonban csak nem jött senki elő. Gerzson úr türelmetlen volt, a kocsit, -lovakat nem hagyhatta ott magukban. - -– Héj! valaki! Ki van ide haza? csaplárné! szolgáló! kukta! bujjatok elő -az oduból. - -Harsány szavára az ivószobából rekedt férfihang felelt vissza. - -– No, ki az no? hát jőjjön be, mit kiabál odakinn? - -– Ejnye szedtevedte! Majd kijösz mindjárt te magad, s nem várod, hogy én -menjek be! - -E kategorikus intésre kilépett a belülről beszélő; Henriette ráismert, -Gerzson úr is látta őt elégszer; a vén Ripa volt. - -– Magam is vendég vagyok én itt, héj! - -– «Héj» az apád lelke, te pimasz! Hol van a korcsmárosné? - -– Kinn van a hüssön. - -– Mit csinál ott? - -– Őrzi a vakandokokat. - -Ez annyit tesz pusztai virágnyelven, hogy meghalt. - -– Csak nem halt meg? - -– Biz azt cselekedte. - -– Mikor? - -– Csak tegnapelőtt. - -– Mi baja volt? - -– Sok vizet ivott. - -– Hol? - -– A csordakútban. - -– Miért? - -– Mert a lába nem érte a kút fenekét. - -– Bele ugrott? - -– Bizony aligha bele nem ugrott. - -– Miért tette azt? - -– Sokat búsult a szeretője után. - -– Tán elhagyta? - -– El ám, elvette a köteles leányát. (Érté alatta, hogy felakasztották.) - -Henriette zsibbatag kedélylyel hallgatá a vén betyár cynikus válaszait s -úgy elszomorodott rajtuk. Hogy a vidám, piros menyecske mégis csak -elölte magát szeretője után való bújában! - -– Hát aztán már most, hogy van a ház? kérdezősködék tovább Gerzson úr. - -– Hát a cselédek a temetés után mind elillantak, hogy tanúbizonyságul ne -kelljen nekik felmenni. Tudja uram, az ilyenfajta nép nem igen szereti, -ha a vármegyére invitálják. - -– Hát te miért maradtál itt magadban? - -– Mert ha én is odább álltam volna, bizonyosan azt mondta volna minden -ember, hogy én öltem meg a csaplárosnét s mindjárt kurrentáltak volna. -Már most megvárom itt, a míg értem jönnek. - -– Igen, vén disznó, hogy azalatt a megmaradt kis borocskát megiszogasd. - -– Ugysegéljen, uram, mind megeczetesedett az, a mint a csaplárné elölte -magát. Úgy szokott már az. - -– Ne magyarázz nekem bolondokat, hanem ide hallgass. Minthogy már itt -vagy, hát nesze egy huszas s felejtsd el érte, hogy vendég vagy; fogd ki -a lovakat s vezesd be az istállóba; adj nekik szénát, egy óra mulva -itasd meg. El ne lopd őket, mert mind a négy sánta, elfognak rajta. Mi -addig itt maradunk, míg a kocsisunk friss négy lóval utánunk érkezik. Ha -valaki alkalmatlankodnék, mondd neki, hogy odabenn Hátszegi báró -felesége van, s ajtaja előtt Satrakovics Gerzson áll strázsát; majd -tudják aztán, hogy merre menjenek? - -A vén Ripa kezet csókolt a nagyságos asszonynak, Gerzson úrnak pedig meg -sem köszönte a huszast, kifogta a lovakat, behordott egyet-mást a -hintóból s azontúl igen csendesen volt. - -Henriette ott állt ismét a csaplárné szobájában s elmélázva tekintett ki -a kisded ablakon. - -Tehát az a nő, a kinek gyermeteg örömére annyira számított, megölte -magát. Olyan különös gondolat, egy öngyilkos szobájában időzni! Az ember -mindig azt hiszi, hogy az elköltözött valami munkáját félben hagyta, -valami nagy fogadása teljesítetlen maradt, s most azt végrehajtani -feljár; de nem sikerül neki más, mint a butorokat pattogtatni, s a mécs -lángját lobogtatva körüljárni, nagy sóhajtozva. - -A nagy rozmarinbokor földe egészen ki volt már száradva. Henriette -talált egy cserépkorsót állott vízzel a kályha vállán, azt felvette és -megöntözé az elárvult virágot, hadd éljen még egy héttel tovább. - -Gerzson úr felzavarta álmodozásiból. - -– Kedves nagyságos asszonyom, a sors mindenkép ellenünk esküdött mai -nap. Az ember nem hinné, ha magával nem történt volna; elébb mind a négy -lovunk fele úton megsántul, azután meg a hová be akarunk szállni, annak -a háznak a gazdaasszonya a kútba öli magát. Igazán a sors üldöz -bennünket. De mi daczolunk vele, ugy-e bár? ugy-e, hogy csalatkozik a -fátum, a mikor azt hiszi, hogy rajtunk kifog? Nem tudja, kivel van -dolga? Azért is helyén marad a szivünk, s megmutatjuk, hogy nem -vesztettük el a fejünket. Legnagyobb bajunk az, hogy az igérgetett -vacsora már most igazán a porba esett előlünk. De azon sem esünk -kétségbe. Hoztunk a tarisznyában, ősi szokás szerint, jó sonkát és -marhapecsenyét, meg fehér czipót, van egy kulacs finom borunk; nem -ijedünk meg az éhségtől. - -A jó öreg úr azzal kiszedte az úti tarisznyából az elővigyázat szerint -elrakott holmikat s megteríté vele az asztalt; behozta a hintóról az úti -lámpást, hogy világosság legyen a szobában s szép nyájasan meghítta az -egyszerű lakomához Henriettet. - -A fiatal nő mosolyogva foglalt helyet a padon. Dehogy mutatta volna -arczán, hogy valami nem tetszik neki, vagy hogy talán fél, vagy hogy -rosszul van; hozzá volt szokva nem alkalmatlankodni senkinek. - -– Itt már igazán nem ihatunk vizet, kedves nagysád, szólt a kulacscsal -kinálkozva Gerzson úr, alkalmasint soha sem fog ennek a tanyának a -kútjából senki vizet inni. Az olyan kutat be szokták temetni. - -Henriette engedelmességből szájához érteté a kulacsot, s úgy tett, -mintha innék belőle, hogy az öreg úrnak kedvét ne szegje, de voltaképen -mégsem ivott; ő soha sem birt egy csepp bort is lenyelni s a mi ajkaira -ragadt, lopva azt is letörlé kendőjével. Irtózott minden szesztől. Nem -is evett semmit, csak egy almát fogyaszta el, ez aztán elég volt neki -éhség és szomjúság ellen. - -Hanem bizony Gerzson úr hozzá látott becsülettel. Különben is jó étvágya -volt, a nemebédelés, a sok méreg az úton, meg a kocsirázás azt még -jobban felfokozta: olyan szeleteket kanyarított a kenyere mellé a jó -piros sonkából, hogy gyönyörűség volt elnézni; mikor meg aztán a -kotyogóst a szájához emelte, olyan hosszasan tartott párbeszélgetésük. -Henriette gyönyörködve nézte. - -– Csak azt csodálom, szólt a hölgy, hogy a csaplárné szobájában úgy -megmaradt ágy és házi eszköz, ha cselédei szétfutottak holta után. - -– Oh, azokra már a vén Ripa vigyáz; abból ő el nem enged tévedni egy -szalmaszálat is; azt ő már nem engedi magára mondani, hogy egy halott -hagyatékát ellopta. - -– Ez csodálatos. - -– Sok ilyen csodálatos vonás van a szegénylegények életében s épen ezzel -emelik ki azt a nagy különbséget, a mi köztük és a nagyvárosok -házfeltörő, zsebmetsző bandái között létezik. Ennek a pusztai kalandor -életnek van valami csábító máza, a mi a pusztai embert, a ki egy kicsit -hajlandó a regényességre, hamar elcsábítja. Volt már rá eset, hogy csupa -kiforratlan kaland után vágyó kedvből igen tekintélyes gazdag család -ivadéka híres nevet szerzett magának, mint szegénylegény s szomorú véget -ért. Pedig semmi tekintetben sem volt erre az életmódra szorulva; -hallhatta nagysád hírét Angyal Bandinak. - -– Képzelem annak a családnak kétségbeesését, melyhez tartozott. - -– Nem igen estek biz azok rajta kétségbe; levették róla kezüket s veszni -hagyták. - -– Az rettenetes lehet, egy olyan bűnösnek rokona lenni. Én nem tudnám -elfelejteni, eltaszítani, én védelmezném, én rejtegetném és megőrülnék -bele. - -– Eszem a drága jó szivét; de minden szavából kitünik, hogy -porczellán-földből teremtette az Isten, nem olyan komisz agyagból, mint -más embert. – De nem iszom már többet, mert elálmosodom, s ma nem -akarnék aludni. Éjfélre be kell érkezni a kocsisnak az előfogattal. -Nagysád nem akar a mellékszobában kissé ledűlni? - -Henriette tagadólag rázta fejét. - -– Úgy? igazsága van, hogy is maradhatna ott magában, egy öngyilkos -szobájában? Maradjunk hát itt együtt s mondjunk egymásnak meséket. - -– Jó lesz, majd én mesélek Gerzson bácsinak. - -– Elhallgatom reggelig, mintha angyalok énekelnének a fülembe. - -Henriette elkezdett mesélgetni a meghalt korcsmárosnéról, annak régi -szerelméről az elvesztett rabló után, a rozmarinbokorról, meg a szomorú -nótáról. - -Gerzson úr fejét féltenyerébe fektetve hallgatott áhitatosan s nagyokat -ütött a szájára, mikor észrevette, hogy önkéntelenül meglepi az ásítás. - -– Meg nem foghatom, hogy miért vagyok olyan álmos? majd leragadnak a -szemeim. - -– Hát azért, hogy nem pipázik. Miért nem gyujt rá? - -– Hogy én rágyujtsak? S nagysád megengedné? Eltűri a dohányfüstöt? oh, -be áldott jó teremtés. S nem fájdul meg tőle a feje? - -– Sőt inkább nagyon szeretem a dohányfüstöt. - -Gerzson úr már félig kihúzta a szivartárczáját, de megint csak -visszadugta. - -– Nem, mégsem szivarozom. Nem szabad visszaélnem a szerencsémmel. Így is -jó lesz. - -Henriette azután megint elkezdett neki mesélni a Fatia Negra erdélyi -kalandjairól, a Lúcsia barlangról, a pénzverők elfogatásáról s -azonközben vevé észre, hogy Gerzson úr szemei le-leragadnak, fejével -nagyokat bólint. - -– De ugyan gyujtson rá Gerzson bácsi, mert így nem állja ki álom nélkül -a fönmaradást. - -Gerzson úr a megszólításra ijedten kapta fel a fejét, szemeit törülve -kezével, mint a kit mély álomból ébresztenek fel s még nem tudja, hogy -mi történik körülötte. - -– Nem alszom, igazán nem alszom, csak egy kicsit elbólintottam. - -– Gyujtson szivarra. - -– Nem teszem, inkább kimegyek egy kicsit a szabad levegőre, ott majd -kiszellőzik a fejem. Szétnézek odakinn egy kicsit. - -Azzal letette a két karját az asztalra, ráfektette a fejét s elaludt. - -Henriette még mosolygott rajta. Szegény öreg úr nagyon el van fáradva; -aztán bizonyosan az a bor igen erős. Hadd pihenjen. A mult éjjel sem -aludt. Elég, ha kettőjük közül egyik ébren marad. - -Azzal felvette a lámpást, kiment az előházba s nagy megnyugtatására -vette észre, hogy annak az ajtaján jól csukódó zár van. Azt bezárta. -Félénk kiváncsisággal körülvilágított minden szögletbe, s nem talált -semmi gyanusat. Aztán ismét visszatért a vendégszobába, annak az ajtaját -is bezárta s a kocsilámpát az asztalra helyezé, ernyőjével az alvó öreg -úr felé fordítva, hogy fényével föl ne ébreszsze, s azzal egyedül maradt -virrasztva a pusztai csárdában s várva nagy türelemmel, mint folynak le -egy otthontalan éj semmi óraütéstől meg nem szaggatott perczei. - -Olyan türelmes volt, hogy még zsebóráját is csak egyetlen egyszer vette -ki kebeléből, megnézni rajta, hogy mennyi már az idő? - -Éjfélen túl volt. - -Számítgatni kezdé magában, mikor érhetett a kocsis Orosházára? mennyi -idő alatt érhet ide? Ha mindjárt kapott lovakat, már közel lehet. - -Rövid idő mulva lódobogást hallott az udvaron. Ezek a mi lovaink -lesznek, gondolta magában s az udvarra nyiló ablakhoz sietett; a függöny -szárnyát kissé felvoná s kitekintett rajta. - -Annyira világos volt a külső éjszaka, miszerint kiveheté, hogy csakugyan -négy ló érkezett az udvarra, csakhogy – mindegyik lovon ült egy ember. - -– Ez nagyon különös, gondolá magában. Hiszen két ember is elhozhatta -volna az előfogatot. - -A négy ember közül három leszállt a lóról, egy ötödik kijött az -istállóból s röviden értekezett velük; azzal a három a csárda-ajtónak -tartott s azt nyitogatni próbálta. - -Henriette valami gyanúsat talált e dologban s jónak tartá Gerzson urat -fölkelteni. - -– Gerzson bácsi, kérem, négy ember érkezett ide. Gerzson úr nem ébredt -föl e szóra. - -Henriette odament hozzá, feje fölé hajlott s gyöngéden költögeté. - -– Édes Gerzson bácsi, ébredjen fel egy pillanatra; valaki be akar jönni -hozzánk. - -Gerzson még arra sem ébredt fel. - -Henriette hallá, hogy kívül a tornáczajtó már recsegni kezd. Azt -feszítik befelé. - -Most ijedten ragadta meg Gerzson karját. - -– Uram! rablók törnek ránk, ébredjen fel! ne aludjék! ne aludjék! - -De Gerzson úr alva maradt, mintha meghalt volna, s hiába rántotta őt fel -a nő az asztalról, megint csak visszahanyatlott s tovább aludt. - -Az idegenek már benn voltak a tornáczban, s egy kéznyomás a vendégszoba -kilincsét próbálgatá. - -– Istenem, Istenem! rebegé Henriette kezeit tördelve, s rémülten járt -alá s fel a szobában, nem tudva, hol keressen oltalmat többé. - -Egy erős roppanás hangzott az ajtón; valaki vállal feszíté befelé. -Henriette az asztalhoz támaszkodott félkézzel, hogy össze ne rogyjék. - -A feszített zár végre kipattant ütközőjéből, az ajtó sebesen feltárult s -a nő előtt ott állt Fatia Negra, még két álarczos czimborájával. - -E pillanatban visszanyerte lélekjelenlétét a nő. A veszélytől egy -lépésnyire megszünt rettegni. Megszólította őket: - -– Mit akarnak önök tőlem? - -A Fatia Negra suttogó hangon szólt hozzá: - -– Hát ön miért nem alszik most, mint társa? - -Egyike a czimboráknak az alvóhoz lépve, pisztolya agyát annak -halántékához tartá. - -A Fatia Negra kezében nem volt más, csak egy tőr. - -– Fel ne ébressze őt, suttogá Henriettehez, mert ha fel találja emelni a -fejét, koponyája szét van zúzva. - -– Ne tegyenek vele semmi rosszat, esenge a nő, én mindent odaadok, a mit -önök kivánnak. Itt van tárczám; itt vannak ékszereim; órámat is odaadom. -Lehúzom gyűrűimet, csak ne nyuljanak hozzám; ha lehet, ezt a -karikagyűrűt hagyják meg nálam, mert az jegygyűrűm! - -– Ez mind semmiség, suttogá a Fatia Negra; nekünk nem az kell. Az -asszony egy negyvenezer forintos váltót kapott férjétől; azt adja ki és -esküdjék meg, hogy három napig senkinek nem fog a felől szólani, míg a -váltót pénzzé tehetjük. - -Henriette a váltó említésére szédelegni érzé fejét; a vér elállt -ereiben; alig birta lábain tartani magát. - -Úgy reszketett a hangja, midőn a rabló előtt azt kellett hazudnia, hogy -az nincs nála. - -– Meg fogjuk önnél keresni asszonyom, ha önként át nem adja. - -Henriette újra a hazudozáshoz folyamodott. - -– Nincs nálam; postára tettem fel, hogy bizton kézbe jusson. - -– Asszonyom, ön csak tölteti velünk az időt; legyünk készen hamar; -forduljon háttal felénk s vegye ki vállfüzőjéből az aczél lemezt és adja -át. - -E szóra Henriettenek minden vére fejéhez tódult; nem a félelem, hanem a -dühös kétségbeesés volt az, a mit érzett. Eszébe jutott, hogy ez az -ember az, a kit még senki fel nem ismert, ez az, ki a fekete ékszerekkel -oly rettentő talányt adott fel kinlódó lelkének; ez, a ki annyi embert -boldogtalanná tett, ki az ő férjét megrabolta és a ki most meg akarja őt -fosztani attól a kezében levő reményétől, hogy testvérét a gyalázattól -megszabadítsa; olyan titokkal birva, a mit tudni senkinek sem volna -szabad. Ki lehet e rettenetes ember? Ki lehet ez elátkozott? - -A vér forrott a gyönge nő minden üterében; szemei szokatlan tűztől -kezdtek szikrázni, s midőn a fekete álarczos egészen oda lépett hozzá, -tőre hegyét fölemelve, mint a földrevert galamb, mely végveszedelmében -nem harczra alkotott karmait ellenfelére fölemeli, a nők leggyöngébbike -hirtelen odakapott a fekete álarczhoz és leszakította azt a rabló -képéről… - -… Meglátta arczát és ráismert. - -… Csak egy perczig látta és azután ájultan rogyott le a földre. - -… Azután nem tudni, hogy mi történt?… - -Jó kora reggel volt már, mikor Gerzson úr fölemelte kábult fejét az -asztalról. A nap besütött a függönyön keresztül. - -Körülnézett, egyedül találta magát. - -Kereste Henriettet, szólítgatá, nem volt sehol; uti málhái is eltüntek. -Kiment az udvarra, a hintót keresve, az sem volt ott, csak a négy sánta -ló volt meg az istállóban; azok is rihogtak víz után; senki sem itatta -meg őket. - -Gerzson úr feje még kábultabb lett ezek után. - -Hová lett a nő? mi történt itt az éjjel? hogy nem tud ő abból semmit? ki -különben oly ébren szokott aludni, hogy a szunyogdongásra is felébred? - -Emlékezni kezde rá, hogy este valami szokatlan izű bort ivott; valami -vásottságot most is érez még különösen szája ízén. Pedig neki semmi bor -a világon meg nem szokott ártani. Visszament a szobába, hogy megnézze, -mi van abban a kulacsban? – De már a kulacs nem volt sehol található. - -Csak egy elejtett tárgy, egy útmutató jegy sem adott neki kezdő pontot e -világtalan zavarban. Hogy mi történhetett itt? még csak találgatni sem -birta. - -Kiment a csárda elé, szétnézett a köröskörül terülő pusztaságon; sehol -sem látott sem közelítő, sem távozó szekeret. A szélrózsa minden -irányából kanyarogtak a csárda felé korábbi, régebbi kerékvágások, s ő -nem tudta már most, hogy melyiken induljon el? - - - - -BABÉROSSY LEÁNDER. - -Van azzal úgy az ember, hogy mikor sok esztendeig egy rakáson hevert -köveket széthordat, vagy valami régi padlás zsindelyzetét levereti, vagy -ha egy ingoványos helyről a vizet lecsapoltatja, annyi mindenféle, soha -nem látott csodálatos bogarat, furcsa lepkét, kacskaringós ázalagot -fedez fel a megbolygatott rejtekhelyek között, a miknek az előtt soha -hirét nem halotta, sem leirását semmi természettudományi könyvben nem -olvasá s ilyenkor elgondolja az ember magában, milyen csodálatos a -természet: még olyan oduk számára is teremt élő lakókat, a mik soha sem -találkoznak a napvilággal. - -Vámhidy, mint szolgabiró, egy éjszaka valami járásában eső faluban volt -kénytelen meghálni, melynek lakossága erősen keverve van magyar, szerb -és oláh elemekből. - -Későn érkezvén oda, sokáig el talált aludni s már jó késő reggel volt, -midőn valami szokatlan zajra fölébredt. - -Hálószobáját egy ajtó választá el a nagy ivó teremtől s ez ajtón -keresztül sajátságos lármahangok törtek keresztül, miknek magyarázatát -nehéz volt első hallásra kitalálni. - -Úgy tetszék, mintha egy pár asszonyság és egy pár férfi gorombáskodnék -odabenn egymással, hol lassabban, hol erősebben; az egészben az volt a -legkülönösebb, hogy egyszerre kettő soha sem lármázott, hanem mindegyik -kiengedte a másiknak beszélni magát. Később azonban egyre -nyugtalanítóbbá kezdett válni a lárma; egyes hangtöredékek olyasmit -sejtettek, mintha valakit meg akarnának ölni ott a másik szobában. Erre -már felugrott Vámhidy s épen interveniálni akart, midőn belépett hozzá a -korcsmáros, a kávét hozva. - -– Micsoda lárma van itt a szomszéd szobában? kérdé Szilárd felzajdultan. - -– Oh kérem alássan, szólt a korcsmáros, büszke mosolygással, azok -theátristák! nekünk theátristáink is vannak, mint valami residentiának; -most épen próbálnak egy új theátrumot, a mit estére fognak előadni; -megtessék nézni a tekintetes szolgabiró úrnak, mert az nagyon szép lesz. - -– Szinészeik vagynak? kérdé elbámulva Szilárd, ebben a faluban? Vajjon -honnan kerülhettek ide? - -– Nem tudja azt senki, kérem alássan; mert ha tudnák, bizonyosan utánuk -jönnének. Ők maguk azt mondják, hogy Aradrul jöttek, hanem az persze nem -igaz. Azt épen úgy nem lehet megtudni, hogy honnan jöttek, mint azt, -hogy hova mennek innen. - -– Ki az igazgatójuk? kik a tagjaik? - -– Úgy tudom, hogy csak egyetlen egy férfi van közöttük, az is félig -gyerek, a többi mind asszonyság és kisasszony, még a czédulahordozó és a -sugó is. - -– S micsoda darabot adhatnak elő ilyen személyzettel? - -– Oh mindenfélét, kérem alássan; azok az asszonyságok, a kiknek mélyebb -hangjuk van, felöltöznek férfiaknak, bajuszt és szakállt ragasztanak fel -s még annyival jobbak, mintha férfiak volnának, hogy soha sem részegek. - -– S meg tudnak élni itten? Ki jár itt szinházba? Van valami jövedelmük? - -– Hát a parasztok csak eljönnek, ha valami röhögni való van; pénzt ugyan -nem igen adnak, mert az maguknak sincs, hanem hoznak szakajtóval -kukoriczát, burgonyát, kolbászt és sonkát, s a társaság eléldegél belőle -úgy, a hogy; imide-amoda el is híják egyiket-másikat kukoriczafosztásra; -aztán majd mikor nagyon sok lesz az adósságuk, akkor egy szép éjszaka -odább állnak az istenadták. Tudnivaló, hogy senki sem megy utánuk, hogy -őket visszahozza. - -– Hanem zálogban itt hagyják a díszleteiket és ruhatárukat. - -Ezen már a korcsmáros is nagyot nevetett. - -– Díszleteiket? Ruhatárukat? Az előfüggönyük az én nagy rostáltató -ponyvámból áll; nincs rá szükségem a míg el nem nyomtattuk a buzát; azt -beragasztották háromszínű papirossal, czímert is metszettek rá belőle. A -garderobjuk pedig nagyon egyszerűen telik ki; mikor valami királynés -darabot kell nekik előadni, összekéregetik a gazdag rácz asszonyoktól az -aranysujtásos viganóikat, azokat felveszik palástnak s olyan spanyolok -benne, hogy jobban sem kell. Egy kis aranyos papiros, egy kis csiriz, -egy kis kemény papiros, olyan hamar segít a dolgon. Az igazgató még csak -gyerek ember, de olyan furfangos, hogy még holdvilágot is csinál sárga -tökből s mennydörgést, villámlást produkál, de azt titkolja, hogy mivel? -A mi pedig a könytárukat illeti, azt akárki elviheti szépen hóna alatt; -mindössze tán öt-hat darabjuk van, s ha ezt végig játszották, megint -elől kezdik; a közönség persze kétszer nem néz meg egy darabot, hát -ilyenkor azt cselekszik, hogy más nevet adnak a darabnak, a személyek -neveit elforgatják s úgy adják megint elő; a rászedett publikum aztán -persze fenhangon kiabál, hogy láttuk ezt már! míg az igazgató ledisputál -a színpadról, hogy nem igaz az, mert ez egészen új darab. Néha vannak jó -napjaik is: mikor vásár van, vagy búcsujárás; akkor sokat bevesznek; -másnap aztán fizetnek mindenfelé, megint nem marad egy garasok sem; a -múltkor szerbiai disznóhajcsárok mentek itt keresztül, azoktól még ezüst -huszasokat is kaptak. Don Cæsárt kellett volna nekik előadni, de a -külföldi publikum nem engedte azt végig játszani, hanem felkiabált -hozzájuk, hogy énekeljenek inkább valamit, ők aztán énekeltek magyar és -rácz népdalokat; egy öreg szerb látta, hogy nincs bassista közöttük, -kisegítette őket és közé énekelt, a többi meg ütötte bottal a taktust a -söntés oldalán; végtére bort, pecsenyét hozattak, megvendégelték a -szinészeket s utoljára kidobták valamennyit az ajtón. - -– Szeretnék a mai előadásukra elmenni, monda Szilárd, kit e sajátságos -leirás kiváncsivá tett. - -– Oh kérem alássan, mindjárt magam hozok egy czédulát. - -A korcsmáros elsietett s néhány percz múlva megint visszatért: hozta az -irott szinlapot, melyen nagy piros betűkkel volt felirva: Hernáni, vagy -a Kasztiliai becsület; azután a személyek nevei: Hernáni persze maga -Babérossy Leánder; Elvira – Palmira kisasszony; a többi urak azután N. -N. X. X. meg * *; «azok tudniillik mind asszonyságok», magyarázá a -korcsmáros, «azért nincs kitéve a nevük. Belépti díj első hely tizenöt -krajczár, második hely hat krajczár». - -– Uraságok tetszés szerint? nemde? - -– Mondtam az igazgató úrnak, hogy irja oda, de ő azt felelte rá, hogy az -szemtelenség volna, azt is tanácsoltam neki, hogy hozza át maga a -czédulát a tekintetes úrhoz, de majd kidobott érte a szobából, hogy hát -czédulahordozónak nézem-e én őtet? még jutalomjátékára sem hordja el -házról-házra a czédulákat, a mit pedig úgy tudom, hogy még Pesten sok -elsőbb fizetésű szinésznő is megtesz. - -– Tehát büszke ember az igazgató? - -– Oh rettenetes büszke. Nem is akar másforma darabokat játszani, mint -csupa kardos darabot, azt mondja, hogy ezek a classikusok. Pedig -nincsenek neki nyomtatásban, csak a hogy eszébe jutnak neki, a mint -Pesten látta egymás után a szinházban s visszaemlékezik rájuk, úgy -lediktálja Palmira kisasszonynak és aztán abból játszanak. Pedig jobb -szeretnék ám ezek a pimaszok itten, ha Lumpáczit, meg az Elátkozott -herczeget, aztán meg a Repülő csizmadiát, vagy a Zöldhasú takácsot adná -nekik, aztán jól kiczifrázná a czédulát; de nem akarja, azt mondja, hogy -ő ilyen szemtelenségre nem vetemedik. Szegény, nagyon fiatal még, majd -ha megvénül és sokat koplal, ő is rá jön arra, a mire a többiek. - -– Azt szeretem benne, hogy büszke: el fogok menni az előadásukra. - -– De pontban tessék megjelenni hét órakor, mert az elkezdeti, ha senki -sincs is még a nézőhelyen; azt mondja, hogy az a halogatás csak komisz -trupp szintársasághoz illik. - -– Charaktere van a legénynek; vigye át neki ezt a pénzt, kérem. - -Szilárd egy tíz forintost adott a korcsmárosnak, a mivel az nem sokára -visszajött azzal a válaszszal, hogy az igazgató most épen nem tud -váltani. - -– Hiszen egészen neki küldtem, mint belépti díjat. - -– Vagy úgy? - -Kevés idő múlva aztán a korcsmáros egy egész nyaláb belépti jegyet -hozott Szilárdnak, azt mondván, hogy az igazgató köszöni a részvétet, de -miután ajándékokat elfogadni nem szokása, annyiban veszi, mintha a -szolgabiró úr az egész házat kivette volna ez estére s a mai előadást -neki magának fogja eljátszani. - -Szilárd nagyot nevetett e komikus szigorúságon s aztán felöltözve, -látott hivatalos dolgai után, úgy sietve, hogy hét órára készen legyen, -mert hiszen ő képviseli a közönséget és nem illenék, hogy elmaradjon. - -A mint haza érkezett a vendéglőbe, már vártak reá. Egy határozatlan korú -asszonyság, kinek határozatlan divatú öltözékei valami határozatlan -jelleget látszának kölcsönözni, jegyszedőnői és hátramaradt kegyes anyai -szerepvivő minőségek között, fogadta Szilárdot az ivóterem ajtajánál, -mely két szőnyeggel (nyilván ágyterítők lehettek) volt lefüggönyözve. -Egy ív papirosra fel volt irva nagy betűkkel: «néző hely». - -A duegna félbizalmas suttogással mondá Szilárdnak, mi alatt őt -bevezette: - -– Jaj, az Isten áldja meg tekintetes szolgabiró úr, ne maradjon itt -sokáig; ne legyen tanúja a skandalumnak: rettenetes rosszak vagyunk mi. -A szeme ég ki az embernek, ha tisztességes urak vannak a párteren. Ne -nézzen bennünket sokáig. - -– Oh kérem, én tudom méltányolni a helyzeteket. Csak tűz legyen a -játékban; én azt becsülöm, ha mindjárt hiányos is. - -– Az itteni publikum is tüzet keres az előadásban, csakhogy neki -görögtűz kell; addig el sem megy innen, minden játéknak azon kell -végződni. - -– De az ma valószinűleg elmarad? - -– Miután a tekintetes úrral tele van a szinház, úgy, hogy egy lélek sem -fér be több. - -– Kegyed nem tartozik ezúttal a játszó személyzethez? - -– Én csak az énekben veszek részt s felvonások közt fuvolán játszom. A -játékhoz már nincsen kedvem, bár valamennyi közt most is én értek hozzá -legjobban, hanem hát vannak balsors csapásai, a mik gátlólag hatnak az -életpályák küzdelmeire. - -Szilárd vevé észre, hogy az asszonyság kissé biczczent, bár ő ezt -mindenkép törekedett elrejteni, alkalmasint az lehetett a balsors ama -bizonyos csapása. - -– Tehát miután kegyednek úgy sincs mostan dolga, legyen szives -megosztani velem a néző helyet; a személyzetről bővebb felvilágosítást -fog adhatni. - -– Ezer örömmel. - -Az asszonyság egész illemmel foglalt helyet a lóczán Szilárd mellett, ki -nem engedte, hogy a háta mögé üljön; biztosítva őt, hogy a művészetet -minden időben igen nagyra becsülte. - -Daczára a rögtönzött abbonement suspendunak, a terem még sem volt -üresen, a tisztelt ingyen-publikum: a requisitumok kölcsönadói és -azoknak családjaik, a szinészek kvártélyadói s egyéb csendes hitelezők -jócskán megtöltének egy pár padot, úgy hogy Szilárdnak módjában volt -félrevonni magát s nem zavarni rengeteg egyedüllétével a játszó -személyzetet, bár a tisztelt ingyen-jegyesek erősen törekedtek is -közeléből hátrafelé huzódni. A mint a korcsmáros léczkerítette -söntésében a kakukkos óra elütötte a hetet, hangzott a függöny mögül a -sugó csöngetése, mely nagyon gyanúba keverte magát, hogy késfokával -ütögetett pohárból származik; mire valami nagyon fortélyos masinéria -megindítá a nemzeti szinű papirossal ragasztott függönyt, hogy az a -gerendákhoz kunkorodott fel s előtünt a szinpad. - -Egy összerakható spanyolfal képezé a háttért, mely szoba formára volt -megfestve, az előtérben látható volt egy fehérrel feketére festett -papirosablak, a másik oldalon a padlásajtó iromba mázolással átalakítva -góth palota kapujának. Ezen járt ki s be az egész játszó személyzet, -mert másfelé nem lehetett. - -Az elkezdett darab természetesen nem volt Ernáni, a kasztiliai becsület, -hanem Moor Károly, Schiller haramiája. Az első három szónál ráismert -Szilárd s nevetve mondá a jegyszedő asszonyságnak: - -– Hisz ez nem a hirdetett szinmű. - -– Nem ám. De már egyszer adva volt a saját neve alatt s másodszor nem -jött volna megnézni senki. - -– Csak azt csodálom, hogy kegyetek igazgatója, a ki olyan büszke ember, -hogy ajándékot nem akar elfogadni, ilyen fogásokat megenged magának. - -– Biz ez nem szép fogás; de ő így okoskodik: «élni kell valahogy; én -kész vagyok két garasért bukfenczeket hányni a vásári publikum előtt, a -ki meghajigál, ha nem tetszik a produkczióm; én kész vagyok az -utczaszegleten koldulni a jövő-menőktől s krajczárokat gyűjteni a -sipkámba; de nagy úrtól el nem fogadnék egy falat kenyeret, ha ezüst -tálczán hozná is utánam. A publikum az én uram: gyalázat arra, a ki -Mæczenások előtt görnyed!» Én nem tudom, hol vette e keserű nézeteket? -mert még egészen gyermek. - -Már most az is előre látható volt, hogy Moor Károlyt és Ferenczet egy és -ugyanazon személy fogja játszani: természetesen az igazgató maga. -Minthogy e két személy mindig külön jelen meg, gyakorolható annak egy -személy általi képviseltetése s e miatt vidéki szinpadok hőseinek -kedvencz vesszőparipája ezeket együtt játszani, hogy kitünjék művészetük -sokoldalúsága. - -A beszédes asszonyság az előadás kezdetétől fogva minden megbocsátható -módon iparkodott Szilárd figyelmét elvonni a szinpadon játszókról, -mindenféle furcsa adomákat mesélve neki a szinészi életből s ha néha -vette észre, hogy Szilárd oda figyelmez a játszókra, egész őszintén -megkérte, hogy «az Isten áldja meg, ne nézze szegényeket, mert -odalesznek szégyenletükben». - -Annyit még is észre kellett venni, daczára a felragasztott szőke, barna -és ősz szakállaknak, szemöldöknek s a szándékosan elváltoztatott -hangoknak, hogy a szereplők mind nőneműek férfi-ruhában. - -– De hát hogy szedték így össze magukat csupa asszonyokból? - -– Voltak velünk férfiak is, hanem azok apródonkint vagy megszöktek, vagy -elcsapta őket az igazgató. Persze, fiatal még arra, hogy egy agyafurt -férfi szinésznek parancsolni tudjon. Hanem a nők vele maradtak, mert -mind nagyon szeretik. Egyen kívül mindnyájunknak gyermeke lehetne s -olyan jó ember; megosztja az utolsó falatját is velünk s ha nincs mit -ennünk, eltréfálja az éhséget. Az utolsó férfi volt nálunk a -népszinműénekes. Szép hangja volt, szerették érte, hanem az a baja volt, -hogy nagyon ivott s mikor sokat ivott, olyan önfejű lett, hogy nem -lehetett vele semmire menni. Mikor ideérkeztünk, mindjárt a Szökött -katonával akartuk kezdeni a sorozatot s abban Nagy úrnak kelle játszani -a czímszerepet. Nagy közönségünk volt, még a boglyakemencze tetején, meg -a söntésen is ült publikum, hanem az előadás pillanatában, a kit sehol -sem találunk, az Nagy úr volt. Keressük pinczében, padláson: sehol -sincs. Hová lett? mi lelte? végre megtaláltuk őt az istállóban; ott -feküdt a jászolban hanyatt és egy szál füvet rágcsált a fogai között. – -«Nagy úr, az Isten szerelmeért, még sincs kifestve, sem felöltözve, a -játék mindjárt kezdődik?» kiálta rá az igazgató. «Bizonyára – nem -bánom», felelt rá Nagy úr hidegvérrel. «De ön kezdi a jelenést, -szerencsétlen.» – «Bizonyára – én nem kezdem.» – «Nem kezdi-e? de hisz -ön játsza Korpádi Gergelyt.» – «Bizonyára – én nem játszom.» «Nem -játszik? a közönség itt van, tele a szinház; roppant a bevétel.» – -«Bizonyára nem tehetek róla.» – «Az Isten szerelmeért; keljen ön fel, öt -forintot adok a mai napra, csak ne tegyen csúffá.» – «Bizonyára – nincs -szükségem reá.» – «Kelj fel mindjárt, gazember, mert keresztül szúrlak -ezzel a gyilokkal.» – «Bizonyára nem bánom.» Azzal oldalt fordult a -jászolban s elkezdett horkolni. Nekünk mit volt tennünk? fel kellett egy -nöt öltöztetnünk Gergely kovácsnak, az mondta el az egész szerepet sugó -után, a közönség majd megvert bennünket. - -Szilárd figyelmét azonban még sem vonta magára annyira ez a mulatságos -adoma, hogy némi érdeke ne támadjon a szinpadon szereplők iránt. Látta -Moor Károlyt és Moor Ferenczet egy személyben arczot és hangot -változtatni; amannak nagy teljszakálla volt, hosszú fürtös haja s -erőszakosan lenyomott hangja hasonlított ahoz, mint mikor kis leánykák -ijesztgetik egymást ajtón keresztül, férfihangot utánozva; Moor -Ferencznek pedig természetesen vörös kondor haj volt feltéve, hegyes -spanyol szakállal, sok ráncz arczára és homlokára festve s valami hyenai -éles hangnyomata; de mindezek mellett is úgy tetszék Szilárdnak, mintha -ő ezt az elváltoztatott arczot valahol látta volna s ez a hang -eltorzítva is ismerős volna előtte: még ezek a szinfaltépő szeles -mozdulatok is olyan ismerősöknek tetszettek előtte. - -A nemes publikum azonban a második jelenetnél már kezdte észrevenni -hallatlan megcsalattatását s bizonyos zúgás, mozgás, fejek összedugása -és csóválása, majd botoknak nyugtalan kopogása, asszonyi vihogással -vegyest, kezdett belevegyülni az előadási zajba, végre egy becsületes -csizmadia-mester, ki három padot adott kölcsön s azért minden napra -ingyen jegye volt, elszánta magát a legvégsőre, felczihelődött az első -padból s hátra ment a leghátulsóba; tán azért, hogy ott a teremnek jobb -acusticája van, vagy bátrabbnak érezte magát nagyobb távolságból, vagy -épen a szolgabiró szemét kerülte s onnan szólala fel, mondván: - -– Hallja maga, director! ebben politika van: ezt a theatrum-darabot mink -már sziveskedtünk egyszer látni. - -A művészetében ekkép megzavart Moor Ferencz e brusque támadásra -egyszerre elfelejtkezék magáról, kiesett szerepéből s saját hétköznapi -hangján felele vissza az interpellálónak, jól tudva, hogy csupa -ingyenjegyes publikum van: - -– A ki már látta e darabot s nem akarja újra megnézni, visszaveheti a -pénztárnál, a mit befizetett. - -A mint azonban ezt kimondta, Vámhidy felugrott helyéből s mint egy -második peleskei nótárius, felrontott a szinpadra, neki Moor Ferencznek; -azt átölelte, megcsókolta festékes orczáját s örömtől remegő hangon -kiáltá: - -– Kálmán! - -Moor Ferencz egy perczig tétovázott, azután leszakítá spanyol szakállát, -leveté vörös álhaját, letörlé arczáról a durván festett ránczokat s ott -állt Szilárd előtt a szomorú, halovány gyermekarcz. - -Ez volt Babérossy Leánder. - -Az előadásnak persze azonnal vége szakadt; Szilárd sietett a szinpadról -eltüntetni a meglelt «tékozló fiút» s az ingyen publikum bőséges -kárpótlást talált kiváncsisága kielégítésére az Olympról alászállt -múzsa-leányok mendemondáiban, kik saját fantáziájuk tetszése szerint -magyarázták ki a csodálatos történet összefüggését, abban mindnyájan -megegyezve, hogy a fiatal igazgató valószinűleg bizonyos dúsgazdag -mágnás-család megszökött ivadéka, ki álnév alatt borostyánokat keres s -egykor mindazokat, a kik most vele tűrnek, szenvednek, gazdag emberekké -fogja tenni. - -Vámhidy az alatt lélekzethez sem hagyta jönni Kálmánt addig, míg -szobájába nem ért vele; ott azután mint egy testvért, mint egy elveszett -fiút, magához ölelé, szemei közé nézett, nem bocsátá el magától, nem -szólt neki semmit mindaddig, míg egyszerre mindkettőjük szeme elkezdett -nedvesedni, akkor aztán elfordultak mind a ketten, hogy könyeiket -letörüljék; az igazi könyek nem tűrnek publikumot, habár csak egy -személyből áll is az. - -Néhány percz múlva ismét képesek voltak egymással szembe nézni. - -Kálmán legalább húsz évesnek látszott, pedig alig lehetett tizenöt. A -szinészkedés, a nyomor és a korai borotválkozás gyorsan vénít. - -Azután egész modorában, minden mozdulatában volt valami korai érettség, -valami határozott, merész kifejezés, a mi elfeledteti a gyermeket. Egy -neme a cynismusnak az. - -– Tisztelt uram, vagy ha megengedi: Kedves régi barátom, kezdé a gyermek -a szót, engedje meg ön, hogy mindenek előtt egyre kérjem: én nem vagyok -Kálmán; nekem nincs családi nevem; ha azt akarja ön, hogy valami -beszédet folytassunk egymással, legyen szives engemet egyszerűen -Leándernek nevezni: én Babérossy Leánder vagyok; ezt a nevet magam -szereztem magamnak, ez alatt vagyok büszke, ez alatt pirulok; ez alatt -fekszem majd valahol az árokban, ha megértem rá; és most egy szót se -szóljunk azokról, a mik régen történtek. Remélem, ön nincs előitélettel -a művészeti pálya iránt. - -– Sőt ellenkezőleg, kedves Leánder, viszonzá Szilárd, ki tanácsosnak -látta óvatosan beleegyezni az ifju eszmejárásába, hogy őt egyelőre el ne -vadítsa, én igen nagyra becsülöm a szinészetet és annak képviselőit s -eszemben sincs, hogy önt valamikép le akarjam e pályáról téríteni. -Magasztos, nemes czél; a hazai nyelv és szellem terjesztése s a dicsőség -mámoros útja hozzá! úgy hiszem minden fiatal ember hajlandó, legalább -egyszer életében, szinészszé lenni. Hanem egészen elfeledtük, hogy ön -igazgató is, a ki most közönségét és társaságát a legnagyobb zavarban -hagyta; menjen vissza, igazítsa el köztük a dolgot s ha mindent -elintézett, legyen az én vendégem ez este. Óhajt még valakit -társaságából ide hozni? - -– Nem; senkit sem. Nem szeretem a confidentiát. - -Mi alatt Kálmán barátunk hivatalosan szétkergeté az illetőket, az alatt -Szilárd felteríttetett számukra s a visszatérőt a felhozott estelivel -fogadá, mit az minden tartózkodás nélkül el is fogadott. Hozzáültek. - -– Szokott ön bort inni? - -– Rászoktam egy idő óta. Az embert mindenütt itatják; ha a szinházba nem -járnak is, de szomjan meghalni nem engedik. Aztán jól is esik; – ha bor -nem volna, minden komédiásnak meg kellene bolondulni. Így legalább van -az embernek egy menedéke, a hová búbánatát eltemeti. - -– A biz a vándorszinészkedéssel együtt jár, hanem hiszen nem kénytelen -az ember a vándorbothoz ragaszkodni. Vannak állandó szinházaink: a -pesti, kolozsvári, jobbára az aradi is, a hol tudtomra, tehetséges -szinésznek tűrhető élete van, tere is nagyobb magát tökéletesíteni; -igyekezni kell önnek, hogy idejusson valamelyik társasághoz. - -A fiatal gyermek keserűen mosolygott, a hogy csak egy vén, megőszült -ember tudhat mosolyogni. - -– Azt hiszi ön, kedves régi barátom, hogy ha én fedetlen fővel vagyok, -elfogadok ajándékba egy jó kalapot azzal a föltétellel, hogy az -ajándékozó előtt megemeljem? Nem! keresek magamnak a szeméten egy -rosszat, a mit már elhajítottak, azt teszem fel. Idáig vagyok a gazdag -emberekkel: torkig! Nem kell semmijök. Nem kell mæcenásos, protegált, -subventionált szinház! Én szeretem ezt az életet; nekem ez pihenés. -Születésemtől kezdve kínoztak, gyötörtek azzal a gondolattal, hogy a -gazdagság az Isten s a ki azt birni akarja, az a féreg! Megutáltam -minden rokonomat. Ha visszaemlékezem rá, hogy reszkettek egy beteg ember -előtt, a kit valamennyi szivéből gyűlölt s a kinek százszor kezet -csókolt minden nap, hogy tagadta meg érte önmagát kicsiny és nagy, -férfi, asszony, leány, cseléd és unoka, csak azért, mert az ő kezében -volt a gazdagság; hogy csúsztak előtte, hogy gyűlölték egymást a -kedveért, hogy adta el a nagybátya unokahugát, hogy lába alatt ne legyen -s hogy tagadta meg a leány szerelmét, nehogy nagyapja kitagadja a gazdag -vagyonból! - -– Kérem Leánder, ne sértegesse testvérét, mert mindjárt Kálmánnak fogom -nevezni. - -– Nem sértem, szánom szegényt. Oh én most olyan boldog vagyok. Semmim -sincs! nem is kell semmi. Nem látom a holnapot magam előtt és a tegnapot -a hátam mögött. Jég eshetik, árvíz omolhat, nekem nem árt. A mi rajtam -van, az az enyim; mentől rongyosabb, annál jobban járja a szabad levegő. -Ha azokra gondolok, a kik helyettem otthon maradtak a gazdagság kedveért -martyrkodni, úgy nem érzek én semmit, a mi fáj: sokszor nincs takaróm, -ha lefekszem, nincs kenyerem, ha fölkelek; de ez a gondolat betakar és -jóltart. Örömem telik egyik faluból a másikba vándorlásban; csinálok -magamból bolondot a csőcselék előtt, verekszem a napi kereset sovány -hulladékain magamhoz hasonló rongyos naplopókkal s ha nagyon -megszorulok, a zöldséges kofáktól kérek levesbe valót; de ha egy urat -látok magam előtt, szememre nyomom a kalapot s azt mondom: «térj ki -előlem, mert nem talállak meglátni s rád lépek!» - -Szilárd elkomorodva nézett a korán vénült gyermekre. Eleinte csak azt -hitte felőle, hogy ifjukori ábránd csábítá őt e nem boldogító pályára s -reménylé őt ebből kigyógyíthatni az által, ha becsvágyát fölébresztve, e -pálya nehézségeit s tehetsége korlátoltságát észrevéteti vele; sok ember -kigyógyult már a szinészetből ez úton, ki más pályán boldog véget ért; -azonban minél tovább beszélt az ifjuval, annál jobban meggyőzték annak -szavai, hogy ezt nem a dicsvágy fellegvárai csalogatják, hanem a szabad -lét szomjának az az őrjöngő neme, mely a bársony-vánkosok pézsmaszagától -halálra undorodva, a szemétdomb után vágyik! - -– Nem megyek olyan városokba uram, a hol emeletes házak vannak; utálom -az olyan embert, a ki megtűri, hogy valaki feje fölött lakjék; én különb -cynikus vagyok, mint atheni Timon, mert én megutáltam a gazdagságot, -mielőtt vagyonomat elköltöttem volna; – szemtelenkedem: – elszoktam a -pirulástól, nem tartom szégyennek a szökést; nem háborít az a gondolat, -hogy a mely városban már egyszer voltam, oda többet vissza nem mehetek, -mert minden korcsmában tartozom; nem hoz dühbe, ha társaim megcsalnak, -elhagynak, rászednek; nagyot nyujtózom a napon s gyönyörrel gondolok -reá: «nincsen semmim, nincsen senkim!» - -– Ön hálátlan azokhoz, a kik önt szeretik. - -– Megbocsásson, régi jó barátom: megbocsásson. Önt egyedül sérthettem -meg e szóval. Hanem hát ön is olyan messze esik tőlem s annyira két -külön úton járunk, hogy akármikor meghalhatunk egymás miatt. Azután én -nem is kivánom senkitől, hogy érdeklődjék irántam. Rokonaim úgy is, azt -hiszem, hogy nagyon keveset mondják ki nevemet; nehogy a nagypapa -meghallja s ezer forinttal kevesebbet hagyjon a kimondónak. - -– Lapussa Demeter úr már nem hallja azt meg, mert meghalt. - -– Meghalt? No, úgy tudom, hogy azóta hajban vannak egymással Lángainé és -János úr. - -Vámhidyra oly nyomasztólag hatott, hogy a fiatal ember, ki nagyapja -haláláról értesül, csak ennyi sajnálkozást tud e gyászeset fölött -kifejezni. - -– Azt kitalálta ön, ők erősen perbe vannak keveredve, a melyben pedig az -ön neve is nyomatékosan szerepel. - -– Tán valaki nekem is pártomat fogja rokonaim közül? - -– Épen nem úgy. - -– Hála érte az Istennek! Megijedtem, hogy valaki megint azt fogja -kivánni, hogy kezet csókoljak neki. Csakhogy ezt nem tették! Így -szeretem őket. Hagyjanak engem futni, a merre nekem tetszik: tagadjanak -el, mint halottat; lakjanak jól, mikor én éhezem, büszkélkedjenek a -névben, a mihez én sáros csizmámat törültem s kínozzák egymást kincseik -kedveért. Én boldog vagyok, azt tudva, hogy elfeledtek. - -– El nem feledték önt, kedves Leánder, sőt inkább igen is nagyon keresik -s azon vannak, hogy megtalálják. - -– Hogy megtaláljanak? Csodálatos! De ha én nem akarom őket ismerni -többé; ha én, a szegény futó bolond, a vándor czigány, kitagadom őket, a -dúsgazdagokat, mit kivánhatják ők, hogy czifra nyomorúságukat újra -megoszszam? Én magam embere vagyok. - -– Kedves Leánder, az igen szép, ha valaki azt mondhatja magáról, hogy a -maga embere; és az nem is nehezen elérhető, csupán szilárd, mindig -egyenes jellem szükséges hozzá; ön azonban könnyelműségeket követett el, -a mik önt könnyen a «más emberévé» teszik. - -Kálmán vállat vont. - -– Igaz, hogy sok bolondságot elkövettem, de olyanra nem emlékszem, a mit -be ne mernék vallani. - -Szilárd azt kezdte hinni, hogy gyanúja alaptalan. - -– Bizonyos váltóról beszélnek, a mit ön testvére nevével adott volna ki. - -E szóknál Kálmán lesüté szemeit tányérjára s egész arcza elvörösödött. -Alig hallhatólag kérdezé: - -– S Henriette megtagadta volna annak beváltását? - -Vámhidy nagyot sóhajtott. Csakugyan való tehát, hogy e könnyelmű gyermek -e vétket elkövette. - -– Kedves Kálmán (most már nem szólítá őt többé Leándernek), önnek -testvére maga a martyri önfeláldozás. Ő minden bizonynyal kész volt e -váltó aláirását magáénak elismerni, hanem önnek meg kellett volna -gondolnia, hogy ő rá nézve micsoda áldozat ez most, midőn nagyatyja -mindenből kitagadta, s férje nem ád rendelkezésére tetemesebb összeget. - -– Boldog Isten! szólt a vándorszinész, kezeit mély és üres zsebeibe -dugva, tehát ezt a nagy urak tetemes összegnek nevezik. Jól van uram. -Nem tudtam, hogy Hátszegi báróné asszonyság olyan szegény. Lesz gondom -rá, hogy azt a váltót visszaszerezzem, jutalomjátékaimból legelőször is -azt fogom törleszteni. - -Szilárd nem állhatta meg, hogy ezt az eszmét rettenetes furcsának ne -találja. - -– De kedves fiatal barátom; ha ön minden évben tiz jutalomjátékot vesz, -s mindenikben 40 forintot kap tisztán, akkor épen mához száz esztendőre -lesz készen a törlesztéssel. - -– Micsoda? kérdé Kálmán, nyitva felejtett szemekkel, s ijedtében a -koppantót kapta fel villa helyett. - -– Hát az a váltó 40 ezer forintról szól. - -– Micsoda? ordíta fel a fiatal bujdosó, s azzal kirugta maga alól a -széket, fölkapta tányéra mellől a kést s hajadonfővel, a hogy volt, -rohant neki az ajtónak. - -Szilárdnak egész gyorsaságára volt szüksége, hogy a futót az ajtón innen -elfoghassa s meggátolja abban, hogy kirohanjon az utczára, mint egy -bódult. - -– Bocsásson ön, megölöm azt a gazembert! Megölöm! Meggyilkolom. - -Szilárd erős ember volt, az ifjut lefegyverezte. - -Kálmán ekkor elkezdett sírni és a földhöz vágta magát. Szilárd felvette -karjára s leülteté a székre. - -– Legyen ön férfi; viselje magát férfiasan. Kit akar megölni? Miről -beszél? - -– Azt a gazembert, azt a Margarit… - -– Hogyan? Az biztatta volna önt erre a lépésre? - -– Tudja ön meg uram és legyen szigorú itélő birám. Mikor nagyapám házát -elhagytam, ez a sátán fölkeresett, részvevőnek nevezé magát, -kikérdezett, hogy mit akarok tenni? Mondám neki, hogy elmegyek -szinésznek; azt mondta, hogy jól teszem, ne maradjak ott. Nem volt több -egy forintomnál, az inasoktól kértem kölcsön; mondám az ördögnek, hogy -legalább húsz forintra volna szükségem, hogy elszökhessem, ő igérte, -hogy szerez egy uzsorástól, de negyvenet kell aláirni. Törődtem is én -vele, hogy mennyit irjak alá. Nem sok időre azonban ismét visszajött, s -azt mondá, hogy az uzsorás nem ád az én aláirásomra semmit, mert még -kiskorú vagyok, hanem ha a néném neve is ott állna, akkor adna, mert az -már férjnél van. Margari biztatott, hogy azt biz aláirhatom helyette, -hiszen negyven forint nem a világ, mi az Henriettenek? ha magam kérném, -tízannyit is adna, bizonyosan nem fog engem, a kit úgy szeretett, -negyven forint miatt a világ előtt váltóhamisítónak kikiáltani… De -negyvenezer forint! negyvenezer! hisz az borzasztó, az rettenetes -gazság. Én csak negyvenet irtam alá. - -És azzal elkezdte a fejét a falhoz verni, mint egy őrült. - -– Kedves Kálmán; szedje ön magát össze, kényszeríté őt Szilárd, ezek a -dolgok, a miket ön nekem itt elmondott, igen nagy fontossággal birnak. -Legyen nyugodt és ne tépje a haját. Még semmi veszedelem sem történt. -Tudja meg ön, hogy önnek végtelen jóságú testvére magát a negyvenezer -forintos váltót is elismerte, hogy önt megmentse. - -Ez a szó rendítő hatást gyakorolt a fiatal fásultra. - -– Most azonban képzelheti ön a zavart, a miben a báróné forog, ki -magán-örökéből kitagadva, egy ily nevezetes tömegrőli kötelezettséget -vállalt el; a miről nem bizonyos az, hogy férje ki fogja-e helyette -fizetni? - -– Én felakasztom magamat. - -– Az volna a legóriásibb bolondság, a mit ön elkövethetne. Önnek jóvá -kell tennie hibáját. Most egy időre szünjünk meg jó barátok lenni; én -törvényes bizonyság vagyok, ön pedig vádlott, ki előttem önkéntes -vallomást fog letenni. Tessék leülni velem szemközt és felelni minden -kérdésemre értelmesen és úgy, a hogy valóban megtörtént. - -Vámhidy papirt, irószert keresett elő, két gyertyát tett maga mellé s az -előtte ülő ifjut elkezdé annak módja szerint benevolisálni: «mi a neve -önnek? hány éves? mi vallású?» És a többi. - -Éjfél után végződött a vallomások feljegyzése. Kálmán mindent -megmondott, a mit kelle. - -– Már most megigéri ön, hogy velem jön Pestre, rokonainak, kiknek -eltünésével annyi bajt és szomorúságot okozott, vigasztalására? - -Az ifju huzódozott az egyenes felelettől. - -– Nem elégséges-e önnek tett vallomásom? - -– A törvény előtt igen. De én szeretném, ha rokonaival kibékülne. Én -értem tegye, ne magáért. Testvéreért, kinek annyi bút okozott. - -– Majd meglátom. - -– Tehát maradjon itt nálam; háljon szobámban, reggelre meggondolhatja -magát. Az ajtót nem zárom be; de becsületszavát veszem, hogy tudtomon -kívül az ajtón ki nem lép. - -– Szavamat adom rá. - -Azzal Szilárd lefekteté az ifjut, s maga csak azután ment feküdni, midőn -azt már aludni sejté. - -Reggelre kelve azonban, a mint széttekinte szobájában, már Kálmánnak -híre, hamva sem volt. Helyette talált egy levelkét az asztalon, melyre -ez volt irva: - -«Kedves jó barátom. Köszönöm önnek hozzám való túlságos szivességét; de -rokonaimat nem akarom látni többet; nem mintha félnék velük találkozni, -de igazán borzadok az egész légkörtől, a miben élnek. Vallomásom elég -lesz hibám helyrehozására. Én megyek csavarogni megint. A ponyvasátor az -én hazám. Azután meg – vannak kötelezettségek, a miknek feloldásában én -nem vagyok néném öcscse. - -Nem vittem el magammal semmit, mint négy darab szivart az asztalról, a -miért bocsánatot kérek. - -Minthogy szavamat adtam, hogy az ajtón az ön tudta nélkül ki nem lépek, -kénytelen voltam az ablakon át eltávozni. Isten önnel. Holtig hű -tisztelője. Kálmán.» - -Pár óra mulva meghallá a korcsmárostól Vámhidy, hogy az igazgató úr az -éjjel búcsúvétel nélkül eltávozott, csekély adóssága fejében hátrahagyva -készleteit és ruhatárát. Magával nem vitt egyebet, mint a rajta levő -köntöst – és Palmira kisasszonyt. - -Ekkor értette Szilárd, hogy mit jelent e passus: «vannak bizonyos -kötelezettségek, miknek feloldásában nem vagyok néném öcscse». - -A vándor komédiásnak volt egy hasonló földönfutó gyermek ideálja, s -mikor választania kellett, azt ölelte karjára s elfutott vele – a -világtalan világba. - - - - -MARGARI ÚR. - -Margari úr felvitte a dolgát. Most már igazán úr, négy szobás szállást -tart, előre fizeti a házbért, sőt meg is házasodott. Vajjon kit vett el? -tessék kitalálni. Clementine kisasszonyt. A jeles hölgy épen hozzá illő -korban volt, aztán egy kis pénzecskét is lehete nála sejteni, a mi -Margari úrra nagy vonzerőt gyakorol, annak a bizonyságára, hogy nemcsak -a vas fogékony a mágnes iránt. - -Az érdemes kisasszony összebeszélt a nagyrabecsült ifjuval, hogy őt -szöktesse el Hidvárról, s azt végre is hajták; épen akkor, midőn a ház -asszonya Aradra utazott férjéhez. - -Nem volt ugyan semmi szükség a szökésre, mert hiszen a báróné nem lett -volna tigrisanya, ki az egymásért égő sziveket erőszakkal elválaszsza, -ha tisztességesen kéri is meg tőle Margari úr a társalkodónő kezét; de -már egyszer Clementinenek ez így volt regényesebb; ő minden áron azt -kivánta, hogy őt elszöktessék, még pedig éjszaka és az ablakon -keresztül, pedig minden ajtó kulcsa ő nála állt, s távol esvén a -gretnagreeni kovács, erővel azt akarta, hogy mindjárt a szohodoli kovács -eskesse őt Margarival össze; de a ki nem ajánlkozott e rá nézve -szokatlan szertartás véghez vitelére. - -Margari úr tehát megérte, hogy úr lett; maga ura; nem hónapos lakó, de a -kit Pesten «párt»-nak (Partei) neveznek. Clementine pénzéből kerültek ki -a butorok; még muzsikáló óra is van. - -Külön pipázó szobája van Margari úrnak, a hol az egész nap nem tesz -egyebet, mint pipázik. Dologról szó sincs többé. Nem másoltatnak többé -okiratok. Ott nyujtózik a boldog férfiu tarkavirágos hálókabátban a -bőrpamlagon, s hosszúszárú csibukból fujja a törökdohány füstjét maga -körül. - -Clementine sokat pörlekedik vele a miatt, minek rakja fel lábait a -pamlagra? Ez csúf szokás! ez nemcsak illetlen, de káros is; a butorok -romlanak. Clementine egész nap pörlekedik, a mi igen természetes; a ki -harmincz egész esztendeig folyvást alázatos hallgatásra volt kárhoztatva -s tűrte idegen nagy urak szeszélyeit, annak, ha egyszer maga asszonyává -lesz, nagyon kell igyekezni, hogy a harmincz évig lefojtott ösztönt -kielégíthesse. Margari úr pedig csak nevet, mikor őt pörlekedni hallja: -«alios jam vidi ego ventos, aliasque procellas». Csakhogy egyszer otthon -lehet; csakhogy egyszer valakinek a nyakára leülhetett, rázhatja az -onnan! - -– Ne búsulj asszony, vigasztalja a butorai miatt pörlekedőt, ha -elszakad, veszek mást. Ád nekem a nagyságos úr, a mi csak kell. - -– Igen, majd a nagyságos úr bolond, hogy magát mindig pénzzel tartsa. Ne -féljen, ha pörének Lángainéval vége szakad, magára rá sem néz többet; -addig, a míg szüksége van rá, megbecsüli, azután meg sem látja; ismerem -én a maga nagyságos urát. - -– Dehogy ismeri; én ismerem. Eddig azért fizette nekem a nagysága, hogy -beszéljek, majd ezután azért fogja nekem fizetni, hogy hallgassak. A -nagyságának nagyon szüksége van arra, hogy a Margarinak legyen mindig -mit enni elég; hogy a Margari ruhája el ne szakadjon; mert ha a Margari -megéhezik, akkor a Margari harap. A nagyságos úr ismer engem. A Margari -ruháján nem szabad lyuknak lenni, mert azon a lyukon kitalálna szökni -valami. Csak nem kell engemet félteni. - -Margari úr annyira biztos impertinentiával beszélt, s úgy fujta a füstöt -maga körül, hogy Clementine kezdte respectálni, s oda ült a pamlag -végére hozzá, tán egyrészt azért, hogy a csizmás lábait leszorítsa a -pamlagvánkosról. - -– De hát ha maga olyan nagyon kezében tartja a nagyságos urat, miért nem -gondoskodik magáról és én rólam jobban? Mit ér az, hogy a nagyságos úr -mindig ad pénzt, a mikor hozzá lehet férni? a pénz elmegy; az ember -halandó. Egyszer valami nagy eset történik vele, meghal, s akkor maga -szaladhat utána a holdba. - -Ez nagy szeget ütött Margari fejébe. Bizony a holt emberen keveset lehet -vásálni. Annyira megindult rajta, hogy levette lábait a pamlagról s -egyenesen kezdett ülni; tán azért, hogy az esze mind a fejében gyűljön -össze, a mi horizontális állapotban természetesen eloszlik ide-amoda, -lábszárba hova? - -– Mit gondolsz hát, hogy mit kellene csinálni? - -– Hát azon kellene dolgozni, hogy ne csippel-csuppal adogasson a -nagyságos úr magának, ha már olyan nagy szolgálatokat tett neki, hanem a -hogy illendő. Adhatna egyszerre egy kis falusi jószágot, egy kis majort, -a hol az ember egy kis gazdaságot kezdhetne. - -– Az biz igaz. Úgy is van neki akár hány olyan darab földe, a honnan -semmi hasznát se látja, csak az ispánok lopják; úgy egy kis száz holdas -gazdaságocskát; bizony ilyen nagy úr azt meg sem érezné. Aztán érzi vagy -nem érzi, az nekem mindegy. Én akarom, hogy adjon, s neki adnia kell; én -választani fogok, hogy hol tetszik. - -Margari úr most már dölyfösen sétált alá s fel a szobában; s felhányta a -fejét, mikor beszélt. - -– Hanem hogy gazdasági épületek is legyenek rajta; figyelmezteté őtet -Clementine. - -– Természetesen, meg istálló, nekem két lónak; monda Margari, -megfordulva a sarkán. - -– És nekem két tehénnek. A nagyságos úrnak iszonyú nagy svájczerája van. - -– De birka is fog kelleni, az adja a gyapjut, sokat. - -– Aztán meg baromfi; nekem tyúk, liba. - -– Minden! még tengeri nyúl is. - -– Nem; az nem kell, mert az kiássa a falat. - -– No hát az nem kell; de egyéb minden. Egyebet mindent kell nekem kapni. -Majd megmutatom én, hogy kapok. – De hohó! egyet elfelejtettünk. - -– No mit? - -– Még malacz is kell! ugy-e? két hizó malacz az ólban. Ez a fő dolog s -ezt elfelejtettük. - -S ezzel Margari úr, mint ki a fő dolgot felfedezé, újra pipájához nyult, -hogy ismét rágyujtson. - -Azonban Clementine nem engedte azt megtörténni, via facti elfoglalva a -csibukszárat. - -– Megálljon no; ne füstöljön most; beszélgessünk még egy kicsinyt. -Gondolja maga, hogy erre mind rá lehet venni a nagyságos urat? - -– Gondolom? én nem gondolom; én tudom. Ha én mondom a nagyságának, hogy -ez «kell», hát az akkor kell. - -– De hátha ő azt mondja, hogy «nem». - -– Azt mondja? Azt ő nem mondja; vagy ha ő azt mondja, akkor majd én is -mondok valakinek valamit, s majd akkor nem én bánom meg, hanem ő. Oh a -Margarit nem jó megharagítani. A Margari barátságára szüksége van a -nagyságos úrnak, jobban, mint a Margarinak a nagyságos úréra. - -– Ne mondja. - -– De igen is mondom. Ereszsze a csibukom szárát; nem pipázok no; de kell -nekem a kezemben lenni valaminek, mikor gesticulálni akarok. Mert ha én -akarom, ezt a csibukot a földhöz ütöm és összetörik, és ha akarom a -nagyságát a földhöz ütni, az is csak úgy törik össze. - -Clementine nem ügyelt most arra, hogy Margari a gesticulátióval mind -szétszórta a szobában a dohányhamut, hanem odasimult hozzá, s karjába -fonta kezét. - -– Igazán olyan nagyon kezedben tartod János urat valamivel? - -– Mint ezt a csibukot. - -– Ugyan mi lehet az? - -Margari lerázta őt válláról. - -– Eredj dolgodra, nem asszonynak való azt megtudni. - -A kiváncsiság majd megölte Clementinet. Sírni kezdett. - -– Hát nincs én hozzám bizodalmad? Hát nem vagyok-e én hitves társad? Hát -nem vagyok-e én veled egy test, egy lélek? - -– Ostoba beszéd. Ha egy test lélek vagy velem, hát eredj aludni, mert az -én testem és lelkem alhatnék. - -E rossz élcz után Margari úr menten le is heveredett megint az üresen -maradt szófára. - -Clementine most már naivul kezdte faggatni. - -– Nem! én tőlem addig el nem alszol, míg meg nem mondod. Hiába hunyod be -szemedet, hiába teszed magadat, hogy alszol; én nem hagyok békét, nekem -meg kell azt mondanod, hogy tudjam. - -Margari egy darab ideig csak vette tréfára a dolgot, még horkolni is -kezdett, de végre mikor megunta a helytelenkedést, felugrott fektéből, -nagyon ütött öklével a politéros asztalra s olyat ordított, mint egy -pénzért mutogatott tengeri oroszlán. - -– Hallgass, te ostoba! Ha valaki megtudja azt, a mit én tudok, akkor -becsuknak engem hat esztendőre, a nagyságos urat nyolczra, téged -tizenkettőre; már most hallgass. - -Clementine úgy megijedt erre a szóra, hogy kikotródott a szobából s -vissza nem mert jönni Margarihoz; azon törve a fejét, hogy mikor viszik -már most valamennyit a siralomházba? Rettenetes gondolatok támadtak a -fölött szivében. - -Majd mindjárt meglátjuk, milyen auspiciumai lehetnek Margari úrnak ahhoz -a kis falusi dominiumhoz, hűséges szolgálataiért. - -A Lángainé contra Lapussa János öröködési per még mindig az első biróság -előtt van. A bizonyítékok és ellenvédvek felhordásában mindkét fél -kifáradhatlan. A szolgabiró nem győz eléggé a szerencsének örülni, hogy -János urat a sedriák ideje alatt mindennap magánál láthatja. Nagyon -valószinű, hogy perét meg fogja nyerni. Ez egyike azon eseteknek, miknél -a biró lelkiismerete szerint meg van győződve, hogy melyik félnek van -moraliter igaza? hanem az irott betűk ellen még sincs hatalmában az -itéletet jobbfelé dönthetni; engedni kénytelen, hogy essék balra. - -János úr tehát mindennapi látogató a szolgabirónál, a kit kedves -barátjának nevez, s mindig hív magához ebédre, de a ki soha sem megy -oda. - -Monori úr a régi fajta szolgabirók közé tartozik, a kik nem haszonért, -hanem csupán a tisztesség kedveért, a megbecsültetésért viseltek -hivatalt, a megye ügyeit saját ügyeiknél előbbre tették; a kik, ha -kellett, vizeket szabályoztak, ha kellett az ország sérelmeit -kötözgették, és a mi mindig kellett, igazságot osztottak egyformán -mindenkinek, nem tekintve azt, hogy ki nagy, ki alacsony? Hogy Monori úr -már 24 év óta viseli hivatalát, abból következtethet mindenki nyilvános -jellemére, a ki tudja, hogy egy időben a közvélemény választotta újra a -tisztviselőket minden harmadik évfordulónál, és hogy akkor a -köztisztviselőket jobbára «becsülettel» fizették, a miből még azon -időkben nagy állandó tőkéje volt az országnak. - -Monori úr leszokta ültetni úri kliensét s pipát szokott dugni a szájába, -mikor látogatására jön. - -Egy nap azt kérdezé tőle, hogy mit tud a nagyságos úr bizonyos Margari -felől, ki irnokságért folyamodott a megyei kanczelláriába, s -folyamodásában a Lapussa családra hivatkozék, mint a melynél huzamosabb -ideig viselt bizonyos hivatalokat? - -Ha János úrnak annyival több esze lett volna a közönségesnél, a -mennyivel kevesebb volt a szive, azt felelte volna erre a tudakozódásra, -hogy nem ismeri közelebbről azt a becsületes embert, s épen nem felel a -jelleméről; azonban az ösztönszerű fösvénység nem engedte, hogy ne -kapjon ezen kérdésen. Legjobb alkalom kinálkozott számára egy -alkalmatlan nyügöt saját vállairól le és a vármegyéére rá tolni. -Felmagasztalta az egekig a derék, becsületes embert; hogy az milyen -egyenes lelkű, milyen józan, milyen szorgalmas. Szerencsétlen, nem vette -észre, hogy «legale testimonium» előtt beszél, a kinél ma nem «verba -volant», hanem «verba valent». - -– De vajjon megbizható ember-e? itt holmi aprólékos pénzkezelések is -fordulnak elő, tiszta keze van? - -– Oh kérem, mint az arany! Én olvasatlan pénzt merek rábizni. Nekem -váltóim forognak kezében. Küldözöm a velem összeköttetésben levő -üzérekhez; ennél több már nem kell. - -– Kegyed szava mindenesetre elég ajánlat. - -János úr még azután is annyi szépet és jót beszélt összevissza -Margariról, mint egy lócsiszár a vak lováról, a mit a vásáron másnak a -nyakába akar kötni. - -Szerencsétlen, nem tudta, hogy szolgabiró előtt beszél. Annak pedig már -zsebében volt Vámhidy hivatalos jelentése Kálmán vallomásáról, melynek -folytán a tiszti ügyész bűnvádi vizsgálatot kért Margari ellen. - -Monori úr azzal bocsátá el magától János urat, hogy nagyon meg van -elégedve a felvilágosítással. - -János úr szertelenül örült, hogy ilyen jó üzletet csinált. Egy -alkalmatlan tolakodó koldust, a ki iránt némi kellemetlen kötelezettsége -van, ilyen szépen ellátott a más rovására életfogytig tartó hivatallal. -Egy ilyen örökké kérő száj valahára be van dugva. Száz proczent -nyereség. Ezen való örömében annyira ment, hogy komornyikját rögtön -elfuttatá Margarihoz azon izenettel, hogy holnap reggel 11 órakor -látogasson el hozzá, valami nagyon kedves izenettel akarja meglepni. -Persze, úgy kellett vinnie a dolgot, hogy Margari a megnyerendő irnoki -állomást akként vegye, mint magas pártfogója közbenjárása által nyertet, -s azzal aztán minden további követeléséről letegyen. - -Még aznap délig az a meglepetés érte, hogy Monori személyesen látogatott -el hozzá. Ez valóban a csudák közé tartozott, mert a szolgabiró soha sem -szokott hivatalos küldetéseken kívül sehová ellátogatni. - -– Minek köszönjem ezt a rendkívüli szerencsét? Kérdezé János úr, -bizalmasan leültetve Monorit a pamlagra; magában pedig így magyarázá a -dolgot: ez a táblabiró nem tartá illendőnek elfogadni hivatalszobájában -az általam megkisértett hálaajánlatokat, valószinűleg tète à tête akar -rá alkalmat adni. No iszen én nem leszek fukar, azt tapasztalni fogja. - -– Én bizony csak azon bizonyos Margari ügyében jöttem, szólt Monori, -feszesen hátratartva magát s szemeit élesen János úrra függesztve. - -(No ez világosan csak ürügy! ugyan mit törődnék a szolgabiró egy ilyen -semmi ember dolgával oly nagyon?) - -– Reggeli beszélgetésünk óta az a körülmény jött közbe, miszerint egy -aradmegyei tiszttársamnak sikerült az elveszettnek hitt Lapussa Kálmánt -feltalálni. - -E szónál János úr elkezdte a bajusza végét a szájába simítani s -figyelmesen rágogatni. - -– A fiatal ember kivallá, hogy a kérdéses váltóhamisítást csakugyan ő -követte el; hanem egyúttal azt is, hogy erre őt Margari úr vette rá, és -hogy az általa aláirt váltó eredetileg negyven forintról szólt s így -okvetlen valakinek másnak kellett abból negyvenezeret csinálni. - -János úr nagyon köhögött erre a szóra; bizonyosan lerágott bajuszából -akadhatott valami a torkán. - -– Ez a körülmény nagyon kényes, megvallom, folytatá Monori, mert az -által a fiatal embert terhelő vád nagyon megkönnyebbül s annak -nagyobbrésze eddig egészen mentes vállakra fog nehezülni; ő, mint -kiskorú, beszámítás alá kevésbbé vehető, diákos könnyelműségeért -legfeljebb szigorú családi fenyíték és gyámi felügyelet alá kerül; de -Margari és még nem tudom kicsoda, aligha nagyon meg nem ütik a -bokájukat. - -János úrnak most már nem volt elég a bajusza; a körmeit kezdte rágni. - -– De hát végtére is mit tartozik ez a dolog én rám? - -– Csak annyiban tartozik, hogy uraságod maga mondá előttem, miszerint -Margarit megbizottjául tartja s ez az egész hamis váltóügy uraságod -által infiláltatott. - -– No én nem azért mondtam, mintha úgy volna, hanem, hogy egy kis -hivatalhoz juttassam. Én nem felelek senkiért. Mi közöm nekem inasaim, -cselédeim kharakteréhez? - -– De ez megbizott, ki uraságod váltóit is szokta kezelni. - -János úr azt hitte, hogy ebből a zsákutczából egy kis erélyes -gorombasággal legczélszerűbben lehet majd kitörni. - -– De hát minek engedjem én magamat saját házamnál így kérdeztetni? -kiálta erőtetett büszkeséggel, s felugrott a pamlagról a szolgabiró -mellől. - -Erre a szolgabiró is felállt. - -– Bocsánat. Én nem látogatóképen vagyok itten, hanem hivatalos -kiküldetésből, mint önnek birája. - -Azzal hidegvérrel kigombolá attiláját s elővoná zsebéből a nagy pecsétes -levelet. - -– Önnek meg kell esküdni az általam felteendő kérdő pontokra. - -– Én? én nem esküszöm semmire; kiálta János úr, kezeit hátradugva -kabátszárnya alá, mintha attól félne, hogy valaki erővel fogja -kényszeríteni ujjai feltartására. Én nem akarok esküdni; én nem szoktam -esküdni soha. Én quäkker vagyok, methodista, azok nem esküsznek. - -– Ez, uram, fejedelmi parancslevél, a ki ennek ellenszegül, büntetést -von magára. - -– Micsoda büntetést? - -– Fizet nyolczvan forintot. - -– Tessék, itt van a nyolczvan forint! János úr mohón fizetett; gondolva -magában, hogy hisz ez a törvény remekül van kigondolva; gazdag embert -nem kötelez, mert mi annak nyolczvan forint? - -– Jól vagyon, szólt Monori úr, a pénzt nyugtatványozva; majd holnap -ismét eljövök. - -– Minek? - -– Ismét felszólítom kegyedet a hitletételre. - -– S ha én nem esküszöm? - -– Fizetni fogja a birságot toties, quoties; egy juratus tabulæ regiæ -notariusnak rendes napi kötelessége leend kegyedet ott a hol felkeresni, -a nyilt parancsot bemutatni, mind addig, a míg kegyed meg nem esküszik; -most ajánlom magamat. - -A szolgabiró eltávozta után János úr dühe tetőpontját érte. Legelőször -is a szegény kalamárison töltötte boszúját, a melyből Monori a -nyugtatványt megirta, azt földhöz vágá; a csörömpölésre beszaladt a -komornyik, azt kérdve, hogy miért méltóztatott csengetni, azt hátba -vágta, kikergette, hogy mert bejönni? azután meg utána szaladt, nyakon -fogta, megtépázta, hogy mert kimenni? miért nem takarítja fel a cserepet -a padlóról? Azután mérgesen neki ment a terembe vezető szárnyajtónak, -annak két ablaktábláját berugta, mert nem akart kifelé nyilni, a hogy ő -kivánta, hanem befelé, a merre a zára volt. Kalapját felkapta a fejére, -lerohant a lépcsőn, egy budaörsi svábasszonyt kitaszigált a kapu alól, -ki oda települt le egy háti kosár szegfűgombával, s azzal neki mérte a -lábait a járdának, egy pár szemközt jövő jurátussal összeveszett, egy -házaló zsidót, ki nem akart előle kitérni, lelökött a járdáról s csak a -király-utcza szegletén jutott eszébe, hogy hiszen saját hintaja is van, -a melyen kimehetne a városligetbe, mert oda tartott, s visszafordult, -hogy befogasson; a váczi-utcza szegletén megint az derült fel előtte, -hogy igen ám, de azon a hintón Maxikát küldte ki sétálni, két fogatot -pedig nem tartott, megint visszafordult, a Károly-kaszárnya előtti -hosszú sor bérkocsist végig járta, végig gazemberezte valamennyit; míg -aztán talált egyet, a ki 40 pengő krajczárért vállalkozott kiszállítani -városligeti villájáig. - -Ott tért csak egy kicsit magához. - -Tehát Kálmán megkerült; Kálmán magára és Margarira vallott. Margari -belekerült a csávába. Ez idáig nem baj. Margarit csak desaouválni kell; -ő azután lássa, hogy húzza ki a lábát a hinárból? De hátha majd Margari -fog vallani? Mindegy; azt nem kell elismerni. De ez a fatális királyi -parancs! Vagy meg kell esküdni, vagy pedig fizetni a birságot mindennap. -No ez szép kis üzlet lesz! Árendát fizetni az embernek a -lelkiismeretétől; nyolczvan forintot adni ki naponként a lelkére! hisz -annyiba még a teste sem kerül! beleszámítva fodrászt és pezsgőt. - -Ez elől legjobb lesz elszökni. Idehagyni fővárost és szolgabirákat s -elmenni utazni. Talán majd az alatt elfelejtik. – De hát a per. Hátha ez -meg azalatt eldűl, és az ő kárára talál dűlni? Fatális dilemna! – Itt -maradni is veszedelem, elmenni is veszedelem. Legjobb lenne, ha az egész -hamisváltó-ügy nem lenne a világon. Legjobb lenne visszavenni az -egészet; de már az a biróság kezében van; az már nem ignorálhatja. -Margarit megvesztegetni, hogy engedje magát becsukatni öt-hat esztendőre -és ne szóljon semmit, őrült gondolat! Legjobb lenne eltagadni minden -összeköttetést vele; de hát az eskető parancs? vagy meg kell vallani, -hogy az ember maga is érdekelve van, akkor persze meg nem esketik, de -maga jön gyanuba; vagy megesküdni hamisan, az mégis illetlen volna; vagy -fizetni az ördöngös vámot a nemesküvés hidján való átjárásért mindennap! -ah ez mégis kétségbeejtő syllogismus. - -Ebben a vétkes körben forgolódott álmatlanul egész éjjel János úr s -reggelre mégis csak arra határozta el magát, hogy legjobb lesz rögtön -befogatni, áthajtatni promontori szőllejébe; a cselédeknek azt mondani, -hogy ott fog mulatni, ott pedig postaszekérre ülni, visszahajtatni -sárfeneki uradalmára; hollétét nem tudatni mással, mint ügyvédjével s -ott várni be a dolgok első kifejlődését s csak legvégső szükség esetére -bukkanni elő. - -Szegény gazdag ember! mennyi keserű órát szerzett lelkének; a helyett, -hogy azt mondta volna rokonainak: vessük a tűzbe az egész átkozott pert; -ime itt van a három millió, kettő ebből a tietek, egy az enyim; legyünk -mindannyian boldogok. - -Nem! neki mind a három millió kellett; – és a lelki gyötrelmek hozzá. - -Még kis fiától sem vett búcsút, úgy ment útra, az még akkor aludt, hogy -ő parancsot adott a lovakat befogni. - -Sietve felhörpenté a csokoládét; belecsavarta magát köpenyébe s azt -hivé, hogy már most futhat. - -Pedig dehogy futhatott! Az ajtóban szemközt találkozott Margarival. - -Épen róla gondolkozott; de hogyan? Egész éjjel az kisértette; az nyomta -a gyomrát, ha elaludt. - -– De ugyan mit akar itt, hallja? kérdé az alázatos férfiutól, a kitől -félt. - -– Méltóztatta engemet kegyesen magához rendelni; és én megtudtam, hogy -méltóztatta kijönni a villába, nem akartam úri mulatságát megzavarni, -inkább utána jöttem. - -János úr kivánt neki valami helyet, hogy hová ment volna. Szerette volna -megsúgni neki, hogy mi baj vár reá, de hallgatódzó cselédség fogta -körül, kiket mind meg fognak esketni ellene, s gyanuba keveri magát, ha -kisül, hogy Margarival titokban beszélgetett; jobb volt őt ezuttal -lerázni a nyakáról. - -– Jól van, jól van; de most nem érek rá; majd jőjjön máskor, itt nem -adhatok semmit. - -– Méltóztatta valami örvendetes hirt akarni mondani. - -(No hisz azt majd megtudod, csak eredj haza.) - -– Majd máskor, majd máskor, most nagyon sietek; most nem érek rá -instántiákat elfogadni. Hogy jut eszébe ilyen korán jönni az emberhez? -Tudja, hogy tizenegy órától tizenkettőig vagyok otthon található a -városban; a kinek valami kérni valója van, keressen ott és akkor. - -Margari pedig már akkor megtudta a kocsistól, hogy Promontorra mennek -át, a honnan a nagyságos úr nem is fog visszajönni, mert a kocsi üresen -tér a városba. - -– A hogy méltóztatja parancsolni, drága nagyságos úr, engedje kezeit -megcsókolnom. Majd én viszem azt a táskát a hintóig. A pálczáját -méltóztatott itthon felejteni, majd én beszaladok érte. - -– Nem kell, nem kell. Ne szolgáljon engem. Ön nekem nem cselédem. Van -nekem inasom elég, a ki szolgál. - -János úr mindenképen le akarta magáról rázni Margari szolgálatkészségét, -a mi ezt csak annál inkább ösztönözte hű ragaszkodása bebizonyítására. Ő -szaladt előre a kocsiajtót kinyitni, ő segített János úrnak felülni a -kocsiba; ő kivánt neki legtöbb szerencsés utazást, jó mulatást s egyéb -afféle hiábavaló óhajtásokat, a mivel olyan kedves érzést szerzett János -úrnak, mint mikor az embernek a csizmájába egy hangya beleszorul, s az -ember társaságban van, nem huzhatja le lábtyűjét, hogy mulattatóját -megölhetné. - -Szinte jól esett János úrnak, mikor a hintóajtót becsukta, hogy nem -látja Margarit többé. - -Margari pedig érett eszével így magyarázá magának a fogadtatást, vagy -inkább nem fogadtatást, hogy a nagyságos úrnak szoktak csodálatos úr -szeszélyei lenni, a milyenek minden nagy úrnak mód nélkül illenek; -valaki talán megharagította; az inasok mondják, hogy tegnap este rossz -kedve volt, a kertészt is megrugdalta, hanem az nem tesz semmit, Margari -tudja magát alkalmazni, Margari nem neheztel, ismeri már az úri -szokásokat, tudja, hogy a harag nem tart sokáig; most a nagyságos úr -mérges, mert korán kelt fel; Margarit nem akarja látni; jól van, nem is -fogja látni, mert Margari felül hátul a bakra az inas helyére; a -nagyságos úr hogy fog majd csodálkozni, ha Promontorban Margari nyitja -ki előtte a hintó-ajtót; hogy fogja mondani: hát maga hogy jött ide? -hogy magát az ördög vigye el! azután, hogy fog majd nevetni, hogy -ajándékozza meg majd Margarit! vajjon mit szándékozik adni? mi az az -örvendetes hír, a mivel meg akarja lepni? - -E fölött egész Promontorig volt módja Margarinak a bakon változásokat -komponálni magában, mig odabenn a hintóban a nagyságos úr azon -pihentette a fejét, hogy ugyan jó, hogy ez a Margari valahára lemaradt a -nyakáról; hogy elveszett a szeme elől, bár elnyelné valamerre valami -czethal! Hisz hány emberről olvashatni naponkint az «Ungar»-ban, hogy -véletlenül egy házfödélről leesett cserép agyonütötte, szekér keresztül -ment rajta, beleesett a Dunába, útközben megfagyva találtatott; rossz -gombát evett és meghalt, vajjon nem történhetnék-e valami ilyen jótékony -nonputarem Margarival? – Nincs-e most koleraidény, vagy efféle? - -Margari pedig ott ült az alatt a hintó bakján, a háta mögött. - -A promontori szőlőskert udvarán megállt a hintó; János urat majd a szél -ütötte meg, a mint a hintó üvegablakán kitekintve, legelső panorámai -látványul Margari ábrázatját pillantá meg maga előtt, a mint a hű férfiu -a hintóajtót sietett előtte készséggel kinyitni. - -– Hát kend hogy jött ide? (Olyan dühös volt már, hogy megbetegszik, ha -kendnek nem szólíthatja.) Hogy jön kend ide? - -Margari egyre azt hitte, hogy a nagyságos úr villogó szemei, kipkapkodó -szája, vonagló arcza valami tréfás kedélyállapotot fejez ki, a mint hogy -volt is János úr haragjában mindig valami humorisztikus torzulat, s -vesztére az jutott eszébe, hogy ő most életében először megpróbál valami -élczet mondani. - -– Repültem, instálom alássan. - -No hiszen repült aztán a következő pillanatban akkorát, hogy egy -szőlőlugas redélyzetéig meg sem állt! Még ilyen pofont János úr életében -senkinek sem utalványozott. Margari csak eltünt a barátságos szőlőlugas -lombjai között, mint mikor a színpadon sülyesztők és diszítménybokrok -között eltünnek a ballet-ördögök. - -Ekkor ijedt csak meg János úr, hogy mit cselekvék. Azon ijedt meg, hogy -neki rendesen minden pofon egy pár száz forintjába szokott kerülni: ez -igen költséges szenvedély. És pedig különösen Margarit nem volt neki -szabad rossz kedélybe hozni; az ember utálhatja a viperát, de azért ne -hágjon a farkára, ha már a fejére nem hághat. - -Haragja kitörésén megrettenve, a mint Margarit a lugasban elmulni látta, -utána rohant; előkereste, saját kezeivel kiszabadítá a venyige közől, -felemelte, talpra állítá, biztatni kezdé. - -– No no, kedves barátom, térjen magához; nem akartam ilyen nagyon. Ne -haragudjék no. Hiszen nem fáj, ugy-e? hol ütötte meg magát? - -Margari pedig elkezdett sírni, mint egy iskolás gyerek; mentül jobban -engesztelték, annál jobban bömbölt. - -– A nagyságos úr! a nagyságos úr! a nagyságos úr engem megverte. Én nem -bántottam a nagyságos urat soha; én hűséges szolgája voltam a nagyságos -úrnak. A nagyságos úr engem hivatta, hogy örvendetes ujságot mondja -nekem; no iszen kaptam én örvendetes ujságot! a fejem beszakadt három -helyen! Kiesett a fogam mind, odavagyok. Soha se látok többet a két -szememmel. Soha sem érdemeltem ezt. Én nem vagyok a nagyságos úrnak -kutya. - -– No no no, csak ne kiabáljon oly nagyon; csitítá őt János úr, kit -nagyon nyugtalanított ez a jelenet. Jőjjön be a veranda alá. Törülje le -a képéről a vért. - -– De én nem vagyok kutya! ordítá Margari, ki annál jobban lármázott, -mentül jobban csitították. Én nem megyek sehová, én megyek az utczára, -ott kiabálok végig: akarom, hogy lássák engemet vérezni végig a városon. - -– Margari, ne legyen bolond. Nem akartam bántani: heveskedtem. Ihol van, -adok pénzt: mennyi kell, elég kétszáz forint? Na, mosdjék meg szépen. - -A «kétszáz forint» szóra Margari egy kicsit alább hagyott a bömböléssel, -hanem szerette volna azt előbb látni; mert gondolta, hogy ha előbb -kiengesztelődik, majd nem kap semmit; azért hát most már csak -nyöszörgött és sántított mind a két lábára, s valami kis karczolásból -telemázolta vérrel az egész ábrázatját. - -János úr sietett saját zsebkendőjével letörülni Margari arczát. - -– No no, kedves Margari, bizony mondom, nem akartam. De minek jött -utánam? Lássa, nekem itt légyottom van, valami szép asszonyt várok; -ilyenkor a legjobb ismerősét sem szivesen látja az ember, ilyenkor az -ember dühös mindenkire. - -Margari egyszerre átcsapott e furcsa ötletre a siránkozásból a -nevetésre, a hogy a makacs gyerekek szoktak. - -– No lám, már nevet, nincs semmi baja. No itten van a kétszáz forint, a -mit igértem. Lássa, én jó ember vagyok. Még majd többet is adok. Hanem -most hagyjon magamra, menjen el ezzel a pénzzel külföldre, mulassa ki -magát, majd adok többet is. - -– Köszönöm alázatosan kegyeit, szepegé a megvert férfiu kiengesztelődés -hangján s számtalanszor összecsókolá János úr kétszáz forintos kezeit, -ki őt az alatt iparkodott a kapun kifelé tuszkolni, s egészen el volt -vele foglalva, úgy annyira, hogy észre sem vevé, miszerint valaki már -régóta nézi ezen jelenetet s szinte összerezzent, midőn az a valaki -ismerős hangon megszólítá: - -– Jó reggelt a tekintetes úrnak. - -Mint a lernæi hydra a Medusa főtől, úgy meredt meg János úr a jó reggelt -kivánó tekintetétől. Monori volt az, a szolgabiró. - -Legelőször is azt hitte felőle, hogy az most utána jött a mindennapi -nyolczvan forintot behajtani; pedig annál sokkal rosszabb volt, a miben -járt. - -– Engedelmet kérek! szólt közelebb lépve hozzájuk: én felsőbb végzés -által Margari János elfogatására vagyok kiküldve, s megtudva azt, hogy a -tekintetes úr magával hozta, kénytelen voltam utána jönni, hogy tovább -menekülését megakadályozzam. - -Két markos megyei pandur a szolgabiró háta mögött nyomatékot látszott -adni elmondott szavainak, Margari felé indulva. - -– Engemet elfogni? Miért akarják engemet elfogni? Én becsületes ember -vagyok, én igaz járatbani ember vagyok; én nem vagyok sem gyilkos, sem -haramia, én rólam felel a nagyságos Lapussa János úr; én a nagyságos -Lapussa János úr bizodalmas embere vagyok. - -E közben mind szorosabban igyekezett János úr mellé furakodni, s magát -hozzá annektálni, megragadta frakkja szárnyát s mint támadást váró -katona a karélyban, erősen sorakozva társa mellé. - -János úr minden lehető temperamentumából kiesett. Phlegmája soha sem -volt, dühe pedig nagyon megcsappant, hihetőleg a félelem miatt. Annyit -világosan látott, hogy ennél ostobább helyzetbe még soha életében -leszegezve nem volt. - -Még rá fogják, hogy ő akarta elszöktetni Margarit! a szolgabiró még azt -is látta, hogy pénzt adott neki s biztatta, hogy csak menjen odább; -látta, hogy ápolgatta, hogy czirógatta az érdemes férfiut s már most -hihet felőle akármit; de az ördög hozta ezt a Margarit most ő utána! - -Legelső kötelessége volt mindenesetre a frakkja szárnyát kiszabadítani -Margari kezéből s azután balkezét a hozzá törleszkedő férfiu mellének -feszítve, azt olyan messzire eltolni magától, hogy a gallérjába ne -kapaszkodhassék, s azután pompás impertinentiával ismeretlenné tenni őt -maga előtt. - -– Mit akar ez az ember? kicsoda ez az ember? Hogyan jön ez az ember ide? -Én nem hoztam, nekem nem szolgám, nem cselédem; én nem tudok felőle -semmit. Hogy a kocsimra felkapaszkodott, arról én nem tehetek; azért -majd elkergetem a kocsisomat; azért pofon ütöttem, és azért kifizettem -neki a törvényes díjat, a mit per utján kapott volna, ha bepanaszolna. -Egyéb dolgunk nincs egymással. Tessék őt átvenni, tessék őt vasra verni: -itt van. Nekem sem ingem, sem gallérom. Ha bűnös, lakoljon érte. - -Most Margarin volt az elbámulás sora. - -– Mit vétettem én? miért akarják engem vasra verni? Én ártatlan vagyok, -mint a napvilág. Ne higyje nagyságos úr, hogy nekem valami vétkem van. -Tévedés lesz a dologban. Valakit mást keresnek. Én nem vétettem soha -életemben semmit. - -János úr csunya kelepczében volt. Azt nem felelhette Margarinak, hogy -nem tudja mivel vádolják, mert ott állt a szolgabiró, a kitől azt tegnap -megtudta. Csak legjobb volt folytatni, a mint kezdte. - -– Ön egy raffinirozott gazember! szólt hirtelen nyakravalójánál ragadva -meg Margarit; ön beszélte rá az én kedves öcsémet, Kálmánt, hogy ama -hibás lépést elkövesse s azután maga hamisította tovább a váltót, hogy -negyvenből negyvenezer legyen. Ön tönkre akarta tenni egy fiatal ember -jövendőjét, ön meg akarta gyalázni családunk hírnevét. Mindent tudok! a -tens szolgabiró úr nekem tegnap mindent megmondott; s azért én önt -ezennel átadom a törvény büntető kezeinek. - -S azzal olyat lökött rajta, hogy a jámbor férfiu másodszor is hanyatt -bukott, ezuttal egy sor paradicsomalma közé, a mitől nemzeti színű lett -vitorlavászon pantalonja. - -Az erre következő párbeszédet semmi gyorsiró sem adhatná vissza, mert -mind a két fél egyszerre elkezdett ordítani, lármázni, János úr a -paradicsom szélén, Margari úr benn a paradicsomban, kezeikkel melleiket -ütögetve, egymást fenyegetve, lábaikkal toporzékolva, kalapjaikat -félrevágva, hangjaikkal egymást túlordítva. - -– Micsoda? mindent tud? Én rólam tud mindent? - -– Igen, mindent tudok. - -– Hát nem maga parancsolta? - -– Ejnye gazember; még azt mondja, hogy én parancsoltam. - -– Igen! igen a nagys… maga parancsolta; én csak szótfogadtam, s most nem -akarja engemet ismerni. - -– Nem ismerlek, gazember. - -– Maga a gazember. Én csak kicsiny gazember vagyok. - -– Adjatok egy botot, hadd ütöm agyon. - -– Én meg ezzel a spárgatakaróval. - -– Zsivány! - -– Te vagy a zsivány! - -Mikor látta a szolgabiró, hogy már elkezdik egymást tegezni, -interveniált, hogy véget vessen a jelenetnek s Margarihoz fordulva, -felkérte őt, hogy sziveskedjék őt a kocsihoz követni. - -– Szivesen! Én megyek; én követem a szolgabiró urat. Akár a császár -eleibe. De tessék elfogni ezt a másik embert is; ez a főbünös. - -– Ne tessék rá hallgatni Margari úr, Monori csak boszúállásból beszél, a -miért pofonütöttem. - -A szolgabiró figyelmezteté, hogy Monori az ő neve (János úr annyira -zavarban volt már, hogy a két egymásra rímező nevet is összetéveszté). - -Margari pedig állt a mellett, hogy ha őt elfogják, fogják el János urat -is. Ő nem bánja, ha a lófarkához kötik is, de a fiáker másik lovának a -farkához kössék oda azt ott ni, mert az a főczinkos! - -Erőszakkal kellett a két pandurnak eltávolítani a paradicsomból s a -bérkocsihoz vezetni, és abba beleültetni; de még annak az ablakán is -kikiabált, hogy ő nem fog egyedül ülni a börtönben, mert ő neki -nagyságos úri társasága lesz odabenn. Sőt a hogy már elhajtatott a -bérkocsis, kidugta fejét az ablakon, úgy kiabált vissza valamit; a két -pandur odabenn nem birta elcsitítani. - -János úr egészen ki volt a képéből kelve; nem lehetett ráismerni, hogy -kicsoda. Arczán kék és veres foltok voltak ott, a hol máskor sárga -szokott lenni; szemei el voltak meredve. - -A hátramaradt szolgabiró csak annyit mondott neki: - -– Uram; nem jó az embernek piszkos eszközöket használni, mert saját -kezét is beszennyezi velük. - -Azzal a másik bérkocsira ült, s az előre haladott után hajtatott. - -János úr annyit belátott, hogy most már Pestet elhagynia lehetetlen. - -– – – Ilyen gyümölcsöket hozott az a nap, a melyen Margari számára János -úrnak valami örvendetes hirül adnivalója volt. - - - - -A NŐ, KIT NEM LEHET FELTALÁLNI. - -Satrakovics Gerzson a csárdai éj után legjobbnak találta visszamenni -Aradra; a csodálatos esemény, melynek kezdő fonalára ráakadni nem lehet, -legközelebb érdeklé Hátszegit. Rettenetes lesz ugyan megjelenni előtte -azzal a hírrel, hogy nejét, kit rábizott, az úton elvesztette, de mégis -pedig ez a legelső, a mit meg kell mondani s azután tanakodni vele, hogy -mit kell itt tenni ezuttal? hol keressék? mit gondoljanak, hová -lehetett? - -Semmi medvebarlanghoz nem közelített ily szívdobogással Gerzson úr, mit -Hátszegi szállásához, szinte elfult a lélekzete, a mint az utczaajtó -kilincséhez nyult; bár csak be volna zárva, hogy annál hosszabb ideje -lenne, a míg azt kinyitják. - -Csakugyan be volt zárva az ajtó, csengetni kellett. Még ideje is maradt -várakozni a csengetés eredményére. Sokáig volt ideje várakozni. Egész -addig, hogy kénytelen volt még egyszer csengetni. Annak sem lett semmi -sikere. Azután még harmadszor is csengetett; és azután még félóráig -folyvást csengetett; végtére kezében maradt a csengetyű-húzó; azt azután -zsebébe tette, élő tanubizonyságául annak, hogy itt volt. Az ablaktáblák -mint be voltak téve, annak jeléül, hogy senki sincs itthon a háznál. -Lénárdnak saját háza volt az, melyben nem lakott kívüle senki, ő maga az -emeletet foglalta el, cselédjei, lovai a földszintet. Mikor nem volt -Aradon, egy házmester szokott egyedül ott maradni. Most az sem volt -fölfedezhető. - -Gerzson úgy magyarázá magának a dolgot, hogy bizonyosan kinn vannak mind -a lóversenyen. Ez volt a futtatás utolsó napja. Épen a verseny javára -érkezett ki, mikor mindenki el volt foglalva a pillanat érdekeivel. -Ilyenkor nem látják meg az embert, mert mindenki csak a lovakra ügyel. -Gerzson úrnak elég nyugodt percze maradt a jelenlevőket végig -mustrálhatni. Nem találta közöttük Lénárdot sehol. Sem az úrlovarok, sem -a pályabirák, sem a nézők tarka serege nem adta őt elő. - -Egy szegletből leste végig az egész futtatást; onnan látta, mint futtat -saját lova is, mint előzi meg lassankint a többieket egymásután; hogy -bukik fel lovászával együtt a pálya felén; hogy vezetik félre sántítva; -a nélkül, hogy mind e látvány elvonná figyelmét arról, a mit nem lát: -folyvást Hátszegit kereste a nézők között. - -Végre nem állhatta tovább a kétséget, a mint egy futamnak vége volt, -leszállt a nézőhelyről a pályatérre, a hol egy körben sportsman -bajtársai csoportosultak, s várta a bámulat és rémület kérdező -kifejezését minden arczról, a mint őt meg fogják pillantani. - -De mennyire meg volt lepve, a mint a legelső ember, a ki meglátta, -hangos hahotával kaczagta el magát rajta, s azután valamennyien, a kik -megpillantották, mind elkezdtek nevetni és ujjaikkal rámutattak: «Itt -van Gerzson! megjött Gerzson!» - -– Meg vagytok-e bolondulva? kérdé Gerzson kimagyarázhatlan zavarában. - -Azok pedig egyre kaczagtak, és a ki nem akart a szeme közé nevetni, az -félre fordult, úgy nevetett. - -Azt hitte, hogy csakugyan őrültek közé jutott, míg végre Kengyelesy -elébe nem jött s két kezét csipejére téve, el nem kezdé dorgálni. - -– No te ugyan szép legény vagy! No te ugyan gyönyörű paladin vagy! -mondhatom. - -– De hát mi lelt? Mi bajotok? mit nevettek? - -– Halljátok? szólt a gróf a körülállókhoz fordulva. Még azt kérdi, hogy -mit nevetünk? Hát, mondsza csak: hol hagytad Hátszeginét? - -S ennél a kérdésnél mindenki várakozással fordult felé. - -– Én nem látom, hogy mi nevetni való van ebben a kérdésben? szólt -Gerzson úr, egyre mélyebben keveredve sejtelmei hinárjába. - -Hová tetted a bárónét? Lénárd barátunk feleségét, sipítá élesen -Kengyelesy. - -– Ez magam előtt is rejtély, dörmögé tompa hangon Satrakovics. - -– Hahaha! No ilyen kaland még berlini diák koromban sem történt velem -soha. Rejtély előtte, hogy hová tette utitársnéját. - -– Ki tud felőle valamit? Él-e? Kiálta Gerzson, kit az első pillanatra -csak az öröm kapott meg, hogy Henriettenek nem történt baja. - -A gróf összecsapta a kezeit s azután gömbölyű sipkáját a földhöz. - -Ah! ez már sok, ez már nagyon sok. Még azt kérdi, hogy él-e? Pajtás, -honnan kerültél te elő? - -– Ne tréfáljatok! riadt fel hangosan Gerzson úr, mondd meg mit tudsz -felőle? mert ez rám nézve igen komoly dolog. Én semmi tréfát nem találok -benne. - -Kengyelesy látván, hogy Gerzson úr komolyan haragszik, még közelebb -lépett hozzá, s egész egyenesen kimondá: - -– Tehát, kedves barátom, tudd meg, hogy te igen rosszul viselted -magadat; először Hátszeginek mind a négy lovát megsántítottad, másodszor -kényszeritéd azt a szegény asszonyt éjszakára egy pusztai csárdába -betérni, és végre ott úgy leittad magadat, hegy elkezdtél garázdálkodni; -utoljára azt sem tudtad, fiu vagy-e vagy leány? A szegény menyecske majd -megőszült rémületében s csakhamar, hogy téged elnyomott a buzgóság, -beküldte a kocsist a városba előfogatért s tégedet ott hagyva az asztal -alatt, iparkodott visszahajtatni Aradra. - -– Ez nem igaz! kiálta közbe Gerzson úr, egész arczában elvörösödve. - -– Mi nem igaz? - -– Hol van a báróné? - -– No csak megállj! ne szaladj; utol nem éred, mert hajnalban -visszautazott postalovakon a férjével Hidvárra. - -– Az nem igaz. Láttad-e őt? - -– Saját lorgnettemmel. De valamennyien mind láttuk. No, ugyebár? - -Többen állították, hogy igenis látták a bárónét. - -– De kedves barátom, szólt Gerzson úr megütődve, ez nem tréfa. Ez egy -igen tragikus eset, a mi velem és a bárónéval történt; a mit ti itt -velem tesztek, az igen rossz elmésség és azt kikérem magamnak. - -Kengyelesy vállat vont. - -– Nem gondoltam, hogy te komolyan veszed a dolgot, hanem így van. - -– Kitől halottad? - -– Hát magától… - -– A bárónétól? - -– Nem, Hátszegitől. - -Gerzson úrnak egy gondolat villant meg agyában. - -– Magával a bárónéval nem beszéltél? - -– Nem. Őt csak a kocsiablakon keresztül láttam, mikor elindultak. - -– Le volt fátyolozva? - -– Nem, barátom, ő maga volt az, nem csalódtam. - -– Köszönöm. - -– Nem tudom mit. - -– Majd megtudod. Már most csak mulassatok rajtam tovább. Isten veled. - -– Te, a Cornblue lába kitörött. - -Gerzson úr még csak meg sem állt erre a szóra, olyan sietve ment el -onnan. Az ottmaradók – persze hogy nevettek rajta. Ez ugyan furcsán járt -szegény. De minek is vállalkozik hölgykiséretre, ha már ismeri a -természetét, hogy nem állhat ellent a bornak? - -Gerzson úr pedig ment addig, a míg haza nem talált, s ezen idő alatt -épen semmit nem gondolkozott. Van ilyen solstitiuma a szellemnek, nagyon -váratlan ijedelmek után, például, mikor valakit a vízből kirántanak, a -befulladás előtt egy perczczel. Ilyenformán érezte magát Gerzson. - -Csak mikor hazaért s kábultan leveté magát a pamlagra, akkor kezdett el -egy kicsit visszagondolni azokra, a miket hallott. Annyi volt azokban a -meglepő és a megfoghatatlan, az igaz, a nem igaz, a valószinű, a -hihetetlen, a szégyenleni való, a dühbehozó, hogy ki nem tudott belőle -egyhamar igazodni. - -Hogy a báróné visszatért: ennek igaznak kell lenni, mert komolyan -állítják visszatértét, azért, hogy Gerzson részeg volt. Igaz, hogy ivott -és elaludt. De hogy tudtán kivül garázdálkodott volna, hogy magát -illetlenül viselte, akárhogy erőltette az eszét, hogy visszaemlékezzék -arra az elmúlt éjszakára, nem talált világosságot tovább, mint odáig, -hogy Henriette előtte ült az asztalnál angyalszelid arczczal s neki -meséket mondott az erdélyi havasokról s ő azokat nagy gyönyörűséggel -hallgatta. Azontúl, a mit látott, az mind álom volt. Henriette -visszatért Aradra. De hát miért nem ment előre Pest felé? Henriette -panaszkodott, hogy ő megsántította a lovakat s kényszeríté utitársnéját -a csárdába betérni. De ez lehetetlen! a báróné hallotta azt, hogy a -lovakkal mi történt, s utoljára ő maga kivánta, hogy az útból -félretérjenek. S mégis ő panaszkodott volna ellene Hátszegi előtt. - -«De ez nem igaz! ez lehetetlen!» - -Ezt ugyan nem kiáltá, csak gondolta magában Gerzson úr, mert magában nem -szokott beszélni, hanem annyi igaz, hogy talpra ugrott, s elkezde -hevesen járkálni a szobában s számtalanszor elfeledkezék magáról, hogy -sérült karját nem birja kinyujtani, a mint fejéhez kapkodott vele. - -Végre készen volt a holnapra való tervvel. - -– Elmegyek. Rögtön elmegyek, oda megyek egyenesen hozzá. Meg akarom -tudni tőle magától, hogy mi történt tehát én velem, a miért így csúffá -tett? Beszélni fogok saját magával, úgy lesz. - -És rögtön kiadta a parancsot kocsisának, hogy fogjon be; azontúl nem -szólt senkinek semmit, hogy hová akar menni? magának a kocsisnak is csak -a legelső állomást nevezte meg. - -A város végén egy szatócsboltban vett huszonnégy darab páros zsemlyét, -meg egy új fakulacsot; a mint a Maros alá értek, leszállt a part alá, -azt a kulacsot maga kiöblítette tízszer, s azután tele meríté vízzel, s -akkor a zsemlyéket és kulacsot mind elzárta utitáskájába. Azután felölté -a szűrét, s behuzta magát a kocsi hátuljába; foga közé szorítá pipáját, -markába a pisztolya agyát s le nem hunyta a szemét reggelig. - -Gerzson úr utazása nagyon sajátságos volt; mikor egy falut értek, akkor -megmondta a kocsisának, hogy micsoda fog következni most? két állomást -egymásután soha sem tudatott vele. Reggel felé megevett egy zsemlyét -tarisznyájából, hogy éhét elüsse, s ivott rá a langyos Marosvízből -keserves kortyokat, a mivel kulacsát tele meríté. Kocsiját két percznél -hosszabb időre el nem hagyta, s minden embert, a ki közelített hozzá -kiváncsi kérdezősködéssel, felvont pisztolylyal fogadott. Ha azoknak -több eszük nincs, s ki nem térnek az útjából, bizonyosan rosszul járnak. - -Reggelig kétszer engedett egy-egy órai időt lovainak az etetésre. – -Azután ismét árkon bokron tovább. - -Kocsisa, ki nem volt szokva ilyen rigolyákhoz, fejcsóválva hallá a -parancsot a mindig tovább menetelre; hajnal után megsokalta már a -dolgot. - -– Nagyságos uram, nem tartunk státiót valahol? A lovak nem bánnák, ha -pihenhetnének. - -– Mi közöd hozzá, gazember? riadt rá Gerzson úr, tán magad vagy álmos, -lusta semmirekellő? Akkor pusztulj a bakról, pimasz kölyök, majd hajtom -én a lovakat, akasztófáravaló. - -Az öreg cseléd, ki húsz évi szolgálatidő alatt nem kapott ennyi -változatos «gazember és semmirekellő» czímet, mentegetőzve mondá, hogy -hiszen ő nem magáért szól, hanem a lovak miatt. - -– És ha mindjárt kidűlnének is; mi gondod rá? Hát a ki ellenséget kerget -csata idején, az is megáll etetni, itatni? tán a huszár panaszkodik a -miatt, mikor negyvennyolcz óráig nyeregben ül, s hallgatja az ágyúgolyók -fütyülésit, aprítja az ellenséget, hogy hát a lova már most hogy lesz, -mint lesz? Megy, a míg ellenségét le nem vágta; arra való a ló. - -A kocsis ebből azt vette ki, hogy az ura le akar vágni valakit. -Ugyancsak fel is van ám készülve pisztolyokkal. Ilyen állapotban nem -látta még Gerzson urat soha senki. - -A Hidvárra vezető útnál már sejtette a kocsis, hogy aligha ide nem -igyekeznek. Másnap este volt már; ember is, ló is agyon volt fáradva. -Itt pedig okvetlen meg kellett maradni éjszakára, mert Hidváron túl -egész éjjel mehet az ember, míg új állomást talál, vagy a kerekét -eltöri, a mi sokkal valószinűbb. - -– A kastély előtt megállsz! parancsolá a várhíd elé érve Gerzson úr. - -A kocsis fejcsóválva tekinte vissza. - -– Nem fordulunk be a kastély-udvarra? - -– Nem! kiálta rá Gerzson úr olyan mérgesen, hogy a szegény kocsisnak -keresztbe akadt a torkán az a szó: hogy hát miért nem? mint a halszálka. - -Gerzson úr folytatta a csodálatoskodást; egy bő bekecs volt rajta, nagy -oldalzsebekkel: az egyik oldalzsebbe beledugta két pisztolyát, a másikba -két zsemlyét. Italt nem kellett magával vinnie, itt foly a patak, s a -kalapkarimából nagyon ügyesen lehet inni. - -A mint azonban egy párt lépett a hídon, mégis megsajnálta a lovait s -visszatért a kocsisához. - -– Nyisd fel a szemedet és megértsd, hogy mit mondok. Én magam sem tudom, -hogy meddig fogok odabenn maradni; meglehet, hogy igen sokáig tart. Te -addig ne ácsorogj itt a lovakkal, hanem eredj le a pópához, mondd meg -neki, hogy tisztelem alázatosan: adjon helyet a pajtájában a lovaimnak s -két véka tengerit; ha visszajövök, majd megszolgálom. Fizetést ne -emlegess előtte, mert azzal megbántanád. Kezet csókolj neki, mert az -pap, te pedig korhely pimasz vagy. Reggelig aztán alhatol. Ha reggel -tőlem semmi újabb utasítást nem kapsz, akkor befogod ismét a lovakat a -hintóba s visszatérsz vele üresen Aradra. Kengyelesy gróf úr majd aztán -tudatja veled a többit. - -Azzal megfordult a sarkán s ment a várkastélyba befelé. - -Este volt már az idő. Az emeleten hét ablak ki volt világítva, a -nyolczadikba besütött a hold. Az volt Henriette hálószobája. Gerzson úr -ezt tudta. Járatos volt a kastélyban. - -A tornáczon Lénárd vadászával találkozott, egy impertinens csontos -állkapczájú öles ficzkóval, a kit soha életében nem szenvedhetett. Az -útját állta. - -– Jó estét kivánok, nagyságos uram. - -– Mit kivánsz nekem jó estét, ostoba szamár? szólítottalak én arra fel, -hogy nekem jó estét kivánj? mintha én a te jó estéd kedvéért jöttem -volna ide huszonöt mérföldről. Ki van itthon? - -– Senki. - -– Ejnye, te lópofájú fakutya! Senki sincs itthon és hét ablak van -kivilágítva az emeleten. - -– Igaz, hogy ki van világítva, de azért, mert a nagyságos asszony beteg; -azt virrasztják. - -– Hát az urad hol van? - -– Benyargalt Kolozsvárra, a tudós doktorért. - -– S mi baja az asszonyodnak? - -– Én nem tudom, azt mondják, hogy megbolondult. - -– Ejnye, hogy bolondulj meg magad, te veszett állat, hát ki mondta azt -neked? - -– Hát ki mondta? Láttam, meg hallottam; látta más is, hogy meg van -bolondulva. - -– Nem lehet vele beszélni? - -– Dehogy lehet. Épen az a baj, hogy nem lehet. - -– Te ficzkó, én azt mondom, hogy a te gazdád idehaza van. - -A hórihorgas vállat vont s elkezdett fütyörészni. - -– Öcsém, szólt hozzá Gerzson úr, alig birva ingerültségével; az én öklöm -itt a zsebemben most egy pisztolynak az agyát markolja s nekem -rettenetes kedvem volna ennek a golyóját a te fokhagymafaló fogaid közé -durrantani; hát azért mondom, hogy velem ne tréfálj. Én nem látogatni -jöttem ezúttal az uradhoz, hanem valami másért. Mondj igazat! Itthon az -urad vagy nincs? - -– Mondtam már, hogy egy lélek sincs itthon, csak a nagyságos asszony, az -pedig meg van bolondulva. - -E pillanatban úgy tetszett Gerzson úrnak, mintha hegedűszót hallana az -emeleten. - -– Hisz itt zene van! - -A ficzkó nevetett. - -– Igenis; azzal gyógyítják a beteg bárónét. A zenétől meggyógyulnak az -őrültek. - -– De én zajos emberhangokat is hallok, mintha vendégség volna. - -– Hol? Dehogy hallani. A kutyák ugatnak a ketreczben. - -– Nem hallod? - -– Én nem hallok semmit. - -– Jól van fiam; itt látom, hogy ki van adva a rendelet, hogy engemet -bolonddá kell tartani. Hanem ahhoz gazdástul együtt későn keltetek fel. -Ne őrizd olyan nagyon az ajtót, én nem akarok erővel a gazdádhoz -felmenni; majd felkeres ő engem, azt fogadom; várj csak egy kicsit. - -Azzal Gerzson úr leült a lépcsőre, kiszakított a tárczájából egy levelet -s azt térdére fektetve, irónnal a következő sorokat irá: - -«Uram! - -«Én önt nyomorult gyáva embernek nyilatkoztatom. Ha meg akarja tudni, -hogy miért? ott fog ön találni a kalugyernél, ott megmondom s aztán -elvégezhetjük egymással a többit. - -Satrakovics Gerzson.» - -– Igy! Erre a szóra majd csak elő fog jönni. A kinek ilyen szót mondanak -az ajtajában, az nem tagadhatja el, hogy itthon van. - -Gerzson úrnál volt spanyolviaszk is, meg gyufa is, gyűrűjével -lepecsételé a levelet ott a kőlépcsőn, nem kellett neki hozzá iróasztal. - -De hátha még erre sem jön elő? - -Ez az ötlet újra felszakíttatá vele a levelet; még ez utóiratot ragasztá -hozzá: - -«Ha nekem illő elégtételt nem adsz, én rád várok a kastélyod kapujában s -lelőlek, mint a kutyát!!!» - -Ez már csak elég? - -Megint lepecsételte a levelet s már adni akará a vadásznak, midőn meg az -jutott eszébe, hogy de hátha fel sem bontják azt, csak olvasatlan a -tűzbe vetik? - -Most aztán a külső levéloldalra irt még ilyenformát, mindjárt a czím -alá: - -«Ha fel nem bontanád a levelet, én hasonló tartalmút fogok az aradi -casinóban kiragasztani az indítványtáblára». - -– No te ajtónálló cerberus, fogd ezt és majd ott, a hol előtalálod, add -át az uradnak. Szóval is köszöntetem: mondd meg neki. – Üssön beléd a… - -Több szót nem is vesztegetett itt aztán Gerzson úr, hanem lekerült a -várból a kis lelkészlakig, melyhez kegyelmesebb volt a természet, mint a -patronus, mert a hol ez rongyosan hagyta a zsupptetőt, azt zöld -venyigével befoldozta amaz. - -Az ősz pópa kapujában várta Gerzson urat; a kocsis beszédéből annyit -kivehetett, hogy valaminek kellett a két úr között történni, s ezek után -könnyen gyaníthatá, hogy Satrakovics a kastélyban nem marad. - -– Egy kis éjszakai szállásért esedezem, tisztelendő atyám; szólt Gerzson -úr, cordialiter megszorítván az öreg lelkész kezét. A báró házánál nagy -beteg van, nem akartam nekik is, magamnak is alkalmatlanságot szerezni -odaszállásommal; megbocsát, hogy ide hajtom le fejemet. Kevés igényem -van; ismer már régi időkből. - -– Én pedig a keveset szivesen osztom meg kegyeddel. Hozta Isten. Nagyon -is szeretem, hogy kegyed most nem maradt a kastélyban; kegyed nem olyan -társaságba való. - -– Tehát csakugyan társaság volna ott? - -– Még pedig víg társaság: hiszen ide hallik a bőgőhegedű szava. - -– S miféle emberek volnának azok? - -A pap huzódozva felelt: - -– Olyan emberek, a kikkel én nem szeretek találkozni. - -– Nevezzen meg valakit közülök. - -– Akár valamennyit; ott van Drahhowecz, Muntya, Harastary, Brinkó, -Baudán, Kirakoricz… - -– Hüh! kiálta közbe Gerzson úr, elszörnyedve ennyi soha nem is álmodott -idegen név hallatára, hisz ezek nekem mind új emberek. - -– Előre tudtam, hogy nem fog a neveiktől tudósabb lenni uraságod, szólt -a pap mosolyogva, s bevezette vendégét az utczáról szűk hajlékába, -miután elébb vigyázva körül tekintett, hogy nem hallgatózik-e valaki? -ott benn pedig bereteszelte szorgalmatosan a pitvarajtót; vendégét -leülteté a faragott asztal mellé, mely szép csíkos szövettel volt -beterítve, s megrakva egy tál friss málépuliszkával, sonkaszeletekkel és -egy öblös korsó méhserrel; a mikhez Gerzson úr első kinálásra mindjárt -igen szivesen hozzálátott, olyanformán, hogy az asztal két végére -lekönyökölve gazdájával, egyik fakanalat ő fogta kezébe, másikat a pópa -s közrekapván a puliszkás tálat, addig dicsérték egymás előtt annak -tartalmát, míg a tál közepén mindkét ellenkező pontról kiindult -tunnelásó kanalaikkal össze nem találkoztak. - -– Fölséges étel ez, tisztelendő atyám, fölséges. - -– Szegény embernek való, tekintetes uram, mint mi vagyunk. -Magyarországon tudom nem eszik ezt. - -– Nem tudják készíteni. Miből is készül ez csak? Kegyed maga szokta -készíteni, ugy-e bár? - -– Oh igen; hiszen nincsen feleségem. - -– Igaz, igaz, s kegyed nem tartja azt, hogy «malo Cocam, quam Uri». - -Egy kicsit nevettek rajta mind a ketten. Azután a pópa megmagyarázta, -milyen forrónak kell lenni a víznek, mikor az ember a málé- vagy -haricska-lisztet beleereszti, hogyan kell azt forgatni a kalánnal? -hogyan kell az apró sajtot közé keverni, kendőbe kiszakasztani, tejjel -leönteni. Gerzson úr úgy figyelt rá, mintha csupán azért jött volna -Aradról Hidvárig, hogy a puliszkafőzés mesterségét eltanulja. - -Azután nagyot ittak egymás barátságáért a méhseres korsóból. - -– Hatalmas ital! Csakhogy nehezen fordul tőle az embernek a nyelve. Nem -hiszem, hogy tisztelendő atyám el tudná vacsora után még egyszer mondani -azt a hat vad nevet, a mit az imént elmondott. - -A pópa elmondta még egyszer. - -Gerzson úr nagyot ütött csonka öklével az asztalra. - -– Csakugyan úgy van. Én eleinte csak azt hittem, hogy extemporizált -tisztelendőséged az én felderítésemre. - -– Ezek valóságos élő emberek mind; pedig nem mindegyik érdemli. - -– Mit? - -– Azt, hogy él. - -– S micsoda összeköttetésük van ezeknek a háziúrral? - -– Azt nem tudom határozottan körülirni. Csak egy bizonyosat tudok. Ezek -tanúkul vannak idézve ama hirhedett pénzverési szörny-perben, s -mindennap várják Hátszegre a vallató biróságot, mely a helyszínek látása -végett körüljár. - -– De hát mi köze van Hátszeginek avval a perrel? - -– Köztudomásra semmi. Épen csakhogy a körüljáró biróság valamelyik nap -itt fog megjelenni. - -– S ezek a tanúk talán a környékbeli celebritások? - -– Szomorú celebritások. - -– Hogy Hátszegi ilyen lakomával fogadja őket. - -– Én nem tudom, miért teszi? Annyit tudok, hogy a törvényes szokás nem -engedi a birónak, hogy délután esküt tétessen le, vallomásokat vegyen -fel, mivel megtörténhetik, hogy már akkor a tanú lelki épségét holmi -spirituosus befolyások megtámadhatták; hanem arról megfeledkezett a -törvény, hogy korán reggel is részeg lehet az a tanú, a ki egész éjjel -ivott. A biróság holnap reggel megérkezhetik a kastélyba, a törvény -betűjének elég tétetik s Drahhowecz, Paudán és a többi olyan bátran -fognak esküdni, mintha csak egy hónuk alá vett czipóra tennék le a -hitet. - -– De hisz ezek egészen gonosz dolgok, miket tisztelendő úr nekem mond. - -– Előre mondám, hogy nem szeretem az embereket, a kikről beszélek, magát -a házigazdát is hozzászámítva. Én uram, misanthrop vagyok, és van okom -rá. Tenger a rossz, a mi körülvesz és nem látom a partját. Én bejártam -életemben sok országot, de ilyen foltját a földnek, mint ez, nem láttam, -bár ezt se láttam volna soha. - -– Kegyed utazott külföldön is? - -– Igen uram, még pedig saját alkalmatosságomon, gyalog. Szegény szülőim -voltak, kik azt akarták, hogy kézműves legyek. Ifju koromat mint -asztalos legény töltöttem el Szebenben, Brassóban és Kolozsvárott; ez -utóbbi városban összehozott a sors néhány velem egykorú román ifjuval, -kik ott a lelkészi pályára készültek elő. Sokat beszéltünk együtt népünk -mély elsülyedéséről s a magas hivatásról: őt abból kiemelni. Ifjui -hevünk elhiteté velünk, hogy az könnyű munka lesz. Roppant tömeget -képezünk, mely értelmiségéhez oly arányban áll, mint millió a százhoz. -Nem kivántunk sokat, nem voltak túlságos ábrándjaink. Nem álmodoztunk mi -arról, hogy mienk legyen ez az ország, hogy megforduljanak kedvünkért a -viszonyok, de annyit hittünk elérhetni, hogy népünket a művelt -népfajokkal egy sorba fogjuk emelhetni. Nem kivánjuk mi, hogy a magyar -főurak segítsenek rajtunk, mert hiszen nekik is elég kötelességük van -saját nemzetiségük irányában, elég, ha azt teljesítik híven. De hittük -és jogunk volt reményleni, hogy a saját keblünkből való gazdagok -segítenek valósítani azt a boldog álmot, a minek mi életünket -odaáldozánk. Csak egy iskolamestert minden faluba, csak százezer -abéczét, semmi mást; a mely nép csak megkezdte a míveltséget, az önkényt -halad azután előre. Csalatkozánk: és épen azért esik keserűen a -csalatkozás, mert saját vérünktől ered az. Nekünk is vannak -milliomosaink, nemcsak Moldvában, de Erdélyben, a Bánátban, sőt Pesten -is. Azok is szeretnek vele kérkedni, hogy ők románok, de csak a magyar -urakkal szemközt; de azért gyermekeiket francziául neveltetik, de azért -falvaikban össze hagyják omlani az iskolákat, s tudományos intézeteiket -tengődni engedik. Senkiben oly fájdalmasan nem esett csalódnom, mint -Hátszegiben. A sors ide kárhoztatott, hogy közel legyek hozzá, lássam -gyermekkorától fogva s naponkint azt láttam, hogy a mit angyalnak hittem -benne, az mind ördög volt. Ő itt valóságos kiskirálya a környéknek. - -Hatalma, pénzből eredő népszerűsége oly erőssé tevék őt a -természetalkotta bérczerősség közepette, hogy sem a kormányszék, sem a -magyar dynastiák vele nem birtak, s ha daczolt velük, kénytelenek voltak -neki engedni. Mit tehetett volna szegény népeért ennyi erő, ennyi -gazdagság mellett! És mit tett ellene? Én azt mondom uram, hogyha -Hátszegi egy tizedrészét azon kincsnek, mit a nép megrontására -elpazarolt, annak boldogságára fordította volna: Erdélyben kellene -keresni a paradicsomot. De – nem akarok többet szólani felőle; ez is sok -volt. Én künn jártam Wittenbergában, Párisban éjjel, tanultam, nappal -asztalosmunkát végeztem; úgy tettem le a doktori vizsgát; most itt -vagyok e rongyos lakban, hat nap kapálok s a hetediken tanítanám az -ábéczét, ha a báró úr pálinkás kocsmái átellenben nem volnának az -iskolával és templommal. - -Gerzson úr nagyot sóhajtott a lelkész panaszára, az valóban úgy volt, a -hogy ő mondá. - -A lelkész azonban látva, hogy vendégét egészen elszomorítá, nehogy az -szavait félig-meddig hozzá is közel járó szemrehányásul vegye, hirtelen -másfelé téríté beszédét. - -– Én azonban szinte el is feledém, hogy kegyed a mult éjjelt úton -töltötte s untatom hosszas beszélgetésekkel, a mik tulajdonképen senkit -sem érdekelnek. Jobb lesz lefeküdni. - -– Nem bánnám a lefekvést, de készakarva halogatom azt; várok még -valamire. - -– Szabad tudnom mire? - -– A bárónak irtam egy levelet, arra várok választ. - -– Nem fog küldeni, mert jól mulat. - -– Olyan dolgok vannak beleirva, a mikre nem szokott az ember késni a -válaszszal. - -– Megsértette kegyed a bárót e levélben? - -– Nem akarom elhiresztelni, a mit neki irtam. - -– Jól van. A miatt lefekhetik kegyed. A báró útait nem lehet előre -kiszámítani. Ő még haragudni is akkor tud, a mikor neki tetszik. - -– Tehát várjunk rá reggelig. - -– Addig nyugodjék kegyed békével. Egyszerű fekhelyem nem igen kényelmes, -de gondolja kegyed, mintha vadásztanyán volna. - -– Hát tisztelendő úr maga hol hál? - -– Én kimegyek a méhesbe, ott is igen jól tudok aludni; van egy -hárságyam. - -– Oh, én különösen szeretek hárságyon aludni, bundámmal betakarózva; én -magam fogok odamenni éjszakára; én szokva vagyok a szabad ég alatti -éjszakázáshoz; kegyed pedig öreg ember (mintha Gerzson nem lett volna -az?), sehogy meg nem engedem, hogy miattam szokott kényelmét feláldozza. - -A lelkész egy perczre megállt, mint kinek valami véletlen ötlet jött -eszébe. - -– Ön azt mondá, hogy valamivel megsértette Hátszegit. - -– Ha épen tudni akarja, igen. - -– Erősen megsértette? - -– A hogy csak készakarva lehet sérteni. - -– Jól van; csak úgy tudnivágyból kérdeztem. Én tehát átengedem kegyednek -a választást az éjjeli tanyára nézve: hol kiván lepihenni? - -– Én a méhest választom. - -– No jól van. Igaz, hogy nekem már nem igen tesz jót az éjszakai levegő; -tehát én majd csak a szokott fekhelyemen fogok aludni. - -– Én pedig a méhek között, az a zsongás ott az ember füle mellett olyan -édes álmokat szokott hozni, hogy egy király irigyelhetné tőlem. - -– Tehát jó éjt, uram. - -– Jó éjszakát. - -A pitvarajtóban elváltak egymástól; Gerzson úr vállára kavarította -bundáját s ment a méhes felé, a pópa pedig visszatért szobájába, kioltá -mécsét s hanyattdűlve fekhelyére, kezébe fogá az olvasót s elkezdett -imádkozni, mint a ki a jövő hajnal megérkeztére nem vár. - -Ő ismerte a maga embereit, ő tudta, hogy mire készül. - -Gerzson úr pedig annál kevésbbé törődött azzal, a mi következni fog. -Gondatlanul, mint egy valódi vadász, gyujtott pipájára s nehogy az égő -tűzzel valami kárt tegyen, föltette magában, hogy addig el nem alszik, -míg pipája fenékig ki nem ég. Ő tudott parancsolni a szemeinek, nem volt -szabad azoknak leragadni, a míg ő nem akarta. Hm. Mégis milyen különös, -hogy akkor az egyszer, mikor legjobban szükségük lett volna éberségükre, -akkor ejté rajta két szeme azt a gyalázatot. Hogyan lehet az? Ki kell -még annak derülni elébb-utóbb. - -Hogy az álom meg ne kerülje elébb, mint akarná, arra legjobb óvszer volt -neki a kastély alakaira nézni. A méhesből épen oda lehetett azokra -látni. - -A kivilágított ablakok egyenkint elsötétültek; úgy látszott, hogy a -lelkész szavai ellenére az ott mulatók nem akarják a pohár mellett -bevárni a piros hajnalt, hanem idejekorán lefeküsznek. - -Valóban idejekorán volt még; a kakasok faluszerte akkor kukorikoltak -elsőt: nem lehetett több tizenegy óránál. - -A kioltott lámpafény után, mint egy sötét hajdankori rom, állt az éji -félhomályban az úri kastély, ódon tornyaival, szélvitorláival; egészen -előtte állt a holdnak, mely bástyái mögött volt már s a mint két -átelleni ablak összetalálkozott egy szögletszobában, azon mind a kettőn -keresztül sütött: s az a szoba volt a báróné hálóterme. - -Gerzson úr gondolá magában, hogy milyen csodálatos lehet az, mikor a -lenyugvó hold így egy házon keresztül süt, mintha az csak egy nagyszerű -transparent volna. - -A mint így gyönyörködik a holdvilágban, egyszer csak azt veszi észre, -hogy az ablakon áttörő sugár egy pillanatra elsötétül, mintha valaki -keresztül ment volna előtte a szobában. Néhány perczre a pillanatnyi -elsötétülése az ablakon áttörő holdfénynek ismétlődött; és azután -harmadszor, negyedszer és számtalanszor, mintha valaki folyvást járna -végtül-végig a szobában, éjnek éjszakáján, pihenetlenül, szakadatlanul. - -Gerzson megszámlálta üterén a perczeket, mik az elsötétülés közeit -kitölték; tizenhat percz volt az, tizenhat lépést tett a szoba egyik -végétől a másikig az, a ki ott járt késő éjjel alá s fel, mint a -kisértet. Addig nem járt, a míg a többi ablak ki volt világítva, csak -ezután kezdte rá halaszthatlan útját, mikor az egész kastélyban -elszenderült minden. - -Tizenhat lépés jobbra, tizenhat lépés balra. - -Gerzson érezte, hogy ha ezt sokáig fogja nézni, még holdkóros lesz bele. -Pedig már azzá is lett. - -Lassan leveté magáról bundáját, pipája kupakjával elfojtá a benne lévő -tüzet, s nesztelenül elhagyván a méhest, végig ment a kerten, egy -szökéssel keresztül veté magát a palánkon s a kastélyba vezető -jegenyefák árnyékában egészen a holdvilágos ablak alá lopódzék, s mint -egy valódi holdkóros, felkapaszkodott a régi bástya kiálló kövezetén a -falra, s onnan nézte közelebb az ablakon eltünő árnyék szabályszerű -jelenését. - -Ezzel nem elégedett be, hanem a régi kőragaszból apró morzsácskákat -tördelt le kezével s azokkal kezdé az ablakot hajigálni. A mint egy -morzsa megkoczczant az üvegen, hirtelen eltakarta egészen az árny az -ablakot, mintha az éjjeli sétáló odalépett volna, hogy kinézzen rajta. -Gerzson bizonyos volt felőle, hogy őt okvetlen meg kellett látnia, mert -ott állt előtte a párkányba kapaszkodva. Nehány percz mulva azután -sebesen eltünt az ablakból az árny s a holdvilág zavartalanul süthetett -rajta keresztül. - -Gerzson azt hitte, hogy nagyon jó lesz neki megvárni, hogy mi lesz -ebből? - -Kevés idő mulva ismét megjelent az árny a holdvilág előtt, az ablakfiók -nagy csendesen, alig rezzenve, néhány vonalra félre tolódott s akkor -azon a nyiláson egy összehajtott papirdarabka hullott alá az ablakból. - -E levélke leesett a bástya párkányáról az árokba, Gerzson odamászott -utána, meglelte a sötétben s zsebébe dugva, visszatért ismét a pópa -lakába. - -Nem akarta a lelkészt felkölteni; ott állt a hintaja az udvarban, annak -lámpáját gyujtotta meg, hogy a rejtélyes levélkét elolvassa nála. - -A levél emléklapból kiszakított papirra volt irva rajzoló krétával. A -kúszált vonásokban is meg lehete ismerni Henriette kéziratát, a levélben -ez volt: - -«Kedves jó Gerzson bátyám! Az Isten irgalmára, lelkem mennybéli üdvére -könyörgöm önnek, siessen innen még ez órában, – nem! – még e perczben. – -Menjen gyalog, álútakon innen. – A pópa vezetni fogja. – Ha nem akarja, -hogy eszemet végkép elveszítsem, ne késsék itt tovább. – Én nagyon -szerencsétlen vagyok, de még szerencsétlenebb leszek, ha ön itt marad. – -Kerüljön minket, – és felejtse el örökre – szerető, – tisztelő, – önért -imádkozó barátnéját, – kit leányának fogadott, – Henriettet!» - -E levél olvasása után Gerzson úrnak legelső gondolatja az volt, hogy -Henriette őt kedves bátyjának nevezi. Tehát nem neheztel rá. Tehát mégis -más oka volt neki útjából visszatérni, mint az az állítólagos -garázdaság, a mit Hátszegi ráfogott. E szerint csakugyan Hátszegivel -marad fenn a számadása. - -Azon rejtélyes figyelmeztetés azonban, mit a levél tartalmazott, nem -volt olyan könnyen megmagyarázható. «Már édes papom, sajnálom, hogy -álmodból felköltelek, de nincs mit tenni egyéb», gondolá magában Gerzson -úr s kicsavarva helyéből a kocsilámpást, azzal együtt indult be a házba. - -A pitvarajtó be volt zárva, azon zörgetni kellett. - -A lelkész még ébren volt; szava hangzott belülről. - -– Minden jó lélek dicséri az Urat. - -– Amen. Én vagyok az ajtón; bocsásson be tisztelendő atyám. - -A pópa rögtön kinyitá az ajtót s bámulva kérdezé Gerzsontól, hogy mi -történt? - -– Olvassa el ezt, tisztelendő uram, szólt Gerzson, a levelet átnyujtva -neki s a lámpával belevilágítva. - -– Ez a báróné irása, szólt a pópa, ki rögtön megismeré a kéziratot, -daczára a reszketős vonásoknak. - -– Mit szól ön a tartalmához? - -– Azt, hogy önnek rögtön sietni kell e helyről. Én egészen tisztában -vagyok a báróné üzenetével. - -– Hogy én elfussak valaki elől, a kit magam kihíttam a találkozásra. - -– Odább kell önnek menni az elől, a kit nem hítt! - -– Nem értem. - -– Majd meg fogja érteni, hanem most nincs idő a tétovázásra. Legelőször -is vegye ön magára az én öltönyömet, míg én magam parasztgúnyát öltök -magamra. - -– Hogyan? - -– Természetes, hogy nekem kell önt a hegyi útakon keresztül vezetnem. -Másra nem bizhatjuk ezt a szolgálatot. Tegye ön gyorsan, a mit mondék. - -A pap parancsoló rövidséggel osztá rendeleteit Gerzson úrnak, ki ebben a -helyzetben sem akarva kiesni nyers humorából, a mint magára vette a pópa -hosszú talárját s fejébe nyomta annak széles karimájú süvegét, elnevette -magát rajta. - -– Teringettét, azt sem hittem volna, hogy még valaha pópa legyen -belőlem. - -A lelkész megharagudott e helytelen tréfáért s gerjedten förmedt -Gerzsonra: - -– Uram, nincs ideje a tréfának, a halál küszöbén állunk mind a ketten. - -Gerzson nem volt gyáva ember, nem is sokat törődött a halállal; de a -lelkész határozott szavai mégis annyira hatottak rá, hogy komolyan vette -a dolgot. - -– E szerint ön is veszedelemben forogna miattam? - -– Azt ne tessék kérdeni. Én tisztában voltam azzal, a mi következni fog, -a midőn kegyednek szállást adtam. - -Azzal asztala fiókját kihúzva, abból egy csomag irást vont elő s kérte -Gerzsont, hogy tegye el azt a rajta levő tóga zsebébe, mivel a -czondrának, mit ő felveszen, nincsenek zsebei. - -– Miért hozza ezeket magával? - -– Mert félek itten hagyni, s mert magam sem hiszem, hogy e házhoz -visszatérjek többet. - -(– No, itt szép galibát csináltam, gondolá magában Gerzson úr, de már -most azért is megmérkőzöm a bajjal.) - -A lelkész is kész volt átöltözésével, egy fejszét vetett a vállára s -inte vendégének, hogy menjenek. - -A lenyugvó hold épen a hegyek ormain látszott már pihenni, midőn a pópa -és vendége a kerten keresztül elhagyák a kis csendes házat; a lelkész -nem állhatá meg, hogy az emelkedő domboldalról még egy pillantást ne -vessen vissza a helyre, a hová nem remél visszajöhetni többé. Gerzson -észrevette azt, s a pópa búskomor sóhajára jószivűleg jegyzé meg: - -– Sajnálom, tisztelendő atyám, ez esetet; kegyed miattam is veszélybe, -bajba jött; de hiszem, hogy áldozatáért nem maradok adósa. - -– Azt remélem, uram. Arról egyébiránt ne aggódjék kegyed, hogy ezentúl -majd hogyan és hol élek meg? Nem hinné az ember, hogy milyen kevésből -meg lehet élni; egy kérésem mindenesetre van önhöz. - -– Parancsoljon velem. - -– Arra kérem, hogy majd ha otthon lesz, olvassa át azt az iratcsomagot, -a mit megörzésül átadtam most; senkivel ne tudassa, a mit abból -megtudott, hanem tartsa egyedül magának. Kegyed azontúl tudni fogja, -hogy mit cselekedjék; a hogy tudni szokta, midőn a vérmedvét megneszelé, -hogy azt mint kell körülkeríteni, útját elállani, lyukait befojtogatni, -odvából kiriasztani s lövésre bevárni. Érteni fogja azt kegyed jól. - -Gerzson keveset értett ugyan abból, de azért kezet adott a kért igéretre -s akármi váljék abból, bizonyosan be fogja váltani. - -A pópa pedig kinyujtá kezét a kastély felé, mely sötét körrajzokban -meredt föl az égre s valami fohászt engedett szivéből feljönni. Talán -megátkozta azt. Azután hirtelen elcsapott kezével szája előtt, s -keresztet vetett magára. Talán megbánta a keserű fohászt, mit a kastély -ellen külde, eszébe juttatva, hogy abban egy ártatlan nő is lakik, a -kiért ő imádkozni szokott. - -Meglássuk, ha erősebb-e az imádság, mint az átok? - -Egészen sötét volt az éjszaka, mely a menekvők útját eltakarta; erdős -hegyszakadékok között alig talált volna más útat, mint a ki sok éven át -járva ezt a tájat, ismerte már annak minden zegét-zugát. - -Reggelre meglátszott a menekvők előtt * * vára az országút mellett, mely -postaállomás. Itt a pópa visszavette öltönyét Gerzsontól, ő pedig ismét -felölté bekecsét. - -– Itt már nincs mitől tartanunk, szólt a pap; kegyed e helyen -postalovakat fogad s hazautazik, én pedig megyek másfelé. - -Merre? - -– Nagy a világ. Ne aggódjék miadtam. Nem vetek neki egy hónapot, hogy -ismét találkozunk. - -– Hol? - -– Itt ezen a helyen. - -A pópa sietve hagyta el Gerzsont s visszament az erdő felé, nem sokára -lehetett őt látni a kanyargó hegyi ösvényen felfelé sietni, olyan könnyű -léptekkel, a minőkkel csak az oláh hegylakó tud futni a meredeken. - -Gerzson csakugyan bántatlanul érkezett * *-ra, hol rögtön kapott -postalovakat. - -Mikor már aztán biztos helyen ült, akkor jött az a gondolatja, hogy -ejnye be furcsa eset volna, ha ő most a pappal együtt valami semmi -veszedelem elől futott volna ilyen nagyot! Hogy kinevetné őt megint -ország-világ. Ha Henriette csak tréfált volna vele. - -Megnyugtatta az, hogy Henriette nem szokott ilyen pajkos lenni. - -De mégis nagyon nyugtalanította egy dolog. A kocsisa négy lovával ott -maradt. Az nem tudja mire vélni ura és házi gazdája eltünését: az -jobbra-balra kérdezősködni fog, az kétségbe esik, az belármázza a -félvilágot ura keresésében s elhireszteli úgy, mint akármelyik ujságiró; -hiresebbé lesz, mint a korneuburgi marhapor. - -Ejnye, be kár volt erre az egyre nem gondolni! - -Hát a mint a postakocsi megáll Aradon szállása előtt, kit lát a kapun -szemközt kijönni? ugyanazt a kocsisát, a kit Hidváron hátrahagyott a -négy lóval. - -Csak a kocsis bámulata volt nagyobb gazdájáénál e találkozásom. - -– Hát te itt vagy? - -– Hát nagyságos uram itt van? - -Azzal a postakocsis bámulatára úr és cseléd egymás nyakába borultak és -összecsókolták egymást, különösen a kocsis nagyon Gerzson urat. - -– Jaj, csakhogy megvan, nagyságos uram! a Jézus áldja meg, hogy menekült -meg? - -– Miről beszélsz? gyere be. Ne kiabálj itt a kapu alatt. Hogy kerültél -haza? Mi történt veled? - -– Nem tudom én az egészet elmondani. A mennyit tudok, annyit -elmondhatok. Én a lovakat megitattam, s azután lefeküdtem, elaludtam. -Egyszer felébredek a nagy nyerítésre: nagy világosságot látok. A pap -háza egészen lángban van! utczu kiugrom; futok az ajtónak, hogy -felköltsem nagyságos uramat, hát kívülről be van szegezve, szaladok az -ablakhoz, annak a táblája is be van szegezve. Legjobban megrémített -pedig az, hogy senki sem jött a várból oltani a tüzet. A többi házak -messze estek innen, azoknál észre sem veszik, ha a szomszéd leég: én -tehát elkezdtem ordítani segítségért; a mint ott ordítok, szaladgálok -alá s fel, fejszét keresve, hogy az ajtót betörjem, egyszer csak bumm, -bumm! két lövést hallok, s a golyóbisok csak úgy fütyülnek jobbra-balra -a fülem mellett. Erre nekem is lábamba szállott a bátorságom, befutottam -a félszerbe, elvagdaltam a lovak kötőfékjeit, a nyerges hátára -felkaptam, a többit előttem hajtottam s egy itatással haza nyargaltam -Aradra. - -Így ért hamarább haza, mint Gerzson maga. - -– No fiam, szólt Gerzson úr, ez mind szentül van, a mit te elmondtál, de -e felől senkinek soha egy szót se szólj, mert különben… - -És itt egy fenyegető mondatot tudatott vele Gerzson úr, a mi bizonyos -hallgatásra birja a magyar közembert, mert ettől irtózik legjobban… mert -különben törvény elé kerül a dolog, s neked tanúskodni kell benne. Ettől -pedig szörnyen fél mindenki. - - - - -A RESZKETŐ KÉZ. - -A ki a Fatia Negrával egy rossz órában találkozik, annak mind -megreszketősödik a keze. - -Henrietle keze úgy reszketett ama csárdai találkozás után, hogy nevét is -csak nagy bajjal tudta leirni. - -Mi történt vele e találkozás után? kire ismert a Fatia Negrában? hogyan -került ismét haza? ez mind örök titok maradt. A nő soha el nem mondhatta -azt senkinek. Talán maga is álomnak vélte az egészet. - -Hogy nagyon boldogtalan életet élt férje házánál, az nem e naptól van -keltezve; az öregapja végrendeletétől kezdődik, melyben kitagadták. Nem -szükség senkinek kérdezősködni halvány arcza szenvedéseiről. Mindenki -tud arra több, mint egy okot. - -A legnagyobbat, mely álmait elrabolja, csak ketten tudják és az Isten. -Az a kettő pedig nem fogja mondani senkinek. - -A szegény nő egész nap imádkozik. Óraszámra eltérdepel a várkápolna -oltára előtt, s azután visszamegy járkálni, járkálni, járkálni! s ha -elfárad, ismét letérdepel és imádkozik. S ez így megy reggeltől estig és -azután be az éjszakába; néha éjfélig, néha hajnalig, szüntelen alá s -fel, alá s fel a négy fal között, azután térdre és imádkozni; azután -ismét feltámolyogni és lézengeni szobahosszat, alá s fel, mint egy rém, -melynek az éjfél utáni egy óra kondulása nem hozza el álmát. - -Az étteremben soha sem szokott megjelenni, szobájába viszik utána az -ételeket: alig nyul hozzájuk; meg nem foghatni, mivel él? - -Szobájából csak akkor jön ki, midőn a kápolnába megy; ilyenkor a -kastély-folyosón találkoznak vele cselédek, idegenek. Nem néz senkire, -nem szól semmit. Nem veszi észre, hogy ott vannak, hogy rá bámulnak, -vagy köszönnek neki. Hangját nem hallotta senki régen. - -Ezért azt hiszik felőle, hogy megőrült. Eleinte csak a cselédek -beszélték egymás között, azután a falu népe, hetek mulva már egész -Erdélyben tudták, hogy a fiatal Hátszeginé elméjében megháborodott. - -Egy reggel, midőn ismét a kápolnából jött vissza Henriette, egy rongyos -nő lépett hirtelen eléje, kinek valami fülkében kellett rejtve lennie, -hogy a cselédek észre nem vették s el nem hajtották. - -– Álljon meg egy szóra asszonyom, suttogá a nő, és e suttogásban -Henriette rég hallott ismerős szóra vélt találni, de az arczot nem -ismerheté fel. Félig kendőkbe burkolva, s a mi kilátszott belőle, az -sebhelyekkel és forradásokkal volt elundokítva, mint a kinek valaha -lángok közül kellett kimenekülni. Megijedt tőle. Olyan ijedős volt -különben is. - -– Ne rettenjen meg, asszonyom, szól a nő térdre bocsátkozva előtte, s -megfogva Henriette ruháját, hogy el ne futhasson előle. Én vagyok, -Anicza. - -Henriette bámulva mereszté rá holdkóros szemeit, keresve az arczon a -tegnapi ideálszépség bűbáját, s azt kezdé hinni, hogy ez csak gonosz -varázs; ha valaki a varázstörő szót kimondaná, ez arcz megint oly szép -lenne, mint tegnap. - -– Nem ismerhet rám nagyságos asszonyom, mert arczom összeégett a Lúcsia -barlangban. Bár mindig ilyen lett volna, mint most. Jól vagyok én ezzel -így: megbüntetett érte az Isten, hogy szép arczomért elhagytam lelkemet -veszni. Könyörögni jöttem nagyságodhoz: ne utasítson el magától, én -nagyon meg vagyok alázva; nem vagyok olyan kevély többé, mint hajdan. - -Szegény teremtés! Neki oly távolnak tetszett az, mikor még szép volt és -büszke, hogy «hajdan» szóval illeté, míg Henriette előtt oly közelnek -látszott az, hogy «tegnap»-nak képzelte. - -– Minket megvert az Isten bűneinkért mindnyájunkat: azt tudja már -nagyságod! De senki sincs annyira megverve, mint én, én, én! a ki magam -okoztam egész családom, barátaim, ismerőseim romlását. Én adtam fel a -törvénynek őket mind, hogy egy emberen boszút állhassak, a ki megcsalt: -és ők elfogták valamennyit, s meghagyták menekülni azt az egyet. Oh ha -ez eszembe jut, a fejemet verem az erdei fákhoz és a kősziklák -szegleteihez, hogy szétszakadjon. Nem bánt az, hogy koldus vagyok, egy -elátkozott teremtés, kit mindenki elhajt küszöbéről, nem éhezem én soha. -Apámnak minden vagyonát elfoglalták; tudja Isten mennyi volt, több volt -húszezer aranynál; az az enyim lett volna, mert hiszen én voltam -egyetlen gyermeke. Azt is elvették: házát, bányáit, ércztörőit mind. -Engemet odahivattak. Azt mondták, hogy megjutalmaznak, a miért a -társaságot följelentém; akartak adni ezer aranyat. Hahaha! Ezer aranyat -nekem fizetni azért, hogy magamat ilyen nyomorulttá tettem; őrült -vagyok, ugy-e bár asszonyom? Nem csodálom; magam is elhiszem. De nem -azért jöttem ide, hogy megijeszszem. Alázatos bolond vagyok én, a ki -messziről letérdepel, ha méltóságos urakat lát, s úgy megy eléjök térden -csuszkálva, s mérföldekig elszalad a hintaik után, hogy instántiáját -bevegyék a kocsiba. Pedig hát ez nagyon bolond gondolat: mert meglehet, -hogy az a nagy úr, a ki épen ott ment végig a hintóban, nem is ebből az -országból való volt, sőt az is meglehet, hogy az az irás, a mit a -dászkál adott, nem is folyamodvány volt, hanem valami ócska kurrens. -Nevetni való ez nagyon, nagyságos asszonyom. - -A leány szemeit törölgeté e szónál. - -Azután ismét megragadá Henriette kezeit, s mint a ki fél, hogy rövid -lesz az ideje ahhoz, mit még el kell mondania, sietett a szóval. - -– Nagyságos asszonyom; nekem azt mondták ott az urak, hogy a hamis -pénzverők pörében egy vegyes biróság fog itélni és annak a biróságnak a -nagyságos báró úr az elnöke. Tőle függ valamennyinek élete és halála. - -Henriette félkezével a falnak kényszerült támaszkodni. - -– Nagyságos asszonyom, én nem kivánok lehetetlent; nem akarhatom, hogy a -bűnösök megszabaduljanak büntetés nélkül, de a mi igazság, az igazság! -Mindennek az átkozott Fatia Negra volt a vezetője, ő volt a főbűnös, ő -tanácsolt, ő mutatott útat, a többiek csak követték, csak szavára -hallgattak. És most Brinko és társai, az átkozott hamis esküvők, -tanuságot tesznek le a felől, hogy apám, a vén Onucz, volt a pénzverők -vezére, az ő fejére hárítják az egész bűnt; pedig a Fatia Negra volt az; -Isten jól látja, hogy az volt! - -Henriette halvány vonásain mindannyiszor ideges rángás villant végig, -valahányszor a pórnő Fatia Negra nevét kiejté. - -Anicza azt várta, hogy valami biztató választ halljon tőle; Henriette -pedig szótlan volt, mint mindig. Azt hitte, hogy már egészen meglehet -beszéd nélkül élni. - -– Nagyságos asszonyom, az ég irgalmára kérem, ne felejtkezzék el rólam! -Jussak eszébe, mikor álmából felébred, mikor a záport, a zivatart hallja -odakünn zúgni, akkor odakünn ülök álmatlanul a börtön ablaka alatt, s -irigylem azoknak sorsát, a kik azon belől vannak. Néha megjelen az -ablaknál egy ősz, bozontos szakállú arcz, kinyúlik a rács között egy -sovány, száraz csontkéz és – megátkoz: az ott az apám. Én belevittem őt -a vészbe, vétkes szerelmem által a Fatia Negrához, én elárultam őt átkos -szerelemféltésből a Fatia Negra iránt, s ime most az megmenekült s ő -szenved meg helyette. Asszonyom, gondolja meg ön azt, hogy van egy -szerencsétlen teremtés, a ki arra van kárhoztatva, hogy éjjel-nappal, -hogy szakadatlanul erről gondolkodjék; a ki mint a vadállat, a kinek -kölykét elrabolták, megtámad mindenkit és csak annak szabadításán -gondolkozik, és nem törődik azzal, hogy a vadász, a kinek lakhelyét -ostromolja, biztos rejtből lelőheti. Engem vagy meg kell ölni, vagy oda -bezárni hozzájuk. Kérem önt nagyságos asszonyom: szóljon, irjon -férjének, ha a szónak irva kell lennie. Ne hagyjon elvesznem. Az Isten -nem fog azért önre haragudni, ha engemet oltalmába vesz, a kit még az ég -is el akar veszteni! - -Henriette most még kevésbbé tudott egy szónak ura lenni, mint eddig. Az -a nehéz gondolat, a mitől a kétségbeesett leány az országútakat futja, -még tízszerte nehezebb volt az ő lelkén, mint amazén. Nem tudott szólni, -de kezét rá tette a leány fejére s másik reszkető kezét esküre emelt két -ujjal az ég felé tartá; úgy reszketett esküttevő keze; úgy reszketett a -leány, kinek fején tartá kezét, a míg ezt nézte. - -Azután kiragadta magát Anicza kezeiből, ki kezét, ruhája szegélyét -csókjaival halmozá el, s sietve tért szobájába. - -Ajtajából még egyszer visszatekinte s onnan látta, hogy a leány le van -borulva s eltávozó lépteinek nyomát csókolja a porban! - -Henriette szobájába érkezve, kezeit fejére kulcsolva járt alá s fel sok -ideig, fenhangon nyögve: én Istenem, én Istenem! és leveté magát a -kerevetre s ott vonaglott, mint egy halálos betegséggel küzdő s ismét -felugrott és sóhajtoza: – én Istenem, én Istenem. - -Azután megerősíté szivét és leült iróasztalához irni. – Én Istenem, én -Istenem! – Mivé lett ez a hajdan szép irása, a mi vetélkedett az -aczélmetszéssel? A reszkető kéz alól alig ismerhető betűk jöttek elő, -miknek mindegyike a szív örök remegéseinek hordta magán nyomát, és azt -mégis meg kellett irni, mert az folyamodó levél volt férjéhez: – én -Istenem, én Istenem. - -Ez volt a folyamodásba irva: - -«Félelmetes uram! Reszketve és alázattal leborulva közeledem önhöz. Egy -szerencsétlen teremtés nevében folyamodom önnek irgalmához. Ön birája -egy szerencsétlen csoportnak. Tegyen velök irgalmat. Az ég kegyelmére -kérem önt, ne itélje el őket! Az Isten szent nevére kérem önt, ne irja -alá nevét egy olyan itéletnek! Az örökkévalóság rettenetességeire -könyörgöm önnek: ne veszítse el azon embereket, a kik legártatlanabbak. -N. N.» - -Nevét nem merte aláirni. - -Azután várt vele, leskelődött, míg Lénárd szobájából eltávozott egy -pillanatra, akkor odasuhant: nyugágyára tette a folyamodást, ott meg -fogja találni. Senki sem vette azt észre. - -Még az nap találkozott vele; maga kereste a találkozást. A nagy -czímerteremben jöttek össze. Lénárd a mint meglátta nejét, elkezdett -valami bolond operából egy buffoáriát dudolni, s kikiabált az ajtón a -peczéreknek, hogy ereszszék ki az udvarra a kopókat. - -A halvány nő pedig ingatag, de határozott léptekkel közeledett felé, s -két reszkető kezét imára kulcsolva, némán megállt az ajtó előtt, melyen -Lénárdnak ki kelle menni, s úgy maradt ott: mint egy tünemény, mely jön, -tesz, mutat, de nem beszél. - -Lénárd vállat vont, s fütyörészve elment mellette. - -Másnap megint ott volt Lénárd asztalán a félelmes folyamodás, azokkal a -reszkető betűkkel; Henriette újra megirta, újra oda lopta azt s -valamerre fordult a főúr házában, mindenütt kellett találkoznia azzal a -remegő, halvány alakkal, mely kezeit összetéve szótlanul néz reá, kérve, -könyörögve – csak ők ketten tudják, hogy mit? - -Harmadnap ismét ott találta Lénárd a folyamodást, s ismét találkozott -Henriettel. - -Akkor megszólítá. - -– Kedves Henriette, olvasta ön a «Párisi titkokat?» - -Henriette, mint rendesen, csak félénk szemeit mereszté a kérdezőre és -nem válaszolt. - -– Hogy tetszett önnek a Bicètre leirása? - -– – – – - -– Ugy-e az borzasztó egy hely? - -– – – – - -– Ön egy idő óta olyan különösen viseli magát, hogy az egész környék -arról beszél, hogy ön megtébolyodott. - -– Tőlem is igen sokan kérdezték már. - -– – – – - -– Én mindenkinek azt feleltem eddig, hogy nem igaz. - -– – – – - -– De ha én egyszer azt találom mondani, hogy ez «igaz»: akkor ön -bizonyos lehet felőle, hogy az őrültek házába jut. Tehát úgy viselje -magát. - -– – – – - - - - -KÜZDELEM AZ ARANYÉRT. - -Satrakovics Gerzson egy idő óta igen sajátságos időtöltést talált ki -magának. - -Felhagyott kopókkal és agarakkal, nem bánta, akármikor indulnak meg a -szalonkák, szegre akasztotta a puskát s sorba járta Arad, Bihar és Temes -megyék közgyűléseit a hol mindenütt fizetéstelen táblabiró volt s -indítványokat tett. - -Indítványai abból álltak, hogy a megyék egyesült erővel fogjanak hozzá -az erdélyi Hunyad, Fehér és Zaránd megyék egyetértésével a vidéken -hatalmaskodó haramiabandák kiirtásához. - -Egész lajstromai voltak nála az itt is, amott is elkövetett -erőszakoskodásnak; azokat ő mind összefüggésbe birta hozni egy fő -harámvezér nevével, a kit a vidék úgy nevez, hogy «Fatia Negra». - -Bebizonyította a világos összeköttetést, a mit e szomorú nevezetességű -ember a börtönök fenekétől kezdve a havasok tetejéig bűverővel -összetart; megmozgat minden követ ellene, még utoljára a nemzeti -büszkeséget is. - -Persze, hogy ide át mind kinevették vele. Eddigi ismerősei el nem tudták -gondolni, mi ütközött egyszerre az érdemes férfiuhoz, hogy ilyen -vállalatokra biztatja honfitársait, mintha azoknak semmi egyéb dolguk -sem volna ez idő szerint. - -– Te öreg úr, szólítá őt meg egy heves megyegyűlési philippica után -Kengyelesy, miféle mérget vettél te be, hogy olyan dühödten szónokolsz -az ellen a jámbor Fatia Negra ellen? Hiszen ha valakinek volna rá oka -panaszkodni, én tehetném, mert engemet könnyebbített meg az úton ezer -aranynyal, de azt olyan geniálisan tette, hogy rossz néven sem veszem -neki. De hát neked mi bajod van vele? Mit beszélsz te itt is, amott is -annyi zöld csudát össze organisált harámbandákról, rejtélyes vitézekről; -tán országos perzekutor akarsz lenni, vagy mi? - -– Igen, az akarok lenni, országos perzekutor. Azt akarom, hogy hat megye -bízza rám a fegyveres karhatalmat, én fogadom, hogy ki fogom tisztítani -a havasokat, hogy semmi buvóhelyen sem marad meg előttem a rabló. - -– Eredj. Ne bolondozzál. Biz az megmarad. Hiszen nem tudomány az, hogy -ha elégeted a könyvét, többé senki se tanulhassa meg. Olyan jámbor -kalandos ficzkó mindig megterem ott, a míg csak havas élet lesz a -világon s kedvező alkalom, egyik országból a másikba átszökhetni. Aztán -kiket akarsz te még elfogni? Hiszen a Fatia Negra maga megugrott s ezóta -Amerikában van. Ott már újra etáblirozta is magát. - -– Az csak hirlapi kacsa. Ő most is itt van. - -– No, és ha itt van, hát kinek árthat? A bandáját az utolsó emberig -elfogták, el is itélték, a legvénebbeket húsz esztendőre, az ifjakat -élethosszig tartó fogságra. - -– Igen, a lúcsiabarlangi pénzverőket. - -– Elitélték őket; én magától Hátszegitől tudom, ki ebben a tárgyban a -vegyes törvényszék elnöke volt s maga aláirta az itéleteket. - -– De ki tudja azt, hogy a lúcsiabarlangi pénzverők voltak-e egyúttal a -Fatia Negra harámbandája, mely neki a nyilvános hatalmaskodásokat -segítette elkövetni? - -– Furcsa! Hát kik lettek volna? Tán biz ő kegyelme két külön szerzetnek -lett volna alapítója, melyek közül egyik pénzt vert aranyból, a másik -pedig már a kész pénzt verte ki az eleven emberből? - -– Igen, én azt hiszem. - -– De ha a valószinűtlenség nem szólna is e véleményed ellen, ott vannak -a hivatalos okiratok, ott vannak húsz ember vallomásai, a kik mind -bizonyítják, hogy Onucz, meg Gergus, meg mit tudom én még miféle jámbor -pénzverők voltak a Fatia Negrának minden vakmerő támadásaiban részesei, -hogy a pénzverő és a harámbanda egy és ugyanazon tiszteletreméltó -testület, ezek pedig már ülnek Gyula-Fehérvár sánczaiban és semmi bajuk -sincsen veled többé. - -– S ki bizonyította ezt rájuk? - -– Brinkó és – tudja mennykő miféle más vadnevű emberek. - -– Úgy? Brinkó et companie. Ismerem - -– De ha azok nem bizonyították volna is, élő bizonyság rá a biztosság, a -minek azóta, hogy ezek kézre kerültek, az egész vidék örvend. Nyitott -háznál alhatik azóta minden ember s ha az útközben heversz is -holtrészegen, még sem lopják ki zsebedből a pénzedet. - -Gerzson úr tiltakozott az ellen, mintha ő az útfélen szokott volna -részegen heverni. - -– Arra pedig, hogy most olyan nagy nyugalom van mindenfelé, csak egyet -mondok. A Fatia Negrától lefoglalt arany még mindig Gyula-Fehérvárott -van. Mint bűntanujelt ott kelle eddig tartani. Azt azonban előbb-utóbb -fel kell küldeni Bécsbe. Fatia Negra nem halt meg, nem is bujdosott a -világba, a harámbandája sem került kézre s nincs vasra verve -Gyula-Fehérvárott, hanem nagy szükségük van a mostani csendre és álmos -biztosságra. Ők most úgy tesznek, mint a ki eltünt; mint mikor a -krokodilus hanyatt fekszik s dögnek tetteti magát. De majd meglátod, -mikor egyszer Gyula-Fehérvárról megindulnak azzal a sok mázsára menő -aranynyal, micsoda tréfákat fogtok megérni akkor. - -– Dehát miből tudod te ezt? - -– Abból tudom, hogy ez az ember, ez a vasképű, vaskezű ember nem az a -birkaszívű állat, a ki magától egy fél milliót el hagy ragadtatni, a -nélkül, hogy a míg egy íze mozdul, meg ne kisértse azt visszafoglalni. -Mert tudom, hogy még eddig mindig túljárt minden törvényes hatalomnak az -eszén s kicsúszott a legbizonyosabban vetett tőrből is. - -– No én nem foghatom meg, hogy mi bajod neked ezzel a jámbor emberrel. - -Körülbelül mindenkitől ezt a végmondatot kellett Gerzson úrnak zsebre -rakni ebben a tárgyban; de ő azért még sem tett le annak -továbbfűzéséről. - -És valóban a hatóságok úgy megnyugodtak abban, hogy a lúcsiabarlangi -pénzverők személyében ezeknek elitéltetése után az az egész szabadoncz -kalandorcsapat, mely a vidéket sok ideig nyugtalanította, ártalmatlanná -van téve, hogy ezentúl nevetségnek tartották volna arról szót -vesztegetni, hogy az erdélyi szoroson belül valakinek az utazása más -bajjal találkozhassék, mint legfeljebb, ha a tengelye eltörik. Gerzson -urat mindenütt kinevették philippicáival s kezdték már nemcsak háta -mögött, hanem szemébe is mondogatni, hogy nagyon sokat olvashatta -Cervantest, tudniillik azokat a köteteit, a mikben Don Quixotteról ir. - -A Gyula-Fehérvárott letartóztatott hamis pénzzé vert aranyat a per -végezte után fel kelle küldeni Magyarországra, hogy itt a pénzverdékben -újra sajtoltassanak. Két teljes posta-szekeret vett igénybe a nagybecsű -küldemény, mely körülbelül másfél millió értéket képviselhetett nyersen -is. - -E becses küldemény mellé fegyveres kiséretül huszonnégy dzsidás lőn -rendelve, egy, ott a környéken állomásozó ezredből. Untig elég -békességes időkben akárminő kincs biztosítására. A lovaskatona különben -is nagy ijedelme minden csőcseléknek; volt rá eset, hogy a kholerai -zavarokban két huszár százakra menő zendülő tömeget szétvert; huszonnégy -dzsidás ellen alig lehetne számmal kifejezni, hogy hány főre menő -paraszt és zsivány volna elég. – Így hitték azt tudniillik a méltóságos -urak. - -A katonasággal volt egy főhadnagy, a postaszekerekkel egy számvevő és -egy ellenőr; mindegyik postakocsis pisztolyokkal ellátva s parancsul -adva, hogy esti hat óra után úton ne legyenek. - -Ennyi elővigyázat több, mint elég. - -A kiséret akadálytalanul haladt egész Piskiig előre, a katonák -hátravetették a dzsidát s pipára kezdtek gyujtani, a kocsiban ülő -hivatalnokok, kalauzok el-elszunyadtak a nagy melegben, a vezető tiszt -opera-áriákat dudolt s lovával beszélgetett, ha megunta az éneket; a -csendes egyformaságot csak a postakocsis trombitája szakítá néha félbe, -mely megszólalt, mikor tiz-tizenkét szekérből álló fuvaros csapatok -jöttek szemközt, mindegyiken aludt az oláh hanyattfekve s úgy riadozott -fel egyenkint a postakürt hangra s kapkodott nagy ijedten a gyeplűkbe, -hogy jó idején félre térjen az imperatu kocsija elől. - -A mint a postamenet a később történelmi nevezetességű piskii hid elé -ért, a hid tulsó oldaláról huszonnégy lovas jött rájuk szembe s -huszonötödik volt a Fatia Negra. - -Mind a huszonnégynek fekete fátyol volt az arczára kötve, ruháik -bélésükkel kifelé fordítva és mind ellátva karddal, csákánynyal és -lőfegyverrel. Maga a Fatia Negra egy erős fekete ménen lovagolt s széles -meztelen kardot hordott kezében. - -A dzsidás tiszt lova megrettent a fekete arczok láttára s elkezdett -hánykolódni; ura csak alig birt vele, hogy a hidkorláton keresztül a -folyamba ne ugorjék. - -A Fatia Negra és csapatja a hid közepett megállt és nem jött közelebb. - -A főhadnagy bátor katona, kit lélekjelenléte nem hagyott el, rövidre -fogva hánykódó lova kantárszárát, rákiálta a fekete álarczosra: - -– Ki vagy? Mit akarsz? miért állod el a hidat? - -Egy mély, dörgő férfi-hang felelt neki onnan túlról: - -– Én vagyok a Fatia Negra. A kincs, mit veletek hoztok, az enyim; tőlem -vettétek el. Azt most vissza akarom venni. Embert hoztam ember ellen; -annyian vagyunk, mint ti. Fényes nappal jövök rátok; adjátok ide -aranyamat, vagy egyétek meg ezt a vasat. - -Mutatta nekik a kardot. - -A főhadnagy, ki ezredének egyik legjobb vívója s legmerészebb daliája -volt, nem gondolkozott sokat a kihivásra, hanem sarkantyuba kapta -paripáját s neki vágtatott a kalandornak, ki a hid közepén várt reá. - -Félelmes ellenre talált benne. A Fatia Negra minden csapást felfogott és -rögtön visszaadott; a fiatal tisztet zavarba hozta ellenfelének túlnyomó -ügyessége s csak a katonai becsületérzés készteté, hogy támadását -folytassa ellene, midőn veszteségét bizonyosnak hiszi. Gyakorlott vívók -mindjárt tudják azt, ha ellenfeleiket letörhetik-e, vagy sem. - -Azonban elég csodálatos volt, hogy a Fatia Negra ereje és ügyessége -előnyét nem akarta felhasználni; kimélni látszott ellenfelét, sőt -lépésről-lépésre hátrált előtte. - -Néhány percz mulva általános lett a dulakodás a hid hosszában: a -dzsidások vezérük segítségére siettek, a fekete álarczosok csákányaikkal -vertek közbe s már innen is, túl is egy-egy dzsida-szúrás, csákány-ütés -emberére talált s a kalandorok már egészen a hid végéig nyomattak az -uhlánok által, a midőn a hid előtt horgonyozó malomból harsány hangon -felkiált hozzájuk az ablakon kinéző molnár: - -– Katonák! Vigyázzatok! A hid gerendái be vannak fürészelve: - -Igazán úgy volt-e? Az volt-e a kalandor terve, hogy a lovasokat mind a -hidra csalja s akkor a dulakodásban a hidat leszakíttassa alattuk? vagy -a molnár is szövetségesük volt s csak azért kiáltotta azt, mert látta, -hogy a katonák erőt vesznek a martalóczokon? Annyi bizonyos, hogy a -kiáltás varázserővel hatott a küzdőkre, mert arra valamennyi rémülten -visszafordult s iparkodott a hid tulsó oldalát elérni. - -És itt vették még csak észre, hogy a furfangos kalandor milyen kettős -kelepczét készített számukra? - -Akár cselvetés volt, akár mentő árulás, az eredménye az lett, hogy a -lovasság egy percz alatt visszafutott a hidról s csak akkor vevék észre -a kelepcze veszedelmesebb oldalát, melybe őket a kalandor csalta. A -hátul hagyott postaszekereket az alatt, míg ők a lovas rablókkal -küzdöttek, egy nagy csoport lőfegyveres rabló fogta körül, kik a -postalegényeket már lefegyverezték s azon törekedtek, hogy a két -postaszekeret beledöntsék az út melletti árokba. - -A dzsidások visszatérve a szekerekhez, azokat egy pillanat alatt -kiszabadították a csőcselék körmei közül, mely megjelenésükre szétfutott -az út melletti bokrok közé s onnan kezdett el rájuk tüzelni. - -A hidtól nem messze volt egy csárda, a lovasok a postaszekerekkel együtt -ide menekültek be. Valóban menekülésről volt szó. A gyalog fegyveresek -száma mehetett egy pár százra, azok elálltak minden utat, s azonfelül -észre lehete venni, hogy néhányat az útfélen levő nagy jegenyefákból már -előre befürészeltek, s azokat az ő hátuk mögött az úton keresztül -döntögették, úgy, hogy még visszavonulásról sem lehetett szó a -szekerekkel együtt, és Fatia Negra lovasaival való küzdés mellett. - -Attól ugyan nem tarthattak, hogy e szedett-vedett rablócsapat, melynek -kilencz tizede nem professionatus mestere a művészetnek, szembe -megostromolja a csárdát, s azon esetben igen erélyesen tudták volna -magukat védelmezni, mert karabinokkal jól el voltak látva; hanem azt az -egyet igen jól tudhatták előre, hogy mihelyt az éjszaka által ott -hagyják magukat lepetni, akkor aztán el vannak veszve. A rablók -lőtávolba jöendnek az épületekhez, s akkor néhány puskavesszőt szurkos -csepübe takargatva a házfödélre lőhetnek, s az a milyen nád, egyszerre -lobbot vet, akkor aztán legyen valaki vitéz ember, ha a feje fölött ég a -tető. - -A mi az emberéletet illeti, arról itt nem volt aggodalom. Meghalni -katonadolog; hanem a roppant pénztömeg megmentése, ez volt a föladat. -Huszonnégy lovas egy tömegben kétségtelenül képes leend magát a rabló -csoporton, daczára a torlaszoknak, keresztül vágni; de a nehéz -szekereket csakugyan nem viheti magával, mert akár előre törjön, akár -hátra felé, amott a hidat, itt a levágott fákat leli útjában. - -Itt gyors határozásra volt szükség. - -Szerencsére a tiszt olvasta Napoleon moszkvai hadjáratát, emlékezett -belőle arra az esetre, mikor a testőrség megmenté a kozáktól a -hadipénztárt, melynek szekereit, lovak hiányában, az útfélen kellett -hagyni. Most hasznát vette. - -A postaszekerekből kivették az aranyat, s azt szétosztották a katonaság -közt. Tölténytartók, csákók, általvetők megteltek a kincscsel; a -szekerekben semmi sem maradt, hanem azért újra erősen lelakatolták -azokat, hogy idő teljék majd a felnyitásukban. - -És akkor kocsisokat, hivatalnokokat a hámos lovakra felültetve, a -katonaság közrefogá őket, s hirtelen kinyitva a kapukat, kirohant az -egész csapat az udvarról. - -Sűrű fegyverropogás fogadta őket mindenfelől; néhányan sebet is kaptak: -de egy sem halálost, vagy nagyon messziről lőttek azok, vagy rosszul -tudtak czélozni. Különben a hányat lelőnek közülök, az annyi százezer -forint. - -A Fatia Negra és lovasai ott álltak közel felvont fegyverrel kezeikben. -Ők nem lőttek a lovasokra, bizonyosan a szekeret várták, hogy azoknak -előfogatait lődözzék el. - -– Hagyjátok futni a dzsidást, ha akar! kiálta a Fatia Negra; a -szekerekre ügyeljen mindenki. - -A lovasság nem sokára kiért a tüzelő tömeg közül, átugratott a -torlaszokon; egy csoport puskást, mely útját akarta állni, könnyedén -szétugratott, s azontúl bántatlanul haladt vissza Szeben felé. - -Azonban jól kellett sietniök. Előre tudható volt, hogy a mint a hátuk -mögött rivalgó diadalordítás a megcsalatás boszúordításába tör át, a -Fatia Negra csapatja utánuk fog rohanni, s ezúttal minden egyes közvitéz -feje drága, tele levén csákója aranynyal. - -Alig mult el egy óranegyed, midőn már a hátuk mögött keletkező -porfellegről láthatták, hogy a vakmerő kalandor átlátva rászedetését, -nyilt üldözésükhöz fogott. - -Hallatlan merészség! Fényes nappal, nyilt országúton, egy tökéletesen -fegyelmezett, organisált állam határain belül, egy csoport kalandorral -ugyanannyi rendes katonát megtámadni! Nagyon elvette az arany annak az -eszét, a ki azt merte tenni. - -De megtevé! - -A katonák egyre közeledni látták a porfelleget hátuk mögött, az -elválasztó tér a két csapat között mindegyre rövidült; amazoknak -«válogatott» jó lovaik voltak. - -A főhadnagy azt parancsolá katonáinak, hogy meg kell állani s szemközt -fordulni a vakmerő rablókra. - -A posta-számvevő ellenszegült a parancsnak: azt állítva, hogy első -feladat a rájuk bizott pénzt megmenteni. - -– Első nekem a katonai becsület, felelt a tiszt s azzal dzsidásait két -sorban felállítá, úgy, hogy az útat széltében elfogták; ő maga közepén -legelől állt, a postaszemélyzet hátuk mögött foglalt helyet. - -Nem sokára a porfelleg közől kivehetők voltak az egyes alakok. - -A lovas rablók rendetlen csoportban vágtattak előre, egymástól tiz-húsz -ölnyire elmaradozva. - -Legelől több száz lépésnyire társai előtt vágtatott a Fatia Negra. -Pompás telivér angol lova, mintha versenyt futna a viharral, mely a port -nyomában hordja, nyargalt vele s osztani látszott gazdája vak -eszeveszett dühét, ki feje fölött villogtatta kardját, vadállati -kiáltásokat rikoltott messziről ellenfeleire. Dühös mozdulataihoz, ádáz -ordításához olyan pokoli látvány volt mozdulatlan fekete álarczának -egyformasága, körül repkedve zilált fekete hajától. - -Nem tekintett hátra, ha jönnek-e társai utána? Nem tanakodott magában, -hogy egyedül mit fog tenni huszonöt fegyveres férfi ellenében? Csak a -feldühödt vértől lüktető erek adtak tanácsot szívének. Képes volt -ellenfeleit egyedül megtámadni, soraik közé vetni magát, s izekre -apríttatni, vagy visszavenni tőlük elvesztett kincsét. - -– Ezt most elfogjuk; szólt a főhadnagy altiszteinek intve. Mire társai -ideérnének, leverjük lováról s elfogjuk élve. - -«Hajrá!» ordított már akkor egy ugrásnyira tőlük a magányos lovag; -«hajrá!!» s a másik perczben ott termett közöttük, s a harmadik perczben -körül volt fogva minden oldalról. - -S ekkor kezdődött egy viadal, mely ha a keresztes háború harczi -krónikáiban volna följegyezve, ha egy szent eszméért vívó lovag -hősmerénye volna, költőjére várna, ki őt megénekelje. - -A Fatia Negra egyedül, minden oldalról körülfogva, vívott egyszerre -ellenfelei csoportja közepében. A fényes kard kezében, mint a villám, -soha sem védő, szüntelen csak a támadó volt; kézből kivert kardok, ketté -vágott kopják repkedtek körüle a levegőben, s a merre lova fejét -fordítá, tisztult előtte a tér, egy-egy ellenfele ijedten hátrált meg -előle, midőn a feltartani vélt kard viadori remekvágással ütött sebet -testén. Az összebonyolult dulongásban egyik lovas hátráltatta a másik -küzdelmét; az ádáz viador egymásnak szorítá őket, s míg kardjával -csapásokat oszta, balkezével pisztolyait lövöldözé ki. Ellenfelei pedig -lőfegyvert nem használhattak ellene, mert könnyen egymást lőhették volna -meg a zilált tusakodásban. - -Csak a főhadnagy nem tágított tőle. Mint valódi katona, ki a sebet -becsületnek tarja, nem törődött azzal, hogy ellenfele mind erőre, mind -ügyességre túlnyomó fölötte, szüntelen mellé iparkodott jutni lovával; -egy párszor meg is vágta ellenfelét: fel sem vette az; egyszer egy ügyes -döfést adott neki oldalába; a kard meghajlott, de hegye nem ment be az -élőtestbe. Hahaha! kaczagott a Fatia Negra: – aczél sodronying volt -zekéje alatt! s abban a pillanatban úgy vágott vissza ellenfeléhez, hogy -ha az el nem kapja fejét, halva van; így a kard csak csákóját szelte -keresztül s a ketté vágott csákóból szét ömlött az útra az ezernyi ezer -arany! - -Valami pokoli ordítás hangzott erre, melyet megnevezni nem képes a -köznapi szó. Mint az elkárhozott kaczagása, mint a halálrakínzott -átok-sikoltása, mint a vérszomj hörgése az áhított vér láttára, mint egy -diadalmaskodó dæmon gúnyhahotája, ki egy angyalt ejte el gáncscsal, úgy -hangzott a Fatia Negra üvöltése a kiömlő arany láttán. - -Tréfa volt és művészet, a mit eddig tett; csak ezután kezdte még rá a -harczot. - -– Le a fejekkel; le a süveggel! ordíta recsegő hangon s oroszláni dühvel -veté magát ellenfeleire, kiknek mindegyike feje fölött hordá azt a -veszedelmes mágnest, mely kardjának villámait magára vonta. - -És ő maga sebesíthetlen volt; kard, kopja nem járta át vasingét. - -Az alatt sebes vágtatva közeledtek társai. Egy csákó újra lerepült a -fejről, a széthulló aranyat a lovak patkói gázolták a sárba. - -– Lőjjétek le a lovát! hangzott ekkor hátulról a postatiszt szava; s -abban a perczben három pisztolylövés érte a telivért, a harmadikra, mely -szügyben találta, felágaskodott lovagjával a mén. A Fatia Negra -észrevevé, hogy veszedelme megnőtt, s mielőtt a ló lerogyott volna vele, -nehogy lábával alája szoruljon, kiugrott kengyeléből a földre. - -Most gyalog támadta meg ellenfelét. Vak volt már, nem látott maga előtt -egyebet, csak vért és aranyat. Mindkettőnek részege volt. - -Azután egyszer azon vette észre magát, hogy egyedül vagdalkozik a -levegőben; sem kardot, sem kopját, sem embertestet nem érnek csapásai. A -tiszt megsebesülte után a postafőnök vevé át a vezényletet, s az -czélszerűbbnek találta nem várni be az egész rablócsoportot. Neki a -pénzt megmenteni volt feladata. Parancsot adott, hogy forduljanak meg és -siessenek Szászvárost elérni; a mi pénz már szétömlött, az kárba van -veszve. Ezzel a sátánnal kár volt kikötni. Hisz azt tudja minden ember, -hogy a Fatia Negrát elfogni nem lehet halandónak. - -– Utánuk! egy lovat adjatok! ordítá a Fatia Negra megérkező -czimboráinak, mire azok mind leugráltak lovaikról, nem is annyira azért, -hogy neki lovat adjanak, mint hogy az úton szanaszét heverő aranyakat -fölszedni siessenek. - -– Ráértek erre! kiálta nekik a kalandor, a többit ott viszik előttünk! -Siessetek utánam. - -Azzal nem várva, hogy társai mit határoznak, egynek a lovára felkapott s -neki eresztett kantárszárral rohant a távozó fegyveres csapat után. -Senki sem követte. A rablók igen okosak voltak azt belátni, hogy ha ők -itt hagyják azt a néhány ezer darab aranyat, a mi már meg van nyerve, s -kergetni indulnak a százszor annyit a mit még el kellenne érni s a miért -még majd bevert fejeket is lehet kapni, az alatt a hátuk mögött kullogó -gyalog confraterek azt itt szépen felszedik a maguk táskájába; hát biz -ők csak ott telepedtek meg, gondolva, hogy a Fatia Negra majd csak -visszatér, ha észreveszi, hogy egyedül van. - -Az pedig nem gondolt velük, hanem vágtatott a katonák után, sarkantyuit -a paripa oldalába vágva. Hasztalan; nem a telivér futó volt alatta, nem -érhette elveszett kincsét többé utól, hogy megküzdhetett, vagy -eleshetett volna érte. - -Amazok nem álltak meg többé, hogy vele töltsék az időt. Néha-néha -hátratekintve, látták, mint vágtat utánok egy magányos lovag, kardját -fogai közé szorítva s borzadva emlékezett némelyik babonás mesékre -alvilági szörnyekről. - -Igy rohant a magányos lovag ellenei után egész Szászváros aljáig, s csak -akkor maradt el tőlük, midőn azok a vámon áthaladva, a vámsorompót -leereszték előtte; a vámosok még azután is látták őt sokáig átkozódva s -ökleivel fenyegetődzve a város alatt nyargalózni; néha oly közel jött -hozzájok, hogy pisztolyait rájuk süté, a golyók a vámház ajtait és -ablakait fúrták keresztül s oly nagy volt a varázs a rettenetes hírű -kalandor személye körül, hogy senki sem indult ki, elfogását -megkisérteni; a polgárőrség az utczák bejáratait őrzé csoportosan s -egész éjjel biztosan várta mindenki, hogy Fatia Negra bandája a várost -ostromolni fogja. - -Ha csak rajta múlik, ő bizonyosan megcselekszi, - -Azonban ez nem történt meg. A lovasokat, míg visszatért is, ott találta -a Fatia Negra a küzdés helyén, a mint a sötétben a sárba gázolt -aranyakat keresték s még azután kisérletet tett csapatai összeszedésére; -az országúton néhány száz martalócz rajzott alá s fel, hanem akkor hírül -hozták neki fizetett kémei, hogy Szebenből négy század gyalogság -érkezett meg ágyúkkal Szászvárosba, – s az ágyú névre úgy szétrepült az -egész harámbanda, mintha szél fujta volna el; reggelre azt sem lehetett -tudni, hová lettek? - - - - -AZ ÜLDÖZÖTT VAD. - -Ezt a merényt többé elnézni nem lehetett. - -Hallatlan eset az, hogy egy rablólovag a XIX. században egy tökéletesen -organisált ország határán eszébe hagyja magának jutni azt a -vakmerőséget, hogy fényes nappal, rendes katonaság által kisért -postaszekereket megtámadjon; a király fegyvereseivel rendes csatát -vívjon s azokat kényszerítse veszteséggel visszavonulni. - -Ez már nem maradhat megtorlatlan. - -Mint a villám járta be a hír az érdekelt hat vármegye minden helységét, -s mintha össze lett volna beszélve minden ember, azon kezdte minden -falusi biró, hogy rögtön elállatta az utakat vasvillás népekkel, hogy -ezentul a Fatia Negra és kalandortársai, akárhonnan jöttek ide, többé – -ha csak repülni nem tudnak – ki ne menekülhessenek innen. - -E gyors készen-levésben nagy érdeme volt Satrakovics örökös -nyugtalanításának; az emberek bármenyire kinevették is, valami keveset -mindig elhittek azokból a csodákból, a mikkel őket a dühös öreg úr -ijesztgetni ki nem fáradt, s minden ember, ki az országúti kaland hírét -meghallá, azzal a szóval ugrott fel helyéből: «megmondta azt előre -Satrakovics!» s azzal mindenki iparkodott puskája, kardja után látni. - -Ennek a merész vállalatnak már egyszer véget kell vetni. Nem vártak -többé megyegyűléseket; az alispánok kihirdették a statáriumot, -felültették a banderiumokat s összegyűjtve a megyék pandúrjait és -fegyveres mezei hadnagyait, elhatározták, hogy közös egyetértéssel -gyorsan és rögtön gyökerén ragadják az elhatalmazott bajt s a mennyire -lehet, katonai erő segélyül hivása nélkül irtsák azt ki országukból. - -A katonai beavatkozásra mindig féltékenyek voltak. - -Hogy Gerzson úrnak igazságot szolgáltassanak pusztában elhangzott -szavaiért, őt nevezte ki mind a hat vármegye a furfangos hajtóvadászat -vezetőjének, melynek területe több száz négyszög mérföldet foglalt -magában. - -Gerzson úr bebizonyítá ez alkalommal, hogy ha nem nagy hadvezér is, de -bizonynyal nagy hajtóvadász. - -Az ő terve az volt: a megyékből kivezető hegyi utakat, szakadásokat egy -helyben maradó fegyveres földészekkel elállatva, a főbb utakon azalatt a -rendszeres lánczolatot képező nemesi fölkelőkkel előre nyomulni, kiknek -egyes csapatai közt az összekötő vonalt az erdőkben portyázó pandurok és -hadnagyok képezendik. A hajtóvadászat hálója így napról-napra összébb -húzódik egy pont körül, mely később fog meghatározódni. - -Az előrehaladó banderiumokkal együtt jár a rögtönitélő biróság, s minden -falut, minden tanyát felkutat, s a hol gyanut fog, ott itél és végrehajt -irgalom nélkül. - -Ez alatt egy mozgócsapat, saját vezetője belátására bizva, -keresztül-kasul szeldeli a körülhálózott tért; véletlenül, előre nem -sejtve jelen meg majd itt, majd amott, egyfelől azért, hogy ha a -kalandoroknak rendszeres védelmi tervük volna, azt összekuszálja, -másfelől pedig, hogy a kezére hajtott véletlent ügyesen elfogja s a -gubancz vezető fonalát kezére kerítse. - -Látni való, hogy ide gyorseszű, éber lelkű, bátor és ügyes férfiura van -szükség. - -Midőn ez utóbbi vállalattal Gerzson úr Vámhidy Szilárdot bízta meg, -ebben a legnagyobb mértékét fejezé ki irántai becsülésének. - -Ezért meg is rótták, hogy minek bíz ilyen fontos feladatot oly fiatal -emberre; hanem az öreg táblabiró azt felelte rá, hogy arra senkinek -semmi gondja, ő ismeri a maga emberét. - -A hajsza megindítása előtt közlé az ifjuval rövid utasításait. - -– Öcsém, senkinek se higyj, csak a saját szemeidnek, ne beszélj arról, a -mit egy óra mulva akarsz tenni, senkinek. Fegyveredet soha el ne hagyd. -Megnézd, hogy mit eszel és mit iszol. Senkihez ne legyen bizodalmad. -Éjjel szobádban senkit se hálass és többször körülnézz, mit csinálnak -embereid. És végre senkit ne kimélj, a kinél gyanut fogsz, akár úr, akár -paraszt. Huszonnégy jól kipróbált pandurt adok melléd, magam válogattam -ki őket; hanem azért még sem lehetetlen, hogy ezek közt is akad áruló; a -Fatia Negrának mindenütt vannak czimborái, és a melyik gyanusan viseli -magát, azt küldd vissza hozzám parasztkiséret mellett, vason. A Fatia -Negrának csak az a huszonnégy társa, a ki lovon szokta kisérni, képes -arra, hogy nyiltan megtámadjon, a többi csak csőcselék pásztornép, az a -veszedelem hirére elbujik. Még egyszer mondom, hogy senkinek ne higyj. - -Szilárd a parancs vétele után rögtön megindult huszonnégy pandurja -kiséretében lóháton. - -Legelső útját a bihari havasoknak vevé, ugyanazon meredeket kerülve meg, -melyet később egy fiatal magyar költő szerencsétlen halálával annyira -nevezetessé tett. - -Ez útnak azonkívül, hogy nagyon rossz, az az előnye van, hogy az utas -egy álló napig nemcsak emberrel, de még madárral sem találkozik, s e -szerint, ha az a különös szándéka van, hogy észrevétlenül jusson be -Erdélybe, azt ezen az úton legkönnyebben elérheti. - -Már Rézbánya tövében elkezdődik a bihari meredek, s a korán reggel -megindult csapatnak délig tartott a hegy gerinczére felkaptatni. - -Ott a keskeny hegyháton egy hosszú ösvény van verve, mely több óra -hosszat egymásra düledezett szikladarabokon keresztül vezet; szomorú, -otthontalan táj, semmi élő növény az útban, még moha sincs a meztelen -köveken; semmi hang, csak az örök szél zúgása; a szédítő meredekben -alant egymásra boruló sűrű erdők, mik felett a havasi keselyük -kóvályognak körbenjáró röpttel, s a milyen messze a havasi hátról -ellátni, olyan messze semmi egyéb, mint kopár hegyhátak, erdős völgyek, -emberi lakás nyoma nélkül. - -Tökéletesen arra való hely, hogy egy bujdokló harámbanda itt vívjon -élet-halál tusát üldözői ellen; a hol azt, a kinek utolsó embere is -elesik, soha sem fogja itt megtalálni senki, mert hisz ezen az úton tíz -évben egyszer vetődik valami átmenő s akkorra már farkas és keselyű rég -széthordta a csontokat. - -Azonban a harámbanda nem jött üldözői elé e találkozóra, a mi arra -mutat, hogy Szilárd terve ügyesen volt kezdve, senki sem sejtheté; mert -ha tudhatta volna jöttét a Fatia Negra, lehetetlen, hogy ezen a kisértet -lakta helyen rá ne várt volna, a hol tíz elszánt férfi egy hadsereget -verhet vissza. - -A havas tetején van egy friss csergedező patak, mely körül, mint oáz a -sivatagban, üde pázsit terül; s e pázsit között, a kopár magasban, a hol -már semmi növényélet nincs, nefelejtsek virítanak. - -Itt Szilárd megpihenteté a lovakat, a legénységet falatozni rendelé, s -mikor újra lóra ültek, egy nefelejtset szakított le a csermelypartról s -azt gomblyukába tűzé. Régi szokása volt valahányszor nefelejtset talált, -abból szakítani; hajdan mindig átadta azt kedvesének, sóhajtva -bizalmasan: «engem, galambom, el ne felejts!» Most már nincs, a kinek -adja, de megmaradt még az előszeretet az emlékezet gyöngéd virága iránt -és a szomorú sóhaj «engem, galambom, el ne felejts!» - -Lefelé az út egy égett erdőn visz keresztül. A fák nincsenek korommá -égve, hanem az alsó bozót gyuladván meg, e miatt a szálfák kérge mind -felrepedezett és az egész rengeteg ki van száradva, alját fű helyett -korom fedi s a lombtalan fák a szél zúgása alatt recsegve hullatják alá -száraz galyaikat: ez az egyetlen hang, mely a kétszeresen «holt» -természet síri csendjét félbeszakítja. - -Ismét hosszú órákig haladt Szilárd lovagcsoportja, emberrel nem -találkozva sehol. Késő délután fedezték fel a legelső pakulár-kunyhót. -Annak a pásztora is kinn volt az erdőkön juhnyájával; nem volt odahaza -egyéb, mint egy sánta kutya, mely megugatta őket. - -Estefelé találkoztak egy lovas földészszel, ki málét vitt őrletni a -malomba; azt elvitték magukkal kalauznak. - -Azután egész éjjel mentek előre. Végig haladtak Skerisorán, Nyiágrán, -egész a vidrai hegyzuhatagig; ide virradatkor érkeztek meg. - -E havasi falvak egyes épületei oly távolban vannak egymástól elszórva, -hogy egyik szomszéd a másik házát nem láthatja; néhol félórányi a tér -közöttük. E körülmény és az éjjeli idő kedvezett Szilárd tervének. A -házakat egyenkint lehetett körülfogni s kimotozni, a második ház lakói -nem tudhatták, mi történik az elsőben? - -Hasztalan fáradság volt: semmi gyanusat sem lehetett felfödözni. - -Reggelre kifáradtan érkezett meg a csapat a csurgó alatti házhoz; itt -pihenőt kellett tartani… - -Szilárd nehány kérdést intézve magához a kalauzhoz, azt is útnak -ereszté, megparancsolva neki, hogy visszamenjen Skerisorára. - -Mikor a kalauz lovára kapott, a pandur-őrmester azt mondá Szilárdnak: - -– Szolgabiró úr! én azt hiszem, hogy ez a ficzkó nem fog visszamenni -Skerisorára, hanem a mint szemünk elől eltün, visszafordul és -fellármázza előttünk az egész utunkba eső vidéket. - -– Magam is azt hiszem. - -– De akkor szelet fog minden gyanus ember s ideje korán megugrik -előlünk. - -– Épen azt akarom. Így az a baj, hogy nagyon is fektében marad. - -Azzal megparancsolá pandurjainak, hogy fele menjen aludni, a másik fél -legyen ébren, három óra mulva váltsák fel egymást. - -Délre kipihenték magukat a pandurok, az őrvezető sürgetni kezdé -Szilárdot, hogy induljanak már, mert elkésnek. - -– Még jókor van! felelé Szilárd, s a fél délutánt eltöltötte ott hiába; -csak akkor ült lóra, panaszkodva minden ember előtt, hogy mennyire -összetörte a tegnapi lovaglás. Még azután minden jövőmenőtől: -házigazdától, cselédtől összevissza kérdezé, hogy melyik helység merre -fekszik? hogyan kell menni? merre az országút? - -– Jajh! dörmögének a vén pandurok; ha ez így kibeszéli előre az egész -úti tervet, akkor aztán üthetjük bottal a rablók nyomát. - -Még azután, hogy kiindultak is, minden jövő-menővel szóba állt, hogy jól -visz-e az út erre meg amarra; az unalomig sok időt eltöltött ezen a -módon. - -(Aztán ez akarja elfogni a Fatia Negrát? dörmögének egymás közt a vén -pandurok.) - -Hanem a mint egyszer a kerített földeken túl voltak hirtelen megfordítá -lovát Szilárd s átkapatva a hegyi csermely tulsó partjára, út nélkül -belevágtatott az erdőbe, parancsot adva, hogy a legnagyobb sietséggel -tartsanak utána; – hogy mit akar? azt ugyan ki nem találhatta senki. - -Ha csak el akar itt az erdőben tévedni, azt nagyhamar megérheti. - -Egyszer azonban azt parancsolja kisérőinek, hogy szálljanak le s -vezessék lovaikat kantárszáron fel a hegytetőnek. A vén pandurőrmester -elérté a szándékot, de nem helyeselte. - -– Ezen a hegyen nem lehet lóval átmenni. - -– Nem kell ellentmondani. Én értem, a mibe fogtam. Utánam. - -Még haladtak félórányi küzdelmes úton nagy titkos káromkodással -vezetőjük nyomában, midőn egy bámulatos látvány lepte meg őket. Egy -roppant üreg tátongott előttük, melyen, mint egy alaguton keresztül, a -tulsó völgybe lehetett lelátni. Ez a «római kapu»; sokan azt hiszik, -hogy a rómaiak furatták itt keresztül a hegyet; azonban e mesés mű -sokkal nagyobbszerű mérvekben alakult, mint hogy a természeten kívül más -szerzője lehetne; meglehet, hogy a rómaiak is használták itteni -hadjárataikban. - -A pandurok most érték már ifju vezetőjök tervét; s ezentúl vakon -követték volna tűzön, vízen keresztül. - -A római kapun át egy félóra alatt a tulsó völgybe juthatni, s a milyen -bizonyos, hogy jöttük hirére a Körös völgyéből iparkodni fog minden -gyanufogható lélek menekülni, épen olyan előre látható volt, hogy azokat -a geinai szorosban meg fogják lephetni. - -Reggel, mint az égből esett villám, volt Vámhidy ott, a hol senki sem -várta. - -Estig nyolcz embert szedett össze, a kiket nehéz gyanuban talált. - -Még alkonyat után egy lovas hadnagytól levelet küldött Gerzsonnak, -melyben azt irta: «Bizonyos vagyok felőle, hogy az egész cselszövény -fonalát kezemben tartom. Nyomon vagyunk.» - -Éjszakára egy magányos malomban telepedett meg, melyet ezuttal úgy -választa ki, hogy szükség esetén védnie is lehessen. Nagy okai votak -attól tartani, hogy az éjjel megtámadják. - -A malom egy rohanó hegyi patak fölé volt építve, úgy, hogy a patak az -épület alatt rohant keresztül a kerekekre; elől hármas zsilip korlátozá -a medenczében gyűjtött vizet, mely itt jó mély volt, s mely fölött három -czölöpön álló egy szál vastag deszka képezé a hidat, mely az erdőből -levezető gyalogutat összeköté. - -Este felé jelenték Vámhidynak, hogy egy vak koldus akar vele beszélni, -még pedig titokban, hogy senki más ne hallja. Igen sürgetős tudatni -valói vannak. - -Vajjon mit tudhat egy vak ember? - -Szilárd bevezetteté magához a koldust, ki izmos, athletai férfiunak -látszott, széles vállakkal és öles termettel; kár volt érte, hogy vak. - -– Domnule! egyedül vagyunk-e? kérdé a vak, midőn a szobában volt Vámhidy -előtt. - -– Ketten vagyunk. Mi kell, jó ember? - -– Köszönöm, hogy jó embernek nevezett domnule; mert az vagyok és az is -leszek. Én vagyok a híres Juon Táre, a híres ember, a kinek a szemei -kiégtek a Lúcsia barlangban, mikor a Fatia Negrát el akartam fogni; a -szörnyeteg felgyujtotta az egész barlangot. - -Szilárd azt hitte, hogy jól megérté a koldus idejövetelének czélját, ha -egy tallért nyom a markába. Szegény, megérdemelte, a miért szeme világát -áldozá olyan vállalatnak, a mihez ő is épen hozzákészüle. Némileg -bajtárs. - -Hanem a koldus nem fogadta el az ajándékot. - -– Köszönöm domnule, multzám; nem ez a pénz kell én nekem: a Fatia Negra -feje kell én nekem. Ez után a fej után járok én, azután nem lesz semmi -bajom. Akarod ezt a fejet megkapni, domnule? – Én megmondom, hogy hol -van? - -– Nos? - -– Van-e bátorságod meg nem ijedni tőle domnule? - -– Én nem ijedek meg semmitől. - -– No, mert sok embert megdöbbent ám azt a fekete arczot látni, a min -nincs semmi változás, a mi olyan, mint az aczél; a kiről azt hiszik, -hogy sem kard, sem golyó nem fogja; de az én körmeim megtépték az ő -testét, és én láttam az ő vérét folyni? - -– Mondjad, hol van? - -– Itt, közel. - -– Merre? - -– Ah, domnule! sóhajta Juon Táre. Tudom is én, hogy mit kell arra -felelni: «merre?» hiszen én nem látok sem eget, sem földet. - -– Tehát akkor hogyan tudod, hogy közel van? - -– Ah domnule, a hangjáról megismerném én őt s ha szólani nem hallanám, a -lépései hangjáról megismerném, mikor közeledni hallom; nem tud senki úgy -járni, mint ő: egyszer olyan csendes, mint a kisértet, hogy azt csak egy -vak fülei veszik észre; majd meg úgy dobog, mintha az egész föld üres -volna alatta, s az hangzanék minden lépésére. Oh én sokszor hallottam e -lépteket messziről közeledni. - -– De hát mégis, tudsz-e felőle valami bizonyosat? - -– Elmondok domnule, mindent, elejétől fogva. Látod, hogy vak vagyok, -koldus vagyok, az a mesterségem. A mig a feleségem élt, addig nem voltam -koldus, mert ő dolgozott, napszámba járt, keresett rám. Hanem az -meghalt. Szép dolog az uram, mikor az embernek a szemei ki vannak égve, -aztán nem tud sírni. Én bizony örömest meghaltam volna éhen, de egy kis -fiam maradt, nem több még, mint két esztendős: annak koldulgatok. Itt a -patak fölött az országúton van egy kőhid, a vármegye építtette; reggel a -fiacskám idáig ki szokott vezetni, s azután megint visszamegy a faluba, -pedig olyan piczike még: a dászkál felesége visel rá gondot; este ismét -értem jön és hazavezet. A mit kegyes utazók adnak, azt megosztom szegény -házigazdámmal, a ki még a koldusnál is szegényebb. Ha zivatar ér -odakünn, akkor bemenekülök a hid első boltozata alá, a hova nem jő víz, -onnan várom be a végit s ismerem már annyira azt a helyet, hogy -tapogatózva egyedül is el tudok rajta járni. – Tegnap történt ez. – Künn -ültem a híd végében, s hogy sokáig nem hallottam emberszót magam körül, -és hogy erősen meleg volt, elnyomott az álom. Küzdöttem vele, de nem -birtam ellenállani. Attól tartottam, hogy ha valahol az útban dűlök el, -valami szekér elgázol. Azt gondoltam hát ki magamban, hogy befekszem az -ismeretes hidbolt alá; nekem ugyis mindig éjszaka van, fiacskám majd rám -talál ott. Egyszer hirtelen felébredek azokra az ismeretes lépésekre. -Ott ment keresztül a hidon a fejem fölött. Esküdni mertem volna rá, hogy -ő az. A hid közepén megállt. Kevés idő mulva több lépés hangzott, -jobbról-balról; férfiak jöttek a hid felé s ott annak a közepén -valamennyi megállt, megszámláltam őket: huszonnégyen voltak. - -Szilárd most már érdekelten kezdett figyelni. - -– Ekkor megszólalt ő. Oh! a két szemem világa ha megvolna, nem látnám -oly elevenen magam előtt, mint látom őt vakon, ha beszélni hallom. Ő -volt, az első szónál ráismertem; de abból, a miket beszélt, rá fogsz te -is ismerni, domnule. Az a huszonnégy férfi esküdt czimborája volt mind. -Titkos összejövetelük volt ezen a helyen, a hol nehéz meglepni valakit, -mert mindenfelé erdők veszik körül. Azért hivatta össze társait, hogy -tudassa velük, mi van ellenük megindítva. Elmondta nekik, hogy mind az, -a mit a vármegyék hajtói tehetnek, nem félelmes rájuk nézve; de nagyon -veszedelmes az a csapat, mely ez alatt keresztül-kasul járja a vidéket. -Ez bajt szerez. Ezt el kell tenni az útból. Hanem a czimborák nem -válaszoltak rá semmit. Összesúgtak, morogtak egymás között és végre azt -mondták, hogy ez nehéz sor lesz. A pandurtól félnek nagyon, meg a -vármegye uraitól. Tudják már, hogy ezek kitanulták fortélyaikat, s nem -szoktak sokat tréfálni. Mind azt mondták, hogy pandurokat nem támadnak -meg, mert azok még jobban tudnak lőni, mint a zsivány, s értenek ehez a -vadászathoz nagyon. Hiába esett a Fatia Negrának minden biztatása, azt -mondták, hogy kiki bujni fog, a hová tud. «Akkor hát bujjatok el olyan -jól, hogy rátok ne találjanak», azt mondá a vezér; «majd én magam fogok -velük végezni! – Majd felkeresem én őket egyedül s megmutatom nektek, -hogy ezek is csak halandó emberek.» Ez volt az utolsó szava hozzájuk, -azzal ki jobbra, ki balra sietett; a lépések elhangzottak fejem fölött. -De te hidd el azt, uram, hogy a mit a Fatia Negra kimondott, azt meg is -fogja kisérteni. - -– Hogy ő maga jőjjön bennünket megtámadni? Akár egyedül, akár -sokadmagával? - -– Nem hiszed, uram, a mit mondtam; pedig úgy lesz. Higyj nekem, mert -senkinek sem olyan keserű a Fatia Negráról gondolkozni, mint nekem. -Feleségemet és szemem világát vesztettem miatta. Volna csak meg egyik -szemem! Látnék csak annyit, hogy tudnám megkülönböztetni az árnyékot a -világosságtól; oh, majd magam mennék én ellene, s ha még egyszer -megfoghatnák ezek az én kezeim: domnye Zeu! nem szabadulna ki azok közül -élve. - -– Jó ember, bizonyos vagy a felől, hogy nem álmodtad azt, a mit nekem -elmondtál? - -– Tudod, domnule, az első kábulatban magam is gondoltam ilyesmit. Mit -tudhatja egy vak ember, hogy mikor álmodik? hisz ő nem nyithatja fel -szemeit, hogy azt mondja: ébren vagyok, látok! Hanem hát elővettem -kusztorámat s balkaromba egy keresztet vágtam a hegyével. Nézd meg uram, -ottan van-e? - -Juon felgyűrte bő ingujját herculesi karjáról, s Szilárd megdöbbenve -látta rajta az alig behegedt kereszt mélyen beharczolt sebét. - -– Látom: itt van. - -– No, ha látod uram, akkor tudhatod, hogy nem álmodtam, a miről -beszélek. Vigyázz magadra, mert a Fatia Negra eljön. Az éjjel még nem, -mert ő azon az úton vár, melyen megindultál. Hanem reggelre meg fogja -tudni, hogy a római kapun keresztül elkerülted, s holnap éjjel bizton -várhatsz reá. - -Szilárd azt mondá Juonnak, hogy azok felől, miket neki elmondott, -senkinek se szóljon; ha való, a mit bejelentett, jutalmát megkapja érte. - -– Csak a Fatia Negra vérét, semmi mást, mondá a vak koldus s oly szomjú -epedéssel emelé arczát az ég felé, melyet nem láthatott; csak azt -tudhatta, hogy az még feje fölött van. - -Annyi hatása mégis volt Szilárdra Juon szavainak, hogy pandurjait az éj -óráiban felváltva szüntelen czirkáltatá az erdőben s maga is csak -hajnaltájon dűlt le aludni. - -Ez éjjel semmi sem történt. - -Másnap reggel a környékbeli birák gyanus embereket hoztak elé, kiknek -vallatása sokkal több időt vett igénybe, mint egyelőre hivé; e miatt -szinte délig ott veszteglett a malomban. - -Délfelé erős kopó-csaholás hangzott az erdőkben; a molnár azt mondá, -hogy alkalmasint a földes úr vadászik medvére. - -– No, azt ugyan most rosszkor teszi, dörmögé Vámhidy, az én vadamat -riasztja el. - -A vadász-csapat nemsokára kiért az útra, a medvét aligha el nem -szalasztották. - -Vámhidy odaizent a vadászó főúrhoz, hogy lenne szíves abbanhagyni -mulatságát, mert most más dolog van itt készülőben; mire az készséggel -szót fogadott; a kopókat rögtön pórázra fűzték, a társaságot -összekürtölték s azzal az egész vadász-csapat a malom felé tartott. - -Néhány pillanat mulva Vámhidy a vadászó úrban Hátszegi Lénárdot ismerte -meg. - -Az ilyen találkozásokat gyakran rendezi a véletlen, ha ugyan a véletlen -rendezi; két ember, a kinek még egymásról álmodni sem esik jól, -összevetődik egy puszta helyen, a hol kénytelen egymással szembemenni és -még azt is mondani egymásnak, hogy «adjon Isten jó napot». - -Hátszegi hamarább beletalálta magát a helyzetbe, mint vetélytársa; olyan -arczczal üdvözlé őt, mintha soha semmi haraguk sem lett volna egymásra. - -– Mi mind a ketten vadászni járunk, szolgabiró úr. - -– Én hivatalból. - -– Én pedig csak mulatságból. Ha tudtam volna, hogy erre veszi ön útját, -bizonyosan nem kaptam volna ez alkalmatlan mulatságba. No, de vége van; -mindjárt visszafordulunk. Az én medvém futhat; hát az öné? - -– Még az nincs meg. - -– No én igen sok jó adattal tudnék önnek szolgálni az üldözött kalandort -illetőleg, mert magamnak is volt nehány nevezetes recontrem vele; ha nem -sajnálná ön magától a fáradságot Hidvárt meglátogatni, a hol mind saját -magam, mind nőm részéről a legszivesebb fogadtatást igérem. - -Megannyi nagyúri kegyelemdöfés Szilárd szivének! Hátszegi úgy beszélt -hozzája neje szivességéről, mintha érdemesnek sem tartaná emlékében -tartogatni azt a szomorú katasztrófát, mely őket egymástól futni -parancsolá. Ő hívja magához látogatóba Vámhidyt! Igéri, hogy szivesen -fogja látni, biztatja, hogy neje is otthon lesz: éreztetni akarja vele, -mennyire nem törődik vele és talán nejével sem. Szegény embernek minden -csekélység kincs; még egy szerető szív is; – gazdagnak az is csak egy -fillér. - -– Köszönöm, báró úr, felelt rá hidegen Vámhidy; utasításaim vannak, a -mikhez tartanom kell magamat; nem mulatságból járok itt. Azonkívül is -bizonyos nyomra akadtam, melyet üldözni fogok, s azt nem tudom, hová -vezet? - -– Az derék. Ön tehát nyomára akadt valaminek? Nem tévút-e ez? Ezek a -ravasz emberek hamar rászedik az idegent. - -– De ez valódi nyom, a mit felleltem. Nem olyan embereknél leltem azt, a -kik maguk is érdekelve volnának; ezek egészen ártatlanok. Ez az egész -eset. Mielőtt az elkobzott aranyokat felküldték volna Bécsbe, -Gyulafehérvárott egyenkint minden darab aranyat egy kereszttel jelöltek -meg; a mi abból a czélból történt, hogy az illető pénzverő hivatalt -kötelezzék vele csakugyan minden aranyat újra sajtoltatni; különben úgy -adhatta volna azt vissza, a hogy átvette. Az egész egy kis -bureaucraticus aprólékoskodás dolga; de a mi ezuttal javunkra szolgált. -A visszarablott aranyak mind meg voltak keresztezve s én ilyen keresztes -aranyakat már több itteni embernél fedeztem fel. Ezek, úgy hiszem, -ártatlanok; ők mástól kapták; urát tudják adni; még meglehet, hogy az a -más is tudatlan a bűnben, de így nyomról-nyomra mégis majd csak rá -fognak vezetni arra, a ki legelőször kiadta az aranyakat. Én azt előre -is tudom, hogy a Fatia Negra nagyokat nevet, mikor hallja, hogy hat -vármegye katonája hogy járja utána az erdőket, hogy kopogtatja az odvas -fákat, a míg ő valamelyik népes város szinházában lorgnettirozza a -kardalnoknőket; hanem igen meg lesz lepetve, majd ha egyszer minden -ostrom nélkül bekoczogtatnak hozzá és azt mondják, hogy «itthon van-e a -Fatia Negra?» - -Hátszegi nagyot kaczagott. - -– Becsületemre, ez igen jó ötlet! Én magam is azt hiszem, hogy a jámbor -zsiványt hamarább meg lehet találni a kávéházban, mint az erdőben; mert -már azt a mai világban bizony senki sem hiszi, hogy valaki azért rabol -fél milliót, hogy mint Pintye Gregor a Torda hasadékban lakjék vele. -Paplanos ágyhoz van biz az szokva. Már most csak azt sajnálom, hogy az -én aranyaimon is nem volt valami jel, a mikről rájok ismerhetnék; -ezentúl minden pénzemre felirom a nevemet. - -Azzal nevetve, fütyörészve tért vissza vadász-csapatjához, mely úgy -látszott, csupa alattvalóiból állt, s könnyedén osztá parancsait nekik. - -– Terheljétek le a mokány lovakat és készítsetek el mindent a -falatozáshoz, ma nem megyünk tovább. - -Aztán ismét Vámhidyhoz fordult: - -– Minthogy mi, a túlnyomó erőnek meghajolva, kapitulálunk, legyen ön -szives velem egy szép kerek árnyékos térséget kikeresni az erdőben, a -hol neki telepedjünk s a zsákmányul esett proviantot egymással -megoszszuk. - -Vámhidy hidegen tekinte Lénárdra. Gondolta tán magában: kereshetnénk egy -szép kerek árnyékos helyet az erdőben, a hol hat lépésről egymás -mellének szegzett pisztolylyal nézhetnénk egymás szemébe s beszámolnánk -azzal, a mivel oly régen tartozunk. - -– Köszönöm uram, én már ebéd után vagyok. - -Az nap csak egy hamuban sült pogácsát evett még. - -De hát ha éhen kellett volna meghalnia! ült volna Hátszegi mellé, hogy -vele egy étkes tarisznyából falatozzon? - -– Hát a legénységnek nem szabad egy pohár bort inni az egészségemért, -miután az én birtokomba jöttek? - -– Pandurjaimnak nem szabad bort inniok, hogy mindig józanon maradjanak; -a malmot parancsom nélkül el nem hagyhatják s nagysádtok itt szintén meg -nem telepedhetnek, bárha e malom a báró úr sajátja is; mert én most -«vérbiró» vagyok, a kinek joga van bármely ajtót kinyitni és bezárni, a -hogy jónak látom. - -– Ebből azt érthetem, hogy kértemre nem akarja ön hidvári kastélyom -ajtaját kinyitni, a malmom ajtaját pedig bezárja előttem. - -– Valóban úgy van. - -– Ezt nagyra becsülöm! Egyébiránt – nem teszek le arról az ajánlatomról, -hogy mind kastélyom, mind egyéb birtokomban levő úri lakaim és tanyáim -önnek rendelkezésére állanak, s ha magam nem találnék is otthon lenni -Hidvárott, a minthogy holnap reggel Szebenbe rándulok, nőm igen szivesen -látandja önöket. - -E másodszori ajánlat már boszantá Szilárdot. Röviden végét akarta -szakítani a beszédnek. - -– Remélem, hogy nem leszek kénytelen terhére lenni. - -Hátszegi észrevevé Szilárd hangjában az ingerültséget s hideg -mosolygással mondá neki: - -– Kedves ifju barátom. Tudja-e ön, hogy mi az a hulló csillag? Az egy -rosszul égő szivarnak a tüze, a mit valami menyei pipás elhajított. God -bye!… - -Azzal vállára kapta fegyverét s könnyű, úriasan délczeg léptekkel haladt -végig a mezőn, vadász-csapatját maga után szólítva, ugyanazon erdőben -tünve el, a melyből előjött. - -Vámhidynak pedig minden erében elterjedt a keserű méreg, a mi e szókban -volt kimondva: a hulló csillag csak egy rosszul égő szivar tüze, mit egy -óriási pipás elhajított; e czifra gúnyt csak ő értette, a kinek az fájt. - -És azután este lett és tele lett az ég csillaggal, s Szilárd elkezdé -nézni a csillagokat és elfeledé a mellett, hogy hivatalos terhek nyomják -vállait, elfeledé a rablót, a Fatia Negrát, s azt képzelé, hogy szemei -találkoznak azokban a csillagokban «egy más valaki» szemeivel, a kit ép -úgy kerül az álom és boldogság, mint őtet. - -A véletlen milyen közel hozta őket egymáshoz; csak el kellene fogadni a -férj meghivását, hogy ismét szem szem ellenében legyenek. Vajjon mit -mondanának egymásnak? - -Azután valahányszor egy csillag lefutott, az mindig felzavarta -ábrándozásiból; ki nem tudta verni a fejéből azt a mondást, hogy az egy -kiégett szivar, a mit az égi képletek valamelyik mágnás tagja, tán a -«nyilas», a zodiakusi sportsman, untából elhajigál. - -Az éj egészen csöndes volt; csak a malom zsilipjén átrohanó víz zuhogása -adott hangot a tájnak, mely ezuttal a malomgép kelepelésével nem volt -összekötve; a molnár a faluba ment a vizsgálat alatt, hogy avatatlanok -ne legyenek a háznál. A szobában a pandurok horkoltak, kiknek két óráig -éjfél után volt szabad aludni; addig csak Vámhidy volt ébren és kívüle -még egy pandur, a ki a pinczébe zárt foglyokat őrizte. - -– Áldjászketye Domnye Zeu! hangzék egyszer csendesen a part rekettyéi -közül, s Szilárd az épen kelő hold fényénél egy magas, sötét alakot -látott a malomfolyosó felé közeledni. - -A vak Juon volt az. - -– Hogy tudod te, hogy itt valaki áll? kérdé tőle gyanakodva Szilárd. - -– Hallottalak néhányszor fohászkodni uram, s tudtam, hogy ébren vagy, -mert hiszen előre óvtalak, hogy vigyázz, mert az éjjel rád fog törni. - -– Kicsoda? - -– Hát ki? A Fatia Negra. - -– S azt hiszed, hogy lenne bátorsága? - -– Azt tudom, hogy már útban van. - -– S hol voltál most? - -– Itt a malom árkában dolgoztam. - -– Éjszaka, mit dolgoztál? - -– A víztartón keresztülvezető híd alól elemeltem az innenső gerendát. – -Nehéz munka volt; de én elég erős vagyok hozzá. - -– Miért teszed azt? - -– Azért, hogy majd ha a túleső oldalról fog jönni, a mint a hid közepén -túl egy lépést tesz, a deszka lebillenik vele s ő, mint az egér a -fazékba, belehull a vízbe. - -– Mit érsz vele? Ki fog úszni belőle. - -– Azt teheti; de pisztolyai tele merülnek vízzel, azokat nem fogja -ellened használhatni. - -Szilárd kezdte látni, hogy egy makacs szövetségessel van dolga, ki -olyanokon töri fejét, a mik neki eszébe sem jutnának. - -– De tán csak nem képzeled, szegény ember, hogy valaki olyan őrült -legyen, hogy egyedül ennyi fegyveres ember között velem szembe merjen -állni. - -– Nem tudom, uram, de azt sem tudom, hogy ennyi fegyveres ember között -nem vagy-e te magad is egyes-egyedül? mert őrödet, ki a pincze előtt -áll, horkolni hallottam. - -Ez már megdöbbenté Szilárdot, rögtön sietett a mondott helyre s -megütközve látá, hogy az őr a pincze-ajtóban hosszat nyulva alszik. - -Odasietett hozzá nagy boszúsan, hogy felköltse, megfogta az alvó karját; -de semmi erőlködéssel sem birt lelket verni belé. Akár ha meg lett volna -halva. - -– Próbáljuk a többit felkölteni, uram; szólt Juon, s vak létére azzal a -könnyűséggel járt Vámhidy előtt, melyet a világtalanok olyan helyen -elsajátítanak, a hol gyakran szoktak járni. - -A pandurok ott feküdtek hosszú sorban, leterített szalmán a -lisztraktárban. - -Előbb suttogva, azután hangosan, utóbb haragosan szólongatá őket -Szilárd, sorba, névszerint, egy sem ébredt föl rá; fölrántotta az -alvókat fektükből: észre sem vették; mindegyik abban a helyzetben -maradt, a hogy visszahanyatlott. - -– Mi történt itt? kérdé Szilárd megrettenve. - -– Ugy-e hogy alusznak mind? s nem ébred föl egy sem. Hát az történt -uram, hogy áruló van közöttük; a Fatia Negra fizetett embere; mindenütt -van az, mindenütt! Az erdőkben, a palotákban, a tömlöczökben, a -kaszárnyákban, mindenütt! Ez az egy áruló maszlagot kevert társai -italába s most azok egy nap, egy éjjel aludni fognak; maga az áruló is -úgy tetteti magát közöttük, mintha aludnék, pedig csak azt lesi, hogy a -Fatia Negra jőjjön, s akkor ő a foglyokat kiszabadítsa. Jól van ez -kicsinálva, uram. - -Szilárd zsibbadni érzé tagjait. - -– Látod uram, te vagy itt egyedül; a Fatia Negra pedig sehol sincs -egyedül. De azért semmi baj. Azt tesszük, hogy ő is egyedül legyen. Azt -nem lehet most megtudnunk, hogy melyik a huszonnégy közül az áruló? Jól -van. Megkötözzük valamennyinek kezét, lábát, akkor az áruló is meg lesz -kötve. - -Szilárd kezdé észrevenni, hogy ennek a vak embernek mindenben igaza van. -Meg kellett fogadni szavát, a veszély bizonyos és közel van; tétovázásra -nincs idő; hirtelen előkeresé a malomból a pányvákat s hozzáfogott a -munkához. - -A vak óriás egyenkint térdére fekteté a pandurokat s kezeiket -hátravonva, odatartá keresztbe Szilárd elé, az pedig rájuk szorítá a -hurkot. Huszonhárom nem érezte azt, a huszonnegyedik pedig, a ki érezte, -jónak találta alvónak tettetni magát, mert ha észrevéteti, hogy ébren -van, az az irtózatos marok egy szorítással örökre alvót csinál belőle. - -Vámhidy tehát oda jutott, hogy saját huszonnégy fegyveres emberét gúzsba -köté, hogy egyedül lehessen a rettenetes Fatia Negra ellenében. - -– Éles-e a kardod, uram? kérdezé ekkor tőle az erős Juon. Azt bizonyosan -tudta, hogy a vármegye ura kard nélkül nem jár. - -– Igen; de pisztolyaim is vannak. - -– Próbáld meg uram, hogy használhatod-e őket, mert én nem hiszem, hogy -valami bajuk ne legyen. - -– Mi? - -– Ha jártál nagy vadra uram, medvére vagy bölényre, tudhatod azt a -rendet, hogy olyan fegyverre ne bizd magadat, a mit frissből nem -töltöttél saját kezeddel. Régi töltésre ne hagyd a sorsodat, ha csak -tegnapi is az; mert ki tudja, mi történhetett vele? Vonjuk ki a töltést -pisztolyaidból. Kisütni nem jó lesz, mert vadálláson vagyunk, s ilyenkor -csendesen kell lenni. - -Szilárd engedett a figyelmeztetésnek és két jó vontcsövű pisztolyából ki -szedte a töltéseket; a kitöltött lőpor után szokás szerint próbált -keresztülfujni a csövön s tapasztalá, hogy az nem megy. A csőbe dugott -körömvas valami lágy anyagot húzott ki magával, Juon megszagolta azt, s -azt mondá, hogy vadméh viaszkja. - -– No uram, ezzel a fegyverrel már nem lősz, mert az úgy teletömte a -gyutacs lyukát, hogy csak több órai munka után tudnád kitisztogatni. - -– Még itt vannak a pandurok fegyverei. - -– Azokat is vizsgáld meg előbb. - -Már azoknál nem vesződött Szilárd a töltés kiszedésével, hanem úgy -próbálta meg, hogy elsütögeté a levegőbe; mely kisérlet csak annyiban -sikerült, hogy a gyutacsok elpattogtak, de maga a töltés ki nem dördült. -Azok is mind gyalázatosan meg voltak rontva. Az alatt kellett mindennek -végbe menni, míg Szilárd künn volt s az emberek aludtak. Akárki tette, -gyors keze volt. - -– Tehát uram, éles-e a kardod? mert a Fatia Negra lépéseit hallom. - -A vak éles hallású fülei már neszelték az ismert lépteket, mikor az még -a távol erdei ösvényen közeledett. - -Az ifju önkéntelen borzadást érzett végigfutni testén, midőn -elérkezettnek látta a perczet, melyben az üldözött ellenséggel -találkoznia kell. A bűbájos rejtély, mely annak személyét körülfogá, a -bámulatos vakmerőség, melylyel terveit sikeresíté és roppant testi ereje -minden szivet sebesebb dobogásba hoztak volna abban a pillanatban, midőn -egy magányos helyen találkozni kellett e fekete arczczal, élet-halál -tusára. - -Azonban Szilárd el volt határozva; az erős akarat, mely jellemes férfiak -sajátja, megtöré benne a félelmet. Nem szabad remegni, nem szabad -gyávának lenni. A kinek kard van a kezében, az nincsen egyedül: a kard -is egy ember. - -A vak Juon reszketett helyette. Ő érte félt. Mikor Szilárd visszatért a -meztelen karddal, ujja hegyével végig pöngeté annak élét, hogy eléggé ki -van-e fenve? - -– Jó kard, nagyon jó kard, domnule; ne félj tőle semmit; mikor a vízből -ki akar kapaszkodni, akkor szökjél oda s vágj a nyakához. Egyébütt ne -vágd, mert vasinget visel az átkozott, nem fogja a fegyver. Ha ki talál -szabadulni, hogy össze kell csapnotok, ne védd magadat, hanem csak vágj -hozzá, így talán megsebesít, de ha véded magadat, megöl. Ha el talál -nyomni, kiálts; én odarohanok s megfojtom puszta kézzel. Oh, csak most -volna meg két szemem világa! - -A vak ember keservesen kezde zokogni. - -– Ez az ember elölte nőmet, engemet vakká tett, és most, mikor hallom -közelíteni, egyedül jőni felém, nem láthatom őt meg, hogy én rohanhatnék -reá! Domnule, légy bátor; az Isten veled van; az én Mariórám lelke -vezesse kardod élét s homályosítsa el az ő szemeit. Most, hallod őt -közeliteni? - -Látni is lehetne már. A magas, délczeg alak könnyű, ruganyos lépésekkel -jött a holdvilágsütötte sziklán alá; hosszú fekete atlaszköpenye fejétől -sarkáig fedve tartá. - -Szilárd látta őt lépésről-lépésre közeledni a malom felé, melynek -tornácza alatt, magát egy oszlop mellé húzva, várt reá. - -Abban a perczben, a midőn megpillantá az alakot, az elébbi remegés -helyébe valami oly csodálatos elszánt düh lepte meg szivét, a mit csak -azok ismernek, a kiknek a szemközt álló veszély vérüket forrásba szokta -hozni. - -Most már nem félt tőle, most vágyott a találkozásra. - -A vak Juon mellette állt és kezét szorongatá. Hallgattak mindketten; még -a természet is oly csöndes volt, mintha a szél is meg volna halva. Csak -a közeledő léptei döngtek. - -A fekete alak már a hidra lépett, biztos járással eljött a közepéig; ott -még egyet lépett, akkor a hid deszkája lefordult vele s a fekete ember -egy önkéntelen kiáltással lehullott a vízbe. - -– Most, uram rohanj rá! súgá Juon Szilárdnak; a ki e perczben azt hivé, -hogy gyávaság volna egy embert akkor támadni meg, mikor az nem védheti -magát, bár ha rabló is az, s engedte őt kikapaszkodni az innenső partra. - -A fekete köpeny lemaradt a Fatia Negráról a vízben; úgy állt Szilárd -előtt, tagjaihoz tapadt öltönyben, mint egy Antinous-szobor; valódi -athleta alak. - -Övébe két pisztoly volt tűzve; a víztől alkalmasint haszonvehetlenné -téve, és egy hosszú arab jatagán, semmivel sem kurtább bármely kardnál, -csakhogy markolatja keresztvas nélkül. - -Szilárd útját állta. - -Egy perczre meg volt lepetve a Fatia Negra ellenfelének nem várt -ébrenléte és bátorsága által, a másik perczben már kezében villámlott a -kirántott jatagán és a másik villámlás már az összecsapás volt. - -És ekkor az történt, a mi megtörténik százszor és ezerszer az életben. - -Az egyik vívó a hirhedett kalandor volt, athletai testalkattal, kinek -bátorságában a hőst lehetett bámulni, ki soha legyőző ellenfélt még nem -talált; a másik bajvívó pedig egy iróasztal mellett tengődő ifju, -gyöngéd testalkattal, kinek tán akkor volt először életében kiköszörült -kard a kezében s kinek semmi egyéb előnye nem volt ellenfele fölött, -mint a becsületes ember bátorsága a vétkes ellen. - -És az első összecsapásnál a Fatia Negra le volt fegyverezve. - -Ez nem tartozik a csodák közé. - -Mind a két fél egyszerre támadt; egyik sem hárított (parirozott), -Szilárd kardja egy «elővágással» keresztülmetszé ellenfele csuklóján az -inakat, s az abban a perczben elejté a kardot. - -A Fatia Negra a rémület állati ordításába tört ki, midőn kardja kihullt -kezéből; s erre mintha viszhangja lenne, a malomtornácz alatt várakozó -Juon örömrivallása felelt. A vak megismeré a Fatia Negra vészhangját s -előrohant rejtekéből. - -A lefegyverzett kalandor kardjával együtt elveszté lelke erélyét. Jobb -keze egyszerre zsibbadtan hanyatlott alá s azzal együtt erős szivét is -zsibbadás lepte meg. Látta, hogy ez az ember az, a ki a sorstól el van -küldve, hogy végóráját hírül hozza. - -Mint a megriasztott hyéna, mely szarvas helyett oroszlánt talált a -berekben, riadt vissza, s el kezdett futni az erdő felé. - -Szilárd utána rohant. - -«Vigyázz!» hangzott utána a vak Juon hosszan nyújtott kiáltása; de arra -nem hallgatott senki, a vak ember egyedül maradt ottan, s hallgatózott a -sebesen futók kettős dobogása után, az mindig távolabb-távolabb -hangzott; végre lefeküdt, fülét a földre téve, úgy hallgatá; aztán az is -elmult és nem hallott semmit. - -Botorkázva elment odáig, a hol a küzdelem szinhelye volt; elkezdett a -földön tapogatózni; meglelte a jatagánt, felemelé: «ez a Fatia Negra -kardja!» suttogá; végigsimítá kezével, «ezen nincs vér», suttogá tovább. -Azután lehajolt a földre, tapogatózott, keze megérezte a földön a -kiömlött vért; ujja hegyét ajkához érteté, megízlelte: «ez az ő vére!» – -«ez édes!» – és akkor – mosolygott. - -A Fatia Negra pedig futott ellenfele előtt. Eleinte messzire elhagyta -őt; de később a folytonos vérvesztés miatt lankadni kezde, s azt is -veheté észre, hogy ellenfele, ha elmarad is tőle, a vércseppek nyomán -ismét utána talál; vesztére a hold oly világossá tette a tájat, mintha -nappal volna. - -Kénytelen volt leülni egy fatörzsre, hogy sebesült kezét bekösse; -legalább ne folyjon oly erősen a vére, mely nyomába vezeti üldözőjét. - -Míg zsebkendőjét balkeze és fogai segélyével tehetetlen jobbjára -hurkolá, az alatt utolérte üldözője. - -– Fatia Negra, add meg magad. - -A kalandor válasz helyett pisztolyai sikerét kisérté meg; s miután azok -nem sültek el, közeledő ellenfeléhez hajígálta egyenkint. Szilárd -tapasztalá, hogy a Fatia Negra balkézzel is igen jól tud hajítani; ha -jókor félre nem ugrik előle, a pisztoly bezúzza agyát. - -Ekkor újra felugrott a Fatia Negra s futott odább. Most már nem igen -egyenlő erővel haladtak, ő és üldözője. A vérvesztés lankasztá erejét. -Még egy nehéz kisérletet tőn, az oldalt eső meredek hegyoldalon -kapaszkodni föl. Ezt ritka emberi mell állja ki; ő bizott a magáéhoz. -Azonban tapasztalá, hogy ezzel sem rázza le ellenfelét nyakáról. -Elmaradt ugyan nehány száz lépésnyire, de a ritkás erdőben nem lehetett -előtte utat veszteni. - -Itt a hegyháton megállt a kalandor, végig tekintett a körülfekvő erdős -hegyek óriási hullámain s egy ezüst sípot vonva elő kebléből, azzal -hármas átható füttyöt adott, melyet a legtávolabbi bérczek -visszazengtek. Csak a viszhang, csak a fütty volt az, hasztalan várt -egyébre. A visszafelelő tülökhangok nem támadtak fel. Messze elfutottak -azok más völgyek rejtekeibe. A czimborák siettek elmenekülni. - -Az üldöző ismét utolérte. Tiz lépésnyire bevárta őt, akkor felkapott egy -félmázsás követ s felhajítá; a szálfa, mely mellé Szilárd menekült, -meghajolt az ütéstől. A Fatia Negra futott a völgybe lefelé. - -Ez az út már kétségbeejtő volt rá nézve; lefelé ellenfele is olyan jól -haladhatott, mint ő maga; a távolság kettőjük között soha sem volt több -tíz lépésnél, a vett seb kezdte egész testét lankasztani s tapasztalá, -hogy a kövekkel hajigálás nagyon eredménytelen harcz, a hol az egyiknek -csak fél keze van. - -Lihegve menekült ismét odább. Keresztül-kasul vezetgette üldözőjét az -erdőn, hogy egy pillanatra elbódítsa, mint a futó róka szokott tenni, -midőn már tanyájához közel van, a minek bejáratát nem akarja elárulni a -vadász előtt. - -Utóbb egy eleven sövény állta útjokat, a Fatia Negra keresztültörte -magát rajta; ugyanazon a résen követte Szilárd. - -Egyszerre egy vadászlak előtt álltak. A szarvas agancsok a ház homlokán -s ablakai felett legalább azt sejttették, hogy ez valami vadásztanya. - -Egy ablaka az erdő felől nyitva volt az erdei háznak; a Fatia Negra még -egyszer megállt, bevárta ellenfelét nehány lépésnyire, akkor -megfenyegeté öklével és beszökött a nyitott ablakon. - -A lakás körül nem hallatszott kutyaugatás, a mi elég különös volt, hogy -egy lak az erdők mélyében ilyen vigyázat nélkül legyen hagyva. - -Vámhidy egy perczig sem tétovázott, hogy e helyre is kövesse a -kalandort. Átveté magát az ablakon s egy sötét folyosón állt, melynek -tulsó végén hangzottak az üldözött kalandor léptei. Oda is utána ment. - - - - -A RÉMLÁTÁS. - -– Kedves Henriette, mondá Lénárd nejének, a mint a vadászport leverte -magáról, nemsokára vendégeink érkeznek Hidvárra, még pedig alkalmasint -számosan. Kérem szépen, tegyen készületeket elfogadásukra. - -Henriette fejét meghajtva intett, hogy érté a parancsszót. - -– Meglehet, hogy önnek nálam nélkül kell a házi asszonyi hivatást -teljesíteni, mert én kénytelen leszek ez órában Szebenbe rándulni s csak -két nap mulva jövök vissza. Meglehet, hogy az illető urak az alatt -érkeznek meg, a mit én nagyon sajnálni fogok. Azonban rajta leszek, hogy -minél elébb hazatérjek s még itt találjam őket. - -Henriettet mind nem nagyon látszott ez az egész érdekelni. Lénárd vette -azt észre. - -– Az uraságnak azt a szobát nyittassa fel kedvesem, a melynek ablakai a -parkra nyilnak; a cselédségnek pedig a földszinti vadász-szobákat, -huszonnégy ágygyal. - -Erre az intézkedésre mégis kérdő meglepetéssel tekinte urára a hölgy. - -– Kegyed bámul azon, hogy micsoda vendégcsoport az, a melynél az uraság -egy szobával beéri, a cselédség pedig hatot vesz igénybe. Ez, kedvesem, -az Arad vármegye által kiküldött fegyveres csapat és annak vezetője, -mely a Fatia Negra és bandája kézrekerítésével van megbizva. Miután -útjokat erre vették, fel nem tehetni róluk, hogy Hidvárt kikerüljék; én -magam hívtam meg a szolgabirót, ki a csapatot vezeti, hogy fogadja el -hidvári kastélyomat hadjárata «pivot»-jául, s nem volna esze, ha -ajánlatomat igénybe nem venné. - -E beszéd alatt ismét hasonlított Henriette azokhoz a festett képekhez, a -mik szemeikkel kisérik az embert, de nem lélekzenek. - -– A nevét nem is mondtam még leendő vendégünknek, folytatá Lénárd, -egykedvű könnyelmüséggel: Vámhidy Szilárd, aradmegyei szolgabiró; derék -fiatal ember. - -Henriette fehér lett, mint a márvány. - -– Engem nagyon le fog kötelezni, kedves Henriette, ha vendégünkkel -mindent elkövet, hogy az magát házunkban kényelmetlenül ne érezze. -Egyébiránt ön okos nő, fölösleges volt figyelmeztetésem. Engedje kezét -megcsókolnom. A viszontlátásig. - -Henriette látta őt eltávozni, látta kocsiba ülni és tovahajtatni és -akkor elkezdett sírni s ajkait befogta két kezével s fejét elrejté -ágyvánkosai közé, hogy valaki meg ne hallja a sírást. - -A Fatia Negrát üldözik!… A Fatia Negrát üldözi Vámhidy Szilárd!… - -Ide fog jönni; ebbe a kastélyba fog szállni; Lénárd maga hívta őt -házához… - -Bizonyosan el fog jönni, hogy hajdani kedvesét újra lássa… - -Oh! ez rettenetes, ez átkozott gondolat volt; akárki agyában született! - -Mit tegyen a nő, hogy ezt megakadályozza? a ki fél, a ki szeret, a ki -gyűlöl. - -Pedig ennek nem szabad megtörténni. - -Mennyi borzasztó történt már vele ez ifju életben; de ez, a mi -következik, a legirtózatosabb. - -Lénárd maga hívta meg Vámhidyt kastélyába. Ez a férfi nagyon bizott egy -szegény lélek-gyönge nő félelmében; nagyon sokat mert építeni arra a -rém-nimbuszra, mely alakját az ő szemeiben oly szörnyen megtámadhatlanná -varázsolá, hogy neje hajdani kedvesét vendégül hítta magához, még azt a -közönyt is tanusítva mellette, hogy ő maga ugyanakkor házát napokig -elhagyja. - -Nem jutottak eszébe a férjnek különös esetek? nem hallotta soha hírét -ünnepelt, celebrált úrnőknek, a legmíveltebb osztályokból, a kik egy -önfeledt pillanatában a rossz tanácsadó szenvedélynek, férjeiket a -szerető kedveért megölték!? Nem álmodott római imperátorok -kisérteteivel, kiket világ hatalmával kezeikben, egy gyönge nő -kétségbeesése buktatott sírba? Mert-e így játszani egy szívvel, melynek -csak meg kellene szólalni, hogy elpanaszolja, miért szenved és ő nagyon -fekete sorsnak nézne elébe. - -Bizonyára ő nagyon jól ismerte nejét; Henriettenek nem volt bátorsága a -tőrt, melyre rá volt irva, hogy ezt az ő szivének szánták, megragadni s -a fenyegető szivébe ütni. - -De azt sem akarta megérni, hogy Vámhidy őt itt találja Hidvárott. - -Elhatározá magában, hogy el fog szökni; végkép elhagyja férje házát. -Hová megy? mi lesz azután belőle? ki fogadja fel? Arra még nem gondolt, -csupán csak egyről volt bizonyos, arról, hogy Szilárd és ő a sírban -inkább, de Hidvár tornyainak árnyékában nem fognak találkozni soha. - -Hiszen hány gyönge szívnek adott már bátorságot a félelem? - -Senkije sem volt, a kire bizhatta volna magát; cselédei mind férjétől -fizetett kémek és börtönőrök. A pópa is eltünt Hidvárról végkép. -Akármely gunyhó, akármely juhásztanya lakója, a kitől segélyt kér, -árulója lesz, mert hisz ő szegény, Hátszegi gazdag. - -Kétségbeesésében egy régi emlék ébredt fel lelkében. Mikor még egy -időben a környék legrejtettebb zugjait bejárta, azzal az ábránddal, hogy -szerencsétlen embereket találjon és azokat boldogítsa, gyakran haladt el -egy kis ház mellett, mely mindig megragadta figyelmét. - -Egy kis vadászlak volt ez az erdők közepén; egészen fából építve, s -kívülről simára gyalulva, mint egy kis katulya. Előtte terebély -gyümölcsfák álltak, tavaszon virággal, őszön gyümölcscsel rakva, tetejét -egészen befutotta az iszalag és vadszőlő-venyige. - -A hallgató erdők közepett oly meghivó külseje volt a kisded háznak, hogy -Henriette az első látásnál nem állhatott ellent a kivánságnak, hogy abba -betérjen. - -A házikó ajtaját nyitva találta; csupán kilincscsel volt az betéve. -Belépett; odabenn senkit sem talált. Az első szobában keményfa-butorok -voltak, a fal mellett egy czifra tálas, festett mázos tányérokkal, az -asztalon egy cserépkupa friss tiszta vízzel. Az innen jobbra nyiló szoba -ajtaja is nyitva volt; abban sem talált senkit. Ott egy ágy volt -medvebőrrel beterítve, több medvebőr szőnyeg helyett a padlón, egy pár -tarka hiuz- és vadmacskabunda a falon kifeszítve. - -Ebből egy harmadik szoba nyilt; abban sem volt senki. Az fegyverekkel -volt körülaggatva, puskák, pisztolyok és különös alakú vágófegyverek, -sorban és keresztben, szögekre aggatva és szögletekbe helyezve; a -tölgyfa-asztalon kitömött állatok, madarak, az asztal alatt egy kitömött -róka lánczra kötve; egy pár vadkanfő erős agyarakkal az ablakok fölött; -de semmi élő állat sehol. - -Henriette azt hivé, hogy a ház gazdája bizonyosan távol van, s föltette -magában, hogy megvárja, míg hazajön. Azonban egyik óra a másik után mult -s Henriette utóbb is tovább menni volt kénytelen, nehogy ott esteledjék, -s csak eltávoztakor vette figyelembe azt a különös körülményt, hogy ez a -ház egészen köröskörül van nőve füvel; sehonnan út nincs tapodva hozzá. - -Néhány hét mulva kiváncsi volt ismét arra venni az útját. - -Egyedül, kiséret nélkül, a hogy szokott járni, megállt az erdei lak -előtt, lovát megköté a sövényhez s benyitott az ajtón. - -Ugyanabban a rendben talált mindent, a hogy először; az első szoba -asztalán ismét friss vízzel tele a cserépkancsó; a második szobában az -ágy úgy leterítve medvebőrrel, mint elébb, s a harmadik szobában azon -sorban a fegyverek, mint először látta. - -Ismét várt sok ideig, hogy valaki érkezzék a ház lakói közül, és ismét -hiába; késő estig semmi emberi teremtés nem közeledett a ház felé. - -Különös emberek lehetnek ennek a lakói, gondolá magában. Mindent -tárva-nyitva hagynak, a rossz emberek akármit ellophatnak belőle. - -Útközben találkozott szénégetőkkel, – azoktól kérdezgeté, hogy miféle -ház ez itt az erdő közepén? Négy közül három nem akarta megérteni, hogy -miről van szó? és egyátalában nem emlékezett semmi olyanforma házra; a -negyedik végre azt felelte az úrnőnek, hogy abban lakik a «dráku». – A -rossz lélek! - -Ez még tudnivágyóbbá tette Henriettet; a pópát vevé elő, hogy megkérdje -tőle, miféle ház az, a mi ott az erdő mélyében fekszik? senkit sem -találni otthon soha. - -A pópa is kitérőleg igyekezett válaszolni, úgy tetszik, hogy nem igen -emlékezett rá, mintha nem volna ismeretes a házikó történetével, vagy -mintha tudna felőle valamit, de nem akarná megmondani, s valami más -történeten törné a fejét, a mit válaszul adjon. - -Annyit mondott, hogy a szóbeszéd szerint abból a házból valami -vadászcsaládot öltek ki, vagy maga a vadász maga ölte el magát és -családját, s azóta a környékbeli lakosság közül senkit sem lehet -rávenni, hogy annak a háznak a küszöbét bármi kecsegtetésre átlépje s -nincs az a vakmerő tolvaj, a ki onnan valamit elorozzon, sem az a -kétségbeesett utazó, ki bármely zivatar elől abba meneküljön; mert azt -hiszik, hogy azt a rossz lelkek lakják. - -Henriette azonban nem hitt a láthatatlan rossz lelkekben; a milyeneket ő -ismert, azok mind frakkban, kabátban jártak; még inkább ingerelte a -titokteljes bűvköd, mely e házat lakatlanná tevé. Föltette magában, hogy -végére fog járni, vajjon csakugyan lakatlan-e? - -E végett, midőn harmadszor betért a házba, egy vad rózsát szakított le, -s annak egyik szirmát az asztalon levő vizes korsóba veté, másikat az -ágyat takaró medvebőrre, harmadikat, negyediket és ötödiket a -fegyvertárban levő fegyverek csöveibe dugta. - -Mikor aztán negyedszer is meglátogatá a magányos házat, kereste a -rózsaszirmokat s egyet sem talált azon a helyen, a hová tette. - -Tehát mégis jár itt valaki, a ki az ágyban alszik, a korsóba friss vizet -hoz s a fegyvereket használja. - -Egyszer a tudnivágy ravitte, hogy férjétől tudakozódjék a kis lak -rejtélye felől, elmondva neki mindent, a mit regeképen felőle hallott. - -Az aztán megmagyarázta a titkot. - -Abból a házból csakugyan kiölték az egykori lakókat, s a nép azt hiszi, -hogy benne kisértetek járnak, s nincs a kincs, a miért valaki akár -éjjel, akár nappal annak a küszöbét átlépje. Egy öreg földbirtokos -X-bányáról, kinek itt némi erdőségei vannak s a ki a mellett -szenvedélyes vadász, felhasználta a népbabonát, hogy potom áron -megvásárolja a birtokostól az erdei lakot és gyakori lesvadászataira itt -tartja lőszerkészletét. Az nem futja ki nála költséggel, hogy saját -vadászt tarthasson a háznál, a ki azt egyúttal őrizze; ha zárva tartaná, -bizonyos lehet felőle, hogy feltörik, mikor ott nincs: de minthogy -nyitva hagyja ajtaját, félve elkerüli minden. Hogy Henriette egyszer sem -találkozott vele, annak egyszerű oka az, hogy az öreg úr mint regalista -sokszor kénytelen Kolozsvárra feljárni s mikor itt van is, akkor egész -éjjel kora hajnalig a leshelyen áll, csak akkor tér haza aludni; délután -megint kimegy, s így Henriette, ki rendesen délután kereste fel az erdei -lakot, természetesen soha sem találkozhatott vele. - -Meg is nevezte Lénárd a kérdéses öreg urat, s most már Henriette nagyon -jól emlékezett rá, néha találkozott vele a kolozsvári estélyeken. Lénárd -egyébiránt figyelmezteté, hogy elő ne találja hozni az öreg úrnak azt az -egész dolgot, ha egyszer összejön vele, mert ez némileg atyafiságban áll -a vadorzással, miután saját erdeje nagyon kevés s többnyire Lénárd -körülfekvő erdőségeiből lövöldözi el a vadakat. Ennélfogva ezt a -szenvedélyét az öreg úr szereti titkolni; annyival is inkább, minthogy -nem egészen jó barátságban él Lénárddal. - -Henriette azontúl aztán nem látogatta meg többet az erdei lakot, melynek -rejtélyes érdeke a nagyon is prózai felvilágosítás által egészen -elveszett, s nem is tartotta volna többé illendőnek, hogy valakinek a -házába belépjen, a ki férjével nem jó barátságban él. Kalandozó körútjai -is elmaradtak; elfeledkezett róla egész e kétségbeejtő estéig. - -Most újra feltámadt lelkében a kis erdei lak emléke. Lelkének rettentő -hánykolódásai közepett lassankint mint mentő asylum kezdett feltünedezni -a bemohosult tetejű házikó, éjjel-nappal nyitva álló ajtajával, lakatlan -szobáival és kisérteteivel. - -Ez volt az egyedüli hely, a hová menekülnie lehetett, a hol kémektől nem -tarthatott, a hol nem fogja keresni senki, a hol elrejtve maradhat, és a -honnan ismét visszatérhet, vagy odább tévelyedhet a világba, a hogy a -sors mutatni fogja. - -Éjjel senki sincs a házban: a szenvedélyes vadász lesben áll. Az is -meglehet, hogy most távol van hivatalos ügyekben és napokig oda marad. -De ha ott lenne is és vele találkoznia kellene, tarthatna-e e tisztes -öreg embertől? Nem találná-e benne inkább természetes védőjét, ki őt -innen e hegytömkelegből Kolozsvárig, Bánfi-Hunyadig vagy a mi közelebb -van, kivezetné. Onnan aztán eljuthatna Pestre s nagynénje házánál -menekvést találna. - -Nem töprengett rajta sokáig, úgy fogadta ezt a gondolatot, mint -vezércsillag sugarát az égből és sietett azt követni. - -Fölvette shawlját, s mintha sétálni indulna, lement a szobaleány -kiséretében. Néhány forduló után eszébe jutott, hogy szép volna ide lenn -a szabadban vacsorálni; a hold olyan szépen ragyog. - -A szobaleány sietett a cselédségnek rendeletet adni a kastélyba vissza s -jól hallá, hogy uraasszonya zengő lágy hangján valami andalgó oláh -dallamot kezdett el dudolni, a mit egyszer megszeretett. Sokszor dalolta -ezt, mikor egyedül maradt. - -Az inasok nem sokára elérkeztek a parkba a terítékkel; a nyári lakból -lehozták a fonott székeket és a nádasztalt; felterítettek egy szép kerek -téren, mit terebély hársak fogtak körül. - -A parkban folyvást zengett az oláh dallam. - -Az ételeket is felhordták már s üvegharangokkal letakarták, kogy a -lámpafényre odacsődült éjjeli lepkék bele ne hulljanak. A dallam még -mindig hangzott. - -Szó volt róla a cselédek közt, hogy hívni kellene a nagyságos asszonyt; -azonban azt mindenki tudta, hogy nem szereti, ha akkor háborgatják, -mikor dalol. - -Tehát csak vártak reá, hogy mikor unja már meg? - -A komornyik minden öt perczben kihúzta az óráját s hivatalosan referált, -hogy mennyi már az idő? - -Mikor már csak egy óra volt hátra éjféltől s a dal még sem akart helyet -adni a vacsora iránti kötelességnek, a komornyik bátorságot vett magának -úrnőjét felkeresni s komolyan előterjeszteni: hogy az estebéd régen vár -reá. - -A dal nyomán és a holdvilág segítségével sikerült neki a hybiscus -bozótokon keresztül a dalolóra akadni, ki egy vén platánfának -támaszkodva, századszor kezdte újra: «az én gyűrűmet el ne veszítsd». - -– Nagyságos asszonyom! szólítá őt meg a komornyik. - -A megszólított nagyot kaczagott rá. - -– Ahá! János, maga most ugyancsak felült; azt gondolta, én vagyok a -nagyságos asszony. - -A kertész leánya volt. - -– Hát maga mit dalol itt, mint a holdkóros? már két óra óta bolondítja -az embert. - -A nagyságos asszony parancsolta, hogy daloljam folyvást azt a nótát, a -míg csak azt látom, hogy a bokrok között lámpavilág van, mert ő azalatt -ott fog vacsorálni s nagyon szereti messziről hallgatni ezt a nótát. -Adott is érte egy szép réztűt a hajamba, a miért dalolok. - -Az persze arany tű volt. - -– S hol van a nagyságos asszony? kérdé ámultan a komornyik. - -– Ott vacsorál a hársfák alatt, ni! hát nem látja a lámpavilágot? - -A komornyik épen onnan jött, s tudta, hogy ott nincs a nagyságos -asszony. - -– Merre látta elmenni? - -– Arra sétált a bokrok között. Bizonyosan a vacsoránál ül, csak ott -keresse. - -– Hüh, teringette! átkozódék a komornyik, homlokon csapva magát s futott -onnan eszeveszetten, magában lelkendezve: ez megszökött! - -Ez már ugyancsak világos volt. Azért küldte fel vacsoráért a -szobaleányt, azért állította oda maga helyett énekelni a kertészleányt, -hogy az alatt kijátszva a cselédség őrködő figyelmét, útat veszthessen. - -Mit fog mondani a báró úr, ha ezt megtudja? de mit fog tenni? Mindenkit -főbelő, a kit elől-utol talál a kastélyban. - -Utána rögtön minden ember! a kinek kedves az élete. Keresni kell minden -úton. Fáklyákat gyújtani, lóra kapni, kérdezősködni fűtől, fátol. - -De biz az mind hiába volt már; a szökevény több mint két órai tért nyert -üldözői előtt, a hegyek, erdők között úgy elbolyonghatott, hogy nyomába -sem találnak. Reggel felé fáradtan, tikkadtan érkeztek vissza a -kastélyba az inasok, vadászok, csatlósok; mindenik azzal a reménynyel, -hogy talán a másik találta meg az úrnőt, s a később érkezőket mind azzal -a hittel várták, hogy talán az hozza őt vissza. Senki sem tudott felőle -még csak hírt is hozni… - -– – Henriette, a mint a kertészleánynak megmondá, hogy hol álljon meg -kedvencz nótáját dalolni, egyet kerülve a park kigyóútjain, a fáczános -kert ajtaján át kisietett az erdőre, s ott mindenütt az út mentében, a -fák között haladva, sietett pihenés nélkül az ismerős ösvényen, melyet -felismerni segített a barátságos holdvilág. - -Senki sem vette észre. Egyszer találkozott csak elkésett szekérrel; de -az már olyan messziről elkezdé a csörömpölést, hogy elég ideje volt -magát elrejteni szem elől. - -A félelem erőt adott idegeinek. Máskor oly gyönge volt, hogy alig sétált -végig a parkon, már kimerültnek érezte magát; most pedig két órai -sietség után köveken, bokrokon keresztül, magányos éjszakában még -fáradtságot sem érzett. Egy dombtetőről visszatekinte; a hidvári kastély -tornyát látta még a völgyben, de a távol ködeitől kéken és számítgatá -magában: milyen messze lehet már? Észrevették-e már, hogy eltünt? -Jőnek-e az úton keresni? - -Azután, mintha attól tartana, hogy valamelyike azon ablakoknak, mik a -hidvári kastélyból, mint egy rém tűzszemei világítnak utána, megláthatná -s elárulhatná, sietve igyekezett le a völgybe, melynek összeboruló -rengetegét még a holdvilág elől is eltakarták. - -Az éj nesztelen volt, az erdő sötét; robogó csörtetések hangzottak a -targally között: éjjel járó dúvadak csapása; egy-egy zúgó éjbogár -körüldongva kisérte makacsul az éjjeli futót, mintha utána küldött kém -volna az is; a gyönge teremtés szíve reszketett; hátha el is tévedt? -hátha rablók kezébe kerül, a kiket most üldözőik az erdőkbe menekülni -késztettek? Azért mégis nagyobb volt a félelem, mit Hidvárról elhozott s -százszorta nyugalmasabb a rémséges erdő, álmukban beszélő óriás fáival, -mint annak szőnyeges falai. - -Egyszerre egy nyílt völgy tárult fel előtte, mely ismerősül látszott őt -üdvözölni. - -Valóban e vadrózsák azok, mikről gyakran szakított virágot kalapja -mellé, mikor ezen járt. A vadászlaknak itt kell már lenni. Jól rejtve -van az, nem igen találni rá. Jobbra a rózsabokroktól rejtik azt magas -bükkfák. - -Nehány percz mulva ajtaja előtt állt. - -A mint a kilincsre tevé a kezét, akkor csak az az egy gondolat döbbenté -meg szívét: ha zárva találna lenni? Ha kivételesen épen most nem lehetne -e házba belépni! - -Csak el kellett fordítania a kilincset, hogy ez aggodalma megszünjön. Az -ajtó most is nyitva volt. - -A küszöbön megállva, reszkető hangon kérdezé: - -– Van valaki idehaza? - -Semmi válasz. - -Ekkor betette az ajtót maga mögött s a másik szobáét nyitá fel. Ott sem -felelt senki a felhívására. A harmadik szoba szintén nyitva volt, mint -rendesen, sőt még egy ablaka a gyümölcsös felé kitárva; különben minden -úgy a maga helyén, a hogy rendesen szokta találni: fegyverek, nyugágy s -a vizes korsó az asztalon. - -A ház öreg gazdája bizonyosan a leshelyen van s reggelig nem tér vissza. - -Henriettenek egy perczben az jutott eszébe, hogy be kellene maga után -zárnia az ajtókat, nehogy eltalálván aludni, meglephessék; de azután -elgondolta, hogy az nem volna illendő, a ház gazdáját kizárni saját -lakából, ki tán hajnalban átfázva, fáradtan érkezik majd haza, s -mennyire megdöbbenne, ha lakát belülről zárva találná. - -Inkább arra határozá el magát, hogy ébren fogja őt bevárni, s a mint -megérkezik, rögtön felfedezi előtte, hogy férjétől válni akar, kinek -bánásmódját nem tűrheti többé. Addig vigyázni fog, hogy el ne aludjék. - -Mikor aztán már első izgatottsága lecsillapult, mely teste és lelke -minden tevékenységét munkában tartá, akkor elkezdtek a felszabadult -képzelem zsibbasztó rémlátásai lelke elé tólulni. Akkor kezdett arra -eszmélni, hogy hol van? - -Egy erdei lakban, melyből gyilkosok egy egész családot kiirtottak. - -Talán, ha e medvebőrt felemelnék, még alatta látható volna a vérfolt a -padlón? - -Talán épen e szobában rohanták meg őket? Itt hangzott a nő -halálsikoltása; itt küzdött a férj irtózatos tusát gyilkosaival; itt -könyörögtek térden állva a gyermekek a véreskezű embereknek, hogy ne -bántsák őket; itt feküdtek a véres hullák egymásra hányva, talán -napokig, a míg ráakadtak, temetetlen, halotti szentségek nélkül. Az éj -néma óráiban nem történhetik-e az meg, a mit annyian hisznek? hátha -azoknak van igazuk, hogy a túlvilággal nincs megszakítva minden -összeköttetés, s a mint az álmodó átjár innen oda, akként a halott onnan -visszajárhat? - -Hátha az lenne való, hogy e háznak csakugyan nincsen más lakója, mint a -kik már meghaltak, s a kik a vendéget elfogadják, a kik tán -koczogtatására felelnek, a kik tán mellette ülnek, a láthatatlan -házigazdák és véres családjuk lesznek egyedüli társalkodói az éjjel. - -Henriette sok sajátszerű babonát hallott e tájon; többek között azt, -hogy mikor egy ablaktábla valami kerek folton elhomályosul, akkor -otthontalan lélek van a szobában, annak a lehellete veti az üvegre a -párafoltot. - -Olyan félve tekintett az ablakra. - -A magányban vissza kezde térni ideges reszketegsége, mely csaknem lázzá -magasztosult. Ilyenkor nem tudott ülni, sem feküdni; járkálnia kellett -alá s fel, hogy lecsillapuljon. - -Most ezt sem folytathatta soká; a hosszas sietős útban ki volt fáradva -már, nem birták lábai, kénytelen volt ledűlni pihenni a nyugágyra. - -Néhányszor végigborzadt ott fekve s olyankor erősséget keresett szívének -abban a gondolatban, hogy mégis jobb itt, az ismeretlen puszta lakban, a -meggyilkolt ember kisértetes tanyáján, mint volna otthon; s inkább -jőjjenek a föld alul a hideg rémvilág nyugtalan kisértetei s üljenek oda -ágya mellé és mereszszék rá halottszemeiket, minthogy találkozzék -egykori kedvesével férjének házában, és egy födél alatt töltsön vele egy -örökre megátkozott éjszakát. Ennél a gondolatnál elnyomta az álom – a -kín. - -Mintegy félóráig alhatott, nyugtalan, látványokkal háborított álmot; -akkor egyszerre felriadt. - -Úgy tetszék, mintha távoli kiáltást hallott volna. Tán csak álmában -képzelte azt hallani s oly rémes volt, a mit álmodott, oly félelmes a -hang, a mit hallott, hogy felébredt rá. - -Hallgatózni kezdett. Éjfél után olyan nagy hangja van minden nesznek. - -Azt képzelé kivenni a mély csendben, hogy sebesen közeledő lépések -hangzanak. - -Ismét egy kiáltás! mint egy üldözött vadé, mint egy megsebesült farkasé. - -Most már nem álmodott; ezt már világosan hallá. Látta, hogy hol van; a -holdvilág besütött az ablakon, mind a három szobában végig látott. - -Egyszerre a kert felőli ablakon, honnan a hold bevilágított, egy sötét -alak jelent meg, mely a holdvilágot egy perczre elfogta. - -Ez alak keresztülugrott az ablakon, s lihegve futott két szobán -keresztül, be a harmadikba, a hol a fegyverek álltak. - -Henriette látta őt ágya előtt elfutni, hallotta fáradt lihegését, – és -megismerte azt. - -– – Ez volt a Fatia Negra! ez a Fatia Negra háza. - -S még ez nem volt minden. - -A Fatia Negra nyomában rohant egy másik rém, kivont karddal kezében; -annak az arczában pedig felismerte Vámhidy Szilárdot. - -És e rémlátásra sem birta eszméletét veszteni, a mi olyan jó lett volna -rá nézve. Kiáltani akart rájuk: lihegve nyögé: «ne! – ne! – ne!» – vagy -csak képzelte tán, hogy mondott valamit, a hogy mélyen álmodók szokták -képzelni azt; s a mellett világosan látott mindent, a mi tőle néhány -lépésnyire történt. - -A Fatia Negra beugrott a fegyverterembe s lekapott egy pisztolyt a -falról. - -Szilárd az ajtó küszöbén állt. - -– Megállj! kiálta rá a Fatia Negra rikoltó hangon. Házamban vagy és -meghalsz. - -Szilárd nem méltatá őt válaszra, előbbre lépett. - -– Uram, megálljon ön egy szóra, szólt ekkor halkabb hangon a Fatia -Negra, csaknem rekedten, alig hallhatóan. Ön engem megsebesített; ön -engem idáig üldözött. Most kezemben van az ön élete, megölhetem, ha -akarom. Alkudjunk meg: én nem ölöm meg önt, ön nem üldöz engem tovább. -Ön visszafordul innen, s azt mondja, hogy nem birt utolérni. Én önnek -esküszöm a halálra, holnap huszezer aranyat fogok küldeni. - -Szilárd megvető hidegséggel mondá: - -– Add meg magad, én nem alkuszom. - -– Nem alkuszol? Te nyomorult féreg! Homlokod a pisztoly szája előtt, egy -billentése ujjamnak s fejed szét van hordva, s te még ellenem mersz -törni. Akarod-e a fejedet megtartani? - -– Én a te fejedet akarom elvinni, szólt Szilárd és még egy lépést tett a -kalandor felé. - -– Az én fejemet? Hahaha! Ezt a fejet, te? ezt a fejet itt? No hát nesze! - -E pillanatban egy átható sikoj rezzenté meg a két halálra küzdő -ellenfelet, a mellékszobában egy fehér alak omlott végig a földön. - -A másik perczben eldördült a fegyver s a Fatia Negra – élettelenül -hanyatlott a szőnyegekre vissza. - -A mikor azt mondá kaczagva: «no hát nesze!» a mikor az a sikoltás -hangzott: akkor ő a pisztoly száját hirtelen saját szájába fogá, úgy -süté el; az erős töltés szerteszét hordta fejét; Szilárd egy meleg -véresőt érzett magára aláhullani. - -A Fatia Negra csakugyan nem adta oda fejét. A lövés semmivé tette azt. - -Sohasem tudta meg senki, hogy ki volt a Fatia Negra? - - - - -AZ EGYEZKEDÉS. - -Lapussa János úr már hetedszer izent Sipos fiscálisnak, hogy látogassa -őt meg s mindannyiszor azt a választ kapta vissza, hogy az ügyvéd nem -mehet. Mikor jöhet hát? Azt nem tudja. Végre azt izente vissza, hogy se -ma, se holnap, sem az esztendő semmi napján nem mehet hozzá. - -Sipós úr letett minden összeköttetésről a Lapussa-családdal ama fatalis -örökösödési per óta, melynek védvei és ellenvédvei egytől-egyig abban -álltak, hogy a pörös felek mennyi rosszat mondhassanak el egymás -személye felől. Az ilyesmi pedig nem volt Sipos úr izlésére. - -Föltette magában, hogy semmiféle tanácscsal sem fog szolgálni többé sem -az egyik, sem a másik félnek, kik a kiméletlenséget oly tökélyre vitték -mindkét oldalról, hogy saját ügyvédeik kezdték restelni a dolgot. - -Legjobban bántotta a puritán érzelmű férfiut az, hogy a legtöbb botrány -a meghalt Lapussa Demeter nevének jutott ki. Ő sem szerette ugyan az -öreg urat, vele is sokszor méltatlanul bánt, tiszteletdíjával adós -maradt, büszkeségével sértegette, háta mögött rágalmazta; de ő azért -sohasem birná magára venni, hogy egy halottról rosszul beszéljen: De -mortuis aut bene, aut nihil. - -Hanem fenmaradt számára mégis egy szerep ez ügyben: Kálmán védelmezése; -e lakhely nélküli ifjunak volt ő törvényesen kinevezett védője s János -úrnak e minőségben sokkal sajgatóbb ellenfele, mint maga Lángainé. - -A hetedszeri hasztalan kéretés után maga jelent meg János úr Siposnál. - -Gyász volt a kalapja mellett; igen szomorú arczot iparkodott mutatni. - -– Nem jött el ügyvéd úr én hozzám, én magam jöttem. Pedig igen fontos -ügyben akarok kegyeddel beszélni. Hallotta már? - -Sipos nem tudta, hogy mit kellett volna neki már hallani. - -– Látja ezt a kalapom mellett? szólt János úr érzékenyen, a felkötött -gyászra mutatva. - -Sipos úr azt gondolta, hogy János úr megint a meghalt Demeter urat kezdi -el gyászolni. - -– S csakugyan nem hallotta még? Szegény sógorom, szerencsétlen -Henriette. - -– Nos, mi történt? - -– Hátszegi a Marosba fulladt. - -– Lehetetlen! Hiszen kitünő úszó volt. - -– Úgy történt, hogy paripája elragadta, a zablája kettétörött, nem -fékezhette meg; mikor Hátszegi látta, hogy a ló a magas partról leszökik -a vízbe, le akart ugrani a nyeregből; azonban sarkantyúja -szerencsétlenül a kengyelbe akadt, s a ló magával rántotta őt a magasból -a folyóba. Ott a vízben fejjel lefelé, lábbal fölfelé, hasztalanul -erőlködött magán segíteni; a megbőszült paripa átúszott vele a -túlpartra, szüntelen maga után hurczolva a szerencsétlent, s mire a -tulsó partra ért, úgy összerugdalta a fejét, hogy arczára sem lehetett -ráismerni többé. Ma egy hete temették a hidvári családi sírboltba; -csodálom, hogy kegyednek nem küldtek a halotti jelentésből. - -– Hm, ez elég nagy – (azt akará mondani Sipos úr: «szerencsétlenség», -hanem azután csak nem mondott semmit). - -– Szegény Henriette! szólt nagyot sóhajtva János úr: ilyen fiatalon -özvegységre jutni! s olyan derék, szeretett férjet veszteni el és olyan -szomorú halállal! Igazán sajnálatraméltó! És a mi legsajnosabb, senkije -sincs, a ki vigasztalná. - -Sipos úr igazán el nem tudta gondolni, hogy mit akar ez most? - -– Igazán, a szívem hasad meg érte, tessék elhinni, fiscális úr, – ha -meggondolom, hogy holmi nyomorult pénzviszonyok minket abba a sajnálatos -helyzetbe hoztak, hogy egymástól ennyire elidegenedtünk; de nem én -vagyok az oka; azt tetszik tudni, hogy nem én vagyok az oka. - -Sipos úr köhögött és nem bizonyított semmit. - -– Hiszen, ha én hozzám szépen szóltak volna; ha például Henriette csak -egy levélben ennyit irt volna: – kedves bátyám; ámbátor szeretett -nagyatyánk minket egészen kirekesztett, de mindazáltal remélem önnek -rokoni szívétől, hogy nem kiván bennünket ilyen nagy mértékben büntetni; -– no, tudja: valami ilyesfélét, hát hiszen én sem vagyok tigris! az én -szívem sincsen kőből. Nem tetszik azt hinni, pedig igazán mondom, úgy -van. Én már egészen rászántam magamat, hogy az öreg úr végrendelete -daczára is a kerekvári dominiumot átengedem Henriette hugomnak. - -– Mert több rá a költség, mint a jövedelem. - -– No, ne tréfálózzék fiscális úr. Én rokonaim irányában sok áldozatra -voltam képes. Engemet félreismer a világ. Engem fukarnak hisznek, -kapzsinak; pedig ha a szívembe láthatnának. - -– A miket tett uraságod, azok nem igen bizonyítanak rokonai iránti jó -indulata felől. - -– No hát, miket tettem? - -– Olvassa végig a perét ellenük, s eszébe fognak jutni. - -– Annak mind Lángayné volt az oka. Arra haragszom. Azzal nem békülök ki. -Az nagyon bántott engemet és édes atyámat. Azt bizonyította ellene, hogy -őrült volt. - -– Bámultam a hidegvért, a mivel ezt tudta tenni. De ön nem ő rajta állt -boszút, hanem testvére árváin; a kik önt és atyját nem bántották, a kik -önnel nem is pereltek, a kik öntől nem követeltek osztályrészt és a kik -– engedje ön ezt nyiltan kimondanom – mindazokban a vétségekben -ártatlanok, a miket ön rájuk fogott. - -János úr kényelmetlenül fészkelődött helyén. - -– Mert, hogy védenczem ama váltóhamisítási ténybe mily ármánynyal, -milyen cselszövénynyel vonatott bele, azt uraságod maga legjobban fogja -tudni. - -– Csak nem hiszi fiscális úr, hogy én nekem valami egyetértésem lett -volna azzal a rossz emberrel, a ki őt ebbe belevitte? - -– Az a rossz ember önnek megbizottja volt. - -– De én azt tagadom. - -– Tudom. Csakhogy a mi bizonyítékaink erősebbek az ön tagadásánál. - -– Egyet mondok uram: azt tudja ön, hogy én gazdag ember vagyok. - -– Tudom; én nem törődöm vele. - -– Önnek védencze pedig földönfutó, szegény. Hisz ön a birák -megvesztegethetlenségében? - -– Hiszek a világos igazság kényszerítő hatalmában. - -– Ha én akarom, ez a per elhúzódhatik húsz esztendeig. - -– Az a per, a mit Lángayné kezdett ön ellen, elhúzódhatik a világ -végeig, ahhoz én nekem semmi közöm. Vajjon ő nagysága almásszürke -fogaton jár-e, avagy rézderesen? az nem az én bajom; hanem az a másik -per, mely az én védenczemnek, a ki semmi más, mint egy vándor komédiás, -tisztára fogja mosni a nevét, az el fog dőlni igen rövid időn, s annak -az eredményét meg nem vásárolja ön valamennyi dominiuma árán. - -Ilyesmit mondhattak már mások is János úrnak, mert nem válaszolt rá -semmit az ügyvédnek. - -Egyszer csak felkelt s azt mondá Siposnak: - -– Tudja ön, mit? Dobjuk a tűzbe ezt az egész pert. Én egyességet -ajánlok. Megvallom igazán, hogy czudarul benne ülök a tintában. -Kénytelen vagyok önhöz, mint ellenfelemhez folyamodni. A váltó ügye -biróság előtt van, az a semmirekellő rám vall; maholnap tárgyalás elé -kerül az egész; iszonyú skandalum lesz belőle, kiirják az ujságokban, -még tán el is itélnek; mert minden ember irigy rám azért, mert gazdag -vagyok. - -– No én nem. - -– Nem is kegyedről mondtam: mások azok. És én már most nem látom, hogy -merre meneküljek ki ebből a kelepczéből, a miből szívesen szabadulnék, -csak bele ne keveredtem volna. - -– Jó. Én tudok egy módot önt kisegíthetni a hinárból. - -– Közölje velem, szabjon feltételeket tetszése szerint, én látatlanban -aláirom. - -– Tehát önt megmenteni az az egy mód van, ha Henriette maga jószántából -azt fogná mondani, hogy a sokféleképen vitatott váltó még sem -hamisított, hanem az ő valódi aláirásával van ellátva, azt kifizetné s -megsemmisítené, s ezzel megszünnék ön ellen minden vádkereset alapja. - -– Felséges gondolat! kiálta János úr, felugorva helyéből. Hogy megenné a -szurkot az az átkozott Margari! - -(Margari baja jutott legelébb is eszébe, annak örült legjobban.) - -– És most halljam a kegyed részéről való feltételeket. - -– A föltétel csupán csak egy: a harmadik testvér gyermekeinek «teljes» -kielégítése. - -– Tökéletes harmadrészbeli osztály? Semmi leengedés nélkül? - -– Azon alul nem alkuszunk. - -– Jó, azt mondtam, hogy mindenbe beleegyezek és nem vonom vissza: -Henriettenek és annak a rossz fiunak legyen meg a maga szerencséje. Mit -kell legelébb is tennem? - -– Legelébb is azt a negyvenezer forintot elküldeni a bárónénak. - -– Micsoda negyvenezer forintot? - -– A mivel ő a váltót be fogja váltani, ha egyszer aláirását elismeri -rajta. - -– De hisz azt mi úgy is megsemmisítjük; csak nem hiszi kegyed talán, -hogy én kifizettetem vele a váltót, miután aláirását elismeré? - -– Én mindenre tartozom gondolni. - -– No hát legyen meg. És azután? - -– Az engedménylevelet alá fogja irni kegyed, melynél fogva testvére -gyermekeinek az atyjukról maradt uradalmakból a zöldhalmit és örökvárit -átbocsátja. - -– Köztünk mondva, ezek a legjobban jövedelmezők. - -– Tehát adjon nekik pénzt. - -– Az nagyon derangirozna. - -– Tehát adjon nekik bécsi és pesti házakat. - -– Azokra meg büszke vagyok. - -– Hát akkor gondoljon ki valami mást. - -– No jól van, majd holnapig meggondolom. - -Azzal vette a kalapját János úr és eltávozott. - -Másnap várta vissza az ügyvéd, és azután várta még két hétig; feléje sem -jött. Egyszer a birósághoz ment tudakozódni s bámulva hallotta, hogy -báró Hátszeginé nyilatkozata már megérkezett a felől, hogy a beperelt -váltón az ő saját aláirása van. - -János úr tudniillik azt tette, hogy a mint Sipostól kicsalta a jó -tanácsot, rögtön postakocsit vett, sietett Hidvárra, ott unokahugával -személyesen beszélt e tárgyról. A szegény nőnek sokkal ziláltabb volt a -lelke, minthogy arra tudott volna eszmélni, hogy mit tegyen. Ráhagyta -magát venni mindenre; elfogadta a János által ajánlott uradalmakat; mit -érdekelte őt, hogy melyik mit jövedelmez s irásban ismeré el, hogy a -kérdéses váltó az övé. - -Sipos úr egy cseppet sem csodálkozott rajta, mikor egyszer csak jött a -megbízás a báróné jószágigazgatójától, hogy azt a kérdéses negyvenezer -forintot fizesse ki valami pesti üzérnek. - -Tehát Henriettenek a saját szívességtételét még meg is kellett jó erősen -fizetni, a hogy azt Sipos jó előre tudta. - -Henriette nem sokat törődött azzal. - - - - -VÉGSZAVAK. - -Henriette kiegyezése nagyon megharagítá Lángaynét. A háládatlan -teremtés! Én pört kezdek az öreg végrendeletének megsemmisítésére, én -védem az ő jogait is, s ő szépen cserben hagy, mikor már János bátyánk -kényre-kegyre megadni kénytelen magát; kiegyezik vele, ki hagyja magát -holmi potomsággal fizettetni, mielőtt engemet megkérdezett volna. De még -nincs bevégezve a számadás. Ő elismerte a váltó érvényességét s ki is -fizette azt; a törvényszék nem üldözi tovább Margarit, szabadon -bocsátják, mint olyan bolondot, a ki nem tudja, mit beszél? De egyről -elfeledkeztek! Hát Kálmán vallomása micsoda? Nem elismerte-e a fiú biró -előtt, hogy Margari biztatására váltót hamisított? Csak várjunk egy -kevéssé. Majd elő fog jönni a földönfutó, ha egyszer meghallja, hogy van -valami öröksége, a miben osztoznia kell, ott fogja hagyni a falusi -ponyvakomédiázást s itt terem Henriettet meglátogatni. Akkor aztán majd -előfogjuk őt, hogy világosítsa fel ama váltó történetét, s meglátjuk, -hogy nem támad-e abból János barátunkra nézve egy kis kelepcze? Mert meg -kell neki törni, ha mind a ketten tönkre megyünk is miatta. - -Azonban a legvalószinűbb pontban csalatkozott. Kálmán úrfi nem tünt elő -az átengedett nagyapai örökség hírére sőt még csak hírt sem hallatott -magáról. - -Pedig Henriette mindent elkövetett, hogy őt haza édesgesse. Valóságos -szerelmi nyilatkozatokat közlött valamennyi hazai hírlapban «egy eltünt -testvérhez, kit nővére tárt karokkal fogad, ha visszatér». Semmi -eredménye sem lett. Pedig lehetetlen, hogy ne olvasta volna -valamelyikben? Szinész, és ne tudná, hogy mi van a hirlapban? - -A névszerinti utánajárás nagyon áldatlan muka volt; a szinpadon nem -donatio útján kapja az ember neveit, hanem fog magának egyet via facti, -s ha megunta, odább ád rajta. Ma Babérossy Leánder, holnap Fellegváry -Ákos. Ki akadna fel rajta? - -Következtek a hivatalos köröztetések: Egy ilyen és ilyen ifju -kerestetik, a ki hírt tud felőle adni, kap ennyi meg ennyi jutalmat. Ez -is mind sikertelen volt; mintha a szinész nem tudna magából minden -hónapban más alakot növelni? - -A sok sikertelen keresés után végtére egy napon kap Lángayné egy -levelet, melyben nagyon hibás asszonyirással ez volt foglalva: -«Méltóságos asszonyság! Azon bizonyos szinész úr, a kit méltóztatik -keresni és jutalmat kitűzni a fejére, a ki megtalálja, fájdalom, nálam -volt két hónapig és két hétig koszton és kvártélyon, és fájdalom, ez idő -alatt egy krajczárt sem fizetett, kellett volna pedig nekie fizetni hét -forintot a szállásért, nyolczat az ebédért, hármat a mosásért, -váltóczédulában, ugyancsak a patikakontót is én fizettem érte négy -forintokat és harminczkilencz krajczárt, mint szinte a papnak és a -sírásóknak is, meg a szemfödélért és koporsóért, összesen tizenhárom -forintokat, mert tetszik tudni, az ifjúcska, fájdalom, meghalálozott, és -még a keresztfát is én tétettem neki, akkor mondta meg, hogy mi nevet -kell rátétetni; az is két forint volt váltó. És így összesen negyvenhat -forint és huszonöt garas, a mit méltóztassék nekem megküldeni, mert én -szegény özvegy vagyok és nem tehetek róla, hogy az úrficska meghalt; -bizony kolerában halt meg. Alázatos szolgálója: Gyűriné, fehér -kenyérsütőné Kis-Pércsen.» - -Világos volt előtte, hogy ez Kálmánnak saját mívelte tréfája és semmi -kétsége nem volt a felől, hogy ha ő Kis-Pércsre elutazik, ott a -földönfutó rokont okvetlenül felfogja találni, még pedig a legjobb -egészségben. - -Nem restelte a hosszas utazás fáradságát; azonban mennyire meg volt -lepetve, midőn a vendéglőben legelső kérdezősködésére azt tudta meg, -hogy a kérdéses szinházigazgató csakugyan meghalt és el is temették, -adós is maradt, nemcsak Gyűriné asszonyomnál, hanem a korcsmában is -mindenféle spirituosumok árában. - -Ugyanezt a választ hallotta mindenkitől, a kit e tárgyban megkérdezett; -már tudniillik, hogy mindenki megegyezett abban a válaszban, hogy az -úrfi meghalt és neki is adós maradt. Végül a pap és legvégül a sírásó is -ezt bizonyíták: nekik is adós maradt az utolsó tisztességtételért. - -Lángaynénak meg kellett a szomorú tényben nyugodnia; Kálmán adósságait -egyébiránt nem fizette ki, sem egyszerű keresztfácskája helyébe sírkövet -nem emeltetett. Rossz fiu volt, nem érdemelte meg. - -És ezuttal tökéletes igaza volt Lángaynénak, mert Kálmán úrfi csakugyan -nem érdemelt nagynénjétől egy jó szót sem. Hinné-e valaki, hogy a -gézenguz oda qualificálta magát, hogy még ez a meghalása is csak -komédiából történt? Miután annyira eladósodott ott helyben, hogy minden -megszökési kisérlete dugába dőlt, mert a cerebreusok éjjel-nappal -rálesettek: azt gondolá ki, hogy háziasszonyával egyetértve, magát -halottnak hirdeteté ki, egy festett koporsóba belefeküdt, s mielőtt a -koporsó fedelét rászegezték volna, kiosontott belőle, s míg hitelezői -sírva kisérték ki a temetőbe, azalatt ő a város másik végén nevetve és -dudolva ballagott ki a széles világba. - -Meglehet, hogy e tréfára egyéb oka nem volt aprólékos adósságainál; mert -ha rokonait akarta vele megkínozni, az ugyan kegyetlen ötlet volt egy -olyan fiatal szívtől. - -Lángaynénak nem maradt más hátra, mint a hosszadalmas örökösödési pert -folytatni János ellen. Alkuról szó sem volt közöttük. Abba belevénültek. -Lángayné annyit költött már a perre, hogy férjéről öröklött vagyona -csaknem ráment. Nem tartott már sem kocsit, sem nagy házat, két -szobácskában megfért s nem járt sehova és viselte a negyedévi divatot, -csakhogy perét folytathassa. - -Tíz év telt bele, míg annak vége lett. - -János úr vesztett. A hétszemélyes tábla megerősíté az itéletet, melyben -Lapussa Demeter elmeháborultsága ténynek van elfogadva s az általa tett -későbbi végrendelet érvényteleníttetik, fennhagyva az elébbi -rendelkezéseit. - -Szegény gazdag ember! Még holta után is üldözte az az eszme, hogy ő -gazdag! Életében egy lélek sem volt, a ki szerette volna, azért, mert -mindenki félt tőle, s halála után még békés emlékezetének sem hagynak -békét, bebizonyítják, hogy elmeháborodott volt, s itéletet mondatnak rá. - -Hiszen az itélet igazságos volt. - -Hanem már mégis, egy szegény ember ha szemét behunyta, biztosítva van -azon kis fejfácska által, melyet fejéhez leásnak, hogy számadásai be -vannak végezve s róla többet rosszat nem beszélnek, míg a gazdag embert -meg nem óvta a carrarai márvány, melylyel hamvait lenyomtatták, hogy fel -ne hurczolják a sírból; halottan a törvény elé ne állítsák és árnyékára -sáros lábakkal ne tapodjanak. - -Szegény gazdag ember! - -János úrra e pör elvesztése rettenetes csapás volt. Egy milliót kellett -neki rögtön kifizetni testvérének. - -Igaz, hogy maradt még neki több mint ugyanannyi, de mégis: egy milliót -birni csak, rettenetes gondolat arra nézve, a kinek már volt kettő! - -Addig is sovány volt és két rét görnyedve járt; ez a per, ez a csapás -egészen kiszárítá; valami lassú sorvasztó baj lepte meg. Makszika is sok -szomorúságára volt, a nagy kényeztetéstől elcsenevészült, nyomorék lett -belőle, a birodalom minden orvosi fakultása gyakorolta rajta tudományát -remekben, de nem tudott belőle embert csinálni; hanem azért János úr -sohasem a maga, sem a fia betegségéről nem panaszkodott. Ha valami -részvevő lélek találkozott vele s kérdezé, hogy van? nem aranyerét -vádolta; nem mondta, hogy köhög, hanem azt felelte: «koldus vagyok, -tönkre vagyok téve, az a bajom; hogy is volna bennem vér, mikor ilyen -eret vágtak rajtam: egy milliót kellett kifizetnem! egy milliót. Végem -van, el vagyok pusztulva. Csodálom, hogy még élek; más ember belehalt -volna. Egy milliót raboltak rajtam.» - -Szegény gazdag ember! Mennyire fájt neki az, hogy testvérének ki kellett -adnia örökségi részét. Mennyire haldoklóvá tette az a gondolat, hogy -most már csak felényire gazdag, mint azelőtt volt. - -– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – - -Gróf Kengyelesyné mindvégig megtartá könnyű kedélyét; férjének most sem -lehet rá semmi panasza; kivált mióta a huszártiszt nyugalmaztatta magát -s állandóul Aradon vette lakását. A cselszövény olyan finomul volt -szőve, hogy az illetőnek mindeddig még a nevét sem tudtuk meg. - -Szilárd nevezetes pályakört tett, de melynek esélyei más időszakba -vágnak át már s ez egyszerű történet fonalain kívül esnek. - -Sohasem házasodott meg. Kengyelesy és a hozzá hasonlók gyakran évődtek -vele, hogy most már özvegygyé lett az egykori ideál, miért nem iparkodik -mellé jutni, jó parthie volna ám az; ő ezt hasonló tréfás modorban -szokta rendesen elűzni; hanem egyszer, midőn Kengyelesyné komolyan -előhozta, hogy miért nem közelít Hátszeginéhez, ő bizonyosan mondhatja, -hogy Henriette most is sóhajtva gondol egykori kedvesére, hogy -kegyetlenség tőle annyira kerülni a szegény asszonyt, akkor azt felelte -Szilárd: - -– Én nem vagyok az, a kit ma elvetnek és holnap fölvehetnek. - -Többet aztán nem hozta neki elő a grófné Henriettet - -És ki tudja, nem lett volna-e közöttük olyan szent akadálya a sorsnak, a -mi alól semmi szentszék őket föl nem mentheté? Ki tudja, miért volt jó -Szilárdnak úgy kerülni minden találkozást – Hátszegi özvegyével? - -– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – - -Henriette maradt mindenesetre a legboldogtalanabb. Huszonhat éves -korában már öreg asszonynak lehete mondani. Idegei uralkodtak rajta -ébren és álmában, a legkisebb zörejre reszketés fogta el, ha az ajtót -nyílni hallotta: felijedt. Már huszonnégy éves korában felhagyott vele, -hogy előtünedező ősz hajszálait kitépesse, mert már akkor nagyon sok -volt a fehér! - -Az emberek társaságában nem találta szórakozását, a közmulatságokat -kerülte; legtöbbször otthon ült bezárkózva abba a félreeső szobában, -melynek fél falát már befutotta a sokáig élő asclepias. Ez az egy -ismerőse volt még, a ki el nem hagyta. Szerencse, hogy ennek oly szívós -az élete; mert ha ez is kitalálna veszni, az sem volna, a kihez -beszéljen. - -Így legalább van egy lény, a kihez a milliók birtokosnéja így szólhat: – -Semmim sincsen, csak te vagy az enyim, emlékezel-e rá, milyen kicsiny -voltál akkor, mikor keblemre tűzve hordtalak? csak egy levél! azóta -milyen magasra nőttél! mennyi leveled támadt. Minden leveledre tudom, mi -van felirva: egyikre halavány örömek, másikra sötét kétségbeesés, bánat, -megaláztatás, elhallgatott fájdalom, rettegtető titkok, halálfélelem, -álmatlan nyugtalanság, irtózat, gyűlölet, kínzó emlék, észvesztő -töprengés, elrejtett sírás, panasztalan keserv, öngyilkos elhatározás, -leverő hírek; minden, minden, minden, a mi az ember életét sötétté, -kínzóvá, utálttá teszi. Egy-egy levél időközben megsárgult és lehullt, -azok mind el vannak téve, ima könyvbe zárva, rájuk irva a lehullás -napja; s a kínzott képzeletnek rettentő emlékezete van visszavezetni a -lelket azon napok gondolataira. Ez a levél az öngyilkosság; – ez a -visszaadott szerelmi jelszó; – ez a kártyán elnyert kastély; – ez a -fekete ékszer; – ez a nagyapa átka; – ez a Kálmán szökése; – ez a Fatia -Negra; – ez az elitélt nő; – ez a vadászlaki találkozás; – ez a Kálmán -halálhíre; ez a többi mind kínzó ábránd, teljesülhetlen remény, két -külön csillagban lakóknak egymás utáni epesztő vágya, a kik között egy -átrepülhetlen ég fekszik! - -Szegény gazdag asszony! - -Hogy Kálmánnal mi történt halálhíre után, azt rokonai soha sem tudták -meg; ők nem keresték tovább az eltemetettnek véltet. Az pedig ki tudja -hol, ki tudja mi név alatt járja az országot, keresve a nyomort és -küzdve azzal s nevetve azokon, a kik valami tárgyról szeretik azt -mondani: ez az enyim. Sokan élnek, sokan meghalnak így, a kik sohasem -alkalmatlankodtak a világnak vágyaik kifejezésével. Legtökéletesebb -ideálja a szegénységnek: a gazdag ember fiából válik. - -Szegény gazdagok! - - - - -TARTALOM. - - Az unalom 1 - A kivel az ember párbajt akar víni 14 - A kedves ember 26 - Miről gondolkoznak a gyermekek? 32 - Nem neked való az! 61 - A menyasszonyvivés 76 - A Lúcsia-barlang 111 - Az erős Juon 133 - A geinai leányvásár 145 - A fekete ékszer 152 - Két mese, melyek közül csak az egyik igaz 175 - Mikor a gazdag ember halni készül 192 - Az aradi estélyek 207 - Árulás árulásért 221 - A mikalai csárda 241 - Az, a ki a Fatia Negrát felismeri 250 - Babérossy Leánder 281 - Margari úr 299 - A nő, kit nem lehet feltalálni 319 - A reszkető kéz 342 - Küzdelem az aranyért 348 - Az üldözött vad 360 - A rémlátás 384 - Az egyezkedés 398 - Végszavak 404 - -FRANKLIN-TÁRSULAT NYOMDÁJA. - - -[Transcriber's Note: - - -Javítások. - -Az eredeti szöveg helyesírásán nem változtattunk. - -A nyomdai hibákat javítottuk. Ezek listája: - - -51 |kincseive- együtt |kincseivel együtt - -51 |Sok valószil nűség |Sok valószinűség - -87 |legunalma sabb emberek |legunalmasabb emberek - -190 |zokogva es sikoltozva |zokogva és sikoltozva - -222 |Ejjel jött |Éjjel jött - -257 |törvényes úrta |törvényes útra - -295 |valak megint |valaki megint - -322 |Nem, Hátszegítől. |Nem, Hátszegitől. - -366 |Egyszer azonbán |Egyszer azonban - -378 |Huuszonhárom nem |Huszonhárom nem - -380 |O érte félt |Ő érte félt - -381 |gyöngéd testatkattal |gyöngéd testalkattal - -411 |Arulás árulásért |Árulás árulásért] - - - - - - -End of the Project Gutenberg EBook of Szegény gazdagok, by Mór Jókai - -*** END OF THIS PROJECT GUTENBERG EBOOK SZEGÉNY GAZDAGOK *** - -***** This file should be named 61446-0.txt or 61446-0.zip ***** -This and all associated files of various formats will be found in: - http://www.gutenberg.org/6/1/4/4/61446/ - -Produced by Albert László from page images generously made -available by the Google Books Library Project - - -Updated editions will replace the previous one--the old editions -will be renamed. - -Creating the works from public domain print editions means that no -one owns a United States copyright in these works, so the Foundation -(and you!) can copy and distribute it in the United States without -permission and without paying copyright royalties. Special rules, -set forth in the General Terms of Use part of this license, apply to -copying and distributing Project Gutenberg-tm electronic works to -protect the PROJECT GUTENBERG-tm concept and trademark. Project -Gutenberg is a registered trademark, and may not be used if you -charge for the eBooks, unless you receive specific permission. If you -do not charge anything for copies of this eBook, complying with the -rules is very easy. You may use this eBook for nearly any purpose -such as creation of derivative works, reports, performances and -research. They may be modified and printed and given away--you may do -practically ANYTHING with public domain eBooks. Redistribution is -subject to the trademark license, especially commercial -redistribution. - - - -*** START: FULL LICENSE *** - -THE FULL PROJECT GUTENBERG LICENSE -PLEASE READ THIS BEFORE YOU DISTRIBUTE OR USE THIS WORK - -To protect the Project Gutenberg-tm mission of promoting the free -distribution of electronic works, by using or distributing this work -(or any other work associated in any way with the phrase "Project -Gutenberg"), you agree to comply with all the terms of the Full Project -Gutenberg-tm License (available with this file or online at -http://gutenberg.org/license). - - -Section 1. General Terms of Use and Redistributing Project Gutenberg-tm -electronic works - -1.A. By reading or using any part of this Project Gutenberg-tm -electronic work, you indicate that you have read, understand, agree to -and accept all the terms of this license and intellectual property -(trademark/copyright) agreement. If you do not agree to abide by all -the terms of this agreement, you must cease using and return or destroy -all copies of Project Gutenberg-tm electronic works in your possession. -If you paid a fee for obtaining a copy of or access to a Project -Gutenberg-tm electronic work and you do not agree to be bound by the -terms of this agreement, you may obtain a refund from the person or -entity to whom you paid the fee as set forth in paragraph 1.E.8. - -1.B. "Project Gutenberg" is a registered trademark. It may only be -used on or associated in any way with an electronic work by people who -agree to be bound by the terms of this agreement. There are a few -things that you can do with most Project Gutenberg-tm electronic works -even without complying with the full terms of this agreement. See -paragraph 1.C below. There are a lot of things you can do with Project -Gutenberg-tm electronic works if you follow the terms of this agreement -and help preserve free future access to Project Gutenberg-tm electronic -works. See paragraph 1.E below. - -1.C. The Project Gutenberg Literary Archive Foundation ("the Foundation" -or PGLAF), owns a compilation copyright in the collection of Project -Gutenberg-tm electronic works. Nearly all the individual works in the -collection are in the public domain in the United States. If an -individual work is in the public domain in the United States and you are -located in the United States, we do not claim a right to prevent you from -copying, distributing, performing, displaying or creating derivative -works based on the work as long as all references to Project Gutenberg -are removed. Of course, we hope that you will support the Project -Gutenberg-tm mission of promoting free access to electronic works by -freely sharing Project Gutenberg-tm works in compliance with the terms of -this agreement for keeping the Project Gutenberg-tm name associated with -the work. You can easily comply with the terms of this agreement by -keeping this work in the same format with its attached full Project -Gutenberg-tm License when you share it without charge with others. - -1.D. The copyright laws of the place where you are located also govern -what you can do with this work. Copyright laws in most countries are in -a constant state of change. If you are outside the United States, check -the laws of your country in addition to the terms of this agreement -before downloading, copying, displaying, performing, distributing or -creating derivative works based on this work or any other Project -Gutenberg-tm work. The Foundation makes no representations concerning -the copyright status of any work in any country outside the United -States. - -1.E. Unless you have removed all references to Project Gutenberg: - -1.E.1. The following sentence, with active links to, or other immediate -access to, the full Project Gutenberg-tm License must appear prominently -whenever any copy of a Project Gutenberg-tm work (any work on which the -phrase "Project Gutenberg" appears, or with which the phrase "Project -Gutenberg" is associated) is accessed, displayed, performed, viewed, -copied or distributed: - -This eBook is for the use of anyone anywhere at no cost and with -almost no restrictions whatsoever. You may copy it, give it away or -re-use it under the terms of the Project Gutenberg License included -with this eBook or online at www.gutenberg.org/license - -1.E.2. If an individual Project Gutenberg-tm electronic work is derived -from the public domain (does not contain a notice indicating that it is -posted with permission of the copyright holder), the work can be copied -and distributed to anyone in the United States without paying any fees -or charges. If you are redistributing or providing access to a work -with the phrase "Project Gutenberg" associated with or appearing on the -work, you must comply either with the requirements of paragraphs 1.E.1 -through 1.E.7 or obtain permission for the use of the work and the -Project Gutenberg-tm trademark as set forth in paragraphs 1.E.8 or -1.E.9. - -1.E.3. If an individual Project Gutenberg-tm electronic work is posted -with the permission of the copyright holder, your use and distribution -must comply with both paragraphs 1.E.1 through 1.E.7 and any additional -terms imposed by the copyright holder. Additional terms will be linked -to the Project Gutenberg-tm License for all works posted with the -permission of the copyright holder found at the beginning of this work. - -1.E.4. Do not unlink or detach or remove the full Project Gutenberg-tm -License terms from this work, or any files containing a part of this -work or any other work associated with Project Gutenberg-tm. - -1.E.5. Do not copy, display, perform, distribute or redistribute this -electronic work, or any part of this electronic work, without -prominently displaying the sentence set forth in paragraph 1.E.1 with -active links or immediate access to the full terms of the Project -Gutenberg-tm License. - -1.E.6. You may convert to and distribute this work in any binary, -compressed, marked up, nonproprietary or proprietary form, including any -word processing or hypertext form. However, if you provide access to or -distribute copies of a Project Gutenberg-tm work in a format other than -"Plain Vanilla ASCII" or other format used in the official version -posted on the official Project Gutenberg-tm web site (www.gutenberg.org), -you must, at no additional cost, fee or expense to the user, provide a -copy, a means of exporting a copy, or a means of obtaining a copy upon -request, of the work in its original "Plain Vanilla ASCII" or other -form. Any alternate format must include the full Project Gutenberg-tm -License as specified in paragraph 1.E.1. - -1.E.7. Do not charge a fee for access to, viewing, displaying, -performing, copying or distributing any Project Gutenberg-tm works -unless you comply with paragraph 1.E.8 or 1.E.9. - -1.E.8. You may charge a reasonable fee for copies of or providing -access to or distributing Project Gutenberg-tm electronic works provided -that - -- You pay a royalty fee of 20% of the gross profits you derive from - the use of Project Gutenberg-tm works calculated using the method - you already use to calculate your applicable taxes. The fee is - owed to the owner of the Project Gutenberg-tm trademark, but he - has agreed to donate royalties under this paragraph to the - Project Gutenberg Literary Archive Foundation. Royalty payments - must be paid within 60 days following each date on which you - prepare (or are legally required to prepare) your periodic tax - returns. Royalty payments should be clearly marked as such and - sent to the Project Gutenberg Literary Archive Foundation at the - address specified in Section 4, "Information about donations to - the Project Gutenberg Literary Archive Foundation." - -- You provide a full refund of any money paid by a user who notifies - you in writing (or by e-mail) within 30 days of receipt that s/he - does not agree to the terms of the full Project Gutenberg-tm - License. You must require such a user to return or - destroy all copies of the works possessed in a physical medium - and discontinue all use of and all access to other copies of - Project Gutenberg-tm works. - -- You provide, in accordance with paragraph 1.F.3, a full refund of any - money paid for a work or a replacement copy, if a defect in the - electronic work is discovered and reported to you within 90 days - of receipt of the work. - -- You comply with all other terms of this agreement for free - distribution of Project Gutenberg-tm works. - -1.E.9. If you wish to charge a fee or distribute a Project Gutenberg-tm -electronic work or group of works on different terms than are set -forth in this agreement, you must obtain permission in writing from -both the Project Gutenberg Literary Archive Foundation and Michael -Hart, the owner of the Project Gutenberg-tm trademark. Contact the -Foundation as set forth in Section 3 below. - -1.F. - -1.F.1. Project Gutenberg volunteers and employees expend considerable -effort to identify, do copyright research on, transcribe and proofread -public domain works in creating the Project Gutenberg-tm -collection. Despite these efforts, Project Gutenberg-tm electronic -works, and the medium on which they may be stored, may contain -"Defects," such as, but not limited to, incomplete, inaccurate or -corrupt data, transcription errors, a copyright or other intellectual -property infringement, a defective or damaged disk or other medium, a -computer virus, or computer codes that damage or cannot be read by -your equipment. - -1.F.2. LIMITED WARRANTY, DISCLAIMER OF DAMAGES - Except for the "Right -of Replacement or Refund" described in paragraph 1.F.3, the Project -Gutenberg Literary Archive Foundation, the owner of the Project -Gutenberg-tm trademark, and any other party distributing a Project -Gutenberg-tm electronic work under this agreement, disclaim all -liability to you for damages, costs and expenses, including legal -fees. YOU AGREE THAT YOU HAVE NO REMEDIES FOR NEGLIGENCE, STRICT -LIABILITY, BREACH OF WARRANTY OR BREACH OF CONTRACT EXCEPT THOSE -PROVIDED IN PARAGRAPH 1.F.3. YOU AGREE THAT THE FOUNDATION, THE -TRADEMARK OWNER, AND ANY DISTRIBUTOR UNDER THIS AGREEMENT WILL NOT BE -LIABLE TO YOU FOR ACTUAL, DIRECT, INDIRECT, CONSEQUENTIAL, PUNITIVE OR -INCIDENTAL DAMAGES EVEN IF YOU GIVE NOTICE OF THE POSSIBILITY OF SUCH -DAMAGE. - -1.F.3. LIMITED RIGHT OF REPLACEMENT OR REFUND - If you discover a -defect in this electronic work within 90 days of receiving it, you can -receive a refund of the money (if any) you paid for it by sending a -written explanation to the person you received the work from. If you -received the work on a physical medium, you must return the medium with -your written explanation. The person or entity that provided you with -the defective work may elect to provide a replacement copy in lieu of a -refund. If you received the work electronically, the person or entity -providing it to you may choose to give you a second opportunity to -receive the work electronically in lieu of a refund. If the second copy -is also defective, you may demand a refund in writing without further -opportunities to fix the problem. - -1.F.4. Except for the limited right of replacement or refund set forth -in paragraph 1.F.3, this work is provided to you 'AS-IS' WITH NO OTHER -WARRANTIES OF ANY KIND, EXPRESS OR IMPLIED, INCLUDING BUT NOT LIMITED TO -WARRANTIES OF MERCHANTABILITY OR FITNESS FOR ANY PURPOSE. - -1.F.5. Some states do not allow disclaimers of certain implied -warranties or the exclusion or limitation of certain types of damages. -If any disclaimer or limitation set forth in this agreement violates the -law of the state applicable to this agreement, the agreement shall be -interpreted to make the maximum disclaimer or limitation permitted by -the applicable state law. The invalidity or unenforceability of any -provision of this agreement shall not void the remaining provisions. - -1.F.6. INDEMNITY - You agree to indemnify and hold the Foundation, the -trademark owner, any agent or employee of the Foundation, anyone -providing copies of Project Gutenberg-tm electronic works in accordance -with this agreement, and any volunteers associated with the production, -promotion and distribution of Project Gutenberg-tm electronic works, -harmless from all liability, costs and expenses, including legal fees, -that arise directly or indirectly from any of the following which you do -or cause to occur: (a) distribution of this or any Project Gutenberg-tm -work, (b) alteration, modification, or additions or deletions to any -Project Gutenberg-tm work, and (c) any Defect you cause. - - -Section 2. Information about the Mission of Project Gutenberg-tm - -Project Gutenberg-tm is synonymous with the free distribution of -electronic works in formats readable by the widest variety of computers -including obsolete, old, middle-aged and new computers. It exists -because of the efforts of hundreds of volunteers and donations from -people in all walks of life. - -Volunteers and financial support to provide volunteers with the -assistance they need, are critical to reaching Project Gutenberg-tm's -goals and ensuring that the Project Gutenberg-tm collection will -remain freely available for generations to come. In 2001, the Project -Gutenberg Literary Archive Foundation was created to provide a secure -and permanent future for Project Gutenberg-tm and future generations. -To learn more about the Project Gutenberg Literary Archive Foundation -and how your efforts and donations can help, see Sections 3 and 4 -and the Foundation web page at http://www.pglaf.org. - - -Section 3. Information about the Project Gutenberg Literary Archive -Foundation - -The Project Gutenberg Literary Archive Foundation is a non profit -501(c)(3) educational corporation organized under the laws of the -state of Mississippi and granted tax exempt status by the Internal -Revenue Service. The Foundation's EIN or federal tax identification -number is 64-6221541. Its 501(c)(3) letter is posted at -http://pglaf.org/fundraising. Contributions to the Project Gutenberg -Literary Archive Foundation are tax deductible to the full extent -permitted by U.S. federal laws and your state's laws. - -The Foundation's principal office is located at 4557 Melan Dr. S. -Fairbanks, AK, 99712., but its volunteers and employees are scattered -throughout numerous locations. Its business office is located at -809 North 1500 West, Salt Lake City, UT 84116, (801) 596-1887, email -business@pglaf.org. Email contact links and up to date contact -information can be found at the Foundation's web site and official -page at http://pglaf.org - -For additional contact information: - Dr. Gregory B. Newby - Chief Executive and Director - gbnewby@pglaf.org - - -Section 4. Information about Donations to the Project Gutenberg -Literary Archive Foundation - -Project Gutenberg-tm depends upon and cannot survive without wide -spread public support and donations to carry out its mission of -increasing the number of public domain and licensed works that can be -freely distributed in machine readable form accessible by the widest -array of equipment including outdated equipment. Many small donations -($1 to $5,000) are particularly important to maintaining tax exempt -status with the IRS. - -The Foundation is committed to complying with the laws regulating -charities and charitable donations in all 50 states of the United -States. Compliance requirements are not uniform and it takes a -considerable effort, much paperwork and many fees to meet and keep up -with these requirements. We do not solicit donations in locations -where we have not received written confirmation of compliance. To -SEND DONATIONS or determine the status of compliance for any -particular state visit http://pglaf.org - -While we cannot and do not solicit contributions from states where we -have not met the solicitation requirements, we know of no prohibition -against accepting unsolicited donations from donors in such states who -approach us with offers to donate. - -International donations are gratefully accepted, but we cannot make -any statements concerning tax treatment of donations received from -outside the United States. U.S. laws alone swamp our small staff. - -Please check the Project Gutenberg Web pages for current donation -methods and addresses. Donations are accepted in a number of other -ways including checks, online payments and credit card donations. -To donate, please visit: http://pglaf.org/donate - - -Section 5. General Information About Project Gutenberg-tm electronic -works. - -Professor Michael S. Hart is the originator of the Project Gutenberg-tm -concept of a library of electronic works that could be freely shared -with anyone. For thirty years, he produced and distributed Project -Gutenberg-tm eBooks with only a loose network of volunteer support. - - -Project Gutenberg-tm eBooks are often created from several printed -editions, all of which are confirmed as Public Domain in the U.S. -unless a copyright notice is included. Thus, we do not necessarily -keep eBooks in compliance with any particular paper edition. - - -Most people start at our Web site which has the main PG search facility: - - http://www.gutenberg.org - -This Web site includes information about Project Gutenberg-tm, -including how to make donations to the Project Gutenberg Literary -Archive Foundation, how to help produce our new eBooks, and how to -subscribe to our email newsletter to hear about new eBooks. |