diff options
Diffstat (limited to 'old/56295-0.txt')
| -rw-r--r-- | old/56295-0.txt | 10521 |
1 files changed, 0 insertions, 10521 deletions
diff --git a/old/56295-0.txt b/old/56295-0.txt deleted file mode 100644 index 1170d57..0000000 --- a/old/56295-0.txt +++ /dev/null @@ -1,10521 +0,0 @@ -Project Gutenberg's Török ?világ Magyarországon (1. rész), by Mór Jókai - -This eBook is for the use of anyone anywhere in the United States and most -other parts of the world at no cost and with almost no restrictions -whatsoever. You may copy it, give it away or re-use it under the terms of -the Project Gutenberg License included with this eBook or online at -www.gutenberg.org. If you are not located in the United States, you'll have -to check the laws of the country where you are located before using this ebook. - -Title: Török ?világ Magyarországon (1. rész) - Történeti regény - -Author: Mór Jókai - -Release Date: January 2, 2018 [EBook #56295] - -Language: Hungarian - -Character set encoding: UTF-8 - -*** START OF THIS PROJECT GUTENBERG EBOOK TÖRÖK ?VILÁG MAGYARORSZÁGON *** - - - - -Produced by Albert László from page images generously made -available by the Google Books Library Project - - - - - - -JÓKAI MÓR ÖSSZES MŰVEI - -NEMZETI KIADÁS - -II. KÖTET - -TÖRÖK VILÁG MAGYARORSZÁGON. I. - -BUDAPEST - -RÉVAI TESTVÉREK KIADÁSA - -1894 - -TÖRÖK VILÁG MAGYARORSZÁGON - -TÖRTÉNETI REGÉNY - -IRTA - -JÓKAI MÓR - -I. RÉSZ - -A FRANKLIN-TÁRSULAT TULAJDONA - -BUDAPEST - -RÉVAI TESTVÉREK KIADÁSA - -1894 - - - - -ELŐSZÓ. - -Olvasó közönségem iránti kötelességet reménylek teljesíteni, a midőn -jelen művemben ugyanazon időszak képeit adom vissza, melyből «Erdély -aranykorát» vettem. E két regény között nem kivánok művészi összefüggést -kerestetni, – ha volna, az mindkettőnek hibája lenne; csupán a kor -vezéreszméi közösek, melyek mindkettőn keresztül folynak s miknek -jellemzése volt fő törekvésem. - -Lehet, hogy ezen tárgyak nem érdekesek, de tanulságosak; lehet, hogy -ezen kor nem gazdag dicsőségben, de gazdag erényekben és bölcseségben. -Tán választhattam volna fényesebb időszakot Magyarország történetéből, -hol rajzolásaim gyöngeségét a szinek ragyogása pótolta volna; ámde egy -nemzetet nem a szerencse, hanem a balsors jellemez; s az alakok, melyek -itt felmerülnek, bár nem félistenek, de egész emberek. - -Erdély ez időszakban az európai önálló birodalmak sorában áll, mely -saját kormányzattal, törvénynyel, uralkodó vallással, fejedelmi udvarral -bir, hol az ausztriai, franczia, lengyel és török birodalmak követei -állandóul tartózkodnak. - -Künn, a Királyhágón és a székelyhidi váron túl, már felfordult világ -van, ott török basa osztja parancsait a helységeknek, ott a várakon -félhold ragyog, s üldözött hit és polgárszabadság jó menedéknek tartja a -félhold uralmát; a magyar ellenségeinek segít önmagát pusztítani. - -Titkos és nyilt villongás minden körökben, csak Erdély kardja nyugszik: -félelmes fegyver, ha egyszer ki van húzva, de utolsó fegyver, ha egyszer -ki van ütve a kézből. - -E kérdés világa dereng át az egész történeten, e körül csoportosul -minden alak, kicsiny és nagy, fényes és sötét. - -A jámbor fejedelem, ki inkább született elmerengő tudósnak, mint harczos -idők vezérének… - -A délczeg, lángelmű magyarországi jövevény, ki egy szökéssel megmérte a -sors utját a legmélyebbtől a legmagasabbig, s onnan ismét vissza: -kedvencze a nőknek, bálványa a férfiaknak, játékszere a sorsnak… - -Az egyenes, de magas lelkü tanácsúr, Erdély békéjének utolsó oszlopa, ki -nem vett harczot, midőn egy kézben fejedelmi süveggel, másikban -rabbilincscsel kinálták is, s fel tudott áldozni éltet s családot egy -eszme vas következetességének… - -Az ifjú idegen, ki ábrándos hajlammal vonzódék a magyarhoz s -családtagnak tekinté magát ott, hová mint ellenség jutott be… - -És azon titkos egyetértés, mely a két haza legszebb hölgyének szivében -köttetve, bánatban és örömben szakadatlan, mintegy rózsákból és -gyászvirágokból font füzér kapcsolja egymáshoz a kor eseményeit, -alakjait, Budától Gyula-Fehérvárig, oly idegen s mégis oly ismerős -lények, oly ismerősek s mégis oly ujak… - -És a ki mindezek fölött legmesszebb ellátszik, kinek kezeire minden -eseményben ráismerni, a főtanácsúr, Erdély első minisztere, a békében -nagyravágyó, balsorsban bölcs, diadalban előrevigyázó férfi, ki barátjai -és ellenségei eszén mindig túljár, ki mielőtt elesett volna, már -fölkelt, s ki mielőtt élettervei romba dőltek volna, már ujat épített -helyettük… nem akartam magamat azon váddal terheltetni, mintha az -alakban egy jelenleg köztiszteletben álló család ősének ismert hibáit, -utódai iránti hazafiui hálából iparkodtam volna szépíteni; de viszont -azon véleménynek sem vagyok szítója, mely az idők és körülmények -latravetése nélkül egyedül az eredményeket számítja be egy oly kétséges -jellemű időben kormányzott férfinak. Én iparkodtam őt embernek festeni. - -Néhány szó, mit az akkor élt öreg Bethlen János mond, elég e kornak és -embereinek – ha nem mentségére, de megértésére: - -«Mi is tudtuk volna, mit kellene tennünk? de cselekedtük azt, a mi -lehetséges volt.» - -E mondatot sziveskedjenek tisztelt olvasóim e regényem előfordulandó -hiányaira is alkalmazni. - -Pesten, 1852-ik november 12-én. - -_Jókai Mór._ - - - - -ISTEN CSODÁI. - -Szép derült nyári éjszaka volt, az új hold már leszállt az égről, egy -felhő sem látszott azon, csak a fényes csillagezrek ragyogtak csendesen -a föld felett. - -Minden néma volt körül, szél sem ingatta a fákat, hegy és völgy pihent -csendesen, csak néha ütődött fel valami távoli ismeretlen hang s egy-egy -pillanatra mintha világosabb lett volna az éj; mintha az alvó természet -álmában beszélne, s a behunyt szemű éjszaka fel-felnyitná szempilláit. - -Maga Kolozsvár oly édesdeden szunnyadt fekete zsindelyes tetőivel s méla -tornyaival a völgy teknőjében, hogy még egy lámpafény sem árulá el benne -az életet, s miután a fejedelem szigorúan meghagyá, hogy az ő palotája -előtt ne kiabáljanak az éji őrök, azok annyira szót fogadtak, hogy az -egész városban sem kiálták meg az órát. - -Oka pedig eme tilalomnak az volt, hogy a fejedelem az éjszakai órákat -palotája toronyerkélyén szokta tölteni, vizsgálva a csillagokat; mert a -mióta Erdélyben a mult télen a legelső északfény feltünt, melyet még -akkor a legnevezetesebb természettudósok sem ismertek, Apafi minden -egyéb tudományos dolgaival felhagyott, annyira beleszeretett a -csillagászatba, még pedig annak tisztán tudományos oldalába, mellőzve a -csillagjóslásoknak akkoriban divatozó babonáit. Egész éjszakákat elült -ott a torony tetején, mikor szép csillagos idő volt, egyik vagy másik -meghittje társaságában, minők voltak Biró János uram, az udvari -mulattató, tudós Passai János uram, professor, és nagytiszteletű Magyari -László uram, az udvari lelkész, kiket néha Bornemissza Anna maga is -felváltott; hanem már az ilyen eseteknél volt Apafinak annyi jó izlése, -hogy a csillagokat ne a láthatáron, hanem a felesége szemeiben -vizsgálja. - -Ez éjjel épen a nagytiszteletű uron van a sor, ki is ülvén Apafi mellett -a nagy zsellyeszékben, kezeit testének nem megvetendő terjedelmű alsó -részén egymásba fogva tartván, már-már annyira elnyomattatott a buzgóság -által, hogy úgy szólván alszik is. Miatta a fejedelem találhat csillagot -eleget. - -Apafi pediglen egy nagy kihúzó-behúzó, kerekes ágyúnyi nagyságú -telescopiummal czélozván az eget, nagy figyelmesen kíséri a plánéták -futását, hogy szinte belefájdul az egyik szájaszeglete az örökös -félszem-behunyásba, midőn ama rejtelmes villanások megdöbbentőleg -kezdenek hatni figyelmére. - -– Mit jelenthet ez? kérdi elébb magától, majd a nagytiszteletű úrtól, s -midőn a kérdezett édesded horkolással felelget szavára, boszúsan -megrángatja palástját: hát ne alugyék kegyelmed ilyenkor. - -– Hopp! – hó! kiált a felébredő; úgy téve mint szokott rendesen tenni, a -kit felébresztenek s mutatni akarja, hogy már nem alszik; ejnye, ezt -ugyan szeretem, hogy felébresztett nagyságod; épen azt álmodtam, hogy -predikálnom kellett volna, s nem jutott eszembe a textus. - -– Törülje ki kegyelmed szemeiből az álmot és nézzen az égre, mit lát? - -– Sok szép csillagzatot. - -– S nem veszi észre azt a csodálatos tüneményt, hogy az egészen tiszta, -felhőtelen ég olykor fel-felvillámlik? - -– Vagy igen. - -– Nos, hát mit gondol: mi lehet ennek oka? - -– Nagyságos uram, szólt a pap kegyes önmegadással, én az Isten utait -csak tisztelni tudom, és nem vizsgálgatni. A mi onnan felül jő, az mind -helyes és mind jó, s balgatag az olyan bölcs, ki véges észszel utól -akarja érni a véghetetlent. Ha ő felségének úgy tetszik, hogy a derült -ég villámokat löveljen, én megnyugszom szent akaratában, s nem kérdezem -miért van az? mert tudom jól, hogy a ki a világokat alkotá, nem bizta mi -reánk, hogy azokat feltartsuk. - -– Jól van, nagytiszteletű uram, alugyék kegyelmed tovább; szólt Apafi, -újra beleagyarkodva távcsövébe s nézett rendíthetlenül a csillagos égbe, -véghetlenül bámulva rajta, hogy a nagyító üvegen át a legfényesebb Algol -és Denebola is oly porszemnyi pontnak látszik, mint a legkisebb -ködcsillag. - -Egyszerre, mintha az égboltozaton tört volna keresztül, iszonyú -recsegés-ropogással támad elő egy óriási meteor s elkezd futni déltől -észak felé, épen mintha Kolozsvár fölött repülne. - -A pompás tűzgolyó szikrákat hányva vonult végig a magasban lassudan, -méltóságosan, mint egy kialvó nap, mely nem képes az eget bevilágítani -többé; hosszú tűzfarka kígyózva vonult utána, s ezernyi szikrát hányva -pattogott oly robajjal, mintha érczszekerek rohannának vashidakon -keresztül ott a magasban. - -Az égi zajra egyszerre megelevenült a környék, az emberek kifutottak -házaikból a tünemény bámulatára, az utczák megnépesültek, s a közelebbi -oláh falukból áthallatszott, mint verik félre a harangokat. - -A tűzgolyó pedig, mely nagyságára akkora volt, mint a tele hold, miután -a legsötétebb vörösből fokonként a legfényesebb ezüstfehérbe ment át, s -még egynehányszor majd kékre, majd rózsaszinűre változtatta szinét, s e -közben a szivárvány minden szineire váló csillagsziporkákat hullatott -zörgő ropogás közt, egyszerre sebesen kezde lefelé bukni, addig -vízirányosan úszó farkát maga után kapva. - -– Jézus segíts! kiáltának a megnépesült utczában, mindenki azt hitte, -hogy ott fog leesni. Ezen pillanatban a villámnál ezerszerte ragyogóbb -lobbanással és mennydörgéssel, mely a földet reszketteté meg, szerteszét -pattant a meteor és az ég ismét sötét lett, mint azelőtt. - -A kolozsváriak azt hitték, hogy épen fejük fölött szakadt szét e -tűzgolyó, pedig Brassóban is épen úgy látták támadni és elmulni, oly -végtelen magasságban járt az; sőt Szent-Miklóson le is ütött egy -szétszakadt darabja, s épen Sándor Mihályné asszonyom házára esvén, -annak asszonya, fogván egy dézsa vizet, nyakon önté vele a menykőt, s -aként fogá azt meg a kötényével, de meg is égette a kezét emberül, s még -másnap és harmadnap is oly forró vala az égből esett tömeg, hogy puszta -kézzel nem lehete hozzá nyulni. - -* * * - -Nehány napig volt miről beszélni Erdélyben, noha az egész országban alig -volt ember, a ki a zajos tüneményt ne látta volna, mégis e nehány nap -alatt úgy megnőtt annak a hire, hogy krónikákat lehetett volna róla -irni. Előbb csak tüzes ember lett belőle, a ki sárkánykígyón lovagolt s -csillagokat okádott, de utóbb úgy felszaporodék, hogy még a -felvilágosodott Bethlen János is kész volt naplójába följegyezni, -miként: az ég erősségében két tüzes tábor csapott össze, lángoló -pallosokkal viaskodva egymás között, miként hallatszott a dobok pörgése, -mint követte ezt majdan három ágyulövés, s rá iszonyú csatazaj, emberek -ordítása, halottak nyögése, mint hullott az elesettek vére alá a földre -véreső képében, s mint vonult el az égen harczoló égő tábor lassankint -Brassó felé, s mint lőn vége a rémes ütközetnek egy irtóztató -ágyudördüléssel, a mikor egy roppant négyszögletü tömeg, kénkőszinű -lánggal égve, nemes Sándor Mihály uram portáját választá ki magának, -hogy arra leessék, holott is a házi asszonyság által confiscáltatván, -előbb annak kezét ugyan megégette, de később darabokra töretett s a -lakosok között via facti felosztatott, ő nagysága a fejedelem -ritkaságtárába is jutott belőle egy darab: illatja nem vala -kellemetes.[1] - -Egy napon épen heti sokadalom levén Kolozsvárott, nagytiszteletű Magyari -László uram kinn ült a háza előtti kellemetes szőlőlugasban, melyen -akkor több mint háromszáz fürt érett szőlő lógott. Mellette ült a -festett lóczán Drágos Cyprián uram, a helybeli pópa, kivel a református -esperes példás egyetértésben élt, számtalanszor megvendégelvén őt, ki -már kalugeri állapotában igen ragaszkodék derült kedélyű collegája -családi köréhez. - -Még akkoriban sem Csetnek, sem Kospallag nem birt országos -nevezetességgel, s a pipázás még csak az országgyűlési tilalmakból volt -ismerve, s a magyar ember csak nevette a bolond törököt, a ki füstöt -iszik és bort nem iszik,[2] minél fogva a két tisztelendő úrnak nem -lévén módjában az ujabbkori időgyilkolási szerekhez folyamodni, bőséges -ideje maradt a világ folyása felől elmélkedni. - -Az emberek jöttek-mentek előttük, s a két jó urnak különös mulatságul -szolgált az előttük járók köszöntési módjából eltalálni, melyik -hitfelekezethez tartoznak? Ha jött egy szép csendesen ballagva az -utczán, s oda se nézve a tisztelendő urak felé, midőn már túlhaladt -rajtok, akkor megemelé kalapját, egy dicsértesséket mondott s folyvást -rá sem tekintett azokra, a kiknek köszönt: – ez pápista volt. - -Jött egy másik, az már messziről szemébe nézett a két urnak, s még mikor -túlhaladt rajtuk, akkor is hátrafordított fejjel nézett vissza rájuk, de -nem köszönt: erre fogadhatunk, hogy unitárius. - -Ha jött egy, ki már jó messziről levette kalapját s hosszu hálálkodással -közelge feléjök: az oláh volt; odament hűségesen kezet csókolni előbb -tisztelendő Drágos uramnak, azután becsülettudásból Magyarinak, ki is -hiába küzdött ellene, az oláh addig odább nem ment, míg le nem fogta és -kezet nem csókolt. - -Végre, ha jött valaki, megemelt kalapjával Magyari uram felé mutatva, s -jól kimondott, kerek hangon így kiálta: «szerencsés jó napot kivánok -kegyelmednek, nagytiszteletű Magyari László uramnak!» az minden kétségen -kívül kálvinista volt és csak azért kiáltotta oly világosan: -«kegyelmednek Magyari László uramnak», nehogy a másik is magára vehesse -a köszöntést. - -A két úr nevetett rajta eleget. «A kegyelmed hívei kevésbbé toleránsak -az enyimeknél», szólt a pópa. - -– A nyakukban van a hiba. - -Jöttek azután a vásáros asszonyok, egyik egyet, másik mást hozott a -papnak, s vissza nem utasította légyen a kegyes adományt, bárha semmi -szüksége nem volt rá, mert különben kikiáltották kevélynek. - -Jön egy asszony, hóna alatt hoz két döbözt. - -– Ehen hoztam egy kis szilvaízt, nagytiszteletű uramnak; ha több termett -volna, bizony többel szolgálnék. - -– Ez sem fogy el nálam három esztendeig, ott benn van az asszony, majd -az általveszi. - -Az asszony visszajön. - -– Bizony édes nagytiszteletű uram, nem ártana egy kis esőért könyörögni, -mind kiszáradt a vetés, az őszinek már úgy se használ, de még a tengeri -és fuszulyka felveheti magát. - -– No majd jövő vasárnap könyörögni fogunk érte. - -Jön utána egy másik asszony, talyigán hozott egy bödön lépesmézet. - -– A nagytiszteletű asszony számára hoztam ezt a falat szopni valót. - -Visszajön aztán, s megáll a pap előtt. - -– Jaj, édes nagytiszteletű uram, nagy utat kell tennem, mézet viszek fel -Krakkóba, attól tartok, eső kap az uton, mind pocsékká leszek, -könyörögjön egy kis jó időért. - -Magyari László uram nem hagyja magát megzavarni. - -– Már édes lelkem azt a jövő vasárnap nem tehetem, mert akkor esőért -kell folyamodnom, hanem ahoz egy hétre szivesen engedek a kegyelmed -kivánatának. - -Ismét a másik asszony jön. - -– Tiszteli az uram a tisztelendő urat, itt küldi ezt a – –, azalatt -kibontott egy csomó papiros közül egy pár igen szép – – ezüst -sarkantyut. - -– Nekem-e? - -– Hát biz ezt Apor István uram számára készítette az uram, a ki udvari -ötvös, – tetszik is ismerni, – de a jó úr megrágta a szíjat, s mikor -készen volt, le akart vonni a kialkudott díjból; az uram pedig csak egy -polturával sem engedte alább, inkább, azt mondta, odadom a papnak. - -– De mit csináljak én ezzel, jó asszony? Tudja kegyelmed, hogy én -sarkantyut nem viselhetek? - -– Én nem bánom, de vissza nem viszem. Van nagytiszteletű uramnak hajadon -leánya, majd ha azt férjhez adja, aztán annak fia születik, s az majd -megnő, annak jó lesz. - -A pap kaczagott, hogy a könyei folytak bele, elhagyta azonban a -kaczagást, észrevevén, hogy az asszony erőnek erejével sirni szeretne. - -– Hát kegyelmednek mi baja akadt Matyusné asszonyom? - -– Hát azért az én kisebbik uramért kellene egy fohászkodást intézni, -hogy az Isten gyógyítsa meg. - -– Hiszen, ha jól tudom, már elhagyta a hideg s régóta nem beteg. - -– Nem biz az a jámbor, de csak félünk, hogy megint beteg lesz, mert az -éjszaka is olyan csoda történt, hogy az urasági halastóban megütköztek -egymással a halak s úgy harczoltak, mint két ellenséges tábor, a -holtakat összemarczangolva a partra kihányták. - -– Hazudság! bolond volt a ki mondta! - -– Szénási mester mondta. - -– No iszen majd megtanítom én őt ilyen hireket terjeszteni! - -– De a kertészek is állítják. - -– Igen, mert bizonyosan szigonynyal vadászták ők maguk a halakat, s hogy -fel ne tűnjék a tolvajság, csodát kiáltottak. Megmondja kegyelmed a -magisternek, hogy össze ne jőjön velem valahol, mert… - -Az asszony elsompolygott, kevés idő mulva jött a másik. Nagy titkolózva -odament a paphoz, előre engedve sejteni, hogy iszonyu dolgoknak akar -hirdetője lenni. - -– Mi baj Kálócziné asszonyom? - -– Nagy dolgok történnek. Gondolja csak nagytiszteletű uram, a mult -éjszaka a mint a szérűs kertemből jönnék haza felé, hogy rövidebb úton -járjak, a külső kápolna felé tértem: hát a mint ott nagy csendesen -elhaladok, íme három vagy négy ismerősömmel találkozom össze, kik -szintén a város felé szándékoztak s a mint engem megláttak, suttogva -mondának, hogy az Isten szerelméért ne menjek tovább, mert veszve -vagyok. Én el nem tudám gondolni, mi történt? midőn egyszerre -orgonahangok és éneklés üti meg füleimet. Jóságos atyám! mi lehet ez? -kérdezém ismerőseimtől, mire azok nagy rebegés között elbeszélék, -miszerint szemeik láttára előjöttek a halottak a temetőkertből s -belépkedtek a kápolnába, és ott énekelének. Nekem hajamszálai borzadtak; -most sem tudom, miért nem futottam el onnan? Végre elvégződött az ének -és az orgonaszó; nagy halkan megnyílt a kápolnaajtó s kilépkedtek rajta -egyenkint a kisértetek, fehér halotti lepedőkbe burkolva, s mintha nem -is földön járnának, egyenkint eltüntek a temető halmai között. Minket a -borzalom nem engedett szóhoz jutni. - -– Álmodta ezeket kegyelmed. - -– Oly igazán láttam, mint most kegyelmedet; ma újra beszéltem Szénási -mesterrel s újra bizonyította ő is. - -– Hogy jön ide megint Szénási mester? - -– Hát nem mondtam még? úgy: tehát még ott álltunk elijedve a kápolna -előtt, mindig attól tartva, hogy tán egy elkésett kísértet még elkap -bennünket; tehát íme kit látunk az ajtón leghátul kilépni? a magistert, -testestül lelkestül, a maga százrétű köpönyegében és háromszegletű -kalapjával. Mi nem akartuk őt meglátni, de ő észrevett bennünket s oda -jött hozzánk nagy remegve s jó estét mondva, elbeszélte, miként már -negyedik éjszakája, hogy őt a rémek fölkeltik ágyából és kényszerítik -velük a kápolnába menni, a hol egy óra hosszat neki orgonálnia kell, -mihez a kísértők énekelnek, s midőn vége az éneklésnek, egy kísértet -felmegy a kathedrába s ott elkezd szónokolni, de ő nem hall belőle egy -szót is, csak azt látja, hogy a szája mozog és a kezei járnak. És hogy -mindez nem jót jelent, hogy gonosz idők vannak reánk készülőben, háboru -és mindenféle ellenséges futás s az országnak zürzavaros -felfordulása.[3] És hogy mindezekről ne szóljunk senkinek, mert különben -a halottak rajtunk állnak bosszút. Én valójában nem is beszéltem -senkinek nagytiszteletű uramon kívül, mégis tele van már véle az egész -város. Már most én mitévő legyek? - -– Menjen kegyelmed haza és lásson dolga után; én fogadom kegyelmednek, -hogy ez napságtól fogva a kísértetek nem fognak a külső kápolnába járni, -sem kegyelmeden bosszút nem állnak. - -Az asszony nagy hálálkodva eltávozott; a két pap hallgatásba merülve -maradt, a hallott csodákon elgondolkozva, miglen Magyari László uram -egyszerre minden előleges invectivák nélkül felugrott helyéből s -elkiáltva magát: «hazudsz, ha mondom!» olyat ütött a levegőbe az -öklével, hogy ha az, a kire gondolt, épen akkor előtte áll, bizvást -kiüti egynehány fogát. - -A pópa megfogá köntösét. - -– Ne tüzeljen kegyelmed, tisztelendő collega, nem lehet ököllel -agyonütni az ördögöt, s emberi erő rövid ott, hol emberfölötti lények -jelentkeznek. - -– S miért volnának emberfölötti lények? Miért ne lehetnének azok a -legegyszerűbb események a világon, miket a vakhit a csodák országaiba -emelt? - -– Kegyelmed nem tagadja tán, hogy Istennek hatalma van, magát -kijelenteni csodák és tünemények által? - -– Kétféle csodákról beszélünk, Isten csodáiról és ördög csodáiról; de én -harmadikat is tudok: azok, melyeket incselkedő emberek mívelnek, hogy a -népeket ámítsák. - -– Mi oka volna valakinek a népeket ijesztgetni? - -– Lehet elég ok. Nem emlékezik-e kegyelmed a mult évre, a midőn -egyszerre elkezdtek egész Erdélyországban gyujtogatni? nem volt éjszaka, -hogy itt, vagy amott veresleni ne láttuk volna az eget, s nem maradt egy -helység az országban, melyet e csapás meg ne látogatott volna, míg végre -több gyujtogatót elfogva, azok egyenkint kivallották, hogy nekik ez -égetések által volt czéljuk a népnek elvenni a kedvét a háborútól; hátha -e csodák meg ellenkező czélból történnek? s míg egyik kéz a nép házait, -a vele ellenkező azalatt a nép lelkületét gyujtogatja? s inter duos -litigantes a szegény nép a tertius gaudet, hogy a könye is foly bele. - -– Tehát kegyelmed pártérdekből magyarázza a csodákat. - -– Nem oda tér-e mindegyik vissza? Kiárad a Maros s elönti az országot, -másnap azt beszéli a nép: így fog a vér elözönleni rajtunk! A sáskák -megjelennek a határon, idebenn már azt beszélik, hogy annyi fegyveres -készül ellenünk. A pillangók veres cseppeket hagynak a leveleken, azt -mondják: ez véres verejték, melyet a természet előre való borzadásában -izzad. Üstökös jelenik meg, ím azt mondják, ez azon égő kard, mely -sokakat ki fog oltani! és soha sem tudni meg, ki kezdte, ki terjeszti e -hireket? a nép pedig vadul, ingerül, dühös lesz; emberek, kiknek semmi -mesterségük a háboru, odahagyják kaptafáikat s lőni, kardot forgatni -tanulnak; becsületes czéhek, iskolai tanulók csapatostul kezdenek -egymással hadakozni, mint legközelebb a brassai vargák és timárok s az -enyedi diákok! és vannak, kikre nézve e dühödt hangulat kivánatos. -Bizony mondom kegyelmednek, hogy e csodák mind a magasból származnak, de -még sem az égből. - -Míg a nagytiszteletű urak eként beszélgettek, a vásártéren valami -látvány adta elő magát; a népség egy helyen csoportosulni kezdett s -nehány pillanat alatt oly nagy lett a tolongás, hogy egy almát nem -lehetett volna lehajítani. - -– Nini! szólt az elébb figyelmessé lett pópa, ott valami történik. - -– Olasz kutyatánczoltatók lesznek, vagy valami török árul megifjító -balzsamot. - -Im azonban nagy futva érkezik a tömeg közül egy köpczös, kerek hasú -férfi, s már messziről integet és kiabál. - -– Nagytiszteletű uraim, jőjjenek, de gyorsan! - -Magyari megismeré a kisded férfiúban az egyházfit s nem tudá mire vélni -e minden formalitásokat mellőző hivogatását, azért is bevárá, míg -egészen odaért. - -– Mi lelte kegyelmedet, hogy úgy felháborodott? - -– Miért nem jön a tisztelendő úr, mikor hivom? szól ez oly hangon, -mintha ő parancsolna az esperesnek; itt a piaczon egy ördöngös ember -van. - -– Lehet ott még több is. - -– De ez valóságos ördöngös, olyan, a kit megszállt az ördög, eszi a -földet és túrja a tajtékot, s prófécziákat mond az embereknek; magister -Szénási épen most érkezett oda, de semmire sem megy vele; mentül jobban -exorcisálja, az annál dühödtebben beszél; már arra is példálózik, hogy -Erdély czimeréből a hét vár közül nem marad meg több, csak kettő, a -csillag le fog esni belőle, a félhold pedig tele holddá fog megnőni. - -– De már ez mégis sok! kiálta fel egész méltatlankodással az esperes. -Egyházfi uram, menjen kegyelmed a szobámba s hozza utánam a -nádpálczámat. Collega uram, maradjon addig itt. - -Azzal egész tekintély súlyával az összecsődült sokaság közé lépett, az -emberek megismerték s utat nyitottak előtte egész addig a kisded -térségig, mely bámulatuk tárgyai számára volt felhagyva. - -Egy lánczokkal körülvett kő-emelvény volt az, melynek legalsó lépcsőjén -egy meghajlott termetű száraz férfi állt, a legtetején pedig egy -hamuszin pofájú siheder feküdt, összekuporodott állapotban. - -Ez volt az ördöngös, ama másik pedig magister Szénási, vagy mint őt -felsőbb körökben nevezték: Proteus Transsilvanicus, kivel bennünket -nagytiszteletű Magyari László uram most mindjárt bővebben meg fog -ismertetni. - -Az esperes megállt a tér közepén, positurába vágva magát s kezeit hátra -téve, a magisternek fordult: - -– Mit mivelsz e helyen te korhely Proteus Transsilvanicus? - -A megszólított mellére tevé kezét s arczát földig hajtva, felfordítá -szemeit az égre, hogy alig látszott valami a feketéjükből, s arczát oly -háromszegletűvé húzta, hogy a ki nem ismerte, megszánta volna; és szólt -a legalázatosabb, reszketeg, könyörületre indító hangon: - -– Avagy miért nevez engemet kegyelmed korhely Proteus -Transsilvanicusnak, holott az én nevem magister Szénási? - -– Micsoda magister? pattant föl a lelkész, ördögök mestere vagy, pokol -orgonistája, Belzebub pedellusa! Kukta voltál Nagy-Váradon, de elszöktél -egy gazdag zsidó leánynyal, s hogy hozzá juthass, zsidóvá lettél érte. -Kiszöktél Törökországba, ott eladtad feleségedet a thessaliai basának, s -hogy ne reclamáljanak, áttértél az Izlam hitre, onnan megszöktél és -voltál czinczár sok ideig Belgrádon, mikor legutoljára bejöttél -Erdélybe, már akkor unitarius voltál, mert pénzt gyüjtögettél a -szamosujvári templom számára; s mi vagy most? sehonnai, ki sehol sem -lakik és mindenütt található; mindenki szolgája, ki hordod a mendemondát -Henczidától Bonczidáig, Béldi Páltól Teleki Mihályig és visszafelé, te -családok összeveszítője, népek felháborítója, vallásfelekezetek -Erynnise! kit mindenféle alakban láttunk már, jónak, rosznak, kevélynek, -alázatosnak, jámbornak és vérengzőnek, vendégségekben mint tányérnyalót, -piaczokon mint demagogot, békesség idején mint harczi hőst, háboru alatt -mint zarándokot, ki még külső alakodat is úgy tudod kiforgatni, -beforgatni, hogy ha ma soványnak látunk és betegesnek, holnap kihízott -képpel állsz elénk, s ki most mankó után húzod a lábadat, ősz kopasz -fejeddel, holnap kipödrött bajuszszal lovon fogsz nyargalni, hanem a míg -akármivé mássá változhatnál, most megállj előttem és felelj nekem az -összegyűlt nép előtt: ki adott te neked hatalmat holtakat és rossz -lelkeket idézni elő? ki tett tégedet az idők prófétájává? - -A megszólított felemelé kezeit az égre s hosszasan felsóhajtott: - -– Oh én uram, én erős kősziklára építtetett váram, ím lássad az én -ellenségem minő vermet ás én alám, hogy benne elejtsen! az én üldözőim, -mint az erős bikák, környűlvettenek engem és kapálják a földet, és -orrlikaikból égő tűz lövell én reám, az én lábaim meg vannak kötözve -kemény tőreikkel, s hasonlatos vagyok a halottakhoz, kiket az éhes -fenevadak sírjokból kiástak, de te, oh uram, ki világ vagy a -sötétségben, oszlasd el az én ellenségeim elméjének homályát, nyisd meg -azoknak ajkait, a kik némák és azoknak füleit, a kik süketek, és önts -félelmet azoknak szíveikbe, a kik felfuvalkodtanak magukban és orczájuk -megtelvén kövérséggel, így kiáltanak, mondván: kicsoda a mi urunk? - -A mint a magister elvégzé patheticus beszédét, fölemelkedék a -kőemelvényre fektetett ördöngös, s rémséges szemforgatással végig -tekintve a sokaságon, csuklások és hörgések által szakgatott hangon -megszólala: - -– Jaj! háromszor jaj néked Assurnak és Edomnak népe! Eljön az urnak -rettenetes napja és elvesznek az ég világosságai! elvész fegyver által, -kit a nap készen nem talál és azok, kik megmaradnak, torkig fognak járni -az elhullottak vérében! és a kik elfutnak, olyanok lesznek, mint a -bujdosó madár! Sirjatok Moáb leányai és öltözzetek zsákruhákba, mert a -jajgatás egyik hegytől a másikig fog hangzani s a hegyek oldalain a -kősziklákhoz paskolt kisdedek vére omlik alá! Azért készüljetek, hogy a -ti dárdáitok meg ne rozsdásodjanak és a ti kézíveitek idege meg ne -lankadjon, hogy a midőn eljön a rettegéseknek napja, a felemelt zászlók -ébren találjanak!… - -– Tehát dárda és kézív! monda Magyari László. Tisztában vagyunk; s azzal -odalépett az ördöngös elé, ki véres szemeit ijesztően hordozá végig a -megrémült tömegen. Jámbor próféta, valjon nem tudnád még, hogy a mai -világban nem szokás kézíjjal lövöldözni, hanem puskával? - -E comicus észrevétel halk nevetést kezde gerjeszteni a körülállók -bátrabbjai közt, melyet elfojtandó egyszerre fölegyenesedék a dæmoniacus -s összeszedve arcza minden borzasztóságát, a pap felé fordult s -reszketeg tíz újjával felé mutatva, kísértetes hangon kiálta rá; -miközben magister Szénási is kárörvendő arczczal irányzá mutató újját a -megszólított felé. - -– Jaj te neked Ákhábnak főpapja, Hámán örököse, Béliálnak fia, gőgös -Akhitófel! - -De Magyari László uramnak se kellett több! nosza odaugrék s minekelőtte -más kigondolta volna, úgy ütötte pofon az ördöngöst egyszer jobbról, -másszor balról, hogy az majd lebukott, harmadszor pedig, hogy egyenesen -álljon a kettős igazítás után, belemarkolt annak üstökébe s megrázá -emberűl, mondván: - -– Hát ki fia vagyok én, beste kölyke? - -– Jajajaj! nagytiszteletű Magyari László uram! ordítá az exorcisált, -elfeledve phrasisokat és kisértetes hangot, s rövidségnek okáért csak az -üstöke eleresztését instálta. - -– Hát te ki vagy trifurcifer! riadt rá újra Magyari. - -– Nem vagyok én senki, csak a magister kályhafűtője. Ereszsze el a -hajamat, nagytiszteletű uram. - -Az exorcisáló e szóra elereszté az ördöngöst s míg az a nép szitka és -kaczaja és ütlegei között elszaladt, Magyari a magisternek fordult. - -Futott volna már ez a nyavalyás is, de a pap megragadá köntöse szélét s -épen akkor érkezvén oda az egyházfi a nádpálczával, ilyen szép tanítást -kötött a lelkére: - -– Te Istent gúnyoló tarkahitű zsidóból musulmánra fordított edomita, -tudd meg azt, hogy én semmiféle ördögtül nem rettegek, legkevésbé pedig -az olyantól, a ki emberekben lakik. Ha tehát valahol kóboroltodban még -egy ily atyádfiával összetalálkozol, elmondd neki, hogy adott nekem az -ég egy hatalmas ördögűző eszközt (s itt felemelé a nádpálczát), melylyel -a hasonlatos rosz lelkeket nemcsak az emberekből, hanem az országból is -ki tudom kergetni. - -Szénási szeretett volna már menni. - -– Még egy szót. Ha a fejedelmi halastóban még valaha ütközetet mernek -tenni a halak, én valamennyi kertészt és halászt mind elcsapatok a -hivatalából. Végtére: mondja meg kegyelmed azoknak a kísérteteknek, -kiknek kegyelmed éjszakánként orgonálni szokott, hogy ki ne próbálják -többet az orrukat ütni a lakásaikból, mert én magam oda állok egy -fustélylyal s fogadom, hogy úgy helybenhagyom őket, hogy vissza nem -kívánkoznak többet az árnyék világra, a míg én itt vagyok. Ez szóm és -mondásom. Többire nézve az Isten javítsa meg kegyelmedet. - -Az elbocsátott renegát köpönyegébe huzódva, iparkodott elveszni a -néptömeg között, mi alatt nagytiszteletű Magyari László uram nagy -diadallal tért vissza a parochiára, melynek lugasa alatt nagy csendesen -üldögélt tisztelendő collegája, nem vévén részt sem pro, sem contra a -viadalban. - - - - -AZ ARANYOS KAFTÁNY. - -A S*a család egyike volt Oláhország leggazdagabbjainak s ennélfogva -legnevezetesebbjeinek. - -A majoresco tizenkét bojárnak parancsolt, ötvennégy faluból szedte a -dézmát és füstpénzt, esztendőn át kilencz hónapig lakott Stambulban s -tartotta a szultán kengyelét, mikor az lóra ült, s háború idején kétezer -lándzsással csatlakozott a macedoniai basa dandáraihoz s szabad volt -neki lehuzni a papucsait, mikor a serail külső udvarába lépett. - -Ennyi kitüntető előny mellett a kisebbik testvér sorsa épen nem volt -valami ragyogó: annak pappá kellett lenni, vagy kiskereskedővé, vagy -valami jó házasságot csinálni, mert azt a család tekintélye meg nem -engedheté, hogy úri bátyja udvarában a többi csatlósokkal együtt -inaskodjék. - -Ezerhatszáz és egynehányban S*a György volt a családi első szülött, -kivel nem sok bajunk fog lenni; hanem fel fogjuk keresni S*a Mihályt, a -másod szülöttet, kit ideje korán felküldött a család Bukarestbe, hogy -ott a seminariumban pappá növeltessék; minthogy azonban az ifjunak igen -nehéz feje volt, s a tudományokban igen kevés előmenetelt tudott tenni, -már szinte megvénült az iskolázásban, midőn elvégre egy hypodiakonus -leányát nőül vevén, valahogy egy kis havasalföldi faluba eldugaték -papnak. - -Ott vesződött sok éven át az élettel, fizetése ruháira is kevés volt -neki, s ha saját kezeivel nem töri a földet, a málékenyérből sem látott -volna eleget. - -Házassága első évében egy kis leánykája született, több nem is lett -aztán; hanem ennek a számára türt, kuporgatott a jó ember feleségestül -együtt: hogy ha ők meg találnak is halni, annak maradjon valamicskéje. -Ilyenformán minden forintjából félretett egynehány batkát, hogy majd ha -abból szép kerek somma lesz, vesz belőle leányának – egy tehenet. - -Egy tehén! Ez volt vágyainak netovábbja. Ha neki egy tehene volna, ki -volna nálánál boldogabb? Vaj és turó kerülne az asztalra bőséggel, még -el is lehetne belőle adni. A borjuját fölnevelné s eladná a mészárosnak -jó drágán, kikötve belőle egy fertályt husvéti ünnepekre; egy tehén -annyi mulatságot adna az egész családnak: reggel megitatni, -megtörölgetni, kivezetni a mezőre, a csengetyűje szólna egész nap a -legelőn; este bejönne az udvarra, odafenné az oldalát a szederfához, -bedugná fejét a konyhaajtón, csillag volna a homlokán, meg hagyná a -fejét vakarni, a nyakát megveregetni, s elvenné a kis Mariska kezéből a -nyújtott málépogácsa-darabot. Csak ő egy tehenet vehetne valaha! Ez volt -a család utópiája, mindennapi óhajtása, György már szederfát is ültetett -az udvarra, hogy legyen a Csákónak mihez dörzsölni az oldalát s a kis -Mari mindennap letört a pogácsájából egy darabkát s eldugta a fészer -alá: majd jó lesz a kis boczinak. - -S ime, midőn már annyira mentek volna a takarékfillérkék, hogy a -legközelebbi vásár alkalmával már megvehették vala a tehenkét: már -mindennap arról beszéltek, milyen lesz? kese lesz? barna lesz? fehér -vagy tarka? előre nevet is adtak neki, s a ház mellé leveles szint -készítettek számára; – ekkor történik, hogy valami kóbor sheik a -Stambulban lakó majorescót, a miért az ruhájához mert érni az utczán, -brevi manu agyonütvén, a szegény pópa egy napon hosszú levelet kap -Drinápolyból, melyben tudtára adatik, hogy megholt bátyja után ő -következik a család elejére s ez órától fogva hetvenezer arany évi -jövedelemnek leend birtokosa. - -Hogy megsiratták azt a tehenkét! a mit még meg sem vettek. - -Mihály úr rögtön elhagyá régi állomását családostúl együtt, szekéren -utazott egész Bukarestig (először történt vele életében ez a méltóság), -ott átvéve a család okiratait, birtokába helyezé magát a roppant -uradalomnak, melynek kiterjedéséről azelőtt fogalma sem volt. - -Rumnik mellett volt a családnak egy ősi lakhelye, melybe Mihály úr bele -is költözött. A tisztes ősi ház rozzant volt már és kényelmetlen, -hajdani birtokosai szüntelen az országon kívül lakván s csak látogatni -járva bele; ámde palota volt ez az új örökösnek, ki alig tudott -megszokni szűk fagunyhója után e nagy pajtányi szobákban, s utóbb is -beérte egyik felével, a másik szárnyat üresen hagyva, minthogy nem -tudott vele mit csinálni? - -Élete delén át sanyaru munka és nélkülözéshez levén szokva, az annyira -második természetévé vált, hogy milliomos létére sem tudott jó izüen -enni másból, mint a málépogácsából, s ünnep volt nála, ha puliszka -került az asztalra. - -Korán kelt és munkásaival együtt versenyt dolgozott, s ha a bérbe -szegődött ködmenek közül, a mit a béresei közt kellett volna kiosztani, -egy-egy megtetszett neki, megtartá magának, a béresnek pedig oda adta az -árát, hogy vegyen másikat. - -Csizmája töretlen borjubőr volt, s egy-egy báránybőr süveget évekig -elviselt, s drága ló volt alatta, a melyért ő ötven tallért adott. - -Tiszttartóit, kasznárait elcsapogatta egyenként, mert hintóban jártak s -nyusztot és asztrakánt viseltek bekecseiken; betölté helyeiket -béresekkel, kiket maga tanított számadolni. - -Felesége meghalván, leányát a szomszéd faluba járatta a kántorhoz -abéczét tanulni gyalog, két hajdu kisérte, hogy a kutyák az úton meg ne -tépjék. - -Mikor megnőtt a lányka, a konyha és háztartás gondjai bizattak reá. Néha -a szomszéd faluból átjárt egy fiatal hányiveti bojár, ki szerette volna -a leányt elvenni, s úgy is volt, hogy az apja hozzá adja. - -Ily igények mellett azonban csakhamar oly összegre kezde szaporodni -Mihály úr pénzbirtoka, hogy utóbb maga is elszörnyedt bele. Hisz ő egy -századrészét sem birta elkölteni évenkénti jövedelmének, s akárhová -gondolt, hogy mivé fordítsa a megmaradt tömeget? nem akadt helyére. Vett -már teheneket egész gulya számra, sertéseket vásált ezerével, de az -megint mind pénzzé vált nála, beruházott tőkéi egy év alatt -visszafordultak dús kamatban, és a jámbor ember kétségbe volt esve, ha e -minden kivánságán felül szaporodó kincshalmazra gondolt, melyet sem -elkölteni nem tudott, sem élére verni nem akart. - -Szeretett volna már urat is játszani, csak a pénze fogyjon, de az sehogy -sem ment neki. Mikor palotát akart építtetni, annyira utána járt, hogy -miből, mi úton és ki által lehet olcsóbban építtetni? hogy alig került -neki valamibe; hanem az igaz, hogy nem is lett palota. Mikor vendégséget -adott, úgy ki tudta válogatni a legszegényebb bojárokat s a mi a -lakomához kellett, bor, hús, kenyér, méz és dudás, annyira kitelt saját -tárháza és faluiból, hogy szinte kétségbeesék, ha arra gondolt, miként -és mi úton tudták elődei iszonyú jövedelmeiket nemcsak elkölteni, hanem -még adósságokkal is terhelni? Ez megfejthetlen problema maradt előtte, s -miután sokáig törte azon fejét, hogy mit kövessen el az örökké -rászaporodó pénzzel? végre csakugyan akadt egy jó gondolatja. Rozzant -kastélyának nagy kiterjedésü kertje saját parancsára be lévén ültetve -mindennemű ritka és gyönyörködtető növényekkel, mint bazsalyikom, -levendula, bárzsing, komló, vadsáfrány és uritökkel, mik felett egy -béresből promovealt kertész viselte a felügyelést, egy esztendőben oly -roppant uritökök termettek ugyanott, mint egy-egy akós hordó, hogy a -szomszédság összecsődült bámulására és a fennemlített hányiveti bojár -százszor megesküdött, hogy ilyen derék tököt maga a török szultán sem -látott soha életében! - -Ez adta az eszmét Mihály úrnak. Föltevé magában, hogy elküld egy tököt a -szultánnak ajándékba. Kiválasztá tehát közülök a legszebbet, a -leggömbölyűbbet, szép testszinű héjjal, sötétszinű csíkokkal átreczézve, -tetején turbánalakú sipkával s abba egy kis lyukat furván, azon -keresztül a belét kivájta, s tökmag helyett megtölté azt valóságos jó -vert aranyokkal, s ekép föltétetvén a legjobbik hat ökrös szekerére, -kiválasztá két legokosabb béresét s szájukba rágva jól: hol, kinek, mit -mondjanak? elindítá őket az uritökkel Stambul felé a magas portához. - -Három hét telt bele, míg a szekér Byzanczot elérte. - -A jó öreg béres mondván, hogy ajándékot hoz a nagyúr számára, könnyen -bebocsáttaték annak orczája elé s miután megcsókolá a nagyúr köntöse -szélét, levette a tarka pokróczot az ajándékba hozott tökről, s a magas -diván előtt letevé. - -A szultán dühbe jött az ajándék láttára. - -– Hát disznó vagyok én, te hitetlen kutya, hogy nekem tököt hozasz? - -És rögtön parancsot adott a Kiaja bégnek, hogy vitesse ki előle mind a -tököt, mind az embert, a tököt vágják a földhöz, a hozónak verjenek száz -botot a talpára, a küldőnek pedig vágják le a fejét. - -A Kiaja bég úgy cselekedék, kinn az udvaron földhöz csapatta a tököt s -csak elbámult, a mint abból tökmag helyett a fényes aranyokat látta -kihullani; mind a mellett parancsához hiven lefogatá a szegény bérest s -olyan százat veretett talpára, hogy nem adta volna kétszázért. - -Csak azután tért vissza a szultánhoz megjelenteni, hogy a tök földhöz -van csapva, a száz pálcza lefizetve, a selyemzsineg bepakolva, hanem a -tök tele van aranynyal. - -A nagyúr orczája e szóra ismét felderüle, mint a mosolygó tavaszi ég, s -visszavétetvén a selyemzsinórt, megparancsolá, hogy mind a megbotozott -béresnek, mind az ajándék-küldő bojárnak a legpompásabb kaftányokat kell -kiszolgáltatni, s őket a nagyúr legkegyelmesebb szemhunyorításáról -biztosítani. - -A béresnek volt annyi esze, hogy a kapott czifra öltözetet, a mint -Bukarestbe ért, eladta valami zsibárusnak, hanem az uráét szépen haza -vitte s elbeszélve nagy viszontagságait, átadta neki, a szultán -kegyelem-levelével együtt. - -Mihály úr megörült a viszontajándéknak, fölvette a hosszú, sarkig érő -kaftányt, mely finom sötét vörös tibeti kelméből volt készítve, s -átszőve arany és selyem virágokkal, s úgy megrakva a két szélén, vállain -és háta közepén arany sujtással és tenyérnyi paszománynyal, hogy a -posztója alig látszott tőle, a szegletébe pompás arabeszkek, s más aféle -czikornyák voltak csodálatosképen hímezve skófiummal és mindenféle -pillangókkal és drágakövekkel. - -Mihály úr egészen más embernek érzé magát e kaftányban. A szultán neki -levelet küldött. A szultán világosan megirta neki, hogy ezt a kaftányt -viselje. Ez tehát parancs, s meglehet, hogy a szultán ma vagy holnap itt -terem, hogy meglássa: valjon viseli-e ő a kaftányt? s haragudni fog, ha -nem lesz rajta. Azt tehát viselni kell szüntelen. - -Ugy de az aranyos kaftány alá nem lehete többé fölvenni a festett -bőr-ködment, sem a szíjas bocskort, sem a bárány-süveget nem lehetett -hozzá föltenni. El kelle tehát küldeni Tergovistba szabóért, a ki selyem -dolmányt, mellényt és himzett harisnyát készítsen az arany kaftány -mellé. Brassóból bogláros övet kelle hozatni, Ibrailból sarut és -szattyán papucsot, Tekusból nyusztkalpagot kócsagtollal együtt. - -Ily ékesen fel levén ruházva, azonban többé nem lehetett a fakó szekérre -ülni, sem az ötven talléros mokány paripára; kelle tehát Bessarabiából -hozatni pompás paripákat s készíttetni Erdélyben aranyos hintót, s mikor -hintó, ló megvolt, azokat meg ismét nem lehetett a vályog akolba s a -veréblakta nádtetejű félszerbe eltenni, hanem jóra való aklot és szint -kellett építtetni kőből. Az pedig ismét nagyon különös lett volna és -igen visszatetsző, ha az akol és kocsiszin különb lett volna a lakó -kastélynál, melynek tarka volt a teteje a zsindely-foltozástól s -kilátszottak a téglái a hol a vakolat lehullott; nem volt mit tenni -mást, mint lerontani a régi kastélyt, s a legelső pallérra rábizni, hogy -építsen a helyére egy újat, olyan szépet és pompásat, a milyenről csak -fogalma lehet. - -Igy változott meg a világ rendje egy aranyos kaftány miatt. - -A pallér elkészíté a kastélyt, aranyos rácsokkal, tornáczokkal, -kandallós pitvarokkal s tekergő lépcsőkkel, a kertbe üvegházat rakott, s -a házszegletekre kiülő rondellákat, dúczos belvedéreket, a közepére egy -formális tornyot, s belül kifestett mindent zöld erdőkkel s görbe orrú -madarakkal. - -Ide már most megint nem lehetett a régi falóczákat s paraszt pokróczokat -berakni, hanem be kelle vásárolni a nagy, fényes, magas hátú -karszékeket, az aranynyal préselt bőrpamlagokat és oroszlán lábú márvány -asztalokat, a minők akkor legjobban divatban voltak. - -A pompás asztalok alá újra levantei szőnyegeknek kellett jönni, rájok -ezüst gyertyatartóknak és billikomoknak, a levantei szőnyegekre ismét -nem gázolhattak a béresek sáros csizmáikkal, tehát újra tiszttartókat -kellett fogadni, a kik csézában járnak, meg szakácsot és az üvegházhoz -kertészt, a ki a sok becses czitromfű és uritök helyett kaktust és -egyiptomi bogáncs-kórókat tenyészszen cserepekben; s miután szakács és -kertész volt, a szép Marinak sem illett többé a konyhával és kerttel -vesződni, a falubeli rectorhoz sem járhatott többé olvasást tanulni, -hanem hozatni kellett neki franczia nevelőnőt, kitől szép izlést, -előkelő modort, himzést, hárfázást tanuljon. És midőn a szép Mari -gyönyörű vonásai, termete, szellemi mivelődése által százszor -kellemesebbekké téve, napról napra nevelték szeretetreméltóságát, ugyan -ki tűrhette volna el, hogy holmi hányiveti bojár ásitozzék utána a -szomszédból, ki csak a kutyáiról, meg a lovairól tud beszélni, s csupán -az ivásban virtuoz? Biz annak kiadta Mihály úr az utat. - -– Majd hát! nem neked való az én leányom. Nem adom senkinek, ha csak -herczeg nem jön érte. Még abban is válogatok. Bosznya herczegnek nem -adom, mert az nekem kicsiny. Adom csak Ghyka herczegnek; az is -megköszönheti, ha megkapja. Több pénzem van, mint az egész országának, s -ha akarnám, megvehetnék minden házat, a mi Moldaviában építve van, hogy -neki nem maradna más, mint az emberek rajta. Ti tehát az én leányom -körül ne ólálkodjatok. - -… És mind ezen dolgokat egy aranyos kaftány szülte. - - - - -HÁROM SZŰZ. - -Ugy lőn, miként Mihály úr előre elgondolá. - -Alig húzatott fel az új kastély magas tornya felé a czimeres zászló, -alig futott híre Mária szépségének s az apa millióinak, midőn elkezde -udvara a legelőkelőbb supánok, vajdák és herczegek pompás kiséretétől és -hintaitól csillogni, s miként előre azt is meghatározá, hogy mind ezen -urak közül egyhez sem fogja adni leányát, hanem bevárja, míg a moldován -herczeg maga jön érte, aként megtartá szilárdul kimondott szavát. - -A moldvai uralkodó fejedelem legfényesebb neve mellé igen nevezetes -csomó adósságot is örökölvén s zűrzavaros ügyei, az örökös -tatár-zsarolás, basa-ajándékozás és népelszegényedés miatt évről-évre -bonyodalmasabbá kezdvén lenni, nem sokáig hagyott magára váratni azon -jól meghallott hir után, miszerint Oláhországban egy szép és szellemdús -hajadont tartanak számára, ki férjéhez romlatlan szivén és ó-nemes -czímerén kívül egy pár millióra menő menyasszonyi hozományt fog vinni. - -Fölkerekedvén tehát udvarához tartozó minden boérjaival, násznagyaival -és vőfélyeivel együtt, elment háztűznézni Rumnikba, a holott is igen jól -fogadtatván az apa által, s meg levén elégedve a menyasszony -kellemeivel, azt megkérte, jegyet váltott vele s elegendő időt hagyván -az esküvői előkészületekre, kitűzé azt zöld farsangra, a husvét utáni -hetekre. - -Mihály urnak mind ez idő alatt nem volt egyéb gondja, mint hogy -kitelhetőképen kitegyen magáért. Összehivatta a lakodalomra Moldva, -Szerbia és Erdély minden celebritásait s nem restelte Versaillesból -elhozatni XIV. Lajos egyik szakácsát, hogy a lakoma ételeit elrendezze: -«mint fog majd Bethlen Miklós uram csodálkozni, ha meglátja, hogy nem -csak ő járt Franczaországban, hanem más ember is tudja, hogy szoktak a -franczia király asztalára főzni?» - -A lakoma napján a jó úr mindenütt volt látható, mindent ő maga -rendezett. Már korán reggel fölvevé aranyos kaftányát, kócsagos -kalpagját, bogláros övét, úgy járt udvaron, tornáczon és termekben -parancsokat osztva, vendégeket fogadva, s a lelke repesett, midőn -udvarát látta megtelni fényesnél fényesebb hintókkal, miket aranyos, -bogláros lovagok kisértek s mikből gyöngyökkel és kösöntyűkkel ékes uri -hölgyeket emelgetének ki ezüst zsinóros hajdúk; a selyem ruhák úgy -suhogtak, a kardok úgy csörömpöltek s e pompás, deli alakok oly -délczegen léptettek végig a tornáczokon, hogy csupa gyönyörűség volt -nézni. - -Mihály úr majd ide, majd oda futott, arczán csodálatos keveréke volt az -alázatnak és büszkeségnek. Mindenkit azzal fogadott, hogy végtelen -szerencsésnek érzi magát az által, hogy kegyeskedett őt szegény lakában -meglátogatni; de a hang, melyen mondva volt, elárulá, miszerint nem -hiszi, hogy «szegény» lakánál pompásabbat hagyott volna valaki otthon. - -Majd befutott a menyasszony öltöző teremébe, hol Máriát reggel óta -öltöztették Bécsből hozott frajjai. Nyakára, karjaira gyöngyöket és -kösöntyüket illesztgetett. «Ezt, nem ezt. Ezt a függőt, ezt a lánczot, -ezt az opálköves kötőt. Hát a hajba? hát a nyakra?» Ha azt mind felrakta -volna a szép menyasszony, a mit apja hordott neki, nem birt volna -megmozdulni az ékszerek súlya alatt. - -Innen az ebédlőkbe futott a jó úr, hol cselédjei terítettek; öt hosszú -terem volt két soros asztalokkal elrendezve. - -– Itt fog ülni a menyasszony! Jobb felől azt a nagy karos széket a -patriarchának! őt illeti ez a hely; emitt balfelől Apafi Mihály uram fog -ülni! Azt a zöld préselt bőrszéket kell neki adni az arany kerubimokkal; -a vőlegény a patriarcha jobbján ül, azt a gömbölyű támasztalan széket -kell neki adni, hogy meg ne vethesse a hátát, hanem büszkén tartsa -magát; amoda Béldi Pál uramnak a felesége mellé kell teríteni, mert -együtt szoktak ülni; nem, nem! Aranka leányuk is itt lesz, annak -kettőjök közé azt a kék bársony széket. Ide átellenbe egy selyem zófát -Ahmed basa és Feriz bég számára, nem kell nekik se villa, se kés. A -diakonusnak azt a festett keményfa lóczát, mert más letörik alatta, s -egy széken el nem fér maga. Amoda együvé annak a harminczhárom pópának, -nem kell közéjük mást ültetni, mert szégyenleni fognak enni! El ne -felejtsetek az ezüst tálakra virágkoszorukat rakni; Teleki Mihály uram -elé különös okoknál fogva nem kell boros vedret tenni; Ahmed basának -pedig sorbethes csészét kell a kanta mellé tenni, abból iszsza a bort, -akkor azt hiszi, hogy nem vét a Korán ellen. Az asszonyságok elé -velenczei kristály poharakat kell rakni, az uraknak arany billikomokat, -a szebbeket Teleki és Bethlen elé, másoknak a tartósabbakat, mert a -falhoz szokták vágni. A vőlegénynek azt a legkarcsúbbat, hogy baja ne -essék, mert neki mindenkivel kell koczczintani. Igy ni! - -Felgyülekeztek már a menyegzői vendégek, csak két családra vártak még, -Apafi és Telekiére, kiket Mihály úr büszkesége úgyszólván legjobban -óhajtott asztalánál látni. Nyugtalanul tekinte ki mindannyiszor -udvarára, a hányszor egy hintó gördülését hallá, s a határon taraczkok -voltak felállítva, hogy a mint meglátják az őrök a fejedelem hintaját, -azonnal adjanak jelt velök. - -Végre hallatszott a durrogás. Mihály úr törte magát a kapuhoz, vendégeit -elfogadni, faroltatta az útban álló hintókat, kiabált a toronyőrökre, -hogy mihelyt hintót látnak az úton, trombitáljanak; a pompás vendégsereg -is kicsődült a tornáczra, erkélyekre és rondellákra a várt vendégeket -meglátni, midőn nem sokára két négy lovas hintó tünt fel a fákkal -beszegett úton, melyeket gyalog csatlósok fogtak kétfelől a lejtőn, hogy -fel ne düljenek, utánuk és mellettük fényes lovasságból álló banderium -poroszkált. - -Mindjárt megismerték bennök a fejedelem és főtanácsosa hintait s a -trombiták szája be nem állt addig, míg a pompás aranyozású -selyemfüggönyös járművek az udvarra nem hajtattak, a holott mindjárt a -kapubálványnál várakozék a várkastély ura, s maga sietvén kinyitni a -hintó ajtaját, előre levevé nyusztprémes kalpagját; de elhüledezve tevé -azt fel ismét, midőn a hintó kinyilván, abból egy szakáltalan hetyke -fiatal embert lát egyes egyedül kiszállni, s a fejedelmet nem -szemlélheté a kocsiban, hanemha kiszállt volna az ereszkedőnél, hogy -gyalog jőjön le? miként maga Mihály úr szokta volt, valahányszor kocsin -jött haza, félvén a feldüléstől. - -A kiugrott ifjú azonban nem sokára felmenté kétségei alól, bemutatván -előtte magát. - -– Én Thököli Imre vagyok, kit a fejedelem ő nagysága saját személye -képében küld kegyelmedhez, részt venni az ünnepélyben s egyúttal -kinyilatkoztatni a fölötti sajnálkozását, miszerint személyesen meg nem -jelenhetett, csak őszinte áldáskivánatai által, miután a -fejedelemasszony e napokban Isten kegyelméből jó reményben lévén, a -fejedelem ő nagysága nem érzi magát elég erősnek kiállani ugyanazon -aggodalmakat, melyekre hasonló körülmények között Ali basa kényszeríté -egy időben. Egyébiránt Istentől minden jót kiván kegyelmednek. - -Mihály úr nem tudta, hogy azt mondja-e, hogy «nagyon örülök», vagy azt, -hogy «nagyon sajnálom» s várakozásteljesen fordult az utóbb érkező hintó -felé, midőn Thököli Imre még egyszer eléállt. - -– Még azt is megbizatásom van kegyelmességednek tudtára adni, miszerint -Teleki Mihály uram véletlenül parancsot kapván az összes erdélyi -hadakkal kiindulni Magyarországra, maga helyett Flóra leányát küldé -kegyelmed tiszteletére, igen sajnálván, hogy a vett parancs miatt, mely -sem kifogást, sem haladékot nem tűr, kénytelen magát azon gyönyörűségtől -megfosztani, hogy kegyelmeddel kezet szorítván, egy buzgó atyafiságos -csókot váltson; hanem, ha kegyed rám meri bizni, adja át nekem a -kézszorítást és csókot, én átadom kegyelmednek az övét s visszaviszem a -kegyelmedét neki. - -A jó öreg úr egészen elragadtatva az ifjúnak e patriarchalis ötlete -által, elfeledé a savanyú képet, melyet a fejedelem tiszteletére -tartogatott s nyalábra kapva a karcsú leventét, úgy össze-visszacsókolá, -hogy alig szabadult tőle, azután pedig annak hír szerinti jegyesét -Teleki Flórát az egyik, Imrét a másik karjára fűzve, úgy vezeté őket fel -vendégei közé, s csaknem legelső pár voltak ők, kiknek leányát bemutatá, -egész menyasszonyi díszében. - -Gyönyörű karcsú barna lányka volt a szép Mária, arcza halovány mint a -liliom, szemei félénken lesütve, midőn társnéi karján, ünnepien -felpiperézve, a váró sokaság elé lépett, gazdag bársonyfekete fürtei -szépségét emelék a közé fonott igaz gyöngyfüzérek, termete, melynek -formáit sejteni engedé a pompás keleties öltözet, a nájászok szépségei -közé beillett volna tökéletes idomaival, s oly jól illett szemérmes -tekintetéhez, félénk mozdulataihoz e délczeg alak, e büszke szemöldök, -ez élvezet-igérő ajkak. - -A vendég-sereg közt állt egy férfi elvegyülve a többi közé; egy valódi -antinousi alak, magas, erőteljes termetű, széles vállak, domború mell, -emelt fő, melyről hosszú, gazdag, sötét hajsátor omolt alá a vállakra, -két sötét és sürű szemöld s a szénfekete bajusz erős határozott -kifejezést adtak sötét olajszin arczának, mely arcz-élben feltünő római -jelleget hordott magán. - -Ez a vőlegény. - -Midön az örömapa bevezeti vendégei elé az ujon érkező párt, első dolga -őket Ghyka herczegnek bemutatni, nem mulasztván el elbeszélni, mily -módosan teljesíté az ifjú gróf megbizatását a csókok átadásával, mi is -közderülettel fogadtatván, sajátszerű merész gondolatot költött a szeles -ifjúban. - -Míg mindenkitől öleltetve, úgy szólván kézről kézre adaték, egyszerre a -remegő menyasszony elé járult, ki alig mert egy pillantást lopva vetni -reá, s a leglovagiasabb franczia courtoisie modorában üdvözölvén őt, -negédes, sőt csaknem büszke mosolylyal fordula a körülállókhoz, a mit -csak egyedül neki bocsátának meg, szeretetre méltó kaczérsággal mondva: - -– Miután ünnepélyesen hitelesíttetém, mint csókok postája, úgy hiszem, -teljes jogot érezhetek magamban azon testvéri csókok átadására, melyeket -Telekiné és Apafiné asszonyságok a bájos menyasszony számára küldének -általam. - -S mielőtt valaki végig gondolhatott volna szavain, a szép ifjú azzal az -elragadó impertinentiával, melylyel ő férfiakat és nőket hódítani -szokott, oda hajlék a bájos menyasszonyhoz, s míg annak arcza egy -pillanat alatt biborvörösre gyuladt, márványtiszta homlokára egy -hangtalan csókot nyomott. És ezt annyi kellemmel, oly gyöngéd -pajkossággal tevé, hogy a legszigorúbb arczokon sem idéze elő egyebet -egy könnyű mosolygásnál. - -S még azzal, mintha tette egy részét a tisztelet, másikát a tréfa -rovására akarná hajtani, nemes büszkeséggel fordult a társasághoz, -túlbecsült önbizalmat vegyítve arcza mosolyába. - -– Reménylem, úgy monda, Teleki Flóra kezét karjába öltve, miszerint -menyasszonyom jelenléte elég biztosítéka azon tiszteletnek, melylyel -küldetésem e pontjának megfeleltem. - -A vendégek erre általánosan felkaczagtak. Imrének sok bohóságot meg -lehete és kell bocsátani, mert hisz ő azokat oly szeretetreméltó módon -tudta elkövetni, hogy lehetetlen volt rá haragudni. - -De két hölgy arcza mégis pirulva maradt. Az egyik Máriáé, a másik -Flóráé. Nők egy dologban nem értik a tréfát. - -A vőlegény félmosolylyal, félboszúval monda, megsimítva szép bajuszát: - -– Adta fia, hamarább megcsókolta a menyasszonyomat, mint saját magam. - -Hanem azután csakhamar közbejöttek a tisztelendő urak, megszólaltak a -harangok, a násznagyok, nyoszolyók és vőfélyek lefoglaltak menyasszonyt -és vőlegényt, elkezdődött a szertartás s nem gondolt senki a tréfás -eseményre többé. - -Kivéve talán két hölgyet, kiknek szivében szúrást ejtett a könnyelmű -tréfa; egyikében a rózsa tövisével, másikéban a kigyó fulánkjával. - -* * * - -Azon másfél óra alatt mig az esketési szertartások a főtisztelendő -patriarcha, a nagytiszteletű archidiaconus és a tisztelendő -harminczhárom pópa és ugyanannyi előénekes közreműködése mellett a -legnagyobb áhitat és ünnepélyesség közben véghez mennek, maradjunk mi az -előteremben, s kövessük el azt az indiscretiót, hogy tudjuk meg, mit -tartalmaz ama két jól lepecsételt levél, melyet épen most hozott nagy -sietve Brassóból egy sebes hírnök Thököli Imre számára s szörnyen dobog -a lábával, midőn azt mondják neki, hogy várjon, mert a gróf a templomban -van. - -Egyike ezen leveleknek Teleki Mihálytól jő s tartalma körülbelül ez -lehet: - -«Kedves fiam uram. Minden dolgaink a legjobb rendben vannak. E napokban -nyolcz ezer főnyi rendes hadaink Gyulafehérvárt elhagyván, Déva alatt -bevárják Amhát basa seregeit s azonnal megindulnak a Kiuprili táborával -egyesülni. A harcz többé visszavonhatatlan, s ezúttal is Erdélynek -jutand a dicsőség, előlvihetni a zászlót. Ne sokáig időzzön kegyelmed, -hanem iparkodjék bennünket utólérni. Fölösleges lenne kegyelmedet arra -figyelmeztetni, hogy Flóra leányomra vigyázzon az úton. Az Isten áldja -meg kegyelmességedet. Datum Albæ Juliæ stb.» - -«P. S. A fejedelemasszony ugyanitt várja Istentől való megáldatását, a -fejedelem úr ő nagysága ma végzett be egy igen szép értekezést az -üstökösök háromszáz esztendős útjairól. Datum, ut supra. T. M.» - -A második levél finom női kéz irása volt, meglátszott rajta, hogy az a -kéz nem csak a tollat, hanem a kardot is megtudta nyomni. - -Tartalma így hangzott: - -«Édes barátom. Vettem leveledet s ezt válaszolom rá kegyelmednek. Irott -betüknek sem a magam, sem az ország ügyében nem sok hitelt adok. A ki -szeret, az tudjon cselekedni, áldozni, meghalni a szeretetért (érti -kegyelmed, hogy a szeretet nem rám vonatkozik, gyászos özvegyre, a ki -kegyelmednek is anyja). Én az embereket nem az után itélem meg, a mit -mondanak, hanem az után, a mit tesznek. Kegyelmed felől egyébiránt okom -van minden jót feltenni, s gyönyörűségemre szolgáland, ha a jövendő e -kedvező elővéleményemet igazolni fogja. Kegyelmednek igaz tisztelője: - -Ilona. - -P. S. A nyár derekát alkalmasint a mehádiai fürdőkben fogom tölteni.» - -* * * - -A szertartásnak vége lévén, sokkal derültebb arczczal jöttek vissza a -benne résztvevők, mint minőkkel hozzáfogtak; az ilyesmin úgy szokott -örülni az ember, ha szépen, illedékesen átesett, a vőlegény örül, hogy -már most menyasszonyát magáénak nevezheti, a menyasszony örül, hogy nem -kell ez élő műkiállítást újra kezdenie, a kántorok örülnek, hogy szépen -énekeltek, az öreg asszonyok egy hétig fognak egymásnak beszélhetni a -látott öltözetekről s ugyanannyi ideig lesz nyitva pincze és éléskamra -boldognak és boldogtalannak. - -Az uri násznép vigan beszélgetve tér vissza a kápolnából a kastélyba, -ügyesen el levén rendezve, hogy mikor asztalhoz ülnek, minden hölgyet -egy jól hozzájuk választott férfi vezessen székéig, e szabály alól -csupán a főtisztelendő osztály vétetvén ki, s a két jelenlevő török -főúr: Ahmed basa és Feriz bég, kiket komoly méltóságuk ez ártatlan -nemétől az udvariasságnak visszatartóztat. - -Igy jő legelől Thököli Imre, ki a fejedelem személyét képviseli, a -vőlegény öreg anyját vezetve, a tisztes Ghyka herczegnőt, utána Béldi -Pál, a menyasszonyt hozva kezén; az ő neje a házi úr karját fogadta el, -kinek kettős szerencséje jutott, balfelől a szép kis Aranka akasztván -magát karjára, a szeretetre méltó vidám gyermek, ki gömbölyű szőke -angyalfejecskéjével, piros életvidám arczával kedves játékbábja szokott -lenni a társaságnak, kivel játszani, tréfálni, enyelegni szokás, a -nélkül hogy félni kellene, nehogy arcza rózsái elhalaványuljanak. - -Feriz bég ott állt a küszöbön, komoly hallgatag arczával, mindaddig, míg -Aranka nem jött, a kis leány észrevevé az ifjut, nyájasan köszönt neki, -mire Feriz bég mély melancholiával sohajta fel s utána indult. - -A vőlegény a szép Teleki Flórát vezette kezén. - -A terembe érve, a társaság csoportokra fejlett, mik közt legkedvesebbet -képeze az, melyben Flóra, Mária és Aranka voltak. - -A három gyönyörű szűz egymást átölelve tartá. Ifjú leányok közt a -megismerkedés és a szeretet közt csak egy pillanat van, az első -kézszorítás örök barátságnak tud nálok záloga lenni, s régi tény, hogy a -barátsághoz hívebbek tudnak lenni a nők, mint a szerelemhez. - -Legidősebbnek látszik köztük lenni Teleki Flóra, legifjabbnak Béldi -Aranka, középen áll a szép görög leány. Amaz oly hódító szépség, finom, -halvány arcz, okos, nemes vonásokkal, apja magas homlokát öröklé a -hajadon s annak nyugodt, átható szemeit, csak ajkai körül mosolyog édes -anyja szelid, érzelgő lelke, ez a két jellemző vonás, mely azóta is a -Teleki család csaknem minden ivadékainál feltalálható, kiknek -arczvonásaiban együtt találhatni az ősapától öröklött átható észt, az -ősanya véréből közé vegyült szivjósággal, a státus-férfiu magas -szellemét, átmelegedve a honszeretet ábrándos tüzétől, a népszerű -szabadelvűség hajlamát a fajbüszkeség nemes kinyomata alatt. Kár, hogy e -szellemvegyület nem egy ivadékkal elébb kezdődött! - -Kedves ellentéte e nyugodt, komoly arcznak a szép gyermeteg Béldi -Arankáé, ez örökké nyugtalan angyalfejecske, aranyló göndör fürteivel, -nevető buzavirág-szemeivel és piros ajkaival, mikről a mosoly el nem -fogy soha, enyelgve majd egyik, majd másik társnéja nyakán függ s -csókjait pazarolja azokra. - -Kettőjök között áll, mint a grácziákat szokták festeni, a szép -menyasszony, az ábrándos arczu Mária, szabályos ó-görög vonásaival, az -arcadiai myrtusz-erdők istennőire emlékeztető nagy fekete szemeiben egy -köny rezeg. Miféle köny? örömé-e vagy bánaté? - -– – – Asztalhoz uraim és hölgyeim! asztalhoz! szól a házi úr harsány -hangja, ki boldog megelégedéssel lót-fut, vendégeit a kijelölt helyekre -leültetni. Thököli a fejedelem személyét képviselve, odajut Mária mellé: -velök szemben ül a vőlegény Teleki Flóra oldalán; Aranka Feriz béggel -átellenben. - -A lakoma megkezdődik és foly, a szakácsokat dicsérjük meg érte s -engedjük el az étekfogatok hosszas elősorolását, mely mind az éhes, mind -a jóllakott embert egyaránt boszantaná. Mi gondunk a tálakra? - -A végtelen pohár kezd már körbe járni, az arczok mindig derültebbek -lesznek; a menyasszony oly suttogva beszél deli szomszédjával. Vajjon -miről beszélhetnek? bizonyosan a legjelentéktelenebb dolgokról, szép -kertekről, hollandi tulipánokról, versaillesi és luxembourgi delnők -piperéiről, száz meg száz apró bohóságról, mely alig lenne érdekes -másként, mint a szép ifju előadása által, ki udvarias feladatául vevé, -szép szomszédnéját élénk beszédben tartani, a nélkül, hogy az egész -társaságot mulattatná. - -Szemben velök a vőlegény hasonló udvariassággal kezde nehányszor -beszédet a szép Flórával, de a kezdett párbeszéd mindannyiszor elakadt, -pedig hiszen mívelt, szellemdús volt mind a herczeg, mind a leány. Ah de -a lélek nem volt jelen, az ajk öntudatlanul beszélt s a herczeg -mindinkább elkomorodott, menyasszonyát a szép ifjuval oly víg, mondhatni -kedélyes beszélgetésbe merülni látva s bármennyire iparkodott is -szomszédjával elfoglalva lenni, az átellenből hangzó páros nevetés -hangja elzavarta az ő arczáról a mosolyt, s ha ő oda nem nézett is, -Flóra szemei odavezették vissza tekintetét, ki végre egészen -elhallgatott, úgy hogy a vőlegény kénytelen volt a jobbján ülő -patriarchához fordulni s azzal beszélni rettentő unalmas dolgokról. - -Ki ügyelt volna más e balgaságokra? kinek volna arra gondja, hogy mi -történik a tenger fenekén? - -Egy pár guszliczás szerb zenész kezdett el e közben gordonkája mellé -szomoru, egyformán busongó zenéjű hősi dalt énekelni, melynek danái -kihallatszottak olykor a férfizajongásból. - -Ahmed basa ez ideig egy szót se szólt, de most fel lévén tüzelve a -sorbethes csésze által mediatizált szőlőnedvtől, hátrafordult az -énekeshez s odainté, megszólítván dörgő szóval: - -– Hagyd el már azt a sok versbe-szedett harczot, énekelj helyette -valamit a mi költőnktől is, a szerelmes Hariritól, vagy a Ghulisztánból -egyet. - -E szókra a mellette ülő Feriz bég arcza egyszerre elpirult, gondolni sem -lehetett: miért? - -– Tudod talán «a szerető panaszait?» kérdé a zenésztől a basa. - -– A danáját ismerem, de a verse nem jut eszembe. - -– Oh azt Feriz bég mindjárt le fogja számodra irni, adjatok neki -pergament és irónádat. - -Feriz bég vonakodni készült: a mivel azt nyerte, hogy a nők mind rajta -estek, könyörögve a szép dalért; megadta tehát magát s felgyűrve -dolmánya hosszú ujját, vevé az eléje tett irónádat s irt. - -A kik bort nem isznak, azok a szép szemek pillantatától is -lerészegesznek; – Feriz bég, míg nádját a pergamenen végig hordozá, -ittas szemeit az átellenében ülő Aranka arczán feledé, s égető -szemsugárival lassanként elüldözé arról a mosolyt; a lányka lesüté szép -emlényszemeit, de azért érzé e forró tekintetet arczán, mely a -csattanásig kigyuladt miatta s anyjához kezde simulni szemérmes -nyugtalansággal e delejes hatalmú tekintet elől. - -Feriz bég leirta a verset s odanyujtá a cziterás énekesnek. Az emberek -megtaszíták egymást, hogy csend legyen s figyelve hallgattak. - -A zenész végig futott cziterája hurjain s elkezdé énekelni a török költő -dalát: - - «Három szép leány áll együtt, együtt állnak összeölelkezve. - Egyik a nyájas hold, a másik a tündöklő nap, harmadik a ragyogó csillag. - Sokan imádják a napot, mások a holdat szeretik, én megmaradok a csillagomnál». - - «Ha a nap leszáll, a kik szerették elalszanak; - Ha lemegy a hold, álom száll tisztelői szemére; - De ha a csillag lehull, egy ember meghal akkor. - Ha az én csillagom lehull, Mashallah! haljak meg én…» - -A vendégek úgy voltak hangolva, hogy tetszett nekik a dal, kérték a -dallost, hogy folytassa azt. - - «Három szép leány áll együtt, egymást csókolva, - Oh szép leányok, ti a paradicsom tolvajai vagytok. - A csók a paradicsom legédesebb méze, mit Allah ajkatokra rakott, hogy - férfiak szivét boldogítsa vele. - És ti tőlünk lopjátok el e kincset, midőn egymásnak adtok belőle. - Oh szép leányok, ne csókolózzatok, midőn férfiak látják!» - -Általános lőn a derü, mely a dalt követte, alig lehete hinni, hogy e -vers nem ez alkalomra született. - -– Ki hinné, szólt Béldi Pál a basához, hogy nálatok nem csak nyilat -faragnak a nádból, hanem iróeszközt is szerelmes költők számára. - -– Oh a mi költőink kezében a vas is oly jól peng, mint a hárfa, felelt -Ahmed, s hogyha Hariri halántékaira babérkoszorut fűzünk, ez csak azért -történik, hogy a sebeket eltakarjuk vele, miket a csatában kapott. - -Feriz bég hirtelen zavarodottan vonta le turbánja tekercsét homlokára, -de azért voltak elegen, a kik e mozdulatot észrevették, s az ifju török -e percztől a társaság, főleg a hölgyek választottja kezde lenni, úgy -hogy lakoma vége felé maga Thököli is bámulva tapasztalá, hogy szép -szomszédnéja örömest viszi a beszélgetés tárgyát a török költészet -remekeire s azon dicső költőkre, kiknek kezében nem rosszabbul peng a -kard, mint a hárfa. - -E percztől kezdve az ifju gróf kevésbé beszédes kezde lenni s gyakran -felkeresé szemeivel Béldi Aranka arczát, ki látható zavarral ült -veszélyes helyén, erősen huzódva anyja mellé, mintha annak még mindig -ragyogó szépsége árnyában akarná elrejteni gyermeteg bájait. - -A lakoma elvégződvén, Thököli udvarias nyájassággal vált meg szép -szomszédnéjától, kit azután karöltve látott eltünni Flórával együtt egy -ablakmélyedésbe s azzal megkerülé az asztalt, hogy a szép Arankával -találkozhassék; azonban utközben annyi hálálkodó urambátyám fogta el, -hogy mire odaért, már elfoglalva találta a lánykát, ki anyja karjába -kapaszkodott, a herczeg által; Aranka egy nős férfi ellenében veszélyen -kivül érezve magát, ismét visszanyeré gyermeteg vidorságát s vigan -enyelgett a vőlegénynyel. - -Thököli behizelgő nyájassággal furakodék közbe, s apródonként úgy -szegletbe szorítá a herczeget, hogy annak Béldinével jutott a -beszélgetés, míg ő szerencsés volt Arankát több izben hangosan -megnevettetni bohó ötleteivel. - -A herczegben forrt a méreg, azon perczen állt, hogy magáról -elfelejtkezve kitörjön. Szerencsére Béldiné észrevevé idejekorán a két -férfi közti feszültséget s meghajtva magát előttük, leányával együtt -odahagyá a termet. A herczeg megfogá Thököli kezét s epés tréfával mondá -neki: - -– Ha már kegyelmed saját menyasszonyával be nem éri, legalább -megelégelhetné ráadásul az enyimmel s ne törekednék minden leányt a -pillangó-gyűjteményébe hálózni. - -Thököli átérté a szavak keserű gúnyját s szelíd, de bántólag lenéző -arczczal válaszolt: - -– Jó barátom, életműszered hibás, arczod szinéből látom, hogy -epe-kiömlésekben szenvedsz, nem tartod a purgátiók rendét, vagy régen -vágattál magadon eret. - -A herczeg arcza elsötétült, megszorítá görcsösen Thököli kezét, fogai -közül mormogva: - -– Vagy magamon, vagy máson. Mikorra rendeled e műtételt? - -Thököli vállat vont. «Akár holnap reggel.» - -– A keresztnél találkozunk. - -A két férfi oly halkan beszélt, hogy az egész társaságból senki sem -vette őket észre, egyedül Feriz bég, ki bár a terem tulsó szegletén állt -összefont karokkal, sas-szemeivel minden arcz-, minden ajkmozdulatát -elfogá mind Béldinének és leányának, mind a két férfinak s midőn azok -egymás kezét megrázva, jelentő pillantásokkal váltak el egymástól, -egyszerre eléjök lépett s megszólítá őket egyenesen. - -– Ti Aranka miatt párbajt akartok víni? - -– Minő kérdés ez? szólt a herczeg visszautasítólag. - -– Az nem fog párbaj lenni, monda Feriz, mert hárman leszünk hozzá. - -Azzal megfordult és eltávozott. - -– Milyen bohók ezek a komoly emberek, mondá magában Thököli; keresik -maguknak a szomoruságot. Egyetlen szóval felvidíthatnám őket, de csak -hagyom, hogy el ne rontsam a mulatságot. Ah, ilyen párbaj sem a hires -kerek asztal, sem a szerelmi tribunal, sem az assemblée galante -évkönyveiben elő nem fordul: három egymás ellen, – mindegyik kettő -ellen! Ez fölséges lesz. - -E pillanatban a posta, ki a leveleket hozta, oda furakodék Thökölihez, -mondván, hogy két sürgetős levelet hozott számára. - -– Jól van; csak tartsd magadnál, majd holnap elolvasom. Ma nem rontom el -a napomat unalmas dolgokkal. - -S azzal egész késő éjszakáig a legvigabban mulatott a poharazó -férfitársaság közt, csak éjfél után térve szobájába s meghagyva a -levélhozó csatlósnak, hogy a mint a hajnalt pirkadni látja, siessen őt -felkölteni. - - - - -HÁROM FÉRFI. - -Thököli legénye el sem mert aludni, hogy hajnalra kelvén, fölkelthesse -urát, s alig kezdett el az ég szürkülni, midőn felzaklatta. - -Imre felöltözött, halvány arczán némi kedvetlenség volt észrevehető a -mult éjszakai tivornya után. - -– Itt a levelek uram, szólt a csatlós. - -– Hagyj nekem békét a leveleiddel, viszonzá Imre durczásan, érek is én -rá most firkáitokat olvasni. Eredj le, nyergeltesd fel paripámat, a -kocsisoknak mondd meg, hogy készüljenek fel s a hintóval a keresztnél -várakozzanak rám, az ereszkedőn túl; jártodban tudd meg, hogy az öreg -házi úr fölkelt-e már? - -A csatlós ujra eltevé a leveleket, s nagy morogva eltávozott, mialatt -Imre kardját felköté s mentéjét magára ölté. - -Nemsokára visszatért a csatlós, jelentve, hogy Mihály úr régóta fenn -van, miután vendégei közül többen még hajnal előtt eltávoztak: köztük -maga a herczeg is és a török urak; a menyasszony csak délben fogja őket -követni. - -– Jól van, mondá Imre; a kocsikkal várjatok rám a drágumili csárda -előtt; te hozz magaddal némi hideg sültet és bort, az útban fogunk -reggelizni… S azzal elsietett az örömapához, ki őt szivesen, -könyhullatások között megölelgetvén, összecsókolá s számtalan izeneteket -küldve általa minden jelen nem volt erdélyi főur számára, érzékeny -bucsút vőn tőle. - -Thököli sietve szökött fel lovára, hallván, hogy ellenfelei már -megelőzték, s sarkantyúit paripája oldalába vágva, sebesen elnyargalt. -Mihály úr bámulva nézett utána, a míg beláthatá, mint vágtatott hegynek -föl a meredek lejtős úton, s nem sokára eltünt az erdők között. Egy -csatlós kisérte nagy messziről. - -Imre, elérve a kereszthez, ellenfeleit már ott találta. Feriz bég -elhozta magával Ahmed basa tábori sebészét, Thököli csak a reggeliről -gondoskodott, a herczeg semmiről sem. - -– Jó reggelt, szólt a gróf leszökve lováról, mit a bég komoly -fejbólintással fogadott, a herczeg hátat fordított. - -– Induljunk az erdőbe, valami szép tisztás tért keresni, monda Thököli s -hallgatag bajtársai előtt megindult, míg a csatlósok némi távolban -gyalog vezették utánok felkantározott lovaikat. - -Néhány száz lépésnyi távolban egy szép kőrisfáktól környezett térre -jutottak, ott inte a herczeg a csatlósoknak, hogy maradjanak el, s -szótlanul elkezdék kabátjaikat és dolmányaikat levetni, és neki -gyürkőzni. - -Gyönyörű volt e három férfit együtt látni, különnemű daliás -szépségeikkel! a herczeg izmos, erőteljes alak, minőket a természet maga -is hadak elejére szült, felgyűrve karjain lobogós, aranynyal himzett -borjuszáju ingét, izmokat mutatott elő, mik képessé tevék egész -hadosztály ellen egymagában küzdeni, s szemeinek daczos tekintete -tanusítá, mennyire tud bízni karjai erejében, miknek egy-egy izma olyan -volt, mint egy kemény daganat, öklei méltók a sulyos palloshoz, mely -fokával szegletet képezve, hegye felé kezd legszélesebb lenni. - -Feriz bég dolmányát leöltve, felgombolá vállára törökösen bő patyolat -ingujját, kivonta hüvelyéből finom damaszk szablyáját, mely alig volt -két ujjnyi széles s oly hajlékony, hogy össze lehetett volna tekergetni, -mint egy órarugót. - -Karjai nem látszottak tulságosan megterhelve lenni izmokkal, de az első -mozdulatnál, melyet tett, kardját könnyedén megsuhintva, egyszerre -mintha aczél-rugók s kemény ideg-húrok rezzentek volna meg karjában, -előtünt annak egész kifejlett idegegysége, duzzadó erek hálózata támadt -kiülő vaskemény izmai felett. Arcza szilárd volt és komoly. - -Csak Imre látszott könnyelmű mulatságul venni a dolgot, mosolyogva tűré -fel csipketászlis hollandi gyolcs ingét, haját felgyűrte kalpagja alá, s -összefonta gömbölyű karjait, miknek nőies fehérsége, plastikailag -szabályos idomzata, karcsu körrajzai legkisebb férfierőt sem látszottak -elárulni. Kardja az akkori newcastlei fegyvergyárból került, valódi -sötét lilaszin acur poule aczél, kevéssé hajlott, vége mindig vékonyabb. - -– Bajtársak, szólítá meg Imre ellenfeleit, hárman vagyunk a viadalhoz, s -miután mind a hárman kettő ellen állunk, csináljunk valami rendet, mely -szerint megverekedjünk. - -– Én vívok egyszerre mind a kettőtökkel, szólt a herczeg büszkén. - -– Kettő ellen én is, veté utána Feriz. - -– Tehát kiki magának, és mindenki a többi ellen, magyarázá Imre, ez elég -mulatságos és igen új neme lenne a viadalnak, de legkevésbbé lovagias; -én sokkal nemesebbnek találnám, hogy víjunk meg egymással külön, ha -egyikünk kidől, a győztes kezdhet új harczot a megmaradottal. - -– Azt sem bánom, csak mentül elébb, szólt a herczeg türelmetlenül s -kiállt a síkra. - -– Megállj még barátom, azt nem tudhatod, hogy a viadalt nem mi fogjuk-e -kezdeni Ferizzel? - -– Ejh! én nem nézőnek jöttem ide! kiálta fel a herczeg indulatosan, -aztán nekem semmi közöm a béghez. - -– De van nekem hozzád; szólt közbe Feriz. - -– No látod, monda Thököli, hisz én sem tudom, mivel sértettem meg? de ő -felszólított s az ilyen felhivásnak ki kell állanunk a nélkül, hogy -kérdeznők, miért? – Lehetnek gyöngéd okok. - -– Ne tovább! szólt közbe Feriz, határozzon a sors. - -– Helyesen, mondá a gróf, három pénzdarabot véve elő, mikre Zsigmond -király képe volt verve, egy arany, egy ezüst, egy réz, s oda inté a -török borbélyt. Fogjad becsületes férfi e pénzdarabokat, s hajítsd fel a -levegőbe. Az arany a herczeg, a réz én vagyok. Három közül a melyik -kettő egyforma lappal fog leesni, azé a viadal. - -A borbély felhajítá a pénzeket, az arany és az ezüst esett egyformára. - -A herczeg boszúsan inte Feriznek. - -– Tehát jer te hamarább. Látszott, hogy szeretne túl lenni az elsőn, -hogy minél elébb Thökölivel állhatna szembe. - -Thököli inte a borbélynak, hogy tartsa meg a felszedett pénzdarabokat s -álljon készen kötelékeivel. - -– Minek az? szólt gúnynyal a herczeg, én nem vívok első vérre, hanem -utolsóra. - -Azzal szembe állt a két bajvívó. - -Sokáig néztek egymás szemeibe, mintha elébb villogó tekintetök nyilaival -kezdenék a harczot s azzal egyszerre összecsaptak. - -A herczeg ádáz rohanással támadta meg ellenfelét, mintha egy lélekzet -alatt le akarná azt gázolni s sűrű és heves csapásokat intézett reá -teljes erejéből, de Feriz bég megállt azon a nyomon, melyben lábait -legelőször megveté, s bár kissé hátra kelle hajolnia az iszonyú csapások -rohama elől, de karcsú damaszk szablyája, mintha villámokból vont volna -maga körül sátort, védte őt köröskörül, szikrát adva, mikor ellenfele -kardjával majd itt, majd amott találkozott. - -A herczeg arcza égett a dühtől. «Nyomorult kölyök!» ordíta fogait -csikorgatva s még egy nyommal közelebb férkőzve hozzá, két-három oly -irtóztató csapást intézett reá, hogy a bég féltérdre bukott, a midőn -egyszerre sebes vérsugár szökelt valahonnan a herczeg arczába, mire az -megdöbbenten lépett hátra s leereszté kardját. - -A viadal hevében nem vevé észre, hogy sebet kapott. - -Vigyázatlan heves csapkodásai közben úgy szólván maga ütötte belé kezét -Feriz bég kardjába, épen az ököl alatt, hol az életerek vannak, s a -rándulás, melyet megmetszett inai tőnek, kényszeríté kardját elejteni. - -Thököli odaugrott. - -– Herczeg, te meg vagy sebesítve. - -A borbély elősietett a kötelékekkel, a megvágott erekből, mint a -szökőkút, lövellt föl a sötétvörös vér, s a herczeg arcza sápadt lőn egy -pillanatra. - -De alig kötötte be sérült jobbját a sebész, midőn újra fellángolt -tekintete s Imrének fordulva kiálta: - -– Még van egy kezem! – még meg tudok víni veled. Adjátok balkezembe a -kardot! vívok az utolsó csepp vérig! - -– Ne nyugtalankodjál, herczeg, szólt Imre udvariasan. A balszerencse ma -ellened volt. Mihelyt sebed begyógyul, parancsolj velem; szolgálatodra -állok. - -A herczeg szédülve rogyott elősiető csatlósai vállára, kik őt eszméletét -vesztve vivék alant váró hintajához; sebe sokkal gonoszabb volt, mint -előre látszék s még azt sem lehete tudni, hogy nem lesz e halálos? - -Csak ketten maradtak a küzdtéren: Imre és Feriz. - -A bég még ott állt elébbi helyén s szótlanul inte Imrének, hogy jőjjön. - -– Megbocsáss derék bajtárs, szólt a gróf, kissé ki vagy fáradva s -egyenlőtlen lenne köztünk a harcz, ha én pihenten vívnék most veled. -Dőlj le kissé ide mellém a fűbe: csatlósom hideg étket hozott utánunk, -falatozzunk elébb együtt; azután majd ráérünk verekedni. - -Feriz bégnek tetszett a fesztelen ajánlat s kardját egy fának támasztva, -leheveredék a fűbe, melyre azalatt Imre csatlósa kiraká a hideg sültet -és gyümölcsöt, melyet ura után hozott, egy lopótök-alakú ezüst úti -kulacscsal együtt, mely tele volt borral. - -Imre visszaadá a csatlósnak a kulacsot. - -– Nesze fiam, igyátok ki belőle a bort s merítsétek tele forrásvízzel, -mert Feriz bég nem iszsza a bort, több ivóedényünk pedig nincsen; tehát -a kedvéért ma én vizet iszom, már csak azért is, hogy egyenlők legyünk. - -Feriz bégnek megtetszett a bajtárs fesztelen viselete s szivesen fogadá -az előrakott étket, és ivott vele egy kulacsból, sőt még felelt is neki, -ha kérdezé. - -Egy vékony sebforradás látszott a fiatal bég halántéka körül, melyet a -turbán tekercse nem fedezett el. - -– Te azt a sebet nem magyartól kaptad? kérdé a gróf. - -– Nem: olasztól. Candia szigetén. - -– Mindjárt gondoltam. Magyar nem vág így a kard hegyével. Olasz -vivómester keze látszik rajta. Még azt a helyzetet is meg tudnám -mondani, a milyenben kaptad; ellenség volt melletted jobbfelől, balfelől -és szemközt. Te azon remek körvágásokkal, miket az imént mutattál, -védted magadat egyszerre minden oldalról. Ekkor az előtted álló -egyszerre felemelkedett nyergében, s egy bevágással, melyet te a -legtökéletesebben hittél elhárítani, megcsapta kardja hegyével -homlokodat. - -– Egészen úgy volt. - -– Ez Basanella tanítványainak mesterfogásuk. Erre vigyáznod kell nagyon, -mert e vágás csaknem védhetetlen: a kard egy percz alatt föl és le vág, -mintha sarlóval csapott volna; bármily magasan tartsad kardodat, -keresztül csap rajta. Ez ellen csak egy védelem van, az pedig a -legegyszerűbb a világon: kapd vissza a fejedet tőle. - -– Valában igazad van, szólt Feriz bég mosolyogva s azután megmosva -kezeit, újra elővevé kardját. Végezhetünk. - -– Nem bánom, szólt Thököli s felvevé könnyedén kardját, oly kecsesen, -mintha egy etuis játékszert fogna meg finom fehér kezeivel, azt egy -delnőnek nyujtandó. - -Kiálltak a síkra. - -– Még egy szót bajtárs; szólt Thököli barátságos nyájassággal. Mikor -csak másodmagaddal vívsz, ne hadakozzál úgy, mintha csata közepén tíz -ember ellen harczolnál, mert e miatt sok erőt elvesztegetsz s közelebb -bocsátod ellenfeledet magadhoz; inkább mereszd ki a karodat, hogy csak -az öklöd mozogjon. - -– Köszönöm a tanítást; szólt Feriz elmosolyodva. Másnak bizonyosan a -szeme közé vágta volna a tanítást, de Imre oly hűséges pajtáskodó hangon -közlé azt vele, mintha csak tréfálni jöttek volna ide. - -Megkezdődött a viadal; Feriz bég szokott hevével nyomult ellenfelére, -mintha vissza akarná neki adni a nyájas tanítást, míg Thököli nyugodtan, -szeliden mosolyogva hányt ellent hevesebb ellenfelének, mintha csak -játszana vele, oly könnyeden, oly biztosan forgott kezében a kard, annyi -kellemmel volt párosulva minden mozdulatja, alig látszott rajta -legkisebb erőtetés; a leghevesebb csapásokat, miket Feriz bég ellene -intézett, kardjának legkönnyedébb csúsztatásával hárította félre s -egyetlen egyszer sem csapott rá vissza, úgy, hogy utoljára Feriz bég, -mintegy önkénytelen haraggal lépett hátra és kardját leereszté. - -– Te csak kötekedel velem, miért nem vágsz vissza? - -– Kétszer is megkaphattad volna tőlem Basanella mestervágását, igen -hevesen harczolsz. - -Párbajban semmi sem oly megölő, mint az ellenfél nemes magatartása. -Feriz bég egészen dühbe jött Thököli hideg nyugalmán s csaknem magán -kívül veté magát ellenfelére. - -– Lássuk hát, hogy te ördög vagy-e? - -Azon pillanatban, midőn egy lépéssel közelebb lépett Thökölihez, az -egyszerre kimereszté karját s azon perczben, midőn ellenfele csapását -elhárítá, egy alig észrevehető suhintást tőn kardja hegyével vissza -felé, s azon pillanatban egy égő veres vonal látszott Feriz bég -homlokán. - -A török ifju meglepetve ereszté le karját, a mint az észre sem vett -csapás után arczára kezde folyni a vér; Thököli elveté kardját s fehér -kendőjét ragadva, rohant egyszerre ellenfeléhez, a legőszintébb -részvéttel törölve annak arczáról a vért, s a legnaivabb ijedtség remegő -hangján mondva: - -– Látod: mindig mondtam, hogy vigyázz e vágásra. - -Erre a borbély is oda futott kötelékeivel s megvizsgálva a sebet, -vigasztalólag mondá: - -– Katona dolog! csak a bőr van megsértve. Három nap alatt beheged. - -Thököli örvendve szorítá meg Feriz bég kezét. - -– Ezentúl jó barátok maradunk. Én Istenemre mondom, eddig sem adtam -tudva okot arra, hogy rám neheztelj. - -– Örülni fogok barátságodnak, szólt Feriz komolyan; de ha azt kivánod, -hogy ez tartós legyen, e szómat hallgasd meg: soha se közelíts oly -leányhoz, a kit nem szeretsz, hogy téged szeressen; és ha szereted, -akkor ám szeresd, de boldoggá tedd. - -– Becsületszavamra mondom, Feriz, viszonza Imre, mind azon hölgyek -közül, kiket azóta láték, mióta téged ismerlek, egyet sem szeretek s -egytől sem kivánok szerettetni. - -Feriz bég nem állhatá meg, hogy fejcsóválva el ne mosolyodjék. - -– Úgy látszik, elfeledted, hogy menyasszonyod is azok közt van. - -Thököli zavarodottan ajkaiba harapott s nem adott feleletet, tréfa -számba hagyva menni e nyelvbotlásnak vélt vallomást. - -Azzal összeölelkeztek egymással a kibékült bajtársak s a keresztig -visszahaladva, Imre kényszeríté a béget kocsiját elfogadni s azon utazni -Ibrailba, maga pedig lóra ült s elbúcsúzva tőle, megindult a bozzai -szoros felé vezető úton. - -A levélhozó csatlós végre azt hivé, hogy csakugyan lesz ideje elolvasni -a sürgős iratokat s e végett megszólítá urát. - -– Nos, hol van az a két levél? kérdé a gróf nagy restül. - -– Már nem kettő, uram; hanem három. - -– Hogy szaporodott meg? - -– Flóra kisasszony bízta rám e harmadikat, hogy ezelőtt félórával erre -kocsizott haza felé. - -– Tehát előre ment? Lássuk, mit irnak? - -Legelső volt Teleki levele, melyet Imre átolvasott; hirtelen keresztül -futotta, mintha nem találná oly érdekesnek, minőnek igényelve van. Mikor -azon pontra jutott, a hol a Flóra feletti vigyázat ajánltatik neki, egy -kicsint megállapodott: «no de majd utolérjük», gondolá magában s a -második levélhez fogott, mely Ilona névvel volt aláirva. - -Kétszer is átolvasá ezt, s harmadszor újra hozzá fogott, arcza -láthatólag kipirult. Önkénytelen felsóhajta, s a levelet eldugá keblébe -épen szive fölé s mélázva tekinte maga elé, mintha önszive dobogását -hallgatná. - -Azután feltöré a harmadik levelet. - -Jegygyűrűje volt benne, egyéb semmi. Egy szó, egy betü sem azon kívül. - -Imre nehány perczig elbámulva tartá azt kezében; még a paripa is megállt -vele. Arcza nehány pillanatra elsápadt s feje aláhajlott. - -Percz mulva ismét felegyenesedék; s elég fenhangon, hogy más is -meghallhassa, kiálta: - -– Istenemre, ez jobbkor nem jöhetett! - -Azzal elveté a levélborítékot, melyben gyűrűje volt s azon iratot, -melyet keblébe rejte, elővevé, abba tekergeté azt bele s visszatéve -ismét szive fölé, arcza kigyuladt, keble kitágult s megfordítva lova -fejét, jó kedvvel mondá csatlósainak: - -– Nem megyünk Erdélybe. Vissza Mehádia felé… - - - - -ORSZÁGOS GONDOK. - -Néhány héttel idősebb az év, a mióta Rumnikból távozni láttuk Thökölit a -három levél olvasta után, és íme Teleki Mihály még mindig -Gyulafehérvárott időzik és nem indult el az erdélyi hadakkal Dévára. - -Több nap óta rosszul érzi magát, a szobát sem hagyhatja el, tagjait -valami tolvaj-láz állta el, arcza elvesztette szinét, alig birja magát -fentartani, s minden ize fáj, ha mozdul. - -Nyugalomra volna szüksége, de egy perczig sem lehet szabadon; mikor már -minden panaszost és ügyesbajost el bírt utasítani küszöbétől, akkor meg -majd a fejedelem, majd a török követ ront rá a maga ügyeivel. - -Most is épen Naláczi van nála, ott áll az ablakban, míg Teleki -karszékében ül. Minden tagja reszket a láz miatt, lélekzete forró és -arcza sápadt, mint a viasz, ajkait alig bírja összefogni. - -Széke mellett apródja áll, a fiatal Cserei, míg oldalvást egy szegletbe -huzódva, egy alig észrevehető alak kuczorog, ki oly megszontyolodott -képpel huzódik a falhoz, mintha bele kivánna bujni. A sötétség és a -szomorú vonások miatt rá sem ismernénk ez alakra, ha csak Teleki meg nem -nevezné, szidva a meghunyászkodott embert, mint a bokrot, a nélkül, hogy -oda nézne: csaknem háttal levén felé fordulva. - -– Kegyelmed, Szénási mester, egy véghetetlen ügyetlen ostoba ember. - -– Kérem alássan… - -– Ne kérjen semmit. Én kegyelmednek csupa szánalomból egy kis hivatalt -engedék, hogy a népet üdvös nevelésben részesítse, s kegyelmed a helyett -babonákkal bolondítja a közönséget. - -– Én úgy gondoltam, kérem alássan… - -– Mit gondolt kegyelmed? Tán csak nem gondolta azt, hogy nekem -szolgálatot tesz vele? - -– Nekem Naláczi úr ő kegyelmessége mondta. - -Naláczi a fejét csóválta s szemre főre nézett. - -– Látja kegyelmed, milyen nagy bolond kegyelmed? vágott közbe Teleki. -Naláczi uram azt mondhatta kegyelmednek – mert én nem tudom, hogy mit -mondott – miszerint jó volna kegyelmednek befolyását a népre oly módon -felhasználni, hogy előtte a történt Isten-csodáit felemlítvén, azt -egymás iránt való szeretetre s hűségre buzdítsa, de nem hogy kegyelmed -maga is csodákat csináljon, kigondoljon, azokat terjeszsze, s a népet -harczi jóslatokkal rémítgesse. - -– Én azt gondoltam… (A jámbornak nem volt módjában egy megkezdett -mondatot bevégezhetni.) - -– Tán biz azt, hogy mivel én most hadakat gyűjtök, nekem nagy -szolgálatot tesz vele, ha háborút predikál? Azt szeretném, ha minden -kardot eláshatnék a föld alá. - -– Engedelmet… - -– Takarodjék kegyelmed előlem. Meg ne lássam többet. Három nap mulva -elhagyja Erdélyt, mert különben én vitetem ki s azt nem köszöni meg. - -– Instálom alássan, rimánkodék az ember, mi tevő legyek, ha méltóságod -megvonja tőlem kegyelmét? - -– Tegyen kegyelmed, a mit akar. Menjen el Szathmárba, szegődjék be báró -Kopp uramhoz inasnak, vagy Kászonyihoz iródeáknak. Most épen irni fogok -nekik, majd megemlítem kegyelmedet a levélben, s azt maga elviheti. - -– De hátha nem fogadnak fel. - -– Maradjon el kegyelmed ott akármi bérre, hiszen éhen nem hagyom -meghalni. Hanem csak mentül előbb pusztuljon előlem. - -A magister nagy remegve eltávozott, zsebkendőjével törülve szemeit. - -– Uram, mondá Naláczi egyedül maradva, árt ez a hevesség. - -– Az ilyen emberrel ez a bánásmód: szidni mindenért, a mit tesz, mert -különben megcsal, elárul, – ütni, dobni, kergetni, éreztetni vele -nyomorult szerepét, ha azt nem akarjuk, hogy bennünket játszon ki. - -– Nem úgy értettem. Méltóságodnak árt az indulatoskodás. - -– Sőt inkább ez tart fenn; ha boszuságaim elfogynának, rég ágyban fekvő -beteg volnék. Fogja kegyelmed ezt a nehány tallért, vigye utána annak a -semmirekellőnek, s mondja meg neki, hogy nagyon haragszom rá, azért -iparkodjék jövendő magaviseletével kiengesztelni maga iránt, akkor aztán -én sem felejtkezem meg róla. Mondja meg neki, hogy várjon a kapuban az -irandó levélre s ha kezéhez vette, csak iparkodjék ki Erdélyből sietve. -Említse meg neki, hogy a kolozsvári piaczon történt dolgait még nem -tudom, mert ha tudnám, korbácscsal veretném ki az országból; akkor -legalább sietni fog. - -Naláczi nevetett és kiment. Teleki bágyadtan hajtotta fejét széke -vánkosára s kérte apródját, hogy egy flanelldarabbal nyakacsigáját -dörzsölje erősen. - -Ezalatt jön a fejedelem maga. Arcza a részvéttől haragos. Még az ajtóban -elkezd pörölni Telekire. - -– Hát kegyelmed miért nem feküdt le, ha megparancsoltam? Illik-e ilyen -meglett férfinak oly szófogadatlanul viselni magát, akár egy makranczos -gyerek? miért nem fogadja el az orvost, miért nem enged magán eret -vágatni? - -– Nincs nekem semmi bajom, nagyságos uram. Egy kis hæmorrhoidalis -alteratio az egész. Megszoktam már. Minden æquinoctium közeledtekor -előfordul. - -– Ej, ej, Teleki Mihály, nekem hiába beszél kegyelmed. Kegyelmed nagy -beteg. Kegyelmednél lelki baj idézi elő a testit. Illik-e ez -keresztyénhez? így megilletődni azon a házasság-elmuláson, mintha Flóra -hugom nem válogathatna akár ötven kérő közül, és különb férjet, mint -Imre úrfi, kinek «mind a vízig szárazon!» - -– Bizony eszemben sem tartom én azt. - -– Kegyelmed rosz keresztyén, ha mondom. Kegyelmed nem szeret sem Istent, -sem embert, sem családját, sem engemet. - -– Uram! szólt könyörgő hangon Teleki. - -– Mert ha szeretne bennünket, megkimélné magát és lefeküdnék, s nem -kelne fel, míg meg nem gyógyul. - -– De ha én lefekszem… - -– Hát azalatt pihenjen más is. Nem esik ki a világ feneke, ha kegyelmed -három nap az ágyat nyomja: csak rajta, szaporán, én addig el nem megyek, -míg kegyelmedet az ágyban nem látom. - -Telekinek mit volt tenni? le kellett feküdnie felsőbb meghagyásból. - -– Innen pedig az én engedelmem nélkül fel nem szabad kelni, szólt a -fejedelem, s maga elé intve Csereit, ahoz intézé szavait: «te fiú, -gondod legyen reá, hogy urad ágyát el ne hagyja, tudod? ezt én -parancsolom! és a míg meg nem gyógyul, semminemű terhelő munkát, sem -irást, sem olvasást, sem toll alá mondást neki meg nem engedsz, erre én -felhatalmazást adok neked és annak szigorú teljesítését követelem. Sem -pedig ezen szobába rajtam, az orvoson és családtagokon kívül senkit -belépni nem engedsz. Jól megtartottad-e? – Kegyelmed pedig, Teleki -Mihály uram, takaródzék be jól, s dörzsöltessse meg egész testét -gyapjuszövettel, igyék jó izzasztó szereket, a nyakára tetessen mustárt -s hagyja rajt, a míg kiállhatja, este felé pedig vegyen jó forró -lábvizet sóval és korpával, és ha eret nem akar vágatni, tetessen hat -pióczát halántékaira, a többit az orvos majd megmondja; addig is ne -resteljen ezekből a «pilulæ de cynoglosso»-ból szedegetni, csalhatatlan -hatásuk van. – Ezzel egy katulyát nyomott Teleki markába a fejedelem, -tele azon ártatlan szerrel, melyet akkor «árnős labdacsok» neve alatt -házi orvosságképen tartottak divatban. - -– Mind jól lesz, nagyságos uram. - -– Így ni. Este felé ismét meglátogatom kegyelmedet. - -Azzal nyugodtan eltávozott a fejedelem, gondolván, hogy ezt ugyan jól -megijesztgette. - -Alig tette be azonban maga után az ajtót, midőn Teleki inte Csereinek, -hogy hozza oda az érkezett leveleket. - -Az apród tétovázva tekinte rá. - -– A fejedelem ő nagysága meghagyta… szólt figyelmeztetőleg. - -– A fejedelem szereti a tréfát, viszonzá a tanácsúr. Magam is szeretem, -mikor ráérek. Bontsd csak fel a leveleket s olvasd fel előttem. - -– De mit fog mondani a fejedelem? - -– Neked én parancsolok fiam, nem a fejedelem. Olvasd csak és ne törődjél -velem, ha engem nyögni hallasz. - -Cserei megnézte az egyik pecsétet s nem merte azt feltörni. - -– Kegyelmes uram, ez secretum sigillum. - -– Csak bontsd fel bátran, szolgám. Még rád nézve nem veszedelmesek az -ilyen titkok, gyermek vagy te még arra, hogy azoktól félhess. - -Cserei felbontá a levelet s megnézve az aláirást, alig hallhatóan -rebegé: «_Leopoldus_». - -Teleki félkönyökre dőlve, hallgatá. - -«Fenséges fejedelem! Nekem őszinte kedveltem!» - -«Hírül vevém báró Mendingi Kopp és tisztelendő Kászonyi uraiméktól, mily -nagy jó akarattal viseltetik nagyságod irántam és az egész keresztyénség -ügye iránt, s nagy kedvvel fogadom nagyságodnak e részbeni készségét, s -valamikép a jelen mozgalmak kezdetén minden törekvésem abban -határzódott, hogy a keresztyénség fejedelmei jogaik és szabadságaikban -megtartassanak, aként nem legkisebb oka ez annak, hogy a mostani török -háború kigyuladt, s az egész ottomán hatalom engem és birodalmaimat -felforgatni készül; de reménylem, hogy e barbarok dühének a külső -királyok és választó fejedelmek egyesített erejével s Istennek -segítségével oly akadályt gördítendek elé, hogy hitszegő harczaiknak -büntetésével térendnek vissza. Egyébiránt fenségedet s Erdély karait és -rendeit királyi védelmemről mind addig biztosítom, míg az irántami jó -akaratban megmaradnak; s e jó egyetértés fentartására a fentisztelt báró -Kopp és tisztelendő Kászonyi uraimékra bíztam az összeköttetést. Többire -nézve jó egészséget és minden szerencsét kivánok fenségednek stb.» - - -Cserei félve tekintgetett ajtóra, ablakokra, ha nem hallgatózott-e -valaki? - -(Tehát Thököli eltávozta óta sok dolog megváltozott, a miről nem is -álmodott senki!) - -Most lássuk a másik levelet. - -Csereinek még csak most kezdett izzadni az üstöke, midőn a felszakított -levél alatt a fővezér aláirását megismeré, ki Nándorról irt a -fejedelemnek ily szókkal: - -«Legdicsőbb fejedelem!» - -«Őszinte szeretettel teljes üdvözletünk után, jelentjük te neked -barátságosan kedveltünknek, miszerint a hitetlen ellenség a mi urunknak, -a leghatalmasabb szultánnak várát, Nyitrát, megszállván, az ott -berekesztett vitézek segélyére hadseregünk egy részét megindítottuk. -Melyre nézve szükséges, hogy ti is egész haderővel s az illető hadi -készülettel minden időhaladék nélkül siessetek, észszel és erővel a mi -hadainkhoz csatlakozván, az ellenség törekvéseinek szemközt menendők. -Hiszszük, miként ti Isten kedvezése mellett a hatalmas szultánnak -hasznos szolgálatokat fogtok tenni s eként részesülendtek az ő kegyében -és bőkezűségében. Mi pedig az ünnepek bevégeztével, melyek után -bőjtjeinket szoktuk teljesíteni, követni fogjuk az előreküldött hadakat -megszámlálhatatlan seregeinkkel, azalatt ti férfiasan feküdjetek neki a -dolognak, s hűségeteket teljes hadi tettek által tegyétek ragyogóbbá. -Béke azokkal, a kik Istennek engedelmeskednek stb.» - - -A szegény Csereit, mire végig olvasta a levelet, jobban lelte a hideg, -mint az urát. Nyugtalanul leste a tanácsúr arczát, de a mi annak -vonásaiban látszott, az csak testi fájdalom volt, nem lelki -szorongattatás. - -A vér arczába volt tolulva, halántékaiban láthatólag lüktettek az erek. - -– Eredj fiam, szólt alig érthető hangon, hozz egy pohár vizet, tégy bele -két késhegynyi rheumot, s add innom. - -Cserei azt hivé, hogy beteg főnöke nem is figyelt a levél tartalmára a -visszatérő láz miatt s néhány percz alatt elkészítve a rhebarbarás -vizet, oda adta neki inni, mire Teleki takarója alá bújt. Attól azonban -semmivel sem lett jobban, a láz kitörte, hogy szinte reszketett bele. -Cserei futni akart orvosért. - -– Hová indulsz? kérdé Teleki. Hozz tintát és pergament, és irj. - -Az apród bámulva teljesíté a parancsot. - -– Huzd ide a gömbölyű asztalt s ülj mellé. Ird, a mit mondok. - -Az ifju kezében reszketett az irónád, melyet zavarában tinta helyett a -porzóba mártogatott. - -Teleki szaggatott szóval mondatolt, a hogy a láz engedé. - -«Méltóságos fővezér! Nekem legkedvesebb uram!» - -«Miszerint a hatalmas szultán ellenségei ellen, kik Nyitra várát -ostromolják, a már megindult hadakkal egyesülni törekedjünk, azt -méltóságodnak hozzánk küldött leveléből megértettük, melyet is ez -országnak bárha kevesecske hadi maradványaival teljesíteni a -legpontosabban készek volnánk, ha-ne-ha e nem eléggé meleg tartományban -mindennemű takarmánynak, szénának, úgy mint abraknak hiányával nem -volnánk, melynek mihelyt bővében leszünk, méltóságod rendeletének készen -fogunk engedelmeskedni. Ezenkivül híre kezd terjedezni, mintha -Erdélyország határain ellenséges hadsereg kezdene mutatkozni, mely -törekvés ámbátor nem titok, mégis ha valósulni fog, szükséges leend, -hogy teljes erőnkkel és feszült vigyázással kisérjük. Annak idejében -tudósítni fogjuk kegyelmedet, kit addig is Isten kegyelmébe ajánlunk -stb.»[4] - - -Cserei felsóhajtott, magában gondolván, hogy hát ha azt felelik, hogy -lesz ott zab is, széna is? - -De Teleki jobban tudta, hogy a tavalyi rosz termés és vizáradások miatt -a török sereg is nagy szükséget szenved széna dolgában s ugyanaz, a mi -nála ok a késedelemre, ok amannál a sietségre. (Im ebből láthatjuk, mint -épülnek a világesemények holmi szénaboglyákon is!) - -– A második levelet czimezd méltóságos báró Mendingi Kopp és -főtisztelendő Kászonyi Ákos uraiméknak, a szathmári várőrség -főparancsnokainak; folytatá Teleki s tovább mondatolt Cserei tolla alá, -az időszakok csendje alatt hallható levén fáradt nyögése, mit a gyötrő -láz sajtolt ki kebléből. - -«Örömmel értesültünk kegyelmetek czéljáról, miszerint hitünk -ellenségeinek egyik bejáró kapuját, melyen át szüntelen készen állhat -megrontásunkra, iparkodnak elfoglalni: segítse kegyelmeteket e -szándékukban az irgalmas Isten! Ha ez alkalommal kegyelmetek egyuttal -Erdély ellen is ráérnek látszólagos fegyverzajt intézni, hogy ez által a -törököktől kivánt hadjáratbóli elmaradásra okszerű mentségünk lenne,[5] -nekünk nagy könnyebbséget szereznének általa: egyébiránt is, ha bár -kényteleníttetnénk is hitünk ellenségei mellett a keresztyénség ellen -hadsereget szolgáltatni, biztosítjuk kegyelmeteket, hogy annak csak neve -lesz hadsereg. Egyébiránt Isten oltalmába ajánljuk kegyelmességteket -stb. - -P. S. Ezen levelünk vivőjét használhatják kegyelmetek postának s más -affélének.» - - -Cserei bámulva kezde nézni urára, kiben a lelki izgatottság győzni -látszott a test lázas állapotján. - -– Fogj egy harmadik levelet. Czimezd méltóságos Ebéni László uramnak, -Kolozsvár városa helyettes kormányzójának. - -«Sietünk kegyelmeddel tudatni, miszerint a szathmári várőrség vezére -részéről oly előkészületek tétetnek, melyek gyanítani engedik, hogy -általa beütés terveztetik Erdélybe. Lehet ugyan, hogy ez nem egyéb merő -ostentatiónál, de mégis jó lesz kegyelmednek fegyvereseit a végett -készen tartani, ha netalán eszébe juthatna vak lármánál egyebet is -intézni ellenünk. Mi addig is felfüggesztjük a hadaknak Magyarországba -kiindítását, nehogy míg mi egyfelől támadunk, addig másfelől Erdélyt -védetlen hagyjuk. Még egyszer tanácsoljuk kegyelmednek a legfigyelmesebb -felvigyázást stb.» - - -Cserei az utolsó szót leirván, egész megnyugvással veré ki a nádjából a -tintát. - -– Most fogd e leveleket s vigyed át a fejedelemhez, hogy írja alá. - -– Hátha pofon üt, hogy kegyelmedet dictálni hagytam? monda az apród -megijedve. - -– Ne törődjél vele, fiam. Elszenvedheted a hazáért. Engem is megvertek -elégszer, míg gyermek voltam, mégis megnőttem. Ezzel befelé fordult és -magára voná takaróját. - -* * * - -Cserei szerencséjére a fejedelem-asszony szobáiban találta Apafit s így -kikerülte a pofont, a levelek aláirattak s rögtön szétküldettek minden -irányban s a lehető legrövidebb idő alatt kéznél volt mind a három. Hogy -mi siker követte őket, azt majd meglátjuk. - -A Kiuprili káromkodott, midőn a magáét elolvasta s esküdött erősen, hogy -ha nincs abrak Erdélyben, majd megabrakolja ő uraim ő kegyelmeiket! - -Báró Kopp és Kászonyi összemosolyogtak a nekik irt levélre; a kormányzó -szakállába mormogta: «én nem bánom, csak te ne bánd.» - -Ebéni uram pedig elolvasva a maga levelét, eltette szépen ad acta, -boszúsan mormogván: «ha én minden kószahírre, vak lármára és -azt-mondjákra fegyverbe akarnám állítani a népet, akár egyebet sem -tennék, mint egész nap üttetném a dobot. Látszik, hogy egyéb dolga sem -volt Telekinek, mint untában nekem irdogálni.» - - - - -A NAGYVÁRADI NAP. - -Hogy a láthatár tisztán álljon előttünk, szükségesnek találjuk -elmondani, miszerint ezen időben két nevezetes pont vala Magyarországon -Erdély közelében: Nagyvárad és Szathmár-Németi, melyeket úgy szólván -Erdély kapuinak lehete nevezni; – jó menedék, ha kulcsaik az ország -kezében voltak, de annál nagyobb veszedelem, ha idegen kéz rendelkezett -velök. - -Ez idő szerint Szathmárt német sereg tartja megszállva, Nagyváradot a -török, s amannak sisaktaréjai ép oly fenyegetőleg tekintgetnek be az -ország határán, mint ennek félholdjai. - -Azon helységek és puszták lakói, kik e két vár közé szorultak, soha sem -tudhatják, melyik úton várják az ellenséget? mert oly felfordult -világban, mint az akkori, minden fegyveres ember ellenség, akár kurucz, -akár labancz, akár török, a ki elől rejteni kell buzát, marhát és szép -feleséget, s a barátság éppen annyiba kerül velök, mint az -ellenségeskedés, sőt néha két annyiba; mert ha Szathmártt megtudják, -hogy valaki szép szerével szénát és gabonát engedett elvinni a váradi -portyázóknak, a nélkül, hogy a fejét elébb beverette volna, másnap -büntetésül ők látogatják meg, s viszont, ha a török megtudja, miszerint -valamely úri háznál szivesen fogadták a szathmáriakat, sőt tán a ház -kisasszonya még beszélgetett is valamelyik tiszttel: csak azt várja, -hogy azok odább menjenek, azonnal rajta üt az úri lakra s felgyújtja -azt: hogy alatta szathmári tisztek többet ne hálhassanak; a házi -kisasszonyt pedig elviszi háremébe: hogy szathmári tisztekkel többet ne -beszélhessen. - -Végezetül maradt még egy harmadik ellenség. És ez az ecsedi láptól az -alibunári mocsárig lakozó minden nemzetbeli betyárok és rablók -számbavehetetlen gyülevésze, kik aztán az okot sem keresik, a miért -valakinek a gulyáit elhajtsák s házait is feltörjék; s kik közül néha -egy-egy bátrabb és szerencsésebb legényt felkap a hír: merényleteket -beszélvén felőle, mik a hihetetlenséggel határosak, s a kit azután a -betyárok mintegy vezérökül, tekintélyül tartanak, bárha soha nem látták -is. - -Ezen években valami Kökényesdi Feri a hírre kapott haramjafőnök, kiről -minden faluban, minden pusztán tudtak valami hallatlant, valami -csodálatost, valami rendkivülit mesélni: a tizenhét zászlóalja -zsiványról, kik egy szavára készen voltak a leghihetetlenebb -merényletekre, elsánczolt földvárairól a bélaborai, az alibunári -mocsárokban, miket semmi halandó ellenséges szándékkal meg nem -közelíthetett, s a hol ha körülfogták volna is, itéletnapig elélhetett -öt-hat ezred magával, – a kunsági buczkák között elrejtett kincses -tárházairól, mikre maga is csak lova szaglása után tud rátalálni, és egy -jó paripáról, mely egy itatással fut el a Tiszától a Dunáig s kétezer -lépésről megérzi az ellenséget, s nyerít, ha az ura alszik, vagy -szeretőjével a kocsmában dőzsöl; óriási erejéről, hogy tíz pandúrral egy -maga megbirkózik, és sem kard, sem golyó nem járja, s valahányszor -üldözésére mennek, tengert áraszt maga és kergetői közé, hogy azok -kénytelenek visszafordulni. - -A ki azonban e mondák után akarna magának e rablóvezérről fogalmat -szerezni, az meglehet, hogy igen regényes, de nagyon valótlan alakját -látná annak maga előtt. - -Kökényesdi uram se nem óriás, ki az embereket gúzsnak facsarja, se nem -bűvész, ki üldözőinek szemefényét veszti, – legfeljebb is némi cseh -pandurok nézhették az utána keletkezett délibábot hullámzó tengernek: – -ő egy jámbor tekintetű, alacsony, szikár alakú hódmező-vásárhelyi -polgár, kinek ott helyben öt háza és két tanyája van, miktől ő -becsületesen fizeti a porcziót s magának vannak gulyái és ménesei, de a -miket ő darabról-darabra be tud bizonyítani, hol és mikor és kitől -vette? Azok közt egy darab sincs lopott. - -És mégis mindenki jól tudja felőle, hogy házai, gulyái, ménesei mind nem -Isten hirével szereztettek és senki sem vonja kétségbe, hogy az -elhírhedt harámbasa, kiről az ország minden szélében annyit beszélnek, -senki sem más, mint ő. - -De ki birná ezt rá bizonyítani? - -Látta-e őt valaki valaha rabolni? - -Ismertek-e rá valaha rablások, feltörések, gyújtogatások alkalmával? - -Nem mentette-e ki magát mindenkor a legfényesebben, ha vádoltatott? - -Mikor híre volt, hogy Kökényesdi Mármaros vármegyét végig rabolta, nem -bizonyította-e be öt-hat élő tanú által, hogy ő ugyanakkor odahaza -tanyáján szántott, vetett? s lehetett-e a birónak nagyon kutatni, ha -vajjon hitelesek-e az előállított tanúk? - -Hallotta-e valaki, hogy valaha Vásárhely határában loptak volna az ő -nevében, vagy adtak volna el vásárhelyi szabadságon általa lopott -jószágot? - -A kik őt Vásárhelyen felkeresték, egy tisztességes, jámbor gazda embert -találtak benne, a ki maga hányta a szénáját, hogy csak úgy izzadt bele a -tenyere; a kiket pedig Kökényesdi maga keresett fel, távol az ország -tulsó szélében, azok nem látták az ő arczát soha; utána menni pedig, -hogy őt üldözzék, nagyon fáradságos munka lett volna. Legény legyen az, -a ki neki nyomába hág, ha egyszer lován ülve a puszták végtelenjének -veszi az utat, a kinek szive vissza ne döbbenjen, ha őt a tekervényes -homokbuczkák s a járatlan ingoványokba követni akarja! s végtére, ha -két-három vármegye egyesül is, hogy őt kifogja, engedi magát hajtani a -negyedik vármegye határáig s mikor azon átugratott, akkor elkezd -lassacskán ballagni s üldözői szeme láttára legelni ereszti lovát s maga -lefekszik mellé a bundájára; – az ott már török határ, s jól tudja, hogy -Lippán túl nem mernek üldözői jőni, mert ott már a temesvári basa -parancsol. - -Sőt az is gyakran megesik, hogy ha vagy egyik, vagy másik párt nem bír -ellenfeleivel, odaizen a buczkák közé, a hol mindig talál valakit, a ki -magát Kökényesdinek nevezi, nem egyet, nem is kettőt, s előadván neki a -maga ügyét, ráuszítja ellenfele vármegyéire s Kökényesdi uraimék az -ilyen dolgokban nem igen scrupulosusok; ha a német fizet, megrabolják a -törököt, ha a török fizet, megrabolják a németet; – mikor pedig azt -mondom: «törököt vagy németet», érteni kell alatta azokat a magyar és -oláh falvakat, mik a német vagy a török hatóság alá tartoznak. - -Azonban, hogy a történet folyamára térjünk, vala ez időben a szathmári -várőrség között egy Rákóczy László nevezetű százados. A Rákóczy-család -tudniillik Zrínyi Ilona férjének pápistává létele után nagyobbára -odafenn Bécsben neveltetvén, közülök egynémelyek a császári armádiában -foglalának tiszti hivatalokat, s azon helyeken velök született -vitézségök miatt igen kedveltek valának. Így lett Rákóczy László is -muskétások századosa, s hogy századja nagyobb részt magyar legényekből -állott, azon éppen úgy nem kell csodálkozni, mint hogy az erdélyi -fejedelem német ezredeket tartott, még pedig legfontosabb váraiban, -Kolozsvárott, a fővárosban, Székelyhidán és maga mellett, a merre járt. - -Történt, hogy ezen Rákóczy László, ki igen formás, jó termetű, de -hallgatag és jószivű legény vala, beleszerete Rékason lakó Rhédey -Ádámnak Krisztina nevű hajadon leányába, s miután a leány apja -beleegyezett, hogy azt elvehesse, gyakorta lejárt hozzá Szathmárból, – -már mint menyasszonyához, – több tiszttársával együtt s mint magától -értetődik: ott a háznép által mind ő, mind társai mindig -vendégszeretettel lőnek fogadva. - -Fülébe megy ez a nagyváradi basának, hogy egy rékasi földesúr német -katonatiszthez akarja adni a leányát, még tán azt is megsúgták neki, -hogy a leány igen szép és kellemetes. Nosza lelopódzik egy éjszaka Haly -basa a maga spahijaival Nagyváradból s meglepvén a rékasiakat, ott -Rhédey Ádám házát felgyújtja, prédára ereszti, magát megvereti -korbácscsal s kikötteti a kútkámvához, leányát pedig az ijedtségtől -félholtan, maga mellé vetve a nyeregbe, az égő falu világánál -visszanyargal Nagyváradra. - -Rákóczy László, ki másnap menyegzőre és vigalomra jött, torra és -pusztulásra érkezék, elbujt cselédek, kik sövények mellől, honnan bújtak -elő, mondák el neki, hogy mi történt az éjszaka? s hogy Haly basa -elrabolta menyasszonyát. - -A vőlegény különben is szótalan volt, de meg magyar embernek nem is -szokása sokat beszélni, mikor valami nagyon bántja: egy szót sem szólt -társainak, hanem visszament a kormányzóhoz, s arra kérte, hogy engedje -őt a maga századjával elmenni Nagyvárad ellen. - -A tábornok látva, hogy arról le nem beszélheti: a fiú, ha máskép nem, -egy maga kész a törökségnek neki rontani; komolyan vevé a dolgot, -megigérve, hogy nemcsak a maga századját, de az egész várőrséget kezére -adja, csak hogy ő meg iparkodjék a környékbeli nemességet rábirni, hogy -mellette fölkeljenek a váradi török ellen. - -Azoknak pedig csak egy szót kellett szólni, hogy mindnyájan fegyvert -fogjanak, mert alig volt egy, kit meg ne raboltak, meg ne vertek, vagy -legalább meg ne csúfoltak volna. Számtalannak megölték valami rokonát, -vagy elrablák nővéreit, s csak azt kellett látniok, miszerint -tekintélyesebb rendes haderő készül a török ellen, hogy rögtön -csatlakozzanak hozzá. - -Ez volt azon tervezett vállalat, melyről Teleki báró Koppnak írt, előre -tudósítva levén felőle, s mely okot adott neki a magyarországi -hadjáratból elmaradni, úgy viselhetvén magát a török szeme előtt, mint a -ki veszélyben forgó szövetségesét, a váradi basát, segíteni szándékozik, -s az onnan fenyegető veszély ellen védi az országot; egyúttal azonban -arra is gondja volt a bölcs tanácsos úrnak, hogy ha netalán báró Koppnak -eszébe jutna, azt, a mit ő csak tréfa és látszat fejében kért, oly -formán teljesíteni, hogy valósággal ráüssön Erdélyre, azon esetre a -torkában fekvő Kolozsvár is el legyen készülve a tréfát a maga korlátai -közé visszautasítani; e végett írt tehát Ebéni uramnak. - -Hogy Ebéni uram mily bölcsen veté félre e levelet, azt már láttuk, míg a -szathmáriak, megértve, hogy Telekinek jól esnék, ha egy kicsinyt -ráijesztenének, meg sem engedék pihenni magister Szénásit, hanem menten -elküldék Kökényesdi uram fölkeresésére. - -* * * - -A török egyszer elfoglalván Nagyváradot, abban annyira megfészkelte -magát, mintha igazolni akarná a muzulmán traditiót, hogy soha el ne -hagyjon egy várost, melyet elfoglalt, önkényt, és fel ne adja azon -helyet, hová templomot épített;[6] nem is igen sűrűen emlékezik a -történetirás olyan esetekre, hogy török capitulatio útján engedett volna -át valami várat, ha csak erővel el nem vették tőle. - -1660-tól fogva, midőn Haly basa e várat elfoglalá, a közte és az ó-város -közti téren egy egész új török város keletkezett, bekerítve erős -palánkokkal, miken át csak szűk kapukon volt bejárás. Ez új várost merő -török kalmárok lakták, kik vásárt ütöttek a várőrség által rabolt -portékákkal, s egész Bagdadig le kereskedtek a Haly basa spahijai által -szépen összegyűjtögetett marhákkal és rabszolgákkal. Már akkoriban -Magyarországon nem igen volt mit rabolni mást, mint gulyákat és -rabszolgákat; hanem hisz a szép, deli termetű hajadonokat, s az izmos, -munkára termett legényeket folyvást a legkelendőbb árúczikknek lehete -tartani, miket a váradi portyázók potom pénzért vesztegettek az erzerumi -kalmároknak s ezek viszont méregdrágán adhatták el nekik kivülről hozott -kelméiket és füstölőiket. - -Így lett évről-évre nevezetesebb vásártere a török szatócs-világnak a -váradi Váralja, egyik faház a másik hátára épült, keresztbe, hosszába, -kinek hogy eszébe jutott; úgy hogy utoljára utcza is alig maradt benne, -hanem az emberek szomszédjaik házain keresztül jártak a magukéba: szóval -az egész egy török csiflik alakját vette magára, a hol czifraság és -ragyogvány fedezte a szennyet, a fából össze-vissza tákolt épületek -beterítve pompás keleti kelmékkel, az utczákon esztendős szemét és -gazdátlan kutyák csordái, s ha a szűk sikátorokban két teve -összetalálkozott, ki nem kerülhette egymást. - -Az összegyűjtögetett gulyákat nem volt elégséges e kerített város -elfogadni; a gazdáik is alig fértek benne; hanem e czélra volt a Pecze -partján egy körülárkolt nagy térség, a hol lovas baskirok őrzötték -hosszú dárdákkal a csordákat s ugyancsak nyitva kellett tartaniok a -szemeiket, ha azt nem akarták, hogy Kökényesdi minden éjszaka -megtizedelje, kinek ravaszsága nevezetesebb volt az egyiptomi Aliénál, -ki képes volt vásár előtt két héttel eladni német tiszteknek Haly -basának lakat alá zárt paripáit, s ha nagyon vigyázott a lovász, nem -csak a lovat, hanem őt magát is ellopta. - -A sok eset közül csak egy párt említek meg. Egy napon megjelen -Kökényesdi kifordított bundában, kerek pörge kalappal a fején, kezében -nagy furkós bottal az árokhányáson túl, melyen belül egy hosszú süvegű -kurd őrizte Haly basa legkedvesebb Shebdiz nevű paripáját. - -– Ejnye, de szép paripád van! szól a csikós a kurd legénynek. - -– Szép ám, de nem ebfogra való. - -– Bizony pedig ellopom én azt az éjjel. - -A kurd gondolta magában: «hiszen én is ott leszek» s azzal felült a lóra -és kezébe fogta a harmadfél öles dárdát. «Már most gyere, ha ló kell.» - -– Hiszen nem mindjárt lopom el, ne busulj, biztatá Kökényesdi; ráérek -vele reggelig s azzal leült az árokpartra; belehuzta magát a bundájába s -megtámasztá az állát a nagy botnak. - -A kurd csak nézett rá. El nem merte róla venni a szemeit, alig mert -pillantani, attól tartva, hogy azalatt a csikós valami babonát követ el. - -De az meg sem mozdult helyéből, fejébe huzta a kalapját s nézett alóla -farkasszemet a kurddal. - -Ezalatt beesteledett; a kurdnak majd kiugrottak már a szemei, a hogy a -sötétben Kökényesdi alakját nézte. Végre megunta a dolgot. - -– Hallod-e, eredj el már! - -Kökényesdi nem felelt rá. - -A kurd ujra várt és nézett. Már a világ is forgott vele, s a szemei kék -és zöld karikákat hánytak. - -– Elmenj, ha mondom; mert ha széles nem volna az árok, átugranék hozzád -s keresztül vernélek a dárdámmal. - -A bunda meg sem mocczant. - -A kurd erre dühbe jött, leszállt a lóról, fogta a dárdát s lemászva az -árokba, beledöfte nagy mérgesen a kopját az előtte ülő alakba. - -S ime mily nagy vala megütődése, midőn tapasztalá, hogy a mit ő a -sötétben embernek nézett, nem egyéb egy leszúrt botnál, melyre bunda és -kalap van akasztva! Míg ő Kökényesdit nézte, az csaknem szeme láttára -kibujt a bunda alól s elrejtezett az árokba. - -A kurd még fel sem ocsudott bámulatából, midőn ostorpattanást hall a -háta mögött, s már akkor Kökényesdi, Haly basa Shebdiz paripáján ülve, -ugrat a feje fölött keresztül az árkon, visszakiáltva rá: - -– Nem széles ennek a lónak az árok, fiam! - -Másszor megkerítették a rablót a macedon szarácsiak, elzárva mindenütt -előle az utat, mikor ott aludt valamelyik pusztai csárdában. Ő hirtelen -lóra kapott, de akármerre nyargalt, mindenünnen tíz-húsz agyarkodó török -iramodott vele szemközt; a határ közepén volt egy nagy széles tó, -utoljára annak neki szorították. Kökényesdi bele ugratott a tóba; erre a -lovasok körülfogták a tavat, hogy a csikósnak sehova sem lehetett belőle -menekülnie. A tó szerencséjére nem volt mély, úgy hogy paripája könnyen -meglábolhatá. A szorongattatás e pillanatában, midőn a törökség -csatárlánczra oszolva fogta körül, egyszerre kiszemeli magának a csikós -üldözői főnökét, egy kövér, potrohos csauszt s egyenesen neki vágtat ki -a vízből, megcsóválva feje fölött hosszú pányváját s elordítja magát: - -– Meghalsz ma pogány, ha száz lelked van is! - -A csausz megboszankodott, hogy éppen őt választá ki a betyár s rákiálta: - -– Ne én rám jőjj kutya, hanem amarra menj! - -Többet aztán nem is mondott, hanem bölcsen kitért az útból, mielőtt a -többiek oda kerülhettek volna, helyet adott a csikósnak, ki mint a -szélvész nyargalt a támadt résen keresztül, neki a pusztának! Mehettek -aztán utána! - -* * * - -Magister Szénási olyan emberektől, kik már Kökényesdit ismerték, útba -igazíttatván, elérkezék Demecserbe, a hol akkoriban a hires harámbasa -leginkább tanyázott, s eléje vezettetvén magát, elmondá, hogy őt a -szathmári urak küldék hozzá a végett, hogy a török elleni hadjárásukban -szálljon segítségükre. - -Kökényesdi egy boglyának vetve a hátát, nézte éles szemekkel a -magistert, ki fel sem mert rá tekinteni s mikor elvégezte beszédjét, -rárivalt: - -– Kend hazudik! kend kém! – kendnek a pofája nekem nem tetszik! kendet -én felakasztatom… - -Szénási, ki nem volt a harámbasa sajátságaival ismeretes, majd -összerogyott ijedtében, mire Kökényesdi felmosolyodva mondá: - -– No ne reszkessen kend, hiszen nem eszem meg, hanem megmondja az -urának, a ki ide küldte, hogy máskor ne kendet küldje hozzám, mert az -ilyen ábrázatnak, mint a kendé, még ha igazat mond, sem hiszek. Aztán -azt is mondja meg az urának, hogy ha velem akar beszélni, jőjön maga, én -nem szeretek olyan beszéd után indulni, a mit eb mond kutyának, kutya a -farkának. Könnyen rám akadhat. Menjen el Püspök-Ladányba, ott szóljon be -a legutolsó házhoz jobbra s kérdje meg a gazdától, hogy merre van a -barátfai vendégfogadó: az majd útba igazítja; most Isten hirével, -pusztuljon kend, és hátra ne nézzen, míg haza nem ér. - -A magister úgy cselekvék s haza érve, elmondá az uraknak az izenetet, -mire azok rögtön útnak ereszték a kormányzó részéről Raining -főszállásmestert, a magyarságból Topay Jánost, a báródsági nemesség -hadnagyát, és magát Rákóczy Lászlót. - -Az urak szerencsésen értek Püspök-Ladányba, a hol be kellett várniok a -biró házánál, míg beesteledik, ámbár Raining jobb szeretett volna nappal -találkozni Kökényesdivel s Rákóczy is égett, minél előbb áteshetni ez -előzményen. - -Ez idő alatt Raining meg nem állhatá, hogy a birótól meg ne kérdezze, -messzire van-e még a barátfai vendégfogadó? - -A biró megcsóválta a fejét, azt állítván, hogy nincs ezen a vidéken -olyan nevű csárda, nem is volt. - -A szállásmester azt gondolá, hogy a biró tán idegen e tájon; s még két -vagy három öreg embert megszólított e kérdéssel, de mind azt válaszolták -rá: hogy ha még volna is barátfai puszta, de vendégfogadó nem lehet -rajta; sőt ha volna is rajta vendégfogadó, de maga a barátfai puszta nem -létezik. - -– No, ha az utolsó háznál se tudnak felőle, akkor visszafordulhatunk, -mondá magában Raining, midőn besötétedvén, megszólíták a gazdát, ki az -ajtóban nyugodtan üldögélt: - -– Adjon Isten földi! – Merre van a barátfai vendégfogadó? - -Az ember elébb végig mustrálta a kérdezőket, azután mondá csak: fogadj -Isten. Arra ni! – S intett fejével a bizonytalan irányba. - -– Oda akarnánk menni, nem mutatná meg kend az utat? szólt Topay. - -Az ember megfogta a kérdezőt s a kezével egy távolban égő pásztortűzre -mutatott. - -– Ott világít az ablaka, ni. - -– Melyik út vezet arra? - -– Erre közelebb, arra hamarább. - -– Mit tesz az? - -– Hát a ki arra megy, könnyen eltévedhet, a ki erre indul, belefulhat a -mocsárba. - -– Vezessen kend bennünket odáig; szólt közbe Rákóczy, egy aranyat nyomva -az ember markába. - -Az megnézte, megforgatta a tenyerébe tett aranyat s visszaadá Rákóczynak -azon kérelemmel, hogy adjon neki helyette rézpénzt. Fel sem tehette, -hogy valaki aranyat ajándékozzon, a mi nem hamis. - -Ez megtörténvén, szépen elvezeté az urakat a mocsáron keresztül, előttük -gázolván övig felgyürkőzve, rejtett helyeken át, hol vizi szárnyasok -ülnek fészkeiken, s midőn kibukkantak a sűrű nádberekből, néhány száz -lépésnyire maguk előtt látták égni a nádból rakott tüzet, mely -megvilágítá egy mögötte álló lovas alakját. - -Vezetőjük itt elmaradt s a három férfi egyedül lovagolt a tűz felé, mely -azon perczben, hogy közelebb értek, egyszerre kialudt, mintha vizes -nádkévéket vetettek volna rá. - -Topay köszönt a lovasnak, az megemelé kalapját szótlanul s közelebb -léptetett. - -– Kegyelmetek harmad magukkal jönnek, szólt óvakodva. Hanem azért se -baj! folytatá felvagdalva hetykén a szavak végeit, nekem mindegy volna, -ha még tíz annyian volnának is, mert mindegyik nyeregkápámban van egy -pisztoly, a melyikkel tizenhat golyót lehet kilőni egymásután, s minden -golyóban mágnes van, hogy ha oda nem czélozok is, beletalál az emberbe. - -– Jól van jól, Kökényesdi uram, szólt Topay, mi nem azért jöttünk, hogy -kegyelmed mágneses golyóbisokkal lövöldözzön belénk; hanem hogy -kegyelmedet egy derék tettre felszólítsuk, mely a vad pogány ellenség -megtörésére van czélozva. - -– Oh uram, teszem én azt kegyelmetek nélkül is; van a babocsai puszta -várban egy száztíz öles kút, az mind tele van már török koponyákkal s -addig meg nem nyugszom, míg a tetejébe egy éppen olyan magas tornyot nem -rakok hasonló szerekből. - -– Elhiszem. De dicsőség is jutna. - -– Van én nekem dicsőségem is már elég. Ismernek engem a külső -országokban is. A franczia király régen kinevezett volna főcolonellusnak -egy pányvavető regementhez, csak egy szavamba kerülne; – s a minap, hogy -meghallotta az anglus király, mint furtam ki a tiszai munitiós hajók -fenekeit, megkinált nagy tisztséggel, hogy állítsak egy buvárregementet, -a ki a víz alatt pusztítson. Gyerekség már ez nekem mind. - -– Tudom, Kökényesdi uram. De lesz ám itt préda is elég. - -– Mit nekem a préda. Ha akarom, akár aranyban fürödjem s igaz gyöngyön -háljak. - -– S valóban oly sok kincse volna kegyelmednek? szólt közbe Raining -kiváncsivá téve. - -– Hogy volna-e? szólt Kökényesdi, megsejtve, hogy emberére talált. Csak -a Szilicze-barlangi tárházat kellene látni; oly magasan van ott -arany-ezüst felhalmozva, mint egy asztag! hát még a halasi buczkákba -elásott rakhely, a hol semmi nincs egyéb, mint csupádon csupa drágakő, -gyémánt, rubint, kárbunkulus és igaz gyöngy; magam sem tudom, hány -zsákkal! - -– S nem rabolják el azt kegyelmedtől? - -– Nem lehet! úgy el van annak dugva a nyilása, hogy rá nem akad ember, -még magam sem tudnám megmondani, ha kerékbe törnének is, mert a futó -homok azonnal befujja. Csupán egy élő állat talál rá, mikor kell, s az a -lovam. Ez pedig el nem árulja, mert ha más ül reá, egy tappot sem megy -tovább. - -– S hogy jutott kend e rémítő kincsek birtokába? kérdé Raining -elbámulva. - -– Hát az Isten adta, felelt halkan Kökényesdi, vállát s szemöldökét -felrántva. - -– Az Isten adta? kérdé a német úr értetlenül. - -– Hát biz az Isten adta, folytatá, felcsapva a hangját a csikós. Hát -mikor az én demecseri legelőm mellé odahajt a szél egy uszó lápot s -szépen megnő rajta a fű, s mikor már megnőtt, akkor megint elfujja a -szél a tulsó partra: – ott is azt mondják az emberek, azt nekik az Isten -adta s neki esnek, lekaszálják, boglyát raknak belőle. Éjszaka aztán -neki jön egy másik szél s megint áthajtja hozzám a lápot, és én elhordom -róla szépen a boglyát. Hát azt nekem nem az Isten adta? - -– Bölcsen van barátom, szólt Topay. Ezek mind igen épületes dolgok; -hanem szóljunk rövideden a felől: mennyiért jönnél te velünk a -nagyváradi török ellen? – nem számítva a prédát, a mi bizonyosan nagyon -sokra fog menni. - -– Hát biz azt nem oly könnyű megmondani. Mert – hát – ha én azt a -tizenhét zászlóalja legénységet össze akarom gyűjteni: ahhoz költség -kell, azokat tartanom, fizetnem szükség s több a féle. - -– S kegyelmednek tizenhét zászlóalja volna? kérdé csodálkozva Raining. -Hol tartja őket? annyi embert? - -– Hol tartom? jó uram. – Hát szanaszét – az országban! Hány elpusztult -vár, hány barlang van a Bükkben, a Bakonyban, a Rézen, meg mindenfelé? -ott Bodókvár! Babocsavár! Leányvár! Földvár! Jákóvár! Adorjánvár! -Csekevár! Hajnácskő! Vaskő! Kékkő! Bélkő! Oroszlánkő! Borostyánkő! s más -egyéb puszta vár! mind nincsenek azok elpusztulva, van ott ágyú is elég. -Hát még a sok barlang? ott Abaliget! ott Baradla! ott Szemiluka! ott -Balikaluka! hát a sok tiszai, mocsári szigetek! a lápok! a buczkák! az -erdőségek! mind jó menedékei azok a szegény legénynek. - -– De hát így megoszolva könnyen kiirthatják kegyelmeteket. - -– Könnyen-e? Nem kell azt hinni. Tiz ember kell egyikünkre! -Emlékezhetnek rá kegyelmetek, mikor egy hadnagyom huszad magával védte -magát az abaligeti barlang előtt; s mikor aztán elfoglalták a bejárást, -kétszáz ember rohant a barlangba s a mint husz lépésnyire értek -hozzájuk, ruppsz! leszakadt alattuk a dobogó! mind ott vesztek. Most is -ott látni a csontjaikat. Hát mikor a musztongai mocsár mellett kétezer -lovas rohant ellenünk, mi bevettük magunkat egy mély völgybe, mely -fölött ember magasságnyira állt a halálos mocsári levegő, melyből egy -szippantás megöli az embert. De felül már egészséges levegő van. Én és -embereim tehát hosszu nádszálakat vettünk a szánkba, azon keresztül -szíttuk a levegőt, míg az ellenség látva, hogy semmi bajunk sincs, -hanyatt homlok rohant reánk s mind ott fuladt egy percz alatt! Hát arra -az öt halomra Atyás mellett emlékeznek-e kegyelmetek? Mink raktuk azt! -Ötszáz török jött ellenünk s mi csak öten voltunk a faluban. Egyikünknek -fel kell áldozni magát, mondók s sorsot huztunk. A melyikre a sors -esett, felöltözött parasztnak, felült egy szekérre. Arra feltettünk egy -tiz akós hordót, tele borral, de jól megmérgezve, s így beleeresztettük -a török táborba. Azok elfogták s kérdezték: mit visz? Bort, felelt az. -Nincs-e megmérgezve? Dehogy van, felelé, s hogy bebizonyítsa, maga ivott -legelébb belőle. A törökök aztán elfogyaszták a többit. Reggelre mind -halva voltak. Abból raktuk azt az öt halmot. Ilyen legények vagyunk mi. - -– Mind igen szép dolgok ezek, Kökényesdi uram, szólt közbe Topay, s mi -ezeket hírből régen tudjuk; de most azt szeretnők egyszer megérteni: -minő szép kerek sommát kivánna kegyelmed a nekünk teendő szolgálatért? - -A harámbasa meggondolta magát. - -– No, minthogy kegyelmetekkel van dolgom, ne mondják azt kegyelmetek, -hogy nagyon meg akarom taksálni, hát vegyük úgy a dolgot: hogy ha én a -magam tizenhét zászlóaljával megindulok, minden zászlóaljra kérhetek -ezer tallért; – úgy is mi jut abból egy emberre? Egy tallér; ha csak -ezer embert számítunk is egy zászlóaljra. Nekem semmi egyéb hasznom -rajta, mint azoknak a megmaradt díja, a kik oda vesznek. Hát ilyenformán -tenne az egész kerek sommában tizenhétezer tallért. - -– Nem úgy lesz az, Kökényesdi uram. Kár lenne kegyelmednek annyi szép -embert ide fárasztani, hanem tegyen úgy, hogy hozzon el minden -zászlóaljból csak száz embert, a többi maradjon otthon, ki Hajnácskőn, -ki Baradlán. Ekkor aztán kap kegyelmed tőlünk kész pénzben ezer hétszáz -rénes forintot. - -– Tyüj! pattant fel a rabló. Hát kinek néz engemet kegyelmed? Azt -gondolja tán: czigány vajdával van dolga, vagy oláh latrokkal? kiket -rézpénzzel fizetnek. A lovamat sem nyergelem fel annyi pénzért, inkább -egyet alszom addig. - -– Hiszen kegyelmednek annyi a kincse különben is; szólt közbe naivul -Raining. - -– Ejh, ahoz nem szabad nyulni, viszonzá boszusan a rabló. - -– Miért nem? tudakozódék tovább a kérdező. - -– Azért nem, mert azt nem szabad addig megkezdeni, a míg százezerszer -ezer forintra fel nem gyűlik. - -– Hát akkor mit csinálnak vele? - -– Akkor megveszünk a tatár királytól egy puszta országot, a hol jó -legelő van, s oda kimegyünk az embereimmel s csinálunk magunk egy -birodalmat. Veszünk szép asszonyokat a törököktől mindegyikünknek s -magunk urai leszünk. - -– No ez az ezer hétszáz forint is mindjárt jó lesz egy vármegyét -megvenni abból az országból, szólt közbe Topay nevetve, kit nagyon -mulattatott, hogy Raining milyen hivő képet csinál a rabló beszédeihez, -s azzal félretolta a német urat. Ne ezzel a derék emberrel beszéljen -kegyelmed Kökényesdi uram, ő csak velünk jött, de a pénzt mi adjuk, s mi -jól ismerjük egymást. - -– Hát miért nem mondták hamarább? szólt duzmadtan a rabló, akkor nem -beszéltem volna annyit. Hát melyikök légyen a vásáros? - -– Ez a fiatal barátunk itt; szólt Topay, Rákóczy László, ha híréből -ismeri. - -– Hogyne ismerném, eszem adta? Hisz a kezemen hordoztam, mikor kicsiny -volt; ha sötét nem volna, rá is ismertem volna mindjárt: hisz én tettem -legelőször a lóra. No minthogy ő az, hát neki megteszem. Pedig másnak -bizonynyal le nem engednék egy forintot. Tőle elfogadom az ajánlott ezer -hétszáz tallért. - -– Én ezer hétszáz forintot mondtam. - -– Én tallért hallottam! mondom kegyelmednek, hogy tallért hallottam, s -nem is megyek a herkópáternek sem alább, száradjon el kezem lábam, ha -csak meg is mozdulok kevesebbért! - -– No már úgy kénytelenek leszünk magunk fogni a vállalathoz, szólt -Topay, ugy téve, mintha indulni készülne; mert azért, hogy kegyelmednek -alkalmat szolgáltassunk egy török várost kirabolni, nem bolondultunk -meg, hogy még másfélezer tallért is fizessünk. Menjünk vissza. - -– De csak nem kivánják kegyelmetek, hogy kezem lábam elszáradjon? szólt -a rabló ingadozva. - -– No én megadom az ezer hétszáz tallért, szólt végét szakítva az alkunak -Rákóczy, mire a rabló elkapta az ifjú kezét s megrázta örvendve. - -– Hiszen tudtam én, hogy kegyelmed a legderekabb ember hármuk között. -Tehát ha mához egy hétre azt a pár forintot elküldik kegyelmetek azon -emberséges ember házához, a ki ide vezette, a másik héten ott leszek -Várad alatt mind a tizenhét zászlóaljammal. - -– De ha mi előre fizetünk, szól aggódva Raining, s kegyelmed nem talál -eljönni? - -A rabló végig mérte büszke tekintettel a kvártélymestert. - -– Hát országcsalónak néz engem kegyelmed? - -Azzal biztos hivatkozó mozdulattal vonatkozék a másik két urra. - -– Itt már jobban ismernek engem. Isten megáldja. Alhatnak kegyelmetek -bátran. - -Ezzel megfordult s elnyargalt a sötétségben. A három úr újra -visszavezetteté magát Ladányba. - -– Csodálatos ember ez a Kökényesdi; szólt Raining, még folyvást alig -térve magához bámulatából. - -– Nem kell ám azt mind elhinni, a mit elbeszél; mondá rá Topay. - -– Hogy-hogy? kérdé megütközve Raining. Hát nem volna neki összeköttetése -a franczia és angol udvarokkal? - -– Az öregapja se hallotta hirét. - -– Hát az a sok kincs, a mikről beszélt? - -– Maga se látta ő azt soha, csak azért mondta, hogy drágán tarthassa -magát kegyelmednek. - -– Hát az a sok puszta vár, a tizenhét zászlóalja zsivány s a hirneves -csaták? - -– Mind a kegyelmed épületére gondolta ő ki azokat, hogy bámuljon rajta. -A zsivány sem bolond, hogy a puszta várban lakjék, hanem benn él a -faluban, miként uri maga Kökényesdi uram, s az a tizenhét zászlóalj alig -lesz több tizenhét száz embernél. - -– Azért egyezett hát bele a tizenhétszáz tallérba oly könnyen. - -– Hiszen abból sem ad ő a legényeinek egy batkát is, hanem utasítja őket -a legális prédára. - -– Tehát a megveendő puszta ország is lelemény, sőt tán az sem igaz, hogy -Rákóczyt ő ültette volna lóra? - -– Hisz ez Bécsben nevekedett gyermeksége óta. - -Raining megcsóválta a fejét s hazáig morgott magában. - -* * * - -Egy hét mulva megküldték Kökényesdinek a kialkudott pénzt. Raining -azonban attól tartván, hogy az ember elfeledi a határidőt, nem restelte -személyesen elmenni Vásárhelyre, hogy őt tulajdon portáján felkeresse. - -Ott állt Kökényesdi uram a szérüs-kertben, s fogát piszkálta egy -szalmaszállal. - -– Jó napot gazda! köszönte be a szállásmester. - -– Ha jó, edd meg; mormogá magában Kökényesdi. - -– Nem ismer kend engemet? - -– Ismer a szélvész. - -– Hát nem emlékezik, mit igért a barátfai vendégfogadón? - -– Azt sem tudom, merre van? - -– Hát nem kapta kend az ezerhétszáz tallért? - -– Bár azt tudnám, hogy miért? - -– De ne tréfáljon, kend, mert a határidő itt van! - -– Miféle határidő? - -– Miféle határidő? Hát a mikor kendnek meg kell jelenni Várad alatt -azzal a tizenhétszáz lovassal. - -– Ha csak ezt a hat bérest fel nem ültetem erre a hat tinóra. - -– No szépen vagyunk! mondá Raining nagy boszusan visszabaktatva -Debreczenbe, s a mint ott Rákóczy szobájába belépett, azzal a szóval, -hogy: no minket szépen rászedett Kökényesdi! hát már akkor ott állt -Kökényesdi. - -– Hát kend itt van? - -– Itt ám. Hanem máskor tudja meg kegyelmed, hogy mikor én otthon vagyok, -akkor én nem vagyok otthon. - -* * * - -Pünkösd előtti péntek volt, – alkonyat után az idő, – körül a vidéken -nagy csendesség, csak a váraljai mecsettornyokból felelget egyik imám a -másiknak s a temetőkből egyik komondor a másiknak; alig lehet egymástól -megkülönböztetni, melyik üvöltött? - -A bástyákon nagy lustán jár-kel egy pár turbános őr, a palánk kapuja -felett egy szegletes fejű tatár féltermete látszik, ki oda könyökölt a -párkányzatra, hosszu puskáját készen tartva, melylyel nem tudom hogy -lőne meg valakit három lépésnyiről? miután a puska maga harmadfél öl -hosszu s csak olyan formán használható, ha a végit le lehet valamire -tenni, s valami készen tartott kanóczczal nagy ovatosan elgyujtani, jól -vigyázva, hogy az ember ki ne lőjje vele saját két szemét. - -A tatár őr kerekre nyilt szemekkel néz ki a sötét éjszakába, lesve, ha -nem jön-e valaki abban az irányban, a melybe a puskájával czéloz? s -fujva erősen a kanóczot, hogy el ne alugyék. A mint így kinlódnék, -egyszerre úgy tetszik neki, mintha valami lovas alakot látna a város -felé közeledni. - -Az ilyen esetekre nagyon egyszerű utasításuk szokott lenni az ozmán -őröknek: minden éjjeli közeledőt szó nélkül agyonlőni. - -A tatár csak arra várt, hogy az ember közelebb jőjön, akkor végig -fekteté a kapu párkányán hosszu puskáját s elkezde czélozni vele. - -Hanem a közeledő oly különösen ült a lovon, a hogy csak magyar -csikósokat lehet lovon ülve látni, szüntelen hajlongva jobbra balra, s -bukdácsolva előre hátra negédesen. - -– Allah koppaszszon meg, részeg gyaur! mormogá magában tusakodva a -tatár, a mint hasztalan czélozgatott, mert mire felfútta a kanóczot, már -megint nem ott volt a csikós, a merre a puska vége állt. Hogy a pokolnak -mind a hetvenhétezer pitvarába jusson belőled egy darab. Egy pillanatig -sem tud veszteg maradni, hogy ráczélozhassak. - -Az alak e közben lassankint egész a kapuig jött. - -– Ne jőjj már közelebb! kiálta rá a tatár, mert rád sem lőhetek. - -– Vagy úgy! monda emez. Hát mért nem szóltál hamarább? No ne tartsd -olyan közel azt a puskát, mert túl lősz rajtam. - -A csikósban Kökényesdire ismerünk, ki alatt oly tánczolást kezdett -elkövetni a ló, hogy most már igazán nem tudott rá czélozni a tatár. - -– Egy levelet hoztam Haly basának a lippai defterdártól; szólt a csikós, -azalatt míg lova ficzánkolt, előkeresve valamit a ködmöne zsebéből. Vedd -át, ha be nem akarsz ereszteni a kapun. - -– No hát hajítsd fel, morgá az őr, aztán eredj, de szépen eredj, hogy -rád czélozhassak. - -– Köszönöm, érdemes kutyafejű vitéz ur, vigyázz hát, a mit felhajítok, -kapd el. - -Ezzel elővont egy kerek pergamen göngyöleget s felhajitá a -kapupárkányra. A tatár a hajított tárgy után nézve, nem látta meg, hogy -a csikós azzal egyszerre hosszu pányvakötelét is felhajította s csak -akkor vette észre a tréfát, midőn a csikós rárántva a hurkot, azt dereka -körül érzé összefúlni. Kökényesdi ezzel hirtelen megfordult, a pányvát a -lova szügye körül kanyarítá s sarkantyuba kapva, elkezdett vele -vágtatni. - -A tatár természetesen egy percz alatt lenn volt a kapu tetejéről, -puskástul, kanóczostul, a derekára levén hurkolva a pányva, elébb -leesett az árokba, onnan megint egy percz alatt felrántatott a partra s -vitetett villámsebesen tüskön, bokron keresztül. - -A tatár, kit még ilyen forsponton sem vittek soha, hasztalan iparkodva -kézzel lábbal megkapaszkodni az utjába akadt fűbe, fába, elkezde -ordítani teljes erejéből, mely rémséges zajra felriadtak a palánk többi -őrei s meglátva, hogy valami lovas egyik bajtársukat mily kényelmetlen -módon szállítja tovább, lóra kaptak s kirontva a kapun, utánna eredtek, -számra mintegy huszan, Kökényesdinek. - -Az nyargalt előttük, szüntelen maga után vonszolva az ordító tatárt, míg -egy fűzeshez ért, s a mint ide jutott, megfordult s egy füttyentésére -ötven ficzkó ugrott elő a rekettyésből, gyors paripákon, csákánynyal -kezökben, s közre kapták a meglódult törököket. - -Azok vissza felé is jól tudtak futni, s nem szeretvén a csákányt, a -kapuig meg sem álltak, azon belül pedig roppant zajt ütének, hogy itt -vannak a Kökényesdi rablói! kik az első rohammal keresztül ugratva a -baromállás árkán, kiszakasztának egy jó csomót a gulyákból s terelték -maguk előtt. - -E zajra feltámadt nehány száz spahi s üldözőbe vevé a vakmerő -kalandorokat. Azok mintegy ezer lépésnyire haladva a Körös mellett, -szembe álltak üldözőikkel s a spahik tapasztalni kezdék a támadt -viadalban, hogy elleneik, kik eleinte alig voltak ötvenen, százra, -kétszázra, majd öt-hatszázra felszaporodnak; a fűzesből, a nádasból, a -sötétből szüntelen új, meg új alakok nyargalnak elő társaik segélyére, -míg a várból szinte tizével, huszával nyomakodnak elő a törökök, a -spahikat szaporítani s ilyenformán már az őrség nagyobb része kitódul a -síkra Kökényesdi portyásait zaklatni, midőn egyszerre megzendül minden -oldalról a harczi riadó s a honnan senki sem várta, a Körös tulsó -oldaláról előrontanak a báródsági nemesség bandériumai, -keresztülusztatva a vizen, míg Várad-Olaszi felől dobok pörgése közt jő -Rákóczy László a szathmári gyalogsággal. - -– Előre! kiált az ifju, kezébe kapva a zászlót s az első, ki az -ostrom-hágcsóra lép, ő maga. A felriadt őrség a levegőbe lődözi -fegyvereit s oda hagyva a palánkot, tódul a várnak. - -Rákóczy elébb benn van a városban, mint a spahik, kik Kökényesdivel -harczoltak, s most a támadt zajra menekülni akartak a városon keresztül -vissza a várba s épen szembe jutnak Topay lovasaival, ki velök ugyanazon -pillanatban ért a város kapujához, s ott megrekedve a kapu előtt, -mindkét fél elkeseredetten törekedik a kapukat elfoglalni, mely tusa -közt egy percz alatt összebomlanak a csapatok, egy őrült tömkeleggé -válva, hol a küzdők csak a kiáltásokról ismernek egymásra, midőn -egyszerre kavarogva lobban fel a város közepén egy magas tűzoszlop, -megvilágítva a küzdők orczáit. Kökényesdinek jött az a jó gondolatja, -hogy egy égő szurok-kanóczot behajítson egy házfödélre s világot -gyujtson, hogy legalább láthassa az ember egymást. - -A rémvilágnál egyszerre megpillantják a spahik, hogy Rákóczy gyalogsága -már egy oldalon keresztül tört a palánkon s a szűz Máriás lobogót egy -magas szál hajdulegény épen akkor tűzi ki a keleti kapu fölé. - -– Ez a halál napja! kiálta kétségbeesve a spahik agája (Dicsértessék az, -ki soha nem látja a halált!), azzal elveti kardja hüvelyét s egyedül -állva a kapuban, addig harczol kétségbeesve, míg társai a városba -menekülnek s ő maga sebektől elborítva elesik. - -A magyarság nyomban tódul a kapukon át a futó spahik után. - -A vár felől új kiáltás hangzik e pillanatban: Haly! Haly! Ő maga jön -válogatott testőreivel, a délczeg janicsárokkal, a czélbalövő -szarácsiakkal, kik ellövik golyóval a felvetett tallért, s a harczedzett -mamelukokkal, kik dárdával és karddal harczolnak egyszerre. - -Ő maga jő serege élén, harczos lován ülve, nagy vörös arcza ég a düh -miatt, előtte viszi a jelhordó a hármas lófarkat, mellette két felől két -néger hóhér léptet, széles pallosokkal. - -– Ide, ide! ti hitetlen kutyák! Hát szűk volt a föld, hogy ide jöttetek -meghalni? Allah árnyékára esküszöm, ma mind a pokolra küldelek s tiz -mérföldnyi kerületben felégetem az országot. Ide, ti sertésevő -tisztátalanok! Vásárra hoztátok fejeiteket; ime minden keresztyén fejért -egy aranyat igérek az átadójának, a ki pedig egy foglyot hoz, meghal! - -Igy dühöng, lármáz, dúlfúl egyre a basa, míg Topay az üldözés miatt -szétzavart embereit iparkodik a törökök tüzelése közepett rendbeszedni, -egyik utczából a másikba nyargalva s ha itt szétriasztották egy -csapatját, amott ujjal tör elő, minden oldalról csapkodva az egy -tömegben haladó török seregre, mely gyorsan kezd ismét tért foglalni, -miután Kökényesdi zászlóaljainak csak a rablásra van gondjuk. - -– Száz arany annak, ki azt a kutyát lelövi, ordít dühében a basa, a -szüntelen előkerülő Topayra mutatva, s miután sehogy sem birja közre -fogni, dörgő hangon kiált utána: Te gyáva czenk! Hová futsz még? Nézz -szemembe! - -Topay meghallotta a kiáltást s nagy röviden visszakiált: - -– Láttam a hátadat Bánfi-Hunyadon![7] - -Haly basát e gúnyra elfutja az epe, kapja a buzogányát s maga vágtat -Topay felé, midőn egy keresztutczából egyszerre dörgő sortüzelés roppan -szemközt vele s az oszló füstfelleg közül Rákóczy muskétásai törnek elő, -kilőtt fegyvereikbe az akkor divatozott dákost dugva, mely később -szuronynyá alakulva, oly döntő hatalom lett a csatában. A szűk utczában -megszorult török lovasság nehány percz alatt eszét veszté e szabályos -rohamra. A szuronyos fegyver zavarba hozta a vivókat, sem kard, sem -dárda nem használt ellene. - -– Allah nagy! kiálta Haly. Siessetek a várba, huzzátok fel a hidat, mi -hadd veszszünk itt; csak a vár maradjon meg. - -De kisérői akaratja ellen zablájába kaptak s ragadták magukkal, s midőn -egy bátor muskétás, közel jutva hozzá, leszúrta paripáját, a basa -ijedten kapaszkodék fel egyik hóhérja nyergébe s annak háta mögött -menekült tova. - -Egy fiatal magyar lovag volt mindenütt nyomában, senki sem mondá -Halynak, hogy az kicsoda? de láthatta arczából, hogy annak legdühödtebb -ellenségének kell lenni, kit több, mint puszta harczvágy lelkesít a -csatában, ki nem ügyel sem lövésre, sem vágásra, mely ellene intéztetik, -csak az öldöklésre. - -Az ifju Rákóczy az, kinek az elkeseredés százszoros erőt adott; beleveti -magát a futó ellenség tömkelegébe, mindig közelebb közelebb nyomul -Halyhoz, egyenként lesujtva, a kik közte és a basa között elzárják az -utat, s a török lekötve érzi kezeit ez ádáz tekintet által. - -Végre el van érve a hid, mely, czölöpökre verve, a mély sánczokon -keresztül a várba vezet s melynek a kapu előtti része vaspántokkal és -szegekkel kiverve, kerekes lánczokkal volt felhuzható a torony kapujába, -melynek tetején még látszott Szent László ledöntött lovagszobrának -gúnyul meghagyott két csonka lába. - -Magyar és török egyszerre ér a hidra, ugy össze vannak keveredve, hogy -nem lehet egyebet látni, mint egy összevert tömkelegét a turbánoknak, -sisakoknak, csalmáknak és kalpagoknak, egyenes és görbe kardok villogó -erdejével: a szűz Máriás lobogót a félholdas lófark mellett. - -A várkapu alól két hosszú, tizennyolcz fontos csatakigyó tátong a hidra, -lánczos golyókkal és vagdalt szegekkel töltve, de a komparadzsik nem -merik használni kanóczaikat, mert akármerre czéloznak, épen annyi -mindenütt a török, mint a magyar, magán a hidon ember ember ellen küzd. -Rákóczy épen a három lófark jelhordójával harczol, balkézzel mind a -kettő a lobogó nyelét fogja, egymástól el akarva azt ragadni, míg jobb -karral ellenére csapkod. - -– Lőjjetek ide, semmirekellők! ordít Haly basa hátrafordulva a tétlenül -veszteglő komparadzsikra, ne törődjetek vele, ha a golyó annyi muzulmánt -hord el, a hány magyart, akár engemet is! söpörjétek le a hidat! Az élet -olcsó, a paradicsom drága! - -De a tüzérek átallanak társaik közé lőni, s midőn Haly a két bakót küldi -rájuk a parancscsal, akkor a magasba irányozzák ágyuikat s a levegőbe -lőnek. - -A hidon makacsul foly a viadal, a janicsárok a karfáknak vetették -hátaikat s meg nem mozdulnak helyökből, meztelen markaikban a széles -pallosok, mint egy eleven kaszabörtön, tépik rongyokká a közükbe jövőt. -Ekkor egy csoport német drabantnak az jut eszébe, hogy a hidlábakon -felkapaszkodva, a janicsárokat elűzze a karfáktól, tizen, huszan már -felkapaszkodtak a hevederre, midőn a karfa egyszerre leszakad kettős -terhe alatt s janicsárok és drabantok a mély vizárokba esnek, még ott is -fojtogatva egymást, s ha felbukik egy-egy turbános fő, azt a hidlábakon -álló németek verik keresztül alabárdjaikkal. - -A két viaskodó bajnok ezalatt a hid közepén már szinte kifárad a -tusában, kardja mindkettőnek darabokra tört már s most mindkét kézzel -megragadták a vitatott zászlónyelet s csavargatják elkeseredett dühhel. - -A török zászlótartó ekkor egyszerre megszorítja paripáját térdeivel, s -az elkezd alatta felágaskodni, úgy hogy a török féltesttel magasabban -áll Rákóczy fölött, s vagy kiveti őt a nyeregből, vagy kitekeri kezéből -a lobogót. - -E pillanatban fenn a torony párkányzatán egy fehér hölgy-alak jelen meg, -sötét hajzata repked a szélben, arczát az égés fénye világítja. - -– Úr Jézus segítsen tégedet, László! kiált le a hölgy a torony ormáról s -az ifju meghallva a magasból, mintegy a mennyből érkező hangot, -megismeri azt, feltekint, meglátja menyasszonyát, ember fölötti erő gyűl -szivébe, karjaiba, s a mint a török zászlótartó felágaskodtatá -paripáját, egyszerre elbocsátja Rákóczy a zászlónyelet s mindkét kézzel -megragadva a hortyogó mén zabláját, azt egy herkulesi lökéssel hanyatt -taszítja urastul, zászlóstul, a karfákon keresztül a mély sánczárokba. - -– Nincs segedelem, egyedül az úr Istennél! kiált erre kétségbeesve Haly, -kit ezen eseten elrémült népei akaratja ellen ragadtak magukkal. - -– László! László! Kedvesem! hangzik a kiáltás a magasból; az ifju tiz -férfi helyett küzd; három lovat lőttek már ki alóla s a harmadik kard -most villog kezében. Már a felvonó hidon áll, kedvese egy fehér kendőt -hajíta le hozzá, azt már magasan lobogtatja diadaljelül, midőn egy jól -czélzott golyó szíven találja az ifju bajnokot s ez czélja küszöbén, a -már szinte elfoglalt vár kapujában épen kedvese lábainál, holtan rogy -össze.[8] - -E pillanatban szívszaggató sikoltás hangzik s a torony magasából egy -fehér alak hull alá a hidra; a szép menyasszony az, ki a tiz ölnyi -magasságból kedvese holttestére veté le magát, s ott meghalt ugyanazon -pillanatban, melyben ő, vérük összefoly, s ha karjaik nem ölelheték, -legalább lelkeik ölelik egymást. - -E lélekrázó jelenet annyira meghatá az ostromlókat, hogy az elfogulás -perczeiben ideje maradt Haly basának rögtön felvonatni a hidat s -megmenteni a várat és seregei maradványát. - -A kik künn rekedtek, azok közül nem maradt életben egy is. Kökényesdi -irgalom nélkül leölt mindent, a mi török volt, hajcsárt és kereskedőt, -tevét és szamarat, nem kimélt mást, mint a lovakat, s midőn ki volt -fosztva minden, akkor egyszerre tizenkét helyen felgyujtatá a várost, -melyet félóra alatt elboríta a láng, hogy az egész egy óriási máglya -gyanánt égett, melyről a támadó szél keresztülcsapta az árkon a füstöt -és lángot a várba. - -– Nyelhet füstöt Haly basa pipaszár nélkül; monda Kökényesdi, -elgyönyörködve a pompás égésen. - -* * * - -Rákóczy Lászlót kedvesével együtt elvitték a rékasi sírboltba s ott -eltemették menyasszonya mellé. - - - - -A SZENTKÚTI BARÁT. - -Kolozsvártól mintegy jó napi járásra volt akkor egy híres klastrom, -melynek romladozott tornya még ma is fennáll. - -Hajdan széles, erős kőfal tág udvarral vette körül, a hol bőven -megférhetett a minden oldalról összegyűlt bucsujáró népség. - -Mert volt e kolostor tövében egy híres csodaforrás, mely egész télen, -nyáron el volt apadva, csak a tavasz és ősz bizonyos napjain szokott -rendesen sziklai odvából előtörni, mintegy két hétig bőséggel buzogva, s -azután ismét lassankint elapadva. - -Ez idő alatt szokott ide seregleni legtávolabb vidékekről a szenvedő -emberiség, sánta, inaszakadt tagu emberek, idült kórosok, lélekbetegek, -gyermektelen nők, s a természet ura csodaerőt adott a vizeknek, a -szenvedők mankó nélkül, lélekben, testben kiépülve hagyák el a boldog -forrást. Ott lehete látni a templom falaira felakasztott mankókat, miket -nyomorékok hagytak hátra, s nem egy főur szentelt az oltárra arany-, -ezüst-ékszereket, a szentkút iránti hálából. - -Az épület nagyobb része az uri vendégek számára volt készen tartva, a -köznép künn az udvaron sátrak alatt tanyázott s az épület mögött -gyönyörű kert volt rendezve, melyet a jámbor szerzetesek mindig a -legnagyobb díszben tartottak; még maig is látni a begyepesedett -környéken nehány évelő virág elvadult sarjadékát. - -Azon időben, melybe történetünk esik, csak egy szerzetes atya élt még a -szentkúti conventből, kit a köznyelv egyszerüen Gergely barátnak hívott -s kit alig volt Erdélyben ember, a ki nem ismert volna. Nagy, hat láb -magas férfi, rengő fekete szakállal, barna, sovány, csontos képpel s oly -kezekkel, hogy egy hat fontos ágyugolyót eltakart markában. Tagjait -mindig egyszerű kámzsája fedé s föveget soha nem viselt, nagy fényes -homloka redőtlen ragyogott. Oly dörgő, oly hatalmas hangja volt, hogy -mikor énekelt, egy maga többet ért, mint az egész gyülekezet. - -A szent kút forrásának alkalmával tárva nyitva állt a jó barát pinczéje -és éléstára boldognak boldogtalannak, mert a mit ő egy esztendőben -bevett, abból semmit sem tett el a másikra, s a mit a gazdagok fizettek -neki, abból jutott a szegényeknek; ha pedig valami collegája, rácz, -örmény, kálvinista vagy unitárius vetődött oda, annak alig találta -helyét, tejben vajban fürösztötte, hogy megemlegette róla holtig. - -Épen így járt vele nagytiszteletű Magyari László uram, kinek szép -felserdült leánykája, Piroska, azon nevét meghazudtoló szűz kórban -szenvedvén, mely oly ábrándos szint ád az arcznak, atyja jónak látta őt -lehozni Szentkútra. - -Gergely barát magán kívül volt örömében, legjobb szobáját nyitá fel a -nagytiszteletű collega számára s a fráter szakácsnak, fráter kulcsárnak -és fráter kertésznek volt dolga kitudni, milyen étellel, itallal és -virágokkal halmozza el kegyelt vendégeit? - -Páter Gergely és páter Magyari a két legegymáshoz illőbb ember valának a -földön; egyformán jókedvű, szivű és fejű mind a kettő; kik már korán -reggel elkezdték egymással a vitát dogmatikus kérdések felett: melyikök -vallása jobb, igazabb, boldogítóbb, idvezítőbb és sarkalatosabb s miután -késő estig – nem mulasztván el a mellett poharaik buzgó ürítgetését – -egymást citatumokkal agyonfáraszták, syllogismusokkal megkötözték, -auctoritásokkal földre sujták, s anecdotákkal összekaszabolták: végtére -kezet fogván, abban egyezének meg, hogy bizony minden vallás jó ott, a -hol az ember maga is az. - -A szép halvány Piroska, míg atyja ily harczokat viselt, a kertben vagy a -forrás mellett mulatta magát egykoru lánykák társaságában, s a friss -lég, a virágillat és a jóltevő forrásvíz lassanként visszaidézék -arczának eltünt szinét s Magyari már örvendve gondolt reá, mint fog -örülni anyja, ha gyermekét felüdülve ölelheti, s e fölötti örömében még -hosszabbra nyujtá a páterreli estéket, azalatt Piroska egy -mellékczellában csendesen alva az igazak álmát. - -Épen így üldögélt együtt a két jó úr egy szép alkonyatkor, a midőn a -kapun kivülről zörgetés hallatszék; szokásos rend levén, hogy naplement -után a bucsujáró népség a kolostorudvarra betakarodjék, s a kapu -bezárassék. A fráter guardián jött jelenteni, hogy négy különös formáju -szerzetes kér bebocsáttatást, beereszszék-e? - -– Kérdést sem szenved, monda páter Gergely, akár ki lenne is, fel kell -őket ide vezetni hozzánk s gondoskodni számukra frissítőkről. - -Nehány percz mulva bejött a kérdéses négy barát, durva fekete szőrkámzsa -volt rajtuk, mely fejükre huzva, csupán szemeiket s torzonborz -szakállaikat engedi láttatni. Nagy hajlongások közt szótlanul közeledtek -a két tisztelendő úr felé. - -A páter nyájasan felállt előttük s ájtatosan köszönté őket latinul. - -– Benedicite nomen Domini! - -Azok csak hajtogatták magukat szótlanul. - -– Nomen Dei sit benedictum! ismétlé Gergely, azt gondolva, hogy nem -hallották vendégei a mit mondott, s a mint arra sem feleltek, nagy -csodálkozva kérdé: - -– Non exaudistis nomen gloriosissimi Domini, fratres amatissimi? - -Erre megszólalt a legelső közöttük. - -– Nem értjük azt a nyelvet, jámbor barát. - -– Hát miféle szerzetesek vagytok? Mi vallástok? Görögök vagytok? - -– Nem vagyunk görögök. - -– Hát örmények? - -– Örmények sem vagyunk. - -– Ariánusok? - -– Még azok sem. - -– Patarénok? - -– No még az sem. - -– Hát in gloriam æterni, miféle szerzet vagytok akkor? - -– Zsiványok vagyunk! kiálta erre a kérdezett, szétvetve csuklyája -palástját, mely alatt késekkel és pisztolyokkal megrakott tüszője -látszott. Az én nevem Kökényesdi Feri! szólt mellére ütve. - -Magyari felugrott székéről s megkapva annak támaszát, az jutott eszébe, -hogy elkezdjen verekedni a rablókkal, egyetlen leányát védve ellenük. A -páter megrántá köntösét, oda sugva: «maradjon nyugodtan kegyelmed». - -Azzal véghetetlen csendesvérű arczczal fordult a rablókhoz. - -– No ha épen ily szerzetből valók vagytok is, ha már az én vendégeim -levétek, üljetek le és lakozzatok, mivel kivántok. - -– De nem addig van az még. Ide künn a klastrom előtt nekünk ezerhatszáz -emberünk van, annak mind enni való kell, mert éhen szomjan csak a régi -próféták hirdették az igét. - -– Legyen nekik is az ő kivánságaik szerint. - -– Azonkívül tudvalevő dolog, miszerint a kegyelmetek kápolnájában sok -szép ezüst és arany szentek találtatnak, kikhez nagyon sikeres a -fohászkodás. Minekutána mi nem érünk rá mindennap ide futni, hogy -hozzájuk folyamodjunk, elviszszük őket magunkkal, hogy segítsenek -rajtunk az uton. - -– Elmés egy fiu vagy, fráter. Ki tagadhatna meg tőled valamit? - -– Az sem titok előttünk, páter Gergely, hogy kegyelmed pinczéjében -hordókkal áll az élire vert pénz, ezüst, arany; nehogy fölvesse -kegyelmedet, egy kissé megkönnyítjük. - -– No azt tedd el; gondolá magában a páter, jól tudva, hogy ott ugyan -semmi sincs. - -– Ne gondolja pedig kegyelmed, szólt a rabló, hogy mi nem tudunk a -gyóntatáshoz, ha valahogy eszébe jutna kegyelmednek valamit előlünk -eltitkolni. Azért nagyon jól cselekszi kegyelmed, ha mindent felfedez -elébb, mint szijat hasítanánk a hátából. - -A barát oly jámborul mosolygott, mintha csak anekdotákat hallgatna. - -– Van-e még valami kivánságtok, fiaim? - -– Igenis hogy van. Ma sok népség van összegyülekezve a kegyelmed -udvarán, férfi és asszony. Mi nem esküdtünk nőtlenséget, azért majd -kiválogatjuk belőle, a mi nekünk való. - -Magyari hajszálait érzé égnek emelkedni, hideg borzongás futott rajta -tetőtől talpig keresztül; kelni akart helyéről, de a barát leszorítá -roppant tenyerével kezét. - -– Az Istenért, édes fiam, szólt könyörgő hangon a rablókhoz, ne -cselekedjetek ilyen gonoszságot; ám vigyétek el az oltárról a -szentségeket, de ne bántsátok azon ártatlanokat, kik most Isten -árnyékában nyugodtan szunnyadnak. - -– Egy szót se szólj, Gergely barát! kiálta a rabló kései közé markolva, -mert különben rád gyujtjuk a kolostort s megégetünk minden benne -levőkkel együtt. A zsiványnak négy sakramentoma van: bor, pénz, leány és -vér! Köszönd meg, ha beérjük a hárommal s elengedjük az utolsót. - -– Ugy lesz az! szólalt meg ekkor egy másik a csuklyás rablók közül, -Magyari vállára ütve. Ismer-e még kegyelmed, tisztelendő uram? - -Magyari borzadva és undorodva ismeré fel Szénásit. - -– Jól tudjuk, szólt a ficzkó gonosz vigyorgással, hogy kegyelmed halvány -leányával van itt. Az ördögűzést visszafizetjük. - -Ha Magyarit igazán meg nem fogja a barát, neki ment volna a gazembernek. -Minden ize rángatódzott már a dühösségtől. - -Csak a barát volt nyugodt és mosolygó. Összetette kezeit s -hüvelykujjaiból malmot csinált. - -– Várjatok csak, édes fiam; hátha megalkudhatunk egymással. Jól -tudjátok, hogy nekem kádakkal van rejtve a pénzem; de ugy el van rejtve, -hogy azt rajtam kivül senki sem tudja s ha fenekestül felfordítanátok is -a kolostort, rá nem akadnátok. Azt is hallhattátok valaha, hogy egy -időben éltek olyan emberek, a kiket mártyroknak híttak, s a kik olajban -hagyták magukat főzni, parázson megsütni s vadállatoktól széttépni, -mintsem, hogy egy igét kimondtak volna, mely lelküktől idegen volt. -Látjátok, olyan ember vagyok én. Ha én megbicsakolom magamat, izenként -szedhettek szét tüzes harapófogókkal, még sem vesztek ki belőlem egy -szót s nem kaptok meg egy batkát. Már most rajtatok áll választani. -Akarjátok-e, hogy a pénzre rávezesselek s menten hagyandjátok a szegény -asszonynépet, vagy beéritek a nyomorult sánta, béna, aszkóros -koldusasszonyokkal, a kiket itt fogtok találni s nem láttok egy -félpénzt? Válaszszatok. - -A négy rabló összesugott. Olyas valamit mondhattak egymásnak, hogy csak -hadd adja elő a pénzt a páter, könnyű lesz majd azután adott szó -ellenére az utolsó kivánatnak is eleget tenni. Jelenték, hogy a pénzhez -állanak. - -– Lám, hiszen jó emberek vagytok ti; monda a páter, fogjátok ezt a két -fáklyát s jertek velem a pinczébe, s vegyétek át a kincseket, csakhogy -senkit ne bántsatok aztán. - -– Csak mentül kevesebb beszéd; szól mogorván Kökényesdi. Minden -zsivány-regula szerint megy: egy moczczanás, egy halál! Kettő elől viszi -a fáklyákat, köztük megy Gergely barát, utána én, hátul marad a magister -s kiséri a másik papot; a ki egy szót, vagy egy jelt tesz, annak már -fejében a balta; előre. - -Ugy lőn. Két zsivány ment elől a fáklyákkal, utánok a barát, sarkában -Kökényesdi kivont handzsárral kezében, leghátul Magyari, kit gallérjánál -fogva tolt előre Szénási mester, szörnyen fenyegetve egy villogó -baltával. - -Igy haladtak le a pincze-gádorig; a jó páter szörnyű alázattal huzta -fejét kámzsájába, s nem tekintett sem jobbra sem balra. - -A pinczének nagy kettős fekvő csapóajtaja volt vasból, melyről -félretolván a lakatos zárakat, felemelé egyik szárnyát a jámbor barát, -maga előtt bocsátva a fáklyásokat a mint illett. - -A mint az első rabló már lement s a második utána lépett, megrugá azt -egyszerre iszonyu faczipőjével a jó barát s fejére csapta az ajtót, hogy -legurult az az utolsó lépcsőig s azzal a kimondott szónál sebesebben -visszafordul Kökényesdire, megkapva annak két kezét, s Magyarinak -kiáltva: - -– Fogja kend is a magáét. - -Kökényesdi a meglepetés első pillanatában hozzádöfött a baráthoz, de a -handzsár félre ment a szőr-kámzsában, s másodszor döfni már nem volt -ideje, mert a rettenetes barát megragadá mindkét kezét s -ellenállhatatlan erővel összecsavarva azokat mellén, ott egyetlen -roppant araszával összemarkolta a rabló mindkét öklét, erősebben, mint -ha a krokodilus fogta volna meg s míg más kezével egyenként tépte ki -tüszőjéből a sok gyilkos fegyvert, megrázta azt félkézzel ugy, a hogy -más ember megrázna egy nyolcz éves gyermeket, s odarántá őt magával a -pinczeajtóra, lenyomva azt mindkettőjük terhével, hogy az alant levők -fel ne emelhessék. - -Magyari uram is csaknem azon pillanatban nyalábra kapá a magistert s a -hogy nagyenyedi diák korában tanulta, egyet csóvált rajta, s nem volt -elég, hogy a földhöz csapá, hanem még maga is ráesett egész terhével, -úgy hogy a keskeny férfiu széjjelment, elmállott alatta s jobbra balra -ejté ki kezeiből gyilkos fegyvereit, behunyt szemmel fogadva a jó pap -tanítását, ki is nem hagyá a nélkül a legkisebb porczikáját sem. - -Kökényesdi tapasztalá, hogy még ilyen kelepczébe sem került soha. -Birkózásban maga is ritkítá párját s nem egyszer verekedett két három -legénynyel, de még ilyen emberére nem talált, mint Gergely barát, kinek -elég volt egy keze, hogy vele mindkét karját hasznavehetetlenné sajtolja -s azalatt a másikkal a legutolsó zsebét is kikutassa, elszedve tőle -mindenféle metsző avagy szuró eszközt. Miután hiába törekvék a rabló -óriási erejű ellenfelét a pinczeajtóról lerángatni, mely alatt két társa -hasztalan dörömbölt, a vadállatok makacsságával kezdte magát -kiszabadítani, lábaival rugdalózva, s fogaival beleharapva annak -vaskezébe, mire Gergely barát is dühbe jött s belekapva Kökényesdi -üstökébe, fölkapá őt annál fogva a levegőbe, mint egy nyulfiat s ekkor -még csak nem is haraphatott. - -– Ne rugdalózzál dilectissime, látod, hogy nem érsz el; szólt a barát, -oly messze tartva magától kinyujtott karjával a csimbókjainál fogva -légbeemelt rablót, hogy az kénytelen volt megadni magát. - -– Lássad, mily igazságtalanságot szándékoztál elkövetni, amantissime! -feddé őt a barát, folyvást a levegőben tartva félkézzel, míg másik -kezének felemelt ujjával a legájtatosabb pirongatási mozdulatokat intézé -felé. – Nem borzadsz-e vissza tenmagadtól, nem vádol-e lelked, hogy az -Isten által szentelt helyre jöttél rabolni? Avagy nem gondoltál-e a -poklok országára, midőn e küszöbön gonosz szándékkal betevéd lábadat, a -holott lészen sirás, rivás és fogaknak csikorgatása? - -– Ereszsz el már, ördöngös barát! hörgé dühétől rekedten a rabló. - -– Nem addig, míg meg nem térsz és bűneidet meg nem bánod; szólt a barát, -még mindig a levegőben tartva a dilectissimet, kinek majd a szemei -ugrottak már ki üstöke huzásának miatta. – Bánd meg tehát a te bűneidet. - -– Bánom hát, csak ereszsz el. - -– És megtérsz az igaz utra? - -– Megtérek, megtérek! - -– Soha sem lopsz többet? - -– Egy bogarat sem. - -– Nem káromkodol? - -– Soha többet. - -– No így már elbocsátalak. Hanem Magyari collega, elébb szedje össze ezt -a sok kést és baltát s hajítsa ki az ablakon. - -Magyari uram is elkészült ezalatt a magisterével, megkötözve annak kezét -lábát úgy, hogy moczczanni sem tudott s megtevé a rábizott takarítást. -Gergely barát is letevé a földre megtérített hivét, ki nagyot fujva -támaszkodott a falnak. - -– No te pokolbeli barát; már most egyél is meg, ha megsütöttél. - -– Oh én édes fiam, szólt a páter, megczirógatva kezével jámbor -juhocskája arczát, hidd el én nekem, hogy sokkal nagyobb öröm van az -égben egy megtért bűnösön, hogy sem mint kilenczvenkilencz igazakon, a -kik soha sem vétettek. - -– Ördög vagy te, nem barát, mert ha Isten embere volnál, nem birnál -Kökényesdivel ily könnyen, a ki egymaga ármádiákat szokott széjjelverni; -és még minden fegyver nélkül. - -– Te jösz én ellenem baltával, fokossal, én pedig megyek te rád a -seregek urának nevével, s a ki megengedé Dávidnak, a juhok pásztorának, -hogy a nyájait pusztító oroszlánt szakállánál megragadván, leverje, az -felruházá az én kezeimet is, hogy valakiket megáldok, azok meg legyenek -áldva. - -– Köszönöm az áldást. Akasztass fel; megérdemlem, a miért egy paptól el -hagytam fogni magamat. - -– Oh édes fiam, hogy tehetsz fel rólam ilyen világi kegyetlenséget? -Isten nem örül a bűnös halálának. - -– Akkor hát ereszsz el. - -– Hogy tehetném én azt, hogy elbocsássalak a megtérés feleutján? Sőt -inkább itt maradsz fiam, e szent magányosságban, s üdvös bőjtölés és -imádkozás által lelkedet megtisztítani törekszel. - -A rabló tajtékzott dühében. - -– Hol egy szeg, hogy magam akaszszam fel magamat? - -– Azt bizonyára nem fogod cselekedhetni fiam, mert egy jámbor fráter -mindig melléd lesz adva, a ki a zsoltárok éneklésére fog tanítani. - -A rabló fogait csikorgatta és lábaival toporzékolt, vérszomjas -tekinteteket vetve a rettenetes barátra, minőket a hiéna vet az -állatszelidítőre, kit kedve volna széttépni, összemarczangolni, de kit -megrohanni nem mer, jól tudva, hogy ha kezét ráteszi, ha csak szemeit -ráveti is, földre van zúzva. - -– Ezen kivül pedig, folytatá a barát, most első próbául egy istenfélő -beszédet fogsz mindjárt tartani. - -– Én prédikácziót? - -– Nem egészen prédikácziót; hanem miután attól lehet tartani, hogy künn -a kolostor falain kivül várakozó hiveid távolléted miatt nagyon -nyugtalankodni találnak, kiállasz egy ablakba s bizonyságot tevén -töredelmes szived állapotjáról, utnak ereszted a jámborokat, hogy -menjenek széjjel a maguk hazájába. - -– Jó lesz, monda Kökényesdi, arra gondolva magában, hogy csak legyen -egyszer az ablaknál s lássa meg csapatjait, azok egy szavára szétbontják -a kolostort, ő maga pedig kiugrik hozzájok a legelső nyiláson. - -Ekkor félrehivá Magyarit Gergely barát s sugva mondá neki: - -– Kegyelmed fogasson ezalatt szekerébe, üljön fel leányával együtt s a -mint tapasztalja, hogy a gyülevész eltávozott a kolostor alól, hajtasson -egyenesen Kolozsvárra s adja tudtul Ebéni uramnak, hogy a szathmári -őrséggel vegyes rablóhadak törtek az országra. Azon egyik ficzkónak, kit -a pinczébe lelöktem, sisakot láttam a kámzsája alatt. Iparkodjanak -kegyelmetek az ország fővárosát megvédeni ellenük. Isten kegyelmetekkel! - -A két pap kezet szorított, s azzal Gergely barát karon fogá a rablót s -betuszkolva egy kis alacsony ajtón, hogy sok baja ne legyen vele, -felfogta nyalábra s elkezdé őt egy szűk csigalépcsőn fölfelé vinni -ölében, két három fokot lépve át egyszerre. - -Este volt már és sötét, a szűk lépcsőről a rabló sehogy sem birta -kigondolni, hová viszik, míg végre a barát felemelve fejével egy -csapóajtót, valami világos helyre jutott vele, melynek roppant ajtó -magasságú ablaka előtt letevé őt maga elé. - -A rablónak első gondja az volt, hogy egy merész szökéssel kivesse magát -az ablakon, de a mint annak párkányára lépett s egy futó pillantást -vetett maga elé, ijedten döbbent vissza: – alatta tiz ölnyi mélység -tátongott s a mint szédelegve föltekinte, feje fölött a kolostor -harangjait látta függni; – a toronyban voltak. - -– Így édes fiam, szólt a barát, állj ki ide a párkányra s kiálts -fenhangon hiveidnek, hogy gyülekezzenek ide. Azután beszélni fogsz -hozzájuk, s hogy meg ne akadj, majd én itt egy harangláb mellett állva, -súgni fogom, hogy mit mondj? De az Istenért, vigyázz magadra -dilectissime, látod, hogy alattad iszonyú mélység vagyon, nehogy mást -találj hiveidnek mondani, mint a mit én sugallok, vagy pedig kéz- avagy -fejmozdulattal helytelen magyarázatot ne adj szavaidnak, mert higyjed el -énnékem, hogy ugyanazon pillanatban le fogsz esni az ablakból, már pedig -ha onnan lebuktál, a pokol fenekéig meg nem állsz. - -A rabló hajborzadva állt az ablakban. A mi soha életében nem történt -rajta, reszketett. Bátorsága, az a hideg megvetése a halálnak, mely őt -mindenütt kisérte, elhagyá e borzalmas helyzetében. Érzé, hogy e -szédelgős magasban sem ügyesség, sem vakmerőség nem segít. Lábai alatt a -kábító mélység s háta mögött az óriási erejű férfi, kinek csak egy -taszítása, nem! egyedül ujja hegyének egy érintése, egy hangos kiáltása -elég arra, hogy ő onnan lebukjék s menthetlenül darabokra zuzza magát a -sziklákon! A vakmerő kalandor a félelem soha nem ismert lázával huzódék -az ablak egyik oszlopához, kezével annak falába fogózva s úgy tetszék -neki, mintha a fal ki akarna dőlni alóla, mintha a torony ingadozna -lábai alatt s letekinte a földre, mintha huzná valami erővel aláfelé, -mintha biztatná valami láthatlan erő, hogy szökjék már le onnan! - -Csapatjai, mik ezalatt a kolostoron kívül lesben álltak, észrevevék -vezérük alakját a magasban s egyszerre vad üvöltéssel sereglettek alá. - -– Szólj hozzájuk, észrevettek; suttogá a barát; el ne téveszd, a mit -mondok. - -A rabló reszketve inte igent szédelgő fejével s utána mondá a barát -szavait, a ki a haranglábtól rejtve, sugá azokat fülébe. - -– «Kedveseim! (így kezdődött a beszéd). A papok kincseit összegyüjténk, -szekérre raktuk, zsákra van szedve arany, ezüst.» - -A hallgatók iszonyú örömkiáltása helyeslé e phrasist. - -– «Hanem a bort és eleséget nem tartják a kolostorban a jámbor barátok, -hanem az egeresi pinczéikben, mire nézve menjen oda közületek rögtön -kétszáz ember s vegye át a kivántakat.» - -A portyázók e mondatot is helyeslék. - -– «A mi pedig az itt levő asszony személyek iránt való kivánságaitokat -illeti, arra nézve borzadással kell kimondanom, hogy e kolostor falai -között három nap óta dühöng a fekete halál, a legirtózatosabb dögvész, -mely által az emberi test még elevenen szénné válik s mely mindenkire -elragad, a ki csak közelít hozzá. Azért nem tanácslom azt is, hogy a -kolostorba betörjetek, mert tele van ennek minden zege-zuga nyavalygó -haldoklókkal s elannyira gyors ezen öldöklő angyal működése, hogy a míg -e toronyba feljöttem, velem volt társaim mind a hárman elhullottak bele; -magamat is csak a velem hordozott török talizmán, a hétszer égetett föld -és a világot nem látott csecsemő kis ujjai őrizének meg a -veszedelemtől.» - -(Páter Gergely mindezen szereket a rabló zsebeinek kikutatásánál fedezte -fel.) - -A rablócsorda ez ijesztő hirre elkezdett széledezni a kolostor mellől. - -– «Ugyan ez oknál fogva sem én magam, sem a szerzett kincsek veletek -addig nem egyesülhetnek, a míg minden itt talált aranyat, ezüstöt -egyszer tűzben, egyszer forró, egyszer pedig hideg vízben meg nem -tisztítottam, nehogy azok által ragadjon el reátok a fekete halál.» - -A rabló mindent utánmondott hiven s úgy elijeszté embereit, hogy azok -rögtön szét akartak szaladni. - -– «Most pedig mielőtt határozatunk szerint Kolozsvárt egyenesen -megrohannók, a mi annak magas falai és várőrsége miatt aligha sikertelen -munka nem lenne, a helyett így fogunk cselekedni: Ti két-kétszáz -emberrel elrejtőztök a Magyar-Gorbó, Vista és Szucság melletti erdőkbe s -csendesen ott maradtok, nem is mutatva magatokat az országuton; négyszáz -ember ez alatt lekerül, éjszaka menvén a kórodi utra, a többi pedig megy -a gyulai erdőknek s lekerül Szász-Fenes felé. Ekkor majd a kolozsvári -őrség megtudva a kórodi uton közeledők hirét, azok elé nagy biztában -kijő, s míg azok megfordulva előtte, őket szüntelen maguk után csalják, -a többi elosztott népség a védtelen maradt városra rohan és azt -felprédálja. Eképen cselekedjetek, sehol sem mutatva magatokat az -országúton.» - -A rablók ordítva helyeslék vezérük tanácsát s míg Kökényesdi elkábultan -tántorgott vissza a barát karjai közé, ők nagy zajjal vonultak szét az -erdőkbe. Óra mulva csak egyes kiáltásokat lehete még hallani az -elsötétült távolból. - -A kolostorban levő nép reszketeg aggodalommal hallgatá mind ezt, egyedül -Magyari értett meg mindent. A mint a barát visszajött a toronyból, -Kökényesdit elzárva többi társai mellé, a nagytiszteletű urak -összeölelkezének, egymást magasztalva. - -– Isten után mi mindnyájan kegyelmednek köszönjük megszabadulásunkat, -szólt meleg részvéttel Magyari, reszkető lánykáját tartva kezén. - -– Most szabadítsuk meg Kolozsvárt; monda Gergely. - -– E pillanatban utra indulok. Lovam nyergelve van. - -– Kegyelmed lóháton? Hát leánya? - -– Őt itt hagyom, kegyelmed atyai gondjaira bízva. - -– Gondolja meg… - -– Hagyhatnám-e jobb helyen, mint azon falak közt, melyeket Isten -malasztja s a kegyelmed öklei védnek? - -– De gondolja meg kegyelmed, hogy ha a gyülevész rablók észreveszik -csalódásukat, tizszeres dühvel fordulnak e kolostor ellen. - -Annál bizonyosabban fogok sietni kegyelmed falainak védelmére, minthogy -egyetlen leányom is itt leend. - -Ezzel megcsókolá a lelkész leánya homlokát, ki e perczben halványabb -volt, mint valaha, s rábizva őt derék tiszttársára, felköté nagy rezes -kardját derekára s felkapva a kis tüszkölő mokány lóra, kinyittatá maga -előtt a kaput s jó szerencsére elnyargalt az országuton. - -A barát pedig felhivá a kápolnába az egész gyülekezetet s késő éjszakán -megzendült a hálaének a seregeknek urához, mely után páter Gergely -felmenvén a szószékbe, oly hatalmas, oly mennydörgő beszédet tartott -hiveinek, felhíván őket oltáraik védelmére, hogy a midőn szent beszédje -végén felragadá félkezébe a roppant templomi zászlót, melyet -keresztjárás alkalmával három ember szokott vinni, felzudult az ihletett -nép, s ha azon perczben ott lettek volna a rablók a kolostor előtt, -képes leendett a kapukon kirohanni rájok mankóval és keresztes botjaival -s szerteszétverni őket. - - - - -A NAGY-ENYEDI IJEDÉS. - -Míg a papok kardot kötöttek oldalaikra, míg a sánták, nyomorékok -fegyvert fogtak oltáraik és hazájuk védelmére, Kolozsvár város -főparancsnoka, Ebéni uram, csendesen aludt a maga ágyában. - -A derék úr ismeretes vala azon tulajdonságáról, hogy ha tisztjei -valamiért felköltötték, hogy ez vagy amaz történt, azt szokta egyszerüen -felelni: «nem lehetséges az» s másik oldalára fordult s tovább -szunnyadt. - -Magyari már jól ismerve ezt a szokását a derék férfiunak, a mint késő -éjszaka minden baj nélkül haza érkezett, nem is vesztegeté arra az időt, -hogy Ebénivel beszéljen, hanem megnyittatá a templomot, s éjnek idején -meghuzatván minden harangot, beharangoztatott. - -Az álmából felijedő népség hallván a templomi harangszót e szokatlan -órában, nagyon természetesen mind a templomba sietett; a holott -felállván előttük a nagytiszteletű úr, elmondá hathatós szavakkal mind -azt a mit látott, leirva a veszélyt, mely őket az éj szárnyai alatt -meglepni készül, s bátor védelemre buzdítva hallgatóit. - -Ebéni uram csak innen tudá meg a közelgő bajt, midőn egymásután tiz-husz -ember futott hozzá, őt felkelteni s elmondani, mit beszél a pap; ki is -midőn végre elkezdé látni, hogy a dolog többé nem tréfa, ijedten ugrék -fel ágyából s hirtelen nem jutott eszébe, hogy mit csináljon? A népség -kiabálva szaladgált alá s fel az utczákon, a hajduk verték a lármadobot, -a lovasok trombitálva nyargaltak elé hátra. Ebéni elveszítette a fejét. - -Szerencséjére odaérkezik hozzá Magyari. - -– Mi történik? Mi baj van? Mit csináljunk nagytiszteletű uram? kérdé a -parancsnok úr; mintha Magyari lett volna a hadseregek vezére. - -– A baj nem nagy, de közel van, felelt a tisztelendő úr. Egy csoport -gyülevész tizenhét zászlóval egy harámbasa vezérlete alatt betört -Erdélybe, vannak közöttük rendes lovasok is a szathmári várőrségből. E -perczben nem lehetnek Kolozsvártól távolabb négy mérföldnyinél; de úgy -szét vannak osztva, hogy négyszáznál több együtt sehol sincs, ilyen -formán a felkelő nemességgel s a fejedelem német dandárával egyenként -fel lehet őket emészteni. - -Legelső dolog azonban e véletlenségről a fejedelmet tudósítani, ki most -Nagy-Enyeden mulat. - -– Igaza van kegyelmednek, hagyá helybe a pap szavait Ebéni; akként -fogunk cselekedni; s míg a papot elbocsátá, hogy rendezze hát a -csapatokat, a hogy tudja, maga előhivatott egy gyors hirnököt, s miután -zavarában először az irótollát nem találta, azután pedig tintával -öntötte le a már kész levelet; siettében ily szóbeli izenetet bizott -végül a futárra, hogy mondja meg a fejedelemnek: - -– «Miszerint a szathmáriak egyesülve tizenhét zászlónyi portyázókkal, -Erdélybe beütöttek s nincsenek távolabb Kolozsvártól négy óra -járásnyinál; de Kolozsvárt majd védeni fogjuk.» - -(Tehát Ebéni már olyan versióját adta a pap tudósításának, hogy míg az -csak nehány lovast említett a szathmári várőrségből, ő azt egyenesen -előre helyezé, s a négy mértföldnyi távolságot leszállítá négy óra -járásnyira, a mi erdélyi utaknál világosan nagy különbség.) - -A hirnök iparkodott kijutni a városból s míg Radnóthra érkezék, -elképzelé magában, hogy a betörő sereg azalatt bátran meghaladta azt a -négy órai járást, s azért is a mint bebukott a fejedelemhez, nem -tekintve, hogy az érdekes állapotban levő fejedelemasszony is jelen van, -ilyen hirmondást hebegett el: - -– «A szathmári várőrség tizenhét zászlóalja portyázóval beütött -Erdélybe, s ezóta Kolozsvárt ostromolja, de Ebéni uram majd talán -megvédelmezi.» - -A fejedelemné csaknem elájult e szókra, Apafi egyszerre felugrott s -elészólítva hűséges vén szolgáját, Andrást, megparancsolá, hogy rögtön -fogasson hintajába, s a fejedelemnét szállítsa a leggyorsabban -Gyula-Fehérvárra, mert a szathmári seregek tizenhét zászlóalja -magyarországiakkal Kolozsvárt meglepték, ezóta meg is ették benne Ebéni -uramat, mert az meg nem fogja védeni. - -András nyargalt rögtön a lovakért, egy percz alatt befogatott, a másik -perczben lehordá a fejedelemné legszükségesebb uti készleteit, a -harmadikban már fel is ülteté asszonyát, ki szörnyen meg volt ijedve az -ismeretlen veszélytől. - -Az udvaron szállongó emberek megdöbbenve az ijedt sietségen, körülállták -a hintót, s egy jó ismerőse levén köztük Andrásnak, megszólítá őt, midőn -épen hátul a bakra felült: «mi baj?» - -– Jaj, hagyja el kegyelmed. A szathmári hadsereg betört Erdélybe, -tizenhatezer emberrel, Kolozsvárt elpusztította, ezóta Enyed felé jár. - -Nosza ezeknek sem kellett több. A mint meglátták, hogy a fejedelemné -hintaja sebesen vágtat Fehérvár felé, szaladtak szanaszét s egy óra -mulva futott ki az egész város a fehérvári uton; ki mit -összepakolhatott, a hátán vivé, asszonyok gyermekeikkel karjaikon, -férfiak batyuval hátukon, ökreiket, teheneiket hajtva maguk előtt, -szekerek egész házi butorzatokkal megrakva, minden ember jajveszékelt, -ordított és futott, a hogy csak bírt. - -Ezen időben épen ott volt Nagy-Enyeden a budai basa követe, Yffim bég, -kit azért küldöttek a fejedelemre, hogy sürgesse annak kivonulását -Magyarországba a kivánt segédhadakkal, s ki sehogy se akarta Telekinek -elhinni, hogy nekik itthon kell maradniok, mert Szathmár felől félnek a -támadástól. - -Ez a derék Yffim bég tehát épen fürdőkádjában ült, a midőn a rémületes -futás történt, s megijedve a nagy lármán, kiugrott a vízből s egy -lepedőt kapva magára, az ablakhoz szaladt, s a mint meglátá a -rémületesen futó sokaságot, lekiálta egy azon menőre: «hová futtok, mi -történt itt?» - -– Jaj uram, felelt a kérdezett futtában, betört Erdélybe a szathmári -ármádia, huszonhatezer emberrel, mindent elfoglalt az utban, csak két -órányira van már Nagy-Enyedtől. - -Yffim bégnek is elég volt ennyi! hirtelen keresztül köté derekán a -fürdő-leplet s turbán nélkül, minden nélkül leszaladt az istállóba, -felugrott egy nyergeletlen paripára s úgy nyargalt ki Nagy-Enyedből, -senkitől el sem búcsuzva s még csak ruhát sem változtatott, a míg ki nem -ért Temesvárra s ott azt hiresztelte el, hogy már ezóta a szathmári -megszámlálhatatlan seregek egész Erdélyt elfoglalták! - -Teleki e szerint czélt ért: az erdélyi hadaknak okuk támadt a -honnmaradásra; de mégis többet kapott, mint a mennyit kivánt; mert a míg -ő csak annyit kért Kászonyitól, hogy egy cseltámadást intézzen ellene, -az ráeresztve Kökényesdi portyázóit, egész Kolozsvárig pusztíttatá -Erdélyt. - -Az, hogy a szentkúti derék barát és Magyari László uram a portyázók -főnökét elfogták, nem sokat változtatott a dolgon, mert a furfangos -kalandor még azon éjjel keresztül ásta börtöne falát s mind három -társával együtt megszökött. - -Másnap reggel páter Gergely észrevéve foglyai eltünését, rendkívül -megijedt, elgondolva, hogy azok most visszahozzák az egész rablóhadat -ellene, s rögtön sietve összegyűjté az egész bucsujáró népet, szekerekre -rakatva a legszükségesebb élelemszereket s az oltár kincseit, bevezette -őket a hegyek közé s ott elrejtőzött velök a Balina barlangba, egyenkint -hordva át karjaira véve gyöngélkedő hiveit a barlang előtt keresztül -rohanó hegyi patakon s elhelyezve őket a nagyszerű sziklateremben, mely -nem egyszer szolgált a környékbeli népnek menedékül pusztító tatárok -ellen, el lévén látva magas nyílással tetején, melyen a füst kimehetett, -egy rajta átfolyó patak szolgáltatott a benn lakóknak ivóvizet. Egy óra -alatt elkészültek a fekhelyek friss falevelekből és kaszált fűből, -sütőkemenczék, tűzhelyek készen álltak, s a terem mélyében egy mindenkor -azon czélra szolgált kőtalapon fel volt szerelve az oltár. - -Kökényesdi e közben sietett a barát szavára szétoszlott seregeit -utolérni, hogy azokat ismét összegyűjthesse, mielőtt a kolozsváriak -egyenkint különfoghatnák. Szénásit azonban elbocsátá, hogy az egeresi -pinczékre küldött tévedező embereit hivja vissza s vegye ostrom alá a -zárdát. - -Mire Szénási visszajött a kiéhezett kétszáz emberrel, csak a puszta -falakat találta; hogy még pusztábbak legyenek, leégeté rólok a tetőt. - -Az égés világánál azután neki ült s egy gúnyos levelet írt Telekinek, -melyben tudósítá egész alázatos hangon, hogy a kivánt diversiót megtevék -Erdély ellen, hogy csókoltatja a kezeit, parancsoljon vele másszor is, -legalázatosabb szolgájával. - -Alig küldé el a levelet egy az útban elfogott oláhczigány által, midőn -nagy vágtatva lát az égő zárda felé közeledni egy csoport lovast, s a -legelől futóban Kökényesdit ismeri meg. - -– Végünk van! kiált messziről a harámbasa. Körül vagyunk fogva! Valahány -pap van a világon, mind katonává lett, s úgy forgatják ellenünk a -kardot, mintha biblia volna. A kálvinista pap, a barátok, a rácz pópa, -az unitárius, kiki a maga hivei élén, legalább huszezer emberrel jöttek -ki ellenünk: deákok, mesteremberek, parasztok, mint a raj rohantak -reánk; nekem ötvened magammal jutott az egész csizmadiaczéh, s -lesámfáztak embereimből huszat, fut mindenki eszeveszetten, s a hol a -parasztok elhagyják, a nemesek kezdik rá, kik összeállva a német -dragonyosokkal, lovon űzik a futó hadat. Minden zsákmányt, minden rabot -elvettek a kezünk közül; ez a kálvinista Józsue mindenütt a sarkamban -van, lehetetlen, hogy egy gyalog ember megszabaduljon közülünk. - -A rablóvezér épen úgy viselte magát, a hogy rablócsapatok vezéreihez -illik: mikor csatázni kell, elől megy, de mikor futni kell, akkor is -elől megy; ha megverték, sohasem törődik vele, hogy szabadul meg a -többi? ott hagyja a seregét s csak magát siet megmenteni. - -Miután elmondá a rémhírt lóhátról a megrémült Szénásinak, sarkantyuba -kapta lovát s hátra sem nézve többet, hogy megy-e utána valaki? -elnyargalt s ott hagyta Szénásit a cserben maradt gyalogsággal… - -A róka akkor legravaszabb, mikor verembe esett. A megszorult hypocrita -átlátta, hogy bármily gyorsan iparkodjék is menekülni, a lovasság -Nagyváradig utoléri s lekaszabolja. Szerencsétlenségére lovon ülni sem -bírt, hogy legalább maga megmenekülhetett volna. - -Köröskörül hangzottak már az erdélyi csapatok trombitái, s a hegytetőkön -sorban kezdtek kigyuladni a vésztüzek, szurkos fenyők; minden uton -Kökényesdi futó embereit lehete látni, kik egymást ijesztve -ordításukkal, rohantak erdőkön-völgyeken keresztül, nem merve a havasok -közé menekülni, hol a felbőszült oláhság fejszéi villogtak eléjük, sem -az egyenes uton járni, hol a lovasbandérium s a német dragonyosok -gázolták őket össze. - -Szénási a kétségbeesés pillanatában hirtelen parasztruhát ölte magára, -felmászott egy fa tetejére, s a mint a legelső csapat nemes lovast -meglátta közelíteni, lekiálta rájuk. - -– Az Isten áldja meg kegyelmeteket, nemes uraim. - -Azok feltekintének e szóra s lehivták a fáról az embert. - -– Héj, talán te is a rablók elől bujtál el, szegény ember? - -– Jaj drágalátos uraim. Nem rablók voltak ezek; hanem német katonák -magyar öltözetben, kiket Szathmárról eresztettek ide. Vigyázzanak -kegyelmetek az üldözésben, mert ha a kegyelmetek német katonasága -emezekkel össze talál jönni, hamar megeshetik, hogy megértik egymást, s -mind a ketten kegyelmetek ellen fordulnak. Én hallottam, mit beszéltek, -mert értek a nyelvükön, de úgy tettem, mintha nem érteném, a míg idáig -hajtottak magukkal, hogy az utat mutassam meg nekik; akkor mondogatták, -hogy ők a kolozsvári dragonyosoktól kaptak biztatást titokban, hogy -rohanják meg a várost. Az ördög nem alszik, nemes uraim! - -A jó urak meghökkentek; a tudósítás nem volt épen valószinűtlen, s -miután csakugyan megtörtént, hogy egy elfogott portyázó nem tudott -másként, mint németül, a vad hír mint futó tűz terjedt el egyszerre a -magyarok között, hogy a dragonyosok egyet értenek az ellenséggel s őket -kelepczébe akarják csalni, a nemes uraktól megtudták a diákok, a diákok -elmondták a kézműveseknek, s mire Ebéni és a tisztelendő urak -észrevették, kész volt a zendülés a seregben: a nemes urak azt -sürgették, hogy el kell a lovat és kardot szedni a németektől, a diákok -egyenesen meg akartak velök ütközni; a csizmadia-czéhnek volt legtöbb -esze, ez azt kivánta, hogy meg kell várni, míg lefeküsznek alunni s -akkor egyenkint megkötözni őket. - -Szénási mester ezalatt egyet került s előtalálta a dragonyosokat, kik -egész buzgósággal teljesíték a reájuk bízott dolgokat s megállítá őket. - -– Uraim! baj van; látják kegyelmetek amott a magyar urakat? Ni, hogy -fenyegetőznek az ökleikkel; vigyázzanak ám magukra. Valaki elhiresztelte -náluk, hogy a szathmáriakkal kegyelmetek egyetértenek s most azok egy -tappot sem akarnak addig tovább menni, a míg elébb kegyelmeteket egy -lábig le nem öldösik. - -A zavart kiáltozásokból csakugyan ki lehetett egyes fenyegetőzéseket -venni. - -A német katonák erre elkeseredtek. Mondák, hogy ők vérüket ontják Erdély -szolgálatában s ez a jutalom érte, hogy árulóknak neveztetnek. Azonnal -takarodót fuvattak s összegyűjtve csapataikat, védelmi állásba tették -magukat s egy óra alatt úgy fel volt zavarodva Ebéni uram egész tábora, -hogy Szénási mesternek semmi sem volt könnyebb, mint futó népeivel -megmenekülni előlük. Ebéni egész éjjel a martyrok minden kinszenvedései -között forgott, majd a magyarok küldöttsége által ostromoltatván, kik -elégtételt, biztosítást s Isten tudja mit követeltek, s míg a jámbor -papok egyik tábor szélitől a másikig szaladgálva, nagy nehezen -lecsendesíték a zajt, felvilágosíták a félreértést s különösen -megértették a felekkel, hogy sem a magyar urak nem akarják bántani a -németeket, sem a németek a magyarokat, akkorra meg is virradt s a -kibékült felek bámulva győződének meg felőle, hogy az egész lárma csak -egy furfangos kalandor műve volt, ki az által bőséges időt nyert üldözői -elől megmenekülhetni. - -Egész a határszélig nem érték őket többé utól. - - - - -HÖLGYVÁSÁR. - -Oh kedves Pestem! - -Te szép, deli, fiatal város, országunk diadémja, kit büszkén, kit -szeretve említ minden magyar, s nem tartja boldognak magát, míg téged -nem látott, s valahányszor a távolból meglátja tetőid, lelkesítő önérzet -dagasztja keblét, s valami történik falaid közt, bú vagy öröm, az egész -ország búja, öröme az. Jaj volna annak, ki körüljárva a földet, azzal -jönne vissza, hogy van város az ég alatt, melyet látni szebb, melyben -élni jobb, melynek férfiai lelkesebbek, hölgyei bájolóbbak, mint tieid! - -Én tudom, hogy mit tesz tégedet szeretni? mert voltam tőled távol. -Nyugalomban éltem másutt, benned veszély várt reám, és én mégis -visszajöttem hozzád. - -Sírtam, midőn megláttalak s leborulék földedet megcsókolni… - -Gyakran elmerengek jövendő alakod felett s látlak évek, évtizedek mulva, -megnőve, megszépülve:… a pompás panoráma a dunaparti házsorokkal -meghosszabbult, az egyenes palotasor a Dunában tükrözi magát; a pompás -márványkikötőben egyik hajó a másikat váltja,… amott egy roppant bazár -nyilik meg oszlopos csarnokaival, melyben a világ kereskedőnépe rakja ki -bámulatra az ipar remekeit,… emitt jótékony épületek emelkednek nagy -betűkkel homlokaikon: kórházak, szegények intézetei, lelenczház, vakok, -némák, őrültek menedéki,… ott ismét a vigalom és művészet tanyái tünnek -elő izletes pompával, látogatott szinházak, a felcziczomázott circus, a -pantheon alakjára épült festő és szobrász akadémia,… majd a tudományok -csarnokait látom, iskolák, muzeumok, közkönyvtárak előtt visz el útam, -mik a nemzet irodalomkincseit s a világtudomány egyetemességét őrzik, -hirdetik,… künn a Rákoson egy egész új gyárváros épült, melynek magas -vörös kéményei egyre füstölögnek,… a Városliget már a városon belül esik -s pompás népkertté van alakítva, a pávák szigetén, a Diána-szigeten -látogatott hotelek vannak, a külföldiek legkedvenczebb szállodái, a -Margitsziget már a város átellenébe jutott s mintegy annak ölében -fekszik; egy folt a paradicsomból!… a kőbánya hűs pinczéi a város utolsó -házainál kezdődnek,… a nagypiaczon, a szénatéren pompás artézi kutak -lövellik víztömegeiket a medenczét emelő márványnymphák tagjaira, s mind -e vidám és komoly, gyönyörű és érdekes tünemény felett, mint országos -oltárok emelik magasra karcsú tornyaikat a szentegyházak;… most -lassankint leszáll az est; a harangok megkondulnak s bezugják a várost,… -valami névtelen, alaktalan zsibongás terjed a város fölött, a néptömeg -rajzik minden utczán,… ekkor egyszerre ezernyi ezer fény gyulad elé, -mintegy varázsszóra; a gázvilágítás lepkéi, rózsái, csillagai égnek -mindenütt, utczákon, boltok kirakatai előtt, a szökőkutak óriási -kandelaberein, a sétányok vadgesztenyefái között, a csodás lánczhidon -végig s keresztül a tündéri alaguton a várhegy alatt egész az istenhegyi -városig fel, hol a leggazdagabbak nyári palotái állanak…[9] - -Mi ez? Kápráznak szemeim? vagy a képzelet tündére, ki az imént egy -századdal elébb hordott szárnyain, most két századdal vetett ismét -hátra? - -Micsoda elhagyatott hely ez? mögöttem homoktorlatos avar, náddal benőtt -ingoványok, előttem nagy messze egy szegényes helység, alig lehet -városnak nevezni, melynek elsötétült utczáján egyetlen falábon álló -olajlámpa boszantja az éj nyugalmát… Egy tornya sincs, csak a vége felé -látszik fehérleni valami rongyos török mecset minaretje… - -Hol vagyunk? Minő szomorú kép áll előttünk? - -Ez Pest a tizenhetedik század közepén… - -Fogjuk be ajkainkat s félve tekintsünk jobbra balra, mert itt egész éven -át dögleletes a levegő, s a szűk sikátorok szegletein rablók, -orgyilkosok leskelődnek. - -Nincs egy ép ház sehol, az utczák szűkek, rendezetlenek, minden ötödik -ház összedőlt rom, vagy elpusztult telek, alig van egy pár emeletes ház -az egész piaczon, valami gazdag rácz kereskedők házai, idomtalan -contignatiós tetőkkel, a mai kigyó-utcza táján van felállítva a -sertés-állásuk, a hol mindig kész e czélra a posvány. Ez az egész -kereskedése Pestnek… A király-utczától kezdve a nagy-hidutczán végig egy -büzhödt árok vágja keresztül a város közepét, melynek partjait -embermagasságnyi dudva lepi, s a mely házak az ároknak feküsznek, -vesszőből font és sárral tapasztott sövénynyel vannak bekerítve;… a -legutolsó rongyos kalyiba ott van, a hol most a redoutépület[10] áll, -azzal vége a városnak;… még távolabb, valahol a kereskedelmi csarnok -környékén látszik egy nagy deszkabódé, mit magtárnak szokás használni, -onnan egész az Almay-udvarig egy nagy tó feneklik, melyben estenkint -pokoli énekkel vannak a békák,… a mi azon túl látszik, az mind avar -sivatag, terméketlen, uttalan homokbuczkák; a magyar nemzeti szinház -helye s az egész körülfekvő környék nyomorult veteményes kertekkel van -elfoglalva, s a Terézváros helyén kezdődik a török temető… a Dunán egy -pár rongyos bárka van kikötve, s a török hadak számára hajós hid vonul -egyik parttól a másikig, silány, rozzant kompokra és dereglyékre rakva; -az utczákon alig lézeng emberi alak, ha kettő megy együtt, nem szólnak -fenhangon, csak lassan suttogva; hiába hallgatod, mit beszélnek? -örmények azok, ráczok vagy czinczárok, legjobb esetben németek, kik -kézművesség után élnek itt… Magyart kivánságból sem látsz, elkerüli ez a -várost, vagy ha kénytelen bemenni, mint ezt a jó Bocacius megírta -magáról, csak legfelsőbb parancsolatra cselekszi, elébb testamentomot -tesz otthon s hálákat ád az Istennek, ha ismét háttal fordulhatott a -«valóságos pestises tanyához». - -Ez Pest alakja a tizenhetedik század közepén. - -Ezen időben Hadzsi Baba, a stambuli leghiresebb rabkereskedő, megtudván -titokban előre a serailon keresztül tartott összeköttetéseinél fogva, -hogy e nyáron Pest alatt nagy tábor fog összevonatni, mielőtt -üzlettársai valamit sejthettek volna, hirtelen hajóra rakta áruit, s a -Fekete-tengeren át és a Dunán felvontatva becses teherrel rakott -bárkáját, még jóval elébb megérkezék Pest alá a tábor összpontosítása -előtt. - -Ott horgonyt vetve a Duna szélében, felcziczomázá hajóját keleti -szőnyegekkel, virágokkal s kiállítva a hajó orrára egy csomó szerecsen -eunuchot, mindenféle zengő hangszerekkel, megütteté a dobokat, hogy -visszhangzottak bele a budai hegyek. - -A törökség rögtön felcsődült a budai bástyákra s meglátva a -felpiperézett hajót, lengő zászlóival, mik az árboczról lelógva, a -hullámokat seperték, kiváncsivá lőn megtudni, mit árulnak rajta? s -többen csónakra ülve áteveztek hozzá. - -A kerek föld legszebb hölgyei voltak ott vásárra kiállítva! - -A mint a legelső török ittassá nézte magát e gyönyörű áruczikkeken, -sietett vissza, pénzét magához venni s úgy jönni ismét, utközben -elmondta tiznek, husznak e látmányt, nem tarthatva magát -elragadtatásában s nemsokára százával siettek a csónakok a paradicsomot -szállító hajóhoz. - -Hasszán basa, az akkori budai vezér, meglátván palotája ablakából e -tolongást s megértve annak okait, elküldé kegyenczét, Yffim béget, hogy -azonnal tiltsa el a népséget a vásárlástól, mielőtt ő maga a vezér -számára ki nem választá a javát, s ha van valami megtekintésre érdemes a -rabnők között, azt vásárolja meg háreme számára. - -Yffim bég szaladt legottan kihirdetni a tilalmat városszerte, s miután a -csónakok egyenkint elmaradoztak a hajótól, ő maga beleült a vezér -függönyös sajkájába s átevezett Hadzsi Baba hajójához. - -Az emberkalmár észrevéve a közeledő díszsajkát, kijött elé a hajó -párkányára s arczra borulva várta, míg az odaérkezik s odanyujtá nyakát -Yffim bég elé, hogy arra hágva lépjen fel hajójára. - -A bég magas leereszkedéssel adá tudtára a kalmárnak, hogy a budai vezér -számára, ki minden magyarországi basák főparancsnoka volt, – jött a -kiállított áruneműkből válogatni. - -Hadzsi Baba még egyszer földre veté magát, ezt hallván, s áldá a napot, -mely e hajóra virradt, és a vizet és evező lapátot, mely azt odáig -szállítá, s még azt az anyát is, a ki azt a papucsot készíté, a melyben -Yffim bég az ő hajójára lépett. - -Azzal kezet csókolva a bégnek s nagyobb tisztelet jeléül pofon vágva azt -az eunuchot, a melyik legközelebb állt a béghez, azon -tiszteletlenségért, hogy legközelebb mert hozzá állni; – bevezeté őt a -titkok titkainak teremébe. - -Nehéz aranynyal átszőtt pokróczok fedék a hajó bejárását melyeket -félrehajtva, ismét másik kárpit tünt elé, sötétvörös virágos selyemből, -s ezen keresztül már hallható volt az édes dal és csevegés, mely -belülről jött, s midőn a selyembojtok egy rándulására e függöny is -kétfelé vonult, akkor egy harmadik fehér mousselin-szövetű lepel maradt -a bemenők előtt, melyen keresztül ezek a terembe láthattak, a nélkül, -hogy a bennlevők által észrevétetnének. - -Tizennégy delnő játszott, enyelgett egymással, vigan kergetőztek a hajó -padmalyáról lefüggő perzsa szőnyegek között, elrejtőzve s nagyot -nevetve, ha rátalált a másik; egyik mandolint pengetett, öt vagy hat -karéjban tánczolt, lágy zengzetű dalt énekelve hozzá, egy más csoport -hintázta egymást egyik gerendáról a másikra átkötött pokróczshawlon. - -Mind oly ifjak voltak még, minden égalj szépségeiből válogatva, hogy a -szem eltévedt rajtuk, ha választani kellett a szivnek. - -Yffim bég sokat látott már ilyfélét, de most még sem állhatá meg, hogy -arczát kissé mosolyra ne vonja, vállára ütvén a kalmárnak. - -– Te a paradicsomot loptad meg, Hadzsi Baba. - -Hadzsi Baba keresztbe veté kezeit mellén s megrázta szakállát -alázatosan. - -– Mind saját neveléseim e leányok, uram. Egy sincs közöttük a ki édes -anyjára emlékeznék, legkisebb gyermekkoruktól fogva az én ápolásom alatt -virultak fel; én nem kereskedem nagy korukban elfogott rabnőkkel, azok -rendesen agyon sírják magukat, durczásak, ideje korán elhervadnak, s még -a többit is elrontják. Csecsemő korukban vásárlom a lyányokat; mennyi -költségbe, mennyi fáradságba kerül, a míg egy ily virág felnő! de -legalább örülhet, a ki leszakasztja. Nézd uram, egyik oly tökéletes, -mint a másik; tekintsd ama karcsú liliomot, ki ott az angoraszőnyegen -tánczol, láttál-e ily termetet valaha? mely hajlik jobbra-balra, mint a -banán-fa virágzó ága. Az egy georgiai leány, kit még születése előtt -vettem. Apja, mikor házasodott, nem birt a lakomára való pénzzel s -odajött hozzám, eladva száz dinárért legelsőbb születendő gyermekét. Hja -uram, kevés pénz, de hátha sohasem született volna gyermeke? hátha fia -lett volna? és azóta mennyiszer meghalhatott volna! bizonyára nem fogod -sokalni az árát, ha azt mondom, hogy ötszáz arany. Nézd, most lerugja -himzett papucsait, ah ily lábakat, ily gömbölyü, sima, fehér lábacskákat -nem hiszem, hogy találj másutt. Ötszázat mondtam? Ennek ára uram hatszáz -arany. - -Yffim bég műbecslő képpel hallgatá a kalmár szavait. - -– Vagy tán jobban fog tetszeni ama méla képű szűz ott, ki a magányt -keresve, ül ama rózsafa árnyában. Lásd uram, csak e rózsafák mennyibe -kerülnek nekem! Leányaimnak soha sem szabad rózsa nélkül lenni, mert a -rózsa legjobban illik a leányhoz, s a rózsaillat legjobb tanító a -szerelemre. Az ott cserkeszfőnök leánya, együtt fogták el apjával, -anyjával; a durva férfi, nehogy neje kezünkre jusson, megölte azt; de -gyermekét megölni nem volt már ideje, s én vettem meg azt; ez a bánatos -szín sokaknak tetszik, kik örülnek rózsákat ültetni fehér földbe, -csókkal pirosítni halvány szűz arczot. Nem adom alább hétszáz aranynál, -nem sietek vele, hisz még gyermek. - -Yffim bég mordult rá valamit. - -– Az a pajkos delnő, ki a shawlon hintázza magát, fejét jobbra-balra -hajtogatva, Chinából kerüle hozzám, hol szülei kitették a piaczra. -Termete első tekintetre nem sokat igér, de hogyha hozzá érsz, mintha -forró bársonyt tapintanál. Ezt is ötszáz aranyért adom, csupán neked -uram, másnak két annyiért. - -Yffim bég helybenhagyólag bólintott fejével. - -– Látod azt a szőke hölgyet, ki most arany fésűvel huzza végig még -aranynál is becsesebb hajfürteit; ez az északi szigetekről került -hozzám, egy hajóról, melyet a Kapudán basa a tengeren fenékbe lövetett; -nem kérdem tőled, hogy láttál-e ily gazdag szőke hajfürtöket? csak azt -kérdem, hogy született-e halandó leány valaha ily vakító fehérségű -arczczal? melybe mintha a hajnal mártotta volna rózsás ujjait, akként -vegyül a legbájolóbb pir. - -– Igen, de ez arcz ki van festve; monda gyanakodva Yffim bég. - -– Kifestve uram? kiálta fel Hadzsi Baba méltatlankodással. Nálam -kifestett arczok? Ah, jer és győződjél meg róla. - -S azzal félreszakítva a mousselin-leplet, belépett a terembe Yffim -béggel. - -A férfiak láttára egy pár a bujósdit játszó hölgyek közül sikoltva bútt -el szőnyegei közé s csak később üté ki onnan kiváncsi fejecskéjét az -összefogott redők közül. A georgiai délczegen folytatá tánczát; a chinai -még kaczérabb, kihivóbb mozdulatokkal lóbálta magát a hintán; az északi -szigetek szépsége körül hagyta omolni vállain aranyt játszó hajfürteit; -egy ép barna-piros arczú czigányleány tarka, czafrangos öltözetben, -szalagok közé font hajjal, bámészan állt a belépő bég elé s azt tetőtől -talpig összenézte, megfogta annak selyem kaftányát, ujjai közt -morzsolgatva azt, mintha kelméjének értékét akarná megbecsülni; míg egy -gyermekded néger leányka, arany kösöntyükkel karjain és lábain, ámbrával -füstölte körül a vásárra jött vendéget, tiszta email szemeivel s -korall-piros ajkaival nyájasan mosolyogva reá. - -Valót mondott a rabkereskedő. E szegény leányok közül egy sem tudta azt, -mi a szégyen? Egykedvüen vagy épen jó kedvvel tekintének a vásáros elé s -iparkodott mindegyik megtetszeni neki, remélve, hogy elviendi őket onnan -s gyöngyöket és drága ruhákat s rabszolgálókat veend számukra. - -Hadzsi Baba a legutóbb említett szépséghez vezeté a béget s felemelvén -fehér köntösének szegélyét, azt megnyálazá s megdörzsölé vele a kétségbe -hozott pirosságu arczot, s miután a kelme fehéren maradt, diadalmasan -fordult a vevőhöz. - -– Hah uram! én festett arczokat árulnék? Hát azért volna nekem minden -igazhivő shah, emir és khán előtt hitelem? nem az én kertemből -kerülnek-e mindazon virágok, kikkel a Bayrám ünnep napján a Sultana -Valideh a legnagyobb császárt megajándékozza, s kiket egy hét mulva a -szultán legkedvesebb padisahjaihoz szokott nőül adni? Soha uram! még -csak indu bayadéreket sem tartok, csupán azért, mert fogaikat bethellel -narancssárgára festik, s szemöldeiket bearanyozzák; istenkáromlás -valamit igazítani azon, a mit Allah tökéletesnek teremte! A szerecsen -leány azért szép, mert fekete, a görög azért szép, mert barna, a lengyel -azért, mert halovány és az olasz azért, mert piros: kedvesek a szőke -fürtök, kedvesek a feketék, s tűz lakik a kék szemekben, valamint a -sötétekben, s mind ezt Isten alkotá, hogy az emberek örüljenek neki. - -Míg az érdemes embercsiszár ily nemes hévvel ömlengett, Yffim bég nagy -komoly képpel végig járta a termet, s minden függönyt félrevonva, -mogorva tekintettel szemlélé azoknak lakóit, kik mindannyian pompás -keleti öltözeteket viseltek, s henyélve és czukorpálczákat szopva, -hevertek pamlagaikon, vagy daloltak és énekeltek. - -Hadzsi Baba mindenütt nyomban kisérte a török urat s minden leányról -annyi ajánlatost tudott mondani, hogy a jó urnak valóban nagy -határozottsággal kellett birnia, hogy választani tudjon közülök. - -Már egész a terem végére jutott, midőn véletlenül a legfélreesőbb -szegletbe tekintve, egy hölgyet pillanta meg, ki a többitől egészen -elkülönítve látszott. Egyszerű fehér gyapjulepelbe volt burkolva, csak -feje látszott ki, s a mint azt a bég felé fordítá, egyszerre elállt -annak szeme szája, lábai ott maradtak vele. - -Ez volt a szépség országában a királynő arcza! Soha ily pillantást, ily -égő, világló, villanyozó szemeket, mint az övéi! A büszke, szabad -homlok, mely alatt két szenvedélyes szemöld szivárványlott, diadem -nélkül is méltóságot sugárza szét, arcza, a hányat pillantott, annyi -indulatkifejezést válta, az első látásra szilaj volt, mint a fürdőben -lepett Diána arcza, a másodikban félelmes, mint a futó Daphneé, -lassankint szelid fájdalom változtatá át vonásait, merengve nézett maga -elé, mint a megcsalatott Sappho a lábainál terülő tengerbe, mely égő -szerelmét eloltandó vala. - -– Kalmár! szólt bámulatából félig-meddig magához térve a bég. Te engem -meg akarsz csalni, micsoda égből lopott húri ez itt, hogy meg sem akarod -őt nekem mutatni? - -– Bizonyára jó uram, szólt ijedten a kalmár, jobb ha elfordulsz tőle, s -nem gondolsz reá többet. - -– Hadzsi Baba! vigyázz magadra. Ha netalán másnak adtad el őt már, vagy -magadnak akarnád őt megtartani, olyasmit veszthetnél rajta, a mit többet -nem nyersz vissza. - -– Apám szakállára mondom uram, nincs miért megnézned e némbert. - -– Hm! talán termete hibás? gondolá magában Yffim s inte a hölgynek, hogy -bocsássa le magáról leplét. Az rögtön engedelmeskedék s felállva, végig -bocsátá termetén a könnyü palástot. - -Ah! A bég szemei kápráztak. Alig hivé, hogy a mit lát, az nem egyéb, -mint tündéri ábrakép. Oly tökéletes volt a hölgy alakja, mintha -remekszobrász márványból faragta volna a szerelem-istennő oltárára, s a -derekát átszorító ezüst abroncs csak azért látszott oda övezve lenni, -hogy kitünjék, mennyire fehérebb termete az ezüstnél. - -– Átok nyelvedre, gonosz fecsegő! fordult Yffim bég a kalmárhoz; ki üres -beszéddel egy óra óta lopod tőlem az időt, s megfosztasz a paradicsom -szépségeinek látásától. Mi ára e hölgynek? - -– Hidd meg uram, nem neked való az. - -– Mit? te emberfejű kutya! azt hiszed, koldussal van dolgod, a ki nem -tudja kifizetni a mit kérsz? Én Hasszán basa, a budai vezér számára -jöttem vásárlani, a ki úgy szokott alkudni, hogy a mit ezer aranyon -tartanak neki, kétezeret ád érte. - -A leány meghallva e szavakat, szokatlan mosolyra derült arcza, két nagy -tüzes szeme úgy világított e perczben Yffim bég felé, hogy annak szemei -nem kápráztak jobban, mikor a tengeren járt s két nap sütött arczába, -egyik az égről, másik a víztükörből. - -– Sőt inkább, oh uram, szólt földig hajolva a kalmár, oly olcsón adom e -leányt, hogy árából láthatod, miszerint holmi alsóbb mushirok számára -tartogatom azt, ha egy ilyennek jönne hozzá kedve, átengedném, – nem -mondok sokat, – átengedném neki száz dinárért. - -– Istenkáromló te! ki a teremtés remekét ekként ócsárolod. Tizezer -dinárt kell érte kérned, vagy a mennyivel kevesebbet kérsz, talpadra -veretem bambussal. - -A kalmár arczra veté magát a bég előtt. - -– Ne vedd meg őt uram, bizonyára nem jót kivánsz sem magadnak, sem -uradnak, a midőn őt háremébe akarod vinni. - -A bég azt gondolá: bizonyosan hangja rút a delnőnek, azért oly olcsó, s -felszólítá, hogy énekeljen előtte egy dalt, ha tud. - -– Ne kivánd tőle azt uram! könyörge a kalmár. Késő volt; a leány az első -szóra kezébe vőn egy mandolint s végig futott húrjain, mint szellő az -æolhárfán; s elkezde énekelni a legcsengőbb, a legédesebb, a legforróbb -hangon egy arab szerelmi dalt: - - «Shirász rózsaberkein, - Halvány hold sugárain, - Forró szivek álmain - Születik a szerelem. - - Altaj jeges bérczein - Vérpadoknak ormain - Gyülölő szív lángjain - Sem hal meg a szerelem.» - -A bégnek nem volt mást tenni, mint felugrani s összevissza pofozni és -ütlegezni Hadzsi Babát, a miért egy szóval merte megkisérteni, hogy őt e -leány megvételéről leverje. - -A kalmár tűrte az ütlegeket, s mikor vége volt a mulatságnak, ujra azt -mondá: - -– És én ismét azt tanácsolom te neked, hogy meg ne vedd urad számára e -leányt. - -– Mi hibáját tudod, te nagy bagoly? Értelmes dolgot mondj, mert ha -hazudni találsz, árboczfádra akasztatlak fel czégérnek. - -– Elmondom uram, ha meghallgatod. E leány nem első gazdájánál van már, -csak a kiket én tudok, hogy őt birták, vannak öten. Ezek mind -nyomorultul vesztek el uram, méreg, pallos és selyemzsinór által. -Akárhová belépett, a szerencsétlenséget vitte azon házhoz; lakott -töröknél, tatárnál, magyarnál; egyenlő balsors érte mindazokat: az -Iblisz[11] ellen, a ki benne lakik, nem volt hatalma sem a prófétának, -sem a messiásnak, sem a bálványoknak, romlás és végveszély az ő ajkainak -lehellete, a ki őt megöleli, annak számára már ássák a sírt, s a ki őt -meglátta, annak jobb lett volna világtalanul születni. Ezért könyörgöm -neked még egyszer, oh uram, hogy engedd e némbert valami szegény -mushirnak, kinek fejéért nem kár, ha legördül, s ne vidd a veszélyt -olyan magas házba, mint Hasszán basa palotája. - -A bég megrázta fejét. - -– Gazembernek hittelek, ostobának tapasztaltalak; szólt a kalmárnak s -azzal inte a leánynak, hogy burkolja magát palástjába s kövesse őt. - -– Allah tanum, hogy én intettelek; én mosom kezeimet, rebegé Hadzsi -Baba. - -– A leány követni fog, te küldj pénzedért utánam. - -– A próféta lássa meg lelkemet, uram. Ha csakugyan akarod elvinni e -leányt, én nem adom őt pénzért. Nehogy azt mondhassam egykor, hogy ily -nagy ember tőlem vette kész pénzen a romlást. Fogadd őt ajándékba urad -számára. - -– Elfeledém megkérdeni: mi neve e hölgynek? - -– Megmondom uram, de kérlek, hogy valahányszor ajkaidra veszed nevét, el -ne mulaszd utána mondani: mash Allah; mert e nő neve ördög-név és -bizonyára ő nem ok nélkül viseli azt s nem hazudtolta meg soha. - -– Mondjad, és ne fecsegj. - -– E hölgy neve: «Azraële»… Allah hatalmas!… - - - - -AZ AMAZON-DANDÁR. - -Három nap mult el, hogy Azraële Hasszán basához került, s a harmadik nap -estéjén Hadzsi Baba kinn ülve hajója orrában s a szép holdvilágban -gyönyörködve, távol a Margitsziget felé csónakokat látott a Duna közepén -evezni s koronként szivszaggató sikoltásokat halla, melyek csak rövid -ideig tartottak; – a sikoltások időközönkint megujultak s a kalmár szive -úgy szorongott, azokat hallva. - -Nem sokára eltüntek a csónakok a parti fák között, elhangzott az utolsó -rémhang, s a várkert rózsalugasai alatt ábrándozó dal szólalt meg, mely -a csöndes éjben áthangzott a Dunán. A kalmár megismerte benne az -odaliszk éneklését s elhallgatta azt sokáig s mégis úgy tetszett neki, -mintha e dallamon keresztül ama sikoltások hatnának váltig füleibe. - -Másnap meglátogatá őt Yffim bég, a kalmár szivesen fogadá: nargylát és -sorbethes csészéket hozatott elé s ott elültek szép csendesen -pipázgatva; egyik sem szólt a másiknak egy szót is. - -Így lefolyván jó egy óra, végre megszólalt Hadzsi Baba: - -– Az éjjel csónakokat láttam a sziget felé uszni s titkos sikoltások -hangjait hallám. - -Azzal ismét tovább szítták nargyláikat, hörpölgették csészéiket s -hallgattak másik óra hosszat. - -Akkor felkelt Yffim bég, kezet szoríta Hadzsi Babával s távozó félben -monda: - -– Azok Hasszán basa kedvencz hölgyei voltak, kik bőrzsákokba varratva, a -vízbe hányattak. - -Hadzsi Baba megcsóválta fejét, a mi törökül annyit tesz, hogy azt előre -lehete látni… - -Nem sokára elkezdének gyülekezni az egyes hadtestek Pest alá, tábort -ütve a Dunaparton: a hidon szüntelen lehete látni a keresztül vonuló -hadsorokat, a nehéz ágyukat és szekereket. Megérkezett Belgrád alól a -vezér aga a nyolczezer főre menő testőrséggel, s a Rákoson ütötte fel -sátorát, feljött utána Ismail basa tizenhatezer janicsárral, s a palotai -síkon szállt meg. A tatár khán rendezetlen csordáit, mik mehettek -negyvenezer főre, felterelték Vácz környékére, nem sokára Ghyka herczeg -is megérkezék hatezer főnyi lovassal s vele együtt és a budai vezér -válogatott csapatjaival mehetett az egész sereg mintegy százezer főre. - -Hadzsi Baba tehát igen jó vásárt csapott, annyi török ur között sok -vevője akadt, mindene árán felül kelt el, úgy, hogy jónak látta egy -újabb szállítmányt hozatni maga után egy belgrádi fiókraktárából; -remélve, hogy még a táborozás folytán azokat is eladhatja. Szerette -volna mégis megtudni, meddig tart ez összpontosítás s miféle urak -váratnak még a hadakhoz? s e végett körülfogta Yffim béget. - -A bég őszintén megfelelt, hogy a ki akart, már eljött, az erdélyi -fejedelem csalárdul kihuzta magát a hadból s most csupán Kucsuk basa és -fia Feriz bég dandáraira várnak még, a kik nélkül nem akarnak útnak -indulni. - -Hadzsi Baba oda lett e nevek hallatára. - -– Holt emberré tettél, uram. Még ma megyek vissza egész szállítmányommal -együtt Stambulba. - -– Őrjöngsz? - -– Nem uram, de tönkre vagyok téve, ha ezeket bevárom. Soha uram, még egy -világrészben sem lakhatom ezen derék férfiakkal, kiket Allah tartson meg -sokáig nemzetünk dicsőségére! Két házat tartok a Bosporus két ellenkező -partján, hogy mikor e nemes urak Európában vannak, én Ázsiában lehessek, -s ha ők Ázsiába mennek, én átjöhessek Európába. - -– Rejtélyekben szólasz. - -– Tehát nem hallottad volna hirét Feriz bégnek? - -– Mint derék vitézt hallottam őt emlegetni. - -– És a hölgy-dandárnak, mely őt a csatákban szokta követni? - -Yffim bég felkaczagott e szóra. - -– Könnyű neked kaczagnod, kegyelmes uram, mert nem kereskedel -hölgyekkel, mint én. De tudnod kell, hogy a miről beszélek, nem tréfa, s -Feriz bég nem kevésbbé veszedelmes mindenféle asszonytartó emberekre -nézve, mint a himlő és a ragály. - -– Soha sem hallottam ily tulajdonságáról. - -– De hallottam én. Ez egy varázslói hatalommal biró ifjú, kinek -szemeiben talizmán van rejtve, kinek homlokára tündérbetük vannak irva, -s kinek ajkairól bűbáj és varázslat hangzik; hogy ha bármely némberre -ránéz, avagy ha bezárt ajtón keresztül hallatja vele szavát, az meg van -rontva örökre; mint a mely embernek a hold arczára süt, mikor alszik, és -az kénytelen a holdat követni azontúl: épen úgy vonja ez ifjú maga után -szemei sugárzatával a nőket, a kikre ránéz. Oh nem egy magas úr átkozá -meg azon órát, melyben Feriz bég ablakai alatt lován elvágtatott, -legszebb hölgyeit veszté miatta. Maga a nagyvezér maig is siratja -kedvencz bayaderjét, a szép Zaidát, ki egy selyemkötélen ereszkedett le -ablakából a tengerbe, s azon hajó után úszott, mely Feriz béget vivé; s -egy éjjel testvéröcsémet, Kutub Alnumánt, ki szintén rabkalmár, mint én, -leányai, kiket esztelenül megmutatott az ifjúnak, álmában megkötözték s -mindnyájan utána szöktek. - -– S mit kezd ez ifjú annyi nővel? - -– Oh uram, épen ez a réme e regének. Mert ha szerelemre fűzné a föld -legszebb virágait, azt mondanám rá: bölcs ember; előre izleli a -paradicsomot. De ellenkezőleg uram: borzadni fogsz, midőn mondom: ő, -kinek a világ szépségei borulnak lábaihoz, soha azoknak egy csókjuk -által sem kiván idvezülni. - -– Tehát nyomorult? – vagy esztelen? - -– Más hölgyet szeret, keresztyén leányt, és az távol van innen, és az -után eped gyermeksége óta; – midőn legelső csatájába ment, akkor látta e -leánykát először, és azóta valahányszor harczba indul, mindig az ő -nevével húzza ki kardját. Ez elég szép megtiszteltetés egy keresztyén -ember leányának. - -– S mi történik azon nőkkel, kiket megvet? - -– A legelsőknek, kik magukat lábaihoz veték, sziveikkel, bájaikkal, -életükkel kinálva őt, könyörögve, hogy ha szerelmüket nem veszi el, -vegye el életüket akkor, – ezt viszonzá: «Szeretni nem tanultatok ti, -úgy, miként én szeretek; a ti szerelmetek rózsabokor árnyában ébred, az -enyim kardok villogásainál; a ti szerelmetek dalnoka az édes csalogány, -az enyimé a harczi tárogató; a ti szerelmetek vágyai forró sóhajok, -mámoradó csók, titkos gyönyörök, – az én szerelmem vágya a halál! Ha -akartok engemet szeretni, szeressetek úgy, miként én; ha velem akartok -lenni, járjatok ott, a hol én; ha Isten úgy engedi, haljatok meg ott, a -hol én.» Ah, uram, kárhozatos bűbáj van ez ifjú ajkán: megrontá e -hölgyek szivét beszédével, hogy azok elfeledték, miként Isten gyönyörül -és játékszerül adá a hölgyet a férfinak s kardot kötének karcsú -derekaikra, mik csak édes ölelésre valának teremtve, pánczélt tevének -kebleik halmára, hol csak a szerelemnek kellene játszani s sebet -szerzének gyönyörű arczaikra, miken csak a csókoknak kellene nyomot -hagyni. - -– S valóban csatáznak e nők, vagy mesét mondasz? - -– Csodákat követnek el, uram. Soha sem látta őket ellenség futni, győzni -elégszer. Midőn támadnak, elébb szemeik villáma öli meg az ellent, -azután kardjaik. Az ellenfél elveszti szemei világát szépségeik láttán s -védetlenül hagyja magát lekonczolni; s ha kevesebb erő van karjaikban, -de tíz annyi düh sziveikben, mint a férfiaknál. És ha egy helyen -legmakacsabbul vív az ellen, összegyűjtve legvitézebb csapatjait s -kifáradtak már az ostromlásban spahik és timarioták, akkor kivonja -kardját az ifju s neki vágtat a legsötétebb halálveszélynek. Az elbűvölt -nők mind vakon rohannak utána, mindegyik iparkodik hozzá legközelebb -lenni, mert tudják, hogy minden fegyver ő reá van irányozva, hogy -kebleikkel foghassák fel a golyókat, melyek ő neki vannak szánva. És a -míg az ifju ott áll, vagy előre halad, bárha az egész csata veszve volna -is már, el nem hagyják őt soha. És végre ha a diadal kivívatott s a -harcztér magára marad, akkor leszáll az ifju lováról, felkeresi a -halottakat, kik ő mellette küzdve hullottak el, egyenkint rájuk találva, -megcsókolja homlokaikat, könyet ejt halvány arczaikra s saját kezeivel -teszi le őket a sírba. És oh uram, hinnéd-e azt: ez elbűvölt, -megbabonázott hölgyek irigylik azt a csókot, és nem óhajtnak egyebet, -mint azt minél előbb megnyerhetni? Hidd el nekem, sokaktól hallám e -mondást: a tatár küzd vérszomj miatt, a spahi küzd fizetésért, a -janicsár kötelességből, a mameluk dicsőségért, az arab igaz hitéért, – -de a hölgyek harczolnak – szerelemből, és a szerelem legerősebb a -világon. És mindez Allahtól vagyon! áldassék az, a ki mindennél erősebb! - -– És nincs, ki e gyalázatnak véget vessen? Nincs hatalma a vezéreknek -megtiltani e fertőztetést, melyet asszonyok jelenléte a harczokban -férfiak fegyverére hoz? nem követelik-e a megkárosult férfiak vissza -rabnőiket? - -– Tudod oh uram, hogy Feriz bég a szultán előtt nagy kedvben áll és -sehol sem található másutt, mint csatatéreken, ott pedig megfelel -magáért, s ha valaki erőhatalommal jőne az ő sátorai közé rabszolgát -keresni, könnyen orra és fülei hijával menne vissza, s ki mondhatá végre -ezen alakok szemébe, hogy ők némberek? nem kardcsapásokat osztanak-e ők -csókok helyett? Hallasz-e éneket, látsz-e tánczot, vagy mosolygó -tekintetet az ő sátoraikon belül? E lényeket, kik a serailjokban csak -egymás ellen tudtak szőni ármányt, főnökük egy tekintetével igazgatja, s -egyet bánts meg közülök, mint a méhraj, mind ellened zúdul. És végtére -mit nyerne az, ki őket vissza vinné? Történt elégszer, hogy a szökni -akaró odaliszkot gazdája féluton elfogta s elzárá; mi történt? a leány -elhervadt, elveszett titkos bánat miatt, mint a virág, melytől elvonták -a napot; vagy ha fájdalma erősebb volt, mint szive s élete erősebb, mint -fájdalma: akkor önmagát ölte meg! Oh uram, bizonyára jól cselekszel, ha -mindazon uraknak, a kik tőlem rableányokat vásároltak, elmondod: hogy -őrizzék hölgyeiket a varázsló sötét szemeitől, mert talizmán van azoknak -csillagaiba rejtve. Kiváltképen uradról meg ne felejtkezzél, hogy -hölgyét elrejtsed, mert nem tudod, mi következhetik abból, ha egy -varázsló egy női Ibliszt bűvöl meg, hogy belészeressen? Még a nő is -iszonyú, hát még az ördög, ha szerelmes! Ti megvettétek őt, vigyázzatok, -hogy el ne adjon. Tegnapelőtt a kegyencznőket hányták a vízbe, -holnapután… de Allah őrizze nyelvemet azon szavaktól, melyeket mondani -akartam. Jól vigyázzatok. Asszonyra vigyázni a legnehezebb tudomány: ha -egy körülkerített várost be akarsz venni, rejts bele egy szerelmes -asszonyt s az meg fogja mutatni, hol mehetsz be? és ha annyi szemed -volna az orrod körül, mint a pávának a farkán, mégis megcsalhatna egy -szerelmes némber, mint erre példát olvasék pogány meseirók regéi közt. -Ezt tartsd meg oh uram, mert ha egy óráig elfelejtkeznél arról, a mit -mondtam, nem adom a fejedért a kis körmömet. - -Yffim bég erre szótlanul felkelt és eltávozott, nagy szegeket ütvén -fejébe a kalmár beszédei. Hadzsi Baba pedig még azon éjjel felszedeté -szépen horgonyait s reggelre hire sem volt már a Dunán. - - - - -A MARGIT-SZIGET - -Kerüljétek e bokrokat. - -Ti emberséges hajósok, kik hosszú sor lovakkal vontatjátok a Duna -mentében megterhelt hajóitokat, messzehangzó tülökkel tutúlva csöndes -éjszakában; – ti békeszerető halászok, kik ezüstös karikát vágtok a Duna -holdvilágos tükrén csónakaitokkal; – ti ifjú lovászok, kik paripáitokat -úsztatjátok a hűs habok között; s ti ábrándos ifjak, kik a túlparti -fűzbokrok közül leskelődve hallgatjátok a méla dalt, mit az éj csöndes -szárnya szerte hordoz: kerüljétek a Margit-sziget gyászfűzeit, mik oly -sötéten úsztatják függő galyaikat a hullámok között! közel ne járjatok -azon ligetekhez, meg ne próbáljátok ott úszni a folyamot, félre -forduljatok, midőn hajótok mellette visz el; szóljatok védszenteitekhez, -gondoljatok családaitokra, hallgassatok el; mert soha oly közel nem -jártok a halálhoz, mint midőn a Margit-sziget szomorú fűzeit látjátok. - -Ah ott Hasszán basa paradicsoma van s annak kincseit még látni is halál! -Minden huszadik lépésen egy eunuch állt a sziget bokrai mögött hosszú -lőfegyverrel, s ha férfi oly közel jő a vizen, mennyire egy golyó elhat, -bizonyára nem fogja elmondani senkinek, mit látott? oly sok ifjat várt -hiába haza édes anyja, kit a titkos bűbáj a Margit-szigetre csalt, s -annyiszor látni fő nélküli testeket úszni a Dunán alá, a szép fiatal -arczú fők a Margit-sziget ormán vannak hegyes karókba tűzve. - -Ha láttok fehér alakot sétálni a szigetparton, vagy tánczolni a zöld -fűben, fürödni a kék hullámban, hintázni a vízbe hajló bokrok ágain s -énekelni bűbájosan: fussatok onnan! dzsinek azok, rosz szellemek, -gyönyörű túlvilági alakok, termettel mint tündéreké és szemekkel mint a -tűz! s ki hangjaikat hallja, új világot lát megnyílni s megesküszik, -hogy még sohasem szeretett, csak most tanul még szeretni, elkábulni, -megőrülni s meghalni a szerelemben. - -Fussatok innen, oh jámbor ifjak! - -Mint tánczolnak, mint danolnak! Mik a ti énekeseitek, tánczosaitok hideg -északon született népek, ezekhez képest? tudnak-e azok oly hangon -dalolni, mely a szivet kilopja a kebelből, mely andalít, enyeleg, -tündérálomba ringat édességével, mely bánatával könyekbe olvaszt fel, -szerelmével eléget, panaszával megráz, szenvedélyével megöl, -megtébolyít? hogy sok ideig nem hallasz egyebet, mint azt a dalt, a mit -tőlök hallál, s nem menekülhetsz tőle, szivedben viseled azt, mint a -futó vad a belé lőtt nyilat. Ismerik-e a ti tánczosaitok azon -mozdulatokat, miknek édes némasága annyi odaolvadást fejez ki? azon -sovár pillantásokat, miknek bűbája a hetedik égbe ragad fel? azon légi -könnyűséget, mely szárnyakat varázsol a vállakra? azt a művészeti -gyönyört, mely önmagában boldog, s azt a pokoli csábot, mely minden -mozdulatában, szemeinek intésében, tagjainak hajlásában száz égő vágyat -gerjeszt, melyet betöltetlenül hágy? Tudhatja-e e szemfényvesztő -forgásokat más, mint a ki ott született, hol a viharok arája, az égető -forgószél, Szamum, nyargal végig a pusztákon, hogy a repülő hajfürtökben -a tépett fellegeket látod, a szilaj szemek villanásaiban a villám -czikázását s a hevült arczokban a vihar menyasszonyának égő piros -tekintetét, hogy arczra borulsz előtte, mint leborul a tigris, midőn a -szélarát közelítni látja. - -Oh ifjak, fussatok e bokrok titkaitól. - -Üdv annak, a ki e titkokat megfejté; mert örökké ifjú marad; de jaj -annak, a ki nem, mert ifjan hal meg. - -Minden gyönyört, futó élvezetet lehell; az egész paradicsom virágokkal -van tele, mire az egyik kinyílt, a másik lehull, s ez sorsa minden -virágnak, még azoknak is, kiket hölgyeknek neveznek, némelyik egy nap -alatt elhervad, más letépetik, hogy a kegyencznő asztalát ékesítse, ez -sorsa minden virágnak s nem ritkán azon nagy porczellánvedrekben, mik -Azraële ágya előtt állnak, a levágott rózsák és granátalma-virágok -bokrétái között egy-egy odaliszk behunyt szemű fejét is látni, mely -tegnap még szintoly friss és eleven volt, mint társnői: a rózsák és -granátvirágok. - -Oh e nő valódi dæmon! Hasszán basa nem ember többé, a mióta őt birja, -csak egy darab viasz, melyet az ő gondolatai idomítnak. Nem hall semmit, -csak az ő hangját, s nem lát semmit, egyedül őt. Valóban azt kezdik -beszélni, hogy Hasszán basa egy idő óta tíz lépésnyiről meg nem ismeri -az embert, s nem tudja a trombitát a tárogatótól megkülönböztetni, és ez -igaz is; de fejével játszanék, a ki fenhangon mondaná, mert Hasszán -titkolni akarja e hibáit, attól tartva, hogy ha tudomásra jönnek, nem -engedik meg neki az összes hadak vezetését. - -Ámde annál jobban lát és hall Yffim bég, ki szüntelen Azraële körül jár, -s ha oly régi és hű kegyencze nem volna Hasszán basának, aligha meg nem -bánná, hogy oly jó szemei és fülei vannak. De Azraële átható lelke jól -tudja azt, hogy Yffim bég feje sokkal erősebben áll nyakán, mint azoké, -kiket Hasszán basa szeszélyeinek föláldozott, és hizeleg neki; annál -nagyobb baj annak, hogy hizeleg. - -Hasszán basa alig várja, hogy az estimának vége legyen, s elküldözve -komoly ügynökeit, beülhessen függönyös csolnakába, melyet egyedül -ismernek a tündérszigeten, s átevezhessen rejtett paradicsomába, hol -kétszáz delnő karéjában vár reá a halandók legszebbike, a bűbájos -Azraële, kiállva a tündéri kioszk csarnokába, melynek arany rostélyzatán -idegen éghajlat virágzata repkényzik s karcsú szobrai tetején részegítő -füstölők illatoznak. - -Egyedül Yffim bég kisérheti őt idáig. - -A vezér átölelve az odaliszkot, andalogva sétál végig az illatos fák -labyrintjai közt, hol az utak színes kavicscsal vannak fedve, s a fákon -emberekhez szoktatott madársereg fészkel; Yffim bég nehány lépésnyi -távolban kiséri őket s éles szemei egy mozdulatot, fülei egy sóhajt nem -engednek elveszni abból, a mit Azraële mond és tesz. - -A séta közben mintegy száz lépésnyire egy sólyom repül fel előttük a -berekből s távol egy jegenyefára száll le. - -– Nézd uram, minő szép sólyom! kiált Yffim bég. - -Azraële kaczagva fordul hátra: - -– Ugyan jó bég, hogy nézheted sólyomnak a vadgalambot, hisz ez vadgalamb -volt. - -– Jól láttam Azraële, amott egy jegenyefán szállt meg. - -– Ez még szebb, most meg a diófát jegenyének nézed. Ej, ej, derék bég, -valamit ittál, a mitől nem látsz jól. - -– Én úgy gondolom, szól a bég megzavarodva s el nem bírva gondolni, hogy -miért tréfál ő vele így az odaliszk? - -– No nézd el uram, szól közbevágva Azraële a basához. Ott repül fel ama -fáról e madár; hát nem diófa az és nem vadgalamb? - -Hasszán nem látta sem a fát, sem a galambot, de úgy tett, mintha -ráismerne s igazat adott kedvencz hölgyének. - -– Valóban diófa az és vadgalamb. - -Yffim bég nem értette ezt a tréfát. - -Odább mentek. A bég újra megszólalt: - -– Nem térnénk, uram, eme szép rózsalugasok felé? - -Azraële csodálkozva csapta össze kezeit. - -– Hol látsz te itt rózsalugasokat? - -– Fordulj erre és te is látni fogod. - -– Azok ott? hiszen te a bangitafákat nézed rózsalugasnak, melyek tele -vannak piros bogyófürtökkel. - -Hasszán basa felkaczagott, Yffim bég pedig nem tudott hová lenni -csodálkoztában, hogy miért van kedve e hölgynek ő vele ily különösen -tréfálni? - -E perczben a pesti parton egy ágyúlövés történt. - -– Ah! szólt a basa megállva, egy ágyúlövés. - -– Igen, uram, szólt Yffim. Pest felől. - -– Dehogy Pest felől, szólt Azraële. Ó-Budáról; a kapuzárás jellövése. - -– Én tisztán hallottam. - -– Megbocsáss jó bég, te épen olyan rosszul hallasz, mint látsz, kezdek -aggódni miattad, hisz ki lőhetne Pest felől, miután az egész tábor -átvonult Budára? - -– Talán új tábor érkezett, a kikre vártunk. - -– Jerünk, szólt Azraële, megragadva Hasszán kezét, mindjárt megtudjuk, -melyikünknek volt igaza, s sietve ment a sziget partjáig velök. - -A túlparton látszott Feriz bég tábora, mely épen akkor verte le sátrait -a halmokon. Egy csapat lovasság egészen a víz partján léptetett; élén -egy karcsú fiatal lovaggal, kinek arczvonásait a távolból is egyszerre -kivette mind a kegyencz, mind a kegyencznő. - -Csak Hasszán nem látott semmit, ő előtte összefolyott a távolság, nem -látott egyebet, mint kéket és sárgát. - -– Nem mondám-e? szólt Yffim diadalmas hangon. Ez Feriz bég tábora, és ő -maga az, a ki ott elől lovagol… - -Csak ekkor ütött szájára, megijedve, hogy hisz ezt nem volna szabad -Azraëlének látni! - -Az odaliszk kaczagva veté magát Hasszán nyakába. - -– Ah! a derék bég harczi tábornak nézi a vízhordó leányokat ott a -parton. - -Yffim ekkor rezzent össze, átlátva, hogy hová akar e nő jutni e -tréfával? - -– Uram, tiltsd meg rabszolgálódnak, hogy belőlem gúnyt űzzön. Ez itt -Feriz bég tábora előttünk s te jól fogsz cselekedni, ha e némbernek nem -engeded, hogy e férfiakat fátyolozatlan arczczal nézze. - -– Allahra! megdöbbentesz, jó bég, szólt Azraële oly csodásan tettetve az -ijedtséget, hogy az még Hasszánra is elragadt. Mondsza, merre látod e -tábort? - -– Itt a vízparton, és azok sátrak ott a halmokon… - -– Azok bizonyára kiterített vásznak, miket ama lányok fehérítnek. - -– S e trombitaharsogás, mely takarodót fú? - -– Én vidám dalokat hallok, miket e lánykák énekelnek. - -Yffim bég szakállát rágta dühében. - -– Uram, ez asszony ördögi gúnyt űz belőlünk. - -– Te káprázatban szenvedsz, szólt Azraële ijedelmes arczczal, te meg -vagy rontva varázslatokkal, hogy dolgokat láss előtted, a mik nem -léteznek. Kérlek, ne czáfolj meg, ez rajtad máskor is megtörtént. -Emlékezhetel rá, midőn Erdélyből kifutottál, itthon azt állítva, hogy -kergető ellenség volt mindenütt sarkadban, akkor is meg voltál rontva -boszorkányos bűbáj által; mert eunuch lovászod, ki utánad Enyeden maradt -s mostanában megérkezve, mint őr e szigetre helyeztetett, maga beszélte -nekem, hogy híre sem volt ott húsz mérföldnyire ellenségnek s ő még tíz -napig várt utánad azon helyben, azt gondolva, hogy megőrültél. Tehát -bizonyosan varázslat láttatá veled az ellenséget, ki elől turbán és -öltöny nélkül futottál el, mert azt nem akarom elhinni felőled, hogy az -erdélyi urak vesztegettek volna meg, hogy itt Erdélyben dúló ellenség -hirét terjeszd. - -Yffim bég elsápadt. Érzé, hogy meg kell adnia magát ez ördögi nőnek -életre halálra. - -– Ugy volna ez, Yffim? kiáltá Hasszán haragosan. - -– Engedj meg neki, uram, engesztelé őt Azraële. Meg volt bűvölve, mint -most, meg voltál rontva, jó Yffim. - -– Valóban, úgy hiszem; rebegé az önkénytelen. - -– De én meg fogom törni a varázst, szólt a delnő s leszállva a partról, -megnedvesíté kezét s nehány csepp vizet a bég arczába fecskendve, -babonás mondatokat mormolt magában hozzá. Most nézz és láss. - -A bég tett mindent, a mi parancsolva volt. - -– Tehát mik azok, a kik a Duna-parton járnak? - -– Ifjú leánykák; hebegé a kegyencz. - -– És ama fehérségek ott? - -– Kiterített vásznak. - -– Hallod-e már a leánykák énekét? - -– Valóban, hallom. - -– No lássad uram, minő csodák vagynak a nap alatt, szólt ekkor Azraële -Hasszánhoz fordulva, – nemde csodálatos az, hogy Yffim bég hadsereget -lát, a hol nincsenek mások, mint szép paraszt leánykák. - -– A csodák Allahtól jőnek, de én úgy találom, hogy Yffim bég szemei -rosszak, hogy e hajadonokat katonáknak nézik. - -Yffim bég nem merte a basának azt mondani, hogy de az ő szemei rosszak! -mert akkor bizonyos lett volna halála felől. Hasszán úgy akart látszani, -mint a ki mind azt látja, a mit kegynője mond, ki a legvakmerőbb gúnyt -űzte vele és kegyenczével, bizonyos levén a felől, miszerint Hasszán nem -fogja elárulni, hogy nem lát s Yffim nem meri a varázslatot megczáfolni, -mert akkor az erdélyi vészhír egészen nyakába jut. - -A túlparton ez alatt Feriz bég hangos parancsszavakat osztva, rendezé -kifáradt csapatjait, több ízben végig vágtatva a Duna mellett szilaj -arab paripáján; az odaliszk égő szemei minden mozdulatát követték az -ifjú daliának s átható hangjára sebesebben kezdett ereiben lüktetni a -vér. - -– Én úgy szeretem a leánykák dalait hallgatni; és te nem, uram? kérdé -Hasszántól. - -– Oh én is; felelt az hirtelen. - -– Nem ülsz le velem ide e partra a puha pázsitra? - -A basa leült az odaliszk mellé, ki félig ölébe dőlve, karját annak nyaka -körül fűzé s ragyogó szemeivel mindenütt kísérte az ifjú Ferizt. - -– Nézd uram, szólt, felé mutatva Hasszánnak, a többiek között ama -karcsú, szelid leánykát, ki a part hosszában sétál; szemei, mint a tűz, -ragyognak felénk, termete szebb a karcsú virágénál; most erre fordul, ah -mi bájoló, ah mi délczeg, soha sem láttam szebb alakot. Miért nem -ölelhetem őt, mint testvéremet, miért nem mondhatom neki, mint te neked: -én szeretlek, én élek, én halok érted!? - -Ezeket mondva, keblére szorítá Hasszánt az odaliszk, annak arczát minden -szónál csókjaival halmozva el, ki túlboldog volt a gyönyör miatt s -mindent látott, a mit a leány mondott neki, nem is gyanítva, hogy azon -csók, azon ölelés nem őt illeti, hanem egy ifjat, ki iránti szerelmét -kedvencz hölgye szemtül szemében vallja meg. - -Yffim bég bámulva állt hátuk mögött s fejcsóválva gondolt Hadzsi Baba -szavaira: «megvettétek az ördögöt, vigyázzatok, hogy el ne adjon -benneteket». - - - - -EGY CSILLAG A POKOLBAN. - -Szálljatok le csendes árnyai az éjszakának, mik az alvókat őrzitek a -rémek szemeitől… Hadd pihenjen az eltévedt méhe a bezárult virág illatos -kelyhében. Minden alszik, minden csöndes, csak a csillagok s az égő -szerelem vannak ébren. - -Minő csendes, merengő dal hangzik ott a füzek közül? mintha emberszava -volna a csalogánynak, hogy panaszát, szerelme vágyait összhangzó -rímekben zengje meg a figyelő éjszakának. A költő Hariri az, kit karddal -kezében Feriz bégnek, csaták oroszlánának hívnak, s ki ha leszáll az est -s elcsöndesül a tábori zaj és zsibongás, leveti pánczélingét, könnyű -szürke burnust ölt magára, s kezébe véve kobozát, eljár a hallgatag -berkekbe, a mormogó folyamok partjára s ábrándozó dalokat kelt szivéből -és lantja húrjaiból, míg a tárogató ébresztő szava fel nem veri onnan. - -Sok halvány hölgy kinyitja ablakát az éjben, hallgatódzva a bűbájos -dalok után, – s még halaványabb lesz bele. - -A Margit-sziget partjain csöndesen ballagnak az eunuchok hosszú -puskáikkal, s meg-megállnak, ha gyanus csónakot látnak közelítni a -vizen. Legéberebb valamennyi között a vén Majmun, ki aludni is csak -félszemmel szokott s boldogabb idejében háremeket is őrzött; leül egy -halomra, s tekintetét még egy postagalamb sem kerülhetné ki, mely -szárnyai alatt levelet visz. Csak most érkezék a szigetre, az előtt -Yffim béget kisérvén Erdélybe, tehát még Azraëlet csak egyszer látta, -midőn ura kalandját elmondá neki. - -Szemei szüntelen köröskörül járnak s éles füleit egy bogár repülése ki -nem kerülheti, és mégis egyszer azt veszi észre, hogy vállára ütnek. - -Ijedten fordul hátra s Azraëlet látja háta mögött állani. - -– Kárhozat az énekesre odaát! Dalára figyelve, nem vettem észre, hogy -közelítesz. Mit akarsz? miért jársz itt a sötét éjben, mint szökhetél ki -a háremből? - -– Oh kérlek, ne üss zajt, szólt az odaliszk. Az este urammal csónakázva, -e helyen kezemről leejték egy arany kösöntyüt, melyet ajándékba kaptam -tőle; ha holnap kérdeni fogja: hol a karperecz? s én elő nem mutathatom, -megöl. Oh engedd meg, hadd keressem azt itt a vízben. - -– Bolond leány, a víz mély itt, fejeden túlcsap s ott veszesz. - -– Nem bánom, meg kell kisértenem; vagy meglelem a kösöntyüt, vagy utána -halok magam is. Úgy is, ha uram kegyét elvesztém, minek nekem akkor az -élet? - -Az odaliszk oly kétségbeesett fájdalommal mondá e szavakat, hogy az -eunuch megrendült bele. - -– Hisz e munkát rábizhatod másra. - -– Csak találnék valakit, ki a víz alatt járni tud, adnék három drágább -karpereczet is érte, minden drágaságaimat odaadnám. - -– Tudok én, szólt Majmun, megindulva a bőkezűségen. - -– Oh szállj a vízbe értem; könyörge a delnő, térdre hullva előtte, s a -szolga kérges kezét csókjaival halmozva el. De nem félsz-e, hogy -belefullasz? Mert akkor kétszeres bűnössé fogok lenni a vezér előtt. - -Majmunt meghatotta e gyöngéd gondoskodás. - -– Ne félj miattam. Ifjú koromban gyöngyhalász voltam az ind szigeteken s -míg százig elszámlálsz, elvagyok a víz alatt s látok benne, mint a hal, -még éjnek idején is. Csak azt mutasd meg, hol ejtéd le kezedről a -kösöntyüt? - -Azraële egy brillantos gyöngyfüzért kapcsolt le karjáról, s a vízbe -hajítva azt, rámutatott a helyre. - -– A hová ezt hajítám, épen ott, ha mindkettőt felhozod, eme másik tied -leend. - -Majmun átlátta, hogy ez csakugyan nem tréfa, s lerakva öltönyét és -fegyvereit, megkérte a delnőt, hogy vigyázzon addig azokra, s azzal -csöndesen a víz alá bocsátkozék. - -Nehány percz mulva ijedten bukott fel a vízből az eunuch, s egészen -kikelt arczczal rohant ki a partra. - -– Hah, ez gonosz hely itt! szólt rebegve. A víz fenekén egy halom emberi -fő hever! - -– Tudom, szólt nyugodt hangon az odaliszk. - -Az eunuch megdöbbenve tekinte rá, s bámulva látta, hogy az imént oly -érzékeny könyörgő alak most büszkén, délczegen áll előtte, s úgy néz le -rá, mint egy királynő. - -– Azon fejek ott társaid fejei; szól Azraële a bámuló eunuchnak; kiket a -közelebbi s ezelőtt mult éjszakán szolgálattételre szólíték fel, s -melyet azok nem teljesítének; a miért másnap bevádoltam őket a vezér -előtt s az kihallgatás nélkül elütteté fejüket. - -– S mi volt azon szolgálattétel? - -– Átúszni a tulsó partra s eme virágfüzért átadni ott egy ifjúnak. - -– Hah, hiszen te áruló vagy! - -– Ne legyen rá gondod. Tőled is csak annyit kérek. Hallod azt a dalnokot -ott a fűzek között? úszszál át hozzá s add át neki e bokrétát. Ha nem -cselekszed, akkor holnap saját fejedet is ott fogod találni a víz alatt, -a többiek között: ha pedig engedelmeskedel, gazdaggá teszlek egész -életedre. Hatalmadban van választani, hogy élj-e boldogul, vagy meghalj -nyomorultan? - -– De még egy harmadik is hatalmamban áll: hogy téged megöljelek! kiálta -fogcsikorgatva az eunuch. - -Azraële nevetett. - -– Ostoba állat. Míg te a víz alatt jártál, gondom volt reá, hogy -puskádba földet tömjek s handzsárodat saját övembe szúrjam. Csak egyet -kiálts s nem szükség holnapra várnod, hogy fejedet lábaidhoz tegyem. - -A delnő oly erővel markolt az eunuch karjába e szavaknál, hogy az -sziszegve hajlott meg előtte. - -– Mit parancsolsz? - -– Már elmondtam egyszer. - -– Fejemmel játszom, asszonyom! - -– Nem olyan baj, mintha én játszanám vele. - -– Mit cselekszel? Oh vesztedre törsz. Ily merényért sokan vesztették -előtted életöket. - -– Hogy sokan meghaltak szerelem miatt, és mégis vannak, a kik szeretnek, -azt te épen úgy nem fogod érteni, mintha egy nyolczadik színről kellene -gondolkoznod, mely a szivárványban nincsen. Hallod a dalt odaát? - -– Nagyon jól hallom. - -– Ugy-e te nem szeretsz senkit? - -– Szerethetek-e én? - -– És mégis elandalodtál e dal hallatára, úgy hogy lépteimet sem vevéd -észre. - -– A bülbül nem énekel szebben. - -– Hallottál talán tündérekről valaha, kik a korall zátonyos sziklákra -kiülnek, hol az örvénylő hullámok alatt a tengercsodák palotái vannak, s -énekléseikkel oda csalják a hajósokat a szájfejű Rok fogai közé? - -– Ez énekes tán egy volna azon tündérek közül? kérdé elborzadva Majmun. - -– Én nem tudom, csak azt érzem, hogy meghalok, ha őt nem láthatom! Oda -akarok rohanni hozzá, átölelni térdeit, karcsú derekát; dobogó szivét az -enyimhez szorítni, és ajkaimat az ő égő ajkaira feszítni, s kiszívni -rajta lelkét és az enyimet lehellni vissza bele, s aztán lehullni -kebléről, megcsókolni lábainak porát, s reszketve szétoszlani, mint a -naptól felsütött harmat. Oh vigy engem át a tulsó partra. - -Az eunuch reszketett a leány előtt. E dæmoni lélek szilaj lángjai még az -ő szivében is találtak gyúanyagot, melynek sötétében a nap minden sugára -sem birt meleget költeni soha. - -– Egyetlen csónak van e szigeten, szólt a leánynak, és abban Yffim bég -benne szokott hálni, attól tartva, nehogy vagy egy odaliszk megszökjék -azon a szigetről, míg Hasszán alszik. - -– Oh miért nem tudok úszni! kiálta Azraële, kétségbeesett fájdalmában -összerogyva. - -– Hogyan? Te arra gondolsz, hogy e széles vizet keresztül úsznád? - -– Sőt keresztül fogom azt úszni; igen, elhatároztam magamat. Most -mindjárt. - -– Mit beszélsz? Hiszen ha ördög nem vagy, elmerülsz a vízben, ha úszni -nem tudsz. - -– Te fogsz úszni velem. Én kezemet válladra téve tartom fenn magamat. - -– Te őrült vagy, az imént halállal fenyegettél s most rám akarod bízni -éltedet. Csak két perczre kell lélekzetemet visszafojtanom, hogy örökre -el legyen fojtva a tied. A víz iszonytató elem annak, ki rajta uralkodni -nem tud, s a hullámok alatt a kik laknak, könyörtelenek a haldokló -küzdései iránt. Hideg, ijesztő világ van ott, a pokol nem oly szörnyű, -mint a hullám. - -– Abból, hogy kezedbe adom éltemet, láthatod, hogy nem féltem azt. Vigy -keresztül a vizen. - -– Őrültség, a mit kivánsz. A leggyakorlottabb úszónak is elszorul keble, -midőn a hullám ajkához ér, s ha megrettensz, mindketten odavesztünk, -mert a vízbefulók erőszakosak s lefogják a mentségükre siető kezeit. - -– Ha megrettenni látsz, hagyj elvesznem. - -– Nem, nem cselekszem azt. Te tébolyodott vagy, de én eszemen járok. -Eredj vissza a vezér kioszkjába, míg észre nem veszi távollétedet. Én -nem foglak elárulni. - -– Tehát nem jösz velem? kérdé a delnő sötéten. - -– Ne lássam a napot, ha azt cselekszem; szólt Majmun határozottan, -leülve a dombra. - -– Jó! nyomorult szolga! kiálta Azraële kétségbeesetten. Tehát megyek -magam! - -S azzal sebesen beleveté magát a vízbe a magas partról. Majmun nem -gátolhatá meg a leány szökését s ijedten ugrott utána s nem sokára -felbukott vele együtt a víz színére, hosszú hajánál fogva megragadva a -nőt. - -Az egyszerre mindkét kezével átölelte az eunuchot, ez által egyet -fordulva a vízben, felül került, s kiemelve fejét a hullámból, dühösen -kiálta a víz alá nyomott eunuchra: - -– A tulsó partra vigy, vagy magammal együtt megfojtalak. - -Az eunuch rövid kétségbeesett vergődés után meggyőződve felőle, hogy a -delnő karjai közül nem szabadulhat, ki a halál torkában is csak -szenvedélyére gondolt, s mint az óriáskigyó tartá fogva Majmunt: egy -erőszakos lökéssel felveté fejét a víz színére s fuldokolva kiálta: - -– Viszlek oda! - -Ekkor elbocsátá karjait a nő, s egy kezével az úszó gyapjas hajfürteibe -kapaszkodva, csöndesen, nyugodtan hanyatt ereszkedék a víz színén, hogy -csak arcza látszott ki belőle, s azzal a legnyugodtabb hangon mondá -Majmunnak: - -– Most siess. Ha el akarsz veszteni, vagy máshová vinni, gondolj reá, -hogy előttem annyira sem kedves az élet, mint előtted, s ha engem a víz -fenekére viszesz, akárha követ kötöttél volna nyakadra, s úgy szállnál -alá. Siess. - -Majmun sebesen osztá kétfelé karjaival a hullámokat. A két egymás -mellett úszó főt ki vette volna észre e sötét éjszakában? - -Az eunuch úszott elől, a hölgy hosszú haját lebontá a hullám, mely néha -túlcsapott halavány orczáján, olykor megreszkettek tagjai: a -félelemtől-e vagy a szerelemtől? Alatta, körülötte mindenütt a -legrémségesebb halál, de ő nem látja azt; a habok moraja enyészetesen -zúg fülébe, de ő nem hallja azt, hisz csillagos az ég sötétje és az éj -csöndje dallamokat viszhangoz. A fehér és fekete fő egymás mellett úszik -a víz színén… - -Fölötte csillag ragyog s túlvilági dal reszket, alatta az örvény tátong, -s a hab moraja zúg: nem ég és pokol között úszik e nő? kinek élte, lelke -csak egy rezgő hangon, csak egy csillagsugáron függ. - -– Messze van-e még a part? kérdé a szolgától, mert ő hanyatt feküdt s -nem láthatott előre. - -– Félsz-e? - -– Félek, hogy őt nem láthatom meg. - -– Mindjárt partnál leszünk. A Duna széles most, mert meg van áradva, -alig látszanak ki a zsilipek. - -Nehány pillanat mulva földet érze lábai alatt a szerecsen, s az odaliszk -egy vízbeborult fűz galyait látá arcza fölé hajolni. Hirtelen megragadta -azt kezeivel s kiemelé habtündér termetét a vízből. - -Lenge öltönyei testéhez tapadva, százszor igézőbbé tevék bűbájos -alakját, hosszú hajfürtei le voltak bomolva; hogy fenn ne akadjanak a -galyak közt, kénytelen volt őket, mint egy fekete shawlt, dereka körül -övezni. - -Halkan, remegve lépett elő a bokor mögül, mely elrejtve tartá, s a mint -megpillantá a dalnokot, kinek bájhangjai a vizen keresztül csalták, -megrezzenve állt meg, lélekzetét vissza fojtva s kezét nyugtalan szivére -feszítve. - -Egy ezüsthárs tövében ült az ifjú dalnok. Épen végezte énekét, s szép -fejét tenyerébe hajtva, letette maga mellé kobozát, elmélázva, mintha -lelkét várná vissza, mely a dalhangok szárnyain távol vidékekre repült. - -– Most szólhatsz vele; mondá Majmun a leánynak. - -Azraële szótlanul állt ott, a gyászfűznek támaszkodva, s mozdulatlanul -nézte az ifjút. - -– Siess tehát. Az éj vége felé jár, s még vissza is kell térnünk. Miért -tétovázol, ha ennyire jöttél? - -Az odaliszk némán felsóhajtott, és homlokát a mohos faderéknak támasztá. - -– Azt mondád, hogy oda akarsz rohanni hozzá, átölelni térdeit s -üdvezülni ajkain, s mostan itt állsz, mint a ki meg van bűvölve. - -A delnő térdre rogyott lassan s arczát öltönyébe rejté. - -– E leány valóban őrült, dörmögé a szerecsen; ha csak azért jöttél át, -hogy itt sírj, azt bizonyára a túlsó parton is megtehetted volna. - -A leány keblén összetéve kezeit, arczát a megdicsőülés mosolyával emelte -ég felé, mint egy vezeklő bűnös, ki előtt az ég visiói nyiltak meg -mosolygó angyalarczokkal. - -E pillanatban valami távoli kürthang szólalt meg a csöndes éjben, mire a -dalnok felszökött helyéről, egyszerre átalakulva hadvezérré. Az első -riadó hangja volt az, mely a budai táborból jött, s utána hangos -kelepelés verte az ébredőt s Hariri újra megszűnt lenni, hogy Feriz bég -legyen, kardját ragadva, sebesen elsietett a berek fái között, még -lantját is ott felejté az ezüsthárs alatt. - -– Látod, már elment előled! kiálta boszusan a szerecsen, megragadva a -leány kezét; siess utána, még utolérheted. - -A leány felállt, lélekzetét visszafojtva tekinte az ifjú után, megvárta, -míg eltűnik annak alakja a bokrok között, akkor elővoná a virágfüzért, -melyet keblében rejtve hozott s egy lépést tőn előre: ott ismét megállt, -hallgatózott, míg a távozó léptei elhangzának, s akkor egyszerre -odarohant az elhagyott lanthoz, kebléhez szorítá, csókjaival halmozá el -s kéj és gyönyörtől remegve rogyott le mellé. - -Azután vevé a virágfüzért s a lant körül fonta azt. A füzérben e virágok -voltak: - -Egy rózsa. Mit jelent a rózsa a virágok nyelvén? «Szeretlek, boldog -vagyok». - -A másik volt égő szerelem: «szeretlek, elégek miattad». - -Harmadik gránátalma-virág: «nem feledlek el soha». - -Negyedik volt hajnalka: «szerelemtől elhervadok». - -Az ötödik volt fájvirág: «nem merek közelítni hozzád». - -A hatodik élek-halok: «éljek-e hát, vagy meghaljak?» - -A füzér az odaliszk saját hajszálaival volt átkötve, az azt jelenti: -«életem kezedbe adom!» Mert soha török nő idegen kézbe egy szálat sem -enged jutni hajából, azt hive, hogy a ki azzal bir, megronthatja, -megölheti, őrültté, tetszhalottá teheti őt. - -A leány ráköté a lantra koszorúját, gondolva, hogy az ifjú vissza fog -azért ismét jönni, s majdan ott találja; sírva reá borult ismét, könyeit -a virágokra hullatá: hadd gondolja majd az ifjú, hogy azok ott -harmatcseppek. - -Azután felkeresé annak lábnyomait, a hogy eltávozott a berekben, s -meddig azokat a fűben feltalálhatá, mind sorba megcsókolta hévvel, azzal -egy fehér levelet leszakítva az ezüstnyárfáról, melynek tövében Feriz -ült, azt keblébe rejté, s oly boldog, oly elégült volt! - -Majmun bámulva nézett reá. Tehát ezért jött volna csupán oly borzasztó -úton keresztül? - -– Leány, siess őrült varázslataiddal, a tábor már ébredez, a hajnal -közel! - -Azraële egy forró, szenvedélyes csókot vetve kezével azon táj felé, -merre Feriz eltávozott, visszatért a rabszolgához s ismét szokott, -parancsoló hangján szóla hozzá: - -– Maradj itt és számlálj el hatszázig, addig utánam ne nézz, akkorra -visszajövök. - -Majmun fenhangon számlálta a hatszázat. - -Azraële pedig végig menve a Duna gátján, a mint a zsiliphez ért, azt -minden ereje megfeszítésével félig felemelte. - -A kiszabaduló víz hangos zuhogással kezde omlani a résen. - -Azraële sietve futott vissza a szerecsenhez. - -– Most vissza a szigetre! - -S újra megtette e rémteljes útat, hanyatt fekve a hullámban s kezét a -néger fejére téve. Keblén volt a nyárfalevél, az oly nyugalmat adott -neki. - -A szigetre visszatérve, gazdagon megajándékozá Azraële a szerecsent, azt -mondva neki: - -– Ma reggel, midőn meghajnallik, urad, Yffim bég, fel fog tégedet -keresni s megparancsolandja, hogy őt Hasszán basával együtt a hidon -keresztül a túlpartra kisérd, hol most Feriz bég tábora áll. Ti ott -senkit sem fogtok találni többé; hanem te fölkeresed azon helyet, a hol -most valánk, s ha találsz ott egy virágfüzért, vagy koszorút, azt nekem -elhozod. - -Majmun bámulva hallgatott: miről tudhatná Azraële e dolgokat előre? - -Az odaliszk visszatért a kioszkba, hol Hasszán basa mélyen alvá mákony -szerezte álmát! éjfél után elsőt szóltak a kakasok a környékben s az -imámok éji éneke rezgett a táborban. - -Hasszán basa kegynője karjai között ébredett fel, s el nem tudá -gondolni, miért oly hidegek annak kezei, s miért oly forrók csókjai? - -Az odaliszk elmondá, hogy mit álmodott? mint úszott folyamokon -keresztül, csalogatva éneklő tündérek által. Hasszán mosolygott: -«aludjál tovább s folytasd álmaidat»… - -… Már jól fenn volt a nap, midőn Hasszán előjött kioszkjából; Yffim bég -rég várt reá. - -– Nem lovagolsz át uram a pesti partra a megérkezendő Feriz számára -kinézni a táborhelyet? - -Azraële jól gyanítá, hogy Yffim át fogja hívni a pesti partra a vezért, -a hol az meg fog győződni felőle, ha vajjon varázslatból nézte-e a -falusi leánykákat lovas katonáknak? Azt is helyesen gondolá, hogy -ezentúl Majmunt nappalra mindig magával fogja hordani. - -Hasszán tehát, engedve a bég hivásának, átlovagolt vele Majmun -kiséretében a tulsó partra, a holott Yffim bég csodálkozva tapasztalá, -hogy egy lélek sincs Feriz bég táborából jelen. - -Azokat az éjjel fölvette a víz táborhelyükön s kénytelenek voltak rögtön -odább vonulni, túl Pesten véve állomást. - -Yffim bég szakállát szerette volna kitépni dühében, ha a vezér jelenléte -abban nem akadályozta volna. - -Majmun pedig, mintha az útat keresné, felkutatá a tegnapi találka -helyét, s im az ezüstnyár tövében egy koszorút talált letéve; felvette -azt és elrejtve burnusza alá, haza vivé azon este Azraëlének. - -Két leveles ágból volt a koszorú fonva; az egyik egy babérfa-ág, a másik -egy tövises inda. - -A leány meghajtá fejét a felelet előtt: - -«Szenvedj, ha győzni akarsz!» - - - - -SZENT-GOTTHÁRD. - -Gyönyörű nyári alkonyat volt: egy félhold az égen, száz más egyéb -félhold szerte a halmokon. A török tábor a rábaparti hegyek közt -tanyázott. - -Ezen holdújságról az volt megírva a többek között az azon esztendőbeli -kassai igazat jövendölő kalendáriomban, hogy az lészen: - - «Németeknek kivánatos, - Törököknek használatos, - Magyaroknak állhatatos, - A ki nem lesz betegségben, - Az marad jó egészségben: - Így végeztetett az égben.» - -A jó csillagvizsgáló elfelejtette megtudni az égben, hogy vannak -holdfertályok, melyekben az ember betegség nélkül is könnyen meghal. - -A Küprili basa, miután Zerinvár romjain kipihente magát, Steyer határán -felvonulva, Szent-Gotthárd alatt találkozék a budai vezér seregeivel. - -A Küprili hadai jobbadán lovasságból álltak, mert gyalogságával árkokat -temetett be Zerinvár körül, melynek parancsnoka azon felszólítására, -hogy adja fel a várat, s ne próbálja azt védeni a maga hatszáz -emberével, midőn ellenében harminczezer áll, ily tréfás feleletet adott: -«ha egy magyar forintért tíz török piasztert lehet kapni, akkor egy -magyar katona is megér tíz törököt». Úgy is váltotta fel őket a derék -ember, mert mikor összeszámoltak, hatszáz magyarért hatezer ozmán volt -lefizetve halál ő felsége kezeibe. - -A Küprili innen egyenesen a római császár derék hadait vette üzőbe, de -azok sehol sem fogadtak el csatát, s míg elleneik a Rába jobb partján -vonultak felfelé, ők a túlparton látszottak odább huzódni. - -A budai basa seregeinek a császári hadak háta mögé kellett volna -kerülni, hogy az érsekújvári basával egyesülten, azok elől minden -oldalról elvágják a menekülhetést; de Hasszán, mint önálló hadvezér, -csak azért sem fogadta el az utasítást, mert Küprilitől jött s ő is -egyenesen a Rábához sietett, a diadalt vetélytársa elől elragadni. - -Így jött össze a két tábor julius 30-ik napján Szent-Gotthárd regényes -hegyei alatt, mindketten tábort ütve a jobbparton s elfoglalva a -dombtetőket, mikről az egész környéket be lehete látni. - -Bizonyára nem volt rosz izlésük a derék uraknak, hogy az országot úgy -megszerették. Szerte a sárguló szántóföldek, mikről még a kalászt sem -ért rá learatni a megrettent népség, jobbról vidám szőlőhegyek, balról -sötét erdők; tejjel mézzel folyó vidék, melyet a Rába kanyargós szalagja -metsz ketté; a domboldalban a szent-gotthárdi apátság roppant -oszlopcsarnokos kolostora, tövében mulató erdővel, távolabb négy-öt falu -tornya. A leáldozó nap, mintha még szebbé akarná tenni a vidéket, arany -ködfátyollal huzta azt be. - -– Te kutya! kiálta Hasszán basa a parasztra, ki a szerzetesek által -elhagyott kolostorban egyedül volt jelen, a félelmes vendégeket -elfogadni; nagyon szép nektek ez az ország, hogy benne lakjatok. De nem -soká lesztek benne urak, fogadom. Hisz úr itt a paraszt. Kenyeret eszik -és bort iszik, s még két ruhát visel egymás tetejében. No megállj, majd -máskép lesz az, csak én beszéljek veletek. - -– Adja Isten uram, szóla a jámbor paraszt, levett süveggel, hogy az én -jószágomon lakjatok mentül többen s én építsem a házaitokat. – Ez az -ember volt a sírásó. - -Hasszán basa és kisérete elfoglalá a kolostort, melynek előcsarnoka -megtelt elfogott papokkal és birákkal, kiknek az ország legtávolabb -vidékeiről élelmet és harácsot kelle ideszállítani. És a mit hoztak, az -soha sem volt elég, e miatt a szegény, áldozatra küldött követeket -magukat is ott tarták, gyalog hajtva mindenütt magukkal, a merre jártak; -egyik a másikat váltotta ki a rabságból; s némelyik ott volt már fél -esztendő óta. - -A török had számra felül haladta a százezeret, s hosszan beülteté -beczövekelt sátoraival a jobb partot. A kolostor alkotá a tábor közepét, -ott tanyáztak Hasszán kedvencz mamelukjai, s a szép hasított orrú -szerecsenek, óriásokból válogatott nép, kik félmeztelen szoktak -harczolni a csatában s nem kérnek s nem adnak kegyelmet; mellettök -Kucsuk basa lovassága, – fegyelemhez szoktatott had, – lova mellett hál -mindenki, az előörsök pontosan felállítva, a szekerek elkülönözve, -élelemszerek kiosztása, paripák abrakolása, estéli imádság, minden -trombitaszóra megy, a határvonalon kívül senki sem kószál. E hadosztály -sátrai mellett látni egy elárkolt négyszögön az amazon-dandár telepét, -kiknek első gondjuk, a hol megszállnak, magukat rögtön elsánczolni. Ott -vannak együtt mind e szép tündéri alakok, kik az örömnek kertjéből -szöktek meg a csata mezejére s ha közelről nézzük őket, látni fogjuk, -miszerint Yffim bég aligha figyelmezteté azon török urakat, kik -hölgyeket vásároltak Hadzsi Baba hajójáról, hogy őrizzék azokat a -varázsló szemeitől; im a karcsú liliom, a georgiai bayadér, ki midőn -tánczolt, úgy hajlott jobbra-balra, mint a banán-fa virágos ága, most -ott térdel a sáncz szegletén s hosszú lőfegyverrel a túlparton álló -ellenség őrszemére czéloz, ama halvány cserkesz szűz, kit gazdája nem -sietett eladni, mert még gyermek, nehéz kétélű harczfejszét forgat -kezében, s arcza pirosabb, mint azon rózsák, mik oly jó tanítók a -szerelemre, oh a harczmező rózsái még pirosabbak. Az a pajkos chinai -delnő, ki oly negédesen hintázta magát a shawlon, most délczeg paripán -hintázza termetét, az északi leányka arany hajfürteit aczélsisak rejti, -hófehér paripája sörényét fésüli az abyssinai leányka, s a barna -czigányleány ezüsthangú fuvolája helyett harczi kürtöt hord kezében. - -Kucsuk tábora mellett székel a moldvai had, kiknek készületeiből az -látszik, hogy sokkal jobban félnek körülöttük levő szövetségeseiktől, -mint az ellenségtől, a ki előttük áll. A kolostoron túl egész a -nagyfalvi szőlőkig Ismail basa foglalta el a tért zajló janicsárjaival, -kik harczi hirükben elbizakodva, sokkal inkább megszokták a vezéreknek -parancsokat osztogatni, mint tőlük azokat elfogadni. A szőlőhegyeken túl -feküdt Küprili Ahmed lovassága s szerteszét a környékben, a merre -füstoszlop látszott s vereslett az ég, gyanítani lehetett, hogy ott a -tatár portyázók csapatjai járnak, kiket nem volt mód a főtáborral -összefüggésbe hozni. Leghátul végre a hegyi útakon, az erdős szorosok -lejtőin lehete látni a prédával terhelt podgyászszekerek hosszú, -beláthatatlan sorát, melyek összekeveredve a hosszú, kerekes vaságyúkkal -s az öreg kőmozsarakkal, miket tiz-tizenkét bivaly vontatott előre, nagy -ügygyel-bajjal birtak egymástól előre hatolni, ha egy-egy elakadt, vagy -feldült, kénytelen levén valamennyi megállani a háta mögött. - -Az est már beállott; s egyik hadteleptől a másikig sűrűn kezdtek járni a -nyargonczok, a vezérek csak hosszú kézből értekezvén egymással. - -A Küprili követe jött Hasszánhoz jelenteni, hogy az ellenséges sereg a -tulsó parton két erdő között állomást vett, a franczia zsoldosok s a -német birodalmi segélyhad megérkezett hozzá, azért jó lenne az éjszaka -rárontani, mielőtt rendbeszedi magát. - -– Urad bolond. Felelt neki Hasszán; hát repülhetek én a vizen keresztül? -előttünk a Rába folyó, azon hidat kell elébb verni, kettőt, hármat, a mi -napokig eltart, s azt sem lehet addig elkezdeni, míg az öreg lőszerek -meg nem érkeznek. Tehát menj vissza és mondd meg uradnak, hogy majd ha -csatázni kell, megfuvatom a riadót. - -A hirnök nagy szemeket meresztett, nem tudva, hogy Hasszán közellát, s -ennélfogva csak a földabroszon látva a Rába folyót, nem tudja, hogy ez -azon helyen, melyen megállottak, nem szélesebb két bécsi ölnél, a min -két óra alatt hidat verhet öreg ágyúk nélkül: s visszament Küprilihez. - -Ez alig húzta ki a lábát, jön Kucsuk követje, jelentve ura nevében, hogy -a harczot nem lehet halasztani, mert a lovak számára széna nem érkezett. - -Hasszán dühösen támadt az elfogott birákra. - -– Miért nem hoztatok szénát? - -A legokosabbik közülök, szépen akarván megfelelni a kérdésre, viszonzá: - -– Száraz nyár volt uram. Az Úr visszatartá az egek felhőit. - -– Ahol van ni! monda Hasszán; mondd meg Kucsuk basának, hogy adjon -lovaiknak felhőket, a magyarok szénája ott maradt. - -Ez a követ még el sem ment, midőn a janicsároktól egy egész küldöttség -érkezett; ezek már egész erőszakkal követelték, hogy vezesse őket rögtön -a csatába; mert ők nem akarnak egy perczig is az ellenséggel karonfogva -sétálni. - -– Mit? kérdé Hasszán gúnyosan, tán nálatok is elfogyott a széna? (A -janicsár had gyalogság volt.) - -– Elfogyott a dicsőség! szólt a küldöttek szónoka merészen. Meguntuk -tétlenül nézni az ellenség szeme közé. - -– Hogy tétlenül ne nézzétek őket tovább, húzzátok karóba e lázadó -kutyákat! fel, a legmagasabb dombra velök, hogy az egész tábor láthassa -őket. - -A testőrök dühös védelem után lefegyverzék a janicsárok küldötteit, s -addig is, míg a karókat leássák számukra, bezárták őket a kolostor -pinczéjébe. - -Hasszán basa a legdühösebb kedvében volt, s épen e szerencsétlen -pillanatban érkezék hozzá Balló, Apafi követe. - -Hasszán nehezen akart ráismerni, noha sokszor látta már s különben is -dühös levén, de legfőkép az erdélyiekre, erősen rárivallt: - -– Honnét jösz? ki eresztett ide? ki hozott ide? - -– A Küprilitől jövök, uram. Felelt Balló szeliden. - -– Micsoda semmirekellő ostoba ember ez a Küprili, hogy ilyen veszett -embert, mint te vagy, lánczok és békók nélkül mer hozzám ereszteni? - -– Ő bizonyosan jól tudja, hogy én Erdélyország követe vagyok, s a -fejedelem képében jövök. - -– A fejedelem képében? Talán épen a fejedelem csizmájában? Hoztál -katonát? - -– Kegyelmes uram… - -– No – nem hoztál? ne is beszélj. Hoztál pénzt? - -– Kegyelmes uram… - -– Azt sem hoztál. Hát miért jöttél? Kifizettétek már az adót? - -– Kegyelmes uram… - -– Ne kegyelmes uramozz, hanem felelj; igen vagy nem? - -– Még ugyan nem, de… - -– Hát miért nem? - -– Szegény az ország, uram. Isten csapásai voltak rajta. - -– Azt végezzétek el Istennel, s imádkozzatok, hogy az én csapásaim ne -legyenek rajta. Hát miért jöttél? - -Balló elszánta magát a keserű falatra. - -– Épen azért könyörögni, ha leengednétek az évi adóból. - -Hasszán eleinte nem tudott mit felelni. - -– Hát meg vagy te bolondulva, egész nemzeteddel együtt? Hát mi jogotok -van ti nektek azt kérni, hogy engedjünk le az adóból? - -– Kegyelmes uram, az adó ötször meghaladja azt, a mit Bethlen Gábor -fizetett. - -– Bethlen Gábor derék ember volt, a mit le nem fizetett ezüstben, -lefizette vasban; ha ő fizetett tizennégy ezer tallért azért, hogy -velünk egy sorban harczolt: ti fizethettek nyolczvan ezeret azért, hogy -otthon sütitek a makkot. Nyolczvan ezer tallér egy oly országra, mint -Erdély, a mit felvet az arany és ezüst! holott a thessaloniai basának -egy szandzsáksága kétszer annyit fizet. - -Ballóban felébredt e szóra a nemzeti büszkeség. - -– Uram! Thessalonia meghódított tartomány, s annak basája korlátlan -hatalmú szandzsák, de Erdély szabad státus… - -– S ki mondta neked, hogy nem fog szandzsákság lenni, mint a többi? -kiálta agyarkodó képpel Hasszán. Mielőtt kétszer megtelnék a hold, -fogadom te neked a prófétára, hogy Erdély fejedelmi székén török basa -fog ülni! Hallottad? a prófétára esküvém. - -– A nagyúr is a prófétára esküvék, hogy Erdélyt ősi jogaiban háborítni -soha nem fogja. A prófétára és az alkoránra. - -A méltóságteljes hang, melyen az ellenvetést elmondá a követ, egészen -magán kívül hozta a vezért. - -– A nagyúr, a mostani szultán, kiálta, nem érdemes arra, hogy azon -esküvésre emlékezzék, melyet a nagy Szulejman tett; és nem az fog -megtörténni, a mit ő mond, hanem a mit vezérei akarnak. És hiába -bízzátok fejeiteket az ő kezére, míg a pallos a mi kezünkben van, ti -kemény nemzet! legmakacsabb mind azok között, a kiket valaha ismerék, ti -csupa urakból álló fajzat, melynek még a parasztja is különb embernek -tartja magát a föld egyéb népeinél, ti háborgó hadak, kiket ha a német -megharagít, jöttök hozzánk, s ha nálunk nem tetszik a szegődés, mentek a -némethez, ha velünk harczoltok, ölitek a németet, ha a némettel -harczoltok, ölitek a törököt, de ha magatok fajával találkoztok, -kikerülitek egymást. De én megalázlak benneteket! Hogy nem lesztek -különbek a boszniai rahajnál, ki maga húzza az ekét, s ha Bécsben azt a -nótát danolják, hogy bogláros mentéiteket, paszomántos köntöseiteket le -fogják rólatok húzni, s ólompitykés dolmányt, cseh nadrágot adnak -helyette, én úgy húzom azt le, hogy mást sem adok fel rátok; s ha a -német azzal fenyeget, hogy jezsuitákat visz templomaitokba, én lovakat -fogok azokba vinni! - -Balló keserű tekintettel emelé fel fejét a dühöngő vezér előtt. - -– Akkor gondoskodjál uram új népességről Erdély számára, mert ott -emberre nem fogsz találni. Megölt magyart láthatál eleget, de megalázott -magyart soha. - -Hasszán e szavakra kardot kapott s saját kezével akarta lenyakazni a -vakmerő követet, de mamelukjai elragadták azt előle, azzal vigasztalva, -hogy a janicsárokkal együtt ezt is karóba fogják húzni. - -– Ide állítsátok azt a karót ablakom elé, hogy beszélhessek a vakmerő -farkassal, mikor a nyársban fog ülni. - -A fegyveresek Ballót is a pinczébe veték a janicsárok közé, s egy hosszú -hegyes nyársban végződő fenyőszálat épen a vezér ablaka alá kezdtek -leplántálni, midőn hátuk mögött egyszerre iszonyú ordítozás támadt; a -janicsárok megtudva társaik szándékolt kivégeztetését s kérelmük -megtagadását, tömegestül fellázadtak. Ellenállani készülő tisztjeiket -egy percz alatt lekonczolák, s míg egy része a kolostor felé rohant a -lármadobokat verve s lázadási kürtjeiket harsogtatva, mások azalatt a -dombtetőre felállított karókat őrző szerecsen óriásokat rohanák meg, s -nehány pillanat mulva magukat a hóhérokat lehete látni a karóba húzva. - -Hasszán mamelukjai ezalatt, kik a lázadóknak ellenállani készültek, a -dühödt janicsárság által összegázolva, hanyatt homlok rohantak a -kolostor udvarára s annak kőfallal kerített kertjébe, s ott a -bejárásokat eltorlaszolva, nagy nehezen sikerült nekik a nehéz -vaskapukat betehetni a lázadók elől, s védelemre készülni ellenök. - -A zendülők körülfogták a kolostort, s puskákkal, nyilakkal lövöldözve be -annak ablakain, elkezdék azt ostromolni lőtávolságból. - -Hasszán düh és félelem közt futott fel a zárda tornyába, meghagyva -testőreinek, hogy addig védjék a kapukat, míg a többi hadtestek a -zendülők leverésére eljönnek. De azok meg sem mozdultak. Hasszán -kétségbeesve látta a toronyból, hogy a Küprili hadaiból egy ember sem -mozdul az ő segélyére, bár a veszélyt, melyben forog, elég jól -láthatják, a zaj és lövöldözés messzire elhallik. Túlnan a moldovánok -felálltak a halmokra, de eszökben sem volt közelebb jönni, inkább nagy -gyönyörűséggel látszottak szemlélni, mint eszi meg a török a törököt. -Ismail basa megmaradt hadosztályaival inkább hátrálni látszott, mint -közeledni, s Kucsuktól és fiától remélni sem merte a segélyt, azoknak -személyes ellensége levén. - -E pillanatban meglátták a zendülők az ablak elé leásott karót s hangosan -felordítottak rá. - -– Ah, ezt maga számára állíttatá ide Hasszán! Fel reá Hasszánnal! - -A vezér elborzadva gondolt a különbségre, mely az erdélyi trónba és e -karóba ülés között lehet s átkozódva mormogá magában: - -– Ez a gaz keresztyén imádkozhatott ellenem Istenéhez, hogy így -megcsúfoljon; s irtózatában fogá az egyik harang kötelét, s azt nyakára -hurkolva, oda állt az ablakhoz, hogy ha a lázadók be találnak törni a -kapukon, onnan leugorva megfojtsa magát, mielőtt azok borzasztó -fenyegetésüket végrehajthatnák rajta. - -Az éjszaka már tökéletesen beállt, az ostromlók nehány eleven fenyőt -gyujtva meg, annak szikrázó világánál özönlék körül a zárdát, a puskák -egyre ropogtak, a dob pörgött, s a lázadási tülkök rémületes bőgése -hangzott szakadatlan. - -A veszély zászlaja ki volt tűzve a torony tetejébe, de segély sehonnan -sem érkezék, olykor belekondult a zajba egy-egy harang, ha egy eltévedt -golyó bele ütődött. - -Hasszán remegve vonta meg magát az ablakredőnyök mögött. Egyszerre az -eddigi ordítozásnál iszonyatosb rivallás üti meg füleit, minőt csak a -fanatizált janicsártól lehet hallani a halálos diadal perczében, midőn -többé nem lát halált maga előtt s nem hagy élőt maga után. Az ostromlók -felfedezték a pinczét, melyben társaik zárva voltak s kifeszítve annak -ajtaját, megszabadíták azokat, s velök együtt az erdélyi követet is, ki -menten sietett elhagyni a baj színhelyét. - -A janicsárok szivében megkötözött, összevérzett társaik látása -tizszerezé a dühöt, a megszabadult foglyok coriphæusa lázító kiabálás -között fejszét ragadott kezébe s legelől rohanva, egyenesen a vaskapunak -futott, olyat ütve rajta, mint ágyúdörgés: a többiek, kik addig csak -messziről lövöldöztek az ablakokra, most visszatarthatlan dühvel -támadtak a bejárásokra, sűrű csapásokkal döngetve azoknak kapuit. - -De a kapuk mind erős vaslemezből voltak s belől eltorlaszolva négyszögű -kövekkel; az ostromlók karja kifáradt, míg a háztetőkön levő mamelukok -köveket, gerendákat hajigálva alá, irtó pusztítást műveltek tömött -soraik közt, néha egy-egy mameluk maga is leesett a tetőről, messziről -lelőve puskával: azt izekre tépték az ostromlók s fejét visszahajíták az -ablakon. - -– Vonuljatok vissza! kiálta akkor az előcsahos, ki vakmerően állt golyó -és gerendahullás közepett legelől. Fussatok ágyúkért! a domb alatt -láttam két csatakigyót megfenekleni, vontassátok elő, le kell ágyuzni a -falakat! - -A janicsárság egy percz alatt elvonult a kolostor alól, s minden hang, -minden nesz elcsendesült. A néma hallgatás még fenyegetőbb, még -iszonyúbb volt, mint az előbbi zaj. Nem sokára lehete valami tompa -dübörgést hallani, mely mindig közelebb jött, a hengereken tolt ágyúk -gördülése volt az. Százan kapaszkodtak egybe és sebesen látszottak előre -rohanni e nehézkes, idomtalan lőszerekkel. Végre a kolostor elé -vontattak egyet; nehéz huszonnégy fontos vas csatakigyó volt az, melynek -hangja négy mérföldnyire szokott elhangzani. Azt felállíták alig ötven -lépésnyire a zárdától, s a kapunak irányzák. - -– Nincs segedelem, egyedül az Istennél! kiálta Hasszán kétségbeesetten, -s leoldá turbánját, hogy rá ne ismerjenek róla holttestére. - -E pillanatban trombitahang szólalt meg, s rendben sorakozva tünt elő -Kucsuk basa lovassága, zárt tömegben léptetve a lázadók közé, míg Feriz -bég a spahikat vezetve, egy sebes kanyarulattal körül fogá őket. - -Kucsuk basa kivont karddal kezében a kiszegezett ágyúig jött s egyenesen -annak torkolatával szemben megállt. - -– A próféta hivei vagytok-e ti, vagy tűzimádók, gyaurok, -fetish-bálványozók? hogy az igazhivők ellen támadtatok? kérdé a -lázadóktól. - -E szóra előlépett a kolompos. - -– Mi janicsárok vagyunk, a próféta kertjének virágai, kik ha gyomot -találunk közöttünk, azt ki szoktuk tépni. - -– Ismerlek benneteket, de ti is ismertek engem, ti jó katonák vagytok, -de én is az vagyok. Hát azért adott-e kezeinkbe kardot Allah, hogy a jó -katonák azzal egymást gyilkolják? Ti megsiratnátok engem, ha én elesném -ti általatok, én megsiratnálak benneteket, ha ti elesnétek én általam: -hát dicsőség volna-e az? Itt az ellenség szemei előtt harczot kezdjünk-e -magunk között, csúfjára, örömére az idegennek? Nincs-e megátkozva a -kard, mely nem ellenségre van kihúzva? - -– De meg van átkozva a kard is, mely bevérezetlen megy hüvelyébe vissza. - -– Mit akartok? - -– Harczot akarunk! - -– S nem találtok ellenséget másutt, mint magatok között. - -– Első ellenségünk a gyávaság, s az itt székel a vezérnél, az egész -tábor harczot óhajt, egyedül ő fél. Mi meg akarjuk ölni a félelmet, -azután majd megöljük az ellenséget. - -– Miért nem előbb azt? - -– Mehetünk-e magunk az ellenség egész táborába, ha a többiek -vesztegelnek? - -– Jó, tehát megyek én is veletek. - -– Jösz? - -– Én és fiam egész dandárunkkal. - -A lázadók a legmélyebb dühtől a legmagasabb örömre változtak e szóra: -csatába menni! Kucsuk is jő! Feriz bég segít! e kiáltások terjedtek el -szájról-szájra. A dobok más riadót vertek rögtön, a kürtök másként -kezdtek szólni, az ágyúkat megfordíták s levontatták a partra, s -gerendákat, kompokat hurczolva elő, rögtön elkezdtek hidat építeni a -Rábán. - -Az ellen-tábor mintegy negyed órányira feküdt a túlparton két erdő -között s megfoghatlan vigyázatlanságból azon részét a partnak egészen -őrök nélkül hagyá. - -A janicsárok átúszva a vizen, kötelekkel megerősíték átvontatott -kompjaikat s mire szürkülni kezdett az éj, mintegy három óra tájon, már -az első hevenyészett híd készen volt a Rábán keresztül, s azon hirtelen -át kezde nyomulni a gyalog janicsárság. - -A német-magyar tábor csak ekkor vevé észre ellenfelei szándékát s -hirtelen három ezred muskétást lerendelve a janicsárok ellen, azok -bátran megütközének a törökökkel s őket egész a hídig visszaverve, ott -dühös tusába keveredtek velök, majd visszanyomva elleneiket, majd új -csapatok ellen védve magukat. - -Ez alatt elkészült a másik híd, melyen Kucsuk basa lovassága keresztül -nyomulva, egyszerre a muskétások háta mögött terme. - -A meglepett harczolók, meglátva a túlnyomó erőt, mely ellen segélyükre a -főtáborból senki sem érkezett, hirtelen elhajigálták fegyvereiket s -hanyatt-homlok rohantak vissza sánczaik közé. - -A következő pillanatban egy zavart tömkeleggé vált a két csapat. A -keresztyén gyalogság útját elvágták a sánczoktól Kucsuk basa gyors -spahijai, néhány perczig tartott csak a küzdés, még a zászlók körül volt -keményebb tusa, végre azok is ingani kezdtek, egyik a másik után -elesett, a három ezer keresztyén lelke együtt szállt fel a magasba, -üldöztetve még ott is a muzulmán had diadalittas ordításától, kik -elfoglalva az elősánczokat, feltűzték azokra félholdas lobogóikat s -prédát tőnek a sátorokban, mik védtelenül maradtak előttük. - -A keresztyén sereg e pillanatban közel volt a végpusztuláshoz, s ha a -Küprili átkel a vizen s Hasszán basa osztja a Kucsuk által kezdett -harczot, hirmondó sem marad belőle. - -De a két fővezér még akkor is makacsul a túlparton tanyázott. A Küprili, -ki tegnap este maga akarta kezdeni a harczot, hogy akkor visszautasító -választ nyert, ma még csak föl sem nyergeltetett, hanem nézte agyafurt -hidegséggel, mint verekedik a tábor túlsó szárnya? Hasszán pedig sokkal -inkább szerette volna, ha a janicsárok s az őket segítő Kucsuk ott -vesznek a parancsa ellen kezdett harczban, mint hogy segélyükre sietett -volna, s tornya magasában ülve, bár semmit sem látott a harczból, de -hallá a kiáltást s azt hivén, hogy az a janicsárok halálordítása, vevé -olvasóját övéről s elkezde buzgón imádkozni, hogy a próféta tartsa -számukra nyitva a paradicsom kapuját. - -– Uram! uram! kiáltoz fel rá Yffim bég. Köss kardot és ülj lovadra. - -A basa nem hallott semmit. Yffim bég elvégre kétségbeestében megragadá a -harang kötelét s meghúzta az öreg harangot Hasszán feje fölött, mire az -ijedtében majd kiugrott az ablakon. - -– Ki az? mit akarsz? - -– Siess uram! ordítá Yffim bég. Kucsuk basa veri az ellenséget, már -sánczaikat is elfoglalá s sátoraikat felprédálta. Ne engedd, hogy övé -legyen egyedül a dicsőség! s egy maga verje szét a keresztyéneket. - -Hasszán felugrott helyéből. Ha azt hallotta volna, hogy Kucsuk embereit -leaprítják, tovább imádkozott volna, de Kucsuk győz! Győz egyedül egy -magában. Ez éles sarkantyú volt lelkének. Föl mindenki, a ki mozog! Elő -spahik, szarácsiak! A harczba minden igaz hivő! A dervisek menjenek fel -a toronyba s énekeljék a csatában elhalók énekét. Villogjanak a muzulmán -szablyák! Reszkessen a föld az ágyúk gördülése alatt! Hirdessék a -kürtök, hogy ma a dicsőség napja van! - -Egyszerre megelevenült a tábor, a harczkarélyok vágtatva rohantak a híd -felé. Ember ember hátán gázolt, a kit letaszítottak a vízbe, úszva -iparkodott áthatolni, egész csapatok úsztattak lóháton keresztül, s a -nehéz vaságyúk oly sebesen haladtak előre, mintha szárnyaik volnának. -Keresztül terelték a moldovánok hatezer emberét is s felállíták egy -emelkedettebb helyre népet ijeszteni. Most tünt még csak ki az ozman -hadsereg roppant mennyisége, mintha mindenünnen a földből támadnának elő -e szokatlan fegyverzetű hadak; a kisded, összetömött keresztyén tábor -úgy látszott ellenükben, mint sziget az árvízhez. - -A hadsorok legeslegközepén lehete látni Hasszán basát fényes -kiséretével, húsz lófarkos lobogó vette körül, pánczélos hadsorok, a -sereg legjobbjaiból válogatva. Balról álla Ismail basa hadserege, -jobbról a moldvai hadak. A legszélsőbb helyen, a már elfoglalt -sánczokban Kucsuk basa. - -A táborhomlok előtt látjuk e perczben keresztül nyargalni Yffim béget, a -vezér parancsával Kucsuk basához. - -– Ti maradjatok azon helyen, melyen most álltok, és tovább ne -nyomuljatok, míg erre új parancs nem jő. Feriz bég és dandárja a tulsó -szárnyra vonuljanak. - -Hasszán nem tűrhette, hogy két ily hős a csatában egymás segélyére -legyen s elválasztá az apát a fiútól. Azok engedelmeskedtek. Kucsuk -takarodót fuvatott, Feriz bég átvonult a baloldalra, ott is a tartalékot -képezve. - -Ekkor megszólalt a riadó; éktelen ordítás tölté el a levegőt, a muzulmán -had vérszomjú dühvel rohant a keresztyén tábor homlokának. Nincs -hatalom, mely megmenthesse őket!… Mi ez?… Egyszerre megáll az ostromlók -rohama. A keresztyén tábor gyalogsági homlokzata előtt csillagalakú -árkok vannak vonva, miket egy éjszaka készítének, tele verve hegyes -karókkal. Az ostromlók legelső sorai rémülten állanak meg az árok előtt -s egy perczre feltartóztatják a rohamot. De a percz rövid. A hátuljövők -erőszakos tódulása beletaszítja őket a halálos árokba, egyik a másik -után hull a hegyes sánczkarókba, a harczkiáltás túldörgi a halálsikojt, -perczek múlva a csillagsáncz holttestekkel van betemetve, s a rohanó -tömeg társai holttestén keresztül gázol a túlpartra. Most megdördülnek -az ágyúk. E pillanatig tétlenül vesztegeltek a keresztyének ágyúi, -elrejtve sánczkosaraik mögé. Most épen torkaik előtt áll az ostromló -had. Egyetlen jelszóra nyolczvan ércztorok bömbölése hallik, irtó tekék, -lánczos golyók süvöltenek a tömött sorok közé, másutt makkokkal tölt -zsákot röpít a tömegekre az eldurranó taraczk, míg a tűzokádó granát a -legtávolabbi sorokat ijeszti. - -A muzulmán had rémülten rohan vissza, holtakat és futni akaró -sebesülteket hagyva maga után. Undorító látvány. Az iménti fényes -hadsorok helyett nyavalygó, véres tetemekkel van a föld behintve, mik -úgy vonaglanak, mint férgek a porban. Másik pillanatban újra fényes -hadak lepték el a tért, s a holtakat nem látni: rajtok állanak. A vert -csapatok hátra küldettek s pihentek jöttek helyökbe; a roham -ismételtetik. Most már az ágyútűz sem tartja vissza őket. Szemeiket -behunyják. Allaht kiáltanak és rohannak előre. Itt egy földrendítő -pukkanás hangzik, a küzdők lábai alatt rejtett tűzakna vetteték föl; az -égnek lövellő füstfelhők közt széttépett emberi tetemek, viharragadta -zászlók repülnek szanaszét. A második roham is vissza van verve, s ez -alatt sikerül a keresztyén tábornak szekérsánczot vonni maga előtt. Most -egy harmadik, majd egy negyedik roham következik és ismét új és mindig -dühösebb, a keresztyének kétségbeesve küzdenek már: a török tábor minden -csapatja harczba keveredett velök, csak Kucsuknak nem adatott parancs -előnyomulásra. Nála nélkül akarja Hasszán az ütközetet megnyerni. - -Ott áll ő maga kiséretével együtt s rendezi fonákul a csatát, rohamokat -küldve megmászhatlan sziklák ellen, lovassággal ostromoltatva árkolt -helyeket, elállt csalitokat, majd parancsokat osztva oly ezredeknek, -melyek már el vannak pusztulva, s rendelkezve hadvezérekkel, kik szemei -előtt hullottak el. Környezői bámulva hallják szavait s egy sincs, ki -merné neki mondani: szállj le lovadról, hiszen te tíz lépésnyire sem -látsz. A megújuló rohamok zaja mind meg annyi diadalkiáltás az ő -füleiben: «nézzétek, mint bomlanak a keresztyének hadsorai, zászlóik a -porba hullanak! Lőjétek, lőjétek őket!» és senki sincs, ki meg merné -neki mondani: «Azok saját seregeid, melyeknek halálordítását hallod, s a -lövések a keresztyének ágyúiból jönnek s soronként seprik tennen -hadaidat!» - -Már a tizedik rohamra indul az ozmán tábor, ekkor egy hírnököt küld -Hasszán a túlparton veszteglő Küprilihez ezen izenettel: - -«Visszamehetsz már Paphlagoniába! Kivívtuk nálad nélkül a diadalt. -Beszéld el otthon, hogy mit láttál?» - -A Küprili komolyan megijedve, hogy a harcz dicsőségéből kimaradt, rögtön -felülteté egész lovasságát s hidat veretve maga előtt, az átkeléshez -készült. - -Ez történt ugyanazon pillanatban, midőn Ismail basa a tizedik rohamra -vezette az ozmanokat. - -A keresztyén sereg vezére, Montecuculi,[12] észrevéve a Küprili -mozdulatát, rögtön összehivá vezéreit s tudtokra adá, hogy ha a Küprili -megérkeztét bevárják, akkor menthetlenül veszve vannak. - -Az ágyúkba akkor tömték az utolsó töltést. Csak egy lövés volt még -védelmükre. - -Több arcz elsápadt e hírre, s Montecuculi szavait mélységes csend -követé. De hiszen szava csak a bátorságnak van. Három hőse volt a -hadseregnek, egy közülök, a frank vezér, marquis de Briançon, már a -csatatéren hevert, csak kettő volt még jelen: Toggendorf, a német -vértesek vezére, s Petneházy, a magyar lovasságé. - -A felszólításra e kettőnek arcza maradt szilárd, Toggendorf hidegvérrel -lépett elé: - -– Ha két halál közt kell választanunk, miért ne választanók inkább a -halált előre törve, mint a halált futás közben? - -– Nem úgy pajtás, szólt Petneházy lelkesülten ragadva meg társa jobbját. -Halál és dicsőség között választunk, s ki a dicsőséget keresi, -megtalálhatja a diadalt is. - -– Ti mondátok, szólt hideg nyugalommal Montecuculi s zsebébe dugva -perspektiváját, kihúzta vékony kardját, s míg a két vitézt a két -szárnyra küldé, maga a sereg élére állt s parancsot adott, hogy egy -pillanatban hárítsák félre a szekérsánczokat. - -Az utolsó lövés eldördült, a szétvonuló füstfellegből két tömött -hadoszlop látszott sebesen előrohanni: Toggendorf vértesei s Petneházy -huszárjai. - -Petneházy egyenesen a még pihenő moldvai seregnek vágtatott, mely Ghyka -herczeggel élén, ez ideig részt nem vett a harczban. Ez ötlet Istentől -adatott neki. A moldvai herczeg régóta csak arra várt, hogy valaki által -megtámadtassék, hogy elhagyja a csatát, melybe keresztyéni érzelmei -ellen kényszeríttetett jőni, s a mint Petneházy ötven lépésnyire ért -csapatjaihoz, azok mintegy jeladásra egyszerre visszafordultak s -kardjaikat össze sem mérve ellenfeleikkel, vágtattak végig a Rába -balpartján, odahagyva a csatatért. - -E futás a török had egész csatarendjét zavarba hozta. Még ugyan ügyesebb -vezér visszahúzhatta volna az egész sereget, de Hasszán nem látta rossz -szemei miatt, hogy a moldovánok megfutottak, s hírül adni senki sem meré -azt neki. - -Ismail basa rögtön sietett a támadt hézagot betölteni, de mielőtt -odaérhetett volna, megrohanták Toggendorf vértesei s egy pillanat alatt -két tűz közé lett szorítva. A vértesek és huszárok kardjai közre kapták -a janicsárokat, s a legelső összecsapásban maga Ismail basa lebukott -lováról. Egy huszár odaugrott hozzá, s nagyszakállú fejét leszelve, -feltüzé kopjája hegyére, ijesztő jelképen emelve azt fel a rémült -törökök előtt. A janicsárok nem birták többé erejöket kifejteni, -mindenütt keresztül törve, csak a kétségbeesés adott még erőt felbomlott -harczsoraiknak. A futó gyalogok elzárták az utat, saját segítségökre -siető lovasságuk elől. - -Mindez Hasszán basától alig kétszáz lépésnyi távolban történt, de ő -mindebből semmit sem látott. - -– Dicsőség Allahnak! kiálta, kezeit égre emelve. A diadal miénk! Fut a -keresztyén és elhajigálja zászlóit. Legjobb vitézeik omlanak a porba. A -többi fut fegyver nélkül és sápadtan… - -A kik körüle álltak, borzadva hallák szavait. A keresztyén sereg már -ekkor levágta táboruk virágát, a janicsárokat. - -– Énekeljetek Allahnak dicsőítő dalt! szóljanak a dobok és trombiták. -Bocsássátok a pihent tatárokat a futók után. Gyújtsátok fel falvaikat, -verjétek le a keresztet templomaikról, vágjatok le mindent, a ki a -férfikort elérte. Allahé a diadal! - -– Őrjöngsz uram! kiálta Yffim bég, Hasszán lovának zabláját megragadva. -Fuss innen és mentsd meg magad. Sereged java elveszett, a janicsárok -elhullottak, a moldvai had fut. Ismail basa feje dárdára szúrva! - -– Nem, nem lehet! ordítá magán kívül Hasszán. Jőjjetek velem. Előre -rohanjunk. A diadal miénk. - -Vezérei azonban megragadták, s erővel kitekerve kardját kezéből, lova -kantárát megfogák kétfelől s visszafordítva azt, ragadták magukkal a hid -felé, mely már akkor tömve volt futókkal. - -– Zászlóim! zászlóim! hörgé kétségbeesetten a vezér. - -Hajh a zászlók! a szép félholdas lobogók, a hármas lófarkak, azok -egyenként vesztek el vivőik kezéből, a szép válogatott vitézek -ezüstpánczélokban, napos kolcsagos turbánokkal, gyémánt markolatú -kardokkal egyenként hullottak el a zászlók védelmében. Nem jutott -azokból vissza több hétnél. Ott veszett tizenhárom. - -A koczka fordult. Az üldözők futókká lettek. Egy óra előtt a keresztyén -tábor sorsa volt semmivé lenni, most a töröké lesz az. - -A Küprili, látva a veszteséget, ismét felszedette hidjait s a túlparton -maradt. - -A végveszély e pillanataiban két csapat áll még a győzedelmes üldözőknek -ellen, társaik futását védve. Kucsuk és daliás fia. - -A tábor két ellenkező szárnyán állva, a felbomlás pillanatában, nem -várva új parancsot, egyszerre a csatatéren termett mindkét bajnok, s míg -Kucsuk Petneházynak állta útját, addig Feriz bég Toggendorfot kereste -fel magának. - -Ah, ott küzdenek az amazonok kedvenczük oldala mellett. Az ifju szemei -megnemesíték keblökben a szivet, s megerősíték karjaik idegét. Úgy -harczolnak, mint a nőoroszlán hímje mellett… «Milyen fiatal gyermekek», -szól magában Toggendorf, midőn egy-egy nehéz kardcsapása alatt lehull: -nem is gyanítja, hogy az női szív volt, mely az ércz pánczél alatt -vezéreért oly hőn tudott dobogni, és tudott elvérzeni. - -Elvérzenek egyenként. Lehajtja szép szőke fejét a csatatér párnáira az -északi szigetek virága, arany hajával beterítve kemény ágyát, megtörik a -karcsú termet, a szép chinai leányé, mint a megroppant liliom, ajkát -összezárva hal meg a néger gyermek, s arczánál sötétebb éj száll le -szomorú vonásaira. - -– Ne bántsd őket! velem harczolj! kiált kétségbeesett haraggal Feriz bég -ellenére. Nők ezek! - -Toggendorf megrettenve rántotta vissza kardját e szóra s elfeledé -kikerülni a csapást, mely e perczben ellene mérve van: a cserkesz -leányka két kézzel fölemelve harczbárdját, lesujt reá, s a rosszul -irányzott csapás a lovag paripáját éri, mely ketté hasadt fővel rogy -össze alatta. - -Feriz bég dühösen veti magát a vértesek tömegébe, mely vezérét bukni -látva, ismét hátrálni kezd. A zavart viadalban egyszerre sebet kap jobb -kezén Feriz, hirtelen balkezébe kapja kardját, s nehány lépést hátrál -visszafelé. Toggendorf is újra lóra kapott s új összecsapáshoz készül -mind a kettő, midőn egyszerre mind a két táborból megszólal a takarodó -szava. - -A szomorú kürthangok lassankint szétválasztják a küzdőket. Csatasorba -válnak a végső csapatok, csak egyes csoportok harczolnak még, végre csak -egyes emberek, azok is elhagyják egymást kifáradtan, s visszavonul -csendesen táborhelyére a két ellenséges sereg. Mindkettő érzi, hogy -ereje kimerült. Négyezer halottat veszte a keresztyén, tizenhatezeret a -török, és legjobb vezéreit, nehéz ágyuit, zászlóit és harczi hirét; de -senki sem veszte annyit, mint Feriz bég. Elhullt az amazondandár. Az ő -önfeláldozásuk menté meg a török hadat a teljes szétveréstől. - -Magára maradt már a tér, – viadal mezeje elébb, sohajtások mezeje most. -Haldoklók, kínzott tetemek forognak a gázolt fűben. Egy-egy meglőtt -paripa emeli még végerővel fejét a búcsuzó alkonyfény felé, egy-egy -elesett spahi keresi szemeivel az ég kapuit, miken át a paradicsom -mosolyg felé s búcsuzik a szép tájaktól, hol ős sátrait, nejét, -gyermekét hagyta, kiket nem fog látni többet. Az éj elfedi őket lassan. -A csillagok mosolyognak a föld borzalmain. Ha minden halottért lehullana -egy csillag, most sötéten maradna az ég. A sóhajok is elnémulnak. – -Csendes a táj. – Csak egyes merész martalóczok száguldoznak a holtak -mezején, meglopva az elestek köntöseit. - -Hát az kicsoda, ki felkötött karral késő éjszakán sorba járja a -vérmezőt, itt és ott keresve halottait, s a hol egyre rátalált, lehajol -hozzá, s megcsókolja halvány arczát? – A bánatos Hariri az, kinek ajkán -megfagyott a dal örökre, azon jéghideg csókoktól, melyeket holtak -ajkaira hinte. - - - - -AZ ÜLDÖZÖTT NŐ. - -Talán el is feledtétek őt már? kedves ismerőnket, a szép Máriát, az oláh -herczeg nejét? - -Ah ő boldog!… Bár férje távol van, e bánatot egy új öröm közelléte -feledteti, az anyai élet közelgő öröme. - -Ott ül alkonyatkor kastélya kertjében s boldog jövendőről szövi álmait, -udvarhölgyei apró ruhácskákat szines szalagokkal készítnek mellette. Úgy -örül, mosolyg, midőn azokat látja. - -Ha a parasztnők kis gyermekkel karjukon mennek végig az utczán, elveszi -tőlük a gyermeket, s ölében ringatja, csókolja és beszél hozzá. Minden -ujdonszülöttnek ő a keresztanyja s mily gyöngéd keresztanya? naponként -eljár a templomokba s a szűz anya előtt édes fogadásokat tesz, hogy ezen -boldogságból, mit Isten legfőbb örömül adott a nőnek, őt is részesítse. - -A boldog szenvedés kedves halványságot vont azelőtt oly életvidor -arczára. Olykor a szenvedés is édes. - -A szent-gotthárdi csata után gondja volt Ghyka herczegnek egy futárt -előre küldeni, ki nejének hirül adja, hogy férje miatt ne aggódjék, mert -az él és nemsokára honn lesz. - -Így Mária előbb vevé a megnyugtató tudósítást, mint a vesztett csata -rémhírét, melyre kétségbe fogott volna esni. - -Hálát adott Istennek érte. - -Mit bánta ő, hogy ha a csata elveszett, török császár dicsősége -csorbult, csakhogy férje megmaradt, vele együtt szegény oláh nők férjei. -Mint sietett rögtön tudósítani az eltávozottak nejeit, hogy ha hallani -fogják, hogy a török tábor levágatott, meg ne rémüljenek, mert férjeik -megszabadultak mind és közelgenek. - -Mennyit örült a viszontlátásnak! Mint várta férjét reggeltől estig, és -éjjel a legkisebb zajra fölébredt. Ha ló vágtatott el az utczán, ha -távol trombitaszót hallott, mindig azt hivé, hogy férje jön. - -Egy éjszaka arra ébredt fel, hogy hálószobája ajtaján koczogtatást -hallott, s kérdésére férje szava hangzott vissza. - -Az álomból ébredő meglepetése, öröme oly nagy volt, hogy az első -pillanatban nem tudta, mit tegyen, mire a férj türelmetlenül ismétlé: -«nyiss ajtót, Mária». - -A nő sietett férjét ölelhetni, bebocsátá őt, nyakába veté magát, s -csókjaival halmozá el; de az első pillanatban észrevevé, hogy a csókok, -miket a férj vissza ad, oly hidegek, a kar reszket, midőn ölel; -megdöbbenve tekinte arczára: komoly volt az s tele aggodalommal. - -– Férjem! szólt reszkető hangon a túlérzékeny nő, ily hidegen ölelsz-e -engem?… minket? igazítá ki lesütött szemmel. - -A herczeg fájdalmasan érté át a gyöngéd figyelmeztetést s felsóhajtva -szólt: - -– Annál rosszabb rám nézve. - -Kezei, egész termete úgy reszketett neje karjai közt: pedig a herczeg -izmos, bátor férfi volt. - -– Mi történt? mi bajod? kérdé aggodalommal a nő. - -– Semmi. Szólt a herczeg, megcsókolva neje homlokát. Légy nyugodt. -Fölösleges aggodalom az egész. Feküdjél le. Nekem némi dolgaim vannak -még, miket az éjjel el kell intéznem. Azután majd eljövök hozzád s -beszélgetünk, a miről tetszeni fog. - -Mária szót fogadott, lefeküdt, de most már ő is reszketett. Maga sem -tudta, miért? - -Férjének valami bajának kell lenni, nagy bajának, hogy a viszontlátás -perczében oly hidegen fogadja nejét. - -Nehány pillanat mulva, mely alatt ott künn hallá félig halkan beszélni -férjét, belépett az, leoldott kardját kezében hozva, s miután valamit -látszott keresni: végre Máriához fordult: - -– Nálad vannak a kincstár kulcsai? - -– Igen, szekrényemben állnak. - -A herczeg fogá a kulcsokat és eltávozott. - -Mária könnyebben lélekzett. Tehát csak pénzügy a baj? Hála Istennek, -hogy nem nagyobb; – bizonyosan sokat vesztett a táborban, vagy adót -csikarnak tőle. Hisz azért van nekem. - -Kevés idő mulva visszajött ismét a herczeg s egy ideig, mintha szó és -hallgatás közt válogatna, végre megszólítá nejét: - -– Máriám! van neked is pénzed? - -– Van édesem! sietett Mária felelni. Épen tizezer tallér. Kell neked? - -Nem, nem. De tartsd készen magadnál s ha ékszereidet is összegyűjtenéd, -jól cselekednél. - -– Mi végre, férjem? - -– Mert, szólt Ghyka megakadozva, meglehet – hogy igen hirtelen el kell -majd utaznunk. - -– Utaznunk? – az én helyzetemmel? kérdé Mária, szenvedő arczát férjére -emelve. - -Ghyka lelkén keresztül villámlott e tekintet. Neje ily állapotban -közelebb a halálhoz, mint az élethez. - -– Nem! egy tappot sem megyek! Kiálta egyszerre magán kívül, s asztalhoz -vágta kardját, hogy hüvelye szétrepedt, s ha az ég rám szakad, sem -megyek. - -– Az Istenért! férjem, mi bajod? kiálta Mária megrémülve, mire a herczeg -büszkén fölemelt homlokkal, mosolyogva lépett hozzá, s keblére ölelve a -nőt, biztatólag mondá: - -– Semmitől se félj. Egy gondolatom volt, de már letettem róla, s már -most nem gondolok rá többet. Vedd úgy, mintha semmit sem kérdeztem volna -tőled. - -– De e nyugtalanságod? - -– Már elmult. – Okát ne kérd, mert kinevetnél érte. Álmodjál édesen. -Álmodjál én felőlem. - -A férj hizelegve csókolá össze nejét, s keze nem reszketett többé, arcza -nem volt halvány, s ajkai nem voltak hidegek, mint azelőtt. - -De most a nőé maradt az. Midőn férje gyöngéden lecsókolá szemeit, hogy -aludjék, úgy tett, mintha elnyugodnék; de a mint az eltávozott -szobáiból, felkelt, felölté hálóköntösét, s felköltve egy udvarhölgyét, -vele együtt leszállt a tornáczba s felhivatá magához férje hű cselédjét, -ki vele mindig együtt járt, egy vén moldován lovászt. - -– Jova! szólj igazat! mit láttál, mit hallottál, mi lelte a herczeget? - -– Nagy baj van, asszonyom. Isten szabadítson ki bennünket belőle. A -szent-gotthárdi csata aligha a miatt nem veszett el, hogy mi helyt nem -álltunk a magyarok előtt. De hát, hogy is tettük volna? keresztyén -keresztyén ellen harczoljon? Vétettünk volna az Isten ellen. A török -tábort nagyon megverték ott. Most a budai vezér, hogy magát kimossa a -bajból, mert a szultán nagyon haragszik, az egész hibát a herczeg fejére -akarja róni. - -– Az Istenért! s mi következhetik abból? - -– Bizony nem volna rossz, ha egy időre elvonulnának kegyelmetek -valamerre innen, míg a szultán dühe elforrja magát. - -– Talán atyámhoz, Oláhországba? - -– De bizony, valamivel odább. - -– Igaz, hisz Erdélybe is mehetünk. Annyi jó ismerőnk van ott. - -– Még ott sem jó lesz megállani. Jól tennétek, ha elutaznátok -Lengyelországba. - -– S gondolod, hogy oly nagy volna a veszély? - -– Adja Isten, hogy rosszul gondoljam. - -– Köszönöm tanácsodat, Jova. Reggel mindjárt megmondom férjemnek. - -– De asszonyom: jól tennél, ha nem várnál vele reggelig. - -A nő elsápadt. - -– Mit beszélsz? - -– Azt mondom, hogy ha jót akartok magatokkal, fogassatok hintóba még az -éjjel, még ebben az órában, én lámpással majd a lovak előtt megyek, egy -csatlós mindenütt friss vezetéket rendelend előre, hogy mire szürkülni -kezd, hegyet se lássatok erről a vidékről. - -A fejedelemné ijedten tért vissza hálótermébe s hirtelen összeszedve -értékesebb holmijait, mindent elkészíte az útra. De a férjéhez vezető -ajtók zárva voltak s nem merte őt felkölteni, hanem ismét lefeküdt -ágyába, mondhatlan szívszorongás közt várva a végtelen messze maradó -reggelt. Szemeit nem birta lehunyni egész éjjel, s félálmában őrült -zavaros rémképek töltötték el lelkét. Az álmatlanul átvirrasztott éj -után testben, lélekben kifáradtan kelt fel, a mint világosodni látta a -nappalt, s szédelgő fővel ült le ablakába, honnan az udvarra lehetett -látni. - -Az udvari zaj lassankint feléledt, a járókelő cselédség megnépesíté a -tornáczokat. A lovászok paripákat jártattak az udvaron, a pórleányok -korsóval fejükön jöttek meg a a távoli kútról; valami vidám hang -könnyelmű dalt énekelt a pitvar alatt. Mind ez oly idegennek tetszék a -nő előtt, mintha egy halálra itélt nézné siralomháza ablakából a -külvilág mozgalmait. - -Ekkor nyilt az ajtó s kilépett hálószobájából a férj, s bátor erős -hangon üdvözlé nejét. Rövid szarvasbőr öltöny volt rajta, minőben -vadászatra szokás járni, nagy lengyelsaruk csillagos sarkantyúkkal. - -– Talán vadászni készülsz? kérdé tőle Mária, kinek lelkéből egyszerre -szétröppentek az ijesztő képek, a mint férje izmos karjai átölelék. - -– Igen, vadászni megyek; valami úgy forr bennem! ha ki nem tombolom -magam, megemészt. A mi vadkan, vagy medve ma elém kerül, az tudom -megemleget! - -– Oh valami baj ne érjen. - -– Engem? szólt a herczeg, büszkén herkulesi mellére ütve. - -A nő gyermeki bizalommal veté magát férje nyakába s föltevé annak -homlokára büszke sastollas fővegét, mely oly daliás tekintetet adott -neki s eligazgatva azt annak fürtein, megcsókolá bátor arczát és -elfeledett mindent, a mit az éjjel hallott, álmodott és kigondolt. - -Boldog gyermeki hit! mely a világon leghatalmasabbnak képzeli azt, a kit -szeret. - -A herczeg eltávozott a szobából, Mária kinyitá ablakát s kihajolt rajta, -hogy utána nézzen, midőn lovára ül. - -Míg a herczeg a lépcsőkre került, azalatt egy piszkos öltönyű ronda -török csausz jött be az udvarra, milyentől máskor is szokás volt -leveleket küldeni, s ott a csatlósok közt elvegyülve, alig látszott azok -által figyelembe vétetni. - -Kevés percz mulva leérkezett a herczeg, s erős csengő hangon lovát -parancsolá. - -Erre eléje lépett a csausz s szurtos dolmányából egy összegyűrt levelet -vont elő, s azt homlokához értetve, átnyujtá neki. - -A herczeg felszakítá a levelet és arcza elsápadt egyszerre; levevé -fövegét a csausz előtt, s mélyen meghajtva magát, üdvözlé azt. - -Ő! Moldva fejedelme, levenni fejéről azt a sastollas föveget egy szurtos -török szolga előtt s meghajtani büszke férfias homlokát! Mi lehet ez?… -Mária szívdobogva nézte ablakából. - -A herczeg erre egész tisztelettel mutatá kastélya ajtaját a csausznak, s -azt elől akará bocsátani, de a török ember egész paraszt gőggel inte -neki, hogy menjen ő elől. - -Mária előtt egyszerre átvilágosult a rejtély. A veszély pillanatában -érkező ritka lélekjelenléttel futott szekrényéhez, hol erszényei álltak. -Első gondolatja az volt, hogy a csausz férjeért jött, azt tehát meg kell -vesztegetni, hogy engedje őt menekülni. - -Ekkor sietve látá belépni ajtaján a vén lovászt, Jovát. A vén szolga -arczán ijedelem, szemeiben köny volt. - -– Ugy-e férjemért jött a csausz? kérdé tőle remegve. - -– Igen, asszonyom, rebegé a szolga; miért nem siettetek? - -– Adjunk neki pénzt. - -– Nem fogadja el. Mit érne az neki; ha a herczeg nélkül megy vissza, -saját fejét vesztette. - -– Irgalmas Isten! Mit tegyünk tehát? - -– Uram néhány szót sugott a fülembe. Úgy hiszem, jól megértettem őt. -Téged előre kell szállítanom Erdély felé, asszonyom. Uram addig itt -marad a csauszokkal és kisérőikkel, kik már az udvaron állanak. Uram -addig velök marad s addig húzza, halasztja az időt, míg gondolandja, -hogy mi hintóval a Sereth szakadékán túljutottunk. Ott van egy hid két -meredek sziklahasadék között, mely alatt a folyam elfut. Azon hidat -magunk után felszedjük. A herczeg ekkor Gryllus paripáját fogja elé -hozatni, melyen oly vakmerő ugrásokat szokott tenni, s a török -csauszokkal ugyanazon úton megindul. Midőn a lerombolt hidhoz közel -jutand, ott megsarkantyúzza paripáját s átugrat a nyiláson, míg a -törökök túl maradnak. Ott aztán majd ád az Isten új tanácsot. - -Mária átlátta, hogy itt nincs idő fontolgatásra, hirtelen magához szedé -kincseit, s Jovától segítve, a rejtett lépcsőn leszállt a kápolnába, ott -nehány pillanatig megállt a szent szűz képe előtt, imádkozni, hogy -férjének adjon szerencsés szabadulást. A kápolnaajtó előtt állt hintaja, -négy izmos fekete ménnel. Abba hirtelen felült s mellékutakra kerülve, -szerencsésen eltávozott. - -A herczeg az alatt legnagyobb önmegadást színlelve, iparkodott kelletlen -vendégeit mindenféle ürügy alatt visszatartani. Előbb az erőszakosságig -kinálta őket étellel, itallal, esküdve menyre földre, hogy ily becses -vendégeket el nem bocsáthat étlen szomjan kastélyából, azután -következett a megajándékozás: minden csausznak jutott külön-külön vagy -egy kard, vagy egy serleg, s a kardnak, serlegnek, ismét históriája -volt, ki viselte azt! ki ivott emebből? honnan került oda? hol veszett -el, hol találtatott meg? mi vége lett legutóbbi tulajdonosának? s több -efféle; s a mellett annyiszor bele tudta a beszédbe szőni e neveket: -szultán, Allah és Mahomet, mikre meg kell várni, míg mindenki utána -mondja: «áldassék annak neve!» hogy a csauszok untalan sürgetései -mellett is bele telt egy óra, míg arra került a sor, hogy hozzák elé a -paripát. - -Eléhozták tehát a Gryllust. A herczeg még arról is akart egy szép -történetet közre bocsátani, de a főcsausz nem hagyott neki békét: - -– Csak üljön fel kegyelmed, majd elmondhatja azt az úton. - -A herczeg felült a lóra, s elkezdett panaszkodni rögtön, mennyire -megviselte őt a sok lovaglás az utóbbi napokban, s kérte a kisérőket, -hogy ne ügessenek vele oly nagyon, mert alig ül a nyeregben. - -A főcsausz hasznára fordítá a szót, oda kötöztetvén a herczeg lábait a -kengyelhez, hogy le ne essék a lóról s csufondárosan mondá: - -– Ha ingadozni fog kegyelmed nyergében, itt leszek én mellette, rám -támaszkodhatik. - -(Hiszen majd rád támaszkodom, csak várj, gondolá magában a herczeg, de -akkor te nem maradsz a lovadon.) - -A főcsausz kivont karddal lovagolt mellette, a többiek egy lófejjel -hátrább. - -Midőn a hídhoz közelít az út, a sziklák miatt oly keskenynyé lesz az, -hogy csak két ember lovagolhat egymás mellett. A herczeg már látta a -hidat s bár annak dobogója egy eléje hajló fa által egészen el volt szem -elől takarva, egy fára akasztott fehér kendő tudósítá, hogy hintaja -feleségével már túl van rajta, s a gerendák fölszedetvék. - -Itt egyszerre elgyengültnek szinlé magát, s a főcsauszhoz fordulva, -mondá: - -– Jer közelebb, hadd támaszkodom rád. - -A mint ez balgatag oda hajol hozzá, a herczeg egyszerre úgy üté főbe -iszonyú öklével, hogy keresztül esett lova nyakán; és most «rajta -Gryllus!» - -A derék paripa egy szökéssel kivált a kisérők tömegéből, s míg azok -dühös ordítással veték magukat utána, szélsebességgel rohant a híd felé. - -A herczeg fegyver és sarkantyú nélkül ült lovához kötözve; de a nemes -paripa, mintha érezné, hogy urának élte most ő rá van bízva, tízszeres -erővel vágtatott előre. - -Egyszerre kitünt az üldözők előtt, hogy a híd gerendái le vannak szedve, -csak karfái állnak; «megállj!» ordítának ijedten a herczegre, saját -paripáikat visszatartva; Ghyka ekkor visszafordítá merész homlokát, s -lehajolva lova fejére, térdeivel átszorítá annak vékonyait s azon -pillanatban, midőn az örvény hajborzasztó meredekéhez ért, kaczagva -emelé meg sastollas fövegét, visszakiáltva rájok: «most jőjjetek -utánam!» - -A paripa e pillanatban szügyébe vágta fejét s egy kimért szökéssel, mely -könnyű volt, mint madáré, átvetette magát a letört híd felett. A herczeg -a légben repülve, kezében tartá sastollas fövegét, fekete hajfürtei -körülrepkedték merész arczát. - -A csauszok rémülten kapkodtak paripáik zabláiba, hogy utána ne -rohanjanak, egyet közülök magával ragadt az elvadult paripa s utána -akarta csinálni a merész szökést, de a túlpartot csak első lábaival érte -a mén s halálos nyerítéssel bukott vissza lovagjával együtt a hegyi -patak sziklái közé hullva. - -A herczeg itt leoldá lábairól a kötelékeket a túlparton szitkozódó -csauszok szeme láttára s még arra is időt engedett magának, hogy a -fenhagyott karfákat egyenkint letördelje, s a vízbe hányja, nehogy -átkapaszkodhassanak rajtok. - -Azzal ismét felülve lovára, szép csendesen, a tehetetlen dühökben -tomboló csauszok elől elvágtatott. Egy pár órai sietség után elérte neje -hintaját, ki meghagyása szerint minden megállapodás nélkül sietett -Erdély felé, egyedül a vén lovász kiséretében. - -A hintót elérve, felülteté a lovászt saját paripájára s elküldé előre -Erdélybe a fejedelemhez, azon kérelemmel, hogy engedje őt nejével együtt -Erdélyen keresztül vonulni a római császár birtokába. Maga pedig a -hintóban foglalt helyet Mária mellett, kit egészen megvigasztalt -férjének megmenekülése, s feledteté a jövő iránti aggodalmát. - -A legszigorúbb számítás szerint föl lehete venni, hogy üldözőik akár más -útra kerülnek, akár új hidat raknak a Serethen, ezáltal egy napot -nyertek előlük s ez az egy napi előny pedig elég lesz arra, hogy a -legcsendesebb haladással is elérhessék Erdély határát, hol a moldvai -seraskiernek nincs többé parancsolni valója. - -E reményben látták föltünni nemsokára a székely havasokat, s mentül -közelebb jutottak hozzájok, annál könnyebben érzék kebleiket, mintha -azoknak minden bércze egy-egy ments-vár volna rájuk nézve. - -Már belevágtak azon mély utakba, mik a borgói szorosba vezetnek, -felkanyarulva a kopasz, páfrányos hegyoldalakba s ismét alákigyózva, -árnyékos virágos völgyek mélyébe, egy-egy hegyi patak fut néhol az út -mellett, fölötte mint egy keskeny rovátka látszik a veszélyes út, -melyben a terhes szekér lassan végig döczög, a sziklák fölötte szinte -egymásra hajlanak. - -Itt egy vágtató lovag jött rájuk szemközt, kiben a herczeg előre küldött -követjére ismert. - -Tikkadtan ért hozzájuk a vén Jova, a Gryllus reszketésén látszott, hogy -le sem nyergelé azóta. - -– Ne menj tovább, uram! kiáltá a szolga ijedten. Pihenés nélkül jövök -Szamosujvárról, hol a fejedelem tanyáz. Elmondám neki kérelmedet. Az -Istenért! kiálta a fejedelem kezeit összecsapva. Ide ne jőjjön urad, -vagy végveszélybe ránt mindnyájunkat magával együtt. Épen ma érkezett -ide Olaj bég a szultán parancsával, hogyha a moldvai fejedelem erre -találna szökni, azt neki kiszolgáltassuk. - -A herczeg elkomorodva nézett maga elé, ajkai remegtek. Azután -visszafordítá arczát, s kezeit szemei fölé tartva, a távolba nézett. -Ugyanazon úton, melyen jöttek, sebes porfelleg látszott közeledni. - -– Azok ott üldözőink, nyögé kétségbeesve. Itt nincs mit mást tenni, mint -meghalni. - -– Még van, uram. Erre oldalvást nyilik egy hegyi ösvény, mely csak -gyalogoktól járható. Jámbor székelyek, oláhok elvezetnek erdők, hegyek -között egész Lengyelországig, miért is nem menekültél arra? - -– Hát nőm? kérdé vadul körültekintve a fejedelem s ajkaiba harapott -fájdalmában. Ő nem jöhet velünk. - -Mária e perczig eszmétlen, szótlanul nézett férjére, lelke, szive -megállt az ijedelmes hirnél, de midőn azt hallá, hogy férje -megszabadulhat nála nélkül, kirohant hintajából s lábaihoz vetve magát, -erőszakos hévvel könyörge neki: - -– Fuss! Mentsd meg magadat, ne időzz én miattam egy perczig. - -– S téged áldozzalak fel magamért, ellenségeim dühének? - -– Ők nem fognak engem bántani, miért üldöznének egy nőt, ki nem vétett -senkinek? Isten megvédelmez engem. Bemegyek Erdélybe, ott jó barátnéim -laknak, kiknek férjeik, atyjaik az ország első férfiai, ott van a -hőslelkű fejedelemné; a szelid Béldiné, angyal leányával; Teleki Mihály -leánya, Flóra, kikkel örök barátságot fogadtunk egymásnak, ők közbevetik -magukat értem, s azután atyám gazdag, üldözőink örömestebb veendik -pénzét vérem helyett. És ha szenvednem, meghalnom kellene is, te érted -szenvednék, te érted halnék meg, oh férjem! Mentsd meg magadat! Az égre -kérlek, menekülj meg értem. - -Ghyka egy perczig gondolkozott. - -– Jól van. Megmenekülök, hogy megmenthesselek. - -S ezzel keblére ölelte halvány nejét, két férfiköny esett annak -homlokára. A herczeg arra gondolt, hogy hátha soha sem látandja őt -többet? - -– Siess, monda Mária férjének. Én is sietni akarok. Ha meg kell halnom, -inkább keresztyének között legyen az, jó ismerők, jó barátok szemei -előtt. De fuss innen, ha előttem ölnének meg, nem kellene kard -szivemnek, a kétségbeesés szakítaná meg. - -– Jer uram, jer! szólt a lovász is, megfogva a herczeg kezét s -erőszakosan voná őt magával, ki fájdalom dúlta arczczal tekinte vissza -nejére. - -Mária hirtelen hintajába ült s a kocsisnak gyors haladást parancsolt. A -herczeg engedé magát lovásza által a gyalog ösvényen vezettetni, mindig -hátra nézve, míg csak a hintót láthatá, szomorúan megállva, midőn azt -egy hegykanyarulat végkép elfedé szemei elől. - -– Csak előre uram, előre még! unszolá őt a szolga, majd ha azon -hegytetőt elértük, ott megpihenhetünk. - -Ghyka oly nehezen tántorgott előre, mintha az a hegy egész súlyával -keblén feküdnék. Engedé magát vezetni öntudatlanul a sziklás meredeken, -kiálló bokrokba, fagyökerekbe kapaszkodva. Az Isten őrzé, hogy százszor -le nem esett. - -Félórai fáradság után feljutottak a mutatott hegytetőre, s a mint a -lovász felsegíté urát s az széttekinte, a természet nagyszerűségének -képe állt előtte, s a mint e roppant panorama mélyébe tekinte, meglátta -a kisded kanyargós utat, melyen nejét elbocsátá, a mint tovább nézett, -ime épen akkor kapaszkodott fel a hintó egy hegy lejtőjén, félórányi -távolban. - -Ah, e látás visszaadta lelkét. Elkisérte szemeivel a haladó kocsit s -valahányszor azt egy magasabb dombra vivé az út, mindig újra látta -előtünni s úgy tetszék neki, mintha mindig látná benne nejét, s arczán -gyönyörködnék s könyeit felcsókolná. - -E pillanatban zajos hangok üték meg füleit. A meredek bércz alatt, -melynek tetejéről neje után merengett, egy csoport lovas látszott nagy -sietve ügetni. Ezek voltak üldözőik. Alig látszottak nagyobbaknak apró -hangyáknál, mik egy foltban sietnek valamerre. - -Ha! mily kedve támadt e hangyákat ott alant eltiporhatni. - -– Ti üldözni akarjátok őt? Én majd megállítlak benneteket! - -S azzal fogott egyet azon nagy szürke kövek közül, melyek a bércztetőn -elszórva hevertek, s a mint a törökök a szűk hegytorkolatba értek, neki -lódítá azt a meredeknek. - -Iszonyút dördülve vágtatott alá a szikla a meredek lejtőn, nagyokat -szökellve, a hol valamiben megakadt. A herczeg utána nézett, egy kiálló -fához dülten a meredekbe hajolva. Hah, mint törte magát keresztül a -nyargaló szikla a rémült csoporton. Csak egy véres vonal maradt utána; -lovagot lovastul ott zúzott. - -Majd a másik és harmadik szikla köszöntött alá. A csauszok ész nélkül -futottak vissza s addig meg sem álltak, míg az átelleni lejtőre -felkapaszkodva, biztosságban nem érzék magukat a hengerített kő elől s -ott azon látszottak tanakodni, merre lehetne az utjokat álló háta mögé -kerülni? - -E szándékot megsejtve, elküldé a herczeg lovászát, hogy egy követ -hajítson a tulsó hegyoldalba, mely a mint csörtetve futott végig, a -csauszok azt hivék, hogy ellenfelük sokad magával van ott, s még -magasabbra hágtak. - -– Ezek onnan estig meg nem mozdulnak, mondá magában a herczeg, akkor -pedig utól nem érik többé Máriát. - -Helyesen következtetett: a csauszok, miután sokáig hasztalan tanakodtak -magukban, hogy mely uton lehetne a veszedelmes szorost kikerülni? -elkezdtek felkiabálni a a hegytetőn álló láthatlan ellenségre, -fenyegetve őt a szultán legmagasabb haragjával, ha őket keresztül nem -engedi békével vonulni, s a mint erre feleletül újra nehány kő érkezett -alá, lenyergelték paripáikat s kikötve azokat legelni, tüzet raktak és -leültek. - -* * * - -Az üldözött nő azalatt a legelső székely faluban négy uj paripát -vásárolva kifáradt lovai helyett, pihenés nélkül hajtatott tovább. Egész -éjjel utazva, másnap reggel tájon beérkezék Szamosujvárra. A fejedelem -nem volt többé ott. Mint mondák, a legnagyobb sietséggel költözött -előtte való nap Kolozsvárra vissza. - -Mária le sem szállva hintajából, váltatott uj lovakat. Már ekkor három -nap, három éjjel utazott pihenés nélkül, betegen, kétségbeesve. És ismét -sietve kellett odább haladnia. Midőn Szamosujvárról kiindult, akkor -jutott eszébe, hogy Deésről már könnyű lett volna Magyarországra -kijutnia, hol a szathmári várparancsnok oltalma alatt legbiztosabb -menhelyet találhatott. Oh hogy e gondolat nem tudott nehány órával -hamarább jönni! Mit tegyen most? Visszaforduljon-e? Hátha üldözőivel -épen szembe találkozik? oh hogy elébb nem jutott az eszébe. De csak -Szamosujvár volt mindig gondolatjában, s most már csak előre menni volt -idő. - -Egy órával előbb ez ötlet megszabadította volna; most már késő volt: -menni kellett a merre fátuma vivé. - -Alkonyat lett, mire Kolozsvárt elérték; kocsisa, a mint a tornyokat -meglátta a távolból, hátrafordult asszonyához azon vigasztalással, hogy -nemsokára Kolozsváron lesznek. A nő e szóra kérte a kocsist, hogy ne -hajtson oly sebesen, s miután az még jobban a lovak közé vagdalt s -félénken tekintgete hátra, ő is kinézett a hintó hátulsó ablakán s -látta, hogy mögöttük az úton egy csoport lovas jő nyargalva. - -Tehát üldözőik épen annyira voltak mögöttük, mint előttük Kolozsvár. - -Egy pillanat sem volt a késedelemre. A kocsis egyre vágta a lovakat, -azok tajtékzó gőzt lövellve orrlyukaikon, vágtattak előre, a kavics -szikrázott patkóik alatt, a hintó sebesen gördült a felvágott -göröngyökön, az üldözött nő egyik szegletébe húzta magát annak, Istentől -kérve megszabadulását. - -Csodálatos bűvereje a veszélynek, mely a leggyöngébbeket fenn birja -tartani, hogy egy ideg-gyönge hölgy veszélyes állapotja végső idején -napokat, éjeket birjon kiállani pihenés nélkül, a legfárasztóbb uton. -Szemei előtt sötétül a világ, és neki nem lehet, nem szabad elalélni, -mert akkor veszve van! – Kétségbeesve hajol ki hintaja ablakán, kiáltva: -«Siess! siess!» A paripák vágtatnak előre. - - - - -OLAJ BÉG. - -A fejedelem épen künn állt palotája tornáczán a fejedelemnével -beszélgetve, kinek arczán nagyon meglátszott az utóbbi napok szenvedése. -Nemsokára a nagyenyedi rémnap után egy kis leánykája született, s az -akkor érzett ijedelem nagy hatással volt mind az anya, mind a gyermek -egészségére. - -Apafi homloka is felhős volt. A fejedelem szive nemcsak magáért érez. A -hol csak fájdalom van az országban, az neki is mind fájdalom, pedig az -övében nem osztozik senki. - -Napok óta nem volt már nyugta, akár hová fordult. A török minden nyomon -zsarnokságát éreztette vele, s a küludvarok önző hidegséggel hallgaták -panaszát, s míg országnagyjai zsarnoknak nevezték, a köznép gúnydalokat -énekelt ablakai alatt gyöngesége felől, s ha családja körébe menekült, -ott egy beteg nő fogadta, ki oly életvidám volt valaha, míg férje -fejedelemmé nem lett. - -Egy beteg feleség mindenható a férj felett. Ha Anna ekkor azt kérte -volna férjétől, hogy hagyja el fejedelmi palotáját s térjen vele vissza -az ebesfalvi csendes kastélyba, hol nem volt országa, de volt -menyországa: tán azt is megtette volna érte. - -A mint a fejedelmi pár tornáczán állva, a város egyhangú zajára elméláz, -hirtelen vágtató hintó gördülése veri fel merengését, mely egyenesen a -fejedelmi palota udvarára hajtatva be, annak lépcsői előtt megáll; a -kocsi ajtaja hirtelen felszakíttatva, egy halvány nő rohan ki abból, ki -erejének végső megfeszítésével fut fel a lépcsőkön s az eléje siető -fejedelmi pár lábai előtt e szavakkal rogy össze: «Én Sturdza Mária -vagyok!» - -– Az Isten szerelméért! kiált föl ijedten a fejedelem. Miért jön -kegyelmed ide? Semmivé tesz engem, semmivé az országot. Elveszti magát -és minket. - -A szerencsétlen nő nem válaszolhatott többé. Ereje idáig tartott. Ott -aléltan omlott le a márványra. - -Apafiné udvarhölgyeit kiáltá, kik e szóra elősietve, felkarolák az -elalélt hölgyet s arczát királyné-vizzel kezdék locsolni. - -– Meg nem engedhetem, hogy házamba vigyék! kiálta rémülten Apafi. A -végromlást hozná rám és családomra. - -Apafiné méltóságteljes tekintetet vetett férjére. - -– Mit akarsz? Ki akarod vetni ezt a szerencsétlen nőt üldözői elé? ily -helyzetben? Gondolj reá, midőn hasonló esetben én is futni -kényszerültem, ha akkor engem is az útfélre dobtak volna menedék -helyett. - -– De a szultán haragja…? - -– Hát az utókor meggyalázása? - -– Asszony! azt akarod-e, hogy trónomat, éltemet veszítsem egy asszony -miatt? - -– Inkább veszítsd el azt egy asszony miatt, minthogy ez asszonyt megöld. -Ha te kizárod őt szobáidból, én megnyitom előtte az enyimeket, s akkor, -ha akarod, mondhatod a szultánnak, hogy én vétettem! - -Apafi éktelen megszorulva érzé magát neje elhatározásán. Ez a vakmerő -asszony semmit sem akart országos kérdésekről tudni ez emberiséget -érdeklő ügyben. - -Mit tegyen? Az üldözött hölgyet ő is szivéből sajnálta, de a porta -küldöttje, Olaj bég, teljhatalmú fermánnal jött reá. Ha be nem fogadja -az üldözött nőt, meg van gyalázva a világ előtt, ha menhelyet ad neki, a -porta semmivé teszi. - -A mint így tusakodnék magában, jő nagy sietve az egyik kapuőr s jelenti, -hogy épen most kanyarodott be az utczába egy csoport török katona, kik -fenhangon tudakozódnak az oláh herczegné felől. - -Apafi megnémulva támaszkodott egy márvány oszlopnak, míg Anna hirtelen -parancsot adva udvarhölgyeinek, hogy az öntudatlan nőt vigyék legbelsőbb -szobáiba s hivassák orvosát, kilépett az erkélyre s látva, hogy a -csauszok épen a palota felé tartanak, lekiálta a kapuőrökre: - -– Zárjátok be a kapukat! - -Apafi szeretett volna ellenkező parancsot adni, de míg rágondolta magát, -a kapuk csukva voltak a csauszok orra előtt. - -Azok dühösen kezdtek el kopogtatni dárdáik nyelével a zárt ajtón, mire -Apafiné a palota erkélyéről, hatalmas, dörgő szóval lekiálta rájuk: - -– Semmirekellők! Mit dörömböltök itt? Ez nem kaszárnya, hanem a -fejedelem lakhelye! Tán azért nem tudjátok azt, mert a ti fejedelmeitek -kapui fölé minden nap friss emberfők szoktak kiszegezve lenni, ismertető -jelül. Ha ehez vagytok szokva, könnyen megérhetitek azt is! - -A csauszok nagyon meghökkentek e szavakra, s feltekintve a parancsoló -nőre, át kezdék látni, hogy ez aligha komolyan nem beszél. Egy darabig -aztán tanakodtak egymás között s azzal megfordultak és elmentek. - -Apafi nagyot sóhajtott. - -– Ebből aztán furcsa valami lesz; de hogy mi? azt a jó Isten tudja. - -Nehány percz mulva egy müderrisz érkezék Olaj bégtől a fejedelem kapui -elé s egyedül jövén, bebocsáttatott hozzá. - -– Tisztel Olaj bég, hogy jelenj meg nála, de rögtön. - -Anna vendégét ápolni ment, de megértve, hogy a fejedelmet Olaj bég -hivatta magához, haragra gerjedve jött elő. - -– Mióta parancsol a szolga urával, hogy egy követ magához rendelje a -fejedelmet, kinek udvarához küldve van? - -Apafi csupán egy tisztességes hazugsággal birt menekülni. - -– Beteg szegény Olaj bég nagyon: nem mozdulhat az ágyából; s igen -alázatosan kéretett, hogy látogassam én meg. Hisz ebben semmi lealázás -nincsen, ha megteszem is. Ő egy nyolczvan esztendős öreg ember, unokája -lehetnék: úgy is szokott velem bánni, mint édes gyermekével, én bizony -elmegyek hozzá, s eligazítom vele ez ügyet. Eredj csak beteg vendégedhez -és vigasztald meg. Szavamat adom, hogy mindent elkövetek érte, hogy -megszabadíthassam. Ő érte alázom meg magamat. - -Apafinénak ugyan megsugá előérzete, hogy e megalázás bizvást el is -maradhatna, de átlátva, hogy a lelki erő nem ragadós, engedé őt menni a -követhez. - -Apafi Olaj béghez készülvén, különös gyöngéd érzelemből nem vevé magára -a zöld bársony fejedelmi dolmányt, hanem csak egyszerű nemesi köntösét, -gondolván, hogy így nem a fejedelem lesz az, ki Olaj béget meglátogatja, -hanem az ebesfalvi közbirtokos, s a hogy Ebesfalván szoká, ha valami -török urnak ment udvarolni, ezüstös kardot kötött, s a kard háta mögé -oda akasztá azt a historiai nevezetességű buzogányt, mely akkor is -oldalán lógott, midőn azzal az adófizetést megtagadó szebeni követséget -saját fejedelmi kezeivel eldöngeté. - -Így ment gyalog, csupán egy csatlósától kisérve, kinek szinte -hétköznapló ruháját kellett felölteni, az Olaj bég lakására. - -A kutyák majd lehuzták az udvarban, mert a bég nagy pártfogója volt ez -állatoknak s nyílt asztalt tartott minden városban lakása előtt, a kósza -ebek számára. - -Ezeken átlépkedve, egy tornáczon és egy előszobán kellett keresztül -hatolnia, melyek mind csordultig valának imádkozó dervisekkel, kik -keresztbe vetett lábaikon guggolva, nagy kapcsos könyvekből olvastak -fenhangon, egymásra csak annyiban ügyelve, hogy ki birja a másikat -túlkiabálni? - -A fejedelem nem is szólt hozzájuk, világos levén előtte, hogy itt -feleletet nem kap; hanem csak benyitott egyenesen a harmadik ajtón. - -Az is tele volt pókokkal és dervisekkel; hanem a szoba közepére volt egy -veres párna kitéve, azon ült egy ősz halovány ember, bő, sárga lompos -kaftánban. Az is egy nagy könyvet tartott maga előtt s olvasott -keservesen. - -Apafi oda járult hozzá és meg merte szólítani. - -– Emberséges Olaj bég. Kegyelmes uram. Találj valahol punctumot a -könyvedben, s fület csinálván benne, tedd be azt és beszélj velem. - -Olaj bég meghallva a fejedelem szavát, félretevé a könyvet s édes nyájas -mosolygással fordítá orczáját felé, áhitatos hangon mondva: - -– A próféta angyalai hordozzanak tégedet a te utaidon, én édes -gyermekem. Az ég figyelmezzen szakálladnak minden szálára s az arkangyal -Izrafil járjon előtted és seperjen el minden követ, hogy lábaid meg ne -üssed bennök. - -E szavakkal kegyesen nyujtá a bég kézcsókolásra jobbját, áhitatos -hunyorgással a fejedelemre, s nem állok jót érte, hogy Apafi meg nem -csókolta volna azt, ha négyszem közt lett volna vele, de ennyi dervis -előtt még is csak derogált neki e tisztelgés; a helyett megfogá a bég -kezét s tempóra végig fektetve balkezében, jobbjával egy hangos -csattanós parolát csapott bele s azután megrázta azt emberül, a mint -illett. - -– Soha se bántsd, édes fiam! Meg nem engedem, hogy kezet csókolj! kiálta -Olaj bég, visszakapva kezeit s oly módon ellenkezve, miszerint mindenki -azt hiheté, mintha Apafi dühösen rajta volna, hogy valamikép kezet -csókolhasson neki. - -– Hivatni méltóztattál, uram; szólt Apafi egy lépést hátralépve. Mondd -el kérlek, a mit akarsz, mert időm rövid, országos ügyeim sürgetnek. - -Ez utóbbi szavait iparkodott Apafi a legtekintélyesebb hangnyomattal -adni elő. - -– Oh szerelmes fiam, monda erre összetéve kezeit Olaj bég, bizony terhes -hivatal a fejedelemség, jól látom azt, nem is csodálom, hogy olyan igen -szeretnél megszabadulni tőle; de légy jó reménységben, akkor jön az -áldás az égből, a mikor nem imádkozunk érte; midőn nem is várnád, akkor -könyörülend rajtad a felséges szultán s felszabadít e nagy tehertől, -melyet vállaidra rakott. - -Apafi leránczolá szemöldeit, gondolván, hogy a bevezetés elég gonosz. -Sietett a végére jutni. - -– Hallottad talán kegyelmes Olaj bég, hogy az a szerencsétlen Sturdza -Mária hozzánk menekült. - -– Nem tesz semmit; sietett ez felelni, megnyugtató kézmozdulatokkal. - -– Tudtom nélkül menekült palotámba, uram, szabódék Apafi, s mit -tehettem, mikor már egyszer ott volt? Ki csak nem vethettem a házamból. - -– Semmi esetre sem. Úgy cselekedtél, a hogy emberséges emberhez illik. - -– Ha látnád, magad megszánnád őt, betegen, félholtan, kétségbeesetten -rogyott lábaim elé, irgalomért könyörögve s mielőtt válaszolhattam volna -neki, elájult. Talán meg is hal. - -– Oh szegény gyermek! kiálta kezét összecsapva Olaj bég s szemeit égnek -emelve. - -– Férje elhagyta őt nyomorultan, s egyedül taszítá a veszélybe; toldá -Apafi, mindenkép ki akarva tisztítani az üldözött asszonyt. - -– Oh szegény boldogtalan gyermek! sóhajtá Olaj bég, fejét rázogatva. - -– És pedig, suttogá tovább Apafi, a szegény nő teherben van. - -– Ah, mit mondasz? - -– Igen uram; s ily állapotban éjjel nappal annyi időn keresztül idáig -üldöztetve, képzelheted, mily nyomorú helyzetbe jutott, inkább a halál -küszöbén van, mint az életén. - -– Allah legyen ő néki kegyelmes s irgalma szárnyait terjeszsze ki reá. - -Apafi azt kezdé hinni, hogy Olaj béget emberbaráti kedvében találta. - -– Tudtam, hogy te nem fogsz ő rá haragudni, uram. - -– Nem haragszom, édes fiam, nem haragszom. Szemeim sírnak sorsa felett. - -– Hiszen ő nem oka férje hibájának. - -– Távolról sem az. - -– S az nem volna helyes, hogy egy ártatlan nő bünhödjék azért, a mit -férje vétett. - -– Bizonyára nem. - -– Tehát gondolod, uram, hogy a felséges szultán kegyelmet adand e nőnek? - -– Kérdést sem szenved. Semmi bántása sem lészen. - -Apafi nem volt oly együgyű ember, hogy e túlságos engedékenység meg ne -döbbentette volna; mentül biztatóbban hangzottak a bég válaszai, ő annál -nagyobb aggodalmat kezde magában érezni. Elvégre nagy szorongva e -kérdést merte hozzá intézni: - -– Kegyelmes bég, ily áldott kedvben lévén, megengeded úgy-e bár, hogy e -szerencsétlen asszony magát házamnál kipihenhesse, s hogy a felséges -szultánnál ügyét pártolni fogod. - -– A szentkönyv azt mondja, legyetek irgalmasok azokhoz, a kik szenvednek -és kegyelmesek azokhoz, a kik könyörögnek. Azért ime megadom a te -kivánságodat: legyen a te házadban a szegény ártatlan nőnek háborítatlan -pihenése, nyugodja ki magát szenvedéseiből teljes mértékben s használja -a békesség malasztját, mind addig az ideig, míg én őt a nagyúr -parancsára át nem veendem tőled. - -Apafi valami szédelgést érze agyában, oly csodálatos, oly félelmes volt -rá nézve a kegyesség a töröktől. - -– S mikor gondolod, hogy e nőt át kivánod venni? kérdé elszorult -kebellel. - -Olaj bég megnyugtató tekintettel veregetett Apafi vállára, és mondá -malasztteljes hangon: - -– Ne búsulj, szerelmes fiam. Holnap reggelnél hamarább semmi esetben -sem… - -Apafi majd lerogyott ijedtében. - -– Holnap reggelt mondál, uram? - -– Megigértem, hogy addig nem háborítom. - -Apafi átlátta, hogy ez az ember mindeddig csak játékot űzött vele! A düh -kezdett forrni szivében… - -– De uram, én nem egy napot kértem tőled: Ez csak siralomházi idő. - -– A napok Allahtól jőnek és senki azokat nem osztogathatja. - -– (Veszsz meg kegyes mondásaiddal együtt), mormogá fogai közt Apafi. – -Hogy vinnél uram magaddal egy beteg nőt, kit csak gondos ápolás hozhat a -halál révéről vissza, s kinek ha most Budáig kell utazni, az út másik -felét már nem éri, mert meghal? - -Olaj bég áhitatosan emelé kezeit az ég felé. - -– Az élet és halál ott fenn van megírva a Thora könyvében, és ha ott az -van megírva a rózsákkal és tulipántokkal ékes betükben, hogy Sturdza -Mária holnap, vagy holnapután meghaljon, meghal az bizonynyal, ámbátor -pézsmákon feküdjék, s az élet balzsamával kenessék is, és sem a szentek -imádkozása, sem a tudósok írjai rajta nem segítenek; ha pedig az van -róla írva, hogy megéljen, akkor jöhetnek ellene a halál angyalai -mindenféle fegyverrel, nem árthatnak ő neki. - -Apafi látta, hogy e furfangos öreggel nagyon egyenesen kell beszélni. - -– Derék Olaj bég. Jól tudod, hogy ez országnak alkotmánya van, mely azt -teszi, hogy a fejedelem maga nem hozhat határozatokat fontosabb ügyekben -tanácsurai kihallgatása nélkül. Már pedig e jelen eset elannyira -fontosnak tetszik előttem, miszerint határozott szándékomat neked addig -tudtúl nem adhatom, míg az országtanácscsal ez iránt nem értekezem. - -– Helyesen van, édes fiam, én azt sem bánom. Beszélj szolgáiddal, kiket -uraiddá tettél; üljetek tanácskozásba, s hányjátok vessétek meg a dolgot -magatokban, a mint megérdemli; s ha azután azt határozzátok, hogy a -herczegnő nekem kiszolgáltassék, átveszem azt és búcsut veszek tőletek -nagy tisztességgel; ha pedig azt végezitek, hogy őt ki ne adjátok, -szerelmes fiaim, avagy elszöktessétek előlem… akkor tégedet viszlek el -helyette, derék tanácsosaiddal együtt, én édes gyermekem… - -E szókat a legédesebb, nyájasabb hangon mondá a bég, a hogy öreg apák -szoktak beszélni kis unokáikkal, s leszállva vánkosáról, megczirógatá -két kézzel a fejedelem orczáit s nagy jóvoltából megcsókolá annak -homlokát, sűrű fehér szakállával egészen eltakarva fejét. - -Apafi úgy érzé, mintha a szoba tánczolna mellette köröskörül. Egy szót -sem szólt, megfordult, a hol állt, és ment kifelé. Maga sem tudá, hogy -jutott ki az első ajtón? De a mint a másodikat betevé maga után; eszébe -kezde jutni, hogy ő már csak még is Erdély fejedelme volna, s valamennyi -őse első nemes ember Erdélyországban; ez az Olaj bég pedig egy piszkos, -lompos török hadnagy, ki fiatal korában tevehajtsár volt, s az mert így -beszélni vele! Míg a harmadik ajtóig ért, elgondolá, hogy midőn ő nem -volt még más, mint ebesfalvi compossessor, ha akkor mert volna vele Olaj -bég uram ily csúfosan kötődni, ugyan kopasz fejébe rontotta volna -gerézdes buzogányát. Hát nincs-e az a buzogány most is az oldalán? Úgy -van! vissza fog menni és oda fogja azt verni Olaj bég uramnak – no nem -fejéhez, de legalább a hátához, hogy megemlegesse a míg él, az erdélyi -stylus curialist. - -S azzal visszafordult a harmadik ajtóból, ily komoly szándékkal. - -De midőn a második ajtót kinyitá, ismét meggondolá, hogy az ily hevesség -nagy bajt szerezhetne az országnak s aztán egy nyolczvan esztendős -öreget megütögetni, nem is dicsőség. Hanem legalább megmondja neki, a mi -az első perczben eszébe nem jutott, emberül. - -És benyitott az első ajtón Olaj bégre, s ott megállva a kinyitott ajtó -küszöbén, mondá neki mennydörgő hangon: - -– Hallod-e Olaj bég! csak azért jöttem vissza, hogy megmondjam neked… - -Olaj bég ránézett. - -– Mit mondj meg, jó fiam? - -– Hát azt… folytatá Apafi, jóval alább kezdett hangon, hogy az -országtanács összehivására idő kell, mert Béldi Bodolán lakik, Teleki -Gernyeszegen, Csáky Déván. – A míg tehát ezek összegyűlnek, addig -tehetsz a mit neked tetszik: itt maradhatsz, vagy elmehetsz… - -Ezzel visszafordult, s becsapta az ajtót, csak akkor mondva utána: - -… a pokolba!… - - - - -NŐK VÉDELME. - -Nagy szomorúságuk lőn az erdélyi rendeknek e történet felett. A -tanácsurak felgyülekezének a kirendelt időre a fejedelemhez, ki e -perczben tán még tatárfogoly is örömestebb lett volna, mint Erdély -uralkodója. - -Az ülés napján oly arczczal jelentek meg mindannyian a tanácsteremben, -mintha saját halálitéletükre jöttek volna szavazni. - -Szótlanul foglalták el helyeiket, s mindenki ügyelt a kardjára, hogy meg -ne zördüljön. - -Ott ült a vén Bethlen János és az ifjú Miklós, Béldi Pál, Kornis Gáspár, -Csáky László, Kapi Józsa, Sárpataky Ferencz itélőmester. A fejedelem -számára épen akkor készült egy új mennyezetes trón, három lépcsővel, még -soha sem ült benne. Mellette egy üres szék volt Teleki Mihály számára -fenhagyva. - -Midőn a teremőr bejelenté, hogy a tanácsurak együtt vannak, mindjárt -jött a fejedelem is, vele együtt Teleki Mihály és Naláczi István. - -A fejedelem arczán meglátszott, hogy Teleki már két óra óta beszéli tele -a fejét; Naláczi udvarias mosolygással üdvözöl mindenkit, de senki sem -mosolyog rá vissza. Teleki hideg komolysággal vezeti a fejedelmet -trónjáig. Az, a mint felpillant a trónra, megdöbbenve áll meg előtte s -nehány pillanatig azon látszik tanakodni, ha ne vitesse-e el azt, s -egyszerű széket hozasson helyébe? Majd elgondolkozva lép fel annak -lépcsőire, s nagyot sóhajtva foglal benne helyet. - -Teleki Mihály egy ideig hallgatva áll helyén, mintha gondolatait -rendezné. Szemei nem járnak sorba, mint máskor szoktak, a jelenlevők -arczain, míg beszél, fürkészve szavai hatását, hanem kalpagja boglárjára -vannak szegezve, s szava sokkal tompább, mint egyébkor, s néha a -reszketegségig mélyed alá; bár olykor észrevéve magát, iparkodik annak -erősebb hangozatot adni. - -– Nagyságos fejedelem, méltóságos tanácsurak. Isten különös -próbatételeket tarta fenn szegény nemzetünk számára. Még nem mult el egy -veszély, midőn a másikba bukunk, a mely úton kikerültük a kisebbet, azon -jön ránk szembe a nagyobb, s a mi kezdődik ránk nézve örömmel, az -végződik búval. Csak alig nyugodtunk meg azon vett hírben, hogy a -szentgotthárdi csatában, melyből elmaradhatni ismét siralmas okaink -voltak, a török birodalom nagyravágyó szándékai megtörettek s a két -nagyhatalmasság között, kiknek harczolásai, mint üllő és kalapács, -minket, szegény közbeszorult nemzetet sújtolának, a béke megköttetett; -már is új és az eddigieknél nagyobb okunk van a bánkódásra. Ugyanis a -török szultán fővezérei csatábani veszteségük hibáját a korán -megfutamodott Ghyka herczegre tolván, s egyuttal minket is okolván, mert -nagyon helyesen következtetik, hogy ha az oláh hadak helyén a mieink -állottak volna, bárha nem kedve szerint való volt is a magyarnak e -harcz, de ha egyszer benne van, el nem fut, akkor a csata nem vesz el; a -felséges szultán haragja mindkét szomszéd nemzet ellen annyira -fölgerjedt, hogy a moldvai fejedelemre csauszokat küldene, a kik őt -megfogdosván, bilincsekben kisérjék Stambulba minden családostól együtt. -Erdélyt pedig az Isten irgalmán kívül csak egynehány velünk barátságos -török országnagy jóvolta őrzötte, hogy rögtön szandzsáksággá nem -változtatá, s azon trónban ott kegyelmetek Apafi Mihály ő nagysága -helyett nem kontyos basát látnak ülni. És ime aként kelle annak -történni, hogy a moldvai herczeg kiragadva magát és nejét üldözői -kezeiből, egyenesen Erdélynek vevé útját. Mi visszaizentük neki, hogy -ide semmi esetre se próbáljon bejönni, mert futása drágább lenne ránk -nézve a tatárfutásnál. Ő tehát maga a hegyek közt elmenekülvén, nejét -útjára bocsátá, ki is ránk nézve és magára is szerencsétlenül e napokban -ide megérkezék, a szultán teljhatalmú követének tudta és szeme láttára. -A férj megmenekülvén, a szultán egész haragja ez asszony fejére szállott -és a mienkre, ha őt védeni akarjuk. Mit tegyünk tehát! ha gyalázat és -halál között kellene választanunk, hamar meg tudnám mondani, melyiket -fogadjuk? de itt csak két gyalázat között van választás: vagy kiadni -azt, ki hozzánk védelemért futott, ártatlan, gyönge nőt; vagy török -padisaht látni fejedelmeink trónjában ülve. - -– Még van egy harmadik út, szólt erre Béldi Pál, szelid nyugalmas -arczával, és ez: a kérelem útja. - -– De iszen kérhetik azt kegyelmetek; vágott közbe Apafi. Én már tudom, -hogy mit fog felelni? - -– Én nem a követet értettem; viszonzá Béldi. Ki alázná meg arra magát, -hogy a szolgának könyörögjön, mikor az urával beszélhet? - -Apafi nagyon elhallgatott e szóra, elő sem hozva, hogy épen ő maga -könyörgött azon embernek. - -– Én is úgy hiszem, hogy Béldinek igaza van, szólt az ifjú Bethlen -Miklós; s ez az egyedüli út, melyet követnünk kell. Én ugyan ismerem -azon lélekállapotot, melybe egy keleti dynasta szokott jönni, mikor -megharagszik, s hogy ilyenkor nem példátlan eset nála egy várost a -földdel egyenlővé tétetni s alkirályait lenyakaztatni; de azt is jól -tudom, hogy Erdély szerencsére Európában fekszik, hol egyik országnak -gondja van a másikra, s Európa minden fejedelmeinek érdekükben van az, -hogy köztök és az ozman uralom között egy szabad ország létezzék, bár ha -oly kicsiny is, mint Erdély; s úgy gondolom: hogy ha mi kérelmeinket a -portán levő ausztriai, frank és lengyel követek közbejárulásával -egyesítjük, ez nemcsak hogy ok nem lesz arra, hogy a szultán, kivált oly -megveretés után, mint a legutóbbi, Erdélyre basát küldjön, sőt tudtára -adandja, még ha akarna is ilyesmit, hogy azt elkövetni nehéz. – És -végtére, – ha könnyűnek találná is, még a mi kardjaink sem rozsdásodtak -hüvelyeikbe annyira, hogy meg ne mutathassuk, miszerint azt kivinni – -lehetetlen. - -Az ifju lelkes beszéde új bizalmat kezde önteni a lelkekbe, az arczok -általán derültebbeknek látszottak. - -Teleki megcsóválta fejét nagy lassan. - -– Keserű dolgokat kell kegyelmeteknek mondanom, méltóságos uraim! -kénytelen vagyok benneteket fölébreszteni egy kedves álomból egy igen -szigorú valóra. Európának legkisebb gondja a világon az, hogy mi élünk; -nekünk csak akkor vannak szövetségeseink, midőn áldozatainkra van -szükség; ha mi kérünk, akkor nem ismer bennünket senki… Való, hogy egy -időben ellenkező dolgokat mondék, de az idő olyan jó mester, hogy egy -nap alatt többre tanítja az embert, mint a mennyit kilencz iskolában -tanult. A szentgotthárdi csata következtében a béke a két császár között -megköttetett, én olvastam annak pontjait, rólunk, magyarokról, egy pont -sem szól belőle, egy comma sem, ki vagyunk feledve az egészből, mint -figyelembe sem vehető nemzet. Pedig ott volt a frank, az angol, a -lengyel követ, s mondhatom, hogy saját udvarától egyik sem húz annyi -fizetést, mint húzott mi tőlünk. Ha háborura kellünk, oh akkor nagy és -dicső nemzet vagyunk, a békekötéskor nem is tudják, ha vagyunk-e? A -harczban mehetünk legelől, a jutalom-osztásból akár el is maradjunk. -Hogy a multkor Raininger itten keresztül ment, keserves somma pénzt -fizettünk neki, hogy legalább az évi adót szállíttassa le a portánál; -minden jót igért, s Stambulba érve, azt a jó tanácsot adta követünknek, -hogy fizessük ki mentül elébb az adóilletéket, s örüljünk rajta, hogy az -nem két annyi. Kifizettük azt. Erőnkbe került, de megtevénk. És most a -budai basa, ki minden úton vesztünkre törekszik, s szeretne Erdélybe is -ő ültetni basát, a legutóbbi vesztesége után leküldé hozzánk Yffim -béget, hogy faluról falura járva, bizonyságot vegyen a köznéptől, hogy -ők rendes időben megfizették-e az adót, s mi vagyunk-e az okai, hogy az -elkésett? azután pedig hozzánk fog jönni, kérdőre vonandó a fejedelmet, -hogy a köznép-e az oka az adó elkéstének? hogy így vagy minket, vagy a -népet találva bűnösnek, a szerint büntethesse azt, ő! – a budai basa. - -Általános szörnyűködés hangjai hallatszottak mindenfelől. - -– Ah uraim, valljuk meg egymás közt, hogy mi csak játszuk az urat e -honban, de valóban nem vagyunk annak urai többé. Erőnkben bízni, -igazságunkra támaszkodni, rajtunk többé nem segít, pártfogónk nincs sem -jobbról, sem balról, csak uraink vannak: akár melyikhez folyamodunk, -csak urat cseréltünk, nem frigyet kötöttünk. E titkot magunknak megsúgni -jó, de megőrizni még jobb, hogy más meg ne tudja, s az uralkodásunk -csupa látszat, e látszat nekünk sokat ér, s gondunk legyen rá, hogy el -ne enyésztessük. A hatalom, mely felettünk áll, csak okot vár, hogy -tervét foganatosítsa rajtunk, s nem teend neki senki jobb szolgálatot -Erdélyben, mint a ki legelőször fölemeli ellene fejét… Nekünk egy nagy -kötelességünk van: ismerni azt, mily kevéssel birunk s rajta lenni, hogy -azt megtarthassuk, s ha jön idő, hozzá foglalhassunk. Nekünk senki sem -jó barátunk, mi se legyünk azok senkinek. Ha a kénytelenség előtt -meghajolunk, meg fog bennünket vetni a világ? Hátha a túlerő előtt -megállva összetöretünk, tesz-e egyebet? Tőlünk nagylelkűséget követel a -világ; volt-e valaha nagylelkű mi hozzánk, volt-e csak igazságos is? -Igen is, míg kezünkben volt a kard, védtük vele egész Európát, de a kard -szét van törve, országunk szétdarabolva; népek szeme láttára gázolt -bennünket össze a pogány, másfél századig vérzettünk, s nem jött -segítségünkre senki, országunk kapuit ellenségeink őrzik, s mint a -tűzzel kerített scorpio, szívünk keserűségét csak magunk ellen -fordíthatjuk! okai vagyunk-e, ha nem védhetjük többé a hozzánk menekült -üldözöttet? Velünk bevégezte számadásait sors és világ; ez ország nem -tartozik senkinek többé, csupán magának. Azért a dolgok ekként állván, -hogy ha az említett moldvai herczegnét Olaj bégnek bárminemű okból ki -nem szolgáltatjuk, legyen az bár kegyelemkérő küldötteink visszatértének -bevárása, ő utasítva van a budai és váradi basák seregeit rögtön behívni -az országba s azt a porta szolgatartományává tenni; itt minden szánalom, -minden emberiségi tekintet elenyészik, csak egy kötelesség marad fenn: -az önfentartásé, s ez azt parancsolja, hogy a mit megváltoztatnunk nem -lehet, azt tegyük meg önkényt… - -Alig végzé szavait Teleki, midőn a teremőr jelenté, hogy a moldvai -herczegné kíván a tanács elé bebocsáttatni. - -Apafi tagadó választ akart adni, de Teleki inte, hogy csak hadd jőjjön. - -Néhány percz múlva ismét visszajött a teremőr, kérdezve, hogy -megengedtetik-e a herczegnőnek, hogy kisérő hölgyei is vele jőjjenek, -miután maga oly gyönge, hogy egyedül járni nem bír? - -Teleki azt is helyben hagyá. - -A tanácsurak lesüték szemeiket maguk elé, midőn az ajtó megnyílt. De van -valami neme az igézetnek, mely az embert kényszeríti oda tekinteni, a -hova nézni nem akar, a mitől fél; s ime, a mint felnyílt az ajtó, s -belépett rajta az üldözött nő, kiséretével együtt, a bámulat felkiáltása -hangzék minden ajkon. - -Kikből állott e nő kisérete? Erdély legelőkelőbb hölgyeiből… Mindazon -tanácsuraknak nejei, leányai, kik ott jelen voltak, kisérték a -szerencsétlen asszonyt, ki legelől jött a fejedelemné és Teleki Mihályné -vállaira támaszkodva, utána Kapiné Teleki Flórával, Béldiné leányával, -Bornemisza Zsófi, Csákyné, Kornisné, s az öreg Bethlenné, galambfehér -hajával. Mind az ország legtisztesebb matrónái, legdélczegebb delnői s -legbájolóbb hajadonai és gyászba öltözve mind… - -A szerencsétlen herczegné halvány, szenvedésdúlta arczczal járult -vezetői karjain a fejedelem elé; a testi fájdalom letört virággá tette -szépségét. Térdei megrogytak alatta, csak alig tarthatá magát, egész -termete reszketett, mint a falevél, ajkai megnyíltak, de hang nem jött -reájok, keble elszorult. - -– Bátorság, gyermekem, sugá fülébe Bornemisza Anna, megszorítva kezét; -erre a boldogtalan nő szemeiből egyszerre megeredtek a könyek, egy -megrázkódtató, convulsiv zokogás rohama tört ki kebléből, kiragadá magát -társnői kezéből s a fejedelem lábaihoz rohanva, átkarolá annak térdeit -vonagló karjaival s könyben fürösztött arczát fölemelve hozzá, rebegé -szívfacsaró hangon: «irgalom!… irgalom!» - -Oly hideg némaság ült minden ajkon, e zokogáson kívül mit sem lehete -hallani sok ideig. A fejedelem megmerevedten ült trónjában, melynek -lépcsőit Sturdza Mária könyei nedvesíték. Úgy fájt e hallgatás -mindenkinek, és még sem merte azt senki is megszakítani. - -Teleki elsimítá nagy homlokáról üstökét, de nem a ránczokat, melyek arra -gyűltek. Megbánta, hogy e jelenetre alkalmat engedett. - -– Irgalom! suttogá még egyszer a szegény nő s félaléltan csusztatá le -kezeit Apafi térdeiről. Béldi Aranka odafutott hozzá s lehajtott fejét -gyermeteg szép keblére fekteté. - -Ekkor előlépett Bornemisza Anna, és végigjártatva kemény tekintetét a -jelenlevő urakon, a mint azok egyenként lesüték szemeiket előtte, végre -Apafi szemébe nézett, éles, átható, lelket kereső szemeivel, hogy férje -bámulva, mintegy eszméletlenül nézett reá vissza. - -– A kérelem rövid. Szólt Apafiné tompa mély hangon, de meghallotta azt -azért mindenki jól. A kérelem rövid: ki nem értette azt meg? Egy -szerencsétlen nő, kire a sors ura nem tartá elégnek csak egy csapást -mérni, elvesztve egy napon férjét, hazáját, birtokát; a puszta életért -könyörög előttetek. Oly állapotban látjátok őt a porban heverni, nem -kérve mást, mint hogy engedjétek megnyugodni ott, mely még Dzsingiszkán -hóhérjait is kíméletre birná. Csupán ennyit kért ő, de többet kérünk mi! -Erdély sorsa a tiétek, de becsülete a mienk is, a ti hivatástok -elhatározni, fiaitok boldogok legyenek-e vagy boldogtalanok? de szólnunk -szabadjon nekünk is, ha azt kérdik: becsületesek legyenek-e, vagy -gyalázatosak? És kérdem azt: melyik nőnek volna kedve egy Kornis, egy -Apafi, egy Csáky nevét viselni, ha e nevekről azt mondandja az utókor, -hogy ők egy ártatlan asszonyt kiadtak pogány üldözőinek, s -kényszerítendik fiaikat, hogy apjaik nevét megtagadják? Ne vessen rám -oly sötét szemeket Teleki Mihály uram, mert lelkem elég sötét azok -nélkül is. Egy szerencsétlen nő térdel előttetek, azt remélve, hogy -embereket fog találni; Erdély tisztelettel megőszült matrónái, -erényeikre büszke hölgyei s hajadonai állnak előttetek, remélve, hogy -hazafiakat találnak itt. Ő irgalomért könyörög, mi fiaink becsületéért -esedezünk. - -Teleki, mint kire legtöbbször villantak e beszéd közben a fejedelemné -szemei, hideg, kemény hangon kívánt megfelelni. - -– Mi csak igazságot osztani vagyunk itt, asszonyom! és nem irgalmat, és -nem becsületet. - -– Igazságot! kiálta fel Anna. Tehát ha egy férj vétkezett, ártatlan -neje, kinek egyéb bűne nincsen, minthogy szereti az üldözöttet, helyette -bűnhődjék? Hol itt az igazság? - -– Igazság gyakran az, a mi kénytelenség. - -– Tehát kik vagytok ti itt?… Erdély főurai vagytok-e? vagy a török -rabszolgái? Magyar nemes emberek vagytok-e, kik országot kormányozni -ültök itt ország törvényei szerint, vagy czifra poroszlók, kiket csak -azért tart egy önhatalmú kényúr szeszélye, hogy izenetét adjátok tovább, -s rabjait őrzeni, adóját behajtani segítsetek? Kérdem, és mi mindnyájan -akarjuk tudni: Erdélyország szabad alkotmányos tanácsának terme-e ez, a -hol állunk, vagy pedig Olaj bég előszobája? - -Az urak mélységesen hallgattak. Ez oly kérdés volt, melyre egyenesen nem -lehetett felelni. - -– Kérdeztem és feleletet várok! Kiálta dörgő hangon Apafiné. - -– S mit fog kegyed e felelettel csinálni asszonyom? kérdé Teleki -mutatóujját ajkai elé szorítva. - -– Meg fogom tudni belőle, méltó-e ezen hely hozzánk, melyen állunk? - -– Nem méltó, asszonyom. Nem azon idő van jelen, midőn a magyarnak -büszkesége volt Erdélyért élni; szégyen reánk nézve, hogy egy összetört, -elhagyott, elfogyott nemzet első hivatalnokai vagyunk. Ezt kegyelmed -igen jól tudhatja, mert férjét török padisah avatta fejedelmi székébe. -És mi bizonyára sokkal kevesebb fájdalommal ejtenők fejeinket -lábainkhoz, minthogy meghajtjuk azt alázatosan, azon gúnyolódó czímeket -elfogadva, melyek bennünket egy romjai közt fekvő nép vezetőivé tesznek. - -És valóban szabadabb és büszkébb lehet egy deszkavágó neje férjének -nevére, mint kegyelmed mi reánk, kikről a történet csak azt fogja -feljegyezni, hogy meghajlottak alázatosan a kényszer előtt, viseltek -méltatlan jármot, szivük érzései, lelkük meggyőződései ellen -cselekedtek, felvették orczájukra a gyalázatot, és azt nem jegyzendi -utána, hogy: ámde e megalázás menté meg Erdély életét, s az a -szégyenfolt, mely kezeik után marad e hon történetének lapjain, utolsó -vérfoltjaitól óvta meg a hazát. Az időknek vetett áldozatok vagyunk -asszonyom, titkoltuk a szégyenpírt, kegyelmed kérdezte, most osztozzék -velünk. - -Apafiné elhalaványult feje csüggedten hajlott alá, kezeit összekulcsolá. - -– Így vagyunk tehát? Hajdan a bátorság volt honfierény, most a gyávaság -az. Ha elfogadtátok a díszes polczot, legalább ne vettetek volna nőt -magatoknak, vagy ha tudjátok azt, mi sors vár reánk? tudjátok nejeiteket -megölni elébb. Hisz a mi megtörténhetett egy Ghyka herczegnén tegnap, -megtörténhetik Kornis és Csáky és Béldi nejein holnap, hogy férjeik -hibája miatt őket viszik rabságra, őket a vérpadra, s még csak Isten sem -könyörül rajtatok, mert ti magatok mondátok, ez jól lesz így. Mit néztek -reánk? te Béldi! Teleki! Kornis! Csáky! Bethlen! itt állnak nejeitek, -leányaitok, húzzátok ki azt a gyáva kardot, s ha férfit nem mertek ölni, -öljetek asszonyt! gyilkoljátok meg őket, mielőtt egy török padisahnak -eszébe jut őket hajaiknál fogva hurczolni háremébe! - -A mint Apafiné sorba nevezé a férfiakat, ott levő nejeik, leányaik nagy -sírva rohantak hozzájuk s kebleikre borulva, szenvedélyes zokogással -könyörgének a szerencsétlen herczegasszonyért, és ime a férfiak szemei -is mind könybe borultak, és a zokogás hangja betölté a termet, hogy -hallani nem lehete más hangot kívüle, a férfiak könye a nőkével -vegyült.[13] - -Ott függött Teleki keblén is a szelid Veér Judit és leánya Flóra, s a -nagy keményszívű tanácsúr reszketve állt közöttük, s bár vonásaira -vaskemény szigort erőszakolt, egyszerre két visszatarthatlan könycsepp -gördült végig szemeiből arcza barázdáin. - -A fejedelem félrefordult trónjában s eltakarta arczát, könyörögve: «ne -tovább Anna, ne tovább e beszéddel!» - -– Oh Apafi! kiálta keserűen a fejedelemné. Ha veszni kell, nem szorultam -a te kezeidre. Bornemisza Anna karjában van erő megtalálni a halált, ha -közte s a szégyen közt kell választani. Légy nyugodt: ha engem fog Olaj -bég tőled halálra követelni, én megkíméllek azon kellemetlenségtől, hogy -lábaid előtt láss könyörögni… És most mondjatok határozatot, de -gondoljatok rá, hogy minden szó, melyet kimondtatok, az egész keresztyén -világban visszhangzani fog! - -Teleki letörlé könyeit arczáról, eltávolítá magától nejét és leányát, és -szólt megindulástól reszkető hangon: - -– Hiába tagadnám, az arczomon végig folyó könyek elárulnának, hogy -szívem érez. Ember vagyok, és apa és férj, s látnom a fájdalmat -rosszabbul esik, mint éreznem azt. Ha senki más nem volnék, mint Teleki -Mihály, fel tudnám magamat áldozni az üldözött ártatlanért, s ha e -társaim nem volnának egyebek, mint hadczimborák körülem, azt mondanám, -kössünk kardot, álljunk lesbe, rohanjuk meg a herczegnét kísérő -törököket s vegyük ki kezeik közül; ha elveszünk, áldás rajtunk: de e -helyen, e székeken nem miénk sem szív, sem szó; általunk Erdély él, vagy -hal. Az én utolsó szavam az, hogy Sturdza Mária herczegasszonyt -haladéktalanul át kell a porta küldöttének szolgáltatnunk. Ha társaim -mást határoznak, én megnyugszom benne, viselem annak következményeit; de -lelkemet kimentém. Szóljatok uraim; s ha tetszik, mondjatok ellent. - -Halálos csend következett. Senki sem szólt, mindenki hallgatott. - -– Tehát senki sem szól? kérdé bámulva Apafiné. Senki? Sehonnan sem jön -hang? Ah menjünk e helyről. Nincs férfi ebben az országban. - -E szavakkal eltávozott a delnő a tanácsteremből. Szomorúan követték -társnői egyenként, könyek közt búcsúzva el a szerencsétlen herczegnétől. -Legutolsó vált el tőle Béldi Aranka. Csodálatos tüneménye a szívnek! Az -egész gyászjelenet alatt egyedül az ő szemei maradtak könytelenek, -mintha oly erős hite volna barátnéja megmeneküléséről, hogy a félelem -gondolatja még csak meg sem ingathatná azt. Folyvást ott térdelt Mária -mellett s őt szorosan átölelve tartá, és biztatá, hogy ne remegjen, az -Isten jó, meg fogja szabadítani. - -Midőn minden hölgy eltávozék s Béldiné szemeivel inte leányának, hogy -kövesse őt, gyöngéden megcsókolá barátnéja arczát, s fülébe súgva: «még -nekem van reményem, ne félj, megszabadítlak!» átölelte őt gyöngéd -karjaival s szemébe mosolyogva derült kék szemeivel, mint egy vigaszt -igérő angyal, fölkelt és eltávozott. - -A herczegné szótlanul, könytelenül engedé magát a teremőrök által -elvezettetni. - -A férfiak leverten, szomorúan ültek székeiken mind, sziveiknek dobogása -a sértett önérzet szemrehányása volt. - -Oly elszorult volt minden kebel és oly üres minden szív, a megmentett -hon gondolatja hideg vigasztalása volt azon fájdalomnak, hogy Erdély -rendei egy üldözött ártatlan asszonyt az üldöző szörny torkába vetettek. - -Még tartott a csend, midőn hirtelen durván felszakíttatik az ajtó, s a -teremőröket jobbra-balra taszigálva, belép a tanácsterembe Yffim bég, -kit beküldött Hasszán basa, hogy nyomozásokat tegyen a fejedelem s népe -között. - -A pimasz török hadnagy pórias kevélységgel tekintve végig a hallgatag -urakon, kiket az elmult percz indulatai még mindig leverten tartának, s -észrevéve, hogy itt alázatos emberekkel van dolga, egyet ránta kabátján -elől-hátul, s a nélkül, hogy magát meghajtaná, egyenesen a fejedelem elé -lépett, s egyik lábát feltevé a trón zsámolyára s fejét nagy büszkén -hátravetve, e szókat intézte hozzá: - -– Az én uram, a hatalmas Hasszán basa nevében kérdőre vonlak téged, -gyaurok fejedelme, mi oka volt annak, hogy tartozott adódat oly későn -küldéd fel a portára? Ki volt okozója a késedelemnek, te-e, avagy -adószedőid, avagy az adófizető nép? Erre felelj nekem egyenesen és -gondod legyen rá, hogy ne hazudj. - -A fejedelem leránczolt szemöldökkel nézett körül, hogy mit vágjon a -fejéhez ennek az embernek? Sajnálta, hogy a tintatartó olyan messze van. - -Teleki egy ív pergament nyujta Sárpataki itélőmester elé. - -– Irja kegyelmed válaszunkat e levélre. Te pedig kegyelmes nem tudom -hogy hívnak uram! hallgasd, hogy mi leend belé irva: «Emberséges Hasszán -basa! nagyon sajnáljuk, hogy olyan dolgokkal fárasztod magadat, a mik -már el vannak végezve. Mi nem kérdeztük tőled, hogy miért érkeztél későn -a szentgotthárdi csatába? te se kérdezd mitőlünk, hogy miért érkeztünk -későn az adóval? majd a hol téged kérdőre fognak vonni, ott mi is -megfelelünk magunkért. Addig is áldjanak meg az egek, s engedjék, hogy a -magad baját meg ne sokald, midőn a máséval vesződöl…» Irja alá kegyelmed -s adja oda a fejedelem ő nagyságának aláirásra. - -A jelenlévő urak egyik csodából a másikba estek. Teleki Mihály, ki egy -percz előtt szive lelke ellenére engedelmeskedni kényszeríté az -országtanácsot Olaj bég akaratának, a másik perczben ily hangon küld -izenetet a hatalmas budai basának! - -Ámde Teleki jól tudá, hogy azon vihar, mely a moldvai herczegnő -kiadatása által az ország fölül elvonult, minden villámaival a budai -vezér fejére szálland vissza. A szultán tárgyat keres haragjának a -csatábani vesztesége miatt, s ha a budai vezérnek nem sikerül Erdély -kormányát tenni azzá, ő maga marad áldozatul. - -Yffim bég nem tudta, hogy a mennykő ütött mellé, vagy hogy álmodik? Úgy -állt ott, mint egy sóbálvány, egy szónak sem levén ura, s csak nézte -nagy elmeredten, mint irják meg előtte a levelet, hogy serczeg a tolla -Apafinak a pergamenten, mikor a nevét alákanyarítja, mint öntik rá a -porzót s összehajtogatván, ütnek rá egy rettenetes nagy pecsétet s -nyomják a markába. - -Csak akkor kezde valahogy elhüledezéséből magához téregetni. - -– Hát azt gondoljátok ti, hogy én olyan eszeveszett fogok lenni, hogy -ezt a levelet magammal viszem Budára? - -Ezt mondva, fogá a levelet két fülénél fogva s repeszté azt kétfelé, és -vágta az asztal alá. - -– Irjatok másikat! Irjatok szépen, mert különben mindnyájatokat -megzsinegeltet az én uram, a hatalmas Hasszán basa. - -Teleki hideg vérrel fordult hozzá. - -– Ha ez a levél nem tetszik, jámbor müderrisz, akkor levél nélkül fogsz -visszamenni. - -– Én nem vagyok müderrisz! hanem Yffim bég! tanuld meg ezt, kutya. És -levél nélkül innen el nem megyek, és benneteket sem bocsátlak, míg -másikat nem irtok. - -E szavakkal leült a fejedelem trónjának lépcsőire, keresztbe szedve -lábait, úgy hogy egyszerre ketten ültek a trónon, a bég és Apafi. - -– Teremőrök! kiáltá Teleki parancsoló hangon. Ragadjátok meg ezt a -szemtelen úri embert, s kötözzétek egy lóra s hajtsátok ki a városból. - -Ezeknek sem kellett több szó. Egy közülök menten odaugrott, s a mint -Yffim bég keresztbe font lábakkal ült a zsámolyon, aláveté a karját, egy -másik azon pillanatban gallérját ragadá meg, s ilyenformán felkapva a -levegőbe, kezénél, lábánál fogva egy percz alatt kiszállíták a teremből. -A bég rúgott, harapott, de mind ez semmit sem használt. Az irgalmatlan -drabantok az udvaron felültették egy ló hátára nyereg nélkül, lábait a -ló hasa alatt átkötötték, azzal egy lovas legény kezébe fogá a paripa -kötőfékjét, a másik háta mögé állt egy karikás ostorral, s annyira szót -fogadtak a tanácsúr parancsának, hogy nemcsak a városból terelték ki az -érdemes urat, hanem az ország határáig elhajtották. - -Olyan jól esett, hogy valakin mégis tölthették boszujokat. - - - - -KÜZDELEM A SAJÁT FEJÉRT. - -Budán az alatt, míg Hasszán basa a német császár seregeivel csatázott, -Yffim bég előre elkészíté a diadal-kapukat, miken majd győzelmi utjából -visszatérve, keresztül vonuland, azokat felczifrázta zöld ágakkal és -drága szövetekkel, helyet hagyva azon zászlóknak, miket a németektől és -magyaroktól elfoglalandnak; a hidat is jó állapotba helyezé, hogy -megbirja a nagy nehéz társzekereket és kerekes ágyukat, miket -Montecuculi ott hagyand; egyszersmind nagy piaczot korlátoltatott el a -Rákoson, a hová be fognak rekesztetni a mindenféle nemzetből való -rabszolgák, gyermekek és hajadonok. - -Azonban mind e kedves előkészületek után érkezik a rémizenet Hasszántól -a derék Yffim béghez, hogy hirtelen helyezze szaladható állapotba a basa -lábas és lábatlan, ezüst és arany marháit, a várat torlaszolja el, a -hidat köttesse ki, hogy az ellenség át ne mehessen rajta, s egész -háremével jőjjön utána a Rába mentében, mert ki tudja, fogják-e valaha -Budavárát látni, vagy soha sem? - -Yffim bégnek ez izenet épen semmi örömére nem szolgált, nem is -várakozott sokáig, hanem hirtelen kocsira ülteté a hárem-hölgyeket, -alant a vízi kapunál lévő fedett folyosón bocsátva le őket, hogy zajt ne -gerjeszszenek, s a mint túl volt velök a hídon, parancsot adott, hogy -szedjék fel azt hirtelen s készüljenek a várat védeni, a hogy tudják. - -Párkány körül érte el a török hadat, a hol a két ellen-tábor folyvást -követve egymást, huzódott a két part mellett, egyre ágyuzva a vizen -keresztül, mely által nem sok kárt tett egymásnak. - -A basa sátora jó hátra volt verve, a hol a golyók nem jártak; nagyon -megörült, midőn Yffim béget megpillantá, s nem győzött betelni Azraële -csókjaival, ki szebb és kedvesebb volt, mint valaha. - -– Maradjatok itt; monda kegyenczeinek, mindkettőt megölelgetve. Én most -sátorom rekeszébe távozom, a hol egy óráig fogok a dervisekkel -imádkozni; mert nagy és terhes hivatal vár rám ez óra lefolytán: két -magas török főúr elítélése, Kucsuk basa és fiáé! - -Azraële összerázkódott, mintha kigyó csúszott volna keblébe. - -– Mit vétettek? kérdé, rémületét alig birva rejteni. - -– Ők kezdték a próféta ellenére a harczot gonosz napon; ők ejtették a -mocskot a mindig győzedelmes félholdon, vérüknek kell e szennyet -lemosni. - -Hasszán eltávozott; Azraële egyedül maradt a sátorban a béggel. - -– Láttalak összeborzadni; szólt Yffim, éles szemeit Azraële arczára -szegezve. - -– A halál számlálja a tizenhármasokat; az ugrott keresztül rajtam e -pillanatban. - -– S valjon kire esett a tizenhármas szám? - -– Valakire, a ki mellettem vagy mögöttem áll. - -– Mögötted a sátoron kívül Feriz bég. - -– De mellettem te vagy. - -– Még fiatal vagyok a halálra. - -– Hát ő nem az? - -– A kire Hasszán azt mondja: «vétkezett», az aggott emberré lett -legottan, a ki meg van érve a halálra, bárha szakálla akkor pelyhedzik -is. - -– S te nem vétettél semmit, a miért meghalj? - -– Megfehérülhet szakállam hűségem miatt, Hasszán árnyékában hosszú az -élet. - -– De meddig fog Hasszánnak árnyéka lenni? - -– Míg éje el nem jő; de az messsze van! - -– Hallottad-e Ajász basa esetét, Yffim! ki a leghatalmasabb volt minden -basák között? - -– A szultán veje volt. - -– Tulajdon leányát adta neki a nagyúr feleségül s minden kegygyel -elhalmozá, mit kedvesei számára szokott tartogatni. Egyszer csatát -veszte a Zrínyiek ellen Ajász; nem nagy veszteség volt, de a szultán -haragba jött érte és Ajász basát lefejezteté. - -– Hm. Erre emlékezem, szomorú történet volt. - -– Hát a hű Hiasszár történetére emlékezel-e? kire rábízta Ajász, hogy -halála előtt legkedvesebb nejét vezesse hozzá; nem egész háremét, – mint -te tevéd Hasszán basának, – csupán kedvencz nejét, hogy elbúcsúzzék -tőle; és tudod, hogy ezért a szultán a réz ökörben süttette halálra -Hiasszárt? mert a kegyvesztettnek semmije sem tulajdona többé, az a -szultáné; kincsei, nejei és gyermekei, s a ki azokhoz nyúl, a szultánt -lopja meg… Ki tudja, Yffim bég, nem vagyok-e énis e perczben a szultán -rabnője? s a rabnőtől a kegyenczig csak egyetlen lépés van: s te azt -tudod, hogy e lépés nekem milyen rövid? - -– Te átkos dolgokat beszélsz. - -– Ajász basa neje már akkor kegyencze volt a nagy úrnak, midőn Hiasszárt -megégeték, s csak egy szavába került volna őt megmenteni, de nem tevé, -mert haragudott rá; úgy gondolom, szeretett valaha az asszony, s a -szolga meggátlá szerelmét… Adj egy mandolint, Yffim, hadd daloljak. - -Az odaliszk végigveté magát a kereveten, míg Yffim töprengve járt alá s -fel, mint a verembe esett hyéna. E történet nagyon hasonlított az övéhez -s nem sok kellett hozzá, hogy épen olyan kimenetele legyen. - -Egyszerre megállt a leány előtt, ki egykedvűen pengeté a hangszer -húrjait. - -– Mit akarsz, asszony? - -– A mit tudsz, ne kérdezd. - -– Meg akarod szabadítani Ferizt? - -– Meg fogom őt szabadítani. - -– Allahra esküszöm, azt nem teended! Meg kell neki halni, hogy te -megszelidülj, mert ha élve marad, minket vesztesz el elébb-utóbb. Nem -akarom, hogy addig étel vagy ital érje ajkaimat, a míg fejével nem -játszom; csak akkor mondhatom: nyugodtan alhatunk. Ah az ördög a -varázslóba szeretett. - -Azraële reszketve rogyott a bég lábaihoz, a nő, a szerelmét féltő -asszony ereje megtört a vigasztalanság eszméjénél. Zokogva ölelé át -Yffim térdeit. - -– Oh légy irgalmas. Engedj érte szólnom a vezérrel. Én szeretem az -ifjút, hiszen látod, hiszen tudod jól. Oh te nem ismered, mi az: -szeretni annak, ki eddig csak gúnyból szeretett, most szeretni -őrületből. Ne engedjétek őt megölni. - -Yffim bég minden kis lelkek szokása szerint csak bátrabb lett a könyörgő -szavakra, megfogá Azraële karját s durván felrántva őt, vad kárörömmel -súgá fülébe: - -– Fejével ajándékozlak meg. - -A nő felemelé e szóra fejét, szemei, mint a dühödt farkasé, zöld tűzben -látszottak villogni, hajfürtei kigyózva omlottak keblére. Egy szót sem -szólt; de nyilt ajkai nyilásán az összeszorított fehér fogsor egy egész -poklot rejte el, melynek nem volt szabad hangot adni. - -E perczben visszajött a vezér. - -Azraële egyszerre mosolyra vonta arczát. Hasszánnak nem volt szabad -észrevenni azt, a mi szivében forr. - -Yffim bizalmasan közeledék a vezérhez. - -– A szultán tudja-e már veszteségedet? - -– Meghallá azóta. - -– Jó volna ajándékkal küldened engemet a portára. - -– Ne kivánd magadnak e tisztességet, Yffim, sőt tanuld meg, hogy a kit -most Stambulba küldök, az a paradicsomba van küldve. A szultán haragja -lángol, s azt csak vérrel lehet eloltani. - -Yffimnek minden vére eltünt arczából, mintha attól tartana, hogy még az -lehet oltószerré. - -– Úgy félned lehet, uram. - -– A haragnak vér kell; még pedig nagy embernek vére. Hogy melyiké? az -mindegy; csak főember legyen. Ha nem tudok most helyettem mást áldozatul -adni, akkor én vesztem el, de vannak embereim, kiknek árán megváltom -magamat. Kettő, Kucsuk és fia. Ők kezdték a harczot; ha nem kezdik, nem -lesz harcz, s ha nincs harcz, nincs minek elveszni. Ők halál fiai. -Harmadik a moldován herczeg. Ő futott meg legelébb a harczból; -egyetértett a keresztyénekkel. Halál fia. Ráadást is adok, az erdélyi -fejedelem az: a miért elmaradt a harczból s későn küldte az adót. Ha -korábban küldi, lesz pénzünk, ha pénzünk van, vehetünk szénát, ha -szénánk van, a katonák nem sürgetik a harczot, és így nem vesztjük azt -el. Ő is halál fia. Te fogsz érte menni Erdélybe s nekem elhozod. - -Azraële figyelemmel hallgatott. Yffim bég örömsugárzó arczczal tekinte -olykor reá, mintha mondaná: látod, nekünk a fejünk sem fog fájni. - -Az odaliszk azonban nem reszketett többé, ajkait összeszítta s mintha -bizonyos volna már felőle, mit teend? odasimult édes mosolygó arczczal a -vezérhez, s karjába fűzve magát, forró hangon rebegé: - -– Oh Hasszán, mint örvend lelkem, midőn szemeim ellenségeid vérét folyni -látják. - -Hasszán térdeire ülteté a leányt, s ujjai annak kigyózó hajfürtjeivel -játszottak. - -Yffim bég széles jó kedvében volt Hasszánnak azon vigasztalására, hogy -az erdélyi fejedelemért ő fog elküldetni, s e kedve azon vakmerő -gondolatra birta, hogy Azraëlet merje kinozni. - -– Míg távol valál, uram, hölgyed esengve kért egy kegyre, de az olyan -dolog, a mit megegyezésed nélkül nem mertem megigérni. - -Azraële villámló szemekkel tekinte a mosolygó bégre, aggodalmasan várva, -ha lesz-e annak bátorsága őt elárulni. - -– Mely dolog az, beszélj Yffim bég; szólt Hasszán nyájas arczczal. - -– Egy ifjut fognak ma elitélni a veled levő basák, az ifju Feriz béget. - -– Nos? szólt Hasszán összeránczolva szemöldeit, míg a karja közt tartott -odaliszk megrándult egész testében. - -– Azraële szeretné látni az ifjunak kivégeztetését. - -A leány elsápadt e szóra; szíve egy perczre elállt s azután gyorsan -kezdett el dobogni újra. - -– Bohó kivánság, szólt Hasszán, de ha akarod, legyen meg. Légy jelen a -basák gyűlésén, állj a függöny mögé mellettem, innen mindent fogsz látni -és hallani. - -Azraële hosszú, forró csókot nyomott Hasszán homlokára hálateljes -arczczal, s a függöny mögé állt, kezével összefogva annak nyilását. - -– Ha eltalálsz ájulni, sugá utána Yffim bég gúnyosan, fogd e -pézsma-edénykét tőlem. - -Azraële felkaczagott, hogy Yffim bég azt hivé: meg kellett őrülnie. - -– Most hívjad a basákat s vonasd fel a sátor függönyeit; parancsolá -Hasszán. - -Yffim bég hivására bejöttek a tábor alvezérei s körül mind helyet -foglalának a kereveteken, melyre széttárulva a sátor külső leplei, -meglátszott a szabad vidék, az egész távol, az ellenfél táborával, -melynek ágyúi a vizen keresztül dörögtek. - -Legutoljára érkezék a Küprili, kövér, nagytestű, haragos ember, ott -senkire sem nézett, szótlanul leült a kerevetre Hasszán mellé, s hátat -fordított neki. - -Erre közeledő dobszó hallatszott s zárt karély közepett két ellenkező -oldalról eléhozattak Kucsuk basa és Feriz bég. - -Kucsuk jött balról, Feriz a jobb oldalról, mert külön voltak elzárva. - -Midőn már mindketten láthatók valának, Azraële suttogva szólt ki -Hasszánnak: - -– Nézd, milyen büszke mind a kettő! balról a fiú, jobbról az apa. -Egymást látszanak biztatni tekintetökkel. - -Hasszán fejével bólintott, mintegy köszönetül kegyencznőjének, hogy rosz -szemeinek utasítást adott, s a mint a két alak sátora homályába lépett, -a hol szemei különösen rosszul láttak, a vett tudósítás szerint elébb -inte Kucsuk basának. - -– Te éretlen ifju, maradj hátul, míg szólítlak… - -Azután pedig Feriz béghez fordult. - -– Lépj elébb te ide, vén, megrögzött áruló, ki oka vagy annak, hogy a -hatalmas szultán fegyverei csorbát szenvedének. - -Feriz bég, mint a ki egyszerre fegyvert kapott kezébe üldözője ellen, -merész tekintettel lépett Hasszán basa elé, egész oda szemei elé s -bátor, csattanó hangon mondá: - -– Te vagy az áruló magad, nem én! Mert vezéri hivatalt mersz viselni, -holott vak vagy és tiz lépésnyiről nem tudod megkülönböztetni az apát a -fiától, s az ellenséget a jó baráttól… - -Hasszán ijedtében felugrott kerevetéről, a mint Kucsuk helyett fiát -hallotta megszólalni. - -– Ez nem igaz; hebegé, szinét változtatva. - -– Nem igaz? szólt Feriz keményen, tehát ha szemeid jók, mondd meg nekem, -miféle ezred az, mely most sátorod előtt harsogó zenével elvonul? - -Épen akkor egy tábori zenekar léptetett el nem messze a sátortól, – -egyedül. Semmi ezred sem vonult utána. - -– Úgy gondolom, hogy te neked, lázadó kölyök, nem szükség engem kérdőre -vonnod, hogy miféle ezred vonul itt előttünk; mert meglehet, hogy én azt -jobban ismerem, mint te, de az is meglehet, hogy ezen ezred most -érkezett ide, és még nekem nincs bemutatva; különben is nem volna -kötelességem névszerint ösmerni minden csőcseléket, elég, hogy -trombitájukat hallom, és zászlóikat látom. - -A basák egymás szeme közé néztek. Nem vala ott sem zászló, sem ezred. - -– Hát így vagyunk! szólt nagyot köpve maga elé Küprili, azzal felállt a -helyből s a nélkül, hogy Hasszánra ránézne, karon fogá Ferizt és -Kucsukot. Gyerünk, mondá a többi vezéreknek, ti pedig elmehettek; szólt -a poroszlókhoz s azzal az egész gyülekezet kitakarodott a sátorból. - -Hasszán csak hanyatt dőlt a kereveten. Nagy baját önmaga árulta el. - -Azraële reszketve rohant elő rejtekéből. - -– Ah uram! rosszul hallgattál szavamra, melylyel előre figyelmeztettelek -s mindent megfordítva tettél. - -– El vagyok veszve; hebegé az, magánkívül rohanva el sátora rejtekébe, a -dervisekkel imádkozni. - -Yffim bég, mintha a lelket lopták volna ki belőle, állt ott, a mint -Azraële ördögi gúnymosolylyal lépett hozzá s kezével végig simítá -arczát. - -– Gondolod-e, hogy szükséged lesz még egy jó szóra tőlem? - -– Elárulhatlak. - -– Azt tennéd bizonynyal, ha előre tudnád, melyikünk él tovább: -Hasszán-e, vagy én? - -* * * - -E jelenet után két óránál tovább tartó titkos beszélgetése volt -Hasszánnak Yffim béggel, melyből még Azraëlét is sikerült kizárniok. Az -értekezés végeztével Yffim bég rögtön elutazott a táborból. A vezér -Erdélybe küldte őt azon utasítással, hogy ott elébb az ő nevében -faluról-falura járván, vizsgálatot tartson, birákat esküdtessen; ha -vajjon a községek nem adták-e be az adót a rendes időre? ez -megtörténvén, menjen fel a fejedelemhez, s vonja őt kérdőre, ha nem a -községek voltak-e okai az adófizetés késedelmének? így akár a fejedelem, -akár a nép lesz a mulasztás oka, Hasszán kiviheti rég fejében forgatott -tervét, miszerint Erdélyt erőhatalommal elfoglalja, egyfelől a portának -kedveskedvén az által, hogy szolgatartományaihoz kapcsolta, másfelől -magának, hogy az ingadozó vezéri nyereg helyett egy jó nyugalmas -fejedelmi székben vetheti meg a hátát. - -Ugyanakkor már ott ült Apafi nyakán Olaj bég, hogy a Moldvából -kiriasztott herczeget elfogja s Hasszánhoz elhozza, ki mindaddig bizton -érzé magát a selyemzsineg elől, míg talált embert, kinek nyakát a magáé -helyett odaadhassa. - -Kucsuk és fia ugyan kiszabadultak körmei közül, de Olaj bégtől már -kapott tudósítást, hogy a moldvai herczegné Apafinál van, még pedig -Istentől megáldott állapotban, tehát kilátással egy születendő ifju -herczegre: szükség esetében ez is valami, ha kiadják; ha pedig -elszöktetik, akkor Apafi nyakában marad a selyemzsinór. Egy szóval ez -egy kivetett pányva elleni küzdelem volt, melyet mindenki két kézzel -iparkodott saját nyakából kiölteni, s melyet a nagyúr haragja annak a -torkára volt fojtandó, ki legutoljára benne marad, legyen az Kucsuk vagy -Hasszán; Apafi vagy Ghyka herczegné. - -E szerencsétlen hölgyet, mint láttuk, feláldozák Erdély rendei országuk -üdveért, s bár mindent elkövettek érte, alig volt valami remény, hogy őt -megszabadíthassák. - -Néhány nap mulva Yffim bég eltávozta után hirtelen megköttetett a béke a -porta és a római császár között. Ez által kikerülé Hasszán a többi -vezérekkeli összeütődést s elhagyva őket, a maga seregeivel visszavonult -Budára. Küprili elhuzódék egész Nándor-Fehérvárig, Kucsuk a székelyhidi -vár ellen indult; csak Feriz bég maradt Budán egy természetes véletlen -következtében, mely nem volt egyéb, mint hogy áthülés miatt forrólázba -esett s kénytelen volt az ágyat őrzeni; Küprili parancsára a -vizivárosban, hol most a Császár-fürdő áll, létező kioszkot foglalva el. - -Ez időben Azraëlét nagyon megszállotta a buzgóság, szüntelen ijesztő -álmai voltak, melyekben Hasszán basát látta fej nélkül sétálni alá s -fel, s minden reggel elkérezkedék tőle, hogy bocsássa őt a vén -dervishez, a gonosz álmak jelentősége ellen imádkozni. Hasszánt -megindította ez iránta való ragaszkodás s igaz muzulmáni kegyesség, s -épen semmi ellenvetést nem tett, hogy kegynője a mecsetet korán reggel -meglátogassa s onnan csak késő este térjen vissza, csupán az őt kisérő -szolgáknak kötvén lelkükre, hogy az idő alatt ugyan vigyázzanak, hogy a -leány mit cselekszik. Ezek tehát bebocsátván a kegyes Azraëlét a jámbor -dervishez, földig sűrű fátyollal letakarva, hogy csak a két szeme -látszott ki belőle, nemsokára látták a kegyes öreggel együtt -visszatérni. Ősz fehér szakálla volt a vén dervisnek, fehér szemöldökei, -mintha zuzmara volna rajtok, borzasan hajlottak szemeire, irtóztató -turbánjából a füle gombja sem látszott ki. Nem volt pazarló a szóval: -némán mutatta a lefátyolozott hölgynek a nagy kitárt könyvet, az -letérdepelt elé s olvasni kezde buzgóan magában, rá-ráfektetve homlokát, -a dervis pedig fölemelvén kezeit, megáldá egyenkint az ajtón kívül álló -rabszolgákat, s mutatva néma jelekkel, hogy ő most a kioszkban fekvő -beteg Feriz béget megy imádságai erejével gyógyítani, elbotorkált öreg -biczegéssel. - -A rabszolgák mind a négyen belekapaszkodtak a vasrács-ajtóba, bedugva -pofáikat annak czifrázatain, úgy nézték, mint imádkozik a térdeplő hölgy -a nagy kitárt könyv előtt. Kegyetlen nagy kedve lehetett imádkozni, mert -késő estig fel nem kelt helyéről, a míg a dervis nagy mankójára -támaszkodva, ismét vissza nem biczegett Feriz bégtől. Akkor ismét bement -vele a mecset belsejébe, s egy rövid éneklés után visszatért, a hogy -jött, a várba. - -Ez így folyt már tíz nap óta. A kisérő szolgák már azt kezdték gondolni, -hogy Azraële könyv nélkül akarja megtanulni az alkoránt s elfáradtak őt -nézni, mint imádkozik, hajlong és bókol megtörhetlen buzgósággal. - -Hagyjuk őket ott bámulni s keressük föl azalatt Feriz béget, kit most -is, mint egyébkor, a vén dervis ápol. - -Ott ül a jó öreg a szép halvány ifju ágya fejénél: kívüle senki sincs a -szobában. Nincs szükség másra ott, hol az ő gondja virraszt. Kezével a -csurgó izzadságot törli az ifju forró homlokáról, óránként arany -kanálkából piros gyógynedvet töltöget szájába; minden nyögést, minden -sóhajt megért, mire van szüksége. Gondja van rá, hogy feje kényelmesen -feküdjék. Ha alszik, legyezővel hajt rá hűs levegőt, ha ébred s forró -kezeit kinyujtja, megérinti lüktető üterét, lágy, suttogó szóval -biztatja, enyhíti, s ha lázai közepett nyugtalanul hánykódik, gondosan -takargatja, mint egy édes anya, szomját enyhíti hűsen tartott -czitromvízzel, feje tüzét mustárral lohasztja, s ha arcza lángolásáról -látja, mint szenved, fölemeli fejét, égő homlokát kebléhez szorítja, s -mintha oltani akarnák annak lángjait, könyei hullanak reá. - -Tizednapra megfordult az ifju betegsége. Korán reggel hogy felébredt, -már tisztán kezde magáról eszmélni. - -Ott ült akkor is a tisztes ősz férfi ágya mellett, szemei az ifju -arczára függesztve: Feriz bég emlékezék hagymáza tisztább perczeiből e -szemekre, melyek oly gondteljesen, oly mély bánattal virrasztának -betegágya felett, a sűrű fehér szemöldök alatt oly ifju tűz égett e -sötét szemekben. - -– Te voltál ápolóm? suttogá hálateljesen az ifju s kinyujtá kezét, hogy -a dervisét megfogja vele. Oh e kezekre is jól emlékezék! homlokának -tüzét ezek simíták le, lüktető erein lágy, szelid tapintással ezek -jártak végig. Az ifju áhitattal voná ajkaihoz az ősz kezét s egy hosszú -forró csókot nyomott arra, szemeit áhitatteljesen lezárva. - -És a mint újra kinyitá szemeit, a megcsókolt kezet folyvást kezei közt -tartva, íme nem a vén dervis ült ágya szélén, hanem egy ifju, reszkető -leány, vállaira omló fekete fürtökkel, elpiruló arczczal, félénken -mosolygó ajakkal… Azraële volt az. - -Feriz azt hivé, álomkáprázat, vagy varázstünemény játszik vele, s csak a -mint kábultan széttekinte, s meglátta az elszórt álszakállt, turbánt, a -vénség hazug jeleit, tért lassankint eszméletéhez. A nagy sötét szemek -ugyanazok voltak, melyek a zuzmarás szemöld alól világoltak szét, de -mennyivel több tűz égett azokban most. – A nyári nap, a téli naphoz! - -Feriz bég arczáról egyszerre eltünt a hála, az áhitat kifejezése, -arczvonásai szigorú kifejezést vőnek, visszahúzta kezét amannak -szorításából. Nem szólhatott, lélek és test meg volt törve benne, csak -kezének mozdulatával inte némán a hölgynek, hogy távozzék. - -– Te ismersz engem, mert gyűlölsz; rebegé Azraële; ha nem ismernél, nem -gyűlölnél, s ha jobban ismernél, szeretnél. - -Az ifju tagadást inte fejével. - -– Úgy… mást… szeretsz… szólt reszketve a delnő. - -Feriz bég igent inte. - -Azraële felszökött helyéről, mintha mérges pók csípte volna meg, arczán -égő fájdalom vonaglott végig, kezeit szívére szorítá, tán hogy meg ne -szakadjon; azután lassankint megtört büszke alakja, szemei elveszték vad -villogásukat, arcza átszelidült, remegve rogyott az ifju ágya elé, -arczát annak párnáiba takarva, s alig hallhatóan susogá: «azért én mégis -szeretni foglak téged». - -Azzal ismét magára vevé álöltönyét, nyugodtan rakta magára egyenkint a -vénség jeleit, míg újra a szelid, jámbor dervis állt a beteg előtt, ki -mankóján biczegve távozék, megáldva mindenkit, a kit elől utól talált, -míg a mecsethez visszatért. - -Azraële eltávozta után rögtön hivatá Feriz bég a dervist, ki az ifju -parancsszavára mindent kivallott előtte, hogy a vezér kegynője már tíz -nap óta jár a mecsetbe ima ürügye alatt, s annak rejtekében öltönyt s -alakot cserélve vele, naphosszant ápolja kedves betegét, míg a dervis az -ő fátyola alatt imádkozik a rabszolgák láttára. - -Feriz bég halállal fenyegeté a dervist, ha mindent ki nem vall, s mint -lovaghoz illik, megajándékozá őt, midőn őszintén bevallá a titkos -ármányt, megtiltva annak további folytatását. - -E naptól kezdve Azraële megelégelte az imádkozást, s ha elment is a -mecsetbe, azonnal ismét visszatért. - -* * * - -Néhány nap múlt el ismét. - -Hasszán basa a napokat mecsetjében, az éjeket háreme rostélya mögött -tölté, minden újon érkezőben egy rossz hír hozóját sejtve, senkivel sem -kivánt összejönni. Egész nap imádkozott, egész éjjel mákony-részeg volt, -reggeltől estig a papok és az alkorán foglalták el; ez volt az út a -paradicsomhoz, estétől reggelig aztán hölgyei közt szédelgett, éneket és -dobszót hallgatott, ambravízben fürdött, bort és mákonyt ivott s testét -gyapottal dörzsölteté, hogy elaludjék; ez volt maga a paradicsom. - -Gyakran rossz álmai voltak, valami gonosz sejtelem boszorkány-nyomása -ült szivén, s ha fölébredt, mindent elevenen képzelt látni, s nem mert -aludni többé, hanem felöltözött, felkereste Azraële szobáját, maga mellé -ülteté a delnőt, s víg meséket mondatott vele magának. - -Az odaliszk határtalanul uralgott Hasszán kedélyén, tetszése szerint -tudta őt jó és rossz kedvre hangolni, az által, hogy mindig gondolatjai -előtt járt. A basa végtelenül bízott benne. - -Régi rossz szokásuk a keleti nagy uraknak, hogy ittas fővel mindenfélét -összevissza szoktak álmodni s bölcseiktől azután azt követelték, hogy -ezekből a ködös dolgokból nekik okos magyarázatot vonjanak ki. - -Így lépett be egy reggelen Hasszán basa Azraëléhez, ki épen ezüst öntöző -kannával egy pompás gobéa földét öntözé, melynek dús hajtásai egy hágcsó -alakú támaszon egész a boltozatig kapaszkodva, onnan ismét leereszték a -földig kötélvastagságú indáikat, egymásba szőve, fonva, kapaszkodó -kacscsaikkal. - -– Az éjjel éppen e növényről álmodtam, melyet itt e nagy vederben -ápolsz; szólt Hasszán oly hangon, mintha valami különös esetnek tartaná -azt, hogy saját szavait hallja. Azt álmodám, hogy a milyen hosszú e -virág folyondár indája, olyan hosszan volt az felfutva egy magas fára, s -a mint annak az ágáról ismét visszahajolt, egy nagy arany gyümölcs -csüggött le a végéről. Ekkor úgy tetszék, mintha valami különös nagy -oknál fogva nekem azt az arany gyümölcsöt le kellene onnan szakítanom, s -felküldék érte egy fehér szakállú majmot a fára. Az ott elérve a -gyümölcsöt, sokáig tépte, rángatta azt, de nem birta leszakasztani. -Végre vele együtt leesett lábaimhoz, az arany gyümölcs kettészakadt s -belőle egy piros alma gurult ki; és én mind a kettőt felvettem és úgy -örültem neki. Mit jelent ez? - -Azraële leszedegeté a sárga leveleket ápolt növényéről s azokat az -ablakon leszórva, oda inté maga mellé a basát és annak vállára dőlve, -szép ujjain elkezdé neki számlálni. - -– Amaz arany gyümölcs a moldvai herczegné, és a fehér szakállú majom, a -kit érte küldtél, nem más, mint Olaj bég; álmod azt jelenti, hogy ma el -fog érkezni a bég a herczegnével, ki az alatt fiat szült és te nagyon -fogsz annak örülni. - -Hasszán nagyon meg volt elégedve a magyarázattal, midőn a belépő eunuch -arany tálczán levéltekercset hoz elé. Irta azt a váradi basa. - -Benne nem volt semmi örvendetes dolog. Ali basa rövideden tudósítá a -vezért, miszerint az erdélyi rendek Olaj bégnek kezébe adván Studza -Máriát, a mint azzal Olaj bég a Királyhágóhoz ért, ott az erdőben -elrejtőzött alakosok hirtelen reá rohantak, kiséretét az utolsó emberig -leapríták, s a herczegné hintaját ott hagyták üresen az útfélen, magát -fiastul hihetőleg férje után sikerült szöktetniök Lengyelországba. - -Hasszán basa kezéből kiesett a levél, ezeket olvasván belőle. - -– Álmomat visszásan magyaráztad; hörgé Azraëléhez fordulva. Fonákul -történt minden. A majom leesett a fáról a gyümölcscsel együtt, de -agyonüté magát. - -E pillanatban belépett az ajtónálló, jelentve: - -– Olaj bég megérkezett a moldvai herczegnével. - -Hasszán őrjöngő kedvvel szökött fel e szóra kerevetéről s elébb Azraëlét -csókolta össze-vissza, azután az érkező Olaj bég elé rohant, s azt az -ajtóban kapva, nyalábra fogá, magán kívül örömében kiáltva: - -– Tehát még sem ütötte magát agyon a majom! - -Olaj bég mosolyogva tűrte a czímet és ölelgetést, hanem a mint -körültekinte a szobában s meglátta Azraëlét ott állni az ablakban, -elkezde mélyen áhitatos hajlongásokat tenni előtte. - -– Elhoztad őt? Hol van? Nem vesztéd el? Jól rávigyáztál-e? kérdé Hasszán -egy lélekzet alatt. - -Olaj bég épen térdéig hajtá le fejét e pillanatban a delnő előtt s édes -hangon mondá: - -– Nem fogunk-e unalmára lenni a szépség királynéjának, ha előtte ily -komor tárgyakról beszélünk? - -Azraële észrevette a nagy bókolásnak czélját. Olaj bég szerette volna őt -eltávolítani. - -– Szólhatsz előttem, derék Olaj bég. Bár mit mondasz, az előttem nem -titok, mert én a jövendőkben olvasok, s a mi titok nekem, azt tőlem meg -nem tudja senki. - -Erre Hasszán is közbeszólt: - -– Bátran beszélhetsz előtte, derék Olaj bég, ő életem fájának gyökere, -Azraële. - -Olaj bég hosszasan meghajtá magát előtte. - -E névről annyit hallott beszélni, hogy további ajánlatra alig volt -szükség. Annyit feltett magában, hogy Hasszánra, ki e hölgy ördögi -hatalma alatt áll, semmi egyebet bízni nem fog, mint a mi őt magát -érdekli; ám lássa, mit cselekszik vele. - -– Tehát elhoztad magaddal a fejedelemnét? sürgeté Hasszán, örömét -rejteni nem tudó arczczal. Átadták őt az erdélyi urak minden baj nélkül? - -– Átadták őt, de jobb szerettem volna, ha nem teendik. Jobb szerettem -volna, ha fellázadnak érte, ha Kolozsvártt zendülést intéztek volna -ellenem, és agyonvertek volna. Ez mind igen dicsőséges esemény lett -volna rám nézve. De hajh, romlik a magyar faj; eszük kezd lenni. -Elmultak a drága szép idők, midőn egy elrabolt leányért az egész falu -felzendült, s egy zendülő faluért el lehetett foglalni az egész -vármegyét; ha ilyen bölcsek maradnak a magyar urak, megérheti a ki -nálunknál fiatalabb, hogy gyökeret vernek saját országukban. - -– Megrémültem miattad, mert csak az imént kaptam levelet a váradi -basától, melyben arról tudósít, hogy a herczegnét szállító kiséretet, a -mint a Királyhágót átlépte, alakosok támadták meg s legyilkolák. - -– Azt én jól tudtam előre, felelt Olaj bég ravaszul. Midőn az oláh -herczegnét nagy könyhullatások közt kezeimbe adák, láttam, mint -suttogtak fülébe, hogy ne féljen; s jól értesültem róla, hogy azok az -urak, kik a tanácsházban bölcs előrelátással a szökevény asszony -kiadatását elhatározák, még az nap ebéd felett nagy pohárcsörgés között -elvégezték, hogy a mint Erdélyből kiértem, utamban lesbe állván, -megrohanjanak s a herczegnét kiszabadítsák, kit rögtön nem vihettem el, -mert még az nap, midőn átadták, szörnyű kínok közt lebetegedett. Az idő -alatt, hogy felgyógyulására vártam, udvarhölgyein kívül senkinek sem -volt szabad hozzá bemenni, s a mint fellábadozott, másnap reggelre -megtevém az úti készületeket, minden hintót és podgyászszekereket az -udvaron felállítva; magam azonban egy rossz gyékényes szekérre felültem -éjjel a herczegnével és fiával s kiindultam Déva felé. A kiséret az üres -hintókkal másnap reggel Nagyvárad felé mehetett. Őket vághatták le az -alakosok, de a herczegné fiával együtt jó kézben volt. Olaj bég vén róka -s a rókának sok útja van. - -Hasszán basa kezeit dörzsölte örömében. - -– Azonban jó vezér, folytatá Olaj bég, sohase véld, hogy miután kezeid -között van, birod ezt az asszonyt. Álmatlanságot fogadtál házadba, a -mint előtte megnyitád annak ajtaját. Ha nehéz asszonyt őrzeni, ezt az -egyet bizonyára nagyon nehéz leend. Egy egész ország férfia, asszonya -van összeesküdve, hogy őt megszabadítsa, erőszakkal, csellel és -vesztegetéssel fognak törekedni megmenekülésén, tolvajkulcsot szereznek -hálószobáidhoz, börtöneidet kiássák, álomport kevernek esteli italod -közé, megvesztegetik leghívebb szolgáidat, s ha semmi méregnek nem volt -rád hatása, a legerősebb mérget töltik be szívedbe: könyörgő asszonyok -könyjét. A kincset elhoztam s átadom kezedbe. Allah azzal jutalmazza -fáradságomat, hogy kezeimet leveszi róla. Te őrizd tovább s rejtsd el, a -hova tudod. Legnagyobb baj rád nézve az, hogy meg nem ölheted, a föld -alatt legjobban lenne elrejtve. De neked vigyáznod kell reá, hogy élve -jusson a szultán küldötteinek kezébe, vagy ha téged ajándékozand meg a -nagyúr határtalan kegye azon választással, hogy őt megöld, magad tehesd -a selyemzsinórt nyakába. Addig is béke veled és mindazokkal, a kik a -próféta árnyékában bíznak. - -E szavakkal kilépett Olaj bég a mellékszobába s bevezetvén a herczegnét, -annak kezét Hasszán kezeibe tevé, égre emelt ábrázattal mondva: - -– Allah tanum, hogy kezedbe adtam őt, gyermekével együtt! - - - - -ELLENTÉTEK. - -A herczegné ott állt azon ember előtt, kinek élete az ő halálától függ. - -Mária jól tudta azt: itt szánalomra nem lehete számítani. Ez embertől -kérni kegyelmet, annyi lett volna, mint arra kérni, hogy haljon meg -helyette. - -Nyugodt, kiszenvedt arczczal állt a vezér előtt, kis gyermekét karján -tartva, s a mint az alvó kisded szőke aranyfürtös fejecskéjét keblére -hajtá, ő is fejére hajtá le arczát. Oly jól illett szép orczájának az -anyai gyöngédség kifejezése a méla búval, a szende ragaszkodással. - -Hasszán basa első pillanatra meg volt lepetve a hölgy szépségétől, és -sajnálkozva gondolt reá, hogy ezt neki meg kellend ölni. - -Olaj bég még egy jó tanácscsal kivánt neki szolgálni, s e czélból -közelebb lépett hozzá, hogy fülébe súghassa azt; de még akkor is, mintha -nem érezné elég bátorságnak a távolt, arab nyelven adá tudtára -szándékát. - -– Legbiztosabban megőrizhetnéd e nőt, ha gyermekét elvennéd tőle s külön -záratnád el. Az anya bizonyára nem fogna elszökni gyermeke nélkül. - -Ghykáné nem értette ugyan e szavakat, de látta, mint inte szemeivel a -ravasz vén kisdede felé, s mily mohó tekintettel nézett Hasszán, s -mindinkább félve szorítá gyermekét kebléhez, a mint látta, hogy közelebb -lép hozzá. A szerencsétlen anya reszketett, midőn Hasszánt mosolyogni -látta gyermekére, a mint csak egy éhes farkas tudna mosolyogni, ha azt -az útfélen találta volna. Az arczvonásokból sejteni látszott azon -iszonyító gondolatot, melyet e két férfi idegen nyelven beszélt, s -kétségbeestében Azraëlére veté fel szemeit, mintha azt remélné, hogy tán -egy nő szivében viszhangra találnak fájdalmai. - -Az odaliszk úgy tett, mintha észre sem venné őt, s legkisebb gondja -volna, hogy a jelenlevőket figyelmére méltassa; midőn azonban Hasszán -háladatosan ölelé meg a béget az adott tanácsért, Azraële kicsinylő -mosolylyal szólt közbe: - -– Úgy cselekesztek, mint a ki terhet visz a hátán, s hogy meg ne -görbüljön alatta, a mellére is terhet akaszt. - -Hasszán kérdőleg tekinte kegyhölgyére, míg Olaj bég, ki nem volt ahoz -szokva, hogy asszonyok beszéljenek olyankor, midőn férfiak tanácskoznak, -megütközve nézett félvállról vissza. - -Azraële hanyagul nyúlt el hanyatt a kereveten s csak úgy beszélt az -urakkal, egyik lábát a másik térdén lógázva. - -– Jámbor Hasszán, te két bajt akarsz csinálni egyből, elválasztod -egymástól foglyaidat, hogy míg egyikre szemközt nézesz, az alatt a -másikat ellophassák a hátad mögül. - -Hasszán zavarodtan tekinte Olaj bégre, az pedig hosszú ritka szakállát -simogatá, mosolyogva. - -– Ha megengeded hölgyeidnek, hogy kérdezzenek, felelj nekik. - -Azraële e szóra felugrott fektéből s vakmerően odalépett a férfiak közé; -sötét villogó szemeivel végig mérte a béget, s azzal határozott, -megdöbbentő hangon mondá: - -– Igen is, hallgat rám Hasszán, s elsőbbséget ad minden barátai felett, -épen azért, mert asszony vagyok! a férfi csak tanácsot ad, de az asszony -szeret, s mielőtt a férfi gondolna a veszélyre, az asszony már -megsejtette azt, s míg a férfi ravaszszá vénül, az asszony már úgy -születik. Hasszán nagyon jól tudja azt, hogy mind azok közt, a kik -emberarczot viselnek, csak egy van, a kiben bízni lehet, kinek szerelmét -megtörni, gyűlöletét elaltatni India minden kincse nem elég, ki -virraszt, midőn ő alszik, s ha alszik, az ő sorsáról álmodik, – s az én -vagyok. - -Hasszán igazat adott a delnőnek, a mennyiben vállait átkarolva, magához -voná. - -– Ha őr kell e nőnek, álmatlan, megvesztegetlen, folytatá Azraële, az -leszek én. Csináltass számunkra egy hosszú lánczot, melynek egyik vége -az én karomra, a másik az övére legyen zárolva. Így a rab a porkolábhoz -lesz lánczolva, s akár alszom, akár ébren vagyok, tőlem meg nem -menekülhet. Én jó őre fogok neki lenni. Én ki nem bocsátom kezemből, sem -őt – sem gyermekét. - -A hölgy oly ördögi fenyegető arczczal mondá e szavakat, ajkait beszíva s -szemeit karikára nyitva, hogy Olaj bég szinte visszarezzent tőle, míg -Hasszán egészen el volt ragadtatva a hűség e jeles példája által. Csak -Mária arczán terült el édes nyugalom, az odaliszk fenyegető szavaiból -megértvén: hogy gyermekét nem fogják tőle elválasztani. - -Olaj bég összehajtá száraz mellén kaftánja két szárnyát, s hol az egyik, -hol a másik nőre pislantva, mondá Hasszánnak: - -– Ám lássad, ha asszonyra bíztad az asszonyt. - -Azzal kihátrált a szobából, megáldva annak mind a négy szögletét, a -kapuban minden szolgának, ki számára valamit tett, nagy leereszkedéssel -papirosba takargatott pénzeket osztott (melyeket, mellesleg mondva, a -midőn kibontottak, egy-egy réz asper[14] volt mindegyikben) s felülve -gyékényes szekerébe, magára húzta annak leppentyűit, meghagyva a -kocsisnak, hogy addig hátra ne nézzen, a míg Buda várát láthatja. - -Hasszán még azon órában hivatá ötvösét, megparancsolva neki, hogy -készítsen rögtön egy négy sing hosszú lánczot ezüstből, mindkét végére -arany békókkal Azraële és Mária számára. Az ötvös mértéket vett a két -hölgy kezéről s estére készen hozá a vert ezüstből készült lánczot, -melynek békóit mesterséges nyitú lakatokkal lehetett bezárni; azokat -Hasszán basa saját kezeivel kapcsolá a hölgyekére s a kulcsot, melylyel -a lakatokat bezárta, övébe tekergeté, számtalanszor megtapogatva, ha -vajjon csakugyan ott van-e még? - -Ekkép elbocsátá mindkettőt Azraële hálószobájába. Mária tűrt mindent, -lánczot, megalázást és durva szavakat, hogy gyermekét ölelheté. Lefekvék -nyugodtan a kerevetre, a mennyire a láncz engedé, Azraëlétől távol, -gyermekét túl tevé magán s szép kezeit imára kulcsolva, annak ártatlan -feje fölött imádkozék Istenhez buzgó szívvel; férjére gondolt és -atyjára, emlékébe hozá barátai vigasztalásait s gyermekét keblére -ölelve, nyugodtan elszenderült. - -Az odaliszk könyökére emelkedve nézte, mint alszik el társnéja, a kis -gyermek szép kövér kezeit oda tevé anyja nyakára, az ártatlanság és -isteni bizalom mosolygó álma ült mindkettőnek arczán. - -* * * - -Éjfélen túl járhatott már az idő, midőn a kis gyermek neszezni kezdett. -Sírása legelső hangjára felébredt Mária, s a mint kezét megmozdítá, -megcsörrent rajta a láncz. Erre fölpillanta Azraële. - -– Rossz álmaid vannak, úgy-e? kérdé az odaliszk Máriától. A -lánczcsörrenés fölébreszt. - -– Gyermekem sírása ébreszt fel; szólt Mária szeliden, s kisdedét keblére -voná s míg az kis kövér kezeivel anyja szép bársony keblét ölelé, a -legédesebb forrásból szíva az élet nedvét, a fiatal anya oly mondhatlan -gyönyörrel tekinte rá, nevetett, mosolygott, szájába fogta a gyermek -picziny ujjacskáit, mik arczán tévedeztek s hangos csókokat csattanta -kövér, piros orczácskáira. Nem jutott ekkor eszébe sem láncz, sem -börtön. - -Azraële valami dæmoni fájdalmat érze szívében. Azon irigység az, melyet -a szerencse ölében ringatott érez, ha egy megtört szerencsétlenhez -hasonlítja magát lelkében, s látja, hogy az nálánál boldogabb. - -– Miért örülsz oly igen? kérdé kigyózó szemöldökkel nézve az asszonyra. - -– Mert gyermekem nálam van. - -– De el van tőled véve az egész világ. - -– Ő több nekem, mint az egész világ. - -– Még férjednél is több? - -Mária gondolkozott egy perczig, azután felelet helyett még erősebben -szorítá keblére gyermekét s ajkait homlokára nyomta. - -– Soha sem voltál anya? kérdé akkor Azraëléhez fordulva. - -– Soha; rebegé az odaliszk, s önkénytelen sóhaj emelé keblét. - -Mária arczán meglátszott, mint sajnálja ezt a szegény némbert. Azraële -észrevette e pillanatot, s szívét sértette az, hogy őt sajnálják. - -– Nem tudod-e, hogy ti mindketten meg fogtok halni? kérdé tőle -elsötétült arczczal. - -– Készen vagyok reá. - -– S nem borzadsz vissza e gondolattól? gyermeked nyakát selyem zsinórral -fogják összehurkolni, s úgy akasztják őt holtan kebledre s azután -tégedet fojtanak meg s letesznek mindkettőtöket a sírba, a hideg földbe. - -– Egy jobb világban ismét látni fogjuk egymást; szólt buzgó áhitattal -Mária. - -– Hol? kérdé bámuló tekintettel Azraële. - -Mária szent bizalommal emelé karjaira csecsemőjét s szemeit felvetve, -mondá: - -– Az Isten magához vesz bennünket. - -– S mi szüksége Istennek reátok? - -– Ő atyja a szenvedőknek s jutalmat ad azoknak a túlvilágon, a kik itt -alant bántalmat tűrtek. - -– S ki mondta ezt neked? - -Mária keblére tevé kezét s ihletten felelt: - -– Szívembe van írva. - -Azraële zavartan tekinte e nőre. Hisz a szívben annyi titkos szó van -írva; miért, hogy nem tudja mindenki olvasni? Ő is hallott olykor -rejtélyes hangokat, de kiáltó szavak voltak azok a pusztában, keble -sivatagján, nem lakott abban szerelem, mely megmagyarázta volna azoknak -értelmét. - -Mária letevé ismét gyermekét a kerevet szélére. - -Azraële nyugtalan kebellel szólt hozzá: - -– Ne tedd gyermekedet oda, könnyen leeshetik. Tedd kettőnk közé. - -Mária megfogadta az ajánlatot s kisdedét odahelyezé maga és Azraële -közé. - -A gyermek öntudatlan ösztönnel bújt oda anyjához, annak éji öltönyébe -rejtve el orczáját. Azraële felsóhajta magában: «miért nem téveszti el -anyját, miért nem jön én hozzám!» - -Nem sokára csendes álom szállt anya és gyermek szemére, egymást ölelve -aludtak mind a ketten s ha olykor nyöszörgött a kisded, Mária is elkezde -suttogni álmában megnyugtató szavakat, s ha gyermeke leverte magáról a -takaróját, betakarta szépen álmában, a nélkül, hogy tudna róla valamit. - -Azraële félkarjára emelkedve nézte sokáig az alvókat; az ő szemeit -kerülték az álom tündérei. Úgy látszott ott félig reájok hajolva, mint a -halál halvány angyala, kit kérlelhetlen ura elkülde áldozataiért s ki -láttokra elfeledi küldetését. - -Végre lassanként, vigyázva, hogy neszt ne költsön, oda közelíte arczával -a gyermek arczához, s a mint annak szép hosszú szeme pillái le voltak -csukódva, egy könnyű csókot nyomott szemére. - -A megcsókolt kisded elkezde sírni, melyre anyja még mindig álmában -közelebb voná őt, karjaival elfedte, s arczát megcsókolá, mire a gyermek -nyögve elhallgatott. - -– Miért nem sír akkor, ha anyja csókolja? kérdé magában az odaliszk. - -A mint a hajnal első sugara a magas ablakon besütött, fölébredt Mária s -kezeit kis gyermeke fején összekulcsolva, elkezde imádkozni. - -Azraële nézte őt sötéten. - -Midőn Mária elvégzé imáját, akkor gyermeke kis kezeit is összetevé, -mintha tudná, hogy az, ki a néma szívre hallgat, a gyermek gagyogását is -megérti. - -– Mit cselekszel? kérdé tőle Azraële, ki álmatlanságtól bágyadtan -feküvék a közös kereveten. - -– Imádkozom. - -– Hisz néma vagy. - -– Csak lelkemben mondom az imát. - -– S van a ki meghallja azt? - -– Az Isten! szólt Mária kezével égre mutatva. Te nem szoktál imádkozni -soha? - -– Miért imádkozzanak a nők? Nekik nincs sorsuk. Velök az történik, a mit -uraik akarnak, ha uraik boldogok, ők is azok, ha uraik elvesznek, ők is -elvesznek. Ez sorsuk a földön, s tovább nincsen semmi. Nekik Allah nem -adott lelket, hogy az életen túlról legyen gondjuk. A paradicsomban -elvégzik az ő kötelességeiket a húrik, a kik örökké fiatalok maradnak. A -nők lehellete az őszi köddel elvész, mint a holt állat párája, s rájok -Allahnak semmi gondja. - -Mária oly félreismerhetlen szánalommal tekinte e nőre, ki rosszabbnak -akart látszani, mint a milyen volt. - -Azraële közelebb csúszott hozzá fektében. - -– És te azt hiszed, hogy van valaki, a ki meghallgatja azt, a mit a -férgek mondanak, a mit a madarak csevegnek, a mit az asszonyok -imádkoznak? - -– Valóban van; monda az ifju keresztyén nő; térj hozzá, és jóságát -érezni fogod. - -– Hogy lehet az? Minő szertartás kivántatik hozzá, hogy engem -észrevegyen? - -– Nem elég az összetett kéz és a becsukott szem. Szükség, hogy szívedből -érezd, a miért könyörögsz, s lelkedből hidd, hogy azt meg fogod nyerni. - -Azraële arczát könnyű pir futá el. Hirtelen térdre veté magát kerevetén -s összetett kezeit keblére szorítva, rebegé félig hallhatóan: - -– Isten! adj nekem egy pillanatot életemben, melyben azt mondhassam: -boldog vagyok. - -Még csukva tartá szemeit, a midőn felnyílt a hálószoba ajtaja, s -belépett rajta nagy titkolódzva a hárem legvénebb duénája, Hayat, egy -összetöpörödött aggcsont, hajdan Hasszán pasa első kegyencze, most a -kegyencznők szolgálója és titkos megbizottja, ha úgy jön a sor. - -Azraële félrehajolt, kilátva a duéna arczából, hogy az számára hozott -izenetet, mire ez mellélépett s körültekintve, ha nem lesi-e ki valaki, -odahajolt Azraële füléhez, még tenyerével is eltakarva száját, nehogy -egy áruló hang elszabadulhasson abból, a mit csak neki kell hallani, s -néhány szót súgott fülébe. - -Az odaliszk meghallva e szókat, örömtől kigyuladt arczczal szökött fel -helyéből, térdre emelkedék, oly tiszta, oly boldog mosoly derült végig -arczán, szemeiben mondhatlan gyönyör könyei reszkettek. Kezei -önkénytelen borultak össze hullámzó keblén, ajkai valami néma imát -látszottak mondani. - -Valami nagy, szokatlan öröm érte őt, öröm, mely után örökké vágyott, de -melyet remélni nem mert soha, boldogság, melyre azon perczben gondolt, -melyben legelőször imára nyitotta ajkát egy láthatatlan lényhez, ki a -mohamedán hölgynek csak mostoha atyja, mert számára nem tart túlvilágot; -s mely azon perczben teljesült, midőn imádkozott érte. - -Örömével alig birva, fordult az odaliszk társnéjához, ki hallgatva, -értetlenül nézett reá s megszorítá kezét halkan, de erős meggyőződéssel -mondva: - -– Tehát mégis van, a ki meghallgatja, a miért imádkozunk. - -Mária felfohászkodék, az ő imái gyermekeért szálltak a magasba, és a -kihez szálltak, oly közel volt hozzá!… - -Azraële vidáman kezdé felölteni ruháit, s segíté Máriát is -felöltöztetni, azután elküldé a duénát Hasszánhoz azon izenettel: hogy -ma ismét imádkozni menend a vén dervis mecsetjébe, mert Hasszánról -álmodott. - -Nemsokára maga jött hozzá Hasszán, leoldá kezéről az arany békót, mely -őt Máriával közös lánczra fűzte, s eléparancsolva palankinját, elbocsátá -őt a vén dervishez, a herczegnét pedig lánczánál fogva saját szobájába -vezette, gyermekével együtt; ott leült maga vánkosára, olvasóját övéből -kihúzva s mormogta a naáma első imáit, bárhová indult, a herczegné -láncza végét szüntelen kezében tartva. - -Már akkor nagyon ráért a vezér az imádkozásra, mert a csatavesztés óta -senki sem látogatá őt; a szultán küldöttei, a vármegyék könyörgő népe, -az idegen követek, az alattvaló basák, a kolduló barátok, mind, mind úgy -elmaradtak küszöbétől, mintha már meghalt volna. - -Első nap megdöbbenté e jelenség, másnap azonban parancsolatot adott -ajtóőreinek, hogy hét napig senkit szine elé ne bocsássanak. Így -legalább azt hitetheté el magával, hogy ha senki sem látogatja, az mind -saját tilalma miatt történik. - -Azt tudta jól, hogy egy halálitélet már alá van írva, és hogy az -kettőjük közül egyet illet, vagy a fejedelemasszonyt, vagy őtet, a hol -kettőjük árnyéka összeért s kettős sötétséget vetett, a halálangyal -Izrafil ott állt kihúzott pallosával! - -Hasszán jól tudta ezt, s görcsösen szorítá markába az ezüst lánczot, -melyre a fogoly volt fűzve, kit élte váltságdíjául vetend. - - - - -SZERELEM TÉVEDÉSEI. - -Ama siralmas jelenet után, melyben Erdély asszonyai hasztalan idéztek -elő könyeket és szégyenpirt férjeiknek arczaira, csak egy kebelben -maradt még csillagsugára a reménynek. A szép Béldi Aranka volt az, ki -midőn mindenkinek szeme saját könyeivel volt tele, tudott biztató -szavakat suttogni barátnéjához, s midőn mindenki elhagyá, utolszor -ölelte meg és erős hittel mondá neki: «ne félj, megszabadítunk». - -Erdély ifjai is mondták ezt: «ne félj, megszabadítunk», de a sors vakot -vetett, a lesben állt alakosok csak a kiséretet fogták el, nem a -foglyot, s kárba dőlt a szép fáradság. - -Béldi Aranka azonban anyjától elkérezve elment Gernyeszegre barátnéját, -Teleki Flórát meglátogatni, ott a két nemes hajadon összebeszélt, hogy -ők irni fognak két levelet ismerőiknek Magyarországra. - -Mind azon hang, melyen a levelek írva voltak, mind pedig a személyek, -kikhez intéztettek, erősen rajzolják e két szűz jellemét. Az egyik írt -Thökölinek, a másik Feriz bégnek: hogy melyik ide, melyik amoda? azt -mondanunk sem kell. - -Midőn készek voltak leveleik, felolvasták egymás előtt. - -Teleki Flóra levele így szólt Thökölihez: - -«Kegyelmes jó uram! Azon eset, hogy én soraimat kegyelmedhez intézem, -mutatja azon végső állapotot, melyben el kell takarnom az arczpirulást s -felkeresnem kegyelmedet, kit kerülnöm illenék. De élet és halál forog -kérdésben. Emlékezzék kegyelmed vissza azon pillanatra, midőn a rumniki -kastélyban három hajadont látott egymást átölelve, kik közül egyik én -valék. Akkoron mi egymásnak hű barátságot esküvénk s részvevőst egymás -sorsában. Egy közülünk e perczben a halál révén áll, s az Sturdza Mária, -kinek balsorsa nem lesz ismeretlen kegyelmed előtt, s nem első út ez, -melyet megkisérténk az ő megszabadítására, – de utolsó. Kegyelmed -hatalmas és nagyeszű férfiu, ki sokat tehet a szultán előtt, s nem egy -alkalma van segíthetni ott, hol másnak ereje megtörött. Kegyelmed -előttem úgy áll mindenha, mint derék, becsülésre méltó lovag, s hogy -egyenesen kegyelmedtől van a legnagyobb bizalmam a boldogtalan moldvai -fejedelemné megszabadítását várni, eléggé bizonyítja, mennyire felette -áll kegyelmed becsülésemben mindazoknak, a kiket ismerek. Cselekedje -kegyelmed, hogy e becsülést egy forró áldással is tetézhessem, mely egy -szívből sem jött igazabban érezve, mint jöend - -Teleki Flóráéból.» - -Flóra a leghelyesebben számolt. Thököli a szultán legmagasabb kegyében -állt akkor, ismeretségben volt basákkal és vezérekkel, s gyakran egy -odavetett szó tőle többet segített, mint mástól a hosszú könyörgés. S -nagyon jól ismeré jellemét Flóra, midőn épen ő, kit Thököli annyira -megbántott, folyamodott annak nagylelkűségéhez, bizonyos lehetvén -felőle, hogy épen e miatt, bárhol legyen is Thököli, nem ismerend -előbbvaló kötelességet, mint egy hölgy kérelmét teljesíteni, ki iránt -ezáltal nemes nagylelkűséget, mintegy lovagias elégtételt tanusíthat, s -épen akkor, midőn a megszabadítandó nő ugyanaz, ki elválásuknak oka -volt. - -Aranka összevissza csókolá barátnéját, midőn levelét elolvasá, s azután -elkomorult. - -– Oh az én levelem nem lesz ilyen szép, szégyenlem megmutatni. - -Flóra kedves szemrehányással tekinte barátnéjára, mire Aranka átengedé -levelét Flórának, piros rózsává pirulva, míg az azt végig olvasá. - -«Nemesszívű Feriz! Mikor még mindketten gyermekek voltunk, akkor te azt -állítád, hogy szeretsz (itt utána tevé zárjel között a leányka: «mint -testvéredet», s nagyon jó volt, hogy zárjel közé tette), ha emlékezel -még e szóra, most bizonyítsd be azt. Legkedvesebb barátném Sturdza Mária -Budán van, Hasszán basa fogságában. Nekem nincs reményem másban, mint te -benned, hogy őt kiszabadítod. Te rólad annyi szépet hallottam. Ha látni -fogod őt, a kiért könyörgök, esdeklő arczával, kisírt szemeivel, -gondold, mintha én volnék ott, s ha vissza adod őt nekem, s keblemre -ölelve őt, mosolygó szemébe nézhetek, én is rád fogok gondolni. - -Béldi Aranka.» - -A leánykák meghitt nemes szolgákra rábízták a leveleket, elküldve az -elsőt Temesvárra, hol akkor Thököli időzött, a másikat Feriz béghez, ki -még Budán feküdt betegen. - -Thökölit épen esti lakománál érte az izenet. A mint a levelet megkapva -elolvasá, letevé poharát, kardot kötött s azt mondva társainak, hogy egy -kis kalandra indul, lovára ült s eltünt a városból. - -Feriz bég még lábbadozó félben feküdt kerevetén, egészsége, mint erős -testalkatuaknál szokott, igen nehezen tudott helyreállni, s a legkisebb -balhir, mely a törököket érte, oly izgatottságba tudta hozni, hogy -minduntalan visszaeséstől lehetett félni; úgy hogy végtére csak azért -nem eresztének a körüllevők semmi hirnököt hozzá, hogy fel ne háborítsa, -mert mikor azt hitték, hogy jó hirt hoznak is neki, ő mindig úgy ki -tudta annak keresni rossz oldalát, hogy minden ujság valódi méreggé vált -reá nézve. Utóbb görög orvosa úgy tett, hogy minden levelet, a mi Ferizt -érdeklé, maga olvasott el, még az apjától irottakat is, s ha a legkisebb -izgató tárgy fordult elő azokban, meg sem említette érkeztöket Feriz bég -előtt; különösen bosszantá Ferizt minden irat, a mely nőtől érkezett, -ezeket egyenesen visszaküldék. - -Ilyenformán Aranka levele is könnyen az elnemolvastatás sorsára -jutandott, ha annak átadása Biró Gergely uramra nem lett volna bízva, -egy hirneves lófő székelyre, a kit méltó volt arról a becses -tulajdonságáról ismerni, hogy ha valahová küldték, akármint tehette -szerét, oda ugyan elment, s ha azt mondták neki, hogy magának a török -szultánnak adjon át valamit, befurakodott hozzá, és hiába volt minden -kérés, minden ijesztgetés, vele magával kellett neki beszélni, ha -mindjárt a fejét leütötték volna is. - -Ez a derék Biró Gergely tehát egy napon megjelenik Feriz bég kioszkja -előtt s kérdezi, hogy be szabad-e menni? - -E szóra kilép hozzá egy szerecsen s galléron fogva bevezeti egy szobába, -hol valami tűzhelyen egy felkötényezett ember főzött fekete leveket -mindenféle görbenyakú üvegekben. - -A szerecsen bemutatá Gergelyt a doktornak, mint hirnököt. - -– Hogy hínak? kérdezé az mérges pofával tekintve félvállról a góbéra, s -kitelhetőleg ijesztő képeket metélve rá. - -– Biró Gergelynek, felele a székely, kétszer is bicczentve fejével, hogy -úgy van. - -– Gergely, Gergely, mit akarsz? - -– Feriz béggel akarok beszélni. - -– Én vagyok az, mit hoztál? - -Gergely csunyául félrehúzta a száját e szóra, mindjárt gondolva, hogy ez -nem jó kimenetelre készül, mert a hogy ő előtte Feriz béget leirták, -ahhoz ugyan az előtte álló alak sehogy sem hasonlított. - -– Levelet hoztam – egy szép leánytól. - -– Adsza szaporán s aztán eredj. - -Gergely körülhányta magán a zekéjét, hogy a tarisznyájához juthasson, de -a míg benne kotorászna, oly okos volt, hogy a levél tartalmát szépen -kihúzta a borítékból, s csak azt nyujtá át üresen az orvosnak. - -– Jól van Gergely, most elmehetsz; szólt az nyájasan, s az átnyujtott -papirt a nélkül, hogy felbontaná, bele dugta a kandallóba, egyik retorta -alá gyujtva vele. - -– Hát itt így szokták elolvasni a levelet? kérdé fejét megvakarva -Gergely, s az ajtó felé somfordált, ott pedig ismét megállott, s a mint -féllábbal kinn volna, belenyúlt könyökig a szűre ujjába, s kikotorászott -belőle egy boglárt s azt két ujja közé fogva mondva: Nini! ezt a boglárt -itt találtam nem messze az úton, talán Feriz bég vesztette el. - -Az orvos elvevé a pompás rubintos ékszert, s miután meggyőződött felőle, -hogy azt csakugyan valamely főúrnak kellett elvesztenie, azt mondá, hogy -majd mindjárt megmutatja Feriz bégnek. - -– Né! hát nem kend Feriz bég? kiáltá rá a góbé. - -Az orvos elnevette magát. - -– Gergely, Gergely, ne tréfálj én velem. Én vagyok a szakács, s ha -megszeretlek, itt marasztallak ebéden. - -Gergely nagyszerű orrokat fintorított a doktor főzelékeire. - -Az orvos ezzel bevitte a boglárt Feriz béghez, meghagyva az ott maradt -szerecseneknek, hogy semmiből se igyanak, a mi ott üvegben áll, mert -meggebednek tőle. - -Kevés idő mulva nagy csodálkozással tért vissza az orvos, s levont -szemöldökkel neki állt Gergelynek, s olyat kiáltott rá, hogy maga is -megijedt bele. - -– Hol vetted azt a boglárt? - -– Hát hol vettem? szólt Gergely vállat vonva, kinek nagyon tetszett az, -hogy őtet meg akarják ijeszteni. - -– Megmondod-e hamar? - -– Ma nem. - -– Nem-e? kérdé neki agyarkodva az orvos. - -– Kendnek nem, ha kerékbe törnek is. - -– Talpadra veretek. - -– Ha karóba huzatnak, sem! - -– Ember! Gergely! Ha engem megharagítasz, megitatok veled egy pint -orvosságot. - -– Ide vele hát, na! kiáltá Gergely tűzbe hozva, s odaugratott az -orvosságos üvegek közé, s egyet felkapott közülök, hanem annyi esze -volt, hogy az alkoholt választotta ki s kirántva a dugóját, olyat -hörpentett belőle, hogy maradt is benne, nem is. - -– Hagyj benne valamit, kutya! jajveszékelt az orvos, elkapva tőle az -üveget; s ne idd ki mind. - -– Megiszom én az egész patikáját, de nem szólok, ha nem akarok. - -Az orvos látta, hogy emberére akadt. - -– Hát Feriz bég előtt fogsz-e szólani? - -– Az igazi előtt akármennyit. - -Az orvosnak mit volt tenni mást, mint kinyitni Feriz bég ajtaját Gergely -előtt s betaszítani rajta a követet. - -Feriz bég ott ült a kereveten: halvány arczán valami lázas pirosság -égett, még mindig kezében tartá a boglárt, szemeit reá függesztve; -ugyanazon boglár volt az, melyet ő Béldi Arankának adott, midőn még -mindketten gyermekek voltak. - -– Hogy jutottál ez ékszerhez? kérdé Feriz szelid, bánatos hangon a -hirnöktől. - -– A kinek te adtad, az adta nekem, hogy elhidd, miszerint ő külde -hozzád. - -Feriz bég felvillanyozva kelt fel e szóra helyéről. - -– Ő külde tégedet hozzám? Ő? Emlékezik rólam? gondol reám valaha? - -– Levelet küldött számodra általam. - -Feriz bég reszketve nyujtá ki kezét. - -– Hol van a levél? - -– A tűzbe vetettem; szólt közbe az orvos. - -– Hogy merészelted azt tenni? kiálta haraggal Feriz. - -Az orvos nem ijedt meg. - -– Én orvosod vagyok s egészségednek árt minden levél. - -– Panajot! Te vakmerő vagy! ordítá Feriz biborvörösre gyuladt arczczal, -s olyat ütött az asztalra öklével, hogy minden orvosság leesett róla. - -– Ne haragudjál, uram; szólt Gergely kétfelé törülve bajszát, míg -Panajot hidegvérrel szedé fel a legurult phiolákat és katulyákat a -szőnyegről; nem a levelet égette el a derék ember, csak a borítékját. -Volt annyi eszem, hogy a belsejét nem bíztam rá. - -E szóval elővoná táskájából a negyedrész ívre irt levélkét, s odanyujtá -azt Feriznek, ki mielőtt elolvasná, csókjaival halmozá el a kedves kéz -vonásait, míg Panajot uram elbámulva szólt Gergelyhez: - -– Ejnye te ravasz Gergely, máskor ha jösz, mindenestől tűzbe vetlek. - -Gergely pedig gyönyörködve legelteté szemeit az ifjú arczán, míg az a -levelet elolvasá. - -Mintha a lelket cserélték volna ki benne, mintha a szenvedések -országából egyszerre a paradicsomba lépne, mosolyra, gyönyörre vált az -ifju arczán minden vonás. Mentül tovább olvasott, szemei annál jobban -ragyogtak, s midőn az utolsó szóhoz ért, szívéhez szorítá a lapot, a -legnagyobb gyönyör kifejezésével, s ott tartá azt sokáig, szemeit -mintegy boldog álomban lecsukva, mintha azért hunyná be, hogy más -tárgyat ne lásson, a midőn az ő arczát idézi lelke elé. - -Panajot uram bámult, azt gondolván, hogy betegének valami baja lett s -Gergelyre förmedt fogcsikorgatva: - -– Micsoda ördöngős irást hoztál te Gergely? - -Feriz ezalatt mosolyogva integete fejével, mintha valamely látott képnek -köszöntgetne s lágyan suttogá: - -– Úgy leend, úgy leend. - -– Uram, te rosszul vagy; szólt hozzá az orvos. - -Feriz bég föltekinte, s arcza kigömbölyült. - -– Én? nagyon is jól vagyok. Vidd asztalomról orvosságaidat s hozass -nekem bort és drága ételeket, a mi a szájnak és szemnek kedves, a lelket -és az ínyt gyönyörködteti. Hivass zenészeket s nyittasd fel a kapumat. -Virágokat rakass ablakomba, virágillattól részegen jőjjön a szellő -hozzám. Mindenki vigan legyen körülem, ma születtem én másodszor. - -Panajot azt hivé, hogy betege eszén kívül van, ez azonban életvidoran -kelt föl fekhelyéről, lehányta magáról meleg gyapju öltönyét, könnyű -selyem ruháit ölté helyettök magára, patyolat turbánt kötött a meleg -bolyhos shawl helyett, melyben feje izzadt, s ki addig minden -mozdulatnál morgott, panaszkodott, oly könnyű lett egyszerre, mint a -madár, gyors léptekkel járt végig termében, büszkén hordozta arczát, -melyről egy percz alatt eltünt a kór halványsárga szine, s szemei -villogtak, mint a tűz. - -Panajot nem birta mire vélni e változást, szentül kezdé hinni, hogy -veszélyes paroxismusba esett, s ebbeli ijedtében bekurjantá a bég -cselédeit. A vén egyiptomi ajtóőr, egy fiatal nubiai vadász, s chinai -szakács egymás lábát taposva, rohantak be e kiáltozásra. - -Feriz bég legénykedő tréfával állta útjokat, mielőtt az orvos szólhatott -volna velök. - -– Te Ali, szólt a vén ajtóőrhöz, menj a mecsetbe s oszd ki ez erszény -pénzt a koldusok és dervisek közt, hogy adjanak hálát Allahnak -meggyógyulásomért. Te készíts ebédet tizenkét ember számára, borról, -virágokról és énekesekről is gondoskodva; te hozd elő legtüzesebb -paripámat, s tedd rá ünnepi czafrangjait, és ti többiek fogjátok meg ezt -a jámbor orvost s csukjátok be orvosságai közé, hogy ki ne jöhessen -onnan, s hívjátok fel barátaimat, a kik ismerőseim, mind; mondjátok, -hogy meggyógyulásom ünnepét fogjuk ülni. - -A szolgák újjongatva fogadták Feriz rendeleteit s legelébb is -betuszkolák a jó Panajotot orvosságfőző konyhájába, azután szétszaladtak -a parancsolatokat teljesíteni. - -Feriz akkor kézen fogá az izenethozó székelyt s megrázva jobbját -férfiasan, szilárd hangon mondá neki: - -– Te addig maradj nálam, míg úrnőd parancsát teljesítem. Mert parancs az -nekem, és teljesítve fog lenni. - -A lovászok ekkorra előhozták a paripát. Tüzes fehér arab mén volt az, -tízszer nyugtalanabb a hosszú pihenés miatt, egy perczig sem volt egy -lába is nyugton, ketten fogták a fejét, s mégis alig birták tartani, -kerekre nyílt rózsaszinű orrlyukain fújta a forró gőzt, fehér sima -szőrén keresztül látszott a telivér piroslása. - -A szerencsétlen Panajot kidugta fejét officzinája kerek ablakán, s onnan -nézte rimánkodva, mint ül fel betege most mindjárt a táltosra, ki nehány -órával ezelőtt, ha csak az ajtót becsapták is, arról panaszkodott, hogy -a feje ezerfelé szakad. - -A paripa rúgott, kapálózott, az orvos sírva könyörgött a körülállóknak, -hogy ha van bennök becsületérzés, ne hagyják a béget erre a griffmadárra -ülni. Kinevették. Feriz oly könnyen, mint a szöcske, veté fel magát a -nyeregbe. A két lovász elereszté a kantárszárat, a paripa felágaskodott -egyenesre, s két lábon ment néhány lépést szökellve. Ekkor a bég -belevágta éles kengyelvasát, s a mén hangosan fölnyerítve, levágta -szügyébe a fejét, s nyargalt előre, mint a villám. - -Az orvos siránkozva nézett utána, minden perczben várva, hogy Feriz -holtan esik le lováról, az pedig ült a nyeregben, a hogy mindig szokott, -mintha hozzá volna nőve. Midőn az út felkanyarodék a várba, arra fordítá -a kantárszárat s eltünt az utána bámulók szemei elől. - -Nehány percz mulva a várudvaron volt a lovag. A vezér elé kiván -bocsáttatni s azon választ nyeré, hogy az most senkit sem akar -elfogadni. Helyette kedvencz eunuchjaihoz fordult. Tele erszénynyel jött -a várba, üres erszénynyel ment vissza, de mindent megtudott, a mire -szüksége volt. - -Hogy Hasszán a fogoly fejedelemnét Azraëlével őrizteti, a két hölgyet -kezeiknél fogva egymáshoz lánczolva; hogy nagyon fél minden embertől, -nehogy ellopják tőle a herczegnét, de annál jobban bízik a kedvencz -odaliszkban. Hogy éjjel tízszer is felkel sorban járni a termeket, ha -nem lopózott-e valaki a palotába? s a mióta Mária kezei közt van, sem -bort nem iszik, sem mákonyt nem szí, és ételt senki kezeiből el nem -fogad, mint kedvencz hölgyeéből. - -Feriz bég eleget tudott. Ismét lovára ült s visszanyargalt kioszkjához, -útközben a szomszéd mecsethez érve, ott lováról lekiált a vén dervishez, -ki szavára rögtön megjelent. - -– Mondd meg annak, ki helyetted engemet meg szokott látogatni, hogy -holnap reggel látni akarom és beszélni vele. - -Ezzel néhány aranyat vetett a dervisnek s elvágtatott. - -A dervis bámulva nézett utána s felszedve az aranyokat, rögtön -felkullogott a várba, egész éjjel ott ólálkodott a kapuk előtt, korán -hajnalban találkozék Hayáttal s elmondá neki az izenetet Azraëléhez. - -Ez volt azon örömhír, mely az odaliszk legelső imájára érkezett, s mely -őt oly boldoggá tevé!… - -* * * - -Másnap reggel meghagyá szolgáinak, hogy senkit be ne bocsássanak hozzá, -a vén dervist kivéve, s a mint ezt belépni látták, zárjanak be minden -ajtót. - -Nemsokára megérkezék Azraële kisérő rabszolgáival a mecsethez, s néhány -pillanat mulva, hogy annak rostélyai mögé eltünt, megjelent a vén dervis -alakja az utczán, mankóján biczegve a míg a kioszkhoz ért. Feriz bég -észrevette őt ablakán keresztül s kikülde mindenkit szobájából, hogy -vele egyedül maradhasson. - -A dervis benyitott hozzá, az ajtót bezárta maga mögött, a szőnyegeket -leereszté és azzal leszórta magáról ál-szakállát, ál-köntösét, s ott -állt Feriz bég előtt reszketve, pirulva, szemlesütve – az odaliszk. - -Feriz bég kerevetén ült, legpompásabb öltözetében. - -Soha sem volt az ifju oly szép, mint most. A hosszú betegség gyengéd -halványságot ada arczának, melyre a visszatért egészség és öröm rózsákat -kezde festeni. Hajfürtei török szokás ellenére nem voltak lenyirva, -hanem hosszú omlatag fürtökben göndörültek vállaira; finom metszésű -ajkain boldogság volt kifejezve, mintegy meghazudtolásaul az összevont -szemöldökben ülő gondnak. - -Azraële úgy állt előtte, mint egy szemérmes hajadon, kinek arcza először -van leleplezve férfi előtt. - -– Hivattál, rebegé halkan, és im eljöttem hozzád. - -– Kérni akarok tőled valamit; szólt Feriz, félkönyökére nyugtatva fejét. - -– Éltemet kérd! viszonzá hévvel az odaliszk, s lábaidhoz teszem; és -remegve omlott e szavakkal a kerevet lábaihoz, melyen az ifju ült. - -– Nem kevesebbet kérek tőled, mint életedet. Egykor azt mondád nekem, -hogy szeretsz. Igaz-e még ez most is? - -– Lehet-e téged szeretni s meg nem halni a szerelemmel? - -– Mondád akkor, hogy ha jobban ismernélek, én is szeretnélek téged. Jó. -Én ismerni akarlak. - -A hölgy reszketve tekinte az ifjura: várta, hogy mit fog mondani. - -Az ifju felállt s komoly, magasztos hangon mondá: - -– Előttem nem az arcz rózsái, nem a szemek tüze, nem a termet bájai -teszik széppé a nőt, hanem az, a mi a lélekben szép, mert én elismerem, -hogy a nőnek lelke van és nem játékszere az a férfinak. Engem megragad a -nemes érzés, az önfeláldozás, a hűség, a lemondás. Tudsz-e meghalni -azért, a kit szeretsz? - -– Kéj az nekem. - -– Tudsz-e meghalni azért, a kit gyűlölsz, hogy bebizonyítsd, miként -szeretsz? - -– Nem értelek; szólt Azraële tétovázva. - -– Meg fogsz érteni mindjárt. Egy fogoly nő van Hasszán kastélyában, a -kinek őrzése te reád van bízva, e fogoly nőnek meg kell szabadulnia… Meg -fogod-e őt szabadítani? - -Azraële szíve minden szónál lázasabban kezde dobogni. Minden vér eltünt -arczából. Kétségbeesve tekinte az ifjura fel, s fuldokolva mondá: - -– Te e nőt _szereted?_ - -– Hidd, hogy szeretem, és szabadítsd meg úgy. - -A nő odarogyott Feriz bég lábához s átkulcsolva kezeivel annak térdeit, -zokogva szólt: - -– Oh mondd, hogy nem szereted, mondd, hogy nem ismered őt, és én meg -fogom őt szabadítani, megszabadítom önnön életemmel. - -Feriz bég kegyetlen hidegséggel válaszolt: - -– Higyjed, hogy szeretem, s e hittel áldozd fel magadat érte. Ma éjszaka -várni fogok reá, a hol kivánod, s átveszem őt, ha elhozod. Kivántad, -hogy megismerjelek, én meg akarlak ismerni. Mehetsz tőlem és -visszajöhetsz, ha akarsz. - -Az odaliszk a padozat szőnyegeibe rejté könyes arczát, s kínos -vonaglással csúszott Feriz lábaihoz, fájdalmasan zokogva. - -– Oh Feriz, te kegyetlen vagy hozzám!… - -– Nem első vagy, ki szerelemért föláldozá éltét. - -– De ily kínosan egy sem, miként én. - -– S nem vagy-e erre büszke? - -A nő felemelé e szóra sápadt arczát, nagy szemei holdasan világítottak, -mint egy álomjáróé. Megragadá Feriz kezét, hogy annál fogva fel birja -magát emelni. - -– Igen. Büszke vagyok, te érted meghalni. Megmutatni, hogy itt… belül… -volt egy szív, mely nemesen tudott érzeni… mely meg tudott szakadni -azért, a kit szeretett, azért, a kit gyűlölt!… ez büszkeség lesz nekem. -Úgy teszek… - -S azután, mintha gondolatjai elől akarná eltisztítani a gyülöngő -felhőket, végig simítá homlokát kezével s alantabb, csendesebb hangon, -nyugodtabb kebellel folytatá: - -– Ma éjjel, midőn a muezzim éjfélt kiált, légy a várkert előtt -leggyorsabb paripáddal. Nem soká fogsz várakozni, egy kis ajtócska van -ott, mely egy rejteklépcsőzetet zár el, a mely a várból a sáncz alatt -vezet le. Eljövök, és… elhozom őt magammal. - -Feriz bég önkénytelen nyujtá kezét az előtte térdepelő asszonynak, s az -egy forró szorítást érze kezén, s midőn fölnézett az ifju arczára, annak -gyönyörben ragyogó vonásain magasztos kéj mosolyát látta derengeni. - -Szegény asszony! Azt hivé, e mosoly, e meleg kézszorítás őt illeti, -pedig távol keleti bérczeken túl volt egy szőke kékszemű szűz, annak -képe lengett az ifju előtt; midőn ő reá mosolygott, annak örömére -gondolt, midőn az ő kezeit megszorítá, őt üdvözlé akkor. - -Szerelem tévedései! - -Azraële egész lényéből kiforgatva vált el Feriztől, más szív dobogott -keblében, más vér folyt szívén keresztül, eget földet más szinben látott -maga előtt. Azt hivé, hogy az ifju mégis szeretni fogja őt, ha meg fog -halni érte… s e hit boldoggá tevé. - -Feriz bég pedig azonnal maga elé hivatá Biró Gergelyt s megajándékozva -őt, visszabocsátá úrnőjéhez ez izenettel! – A mit kivántál, -_megtörténik!_… - -Oly bizonyos volt felőle, hogy Azraële szavát be fogja váltani, – ha -életével is. - -* * * - -Hasszán basa várva várta már Azraëlét, ha az odaliszk nem volt körüle, -oly gyámoltalannak érzé magát, mint egy gyermek, ki egy nagy városban -dajkája mellől eltévedt. Az utóbbi napok, a vesztett csata keserve, a -mellőztetés gyalázata, az életérti aggodalom egészen megzavarták -elméjét, s a miket e kór orvoslására használt, a dobzódások éjei, a -dervisekkeli imák, a hárem örömei s a mákony, csak tökéletes -szétbomlását sietteték idegzetének. Ha egy óráig egyedül kellett lennie, -mindjárt elaludt, s azután ijedve ébredt fel ismét s kapkodva tekinte -szét, mint ki borzasztó álmokat látott. Néhány nap óta elhagyta ugyan a -mákonyt, de mint rendesen szokott lenni, ha valaki a megszokott méreggel -élést abban hagyja, egyszerre szétbomlanak annak hatása alá -kényszerített életműszerei, az opiumtól megválás nagyobb baj volt reá -nézve, mint a vele élés. - -Midőn Azraële belépett hozzá, akkor is aludt, a láncz ki volt esve -kezéből, melyen a herczegnét tartá, s a mint fölébredt, alkalma lőn -meggyőződhetni felőle, hogy Mária nem szökött meg azalatt tőle, míg ő -aludt. - -Hasszán mereven nézett rá egy ideig, úgy látszott, hogy idő kellett -neki, míg gondolatait csak annyira is rendbeszedi, hogy valakire -ráismerjen. Hanem Azraële valami csodálatos delejes hatást -gyakorolhatott reá, ha őt a legmesszebbről megismeré, léptei dobogását, -ruhája suhogását meghallotta, s fölébredt legmélyebb álmából, ha őt -közelítni érzé. - -Azraële odaült mellé a kerevetre, s átölelte a vezért. Mária gyöngéd -szeméremérzettel fordult el tőlök, melyet észrevéve Hasszán, odavoná -Azraële fejét ajkaihoz, s fülébe súgva mondá: - -– Gonosz álmaim voltak ismét. Hamaliel, az álmok angyala, jelent meg -előttem, s tudtomra adá, hogy ha én nem ölöm meg ez asszonyt, ő fog -megölni engem. Az én életem meg van mérgezve, mióta ő itt van. Eszem -nincs rendén. Sokszor elfelejtem, hogy ki vagyok? Azt hiszem Stambulban -élek, s az ablakon kinézve, csodálkozom, hogy nem látom a Bosporust. -Ennek az asszonynak meg kell halni. Ez meg fog gyógyítni engem. -Megöletem őt még ma. - -Mária nem hallá e szavakat, csupán gyermeke gagyogására figyelve, s -Azraële csábító mosolylyal veté magát a vezér keblére, átölelve annak -ingatag fejét, és csókjaival halmozva el arczát, s nagy sötét szemei -mosolyával bevilágítva annak elkomorult lelkét… - -Szegény Hasszán! Azt hivé, e csábmosoly, ez ölelés, e csókok őt illetik, -pedig akkor egy deli ifju képe lengett az odaliszk lelke előtt, azért -csókolt oly édesen, azért ölelt oly forrón, azért mosolygott oly -csábítóan, őt vélte látni és ölelni. - -Szerelem tévedései!… - - - - -JÁTÉK EGY VAK EMBERREL. - -Azraële remegett, midőn Hasszán azt mondá: «megöletem ez asszonyt még -ma!» A vezér lelkét kisértő rém ijesztgeté, meg kelle őt e rémtől -szabadítani, hogy e gondolatot elfelejtse. - -Azraële sajátszerű játékot gondolt ki a gyámoltalanná lett férfi -számára. - -A heted nap elmult már, melyre Hasszán kiterjeszté tilalmát, hogy -azalatt senkit se bocsássanak elé, s Azraële eszébe juttatá, hogy az -előszobában tömérdek fényes követ, hírnök és könyörgő várakozik, a kik -kihallgatásra epednek, sokan ajándékot hoztak, mások hódolatokat átadni -jöttek, némelyik örvendetes hírrel jött a csatatérről, egy pedig a -többek között a nagyvezértől érkezett, valami fontos izenettel a szultán -parancsából. - -E szavak felvillanyozták Hasszán eltompult kedélyét, valami hiú -tetszelgő mosolygás látszott elterülni arczán; «bocsásd be őket, -jőjjenek elém», szólt örvendezve a hölgynek, «és azután mellettem légy s -mutasd be őket egyenként, tied legyen a dicsőség!» - -Voltaképen az előszobában senki sem várakozott kihallgatásra, nem -valának ott sem fényes követek, sem alázatos folyamodók, sem agák, sem -hirnökök; senki más, mint a vezér saját rabszolgái. - -Ezeket tehát Azraële felöltözteté egyenként fényes nagy uraknak, falusi -biráknak és katonáknak, kezükbe adván lepecsételt irásokat, erszényeket -és zászlókat, kinek mint szerepe hozta magával, s Hasszánt felültetve az -elfogadási teremben magas kerevetére, magának és a herczegnének egy -zsámolyt tett lábaihoz, s úgy eresztgeté be egyenként az ajtóőrök által -felöltöztetett rabszolgákat. - -A gúny égető volt, de kinek lett volna kedve azt Hasszánnak tudtára -adni? Ki biztosította volna a felvilágosítót, hogy az odaliszk intésére -nem ő fojtatik meg, mielőtt a vezér megértené a játékot? Egy -gyorsszárnyú dæmon játéka volt ez egy lomha mamuthtal, kinek bár ereje -van őt összezúzni, de szárnyai nincsenek, hogy őt elérhesse, s a -csőcselék mindig a bántónak fogja pártját, nem a bántottnak, kivált ha -amaz szerencsés, emez szerencsétlen. - -Az otrombaképű szolgák bejöttek egyenként a terembe, s arczra vetve -magukat Hasszán előtt, azon helyzetben maradtak, míg Azraële elmondá -róluk; hogy ez kicsoda és mit akar. - -– Ez itt Ferhad aga, szólt az odaliszk egy lovászra mutatva, ki hallva -hét világra szóló harczi hiredet, idejött hozzád s arczra borulva kér, -hogy ne sajnáld őt elfogadni fegyverhordozóid közé. - -Hasszán malasztteljesen nyujtá kezét a lovásznak, megengedve, hogy -kivánsága teljesüljön. - -Azraële bemutatá Hasszánnak tulajdon udvari szakácsát, ki nagy ezüst -gombos kék mentébe öltözve, megjárhatta debreczeni polgármesternek, s -görnyedezve emelt a vállán két zsákot, mely tele volt arany és ezüst -pénzzel – Hasszán tulajdon kincstárából. - -– Ez Debreczen város birája, szólt az odaliszk, ki csekély ajándékot -hozott községe nevében, azon könyörgéssel, hogy majd ha erdélyi basa -leendesz, ne felejtkezzél meg róluk s ejtsd útba városukat is. - -Hasszán mosolygott a pénz szóra, odaviteté magához a zsákokat, s -könyökig markolászva bennök nagy gyönyörködéssel, kitölteté azoknak -tartalmát lábaihoz s elbocsátá a követet kegyes kézintéssel. - -Most egy szarácsi következett, ki visszafoglalt török zászlókat hozott -egy soha nem létezett folyó mellől, melybe Montecuculi seregét a törökök -mindenestül belefulaszták. - -Hasszán oly lelki gyöngeségben volt már, hogy embereit meg nem ismerte -szokatlan ruhában; s mentül rendkivülibb dolgokat mondtak neki, annál -inkább hitte. - -Így mutogatott be neki Azraële követeket, hírmondókat és hadvezéreket, -míg legutoljára a nagyvezér küldöttére került a sor, kinek szerepét egy -ügyes eunuchra bizta az odaliszk, megtanítva, hogy egy lepecsételt -fermánt adjon át Hasszánnak, melyből Azraële, minthogy Hasszán a betüket -nem látja, azt fogja kiolvasni: hogy a fogoly fejedelemné életét őrizni -igyekezzék, miután azt kevés nap mulva maga a nagyvezér kivánja életben -átvenni. - -Midőn tehát Azraële jónak látta, hogy a játék leghatásosabb jelenete -következzék, fenhangon kiálta az ajtóőröknek: - -– Hadd jőjjön be a nagyvezér követe a nagyúr izenetével! - -Az őrök szétvonták az ajtófüggönyöket, és belépett – Olaj bég… - -– Valóban el kell ismernem, monda a bámulatban és ijedelmében kővé -meredt odaliszkhoz fordulva, miszerint te a falakon keresztül láthatás -erejével vagy megáldva, s olvasni tudsz az elrejtett levélben, mert -hivatál, mielőtt jelentettem volna magamat s a fermánt megláttad -keblemben eldugva, mielőtt azt kivontam volna. - -Azraële fölemelkedék. Vérét ijedelmesen érzé lüktetni agyában. A -veszélyérzet azon pillanatában volt ő, midőn a testnek minden íze lát, -hall, gondolkozik: szív, agy, kezek és a legkisebb izom. - -– Te a szultán fermánját hozod? kérdé Olaj bégtől megfeszült -figyelemmel. - -– Úgy is tudod mi van benne, varázshatalmú nő, szólt ez hódolattal. -Tehát ne kérdezz. - -Volt valami Olaj bég száraz sárgult arczában, a mi őt oly félelmessé, -oly fenyegetővé tette, midőn épen legmeghunyászkodottabbnak látszék. - -– Mit parancsol nekem a felséges szultán? kérdé Hasszán, gondolattalan -képpel bámulva el maga elé. - -– Készíttess egy vérpadot palotád udvarán holnap reggelig. - -– Kinek a számára? kérdé Hasszán elijedve. Az volt a különös, hogy erre -a szóra ő ijedt meg, nem a jelen volt herczegasszony. - -– Az a holnapi nap titka. E fermánt holnap fogod felbontani és olvasni, -belőle megtudod, ki hal meg holnap. - -E szavaknál széttekinte a jelenlevőkön Olaj bég, mintha az arczokból -akarná olvasni a szavai által költött sejtelmeket, de hasztalan. A kiket -látott, azok közül senkit sem ismert, bár többen főuraknak látszottak -közülök, nem emlékezett rá, hogy valaha találkozott volna velök a nagy -török birodalomban, s Azraële arcza hideg volt és mozdulatlan, mint a -márvány, arról nem lehetett olvasni semmit. - -De Azraële olvasott a bezárt fermánból – Olaj bég szemein keresztül. - -Azt olvasta ki abból, hogy ha holnap reggelig a herczegné meg nem -szabadul, akkor az ő számára épült az a vérpad, ha pedig megmenekült, -akkor Hasszánnak emelteték az, és annak, a ki megszabadítá. - -… Sietnie kellett, hogy megszabadítsa… - - - - -A HALÁL ELŐTTI ÉJ. - -A halál angyala már kiterjesztette szárnyait Hasszán palotája felett. Az -már tudva volt, hogy holnap reggel valaki elhagyja a földet azok közül, -a kik ama födél alatt laknak, – csak a meghaló neve nem volt még -kimondva. - -Késő estig ott kopácsoltak az ácsok a vár kapuja előtt, minden -kalapácsütés felhangzott a szobákba, melyet a vérpad építésében tettek. -Mikor készen volt az állvány, leterítették vörös posztóval, feltettek rá -egy háromlábú széket, mellé támasztva egy fényes görbe pallost; egy nagy -óriási termetű kurd felment a lépcsőkön az állványra, körüldobogtatva -lábával annak párkányait, ha nem szakad-e le alatta? A szék rosszul volt -állítva, azt észrevevé, s fejcsóválva igazította meg. Hogy még ehhez sem -értenek az emberek. Azután felgyűrte nagy izmos karjait vállig, markába -vette a pallost, megpróbálta, ha jó fogás esik-e rajta? ujjaival végig -pöngette az élét, mint valami hangszert s megelégedését nem iparkodott -eltitkolni. Azután nehány fekmentes vágást tett vele s azzal, mint ki -szénáját jól rendezé, ismét visszatámasztá azt a székhez, s önelégülten -leszállt a hágcsón. - -Hasszán basa kezei szokatlan reszkettek, midőn ez este az arany -bilincseket Azraële és Mária kezeire kulcsolá. Százszor is megtapogatá a -kulcsot öve tekercsében, míg meggyőződött róla, hogy az onnan nem -eshetik ki. - -Alig hagyta a két nőt egyedül, ismét visszatért hozzájuk, megtudandó, ha -vajjon csakugyan rázárta-e a lakatot kezeikre? mert mire az ajtóhoz ért, -már elfelejtkezett róla. - -Majd ismét visszajött, körülnézte a szobát, megtapogatta a falakat, mert -úgy rémlett előtte, vagy álmodta, hogy ott még valahol egy ajtó van, -mely másfelé vezet. Meggyőződött felőle, hogy nincs. Az ablakhoz lépett, -azon is kitekintett, onnan a bástyáig több mint öt ölnyi mélység volt s -az árok hegyes karókkal beültetve; köröskörül a teremben semmi, a mit -kötélnek lehessen használni. A szőnyegek mind állatok préme és -madártollból, az öltönyök mind a legvékonyabb, átlátszó csalánszövetből, -a shawlok, miket Azraële turbánja és dereka körül tekert, mind sokkal -finomabbak voltak, minthogy egy embert megbírjanak, s azonkívül a mi -ruhát az odaliszk magán viselt, az mind selyem volt és oly lenge, hogy -mindenütt testéhez tapadt. - -Azraële a vezér lelkén keresztül látott. - -– Mit nézesz rajtam? kiálta rá, hogy az szinte összerezzent. Te -gyanakodol bennem. Ha félted e nőt, a kit rám bíztál, vigyed tőlem, s -őrizd magad. - -– Azraële! szólt Hasszán engesztelőleg; ne haragudjál rám, ne ma. - -– Te nem gyanakodtál bennem soha. - -– Nem szerettelek-e mindig? Ha volna még egy életem, nem rád bíznám-e -azt is. - -– Tehát ne jőjj minduntalan szobámba vizsgálódni. Nyugodni akarok. - -– Nyugodni ez éjszaka? A halál követe a kapu előtt! - -– Mi gondom nekem a halál követére? Én tudom, mikor fogok meghalni? s -addig nem húnyom be szememet a halál előtt. - -– Hát Hasszán mikor hal meg? kérdé a vezér, megfogva kegynője kezét s -nyilt ajkakkal figyelve annak feleletére. - -– Egy nappal fog túlélni engem, és nem többel, szólt Azraële. Hangja -megindulástól reszketett, mert a mit mondott, érzé, hogy igaz. - -Hasszán szemeiből kicsordult a köny, kezeit arczára tapasztá. - -Miért is élne Hasszán tovább, ha Azraële nincs, miért jönne fel még reám -a nap, ha Azraële szemei lehunytak? Mire volna nekem az élet, ha a -szívnek nincs miért dobogni többé! - -A gyámoltalan öreg összecsókolá az odaliszk köntösét s magához ölelve őt -forrón, sokáig zokogott felette. S mindig csak azt rebegte: «te -meghalnál előttem!» - -– Úgy van a jövendőkben írva; szólt Azraële búsan, míg engem élni látsz, -addig a haláltól ne félj. De a halál angyalának kürtszava, mely engem -innen elszólít, jelszó lesz neked, hogy készülj! - -Hasszán könyeit törülgetve ment el Azraële szobájából s saját termébe -érve, ott egy divánra ledőlt s menten elnyomta az álom. - -A mint eltávozott, Mária letérdepelt ágya elé, melyen kis gyermeke aludt -csendesen és kebléből egy kis elefántcsont keresztet elővonva, elkezde -imádkozni. - -Azraële kezéhez nyúlt. - -– Ne imádkozzál most, ráérsz imádkozni később. - -Mária csodálkozva tekinte rá. - -– Én? Nincsenek-e életem órái megszámlálva? - -– Nincsenek. Te szabadulásért imádkozál, midőn én egy boldog pillanatot -kértem. Valami nagy lélek jelen volt akkor előttünk; meghallá, a mit én -kértem, meghallá a tiedet is. Hallgass szavaimra és tégy azok szerint. -Meg foglak szabadítani. – A fejedelemné bámult, nem tudva, ha nem -álmodik-e? - -E szavaknál egy kis finom aczélráspolyt vont elő az odaliszk övéből, s -kezébe fogva a fejedelemné kezét, elkezdé arról a lánczot lefürészelni. - -Az első néhány fogásnál sebesen mélyedt az éles ráspoly az ezüst -karikába, hanem ott egyszerre megállt s bármily erővel nyomta is azt, -nem akarta tovább fogni a lánczot. - -– Mi ez? nem akar a munka haladni? Miből van ez a láncz? Hisz ha aczél -volna, elreszelné a másik aczél. - -Azraële hirtelen körülreszelte az egész lánczszemet, melyet Hasszán basa -ötvöse jónak látott csupán kívül formálni ezüstből, gondolva, hogy -csalását sohasem fogják észrevenni; s ez meglevén, lefeszíté a külső -ezüst lemezt róla s ime a kemény, áthatlan anyag, mely a ráspolynak -ellenállt, nem volt egyéb, mint – üveg. A jó ezüstműves úgy gondolá, -hogy az üveg csengése legkevésbbé hazudtolja meg az ezüstöt. - -– Ah! monda Azraële; ez még legjobb nekünk. A munka rövidebb, s felkapva -egy ércz gyertyatartót, annak egy ütésével darabokra törte az egész -üveglánczot, mely csak vékony ezüst lemezzel volt borítva, csak a -lezárolt két arany-perecz maradt kezeiken. - -– Így még hamarább készen leszünk, suttogá Máriához. Most segíts -menekülésedet siettetni. - -Mária még mindig úgy állt előtte, mint a ki nem tudja elhinni, a mi vele -történik. - -– Hogy gondolod azt? kérdé Azraëlétől. Merre menekülhetnék? Minden -ajtóban Hasszán basa őrei állnak, az ajtókat ő maga zárta be egyenként. -A várkapuk előtt meg vannak kettőzve az őrök, hallám a kiadott -parancsokat. - -– Nincs nekünk dolgunk sem ajtókkal, sem őrökkel, az ablakon keresztül -menekülünk. - -Mária hihetlenül nézett Azraëlére, azt vélte, meg kellett őrülnie. A -teremben semmi sem látszott, a min az ablakból leereszkedhessenek s oda -alant sűrű sánczkarók hegyei. - -– Segítsd e gobeát hágcsójáról lebontanom. Monda Azraële s maga gyorsan, -mint az evet, felszökött a nagy porczellán-veder szélére, eloldozva az -erős növény indáit, mellé dugott hágcsójától, melyen egész a boltozatig -felfutott s onnan ismét lehajlott egész a gyökeréig. - -Volt-e az valaha az odaliszk eszében, hogy a felfutó növény gúzsnál -erősebb indái könnyen megbírnának egy embert, ki a várablakból le akarna -ereszkedni? s tán azért ápolá azt oly különösen szobájában? míg Hasszán, -bár mennyire bízott is rabnőiben, minden módszert eltávolíta tőlük, mely -azokat a szökésben elősegíthetné? De ki gondolt volna arra, hogy e -szolgálatot egy felfutó folyondár venyigéi is megtehessék? - -Mária kezdé látni, hogy társnője tudja, mit akar? Gyorsan segédkezet -nyújtva neki, lebonták a folyondárt, s elébb széttekintve, ha nem néz-e -valaki oda? lebocsáták annak indáit az ablakon. - -Még mindig rövid volt. – A leghosszabb venyigék sem érnek a pallisadok -hegyéig, s a legvégső hajtások zöld venyigéire nem lehete számítani. Ha -a hágcsót, mely a virágot tartá, hozzá köték is, még úgy sem érte el az -árok fenekét. - -Azraële széttekintett a szobában: mit találjon? Hirtelen meglelé! – Add -ide amaz ollót, monda Máriának, s mire ez visszajött hozzá, az odaliszk -leereszté hajfürtei tekercseit. Négy hosszú fonadék, oly fekete mint az -éj, térdein alól érve kigyózott alá termetén, női szépségei koronája, a -miért a férfiak úgy őrjöngtek utána. - -– Add az ollót! szólt Máriának, kezébe fogva egyik fonadékát. - -– Te hajfürteidet akarod levágni? kérdé meghatva a fejedelemné. - -– Igen, igen, mit tesz az? kötélre van szükség s ez elég erős fog lenni. - -– Inkább az enyimeket vágjuk le; szólt nemes versenyzéssel Mária, -lekapva fejéről kis gyöngyös főkötőjét, hogy kontyát megoldja, melynek -tekercsei, ha színre és hosszúságra nem is, de tömöttségre nézve -versenyeztek az odaliszkéivel. - -– Jó, legyen mind a kettő, annál erősebben fog tartani, szólt Azraële, s -azzal elkezdé a két delnő a kisded ollóval gyönyörű hajfonadékait -egyenkint levagdalni. Egyik csodaszép tekercs a másik után omlott le az -odaliszk fejéről. Midőn az utolsó is lehullt, egy könycsepp esett utána -szeméből. - -– Úgy is minek már? suttogá magában. - -Ekkor fölszedék a gyönyörű hajfonadékokat s erős csomókkal egymáshoz -kezdék azokat kötözni. A középkor legbüszkébb lovagja örömmel viselhette -volna e drága tekercset öv helyett. - -– Hm. Hitted volna-e valaha, szólt Azraële, hogy hajfürteink így fognak -összevegyűlni? - -Mária hálateljesen szorítá meg az odaliszk kezét. - -– Mivel hálálhatok meg ennyi jóságot? - -– Ne gondolj rá. Tartozom vele a sorsnak… és még valakinek; suttogá -utána halkan. - -Most már elég hosszú volt az eresztvény, hogy a rákötött hágcsó a -pallisadok tövéig érhessen. Ekkor még a kerevetek párnáit és vánkosait -szórták alá, mik a karókon fennakadva, megóvták a menekvőket attól, hogy -azok hegyeiben magokat megsértsék. - -Ezenfölül Azraële a gobea-venyige fonadékát öve és turbánja tekercseivel -hozzá kötözé erősen az ablak keresztfáihoz. - -– Most engem hagyj elébb lemenni, szóla az odaliszk, midőn mind az -készen volt, ha alattam el nem szakad e venyigefonadék, akkor jöhetsz -utánam bátran, mert gyermekeddel együtt nem vagy nálamnál nehezebb. - -Az ég sötét volt és fellegekkel elborítva, senki sem veheté észre, hogy -a vár egyik sötét ablakából egy fehér alak bocsátkozék le a falon, -mindig lejebb, végre leér s az árok mélyében eltünik. - -Mária ott állt fölötte és dobogó szívvel várta, míg az odaliszk leér, -egy rántás a gobea-fonadékon tudósítá, hogy már ő alant van, s Mária -utána jöhet. - -A fejedelemné elszorult kebellel fohászkodék fel Istenhez a kisérlet -végperczében, melyben lelke minden erejére s Isten minden oltalmára volt -szüksége, azzal kebléhez kötözé öltönye szárnyaival kisdedét, ki -szerencsére mélyen aludt s kilépve az ablakon, az ingatag -venyigefonadékra bízta magát. - -Valóban a legnagyobb Istenben való bizalom kellett e merénylethez, mert -ha a gyermek fölébred, a legelső sírás hangjára észreveszik a bástyákon -járó komparadzsik s futásuk fel van fedezve. - -Nem történt semmi. Mária szerencsésen lejutott az árokba gyermekével -együtt. Azraële segített neki leszállni s azzal elkezdtek a sánczkarók -között végig bujkálni partmentében. A sánczra felkapaszkodniok nem volt -tanácsos, mert ott minden pillanatban találkozhattak az őrökkel. - -Végre az árok végéhez jutottak, a hol két bástya összeér, egy keskeny -harántos nyilást képezve, melyen keresztül Pest városra lehetett -lelátni. - -Tehát ez volt a várnak Dunafelőli meredek oldala. - -E keskeny nyilás előtt állt egy komparadzsi, hosszú dárdájára -támaszkodva. Ő háttal levén fordulva, nem vette észre a nőket, míg ezek -ijedten döbbentek vissza, midőn őt meglátták. Az ember egészen a nyilás -elé állt, elzárva előttük az útat s bámulva Pest felé, a meredek fölött -állva. - -Azraële hirtelen megragadá Mária kezét, fülébe súgva: - -– Maradj itt. Ülj le gyermekeddel s vigyázz rá, hogy neszt ne adjon. - -Ezzel elhagyva társnéját, maga a bástyafal mellé húzódva, lassankint, -nesztelenül oda kezde lopózni a komparadzsi háta mögé. - -Az őr mozdulatlanul állt ott, mint a szobor, elbámulva az előtte folyó -Dunán s talán azon csendes folyókra gondolt, mik mellett apja, anyja -kunyhója áll, vagy azon harczokra, mikben nagy hírt, nevet, kincseket -fog magának szerezni; midőn egyszerre, mint a prédájára rohanó leopárd, -odaszökik az odaliszk s a háttal fordult komparadzsit, mielőtt annak -ideje volna kiáltani, oly erővel taszítja meg, hogy az hanyatthomlok -bukik alá a mélységbe. - -Azzal hirtelen megkapja Máriát kezénél fogva. - -– Már most előre, gyorsan! - -Mint két szellem, suhan keresztül a bástyán a két hölgy-alak. Azraële -kezében a várkert kulcsa, néhány pillanat mulva a földalatti lépcsőzeten -vannak, s midőn annak ajtaját Azraële maguk mögött bezárta, akkor -Máriához fordult. - -– Most már imádkozhatsz; mert meg vagy szabadítva. - -* * * - -A hír elterjedt már mind a két városban, hogy korán hajnalra kelve, -valakit ki fognak végezni, s itt-ott azt is rebesgeték, hogy az a -moldvai herczegné leend. - -A váron kívüli lakosság képzelődésének egészen szabad tér volt e -tekintetben hagyva, mert a várkapuk Hasszán basa parancsára még esti hat -órakor körül mind bezárattak, s azontúl nem volt szabad azokon sem ki-, -sem beereszteni senkit, kivéve a váron kívüli őrállásokat ellátó katonai -csapatokat, azoknak is egyedül a szombati kapun lehetett ki- s bejárni, -módtalan vallatások és ellenőrködések mellett. - -Az ily véletlenül bezárt várkapuk előtt azonban mentül később lett az -idő, annál nagyobb néptömegek kezdtek megtorlani, a benlakók mindenrangú -osztályaiból, kik odakünn rekedve, várták a jó szerencsét, hogy ismét -házaikhoz juthassanak. - -A vállalkozóbbak, kik resteltek egy kapu előtt ácsorogni, sorba járták a -többieket s mindeniken bezörgetve, szerencsét próbáltak majd itt, majd -amott, s káromkodva mentek odább, ha megunták a dörömbölést. A -kapuőröknek még az is meg volt tiltva, hogy a zörgetőknek feleljenek. - -Mentül sötétebb lett az idő, annál több ember csődült a kapuk elé; s -mentül többen csődültek össze, annál világosabb volt mindannyi előtt, -hogy az éjjel kívül fognak hálni. - -A fejérvári kapunál torlottak meg legtöbben, mely fő bejárási hely volt; -zúgolódó csoportok dühöngtek a korlátok körül, egy pár örmény kereskedő -le is feküdt már a kapuban, szűrét feje alá gyűrve, készek ottan -virradni meg; egy pár agyafúrt török katona dühösen döngette a kaput, -hol sarkával, hol öklével, hol meg a fejével esve neki; egy puttonos -német kofa valami lyukat találva a kapun, arra tartotta a száját, s már -egy óra óta beszélte, hol sírva, hol könyörögve, hogy ő neki mily fontos -okai vannak a bejuthatásra, hogy tyúkjai, libái nincsenek megetetve, -hogy tejet visz a gazdájának, s reggelre mind megsavanyodik, hogy a -kenyeres-láda kulcsa nála van s cselédje éhen marad s több eféle; -ezalatt a kapu egyik szögletében ott állt mozdulatlanul egy magas -férfialak, barna boér-köpönyegbe burkolva, fejébe nyomott csalmája csak -sötét szemeit engedé villogni. - -Már éjfél körül járt az idő, az emberek egyre vártak és nyugtalankodtak, -midőn mintegy tizenkét spahiöltönyű lovas érkezik a kapuhoz s keresztül -gázolva a népségen, egy közülök, kit a sötétség daczára karcsú délczeg -ifjúnak lehete kivenni, megkopogtatá dárdája nyelével a kaput. - -– Dejszen zörgethetsz annak uram reggelig; szólalt meg egy budai -csizmadia, ki ott hasalt a gyöpön s nyugalmasan szalonnázott. Azok ki -nem nyitják. - -– Hát ti miért vagytok itt? kérdi az ifjú tiszta magyarsággal. - -– Mert kicsuktak bennünket esti hat órakor s nem eresztenek be. - -– Miért történik ez? - -– Mert úgy mondják, hogy hajnalban valakit ki fognak végezni a várban. - -– Kicsodát? kérdé az ifjú láthatólag megdöbbenve. - -– Biz aligha nem a moldvai herczegasszonyt. - -– Oh azt semmi esetre sem! kiáltá az ifjú spahivezér, épen most jövök a -szultántól, kezemben a fermánja, melyben felkivánja őt Stambulba, annak -egy haja szála sem görbülhet meg. - -– Akkor jó lesz uram, ha iparkodol bejutni a várba, mert meglehet, hogy -ünnep után érkezel a prédikáczióval; zsebedben lehet aztán a levél, ha -egyszer levágták a fejét. - -Az ifjú egy perczig gondolkozni látszott; azután a körülállókhoz -fordulva, kérdé: - -– Melyik kapun szokott az őrjárat bejárni? - -– A szombati kapun. - -– Az ifjú erre megfordítá a kantárszárát, s inte társainak, hogy -kövessék. - -Már a legelső szavaknál, miket kiejtett, meglepetve lépett elő ama -köpenybe burkolt alak a kapu szögletéből, s midőn a herczegnéről és a -fermánról kezde beszélni, nagy érdekkel furakodott egészen közelébe, s a -mint az visszafordult, hirtelen sebes léptekkel követé, míg a népség -közül, lépést haladva, kiért s ott egyszerre odaférkőzve hozzá, a lovag -térdére tevé kezét s halk hangon megszólítá: - -– Thököli!… - -– Csitt! szisszent föl az ifju önkénytelen megdöbbenéssel s lehajtá -fejét, hogy arczába láthasson megszólítójának, mire csodálkozással -vegyült ijedelemmel veté magát nyergében hátra. – Herczeg, te vagy? - -Ghyka herczeg állt előtte. - -– Lehetnék-e másutt, mint itt, midőn nőmet meg akarják ölni? mondá -leverten. - -– Még ne búsulj, holnapig sok idő van; nekem sok bizalmam van jó -csillagzataimban; a mit még valaha igazán akartam, ha táborszámra állt -is az ördög előttem, ki tudtam vinni, s igazabban soha sem akartam -valamit, mint Máriát megmenteni. - -A herczeg könyezve rázta meg az ifju kezét s nem neheztelt érte, hogy ez -nejét Máriának nevezte. - -– Hiszen a fermán kezedben van, s ha a szultántól jösz kiséretével… - -– Fermán? barátom; biz az én kezemben egy csepp fermán sincsen, s -ezeknek a jó atyafiaknak, a kik itt velem vannak, csak a ruhájok török; -jó magyar pajtásaim, a kik felfogadták, hogy megtesznek velem mindent, a -mi eszembe jut; hanem van nálam valami, a mivel lehet fermánokat, -athnamékat csinálni, a mit használhatok börtönkulcsnak, hadseregnek és -kormánybotnak; – egy tarisznya arany. - -– S mit akarsz azzal kivihetni? - -– Mindent! Megvesztegetem az őrjáratot, hogy vigyen be magával a várba, -ha egyszer benn vagyok, megveszem Hasszán basát Olaj bégtől, vagy Olaj -béget Hasszán basától, a ki a másikat eladja; – ha nem sikerül a szép -szó, előveszem a fenyegetést, s ha minden tervem dugába dől, tudja isten -mit nem teszek? leaprítom Hasszán basát s testőreit tizenketted -magammal, vagy felgyújtom a várat, tüzet vetek a puskaporos toronyba, -egy szóval meg nem nyugszom, a míg feleségedet ki nem hoztam. - -– Mivel köszönjem meg nemes buzgalmadat? - -– Épen ne nekem köszönd barátom, hanem köszönd Teleki Flórának, a ki -nődnek barátnéja s tőlem azt kivánta. - -– Tehát újra összekerültetek? - -– Nem, barátom. Ilonával járok jegybe! Hejh az az asszony a kerek -világon! Most nála kellene lennem, ha ez az ügyem nem akadt volna, s -mihelyt ezt végeztem, menyegzőt ülünk egymással, a milyet nem látott még -Magyarország. - -A könnyűvérű ifju oly hangon mondá mind ezt, mintha nem is gondolna -arra, hogy még ez órában fejét vesztheti, oly merénylethez fogva, mely -az egész török birodalom statuspolitikáját zavarhatná össze. Az ész nem -korlátozza nála a szivet, az ő jelszava volt: - -«Virtus nescia freni!» (Zablát nem ismer a vitézség.) - -A herczeg búsan hajtá le fejét, gondolva, hogy egy jóakaratú, de kevés -reménynyel biztató segítőre akadt. - -– Hát te mit szándékozol itt tenni? kérdé Thököli amúgy mellékesen -Ghykától, mintha épen azt találná legkülönösebbnek, hogy őt találja -itten. - -– Én is Máriát akarom megszabadítani; monda a herczeg; s reményem van -nekem is. - -– Mondd el, mi úton? Tán egyesíthetjük mindkettőnk terveit. - -– Alig hiszem. Az én utam egyenesen magamat adni át feleségem helyett. -Őt miattam akarják kivégezni; illő, hogy én jelenjek meg a vérpadon, -midőn ő érte jőnek. - -Az erős férfi hangja reszketett, midőn ezt mondá. Komoly, elhatározott -szándéka volt ez. - -– Rossz gondolat! kiáltá Thököli. Balgatag eszme. Ha feladod magadat, -ott fognak feleségestül s levágnak mindkettőtöket. Különb dolog lesz -ennél, velünk együtt lóra ülnöd, s beiparkodnod a várba, karddal a -kézben többet végezhetsz, mint békóval a lábon. A vakmerőké a sors! - -– Tudod Thököli, a török emberségre én sem sokat adok, s elkészültem rá, -hogy, ha feljelentem magamat váltságdijúl feleségemért, engem is -megölnek, őtet is; de együtt halunk meg. És ez vigasztal. - -– Nem jól beszélsz, ha mondom; kiálta türelmetlenül a magyar ifju. Ki -látta veszély órájában ily csüggedtnek lenni? Hát még egy oly balgatag -embernek sem tudnánk túljárni az eszén, mint ez a Hasszán? Megállj. Egy -jó ötletem akadt. Igen, ez helyes lesz, te velünk jösz, és mi -közrefogunk. Mi fennhangon elmondjuk a kapu előtt, hogy a híres -szökevény moldvai herczeget hozzuk fogolyképen. E hírre okvetlenül -bebocsátanak bennünket nemcsak a várba, hanem Hasszán elé is. A basa -engemet igen jól ismer s ha én azt mondom neki, hogy én fogtalak el, -kell neki hinnie; különben beverem a fejét. Meg fog örülni nagyon, ha -téged meglát. Én azonban nem foglak neki átadni, én vagyok felelős -érted, nekem kell téged őriztetnem; a dolog elhalasztandja nőd -kivégeztetését, mert előbb Stambulba kell majd írni, hogy a férj kézre -kerülvén, ne ő áldoztassék-e fel? s míg a levél visszajön, addig tízszer -megszöktetlek benneteket. - -A herczeg keble tágulni kezde: Thököli oly könnyelmű legénykedéssel -beszélt e merényről, mintha csak tréfás kalandot tervezne. A herczeg -kezet adott rá. - -– Most már csak az a kérdés, hogy minél előbb bejussunk a várba. -Közelítsünk a legelső őrhöz, ki a hídnál, vagy a kertkapuban áll, s -várjuk ott, míg az őrjárat felváltására megérkezik. - -A lovagok erre közrefogták a herczeget s mint foglyot kisérték -parthosszant. - -Késő éjszaka volt már az idő; a Duna feketén hullámzott partjai közt, -hintálva az idomtalan nagy török hajókat, miknek vitorlaforgóit -csikorgatá az erős déli szél. - -Alig lehete látni, pedig a kalandorcsapat szüntelen fürkészve tekinte -körül, ha nem akad-e valahol az őrre? s csendesen tarták magukat, hogy -meghallhassák, ha az őrszem kiált. - -Egyszer hallatszott valami kiáltás, de annak hirtelen vége lett, mintha -a szó közepén ütötték volna el a kiáltó fejét. - -A mint azonban a várkert falai mellett elhaladtak, egy közülök -észrevevé, hogy annak keskeny ajtajába valami fegyveres alak huzódik. – -Ahol az őr! mondá Thökölinek. - -– Bizonyosan alszik a gazember, hogy el hagyott bennünket maga mellett -menni s ránk nem kiáltott, monda Thököli s odaléptetett a fegyvereshez, -ki mozdulatlanul állt az ajtóban, megszólítva őt török nyelven: - -– Hej timariota! vagy mi vagy! Te őrzöd itt ezt az ajtót? - -– Láthatod, felelt a megszólított egyhangúan. - -– Hogy van az, hogy az előtted elhaladókat meg nem szólítod? - -– Az nincs rám bízva. - -– Hát mi van rád bízva. - -– Hogy itt álljak, a míg föl nem váltanak. - -– S mikor fognak felváltani? - -– Akármikor. - -– Ezen a kapun jön hozzád az őrjárat? - -– Épen nem ezen jön. - -– S melyik kapun lehetne most a várba jutni? - -– Egyiken sem. - -– Nagyon rövid feleleteket adsz, barátom, pedig nekünk még az éjjel -okvetetlenül be kell jutnunk Hasszán basához. - -– Tanuljatok repülni. - -– Ne tréfálj jó ember, igen fontos tudósítást kell a vezérrel közlenünk, -te hihetőleg könnyebben a várba jutsz, mint mi; száz darab aranyat kapsz -tőlem, ha rögtön tudatod a basával, hogy én, Thököli Imre, fogolyképen -hozom magammal a szökevény moldvai fejedelmet; meglásd, a vezér is -gazdagon megjutalmaz érte. - -A mint a gróf saját nevét mondá, s a fogoly herczegre mutatott, hirtelen -előlépett a kapu bolthajtása alól a vele beszélő török fegyveres, s -Thököli és Ghyka ajkairól egyszerre hallatszott a meglepetés hangján: - -– Feriz bég! - -– Én vagyok az. Legyetek csendesen. Ti Máriát akarjátok megszabadítani, -én is. - -– Úgy van; szólt Thököli. Én megigértem egy nőnek, a ki szeretett, és -megtartom. - -– És én megigértem egy nőnek, a ki szeretni fog, ha megtartom. - -– Nincs titkunk előtted, mert segélyedre van szükségünk. - -– Nekem nincs a tietekre. - -A herczeg lecsüggesztett fővel hallgatá a két ifju beszédét: akkor -közbelépett ő is, megfogá mindkettő kezét, s elérzékenyült hangon szólt: - -– Feriz! Thököli! Egykor mint hármas ellenség álltunk egymással szemben, -s most mint önfeláldozó barátok tartjátok kezeimet kezetekben. Én sem -akarok kisebb lenni, mint ti. Egy vérpad van már ütve a budai -várudvaron, e vérpad áldozatára vár, bár ki legyen az, mert a kard, -melyet a szultán haragjában kihúzott, szomjan nem maradhat. E vérpad nőm -számára készült, engedjétek, hadd váltsam én meg őt. Jól tudom, hogy -annak, a ki őt megszabadítja, magának kell helyette elveszni. Hadd -veszszek én. Te, Feriz, könnyen a várba juthatsz. Mondd meg Hasszánnak, -hogy asszony helyett férfit kap a vérpad, a nő helyett a férjet; – adja -vissza a nőt. - -– Hagyd a vérpadot herczeg; az is megkapja a magáét; a ki legjobban -megérett rá. - -– Ne hallgass a herczegre, monda Thököli Feriznek, ő elvesztette fejét, -mert Hasszánnak akarja ajándékozni. Csak annyit tégy meg, hogy juttass -be engem a várba, ha egyszer én benn vagyok, akkor semmi baj sincs. -Burokban születtem: a szerencse jár velem. - -– Jó. Várjatok itt, míg a muezzim éjfélt kiált, úgy hiszem, nem messze -van már, mert az éj régen beállt, addig vigyétek le lovaitokat a part -alá, hogy ha valaki erre megy, észre ne vegyen. - -A férfiak azt vélték, hogy Feriz bég az éjféli felváltó őrjárathoz akar -velök csatlakozni, s szót fogadva, elrejtőztek lovaikkal együtt a magas -part alá. - -Az éj mind jobban elsötétült, nehány magányos csillag nézett imitt-amott -alá a széltől korbácsolt felhők közül. - -* * * - -Hasszánnak nyugtalan éje volt. Rémálmai minden perczben fölébresztették -s még sem bírt fölébredni egészen, zavart agyában egyik kisértet űzte a -másikat. - -Az üvöltő szél kiszakítá egyik ablakát s erőszakosan a falhoz vágta, -hogy a színes üvegek csörömpölve hulltak a padozatra. - -E zajra fölriadt, s a mint félálmosan az ablakra tekinte, a hosszú -függöny elkezde lassan közeledni felé, mintha valami dzsín vette volna -magára s jőne őt ijeszteni alatta. - -– Ki az? kiálta fel Hasszán ijedten s kardjához kapott. - -Semmi sem volt az, csak a szél feszült neki a függönynek, kiterjesztve -azt, mint egy zászló s egészen befúva a szobába. - -Hasszán fogá a függönyt s leszorítá azt az ablak mellé, ráakasztva -aranyos bojtjait, s azzal ismét lefeküdt. A szél újra neki fordult, s -addig bolygatta a függönyt, míg újra kibontá bojtjai közül s ismét -befújta a szoba közepére. - -Az ajtók és divánok kárpitjai mind úgy lobogtak, repkedtek, mintha -valaki rángatná végeiket, s a háromlábú mécses lángja kanyargott -jobbra-balra, nyargaló árnyékokat vetve a falakra. - -– Mi ez? hát ördögök szabadultak-e e palotába? kérdé Hasszán önmagában, -elborzadva. - -A zárt ajtók úgy durrogtak a keresztül fuvó széltől, mintha valaki -rugdalná kivülről, s néha egy-egy ablakszárny csapódása üdvözlé a szél -bömbölését. - -Vannak néha rémeszméi az embernek, melyek egyszerre keresztül -világítanak lelkén. Hasszánnak e pillanatban azon gondolat ütődött -lelkébe, hogy az épület túlsó szobáiban egy ablaknak nyitva kell lenni, -ez okozza a szokatlan légvonatot, mely a palota függönyeit lebegteti, -ajtait rázza, s ez ablak nem lehet más, mint Azraëleé, s ha az nyitva -van, akkor a két nő megszökött. - -Hirtelen talpra ugrott e rémgondolatnál, kirántá ágya mellett heverő -kardját, s felszakítva az ajtókat, őrültként rohant keresztül a szobákon -Azraële hálóterméig. - -Szökésük perczében Azraële keresztbe fordítá a hosszú kerevet talapját a -befelé nyiló ajtó előtt, mely ilyformán egyik végével az ajtóhoz, -másikkal a túlsó falhoz ért, s a mint Hasszán nyitni akará az ajtót -befelé, ez lehetetlenné volt téve. - -Minden világos volt a vezér előtt. - -Nem kiáltott senkinek, hogy nyissa ki az ajtót! tudta, hogy elszöktek; a -kétségbeesés dühével ragadott egy harczbárdot a falról, s elkezdé vele -vagdalni a kemény tölgyfaajtót, hogy az egész palota felriadt a csapások -hangjára, s az őrök, a cselédség, mind összeszaladtak. - -Az ajtó végre bedűlt, Hasszán keresztül rohant a szobába, egy pillanatot -vetett körül, s szemével láthatá, hogy rabja megszökött. - -Nagyot ordítva futott az ablakhoz, s a mint meglátta az alábocsátott -növény indáit, homlokára csapott öklével és felkaczagott, hogy szinte -megszakadt bele. - -– Rohanjatok szét! kiálta kétségbeesetten az összefutott őröknek. -Elszöktek, ellopták életüket tőlem; ellopták az én életemet! Fussatok -utánuk, a világ minden részei felé, üldözzétek, kötözve hozzátok vissza, -megkötözve, hogy a vér folyjon kezeikből, oh Azraële, Azraële! Mivel -érdemlém ezt tőled! - -Ezzel ismét sírva fakadt az öreg ember, s megpillantva az odaliszk övét -az ablakfán, melylyel a növény volt odakötve, azt leoldá, összecsókolá -százszor, könyező arczát elrejté bele s ájultan rogyott le a földre… - -* * * - -… «Siess, herczegné, siess!»… - -Az odaliszk megszorítá társnője kezét s ragadta magával előre a bokros -várhegy oldalán alá. Már a lépcsőzethez értek, mely a sötét földalatti -út kezdetét képezé, a dunaparti kert kapujain végződve. - -Az odaliszknak sikerült e titkos lépcsőzethez vezető ajtók kulcsait -Hasszántól kilopni, ideérve, elővoná azokat kebléből. - -Míg a kettő közül keresné azt, mely ez innenső ajtó zárjába illik, -hirtelen egy ordító hang kiált le a várablakból; végig hangozva az éji -csendbe – mindkét hölgy egyszerre kiálta megijedten: «Hasszán!» -Megismerék a hangot. - -– Észrevették futásunkat! monda Azraële. - -– Isten! ne hagyj! rebegé Mária, kezeit összekulcsolva. Gyermekem… - -Azraële hirtelen felnyitá a csikorgó zárat. Azon nehány percz alatt, -mely ebbe telt, az első ordításra zűrzavaros robaj támadt a várban, -ijesztő kiáltások, mik egyik bástyafaltól a másikra terjedtek; az egész -várőrség felébredt, s éktelen kiáltozás hangzott a vár belsejéből is. - -– Siessünk! kiáltá Azraële, sebesen felnyitva az ajtót, s maga után -rántá a herczegnét a vak-sötét folyosóba. - -Ezen pillanatban egy ágyúlövés dördült el a várfokon, lármajelül. - -Mária a lövés hangjára az ijedelemtől ájultan rogyott le Azraële -lábaihoz, s mozdulatlan terült el a lépcsőzeten, utolsó pillanatban is -gyermeke elé tartva kezét. - -– Hah! ez asszony elalélt, kiálta ijedten az odaliszk, midőn észrevevé, -hogy az élettelen alak kezénél fogva engedi magát a földön húzni. - -– Mindketten itt veszünk; rebegé kétségbeesetten. A várbeli zaj nőttön -növekedék, a vár minden bástyáiról durrogtak a jeladó ágyuk. - -– Nem, nem szabad elvesznünk; kiálta akkor a delnő, s a végveszélytől -sokszorozott erővel hirtelen karjaiba vevé az elalélt asszonyt és -gyermeket, s ölébe emelve, elkezde velök futni a fedett lépcsőzeten alá. - -Vak sötétség fogta mindenütt körül, csak tapogatózva haladhatott a -folyosó nedves falához simulva, majd-majd összeroskadt elalélt -társnéjának élettelen terhe alatt, de egy újabb lövés hangja mindig újra -felriasztá s nem engedé megpihenni. - -Csak előre, mindig előre! az utolsó lehelletig, a végső szívdobbanásig! -A felriadt gyermek úgy sírt! - -Azraële térdei roskadoztak, keble elfulladt a kettős teher alatt, -nyitott szemekkel nem látott semmit, és lelke előtt is oly sötét volt a -világ, mint szemei előtt. - -Nehéz volt vállának a teher, de nehezebb volt szivének a gondolat: hogy -azon nő, kit éltével szabadít meg, annak kedvese, a kit ő szeret… És -mégis meg kellett őt mentenie, mert annak igérte meg… - -Minden lépésnél fogyni érzé erejét, szédelegve támaszkodott a falnak, a -lépcsők még mindig nem akartak véget érni; csak addig tartson az élet, -míg az ajtóhoz ér vele, s azután még egy perczig, míg Ferizt megláthatja -s hallhassa ajkáról: jó nő valál! – Azután jöhet Izrafil lángalakú -pallosával. - -Nemsokára a léptek tompább döngése sejteni engedé a sötétben, hogy az -ajtó már közel van, végső erejét összeszedve, tántorgott még néhány -lépést társnője terhével, s midőn az ajtó kilincse kezébe akadt, térdei -megtörtek alatta, a herczegnével és gyermekével együtt a küszöbre -roskadt, alig maradt annyi képessége, hogy a kulcsot a zárba taszítsa és -kettőt fordítson rajta. - -* * * - -Feriz bég, a magyar urak félrevonultával, ismét behúzta magát a kertkapu -mély bolthajtása alá, s feszült figyelemmel hallgatózott, mikor fog -éjfélt kiáltani a muezzim? Ekkorra mondá Azraële, hogy el fog jönni. - -Hogy el ne jőjjön e nő, arra nem is gondolt, oly mélyen látott e nő -szivébe, úgy látta annak szörnyeit és nemtőit születni és harczolni, -hogy bizonyosnak hivé igérete teljesültét. - -Csak a muezzim kiáltana már a mecsetből. - -Végre hangzott a csendes éjben a kiáltás; de ez nem a muezzim szava volt -a mecsetből, hanem Hasszán rémordítása a várablakból, s a zaj, mely -rögtön utána támadt, tanusítá, hogy veszély van a várban. - -Feriz megrendült szivében, de helyéről meg nem mozdult. – Jól tudá, hogy -e zaj mit jelent? A herczegnét megszökteték s szökése észrevétetett. -Csak az volt a kérdés: későn-e, vagy korán? - -Feriz azt érzé, a mit még soha: szivét remegni. - -– Mi zaj ez? kérdé remegő hangon a herczeg, felütve fejét a part mellől. - -Feriz nem akarta őt elrémíteni: «semmi baj», válaszolt; valaki a -bástyákra lopódzott talán, s azt üldözik. - -Ekkor hallatszott az első ágyúlövés. - -Feriz bég először éltében rendült össze ágyú hangjára. - -– Ez lármajel! szólt Thököli, kardját kivonva. - -– Maradj csendesen! súgá Feriz. Tán a kapuk előtt zajgó népre lőttek. - -Azonban a lövések a vár minden bástyáin ismételve lőnek, a zaj, a lárma -növekedett, hangzott a lármadob pörgése, a trombiták vészriadója, s -lehete látni, mint futkosnak egész csoportok a bástyákon, a csigautakon, -fáklyákkal és villogó kardokkal kezökben. - -– Ezek valakit üldöznek! kiálta a herczeg, tovább nem állhatva s -felugorva a partra. - -– Nem tudom; rebegé Feriz, s hideg borzadás állta el egész testét. - -Ghyka kardot kapva, a hegynek akart rohanni, mintha valami ösztön -sugallata pótolná merev gondolatait. - -– Mit akarsz? kiálta suttogón Feriz, s megkapva a herczeg kezét, berántá -magához a kapu alá… Mindkét férfi keze remegett egymás kezében. - -Nehány pillanatig mereven hallgatva álltak ott, a zaj, az egyes -kiáltozások mind közelebbről kezdettek hangzani… Ha utolérik őket! - -– Csitt! csendesen; suttogá Feriz, fülét az ajtóhoz tartva, úgy tetszék -neki, mintha közelgő lépteket hallana belülről, és nyöszörgő -gyermeksírást. - -Nehány pillanat mulva megcsördült a kilincs, s a kulcs a zárba -taszíttatva, kétszer elfordult abban. Feriz sietve nyomta befelé az -ajtót, s két élettelen hölgy-alak hullott lábaihoz. - -Hirtelen odarántá magával az ifjú a herczeget, s megismerve az alélt -Máriát, ki még akkor is Azraële ölében feküdt, odatevé őt annak karjai -közé, síró gyermekével együtt. - -– Itt nőd és gyermeked!… Most siess!… - -– Máriám! rebegé a herczeg magán kívül, s forrón kebléhez ölelve őt és -gyermekét, kit most látott először, s ennek piros, amannak halvány -arczát őrjöngő örömmel csókolá össze. - -E hang, e csók, ez ölelés fölébreszté az alélt nőt, s a mint fölveté -szemeit, karjait hirtelen, szenvedélyesen fonta férje nyaka körül, ki -gyermekét tartá karján. A nő ajkára nem jött hang, szivében volt minden -élet. - -– Gyorsan, gyorsan, sürgeté őket Feriz, szálljatok ide a csónakba, a -túlparton majd örülhettek egymásnak, addig még félnetek kell, az egész -budai part felzendült. Gondoskodtam rólatok. A túlparton két gyorsfutó -paripával vár reátok egy rabszolgám, említsétek nevemet s át fogja adni -a vezetéket. A váczi partok előtt egy másik szolgámat fogjátok találni -friss vezetékkel, váltsátok fel a lovakat, s azután el Nógrád felé. -Onnan könnyű lesz Lengyelországba futni. Ne hálálkodjatok; a pillanat -drága. Előre! - -Ezzel levezette a menekvőket a készen álló csónakhoz, melynek fenekén -mind ez ideig két izmos szolgája feküdt látatlanul; ezek beemelték őket, -Feriz eloldá a csónak kötelét, a csáklyák egyet taszítottak rajta, s az -belódult fejedelmi terhével a zajgó hullámsíkra. Nehány nyomás az -evezőkkel, s messze voltak a parttól. - -Feriz bég csak ekkor lélekzett fel szabadon, mintha sziklák estek volna -le szivéről. - -– Nem fognak-e utánok mehetni? kérdé Thököli aggódva. - -– Mehetnek; viszonza Feriz; de lovat nem vihetnek át csónakon, odaát -nincs több, mint melyre a menekvők fognak ülni, a híd pedig ki van -bocsátva, s ilyen szélben éjszaka alig lehet egyhamar beállítani. - -A menekvők már a Duna közepén jártak, midőn Máriának, ki aléltságából, -ijedelméből és öröméből csak lassan tért magához, eszébe jutott -társnője, ki őt oly megmagyarázhatlan önfeláldozással és erélylyel -szabadítá meg, s felállva a csónakban, kendőjével integetett vissza, -mintha azzal akarná kipótolni a búcsúüdvözletet, melyet öröme és -siettében mulasztott. - -– Mit cselekesztek?! kiálta Feriz haragosan, átlátva, hogy ezáltal -magukra vonják a figyelmet. - -Szerencsére sötét volt az éj, a bástyákról lerohanók nem láthatták a -Dunán keresztül vágó csónakot; nemsokára a két ifju szemei elől is -elkezde annak alakja enyészni. - -Feriz bég megdicsőült arczczal tekinte fel a magasba. Két csillag nézett -alá nagy fényesen egymás mellől a futó felhők közül. Nem Aranka szemeit -látta-e ő a két csillag ragyogásában? - -Thököli megragadá az ifju bajnok kezét s megszorította azt hevesen. - -– Másodszor állunk egymással szemközt; szólt szívből jövő érzés hangján -hozzá. Akkor én győztem, most te győztél. Isten veled. - -Ezzel lovára szökött az ifju gróf, s társainak intve, velök együtt a -Gellérthegy felé vivő úton elrobogott. - -Feriz összefont karokkal állt ott a parton egyedül, s szemeivel a -sötétségben elvesző csónakot iparkodott még egyszer kivehetni. - -A szegény odaliszkra, a ki megmenté őket, nem gondolt senki… - -Egyszer forró kéz érintését érzi az ifju karján. Hátranéz. Megtört -lélekkel és erővel odavonszolá magát hozzá térdein az odaliszk, s kezét -megragadva, odavoná kebléhez, ajkaihoz. Nem tudott szólani, csak sírt, -csak zokogott. - -Feriz érzékenyen tekinte rá. - -– Te jó nő vagy… mondá szeliden. - -A hölgy átkarolta az ifju térdeit, s oly jól esett neki, hogy az -megengedé azt. - -– Köszönöm neked, hogy szavadat megtartád; mondá Feriz; lásd, e nő nem -volt kedvesem. Hisz férje van, a kit szeret. - -Nem mondhatott e szavaknál édesebbet a delnőnek. Küzdéseért, -önfeláldozásáért legnagyobb jutalma e szavakban volt, tehát Feriz nem -szerelemből mentette meg ő általa e nőt!… - -A lárma e közben már a parton is elterjedt, az üldözők úgy látszék, hogy -nyomára jutottak a szökevényeknek. - -– Innen távoznunk kell, monda Feriz. Akarsz-e hozzám jönni? - -Ő hozzá menni? Minő gondolat volt ez Azraëlére nézve! Egy födél alatt -lélekzhetni vele. Ő általa híva, ő általa elfogadva, s talán ő nála -maradni!… - -– Nem megyek hozzád; viszonza. - -Eszébe jutott, hogy ha őt a kedves ifjunál találnák, miatta az is el -fogna veszni, s úgyis jól tudta, hogy a meghivás csak nemeslelkű hála -tőle, de nem szerelem… - -– Át akarok menni a szigetre; mondá utána halkan. - -– Úgy csónakodba foglak segíteni; monda az ifju, kezét nyujtva az -odaliszknak, hogy fölemelje. - -Az még mindig ott térdepelt a földön. - -Fölveté nagy, könyben uszó szemeit az ifju arczára s reszkető hangon -suttogá: - -– Feriz… Te azon hölgyeket, kik magukat érted feláldozák, kik meghaltak -nemesen, bátran, mert téged szerettek, meg szoktad jutalmazni… Nem -vagyok-e én e jutalomra megérve? - -Feriz bég búsan hajtá le fejét, mintha fájna neki átgondolni e szavak -értelmét, azután halkan, szeliden lehajolt a hölgyhöz, s annak szép -fejét magához vonva, márványhomlokára egy meleg, érző csókot nyomott. - -Az odaliszk megdicsőült gyönyörrel roskadt össze e nem földi kéj -érzelmének terhe alatt, s azzal felszökött, s remegő karjait égre -emelve, suttogá: - -– Boldog vagyok!… Először életemben… Most mehetek – meghalni. - -Feriz bég gyöngéden átkarolva, csónakáig vezeté a delnőt. Ott még -egyszer megállt, az ifju vállára hajtva fejét, s fülébe súgva, mondá: - -– Ha kioszkodba érsz, ne feküdjél még le aludni… ülj ki az ablakodba s -nézz a sziget felé, merről a nap feljöttét szoktad várni. Az éjjel -korábban fog az ég onnan pirulni, mint máskor; ha meglátod e tüneményt, -gondolj akkor reám, mondj értem egy imát, mely kisérjen a hideg «holnap» -elé, s mondjad azt szivedben: «e nő vétkeiért megbünhődött!» - -Az odaliszk két könycseppet érze arczára hullani. Az ifju szemeiből -jöttek azok. - -Ő nem lehetett boldogabb e világon. - -Néhány pillanat mulva ringatá a hullám a futó csónakot. - - - - -Lábjegyzetek. - -[Footnote 1: Historia rerum Transilvanicarum autore Joanne Bethlenio -etc.] - -[Footnote 2: Tököli még rosszul lett a dohánytól, melyet a nagyváradi -basánál kellett színia.] - -[Footnote 3: Cserei Mihály Erdély historiája.] - -[Footnote 4: Mind három levelet lásd: Historia rerum Transilvanicarum, -authore J. Bethlenio Pars. I. pag. 110, 111, 112, 113.] - -[Footnote 5: Historia rerum Transilv. aut. Jan. Beth. p. 126.] - -[Footnote 6: Cserei Mihály: Erdély históriája.] - -[Footnote 7: Erdély aranykora, II. kötet.] - -[Footnote 8: Historia rerum Transsilv. auth. Joan. Bethlen.] - -[Footnote 9: Ez a kép iratott 1852-ben, ezelőtt 42 évvel. - -J. M.] - -[Footnote 10: 1852-ben még nem volt «vigadó». - -J. M.] - -[Footnote 11: Rosz szellem.] - -[Footnote 12: Hogy így, és nem Montecucolinak irták e hadvezér nevét, -azt egy régi anagramma eléggé bizonyítja, mely szerint Montecuculi -nevének betüiből e szó jön ki «centum oculi».] - -[Footnote 13: Historia rerum transilvanicarum, autore Joanne Bethlenio.] - -[Footnote 14: Félkrajczár, török pénz.] - - - - -TARTALOM. - -TÖRÖK VILÁG. - -I. kötet. - - Előszó 1 - Isten csodái 4 - Az aranyos kaftány 19 - Három szűz 26 - Három férfi 40 - Országos gondok 49 - A nagyváradi nap 58 - A szentkuti barát 84 - A nagy-enyedi ijedés 98 - Hölgyvásár 105 - Az amazon-dandár 117 - A Margitsziget 123 - Egy csillag a pokolban 130 - Szent-Gotthárd 140 - Az üldözött nő 160 - Olaj bég 174 - Nők védelme 183 - Küzdelem a saját fejért 197 - Ellentétek 214 - Szerelem tévedései 222 - Játék egy vak emberrel 236 - A halál előtti éj 240 - - - - - -End of Project Gutenberg's Török ?világ Magyarországon (1. rész), by Mór Jókai - -*** END OF THIS PROJECT GUTENBERG EBOOK TÖRÖK ?VILÁG MAGYARORSZÁGON *** - -***** This file should be named 56295-0.txt or 56295-0.zip ***** -This and all associated files of various formats will be found in: - http://www.gutenberg.org/5/6/2/9/56295/ - -Produced by Albert László from page images generously made -available by the Google Books Library Project - -Updated editions will replace the previous one--the old editions will -be renamed. - -Creating the works from print editions not protected by U.S. copyright -law means that no one owns a United States copyright in these works, -so the Foundation (and you!) can copy and distribute it in the United -States without permission and without paying copyright -royalties. Special rules, set forth in the General Terms of Use part -of this license, apply to copying and distributing Project -Gutenberg-tm electronic works to protect the PROJECT GUTENBERG-tm -concept and trademark. Project Gutenberg is a registered trademark, -and may not be used if you charge for the eBooks, unless you receive -specific permission. If you do not charge anything for copies of this -eBook, complying with the rules is very easy. You may use this eBook -for nearly any purpose such as creation of derivative works, reports, -performances and research. They may be modified and printed and given -away--you may do practically ANYTHING in the United States with eBooks -not protected by U.S. copyright law. Redistribution is subject to the -trademark license, especially commercial redistribution. - -START: FULL LICENSE - -THE FULL PROJECT GUTENBERG LICENSE -PLEASE READ THIS BEFORE YOU DISTRIBUTE OR USE THIS WORK - -To protect the Project Gutenberg-tm mission of promoting the free -distribution of electronic works, by using or distributing this work -(or any other work associated in any way with the phrase "Project -Gutenberg"), you agree to comply with all the terms of the Full -Project Gutenberg-tm License available with this file or online at -www.gutenberg.org/license. - -Section 1. General Terms of Use and Redistributing Project -Gutenberg-tm electronic works - -1.A. By reading or using any part of this Project Gutenberg-tm -electronic work, you indicate that you have read, understand, agree to -and accept all the terms of this license and intellectual property -(trademark/copyright) agreement. If you do not agree to abide by all -the terms of this agreement, you must cease using and return or -destroy all copies of Project Gutenberg-tm electronic works in your -possession. If you paid a fee for obtaining a copy of or access to a -Project Gutenberg-tm electronic work and you do not agree to be bound -by the terms of this agreement, you may obtain a refund from the -person or entity to whom you paid the fee as set forth in paragraph -1.E.8. - -1.B. "Project Gutenberg" is a registered trademark. It may only be -used on or associated in any way with an electronic work by people who -agree to be bound by the terms of this agreement. There are a few -things that you can do with most Project Gutenberg-tm electronic works -even without complying with the full terms of this agreement. See -paragraph 1.C below. There are a lot of things you can do with Project -Gutenberg-tm electronic works if you follow the terms of this -agreement and help preserve free future access to Project Gutenberg-tm -electronic works. See paragraph 1.E below. - -1.C. The Project Gutenberg Literary Archive Foundation ("the -Foundation" or PGLAF), owns a compilation copyright in the collection -of Project Gutenberg-tm electronic works. Nearly all the individual -works in the collection are in the public domain in the United -States. If an individual work is unprotected by copyright law in the -United States and you are located in the United States, we do not -claim a right to prevent you from copying, distributing, performing, -displaying or creating derivative works based on the work as long as -all references to Project Gutenberg are removed. Of course, we hope -that you will support the Project Gutenberg-tm mission of promoting -free access to electronic works by freely sharing Project Gutenberg-tm -works in compliance with the terms of this agreement for keeping the -Project Gutenberg-tm name associated with the work. You can easily -comply with the terms of this agreement by keeping this work in the -same format with its attached full Project Gutenberg-tm License when -you share it without charge with others. - -1.D. The copyright laws of the place where you are located also govern -what you can do with this work. Copyright laws in most countries are -in a constant state of change. If you are outside the United States, -check the laws of your country in addition to the terms of this -agreement before downloading, copying, displaying, performing, -distributing or creating derivative works based on this work or any -other Project Gutenberg-tm work. The Foundation makes no -representations concerning the copyright status of any work in any -country outside the United States. - -1.E. Unless you have removed all references to Project Gutenberg: - -1.E.1. The following sentence, with active links to, or other -immediate access to, the full Project Gutenberg-tm License must appear -prominently whenever any copy of a Project Gutenberg-tm work (any work -on which the phrase "Project Gutenberg" appears, or with which the -phrase "Project Gutenberg" is associated) is accessed, displayed, -performed, viewed, copied or distributed: - - This eBook is for the use of anyone anywhere in the United States and - most other parts of the world at no cost and with almost no - restrictions whatsoever. You may copy it, give it away or re-use it - under the terms of the Project Gutenberg License included with this - eBook or online at www.gutenberg.org. If you are not located in the - United States, you'll have to check the laws of the country where you - are located before using this ebook. - -1.E.2. If an individual Project Gutenberg-tm electronic work is -derived from texts not protected by U.S. copyright law (does not -contain a notice indicating that it is posted with permission of the -copyright holder), the work can be copied and distributed to anyone in -the United States without paying any fees or charges. If you are -redistributing or providing access to a work with the phrase "Project -Gutenberg" associated with or appearing on the work, you must comply -either with the requirements of paragraphs 1.E.1 through 1.E.7 or -obtain permission for the use of the work and the Project Gutenberg-tm -trademark as set forth in paragraphs 1.E.8 or 1.E.9. - -1.E.3. If an individual Project Gutenberg-tm electronic work is posted -with the permission of the copyright holder, your use and distribution -must comply with both paragraphs 1.E.1 through 1.E.7 and any -additional terms imposed by the copyright holder. Additional terms -will be linked to the Project Gutenberg-tm License for all works -posted with the permission of the copyright holder found at the -beginning of this work. - -1.E.4. Do not unlink or detach or remove the full Project Gutenberg-tm -License terms from this work, or any files containing a part of this -work or any other work associated with Project Gutenberg-tm. - -1.E.5. Do not copy, display, perform, distribute or redistribute this -electronic work, or any part of this electronic work, without -prominently displaying the sentence set forth in paragraph 1.E.1 with -active links or immediate access to the full terms of the Project -Gutenberg-tm License. - -1.E.6. You may convert to and distribute this work in any binary, -compressed, marked up, nonproprietary or proprietary form, including -any word processing or hypertext form. However, if you provide access -to or distribute copies of a Project Gutenberg-tm work in a format -other than "Plain Vanilla ASCII" or other format used in the official -version posted on the official Project Gutenberg-tm web site -(www.gutenberg.org), you must, at no additional cost, fee or expense -to the user, provide a copy, a means of exporting a copy, or a means -of obtaining a copy upon request, of the work in its original "Plain -Vanilla ASCII" or other form. Any alternate format must include the -full Project Gutenberg-tm License as specified in paragraph 1.E.1. - -1.E.7. Do not charge a fee for access to, viewing, displaying, -performing, copying or distributing any Project Gutenberg-tm works -unless you comply with paragraph 1.E.8 or 1.E.9. - -1.E.8. You may charge a reasonable fee for copies of or providing -access to or distributing Project Gutenberg-tm electronic works -provided that - -* You pay a royalty fee of 20% of the gross profits you derive from - the use of Project Gutenberg-tm works calculated using the method - you already use to calculate your applicable taxes. The fee is owed - to the owner of the Project Gutenberg-tm trademark, but he has - agreed to donate royalties under this paragraph to the Project - Gutenberg Literary Archive Foundation. Royalty payments must be paid - within 60 days following each date on which you prepare (or are - legally required to prepare) your periodic tax returns. Royalty - payments should be clearly marked as such and sent to the Project - Gutenberg Literary Archive Foundation at the address specified in - Section 4, "Information about donations to the Project Gutenberg - Literary Archive Foundation." - -* You provide a full refund of any money paid by a user who notifies - you in writing (or by e-mail) within 30 days of receipt that s/he - does not agree to the terms of the full Project Gutenberg-tm - License. You must require such a user to return or destroy all - copies of the works possessed in a physical medium and discontinue - all use of and all access to other copies of Project Gutenberg-tm - works. - -* You provide, in accordance with paragraph 1.F.3, a full refund of - any money paid for a work or a replacement copy, if a defect in the - electronic work is discovered and reported to you within 90 days of - receipt of the work. - -* You comply with all other terms of this agreement for free - distribution of Project Gutenberg-tm works. - -1.E.9. If you wish to charge a fee or distribute a Project -Gutenberg-tm electronic work or group of works on different terms than -are set forth in this agreement, you must obtain permission in writing -from both the Project Gutenberg Literary Archive Foundation and The -Project Gutenberg Trademark LLC, the owner of the Project Gutenberg-tm -trademark. Contact the Foundation as set forth in Section 3 below. - -1.F. - -1.F.1. Project Gutenberg volunteers and employees expend considerable -effort to identify, do copyright research on, transcribe and proofread -works not protected by U.S. copyright law in creating the Project -Gutenberg-tm collection. Despite these efforts, Project Gutenberg-tm -electronic works, and the medium on which they may be stored, may -contain "Defects," such as, but not limited to, incomplete, inaccurate -or corrupt data, transcription errors, a copyright or other -intellectual property infringement, a defective or damaged disk or -other medium, a computer virus, or computer codes that damage or -cannot be read by your equipment. - -1.F.2. LIMITED WARRANTY, DISCLAIMER OF DAMAGES - Except for the "Right -of Replacement or Refund" described in paragraph 1.F.3, the Project -Gutenberg Literary Archive Foundation, the owner of the Project -Gutenberg-tm trademark, and any other party distributing a Project -Gutenberg-tm electronic work under this agreement, disclaim all -liability to you for damages, costs and expenses, including legal -fees. YOU AGREE THAT YOU HAVE NO REMEDIES FOR NEGLIGENCE, STRICT -LIABILITY, BREACH OF WARRANTY OR BREACH OF CONTRACT EXCEPT THOSE -PROVIDED IN PARAGRAPH 1.F.3. YOU AGREE THAT THE FOUNDATION, THE -TRADEMARK OWNER, AND ANY DISTRIBUTOR UNDER THIS AGREEMENT WILL NOT BE -LIABLE TO YOU FOR ACTUAL, DIRECT, INDIRECT, CONSEQUENTIAL, PUNITIVE OR -INCIDENTAL DAMAGES EVEN IF YOU GIVE NOTICE OF THE POSSIBILITY OF SUCH -DAMAGE. - -1.F.3. LIMITED RIGHT OF REPLACEMENT OR REFUND - If you discover a -defect in this electronic work within 90 days of receiving it, you can -receive a refund of the money (if any) you paid for it by sending a -written explanation to the person you received the work from. If you -received the work on a physical medium, you must return the medium -with your written explanation. The person or entity that provided you -with the defective work may elect to provide a replacement copy in -lieu of a refund. If you received the work electronically, the person -or entity providing it to you may choose to give you a second -opportunity to receive the work electronically in lieu of a refund. If -the second copy is also defective, you may demand a refund in writing -without further opportunities to fix the problem. - -1.F.4. Except for the limited right of replacement or refund set forth -in paragraph 1.F.3, this work is provided to you 'AS-IS', WITH NO -OTHER WARRANTIES OF ANY KIND, EXPRESS OR IMPLIED, INCLUDING BUT NOT -LIMITED TO WARRANTIES OF MERCHANTABILITY OR FITNESS FOR ANY PURPOSE. - -1.F.5. Some states do not allow disclaimers of certain implied -warranties or the exclusion or limitation of certain types of -damages. If any disclaimer or limitation set forth in this agreement -violates the law of the state applicable to this agreement, the -agreement shall be interpreted to make the maximum disclaimer or -limitation permitted by the applicable state law. The invalidity or -unenforceability of any provision of this agreement shall not void the -remaining provisions. - -1.F.6. INDEMNITY - You agree to indemnify and hold the Foundation, the -trademark owner, any agent or employee of the Foundation, anyone -providing copies of Project Gutenberg-tm electronic works in -accordance with this agreement, and any volunteers associated with the -production, promotion and distribution of Project Gutenberg-tm -electronic works, harmless from all liability, costs and expenses, -including legal fees, that arise directly or indirectly from any of -the following which you do or cause to occur: (a) distribution of this -or any Project Gutenberg-tm work, (b) alteration, modification, or -additions or deletions to any Project Gutenberg-tm work, and (c) any -Defect you cause. - -Section 2. Information about the Mission of Project Gutenberg-tm - -Project Gutenberg-tm is synonymous with the free distribution of -electronic works in formats readable by the widest variety of -computers including obsolete, old, middle-aged and new computers. It -exists because of the efforts of hundreds of volunteers and donations -from people in all walks of life. - -Volunteers and financial support to provide volunteers with the -assistance they need are critical to reaching Project Gutenberg-tm's -goals and ensuring that the Project Gutenberg-tm collection will -remain freely available for generations to come. In 2001, the Project -Gutenberg Literary Archive Foundation was created to provide a secure -and permanent future for Project Gutenberg-tm and future -generations. To learn more about the Project Gutenberg Literary -Archive Foundation and how your efforts and donations can help, see -Sections 3 and 4 and the Foundation information page at -www.gutenberg.org - - - -Section 3. Information about the Project Gutenberg Literary Archive Foundation - -The Project Gutenberg Literary Archive Foundation is a non profit -501(c)(3) educational corporation organized under the laws of the -state of Mississippi and granted tax exempt status by the Internal -Revenue Service. The Foundation's EIN or federal tax identification -number is 64-6221541. Contributions to the Project Gutenberg Literary -Archive Foundation are tax deductible to the full extent permitted by -U.S. federal laws and your state's laws. - -The Foundation's principal office is in Fairbanks, Alaska, with the -mailing address: PO Box 750175, Fairbanks, AK 99775, but its -volunteers and employees are scattered throughout numerous -locations. Its business office is located at 809 North 1500 West, Salt -Lake City, UT 84116, (801) 596-1887. Email contact links and up to -date contact information can be found at the Foundation's web site and -official page at www.gutenberg.org/contact - -For additional contact information: - - Dr. Gregory B. Newby - Chief Executive and Director - gbnewby@pglaf.org - -Section 4. Information about Donations to the Project Gutenberg -Literary Archive Foundation - -Project Gutenberg-tm depends upon and cannot survive without wide -spread public support and donations to carry out its mission of -increasing the number of public domain and licensed works that can be -freely distributed in machine readable form accessible by the widest -array of equipment including outdated equipment. Many small donations -($1 to $5,000) are particularly important to maintaining tax exempt -status with the IRS. - -The Foundation is committed to complying with the laws regulating -charities and charitable donations in all 50 states of the United -States. Compliance requirements are not uniform and it takes a -considerable effort, much paperwork and many fees to meet and keep up -with these requirements. We do not solicit donations in locations -where we have not received written confirmation of compliance. To SEND -DONATIONS or determine the status of compliance for any particular -state visit www.gutenberg.org/donate - -While we cannot and do not solicit contributions from states where we -have not met the solicitation requirements, we know of no prohibition -against accepting unsolicited donations from donors in such states who -approach us with offers to donate. - -International donations are gratefully accepted, but we cannot make -any statements concerning tax treatment of donations received from -outside the United States. U.S. laws alone swamp our small staff. - -Please check the Project Gutenberg Web pages for current donation -methods and addresses. Donations are accepted in a number of other -ways including checks, online payments and credit card donations. To -donate, please visit: www.gutenberg.org/donate - -Section 5. General Information About Project Gutenberg-tm electronic works. - -Professor Michael S. Hart was the originator of the Project -Gutenberg-tm concept of a library of electronic works that could be -freely shared with anyone. For forty years, he produced and -distributed Project Gutenberg-tm eBooks with only a loose network of -volunteer support. - -Project Gutenberg-tm eBooks are often created from several printed -editions, all of which are confirmed as not protected by copyright in -the U.S. unless a copyright notice is included. Thus, we do not -necessarily keep eBooks in compliance with any particular paper -edition. - -Most people start at our Web site which has the main PG search -facility: www.gutenberg.org - -This Web site includes information about Project Gutenberg-tm, -including how to make donations to the Project Gutenberg Literary -Archive Foundation, how to help produce our new eBooks, and how to -subscribe to our email newsletter to hear about new eBooks. - |