diff options
Diffstat (limited to 'old/56296-0.txt')
| -rw-r--r-- | old/56296-0.txt | 9869 |
1 files changed, 0 insertions, 9869 deletions
diff --git a/old/56296-0.txt b/old/56296-0.txt deleted file mode 100644 index eef7af2..0000000 --- a/old/56296-0.txt +++ /dev/null @@ -1,9869 +0,0 @@ -Project Gutenberg's Török ?világ Magyarországon (2. rész), by Mór Jókai - -This eBook is for the use of anyone anywhere in the United States and most -other parts of the world at no cost and with almost no restrictions -whatsoever. You may copy it, give it away or re-use it under the terms of -the Project Gutenberg License included with this eBook or online at -www.gutenberg.org. If you are not located in the United States, you'll have -to check the laws of the country where you are located before using this ebook. - -Title: Török ?világ Magyarországon (2. rész) - Történeti regény - -Author: Mór Jókai - -Release Date: January 2, 2018 [EBook #56296] - -Language: Hungarian - -Character set encoding: UTF-8 - -*** START OF THIS PROJECT GUTENBERG EBOOK TÖRÖK ?VILÁG MAGYARORSZÁGON *** - - - - -Produced by Albert László from page images generously made -available by the Google Books Library Project - - - - - - -JÓKAI MÓR ÖSSZES MŰVEI - -NEMZETI KIADÁS - -III. KÖTET - -TÖRÖK VILÁG MAGYARORSZÁGON. II. - -BUDAPEST - -RÉVAI TESTVÉREK KIADÁSA - -1894 - -TÖRÖK VILÁG MAGYARORSZÁGON - -TÖRTÉNETI REGÉNY - -IRTA - -JÓKAI MÓR - -II. RÉSZ - -A FRANKLIN-TÁRSULAT TULAJDONA - -BUDAPEST - -RÉVAI TESTVÉREK KIADÁSA - -1894 - - - - -AZ ÁLDOZAT. - -A herczegné meg volt mentve, de a megszabadító elveszett! - -Ily merény elkövetője e percz óta át volt adva az elfordíthatlan -halálnak, ha menekülni nem tudott, – és ha nem akart. - -A part hosszában és a várfokon kigyuladtak már a vésztüzek, hirdetve a -szökevények futását. Késő volt már. Azok gyors arab paripákon versenyt -futottak a széllel. Pedig a szél sem volt rest, úgy megindult, úgy -fellázadt, hogy a Duna tajtékot hánya, vele küzdve, s valahány csónak -megindult rajta, visszaverte, felforgatta. - -Csak egy naszád mer úszni. Duna közepén a folyam hullámokat hány, mint a -tenger, a csónak felvetődik, hol elbukik közöttük. Egy fehér alak áll -benne merészen; lenge ruháit termete körül csavargatja a szél. A -csónakos rebegve emlegeti Allah nevét. - -– Ne félj, midőn engem viszesz! szól Azraële hozzá, s szemeivel egy -csillagon függ, a mely feje fölött ragyog, keresztül világítva a -nyargaló felhők rongyain. Az a csillag látta őt merészebb utat is tenni -a vizen keresztül, s ez emlék megújult szivében. - -A Margit-sziget partját elérte végre a naszád. A hölgy kiszállt, leoldá -kezéről egyetlen utolsó karpereczét, s odaveté a csónakosnak. - -– Emlékezzél meg rólam, és eredj vissza. - -– Te itt maradsz? - -– Nem. - -– Hová fogsz menni innen? - -Azraële nem felelt semmit, csak némán felmutatott az égre. - -A csónakos nem sokat értett ebből, de annyit mindenesetre mégis, hogy -oda nem ő fogja szállítani a delnőt, s visszataszítá a csónakot. - -Azraële egyedül maradt a szigeten: egészen egyedül, mert aznap mindenkit -eltávolíta onnan a vezér nevében; hölgyek, őrök és eunuchok mind -átvitettek a várba, a paradicsom üres volt és laktalan. - -Azraële körüljárta a part hosszát. A várfokon dörögtek a taraczkok, a -parton kiáltozott a nyargaló lovasság, a bástyákon égtek a tüzek, az éj -sötét volt, a szél bömbölve tépte, szakgatta a fák lombjait; – de ő nem -látott sem vésztüzet, sem éj sötétjét, nem hallott zajt és -szélsüvöltést, az ő lelkében ég világa volt és angyalok harmoniája, -melybe nem elegyült a külső világból semmi nesz, semmi kép. - -– Tehát ez a boldogság… Tehát megtaláltam mégis. Gondolá magában s néha -suttogó hangokban mondá el magának titkos gondolatait. Jót tenni, -szeretni, imádkozni: tehát itt nyugoszik meg a lélek!… A nőnek is van -lelke, s a lélek szerelme tovább tart, mint az élet. Hol volt e lélek -eddig? hol szunnyadt, hol késett ily sokáig? ha látta volna önmagát, -hogy borzadt volna vissza, hogy iszonyodott volna az élettől, tulajdon -testétől, mint a hogy iszonyodik most s borzongással tölti el halálos -gyűlölete e megfertőzött alakot, mely játékszere volt azok undok -szenvedélyének, a kik azt állítják, hogy a nőnek nincsen lelke. De van! -E kimondhatlan meghasonlás az érzések között bizonyítja, hogy valami él -ott belül; mert a míg a test remeg, irtózat és halálfélelemtől, egy más -lény ismeretlen gyönyörök előélvezetét ízleli. Emez boldog, új életnek, -amaz porrálétének közelgését érzi… Hisz a lélek nem vétett soha, a lélek -nem érzett, nem adott vissza utált csókokat, a lélek nem hevert undok -ölelésben, nem szívta a kábító gyönyörök illatát, nem mutatá meg -leplezetlen alakját kéjelgő szemeknek; a lélek aludt hófehér leplek -alatt, nem tudva arról, a mi kívüle történik; a mi szenny, a mi utálat, -a mi bűn, az kívül maradt, az egy irtózatos álom volt, mely a -fölébredéssel megszünt… Az arany is, kénköves, mérges kövek között -terem, de ha tűzbe vetik, megég a salak, s az arany tisztán jő ki -belőle, és nem fáj neki az. - -A hölgy e gondolattal ért a szigetbeli kioszk elé. Öntudatlanul -bolyongva, a szövevényes út ide vezette. Megdöbbenve vette észre a nyári -lakot, mintha két gondolat találkozott volna e helyen szivében: egyik az -emlékezet, másik a képzeleté. - -Eszébe jutott határozata, melylyel e szigetre jött. Eszébe jutott, hogy -midőn lelke ifjától elvált, azt mondá neki: - -«Ha kioszkodba érsz, ne feküdjél még le… ülj ki az ablakodba s nézz a -sziget felé, merről a nap keltét szoktad várni. Ez éjjel korábban fog -onnan az ég pirulni, mint máskor. Ha ezt látod, gondolj reám s mondj -értem egy imát, mely kísérőm legyen.» - -És gondolá, hogy az ifjú most ablakában ülve néz a sziget felé, szép -szemeit az éj sötétjén fárasztva. Ne fáraszsza szép szemeit sokáig. - -Hirtelen felnyitá az ajtót ezüst kulcsával s belépett a csarnokba. A -mint a szolgáknak reggel meghagyá, a terem közepén égett a függő lámpa. -Egy viasztekercset vőn elő, s meggyújtva nála, végig ment az egymásba -nyíló szobákon, melyeknek padozata drága keleti szőnyegekkel volt -bevonva, falai külföldről hozott fákkal kitáblázva és függönyökkel -redőzve, miken kelet művészete ragyogott, a szobák levegője mámoros -illattal volt eltelve. - -Oly iszonyító, oly undorteljes volt rá nézve mind ez. Midőn a szőnyegre -lépett, mintha égő parázson járna, midőn az illatos levegőt beszívta, -mintha dögvészes dohot lélekzene, minden, a mi e termekben volt, bűn és -undor emlékét hozta szivébe, itt egy titkos függöny, amott egy dagadó -kerevet; majd egy öltönydarab, vagy egy pompás kelme, porczellán vázák, -ezüst edények, utálatos pillanatok jutalmai, miknek legfőbb büntetése az -volt, hogy emlékezni kellett rájok. - -De el fognak enyészni mind. És ha elenyésztek mind, ha e bűntanújelek, -és e százszor bűnös test maga, porrá lettek, akkor úgy-e a lélek sem fog -emlékezni rájok? hanem elszáll messze, messze, tán ama távol csillagba, -s oly boldog lesz, mint a többiek, kik Istenhez közel vannak, s nem -tudnak vétkeikről semmit, csak Isten véghetlen irgalmáról, hogy -meghagyta őket szabadulni innen. - -Mert nem haragos, nem bosszúálló a csillagok Istene! mindenkinek -megmutatja arczát, a ki őt keresi, s nem oly magas az ég, a milyennek -látszik, bár a legmagasabb hegy orma sem éri azt el, a bűnbánó lélek -sóhaja mégis egy percz alatt eljut oda. - -Az égő szövétnekkel kezében végigjárt minden szobát, letépve -függönyöket, szőnyegeket, s mind egy kerevetre halmozva, s a mint az -utolsó szobába belépett, ime annak sötét hátteréből egy halvány, fehér -alakot lát magára szemközt jőni. Oly ismerős volt ez alak előtte, mintha -sokszor, számtalanszor találkozott volna vele, a nélkül, hogy tudná hol, -arcza oly szelid, oly túlvilági volt, valami nem földi bánat ömlött el -szép vonásain, s tiszta csendes szemeiből égiek öröme világolt, hajzata -rövid repkedő fürtökben fogá körül e magasztos arczot, a hogy az -őrangyalokat szokták festeni. - -A hölgy remegve bámult e tüneményre: azt hivé, az ég küldte le hozzá -bűnbocsánata hirnökét, pedig saját alakja volt az, melyet a sötét -háttérben rejtett tükör mutatott vissza; de nem ismert magára benne: e -szelid, földfeletti báratos arczot, e tisztán sugárzó szemeket soha sem -látta ő tükörből, s levágott hajfürtei még nevelték a csalódást. Rövid -hajzata egészen kivette női alakjából, – angyalokhoz téve őt hasonlóvá, -– elesettekhez, – megtérőkhöz. - -Reszketve borult térdre a tünemény láttára, s arczával a földet érintve, -ott zokogott sok ideig, s midőn ismét fölemelkedék, úgy tetszett neki, -mintha ama tünemény feléje nyújtaná hófehér karját, tele részvéttel, -tele szánalommal, s midőn ő égre emelé kezeit, az is oda mutatott, -megdicsőült arczát magasztos vágygyal emelve fel… Nem, ez arczra nem -lehetett neki ráismerni, ily szépnek ő nem látta magát soha! - -Oh az nem hazugság, az nem költők leleménye. A tükörben véletlenül -meglátott arcz sokszor idegenül lep meg, a gondolat, melylyel csak a -lélek küzdött, egyszerre a testi szemek előtt lerajzolja az arcz -vonásait és nevet ad önmagának. - -Azraële áhitattal tevé össze kezeit keble fölött s kezével intve a -tüneménynek, hogy követni fogja, felvevé szövétnekét és visszatért azon -szobába, hol az összehalmozott bútorok- és szőnyegekből ravatalt készíte -magának. - -Ott voltak egymásra hányva az aranynyal áttört párnák, India tollas -kelméi, a hattyúpehelylyel töltött divánok, a könnyű, fényüző asztalkák, -aranyozott kámfor-fából a gyöngyökkel ékes hárfák, ezüst hangú -húrjaikkal, egy arany medenczécskében finom illatos olaj volt töltve, -mely ezer keleti virág zamatjából készült, azt szerte kilocsolta a -felhalmozott kelmékre, beitatta azt a vastag szőnyegekkel; a repülő -illat eltölté az egész levegőt. - -Ekkor kezeit hevülő szivére nyomva, felsóhajta: - -– Isten! velem légy! - -S azzal körül négy oldalon meggyújtá az összerakott máglyát, s mintha -menyasszonyi ágyába lépne, gyönyörteljes, mosolygó arczczal lépett fel -annak párnáira, ott lefeküdt annak közepén, szemeit lehunyva, csendesen -és boldogan mosolyogva. - -Nehány pillanat mulva mind a négy oldalon fellobogott a láng, élesztve a -könnyű száraz kelméktől, s négy felől összecsapva, mint egy égő hullám, -mennyezetet képezett fölötte… És ő még akkor is mosolygott boldogan, -édesen. A repülő olajtól eltöltött levegő maga is meggyuladt, kéken -világló tengerré válva; a máglya felett fehér füstfelhők kezdtek -gomolygani, s ha olykor elhajtá a láng a füstöt, ott feküdt a leány -mosolyogva, boldogan. A tűzbe vetett hárfa húrjai egyenkint pattantak le -az égő rámáról, fájdalmas, reszkető hangokat adva, mintha ők sírnának a -helyett, a ki meghal… Midőn az utolsó hárfahúr lepattant, – az odaliszk -halva volt. - -* * * - -Az éj vége felé járt már. Feriz bég csendesen figyelve ült kioszkja -ablakában, a hogy az odaliszknak megigéré. Nem érté annak rejtélyes -szavait, de teljesíté, mert jól tudta, hogy az egy haldokló kivánsága. - -Jól esett neki arra gondolni, hogy őt megcsókolta. Kegyes adomány volt -ez a legszánandóbb teremtménynek; kit a bűn csókja meggyalázott, azt -fölemelte, megmenté, visszaadta önlelkének azon ajkak érintése, melyek -nőarczhoz bűn gondolatával nem közelítének soha. - -Hirtelen, – a mint a Duna fekete hullámait s az ég még feketébb felhőit -nézné, az átellenben fekvő sziget közepéről egy fényes lángoszlopot lát -szélsebességgel előtörni, fehér gomolygó füstfelleget hajtva maga előtt; -és úgy tetszett neki, mintha a fényes füstfellegek között egy tündöklő -alak szállna a magasba. - -Pillanat mulva az égő kioszk lángjai bevilágíták az egész környéket. A -fellármázott lakosság bámulva nézte a a pompás tüzet, melynek lángjait -toronymagasra emelte a dühöngő vihar. Mentésre senki sem gondolt. - -– Csakhogy emberélet nem veszett ott; mondák nyugodtan; a hárem és őrei -még tegnap átszállíttattak. - -A szél is jól segített a tűznek, a könnyű, csupa fából épült kioszk -reggelre már el is hamvadt. Feriz bég addig imádkozott, míg egy láng -vereslett az égen. - -Reggel csónakba ülve, átvitette magát a szigetre, a hivatalos müderrisz -kiséretében; az égés helyén már üszkök sem voltak. Minden porig égett. -Nem látszott egyéb, mint egy nagy fekete szérű, beomlott hamvakkal. A -bűnök tanyáját és a vétkezőt eltörölte a láng; nem maradt egyéb utánok, -mint egy fekete folt. Jövő tavaszra azt is be fogja zöldelni a mező. - -* * * - -Másnap déltájban egy ismerős lovagot látunk ügetni a várkapun fölfelé; -ha nem csalódunk – Yffim bég. - -Kolozsvártól egész idáig mind azon törte a fejét, hogy találjon eléggé -méltó szavakat azon nagy sérelem előadására, mely rajta és személyében -kegyelmes vezérén az erdélyi rendek által elkövettetett, s kigondolá, -mint fogja leírni iszonyú szemekkel a vakmerő, vérszopó had -kegyetlenségeit, kik őt az ország határáig korbácscsal hajtották, s -valahányszor a ló helyett egyet ő rá találtak ütni, azzal vigasztalták, -hogy azt Hasszán basának küldik. - -Megérkezve Hasszán palotája elé, mint szoká, nem is kérdezősködött, -hanem leszállva lováról, kantárját oda adta az ismert eunuchoknak, hogy -vezessék a lovát az udvaron. - -A tegnap este felállított vérpadnak már nyoma sem volt a kapu előtt; -Yffim bég benyitott rajta s végig menve az ismert szobákon, miknek -ajtait mind Hasszán drabantjai őrzék, végre Hasszán szokott elfogadási -termébe érkezett, s ott találta Olaj béget, divánon ülve, s az -alkoránból olvasva. - -Yffim bég körültekintett, s a mint rövid üdvözlés után nem találta azt, -a kit keresett, megszólítá Olaj béget: - -– Én Hasszán basával akarok beszélni. - -Olaj bég rátekinte, azzal felkelt nagy nyugalommal, az asztalon egy -ezüst tálcza állt szőnyeggel leterítve; odament, azt feltakarta, egy -levágott véres fő nézett merev kőszemekkel Yffim bégre. - -– Ime, – beszélj vele… - - - - -VÁLTOZÓ IDŐK, VÁLTOZÓ EMBEREK. - -Kis országoknak nincs nagyobb veszedelmük, mint ha nagy embereik vannak. - -Némely ember hadvezéri hivatással született s mint rablóvezér hal meg. - -Ha Teleki Mihály egy nagy ország kormányán ült volna, neve tán -Richelieué mellett állana, s azon ország büszke volna amaz évekre, -melyekben általa vezérelteték; így átka maradt neki, hogy Erdély kicsiny -volt az ő szellemének, de még Erdélynek is az, hogy ő volt kelleténél -nagyobb. - -Azon ügyesség, melylyel ő magát, megérzett veszély idején, az -észrevétlenségig össze tudta húzni, s a legelső szerencsés alkalmat már -vasmarokkal ragadta meg, – ez tevé képessé őt, hogy annyi időn keresztül -oly egymással teljesen ellentétben álló irányt bírjon követni, hogy majd -a római császárral, majd a szultánnal szövetkezzék; egyszerre -mindkettőnek hódolatot mutasson, másszor mind a kettő ellen törekedjék; -hogy egy évben minden diplomatiai erélyét, ravaszságát felhasználja, -miszerint a már készen álló erdélyi hadak kénytelenek ne legyenek a -törököt a római császár ellen segíteni, másszor ismét a legvakmerőbb -eszközöktől se rettenjen vissza, hogy a szultánt és az erdélyi rendeket -a császárral kötött béke felbontására bírja. - -A szentgotthárdi csatával csak fájó seb volt ütve az ozmán dicsőségen, -de annak sajgása csak örök emlékeztetés volt a visszatorlásra, s bár -akkor tíz évre köttetett béke, nem sokára sokkal kinálkozóbban jött -szembe az alkalom, mintsem az az ulemák magyarázatait, s az erdélyi urak -bölcseségét meg ne ingathatta volna. - -A római császár a spanyol trón fölötti örökösödési harczban seregei -javát XIV. Lajos ellen volt kénytelen vezetni, s az ellenzék most látta -idejét túlfelől felemelni ellene a zászlót. Erdélyből kellett megindulni -a harcznak, melynek fejedelmére a harcz azon jutalma várt, a mit hasonló -utat követett elődei nem bírtak kivívni: a magyar királyság. - -A játék ugyan veszélyes volt, egy ország volt egy országért koczkára -téve. Vagy mind a kettő, vagy egyik sem. És voltak Erdélyben pártok, -melyek nem örömest látták a kis fejedelemséget játékra téve a nagy -királyságért, s e pártnak bár leghatalmasabb karja, Bánfi Dénes, -levágatott, még mindig voltak tekintélyes fejei: Béldi Pál és az ifjú -Bethlen Miklós. - -Egy napon a Fogarasra hívott országgyűlésen a fejedelem németjei[1] -körülfogták Béldi Pál és Bethlen Miklós szállásait s kijelentették -nekik, hogy az ország foglyai maradnak. - -Mit vétettek? Ki tudott bűneikről valamit? csakhogy egyszer fogva -voltak. - -Jó Apafi Mihály azt hivé felőlök, hogy fejedelemséget keresnek; ez a bűn -volt az, a mit egy szóra el szokott hinni, és sürgeté az elfogató -főurakat, hogy szolgáltassanak törvényt az elfogottak felett. De jól -őrizkedének ezek attól. Sokkal könnyebb volt az elfogottakat elébb -megöletni s azután szolgáltatni rájuk törvényt. - -A fogarasi várnak ez időben a jámbor Cserei vala dicséretes főkapitánya, -s a vár, melyben az elfogott urak letartóztattak, a fejedelemasszony -tulajdona volt. A mint Annának tudtára esett az elfogatás, rögtön -felhivatá magához Csereyt s megmutatva az újján lévő pecsétgyűrűt, azt -mondá neki: - -– Nézze meg kegyelmed e gyűrű czímerét, s akármi halálos itélet érkezzék -kegyelmedhez, a míg ezen czímert a levélre nyomva nem találja, a -foglyokat kivégeztetni őrizkedjék, a vár enyim, s kegyelmednek inkább én -parancsolok, mint a fejedelem. - -A fejedelem nejével együtt visszament Fejérvárra. Megérkezésük utáni -napon az ország első férfiai összegyülekeztek magántanácskozásra a -fejedelemhez, s Telekinek gondja volt rá, hogy délesti barátságos -pohárra csak azok maradjanak jelen, a kik vele egyetértenek: Mikes -Kelemen, a Bethlen urak, kik öcscsüket, Miklóst, nagy esze végett -különösen gyűlölték, Naláczi, Székely és Vajda László; kik is a -fejedelemmel késő estig elmulatának, sokat nevetvén az udvari bohócz, -Biró Gergely mulatságos tréfáin, ki sokféle gyönyörködtető dolgokat bírt -elkövetni, kanalat, villát úgy elnyelt, hogy senki se látta, hová -lettek, s utoljára még emberek elnyelésére is vállalkozott; s az ebben -kétséget támasztó Naláczi Istvánra úgy rá ijesztett, hogy utóbb kérve -könyörgött neki, hogy ne nyelje el. - -Apafi maga sem vette észre, hogy mennyit ivott, mert a mellette álló -vederből valahányszor egy serleggel kimerített, annyit ismét -visszatöltöttek bele, úgy hogy azt hivé, miszerint félejtelre valót sem -ivott még. Arcza mindig lángolóbb, veresebb kezdett lenni. Egyszerre egy -üres széket látott meg maga mellett, s dühösen felkiáltott: - -– Ki szökött el innen ismét. Már megint Bánfi Dénes szökött el, mert ez -az ő helye; hová lett innen Bánfi Dénes? - -Az urak mind megnémultak, csak Teleki bírt felelni. - -– Bánfi Dénes meghalt. - -– Meghalt? kérdé Apafi. Hogyan halt meg? - -– Béldi Pál ligát kötött ellene s lefejezteté. - -– Béldi? szólt Apafi, vak dühvel emelkedve fel székéről, s hol van ez az -ember? - -– Most börtönben, de majd nem sokára fejedelmi széken. - -– Vérpadon! ordítá magán kívül Apafi, vérszomjú haraggal. Vérpadon, nem -fejedelmi széken. Megmutatom e dölyfös székelynek, hogy ki vagyok? ha -ellenem vétenek. Hívjátok az itélőmestert, törvényszéket kell tartani. - -– Az itéletek már készek, uram, szólt Naláczi, kivonva zsebéből három -egyenlő nagyságú iratot, csak aláirásod hiányzik. - -Hirtelen ott termettek tintával és irónáddal, s azt a fejedelem reszkető -kezébe nyomták, újjal mutatva neki a papiron, hová írja nevét. -Megtörtént. - -– Nincs közöttünk idegen ember? kérdé Teleki, gyanúsan nézve szét. - -– Csak a bolond, de attól nincs mit tartani. - -A bohócz e perczben épen egy kardot tánczoltatott az orrahegyén, felül -meg egy tányér volt rá téve, s váltig kiáltozott az urakra, hogy ő rá -nézzenek, ne arra a másikra, bizonyosan nem is látta, mi dolog történik -ott az asztalon? - -A levelek három parancsot tartalmaztak. Egy szólt Csereinek, -meghagyatván neki, hogy a foglyokat rögtön ölesse meg; másik a -porkolábnak, Boer Zsigmondnak, mely azt tartalmazá, hogy ha Cserei -vonakodik engedelmeskedni, ölesse meg őt is az urakkal együtt; harmadik -végre a várőrséghez, melyben az felhivatik, azon esetre, ha a porkoláb -is késedelmeskednék, őt is a többiekkel együtt felkonczolni. Mind a -három levelet sárga viaszszal lepecsételve átadák Naláczi Istvánnak, ki -azokat kalpagjába téve, a kalpagot felnyomá fejére s indult sebtén a -szobából. Épen a bohócz mellett kellett neki elhaladnia, s ez azonnal -odaugrott hozzá, rákiáltva: «ohó, te az én kalpagomat tetted fel, ide -vele, ez a tied!» s mielőtt Naláczi meglepetéséből magához térhetett -volna, kalpagja helyett a csörgő sipka volt a helyén. - -A főúr nagyon idétlennek találta most e tréfát s torkon ragadta a -bohóczot. - -– Semmirekellő, hová tetted a kalpagom? szólj, vagy megfojtalak. - -– Meg ne fojts, uram, szabódék a bohócz, mert akkor magad leszesz a -legnagyobb bolond a fejedelem udvaránál. - -– A kalpagot ide! kiálta Naláczi dühösen; hova tetted? - -– Elnyeltem uram. - -– Gaz ficzkó! dühönge Naláczi, fojtogatva a bohóczot; te kötekedel -velem. - -– Hisz uram, elő nem tudom adni, ha a torkomat összeszorítod. - -– Megállj, majd megkeresem én nálad; szólt Naláczi s elkezdé a bohócz -köntösét feltépni, mire a kalpag nem sokára kihullott annak ránczai -közül. Ügyetlen szemfényvesztő! nevete akkor Naláczi. Ezt ugyan jól -eldugtad. Azzal felvevé kalpagját, mind a három levél benne volt, jól -lepecsételve sárga viaszszal; hanem azután csak odakünn tette fel ismét, -hogy a bohócz másodszor el ne csenhesse. - -Még azon éjjel vágtatott Fogarasra, odaérve nagy lóhalálában, maga elé -hivatá Csereit, s a neki szóló levelet átadva, mondá: - -– Ime e szigorú parancsot rögtön hajtsa kegyelmed végre, szentnek -tartván annak minden betűjét. - -A kapitány átvevé a levelet s felszakítván annak pecsétjét, nagy -bámulattal tekinte a főúrra: - -– Én nem tudom uram, neked van-e április első napja, vagy nekem? ebben a -levélben egy fiabetű sincs. - -Naláczi hihetlenül tekinte a levélbe. Üres volt az egészen. Hirtelen -felszakítá a másik két levelet is. Azokban sem volt egyéb tiszta -papirosnál. - -Az ügyetlen bohócz az alatt, míg a főúr őt fojtogatta, elcserélte a -leveleket más üres készen tartottakkal, s az itéleteket még azon este -megvitte a fejedelemnének, ki általa tudott meg mindent, a mi a -fejedelem körül történt. - -Reggel aztán a három parancscsal kezében Apafihoz ment a fejedelemné, -szemére hányva, hogy tisztviselőit így akarta megöletni. - -A jámbor fejedelem csak elbámult, meglátva a parancsokat saját irásával, -miről már semmit sem tudott, s megölelve nejét, hálát adott neki, hogy -őrködött felette, s nem engedé e parancsokat elküldeni; Naláczi uram -pedig a nagy kudarcz miatt alig merte magát mutatni az udvarnál s csak a -bohóczra fenekedett. - -Ez eset megdöbbenté a jámbor fejedelmet s rögtön elhatározá, hogy a -foglyokat szabadon bocsáttassa. Előbb azonban reversalist kellett -aláírniok, melyben kötelezték magukat, hogy vádlóik ellen visszatorlást -nem fognak kezdeni. - -Béldi Pál vérig volt bár sértve, de úgy vevé e szenvedést, mint -érdemlett büntetését annak, hogy Bánfi Dénes ellen ő írta legelső alá a -ligát, most ugyanaz a fegyver sújtotta őt vissza. - -Ámde legkisebb volt a magánsérelem; az alatt, míg Béldi és Bethlen -Miklós börtönben ültek, a harczias párt keze szabadon működött, úgy, -hogy a midőn ezek kiszabadultak, megdöbbenve kapák hírül párthíveik -által, miszerint csupán a diván megegyezése van még hátra, hogy a béke -felbontassék. - -Béldi átlátta, hogy tovább hallgatni annyit tesz, mint csendesen -elnézni, mint rohan az ország saját veszte felé. - -Rögtön összehívá mindazokat, kik vele egy gondolaton voltak, köztük -Csáky Lászlót, Haller Jánost, Kapy Györgyöt, s tanácsot tartának az -ország jövője felett. - -Béldi szüntelen azon volt, hogy a fejedelmet kimélni kell, hanem arra -kell őt kényszeríteni, hogy tanácsosait, Telekit, Székelyt, Mikest és -Naláczit, meg a két Bethlent távolítsa el magától, s alkosson új -országtanácsot. - -Kapy többet akart. - -– Ha már ennyire vagyunk, monda, akkor jobb nyiltan kilépnünk, s ha -kihúztuk a kardot, akkor ne könyörögjünk, hanem verekedjünk, s a ki -győz, győzzön magának, és ő legyen fejedelmünk. - -– Isten úgy szállítsa fejemre legnagyobb büntetését, monda Béldi, a mint -a fejedelemségre vágyom. Én hűséget esküvém a fejedelemnek, s bár -szeretem hazámat, e szeretet mellett el tudok vérezni, de eskümet meg -nem szegem soha. Az én javaslatom nem egyéb, mint hogy a kihirdetett -országgyűlésre, mely Nagy-Sinken fog megtartatni, jelenjünk meg -fegyveresen, a felültetett székelyekkel együtt, s ha megmutattuk -erőnket, bizonyára a fejedelem nem fog kételkedni, hogy tanácsuraitól -megváljon; mert én jó embernek ismerem őt s tudom, hogy inkább fél -tőlök, mint szereti őket. - -A jelenlevő urak elfogadták Béldi ajánlatát. - -– Akkor én itt hagyom kegyelmeteket, monda Kapy, fázósan gombolva be -mentéjét. A harcztól nem irtózom, mert ott látom az ellenséget és -verekszem vele, de a fegyveres instántiákat nem szeretem, mert hamar -kiveszik az ember kezéből a kardot és saját nyakát vágják le vele. - -El is távozott. A többi urak pedig eloszolván, kiki felfegyverzé a maga -híveit. Béldi egy szavára felült Háromszékben, Csikban és -Udvarhelyszéken a fegyveres székelység, generálisuk parancsára minden -órában indulásra készen. - -E merész felkelés híre Gernyeszegen találta Teleki Mihályt, ki -magánkívül lett örömében: jól tudva, hogy Béldi nem azon ember, ki -polgárháborúban győzni tudjon, ellenkező esetben pedig saját vesztére -kelt föl, mert vissza nem léphet többé. Rögtön sietett a fejedelemhez, s -ágyából verve fel, elmondá neki, hogy Béldi feltámadt ellene, s úgy -megrettenté Apafit, hogy azonnal kocsijába fogatott s fáklyakiséret -mellett elfutott Fogarasba; Bethlen Gergely és Farkas, s a többi -tanácsurak rémülten futottak, ki merre látott; csak Teleki nem rémült -meg. Sokkal jobban ismeré Béldi jellemét, mint hogy félhetett volna -tőle. - -Egy szikrája a nagyravágyásnak, a boszúnak Béldi Pál szivében, s ő -nehány nap alatt Erdély ura leendett, a mellette felült székelységnek -senki sem bírt volna ellenállani, mert a hadak a végvárakba voltak -szétosztva. - -De Béldi elégnek tartá fegyverét megmutatni, nemhogy éreztesse is azt. -Harcz helyett hódolatteljes nyilatkozatot külde a fejedelemhez, melyben -tudtul adá, hogy nem ő nagysága ellen vette fel a hadakat, hanem az -ország nevében; csupán azt követeli, hogy a tanácsosok állíttassanak -ország törvényei elé. - -Míg e szelid levél megjárta az útat, az alatt Telekinek ideje maradt -összehivatni a végvárak hadait, s a fel nem ült székelyekre parancsot -küldeni, hogy a fejedelem védelmére Mikes Kelemen mellé gyűljenek, s míg -Béldi kikerülte a megtámadást, ő jött ellene támadólag. - -Egy napon Csáky Lászlóval együtt Bodola várában ült Béldi, a midőn hírül -hozzák neki, hogy Bethlen Gergely a fejedelem hadaival már Brassó alatt -áll. - -– Többé nem kerülhetjük a harczot, uram, sóhajta fel Csáky. - -– Kikerülhetjük, viszonza Béldi, ha leteszszük a fegyvert. - -– Csak nem gondol arra kegyelmed? kérdé Csáky megijedve. - -– Mire gondolnék egyébre. Én pártharczban nem csatázok. - -– Akkor mi vesztünk el. - -– Inkább mi, mint érettünk ezerek. - -Még azon nap kiadá a parancsot a mellette ülő hadaknak, hogy oszoljanak -haza. - -Másnap Bethlen Gergely átküldé Bodolára Vay Mihályt, ki a fejedelem -kegyelmét hozá meg számára. - -Csáky fogait szítta; eszébe jutott, hogy épen ő fejezteté le Bánfi -Dénest, pedig annak is kegyelem volt adva, s remegve kérdezé Vaytól: - -– Bizton megnyughatunk-e e kegyelmi levélben? - -Vay Mihályban volt annyi őszinteség, hogy így feleljen: - -– Bizony, édes atyámfiai, száz kegyelemnél is nagyobb bátorság lesz -rátok nézve, ha kimentek Erdélyből. - -Csáky egy pillanatig sem gondolkozott tovább, hanem málházott és még -fényes nappal elutazott a bozzai szoroson keresztül. - -Béldi ott akart maradni, őt a szégyen visszatartá a futástól. - -Vay Mihály azonban tudatá nejével és gyermekeivel a veszélyt s azok -ráestek, térden állva könyörögve, hogy siessen, mentse meg magát. - -– Hát ti? kérdé Béldi, könyező családjára tekintve. - -Szép két fia volt, Aranka leánya már szép hajadonná serdülve, ő volt -apjának szemefénye, büszkesége, öröme. - -– Hát ti? szólt elborult szózattal. - -– Minket könnyebben megvédhetsz Stambulban, mint itt; szólt Béldiné, és -Béldi átlátta, hogy ez helyesen van mondva. - -E szó megváltoztatta akaratát; valóban, a portánál keresve menekülést, -mind családján, mind magán többet segíthetett, s tán még hazája ügyeit -is jobbra fordíthatá; hisz ott sok legmagasb vezér jó ismerőse volt, kik -e dologban mindent kivihettek. - -Rögtön lovat nyergeltetett, s családjától a legbiztosabb reményben -elbucsúzva, nehány szolgája kiséretében a bozzai szoroson át -Havasalföldre még azon éjjel átmenekült, ott találkozott több futó -társaival, s együtt velök Erdély akkori legfelsőbb törvényszékéhez, a -portához menekült. - - - - -A DIVÁN. - -A serail kapui széttárultak, a harmoniátlan csengő harsogó zene egy -mennydörgő dobütéssel elhallgattatott, s tizenkét lovas csausz nagy -ügygyel bajjal tört útat az odáig érkezett vezérkarnak a megtolult -néptömeg között, fabuzogányokkal és rhinoceros-korbácscsal püfölve az -elől-utól találhatókat. Az indolens bámész sokaság látta, hogy üttetni -fog, de azért egy nyommal sem széledezett odább, mint a mennyire -eldöfölték. - -A diván tagjai leszálltak az udvarban lovaikról s felmentek a lépcsőkön, -miket két sorban janicsárok őrzöttek kivont szablyákkal, a divánterem -kék és sárga függönyei szétvonattak előttük, s előtünt az egykor annyi -fényt, annyi hatalmat szülemlő rejtélyes teremnek belseje. - -Egy nagy nyolczszegletű szoba az, minden festvények nélkül, mint a miket -a Korán tilt, márvány padozata keleti szőnyegekkel bevonva, falai -embermagasságnyira kirakva gyöngyházzal, a falak mellett egyszerű veres -bársonynyal bevont alacsony pamlagok, minden háttámasz nélkül, a -háttérben valami oszlopzatos fülkeforma, mely egy rejtekajtót fed el, a -honnan Amurat szokta titokban kihallgatni divánja tanácskozmányait. - -A függönyök szétnyíltával beléptek a divántanács-tagok: elől a -nagyvezér, egy magas száraz ember, szüntelen előre görbült nyakkal; feje -untalan mozog, szemei jobbra, balra járnak, mintha mindig vizsgálna, -fürkészne valamit. Barna, szennyes színű arczán csodálatos lélekhíven -van kifejezve az örök elégületlenség, minden tekintete gúny, harag, -betegséggé vált epéskedés, ha szól, fekete fogait összeszorítja, azokon -keresztül szűri a hangot, s ilyenkor arcza egy pillanatig sincs -nyugalomban, szemöldeit majd úgy levonja, hogy szemeit eltakarják, majd -felrántja, hogy homloka ezer ránczczá reped s szemfehére látszik; -szájszegletei vonaglanak, álla reszket, ritkás, soha nem fésült -szakállával, mosolygani csak akkor szokott, midőn azt, a kihez beszél, -remegni látja, s ruhája oly kuszáltan áll rajta, hogy daczára a -ráhalmozott fénynek, úgy néz ki, mintha mindig szennyes és törődött -volna. - -A nagyvezér után jött a Küprili, egy elhízott, testes, vörösképű basa, -terjedelmes rengő szakállal; a tenyérnyi széles kard, melyet oldalán -visel, gyaníttatja, hogy a kar, mely azt forgatni szokta, nem lehet -elgyengülve; hangja hasonlít a bika mormogásához, oly mély, oly dörgő -az, hogy mikor csendesen beszél, alig lehet megérteni, míg a csatákban -az ágyúk dörgése közül is kihallik. - -A diván többi tagjai közül még három férfi vonja magára a figyelmet. - -Az egyik Kucsuk basa, egy izmos, harczias férfi; napbarnított arczán -keresztül kasul vágott sebhelyek mély forradásai láthatók, szemei oly -fényesek, oly feketék, mint a sasé, egész magatartása, agg kora daczára, -bátor és kihivó; kardját balkezében hordja; merészen lép, áll, tekint; -röviden szól, gyorsan cselekszik. - -Mellette fia jön, az ifjú Feriz bég, apja csatáinak és dicsőségének -részese, magas daliás ifjú, a keleties öltözet, piros kaftán, a -kócsagtoll, fehér turbán, mind úgy illik karcsú termetéhez, égő -szemeiben annyi tápanyagot kereső szenvedély látszik lobogni, arczán még -látható az ifjúság hamvas életpirossága. Gyakran meglepi őt a szótlan -elmélázás, s ha ilyenkor megszólítják, felijed, megrezzen, mintha ott -járt volna, a hová mennie nem szabad. - -Legvégül, valamennyi háta mögött jő a szultán keresztyén orvosa, az -udvari tolmács, Maurocordato Sándor, magas, athletai férfi, hosszú, bő, -redős palástban, nagy, fényes, fekete szakálla csaknem övéig ér, ó-görög -vonalmú arczán a tudományszerezte nyugalom, sűrű sötét hajzata gazdag -fürtökben foly két felől alá vállaira. - -A vezérek helyet foglaltak, a szultán divánja üres maradt, legközelebb -ült hozzá a nagyvezér, túl rajta a többi basák, agák és bégek. - -– Kegyelmes uram, szólt Maurocordato, a vezér elé járulva, a szegény -magyar urak már reggel óta itt várakoznak a küszöb előtt. - -A vezér mérgesen nézett a tolmácsra, fejét még előbbre nyújtva. - -– Hadd várakozzanak! Tán inkább illik: hogy ők várjanak mi reánk, mint -mi várjunk ő reájok. - -S azzal inte a főcsausznak, hogy vezesse elő a folyamodókat. - -Tizenketten voltak a menekültek, kiket egy mellékajtó szőnyegének -elvontával előszólított a főcsausz. Közöttük legelől jött Béldi Pál, a -többi mind aggodalmas arczczal, tétovázva, remegve, egyedül ő bátran, -nemesen, nyugodtan. - -Arcza még most is férfiasan szép volt; az idők, a viszontagságok -letörülték róla az ifjúság színét, de nem a lélek nemességét; tojásdad -képének szabályos vonásain valami összhangzó öntudatos nyugalom látszék, -mely tanúja a szívben lakó becsületességnek és elhatározottságnak. -Vonásain semmi elfogultság és a mellett semmi betanult hatásvadászó -gerjedelem; szép metszésű telt ajkai csukva is beszédesek, s nagy, -szelid kék szemei, mik végig járnak a jelenlevők arczain, mielőtt -megszólalt volna, egész bánatos eseményeket mondanak el, fájdalmas -rokonszenvet költve a jelenlevők keblében. - -Csupán a vezér néz reá mérges, elégületlen arczczal; minthogy ez neki -szokása s más képet nem tud csinálni. - -– Szóljatok hát, mit akartok? ne féljetek; inte a vezér a menekvőknek. - -Béldi előlépett, meghajtá magát a vezér előtt. Egy a magyarok közül -odament a vezérhez, s kezet csókolt neki, a többinek útját állta -Maurocordato, s inte Béldinek: hogy siessen beszélni. - -– Kegyelmes uraim! kezdé Béldi a szót, sorsunk tudvalevő dolog -előttetek: mint földönfutók jöttünk el hazánkból, mint koldusok állunk -előttetek; de nem mint földönfutók, nem mint koldusok könyörgünk e -pillanatban, hanem mint hazafiak. Hazánkból elűzeténk, nem mint bűnösök, -nem mint pártütők, hanem azért, mert meg akartuk azt menteni. A -fejedelem hanyatthomlok rohan veszedelmébe s viszi magával a hazát. -Főtanácsadója magyar királysággal biztatja őt, hogy maga magyar nádorrá -lehessen. Ti tudjátok, kegyelmes uraim! mi jövendő vár Erdélyre egy ily -harcz után? Többen az ország nagyjai közül velem együtt felszólalának -ellene; mi tudtuk, mit veszíthetünk? És im néhány év alatt azok közül, -kik az indítandó harczot rosszalák, mi állunk utolsók előttetek, a többi -méltatlan börtönben ül, vagy méltatlan halállal veszett el… Kegyelmes -uraim, mi egykor mint boldog családapák éltünk ősi tűzhelyeink mellett, -most gyermekeink, feleségeink tömlöczre vannak hányva; váraink tőből -szétszórva, czímereink összetörve; de mi nem kérjük tőletek azt, a mit -magunk veszíténk, nem vagyonaink birtokát, nem nőink, gyermekeink -ölelhetését, még csak hazánk láthatását sem; készek vagyunk élni -koldusul, elhagyatva, számkivetve; csupán azon hon életének -megtartásáért esengünk hozzátok, mely minket elvetett, s mely sebes -léptekkel rohan az elveszésnek; siessetek azt megmenteni. - -Kucsuk basa, ki jól értett magyarul, boszúsan csapott kardjára, azt -félig kihúzva, s ismét visszadobva hüvelyébe; Feriz bég, egy önkénytelen -szemeibe lopózott könnyet törült le ifjú arczáról. - -– Kegyelmes uraim! folytatá Béldi nyugodtan; nem kivánjuk tőletek, hogy -boszút álljatok a fejedelmen a kiontott vérért s a kiontott könyért; -magánosok fájdalma az, melyet nem kell érezni a honnak; mi magunk -elhordozzuk a magunk gyászát, s nem adjuk azt a nemzetre; hanem -küldjetek jobb tanácsadókat a fejedelemre, mint a milyenekkel most körül -van véve, figyelmeztessétek őt esküjére, mit a nemzetnek és a nagyúrnak -adott, mert esküt senki hiába nem teszen s büntetlenül meg nem szegi -azt, s kényszerítsétek őt: hogy legyen jobb atyja azoknak, a kik még -megmaradtak a hazában, mint volt nekünk. - -A mint Béldi elhallgatott, előlépett Maurocordato, a szónok és a -nagyvezér között foglalva helyet, s elkezdé tolmácsolni Béldi szavait. - -A legelső szavak után kigyúladt a tolmács arcza; csengő, hangzatos -beszéde betöltötte a teremet; lelke tűzbe jött; arczán az indulatok -kifejezései váltották egymást; hol a Béldi szava nyugodt volt és -panasztalan, a keservek leírásánál, ott a tolmács hangja reszketett és -háborított; hol Béldi a jövendőt rajzolá a meggyőződés komoly -hangulatán, azon helyet Maurocordato prófétai ihlettel fogá fel, s -kebelrendítő lőn szava, midőn a szónokra mutatott, ki utolsó azon -férfiak közül, kik jobban szerették Erdélyt, mint saját hasznukat; és -végül, a lemondás szavainál, a hon megmentéseérti könyörgésben oly -átható, oly keserűen megragadó lőn szózata, mintha az ő szava volna az -eredeti, és nem a másolat. A szenvedélyes ó-görög alakban Demosthenes -látszott feltámadni. - -A hallgató basák tűzbe jött arczczal hajtogaták fejeiket, helyeslésül -Maurocordato tolmácslatára; a nagyvezér összehúzta szemöldeit, ajkait -epés szegletekbe vonta, s mellén összefogva kaftánját, elkezde beszélni, -mialatt öklelő szemekkel tekinte szanaszét, minden pillanatban lekapva -tekintetét arról, a kivel szólt s mérgesen vágva szét szemeivel a légben -s ismét gúnyosan a megszólítottra szegezve azokat. Rikácsoló hangja, -melyet szűrve bocsátott ki fogai között, kellemetlenül hatott arra, a ki -először hallotta, ehez minden pillanatban a düh, harag és gyűlölet -minden fokozatán keresztül változó arczvonalmai, száraz kezének -nyugtalan, reszketeg hadonázása nem engedének egyebet gyanítani a -törökül nem értő magyaroknak, minthogy a nagyvezér most éktelenül -lehordja őket, s a mit mond, az elejétől végig nem egyéb szitkozódásnál. - -Csáky László uram, ki Béldi Pál mellett állt, megrántá annak bekesét, s -reszkető állal sugá fülébe: - -– Kegyelmed elölt bennünket, miért nem szólt elég alázattal? most karóba -húznak mindnyájunkat… - -A vezér beszédét szokás szerint egy fáradt mosolylyal végzé, gúnyos -ajkai felhuzódtak, helyet nyitva a fekete, hegyes fogaknak. A magyarok -szivében hülni kezde a vér e mosolygástól. - -Előállott azonban Maurocordato. Nemes vonalmú arczán biztató szelidség -mosolygott, s elkezdé tolmácsolni a vezér szavait: - -– Becsületes magyarok! Legyetek jó bizalommal. Szavaitok részvétre -találtak, igazságotok napnál fényesebben áll előttünk; bajaitok teljes -mértékben meg lesznek orvosolva. Jól tevétek, hogy a felséges szultán -köntöséhez folyamodtatok, ragaszkodjatok ezután is ő hozzá és semmi -bántódástok nem lészen. Most menjetek ki békével, ha kelleni fogtok, -majd hivatunk. - -Mindenki könnyebben lélekzett, Béldi néhány egyszerű szóval kifejezé a -vezérnek köszönetét s távozni készült. - -Csáky László azonban, kit inkább érdekelt Sóvára uradalma, mint Erdély -jövendője, s kit épen nem látszott kielégíteni Béldi ajánlata, mely -egyedül a haza megmentését kéri s az elfoglalt vagyonnak visszaadását -nem, alig várta, hogy szóhoz juthasson; s azzal odarohant a vezér -lábaihoz, egyet megkapott közülök, azt átkarolta, s elkezde rettenetesen -sírni; a sírás különben is érthetlenné teszi a szavakat, Csáky uram -beszédét pedig a nélkül is nehéz volt érteni, még azonfölül a -phlegmájából kihozott vezér is kiabált, most már komolyan szitkozódva, -míglen a többi magyar urak odarohanva, erővel vitték el Csákyt magukkal, -Maurocordato haragosan terelte őket kifelé, véget vetendő a boszantó -jelenetnek. - -– Ha már letérdepelt kegyelmed egy ember előtt, szólt hozzá Béldi, -kifelé menvén, legalább ne sírt volna, mint egy gyermek. - -A távozó Béldi, mielőtt az ajtón kilépne, egy meleg kézszorítást érze -kezén. Odatekinte. Feriz bég volt az, az ifjú bajnok. - -– Azt mondád, szólt az ifjú reszkető hangon, hogy nőd fogva van? - -– És gyermekem is. - -Feriz arcza lángolt: - -– Meg fognak szabadulni! szólt hévvel, Béldi kezét megragadva. Várj reám -szállásodon. - -A magyar menekvők eltávoztak, mindenki saját reményeit szőve odább a -vezér biztatásaiból, csupán Csáky László uram nem volt megelégedve az -eredménynyel, ő menvén szállására, rögtön leült. Irt két levelet. Egyet -a római császár tábornokának, másikat a franczia király szónokainak, -melyben mind a kettőnek igér minden kitelhetőt, ha őt dolgaiban -megsegítik, gondolván magában: ha a török császár nem segít, megsegít a -római császár, ha az sem, a franczia király; legjobb az embernek magát -minden oldalról biztosítani. - -– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – - -Alig léptek ki a divánból a menekvők, az elbocsátási ajtón egy aga -lépett be a bejelentési teremből, jelentve: «a magyar urak». - -– Miféle magyar urak? riadt rá a nagyvezér. - -– A kiket a fejedelem küldött. - -– Épen jókor! monda a vezér, hadd jőjjenek, s positurába vágta magát, -számukra tartogatva legmérgesebb arczkifejezését. - -A függönyök szétvonattak, s belépett a fejedelem küldöttsége; bogláros, -bársonyos udvari nép, nyájas édeskés arczokkal. Elnökük, Bethlen Farkas, -megállt azon helyen, hol előtte egy órával Béldi Pál állott, bizarr -ellentétül hattyúprémes meggyszín bársony mentéjével, bogláros -vitézkötéseivel s turquoissal kirakott kardjával, s öltözete egyéb -pompája mellett alázatos arczával, amannak egyszerű, fénytelen -viseletéhez és nyugodt, szilárd arczához. - -– Nos mi kell? mit akartok? mondjátok el szaporán, támadt reájok a -nagyvezér, nyughatatlan veszekedő képpel. - -Bethlen Farkas térdeig hajtotta fejét, s azután elkezde szónokolni, az -akkori idők tárgykerülgető rhetorikájával, felelve mindenre, csak a -kérdésre nem. - -– Kegyelmes és nagyságos, dicsőséges és vitézlő uraim, méltóságos -nagyvezér, győzhetetlen basák, hatalmas bégek és agák, országunk -legerősebb oszlopai, három világrész fejedelmei, hires-nevezetes hősök -tengeren és szárazon; nekem különösen jóakaró uraim!!! - -Ennyi volt csupán a megszólítás. - -A Küprili fújt izzadtságában. Kucsuk basa kardját verte térdéhez, Feriz -félre fordult, s az ablakon keresztül a serail szökőkutait bámulta. - -– Siessenek kegyelmetek! kiálta közbe türelmetlenül Maurocordato, mire -Bethlen Farkas, azt vélve, hogy a tolmácsot az által bántotta meg, hogy -kifeledte a megszólításból, odafordult hozzá, pótlólag utánragasztva: - -– Nagybölcseségű tolmács, mély tudományú és rendkívüli tiszteletreméltó -udvari orvosa a leghatalmasabb császárnak. - -Küprili nagyot ásított, s akkorát nyújtózkodott, hogy az öv ketté -szakadt a derekán. - -Bethlen Farkas nem hagyá magát megzavartatni, hanem folytatá, a mit -kezdett: - -– Fájdalommal értesült róla jámbor fejedelmünk, Apafi Mihály uram ő -nagysága, miszerint ama lázadó pártütők, kik nemcsak a fejedelem, hanem -az ő személyében a magas porta ellen is fel merték emelni gonosz -fejeiket, meghiusult terveik után ide futottanak, hazug insinuatiók -által a fejedelmet megrontani. Ámbátor azonban meg vagyon győződve a -jámbor fejedelem, hogy amaz ámító szavakat méltóságtok bölcsesége -megczáfolandná, jóakarata meghiusítandaná, hatalmassága megbüntetendené, -mindazonáltal jónak látta ő nagysága bennünket kegyelmességtekhez -elküldeni a végett, hogy mindazon vádakat, melyeket az ország -felforgatására koholtak, hamisaknak és rágalmaknak declaráljuk… - -Maurocordato kapott a szónok megpihenésén, ki az exordium után megállt -lélekzetet venni a további beszédhez, s mielőtt ennek alkalma volna a -tárgy érdemleges kérdésére térni, elkezdé a már eddig mondottakat -tolmácsolni a nagyvezérnek, jól tudva, hogy miután a vezér beszélt, -másodszori szót nem enged senkinek. - -A tolmács szava ezúttal száraz volt és egyhangú. Bethlen Farkas uram -minden homiletikai fáradsága kárba veszett Maurocordato vontatott, -egykedvű átfordításában. - -A fővezér erre szikrázó szemekkel válaszolt, arcza még egyszer oly -mérges volt, mint egyébkor, s a keze hadonázásából nagyon világosan -kivehető volt azon mozdulat, melylyel a követeknek az ajtót mutatta. - -Maurocordato tolmácsolá neki a választ. - -– A fővezér azt mondja: hogy ti vagytok a pártütők, ti szegtétek meg a -magas portának adott esküt, nem azok, kiket ti elűztetek; nagyravágyó -terveitek Erdélynek a portátóli elszakadását, Magyarország meghódítását -czélozzák, s mindkettőnek elvesztését vonandják maguk után. Mire nézve -tudtotokra adja a nagyvezér: hogy, ha veszteg nem tudtok ülni, és saját -honfitársaitokkal békében meg nem férhettek, majd küld ő rátok olyan -közbenjárót, hogy sírva néztek utána. - -A megszeppent magyar urak összenéztek. Bethlen Farkas arczán nem -látszott az édességtől és nyájasságtól semmi nyoma a boszúságnak, mely -betanult beszédje kárba vesztén érte, meghajtotta magát még mélyebben, -mint először, s rendületlen önmegtagadással vevé fel a szót, s miután -ezúttal átlátta, hogy a hosszú beszéd nem járja, drastikusabb -eszközökhöz folyamodék. - -– Oh uram, avagy miképen illenének e vádak mi reánk, kik minden -kivánságaitokat híven teljesítők mindenha? Adtunk adót, adtunk -ajándékokat, a mi szegénységünktől telt, ime most is a jámbor fejedelem -nem bocsáta bennünket üresen; meghagyá Teleki Mihály uramnak, hogy -benneteket illendő ajándékkal megtisztelni el ne mulaszsza, ki is ime -általam kegyelmeteknek kétszáz erszény pénzt[2] kiván tisztelete és -hódolata jeléül átadni, könyörögve, hogy fogadja el kegyelmességtek -tőlünk szegény szolgáitoktól e csekély ajándékot. - -Ezt mondva, inte egynek követői közül a szónok, kinek hívására négy -teherhordó jelent meg, vállaikon keresztbe vetett rudakon hozva egy nagy -vasas ládát, melyet Bethlen Farkas felnyitva, tartalmát a fővezér lábai -elé döntette. - -A csengő tallérok halomra omoltak a diván előtt, még hallatszott egyes -szétguruló darabok pengése; a fővezér arcza egyszerre átváltozott. -Maurocordato hátraállt. E szavakhoz nem kelle tolmács; a vezér nem birt -visszatartani egy undok mosolygást arczáról, a fukarság ördögének -vigyorgó mosolyát. Szemei kerekre felnyiltak, fogait nem szorította -össze mosoly közben, inkább úgy tett, mint egy prédára leső vadállat. - -Bethlen Farkas alázattal húzta magát vissza társai közé; a vezér nem -állhatta a szerénységet, leszállt divánjáról, kezeit morzsolva s -megveregette a szónok vállait s mindenik követ szeme közé mosolygott, -egynek kettőnek kezét is nyujtá, az a szerencsés sietett azt -megcsókolni, s beszélt hozzájuk valamit törökül, melyre azok nem győztek -bókokkal felelni. - -Maurocordato e jelenet alatt megszökött a divánból, s miután tolmács -hiányában a követek nem bírták megérteni a vezér szavait, s csak egyre -hajlongtak, fölállt Küprili, ki egri basa korában megtanult magyarul, s -rájuk ordított boltozatreszkettető hangon: - -– A vezér szava az hozzátok, giaur kutyák! hogy elmehettek a pokolba, ha -kelleni fogtok, majd hivatni fog benneteket. - -S ezzel nagy mérgesen elrugott a papucsa orrával egy lábaihoz gurult -tallért, míg a követek számtalan üdvözlés után elhagyták a divánt. - -– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – - -A fejedelem követeinek eltávoztával rögtön hivatta a nagyvezér Béldit és -társait. A mint a menekültek beléptek a divánba, egyik sem tudta még, -hogy a fejedelem követei itt jártak, s azok hozák a halomra öntött -pénzt, mire nézve senki sem birta magának kimagyarázni, hogy valjon mit -akar a nagyvezér azzal a pénzzel és velök? s miután Maurocordato -eltávozott s az utána küldött csauszok sehol sem birtak ráakadni, -tolmács nem létében a megjelent magyarok hosszú ideig a legnagyobb -kétségek közt forogtak, s idejök maradt találgatni magukban azon -töredezett mondatok értelmét, miket a fővezér koronkint hozzájuk -intézett, majd a pénzhalomra, majd rájuk mutatva, s mind a tíz újjával -magyarázva mondatait. Valahányszor a pénzre tekinte, nem óvhatta meg -arczát amaz utálatos hyenai mosolygástól. - -– Meglássa kegyelmed, sugá Csáky uram Béldinek, hogy a nagyvezér azt a -pénzt nekünk szánta. - -Béldi nem állhatta, hogy el ne mosolyodjék az ártatlan óhajtásra. - -Végre, hogy a tolmács nem jött, kénytelen kelletlen felállt Küprili s -jól-rosszul elkezdé tolmácsolni a vezér kivánságát: - -– Becsületes urak! ezt mondja tinektek a vezér. Itt voltak a fejedelem -küldöttei. Tört volna ki nekik a nyakuk, ezt mondom én. Azok hozták ezt -a summa pénzt, és azon felül beszéltek sok mindenféle dolgot, a mi nem -igaz: hanem ez a pénz, a mit hoztak, ez igaz. Mire nézve azt mondja -tinektek a nagyvezér, hogy ő átlátja a ti ügyetek igazságát, és azt -helybenhagyja, hanem azzal, ha ő tinektek igazságot ad, sem könnyebb, -sem nehezebb nem lesz, nem is szaporodik semmit. Hanem ha tehát azt -akarjátok, hogy a ti igazságtoknak foganatja és előmenetele legyen, -igérjetek neki vagy hetven erszénynyel többet, mint a fejedelem követei, -s akkor fogadom, mind a Bosporusba hányatja őket zsákba varrva, titeket -pedig visszasegít hazátokba, és urakká tészen. - -Béldi Pál keserű mosolyra vonta ajkait, búsan felsóhajtott, -visszatekintve társaira. - -– Jól tudhatod, uram, szólt Küprilihez, hogy nekem pénzem nincs, nem is -tudnám, hol vegyek annyit? és társaim is oly szegények, mint én; mi soha -sem gazdálkodtunk az ország vagyonával, hogy kincseket gyűjtögethettünk -volna magunk számára, a mi kevesünk őseinktől maradt, azon megosztoztak -a fejedelem szolgái. Nekünk nincs pénzünk, melylyel igazságunkat -megvásároljuk, s ha máskülönben nincs módunk hazánkat megszabadítani, -úgy bocsássatok bennünket Isten hirével, idegen fejedelmek lábai elé -fogjuk magunkat vetni, s addig könyörgünk, míg egy akad, a ki -meghallgatand. Isten veletek, nekünk pénzünk nincsen. - -– Van nekem! kiálta fel Béldi mellett egy hang, s az odatekintők Kucsuk -basát látták Béldi Pálhoz lépni, ki férfias szorítással nyújtá az -elbúsult férfinak jobbját. Ha kell kétszázhetven erszény, én adok; ha -kell még egyszer annyi, adok; akár mennyi kell, megkapod; alkudjál -velök, árverezd a díjat; itt vagyok én, én kifizetem helyetted. - -Feriz bég odarohant apjához, elérzékenyülten borulva keblére, Béldi -magasztosan szorítá meg az agg bajnok kezét, s alig birta kimondani -szavait az elfogódás miatt. - -– Köszönöm, ezerszer köszönöm; de nem fogadhatom el; az oly adósság -volna, melyet nem fizethetnék vissza sem én, sem maradékom soha. Jó -akaratodért légy megáldva, de nem segíthetsz vele. - -Küprili türelmetlenül közbe vágott: - -– Legyen eszed, Béldi Pál, és ne vond magadra haragomat, várd végig, a -mit beszélek és vedd be a jó tanácsot. Ennyi pénzt kérni tőled, mint -magános száműzött embertől, csakugyan nagy bolondság volna, de teszem -föl, egy fejedelemnek, úgy-e, hogy potomság ily összegecskét kivetni, a -mit egyik zsebéből kiránthat, s az országon egy esztendőben kivehet? -Tehát csak igérd te meg a kimondott summát; az sem szükséges, hogy azt -elébb kifizesd, mint a midőn általunk fejedelemmé fogsz tétetni. - -Béldi összeborzadt s reszketeg hangon mondá Küprilinek: - -– Nem jól értettelek uram, vagy rosszul hallottam, a mit mondál. - -– Tehát érts meg végképen: ha igaz az, a mit állítál, hogy Erdély -mostani fejedelme rosszul vezeti az ország dolgait: tegye ő le rögtön a -fejedelemsüveget, s ha igaz az, a mit ismét állítál, hogy te annyira -szereted hazádat s jobban látod, mit kellene tenni? vedd fel azt te. Egy -izenet a határszéli basákhoz és ők rögtön elárasztják haddal az -országot, s Apafi Mihály uramat minden tanácsosaival egyben fogva hozzák -a Jedikulába és tégedet társaiddal együtt beültetnek az ő helyeikbe. Az -egészhez nem kell egyéb, mint megigérned a nagyvezérnek a kétszázhetven -erszény pénzt, ő aztán majd rajta leend, hogy minél elébb fejedelemmé -tegyen, a mikor azt kifizethesd; a mit ha igérni vonakodnál, bizony -mondom néked: Apafi Mihály uram helyett te fogsz menni a Jedikulába. - -Béldi Pál szive magasan vert az egész beszéd alatt, férfias arczát az -érzelmek lázas küzdései hevíték, sokszor annyira elfeledkezék magáról, -hogy a Küprili beszédjébe akart vágni; de a magyar urak visszarángatták. -Midőn végre Küprili elvégzé beszédét, Béldi Pál egy lépést tett előre s -fejét magasan fölemelve, hogy egy fővel látszék nagyobbnak, erős, -szilárd hangon viszonzá: - -– Köszönöm ajánlatodat, kegyelmes úr, de elfogadni soha nem fogom! Engem -szent eskű köt Erdély mostani fejedelméhez, s ha ő elfeledte esküjét, -melyet a nemzetnek adott, nem az rá a felelet, hogy mi is megszegjük a -magunkét, hanem az, hogy emlékeztessük őt a magáéra. Én igazságot kérni -emeltem föl fejemet s nem egyik jogtalanságot a másikkal torlani meg; -nem új fejedelemre, hanem a régi szabadságra van Erdélynek szüksége, s -ha nekem csak az kellett volna, hogy hadat támaszszak a fejedelem ellen, -egy intésemre talpon állott az ország, az egész székelység kardot vont -mellettem, én voltam, ki kardjaikat visszatettem hüvelyeikbe. Nem -boszúért jövök kaputok elébe, hanem – itéletért; nem a magam sorsát, -hanem hazámét ajánlám kegyelmetekbe. Nekem a fejedelemség ingyen sem -kell; azért, hogy egy bitorlót elűzzek, nem fogok százat vinni az -országra, azért, hogy Teleki Mihály uramat kipörköljem, nem fogom -felgyújtani egész Erdélyt, s azért, hogy tíz embert kiszabadítsak -méltatlan börtönéből, nem fogok tizezeret rabságra hurczoltatni; -történjék igazságtalanság inkább velem, mint egész Erdélyországgal, -átkozott legyek én és minden maradékom, ha valaha alkudni fogok -nyomorult nemzetem filléreire, s hadat viendek saját szülőföldem ellen!… -A mi végre fenyegetésedet illeti: én mindenre kész vagyok, kész a -börtönre, kész a halálra. Igazságért jöttem hozzátok: ám ölessetek meg. - -Küprili elhüledezve veté magát hátra divánján, ilyen ellenállásra nem -számolt, ily jellemről nem volt fogalma; a többi urak, kik -egyszer-másszor Erdélyből elűzetve, a portára futottak, rimánkodni, -alkalmatlankodni szoktak azon kegyért, melyet ez ember most nemes -ellenzéssel visszautasított. - -A nagyvezér látva az arczokon a meglepetést, jobbra-balra fordult, -megmagyaráztatni magának Béldi Pál feleletét, s elszörnyedése fokonként -láthatóan növekedett sápadozó arczán, a mint azt megkezdé érteni. - -A Béldivel jött urak elsápadva, földrezúzva várták a megijesztő felelet -hatását, míg végre Csáky László nem állhatva tovább a rettegést, -odarohant Béldihez, kétségbeesetten nyakába veté magát, mennyre, földre -rimánkodva, hogy fogadja el a vezér ajánlatát. - -Ha neki tették volna ez ajánlatot, ő bizonyosan elfogadja. - -– Soha, soha, viszonzá Béldi márványhidegen. - -A többi urak odatérdepeltek lábai elé, összekulcsolt kézzel könyörögve, -hogy ne tegye magát, gyermekeit és őket is mind szerencsétlenekké. - -– Keljenek föl kegyelmetek, nem vagyok én Isten! szólt Béldi, elfordulva -könyörgő társaitól. - -A nagyvezér megértve a dolgot, dühösen ugrott fel ülhelyéről s letépve -turbánját, azt gáttalan dühében földhöz vagdalva ordíta tajtékzó -szájjal: «Csauszok!» - -– Lánczokat ennek a veszett kutyának! rikácsolá, vérben forgó szemekkel -Béldire mutatva, ki nyugodt, elszánt arczczal engedé magára lakatoltatni -a félmázsás vasakat, miket a szolgasereg mindig kézügy alatt tartott. - -– Akarsz-e szót fogadni, gyaur czenk! kiálta rá a vezér, mikor már meg -volt lánczolva. - -– A mit kimondtam, megállom, szólt ünnepélyesen a honfi, bilincses kezét -az égnek emelve, Isten engem úgy segéljen! - -– Úgy gebedj meg a börtönben! harsogá Kara Mustafa, kezével intve a -poroszlóknak, hogy Béldit ragadják meg. - -Mint a kemény kő, ha megütik, szikrákat ad, úgy fordult még egyszer a -vezér felé Béldi, megrázva lánczait: «a te órád is ütni fog!» - -S azzal hagyta magát börtönébe vezettetni. - -– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – - -A fővezér rögtön visszahivatá a fejedelem követeit, s megdicsérve őket -és küldőiket, felkaftányoztatá valamennyit, kegyes biztatással bocsátva -őket vissza hazájukba, a hol azontúl Bethlen Farkas uramnál senki sem -tartatott nagyobb szónoknak. - -A serail kapujában találkoztanak az elbocsátott követek Csáky László -urammal. A jó úr mindjárt látta a jövők elégült mosolygásáról, s most -kapott kaftánjaikról, hogy jó válaszszal bocsáttatának el, mire nézve -nem tartá fölöslegesnek azon fölül, hogy Béldi Pállal szövetkezett, a -franczia és német követeknek hódolatot ajánlt, Bethlen Farkas uramat is -körülvenni, s ajánlani testét lelkét, ha számára a fejedelem bocsánatát, -s vagyonai visszaadását kieszközlendi. - -Bethlen Farkas kapott az ajánlaton, s nemcsak amnestiát, de sőt hivatalt -is igért Csákynak, ha Bélditől elválik, sőt meg is ajándékozá az urat, -ki ekképen négy helyre is elköté sorsának fonalát nagy bölcsen, hogy ha -az egyik szakadni talál, a másik fentartsa. - -* * * - -– Béldi mindent elrontott a maga ügyében, szólt Kucsuk basa fiához, a -divánból eltávoztában, én egészen lemondok a rajta segíthetésről. - -– Én nem, szólt felsóhajtva Feriz bég, vagy kimentem, vagy együtt veszek -vele. - -– Jerünk Maurocordatohoz, ő még tán fog tanácsot adhatni. - -Egy órai tanácskozmány után Maurocordatonál, Feriz bég útnak indult -ötven fegyveres albán lovaggal Nagyvárad felé. - - - - -A TÖRÖK HALÁL. - -A nagyváradi basa kapujában, a többi ott szájongó fegyveres nép között -egy sovány, beesett képű mozlemint is lehet látni, ki nagy lustán ül a -küszöbön, mintha semmire sem figyelmezne, álmos szemeivel macska módra -pillantva néha fel, s olykor-olykor ravaszul elmosolyodva magában. - -Egyszerre egy délczeg, daliás ifjú lovagol ki a kapuból, ki előtt földig -hajtják magukat a katonák; a basa legkedvesebb lovagja az, Feriz bég, ki -nem rég érkezett Stambulból. - -A bég, mintha csak történetesen akadna meg tekintetével az ülő -mozleminen, odafordul hozzá, kopjájával vállára ütve, s míg az -csodálkozást és nem ismerést tettetve bámul fel reá, odainti őt magához. - -– Tán nem is ismersz már reám, Zülfikár? - -A megszólított földig hajtá magát. - -– Allah kegyelmes, hozott a próféta lelke, kegyelmes úr! s azzal elkezde -gyalogolni a felszólított bég lova mellett, ki inte neki, hogy kövesse. - -– Sok pénzt elvesztettem a koczkán Stambulban, Zülfikár, és sok lovat, -monda Feriz bég, most azért jöttem e tájékra, hogy egy kissé -helyrehozzam erszényem állapotját. Hová szoktatok most rabolni járni, -Zülfikár? - -– La illah, il Allah! az Isten kegyelmes, és Mahomed az ő szent -prófétája; szólt Zülfikár, ég felé forgatott szemmel. - -– Hagyd a szenteskedést, Zülfikár! ti renegátok kiállhatatlan -szemtelenséggel dicséritek a prófétát, született török felényit sem -emlegeti. Azt kérdezém: hova mentek az éjjel rabolni? - -– Köszönöm, kegyelmes úr, felele Zülfikár, faképet csinálva arczából, -feleségem egészséges, magamnak sincs semmi bajom. - -– Zülfikár, én becsülöm benned azt a tulajdonságot, hogy mikor akarod, -meg tudsz siketülni, hanem én meg igen jó orvosságát tudom ennek a -bajnak, s ha akarod, kigyógyítlak belőle. - -Zülfikár meghunyászkodott a ráemelt kopjanyéltől, s farizeus-képpel -monda: - -– Mit is méltóztatott kegyelmességed tőlem kérdeni? - -– Hallottad te azt, ne kérdezd másodszor. - -– Hogy már mint hova járunk rabolni? Én a próféta szakállára esküszöm, -hogy sehova sem járok. - -– Azt tudom, te macska, hogy te nem jársz ott, a hol baj van, de te -fürkészed ki, a hol kövér préda van elrejtve, s te vezeted nyomba a -spahikat, a miért aztán neked osztalékot adnak, tehát csak felelj -szaporán, kit látogattok meg az éjjel, mert különben még egy szájat -nyitok a fejeden. - -– Uram, de el ne árulj, mert a spahik lófarkra kötnek, s a basa karóba -huzat. Tudod, hogy nem engedi a rablást, de ha megtörtént, keresztül néz -újjain. - -– Nem hogy el nem árullak, sőt magam is oda akarok menni; én tudom csak -a módját, hogy kell a zsákmányt kézrekeríteni. Míg ezek egy falut -megrohannak, addig én távolacska a túlsó faluvégére állok; a kinek -valami kincse van, az siet menekülni a túlsó faluvégen, s így mind az én -kezemre jut. - -A renegát elemében kezdé magát találni. - -– Jó uram, az éjjel Élesdre mennek a spahik; ott gazdag oláhok laknak, -kívül esnek az országúton, soha sem voltak sarczolva, döbözzel áll az -ágyuk alatt az arany és ezüst; ha jó zsákmányod lesz, meg ne -felejtkezzél rólam. - -– De nem bukkannak-e ott ránk Székely László katonái? - -– Dehogy uram, szólt Zülfikár, szemeivel hunyorítva, messze vannak azok -oda. El ne felejtkezzél hűséges szolgádról. - -Feriz bég sarkantyúba kapta lovát s elvágtatott, Zülfikár visszaült a -kapu mellé, nagy álmosan hunyorgatva és titkosan mosolyogva. - -Este felé kilopózott huszonnégy spahi a városból s elindult az Élesdre -vezető úton. Feriz bég szemmel tartá őket s midőn eltüntek az erdőben, -felülteté albán lovagjait, s csendesen utánuk indult. - -Az éjfélen túl volt már az idő, midőn Feriz bég csapata az Élesdet -eltakaró hegyoldalt elérte. A spahik már azóta rabolták a helységet, mit -tanusított a távoli lárma, sikoltozás, harangfélreverés, s nemsokára egy -pár felgyújtott szénaboglya, melyet világításul gyujtottak meg a -fosztogatók. - -Itt egy szoros-út torkolatánál megállítá albán lovagjait Feriz bég, -elosztá őket négy csapatra, parancsot adott ki, hogy mindenki a -legcsendesebben legyen, s azzal nyugodtan várt ott, míg a spahik -visszatérnek. - -Néhány órai rablás után megszünt a távoli lárma, s helyette közeledő -zsivaj, veszekedés kezde hallatszani, a mély völgyben lehete látni a -közelítő spahikat, a mint a rablott vagyonnal túlterhelve, szétszórtan, -kettesével, hármasával jöttek, a prédán veszekedve egymás között. - -Feriz bég hagyta őket jőni a szoros-útba, s a mint azok egész -gyanútlanul folytaták a czivakodó osztozást, hirtelen kürtjébe fúva, -albán lovagjaival egyszerre minden oldalról előrohant, körülfogá a -meglepett martalóczokat s mielőtt azoknak a meglepetés zavarában idejük -leendett fegyvereiket használni, elkezdte őket öletni minden felől. -Hajrá! hajrá! A tusa rövid ideig tart. Az albánok közül egy sem esett -el, a spahik közül egy sem menekült meg. - -Feriz megtörlé kardját, s a leölt spahikat ott hagyva az útfélen, -visszanyargalt csapatával Nagy-Váradra. - -A basa kapujában ismét összetalálkozott Zülfikárral. A bég megfenyegetve -öklével, lekiálta rá lováról: - -– Te kutya, elárultál bennünket Székely Lászlónak, a spahikat mind -levágták. - -Zülfikár sárga lett ijedtében. Igaz, hogy ő szokta azt cselekedni, hogy -ha a spahik kevés osztalékot igértek neki, néhány arany fölöslegért a -magyar vezéreket előre figyelmezteté jöttükre s olyankor egy-kettő -mindig ott hagyta a fogát, s a többi is zsákmány nélkül tért meg. A mult -éjjeli kalandról is tudósítá a kolozsvári kapitányt, de ki nem veheté -hasznát a tudósításnak, mert a fejedelem nevenapja volt, s a katonáknak -tisztelkedni kellett. - -Zülfikár görcsöt érze a torkában, azt hallva, hogy mind a huszonnégy -spahi ott veszett s rögtön kifordult a városból, s az erdőkön keresztül -Kolozsvárra szökött. - -Feriz bég elszörnyedve lépett be a basához. - -– Kegyelmes uram, szólt neheztelést utánzó arczczal, ime ilyen -szövetségeseink vannak nekünk. A mult éjjel kiindulék, lovagjaimhoz még -huszonnégy spahit véve, a környékbe, magam számára lovakat vásárlani. -Becsülettel bevásárlánk, én a lovakat rábíztam a spahikra s magam jó -előre lovagoltam. Egy szoros útnál a spahiknak cselt vetettek Székely -László katonái, körülfogták őket s egytől egyig mind megölték, mire -segélyükre érkezhetém, mind egyig le voltak gyilkolva, s megölőik saját -jó paripáimon menekültek meg előlem. Kegyelmes uram, ez hittelenség! így -bánni velünk saját szövetségeseinknek. Ezt én el nem tűröm, hanem ha te -nekem elégtételt nem szerzesz, megyek magam Kolozsvárra, s kihívom mind -valamennyit egy szál kardra Apafi Mihály uramon kezdve, Székely László -uramig. - -Ajász basa, kinek Feriz bég különösen kegyencze volt, elnevette magát az -előadásra, nyájasan megveregetve a szép ifju arczát, vigasztaló hangon -mondá: - -– Már azt te bizony édes fiam ne tedd, ne vesztegesd e hitetlenekre a te -szép tüzedet, rövideden majd elvégzem én azt, csak bízd reám. - -S ezzel előkurjanta egy agát s ilyenforma parancsot adott neki: - -– Ülj lovadra és menj Kolozsvárra szaporán. Ott térj be a parancsnokhoz, -Székely László uramhoz és szólj neki ekképen: «Ajász basa jó napot kiván -te néked, hitetlen gyaur, és azt izeni, hogy miután a te kutyahitű -szolgáid a mult éjjel Feriz bég embereit orozva megtámadván, azok közül -huszonnégyet leaprítottak, azért nékem azon gyilkosokat felkerestetvén, -menten és minden időhaladék nélkül megküldjed, különben várhatod egész -haragomat nyomorú fejedre. Azonfelül az ellopott lovak helyébe nekem -ugyanannyi havasalföldi paripát megküldeni egyúttal el ne mulaszszad és -semmikép ne várd, hogy magam menjek érte, mert azt meg nem köszönöd.» - -Az aga jól megértvén az izenetet, eltávozott, Ajász basa pedig -megnyugtatólag fordult Feriz béghez: «ne törődjél rajta, úgymond, két -nap alatt itt lesznek a gyilkosok». - -– Attól tartok, szólt Feriz bég, hogy a fejedelem közbeveti magát értök. - -– Csak nem hiszed tán, hogy a magas portával ujjat merjen húzni -egynehány gyaur zsoldos életéért, a milyet ezrével veszteget el a -csatamezőn. - -– És én mégis fogadni mernék száz aranyban hogy Székely László uram azt -fogja visszaizenni, hogy az ő katonái az éjjel künn sem voltak a -városból. - -– Sajnálom a száz aranyodat, édes fiam, de tartom a fogadásodat, és ha -el találom veszíteni, akkor annyi darabot vágok ki Székely László uram -bőréből. - -A megszeppent Zülfikár addig lélekzetet venni sem állapodott meg, a míg -Székely László uram udvarába nem ért, ott nagy fáradtan felkereste a -várnagyot, ki nagy prémgalléros mentéjében épen rubinjait és smaragdjait -tisztogatta. - -Ezek voltak a jó öreg úr gyenge oldalai, a legszebb drágakő-gyűjteménye -volt egész Erdélyben, semmivel sem lehetett annyira megnyerni szivét, -mint egy-egy ritka szépségű boglárral. - -Épen egy chrysopras és hyaczinttal kirakott nyaklánczot fényesítgetett -egy nyúl-lábbal, midőn a renegát lélektelenül beesett hozzá az ajtón, s -nem bírt a fáradságtól szóhoz jutni. Székely László azt hitte, hogy -Zülfikár az árulás díjáért jött ily sietve s nagy fanyarúl fordult -hozzá, hogy kérését megelőzze. - -– Nem vehettem semmi hasznát tudósításodnak Zülfikár, a fejedelemnek -nevenapja volt, a katonáknak nem volt szabad kimenni a városból. - -– Beszélhet kegyelmed, szólt Zülfikár fulladozva. Levágtak kendtek -huszonnégy spahit Élesdnél. Ki a bolond mondta kendteknek, hogy megöljék -őket, csak a prédát kellett volna tőlük elvenni. - -Székely László kiejté ijedtében a nyaklánczot kezeiből, s nagy szemeket -mereszte a renegátra. - -– Ne bolondulj fiam, Zülfikár. Egy lélek sem volt innen ki a várból, ma -és tegnap. - -– De jól megtanulta kend, mit kell majd mondani! szólt neheztelő -duzzogással a renegát; milyen jó ártatlan képet tud kegyelmed csinálni a -dologhoz, mint a ma született bárány. - -– De én esküszöm neked, hogy egy szót sem értek a dologból. - -– Így! így! bizony nagyon jól van! Hanem csak tartogassa kegyelmed -ezeket a hazugságokat Ájász basa követei számára, a kik menten ide -fognak kegyelmedre jőni; azokat lássa, hogy mint bolondíthatja el -kegyelmed, ne engemet. - -Székely László uram azon öntudatban, hogy a mit mondott, most az egyszer -szóról-szóra szent igazság, s Zülfikár állítása nem egyéb goromba -tréfánál, ki akart tenni magáért s haragos tekintélylyel támadt a -renegátra. - -– Elmenj innen, fiam Zülfikár, tréfálni, mert úgy találom hozzád vágni -ezt a nyúllábat, hogy a holdvilágba esel tőle. - -Ez valóban merész állítás volt, de Zülfikár is megfelelt rá. - -– Hozzám ne vágd a nyúllábadat, ha még hozzám nem vágtad, kegyelmes úr, -mert ha kikapom a handzsáromat, ugyan a tenyeredbe teszem a fejedet. - -– Ejnye lélek, lélek, beste lélek fia! kiálta fel Székely László uram, -széttekintve egy bot után, s a mint meglát ott a szegletben egy nagy -ezüstgombú nádat, azt felkapta, biztatva Zülfikárt: csak addig el ne -fuss, míg oda megyek. - -Zülfikár azonban meglátá az ablakon keresztül a várudvarra bevágtató -agát, kit Ajász basa küldött, s félve a vele való találkozástól, -hirtelen kiugrott az ajtón, a mit Székely László uram az ő -fenyegetésétőli megfutamodásnak tulajdonítván, utána eredett, s így -történt, hogy a mint az ajtón kifelé szaladna, a rá épen szemközt jövő -agát szinte hanyatt taszította. Az aga is méregbe jött, s hasba ütvén -ököllel a várnagyot, összeszidá annak apját, anyját, pereputyját, s csak -úgy kezdett Ajász basa izenetének elmondásához, melyet hogy haragjában -szörnyen kiczifrázott, szépen gondolható. - -Székely László uram annyi színt váltott e szavakra, mint a jóféle opál, -vagy mint a kettétört tinórú gomba, s tulajdon bekecse vitézkötésébe -kezde fogózkodni, hogy míg gondolatait rendbeszedheti, el ne -tántorodjék. - -Annyi világos volt előtte, hogy a rabló spahikat valaki csakugyan -megölte, azt pedig bölcsen tudta, hogy e hőstettet sem ő, sem az ő -emberei el nem követték, mert csak azon estve tíz órakor takarodtak -haza, és mégis hinnie kellett, hogy ennek ő fogja megadni az árát. - -– Kegyelmes uram, győzhetetlen aga, szólt végre az agához, ki miután -kifogyott a szóból, őt hagyta beszélni, az én embereim azon egész napon -a fejedelem ablakai előtt tisztelkedtek s bizonyára estve magam zártam -be rájuk a kaput, úgy, hogy innen egy lélek sem mehetett ki, ha csak -madárrá nem lett. Mire nézve kérlek, ne kivánd tőlem a spahik megölőit, -mert én bizonyára soha életemben még egyet sem öltem meg. - -Az aga fogait csikorgatta s kipkapkodott szemeivel a levegőben, mintha -valami nagy szót keresne, melyen feleletét kezdje. - -– S még te ilyeket mersz nekem mondani, te borivó hitetlen! Azt jól -tudom én, hogy te egy magad huszonnégy spahit le nem kaszaboltál, sőt -bizonyosan hiszem, hogy voltatok kétezeren, a kik rajtuk hajtottatok; -hanem azokat add elő nekem mind egy lábig. - -A várnagy nagy cseppeket kezde izzadni, s szorongásában az jutott -eszébe, hogy a tett minden beszédnél többet ér, fogá tehát azt a -chrysopras és hyaczinttal kirakott lánczot, melyet az imént -kitisztított, s odanyujtá engesztelő ábrázattal a töröknek; tudván, hogy -az ily védelem legjobban meg szokott hallgatva lenni. - -A követ azonban úgy vágta lábaihoz a kezébe adott lánczot, hogy a -drágakövek szanaszét ugráltak a pallón, s megtoporzékolva magát -lábaival, vörösre gyulladt pofával ordítá: - -– A gyilkosok kellenek nekem, nem a te drágaköveid! - -A várnagy ebben átlátva, hogy az aga követelése csakugyan komoly, -levezeté őt katonáihoz, kiket a várudvaron rendbe állítva, a követ -hallatára sorba kérdezé mindegyiket, hogy hol volt a kérdéses éjjel? -Természetesen mindegyik ki tudta mutatni az alibit, még a gyanút sem -lehet ráfogni egyre sem. - -Az agát elfutotta az epe. Nem szólt semmit, csak a szemei jártak; a hogy -az utolsó katona is kitagadta magát a török halálból, felugrott lovára s -ököllel megfenyegetve őket, fogcsikorgatva mormolá: - -– Megálljatok! lesz még nektek is szent Demeter napja! s azzal vágtatott -vissza Nagyváradra. - -Az érkező követ épen ott találta Feriz béget a basánál; elmondá járása -eredményét, megtoldva és nagyítva, a hogy lehetett. - -– Mondtam úgy-e? szólt Feriz bég a basához, hogy azt fogják -visszaizenni, hogy ők ki sem voltak a várból; sajnálom a kegyelmed száz -aranyát. - -Ajász basa felrúgta e szóra nargylás csibukját és sorbethes csészéjét, s -rekedt, alig érthető hangon mondá az agának: - -– Vágtass azonnal Stambulba. Mondd el a nagyvezérnek, a mi történt, s -add tudtára, hogy ha ő nekem teljes elégtételt nem ad, úgy én magam -megyek azon nemkérődző állatokat emésztő hitetlenekre, a kik nekem -ilyeneket mernek izenni s felforgatom őket váraikkal együtt, vagy pedig -földhöz vágom a kardomat s kötelet kötök a derekamra és elmegyek -Iskenderbe keringelő barátnak! Ezt mondjad és el ne felejtsd. - -– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – - -Nem sokára egyik fermán a másikat érte Stambulból a fejedelemhez, -melyeknek mindegyike nőttön növekedő haraggal követelé a spahik -megölőinek előteremtését. A fejedelem kutatta, kerestette őket, de -utoljára sem akadt senki, a ki az el nem követett hőstettet magára -vállalta volna. - -A porta üzenetei naponként dühösebb hangon kezdettek szólani. Magában -véve huszonnégy spahi halála nem lett volna olyan nagy botránykő, de a -mi a török vezéreket leginkább haragra gerjeszté, az a folytonos -állhatatos tagadás volt, melylyel a fejedelem a tényt félrehárítani -látszott. Pedig mást a legnagyobb akarat mellett sem lehetett tennie, -miután egész országában még csak gyanú alá eshető emberre sem talált. - -– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – - -A kolozsvári börtön ez idő szerint jól meg vala tömve elitélt rablókkal, -csak a mult évben elfogtak mintegy harmincz gyujtogatót, kiknek -szándékuk volt egész Erdélyt leégetni. - -Egy napon belépett a rabokhoz nemzetes Pók Márton uram, az ottani -porkoláb, s félrevezettetve a leggonoszabb elméjű zsiványokat és -gyujtogatókat, ilyen szót intéze hozzájuk: - -– Semmirekellő, akasztanivalók! Ki akar közületek megszabadulni minden -áron? - -– Én is, én is! kiáltozá valamennyi. - -– Mert drága lesz az idén a kenyér, nem vesztegethetik rátok, azért -Székely László uram azt határozta, hogy a ki közületek törökké akar -lenni, azt átadja a mi kegyelmes urunknak Ajász basának, ott lesz belőle -janicsár, a többit bele hányatja a Szamosba. A ki tehát törökké akar -lenni, szóljon. - -Egytől egyig mind akartak. - -– Jól van semmirekellők; tehát tanuljátok meg, hogy mit kelljen -mondanotok, ha a kegyelmes basa elé fogtok állíttatni, hogy bolondul ne -szóljatok, a miért a talpatokra veressen. Először azt fogja tőletek -kérdeni: ti vagytok-e Székely László uram emberei? Ti erre azt -felelitek: igenis, mi vagyunk. Azután azt kérdezi: ti voltatok-e ez s ez -napon Élesd alatt? Ti hagyjátok rá, hogy ott voltatok. Végre azt -kérdendi, hogy ti találkoztatok-e Feriz béggel; ti hagyjatok rá mindent, -s akkor ő menten fel fog benneteket szabadítani a rabság alól. Jól -megértettetek mindent? - -– Igenis! igenis! ordítozák a gyujtogatók, s bilincseik közt tánczolva -követék fel a lépcsőkön a porkolábot, a ki szertelenül kicsiny fejével -olykor mosolyogva tekinte vissza reájuk, s vézna, ritka bajszát -önelégült hamissággal törülgette kétfelé. - -– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – - -Egy napon két levél érkezett Stambulból Nagyváradra. Az egyiket Kucsuk -basa irta fiának, a másikat maga a szultán Ajász basának. - -A Feriz béghez írt levél így szólt: - -«Fiam! Légy örvendetes szívvel, a Küprili és Maurocordato nem töltik -haszontalanul az időt. A nagyvezér haraggal van eltelve a fejedelem és -udvara iránt. A huszonnégy spahi halála fontosabb tárgy most Stambulban, -mint Candia elfoglalása. Úgy hiszem, nem sokára elértük azt, a mit -akartunk.» - -Feriz bég megértve a tudósítást, jó kedvvel ment fel a basához, kiben -azonban még magánál is jobb kedvű emberre talált. - -– Halljad, mit ír a hatalmas szultán, szólt, kiterítve Feriz bég előtt a -zöldviaszos pergament, mely alatt ott díszlett a szultán czifra -aláírása, mint egy póklábakkal összegubanczolt madárfészek. - -Feriz bég homlokához s ajkaihoz érteté a pergament, s a mint annak -sorait odább olvasá, arczán reszketett az öröm, a meglepetés. - -«Vitéz Ajász basa, hű szolgám! Sok minden jót és becsületet kivánok te -néked. Megértvén általad, hogy a fejedelem hűtelen szolgái békesség és -szövetség idején huszonnégy spahit leöltek s uraik e tettet nemcsak hogy -meg nem boszulták, de sőt engemet hazug tudósításokkal ámítani -törekesznek, s ezáltal bőven kimutatják irántam való rossz akaratjukat; -annálfogva ezennel megbízlak és hatalmat adok néked abban az esetben, ha -a fejedelem tanácsosai a legutolsó, már útban levő felszólításomra a -gyilkosokat ki nem adják, vagy akármiféle kifogást tesznek, avagy ha a -dolgot csak hallgatással mellőzik is, hogy te rögtön a nálad levő -seregekkel a legközelebbi passzuson rohanj be Erdélyországba. Kucsuk -basa már szintén ott áll dandáraival Vöröstoronynál, valamint a tatár -király is felült parancsunkra neked segítségedre leendő. Ezt tévén -pedig, én nekem a fejedelmet vagy elűzd, vagy fogva elhozd, a mikor is -én rögtön leveszem a lánczokat Béldi Pál uramról, ki most makacssága -miatt Jedikulában ül, s vagy akarja, vagy nem, menten beültetem őt a -fejedelmi székbe» stb. - -Feriz bég százszor összecsókolá a fermánt, s midőn visszanyujtá azt -Ajász basának, félre kelle fordítania arczát, hogy örömkönyeit észre ne -vehesse. - -– Hiszed-e már, hogy megkapjuk a gyilkosokat? kérdé triumpháló arczczal -Ajász basa. - -– Soha! kiálta fel magánkívül, örömében kaczagva Feriz bég. - -– Mit szólsz? dörmögé megütközve Ajász; de ha magunk megyünk érte! - -– Vagy úgy! szólt Feriz, észrevéve, hogy szinte elárulta magát. Akkor -már igen. (Ide utána tevé magában: «akkor sem; soha sem, Béldi Pál ki -fog szabadulni, Béldi Pál fejedelem lesz, és felesége fejedelemasszony, -és Aranka fejedelemleány, és mi újra látni fogjuk egymást».) - -E perczben belépett az aga, elégült arczczal jelentve: - -– Itt küldi Székely László uram a gyilkosokat. - -Feriz bég hátratántorodék, a szó megakadt nyelvén. «Lehetetlen!» akará -kiáltani. Az lehetetlen. - -– Jőjjenek be! kiálta mérgesen Ajász basa, ki szintén nem bánta volna, -ha inkább teljesíthette volna a szultán föltételes parancsát, s mehetett -volna országot foglalni, csatákat viselni. - -Feriz bég azt hivé, hogy álmodik, midőn megpillantá azt a negyven, ötven -szemenszedett gazembert, kiket Pók Márton uramtól vezetve, Ajász basa -elé hoztak; a ficzkók fel voltak öltöztetve csatlósoknak, de a pofájából -mindeniknek kirítt a bunyik, a zsivány. - -Pók Márton uram bemutatta őket a basának és Feriz bégnek, s maga nagy -bölcsen félreállt közülök. Feriz bég csodálkozva csapta össze kezeit. -Hisz ő maga tudta legjobban, hogy a spahikat ezek nem is látták, s -várta, hogy mit fognak mondani. - -Ajász basa márványhideg arczczal ült le zófájára, s egy szemöld-intésére -egy sor janicsár vonult a rendbe állított ficzkók háta mögé, a kik -iparkodtak mentül mosolygóbb és tetszetősebb képeket vágni a basa előtt, -hogy magukat kedvébe ajánlják. - -– Ti vagytok Székely László uram emberei? kérdé Ajász basa az -álhősöktől. - -– Mi vagyunk igenis szolgálatodra, győzhetetlen basa, felelének azok -egyhangúlag, mellükön keresztbetett kézzel földig hajtva meg magukat. - -A basa egyet intett s a hátul álló janicsárok közül mindenik rab háta -mögé csöndesen odalépett egy-egy. - -– Ti voltatok szent Mihály őrangyal nevenapjának éjszakáján Élesden? -kérdé tőlük újra. - -– Mi voltunk igenis szolgálatodra, győzhetetlen basa, viszonzának azok -újra, térdeiket ütve homlokukkal. - -Feriz bég ruháját tépte dühében. Szeretett volna közbe ordítani: -«Hazudtok gazemberek, nem voltatok ti ott!» de kénytelen volt hallgatni. - -Ajász basa inte a janicsároknak s azok szép csendesen kivonták öveik -mellől handzsáraikat s azokat marokra fogva, elrejték magok mögé tett -kezeikben. - -A basa harmadik kérdést intézett a rabokhoz: - -– Ti találkoztatok Feriz béggel? - -– Ne hazudjatok! kiálta közbe Feriz bég dühösen. Nézzetek jól szemembe: -láttatok ti engemet valaha? Találkoztatok ti velem Élesd alatt? - -A kérdezettek földig hajolva felelének legnagyobb devotióval: - -– Igenis szolgálatodra, győzhetetlen basa és legvitézebb bég. - -Azon pillanatban megvillant a handzsár a janicsárok kezeiben, s a rabok -fejei mind egyszerre gördültek le lábaikhoz. - -– Oh ti hitetlen gazemberek! ordíta fel Feriz bég, homlokára csapva -öklével. - -Ajász basa hideg vérrel fordult Pók Mártonhoz: «köszöntetem uradat, hogy -máskor hamarább fogadjon szót és ne mérgesítsen meg. – Te pedig fiam, -Feriz bég, a száz aranyomat fizesd vissza». - - - - -A KEZES. - -Egy estve a szamosújvári vár udvarára két törökösen öltözött lovag -ügetett be, s a várkapitány, nemzetes Sólymosi Danó uram után -kérdezősködék. Egy csatlós fölvezette a két mozlemin férfit, kiknek -egyike éltesebbnek látszott, napsütötte arcza sebhelyekkel fedve, a -másik fiatal; körülvetett köpenye félig elburkolá arczát, csak granát -fekete szemei tünnek elő. - -– Jó estvét kapitány, szólt az éltesebb török, beköszöntve a várnagyhoz; -az a legelső pillanatra megismerte a belépőt s örvendő meglepetéssel -sietett elé, megrázva annak elébe nyujtott kezét: «hozott Isten szegény -lakomba Kucsuk basa». - -– Tehát megismersz még, te derék öreg? kérdé Kucsuk alig eresztve el a -jó ősmagyar képű vén várnagy kezét. - -– Hogy ne ismernélek jó uram? Te szabadítád meg egyetlen leányomat undok -tatárok kezei közül, te váltottál ki nehéz rabságomból, te adtál -menhelyet, ételt és vigasztaló szót az idegen földön. Nem lennék ember, -ha rólad megfeledkezhetném. - -– Te derék fiú vagy, öreg. Mindezekre ekép emlékezve, egy kérésem van -hozzád, a miért ide jöttem. - -– Parancsolj velem! Életem, vagyonom szolgálatodra áll. - -– Nemde, te őrzöd itt Béldi Pál családját? - -– Igenis uram. Ide hozták a szerencsétleneket. - -– Nekem két heti határidőre ki kell adnod Béldi Pál feleségét a -börtönből; melynek leteltével ismét, a hogy elvittem, visszahozom. - -A kapitány megdöbbenve szólt: Fejemmel játszom, uram. - -– Senki sem fogja megtudni, s két hét múlva ismét itt leszek vele. - -– De ha eltalálnád felejteni. - -– Arról ne aggódjál. Azon időre az asszony helyett itt hagyom kezesül – -saját fiamat. - -Az ifjabb lovag előlépett, köpenyét leeresztve, s a kapitány álmélkodva -rebegé: «uram, Feriz bég». - -– Elhiszed-e hát, hogy vissza fogom hozni az asszonyt, fiam helyett? -kérdé Kucsuk basa. - -– Tégy, a hogy jónak látod, uram; szólt a várnagy. Egy élettel tartozom -neked, azt most visszafizetem. Jertek utánam. - -A várnagy fölvezette vendégeit a szűk csigalépcsőn a nyugoti toronyba, -mely börtönül használtatott státusfoglyok számára; a félkerek ablakokat -kívül-belül nehéz vasrácsok őrzék, a nehéz vaspántos tölgyfaajtók -csikorogva fordultak sarkaikban, jeléül annak, hogy ritkán szoktak -nyitogattatni. - -– Miért tevétek őket e rideg helyre? szólt Kucsuk basa a várnagyhoz, nem -volt más börtön a várban? - -– Ne kárhoztass, uram, parancsom volt a nőt külön zárni gyermekeitől, s -e toronyban van két egymás melletti szoba, melyeket egy közös ablak köt -össze, az egyikbe tettem a nőt, a másikba a gyermekeket; tudtam, hogy -jól fog nekik esni, ha egymással csak az ablakon keresztül is -beszélhetnek, ha csak kezeiket nyujthatják is egymásnak, ha csak -megcsókolhatják is egymást a vasrácson keresztül. - -– Ember vagy, jó öreg, szólt Kucsuk basa, megveregetve a várnagy vállát, -míg Feriz bég hévvel ragadta meg kezét: Engemet is ugyanazon börtönbe -fogsz zárni, nemde? - -– Nem vagy kénytelen vele, jó Feriz bég, az én szobáimban lakhatol. - -– De én magam akarom úgy, szólt az ifju, égő arczczal gondolva álmai -képére, a szép Arankára, kivel börtönszomszédságban fog lakhatni. - -Végre nyílt a börtön vasajtaja, a várnagy megállt künn, be hagyva lépni -a két ozman férfit. Durva tölgyasztal mellett egy gyászba öltözött nő -ült a szűk ablak előtt, egy nagy ezüstkapcsos bibliából olvasva -fenhangon; gyermekei, három angyalarcz, egy kerek ablakban, melyet -vasrácsozat őriz, a szomszéd börtönből hallgatták az isteni malaszt -szavait. - -A mint a férfiak beléptek, a nő felrezzent és odatekinte: a szűk ablak -halvány folyosóvilága még fehérebbé tette arczát, mint egyébkor volt; -merően, szigorúan tekinte föl; a bánatos nyugalom halotti komolyságot -kölcsönze szép arczának, mely egykor oly vidám tudott lenni, s melyen -később annyi kétségbeejtő szenvedés viharzott keresztül. - -Kucsuk basa odalépett hozzá, s megfogva a nő csaknem átlátszó gyöngéd -kezét, röviden megismerteté vele magát. - -– Én vagyok Kucsuk basa, férjednek te utánad legjobb barátja a földön. -Üdvözöllek. - -– Köszönöm látogatásodat. Férjem sokszor említette nevedet. Tőle hozasz -talán izenetet? - -– Ő hozzá akarlak vinni. - -– Tehát szabad vagyok? kiálta fel a nő tétovázó reszketeg örömmel. - -– Ne örvendj, jó asszony, szabadságodat megszerezni nincs hatalmamban, -én csupán egy rövid találkozást igérek neked Béldi Pállal, annyi időt, -mennyi alatt elmondhasd neki, a mit szenvedél. Ő tehozzád nem jöhet, -neked szükség hozzá menned. Velem jösz a legnagyobb sietséggel, mert az -idő legnagyobb része utazásban telik el. - -– Gyermekeim is velem jöhetnek? - -– Ők itt maradnak. De ismét látni fogod őket. Mert vagy győzedelmeskedel -te Béldi Pál szívén s könyeid meg fogják olvasztani vasnál keményebb -akaratát, s akkor ő mint fejedelem jön haza Erdélybe s minden vár kapui -megnyílnak előtte; vagy pedig megállja ő, a mit kimondott, s akkor -visszatérsz te is börtönödbe, ő is a magáéba, s úgy fogtok elhalni két -külön ország börtönében. Most végy búcsút gyermekeidtől és siess. Tőled -függ, hogy fejedelmekké tedd őket, vagy örök rabokká. - -– S ki fogja őket védeni, ki fog rájok vigyázni, ki fog együtt imádkozni -velök, míg én odaleszek? - -– Ne búsulj. Tulajdon fiamat hagyom itt kezesül, míg te oda maradsz. -Börtönödet Feriz bég foglalja el, ő vigyázni fog gyermekeidre, s nem -engedi, hogy féljenek. Most végy búcsút és siess. - -Béldiné oda rohant a kerek ablakhoz, fuldokló zokogással ragadá meg -egyenkint gyermekeit, azután mindnyáját egybeölelte. A hideg vas elzárta -kebleiket egymástól. A síró arczok könyei nem omolhattak össze. - -– Ezt a csókot apámnak! És az enyimet, és az enyimet! rebegék a -gyermekek fehér kezecskéiket a vasrostélyon keresztül anyjuk nyaka körül -fűzve. - -– Gyermekem, jó Arankám, szólt Béldiné leányához, ki köztük legidősebb -volt, mintegy tizenöt, tizenhat éves; viselj gondot testvéreidre. És ti -lelkem jó fiaim, vigyázzatok Arankára. Isten áldjon, Isten védjen. Még -egy csókot jó Arankám és neked kis Dávidom. - -– Asszonyom, az idő halad s Béldi Pál börtönajtaja rád vár, hogy -felnyissad! szólott közbe Kucsuk basa, elvonva Béldinét gyermekei -börtönének ablakától, ki ekkor könytől ázott arczczal Feriz béghez -fordult s fájdalmas szenvedélylyel rogyott az ifju nyakába, zokogástól -alig érthető hangon szólva hozzá: - -– Te nemes lélek! Igérd meg nekem, hogy árva gyermekeimet szeretni -fogod, míg én távol leszek. - -– Esküszöm Allahra! kiálta fel az ifju, kebléhez szorítva a fájdalmaiban -elaléló hölgyet, hogy szeretni fogom őket örökké. - -Hisz egyet közülök már oly régen szeretett. - -– Asszonyom, siess! sürgetőzék a basa. Vedd e köpenyt magadra, fejedre -kösd e turbánt, hogy az őrség észre ne vegye távozásodat: az út hosszú, -az idő rövid. - -– Isten veletek! Isten veletek! suttogá Béldiné, száz csókot hányva -reszkető kezével gyermekei felé, kik börtönük ablakán át integettek felé -búcsút, s azzal hirtelen erőszakosan összeszedve magát, kirohant a -börtönajtón. - -Kucsuk basa némán szorítá fia kezét, azzal ott hagyta őt Béldiné -börtönében. - -A gyermekek sírtak a börtönablakban. - -Az ifju odalépett hozzájok. - -– Ne sírjatok! szólt vigasztaló hangon, anyátok nemsokára visszajő, s -visszahozza atyátokat is, s ismét örülni fogtok egymásnak. - -– Ah, akkor megölik apámat! rebegé félelmes hangon az egyik gyermek. - -– Kicsoda? kiálta fel kigyuladt hős arczczal az ifju. A míg Feriz bég -kardját fel birja emelni, nem nyúl addig senki Béldi Pálhoz. Az én -kardom és apámé fog ő körüle villogni, az ő ellenségei az én ellenségeim -lesznek, és bizonyára Kemény János is, a mult fejedelem, velem harczolva -esett el. Ne féljetek, midőn én kardomat visszakapom, akkor ti a -szabadságot kapjátok vissza. - -– Köszönöm, köszönöm, rebegé egy elérzékenyült hang édes keservesen; -Feriz bég megismeré benne Aranka csengő hangját s a rátekintő -szeráf-arcz könyező kék szemeiben, mik felé ragyogtak, mint az eső utáni -ég, azt az örökké égő sugárt, mely emlékéből, mely álmaiból soha ki nem -veszett. - -Feriz bég szíve ki akart szökellni az öröm miatt. Nagy gránát szemei -lángoló hévvel égeték a kedves lányka könyben úszó arczát. Belefogózott -a börtönrostélyba, hogy hozzá még közelebb legyen s édes epedő hangon -szólt a lányhoz: - -– És majd ha boldogok lesztek, visszatérve ősi váratokba, meg fogjátok-e -nekem engedni, hogy mint most, akkor is szeresselek titeket? Elfogadsz-e -testvérednek akkor is, te kedves lányka? Megbocsátod-e, ha arczod látása -mellett akkor is örülök, sírok, idvezülök? A mily boldog vagyok most, -midőn börtönszomszédságban lakunk, leszek-e az, ha többé nem fogják ránk -zárni az ajtókat? Lesz-e helyem tűzhelyetek mellett, lesz-e helyem -szívetekben? - -A bánatos szép lányka félig értő, félig sejtő arczczal, némán nyújtá ki -hónál, liliomnál fehérebb kezét a börtön ablakán. Feriz bég idvezülten -ragadta azt meg kezeivel, szorítá égő ajkaihoz s felmagasztalt áhitattal -rogyott le térdeire, ajkaival és homlokával érintve a kedves kezet. - - - - -A FÉRFI. - -A mely órában Kucsuk basa Stambulba érkezett, épen akkor szállt le -szekeréről Székely László uram is, kit Teleki Mihály uram szép -ajándékokkal küldött a portára: hogy ott a megdühödött nagyvezér és -basák kedvét megcsinálja, a kik újra erősen kezdék Béldi Pál -fejedelemségét sürgetni. - -Székely László uram magával hozta Zülfikárt is, hogy Stambul tekervényes -utczáin tolmácsa és dragomanja legyen. - -Mint már tudjuk, a jó úrnak különös szenvedélye volt az ékszergyűjtés s -ezúttal a fejedelem annyi sok szép drágakövekkel kirakott ritkaságot -külde általa, miszerint a jó úr szíve, midőn azokat maga előtt kirakva -szemlélné, szinte megesett azon gondolatra, hogy ő ezeket már most a sok -idegen basa között szerteszét kioszsza. - -– Milyen kár azokat rájuk vesztegetni, gondolá magában. S aztán még ki -tudja, lesz-e majd sikere. Elveszik a pokol pozdorjái és semmit sem -tesznek érte. Sárba dobott igaz gyöngyök. Mennyivel rövidebb dolog lenne -ennél Béldi Pál uramat megöletni. Azzal ketté volna vágva a csomó, többé -nem fenyegetőzhetnének vele. Teleki Mihály, tudom, nem vágatna le érte, -hisz Apafi István sem halt meg másképen. Te fiam Zülfikár, meg tudnál-e -valakit mérgezni? szólt a renegátot oda intve. - -– Akár egy egész várost. - -– Csak Béldi Pál uramat, a kire nézve úgyis mindegy, akár meghal, akár -örök fogságban marad. - -– Megteszem kétszáz aranyért, ha felét előbb kifizeted. - -– Kifizetem Zülfikár, de mikép fogsz hozzá? - -– Az az én gondom, te csak a pénzedet készítsd. - -Székely László tehát megadta a foglalót a renegátnak, ezzel ez haza ment -s egy levelet írt a Begler bég nevében, ilyforma tartalommal: - -«Legyen kend bizalommal, ügyei legjobban állanak, nemsokára czélját -fogja érni.» - -E sorokat azután behinté valami finom kék porral, mely a legerősebb -méreg volt, úgy számítva, hogy a ki a levelet el akarja olvasni, előbb -leüti róla a port, s az rögtön felszáll s az olvasó által felszivatva, -halált okoz. - -E levelet azután turbánjába kötve, elkezde Béldi Pál börtöne körül -ácsorogni, lesve az alkalmat, melyben befurakodhassék hozzá. - -Egyedül ült a Jedikula legsötétebb börtönében Béldi Pál. Lábainál ott -feküdt hű vizslája, a vén Körtövély, szemeivel olykor búsan felpillantva -urára. Ha ura el talált aludni, akkor felült az eb, szemeit le nem vette -róla s a legkisebb zörejre, mely kívül hallatszott, elkezde morogni. - -Béldi összefont karokkal ült a kövön, melyhez meg volt lánczolva, arcza -szörnyen megsoványodott; de ez által vonásai, kifejezése még inkább -megkeményültek, semmi bánat, semmi gyöngeség nem látszott rajta, a -halvány külvilág, mely egy szűk lőrésen lesütött arczára, nem találta -azon ama sorvasztó vágyat, melyet érez a börtön lakója a napsugár után. -Az ember testestől lelkestől aczéllá volt edzve. - -Egyszerre nyugtalanul emelé fel a lábainál fekvő eb okos fejét, s -nyihogó örömmel tekinte urára, azután elfutott az ajtóig; ott vígan -ugatva megállt, megint visszafutott urához, s farkcsóválva felállt, első -lábaival annak vállát rángatva s oly élénk örömmel nyihogva, csaholva, -hogy szinte érteni lehete, mit akar mondani. - -– Mi bajod, jó kutyám? szólt Béldi, megczirógatva kutyája fejét. Mit -érzesz? Nem jön én hozzám senki, a kinek te örülj. - -E perczben fordult a kulcs a börtönajtóban, s a betörő fáklyavilágnál -egy csoport férfi szállt alá a lépcsőkön Béldi börtönébe. - -Körtövély erre hirtelen elfutott urától, a csoport közé furakodva, ott -elkezde vígan csaholni valakire, s azzal ismét visszafutott urához, két -első lábát annak mellére téve s erősen ugatott, mintha szidná érte, hogy -ő nem tudja megérezni azt az örömet, a mit kutyájának csodás ösztöne -megsugott. - -Béldi látva a bejövők között a nagyvezért, Küprilit és Maurocordatot, -hallgatást parancsolt ebének, s fölkelve előttük, meghajtá magát. - -– No te makacs ember, meddig kínzod még magadat, s bosszantod a császárt -s jó barátidat? Átláttad-e valahára, hogy különb dolog a fejedelmi -széken ülni, mint nyirkos börtönben a hideg kövön? - -– Mentől többet szenvedek, szólt Béldi csodálatosan nyugodt hangon, -annál több okom van örülni, hogy e szenvedéseket nem hazám állja ki -helyettem. - -Erre a vezér szólt valamit törökül, Maurocordato szomorúan tolmácslá: - -– A nagyúr azt izeni teneked, hogy pénz miatt vettetél börtönbe s csak -pénz által fogsz kiszabadulni; azért igérd meg azt a kétszázhetven -erszény pénzt, és fogadd el a fejedelemséget, hogy azt kifizethesd. - -– Megmondám határozatomat, viszonzá Béldi, és semmi attól el nem -tántorít. Pénzt nemzetem rovására nem igérek, hadat saját hazámra nem -viszek, és adott eskümet meg nem szegem. Ezek voltak és lesznek szavaim, -a miktől semmi el nem tántorít. - -– Semmi? kiálta ekkor Kucsuk basa, előlépve a tömeg közül. Még ez sem? s -azzal egy halovány női alakot vezetett Béldi Pál elé. - -– Nőm! kiálta a fogoly, s lánczaiba fogózék, hogy le ne rogyjon öröm, -ijedtség és meglepetés miatt. - -A halvány gyászos nő odarogyott férje keblére, csókjaival illetve annak -bilincseit. - -Béldi Pál sírva fakadt, s összezúzott lélekkel rogyott le ülő kövére. -Neje nyakára kulcsolva maradt szótlanul, egy hang nem jött ki ajkán, az -eb nyüzsögve csókolá majd ura, majd asszonya kezét. - -– Vonuljunk félre, szólt Kucsuk basa, hadd beszéljenek magukban; s a -törökök elhagyták a börtönt, egyedül hagyva Béldi Pált nejével. - -– Azt hivém, szólt Béldiné, midőn fulasztó zokogása szóhoz engedé jönni, -hogy én szenvedek helyetted is; és oh te még többet szenvedsz, mint én? - -– Hogy jöhettél ide? kérdé Béldi tompa, elfojtott hangon nejétől. - -– Kucsuk basa fiát hagyta helyettem kezesül. - -– Derék ember. Mily hasztalan tesz értem minden áldozatot. És -gyermekeim? - -– Ők a börtönben maradtak, a hova nekem is vissza kell térni, ha te a -szultán ajánlatát el nem fogadod. - -– Aranka leányomat is elvivék? kérdé Béldi szorongó kebellel. - -– Őt is, ha kiszabadulnánk is, nem volna hova menjünk. Mindenünket -elvevék. Bethleni jószágunk Bethlen Farkasnak jutott prédául, háromszéki -jószágaink Mikes Kelemené lettek; pedig soha székelytől nem volt szabad -elvenni jószágát, még ha felségsértő volt is. Bodolai várunkat tőből -kihányták, czímeredet összetörték, nevedet az országgyűlés naplójába -írták, mint hazaárulóét! - -– Emberek! ordítá fel, lánczait keserű dühével rázva meg, Béldi: ha én -most nem volnék Béldi Pál, az Isten haragja még ma sújtana le fejetekre. -De én – szeretem hazámat, ha féreg rág is benne. Töröld le könyeidet jó -nő, látod, már én nem sírok. A mit szenvedünk, Isten látogatása rajtunk; -a ki ránk mérte itt, visszafizeti elleneinknek amott, én keresztyén -maradok és hazafi. Ügyemet bízom az Istenre. - -– Te nem akarod a szultán ajánlatát elfogadni? kérdé kétségbeeséshez -közelgő ijedtséggel Béldiné. - -– Soha! viszonzá tompán Béldi. - -A nő felsikoltva veté magát férje lábaihoz, s annak térdeit vonagló -öleléssel karolva át, rebegé: Te vissza akarsz engem küldeni börtönömbe, -örökre elszakítnak tőled, soha, soha, még halálom órájában sem foglak -látni többet. - -– Az által bizonyítod be, hogy szerettél és méltó voltál hozzám, ha -tudsz szenvedni úgy, miként én, és miattam. - -– Gyermekeid is ott veszszenek-e el örök fogságban? - -– Mondd meg nekik, hogy apjuk becsületesen élt, becsületesen halt meg, -tanuljanak úgy élni és halni, mint ő. - -– Gondolj Aranka lányodra, kegyenczedre, legkedvesebb gyermekedre. - -– Inkább hervadjon ő is el, mint Erdély lángba boruljon. - -– Béldi, ne ejts kétségbe engem! kiálta a nő erőszakos reszketéssel; én -félek, én irtózom a börtöntől. Kétszer lepett meg a láz a fojtott nedves -légtől, nem volt senki, a ki betegségemben ápoljon, mindig nevedet -kiáltottam és te távol voltál, láttam képedet és nem ölelhetélek meg. Oh -Béldi, én meghalok nálad nélkül! A halál legirtózatosabb neme öl meg: a -kétségbeesés! - -Béldi lehajolt nejéhez, felölelé, megcsókolá. A nő elalélt karjai közt, -a törökök beléptek a börtönbe. Béldi oda hivá Kucsuk basát. Arczán -valami halálos ónszín kezde elterjedni, alig látta már a kivel beszél. -Oda fektette elájult nejét a basa karjaiba, s alig érthető szavakkal -hebegé: - -– Köszönöm – jóakaratodat. – Ime – – itt van nőm – vidd őt – vissza -börtönébe. - -A törökök bámulattól szótlanul fogták fel az alélt asszonyt, s a nélkül, -hogy Béldit több kérdéssel unszolnák, eltávoztak a börtönből. - -Béldi csak állt elmerevülten, míg elmentek, nyitott ajakkal, fénytelen -szemekkel; midőn az utolsó török is kilépett s nejét nem láthatá többé, -feje nehézkesen kezde alá felé hanyatlani s azzal egyszerre arczczal a -földre esett. - -Körtövély, a vén eb, szomorúan, kisértetiesen kezdett el vonítni. - -E pillanatban lépett be a börtönbe Zülfikár a megmérgezett levéllel. - -Későn jött. Béldi Pál már akkor kiszenvedett. - -* * * - -Székely László uram Béldi Pál halálának hírére pompás lakomát rendezett, -s midőn legvígabban volna a társaság, akkor lépett be Zülfikár. - -– Ide azzal a száz aranynyal, sugá Székely László uram fülébe. - -– Hogy, hogy? szólt ez bortól fölhevült arczczal, Béldi Pált a guta -ütötte meg, köszönd meg, a mit eddig kaptál. - -– Ejnye te hitetlen gyaur kutya! kiálta fel fenhangon a renegát, úgy, -hogy az egész társaság hallhatá, hát így csalsz te meg engem? kialkuszod -velem Béldi Pál halálát, kétszáz aranyba, s most felét lehúzod; te -hóhérnak való gazember, hát így szeded te rá a becsületes embert! majd -ölök én neked máskor embert, ha előre meg nem adod az árát, te hitetlen -rabló! - -A társaság kaczagott e jeleneten. Székely László uramat azonban mégis -keseríteni látszék a tréfa: Mit beszélsz, te félbolond? ki bízott te rád -valamit? Én nem is láttalak soha. - -– Ejnye! kiált fel Zülfikár, bár még azt is eltagadnád, hogy ezt a -levelet te írtad Béldi Pálnak; s azzal odaveté Székely Lászlónak a -megmérgezett levelet. Ez felkapta azt s feltörve pecsétjét, leüté róla a -port, s végig futva rajta, oda veté a renegát lábaihoz: «soha sem volt -ez az én írásom». - -Azzal inte szolgáinak, a kik Zülfikárt galléron ragadván, kivetették az -utczára. A renegát azonban akkor az ablak alá állt, s az összecsődült -nép előtt kezdte el szidni Székelyt, hogy nem fizette ki neki a méreg -árát. - -Odabenn a vendégek hangosan kaczagtak rajta, utóbb maga Székely is -tréfának vette a dolgot, s úgy kaczagott, mint a többi, hanem a mint -haza érkezék Erdélybe, elkezdé gyomrát fájlalni, nem tudta, mi baja? -Hallása elveszett, enni, inni nem tudott, belei kezdtek megrothadni. - -Senki sem bírta kigyógyítani irtózatos nyavalyájából, végre egy német -borbély akadt, a ki elhitette vele, hogy ő jóféle gyémánt- és -zafir-porral ki tudja őt gyógyítani. Székely László átadta a kuruzslónak -drágaságai gyűjteményét. Az kiszedte belőle a becses köveket, de -helyettök hitvány kavicsot tört meg az orvosságkészítő mozsárban, s maga -elszökve a drágaságokkal, Székely Lászlót ott hagyta meghalni iszonyú -kínok közt, ugyanazon méreg által, melyet ő szánt Béldi Pálnak. - -* * * - -Béldi Pált eltemették az idegen földön, sírját nem látogatta senki. Hű -kutyája ült csupán mellette. Hat napig sem evett, sem ivott. Heted napon -megszünt élni urának elhagyott sírja mellett. - - - - -VIRÁGHERVADÁS. - -Mit érzek oly nyomasztót, midőn e történeten elgondolkozom? Mi ül -szívemen oly teherrel, mint a bűnbánat, mint a kisértetnyomás? Talán -azon elhagyottság érzete, mely mindig jobban gondolataimra nehezül, -mentől inkább közeledem a vég felé, s a mennyi nyájas, szelid, nemes -alak lelkemet környezé, kiket magamban enyimeknek nevezek, egyenként -elmúlnak lelkemből, letünnek képzeletem látköréből, egyedül hagynak azon -alakokkal, kik iránt szívem idegen; és tudnom kell azt, hogy az elmuló -alakok nem költői szeszély teremtményei, mert ha azok volnának, a -boldogságot rajzolnám homlokaikra, s a mi édest, a mi kedvezőt lelkem -gondolni tud, rájuk halmoznám; de a sors teremtményei ők, kiket -teremtett magának az idő, hogy játékot űzzön velük; való, igazi, az -életben kiszenvedett lények, a historia eleven alakjai, kikkel a -történet parancsolt; a költőnek nem jutott egyéb, mint látni -hervadásukat, látni esésüket, s elmondani, mint hervadtak, mint estek -el? - -Már régóta kísérem történetem alakjait s csak most tünik fel előttem, -hogy szüntelen börtönökben járunk. Egyikből ki, másikba be; s a hol -kilépünk, ott a temető. - -Keressük fel Arankát és Ferizt. - -Végre egy födél alatt vannak; e födél valamivel jobb, mint ha egy -koporsóban volnának, de nem sokkal, mert e födél – börtön. Csak egy szűk -ablakon keresztül láthatják egymást; de jól esik az is: a vasrostélyon -keresztül megszoríthatni egymás kezét, hallhatni a kölcsönös vigaszt, -beszélhetni jövendő örömekről, határtalan boldogságról. A börtön falai -oly szűkek, oly nedvesek, a szűk folyosó alig engedi belé hatolni a -világot, de ha az ifjú elkezde beszélni hazájáról, a rózsatermő -Damaskusról, szélben ingó pálmáival, meleg napfényes egével, hol a -háztetők virággal vannak beültetve, s örökzöld ad árnyat az örök nap -ellen, ilyenkor a leány elfelejté börtönét és azt hivé, Damaskus -rózsaerdeiben van, s ha ő beszélt a jövőről az ifjúnak, akkor az -elfeledé Damaskus rózsaberkeit, és azt hivé, a mennyben van. - -Napok multak, hogy Béldiné eltávozott, s még semmi hír felőle. Minden -nappal jobban mult a leányka kedve, minden estve szomorúbban búcsúzék el -Feriztől, s minden reggel nagyobb munkába került őt megvigasztalni. Majd -megdöbbenve kezdé az ifjú észrevenni, hogy a lányka nagyon halvány; -gömbölyű, piros arczáról az élet színe fogy; s a mi szemeiben ragyog, az -valami új, nem földi fény, hogy megremeg a szíve, a kire néz. Az ifjú -nem merte kérdezni: mi baja? de megmondá a leány. - -– Oh Feriz! én meghalok itten és mosolygó egedet soha sem fogom látni. - -– Elébb lássam az eget feketének, mint téged halva. - -– Az ég azután is mosolygani fog, hanem én soha sem többet. Valamit -érzek itt belül, a mi szívem verését lankasztja, s éjjelenkint meghalt -rokonaimat látom s velök járok ismeretlen vidékeken, miket soha sem -láttam még, s mik oly elevenen állnak előttem, hogy minden bokrot, -minden házat le tudnék egyenkint írni. - -– Ez azt jelenti, hogy ismeretlen vidékekre fogsz jönni velem. - -– Oh Feriz, nekem nincs örömem e vidékek után többé, nem örülök, ha -pálmáidra gondolok, s valahányszor téged látlak, sötétség száll -lelkemre, mert érzem, hogy el foglak hagyni! - -– Ne szólj így, lételem öröme te! Ne búsítsd szavaiddal az Istent, lásd -az Isten elszomorodik, ha az ártatlanok panaszkodnak. - -– Nem panasz, a mit beszélek. Egy rosszabb világból egy jobb világba -menni: és onnan is foglak látni téged, s álmaidban meglátogatlak. - -– De ha e rossz világ lehetne jóvá, s te élve boldog… - -Aranka szomorúan csóválta meg szép szőke angyalfejét. - -– Hogy nem szükség e világnak megjavulni, látod abból, hogy a jóknak meg -kell halni, s a gonoszoknak hosszú élete van. Az Isten fölkeresi, a -kiket szeret s elveszi innen magához, mert nem engedi, hogy soká -szenvedjenek. - -Feriz összeborzadt. Mi sugallta ez ábrándos, komoly eszméket a -gyermekleány szívébe? A halál közelléte volt az; a féregtől megszúrt -gyümölcs korábban érik, mint a többi. A csendes, lassú halál megérleli a -gyermeteg kedélyt, hogy úgy beszéljen, mint az agg, s oly szomorú azt -hallani. - -– Légy vidám, esenge Feriz, ajkaival melengetve a leányka fehér kezét, -mit a rostélyon keresztül nyújta hozzá. Anyád nem sokára megjő, atyád -fejedelmi trónra ül, melyre méltó, te fejedelemnő leendsz, s én küzdök -addig, míg elég magas leszek hozzád, akkor lábaidhoz teszem hírem, -dicsőségem, és te menyasszonyom leendsz, királyném, védangyalom. - -A leányka fejét rázta búsan. - -– És elmegyünk a csendes folyók partjaira, az ős hazákba, hol a vitézség -uralkodik, nem a ravaszság, hol a bölcsek tudománya csak a csillagok -járását és a füvek gyógyerejét tanítja, nem az országok felforgatását; -ott szellős kioszkom ablakából, mely a Libanon hegyoldalában épült, az -egész vidéken végig látni, fenn a czédrus erdők sötétjében a pásztorok -tüzei égnek; alant a hegyi folyam csattog s köröskörül a csalogány -dalol, s a miről az dalol, az a boldog szerelem. A messze távolban a -magas tenger tükre látszik, a szélcsendben fehér vitorlájú sajka -ringatózik, mint a bölcső, az átlátszó habok között; a hold nézi magát a -végtelen tükörben, a sajkában szép leány ül, lábainál hever az ifjú és -hallgatnak mind a ketten, csak a szív dobogása szól, és a miről az -beszél, az a boldog szerelem… - -A leányka szemeiből egy pár köny hullott ki, oly csábító volt e jövő és -e tájat és e képet ő már nem a földről látta, úgy tetszék neki, mintha -az égből nézne le rá és sajnálná, hogy el kell hagynia e szép földet… - -Aranka bálványozva szerette atyját. A férfi, kit erényeiért az egész -ország becsült, gyermekének legmagasabb ideálja volt; ha Feriz róla -kezdett el beszélni, akkor felvidult a leány arcza, a hős, a nemes férfi -tetteinek hallatára felszáradt a köny szempillái alatt; s ha elmondá az -ifjú, mint fog visszatérni a leghatalmasabbaktól pártolt hazafi, -dicsően, hatalmasan, mint nyitja meg majdan gyermekei börtönét s többé -meg nem válik tőlük, akkor lassú mosolygás derült szét a leányka -ábrázatán, boldognak érzé magát, aztán félrelopózott börtönébe, ágyára -leborult s buzgón imádkozott, hogy atyját minél elébb lássa. - -Meg is kellett látnia nem sokára. - -Béldi Pál már akkor hat láb mélyen volt a földben s egy csillaggal -távolabb az égen: neki is utána kelle menni. - -Napról-napra halványabb lőn; ébrenléte alig különbözött az álomtól s -álmai az ébrenléttől; a porkoláb megszánta a hervatag virágot s -megengedé neki, hogy napfényes délutánokon kijárhasson a bástyákra -szabad léget szívni. De sem napfény, sem szabad lég többé meg nem -gyógyíthatá őt. Gyakran átvonta magához Feriz bég kezét s odatevé -homlokára. - -– Nézd, milyen forró, mint a tűz; oh csak addig meg ne halnék, a míg jó -atyám megérkezik. Hogyan búsulna utánam. - -Feriz bég látta őt napról-napra hervadni, s a szabadulás még sem -érkezett, az ifjú gyakran félnapokig eljárkált künn az udvaron, mint a -kalitkába zárt oroszlán, s homlokával a falakat verte, elgondolva azt, -hogy a kiért egész életén át küzdött, kinek bírhatása éltének végczélja -volt, most alig nehány arasznyi távolban a halálhoz közelít -óráról-órára, s nincs emberi hatalom, mely őt visszahozza onnan! - -A porkoláb neje, egy jó, tisztes asszonyság, ápolta végre a mindinkább -gyengülő leányt; az orvosi tudományt még akkor nagyon kevesen ápolák -Erdélyben, minden segély ismerős füvekben, s öregek tapasztalásain -alapult házi gyógyszerekben keresteték; legtöbbet bíztak az áldott -természetre s Isten irgalmára. - -A jó asszony mindent elkövetett, a mi tőle kitelt; de megvallá jámbor -szívvel, hogy mind azoknál többet segítene, ha Arankának atyja, anyja -megérkeznék minél elébb. Ez megfordítaná betegségét s az öröm visszaadná -az eltünt életerőt. - -Feriz bég már két nap óta nem beszélhetett Arankával, a leány éjente -nagyon szenvedett, s Feriz bég arra volt kárhoztatva, hogy hallja -kedvese nyögését, hallja a lázas lihegést börtöne ablakán keresztül, s -még csak oda se mehessen hozzá, hogy homlokáról az izzadságot letörölje, -hogy szomját enyhíteni egy pohár vizet nyújtson neki, hogy suttogó -szavával vigasztalja, s megnyugtassa annak tudatával, hogy van, a ki -fölötte hűségesen virraszt! - -Oh a halál nem a haldoklóra nézve legkeserűbb! - -Reggelre alább hagyott a láz. A kelő nap épen besütött az alacsony -gömbölyű ablakon, a szenvedő leány óhajtá, hogy vigyék ki a szabadba, a -meleg reggeli verőfényre. Már ekkor nem tudott magától járni, úgy -kellett nagy karszékben felvinni a bástyára. A porkoláb -emberszeretetéből történt, hogy foglyainak megengedé a szabad lég -élvezését. - -Szép őszi reggel volt; valami könnyű átlátszó köd derengett az egész -tájon, halvány lilaszínt adva a napsütötte vidéknek. A mint az út a -székely hegyek felől kanyarogva letér, könnyű porfelleg volt észrevehető -a hajnal ködében, mely Szamosújvár felé látszott közeledni. - -– Ha ott most az én atyám jőne! rebegé Aranka reménylő arczczal. - -Az ifjú török arcza elé tartva kezét, odafüggeszté éles sasszemeit, s -midőn egy pillanatban a szellő félrekapta a port az útról, s egy függő -hintó tűnt elé, öt ló által vonatva, dobogó szívvel kiálta fel: - -– Valóban, ez ugyanazon szekér, melyben anyádat elvivék. - -Aranka megnémult az öröm és elfogódás miatt; egy szót sem bírt szólni, -csak forrón szorítá Feriz bég kezeit s hálás tekintetét, könyező szemeit -feléje emelte. - -A hintó sebesen látszott közeledni. Igy csak azok siethetnek, kiknek -valami örömük van; gondolá magában Feriz s azon látszott magában -tünődni, hogy az öröm féktelen ereje meg ne ártson kedvese éltének. - -Nem sokára a vár elé ért a hintó s robogva gördült be annak dobogó -hídján; Aranka Feriz karjára támaszkodva ment le az udvarba, gyöngéd -habtermete úgy reszketett; inkább illett már angyalnak, mint földi -nőnek. Odavánszorgott a hintóhoz, halvány arczán oly szomorú volt a -mosoly. - -A hintó üvegajtaja megnyílt, s a ki kiszállt belőle, az Kucsuk basa -volt. - -Tekintetében nem látszott semmi vigasztaló, nem szólt sem fiához, sem a -leányhoz, ki rá támaszkodott, ott állt közel a várnagy, ezt odainté -magához. - -– Im, itt e hintóban a fogoly, kiért kezesül hagytam fiamat, vedd vissza -és számolj felőle, mert a fogoly nagyon beteg. - -Béldiné feküdt a hintóban, öntudatlanul, mozdulatlanul. - -Aranka reszketve, elhalványulva kérdé: - -– Hol van atyám? - -Kucsuk basa szólni akart, de szó helyett könyei jöttek elő, végig -csordulva férfias arczán; kezét az égre emelte némán s alig hallhatón -suttogá: «az égben!» - -A szelid leány, mint a lekaszált virág, hajlott össze e szóra; Feriz bég -karjai felfogák az elalélót, szép, éghez hasonló szemeit fölveté a -derült égre, egy hosszú fohász repült el ajkairól, azután lecsukódtak a -szép ajkak, szép szemek, s azután vége volt mindennek. - -A kedves leány atyjához ment az égbe. - - - - -ISTEN KARDJA. - - «A villámos égben ki mennydörög ott fent? - A földnek haragos ingása kit jelent?»… - -(Dicséret.) - -Egy idő óta megszaporodtak az Isten csodái Erdélyország felett. Többé -nem nyugtalanító hírek voltak azok, miket népzavaró elmék gondoltak ki a -világbéke felforgatására; hanem a természet szokatlan tüneményei, miknek -egymásra következése megrendíté a leghidegebb skeptikus szívét is. - -Ama titokteljes jelenetek voltak ezek, mikből a köznép függőben levő -országos változásokat sejt, s hitével sietteti a rettegett fátumot. - -Egy nyári hajnalon virradóra, derült éjszaka után, egyszerre szokatlan -sűrű nehéz köd ereszkedett a földre, mely csak délutánra szakadozott -fel, végtelen sötét felleg alakjában terülve szét az égen, s ott -megállt, mint egy mozdulatlan nehéz kárpít, egy csepp víz nem hullott -belőle s kora délután nem lehetett a szobákban gyertya nélkül látni. - -Este felé minden madár elhallgatott, a virágok becsukták kelyheiket, a -fák levelei lelankadtak. A künn járók fullasztó köhögésről kezdtek -panaszkodni, s ez időtől kezdve vetve volt minden természet elleni kór -magva minden fűbe, minden gyümölcsbe, meg volt vesztegetve a folyamok -vize, az emberi forró vér, magát a földet is meglepé valami járvány, -hogy azelőtt soha nem látott gyomokkal verte föl a leggazdagabb vetést, -s erdőszámra száradtak ki a legerősebb cserfák, ellepve szürke rozsda és -mohoktól, s a szántóföldek termékeny fekete hantjain a zöld penész -ütötte ki magát. - -Három napig nem tisztult ki az ég, negyed nap délutánján a fullasztó -szélcsendre irtózatos orkán következék, mely a házak tetőit hajigálta -le, s a templomokról dobálta le a csillagokat és kereszteket, felkavarta -az országútak porát s oly sötétséget támaszta, hogy látni nem lehetett, -s felszedve az épen nyílni kezdő fenyőfák veres himporait, azt -megkavarta a felhőkkel, s a mint azokat gomolygó tömegben korbácsolva -maga előtt, a legelső nagy záporcseppek kezdtek esni, a nép borzadva -nézett a házak fehér oldalára, miken az esőcseppek vérnyomokat hagytak. -«Vér esik az égből» volt a rémület kiáltása; rá nem sokára megdördültek -a villámok, vakító fénynyel lobogva, mintha százágú tűzostor jönne -korbácsolni a földet, míg egy függőleges villámsugár egyenesen a város -közepére csapva le, megrendíté sujtó csattanásával a földet és a -sziveket, hogy senki se hinne mást, mint hogy itt van az itélet órája. - -A fergeteg azonban szétszórta a felhőket, alig volt még alkonyat, hogy -az ég kitisztult, s ime a bámuló lakosság szemei előtt egy roppant nagy -üstökös állt az égen, annyival meglepőbb, minthogy az eget három nap óta -elborító felhők miatt közeledtéről semmit sem lehete tudni. - -Az üstökös magva épen azon a helyen állt, a hol a nap lement, s a -vérvörös alkonyi fény nem volt képes a vészes csillagot elhomályosítani; -úgy tűnt fel, mintha épen a napot ölte volna meg, s most annak vérében -fürdenék. - -Üstöke oly hosszú volt, hogy az ég két harmadán keresztül látszott -nyulni, s a vége felé szélesen meggörbült, mint egy török kard. - -«Az Isten kardja!» rebegték az emberek ösztönszerű félelemmel. - -Két hétig állt e tünemény az égen, majd korábban, majd későbben jött fel -az égre, néha fényes nappal is megjelent, s a nappali fényben is ott -látszott az égen, mely elveszté kék zománczát, s valami lázas sápadtság -terült szét rajta, mintha a levegő maga is beteg volna, míg fényes -délben puszta szemmel bele lehetett a napba nézni. - -A nép félt, iszonyodott e rendkívüli jelenségektől, s midőn a vak -tömegek öntudatlan rettegésben vannak, akkor áll legközelebb a vihar, -akkor képesek mindenre, hogy e félelemtől szabaduljanak. - -E napjaiban a közrémületnek adák csodálatos tanúbizonyságát a -lélekerőnek Erdélyország minden vallású papjai. A templomok egész nap -nyitva tartattak a nép előtt, s a szószékekből fáradatlan lelkivezérek -mondának biztató szavakat az egybesereglett híveknek. Magyari, a -fejedelem papja, mindennap négyszer tartott prédikácziót a -székesegyházban, mely annyira meg szokott telni ilyenkor, hogy a -népesség fele nem fért be, hanem az ajtón kívül maradt. - -Egy estéli órában épen annyira el volt foglalva a templom ájtatos -hívekkel, miszerint még a lépcsőket is tele ülték; mindenféle kolozsvári -polgárok, vegyesen keresztül utazó székelyekkel, álltak egy csoportban a -fő bejárás előtt, s miután kegyes énekléseiket elvégezék, kapcsos -zsoltáraikat betéve, elkezdének az alatt, míg a prédikáczió tart, -egyről-másról beszélgetni. - -– Gonosz időket élünk, szólt egy öreg timármester, nagy süvegét -megcsóválva. - -– Mi beszélhetünk csak arról, sietett belevágni egy keresetben járó -székely, ki azon rovásra, hogy messzünnen jött, kapott az alkalmon, a -mit tudott, elmondhatni; kegyelmeteknél még mind istenes a világ sorja, -de nálunk kell azt megnézni. - -– Hát kegyelmeteknél is meglátszik az Isten kardja? kérdé egy fiatal -siheder. - -– Nemcsak meglátszik, öcsém, hanem meg is érzik rajtunk; egy este sem -fekszünk le a nélkül, hogy a halálunk óráján mondandó imádságot a -cselédjeinknek fel ne olvasnók s alig van éjszaka, melyben jobb vagy bal -kéz felől égés verességit ne látnók az égen. - -– Hát az micsoda? - -– Olyankor fiam egy-egy falu ég porrá. Azt mondják, mordályégetőkkel van -tele az ország, soha sem tudjuk, mikor gyullad ki a hiju a fejünk -felett? - -– Én Istenem, őrizz meg minden jó lelket tőlük. - -– Hát azt hallották-e kegyelmetek, hogy Háromszéken egy oláh pakulárnak -a felesége szült és a gyermekének kettős feje lett, minden fején három -orra, a kezein tizenhat újja, s fogai és szakálla nőve? Az asszony -szörnyet halt ijedtében, s a csoda sem élt meg szerencsére. -Nagytiszteletű Gencsery uram borszeszbe akarta tetetni, de a népség nem -engedte, csak azon volt, hogy el kell temetni, még pedig jó távol. Lopva -el is ásták egy brassai szász földje végébe; s mi történt? az, hogy a -hova csak a szász tisztabuzát vetett, mind rozs termett rajta. - -– Mindenünnen gonosz hireket hallani, beszélt egy kolozsvári -mézeskalácsos; tegnap beszéltem egy oláh feleségével, a kinek az ura -megindult a Járas vizén egy tutajon, sajtot akart vinni Tordára. Alig -volt egy napi járásra a lakásától, megfordul a Járas, elkezd felfelé -folyni s visszaviszi az oláhot haza, a honnan elindult. A tisztelendő úr -ugyan úgy magyarázta ki a dolgot, hogy az Aranyos, a mibe a Járas -szakad, akkor épen nagyon meg volt áradva, s annak a visszaömlő vize -tolta felfelé a Járast; de az oláhot még is csak az isteni gondviselés -hozta vissza, mert ha tovább mehet, épen akkor ott tatárok jártak, -bizonyos, hogy levágták volna. - -– Én mindent megértem már, szólt a legelébbi öreg polgár, háborut, -dögvészt, árvizet és gyulladást, csak egytől tudok rettegni, a -földindulástól, mert az elől még csak a templomba sem mehet az ember, -hogy imádkozzék. - -– Biz azt pedig ki nem kerüljük, öreg bátya, válaszolt a székely. Magam -füleimmel hallom elégszer, mikor a gyergyói szakadékok között medvére -lesni járok, hogy zúg, morog a hegy alattam, mintha valami nagy hordókat -hengergetnének, úgy, hogy a medvék ijedtükben kiszaladnak bömbölő -barlangjaikból s féltükben olyan szelidek, hogy füleiknél foghatná meg -őket az ember, ha épen úgy meg nem volna ijedve, mint ők. Csak a -napokban történt, hogy egy kis székely falu mellett, mely egy völgyben -épült, egyszer csak elkezdett a hegy odább csúszni. Erdők, kertek, azok -közt kalyibák voltak rajta, az mind azon módon ment vele együtt, csak -egy szeg meg nem mozdult a helyéről. Három napig csúszott ilyenformán, -akkor az átellenben levő hegyben megakadva megállt és ott maradt; a -jámbor emberek még örültek neki, hogy a kertjeik közelebb jöttek, de nem -soká tartott az örömük, mert a falu alatt volt egy kis csekély patak, -mely száraz időben elég volt italra a lakosságnak, az most a két hegy -összezártával egyszerre megrekedt, s nem találván semerre útat, elkezde -lassankint iszapot támasztani, egy éjjel az egész rétet elöntötte, már -másik reggelre a házakba kezdett befolyni; a szegény embereknek utóbb is -fel kellett szedni a motyóikat s kiköltözni lakásaikból. A víz ezután is -csak egyre nőtt, lassankint a házak tetejénél is magasabb lett úgy hogy -most nem látszik ki az egész faluból egyéb, mint a templom tornyán a -rézkakas. - -E perczben a templomi szónok oly hangosan kezde beszélni, hogy a künn -levők is meghallották szavait, s egyszerre elhallgattak, közelebb -tolakodva a templomajtóhoz s figyelve, mit beszél. - -Főtisztelendő Magyari uram kegyetlenül mosta a jelen levő urak fejeit: - -«– – Harczra készül ellenetek az Isten, mert ti is harczra készültök -ellene. Az esküvel kötött békét felforgatjátok jobbra-balra, és lészen -ti néktek, a mit kivántatok, háboru kívül és belől, hogy azt fogjátok -mondani: elég, elég uram! és nem fogjátok végit látni annak, a mit -bolondul megkezdtetek. – –» - -(Már ekkor tudva volt Magyari előtt, hogy Teleki a szamosujvári -országgyűlésen előterjeszti a megkezdendő harczot.) - -Épen erre a szóra érkezik egy pár nyusztos, kalpagos úrirenden levő -férfi, kik közül a kolozsváriak az egyikben Telekire, másikban Vajda -Lászlóra ismerének, s a mint telhetett, nagy szorulkodással útat -csináltak előttük, hogy bejuthassanak a templomba, de a székely egyiket -sem ismervén, a mint Vajda László nagy büszkén oldalba taszítá -könyökkel, ő is hátra fordula, mondván: - -– Lassabban uram; az Isten háza ez, nem valami nagy úré, itt én is csak -olyan ember vagyok, mint kegyelmed. - -A mellette állók ránczigálták a zekéjét, de a székelynek az a -tulajdonsága, hogy ha ránczigálják, még dühösebb; ő is tehát, a mint -Vajda László a néptömegen keresztül nem hatolhatván, mindenfelé -nézelődnék, hogy mint juthasson a székéhez, előre kiálta: - -– Engedjék ezt a két urat a templomba menni kegyelmetek, nem hallják, -hogy nekik szól a leczke? - -Teleki erre meghúzta magát az egyik küszöbben, levevé kalpagját s ott -állt fedetlen kopasz fővel a nép előtt, minden arcz feléje volt fordulva -a székely kiáltása következtében. - -Magyari folytatá mennydörgő szavait a szószékről: - -«– – Most senki sem mer ellenetek szólani, mert mintha mennykő hullana -szavatok után, olyanok vagytok mikor megharagusztok, sőt minden emberek -térdfőhajtással azt mondják nektek: méltóságos uram, méltóságos -asszonyom; de eljön az Úrnak itélete reátok, megöl az Isten benneteket s -akkor újjal fogják mutatni az emberek: ez amaz átkozott hazájaáruló -embernek a felesége, ezek amaz istentelen embernek a gyermekei. S -szégyenleni fogják utódaitok, mely gyalázatos névvel nevezik őket; mert -akkor minden embernek a szája, nyelve felnyílik ellenetek s úgy -kiáltanak maradékaitokra: ezeknek az atyja árulá el Erdélyországot s -olyan sárba ugraszta bennünket, melyből már lábainkat ki nem vonhatjuk. -– –»[3] - -– Gyerünk innen, kegyelmes uram, szólt halkan Vajda László Telekihez, -kit úgy látszott, hogy észrevett a pap, mert egészen feléje fordult, a -mint beszélt. - -– Mit gondol kegyelmed? szólt visszautasítólag Teleki. Ez a pap igazat -beszél, de az nem tesz semmit. - -«– – Hová akartok menni esztelenek, tétovázók? – folytatá Magyari. Kinek -adatott közületek a felelés, hogy Erdélyország férfiai földönfutók, -asszonyai özvegyek és gyermekei árvák legyenek? Bizony mondom néktek, -hogy úgy fogtok járni, mint a teve, mely elment Jupiterhez, hogy adjon -neki szarvakat, s ott még a füleit is levágták. – –» - -– Az meglehet; monda Teleki Vajda Lászlóhoz, de azért elmegyünk. - -A pap meglátta, hogy a tanácsúr észrevételeket tesz beszédére s erre -homlokát redőkbe szedve, ezt mondá: - -«– – Midőn elveszett Lajos király Mohácsnál, a török császár eleibe -hordatván a holttesteket, egy Szalánczi nevű gonosz praktikus magyar úr -holttestét megismervén, kezében levő pálczájával holttestének fejét -megüti s azt mondja: ha te nem lettél volna, kutya, az a jámbor gyermek -király nem feküdnék most halva. Adná Isten, még veletek is úgy ne bánjék -az idegen nemzet. – –» - -Teleki megrázta fejét s susogva monda: - -– Az velem is megtörténhetik, de nem változtat semmit. - -Nem sokára megzendült az ének, a két főúr feltevé kalpagját és távozott, -a kitóduló néptömeg által körül özönlve, kik között az iménti székely -különös kitartással mindenütt a két úr sarkában volt, égig magasztalva -mindenki előtt a mondott beszédet, jó fenhangon, hogy az előtte menő két -úr is megértse, ilyen formán: - -– Ez volt aztán a prédikáczió! Ilyen kell a mi urainknak, ugyan csak -megmosdatta őket szappan nélkül. Helyesen tevé; mit csinálnak háborut az -országnak; ha Magyarországnak fáj a hasa, mi szükség azért Erdély -talpára kötni a mustárt? Mi közünk nekünk ehez a sok jött-ment, -sehonnából szakadt idegen emberhez? a kik bejöttek soványan a hazába s -most mind úgy meghiztak, hogy kicsiny már nekik az ország, pedig -egynémelynek, ha visszamenne is Magyarországba, nem lenne egy bogarat -érője is, a mit visszafoglaljon, s mink szegény erdélyiek vérezzünk -érte? - -Vajda László végtére nem tűrhette az üldözést s visszafordulva, rákiálta -a székelyre: - -– Elmaradj hátam mögül, ilyen olyan lélekadta fattya! vagy beszélj -emberek módjára s ne ugass itt, mint egy veszett állat, mikor magadnál -különb embereket látsz. - -A székely meggörbítvén erre a szóra a nyakát, odatartá a képét a -megszólító úr orra alá s éles két öklelő szemével odanézve annak szeme -közé, egyet sodorinta a bajusza félfelén s hetykén visszafelelt: - -– Hátrább az agarakkal nagy jó uram! Mert engem sem a gólya költött ki a -világra; ne is próbálj engem még egyszer fattyú névvel nevezni, mert ha -haza megyek a kardomért, tüstént megajándékozlak egy fővel, s az pedig a -tulajdon magad feje lesz. - -Vajda László még akart valamit felelni, hanem Teleki Mihály megfogta a -karját s magával vonta. - -– Kegyelmed semmire sem indul meg, szólt a felgerjedt főúr. - -– Hagyjuk őt zúgolódni, azért jó katona lesz, ha a harczba viszszük. -Székelylyel ne állj vitába barátom, mert az a maga fejét mindig többre -becsüli, mint a másét. - -A két úr nem sokára eltünt a fejedelmi palota kapuja alatt. - -* * * - -A fejedelem maga is jelen vala ezen hitszónoklaton, s annyira elméjére -vette annak tanításait, hogy másnapon bőjtöt tartana egész háza népével -együtt s úgy feküdnék le. Éjszaka pedig számtalanszor fölébrede s -elannyira gyötrő álomlátásai voltak, hogy minden apródját felköltötte, -sőt utóbb kénytelenek voltak a fejedelemasszony után küldeni, s csak -akkor nyugodott meg egy kissé, midőn az ágyánál megjelent; nem is -bocsátá el addig magától, míg csak reggel nem lőn, folyvást szomorú és -gyötrelmes dolgokat mondva el neki, úgy, hogy a fejedelemné -szörnyűködését az ajtón keresztül hallhatták, a kik ott voltak. - -Reggel a fejedelemasszony szobáiba eltávozván, rögtön hivatá maga eleibe -Teleki Mihályt, ki is, minthogy ugyanazon házban lakott a fejedelem -udvaránál, nem késett azonnal megjelenni s olyan nyugodt képpel fogadta -el a kinált leülést, mint a kit épen csak lakodalomra hívtak; pedig ott -már csordultig állt számára a keserű pohár. - -– Uram, szólítá meg őt a fejedelemné, Apafi igen rosszul volt az éjjel. - -– A bőjt okozta; ilyesmihez ő nincs szokva, ő esténkint jól szokott -vacsorálni, s hogy életrendéből kihágott, azért kellett rosszul aludnia. -Az álom épen oly rosszul esik üres, mint megterhelt gyomorral. - -– Hát még megterhelt lélekkel, uram! Én az egész éjet ágya mellett -töltöttem, csak most jöhettem el mellőle, el nem bocsátott maga mellől, -kezemet fogta szüntelen s oly dolgokat beszélt józan, éber képpel, -minőket csak hagymázbeteg beszélhet. Azt mondá, hogy az éjjel Isten -itélőszéke előtt állott, s egy nagy asztal előtt, mely oly hosszú volt, -hogy nem láthatta végit, ültek a terhelő tanúk, legelől Bánfi Dénes, -Béldi, Béldiné, leánya és nagyobb fia, kik a börtönben haltak meg; Kapi -és az ifju Kornis, az öreg Bethlen János és a többiek is mind oly -ismerős arczok voltak előtte, kik a mint ő reszketve Isten trónja elé -lépett, szemeiket rászegezték s ujjaikkal mindenfelől rámutattak. Uram, -ez irtózatos kép. - -– Álommagyarázónak hisz-e engemet, nagyságod? kérdé Teleki bosszús -kicsinyléssel. - -– Uram, ez több mint álomlátás: ez visio, ez égi jelenés! - -– Az is meglehet; az elszámlált urak lelkei bizonyára mind az égben -vannak s lehet, hogy megszámlálhatlanok fognak utánok menni. - -– Az ő lelkeik oda szállnak, hát vérök ki lelkére száll?… - -– Csak mondja ki nagyságod bizton: az enyimre… Hisz én vagyok minden -rossznak okozója Erdélyországban. Oh, egész ez ideig csupa báránylelkű -emberek lakták e birodalmat, kiknek ereiben tej és méz folyott vér -helyett, én ismertettem meg velök legelőször a kardforgatást; Zsigmond -király, Bethlen, Bocskai, Rákóczi György alatt alig veszett el -ötven-hatvanezer ember pártvitákban, önző hadviselésekben; ők derék -emberek voltak, mindenki nagy hazafiaknak nevezi őket; hanem én, kinek -kezébe a kardot nem egy engemet nem illető korona utáni vágy, hanem egy -magasabb eszme, egy nagy, hatalmas gondolat adá, – én gyilkos vagyok s -felelek a világnak nemcsak azokért, a kik a csatában elesnek, hanem még -azokért is, a kik az ágyban szép csendesen meghalnak, ha történetből nem -voltak jó barátaim. - -– Volt idő uram, a midőn kegyelmed eszének minden erejét megfeszítette, -hogy e harczból Erdélyt kivonhassa. - -– És volt idő, nagyságos asszonyom, a midőn kegyelmed a fejedelem előtt -magyarországi rokonai nevében segélyt és harczot kivánt. Változnak az -idők, változnak az emberek. - -– Akkor még nem tudtam, hogy e kivánság annyi nagy és becsületes férfi -romlásába fog kerülni. - -– Féltek a harcztól s elestek a harcz előtt. A ki az omló hófuvatag elé -áll, hogy ezt feltartóztassa, elgázoltatik. Nem emberek, hanem országok -sorsa forog kérdésben itt; s ez iránt legyen nyugodt Apafi: Isten sokkal -csekélyebb eszközöknek tart mindkettőnket, hogysem lelkeinkre vesse, a -mit az idők teljessége hozand magával és a mi megtörténik nálunk nélkül -is, mert az a sírás, a mi elhatott mi hozzánk, elhatott, asszonyom, az -égbe is. A mi czímereink jelmondatai legjobban összeillenek; Apafié: -«fata viam inveniunt» (a sors megtalálja a maga útját), az enyim: «gutta -cavat lapidem» (a vízcsepp kivájja a követ). Bízzuk jelszavainkra -magunkat. - -Apafiné összefont karokkal nézett ki az ablakon, s hosszasan merengve -elgondolkozott. Majd, mintha eszméi messze tévedeztek volna, egyszerre -felsóhajta: - -– Ez a Béldi család milyen szerencsétlenül elpusztult! s hánynak kell -még elveszni így? - -– Nagyságos asszonyom, viszonzá a tanácsúr változatlan arczczal; mikor -nagy szárazságban esőért imádkozik az egész nép, senki sem kérdi azt, mi -történik a szegény utasokkal, kiket a zápor majd az uton kap? pedig -meglehet, hogy némelyik meghűti magát bele, és elhal. - -– Nem értem e hasonlatot. - -– Pedig most is esőért könyörög az ország, hanem véresőért és minden jel -arra mutat, hogy Isten meg fogja adni azt. Nem a csodák jeleit értem; -azokban higyjen a köznép, hanem az idők tanuságait, mikre gondolkozó -ember figyelmezni szokott. Midőn ez az eszme született, akkor egy nagy -párt volt Erdélyországban, mely e rothadt békének fentartását követelte, -melynek tetszett ez a negyedrész telkeni uralkodás, s mely úgy meg volt -kötve mind a római császár, mind a szultán birodalmában levő -leghatalmasabb emberek szövetségével, hogy egy ízben bátran mondhatá -szemembe Bánfi Dénes, hogy e párt egy száz újju kéz, mely ha markába -szorít, úgy kifacsar, mint egy spongyiát. És íme az ujjak egyenkint -lehulltak. Elveszett Bánfi Dénes, azt mondják, én ölettem meg; Béldi Pál -börtönében halt meg, azt mondják, ezt is én mérgeztetém meg; Bethlen -Jánost is magához szólítá Isten; elhalt Kapi; a legmerészebb ellenfelem, -Kornis Gábor, élte virágában, díszlő egészség közepett, egy éjjel -kimult; természetesen az ő halálát is nekem tulajdonítják; de hát -azokat, kik sokkal messzebb, és sokkal magasabban állnak, mint hogy -kezem elérhetné, ki ölte meg? Mindazok, a kik a divánban a harczot -ellenzették, s a szultánt örökösen arra bírták, hogy a fegyvereihez -folyamodó magyaroktól a segélyt megtagadja s csak azokat pártolja, kik a -békére figyelmeztetik: elmultak egyenkint. Kucsuk basát Lippánál egy -golyó halálosan találta, a Küprilit a háj fojtotta meg, s a legfiatalabb -vezér, Feriz bég, megtébolyodott. - -– Megtébolyodott! kiálta fel Apafiné, arczát kezébe rejtve el; e nemes, -derék ifju, ki Erdélyt úgy szerette. - -– Nem Isten keze jár-e itt? kérdé a tanácsúr. - -– Nem, uram, válaszolt Apafiné, fájdalmas arczczal kelve fel helyéről s -odalépve a tanácsúr elé, hogy szemébe mondhassa e szavakat: mindenütt -kegyelmed kezei járnak. Elveszett Bánfi Dénes: kegyelmed fejezteté le; -meghalt Béldi: kegyelmed üldözé a kétségbeesésbe; családját kegyelmed -vetteté börtönre s csak akkor bocsátá ki, midőn a büzhödt lég halálos -betegséget olta vérükbe; s Feriz bég megőrült, mert szerette Béldi -leányát, és az meghalt. - -– Jó! nagyságos asszonyom, szólt az ingerelt tanácsúr. Legyen úgy. -Illessen engemet azon dicsőség, hogy én vezetem a sorsot. Higyjék tehát -azt, hogy minden, a mi történik az országtanácsban és a családok -szívében, tőlem származik; felelek érte! És ha azt hiszi kegyelmed, hogy -amaz égő üstökös, melyet a nép Isten kardjának nevez, az én kezemben -van, – legyen! én megsuhintom azt és lecsapok vele a földre, hogy -megrendül az álló sarkaiban… - -… E pillanatban megrázkódék a palota, megindulva fundamentomaiban. - -A fejedelemné sikoltva ugrék fel. - -– Ah! mi ez? kérdé halálsápadtan. - -– Ez földindulás, asszonyom, felelt Teleki csodálandó nyugalommal. Nincs -mit remegni, a palotának erős bolthajtásai vannak, de ha fél kegyelmed, -álljon az ajtó eresze alá, az nem szakadhat le. - -A fejedelemné nem birt helyéből megmozdulni rémültében. - -Nincs irtóztatóbb tünemény a földrengésnél, a hullámzó tengeren van a -hajósnak árbocza, melybe kapaszkodjék, de a hullámzó földet hová kerülje -ki? Azt érezni, hogy azon éltető elem, mely eddig kenyerünket adta, mely -nyugodtan viselte bűneink terhét, egyszerre haragra gerjed s föllázad a -rajta lakók ellen. Minden ember kifut házából, a künn legelő barmok -bömbölve futnak be a városba, a kertek kutjaiból forró kénköves víz és -iszapos salak ömlik fölfelé, az élő fák jobbra-balra hajladozva, -koronáikkal csaknem a földet látszanak csókolni, s a megrengetett -tornyokban megkondulnak a harangok, mintha tűzvészt hirdetnének. - -Az első ijedelemből magához térve, hirtelen föleszmélt a fejedelemnő. - -– Isten oltalmazzon bennünket, én sietek a fejedelemhez. Nem jön -kegyelmed a szobából? - -– Én maradok, szólt Teleki csodás hidegvérrel, Isten kezében vagyok -mindenütt, s a mely órában magához szólít, számolok azokért, a miket -tettem. - -Apafiné sietve futott végig a rengő folyosókon s férjét feltalálva, -levitte magával a palota kertjébe. - -Iszonyító volt kívülről látni, mint mozog, mint hajlong a roppant nagy -épület a föld hullámzása alatt, minden perczben attól lehete félni, hogy -egy halommá dűl. - -A fejedelem nem látva Telekit, kérdezé hol van? A fejedelemné azt mondá, -hogy szobáiban hagyta. - -– Rögtön érte kell menni! kiálta a fejedelem, de a körüle álló reszkető -arczok közül nem talált senkit, a ki szavát fogadja. Lehet bátorsága az -embernek csaták kardjai közé rohanni puszta kézzel, fölmászni az égő -torony tetőibe, viharos tengerre bocsátkozni kormanytalan naszádon; de a -földrengésnél elvesz minden bátorság a szívből, az ember, ki semmitől -sem félt, itt gyáva lesz. - -A tanácsúr ez alatt csendesen ült iróasztala mellett és írt egy levelet -Kara Mustafának, ki a meghalt Küprili helyét foglalta el; nagy harczos -férfiu, a szultán jobb keze, ki nem rég is a kozákok által a lengyelek -ellen segítségül hivatva, azt oly szépen elvégezte, hogy elébb sok -lengyel várost elpusztítva, később a megsegített kozákoknak fordult s -levágva bennök több százezret, háromszázezret elhajta rabságba… - -Ennek írt Teleki a magyaroknak hozandó segély iránt. - -Minden butor ingott, recsegett körülte, ablakai, mintha láz gyötrené, -rázódtak zörögve, maga a szék, a melyen ült, csúszott alatta -idébb-odább, s iróasztala fel-fellökődött keze alatt, úgy hogy tolla -félrement a papiron; de azért mégis megírta a levelét; s a mint a végére -jutott, kemény vonásokkal jegyezte alája: - -«Si fractus illabatur orbis, impavidum ferient ruinæ!» - -(Ha az összetört világ rám omlik is, rémületlen sujtnak omladéki.) - -Mustafa törhette rajta a fejét, mint jött az ő levelébe ez a szöveghez -nem tartozó vers, melyet a tanácsúr a percz rémületével küzdő vas -akaratának befolyása alatt mintegy öntudatlanul írt oda. - -Midőn az ijesztő vész elmult, s a palotába lassankint ismét visszatértek -apródai, a bepecsételt levéllel kezében, szemrehányólag fordult feléjök. - -– Hol jártatok? Egyet sem találok közületek, mikor szükségem van rá. Ezt -a levelet rögtön két lovas drabant kiséretében az étekfogó vigye -Várnába, a fővezérhez. - -Azzal sétálni kezde fel s alá szobájában, mintha semmi sem történt -volna. - - - - -AZ ŐRÜLT. - -A diván legtitkosabb termeiben voltak összegyűlve a vezérek nagy fontos -tanácskozás felett. A megkezdendő harcz volt a komoly határozatok -tárgya. Mert a mint Mohamed kimondá, hogy egy Allah legyen az égben s -egy úr a földön, sokan eljöttnek hivék az időt, melyben az teljesülni -fog. - -Az ország bölcsei, a becsületes tanácsadók, Kucsuk és Küprili, halva -voltak már, a fővezér, Kara Mustafa, egy dölyfös, elbizott ember vezette -a diván elméjét és mindnyájan azt akarták, a mit ő. - -Maga a szultán is jelen volt. Szép, szabályos arczú férfi, de minden -vonásán valami kimerültség, lankadtság terült el; nagy, szelid metszésű -szemeire bágyadtan ereszkedtek le hosszú sötét pillái; sűrű fényes -szakálla hullámzatosan borult keblére, összefolyva tömött fekete -bajuszával. Az egész tanácskozás alatt sem egy szót nem szólt, sem egy -arczvonása meg nem mozdult. Úgy ült ott, mint egy holt alak. - -Jöttek egyenkint a külországok követei: XIV. Lajos szószólója[4] -előadva, miszerint a franczia király teljes haderővel támadandja meg a -római császárt; ha a szultán is fölkél ellene, nemcsak Magyarországot, -hanem Bécset is elfoglalhatja tőle. - -A szultán hallgatott; helyette a nagyvezér felelt, elmondva, hogy -Magyarország régóta a szultán tartománya, s bizonyára Bécs és -Lengyelország is nemsokára osztozni fog annak sorsában. A szultán csak -adófizető királyokat tűr meg a földön. - -A követ egy kicsinyt furcsán nézett erre a szóra, elgondolva, hogy -Francziaország is a földön van és eltávozott. - -Utána jöttek Thököly Imre küldöttei, a magyarországi elégületlenek vérét -és kardjait ajánlva fel a szultánnak, ha nekik Magyarország -visszafoglalásában segítségül leend. - -A szultán helyett ismét Mustafa felelt: - -– A nagyúr köszöni a szolgálatot és kegyelmes leend hozzátok, ha neki -Magyarország visszafoglalásában segítségül lesztek. - -A követek hallák, hogy meg van fordítva a mondat; de nekik is voltak a -török irányában utógondolataik; egymás szemébe mosolyogtak és távozának. - -Következett az erdélyi küldöttség: nyájas, édes képű urak, kiknek -szónoka nagy ékesszólással adá elő: mily kész Apafi Mihály uram ő -nagysága és az erdélyi rendek mind, a nagyúr dicsőségére fegyvert vonni, -hogy Magyarországra kirohanjanak. - -Mustafa válaszolt: - -– A nagyúr megengedi tinektek, hogy magyarországi társaitoknak -segítségül legyetek. - -A szónok szeretett volna még más egyebet is hallani; például: -magyarországi koronát Apafi Mihály uram ő nagysága részére, nádori -hivatalt Telekinek, s más ilyenformákat, s csak állt, az orrát vakarva, -míg a vezér nem inte neki, hogy elmehet. - -Hja! a török politika törökül van írva. - -A külső követek után jöttek az egyes basák és várvezérek hirnökei -Magyarországról. - -Egyik nagyobb borzalmakat adott elő, mint a másik. - -Az egri, budai, érsekújvári basák panaszainak nem volt vége a füleki, -győri és selmeczi német őrségek pusztításai ellen. - -A nagyváradi basának egy éjjel az egész remonda ménesét elhajtotta -Kökényesdi Feri Böszörménybe, másszor a nagykállói őrség vágta le a -város alatt portyázó szarácsiakat, s a füleikkel számolt be a basának; -sőt egy ízben a füleki várőrségből néhány vakmerő vitéz egész a budai -hostáig leszáguldott, a holott a jámbor Yffim béget fürdőházában kapva, -az üstben főzött vízzel úgy leforrázták, hogy minden bőre lement. - -A vezérek szörnyűködve kiáltának fel minden újabb hírre, csak a szultán -hallgatott. - -Végre jöttek az ulemák. - -Az ő határozatuktól függött a legtöbb. Ők mondhatták meg, vajjon a béke -felbontható-e a fegyverszünetre kikötött idő lefolyta előtt? E kegyes -lelki kérdésben az ulemák tanácsa volt a legfelsőbb törvényszék. - -Nagy ünnepélyesen járultak a diván elé; elől lépdelt a fő mufti, hosszú, -sarkig érő talárban, fején méhkas alakú nagy süveg, fehér szakálla övéig -folyt le rezegve; utána jött két imám, egyik nagy bibortokba zárt -levelet hozott, melynek függő pecsétje nagy aranyszelenczében, hosszú -zsinóron lógott alá; a másik egy rettentő vastag könyv alatt -görnyedezett, ez volt az Alkorán. - -Az Alkorán szép vastag könyv, nagyobb, mint a hajdani corpus juris, s -benne is meg lehet találni mindent, a mit valaki keres: vádló, -elmarasztaló, felmentő és rászabadító mondatokat egy és ugyanazon -tárgyról. - -A mufti sorba hordoztatá az Alkoránt a szultán és a vezérek között, -mindenik megcsókolá azt mély hódolattal; azután inte az egyik imámnak, -hogy térdepeljen le a diván zsámolya előtt s álljon ott négykézláb; -ezzel hátára téve az Alkoránt, elkezdé abból a megjegyzett mondatokat -felsorolni. - -Úgy tudta már a járást e bölcs könyvben, hogy ha annak lapjain egy tűt -keresztül szúrtak, meg tudta mondani, az első lapot látván, a többi -lapokon mely sorok vannak keresztül szúrva? - -Hetven évig foglalkozott e tiszteletreméltó munkával s ez idő alatt, -mint maga mondá: hétszázkilenczvenháromszor olvasta keresztül e szent -könyvet. Tehát ismerte annak minden rejtekét s egyszerre azon lapra -tudott fordítani, melyen az elolvasandó mondat állt. - -– Az Alkorán azt mondja, szólt kegyes áhitattal: «a mely csomó Allah -előtt köttetett, az Allah keze által bontható fel» – az Alkorán ismét -azt mondja: «akárhol legyünk és akármink legyen, mindenütt és mindenünk -Allah kezében vagyon». Tehát e békekötés is Allah kezében van és Allah -keze mindent felbonthat. Továbbá azt mondja az Alkorán: «ha valaki -szenvedő atyádfiai közül segítségért folyamodik hozzád, hogy rajta -segíts, ne feleld azt neki: majd holnap, mert ma fogadásod tartja nem -kelni fel a földről; vagy ha alamizsnát kér, azt ne feleld: ma nem -lehet, mert fogadásod tartja, nem nyúlni érczhez; vagy ha előtted meg -akarnak gyilkolni valakit és te azt felelnéd: holnap segítségére -leendesz, mert ma fogadást tevél, nem húzni ki a kardot: bizonyára -fogadásod megtartása nagyobb veszedelmedre lenne néked, mint annak -megszegése». Továbbá így szól az Alkorán: «a népek boldogsága legelső -kötelessége a földi uralkodóknak, de Allah dicsősége még annál is elébb -való». És végtére az vagyon megírva: «a ki szövetséget köt a -hitetlenekkel, háborút kötött magának Allah ellen; mert hiába -szövetkeznek egymással a föld népei, hogy sokáig éljenek; Allah rájok -küldi lehelletét, s több elvész belőlök egy nap alatt, mint tíz -esztendeig a háborúban: királyok és koldusok egyformán!» - -A vezérek és ulemák minden újabb mondatnál földig meghajták fejöket; -Mustafa nem bírta arczán visszatartani azt a vérszomjú mosolygást, mely -azt minden újabb mondatnál jobban eltorzítá; az utolsó szóknál fanatikus -felgerjedéssel veté magát arczczal a szőnyegre, s örömtől ordítva -csókolgatá meg a fő mufti palástja szegélyét. - -A mufti ekkor felkapcsolá a bibortokot, melyben a békekötés oklevele -tartatott, s kivéve belőle a négyrétbe hajtogatott pergament, azt nagy -ünnepélyességgel felbontá s kitártan a másik imám kezébe adta, úgy, hogy -ez a pergamen két szélét fogva, a vezérek felé tartá az irást. - -Hosszú czifra irás volt az, a legelső kezdőbetű akkora, mint egy -lefestett vár, körülfonva virágokkal és madarakkal, az első sor egészen -ultramarin-kék betűkkel rajzolva, a többi fokozatosan apróbb, s a hol -Allah neve előfordul, az mindenütt nagy aranybetűkkel írva; a szultán -neve pedig vörössel, a római császáré világos zölddel. Alatta látszott a -szultán kacskaringós névjegyzése, melyet ő nem győzött volna leirni, -hanem egy az újján levő gyűrűbe metszett formával szokott mindig oda -nyomni. - -– Ime, itt áll a szerződés, szólt a mufti, a kitárt iratra mutatva, -melyről én a reá tett irást Allah parancsolatjára vízzel letörülöm. - -Ezzel egy eléhozott vederbe mártott pamacscsal valami alchymiai -ércznedvvel végig huzá az irott sorokat, s ime egyszerre elkezdének azok -halaványodni, a szultán neve, a vörössel írt betűk az első pillanatban -eltüntek a pergamenről, utána szemlátomást multak el a feketével írott -sorok, legmakacsabbul tarták meg a zölddel írt betűk színeiket, a római -császár nevén, végre azok is elfogytak egészen, s nem maradt más a fehér -pergamenen, mint az Isten neve arany betűivel; azon nem fogott az -érczvíz. - -A divánban mély csend uralkodott, minden szem áhitatos bámulattal volt -az elfehérülő írásra függesztve. - -Ekkor egy kivont kardot vőn kezébe a mufti és azt égre emelve, szólt: - -– Letörülve az irást, mely gyalázattal vevé körül Allah nevét, e levelet -én kardnak élével négyfelé vágom. - -S azzal, a mint a pergament két kézzel kiterjesztve tartá az imám, a -kezében tartott karddal négyfelé vágta azt a mufti s darabjait egy -serpenyőbe téve, egy kisded kristály üvegből repülő naphtha-olajat tölte -fölé: - -– És megégetem azt Allah orczája előtt. - -Ekkor egy égő viaszgyertyát tarta a serpenyő fölé; mire a naphtha rögtön -lángra kapott s a támadt kék láng és fehér füst elborítá a szétvágott -levél darabjait. Nemsokára vörössé vált a láng, feketévé a füst, a -pergamen porrá égett. - -– És most elszórom ennek hamvait a semmibe, hogy oszoljon fel benne; -szólt a mufti s vevén a hamvakat, kihajlott a palota ablakán s elszórta -azokat szerteszét a légben; az égett papirrongyok, mint fekete -pillangók, szálltak csendesen a szélben az alant zúgó Bosporusra vissza. - -A mint ez megtörtént, a basák, vezérek mind felugráltak és kardjaikat -rántva, nagy lelkesedéssel megesküvének a próféta szakállára: hogy addig -vissza nem dugják fegyvereiket a hüvelybe, míg a bécsi szent István -templom tornya tetején a félhold nem fog ragyogni. - -E pillanatban félrehuzódtak az ajtó szőnyegei, s belépett a divánba – -Feriz bég… - -Ifjú arczára alig lehete ráismerni, turbánja mélyen lecsúszott -homlokára; szemei tompa búskomorsággal néztek maga elé mereven, ruhája -ki volt gombolva mellén s palástja hanyagul lógott vállain, kardja fel -volt kötve oldalára, de le volt róla törve a markolat: úgy viselte azt -hüvelyébe dugva. - -Senki sem tartóztatá fel annyi szobán keresztül a divánba léphetéstől, s -a mint belépett, az előtte álló ulemák szent irtózattal álltak félre -útjából. A mint az ifjú a terem közepére jutott s ott megállva, végig -nézett a vezéreken, karjait összefonva, oly módon, mintha számlálná, -hányan vannak, egyenkint fölkeltek azok előtte, maga a szultán is és -remegve várták szavait. - -Az őrültek iránt keleten szent iszonyattal viseltetik mindenki, s ha egy -tébolyodott fakir megállítja a legelőkelőbb kalifát az úton, s azt -mondja neki: szállj le lovadról s cseréld meg velem köntösöd! nem mer -neki ellentmondani, hanem teljesíti, a mit kivánt; mert idegen szellem -vagyon abban és az Isten küldötte bele. - -Hát még, a midőn az őrültség rettegett szelleme egy oly bátor daliát, -oly jeles hadvezért száll meg, mint Feriz bég, ki már huszonhat éves -korában száz diadalmas csatát vívott s bölcseségével gyakorta ősz -szakállakat szégyeníte meg! S ime egyszerre tébolyodva jár végig az -utczákon és a kivel szóba ered, azt megrémíti beszédével úgy, hogy utána -aludni nem bír. - -Az ifjú csendesen, szelid szemekkel, fájdalmas arczczal tekinte végig a -jelenlevők arczain s lélekrendítő volt szavában az a mély bú kifejezése, -a midőn megszólalt. - -– Megbocsássatok, méltóságos urak, hogy közöttetek hivatlanul -megjelenek, én, kinek semmi közöm sincsen a földön végbemenendő ügyekhez -mostan. Az a világ, a melyben én éltem, meghalt, eltávozott az égbe, -messze van tőlem; mindazok, kik szivemet bírták, magasan vannak fejem -fölött, s nekem most nincs szivem és semmi érzésem, a mit a sziv -tartogat magában: sem szeretet, sem bátorság, sem vágy hír, dicsőség -után; ereimben összevissza foly a vér: hogy sokszor ordítva rohanok a -körülem levő falaknak és tépek szőnyegeket, vánkosokat, melyek nekem nem -vétenek; majd ismét megáll bennem a vér, ereim egyet sem ütnek, hogy -fekszem mereven, mint egy halott. Kérlek titeket, méltóságos urak, kik -elmenendők vagytok rövid időn a paradicsomba, vigyétek el izenetemet -oda. - -Az urak borzadva hallák az őrült nyugalommal mondott szavait, s egymást -sápadni látták. - -Feriz nem vevé észre az irtóztató hatást az arczokon. - -– Mondjátok meg azoknak, a kiket szerettem s kiknél szivem van: adják -vissza szivemet; mert a nélkül nagyon beteg vagyok. Nem érzem a rózsa -illatát, ajkamnak a bor nem édes, – nem melegít sem a tűz, sem a -napsugár, – s a mi gyújtóbb mindezeknél: a harczi kürt rivallása, a -paripák nyerítése sem támaszt meleget bennem. Méltóságos urak, mondjátok -ezt el odafenn, ha majd nem sokára elutaztok. - -Jelen voltak pedig Mustafán kívül Rizlán basa, Ajász bég, Rifát aga, -Kara Ogli, a kapudán s többen mások, kik hosszú életet igértek maguknak. - -A nagyúr különösen kedvelé Ferizt s megszólítá nyájas atyai hangon: - -– Kedves fiam, térj magadhoz, ne vesd el magadtól kardodat, vezéreim -győzhetlen táborral készülnek világot hódító harczra: eredj velök; a -harcz tombolásai közt fel fogod találni bajnoki szivedet és -kigyógyulandsz ottan. - -Feriz bég arczán csodálatos mosoly vonult el, kezével tagadólag inte s -fejét előre hajtogatá, a mi török különös szokás szerint tagadást -jelent. - -– E harcz nem lehet győzelmek harcza, mert emberek szerezték azt és -Allah el fogja rontani; gyilkosok, cselszövők, hazaárulók javára -vontatok kardot, én letörtem az enyim markolatát, hogy ki ne húzhassam -azt és elvetettem. Ők megölték azokat, a kiket én szerettem, s én -harczoljak azon hadban, mely értük kezdetett és oka volt szeretteim -vesztének?! - -Az ifjú arczát e gondolatra elfutotta a vér, szemeiben az őrültség lelke -lángolt, felegyenesedék magasra a szultán előtt s vakmerő hangon kiálta: - -– Elveszted e harczot, a melyet most kezdesz, mert vezéreid -tehetetlenek, – katonáid gyávák, – szövetségeseid árulók, – bölcseid -bolondok, – papjaid szentségtörők, – és te magad esküszegő! - -Azután mintha egyszerre megbánta volna, a mit a szultánnak mondott, -alázatosan lehajolt annak köntöséhez, s megfogva kaftánja szélét, azt -fölemelé és megcsókolta, – s aztán oly igazi szánalommal nézett rá, -lassudan suttogva: - -– Szegény szultán, – ily ifjan, ily ifjan – kell neked meghalnod. - -S azzal lecsüggesztett fővel megfordult ismét s kifelé kezde menni. -Senki sem tartóztatá. - -Az ajtóba érve, ott kardjában megbotlott, s a mint hozzá kapna, érzé a -markolat hiányát s akkor még egyszer visszafordult és csaknem suttogó -hangon szólt: - -– Ne véljétek, hogy hüvelyébe rozsdásodni fog. Jön idő, midőn ismét -kihúzom azt és megitatom vérnek italával; majd, a midőn azok, kik most -benneteket felbiztatnak a harczra, ellenetek fognak fordulni, majd ha -azok, kik most egy sorban állanak veletek, zászlóitokkal szemközt fognak -állni, akkor visszajövök én is, csakhogy akkor ti nem lesztek már jelen. -De látni fogjátok onnan felül a paradicsomból! Úgy van: látni fogjátok. -– S ha nem hisztek azoknak, a miket mondtam, álljatok ki a temetőbe, s -tapasztaljátok, hogy a hova egyitek áll, ott kijönnek a földből a sírok -férgei, melyek sohasem keresik a napvilágot. Szegény fiatal szultán… - -E látnoki szavakat suttogva, eltávozott az őrült ifjú, s a divánban levő -urak annyira meg valának zavarodva, hogy arczczal a földre borulva -imádkozának, hogy fordítsa el Allah fejeikről a jóslat gonosz szellemét -s ne engedje kettőbe törni az ő dicsőségének öregbítésére kivont -fegyvereiket. - - - - -ÜDVÖS CSALATKOZÁSOK. - -A szultán parancsai kiadattak mind a fővezérnek, mind a végbeli -basáknak, hogy hadaikat fölvevén, induljanak a római császár ellen való -harczra, s a viszály megkezdésére ürügyet szolgáltatott helyeket, Fülek -várát, Böszörményt és Nagy-Kállót vegyék ostrom alá. - -Ugyanekkor az erdélyi rendek is megkapták az engedélyt hadaikkal -Magyarországra mehetni, a mint a szamosujvári országgyűlésen -elhatározák. - -Roppant készület tétetett mindenfelé; a magyar faj, bármilyen nehezen -rávehető arra, hogy ok nélkül harczot keressen: ha már egyszer bele van -hozva, nem bölcselkedik többé. Az okoskodó emberek végképen elültek, -vagy átcsaptak a győzedelmes párthoz s hadnagyságot, hadi tisztséget -vállaltak az összehítt hadaknál. – Akkor az volt a világ sora: hogy a -kik békesség idején főispánok, főkapitányok, királybirák voltak, harczos -időkben ők lettek a katonaság hadi vezérei, s a kik szántottak, -vetettek, azok lettek a katonák; a lófőszékely volt a lovas, a -prixidárius a gyalog, s a legelső tanácsúr a fővezér. - -Teleki is megérte, a miről teljes életében álmodozott, a mi -fáradalmainak czélja, törekvéseinek koszorúja volt, a miért öntudatot, -lelki nyugalmat s annyi jó hazafivért áldozott: – ő lett az erdélyi -hadak tábornoka. - -Az Erdélybe futott magyar menekültek őt üdvözlék mint megszabadítójukat, -s ő egy nagy lépéssel tovább látta már magát: Eszterházy helyén. S miért -ne? Nem tarthatta-e magát oly bölcsnek és magaslelkűnek, mint az? bár -Eszterházy korának és nemzetének első státusférfiai között állhatott. - -Egész táborútjában Fülekig folytonos hizelgés, elbizató remények -fogadták mindenütt, a magyarság seregestül gyülekezett zászlói alá, -hadnagyok, kapitányok őt uralták. A jámbor fejedelem nem is igen mutatta -magát, csak sátorában ült és olvasott, vagy ha megunta magát, az óráját -szedte szét, hogy ismét összerakhassa. - -Fülek alatt találkozék az erdélyi had Kara Mustafa táborával. - -Teleki, felöltöztetve a fejedelmet legszebb köntösébe, vele és udvari -kiséretével együtt a fővezér sátora elé lovagolt s nőttön-nőtt -büszkesége, a mint tapasztalá, hogy közeledtökre trombitát fuvatnak az -őrséggel s a fővezér különös kegyességgel bocsátja őket maga elé s -kézcsókjára eresztve, maga elébe ülteti a főurakat s megdicsérve őket -hűségük és buzgóságukért, mindegyikre egy új kaftányt adat, s eként -felöltöztetve, egy aga és egy dragoman s tizenkét csausz kiséretében -elbocsátja őket, hogy nézzék meg az egész török tábort, a merre nekik -tetszik. - -Teleki igen jó előjelt vélt látni az engedélyben; a török hadvezérek e -pontban igen féltékenyek szoktak lenni, s az nagy kegynek volt -tekinthető náluk, ha egy idegennek meg hagyták tekinteni táborukat. - -A dragoman mindenütt meghordozá a magyar urakat; elmondva nekik, melyik -dombon melyik aga serege táboroz? hányan vannak egy lovas ezredben? -mennyi puskás, mennyi lándzsás van egy-egy dandárban? Megmutogatta neki -azon hosszú deszkasátorokat, mikben nagy hordókra rakva állt a lőpor s -nagy pyramidokba felhalmozva a roppant golyók, mellettök százával egymás -mellé sorozva s szurkos ponyvákkal leterítve a kerekes ágyúk, a roppant -csatakigyók, a tágöblű ostromlövegek, a fahengereken álló vastaraczkok. -A felhalmozott hadkészlet elég lehetett egy világrészt meghódítani. - -A körüljárt urak nagy bizakodással tértek vissza sátoraikba s a látott -készületek örömére a fejedelem nagy lakomát adott, melyre a vele levő -magyarországi urak is mind hivatalosok lőnek. Egy nagy rögtönzött -deszkaszin alatt voltak megterítve az asztalok, melyek körül, kivált -ebéd vége felé, vigan kezdtek lenni a lakmározó urak; kiki teljesedő -félben látta immár reményeit, de senki sem annyira, mint Teleki Mihály. - -Egyik áldomás a másikat követte, s mindannyiba bele volt fonva a -fejedelem és Teleki Mihály egészsége; úgy, hogy utóbb a jó Apafi maga is -elkezdte hinni, hogy biz az jeles állapot volna, ha ő magyar király -lenne. Hogy Teleki már képzeletében a nádori magas széken gondolja -magát, azt fejetartásából is ki lehete venni. - -Mi akadály állhatott többé előtte? Az egyesült magyar, erdélyi és török -seregeknek nem volt lehetetlen többé a minden oldalról megtámadott -Leopold kezei közül kivenni az országot, vagy legrosszabb esetben olyan -békét kötni vele, melynek nyereményei, ha az országra nézve nem is, de a -vezérekre nézve fölérnek egy királysággal. Végig gondolta a legrosszabb -eseteket; a hosszúra nyuló harczot, – seregeik megveretését, – a forgó -hadi szerencsét, de mindazok mellett is czélt kellett érnie: -Magyarországban örök nevet, a hatalmasságok előtt tekintélyes állást -vívhatott ki magának… Csak egyre nem gondolt… és az volt a legrosszabb -eset rá nézve, és épen az teljesült be rajta. - -Mert a sors leleményességéhez képest csak árnyék a költők igazságtétele, -a sors nem büntet pallossal, méreggel, hanem gyümölcsöt növeszt az -elvetett hibának magvából s csodás következetességgel épen a -legkedvenczebb bűnéből támaszt büntetést a vétkezőnek. - -Telekit az eddig történtekből ismerve, bátran úgy itélhetjük meg, mint -egy nagyeszű férfit, kinek uralkodó vonása a nagyravágyás, ki örömest -számíttatta volna magát a magyar történet hősei közé és tudott volna is -az lenni; de e nemes vágy lassankint bűnévé fajult, s épen azért, mert -annyit áldozott érte, kellett neki megszégyenülni benne. - -Midőn legvígabban poharaznának az asztalnál, egyszerre harsogó tábori -zene szólal meg a síkságon s nagy lárma hallik, mintha a török hadak -valami érkező fejedelmet üdvözölnének. - -A vigadó urak rögtön felugráltak székeikről s kicsődültek a sátor elé, -meglátni, minő öröm érte a szövetségeseket s a bámulat és meglepetés -kiáltása hangzott fel ajkaikról, a midőn az előttük álló látvány -szemükbe tünt. - -Thököli Imre érkezék meg tízezer főnyi magyar sereg élén. Hadai mind -pompás válogatott lovas vitézek voltak, aranyzsinóros dolmányú huszárok, -farkas kaczagánynyal, csákós, kerecsentollas süvegekkel. Maga Thököli -fejedelmi pompától környezve léptetett hadai élén; kisérői mind -Magyarország első főnemesei: bogláros, bársonyos, hattyuprémes lovagok, -kik közül Thököli csak kiváló férfiúi daliás szépsége s fejedelmi -tekintete által tünt ki. - -Teleki arcza elsötétült e látványra, míg a körüle állók arczain -kimondhatlan öröm villáma gyuladt egyszerre ki, s oly egyhangulag, oly -átható lelkesüléssel kiálták egyszerre éljeneiket a meglátott ifju elé, -hogy Teleki szédülést érzett bele. - -Ah ez egészen más hang volt, mint a minővel az imént őt élteték, az -arczoknak egészen más volt a mosolygása, mint a milyet ő előtte szoktak -mutatni. - -Thököli e közben a felállított török seregek elé ért, melyek két sort -képezve a fővezér sátoráig, közöttük hagyták ellépdelni az ifjút és -kiséretét, üdvözlőleg hajtva meg előtte lófarkas zászlóikat. Alig ért az -ifju vezér a sor közepéig, midőn szemközt jöve rá maga a fővezér, hat -fehér paripától vont díszhintajában ülve. - -A dombról, melyen Teleki állott, mindent jól lehete látni. - -A mint Thököli a fővezér hintajához ért, hirtelen leugrott lováról, a -mit látva, Kara Mustafa is leszállt hintajáról s az ifjú vezér elé -sietve, azt kitárt karokkal átölelte, tág palástjával többször betakarta -s homlokát megcsókolgatá, azután felülteté hintajába maga mellé s úgy -vitte őt sátorába, nagy örömriadal közt. - -Telekinek mind ezt látnia kellett! Ez egészen más fogadtatás volt, mint -a minőben ő és Erdély fejedelme részesültek. - -Körülnézett, – vidámság, derült mosoly ragyogott mindenfelől az -arczokon. Oh e mosolygás megannyi gyilokdöfés volt az ő szivének! - -Félóra mulva kilépett Thököli a nagyvezér sátorából. Fejét azon -gyémántos diadem köríté, melyet a szultán Nándorfejérvárról küldött -számára s kezében hozá a fejedelmi zászlós botot. A mint ismét lóra ült, -s az erdélyi sátorokhoz közel ellovagolt, a Telekivel levő -magyarországiak nem birták tovább tartani magukat, odarohantak hozzá, -kezeit, lábait, ruháját csókokkal boríták, levették lováról s vállaikon, -karjaikon vitték seregéhez vissza. - -Teleki nem nézhette tovább; elfutott sátorába s levetve magát tábori -ágyára, sírt, mint egy gyermek. - -Tehát mindazon építmény, melyet hosszú élet fáradalmaival, annyi -veszélylyel, annyi kitartással összeállíta, – a miért barátait, -rokonait, az ország bölcseit és nemeseit feláldozá, – a miért lelke -nyugalmát adta zálogul, semmivé legyen puszta megjelenése által egy -ifjoncznak, kinek semmi egyéb érdeme nincs, mint nehány szerencsés -ütközet nagyított híre? – Tehát, a mit Erdély leghatalmasabb férfiai -kezéből ki tudott ragadni, a mit nem féltett többé sem háborútól, sem -békekötéstől: leendő nagysága alapját, szétleheli egy tekintet… Ez volt -a legsúlyosabb büntetés a tanácsúrra… Oh a sors oly leleményes… - -Teleki estig ki nem jött sátorából; este felé maga a fejedelem látogatta -őt meg. Teleki nem akart semmi felől tudakozódni; de a fejedelem -elmondott neki mindent. - -– Hallja kegyelmed, Teleki Mihály uram: a magyar urak nem jöttek többet -vissza hozzánk; hanem ott maradtak Thökölivel. És Thököli úgy látszik, -hogy nem sokat akar rólunk tudni, mert nem csatlakozott hozzánk, hanem -átment a török tábor tulsó oldalára, ott ütteté fel sátrait. - -Teleki nyögött a kín miatt, melyet lelkében e szavak facsaró mérge -okozott. - -– Úgy látszik, Teleki Mihály uram, hogy mi arany hegyekkel álmodtunk, -beszélt tovább Apafi jovialis nyiltsággal. Magyar királyság és magyar -palatinusság nem a mi számunkra érett meg a fán. Eszembe kezd jutni a -mesebeli macska, melynek körmével más szedte ki a parázsból a -gesztenyét. - -Telekit a hideg kezdte törni a visszás érzésektől. - -Apafi a neki sajátságos cynismussal folytatá: - -– Bizony, édes Teleki Mihály uram, jobb szeretném, ha otthon volnánk és -Bánfi Dénes, Béldi Pál és a többi okos urak ott ülnének mellettem és -hallgatnám, hogy mit beszélnek? - -Teleki ökleit összeszorítva, lábával a földre dobbantott, mintha -mondaná: «Azért sem fogok engedni!» - -Azután fanyar mosolygással tekinte a sátorában fel s alá száguldó -fejedelemre s hideg, érczkemény hangon monda: - -– Egy fecske nem csinál tavaszt; hogy az a tíz, tizenkét léhütő úr -átment Thökölihez, nem irigylem tőle; – haszontalan szájvitézek voltak, -csak költségeinket szaporíták; – a magyarországi igazi bajnokok serege -nem fog utánok menni, s mikor egy fejedelem zászlói alatt harczolhat, -nem fogja magát egy hazátlan kalandor kezeibe vetni. - -– Akkor jó lesz, ha mindjárt beszél velök kegyelmed, mert tartok tőle, -hogy az éjjel mind hátat fordítanak. - -Telekit meglátszott lepni e szó, tüstént parancsot adott drabantjainak, -hogy járják el a magyarországi csatlakozott seregek hadnagyait, kik -Apafival együtt jöttek Fülek alá s hivják őket össze sátorába rögtön. - -A meghivottak nagy immel-ámmal felgyülekeztek Teleki sátorába s ott a -tanácsúr két óra hosszat beszélt beléjük, elmondva: mennyi jót -várhatnak, ha Apafihoz ragaszkodnak s mennyi rosszat, ha Thökölihez -találnak átcsábulni; úgy hogy az emberek már utóbb megunták az -álldogolást s rákiáltották, hogy éljen! csak hogy már ereszsze őket. - -Még azon éjjel mind átszöktek Thököli Imre táborába. Apafival nem maradt -más, mint az erdélyi atyafiak. - -De Teleki még most sem akarta magát megadni azon gondolatban, hogy ők -itt csak másodrendű szerepet játszanak, hanem még egy utolsó -kétségbeesett merényletre veté fejét; – elment a nagyvezérhez. -Bejelenteté magát és bebocsáttatott. - -A nagyvezér egyedül volt sátorában a tihájával; a mint meglátta Telekit, -kellemetlen ábrázatját még lehetőleg visszataszítóbbá iparkodott tenni s -nagy mérgesen kérdezé: - -– Ki vagy? Hogy hinak? Mit akarsz? - -– Én az erdélyi hadak generálja vagyok uram; Teleki Mihály, – jól -ismerhetsz; csak tegnap voltam itt, fejedelmemmel együtt. - -(Minthogy a két beszélő egymás nyelvét nem értette, a tihának kellett -mindig a kérdéseket és válaszokat tolmácsolni.) - -– Tán nem kivánod tőlem, válaszolt a vezér, hogy minden kis -fejedelmecskét, generálisocskát, a kit valaha láttam, szinről-szinre -felismerjek? Az én uramnak, a hatalmas szultánnak annyi jobbágy -fejedelme van Európában, Ázsiában és Afrikában, hogy számukat sem lehet -tudni és azok mind különb emberek te nálad, hogy tudnálak én tégedet -annyi közül kiismerni? - -Teleki eltette a gorombaságot, s látva, hogy a nagyvezér kitérésekkel -akar rajta kifogni, egyenesen a tárgyra indult. - -– Kegyelmes uram, igen fontos beszédem lenne veled, ha sziveskednél -négyszem között meghallgatni. - -A nagyvezér dühbe látszott jönni erre a szóra. - -– Hát megőrültél-e, vagy édes bortól vagy ittas, hogy velem négyszem -között akarsz beszélni, holott én magyarul nem értek, te pedig törökül; -vagy tán azt akarod, hogy én tanuljak meg a kedvedért magyarul? Ugy-e, -diákul meg tudtatok tanulni, melyen pedig semmi élő nemzet nem beszél? -ugy-e, németül is meg tudtatok tanulni, meg francziául, görögül, – csak -törökül resteltek tanulni, a ki uratok és védelmezőtök? Százötven -esztendő óta járják hadseregeink az országot; tanult meg azóta valaki -közületek törökül? Igen bizony! Megtanultak a mi katonáink magyarul, -mert ragadós a nyelvetek, mint a fákon termő macskaméz. Azért, ha én -nekem ilyen bolondokat akarsz mondani, hogy beszéljünk négyszem között, -eredj haza és tanulj meg törökül. - -Teleki meghajtá magát, haza ment és megtanult törökül; tudniillik, hogy -bekötöztetett egy pár ezer darab tallért zacskóba, s azokat maga után -vitetve, úgy tért vissza ujonnan a nagyvezér sátorába. - -Ezuttal megérte a vezér mindent, a mit a főúr mondani akart. A tolmácsló -tiha mindent megmagyaráza szépen; elmondá, hogy a szultán jégre épít -várat, a midőn oly könnyelmű ifjura bízza a magyarok sorsát, mint -Thököli Imre, ki saját jószágainak is rossz gazdája volt, hát még egy -egész országnak? s annyira nem szeret magán kívül urat ismerni, hogy -inkább számüzeté magát Erdélyből s veszni engedte ottan javait, mintsem -akaratát a törvényes fejedelemnek alárendelte volna; a ki két uralkodó -ellen fellázadt, bizonyára a harmadiknak sem lesz híve; míg ellenkezőleg -Apafi teljes életében hűséges jobbágya volt a magas portának s minthogy -szerény, alázatos ember, sokkal több hasznára fog válhatni, mint -Thököli; ennek mindig a porta lesz kénytelen pénzzel és hadakkal -segítségére lenni, míg amaz segíti haddal és pénzzel a portát és az -érdemes vezéreket, uti figura docet. - -Mustafa meghallgatá a hosszú beszédet, elvevé a pénzt, s azt válaszolta, -hogy majd meglátja, mit cselekedjék? - -Teleki nem volt egészen tisztában a hatás felől, melyet szavai -előidéztek, de nem sokáig maradt bizonytalanságban, mert alig ért a -fejedelem sátorába, jött utána egy defterdár tizenkét lovas csauszszal s -jelenté: miszerint neki a nagyvezértől parancsa van Teleki Mihályt -menten elfogatni s vasra verve a basák tanácsa elé kisérni. - -Teleki Mihály elsápadt e szóra. A hűtlen tiha minden szavát elmondta -Thökölinek, s ez most elégtételt követelt a nagyvezértől, ki legkisebb -lelkiismeretet sem formált belőle, a kitől egy órával elébb ajándékot -fogadott el, ugyanannak a fejét ismét elajándékozni másnak. - -A főúr elveszett embernek tartá magát. - -De a fejedelem oda lépe hozzá, s vállára téve kezét, így szólt: - -– Ha én most az az ember volnék, a kinek kegyelmetek engemet oly örömest -hisznek, a milyennek elhireszteltek, – gyáva, minden kényszerűségnek -engedő: egy óra mulva nem volna kegyelmednek feje a vállai között. De ám -lássa meg mindenki, hogy csalatkoztak bennem. - -Azzal a defterdárhoz fordult és szilárd, határozott hangon monda: - -– Eredj uradhoz vissza és mondjad neki, hogy Teleki Mihály uram az én -hadaim generálisa, az én oltalmam alatt áll; most is az én sátoromban -tartózkodik, a ki tehát valami bűnét tudja, jelentse meg nekem és én -tudni fogok itéletet tartani fölötte; senki pedig az én sátorom deszkáin -belől az ő kezeit rátenni ne merészelje, mert fogadom annak a -szentháromság egy Istenre, hogy ezzel az én buzogányommal töröm össze a -koponyáját; sőt készebb vagyok az előttünk álló ellenséghez minden -seregeimmel együtt rögtön általmenni, hogysem azon gyalázatot -megengedjem történni, hogy az én sátoromon belül csak egy idegen macska -is egy házamhoz tartozó egeret elfogjon, nemhogy hadaim generálisát ki -hagyjam innen húzni! - -A defterdár megvivé a felboszantott fejedelem izenetét a nagyvezérnek; -épen jelen volt Thököli Imre nála; a két úr meghallva az erős -mondásokat, fejeiket hajtogatták rá és azt felelték, hogy «deiszen Apafi -Mihály még is csak derék ember» s újabban visszaküldve a defterdárt, azt -izenték neki, hogy igen helyesen mondta, a mit mondott és fejedelemhez -méltón, s ha Teleki Mihály az ő sátorában van, ott egy hajszálának sem -szabad meggörbülni; de úgy vigyázzon magára, hogy ha ki talál lépni a -sátorból, a rá vigyázó csauszok legottan elkapják s úgy elbánnak vele, -mintha soha Erdély generálisa nem lett volna; most is csak fejedelme -kegyének köszönje, hogy életben marad. - -Teleki semmivé volt téve; nagyratörekvő lelkét semmi sem sérté oly -mélyen, mint annak öntudata, hogy őt a fejedelem védi; hogy azon ember, -kit országszerte gyávának, lelki tehetlennek tartottak, nagy tudott -lenni akkor, a midőn ő egyszerre kicsiny lett; kit még tegnap úgy -képzelt magának, mint egy királynak öltöztetett alakot, kit ő -kénye-kedve szerint igazgat, az ma egyszerre szerepet cserél vele, s -midőn ő benne a bátorság utolsó szikrája kialudt, midőn ő elvesztette -edzett, kipróbált szivét, az megtartá lélekjelenlétét, s most az ő -oltalmára van szorulva. - -Teleki önmaga előtt volt semmivé téve. A bölcseség, hatalom, bátorság -nimbusza eloszlott önhite körül; látta, hogy egy ember, – kivel ő csak -aláirás végett szokta közleni tanácsait, – bölcsebb, hatalmasabb és -bátrabb, mint ő. - -A sátor nyilásain kitekintve, láthatá, hogy az izenet fenyegetőzéséhez -híven a csauszok ott ólálkodnak a sátor körül, s beszélik az ácsorgó -katonáknak, hogy a mint Teleki a sátorból kilép, menten megfogják. A -székelyek nevetnek és ujjongatnak rajta. - -A főúr azon kezdett gondolkozni, hogy ne húzzon-e kardot s kirohanva -addig vagdalkozzék velök, míg össze nem aprítják. - -Mily nevetséges vége lett volna! - -Este felé meglátogatta a fejedelmet Thököli Imre. Gyermeki tisztelettel -járult a tisztes öreg elé, lehajolt, meg akarta kezét csókolni. Apafi -nem engedé, hanem megölelte, megcsókolgatá homlokát s leülteté maga -mellé medvebőrös tábori ágyára. - -Az ifju vezér érzékenyen kért bocsánatot az öregtől azon -szomorúságokért, melyeket neki okozott s melyek utóbb annyira vitték -Apafit, hogy Erdélyből számkivesse. - -– Nekem kellene azért kegyelmedtől bocsánatot kérnem, szólt Apafi -engedelmes hangon. - -– Korántsem, nagyságos fejedelmem, édes atyám; én tudom, hogy te mindig -szerettél engem, de gonosz tanácsosaid oly dolgokat sugdostak felőlem -untalan, mikért meg kellett gyűlölnöd, – de megfizet nekik az Isten -érte, ha én meg nem fizethetek is. - -– Légy nagylelkű irántok, én édes fiam, és ha bántottalak én ő miattuk, -bocsáss meg te nekik én miattam. - -Thököli elhallgatott. Tudta, hogy Teleki a sátorban van, látta is őt, de -nem akarta észrevenni. Végre, a nélkül, hogy tekintetét feléje -fordítaná, a legszenvedélyesebb fenyegetés hangján hozzá szólt: - -– «Hidd el Teleki, sokat practikáltál mindig ellenem, de ki ne -kaphassalak a fejedelem sátora mellől, mert soha bizony több kenyeret -nem eszel. Most is kezemben volnál; ha a méltóságos fejedelmet, kit -atyám helyett tartok, nem nézném, itt üttetném el a fejedet, ilyen s -ilyen áruló fia.» - -Teleki Mihály hallgatott; hogy szive mit beszélt, az a következőkben van -megírva. - -A mint Fülek várát feladták a töröknek, az erdélyi urak hadaikkal együtt -visszamentek hazájokba, s Teleki Mihály a midőn hazaért, meglátogatta a -bethleni templomot, hol Bánfi Dénes hamvai porladoztak és annak -sírkövére borulva megsiratá keservesen a nemes hazafit, kit nagyravágyó -terveinek feláldozott. - - - - -EGY FÉRFI, KIT ŐRANGYALA ELHAGYOTT. - -Egyik csapás a másikat követte ezután. - -A következő évben irtóztató tábort gyűjte Bécs ellen a szultán; az -erdélyi hadaknak is ki kelle menniök. Teleki el akart maradni a -harczból, de kifogásai, ürügyei nem találtak hallgató fülekre; azt -mondák neki, hogy ha eddig ő sürgette a hadakozást, most midőn azt egész -erővel megkezdték, hogy akar épen ő elmaradni belőle? Ha tetszett a -kezdete, tessék a vége is! - -A vége pedig nagyon keserű lett. - -Az irtóztató tábor, mely Bécset körülözönlé, egy éjszaka szétveretett -Szobieszky hős kardja által; a roppant harczi készletek mind ott -vesztek; a diadalra vitt zászlókkal kigúnyolt ellenség dicsekedett, a -sereg szine-java, hősei ott vesztek. - -Az erdélyi hadak nem részesültek e tisztességben, őket Bécs ostroma -folytán Győr alatt hagyták s Teleki nem hagyta használatlanul lefolyni -az időt: míg az ostoba török a sánczokat mászta, ő azalatt a győri német -tábornokkal értekezve, elköté Erdély sorsát a diadalmas félhez. - -Minden beteljesült nyomról nyomra, mit a tébolyodott Feriz a divánban -megjósolt. - -A török hadak mindenütt megverettek. - -Elveszett a török kézről egymás után Esztergom, Visegrád, Érsekújvár; -Nógrád várát megütötte a villám, s szétvetette a lőpor, beletemetve a -várőrséget; végre megostromoltatott Buda s a nagyvezér szemeláttára -kivívatott, s százötven esztendei uralkodás után lehányattak tornyairól -a félholdak, hogy helyeiket újra keresztek foglalják el. - -És mind azokon, kik a divánban jelen voltak, egytül egyig beteljesült a -jóslat, hogy nem sokára meglátandják a paradicsomot. - -Rizlán basa elesett Bécs alatt a janicsárok élén, a budai vezért a -vesztett harcz után Kara Mustafa fojtatá meg; Rifát agát Esztergomnál -taszíták a Dunába a futó seregek a hídról; Kara Ogli Buda sánczait védve -esett el. Ajász basát Thököli ölette meg a szultán parancsára, s Buda -eleste után Olaj bég elhozá Kara Mustafa számára is a selyemzsinórt és a -bíbor erszényt: ez volt az utolsó erszény, melyet Kara Mustafa látott, -mert feje levágatván, abba tétetett bele. - -És végre, midőn nem volt már senki életben a halálra jelöltek közül, -csupán a szultán maga, akkor fellázadt a stambuli nép, feldühödve annyi -veszteség fölött, s a pártütő janicsárokkal rárohantak a serailra, -levágták a szultán tanácsosait, s magát azon börtönbe veték, a melyben ő -saját testvérét harminczkilencz évig sanyargatta; azt a trónra ültették -helyette, ő pedig meghalt a börtönben. - -És nemcsak az teljesült be; hanem az is, hogy a kik a törököt -felbiztatták a harcz kezdésére, a harcz végzetén ellene fordultak. -Erdély letette a hódolat esküjét Caraffa kezébe és Teleki Mihály lőn -római birodalmi gróf, a várak és kerített városok német helyőrségek -előtt nyiták meg kapuikat. A fejedelem fizetett a győzőknek -tizenháromezer rénes forintot, melyet két hétig hordának nagy -társzekereken öreg átalagokba rakva fogarasi tárházából Nagyszebenbe; -Teleki Mihály pedig kapott ajándékba római birodalmi gróf czímet s ezüst -asztalterítéket, mely megért tizezer forintot. Ezzel Erdély a római -császár tartománya lett, s fel volt bontva a szövetség a porta és -közötte… - -Ekkor szólítá magához az Isten történetünk utolsó kedves alakját, az -erényes, magaslelkű Bornemisza Annát. - -Apafi csak felesége holta után érzé, mije volt neki e nő? Őrangyala, -vigasztalója minden bajában, életének világosabb fele, ki a mint letünt, -kétszeresen sötét lett körüle minden. - -Minden baleset, minden gond kétszeres teherrel nehezkedék lelkére, -szivére; nem volt hova menekülnie többé üldöző bánata elől: futott egyik -városból a másikba, mint a meglőtt vad, mely a benne akadt nyíltól nem -tud menekülni; végre bezárkózott szobájába s hat hétig ki nem jött -abból, s ha látogatói jöttek, panaszkodott nekik, mint egy gyermek: - -– Éhen kell meghalnom. Mindenemet elvették már. Esztendeje, hogy egy -batkát sem kapok sem a harminczadokból, sem a bányákból, sem a sóadóból; -ha rám jön a szűcs, a mentém árát nem tudom neki kifizetni, mert egy -fillérem sincs. Hát a fiamból mi lesz, ha meghalok, utánam? szegény kis -fejedelem. Az sem marad neki, a miből az iskoláit kitanulhassa! - -Egészen meg kezde háborodni; sem étele, sem itala, sem álma nem volt. -Egész nap járkált nagy léptekkel a szobában alá s fel, s fenhangon -beszélt magában csodadolgokat. Azon törődött legjobban, hogy éhen kell -neki meghalni. - -Végre azt találták ki gyógyítására környezői, hogy minden nap erszény -pénzeket hoztak eléje, azt mondva: «ezt a pénzt most hozta Apor István a -harminczadokról, ezt a pénzt a sóaknából hozatta Inczédi Pál, azt a -pénzt ez s amaz udvarbíró küldötte; mit búsul nagyságod, mikor elég -pénze van». - -Ugyanazokat az erszényeket aztán másnap ismét előhozták s új czímeket -gondoltak ki számukra. - -Ezen együgyű csel némileg megnyugtatá a jámbor öreget; de a régi -aggodalom annyira lerombolá már különben sem erős kedélyét, hogy az -sohasem nyeré vissza életfrisseségét többé. - -Mindig ernyedettebb, tompább lett, s ha azelőtt kerülte az álom, most -meg úgy rájött, hogy két nap is elaludt egyhosszában. - -Végre, a mi az utolsó foka a halálos elmeháborodásnak öreg embereknél, -elkezde azon nemébe jutni a nymphomaniának, midőn az élvezni erőtlen -vágy kínzó óhajtással kiséri a női kellemeket. Egyszer-másszor -megpillantá a szép telivér Mikó Istvánnét és a kedves deli Vér -Györgynét, mindkettő özvegy asszony volt, s órákig elleskelődött -ablakában, ha nem láthatná-e meg őket az utczán? Titokban mindenféle -csatlós által tudakozódtatott utánok: ha nem volna-e kedvök hozzá nőül -menni? - -Teleki megtudá a dolgot, s rajta menvén, megpirongatá keményen, hogy -minő bolondságon töri a fejét; emlékezteté első feleségére, kinek -jóságát, szépségét oly könnyen s oly rövid idő alatt feledni tudja. - -A szegény ember erre elérzékenyült s fölkereste szobájában Bornemisza -Anna életnagyságú arczképét, s odajárulva hozzá megcsókolá annak kezét, -s kezeit összetéve, könyörgött hozzá, hogy bocsásson meg neki, szegény -eltántorodott bűnösnek s nézzen le rá onnan a magas mennyből, s ekkor -ismét vigasztalhatlan volt a felett, hogy oly szép, oly kedves, oly -páratlan asszonyt, mint Anna volt, el tudott feledni, más asszonyra -nézve. Hogy fog szemébe nézhetni majd a túlvilágon. - -Végre megszánta őt a Mindenható s elszólítá e siralom völgyéből; elmene -azon hazába, a hol nem laknak törökök és nincsen háború. - -Kevesen siratták meg; legtöbben azt mondták: «Jól járt szegény, Isten -nyugtassa meg!» - -Földnek vált hamvai az Apafi-család ősi temetkezési helyén, Almakeréken -adattak át az örök nyugalomnak. - - - - -AZ ÚJRA KIHÚZOTT KARD. - -A német seregek teljesen birtokában voltak már Erdélynek, a török -mindenütt visszanyomva, elgázolva; a bajor választó-fejedelem, Miksa, -Nándor-Fehérvárt ostrommal megvevé, a várat védő tizenkétezer janicsárt -kardélre hányatva. Ezzel Törökország kapuja volt bedöntve; a győztesen -előre haladó birodalmi seregek a badeni herczeg vezetése alatt a török -seregek maradványait Niszszánál tönkre verék. Viddint elfoglalák; onnan -behódoltaták Bolgárországot, az Arnótságot, le egész a joni -tengerpartokig, Stambult nem védte más többé, mint a Hæmus havasai. - -A kiöntött ár semmit sem hagyott elfoglalatlan, még a kis Havasalföld is -meglátta a hódító zászlókat, melyet pedig szerencsés helyzete, vad -vidékei s fölséges rossz utai eddig mindig megőrizének seregjárásoktól. - -Még mindig az öreg S*a volt a fejedelem s ezúttal gyönyörű példáját adá -az oláh politikai ügyességnek, mely más részről az ő egyszerű észjárását -is kereken jellemzi. - -A birodalmi seregeket Oláhországba vezetni Heiszler tábornok volt -megbízva; ez tehát előre írt S*a herczegnek, hogy ő tizezer emberrel -Bukarestbe menend az erdélyi havasokon keresztül, tehát előre -gondoskodjék hadainak szállásáról és élelmezéséről, miután a téli -táboridőt ott akarja tölteni. - -Ugyanakkor a tatár chám is tudósítá a herczeget, hogy ő negyvenezer -emberrel szándékozik Oláhországot megszállani, miután az erdélyi seregek -mozdulatait a közelből akarja figyelemmel kisérni. - -A herczegnek az egyik igéret ép úgy nem tetszett, mint a másik; fogta -tehát, és a tatár chám levelét elküldte Heiszlernek, tudtára adva, hogy -óvakodjék, mert nagy erővel jönnek ellene; a Heiszler levelét pedig -elküldte a tatár chámnak, barátságosan figyelmeztetve rá, hogy ne sokat -mozogjon, mert Heiszler majd a háta mögé kerül. - -Ilyenformán mind a két sereg visszavonult az országból, s Havasalföldre -sem a német, sem a tatár nem ment telelni. - -Ez az apró státusok diplomatiája. - -* * * - -A Libanon vadregényes hegyei között van egy kies völgy, már magától a -természettől különös előszeretettel alkotva; az óriási bércztömegek -között, melyek nagy tág öblöt körítnek körüle, emelkedik ki egy gömbölyű -domb: síkságon hegynek is megjárná, de ez óriási havas bérczek között -csak úgy tünik fel, mint egy kicsiny halom, maig sem terem rajta egyéb, -mint czédrus, a legszebb, a legsötétebb, legterebélyesebb törzseit e -nemes, illatos fának itt lehet találni. Egy tajtékzó hegyi folyam -zuhogva rohan el mellette kétfelől, keskeny fahíd köti össze az átelleni -bérczczel, a híd közepe egy a vízből kiálló szikla hegyére támaszkodik. -Távol a kékülő erdők közül elővillannak Éden város fehér, tetőtlen -házikói, melyek a hegyoldalba építve, úgy tünnek elő, mint valami rakott -kártyavár s távol a hegyek nyilásai a syriai tengeröbölt engedik -láttatni. - -E szép helyen van jelenleg Lady Stanhope Eszther, a regényes szellemű -angol hölgy európai comforttal épült lakása; hajdan itt állt a magányba -vonult Feriz bég költőien regényes kioszkja. - -Az ifju makacs kitartással élte le a magányban lefolyt éveit, a -körülhangzó csatazaj közepett. - -Azon jóslat, melyet egykor a divánban tett, kiszivárgott a nép közé, -elterjedt a hadseregben s a mint egyenkint bekövetkeztek egyes mondatai, -annál leverőbben vert gyökeret a babonás tudat a harczosok szivében, -végre általános hitté kezde válni a török nép között, hogy a míg ő -fegyvert nem ragad, addig mindenütt veszteni fognak és mihelyt újra -megjelenik a csatamezőn, meg fog fordulni a hadi szerencse s újra -kedvező lesz az ozman fegyvernek. - -E vakhitet régóta hasznára akarta fordítani a diván, szüntelen küldözte -követeit az ifjú remete magányába, tudósítva vezérek elestéről, -elvesztett csatákról, szorongatott veszélyeiről. - -Ferizt meg nem indítá semmi. Mindezekre azt felelte: «úgy kelle történni -mindennek; – a kigyó tojásából nem kelnek ki galambok; – eltemettétek jó -barátaitokat, hogy szolgálhassatok ellenségeiteknek; hallgattatok a -bolondokra és bíztatok a hitszegőkben és tánczoltatok az igaz emberek -sírjain. Énekszóval fogadtátok, a ki megrontott benneteket, és börtönben -öltétek el, a ki megakart szabadítani. Most álljanak elő azok, a kik le -tudták törülni a szent esküvést egy türelmes lapról, kik megszaggaták, -megégeték, szélnek szórták az Isten előtt tett fogadás lapját, most -törüljék le a történet lapjáról a rajtok esett gyalázatot; mondják azt: -volt! nincs! ne legyen! mi úgy akarjuk! támaszszák fel az elesett hősök -seregeit, vegyék vissza az elfoglalt várakat és keressenek tanácsot ott, -a hol találtak eddig. Ti pedig tanuljátok meg, hogy Allah nevével -játszani veszélyes, s bár oly magasra nőjön is valaki, hogy fejével az -egeket érje: – ember ő és lábai alatt ha megmozdul a föld, menten -összeomlik.» - -Az emberek átlátták, hogy nem oly őrült szavak ezek, minőknek látszanak, -s minden újabb harczi veszteség után több-több régi ismerője látogatá -meg, kérve, unszolva, hogy vegye fel újra kardját s vállaljon vezérséget -a hadseregnél. - -Ő minden ajánlatot szigorúan visszautasított. Semmi kecsegtetés sem volt -képes őt határozata megváltoztatására bírni. - -– Majd ha az én kardom aratásának kalászai megértek, nem várom, hogy -hívjatok: önként megyek. Ám az idő senki kedvéért sem siet; de el sem -marad… - -Lőn azonban, hogy ezen idő eljövetelére nagy szükség lenne már az ozman -birodalomban: a német birodalmi zászlók Törökország belsejében lobogtak; -a lengyel visszafoglalta Podoliát; a velenczések a török szigeteken -voltak, s végre Erdély is elszakadt a portától s a vele ellenkező -hadaknak nyitá meg várait. - -Az új szultán hadsereg, vezérek és dicsőség nélkül vette át az -uralkodást, de e hosszú börtönélet megtanítá, mint kell kitartó erővel -évekig egy cserépdarabbal kőfalakat keresztül vájni s nem esni kétségbe -a jövendő vigasztalanságán. - -Rögtön új hadakat gyűjtetett fel; jutalmakkal buzdítá a harczi érdemet; -megnyeré szövetségeseit, kik közül legtöbb bizalma volt Thökölihez; őt -kinevezé Erdély fejedelmének s parancsot adott ki a tatár chámnak és -moldvai vajdának, hogy őt hadaikkal Erdélybe betörni segítsék. - -Thököli nyugtalan, hír- és dicsszomjú lelke örült az új munkának, s csak -akkor búsult el, midőn meglátta a hadat, melylyel neki Erdélyt -elfoglalnia kellene. Rabolni, gyujtogatni jók lehettek azok, számra is -elég sokan voltak; de minő harczot lehete víni ily rendetlen néppel, -melyet semmiféle erő nem birt valami alakú tömegbe állítani; kik nem -ismertek semmi más hadi tudományt, mint előre futni és hátra futni; -kiknek legokosabb fegyverök volt a nyíl, kik ha puskaropogást hallottak, -bedugták füleiket és szétfutottak, mint az egerek. - -És ezekkel induljon ő a birodalmi jól rendezett, fegyelemtartó, -fegyverforgatásban gyakorlott hadak ellen, országot foglalni? - -Hirtelen egy gondolat ötlött eszébe. Leült és levelet írt, s azt gyors -futárjának adta; lelkére kötve, hogy még pihenni se állapodjék meg -sehol, a míg azt kézhez nem adta. - -E levél Feriz béghez volt intézve. - -Benne tudatá vele Thököli az erdélyi eseményeket, s a levél végére tevé: - -«Ime a mit megjósolál, bekövetkezett; a kik velünk egy sorban kezdték a -harczot, most ellenünk fordulva folytatják azt. Emlékezzél meg, hogy -fogadást tevél azon időre és a fogadás teljesítésre vár.» - -Feriz bég korán reggel kapá e levelet, s a mint végig olvasta azt, egy -pillanatig sem gondolkozott rajta s parancsot adott lovászainak, hogy -rögtön nyergeljék fel harczi paripáját; kardjai közül kiválasztotta, a -melyikkel legsúlyosabb csapásokat szokott osztani a harczban; leveté -szürke palástját s fényes drága öltönyt övedzett magára; pinczéjében -megnyittatá az évek óta meg nem érintett tömlőket, s csatlósait, -válogatott szolgáit, kik ott együtt laktak vele, megvendégelé és együtt -ivott velük, mit évek óta nem cselekedett már s mondá nekik, hogy vígan -legyenek, mert egy óra mulva indulni fognak a hadba. - -A birodalmi sereg egészen otthon tevé már magát Arnótországban. Szép -vidékek, szép asszonyok mosolyogtak a győzőkre; pénz is volt, a mennyi -kellett, minden arnót férfi fejenkint egy aranyat fizetett adóba, s meg -sem érezte azt. De hogy arnót asszonyok is fejenkint egy-egy csókot -kezdtek fizetni, azt már megérezék. - -És nem sokára jött a hír, hogy roppant tatár had közelít az arnót hegyek -felé, számuk többre megy hatvanezernél. - -A birodalmi had nem volt több mint kilenczezer, de ők csak nevették a -harczi hírt; nagyobb seregeket is láttak ők már futni maguk előtt; a -török hadsereg színe, válogatott hősei, a spahik, a janicsárok ezrével -omlottak le fegyvereik alatt, ott ölettek meg bevehetlennek hiresztelt -váraik piaczán, mit félhettek e rendezetlen tatár csapattól, melyet soha -sem használtak egyébre, mint a megszállott tartományokat fölégetni? Még -csak arra sem tarták méltónak a hírt, hogy Magyarországból segítséget -vonnának maguk mellé, hol a badeni herczeg Nándor-Fehérvár alatt feles -számú sereggel táborozott. - -Az arnótországi hadak vezére volt a hannoveri fejedelem. - -Ő váltá föl a nem rég meghalálozott bölcs Piccolominit, s bár öröklé is -annak vitéz szellemét, de aligha bölcs elővigyázatát. - -Azon hírre, hogy a tatár sereg közelg, kiállt a fejedelem a síkra -kilencz ezredével, s elfogadta a közelgő ellenséggel a harczot. - -Mi volt ez az ellenség? A régi gyülevész, a mely az első sortüzelésre -hátat szokott fordítani s megfutamodni a harczból, mert csak azért járt -lovon, hogy nehezebb legyen utólérni. - -Igen, a régi gyülevész volt ez most is, de új szellem lelkesíté azt -most, új vezér állt előtte, kit soha futva, soha megverve nem látott az -ellen; a halottaiból feltámadott Feriz bég. - -Thököli levele után rögtön sietett az ifju bajnok Syriából, az új -szultánnak kardját és eszét felajánlani. A szultán az első szók után -megismeré, hogy nem ez ifju az őrült, hanem azok voltak őrültek, kik -ellenkeztek vele s rögtön reá bízá a legelső tatárcsordát, hogy vezesse -azt a birodalmi seregek ellen. - -A török hadakba új lélek látszott szállani azon hírre, hogy Feriz bég -ismét kardot emelt, mert ez volt a jóslat vége: a harczi koczka -megfordulása, a győzelmek újra kezdődése. Mindenünnen seregestől -tódultak zászlói alá, és az sokat tesz, azon vak meggyőződés, hogy a -diadal Istentől van igérve. - -És Feriz bég nem volt az csupán, a mik török vezérek szoktak lenni: -vitéz katona, ki bátran mer elől rohanni a harczban, ő egyúttal eszes -hadvezér is volt, ki minden mozdulat hatását ki tudta számítani, ki -emberei életét eredménytelenül nem koczkáztatá soha, ki minden -legjelentéktelenebb erőnek hasznát tudta venni, föl tudta fogni a tér és -helyzet előnyeit, ismeretes volt minden egyes nemzet harczolás módjával, -s kit a véletlen soha zavarba nem hozott. E miatt katonái határtalan -ragaszkodással voltak hozzája, mert tudták, hogy ha elvesznek is, -haláluk nem vezérük gyalázatának, hanem a győzelemnek leend pecsétje. - -A mint Feriz a hannoveri fejedelem fölállított hadait egy dombról végig -nézte, melyek emelkedett szabad téren álltak előtte, megbonthatlan -tömött harcz-sorokba verve, mint egy eleven gép, mely egyszerre mozdítja -irtóztató karját: hirtelen visszaküldé a vele levő tatárokat a fenyves -erdőkbe, hogy ott a fenyőkből kifolyó lágy szurokkal és terpetinnel -vonják be nyilaikat, s ez megtörténve, elküldé őket, hogy lovagolják -körül a fejedelem táborát s fogják minden oldalról egy nyillövésnyire -körül. - -A fejedelem látta e mozdulatokat s engedett történni mindent; többször -megpróbálták már a törökök a német sereg ellen ez együgyű fogást; -körülözönlék máskor is baromsokaságukkal a kisded, rendezett tábort s -úgy rohanták meg minden oldalról; ezek engedték őket szépen egész -puskáik végeig jönni, s akkor egyszerre kilőttek rájuk minden fegyvert -és rendesen ez volt a vége az ütközetnek. - -De Feriz nem intézett ellenük rohamot, hanem körülállítva a tatárokat, -azt parancsolá nekik, hogy nyilaikat meggyujtva, úgy lövöldözzék fel a -levegőbe, hogy azok a német táborra visszahulljanak. - -Ily módon sokkal távolabbról lőhettek ellenfeleikre, mint azok ő reájok, -mert az ívben repülő nyíl sokkal távolabb ér, mint az egyenesen kilőtt -puskagolyó, s bárhova esik, hegyével sebet ejt, a fáradt golyó pedig -lepattan. - -Egyszerre lángoló nyilak özöne borítá el az eget, s minden oldalról -hullottak a birodalmi seregek tömött soraira az égő gyantás nyilvesszők, -mintha pokoli tűzeső viharzanék le fejeikre; a nyilak hegyeikkel bele -akadtak a lovak hátába, égő cseppjeiket a harczosok arczára hullaták, -ruháikon, kalapjaikon keresztülfuródva égető sebeket ejtének rajtuk; a -lovak szilajul kezdtek hánykódni e szokatlan támadás rémületében, a -katonák káromkodva kezdék el puskáikat kilődözni ellenfeleikre: elébb -egyenkint, majd össze-vissza, egy-egy hadsor, egy külön álló csapat; a -vezér szavára senki sem hallgatott, a rend felbomlott egészen, az égő -nyilak kárhozatossá tevék a tömött hadi rendet, mert sehova sem lehete -menekülni előlök, s minden nyíl emberére talált. - -Ekkor megfuvatta Feriz bég a trombitákat s egyszerre minden oldalról -megrohanták a birodalmi seregeket; azok nem voltak képesek a támadást -szokott harczi renddel visszautasítani többé, hanem összeelegyültek -megtámadóikkal, férfi férfi ellen vívott, a jó válogatott német hadak -nem adták meg magukat gyáván, egy sem ment el a nélkül, hogy magával -valakit ne vitt volna a másvilágra; de a török végre is több volt, s -midőn a fejedelem hada már kifáradt a tatárokkali viadalban, Feriz bég -akkor hozá elő a pihent tartalék-hadat: a janicsárokat, a spahikat, kik -égtek a vágytól, a neveiken száradt gyalázatot valahára lemoshatni. - -A hannoveri fejedelem elbúsultan látta végveszélyét, még egyszer -keresztül akarta magát törni ellenfelei sokaságán, de egy erdőt látott -maga körül mindenütt fölemelt dárdákból s kétségbeesetten rántva kardot, -ott esett el a csatamezőn és a többi is mind elhullott. Az egész hadból -hírmondó sem jutott haza. - -Ez volt az első győzelem, mely annyi veszteség után még egyszer -megfordítá a török had szerencséjét s mint a jóslat és a közhit tartá, e -fordulat Feriz bég kardjától támadt, mely el volt átkozva Allahtól addig -hüvelyben maradni, a míg a harczi veszteségek tartanak s csak akkor -támadni elő, midőn a diadalok napja újra kisüt. - -A hír rögtön elterjedt az ozman birodalomban s új erő, új lélek szállta -meg egyszerre annak harczosait, a gyászbúcsújárásokat megszüntették, az -elcsüggedt, szétszaladt népek újra zászlóik körül kezdtek gyűlni s -Stambulban ez volt az első szabad lélekzet: a veszély nem függött feje -fölött többé. - - - - -AZ UTOLSÓ NAP. - -Készen vagyok már mindennel: csak a fizető nap van még hátra. - -A mi fényes, a mi derült volt történetünkben, azt mind szépen -eltemettük: a kedves leánykák, a deli hölgyek, a bűbájos odaliszkok, – -helyeiken vannak már, – az égben. Úgy látszik, hogy a sors csak azért -tartá meg a legsötétebb alakot, hogy igazságot szolgáltasson népek és -országok szeme láttára, Isten dicsőségére, emberek okulására. - -Erdélyben jól tudták már, hogy a porta Thökölit nevezte ki erdélyi -fejedelemmé, s hadakat adott kezére, mikkel az országba betörve, azt -elfoglalja. E hírre Heiszler parancsot adott a vármegyéknek és a -székelységnek, hogy az ország védelmére keljenek föl, a mit azok meg is -tőnek. Valóban az erdélyi népnek annyit kellett szenvedni mindenféle -szövetségeseitől és pártfogóitól, miszerint épen nincs mit csodálni -rajta, ha egyszerre készen volt majd az egyiket, majd a másikat ütni, ha -felszólították. - -A magyar seregeket Macskási Boldizsár és maga Teleki Mihály vezérelte, a -németek fővezére volt Heiszler, ki mellé még Norche és Magni tábornokok -voltak adva, s az ifju hős Doria, főcolonell; csatákban edzett hős -mindenik, kiket a hadi szerencse mindig tenyerén hordozott, s az a -sereg, melyet vezérlettek, Bécstől Havasalföldig nem látott másforma -törököt, mint elhullottat vagy szaladót. - -A mint Thököli Havasalföldön keresztül hadaival közelített, Heiszler -hirtelen elzáratá a szorosokat, három ezredet lerendelt a vaskapuhoz, a -marosszéki hadakat a törcsvári szorosba állítá, ő maga a bozzai szoroson -állt derék seregével, s ott a hegyek között tábort ütött. - -A német generálisok semmit sem szerettek olyan kevéssé, mint ha a magyar -vezérek a hadvezér titkaiba belebeszéltek; Heiszler szüntelen rusticus -generálisoknak csúfolta őket, Telekinek pedig megvolt az a szokása, hogy -bölcsesége bebizonyítása végett szüntelen ostromlotta tanácsadásaival a -német vezért; elmondott neki egy csomó dolgot, a mikre Heiszler -kénytelen volt azt felelni, hogy mi haszna neki abból, hogy ezeket -megtudta? Egész hadi terveket készített neki, miket Heiszler kegyesen -helybehagyott, de egy betűt sem hajtott belőlök végre. - -Ott igen vígan mulatoztak a táborban levő hadak, sem enni, sem inni -valójuk nem hiányzott, a székelyek is közel voltak feleségeikhez, -tűzhelyeikhez, tehát ők sem kivánkoztak haza; csak Teleki volt örökké -nyughatatlan. Azt szerette volna, ha szüntelen sétáltatták volna a -hadakat egyik szorostól a másikig, az emberek éjjel-nappal fegyverben -állva őrzöttek volna minden gyalog-ösvényt, mely az országba vezet. - -Midőn már harmadik hete mult, hogy Bozzán tábort ütöttek, egyszerre -megszólítá komoly aggódó arczczal a tábornokot: - -– Uram, mit gondolsz: hátha Thököli azalatt, míg mi itt lesünk rá, az -országnak valamelyik más kapuján talál megjelenni? - -– Mindeniket zárva találja maga előtt, felelt Heiszler. - -– Hátha kinyítja addig, míg mi odaérünk? - -– Akkor nem az lesz a baja, hogy mint jőjjön be, hanem, hogy mint menjen -ki? - -Teleki meg akarta mutatni, hogy ő is ért a hadviseléshez s komoly -tanácsadásképen mondá: - -– Én épen nem találom czélszerűnek, hogy a derékseregek az ország egyik -szegletében tartózkodjanak; szerintem sokkal biztosabb volna némi -helyőrséget hagyva minden szorosnál, oly közép helyen állapodni meg, a -honnan egyenlőn közel volnánk Törcsvárhoz úgy, mint Bozzához. - -Most az egyszer igaza volt Telekinek, de Heiszlert épen az boszantá, -hogy a diák generális oly dolgot mondott neki, a mit nem czáfolhat meg. -Teleki, mintha valamit érzene, különösen nyugtalan volt ezúttal; azt -sejté-e, hogy a kik Erdélybe be akarnak törni, azok senkinek sem oly -elkeseredett ellenségei, mint épen ő neki? - -– Uram, monda, nem hagyva békét a tábornoknak. Én itt semmi munkában sem -részesülök, tégy velem valamit, parancsolj valami állomásra és én -betöltöm azt becsülettel, csak foglalkozást adj. - -– Mindjárt adok, monda Heiszler s karját Telekiébe öltve, bevitte őt -magával a sátorába, ott leültette a kerek tábori asztal mellé, s az ott -ácsorgó őrök közül egyet elkülde, hogy hívja össze a tábornokokat; a -mint Norcher, Magni és Doria megérkeztek, azokat is leülteté Teleki -mellé, végre maga is az asztalhoz ült, s akkor kihuzva a fiókból egy -tuczat kártyát, odaadá azt Telekinek, ezen szavakkal: - -– Itt van a kivánt foglalkozás, oszszon kegyelmed. - -– De uram, pattant fel Teleki egészen zavarba hozva e tréfa által, -kártyázni, midőn az ellenség előtt állunk?… - -– Nem tehetünk okosabbat, a míg az ellenség nem áll előttünk. Tud -kegyelmed landsknechtet játszani? - -– Nem tudok, uram. - -– No majd megtanítjuk rá. - -Meg is tanították, mert pár óra alatt elnyertek tőle pár száz aranyat, -mire Teleki azon ürügy alatt, hogy nincs nála több pénz, félre vonult a -játéktól; nem e nehány arany vesztesége bántotta őt, hanem azon tudat, -hogy bölcs tanácsait annyira semmibe sem veszik. - -A többi urak folytatták a játékot; Heiszler egyre nyert bomlottul, -elnyerte a többi tábornok minden kézi pénzét, úgy, hogy utoljára -garmadává nőtt előtte a tallér és arany, s a háromszegletű kalapját -egészen színig tölté meg vele. - -A vesztes fél tréfákkal iparkodott magát vigasztalni. - -– No no! a ki szerencsés a játékban, szerencsétlen a szerelemben. - -– Ejh! kiáltá Heiszler, beseperve a vesztett tételeket; nekem csak egy -szerelmem volt életemben és az a harczmező; ott pedig szerencsés voltam -mindig. - -E perczben sebes lódobogás hangzék kívül s rövid szóváltás után a künn -álló őrrel, belépett egy porlepte dragonyos hírnök a sátor nyilásán s -fulladozó hangon rebegé Heiszlernek: - -– Thököli előcsapatai Törcsvár előtt vannak, a szorosba állított hadakat -megtámadták és leölték, csak a székelység áll még ellent, ha sietve nem -jöttök, elfoglalják a szorost. - -Heiszler egyszerre lecsapta az asztalra a kártyát, s kifordítva a -kalapjába töltött pénzt, hogy az szanaszét gurult a sátorban, hirtelen -felcsapta kalapját fejére, s kardját kivonva, kiáltá: - -– Lóra uraim! Gyorsan Törcsvár felé. Még jókor érkezhetünk. - -– Nem mondtam-e igazat! dörmögé Teleki. - -– Ejh, semmi baj. Fuvassátok meg a trombitákat, le kell a sátrakat -törni; az őrtüzek hadd maradjanak égve, a harmadik trombitaszóra -mindenki indul Törcsvár felé. Itt csak egy kornétás osztály marad két -taraczkkal a szorost őrzeni. Helyre, Teleki Mihály uram. - -Ezzel lóra veté magát. Teleki is visszasietett a vármegyék hadaihoz, s -nemsokára az éj sötétjében ügetve haladt előre az egész tábor Törcsvár -felé. - -Augusztus 19-ike vala; oly csendes, langyos nyári éjszaka, hogy egy -falevél sem mozdult. A szép csillagos égre nagy méltóságosan emelkedtek -az óriási havasok, melyek roppant lánczolatban fogják körül Erdélyt; -minden hallgatott, csak néha-néha hangzott fel a méla éjben távol -csörtető hadak robogása, melyek Törcsvár felé siettek. - -Itt a hegyek lánczolata egy tág nyilást enged láttatni, mely később -annyira összeszorul, hogy alig képes két szekér egymás mellett haladni. -Az út mélyen visz el két sziklafal között, s ha szemközt nehány száz -elszánt kitartó férfi áll, e helyen képes a legnagyobb hadsereget -feltartóztatni. - -Túlnan Oláhország felől, ha a hegyekről letekintünk, látjuk Thököli -seregének őrtüzeit égni, mely a havasok tulsó oldalán táboroz, roppant -kiterjedésben. - -Innen sötét minden. Az első meglepetés után, mely nehány száz dragonyos -életébe került, kik áthatoltak Oláhországba, a székelység hirtelen -levágott fákkal eltorlaszolta a szorost s felvonult a hegytetőkre, s a -szoroshoz közeledő tatárokat oly kőzáporral fogadta onnan, hogy azok -kénytelenek voltak a továbbnyomulással felhagyni s visszavonulni. - -A török táborban élénk sürgés-forgás látszott, a tatárok egész ökröt -sütöttek nyárson s metszették a meddig megsült; nehány jókedvű oláh, -borhoz jutva, tánczolta a maga nemzeti tánczát, a halmokon a magyar -huszárok fuvatták maguknak a tárogatót, melynek elható hangjai gyakran a -havas tulsó oldalára is áttévedeztek. De azért, hogy a tábor vigad, az -előörsök rendesen ki vannak állítva. A seregnek két oly ifju vezére van, -kiket a harczi tapasztalás öreg emberekké tett, ők virrasztanak -valamennyi helyett. - -A szélylyel felállított előörsöket két lovag látszik sorban látogatni. -Ellenkező irányban haladva, egy helyen összetalálkoznak. A két vezér az. - -A mint Thököli megismerte Ferizt, odalovagolt mellé s kezet szorítva -vele, együtt lovagoltak tovább. - -A nélkül, hogy maguk észrevennék, félretértek a tábortól, a hegyi -ösvényeken előre haladva szótlanul. - -Végre megtöré a csendet Feriz, búskomor hangon szólva Thökölihez: - -– Van-e kétségbeejtőbb, mint hegyet látni és nem tudni repülni? - -– Kivált akkor, midőn a vágyak a hegy tulsó oldalára vonzanak. - -– Mik a te vágyaid, szólt keserűen Feriz, az enyimekhez képest, a tied -csak a dicsszomj, de az enyim a vérszomj. - -– Még annál is erősebb, a mi engem ösztönöz; szólt búsan Thököli. Nekem -nőm van. - -– Ah értelek! és nődet akarod látni? Nekem is volna, ha meg nem ölik. És -derék, hozzád méltó asszony e nő? - -– Messze kellett laknod ez országtól, szólt Thököli büszkén, hogy hírét -ne halljad. Nem az én nevem adott kölcsön fényt Ilonám nevének, mint ő -az enyimnek. Mikor mindenki elveté már a fegyvert Magyarországon, én -magam is kijöttem az országból, maga maradt Munkács várában és védte azt -oly hősiesen, hogy egy férfi büszke lehetne rá. Az ellen megszállotta az -erősséget, s éjjel-nappal löveté annak falait ágyúkkal, bombákkal. Ilona -mint egy férfi állt az ostromlott falakon, golyók süvöltése, ágyúk -dörgése között, a várba esett bombákat nagy áztatott bivalybőrökkel -oltatta el, s az ágyúkat saját kezével sütögeté ki az ostromlókra, s -éjjelenkint felragadva a zászlót, rajta rohant a sánczaiban alvó -ellenfélre s levágta katonáit, beszegezteté ágyúit és sátorait -felgyújtatá. - -Ferizt egészen fellelkesíték e szavak. - -– Meg fogjuk szabadítani e derék asszonyt; még most is védi magát? - -– Többé nem. Legkedvesebb emberem, a kire rá bíztam, hogy viselje -gondját, egy ember, kit koldusból én tettem úrrá; az árulta el, s most -fogva tartják. Oh, hidd el Feriz, ha visszaadnák őt nekem, talán -cserében örökre el tudnék felejteni dicsőséget, korona utáni vágyat; de -a míg őt vissza nem vívtam, keresztül török a poklokon is érte, s látni -fogod, hogy keresztül megyek e hegylánczon, mert bár keresztül repülni -nincs erőm, de átmászni rajta van türelmem. - -Feriz bég búsan sohajta fel: - -– Oh, én nekem már nincs senkim, a kiért úgy siessek a harczba. - -E közben a két ifju ismét a legelső őrtűzhöz ért, ott kezet szorítva, -elváltak egymástól és eltávoztak jobbra sátraikba. - -Másnap korán reggel belépett Thököli Ferizhez, mondva, hogy épen most -hozzák hírül, miként Heiszler megérkezett még az éjszaka, pihenéstelen -nyargalva Nyén és Szent-Péteren keresztül Törcsvárára. Teleki is vele -van. - -E név felvillanyozta az ifju törököt. - -Hirtelen felszökött fektéből, s kardját kirántva, azt az ég felé emelé, -szavakat nem találó düh kifejezésével arczán. - -– Köszönöm neked Allah! hogy őt is előmbe hozád! Azzal Thökölinek nyújtá -kezét: most már én is azt mondom, hogy ha röpülni kell is, át fogunk -menni a hegyeken. - -A két vezér ezután tovább egy óránál tanácskozott együtt titokban, -mindenkit kiküldve a sátorból. Akkor eljövének, rendbe állíták a -hadakat; Feriz kiválogatá legjobb janicsárjait és spahiait, Thököli a -magyar huszárságot s a leggyorsabb tatárokat, s e kisded, mintegy -hatezer főre menő sereggel eltávoztak, a nélkül, hogy megmondanák, hová? -A roppant tábor azalatt a moldvai vajdára bizatott, meghagyatva neki, -hogy éjjel-nappal ellenkezzék a túlnan levő erdélyi sereggel és helyéből -meg ne mozduljon. - -A két ifju vezér ez alatt a kis válogatott csapatot bevezette a hegyek -közé, a sötét, erdős hegyszakadékokba, miknek kietlenét emberi láb nem -taposta soha. Most ez ösvénytelen ősvilági vadonon keresztül ők egy -hadsereget akartak átvinni. Ha valaki a magasból egymásra hányt bérczek -tömkelegére tekint, azt fogja mondani: őrült gondolat! Hanem hiszen az -is volt mind a kettő. Egyiket élő szerelmének kiszabadítása, másikat a -meggyilkolt szerelemérti bosszuállás ragadta magával, s ez mindkettő -közel atyafi az őrültséghez. - -Azon eszme, hogy e meredek sziklákon, vad folyam szaggatta örvényeken -keresztül egy egész lovas hadsereget szállítsanak át, valóban nem -születhetett más lélekben, mint a hol oly erős az akarat, mint -Thökölinél. - -Majd irtóztató meredek lejtő állt a sereg előtt, melyen térdeiken -csúszva kellett egyenkint aláereszkedniök, a lovak farkaira pedig nagy -fákat kötöttek, azok tartották vissza gallyaiknál fogva, hogy a -mélységbe le ne hengerüljenek; majd ismét óriási sziklafal állta -útjokat, mely egy szűk hegytorkolatba zárta be őket, a honnan nem volt -kijárás; itt nehányan a sziklahasadékokba s a falból kinőtt folyondárok -gyökereibe kapaszkodva, kötelet vittek fel magukkal, s azokat kiálló -fatörzsökre kötött vascsigákra téve, odalenn malomkorongot állítának -fel, s úgy húztak fel egyenkint minden embert, minden lovat. Olykor -hosszú sziklagerinczeken kellett végig menniök, melyek épen csak oly -szélesek voltak, hogy egy ló végig mehetett rajtok, jobbra és balra ezer -lábnyi mélység, melynek a rajta fekvő ködtől fenekét nem látni, s mikor -közepére értek, öles szakadások tátongtak előttük, melyek ketté vágták a -sziklaösvényt; a ki át nem bírta ugratni, ott veszett, mert -visszafordulni nem lehetett. - -E helyeken soha sem jár egyéb a vadmadárnál, s a fészkéről felriasztott -kövi sas bámulva nézett le a kőszálról, melyre fölrepült, a nyüzsgő, -iparkodó harczi tömegre, hogy mit keres ennyi nép e kietlen hazában? - -A két ifju vezér mindenütt legelől járt, merészségük példát adott a -seregnek, kitartásuk buzdítá új erőre, s kifogyhatlan leleményességük -minden újabb akadálynál új segélyt gondolt ki, mely nyomrul nyomra vitte -őket elébb az ismeretlen havasokon keresztül. - -* * * - -Az erdélyi urak Törcsvár alatt egy jó magas dombtetőre állva nézték, -mint ellenkezik egymással a szorosokra gyülekezett két ellenhad. Olykor -a székelyek csapnak ki az erdőből a száguldó tatárokra s bekergetik őket -sátorukig, majd ismét, mint a bolygatott darázsraj özönlik elő a tatár -és oláh nép, megűzve amazokat az erdő széléig. Néha majd az egyik, majd -a másik megkeríti vigyázatlanabb ellenfelét, azt azután ismét társai -kivágják. Csupa mulatság mindezt nézni a dombtetőről, hol Heiszler, -Doria és Teleki állanak, hosszú távcsöveken gyönyörködve a férfias -játékban. - -Egyszer az őrök egy oláhot hoznak Heiszler elé, ki az előörsökön átjött, -s azt állítá, hogy a vajdától küldetett a fővezérhez titkos izenettel. - -– Bizonyosan megint azt izeni, hogy be ne menjek Havasalföldre, mert az -ellenség megesz; mondá Telekihez fordulva Heiszler, ki nyomára jött a -herczeg elébbeni ravaszságának. Hát mit izent urad? kérdé az oláhtól. - -– Tiszteltet és tudósít, hogy őrizkedjél nagyon Thökölitől, mert nagy -haderővel van és igen ravasz ember; mert a helyett, hogy eléje jönnél -Oláhországba, sokkal helyesebben cselekszel, ha vigyáztatsz, hogy -Erdélybe be ne törjön, a mitől annyival inkább kell óvakodnod, mert -három nap előtt Feriz béggel, a főszerdárral együtt eltávozott a -seregtől hatezernyi válogatott haddal, s azóta, mintha a föld nyelte -volna el, úgy eltünt. - -– Hát nem mondtam, hogy ezt izeni? szólt mosolyogva Heiszler, -visszamehetsz fiam, a honnan jöttél. - -De Teleki fejébe szeget ütött e tudósítás. - -– Hátha mégis lehetséges volna, hogy Thököli azalatt, míg mi itt -strázsáljuk, valahol a hátunk mögött bejön. - -Heiszler a havasokra mutatott. - -– Jöhet azokon egyéb keresztül, mint madár? - -– Ember nem, de ha Thököli vezeti, igen. - -– Kegyelmed nagyon sokra becsüli azt az urat. - -– Valóban, tábornok úr, én tanácslanám, hogy a Vaskapunál levő ezredeket -vonjuk magunkhoz, s hozassunk több ágyút. - -Heiszler nem is válaszolt neki, csak a kezével inte, hogy hallgasson el -már. - -E pillanatban egyszerre vad ordítás üti meg a vezér füleit, s hátra -tekintve Zernyest felé, nagy füstoszlopot lát az égnek emelkedni, míg -előörsei nyargalvást futnak a tábor felé. - -– Mi az? - -– Thököli átjött a havason! hangzék a futók szájából a rémhír; a tatárok -felgyújtották Tohánt s elrablák a tábori podgyászt. - -– Lóra, fegyverre minden ember! kiálta Heiszler felriadva, s maga -kardját rántva, paripájára szökött; Doria, Norcher és Magni hirtelen -rendbe állíták a csapatokat, Macskási összeterelte gyorsan a -székelységet s kiszállának a síkra. - -A mint csatarendben álltak, akkor érkezék oda Balacsán boér, moldvai -menekült főnemes, kit a vajda elűzött, s ki most saját költségén két -zászlóalj magyar és oláh haddal jött Heiszler segítségére. - -A rabló tatárok kiáltása már hallható volt a közel Tohán faluban, mely -lángjaival az erdélyi hadak előtt lobogott; Balacsán harczszomjú katonái -elkéredzének Heiszlertől, hogy kiverjék őket a faluból, s előre rohanva, -nem sokára vad viadal közt nyomták vissza a tatárokat az égő utczákon -keresztül, míg Heiszler a derék-sereggel Zernyest felé vágtatott a -legnagyobb sietséggel. Azt sikerült is elébb elfoglalhatni, mielőtt -Thököli odaérhetett volna. - -Itt kissé megpihentek a hadak a nagy nyargalás után; Heiszler bort, -pálinkát osztogatott ki közöttük, azután rendbe állva, előjöttek a -tábori lelkészek, két jezsuita, kezében feszülettel, megimádkoztatá -szakaszonkint a német harczosokat; tisztelendő Gernyeszegi uram pedig -tarta a reformátusoknak ilyen beszédet: - -– Édes fiaim, ám lássátok, hogy a kardot hiába fel ne kötöttétek légyen. -Harczoljon mindenki becsülettel; a ki elesik, haza földébe, Isten kezébe -jut: ime én magam is kardot kötöttem és megyek veletek. - -Ezenben előtámadt Thököli hada Zernyesten fölül. Egyik oldalon a havasok -voltak mellette, másikon egy nádas, csereklés rét terült, mely az -augusztusi hő napoktól most ki volt egészen száradva, s könnyen meg -lehetett gázolni. - -A mint a székelyek megpillanták a törököt, a maguk jellemző -agyafurtságával rögtön kopját ragadtak, s rohantak volna neki, -lelkesülten ordítva: - -– Jézus segíts! Jézus! Jézus! - -A vezérek erővel kardlapozták őket vissza, s minden tekintélyt, szidást, -fenyegetést elő kellett venni ellenökben, hogy idő előtt meg ne kezdjék -a harczot. Végre nagy durczásan visszasompolyogtak, magukban morogva: - -– No ha nem eresztettetek, akkor aztán ne küldjetek bennünket. - -Teleki ezalatt előhivatá megbizott szolgáját, s a mint fekete köntösbe -volt öltözve, mert még mindig a fejedelmet gyászolta, úgy sem sok ékszer -levén rajta, azt is leszedte magáról, gyémántos forgóját, nyaklánczát, s -azokat újjáról levont pecsétgyűrűjével együtt átadta neki, hogy még a -csata előtt vigye meg azokat Gernyeszegre, s adja át leányának, Vay -Mihálynénak. - -A vén szolga kérdezni akarta, hogy miért ez? de Teleki csak elfordult -tőle, s kezével inte némán, hogy távozzék. - -Azzal eléhozatá kedves, Kálmán nevezetű paripáját, s megveregetve annak -nyakát érzékenyen, kilovagolt a seregek elé, s ott megállva, e szavakat -mondá nekik: - -– Jó vitézek, erdélyiek, most az ideje, hogy a mi felséges császárunk -hűsége mellett harczolván, magunknak s maradékunknak állandó nyugodalmat -s szabadságot nagy dicsérettel szerezzünk, s házainkat, feleségeinket, -gyermekeinket a török rabságtól s annak a gonosz Thökölinek -tyrannusságától megoltalmazzuk, mert különben ha nem forgódunk, örökös -jobbágyságba esik még a maradékunk is; soha német a töröknek Erdélyt nem -engedi, levén Magyarországban nagy, erős armadiája, a mely mindjárt -benyomul s a törököt kiveri. Hogy pedig én rám senki ne panaszkodjék, -hogy az ország generálisa levén, elbujtam: im ezt a fehér szakállamat -ide kegyelmetek közibe hoztam, s kész vagyok itt is meghalni. - -Ezt mondva, odajárult hozzá Macskási s panaszkodni kezde előtte, hogy az -erdélyi magyar hadakat a hátulsó sorba rendelék s ezek zugolódnak a -mellőzés miatt. - -Teleki ezt hallva, rögtön nyargalt Heiszlerhez. - -– Uram, roszul ismered a magyar természetét a hadban, a midőn azt a -hátulsó sorba rendeled; különösen a székely nagyon alkalmas arra, hogy -rohamra indítsd, de hogy a hátad megett várakozzék, vagy hogy ha első -soraidat megbontották, megsegítsen, azt ne várd tőle. - -Hadvezérek, igen természetes okoknál fogva, csata előtti perczekben igen -türelmetlenek szoktak lenni, kivált a csatarendjükbe avatkozó -tanácsadások iránt. Heiszler is ezúttal kissé kiméletlenül találta -visszautasítani a tanácsurat; mire az hallgatva lovagolt hadaihoz vissza -s egy szót sem szólt többet. - -Később azonban engesztelésül utána ment a vezér, s latinul szólva, -megbiztatá az erdélyi hadakat: - -– Majd kegyelmeteknek szép mulatsága leszen, meglátja kegyelmetek, a -török mint elszalad, nem állhatván ki a mi tüzünket, kegyelmetek aztán -Isten hirével űzze, vágja s ha vissza találják kegyelmeteket nyomni, ne -jőjön egyenesen a regimentek elébe, hanem oldalaslag, és én ismét -visszaverem a törököt. - -E közben a török had lassan megkezde mozdulni; a balszárnyon egy ezred -tatár megindult a nádasba lopózva, s ott csendesen az erdélyiek jobb -szárnyát kezdé megkerülni, de a tapasztalt vezér észrevevé a nádszálak -hullámzásáról a közeledést, s hirtelen parancsot adott Doriának, hat -szakasz dragonyossal siessen ellenük; mire Teleki is elkülde tizenhárom -zászlóalj székelyt Henter Mihály vezénylete alatt, s nem sokára lehete -látni, mint találkozik össze a két lappangó sereg a sűrű nádasban, a -székelyek vad ordítással rohantak a tatárokra, kik az első összecsapás -után hátat fordítottak, s futottak még mélyebben a nádas közé. Doria -mindenütt utánuk, a lövésektől több helyen meggyuladt a nádas s égni -kezde a harczolók feje fölött. - -E pillanatban egyszerre megfuvatá Thököli a trombitákat, s harminczkét -zászlóval kiállva a síkra, egetverő ordítással rohanta meg az -ellensereget. - -Úgy állt a roham előtt, mint vihar előtt az erdő! A mint a támadók közel -jutottak hozzá, egyszerre dördült el a muskétások sortüzelése, s azon -pillanatban kilencz zászló bukott le a harminczkettő közül s száz meg -száz harczos hullott le lováról. - -De a többi nem fordult vissza azért, mint máskor szokott. Feriz bég -vezeté őket ezúttal, annak kardját látták magasan villogni a seregek -élén, s a diadal bizonyos volt előttük. - -A lövés perczében egy golyó hatott az ifju mellébe, de ő észre sem vevé -azt, csak Telekit látta maga előtt, fekete öltözetében: ráismert -messziről, s feléje vágtatott egyenesen. - -Az ádáz roham a német dragonyosokhoz érve, egy percz alatt szétbontá -azoknak sorait, a karcsú spahik dárdája s a könnyű huszárság csákányai -ellen rossz védelem volt az egyenes kard és a nehéz pánczéling. Az első -sor a másodikra vettetett, s a mint Norcher generál egy hajító dárdától -homlokán találva leesett, keresztültöretett a középpont. - -A székelyek ott hátul csak nézték a harczot. - -– Mint gondolsz komé, mondának egymáshoz; ha minket csak nézni hoztak -ide, nem jobban meglátnók ezt onnan a túlsó hegyről? - -Ezt mondva, vállaikra veték dárdáikat, s a nélkül, hogy legkisebb kárt -tennének a törökben, nagy zúgással megszaladtak. - -A még folyvást elszántan harczoló lovasság, meglátva, hogy a gyalogság -elfutott, egyszerre elveszté bátorságát s neki eresztve a kantárt, -rohant, ki merre látott. - -Legvégig ott maradt Heiszler a csatamezőn, s az utolsó pillanatig -megfeszített erővel törekvék a harcz sorsát megfordítani. - -Mind hiába. A balszárny szeme láttára elesék Balacsán, s nemsokára -eltikkadtan érkezék hozzá Magni tábornok, alig lehete ráismerni, fején -egy irtóztató vágás volt keresztül, mely vérrel borítá el arczát, s -balkarja keresztül volt szúrva dárdával. Még most sem magáért aggódott, -hanem belekapaszkodott Heiszler lovának zablájába, s erőfeszítve ragadta -magával. - -Heiszler kétségbeesve küzdött most saját emberei ellen, kik erőszakkal -vitték el a csatatérről. A mint azonban egy dombtetőre felért s onnan -visszatekinte, még egy küzdő csapatot látott a csatatéren. A különvált -Doria osztálya volt az, ki a mint a tatárokat űzve, különszakasztatott a -seregektől, látva, hogy egyedül maradt, hirtelen összevoná kisded -csapatját, s egyedül állt ki a minden oldalról reá rohanó győztes -seregnek s elszántan harczolt velük, magát meg nem adva. - -Ezt látva Heiszler, kiragadta magát kisérői közül, s még egyszer -visszafordulva, egyedül visszavágtatott a csatatérre; nehány hű vitéze -száguldott utána, s a szembejövő huszárokon keresztül akarta magát vágni -egész Doriáig. - -Egy magas daliás férfi állta útját. - -– Add meg magad vezér; nem válik szégyenedre: én Thököli vagyok. - -Heiszler nem válaszolt, hanem neki nyargalt s kardját megforgatva feje -fölött, összecsapott a magyar vezérrel. - -Thököli kiálta a körüle levőknek, hogy senki se nyuljon hozzá; egyedül -vívott méltó ellenével, míg egy dühös csapásnál egyszerre markolatban -törött ketté a német vezér kardja, s az kénytelen volt magát megadni -neki. - -Ez alatt Doria csapatjait letörte a túlnyomó erő, ő maga lelőtt lova alá -szorulva, elfogatott; Thököli ott a harcz színén magához váltá őt a -tatároktól és saját sátorába küldé. - -A többiek elfutottak. - -Futott Teleki Mihály is, biztatva kedves Kálmán paripáját; hallá háta -mögött az üldözők kiáltását, különösen egy alak volt, mely nem akart -mögötte elmaradni, s Telekinek úgy tetszék, mintha már látta volna ez -alakot. - -Maga volt az a főszerdár, Feriz bég. Halálosan megsebesülve bár, még sem -feledte el halálos boszúját, s bár vére patakban omlott, még érze -karjában elég erőt, ellenfeléét kiontani. - -Egyszerre Teleki Mihály egy buzaföld felé vette futását, hogy az -általános irányból félre térjen, lova megbotlott egy kalangyában s -elbukott vele együtt, kengyelébe keverve lovagját. - -Itt utólérte Feriz bég a tanácsurat, s kardját megsuhintva, kiálta rá: - -– E csapást neked Bánfi Dénesért! - -Teleki védelmére emelé kardját, de e névnél megrendült az kezében, s a -vágás arczát érte; az első vérre kihullt a főúr kezéből a kard, csak -kezét tartá még elboruló szemei elé, s csak e szavakat hallá: - -– E csapás neked Béldi Pálért! Ez Béldi gyermekiért! E csapás -Erdélyországért!… - -Az volt a legsúlyosabb. - -Teleki holtan terült el a síkon. - -Feriz bég feltekinte az égre, megdicsőült arczczal nagyot, nehezet -sohajtott, mintha az egész eget be akarná lélekzeni, s azzal holtan -hanyatlott lova nyakára. - -* * * - -Másnap midőn a holtak mezején Telekit megtalálták és Thököli elé vitték, -felkiálta: - -– Hej kopasz, kopasz! ha te nem lettél volna Erdélyben, nem folyna annyi -vér itten! - -Így teljesült be Magyari jövendölése. - -Azután felöltözteté Thököli a megfosztott hullát saját ruháiba, s úgy -küldé el Görgénybe özvegyéhez. - -Az elfogott Heiszler és Doriáért cserében visszakapta feleségét, Ilonát. -Ez volt legnagyobb nyeresége a harczból. - -Most mind a ketten távol Nikomedia völgyében alusznak. - - - - - - -A KÉTSZARVU EMBER - -HISTORIAI BESZÉLY - - - - -I. A KÉT ÁRVA. - -Néhány órányira a Serethtől, őseinknek Magyarország előtti lakhelyén, -állt Kucsuk Mehmed basa vára egy kellemes völgy ölében. - -Keletről egy roppant barlang van a hegyben, inkább egy óriási fülkének -nevezhetni, mert nyilása épen oly magas, mint az üreg maga, s a nap -délutánonként egész a fenekéig besüt, buja pázsittal s hímes virágokkal -vonva be annak felszinét, míg köröskörül virágos bokrok, sötét lombú -fák, repkényfüzérek csüngnek padmalyairól alá, olylyá varázsolva a nyilt -üreget, mint egy felkoszorúzott ágymennyezet, vagy diszített szinpad, s -még legbelső falai is be vannak vonva sötétzöld mohával, mi közől oly -szépen tünik elő egy-egy tarka csigahéj. - -E hely legkedvesebb mulatóhelye Katalinnak, a basa egyetlen nejének. A -barlang repkénykoszorús nyilása, belőle kitekintve, mintegy óriási -rámába fogja a vidéket, s a kép méltó a rámához. Előtte egy tó terül, -sima tükre csaknem a barlang nyilásáig jő, kétfelől mellette magas -virágos partok, miknek gömbölyű fái kétfelől csaknem összehajlanak a tó -felett, s e lombkárpiton át egy szemközti lovagvár fehér ormai -tekintenek le a tó sötét vizébe, s túl e váron, messze, messze! a -halványkék égre rajzolva, mintegy álomkép tünnek elő a székely havasok. - -Itt ül most is a kadina a lágy fűbe leheveredve, illatos ezüstfűz -árnyában, a keleti szőnyegek, a madártollas napernyők szögletben -hevernek, helyettök virágos pázsitot s illatos lombokat adott a -természet. - -A délczeg úrnő hölgyei a tóban fürdenek, s ki-kijőnek a partra játszani, -enyelegni, – egy-egy hárfát kap kezébe és énekel, – közbe felsikoltoz -némely rabnő, kit társnéja tréfából a víz alá buktatott. Katalin nem -látja, nem hallja őket, tekintete, lelke, gondolatjai túljárnak a -bérczeken, mik amott a távolban rémlenek, szemei az alkony-égen vesztek, -mely annál távolabbnak látszik, minél tovább nézzük. - -Mit vár onnan? Tán a postagalambot, mely izenetet hoz távol kedvesei -felől? vagy tán egy felhőnek is örülne, ha onnan látná jőni? - -Hisz ott neki hazája van, azon bérczeken túl született, ott laknak -rokonai, ösmerősei mind. De azok nem rokonai többé, a büszke nemes -Kállay család megtagadta a leányt, ki törököt választa férjül; s férje -és egyetlen fia most ott harczolnak azon haza földén, s tán győzni -fognak és eltemetik Magyarországot, vagy vesztenek, s akkor Magyarhon -temeti el őket! Miért imádkozzék?! - -Végig gondol lelkében mindazoknak arczain, kiket egykor oly jól ismert; -– előtte félig öltözött bayadérek tánczolnak vidám karéjban, egymást -ölelve, virágfüzérekkel átfonva, rózsapiros ajkaik mosolygnak, gyöngysor -fogaikat láttatva; ő Béldinét látja maga előtt szende leánykori -arczával, Apafiné méltóságos tekintetét, Csákyné büszke arczát s Bánfi -Dénesné szenvedő vonásait; a legutolsó cselédre is emlékezik, ki anyja -udvaránál lakott, öreg dajkáját, szobaleányait gondolja maga mellett -járni, hallani képzeli a pusztai aratóleányok mezei dalait, kiket arcz- -és névszerint ismer, az oly mélabús danákat, hogy szinte sírt bele, a ki -eldalolta, a ki meghallgatta, – maga sem tudta, miért? - -És e pillanatban a kertajtó előtt egy magyar népdal bús melódiája -kezdett elhangzani. - -Katalin fölrezzent az ismerős dallam hallatára s figyelni kezde. - -Szelid gyermekhangok éneklék ez anda verset: - - «Hová repülsz, hová, - Kis gerlicze madár? - Mit hordogatsz össze - Gyönge szájacskáddal?» - - «Puha tollat hordok - Apámnak ágyába, - Hímes szép virágot - Anyám sírja fölé.» - - «Virág legyen rajta, - Mikor apám megjő, - Puha legyen ágya, - Mikor bele fekszik.» - -– Kik azok, kik ott énekelnek? kérdé Katalin hölgyeitől. - -– Csavargó énekesek, elhajtsuk őket? - -– Adjatok nekik tíz aranyat s engedjétek a kertbe jőni, hogy -énekeljenek. - -A gyermekhangok még búsabb dalt kezdtek: - - «Nem az ám az árva, - Kinek apja nincsen; - Hanem az az árva - Kinek hazája nincs; - Mindig van halottja - Reggel este sírhat, - Akármerre menjen, - Mindig temetni jár, - Akármit vegyen fel, - Mind gyászruha rajta.» - -Katalin szeméből két köny esett szép keblére. - -– Elhajtsuk ez alkalmatlanokat? kérdék a rabnők; kik így megszomorítnak -dalaikkal? - -– Adjatok nekik ötven aranyat, kérjétek, hogy énekeljenek még többet, -csak szomorút, a dalban nem szeretem a vígat. - -És újra hangzott: - - «Szomorú fogságban - Tenger partja mellől - Szegény magyar bajnok - Kitől izenhessen?» - - «Kitől izenhessen - Kedves jó nejének? - Gyönge kis fiának? - Síró leányának?» - - «Szállnak a nagy égen - Vándorló madarak, - Fecske, gólya, hattyú, - Szép hazája felé.» - - «De fecske fecsegő, - Gólya kelepelő, - Rájok nem bízhatja - Titkos izenetét.» - - «Bízza a hattyúra, - Hattyú olyan madár: - Az csak akkor szólal, - Mikor halni készül.» - - «Ne izenj senkitől - Szegény magyar bajnok - Tenger partja mellől - Tatár rabságából.» - - «Feleséged már a - Föld alatt nem hallja. - S két árva gyermeked - Bujdosni ment hozzád.» - -– Hívjátok elém e dalosokat, mondá Katalin, s a hölgyek nemsokára két -fiatal gyermekkel tértek vissza, egyik fiú volt, másik leány. Arczaik a -naptól leégve, ruháik kopottak, de vonásaikban annyi őszinte fájdalom -látszott, mintha azon szomorú dalokat, miket nagy urak mulattatására, -ajtók küszöbei előtt énekeltek, magukban érzenék; a fiú arczán -meglátszott a köny nedves nyoma, mely azon végig gördült. - -– Jertek közelebb, inte Katalin, üljetek ide lábaimhoz, s egy szőnyeget -teríttetett le számukra s nyájasan hívta magához. - -A fiú alig lehetett több tizenhárom, a lányka tizenkét évesnél, amannak -göndör gesztenyeszín haj fedé szép domború homlokát, s halvány arcza -felett erős szemöldök s egy pár olajsötét szem uralgott, míg a lányka -piros telt arczához s derült kék szemeihez úgy illett a szabadon alá -folyó selyemszőke hajzat. - -A fiú félénk, szemérmesnek látszék, a leányka bátrabb, vidorabb volt, ő -biztatta bátyját, kézen fogva: - -– No jer, üljünk ide a jó török asszonyság lábaihoz. Látod, milyen -szeliden néz ránk. Jer, ne félj. - -A fiú felveté szemeit nagy büszkén, mintha azt kérdené velök: «hát -féltem-e én valaha?» s azzal fogá mandolinját s leült vele a szőnyegre. - -– Oh ne gondolja ám azt kegyelmed, jó asszonyság, hogy Károly fél; -beszélt kedves csacskasággal a lányka; csakhogy valami jutott neki -eszébe, s azon elszomorodott; majd mindjárt fogunk mi énekelni, azonnal; -tudunk igen szép dalokat. - -Katalin odavoná magához a gyermeket, s végig simogatva annak szép szőke -haját, résztvevőleg kérdezé tőle: - -– Honnét jöttök ti e tájra, jó gyermekek? - -– Hazánkból, Erdélyországból, Felső-Fehérvármegyéből; válaszolta -leányka, a fiú szótalan volt; nekünk is volt ott kastélyunk, majd olyan -szép, mint a kegyelmedé, folytatá lelkesülve, s hozzátevé nagy -szemérmesen: de ki kellett belőle jönnünk. - -Katalin érdekelten voná maga mellé a leánykát. - -– Hogy jutottatok e sorsra, gyermekem? Nincsenek szülőitek, hogy idegen -országban énekléssel keresitek a kenyeret? - -– Anyánk meghalt, viszonzá a leányka, egy szemeibe lövellő könyet -törölve szét; atyánkat pedig elfogták, s most tatár uraságnál van -rablánczon, azt sem tudjuk, kinél? csak annyit, hogy ebben az országban -van; míg anyánk élt, kétszer is megküldte érte a váltságdíját annak az -úrnak, a kinél fogva van, de a hirnök sem jött soha vissza, vagy -elszökött a pénzzel, vagy megölték az úton; egyszer aztán, hogy anyánk -meghalt és mi árvaságra jutottunk, érkezett haza egy ember -Tatárországból, a ki együtt volt fogságban atyánkkal, az egy ideig -gondot viselt reánk, hanem nemsokára azt mondta, hogy ki kell mennünk a -házból és a jószágból, mert azt az atyánk neki eladta és a fejedelem -odaajándékozta. Nem maradt semmink, mint egy fülönfüggőm, a mit az anyám -vett, és Károlynak a lantja. - -– De egyebem is maradt, szólt közbe a fiú bátor tekintettel. Egy -vadászkésem. - -A fiatal suhancz olyan képpel mondta azt, mintha valakire gondolna, -mikor annak a markolatját fogja. - -– S mi történt veletek tovább, hogy jutottatok ide? kérdé részvét és -tudvágytól érdekelve Katalin. - -– Hát, előbb kimentünk kedves anyánkhoz a temetőbe, ott sokáig sírtunk, -azután pedig megéheztünk, egész nap elbolyongtunk az erdőben, s ettünk -vadgyümölcsöt, akkor én azt mondám Károlynak: hallod-e: Koldulni nem -szép, ahoz nem is értünk, hanem neked van lantod, én pedig tudok -énekelni; mikor a török urak erre jártak, sokszor kértek, hogy -énekeljünk nekik, s tréfából nem egyszer adtak ezüst és arany pénzt. -Menjünk el oda, a hol ők laknak, a hol atyánk fogva van, hátha ott még -többen szeretik a dalt; s most igazán is adnak pénzt? Mi így majd -bejárjuk egész Törökországot, mindenütt énekelünk a városokban, s majd -ha sok ember gyűl hozzánk, megkérdezzük, hogy nem tudják-e, merre van -édes atyánk? a mi pénzt pedig adnak, azt megtakarítjuk szépen, s ha -föltaláltuk az atyánkat, akkor kiváltjuk rajta. - -Katalin elragadtatva szorítá magához a fecsegő gyermeket, hangosan -zokogva. - -– Nem! Ilyen vér csak az én hazám gyermekeiben buzog. - -A leányka megcsókolá a nő kezét, s kebeléből kicsiny, de jól tömött -erszényt vonva ki, mutatá dicsekedve: - -– Lásd, kegyelmes asszony, nem jártunk hiába, a jó török urak nem -hagytak bennünket üres kézzel távozni kapuiktól és mi megtakargattunk -szépen minden fillért, ebből nem szabad semmit elvennünk, mert ez apám -váltságdíja, sokszor fekszünk le éhesen, de ehhez nem nyulunk soha. - -Katalin remegve tartá a gyermek kezeit kezében. - -– De gyermekem, nem félsz-e, hogy idegen országban valaki bántani fog -tégedet, ily fiatal leánykát? - -– Hát nem azért vagyok-e én mellette? szólt közbe délczegen a fiatal -bátya, oly önhitten, mintha a vadászkés már óriássá tenné. - -– Mondjad, Károly: azért van mindkettőnkkel az Isten, igazítá ki -helyesen a leányka. - -– Azután, folytatá a kis fecsegő, ki bántana bennünket, ha megmondjuk, -hogy mi atyánkat keressük? A mult télen, hogy egy nagy várost el kellett -hagynunk, s húsz napig vándorolnunk, – a zivatar az úton ért, esett a hó -zúgott a szél, a hófuvás belepte az útat, a varjuk károgtak fölöttünk, -mi behúztuk magunkat egy kis barlangba, ott összetettük kezünket és -könyörögtünk: «jó zivatar, fehérszakállú öreg bátya, légy kegyelmes, ne -hagyj megfagynunk az úton, mert mi jó atyánkat keressük!» Azzal -megöleltük egymást s aludtunk egymás ölében. S lásd: a mint reggel -fölébredénk, nem volt hó, sem zivatar, meleg eső elverte a havat, -szivárvány látszott az égen, kis madár fütyült a bokron a rút varjuk -helyett, s húsz napig olyan meleg volt, mint tavaszszal, majd egy erdőbe -jutottunk, ott eltévedtünk s nem ettünk nagyon sokáig, s még gunyhót sem -leltünk sehol, «jó erdőcske! kértük szépen, ti derék rengeteg szálfák, -ne hagyjatok éhen elveszni bennünket, mert mi jó atyánkhoz indultunk!» s -lásd, asszonyom, tél derekán, mikor semmi gyümölcs nincsen, egy nagy -diófát találtunk, annak alja terítve volt mind dióval, s három napig -volt mit ennünk. Egyszer éjjel farkasok ordítottak az erdőben, mi -felfutottunk egy fára, a farkasok oda jöttek, s elkezdtek rútul -üvölteni, «jó farkasok, kértük őket, ti kedves szép állatocskák, ne -bántsatok ti bennünket, hagyjatok elmenni atyánkhoz», s im, asszonyom, -egy közülök, a legvénebb, a szakállas, farkasvezér, elment tova; -nemsokára visszajött, egy nagy őzet hozott a hátán, s magával hívta a -többieket, s úgy nevetett fehér fogaival ránk, mintha mondta volna, -mehettek már jó gyermekek, ne féljetek… Ha fuvó szél, téli erdő, éhes -farkas irgalmas lehetett hozzánk, az ember rosszabb lenne-e, mint ők? - -Katalin mindig közelebb kezdé vonni magához a gyermeket; a míg azon vevé -észre, hogy egészen keblén tartja. - -– Ne menjetek innen tovább, mondá hozzájuk ellágyult hangon; maradjatok -itten nálam, nekem is van jó gyermekem a távolban, a helyett lesztek ti -nekem, valahányszor nyájasságot teszek veletek, azt fogom hinni, idegen -nő ép oly nyájas az én fiamhoz, ki nemcsak havas zivatarban, hanem -kardok éle közt jár. - -– De mi atyánkat keressük és nem maradhatunk te nálad. - -– Évekig eljárhattok az országban, jó gyermekeim, még sem találtok reá, -keresztül mehettek azon falun, melyben rejtve van, a nélkül, hogy -ráakadnátok; gyorsabban és biztosabban segíthetek én rajtatok. Rögtön -elküldök én gyors követeket az ország mindazon főuraihoz, kik -rabszolgákat tartanak, s kérdezősködni fogok atyátok után és ha -ráakadtam, kiváltom. - -A két gyermek sírva borult Katalin elé, kezeit szorítva ajkaikhoz. - -– Rögtön hozzá fogunk a kivitelhez; szólt az odaliszk, intve hölgyeinek, -kik nemsokára frissítővel tértek vissza, s a két gyermek elé téve, -kinálni kezdték őket jó szívvel. - -A leányka olyan keveset evett, mint egy madár; a fiú szemét lesütve -fordult a kadinához: - -– Adass nekem, asszonyom, fekete kenyeret. - -Katalin csodálkozva kérdé, miért? - -– Mert nekem csak az esik jól; felelt a fiú szigorún s komoly daczczal -védve magát könnyebblelkű testvére ellen, ki erővel ajkai közé akart -dugni egy czukros banaánt. - -E közben három eunuch állt meg a grotta előtt, melleiken keresztbe tett -kézzel, az úrnő parancsára várva. - -– El fogtok menni azonnal hárman három felé. Egyitek sorba veszi Riza -bég, Omár aga és Ben Mutaszem fő uléma laktanyáit; másik meglátogatja -Halil effendit; harmadik felkeresi az alseraskiert, Baruch Tavaifot, -mindeniket felszólítjátok, hogy ha találkozik rabszolgáik között egy -magyar nemes, kinek neve… - -– Boór Ádám, ilyefalvi… egészíté ki büszke hangon a fiú. - -– Tehát azt, az érte várandó váltságdíjat kezemből átvéve, nekem -szolgáltassák ki; üdvözletemet adjátok át mindenütt, s biztosítsátok -őket férjem barátságáról. Megálljatok még: akadhat némely, ki rabjainak -más nevet adott, s valódi nevénél fogva így rá nem akadhattok, ha csak -leirás után nem. Jó gyermekeim: emlékeztek-e atyátok alakjára, arczára? -el tudnátok-e mondani, milyen volt? - -A fiú elgondolkozni látszott, de a mint előidézé lelkében atyjának -vonásait, szemei lassankint könybe lábadtak s összeszorított ajkainak -rebegésén látszott, miszerint közelebb van ahhoz, hogy sírjon, minthogy -beszéljen. - -A leányka várta, hogy előbb testvére fog beszélni, s hogy az hallgatott, -ő kezdte elmondani: - -– Atyánk magas karcsú férfi volt… - -– De szélesvállú és izmos… Egészíté ki hévvel a fiú. - -– Szép fehér kezei voltak… - -– De erősek… monda emez. - -– Szelid arcza volt, szép szőke bajusza és kék szemei, mik mindig -mosolyogtak, ha velünk beszélt. - -– De villogtak, mikor haragos volt. - -– Egyéb jel nem volt arczán? kérdé Katalin. - -– De igen, felelt a fiú; egy sebhely a jobb halántékán, a mit -Vöröstoronynál kapott. De a ki a sebet adta, az meghalt ám! tevé utána -sietve. - -– Jó, szólt Katalin az eunuchokhoz fordulva, ti sorba néztek minden -rabot, ki e leiráshoz legkevésbbé is hasonlít; – lehet, hogy azóta már -megőszült, a kit keresni fogtok, arcza elvadult, de ti azért minden ott -levő magyartól kérdezzétek meg nevét, s ha ráakadtok ilyefalvi Boór -Ádámra, sietve jőjjetek vissza, megvinni érte a kivánt váltságdíjt. - -A küldöttek lóra ültek s elvágtattak; a leányka oly jó kedvű lett, -mintha azok már bizonyosra mennének, s vissza nem jőnének atyja nélkül, -de a fiú elkomorult, s míg testvére kedves danákat zengve vidítá hálaadó -kedélylyel a jóltevő úrnőt, ő félrevonult egy bokor alá s ott -elszomorodva megült, míg a leányka oda nem ment hozzá. - -– Mit szomorkodol? Hisz elhozzák majd atyánkat, szóla hozzá biztatólag. - -– Azon búsulok, hogy itt maradtunk, felelt a fiú bánatosan; én tudom, -hogy nem találja őt fel senki, csak én… - -– Én sem? - -A fiú tagadólag inte fejével. Erre aztán a leányka is szomorú lett, s -visszatérve Katalinhoz, oly bús dalokat énekelt ismét, hogy szinte -sírtak belé. - -– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – - -Néhány nap mult el, mialatt Katalin mindennek bővében tartá a két -felfogadott árvát, csak jó kedvet nem tudott nekik adni. Károly egyre -menni vágyott, s úgy elült naphosszant egy magas dombtetőn, szüntelen -egy táj felé nézve s gyakran mondá testvérének: «arra szeretnék én -menni, arra hiszem én apámat». - -Napok mulva előkerültek a küldöttek, előbb az egyik, majd a másik, -utoljára a harmadik. - -A két első minden rabját sorra nézte a bégnek, az agának, az ulemának, -az effendinek; sehol sem találta, a kit keresett; a harmadik pedig, ki a -seraskiernél járt, ilyen goromba választ hozott vissza azon kérdésre, -hogy nincs-e nála egy ilyefalvi Boór Ádám nevű, ilyen és ilyen arczú, -termetű magyar rab? - -«Hát mióta vannak neveik a kutyáknak? ki hívja az ökröket, lovakat úgy, -a hogy ők akarják? egyik kesely, másik fakó, egyik villás, másik kormos, -én hivom pejkónak, a kinek eladom, hivja rárónak, s az nem megy az -anyakönyvbe. A rabszolgák között pedig nincs semmi különbség, hogy egyik -ilyen, másik olyan! van két füle, van két keze, lába, ha még le nem -vágattam: van egynek két szarva is. Pusztulj a pokolba!» - -– Mondtam, sohajtá a fiú, hogy nem fogja őt feltalálni senki, csak én. - -E pillanattól fogva nem volt a fiúnak többé maradása. Rögtön menni -akart, azon táj felé, merre őt egy titkos ösztön vonta, s nem fogott -rajta sem kérlelés, sem vigasztalás. - -Katalin látva, hogy vissza nem tarthatja őket, még egy utolsó próbát -kivánt értök tenni, s ez az volt, hogy elmenjen velök együtt a -seraskierhez; – a mit a fiúnak csak a titkos sejtelem súgott a vizentúli -táj felől, azt Katalin érett meggyőződésből hitte: a seraskier birtoka -volt azon táj, s épen a durva visszautasítás volt legnagyobb ok azt -hinnie, hogy a keresett rab az ő birtokában van. - -Másnap mindjárt felkészült az útra a derék hölgy; azon időkben és kivált -Moldva belsejében, nagy hozzákészüléssel járt egy több mérföldnyire -teendő utazás; a keskeny, vízmosás rongálta hegyi utakon csak szoktatott -paripán vagy öszvéren lehetett haladni, gyakorlott kalauz vezetése -mellett, ki a hegyek minden zegezugát ismerte s nem jött zavarba, ha egy -vagy más ösvény el volt zárva aláhengerült kövekkel, s jól ismerte a -hegyi folyamok átgázolható sekélyeit. Elől-hátul jó csomó bátor -fegyveres szolga vette körül az utazókat, védve őket ólálkodó rablók -ellen, s velök ment egy fizetett csausz, ki mint eleven útlevél, biztos -átjárást szerezzen nekik a mamelukoktól őrzött kapukon, s a murzák -hajdui között. Öt-hat teherhordó öszvér szállítá utánuk a több hétre -való eleséget, mert vendégfogadóknak sehol híre sem volt, -vendégszeretetnek még kevésbbé, s ha vagy egy folyamnak ki tetszett -áradni, három napig tehettek egy órai utat, s ugyanezen okból sátraikat -is magukkal hordták, s a hol elesteledtek, ott ütöttek tanyát. - -A fiú látva e terhes készületet, szerényen mondá fogadott anyjának: - -– Miért tész magadnak ennyi alkalmatlanságot? áldj meg bennünket és -bocsáss tova. Elmegyünk mi egyedül a seraskierhez. Álltunk mi nagyobb -urak előtt is. - -– Nem bocsátlak nálam nélkül. Ő bizonyosan titeket is ott fogna. Én -ismerem jól a vén renegátot. Lopás, rablás, csalás, gyilkolás nála -mindennapi kenyér. - -– Az Istenért, kegyelmes asszony. Akkor te is félj oda jőni. - -– Ne feledd, fiam, hogy én Kucsuk basa neje s Feriz bég anyja vagyok, -kiknek kardjait Moldvában is jól ismerik. - -Az asszony annyi önbizalommal mondá ezt, hogy a fiú szinte büszke -kezdett lenni, hogy neki ily bátor fogadott anyja van. - -Még az nap este Katalin egész kiséretével útnak indult, ő maga erős oláh -ménen lovagolt keleties török öltözetben, mint azon táj amazonai -szokták, magas gyöngyháznyeregben, turbánjában rengő kócsag, oldalán -görbe szablya. - -A leányka csengős öszvéren ült, mellette bátyja ment gyalog, -nyeregkápáját fogva, hogy kis testvére le ne essék. Az öszvért zabláján -fogva vezette egy barnaképű oláh kalauz, míg a karaván élén egy török -kalauz ballagott. - -A török kalauznak fogadása tartá, akárhol az úton keresztül folyó -patakot talált, abban harminczháromszor megmosni kezeit és ábrázatját; -az oláhnak pedig az a fogadása volt, hogy a hol egy szent képet talált -az útfélen, s előtte kiürülve a pomana korsaját, addig odább nem ment, -míg forrást nem talált, a miből azt megmerítse; mely vallásos és -emberbaráti fogadások számtalanszor nyujtának az egész társaságnak -alkalmat a megpihenhetésre. - -A török kalauz szótalan ember volt, annál beszédesebb volt az oláh, -elmondta apjának, anyjának, öregapjának minden viselt dolgait; minden -bokorról, patakról tudott valami emlékezetest: «itt ebben a kőben bukott -el a Murza paripája tavaly nyáron; amott, ama fába véste a nevét Drágu -Lupuj, meg a szeretője, muntye Ljubu, derék egy pár voltak; itt -akasztatta fel azt a harmincz rablót sorba egymás mellé Halil effendi; -abban a lyukban ott lakott a süvöltő sárkány, a kit Balina Gregu -szurokpogácsával megölt. Itt nyomta agyon a terhes szekér azt a zsidót, -a ki öt esztendővel ezelőtt felfordult s a szekér alá esett. Amott -verték agyon a debrenyi kántort a zsiványok öt dénárért. Itt volt ezer -esztendő előtt az a nagy tó, a miben aranyhajú Flore fürdött, meg az -arany ludak. Ezen a kövön állt Drakul vajda, mikor a czigányasszony -megjövendölte neki, hogy Várna alatt el fog esni a magyar király s ő a -fiát küldte hozzá két jó futó paripával, hogy megszabadítsa…» - -Mindezen helyeket már messziről mutogatá a jó oláh, ki szüntelen -karavánok vezetésében vénült meg, s valahányszor egy említett helyhez -ért, mindig egy követ vetett oda, úgy hogy idő jártával egész halmot -rakott mindenüvé. - -Ilonka, így hívták a kis árvaleányt, figyelmesen hallgatá mind e -meséket, gyermek lelke elandalgott a tündéres, a szokatlan, a borzasztó -regéken, s ha vezetője el talált hallgatni, ő kérdezé: hát e helyről nem -tudsz valami mesét? Mi gyujtotta fel ezt a fát? ki égeti ezt a tüzet ott -a távolban, mi füstöl ott az erdők közt, micsoda veresség csorgott ottan -le a sziklán? mi csattog úgy a távolban? És az oláh semmire sem felelte -volna azt, hogy nem tud róla; sem oly tudatlan választ nem adott, hogy -azt a fát a villám gyujtotta volna meg, hogy a tűz pásztorok műve, a -füst pedig szénégetőké és a veresség nem egyéb zápormosta veres földnél, -s a távoli zörej a hegyi patak moraja; hanem megmagyarázta szépen, hogy -ahoz a fához egy szegény kegyes oláh barátot kötöztek kegyetlen tatárok -s úgy gyujtották meg alatta, ott a tűznél zsiványok sütnek ökröt, s a -füst a föld alól jő, hol kecskelábú boszorkányok főznek irtóztató üstben -rettenetes főzeléket, az a veresség pedig ott a griff-madárnak a vére s -a mi zuhogást hallani olykor a messzeségből, az nem egyéb, mint a -kétszarvú embernek a köhögése. - -A leányka csak hallgatta, a míg csodákról és tündérekről volt szó, de a -legutóbbinál elnevette magát, s megtaszítva kis kezecskéjével az oláh -mozsárnyi báránysüvegét, monda: - -– Eredj, te bolond! mit mesélsz nekem kétszarvú emberről. - -– No, no, inté az oláh, majd meglátod, csak jól ne viseld magad. - -– Hát milyen az? mit csinál az itt? - -– Tudom is én, hogy mit csinál? Én csak azt tudom, hogy elszaladok, ha -meglátom. - -– Hát láttad te? kérdé a lányka, féltében nevetve. - -– No, no, csak nevess. Épen az ilyen gyermeket kapja el, mint te vagy. - -– Mit ijesztgeted azt a gyermeket? riadt rá odafordulva Katalin. Mit -hazudozol annyit? - -– De nem hazudok én, állítá az oláh; a hányszor gyermekhangot hall, -mindjárt előjön a kétszarvú ember, a miért ha valaki keresztül megy a -Dzerdzina völgyén, már előre beköti a gyermekei száját, hogy ne -beszéljenek. - -Katalin elkaczagta magát. - -– No itt nincs több gyermek, csak te magad, jó kalauz, hát kösd be a -szádat, mert mindjárt a Dzerdzina völgyét érjük. - -Az említett völgy egy sivár, elhagyott hely, már messziről kiválik az -egész táj közől; egymásra hányt sziklák, égnek emelkedő csúcsok vadon -tömkelege az, mikről kuszáltan merednek szét a vihartépte fák. Alig -látszik rajta valami zöld, az út sötét mélységbe kanyarodik alá, s ott -elvész szem elől, míg ismét szörnyű távol látszik újra, a mint -előtekeredik a magas hegyháton, mint egy fáradt kigyó; a sziklák közől -nagy zuhogva, csattogva jön alá egy sebes hegyi patak, mely mintegy -körülölelni látszik a szomorú, barátságtalan völgyet, elválasztva azt a -vidék mosolygóbb részeitől. Az egész völgy alig mutat valami élőt, csak -a bérczi sasok kóvályognak a magasban kanyargó méltóságos röpttel. - -A nap már alá felé hanyatlott s a félhold ezüst sarlója kezdett -meglátszani az égen. A mint a hegyi folyamhoz értek, a török kalauz -ismét megmosta kezeit és orczáját harminczháromszor, a társaság az alatt -várt. - -Mikor ennek vége volt, akkor meg a papucsait húzta le. - -– Barátom! kiálta rá Katalin, csak nem tettél magadban új fogadást, hogy -a lábaidat is megmosod harminczháromszor minden patakban? - -A török röviden válaszolt: - -– Ma nem megyünk tovább. - -– Hogyne mennénk? sürgeté a nő; az idő szép és még elég világos, az -állatok nincsenek elfáradva s elég pihenve jövünk. - -– A hold már feljött, viszonzá a török, s holdfeljötte után nem megyek -keresztül a Dzerdzina völgyén. - -– Miért ne mennél? - -– Mert ott lakik a kétszarvú ember. - -– Te tréfálsz. - -A török bólintott fejével, mintha azt jelentené, hogy bár tréfálhatna. - -– Hát kicsoda, micsoda az a kétszarvú ember? - -A török vállat vont. - -– Iblisz.[5] - -– S láttad te ezt az ibliszt? - -– Szaladtam előle. - -– S ő kergetett? - -– Nem néztem hátra. - -– Adj legalább hosszabb feleletet: minő alakja? arcza? viselete? - -– Szarvai homlokából vannak kinőve, felfelé, mint egy kecskebaké! lábai -szőrös tehénlábak, hasított körömmel, válláról kérges bivalybőr csügg, -farka hosszan lóg utána. - -– Úgy van, asszonyom, szóról-szóra ilyen, állítá az oláh kalauz is. - -– Ejh. Álmodtátok ti ez alakot, s most azt hiszitek, hogy láttátok. - -– Én nem álmodtam, asszonyom, szólt a török, mert ijedtemben úgy neki -futottam egy fának az orrommal, hogy most is félre áll tőle. - -– Vagy hát szemeid csaltak meg, s lehetett, a kit láttál, valami pajkos -pásztorgyerek, ki kecskebőrt húzott fejére, hogy az utasokat -ijesztgesse. - -– Mellettem haladt el tíz lépésnyire, asszonyom, mert a mint fél -arczommal a fába ütődtem, elestem egy bokorban, s onnan láthattam és ő -nem vett észre; idős férfikorban levő ember volt, az arcza szomorú és -nem rút, nagy hosszú szőke szakálla melléig ér, s a két hátra hajló -fényes szarv egyenesen a homlokból van kinőve, a haj választékai közől, -még a bőr repedései is látszanak mellette köröskörül. Mellettem ment el, -asszonyom, kezében nagy furkós bottal; Allah lássa meg lelkemet, ha csak -egy szót nem mondtam igazat! - -Katalin boszúsan ránczolá össze homlokát. - -– Tehát nem jösz velünk keresztül? - -– Ha három esztendőt igérsz a paradicsomból, még akkor sem. - -– Akkor itt maradsz kardos,[6] mert mi tovább megyünk, holnap -utólérhetsz bennünket. Hát te frátye! fordult ekkor az oláhhoz, két -arany felpénzért megteszed-e az útat? - -Az oláh vakargatni kezdett a csimbókjai között, mintha gondolkoznék. - -– Soha se hányd, vesd a dolgot; ha ember az, a kitől félsz, akkor látod, -hogy elég sokan vagyunk ellene; ha pedig ördög, akkor gondolhatod, hogy -van jó izlése, hogy nem téged ragad el, hanem hármunk közől egyikünket. - -– Igazságod van, asszonyom, szólt az oláh, megnyugtatva. Ezt a két -gyermeket fogja elkapni. No gyermekek, befogjátok a szátokat. - -Azzal szépen elébb került a gyermekektől az oláh, mintha e kritikus -órában nem óhajtana közel lézengni hozzájok, hanem a fegyveresek közé -vegyült, elmondva százszor, hogy ő nem fél. - -A karaván átgázolt a hegyi patak sekélyén, s a mint leereszkedve a -völgybe, még egyszer visszatekintének, látták, mint imádkozik a -hátramaradt török, arczra borulva leterített burkonyán. - - - - -II. A RÉM. - -A nap még fenn volt az égen, de a mély völgyben rég este volt már. Ide -naponta csak hat óra hosszat süt verőfény, az sem talál semmit a komor -sziklákon, a mit kikeltsen, csak a tetőkön zöldül holmi gindár bokor s a -törpe sóskafa, melynek lombjain elszórt kecskenyáj legelész, inkább vad, -mint szelid, miket csak egy-egy zivatar képes összeterelni: olyankor -együvé bújnak egy sziklaoduba, számbaveheti a pásztor: hánynyal fogyott? -hánynyal szaporodott? - -Mentül tovább halad a karaván, a völgy annál sötétebb, szorosabb; óriás -sziklafalak merednek fel két felől, miknek hasadékaiból bömbölő -barlangok nyilásai tátongnak elé. Az ember úgy fél, úgy szorong: ha ezek -a roppant függő bérczek egyszerre csak összeomlanának! Az ég mindig -keskenyebb lesz, már valami homályos köd kezd ülni a völgyre, az emberek -úgy hallgatnak, csak az öszvér csengetyűje ad dolgot a visszhangnak, s -az utasok után legördülő kavics. - -Végre a völgy legmélyebb helyére érnek, itt egy roppant kődarab zárja el -az útat, melyet valaha földrengés vethetett a völgy hasadékába, s a mint -egyik felével a meredek sziklaoldalhoz lapul, másfelől úgy elszorítja az -útat, hogy mellette elhaladva alig enged két arasznyi tért az utazónak, -azon túl száz ölnyi mélység, s a ki lovon halad, kénytelen féloldalt -hajolni, hogy a sziklához ne dörzsölődjék: egy botlás, egy szédülés, s -ló és lovas ezer darabra zúzott. - -Mindenki szorongva közeledett a helyhez, az emberek egymásra -tekintgettek. - -– No gyermekek, szólt az oláh kalauz, most aztán imádkozzatok, mert ha -itt kap bennünket a gonosz, még csak futni sincs hová. - -A fiú boszankodva hallá a figyelmeztetést, s a mint a sziklához érve, -még egyszer hozzá fordult a kalauz, intve őket: - -– Itt azután elhallgassatok egészen, mert bizony Isten, nem engem kap el -valami, hanem titeket. - -Károly csak azért is daczosan levevé nyakából mandolinját s egy víg -accordot adva rajta, elkezdé bátor hangon dalolni: - -«Sárga ló, sárga ló, arany patkó rajta!» - -Azon pillanatban ijedten kapott az oláh Katalin lovának zablájához, -csaknem hanyatt esve: - -– Jézus Mária! ahol a kétszarvú ember! - -Mindnyájan oda tekintettek. Valóban ott állt, a sziklaköb tetején, -mintha egy rejtett üregből bújt volna egyszerre elő a meghallott dal -szavára. - -Úgy, a hogy a török által leiratott: lábai szőrös tehénlábak, hátán -összekötött bivalybőr, homlokából két hátrahajló szarv nőtt elő, mely -vad, ijedelmes tekintetet adott különben oly szelid arczának, melynek -vonásain e pillanatban még örömöt, még mosolyt, még emberi vágyakat is -lehete látni. - -A mint ott a magasban állt, a karaván feje fölött, görcsös botjára -támaszkodva, sötét alakja, hegyes meghajlott szarvai élesen kitünve az -alkonyéj színéből: az egész karaván holttá bűvölve állt; Katalin -paripája horkolva ágaskodott, orrlyukaiból forró gőzt fútatva, s -felborzadt serényét hányva jobbra-balra, míg Ilonka felsikoltva takarta -el arczát bátyja kebelébe, ki vadul tekinte hátradobbanva az előidézett -rémre, s kezével vadászkéséhez kapott. - -De a következő pillanatban reszketni kezdett a fiú, keze elbocsátá a kés -markolatát, arcza elsápadt, ajkai szótlanul nyiltak meg rebegve, melle -zihált, szó sem jött nyelvére, szemeit elfutotta a veresség; egyszerre -elveté fejéről fövegét, s neki rohanva a sziklának, mielőtt valakinek -eszébe juthatott volna meggátolni, a sziklahasadékokba fogózva, mint a -vad hiúz, oly sebesen felkapaszkodott a rémalakhoz, ott térdre bukott, -megragadva annak kezét, elhalmozá csókjaival, sokáig nem jött más hang -összekulcsolódott ajkaira, mint egy szótalan sirásé, minő annak sirása, -ki álmában kiáltani akar és nem tud; míg egyszerre, mint a zápor, -megeredt szeméből a köny, s akkor minden ízében megrendülve kiálta fel: - -– Édes atyám! - -A csodálkozás moraja zúgott fel a karavánból. Maga a fiatal testvér oly -kétkedő idegenséggel tekinte fel a rémalakra, s majd támadt, majd ismét -elmult arczáról a könnyű derű, mit a megismerés idézett néha reá. Ő nem -ismert apjára többé. Azokhoz a szép szemekhez, ama szelid mosolygó -arczhoz, mely az ő gyermeki szivében élt felőle, oly hasonlótlan volt e -kép, rémes két szarvval homlokán: jól mondá a fiú, hogy egyedűl ő fog -apjára találni és senki más. - -De a férfi megismerte őket, s míg szótlan fájdalommal szorítá kebelére -fiát, szemeivel leányára tekinte le, oly búsan, oly fájdalmasan, mintha -könyörögne neki, hogy ismerjen ő is reá! - -A fiú szóhoz kezde jönni, s könnyeivel együtt beszéde is megeredt. - -– Emberek! jó emberek! Nézzétek, hisz nem rém ő, nem ördög, nem -kisértet; ember, mint én és ti; meggyalázva, elcsúfolva, megrontva, de -bizonyára nem Isten által, hanem gonosz emberek által; oh de én -megismerném apámat, ha arcza össze volna is törve; hát te? Ilonka! Nem -látod-e őt? - -– Leányom! rebegé a rém, oly hangon, melynek keserves rezgése a sziveken -hatott keresztül, hogy Ilonka az ismerős hangra félájultan omlott le az -öszvérről, s csak Katalin védő karjai tarták fel. - -– Jer, szállj le onnan! kiáltá fel az amazon, ha ember vagy és Istent -hiszesz, szállj le hozzánk! - -Katalin egyedül mert megállani a közeledő rém előtt, ki fia karjára -támaszkodva, a szikla rovátkáin alászállt, kisérete szétfutva, biztos -távolból nézte őket; a kalauz felfutott egy fára. - -Az ember lejött, s letérdelve leánykája mellé, összecsókolgatá annak -homlokát, szemeit, míg a gyermek magához tért ölében az atyai csókok -melegétől, s felpillantott, de hirtelen eldugta ismét arczát, s míg -kezecskéi apja nyakát ölelték át, arczát annak kebelébe rejté. - -– Irtózik tőlem, susogá az ember bánatos sóhajjal, s azután fiához -fordult: - -– Hol jártok itt? Miért jöttetek ki Erdélyből? - -– Kétszer küldöttük el váltságdíjadat, mindannyiszor el kellett annak -tévedni, most magunk indultunk el vele. - -– Későn érkeztetek vele, szólt az ember lecsüggesztett fővel. - -– Oh, apám, sóhajtott a gyermek, jöttünk volna hamarább, de koldulva -gyűjtöttük váltságdíjadat idegen országban. - -– Koldulva! ti? kiálta fel az ember, hát barátom, kit megbiztam, hogy -vagyonaim egy részét eladva, azt küldje el: Pozsgai nem él-e? Hát nőm -elfeledett-e? - -– Barátod! kiálta dühösen égő arczczal a gyermek. Barátod kihajta -bennünket házunkból, mint mondá, a te megbizásod szerint. Nőd pedig, -anyánk, most is emlékezik rád – a túlvilágon. - -Az ember hátratántorodék, s a sziklához kelle támasztania fejét, hogy el -ne essék. - -– Úgy van, apám. Ha e derék hölgy itt, ki mellettünk áll, Istentől nincs -segélyünkre küldve, most is koldulunk talán; ő küldözött, ő fáradt -velünk érted, neki köszönjük, hogy megtaláltunk, hogy megszabadítunk. - -Az ember odaborult Katalin kezére, s csókjaival halmozá el azt. - -– Oh, asszonyom, iszonyúk, a mik én velem történtek; de te légy áldva -százszor, hogy gyermekeimre kiterjesztéd kezeidet; nem adhatok -jóságodért egyebet, mintha őket adom neked, mert hisz enyémek úgy sem -lehetnek többé. - -– Bármily borzasztó legyen is a sors, mely téged ért, él az Isten, hogy -azt megfordítsa rajtad, szólt szilárdul a delnő; s ha megengedé, hogy -gyermekeid feltaláljanak, nem újjmutatása-e a Mindenhatónak ez, hogy -ismét boldoggá fog tenni és visszasegítend hazádba? - -– Lehetetlen! én rabja vagyok a seraskiernek, kezemen nincs láncz, -nyakamon nincsen vas, de erősebben rabbá tesz, a mi itt homlokomon van… - -Katalin nem tudta magát megtartóztatni a borzadálytól. - -– Mely kéz tette e csodát veled? - -Az ember lecsüggeszté fejét felsóhajtva: - -– Oh, asszonyom! neked bizonyosan édes álmaid szoktak lenni, mert lelked -tiszta és arczodon boldogság látszik, ne akarj tudni dolgokat, mik -álmaidba kisérteteket kevernek s megingatják benned a hitet. - -– Akarom, hogy beszélj; mert kell ismernem sorsodat, hogy azon -fordíthassak. Ha borzalom hallani, a mit mondasz, gyermekeidet küldd -félre. - -– Én hallani akarom azt, apám! szólt a fiú fendobogó szívvel, míg a -lányka még szorosabban simult apja keblére, s még mélyebben rejté annak -daróczöltönyébe arczát. - -– Halld tehát, a mit hinni nehéz. Ezelőtt hat évvel, midőn Rákóczy -György nem érve be saját fejedelemségével, kiment országot hódítani -Lengyelországba, s kivitte magával az erdélyi nemesség színét, én is -azok közt voltam. Honn két fiatal gyermekem s áldott jó nőm maradt. - -Ez emléknél elfogult az ember hangja s szemeibe könyek tolultak. - -– A lengyelek tatárt híttak segítségül, elhullott a szép nemes had, s a -ki élve maradt, azt rabszíjra fűzték s elhurczolták messze országokba. E -sors ért engemet is, s legjobb barátomat, Pozsgai Ferenczet. Gyermekkori -barátom volt, asszonyom; atyám mint szegény fiút fogta fel, velem -nevelteté; együtt éltünk, együtt harczoltunk, egy lánczra voltunk verve. -Midőn elfogatásunknak híre futamodott, kinek rokonaink, családunk volt, -az sietett váltságdíjunkat megküldeni, de a mely nap a bennünket fogva -tartó murza felvette a díjat, érkezett a seraskier a szultán -halálparancsával, mely selyemzsinórt itélt a murzára s annak minden -pénzét és marháit a seraskierre juttatá. Ez utóbbiak közé tartozánk mi -is. És a seraskier semmit sem akart tudni a váltságdíjról, s mi rossz -után rosszabbat cseréltünk, amaz rossz volt embernek, de imez jó volt -ördögnek. E szorongattatásunkban mi néhány százan a mi pénzecskénk volt, -koldulásból, nagy elrejtegetve összeraktuk, azon szándékból, hogy egyet -magunk közől kiváltunk, s azt haza küldve Erdélybe, meghatalmazzuk, hogy -mindnyájunk vagyonából adjon el annyit, a mennyi a váltságdíjra kell, s -küldje meg értünk. Én legjobb barátomat ajánlám erre, Pozsgait. Mondám, -hogy ő becsületes ember, benne bízni lehet, mert jó hazafi, jó -keresztyén, és mindnyájunkat szeret. Mi kiváltók e férfit s elküldtük -Erdélybe és vártuk sokáig, egyik napról a másikig; a napokból évek -lettek és nem tudtuk, miért nem érkezik váltságdíjunk… - -Az ember elfuladt a beszéd és fájdalom miatt. - -– És e becsületes ember, szólt Károly, mintha folytatni akarná apja -beszédét, elfoglalá a küldők jószágait, árváikat, özvegyeiket kiverte -házaikból, birtokaikat elvesztegette potom pénzért és gazdáikat -rabságban hagyta veszni.[7] - -– Úgy-e, Istenhez kiált e szó, asszonyom? - -– És Isten keze nem rövidült még meg. - -– Nem zúgolódom. Mi vártunk évekig, s itt vesztünk a várakozásban, a -seraskier maga is undok renegát, gyűlölte mindazokat, kik hitükhöz -állhatatosak maradtak, s mindent elkövetett, hogy bennünket -eltántorítson, velünk teljesítteté a legaljasabb munkákat, miket másutt -a czigány is csak akkor vállal el, ha éhenhalni készül; de én nem -engedtem eltántorulni társaimnak lelkét, s midőn leroskadtak sorsuk -terhe alatt, én vigasztalám őket, s példát mutaték nekik, mint kell a -balsorsban erősnek lenni. Egyetlenegy sem hagyta el hitét. A seraskier -dühös volt, s megtudva, hogy társaim engem tartanak magok előtt mintegy -példaképül, maga elé állíttata, s előbb hizelge, majd fenyegetőzött, -hogy társaimat vegyem rá az áttérésre; én Istenben vetém reményemet s -daczoltam vele. Ekkor irtóztató bosszut esküdött fejemre és beteljesíté -azt; megkötöztetett egy széles gerendához, s homlokomon felhasíttatva a -bőrt, egy eleven kecskebak fejéről leszakíttatá a szarvakat s azon -forrón, véresen a homlokomon vágott sebbe kötteté azokat, erősen -rászorítva, úgy hogy hat hét alatt fejemhez voltak azok nőve, -elválaszthatlanul, a mint látod.[8] - -Katalin elsápadt az iszonyat miatt. Károly tenyereibe hajtá homlokát, a -kis leány pedig féltében elaludt apja ölében. - -– Ugyanekkor, folytatá a rab, egy tulok hátulsó lábairól lehúzatva a -bőrt, azon nyersen lábaimra vonatá, míg rászáradtak, úgy, hogy levágni -sem lehet többé. Akkor ezen vadonba bocsáta el: «itt fogsz lakni, s -innen ki nem jöendsz soha, mert borzadni fog tőled mindenki, a ki -meglát, s iszonyattal kerülend ki minden élő ember, s ha vezére voltál -társaidnak, most vezesd a hozzád hasonlókat!» E szavakkal ama -kecskenyájra mutatott, melyet amott a sziklákon legelni láttok, s mikhez -ime hasonlatos vagyok. - -Katalin alig bírt magához térni a bámuló iszonyatból; azzal egy gondolat -járta át lelkét. - -– Menj vissza gyermekeiddel az én jószágaimra, szolgáim egy része -vezetni fog, magam elmegyek a seraskierhez. - -– Szöknöm nem lehet, asszonyom, mert e gúnyjelről mindenki rám ismer, s -a seraskier hatalmas, csak arra hoznék veszélyt, ki velem jót akar -tenni. - -– De én váltságdíjt ajánlok neki s akkor elbocsát. - -– Alig hiszem. - -– Én tudni fogom kényszeríteni, én nem félek tőle. - -– Oh, asszonyom, ne tégy egy lépést sem miattam, én nem óhajtom a -világot látni többé, és a világ elborzadna, ha engem látna. Menj vissza -gyermekeimmel és légy anyjok nekik, én itt csendes elmerengésben fogok -élni és elmulni, s a míg élek, érted és ő értök imádkozom. - -– Nem, nem, szólt a fiú, mi elmegyünk a seraskierhez érted könyörögni. - -– Ő hozzá könyörögni? Hát könyörög valaki egy kiszáradt fának, egy -dühödt fenevadnak? - -– Jehova Istenre! kiáltá az amazon, büszkén kardjára ütve. Kucsuk basa -neje mást is tud, mint könyörögni. - -A Jehova névre felderült az ember arcza. Hévvel ragadá meg a hölgy -kezét. - -– Te keresztyén vagy? - -– Én is megtartám hitemet annyi kisértet között, válaszolt a nő szent -ihlettel szemeiben. - -– Úgy bízom benned, hogy megőrzöd gyermekeimet; hogy engem -megszabadítasz-e, az előttem közönyös dolog. - -– A mit Isten akar, az teljesülni fog. - -– S nem kell-e megnyugodnom, ha az van felettem határozva a magasban, -hogy itt haljak meg e völgyben, mint hitem vértanúja? Ki tudja, hátha -kiszabadulnék innen, nem lenne-e belőlem kegyetlen, bosszuálló ember, ki -véres visszatorlást gyakorol azokon, a kik így bántották, nem lennék-e -ellenségeim üldözője, gyilkosaimnak hóhérja, árulóim elvesztője? - -Károly szólni akart valamit, arczán átfutott a pir; tán azt akarta -mondani: - -– Az leszek én! - -Katalin megszorítá Boór Ádám kezét. - -– A mit Isten végzett, s a miért angyalok imádkoznak, az meg fog -történni. E szavaknál a két térdepelő gyermekre mutatott. Most végy -búcsút gyermekeidtől, öleld meg őket. Négy nap mulva ismét visszatérünk, -várj reánk e helyen, ha velünk jönnöd veszélyes. - -Boór Ádám még egyszer megölelé, megcsókolgatá gyermekeit s azzal -megrázva Katalin férfiasan nyujtott jobbját, kiszakítá magát gyermekei -karjai közül s ismét felment a sziklaköbre. - -Katalin inte kisérőinek, hogy menjenek tovább. - -A kalauz lemászott a fáról, magában mormogva: - -– No ezeket megvette az ördög. - -A távozó gyermekek sokáig visszatekintgetének, Károly kalapjával -köszöntgetett vissza, Ilonka csókokat hányt piczi kezeivel. A kalauz, -bármennyire félt is, hogy ha hátra talál nézni, úgy marad a feje, még -sem állhatta meg, hogy egyszer hátra ne tekintsen, s a mint megpillantá -a kétszarvú embert ott a sziklacsúcson térdepelni, arczát imára kulcsolt -kezeire hajtva, álmélkodva rántá meg társa zekéjét: - -– Nézd el, nézd: az ördög imádkozik! - - - - -III. A SERASKIER. - -Csúnya nagy potrohos ember volt a seraskier, hájjal volt béllelve minden -porczikája, az ujjait ökölre nem birta volna fogni, mert még a tenyerén -is szalonna volt, tripla tokája volt s lelógott nagy lomhán, s hasának -nagy terjedelme miatt soha sem látta lábait. Mindamellett szüntelen -gyalogszekéren hordatta magát nyolcz-nyolcz rabszolga által felváltva, s -az a lebtica is vasból volt; mert ha fából lett volna, ízre-porrá tört -volna. - -Számtalan rabszolgát tartott e derék úr, ilyen gazdasági elve lévén: - -Minden igavonó állat között a legolcsóbb az ember; egy ökör tíz-húsz -arany, egy ló ötven, száz, százötven denár, ki micsodás? egy erős -legényt pedig megvehetni két talléron, mikor vásárja van. Egy ló csak -tíz-tizenöt esztendeig ló, de egy markos ficzkó eltart ötvenig is. -Lovat, ökröt drága szénán kell teleltetni, az ember megél abból, a mi -hulladék marad; a barom csak nyáron dolgozik, télen pedig pihen; a -rabszolga nyáron ekét, boronát húz, télen pedig malomban őröl, vagy -bányában kopácsol. E végett a derék ember egész gazdaságát úgy rendezte, -hogy a hol csak lehetett, emberi kezek végeztek minden munkát, azok -szántottak, takarítottak, csépeltek és hajtották a gázlómalmokat, -vontatták a hajókat. - -Épen most is gabonát csépeltet rabszolgáival a derék úri ember a szérűs -udvaron, két rabszolganő hajtja róla pávafarkakkal a legyet, kettő -lábait mosogatja, a többiek nagy tekenőkben szemelgetik a konkolyt a -tisztabúza közől, s jaj nekik, ha nem vigyáznak! a hány szem közte -marad, annyi korbácsütést kapnak, – a midőn egy csausz jő sietve -jelenteni, hogy Kucsuk basa feleségének egy előre küldött futárja -köszönteti a kegyelmes urat, miszerint nemsokára be fog hozzá szállni -egész úti kiséretével együtt. - -– No már megint vendég! szólt mérgesen a renegát. Hogy nem tudnak ezek -az emberek odahaza maradni! S micsoda új szokás már ez, hogy az -asszonyok utazni járjanak? minden becsületes vallásos török utálattal -fordulna el az ilyen becstelen asszonyoktól, ha még volnának becsületes -vallásos törökök sokan, mint én. Veszendőben van a régi muzulmán -erkölcs! - -S mindezt oly pofával mondta a jó seraskier, mintha Orkhán szultánnal -jöttek volna ki ősei Ázsiából, pedig tíz év előtt még genuai -olajkereskedő volt a jámbor. - -– Hanem hát csak hadd jőjjön az asszony; «ebet gazdájáért, mond a -példabeszéd, asszonyt az uráért illik megbecsülni». - -Hanem azért csak oda kinn maradt a szérűn, gondolva, hogy ha ott fogadja -el, majd csak hamarább tova megy, s utasítást adott az étekfogóinak, -hogy mikor azt fogja nekik mondani: hozzatok a legdrágább frissítőkből, -s mindenféle csemegét! ne hozzanak egyebet, mint nádmézes vizet és -mogyorót. - -Nemsokára megérkezék Katalin s leszállva lováról, a seraskier elé -sietett s azt illően üdvözölve, a két gyermeket hátul hagyá. - -– Ühm, nem rút asszony, mormogá magában a seraskier, csakhogy egy -kicsinyt kevélynek látszik; hanem az szép, hogy olyan sűrű szemöldöke -van, az ritkaság és nagyon szép a fehérszemélynél. No hát, hozott Isten, -jó asszony, meddig maradsz itt? - -– Tőled függ, hogy rövidebb, vagy hosszabb legyen látogatásom, felelt -Katalin udvariasan. Hallván vendégszereteted hírét s erre utazván, nem -akartalak kikerülni. - -– Igen? szólt a derék úr. (Vajjon ki lehetett az a gazember, gondolá -magában, a ki elhiresztelt, hogy vendégszerető vagyok?) Tehát hova -utazol, jó asszony? - -– Anadoliba: egy régi fogadásom következtében. - -– No, Allah segítsen útadban. Szakácsok, hozzátok azon drága csemegéket. -Tehát Anadoliba utazol. Akkor bizony igen sietned kell. - -– Sietnem kellene, az igaz, mert egy régi fogadásom szerint minden évben -ki kell váltanom rabságból egy magyar foglyot, s izentem már a közellevő -török urakhoz, de egyiknek sincsen, e végett magamnak kell egyet -távolabb keresnem. - -– No, biz ez furcsa fogadás; hanem Allah nagy és hatalmas s vannak -mindenféle emberei. - -– Igazat mondva, jó szomszéd, te egy nagy út viszontagságaitól engem -megmenthetnél, ha tán akadna birtokodban magyar fogoly. - -A seraskier némán kaczagott, fejét elé-hátra rázva. - -– Magyar fogoly, magyar fogoly? Ha paripáról beszélsz, jó asszony, akkor -tudom, mi az arab paripa, mi a lengyel, mi a burkus? az egyiknek sovány -feje van, kiülő pofacsontjai, síma szőre, másiknak bolyhos szőre, vastag -feje, széles szügye; ha perzsa toklyót, egyptomi argalit, magyar juhot -kérdeznél tőlem, azt érteném, amarra vastag farkáról, másikra őzfejéről, -emerre kacskaringós szarváról rá lehet ismerni, de hogy mi különbség -legyen egy magyar rabszolga, vagy egy görög rabszolga, vagy egy georgiai -rabszolga között? azt nem tudom; füle, orra, szeme mindegyiknek -egyforma, én csak kicsinyekre és nagyokra szoktam őket osztani. - -– Elmés ember vagy, seraskier, szólt a delnő, alig türtőztetve haragját, -nem akarlak én terhelni azzal, hogy kedvemért rabszolgáidat osztályozd, -hanem ha sziveskednél egyet átengedni közőlök, majd az én gondom lenne -azt kiválasztani a sok közől. - -A seraskier fejét rázta. - -– Nem lehet, jó asszony. Egy sem eladó, bár még többet vehetnék hozzá, -így is fele a földeimnek parlagon hever, s felvehetem, hogy a hajdúk -minden héten agyon ütnek belőle kettőt-hármat, nyakamon a tél s az -ólombányákba ha leküldök Rebbi-alevval (deczember 1) kétszáz rabot, nem -jön belőle több vissza Dsemadi-alevval (február) száznál, felét -elpusztítja az ólomgörcs, alig jöhetek ki velök. - -– No de, kedves szomszéd, szólt Katalin, odaülve a seraskier mellé a -hordszékre, s végig simogatva bársonysíma kezeivel annak elhízott -pofáját. Lásd, milyen kedvet tehetnél nekem, megszabadítnál egy hosszú -út terheitől; nem is kivánnám tőled ingyen, nem sokalnék egy pár száz -aranyat érte. - -A seraskier arcza erre szépen elkezde fényleni, az electricus czirógatás -a szép asszony kezeitől, vagy tán még inkább az ajánlott kétszáz arany, -megvesztegetőleg kezdének hatni mogorva kedélyére, s miután előbb jól -kinevette volna magát, mint olyan ember, ki jól tudta, hogy a vele -született nagy szivesség miatt most nagy áldozatot követ el, de már nem -törődik vele, ráhagyja a hölgy kérését. - -– Legyen no. Te gonosz nő vagy. A prófétát képes volnál mosolygásra -gerjeszteni hamis szemeiddel. Hát nem bánom. Legyen meg, a mit kivántál. -Itt látsz egy csoport rabszolgát, választhatsz belőlök, nem bánom. Nem -kivánok érte díjat sem; neked adom. Oda adom ingyen. - -Hanem azután mégis megbánta, hogy egészen ingyen engedte át s utána -tevé: - -– De aztán én nekem küldesz Erdélyből egy vég aranynyal áttört thalytot. - -– Szívesen, jó szomszéd. - -– Meg, ha akarod, tizenkét narancs- és gránátalmafát a kertedből. - -– A legszebbeket kapod meg. - -– Aztán meg, ha nem restelnéd, a férjed paripái közől elküldhetnél -egyet, talán azt a Mizrim nevűt, meg ha ráérsz, hozathatnál számomra -néhány száz hollandi tulipánhagymát. - -Kucsukné mindent megigért, s ilyenformán ráment apródonkint az ajándékba -kapott rabszolga mintegy ezer darab aranyra. - -– Hát nem bánom, válaszsz közőlök, azt hiszem, van köztük magyar is -egynéhány. - -– Kár volna ezeknek számát csonkítanom, jámbor seraskier, látom, most is -mind munkában vannak, nem akarlak olyantól fosztani meg, a kire -szükséged van, majd csak holmi heverő rabot viszek el tőled, teszem föl, -tán egy kecskepásztort, ki nélkül könnyen ellehetsz. - -– Kecskepásztort? kérdé fülhegyezve a jámbor. Miféle kecskepásztort, -honnan, merről? - -– Az útban láttam egyet, ha jól emlékszem, a Dzerdzina völgyben. - -– Ahhá! kiálta fel, kezeivel térdeire csapva a török, te a kétszarvú -embert gondolod, s furcsán nevetve tevé utána: azt nem adom, jó asszony. - -– Nem adod? Hát igéreted csak addig tart? Nagyon rosszul tanultad meg a -török szokásokat, a mit a muzulmán kimond, azt megállja. - -– Én azt mondtam, hogy válaszsz azok közől, a kik előtted vannak, de te -meg akartál csalni, s a kétszarvú emberre gondoltál, oh ez nem eladó -senkinek. Ha neked fogadásod tartja minden esztendőben kiváltani egy -magyar rabot, nekem meg fogadásom van, ezt az egyet el nem adni semmi -áron. - -– De hiszen, jó szomszéd, azon ajándokokért, miket tőlem kivántál, -százat vehetsz a hadsereg megtérte után. - -– De egyet sem olyat; mit gondolsz: kétszarvú embert? a milyet soha se -látott senki; nem, nem adom, kitömetem polyvával, mint az elfogott római -vezért a perzsa király.[9] S itt fog állani a kertemben, a bokrok -között, csudára. - -– Az Istenért, ne beszélj így, seraskier, kiálta a nő, aggódó pillantást -lopva a gyermekek felé, kik a seraskier minden szavát hallhatták. Légy -könyörülő, lásd azon szegény embernek két árva gyermeke van! - -– Két gyermeke! kiálta közbe a muzulmán. Talán épen ezek, a kik előttem -állnak, oh akkor ezek is az enyémek, a kié a ló, azé a csikó. - -Károly hirtelen visszarántá testvérét, ki már a seraskier lábaihoz akart -borulni, apjáért könyörgendő, s ritka jelenléttel válaszolt: - -– Csalatkozol, seraskier. Mi szabad törökök vagyunk. Kucsuk basa -énekesei. - -– Hazudtok, hazudtok; látom reszketésteken, hogy apátokért jöttetek -könyörögni. Az a kis lány sír! no tagadjátok, hogy sír! No mondd, te kis -fiókgalamb, hogy nem sírsz? - -– Nem sírok; felelt fogait összeszorítva Ilonka. - -– Én pedig hát azt mondom tinektek, hogy a kétszarvú embert még ma -elfogatom, megnyúzatom, – ahá, úgy-e, hogy sírsz? - -– Ember, légy könyörülő, s ne kisértsd az Istent; kiáltá összekulcsolt -kezekkel Kucsukné. - -A hájtömeget a könyörgés még dühösebbé tette. Mérgesen emelte fel kezét. - -– Esküszöm a próféta szakállára! esküszöm a paradicsomi szent tubafa -árnyékára, melyet a leggyorsabb lovas sebes futással hétszázhetvenhét -nap alatt kerül meg; esküszöm Aisának, a próféta feleségének kötényére, -melyet a hivők zászló gyanánt viselnek; hogy ha egy birodalmat adnátok -is a kétszarvú emberért, ha nekem adnál napot, holdat, csillagokat érte, -délczeg asszony, még ha saját magadat adnád is érte… - -– Seraskier! kiálta a delnő felpattanva, s izmos kezével egy olyan -kanyarulatot tőn, a milyet szoktunk tenni, ha valakinek pofonvágást -igérünk. - -– Tehát arra esküszöm, halld meg, hogy mikor ezt az én fejemet odaadom -erről az én nyakamról, akkor adom oda a kétszarvú embert a -rabszolgaságból! - -– Jól van, kiálta szikrázó szemekkel a delnő, s megfenyegetve -összeszorított öklével az embert, egyszerre elrekedt hangon mondá neki, -összecsikorgatott fogakkal: tehát jól vigyázz arra a te fejedre. - -Azzal inte kiséretének, hogy menjenek, s a két gyermeket kézen fogta. - -– Ohó! megállj azokkal a gyermekekkel! kiálta utána a seraskier, azokat -egy tappot sem viszed innen tovább. A kié a fa, azé a gyümölcs; apjok -enyém, a porontyok is nekem születtek. - -A delnő visszafordult e szavakra, párduczi termetének minden izma -vonaglani látszék, szemei kerekre ki voltak nyilva, két sűrű szemöldöke -vonaglott, mint két fekete kigyó, s megnyilt ajkain keresztül -összeszorított fogainak gyöngysorai látszának meg; arcza lángolt -kimondhatatlan dühtől, és körmei, mint a saskeselyűé, görbültek befelé. - -Így nézett egy pillanatig a seraskierre; a másik pillanatban, mint -kölykeit védő anyatigris, villámsebesen rohant az emberre s belemarkolva -két izmos kezével annak irtóztató tokájába, megrázá azt olyan vad -erővel, hogy recsegett, ropogott alatta a vasszék, s összeszorított -torkából egy hang ki nem birt jönni, hanem pofája elkékült, mint a -posztó, s szemei kijöttek üregeikből. - -Akkor egy lökéssel hanyatt taszítá az embert, hogy csak elmállott, mint -az érett körte, s azzal hirtelen felkapott lovára kiséretével együtt, s -elvágtatott a seraskier udvarából. - -Az pedig ott fuldokolt, öklendezett és eviczkélt egy darab ideig, míg -emberei ismét felemelték, s nagysokára tudott egy szót félig kimondani: - -– Fog–játok el! hörgé elfulladva. Hozzátok nekem vissza! Lóra üljetek. - -Néhány pandur lóra is kapott azonnal, de a delnő és kisérői már akkor -messze elhaladtak, ámbár, ha közel lettek volna is, a milyen nagy volt a -Kucsukné szolgáinak kedve asszonyukért verekedni, épen olyan kicsiny -volt a seraskier szolgáié urok kedveért fejeiket beveretni, s estefelé -haza kullongtak egyenkint, mondván, hogy jó lovaik voltak a futóknak, -nem érhették utól. - -A seraskiert elöntötte az epe, hogy másnap oly színben volt, mint egy -megérett tök. - -Károly hazáig nem győzte csókolni védanyja kezeit, azokat az izmos -bársonysíma és aczélkemény kezeket. - -Boór Ádámot pedig azonnal tudósíták, hogy rejtse el magát a -hegyhasadékok között, s ha a seraskier keresteti, elő ne hagyja csalni -magát. - -Ez tehát nem birva kifogni a kétszarvú embert sziklái és barlangjai -közől, s nem tölthetve Katalinon boszúját, panaszt tett a szultán -Kiaya-Bégjénél a rajta elkövetett erőszakoskodás miatt, hanem ez azt -tanácsolta neki, hogy jobb lesz, ha elhallgat az egész dologgal, mert ha -a szultán megtudja, hogy ő egy asszony által meghagyta magát fojtogatni -megteszi a tréfát, hogy azt az asszonyt nevezi ki helyette seraskiernek. - -Katalin pedig hazaérkezvén, rögtön parancsot adott fegyvereseinek, hogy -éjjel-nappal az útakat őrizve, minden postát és hírnököt, ki levéllel -vagy izenettel megy határaikon keresztül Erdélyből a seraskierhez, vagy -tőle Erdély felé, fogjanak el és vigyék eléje. - -Hogy mi czélja volt az elmés asszonynak ez intézkedéssel, azt későbben -megtudandjuk, de most el kell őt egy időre hagynunk, hogy áttérhessünk -egy kissé Erdélybe s körülnézzünk, mik történnek ott azalatt. - - - - -IV. EGY JÓ TRÉFA. - -Úgy hiszem, valahol, egy korábbi műben elmondtam már, milyen jó jámbor -érzelmű férfi volt az öreg Apafi Mihály fejedelem, s hogy nagyobb hibája -nem is volt szegénynek, mint épen az ő szerfelett való jósága és -engedékenysége, s kivált, a midőn gondoszlató és szívvidámító szerek -által magát olyan állapotba helyezé, a melyben az ember inkább érezni -szokott, mint gondolkozni, s a mi nem tartozott nála a rendkívüliségek -közé, olyankor kérhetett tőle, kinek mi tetszett: jószágokat, -hivatalokat és halálitéleteket. És ha a derék Bornemissza Anna, kinek -épen oly jó szíve, mint a milyen éles elméje volt, védangyalul nem lett -volna rendelve a gondviselés által a jó fejedelem úr mellé, talán nagyon -sok bajt is szerzett volna mind magának, mind az országnak e gyöngesége -által. - -Így is sokszor megejtették a főurak, mikor külön kaphatták nejétől, s ha -egy vagy más elhítta őt magához ebédre, lakomára, már akkor bizonyos -volt, hogy annak a barátságos vigalomnak Apafi adja meg az árát. - -Így történt egy időben, hogy Kapornaki Demeter uram, kinek szép nagy -erdősége volt a gyergyói havasokon, meghivá magához a környékbeli -nemességet és a székely urakat, nemkülönben azoknak közbenjárása által a -fejedelmet is hajtóvadászatra, mely annál gyanusabb tüneménynek -látszott, minthogy Kapornaki uram annyira ismeretes volt zsugoriságáról, -hogy még saját szájától is sajnálta az ételt, s megzálogolta a -parasztot, a ki az erdejében felszedte a vaczkort, s most egyszerre csak -elkezdett lakomákat adni s vendégeket csődíteni. A minthogy a -fejedelemasszony, valami rosszat sejtve, le is készült verni az -odamenetelről Apafit, úgy hogy az, mikor elment, nem merte megmondani, -hova megy, hanem azt állította, hogy Marosvásárhelyre megy dolgában; -pedig hát a hajtóvadászatra ment Gyergyószékbe. - -Ott sok szép nemes uraság volt összegyülekezve, kik mind hizelkedve -fogták körül a jó öreg urat s ezerféle apró előzékenységgel viseltettek -iránta, mint a mivel legjobban meg lehetett ragadni figyelmét. - -Különösen három nemes úr forgolódott leginkább a fejedelem körül. - -Akármerre ment, mindenütt gondosan sarkában voltak, kérdezősködtek neje, -gyermeke felől, magasztalták, a kiket szeretett, rágalmazták, a kikre -haragudott. - -E három úr volt: Kapornaki Demeter, a házi gazda, Kozár Péter és Pozsgai -Ferencz, kik úgy elfoglalták a fejedelmet, hogy másnak alig jutott -belőle. - -Minden vadra, melyet ők magok ellőttek, ráfogták, hogy a fejedelem -lőtte, úgy délfelé a fejedelem maga is nevetve kezdé tapasztalni, -miszerint daczára annak, hogy ötszörnél többször ki nem sütötte az idő -alatt fegyverét, mégis négy farkast, három vadkant és egy bölénybikát -ejtett el. - -Az ebéd férfias falatozásból állott, csak az estebéd volt a -főtanyahelyre rendezve; de a szíves házigazdának gondja volt rá, hogy -addig is a fejedelem a hol megéhezik vagy szomjuhozik, kéz alatt -találjon mindent, s midőn végre a kifáradás után neki telepedtek az -ízletes vacsorának, Apafinak oly jóízűen esett étel és ital, hogy vége -felé valahány hajtó, taksás és szekeres jelen volt, azokat mind megtette -nemes embereknek! - -Ez kedvező időpontnak látszék a három úrra nézve, kik a nélkül, hogy -összebeszéltek volna, kölcsönösen kitalálták egymás szándékát s -segédkezet nyujtának egymásnak annak kivitelére. - -Legelsőbb is tehát külön vonák a fejedelmet, eltávolítva mellőle a többi -alkalmatlan embereket s ekkor elővoná mindegyik dolmánya zsebéből az -eddig rejtve tartogatott folyamodó leveleket s eléterjeszté alázatosan -mosolygó arczczal a fejedelemnek. - -Egyik úr sem tudta, hogy mit kér a másik a maga levelében, s mindegyik a -magáét iparkodott megkedveltetni. - -– Egy kis folyamodás ez, nagyságos uram, holmi megürült birtokért, a -minek nincs gazdája. Monda Kapornaki édeskés hangon. - -– Az enyim egy kis kérelem, igért és meg nem kapott jutalomért nagyapám -fáradságai végett; ajánlja magát Kozár Péter. - -– Az enyim pedig csak egy kis megerősítés és helybenhagyásérti esedezés -oly jószágra nézve, a minek már régóta igazságos birtokában vagyok; így -beszélé Pozsgai Ferencz. - -A fejedelem nagy zavarban volt és nevetett. - -– De édes fiam, nem olvashatok én most, mert sötét van már s fáklya -világánál nem látom az írást. - -– Nem is szükséges az, állítá Kapornaki, hisz méltóztatik bennünket -ismerni, hisz nem kérünk mi semmi olyast, a miből nagyságodnak kára -származhatnék. - -– Mint szinte az országnak sem; toldá utána Kozár. - -– Valamint honfitársaink közől senkinek sem; egészíté ki Pozsgai. - -– De hát mit csináljak vele, édes barátaim, szabódék a fejedelem, látva, -hogy nagyon fogják; hisz ha akarnám, sem írhatnám alá, mert tintám -nincs. - -– Oh, rögtön szolgálok vele, kiálta Kapornaki készséggel s félrefutott -az erdőbe, keresett egy bodzafát, annak az érett bogyóit belefacsarta -egy pohárba s kész volt a tinta. - -– Igen, de írónád is kellene. - -Nosza azért meg Kozár uram lódult neki, levágta a gólyaszalonkának az -orrát s faragott belőle kalamust. - -– De asztalom sincs: a földön csak tudtunk enni, de írni nem tudok -asztal nélkül. Hagyjuk ezt holnapra. - -– Oh kérem alássan, leszek én asztal; szólt Pozsgai készséggel, -négykézlábra állva a fejedelem előtt, hogy hátát használhassa asztal -gyanánt, azon írni alá a folyamodásokat. - -A fejedelem előbb kikaczagta magát a mulatságos ötleteken s azután -nolens-volens elvette a kezébe tuszkolt íróeszközt. - -– Ha már annyira siettetik kegyelmetek, hát Isten neki. - -S azzal szépen-nemszépen aláírta a három fel sem nyitott folyamodványt, -szalonka-orrból faragott kalamussal, bodzabogyóból facsart tintával, -Pozsgai uramnak a hátán. - -A három úr nagy örvendve dugá zsebre a folyamodványokat, míg Apafi -azután sem győzte eléggé nevetni azt a sajátságos tréfát, a mit -végbemenni látott. - -Hát még ha el is olvasta volna a három folyamodványt, melyet látatlanban -aláírt, akkor kaczagott volna még csak méltó okkal. - -Mind a három úri ember egy és ugyanazon dolgot kérte Apafitól; -mindhárman illyefalvi Boór Ádám megürült birtokát kérték fel, különböző -jogczímeiknél fogva: egyik sem tudósította a másikat arról, hogy mit -kér, s mind a három egyszerre intézvén Apafihoz kérelmét, a fejedelem -ugyanazon dolgot ugyanazon órában és helyen mind a háromnak megadta. - -Már most hogy fogja az a három derék ember egymást abból a jószágból -nyakra-főre kihajigálni? - - - - -V. INTRA DOMINIUM ÉS EXTRA DOMINIUM. - -A Szamos völgyének egyik szép kies lapályán feküdt illyefalvi Boór Ádám -birtoka, jól rendezett szántóföldei széles szalagokban csíkozták -keresztül a tájat, világos zöldet mutatva, hol a friss vetés állt, fakó -sárgát az ugarok helyén, és sötét barnát az őszi szántáson. Áldott jó -termő föld. - -Kastélya egy domboldalban épült, fölséges kilátással a Szamosra. Két -hegy lejtőjében, melyek közől az északnak fekvő rengeteg erdővel -büszkélkedik, a keleti vidám szőllőkkel, s gazdag gyümölcscsel van -beültetve. - -Az épület mögött nagy gonddal ültetett fiatal vörösfenyőerdő díszlik, -melynek sötétjéből oly regényesen tünik ki a piros tetejű fehér ház, két -sor ablakával. - -De – nem rossz ízlésök volt a derék uraknak! e kis birtokocska testvérek -között is megér egy hajtóvadászatot. - -A mint a három úr a donatiót markában érezte, sietett mindegyik azt -érvényessé tenni. Egyik sem tudott a másik szerencséjéről semmit. - -Legjobban sietett a jó Pozsgai Ferencz; ő már jó eleve kitudván az -árvákat apjok meghatalmazásának gonoszul értelmezett tartalma -következtében, elébb mint gondnok, majd mint meghatalmazott bitorlá a -jószágot, végre az adománylevél által, mint annak új birtokosa, egészen -otthon tevé magát abban; a mije volt Boór Ádámnak, az mind jó volt neki, -szállása épen neki való, mentéi, mintha csak rászabták volna, sőt még -csak a hálószobában levő képek helyett sem kellett újakat raknia, mert -hisz Boór Ádám apja neki is olyan volt, mintha saját édes apja lett -volna, oly szeretettel viseltetett hozzá, mint saját gyermekéhez. - -Ő tehát egészen megnyugvék szépséges szerzeményében, a midőn pár nap -mulva több rendbeli hintók jártatnak be udvarára, csaknem egy ugyanazon -perczben, s a kitekintő úr nemzetes Kapornaki és Kozár uraimékat látja -azokból leszállni, kit-kit a maga nótáriusaival, irnokaival, hajdúival -és diákjaival egyben. - -– Hozta Isten! hozta Isten! szólt egyik is, másik is, egymással kezet -szorítva, mindenik azt vélve, hogy a másik látogatni jött hozzá, s ő -lesz az úr a háznál. Pozsgait számba sem vették, ő róla azt hivék, hogy -csak ideig-óráig való sáfár, a kin majd túl fognak adni. - -Bemennek szépen egymást kinálgatva a tornáczon, onnan végig járják az -egész épületet; «e bizony szép ház, mondogatják egymásnak, itt ugyan -ellakhatik az ember, van konyha, pincze, kamara elég jó, a kilátás is -fölséges, minden jó kéz alatt lehet, a kútra sem kell messze járni;» -ezzel visszatérnek a terembe, hol már össze volt gyülekezve mind a -kettőjök részéről az elhozott legale testimonium, egyikkel volt Kelemen -diák, másikkal Salamon diák, s míg Kelemen diák a tollát faragta, -Salamon diák a kalamárisával küzködött, úgy belevervén abba a dugót, -hogy a fogával sem bírta kihúzni. - -– Nos, édes rokonaim, monda kezeit dörzsölve Kozár uram, tehát fogjunk a -hivatalos munkához. - -– Jó lesz biz az, fogjunk hozzá, hagyá helybe Kapornaki uram. Vegye kend -Kelemen diák azt a levelet és olvassa fel. - -– Kérem alássan, szólt közbe Kozár, Salamon diáknál van az írás. - -– De a donationalis levél Kelemen diáknál van. - -– Engedelmet kérek, én magam adtam neki a kezébe. - -– Mit adott neki kegyelmed a kezébe? - -– A donationalis levelemet. - -– Az én donationalis levelemet? - -– Dehogy! az én donationalis levelemet! - -– Mit? hogyan? ki által? mi felől? - -– Erről a jószágról. - -– Kinek a donationalis levelét? - -– A fejedelem ő nagyságáét, a mit a gyergyói vadászaton írt. - -– Mit? A mit az én bodzabogyóból készült tintámmal írt alá? - -– És az én szalonka-orrú kalamusommal? - -Pozsgai hallgatott, pedig az ő háta is ott fungált, mint íróasztal. - -– Az nem lehet. - -– Az enyim lehet, a kegyelmedé nem lehet. Ehel a dátum, ehel az aláírás, -a fejedelem kétségbevonhatlan kezevonásával, még az a tintapecsét is itt -van, a hogy elcseppentette a tollból. - -– Uram, Kozár uram, kegyelmed visszaélt az én vendégszeretetemmel, -kegyelmed megitta a boromat s elcsalta jószágomat, ez stellionatus! - -– Ebnek kellett a kend bora. Kend a hamis ember, mert ha nem kényszeríti -a fejedelmet, hogy olvasatlanul írja alá a folyamodását, hát akkor soha -alá nem írta volna. - -– De már egyszer aláírta, s én ragaszkodom a jussomhoz, én birtokon -belül vagyok, s meglátom, hogy ki tesz ki belőle. - -– Meglátja? No kiteszem hát én, szólt felgyűrve dolmánya újjait Kozár -uram. Tetszik-e választani Kapornaki uramnak, hogy az ajtón menjen-e ki, -vagy az ablakon? - -Kapornaki uram megijedt Kozár tenyereitől, Kelemen diák háta mögé kezde -hátrálni. - -– Ah ez violentia, én protestálok, resistálok, opponálok, s e közben -Kelemen diákot, mint eleven védfalat, forgatá dühös antagonistája ellen, -mindaddig, míg a szorongatott diák úgy nem segített magán, hogy elbújt -az asztal alá, mire a demontirozott Kapornakinak nem maradt más -menekülése, mint hanyatthomlok kiugrani az ablakon, prédára hagyva -nyusztos kalpagját és diákját a győztesnek, ki az ablakból sok szép -válogatott titulust kiálta megugratott ellenfele után, s csak -apródonkint téregetett vissza a terembe, oda-oda futva az ablakhoz, -mikor valami jutott eszébe s utána kiáltva azt ellenfelének. - -Pozsgai ezalatt szép csendességgel beszólítá a terembe csatlósait, -béreseit s más efféle fegyver- és fütykösfogható alattvalóit s csak -várta szép csendesen, hogy a két úr elvégezze a maga dolgát egymás -között. - -Végre Kapornaki nagy furiával eltávozott az udvarról, iszonyúan -fenyegetőzve; akkor aztán Kozár is kifújta magát, megtért a szobába s az -egybegyűlt lakossághoz fordulván, monda: - -– Ime látják kegyelmetek, miszerint én intra dominium vagyok és pedig -qui prior tempore, potior jure, ámbátor mindkettőnk donationalis levele -egy napról kelt, de miután a ki előbb jön, az őröl, azé a birtok, a ki -elébb kihirdeti: tehátlan hallgassanak kegyelmetek, s olvassa Salamon -diák. - -Salamon diák szép legény volt, kivált most, hogy a száját mind -betintázta a kalamárissal, a mint tehát fogná a kétrét hajtogatott írást -s kiterjesztené nagy teketoriával, hogy majd elolvassa, ime neki kerül -Pozsgai egy hosszú mogyorófa-pálczával s úgy üti ki a kezéből a -papirost, hogy az felrepül a padlás tetejére. - -– Micsoda dolog ez, Pozsgai uram? kiált elförmedve Kozár. - -– Hát acsoda,[10] hogy majd előbb imezt a donatiót olvassuk fel; s azzal -ő is elővont a dolmánya zsebéből egy olyan szép papirost, s fölemelvén, -ráüte öklével. Ezt írta a fejedelem az én hátamon a gyergyói vadászaton. - -– Hű! kiálta a hajához kapva Kozár uram; a ki erre is, a ki amarra is; -még a ki gondolta is! Ez rablás, ez zsiványság, ez alávalóság; szedje -fel kend azt az írást, Salamon diák, szaporán, s olvassa sebtiben, ti -pedig többiek lármázzatok, hogy amannak olvasásából senki se értsen -semmit. - -De Salamon diák, a nyavalyás, a mint lehajolt, hogy majd felvegye az -írást, oly argumentumot kapott a posteriori Pozsgai uram sarkantyús -csizmasarkától, hogy orrán-száján esett a túlsó szegletbe, s ez jel volt -a többi fustélyos embereknek az általános neki rohanásra, kik is -elkezdék legottan Kozár uram hajdúit irgalmatlanul püfölni. - -– Ne hagyjátok magatokat! kiálta a derék úr, fölemelve az írást; -kezünkben az igazság, kezünkben az adománylevél! s ő maga is felkapván -egy széket, dühösen opponált, míglen észrevevé, hogy ha ő tíz embernek -fejenkint egy-egy ütleget ad, a tíztől szinte egy-egy ütleget kap, -daczára a kiadások és bevételek egyenlő voltának, mégis csak ő kap -többet, s ennélfogva jónak találta az ajtóig visszahúzódni, ott azonban -ismét visszafordult, s míg egy rész ki akarta zárni, ő neki veté vállát -az ajtónak s lábát az ajtó és a küszöb közé tevé, a miből megint az -lett, hogy oda csukták sarkát, s mikor aztán már örömest ment volna, nem -birt szabadulni, mert egyik lába oda volt szorulva, s utóbb is csak -azáltal birt megmenekülni, hogy kihúzta a lábát a csizmából s ott hagyta -a félsaruját győzelmi trophæum gyanánt, – félcsizmával a lábán és -ökölnyi daganatokkal a fején vonulván vissza a csatatérről. - -Pozsgai uram pedig birtokon belül maradván, a két extra dominium -helyezett követelőnek cserben hagyott kalpagját és saruját felszegezteté -egy hosszú póznára s úgy tüzeté ki a kastély tetejébe ország-világ -csodájára. - -De nem sokáig viselheté békességgel Boór Ádám mentéit és jószágait, mert -másnap korán reggel, midőn még ágyában heverne, nagy, ormótlan ordításra -ébred, s a mint egy papucsban fut az ablakhoz, hát már az egész udvarát -ellepve látja baromsokaságú vasvillás és dorongos emberektől, kik között -a legelébb megszalasztott Kapornaki Demeter hadonázott parancsolva, s -meglátván a maga nyusztkalpagját a ház ormán, – akárki tette mellé azt a -csizmát, – parancsolá, hogy azt hajigálják le onnan s tördeljék be a -kapukat. - -Nosza elkezde irtóztató kopogás támadni erre, kövek, botok, lánczos -golyóbisok kezdtek repülni a háztetőre, mint egy pokolbeli jégeső, -melyhez a mennydörgést a fejszecsapások adták, mik a vasajtót kezdték -döngetni kegyetlenül. - -– Micsoda csúnya lárma az! kiálta kidugva fejét az ablakon Pozsgai; -törökök kendtek, vagy kutyafejű tatárok, hogy így rárohannak a -tisztességes ember lakára? - -Kapornaki felnéze e szóra, s nem tudván, mi okból ellenkezik vele -Pozsgai, boszúsan rámordult: - -– Hát kendet ki bántja, Pozsgai uram, hogy úgy torzsalkodik, mint a kit -égetni visznek? Mink nem jöttünk kelmedért, hanem csak azt a sehonnai -Kozár Ferkót akarjuk innen brachialiter kivetni. - -Még ő csak Kozárról tudott valamit. - -– No hát akkor soha se fáraszszák kelmetek magukat, mert azt már -kidobtam én még tegnap. - -– Ha kidobta, azt jól tette; már most hát ereszszen be minket. - -– Soha bizony. - -– De igen bizony. Mert ha az nincs itt, akkor én vagyok itt az úr. - -– Hogy hogy, ha szabad tudnom? - -– Úgy, hogy itt az adománylevél a kezemben, szólt Kapornaki, s felállva -egy szekér bakjára, felmutatá a kiterjesztett írást. - -– Jaj, az nem adománylevél, kötekedék Pozsgai az ablakból vitatkozva. -Innen is látom, hogy az nem a fejedelem írása. - -– Hamis a lelked, nézd meg, ha szemed van, kiálta nemes dühvel -Kapornaki, s felszúrva egy hosszúnyelű papmacskaszedőre az írást, -feltolta azt Pozsgai orra elé. - -– Hadd lám hát! szóla az, s a mint oly közel jutott az íráshoz, hogy azt -elérheté, lekapta a kertészolló hegyéről, s mielőtt Kapornakinak ideje -lett volna protestálhatni, kétfelé hasítá azt, azután meg négyfelé, és -azután meg nyolczfelé, és végre ezer meg ezer felé. - -– Jaj! te semmirekellő, mit cselekszel? ordítá magán kívül Kapornaki; oh -égetni való gazember, ne tépd össze az írásom! fogjátok meg, dobjátok le -onnan! s midőn végre Pozsgai a marokra tépett papirospilléket, mint -valami hulló hópelyheket, a szeme közé szórta, kétségbeesetten rohant a -póznával a háznak, s beverte annak ablakát. - -A mint ekként gazdagítaná az üvegeseket, hát az udvar kerítésén kívül -megint nagy zaj támad: Kozár uram érkezett vissza harminczad magával. -Mind híres nevezetes lúfő székelyek, kik jártak a kurucz háborúban is, s -még a tatárt is kifosztották, ha kezökbe került. - -Most azután elől tűz, hátul víz! - -Kapornaki emberei bent az udvarban, Pozsgaié a kastélyban, Kozáré pedig -a kerítésen kívül, egyik a másikat megszállva és ostromolva. - -Pozsgai emberei voltak legkevesebben, de mind jól fizetett szolgák, s -helyzetök előnyeinél fogva a legkevésbbé bánthatók; Kapornakié tette a -legnagyobb számot, de többnyire jobbágyságból állott, kiket robotban -hajtottak verekedni, s az a fatális helyzetök volt, hogy Kozár emberei, -kik mind példás verekedők voltak, elállván az udvar kijárásait, minden -kőhajítás, akár kívül, akár belülről jött, emberére talált köztük. - -Amazok a kerítésen kívül szörnyen fenyegetőztek, hogy a hányan vannak, -mind parasztvért isznak ma! s Kapornaki kezdé észrevenni, hogy emberei -nagyon szeretnék, ha a kör nem volna gömbölyű, hogy számukra volna egy -szeglet benne, a hova elbujhassanak. Meggondolá tehát a dolog -kimenetelét; úgy is már a jogczím, az adománylevél túróslebbencsnek volt -tépve, fogá tehát magát s odasompolyodék az egyik kapuhoz, megszólítván -nagy alázatos hangon nemzetes Kozár uramat. - -– Hallja kegyelmed! Láthatja kegyelmed, hogy én intra dominium vagyok, s -ha akarnám, a hány emberem van, úgy összeapríthatnám kegyelmed maroknyi -népét, hogy gulyáshús sem válnék belőle, de minthogy én az -ortályoskodást utálom, jobb szeretem a sovány békességet a kövér -háborúnál, úgy is nem én lévén a kelmed ellensége, s nem kelmed az -enyim, hanem az a rabló amott, ki a kastélyban benn duskálkodik; tehát -ha kelmed akarja, lépjünk amicára s egyezzünk meg akkép, hogy ha kelmed -átengedi nekem ebből a jószágból a monostori részt, szabad faizással és -makkoltatással a közös erdőről, én lemondok az egész jussomról, a mit a -jószághoz tartok, s akkor a helyett, hogy egymást rongálnók, egyesült -erővel kidobjuk ezt a harmadik embert la. - -Kozárnak tetszett az egyesség, parolát adott rá, melyre is Kapornaki -megnyittatván az udvar kapuit, beengedé jönni az érdemes repositiót. - -– Hallod-e te ez és amaz! (itt következett egy csomó megtisztelés) -hangzék Kozár uram szava: felszólítunk ezennel tégedet hivatalosan, -törvényesen és hitelesen, hogy előttünk a kastély ajtait megnyitván, -bennünket bebocsáss, különben… - -– Mi lesz különben? gúnyolódék Pozsgai az ablakból. - -– Különben az ablakon megyünk be. - -– Az bajos lesz, mert az alsókon vasrács van, ide pedig munka lesz -felmászni. - -– Ne félj tőle! kiáltá egy lúfő, s menten előczepelt egy nagy hágcsót -valahonnan s azt egyenesen azon ablaknak támasztá, melyből Pozsgai -perorált. - -Ez is kezdé észrevenni, hogy már ennek fele sem tréfa, befutott az -ágyasházába s lekapva a falról hosszú karabélyát, oda állt vele az -ablakba s azt az emberekre fogva, fenyegető állásba tevé magát. - -– A ki egy lépést tesz fölfelé, halál fia! - -A puska látására az emberek tágítani kezdtek, a kik távol álltak a -hágcsótól, csak kiabáltak: «ne hagyd magad, fel kell menni azon a -létrán!» de a kik közel álltak, nem igen fogadták meg az utasítást. - -– Ezennel kitakarodjék mindenki e telekről! zengett Pozsgai beszéde, ki -vérszemet kezde kapni, midőn megsejté, hogy félnek tőle, különben -közéjök lövök. S erre a szóra csakugyan elkezdtek oldalogni az emberek, -kivált a jámbor taksásoknak már szinte fele kitakarodott az udvarból, a -midőn egy lúfő meghúzva magát a kútágas mellé, a hol, gondolá, hogy meg -nem lőhetik, találomra neki hajíta egy ökölnyi követ Pozsgai uramnak, s -az ominozus békasó úgy találta képen a jó urat, hogy az épen a dictiója -elején nyelvébe harapott. - -Pozsgai első mérgében erre maga sem tudta, mit csinál, vaktában fogta a -puskát, czélozott, a hol legtöbb embert látott s közibe durranta a -sokaságnak. - -Ez szolgált vesztire! A puska négy golyóra volt töltve, egy azok közől -keresztül ment valamelyik taksás pofáján, a másik a szeredáson keresztül -egy nemes úr oldalbordáját törte be, a harmadik, negyedik, ki tudja, mi -kárt tett? egy szóval iszonyú pusztítást mívelt. - -A támadt ordítás, üvöltés és segélykiáltásra, a kik már künn voltak, -azok is visszatértek, az emberek vért látva, egyszerre részegek lettek -tőle, azonnal záporként kezde omlani a kő az ablakokra, a legmerészebbek -a lábtónak rohantak, a többi dühös nép a házfalaknak tódult bőszült -ordítozással. Az ember azt gondolta volna, hogy mindjárt elviszik -helyéről azt a házat, úgy neki estek. Egyik csákánynyal bontotta a -falat, másik vasrudakkal feszegette az ablakrácsozatot, kettő-három -tőkehasogató sulyokkal csapkodta a vasajtót, úgy hogy az meghajlott a -közepén; «üsd, vágd, verd agyon!» hangzék mindenfelől. Kozár és -Kapornaki uraimék pipacsvörös képpel rendezék az ostromot: «fel kell a -háztetőre mászni! be kell ugrani azon az ablakon! ki kell dönteni a -fundamentomot!» s más efféle könnyen kivihető utasításokkal buzdították -az ostromlókat. - -Pozsgai uram ekkor látta, mily esztelen dolgot cselekedék, a midőn az -ostromlók közé lőtt: futott alá s fel a szobában, kapkodva mindenfelé, s -minden ajtónál szintén lótó-futó cselédjeivel csapódva össze, kik -megrémülve a támadástól, odahagytak ajtót, ablakot, s nem hallgattak -Pozsgaira, akár kért, akár parancsolt. - -Künn a zaj egyre növekedett; Pozsgai bújt majd ide, majd oda, sehol sem -volt maradása: ágy alatt? megtalálják; fülkében? rátörnek; kéményben? -aláfüstölnek; hordóban? szekrényben? hombárban? megfulad; jeges -veremben? megfagy; hová legyen? mit csináljon? A veszély perczről -perczre nőtt, az ostromlók már bedugták fejeiket az ablakon s úgy -ordítottak be, az első emeleten már elfoglalták a szobát, s a -lépcsőajtókat feszegették. A mint ekként futna padlástól pinczéig, -nyavalyás, véres verítéket izzadva homlokán, már a halál szeplői verték -ki arczát, midőn egyszerre észre kezdi venni, hogy az egész házban -egyesegyedül van, cselédjei nincsenek sehol. - -– Hol vagytok? kiált siránk hangon. Hová bujtatok el? Miért nem szóltok -nekem? vigyetek engem is oda. Engedjetek oda mennem, oh rejtsetek el -engemet is. - -Künn az ajtó már recsegett. Pozsgai őrültként nyargalt körül az udvaron, -midőn egyszerre egy akol mellett észreveszi a felnyitott rácsot, mely -azon csatorna nyilását szokta fedezni, mi a kastély udvaráról egész le a -Szamosig vezetett. Cselédjei azon keresztül szöktek meg, mint a -patkányok. - -Pozsgai egy perczig tétovázott, ha elfogadja-e ez undok menekvési útat, -vagy inkább agyonveresse magát; de azon pillanatban nagy ropogással dűlt -be a vasajtó küszöböstől együtt, s neki még csak annyi ideje maradt, -hogy a szűk csatornába lebújjék, melyen át négykézláb mászva kellett -haladnia, több mint hatszáz lépésnyire. - -A betört ajtón aztán omlott be a sokaság a kastélyba. - -– Hol vagytok? gyertek elő! kiabáltak nagy bolondul, s betördelve minden -ajtót, összezúztak széket, asztalt, ágyat és almáriomot, elleneiket -keresve, s hogy sem székben, sem ágyban és almáriomban nem találták -őket, összetörték a tükröket, edényeket, mintha képesnek hitték volna -Pozsgait, hogy féltében akármelyik szűknyakú korsóba bebúvik. - -Kozár uram váltig iparkodott őket kapaczitálni, hogy ne törjenek semmit -össze, mert az már most mind az övé, s csak neki tesznek vele kárt; nem -lehetett azokat megállítani, csak annyira, hogy nagy nehezen rá tudta -őket venni, hogy fel ne gyújtsák a házat, benne ugyan nem hagytak neki -egy ép asztallábat s még azután is feszegették az ablakvasakat, a mikor -már vígan járhattak az ajtón. - -Végre felfedezte valaki a titkos alvilági útat, melyen keresztül -ellenfeleik megszöktek, mire lerohant az egész sokaság a Szamosra s -meglátva, hogy Pozsgai és emberei már akkor egy dereglyére kapva, a -Szamos mentében hajóznak lefelé, ott azokkal sokáig tréfáltak, köveket s -mindenféle szép szót küldözve utánuk. - -Kozár és Kapornaki uraiméknak az alatt volt annyi eszök, hogy bezárták -az udvar kapuit s mikor visszafelé kezde jönni a garázda nép, a -kerítésen keresztül értekeztek vele, csak a józanabb részét véve fel a -kastélyba, a többinek pedig az udvaron kívül süttetve egy ökröt s -leküldve néhány akó bort, melynek is azok rögtön vérét vették. - -És így meglevén szépen, a két úrnak nem volt immár nagyobb gondja, mint -a még helyreállítható székeket, asztalokat összetákoltatni, az ablakokat -befoldatni üveggel s a levert vakolatot újra kisimíttatni, s ajtófelet -és ablakrámát beállíttatni a maga helyére. - -A meddig ez meglett, addig is nyitva állott az erélyes csoport számára a -pincze és éléskamra, s közhasználatra bocsátva Boór Ádámnak több száz -akóra menő legjobb ó-borai; mikor pedig minden nagyjából helyre volt -állítva, akkor elhozatták az örvendő urak saját házaikból legjobb -boraikat, szekérszámra a fáczányt, szarvast s minden drága vadat, -megrendeltek sok mindenféle marczipánt és piskótát kolozsvári -boltosoknál, s beinvitálták a környékbeli nemességet beiktatási -vendégségre; kik is határozott napra mindnyájan begyülekezének, -hadnagyok és királybirák s meguralván a két derék donatariust, kezökbe -adták a hantot,[11] közben egy kis vita is támadt Kozár és Kapornaki -uraimék között, ez utóbbi nem akarván semmit tudni az elsőbbnek faizási -és makkoltatási jogáról; hanem a jelenlevők közbenjárulására abban aztán -megegyeztek, hogy Kapornaki uram minden tíz emse után két malaczot s -jogelismerés tekintetéből faizásért egy kurta forintot adjon Kozár -uramnak. - -Ezzel asztalhoz ültek mindnyájan, s jól ki levén éhezve a határjárás és -a sok disputa miatt, vígan ellakozának, iván a házi urak s minden -jelenlevők egészségeért, később pedig a jelen nem levőkért is. Az ebéd -vége szinte vacsorává fajult már, a midőn valami késői hintó gördül be -az udvarra s hallatszik, hogy valakit a csatlósok odakinn nagyon -uralnak; – ugyan ki jön ilyen későn? mondogatják: maradt még számára -sült és czukros lepény, – a midőn felnyilván az ajtó, belép rajta egy -egészen hivatlan vendég, Naláczi István uram. - -Kozár Ferencz egyszerre ugrott fel helyéről elfogadni a derék urat s -kinálta üléssel, borral és ebéddel. - -– Köszönöm kegyelmed jóvoltát, válaszolt épen nem mosolygó képpel -Naláczi, nem azért jöttem, hogy kegyelmednél ebédeljek, különben is túl -vagyok már rajta, hanem egy barátságos tudósítást hoztam kegyelmetek -számára Teleki Mihály uram ő kegyelmességétől, a fejedelem ő nagysága -első tanácsosától. - -Kozár uram nagy orrfintorító képet csinált erre a szóra, mint a ki előre -érzi az illatot, de Kapornaki uram jó fejjel lévén, s azt gondolva, hogy -a fejedelem tán azt izente: hogy az övé legyen az egész jószág, a mint -fülhegygyel meghallotta Naláczi szavait, az egész társaság előtt -felkiálta: - -– Halljuk, halljuk azt az izenetet. Tessék felénk fordulni, nagyságos -uram. - -Naláczi vállat vont. - -– Ha kegyelmed is úgy kivánja, én nem bánom. Tehát értésére esvén Teleki -Mihály uram ő méltóságának, miszerint kegyelmetek egyszerre hárman -inpetráltak egy és ugyanazon dolgot a fejedelem úr ő nagyságától, s azt -a szégyent tették, hogy sötétben, olvasatlanul, mulatságos szórakozás -közben mind a három folyamodást aláiratták s ennek következtében most -egymást kölcsönösen kiszórva, az országot erőszakoskodásaikkal -háborítják; ámbátor mind a hárman megérdemlenék, hogy az adományozást -elveszítsék s magok törvénybe hivassanak, mindazáltal a tanácsos úr nem -akarja mindnyájokat egyenlően sújtani, s egyiket csakugyan kénytelen -levén a jószágban megerősíteni… - -A két úr fellélekzett. Melyik lesz a kettő közől? Mindegyik arra -gondolt, hogy mint perelje akkor vissza a másiknak átengedett részt? - -… – Tehát azt határozá a fentisztelt tanácsos úr, a több tanácsurakkal -egyben: miszerint a nálok panaszt tevő Pozsgai Ferencznek, az általa -előmutatott írásbeli meghatalmazások s hiteles tanúk bizonysága szerint, -legtöbb és legtörvényesebb joga lévén e jószághoz… - -A két úr a fellegekből cseppent alá. - -… – Ennélfogva felszólíttatnak kegyelmetek, miszerint e mai naptól -számítandó tizenöt nap alatt mind a kastélyt, mind e jószágot minden -hozzátartozandóikkal, cselédjeikkel és vendégeikkel egyetemben elhagyni -és átengedni kötelességüknek ismerjék; ellenkező esetben parancs adatván -Béldi Pál uram ő méltóságának, a székelység generálisának, hogy a keze -alatt levő hadakkal nyomban kiinduljon s minden törvényes eszközökkel e -jószágot erővel is elfoglalja; a kiket benne talál: akár urat, akár -cselédet, akár pediglen vendéget, megfogdossa, megkötözze s leszállítsa -Fogarasra. Melyet is im kegyelmeteknek a fejedelem s a tanácsurak -nevében tudtul adva, van szerencsém magamat szíves grácziájokba -ajánlani. - -E szavakkal eltávozott Naláczi. - -Az ott maradtak elnémulának s mindaddig nem bátorkodott senki egy igét -is kiejteni, a míg nem hallatszott az eltávozó kocsijának zörgése. Csak -akkor jutott eszébe Kozár uramnak öklével az asztalra ütni. - -– Ezer milliom tatár ördög! Ezt nem hagyom. Így meg nem hagyom magamat -vettetni, ha a fejem utána megy is. Itt maradunk! Egy tappot se menjenek -kegyelmetek. Majd meglátom én, ki meri az én házamon belől az én -vendégeimet bántani! Majd meglátom én: Béldi Pál uram hány arasz, ha -engemet körül akar nyalábolni. Hisz ide jőjjön, ha veszteni való lelke -van… Inkább kész vagyok kimenni Törökországba, mint Zólyomi Dávid! majd -találok én még valakit, a ki tanácsuraimék ő kegyelmöknek parancsol! -Inkább tatárt hozok az országra! Igyunk, uraim, sohse törődjünk vele, a -mit az a tányérnyaló beszélt. Bánom, hogy a kútba nem dobattam, csak ne -sietett volna olyan nagyon! Igyunk, uraim! - -A vendégek ittak, hozzá is fogtak egy-egy nótához, de csak nem ment az -olyan vigan, mint azelőtt, s utóbb Kozár uram úgy elázott maga is a sok -kinálgatásban és biztatásban, hogy végre eszmélet nélkül esett az asztal -alá s aludt másnap délig, mint a félholt. - -Délfelé feltápászkodván, midőn kinyujtózá magát s szemeit kitörölgetve, -meggyőződék róla, hogy él s bizonyossá lett, hogy hol van, bekurjantá -egy csatlósát, s nagy rekedt mámoros hangon kérdé tőle: - -– Mit csinálnak a vendég urak? - -– Mind elmentek azok, uram, még hajnal előtt, ki-ki a maga kocsiján -haza. - -– S nem mondták, hogy visszajönnek. - -– De biz úgy örültek, hogy elmehettek, képpel se’ fordultak erre többet. - -– Gyáva népek! mormogá magában Kozár úr. Jól van, hadd menjenek, el -lehetek nálok nélkül; hát Kapornaki uram mit csinál? - -– Az is elment minden hozzátartozandóival egyben. - -– Az is? förmedt fel Kozár uram. Jól van. Csak az ő baja lesz, nem -bánom, ha felfalják is az ő jószágát. Hát a lúfők? - -– Azok is elmentek, nagy uram. - -– Azok is elmentek! ordítá Kozár s már erre felugrott ágyából. Jól van. -Azaz, hogy már ez nem jól van. De tán a cselédség csak nem szökött még -meg? - -– Biz uram azoknak is nagyon kifelé áll a rúdjok. - -– Hajh a ki adta! hajh a ki vette! Hát ilyen emberekkel van tele a -világ! Nincs hát egy ember az egész országban, hogy egy szóra mindenki -elhagyja az igaz embert. No de hiszen, ha ide kell hagynom ezt a -jószágot, fogadom lelkemre, hogy rajta hagyom utoljára kezem szennyét, -hogy az édes apja képére sem ismer rá, a ki utánam jő, s lesz neki mit -siratni harmincz esztendeig! - -Kozár uram be is váltá, a mit megigért, emberül. Látva, hogy az -elfoglalt birtokban meg nem tarthatja magát, a hátralevő két heti időt -arra fordítá, hogy a mit lehet, elpusztítsa azon. A szép fenyőerdőt a -ház mögött kivágatá tőbül; kitépette a gyönge gyümölcsoltványokat; -meghordatta terméskővel a veteményes kertet s a gátakat elszakíttatva, -mik a patakot a Szamosba vezették, elöntötte iszappal az egész lapályt -az őszi vetésekkel; ökröket, lovakat kiveretett az erdőre, vadvizes -nyirokra hajtatta a juhnyájat; a pinczében eczetet töltött a borok közé, -avas zsírral mázoltatta be a szobák falait, ólommal öntette be a -zárakat, lakatokat, minden még meglevő bútort darabokra szedvén -széllyel, úgy szétrakott, hogy a mely széknek a lába a padláson forgott, -annak a vánkosa a pinczéből került elő, csak a tizenötödik nap reggelén -hagyá oda a birtokot, a midőn már nem volt mit elrontani többé, úgy, -hogy a mint azon nap estéjén Pozsgai Ferencz uramat a törvényes segítség -bevezette, az alig talált haza a puszta kastélyba. Az útak el voltak -árkolva, a szántóföldek elöntve vízzel, a kertek kővel terítve, fenyő-, -erdő- és gyümölcsfák a földön feküdtek, pásztor nélkül őgyelgett a -juhnyáj, felére olvadva a kiütött métely miatt, elvadultak a paripák az -erdőhöz szokva, kipállott a vetés, eczettel tele a hordók, a házban egy -zárt sem lehete felnyitni, mind úgy kellett az ajtókat betörni, s -belépve a szobákba, nem volt azokon mit látni, mint ocsmányságot és -pusztulást, s három napig lehetett a háznál mindent tűvé tenni, a míg az -ember egy bútordarabot a másikhoz birt illeszteni. - - - - -VI. A JÁMBOR EMBER ÉS SZOLGÁJA. - -A jó Apafi Mihálynak ezalatt mindinkább meggyülekezének gondjai. A török -portáról egyik követ a másikat érte, sürgetve a még le nem fizetett -adót, mely tiszteletbeli összeg Bethlen Gábor óta tizenhatezer tallérból -nyolczvanezer tallérra szaporíttatott; Erdélynek akkori viszonyait -tekintve, iszonyú összeg! A lengyelországgali viszályok miatt a -kereskedés pangott, a korábbi harczos évek az ipart és földművelést -összerongálták, a tatárjárás s az azt követett harácsok sok érczpénzt -kivittek az országból, épen ezen évben dühöngött az országban egy -irtózatos marhavész, mely az igavonó állatok kétharmadát elpusztítá, -tavaszszal gyilkos gyujtogatók jártak az országban, kik többet kétszáz -falunál felperzseltek, rá következett egy hosszú száraz nyár, s egy -árvizes ősz, mely azt is elpusztítá, a mi megmaradott; az arany- és -ezüstbányák rosszul míveltettek, a helységekre kivetett adót nem volt -mód behajtani, mindegyik helységnek lévén valami oka azt nem -teljesíteni, az egész székelyföld tökéletes pénzaszályban sínylett, s az -egyedüli pénztermő városok, a szászokéi, annyira körül voltak sánczolva -kiváltságokkal, szabadalmakkal, miket majd egy, majd más megszorult -fejedelem osztogatott nekik utódai rovására, miszerint azokhoz alig -lehetne szép szerével férni. E mellett még a jó fejedelem maga oly -bőkezű és jószivű volt, hogy nem jöhetett hozzá ember olyasmit kérni, a -mi ha az övé volt, neki ne adta volna, úgy hogy egy ízben tökéletesen -elajándékozva az utolsó tallérját is, kénytelen volt a fiscus -kölcsönpénzt venni fel a számára, hogy elutazhassék.[12] - -Ehez járult még az, hogy a nagyváradi basa, mindazon erdélyi és -magyarországi helységekből, mik a fejedelemséghez tartoztak, -önhatalmúlag saját maga felszedte az adót, duplán, triplán, a hogy neki -tetszett s mégis a szegény fejedelmen követelték az egészet. - -E végett többször küldtek már a portára okos, ékesenszóló férfiakat, -hogy világosítsák fel a szultán elméjét s engeszteljék ki az ő szivét a -szegény magyarok iránt, hogy vagy engedjen le az adóból, vagy -intézkedjék, hogy a nagyváradi basa ne szedje be felét a maga számára; -de mindannyiszor csak azt a feleletet kapták, hogy ne beszédet küldjenek -a szultánnak, hanem pénzt. - -Legutoljára épen azon izenetet hozta vissza vitézlő Paskó Kristóf uram a -portától, hogy ha a legrövidebb idő alatt az adót meg nem küldik, majd -küldenek ők valakit, a ki azt kétszeresen be tudja hajtani s ha még egy -követet bátorkodnak elbocsátani, a ki nem fizetni, hanem fecsegni jön, -azt menten karóba húzatják, hasonlóul járandván, ha a küldendő adóbul -avagy csak egy tallér fog is hiányzani. - -Bizony pedig abból még nagyon sok tallér hiányzott. - -– Mit csináljunk? szólt ujjait ropogtatva Apafi, míg Teleki Mihály alá s -fel sétált a teremben. Paskó Kristóf pedig ott állt a fejedelem előtt. - -– Hát mit csinálhatunk? szólt Teleki. Azt kell tennünk, a mit eddig -tettünk. Pénzünk nincs elegendő, hogy az adót kifizessük, de annyi van, -a mennyi elég, hogy a vezéreket hallgatásra birjuk, hogy várjanak és -adjanak időhaladédékot s azután «qui habet tempus, habet vitam» az alatt -ki tudja még, mire fordulhat a sors? Addig megizenjük, hogy mindent -teljesíteni fogunk. - -– Megizenjük! Könnyű azt mondani, hogy megizenjük, de ki lesz olyan -bolond, hogy az izenetet elvigye s kedvünkért magát karóba huzassa? - -Teleki egész biztossággal fordult Paskóhoz: - -– Megteszi azt egyszer a hazért, Paskó uram. - -Az érdeklett lesüté szemeit, felsóhajta és hallgatott. - -– Az, úgy segéljen, meg nem teszi! kiálta a fejedelem. Most házasodott -meg szegény, alig egy félesztendeje, elvett egy szép özvegyasszonyt; nem -ment el az esze, hogy oda vesztegesse ifju életét. Én ugyan nem küldöm. - -Paskó felemelé szép becsületes arczát s mosolyogva válaszolt: - -– Elmegyek biz én, nagyságos uram, nagyságod és Erdély jóvoltáért, ha -kell a világ végire is, ha kell még Plutóhoz is; s ha Isten ő szent -felségének úgy tetszik, hogy ott bevégezzem életemet: történjék meg -szent akarata. Egyébiránt sokszor és sok mindenfélével fenyegettek már -engemet, a nélkül, hogy csak szememet elhunyorítottam vagy arczom színét -változtattam volna előttük; ámbátor készen voltam rá, hogy egyszer -teljesítik rajtam. Lám, az oroszlán sem bántja azt, a kit lát, hogy tőle -nem fél. - -– Ember kegyelmed, Paskó uram; szólt közbe Teleki, megveregetve a férfi -vállát; tudtam én, hogy nem fog vonakodni. - -– No én mosom kezeimet, monda Apafi, én nem küldtem kegyelmedet, én oka -ne legyek a kegyelmed halálának s felesége özvegységének. - -– Kap az még férjet, nagyságos uram, ha én meghalok; szólt Paskó, -különösen mosolyogva. - -– Tehát a kezünk közt levő pénzből vigyen kegyelmed négyezer tallért és -ezer darab aranyat magával; monda Teleki. Ezer darab aranyat adjon át a -fővezérnek, azért, hogy engedjen időt az adó begyűjtésére s tiltsa el a -váradi basát a foglalástól. Háromezer tallért pedig oszszon ki a szultán -tolmácsa s a keresztyén fejedelmek követei között, hogy érettünk a -szultán előtt esedezzenek, miszerint a nyolczvanezer tallérnyi adót -szállítsa az eredeti összegre, a mi Bethlen Gábor alatt volt. -Legrosszabb esetben iparkodjék kegyelmed személyesen esedezni azért, -hogy vagy engedje a szultán, hogy a váradi basa által bitorolt falvakból -az adót beszedhessük, vagy tudja be az adóösszegbe azt, a mit a basa -előlünk elfoglalt. A negyedik ezer tallér pedig kegyelmednek marad az út -és az ottani mulatás költségeire. - -– Sok lenne az nekem, kegyelmes uram, szólt mentegetőzve Paskó; inkább -majd abból a pénzből ötszáz tallért átadok még a szultán tihájának, -háromszázat pedig a kiaja bégnek; – no még majd a fő ulemának is adok -vagy háromszázat belőle… - -– Hohó! kiáltá közbe a fejedelem. Már akkor százat a magáéból fizetett -rá kegyelmed! - -– Nem tesz semmit. Kaptam most egy kis pénzt hazulról. Majd esztendőre -meggazdálkodom azt. - -A fejedelem felugrott székéről. - -– No, Paskó uram, kegyelmed ritka ember. De a mit én tehetni fogok: nem -fogok megfeledkezni kegyelmedről. - -– Köszönöm, nagyságos uram. Tiszta szívből cselekszem, a mit tehetek; s -nem kivánok érte jutalmat. - -A két úr megszorongatá a követ kezét s áldásaik között útra bocsáták őt, -ki is csak annyi időt kérve magának, hogy házát rendben hagyhassa, -azonnal sietve eltávozott. - -Félév előtt szép özvegyasszonyt vett nőül Paskó Kristóf ennyit tudunk -már a fejedelemtől. Lássuk a jó urat mézes heteiben. - -Tizenöt óra mulva a fentebbi beszélgetés után Paskó már odahaza van, s -alig engedve magának néhány órai mulatást, készül a hosszú, – meglehet, -a másvilágon végződő útra. - -Hárman vannak együtt: ő, neje és János, az öreg szolga. - -Paskó irományait szedi rendbe. Komoly arcza, szelid, esengő kék -szemeivel, szép metszésű ajkai, alásimuló szőke bajuszával, s redőtlen -homloka oly csendes bú árnyéklatát viselik magukon, mely látni engedi -magát, de hallani nem. - -Neje, egy halovány arczszínű hölgy, bágyadt élveteg vonásokkal, egy -kereveten heverész, epedő barna szemeit körülhordja olykor kedvetlenül -az őt környező tárgyakon, s ideges termetének nyugtalansága, reszkető -ajkainak duzzogása által láthatóvá teszi zivataros kedélyét. - -A vén János ezalatt bőrládákat tömöget, ruhákkal és fehérneműkkel, -háttal fordulva s csak néha fordítva meg ősz bozontos fejét, s láttatni -engedve torzonborz fehér bajusza által egy harmadrészben elfoglalt -barnapiros pofáját, két szeme, mint a vasvilla, öklel olyankor -jobbra-balra. - -– Tehát nem jöhetsz velem? szól kérlelő bánatos hangon Paskó, nejéhez -fordulva. - -A szép Berta asszony előbb meggondolja magát, ha feleljen-e? - -– Hiszen látod, szól azután kényes fáradt hangon, milyen beteg vagyok; -két éjjel nem alhattam szívgörcseim miatt s a legkisebb rázkódásnál -megfájdul a fejem, majd szétszakad; ha elmennék most, megőszülve térnék -vissza. - -– Igaz; igazad van; sóhajtá Paskó s tovább rakosgált; később újra -megszólalva: pedig azt gondoltam, hogy majd a levegőváltoztatás, -szórakozás, mulatságok talán még enyhítenék bajodat. - -– S te levegőváltozásnak nevezed Stambul ronda utczáinak illatát, szól -türelmetlenül a nő, szórakozásnak a basák unalmas látogatásait, kik -odajönnek az emberhez pipázni s este mennek el, a nélkül, hogy egyebet -mondtak volna, mint jó reggelt és jó éjszakát? azokat a kiállhatatlan -fürdőket, a hol az embert agyon izzasztják és összetörik? - -– Jól van, jól, édes lelkem! szólt Paskó szeliden. Hisz én nem kivánom, -hogy értem áldozatot tégy; csak ne indulatoskodjál; látod, már is oly -ingerült vagy. - -– Mostani betegségemnek is egyenesen az az oka, folytatá a nő, hogy -egész Stambulban létem alatt mindig azokkal a kiállhatatlan faggyúban és -olajban főtt fűszeres ételekkel kellett élnem, hogy lázt kapok, ha csak -rágondolok is. - -– Édesem, ne ingereld magadat, hisz nem viszlek magammal. - -De az asszony csak nem hagyta magát kihozatni a themájából. - -– Épen most hallom, hogy Pérában a dögvész is kiütött. - -– Az reád nézve mindegy, miután te nem jösz oda, felelt némi kis -élességet engedve meg magának Paskó; mire Berta asszony daczosan -felugrott a kerevetről, s el akarta hagyni a szobát; erre aztán megint a -férj került alul, engesztelő nyájassággal állva útját feleségének s -megcsókolva kezét. Hisz édesem, nem kell mindenért oly ingerültnek -lenned. - -– Igen! beszélt a nő sírva fakadva; te nem hiszed, hogy én beteg vagyok, -te csak tréfának, szenvelgésnek veszesz mindent, te úgy bánsz velem, -mint a gyermekkel: pedig ha tudnád, mennyire oda vagyok, más feküdnék -régen! Azért, hogy én nem panaszkodom minduntalan, én tudom, hogy mi -bajom, de te csak kinevetsz vele. - -– Lelkem, édes szívem; szólt Paskó s a köny csaknem kicsordult szeméből; -hogyne hinném én, hogy beteg vagy, hogyne aggódnám én miattad. Lásd, -Kolozsvárott Mikó Ferencz orvosdoktor uramnak meghagytam, hogy téged -mindennap meglátogasson s egészségedre ügyeljen. - -Berta asszony e szóra meghagyá magát engesztelni, s kibékülten vált meg -férjétől, ki az ajtóból ismét visszatért. - -János gazda hátra fordított fejjel nézett az asszony után, s nagyot -mordult: - -– Jobb volna bizony, papot rendelnének mellé, a ki a lelkére vigyázzon. - -Paskó meghallott valamit a monologból s boszusan rivalt szolgájára: - -– Mit mondott kend? - -– Semmit! felelt az, vissza sem fordulva. - -– Akarom hallani, mit mormogott kend az elébb? - -Erre még csak nem is felelt János. - -– Mindjárt egybe ketté váglak, ha nem felelsz! kiáltá rá haragba hozva -Paskó. - -– No hát tessék kettévágni. Mormogott János, félbe sem hagyva munkáját. - -Paskónak mit volt tennie mást, mint elhallgatni. Pedig tudta, hogy mit -mormogott János, s meg nem állhatta, hogy feleségét ne mentse előtte. - -– Hisz betegen csak nem hurczolhatja az ember oly hosszú útra a -feleségét, mikor a legkisebb mozgásra görcsöket kap, elájul. - -– Az ám, dörmögé János, ma egy hete reggelig tánczolt Dénesfalviné -lakodalmán. - -– Az nem a kend gondja; kend szamár az ilyen dolgokhoz. - -– Tudom, hogy az vagyok, azért nem is szólok egy szót se; csudálom, hogy -vitézlő uram beszédbe állhat velem. - -– Az egészen más: tánczolni, mint kocsira ülni s rossz útakon rázatni -magát. - -– Persze, hogy más. Az is más, ha az ember három napig el van a szabad -ég alatt Pekri uram vadászatán, s lovon ülve hajtja a szarvasokat, az a -világért sem ráz s azt a leggyöngébb asszony is kiállhatja. - -Paskó erre már nem tudott mit felelni, mert azt maga is csakugyan -furcsának találta, hogy felesége lovagolhasson s kocsira ne ülhessen; -János gazda pedig egy szót sem monda többet puszta ténynél, a miért -gazdája leszidhassa, hanem elhallgatott diadalmasan, úgy hurkolva a -szíjjakat a bőrzsákokon, s úgy dömöczkölve azoknak tartalmát, mintha -tele volnának rossz asszonyokkal. - -Paskó látszólag fel volt indulva, semmit sem talált, a mit keresett. - -– Hja-jaj! sóhajta egy kis idő mulva János nagyon is fennhangon. - -– Mit sóhajtozik kend? kiált rá boszusan Paskó. - -– Ahol van ni! Már sóhajtanom sem szabad. Sóhajtson vitézlő uram is, ha -megkivánta tőlem. - -– Az bolond ember, a ki semmiért sóhajtozik! - -– No én bolond nem vagyok, mert én tudom, hogy mire gondoltam, mikor -sóhajtottam. - -– Hát mire tudott kend gondolni? - -– No hát ha akarja tudni, azt gondoltam, hogy vitézlő uram milyen derék, -bátor, okos ember, mikor a török császár előtt áll. - -– Hát aztán? - -– Hát azért sóhajtottam. - -Paskót ette a méreg, jól tudta ő, hogy a vén szolga e gondolat másik -felében azt ragasztá hozzá: «és mily ügyetlen, gyáva és ostoba a -felesége előtt!» - -És ismét megjött a hallgatás kettőjök között. János egyre fojtogatta a -bőrzsákokat, Paskó pedig írásokat hasogatott szét, mik azt vétették, -hogy kezébe akadtak, midőn ő másokat keresett. - -– Bizony csak okos emberek a törökök. Szólalt meg egyszerre minden -apropos nélkül János. - -Paskó azt gondolta, hogy más tárgyra akarja vinni a beszédet az öreg, s -megkérdezé: - -– Miért legyenek a törökök olyan okos emberek, János gazda? - -– Csak azért, hogy zár alatt tartják az asszonyokat. - -– Hallja kend! rivalla rá egészen felindulva Paskó. Én megtiltok kendnek -mindenféle impertinens kifejezéseket, s ha még egyszer kérdetlenül -megszólal, akárhogy tisztelem, becsülöm kendet, kénytelen leszek kendet -– – (azt akarta mondani, hogy «elűzni», de előbb megbánta, mint kimondta -volna) – – elhagyni magamtól. - -Az öreg szolga letett mindent kezéből, s odafordulva az urához, reszkető -hangon mondá: - -– S azt hiszi vitézlő uram, hogy ha én azt látnám, hogy van a háznál egy -élő teremtés, a ki kegyelmedet csak egy századrésznyire is jobban -szereti, mint én, nem ma hagynám el a házát inkább, mint holnap? -Elmaradhat kegyelmedtől mindenféle pereputyja, de én ugyan el nem -maradok kegyelmedtől, ha a pokol országába megy is; még ha a feleségét -magával viszi is! azt mondom. - -E szókkal kifordult a szobából a szabadalmas vén goromba szolga, ki a -családnál őszült meg, s az öreg apát szolgálta és az unokát karjain -hordozá, s együtt érzé e családnak baját és örömét. - -Paskó pedig, midőn egyedül maradt és senki sem látta, leborult -íróasztala szélére és sírt keservesen. - - - - -VII. A BETELT FOGADÁS. - -Kucsukné ezalatt valahány követ ment az ő határán keresztül a -seraskiertől, vagy hozzá, azokat mind elfogatta, bezáratá s a nálok -található irományokat elszedte. - -Ezek folytán, mint előre sejté, sajátságos tervezeteknek kezde nyomára -jönni. A seraskier levelezésben állt a moldován herczeggel, ki hatezer -moldvai lovas élén Ismail basa táborához volt rendelve, mely a Rába -partján a római császár magyar és német hadaival állt szemben, s ottan -parancsot kapott újabb hatezer embert vonni maga után Moldvából -egyenesen Erdélyen keresztül. - -Egy napon tehát jön egy követ Magyarországból, kinek lefoglalt iratai -között ily tartalmú levél találkozott: - -«Nagyérdemű seraskier, dicsőséggel teljes Baruch Tavaif. - -A mire még otthon létemben kértelek, azt ne felejtsd el. Meg vagyok -felőle győződve, hogy te a keresztyének romlásának most sem vagy -óhajtója, s ennélfogva nem átallasz nekem módokat szolgáltatni, hogy -mindazon törekvéseket, melyek az ő elpusztításukra vannak intézve, mint -igaz keresztyén, ha erővel nem is, legalább erőtlenséggel meghiusítsam. -Egyszersmind azonban kérve kérlek, hogy eljárásod által gyanúra ne -szolgáltass okot, mert az igen siralmas állapot lenne, ha másokat akarva -szabadítani, magamat veszteném el. Ezen levelemet vivő embert azonban -küld vissza válaszoddal s ne engedd senkivel beszélni, hogy valamit ki -ne fecsegjen; azon tízezer aranyból pedig, melyet neked hála fejében -igértem, ötezeret most mindjárt átvehetsz ispánaimtól, a többit majd ha -visszatérek. Egyúttal tudakozódjál a feleségem felől, ha nem -betegedett-e még le? Lekötelezett barátod és legalázatosabb szolgád ***. -U. i. E levelet, a mint olvastad, küldd vissza megnyugtatásomra.» - -Katalin újra lepecsételé szépen a levelet, s egy meghitt szolgájától -elküldé azt a Baruch Tavaifnak. Néhány nap mulva visszaérkezék az, -magával hozván a herczeg levelét, s a választ rá a derék seraskiertől, -mely is eképen hangzott: - -«Becsületes keresztyén úr (itt az «úr» helyett az állott, hogy «kutya», -a mit a seraskier szójárásból ejtett oda, hanem aztán kitörölt), nekem -legalázatosabb szolgám! (gondolta a seraskier, hogy ha a herczeg maga -így nevezi magát, ez lesz a leghelyesebb czíme.) - -«Megértettem a leveledet és azt találtam benne, hogy nekem a te -keresztyénségedhez semmi közöm, akár éltek, akár haltok; hanem azt a -tízezer aranyat nem bántam volna, ha egyszerre lefizetteted, mert -ámbátor véghetetlenül tisztellek, attól tartok, hogy megcsalsz. A mi az -óvatosságot illeti, ne taníts te arra engem; tudván, miszerint te úgy -kivánod, hogy az újabb hatezer ember hozzád ne juthasson, aként fogom -intézni a dolgot, hogy előre kitudom, mely úton akarja őket utánad -szállítani az effendi. Ha ő a bozzai szoroson át rendeli a bevonulást, -az én dolgom lévén az élelmi és fegyverbeli szereket utánok küldeni, -ezeket a tömösi szoroshoz utasítom. Azok ott várakozni fognak a -podgyászra, fele a várakozásban elszéled, s akkor az effendi vagy -élelmezés nélkül bocsátja őket Erdélynek, a midőn a székelyek szanaszét -fogják őket verni, és soha azokból egy sem jut el hozzád, vagy megtudja -a tévedést s oda küldi őket a tömösi szoroshoz: de mire oda érnek, már -akkorra én, mintha legnagyobb szorgalommal tenném, a bozzai szoroshoz -küldtem a podgyászt s ők ismét annyira vannak tőle, mint a mennyire -voltak. Ilyenformán a hiba egyikünkre sem fog háramlani, csak te magad -vigyázz magadra, s a mint ezen levelemet vivő ember hozzád érkezik, -nagyobb biztosság okáért rögtön vétesd fejét, hogy senkivel ne -beszélhessen. A mi végre a feleségedet illeti, ahhoz nekem semmi közöm. -Allah irtson ki minden asszonyi állatot a földről.» - -Kucsukné, midőn e levelet olvasta, épen kertjében sétált, s történetesen -egy nagy bibircsós úritök akadván lábai elé, azt úgy találta felrúgni, -hogy imitt-amott állt meg. Soha még lábbal gondolatot jobban ki nem -fejezett senki, a mióta a pantomimica fel van találva. - -E perczben a seraskier feje nyilván alig állt erősebben a szárán, mint a -felrugott dinnye – vagy mi. - -S néhány nap mulva csakugyan ki lehete hallani, hogy a küldött -segédcsapatok, félreértett rendelkezések miatt, nem indulhatnak ki -Moldvából. - -Katalinnak ugyan módjában lett volna e félreértéseket a felfogott -levelek által azonnal felderíteni, de attól tartott, hogy még akkor a -seraskier pénzzel és helyrehozással tisztára moshatja magát, s engedte -odáig haladni a dolgot, míg a sikertelenség dühre fogja gerjeszteni a -vezéreket s keresni fogják annak okozóját. - -Ez is bekövetkezett nemsokára, csakhogy Katalinnak sokkal nagyobb -rémület, mint öröm jutott benne. - -Egy napon sebes hirnök érkezék a herczegtől, levelet vivén a -seraskierhez, mely nem a fejedelem kezével, hanem annak íródeákja által -volt írva; a felbontott levél így szólt: - -«Érdemes – (ez – meg amaz:) - -Futtában írom e sorokat, mint a ki két nap óta le nem szálltam a lóról. - -Hátunk mögött nagy a veszedelem, mert hajnal óta tart az ütközet. A mult -éjjel a janicsárok két hidat vervén a Rábán, azon észrevétlenül átmentek -s megrohanták a keresztyén tábort, mely az átelleni parton egy helység -mellett (úgy gondolom, Szent-Gotthárd) elsánczolta magát, s hajnalra -elfoglalták a sánczokat, s háromezer embert leöltek benne. Ekkor a vezér -aga és Ismail basa riadót fuvattak az egész tábornak, s mindnyájunknak -rohamra kelle menni a keresztyén tábor ellen. Nekünk sehogy sem jutott -alkalmunk czélunk kivitelére, mert a keresztyén gyalogság, mihelyt -kétszáz lépésnyire értünk hozzá, mindenütt elkezdett futni, s nekünk a -mellett az a fatalis helyzet jutott, hogy egyfelől Kucsuk basa, másfelől -Feriz bég dandárai által voltunk közbeszorítva, kik félszemmel mindig -bennünket őriztek… - -Katalin szíve sebesen kezde dobogni, a mint férje és fia neveit olvasta -s habozni kezde, ha tovább olvassa-e? öröm lesz-e, vagy gyász, a mi ott -következik? Erőt vett magán és tovább olvasott. - -«A keresztyén sereg már-már verve volt, tábora prédára jutott, s maga az -erdőbe kezde menekülni, s mi kénytelenek voltunk az elmaradozókat -lovaink patkói által elgázoltatni, a midőn egyszerre végső -kétségbeeséssel kiválik a futók közől két csapat lovasság, egyik -Petneházy huszárjai, másik Toggendorf vértesei, s visszafordulva ránk, -neki vágtattak Ismail basa mamelukjainak… Ez volt a pillanat, melyben -tervünket kivihetők. A mint egy osztály huszárság vakmerően nekünk -rohant, mi egyszerre, mintha ki nem állhatnók a rohamot, az egész -dandárral visszafordultunk s futni kezdtünk a part hosszában. Futásunk -zavarba hozta a török tábort s új erőt adott a keresztyénnek. Egy percz -alatt sánczot vontak magok körül szekereikből s iszonyú tüzeléssel -fogadták a közel jutott ozmanokat. Az egész csata megfordult egyszerre, -a támadókból támadottak lettek, s mi, a midőn futásunk közben egy -halomról visszatekinténk, már a keresztyének által láttuk elfoglalva a -tért; Ismail basa dandárai összetörve futottak a Rábának, s a vezér aga -lófarkas zászlói közől nem láttam többet egyetlen egynél lobogni. Csupán -Kucsuk Mehmed basa és fia, Feriz bég harczoltak még megátalkodottan az -összegyűjtött spahik élén; úgy látszott, mintha élve nem akarnák -elhagyni a csatatért. Mi lett az ütközet vége, nem tudhatom, mert az -éjszaka eltakarta szemeink elől a csatatért. A musulmanok vesztesége -igen nagy; a szultán dühös fog lenni; vigyázzon kegyelmed, az egekre -kérjük, dolgainkból valami ki ne tudódjék, mert ha csak gyanú érhet -bennünket, sem a keresztyén, sem a török szentek minket a -megfojtogatástól meg nem őriznek». - -A levél kihullott Katalin reszkető kezéből. Férje és gyermeke! ők voltak -az utolsók a csatamezőn! mintha élve nem akarnák azt odahagyni… - -A két gyermek fogadott anyjok mellett ült, míg ez a levelet olvasá, s -aggodalmas tekintettel kisérték annak mindinkább elsápadó arczvonásait, -s midőn végre a nő kiejté kezéből az elolvasott levelet, s kezeit könyes -arczára tapasztva, elkezde hangosan zokogni, a két gyermek odaborult -ölébe s átölelve őt, ők is sírva fakadtak, a nélkül, hogy tudnák miért, -s midőn Katalin térdre borult, kezeit imára kulcsolva, ők is letérdeltek -mellé, ők is imádkoztak. Hangja, gondolatja, nem volt az imának, de az, -ki a szivek érzelmeiben olvasni tud, s ki előtt a néma sóhaj egy kitárt -könyv s a gyermeksírás ékesen szóló beszéd: megérté a szótlan imát s még -alig borult el lelkeiken a vihar, melynek zápora köny, már utána küldé a -napsugárt, mely azt felszáraszsza. - -Azon pillanatban robogott be az udvarra Ilk Haszán, Kucsuk basa hirnöke, -egy levéllel asszonya számára. - -A küldött néma volt és sánta. Ezért szokta őt Kucsuk hirnökül használni, -mert semmit ki nem beszélhetett s részt nem vehetett a harczban. - -Sietsége tanusítá, hogy még a harczból érkezik, csaknem utólérve a -herczeg futárját, ki legelső hagyta el a csatatért. - -Katalin megismeré a levél borítékán fia vonásait s reszkető kézzel és -dobogó szívvel bontá fel annak zsinórjait. - -«Kedves anyám! – szólt a levél. – Csatát veszíténk, de dicsőséget nem. -Atyám megmenté zászlóit, én is az enyimet, még nyertem is hozzá egy -sebet…» - -Katalin felsikoltott. A heves fiú dicsekvék sebével, nem gondolva meg, -hogy anyja nem a dicsőséget, hanem vérét fogja látni abban. - -«Árulás ragadta ki kezünkből a diadalt – folytatá a levél -, de hátra -van a vesztést helyrehozni s az árulást megboszulni. Isten veled. Fiad -Feriz.» - -– Láttad fiamat? kérdé Katalin a hirnököt, aggodalmas arczczal. - -Az mutatta fejével, hogy «igen». - -– Hol kapta a sebét? - -A hirnök mutatta kezével a vágás helyzetét, hosszát, alakját homlokán. - -– Mindig a fején! Már ez harmadik seb homlokán! Épen mint az apja. - -A hirnök mosolygott s ujjaival krix-kraxokat csinált arczán, azt akarva -mutatni, hogy hát még ha úgy keresztül-kasul lesz szabdalva arcza, mint -a basának, akkor fog még csak hasonlítani apjához! - -– Csakhogy élnek! sóhajta fel megkönnyebbült szívvel Katalin, nem sokat -törődve azzal, hogy vesztettek, sőt némileg még örült is rajta, -gondolva, hogy e veszteség kényszeríteni fogja a portát békekötésre s -férje és gyermeke nem leendnek tőle többé távol. E reményét nemsokára -igazolá azon hír, miszerint a porta és a római császár között a szent -gotthárdi csata következtében tíz évi fegyverszünet köttetett s mindkét -fél elbocsátá seregeit a vitatott térről. - -Néhány nap mulva csakugyan hazaérkezék a moldvai herczeg vert hadával -együtt s az ő megérkeztének tudomásával együtt vevé Katalin az örömhírt, -hogy Kucsuk basa is útban van, s már Erdélyben kell lennie, s Feriz bég -is utána sietend, mihelyt sebéből felgyógyul. - -Mint örült előre e találkozásnak! mennyi szépet gondolt el róla, egész -nap felőlük beszélt fogadott gyermekeivel, kik annál közelebb látták -atyjok szabadulását, minél közelebb jött az idő, melyben Kucsuk basának -meg kelle érkeznie. - -Egy napon azonban, midőn már óráról-órára lesték a basa jöttét, azon -hírt veszik, hogy Kucsuk régen megérkezett már Moldvába; de saját lakát -kikerülve, egyenesen Jászvásárban szállt meg, s nejét nem is tudósítá -megérkezte felől. - -Katalint leveré e hír; mi oka lehetett férjének, ki nejéhez oly -szeretettel viselteték mindenha, oly hosszú és veszélyes távollét után, -tudva, mint eped, mint vár utána, őt kikerülni s szó nélkül haladni el -mellette? Egészen zavarba hozta e gondolat. - -Egy hirnököt külde rögtön Jászvásárba, hogy férjétől megtudja e -megfoghatlan változás okát s nem volt nyugta, míg az meg nem érkezék. -Három ló dűlt ki a futár alól; de négy nap alatt megjárta a hosszú útat. - -– Beszéltél uraddal? Megtudtad idegenkedése okát? kérdé tőle Katalin. - -– Nem beszéltem vele, mert senkit sem bocsát maga elé, a kit nem -hivatott; de azért mindent megtudtam. A szent-gotthárdi ütközet a -moldvánok megfutamodása miatt veszvén el, a fővezér Kucsuk basát bízta -meg, hogy tegyen vizsgálatot Moldvában, s ha bűnöst és árulást talál, -azt büntesse meg; ekkor Kucsuk basa megesküvék a Korán szavaira, mik az -Aja Sofia boltozatára arany betűkkel vannak felírva, hogy addig ne lássa -családját, ne beszéljen nejével, ne hallgasson meg semmi kérelmet, s ne -fogadjon el semmi ajándékot; hogy addig ajkait sem bor, sem asszony -csókja ne érintse, füleibe zene ne hangozzék és orczájára mosolygás ne -térjen, a míg a bűnösöket föl nem fedezte! Ezért került ki téged és nem -fogod őt látni, a míg eskűje be nem telt. - -– Siettetni fogjuk annak teljesültét, monda Katalin, s még az nap útnak -indult Jassy felé, s a két gyermeket magával vivé. - -Egész odáig akadály nélkül eljutott s midőn férje szállására érkezék, -maga elé hivatá annak legbizalmasabb szolgáját, vele értekezendő: mint -lehetne némely iratokat annak kezébe juttatni. - -– Az nehéz lesz, asszonyom, válaszolt a szolga; a basát annyira -elkeseríték a hamis tanúk, hogy most épen nem enged magához jutni mást, -mint a kit maga hivatott, s a ki egy iratot adna kezéhez, fejével -játszanék; mert ez által meglehet, hogy ismét újabb csalódásra adna -okot. Ha tehát valakinek van koczkáztatni való feje, melyet átnyújtott -írásával együtt a basa kezébe tegyen, az megtalálhatja őt, mikor -kertjében sétál. - -– Van nekem; szólt határozottan Boór Ádám fia. Én szólok vele. - -– Akkor este felé bocsáttathatod be magad a kert mellékajtaján. A basa -leginkább a hosszú hárssor alatt szokott alá s fel sétálni. De ha -magadra vonod haragját, rám ne vallj, mert én eltagadom, hogy -bebocsátottalak volna s kötélhágcsót akasztok a falra, mintha ott -másztál volna fel. - -– Ne búsulj, mondá bizakodva a fiú; fejestül fogok visszatérni. - -Este felé átadá Katalin az elfogott leveleket Károlynak, s megcsókolva -annak homlokát, bebocsáttatá a kertajtón. De maga és a kis testvér ott -maradtak az ajtó küszöbén ülve, s dobogó kebellel várták küldöttük -visszatérését. - -A bátor fiú, a mint a kertbe lépett, széttekintve, megpillantá a -kijelölt hársfasort, s a mint a bokrok közül bekerülne, egyszerre -véletlenül szemközt találta magát az ott sétáló basával. - -A basa meglepetve tekintett a fiúra, ki most is azt gondolá, hogy -Erdélyben van, a hol elég az emberek előtt megemelni a süveget köszöntés -fejében s nem szükség háromszor is a földig borulni, mielőtt az ember -beszédhez kezdene, s ennélfogva bátran lépett a török úr elé, s a -nélkül, hogy legkevésbbé zavarba jönne, bizton megszólítá: - -– Nemde, nem kegyelmed-e az én uram, Kucsuk basa? - -A basa meg volt lepetve a fiú bátorsága által. - -– Az vagyok, szolgám, hogy jösz ide? - -– Kerítéseden másztam keresztül, hogy veled beszélhessek. - -– Ej, ej. Könnyen meglőhettek volna őreim. S miért akarsz velem -beszélni? - -– Egy kérelmem van hozzád és egy ajándékom számodra. - -– Fiú, te vakmerő vagy! Nem hallottál-e esküvésem felől, hogy kérelmet -meg nem hallgatok s ajándékot el nem fogadok? - -– De meghallgatod a kérelmet, ha azon bűnös fejét kérem, s elfogadod az -ajándékot, ha azon bűnös fejét adom, a kit te keressz. - -– Ifjú ember! veszélyes játékot kezdtél, ha ez ügybe avatod magadat. - -– Tudom, jó uram. Fejekre játszunk; én a másét akarom elnyerni, illő, -hogy a magamét tegyem fel érte. - -A basát mindinkább meglepé a fiú merész hangja. - -– S ki legyen az, a kit vádolsz? - -– Az alseraskier, Baruch Tavaif! - -– Valóban súlyos fejet kérsz. - -– Ha testi súlyát vagy bűneinek terhét méred, akkor igen. - -– Vannak bizonyítványaid? - -– Ime lássad. - -E szavakkal átadá Károly az elfogott leveleket Kucsuk basának. - -A basa arcza föllángolt, a mint e leveleket végig olvasá, levont -szemöldökei alól úgy szikráztak sötét szemei, mint felhőből a villám, -minden íze reszketett az éktelen düh miatt. - -– Ez az ember, hörgé magán kívül, ki a porból emelkedett ki hizelgése -által!… Allahra! a porba fog visszaesni árulása miatt! Mi jutalmat kérsz -e tudósításért, ifjú? - -– Apámat add nekem, kit a seraskier fogva tart magánál. - -– Vidd magaddal a seraskier minden foglyát. Halála napján mind a tieid -leendnek. - -– Akkor mind szabadok fognak lenni. - -– Most távozzál, a merre jöttél; senkinek a titokról ne szólj, -mindaddig, a míg nem leend titok. - -De a fiú nem távozott, csak állt ott s a basa szemeibe nézett. - -– Mit vársz még? - -– Uram, te megesküvél, hogy nődet látni nem fogod addig, míg az árulót -fel nem fedezted; im, a mire esküvél, az már teljesült; most nincs többé -okod, hogy nődet ne lásd. - -A basa arczán önkénytelen mosoly derenge át. - -– Látod, már mosolyogsz is. Nődet nem kivánod-e látni? - -S mielőtt a basa felelhetne kérdésére, megfogá annak kezét s magával -vonta a kert ajtajáig. Percz mulva megnyilt az, s a basát két gyöngéd -kar ölelése fogadta, s három szerető szív dobbanása összhangzott az -övével. - -A seraskiernek gonosz álmai voltak az éjjel. Nálunk nem igen divat az -álmokat elbeszélni, de az igaz hivő musulmán sokat ad azokra s -értelmeiket Allah nyilatkozatának s a jövendők beszédének tartja. - -Azt álmodá a seraskier: mintha ismét maga előtt látná azt a villogó -szemű delnőt, azokkal a sűrű fekete szemöldökkel, s a mint annak -erőszakos kérelmére megesküvék, hogy elébb oda nem adja a -rabszolgaságból a kétszarvú embert, hogy sem tulajdon fejét, látta, mint -fordul vissza a nő fenyegető arczczal, szikrázó szemekkel és mondja: -«jól vigyázz hát arra a fejedre!» - -Jól vigyázzon a fejére! Könnyű azt mondani. Hiszen ha az embernek egyéb -dolga sem volna, mint a fejére vigyázni; vagy azt rábizná másra. Ha -elől-hátul szemei volnának, akkor csak meglátná, ha valaki el akarja -lopni… Furfangos gondolatja jött… Levette a fejét onnan, a hol állni -szokott, s letette maga elé… Igy bizonyos volt, hogy meg nem lephetik -orozva; mert mindig ráláthat a fejére, ráteheti mind a két kezét s -őrizheti bizton… De hátha aludni fog?… Hm… Mit tegyen akkor?… Keresett, -kutatott eldugó helyeket szobáiban; végre talált egy nagy vasládát s -abban elzárta a fejét; aztán megint kinyitotta azt, megnézni, hogy benne -van-e még? ott volt; ismét bezárta s a kulcsot keblébe dugá… Azután azt -álmodta, hogy lefeküdt aludni s azt álmodta, hogy álmodik… A sötét -szemöldökű asszony és a kétszarvú ember ki s bejártak szobájában, -melynek mindenütt volt ajtaja, a hol csak nekik tetszett… Ott elkezdték -feszegetni a vasládát, a kétszarvú ember neki akasztá szarvait s addig -lyukgatta, addig feszegette e hegyes szarvakkal a zárt, hogy végre -fölpattant az… nagyot ordított a seraskier s azt álmodta, hogy -felébredt… hálát adott az Istennek, hogy csak álom volt, a mit látott s -azzal ment a ládát keresni. Hát az igazán nem volt sehol. Kétségbeesve -rohant végig minden szobán; nem került elő sem fej, sem láda. Ordítva -kérte a prófétát, hogy engedje meg neki, hogy a mit most érez, az is -csak álomlátás legyen, s hogy meggyőződjék felőle, ha nem álmodik-e, egy -nagy fekete tükör állt szobájában, ahoz futott, s ime, a mint bele -tekinte, hát fej nélkül látta benne magát, termete a vállain kezdődött. -Erre kétségbeesetten veté magát hanyatt s beleüté koponyáját úgy az ágya -oszlopába, hogy most már igazán felébredt, de elébb még sem győződött -meg ébrenlétéről, míg a fekete tükörbe pillantva, meg nem látá, hogy a -keresett fej most is ott áll a törzsökén a maga rengeteg terjedelmében. - -– Allah nagy! mit jelenthet ez álom? Csak a próféta tudhatja a jövendő -titkait. - -Ez álmot épen azon éjszakán látta Baruch Tavaif, melyen Boór Ádám fia -átadta a veszélyes leveleket Kucsuk Mehemed basának. - -Néhány nap mulva tetszett a prófétának megfejteni a seraskierrel -láttatott rébuszt. - -Ugyanis, épen Thora mennyből alászálltának napján, egyszerre csak híre -futamodik a vidéken, hogy a seraskier házánál nagy ünnepélyt rendezett, -s összehivatta rá a környék minden főurait, törököket és oláhokat. - -Nagy lakoma fog lenni! A kert paradicsommá van átvarázsolva, a fákon -arany gyümölcs, hímes virág a fák alatt, zengő tarka madarak arany -kalitokban a bokrok között; színes lámpák khinai lógókkal, a persa -szőnyegek sátorul vonva egyik fától a másikig, rózsavízből mesterséges -szökőkútak… - -Beirutból tizenkét bayadér érkezett, szépségre egy-egy húri mindegyik, s -tánczolnak és énekelnek, a hogy még senki sem látta és hallá… - -Alepóból jöttek szakácsok, kik oly ételeket főznek, hogy az ember azt -sem tudja, húst evett-e vagy gyümölcsöt?… - -Az urak a kertben fognak lakomázni; a népség a rácsozaton kívül fog -állani s onnan hallgatja majd a szép zenét, melyet a ház tetején -elhelyezett zenekar kilencz dobbal s huszonhárom trombitával fog -előidézni. Ugyaninnen fognak czukros pogácsákat s kiivott poharakat -hajigálni a sokaság közé. - -Midőn eképen minden szépen el vala rendezve, utoljára ideizent a -seraskier Kucsuk basához, hogy legyen ez s ez nap szerencséje hozzá, de -a feleségét is hozza el magával. - -Kucsuk basa el is jött szépen a kitűzött napra. A seraskier csak délre -várta vendégeit s a basa már délelőtt megérkezett. - -A seraskier rangjánál fogva felette lévén a basának, Kucsuk a szokott -módon üdvözlé őt, mire a seraskier nagy leereszkedéssel leszálla hozzá s -gonoszul mosolyogva kérdé: - -– Hát a feleségedet miért nem hoztad magaddal? - -– Mi dolgod neked a feleségemmel? szólt Kucsuk idegenül. - -– Őt is meghivtam veled együtt. - -– Én nem hivásodra jövök. Egyenesen Stambulból érkezem, a nagyúr -fermánjával. - -E szókkal egy pecsétes iratot vont elő kebléből a basa s homlokához és -ajkaival érintve azt, átnyujtá a seraskiernek. - -A seraskier átvevé a fermánt s mintha kedvesétől kapott szerelmes levél -volna, oly hangos czuppanásokat ejte rajta, szivéhez szorítá, homlokára -tette, s azzal felbontatlanul visszaadta a basa kezébe. - -– Megbocsátasz, szelid basa, ha fogadásom tiltja ez órában -foglalatoskodni világi ügyekkel, ez óra imádkozásra van szentelve nálam. - -– Jól van, tehát imádkozzál elébb s azután olvasd a fermánt. - -A seraskier bement szobájába, ott álló óráig a Korán előtt guggolt s -olvasott az Asorathból, akkor felkelt és kijött. - -A basa ott ült ajtaja előtt, a fermánnal kezében. - -– Megbocsátasz, jószivű basa, ha most nem olvasom még a fermánt, -szolgáim elkészíték fürdőmet, ha nem használom, elhül, illatja elpárolog -s kénytelen leszek boszuból szolgáim fejét leüttetni. - -– Jól van, hát fürödjél meg elébb. - -A seraskier fél óráig mosatta, lúgoztatta, dörzsöltette magát, s midőn -kijött, a fürdőajtóban lelte a basát. - -– Megengeded, hogy felöltözzem elébb? - -– Ám öltözzél fel, ha jónak látod. - -Az öltözés ismét egy jó óráig tartott: míg a fejét megborotváltatta, a -turbánját felkötötte, övet, papucsot, salavárit rendbehozatott; úgy hogy -mire kaftánját felvette, már a vendégek nagy része felgyülekezett. -Kucsuk basa nézte mindezt rendületlen komolysággal. A seraskier nevetett -magában, gondolva, hogy milyen bolonddá tartja a basát! - -Midőn az öltözésnek vége szakadt, akkor ismét arra kérte, hogy engedje -meg neki vendégeit néhány szóval üdvözölni. - -E néhány szó abból állt, hogy leültette őket a rakott asztalokhoz, maga -is odaült velök; jelt adott a zenészeknek, azok pokoli lármát csaptak -trombitáikkal; poharat adott vendégei kezébe, poharat adatott magának -is, evett-ivott valamennyi egészségeért; felhordatta az ételeket és -torkig ette magát valamennyiből. - -Kucsuk basa leült egy pamlagra s nem evett, nem ivott s nem szólt; csak -nézte komoly arczczal a tobzódó seraskiert, kinek ha több esze lett -volna, meg kellett volna rettennie azon körülményen, hogy e szigorú -férfi most oly engedékeny, úgy engedi húzni-halasztani a rábizott dolgot -óráról-órára, reggeltől délig, déltől estig; hanem ő rövid eszével az -engedékenységet az ő személye iránti alázatosságnak tulajdonítá, s -végtelenül mulatta magát azon, hogy midőn ebéd multával ismét megszólítá -a basa a jól lakott urat, maga sem ételből, sem italból nem részesülvén, -ez ismét azt felelheté neki: - -– Megbocsátasz, bárányszelid basa, láthatod, hogy Allah nagyon sok jóban -részesíte, lelkem a második égben jár azon nedvnek erejétől, melyet a -próféta a paradicsom örömeinek kóstolójául csorgatott poharainkba; ily -állapotban képtelen vagyok írott betűket megérteni; azért tehát légy -annyi időhaladékkal, míg táncznak látása s zenének hallása által lelkem -felhői ismét eltisztulnak. - -A basa meghajtá magát szótlanul s ismét visszaült kerevetére. - -Egy intésére előszökelltek az ætheri almék, mandolinjaikat pengetve, -csengős nakaráikat ütögetve, s tánczoltak és keringtek, hogy csupa -gyönyörűség volt látni s ha egy-egy el talált szédülni közőlök, bizonyos -lehetett felőle, hogy nem esik a földre. - -A seraskiert tele hintették damascusi rózsalevelekkel, ki szuszogva -bámult utánuk, s midőn a legsebesebb perdüléssel ellejtének mellette, -midőn a lengeteg öltönyök boszorkánykaréjt vágtak a légben, az égő -bájarczok egymás után tünedezve ragadták magukkal az utánok tekintő -szivét, midőn a seraskier kapkodva nyujtá ki mindkét kezét, hogy egyet a -földi tündérek közől elfoghasson, azok helyett Kucsuk basa vashidegségű -kezétől érzé a magáét megragadtatni, ki szigorú arczczal tekinte reá, a -fermánt felé mutatva. - -A seraskier vörös volt a bortól és a szép hölgyek látásától. - -– Mit akarsz, mézédességű basám? Gondolod-e, hogy a bor részegsége -elmúlik a szerelem részegsége által? Napba néztem! ezek az almék mind -megannyi napok; tizenkét napot láttam egyszerre, elvesztém szemeim -világát. Magamat sem ismerem többé, nem hogy a betűket ismerném. - -A vendégek mind jónak látták kaczagni a seraskier ötletén, s még e -dísztelen kaczagás sem vette ki a komoly török urat nyugalmából, csupán -azt kérdezé: - -– Mikor fogod tehát a nagyúr parancsát elolvasni? Az éj közelg s a nap -utolsó óráiból nem szabad annak kimaradni. - -– Magad is mondod, hogy az éj közelg; tehát sötét van. Már pedig az -Alkorán azt mondja, hogy mikor sötét van, akkor semmi Istennek tetsző -élő állat nem lát, melynél fogva én sem látok; hanem ha várni kivánsz, a -míg a próféta tiszteletére s a Thora mennyből alászálltának emlékére -készíttetett tűzijátékot felgyújtatom s annak világánál elolvasom a -fermánt. - -– Legyen úgy; monda Kucsuk s ismét visszaült helyére. A vendégsereg -kaczagott. - -Következett a tűzijáték; forogtak a tűzkerekek, tűzokádó sárkányok -nyargaltak a kerten keresztül; emelkedtek a röppentyűk, hullott a -tűzeső, pattogtak a bombák s végül egy mesterséges tűzhányó hegy nyilt -meg, égő crateréből millió csillagokat lövellve az égre, mik kékre, -zöldre és pirosra válva, szálltak ismét csendesen alá, mint égő -tűzpillangók. - -– Most már láthatsz, szólt Kucsuk, előmutatva a fermánt. - -– Csak egy van még hátra az ünnepélyből: az utolsó tréfa, melyet elébb -meg kell látnod; mert hisz azt épen feleséged kedveért szereztem s -legalább te majd elmondod neki oda haza. Hozzátok elő a nagy poharat! - -Mindenki feszült kiváncsisággal várta, hogy mi lesz az? - -E szóra nyolcz szolga előhengerített egy kerekeken álló óriási -ólomserleget, mely tíz akó borral volt megtöltve… - -Azt oda állíták a vendégsereg közepébe… - -– Most hozzátok elé a kétszarvú embert! - -Egy lánczokkal megterhelt alakot vezetének elő, kinek csodás tekintetén -felkaczagott a vendégsereg, csupán Kucsuk borzadt vissza, szánalom és -irtózat állva el szivét. - -– Micsoda ember ez? kiálta előlépve. - -– Ez egy rabszolga, kit feleséged meg akart tőlem venni, s hogy nem -adtam neki, jól megfojtogatott miatta. Most előhozattam az állatot -rejtekéből. Sokáig bujdokolt előttem, de az éhség végre előhozta. Én -ugyan megesküvém, hogy csak akkor adom őt ki kezemből, midőn a fejemet a -nyakamról, de most mást mondok; én elbocsátom őt, ha poharát ki birja -inni. Vessétek őt e pohárba; ha kiiszsza, jó, ha belefullad, az az ő -baja… - -A vendégek hangos hahotával fogadták e szókat. Ez derék tréfa; valakit a -pohárba fullasztani, mint valami legyet! Ott igazán agyon ihatja magát s -vígan megy a másvilágra!… A hajduk már megragadták Boór Ádámot, hogy a -serlegbe vessék. - -– Megálljatok! kiáltá mennydörgő szóval Kucsuk, hogy mindenki reá -nézett, s a torkokban elakadt a hang. Elébb e fermánt olvasd! - -– Majd aztán! szabódék a seraskier és kaczagott, hogy nagy potroha -rázkódék bele, elébb hadd végezzük ezt. - -– Nyomorult! Ez halálitéleted!… - -Mintha a villám csapott volna le közöttök, egyszerre elnémult a -tivornyázó sereg, s midőn Kucsuk basa a fermánt felemelte, arczra -borultak mind; a seraskier hanyatt esett kerevetére. - -– Árulásodért te halsz meg! monda Kucsuk; s a hogy te akartál megölni -mást, úgy halj meg magad. E halál nemét tenmagad számára találtad fel. - -Azzal inte a hajduknak s Baruch Tavaif kétségbeesve látta, hogy -ugyanazon szolgák, kik egy pillanat előtt az ő szavait fogadták, most őt -ragadják s viszik a billikom felé, sebtében összekötözve kezeit. Senki -sem iparkodott őt védni, senki sem könyörgött érte, nem voltak sem jó -barátjai, sem hű szolgái. - -Egy vadállati ordítás hangzott. A roppant test belezuhant az iszonyú -billikomba, s a szerte locscsanó bor, mely annak szélein túlömlött, -tanusítá, mennyi tért foglalt el ottan. - -Még néhányszor felmerült a bor felszinére, kidülledt szemekkel, elkékült -orczával s hörgő ordítása ijesztően hangzott szét a teremben, azután -végkép elmerült; néhány buborék úszkált utána még, abba volt a roppant -test parányi lelke beleszorulva, az is szétpattant azután s a lélek hova -lett? - -Kucsuk basa ott nézte hideg tekintettel a különös kivégzést, egy vonás -nem mozdult arczán. - -A vendégek, a zenészek, a bayadérek szétfutottak, mint a kiket -kisértetek űznek; a vigalom termei, a pompás kertek ezernyi lámpákkal -üresen maradtak. - -A seraskier fogadása betelt. Lőn neki az ő szavai szerint. - -Akkor igérte odaadni a kétszarvú embert a rabszolgaságból, a mikor a -fejét nyakáról: Kucsuk basa egyszerre vivé el levágott fejét s -megszabadult rabját. - -Egy feje már le van szelve a hydrának, de még hátra van a másik. - -A seraskier bűnhődött, de a hűtlen barát, ki jóltevőjét rabszolgaságban -hagyta, ki vagyonait elorzá s gyermekeit elűzte, még él és vígan -dúskálkodik a csalt vagyonban. - -Kucsuk basa megértve a szerencsétlen Boór Ádám sorsát, ki már egészen el -volt fásulva önmaga iránt s csak gyermekeiért élt még, azonnal -személyesen felment a portára s a diván elé terjesztve az égbekiáltó -visszaélést, nemcsak a bitorolt vagyonok visszaadatását követelte, hanem -azonfelül méltó büntetést is az undok árulásnak. - -A fejedelem követe, Paskó Kristóf, épen akkor nyert kihallgatást a -portán s elmondva, a mikért küldve volt, s egy időre megnyugtatva a -török fenuraság haragját, rögtön visszaküldetett a szultán által -Erdélybe s meg nem pihenve az úton, mindenütt váltott lovakon sietett -gyorsan haza felé, egyenesen Brassón keresztül. - -A titkos parancson kívül tán egy más titkos érzelem is volt szivében, -mely neki sietést parancsolt. - -A mint az utolsó faluba ért Brassón innen, ott figyelmeztették rá, hogy -térjen vissza, vagy kerülje ki Brassót, mert ott most a dögvész dühöng; -de Paskó nem sokat hallgatott az intésre, hisz úgy sem volt szándoka egy -perczig is megállapodni a városban; a mint hogy szerencsésen keresztül -is vergődött rajta s útjában egyetlen egy temetéssel sem találkozott, -sem harangzúgást nem hallott, a minek egyébiránt az volt az oka, hogy a -halottakat éjjel temették s a harangok nyelveit kiszedték eleve, nehogy -még jobban elterjedjen a rémület a nép közt. - -Alig hogy azonban hátrahagyta Brassót, még nem haladhatott háromezer -lépésnyire, midőn egy erdő széléhez érve, egyszerre kiáltást hall maga -előtt: «megállj azzal a szekérrel!» - -János gazda hallván a kiáltást, kivette a kocsis kezéből az ostort, s -még jobban közibe vagdalt a lovaknak. - -– Megállj! hangzott akkor egyszerre húsz oldalról, puskás, lándzsás -emberek ugráltak elő, mintegy ötven lépésnyi távolban körülfogva a -szekeret, de közelebb egy sem jött, csak onnan kiabáltak, hogy egy -lépést se tegyen senki tovább, mert lelövöldözik! - -János gazda előkapá erre a szóra a szekérderékból a hosszúnyelű -rézfokosát s felállva a bakra, elkiáltá magát: - -– Gyertek hát no, a ki lelketek van, ha velünk akartok kikötni! Vitézlő -uram, fogja azt a puskát; a ki hozzánk nyúl, halál fia! Ti gyalázatos -kupczihér lókötők, nem szégyenlitek a fejedelem követét megtámadni? a ki -az egész országért és így ti értetek is fut, fárad, mint egy marha! De -csak ide merjetek jönni, mind kettőbe hasítalak! - -A puskások nevettek János gazda beszédén s egy sem jött közelebb. - -– Tedd le azt a fokost, öreg, szólt közbe Paskó csitítva s a -körülállókhoz fordulva, monda szeliden: - -– Jőjjenek hát kegyelmetek szaporán s vigyék el, a mim van. Száz -tallérom van magamnak, azon osztozzanak meg Isten hírével, csak az -ajándékokat ne bántsák, miket a fővezértől a fejedelemnek hozok. - -E szavakra egy vén székely – ki úgy látszott, hogy a többinek szája volt -– megszólalt nagy mosolyogva: - -– Nem vagyunk mi zsiványok és fosztogatók, fiaim. Nem is azért -állítottunk meg benneteket, hogy kiraboljunk, hanem csak maradjatok ott -szépen, a hol vagytok, fogjátok ki a lovaitokat s ne iparkodjatok -egyikünkhöz is közelíteni, mert meglövöldözünk. - -– Hát mit csinálnak itt kendtek? - -– Kordont csinálunk, jó uram, ha nem bánja. Brassóban kiütött a mirigy, -nehogy odább terjedhessen, jónak láttuk elfoglalni minden útat, a mi -kifelé hoz s innen ugyan egy tappot sem mennek kegyelmetek, a míg a -kontumácziát ki nem állták. - -– Hol? itt a szabad ég alatt? - -– De majd adunk be gallyakat, építhetnek belőle sátrat maguknak. - -– S meddig kell itt maradnunk? - -– Nem tovább, csak negyven napig. - -– De az Istenért, gondoljátok meg, barátim, én a legsürgetősebb -izenetekkel jövök a portától, miktől az ország sorsa függ, mikre nézve -negyven óra is halálos késedelem, nem hogy negyven nap. - -– Hát hisz az izeneteket mondja el kegyelmed nekünk, majd mi odább -adjuk. De kegyelmed itt marad lovastul és huszárostul. - -– Tudósításomat csak a fejedelemnek magának szabad hallani. - -– Már hiszen, ha olyan fontosak a kegyelmed izenetei és olyan titkosak a -mellett, hát megteszszük, hogy ide hivjuk a fejedelmet, beszéljen vele -kegyelmed, de innen ugyan negyven napig meg nem mozdul. - -Paskónak tetszett a bohó ajánlat; gondolva, hogy ha a fejedelem megtudja -sajátságos helyzetét, majd sietni fog őt abból kiszabadítani, ráhagyta, -hogy küldjenek hát mentől elébb gyors futárt Fehérvárra, a ki hívja oda -a fejedelmet. - -A jó székelyek szót fogadtak hűségesen, s kiválasztva egy jó lovas -legényt, szájába rágták jól a szót s útnak eresztették. - -Azzal neki fogtak, elkezdtek nagy czövekeket faragni s ötven lépésnyi -átmérőjű körben sűrűen körülkarózták Paskó szekerét. - -– Hát mit cselekesznek kendtek? kérdé János gazda. - -– Majd meglátjátok, fiaim, felelt a furfangos öreg. Nem szeretnénk, ha -éjszaka szerét ejtenétek a megszökésnek, hát majd csak elejét veszszük -annak. - -S azzal hosszú fűzfavesszőket vagdalva, neki álltak, körülfonták -embermagasságú sövénynyel a lefoglalt utasokat, betüskézve a sövény -tetejét, hogy át ne mászhassanak rajta, s úgy strázsálták őket a -rögtönzött vesztegintézetben, még csak egy ajtónyilást sem engedve -rajta, a melyen valaha kijöhessen az ember. - -– Hát mi itten belül mivel fogunk élni? kérdé János gazda igazán -aggodalomba esve; míg gazdája megadva magát sorsában, elővett egy kötet -Horaciust s csendesen olvasgatott. - -– Lesz gondunk rátok, biztatá az öreg s azzal egy hosszú dárdát -előfogva, annak a hegyére feltűzött egy derék czőkös czipót s azt -átnyujtva a sövényen, odainté a vén szolgát. - -– Nesze, fogjad, de vigyázz, hogy a dárdához hozzá ne nyúlj, mert a vasa -meg van tüzesítve. - -Az ugyan nem volt megtüzesítve, hanem csak azért óvta a vén székely -Jánost a hozzányúlástól, nehogy a pestis azon keresztül találjon -elragadni. - -János szép óvatosan levonta a kenyeret a dárdáról s odavivé az urához, -mire Paskó egy félkoronás tallért adott a kezébe, hogy adja meg az árát -a kenyérnek. - -János oda járult a sövényhez s fogván a tallért, monda az érdemes -őröknek: - -– Ehen van ez a darab pénz, fogják kendtek azért a czipóért, nem -kivántuk ingyen. S azzal áthajítá az ezüstpénzt. - -Hát egyszerre kilencz dárda hegye szaladt neki a sövényen keresztül, -csak alig hogy elugorhatott előlük s a vén székely nagy haraggal támadt -reá fenyegetőzve. - -– Elviszed a pestises pénzedet, te gyilkos, országháborító! így akarod -te az egész székely nemzetet megmérgezni egy talérral? rajta, komék, -targallyt kell gyorsan erre a gyanús pénzre hordani s tüzet rakni rajta, -mielőtt elterjedne róla a mirigy. - -S tüzet raktak a tallérra. - -– Így ám, fiaim, szólt az öreg, ez meglevén; és ide mihozzánk többet -semmit át ne hajíts, mert magatokat égetünk meg. A pénzedet majd, ha -kiállottad a kontumácziát, kikaparhatod innen a hamuból; ne félj, senki -sem viszi el. - -Ezen tárgy fölött azután János gazda és a székely atyafiak között hosszú -perpatvar támadt, mely a késő éjszakáig elhuzódott, János nem kevésbbé -győzvén szóval, mint a komék, s ámbátor annyira ment a dolog, hogy a -vitatkozó felek egymást szásznak és góbénak kezdték csúfolni, -tettlegességekre mégis nem kerülhetett a sor, miután Jánosnak több esze -volt, minthogy egymaga száz embert megrohanjon, ő maga pedig biztosítva -volt a pestises hírénél fogva attól, hogy valaki kezeit rávesse. - -Ilyenforma mulatság közt telt el lassankint az idő. - -A ki tudja, hogy Brassótól Gyula-Fehérvár nem egy szaladás, -elképzelheti, hogy míg a fejedelem megtudhatta követe szorult helyzetét, -addig annak meglehetős ideje maradt az elmélkedésre. - -Valljuk meg őszintén, hogy a szegény magyar úr diplomaticus gondjaival -nem csekély arányban állottak a férji aggodalmak is, hogy szinte bajos -volna meghatározni, melyik okozott neki nagyobb nyugtalanságot. - -Mindig az állt előtte, hogy feleségét betegen hagyta, s ha még csak a -feleség lett volna a legnagyobb baj! Akárhányszor elgondolá magában, -mint fog egyenesen Gyula-Fehérvárra hajtani, hogy keresi fel a -fejedelmet legelőször s mit fog neki mondani; de mihelyt azon helyre -érkezett, a hol az országútról egy kis jegenyefákkal beszegzett út -letér, az ő eszméi is letértek vele; azon vette észre, hogy otthon van. - -Százfélét gondolt azután, mint fog a szép fiatal nő kedvesen, kedélyesen -eléje futni, s őt átölelni, csókjaival elhalmozni, vagy tán fekszik most -is betegen, s a viszontlátás után eped, s mint fog meggyógyulni férje -egy szavától. Oh, miért nem siethet, hogy orvosságát megvihetné?… Azután -mindegyre borúsabb gondolatjai jöttek; hátha nagyon beteg, s ő csak a -haldokló ágyához érkezik haza, hogy végsohaját felcsókolja ajkairól? -hátha meg is halt s ő csak sírhalmát fogja feltalálni?… Arcza mindegyre -sötétült, a ború nem volt magában elég, a villámnak is meg kelle jőni: -hátha a míg ő eped, vágyódik és szeret, addig annál, kiről gondolkozik, -emléke feledve van, s míg a rossz fátum őt e kelepczében fogva tartja, -az tán egy bűnös boldogságaért történik, ki nevet akkor, a midőn ő -zokogva sír!… Homlokán mély barázdát vontak a ránczok, szemei mereven -néztek magok elé, arcza mindegyre sötétült; míglen János gazda, -megszánva gondolataitól gyötrött urát, meg nem szólalt mellette: bizony -szép idő van ma. - -Mintha tudná a jó öreg szolga, hogy az urának jól esik, nem szünt meg -azt vigasztalni, a maga modorában, s erőt véve a természeten, elkezde az -asszonyáról beszélni: - -– Hiszen ne busuljon vitézlő uram, nem lesz a nagyasszonynak semmi baja; -majd meglássa, hogy olyan egészséges lesz, mint a makk, mire haza érünk. - -(Pedig azt tartom, nem sokat törődött volna vele az öreg, ha valami szép -természetes úton-módon megszabadult volna tőle a ház.) - -Paskó restelte, hogy szolgája észrevevé nyugtalanságát, s iparkodott -türelmesen várni, míg a fejedelem kiszabadítja az önkénytelen -veszteglésből. - -Már három nap mult el; a kordonra rendelt székelyeket küküllőmegyei -magyarok jöttek fölváltani, a minek János gazda véghetetlen örült, mert -ezek kevésbbé voltak garabonczások, hagytak beszélni magokkal, közel -engedték az embert menni, később pedig igen jó tüzelőnek találva a -székelyek által font sövényt, azt szétszedék és feltüzelték, sőt -utoljára János gazda még egy ismerősre is talált köztök, egy emberre, a -ki épen Paskó helységében lakott s oda ment hozzá beszélgetni. - -– Adjon Isten, János gazda! hát megint Törökországban járt? már azt -hittük, vissza sem jön többet urastól együtt. - -– Üm. Talán nem is kellünk már idehaza? - -– Bizony nem tudom én. - -– Mikor volt kend a kastélyban? Nem beteg-e az asszony? - -– Van eszében, hogy beteg legyen. A mint kendtek kihúzták a lábukat a -házból, olyan dáridót csapott, hogy hetedhét országra szól, még tán most -sincs vége a dinom-dánomnak. Egyik vendég a másik kezébe adja a -kilincset, s a hegedű ki nem kopik a házból. - -– No ez szép lesz, dörmögé magában János, s oda somfordált az urához, ki -türelmesen ült a rögtönzött góré alatt. - -– Vitézlő uram, úgy-e bár, ha innen szabadulunk, csak egyenesen -Gyula-Fehérvárra megyünk? - -– Hova mennénk máshová? - -– Hogy nem teszünk egy ugrást Majosfalva felé? - -– Nem tudom, János. A hogy az idő kiadja. Miért kérded? - -– No, mert hogy idáig is nagyon sokat késtünk, s tudja kegyelmed, hogy a -fejedelem milyen hirtelen haragú, megdorgálna érte, ha megtudná, hogy -elébb haza mentünk. (János gazda, mikor az uráról beszélt, mindig oda -értette magát is.) - -– Igazad van, János. Nem megyünk haza. Ráérünk azután is. - -János gazda megint visszament az ismerőséhez beszélgetni, ha nem -tudhatna-e ki tőle még más egyebet is. - -– Hát mi ujság még odahaza? kérdé az ismerőstől. - -– Nincs minálunk semmi egyéb, mint hogy a ludak mezítláb járnak; kend -mondhatna valamit, mert messze földet bejárt. Megtanult-e kend olaszul? - -– Én? Hát már minek tanultam volna én olaszul? - -– No, mert akkor nem tudom, hogyan beszél kend odahaza az új lokajjal. - -– Uj lokajjal? kérdé elbámulva János. - -– No, mert azalatt a nagyasszony kend helyett olasz lokajt fogadott. - -János gazda sóbálványnyá meredt. - -– A biz a, folytatá az ismerős, senki sem tud azzal beszélni, csak az -asszony maga. - -– Milyen? kérdé János véghetetlen szomorúsággal. - -– Bizony furcsa képe van annak, se bajusza, se szakálla, tarkabarka -öltözete, farka van neki a fején, piros harisnya a lábán, hosszú -menyétszín fecskefarkú köntöst s hupikék plundrát visel. - -Jánosnak egy mentő gondolatja érkezék. - -– Hallja kegyelmed: ember az? – No, mert madár is van olyan, a ki majd -úgy beszél, mint az ember. - -– Szép madár, a ki a falubeli lányokat mind elbolondítja -pántlika-osztogatással. - -De János csak váltig nem tett le a gondolatjáról. - -– Hát mondja meg kelmed, mivel él? - -– Az még csak furcsa. Nyersen eszi a halat, olajjal a salátát s -délutánonkint gombostűvel horgászsza a tóban a nagy zöld kecskebékákat; -azokat nyúzza, süti, azt mondja, kendet is rákapatja, csak haza jusson. - -János gazda olyan képet csinált, mint a ki tüsszenteni akar, aztán nem -jön; sehogy sem tetszett neki az ujság. Visszasompolygott a gazdájához s -addig-addig settenkedett körülötte, míg szerét ejthette, hogy bele -kössön. - -– Vitézlő uram! Mégis csak furcsa ám az, hogy az ember elmenjen a maga -háza mellett, a nélkül, hogy csak egy órára is betekintsen, ha nem -beteg-e a felesége, nem történt-e valami baj a gazdaságban, ez, amaz s -más efféle? - -– Biz az furcsa, János gazda. - -– Már ha én vitézlő uramnak volnék, én meg nem állhatnám, hogy félre ne -térjek egy kicsinyt Majosfalvára; nem sok időre, csak úgy egy órára, -vagy mi. - -– De hisz az elébb mondtad magad, hogy a fejedelem meg talál haragudni -érte. - -(Még akkor nem tudtam, gondolá magában János, hogy olasz inas került a -házhoz.) - -– Hiszen nem fogja azt megtudni. Majd olyan szépen letérünk az útról, -hogy senki sem veszi észre, s mégis elébb ott leszünk, mint a fejedelem -várna. - -– Majd meglássuk. - -Ez órától fogva János sokkal nyugtalanabb volt, mint gazdája, elhagyta -álom és étvágy. - -Hetednapra érkezett vissza a székely futár, kinek a fejedelmet Radnóthon -kellett fölkeresni, s mint Paskó előre látta, vele együtt jött a -fejedelemnek is egy hadnagya, parancsul adva a vesztegzár-őröknek, hogy -követét kivételképen bocsássák szabadon, a mi legottan meg is történt. - -Pihenés nélkül hajtatott a megszabadult Paskó előre. A mellé adott -hadnagy nem birt vele érni, s még fele úton kidűlt. Csupán János gazda -győzte ki az éjen-napon keresztül folytatott sietséget, s úgy segített a -váltott lovakat befogni, s az ostort elnyűni rajtok, mintha neki még -több oka volna a sietségre, mint urának. - - - - -VIII. MEGLEPETÉSEK. - -Úgy történt. - -A mint az országútról a jegenyékkel beszegett út túl Szebenen letér, a -Paskót vivő szekér egyszerre elhagyta a főútat, s mire Paskónak eszébe -jutott volna tiltakozni, már közelebb jártak Majosfalvához, mint az -országúthoz, s azután nem volt kedve visszatérni. - -János gazda az első hírhallásra jobbnak hitte, hogy ura ne érkezzék -hamarább haza, mint megérkeztének híre; de az olasz lokajróli hallomás -egyszerre kiölt minden keresztyéni és felebaráti érzelmet szivében, most -már azt kivánta, hogy bár minél nagyobb iszonyatra jutnának haza s lenne -ölés, gyilkolás a házban. - -A mint a falu alá értek, hegedűszó kezdé fülelő érzékeit ütögetni, -melyre meg nem állhatta, hogy vissza ne forduljon a bakról, urához -szólva: - -– Hallja csak, vitézlő uram, hogy megbúsulnak rajtunk itthon! - -Paskó mosolygott. - -– Hát csak nem kivánod, hogy az egész világ minket gyászoljon, s még a -korcsmákban is megtiltsák a hegedülést, mint a nagyszebeniek tették, -mikor a küldöttségöket Apafi Mihály uram megnádpálczázta? - -– Kocsmákban? kérdé János, nagy szemeket meresztve. - -– Igen, igen. Mert hisz itt a faluvégi csapszékben hegedülnek. - -– Igaz biz az; monda János, most az egyszer nagyon felsülve. - -Néhány percz mulva a kastély udvarára robogott a hintó. János minden -ablakon egy megriasztott lovagot várt kiugrófélben látni s minden -ajtóból egy tarkabarka olasz lokajt lesett; mindezek helyett az úrnő -maga állt az erkélyen egyedül, s férjét meglátva, lefutott eléje, úgy, a -hogy őt Paskó képzelé magának: frissen, kedvesen, kedélyesen nyakába -borult az érkezőnek s csókjaival halmozta el, ezer örvendetes kérdést -intéze hozzá, s magánkivül volt örömében. János gazda megszégyenülve -csókolt neki kezet. - -A boldog férj, szép nejét átölelve, termeibe távozott. - -Csak egy órát igért magának az otthonlételre, s ez alatt mennyi mondani -valója volt neki, s mennyi érezni valója szivének! választhat-e az ajk -csók és beszéd között, midőn hosszú távollét után egy rövid órára van -bizva minden boldogsága? - -A nő nyakában csüggött, mellette ülve a kereveten s szerelmes -tekintettel nézett szemeibe. Sohasem volt oly szép, mint most. - -– Szólj és ne kérdezz; miért maradtál oly sokáig távol? miért nem -izentél? álmodni, nyugtalankodni hagytál magad miatt, egy szóval sem -tudósítva jó vagy balsorsod felől. - -– Oh, kedves nőm, borzalmas útakon jártam én. Ha Isten keze nem ótalmaz, -százszor is ott lehetett volna vesznem. Igazad volt, midőn nem akartál -velem jőni. Hányszor gondoltam a szorongattatások óráiban borzalommal -arra, ha te is velem volnál! s vigasztalt az a gondolat, hogy te ekkor -nyugodtan alszol csendes hajlékunkban s nem tudsz semmit azon rémekből, -a mik engemet környeznek. - -– Rosszul gondolád. Én minden éjjel vérpaddal, viharral, tengervészszel -álmodtam, ott látva téged. Tengeri kalózok üldöztek, s te futottál -előlök idegen partok felé. - -– Lám, minő csodák vannak a természetben: míg te vérpadon, viharos -tengeren láttál engem, én valóban ott voltam. Stambulba érve, le akartak -fejezni rögtön, s csupán Kucsuk basa közbenjárása mentett meg a -haláltól; a nagyvezér, kinek pártfogására számítottam, épen akkor Candia -szigetének ostromán volt a velenczések ellen; utána kellett mennem, hogy -az ország szomorú ügyeit elintézzem vele. Tudod, hogy soha sem voltam -még tengeren, s a mint ekkor életemben először hajóra szálltam, hogy -Candiába vitorlázzak, valami kimondhatlan szorongás fogta el érzékeimet; -testem, lelkem tehetetlenné vált, s oly oktalan halálos aggodalom fogott -el, mintha soha sem kellene többet a szárazföldet látnom. Alig tünt el -szemeim elől a part, mielőtt a másikat megláthattam volna, egyszerre -nagy vitorlák tünnek elő a láthatáron s egyenesen felénk tartanak; a -török gálya hajósai, mely engem szállított, erre rémülten kezdtek -kiáltozni: «a velenczések, a velenczei hajók!» s felhúzva minden -vitorláikat, hanyatthomlok kezdtek előlök rohanni, mint a kit veszteni -visznek. Amazok üldözőbe vettek bennünket s a mi gályánk, bár mint -erőtettük is, mindig közelebb kezde jutni az üldözőkéhez, kik szüntelen -ott czirkáltak Candia körül, s minden török hajót elfogtak, a mi -arrafelé tartott, s számot sem véve a rajtok levő emberekről, rendesen -el szokták azokat sülyeszteni. Nekünk is így kellett volna járnunk, mert -miután hat óra hosszat futottunk előlük, dél felé szélcsend kezde lenni, -úgy hogy mind mi, mind üldözőink megálltunk a tenger közepén, csak -olyankor tehetve egy-egy ugrást, midőn egy elsikamló szellő vitorláinkba -kapott. A török nép ordítva hányta magát arczra, szelekért könyörögve -Istenéhez; este felé megsokallta a próféta hívei rimánkodását, s küld -ránk egy olyan zivatart, hogy egy pillanatban a tenger fenekére vetett, -másikban a felhők közé hajított bennünket a hullám. Árboczaink, -vitorláink összetörtek, hajónk minden eresztékeiben recsegett-ropogott, -hogy azt hittem, szerteszét fog menni. A hullám keresztül csapkodott -rajtunk, kioltva minden tüzet a hajón s facsaróvá áztatva mindnyájunkat. -Hajh, mennyiszer áldottam magamban a mi jó sáros országútainkat, nem -repül azokon a szekér! Három napig hányt-vetett bennünket a zivatar, -mennykőhullás, felhőszakadás közt, nem világította a nap az eget, csak a -villám; hallottuk sokszor a hullám ordítását, a mint a tengerből kiálló -fekete sziklához csapódott s Isten őrzött, hogy ott nem vesztünk mi is. -Negyednapra tisztult fel csak az ég felettünk; üldözőink hajóhadát is -szétszórta ugyan a vihar, de minket is egész az egyiptomi partokig -elvert. Ott kénytelenek voltunk hátrahagyni megroncsolt gályánkat s -tizenkét napig bujdostunk ellenkező szelekkel küzdve egy korhadt -dereglyén, míg Chous és Cyprus szigeteket érintve, Candiába eljutottunk. - -– Szegény, szegény férjem… szólt Berta, síma kezeivel hizelgőleg -czirógatva végig férje arczát, s lecsókolva homlokáról a barázdákat, -miket a viszontagságok emléke arra vont. De úgy hiszem, nem jártál -hiába, s ezen utad reménylem utolsó volt Törökországba? - -– Jó gyermekem, utolsó utam az lesz, a mikor ott marasztanak, s mind e -küzdéssel nem nyertem egyebet, mint egy rövid hónapot a készülésre, egy -hónap mulva ismét ott lesz az ország, a hol elébb. - -– Hogy érted ezt? - -– Országos gondok, gyermekem, mik csak untatni fognak. - -– De ha én szeretném azokat ismerni. - -– A szultánt arra kértük, hogy vagy engedjen el az adóból annyit, -mennyit Haly basa falvainkból beszed, vagy tiltsa el azt attól. Erre ily -különös választ nyertünk a divántól: hogy ám szedjük be mi is az adót -azon falvakból, mik a váradi basa keze ügyébe esnek, a többit pedig -engedjük a török basáktól beszedetni Erdélyben, azután ne legyen többet -gondunk az adófizetésre.[13] - -– Nos? hisz ez nagyon jól van. Így leráztátok a gondot vállaitokról. - -– Látod, hogy nem érted! Mi, Erdélyország rendei, mi, szabad egyesült -hármas nemzet, megengedjük, hogy török-tatár hajtsa végre határozatait -országunkban! Inkább fizetünk két annyit! Fejünk meghajol hatalma előtt, -de orczánk meg nem pirul, uraljuk, de nem szolgáljuk! - -A szelid ember egészen tűzbe, indulatba jött, ezeket mondva. - -– Hisz azért ne légy haragos, csitítá őt mosolyogva a hölgy. Én nő -vagyok, nem látok oly mélyen ez ügyekbe. Mit fog tehát tenni a -fejedelem? - -– Ki fogja fizetni az adót egy hónap alatt az utolsó fillérig, s többet -meg nem alázza magát, hogy kérjen ott, a hol kigúnyolják kérelmét. -Adtunk török uramnak kardcsapásokat is, a maga idejében, tudunk adni -pénzt is s nem halunk bele. - -A csendesvérű embert ez egyetlen gondolat volt képes hőssé varázsolni. -Ilyenkor ő bátor, lelkesült, vakmerő volt – még feleségével szemben is. -Azt gondolta, most is a török szultán előtt áll. - -– Igen, kedvesem, de ha a fejedelem nem szedheti be a falvakból az adót, -honnan kerül elő annyi tömérdek pénz? - -– A föld alól, ha nincsen másutt! De lesz. Fizetni fognak a szabadalmas -városok. Fizetni fog a nemesség, a főurak, én is, más is. A becsület -több, mint néhány ezer tallér… Most jut eszembe: nem izent valamit Thúri -László, míg oda voltam? - -– De igen. Azt izené, hogy felmondott tőkepénzedből ötezer arany -mindenkor rendelkezésedre áll. Képzelheted, minő örömem volt rajta. Rég -fáj a szívem egy oly függő hintóért, minő Bánfi Dénesnének van, s a -multkor Teleki Mihály ötvöse gyönyörű ezüst tálakat aranyozott, mik -nekem úgy megtetszettek. - -– Édesem, szólt Paskó, ki lelkének azon egyetlen gondolatjában volt -erős, mely a közügyeket érdeklé; tégy le örömeidről, mert a felmondott -ötezer aranyból nem fog telni sem függő hintóra, sem ezüst tálakra. Az -másra van szánva. - -– Talán épen az adófizetésre? Monda Berta kegyetlen ajkpittyesztéssel. - -– Úgy van, szólt szárazon Paskó, s azzal felkölt neje mellől s indult -kifelé. - -– Hová készülsz? kérdé a nő, visszatartva férjét kezénél fogva. Egy -órája hogy megjöttél s már elhagysz. No maradj. Nem fogok országos -dolgokról kérdezősködni többé. Látom, hogy olyankor kedvetlen vagy. - -Paskó erre elővonta zsebéből nagy gömbölyű, zafirokkal kirakott óráját s -megnézve rajta az időt, aggódva mondá: - -– Sietnem kell Fehérvárra, a fejedelem tudja, hogy útban vagyok s -neheztelni fog, ha itthon töltöm az időt. - -– Ne siess oly nagyon, maradj legalább ebéden itthon, hisz a fejedelem -sem kivánja, hogy az útban ne ebédelj; ha most elindulsz, őt is épen -asztalnál kapod s tudod, hogy olyankor mint haragszik, ha háborítják. Ne -készülj hát, a rossz hír úgyis elég jókor jön, ha nem siet is. - -Paskó mentegetőzni akart. - -– Nem csupán e végett van a sietségem, hanem egy különös ügy van -lelkemre kötve a szultántól, melynél a legkisebb halogatás nagy bajt -okozhat. - -– Minő ügy az? kérdé Berta, úgy belekapcsolva magát férje nyakába, hogy -az nem mozdulhatott tőle. - -– Lásd: az imént fogadtad, hogy nem fogsz kérdezősködni tőlem. - -– Nem országos titokról, de te magad mondád, hogy ez magányos ügy. - -– De rám bízott titok, a mit senkinek sem szabad megmondanom. - -– Hát idegen vagyok-e én? Hát van nekem titkom te előtted? Te engem -megvetsz, lenézesz; oh ezt nem érdemeltem. - -Paskó, látván, hogy neje elszomorodott, – egészen ellágyult. - -– Minő bohó vagy te! pedig oly érdektelennek fogod találni az egész -esetet, ha megmondom. - -– Mindegy; engemet nyugtalanít az, hogy te titkolózol. - -– Az egész dolog annyiból áll, hogy egy magyar nemes, kit a tatárok -elfogtak, a fogságból egy rabtársát haza küldte, hogy az vagyonait -eladva, őt váltsa ki, s azon ember nemhogy kiváltotta volna jóltevőjét, -hanem gyermekeit elűzte jószágukból s azt, mint megürültet, elkérte a -fejedelemtől. Most azonban a fogságában nyomorultul eléktelenített férfi -Kucsuk basa által kiszabadíttatva, ugyane török úr közbenjártára a -divánhoz folyamodott, hogy őt igazaiba visszasegítse s erre adott nekem -a szultán titkos utasítást a fejedelemhez, hogy azon embert rögtön -vasraverve, küldje fel Stambulba a nagyúr elé. - -– Hogy hívják azon férfit? - -– De hát mi szükség azt tudnod? - -– Csak, hogy ismerem-e? - -– Biztosítlak, hogy hírét sem hallottad soha: Pozsgai Ferencz. - -Ha Paskó e pillanatban felesége arczára tekintett volna, látandá, mint -elváltozott annak színe; de a másik pillanatban újra mosolygóvá lett az, -a hölgy elővette minden bűbájos hatalmát a női csábnak, hizelgés, -rábeszélés által annyira birta férjét, hogy még egy kis órát engedve -magának, otthon maradt családi körében, átengedve magát rég nem élvezett -örömeinek. - -De ez óra alatt sem az ízletes étel, sem a gondűző bor, sem a mosolygó -hölgy csókja nem esett jól neki, valami titkos gondolat megmérgezte -minden örömét, szüntelen azt súgva lelkébe, hogy nem jól cselekszik, a -midőn hivatalos kötelességét meglopja, hogy otthon egyék, igyék s -feleségét ölelgesse!… - -János gazda ez idő alatt össze-vissza járt minden szobát, tornáczot, -pitvart, mint az ordító oroszlán, keresve, hogy kit egyen meg? - -Csak egy akkora olasz lokajt talált volna, mint a kis ujjam, vagy csak -legalább egy czipőt, egy harisnyát belőle! Sehol semmi nyoma. A -cselédségtől nem akart kérdezősködni, nehogy azt gondolják, mintha őt ez -az ember érdekelné; azok pedig úgy látszott, azért nem szólnak neki, -hogy el ne rontsák a meglepetést. - -A mint ekként bujdosnék szobából konyhába, konyhából pitvarba, egyszerre -felpattan egy ajtó, melyet ő is akkor készült kinyitni, s szinte orron -üté a jó János gazdát. - -– Che bestia! kiáltá a szemközt jövő, még neki állván feljebb, hogy az -ajtóval megütötte collegáját. János gazda is pedig nem vala rest, hanem -mintha tévedésből tenné, olyat hágott a sarkantyús csizmájával az -ellenség tyúkszemére, hogy ez majd a padlásig ugrott kínjában, s azzal -bevágta rá az ajtót, s csak úgy szidták egymást zárt ajtón keresztül, -egyik olaszul, másik magyarul. - -Ez volt az első összeütközés a két érdemes férfiu között. - -Innen dúlfúlva haragjában, lement János a konyhába, a hol a cselédek -számára szoktak főzni, elkülönítve az úri konyhától, s szokása szerint -odament a tűzhelyhez, melyben lánczra akasztva fortyogott egy nagy réz -üstben valami; azt a bennlevő kanállal megkeveré, s nem ismerve rá sem -színéről, sem szagáról, kérdezősködve fordult az egybegyűlt kukta, béres -és szolgáló néphez: - -– Mi ez? - -– Hát hal, meg hús, meg gyömbér, sárgarépa, tatárka, földimogyoró, -aprószőlő, kenyérmorzsa, meg paradicsomalma. - -– Üm. Jó lehet ez. Ettem én ennél furcsábbakat is Törökországban. Hát ki -tanított benneteket erre? - -– Nem látta még kend? nem találkozott vele? - -– Nem én, fiaim, senkivel ezen a földön. Felelt János farizeus pofával. - -A cselédek összenevettek s integettek egymásnak, hogy senki se szóljon. - -– Hát aztán ebből esztek ti valamennyien? - -– Igen ám; még akkor is csak az kap belőle, a ki a nevét ki tudja -mondani. - -– Hát hogy híják? - -– Olla potrida. - -– Olla potrida? Könnyű azt megtanulni, hát miért ne tanulnók meg? - -Ezzel a szóval kivéve a főzőkanalat az üstből, műértő képpel néhány -cseppet meríte rá a kérdéses főzeményből, s megkóstolá szakértő -arczfintorgatással. - -– Valamit kifelejtettek ebből… A bizony… Nincs megadva a sava borsa… -Tudom már… Hozzatok egy kis paprikát. - -S azzal belerántott két tele kanál jó piros török borsot az olla -potridába János, s befedve azt a fedővel, hagyta főni és leült maga egy -szegletbe, mint a ki semmit sem vétett. - -A cselédek lakatot vetettek a szájukra, nem akarván elrontani a -mulatságot, melyet János és Gondolfo (így hítták a legényt) legelső -találkozása okozni fog nekik. Azt János arcza el nem árulá, hogy már a -találkozás megtörtént. - -Nemsokára ebédre csengettek. Begyülekezett az egész cselédség, -körülülték a hosszú keresztlábú asztalt, tudtára adván Jánosnak, hogy az -első hely, mely máskor őt szokta illetni, most magasabb rangú egyéniség -számára van felhagyva. - -– Elülök én akárhol, szólt jámborul János, s mindenki bámulatára, -csendes vérrel húzta meg magát a pad végén, saját maga faragta -karosszékét, melynek támasza annyi idő óta az ő dolmányától volt fényes, -átengedve másnak. - -Végre belépett a várt egyéniség, feltett sipkával s felsőbbséget -éreztető tekintettel leült az asztalhoz, s míg a többiek ájtatosan -felkelve, leszedett süveggel mondták el az asztaláldást János gazda -után, az alatt ő egy szép marsot dobolt el a czintányérján egy késsel és -egy villával. - -Ezzel leemelték az üstöt a lánczról s feltették az asztal közepére. -Gondolfo levevé róla a fedőt s gyanúsan szaglálta a kiszabadult párát, -mely között idegen elemeket kezde sejteni; csak miután a nagy -merőkanállal megforgatta annak tartalmát egynéhányszor s meggyőződött -róla, hogy minden benne van és semmi azon kívül, kezdett magának kimerni -egy jó tele tányérral, gyönyörködve annak czinoberszínű levében s -tulajdonítva azt egyedül a paradicsomalmának. - -De mégis pihenteté addig étvágyát, a míg a többiek is szedtek maguknak, -mert ilyenkor azon különös gyönyörűsége jutott, hogy elébb jól kimulatta -magát a cselédség arczfintorgatásain, kik nyögve nyelték az ő kedvencz -eledelét, s szidni szokták miatta, de a mit ő mind nem értett. - -Most az egyszer azonban nagy meglepetéssel tapasztalá, hogy a cselédség -rendkívül vidáman fogyasztja az ételt, s a mire legjobban számolt, János -gazda nem piszkolja az ebédet, sőt inkább igen is mohón fogyasztja azt, -dicsérve szemhunyorgatással szomszédjai előtt. Igaz ugyan, hogy csak a -húsát válogatta. - -– Hozzá szoktak a jóhoz, a pimaszok; gondolá magában Gondolfo, kinek -asszonya szabadságot adott azt főzetni az egész cselédségnek, a mi neki -ízlik; s azzal ő is megmeríté kanalát az aranyos lében s beönté szájába. - -Hah! hogy ugrott fel székéről egyszerre düh és rémület miatt, hogy -csapta a földhöz a kanalat és ordított, mint a kit égetnek, és beszélt -idegen nyelvű szavakat, kezével hadonázva, a sipkáját összetépve -mérgében. - -János gazda azt gondolá, hogy a sok szóra felelni kell valamit, s látva, -hogy az ember mindnyájokhoz beszél s valamit kérdezni látszik, azt -gondolá bölcsen, hogy a lokaj nem kérdezhet egyebet, mint hogy ki tette -a paprikát és vereshagymát a poutpourri közé? ő tehát nyugodt lélekkel -magára mutatott és monda szép csendesen: «magam la». - -Erre Gondolfo felkapta a tányérját s levesestől úgy vágta Jánoshoz, hogy -a hátán csorgott végig a leve. - -De Jánosnak sem kellett több! nosza felugrott a lóczáról s megragadva a -lokaj tarkóját, lenyomta annak fejét az asztalra, bele egyenesen a -leveses tálba s beleverte annak orrát, száját emberül. - -– Nesze! főzted; – egyed! - -E csetepaté közepett megnyílik az ajtó, s maga Berta asszony lép be a -cselédházba. - -– Mi történik itt? kérdé, meglátva a tusakodást. - -János elereszté erre Gondolfót, s letörölgetve magáról a levest, nagy -nyugodtan felelt: - -– Főzni tanítjuk egymást. - -– Kend vén iszákos semmirevaló, még ma elhagyja a kastélyt! kiálta rá -hevesen az asszony. - -– Tudom, a gazdámmal megyek. - -– És többet a kastély küszöbét át nem fogja lépni. - -– Az is megeshetik, nagyasszonyom; felelt János. - -Berta erre hevesen kezde Gondolfóhoz olaszul beszélni, melyből János -bárhogy mereszté rájok szemeit, egy szót sem birt kitalálni, csupán -annyit hallott, hogy «Principé»-t sokat emlegették s annyit már tudott, -hogy princeps-nek Erdélyben Apafi Mihályt hívják. - -«Már hiszen, gondolta magában, ha a fejedelemnek adnak fel, én ott sem -leszek más, mint a ki vagyok.» - -Gondolfo, megértve asszonya szavait, rögtön paripát hozatott elő, s -felülve rá, elnyargalt; még pedig nem a főkapun, hanem az angol kerten -keresztül. Berta asszony férjéhez sietett vissza. - -* * * - -Fél óra mulva útban volt Paskó. Valami nyugtalanságot vitt magával -szívében. Oly különös megmagyarázhatlan érzelem lopózott lelkébe. Alig -várta, hogy Fehérvártt legyen s gondjai egy részét lerakhassa. - -Már késő éjszaka volt, midőn megérkezék. Mégis rögtön sietett a -fejedelmi palotába, gondolva, hogy tán Teleki Mihályt még ébren találja, -ki néha reggelig szokott dolgozni szobájában. - -A kapuőrök azonban nem akarták bebocsátani a késői órában, mire ő -megmondva nevét az udvarnoknak, kérte, hogy menjen fel Telekihez, és -jelentse be, ha elfogadja-e? - -Az udvarnok nemsokára visszajött két alabárdossal s felvezeté a követ -urat, kit János gazda nyomban kisért, utána hordva a nagy nyaláb írást, -melyre szüksége volt. - -Bebocsáták a kihallgatási terembe; ott szemközt jött rájok Naláczi -István uram, hat alabárdos és a várporkoláb kiséretében, ki nagy -lánczokat hozott magával. - -– Adja át kardját, Paskó Kristóf uram… szólt Naláczi. - -A megszólított azt hivé, álmodik. - -– Én? miért? mit vétettem én? - -– Azt én nem tudom. Parancsom van a fejedelem ő nagyságától, -kegyelmedet, a mint megérkezik, vasra veretni. Holnap kihallgatást -nyerend. - -Paskó felemelte méltóságteljesen szép nemes arczát, s meg nem gyalázta -magát azzal, hogy egy szót szóljon tovább. Szótlanul nyujtá kezét a -porkolábnak; az fellakatolta rá a nehéz bilincset. - -János csak hallgatott eddig; de a mint meglátta, hogy urát vinni -akarják, földhöz csapta írásait s odaállt a porkoláb elé. - -– Én is itt vagyok, hallja! - -– Kend mehet Isten hírével, szólt hozzá Naláczi. Kend nincs az árulásba -keverve. Kend csak szolga. - -– Áruló, a ki mondja! Kiáltá vakmerően a vén szolga. S ha szolga vagyok -is, de hűséges szolga. - -– Örüljön kend, hogy semmi baja. - -– Én akarom, hogy bajom legyen! Én vagyok olyan bűnös, mint a gazdám, s -ha az ilyen embereket a pokolba küldik, én is oda akarok menni. - -– Épen mondani akartam kendnek, hogy menjen oda. - -– Ősz vagyok uram, fehér a szakállam, azért engem ne csúfoljon; hanem -vagy csukasson be a gazdám mellé s veressen engem is vasra, vagy -dobassanak ki innen erőhatalommal, mert én ugyan magam jószántából el -nem megyek. - -Naláczi mosolyogva intett az alabárdosoknak, kik az ajtón a lánczokkal -terhelt Paskót elvezették, a másikon pedig kidobták Jánost, ki addig meg -nem nyugodott, míg a lépcsőkön le nem ránczigálták, s azután sem ment el -a palota elől, hanem letette a fejét annak egyik szegletkövére, s ott -aludt egész éjjel; fölkelve az első kakasszóra s már hajnalban -tudakozódva, ha nem lehet-e még a fejedelemhez fölmenni? - - - - -IX. A TANU. - -János ott várt sokáig a palota kapujában, minden kivagy bemenőtől -megtudakozva, mikor lehet már a fejedelemmel beszélni. Természetesen -kinevették. - -– Kend a fejedelemmel akar beszélni? Tán biz a fogarasi várnagyságot -akarja elkapni? monda az egyik. - -– Nem az, szegény, csak a czinkotai itczét kivánja behozatni Erdélybe, -kötekedék vele más. - -– Tréfálkozzatok csak, monda magában az öreg; azért én mégis fogok -beszélni a fejedelemmel. - -S ott várt étlen, szomjan késő délutánig, mikor a fejedelem hintaja a -kapu alá gördült s jól látta, mint ül fel Apafi Mihály bele, nagy -örömére egyesegyedül, senki által nem kisérve. - -János nem sokat törte a fejét az ékesszóláson, hanem egyszerre oda állt -a fejedelem fogata elé, s hangos szóval felkiálta: - -– Én uram, nagyságos fejedelem! hallgassa meg kegyelmed egy szegény -szolgájának könyörgését. - -A kocsis a lovak közé vágott, s azok elkezdtek ágaskodni, mire János -elszántan odaveté magát a lovak elé s belekapaszkodva azoknak zabláiba, -indulatosan felordíta: - -– Gázoljatok hát rajtam keresztül, ha nem engeditek, hogy a fejedelem -meghallgassa a könyörgő szavát! tiporjatok el, de csak holttestemen át -fogtok odább mehetni, mert én nem mozdulok innen! - -A fejedelem meg volt lepetve a vén szolga merészsége által, s inte -csatlósainak, hogy engedjék őt hozzájárulni. Az öreg letérdelt a hintó -hágcsójára. - -– Mi kell? Miért állítád meg kocsimat? - -– Mert szobáid, nagyságos uram, zárva vannak oly rongyos ősz szolgák -előtt, mint én vagyok, pedig ha megőszített a gond, az ország gondja -volt az, s a váradi és nagyszőllősi csatákból több sebhelyet viselek -testemen, mint ezek az urak itten paszomántot köntöseikre varrva. - -– Jól van, fiam. Mi kell? kihallgatlak. - -– Nem jutalomért esengek hozzád, oh uram! Azt azok szokták kérni, a kik -meg nem érdemelték. Nem magamért szólok, az egész életem nem ér már egy -kiáltást, hanem uramért könyörgök, kit elfogattál, tömlöczre vetettél, a -szegény szerencsétlen Paskó Kristófért. - -– Öreg, egy szót se szólj érte! - -– Nem, nem uram, el nem bocsátlak, kiálta a vén szolga, megragadva Apafi -köntösét; egy ember, ki százszor szembe nézett a halállal, érted és a -hazáért, ki a közügyekért nem kimélte fáradságát, vagyonát, házi -boldogságát, – ki nem beszélt egyébről, nem álmodott másról, mint hona -jóvoltáról, – ki a vérpad lépcsőire ment fel s bakó zsinegével a nyakán -beszélt mi érettünk, – ki tizenhat napig hányatta magát a szélvészes -tengeren, hogy az ország balsorsán könnyebbítsen, – megérdemli, hogy -midőn a hazájába érve, tömlöczre vettetik, ha meghallgatád azokat, a kik -vádolták, hallgasd meg azt is, a ki mentségére szól; mert ártatlan ő, -mint az angyalok, s oly tiszta még a legtitkosabb gondolatja is, mint az -arany. Én ismerem őt, mert kezemen hordoztam, mint gyermeket. - -Az öreg szemeit egészen ellepte a köny; a fejedelem elérzékenyülve szóla -hozzá: - -– Keljen fel kend. Kend derék szolga. Kár, hogy jobb ura nincsen. - -– Soha se szolgáljak jobb urat, oh fejedelem. Ne hozz itéletet rá, -mielőtt meghallgattad volna. Ezt az ősz fejemet teszem rá, ha csak annyi -vétke is van ellened, mint egy ma született gyermeknek; de ha volna is -valami vétke, – én ugyan nem tudom, mi lehetne az? – hisz ő is ember, -könnyen hibázhatott; de légy te is ember, oh fejedelem, jusson eszedbe, -mily hű volt ő hozzád és bocsáss meg neki… - -Apafi felemelé a szolgát térdepeltéből. - -– Kelj fel előttem, öreg szolga. Te ritka becsületes ember vagy. Ime, ne -mondja senki, hogy én előttem a szegény ember nem oly kedves, mint a -gazdag; holnap reggel jőjj fel palotámba, parancsomra be fognak vezetni -a kihallgatási terembe. A vád súlyos, mely uradat terheli, s a tanú -fontos, ki ellene föllép: rettenetes tanú! Az ember szíve megáll, ha -rágondol is, s borzadva száll Istenhez, hogy hihesse-e, a mit alig -szabad? De én megbecsüllek azzal, hogy szemközt állítalak e tanúval, -annyi súlyt adok a te szavadnak, mint az övének. Pedig mondom neked, -hogy az ő szavai igen súlyosak. Légy békével addig. - -Az öreg szolga összecsókolá a fejedelem kezét s könyes szemekkel -távozott el a palota kapujából. Az emberek nem tréfáltak többé vele. - -* * * - -Másnap korán reggel ott volt a vén szolga a tanácsteremben, még a -testőrökön kívül senki sem volt jelen. - -Oly hosszú volt neki az idő, míg a tanácsurak mind egyenkint -felgyülekeztek, s helyet foglaltak a hosszú zöld asztalnál, s -beszélgettek közömbös tárgyakról, vagy elhallgattak egészen, s nem -hallatszott egyéb az unalmas időközben, mint Sárpataky itélőmester -írótollának szomorú perczegése a papiron. - -Végre nagy zajjal kétfelé nyíltak a fejedelem szobáiból vezető ajtók, s -Naláczi István és Teleki Mihálytól kisérve, megjelent a fejedelem. - -Az urak fölkeltek előtte mind és meghajták magokat. A fejedelem inte -nekik, hogy üljenek le s maga elfoglalta az elnöki széket. Ott voltak az -országtanács legtekintélyesebb tagjai, ott Béldi Pál, Kornis Gáspár, -három Bethlen, Kapi, Haller, Lázár, Kendeffy, kiknek komoly arczain -remegve tekinte végig a vén szolga, elgondolta, hogy ezen urak előtt ő -máskor még köszönni is némán szokott s most beszédet kell majd előttök -tartania. - -Apafi inte Naláczinak, mire az eltávozott s a feszült figyelem közepett -az ajtón kívül lánczcsörrenést lehete hallani. - -Még a szivek is halkabban dobogtak. - -Megnyílt az ajtó s két alabárdostól kisérve, belépett a vádlott, -lánczait kezével emelve, mintha nem akarna azok csörgésével szánalmat -gerjeszteni maga iránt. - -Nyugodt, komoly tekintete végig járt az előtte ülők arczain, s midőn -legutóbb szolgája arczát megpillantá, szelid érzelgésre vált rajta a -szigor. - -Az öreget senki sem gátolhatá, hogy oda ne járuljon urához s annak -bilincseit meg ne csókolja. - -Paskó távozást inte neki s maga határozott léptekkel a tanácsurak elé -járult, s az asztaltól néhány lépésnyire megállt, úgy, hogy a legszélrül -ülők kezet szoríthattak volna vele, – ha akartak volna. - -Néhány percznyi szünet után fölállt Teleki Mihály s éles szemeivel -keményen arczába nézve a vádlottnak, így kezdé: - -– Uram, kegyelmed vitézlő Paskó Kristóf, kinek kezeit pár hónap előtt -hálateljesen szorongatók s kit most lánczokkal terhelten látván magunk -előtt, bámulva kérdezzük: ha kegyelmed-e az, vagy mi vagyunk-e -ugyanazok, a kik voltunk? kegyelmednek egykor mind megannyi barátja, -rokona, hon- és tiszti társa, jelenleg pedig szigorú itélő birái… - -Abból, hogy kegyelmed mindazokat itt látja, a kik kegyelmedet szerették, -becsülték, előmozdíták, gyaníthatja kegyelmed, mily súlyos legyen az a -vád, mely ellene emelve van, s ha arczaink sápadtságát tekinti s a -lesütött szemeket, melyek kegyelmedre föltekinteni nem mernek, előre -tudhatja, mily fájdalmas kötelesség az, mely bennünket kényszerít -kegyelmeddel ily hangon beszélni, s mily öröm lenne reánk nézve, ha e -vád eloszlanék kegyelmed fejéről és ismét itt láthatnók soraink között -ülni. - -– Nyugodtan hallgatom vádamat, mondá Paskó; lelkem tiszta minden bűntől. - -– A vétek, melylyel kegyelmed vádoltatik, semmivel sem kevesebb: mint – -hazaárulás. - -Paskó arcza felhevült e szóra. - -– Engem vádolnak hazaárulással, ki hazámért, fejedelmemért száz alakban -láttam a halált, értök megaláztam fejemet az ellenségek -legnyomorultabbjai előtt, s bátran emeltem föl, ha ugyan kellett, a -legfélelmesebbel szemközt? Kinek csak egy intés kellett, hogy elhagyjam -jószágomat, nyugalmas lakhelyem, családi boldogságom s menjek vészek, -viharok közé, holott élhettem volna nyugodtan a magam kapuin belől, mint -a többiek itt Erdélyországban. Nem, uraim, ne vádoljatok engem e bűnnel. -Mondjátok meg annak, ki ellenem tör, hogy találjon ki számomra -elhihetőbb vádat. Mondja, hogy apámat öltem meg, nevezzen -istenkáromlónak, szentségtelennek; távolabb van tőlem mindezeknél ama -bűn, melyet kimondani is irtózat nekem. - -– A vád épen azért súlyos, mert ily külszín alól takarja fel a vétket. -Midőn kegyelmed kértünkre oly kész volt mindannyiszor a portára menni, -olyankor kegyelmed soha sem a mi általunk rábizott ügyeket sürgetni -járt, hanem saját magának alkudta a fejedelemséget; ha a vezérekkel -beszélt, azoktól soha sem az adó leszállítását kérte, hanem még nagyobb -adót igért, ha fejedelemmé teszik; s az általunk ajándékul küldött -összegeket mindig saját nevében osztogatta ki. Mindezekről pedig oly -személy tesz tanúbizonyságot, a ki kegyelmed körül mindeneket tud! - -Paskó szédülni érzé agyát e vádakra. Lelke nem birt elég erővel ennyi -képtelen ellentétnek megfelelhetni. Mint a hermelin, mely meghagyja -magát inkább fogatni, mint hogy a sárba bele menjen. - -– Az csak az Isten, szólt rebegve, a ki mindeneket tud. - -– De tudok én is, kiálta közbe, nem tartóztathatva gerjedelmét a vén -szolga; s rágalomnak, ocsmány hazugságnak mondok mindent és azt kivánom, -hogy a ki közülünk hamisat mondott, azt az Isten vágja ketté! - -Nagy bajba került a testőröknek a tűzbejött öreget elhalgattatni, de e -buzgósága szolgájának új erőt látszott Paskónak kölcsönözni. - -– Ennyi vád között, uraim, monda nemes büszkeséggel, semmi sem sérti -annyira lelkemet, mint az, hogy én reám bizott országkincsét osztogattam -ki magamé gyanánt, a vád többi része csak vért hoz fejemre, de ez -gyalázatot! Épen azon nap, talán ugyanazon órában, melyben ez irtózatos -vád ellenem elmondatott, én családi boldogságomat keserítém meg azzal, -hogy ötezer aranyat felmondva adósomnak, abból egyetlen fillért -megtagadtam nőm örömeitől, az egészet az ország által fizetendő adó -kipótlására szánva. - -Apafi és Teleki bámulva néztek Paskóra; a főtanácsos úr szájában -megakadt a szó. - -– Bizonyára, folytatá Paskó, ha méltóságtok elfogadnák a nő -bizonyságtételét férje mellett ily esetekben, nőm legjobban -megmondhatná, ha egy szóval eltér-e ez állításom az igazságtól? - -– Szencsétlen ember! sóhajta Apafi s félrefordítá arczát. - -Maga Teleki is oly megzavarodottnak látszott, hogy egy szót sem talált, -a mit erre mondjon. - -– Uraim, méltóságtok! szólt Paskó mindig bátrabb hangon. Én követelem, -hogy azon ember, vagy ördög, ki engem oly pokoli bűnnel vádol, velem -szembesíttessék; hadd nézzek arczába, midőn e vádat szemembe mondja, -hadd lássam, lesz-e elég bátorsága engemet látni és ellenem szólani? - -– Kegyelmed követeli? kérdé Teleki mind jobban elhülve. - -– Jogom van ezt kérni. - -– Boldogtalan, sóhajta a főtanácsos úr s inte, hogy nyissák meg az -ajtót. - -Mindenki feszülten nézett oda, düh és harag tekintetével Paskó és az -öreg szolga. - -Az ajtó megnyilt s a tanú, ki belépett rajta, – Berta volt, – Paskó -neje… - -– Itt áll a tanú kegyelmed ellen… szólt reszketeg hangon Teleki.[14] - -Paskó eltántorult állóhelyéből; fejéhez, szivéhez kapva támaszkodék a -mellette álló alabárdos vállaira; a világ elfordult vele, arczán halálos -sápadtság terült el; vigyetek vissza börtönömbe, hebegé, s összerogyott, -mint egy hulla. Élettelenül hurczolták el a teremből. Többen a -tanácsurak közől eltakarták arczaikat, nem nézhettek oda; maga a -fejedelem fehér volt, mint a fal. - -És bizonyára a tanú sem mert maga elől föltekinteni e jelenet alatt, s -úgy adta Isten, hogy még a szépség is elmult arczáról e pillanatban, oly -visszataszítónak látszék, képe megnyúlt s friss színe helyén szederjes -foltok ültek; ajkai szép metszését úgy eltorzítá a dacz és nőietlen -merészség, s szemeit erős ónszín karikák fogták körül. - -Ott állt a terem közepén, szemeit lesütve, inkább bűnöshöz, mint -vádlóhoz hasonló, s bármint erősíté magát, meglátszott tagjain a -reszketés, s csaknem visszarettent, midőn a legelső hangban, mely -megszólalt, ismerősre talált. - -Jánosé volt az, ki, míg az általános levertség mindenkire látszott -hatni, egy maga emelkedék fel, s a tanácsurak elé járulva, bátor hangon -megszólalt: - -– Méltóságos uraim, nagyságos fejedelem! Ámbátor felfordult világ az, a -midőn a legutolsó szolgájának kell védelmezni urát tulajdon felesége -ellen, mindazáltal az én uramnak, a nagyságos fejedelem kegyelme, nekem, -alázatos jobbágyának megengedvén, hogy uram mellett szívem szerint -szólhassak, cselekszem azt; és hogy ha nem tudok is ékesen szólani, -miként mások, de tudok mondani igazat s tudom jól, hogy méltóságos uraim -ott is megértenek engem, a hol szavam elhal, csak zokogásom beszél. Mert -égre kiáltó és Istent kisértő cselekedet az, a midőn asszony támad -tulajdon férje ellen, hogy azt elveszítse, kinek ha még volnának is -bűnei, azokat fedezni, rejtegetni volna kötelessége; és nem is -cselekedhetik senki így más, mint a ki azon kötelességeit régen -elfeledte, melyekkel Isten előtt esküdt férjének tartozik, ki bűnnel -takarja el a bűnt, hazugsággal fedezi a csalást, hamis esküvéssel mossa -az árulást! - -– Méltóságos uraim! kiálta közbe a nő. Ne engedjenek kegyelmetek engemet -e szolga által így meggyalázni. Azért, hogy én többre becsültem az -ország nyugalmát, mint saját szívemét, megérdemlem talán, hogy én gyönge -nő egy cseléd ronda beszédjei ellen itt méltóságtok színe előtt -védelemre találjak, s ha feláldoztam fejedelmemért férjemet, kit mint -embert szerettem, de mint árulót elvetek magamtól, úgy hiszem, jogom van -követelni, hogy ez áldozatért ne piruljon orczám. - -Erre Sárpataky uram kapott az alkalmon, s neki fordult Jánosnak dorgáló -szóval. - -– Hallja kend, ez nem csárda, nem pitvar, a hol mocskolódni szokás, ha -kegyelmednek megengedtetett szólni vétkes ura mellett, szóljon a dolog -érdemére és ne térjen félre oly dolgokra, a mik ide nem tartoznak. - -– Kérem, szólt Teleki, Sárpatakyhoz fordulva. Nem szükség a tanút rendre -igazítanunk, mert ha kifogásai vannak az ellentanú irányában, azokat -elmondani igen de tartozó dolog. Mi nem bűnt keresünk, hanem igazságot. - -– Köszönöm alássan, méltóságos uram; szólt az öreg, kegyelmedről azt -mondják, hogy szigorú ember, de én azt mondom, hogy igazságos is. - -– Attól függ, hogy be tudja-e kegyelmed bizonyítani, hogy urának neje -bármi tekintetben okokkal bir férjének személyes ellensége lenni. Mert -ha ezt bebizonyíthatja, akkor világosan álland, hogy a borzasztó vád -csak borzasztó költemény s visszahull az okozó fejére. - -János nehány pillanatig gondolkozék. - -– Méltóságos uraim. Én most jöttem messzeföldről haza. Mindent sejtek, -de semmit sem tudok. De engedjenek nekem csak egy hónapi határidőt, hogy -azalatt amaz asszony lépteit szemmel kisérhessem és én bizonyára mondom, -hogy napnál fényesebben be fogom mutatni, hogy ő a bűnös, nem ura. - -– Ah, nagyságos fejedelem! kiálta közbe Berta. E megalázó őrködést nem -fogja nagyságod rajtam megtörténni hagyni, egy nyomorult szolga puszta -vádja miatt, mely vádnak még csak alakja sincs, s ki csak azért gyűlöl -engem, mert minden részegest, verekedőt elűztem házamtól, s azért költ -ellenem vakmerő vádakat. - -– Szóljak, nagyságos uraim? Elmondjam-e, hogy e derék asszonyság, midőn -férje magával akarta vinni, oly beteg volt, alig birt mozdulni, s a mint -férje eltávozott, elkezdte a dinomdánomot, s addig el nem hagyta, míg -ismét vissza nem tért? elmondjam-e, hogy idegen nyelvű lokajt tart a -háznál, hogy senki se érthesse, mikor vele beszél? - -Egy pár a tanácsurak közől nevetni kezdett e szóra. - -– Nem oly nevetni való dolog ez, uraim! feddőzék a fejedelem. Ki kell -hallgatni, a mit mond. - -– Engedelmet kérek, méltóságos uraim, szólt Berta, hogy eltávozhassam. - -– Maradjon kegyelmed, szólt ekkor Béldi Pál felállva; azon vádra a mit -kegyelmed férje ellen tett, nagyon természetesen következik az a másik, -a mit szolgája tett kegyelmed ellen, ezt kegyelmednek előre kellett -volna tudni. Mi tehát, hogy az igazságnak végére járjunk, kénytelenek -leszünk a vádlónak hatalmat adni a kegyelmed fölötti őrködésre, oly -módon, hogy kastélyának kulcsait kezébe adva, annak kapuján az ő tudta -nélkül senki be nem mehet és ki nem jöhet az ő tudta nélkül. - -– Uraim! kiálta fel megrettenve a nő. Ez ember képes lenne engemet -meggyilkolni, vagy a házat rám gyújtani, ha udvaromba bocsáttatik. - -– Egy szót kérek, monda János, ki nagyon meg volt elégedve a -határozattal, s azzal, úgy hiszem, mind a ketten meg vagyunk nyugtatva. -Uram kastélya széles mély árokkal van körülkerítve, melyen át csak egy -hídon keresztül lehet a várkapuhoz jutni, és a hídnak szinte kapuja van. -Adassék át tehát nekem a hídkapu kulcsa s legyen a várkapu kulcsa a -nagyasszony kezében; ilyen formán sem én nem juthatok a várba az ő -akarata ellen, sem pedig más az én tudtom nélkül. Magam a hídon túl egy -kis góréban majd ellakom. - -– Legyen úgy, hagyá helyben a fejedelem. - -– Ah, ez megalázó! kiálta fel a nő magán kívül. - -– Kegyelmed kastélyába fog visszatérni. Szólt Apafi, s abban egy évig -felügyelet alatt marad. Addig férjének ügye felfüggesztetik. - -A tanácsurak többsége helyeslé a határozatot, János kezet csókolt a -fejedelemnek, csak Berta asszony sápadt és kékült el bele; oly rút volt -e pillanatban, nem lehete rá nézni. A fejedelem elé akart borulni, hogy -megmásíttassa határozatát, de az kikerült előle, s szobáiba távozott. - -Apafi nagy pártolója volt a puritán tanoknak, s ha első bűn volt előtte, -a mit legkönnyebben hitt s legsúlyosabban büntetett, a fejedelemkeresés, -de a második volt a házasságtörés. - - - - -X. AZ ŐR. - -A majosfalvi kastély épen a legnagyobb tatárjárásnak útjában esvén, -aként volt épülve eredetileg, hogy kisebb rablótámadások ellen azt -belülről védeni lehessen. Köröskörül egy mély s több ölnyi széles árok -övedzé, s ez árkon túl ismét mintegy száz lépésnyire nagy szorgalommal -ápolt angol, vagyis helyesebben franczia kert foglalta körül a kastélyt, -azon XIII. Lajos korában támadt csodakertészet mintájára, mely egyenesre -faragta a fákat s merev falakat és zsinórral kimért szűk folyosókat -épített megcsonkított cserjékből. - -A kastély is úgy volt épülve, hogy mintegy négy öl magasságnyira ablakai -nem voltak egyebek lőréseknél, csak a középről felmeredő magas donjonnak -voltak nagy góth ívezetű ónkarikákba foglalt ablakai s a négy szegleten -látszottak kiálló belvedérek, mikről a szabadba lehete látni. - -A palotának két oldalán volt kapuja, mik közől az egyik a majorsági -szekerek, másik az urasági hintók számára szolgált bejárásul, az árkon -pedig egyetlen híd vezetett keresztül, melyet erős kőből épített portálé -őrzött, s előtte egy toronyszerű épület volt rakva, melyet valaha azon -czélra építének, hogy benne valaki lakjék, a ki a hídkapura vigyáz; de -ez már annyira kiment a szokásból, hogy tán félszázad óta sem lakott -benne senki; tetejéről nagyobbára lekopott a zsindely, s a denevérek -egészen magokévá tették, a mi még lakható volt rajta. Mind a négy -oldalán volt egy-egy gömbölyű ablaka, melyen egy közönséges emberi fő -kidughatta magát, s bejárását erős vaspántos ajtó őrzé, de melynek -szegletét nagyon kirágták a legutolsó toronyőr kutyái, mikor -éjszakánkint be voltak zárva, míg gazdájok a faluban mulatott. - -Ezt a szép tanyát választá János gazda a fejedelem határozata folytán -magának lakásul, a mi valóban nem volt irigylésre méltó állapot, de -annál czélszerűbb az ő szándokára nézve. - -Mikor beköltözködött, nyár volt; de azt mérsékelt emberi tehetség -mellett is el lehete előre gondolni, hogy majd egyszer tél is lesz, és -akkor hideg fog lenni, s az öreg majd megunja a maga választotta -hivatalt. - -Az alvilág őrei nem voltak szigorúbbak, mint ő. A ki csak a kastélyba -akart jutni, előtte kellett elmennie, s ha gyanús arczra talált, azt oly -keresztül-kasul kikérdezte, hogy azt sem tudta, melyik lábán álljon. -Este pedig, a mint besötétedett s János gazda elgondolá, hogy immár -ideje lesz az alvásnak, megvárta, míg a kastélyban elsötétültek az -ablakok; akkor fogott egy darab viaszt, s az urának reá bizott kardját -magához véve, a kardmarkolatra vésett czímerrel lepecsételte a ház -kapuit, melynek kulcsai az úrnő kezében voltak, s a híd kapuját, melynek -kulcsát ő maga bírta. Ilyenformán minden éjjel szigorú sequestrum alá -zárva aludt az egész háznép, s János gazda már hajnal előtt fenn volt, a -pecséteket levenni, nehogy okot adjon azoknak erőszakos felszakítására. - -A mily boszantó volt e felvigyázat a ház asszonyára, ép oly terhesnek -hivé ő azt magára az őrre nézve, s várta szentül, hogy majd ha a tél -bekövetkezik, felhagy ő kegyelme a strázsálással s ugyanezért ez időköz -alatt oly szigorú életmódot viselt, mint az apácza; még az olasz -lokajnak sem volt szabad a kastélyba lépni, s János gazda minden -kutatásának sem sikerült kitudni, hogy hol lakik ez antagonistája. - -Azonban a tél is eljött, csikorgó hideg napok kezdődtek, meghosszultak -az unalmas éjszakák, s az ember még az ablakán kinézni is fázott; csak -Jánost nem zavarta mindez. Kifogott még a fagyon is. Az árokból annyi -nádat vágott, a mennyi elég volt neki tüzelni, s ha nem volt teteje a -lakásának, legalább kimehetett rajta a füst kémény nélkül s ha nyirkos -volt palotájának fala és földje, legalább nem kellett féltenie, hogy a -láng belekap. Évek óta megtakargatott fizetése elég volt neki élelemre -itéletnapig, s ha egy kenyeret megvett, az tovább tartott neki, mint egy -akó bor. - -Ilyenformán mult el a deczember, száraz, szeles, fagyos napok mellett, -hó nem esett ez ideig. János gazda akkor is rendesen egyedül -virrasztgatott odujában, mert látogatót nem tűrt magánál, mindenkiben -kémet, árulót gyanítva. Épen esztendő utolsó előtti éjszakája volt, a -várban sokáig fenn voltak, mert sütöttek, főztek az új évre, s Jánosnak -meg kelle várni, míg lefeküsznek, mely után lepecsételte az ajtókat s -hazatérve, bezárta nehéz ajtaját, nagy tüzet rakván a tornya közepén, -leteríté mellé subáját és neki heveredett, a midőn egyszerre kopogtatást -hall az ajtaján, elébb lassan, azután mindig erősebben, s mintha valaki -nevéről szólongatná. - -Sokáig hallatlanná tevé a zajt; végre, hogy nem állhatta tovább, fogá a -hágcsóját, mely épen arra való volt, hogy a harmadfél öl magasban levő -ablakig felérjen, s azon felmászva, kidugá fejét az ablakon, hogy -megnézze, ki zörget. - -Ismeretlen embernek találta. Bő szürke köpenybe volt burkolva, csákós -kalpaggal; nagy kipödrött bajusza volt, hogy éjszaka is észre lehete -venni. - -Még ott is elnézte egy darabig, hogy dörömböz az ember ajtaján s majd a -kulcslyukon, majd a hasadékon kukucskál be s szabódik erősen, hogy -nyissák ki neki. - -– Hát mit akarsz odalenn, öcsém? szólalt meg elvégre az öreg. - -– Ah! ott van kegyelmed? kiáltá örvendő hangon az ember. Adjon Isten jó -estét kendnek, János bátya! hát nem ismer kend rám? Én vagyok kendnek az -öcscse, az édes testvéröcscse. Están! A bizony. - -– Elhiszem, ha mondod. Hát mi kell? - -– Csak ereszszen be kend, mert megfagyok ide kinn. - -– Hát minek jöttél ide? - -– Ejnye de házsártos kend ma, János bátya. Hogy megigazgat! Sz’ nem így -kellene kendnek engemet fogadni, az édes testvéröcscsét. - -– Biz öcsém, szólt János gazda, meggondolva, hogy mit mondjon, nem azért -mondom, hogy elbizd magadat rajta, mert azt tudod, hogy nekem hizelkedni -nem szokásom; nem is azt tekintve, hogy édes testvérem vagy, de annyi -bizonyos, hogy mindazon emberek között, a kiket becsületben tartok, te -vagy a legeslegutolsó; hanem hát mi dolgod velem? - -– Ej na. Hát csak ezen járok, s rég nem láttam kendet. Csak nem tagad -meg kend magától? ha akarná sem tehetné, mert úgy hasonlítunk egymáshoz, -mint két makk; csakhogy a kend bajusza ősz, az enyim pedig még fekete. - -– Hát magad vagy-e? kérdé János gyanúsan szélylyel kémlelve. - -– No bizony, csak nem fél kend tán tőlem? - -– Én félni? Az volna még csak hátra! s hogy épen tőled féljek! - -Már erre a szóra csakugyan leszállt János gazda s kinyitá az ajtót -Estánnak, s beengedte azt lépni a tűz mellé s mondá neki, hogy akaszsza -fel a köpönyegét a szegre. - -Ott pedig nem volt több egy szegnél, a melyen a kard lógott. - -– Ejnye be szép kardja van kendnek, János bátya. - -– Hagyd el azt a kardot, öcsém, beszélj egyébről. Szedd le magadat s ha -ehetnél, hát alugyál; mert én nem adhatok egyebet, mint egy veder bort. - -– Az is jó lesz, mondá Están, félszemmel mindig a kardot lesve, s míg -János az átalagot előhozta valamelyik szegletből, az alatt ő a kard -markolatát vizsgálgatta nagy gondosan. - -János gazda előhozá a kérdéses edényt, mely is tele volt legújabban -kiforrt új borral, azon minőségűvel, melyből egy pár kupa úgy letesz -holmi vékony pénzű legényt, hogy egyik szélitől a másikig méri az -utczát, s minden házat a magáénak néz; azt tehát lehelyezve a tűz mellé, -oda adott egy fakupát az öcscse kezébe, a másikkal pedig maga merített. - -– Hát mit csinál Kökényesdi uram? kérdé az első kupa után öcscsétől. - -(Ez a Kökényesdi volt a leghíresebb haramiavezér azon időben.) - -– Nem tudom, felelt Están. Mert már régen eljöttem tőle, s most más -úrnál szolgálok. - -– No ezt már szeretem hallani. Kivált ha hinném. - -– Elhiheti azt kend. Itt szolgálok, hogy is híják uramnál. - -– Soha se törd rajta a fejedet. Az én kedvemért egyszer se hazudj. Jobb, -ha iszol; zsivány korodban ugyan jobb borokat is láttál, hanem ezt úgy -idd, mint a minek meg van adva az ára. - -E párbeszédből annyit gyaníthatunk, hogy Están úr nem a legjobb hírben -állt urabátyja előtt. - -– No de igyék hát kegyelmed is; különben azt hiszem, méreg van a -borában. - -– Üm. Monda magában János gazda. Ez a ficzkó azt hiszi, hogy le fog -itatni engem. No iszen majd moresre tanítom mindjárt. Jól van öcsém, hát -lássunk hozzá. - -Ezzel fogta az egyik kupát, öcscse a másikat s kezdtek fenekére -törekedni az átalagnak. - -Egy óra mulva üresen állt előttük a veder. A két hős ült mellette -tántorítlanul s csodálta egymást. Még csak danolni sem kezdtek tőle. - -Están megcsóválta a fejét, mintha azt gondolná, hogy nem várta volna -ilyen kemény legénynek az öreget s azzal fölkelt, előkeresett a köpenye -alól egy csikóbőrös kulacsot s bátyjára köszöntve monda: - -– A magunk egészségére, bátya! Kóstoljuk meg most ezt is. - -János látva, hogy Están is iszik, meggyőződött felőle, hogy nincs benne -bolondító s elfogadá a kulacsot. - -Tele volt az a legkegyetlenebb lengyel pálinkával, a mitől, ha a kozák -tele iszsza magát, elfekszik három nap, három éjjel félholtan, s egy -hétig ki nem józanul. A kulacs tartalma pedig elég lett volna négy -kozáknak. - -– Nem rossz, monda János gazda s elkezde a kulacs vándorolni, s a mint -az óra lefolyt, egyszer csak üres lett a kulacs is. A két bajnok meg sem -rezzent helyében. - -– Már most próbáljunk mást is; szólt ekkor János, fölkelve helyéről s -egy magas polczról levett valami kobakot. Ezt én Törökországból hoztam. -Tatárital. Nem bánod meg, ha belőle iszol. - -Fertelmes gonosz nedv vala az. Lótejből készült erős szesz, mely végig -karmolja az ember torkát s beégeti magát a beleibe; tatárok szokták -inni, mikor megunták a józanságot s a ki lerészegszik tőle, lánczra kell -kötni, hogy senkit meg ne marjon. - -– Az én bátyám le akar engem itatni, gondolá magában Están, a mint -megkóstolta a könyfacsaró italt; de helyt állt neki. Egy kicsit -meglódult az agyveleje tőle, de azért birta magát tartani. - -– Egyet mondok, bátya, szólt erre, látva, hogy János ennyi rohamot -kiállt; tud-e már kend dohányozni? Itt senki sem lát bennünket.[15] Ne -gyujtsunk rá? - -– Későn keltél fel engem leejteni lábamról, gondolá magában János, s -valami homályos meggyőződés mindinkább gyökeret kezde verni lelkében, -hogy az öcscse aligha legjobb szándékkal van iránta. - -Nemsokára füstölt mindkettőjök szájában a csibuk, megrakva a -legfelségesebb basadohánynyal, minővel valaha méheket szédítettek, s -rövid idő alatt oly füst támadt körülök, hogy a mi denevér ez ideig -megmaradt a toronyban, az is búcsút vett s boldogabb szállás után -látott. - -De a két bajvívót meg nem tántorította semmi. Hallgattak már, egy szót -sem szólt egyik is. Többé titkot sem csináltak belőle, hogy egymást le -akarják részegíteni; végre felállt János s egy pár opium-pastillt -előkeresve egy zacskóból, azoknak egyikét a saját, másikát az öcscse égő -pipájára tevé szótlanul… Egyszerre fehér füst kerekedék rajtok… János -leránczolta szemöldökeit mélyen, öcscse arczába tekintve; míg az elkezde -lassankint halványulni, szemei mindinkább meredten néztek maguk elé, -arczán valami őrült, buta mosolygás terjedezett szét, egyszerre kiesett -a csibuk szájából s ő nyitott ajakkal esett hátra, mint egy darab fa. - -– Mégis te győzted kevésbbé, mormogá János gazda, a tűzbe hajítva -csibakját, s azzal futott egy nagy kád jéghideg vízhez, a mi tanyája -szegletében állott, s miután annyit ivott belőle, mennyi egy szomjú -tevének elég volna, beleüté abba néhányszor mámoros fejét, s a mint -lassankint kijózanodva magához kezde térni, fogá a szekérkenőcs-edényt, -melyet bőrszíjak festésére szokott használni, azzal bekené ősz fürteit, -nemkülönben bajuszát is jól kisodorá ugyanazon kenőcscsel, s akkor -feltevé Están kalpagját fejére, felölté annak köpenyegét, a kérdéses -kardot pedig felköté oldalára. - -Azzal Están öcscsét szépen beletakargatá a subába, s feje alá téve -tarisznyáját, lefekteté egy szegletbe; mely meglevén, vevé a kulcsait s -felnyitva a toronyajtót, kilépett a szabadba s azzal ismét bezárta a -tornyot testvérére, ki aludt horkolva s bizonyosan fel nem ébredett -abban az esztendőben. - -* * * - -Mámoros ösztön volt-e Jánosnál, vagy ivás előtti emlék azon gondolat, -hogy öcscsét bizonyosan valaki az ő leitatására fogadta fel? ez eszme -lassankint oda fejlett nála, hogy azon valakinek itt kell közelében -lappangani, s hogy az bizonyosan valami összeköttetésben álland a -kastélybeliekkel. - -E gondolattal agyában mívelé a magán elkövetett alakítást, mely neki -annál könnyebben sikerülhetett, minthogy öcscse saját szavaiként annyira -hasonlítottak egymáshoz, mint egy pár makk, s az éjszaka sötét volt és -borongós. - -A mint kilépett a szabadba, meglátta, hogy itt friss hó esett azalatt, -míg ők odabenn iddogáltak, s a friss havon észrevehetők voltak egy -magassarkú és széles orrú czipő lábnyomai, a milyent az egész előtte -ismeretes világon egyedül Gondolfo viselt. - -– Tudtam, hogy itt van! mormogá az öreg s figyelemmel kisérve a -lábnyomokat, könnyű volt kitalálni, hogy az ember először az ő ajtajára -jött hallgatózni, azután pedig a hidhoz ment, s onnan megint az árok -hosszában a parti bokrok közé távozott. - -János mindenütt figyelmesen követé a lábnyomokat, míg végre a -rekettyésbe érve, lóhorkolást kezde hallani maga előtt. - -– Tehát itt várnak reá! gondolá, nagyon örülve, hogy minden -kérdezősködés nélkül embereire talál, s azzal a hang után indulva, -nemsokára két lovas férfit látott a zuzmarás fák közől kikukkanni, kik -közől az egyiket Gondolfónak nézte; de a másikra a sötétben nem ismert. - -Ez a másik meglátva őt, magyarul szólítá meg. - -– Nos – Están! Hozod a kardot? (Tehát csakugyan az öcscsének nézték.) - -– A kardot? szólt csodálkozva János. Bizonyára kardot hoztam. - -– De azt a kardot? A miért bátyádhoz mentél? - -– Megbocsáss, jó uram. Tudod, hogy parancsolatodra sokat ittam, úgy hogy -semmire sem emlékezem, a mit valaha mondtál, ha csak újra el nem mondod. - -Az idegen nevetett. - -– De láttad mégis az öreget? Elaludt? - -– Az idén föl nem ébred. - -– Tehát a kard, melyen a pecsétnyomó van, kezedbe jutott? - -– Oh uram, értem már. Te a pecséteket akarod felnyittatni s azután újra -lepecsételtetni. - -– Kezdesz már emlékezni? - -– Kezdek, uram. De nagyobb baj van itt. Az éjjel friss hó esett. - -– Nos aztán? - -– Ha mi itt keresztül-kasul járunk, holnap az öreg észreveszi a -lábnyomokról, hogy valaki a lepecsételt ajtókon ki- és bement, mert még -este nem volt hó. - -– Istenemre, te nem vagy oly ittas, mint a milyennek látszol. Mit -tegyünk itt? - -– Várj csak, uram, segítek rajtad. Közel vannak az aklok; elhajtunk -három jármos ökröt. Az árok be van fagyva, az ökröket keresztül lehet -egy helyen hajtani, a hol a víz széles s a part alacsony, mi magunk -pedig felülünk az ökrökre s ekkor úgy fog látszani, mintha azok járták -volna össze a kertet. - -– Aranyos gondolataid vannak, ficzkó, nem hiába jártál iskolába -Kökényesdinél; de a várkapun még ökörháton sem lovagolhatunk be, mert -azoknak a nyomait épen úgy észreveheti az öreg, mint a mieinket. - -– Egyet gondoltam. Egy hágcsó van a toronyban, azt magunkkal viszszük. -De ez nem fog egészen felérni a rondelláig, hanem erről könnyű lesz egy -kötélhurkot valamelyik kiálló csatornára felhajítani, s azon Gondolfo -felkapaszkodik s kegyelmedet maga után felhúzza; én azalatt ide lenn -fogok őrködni. - -Az idegen örömmel szorítá meg az öreg kezét s aranyhegyeket igért neki -jutalmul, ha terve sikerülend. - -Az öreg ezzel visszament, elhozta tornyából a szükséges hágcsót és -kötelet, s egy kézi fürészt dugott a szűre ujjába; azután elhajtott -három ökröt az akolból, mely az árkon kívül feküdt; – senki sem vett -észre semmit. - -Az árok előtt felült a három férfi az igás barmokra, miket János nagy -ügygyel-bajjal a befagyott vizen átterelt, oldalt akasztva a harmadfél -öles hágcsót. - -A kerten keresztül a rondellák egyike alá érve, a hágcsót oda támaszták -a falhoz, s Gondolfo az ökör hátáról egyenesen rálépve, felmászott annak -legvégső fokáig, s az elhozott kötélhurkot belehajítva a rondella egy -kiálló horogvasába, azon acrobatai ügyességgel felkapaszkodott; utána az -idegen úr hágott fel a lajtorján s a kötelet derekára köttetve, Gondolfo -által felhúzatta magát. - -Az öreget oda lenn hagyták, hogy őrködjék. - -Ez, a mint észrevette, hogy a másik kettő eltünt, magához húzá a hágcsót -s a szűre ujjába rejtett kézi fűrészszel mintegy közepe táján mind a két -hevederét bevágta félig, s visszatámasztá ismét s várta, hogy jőjjenek -visszafelé. - -Egy jó félóráig várhatott, ekkor megjelent Gondolfo a rondellán s a -kötélhurokra, mint egy nyeregbe, beleülve, annálfogva a hágcsóig -lebocsátá magát. A mint a hágcsó legfelső fokán megállt s féllábát -felemelte, hogy kihúzza a hurokból, egyszerre ketté tört alatta a -hágcsó, s a kötél olyformán hurkolódott féllába fejére, hogy ő fejjel -aláfelé fordulva lógott le róla, mint egy lábánál fogva felkötött nyúl. - -A fennakadt olasz e pillanatban oly gyönyörűségesen káromkodott -magyarul, mint ha a Hortobágyon tanulta volna, s csak később jutott -eszébe, hogy valaki van oda alant, a ki beszédét hallgatja s erre -elkezdé olaszul magyarázni Jánosnak kellemetlen helyzetét, s -rimánkodott, hogy szabadítsa ki őt valahogy belőle. - -János gazda pedig jónak látta tréfára venni a dolgot. - -– Nézd! nézd! a ravasz olaszát! most meg már a hágcsót is kirúgta maga -alól, s fejtetőre ereszkedik alá. Más embert megütne a guta, ha így -felfordulna s ez még mulatságot csinál belőle. - -Gondolfo lármázni kezde s szidta olaszul a paraszt lelkét, hogy őt oly -türelmesen nézi, de János mind erre nem szólt egyebet, mint azt, hogy -«bizony nagy gaukler vagy!» - -Végre Gondolfo nem tűrhetve tovább helyzetét s hogy társa félreértését -eloszlassa, egyszerre megszólalt magyarul: - -– Ne röhögjön hát kend, hanem segítsen le innen. - -– Nini, hát te tudsz magyarul? - -– Hiszen tordai születés vagyok; de ne bámuljon kend sokat, hanem -állítsa fel azt a hágcsót. - -– Ketté van az törve, fiam, merőben. - -– Hogy a tatár vigye el kendet a rozzant hágcsójával. Hogy jövünk le már -most? - -– Én ki nem találom, szolgám. - -– Nincs más mód, mint felnyitnod a kaput, s azon feljönni a rondellába, -s engemet felhúzni innen. - -– Igen, de akkor megtudja az öreg, hogy itt jártunk. Monda János, ki -nagy mulatságát találta abban, hogy a pseudo olaszt olyankor -beszéltesse, mikor a lábánál fogva függ ég és föld között. - -– Ne törődjél vele; azt úgy is elteszszük láb alól. - -– Ne mondd. Hogy hogy? - -– Tüzet rakunk a részeg filkóra s ráfogjuk, hogy ittas fővel maga bukott -bele. Ezen kellett volna egyenesen kezdenünk, de te elbolondítottál -bennünket ostoba ötleteiddel. - -– Ez bizony jó lesz, helyeslé János; tehát csak vesd le a kapukulcsot, -ha nálad van, majd akkor lesegítlek. - -Gondolfo előkeresé kínos helyzetében a két kulcsot zsebéből, s lehajítá -azt Jánosnak. - -– Nesze fogjad! jól vigyázz, hogy merre jösz; a lépcsőn feljutva a -folyosón jobbfelé tarts, az vezet ide; nehogy balra találj menni, mert -ott uram a háziasszonynyal mulat s ketté hasít, ha bebotlasz. - -– Valóban? monda János és szemei szikráztak a sötétben. No csak várj -rám, mindjárt jövök. - -Azzal felnyitá a kaput s felsietett a lépcsőkön. - -Mikor a folyosóra ért, egyenesen balra tartott. E szárnyban lakott ura -nejével együtt. Jól ismeré a szobákat. Az ajtók mind nyitva voltak, -egyik szobában sem talált senkit… Talán megcsalá Gondolfo?… Végre az -utolsó ajtóhoz ért, ez volt urának hálóterme, s a mint annak kilincsét -elfordítá, érzé, hogy az zárva van. - -A zörrenésre az ajtón belül egy férfi-hang szólalt meg: - -– Te vagy ott Gondolfo? - -János egy szót sem felelt, hanem neki feszíté vállait az ajtónak, -megpróbálva, ha betörhetné-e? - -Ekkor asszonya hangját hallá meg. - -– Mit akarsz, Gondolfo? - -E hang százszoros dühvel önté el egyszerre szivét s mint a kőfaltörő kos -rohant vállával, fejével az ajtónak, s egyetlen rohammal beszakítá azt. - -Hah! ott függött a bűnös asszony az idegen férfi kebelén, s most már -annak vonásait is jól megismeré: Pozsgai Ferencz uram volt az! Ezért -árulta el hát férjét a hűtlen asszony, mert a férj kezében volt a -szerető élete. - -– Halál reátok! ordítá magánkívül az öreg s kirántva az oldalán függő -kardot, rájok rohant ádáz dühvel. - -A meglepett vétkezők rémülten ugrottak fel egymás mellől, Pozsgai egy -pisztolyt kapott fel az előttük álló asztalról, s megtámadójára süté; de -reszkető keze rosszul irányzott s a golyó az ablakon keresztül -süvöltött. Erre megragadva a nő kezét, egy szőnyegajtót felszakított s -maga után vonta őt is. De a vén szolga utolérte őket, s megragadva a -hátul maradt hölgy hosszú selyemhaját, mely futtában utána repült, -visszarántá őt annálfogva, s markolatig döfte szivén keresztül a férj -kardját. - -E pillanatban a támadt zajra minden oldalról előfutott a házi cselédség, -s látták, mint űzte végig a folyosón a vén szolga Pozsgait a véres -karddal, míg ez egy ablakon merész szökéssel kivetve magát, a kert fái -között eltünt, s nemsokára lehete őt látni, mint vágtat tova a havas -síkságon. - -János pedig az összegyűlt sokaság elé lépett, felmutatva a véres aczélt. - -– E kard Paskó Kristóf kardja: én e karddal megöltem Paskó Kristóf -hűtlen nejét! - -S azzal önként a törvény kezeibe adta magát. - - - - -XI. AZ ITÉLET. - -Néhány nappal elébb, hogy ezek történtek, Apafi udvarán két ifju gyermek -jelent meg, kik panaszt tevének a fejedelem előtt, hogy ők Boór Ádám -gyermekei, kiket Pozsgai Ferencz igazságtalanul kivert jószágukból, s -jogaikat követelék vissza. - -A fejedelem rögtön hivatá Pozsgait, de az eltagadott mindent; azt -állítá, hogy Boór Ádám rég elveszett tatár rabságban s gyermekei már -előtte elhaltak; ezek pedig, kik most eljöttek, az ő ellenségei által -megfogadott sehonnaiak, kik által a megbuktatott Kozár boszút akar rajta -állani. - -– Mi bizonyítványaitok vannak, hogy ti vagytok Boór gyermekei? kérdé a -fejedelem tőlük. - -– Saját édes apánk… felelt Károly. - -– Tehát él? Ha él, miért nem jött veletek? - -– Csak számunkra él még, a világnak régen meghalt. - -– Miért nem jön elém? Én meg fogom őt ismerni. - -– Vissza fogsz borzadni tőle, uram. Te egykor fogolytársa voltál, -sokszor hallottad őt beszélni; ha ráismersz hangjáról, fogadd el -tanubizonyságát, de arczát ne kivánd látni, mert abban csak mi ismerünk -még reá. - -– Láthatod, uram, szólt közbe Pozsgai, hogy ezek csalók. Ha Boór Ádám -él, miért nem lép fel rögtön ellenem? miért e szemfényvesztő titkolás? -Én azt állítom, hogy Boór Ádám régen meghalt s akárki legyen a rejtélyes -tanú, én hamis alakoskodónak nyilvánítom azt. - -– Azt majd én itélem el, uram. Három nap mulva jelenjetek meg előttem -újra. - -Pozsgai három nap alatt sietett becsesebb értékeit összegyűjteni s az -utolsó nap éjszakáján azért kereste fel Paskónét, kivel régóta tiltott -viszonyban élt, hogy mozdítható vagyonait annak kezébe téve, azon -esetre, ha ellene fordul a koczka, kimeneküljön az országból -Lengyelországba, a hova őt majdan Paskóné is követendé pénzzé tett -vagyonai javával. - -A három nap letelvén, a fejedelem egész tanácsát összegyűjté, s tudtokra -adva a kérdéses tárgyat, legelőbb a panaszttevőket hivatá a tanács elé. - -Azok most harmad magokkal jöttek. A harmadik alak, kit kézen vezetének, -hosszú fekete talárral volt befedve, mely fejtől sarkig eltakarta, s úgy -látszott, mintha közönséges embermagasságnál nagyobb volna. - -Odajárultak a tanácsurak elé. - -– Kegyelmed Boór Ádám, kit ezen gyermekek atyjuknak neveznek? kérdé a -fejedelem a beburkolt alaktól. - -– Én vagyok az, uram. - -– Valóban, a hang Boór Ádám hangja. Miért nem engedi kegyelmed arczát -láttatni? - -– Ah, uram. Az én arczom borzalomnak és undorodásnak képe. Engedd azt -fedve maradni, de kérdezz bármit tőlem, a mi fogságunkban -együttlétünkkor történt, felelni fogok, s megtudandod belőle, hogy az -vagyok, a kinek állítom magam. - -– Ez nem elég! szólt közbe Sárpataki, az itélőmester, kinek különös -szerencsétlensége volt, sohasem azt pártolni, a kinek részén az igazság -van; ugyanazon dolgokat másoktól is hallhatta kegyelmed, s valakinek a -hangját is lehet utánozni. És itt nem a velenczei tízek tanácsa, nem is -spanyol inquisitio tribunal, a hol lefátyolozva szokás a tanúknak -megjelenni. Ha kegyelmed igaz járatban van, soha se féltse tőlünk az -orczáját. Különben is nekem úgy tetszik, mintha kegyelmed egy félfejjel -magasabb volna az említett Boór Ádámnál, a kit igen jól ismertem. -Leplezze le magát kegyelmed. - -Boór Ádám erre szótlanul levevé fejéről a palástot. - -A tanácsurak borzadva tekintének reá. Az őrök, kik az ajtókban álltak, -félhalkan suttogák: «a kétszarvú ember». - -– Ime, láttok uraim előttetek. Nem a hogy Isten teremtett, hanem a hogy -emberek elcsúfítottak. Én vagyok azon rém, kivel a székely anyák síró -gyermekeiket ijesztgetik, én vagyok azon csoda, kiről vándor utasok -reszketve beszélnek. Most látjátok, miért kell nekem kerülnöm az emberek -tekintetét? én, ha gyermekeim sorsa nem kivánná, maradtam volna örökké -magános völgyemben, elhagyott rabságomban, melybe áruló baráti kéz -taszított, a világ számomra zárva van. Akarjátok-e, hogy belépjek, -kivánjátok-e, hogy végig járjak utczáitokon s borzalmat űzzek az emberek -szivébe? - -A fejedelem irtózva fordult félre. - -– Takarja el kegyelmed arczát, inté Boór Ádámnak, s felszólítá Naláczit, -hogy hivassa elé Pozsgait. - -E perczben érkezék Teleki Mihály a tanácsba, ki meghallva, hogy -Pozsgaiért küldenek, odaszólt a fejedelemhez: - -– Az nem fog eljönni, nagyságos uram. Hallgassák meg kegyelmetek, a mi -az éjjel történt s a mi szintén e tárgyra tartozik. Már korán reggel -tudósítást kaptam róla. A bebörtönzött Paskó Kristóf öreg szolgája a -mult éjjel észrevevé, miszerint a kastélyba egy idegen férfi lopózott be -s rátörve az ajtót, az ura nejével bűnös együttlétben találta. A szolga -megölte a nőt, a férfi megmenekült előle. De a zajra előfutott cselédek -megismerték a futóban Pozsgai Ferenczet, a ki a dévai úton látszott -elvágtatni. A gyilkos maga jött az esetet feljelenteni s magát a -törvények kezébe adva, itt vár a tanácsterem ajtaja előtt. - -A fejedelem inte, hogy hozzák eléje. - -A vén szolga belépett, két alabárdostól kisérve, arcza komoly volt, de -nem alázatos, elszántság látszott rajta, de nem dacz. - -– Te urad hűtelen nejét megölted? kérdé a fejedelem megindult hangon. - -– Azt cselekvém, uram. - -A fejedelem tenyerébe hajtá homlokát s gondolkozott, azután egyszerre -fölemelé fejét s határozott hangon mondá: - -– Itélőmester uram! Jegyezze kegyelmed határozatinkat. - -A tanácsurak felálltak. Feszült csendesség volt a teremben. - -– «Elsőben: Paskó Kristóf nejének gyilkosa tettéről Istennél számol; a -világon általunk minden bünhödés alól felmentetik…» - -«Másodszor: Paskó Kristóf, a kit hűtelen neje hallatlanul elvádolt, a -felségárulás bűne alól feloldatik, s börtönét legottan elhagyja.» - -«Harmadszor: Előttünk álló Boór Ádám, kit az Isten gyermekeiben -vigasztaljon meg, bárhol hatóságunk alatt létező minden jószágába -visszahelyeztetik s akárki, akármily czím alatt birná azokat, belőlök -kivettessék.» - -«Negyedszer: Makacsságból meg nem jelent Pozsgai Ferencz, mint álorczás, -házasságtörő és stellionatusban lélekző, háromszorosan bűnös, – bárhova -lett légyen, bármely országba menekülő, ott felkerestessék s -visszaköveteltetvén, ugyanazon Boór Ádámnak örök rabszolgaságba adassék, -kit oly gyalázatosan elárult.» - -«Ez itéletet végrehajtani kegyelmedre bizzuk, Teleki Mihály uram.» - -E szavak után hirtelen felkelt a fejedelem székéről s elhagyá a -tanácstermet, nem akarva tanúja lenni azon jeleneteknek, miket itélete -által előidézett. - -A kegyelmet, az igazságot nyertek örömkönnyekkel állták el útját; -elsietett előlük, kezeit elvonta forró ajkaiktól. Elzárkózott szobáiba. - -S valóban jól tevé, mert ha Paskó arczát látta volna, azon pillanatban, -midőn tudtára adták, hogy börtöne megnyilt és neje halva van, ez -megmérgezte volna lelke jó érzelmét. - -– Oh miért nem öltetek meg inkább engemet helyette! kiálta fel a -szerencsétlen ember. Miért nem engedtétek meg neki, hogy ő ölt volna -meg? Miért kellett őt meggyilkolnotok? Azt a szép gyöngéd keblet, azzal -a hideg vassal átverni! Azokat a mosolygó szemeket örökre bezárni! Oh -fektessetek engem is mellé!… - -Még akkor sem szünt meg őt szeretni… - -* * * - -Az elfutott Pozsgai Erdélyből kimenekülve, egyenesen a római császár -udvarába vette magát, a közte és Erdély közt épen akkor kiütött -viszályok mellett ott számítva egyedül védelemre. De rosszul számított. -A fejedelem megkereső levelére a császár kiadta őt az erdélyi -törvényhatóságnak, a mint az ez iránt váltott levelezések akkori -tanácsúr, Bethlen János emlékiratai közt bizonyítják. - -Egy napon a jószágaiba visszahelyezett Boór Ádámot a fejedelem küldöttei -verték föl elvonultságából. - -A legutóbbi itélet óta egészen magányba zárkózva élt a világtól megvált -ember, csupán gyermekeit látva s csak olyankor hallva emberi hangokat, -midőn velök beszélt, elmondatva magának százszor ugyanazon dolgokat a -hosszú bujdosásról, miket örökké oly kedves volt neki hallani. - -A fejedelem követe, Naláczi, még egyszer kényszeríté őt idegen arczokat -látni. Boór Ádám megjelent tornáczában a hivásra, s ime a fejedelem -peczérei egy összeroskadt férfit vezetének elé, hosszú láncznál fogva, -melynek vasperecze nyakára volt kötve. - -Az ember, a mint meglátta az előtte álló Boór Ádámot, megrettenve -hullott térdre, egy szó nem jött ki ajkáról, csak sóhajtozott nehéz -lélekzettel. - -Naláczi kivette a peczér kezéből a lánczot s annak végét Boór Ádám -kezébe adva, monda: - -– Ime e férfiu itt, ki most kegyelmed előtt térdel, Pozsgai Ferencz, ki -barátját hűtlenül rabságban veszté, s jószágait álnokul bitorolta; mely -bűneért az országtanács által holtig való rabszolgaságra itéltetett s -rabja marad kegyelmednek mind halálig. - -A megalázott ember összezsugorodva hajtá térdeire fejét, oly -szánalomgerjesztő volt őt látni. - -Az ifju Boór Károly mindig magával hordá azon idő óta vadászkését; most, -midőn meglátta azon embert, kinek vérében meg akarta azt forgatni, félre -ment s elveté azt magától. - -Boór Ádám egy könyet törölt ki szemeiből, mikor egykori barátját így -látta maga előtt. - -– Mire jutottál? Nem vagy az, a ki hajdan! De én örökké az maradok. Kelj -fel és légy szabad. - -Károly gyorsabban, mint az apjától kimondott szó, ugrott oda Pozsgaihoz -s leoldá nyakáról a lánczot és kezét nyujtá neki, hogy felemelje. - -Az egy érthetetlen szót rebegett, egy mozdulatot tőn előre, s azzal -élettelenül bukott arczra. A visszás érzelemroham közepett a guta ütötte -meg… - -* * * - -Paskó Kristóf soha sem ment Törökországba többé. Elhagyta a fejedelmi -udvart örökre, nem törődött a közügyekkel. Kertje legcsendesebb helyén -pompás márványsírboltot emeltetett nejének, ott ült napokig annak -ajtajában s ápolta a virágokat, miket körüle ültetett. - -Jánosnak holtiglani nyugdíjt adott, de soha sem beszélt vele többé, s -egyetlenegyszer sem bocsátá a vén szolgát maga elé. - -Végrendeletében az volt, hogy temessék őt neje mellé. - -* * * - -Néhány év elhaladtával Boór Ádámnak is megengedte Isten, hogy lelke -utált hüvelyét elhagyja. Rég meg volt már úgyis halva; nem életet, csak -lakhelyet cserélt. - -De még sok év mulva is élt a rege a kétszarvú emberről Moldva és -Székelyhon bérczei között s az oláh anya azzal fenyegette fiát, ha sírt. - - - - -Lábjegyzetek. - -[Footnote 1: Rendes gyalogság.] - -[Footnote 2: Százezer tallér.] - -[Footnote 3: L. Cserei Mihály: Erdélyország története.] - -[Footnote 4: Cserei oratornak nevezi a követeket.] - -[Footnote 5: Rossz szellem a törököknél.] - -[Footnote 6: Törökül «földi».] - -[Footnote 7: Historia Transilvaniæ auctore Joanne Bethlenio Pars I.] - -[Footnote 8: Hasonló esetről tesz tanúbizonyságot Rainaud. Corona aurea, -sive historia ordinis SS. Trinitatis de Redemptione Captivorum. Praynál. -Specimen Hierarch. Pars II. pag. 272.] - -[Footnote 9: Sapor – Valeriánt.] - -[Footnote 10: Micsoda? acsoda! tréfás szójáték.] - -[Footnote 11: Beiktatási törvényes szertartás.] - -[Footnote 12: Historia rerum transilv. aut J. Bethlen. P. I.] - -[Footnote 13: Bethlen J.] - -[Footnote 14: Historia rerum Transsilvaniæ, autore Joanne Bethlenio.] - -[Footnote 15: A dohányzás még akkor törvény szerint tilalmas volt.] - - - - -TARTALOM. - -TÖRÖK VILÁG. - -II. kötet. - - Az áldozat 1 - Változó idők, változó emberek 8 - A diván 16 - A török halál 32 - A kezes 45 - A férfi 50 - -A KÉTSZARVU EMBER. - - I. A két árva 125 - II. A rém 141 - III. A seraskier 150 - IV. Egy jó tréfa 157 - V. Intra dominium és extra dominium 161 - VI. A jámbor ember és szolgája 176 - VII. A letelt fogadás 185 - VIII. Meglepetések 210 - IX. A tanú 222 - X. Az őr 232 - XI. Az itélet 244 - - -[Transcriber's Note: - - -Javítások. - -Az eredeti szöveg helyesírásán nem változtattunk. - -A nyomdai hibákat javítottuk. Ezek listája: - - -189 |azt odahahagyni |azt odahagyni - -226 |mindezeknel ama bűn |mindezeknél ama bűn] - - - - - -End of Project Gutenberg's Török ?világ Magyarországon (2. rész), by Mór Jókai - -*** END OF THIS PROJECT GUTENBERG EBOOK TÖRÖK ?VILÁG MAGYARORSZÁGON *** - -***** This file should be named 56296-0.txt or 56296-0.zip ***** -This and all associated files of various formats will be found in: - http://www.gutenberg.org/5/6/2/9/56296/ - -Produced by Albert László from page images generously made -available by the Google Books Library Project - -Updated editions will replace the previous one--the old editions will -be renamed. - -Creating the works from print editions not protected by U.S. copyright -law means that no one owns a United States copyright in these works, -so the Foundation (and you!) can copy and distribute it in the United -States without permission and without paying copyright -royalties. Special rules, set forth in the General Terms of Use part -of this license, apply to copying and distributing Project -Gutenberg-tm electronic works to protect the PROJECT GUTENBERG-tm -concept and trademark. Project Gutenberg is a registered trademark, -and may not be used if you charge for the eBooks, unless you receive -specific permission. If you do not charge anything for copies of this -eBook, complying with the rules is very easy. You may use this eBook -for nearly any purpose such as creation of derivative works, reports, -performances and research. They may be modified and printed and given -away--you may do practically ANYTHING in the United States with eBooks -not protected by U.S. copyright law. Redistribution is subject to the -trademark license, especially commercial redistribution. - -START: FULL LICENSE - -THE FULL PROJECT GUTENBERG LICENSE -PLEASE READ THIS BEFORE YOU DISTRIBUTE OR USE THIS WORK - -To protect the Project Gutenberg-tm mission of promoting the free -distribution of electronic works, by using or distributing this work -(or any other work associated in any way with the phrase "Project -Gutenberg"), you agree to comply with all the terms of the Full -Project Gutenberg-tm License available with this file or online at -www.gutenberg.org/license. - -Section 1. General Terms of Use and Redistributing Project -Gutenberg-tm electronic works - -1.A. By reading or using any part of this Project Gutenberg-tm -electronic work, you indicate that you have read, understand, agree to -and accept all the terms of this license and intellectual property -(trademark/copyright) agreement. If you do not agree to abide by all -the terms of this agreement, you must cease using and return or -destroy all copies of Project Gutenberg-tm electronic works in your -possession. If you paid a fee for obtaining a copy of or access to a -Project Gutenberg-tm electronic work and you do not agree to be bound -by the terms of this agreement, you may obtain a refund from the -person or entity to whom you paid the fee as set forth in paragraph -1.E.8. - -1.B. "Project Gutenberg" is a registered trademark. It may only be -used on or associated in any way with an electronic work by people who -agree to be bound by the terms of this agreement. There are a few -things that you can do with most Project Gutenberg-tm electronic works -even without complying with the full terms of this agreement. See -paragraph 1.C below. There are a lot of things you can do with Project -Gutenberg-tm electronic works if you follow the terms of this -agreement and help preserve free future access to Project Gutenberg-tm -electronic works. See paragraph 1.E below. - -1.C. The Project Gutenberg Literary Archive Foundation ("the -Foundation" or PGLAF), owns a compilation copyright in the collection -of Project Gutenberg-tm electronic works. Nearly all the individual -works in the collection are in the public domain in the United -States. If an individual work is unprotected by copyright law in the -United States and you are located in the United States, we do not -claim a right to prevent you from copying, distributing, performing, -displaying or creating derivative works based on the work as long as -all references to Project Gutenberg are removed. Of course, we hope -that you will support the Project Gutenberg-tm mission of promoting -free access to electronic works by freely sharing Project Gutenberg-tm -works in compliance with the terms of this agreement for keeping the -Project Gutenberg-tm name associated with the work. You can easily -comply with the terms of this agreement by keeping this work in the -same format with its attached full Project Gutenberg-tm License when -you share it without charge with others. - -1.D. The copyright laws of the place where you are located also govern -what you can do with this work. Copyright laws in most countries are -in a constant state of change. If you are outside the United States, -check the laws of your country in addition to the terms of this -agreement before downloading, copying, displaying, performing, -distributing or creating derivative works based on this work or any -other Project Gutenberg-tm work. The Foundation makes no -representations concerning the copyright status of any work in any -country outside the United States. - -1.E. Unless you have removed all references to Project Gutenberg: - -1.E.1. The following sentence, with active links to, or other -immediate access to, the full Project Gutenberg-tm License must appear -prominently whenever any copy of a Project Gutenberg-tm work (any work -on which the phrase "Project Gutenberg" appears, or with which the -phrase "Project Gutenberg" is associated) is accessed, displayed, -performed, viewed, copied or distributed: - - This eBook is for the use of anyone anywhere in the United States and - most other parts of the world at no cost and with almost no - restrictions whatsoever. You may copy it, give it away or re-use it - under the terms of the Project Gutenberg License included with this - eBook or online at www.gutenberg.org. If you are not located in the - United States, you'll have to check the laws of the country where you - are located before using this ebook. - -1.E.2. If an individual Project Gutenberg-tm electronic work is -derived from texts not protected by U.S. copyright law (does not -contain a notice indicating that it is posted with permission of the -copyright holder), the work can be copied and distributed to anyone in -the United States without paying any fees or charges. If you are -redistributing or providing access to a work with the phrase "Project -Gutenberg" associated with or appearing on the work, you must comply -either with the requirements of paragraphs 1.E.1 through 1.E.7 or -obtain permission for the use of the work and the Project Gutenberg-tm -trademark as set forth in paragraphs 1.E.8 or 1.E.9. - -1.E.3. If an individual Project Gutenberg-tm electronic work is posted -with the permission of the copyright holder, your use and distribution -must comply with both paragraphs 1.E.1 through 1.E.7 and any -additional terms imposed by the copyright holder. Additional terms -will be linked to the Project Gutenberg-tm License for all works -posted with the permission of the copyright holder found at the -beginning of this work. - -1.E.4. Do not unlink or detach or remove the full Project Gutenberg-tm -License terms from this work, or any files containing a part of this -work or any other work associated with Project Gutenberg-tm. - -1.E.5. Do not copy, display, perform, distribute or redistribute this -electronic work, or any part of this electronic work, without -prominently displaying the sentence set forth in paragraph 1.E.1 with -active links or immediate access to the full terms of the Project -Gutenberg-tm License. - -1.E.6. You may convert to and distribute this work in any binary, -compressed, marked up, nonproprietary or proprietary form, including -any word processing or hypertext form. However, if you provide access -to or distribute copies of a Project Gutenberg-tm work in a format -other than "Plain Vanilla ASCII" or other format used in the official -version posted on the official Project Gutenberg-tm web site -(www.gutenberg.org), you must, at no additional cost, fee or expense -to the user, provide a copy, a means of exporting a copy, or a means -of obtaining a copy upon request, of the work in its original "Plain -Vanilla ASCII" or other form. Any alternate format must include the -full Project Gutenberg-tm License as specified in paragraph 1.E.1. - -1.E.7. Do not charge a fee for access to, viewing, displaying, -performing, copying or distributing any Project Gutenberg-tm works -unless you comply with paragraph 1.E.8 or 1.E.9. - -1.E.8. You may charge a reasonable fee for copies of or providing -access to or distributing Project Gutenberg-tm electronic works -provided that - -* You pay a royalty fee of 20% of the gross profits you derive from - the use of Project Gutenberg-tm works calculated using the method - you already use to calculate your applicable taxes. The fee is owed - to the owner of the Project Gutenberg-tm trademark, but he has - agreed to donate royalties under this paragraph to the Project - Gutenberg Literary Archive Foundation. Royalty payments must be paid - within 60 days following each date on which you prepare (or are - legally required to prepare) your periodic tax returns. Royalty - payments should be clearly marked as such and sent to the Project - Gutenberg Literary Archive Foundation at the address specified in - Section 4, "Information about donations to the Project Gutenberg - Literary Archive Foundation." - -* You provide a full refund of any money paid by a user who notifies - you in writing (or by e-mail) within 30 days of receipt that s/he - does not agree to the terms of the full Project Gutenberg-tm - License. You must require such a user to return or destroy all - copies of the works possessed in a physical medium and discontinue - all use of and all access to other copies of Project Gutenberg-tm - works. - -* You provide, in accordance with paragraph 1.F.3, a full refund of - any money paid for a work or a replacement copy, if a defect in the - electronic work is discovered and reported to you within 90 days of - receipt of the work. - -* You comply with all other terms of this agreement for free - distribution of Project Gutenberg-tm works. - -1.E.9. If you wish to charge a fee or distribute a Project -Gutenberg-tm electronic work or group of works on different terms than -are set forth in this agreement, you must obtain permission in writing -from both the Project Gutenberg Literary Archive Foundation and The -Project Gutenberg Trademark LLC, the owner of the Project Gutenberg-tm -trademark. Contact the Foundation as set forth in Section 3 below. - -1.F. - -1.F.1. Project Gutenberg volunteers and employees expend considerable -effort to identify, do copyright research on, transcribe and proofread -works not protected by U.S. copyright law in creating the Project -Gutenberg-tm collection. Despite these efforts, Project Gutenberg-tm -electronic works, and the medium on which they may be stored, may -contain "Defects," such as, but not limited to, incomplete, inaccurate -or corrupt data, transcription errors, a copyright or other -intellectual property infringement, a defective or damaged disk or -other medium, a computer virus, or computer codes that damage or -cannot be read by your equipment. - -1.F.2. LIMITED WARRANTY, DISCLAIMER OF DAMAGES - Except for the "Right -of Replacement or Refund" described in paragraph 1.F.3, the Project -Gutenberg Literary Archive Foundation, the owner of the Project -Gutenberg-tm trademark, and any other party distributing a Project -Gutenberg-tm electronic work under this agreement, disclaim all -liability to you for damages, costs and expenses, including legal -fees. YOU AGREE THAT YOU HAVE NO REMEDIES FOR NEGLIGENCE, STRICT -LIABILITY, BREACH OF WARRANTY OR BREACH OF CONTRACT EXCEPT THOSE -PROVIDED IN PARAGRAPH 1.F.3. YOU AGREE THAT THE FOUNDATION, THE -TRADEMARK OWNER, AND ANY DISTRIBUTOR UNDER THIS AGREEMENT WILL NOT BE -LIABLE TO YOU FOR ACTUAL, DIRECT, INDIRECT, CONSEQUENTIAL, PUNITIVE OR -INCIDENTAL DAMAGES EVEN IF YOU GIVE NOTICE OF THE POSSIBILITY OF SUCH -DAMAGE. - -1.F.3. LIMITED RIGHT OF REPLACEMENT OR REFUND - If you discover a -defect in this electronic work within 90 days of receiving it, you can -receive a refund of the money (if any) you paid for it by sending a -written explanation to the person you received the work from. If you -received the work on a physical medium, you must return the medium -with your written explanation. The person or entity that provided you -with the defective work may elect to provide a replacement copy in -lieu of a refund. If you received the work electronically, the person -or entity providing it to you may choose to give you a second -opportunity to receive the work electronically in lieu of a refund. If -the second copy is also defective, you may demand a refund in writing -without further opportunities to fix the problem. - -1.F.4. Except for the limited right of replacement or refund set forth -in paragraph 1.F.3, this work is provided to you 'AS-IS', WITH NO -OTHER WARRANTIES OF ANY KIND, EXPRESS OR IMPLIED, INCLUDING BUT NOT -LIMITED TO WARRANTIES OF MERCHANTABILITY OR FITNESS FOR ANY PURPOSE. - -1.F.5. Some states do not allow disclaimers of certain implied -warranties or the exclusion or limitation of certain types of -damages. If any disclaimer or limitation set forth in this agreement -violates the law of the state applicable to this agreement, the -agreement shall be interpreted to make the maximum disclaimer or -limitation permitted by the applicable state law. The invalidity or -unenforceability of any provision of this agreement shall not void the -remaining provisions. - -1.F.6. INDEMNITY - You agree to indemnify and hold the Foundation, the -trademark owner, any agent or employee of the Foundation, anyone -providing copies of Project Gutenberg-tm electronic works in -accordance with this agreement, and any volunteers associated with the -production, promotion and distribution of Project Gutenberg-tm -electronic works, harmless from all liability, costs and expenses, -including legal fees, that arise directly or indirectly from any of -the following which you do or cause to occur: (a) distribution of this -or any Project Gutenberg-tm work, (b) alteration, modification, or -additions or deletions to any Project Gutenberg-tm work, and (c) any -Defect you cause. - -Section 2. Information about the Mission of Project Gutenberg-tm - -Project Gutenberg-tm is synonymous with the free distribution of -electronic works in formats readable by the widest variety of -computers including obsolete, old, middle-aged and new computers. It -exists because of the efforts of hundreds of volunteers and donations -from people in all walks of life. - -Volunteers and financial support to provide volunteers with the -assistance they need are critical to reaching Project Gutenberg-tm's -goals and ensuring that the Project Gutenberg-tm collection will -remain freely available for generations to come. In 2001, the Project -Gutenberg Literary Archive Foundation was created to provide a secure -and permanent future for Project Gutenberg-tm and future -generations. To learn more about the Project Gutenberg Literary -Archive Foundation and how your efforts and donations can help, see -Sections 3 and 4 and the Foundation information page at -www.gutenberg.org - - - -Section 3. Information about the Project Gutenberg Literary Archive Foundation - -The Project Gutenberg Literary Archive Foundation is a non profit -501(c)(3) educational corporation organized under the laws of the -state of Mississippi and granted tax exempt status by the Internal -Revenue Service. The Foundation's EIN or federal tax identification -number is 64-6221541. Contributions to the Project Gutenberg Literary -Archive Foundation are tax deductible to the full extent permitted by -U.S. federal laws and your state's laws. - -The Foundation's principal office is in Fairbanks, Alaska, with the -mailing address: PO Box 750175, Fairbanks, AK 99775, but its -volunteers and employees are scattered throughout numerous -locations. Its business office is located at 809 North 1500 West, Salt -Lake City, UT 84116, (801) 596-1887. Email contact links and up to -date contact information can be found at the Foundation's web site and -official page at www.gutenberg.org/contact - -For additional contact information: - - Dr. Gregory B. Newby - Chief Executive and Director - gbnewby@pglaf.org - -Section 4. Information about Donations to the Project Gutenberg -Literary Archive Foundation - -Project Gutenberg-tm depends upon and cannot survive without wide -spread public support and donations to carry out its mission of -increasing the number of public domain and licensed works that can be -freely distributed in machine readable form accessible by the widest -array of equipment including outdated equipment. Many small donations -($1 to $5,000) are particularly important to maintaining tax exempt -status with the IRS. - -The Foundation is committed to complying with the laws regulating -charities and charitable donations in all 50 states of the United -States. Compliance requirements are not uniform and it takes a -considerable effort, much paperwork and many fees to meet and keep up -with these requirements. We do not solicit donations in locations -where we have not received written confirmation of compliance. To SEND -DONATIONS or determine the status of compliance for any particular -state visit www.gutenberg.org/donate - -While we cannot and do not solicit contributions from states where we -have not met the solicitation requirements, we know of no prohibition -against accepting unsolicited donations from donors in such states who -approach us with offers to donate. - -International donations are gratefully accepted, but we cannot make -any statements concerning tax treatment of donations received from -outside the United States. U.S. laws alone swamp our small staff. - -Please check the Project Gutenberg Web pages for current donation -methods and addresses. Donations are accepted in a number of other -ways including checks, online payments and credit card donations. To -donate, please visit: www.gutenberg.org/donate - -Section 5. General Information About Project Gutenberg-tm electronic works. - -Professor Michael S. Hart was the originator of the Project -Gutenberg-tm concept of a library of electronic works that could be -freely shared with anyone. For forty years, he produced and -distributed Project Gutenberg-tm eBooks with only a loose network of -volunteer support. - -Project Gutenberg-tm eBooks are often created from several printed -editions, all of which are confirmed as not protected by copyright in -the U.S. unless a copyright notice is included. Thus, we do not -necessarily keep eBooks in compliance with any particular paper -edition. - -Most people start at our Web site which has the main PG search -facility: www.gutenberg.org - -This Web site includes information about Project Gutenberg-tm, -including how to make donations to the Project Gutenberg Literary -Archive Foundation, how to help produce our new eBooks, and how to -subscribe to our email newsletter to hear about new eBooks. - |