diff options
Diffstat (limited to 'old/56189-0.txt')
| -rw-r--r-- | old/56189-0.txt | 11357 |
1 files changed, 0 insertions, 11357 deletions
diff --git a/old/56189-0.txt b/old/56189-0.txt deleted file mode 100644 index f43d474..0000000 --- a/old/56189-0.txt +++ /dev/null @@ -1,11357 +0,0 @@ -The Project Gutenberg EBook of Erdély aranykora, by Mór Jókai - -This eBook is for the use of anyone anywhere in the United States and most -other parts of the world at no cost and with almost no restrictions -whatsoever. You may copy it, give it away or re-use it under the terms of -the Project Gutenberg License included with this eBook or online at -www.gutenberg.org. If you are not located in the United States, you'll have -to check the laws of the country where you are located before using this ebook. - -Title: Erdély aranykora - Regény - -Author: Mór Jókai - -Release Date: December 16, 2017 [EBook #56189] - -Language: Hungarian - -Character set encoding: UTF-8 - -*** START OF THIS PROJECT GUTENBERG EBOOK ERDÉLY ARANYKORA *** - - - - -Produced by Albert László from page images generously made -available by the Google Books Library Project - - - - - - -JÓKAI MÓR ÖSSZES MŰVEI - -NEMZETI KIADÁS - -I. KÖTET - -ERDÉLY ARANYKORA - -BUDAPEST - -RÉVAI TESTVÉREK KIADÁSA - -1894 - -ERDÉLY ARANYKORA - -REGÉNY - -IRTA - -JÓKAI MÓR - -A FRANKLIN-TÁRSULAT TULAJDONA - -BUDAPEST - -RÉVAI TESTVÉREK KIADÁSA - -1894 - - - - -I. EGY VADÁSZAT 1666-BAN. - -Mielőtt átlépnők a Királyhágót, búcsúzzunk el egy tekintettel -Magyarországtól. - -Egy jelenetet fogok előtökbe rajzolni, mely félig vaksors, félig -mysterium, – félig vigalom, félig gyász. Egy pillanatnyi véletlen, s -mégis egy-egy század fordulópontja. - -Lelkemet nyomja a fölidézett események súlya, a megjelenő elmult idők -alakjai elvakítják szemeimet. Vajha kezeim elég erősek legyenek -visszaadni azt, a mit a lélek a bűvtükörben látott! - -* * * - -A Dráva mellékén vagyunk, egyikében azon végtelen lankaságoknak, mikben -a vad is eltéved. Mindenfelé erdők, százados ihar- és égerfák, és az -erdők tövében víz. Nagyszerű mocsár, melyből vizi virágok és sás helyett -óriási szálfák nőttek elő, miknek lehajló galyairól gyökereket húz az -élő víz szine. Ide építi rejtett fészkét a hattyú, itt tanyáz a koronás -gém, a vak varju, az arany lile s egyéb fajai az emberkerülő vizi -vadaknak, miknek alig téved ritkaságul egy-egy példánya a lakottabb -vidékekre. Néhol egy-egy dombosabb helyen, honnan késő nyáron a víz -aláapad, virágok nőnek fel, minőket tán csak az özönvíz után mutatott -fel a föld, oly buják, oly ismeretlenek, minden fű, rekettye óriásira nő -az iszapos földben, a tölcséres folyondár, a télizöld repkény oly vastag -indákat hajtanak, mint a szőlő venyigéje, mik, egyik fáról a másikra -kapaszkodva, összefonják azoknak derekait, lecsüggenek virágos -sarjaikkal a sötétkomoly iharfákról, mintha valamely hamadryad -koszorúzta volna fel a neki szentelt berket. - -S ha alászáll az est, akkor kezdődik a vizek országainak élete; egész -falkái a vízlakó madaraknak szállanak fel a légbe, s az ungok egyhangú -rekegési közől kiszólal a vízi bika szomorú kürthangja, s a zöld -teknősbéka fütyülése; a hattyú megszólal, elmondja négyhangos énekét, -melyet már a mesevilágba számítanak; mert hisz itt nincsen ember közel, -e hely még az Istené! - -Akadnak ugyan néha merészebb vadászok, kik messze be mernek hatolni ez -uttalan, fűzfa- és nyárbokrokkal ellepett tömkelegbe, néhol csónakon -kell a fák között bujkálniok, melyet minden pillanatban felfordítnak a -víz alatt messze elnyulongó szakálas gyökerek; pedig ott alant több -ölnyi víz a mélysége, s a sötétzöld hinár és a sárga mocsárvirágok, és a -kis feketepiros gyíkok, mik köztük futkározva oly közel látszanak, -mintha kézzel le lehetne értük nyulni, mind oly magas víz alatt vannak, -mely a legszálasabb férfit is elnyeli. Másutt a sűrű rengeteg állja -útját a naszádnak, a fák, miket ember soha sem irtott, ezredek óta -halomra düledezve, ott rothadtak; a lehullott törzsököt kővé változtatta -a víz, a hinár gyökerei, a fűnyüg fonalai, az iszalag indái össze-vissza -nőttek, erős szivós bürűt képezve a víz szine fölött, mely hajlik, -ingadoz, de le nem szakad a léptek alatt. A tórongy fodros szövevénye -azután folytatni látszik a bürűt, tovább futva a víz szinén, de már az -nem tartja fel a rá lépőt; még egy lépés, és ott a halál. Ez ismeretlen, -szokatlan vidéket nem látogatja jótét-lélek. - -Délfelé egyedül a Dráva szab határt e lankaságnak, az erdő szélin levő -fák bele düledeznek a habokba, miket sokszor medrébe sodor a kiáradt -folyam, a hajósok veszedelmére. - -Északnak tovább tart az erdő, csaknem Csáktornyáig, s a hol megszünik a -mocsár, ott makkos fák, cser, tölgy és bükk diszlenek, oly magasak, oly -egyenesek, minőket Magyarországon alig látni másutt. A széles rengeteg -tele mindig a vadak minden nemeivel, legnagyobbak a vadkanok benne, mik -nappal a mocsárban henteregnek; a szarvas sem ritkaság, s a mit találni, -az nagy, erős és bátor; sőt akkoriban még bölényt is láttak e tájon, a -mint esténkint a közelben fekvő totoveczi kölesvetésekre ellátogatott, -hanem az a legkisebb üldözésre a mocsár belsejébe vette magát, a hova -azt követni nem lehetett. - -Az erdő szélében állt akkoriban egy vadásztanya, melynek több rendbeli -épületei tanusítani látszának azt, hogy e vidék régóta kedvencz helye -lehet valamely magyar vagy horvát főurnak. Némely épület egy századdal -látszott idősebbnek a másiknál. A legódonabb egy tölgyfaderekakból -jól-rosszul összerovátkolt kunyhó volt, tetejét benőtte a moh, oldalait -befutotta a repkény, egészen be volt huzva élőzölddel, ajtaja fölé egy -nagy szarvasfő volt kiszegezve huszonnégyágú fejdiszével. Az a -körülmény, hogy a kis kalyibát a későbbi építkezők nem pusztíttatták el, -némi kegyeletet enged gyanítani annak első alkotója iránt; beljebb az -erdő felé látszott azután egy hosszú, pajtaforma deszkaszín, melynek -egyetlen terme a később megnépesült vadásztársaságokat szokta magába -fogadni; urak, csatlósok, paripák és agarak itt fértek meg bizalmas -közelségben, ha a zivatar összeszorítá őket. Egy vén, terebélyes tölgyfa -oldalához volt köröskörül építve egy csodás remetelak, úgy, hogy a -középre maradt tölgy látszott egyetlen oszlopzata lenni. Az egész lak -csupa vadkan-koponyákból épült, melyeket egyetlen vadászaton ejtettek -el. - -Végül egy emeltebb dombon, hol a kiirtott fák egy mosolygó tisztás tért -engedének látni, tünt fel a legújabb épület. Egy kisded izléses -mulatókastély, oszlopos homlokzattal, piros tetővel, márvány erkélylyel, -kiülő rondellákkal, szines ablakokkal s a középkori építészet egyéb -sajátságaival. A közelében fölhányt és félbenhagyott bástyák, egy-egy -nagy rakás négyszögű kőhalmaz, a mély sánczárkok s magának a mulató -kastélynak szertelen széles falai arra látszanak mutatni, hogy a ki -építéséhez kezdett, várat akart itt alkotni, tán a török ellen? két -hosszú sugárágyú s egy nagy vastaraczk, miknek eredetét bizonyítja a -török fölirat, most is ott hevernek a ház hátuljában; hanem azután -változtak az idők és kedélyek, s a későbbi utód tusculanumot épített a -várnak szánt alapra. - -Azon évnek egyik legderültebb napján, melyben eseményeink fonala -kezdődik, számos vadásznép sürgött, forgott a vadásztanyán. - -A nap alig veté szét első sugarait a sűrű fák között, a csatlósok, -peczérek elővezeték aklaikból a paripákat, s a pórázra fűzött kopókat, -melyek jókedvük előérzetében vihogva ugráltak vezetőik vállaira. - -A hosszú társzekerek, mikbe bivalyok voltak fogva hatával, tizével, -előre megindultak a kitüzött helyekre, hová az elejtendő vadakat fogják -majd összehordani; a hajtásra kirendelt falusi nép baltával, villával, -itt-ott puskával is fegyverkezve, csoportonkint elosztatott a vadászok -által, az erdő hosszában ketten-hárman egy-egy faderékból vájt csónakot -is vittek vállaikon, kiknek rendeltetésük volt az űzött vadat a mocsár -felől visszariasztani, ha arra találna menekülni. - -Minden emberen, minden állaton látszott az a vágy, az a sietség, maradni -nem tudás, mely a vadászok előtt oly igen ismeretes, csak néhány vénebb -vadász ért rá egykedvüen leülni a tűz mellé, szalonnáját pirítva. - -Végre hallatszott a vadászkürt jeladása a mulatóház tornáczáról, a -kisérők örömujongva ugráltak tüsszögő lovaikra, a peczéreket egyszerre -jobbra-balra húzták a csaholó, ficzánkodó kopók, a vadászok föltekerték -nehéz, kulcsrajáró puskáikat s várta mindenki készen az érkező úri -népet. - -Nemsokára egy csapat lovas szállt alá a mulatókastély dombjáról, néhány -apródtól kisérve. Legelől jött egy magas, izmos termetű férfi, a vidék -földesura, a többiek mintegy önkénytelenül maradtak hátra mögötte. -Széles vállai, nagy domború melle herkulesi erőre látszottak mutatni, -arcza naptól barnult, s oly csodálatosan ép, hogy semmi korosság nyoma -sem látszik rajta; rövidre vágott szakálla, s erős bajusza, mely fölfelé -van fésülve szálasan, martialis tekintetet adnak arczulatának, az erős -hajlású sasorr, s a bokros, sűrű, szénfekete szemöld, büszke, parancsoló -vonásokat rajzolnak arra, míg az ábrándos metszésű ajkak, a hosszúkás -szelid kék szemek, s a tiszta, redőtlen magas homlok, valami költői -fényt és árnyéklatot vonnak a különben oly daliás arczra. Rövidre vágott -üstökét gömbölyű prémtelen süveg fedi, melynek tetejéből egy sasszárny -mered föl; egyszerű zöld szőr-zeke van fölöltőül rajta, melynek -zsinórjai össze sincsenek gombolva, láttatni engedve az alsó öltözetet, -mely fehér szarvasbőr dolmány, szélein vékonyan sujtásozva ezüst -zsinórzattal, oldaláról széles elefántcsont hüvelyű görbe kard lóg alá, -s tenyérnyi vörös bogláros övéből egy görbe török kés gyöngyházas -markolatja látszik elő. - -A legelső pár, ki hozzá legközelebb van, egy ifju lovag s egy ifju -amazon. - -A lovag alig lehet huszonkétéves, a hölgy még fiatalabb. - -Soha összeillőbb párt nem lehetne találni. - -A férfi mosolygó, szelid, halavány arcz, dúsgazdag gesztenyebarna -hajfürtei körülomlanak vállaira, kis bajusza alig árnyékozza még be -felső ajkát, kék szemeiben örök mosolygás, gondtalanság, könnyelműség -tündököl, s ha izmos karjai, termete, melynek idegei minden mozdulatnál -keresztüllátszanak a feszes dolmányon, el nem árulnák benne a férfit, -ábrándos gyermeknek lehetne őt tekinteni. Fejét kócsagtollas -nyusztkalpag fedi, öltözete nehéz, sodrott selyemszövet, vállairól -pompás tigrisbőr csüng alá, mely körmeivel átkarolva az ifju nyakát, egy -nagyszerű zafiros csattal van összekapcsolva. Paripája bogárfekete török -mén, skófiummal és pillangókkal kivarrott csótárján gyöngéd hölgykezek -himzései látszanak. - -Az amazon kihez az ifju olykor áthajolva édes szavakat látszik sugdosni, -épen ellentéte ennek s épen azért illik úgy hozzá. - -Komoly, bátor, életszinű arcz, szemei ragyogóbbak a gránátnál, gyakori -szokása ajkait kissé fölvetni s szemöldeit, mik vékonyak, de sürűek, -levonni szemeire, mi arczának némi büszke, megvető tekintetet ad, s ha -azután ismét fölvillannak szemei, s ajkai, a korallnál pirosabbak, a -lelkesülés egy saját mosolyától nyilnak meg, egy hősnő áll előttetek, -kinél kar, szív és fő oly erős, mint bármely férfiunál. Jaspisfeketeségű -hajkötegei félig lebocsátva vállaira, végeiknél fogva fel vannak -szorítva hermelin kalpagja alá, melyről pompás paradicsommadár -tollbokrétája hajlik féloldalra. Magas, délczeg termetét lilaszín -világos bársony amazon-öltöny fedi, feszesen simulva karcsú derekához, s -hosszasan folyva alá nehéz redőivel a rózsafehér arab mén oldalán. Elől -ki van gombolva s kétfelé hajtva az amazon-öltöny, szabad tért engedve a -lihegő kebelnek, mely egész nyakáig van fedve csipkefodraival. Az öltöny -rövid ujjai szintén patyolatra himzett habzó csipkéken végződnek, -melyeket sokszorosan tartanak fenn a kapcsoló aranyzsinórok. Bal lába -fölött, mely a kengyelben nyugszik, fel van csiptetve a hosszú öltöny, -háromszoros redőt képezve felakasztott rubin gombjaival s a fehér habzó -selyem alsóöltönyt engedve láttatni, és a piros szattyán sarukba fűzött -kicsiny kis lábacskák egyikét. Mezetlen hófehér karjai félig selyemmel -himzett szarvasbőr keztyűkkel vannak védve, nem takarva el egészen annak -hamvas bársonyát, melynek gömbölyű idomain keresztül látszanak olykor -rándulni az idegek mozdulatai. - -Az egész alak és arcz inkább hódolatra hí, mint szerelemre. E vonások -nem mosolyognak soha. Nagy, sötét, tengermély szemei olykor a felé -hajladozó ifjura vetődnek, és akkor annyi bűbáj, annyi szerelem sugárzik -azokból, de az arcz még akkor sem mosolyog. Valami magasabb, nemesebb -vágy látszik még akkor is arczán, mely több a szerelemnél, több a -dicsvágynál, azon nagy lelkek önérzete talán, a kik előre sejtik, hogy -neveik örökké emlegetve fognak lenni? - -E szép pár háta mögött két, öltözetéről főnemesnek látszó férfi lovagol. -Egyik mintegy harminczéves férfi, hosszú, fényes fekete szakállal, -csillagos homlokú erdélyi telivér paripán, a másik egy sáppadt, hajlott -korú ember, kinek hosszú szőke bajusza őszbe látszik már csavarodni, -nagy, kopasz, redős homlokát asztrakán süveg fedi, szakálla szorgalmasan -van borotválva; öltözete a keresettségig egyszerű, ruháján, csizmáin -semmi paszománt, lován semmi czafrang, nyakravalója, mely dolmányára -kilóg, ócskának is beillik. - -A környezők e legutóbbi férfit nem látszanak valami különös tiszteletben -tartani, mely azáltal lesz még felötlőbb, hogy okos, úgy szólván ravasz -arcza észrevehetőleg viseli magán a neheztelés nyomait az érzett -mellőztetés miatt. E férfi arczát jól megjegyezzük, mert sokszor fogunk -vele találkozni. Hideg, száraz vonások; – ritka haj és bajusz, szőke, -őszszel vegyülve; – hegyes, kettészelt áll; – gúnyos, halavány ajkak; – -veressel körzött élénk tengervízszín szemek; – messze kiülő szemöldök; – -magas, kopasz, fényes homlok, mely az indulatváltozatok alatt -keresztülkasul van szeldelve redőkkel. El ne felejtsük ez arczot; a -többiek: a herkulesi dalia, a mosolygó ifju, a délczeg amazon csak futó -képek leendnek előttünk, melyek jöttek, hogy elenyészszenek; csak ez -utóbbi fog bennünket végig kisérni a történetek folyamán, rontva és -teremtve mindenütt, a hol megjelenik, s kezében forgatva nagy emberek és -országok sorsát! - -A kopasz férfi közelebb húzódik mellette lovagló társához, ki a kezében -levő kopjákat látszik hajtásra próbálgatni, s mintha régibb párbeszédet -folytatna, dörmögve szól hozzá: - -– Ti erdélyiek tehát nem avatjátok magatokat ez ügybe. - -– Hagyjon kegyelmed ma nekem békét a politikumokkal, szólt ez -türelmetlenül fölpattanva, kegyelmed egy napig sem élhet cselszövény -nélkül, de erre az egy napra kikérem, hogy hagyjon ki belőlök; én ma -vadászni akarok, tudja, hogy milyen szenvedélyem. - -Ezzel sarkantyúba kapva lovát, előre nyargalt, a daliás férfihoz -csatlakozandó. - -A kissé hevesen visszautasított férfi bosszúsan szorítá össze ajkait, s -azzal egyszerre mosolyogva fordult az előtte haladó ifju leventéhez: - -– Gyönyörű reggelünk van, kegyelmes uram, vajha mindenütt ily tiszta -volna láthatárunk. - -– Valóban. Felelt az ifju, azt sem tudva, hogy mit szóltak hozzá, míg a -delnő közel hajolva hozzá, sötétlő arczczal susogá: - -– Nem tudom miért, de nem tudok bízni ez emberben. Mindig kérdez, és ő -maga soha sem felel. - -E perczben a daliás férfi a vadászcsoporthoz ért, s hangos üdvözléseiket -nemesen viszonozva, megállt közöttük. - -– Dávid! kiálta egy vén ősz bajuszu vadászra; az levett süveggel oda -lépett hozzá. - -– Tedd fel süvegedet. A hajtók helyeiken vannak-e már? - -– Mindenki, kegyelmes uram. Csónakokat is küldtem a mocsár felől, hogy a -vadat visszariaszszák. - -– Ember vagy, Dávid. Most tehát indulj meg a vadászokkal és peczérekkel -magad s kerülj el azon az uton, a melyen rendesen szokás járni, mi -magunk úgyis elegen leszünk arra, a mit akarok. Mi egyenesen fogunk -keresztülvágtatni az erdőn. - -A vadászok közt a csodálkozás és hitetlenség zúgása kezde terjedezni. - -– De, kegyelmes uram, szólt ellenkezőleg a vén vadász, ismét levéve -sipkáját fejéről, – én ismerem azt az utat, az nem istenfélő embereknek -való. Az áttörhetlen bozót; a feneketlen vizek, a süppedő dágvány ezer -életveszélyt mutatnak, végre a széles ördögárok, mely keresztben vonul -át az erdőn, azon még senki sem ugratott át paripával. - -– Mi átmegyünk rajta, jó öreg, jártunk mi már gonoszabb helyen is. A ki -velem jő, semmi baj sem éri, hisz tudjátok, hogy engem pártfogol a sors. - -A vadász föltette tollas fövegét s indulni készült a többiekkel. - -A kopasz ember oda lovagolt a dalia mellé. - -– Kegyelmes uram, szólt nyugodtan, csaknem sarcasmussal, én ugyan nagy -balságnak tartom, hogy az ember semmiért veszélyeztesse az életét, -kivált mikor arra nagyobb szükség van, hanem ezt már egyszer kimondta -kegyelmed, tehát jól tudom, hogy meg fog történni; de tessék egy kissé -széttekinteni és észrevenni, miszerint mi nem mindnyájan vagyunk itt -férfiak, hanem oly nemből is van közöttünk valaki, a kit kalandjainkkal -életveszélybe vinni gyöngédtelenség. - -A dalia e beszéd alatt nem a szólóra, hanem folyvást az amazonra nézett, -s nőttön nőtt és gyuladt a büszkeség lángja arczán, a mint észrevevé, -hogy a délczeg hölgy mily nyugodtan néz végig kéretlen szószólóján, s -azután mily önérzettel nyul azon strucztollakkal ékesített kopják után, -melyeket apródja vitt utána, s azok közől egyet kiválasztván, nyeleit -nyeregkápájába támasztva, valódi matadori állásban támaszkodik reá. - -– Oda nézzen kegyelmed! kiálta föl a lelkesülés villámaival szemeiben a -dalia. Ezt a leányt félti? Az én unokahugomat? - -A dalia exaltált szavai, mint a harangszó zengtek vissza az erdőben. Nem -hallatszott azon időben az övéhez hasonló hang; oly dörgő, oly mély, és -mégis annyira csengő és átható. - -Az amazon átengedé ölelni karcsu derekát a daliától, ki őt unokahugának -nevezte, meg hagyta csókolni rózsapiros arczát, mert a magyar hölgy még -akkor is el szokott pirulni, ha rokon csók éri. - -– Hát hiába volna ő az én vérem, ha oly bátor nem tudna lenni, mint a -legjobb férfi? Ne féltsétek ti őt, nagyobb veszélyben is fog ő még -lenni, mint most – és ott is helyt fog állni. - -E jóslatterhes szavak után sarkantyúba kapta paripáját a dalia; a -megbántott paripa toporzékolt, ágaskodott, de a vaskemény férfi -térdeinek egy szorítása ismét megalázta. «Utánam!» kiálta az, s a -tüneményes csoport eltünt nyomában az erdők sürűjébe. - -* * * - -Előzzük meg őket. Kerüljünk oda, hol a szarvasok delelnek az árnyékos -ligetben, hol a tekenősbéka sütkérez a napon, s a kócsagok fürdenek. - -Micsoda hajlékok ezek itt? ötével, hatával egy rakáson, itt a víz és -pusztaság közepett, e leásott czölöpökből készült gunyhók, gömbölyű, -agyaggal tapasztott, vesszőkkel befont tetővel; ki építette ide ezt a -gátat? hogy a víz soha el ne fogyhasson a házikók küszöbétől. Ah, itt a -kedves, szorgalmas hódok laknak, kiket a természet megtanított házat -építeni, ez itt az ő telepük; e vastag gerendákat ők rágták le -fogaikkal, ők hozták ide, ők ásták földbe gátnak, s évről-évre vigyáznak -rá, hogy el ne romoljék. Ime, épen egy most búvik elő gömbölyű hajléka -legelső emeletéből, mely a víz alatt van. Oly szeliden tekintget szét, -soha sem látott még embert. - -Jerünk odább. Vén odvas fa tövében egy szarvascsalád pihen. Egy -szarvasbika és egy szarvastehén két kis ünőjével. - -A hímszarvas kiállt a napfényre, délczeg alakja tetszeni látszik -önmagának, meg-megnyalja sima, fényes szőrét, ágasbogas szarvával -megvakargatja hátát, s büszke rátartó járással lépked körül, kényesen -szedegetve vékony lábait, karcsu alakjának izmai hullámzanak mozdulatai -közben. - -A nőstényszarvas nagy lustán fekszik a süppedező fűben, olykor fölemeli -szép fejét s oly okosan, oly érzően tekint társára nagy fekete -szemeivel, vagy játszódó ünői után, s ha látja, hogy azok messze -találtak távozni, valami nyugtalan, nyihogó, szűkölő sirást hallat, -melynek hallatára aztán előfutnak az egymást kergető kis eleven állatok, -körültánczolják, átszökdelik anyjokat, lehenteregnek körüle, s annyi -bohó, szeszélyes ficzánkodást követnek el, egy perczig sem tudnak -nyugton maradni, minden tagjok mozog, és minden mozdulatok oly kedves, -oly eleven, oly szeretetreméltó. - -Egyszerre megáll merően a hím s elröffenti magát. Veszélyt érez, orrát -feltartja magasra, orrlyukai széttágulva szaglálnak szét a levegőben, -lábaival nyugtalanúl kapar, fejét leszegezve körülnyargalja a kis tért, -s ágasbogas szarvait rázza fenekedve. Ismét megáll. Tágan kinyilt szemei -mutatják az ijedelmet, mely ösztönében támadt. Egyszerre odafut -nőstényéhez; valami mondhatlanúl gyöngéd nyihogással értetik össze -orraikat; nekik is megvan a saját beszédjük, melyen egymást megértik. A -kis ünő rögtön félve oda bujik anyja mellé, szüntelen reszketnek gyönge -kis tagjai. A hímszarvas erre lassú, óvatos lépéssel eltávozik az -erdőbe, alig hallik lépteinek ropogása. A nőstény pedig ott helyben -marad, reszkető ünőit olykor meg-megnyalva, melyek visszacsókolgatják -piros nyelvecskéikkel, s hirtelen fölkapva fejét s füleit hegyezve, ha -valami zajt vél hallani. - -Egyszerre fölugrik. Valamit hallott, a mit emberi fül még alig volt -képes meghallani. Messze, igen messze elkezd az erdő zengeni. A vadászok -előtt ismeretes ez a hang. A szarvastehén nyugtalanúl tekint szét, -azután visszafekszik helyére s ott marad. Társát tudja, hogy visszajő, -azt meg kell várnia. - -A hajtás mindig közelebb-közelebb érkezik, s nemsokára csörtetve jő -vissza a hímszarvas, szokatlan makogást hallatva fordúl társához, s ez -arra hirtelen felszökik, s rézsút véve az utat a hajtás vonala előtt, -két kis ünőjével együtt elszalad; a hím még néhány perczig ott marad s -szarvaival fölhányja a földet, tán dühből, vagy elővigyázatból, hogy -társa fektének nyomát eltörölje. Akkor fölnyújtja nyakát, s mint ezt -ravaszabb szarvasoknál többször tapasztalják a vadászok, elkezd hangosan -ugatni, utánozva a kopók csaholását, hogy ez által azokat tévútra -csalja. Azután hirtelen megugrik, s szarvát hátára kapva, eltünt -nősténye után iramodik. - -A hajtás hangjai mindig közelebb érkeznek. Az ebek csaholása vegyül az -ütött bokrok zörejével, s a puskások kiáltozásaival; az erdő megnépesül, -a fölriasztott nyulak, rókák sűrűen futkároznak a fák között, -mindenünnen üldöző hangoktól riogatva; néhol egy nyilt oduba siet -menekülni a lihegő róka s ismét visszaszökik onnan, visszariasztva a -bennlakó borz tűzszemei által. A futó nyulak közt őgyeleg itt-ott egy -ordas farkas, vérszomjat felejtve, néha megáll, farkát hasa alá csapva, -szétnézve, hogy nincs-e valamerre menekülés, s üvöltve nyargal ismét -tovább, kergetve az üldöző hangoktól. - -Pedig mindez állatokra senki sem vadász, nagyobb, nemesebb vad van a -hajtásban, egy czímeres szarvas. A hajtás csomózata mindig összébb -hurkolódik, a kopók már nyomon vannak, egyszerre azon oldalról, merre a -szarvas elfutott, megzendül a riadó kürtszó, jeléül annak, hogy a -szarvas üldözőbe került! - -Hajrá! hajrá! hangzik messzünnen; a szemközt jövő hajtók megállnak -helyeiken, elállva az utat. Az üldöző zaj sebesen közelít. - -Nemsokára hanyatthomlok rohanó csörtetés hallatszik, s a cserjéken -keresztül vágtatva, eltünik az elfutott két szarvas, két kis ünőjével. -Egy nagy, széles árok fekszik közöttük s a hajtók között; a két nemes -vad villámsebesen szökell keresztül az összedőlt faderekakon s nemsoká -az árokhoz ér. Elől is üldözik, hátul is, de hátul félelmesebb, a daliás -férfi, a merész amazon s a szenvedélyes erdélyi vadász. A hím legkisebb -erőfeszítés nélkül ugrik keresztül a széles árkon, lábait egyszerre -kapva föl s fejét hátravágva, a nőstény is hozzákészül az ugráshoz, de -ünői visszaijednek s elfutnak a parttól. Ekkor a nőstény szarvas -összerogy, térdei megtörnek, s fejét hátrahajtva, ott marad ünői -mellett. Egy kopja, melyet az erdélyi vadász hajított rá, oldalába -furódik. A megsebesült vad oly fájdalmas sirást hallat ekkor, mely az -emberjajgatáshoz hasonló, még annál is szörnyebb, megölője sem mer -hozzányulni sajnálkozásában, míg végig ki nem szenvedett, a kis ünők -nagy szomorúan ott maradtak holt anyjuk mellett, elevenen hagyva magokat -megfogdosni. - -A keresztülszökelt hímszarvas azonban vérben forgó szemekkel nyargalt a -szemközt jövő hajtókra, kik útját elállták, mérgesen, dühösen rázva -nehéz szarvát. A hajtók ismerve a kétségbeesés által szerzett bátorságát -e különben félénk állatnak, egyszerre arczra veték magokat előtte, -szabad tért engedve neki, néhány kopó nyargal csupán elébe, azokat a -dühös vad föltaszítá szarvaival, hogy véresen terültek el a földön, s -azzal vágtatott a mocsár felé. - -– Utána! ordítá mennydörgő hangon a dalia, s nekiugratott lovával az -ároknak, melyen a szarvas átmenekült. - -– Jézus segíts! Kiáltának az innenállók elszörnyedve, de a következő -perczben örömujjongásra vált ijedelmök, a paripa átszökelt az árkon a -merész lovaggal. - -Az egész kiséretből csak ketten merték őt követni. A délczeg amazon és a -szelided ifju. Mindkettőnek paripája egy perczben repült át az örvényen, -a hölgy bársony ruhája, mint egy zászló lobogott röptében, mikor -átszökelt, még visszatekinte büszkén, mintha kérdte volna, hogy lesz-e -férfi elég merész, a ki utána rohanjon? - -A kisérők jónak látták nem koczkáztatni e merényt, csupán az erdélyi -ifju vágtatott neki, bár paripája az erdőben hátulsó lábát megsértette, -s bizonyosan tudhatá, hogy az ugrást meg nem győzi; szerencséjére a -szökés előtt egyszerre ketté szakadt nyeregszorítója, s ő épen a parton -esett le lováról, mely csak első lábaival érhetve a túlpartot, -végerejével egyet vágva magán, hanyatt zuhant a szakadékba. - -A három lovas egyedül űzte tovább a kimenekült szarvast, mely egyszer -kiszabadulva, vitte üldözőit magával a lápos ingovány közé. A dalia -legközelebb érte, az amazon és lovagja oldalvást futtattak, a sűrű fák -miatt nem törhetve az egyenes irányba. A szarvas végre belevágta magát a -sűrű náddal benőtt ingoványba, s uszott benne odább, a dalia mindenütt -nyomában. A mint azonban a két ifju lovas szintén a sűrű nád közé -vágtatott, egyszerre vad horkanással röffen föl előttük két undok -vadállat. Egy vadkan fészkire bukkantak; a két szurtos vadállat ott -hevert nagy süketen a nádból és sárból lehevert alomban, s csak akkor -vette észre a közeledőket, midőn az ifju paripája épen rajtuk hajtva, -egy párt az anyjukat döfölő koczák közül agyongázolt, a többi kis csíkos -állatocska sikoltozva futott szerte a nádasban, míg a két vén fenyegető -röfögéssel rohant megtámadóira. Az emse egyszerre felugrott s vaktában -egyenesen neki vágtatott az ifjunak, a kan még egy perczig ülve maradt, -sertéi szélylyel borzadtak, füleit fölhegyezé, agyarait összecsapkodva, -s azzal hirtelen felszökve, vérben forgó szemekkel rohant az amazon -felé, tompa röfögés közt. - -Az ifju messziről, biztos kézzel hajítá el kopjáját az emsére, a süvöltő -dárda megrendülve állt meg a futó vad koponyájában, hegyével agyvelejeig -hatolva. A vad még futott odább, a fejébe vágott gerelylyel, mint egy -monstrosus egyszarvú, szemeivel nem látott már, elfutott a lovag -mellett, s nyögés nélkül bukott el távolabb. - -A hölgy nyugodtan várta be a tajtékzó vadkant. Kopjáját visszakézre -fogva, hegyével aláfelé irányzá, s lova kantárát rövidre szedte. A nemes -paripa mozdulatlanul várta be veszett ellenfelét, füleit hegyezve, -nyakát kissé félrehajtva nézett alá a vadkanra, s azon pillanatban, -midőn az épen hasa alá ért s egy dühös vágással felcsapott hasához fehér -agyarával, egyszerre felszökött a betanított mén, keresztül ugrott -megtámadóján, mialatt az amazon ügyesen meghajolva a vadkan bal -lapoczkája fölött mélyen döfte kopjáját. - -A halálra sebzett vadkan ordítva dült el a fűben. Még egyszer neki akart -rohanni a hölgynek, de az ifju lovag leszökött paripájáról s egy -karddöféssel megadta neki a kegyelemszurást. - -E perczben hallatszott távolabb a kürtriadó. A dalia elejté a szarvast. -A többi lovagok, kik nagy kerülő után csak most érkeztek a vadászat -hőseinek nyomába, kitörő éljenzéssel fogadák a nap hőseit, a daliát, az -amazont és az ifju lovagot. - -A herkulesi férfi nyakig volt sárral befecskendezve, a többiek is mind, -csupán az amazon öltözete volt tiszta és szakadástalan. A hölgy még -ilyenkor is tud vigyázni ruhájára. - -A dalia meglátva az unokaleánya által elejtett vadat, mely holtan -elterülve még nagyobbnak látszék, az első tekintetre megdöbbent, mintha -a veszélyre gondolna, melynek kedvenczét kitette s ijedten kiáltá el -magát: «Ilonkám!» azután mosolyogva nyujtá neki kezét s diadalmas -arczczal tekinte szét a körülállókon. - -– Úgy-e mondám, hogy az én vérem ő. - -Mindenki sietett valami bókot mondani a bátor delnőnek, ki ezuttal azon -szokatlan megelégülést látszék érezni, mely a szerencsés vadász -tulajdona. - -A dalia büszkén látszék szemeivel keresni az erdélyi ifjut, ki ismét uj -paripára ült s kérkedve szólt hozzá, az elejtett vadkanra mutatva: - -– Miklós öcsém, teremnek-e ily derék vadkanok Erdélyországban? - -Az erdélyi vadász, némileg ingerült lévén előbbeni balesete miatt, de -meg, mint erdélyi ember, nem hagyhatva szó nélkül, hogy valami különbnek -tartassék Magyarországon, mint Erdélyben, – daczosan viszonza: - -– Vannak biz ott, még különbek is. - -A kérdezőt e perczben semmi sem haragíthatta volna jobban ily -feleletnél. A szenvedélyes vadásznak azt mondani, hogy szebb vad terem -másutt, mint a mivel ő dicsekszik, kivált mikor azt kedvencze ejté el! - -– Jól van, jól van öcsém, dörmöge mogorván a dalia. Hiszen majd -meglássuk. - -Ezzel elfordult tőle a neheztelés nyilvános jeleivel arczán s parancsot -adva, hogy az elejtett vadakkal térjenek vissza a tanyára, egész odáig -senkihez sem szólt egy szót sem, csupán kedvenczével beszélt, annak -hizelkedett, azt magasztalá. - -* * * - -Késő délután volt, mire a vadászok lakomához ültek; egy nagy sík -pázsitos téren volt számukra fölterítve az erdő közepében az egyszerű, -izletes ebéd; a bor és a víg szó helyrehozá a kedélyeket, beszéltek -egyről-másról, háboruról, vadászatról, szép asszonyokról, költészetről -(akkor ez divat volt a magasabb körökben, nem úgy mint most) és udvari -intriguekről, össze-vissza; de a sok víg beszéd után sem felejtheté el a -dalia, hogy neheztelőleg el ne mondja: «hát csak különb vadak teremnek -Erdélyben!» - -Az erdélyi ifjut nyügözni kezdé a tárgy, nem oly komolyan mondá ő azt; – -a kopasz férfi észrevéve a feszültséget s más irányt adandó a beszédnek, -fölvevé kupáját és elköszönté: - -– Adjon Isten jó kedvet a töröknek! - -A dalia boszusan dönté fel poharát. - -– De biz annak ne adjon, a bancsokos fejének, kiálta fel duzzogva, ha -megvénültem úgy, hogy mindig verekedtem vele, csak nem fogok most -imádkozni érte. Bolond az, a ki csak azért fárad, hogy gazdát cseréljen. - -– Nekünk kegyelmes urunk a török, szólt közbe kétes mosolylyal az -erdélyi ifju. - -– Nem mondtam? nálatok még a török is szebb és jobb mint minálunk. Hisz -úgy van! Erdélyben minden különb terem, mint Magyarországon; a -vaddisznók nagyobbak, a törökök kisebbek, mint itt. - -E pillanatban odalépett a daliához Dávid, a vén vadász, ragyogó -szemekkel sugva valamit fülébe. A dalia arcza egyszerre kiderült e -szóra. Hirtelen felszökött helyéről: «adjatok egy puskát!» kiáltá s -hosszú ezüst-veretes lőfegyverét kezébe kapva, ragyogó arczczal fordult -vendégeihez: «Csak maradjatok csendesen, egy roppant óriási vadkan van a -közelben. Meg fogod látni öcsém, szólt Miklós vállára verve. Kétszer -űztem már ezt a vadat, most el fogom hozni. Valóságos utóda az aper -caledoniusnak!» - -S azzal ment szenvedélyes önfeledséggel az erdőrész felé, melyet a vén -vadász mutatott neki. Azt is visszaparancsolta, senkit sem engedett -magával menni. - -– Én nem tudom mit érzek? szólt Ilonka suttogva a mellette ülő ifjuhoz, -mintha attól félnék, hogy valami veszély éri nagybátyámat. Úgy -szeretném, ha te ott volnál mellette. - -Az ifju szótlanul fölkelt helyéről s puskája után nyúlt. - -– Nehogy utána menj, – szólt az erdélyi ifju, észrevevén annak -készülését, dühbe hoznád azáltal, elvégzi ő azt maga is; a ki egész -tatárhadakat emésztett föl, csak el tud bánni egy oktalan barommal. - -A menni készülőt ott marasztották. A férfiak tovább ittak, a hölgy -magábavonulva ábrándozott, minden perczben nyugtalanul tekintgetve az -erdőszél felé. - -Egyszerre lövés hallatszék az erdőben. - -Mindnyájan letették poharaikat s szótlanul, szívdobogva tekintének arra. - -Néhány percz mulva hallatszék a vadkan veszett ordítása, de nem azon -ismeretes ordítás, mely a halálra sebzett vadkané, inkább valami -sajátszerű meg-megszaggatott küzdés hörgő hangja. Mi ez? kérdezék -egymástól. Tán csak kiáltana, ha valami veszélyben forogna? Erre ismét -egy lövés hallatszott. Hát ez mi volt? kiáltának fölugrálva. - -– Menjünk, menjünk oda, rebegé minden tagjaiban reszketve a leány, az -egész társaság útnak indult a hallott lövések tája felé. - -* * * - -Alig haladt a dalia mintegy négy-ötszáz lépésnyire a berekben, midőn -megpillantá egy nagy cserfa tövében a keresett vadállatot. Roppant -túlizmos kan volt az, hátán és homlokán arasznyi magasan állt a fekete -sörte, vastag nyakán ránczot vetett a pánczélkemény bőr, lábai hosszúk -voltak és izmosak, nagy röfögő orrával fekvet turt magának a cserje -között, s abba nagy idomtalanul végig hevert, a mint roppant fejét -elhelyezte, agyarainak egy-egy ütésével karvastagságú csemetéket törve -ki gyökereikből. - -A mint a közelgő férfi lépteit meghallá a fenevad, boszusan emelé föl -fejét s haragos agyarkodással tátotta el száját, féloldalt nézve -megtámadójára. - -A férfi féltérdre hajolt, hogy jobban czélozhasson, s hosszú fegyverét a -vadnak irányozva, azon perczben lőtt rá, midőn az fejét egyszerre -fölkapta. A golyó a vad koponyája helyett annak nyakába furódott, csak -sebet ejtve rajta, a helyett, hogy megölte volna. - -A megsebesített vad egyszerre dühösen ugrott fel fektéből, görbe agyarai -szikrázva csattogtak össze, a mint egyenesen ellenfelére rohant; az ily -dühös roham elől félre lehet ugrani, de a dalia nem volt az az ember, a -ki ellenségét ki szokta kerülni. Elvetve puskáját, kardját rántotta ki, -s szembe rohant a vaddal s egy irtóztató csapást intézett annak fejére, -mely képes leendett azt állkapczáig ketté hasítani. - -A veszélyes csapás a vadkan agyarát érte, e kőkeménységű csontot, s a -kard markolatban törött ketté. - -A csapás megszédíté a vadkant, s a mint agyarával felcsapott a férfihoz, -csak könnyű sebet ütött annak czombján, mire ez két kézzel megragadva -annak füleit, bősz dulakodásba eredt vele. Fegyvertelenül küzdött a -fenevaddal; az hörögve, röfögve csavargatta fejét, de a férfi aczélöklei -legyőzhetlen erővel fogták széles füleit, s midőn egyszer a fenevad két -hátulsó lábára ágaskodott, hogy ellenfelét feltaszítsa, ez egyszerre -óriás erővel egyet csavarított rajta s a vadkant hanyatt vágta, maga is -rá esett s akkor felkerekedve, lenyomta a hatalmasabb erő ellen -hasztalan küzdő vadállatot s hasára ült nagy diadalmasan. - -A vadkan egészen meg látszott magát adni, hályogosodó szemei -elfordultak, orrán, száján folyott a vér, megszünt ordítani, csak -hörgött, lábai begörbültek, orrát hanyatt szegte, néhány percz mulva -bizonyosan el kellett volna vesznie. - -A daliának csak kiáltani kellett volna nem messze levő társai után, -hanem ezt szégyenlé, – vagy elvárni, míg a vadkan vérvesztés miatt -magától kimúlik, ezt meg unni kezdé; ekkor hirtelen észrevevé, hogy -török kése övébe van dugva s egyszerre véget vetendő a további tusának, -fél térdével lenyomta a vadkan fejét, hogy azalatt, míg kését kiveszi, -félre ugorhassék, s egyik kezével övébe nyult. - -E pillanatban valahol az erdőben egy lövés roppanása hallatszék. A -legázolt vadkan érezni kezdé, hogy ellenfele kezeinek s térdének nyomása -gyengül, s azzal végső erejével egyszerre lehányva magáról a férfit, még -egyszer hozzácsapott agyarával, és e csapás halálos volt: a férfi torkát -hasítá fel. - -Az odaérkező rokonok és vendégek a megölt vadkan mellett haldokolva -találták a daliát. Jajgatva futottak hozzá, torkát kendővel kötözve be. - -– Semmi, semmi baj, gyermekeim, hörgé a férfi, és meghalt. - -– Szegény bajnok, sóhajták a körülállók. - -– Szegény hazám! rebegé keservesen Ilona, könnyes szemeit az égre -emelve. - -A vigalom gyászra vált, a vadászat torrá. - -A vendégek búsan kisérék legjobb barátjuk holttestét Csáktornyára. - -Csak a kopasz férfi vette más felé az útját: «mondtam, hogy másra is -kell az élet, dörmögé magában. Ejh! másutt is él még férfi! Egy -országgal megyünk odább». - -* * * - -Ez volt halála az ifjabb _Zrínyi Miklós_-nak, hazája legnagyobb -költőjének s legvitézebb fiának. - -Így halt meg a férfi, kit a sors mindig tenyerén hordozott, – honának -szerelme, véde, dicsősége. - -A vadásztanyát, a mulatókastélyt, hiába keresnétek ott. Elenyészett -minden, a hős neve, családja, emléke. - -A hadvezért, a státusférfit elfeledték, csak egy maradt fenn belőle, de -él örökké: a költő. - - - - -II. AZ EBESFALVI HÁZ. - -Most egy országgal odább. - -Lépjünk előbbre egy országgal és hátrább négy esztendővel. - -Erdélyben vagyunk. 1662-dik az év. - -Egy egyszerű nemesi lak áll előttünk Ebesfalva aljában, szinte legutolsó -ház a helységben. - -Az épület inkább hasznosság, mint regényesség nézetei szerint van -építve, minden czélra külön épület, alakra, minőségre, elhelyezésre. Két -oldalt ólak, aklok, kocsiszinek, kőből, vályogból, vagy -keményfa-deszkákból, ketreczek, szárnyas állatok számára külön csűrök, -zsuppal fedve, s nagy tetejű birkarekeszek, hátul gyümölcskert, melyből -egy méhes félszeg teteje látszik ki, s a széles udvar közepén a fehérre -meszelt lakóépület, félszárnyra építve, előtte árnyékos diófák, melyek -alatt malomkőből hevenyészett gömbölyű asztal áll. A lakó-udvar -kőkerítéssel van elválasztva a szérüskerttől, melyben hegyesre rakott -boglyák, megkezdett szénakazalok, s roppant nagyságú asztagok láthatók, -miknek bubjáról kellemetlenül kiáltoz egy fölreppent páva. - -Este van, a béresek haza takarodtak, az ökröket kifogták a széles -társzekerek mellől, melyek érett tengerivel rakottan tértek haza, a -juhnyáj kolompolva jön meg a legelőről, a sertések végig röfögve az -uton, vágtatnak be a nyitott kapun egyenesen futva vályuikhoz, a kakasok -czivakodnak a nagy diófákon, hova már naplementkor elültek; a távolban -hallik az estharangszó, még távolabb a kútrajáró falusi lányok éneke, a -béresek marháik után látnak, ki egy nagy nyaláb friss kaszált muhart -hoz, ki meg nagy sajtárban hozza a már kifejt habzó, illatozó sárgafehér -bivaltejet. A konyhából kivilágít a lobogó tűz, melyre piros-pozsgás -leány tart egy nagy serpenyőt, a jó rántás-illat messzire elérzik. – -Majd hozzák az ételt nagy zöldmázos tálban, a cselédség a malomkőasztal -körül telepedik s eszik jó étvágygyal, a fehér kuvaszok áhitattal néznek -fel a falatozókra. Aztán elhordják az edényt, leszórják a tengerit a -szekerekről az ereszek alá. Innen-onnan a szomszédból átjönnek a -leányok, a tengeri-fosztásban segíteni. Ráülnek az illatozó halmazra, -mely átfülik a nyers melegségtől, valami pajkos fiú érett tököt vájt ki, -annak szemet, szájat vágott, s gyertyát gyujtva bele, kitette lámpásnak, -a leányok úgy szeretnének tőle félni. A hozzáértő legények hosszú -füzéreket fonnak a megfosztott tengeriből, megfordított szakajtóra ülve, -és e csöndes munka közben foly a víg dal, folynak a tündéres mesék -aranyhajú királylányról, s árva gyermekekről. Itt-ott csók nélkül nem is -esik meg a tréfa, a mit hangos sikoltozás kiván tudtul adni; a kis -gyermeknépek örülnek, ha tarka vagy piros csövet találtak a sok közt. S -addig ülnek ott és mesélnek és dalolnak és nevetnek a legcsekélyebb -semmiségek fölött, míg semmi sem marad alattuk, akkor jójczakát kivánnak -egymásnak és csevegve, sikongva elbúcsuznak hosszan, a távozók végig -dalolnak az utczán – féltökben vagy jókedvükben. - -Azután letakarodnak mindannyian, becsukják az ajtókat, eloltják a tüzet, -a komondorok felelgetnek egymásnak a faluban, a félhold feljön, az éji -őr elkezd kiáltozni vontatott rithmusokat, a többiek alszanak és nem -hallják az abban foglaltatott aranymondatokat. Csupán egy ablakában a -faluvégi nemes háznak látszik még valami világ, ott nem feküdtek le. - -Egy vén, tisztességesen megaggott cseléd s egy ifjabb szolgáló a -virrasztók. A vén asszony valami zsoltárból olvas keservesen, melynek -minden sorát könyv nélkül tudja már; a szolgáló pedig, mintha nem -dolgozott volna naphosszant eleget, guzsalynak ült s hosszú szálakat -ereszget a selyemsima lenből, melyet tegnap tilózott, s ma gerebenezett -el. - -Eredj fekünni, Klári, szólt jó szívvel a vén asszony, elég lesz, ha én -fenn vagyok. Holnap úgy is majd korán kelsz. - -– Úgy sem tudnék addig elalunni, míg nagyasszonyom haza nem jő, szólt -munkáját folytatva a leány, ha minden férfi itthon van is, úgy félek, -mig ő meg nem jött, s ha pedig nagyasszonyom itthon van, olyan bizton -érzem magamat, mintha kerített várban volnék. - -– Biz’ leányom, sok férfinál többet ér ő. Hogyne, szegény? Annyi -esztendő óta minden gond az ő vállán van, a mi csak egy férfit illet. Az -egész nagy gazdaságot neki kell folytatni, s mintha nem lett volna a -magáé elég, testvérei Bánfiné és Telekiné nagyasszonyomék itt lévő -jószágait is hozzá vette bérbe. Mennyi processusa van majd ezzel, majd -amazzal, szomszédokkal, atyafiakkal; de bezzeg emberükre találnak ő -benne; maga megy a birákhoz, a törvényszékre, s olyan okosan beszél, -hogy tanulhatna tőle akármicsoda prókátor; hát mikor Bánfi János uram -eljött ide legyeskedni, azt gondolva, hogy asszonyom is csak olyan fajta -szalmaözvegy, hogy kiadta neki az utat! A jó ur azt sem tudta, melyik -lábával lépjen ki? pedig királybiró volna. S aztán boszujában -sarczoltató hadnagyot küldött ellenünk egy csoport lándzsás -gyülevészszel. Ott voltál, úgy-e, mikor azokat kiverette asszonyom a -faluból? Hogy elfutottak szegények, mikor meglátták, hogy asszonyom maga -is puskát ragadott ellenük. - -– Hiszen csak ne futottak volna! beszélt közbe kérkedőleg a tűzről -pattant leány, tudom istenem, hogy majd én is végig huztam volna egynek -a hátán a pemetefával. - -– Látod Klári, hát mikor az asszonyember annyi ideig kénytelen magára -hagyatva a házat vezérelni, magát és családját maga erejével védelmezni, -utóbb maga is hozzászokik ahhoz, hogy magát egészen férfinak tekintse. -Azért van asszonyunknak olyan kemény tekintete, mintha soha sem -született volna leánynak. - -– De hát mondja meg kend nékem, Magda néni, szólt a leány közelebb húzva -székét az asszonyhoz, sohasem fogjuk mi már látni nagyurunkat? - -– Hjah, annak az Isten a tudója! sóhajta föl a vén dajka. Mikor szabadul -ki, szegény, fogságából? Hej, de jól éreztem én a dolgot előre, de meg -is mondtam, de nem is hallgatott rám senki. Mikoriban az Istenben -boldogult fejedelem, György úr, nem érve be a maga országával, kiment -lengyel királyságot keresni a szép feles magyar nemességgel, akkor ment -el Mihály úr is vele. Hogy elmarasztottam, a nagyasszonyom is, mert csak -fiatal házasok voltak még, magának sem nagy kedve volt hozzá a jó úrnak, -mert inkább szeretett itthon ülni, könyveket olvasni, malmokat építeni, -fákat oltogatni, de a becsület kivánta, hogy elmenjen. Én csak arra -kértem, hogy legalább Bandi fiamat is vigye el magával. Jól is adta az -Isten, hogy az is vele ment, mert a nélkül tán soha hirét sem hallottuk -volna nagy uramnak. Mert a fejedelem úr, a holott meglátta, hogy a nagy -marhasokaságú tatárt ellene hozzák, ő maga elszaladt haza, s a szép -vitézlő rendeket mind ott rabolta el a pogány tatár, s elvitte keserves -rabságba Tatárországba. A fiamat Bandit aztán, hogy hasznát nem -vehették, mert a dereka megroppant, nagy kértére hazabocsátották, ő -hozta hírét, hogy Mihály úr ott sínlődik a szomorú fogságban, s minthogy -a tatárok észrevették, hogy a többi fogoly által milyen nagy becsületben -tartatik, azt hitték valami herczeg, s oly iszonytató váltságdijat -szabtak érte, a mennyit minden jószága, ha pénzzé törődnék, sem ér. -Nagyasszonyom mindamellett nagyon megörült, azt hallva, hogy férje él, s -mindjárt futott fáradott, hogy a váltságdíjt kiteremtse. De bizony sem -atyafi, sem jóbarát nem adott ő néki semmit, még csak zálogra sem, mert -háborús időben fekvőre nem örömest adnak kölcsön. Ő tehát eladta minden -drágaságait, a mit anyja házától elhozott, a szép ezüst tányérokat, -drágaköves kösöntyűit, metszett arany serlegeit, mik mind őseiről -maradtak volt még reá, meg a nagy, selyemmel hímzett, skófiummal -kivarrott palástokat, filigrámos mentéket, gyűrűit, boglárait, rezgőit, -hajszorítóját, karbunkulusos csatjait, igazgyöngyét, briliánt -fülönfüggőit, egy szóval de mindenét, a miből pénzt csinálhatott. Úgyde -mindez még fele sem volt annak, a mit a tatár kivánt. Ő tehát rögtön -kivette bérbe testvére jószágait, törette, szántatta az elparlagult -földeket, erdőket irtatott ki, hogy helyökbe gabonát vettessen, -éjszakából csinált nappalt, hogy ideje teljék minden munkára; semmi -nemét a gazdálkodásnak ki nem felejtette, a miből valami pénzt -teremthetett, majd vályogot vettetett, s kőbányát fejtetett, a miért -pénzt adtak a környékben, majd göbölyöket hízlaltatott, a mit örmény -hajtsárok vettek meg tőle; maga járt vásárra mindenüvé, borát elvitte -Lengyelországig, gabonáját Szebenig, mézét, viaszát, aszalt gyümölcseit -Brassóig, sőt a gyapjuval Debreczenbe járt el, hogy jobb áron adhassa. S -maga e mellett mily szigorúan élt. A cselédtől ugyan nem húzta el a -magáét, de saját szájától mennyire megvonta a falatot; takarítás idején, -hogy a mezőn egész nap künn volt, hetekig sem főzetett magának ebédet, -egy kis kenyér, a mennyit egy gyermek is keveselne, volt minden étele, s -rá egy pohár tiszta víz; elhiszed, hogy sohasem látta őt azért -rosszkedvűnek senki, soha egy keserű könycsepp nem esett száraz -kenyerére, melyre férje iránti hűsége miatt szorult. - -– Hogy érti ezt kegyelmed? - -– Úgy, fiam: hogy a mi pénzt ily fáradsággal, szűkölködéssel -megtakargatott évről évre, épen ilyen időtájon mindig elhordta Bandi -fiam Tatárországba, hogy Mihály úr váltsága leteljék. A szegény -nagyasszony ez alatt saját szájától vonta meg a falatot. - -A dajka könnyezni kezdő szemeit törülgeté. - -– S mennyit kíván a tatár váltságdíjul? - -– Nem tudom biz én azt, fiam. Bandi mindig elhozta a kutyabőrt, melyre a -tatár fölírta, a mit kapott, s a mit még kiván; asszonyomnál megvan, én -bizony nem kérdezősködtem utána. - -A leány elhallgatott, magában látszék gondolkozni, az orsó kétszerte -sebesebben pörgött kezében, szíve gyorsabban dobogott. - -– Most is oda van Bandi fiam, szólt az öreg asszony, unva a hallgatást; -minden órán várom vissza, majd csak megtudunk már tőle valami bizonyost. - -E perczben künn nyikorog a kapu, csörömpölő szekérke hajtatott be az -udvarra, s a víg kutyaugatás tanusítá, hogy ismerős érkezett. - -– Asszonyunk jő, szól a két cseléd, s mire fölkeltek helyükből, már -nyilt az ajtó s belépett rajta Bornemissza Anna, Apafi Mihály felesége. - -Délczeg, csaknem férfimagasságú asszony, izmos termetének karcsú, de -erőteljes körrajzait az egyszerű, szürke lenszövetű ruha engedi -láttatni. Mintegy 36 éves lehet, de arcza egyike azoknak, melyeken a -késő vénségig meg nem látszik a kor. A szünteleni naponjárástól -elbarnult, de a megtartott ifjúság bársonysíma hamva s az egészség -természetes pirja annál sajátságosabb szépséget kölcsönöznek e -rendkívüli arcznak. Tekintete meglepő, uralkodó, leigéző, de a varázs, -mely benne rejlik, nem a vonásokban tűnik föl, hanem a bennök -visszatükröző lélek kinyomatában. Magukban a vonásokban nincsen semmi -kemény, semmi durva, éles, vagy férfias, a homlok domború, síma, -egyetlen ráncz sem komorítja el, s mégis oly fönséggel tele; a -szemöldökök gyöngéden rajzolvák, a szemek metszése bájoló, hosszú pillái -félig árnyékban tartják a nagy, de nem vadfekete, hanem inkább -mélyvilágú dióbarna szemeket, és e szemekben mégis annyi tűz, annyi -villám látszik, és annyi hidegség: az orr, az arcz oválja, mind oly -nőiesen szabályos alkotásuak, maga az ajk, ha csukva van, oly szelid, -oly édes, a többi vonások erőszakot látszanak rajta tenni, hogy mosolyát -nem osztják, és ha megnyilik, mégis parancsoló, oly büszke! - -– Mégis ébren vagytok? kérdé cselédeitől. Szava kellemesen csengő volt, -bár alhangjai élét kissé tompává verte a bánat. - -– Meg akartuk várni kegyelmedet, hogy miattunk ne várjon odakin, -viszonzá a vén dajka, tipegve úrnője körül, s annak palástját véve le -vállairól. - -– Nem jött még vissza Bandi? kérdé Apafiné szinte az elfogódásig mély -hangon. - -– Még nem, de minden órán várom. - -Apafiné hosszan felsóhajtott. Mennyi elfojtott bánat, mennyi messzetünő -remény, mennyi lemondás rejlett e sóhajban! A nő erős lelke előtt végig -futottak az örömfosztott élet annyi szenvedési, az erős küzdelem -sorssal, emberekkel s tulajdon szívével: a fájdalomba oltott szerelem, -mely csak vágyakat tudott termeni, élveket nem. Ismét egy küzdelmes éve -mult el életének, melynek hangyaszorgalma egyetlen czélra gyűjté -áldozatmorzsáit, s ki tudja, mennyi év kelle még, hogy azt elérhesse. És -addig mindig fáradni, tűrni és szeretni örömtelenül. - -Apafiné visszakényszeríté arczára szokott hidegségét s cselédjeinek jó -éjt kivánva, szobájába készült távozni; Klári megcsókolá úrnője kezét, s -a nő csodálkozva tekinte rá. Érzé, hogy kezére forró köny hull, s a -leány nem akarja azt elereszteni, hanem arczához szorítja. - -– Mi lelt? kérdé Apafiné megütközve. - -– Engem semmi sem, zokogá a leány. Hanem úgy megsajnáltam -nagyasszonyomat. Már régen gondolkoztam valamiről, de sohasem mertem -megmondani. Sokszor beszéltünk róla, hogy urunk fogva van, s -váltságdíját nehéz lefizetni; – nekünk a faluban leánytársaimmal -mindegyikünknek van nyakbavaló láncza, a mire annyi hiábavaló arany- és -ezüstpénz van felfűzve, a minek senki sem veszi hasznát. Mi tehát -leányok összebeszéltünk egymással, hogy ezt a pénzt, melyre nekünk úgy -sincsen szükségünk, összerakjuk, s odaadjuk nagyasszonyomnak, hogy -küldje el nagyuram váltságdíjába. Ha nem lesz is elegendő, de annyival -is több lesz. - -Apafiné önkéntelen könynyel ragyogó szemében szorítá meg a parasztleány -reszkető kezét. - -– Köszönöm leányom, szólt megilletődve. Többre becsülöm ajánlatodat, -mintha Bánfiné húgom tizezer aranyos nyakkötőjével kinált volna meg. De -hisz az Isten majd így is megsegít. - -E pillanatban lódobogás hallék künn az udvaron, s az ebek ordítva -kezdtek el üvölteni. - -– Ki az? – Talán zsiványok? A vörösüngösök, hebegé a vén dajka, s egyik -cseléd sem mert az ajtóhoz közeledni. - -Apafiné erre fölvevé a gyertyát s bátran az ajtóhoz lépve, felnyitá azt, -kivilágítva az udvarra. - -– Ki jár itt? kiáltá ki erős, reszketéstelen hangon. - -– Mink, akarám mondani – én: viszonza egy tétova hang, melyben mind a -hárman Bandi hangjára ismertek. - -– Ah te vagy az? siess, siess! kiálta örvendve Apafiné s betuszkolta az -ajtón a nyilvános zavarban levő cselédet, ki kalapját forgatva kezében, -nem látszott tudni, hogy min kezdje a beszédet. - -– Láttad őt? beszéltél vele? Egészséges-e? kérdé hevesen Apafiné. - -– Egészséges, felele a szolga, örülve, hogy van mihez kötnie a szót, -tiszteli, csókolja nagyasszonyomat. Azt izente, hogy – majd jó az Isten. - -– De hát mit tekintgetsz félre? kit ugatnak ottkünn a kutyák? - -– Tán a Rárónak örülnek, hogy rég nem látták. - -– Átadtad a murzának az erszényt? - -Bandi felelet helyett ködmöne zsebében kezde keresgélni, s minthogy -annak nyilása igen magasan, feneke pedig igen mélyen esett, volt kínja -az ábrázatjának, míg a kutyabőrt előkereshette s szinte reszketett, a -mint átadta asszonyának. - -– Sok van-e még hátra? mit mondott a murza? kérdé Apafiné reszketésre -hajló hangon. - -– Nem igen sok van már. Mondhatni, hogy kevés, szólt lesütött szemmel -Bandi s kalapja szélét kezdé rágicsálni kínjában. - -– Mennyi? mennyi? kiáltának rá minden oldalról. - -Bandi elvörösödött. – Hát, – hát, – semmi sincs hátra! Kiáltá kitörő -hangon s azzal véghetetlenül elneveté magát s rögtön utána sírva fakadt. - -Apafiné lelke egyszerre megkapta az igazi eszmét. - -– Te ember! kiáltá indulathevesen megragadva a szolga vállát. Te -elhoztad férjemet! - -Bandi öklével mutatott hátra s fejével némán billentett, egyszerre sírt -és kaczagott, szó sem jött ajkára. - -Apafiné a végtelen öröm őrült sikoltásával rohant az ajtónak, s az már -félig meg volt nyitva, valaki ott hallgatódzott régen és az – Apafi -Mihály volt, a régen várt, az annyiszor megsiratott. - -– Mihály! férjem! sikoltá az indulattól reszkető nő s magánkívül rogyott -férje nyakába, érthetlen szavakat, gyöngédség, öröm és szerelem hangjait -suttogva félig aléltan. - -Apafi keblére ölelte a nőt, ki görcsösen látszott karjaival körüle -fonódni, nem hallatszott más hang, mint a néma zokogás. - -– Enyim vagy, – enyim vagy, hebegé suttogó szóval nagysokára az indulat -rohamából magához térő hölgy. - -– Tiéd vagyok, szólt Apafi, és esküszöm, hogy sem ország, sem világ -tőled többé el nem szakaszt. - -– Oh Istenem, mennyi boldogság az! kiálta fel Anna örömkönnyes arczát az -égre emelve. Mennyi örömet hoztál nekem vissza! rebegé ismét férjére -borulva, s arczát annak keblére temetve. - -– És ha az egész világ enyim volna is, még akkor sem lennék elég gazdag -arra, hogy visszafizessem neked hozzámvaló hűségedet. Isten engem! ha -egy országom volna, azt adnám neked, s még az is koldus-jutalom lenne… - -Az örvendő, a szerető, a túlboldog pár egyedül maradt örömeivel, -boldogságával. Késő éjszakáig égett ablakukban a gyertya. Mennyi, mennyi -mondani valójuk lehetett egymásnak. - - - - -III. KÉNYSZERÍTETT FEJEDELEM. - -Egy év folyott le Apafi Mihály hazaérkezte óta. Az ebesfalvi háznál nagy -lótás-futás volt. Egyik kocsi fogatai alig pihenték ki magukat, már a -másik indult útnak, a cselédeket küldözték ide-oda; látszott, hogy -valami nagy baj van a háznál, de azért még nem tetszett senki -szomorúnak. - -A bizalmasabb kérdezősködőnek aztán megsugták, hogy Apafi Mihályné -asszonyom minden órán várandós. - -A jó Mihály úr egy perczre sem hagyta el szenvedő neje szobáját; mint -mondják, az érzékeny asszonyságnak nagy vigasztalására szolgált férjét -láthatni, ki nem szűnt meg őt édes, hizelgő szavakkal biztatni. - -Egyszerre vad robogás hallatszik az udvaron s az őgyelgő cselédek nagy -rémülésére mintegy huszonnégy arnót lovas vágtat be a ház elé, kiket egy -nagyfejű török aga vezetett. A törökök mind szörnyen föl voltak -dárdázva, késezve. - -– Itthon urad? kiáltá le az aga az ijedtében sem jobbra, sem balra -mozdulni nem tudó Andrásra. No, ha itthon van, folytatá, be sem várva a -feleletet, hát mondd meg neki, hogy jőjjön ide, hadd beszélek vele! -András még mindig nem tudott szóhoz jutni; a török újra rá nyomta: vagy -ha ő nem jön ide ki, hát majd bemegyek én. - -S azzal leugrott lováról s benyitott a pitvarajtón. András egy rövid -szót bátorkodott hozzá szólni: «de nemzetes uram…» - -A török rámordult. - -– Jobb szeretném, öcsém, ha nem papolnál olyan sokat; s azzal belépett a -pitvarba. - -Apafi épen ekkor lépett ki neje szobájából, meghallva a kardcsörgést s -szinte visszahökkent, a mint a nem várt vendéggel szembe találkozott. - -– Kegyelmed Apafi Mihály? kérdezé emez haragosan. - -– Én vagyok szolgálatodra, kegyelmes úr, felelt Apafi jámborul. - -– Jól van. Azt izeni kegyelmednek az én uram, a hires Ali basa ő -nagysága, hogy menten minden időhaladék nélkül üljön kegyelmed szekerére -és jőjjön ki az én uram táborába, Kis-Selyk alá, senkit sem hozván -magával. - -– No szépen vagyunk, dörmögé magában Apafi. Megbocsásson kegyelmed derék -aga, az most épen lehetetlen, a feleségem betegágyban fekszik, egy -pillanaton függ, hogy él-e vagy hal, nem hagyhatom most el. - -– Hívasson kegyelmed orvost, ha felesége beteg, és gondolja meg, hogy -azzal úgy sem fogja meggyógyítani, ha a hatalmas basa haragját magára -gerjeszti. - -– De csak egy napot engedjen kegyelmed, aztán nem bánom, ha fejem elütik -is. - -– Semmiképen sem ütik el a kend fejét, ha engedelmeskedik, ha pedig szót -nem fogad, akkor hamarább baja lesz. Azért legyen kendnek esze. - -Anna meghallá ott benn a szobában a kívül folyó vitát s aggodalmasan -kiáltozá férje nevét. Apafi sietett hozzá, ott hagyva az agát a -faképnél. - -– Mi baj? kérdé szorongva a nő. Oly halvány volt e pillanatban. - -– Semmi, semmi, szívem, valahová hívnak, de nem megyek. - -Apafiné azonban meglátta a függönynyilásokon fölül a törökök -dárdahegyeit s kétségbeesve sikoltá el magát: «Mihály! téged el akarnak -vinni!» s görcsösen szorítá férjét keblére. Nem bocsátlak, inkább -öljenek meg engem, mielőtt téged rabságra hurczolnának, hogy ismét -elveszítselek! - -– Csendesülj, édesem, biztatá Apafi, hisz én magam sem tudom, hogy mit -akarnak velem? hisz nem vétettem a jámboroknak. Legfelebb is sarcz kell -nekik, azt meg majd előteremtem. - -– Oh én rosszat sejtek, szívem szorul, téged valami baj fog érni, rebegé -a beteg nő, s azzal heves zokogásba törve ki, férje nyakába vetette -magát: Mihály! én soha sem látlak téged többet. - -Az aga ezalatt megunta magát odakünn s dörömbözni kezde az ajtón és -kiáltozott: - -– Apafi! Héj Apafi? Gyere ki, mert én be nem lépek a feleséged -szobájába, mivel ez illetlen dolog volna tőlem; hanem azt megteszem, -hogy fejedre gyujtom a házat, ha ki nem jösz. - -– Már csak elmegyek, mondá Apafi, csókjaival csillapítva feleségét, ha -ellenkezem, még nagyobb baj lesz belőle, de visszajövök, amint -eresztenek. - -– Sohasem látlak többet, rebegé Anna s közel volt az ájuláshoz. - -Apafi használva e pillanatnyi elszédülés időközét, erőt vett magán s -elhagyva feleségét, könnyes szemekkel lépett ki az agához. - -– No uram mehetünk, mondá neki. - -– Hát csak nem fog kend kard nélkül jönni talán, mint egy paraszt ember, -szólítá meg a török, menjen kend vissza és kössön kardot, s mondja meg a -feleségének, hogy semmitől se féljen. - -Apafi visszalépett szobájába, s a mint ágya felül leakasztá nagy ezüstös -kardját, vigasztalólag mondá feleségének: lásd, aligha lesz bajom, mert -akkor nem mondanák, hogy kardot kössek; bízzál az Istenben! - -– Bízom, bízom, rebegé a nő, férje kezét csókolva hevesen, s szorongatva -lihegő kebléhez, s aztán ismét elkeserülve sírva fakadt. Apafi, ha -meghalok, ne felejts el! - -– Ah! kiálta fel Apafi, keserűen bontakozva ki neje ölelő karjaiból, s -hirtelen kirohant a szobából, s a tenger mélységes fenekére kivánt -valamennyi törököt, a ki született és születni fog. - -Akkor aztán nagy búsan szekerébe vetette magát, s nem nézett sem égre, -sem földre, hanem az egész úton azon eszmével küzködött, hogy ha -felesége most meg találna halni, még csak el sem hagyták tőle búcsuzni. -Ezzel aztán egész lánczolata a legbúsítóbb eszméknek volt összekötve. - -Alig haladott Ebesfalvától egy órányira kiséretével, midőn a törökök egy -vágtató lovagot vettek észre, a ki nyilván utól akarta őket érni. -Figyelmeztették rá Apafit. - -Eleinte hallani sem akarta, hogy mit beszélnek, hanem azután, hogy azt -mondták neki, hogy a lovag Ebesfalva felől jő, megállíttatá szekerét s -bevárta a hirnököt. - -Bandi volt az, ki kendőjét lobogtatva nyargalt nagy lóhalálában. - -– Mi baj, András? kiálta dobogó szívvel Apafi a szolgára még messziről. - -– Jó hír, uram! kiálta Bandi, asszonyunknak fia lett, ő maga, hála -Istennek, túl van minden veszedelmen. - -– Áldassék az Úr neve, sóhajtá megkönnyebbült szívvel Apafi, s -visszabocsátva a hirnököt, a mint bánatának alapeszméje elröppent -agyából, elmultak a többi aggodalmak is egyszerre, fiára gondolt és e -gondolat mellett a kisérő törököket mind oly derék, becsületes, -civilizált embereknek kezdte nézni, a milyet csak látott valaha a -világon. - -Késő éjjelre értek Ali basa táborába. Az őrök aludtak, mint a tök, az -egész tábort el lehetett volna miattuk lopni. Apafit ott várakoztatták a -basa sátora előtt, míg ő maga felöltözött, s midőn félrehúzták a sátor -függönyeit, unszolva Apafit a belépésre, Ali ott ült a sátor hátuljában -leterített szőnyegen, keresztbevetett lábakkal, háta mögött két czifra -öltönyű szerecsen, kivont handzsárokkal. A sátor másik rekeszének -szőnyegén egy pár hátul álló arcz kiütő lenyomata látszék. Tán a basa -hölgyei lehettek ott, kik fölkeltek hallgatózni. - -– Kegyelmed azon Apafi Mihály, kérdé a basa az illő üdvözlések megtétele -után, a ki több esztendeig volt a tatár murza fogságában? - -– Igen is, kegyelmes basa, s a ki énnekem irgalomból elengedé -váltságdíjam hátralevő részét. - -– Igazítsa meg magát, kegyelmed. A murza elengedé a hátralevő váltságot, -mert az én uram, a felséges szultán parancsolá azt ő neki; és még többet -is fog kegyelmedért tenni a felséges nagyúr. - -– Álmélkodva hallom és köszönöm, nem tudva, hogy mivel érdemlettem e -kegyelmet; viszonzá Apafi. - -– Hallotta a felséges szultán, hogy kegyelmed szomorú fogságában mily -becsülettel, okossággal és emberiséggel viselte magát és hogy annyira -meg tudta nyerni a többi foglyok szivét, mikép ámbátor a rabok között -nem lehet rang, mert azok mindnyájan egyenlők, mégis a többi fogoly -magyarok úgy tekintették kegyelmedet, mint a kire legtöbbet hallgattak. -Ezt tekintve, de meg másrészről figyelembe véve azt, hogy a mostani -fejedelem, Kemény János uram ő kegyelme, a magas portától nyilván el -akar szakadni, elhatározta a felséges nagyúr, miképen kegyelmedet minden -időhaladék nélkül Erdély fejedelmi trónjára emelje és abban megerősítse. - -– Engemet? tréfálni méltóztatol, kegyelmes úr, hebegé Apafi, káprázván -szemei előtt a világ. - -– Igen, tégedet magadat, és azon nincs mit csodálkoznod. Ha a felséges -úr akarja, basák, fejedelmek lesznek egy intésére rabok, koldusok, vagy -halottak, és másik intésére közkatonák, nemesek, vagy rabok lépnek -amazok helyébe. Te szerencsés lettél kegyét megnyerhetni. Élj vele és -vissza ne élj. - -– De kegyelmes uram! Miképen gondolod te, hogy én fejedelem lehessek? - -– Az az én gondom. Majd azzá teszlek én. - -– De Erdélynek más fejedelme is van: Kemény János. - -– Az is az én gondom. Majd elbánok vele én. - -Apafi vállat vont. Érzé, hogy még ilyen bajban nem volt. «Csakugyan -megérezte előre a feleségem, hogy valami nagy veszedelem fog ma érni,» -gondolá magában. - -A basa újra szólt: - -– Azért minden tétovázás nélkül siessen kegyelmed menten országgyűlést -hirdetni, hogy a beiktatás czeremoniái mentülelébb végbemehessenek. - -– Én! De hát ki fog az én szóltomra megjelenni? Uram, én legkisebb -vagyok az ország nemesei között, kinevetnek vele s azt mondják, hogy -bolond vagyok. - -– Majd átlátják, hogy ők voltak azok. - -– Aztán nem is küldhetnők sehova a leveleket, mert a székelységet -kivéve, mindent kezében tart Kemény. - -– Tehát elküldjük a székelységre, majd eljönnek onnan. - -– Azok között sem ismerem én a nevezetesebb embereket, mert nem vagyok -közőlük való. Legfölebb oly embereket ismerek közőlük, mint Kun István, -meg Daczó János, meg Naláczi István uraimék. - -– Hát hívja meg kend Kun István, meg Daczó János, meg Naláczi uramékat, -ha becsületes embereknek tartja. - -Apafi a fejét kezdte vakarni. - -– De hátha, fölteszem, hogy eljönnének, hát hol tartanók meg velök az -országgyűlést? helyünk sincsen. Kolozsvárott Bánfi Dénes a sógorom, -esküdt ellenségem, és ő a kapitány; Szebenben maga ül Kemény János. - -– Hát itt van Kis-Selyk. Gyűljenek kegyelmetek ide. - -Apafi kínjában elnevette magát. – Hisz nincs itt olyan ház, a hol csak -harmincz ember is elférjen együtt! szólt újabb elevenséggel. - -– Ott a templom! riadt rá a basa. Megtarthatják benne kendtek az -országgyűlést: ha Istent tisztelni eléggé szép a ház, azt hiszem, egy -embert megtisztelni is az lehet. - -Apafi nem látott többé menekülést. - -– Tud kegyelmed írni? kérdé tőle a basa. - -– Tudok, szólt Apafi nagyot sóhajtva. - -– No mert én nem tudok. Tehát üljön neki kegyelmed és írja meg a -rendeknek a levelet. - -Egy csausz rögtön asztalt, pergament és veres tintát hozott. Apafi -leült, mint valami áldozatra szánt bárány, s első kezdetnek akkora betűt -kanyarított a pergamentre, hogy a török fölugrott ijedtében s azt -kérdte, hogy mi az? - -– Ez egy M betű, válaszolt Apafi. - -– De hát a többinek is hagyjon kend helyet. - -– Ez csak kezdőbetű, a többi majd apró lesz. - -– No hát mondja kegyelmed fenhangon, hogy mit ír? - -Apafi reszketve írt és mondá: Minekutána… - -A basa elkapta előle dühösen a pergament s ráordított: - -– Mit «minekutána» és «annakutána»! Mit czikornyázza kegyelmed. Írja -kegyelmed úgy a hogy szokás: «Mi Apafi Mihály, Erdély fejedelme, -parancsoljuk neked, hitvány szolga, hogy a mint e levelet veszed -legottan mi előttünk Kis-Selyk helységében megjelenni, fejed vesztésének -büntetése alatt – el ne mulaszd.» Punctum. - -Apafinak nagy bajába került capacitálhatni a basát arról, miszerint -magyar nemesekkel nem szokás ilyen stylusban correspondeálni: végre is -annyit megengedett neki, hogy fogalmazza hát úgy a levelet, a hogy neki -jobban tetszik, de tartalma határozott legyen és parancsoló. - -Apafi megirta a körlevelet. Ali basa rögtön lóra ültetett egy csauszt s -elküldte vele lóhalálában azokhoz, a kiknek szólt. - -Apafi kiverte pennáját és fölsóhajtott, mondván magában: Azt az embert -szeretném most látni, a ki megmondaná, hogy mi lesz mind ebből? - -– Addig pedig, a míg az országgyűlés összejön, itt marad kegyelmed -táboromban. - -– Hát nem mehetek haza a feleségemhez és fiamhoz? kérdé Apafi -szívdobogva. - -– Mehet kegyelmed a ménkőbe! majd hogy elszökjék előlünk! Ezek a magyar -urak mind így vannak a fejedelemséggel, a ki nekünk nem kell, az mindig -a nyakunkon van a fejedelemkéréssel, a kit meg oda akarnánk tenni, -erővel szökik előlünk. - -S ezzel kimutatva leendő sátorát Apafinak, elbocsátá őt a basa, de a -tiszteletére állított őrnek egyuttal az is utasításul volt adva, hogy el -ne hagyja őt szökni. - -– Ebben ugyan szépen benne vagyunk, sóhajta magában Apafi nagy -resignatióval. Csak az az egy reménye volt még, hogy az urak, a kikhez a -körlevél szólt, nem fognak eljőni az általa hirdetett országgyűlésre. - -* * * - -Pár nap mulva, midőn Apafi Mihály uram, reggel levén az idő, még tábori -ágyán heverészne, ime betoppannak hozzá Kun István, Daczó János és -Naláczi István uraimék, a többi székely nemesekkel egyben, a kikhez a -körlevél szólt. - -– Ugyan az Istenért, kiálta föl Apafi Mihály, hová jönnek ide -kegyelmetek? - -– Hiszen nagyságod parancsolta, hogy ide jőjünk, felelt Naláczi. - -– Igen, de kegyelmeteknek lehetett volna annyi eszök, hogy ne jöttek -volna el. Most mitevők lehetünk? - -– Hát azt teszszük, hogy nagyságodat inauguráljuk ünnepélyesen, s ha -kelleni fog, meg is védelmezzük székelyesen! felelt erre Kun István. - -– Kevesen vagytok ahhoz, atyámfiai, veté ellen Apafi. - -– Tessék kinézni a sátorból, szólt Naláczi, félretolva a szőnyeget, s -egy csoport karddal és lándzsával fegyverkezett székelyt mutatván be, -kik a sátoron kívül maradtak. Cum gentibus jöttünk mi, hogy ha -fejedelmünknek elfogadtuk kegyelmedet, megmutathassuk, hogy nem -tréfálunk. - -Apafi Mihály uram vállat vont, s elkezdte csizmáit fölhuzni, de folyvást -oly gondolkozó, mélázó volt, hogy beletelt egy órába, míg -felöltözködött, mert minden ruháját félszeg vette magára, elébb a -dolmányt, utoljára a mellényt. - -Körlevelére több száz nemes csoportosult össze Selyk alatt, a mit ő nem -is gyanított, de nem is óhajtott. - -Ali basa, kijövén sátorából, a vitézlő rendek közé lépett, s Apafi -Mihály uramat kézen fogva előttük, egy ujdonatuj zöld bársony mentét -adott reá s egy hermelinprémes süveget nyomva fejébe, tudtul adá az -összegyűlt rendeknek, hogy tekintsék őt ezentul valóságos és igazi -fejedelmüknek. A székelység éljent ordított rá, s Apafi Mihály uramat -fölemelék vállaikra, úgy ültették fel a bársonynyal bevont emelvényre, -melyet Ali basa készíttetett számára. - -– Már most menjenek kegyelmetek a templomba, s esküdtessék meg a -fejedelmet a maguk szokása szerint, præstálják a homágiumot egymásnak, -már én beharangoztattam, kegyelmetek szolgáltassanak misét, a hogy -illik. - -– Megkövetem, én református vagyok, szabódék Apafi. - -– Azt még jobb szeretem. A dolog annál rövidebb bajjal történik meg. Itt -van tisztelendő Magyari Ferencz uram, ő mondhat prédikácziót. - -Apafi Mihály uram hagyott magával történni mindent, nem tett egyebet, -mint hosszú bajuszát simogatta erre arra, s vállat vont, ha valamit -kérdeztek tőle. - -Naláczi s a többi székelyek jónak látták oly tisztelettel bánni vele a -templomban, mely egy fejedelmet illet; Magyari Ferencz uram hatalmas -prédikácziót improvisalt ex tempore, dörgő szózattal bizonyítgatva, hogy -az Izrael Istene, ki Dávidot a juhok őrzésétől hivta el a királyi -székre, s hatalmassá tette minden ellenei fölött, bizonyára tetszése -szerint megtartandja most is, a kit kiválasztott, bárha ellenségeinek -száma annyi lenne is, mint a mezőkön a fű. - -E kis egyszerű templom sem gondolta volna, hogy valaha országgyűlés és -fejedelemválasztás szinhelyévé legyen; de még Apafi sem, hogy mindez -rajta essék meg. - -Nem látott, nem hallott ő sem fölszentelést, sem prédikácziót, mert neki -folyvást azon járt az esze, hogy már most ha Kemény el találja őt fogni, -feleségét, gyermekét kizavarják jószágából, hová lesznek azok szegények? -hol huzhatják meg magukat? Utóbb eszébe jutott, hogy él még a -Székelyföldön valahol István testvére, a kivel mindig föntartotta az -atyafiságot, az majd csak pártjokat fogja, ha látja, hogy elpusztulnak. - -E gondolatok annyira elfelejtettek vele mindent, a mi körüle történik, -hogy a mint szónoklat végeztével a gyülekezet fölállott, hangosan -rákezdve a «Téged Isten dicsérünk» hymnuszát, ő is felállt, elfeledve, -hogy e szertartás most az ő tiszteletére történik. - -Ekkor valaki hátulról két kezét vállaira téve, visszanyomta őt székébe, -s egy ismerős hang dörmögé: - -– Maradjon kegyelmed ülve. - -Apafi odatekintett, s megdöbbenve esett hátra székében. Testvére István -állt a háta mögött. - -– Kegyelmed is itt van? szólt hozzá Apafi nagy busan. - -– Kissé elkéstem, szólt István, hanem azért elég jókor jöttem s a meddig -kegyelmed parancsolja, itt fogok maradni. - -– De hát te is vesztedre törsz?[1] - -– Már bátya, sorsunk Isten kezében van, de a mi kezünkben is van valami, -a mi bele szólhat: mondá ez, kardmarkolatára téve a kezét. – Kemény -Jánosból az ország nagy része kiszeretett, nem kell magyaráznom, hogy -miért? Kegyelmednek oka is, módja is van diadalmaskodni. - -– De hát ha nem? mi lesz feleségemből? Nem látta őt kegyelmed? - -– Épen onnan jövök, ott késtem el. - -– Beszélt vele? Mit mondott esetemhez? Búsul nagyon? - -– Korántsem. Sőt nagyon örült neki, azt mondta, hogy Erdélynek nem is -adhattak volna jobb fejedelmet kegyelmednél, mert kegyelmed azt -megérdemli, jobban mint akármelyik főrendi úr, a ki csak zsaroláshoz és -tivornyázáshoz ért; s hogy nagyon sajnálja, mikép betegsége miatt nem -jöhet kegyelmedhez, hogy biztatná és erősítené kegyelmedet. - -– No akkor hát jobb szeretném, ha őtet választották volna meg -fejedelemnek, mondá Apafi Mihály fél tréfásan, fél boszusan. - -– Bizony vigyázzon kegyelmed, incselkedék István, mert a menyecske -nagyon megszokta már otthon viselni a süveget, megérjük, hogy az ország -süvegét is felteszi a fejére ha kegyelmed jól le nem szorítja a maga -homlokára. Hanem ez csak tréfából van mondva… - -(A közmondás szerint azonban minden tréfában szokott lenni valami -valóság.) - - - - -IV. EGY LAKOMA A MAGYAR FEJEDELEMNÉL. - -Kemény János uram ő méltósága e közben vigan ült és mulatott -Nagyszebenben. A jó úrnak kiváló szenvedélye volt az evés; ha az ország -minden kereke kihullott volna is, mégsem kelt volna föl ebédjétől s -valamennyi tanácsosai közt legfontosabb ember volt mindig a szakács. - -Épen ebédnél fogjuk őt találni. A község háza egészen rendelkezésére -lévén bízva, azt udvari kisérete végkép elfoglalá; az udvaron -sarkantyus, vasas katonák incselkednek a szolgálattevő szász -menyecskékkel; az őrségre rendelt egy pár német muskatéros a -kapufélfának támasztotta puskáját, s ismeretséget kötve az ételt -visszahordó kuktákkal, nagy jucunditással dalol hirtelenében tanult -magyar nótákat a kezével magasra tartott pohár bornak, s tánczol valami -nagyon ártatlan tánczot, egyik térdét a levegőbe emelve, míg a magyar -testőrhajduk, sárga dolmányban, zöld zsinórral nagy hallgatva ülnek -itt-amott a fal mellett, meg sem nézve a kezükbe nyomott kupa bort, -hanem csak nagy komolyan beöntve az illető helyre egy hajtókával s -visszaadva az üres kupát a barátságos kulcsárnak, a ki maga is alig áll -a lábán, s nevetve kinálgat boldogot, boldogtalant s mintha könnyebben -esnék neki hátrafelé menni, mint előre, neki-neki farol az ételvivő -szakácsnak, ki magasra tartva kezeivel egy-egy ezüst tálon majd egy -Bábeltornya mintájára épült, fölczukrozott, virágozott mandulatortát, -majd egy nagy virágos porczelláncsebret, a melyben forró punchnemű ital -fűszeres illata gőzölög szerte, majd egy nagy fatálat, melyen egy egész -sült páva fekszik, pompás fejtollai s hosszú farka azon módon rajta -hagyva, – bámult terheivel alig tudott végig futni az udvaron a nagy -néptömegtől, mely ügyes bajok elintézése végett tódult össze s várja, -míg a fejedelem megebédel, kapva azalatt bort, pecsenyét és süteményt, -csak igazságot nem, a miért jött. - -Benn az étteremben már vígan vannak az urak és asszonyságok. Az ebéd már -régen tart, és még soká fog végződni. A franczia szakácsművészet minden -tudományát remekbe látszik fölmutatni Kemény lakomáján. A természet -minden országa ide van parancsolva az emberek ínyeit csiklandani. A mit -Lucullustól kezdve a franczia gourmandokig föltalált a nyalánkság, -izletest, szokatlant, rendkivülit, itt össze van hordva. Nagy ezüst -hűtőkben mindennemű hazai és külföldi borok, pompás velenczei metszett -és szinezett kristályüvegekben, az ezüst tálakon a legritkább vadak és -madarak különnemű elkészítéssel; reszkető, átlátszó rózsaszin kocsonyák, -miknek magyar ember a nevét sem tudja; nádmézbe főtt ind gyümölcsök, -kakastaréjból készült ragoutok, ismeretlen csigák, inkább szemnek, mint -szájnak valók; óriás tengeri rákok, ritka tengeri halak, egészen -fölczifrázva, ételek, mikről kényes finyáskodásból hitették el magukkal -az emberek, hogy jóízüek, mikor már a jót megunták; árticsóka, osztriga, -teknősbéka, miket igaz embernek büntetés megenni: rettenetes pástétomok -merő csukamájból készítve; nagy kosarakban rózsaszínű hattyutojások, -miket a vendégek mulatságul maguk főzhetnek meg a mindenki elébe rakott -kis ezüst tojásfőzőben, alágyujtott borszeszlángban, s számtalan csodás -ételnemek, miknek mindennapi ember rendeltetését sem tudja, s mindezek -olyan halmazban, hogy hatannyi vendég is eleget látna belőlük; aztán a -fűszeritalok mindenféle neme, ki milyet kiván, püspökital, barbarász, -királypunch, vagy lengyel pálinka, semmi sincs elfeledve. - -Minden vendég háta mögött áll egy apród, nagyhamar elkapva előle a tele -tányérát, mihelyt oda nem néz s tisztával váltva föl; maga a fejedelem -háta mögött Csáky László uram fia áll, ki büszke arra, hogy fia -töltögethet a fejedelem poharába. - -S a fejedelemnek sűrűen kelle töltögetni. Az erdélyi lakomák rendesen -azon szoktak végződni, hogy az urak fogadásból neki ültek egymást -leinni. Kemény János helyt szokott állni magáért. Most is fölhivta a -bátrabbakat a szokott versenyre. Az urak nagyobb része nem fogadta el a -kihivást, a Bethlenek, János, Farkas, Elek, ez a mindig józan faj, -megköszönték a tiszteletet, és kihuzták magukat belőle, csak hárman -fogadták el: Wenzinger, a német hadak vezére, egy magas, csontosképű, -kopaszra nyirott férfi, világos kék szemekkel, kissé meghajlott nyakkal -s alig látszó szőke szemöldökkel. A másik volt Béldi Pál, a székelység -generálisa, háromszéki főkirálybiró, szép, kedves arczu férfi, komoly, -magas homloka nyugalomra mutat, szelid szemei kissé ragyognak a bortól, -hallgatag ajkai kissé mosolyognak, egyéb hatását nem venni rajta észre a -bornak. Egyszerű, sárga kamukadolmány van rajta, piros ezüstös -gombkötőmunka-övvel átkötve, fehér inggalléra szélesen kihajtva sötétkék -nyakkendője fölött, sima hajzata középen kétfelé választva, fülei mögé -van simítva s egészen hátrahull, kezei finomak és fehérek. Vele -átellenben ül a másik vetélkedő, Bánfi Dénes, kolozsvári főkapitány, a -vármegyék generálisa. Középtermetű, széles vállu, büszke ember, -aristokrata arczán valami vad negédesség uralkodik; nagy sürű szakálla -köröskörül meg van hagyva, sötét gesztenyebarna fürtei elől rendezett -csigás üstökben feküsznek homlokán, s kétfelől gazdag göndör fürtökben -omlanak vállaira, gömbölyű arcza természettől is piros, most a bor még -elevenebbé tette. Ragyogó szemei villogva tekintenek szét, ha valakihez -szól, tokáját alászorítja, nyakát félreszegzi s éles, bántó hangon -beszél, daczosan vagdalva hátra büszke fejét, vastag, fekete szemöldei -untalan mozganak homlokán, végtelen lenézést tudva kölcsönözni arczának; -öltönye sötétbibor dolmány, nagy zománcz gombokkal, mely fölé nehéz -fehér selyem zeke van felöltve, hattyuval prémezve, kis rubin gombokkal, -a zeke rövid ujjai könyökön felül nyitvák. Az arany vitézkötés úri -hanyagsággal van félvállára vetve. - -Maga Kemény János az asztal fején ül, kétfelől mellette Béldi és Bánfi -felesége. - -Kemény, miként ez Bethlennénál levő arczképén látható, minden érintkezés -mellett a nyugati viszonyokkal, még folyvást a keleties viselethez -tartotta magát. Nyirott fő, nagy szakáll, komoly, méltóságos arcz és -kevés beszéd jellemzék, arczvonásaiban félreismerhetlenül uralgó volt -valami végzetszerű kicsinylése mindennek, a mi körüle történik, mi rá -nézve később oly veszedelmes catastrophát idézett elő. - -A mellette ülő hölgyek egyike Bánfi Dénesné, egy finom, idegzetes gyönge -kis teremtés, alig husz éves, tizenhatodik évétől kezdve heves, -parancsoló férje jellemének befolyása alatt állva, szinte félénk, mint -egy gyermek. Alig meri szemeit felütni, akkor is csak férjére tekint, -kit hódolattal szeret. Nehéz habos selyem ruhája nyakát és vállait -elfedezve, egy sor briliántos gombbal van összegombolva, nyakán egy -széles czikkekből készült aranyláncz, mindegyik czikk közepén egy -nagyszerű smaragd, fején gyöngyökkel szegélyezett selyem főkötő, mely -csaknem homlokáig lejő, irigyen takarva el a szép nő szőke hajfürteit. - -Tulnan Béldi Pálné ül, férje és a fejedelem között. Még most vakító -szépség, arcza szine, mint a fehér rózsáé, most át van gyuladva a lakoma -hevétől, az egészséges pir szinte égni látszik rajta. Könnyelmű fekete -szemei ragyogva tétováznak erre-arra, – piros ajka majd megcsattan, – -szemöldeiben annyi beszédes báj rejlik, s ha olykor szempilláit félig -lesülyeszti égő szemeire, tekintete elragadó. Fényes fekete fürteit -főkötő helyett sajátságos művészettel körülfont gyöngysorok tartják -össze; hátul egy kis gyémántos diadémra hajolva fel, melyről hosszú -aranyfátyol csügg le a földig. Öltönye kivágott meggyszin bársony magyar -váll, mely derékban feszesen simul karcsu termetéhez, elől szélesen -szétnyilva s a himzett patyolat felett igazgyöngy zsinórokkal tartva -össze, hófehérségű vállai félig kilátszanak a duzzadó rövid ujjakból, -melyeket középen egy-egy nagy opál tart össze s fedetlenül láttatják a -gömbölyű, tisztán alkotott karokat, melyeket csuklóban egy sor nagyszemű -keleti gyöngy vesz körül. Kebléhez könnyelmüen van odatüzve egy -halvány-piros rózsa. - -Az asztal tulsó végin ülő Bethlenek nyilván szólják a tetszelgő -asszonyt, kinek már eladó leánya van s mégis nyitott vállban jelenik -meg, de annál nagyobb kedvét találja benne a fejedelem, és a heves -Bánfi, s maga a szelid férj, ki bálványozza nejét. - -A borverseny már meglehetősen felvillanyozta az urakat, úgy hogy közbe -kezdtek dalolni a karzaton levő zenészek nótáiba, melyek egész ebéd -fölött hangzottak, midőn nagy sebtében érkezik Haller Gábor, s egyenesen -a fejedelemhez sietve, komoly képpel valamit sug fülébe. Kemény -ránézett, azután a mint kezében tartá a serleget, azt nagy nyugodtan -kiitta, s akkor erősen felkaczagott. - -– Mondja el csak kegyelmed ezt az ujságot az uraknak, ők is hadd -hallják. Kiálta fenhangon Hallerra. - -Haller tétovázott. - -– No csak mondja el kegyelmed. Ennél mulatságosabb történetet nem -mondhatna. Ti oda fenn hallgassatok el a zenével. Ez gyönyörű tréfa. - -Az urak mind ráestek Hallerra, hogy mondja el nekik a tréfát. - -– Nem sok az egész, – szólt Haller, vállat vonítva, – csupán annyi, hogy -Ali basa megtette fejedelemnek Apafi Mihály uramat. - -– Hahaha! kaczagott fel az egész társaság e szóra. A fejedelem tréfás -negéddel fordult egyikhez is, másikhoz is. - -– Ismeri valaki ezt az embert, hallotta valaki hirét? - -Bánfiné elsápadva kapaszkodott férje karjába, ki oda könyökölve az -asztalra, némi restelkedéssel mondá: - -– Én ismerem szegényt nagy messziről. A feleségemnek valami rokonát -vette el ő is. Sokáig volt tatár rabságban, onnan bizonyosan csak úgy -eresztette ki a török, (haragban levén most velünk) ha meg hagyja magát -fejedelemnek tenni; különben csak nem veszett meg. - -Az urak ujra felkaczagtak. - -– No majd inauguráljuk, szólt gúnyosan Kemény János, hátravetve fejét. - -– De inaugurálták már azt, szólt Haller. - -– Hol? kicsoda? kérdé összevont szemölddel a jó kedvű fejedelem. - -– Kis-Selyken, az országgyűlés. - -Kemény tenyerével és szemöldei felrántásával mutatá, hogy nem érti a -dolgot. - -– Ki volt jelen? kik voltak a rendek? hisz a ki csak nevezetes ember az -országban, mind itt van nálunk. - -– Ott volt Apafi István, Naláczi, Daczó és többek, a székelység, közel -egy pár száz. - -– No majd megszámláljuk őket, ha egyéb dolgainkat elvégeztük, szólt -kicsinylőleg a fejedelem; adjatok széket Haller uramnak! - -– De nem várnak azok minket oda, hanem elébünk jönnek, azóta Segesváron -vannak. - -– Tán biz el akar bennünket kergetni Apafi Mihály uram a maga kétszáz -székelyével? kaczagott fel Kemény János. - -Wenzinger erre felállt székéről s katonás készséggel kérdé: - -– Kivánja nagyságod, hogy összedoboltassam a sereget? Nyolczezer -fegyveresünk van, ha nagyságod akarja, úgy szétverjük a gyülevész népet, -hogy kettő sem marad együtt. - -– Maradjon kegyelmed nyugton, szólt fitymálva a dolgot Kemény, üljön le -és igyék. Csak hadd jőjenek ők közelébb; mit fáradnánk mi elébük? Akkor -legalább lovastul – macskástul elfoghatjuk őket. – Restellem, hogy -kegyelmednek atyjafia azon ember, Bánfi Dénes uram; annyit azonban a -kegyelmed iránt való deferentiából megteszek, hogy nem töretem kerékbe -az embert, hanem – kitömetem. - -Óriási kaczaj fogadta ez ötletét Keménynek. - -– Adjatok poharat Haller uramnak! Folytassuk a dolgot. Ti odafenn -húzzátok rá az elébbi nótát. - -S újra megszólalt a zene, a czigányok palotást húztak, az urak -összeütötték poharaikat s elkezdtek dalolni. Ott künn a csatlósok -ugyanazt a nótát kezdték rá; a kiivott poharak repültek a falnak. Nem is -volt ember, a ki poharát ezer darabra nem tudta törni, csupán Haller -Gábor uram, minthogy legkésőbb érkezett s még józan volt, szégyenkedék a -drága velenczei kristályban kárt tenni. - -– Csapja kend az asztalhoz, hogy összetörjék! kiáltott rá a fejedelem; -Haller Gábor uram aztán, hogy a fejedelemnek kedve teljék, szép -engedelmesen és csinosan odakoczczantotta poharát az asztalhoz, úgy hogy -az nyakban szépen, illedelmesen eltörött, s akkor meghajtá magát a -fejedelemnek, szófogadó alázattal. - -Bánfiné reszketve sóhajtott magában, rokonaira gondolva. Bánfi azonban, -nehogy valaki azt gondolja, mintha az eset őt legkevésbé érdekelné, -felugrott székéről s a csárdás hangjai mellett fölkérte a szép Béldinét -egy tánczra. - -A menyecske készen volt rá, Bánfi átkarolta a szép nő karcsu derekát, s -hevesen magához szorítva megforgatá őt maga körül, a heves hölgy -tündérkönnyen fordult tánczosa karjain, dereka, csipeje oly érzékien -hajlongott, keble hullámokat hányt a lenge patyolat alatt. - -A többi urak is, a példától elragadva, felugráltak helyeikről s tánczba -ragadva szomszédnéikat, szeszélyesen összezavart tömkeleget csináltak a -társaságból, melyben mindenki tapsolt, tánczolt és ujjongott. - -Bánfi heves, könnyűvérű ember volt, különben is szerette a szép -asszonyokat, most meg a bor is hevíté; a mint egyszer szép tánczosnéja -ismét karjára kerülve, égő piros arcza oly közel esett hozzá, egyszerre -elfeledkezék magáról s az igéző szép hölgyet hevesen kebléhez szorítva, -annak arczára egy forró csókot nyomott. - -Béldiné felsikoltott, s eltaszítá az önfeledt férfit. Bánfi maga is -megdöbbenve tekinte szét; azonban itt minden ember el volt foglalva -saját jókedvével, senki sem látszott észrevenni sem csókot, sem -sikoltást. - -Béldiné mindamellett is neheztelve hagyta el a tánczot s az engesztelést -hebegő Bánfinak boszúsan inte, hogy maradjon el tőle. - -E csókot egykor drágán fogja megfizetni Bánfi. - -Senki sem vette észre, csupán a kit leginkább érdekelt, – a férj. Béldi -szemei meglátták azt. Oh nem kell hinni, hogy a férj, a ki szeret, nem -félt. Bár úgy tesz, mintha nem nézne, nem hallgatna oda, lát és hall és -figyelmez. Ő meglátta, hogy Bánfi megcsókolta nejét, s bár úgy tett, -mintha észre se venné neje megzavarodását, ki egészen felindulva kereste -föl férjét, megfogta annak kezét s kivezette a teremből, ott künn -megparancsolá neki, hogy menjen fel szállására s öltözködjék útnak. - -– Hová fogunk menni! kérdé a felindulástól reszkető hölgy. - -– Haza Bodolára! - -Bánfi Dénesen kívül senki sem vette észre, hogy ők eltüntek a teremből. - - - - -V. BODOLA-VÁR. - -Felső-Fehér vármegyének egyik beszögellő kerületében, a mint az ember a -bozai szorost elhagyja, vagy egyikén az óriási bérczeken keresztülvezető -gyalogösvényeknek megkerüli a mély útat, meglátszik a Tatráng völgye. - -Köröskörül mély lilaszínbe borult hegyek, melyek hátterében fehéren -tünik elő a Kapri előhegy egettartó orma, tündökölve a korán leesett -hótul; a köddel fátyolozott völgyben négy-öt falu tűnik elő, fehér -házaival, mik kékes füstöt bocsátnak föl a zöld kerti fák közől; a -Tatráng vize ezüstkéken csavarog a csendes falvak alatt, itt-ott, a míg -a hegyek közől kijut, zuhatagokat képezve, melyek habfehér ködöt -mutatnak a távolból; a felhők oly alant járnak a völgyben, hogy néha -majd ezt, majd amazt a tárgyat takarják el a hegycsúcson álló szemei -elől aranyos fátyoltestükkel; ott látszik Hosszúfalú, messze elnyúlt -utczájával, Zajzonfalva, kis templomának hegyes bádogfedele messze -elragyog, a hogy a nap rásüt, Tatráng, épen a vízparton, melyre ott -magas fa dobogóhíd van építve, messze, igen messze belátszanak -nagysötéten, ködösen Brassó falai s akkor még jó karban levő -fellegvárának kékes körrajzai. Alant a völgy fenekén van egy szétszórt -falu, Bodola. A házak lent, a templom magasabban épült, s átellenben a -helységgel látszik valami kis lovagvár, széles tornyokkal, fekete -bástyákkal, kiülő ormokkal, nyugatfelé eső bástyája egy meredek sziklára -van épülve, honnan épen a házak tetejére eshetik le az ember egy pár -száz ölnyi magasról. - -Különben csak messziről látszik oly sötétnek ez a vár, közelbe érve, -meglátja az ember, hogy a távolból sötétzöld bozótnak nézett koszorúja a -bástyáknak mind megannyi virágos kert, – a nagy góth ablakok ékes -czifrázatokkal s színes üvegekkel vannak földíszítve, – a meredek -sziklákra a legjobb karban tartott kigyóút vezet föl, mohos kőpadokkal -minden kanyarodásnál, – a szikla meredekén nagy mellvéd van fölvetve, s -a vár hegyes tornyocskái mind pirosra vannak festve, szeszélyes alakú -szélvitorlákkal. - -A bozai szoroson át, Brassó felé vezető út egy pár órányi távolban visz -el e kisded nemesi vár mellett, melyen azalatt, míg Kemény Jánost -Szebenben hagyjuk mulatni, egy hosszú sor lovasságot látunk aláfelé -szállani. Mintegy kétezer török lovas lehet, messziről megismerhetni -őket turbánjaik piros tetejéről, s hófehér kaftánjaikról, köztük néhány -száz havasföldi kurtány, barna szűrökben, hosszú fekete csalmákkal. - -Az út szorossága miatt csak párjával haladhatnak a lovagok egymás -mellett, úgy, hogy a csapat vége még most bontakozik ki a fölül csaknem -összehajló hegyek közől, midőn az eleje már Tatránghoz jutott. Egy -középtermetű, napsütötte arczú férfi vezeti a csapatot; szemei merészek, -megtámadók mint a sasé; homlokán nagy sebforradás vonul keresztbe; -szakálla apró fürtökbe van göndörülve állán, bajusza szinte gyors -kunkorodással pördül föl kétfelől, e férfi szertelen heves természetét -gyaníttatva, mit igazolni látszanak rövid, kemény szavai, fejének büszke -emelgetése s heves tagjártatásai. - -A falun kívül megállítá a sereget, s bevárta, míg a vége is megérkezik. -Leghátul két podgyászszekér és egy nehéz, dinnyealakú hintó látszott -döczögni. Ez volt minden nehéz teher, mit a török magával hozott. Az -utócsapatot egy fiatal gyermek vezette, kinek telt, gömbölyű arczához -oly különösen illett a komoly parancsoló tekintet s a villogó görbe -kard. Alig lehet tizenkét éves. - -Benn a kocsiban, melynek függönyei kétfelől ki vannak tárva, hogy az -esti lég szabadon járhasson keresztül, egy fiatal nő látszik ülni, -mintegy 32 éves, félig törökös, félig keresztyénies öltözetben, a -mennyiben bő selyem bugyogót s nyitott kék kaftánkát visel, de turbánját -leoldta fejéről, s arcza török szokás ellen fátyol nélkül levén, egész -nyugalommal nézeget ki a kocsiablakon, vizsgálva a tájat s a jövő-menő -parasztembereket. - -A török vezér rendbe állítja seregét a falu alatt. Úgy látszik nagy -fegyelemhez van az szoktatva. Mindenki vezérére néz és meg sem moczczan. -Balfelől a fiatal gyerkőcz, jobbfelől egy magas, szálas férfi állanak a -csapat szárnyán. Hátul vannak fölállítva a kurtányok. - -– Vitézeim! szólt a basa gyors, kemény hangon a csapathoz: – E helyütt -tábort fogtok ütni. Mindenki helyén marad, fölnyergelt lova mellett, s -fegyverét le nem oldja. Ferhád aga tizenketted magával bemegy a faluba, -s megmondja becsületesen a bírónak, hogy küldjön ki negyven mázsa -kenyeret, ugyanannyi húst, kétannyi szénát és zabot, fontját kifizetvén -általjában négy asperével; sem többet, sem kevesebbet. - -Azután a kurtányokhoz fordult a basa. - -– Ti kutyák! Ne gondoljátok, hogy rabolni jöttünk ide. Helyeitekről meg -ne moczczanjatok, mert ha megtudom, hogy csak egy ludat is elloptatok a -faluból, kujásaitokat fölakasztatom, titeket pedig megtizedeltetlek. - -Akkor négy lovast kiválaszta a seregből. - -– Ti követni fogtok engem. A többiek addig pihenjenek, mert még az éjjel -folytatjuk az útat. Távollétemben Feriz bég parancsol. - -A fiatal gyerkőcz meghajtá magát. - -– Ha Feriz bég parancsot fog tőlem kapni eltávozásra, akkor -visszatértemig Ferhád agának engedelmeskedtek. - -A basa ezzel kengyelvasát lova oldalába vágva, négy kisérőjével Bodola -felé elvágtatott. - -Ekkor a fiatal gyermek, kit a basa Feriz bégnek nevezett, katonás -biztossággal rugtatott elő s csengő erős hangon adott a hadaknak -parancsot a leszállásra; keményszájú arab paripája hányta vetette magát -alatta, szügyébe vagdalta fejét, két lábra ágaskodott; a kis vezér, -mintha észre sem venné paripája ficzánkolásait, biztos öntudattal osztá -tovább parancsait. - -… A basa azalatt folytatta tovább útját Bodola-vár felé. - -A vár ura, Béldi Pál, csak előtte való nap érkezett haza feleségével -együtt, odahagyva szó nélkül Kemény János udvarát, s épen a tornáczon -állott, midőn a török lovagok bevágtattak udvarára. Azon időben oly -viszonya volt Erdélynek a törökkel, hogy az ilyes látogatás minden -előleges bejelentés nélkül is megtörténhetett. - -A basa meglátta Béldit, rögtön leugrott lováról, s a lépcsőkön felsietve -hozzá, rövideden bemutatta magát. - -– Én vagyok Kucsuk basa. Erre lévén útam, feljöttem hozzád egy szóra, ha -ráérsz. - -– Parancsolj velem, szólt Béldi, s maga előtt bocsátva vendégét, -bevezette őt a várterembe. - -Nagy négyszögű szoba volt az, falaira keleti vidékek festve; ablakai -között hosszú, földig érő metszett tükrök, ragyogó aczélrámában. A -márvány padlaton hosszú tarka szőnyegek keresztül vonva; körül a falakon -emlékezetes ősök képei s egy-egy csomó régi fegyver, csodálatos -alakzattal és összerakással; közepén egy nagy zöld márványasztal -girbegurba lábakkal; szerteszét nagy karszékek, maroquinnal borítva, -nehézkes faragványokkal. Egy átelleni ajtó az erkélyre vezetett, honnan -messze a havasokra volt a kilátás; az alkony világa piros és lilaszín -foltokat vetett a színes üvegeken át a belépők arczaira. - -– Miben lehetek szolgálatodra? szólt Béldi a basához. - -– Jól tudod, szólt Kucsuk, hogy most Erdély fejedelmi széke fölött nagy -viszálkodás van az országban… - -– Nem törődöm vele. S nem szándékozom magamat sem egyikért, sem másikért -beleavatni, – felelt Béldi óvakodva. - -– Nem azért jöttem hozzád, hogy vagy tanácsodat vagy segítségedet ez -ügyben fölkérjem; azt a kard fogja megoldani. A miért jöttem hozzád, -csupán családi ügy s merőben engemet illet. - -Béldi csodálkozva ülteté le vendégét maga mellé. – Beszélj. - -– Hallottad talán, hogy egy időben egy Kállay-leány itt Erdélyben egy -fiatal török lovagba beleszeretett és – természetesen rokonai tudta és -akarata nélkül, annak nejévé lett. - -– Hallottam. Mondják, hogy a fiatal török ép oly hódító volt az -asszonyokkal szemben, mint vitéz a harczban. - -– Meglehet. A harcz hódításai azonban letörülték a szerelem hódításait -az arczról; a mint láthatod, arczom keresztül-kasul van vagdalva -sebhelyekkel; mert azon férfi, ki e nőt elvette, én vagyok. - -Béldi a meglepetés kiváncsiságával kezde figyelni a basára. - -– Én e nőt mindvégig hódolattal szerettem, folytatá a basa. Ez te -előtted furcsán fog hangzani egy török szájából; hanem úgy van. Sem több -nőt, sem rabszolgálót nem tarték mellette. Egy fiam van tőle, a kire -büszke vagyok. Most oly élin állanak ügyeim, hogy vagy csodákat kell -elkövetnem Isten segélyével, vagy elvesznem a harczban. Azt tudod, hogy -Mahomed vallása nagyon ajánlja a csatatéri halált, arra én nem sokat -gondolok, hanem eszembe jut nőm, ki ha engemet és fiát el találja -veszteni, a legkétségesebb helyzetben maradand. Törökországban üldözni -fogják azért, mert keresztyén maradt, Erdélyben azért, mert törökhöz -ment nőül. Ott az én rokonaim, itt az övéi. E végett jöttem hozzád egy -kéréssel. Téged becsületes embernek hallottalak emlegetni, nődet is -derék asszonynak. Fogadd nőmet családod körébe. Annyi vagyont hagytam -neki, hogy terhedre nem leend; csupán védelmedre lesz szüksége. Ha ezt -megigéred, számolhatsz örök időre barátságomra és hálámra s -parancsolhatsz kardommal, vagyonommal és életemmel, – azon esetben, ha -megmaradok. - -Béldi megszorítá a basa kezét. - -– Hozd nődet ide, monda biztatóan, én és nőm mint testvérünket fogjuk őt -tekinteni. - -– Csak mint testvért ne! tréfálkozék Kucsuk. Nálatok a testvér szó azt -jelenti, a mit nálunk az ellenség. Tehát elhozhatom őt? - -– Szívesen látandjuk, szólt Béldi s parancsot adott csatlósainak, hogy a -basa kisérőit vezessék vissza Tatrángig s onnan fáklyavilággal hozzák -föl a basa hintaját. - -Kucsuk megizente, hogy Feriz bég is feljőjjön. - -Béldi ezalatt bemutatta Kucsuk basát nejének, s nem kis örömére -szolgált, midőn neje a basa feleségéről úgy emlékezék, mint egyikéről -ifjúkori barátnéinak, kit viszontláthatni természetes kiváncsiság és -öröm ösztönzé. - -Néhány óra mulva megérkezék a hintó, begördülve nehézkes fogatával a -négyszögkövekkel kirakott várudvarra; Feriz bég lóháton kiséré. - -Béldiné a lépcsőkig lefutott a basa neje elé s a mint az kiszállt -hintajából, örömsikoltva fogadta: - -– Katalin! Ismersz-e még? - -A hölgy szintén ráismert Béldinére s azzal a két barátné egymás karjaiba -rohant, összevissza csókolózva s kölcsönös hizelgésekbe törve ki, «hogy -megszépültél, mily délczeg asszony lett belőled!» stb. stb. - -– Nézd, ez itt fiam! szólt Katalin Feriz bégre mutatva, ki lováról -leszállva, gyermekes gyöngédséggel sietett anyjához csatlakozni. - -– Oh mily gyönyörű fiú! szólt Béldiné elragadtatva s a szép rózsa-arczú -gyermeket magához szorítá, összevissza csókolá. - -Ha tudta volna, hogy az nem gyermek többé, hanem hadvezér! - -– Oh de nekem is vannak gyermekeim, szólt Béldiné, édes versenyzésével -az anyai érzetnek. Látni fogod őket. Tud fiad magyarul? - -– Magyarul? szólt Katalin, szinte sértett önérzettel. Egy magyar nő -gyermeke, hogy tud-e magyarul? Ilyet csak kérdezhetni is? - -– Annál jobb, szólt Béldiné, úgy a gyermekek is hamar meg fognak -ismerkedni egymással. Mert ti a mi családunkhoz fogtok ezentúl tartozni. -Férjeink már elvégezték egymás között s mi annak igen fogunk örülni. - -A kedves eleven házi nő azzal átölelte barátnéját és Feriz béget kézen -fogva felvezette családi körébe, folyvást csevegve egymással s ezer -kérdést és feleletet téve egymáshoz. - -A kis női teremben vigan lobogott a kandalló tüze; nagy nehéz virágos -selyemfüggönyök sötétíték el a falakat; kis elefántcsont asztalon pompás -álló óra ketyegett, czifrázatai ragyogtak rubintól és chrysoprastól; a -terem hátuljában dagadozó kerevetek kinálkoztak, metszett buzavirágszín -bársonynyal bevonva; a középen levő kerek asztalon, melyről himzett -persa szőnyeg omlott a földig, nehéz massiv ezüst karos gyertyatartó -állott, syrent ábrázolva, ki mindkét kezével egy-egy szál viaszgyertyát -tart magasra. - -A csinos fehérmárvány kandalló előtt álltak Béldiné gyermekei, a -nagyobbik Zsófia, egy tizennégy éves felnőtt leányka, finom alakzattal, -szemérmetes arczczal, a tüzet látszott rendezni. Haja még egész -gyermekesen volt két tömött tekercsbe fonva hátul s csaknem sarkig ért -le kétfelől. E leány lett később Wesselényi Pál felesége. - -A másik gyermek, – egy négyéves leányka, nénje lábainál térdel s füstölő -virágokat szór a tűzbe. Ezt Arankának híják; nevét hajfürtein viseli, -melyek aranyszőke csigákban hullanak le kis gömbölyű vállaira; eleven -arcza, szemei, kezecskéi szüntelen mozognak, nénjének akadékoskodva, s -fel-felkaczag ártatlan kedélylyel, ha nénje haragudni akar érte, a mi -annak természetesen nem sikerül. - -A két gyermek, lépteket és hangokat hallva az ajtóban, fölrezzen, a -nagyobbik látva, hogy idegenek jőnek, ruháját igyekszik helyre -simogatni, míg Aranka lármásan szalad anyja elé, s annak térdeit -átölelve, nevetően néz föl gömbölyű arczával reá. - -– Ezek meg az én gyermekeim, monda Béldiné benső gyönyörrel. - -Katalin megölelte a nagyobbik leányt, ki félénken hagyta homlokát -megcsókoltatni. - -– Hát öcsédet? őt is meg kell csókolnod, a kis Ferizt, szólt Béldiné s -összetuszkolta a két tétovázó gyermeket, kik alig merték ajkaikat -egymáshoz értetni. Zsófia fülig elpirult utána, s kifutott a szobából, s -azon este nem lehetett rávenni többet, hogy mutassa magát. - -– Oh te szemérmes nebántsvirág, kiálta utána kaczagva Béldiné; bezzeg -Aranka merészebb náladnál. Ugy-e kis leányom, te meg mered csókolni -Feriz bácsit? - -A kis leány feltekinte a gyermekre s anyja köntösébe kapaszkodva, -hátrahuzódott, de nagy sötétkék szemeit azért le nem vette róla. Feriz -bég is, mintha egyszerre eszébe jutott volna, hogy hisz ő katona! bátran -odatérdelt a kis leányhoz s azt magához szorítva, annak gömbölyű fényes -arczára egy határozott csókot nyomott. - -Aranka ezen átesve, hamar készen volt az ismeretséggel; leültette egy -zsámolyra a kandalló mellé a török bácsit, s ölébe dülve, elkezdett tőle -mindenfélét kérdezgetni, a mit látott rajta kardmarkolatától turbánja -forgójáig. - -– Hagyjuk játszani a gyermekeket, szólt vidám kedélylyel Béldiné s -őszinte nyilt örömmel vitte barátnéját ki az erkélyre, mely a nő -oldalszobájából a tatrángi völgyre mutatott kilátást, melyen végig -ömlött most a hold világa. - -Itt a két hölgy, – mialatt a férfiak komoly dolgokról értekeztek s a -gyermekek játszadoztak, bizalmas beszélgetésbe eredt, mi annyi kellemmel -szokott birni a fiatal hölgyek előtt, kik egyedül érzik magukat, s -kivált, a kiknek annyi kérdeni és felelni valójuk van, mint ezeknek. - -Kucsuk basa neje, középtermetű izmos, erőteljes nőnek látszék, domború -keblén, széles vállain megfeszült a selyem kaftán, mely karcsú derekán -aranyfonalas sárga övvel átszorítva, kissé hosszabban nyúlt alá a -szokottan viselt török női kabátoknál, alig engedve láttatni a piros -selyem bugyogó ránczait, melyek kisded sárga papucsaira omoltak. A -délczeg nő arcza kissé szokatlanul erős kifejezéssel birt; arczszine a -leghevesebb véralkatra látszott mutatni; sűrű szénfekete szemöldei -középett csaknem össze voltak nőve, s tekintete szinte égetett; a -feltolakodó vér a legkisebb hevületnél kidomborulni kényszeríté ragyogó -arczát, s ilyenkor forró piros ajkai szinte megcsattantak, s finom orra -rózsaszín czimpáin látható volt a lehellet és vér lüktetése. - -Béldiné maga mellé ültette őt s kezét megfogva bizalmasan, -félenyelgéssel kérdé tőle: - -– Tehát férjednek nincs rajtad kívül több neje? - -Katalin felkaczagott, némi futó árnyalatával a neheztelésnek. - -– Azt gondolod, hogy egy magyar nő azért megy nőül törökhöz, hogy annak -rabszolgálója legyen? Oh, férjem engem nagyon szeret! - -– Elhiszem, Katalin, de ez tinálatok szokás. - -– Mi nálunk? Hisz én nem vagyok török. - -– Hát micsoda? - -– Keresztyén reformata, mint te. Reformatus pap esketett össze férjemmel -is, tisztelendő Biró Márton uram, ki Konstantinápolyban számüzetésben él -s kinek férjem köszönetül Perában parochiát alapított, hová az erdélyi -urak s az ott lakó magyarok isteni tiszteletre járhassanak. - -– Ah! Férjed tehát nem üldözi a keresztyéneket? - -– Épen nem. A török azt hiszi, hogy minden vallás jó és mind az égbe -vezet, csakhogy a magáét tartja legjobbnak s a legmagasabb égbe -vezetőnek. Férjem pedig kitünően jószívű és felvilágosult a többi -között. - -– Hát akkor miért nem vetted őt rá, hogy legyen keresztyénné? - -– Minek? Tán azért, mert a költők rendesen azon szokták végezni -regéiket, mikben egy törököt belebolondítanak egy keresztyén leányba, -hogy megkeresztelik s mentét adnak rá kaftán helyett? Hadd lássatok most -már olyan kalandot is, a hol a nő követi férjét s az áldozza fel érte -mindenét. - -– Hisz igazad van, Katalin, de mikor ez még is oly különös, hogy -keresztyén, magyar nőnek török legyen a férje. - -– És lásd Béldiné: Isten még sem számíthatná nekem oly érdemül, ha -férjemet megtérítettem volna hitünkre, minthogy hagytam annak, a minek -született. Mint keresztyén renegát legfölebb egy széket foglalt volna el -a templomban, míg így, mint egyike a legnagyobb befolyással biró -basáknak, az egész Törökországban levő keresztyének sorsát oly kedvezővé -tette, hogy más országokból, mint az igéret-földére, úgy tódulnak át a -határon a keresztyének; sokszor, midőn a hadi zsákmányból kikapta neki -járó nagyszerű részletét, nekem csak egy hosszú levelet adott át, melyre -azon fogoly hazámfiainak nevei voltak fölírva, kiket a rabságból nagy -pénzen kiváltott. Egész roppant kincsét e czélra költötte. S lásd, -kedvesem, e nevek olvasása kedvesebb volt nekem Kelet legszebb -igazgyöngyeinek látásánál, miket férjem ez összegen bizton megvehetett -volna, s ezen tette magasabbra emelte őt előttem, mintha a zsoltárokat -mind könyvnélkül tudná énekelni. És ő nem is azon ember, a kitől azt -lehet várni, hogy hitét megváltoztathassa: – akár embernek, akár -Istennek adta azt; – ha ő le tudná esküdni vallását, nem tudnék hinni -szerelmének; mert akkor megszünt volna önmaga lenni: a kinek én ismerem, -a kinek én szeretem: férfi, a ki ha egyszer kimondott valamit, a mellett -megáll, hátra nem lép, meg nem indul, – sem a halál iszonyától, – sem az -asszony könnyeitől. - -Béldiné átkarolta barátnéját, annak kigyulladt arczát megcsókolva. - -– Igazad van, Katalin. Minket előitéleteink gátolnak magasabban -gondolkozni a mindennapinál. Igaz, hogy a szerelemnek is van hite, -vallása; de hát hazád? nem gondoltál hazádra soha? - -Katalin büszke önérzettel emelkedett föl helyéről s megszorítá barátnéja -kezét. - -– Biztosítson a felől, hogy hazámat szerettem, az: hogy most föláldozom -érte férjem és fiam életét, kiket ez órában tán utoljára látok. - -Béldiné arczáról az látszott, hogy nem fogta fel barátnéja szavainak -értelmét, s Katalin már épen hajlandó volt azokat kimagyarázni előtte, -midőn az udvarszolga jelenté, hogy az urak rég az ebédlőben vannak, a -felhordott estebéddel csupán a hölgyekre várnak. - -Béldiné ezzel vígan, kellemteljesen karonfogá barátnéját s átvezeté őt a -terembe; a két gyermek is annyira megbarátkozott egymással, hogy Aranka -Feriz bég ölében hagyta magát a terembe átvitetni, gyermekes -negédességgel játszva az izmos fiú turbánjának drágaköves boglárával. - -Az asztalnál a háziasszony mutatta ki mindenkinek a maga helyét, az -asztalfőhöz ültette Katalint, jobbjára a basát, balján maga foglalt -helyet, az asztal végén ült a házigazda. Feriz és Aranka egymás mellett, -Ferizzel átellenben egy üres szék maradt, Zsófia helye, ki szüntelen -talált ürügyet az asztaltól távol lehetni. A tizennégy éves leánynak már -megsugták sejtelmei, hogy itt pirulnia illik. - -Katalin látva, hogy férje elé nagy ezüst boros kanta van téve, hirtelen -megcserélte azt a maga előtt álló metszett kristály palaczkkal, melyben -tiszta forrásvíz ragyogott. Béldiné észrevette azt s kérdőleg függeszté -a zavarban látszó nőre könnyelmű szemeit. - -– Nem szokott bort inni, – mentegetőzék Katalin; – árt neki, különben is -nagyon heves természetű. - -Kucsuk elmosolyodva vonta ajkaihoz Katalin kezét. - -– Mit szépíted a dolgot? mért nem vallod meg, hogy nem iszom bort, mert -az Alkorán tiltja, mert török vagyok. - -Béldi megcsóválva fejét, tekinte feleségére, s hogy más tárgyat adjon a -beszédnek, az egymás mellett ülő gyermekekre mutatott. - -– Úgy látszik, Kucsuk basa, fiad már egészen megszokott nálunk. Meglásd, -mire visszajösz, milyen magyar fiút növelünk belőle! - -Kucsuk és Feriz egyszerre valami büszke tekintetvillámmal néztek -egymásra s azután mindketten Béldire. - -A gyermek arcza egyszerre elváltozott, s e pillanatban apjáéhoz kezde -hasonlítani, ugyanazon kemény szemszögezés, azon merész hátratartás, -azon büszke homlokemelés. - -– Beszédedből azt kezdem érteni, szólt Kucsuk kemény hangon: mintha te -azt hinnéd, hogy én fiamat csak azért hoztam magammal, hogy itt hagyjam. - -– Hisz tán csak nem viszed e gyermeket magaddal a csatába? - -– Gyermeket? Ő négyszáz lovas spahi parancsnoka, már háromszor volt -ütközetben, két lovat lőttek ki alóla, s a legközelebbi harczon seregem -balszárnyát fogja vezényleni! - -Béldiék csodálkozva kezdének a gyermekre tekinteni, ki észrevéve a -rászegzett pillantásokat, még egyszer oly büszke kinézést igyekezett -magának adni. - -– De kegyelmed legalább fia mellett fog lenni a harczban? kérdezé -Béldiné átható aggodalommal. - -– Épen nem. Én a derék-sereget vezénylem. Ő is végzi a maga dolgát. – -Ily idős koromban mint ő, én már sebhelyet hordtam az arczomon. De -reménylem, hogy ezuttal ő sem fog a nélkül visszatérni. - -– De ha kardra kerül a sor, s ő a viadalba talál keveredni? -kérdezősködék tovább aggódva Béldiné. - -– Akkor harczolni fog, a hogy illik, kiálta Kucsuk végig pödörve -bajuszát, mely ismét egyszerre helyre kunkorodott. - -– Ah! gyenge ő még arra, hogy férfiakkal küzdjön; – szólt Béldiné -sajnálkozva. - -– Feriz! kiálta fiára Kucsuk, emelj le egy kardot onnan a falról, s -mutasd meg barátinknak, ha meg tudod-e azt forgatni úgy, miként valaki -más? - -A fiú fölugrott helyéről, s a falra aggatott fegyverek közől bizakodó -büszkeséggel nem kardot, hanem egy nehéz buzogányt emelt le, s azt -legvégén megmarkolva, kimeresztett karral oly könnyűséggel forgatá meg -maga körül, mely akármi férfinak is becsületére válandott. Az általános -csodálkozás hangjai jutalmazák erőmutatványát. - -– Terengette magyarba oltott törökje! kiálta föl meglepetve Béldi; – nem -hiába lopták ennek az anyját. Te Kucsuk, add nekem azt a fiút. - -– Szivesen. Add te nekem leányodat. - -– Melyiket? Válassz. - -– Azt, a melyik mellette ül! épen neki való lesz, mire megnő, s akkor -lesz mindkettőnknek fiunk is, leányunk is. - -Béldi jókedvűen fölkaczagott, a két nő egymásra mosolyogva, Kucsuk basa -elégülten tekinte fiára, ez pedig kirántá turbánja mellől kócsagos -forgóját, s leszakítva róla a drágaköves boglárt, mely Arankának -legjobban megtetszett rajta, oda nyujtá azt a leánykának nagylelkű -galanteriával. A gyermek csak félve mert hozzá nyulni a nagybecsű -ajándékhoz, melynek sem anyagi, sem jelképes értékét még akkor sejteni -sem tudta, s azután meg, hogy egyszer elvette, le nem tette volna azt -kezéből. - -Szülőik egyszerre úgy elhallgattak. Arczaik mosolyogtak és szemeikben -méla komolyság ült. - - - - -VI. A NAGYSZŐLŐSI ÜTKÖZET. - -Ezalatt Apafi Mihály Ali basától azon jó reménységben hagyva, hogy -nemsokára segítsége fog érkezni, Segesvárra vette be magát s ott várta a -sors forgandó voltát. - -Kemény János nagy hadsereggel jött ellene, magyar és német hadak feles -számmal voltak nála, csupán vállalkozóbb hadvezére hiányzott a -hadseregnek. - -Mind ezzel Apafi Mihály nagyon kevés erőt tudott szembe állítani. Néhány -száz makacs, rendezetlen lándzsás székely, – a melléje állt szász -polgárőrsereg, – és a testőrül hátrahagyott kék janicsárok; – mind ez -összesen egy tized részét nem érte föl Kemény János seregének. - -Apafi István tanácsára tehát elhatározá a fejedelem, hogy Segesvárott -védelmi állásban tartandja magát mindaddig, míg a török pártfogótól -valahonnan felmentő sereg érkezhetik. - -A szász polgároknak tetszett a határozat, kik városaik falain belől -tudtak vitézül küzdeni, de a síkon sohasem érezték magukat jól. Épen -ellenkező hatása volt a székelyekre. - -Naláczi uramra levén bízva, hogy őket harczias hangulatban tartsa, az -egy éjjel a bortanyán úgy föl találta őket tüzelni, hogy reggelre -virradva nagy kiáltozással mentek a fejedelem ablakai alá, esküdve -mennyre-földre, hogy nekik nyittassa ki a kaput, mert ők rajta akarnak -hajtani Keményre, s megverekedni vele mind halálig. - -A fejedelem és tanácsosai ijedten jöttek le közéjök s minden módon -iparkodtak őket felvilágosítani arról, hogy Keménynek csak az udvari -kísérete is nagyobb számú, mint ők valamennyien, legalább fele seregének -puskás, itt pedig puskával a szász urakon kívül alig tud valaki bánni; -ha ők egyik kapun kirontanak, az ellenség a másik kapun bejön, akkor -aztán sem kint, sem bent, s több efféle. - -Szépen csalódik azonban, a ki azt hiszi, hogy a mit egyszer a székely -fejébe vett, azt onnan ki lehessen verni. - -– Vagy ereszszenek bennünket az ellenségre, vagy elmegyünk haza: -mondának. Mi bizony nem maradunk itt tíz esztendeig, mint a trójaiak, -mert nekünk otthon is van dolgunk. Vessék ki minden emberre, hogy kire -hány ellenség esik, s aztán vágja le mindenki a maga rátáját, s -ereszszék Isten hírével. Mi ugyan nem hagyjuk itt magunkat bekeríteni, -hogy kiéheztessen, s kutya- és patkányhúsra szoruljunk. - -– Ha nem maradtok, édes atyámfiai, hát elmehettek; volt Apafi -végválasza, de csatát bolondjára nem kezdek veletek. - -A székelyek egy szót sem szóltak többet, fölvették iszákjaikat, vállukra -vették dárdáikat s úgy elmentek Segesvárról, mintha soha ott sem lettek -volna. - -Halála órájáig ellensége volt e percztől fogva a székely nemzet -Apafinak. - -A legközelebbi napon már a város alatt voltak Kemény János seregei, hol -Apafinak alig volt annyi fegyveres embere, hogy minden kijárást -elégségesen elállasson velük. - -Az ostrom Wenzingerre volt bízva, mint a ki legtöbbet értett a hadi -tudományokhoz. - -E hadvezér, azon hadiskola elveihez híven, a melyből kikerült, először -szemle alá véve a terrénumot, a föld helyzetét, óvatosan elfoglalt -minden pontot, mely valami tekintetben fontos lehetett, ügyelt rá, hogy -az ostromló sereg minden oldalról födözve legyen, egy szóval rendszeres -eljárása által oly hosszadalmassá tevé a hozzákészülést, hogy mikor már -épen meg akarta kezdeni az ostromot, akkor vevé hírül, hogy a török -segédcsapatok sietve közelgenek. - -Erre ismét rendszeréhez híven, rögtön összevonta széthelyezett seregeit, -s mindenestől elébe készült vonulni a közelgő török hadnak, amire a -magyar urak is mind egyig készen voltak; de Kemény János ellenzé a -szemközt menetelt, attól tartva, hogy ha a török oly haderővel talál -jőni, mely őket megszalasztja, akkor hátukban levén Segesvár, könnyen -két tűz közé szorulnak s inkább óhajtá bevárni, hogy ellenfele támadjon, -s e czélból elvonulva a város alól, helyet foglalt Nagy-Szőlősön, egy -oly állásponton, mely később is igen fontos csatahelyül mutatkozék. - -S onnan nézte szép csendesen, mint vonul be nagy trombitaszóval Kucsuk -basa lovassága Segesvárra. - -Apafi már három nap óta sem evett, sem ivott bújában és aggodalmaiban, -ily szorongattatott helyzetben, melybe még nem is saját jó szántából -került, midőn hírül hozák neki, hogy a segédsereg megérkezett. Késő este -volt már, midőn Kucsuk basa a városba vergődött, erőltetett, szokatlan -hegyi utakon keresztül tett vonulása után. Apafi elébe lovagolt s -üdvözölte a törököt, kit megmentő angyalának nézett. Nagy volt azonban -megütközése, midőn kétszer, háromszor is végig lovagolva a hadakon s -összeszámlálván azok sorait, alig becsülhette azokat egy ötödrészire -annak, a mi ellenükben állott. - -– Mi szándéka kegyelmednek ezzel a kisded csapattal? kérdé fészkelődve a -basától. - -– Azt az Isten tudja, a ki az emberi sorsokat olvassa odafenn; felelt a -török végzetlátó hittel s többre nem oktatá a fejedelmet hadi terveiből. - -A török hadak azon éjjel a városház piaczán ütöttek tábort, épen a hol a -fejedelem lakott. - -Apafi az egyszer nyugodtan tudott aludni annyi álmatlan idők után; oly -jól esik ablakai alatt hallani a csatamének prüszkölését, az őrtjárók -kardjainak csattogását, hogy szinte könnyebbült lélekkel szenderült el e -vigasztaló hangok mellett, arra gondolva, hogy ennyi sereggel legalább -sok ideig védheti magát s addig ismét történhetik valami. - -Még hajnal előtti órákban fölverte azonban deszkakalapálás, melylyel az -abrakolás idejét adák tudtára a török lovasságnak. «Ugyan korán -abrakolnak», gondolá magában a fejedelem, s befelé fordult és ismét -elaludt. Félálmában úgy tetszék, mintha a dervisek énekelnének valamit. -Az ő énekük egyébiránt épen alkalmas arra, hogy az is elaludjék alatta, -a ki nem is álmos. Erre ismét rögtön recsegő trombitaszó riasztá fel a -fejedelmet álmából. «Ejnye no, mit csinálhatnak ily sötéttel?» kérdezé -magában boszankodva, s ágyából kikelve, kinézett az ablakon és látá, -hogy a sötétben minden török lovára ült, s egy újabb trombitaszóra indul -az egész csapat odább, a patkók robogása a kövezeten, s a vezérek -jelszava messze hangzik az éjszakában. «Beh nyughatatlan ember ez a -basa», gondolá magában Apafi. «Éjjel sem hagyja aludni embereit olyan -sok fáradság után» s e gondolattal ismét visszafekve ágyába, még egyszer -oly jó izűen elaludt; csak késő reggel ébredt föl. - -A nap már magasan járt az égen, midőn Apafi becsöngeté főasztalnokát, -Cserei Jánost, ki akkor szinte mindenese vala. - -Első kérdése az volt, hogy «mit csinál a basa?» - -– Még az éjjel kiment a városból, s onnan egy követet küldött vissza, a -ki hajnal óta itt ül, nagyságodra várva, valami izenetet hozott. - -– Jőjjön be gyorsan, szólt Apafi s elkezde mohón öltözködni. - -Kucsuk basa követével egyszerre Apafi István, Naláczi és Daczó uraimék -beléptek a fejedelemhez, kik szintén régóta vártak fölébredtére s -egyuttal kiváncsiak lőnek megérteni a basa izenetét. - -– Beszéljen kegyelmed, beszéljen gyorsan, szólt Apafi a követnek. - -Az meghajtá magát a földig, keresztbevetett karokkal és szólt: - -– Nagyságos fejedelem. Az én uram, Kucsuk basa, e szavakat izeni -tenéked: te maradj veszteg Segesvárott, és légy jó reménységben. A nálad -levő csapatokkal vigyáztass a falakon és a bejárások előtt. Az én uram, -Kucsuk basa, az alatt szemközt megy Kemény Jánosra, és valahol őt -találni fogja, ottan vele megütközik, és ha minden hadaival ottan -kellene is elvesznie, harczot ví vele életre-halálra. - -A fejedelem nem tudott szóhoz jőni, a mennyire ez izenet megzavarta. -Kucsuk basának számszerint alig volt ötödrésznyi hadereje, mint -Keménynek, és az is agyonfáradva a terhes utazásban. A ki itt a -győzedelmet remélte, csodákban kelle hinnie. - -– Legyünk készen a legrosszabbra, szólt Apafi István, s bizzuk magunkat -Istenre. - -Ez a legokosabb szó volt, a mit mondani lehetett ily helyzetben. - -Apafi Mihály uram tehát engedte történni a történendőket; vigyázott a -falakon, a ki akart; – a hadnagyok ott hagyták közlegényeiket, a -legények a vártákat; a szó teljes értelmében Isten kezében volt az -ország sorsa, mert az emberek mind levették róla kezeiket. - -Csupán azt tevé meg a fejedelem, hogy az öreg Cserei Jánost felküldötte -a toronyba, hogy ott vigyázzon s mihelyt valami csapatok közeledtét -látja, menten tudósítsa felőle az urakat. - -* * * - -Kemény János ezalatt Nagy-Szőlősön állapodott meg, mely néhány órányi -távolban fekszik Segesvártól. Ott volt főhadiszállása a fejedelemnek a -lelkész egyszerű lakában; maig is mutatják azt a kisded szobát, melyben -utolszor megpihent, s a kerek halmot a kertben, melyen akkor egy czifra -deszka mulatólak állott, a hol a fejedelem ebédelni kezdett és azt be -nem végzé. - -A magyar urak Wenzingerrel és a fejedelemmel hosszas ideig tanakodtak a -hadjárat teendői felől. Többen azt tanácslák, hogy rohammal kell bevenni -a várost, mások, hogy ostromzár alá kell venni s éhséggel kényszeríteni -a feladásra. - -Wenzinger fejét csóválta. - -– Megbocsássatok urak, szólt a tapasztalt német úr, én régi katona -vagyok, sok mindenféle harczban megfordultam, ismerem a hadban a számok -értékeit, és a helyzetekét is: össze tudom mind a kettőt vetni. -Tapasztaltam, hogy néha száz ember kedvező körülmények közt többet nyom -ezernél. Azt is tudom, mennyire bírja sokszorozni vagy devalválni a -számokat a lelkesülés, vagy közönyösség; külön fegyvernemek nyomatékát -is fel tudom számítani, sőt még a nemzetiségek értéke sem ismeretlen -előttem. Velünk ugyan tizezer ember van, s ellenünkben aligha van több -háromezernél. De föl kell számítanunk, hogy a velünk levő magyarságnak -nagyobb része lovas, s lovassal sánczot ostromolni lehetetlen. Még -kevésbbé lehető a magyar lovasokat arra rábírni, hogy lovaikról -leszállva, gyalog harczoljanak. Sőt azt is meg kell mondanom, hogy -bárminő vitéz harczos is a magyar idegen ellenséggel szemben, -valahányszor még saját honfiai ellen láttam harczolni, a mire elég -alkalmam volt, oly lusta, oly közönyös volt mindig, mintha alig várta -volna, hogy valamerre elszabadulhasson a csatatérről. Van még velünk egy -csomó rácz, kiket igen jó lövőknek tartok, s ha ők volnának belül a -sánczon, tíz annyi ellennel fölérnének, de kívül rajta alig számítnak -valamit, bástyát megvédni erősek, bevenni gyöngék, a falakat kellene -tehát legelébb is lerontatnunk, erre azonban ágyuink nincsenek, elébb -Temesvárra kellene küldenünk ostromlövegekért, s míg azok a rossz útakon -megérkeznek, – s még az is nagy kérdés, hogy az ottani parancsnok fog-e -adni kértünkre? – azalatt Ali basa újabb erővel térhet vissza, s mi itt -csak az időt vesztegetjük nagy hiába. Azért én azt hiszem, hogy itt -nekünk nincs mit időznünk tovább. A bennlevő ellenséget ostrommal vagy -ostromzárral legyőzni képtelenek vagyunk, oly eszeveszettnek pedig nem -hihetjük, hogy őt kicsalhassuk a síkra; e szerint a legokosabb, a mit -tehetünk az, hogy minden időhaladék nélkül vonuljunk ki Magyarországba, -s ott új hadakat és ágyúkat véve föl, azon legyünk, hogy az ellenséget -nyilt harczmezőre szállni kényszeríthessük. - -Kemény János nem levén ahhoz szokva, hogy huzamos ideig hallgasson ily -bölcs beszédeket, alig várta, hogy Wenzinger megpihenjen s mint ha -kisebb gondja is nagyobb volna a hadjárat így vagy amúgy rendezésénél, -türelmetlen könnyelműséggel szólt bele: - -– Hagyjuk ezt délutánra, vezér úr. Ebéd után más színben fogunk látni -mindent. - -– De nem délután! pattant föl a német úr, mert itt nincs elveszteni való -idő; hadviselés ez, uram, a hol minden óra drága, s nem országgyűlés, a -hol egyik esztendőről a másikra lehet halogatni az ügyet. - -A magyar urak fölkaczagtak ez ötletre s azzal karonfogva Wenzingert, -vitték magukkal nagy tréfálódzva a lakomához; – «ráérünk erre délután!» -– mondának nevetve. - -– No hiszen, nekem kellene sok ilyen katona, a kinek parancsolni nem -lehet, monda Wenzinger, félig tréfából, félig boszúsan s egy szót sem -szólt az egész ebéd alatt, csupán ivott kegyetlenül. - -Ebéd derekán jön be nagy ijedtséges arczczal Uzdi János uram, a -portyások hadnagya, a fejedelem ebédlő sátorába, alig bírva beszélni a -nagy igyekezet miatt. - -– Nagyságos uram! Segesvár felől nagy porfellegeket látok közeledni. - -A fejedelem humoristikus phlegmával fordította a hirnök felé fejét. - -– Ha mulattatja kegyelmedet azokat a porfellegeket nézni, hát csak nézze -tovább. - -De Wenzinger felugrott helyéről. - -– Én mégis meg akarom tekinteni, szólt, hirtelen előhozatva nehéz lovát, -hihetőleg kijött az ellenség, hogy bennünket közelebb csaljon. - -A többiek tovább vigadtak, nem hagyva magukat megzavarni. - -Nehány percz mulva azonban jött visszanyargalva Wenzinger, arczán nem -bírván elrejteni azt a titkos örömet, a mit professionatus katona -szokott érezni, ha terve sikerülni kezd. - -– Viktoria! uraim, kiálta belépve; az ellenség mindenestül jön előnkbe. -Ha nem csalogat és ütközetet áll, meg van nyerve minden. - -Nehányan az urak közől rögtön felugráltak e hírre helyeikről s -kardjaikat kezdték felcsatolni. Maga a fejedelem ülve maradt. - -– Messze vannak még? kérdé indolens képpel Wenzingertől. - -– Alig félórányira, válaszolt az, ragyogó szemekkel. - -– Hagyja őket kegyelmed még közelebb jőni s üljön addig mellénk. - -– Ül a patvar! kiálta bosszusan a vezér, úgyis alig van időm a sereget -mindenfelé elhelyezni. - -– Mit helyezgeti kegyelmed? Állítsa egy tömegbe, hadd ijedjen agyon -csupa látására az ellenség. - -– Igen, de én nem akarom őket visszariasztani, hanem inkább -körülkeríteni, felét a seregnek szemközt állítom rá, a többit elosztom. -Egy rész a kukoriczaföldek között lappangva elzárja a város felőli -útját, a másik a malom árka felől oldalába kerül, a harmadik megmarad -tartaléknak. Kegyelmed udvarával együtt a tartalékhoz megyen. - -– Mit? kiálta föl Kemény sértődötten. Én a tartalékhoz? Legelől szokott -járni a magyar fejedelme a csatában mindig! - -– Jó volt az akkor, de combinált ütközetben az olyan becses személy, a -kinek életére mindig vigyázni kell, csak útjában van a vezérnek s mindig -gátolja a sereg mozdulatait. Hanem, ha úgy kivánja nagyságod, én átadom -a vezéri botot s magam a sorba állok; parancsoljon nagyságod. Itt -szükségképen csak egy ember lehet egyszerre fővezér. - -– Csak maradjon az kegyelmed és intézkedjék, a hogy tetszik, csupán -engem hagyjon oda állani, a hova akarok s miattam ne korlátolja magát. - -S ezzel a fejedelem néhány urral az asztalnál maradt. - -… Alig tette meg Wenzinger a szükséges elhelyezéseket, midőn jöttek -jelenteni a fejedelemnek, hogy a sereg csatarendben áll. - -Azzal Kemény véghetetlen nyugalommal fölkelt helyéről, fölkötteté -kardját, s a mint pánczélját föl akarták csatolni, nem engedé: «Minek -az? úgymond, bátrabban ver tán pánczél alatt a szív?» - -Erre előhozatá legdélczegebb paripáját, melynek hánykodó fejét két -csatlós alig birta tartani kantáránál fogva, a fekete tűzszemű paripa -ágaskodott, orrlyukain fúva a gőzt, s a fehér tajtékot szügyébe szórva; -hosszú hullámzó farka csaknem a földig ért. - -Kemény János nyergébe vetette magát s kardját kivonva, vágtatott a -seregek elé. Mindenki bámulta, a milyen jó lovas volt, mintha hozzá lett -volna nőve a ménhez, annak minden szökellésével összehangzottak saját -mozdulatai; midőn a seregek elé ért, délczeg paripája kevélyen kezdte -aprózni lépéseit, sebesen kopogva tánczos lábaival s fejével mintegy -köszöntgetni látszott a seregnek, mely egyszerre hangos éljenzésben tört -ki; – azon pillanatban megbotlott a fejedelem lova, s a mint két első -lábával egyszerre előre bukott, az ezüst zabola ketté tört szájában s a -fejedelmet csak a legnagyobb ügyesség és lélekjelenlét menté meg, hogy -lova fején keresztül nem bukott. - -Kisérői rögtön ott termettek mellette. - -– Ez baljóslat! nagyságos uram, hebegé Bethlen Elek, üljön nagyságod más -paripára. - -– Nem baljóslat, viszonza Kemény, mert lovamon maradtam. - -– Azonban jó volna, ha nem maradna nagyságod rajta. Ez a ló már most -mindig botlani fog, mert megijedt. - -– Csak azért is rajta maradok, hogy megmutassam, mennyire nem félek az -omenektől; monda daczosan Kemény s levétetve lova fejéről az eltört -zablájú kantárt, másikat tétetett föl rá. - -Ezen pillanatban hangzott fel a távolból Kucsuk basa seregeinek -trombita-riadója. - -* * * - -Egy, végeivel hátra felé fordult félholdat képezett a török lovasság, -melynek közepében Kucsuk basa lovagolt. - -A basa szokatlan pompájú öltönyt viselt ez alkalommal, kaftánja arany -virágokkal szőtt nehéz selyemből volt, mely alatt arany fonalakból szőtt -dolmány látszott elő; derekát sokszorosan áttekert drága keleti shawl -övedzé; visszafelé kötött kardja ragyogott a drágakövektől, s turbánja -kontyába egy egész kerecsenszárny volt tűzve gyémántos forgóval. -Paripája tűzvérű berber-fajta mén, száraz fővel, hosszú befont -sörénynyel s repülő fekete farkkal, büszkén hányta fejét, sallangos -csótárját rázva, egész testét valami arany reczés háló ékesíté, s -szironyos sallangjairól nagy arany félholdak csüngtek alá, egymáshoz -verődve. - -A hogy Kucsuk basa meglátta Kemény János fölállított hadsorait, leszállt -paripájáról, arczczal a földre borulva, azt háromszor megcsókolá, mind -annyiszor térdre emelkedve s kezeit s áhitatteljes arczát föltartva az -égre, kiáltá Allah nevét. - -Azzal ismét felült lovára s fiát maga elé hivatva, egyet a kontyában -levő kerecsentollak közül kiszakasztott s azt a deli ifju kontyába -tűzve, így szólt hozzá: - -– Menj a sereg bal szárnyára, és ott úgy cselekedjél, hogy vitézül -harczolj. Mert jobb, hogy ellenség fegyvere emészszen meg, és halva -lássalak, mintsem elszaladván, ez az én kardom (s itt megüté kezével -oldalán függő fegyverét) öljön meg. - -Feriz bég hódolatteljesen hajtá meg fejét s megcsókolva apja köntösét, -büszkén nyargalt a kimutatott helyre: szinte tudta, hogy mindenki azon -sastollat nézi most, melyet az apja az ő turbánjába tűzött. - -Ezzel végig lovagolt a basa a hadsereg előtt s ily szavakat intéze -lovagjaihoz: - -– Jó vitézek! im szemeitekkel látjátok az ellenséget. Nem mondom sok-e -ez, vagy kevés? mert magatok nézhetitek. Sokkal többen vannak ők -minálunk. De bízzatok Allahban, és harczoljatok vitézül, jobb dicsően -itt kezünkben levő karddal halnunk meg, mint gyalázatosan elfutnunk. -Erdély közepében vagyunk; a ki elfut, mire a határokig ér, az üldözők -agyon verik, s a ki megmenekszik, a császár fojtatja meg. Nincs mit -válogatnunk, csak a győzelem és halál között. - -Azzal a kurtányokhoz fordulva, rájok riadt kemény, haragos szóval: - -– Jól tudom, ti kutyák, hogy az első lövésre készen vagytok megszaladni, -de meghagytam a határokra rendelt seregeknek, hogy ha csak -visszatekintend is valamelyik közületek, ott rögtön fejét vegyék. - -Ezzel serege élére állva a basa, kivont kardjával intett, hogy fujják -meg a trombitákat, s a mint széttekinte seregei fölött, meglátta, hogy a -háta mögött levő szarácsiak, féldinnyealakú rézsipkáikkal, elő kezdik -szedni hosszú puskáikat, s lövésre készítik. - -– Hát ti mit akartok? riadt rájok a basa. Tegyétek le azt a puskát, több -van amott az ellenségnek. Most csak kardra leszen szükség. Mindenki -lovagoljon bátran az ellenség elé, s mikor én kardommal inteni fogok, -boruljon le a lova nyakára, s nyargaljon minden tétova nélkül előre. - -A sereg úgy tett, miként parancsolva lőn. A szarácsiak nyakukba vetették -tölcséres lőfegyvereiket s széles pallosaikat kivonva, ügettek -mindnyájan előre, a basa nyomdokában. - -Kemény seregei mint egy érczfal állottak előttük, elől a puskások, hátul -a lándzsás had. Középett Wenzinger, a jobb szárnyon Kemény János. Az -oldalhadak a malomárok, s a málé-ültetvények mögött vonultak lappangva a -török háta mögé. - -Midőn a török had szinte lőtávolságra érkezett Kemény hadához, Kucsuk -basa hátra fordulva, jobbra-balra haragos szemmel széttekinte katonái -fölött, mire azok egyszerre lehúzva fejeiket lovaik nyakához, kardjaikat -előre feszíték s kengyelvasaikat lovaik oldalába vágva, sebesen -nyargalva rohantak elleneik sorába. - -– Allah! Allah! Allah! hangzék háromszorosan a támadó török kiáltása, s -harmadikra roppant dördülés következett; Kemény János seregei egyszerre -sortüzet adtak a támadó lovasságra, mely egy pillanatban füstfellegbe -borítá soraikat. - -A puskatűz rendesen keveset szokott a hadban ártani, s nagyobb a hangja -mint a veszedelme. Itt is alig hullott ki miatta egy-két török a sorból, -bukfenczet vetve lovával. A többi veszett ordítással vágtatott előre. - -Wenzinger észrevevé, hogy lövészei nem érnek rá másodszor tölteni, -rögtön a lándzsás csapatokat parancsolá előre. Még azon időkben nem volt -föltalálva a puskára alkalmazott szurony, s külön csapat kezelte a -puskát, ismét másik a dárdát. - -Ha a lándzsás csapatok csak annyi ideig ellent birtak volna állani a -lovas rohamnak, míg a puskások ujra megtölthetik fegyvereiket, vagy az -oldalt előrohanó seregek a törököt hátul megszorítják, Kemény -megnyerendé az ütközetet; de a lándzsás had az összeütközés első -pillanatában keresztül lőn törve s kétségbeesett védelem után -nagyobbrészint leaprítva, mire a védtelen puskás had tömegestül -megfutott, a legnagyobb rendetlenséget idézve elő a hadseregben -kétségbeejtő ordításával. - -Wenzinger erre rögtön helyre akarva állítani a megbomlott rendet, -parancsot adott az egész csatavonalnak a visszavonulásra, s ha parancsát -végrehajtják, tán megfordítá még az ütközetet, de a lovasság, melyet a -fejedelem vezérlett, ennek büszke ellenparancsára ott maradt elébbi -helyén, midőn a többi csapatok már mind megváltoztaták állásukat, -egyedül küzdve a neki jutott szakaszszal. - -Ekkor a basa rögtön fölhagyva a hanyatthomlok rohanó puskások -üldözésével, egész erejével Kemény ellen fordult, a ki egyszerre oldalt -és elől levén megtámadva, elveszté lélekjelenlétét s nem levén többé -helye és ideje nyugodt visszavonulásra, a merre utat lát, vad -futamodással törte magát keresztül, eszeveszett rohantában nem vevén -észre, hogy épen saját visszavonulóban levő gyalogságát gázolja el; a -mint hogy a lovasság bomlott nyargalással rohanva a még rendben levő -sorokra, tulajdon népét kezdte eltipratni, teljesen meggátolva a -tartalék kifejlődhetését s a legbomlottabb zavarba hozta az egész -sereget. A gyalogság fegyvereit elhányva futott szét az egymást üldöző -lovassereg elől; a ki útban maradt, azt a nyargaló tömegek -agyontaposták; sem a vezér talentuma, sem egyes vitézek önfeláldozása -nem volt képes többé a csatát rendbe hozni, az egyik vad futása zavarba -hozta a többit; a csata tökéletesen elveszett. - -A bomlott viadalban futott maga a fejedelem is; minthogy a küzdelemben -legelől volt, most leghátul maradva, az előtte futóktól alig birt -üldözői elől menekülni. A törökök mindenütt nyomukban voltak a futóknak, -pusztítva, a kit utólértek; a fejedelem mögé egy fiatal török ifju -férkőzött, lovának sokkal könnyebb terhe lévén, mint a fejedelemének, -hamar utólérte. A kontyába tűzött sastollról rá lehete ismerni Feriz -bégre. - -A fiatal levente arcza ifjui hévtől lángolt, a fejedelemé sötét volt düh -és szégyen miatt. Hátra-hátra nézett futtában s fogait csikorgatá, hogy -egy gyermek elől kell futnia. Sokszor meg akart állani, de elvadult lova -magával ragadta. - -Az ifjoncz e közben oly közel ért már hozzá, hogy kardjával kezde feléje -csapkodni. A fejedelem eleinte védelemre sem méltatá a suhancz -támadását, csak a midőn az mindig jobban beérve őt, merészebben kezde -hozzá vagdalni, emelé föl kardját, visszasujtva hozzá. - -– Elmaradj rólam, fattyú! kiálta dühösen Kemény, vagy ha megfordulok, -úgy pofon váglak, hogy minden csikó-fogad kihull. - -Feriz erre egy szökéssel épen mellé rugtatott s fényes, karcsu görbe -damaszk kardját a fejedelem nyakának mérve, villogó szemekkel tekinte le -reá, míg a fejedelem elborult arczczal fogta hátra kardját, egy -visszafelé intézett kegyetlen csapásra, mely arra volt szánva, hogy a -merész ifjút derékban ketté szelje vele. Olyan volt e két alak egymás -mellett, mint egy fiatal sas, mely ujjongva üldöz egy futó párduczot, -vérengző agyarkodással kiáltva le és fel egymásra. - -Azon perczben, midőn mind a két kard egyszerre süvöltött, Kemény alatt -újra nagyot botlott a ló, s megtört lábbal bukott térdre. Kemény csapása -az által más irányt véve, Feriz bég helyett, annak lova fejét érte, azt -végig hasítva fölfelé, míg Feriz kardja épen a fejedelem homlokára -villant. - -A lováról lebukó fejedelem sötéten tekinte föl ellenére, homlokáról -patakzott alá a vér a fenyegetően összevont ránczok között; még egyszer -sarkantyúba kapta paripáját; az inaszakadt mén felrugta magát hátulsó -lábaival s azzal lehulló lovagját maga alá temetve, a rohanó ellenség -által urastul együtt elgázoltatott. - -A vad viadalban senki meg sem jegyzé a helyet, hol a fejedelem -elhullott. Csak napok mulva lelték meg a segesvári piaczon hasgatott -köntösét és tört fegyvereit, miket török martalóczok áruba bocsátának s -miket Apafi Mihály, most már Erdély egyedüli fejedelme, magához váltott -s később fogarasi tárházában őriztetett. Az elesett fejedelem testét is -sokáig keresteté Apafi a csatatéren, hogy tisztességesen eltemettesse; a -megfosztott s eléktelenült hullák között senki sem birt arra ráismerni. - -* * * - -Kucsuk basa megnyerve a csatát, trombitát fuvatott üldöző hadainak, -visszatérítve őket a vert had kergetésiből. A takarodó hangjaira -visszaszállingóztak a török lovagok, ellenkezőleg azon rendes -szokásukkal, miszerint a török seregek megnyert csata után ép úgy -szélyel szoktak szórva lenni, mint maga a megvert ellen. Kucsuk szoros -fegyelemre szoktatá őket. - -A visszatérők füsttel és vérrel voltak lepve, legvéresebb volt mindannyi -között Feriz bég, köntösén itt-amott látszottak a keresztül lőtt golyók -szakadásai, s a harmadik paripán ült a csata kezdete óta, kettőt -megöltek alatta. - -Kucsuk szótlanul ölelte fiát keblére s homlokon csókolva, saját arany -lánczát akasztá annak mellére, s kardját megcserélte vele, a mi a -tiszteletadás elképzelhető legnagyobb jelének tartatott. - -De Ferhád agát a jobb szárny vezérét halva hozták a vezér elé, -lándzsákra fektetve. Minden nemei voltak rajta a sebeknek, golyó, -kardcsapás és lándzsadöfés. - -Kucsuk leugrott lováról, sirva borult a holttestre, s össze-vissza -csókolá azt, Alláhra esküdvén, hogy egész Erdélyországért nem adta volna -ez ember életét. - -S addig be nem vonult a városba, míg Ferhádot el nem temetteté. A -dervisek rögtön körülállták a halottat, megmosdaták, betekergeték -illatos patyolatba, maga a basa keresett ki számára egy szép verőfényes -helyet sudaras fák alatt; oda temették el, arczczal napkeletnek -fordulva, s lobogós kopját tűzve behantolt sírja fölé; s három napig -őrzék ott kiküldött őrök, hogy holttestét meg ne csonkíthassák a -boszorkányos dzsínek. - - - - -VII. A FEJEDELEMNŐ. - -A nagyszőlősi nap után Kemény János hívei kifutottak Magyarországra, az -elhullt fejedelem fia, Kemény Simon pártjára esküdve, ki -Aranyos-Meggyesen maradt; a hanyatló ügynek azonban kevés barátja -szokott lenni; míg Kemény Simon pártja lépésről-lépésre fogyott, Apafié -akként nőtt nyomról-nyomra. A diadalmas siker által az ország színe, -java meg lőn számára nyerve, a városok főbirái, az előkelő nemesség, a -várak kapitányai siettek elő hódolataikkal: az ország minden rendei -elismerék őt fejedelműl. - -Csupán néhány vár állott még ellent, a hol Kemény pártja német -helyőrséget hagyott, s ezek között volt Kolozsvár. - -Kucsuk basa megerősített hadakkal hozá Apafit Kolozsvár alá s sátort -üttetve számára az Óvár átellenében a Hidelvén, hol még akkor csak -szalmaviskók álltak, az új fejedelem ott fogadá el látogatóit. - -Alig virradt meg a nap, már ostromolva volt Apafi sátora látogatók, -hódolók és kérelmezők seregétől. - -Az új fejedelem, azon kellemes helyzet ujdonsága által elragadtatva, -mely szerint mindenkinek teljesítheté kivánalmait, alig tagadott meg -valakitől valamit. - -A mint észrevették, hogy csizmáit huzza, már jöttek hozzá Naláczi és -Daczó uraimék, mindegyik egy csoport tisztelkedőt jelentve be, a kik -mosolygós ábrázattal vártak ott künn a sátor előtt. Apafi sietett -öltözködni, nehogy valaki elkéssék miatta. Alig várta, hogy eleget -tehessen mindenkinek. - -A betolakodók közt első helyen lehete látni Csáky László uramat. A fiát -ajánlotta apródul a fejedelem mellé, ki néhány hét előtt még Kemény -János poharait töltögeté. Apafi nem birta eléggé kifejezni örömét ez -ajánlat fölött. - -Jött Haller Gábor uram, magát véghetetlenül hajtogatva s tíz más társai -nevében szép beszédet mondott Apafinak, melyben minden tizedik szó a -megszólítás volt, s Apafi alig birta gyermekes örömét elrejteni arczán, -midőn magát nagyságos uramnak hallá neveztetni, a mi Erdélyben a -nagyfejedelemnek czíme volt. Haller Gábor uramat rögtön meghivá magához -ebédre. - -A sátor hátterében egy magasabb szék állott, melyet a szégyenkedő -fejedelem sehogysem akart elfoglalni, míg testvére István erővel le nem -nyomta rá, s minden kérelmező előtt fölkelt s egész az ajtóig kisérte. - -Jöttek azután egyenkint, tisztelkedők, instansok és hódolók. - -A fejedelem mellett álltak Naláczi, Daczó, Apafi István és Cserey János, -kiket váltig kinált a jó fejedelem, hogy üljenek le. - -A hódolatok elfogadása után, miközben a várkapitányok kulcsaikat rakták -le a fejedelem kezeibe, következtek a kérelmezések. - -Jött Pók Márton uram, a fogarasi porkoláb, azon alázatos instantiával, -hogy miután a fogarasi kapitány Kemény Simonnal elfutott, annak helyébe -ő mozdíttassék elő. - -Apafi megigérte, hogy gondja lesz rá. - -Jött Szász János uram, a szebeni főbiró, töredelmes folyamodással -elpanaszolva, hogy őt polgártársai üldözik, s a fejedelem védelmeért -esedezett. - -Apafi szárnyai alá fogadta. - -Következett Zágoni Mózes uram, ki némi számadások elengedtetését kérte, -mikkel még Kemény Jánosnak tartozott. - -Apafi azt is vigasztalva bocsátá el. - -Végtére egy zekés, ködmenes lúfő székely állott elébe, köpczös, tömzsi -legény, mint mondá, az oláhfalusi község küldöttje, ki helysége nevében -hódolatát adta át a fejedelemnek s két rendbeli furfangos kéréssel -járult a fejedelem elé, melyek ilyformán hangzottak: pro primo: -engedtessék meg Oláhfalunak az, hogy ezentul Kolozsvártól csak két -mérföldnyire legyen (mint tudjuk, messzebb van tőle husz mérföldnél); -pro secundo: hozassék a felől törvény, hogy a kinek lova nincsen, járjon -gyalog. - -A fejedelem nevetve hagyá helybe az agyafurt kivánatokat s rendkivüli jó -szeszélybe látszott ez által jőni, mely állapotot Kelemen diák, egy -pisze hórihorgas egyéniség, álltól térdig rókatorkos mentébe gombolva, -olyformán sietett hasznára forditani, hogy egy kezében régóta -tartogatott összegöngyölt pergament térden állva nyujta át Apafinak, ki -is másodmagával belekapaszkodva a nagy pergamenbe, a mint azt -szélyelhuzá, az Apafi-nemzetség genealogiáját olvashatá róla, -zöldleveles családfára festve, mely által családja a Bethlenekkel és -Báthoriakkal hozatván kapcsolatba, fölvitetett egészen Aba Sámuel -királyig, s ennek a révén a hét vezérek egyike, Hubáig, s itten meg nem -állapodva, elszármazott Attila legkisebb fia, – Csabáig, s onnan -leányágon fölment Porphyrogenita császár leányáig, fiágon pedig egész -Nimródig, a ki legelső király volt a világon. - -Apafit némileg boszantani látszék a hizelgés, de nem érze magában elég -elhatározottságot a hizelgőt kidobatni a sátorból, tehát csak -összegöngyölgeté a genealogiát s háta mögé támasztva, elhatározá, hogy -egy pár aranynyal majd kiszurja szemét az impertinens poetának. - -Mind a mellett maradhatlan jókedvűnek látszék a fejedelem, úgy látszott -rajta, mintha minden ember iránt különös hálával, lekötelezettséggel -akarna viseltetni, a ki hozzá közeledék, s miután mindenki folyamodásait -kihallgatta, mintha még mind azt kevesellené, oda fordult Naláczi és -Daczó uraimékhoz. - -– Hát kegyelmetek kedveért nem tehetek-e semmit? Azon hűségükért, hogy -első percz óta oldalam mellett maradtak, minő jutalmat találjak -kegyelmetek számára? - -Naláczi és Daczó uraimék már régóta törték fejeiket ugyanezen kérdés -felett, nem tudva, hogy mit kérjenek a fejedelemtől? nehogy keveset -találjanak kérni. - -– Én csekély érdemeim jutalmazását nagyságod nemes lelkére bízom, felele -Naláczi uram, s azt gondolá magában, hogy Béldi helyett aligha új -generálisra nem lesz szükség a székelyekhez. - -– Én magam említésre méltónak sem tartom azon csekélységet, a mit -nagyságodért cselekedtem, szólt szerényen Daczó István, magában arra -gondolva, hogy a Bánfi Dénes elfutásával megürült kolozsvári kapitányság -épen alkalmas állomás lenne az ő számára. - -Apafi rájok nézve a legjobb kedélyben vala, s tán belső tanácsosaivá -teendé a két jámbor, de különben elég kevéssé alkalmas úri embert; -azonban különös szerencsétlenségükre e pillanatban tolongás kezde -támadni a sátor előtt, s a mint a testőrök félre vonták a függönyöket, -Kucsuk basa lépett be Apafi elé. - -A fejedelem székéről felugorva, elébe akart szaladni, azonban Apafi -István megrántá mentéjét, s fülébe dörmögé: - -– Tartson kegyelmed tekintélyt a török előtt, ez csak egy alárendelt -basa, kegyelmed pedig Erdély fejedelme. - -Mind a mellett Apafi meg nem nyugodott addig, míg Kucsuk basa nem inte -neki, hogy maradjon ülve, s noha a török állva maradt a fejedelem előtt, -mégis az maradt köztük a különbség, hogy Apafi arcza volt a nyájas, -háládatos, Kucsuké a büszke, méltóságteljes. - -– Mivel hálálhassam meg irántami fáradságait? kérdé Apafi őszinte -buzgalommal a basától. - -– Hálával nem nekem tartozol, hanem császáromnak, viszonza emez -szárazon. Én csak az ő parancsát teljesítém, midőn Erdély trónjára -behelyeztelek. Isten segítségével szétverem ellenségeidet, most még e -néhány vár van hátra, melyeknek elfoglalása után én bevégzem -kötelességemet, a többi azután a te dolgod. Holnap hozzá kezdetek -Kolozsvár ostromához, s bármibe kerüljön, addig meg nem pihenek, míg el -nem foglalom. Ha az elesett, a többi önkényt utána fog esni. - -– Nem találja szükségesnek kegyelmed, hogy a vármegyék banderiumait -felültessem? kérdezé Apafi. - -– Nincs rájok szükségem, viszonza Kucsuk. Maradjanak ők otthon, s -lássanak dolgaik után. Az én hadaim elvégeznek mindent. - -Apafi meg akarta köszönni a basa nagylelküségét, midőn egyszerre -észrevevé, hogy mindenki a sátor egyik mellékajtajára tekint, melyen -valaki minden bejelentés nélkül belépett. - -A fejedelem oda fordult, s a mit maga előtt látott, egyszerre -elfeledteté vele fejedelemségét, el Kucsuk basát és Kolozsvárt. Neje -állt előtte, a szép, a méltóságteljes Bornemisza Anna. - -Ez már fejedelmi tekintet volt! az övé. E hódolatra gerjesztő, e -parancsoló arcz, mily nyájasan, s mégis milyen büszkén tudott -széttekinteni! viseletében nem volt semmi pompa, de kellett-e oda több -drágakő, a hol e beszédes szemek ragyogtak, kellett-e bársony vagy -hermelin e királyi termetre, hogy annak fönségét mindenki elismerje? - -Mióta Mihály elhagyta, most látta őt viszont először. - -Betegágyából fölkelve, még egyszer oly szép volt, mint azelőtt; a -boldogsághoz és kényelemhez szokva, arcza valami átlátszó ragyogást -sajátított el, szemei, miket a bánat könye régóta nem látogatott meg, -tisztábban ragyogtak, mint egykor, ajkai, melyek régóta csak örömhöz -voltak szokva, édesebben mosolygtak, termete megtelt, a karcsuság mellé -gömbölydedséget is nyerve, s a bizalmas, öntudatos méltóság, mely minden -vonásán, minden mozdulatán meglátszott, oly jól illett ez alakhoz. - -Apafi feledve illemet és méltóságot, a mint feleségét meglátta, -felugrott helyéről, s elébe sietve megragadá kezét s keblére ölelve a -bájoló asszonyt, mint szokta, midőn még csak egyszerű nemes volt, annak -arczát és ajkait az összegyült rendek hallatára elég hangosan -megcsókolgatá. - -Anna engedékenyen simult férje keblére, s női gyöngédséggel nyujtá -gyönyörű ajkait annak csókjai elé, de a mellett nagy komoly szemei férje -vállain keresztül a sátorban összegyűltek arczait látszottak vizsgálni, -egyen-egyen hosszabb ideig megakadva. - -Az ölelkezésnek nem látszott Apafi részéről vége szakadni, ki feleségét -mégis jobb szerette, mint egész Erdélyországot a partes adnexæ-vel -együtt; míg Anna mosolyogva ki nem bontakozott karjai közől, tréfás -gyöngédséggel mondva: - -– Kegyelmed egyedül rám vesztegeti ömlengéseit, pedig még itt más valaki -is van, a ki azokból magának részt követel, – s azzal odainté Sára -asszonyt, ki úrnőjét mosolygástól fényes orczával kísérte a sátorba s -Apafi örömittas szemei előtt egy kis alvó szép gyermeket takart fel, kit -selyem szőnyeggel födve, a vén dajka karjain duczolgatott. - -Apafi magán kívül ragadta kezeibe a gyermeket, s összevissza csókolá -annak gömbölyű angyal arczát. A gyermek felébredve, engedé magát ölelni, -csókolni, a nélkül, hogy megnyikkanna s kis kék szalagos kezeivel apja -szakállát tépdesé, minek az még jobban örült. - -A körüllevő urak illendőnek tarták a fejedelemnek gratulálni az atyai -örömekhez, ki gyermeke arczát feléjök mutatva, örömtől ittas szemekkel -monda: - -– Látjátok, milyen komoly; nem sír, mert férfi. - -Bornemisza Anna ezalatt odainté magához Apafi Istvánt s fülébe sugta: - -– Nem fognak kegyelmetek neheztelni, ha a fejedelem családörömei és -gondjai nehány pillanatot elrabolnak a közügyektől. - -– A nyelvemről vette le nagyságod a szót, monda István, épen szólani -akartam az urakkal! s azzal a jelenlevőkhöz fordulva, felkérte őket, -hogy azon néhány pillanatig, míg a fejedelem e családi jelenettel el -leend foglalva, hagyják őket magukra, s vonuljanak addig a sátor -mellékrekeszébe. - -Az urak természetesnek találták e felszólítást s Kucsuk basát elől -bocsátva, kitakarodának. - -Anna együtt maradva férjével, kivette annak kezeiből a gyermeket s -átadva Sárának, azt is kiküldé a sátorból. - -A hogy egyedül maradtak, Apafi gyöngédsége újabb jeleivel közelíte -nejéhez. Anna megfogta férje kezét, s komoly arczczal tekintve annak -szemeibe, monda: - -– Én a fejedelemhez jöttem. - -Apafit kissé lehűté e szilárd tekintet, mit Anna észrevéve, nyájasan -simult ismét hozzá. - -– Azt kezdém gyanítani, hogy a fejedelemnek több szüksége van rám, mint -a férjnek; – s azután ellenállhatlan bűbájával mosolyának tevé utána: -Remélem, hogy nem fogod jó indulatomat félreérteni. - -Apafi átölelve Annát, maga mellé ülteté. A trón elég széles volt arra, -hogy mind a ketten elférjenek rajta. Félig ugyan férje térdén ült a szép -nő, hanem az nem tesz semmit. - -– Igazad van, szólt Apafi, neked jó én hozzám közel lenned. Valami úgy -hiányzik mellőlem, ha téged nem látlak. Mindenesetre megérdemled, hogy -legközelebb állj szívemhez, sőt eszedet is latra merem vetni ezen urak -bármelyikével, a kik itt körülem vannak. - -– Kik ezen urak mind? kérdé Apafiné. - -– Hírükből ismerni fogod őket. Azon nyulánk magas férfi Csáky László -uram, a ki fiát hozta apródul. - -– Mi jókor jár! nemrég Kemény János apródja volt e fiú. - -Apafi arcza elkomorult. - -– Ama nagy bajuszú férfi volt Haller Gábor. - -Anna csodálkozva csapta össze kezét: «az is itt van». - -– S mi kifogásod ellene? - -– Az, hogy mindig ellenségeid kéme volt, ő vitte a legelső hírt -Keménynek beigtatásod felől, ő adta hírül Kucsuk basa jövetelét. - -Apafi arcza mindig sötétebb kezde lenni. «Pedig ebédre híttam ő -kegyelmét» dörmögé fogai között. - -– Hát Naláczi és Daczó uramék mit akarnak, hogy oly bizalmasan vannak -veled? kérdé Anna. - -– Hű párthíveim azok, kik mind elejétől velem voltak. - -– De azért nehogy elsőkké tedd őket az országban. Együgyű, tudatlan -emberek nagy hatáskörben rosszabbak az országra nézve az okos -ellenségnél. Adj nekik saját magukhoz mért jutalmat. - -– Hiszen azt akarom, szólt a faggatott fejedelem s mindenkép azon volt, -hogy inkább a férj szerepébe vihesse a jelenet folyamát, de Anna nem -tágított e tárgytól. - -– Hát Szász János uram mit keres nálad? őt is láttam. - -– Üldözik szegényt, felelt Apafi röviden, unni kezdve a mulatságot. - -– Azon emberről rossz hírek szárnyalnak. Azt beszélik róla, és pedig -nagyon hangosan, hogy fiatal szász leányokat raboltatott el s miután -azokat nemtelen vágyainak föláldozá, méreggel gyilkolta meg, hogy láb -alól eltehesse. Az elveszett leányok családjai vizsgálat alá vonták az -embert, s most az által hisz megmenekedni, hogy kegyedbe fúrja magát. - -Apafi boszúsan mordult fel: - -– De ha így van a dolog, akkor bekötöm a koszorúját Szász uramnak, az én -köpenyegem alá ugyan nem veszi magát. - -– S vajjon az a becsületes czondrás székely mi jóért jött? – kérdé -tovább Anna, mindent meg akarva tudni, – nagyon furfangosnak látszik -előttem a képe; a székely, mikor legegyügyűbb képet csinál, akkor -legravaszabb. - -A fejedelem elnevette magát s alig bírva kaczagás miatt szavait -kiejteni, monda: - -– Ez az oláhfalusiak követe. - -E szóra Anna sem állhatá meg, hogy el ne mosolyodjék. - -– A jó oláhfalusiak, folytatá kaczagva Apafi, a kik lepedővel hordják a -templomba a világot, s agyonverik a zsebórát. - -– Ah, sokat ráfognak a szegényekre, mi nem való. Csak az eszük járása -furfangos. - -– De az csak igaz, hogy a lajtorját keresztbe vitték át az erdőn. - -– Igen, mert a kapitány megtiltá nekik az erdőpusztítást, ellenben -kivetette rájok, hogy varjufejeket szedjenek, ők tehát keresztbe vitték -át az erdőn a hágcsót fészket szedni, s a mi fa közbe esett, azt -levágták előtte. - -– Ezt jól kimagyaráztad, de az csak nem tagadható, hogy a hegyen nem -szántják végig a földjeiket, attól tartva, hogy mire a szélére érnek, -fölbillenik velök a föld. - -– Ezt azért teszik, mert a föld széle kősziklás, nem fogja a szántóvas. - -– Hát még az, hogy követül azt küldik az országgyűlésre, a kire a község -ősi zekéje legjobban ráillik. Én fogadom, hogy már láttam ezt a zekét, a -mi ezen a követen van, ezelőtt tizenkét esztendővel a kolozsvári -országgyűlésen, csakhogy akkor más ember viselte. - -– Azt tartják az atyafiak, válaszolt erre Apafiné, hogy úgy sem sok -szólója van ott a követnek, ott ülni pedig kényelmetlen oly öltözetben, -melyet nem ránk szabtak. - -– Te mindennek tudod az okát, jer fejtsd meg azt, a mit ez a székely -megigértetett velem. Kettőt kért: az egyik az, hogy hadd legyen Oláhfalu -Kolozsvárhoz két mérföld. - -– Oh a ravasz együgyűek! kiálta föl Apafiné. Hisz ezzel oda czéloznak, -hogy szabadalmuk levén deszkáikat két mérföldnyi távolban árulni, -Kolozsvártt is vásárt nyithassanak maguknak. - -– Ez ugyan igaz, szólt meggyőződve Apafi; már most a másik kérésük is -gyanús előttem, ámbár ez nincs semmi vonatkozással helységükre. Azt -kívánták, hogy ezentúl legyen törvényben adva az, hogy a kinek lova -nincsen, járjon gyalog. - -– Értem! mondá Apafiné rövid gondolkodás után. Újabb időkben a -postajárás falujokon visz keresztül, s e miatt sokszor követelnek tőlük -lovat a futárok. A jó emberek unják a terhet, s kellene nekik törvény, -mely a futárokat gyalog járni parancsolja. - -Apafi haragosan dobbantott lábával. - -– Lélekadta góbéja! velem ilyen tréfát űzni. No meglásd, mint fogom -visszatréfálni őket. Ideje lesz az urakat beereszteni. - -– Még egy szóra Apafi, szólt Anna nyájasan, férje vállára fűzve selyem -karjait. Kucsuk basát is itt láttam a tisztelgők között, hihetőleg -bucsút venni van nálad. - -Apafi megütközve kapta hátra fejét. - -– Korántsem bucsúzni, hisz tudod, mi czélból állunk itt, hogy Kolozsvárt -bevegyük. Ez a munka Kucsuk basára néz. - -– Mihály! szólt Apafiné a könyörgés reszketeg hangján, összekulcsolt -kezeit férje vállára téve. Te a törökkel akarod elfoglaltatni -Kolozsvárt? Nem gondolsz arra, hogy a mely magyar várat valaha török -elfoglalt, azt önkényt vissza nem adta senkinek? Nem gondolsz arra, hogy -ez országod fővárosa, melynek falain belül önnéped, honfitársaid, -hitsorsosid laknak, kiket prédára vetsz az ostromlók dühének? És akármik -legyenek barátaid, pogányok ők és idegenek, kiket nem szabad nemzeted -szívébe markolni engedned. Nem esett meg szíved, midőn megláttad -Kolozsvár falait? Láthattad e tornyokat, e házakat, a nélkül, hogy arra -gondolj, hogy ez néped lakhelye, hogy ezek Istened templomai, melyeknek -az ostromlók üszköt fognak vetni? nézhettél e bástyákra a nélkül, hogy -meg ne lásd rajtok az oda csoportosult anyákat, kik repeső csecsemőiket -tarták karjaikon, tudatva veled, hogy itt belül saját néped lakik, -ártatlan, becsületes nép! s te e nők, e gyermekek felkonczolt -holttestein át akarsz országod fővárosába lépni. - -Apafi izzadó homlokkal kelt fel ülhelyéről, zavarodott arczán -önkénytelen megbánás nyomai látszottak. - -– Nem akarok, Anna, nem akarok. Ne képzelj engem oly szívtelennek; én, a -ki egy asszony sirását sem bírtam soha kiállani, nem hallgathatnám egy -egész népét; de mit tehetek? Szándékom volt az egész banderiumot -összehívni, hogy a várost körülvéve, az őrséget föladásra kényszerítsem, -de hova tegyem Kucsuk basát? ő ostromolni akarja a várost, s én nem -találok okot neki ellenmondani. - -– Légy nyugton. Az Erdélyben levő török hadak parancsnokai mindnyájan -megkapták fermánjaikat, melyben az van nekik parancsolva, miszerint -minél elébb siessenek Érsekújvár alá a fővezér seregéhez csatlakozni, e -fermánt hihetőleg Kucsuk is megkapta. - -– Ezt nem tudtam. Azért sietteti hát az ostromot oly nagyon. - -– Kegyelmed is fog ily parancsot kapni a divántól, hogy Érsekújvár alá -siessen. Azt mutatva, mintha már e parancs megérkezett volna, könnyű -leend a basát szép szinnel és szóval rávenni, hogy hagyja el Kolozsvárt. - -– Megteendem Anna, megteendem. Szólt Apafi, föl s alá járva sátorában. -Azzal tartozom népemnek; inkább ide hagyom bástyáikat, mint hogy tűzzel, -vassal nyissak magamnak rajtok útat. - -– Azt ismét nem kell tenned, szólt Apafiné okosan. Van út és mód a vár -birtokába jutni, a nélkül, hogy azt ostrommal bevennők. - -Apafi megállt, kiváncsian tekinte feleségére, ki aztán közelebb húzva őt -magához, titkolózva sugá fülébe: - -– Mielőtt Kolozsvár alá jöttetek, Káldit, több benszorult híveinkkel -együtt odautasítám, hogy a várőrséget iparkodjanak számunkra megnyerni. -Ma reggel tudósítottak kémeink: hogy a gyalogság fraternisatiók, -igéretek és a körülmények fenyegetése által annyira meg van számunkra -nyerve, hogy a legelső dobszóra, melyet a falakon kívül meghall, kész a -kapukat megnyitni s seregestül hozzád átpártolni. A lovasság aztán -magában nem állhat ellent. - -Apafi csodálkozva kiáltá el magát: - -– Asszony! hisz te valóban fejedelemnek születtél! - -Anna gyöngéden fogá meg férjét karjánál s trónjához vezetve, abba -leülteté. - -– A kormánypálcza nem játékszer Apafi, monda komoly hangon a nő, soha se -feledd, hogy az utókor és a túlvilág itéletet mond a fejedelemre; minden -szava, minden tette a fejedelemnek milliók üdve, vagy elpusztulása. Ugy -gondold meg, a mit mondasz és cselekszel. Most Isten veled, légy erős. - -Apafiné magasztos arczczal csókolá meg a fejedelem homlokát; e -pillanatban Kelemen diák pergamenjére estek szemei. - -– Micsoda haditerv ez? kérdé felfogva a pergament. - -Apafi restelkedve akarta kivenni neje kezéből. Már késő volt. Anna -fölgöngyölgette azt, s meglátva a hizelgő családfát, megpiritó -szemrehányással tekinte a szemlesütő fejedelemre. - -– Te készíttetted ezt? kérdé halkan. - -– Épen nem! siete Apafi válaszolni; valami szemtelen poéta hozta a -nyakamra. - -– Vesd a tűzbe, monda Apafiné nyugodtan. - -– Úgyis azt akartam; egy pár aranynyal majd lerázom iróját a nyakamról. - -– Korbácsot neki, nem aranyat! szólt Anna haragosan, s rögtön újra -megszelidültek arczvonásai; mélyen tekinte férje szemeibe s nyájasan -monda: - -– Légy erős; légy fejedelem! Pártfogás a hűnek, – bocsánat a megtérőnek, -– megvetés a hizelgőnek. - -S azzal lehajolt, megcsókolva férje kezét, s mielőtt az visszaadhatá -neki a kézcsókot, eltűnt a sátorból. - -Apafi hívatá rögtön a belépő Cserey által a várakozó urakat. - -A bejövők arczairól világosan lehete olvasni azon gondolatot, miszerint -most a fejedelemtől minden jót lehet kérni és várni, mert az előljáró -családi jelenet boldogsága alig engedheti őt oly helyzetbe jönni, -melyben bárkitől valamit megtagadjon. Csupán Apafi István volt eléggé -józan észrevenni, hogy testvére arczán ezúttal minő változás ment végbe. -Igazi fejedelmi szilárdság, méltóság és erély látszott rajta honolni. - -– Híveink, szólt Apafi szilárd kemény hangon, nem várva, hogy valaki -megszólítsa. Tekintve kérelmeiteket, mikkel hozzánk folyamodtatok, méltó -és igazságos választétellel kívánunk benneteket elbocsátani. -Hódolataitokat illő méltánylattal fogadtuk s reméljük, hogy a hűségben -mind végig állhatatosak lenni meg nem szüntök. Kegyelmednek Csáky László -uram, ezennel megengedjük, hogy haza mehessen, házi körének nyugalmát -élvezni, fiát pedig saját költségünkön neveltetni fogjuk a külföldön -addig, míg szolgálatunkra alkalmas leend. - -Csáky László uram savanyú képpel köszönte meg a kegyelmet, mely neki -megengedé, hogy eltávozzék, holott ő családostul az udvarnál akart -maradni. - -Haller Gábort egészen átugrotta a fejedelem, mintha meg sem látná, s -azzal Naláczi és Daczó uraimékhoz fordult, kik iparkodtak minden áron -alázatosaknak látszani. - -– Hívünk, Naláczi István, tekintve kegyelmednek körülünk tett -fáradozásait, ezennel kinevezzük kegyelmedet udvari főkomornyikunknak. -Kegyelmedet pedig, Daczó János uram, ugyancsak csikszeredai hadnagynak. - -A két úr oly képet csinált, mint szokott az, a ki nagyon nagy jutalmat -várt s igen keveset kapott. Mosolyog, pedig a méreg eszi belül, szeretne -nyugodt képet mutatni, és fülig vörösödik. Alig bírták megköszönni a -fejedelem kegyelmét, a nagy elfogódás miatt. - -Pók Márton uram e közben előre furakodott, nehogy a fejedelem figyelmét -kikerülje, egészen eltakarva alakjával a becsületes Csereyt, ki -szerényen húzta magát a többiek háta mögé. - -– Miért húzza kegyelmed magát hátra? szólt felé intve Apafi. Pók Márton -azt vélve, hogy az intés őt illeti, még előbbre lépett. – Kegyelmedhez -intéztük szavunkat, Cserey uram, folytatá a fejedelem. Vagy azt hiszi -kegyelmed, hogy mi nem tudjuk magunknak megjegyezni próbált híveinket? -Kegyelmed hűsége és okossága ismeretes előttünk, mire nézve jónak látjuk -kegyelmedet ezennel fogarasi várunk kapitányává kinevezni. - -Pók Márton uram ijedtében a padlásra nézett, azt gondolta, hogy az -szakadt rá. - -– Pók Márton uramat pedig, folytatá a fejedelem, megerősítjük előbbeni -hivatalában, ő ugyanazon vár porkolábja marad. - -Pók Márton uram nagyot nyelt, Cserey pedig kifogásokat akart tenni. A -fejedelem kezével inte, hogy hallgasson. - -Azzal Szász János uramra került a sor. - -– Kegyelmed nagy bűnökkel vádoltatott előttünk, mik alól fölmenteni sem -kedvünk, sem hatalmunk nincsen; mire nézve kegyelmed őrizet alatt fog -visszavitetni Nagy-Szebenbe, oda levén utasítva, hogy ott tisztítsa ki -magát, a hogy tudja. - -Szász János uram csodálkozva tekintgetett szemre-főre, sehogysem akarva -érteni a dolgot. - -– Kegyelmed pedig Zágoni Mózes uram, majd az illető kincstári birák -előtt adja be számadásait. - -Zágoni jónak látta Szász Jánost vigasztalni, nehogy saját -megszomorodását észrevegyék. - -Ekkor az oláhfalusi követre került a sor. Ideje is volt már, mert a -fejedelem kegyelemosztása alatt lassankint elmult minden mosolygás az -arczokról, miszerint épen csak a góbéra volt szükség, hogy az ő rovására -némileg ismét fölviduljon minden ember. - -– Kegyelmeteknek a mit megigértem, szólt a fejedelem, alig bírva -uralkodni belső jókedvén, azt megengedem, ám legyen Oláhfaluhoz -Kolozsvár két mérföld, ha ez kegyelmeteknek könnyebbségére szolgál, s -járjon gyalog, a kinek lova nincsen, ha kegyelmetek úgy kivánják: hanem -azt a záradékot kötöm ki magamnak, hogy a deszkát ezentúl sem árulhatják -kegyelmetek Kolozsvárott, s a futároknak kiszolgáltatandják a kívánt -előfogatokat. - -A székely vigyorogva csóvált egyet fején, megvakarva tarkóját s azután -felütötte szemeit a fejedelemre, mintha azt kérdezné, hogy mint -találhatta már ezt is ki? - -A fejedelem nem állhatá meg, hogy a góbé zavarba hozott ábrázatján el ne -nevesse magát, mire a jelenlevők egyszerre kitörtek alig fékezhetett -kaczajukkal; a székely azonban, ki egész addig zavarodottan mosolygott, -a kaczajra egyszerre elkomolyodék, fejét daczosan hátra vágta s vad -tekintettel nézve szét az urakon, félvállra veté zekéjét s pattogva -hányta nekik oda a szót. - -– Hallják uraimék! – fejedelemtől eltűröm, hogy tréfát űzzön velem, de -kegyelmetek kövessék meg magukat, hogy rovásomra ne kaczagjanak. - -A fejedelem inte, hogy csendesüljenek el s más tárgyra viendő a -figyelmet, jelt adott Kelemen diáknak, ki hosszú száraz lábaival, mikkel -úgy lépegetett, mintha mindig térdre akart volna esni, odalippent. - -– Meghagytuk kincstárnokunknak, monda a fejedelem, hogy azon munkáért, -melyet kegyelmed átadott, magánpénztárunkból fizessen ki kegyelmednek -három márjást. - -– Méltóztatott mondani? – hebegé megütközve a poéta. - -– Jól hallotta kegyelmed. Három márjást mondtam. Ennyit megér a papiros -és a tinta, a mit kegyelmed rá vesztegetett, máskor fordítsa idejét -hasznosabb munkára. - -Azzal inte a fejedelem az uraknak, hogy eloszolhatnak. - -Azok nagy hajlongások közt elhagyák a sátort; egyedül Kucsuk basa maradt -hátra. - -Ez egész jelenet alatt meglepetve csóválgatá fejét a basa, mintha -mindazt, mi történt, épen nem várta volna Apafitól. És midőn egyedül -maradt vele, észrevevé, miszerint Apafit nem kell többé arra -figyelmeztetni, hogy fejedelmi tekintélyét mások irányában föntartsa. - -Apafi nyájas képet mutatott, de nyájasságán meglátszott, hogy ez -fejedelmi leereszkedés. - -– Sajnálkozva értettük meg, szólt a basához, miszerint kegyelmedet, -kinek vitézségét annyira tudtuk bámulni, barátságát tisztelni, rövid -időn el kell veszítenünk. - -A basa meglepetve ütötte föl fejét. - -– Hogy érti ezt nagyságod? - -– Azon fermánok következtében, mik az erdélyi vezéreknek a nagyvezér -táborához gyülekezést parancsolnak, kegyelmedet, oh fájdalom, csak rövid -ideig fogjuk körünkben láthatni. - -Kucsuk mérgesen harapott ajkaiba. «Hát ezt már honnan tudja?» kérdé -magában. - -– Örömest marasztanók kegyelmedet, mert személye becsesebb előttünk -mindenkinél. De tudjuk, hogy a magas porta parancsai haladéktalan -engedelmeskedést követelnek. Mire nézve nehogy kegyelmed a hozzánk való -túlságos jó akarat miatt oly mulasztást kövessen el, mely a magas porta -rossz kedvét vonhatná kegyelmed fejére, úgy intézkedtünk Kolozsvár -kézrekerítése felől, hogy az minden ostrom nélkül, capitulatió útján -történjék meg, s ez által kegyelmed föl legyen oldva azon terhes állapot -alól, hogy seregeit e helyben időztetni kényszerítse. A mi a -fejedelemségbeni megerősítést illeti, azt majd Budán a nagyvezérrel -elvégezzük, magunk is föl levén rendelve Érsekujvár alá. - -Kucsuk basa e beszéd alatt összefont karokkal, kemény tekintettel bámult -fel a fejedelemre. Midőn az beszédét végzé, ugyanazon helyzetben maradt -s ismét egy szót sem válaszolt. - -Apafi nyugodtan folytatá hozzá intézett szavait: – Hogy pedig bár csak -kis részben is kifejezhessük azon háladatosságot, melylyel kegyelmed -személyének tartozunk, ime fogadja tőlünk ezen csekély ajándékot, inkább -tisztelet, mint jutalmazásképen. - -S azzal levéve nyakából az ott függő pompás drágakövekkel kirakott -aranylánczot, azt a basa nyakába fűzte. - -Kucsuk még folyvást elébbi helyzetében állt, szemeivel a fejedelem -arczát vizsgálva, s miután homlokán legmélyebben vonta a ránczokat, -egyszerre elmosolyodék s fejét előre rázogatva, monda: - -– Jól van Apafi, mind jól van ez. Hanem a mint látom, te az eszedet a -feleségednél szoktad tartani. Béke veled! - -S azzal a basa nagy fejcsóválások közt eltávozott. - -Apafi pedig könnyebbült szívvel sietett nejéhez. - -Még Haller Gábor uram várt egy ideig az ajtóban, midőn egy étekfogó -kijött hozzá hírül adni, hogy a fejedelem ma családja körében egyedül -fog ebédelni. - -Erre aztán ő is elsompolygott. - -* * * - -Pár nap mulva dob- és zeneszóval tartá Apafi Mihály Kolozsvárra -bemenetelét. - - - - -VIII. AZRAËLE. - -Ismét Magyarországon vagyunk, a Homolka hegyei közt. Egyikében az ország -azon részeinek, miket még senkinek sem jutott eszébe megnépesíteni. Tíz -mérföldnyi távolban nem találni egy falut; az egész hegylánczolaton nem -visz keresztül egy járható út! maguk a gyalog-ösvények is rendesen -elvesznek a hegyek kanyarodásai közt, – vagy egy elhagyott szénégető -tanyán végződve, melynek szenes, kormos szérüjét sokáig nem tudja benőni -a fű. - -Már a szélei is laktalanok e vadonnak, az egymásra boltozó tölgyek, -bükkök alatt órákig eljárhat az ember a nélkül, hogy saját léptein kívül -egyebet hallana; egy szál fű, egy virág, egy bokor nem nőhetett sehol; -az irtatlan fák alatt csak a fakó haraszt zörög, melyből csodálatos -gombák tolják elé minden színű kalapjaikat, csoportosan düledve ki a -mohos fák tövei mellől. - -Csak ott, hol a hegyekről lejövő folyam ketté szeli a völgyet, tünik elő -a zöldes pázsit; a buja fűben hevernek a félelmetlen dámvadak; a vadméhe -köpűt ásott a vízre hajló fa odvában s dongva röpkedi körül a havasi -virágokat, mik a víz fölött inganak. - -E folyam a Rima vize. - -Messze, vigasztalan távolban látszanak még magasabb hegyek, mikről a -fehér folyam alázuhogni látszik; a reggeli köd növeli a bűvös -messzeséget, s ha az ember legvégső pontját elérte a távolnak, még -iszonyúbb távol s még kietlenebb hegyek látszanak előtte, fölötte; – -mintha lépcsők akarnának lenni az égbe: oly magasak, oly szakadatlanok. - -A Rima mindenütt rovátkokat húz ez ősvilági bérczek között, ő az -egyedüli lény, a ki elég vakmerő utat törni magának e vad sziklák -tömkelege körül. Néhol harsogó robajjal rohan alá a gránitsziklák -fokairól, fehér köddé törve, mire aláért, melynek csöppjeiben -örökszivárványt képez a napsugár, mintegy tündérhidat egyik -bársonyparttól a másikig. A zuhatag közepéből mohos szikla áll ki, azt -kétfelé választva, s a mohos szikláról virágos vad bokrok hajolnak alá a -szédítő tomboló örvénybe, örök reszketésben tartva az ágaikat hintáló -zuhatagtól. Alább szűk bazalt-sziklák közé szorul a szilaj folyam, lassú -csörgedezéséből melancholicus zenét sokszoroz a kettős viszhang, -átlátszó kristálya feketének látszik medre köveitől, melyben fürge -rózsaszín pisztrángok s fehér vízi kigyók uszkálnak ezüst szalagokként; -innen kiszabadulva ismét omlik szikláról sziklára, haragosan korbácsolva -a medre közepén fekvő óriási sziklaköböt, melyet egykor megáradtan -mérföldnyi távolból hengergetett le idáig s a legközelebbi hóolvadás -vagy felhőszakadás után ismét ezer ölnyire hengerítend alább a -sziklákkal eltorlaszolt völgybe. - -Mindig följebb, följebb megyünk. A tölgy- és bükkerdő elmarad, -következnek a fenyvesek. A láthatár mindig távolabbnak látszik, az -átlátszó köd, mely eddig a magasságot födé, most már a mélységet lepi -el. A kis zöldes völgyfoltocskák alig látszanak meg a levegő opálszinén -keresztül s az egy sötét folttá mosódott erdős hegyeknek csak a szélei -kivehetők, aranynyal vagy lilaszínnel rajzolva a kelő napsugártól. - -És előttünk mindig magasabb, magasabb hegyek emelkednek elő. Az ember -ingerelve érzi magát ez újabb óriásokra is fölhágni, megtudandó, ha -lesz-e hát ezeknek vége? Már a folyam is elhagyott bennünket, mélyen -alattunk látszik egy sötétkék kerekded tavacska, mindenütt meredek -szikláktól övezve, melynek tükrében fehér hattyúk fürödnek a vízbe hajló -fenyők árnya alatt. E tó közepében bukik föl a Rima forrása, öles -magasságra vetve föl bugyogó kristályát, örök hullámzásban tartva a -tavacskát, mintha valami szellem az egész tavat föl akarná emelni -fejével. - -Még egy hegyláncz mered föl szemeink előtt, mindenütt benőve sötét -fenyvesektől, csak a gerinczeinek nem jutott már növény, azokat -hosszában egymásra hányt sziklák födik, mikről semmi zöld sem látszik -alá. - -Ide is följutva, a legmagasabb pontot véljük elérhetni, midőn egyszerre -a sötét fenyvesek fölött egy fehér óriás emelkedik elé, s a kifáradt -hegyjáró szemei előtt messze és magasan, az ezüst havasok ragyogó -csúcsai rémledeznek föl, magas fehér guláikkal képviselve a -lehetlenséget. - -Itt állapodjunk meg. A hegygerinczeken végig, kivált a távolban, némi -ösvény kanyargása látszik, mely el-elvész a fenyőerdők között s más -irányban ismét előtünik, arra mutatva, hogy e vadon közepett valakinek -laknia kell, a mi annál meglepőbb, minthogy egész e helyig laktalannak -mutatkozik a vadon, s túl rajta a még látogatatlanabb havasok fénylenek. - -A hegycsúcsról száz meg száz hegy és völgy látszik meg, egymáshoz -mindenben hasonlatosak: a szem elfárad rajtok végig tekinteni s a míg a -nap sugarai rézsút feküsznek a tájon, arany ködfátyolt szőve a vidékre, -alig lehet egyes tárgyakat kivenni a nagyszerűsége által nyomasztó -panorámából. - -Lassankint azonban egy tágas sziklaöböl kezdi a figyelmet magára vonni, -a bérczek kékesen szürkék, melyek minden oldalról reá omolni látszanak, -s e torkolat közepén egy roppant sziklabálvány mered elő, különválva -mindeniktől, mintha az égből szakadt volna ide. - -A futólagos pillanat elcsúszik a sziklatömeg fölött, de figyelmesebb -vizsgáló előtt egy keskeny fa-híd tünik szembe, mely hosszú fenyőlábakra -verve, e bérczcsutakot a legközelebb álló meredek falak egyikével -látszik összekötni. - -S lassankint azt is észreveszszük, hogy e bérczemelvényt nem a természet -alkotá ily magasnak; hanem azon egymásra hordott hasonszínű sziklák, mik -köröskörül falakat képezve, a bérczet mintegy folytatni látszanak, -emberi kéz művei, a köröskörül emelt tömör sziklabástya csaknem olyan -magas, mint a talapjául szolgáló bércz maga. S miután a fal mindenütt a -szikla meredek széleig van kiépítve, úgy látszik, mintha egyenesen abból -nőtt volna ki, s a szikláról a falakra kapaszkodó növények indái csak -arra valók volnának, hogy azt összekapcsolják vele. - -1664-ben ezen helyről alátekintve, a kopár bástyákon belül tündérien -tarka épületeket láthatott a szem. Corsar bég lakott a várban, a környék -rémura, s parancsára rózsasövények nőttek a bástyákon, a várudvart egész -ligete a narancs- és granát-almafáknak körzé; azon pompás épületeket, -miket a keleti pompa a mulandó gyönyör számára épít, lehete látni -mindenütt. A kerek, tágas rotondák, gömbölyű kúptetőikkel, mik kívülről -égszín kékre voltak zománczolva, hogy a nap tündökölt rajtok, a bástyák -tarkára festett tornyai, a mauresque faragványokkal terhelt erkélyek, -porczellán virágcserepeikkel; – a karcsú, hófehér minarék, mikre -fölfutottak a tölcséres virágok indái; a rostélyos kioszkok vékony, -aranyzott oszlopaikkal; mindez oly könnyű anyagokból volt építve, mint -egy papirosvár: csupa aranyozott fa és festett üveg, vagy zománczos -cserép és tarka szőnyegek. A hegyes rézfödeleken libegtek lobogtak a -tarka zászlók, s hegyében ragyogott az arany félhold; minden kioszk -hegyén, minden rondellán, minarén félholdak és lobogók. Egy repülni -készülő tündértanya. - -De a bástyák, melyek e töredékeny tündértanyát köríték, megvíhatlanok -voltak. - -Köröskörül hozzájárulhatlan meredek, hová ha egyszer bevette magát az -üldözött, százannyi üldöző ellen megvédheté magát. - -A comparadzsik éjjel-nappal füstölgő kanóczczal jártak a hosszú ágyúk -előtt, miket Corsar bég ott öntetett, mert ágyúk számára út nem volt a -környékben. Kettő ezek közől a hidnak volt szegezve, azt a megtámadás -perczében az első lövéssel összetörendő. - -Corsar bég e helyről kalandozott szét az országban; rabolva, leölve, a -kit védtelenül lepett, s ha üldöző hadseregre talált, hirtelen -megfordítá spáhijait és beduinjait, s míg a hegyutakon öszvérekre rakott -zsákmányával várába menekült, addig a lesbeállított timarioták az -üldözők elől bevagdalák az utakat s kövekkel verték agyon, a ki a -völgyek közé merészkedett utánok eredni; néha pedig egészen vára alá -engedte jönni az üldözőket, s míg azok nagy fáradsággal odaczepelt -félfontos ágyúikkal lövöldöztek sziklafalaira, s azt hivék, hogy majd -kiéheztetik: megtette azt a tréfát, hogy valahol, tán egy földalatti -úton, kiszökve várából, egyszer csak a hátuk mögött kezdett el rabolni -és gyujtogatni. Minden kisérlet hasztalan volt őt utolérni, meglepni -vagy körülfogni. A közellevő falvak lakosai kezdtek távolabb vidékekre -vándorolni félelmetes szomszédsága elől. - -A szentgothardi csata után, melyet tizenkétezer halottal elvesztett a -török vezér a magyar és osztrák seregek ellenében, húsz évi béke lőn -kötve a porta, az erdélyi fejedelemség és az osztrák császár között, -mely a törököt meghagyta mindazon várak birtokában, melyeket elfoglalt -vagy épített Magyarországon. E várak vezérei azután maguk kezére -folytatták a háborút, raboltak, gyujtogattak, a merre lehetett. A -szultán mindegyiket nem vonhatva személyesen felelősségre, mit tehetett -egyebet, mint hogy fölhatalmazza a panaszttevőket, miszerint a hol -tudják fogják el a béke megszegőit, s a mit akarnak, azt tegyék velök. - -Ilyenkor tehát öt-hat vármegye, vagy egynéhány főúr, néha egyes falvak -népe egyesült, maga rovására a magán ellenséggel háborút viselni. Az -országnak nem volt rá gondja, de nem is lehetett. A római császár -figyelmét a spanyol örökösödési had, a szultánét a velenczések ellen -viselt háború vonta félre, az egymásnak jutott apróbb ellenségek -birkóztak egymással, a hogy tudtak. - -* * * - -Egy rekkenő nyári alkony óráiban, midőn a sziklák közt megszorult nap -melege elfojtja a levegőt, hogy a hang is alig hallik, két alakot látunk -ellenkező irányból ugyanazon pont felé sietni: az egyik egy magyarosan -öltözött férfi, alacsony homlokkal, kancsal és éles szemekkel, miknek -keresztbenézése egyenesen arra látszik teremtve lenni, hogy a kire néz, -azt zavarba hozza. A másik egy vén török nő, álla bibircsóiból kondor -serték nőttek elő, hosszú, csíkos dolmányának ujjai loncsosan csüngnek -alá, turbánjának szurtossága nevezetes, mintha hétről-hétre benne hálna. - -A közös találkozási pont, melyhez mindkét alak óvatosan széttekintgetve -közelít, egy bokroktól fedett barlang, melynek odvából a várra lelátni. - -A két alak egyetértve surran be a barlangba, melynek sötétéből ők -láthatják a várat, de a várból őket senki. - -A vén asszony undok mosolygással sug valamit a férfi fülébe. - -– Bizonyos vagy erről, banya? kérdi tőle vizsga tekintettel a kancsal. - -– Annyira bizonyos vagyok, hogy felét az igért díjnak előre föl merném -venni. - -– Azt elhiszem; szólt bántó kaczajjal a férfi, de én meg nem merném -előre odaadni, hanem majd csak szokás szerint apródonkint, minden szóért -külön. - -– No hát kérdezz? sürgeté mohón az asszony. - -– Tehát mikor jön meg a bég? Ez a kérdés öt arany. - -– Ez a felelet tíz arany. Az árát én szabom meg. - -– Nesze pénzed, válaszolj. - -A nő megszámlálta az aranyakat s kebelébe dugva, válaszolt: - -– A bég ma este jő haza. - -– Melyik földalatti út bejárásán? - -– Ez a kérdés száz arany. - -– Fogjad, de ne számláld, hanem felelj. - -A nő elvevé a pénzt s a hátuk mögött tátongó üregre mutatva, szólt: - -– Benne vagyunk. - -A férfi meglepetve tekinte szét s azzal erszényét, melyből a nőnek -koronkint pénzt adott, megcsörtetve mondá: - -– Ez mind tiéd, ha tervünk sikerül. Ha elárulsz bennünket, akkor ez a -tőr lesz a tied, mert én életben maradok s föltalállak a pokolban is. - -A vén asszony vigyorgott. - -– Ne fenyegess. Meg tudnám én tenni, hogy az a pénz, a mit itt -csörgetsz, még e perczben az enyim lenne, s te örömödben, mint egy -bolond, úgy csókolnál össze-vissza. Egy levél van nálam, melyet ha urad -olvasna, tetőtől talpig megaranyoztatna érte. - -– Kitől jő? - -– Oh ez drága kérdés! Ha tudni akarod, nem marad útravaló pénzed. - -– Mondd, kitől van? Zsákban macskát nem veszünk. - -– Úgy hát áldjon Isten. – A miért megfizettél, azt tudod; – szólt az -asszony s távozni készült. - -– Megállj! A leveled add, vagy megöllek. - -– Dehogy ölsz. Egyet kiáltok s véged van. - -– Hol a levél? - -– Tán bolond vagyok, hogy megmondjam, nálam nincsen, ne is keresd. - -A férfi boszúsan veté oda az asszonynak az egész erszényt, mire az a -barlangnyíláshoz tipegve, mankós botját, mit oda támasztott, előhozá s -lecsavarva róla a felső részt, a bot üregéből egy összegöngyölt -selyemtekercset vont elő, melyet a férfi szétterítve, a mint elolvasott, -arcza repesni kezdett öröm, hihetlenség és meglepetés miatt. - -– Ha ez mind így leend, úgy, a mit eddig kaptál, csak felpénz ahoz -képest, a mit ezután kapni fogsz. - -– Mondtam úgy-e? szólt bizalmas vigyorgással a némber, hogy bátran -kifizetheted előre az alkudíj felét. - -– Most csak arra vigyázz, hogy észre ne vegyenek valamit. - -– Csitt. Kerülj a víz felé, a szokott úton ma portyások fognak járni. - -Ezt mondva a két alak a barlangból hirtelen kisuhant s jobbra-balra az -erdők sűrűjében eltünt. - -* * * - -Most el szemeink elől zord külvilág! nyomasztó hegypanoráma, kietlen -láthatár! - -Tünjetek fel előttünk tündéri teremek! Az álmodott paradicsom földi -másolatai! Engedjetek egy pillantást vetnünk a titkos gyönyörök, az -elfojtott csókok, a forró sohajok szentek szentébe; a hol nem lakik -senki, a hol nem él semmi, csak a szerelem, s a mi a szerelemre -emlékeztet. - -Egy tágas pompás termet látunk magunk előtt, melynek ragyogványa a mint -egyszerre megrohanja a lelket, egy új, egy szebb világba képzeli az -magát átragadva, míg a tárgyról-tárgyra repkedő gondolat elfárad -átérezni mind azt a szépet, azt az élvadót, a mit a gyönyörvadászat -phantasiája fölkeresve, egy édes költői halmazba összegyűjtött. - -A gömbölyű terem falai tükrökkel vannak bevonva, miknek örök sugárverése -oly különös világítást ad a tárgyaknak, nem engedve, hogy azoknak -árnyékuk legyen valahol. A boltozat égszínkék harangját sötétvörös -karcsú porphyroszlopok emelik, miket félig takarva tartanak a keleti -virágok bozótjai, széles rózsás porczellán vedrekben összecsoportozva s -a padlatra hullatva bársonyvirágaik aranyló himporát. És e padlat -selyemszőnyegekkel van bevonva, itt-ott mutatva csak ki márványa -mosaik-kirakatát. A terem közepén rózsaszín márványmedenczében -kristálytiszta víz áll, melynek közepéből magasra szökell föl a -szivárványló vízsugár, gyöngycseppekben hullva vissza. E szökőkút vizét -rejtett csövek vezetik föl a várba a titkos úton keresztül. A falak -mellett köröskörül metszett bársony kerevetek nyúlnak, hengerded virágos -kashmir-párnákkal. És mindenütt, mindenütt tündérek, ifjú nevető -leányok, a szőnyegeken tánczolva, a kereveteken hentergőzve, a szökőkút -vizében locsolódva. - -Egy odaliszk csengetyűs dobját verve feje fölött, merész szökelléssel -tánczolt a többiek között, kik kezeiket összefogva varázsgyűrűzetként -keringnek körüle; három nubiai eunuch énekes melancholicus szerelmes -danákat zeng a tánczhoz egyszerű hangszereivel. - -A tündér alakok fátyola leng jobbra-balra, fölfedezve arczaikat, miknek -ifjú bájait most nem érheti férfi tekintete, lábaik dobbanása alig -hallik a puha szőnyegen, mintha repülnének. A vékony mousselin rosszul -rejti termetök bájait, s a turbánok alól kiszabadult hajfodrok mint -szelid kigyók omlanak a hófehér vállakra. - -A szökőkút vizében fekete rabnő játszik az arany halakkal, meg akarva -őket fogni, s nagyokat kaczagva, ha e virgoncz állatocskák kisikamlanak -kezei közől; oly sajátságos alak: fehér himzett köntöse arany ővvel -átszorítva, a mint a rózsaszín márványon ül, ébenfekete keble halmai s -gömbölyű karjai a naptól fénylenek, fekete arczán átviláglik az ifjúság -pírja, korallajkai átragyogva a jókedv melegétől, a legtisztább két sor -gyöngyfogat engedik láttatni, a mint gyermekes jókedvvel nevet együgyű -játékának. - -Az ovál terem végében néhány lépcsőnyi emelvényen áll egy bíbor ottomán, -a mennyezetet képező rózsaszín damaszt-függönyök karvastagságú -jazminfákra vannak felbogozva nehéz arany bojtjaikkal; a jazmin ezüst -virágain keleti lepék libegnek, ultramarin kék szárnyaikkal; – a zófa -fejénél aranyvesszős kalitkában két kis «elválhatlan» papagály sipog, -smaragd tolla, carmin feje, mindig csókolgatják egymást. - -A bíbor ottomán felett hever Corsar bég kedvencz hölgye, Azraële. - -Hófehér könyöke alatt, melyről a kaftán bő csipkeujja alátüremlett, egy -eleven párducz fekszik, mint egy tarka könyökvánkos, sima talpát -nyalogatva, s a fejére omló jáspis-feketeségü hajfürtökkel játszva, mint -kis macskakölyök. - -A hölgy jól választá társát, maga is oly karcsu, mint az, tagjai oly -simulók, oly hullámzók, mint azé, karcsu dereka úgy hajlik, s bágyadt -szemeiben annyi eltitkolt vad láng ég, mint e szelidített fenevadéban. - -A hölgy hosszan elnyúlva fekvék hanyatt a divánon, az illatos nargyleh -borostyánköves szopója illetlen volt kezében, a füszeres sherbeth ott -párolgott aranyozott csészéjében az elefántcsont asztalkán, melyen -széles japáni tálczára halmozott meleg égalji növények kinálkoztak -izletes külsejükkel, aranybibircsós dinnyék, ananászok, piros -pálmaszilvák, szagos fürtű szőlők, egy ezüst tányérkán hófehér lépesméz -teli sejtje, melyet ákászvirágok idején gyűjtöttek a méhek. - -Azraëlének egy pillantása sem érinti e zamatos csemegéket. Midőn olykor -fölveti bágyadt szemeit, miket a hosszú selyempillák félig elfedeznek, -szinte megdöbben az ember; – ily égető szemsugár alig születhetik -másutt, mint a délőv napja alatt, melynek nyara is olyan hő, olyan -sovár, olyan szomjú, mint hölgyeinek szemei. - -Örök vágy ég e szemekben. Mondhatlan, kielégíthetlen, melyet a gyönyör -csak növel. Ha a világot adnád neki, egy másik világot követelne. Ha -minden érzéke eltelt a kéj-, az élvezettől, a szív mégis üres maradt s -elérhetetlenek után eped. Ha szerettetik gyülöl; ha gyülöltetik, szeret, -ha meghalsz érte, kikaczag; ha megölöd, imád. - -Tojásdad arcza olyan halovány, mintha e gyujtó szemsugarak minden rózsát -leégettek volna róla, s ha olykor lehunyja azokat s keble titkos -gondolatok hevétől sebesebben dobog, ismét úgy kigyullad az, hogy szinte -a vér lobogását látni rajta. - -S mint remegnek ezen ajkak! magában van, senkivel sem beszél. Körüle -tánczolnak, énekelnek a háremhölgyek, fekete rabgyermek térdel előtte, -ezüst tükröt tartva elé, félmeztelen rableányok hintenek rá -rózsalevél-esőt, s legyezgetik pávatoll-legyezővel. - -Azraële nem látja, nem hallja őket. A tükörbe nézve beszél önmagával, -mintha olvasni akarná tulajdon arczáról saját indulatait; ajka reszket, -mosolyg, daczol, szeme csábít, eped, könnyez, vagy eltaszítóan -villámlik, egy pillanatban a hetedik égig emel, a másikban a földre -sujt. Most egyszerre valami gondolata támadt, valami dæmoni eszme: felső -ajakát felvonva, összeszorított fogai látszanak, összevont szemöldei -reszkető barázdát vonnak fehér homlokára, a szemek csillaga alá mélyed, -fölül a szemfehérét láttatva, az ajkszeglettől felvonuló szépségvonalak -meggörbülnek, dæmoni, furiai kifejezést adva a gyönyörű arcznak, s a -göndör fürtök, mint tekergő kigyók omlanak kétfelől alá. A reszkető -ujjak öntudatlanul görcsösen markolnak a párducz sima nyakába; a bántott -fenevad felordít. - -A hölgy visszaretten önarczától, s a szerecsen fiút tükröstől együtt -eltaszítva, csillagos fátyolába burkolózik, s vad tekintettel fekszik -karjaira, féloldalra dülve s kisded lábacskáit piros papucsaival maga -alá kapva, hajlékony testével a párducz nyakára dül, s oly fenyegetőleg -néz mindenkire, hogy tekintete előtt összerezzen, a kire esik, még a -vadállat is. - -De egy pillanatig sem marad nyugton. A kínzó unalom minden perczben -változtatni készti helyzetét. Most hanyatt fordul s karjait feje fölé -emelve, fejét hátrafeszíti; minden tagja hullámzik, mint a kigyóé, s -szemeiben elfojtott vágyak könyei ragyognak. - -Senki sem meri tőle kérdezni, mit kiván; Azraële szeszélyes, meglehet, -hogy megtetszenék neki a kérdező s azt kivánná tőle, hogy szemei láttára -ugorjék le Corsarvár legmagasabb bástyájáról. Azraëlenek nem üdvös -kedvét keresni. - -Im azonban egy aranyrostélyos mellékajtó nyílik s Azraële szemeiben -könnyű örömsugár kezd derülni, a mint a belépőt meglátja. - -Azon bibircsós állú vénasszony ez, kivel a barlang előtt találkozánk. - -Rút, fertelmes arczú duéna; a török nő korán vénül; tíz év előtt Babaye -első kedvencz háremhölgye volt Corsar bégnek, most első kedvencz -rabszolganője Azraëlének. - -A nő mosolyogva ül le Azraële lábaihoz. Neki egyedül van kiváltsága -Azraële előtt leülni. - -– Unjuk magunkat? kérdezi a nő bizodalmas sipogással a szép odaliszktől, -vigyorgó szájában megfeketültek a fogak a czukorevés s betelrágás miatt. -Nincs kedvünk semmihez, úgy-e? Nem tánczoltak még a bayadérek égő -gyertyák körül? vagy az sem szép többé? Persia selyemszövetei kopottak -már s színtelenek? nincs íze többé a lépes méznek, nincs zamatja az -ananásznak? Ceylon gyöngyei elveszték ragyogásukat? Boszantanak az olasz -eunuch danái? S még a tükör sem mutat többé semmi szépet? Miért oly -haragos, miért oly kedvetlen a napok napja? Mi szükség felhőnek vonulni -Damanhour egére? Mondjak regét az alabástrom homlok földerítésére? -elmondjam a fogoly oroszlán meséjét, melyet Medzsnun, a halhatatlan -költő megirt? - -Azraële lankadt szempillái lecsukásával igenlé e kérdést. - -– Elfogták az oroszlánt Biledulgherid pálmaerdeiben. Gazdag, hatalmas -dey vette őt meg ezer aranyon. A dey hatalmas ember volt, parancsára -arany kalitka épült az oroszlán számára, egész pálmafák fértek el benne, -s a kalitka boltozata lazúrkővel volt kirakva, messze hegyekről vezettek -bele élő szökőkutat, s biborszőnyeggel volt padlata bevonva. Az oroszlán -bús volt és szomorú. Egész nap mogorván feküdt, csak mikor leszállott a -nap, kelt föl, haragos ordítással rázva kalitkája ajtaját, s ijesztve az -éjszaka csendjét. A dey kérdé az oroszlántól; mid hiányzik, szép -állatom? Aranyból van házad, velem egy ételből eszel s kristályforrás az -italod! mi kell még több? ambraillatban akarsz-e fürödni? s kedvencz -rabnőim szívei kellenek-e csemegéül? Az oroszlán ordítva szólt: A -kalitka, ha aranyból van is, szoros; e pálmafák nem Núbia ligetei, a -medencze itt nem Berzendár puszta forrása. Nem kell nekem füszereid -illata, sem rabnőid vonagló szívei; add vissza nekem a pusztát, szabad -szeleivel, majd megtalálom én ottan jó kedvemet. - -Babaye elhallgatott. Az odaliszk reszketeg sóhajjal csüggeszté le fejét -lihegő keblére, s a mint a duéna megszünt beszélni, inte neki, hogy -mondjon más regét. - -– Akarod hallani a regét a tündérről és a halandó leányról? – «Egyszer a -szivárvány tündére meglátott egy szép leányt s szép szavakkal -elcsábítva, azon a hétszínű hidon fölvitte magával a harmadik égbe. -Minden szebb ott, mint a földön; a virág hervatag gyémánt, a szellő -susogása zengő dal, a paloták oszlopai kristály és drágakő, s minden -érzék háromszorta többet érez, mint itt alant. A tündér tenyerén hordta -a leányt, a tündérek forróan tudnak szeretni, s a leány mégis bús volt, -unta magát ott az égben, s ha a tündér olykor eltávozott fölszívni a -tengerekből az ég számára a vizet, látta, hogy a leány epedezve néz alá -a felhős földre, a szivárványról kihajolva. Mid hiányzik? kérdé a -leánytól, miért vagy bús, miért nézesz úgy a földre? Szólj, mi kell? -parancsolj és elhozom. Csillagok esnek az égről, szólt a leány, azok -hullanak a földre, szeretném hajamba gyöngyfüzérnek. A tündér ment s -elhozá a csillagokat. A leány újra búsan nézett a földre. A tündér -kérdé: mi bánt? mi van még a földön, a mit szíved megkivánhat? A leány -felelt: karcsu leányok ott alant, nevetve tekintgetnek föl reám. Miért -boldogabbak ők, mint én? szeretnék fejeikkel laptázni.» - -A tündér elhozta a leányok fejeit laptának. - -Azraële összevont szemölddel tekinte a nőre s félig fölemelkedve, kis -malachitmarkolatú tőrét keresgélé aranyos öve mellett. - -– «A leány ismét búsan tekinte alá a földre, folytatá mosolyogva Babaye. -Mi van még ott? mit találsz még, a mit kivánsz? kiáltá kétségbeesve a -tündér. Deli ifjak járnak ottan, válaszolt reá a leány, mindegyik oly -kedves, oly szép. Te tündér vagy, de csak magad vagy az égben. Te nem -adhatsz új szerelmet. Bocsáss engem a földre.» - -Azraële égő arczczal ugrott föl ottománjáról, s megragadta a nő vállát. -Keble zihált, égő arczán fenyegető pir lobogott. Hófehér karjaiban -vonaglani látszottak az idegek. - -Babaye vigyorogva néze föl rá. - -– Jer fürdőszobádba, monda a fölindult odaliszknak. Az achatmedenczében -párolog az ambra és nárdus, míg ott magánosan leendsz, majd én -mulattatni foglak. Tudok sokkal szebb regéket, mikben gyönyörödet leled. - -Azraële reszketve vonta nyaka körül fátyolát s ideges izgatottsággal -inte a rabnőknek, hogy távozzanak el. Azok ijedelmes gyorsasággal -futottak szét a mellékajtókon. Félelmük oka nemsokára kitünt, mert a -mint Azraële eltávozott, az ott maradt párducz, megszabadulva úrnője -igéző közellététől, egyszerre fölemelkedék, nagyot nyujtózott s kiöltve -piros nyelvét s szétmeresztve éles körmeit, fenyegető ordítással hajtá -le fejét, s azzal egy hosszú szökéssel a terem közepére ugrott, s -üvöltve szilajon szökelt kétszer háromszor köröskörül a terem falai -mellett, minden ajtó mellett beszaglászva, melyen belől az eltünt -rabnőket érzé, vérszomjú dühvel kaparva azoknak küszöbét, s boszúsan -nyifogva, hogy be nem törhetett rajtok; azután a medenczének állt, két -első lábát föltevé rá, hosszú piros nyelvével sokáig ivott a -kristálytiszta vízből, azzal lehengeredett a puha szőnyegekre s hosszú -csíkos farkát két első lába közé véve játszott, mint egy macska. Akkor -ismét fölkelt, ravasz, alattomos szemmel széttekintett, s meglátva egy -nagy fehér kakadút rézkalitkájában, a földön elnyúlt hassal közelített -felé, s ott egy ideig lehúzott fővel leskelődve, egyszerre kétöles -ugrással neki ugrott, s körmeivel megkapta a kalitka pálczáit. A -fölriadt kakadú vijjongva csapkodott görbe orrával megtámadója felé, a -párducz azonban sem feldönteni, sem szétbontani nem tudva a padozathoz -szegzett kalitkát, mérges ordítással ugrálta azt keresztül s aztán leült -elébe, farkával verve kétfelől a földet, s nyugtalan ásításokkal mutatá -a fenyegetett állatnak ellenséges vérszomját; míg az szárnyrepesve -ordított, füttyöngetett s orrával verte a kalitka pálczáit. - -* * * - -A mély úton, mely kacskaringós tekergéssel vonul a völgyeken keresztül -Corsarvár felé, lovas csapat ügetése hallik. - -Robogásuk hangja előtör az erdőből, mielőtt alakjaikat kivehetnők. -Nemsokára fölérnek a hegytetőre, hol az út a hegygerinczre kapaszkodva -föl, azon fut végig. Corsar bég maga jő rablócsapatjával. - -Előcsapatul a zsákmánynyal megrakott öszvérek jőnek, a fölhalmozott -zsákokból kirablott templomok kincsei villognak elő, leghátul a gyalog -timarioták maradtak. Középett jön maga a bég, tarkán rendezett -lovagjaival, kik közt a török lovasság minden osztályából találni: -selyembe öltözött spahik, hosszú dárdáikkal, mezetlen karú bashkirok -puzdrával, kézívvel; beduinok hófehér lepleikben, hosszú rézkarikás -puskáikkal. - -Maga a bég egy élte javában levő férfi, barna, csaknem fekete -arczszínéből alig tünik ki a ritka szakáll és bajusz, ajkai és szemei -dagadtnak látszanak, arczának kiülő csontjai, széles álla merész, -kegyetlen tekintetet adnak neki, melylyel széles vállai, s túlizmos -termete összhangzásban látszik lenni. Öltözéke izléstelenül van -túlterhelve ékszerekkel, turbánja gyöngyökkel körülfűzve, füleiben nagy -arany karikák, válldolmánjára drágakövekből vannak virágok himezve, s -paripáján a patkóktól a kengyelig minden vert arany. Gömbölyű paizsa a -legfénylőbb ezüst, s buzogányának feje egyetlen darab carniol. - -Csapatja hallgatva jár nyomába. Egynek-egynek háta mögé félig alélt -keresztyén hölgy van felkötve, kire rablója hátra sem néz. Mindegyik -ruhája véres, némely az arczáról is restelte azt letörülni. - -Az öszvérek csendesen ügetnek a vár felé, fellah hajcsáraiktól üttetve; -a harczi csoport lépést menve poroszkál utánok a hosszú hegy gerinczein, -a gyalog timarioták szétszórva kullognak leghátul, összevissza veszve a -hátukon czepelt prédán. Senki sem üldözi őket. - -* * * - -A nagy oválterem üres. A háremhölgyek eltávoztak mellékszobáikba. A -teremben egyedül van Azraële. - -A mint ambraillatos fürdőjét elhagyta, egy függő szőnyeget vonatva -keresztül a szökőkút fölött, abban végig feküdt s kedélyesen hintálva -magát benne, a felszökellő vízsugárral locsoltatja forró habfehér -tagjait. - -Keblén összetéve kezeit, önelégült mosolygással nézi, mint törik meg a -gyémántos vízsugár márványsima termetén, valahányszor a ringatott -függő-ágy bájló terhével átcsap rajta. - -E víz a várőrség kútjára folyik le innen, miután az odaliszk testén -végig permetezett, ki jókedvűen, kaczagva hintálja magát jobbra-balra, -fekete hajtekercseit szélyelbontva s engedve hoszszan végig úszni a víz -szinén. - -Az alkonyi napsugár elől le vannak bocsátva a piros függönyök, s ezáltal -rózsaszín világ ömlik át a teremen, tündéries színezetet adva a -tárgyaknak. Az odaliszk úgy tűnik föl, mint egy rózsaszín hableány, ki -tarka lotuslevelén hintálja magát a rubincseppekre változó forrás -fölött. - -A terem légköre valami bűbájos, szerelemnövelő illattól van átfülve. -Semmi hang sem hallik körül, csak a medenczébe visszaeső vízcseppek -titkos hullása. - -Künn egyszerre ismét kürtrivallás harsog föl. A várudvaron robogó -paripák tombolása veri föl a csendet. A fegyverek csendülése közől egy -ismert hang parancsszava hangzik ki. Azraële mosolyogva ringatja magát -hintajában; szemeiben pusztító csáb ül, – a mint az aranyozott ajtóra -tekint, fejét hátrafelé szegve. - -Percz mulva siető lépés közelít. Corsar bég szerelemtől űzetve jő földi -menyországa felé. - -Az aranyos ajtóban hallik a kulcs fordulása. Azraële kaczagva himbálja -magát tarka szőnyeghintajában. - -* * * - -Az éj árnyai leszálltak. Minden élő alszik mélyen, csak a szerelem van -ébren. - -– Oh én félek. Szól reszketve az odaliszk s szorosabban simul a vad mór -lovag keblére. - -– Mitől remegsz? itt vagyok én. Szól az, átölelve a hölgy karcsú -derekát. - -– Hamaliel rossz álmokat hozott. Szólt a hölgy reszkető hangon. Álmodám, -hogy a giaurok éjjel váradra rohantak, téged legyilkolának. Én a -bástyákról akartam magamat hanyatt-homlok alávetni, s nem mehettem, -fogva voltam. Keresztyén férfi tartott karjai közt. Mash-allah! ez -irtózatos! - -– Ne félj, dörmögé Corsar. A Korán azt mondja, hogy csak a madár tud -repülni; e várba, a ki repülni nem tud, ellenünk nem jöhet; és ha -megtörténhetnék is, hogy bennünket meglepjenek, ne tarts tőle, hogy a -hitlenek kezére juss, megfertőztetve giaurok érintése által, itt ezen -ottoman alatt, melyen fekszünk, van egy kanócz, mely leszolgál a lőporos -bástyák alá; ha minden el volna veszve, az éji lámpát e kanóczhoz -kellene értetned s az egész vár velünk s elleneinkkel együtt a levegőbe -röpülne. - -– Oh mily vigasztaló gondolat, susogá halkan Azraële s ajkát Corsar -arczára tapasztva, ismét elaludni látszék. - -Az éji mécs háromlábú állóján halványan lobogott, saját árnyékát -sokszorozva, az ajtók előtt horkoltak az őrök. - -Egyszerre sikoltva szökött föl újra fektéből Azraële, magával rántva a -béget. - -– La illah, il allah! nem hallod a dzsinek robaját, kérdé reszketve -minden izében. - -A bég ijedten tekinte szét. A vihar őrülten tombolt odakünn, a -szélvitorlák csikorogtak, a minarék tetejéről cserepeket hajigált a szél -a kioszkok boltozatára; a villám lobogott s a mennydörgés reszketni -tanítá a kősziklákat. - -– Hallod, mint üvöltenek, mint zörgetik erőszakos kézzel a bezárt -ablakot e láthatlan lények! - -– Allah árnyékára! igen jól hallom, dörmögé a reszkető férfi, -bámulástól, rémülettől meredő szemekkel. - -– Irgalom! irgalom! távozzatok e háztól gonosz szellemek, kiáltoza -Azraële, fölbomlott hajakkal omolva a szőnyegre s mezetlen karjait -kitárva. Legyetek verve a napsugártól, hogy temessen el benneteket a -sötétség. Menjetek a keresztyéneket kínozni s törjétek ki szárnyaitokat -félholdjaink hegyében, midőn seregestül átrepültök rajta. Hah, mint -világítanak szemeik. Allah árnyéka takarjon el bennünket, hogy meg ne -lássanak tűzszemeikkel. - -A nagy, erős férfi reszketve feküdt arczra Azraële mellett, annak éji -palástjával s hajfürteivel takarva el magát. Babonás félelme minden -férfierőt kilopott szívéből, reszketett, mint egy gyermek. - -– Hallod, hallod: mint mormognak. Mondd el sebesen fönhangon a Naáma -imáját, s takard el füleidet, hogy ne halljad, mit beszélnek. - -E perczben a szörnyű vihar kiszakított egy ablaktáblát s a szabadon -berontó szél elkezdé ingatni a függönyöket s lobogtatni a lámpa mécsét. - -– Hah! Látod őt? kiálta Azraële. Csitt, ne nézz oda, ne nyisd föl -szemeidet. Takard be képed. Bújj mellém. Takarózzál palástomba. Ez -Asasiel, a halál angyala, a ki megjelent. Nem érzed hideg sóhaját -tagjaidon? Csitt, takard el magadat, tán nem veend észre. - -Corsar bég remegve fogózott Azraële öltönyébe s arczára tevé kezeit. - -– Mit akarsz? szólt Azraële, mintegy látott lélekhez beszélve. Kiért -jöttél fekete árny, kéktüzű szemeiddel? Itt nincs senki, csak én vagyok. -Corsar nem jött haza. Jőjj később, jőjj egy óra mulva. Távozzál, -távozzál fekete lény, Allah tiporja el fejedet. Jőjj egy óra mulva s -légy átkozott örökké. - -Corsar nem merte szemeit fölvetni, Azraële féltestével reá hajolt, -mintegy eltakarva a láthatlan lény szemei elől. - -– Távozzál, távozzál! - -A villám e perczben valamelyik bástyába csapott le, megrázva a bérczet -fundamentomaiban, s a repedező dörgés, mint pokoli trombitaszó harsogott -föl az egekig. - -– Ah, sikolta föl Azraële, Corsarra rogyva s karjaival annak termetét -ölelve át, s azon helyzetben maradt, míg a dörgés hangjai elzengtek, s -utánok a csöndes zápor kezdte el verni az épület rézfödelét, a szél -zúgása messzebb távozott, halkabban dudolva az ablaknyilások közt s -enyészetes búgással üvöltve a távol erdők között. - -Azraële csöndesen fölemelkedék. - -– Eltávozott! suttogá alig hallhatóan. Azt igérte, hogy egy óra mulva -eljön. Corsar! még egy óra az élet. - -– Egy óra? ismétlé Corsar eltompult észszel. Ah Azraële! hová rejtesz el -engem? - -– Nem lehet többé! Asasiel könyörtelen. Még egy óra, és ő elvisz téged. - -– Alkudjál meg vele. Ha halál kell neki, száz rabszolgának üttetem el -fejét. Igérj neki vért, kincseket, imádságot, égő falvakat; én mind -megadom neki; csak az életet könyörögd vissza. - -– Hasztalan. Álmomban kardodat láttam kettétörni. A te napjaid számlálva -vannak. Csak egy mód van még a menekülésre; egyetlen egy mód kijátszani -a vérengző angyalt; ha volna egy a holtak közől, ki nevét megcserélné -veled, s midőn Asasiel téged keres, azt ragadná el helyetted. - -– Oh igen, oh igen, hebegé magán kívül rettegése miatt az erős férfi. -Keress nekem egy oly halottat, a ki nevét megcserélje velem. Te ismered -a büvészet szavait, menj, hívj elő valakit a sírból, igérj neki sokat, -mindent; legyen bárki, egy fellah, egy rajah és neki adom nevemet, s -elvállalom az övét. Menj. Siess. - -– Magadnak kell oda menned, szólt a hölgy, sebesen öltsd föl kaftánodat. -Fegyvereidet hagyd itthon, a lelkek félnek az éles vastól. Lemegyünk a -temetőbe, a vár bástyája alá; háromlábu serpenyőben ambrát s boraxot -gyujtunk meg, s a bűvös vesszőt leszúrva a legifjabb sírba, -kényszerítendjük annak lakóját előtted megjelenni. Ha megjelent a lélek, -fölállva marad s te hármat lépve feléje, bátran megszólítod, ezt mondva: -«Az én nevem Corsar bég, hát te éji szellem ki vagy?» Ekkor a lélek meg -fogja magát nevezni s te port markolva kezedbe, hátad mögül előszórod, -ezt kiáltva háromszor: «halj meg helyettem». Erre a lélek eltünend s -Asasiel nem jön el éretted többé. - -– De te közelemben lész? rebegé félelmesen Corsar s erősen fogta a hölgy -kezét, mintha attól tartana, hogy ha azt elbocsátá, a halál rögtön -elragadja. - -– Melletted leszek, de siess. Az óra rövid. - -Corsar hirtelen magára szedte öltönyét, valami imádság kezdetét tördelve -fenhangon, melynek végére nem tudott emlékezni. - -– Ne költs fel senkit az őrök közül, szólt óvatosan Azraële. Ha valaki -meg talál lesni, a bűbáj hatalma meg lesz törve, mert ellenkező imát -talál mondani a mienkkel. Magunk fölnyergeljük a paripákat, a titkos -úton lemegyünk. Odáig egy szót se szóljunk, se te hozzám, se én hozzád, -se visszafelé ne tekints. - -A bég készen volt már; épen prémes kaftánját vevé magára; – úgy fázott. - -– Oglán! kiálta a hölgy a szőnyegen nyugvó párducznak, te kisérni fogsz -bennünket s őrt állasz, és ha vadra találunk, védni fogsz bennünket. - -A vadállat mintha értené úrnője szavát, nyüzsögve ágaskodott föl annak -karjaira, míg másfelől a reszkető férfi kapaszkodott belé. - -Csodálatos csoportozat. Egy halavány nő, egyetlen fehér lepel redőivel -födve, mellette két fejedelmi fenevad: egy daczos, harczedzett férfi, és -egy tarka pettyes párducz, s mindkettő szemei tekintetétől kormányozva, -üldözve az örömtől a kétségbeesésig. - -* * * - -A török temető a vár alatt cziprusokkal van beültetve. A sötét -gyászbokrok közől kisérteties fehéren tünnek elő a turbános síremlékek, -széles ágyforma kőboritékaikkal. - -A közeledő léptek neszére egy ordas farkas száguld el a sírok közől, -különben puszta a tájék. A zápor után fölszakadoztak a felhők, itt-ott -láttatva a sötétkék eget gyémánt csillagzataival, a fák leveleiről -hullanak az esőcseppek. - -A vihar zengése fölmordul még olykor a távolból; a néma villám messze -lobog a havasok fölött, egy perczre fehérre festve mindent, a mi fekete. -A villámfény épen úgy csak egy színt tud adni a tájnak, mint az éj: ez -feketét, amaz fehéret. - -Az éj alakjai a föld alatti úton a bekerített temetőhöz jutnak, az árkon -belől leszállnak paripáikról. Azraële mindkét paripa kantárát Oglán -szájába adja, s az okos állat ott marad két hátulsó lábára ülve, a két -horkoló paripát minden czöveknél erősebben tartva. - -A mór lovag s az odaliszk egy magas sírdombhoz érnek, melynek sírköve a -lehajló szomorú fűz galyaitól alig látszik. - -– Ez alatt aligha rabszolga nyugszik, suttogja Azraële a remegő lovagnak -s varázs-serpenyőjét a kőalapra téve, phosphor galacsinnal meggyújtja -benne a porrá tört ambrát és boraxot, mely lobot vetve, fehér füstöt önt -egyszerre szét a sír körül. - -A távolban halk zörej hallatszik, Corsar paripája nyugtalanul nyerít. - -– Mi az? kérdi a lovag. - -– A dzsinek, viszonz Azraële. Ne nézz hátra. - -S azzal fölemelve varázsbotját, ismeretlen mondatokkal keverve, elmondá -a boszorkányos idézetet a sír fölött. - -– Te kósza lélek, jelenj meg szavamra! Akárhol vagy; a pokol sötét fája -alatt, vagy a húrik kertjeiben; ha alszol tüzes lánczokkal megkötve, -vagy fekszel rózsaágyakon, halld meg szavam: röpülj a levegőn keresztül, -oszd kétfelé a sötétséget, s a mint éltél, tünj elém veszendő alakoddal. -Jelenj meg! - -E szavak után pálczájával a sír kőlapjára ütött, mely jelhangra egy -magas fehér alak emelkedett ki a sír mögül, fehér lepellel takarva. - -– Most lépj hármat feléje, szólt Azraële, az elkábult lovaghoz s -szólítsd meg őt. - -Corsar bég tétovázó léptekkel ment az előtte álló alak felé s rekedt, -remegő hangon szólt hozzá: - -– Az én nevem Corsar bég, hát te átkozott szellem ki vagy? - -– Én pedig Balassa vagyok! kiáltá hangos szózattal az alak, s a fehér -lepel lehullván róla, egy izmos szőke férfi tünt elé, kezében mezetlen -karddal, – Corsar bég, foglyommá lettél! kiálta a percznyi meglepetéstől -megmerevedett törökre. - -A következő pillanatban oldalához kapott a bég, s a mint fegyverét nem -érzé ott, dühös ordítással rohant elhagyott paripájához s -villámsebességgel vetve magát nyergébe, oldalába vágta éles -kengyelvasát. - -De Oglán erősen tartá fogaival a paripát kantáránál fogva, s a mint az -rohanni akart, megfeszítette lábait, s visszafelé ránczigálta. - -– Vessz pokolra, átkozott fenevad! ordíta tajtékozó dühvel Corsar, -lábaival rúgva a párducz felé, de az, jobbra balra rángatva a kötőféket, -meggátolá a paripát a futásban, s ijesztgetve szökdeléseivel, -kényszeríté ágaskodva keringeni. - -– Szólj a vadnak, Azraële! kiálta a bég hátra fordulva, s a mint -szemeivel kedvesét kereste, Balassa keblén látta azt szerelemittasan -függni, a fiatal magyar férfi nyakára füződve fehér karjaival. - -E pillanatban köröskörül megnépesült az erdő s az elrejtett magyar -katonaság lerántá lováról a béget, ki még a földön is fölkapott kövekkel -igyekezett magát elszántan védeni. - -– Legyetek átkozottak! – hörgé a legyőzött rablóvezér. A támadó csoport -szemeláttára vonult be a fölfedett rejtekúton alvó várába, s egy óra -mulva fölgyujtott palotája lángjainál szemlélheté, mint ül fel Balassa -mögé a lóra kedvencz hölgye, Azraële, őt egy pillantásra sem méltatva -többé. - - - - -IX. A FEJEDELEM ÉS MINISZTERE. - -Néhány év folyt le már, mióta Apafi fejedelemmé lőn. Azon időben -vagyunk, midőn Zrinyi Miklós véletlen halála után a magyarországi -elégületlen párt széttörve, nagyobbrészint Erdélybe menekült, mely -ország akkor, a római és török császárok kölcsönös vetélkedése mellett, -független önkormányzat alatt állott. Fizetett ugyan adót a magas -portának, de országgyűlésein határozhatott, a mit akart, s ha leégeté is -falvait a tatár, de legalább azzal is elismerte, hogy nem tart jogot az -országhoz. Minden vár a fejedelem kezeiben volt; tarthatott katonát, a -mennyire pénze volt s harczolhatott, a kivel birt; s még azonfelül rá is -szedhette a törököt, ha jó kedvében találta. - -Az ozmán nem talált semmi megbotránkozni valót az ország alkotmányában, -kiváltságos törvényeiben, patriarchalis aristocratiájában, diák -nyelvében és magyar dolmányában, sem sokféle vallásaiban, sem három -különkormányzatú népeiben; mindezekkel ő nem törődött; tán legfölebb is -sajnálta e szegény urakat, kik oly tarkává csinálják maguknak az ország -dolgait; hanem azért nem iparkodott őket saját sokkal egyszerűbb -systemájával megismertetni; a mondaszerinti törökként, ki látva, hogy -mint eszik a magyar ember sajtot kinyitott késsel kezében, leült elébe, -azt várva, hogy mikor szúrja ki a magyar saját szemét, a mint a -falatokat szájához viszi? s mikor látta, hogy nem történt meg, azzal a -hittel ment odább, hogy majd kiszúrja máskor. - -* * * - -Ebesfalván nagy változások történtek ez időre. - -Nem az egyszerű nemesi ház többé a fejedelem lakása; távol onnan, egy -emeltebb dombon nagyszerű fejedelmi vár épült számára, egyik oldalán -magas négyszögű toronynyal, melynek mindegyik szögletén ismét kis hegyes -kiülő tornyocskák látszanak. A kapu elejét büszke kőoroszlánok őrzik; -homlokzatára kiülő betűkkel van fölírva e mondat: - -«FATA VIAM INVENIUNT.» - -A vár elején faragott oszlopokon álló tornácz megy végig, annak egyik -szárnyát a másikkal összekötve, s czifra aranyozott rostélyzattal -borítva. - -Az ablakok mind hegyes bolthajtással s ódon czifrázatokkal tünnek elő, s -a vár belső udvarára kapu-idomú átjáráson keresztül jutni, mely az -épület alá van alkotva. - -Az ekék, szekerek helyett sánczpuskákat látunk az udvaron és hosszú -csatakígyókat. A béresek helyett sárga dolmányos, piros nadrágos -testőrök szédelegnek a kapuk előtt; s a fejedelem szobájáig csak hosszú -folyosók s hangos termeken keresztül jutni, melyekben apródok, bejáró -cselédek, komornyikok jelentgetik ajtóról ajtóra az érkezőt, ki ha az -elfogadási terembe végre eljutott, maga előtt látja, – még akkor sem a -fejedelmet, – hanem Teleki Mihály uramat, a fejedelem első tanácsosát. - -Ugyanazon kopasz homlokú férfit, kivel Csáktornya alatt találkozánk -Zrinyi Miklós emlékezetes halála napján. - -Még akkor csak II. Rákóczi Györgynek kegyvesztett kapitánya volt a jó -úr, azóta fölvitte Isten a dolgát, most kővári főkapitány s a fejedelem -nevében mindenható. - -Anyja testvére volt a fejedelem nejének; nénje pártfogása után jutott a -fejedelem mellé, ő ugyan mindig hugának szokta a fejedelemnőt nevezni. -Az asszonyok az ilyen tévedésekért nem igen mutatnak haragot. - -Egyszer a fejedelem közelébe jutva nem volt Telekinek szüksége -pártfogásra többé. - -Azon mindent fölfogó ész, minő az övé volt, terjedt ismeretei, -státusférfiúi ügyessége nélkülözhetlenné tevék őt a fejedelemre nézve, -ki szeretett könyvei és régiségei közt buvárkodni, s terhelve érzé magát -minden által, mi őt családi vagy tudományos világából kizavarta. - -Az elfogadási terem ma is tömve van urakkal, kik a fejedelemmel beszélni -akarnak; a magyarországi menekültek azok, kiktől Apafi különösen látszik -iszonyodni. E nyugtalan, harczra ingerlő, sötétképű emberek nem az ő -nyugalmas szemlélődő kedélyéhez valók. Most is elzárkózott előlük s -minden udvarlói közül egyedül tisztelendő tudós Passai János uramat -bocsátá maga elé, ki nagyenyedi professor levén, tudománya miatt kedves -személy vala a fejedelem előtt. - -Apafi Mihály magánszobája inkább hasonlított egy tudóséhoz, mint -uralkodóéhoz. Köröskörül aranyozott kötésű könyvekkel rakott állványok -temették el a falakat, a szögletekben nagy, összegöngyölgetett térképek -álltak halmazonkint. A hol a thecáktól helye maradt egy-egy consolenak, -azokra álló órák voltak elhelyezve, miket a fejedelem rendesen maga -szokott fölhúzni s a székek, pamlagok elannyira tele voltak előszedett -könyvekkel rakva, hogy sokszor, ha bizalmas vendége jött a fejedelemnek, -azt sem tudta, hova ültesse le? sőt gyakran maga a padozat is el volt -árasztva szétterített mappákkal, poros monumentumokkal s fölnyitott -foliánsokkal: hogyha Teleki Mihály uram ilyenkor belépett hozzá, úgy -kellett neki ide oda lépegetni, mint a ki nagy sárban keresgeti a jó -utat. - -A két úr e pillanatban az asztal előtt áll, melyen különféle régi -pénzeket látunk heverni. Apafi bőujjú szürke zekébe van öltözve, mely -derekán zsinórral van összeszorítva, fején kerek házi sipka. Passai -állig van begombolva sötétzöld, czombig érő prémes mentéjébe. Sűrű fehér -haja nagy görbe fésűvel van hátrasimítva, arcza, minden ránczai daczára, -a legélénkebb pirral bir, s fogai mind épek, akár egy ifjué. - -Apafi egyet az aranyak közül figyelmesen vizsgálva, ujjai közt forgat, a -világosságnak fordulva. Passai süvegét kezéből le nem téve áll a -fejedelem előtt, mint a czövek, s fölránczolt homlokkal figyel a -fejedelem arczára. - -Apafi mérgesen forgatja jobbra-balra az aranyat. - -– Ezek nem római betűk, mormogá haragosan. Nem is görög jegyek. Sem nem -cyrill betűk. És egyáltalában nem hunn írásjegyek. Sohasem láttam -hasonló jegyeket. Hol akadtak ezekre? kérdé Passaihoz fordulva. - -– Várhelyen, nagyságos uram. A mint az oláhok a régi templomot -széthányták. - -– Hát mi a patvarnak hányták szét a templomot? - -– Egy ókori rom volt az, a mit római templomnak neveztek. - -– De az nem lehetett római, mert e pénz nem római pénz. - -– Úgy hiszem magam is, hanem az oláhok megszoktak már minden romot -Erdélyben római emléknek tartani. - -– S minek hányták széjjel? - -– A falubeliek meszet akartak égetni a szobrokból! - -– Szentségtörő nép! kiálta föl Apafi. Muzeumi ritkaságokból meszet -égetni! s nem iparkodott kegyelmed legalább némi emléket megmenteni -belőle? - -– Egy faragványos koporsófödelet vettem meg s egy egészen ép sphinxet, -hanem az oláh, a ki meg volt bízva az elszállításával, restelte az -egészet emelni s eltördelte a szobrokat öt-hat darabra, hogy könnyebben -szekérre rakhassa. - -– Oh ez az ember megérdemelné, hogy karóba huzassam. Parancsot fogok -kiadni, hogy a régiségekre senki se merje többé kezeit tenni. - -– Aligha későn nem leend, nagyságos uram, mert a mint megtudták az -emberek, hogy én pénzt adok köveikért, elhiresztelék, hogy én azokban -gyémántot, meg karbunkulust keresek s ekkor oly apróra törték köveiket, -hogy most porzó gyanánt árulhatják. - -– Hát a dévai nemes emberrel beszélt-e kegyelmed a mozaik végett? - -– Nem adja semmi áron. Azt felelte, hogy neki semmiféle ivadéka sem -bocsátá áruba, a mi már egyszer övé volt. Csak legalább kiemeltetné -onnan, a hol találta, de nem cselekszi, most is a tehénóla van fölötte, -a bivalyok ott hevernek Venus és Cupido kövekből kirakott alakjain. - -– Kedvem volna ez embert megnótáztatni, hogy e meg nem becsült kincshez -jussak, monda Apafi tudományos boszankodással s újra az ismeretlen arany -találgatásához fogott. - -E perczben fontos s valami nagy dologra elkészült arczczal lépett be -Teleki a fejedelem szobájába s egy selyem zsákba takart iratot kivonva, -azt kitártan nyujtá Apafi kezébe. - -A fejedelem úgy tett, mintha figyelmesen olvasná az írást s homlokát -összeránczolta. Egyszerre örvendve kiálta föl: - -– Hiszen ezek dák betűk! - -– Micsoda? mondá Teleki elcsodálkozva, s tágra nyitott szemekkel: sehogy -sem birva fölfogni, hogy mint nézheti a fejedelem a kezébe adott írást -dák betűknek? - -– Igen, igen. Emlékszem, hogy olvasám valahol, folytatá a fejedelem. -Talán Dio Cassiusban, hogy Decebal elveszte után verettek emlékpénzt a -rómaiak, dák fölirattal, s túloldalán egy lefejezett meglánczolt -férfival. Ime az emblema rajta. - -– De nagyságos uram! szólt közbe hevesen Teleki. Azon irat, melyet -kezébe nyujtottam – - -Apafi most vette még észre, hogy valami pergamen vár a kezében -elolvasásra s elégületlenül nyujtá azt vissza Telekinek. - -– Mondám már, hogy ma nem beszélek senkivel. Egy hónap mulva megnyilik -az országgyűlés, akkor szólhatnak a magyar urak, a mennyit nekik -tetszik, a maguk dolgaikról. - -– De könyörgöm, ez nem a magyar uraktól jön, szólt Teleki causticus -hangozattal, hanem a tatár khán ő kegyelmességétől. - -– Hát mit akar? szólt Apafi, s bele tekintve az iratba, a mint meglátta -annak hosszúságát, félretevé. Eh! röviden beszélek vele. Ki hozta a -levelet? - -– Egy emir. - -Apafi rögtön felöltve atilláját s kardot kötve, kilépett az elfogadási -terembe. - -– Jó napot! jó napot! Kiálta rögtön az egybegyültekhez, rövideden be -akarva vágni a hosszadalmas üdvözlések útját, s a csoport közé tekinte -fürkésző szemmel. – Hol az emir? - -A megszólításra előlépett a tatár küldött. Daczos arczú, fekete képű -legény, apró szemei villogtak. Nagy turbánjában akkora kócsag rezgett, -mint egy árbocz; piros ujjasa ki volt hánytatva sujtással; széles övében -öldöklő eszközök aranynyal kivert nyelei meredeztek. Merészen oda állt a -fejedelem elé s mellét kidüllesztette. - -– Salem alek. Mi kell? kérdé röviden Apafi. - -Az emir hegyes szemeivel kétszer háromszor végig nézett a fejedelmen, s -azzal állát előre ütve, szólt: - -– Az én uram, a kegyelmes Kubán khán, ezt izeni te néked giaurok -fejedelme: te hitszegő, álnok, hitetlen ember vagy. Te hittel esküvéd, -hogy jó szomszédunk fogsz maradni s ime miképen mutatod magadat? Most -egy esztendeje történt, hogy a szász földet megkeresvén, ott azon -városokat, melyeknek neveit igazhivő nyelve nem képes kimondani, -meglátogattuk, s a szokott esztendei sarczot tőlük szépen behajtottuk. -Jó fizetők voltak mindig. De egynehányan közülök nem levén elég serények -a harács kiszolgáltatásában, az én uram, a kegyelmes Kubán khán, -parancsolatjára porrá égettetvén, megfeddetének: hogy máskor megjavítsák -magukat. S tán azt hiszed, hogy megjavultak? Korántsem. Mert midőn ez -idén újra meglátogattuk őket, ime a puszta falakra találtunk, a mint -azokat tavaly leégettük. Ezek a hitetlen kutyák áruló módra megszöktek -előlünk s ott hagyták nekünk a semmit. Azért azt izeni tenéked az én -uram, a hatalmas Kubán khán, hogy micsoda fejedelem vagy te a magad -országában, ha megengeded ezen hitetlen ebeknek, hogy városaikat -elhagyják s minket bolonddá tegyenek? Máskor a széna be volt takarítva, -a gabona kicsépelve, a marhák kihizlalva, midőn megérkeztünk; – most -semmi: csak dudva és benne nyulak, s más tisztátalan állatok, miket ti -hitetlenek szoktatok megenni, s hogy még boszút se állhassunk, a város -sincs fölépítve! Tehát gondold meg jól, ha a hatalmas khán haragját nem -akarod fejedre idézni, hogy parancsold haza ama szökevény népet -elhagyott városába, s addig is, míg velük számolhatnánk, parancsold meg -a többi szász városoknak, melyek házaikat hitetlenül körülkeríték -átmászhatlan falakkal, hogy kapuikat nyissák meg előttünk, különben mi -tégedet magadat keresünk fel tűzzel-vassal Kolozsvárott, s nem hagyunk -benne egy követ a másikon. - -Apafi e beszéd alatt többször kapott kardmarkolatához, utóbb azonban -mégis meggondolta magát s egész nyugalommal válaszolt: - -– Menj vissza, köszöntsd uradat, majd eleget teszünk neki. - -S azzal hátat fordíta a követnek, s indult szobájába. Teleki azonban -útját állta. - -– Ez nem elég, nagyságos uram. Egyszer már véget kell vetni annak, hogy -minden kutyafejű tatár ily hangon merjen beszélni az erdélyi fejedelmi -trón előtt. - -– No hát beszéljen vele kegyelmed. - -Teleki erre komoly, méltóságteljes arczczal lépett az emir elé, szeme -közé nézve jól, szilárd hangon szóla hozzá: - -– A te urad nemde nem Tatárország khánja-e? s nem Erdély fejedelme-e az -enyém? S a fölséges szultán nem mindkettőnek védura-e? Tehát tudd meg: -hogy a felséges szultán nem azért tette uradat Tatárország khánjává, -hogy Erdélyben lakjék; sem Apafi Mihály uramat Erdély fejedelmévé, hogy -a te uradat tartsa. Ha nem, tehát menjetek a magatok országába haza, s -ne jőjjetek ide azon bámulni, hogy ha egy várost minden évben leégettek, -az minden évben föl nem épül. Nekünk majd gondunk leend rá, hogy azon -helyek újra felépüljenek, de arra is, hogy bástyáik elég magasak -legyenek reátok nézve. Ha pedig kedve tartja uradnak bennünket -Kolozsvárott meglátogatni, teszünk róla, hogy hiába ne fáradtatok légyen -s becsületes ágyuinkkal jó messziről fogunk benneteket szivesen látni. - -Mind ezeket Teleki igen komoly arczczal mondá el az emirnek. - -A tatár fújt dühében s szemeit elfutotta a vér. Kezével tőrén -markolászott s elsápadt ajkakkal rebegé: - -– Ha az én uram előtt beszélne így valamelyik szolgája, rögtön elüttetné -fejét. - -Apafi azonban vállára veregetve Telekinek, bajuszát végig pödörve -mormogá: - -– Jól van Teleki Mihály uram, emberül szólt kegyelmed. - -Az emir dühösen fordult meg sarkain s ökleivel fenyegetőzve rohant ki a -teremből. - -E jelenet különös jó kedvre hangolá Apafit, kivált Teleki irányában, -mely hangulatot észrevéve a miniszter a fejedelem arczán, sietett azt -felhasználni s egyet a körülálló urak közül kézen ragadva, Apafi elé -rántá, e szavakkal mutatva be: - -– A leendő vőm, nagyságos uram. - -Más bemutatási czím elől aligha meg nem szökött volna Apafi, de ily -formában lehetetlen volt azt el nem fogadnia. Kénytelen volt tekintetét -az ifjura vetni. - -Szép magas sugár ifju volt a bemutatott, eleven piros arczczal, -szakállának legkisebb nyoma sem mutatkozott még rajta, s női szépségű -vonásaiban csak a büszkeség árulá el a férfit. - -Az ifju megtetszett Apafinak. - -– Hogy hívják vődet? kérdé Telekitől. - -Teleki különös mosolylyal monda: - -– Tököli István fia, Imre. - -Apafi elkomorodva nézett az ifjura. - -– Apád jó barátom volt, mondá, a nélkül azonban, hogy kezét nyujtaná -neki. - -– Tudom, felelt az ifju, azért jöttem kegyelmedhez. - -– De háborgós ember volt az Isten adta. Jó, hogy te nem ütöttél rá. -Szegény megboldogult, ha ráemlékezem, milyen csatákat vívott azzal a -félbolond Zólyomi Dáviddal. Két Bethlen leányt vettek el ketten, kik -örökségbe kapták Vajda-Hunyad várát. Az egyiknek jutott az innenső fele -a várnak, a másiknak a tulsó. Mikor aztán összezördült a két úr, -összeszedett cselédjeikkel egész ütközeteket viseltek tulajdon váruk -udvarán, s egyik ablakból a másikba ágyuztak. Nagyon szerették a -háborút; apád még meghalni sem tudott csata nélkül, neki ágyúdurrogás -kellett és ostromlott vár halála órájára. Jó, hogy te nem ütöttél rá. Te -oly szelid fiúnak látszol. - -– Oh én nem érdemlem e dicséretet, szólt közbe Imre büszkén. Én is ott -voltam az ostromlott várban s védtem azt, míg apám meg nem halt. - -Apafi kedvetlenül fogadta a közbeszólást, mégis részvétet akart mutatni. - -– S hogy szabadult ki öcsém uram? - -Imre elvörösödött s nem akart felelni. Teleki némileg korlátozandó az -ifju tüzét, kimondá az igazat. - -– Olyan fiatal még a legény, hogy az ostromlók figyelmét, nőruhába -öltöztetve, könnyen kikerülheté. - -Apafit újra jó kedélybe hozta ez ötlet. Tréfásan megveregeté az ifju -vérpiros orczáját, s inte Telekinek, hogy már mostan mutassa be a többi -urakat is neki. - -Csupa magyar menekvők voltak. A fejedelem iparkodott nyájasnak látszani -irántuk. - -E közben belépett egy udvaroncz, s fönhangon jelenté: - -– Reverend uram ő kegyelme, a francziaországi követ, kiván -bebocsáttatást. - -Apafi észrevehetőleg zavarba jött. Odahúzá Telekit magához s bosszúsan -sugá fülébe: - -– Nem akarom, nem lehet őt elfogadnom, menjen ki kegyelmed hozzá s -beszéljen vele szépen s világosítsa föl. - -Azzal Apafi hirtelen megszökött az elfogadási teremből, nagyon örülve -rajta, hogy a bajnak a bunkós végét Telekire háríthatta. - -Azonban mégis ajtajánál maradt, figyelve, ha nem fog-e valami váratlan -explosio törni ki háta mögött? - -S csakugyan tört ki valami, csakhogy nem épen valami félelemgerjesztő -minőségben. - -A fejedelem egy perczre Telekit hallá jovialiter kaczagni, mire -egyhangulag a szobában levő urak mind általános hahotába törtek ki, -mintha mind valamennyien egy közös mulatságos egyéniséghez intéznének -kaczagástól torzított megszólításokat. - -«Ez mégis különös tünemény lehet», gondolá magában Apafi, a mi e szomorú -urakat ily elvetemedett kaczajra ingerlé, s félig kinyitá ajtaját; nem -birta azonban egészen kinyitni, mert tudós Passai uram, ki komolyságáról -el volt hiresztelve, elannyira neki adta magát a nevetésnek, hogy hátát -egyenesen a fejedelem ajtajának veté. - -– Bocsásson ki kegyelmed, Passai uram, kiálta a kiváncsi fejedelem, s -rövid időn sikerülvén kinyithatni ajtaját, nyilvánvalóvá lőn előtte az -általános jókedv oka. - -A becsületes Reverend ott állt a középen magyar ruhába öltözve. - -Valóban mulatságosabb alakot nehéz volna képzelni nálánál. - -A jó úr, a mellett, hogy igen respectabilis embonpointtal birt, fülig -levén borotválva és szüntelen mosolyogván, oly szeretetreméltó tréfás -alakot kölcsönze magának, a minőről csak magyar embernek van fogalma. -Mint tudva van, a magyar öltöny igen megkritizálja az ember termetét. - -E mellett a derék franczia úgy járt a feszes nadrágban és a sarkantyús -csizmákkal, mintha minden perczben az elcsúszástól félne. Az ővet -elfelejtette felkötni derekára, a mi rendkívüli furcsaságot kölcsönze -öltözetének, hosszú allonge-parókájához, melyben úgy nézett ki, mint egy -tökéletes oroszlán, fölnyomta a túri süveget, hosszú kócsagtollal, a mi -gyönyörűen illett oda. - -Apafi nem látta át, hogy miért ne nevessen ő is, ha a többiek kaczagnak. - -Reverend azon könnyűséggel, melylyel a franczia a nevetségest a -komolylyal birja párosítni, odalejtett hozzá: - -– Nagyságos uram. Miután ön több izben elutasított magától, azon -gondolatra jöttem, hogy tán nem jelentem meg ön előtt illedelmes -öltözetben, s ime a siker bebizonyítja ötletem életrevalóságát, mert -hogy magyar ruhában jelentem meg, vagyok szerencsés önnel szemközt -állhatni. - -– Parbleu, monsieur Reverend, monda Apafi, alig fojthatva el nevetési -vágyát. Én önt mindenkor szivesen látom, csak azt kötöm ki: hogy a -politikumokról hallgassunk. Hanem ön nem kötött ővet. Ah, ezt föl kell -önnek kötni, e nélkül olyan a magyar öltözet, mintha a franczia a -culotteot elfeledné magáról. - -Ezt mondva, előhozott a fejedelem egy bogláros övet, s maga kötötte vele -keresztül monsieur Reverend figyelemre méltó hasát. - -– Aztán mi ez itt? Ki mondta azt önnek, hogy a zsebkendőt a hasítékba -kell dugni? azt csak a hajdúk viselik így; a patvarba! nemes ember a -kalapjába teszi a zsebkendőjét. Így ni. – Hm. Milyen szép zsebkendője -van önnek. - -– Nemde gyönyörű? - -– Valóban az. Selyemmel kivarrott koszorúkkal, szélein arany és ezüst -himvarrással. Ilyesmit csak Párisban készítenek. - -– Pedig az Erdélyben készült. - -– Ne mondja ön. - -– Még pediglen Ebesfalván. - -Apafi bámulva tekinte monsieur Reverendre. - -– S én ne ismerném azon művészi kezeket, melyek ilyesmivel foglalkoznak? - -– Sőt igen. A készítő neve a zsebkendő szögletébe van himezve pompás -góth betűkkel. - -Apafi sorba kereste a zsebkendő szegleteit. Mindegyikre más volt -himezve. Ide egy cserkoszorú, amoda egy diadaljegy, a harmadikon egy -török, egy magyar és egy franczia kard, egy szalaggal átkötve, végre -ráakadt a negyedikre, hol egy fejedelmi korona alá e név volt himezve: -«Apafiné». - -A fejedelem fönhangon olvasta el a nevet. A körülálló urak félelmes -feszültséggel tekintének arczára, mintha haragja kitörését várnák. -Mindnyájuk meglepetésére azonban elmosolyodék a fejedelem, s a -zsebkendőt Reverend kalpagjába téve, a kalpagot fölnyomta a követ fejébe -s sajátságos bonhomiával mondá neki: - -– Tehát a feleségemet már sikerült kegyelmednek elcsábítania. - -Reverend elnevette magát az ő egyéniségére nézve nagyon tréfás -kétértelműségen. - -– No engemet ön nem fog elcsábítani, veté utána Apafi nevetve. - -Reverend mélyen meghajtá magát, e mellett fejét fölemelten tartva s -finomsággal szólt: - -– Azt nálamnál hatalmasabb lények fogják megtehetni. - -E perczben nyilt az ajtó, s a bejelentő szolga kiáltá: - -– Ő nagysága Bornemisza Anna, Apafi Mihályné kiván bebocsáttatást a -fejedelem elé. - -Apafi ránézett Telekire. - -– Ez a kegyelmed munkája? - -Teleki nyugodtan felelt: - -– Igenis, nagyságos uram. - -– Kegyelmed formalis hadi taktikával ostromol bennünket. - -– Nem tagadom, nagyságos uram. - -– A követ urat kegyelmed vezeté be a fejedelemnőhöz? - -– Úgy van, nagyságos uram. - -– S azután kegyelmed tanácslá neki, hogy ily maskarában jőjjön ide, hogy -engem szép szerével kicsalhasson? - -– Mind én cselekvém. - -– És kegyelmed tudósítá a fejedelemnőt, hogy most van ideje az általános -megtámadásnak? - -– Azt is én tevém, nagyságos uram. - -– Bolondul cselekvé kegyelmed mindezeket, Teleki Mihály uram. - -– Az még nincs bebizonyítva, nagyságos uram. Monda a miniszter lelki -túlsúlyának büszke érzetével. - -Erre belépett Apafiné a terembe. Fejedelmi tekintetéhez öltözéke is -fejedelmi volt. - -A jelen levő urak vetélkedve siettek üdvözlésére, Apafi elébe futott, s -karját magáéba füzve, magánszobájába iparkodott őt kitünő gyöngédséggel -átvezetni. - -– Maradjunk itt, monda a fejedelemnő. Kegyelmed hollandi óráit később is -idő leend megtekinteni. Most sokkal komolyabb teendők ideje van. A -magyarországi urak várnak kihallgattatásra. - -Apafi felpattanva szólt: - -– Hallottam már, hogy mit mondanak s megmondtam, hogy nem akarom többet -hallani. - -– Tehát akkor ki fog kegyelmed hallgatni engem. Igen. Én is -magyarországi vagyok, ki hazája nevében segélyért kiált Erdély -fejedelméhez. Ne mondják azt, hogy titokban én kormányzom a fejedelem -akaratát, ime nyiltan járulok trónja elé, védelmet könyörögve -Magyarország számára, melynek fiait idegeneknek nevezik Erdélyben, de -melynek én is leánya vagyok! - -Apafin látszott, hogy már most örömestebb kihallgatná az urakat, mint -feleségét, de fogva volt. Neje, mint folyamodó fél állt előtte, s ő nem -látott többé menekülést. - -Teleki Mihály kiszólt az apródoknak, hogy senkit se bocsássanak be a -terembe többé; Apafi nyugtalan izgatottsággal ült le egy karszékbe, s -várta a fejedelemnő szavait. - -Anna azonban még el sem kezdheté beszédét, midőn hintózörej hallatszott -az udvaron, s nemsokára szilárd léptek hangjai visszhangzottak a -folyosón, s egy kemény, parancsoló hang, mely mindenki előtt -ismeretesnek látszott lenni, kérdezé: «itthon a fejedelem?» s a mint e -szóra az apród útját állotta, hevesen következett rá egy még hatalmasabb -kiáltás: «pusztulj az útból, ficzkó!» s azzal erőszakosan fölszakítva az -ajtót, berontott a terembe – Bánfi Dénes. - -Úgy volt, a mint a kocsiról leszállott. Arcza szokottnál pirosabb, -szemei élénken villogók. Egyenesen a fejedelemnek tartott; s első szava -ez volt minden bevezetés nélkül: - -– Ne hallgasson kegyelmed ezekre az urakra, nagyságos uram. Egy szavukat -se hallgassa meg! - -A fejedelem mosolyogva szólt Bánfihoz: - -– Fogadj Isten, öcsém uram. - -– Megbocsásson nagyságod, hogy siettemben elfeledtem üdvözleni; de a -mint meghallám, hogy a magyarországi urak vannak itt kihallgatáson, -egészen magamon kívül jöttem. Mit akarnak kegyelmetek? Folytatá az -urakhoz fordulva. Nem volt elég, hogy fészkelődéseik által elvesztették -saját országukat, hanem még a miénket is utána akarják rántani? - -– Kegyelmed épen úgy szól felőlünk, jegyzé meg Teleki nyugodt -sarcasmussal, mintha mi valami idegen tatárfajzat volnánk, s tudja -Isten, mely vad idegen országból származtunk volna ide? - -– Sőt ellenkezőleg, úgy szólok kegyelmetekről, magyar urak, mint a kik -kezdet óta romlására voltak Erdélynek nyughatatlan terveikkel. A -magyarországi emberek mind idioták. - -– Kérem észrevétetni, szólt a fejedelemnő, hogy én is közőlök való -vagyok. - -– Bizony nagyságod akaratát sem örömest látom én uralkodni. - -Apafiné sértett méltósággal fordult sógorához: - -– Azért én kegyelmednek nem szűnök meg jóakaró rokona lenni. E szavakkal -elhagyá a teremet. - -– Kegyelmed kissé illendőbb hangon szólhatna a fejedelemhez. Monda -Teleki a főurnak élességgel. - -– Szóltam én a fejedelemhez egy szót? kérdé Bánfi vállvonítva, hát -hozzáférhetek én a fejedelemhez kegyelmetek miatt, kik előtte állanak? -én csak azok ellen keltem és kelek ki, kiknek semmi joguk sincs a trón -lépcsőin állani. Kegyelmedet is oda értem, Teleki Mihály uram. Oh -ismerem én jól azon okokat, miknél fogva kegyelmed annyira szerelmes a -magyarországi expeditióba. Kegyelmednek nem elég Erdélyben lenni elsőnek -a fejedelem után, hanem nádor szeretne lenni Magyarországon. Oh ti -kölcsönösen bolondítjátok egymást. A franczia segítséget igér a -magyaroknak, a magyarok nádorságot Telekinek, Teleki koronát Apafinak, s -mindnyájan hazudtok és meg fogjátok csalni egymást. - -– Uram, szólt Teleki keserűen, lehet-e így szólni vendégekhez, száműzött -szerencsétlen rokonainkhoz? - -– Engem ne tanítson senki nagylelkűségre, felelt büszkén Bánfi. Nálam a -vendég, az üldözött mindig menhelyére talált, s ha azt kivánják a -menekvő urak, hogy házunkat és hazánkat megoszszuk velük, itt a kezem, -én osztályosaimmá fogadom; de a milyen józan észszel megtiltanám -vendégemnek, hogy házamat fölgyújtsa, úgy hazám fölgyujtása ellen is -protestálok! s ha kegyelmetek meg nem szünnek az országban fölviruló -békét háborgatni: azon leszek minden erőmből, hogy kegyelmetek innen -kiutasíttassanak! - -– Ne ütközzünk meg e hangon atyafiak, szólt Teleki keserű gúnynyal az -urakhoz. A méltóságos úr csak mult években kapott amnestiát a -fejedelemtől, azelőtt ellenünk harczolván. - -Apafi parázson látszott ülni. - -– Szakítsák kegyelmetek végét az ortályoskodásnak; elbocsátom -kegyelmeteket. Láthatják, hogy a tanácsurak ellenzik a dolgot, náluk -nélkül pedig én semmit sem tehetek. - -– Mi appellálunk az országgyűlésre, szólt ünnepélyes hangnyomattal -Teleki. - -– Én is ott leszek, felele rá Bánfi. - -A fejedelem nagy boszúsan távozott el magánszobájába. Az urak ingerülten -széledeztek ki a másik ajtón, Teleki hátramaradt. - -Bánfi magas lenézéssel fordult hozzá, a mint eltávozott, süvege -nyusztprémét rázva helyre. - -– Jó hiremet itt hagyom, mondá gúnyosan. - -Teleki hideg vérrel tekinte utána. - -Miután mindenki eltávozott, Teleki néhány szót sugott egy apród fülébe, -ki nemsokára egy szőke kondorhajú fiatal emberrel tért vissza. - -Úgy látszik, hogy a férfit láttuk már valaha, csakhogy sokkal rövidebb -időre, semhogy ráemlékezhetnénk. - -A férfi kopottas öltözetén egy nyakába vetett koldustarisznya csüggött -le, kezében görcsös koldusbot. - -– Végtére megengedi tehát kegyelmed, hogy a fejedelem elé jussak? monda -némi követeléssel Telekinek. - -– Üljön kegyelmed ide az ajtóba, monda neki a miniszter. A fejedelem -nemsokára itt megy keresztül ebédlőjébe, akkor majd beszélhet vele. - -A fiatal ember a koldus tarisznyával sokáig ott ült a fejedelem -ajtajában; míg végre Apafi Mihály kijött a terembe, ebédelni menendő. A -koldustarisznyás útját állotta legottan. - -– Hát kegyelmed ki fia? kérdé megütközve Apafi. - -– Én vagyok azon híres vitéz Balassa Imre, ki egykor az első férfiak -egyike volt Magyarországon, s ki most koldustarisznyával áll nagyságod -előtt. - -– Tán kegyelmed is conspiratióba keveredett? kérdé Apafi, kellemetlenül -izgatva. - -– Épen nem keveredtem, nagyságos uram. Ha méltóztatnék meghallgatni -esetemet, elmondanám. - -– Beszéljen kegyelmed. - -– Volt Magyarországon egy híres rabló török vezér, Corsar bég nevezetű, -a ki sok ideig pusztította a felső vidéket s kit az egyesült vármegyék -sem voltak képesek sziklavárából kifogni. Én ez embert csel által kézre -kerítettem; olyanformán, hogy kedvencz rabnőjét igéretek és csábítások -által részemre hódítva, az egy éjjel valami bűbájos boszorkányság ürügye -alatt lecsalta őt a várból egyedül, mely alkalomról engem előre -tudósítva, én az erdőben elrejtett lovagjaimmal rárohantam, s az embert -elfogtam elevenen, rabnőjével együtt, a ki a legszebb és leggonoszabb -leány volt a világ minden asszonynépei között. - -– Ezt már hallottam kegyelmed felől, Balassa uram. Ez derék cselekedet -volt. - -– Halljad tovább, nagyságos uram. Alig futamodik híre e fogásomnak, -rajtam izen a nádor, nagy potentiával követelve, hogy a foglyokat adjam -át neki. A törökök az elfogott bégért nekem már tizenhatezer arany -váltságot igértek, a leányt pedig nem adtam volna semmi áron. Én tehát -azt izentem vissza a nádornak, hogy ha bég kell neki, bujjék ki a -felesége háta mögül, s fogjon magának egyet, én ugyan a magamét nem az ő -számára fogtam. - -Apafi nagyot nevetett. - -– Ennek ugyan megfelelt kegyelmed. - -– Erre megharagudott a nádor s császári parancscsal katonaságot küldött -ellenem, hogy vegyék el tőlem a foglyokat. Nagyságod sógora, Bánfi -Dénes, ugyanakkor épen menekülőben levén nálam, a fogoly leányt, kibe -egészen bele voltam bolondulva, reá bíztam, hogy szöktesse el magával -ecseghi váramba, s a mint láttam, hogy a nádor minden alkalomtól -megfosztott, melyben a töröknek a kivánt váltságért Corsar béget -átadhatnám, miután ő csupán azon czélból akarta azt kézrekuporítni, hogy -Budán minden martalóczok példájára fejét vétesse, mérget adtam a -töröknek. Az, csakhogy a vesztőhelytől megmeneküljön, köszönettel -fogadta tőlem a mérget; eképen a nádor katonái, midőn odaértek, nem -kaptak nálam egyebet a kivégzett holttestnél, melyet aztán a törökök -megvettek tőlem ezer darab aranyon. - -– A nádor természetesen megharagudott? kérdé Apafi. - -– Én haragudhattam volna, mert tizenötezer aranyat vesztettem rajta, s -mégis sikerült neki a miniszterektől elfogatási parancsot eszközölni ki -ellenem. Én jól előre megérezvén a bűzit, magamhoz szedtem -drágaságaimat, hogy míg a dolog feledékenységbe menend, átszaladok -Erdélybe. Első dolgom volt ecseghi váramat útba ejtenem, hová a török -leányt küldém Bánfi Dénes uramtól. Még az útban hallám, hogy Bánfi úr -amnestiát kapott nagyságod által s elébbi hivatalába visszahelyeztetett. -Megörülék neki, gondolván, hogy itt majd nagy pártfogómra találok benne. -Ecseghre érve azonban, sem híre, sem hamva nem volt a leánynak, -várnagyom azt mondá, hogy Bánfi uram odább vitte azt magával s számomra -egy levelet hagyott hátra, melybe ezen sorok voltak írva: «Barátom, -tanuld meg, hogy lovadat, órádat és szeretődet sohase bízd másra!» - -– Mit! kiálta föl Apafi. Igaz volna ez? - -– Ime, nézze nagyságod saját írását, szólt Balassa, bőrtáskájából -elővonva a kérdéses levelet. A leányt, mint mondják, most magánál tartja -valahol bánfi-hunyadi erdejében. - -Apafi haragra gyuladva monda: - -– Ez szörnyűség. Azon embernek szép, derék felesége van. Az én nőm -testvére s így el tud feledkezni férji kötelességeiről. Ezt nem fogom -elszivelni. - -– Engedelmet kérek, nagyságos uram. Bánfival nekem semmi bajom többé. -Panaszomat most Kapi ellen vagyok kénytelen fordítani. - -– Hát azzal mi dolga van kegyelmednek? Hallatlan! Oly szép feleség -mellett török rableányt tartani. - -– Ez a Kapi volt az, ki erdélyi jószágaimat használatra birta. Én tehát -Bánfiról tudni sem akarva többé, egyenesen hozzá szállottam be aranyosi -várába. Nagyságos uram, azon pompáról, melyet ez ember űz, fogalmam sem -volt ez ideig, pedig én nádori és fejedelmi udvarokat is láttam eleget. -Annak a felesége lépni sem tud maga, még a kapuig is aranyozott -zselyeszékben hordják, s a mi ruhát egyszer magára vett, másodszor föl -nem veszi. - -– De hát mi közöm nekem Kapiné viganóihoz? - -– De van közöm nekem, mert ilyen fényüzés miatt kénytelen aztán a férj -imposturákra vetemedni, hogy minden úton módon eleget tehessen a -menyecske kivánalmainak. Egyébiránt nagyságodnak lehet köze hozzá, mert -az ilyen túlságos pompa egyébre sem való, mint azon ellentétek felötlővé -tételére, melyeket észrevesz az ember, ha nagyságod fejedelmi udvarának -egyszerűségét összehasonlítja ezeknek a kis királyoknak ragyogó -büszkeségével, a mi a külföldről jöttekre nagy benyomást csinál. A mint -hogy meg is tette a hatását, mert a hogy a minap a bajor követ -Ebesfalváról Aranyosvárra jött, egy ebédnél saját fülem hallatára mondá -hizelegve Kapinénak, hogy ő most a valódi fejedelemasszony -Erdélyországban. - -– Azt mondta? kiálta föl Apafi, rendkivül érdekelve. Folytassa csak -kegyelmed tovább. Tehát azt mondta, hogy ő az igazi fejedelemasszony? - -– Pedig bizony nyomába sem hághat ő nagyságának, Apafi Mihályné -asszonyomnak, sem szépségre, sem tekintetre nézve, mihelyt leveszszük -róla a sok drága gyöngyöt, miktől a nyakát sem tudja mozdítani. - -– Csak folytassa kegyelmed. - -– Ez a Kapi tehát egy órában ravaszul elhiteti velem, hogy nagyságod -parancsot kapott a nádortól, hogy engem fogasson meg és szolgáltasson -kezébe. - -– Én parancsot? Semmit sem tudok róla. - -– Vesztemre elhittem szavait s nem találva a két tűz közől más -menekülést, azt gondoltam ki, hogy erdélyi jószágomat átruházom örök -áron Kapira, nehogy a fiskus elvehesse tőlem, ő pedig nekem -ellennyugtatványokat ad, miknél fogva azokat, a mikor tehetem, -visszakaphatom, s azzal elhatározám, hogy míg a veszedelem tart, -kiszököm Lengyelországba. Ő két kalauzt adott mellém, a kik a havasi -utakon elvezessenek a határszélig, alattomban pedig tudósítá a -határszéli portyásokat, hogy én a római császártól küldött kém vagyok, -ki az erdélyi dolgokat kifürkészve, loppal vissza akarok szökni. Azok a -zsiványok utamat állották, kifosztottak mindenemből, elvették pénzemet, -irományaimat, meghurczoltak gyalog Fehérvárig; ott azután kisült az -ártatlanságom, de sem pénzemet, sem irásaimat nem tudtam visszakapni -többé. S már most Kapi uram azt állítja, hogy én minden jószágomat -eladtam neki s ihon van, most nincs egyebem, mint ez a bőrtarisznya a -nyakamban, mehetek vele koldulni. - -– Ne féljen kegyelmed, példás elégtételt fogok szolgáltatni, monda a -fölharagított fejedelem. - -– Ezzel nagyságod saját tekintélyének is tartozik. Ösztönzé őt Balassa. -Ezek a főurak oly önkényüleg intézkednek az országban, mintha senki sem -volna már fölöttük. - -– Legyen nyugton, kegyelmed. Majd megmutatom én, hogy ki hát az igazi -fejedelem Erdélyországban? - -Apafi egészen fölháborodva hagyta el a kihallgatási teremet. - -Két hatalmas ember feje fölött, kik Telekinek útjában álltak, már -gyülekezett a zivatar. - - - - -X. A CZIRKÁLÓ. - -Kelemen diák dugá az ő tollát a füle mellé és olvasá azon szép verseket, -melyeket épen leírt vala, s melyekben kétszáz strófán keresztül minden -sor ezen szón végződik: «vala», nagynéha szakasztva meg egy-egy «volna» -által. - -Apafi Mihály uram ő kegyelme rendesen meg szokván bánni, ha valakit -megbántott, ez indulatból nem állhatá, hogy Kelemen diákot a minapi -kudarcz után meg ne engesztelje, melyet is aképen intéze el, hogy a -jámbor poétát kinevezte czirkáló hadnagynak. - -Ezen hivatallal sok szép foglalatosság volt azon időben összekötve, -melyet Kelemen diák hagyott történni, a hogy akartak; e helyett írt -verseket és krónikákat nagy bőséggel. - -Tehát most is egy hőskölteményen legelteti szemeit, melyben megiratik: -Apafi Mihály uram ő nagysága Érsekujvár ostromához miként indult vala; -oda szép bátorságban miként érkezett vala; az ellenséget meglátván, -kardjához miként kapott vala; s meggondolva a dolgot, vissza miként -fordult vala; vele levők közől egy is ott nem maradott vala. - -Kelemen diákot annyira elfoglalá a költői szórakozás, hogy már egy hete, -mióta az inasa megszökött s sarkantyus csizmáit szintén elszökteté, s -még nem tudott hozzá jutni czirkáló hadnagy létére, hogy a szökevényt -fölkerestesse, mindig ebben a circulus vitiosusban tekeregvén, hogy -mikor a csizmáit kereste, eszébe jutott, hogy azokat az inasa ellopta, s -ha az inasa után akart látni, eszébe jutott, hogy csizmái nincsenek, s -ilyenkor mit tehetett egyebet? leült ismét és írt megfoghatatlan -mennyiségű verseket. - -Szobája számtalan heteken keresztül nem volt már seperve, minélfogva por -és pókháló látszott benne elég, hanem a padló tele volt fecskendve -tintacseppekkel, az egyetlen asztal körül, melynek két lába téglákkal -vala kiegészítve. - -A poéta irt, törült, rágta a tolla szárát; az ablak hidján állt egy -darab kenyér, meg egy darab sajt: a poétának eszébe jutott, hogy azt -neki meg kell enni; de még elébb ki akarta irni a tollába vett tintát, s -míg azt kiirná, megint másik gondolat jött bele, azután meg egy -harmadik, meg egy negyedik; ezalatt előjött három egérke az ablakból: -szőttek, fontak, tánczoltak, neki estek a kenyérnek, sajtnak, azt -megették szépen, azután megint bebujtak lyukaikba; a poéta ezalatt -ütötte az ekébe fogott pegazust, míg el nem bódult bele, mikor aztán -fölocsudott, kereste a kenyeret és sajtot, s a hogy látta, hogy csak a -morzsák maradtak ott belőle az ablakon, azt gondolta, hogy maga ette meg -s elhitte, hogy már jóllakott és ismét leült és irt. - -A mint eképen törné magát az utókor javáért, valaki elkezd kaparászni az -ajtaján, elébb az ajtósaroknál keresve a kilincset, s a hogy végtére -ráakadt, jobbra-balra nyomogatva ugyan azt, mint a ki nem tudja a -nyitját; – Kelemen diákot kellemetlenül zavará föl e zakatolás költői -lelkesüléséből, s miután egy párszor hasztalan kiáltá el nagy haraggal: -hogy nincs zárva az ajtó! utóbb is kénytelen volt fölkelni helyéről s -kinyitni az ajtót, nehogy a bejőni akaró letörje a kilincset, vagy -sarkából emelje ki. - -Egy tátott szájú oláh állt előtte, pecsétes levéllel kezében, ki -rendkívül meglátszék ijedni, a mint meglátta, hogy kinyilik az ajtó, -pedig maga is azt akarta. - -– No mi kell! förmedt rá Kelemen diák, iszonyúan haragudva, hogy miért -nem szól? - -Az oláh fölhúzta gömbölyű szemöldökeit, melyek mintha szénből lettek -volna kanyarítva az orrtól a halántékig, mozdulataik által szabadon -tolták előre hátra a homlokra lenyomott báránysüveget, s fejbenézve a -poétát karikára kinyilt szemeivel, ilyen kérdést intéze hozzá: - -– Kend az az ember, a ki pénzért szokott hazudni? - -Ilyen terminológiával írta körül az oláh Kelemen diák hivatalos -hatáskörét. - -Kelemen diák méregbe jött. - -– Hát te ki ökre vagy? kiálta az oláhra. - -– A dumnye nagyságos úré, a ki ezt a leveledet küldi, felelé az egész -ártatlanul. - -– Hogy híják az uradat? kérdé emez boszúsan kapva el a levelet az oláh -kezéből. - -– Hát nagyságos úrnak. - -Kelemen diák fölszakítá a levelet s ezen szavakat olvasá belőle: - -«Jőjjön kegyelmed egy szóra hozzám, a hova ezen ember vezetni fogja.» - -Kelemen diák idáig is dühös volt, végre még azon gondolat, hogy őt -valahová hivják, mikor csizmája nincsen, egészen kivette sodrából. - -– Eredj! ordítá az oláhra, mondd meg az uradnak, akárki fia legyen, hogy -– eb ura a fakó, – ő is annyira van én hozzám, mint én ő hozzá, ha ő -akar velem beszélni, ő fáradjon ide. Értetted? - -– Értettem, dumnye macska; viszonza az oláh; ijedtében azt a czímet -ejtve ki száján, melyen egymás között szokták emlegetni a czirkálót; -hanem azután kotródott is. - -Kelemen diák pedig nagy prosopopejával helyzé el magát magashátú -székére, két rettenetes nagy folianst helyezve maga elé a földre, hogy -az érkező észre ne vehesse mezítlábos voltát. - -Nemsokára kemény, nyomatékos léptek hangzottak kívül az utczán, s a mint -Kelemen kitekinte az ablakán, nagy megütközéssel vevé észre, hogy a ki -őt látogatni jő, senki más, mint gróf Csáky László uram ő méltósága, két -aranysujtásos hajdú által kisérve. - -No Kelemen, gondolá magában a diák, most tarts tekintélyt; ez ugyan gróf -és méltóságos úr, de olyan férfi, ki a fejedelemnél kegyvesztésben áll, -te pedig grátiában vagy és azonfölül hivatalbeli ember. – Tehát eldugá -lábait a könyvek alá s tollát keresztbetéve szájában, engedte Csáky -Lászlót maga elé járulni. Föl sem kelt előtte. - -Csáky boszúsnak látszott a fogadtatásért. - -– Kegyelmed nagyon fön tudja tartani a hivatali tekintélyt, monda -Kelemennek némi duzzogással. - -– A mi vagyok, az a fejedelem ő nagysága kegyelméből vagyok, viszonzá -csinált büszkeséggel Kelemen, s összefonta karjait nagy kevélyen. - -– Hisz én is a fejedelem akaratából jöttem kegyelmedhez. Épen egy igen -kényes dologgal bizott meg ő nagysága, melyben kegyelmednek segítségemre -kell lennie, hanem az egész titokban végzendő, s csak azért kivántam -volna, ha kegyelmed jött volna hintómhoz. - -Kelemen diák e fölvilágosításra elfeledé tekintélyét. - -– Engedelmet instálok, hebegé megzavarodva, s fejét alázatosan nyakába -húzva, nem tudtam, – tessék leülni. Nem levén azonban több szék annál a -szobában, a melyen ő maga ült, fölugrott róla, hogy a grófot leültesse, -s ezáltal kitünteté, hogy lábai a szükséges öltözet híával vannak, -melyre is Csáky rendkívül jóizűen elnevette magát. - -– Mi a patvar, hadnagy uram! Kegyelmed a nagy tisztelet miatt csizmáit -veti le, mint a török? - -– Instálom, nem vetettem le, hanem az inasom ellopta, mikor aludtam, s -ez volt egyedül az ok, mely miatt kénytelen voltam méltóságodnak ama -goromba feleletet adni, a melyért remélem, hogy régen megbocsátott. - -Csáky jó kedve csak növekedett e nyilatkozat által. - -– Hiszen hacsak ez a baj, azon mindjárt segíthetünk, mondá Kelemen -úrnak, s kiáltva hajduinak, megparancsolá, hogy a kocsiládában eltett -saját díszcsizmáit hozzák el a hadnagy úr számára. - -Kelemen diák szabódni készült, hogy ez rá nagy grátia, hanem azután, -hogy megpillantá az elhozott csizmákat, azok rendkívül megtetszettek -neki, lévén királyzöld szattyánból, és kivarrva skófiummal, kétfelől -széles arany paszománynyal megczifrázva, s fölütve emaillos -sarkantyúval. - -– Huzza fel kegyelmed szaporán, mondá Csáky, mert azután rögtön útra -kell indulnia. - -Kelemen diák tehát megfogá a csizmát két fülénél fogva, s miután abba -belemosolygott volna, elkezdé fölfelé húzni. Ez persze nem kis munka -volt, mert Csáky uram nagy gavalléros szűk csizmákat viselt, Kelemen -diák pedig jókora lábakkal volt ellátva, úgy hogy háromszor is hozzá -fogott; háromszor kifáradt bele, míg lábát a csizma torkáig birta -sajtolni, s e közben úgy dolgozott szemével, szájával, hogy Csáky László -kidugta a fejét az ablakon, úgy nevetett. Végre, hogy a sarkánál -fönakadt, megfogva a lábtyű két fülét, elkezdé magát bele gázolni, -meggörnyedt positurával kopogva körül a szobát, s nagyot nyögve minden -dobbantásnál, úgy hogy mire az egyik saruba belerugdalta magát, -kidülledtek a szegény poéta szemei, s pofáján csorgott az izzadtság. - -Hasonló keserűségbe került a másik sarú felöltése is a jó czirkáló -hadnagynak, ki miután hat lóerővel dolgozott, hogy lábait a nem nekik -való térbe beleszorítsa, neki vörösödött elégültséggel mosolyogta körül -pompás feszes csizmáit, mik gyönyörűen harmoniáztak öltözetének többi -poros, tintás és zsiros alkatrészeivel. - -– Figyeljen kegyelmed arra, a mit mondok; szólt Csáky leülve úrias -positurával az egyetlen székre, míg az állva maradt diák hol az egyik -lábát, hol a másikat emelgette sziszegve, s majd kékre, majd zöldre -sáppadva, a mint a csizma kezdte szorítani tyúkszemeit. - -– Mikor volt kegyelmed czirkáló körúton? kérdé Csáky. - -– Bizony nem tudom azt. - -– Kellene kegyelmednek tudnia. Mért nem jegyzi föl magának? A fejedelem -kivánja, hogy menjen kegyelmed tüstént, és tegye meg a czirkálást -haladéktalanul, legszigorúbb szemügyre vevén a Toroczkó, Bánfi-Hunyad és -Bonczida közt eső helységeket. A szokott kérdő-pontokon kívül, melyeket -a nép elé szokás terjeszteni, még e következő kérdést fogja kegyelmed a -kikérdezettekhez intézni: «nem látott-e valaki idegen országi állatokat -a körül fekvő erdőkben?» - -– Idegen országi állatokat? ismétlé gépien a fanyalgó hivatalnok. - -– És ha valahol azt fogják mondani, hogy láttak, elvezetteti kegyelmed -magát azon környékre, s mindaddig fog fürkészni, míg csak nyomára nem -akad. - -– Instálom alássan, miféle állatok lehetnek azok? kérdé szepegve a diák. - -– No no, ne féljen kegyelmed, nem hétfejű sárkány az, sem minotaurus, -legfölebb is egy fiatal párducz. - -– Párducz? hebegé elszörnyedve Kelemen diák. - -– Nem lesz kegyelmedre bízva annak elfogása, vigasztalá őt Csáky, csupán -tartózkodása helyét kellend kikutatnia, s azt énnekem hírül adni. - -– S vajjon, ha ama fenevad, melyről pedig nagyon kételkedem, hogy -Erdélyországban tartózkodjék, valahogy Bánfi Dénes uram territoriumába -találna átvetődni? kérdé Kelemen diák, mittevő legyek akkor? - -– Utána menend kegyelmed. - -– De az ő birtoka, instálom, liberbaronatus: a hol az én hatásköröm -megszünik. - -– Kelemen diák, ne legyen kend oly együgyű! kiálta föl Csáky. Hiszen nem -mondtam én, hogy oda brachiummal szükség menni, az egész expeditiónak -titokban kell megtörténnie. A kalauz és kegyelmed fogják egyedül -nyomozni a vadállatot; mely, hogy e környéken van, arról biztos tudomást -szereztünk, kegyelmed ügyességétől függ annak határozottabb fölfedezése. -A többi azután vállalkozóbb emberek dolga lesz. - -Kelemen diák nagyon furcsának találta az egész bizományt, de nem mert -szólni, csak meghajtá magát, nagyot sóhajtva. - -– Mindenek fölött pedig ügyesség, gyorsaság és titoktartás. E három -dolog, melyet kegyelmed figyelmébe ajánlok. - -– Tüstént indulok, méltóságos uram, szólt aláhangoltan Kelemen, csak -elébb lovat kérek valahol kölcsön, nem akarnám ezeket a szép csizmákat -elszaggatni a gyalog utazásban. - -– Az egy kissé lassan is fogna menni; hanem azért ne fáradjon kegyelmed -ló után, majd egyik csatlósom leszáll a magáéról, s kegyelmed felülhet -arra, csakhogy aztán el ne feledjen neki abrakot adatni, nehogy a bőrét -hozza vissza. - -Kelemen diák magán kívül lőn ennyi grácziára s rögtön sietve köté föl -tarsolyát és rezes kardját oldalára, s miután tarsolyába egy tekercs -pergament, egy szál irónádat s egy srófonjáró fakalamárist elhelyeze, -késznek nyilatkozék a rögtön indulásra. - -– Kegyelmed ugyan könnyű készülettel van az útra; mondá Csáky. - -– «Integer vitæ, scelerisque purus, non eget Mauri jaculis, neque arcu», -viszonzá a philosoph, a classikusokat czitálva, s miután kezébe adták a -kantárszárat, azon volt, hogy a lóra felülhessen. Az uri paripa azonban, -a mint észrevette, hogy a diák egyik lábát a kengyelbe tette, elkezde -oldalogni, keringeni, féllábon ugráltatva maga mellett a felülni törekvő -poétát, míg a nevető csatlósok zablájába nem kaptak s föl nem segíték a -jámbor lovagot, kinek minthogy hosszú lábai voltak, s a gonosz hajdúk -igen magasra csatolták fel a kengyelszijat, úgy kellett ülnie a lovon, -mint a hogy a tevén szoktak ülni. - -Csáky László még egyszer utána kiálta, hogy el ne felejtse a -mondottakat, mire a poéta akaratja ellen sarkantyúba kapta paripáját, s -eszeveszetten neki rugaszkodék s nyargalt vele árkon bokron keresztül; a -mente, fringia és tarsoly csak úgy lódingolt a szerencsétlen lovas után, -ki elől hátul kapaszkodott a nyereg fájába, Thoroczkó népének nagy -hahotájára, kik sorban ültek künn házaik előtt a szakállszárítón.[2] - -Legelőbb is Abrudbánya felé vette útját a czirkáló hadnagy; hajdan, míg -inasa is volt, abból állott egész úti kisérete, ennek híával kénytelen -volt helységenkint a helybeli biróság assistentiájával beérni s -magánosan szállinkózni faluról-falura. - -A mint egy szűk útból kiérve, egy hegyi patakon keresztül vezető rozzant -hidon átbaktatna, a sürűségben nagy tűz körül egy csoport szurtos -emberfélét lát guggon ülni. Eleinte czigány családnak nézte őket, míg -közel érve hozzájok, nagy rémültére tapasztalá, hogy azok tatárok, kik -lovaikat széteresztve, egy levágott ökröt sütnek s azt ülték körül. - -Visszafordulni már nem volt tanácsos, az út pedig épen a sütkérező -csoport mellett vitt el. Kelemen diák tehát legjobbnak találta olyan -képet csinálni, mintha épen nem félne, s nagy nyugodtan kullogva el a -rábámuló csoport előtt, úgy tett, mintha különösen érdekesnek találná -megszámlálni, hogy hány makk van egy fán? s mintha csak akkor venné -észre őket, mikor melléjök ért, megbillenté előttük süvegét s röviden -eldörmögé a «salem alek»-et s ment tovább, a nélkül, hogy hátra nézne. - -Idáig jól ment minden, hanem e perczben a tűz mellől fölugrott két -tatár, s utána kiáltott a lovagnak, hogy álljon meg! Kelemen diák látva, -hogy mindkét ember fegyvertelenül rohan feléje, gondolá, hogy tán nem -valami gyilkos szándék vezérli őket ellene s bevárta magához. - -A mint azonban mellé ért a két kutyafejű, egyik jobb, a másik balfelől -kapva a lovagot, megkapák annak lábait s semmitsem akartak kevesebbet, -mint azokról a szép zöld csizmákat lehúzni. - -– Ejnye beste lélek fiai! kiálta föl, dühbe hozva, Kelemen diák, s kapá -rezes kardját, hogy majd mindjárt kihuzza s levágja valamelyiknek a -fülét. De a becsületes fringia tíz év óta nem levén kihúzva tokjából, -belerozsdásodék abba úgy, hogy Kelemen diák minden erőködése mellett sem -birta azt kimozdítani, mialatt a két tatár jobbra-balra czibálta a -hánykódó lovagot lábainál fogva, természetesen nem sikerülvén nekik a -szűk sarukat azokról lehúzhatni. A tatárok Kelemen diákot, ez pedig őket -szidta és mocskolta. - -E lármára odaérkezék az aga; egy fehér szakállú, feketeképű sovány -orángutáng s rekedt hangon kérdezé, hogy mi baj? - -Kelemen diák elővoná mentéje zsebéből az őt hitelesítő pergament s azt -mutatá neki, nem birva beszélni dühében, a két tatár pedig mérges -taglejtéssel magyarázott valamit idegen nyelven, a csizmákra mutogatva. - -– Ki vagy, te hórihorgas hitetlen? kérdé tőle az aga; a ki a próféta -szent szinét, a világos zöldet, melyet az igazhivők csak templomaik -boltozatán s a padishah turbánján bírnak megtekinteni, öltözeted legalsó -részén, a csizmákon viseled, mikkel a sárban szokás járni? hogy égj meg -elevenen, istentelen giaur! - -– Én Apafi Mihály uram ő nagyságának czirkáló hadnagya vagyok, -szónokolta a diák félelmes páthoszszal. Az én személyem szent és -sérthetetlen. Én rendelem meg a felséges szultán seregei számára az enni -és inni valókat, én szedem be az adót és én hirdetem ki; azért engemet -bocsássatok szabadon, mert én nevezetes személy vagyok. - -A plaidirozás tetszett a tatároknak, az aga helybenhagyólag inte -alattvalóinak, mintha épen ez volna az az ember, a kire szükségük van; s -azzal nyájasabb hangon kezde szólni hozzá: - -– Te mondád, hogy az adót ki szoktad hirdetni; ime, az én uram, a -nagyváradi Ali basa ő kegyelme, azért küldött engem e helyre, hogy az új -adót adjam tudtára a népnek; de hát te épen jókor jösz előmbe, nincs is -egyéb dolgod, azért okosan fogsz cselekedni, hogyha egyúttal ezt is -kihirdeted. - -– Igen szivesen, monda Kelemen diák s szeretett volna már menni. - -– Megállj még! szólt az aga visszaintve, azt sem tudod még, mennyi lesz -az új adó? Potomság az egész. Csupán csak annak elismerésére lesz ez -kivetve, hogy mi uraitok vagyunk. Az egész nem több, mint fejenkint -minden embertől egy kis pénz. Ez bizony nem sok. - -– Nem biz az, hagyá helybe Kelemen, csakhogy elébb szabadulhasson. - -– Csak ne szaladj még! Csitítá az aga. Én nem szeretném, ha e -rendeletemet nem hajtanád végre, de miután tudom, hogy ti a nekünk adott -szó nem teljesítését nem tartjátok esküszegésnek, tehát egy becsületes -szolgámat melléd rendelem, a ki faluról-falura kisérjen, s vigyázzon -rád, hogy az adót mindenütt kihirdesd. - -– Jól lesz, kegyelmes uram, biztatá őt Kelemen diák, arra gondolva, hogy -majd elhagyja ő azt a becsületes embert a legelső faluban. - -– Ülj föl lovadra, Zülfikár, inte ezzel az aga egy szolgának. - -A megszólított gonosz kancsalszemű szikár legény volt; szurtos, mint a -többi, de arczalkotása bizonyítá, hogy nem e fajból való; sőt ha ily -jelentéktelen egyéniségekre gondunk volna, ráemlékezhetnénk, hogy már -láttuk őt valahol. - -– Te pedig, szólt az aga a mindenképen szabadulni vágyó Kelemenhez, -levesd azokat a zöld csizmákat a mint haza érsz, mert ha még egyszer -meglátom azokat a lábadon, olyan ötszáz ütleget kapsz a talpadra, hogy -vőlegény korodban is megemlegeted. - -Kelemen diák helybenhagyott mindent s örült, hogy végtére -megszabadulhatott, és ügetett tovább Abrudbánya felé. A melléje adott -tatár-kisérő hűségesen lovagolt oldala mellett. - -Kelemen diák egyszer-egyszer félretekinte kisérőjére, ismét hirtelen -visszakapva róla szemeit, mert a török kancsal tekintete miatt sohasem -lehetett kivenni, hogy hová néz? E közben elgondolá magában Kelemen -diák, milyen könnyen meg fogja ő ezt a tatárt csalni, s e gondolatra -titkosan mosolygott magában s szemeivel hunyorgatott s fejével -önelégülten biczczente rá. - -– De nem fog kend engem rászedni, czirkáló hadnagy uram! Kiálta föl -egyszerre véletlenül tiszta magyarsággal a tatár, mintegy leolvasva a -gondolatot a hadnagy arczáról. - -A megszólított csaknem leesett lováról ijedtében, el nem tudva képzelni, -hogy mely ördög ez, a ki leolvassa az ember orráról a gondolatot, s -magyarul szólal meg tatár létére? - -– Sohase törje kegyelmed rajtam a fejét, szólt nyugodtan a török; én -magyar renegát vagyok, hajdan Balassa Imre uramat szolgáltam, én -segítettem Corsar béget elfogni és megmérgezni, s hogy e miatt a -magyarok elkezdtek üldözni, fölcsaptam töröknek, s ha a próféta segít, -még valaha kapudán basa is lehet belőlem. Azért ne is fáraszsza -kegyelmed az elméjét azon, hogy engem mint tegyen lóvá? mert láthatja, -hogy vén rókával akadt össze. - -Kelemen diák keservesen megvakará tarkóját s faluról-falura kisérve a -renegát által, miután a hivatalos kérdéseket elvégezte, kénytelen -kelletlen kihirdeté az egy kispénz adót is, melyen annyira kapott -mindenfelé a nép, hogy ott helyben rögtön lefizeté azt a tatárkisérő -markába. - -Hanem a párduczról senkisem akart tudni semmit. Ha a paszomántos zöld -csizmákat nem respectálják, még tán ki is nevették volna a hadnagyot. - -Csupán egy kis oláh falu volt még hátra, messze benn a hegyek között, – -Marisel, – azontúl már Bánfi úr hatósága alatti földek következtek, a -hová a czirkáló hatásköre nem terjedett. - -Oda is elkiséré őt a renegát. - - - - -XI. SANGE MOARTE. - -A czirkáló és kisérője fél napnál tovább haladt már a batriniai -rengetegben Marisel falva felé; Kelemen diák fűtől fától kérdezősködött, -hogy itt lesz-e már a falu? s szüntelen azon választ kapta, hogy még jó -messze van. - -Majd egy-egy oláh paraszt jött reájok szembe; hosszú szekerébe bivalok -voltak fogva; az ember szüntelen kiabált a lomha állatokra s ijesztgető -kézmozdulatokkal iparkodott azokat sebesebb menésre serkenteni; majd -egy-egy patakon kellett átgázolniok, hol félmeztelen, de rongyaiban is -tarka czigánynép mosott a fövényből sáraranyat, a kérdezősködő idegenre -bámészkodva vadállat módjára; itt-ott az útfélen mohos fa odvába egy-egy -szent kép volt felállítva, melynek elavult festéséből csak a halvány -aranyozás látszott még meg; a pudvás fülkébe le volt téve a pomana, egy -korsó tiszta forrásvíz, melyet fiatal oláh leány állított oda -hagyományos kegyes szokásból a szomjas utazóknak. - -Az út majd a mélybe, majd a magasba vitt, az utazók többet vezették -lovaikat gyalog, mintsem rajtok ültek. Köröskörül változékony rengeteg; -magas egyenes bükkfák, terebélyes tölgyek, néhol sötétzöld fenyves. - -Egy helyen kétfelé látszott válni az út; egyik ága ment végig a völgyön, -másik felvonult oldalt a meredeknek, egy kopasz hegy tetejére, melyről -egy kiálló szikla oly meredeken függött alá, mintha minden perczben alá -készülne rohanni. - -– No, most merre menjünk? kérdé tétovázva Kelemen, ennyire soha sem -jártam. - -– Hát csak menjünk a járt úton, felelt Zülfikár, bolond menne fel ide a -meredekre? ez bizonyosan valami hámorba vezet. - -Kelemen diák kételkedve tekinte szélylyel s ime megpillanta egy embert -ott azon sziklán ülni, mely meredeken az út felett függött. - -Fiatal oláh legény volt, sápadt arczczal, hosszan lelógó göndör -hajfürtökkel, bőrködmene szét volt nyitva mellén; süvege mellette -hevert; ott ült gunnyasztva a százlábnyi magas szikla szélén, lábait a -mélységbe lógatva, s fagyos arczát két tenyerébe fektetve, mialatt -szemei mereven látszottak a távolba bámulni. - -– Hej! hopp, frátye! kiálta fel rá Kelemen diák, keverve magyarral és -latinnal az oláh szót: ungye méra ista via? - -Az oláh hallani sem látszott a kiáltást; azon helyzetben maradt, bámulva -és könyökölve. - -– Ez süket, vagy meghalt, szólt Zülfikár miután hiába kiabáltak fel rá -mind a ketten. Legjobb lesz, ha megyünk odább a tört úton. S azzal -ügettek előre. - -Az oláh utánok sem nézett. - -Már az est is elközelgett s a mariseli útnak még mindig nem szakadt -vége, egyik völgyből a másikba ment az át, a nélkül, hogy valahol emberi -hajlék mellett vitt volna el, az útban heverő kövek s a keresztül -szivárgó vadvíz csaknem járhatlanná tevék. - -Végre valahol az erdőben tüzet láttak fellobogni maguk előtt, s -énekhangos rikoltozás üté meg füleiket. - -Közelebb jutva a helyhez, egész faderekakból rakott máglyát láttak égni -egy fáktól beárnyazott téren, melyeknek lombjait veresre perzselé a -koronájukon túlcsapkodó láng. - -A máglyától nem messze egy csoport oláh tánczolt, szilaj -tagjártatásokkal; hosszú botjaikat leütötték a földre, s nagyokat -vetettek magukon vele, lábaik rángatózásai jegyeket látszottak írni a -földre s kezeikkel vadul hadarászva, átkozódó verseket mondtak közbe, -mintha valami boszantó szellemhez beszélnének. - -A férfiak körül fiatal lánykoszorú tánczolt, egymás kezét fogva, -amazokat körülvevék, s jobbra-balra körül keringék; szép, fiatal, nyájas -arczaik, gyöngyökkel és szalagokkal átfűzött fekete hajtekercseik, -virágokkal himzett öltözetük, ránczos patyolat-ingeik, széles csíkos -katrinczáik, gömbölyű nyakukon csengő-bongó arany, ezüst pénzfüzéreik, -sarkas piros csizmácskáik oly kellemesen ellentétezve férfiaik vad, -marczona képeivel, a bozontos hajgubanczra felnyomott magas csalmákkal, -a vörösre égett mezetlen nyakkal, a zsiros bőrködmönökkel, a széles -rézcsatos tüszőkkel s a szíjas bocskorokkal. Még a táncz és ének is oly -különböző volt; a hölgyek összefogózva lebegék körül a férfiakat s -valami panaszos andalgó danát énekeltek azalatt, míg a férfiak vad -rugdalózásokkal tapodták a földet, rikoltozó kurjantással szólva közbe. -A mellettük lobogó tűz vörös fényt és sötét árnyat vetett a vad -csoportozatra. - -Végül egy fatörzsön ült egy vén dudás, kiáltozó kecskebőrét nyeggetve -hóna alatt, melynek egyforma czifrázatai szilaj disharmoniával -keveredtek az énekbe. - -Midőn a máglya már egészen parázszsá égett, hirtelen szétváltak a -tánczolók, s előhozva egy szalmából kitömött s rongyokkal felöltöztetett -nőalakot, fölfekteték két nagy rudra s vadul kiáltozva: «Marcze Záre! -Marcze Záre!» a tűzhöz vivék azt, s ott felkiáltva mindannyian -háromszor: «égj meg, átkozott kedden esti[3] boszorkány!» bele hajíták a -tűzbe s azzal az összefogózott nők körültánczolák örömdanával a máglyát, -míg a báb el nem égett; azután pedig a férfiak ugráltak keresztül a -tűzön vad örömriogással. - -– Hát ti kik vagytok s mit csináltok itten? kiálta rájok Kelemen diák, -kit egész odáig senki sem vett észre. - -– Mariseli lakosok vagyunk, Marcze Zárét égettük meg; felelék azok -egyhangúan és komoly képpel, mint kik valami bölcs dolgot végeztek. - -– No hát csak végezzétek hamar, aztán jertek a faluba, mert törvényt -kérdeni jöttem ide, az én uram, a fejedelem parancsából. - -– Én pedig az új adót beszedni, folytatá a szót Zülfikár, az én uram, a -hatalmas nagyváradi Ali basa parancsából. - -Az oláhok szótlanul néztek a czirkáló után, míg szemeik elől eltűnt, -akkor ökleikkel fenyegetőzve kiáltának utána: - -Vigyen el a Marcze Záre! - -Azután előlbocsátva a dudást, s hosszú sorban összekapaszkodva, nagy -énekszóval vonultak be a nem messze eső faluba. - -* * * - -Hosszadalmas oláh helység volt, melybe a czirkálók jutottak. Egyik ház -olyan, mint a másik, magas tetejű sárkalyibák, kiálló szarufáikkal, -sövénynyel körülfonva, az ajtók alacsonyak, a ki belép rajtok, fejét alá -kell hajtania. A ház egyetlen szobából áll, abban lakik az egész család, -gyermekek, vének, és tyúkok és kecskék. A falu elején áll egy óriási -diadalív, roppant márványdarabokból összehordva, a portale tetején egy -Minerva fő nélkül, a homlokzaton csaták alakjai domborművezetben, -alattuk nagy betükkel, római nyelven: «e várost építteté a győzhetlen -Traján diadalai emlékére». Túl rajta rongyos, sárral tapasztott -kalyibák. - -Egy halottas ház előtt ül ledőlt corynthi oszlop capitaléján a legvénebb -vénasszony, a prefika, megfizetett jajgatással siratva a benn holtan -fekvő fiatal hajadont. - -Fűvel benőtt domboldalban látszik valami gömbölyű kőépület; hajdan tán -egy római hős emlékére épült fanum lehetett az, most az oláhság -elfoglalta azt templomnak, hegyes tetőt épített rá, s belsejét bemázolta -szörnyű festésekkel. - -A czirkáló más nyilvános hely hiányában a templomba gyűjté össze a -népet. A sokaság körül állt, az öregek mankóikra támaszkodva. Az alkony -vereslő sugára keresztül sütött a gömbölyű ablakokon, sajátszerű -világítást adva az ódon épület belsejének, mely földig tele volt festve -idomtalan szentek képeivel, miket paraszt művészek szörnyeteg -phantasiája felöltöztetett piros palástokba, sarkantyús csizmákba. A sok -csodakép közől nem hiányzott azon szokott allegoriai kép, mely a halált -ábrázolja, karjai közt egy királyt, egy koldust és egy papot ragadva -magával, s az ájtatos szent képek között ott terpeszkedtek a -nyelvöltögető ördögök, elkárhozott bűnösök üstökébe kapaszkodva. Egy-egy -alak akkora, mint egy óriás, a másik, mint amannak az ökle. - -Az ikonostas mögött állt a pópa és a czirkáló, aranyos képek s szentelt -koszorúk özönében: a midőn a czirkáló fölolvasva a nép előtt szokott -megbízó levelét, a korláthoz szólítja a birót, egy magas, nagyfogú -férfit s e következő kérdéseket intézi hozzá: - -– «Vannak-e közöttetek bűbájosak és varázslók, kik az ördögöt segítségül -hívják?» - -A sokaság félelmes suttogással fogadta a kérdést s hosszú szünet után a -pópa felelt: - -– Egy volt a mult évben, nagy jó uram; egy istentelen gonosz, kinek -májfoltok voltak nyakán és testén, melyek, mint az ördög által az emberi -testbe foltozott darabok, ha tüzes vassal süttetének, sem fájtak neki. -Ezt még tavaly fölküldtük a synedriumnak Fehérvárra, a holott nem állva -ki a vízpróbát, csakugyan meg is égettetett. - -– «Vannak-e köztetek boszorkányok, lidérczek, mások gyermekeinek -megrontói, kik az emberek belein csomót kötnek, a levegőben járnak, a -tejet véressé teszik, s kigyótojásokat költenek ki, vagy zárnyitó füvet -keresnek, avagy magukat láthatlanná teszik?» - -E kérdésre egyszerre száz felelet szólalt föl, mindenki iparkodott a -kérdezőt saját tudomásával megismertetni, kivált a fiatal menyecskék -dühösen tolongtak a czirkáló körül. - -– Csak egy beszéljen egyszerre! parancsolá a hadnagy tekintélylyel. -Szóljon a biró, mit tud. - -– Igenis, volt egy vén boszorkány a faluban, nagy jó uram, szólt -sunnyogóan a biró, nálunk Dainicziának hítták. Régen rontotta már az -embereket, mert veresek voltak a szemei. Ha akarta, olyan zivatart -hozott a falura, hogy a házak tetejeit szedte le a szél. Egyszer szintén -oda volt jégesőért s a faluban három helyen ütött le az istennyila. Erre -az asszonyok felbőszültek, megragadták s beleveték a patakba. Az asszony -még ott is azt kiáltotta: megálljatok, visszakérnétek még tőlem azt a -vizet, a mit most megitattok velem. Az asszonyok erre kifogták alább, -hogy a köveknél fenakadt, karót vertek szivén keresztül s elásva a -völgyben, egy nagy követ hengerítettek rá. De az idén csakugyan -beteljesült rajtunk boszorkány-átka. Egész nyáron egy csepp eső nem -esett a határon! elszáradt mindenünk, barmaink vészben hullottak el. «Az -esőt és harmatot mind a Dainiczia itta meg». Erre mi is lementünk -sírjához, nagy lyukat fúrtunk belé mélyen, azon keresztül «addig -töltöttük bele a vizet, míg csak bevette», ezt kiáltozva: igyál, lakjál -jól, átkozott lidércz, ne idd meg tőlünk az esőt és harmatot. Igy -fordult el tőlünk a nagy szárazság végtére. - -A pópa bizonyítá, hogy az előadás hiteles, Kelemen diák följegyzé azt -buzgón a pergamenre. - -Jött a harmadik kérdés. - -– «Van-e közöttetek, a ki dohányt mer színi? levelet pipába vágva, avagy -tűzre téve, s úgy belehelve». - -– Nincs, uram, felele a biró, nem ismerjük azt az eledelt. - -– Meg se is próbáljátok ismerni, mert a ki rajta kapatik, ország -határozatánál fogva a pipaszár orrán keresztül szuratik s a bűnös úgy -vezettetik végig a vásártéren. - -Negyedik kérdés az volt: - -– «Nem visel-e a parasztok között valaki posztó ruhát, avagy -nyestkalpagot; vagy pedig szattyáncsizmákat?» - -– Dehogy viselünk, uram, tiltakozék a biró, bárcsak ködmenre és -bocskorra telnék szegénységünktől, nem hogy festett posztóra és -szattyánra vágyódjunk. - -– Ezt tennetek nem is volna szabad, mert az ország rendei «megtiltották -a parasztoknak úrias ruhába öltözködni». - -Ötödik kérdés: - -– Kik voltak, a kik ellene szegültek az ország azon határozatának, «hogy -a parasztok irtsák ki a verebeket?» kicsufolván azon embereket, kik a -verébfejek beszedésével valának megbízva? - -A biró alázatosan közeledett a czirkálóhoz. - -– Higyje meg kegyelmed, nagy jó uram: a szárazság, a rossz esztendő -miatt még a verebek is elpusztultak a határból; – mondja meg kegyelmed a -fejedelemnek, hogy egyet sem foghattunk az egész nyáron. - -– De hisz ez hazugság! förmedt föl Kelemen diák. - -– Bizony mondom, úgy van, állítá a biró, megfogva Kelemen kezét s nagy -ügyesen két ezüst máriást csúsztatva markába. - -– Az bizony nem lehetetlen. Szólt a czirkáló megengesztelődve. - -– Végtére, feleljetek azon kérdésre: nem látott-e valaki közületek -külföldi állatokat, avagy idegen fenevadakat itt a környékben kóborolni? - -– De biz uram, láttunk mi eleget. - -– S mely állatok voltak azok? Kérdé Kelemen diák örvendetes -kiváncsisággal. - -– Hát – kutyafejű tatárok. - -– Bolond! nem olyat kérdeztem. Valami idegen négylábú vad, holmi -pettyegett bőrű állat nem jött-e szemeitek elé, mikor erre-arra jártatok -az erdőben? hisz ti minden barlangot fölkutattok, mert még most is -keresitek Decebal elrejtett kincseit. - -A biró fejét csóválta nagy hitetlenül s szétnézve népein, vállat vonva -viszonzá: - -– Mi nem láttunk semmi ilyes csodát, uram, hacsak talán a Sange Moarte -nem látott, mert az szüntelen az erdőket és barlangokat járja -bolondképen. - -– Hát hol az a Sange Moarte? ide kell híni. - -– Hjaj uram, bajos azt megkapni. Ritkán jön a faluba. De itt lesz tán az -anyja. - -– Itt van, itt van! kiáltozák többen, egy vén, beesett képű asszonyt -tuszkolva előre, kinek feje össze-vissza volt burkolva fehér kendőjével. - -– Hát kend micsoda bolond nevet adott fiának? riadt rá a czirkáló, ki -hallotta azt: valakit «holt vérnek» nevezni el? - -– Nem én adtam neki e nevet, uram, szólt tört hangon az oláhnő, a falu -népe nevezte őt annak, mivelhogy sohasem látta őt nevetni senki, sem -senkihez nem szólt soha, s ha megszólíták, nem felelt rá; apját sem -siratta meg, mikor meghalt, sem a leányokhoz nem járt el a fonóba; csak -az erdőket járta szüntelen. - -– Jól van, öreg; erre nekem semmi gondom. - -– Tudom, uram, hogy ezzel neked semmi bajod; de mégis kell azt tudnod, -hogy a falu legszebb leánya, a szép Floricza, az én fiamba volt -szerelmes. Nem volt annál szebb hajadon egész Havaselig sehol. Olyan -fekete szemeket, olyan sarkig érő hajtekercset, piros orczát, karcsú -termetet hetedhét országon nem találnál többet. S hozzá milyen -szorgalmas volt és fiamat hogy szerette! Tizenhat hímzett inge volt -festett ládájában, miket maga kezével font és szövött, s nyakában -kétszáz ezüst és húsz arany pénzből viselt füzért. – Sange Moarte soha -rá sem nézett a leányra. Floricza hiába kötött bokrétát, ő nem tűzte azt -süvege mellé, hiába adott neki kendőt, nem kötötte gomblyukába; -énekelhetett a leány a tűzhely mellett, mikor ő azon ment, akármilyen -szép nótákat, Sange Moarte meg sem állott a küszöbnél; pedig úgy -szerette a leány! Sokszor mondta neki, ha az utczán találkoztak: «felém -sem jösz, még tán akkor sem néznél meg, ha meghalnék». – Sange Moarte -azt felelte: «Akkor mégis megnéznélek». – «Meg is halok én hát -nemsokára». – Szólt búsan a leány. – «Akkor majd meglátogatlak». – Szólt -Sange Moarte s odább ment. – Unod magadat, jó uram? A mesének vége van -már. A szép Floricza halva fekszik. Szíve megszakadt bújában. Ott -fekszik a ravatalon, a ház előtt ki van tűzve a gyászfenyős armindenu; -majd ha meglátja Sange Moarte, s megtudja róla, hogy Floricza halva -fekszik, előjön ismét az erdőkből, holt szerelmesét megnézni, a mint -annak megigérte, mert ő megszokta tartani szavát. Akkor beszélhetsz -vele. - -– Jól van, öreg, szólt Kelemen diák elkomorodva s mintegy boszankodva -azon, hogy a paraszt embereknek is van költészete, kik Horaczius ars -poetikáját sem olvasták. Rá kell lesni a fiúra, mikor oda jön s hirül -adni. - -– Jobb lesz uram, ha magad jösz oda, szólt az öreg, mert másnak alig -hiszem, hogy feleletet adjon akármi kérdésre. - -– Legyen hát, vezessetek oda, szólt hivatalos buzgósággal a czirkáló s -az egész összegyűlt csapat megindult a falu túlsó végén levő halottas -ház felé. - -A mariseli falu túlsó vége annyira van a templomtól, hogy mire a -gyülekezet odaért, egészen beestveledék. - -A hold feljött a hegyek megül; a házak mellé fenyők voltak ültetve, -azoknak sötét lombozatán keresztül sütött halaványan az éjszakai világ; -– a távolban valami pásztorsíp búbánatos dúdolása hallik; – kis fehér -ház előtt sirdogál a fizetett vén asszony; – a szellő lengeti az -armindenu gyászpántlikáit; – a kis házban fekszik holtan a szép fiatal -leány, várva elbujdosott kedvesét; – a holdvilág rásüt halavány arczára. - -* * * - -A nép körülfogta a halottas házat, tipegve, susogva belopózkodtak az -udvaron, benéztek az ablakon; suttogák: «itt van, itt van!» A czirkáló, -a pópa, a biró és Sange Moarte anyja beléptek a szobába. - -A küszöbön keresztül feküdt holtrészegen a leány apja, ki a nagy gyász -miatt még tegnap úgy leitta magát, hogy holnapig föl nem ébred. A szoba -közepén volt a fenyőfakoporsó, tarka rózsákkal bemázolva mezei művészek -ecsetétől; benne feküdt az alig tizenhatéves leány, szép homloka halotti -koszorúval átfonva, egyik kezébe volt adva egy viaszgyertya, a másikba -egy kis pénz; fejtől két czifra viaszgyertya égett mellette, egy-egy -mézes lepénynyel fedett csuporba dugva, lábánál magas hátú festett -széken ült összegörnyedve s merev szemeit le nem véve a leány arczáról – -Sange Moarte. - -A pópa és a biró babonás kegyelettel álltak meg az ajtóban; Kelemen -odalépett a legényhez, s a mint rátekinte, megismeré benne ugyanazt, ki -nem akarta neki megmondani az útat. - -– Héj fiu, te vagy az, ki nem szoktál az embernek feleletet adni? - -A megszólított azzal igazolá e kérdést, hogy nem felelt rá. - -– Hallod-e, most ide hallgass és felelj arra, a mit kérdek, én vagyok a -czirkáló hadnagy. - -Sange Moarte némán, elmélázva tekinte Floriczára s oly mozdulatlan -maradt, mint maga a halott, még lélekzetvevését sem lehete észrevenni. -Anyja, a jó öregasszony, hizelgőleg fogta meg kezét s igazi nevén -szólongatá: - -– Fiam, Jóva! felelj ezen úrnak, nézz reám, én vagyok az édes anyád. - -– Az én uram, a fejedelem nevében fölszólítlak téged a feleletadásra! -Kiálta rá mindig növekedő súlylyal a czirkáló. - -Az oláh hallgatott. - -– Kérdem tőled: vajjon erre-arra az erdőben kóboroltodban, nem láttál-e -külföldi állatokat? nevezetesen egy foltos, sárgapettyes bőrű fenevadat, -melyet párducznak neveznek a tudósok? - -Sange Moarte összerezzeni látszott; mintha álmából költötték volna föl: -merev szemei egyszerre ragyogva tekintének a kérdezőre, arczán valami -lázas hevület ütötte ki magát s csaknem reszketve hebegé: «láttam, -láttam, láttam». - -S azzal eltakarta szemeit, hogy ne lásson a halottra. - -– Hol láttad azt? kérdé a czirkáló. - -– Messze, messze! sóhajta az oláh s azzal ismét elnémult, homlokát -tenyerébe temetve. - -– Nevezd meg a helyet: hol? - -Az oláh félve tekinte szét s mintha hideg borzadály futná át, -összerázkódék s félelmetes szemforgással sugá a czirkálónak: - -– A Gregyina Drakuluj[4] mellett. - -A pópa és biró háromszor vetett magára keresztet, s ez utóbbi nagy -áhítattal pillanta egy a falon függő szent Péterre, mintha oltalomra -hívná ez alkalommal. - -– Te bátor legénynek látszol, hogy az ördög kertjéhez közel mertél -menni, szólt a czirkáló; elvezetnél-e engem oda? - -Az oláh örvendő arczkifejezéssel jelenté, hogy elvezeti. - -– Szent Miklós és minden arkangyalok nevére kérlek, uram, kiálta közbe a -pópa, ne menj oda. Még a ki csak azon helyre tévedt, sohasem került -többet vissza. Jó lélek sohasem megy annak tájára sem, ezt is csak a -bűne vitte oda. - -– Magam sem jókedvemből megyek oda, szólt fejvakarva Kelemen, nem azért, -mintha a táj nevétől félnék, hanem mivel nem szeretek a hegyeken -mászkálni, de hivatalom parancsolja s annak eleget kell tennem. - -– Legalább hát tűzzön kegyelmed egy szentelt barkát a süvege mellé, -sürgeté őt a gondoskodó lelkipásztor, vagy vigyen el magával egy Mihály -angyalt, hogy az ördögök közel ne érhessék. - -– Köszönöm atyafiak; jobb lesz, ha egy pár bocskorról gondoskodtok, mert -ezekben a sarkantyús csizmákban nem járhatom a hegyeket; -ellenszereiteknek úgy sem vehetném hasznát, mert én unitárius vagyok. - -A pópa szinte keresztet vetett magára s fölsóhajtva mondá: - -– Azt hivém, igazhitű vagy, hogy oly buzgón kérdezősködtél a -boszorkányok felől. - -– Az csak hivatalos dolgom, de nem hitem. Küldjétek be a törököt. - -A pópa kifordulva mormogá félhangosan: «összeilletek! két pogány». - -– Atyámfia Zülfikár, mondá Kelemen diák a belépő töröknek, mialatt az -átvett bocskorokat kötözé lábaira, most már ám lássad, merre indulsz, -mert nekem egy kis félreugrást kell tennem a hegyek közé. - -– Ha te ugrol, én is ugrom, felelt a gyanakodó renegát, megyek a merre -te mégy. - -– Jó barátom, nincs ott mit zsebre raknod, a hova én most megyek, hacsak -az ördögöket nem, mert ott ember sohasem jár. - -– Mit tudom én, hol lakik itt ember a ti görbe országtokban? nekem az a -rendeletem, hogy veled menjek, mindaddig, míg oda vissza nem érek, a -honnan elindultam. - -– Annál jobb, többen leszünk, hanem legalább segítsd kihúzni a kardomat, -ha valami baj talál lenni, legalább védhessem magamat. - -– Hát te olyan kardot tartasz, a mit csak két ember húzhat ki a -tokjából? no add ide. - -S azzal neki veté egymásnak a lábát a két férfi s két kézzel kapaszkodva -a kardba, egy darabig húzták-vonták egymást annálfogva. Végre kiszaladt -a kard hüvelyéből, Kelemen diák szinte hanyatt esett vele. - -Azután pedig fogá Kelemen az egyik mézes ibriket s mézzel végig kenve a -kard rozsdás pengéjét, úgy dugta vissza hüvelyébe. - -– Induljunk, öcsém, mondá az oláhnak. Az sebtében fölvevé a földről -süvegét, baltáját s hátra sem nézett a halottra, ment elől. - -Anyja megfogta kezét: - -– Holt szeretődet nem csókolod-e meg? - -Sange Moarte oda sem tekinte, kihúzta kezét anyjáéból s ment a két -idegen férfival az elsötétült erdők felé. - -* * * - -Egész éjjel haladtak a vállalkozók egy hosszú, mély völgyben, melynek -fenekéből csak a minden oldalról emelkedő óriás bérczeket láthaták, -legfelül csillogott csak egy foltja a csillagzatos égnek. - -Reggelre a havasok közepén találták magukat. - -Ragyogó látvány! A távolban kristálybérczek gyémántos ormokkal, hóval -borított fehér mezők, mik közt borúsan vonul végig egy-egy sötétzöld -fenyőerdő; oldalt egy bazalt-szikla, toronymagasságú szegletes oszlopok -egymás mellé állítva, mint egy óriási orgona sípjai, tetejükön gömbölyű -fákkal koszorúzva, előtte fehér felhő vonul keresztül, a roppant -bazaltszikla alapja és teteje kilátszik belőle; néha egy-egy villám -lobban ki a felhőből, a visszavert menydörgési viszhangot nagy későre -hallatja omlatag accordokban a felséges sziklaorgona. - -Amott egy sziklahasadék tünik föl, két átelleni darabja minden -töréseivel egymásba látszik illeni, több öles nyilásán keresztül a hideg -Szamos egyik eltévedt ága rohan elő, ismét elveszve a partjait ellepő -sűrű tölgyek között. - -Egy helyütt lépcsőzetet képeznek a sziklák, de azok nem emberi léptek -számára vannak alkotva, minden fok egy torony magasságával bir; másutt -egymásra vannak döntögetve a bérczek, egyik a másik hátán fekszik, oly -alakban, hogy ha a legalsót megmozdítanák, az egész bércztömeg ismét más -csoportozattá omlanék. - -Minden azt hirdeti, hogy itt vége van a földnek, az ember uralmának, a -szédítő magasságból nem látni egy emberi hajlékot, még növényzetnek is -gyéren van adva hely, mezetlen sziklák, tátongó örvények látszanak -mindenütt, mikben tombolva fut végig a hegyi zuhatag; csak a vad zerge -szökell egyik kőszálról a másikra. - -– Merre megyünk itt? kérdé Kelemen a vezetőtől, aggodalmas tekintetet -vetve a környékre, melyben legnagyobb lehetőség volt örökre eltévedni. - -– Csak bizd magadat reám, viszonzá Sange Moarte s vezette embereit -biztos helyismerettel a laktalan vidéken. A hol alig látszott valami -lehetőség a szakadékos ormokon áthatolhatni, ő ismeré az útat, emlékezék -minden gyökérre, mely a szikláról lemászónak hágcsóul szolgál, az -örvényeken keresztül fekvő faderekakra, a keskeny sziklapárkányokra, -miken csak félrehajolt derékkal s a repedéseken fogózva lehet -körülhaladni, s a legbiztosabb tájékozással látszék magát kiismerni a -tömkelegben. - -– Közel vagyunk! szólt egyszerre, a mint egy meredek sziklafalra -fölkapaszkodva, széttekintett s kezét nyujtva az utána kapaszkodóknak, -felsegíté őket maga mellé. - -Ismét új látvány mutatkozék. - -A sziklahát, melyre fölkapaszkodának, túlsó oldalán fényesre volt -simítva s félkörben körülfutva a vidéket, egy medenczét látszott -képezni, melynek száz ölnél mélyebb fenekén egy gömbölyű tengerszem -sötétlett barnazöld vizével s bár körül csöndes volt a lég, háborogva -hullámzott; tán a tenger dagályát érzé. - -A sziklamedencze átelleni oldalát egy óriási havas bércztömeg képezte, -csupán legalól benőve fenyőfákkal, s a mint a két bércz egymáshoz ért, a -völgy-csatornából egy kis patak csergedezett a tengerszem öblébe, a -völgyre omlott jéghegyek kristályboltozatot képeztek fölötte. - -– Hová megyünk ide? kérdé elszörnyedve Kelemen. - -– Azon csermely forrásáig! mutatá Sange Moarte, az a jég között -barlangot vájt magának s mi e nyomon a keresett helyre jutunk. - -– De hogy megyünk odáig? hisz ez a szirtlap olyan mint a tükör, ha az -ember megcsúszik rajta, meg sem áll, míg a tóba nem bukott. - -– Vigyáznotok kell: hanyatt fekve oldalvást csuszamlunk. Néhol egy-egy -bokor fülrózsa látszik, ott meg lehet fogózni; egyébiránt mezitláb nem -lehet tartani a sikamlástól; tegyétek azt, a mit én. - -Hajborzasztó mulatság. Az emberek csizmáikat levetve, talpaikkal és -tenyereikkel tartózkodának a sima kőlapon, melynek meredek lejtője alatt -a feneketlen tengerszem sötétlett föl reájok. - -Már fele útján lehettek a lejtőnek, midőn az átelleni szikláról egy -rejtelmes moraj kezde alázúgni. A szirtet remegni érzék maguk alatt a -rajta fekvők. - -– Hah! maradjatok ott, kiálta Sange Moarte az utána jövőkre. Egy -hófuvatag közelít az átelleni hegyről. - -S már a másik pillanatban lehete látni a fehér gombolyagot, mely a -véghetlen távol magosságokból meglódulva, veszett sebességgel -hömpölygött a meredeken alá, egész sziklákat és kitördelt fenyőket -szedve föl útjában s minden pillanatban iszonyúbbra nőve s vad -iramodtában megrázva a helyet, melynek lejtőjén ötven öles ugrásokkal -szakadt a völgy felé. - -– Jézus! kiálta föl Kelemen, félkezével vezetője után kapva rémültében, -másikkal a sziklába fogózva. Ez eljön idáig és mindnyájunkat itt csap -agyon. - -– Maradjatok veszteg! kiálta rájok Sange Moarte, látva, hogy felfelé -akarnak kapaszkodni, az elcsúszás veszélyének téve ki magukat. A lavina -ott ama sziklaköbnek fog menni, mely útjában áll s ott vagy összetöri -magát, vagy fennakad. - -És valóban lehete látni, hogy az óriásivá nőtt görgeteg mint vágtat a -völgy homorulatán egy kiálló sziklacsúcs felé, mely oly törpének -látszott hozzá képest. A lavina mennydörgésitől nem lehete többé hallani -semmi hangot. - -Most egyszerre az útjában levő szikla mögött megugrik a hógömb s egy -iszonyú szökéssel egyenesen annak élére esik, oly ütést adva az egész -hegynek, hogy megrendült alatta. - -Egy perczre az egész vidék egy gőz-sebességgel szétszórt hófelhőtől lőn -ellepve s a végső csattanás után megszünt a dörgés. Arra ismét irtóztató -ropogással újra kezdődék az; a görgeteg letörte súlyával az útjában álló -sziklát, vele együtt iszonyú forgással zúdulva le a meredeken, egyenesen -belezuhant az alatta fekvő tóba. - -A felháborított tengerszem szétcsapott két felől, iszonyú hullámával -egész odáig feltorlódva, a hol ötven ölnyi magasban a kalandorok -kapaszkodtak a meztelen sziklába. S azzal ismét visszacsaptak hullámai, -nehány pillanatra középett egy óriási átlátszó zöld szoborrá egyesülve, -azután még egyszer meglódult az s ismét visszahullott, s nagy lassan -végre elcsendesült. - -Kelemen diák inkább halott volt, mint élő; míg Sange Moarte első -tekintetével a csermely barlangját kereste, ha nem özönlé-e el a tán -túláradt víz? - -De a tengerszem egy lábnyira sem áradt meg a belezuhant hótömegtől. -Elnyelte azt a véghetlen mélység; a tengerszem soha sem nő, sem nem -fogy. - -– Most folytassuk az útat, szólt hidegen Sange Moarte, a szikla -megnedvesült, annál könnyebb lesz rajta kapaszkodni. - -Fél óra mulva a csermely torkolatánál voltak a kalandorok. - -Egy csodálatos folyosó állt előttök. - -A csermely egy meleg forrás kifolyásából eredett, mely a völgyek -vágányaiban végig futva, minden évben jéghegyek és hógörgetegek által -szokott eltemettetni. A meleg víz azonban folyosót vájt magának a jég -között s meleg gőzével szüntelen olvasztva a körüle levő jégtömeget, -annak csak külső legmélyebb rétege maradt meg, mely kívülről szüntelen -fagylalva a küllevegőtől, belül szüntelen olvadva a forrás hevétől, mint -egy átlátszó kristály-alagút boltozódik vastagon lefüggő ragyogó -jégcsapjaival a patak fölött. - -E jég alatti folyosóba vezette Sange Moarte kisérőit. - -Kelemen nem állhatá meg, hogy a mesebeli tündérpalotákra ne emlékezzék -vissza, hol az átlátszó vizeken át látják az elbűvölt halandók a -napvilágot. - -Mindenütt a víz folyásán haladva, egy helyen elkezde sötétülni az alagut -világa, az átlátszó boltozatot mindig homályosabb tömegek válták fel, a -vastagabb jég mindig sötétebb kékbe kezde átmenni, végre egészen -elfeketült, csak a csergedező víz mormogása vezeté még a tapogatózó -férfiakat. - -Azok térdig felgyürkőzve jártak a meleg patakban, s a sötétebb helyre -jutva, mindig forróbbnak kezdék találni a patakot, míg egyszerre -sziszegő zuhogást hallva, megpillanták ismét a napvilágot azon -sziklahasadékon keresztül, melyen át a patak földalatti barlangjába -lerohant. - -Itt néhány lelógó gyökérbe kapaszkodva, kikerülék a forró víz rohamát s -rövid fáradság után a hegy tulsó oldalán találták magukat, egy mély -kútalakú völgyben. - -Itt van a Gregyina drakuluj. - -Egy kerekded völgy, melyet minden oldalról száz meg száz ölnyi magas, -falmeredek bérczek vesznek körül, mint egy mély kútat. A ki felülről -akar belenézni, hasra fekve közeledik a sziklapárkányhoz s még akkor is -jó feje legyen, ha el nem szédül. - -Lenn a völgy fenekén örökké nyilnak a virágok. Mikor köröskörül -legjobban esik a hó, szikrázik a jég, a csikorgó tél derekán lehet látni -itt azon széles csipkés levelű sötétzöld virágokat, azokat az apró -gömbölyű levelű fákat, minőkhöz hasonlót a környéken sehol sem találni, -sőt a bőrlevelű nymphæa sárgafehér tulipánjai épen akkor nyilnak ottan, -s a pázsit télen-nyáron a legbujább zöld, s a vadborostyán -felkapaszkodik magasra a sziklák repedésein, piros bogyóit hullatva a -völgybe, mikor köröskörül holt és hideg az egész természet. - -Egész télen tele van a völgy a legritkább virágokkal. - -Ezért hivja e helyet az oláh az «ördög kertjének», s fél hozzá -közelíteni. - -Pedig az egész csoda igen természetes okból ered. - -A völgy mélyén egy barlangban forró érczes patak buzog, mely sehol sem -törve ki a fölszinre, átmelegíti a fölötte levő földréteget s miután a -meleg vizeknek is megvan saját növényzetük, ez ismeretlen bokrok és -virágok örökké ott virulnak éltető elemük közelében. Az egész egy a -szabad ég alatt, viharok, jéghegyek és hófuvatok között díszlő -orangeria! - -Sange Moarte némán inté kisérőit maga után, egész lényén valami lázas -nyugtalanság volt észrevehető, a mint néhány lépést téve a barlangban, -reszkető kézzel egy sötét mélyedésre mutatott, melyen egy vasajtó -látszott meg. - -– Mi ez! kiálta föl Kelemen, kardjához kapva; itt lakik valaki? - -– Igen, monda Sange Moarte, kinek vére e pillanatban lángolni látszott, -erei szinte kiszakíták halántékait. Amott szokott ő fürödni azon -vizmedenczében: naponkint meglestem őt, de nem volt bátorságom hozzá -közelíteni, hebegé alig hallható suttogással, de forróan, -szenvedélyesen. - -– Kicsoda az? kérdé idegenül a hadnagy. - -– Oh a tündér, rebegé reszkető ajakkal az ifjú oláh s forró fejét kezei -közé szorítá. - -– Miféle tündér? kérdé Zülfikárhoz fordulva Kelemen. Én egy párduczot -keresek. - -– Csitt, a vasajtóban kulcs nyikorog! kiálta Zülfikár. El a barlang -sötétjébe. - -Sange Moartét erővel kellett a két férfinak elragadni az ajtótól. - -A vasajtó halkan megnyilt s rajta egy hölgyalak lépett ki, kezével arany -örvénél fogva egy nyulánk párduczot vezetve magával. - -Sange Moartenak volt oka őt tündérnek nevezni. Ragyogó szépségű hölgy, -keleties pongyolában: a fürteire szorított piros fez hosszú arany bojtja -fehér turbántekercsén keresztül halvány arczára csüng le, a hölgy -menyétprémes kaftánjából előfehérlenek elefántcsont-sima vállai, szemei -világlani látszanak a sötétben, karcsu termetének mozgása oly -hullámzatos, oly varázsló, oly lélekbuzdító. - -A három férfi visszafojtá lélekzetét, míg előttük a nő észrevétlenül -elhaladt. - -– Hah! Ez ő! suttogá meglepetten Zülfikár, midőn eltávozott. - -– Kicsoda? Te ismered? kérdé Kelemen. - -– Ez ő. Azraële; Corsar bég egykori kedvese. Micsoda hely ez itt? - -– Csitt, hallgassunk, észre ne vegyen. - -A hölgy ez alatt a medenczéhez ért, hova a földalatti víz -összegyülekezett s ott egy kőpadra leülve, elkezdé turbánját leoldani. -Hosszú jaspisfekete hajfürtjei leomlottak vállaira. - -Sange Moarte forró lihegése hangzott a sötétben. - -A párducz nyugodtan feküdt úrnője lábainál, okos fejét két első lábaira -nyugtatva. - -Azraële most tarka perzsa shawlját oldá le karcsú derekáról s ezáltal -szétnyilt kaftánkáját készült levetni. Ezalatt kettőt lépve, egy kiálló -sziklafal elfedé őt a férfiak szemei elől. - -Sange Moarte oda akart rohanni. - -Alig sikerült a két férfinak vissza tartaniok. - -– Megvesztél! dörmögé fülébe Zülfikár. El akarsz árulni bennünket -kiváncsiságoddal? - -– Ez a fiú szerelmes azon asszonyba! suttogá Kelemen. - -E pillanatban hallatszék a víz locsogása, mintha valaki belépett volna, -s a habokat hányná magára. - -Sange Moarte eszeveszetten ragadta ki magát kisérői kezei közől s -őrjöngő ordítással rohant a medencze felé. - -Ez ordításra egyszerre kiugrék Azraële a víztükörből, tündéri szépsége -észrontó bűbájában s villámló szemekkel tekintve a vakmerőre, felkiálta -dühös, reszkető szóval: - -– Oglán! rajta! - -A párducz egész ekkoráig mozdulatlanul feküdt ott; azon pillanatban, -midőn úrnéja csatára kiáltá, ordítva szökött fel s megragadva éles -körmeivel az oláh ifjut, egy rántással leteperte a földre. - -Sange Moarte még akkor sem magát védte a fenevad ellen, hanem könyörögve -nyujtá kezeit a bűbájos hölgy felé, szomju szemeivel annak szépségeit -akarva elnyelni s közelebb vonszolva magát hozzá, s nyögve, sírva terült -el annak lábai előtt, míg Azraële vad szemekkel tekintve rá, hirtelen -előkapott leplébe burkoltan nézte, mint tépi szét kedvencz párducza az -ifjut, ki senkit sem szeretett éltében, hogy őt szerethesse halálosan. - -– Én segítségére megyek, monda Kelemen diák kihúzva kardját, s az -iszonyat által dühössé téve. - -– Csöndesen. Ne tedd azt a bolondot; szólt Zülfikár. Okosabb dolog áll -előttünk. A vasajtó nyitva maradt, míg a nő el van foglalva, suhanjunk -be s tudjuk ki, mi van itt? urainkat nagyon fogja érdekelni. Ha a tiedet -nem, az enyimet bizonyosan. - -Ezzel a két férfi észrevétlenül belopózék a vasajtón s végig tapogatózva -a szűk folyosón, mely a sziklába látszott vágva, egy a középen álló -lámpa világánál több apróbb ajtót pillanta meg jobbról-balról. Azokba -benyitva, csupa kijárástalan üres szobákat találtak; végre megpillanták -egy ablakon keresztül a külvilág derüjét. Arra sietve, egy újabb -vasajtóra találtak, melyen kilépve, egy tágas udvaron lelék magukat, -mely magas bástyával volt körítve. A bástyára fölhágva, a hideg Szamos -völgye terült szemeik előtt. Nemsokára egy gyalog ösvényt is -megsejtének, mely a bástyáról az alant terülő erdőbe levezetett. Addig -lélekzetet sem vettek, míg oda le nem jutottak. - -A két férfi csak akkor nézett még egymás szemei közé. Kelemen még most -is vélte hallani a dæmoni hölgy vad csengő szavát, a párducz ordítását, -s az oláh ifju halálkiáltozásait. - -– Jó volt erre jönnünk, monda Zűlfikár. Mert azon az úton, a merre -jöttünk, vezető nélkül vissza nem találtunk volna; innen legalább -valahogy csak kiigazodnánk. - -Csakugyan akadtak is nemsokára egy pár favágóra, kik tutajokat kötöztek -a vízparton. - -– Micsoda vár ez itten, atyafiak? kérdé Kelemen tőlök. - -Azok bámulva tekintének rá: - -– Hol az a vár? kérdezék. - -Kelemen hátra nézett, hogy majd megmutatja neki s ime – sehol sem látott -olyasmit, a mi egy várhoz hasonlítana, egyik szikla olyan volt, mint a -másik. - -Az oláhok nevetni kezdének. - -– Jobb, ha nem szólunk nekik, monda Zülfikár, úgy látszik, maguk sem -tudják, hogy mi van itt közelükben! hanem a helyet jegyezzük meg. -Kívülről csakugyan nem látszik egyébnek egy darab faragatlan sziklánál, -a bokrok eltakarják a nyílást, a melyen kijöttünk. - -Azzal útba igazíttatva magukat, a kalandorok szerencsésen visszatértek -Mariselbe, a holott meg sem várva, hogy Sange Moarte hollétét számon -kérjék tőlük, felültek lovaikra és mentek odább. - -Zülfikár még azt kivánta volna, hogy Kelemen diák Bánfi-Hunyadra is -elkisérje őt, de megértve, hogy az Bánfi Dénes fenhatósága alatt áll, -egyedül indult meg az adót fölvenni; bár Kelemen diák előre biztatá, -hogy ott az egyszer hamarább kaphat ütleget. - -* * * - -Kelemen diák elmondván a látottakat Csáky Lászlónak, jutalmul száz -aranyat kapott felfödözéseért, a zöld csizmákat nem is említve. - -Sokkal különben járt még Zülfikár. Megérkezve Váradra, ott az adót -átadta Ali basának s egyszersmind elmondá neki, a mit Azraëléről -megtudott. - -E hölgyet még tizenhárom éves korában Ali basától szöktette el Corsar -bég. Ali volt az első tulajdonos, ki azóta kétszáz arany jutalmat -hirdete annak, a ki kedvhölgye lakhelyét kitudja. - -Zülfikár kétszáz aranynyal terhelt erszényt hozott ki markában, a -basától kilépve. Ezt megtudta az aga, a kinek Zülfikár alattvalója volt, -ürügyet talált beleköthetni a renegátba, s száz botot itélt a talpára, -ha minden ütleget egy aranynyal meg nem akar váltani. - -– Azt nem cselekszem, monda Zülfikár, hanem átadom azon ajándékot, -melyet Bánfi Dénes uram küldött Ali basának, midőn nevében fölszólítám, -hogy az adót fizesse le. Adjad ezt át te a basának s fogadom, hogy úgy -megjutalmaz, hogy egész életedre elég lesz. - -Az aga kapott az ajánlaton, s átvéve a gondosan lepecsételt szekrénykét, -melyet szintén Zülfikárnak kellett volna a basához vinni, átnyujtá azt -annak, hódolatteljes hangon mondva: - -– Ime kegyelmes basa, itt vagyon azon fejedelmi ajándék, melyet Bánfi -Dénes uram adó fejében küld tenéked. - -Ali basa átvevé a szekrényt s a mint annak zsinegeit szétmetélve s -pecsétjeit feltördelve, levenné annak tetejét, ime egy rútul -összekunkorodott sertésfark hullott ki belőle kaftánjára. A -legirtózatosabb megbántás és csúfság, a mit török emberen el lehet -követni. - -Ali basa csaknem a padlásig ugrott fel dühében s földhöz verve -turbánját, rögtön parancsolá, hogy a bámulatában megmerevült agát, ki a -szekrényt átadta, kapuja előtt vonják karóba. - -Zülfikár pedig a kétszáz aranynyal szépen odább sétált. - - - - -XII. EGY FŐÚR A XVII. SZÁZADBAN. - -A bonczhidai kastélyban nagy sürgés-forgás volt. A ház urát, Bánfi -Dénest várták haza Ebesfalváról. - -A vár kapuja, melynek közepén roppant családi czímer ragyogott -aranyozott oroszlánok körmei közt, zöld galyakkal s szines lobogókkal -volt beárnyazva, az utczán hosszú sorban voltak fölállítva az iskolás -gyermekek ünnepi öltözeteikben, tanítóik vezénylete alatt, távolabb -állongott vasárnapi ábrázattal a jobbágyság, s a határdomb előtt -látszott rendezett csapatokban a kolozsmegyei lovas nemesség hada, -mintegy nyolczszáz főre menő lovag, mind derék, harczias alakok, -buzogánynyal s széles kardokkal fegyverkezve, kik főnöküket, a nemesség -generálisát, elfogadni jöttek. - -A bástyákon lehete látni Bánfi Dénes saját harczi népét, mintegy hatszáz -pánczélüngös vitézt, hosszú török puskákkal; a Szamos felőli bástyákra -föl volt állítva nyolcz taraczk, néhány ölnyi távolságban parázstűz -égett, melyben a pattantyúsok hosszú vaspálczák végeit tüzesíték, azokat -kanóczok helyett használandók. - -Minden kapuban, minden szárnyajtónál két-két apród állott karmazsin -piros dolmányban, buzavirágszín feszes nadrágokban, minden öltözetük -ezüstös zsinórokkal és vitézkötésekkel sujtásozva. - -A legmagasabb torony ablakában ült a toronyőr, kürtszóval jelt adandó a -főúr jöveteléről, feje fölött óriási bíbor zászlóval birkózott a szél, -alig birva megemelni a rajta csüngő gazdag aranybojtokat. - -Az ablakokon mindenütt kiváncsi udvari nép, hölgyek, lovagok látszottak -bámuló várakozásban, csupán három ablak volt ment az ünnepi -csoportoktól, helyettük hófehér porczellán vázákban illatos jázminok s -reszkető mimosák tekintgettek elő, alig engedve észrevenni egy halvány -szelid női arczot, ki ábrándos mélázással könyökölt a himzett -ablakvánkoskára. Ez volt Bánfi Dénes neje. - -Mintegy tíz óra lehetett reggel, midőn az országúton emelkedő -porfellegről észrevevé a toronyőr a főispán közeledtét, s kürtjével jelt -adva, a taraczkdurrogás rögtön helyére riaszta mindenkit, a papok, a -tanítók siettek növendékeikhez, a hadnagyok rendbeállíták dandáraikat, a -bástyákra állított trombitások és tárogatófuvók rákezdték az akkor -legkedveltebb toborzó danákat. - -Nemsokára a tisztelgőkhöz ért a főispán, a többi megyék banderiumaitól -kisérve; előtte, utána fegyveres csoportok lovagoltak, miknek viselete, -fegyverzete a legnagyobb tarkaságot mutatta föl. - -Lehete látni a paripák mindennemű fajait és színeit, arab mént, erdélyi -telivért, mokány lovat, nyulánk angol paripákat, a tánczoló berber fajt, -testszín sörénynyel, minden szinezetű csójtárokkal, bogláros fékkel, -pillangókkal himzett nyeregtakarókkal. - -Lehete látni a hajdani csaták minden műszereit, karcsú damaszk kardot, -gerezdes buzogányt, görbe orrú csákányt, s kigyózó lángpallost, s azokat -a hosszú, remekül kirakott lőfegyvereket, mikkel ritkán lehete lőni -többet egynél; itt-ott láthatók voltak már a divatba jött ölnyi -hosszúságú háromélű tőrök, miknek hegye a földet horkolá. - -Mindegyik dandár saját megyéje czimerét viselte tarka lobogóin, miket -délczeg termetű zászlótartók vittek nyeregkápáikban. A harczias csapatok -előtt lovagolt a nemesség főhadnagya, Veér György; izmos, köpczös, -negyven év körüli férfi, szakálla néhol foltonkint megőszült, bajusza -keményen kétfelé pödörve, arcza naptól barna. Nyusztprémes kalpagján -opálos forgó mellett egy csomó koronásgém tolla lengett, fényes -medvebőr-kaczagányát kövekkel kirakott tenyérnyi széles láncz tartotta -elől össze, a vállára fekvő medvefő szemei helyén dió nagyságú -chrysolithok ragyogtak; derekára ezüst pánczéling volt vetve, arany -csillagokkal, mely alól átlátszott a sötétkék bársony dolmány; oly jól -illett kezébe az arany betükkel kivert görbe kard, végén legszélesebb, -míg nyeregkápájából egy pár pisztoly rémületes agya látszott elő, -melynek gépezete semmivel sem volt egyszerűbb egy mai világbeli -gőzhajóénál. - -Maga a főkapitány egy nyitott hintóban ült, melybe öt fekete mén volt -fogva, aranyos, rózsás szerszámmal; a hintó mindkét ajtajára pompás -aranyozással volt kifestve a Bánfi-czímer, hátul két huszár kapaszkodott -a bakra ezüstös panyókás mentékben, fehér tollforgókkal. - -Büszke méltósággal ült hintaja bársony vánkosai között Bánfi Dénes; -mindazon pompa, fény, mely őt körülvette, úgy illett arczához, csillogó -fürtei szabadon láttaták magas homlokát, mely őszinte szép szemeivel -együtt annyi magas szívjóságot tanusított, míg a bokros szemöldök -hajlása, s az ajkak metszése a szenvedélyesebb indulatok bélyegét -viselék magukon, s az arcz maga is szüntelen ez indulatváltozások -befolyása alatt látszott lenni, majd nyájas, mosolygó, rózsapiros, majd -vad, elboruló sötét bíborvörös; a nemes lelkesülés vonalmai, a féktelen -heveskedésével egymás mellé, egymás fölé rajzolva, épen úgy, mint voltak -a szívben. - -A fölállított sorok tisztelkedve hajták meg kardjaikat előtte, a -gyermekcsoport énekszóval fogadta, a jobbágyok kalapjaikat lóbálták -előtte, a bástyafokon harsogott a zene, a tisztelendő urak diktiókat -mondtak, s az ablakokból kendőkkel, kalpagokkal integetett feléje a -vendégsereg; és Bánfi mind e tisztelgést megszokott méltósággal, nemes -leereszkedéssel fogadá, mint ki érzé magában, hogy mindez őt megilleti; -szemei azonban azon három ablakon tévedeztek, mely illatos jázminnal s -reszkető mimosával volt lepve, s arcza egy-egy komolyabb vonást sajátíta -el, a mint azokban nem vett észre senkit. - -A teremnek egyik ablakából egy magas vén férfi tekint le, hosszú, apró -gombokkal ellátott reverendaszerű kabátban; fogai kihullván, álla nagyon -közel jött orrához s ez viszont nagyon messze esett szemeitől. Tekintete -nem mutatja, mintha osztoznék a közös tisztelkedésben. Mellette egy -gyászos nő könyököl ugyanazon ablakban, fekete bársony főkötőben, arczán -harag és megvetés eltitkolhatlan jelei láthatók. Mindkettőjök mellett -Naláczy István uram áll összefont karokkal, furcsa gúnymosolylyal -tekintve az egész díszmenetre. - -– No nézze kegyelmed, tisztelendő Koncz Márton uram, szól a gyászos -özvegyasszony a vén ősz férfihoz, járt valaha ennyi splendorral egy -fejedelem, mint ez a simplex báró itten? én voltam coronatión, voltam -installatión, inauguratión, triumphalis ovatión, de sohasem láttam, hogy -ennyi hűhót csináltak volna privátus emberrel, mint ezzel itten. Ha -mégis fejedelemmel tennék, az más volna, de hát micsoda Bánfi Dénes -uram? nemes ember, mint akármelyikünk. Csak az, hogy ő arrogálni, -prætendálni tud, de bizony ez a fejedelmi splendor neki de jure nem -competál. Oh tudom én, hogy mi a jus? mert pereltem én már nagyobb -urakkal is, mint ő, eleget! - -– Bizony törik magukat a collegák kézcsókolására, dünnyögé magában Koncz -Márton uram; ej, ej, tudós Csefalusi Gábor collega uram mint örül, hogy -ő kegyességét lesegíthette a hintóból; – no de teheti méltán, mert hisz -a kálvinistáknak Bánfi Dénes uram nagy patronusok, az ilyen szegény -elvettetett unitárius papoknak, mint magam, csak az ajtó mögött a -helyök. - -– No, nézze kegyelmed, nézzen csak oda; a derék armalisták fölemelik a -levegőbe s úgy viszik a kapuig. Jó, hogy függő hintóba nem tették, mint -a fejedelmet szokás; mintha urok volna nekik azért, hogy ma asztalt -terített számukra. - -– Csak hagyja kegyelmed őket tisztelkedni, nemzetes Szentpáliné -asszonyom, szólalt meg erre Naláczy. Majd az én tisztelkedésem adja meg -a mulatságnak savát borsát. Tudom, hogy letörik a jó úr szarva tőle. - -Bánfi ezalatt feljött a lépcsőkön, az utána özönlő sokaság egyszerre -tódult be vele az ajtón, vállain emelve a bárót a terem végén -fölállított elnöki székig; a rohanó tömeg között összegyűrve értek a -helyeikre a tisztelendő urak is, kiket a pietástalan sokaság -kiméletlenül megdömöczkölt, míg Veér György uram becsülendő -ökölcsapásokkal fúrt magának utat a főkapitányig. A nemességből betódult -a terembe, a ki beférhetett, a többi a folyosókat foglalta el; a -jobbágyok az udvaron maradtak, nem hallhatva egyebet a nagy zajnál az -ablakon keresztül, de annak is örülve nagyon. - -– Nemes atyámfiai, szól Bánfi, némi csendhez jutva, miután szemeit végig -jártatta a sokaságon; nem ok nélkül kivántalak benneteket fegyveresen -összehívni. Szegény hazánk történetéből tudjátok jól, mennyit szenvedett -nemzetünk a miatt, hogy fejedelmeink vagy nem elégedve meg azzal, a mit -birtak, vagy nem tudva azt megőrizni, szüntelen idegen hadakat hívtak az -országba. A históriaírók csak azt jegyezték fel a harczok napjaiból, a -mi a fejedelemnek dicsőségére szolgált, a győzelmeket, a csatákat, a -hódításokat, de elfeledték azt is följegyezni, hogy 1617-ben a -háborúokozta inség következtében egész Erdélyországban egy gyermek sem -született, még anyja méhében elhalva éhség és futások miatt. Mi tudjuk -ezt, mert mi éreztük a néppel együtt. Most, hála az egeknek, egyedül -maradtunk a magunk hazájában; a szentgotthardi békekötés által mind a -római, mind a török császár kölcsönösen megóvák egymást seregeiknek -Erdélybe hozatalától, és egymás által visszatartva, megengedték, hogy -végre kipihenhessük magunkat s ne legyünk kénytelenek sem az egyikért, -sem a másik ellen fegyvert fogni, hanem gyógyítgathassuk a hazánkon -ütött százados sebeket. Arany idők következnek reánk; az egész világ -harczol és vérzik, egyedül mi vagyunk nyugalomban, egyedül a mi -országunkon belől úr és önálló a magyar. Nem nagy ország az igaz, de a -miénk s ha kicsiny emberek vagyunk is benne, de nem ismerünk magunknál -nagyobbakat. – Most ez aranyidőket, vannak, kik meg szeretnék -rövidíteni. Vannak, kik nem törődnek azzal, mibe kerül egy oktalanul -megkezdett harcz az országnak? csak az ő dicsvágyuk, csak az ő -fösvénységük hizzék meg, s ha győzni talál az, a kit megtámadtak, nem -vesznek el együtt a hazával, hanem megfordítják a palástot, a győzteshez -állanak, s osztoznak a közös veszteségen. - -– Ez rágalom! kiálta föl egy hang a szegletből, melyben Bánfi Naláczy -István szavára ismert. A tömeg zúgva fordult azon szöglet felé, honnan a -kiáltást hallotta jőni. - -– Hagyják abban kegyelmetek, kiálta Bánfi; Teleki Mihály uramnak valami -satellese lehet ott – hadd éljen a szólás szabadságával. – Én azonban -ismerve az ország rendeinek egyenes gondolkozásmódját, nyugodtan -mondhatom kegyelmeteknek, hogy e gondatlan lépés a törvényes úton meg -nem történik soha; s ha alattomos cselszövés, vagy véletlen erőszak -szándékozik azt kivinni, a mi a nyilt föllépésnek nem sikerült, engem -ott is ébren találnak. Én védeni fogom az országot a fejedelem ellen, ha -kell! – Ime halljátok, mit gondolt ki a fondorkodás, hogy bennünket -akaratlanul visszarántson azon hurkokba, mikből egyszer kivontuk -lábainkat. Daczára a békeszövetségnek, majd török, majd tatár üt be -határinkon, sarczot vetni a népre, fölégetni a városokat, egy szóval, -minden kitelhető módon reánk tolni barátságát. A mult héten -elpusztították Segesvárt, azelőtt Csikban kalandoztak; hanem ez mind nem -tartozik reám, ez a szász királybirák s a székely generalis dolga. Az én -territoriumomra is régen fáj a foga Ali basa uram ő kegyelmének, csak a -módját nem találta még ki, mint köthessen belém? E napokban tehát kóbor -tatáraival elfogatva a fejedelem czirkáló hadnagyát, azzal az egész -környékben kihirdetteté, hogy a nép fizesse meg az adót, fejenkint egy -kispénzt. A szegény parasztság örült, hogy ily olcsón szabadulhat tőle s -a nélkül, hogy tőlem kérdezte volna: tartozik-e ez adóval? sietett azt -rögtön lefizetni. A ravasz török két czélt tudott ezáltal elérni: egy -az, hogy elismerteté a néppel az adótartozást, más, hogy e szerint -kitudta, hány adófizető van a környéken? s rögtön utána kivetette rájuk -az iszonyú harácsot, fejenkint minden emberre két magyar forintot. - -A sokaság boszúsan felzúgott. - -– Én rögtön betiltám az adófizetést mindenkinek. Minket ugyan nem terhel -az, mert mi nemes emberek vagyunk, de épen azért vagyunk urai a -parasztnak, hogy ne engedjük őt utolsó filléreitől megfosztani, és -megvédjük minden ellenségtől. Én minden válasz helyett egy bepakolt -sertésfarkat küldöttem török uram ő kegyelmének, s hogy ha erővel jő -adóját beszedni, fogadom az egy élő Istenre, hogy az orrára ütök úgy, -hogy megemleget a míg él! - -– Oda ütünk neki! ordítá fel a tömeg, kardját zörgetve, s buzogányait -rázva a levegőben. - -– Most távozzatok sátoraitokba, feleim, inte nekik Bánfi, a mire -szükségtek leend, kulcsáraim gondoskodni fognak róla. Ha harczra leend -szükség, azt majd megmondom én. - -Az átmelegült nemesség nagy beszéddel s fegyverzörgetéssel távozott el a -teremből, csupán nehány ügyesbajos maradt hátra elintézendő panaszaival. - -A kolozsvári professzorok nyilvános vizsgálataikra hívták meg -patronusokat. Bánfi megigérte, hogy elmenend, s ösztöndíjat adományozott -jobb tanulók számára. - -Ezek eltávoztával egyenkint szemelé ki a jelenlevők közül, a kikkel -előbb akart beszélni. Oda inté legelébb Koncz Márton uramat, a -kolozsvári unitárius püspököt. - -– Miben lehetek kegyelmednek szolgálatára, nagytiszteletű uram? - -– Panaszom van, méltóságos uram, felele Koncz lábával hátrakaparva. A -kolozsvári tanács via facti elfoglalta az unitaria ecclesia vásárbódéit -a piaczon, kérem a repositiót. - -– Igen sajnálom, nagytiszteletű uram, hogy ez egyben nem lehetek -szolgálatára, szólt rá Bánfi, fogai közt szíva a levegőt s dolmányát -gombolgatva be; ez fundationalis ügy, s az a fejedelemre tartozik. A -territorium ugyan az enyim, hanem az ügy a fejedelemé. - -– A fejedelem ő nagysága épen ezt válaszolta, csakhogy megfordítva; -viszonzá Koncz, az ügy maga ugyan én rám tartozik, hanem a territorium -Bánfi Dénesé, menjen kegyelmed ahhoz. - -Bánfi kedélyesen elkaczagta magát. - -Koncz azonban nem találta a dolgot épen oly mulatságosnak. - -– Tehát már világos igazságommal sincsen a hová forduljak? - -Bánfi vállat vont s üstökét borzolgatá: - -– Meglehet, hogy igazsága van kegyelmednek, nagytiszteletű uram, hanem -azért mégis aligha fog valamit nyerni. - -– Éppen úgy, mint én! kiáltá közbe egy hang s az oda tekintő Bánfi -Szentpálinét látta maga felé jőni. – A főúr úgy tett, mintha észre sem -venné az özvegyet, s egykedvűleg akasztá ujját mentéje gyémántos -nyaklánczába, de az épen az orra elé állt s onnan kezdett el beszélni: -«hiába méltóztatik elnézni fölöttem, méltóságos uram, azért itt vagyok -én, ha nem hivogatnak is!» - -Bánfi szótlanul tekinte rá, félig mosolyogva, félig boszankodva. - -– Vagy talán már el tetszett feledni a nevemet? kérdé az asszony élesen, -s azzal mellére ütve szólt: az én nevem: nemes nemzetes – - -– És vitézlő – egészíté ki Bánfi kaczagva. - -– Özvegy Szentpáli Györgyné, folytatá zavarodatlanul a nő; a kinek -minden ivadéka csak olyan czímeres nemes ember volt, mint maga a -fejedelem, a mióta csak az Isten e világot megteremtette! Nem is -felejtettem még el a nevemet soha, ha kérdezték; pedig álltam fejedelmek -és generálisok előtt, nagyobbak előtt, mint kegyelmed. - -– Jól van jól, nagyasszony, tudom én azt már mind, mert sokszor -hallottam; mondja el szaporán, mi jóért jött. - -– Szaporán? Tán bizony oly röviden el lehet azt mind mondani, a miért -négy esztendő óta foly közöttünk a processus? s hatvanhárom óta a város -és familiám között. - -– Rövidségnek okáért majd hamar elmondom én, vágott közbe Bánfi; a -nagyasszony majd csak azt tegye hozzá, a mi utóbb jön. A nagyasszonynak -van egy rozzant viskója a kolozsvári vásártér közepén. - -– Kérem! Nemesi curia! csak olyan jó, mint méltóságod kastélya itt. - -– Ez a vityilló régóta díszteleníti már a vásártért, s a tanács hiába -alkudozott, perlekedett a kegyelmed családjával a végett, hogy adja el -lerontás végett. - -– Nem adtuk! úgy van. Igaz nemes ember nem fogja eladni soha vérrel -szerzett fundusát! Az az enyim, és azon belül nekem sem ország, sem -fejedelem nem parancsol, még generalis uram sem. - -– Jó asszony, nem kértem én kegyelmedtől ingyen ezt a tisztes ruinát. -Lám, tizezer forintot kináltam érte, a mennyiért az egész czigány-sort -megvehetné, pedig nem találna benne rosszabb házat a magáénál. - -– Tartsa meg az úr a pénzét, én a házamat nem adom! kétszáz esztendővel -ezelőtt építette a hetvenhetedik nagyapám, azért azt ne ócsárolja! abban -születtem én, abban volt apám, anyám kiterítve; ha kegyelmed szemeit -sérti pompás palotájából az én rongyos házam tetejére nézni, nekem meg -jól esik azon szobában élhetnem, melyben szegény lelkem uram -meghalálozott s nekem e helyett cserébe senki palotája sem kell. - -Az asszony zokogni kezdett boldogult férje emlegetésére; mi által Bánfi -szóhoz jutva, kemény, heveskedő hangon felelt: - -– A mit kimondtam, meglesz; a kőmívesek már ki vannak küldve, hogy a -házat szétverjék: a tízezer forintot fölveheti kegyelmed a tanács -pénztárából. - -– Nem kell! Ebnek kell! kiálta fel a nő dühösen. Nem vagyok én paraszt -ember, hogy kibecsültessenek a telkemből. Be se is lépjen az udvaromba -senki, azt tanácslom, mert kiseprűzöm, mint a kurta kuvaszt! Voltam a -fejedelemnél, voltam az országnál, ehen van a pecsétes levél, melyen az -ország megtiltja minden embernek az én fundusomra lépni. Kiszegezem a -kapura; jó olvasható írás; majd meglátom, ki mer akkor benyitni hozzám? - -– És én mondom kegyelmednek, hogy holnap szét fogják bontani a házat, ha -csupa armálissal lesz is bekerítve, építtesse föl aztán az ország, ha -neki tetszik. - -Ezzel Bánfi bosszúsan távozni akart; Naláczit útjában találta. - -A két férfi kényszerített nyájassággal üdvözlé egymást s míg Szentpáliné -átkozódva eltávozott, Naláczi édeskés hangon kezde szóhoz, nagy -lélekzetvétel után. - -– A fejedelem ő nagysága kivánta kegyelmedet egy igen kellemetlen ügy -felől értesíteni. - -– Halljuk. - -– A török már az idén harmadszor zsarol tőlünk ajándékokat, majd egy, -majd más alkalom ürügye alatt. - -– Nem kell neki adni. - -– Ha nem adunk neki, mindig azzal fenyegetőzik, hogy a portára menekült -Zólyomi Miklóst hozza be fejedelemnek. - -– Hát csak hadd hozza be; majd kiverjük innen vele együtt. - -– Igen, de a fejedelem restelli a sok utálkodást s némiképpen félve is, -ráhatározá magát, hogy amnestiát ad Zólyominak s vissza engedi jőni, -hogy többet ne ijesztgessék vele. - -– Hát csak Isten hirével. - -– Jól van, jól, de azt tudja méltóságod, hogy Zólyomi jószágai most -méltóságod birtokában vannak, így a fejedelem kénytelen méltóságodat -fölszólítani, hogy e javadalmakat a visszatérendő Zólyominak -kiszolgáltatni ne terheltessék. - -Naláczi nagyon röviden találta előadni a dolgot, bármennyire pótolta is -méltóságos czímmel szavait. - -– Mit? kiálta föl Bánfi hátralépve, s azt gondolják kegyelmetek, hogy én -azokat visszaadom? Az ország nekem ezen jószágokat oly terhes -kötelességgel adta át, hogy értük saját költségemen két ezredet -szereljek föl az ország védelmére; én a terhet teljesítem, s most azt -hiszik kegyelmetek, hogy a jószágokról le fogok mondani csak azért, hogy -egy bolonddal több legyen az országban. - -– De ha a fejedelem kivánja? - -– Akárki kivánja, nem adom! - -– Ezt vigyem vissza feleletül? - -– Ezt a két félreérthetlen igét; szólt Bánfi apróra rágva a szót: «nem -adom!» - -– Alázszolgája! monda Naláczi, gúnyosan meghajtva magát s eltávozott. - -– Servus! veté utána megvetőleg Bánfi; s azzal kitekintve a folyosóra, a -mint ott néhány jobbágyot meglátott kalaplevéve várakozni, kiáltott: -jertek be, mit akartok? - -A jámbor emberek látva a főúr ingerült kedélyét, átallottak belépni, míg -végre a tiszttartó betuszkolá őket. - -– A dézmát kellett volna behoznunk; szólt siralmas hangon a legvénebb -paraszt, lesütve szemeit; de nem lehetett ám. - -– Hát miért nem lehetett? kiálta rá Bánfi harsány hangon. - -– Nincs miből, méltóságos uram; – nem járt eső, – nem arattuk be a -vetnivaló magot; a faluban gyökeret meg gombát esznek az emberek, míg -benne tart, azután Isten tudja, mi lesz velök? - -– Lám, szólt Bánfi, ez is új Isten csapása, s még háborúra vágyunk. -Tiszttartó! meg kell nyitni az uradalmi tárházakat s a jobbágyoknak -vetnivaló gabonát osztani ki, azonfölül a szegénységnek télire való -eleséget, a mennyi elég. - -A szegény pór meg akarta csókolni Bánfi kezét; az nem engedé, egy köny -ragyogott szemében. - -– Azért vagyok uratok, hogy segítsek sorsotokon, ha inségben látlak. A -kasznárok teljesítsék akaratomat, ha saját tárházaim kifogynak, hozatni -kell gabonát kész pénzért Moldovából. - -Ezzel mellékszobájába eltávozott. - -* * * - -Bánfiné dobogó szívvel hallá az ismert léptek közeledtét. - -Ott ült még most is az illatos jazminok, reszkető mimosák között, maga -is oly reszketeg, mint ezek, s oly halovány, mint amannak virágai. - -Körüle minden pompától ragyog, a falakon metszett velenczei tükrök -aranyos rámákban; királyok, fejedelmek arczképei, mik között legújabb -Kemény Jánosé, a szerint festve, mikor még a törökhöz hajolt s törökösen -borotválta haját s hosszú szakállt hagyott, a mit egy időben nagyon -felkaptak a magyar urak.[5] - -A terem oldalán mesterséges állószekrény, számtalan fiókkal, lazározott -teknősbéka-héjjal s gyöngyházzal kirakva; közepén festményekkel -tarkázott asztal, mely fölött remekművű ezüst kargyertyatartók állanak; -üveges almáriomokban a család drágaságai pompául kirakva: kövektől -szikrázó serlegek, emaillos arany szarvasok, miknek nyakát le lehet -srófolni, a filigran művészet remekei, egy-egy nagy virágkosár ezüstből, -mely alig lehet nehezebb egy tallérnál, a benne levő bokréták -mindenszínű drágakövekből vannak összefoglalva villogó virágcsoporttá, -melynek smaragd levelén egy arany szitakötő lebeg, oly finoman dolgozva, -hogy szárnyain keresztül lehet látni. - -A magas ablakról a földig nehéz vörös selyem függönyök lengnek s az -ablakközök el vannak borítva az akkori divatvirágok legpompásabbjaival, -mik közt a bársony tündöklésű taréjos amaranth, a liriodendron csüngő -tulipánaival, s a jégharmattal hintett levelű mesembryanthemum a -legkitünőbbek. - -Mindezek közül csak a reszkető mimosa s a halovány jazmin illett az -úrnőhöz, kinek arcza oly búbánatos ellentétet képezett laka fényével. A -kis gyöngéd alak szinte el látszott veszni a magas boltozatos teremben, -melyben alig volt képes egy-egy massiv maroquin karszéket helyéről odább -mozdítani, vagy egy iszonyú nehéz gyertyatartót fölemelni, vagy egy -súlyos atlasz függönyt félrevonni. Úgy látszék, mintha minden tárgy -erőtlen voltát juttatná eszébe. - -Minden hang, minden dobbanás idegrázólag hatott reá, midőn az ismert -lépés küszöbét érinté, minden vére arczába futott, fel akart szökni, s -mire ajtaja kinyílt, ismét halovány volt s nem birt székéről -fölemelkedni. - -Bánfi nyiltszivű örömmel siete reszkető nejéhez, – ki még folyvást nem -birt az elfogódástól hanghoz jutni – s megfogva annak két harmatgyönge -kezét, nyájas tekintettel néze ábrándos szemeibe. - -– Milyen szép és milyen szomorú… - -A hölgy mosolyogni próbált. - -– E mosoly is oly szomorú… monda Bánfi szelid hangon, felkarolva a -tündérlenge hölgyet. - -Bánfiné odatapadva simult férje keblére s nyakát körülfogva karjaival, -arczát odavoná magához és megcsókolá. - -– E csók is oly szomorú. - -Bánfiné elfordult, hogy könyeit elrejtse. - -– Mi lelt? kérdé gyöngéden megsimogatva neje homlokát Bánfi. Mi bánt? -mért vagy oly halvány? Mid hiányzik? - -– Mim hiányzik? viszonzá könyes szemeit fölvetve férjére Bánfiné s -nagyot sóhajtva, letörlé könyeit s azzal mintha más tárgyra vinné át a -beszédet, karját férjeébe öltve, oda vezette őt virágaihoz. - -– Nézd ezt a szegény passiflorát: miként elhervadt, pedig -porczelláncserépbe van ültetve s átszűrt folyamvízzel öntözém. Elfeledém -a függönyt félre húzni előle, s ime szegényke, mint lefonnyadt. Nem -hiányzik semmije, csak a napvilág. - -– Úgy látszik, szólt Bánfi elfojtott hangon, hogy a napkeleti -virágnyelven beszélünk egymással. - -– Mim hiányzik? szólt kitörő zokogással Bánfiné, magát férje nyakába -kulcsolva; az én napvilágom, a te szerelmed hiányzik nekem! - -Bánfi kellemetlenül érzé magát érintve, s leült neje helyére, őt -szeliden ölébe vonva; s a legnyájasabb, de közbe-közbe felinduló hangon -kérdé tőle: - -– Kevésbbé tudom-e ezt irányodban tanusítani, mint egyébkor? - -– Oh nem kevésbbé; de oly ritkán látlak. Már hatodik hete, hogy -eltávozál és én nem lehettem veled. - -– Asszony! Nagyravágyó vagy-e? Azt akarod, hogy a fejedelem udvarába -vigyelek magammal ragyogni!… - -Hidd meg, fényesebb a tiéd, mint az övé és kevésbbé veszélyes. - -– Oh te tudod, hogy én nem keresem a fényt s nem félem a veszélyt. Mikor -száműzött voltál, mikor egy egyszerű gunyhóban meghuzódtunk, néha egy -vászonsátorban, melyre kívül hullott a hó; te kebledre tevéd fejemet, -betakartál palástoddal és én akkor olyan boldog voltam… Néha a -harczriadó s az ágyúk dörgése ébreszte fel bennünket és én mégis olyan -boldog voltam… Te lóra ültél, én leborultam imádkozni, s ha olyankor -visszatértél vérrel, porral belepetten, milyen boldog voltam akkor! - -– Adná az ég, hogy az lehetnél ezután is. De van boldogság, mely -elébbvaló a családokénál, vannak ügyek, mikben csupa látásod gátolna, -utamban lenne. - -– Oh tudom, kedves kalandok, szép hölgyek úgy-e? monda Bánfiné, tréfáló -hangon, de talán érző gondolattal. - -– Csalatkozol, kiálta föl Bánfi, hevesen kelve föl székéről; a hazát -értettem. - -S azzal haragosan lépdelte végig a terem hosszát. - -Ha ily tréfákért a férj megharagszik: az azt jelenti, hogy találva van. - -Bánfi, leránczolva sűrű szemöldeit, állt meg remegő neje előtt, ki azon -néhány percz alatt, hogy férje szobájába lépett, az indulatok minden -nemein keresztül vergődött; – öröm és keserv, félelem és harag, szerelem -és szerelemféltés egymással harczoltak izgatott szivében. - -– Margit! monda tompa hangon Bánfi, te féltesz; s a féltés első lépés a -gyűlölethez. - -– Inkább gyűlölj, mint elfeledj; szólt a nő indulatos kitöréssel, melyet -aztán ismét megbánt. - -– De hát mit kivánsz tőlem? Van okod rám gyanakodni? Azt csak nem -kivánod tán tőlem, hogy úgy számot adjak, hogy merre jártam, kivel -beszéltem? mint egy mamlasz Bertai Gida, a ki naplót visz, ha hazulról -elmegy s minden óráról beszámol a feleségének? Lám, én nem tartalak zár -alatt, mint Thoroczkai Ábrahám uram, a ki ha nincs otthon, lakatot vet a -felesége szobájára, s mikor haza megy, az egész falut megesketi, hogy -nem beszélt-e valaki a nejével. - -Bánfiné nevetésen kezdte és sohajon végzé. - -– Te tréfával hárítod el a kérdést. Hiszen én nem vádollak semmivel! én -nem leskelődöm utánad; ha megcsalnál, sem tudnám meg soha. De lásd: van -valami a női szívben, valami kínos érzés, mely fáj, a nélkül, hogy tudná -miért, mely meg tudja mondani, nőtt-e, fogyott-e annak szerelme -irántunk, a ki életünknek mindene? a nélkül, hogy annak okait sejtené. -Én nem tudom, nem is kivánom tudni, hol jársz? de azt tudom, hogy sokáig -elmaradsz és nem sietsz haza. – Bánfi! én szenvedek, jobban szenvedek, -mint gondolnád… - -– Asszonyom, szólt Bánfi hideg arczczal állva nője elé. Ez országban -igen könnyen mennek a válópörök. - -Bánfiné lélekzettelen esett vissza székébe, ijedten kapva szivéhez; -ajkai, miken egy reszketeg sikoj tört keresztül, nyitva maradtak e -sikoltás után. - -Mintha valaki egy hárfa húrjain karddal vágna végig. - -A nő félájultan bámult férjére: mintha kétkednék, ha nem tréfa volt-e e -szó? igen kegyetlen tréfa. - -– Te szerencsétlen vagy, folytatá Bánfi, és én nem segíthetek rajtad; te -ábrándozni szeretsz, ahhoz én nem értek. Lehet, hogy az én lelkem sérti -a tiédet s azt én nem akarom, de a tiéd sérti az enyémet bizonynyal s -azt nem tűröm! Zsarnokot nem ismerek fölöttem, még a szerelemben sem, -üldözni nem engedem magam, még könyek által sem. Szakaszszuk ketté -sziveinket. Jobb, hogy most tegyük azt, midőn még vérezni fognak, mint -akkor, midőn önkényt válnak el egymástól. Váljunk. Inkább most, midőn -még szeretjük egymást; mint elvárjuk, a míg meg fogjuk gyűlölni. - -Bánfiné az egész kegyetlen beszéd alatt szótlanul lihegett, mintha egy -nehéz álomlátás nyomná szivét s lekötötte volna szavát, míg végre -erőszakosan törve ki szenvedélyének hangja, egy átható sikoltással -kiálta föl: «Bánfi! te megölsz!» - -Bánfi maga is visszarettenni látszott e hang, ez arcz kifejezésétől s a -mint hevesen távozni indult, megállt fele útján, nejére hátra tekintve. - -E pillanatban nem vevé észre, hogy az ajtó fölnyilt s rajta belépett -valaki; csak azt látta: mint változott el egyszerre nejének -kétségbeesésdúlta arcza egy mondhatlan kínba kerülő mosolygásra. Ez a -fájdalom vonásaira erőszakolt mosoly valami rettenetes volt! Bánfi azt -hivé, hogy neje megőrült. - -Ekkor azonban Bánfiné székéről hevesen felszökve, elkiáltá magát: «Anna! -testvérem!» s az ajtó felé rohant. - -Bánfi csak akkor fordult hátra, s maga előtt látta Bornemisza Annát, -Apafi Mihálynét… - -Az éleslátású nő szemeit nem kerülé ki azon lélekállapot, melyben a -házastársakat meglepé: bármennyire tudtak is azok rögtön indulataikat -hazudtoló arczokat ölteni föl; de úgy tett, mintha nem vett volna észre -semmit. - -Margitot keblére ölelve, nyájasan nyujtá Bánfinak kezét, míg keblére -boruló testvére alig birt magához térni. - -– Szavaitok hallám kívülről, monda Apafiné, azért tartottam erre minden -bejelentés nélkül. - -– Oh igen… Kaczagtunk… monda Bánfiné, sietve könyeit fölszárítani -kendőjével. - -– Minek köszönjük e rendkívüli szerencsét? kérdé Bánfi, udvariassággal -palástolva zavarát. - -– Minthogy ön felém sem hozza testvéremet, felelt Apafiné mosolygó -szemrehányással, én jövök meglátogatni szegény száműzött magyarhoni -rokonomat. - -Bánfi átértette ez utóbbi szavak fulánkját s szakállát végig simítva -dörmögé: - -– Itt tehet ön velem, a mit akar, szép rokonom, elménczkedhetik -fölöttem, földre sujthat tréfás czélzataival. A fejedelem trónja előtt, -az ország termében mint ellenségek állunk szemben; itt uralkodhatik ön -rajtam, itt nem vagyok egyéb, mint önnek leghívebb alattvalója, ki ön -bájai előtt meghódol; s magánkívül van örömében, midőn önt vendégül -elfogadhatja. - -Ezt mondva, családias bizalmassággal ölelé át Bánfi Apafiné -méltóságteljes termetét, nem minden czélzás nélkül mondva nejének: - -– Annától nem fogsz félteni talán? - -Margit helyett Apafiné felelt: - -– Azt hiszem, ön inkább félti tőlem magát. - -– Ha nőm volna ön, aligha nem! Pedig nem messze voltunk tőle. Egy időben -kegyedet akartam elvenni. - -– Hanem a leánynézőnél elmaradt a jegyváltás; szólt nevetve Apafiné. - -– Hamar ráismertünk egymásra; folytatá Bánfi; két ily fő, mint a miénk, -nagyon sok lett volna egy házhoz, mikor most még egy országban sem -férhetünk egymástól. Mindketten parancsolni szeretünk; – nagyon -megjártuk volna, ha most egymásnak kellene engedelmeskednünk. Jobban -történt így. Ime mind a ketten ráakadtunk a magunk párjára: ön Apafira, -s én – Margitra – és mindketten boldogok vagyunk. - -E szavakkal gyöngéden megcsókolá neje kezét, mit az hasonló -gyöngédséggel viszonozva, Bánfi egyedül hagyá a két testvért. - -Anna nemes komolysággal nyugtatá kezét testvére kezében, ki szelid -mosolygással tekinte föl reá, mint egy ártatlan gyermek, ki nemtőjével -beszél. - -– Te sírtál! monda Apafiné, hiába mutatod jó kedvedet. - -– Nem sírtam; szólt Margit, bámulandó lélekerővel mutatva nyugodt -arczot. - -– Jól van; szeretem hogy titkolod: ez arra mutat, hogy szereted őt; s ha -valaha, most van szükség rá, hogy férjedet szeresd, őrizd, védd… - -– Szavaid megdöbbentenek. Te valami szokatlant látszol mondani. - -– Már idejöttöm megdöbbenthetett. Gondolhatod, hogy ok nélkül nem -kerestem föl udvarodat. Nekünk mindkettőnknek egyenlően van félteni -valónk, s ha egymást nem értjük, egyikünk vagy másikunk elvesztheti a -magáét. - -– Beszélj, oh beszélj; szólt remegve Bánfiné, maga mellé húzva testvérét -egy a szögletben nyúló kerevetre. - -– A mi férjeink eleitől fogva gyűlölik egymást; szüntelen ellenkező -véleményen, ellenkező párton állva, megszokták egymást úgy tekinteni, -mint ellenséget. Jaj nekünk, ha e gyűlölet nyilt harczczá fajul s -azokat, kiket szeretünk, egymás ellen törni látjuk. - -– Oh én bizonyosan mondhatom, hogy Bánfi semmi ellenséges szándékot sem -rejteget férjed ellen. - -– Én nem Apafit féltem az elbukástól, szólt Anna, hanem férjedet. Apafi -lelkében nagy változást tett a trón, melyre erővel hivatott; megdöbbenve -veszem észre, hogy ő féltékeny kezd lenni hatalmára. Már Érsekujvár -alatt aggodalmasan mondá el a nagyvezérnek, hogy Haller Gábor a -fejedelemségre vágyik, a miért szegény Hallert a nagyvezér férjem tudta -nélkül nagyhirtelen lenyakaztatá: de Apafi még most is emlegeti, a mit -akkor férjed izent neki: hogy nemsokára kirántja nyakából a zöld bársony -mentét.[6] - -– Én Istenem. Mitől kell tartanom? - -– Míg én el nem vesztem férjem kegyét, addig semmitől. Míg ti nyugodtan -alusztok, én az indulatok támadásit fürkészve virrasztok Apafi mellett, -s erőt adott Istenem oly szörnyek ellen küzdhetnem, mik vérszennyekkel -tetézhetnék uralkodása emlékét. De van egy lélekállapota férjemnek, -melyben minden befolyásom elveszti talizmáni erejét, mikor kikelve saját -természetéből, szelidsége kötekedő durvasággá válik; szemei, mik máskor -egy meghalt cseléd fölött könyeztek, vérben forogva, vért látszanak -szomjuhozni; máskor oly óvatos, ekkor oly hirtelenkedő lesz. És ez -állapota – pirulva kell előtted megvallanom, – az ittasság… Nem panaszul -hoztam föl ellene; annak kit szeretünk, nem rójuk föl hibáit, annak -mindent megbocsátunk. - -– Kivéve egyet: ha hűtelen hozzánk; szólt hozzá Margit. - -– Még azt is, még azt is! sietett Apafiné mondani. Ha éltét kell -megmentenünk, még azt is meg kell bocsátanunk. - -– Oh Anna, szólt Margit nyugtalanul, te titkokat sejtetsz velem, miket -nem akarsz megmondani. - -– A mit tudnod kell, megtudandod. Férjed nemrég büszke vakmerőséggel -állt útjába egy pártnak, egy hatalmas pártnak, mely királyokkal és -királyok ellen szövetkezett; mondhatni, a sorsnak állt útjába. Ő elég -büszke számba sem venni a veszélyt, melyet ezáltal magára idézett. Vagy -azt hiszi tán, hogy azok, kik egy trónon ülő király ellen fenik a -fegyvert, kételkedni fognak, ha egy közőlök való nemes fölüti ellenük -fejét? és ezeket Bánfi megbántá, kigúnyolta, fenyegeté, messzeágazó -terveikbe kuszáló kezekkel markolt. Leszidta őket és a fejedelmet egymás -előtt szemtől szemben. - -Bánfiné félénken kulcsolá össze kezeit. - -– Én látom a vihart, mely Bánfi feje fölött gyülekezik. Mámoros korában -czélzatokat mondott előttem Apafi, melyek megdöbbenték lelkemet, és én -nem akarom, hogy Apafi legyen a kéz, mely őt mások számára elejtse. -Minden oldalról bele fognak kötni, de mi ketten vigyázni fogunk rá. Én -iparkodom feltartóztatni a csapást, s ha mégis megtörtént az, te el -fogod hárítani. Mindkettőnknek teljes mértékben kell birnunk férjünk -szerelmét, hogy a lelki mindenhatóság erejével közéjük vethessük -magunkat, midőn egymásra készülnek rontani. Lásd: az iszonyatos lenne, -ha valamelyik elveszne a másik kezétől s egyikünk oka lenne a másik -gyászának. - -Margit félénken szorongatá Anna kezét. - -– Mit tegyek? Oh Istenem. Mit tehetek én? Mi az én erőm? - -– A te erőd: szerelem, éberség és önfeláldozás; viszonzá Apafiné -magasztos tekintettel iparkodva átönteni saját erős lelkét gyönge -testvérébe. - -Két ember sorsa két angyal kezébe volt letéve e pillanatban, s e két -ember sorsa egy volt Erdélyországéval. - - - - -XIII. AZ ÉJI HARCZ. - -A mint Bánfi Dénes neje szobáját elhagyva, a hátulsó csigalépcsőn a -földszinti tornáczba alászállt, egy fiatal lovagot látott benyargalni az -udvarra. - -A lovag porral és tajtékkal volt lepve; a mint leugrott lováról, a mén -fáradtan feküdt le, maga a lovag sietve kérdezősködék Bánfi után, ki -benne Benkő Gáborra ismerve, elébe jött, kérdezve: «mi baj?» - -– Uram, szólt lelkendezve a fáradt lovag, Ali basa megtámadta -Bánfi-Hunyadot. - -– Épen jókor; monda Bánfi, szinte örülve rajta, hogy izgatott lelke elé -törni, zúzni valót hozott a sors. Hivjátok Veér Györgyöt; monda -tiszttartóinak. Kegyelmed pedig, ha kifújta magát, mondja el a -körülményeket. - -– Sietnem kell, méltóságos uram. A baj közepéből jöttem ide. Tegnap egy -csapat kurd portyász megjelent Bánfi-Hunyad előtt. Méltóságod kapitánya, -Sötér Gergely uram, megértve, hogy sarczolni jöttek, utasításához képest -a kastélybeli huszárokkal kivonulván eléjök, velök viadalba ereszkedett -s rövid tusa után elkergette a sánczoktól, ezzel nem érve be, riadót -fuvatott s az elvert csapatot űzőbe véve, utána nyargaltatott Zentelke -felé. Míg a kurdok folyvást futottak előttünk, mi azalatt egyszerre -oldalról látjuk magunkat megtámadva; – egy percz alatt az egész tér tele -volt lovas törökökkel; mint a hangyaboly, úgy jöttek ellenünk. Számukról -biztosan nem szólhatok, hanem azt tudom, hogy három lófarkas póznákat is -lehete látni közöttök. A mi arra mutat, hogy maga a basa is jelen van. -Sötérnek nem maradt ideje többé Hunyadra visszavonulhatni. - -– Az ördögbe! kiálta föl Bánfi. - -– Két-három emberrel harczolt mindegyikünk, maga Sötér egyik kezébe -buzogányt vett, a másikba kardot, s a mint mellette voltam, e szavakat -kiáltá hozzám: «Szaladj fiam a csatából! vágd ki magad, – fuss -Bonczhidára és adj hirt». A mit azontúl mondott, azt már nem hallottam, -mert a dulakodó tömegek elszakítának bennünket. Én erre a paizsomat -hátamra vetve s fejemet lehúzva lovam nyakára, sarkantyúba kaptam -paripámat s vágtattam ki a csatából. Százan is futottak utánam, hogy -elfogjanak; paizsomon kopogott a nyíl, mint a jégeső, de okos lovam, -érezve a veszélyt, megkettőzteté erejét s üldözőim elmaradtak nyomomból. - -– Egyenesen jött kegyelmed Bonczhidára? - -– Nem állhattam meg, méltóságos uram, hogy félre ne ugorjak Bánfi-Hunyad -felé, az ott maradt lakosságot értesítendő a veszélyről, hogy idejekorán -menekülhessenek a havasok felé. - -– Azt okosan tevé kegyelmed. Tehát a lakosok megmenekültek? - -– Korántsem. A vett rémhirt épen Vizaknainé asszonyom portája előtt adám -tudtára a népnek. Az arczok elsápadtak, midőn egyszerre előlépett a ház -asszonya, kivont karddal kezében s mintha száz férfi lelke szállott -volna belé, villogó szemekkel állt meg a nép között, s ezeket mondá -nekik: «férfiak vagytok-e? ha igen, fogjatok fegyvert; álljatok ki -sánczaitokra s tudjátok megvédeni a helyet, hol gyermekeitek élnek s -apáitok eltemetve vannak; vagy ha gyávák vagytok, ám fussatok, a nők itt -maradnak velem, s megmutatják a dühös ellenségnek, hogyha az ősi -tűzhelyért kell küzdeni, akkor senki sem erőtlen!» - -Bánfi rekedt hangon kiálta csatlósainak, hogy hozzák elé pánczélját, -kopjáját és sisakját s inte a fuladozó hirnöknek, hogy szóljon tovább. - -– E szavakra szörnyű ordítás keletkezett a nép között, az asszonyok, -mint megannyi furiák rohantak fegyverekért, s férjeik oldalán, kiket -nőik elszántsága hősökké avatott, fölmentek a sánczokra: ki mit kapott, -kaszát, ásót, cséphadarót fogva elő. Ezalatt Vizaknainé maga mindenütt -járt, biztatá, rendezte a csoportokat, a templomot eltorlaszoltatá; -olajat, kénkövet forraltatott; a hidakat letöreté; úgy hogy mire én -kijöttem a városból, az már tökéletes védelmi állapotba volt téve. Ezzel -én minden kerülés nélkül átusztattam a Körösön s erdőkön s álutakon -idáig jövék. - -Bánfi ez utóbbi beszéd alatt egészen magánkívül látszott lenni. Nem -várta már sem sisakját, sem fegyverzetét, lováért ordított s míg arra -fölkapna, a megérkező Veér Györgynek sietve kiáltá: - -– Utánam Bánfi-Hunyadra! – Éjjel-nappal jőjjetek. A gyalogság kerüljön a -gyalui havasok felé. A lovasság utólérhet Kolozsvárig. Ha közel lesztek, -rakjatok tüzeket a hegyeken, hogy az elődandárral egyszerre támadhassam -meg az ellent. - -– Talán jobb volna méltóságodnak a derékseregnél maradnia? szólt Veér -György aggodalmas arczczal. - -– Tegye kegyelmed a mit parancsoltam! kiálta Bánfi s sarkantyúba kapva -lovát, elszáguldott. Kisérői tízével, huszával nyomakodtak utána. - -– Mi lelte ezt? kérdé Veér György, hogy sem minket be nem vár, sem -nejét, vagy a fejedelemasszonyt, mint vendéget, nem tudósítja a -dologról? - -– Megütközött, midőn tudósítám, hogy Vizaknainé védi Bánfi-Hunyadot; -magyarázá Benkő, gyermekkori szerelme neki, kit azután később -elfeledett, s most, hogy hősi veszélyéről értesült, megdöbbenni látszott -rajta. - -Veér György helybenhagyá a felvilágosítást s rögtön felültetve hadait, -miután Bánfinét néhány szóval tudósítá egy kis félrecsapásukról, a -lovassereggel eltávozott Kolozsvár felé; a gyalogság vezetését Angyal -Mihály kapitányra bízva. - -Ezek csak estefelé indultak meg, rövidebb útjuk levén a havasok felé. - -Elinduláskor előállt egy czondrás székely fiú, halovány orczával, de -izmos karokkal. A többiek tuszkolták előre. - -– Énekeld nekünk azt a nótát! - -Ez volt a nép egyszerű költője: Gelenczei Ambrus. - -Bibliáját előkeresve zekéje zsebéből, annak pergamen táblájára irogatott -verseket, mikre dalt szerkesztve, csaták előtt el szokta azokat -énekelni; a nemesség utána énekelte az egyszerű harczi danát. - - A nap kerül, hajnal derül, - Már a szokott óra cseng, - Már minden sor, minden bokor - Lassú indulóval zeng. - Ne késsél hát, talpadra kelj - Vitéz magyar, lóra székely - Kabalára szász! - Rest ember az, a ki nem fut, - Mikor előtte van az út - A gavallér, mikor ráér, - Ha nem mehet, mász.[7] - -Az ezer meg ezer férfi által énekelt harczi kardal lassankint -elenyészett a távolban. - -* * * - -Veér György Kolozsvárra érve, Bánfit már nem találta ott. Kétszáz lovast -véve magához, fél órával elébb eltávozott a generalis. - -Veér nem sokat pihentetve embereit, még azon éjjel tovább ment Bánfi -nyomában, kit sehol sem érhetett utol; a vezér mindenütt előtte járt, -néha egy pár óra járással is. - -Késő éjszaka volt, midőn Bánfi Dénes kétszáz lovasával oda jutott, a hol -a Kőrös vize végig szelve a tájat, kétfelé választja az erdős völgyet. – -A hidnál, mely a vízen keresztül vezet, tábort ütött a török; egy -csoport beduin ott hasalt a parton, hosszú puskával, fülelve. Meglepni -nem lehete őket. - -Bánfi-Hunyad felé majd muló, majd terjedő veresség látszott az égen. - -Bánfi a túlparti erdő rejtekében hagyva lovagjait, maga negyedmagával -elindult a víz sekélyesebb részén átjárást keresni. A Kőrös itt néhol -oly sebes, hogy az embert lekapja lováról. Szerencsére a száraz nyár -nagyon kiapasztotta, s Bánfi nemsokára egy helyre akadva, a hol -csendesebben folyik a víz, társaival együtt azon szerencsésen átgázolt. - -Ezzel egyet közülök visszaküldött, hogy a többieket is vezesse oda, maga -addig harmadmagával a túlparton maradt, merően bámulva azon táj felé, a -honnan az égés látszott. - -Ezalatt egy hat lovagból álló beduin őrcsapat, a folyam partján -czirkálva, észrevevé a három lovagot, s vezetőjük rájok kiálta, hogy -álljanak meg! - -Bánfi erre vissza akart húzódni, de három beduin hirtelen elébe került, -s a másik három fölemelt dárdával rohant rá és társaira. - -– Hajtsátok le fejeteket a ló nyakára s balkézzel kapjátok le a dárdát; -monda ez társainak s azzal kardot húzva, a szemközt jövőkre rohantak; -szótlanul összecsapva velük az éj árnya alatt. - -Bánfi középett állt, a három beduin dárdája egyszerre süvöltött s Bánfi -társai kétfelől egyszerre estek le a lórul átszegezve, míg ő a balkézzel -biztos ügyességgel kapva el az őrjáró kelevézét, jobbjával egy csapást -intéze hozzá, mely annak koponyáját hasítá ketté. - -Erre, meglátva, hogy egyedül maradt, egyszerre fordult mindkét ellenének -s egyiket a kopjával, másikat karddal néhány percz alatt leveré. - -Dühösen száguldott a part felől kerülő másik három ellene. - -– Jertek! Dörmögé Bánfi s azzal az iszonyú humorral, mely némely -harczosnak a halálveszély pillanatában annyira sajátja, mosolyogva -mondá: Majd én tanítalak meg benneteket dárdával bánni! s ezzel lovát -egy facsoportnak faroltatva, kardját tokjába dugá s az elvett dárdát -kétkézre kapa, nem telt bele két percz, midőn mind a hármat leöklelte -lováról. - -Ekkor széttekinte, ha nem jön-e több? s örömmel tapasztalá, hogy a -hidnak levők a távol miatt nem vették észre a tusát. Kétszáz lovagja -pedig már a tulsó parton járt s szép nesztelen átkelt az innensőre. - -Egy pár a leküzdött beduinok közül még nyavalygott és ordítozott. - -– Verjétek ezeket főbe, hogy el ne áruljanak bennünket kiáltozásaikkal. - -– Ne várjuk be Veér György csapatait? kérdé egy hadnagy. - -– Nem lehet, nincs időnk, szólt Bánfi, a vereslő égen jártatva szemeit s -azzal a kisded csapat nesztelenül haladt a mezőségeken és harasztokon -keresztül. - -Nemsokára valami távoli zsibongást kezdének hallani, s a mint egy -dombtetőre értek, föltünt előttük Bánfi-Hunyad. - -Bánfi könnyebbülten lélekzett; nem a város égett, csupán a kertekben -levő kazalok, a lakosok előre leverték házaik tetőit, hogy az ellenség -föl ne gyujthassa. A templom és torony is tetőtlenül állott, s lehete -látni, mint hemzsegi azt körül a tűz világánál ostromló török had; míg a -torony ormairól tűzesőként hullott alá égő szurok és kénkő, néha egy-egy -nehéz gerenda is, lesodorva a falakról a fölkapaszkodókat. - -Ali basa nem várhatta be ágyuit, mik a rossz utakon elmaradtak s azt -hivé, hogy egy ostommal beveheti a parasztoktól és nőktől védett helyet. -De a kétségbeesés katonává tesz mindenkit, s az elszánt kezében jó -fegyver a fejsze és kasza. - -Bánfi arcza kigyulladt e látványra. Egy fehér hölgyalakot vélt látni a -torony ormán, s azzal sarkantyúba kapá lovát, s mint a vihar, nyargalt -előre, lovagjainak kiáltva: - -– Ne számlálgassuk az ellenséget most, majd ráérünk, ha leöltük! s egy -óranegyed mulva a város előtti tábor elé ért a kisded csapat. - -Itt aludt mindenki. Míg egyik sereg ostromolt, addig a másik ráért -pihenni; még az őrök is nyugalomra hajták fejeiket, a lovasok ott -feküdtek leczövekelt paripáik mellett, s csak akkor riadtak föl -álmaikból, midőn már Bánfi keresztülkasul nyargalt soraikon. - -A báró egyedül az ostromlottakhoz akarva sietni, hirtelen keresztül -gázolt az eszeveszett seregen, mely álmából fölijesztve, lóra, dárdára -kapott, s egymást vélve ellenének, összekeveredék, kölcsönösen rontva -tulajdon csoportját, a csauszok hasztalan iparkodtak a bőszülteket -rendbeszedni. - -Bánfi azonban véletlenül, vakmerően vágott a török had közé, mely a -templomokat ostromolta. Az első csapatok ijedten futottak meg váratlan -rohama elől, a futókat azonban nemsokára megtorlasztá egy szemközt jövő -dandár, mely Ali basa válogatott mamelukjaiból állott. - -Egy óriási szerecsen vezette a csapatot. Lova rendkívüli nagyságú, -tizenhét markos mén; maga hét láb magas idomtalan alak; félig meztelen -kiülő izmai ragyognak, mint az aczél, az égő kazalok pokoli fényében; -széles szája vérzik egy kőhajítástól; fekete arczából rémesen világlanak -elő szeme fehérei. - -– Megállj giaur! ordíta a szerecsen a csatazajt felülmuló hangon, s -egyenesen Bánfinak tartott. Iszonyú öklében tenyérnyi széles görbe kard -villogott, melyet még neki is súlyos volt megemelni. - -Két huszár, ki Bánfi elé vágtatott, két csapására az iszonyú szörnynek -jobbra-balra hullott le lováról, egyik fejtelenül, másik övig hasítva. A -harmadik csapásra fölállt nyergében a szerecsen, elkiáltva magát dörgő -hangon: - -– Én vagyok Kariaszár! a győzhetetlen. Köszönd Istenednek, hogy általam -halsz meg; s ezzel hátrakapva kardját, egy irtóztató csapást mért Bánfi -fejére. - -A báró hideg vérrel emelé föl kardját szeme elé, s azon pillanatban, -midőn Kariasszár felé csapott, egy ügyes, semmi erőbe nem kerülő, de a -villámnál gyorsabb mozdulatot tett vele a szerecsen ökle felé, a vívók -belső vágásnak nevezik ezt, s e csapással Kariasszárnak egyszerre négy -ujját leütötte, a nehéz pallos csörömpölve hullott alá az ujjatlan -marokból. - -A fekete arczon meglátszott az ijedtség és düh elsápadása. Iszonyú -ordítással veté magát rögtön Bánfira s nem törődve az arczára és vállára -kapott sebekkel, balkezével elkapá Bánfi jobbkarját, s brutális erővel -egyet taszított rajta úgy, hogy ha Bánfi erősen nem ül lován, kiesik -nyergéből. - -Ugy látszott, mintha a szerecsen még fél kézzel is képes lenne őt -összemorzsolni. - -Bánfi azonban jó lovas levén, keményen megszorítá térdeivel paripáját, -mire a nemes mén fölágaskodott két hátulsó lábára, s a mint az óriás -urával dulakodott, oroszláni erővel tépte annak megmarczangolt karját, – -a harczparipa egyszerre neki fordult a szerecsennek, s patkójával -czombon vágva, tajtékzó szájával dühösen beleharapott annak húsos -mellébe, s a megharapott részen egyet csavarintott fogaival. - -Kariasszár elordítá magát bőszült fájdalmában, s hirtelen eleresztve a -bárót, handzsárjához kapott balkezével, s azt jajgatva rántá ki. - -Bánfi azon pillanatban nyakához vágva az óriásnak, a roppant fő -egyszerre alágördült, s míg a levágott nyakból háromágú sugárban szökelt -fel a vér, a fejetlen alak neki szabadult lován ülve maradt, s kirántott -handzsárjával fejetlenül vagdalkozott még holta után is jobbra, balra, – -ijesztő tüneményül saját népeinek. - -Az óriás elestének láttára szétfutottak a megrémült mamelukok, egymást -taposva s a kerítéseken ugrálva át lovaikról; ugyanekkor a templomot -védő nép, elhányva az útból torlaszait, kirontott ostromlóira, elől -Vizaknainé kivont karddal, utána a papok, mint zászlótartók, a templomi -lobogókkal. A nagy, de két tűz közé szorult ostromló tömeg kétfelé vált, -utat nyitva egyfelől a parasztok kaszáinak, másfelől a huszárok -csákányainak. Ez utóbbi hatalmas fegyver a vele bánni tudók kezében: -ütései csaknem kikerülhetlenek. A csákány hosszú, hegyes orra a -lecsapásnál oly erővel hull alá, hogy nincs paizs vagy sisak, melyet -keresztül ne üssön s kard meg nem véd görbe, hajlott vasa elől. A két -csapat nemsokára összeért, elszórva az útból a janicsárokat, kik még -félholtan is csapkodtak handzsáraikkal a rajtuk átgázoló lovak lábaihoz. - -Vizaknainé kipirult arczczal szökött Bánfi Dénes elé s lova kantárát -megragadta. - -– A veszély nagy, méltóságos uram, a török husz annyi erővel van, mint -mi együttvéve: jőjjön kegyelmed a templom kerítése mögé. - -– Egy lépést sem innen. Mondá Bánfi hideg vérrel. Meneküljenek -kegyelmetek vissza torlaszaikhoz. - -– Egy lépést sem innen; viszonzá Vizaknainé. - -– Én tudom magamat védni. Monda Bánfi hevesen. - -– Én is; viszonzá büszkén az asszony. - -E pillanatban, mintha a fellegekből szállnának le, vagy a földből -támadnának elő, minden utczáról új csapatok rajoznak ki, gyalogok, -lovasok, hosszú puskákkal, tegzekkel, szalagos kopjákkal s égbontó -ordítás támad minden oldalról: - -– Ali! Ali! Allah akbahr! - -A magyarság erre hátát a templomnak vetve, csatasorba állott s várta a -támadást. Az utcza végéről egy fényes lovagcsoport látszott közelíteni, -a spáhik válogatott csapatja volt ez, délczeg arab paripákon, miknek -nyeregtakarója smaragdoktól tündökölt a tűzvilágban. Középett lovagolt -Ali, karcsú, hófehér berber ménen: kezében gyémántos markolatu görbe -kard, fején turbános sisak, nagy szakálla ezüst pánczéljára hullt le. A -mint lőtávolságnyira ért Bánfihoz, megállt s csapatjait körül elrendezé. - -Bánfi mindekkorig hozzá sem nyult pisztolyaihoz, miknek gyönyörű -elefántcsontból faragott agyai kilátszottak nyeregkápájából. Most -kivonta azokat s mindkettőt odanyujtá Vizaknainénak. - -– Fogja kegyelmed, monda. Legyen mivel védnie magát. - -Ali basa erre egy hirnököt küldött előre, ki a magyarok elé érve, ez -izenetet hozá nekik: - -– Az én uram, Ali basa, fölszólít titeket, hitetlen giaur nép, nincs -hová futnotok, minek erőlködtök ellene tovább: tegyétek le a fegyvert -lábaihoz s várjátok kegyelmét. - -Alig ejté ki utolsó szavát a hirnök, midőn két lövés hallatszott és a -hirnök holtan esett le lováról. Vizaknainé mind a két pisztolyt ő rá -lőtte ki – feleletül. - -Erre Ali basa dühösen inte a körülálló csapatoknak s minden oldalról -nyilak és puskák irányoztattak a magyarság felé. - -Vizaknainé e perczben fölhágott Bánfi kengyelvasába s egy kézzel annak -vállára kapaszkodva, másikkal megvillantá kardját, kiáltva: «ne -féljetek, barátim!» Szavait ropogó dördülés s süvöltő nyilzápor követte. -Vizaknainé testével fedezte Bánfit, ki a lövés elhangzása után gyengülni -érzé a nő szorítását karján. Egy nyil szive fölött találta a nőt. «E -nyil neked volt szánva». Suttogá Vízaknainé, s holtan omlott le a -földre. - -– Szegény asszony, monda Bánfi utána tekintve. Mindig szeretett és -sohasem mutatta. - -S azután vér folyt köny helyett. - -A magyar csapatot körülözönlé a török raj, de sehol sem birta azt -megbontani; Bánfi már a nyolczadik spahival vívott, kik mind elhulltak -rendkívüli ügyessége miatt. Ali basa magánkívül jött dühében. - -– Nem birjátok hát leverni ezt a csufondáros kutyát! ordítá bőszülten, s -szétkardlapozva előtte álló embereit, maga vágtatott Bánfi elé. Én -vagyok előtted, hitvány disznó, ordítá rá fogcsikorítva, te kutyák -ivadéka. - -– Tartsd magadnak czímeidet! kiálta Bánfi s elébe vágtatva, olyat húzott -kardjával a basa sisakjára, hogy mind a sisak, mind a kard összetörött. -Erre mindkét lovag egyszerre döbbenten hátrált vissza s Ali egy gömbölyű -paizst kapott el fegyverhordozóitól, míg Bánfinak aczélcsákányt -nyujtottak hirtelenében. Ezzel ismét a két vezér összerontott. - -A csákány iszonyú csapással sujtott le a gömbölyű paizsra s lyukat ütött -rajta, mire Ali basa kardjával visszavágott, s Bánfit ezuttal csak ügyes -félrehajlása menté meg a haláltól. - -– Fejedet laptának viszem el, szólt gúnyosan Ali. - -– Én pedig szakáladat seprűnek, viszonzá Bánfi. - -– Nemesi czimeredet lovaim ólára szegzem ki. - -– Én pedig bőrödet madárijesztőnek tömetem ki polyvával. - -– Te föllázadt rabszolga! - -– Te borbélyinasból lett hadvezér. - -Minden gúnymondat új dühös csapás által volt kisérve. - -– Te becstelen asszonyrabló! kiálta tajtékzó szájjal a basa. Te török -leányt rabolsz tisztátalan ölelésedre? Ezért én elrablom feleségedet! s -hárememben ő lesz legutolsó rabnőm! - -– Bánfi előtt felfordult a világ. Három oly sebet kapott lelkén, mely -kivette őt emberi alakjából. - -– Átkozott ördög! ordítá fogcsikorgatva, s közepén kapva csákányát, -közelebb rugtatott Alihoz, s villámsebességgel pörgetve meg -harczeszközét, mint a szélmalom szárnya forgott az kezében, majd -fokával, majd gombos végével csapkodva az elébe tartott paizsra, s védve -és támadva egyszerre. Ali basa meglepetve ez új szokatlan modorú roham -által, vissza akart húzódni, de a két harczi mén ezalatt egymás szügyét -és nyakát harapdálva, osztá uraik harczát, s nem lehete őket egymástól -elválasztani. - -A spáhik, látva urok hanyatlását, közbevetették magukat, s elverve Bánfi -mellől a védő huszárokat, midőn ez látta, hogy emberei mind a templomba -menekülnek, hirtelen egy utolsó csapást adott Ali paizsára, melynek -súlyától a csákány átfurta azt, s Ali fölordításából gyanítva, épen ott, -a hol az a karhoz volt csatolva. Már a másik csapásra nem ért rá Bánfi, -mert minden oldalról körül volt kerítve. - -E pillanatban ismeretes trombitaharsogás riadt meg a küzdők háta mögött, -s egy új, általános, egyszerre megszólaló csatakiáltás vegyült a zajba: - -«Isten! Mihály angyal!» - -Veér György érkezett meg a banderiumokkal. - -– Isten! Mihály angyal! ordíta a magasan kilátszó nemes vezér -lánczüngében, félvállra vetve medvebőr kaczagányát, s gerezdes -buzogányával utat tört magának a meglepett törökök koponyáin keresztül. - -A támadás eszesen volt intézve; minden utczáról egyszerre tört be a -lovas nemesség, zavarba hozva a török sereget minden ponton: úgy, hogy -egyik csapat nem jöhetett a másik segélyére, míg a legszélsőt mindig -túlnyomó erő verte tönkre. - -Ali basa Bánfi legutolsó csapásától gonosz sebet kapott bal karján, -miáltal leveretve, sarkantyúba kapta paripáját, s jelt adott a -megfutamodásra. - -A török sereg hanyatthomlok üzetett ki a városból; vezéreik a gyalui -havasok felé iparkodtak őket terelgetni, melynek utain ismét rendbe -gondolák szedhetni soraikat. - -A falun kívül tovább folyt a bomlott csata. - -A magyarok széthányva az égő kazlakat, az éj sötétében összekeveredtek -elleneikkel, csak a csatakiáltásról ismerve meg egymást. - -Az üldözött török had a sötétben és zavarban majd ellenségeihez -menekülve, majd saját társait öldösve, el akarta tanulni a magyarok -harczkiáltását, de ez még nagyobb vesztére szolgált, mert nem tudva -kimondani «Mihály angyalt», mindig «Mihál andzsalt» kiáltott helyette[8] -s még ismertebbé tette magát a magyarok előtt. - -A török sereg tökéletesen meg volt verve, ezernél többen feküdtek halva -az utczákon és a templom körül, s csak a mély utak menték meg őket, a -hova a magyar seregnek nem volt tanácsos őket követni. - -Veér György tehát takarodót fuvatott, míg Bánfi nyugtalan dühvel próbált -majd itt, majd amott nyomába törhetni a futó ellenségnek. Hasztalan; -minden út el volt hirtelen levágott fákkal torlaszolva. - -– Kénytelenek vagyunk őket menekülni hagyni, mondá Veér György, kardját -hüvelyébe bocsátva. - -– Hátha nem? hátha nem? szólt izgatott hangon Bánfi, s egy dombra -fölnyargalva, valamit vizsgálni látszott. Egyszerre örömteljes hangon -kiálta föl: Nézzetek oda! A jeltüzek épen most gyulladnak ki. - -És valóban, a gyalui havasok felől lehete látni, mint lobbanak föl -egyenkint a jeltüzek hosszú sorban. - -– Azok a mi embereink ott, kiálta föl Bánfi új lelkesüléssel. -Kelepczében van a török. Rajta, előre! - -S azzal maga után véve csapatjait, az eltorlaszolt utak felé vágtatott, -nem hajtva a gondosabb Veér György figyelmeztetéseire. - -* * * - -Ali basa ezalatt martalékul hagyva sátorait, tevéit és zsákmánynyal -terhelt szekereit, előre küldé Dzsem-Hamánt, az arnauták vezérét, hogy a -havasokon átvivő utakat tegye járhatókká. - -Dzsem-Hamán az éj sötétében előre haladva, a mint arnautáival az utakat -egyengetné, egyszerre beszédet hall a feje fölött levő meredek sziklákon -s egy csoport fegyveres férfit lát ott megjelenni. - -A csapatok egyszerre kiáltának egymásra: - -– Kik vagytok? mit csináltok? - -– Köveket hordunk; felele Dzsem-Hamán. Hát ti? - -– Mi is köveket hordunk. Volt fölülről a felelet. - -– Én Dzsem-Hamán vagyok, ki Ali basa lábai alól takarítom a köveket, hát -ti nem Csáky László emberei vagytok? - -– Mi pedig Ali basa fejére gyűjtjük a köveket s Angyal Mihály emberei -vagyunk; – kiáltának onnan felülről s egy hatalmas kőzápor gördült -egyszersmind az arnauták fejeire documentum-képen. - -– Itt is Mihály andzsal! ordíták megrémülve az arnauták, visszafelé -értve Angyal Mihály nevét s rémülten futottak vissza, elrémítve az -utánok jövőket, hogy körül vannak fogva. - -E hirre a török sereg, előlhátul ijesztve, egy rendetlen tömkelegbe -szorult össze, melyre hajnal hasadtával a sziklatetőket ellepő magyar -fölkelő nemesség roppant szirtdarabokat kezde aláhengeríteni. - -Ali basa majd egy, majd más uton iparkodott keresztültörni magát, az -alágördült malomkövek és faderekak mindenünnen iszonyú veszteséggel -verték vissza; a legbátrabb csatárok, kik karddal kard ellen csatát -küzdöttek, sápadva futottak vissza e mennydörgő sziklahasábok elől, mik -úgy összezúzták, a ki eléjök állott, hogy nem lehetett rajta megismerni: -melyik volt az ember? melyik volt a ló? - -Ali szakállát tépte dühében, azt látva, hogy egész seregével együtt el -van fogva, és egy oly sereg által, melynél az övé még akkor is erősebb -lehete. - -– «Nincs védelem és segítség, egyedül a felséges Istennél!»[9] Kiálta -kétségbeesetten törve ketté kardját, s pisztolyát elővonva, azt mellének -szegezte. - -E perczben egy kéz félrerántotta fegyverét s Ali basa Zülfikárt látta -maga előtt. - -– Mit akarsz esztelen? kiálta rá. Tán nem kivánod, hogy élve jussak a -hitetlenek kezei közé? - -– Én meg foglak szabadítni tégedet és hadseregedet. Monda Zülfikár. - -– Allah árnyékára! nagy szót mondál, s ha képes volnál azt megtenni, -első vezéremmé tennélek. - -– Az nem kell. Igérj ezer aranyat s bocsáss el Bánfi Déneshez követül. - -– Hogy eláruld neki állapotomat, úgy-e, kutya? - -– Azt nem szükség elárulnom, láthatja a hegytetőről maga, s te -mindenesetre olyan jó helyen vagy, mintha már megvolnál ölve, azért -nincs mit válogatnod benne, ha higyj-e nékem, vagy sem? Két nap alatt -épen úgy elveszhetsz éhen legvitézebb lovagaiddal, mint én; ebben az -egyben most mind egyenlők vagyunk s nincs miért lenéznünk egymást. - -– S mit akarsz tenni, te hitvány szolga? - -– Rávenni Bánfit, hogy a Kalota felé vezető utakról elvigye seregeit s -nekünk arra utunk nyiljék megmenekülni. - -– S te ezt lehetségesnek hiszed? - -– Vagy, vagy nem. A hol bizonyos a halál, ott az ember nem koczkáztatja -az életet; ha én estig beszélhetek Bánfival, te éjszakára próbáld meg -arrafelé a kimenekülést. Ha sikerül, jó; ha nem sikerül, ismét -visszajöhetsz. - -– E ficzkó merészen beszél. Jó, cselekedjél a hogy gondolod. Rád bízom. -Allah látja a titkokat! Eredj. - -Zülfikár letéve fegyvereit, neki indult egyedül a Kalota felé vezető -mély útnak. A magyar előörsökhöz közeledve, az út hosszában sorban a fák -ágaira fölaggatott törökök ötlöttek szemébe. A renegátot nem látszott -megzavarni e látvány: bátran a magyarok közé lépett, s a mint azok -elcsipték, nyugodtan mondá nekik magyarul: - -– Vigyetek Bánfi Déneshez, én az ő kéme vagyok. - -– Hazudsz! kiáltának rá; ágra vele! - -– Be tudom bizonyítani, folytatá szilárdul Zülfikár s egy összehajtott -levelet kivéve turbánjából, a hadnagy kezébe adá. - -A levélbe ez volt irva: - -«Én, Sötér Gergely, tudósítom a magyar csapatvezéreket, miszerint e -levél előmutatója, Zülfikár, az én hűséges hadi kémen. Bocsássák őt -mindenütt szabadon.» - -A hadnagy dörmögve nyújtá neki vissza a levelet s parancsot adott két -legénynek, hogy vezessék őt Bánfihoz s azon esetben, ha Bánfi rá nem -ismerne, üssék főbe. - -Bánfi azonban az első tekintetre megismerte benne Pongráczot, Balassa -egykori szolgáját s inte a csatlósoknak, hogy hagyják őt vele egyedül. - -– Hát te törökké lettél? kérdé tőle Bánfi. - -– Ne kérdezz uram; úgyis sok mondani valóm van. Ha beszélni hagysz, -rövid leszek. Balassa Imre engem elűzött házától, megtudva, hogy -Azraëlét én segítém neked elszöktetni. - -– Jól van, monda Bánfi összehúzva szemöldeit. A leány tőlem is -megszökött, s nem tudom, hova lett? - -– Tudod biz azt, uram; de nagyobb baj az, hogy mások is tudják. Egy -rejtett szikla-épületed van Gregyina Drakuluj mellett: ő ott lakik. - -– Csitt! kiálta fel Bánfi megijedve. Honnan tudod ezt? - -– Balassa följelentette a nőrablást a fejedelemnek. A dolog nem oly -tréfa, mint gondolnád, Azraële a zultán leánya, ki Ali basának volt -eljegyezve, Alitól azonban elszökteté őt Corsar bég, s míg Corsart csak -Balassa mérge menté meg a selyemzsinegtől, Balassa lett a leány miatt -földönfutóvá. E leány vészt hozott mindenkire, a ki őt birtokába vevé. -Most rajtad a sor. A fejedelem mindent igérve a kegyvesztett Csáky -Lászlónak, ha kifürkészi azon helyet, hová te azon leányt elrejtetted, -az a czirkálót ravaszul megbízta, hogy tudakozódjék a nép közt, ha nem -láttak-e egy párduczot az erdőben? jól tudva, hogy e szelidített -fenevadnak szokása szanaszét kóborolni. E nyomról ráakadtak -sziklarejtekedre. Látták a leányt. El van árulva minden. - -– Ördög és pokol! kiálta Bánfi elsápadtan. - -– Még halld a többit. Csáky közlötte tervét Ali basával, ki a dologban -egyik érdekelt fél, s a terv szerint ugyanakkor, midőn Ali -Bánfi-Hunyadra tört, Csákynak mintegy kétezer oláhval vadászat ürügye -alatt a Gregyina Drakuluji sziklát kelle megostromolnia. - -– Ez hallatlan ármány! kiálta fel Bánfi, öklével kardjára csapva. - -– Meglehet uram, hogy még jókor érkezhetel, folytatá ravaszul a renegát, -ha sokáig nem késel e helyen. - -– Rögtön indulunk! szólt Bánfi dühtől sápadtan. Majd megtanítom én e -tányérnyaló népet szabad nemes birtokára törni, mig maga a haza -ellenségeivel harczol. Néhány száz ember elég lesz Ali basát ez oldalról -sakkban tartani. A többivel, fogadom, hogy fülénél fogva hozom el Csáky -László uramat, ha határomon belépett. - -Ezzel rögtön parancsot adott saját hadainak Bánfi, hogy a legnagyobb -csendben induljanak Marisel felé. Az ott maradott kis csapatnak pedig -meghagyta, hogy rakjanak sok tüzet az erdőben, hogy az ellenség azt -higyje, mintha az egész hadosztály ott volna, s azonnal sietett a -veszélyben forgó menedék felé, Zülfikárnak ötszáz aranyat fizetve a -hiradásért. - -Ali basa pedig az összebeszélés szerint, éjszaka egész seregével a Bánfi -által ott hagyott nehány száz főnyi őrségre támadva, azt rövid -ellenállás után elverte útjából s kétezer halottat és minden hadi -készületét ott hagyva, nagy vereséggel s boszuval haza iramodott -Nagy-Váradra. - -Zülfikár tőle is megkapta a szerződött ezer aranyat, ilyenformán -szolgálva egyuttal magyarnak és töröknek s mind a kettőtől fizettetve -magát. - - - - -XIV. TÖRVÉNYSZÉK LAKOMA MELLETT. - -A vadászkürt rivallása visszahangzott a batrini hegyek között; a hajtás -zaja mindig közeleb érkezett; egy csoport uriasan öltözött lovag -nyargalt a hajtás csomójában: elől Csáky László uram. - -– Utána! utána! hangzott mindenünnen, hihetőleg üldözőben volt már a -vad, midőn a nyargaló csoport egy bokros helyen keresztül törtetve, egy -szembejövő csapattal találkozék, melynek vezérében mindnyájan Bánfi -Dénesre ismerének s megdöbbenve szakíták félbe a hajtást. - -Bánfi gúnyos mosolylyal lovagolt hozzájok. - -– Hozta Isten kegyelmeteket uraim, az én birtokomban. Nagyon örülök, -hogy van szerencsém. Hihetőleg eltévedtek önök; vagy ha nem, akkor -vendégeim. És így mégis Isten hozta. – De milyen elvadultan néznek önök -rám. Szinte eszembe juttatják a bibliai mondást: «a ki az őzet üldözi a -berekben, az az oroszlán fektére bukkan». - -– Mi nem nézzük kegyelmedet sem őznek, sem oroszlánnak, viszonzá Csáky, -zavarában fülig pirulva; hanem azt hivők, hogy jó helyen járunk. - -– Bizonyosan, szólt Bánfi bántó nevetéssel, önök az én birtokomon -vannak, s ez elég jó hely, és én nem tudok hová lenni e megtiszteltetés -miatti örömömben. Önök hihetőleg el lesznek fáradva; mire nézve meghivom -önöket magamhoz Bonczhidára egy kis barátságos vendégségre. - -– Köszönjük, szólt haragosan Csáky; de most nem fogadhatjuk el. - -– Már az az én gondom. Én nem szoktam soha éhen, szomjan elbocsájtani -senkit, a ki hozzám vendégül jött; pedig vadlopóknak csak nem nézhetem -kegyelmeteket, tehát vendégeimnek kell néznem. - -– Még van egy harmadik minőség is. - -– A melyet én nem ismerek. - -– Majd meg fogom kegyelmedet ismertetni vele. - -– Az igaz, lesz időnk rá az ebéd fölött. Fordítsuk Bonczhida felé a -kantárszárat, uraim. - -– Megmondám, hogy nem fogadjuk el. - -– Mit beszél kegyelmed? s oly rosszul ismeri vendégszeretetemet, hogy -azt hiszi, miként én kegyelmeteket erővel is el nem viszem magammal? Ah -meg kell önöknek Bonczhidát emlegetniök; ha már vadaimat ismerik, -ismerjék meg házi állataimat is. Én mindenesetre erővel is elvitetem -önöket. - -– Hagyjuk félbe a tréfát, Bánfi. Itt nincs annak helye. - -– Én azt hiszem, hogy ti tréfáltok. Legalább én komolyan mondtam, hogy -erőszakkal is elvitetlek benneteket. - -– Azt szeretnők látni. - -– Tehát ám lássátok. Monda Bánfi és kürtjébe fúva, egyszerre minden -oldalról fegyveres csapatok jöttek elő az erdőből. Csákyék körül voltak -fogva. - -– Hah, hisz ez árulás! kiálta föl Csáky. - -– Nem, ez csak egy kis farsangi tréfa. Viszonza Bánfi nevetve. Most a -vad fogja el a vadászt. Előre atyámfiai! fogjátok meg ezen urak -kantárszárait s vezessétek őket utánam Bonczhidára. A ki szép szerivel -nem jő, kötözzétek lábait a kengyelhez. - -– Én protestálok az erőszakoskodás ellen! kiálta Csáky dühösen. Én -fölhivom önöket tanuknak, hogy a hatalmaskodásnak ellent mondék. - -– Én pedig fölhivok mindenkit tanunak, utánzá Bánfi nevetve, hogy én ez -urakat a legbarátságosabb módon invitáltam vendégségre. - -– Protestálok! Ez erőszakoskodás! - -– Ez tréfás mulatság! Magyar vendégszeretet. - -Az urak egy része kaczagott, a másik káromkodott. Utoljára is Bánfi -részén lévén az erő, Csákyék duzzogva, haragosan engedtek a kaczagva -hatalmaskodóknak, s hagyták magukat vitetni Bonczhida felé, mi közben -Csáky, akárkivel találkozott az úton, mindenkire rákiáltott, hogy őt -fölhivja tanunak, miszerint Bánfi őt erőszakkal kényszeríté vele menni; -míg Bánfi viszont nevetve iparkodott azoknak értésül adni: hogy a jó úr -leitta magát s most egy kis nemesi tréfát űznek vele. - -– Megbánja még ezt kegyelmed, hörgé Csáky magánkívül dühében. - -A mint azonban egy falun keresztülmentek, egyike Csáky kisérőinek, egy -fiatal nemes legény, kit társai Szánthónak neveztek, hirtelen -félreugratott a tömeg közől s mielőtt utána rugaszkodhattak volna, -elnyargalt. - -– Vigye ördög, mondá Bánfi. Nála nélkül is vígan fogunk lenni, ugy-e -Csáky László uram? - -Csáky lassankint visszanyerte mérsékletét s megszünt dühösködni. Mire -Bonczhidára értek, egészen mosolygó képet mutatott, átlátva, hogy nők -előtt illetlen és nevetséges is volna dühös arczot csinálnia. Ott tehát -minden harag nélkül engedé magát Bánfinénak és Apafinénak mint az uton -fölszedett vendéget bemutatni. - -Bánfi még azzal is tetézte a csúfságot, hogy az asztalnál legfölül -ülteté Csákyt Apafiné mellé s magával szemközt, s folyvást a legnagyobb -tisztelgésnek tevé ki őt, melyen keresztül érzett a vérig sértő gúny, s -Csákynak nem lehetett azt mutatni, hogy érzi! - -Mentől jobban derültek az ebéd vége felé a kedélyek, Csáky annál -dühösebb lett: parázson ülni s hozzá mosolyognia kellett. Végre még azt -a kínt találta ki számára Bánfi, hogy poharát ráköszöntve, egészségeért -ivott. Csákynak poharat kellett vele koczintania, ki kellett azt innia -az utolsó cseppig, a körömpróbáig, s látnia kellett hozzá Bánfi -nevetését. Minden cseppje a megivott bornak méreggé vált e gúnyos -nevetéstől. - -S az egész bosszantási tortura oly finoman volt rejtélyezve, hogy a két -nő semmit sem vett belőle észre. - -Midőn már legvigabban voltak a kedélyek, egyszerre megnyilik a közép -szárnyas ajtó, s belép rajta minden jelentés nélkül – Apafi Mihály -fejedelem, kinek az elfutott Szánthó hirül vitte Csáky elfogatását. - -A két hölgy öröm és meglepetés kiáltásával futott a nem várt vendég elé, -az urak azonban rögtön észrevették a fejedelem arczán a fenyegető -zivatart s elkomorultak. - -Bánfi tudta egyedül szokott nagyúri büszke jó kedvét megtartani, mely -még haragját is kaczajjal szokta kifejezni. Hirtelen fölugrott székéről -s örvendő arczczal járult a fejedelem elé. - -– Istenemre, nagyságod épen akkor nyit be hozzám, midőn egészségeért -poharat üríténk, ez már aztán véletlen, de jókori megjelenés. - -Apafi néma fejbillentéssel fogadá az üdvözletet s a nőket helyeikre -vezetve, ő maga Bánfi Dénes helyét foglalá el. A vendégek közől többen -rögtön siettek kínálni Bánfit üléseikkel, de a fejedelem inte neki: - -– Csak maradjon kegyelmed állva, úgyis egy kis barátságos törvényszéket -kivánunk kegyelmed fölött tartani. - -– Ha mi leszünk a birák, nagyságos uram, szólt közbe tisztelendő tudós -Csehfalusi Gábor uram, poharára téve tenyerét, mi már eléggé informálva -vagyunk. - -– Majd csak magam leszek a biró, monda Apafi, ámbátor nem tudom, hogy -Bonczhidán én vagyok-e az úr, vagy Bánfi Dénes uram? - -– Mindkettőnk fölött úr az ország törvénye, nagyságos uram, viszonzá -Bánfi. - -– Ez jól van megfelelve. Ez által kegyelmed figyelmeztetni akar -bennünket, hogy magyar nemes nem enged maga fölött saját házánál -törvényt tartani. Hanem hisz ez csak egy farsangi tréfa. Kegyelmed -kezdte és nevezte annak, mi folytatjuk. - -A jelenlevők arczain feszült várakozás látszott, nem tudva, ha tréfa -lesz-e ebből, vagy komoly ügy? - -– Kegyelmed, szólt Apafi, a mi kiküldöttünket, Csáky László uramat, -erővel elfogá, s elhozá magához. - -– Ah, kiálta föl Bánfi csodálkozást szinlelve. Tehát miért nem mondta -nekem ezt a gróf, hogy nagyságod küldé őt jószágaimra vadászni? Aztán -nagyságod is, ha megkívánja a jószágaimon levő vadakat, miért nem izent -inkább nekem? Tudnék én sokkal különb bakokat lövetni nagyságodnak, mint -Csáky László uram. - -– Itt nem bakokról van szó, báró úr. Kegyelmed jól érti a dolgot, ne -mondassa el itt velem asszonyok előtt. - -Bánfiné föl akart kelni e szóra, Apafiné visszatartá: «itt kell -maradnod», sugá fülébe. - -– Én eddig egy szót sem értek a dologból, szólt Bánfi neheztelő hangon. - -– Nem? Tehát majd egy pár körülményt eszébe juttatok kegyelmednek. – A -kegyelmed erdejében egy párduczot láttak a parasztok. - -– Meglehet, szólt Bánfi nevetve (mert magyar nemes megengedheti magának, -hogy vendégével tréfáljon, de hogy hozzá durva legyen, soha, bár -mennyire bosszantatik is általa); meglehet, tán még az Árpáddal kijöttek -ivadéka lehet, azokat párduczos ősöknek nevezik. - -– Nem tréfa ez, uram. Azon fenevad egy oláhot az erdőben mások -szemeláttára összetépett; mire nézve én kiküldém Csáky László uramat, -hogy azon állatot fölkeresse s megölje s Csáky azon állatot csakugyan -meglátta és üldözőbe vevé, midőn kegyelmed útját állta az erdőben. - -– Csáky László uram bizonyosan saját kaczagányát nézte párducznak. - -– Ne kötekedjék kegyelmed. Azon állat barlangjában föl van fedezve! -Ért-e már kegyelmed bennünket? - -– Értem, nagyságos uram. Azért kár volt Csáky uramnak annyit fáradnia. – -Tehát ő fölfedezte ezen sziklatanyát, melyet én ott egy meleg fürdő -kedveért vésettem? – Ezért nem fogják őt Columbus Kristófnak nevezni. - -– Még mindig gúnyolódunk? még mindig nem alázza meg kegyelmed büszke -homlokát. S hátha én azon titkot is tudnám, melyért kegyelmed azon -barlangot oly nagy titokban vésette? - -Bánfi színét kezdé változtatni; alámélyedt hangon felelt, mint kinek -erejére válik, nem mondani igazat. - -– Egyszerű oka van annak, uram. Én fedezém föl Borvölgyét is, s alig -futamodott hire e forrásnak, a publikum elfoglalta azt tőlem. Emitt a -Gregyina Drakuluj alatt ismét egy érczfürdőt fedeztem föl, s nehogy az -közhasználatra jusson, titokban a sziklában egy kis kéjházat vésettem -egyedül nőm számára. - -Ez utóbbi szavakkal figyelmeztetni akará Bánfi a fejedelmet, hogy nejét -kímélje; de épen ellenkező hatást ért vele. - -– Ah, ez alávaló hypocrisis, uram! kiálta föl Apafi, öklével az asztalra -csapva. Kegyelmed nejével akar takarózni, pedig kegyelmed ott török -leányt tartogat, kiért a zultán hadat készül izenni az országnak! - -Bánfiné fölsikoltott, testvére fülébe súgá: «légy erős, most légy -magadnál». - -Bánfi dühösen harapott ajkaiba, de egyszerre urává téve magát -indulatainak, nyugodtan viszonzá: - -– Az nem igaz, uram. Azt tagadom. - -– Mit! nem igaz? vannak, a kik látták. - -– Kicsoda látta? - -– Látta Kelemen, a czirkáló. - -– Kelemen, a poéta? Ah a poétáknak mesterségük a hazudás. - -– Jól van, báró uram. Minthogy kegyelmed mindent tagad, én mindenről meg -fogok győződni. Magam fogok a kérdéses helyre menni, s ha valónak -találom, mivel kegyelmed vádolva van, tudja meg kegyelmed, hogy e -tetteért háromszoros jelt fog kapni, egyet a töröknő-rablásért, másikat -a fejedelem küldöttein elkövetett erőszakosságért, harmadikat a -házasságtörésért, s abból pedig egy is elég arra, hogy kegyelmed -megszünjék az lenni, a minek képzeli magát. Csáky László uram! vezessen -bennünket a mondott helyre: Bánfi Dénes uram itt marad. - -Bánfi szinét változtatva állt ott, mintha lábai a földbe gyökereztek -volna. - -Ezalatt Bánfiné fölkelt székéről, s erőszakosan összeszedve erejét, a -fejedelem elé lépett és szólt: - -– Uram! – Bocsánat férjemnek. – Ő semmit sem tud, a vétek az enyim; – -azon nő, kit önök keresnek, üldöztetve hozzám folyamodott, – s én rejtém -el őt azon menedékbe – férjem tudta nélkül. - -Minden szó, melyet kimondott, emberfölötti erőbe látszott kerülni a -gyenge, halvány nőnek. Apafiné diadalmas arczczal tekinte testvérére, -megszorítva kezét. - -– Jól van, nemesen van. Erős valál. - -Apafi észrevevé a nagylelkű ármányt, s hogy általa menekülni ne engedje -Bánfit, haragosan fordult hozzá: - -– S kegyelmed megenged feleségének ily merényleteket, melyek veszélybe -dönthetik családját, veszélybe az országot? Ezért meg kell őt -fenyítenie; én kívánom, hogy elégtételül dorgálja őt meg itt vendégei -előtt. - -Bánfiné lemondásteljesen rogyott térdére a vendégek előtt, lehajtva -fejét, mint egy bünhödő, ki büntetésre vár… - -– Az nekem nem szokásom; hörgé rekedten Bánfi. - -– Akkor meg fogom büntetni én! kiálta föl Apafi, s a nő felé lépett. E -tény megérdemli, hogy elkövetője fogságra tétessék. - -– Azt pedig nem fogom engedni, uram! dörgé Bánfi, fogai közől. Már akkor -fehér volt mint a fal; minden tűz, minden vér szemeiben látszott égni. -Minden izma reszketett düh és szégyen miatt. - -– Uraim! kiálta fel ekkor egy csengő hang, oly jól eső e durva -férfi-vita közepett s Apafiné lépett a nő és férfiak közé. Nemes emberek -tisztelni szokták a nemes hölgyeket! - -– Kegyelmed ismét itt van megvédeni azokat, a kiket én megtámadok? mondá -a fejedelem ingerülten. - -– Ismét itt vagyok kegyelmedet megőrizni egy igazságtalan tettől; s -nekem jogom van testvéremet védni mindig, és kötelességem védni akkor, -midőn mindenki elhagyá. - -E szavakkal felkarolá Apafiné Margitot, ki, a mint az erősebb lény -karjai közt érzé magát, egyszerre elhagyatott erőszakkal gyűjtött lelki -és testi erejétől, s ájultan rogyott testvére ölébe. - -Bánfi segélyére akart futni nejének. Apafiné visszatartá. - -– Távozzék kegyelmed. Majd gondját viselem én. - -– Tehát kegyelmed itt szándékozik maradni? kérdé a fejedelem nejétől, -harag és szánalom közt ingadozó hangon. - -– Testvéremnek szüksége van reám, – kegyelmednek úgy látom, hogy -nincsen. - -Apafi, mióta nejét szólani hallá, jóval aláhangolódott, s attól tartva, -hogy tökéletesen meg talál általa győzetni, sietett féldiadalával -elhagyni a csatatért. - -A kimenetellel nagyon elégületlennek kellett lennie. Érzé, hogy Bánfit -keserves oldalról sebesíté meg, de azt is, hogy nem halálosan; meg volt -gyalázva a főúr, de megalázva nem. Annál rosszabb reá nézve. - -A mi hajolni nem akar, annak törnie kell. - - - - -XV. A GYULAFEHÉRVÁRI ORSZÁGGYŰLÉS. - -Némely városnak, sőt némely háznak fátuma: a halál után újra fölébredni. - -Egy nép kipusztul belőlök, a falak szétdüledeznek, a város neve -feledékenységbe megy, s ismét jön egy másik nép, s a romok tetejére épít -s új nevet ád a helynek, s míg az elhányt ó kövek gyászolni látszanak a -multat, az új palotáktól ragyogó város, mint a kendőzött hölgy, örülni -tud az ifjú kornak. - -Azon halmot, melyen Erdély egyetlen egy vára fekszik, egykor Diurbán -nemzedéke koronázá meg tömör épületeivel. A névre ki emlékeznék? A római -legiók meghódíták a nemzetet, szétszórták az idomtalan bástyákat s a -véristennek emberáldozattal mocskolt oltári helyén Vesta temploma -emelkedék; a dák vezér fapalotája eltünt, s helyét a proprætor -márványlaka foglalta el, corynthi oszlopsoraival, mozaikkal fedett -padlatával s művészi istenszobraival. A helyet nevezték Colonia -Apulensisnek. - -A város ismét vénült, hanyatlott, meghalt. - -Új, hatalmasb nemzedék jött belé; a paloták, templomok eltemették -lakóiakat, s a proprætor palotája helyén megjelentek Gyula vezér hegyes -kúpfödelű, aranyozott és mázzal festett épületei, mint egy -ezeregyéjszakai tündértanya, s a Vesta-templom romjai fölött a pogány -ősmagyar nép szabad ég alá építé oltárait, miknél napot, csillagokat és -kivont kardot imádott. Ekkor nevezték a várost Gyula-Fehérvárnak. - -E század fordult, s a szent király, István, szétszóratta a napimádók -oltárait, s a mely helyen annyi megbukott álisten imádtatta magát, -roppant templomot építtetett. A napimádók elenyésztek s a keresztyén -világ nevezte a templomot Mihály angyalénak. - -Milyen volt a templom? senki sem tudja már. Két század mulva jöttek a -tatárok; lerontották a várost és templomot, leölték a népet. Elvonulásuk -után siralmas gúnynévvel nevezék a várost Nigra-Juliának -(Gyula-Feketevár). - -Hazánk legnagyobb embere, Hunyady János, építteté azt föl újra. A nagy -góth bolthajtásokból még most is látni valamit. Ide, ennek sírboltja alá -temették el Erdély fejedelmeit mind. Itt feküdtek Hunyady és lefejezett -fia, László is, faragott kőkoporsókban. Csak feküdtek. Rabló hadak -kiszórták a szent maradványokat sírjaikból, elpusztíták a templomot; s a -következő fejedelmek, kik azt a török uralom alatt helyreállíttatták, az -arab építészet sajátságait toldozák a góth alapzathoz, kigyós oszlopokat -s mór faragványokat. - -Most mindezekhez az újabb kor javításai is járulnak, négyszögletű, -alacsony alakú tornyok, idomtalan portálék; az arabeszkek be vannak -meszelve, s ha itt-ott lekopik a vakolat a falról, látni lehet az -összehordott köveken, mikből a templom épült, mindenik kor maradványait, -mely e helyről nyomtalanul eltünt. Emitt a régi mythras-tisztelet -faragványai, ott megcsonkított vestáliák, alant régi oltárcsúcs, a nap -összetört képével, fenn virágos arabeszkek. - -És ismét elveszté nevét a város. Most neveztetik Károly-Fehérvárnak. - -– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – - -Azon időben, melyben történetünk alapszik, a fejedelmek beavatása s -országgyűlések helye volt e város. A hol most a püspöki lak van, ott a -János Zsigmond által megújított fejedelmi palota állott; termei -márványnyal kirakva, falai csaták képeivel befestve. A nagy terem, -melyben az országgyűlések szoktak tartatni, színes márványból épült -korlátokkal volt körülzárva. Körül a falakon vajdák és fejedelmek -arczképei, trophæumok között; elől a trón, biborral redőzve, háta mögött -zászlók-, paizsok- és buzogányokból összerakott diadalsátor. - -A város többi része azonban aligha lehetett összhangzásban a fejedelmi -lak pompájával, mert az 1618-ki országgyűlésnek rá kelle parancsolnia a -lakosokra, hogy szünjenek meg sátorokban lakni, s építsék föl elpusztult -házaikat. - -– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – - -Az ország rendei már felgyülekeztek, kiki a maga helyén van, csak a -fejedelem széke üres még. - -Ott ülnek sorban az erdélyi patriciusok; a magyar nemesség színe, java, -ész, birtok és vitézség előkelői; a Bethlenek, Kornisok, Csákyak, -Lázárok, Kemények, Bánfiak, Mikesek. Ezek a középkori clanok, kiknek -akarata képviselé a nemzetet; kiknek tettei alkoták a históriát; kiknek -ősei, apjai, nagyapjai vagy a csatatéren hullottak el, fejedelmeiket -védve, vagy a vérpadon haltak meg ellenük föllázadva, s az utódok még -sem szüntek meg őseik példáját követni. Jött új fejedelem, és ők -felvevék az apáik kezéből kihullott fegyvert, mellette vagy ellene, a -hogy hozta a sors. - -A fényes magyar urakkal festői ellentétet képeznek a székely követek és -urak, egyszerűbb öltözeteikben s komoly, makacs arczaikkal, s a szász -rendek, jámbor képeik, az őskorból származott német viseletük mellett. - -A karzatokon s a korlátok mögött egybegyűlt sokaság tarka képet mutat, s -ujjakkal mutogat egy-egy ismertebb alakra, néha ököllel is, a kire -haragszik. - -Végre trombitaharsogás adja tudtul, hogy a fejedelem megérkezett. A -seneshalok szétnyitják az ajtókat, a sokaság éljent kiált, s belép a -fejedelem, udvari kiséretétől környezve. - -Elől jön Bánfi Dénes, mint az ország főmarsallja, jobbjában az ország -zászlóját hozva, mellette Uzoni Béldi Pál, a fejedelmi buzogánynyal -kezében, mint a székelység generálisa. Utánok az első miniszter, Teleki -Mihály, selyem takaróba burkoltan hozva a császári athnámét, mindhárman -pompás díszruhában. Középett jő a fejedelem maga, hosszú zöld bársony -fejedelmi kaftánjában, hermelin süvegével s a fejedelmi bottal kezében. -Körüle és háta mögött a külfejedelmi udvarok követei, kik közt első -helyen állnak a török zultáné, gyémántos öltözetben; XIV. Lajos követei, -Forval, udvarias tekintetű sima férfi, szalagos selyem dolmányában, -aranycsipkés kalappal, himzett kardszalaggal s Reverend abbé, mosolygó -arczával, bibor övével lilaszín talárja fölött; Szobieszky követe, -hasított újjú bekecsben, mely annyira hasonlít a magyar öltözethez. - -Mind ez urak, ki jobbra, ki balra helyet foglalnak. A küludvarok követei -a fejedelem háta mögött maradnak, kik közé többen az ismerős magyar urak -közől keverednek, élénken beszélgetve az alatt, míg a mult -országgyűlések unalmas jegyzőkönyvei fölolvastatnak. - -Ez utóbbiak között észrevehetjük Bethlen Miklóst, kinek arcza még Zrínyi -vadászatából ismerős előttünk, ez eleven, eszes fiatal embert, ki ifju -korában Európa minden műveltebb országait beutazva, azoknak nevezetesebb -férfiaival, sőt fejedelmeivel is ismeretségben volt, s a mellett, hogy a -korral előhaladt műveltséget elsajátította, nem korcsítá el nemzeti -jellemét; sőt, mint ezt a francziák maguk állítják, a huszáröltönyt ő -ismerteté meg velök, s a rajta megtetszett öltöny mintájára több ezredet -szereltetett föl XIV. Lajos. - -Meglátva Forvalt, kivel Francziaországban ismeretséget kötött, oda -futott hozzá, s szivesen üdvözlé. - -– Nem veszted-e el a tanácskozás folyamát? kérdé Forval, hallva, hogy -valamit már olvasnak. - -– Ez megesik nálam nélkül is; most még csak arra hoznak törvényt, hogy -az inasoknak hány tál ételt kell adni, vagy legfölebb arról, hogy mint -lehetne az elszegényült embereket kényszeríteni a meggazdagulásra, hogy -azután fizethetnék az adót. Majd ha a java jön, akkor helyre megyek. - -– Jőjj tehát, mondd el nekem azalatt, kik itt a derék emberek, s kik nem -azok? Hisz Erdélyben minden ember ismeri egymást. (Forval csak most -érkezett Erdélybe.) - -– Az osztályozás nem megy olyan könnyen, szólt mosolyogva Bethlen. Míg -Erdélyből el nem mentem s vagy egy, vagy más párt embere valék, addig -tudtam, hogy a ki az én pártomhoz tartozik, az mind becsületes ember, a -ki pedig az ellenpárton van, az mind semmirevaló; hanem a mióta -odajárván, elszoktam a ligák látogatásától, kezdem észrevenni, hogy biz -itt jobbról is, balról is lehet az ember jó hazafi, vitéz ember, -becsületes férfi; valamint mind ennek ellenkezője; csak attól függ, hogy -ki viszi eszesebben a dolgát? Hanem ha kivánod, elmondom pártnézeteiket. -Te azután figyelhetsz rá, hogy melyik viszi keresztül a magáét? – Ez a -büszke férfi itt jobbról a fejedelem mellett Bánfi Dénes, túl rajta amaz -Béldi Pál. Mindkettő az ország legtekintélyesebb férfia, s mindkettő -határozott ellensége az indítandó harcznak; ők egymásnak is ellenségeik, -de ez egy elvben elválhatlanul összetartanak. Az egyik, Bánfi, a római -császárral látszik összeköttetésben lenni, a másik a törökkel. E két -férfi kezében van Erdély békessége. Szerintök Erdély legyen elég erős -visszaverni mindenkit, a ki határain erőszakkal betör; de legyen elég -eszes, nem törni viszont a máséba. Most nézz azon kopaszhomlokú férfiura -a fejedelem balján. Ez Teleki Mihály. Ez embernek esze az, mely ama két -férfi hatalmával egyensúlyt bír tartani. A fejedelemnőnek közel rokona, -miután a magyarországi nemzeti párt leveretett, az elbukott harczot itt -akarja újra kezdeni. Szép leend elnézni az erő és ész küzdelmét e három -férfi közt. - -– S ha a békepárt talál győzni? - -– Az a nemzet határozata lesz. - -És a fejedelem nem mondhat annak ellent? - -– Barátom, itt nem versaillesi udvarban vagyunk, a hol ilyesmit szabad -mondani: L’état c’est moi! E férfiak itt mind egyenkint oly hatalmasak, -mint a fejedelem maga; hatalmuk egyesülten áll a fejedelem körül; de -próbáljon az a nemzet akarata ellen cselekedni, meglátandja, hogy -egyedül marad; épen úgy, mint maradnának ez urak egyenkint, ha ők -tennének a nemzet határozatai ellen. - -– Légy őszinte. Reméled-e, hogy a harczi párt győzni fog? - -– Ezuttal aligha. Még nem látok embert, a kiért ez megtörténhessék. Az -egész magyarországi párt közt nincs alak, a ki a harczvágyó népnek -ideálja lenne; a főnökök elvesztek, Rákóczy convertált. Teleki tud -pártokat megbuktatni, aláásni, de alkotni nem. Ő nem is katona, s oly -helyre harczias ember kell. Ő hideg ész, és ott lángészre van szükség. -Neki nincs missiója Magyarországért harczot kezdeni, neki csak érdekei -vannak. Egyike a magyar főuraknak, ama fiatal bajusztalan ifju amott, -Tököli Imre, Teleki leányát eljegyzé, hogy apját érdekeibe vonhassa. -Meglásd, ő nem fogja ott végezni, a hol kezdte, őt csak egy eszme viszi: -a hatalom, – és a sors forgandó, s az ő eszközei különbözők. - -Forvalnak nem tetszett a hideg biztatás. E közben bevégezték az unalmas -fölolvasást, s Bethlen helyére ült. - -A fejedelem nagy kedvetlenül előadá az uraknak, hogy a miért -összehivatta őket, azt majd Teleki Mihály uram szóval tudtokra adandja, -s azzal kaftánjába burkolózva, trónja szögletébe húzta magát. - -Teleki fölállt, megvárta, míg a népzúgás lassankint elcsendesedik s egy -nyugodt tekintetet vetve Bánfira, szóhoz kezdett. - -– Vitézlő karok és rendek! Tudvalevő dolog előttetek, a mik legközelebb -Magyarországon történtek. Ha nem tudnátok, csak szét kellene néznetek -magatok körül, s látnátok e szomorú, kétségbeesés dúlta arczokat, mikkel -gyülekezetünk megszaporodott. Magyarországi rokonaink azok: egykor -nemzetünk virága, most annak hervadt levelei, miket a vihar messze -földre elszórt. Ti nem tagadtátok meg rokonaitokat -szerencsétlenségükben: megosztátok velük hajlékaitok, falataitok felét, -s osztoztatok könyeikben. Oh de nem irgalomkenyér, és nem asszonyköny -az, a miért ők hozzánk folyamodtak! Te Bocskai és te Bethlen! kiknek -arczképeik oly néma szemrehányással tekintenek le reánk, kiknek -diadalmas zászlói portól belepve függnek a fejedelmi trón körül, miért -nem támadhattok fel újra, új alakban, hogy e zászlókat felragadva fülébe -döröghetnétek a tétovázó ivadéknak: a számüzöttek hazát kérnek tőletek! -A hontalanoknak hazájukat vívjátok vissza!… - -Teleki itt megállt, mintha közbeszólásokra várna; azonban még mindenki -hallgatott, érezve, hogy ez csak rhetorica. Teleki e hallgatás -emphatikus modorát változtatni kényszeríté… - -– Ti hallgatással feleltek szavaimra. Ez alkalommal «qui tacet, negat». -Nem akarom hinni, hogy elhidegülés volna szívetekben, mely azokat nem -engedi lángra gyúlni; ti tétováztok s erőtöket számoljátok. De tudnotok -kell, hogy nem egyedül leszünk, kik a síkon fogunk állani. Az elfoglalt -templomok, a gályarabságra vitt lelkészek sorsa fegyverbe szólítá Európa -minden reformált fejedelmeit. Maga a belga király, kit sorsunk -legkevésbbé érdekelhet, erővel szabadítá ki hitsorsosainak -lelkipásztorait a nápolyi gályákról, s még Gusztáv Adolf kardja sem -rozsdásodott meg hüvelyében. Sőt maguk a legkatholikusabb fejedelmek is, -sőt még a Mahomed követői is ügyünk segítségére állanak készen. Ime a -franczia király, ez idő szerint Európa leghatalmasabb uralkodója, -nemcsak saját országában, sőt Lengyelhonban is seregeket gyűjt -segítségünkre, s ha kelleni fog, bizonyára a zultán sem kételkedendik a -kényszerítve kötött békét kettészakítani, vagy ha azt nem tenné is, -határszéli hadait könnyű lenne zsoldunkba fogadni. És most, midőn -köröskörül hangzik a harczkiáltás, midőn mindenki fegyvert fogott, mi -fogjuk-e azt hüvelyben hagyni, kik leginkább tartozunk ezzel -rokonainknak, tartozunk önmagunknak is. A mi rajtuk megesett tegnap, -megeshetik holnap rajtunk, s akkor mely ország lesz az, mely bennünket -befogadjon? Azért hazámfiai, úgy hallgassátok meg a száműzöttek -könyörgését, mintha helyükön magatok állanátok; mert bizony mondom -nektek, hogy jöhet idő, mikor helyükön fogtok állni, s a milyen birái -lesztek ti ő nekik, oly birátok lesz tinektek a sors!… - -Teleki szavait végezve, Bánfi Dénesen feledé szemeit, mintha előre -tudná, hogy az fog neki legelőbb felelni. - -Bánfi fölemelkedék. Arczán meglátszott, hogy erőszakot akar tenni -természetén s hideg vérrel fog szólani. - -«Vitézlő feleim, mondá szokatlan csendes hangon. A szerencsétlenek -iránti rokonszenv, s a régi ellenek iránti gyűlölet mind férfiakhoz illő -szenvedély. De az országok életében a szenvedélyeknek nincsen játékuk. E -helyen egyikünk sem rokon, sem barát, sem ellenség; egyedül hazafi, ki -hidegen számít, mert a határozat egy ország sorsát fogja eldönteni, nem -kérdezve azt, hogy hányan fognak sírni, hányan örülni felette?… Az a -kérdés, hogy Erdély életét koczkára tegyük-e Magyarországért? hogy a mi -vérünk föltámasztandja-e őt? – Ne hallgassunk szíveinkre, azok csak -érezni tudnak, gondolkozzék a fő. – Most béke van Erdélyországban, a nép -kezd boldog lenni, a városok kiépülnek, a gyászruhák lassankint -eltünedeznek, s a vérmezők felett megérik a kalász. Most úr a magyar -Erdélyországon belől, nem zsarol rajta adót semmi idegen, semmi -ellenség, semmi pártfogó; nem szól tanácskozásainkba senki. A szomszéd -hatalmak csak védelemmel tartoznak nekünk, a nélkül, hogy mi hódolattal -tartoznánk nekik. Gondolkodjatok rajta, midőn mindezt koczkára tennétek. -Ismét csatatérré alakulva akarjátok-e látni Erdélyt, hadsereggé -jobbágyaitokat, s még kérdés: hogy győztes hadsereggé-e? És ha volna is -elég haderőnk, ki lenne vezére? Bethlen és Bocskai szellemét egyikünk -sem öröklé; sem én, sem Teleki Mihály uram. Kiben bizhatunk magunkon -kivül? XIV. Lajos szeszélyében? Az ő politikáját egy pár szép szem is -könnyen megváltoztathatja, s midőn legmélyebben benne leszünk a bajban, -közbejöhet egy kis versaillesi intrigua s mi egyedül maradunk a -csatatéren.» - -Forval bosszúsan köhintett közbe. - -«Szobieszky pedig, folytatá Bánfi, nem fog a mi szép szemeinkért minden -ok nélkül bele kötni a császárba, mostani szövetségesébe, sem a zultán -nem töri meg oly könnyen esküjét, mint Teleki Mihály uram gondolná. Mi -marad számunkra hátra? A kóbor tatárokat behívni Magyarországba? -Bizonyára megköszönné a szegény magyar nép ezt a segítséget. A vitéz -Zrínyi Miklós, a ki minden magyarnak ideálja lehet, mondott erre egykor -egy mesét, megérdemli, hogy a későkor számára följegyeztessék: – A -székelyt vitte az ördög a hátán; szembejön rá a szomszédja s -megszólítja: hova komé? – visznek a pokolba; felel amaz. Ejnye, az -bizony gonosz állapot; szól erre a másik. – De még gonoszabb is lehetne, -viszonzá a góbé; ha tudniillik ő ülne az én hátamra, s sarkantyút ütne -fel és én vinném őtet. – Értsen belőle a ki akar. Én ugyan nem igen -tudnék válogatni; melyiktől féljek jobban; az egyik ellenségeskedésétől, -vagy a másik barátságától? S mi fog következni e harczból? Ha győzünk a -török által, lesz Erdély török basaság, ha legyőzetünk, leszünk osztrák -provincia, míg most szabad ország vagyunk Isten kegyelméből. – – -Magyarország sorsa azonban minden esetre javításra vár, s ezt én épen -úgy szívemen viselem, mint azok, kik karddal hiszik meggyógyíthatni a -beteget. Ez úton nem boldogulunk. Mennyi vér kifolyt már, és semmi -eredmény! Próbáljunk más útat; hát nem volna a magyarnak annyi szellemi -ereje, hogy ha valakit fegyverével le nem győzhetett, lelke hatalmával -győzze le? Hódítsátok meg meghódítóitokat! Ti, kik ész, tetterő, vagyon -és férfiúi szépség dolgában a birodalom elsői vagytok, mért nem -foglaljátok el azon legmagasabb helyeket, melyek benneteket megilletnek? -Ha ti ott ülnétek, a hol Pázmán és Eszterházy ülnek, nem maradna üres -szék Lobkovicz számára, melyre ő leüljön. Ha ti a helyett, hogy -itt-amott apró eredménytelen csatákat vívtok, észszel és befolyással -harczolnátok, boldoggá tehetnétek az országot, s vérébe sem kerülne. -Rajtatok áll előidézni nagy Lajos korát, midőn az idegen fejedelem -beleszeretett választott népébe, s magyarrá tudott válni s ő a nemzet -által lett nagy és hatalmas. Ha ti előttetek a nemzet boldogsága az -első, cseréljétek meg a szerepeket. Erdély rendei magukra vállalják -kieszközleni a békét a császár és a nemzet között, visszaszerezni -vagyonaitokat, rangjaitokat s én leszek az első, a ki erre segédkezet -nyujtand – és bizonyára Teleki Mihály uram lesz a második. Ha azonban ez -ajánlatunkat el nem fogadjátok, ám lássátok, mit cselekesztek? A mi azon -jóslatot illeti, hogy ma nektek, holnap nekünk: hogy a ki Erdély -határain hódító karddal belép, legyen az akárki, itt megfelelő erőre fog -találni; de azt is fogadom, hogy e haderő senki kérelmére idegen ország -határain botor merészséggel át nem lépend soha.» - -– Tehát kegyelmednek Magyarország idegen föld, ugy-e? Kiálta föl egy -gúnyos hang a tömeg közől. - -Bánfi e közbeszólásra elveszté mérsékletét. Dühösen fordult azon szeglet -felé, melyből a kérdés jött s ott az összecsoportosult magyarországiak -hidegen megvető tekinteteivel találkozva, elfeledkezék magáról, a világ -elfordult vele s kalpagját lecsapva, fölkiálta: - -– Ti mondtátok! Igenis! Idegen ország voltatok ránk nézve mindenha: még -több: mostoha gyermekek! Ti vétkeztetek mindig és mi szenvedtünk miatta! -Mi harczoltunk és küzdelmeink gyümölcsét ti vesztegettétek el! A ti -viszálkodástok háromszor döntötte sirba a hazát, Erdély háromszor -támasztotta azt föl újra. Mi adtuk nektek a hősöket, ti adtátok nekünk -az árulókat!… - -Ez utóbbi szavait már ordítva kelle elkiáltania Bánfinak, hogy a nőttön -növő zajból kihallassék. - -Nemsokára általános lett a fölkiáltás. A magyar urak fölugráltak -székeikről, dühösen kiáltozva Bánfi ellen; s a komolyabb békepártiak -aggódva csóválták fejeiket, Bánfinak e meggondolatlan kifejezése által a -szenvedélyek terére löketni látva az ügyet. - -Béldi fölállt, s többen, kik szerették volna helyreállítva látni a -csendet, kiáltoztak: halljuk Béldit! - -Ekkor egy fiatal ember rontott át a korlátokon s merész, neki hevült -arczczal Bánfival szemben megállt, kezével Teleki székére támaszkodva. -Ez volt Tököli Imre. - -– Szót kérek én is! kiálta minden zajt túlcsengő hangon. Jog és törvény -szerint nekem is van szavam e sorompókon belől; ha ti Magyarországban -megtagadjátok édes anyátokat, s korlátokat húztok Erdély s ő közötte, -felelek szavaitokra én! ép oly birtokos nemes Erdélyben, mint te büszke -kis Isten itt, kinek apja szintén egyike volt azon hősöknek, kiknek -nevében szidalmaztad az anyanemzetet!… - -Béldi oda akart menni Tökölihez, hogy lebeszélje a szólásról, azonban -ekkor valaki hátulról megfogá kezét s ő hátratekintve, megdöbbenéssel -vevé észre vejét, Wesselényi Pált, ki egy szóra a mellékterembe hívta -félre. - -Béldi az előcsarnokba kilépett, mialatt Tököli rettentő szavai behangzák -a teremet, túlharsogva a szűnni nem akaró zajt. - -Az előcsarnokban lefátyolozott hölgy várt Béldire, ki midőn leleplezte -arczát, Béldi alig ismerte meg benne leányát, Zsófiát, Wesselényi Pál -feleségét, annyira megváltozott, bú és eltörődés miatt. Szép szemei ki -voltak sírva. - -– Földönfutók vagyunk, zokogá Zsófia, atyja keblére borulva. -Magyarországi jószágainkat elvevék, férjemet kiűzék várából s halálra -keresik. - -Béldi elkomorodott. Lelkének rosszul esett e nem várt balhír. Benn -Tököli lázító hangja dörgött s Béldi már nem sietett vissza azt -elnyomni. - -– Maradjatok nálam, szólt elbúsult arczczal. Itt békében ellehettek, míg -az ország sorsa megváltozik. - -– Már késő; monda Wesselényi. Én Boham gróf, frank generalis zászlójához -szegődtem közvitéznek. - -– Te? Közvitéz! Wesselényi nádor ivadéka! s leányom hová leend? - -– Ő nálad marad és özvegy lesz mindaddig, míg Magyarország vissza nem -lesz víva! - -Ezt mondva, Zsófiát Béldi keblére fekteté az ifju férj, megcsókolá -homlokát s könytől száraz szemmel eltávozott. - -Belül ordított a nép. Béldi zokogni látta leányát s valami keserűt érze -keblén keresztülhevülni; hasonlatost a keletkező boszúhoz. Szinte jól -kezdett neki esni, hogy ott benn harczot ordítanak s azon fokon állott, -hogy kardját kirántva, ő – a békepárt főnöke – az országgyűlésbe -rohanjon és fölordítson: Harcz! harcz! és visszatorlás! - -E pillanatban egy öreg, halálsápadt embert vezettek be az előcsarnok -ajtaján az apródok; ki Béldit megismerve, oda futott hozzá s reszketeg -hangon megszólítá: - -– Uram! te vagy a székely nemzetnek generalisa, Uzoni Béldi Pál? - -– Igen. Mit akarsz tőlem? - -– Én vagyok, hebegé el-elhaló szóval a beteg agg, Benfalva utolsó -lakója. A többit mind kiölte a harcz, az éhség, a döghalál. – Én -maradtam utoljára. – Utánam üres maradt a hely. – Érzem én is, hogy -megoszlattatásom közelget. – Elhoztam, hogy kezedbe adjam helységünk -pecsétnyomóját – és harangját; – add át az országnak; – tétesse -archivumába; – s irassa alájuk: «ez volt Benfalva harangja és pecsétje, -mely faluból az utolsó lakó is kihalt». - -Béldi csüggedten ejté le kardmarkolatáról kezét. Azután lefejté nyakáról -leánya karjait és monda neki: - -– Eredj anyádhoz Bodolára s tanuld sorsodat nemes lélekkel eltűrni. - -Azzal elvéve a haldokló öreg kezéből a pecsétnyomót, visszasietett a -terembe, a hol Tököli épen akkor végzé el beszédét, irtóztató hatást -gerjesztve mindenütt. A franczia követek kezeit szorongaták. - -Ekkor a tábla végén megállt Béldi s a kezébe adott pecsétnyomót letevé -az asztalra. - -Őt mindenki becsülé s látva, hogy szólni akar, elhallgatának. - -– Ime, szólt fölindult hangon. Egy kipusztult falu – utolsó haldokló -lakója által – itt küldi az országnak hivatalos pecsétjét… Ily falu van -Erdélyben elég, s időjártával lehet több is. Éhség és háború elpusztíták -országunk legszebb részeit… Urak, e pecsétnyomót ne feledjétek ki -trophæumaitok jelképei közől. - -E szavait csaknem suttogóan ejté ki Béldi, s mégis meghallák azt a terem -minden szögleteiben, oly nagy vala a csend. Az emberek arczain borzadás -futott végig. - -– Künn az ajtó előtt valakit sírni hallok… Folytatá Béldi reszkető -ajkakkal. Az édes leányom ott, Wesselényi Pálné, kit hazájából elűztek, -s ki zokogva veté magát lábaimhoz, hogy sorsáért engedjem föléledni a -visszatorlást… És én azt mondom tinektek: sírjon leányom! pusztuljon el -ő, pusztuljak el én, ha kell családommal együtt! de Erdélyt ne érje az -átok; Erdélyben kívülem senki szeme se legyen nedves az én bánatom -miatt. Én, ha mindenki beleegyezett is, ellene mondok a harcznak… Urak, -– e pecsétnyomót, – s majd a többit is, – el ne feledjétek diadalaitok -jelei közé tenni. - -Ezt mondva, Béldi leült; s már rég elhangzának szavai, a teremben mégis -halotti csend uralkodott. - -Teleki ez elhallgatást Béldi iránt támadt ellenszenvnek tulajdonítva, -nagy bíztában fölállott, s a rendeket szavazásra szólítá. Ezúttal -azonban roszul tapinta a közérzület üterére, mert a rendek legnagyobb -része, az utóbbi jelenettől áthatva, a békére szavazott. Ily nagy vala -Béldi és Bánfi befolyása az országra még ekkor. - -Teleki zavarodottan tekinte leendő vejére. Az keserű hangon dörmögé, -öklét összeszorítva, könyező szemekkel: - -«Flectere si nequeo superos, Acheronta movebo!» - -– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – - -Az oszló sokaság között Forval és Bethlen Miklós ismét találkoztak -egymással. - -– Tehát vége azon reménynek, hogy Erdély fegyvert fogjon, szólt -lehangoltan a franczia. - -– Sőt most kezdődik a remény, viszonza ez, barátja vállára ütve. Láttad -ezt a fiút beszélni? - -– Szépen beszélt. - -– Nem az, hogy szépen beszélt, hanem ez lesz azon ember, a kit ti -kerestek. - -– Magyar fejedelem?! - -– Vagy földönfutó; a hogy a sors hozza. - - - - -XVI. A LIGA. - -Régi jó szokás szerint minden ünnepélyt lakomával kell befejezni; a -zajongó országgyűlést még zajongóbb vendégség követte, melyben szintén -Apafi Mihály uram elnökölt s e helyen méltán, miután a krónika szerint -egy ülőhelyen kevés volt neki elfogyasztani egy veder bort. - -A bor nemcsak a szerelemnek, hanem a gyűlöletnek is ad tüzet. Ha nők -vannak az asztalnál, ott vigyázzunk szívünkre, de hol csupa férfiak -ülnek együtt, ott fejünk forog veszélyben. - -Ebéd után, erdélyi szokásként, állva folytaták az ivást, a beszéd így -könnyebben foly, s a fejedelem sorba járt az urakat unszolni, saját -kezével nyújtva neki a tele serleget s nem szünve a kinálgatással: -«igyék kegyelmetek: az én egészségemért, az ország javáért, s Isten -tudja mi mindenért?» - -Az urak jó kedvben voltak, jó kedvükből össze-összekaptak, megint -kibékültek; csak egy ember volt józan, ki soha sem szokott inni, Teleki -Mihály. - -Őrizkedjetek attól, a ki józan ott, a hol mindenki mámoros. - -Teleki ott járt a versengő és mulatozó urak között s régóta kerülgette -Bánfit. - -A mint meglátta őt a főúr maga körül sompolyogni, kötekedve fordult -feléje. - -– Be szomorú kegyelmed, szólt bántó kaczagással, mint a kinek porba -esett a palatinussága. - -Telekinek csak ez kellett; mosolygással, melyből halálos tőr nyilalt -elő, viszonza: - -– Az nem méltóságod érdeme. Ha Béldi Pál nincs, kegyelmed separatum -votummal marad. Hanem hiába, oly tekintélyes ember előtt, mint Béldi -Pál, meg kell hajtanunk fejünket. Az ő szavai ámenek az országban. - -Teleki mély áhitatot színlelve hajtá meg fejét, mérges tőrt döfve a -büszke főúr szívébe; kit semmi sem sérthete meg úgy, mintha valakit -magasabbnak hittek, mint ő, és épen azt, a ki azt megérdemelte. - -Innen Béldihez fordult Teleki, s azt egy ablakmélyedésbe vonva, nagy -szeliden beszélgetésre hívá föl. - -– Én kegyelmedet mindekkorig igen nemeslelkű férfinak tartottam. E mai -naptól fogva kétszerte nemesebbnek tanultam ismerni; bárha saját -káromon. Az országgyűlés csak azt tudja, hogy kegyelmed leánya iránti -szerelmét tagadja meg, midőn a békére szavazott. Én azt is tudom, hogy -kegyelmed megtagadta ugyanakkor Bánfi elleni gyűlöletét. - -– Én? Nem gyűlöltem én Bánfit soha. - -– Tudom miért titkolja kegyelmed e gyűlöletet, mert azt hiszi, hogy okai -nincsenek tudva mások előtt… Oh barátom, mi, kik férjek vagyunk, jól -tudjuk, hogy egy kardcsapást meg lehet bocsátani, de egy csókot soha! - -Béldi összerezzent s nem tudott mit válaszolni ez embernek, ki a féltés -legfájóbb tövisének hegyét törve benn szivében, őt mosolygó arczczal -hagyá magára. - -E perczben büszke arczczal jelent meg Béldi háta mögött Bánfi, kiben -forrott a vágy Béldivel éreztethetni büszkeségét s kereste az alkalmat, -mint köthessen bele? - -Béldi nem vette őt észre, s a mint a fejedelem épen odavetődék egy -pompás turquoissal kirakott serleget tartva kezében s familiaris -barátsággal kínálva: Igyék kegyelmed, Béldi azt hivé, hogy a kinálás -egyedül őt illeti s nem is sejtve, hogy valaki más is nyúl a serleg -után, elvevé azt a fejedelem kezéből s ráköszöntve fölhajtá, a midőn -épen Bánfi is kinyújtá az után kezét. - -Bánfi biborvörös lett mérgében s dölyfösen fordulva Béldinek, sértő -hangon reá rivallt: - -– Hátrább az agarakkal székely! Megbecsülhetnél engemet, a ki az ország -generálisa vagyok, s ne vennéd el az orrom elől a serleget. Elhitesd -magaddal, hogyha így haladsz a dölyfben, keresztül esünk egymáson. - -Béldi más kedélyállapotban szokott szelíd modorával kimentette volna -tévedését; de most neki is kedve támadt szembeállni. Nyugodt arczczal -végig nézett Bánfin s csendes haraggal viszonza: - -– Elhigyjed Dénes: nehéz székely vagyok; ha fölül találok rád esni, úgy -megnyomhatlak, hogy nem emeled föl többet a fejedet. - -– Eh! Mit bolondoskodtok! Kiálta a fejedelem közbelépve. Csodálkozom -kegyelmeteken. Igyatok most. Inter pocula non sunt seria tractanda. -(Poharak közt nem kell komoly dolgokat vitatni.) - -Ezzel összeerőlteté Apafi a két főurat s kezet fogatott velük egymással -s azután megnyugodva odább ment, azt gondolva, hogy csak ittas koczódás -volt az egész. - -Teleki azonban észrevevé, hogy e jelenet után mindkét főúr elhagyá a -termet, s nemsokára megtudá, hogy Fehérvárról is rögtön eltávoztak, -sikerülni hagyva a miniszter további terveit. - -Teleki és párthívei egyedül maradtak a mámoros fejedelemmel. - -– Igyatok urak! Legyetek vígan! Kiálta Apafi. S ne szökdössetek el -egyenkint. Ki ment el innen ismét? - -– Béldi! kiálták többen. - -– Na jól van. Szegény régen nem látta már a feleségét, hadd menjen, hát -még ki? - -– Bánfi. - -– Üm. Az is? Hát az miért? - -– Haza ment uralkodni; szólt gúnyosan Székely László, Telekinek egyik -teremtménye. - -– Nem nyughatik oly helyen, a hol magánál nagyobb embert érez; toldá -utána Naláczi. - -– Bizony pedig őkeme kedveért nem teszem le a fejedelemsüveget. - -– Nem is szükséges az neki, szólt közbe Teleki, az athname nélkül is tud -ő uralkodni Erdélyországon. A mit ő parancsol, azt tenni kell az -országnak, a mit az ország parancsol neki, azt ő megvetéssel utasíthatja -vissza. - -– Szeretném azt látni! dörmögé Apafi haragosan. - -– Pedig úgy van. Mi harczot akarunk. Ő nem akarja, s nekünk hajolnunk -kell. Mi békét akarunk, ő fölkerekedik s maga kezére háborút visel -szövetségeseinkkel. Mienk a trón, övé az ország. - -– Azt ne mondja kegyelmed, Teleki Mihály uram. - -– Tehát szóljon helyettem Naláczi: mit izent a Zólyomi ügyében? - -– Azt izeni, szólt Naláczi nagy készen, hogy ha az ország a gyalui -jószágot visszakéri tőle Zólyomi számára, adja neki cserébe e helyett a -szamosújvárit. - -– Mit? Kiálta fel a fejedelem. Azt, mely az én élelmemre van rendelve az -országtól? az én fejedelmi birtokomat? Ez ember megőrült! - -– Ezt mondta és nem adja különben, ha mindjárt ma behozza is Zólyomit a -török. - -– No majd elvégzem én vele. Ne beszéljünk erről többet, urak. - -– Ami a fejedelem sérelme, szólt közbe Teleki, azt elhalaszthatja -nagyságod, a mikorra tetszik; de nem lehet ujjainkon keresztülnéznünk -azt, a mit a néppel, a nemességgel cselekszik. Ime legközelebb nemes -Szentpálinén minő hatalmaskodást követett el; – a szegény özvegynek ősi -háza szúrta a szemét a nagy úrnak, hogy palotája elől elfogta a kilátást -s kapta magát: kibecsülteté belőle a szegény asszonyt. Az országtanács -oltalomlevelet írt számára, s a főkapitány úr széttépte az -oltalomlevelet s a szegény özvegynek egyetlen birtokát, ősi nyugalmas -lakhelyét erőhatalommal szélylyel szóratta, s azt mondá, hogy építse fel -az ország, ha neki tetszik. – Uram, az ilyen tettért rendes időkben a -fejét szokta veszteni az ember! - -Apafi hallgatott. Szemei körül véres karika kezdett gyűlni. - -– De ez még mind semmi, folytatá Teleki. Egyesek sérelme elenyészik ott, -hol az ország sorsa forog kérdésben. E nagy úr oly szépen tud beszélni a -békesség áldásairól, s íme, nézzük, mint munkálódik ő ennek fentartásán? -kiveszi a mi kezünkből a kardot, befogja szánkat, hogy ne is -szólhassunk, midőn a rácz fölégeti Kecskemétet, leöldösi lakosait, midőn -templomainkat jezsuiták foglalják el – s ő maga hadat gyűjt, s a törököt -ingerli harczra az ország ellen s mi nem győzzük fizetni az ajándékot az -ő versengései miatt. Most egyszerre három levél érkezett hozzánk, egyik -a váradi basától, másik a budai fővezértől, harmadik a szultántól, -melyben mind vagy elégtételt követelnek Bánfi Dénesen a váradi basa -megveretéseért, vagy háromszáz erszény pénzt. Ime arról szó sem -lehetvén, hogy Bánfitól elégtételt adjunk, gondolkozhatik nagyságod, -hogy honnan teremtsen elő ennyi pénzt? - -– Sehonnan! Kiálta fel Apafi dühösen, az asztalhoz vágva poharát. -Megmutatom, hogy elégtételt fogok adni akárki felett; habár két akkora -legyen is, mint Bánfi Dénes uram! - -– Akkor szeretném, ha megismertetne nagyságod ez elégtételadás módjával, -mert azt tudjuk, hogy Bánfi, ha hivatni fog, meg nem jelenend; ha erővel -akarunk rámenni, megmutatja, hogy erősebb, mint maga az ország: -felülteti a vármegyéket, a végvárak hadait s akkor úgy járhatunk, mint -Csáky László uram, hogy ő fogja el a végrehajtó birákat, s csúffá tesz -bennünket. - -– Azért első tanácsosunk kegyelmed, szólt Apafi felboszantva, hogy az -ily esetekben tudjon tanácsot adni. - -– Én csak egy orvosságot tudok, mely az országot e bajból kigyógyítja. - -– Præscribálja kegyelmed. Mi az? - -– A jus ligatum. - -Apafi ittassága daczára is visszarettent az eszmétől, s hátravetve magát -karszékében, merően tekinte Teleki Mihályra. - -– Nem szégyeli magát kegyelmed; szólt dörmögve, a hogy mámoros emberek -szoktak dörmögni meg-megszakgatva; szabad nemes ember ellen alattomos -összeesküvést indítványozni? Titokban kötni ellene, az ország minden -alaptörvényei ellen? - -– A szégyen nem engem illet, válaszolt Teleki állhatatosan. A szégyen -ott van, hogy az ország nem bir elég hatalommal egy lázadót kérdőre -vonni; hogy van ember a hazában, a ki nyiltan daczolhat törvényekkel s -kinevetheti a fejedelem határozatait. Ha ily esetben nincs egyéb eszköz -a jus ligatumnál, az nem nekem szégyen, hanem a fejedelemnek. - -Apafi haragosan kelt föl s végig járt a teremben. Az urak mélyen -hallgattak. - -Végre megállt Teleki mellett, annak széktámlájára könyökölve kérdé: - -– Miként hiszi kegyelmed e ligát létrehozhatónak? - -Naláczi és Székely egymás szemébe mosolyogtak. A fejedelem fogva volt ez -eszme által. Teleki inte Székelynek, hogy íróeszközöket és pergament -hozzon s azokat maga elé téve felelt: - -– Rögtön felteszszük a vádpontokat, melyek Bánfi ellen szólnak, s ezeket -nagyságod aláírva, titokban az ország urait megnyerjük, hogy Bánfinak -törvénytétel előtti elfogatásában megegyezzenek s a ligát aláírják. - -Az urak közől többen e szóra fogaikat színi s húzódni kezdtek. - -Teleki észrevevé e mozdulatot s czélozva monda: - -– Itt úgy veszem észre, nem bízik senki magához, hogy első legyen, a ki -nevét a kötés alá írja. Nekem azonban megvan arra az emberem, a ki mind -tekintélyre, mind hatalomra egyedül képes Bánfi ellen magát fölemelni, s -a ki ha aláírta magát, a rendek mind követni fogják. - -– S ki legyen az? Kérdé Apafi. - -– Ez ember Béldi Pál. - -A fejedelem tagadólag inte. - -– Ez nem fogja tenni. Mert az sokkal becsületesebb ember arra. - -Telekit egészen kihozta sodrából e bormondotta szó. - -– Hát becstelenségen törjük-e mi a fejünket? kérdé hevesen Apafitól. - -– Úgy értettem, hogy ő nem szereti az ujjhúzást senkivel, ő békességes -férfiú. - -– De én ismerem az ő fájós oldalát, a melyhez ha kis újjal nyúlnak is, -ököllel fog felelni, s a bárányból oroszlán lesz. Én rá fogom őt venni, -hogy… - -E pillanatban megnyílt az ajtó, s mindenki álmélatára a fejedelemasszony -lépett a terembe. - -Ezúttal nem volt megjelenése a véletlen játéka; arcza fölindulásán -látható volt, hogy jól tudja, mi folyik itt a teremben. Az urak -megzavarodtak, még Apafi is mámoros ingerültsége daczára annyira -megdöbbent neje halavány arczától, hogy hebegve súgá Telekinek: - -– Tegye el kegyelmed azt az írást. - -Csupán Teleki maradt magánál, s a helyett, hogy az írást eltenné, még -jobban kiterjeszté. - -– Mit csinálnak kegyelmetek? kérdé Apafiné sápadtan, kitörésre hevülő -kebellel. - -– Tanácskozunk, felelt Teleki szigorúan. - -– Tanácskoznak? kérdé Anna, mindig közelebb lépve az asztalhoz. - -– És egyszersmind kérdjük kegyelmedtől, ki adott kegyelmednek jogot -bennünket háborgatni, midőn az ország legfontosabb ügyei fölött -határozunk? folytatá Teleki keményen. - -– Kegyelmetek az ország legfontosabb ügyei fölött határoznak, ismétlé -Apafiné lassú hangon, éles szemekkel tekintve Teleki szemeibe; s azzal -egyszerre kitörő, csattogó hangon kiálta föl: és poharak között! -Kegyelmetek tanácsot tartanak az ország fölött, midőn az ország feje -mámoros, hogy azután a jobbkezét összeveszíthessék a balkezével. - -Teleki fölugrott székéről, s a fejedelemhez fordult: - -– Nagyságos uram, kegyeskedjék bennünket elbocsátani; a mint látjuk, ez -már családi jelenet kezd lenni. - -– Anna! kiálta föl Apafi, szégyentül és bortul hevesen, rögtön elhagyd e -termet, mi parancsoljuk, s mától számítandó egy hétig előttünk meg ne -jelenj. - -– Jól van Apafi, veled nincs mit szólanom, te nem vagy magadnál; hanem -önhöz van egy szóm, főtanácsos uram, a ki mindig józan. Kegyelmedet én -emeltem ki a porból, én segítém oda, a hol mostan áll. Hálából kegyelmed -ezért közém és a fejedelem szíve közé fúrta magát, hogy valahányszor -férjemhez közelítni akarok, kegyelmedet utamban találjam. Kegyelmed -kivevé a fejedelem kezéből a királyi pálczát, s pallost adott helyébe, -hogy azzal kezdjen uralkodni, de tudja meg kegyelmed, hogy ha a -fejedelem szívéhez nem hagynak férnem, pallosának állok útjába, s -valahányszor le akarnak vele sújtani, a csapás és áldozat között engemet -fognak találni! És te, két, cselédből válogatott – zászlós úr, Székely -és te Naláczi, kik magatok sem tudjátok, hogyan lettetek ily nagy -urakká, jusson eszetekbe, hogy a hányszor fordul a kerék fölfelé, -annyiszor fordul alá, s a mit itéltek ma másra, holnap az fog -végrehajtatni rajtatok! – s ti többiek, mind ármányszövő főurak, kik -reszkető szíveitekbe pohárral töltitek a bátorságot, gondoljatok rá és -borzadjatok el, hogy azon serlegekben, miket kezeitek érintenek, nem -bor, hanem ártatlanok vére habzik! Gyalázat mindnyájatokra, kik bort -adtok a fejedelemnek, hogy vért kérhessetek tőle… És most, nagyságos -uram, tegyen még két hetet száműzetésem idejéhez. - -E szavakkal sebesen eltávozott a fejedelemnő. Az urak hallgattak, s nem -mertek egymásra nézni. Teleki fölkelt, bezárta az ajtót, s tollát a -tintába mártva mondá: Folytassuk, a hol elhagytuk. - - - - -XVII. EGY CSÓKÉRT EGY HALÁL. - -Béldi Pál Fehérvárról egyenesen Bodolára ment vissza. Az egész úton -gyötörte azon eszme, melynek Teleki szavai új életet adtak. - -Egy csók magában véve oly ártatlan. De hogyha más is tudja, más is -észrevette? Ez csak a polusa a gyanunak, mely körül a lélek egy egész -pokolvilágot bekereng, találgatva, mi történt előtte, mi történt utána? -– Más is tud róla! A férj azt hivé, hogy egy csók, melyről senki sem tud -semmit, nem ejtett csorbát neje erényén, s ime, mások is beszélnek róla. -Talán többről is? Tán, míg a férj jó helyre hiszi letéve becsületét, a -világ rég a sárban hurczolja azt hahotázva, s e gúnyhahotának csak most -jutott legelső hangja annak fülébe, a ki azáltal halálosan van sértve. -És ez leggyűlöltebb ellensége miatt… - -Az éjszaka is beállt. A lovak kifáradtak. Béldi nem engedett pihenni -sehol, új lovakat váltott. Csak tovább, tovább! – Minél hamarább otthon -lehessen. Szeme közé tekinthessen azon nőnek, a ki őt így meggyalázta, -és még ki tudja hogy? – De hát elég-e az: egy asszonyt sírni vagy -meghalni látni, midőn férfi is van, a kin boszút lehet állni? Egy férfi, -a ki mindig ellensége volt, azon időtől kezdve, midőn Bethlen Gábornál -apródok voltak, s ki még e legfájóbb részét is felkereste szívének, hogy -sértő kézzel nyúljon hozzá. - -– Fordulj vissza, kiálta a kocsisra. Tarts Kolozsvár felé. - -A vén cseléd megcsóválta fejét, egy mellékúton félretért, s az éjszakai -kóborlásban úgy eltévesztette az útat, hogy egyszer kénytelen volt -urának megvallani, miszerint nem tudja, merre jár? - -Béldi reszketett nyugtalan érzelmek miatt. Körültekintve, az úttól nem -messze gyertyavilágot látott meg s kedvetlenül parancsolá, hogy arra -tartsanak. - -Egy magános mezei lak volt ez, melynek udvarára midőn behajtott Béldi, a -komondorok ugatására megjelenő háziurban az öreg Gyergyai Ádámot ismeré -meg, egyikét legszivesebb ismerőinek, ki a mint meglátta Béldit, sietett -ölelésére s magánkívül volt örömében. - -– Hozott Isten édes öcsém, szólt innen is, túl is megcsókolva vendégét a -jó öreg; nem is kérdem, mi jó szerencse vezérlett hozzám? - -– Az igazat megvallva: eltévedtem. Kolozsvár felé tarték. Még az éjjel -odább megyek, csak lovaimat pihentetem ki, ha megengeded. - -– Mi sürgetős dolgod van ott? - -– Egy izenet; szólt Béldi kitérőleg. - -– Ha csak izenet, úgy mit sietsz magad? Megírhatod levélben, s egy lovas -legényem menten elviszi, te pedig itt maradsz. - -– Igazad van, szólt Béldi, meggondolva magát; jobb is lesz, ha levélben -irom meg. S azzal irószereket kérve, leült és irt Bánfinak. Az irás -higgasztani szokta a gondolatokat, úgy, hogy a levél meglehetős -mérsékelt hangon ütött ki, tudtára adva Bánfinak, hogy őt Béldi bizonyos -férfias ügy elintézése végett kihívja Szamos-Ujvárra. Béldi lepecsételé -a levelet, s átadta Gyergyainak, megkérve, hogy legyen szíves azt -elküldeni. - -– Bánfinak irsz, édes öcsém? szólt ez, meglátva a levél czímét, hisz -nemrég beszélhettél vele, mi sürgetős ügyetek van együtt? - -– Emlékezel bátya, szólt Béldi, midőn Rákóczy György lovagjátékai -alkalmával engem és Bánfit együtt vívni láttál?… - -– Nagyon jól. Minden egyéb bajnokot leküzdtetek, csak egymással nem -birtatok. - -– Akkor azt mondád, hogy szeretnéd látni, ha komolyan menne, melyikünk -verné le a másikat?… - -– Arra is emlékezem. - -– No hát meg fogod látni. - -Gyergyai szemébe nézett Béldinek. - -– Öcsém, én nem tudom mit tartalmaz e levél? de arczodon látom, hogy mit -gondolsz te? Még az apámtól hallottam, hogy a mely levelet haragunkban -irunk, sohase küldjük el az nap, hanem tegyük vánkosunk alá, s alugyunk -egyet rajta. A tanács nem rossz, fogadd meg és küldd el leveledet -holnap, mert én ma el nem küldöm. - -Béldi hajlott az öreg tanácsára: a levelet feje alá tevé, lefeküdt, -elaludt és álmodott. Nejét és gyermekeit látta, közöttük volt, örült -nekik és csak előálló szekerének zörgése költé föl álmából késő reggel. -A legelső a mi kezébe akadt, Bánfihoz irt levele volt. Feltöré és újra -elolvasá – s nagyon elszégyenlé magát, hogy azt ő irta. – Hol van az -eszed, Béldi? kérdé magától mosolyogva: s azzal összetépte a levelet és -tűzbe hajítá. Hogy kinevettek volna miatta, gondolá magában. Egy -szerelemféltő vén bolond, a kinek öregségére jut eszébe gyermekei anyját -félteni egy csók miatt, mely ittasan volt adva, s akaratlanul elfogadva! -Milyen szarvat adott volna Bánfinak maga ellen, ha tudatá vele, hogy -feleségét félti tőle. - -– Menjünk csak Bodolára; mondá nagy szeliden belépő csatlósának s azzal -elbucsúzék házi gazdájától. - -– Hát elküldendő leveled? kérdé Gyergyai aggódva. - -– Már elküldtem – – a kandallóba; viszonzá mosolyogva Béldi s egészen -más érzelmekkel folytatá útját, mint a minőkkel megkezdé. - -Lám, az ember bor nélkül is lehet ittas. - -Bodolára érve, már messziről észrevevé a várfokon ráleső családját, kik, -a mint hintaját megismerék, lefutottak eléje. Mire a vár alá ért, mind a -parkban találta őket, nejét, gyermekeit, kik örömrepesve kapaszkodtak -föl nyakába, s kiket ő egyenkint össze-vissza csókolt; legforróbban a -kedves, őszintén mosolygó nőt, kinek látásával nem győzött betelni. -Szemeit ragyogóbbaknak, orczáját mosolygóbbnak, ajkait édesebbnek -találta, mint valaha. - -– Milyen bolond az ember, gondolá magában Béldi; mikor nem látja nejét, -minden rosszat képes róla föltenni, s ha szemei előtt van, semmi sem jut -róla eszébe. - -Ez örömében észre nem vevé, hogy egy idegen is van családja között, de -nagy hamar sietett az figyelmét magára vonni. Egy szép délczeg török -ifju volt az, nyílt, nemes tekintet, magyarhoz hasonló. - -– Engem észre sem vesz kegyelmed, vagy tán meg sem ismer? szólt Béldi -Pál elé lépve az ifju. - -Béldi rátekinte, s úgy látszott, hogy ismerősöknek találja vonásait, de -nevét nem meri rá fogni, mire kisebbik leánya, Aranka, ki enyelgve -csüggött apja karján, gyermekes nevetéssel mondá: - -– Nem ismersz többé Feriz bégre, apám? látod, én mindjárt ráismertem. - -Béldi szivesen üdvözölve nyujtá kezét az ifjunak, kinek megférfiasult -vonásain nemes komolyság honolt. - -– Apám külde hozzád sürgetős izenettel, monda Béldinek, ha nem jösz, -épen utánad mentem volna. Ha családi örömeid végezted, szólíts, mert -küldetésem sietséges. - -Béldit meglepte az ifju komoly hangja, s a mint várába ért, rögtön külön -szobájába hívá, a hol az ifjú bég egy sárga pecséttel leragasztott s -zsinórokkal átkötött tekercset adott át neki, melyet fölszakasztva, e -szavakat olvasá belőle Béldi: - -«Üdv és az ég oltalma rád és családodra. – Erdély sorsa veszélyben -forog. A nagyúr föl van háborodva a harcz miatt, melyet Bánfi Dénes a -váradi basával folytat; azt is mondják, hogy e főúr a római császárral -levelez; rajta légy, hogy Bánfit korlátozza az ország; te még hatalommal -bírsz. Ha a fejedelem nem fog vele birni, s parancsolni nem tud, a -szultán megesküvék, hogy mind a kettőt elűzi az országból, s egy basára -fogja Erdély kormányzását bízni. - -A váradi és temesvári basák, a határvidéki fejedelmek és a tatár khán -parancsot kaptak készen állani, hogy az első intésre minden oldalról -Erdélyre rontsanak. Vessetek zabolát azon főúr szájába, mert a halál -függ fejetek fölött egy pókfonálnál vékonyabb szálon. Jó barátod: Kucsuk -basa.» - -Béldi arcza elsötétült e sorok olvastára. Hiába verte hát ki fejéből -Bánfi Dénes nevét, e levél újra oly gyülöletes alakban tüntette őt föl -lelke előtt. - -Összehajtogatá a levelet, s a komoly ifjunak néhány szóval megmondá -válaszát. - -– Add tudtul apádnak, hogy az érintett ügyet meg fogjuk előzni, az -intést köszönöm. - -Ezzel Feriz bég elhagyá Bodolavárt. Béldi egyedül maradt szobájában, -feszült gondolatokkal járva alá s föl, s lelkében törődve a fölött, mi -módon lehetne e veszélynek elejét venni? Nem talált ki semmit. Bánfi -büszkeségétől nem lehete azt várni, hogy a basa elől hátráljon, kivált -győzelme után és igazságos ügyében. És mégis, a haza javáért el kelle -hallgatni az igazságos ügynek. - -E töprenkedése alatt észre sem vevé, hogy valaki kívülről kopogtat -ajtaján, ki is, midőn a harmadik izbeni kopogásra sem kapott választ, -megnyitá az ajtót, s a mint Béldi gondolataiból fölrezzenve odatekinte, -– Teleki Mihályt látta maga előtt. - -Béldi annyira megütődött, őt megpillantva, hogy szóhoz sem tudott jőni. - -– Kegyelmed csodálkozni látszik jöttömön, szólt Teleki, észrevéve Béldi -megdöbbenését, hogy alig egy napi távollét után ily hosszú utat tevék, -hogy kegyelmeddel viszont találkozhassam. Azóta nagy változások -történtek. Erdélyt veszedelem fenyegeti, melynek sietve kell elejét -venni. - -– Tudom, szólt Béldi, s a Kucsuk basa által irt levelet, az aláirást -eltakarva, elolvastatá Telekivel. - -– Istenemre, szólt a miniszter, kegyelmed még azt is tudja, a mit én nem -tudok. A mit e tárgyról mondani akarok, az oly titok, melyet még a -falaknak sem szabad hallaniok. - -– Értem; szólt Béldi, s azzal csatlósainak meghagyá, hogy még a külső -tornáczra se engedjenek belépni senkit s ablakai alá őröket állított, s -azon fölül függönyeit is leereszté. Csupán egy szőnyeg-ajtó volt még a -háttérben, mely egy magánfolyosón keresztül, minőket több magyar uri -háznál lehete találni azon időben, felesége hálószobájába vezetett. -Béldi elővigyázatból még azon ajtót is bekulcsolá. - -– Eléggé biztosítva látja-e magát kegyelmed? kérdé erre Telekitől. - -– Még egyet. Fogadja kegyelmed becsületszavára, hogy ha azt, a mit -tudtára adandok, nem helyeslendi, legalább titokban fogja tartani. - -– Fogadom, szólt Béldi, feszülten várva a kifejlődést. - -Erre Teleki egy sokszorosan összehajtogatott pergament vőn elő, s azt -kibontva, Béldi Pál szemei elé tartá, de úgy, hogy kezeiből ki nem adta. - -A Bánfi ellen irott liga volt az, a fejedelem által aláirva és -megpecsételve. - -Béldi arcza mind sötétebbre vált, a mint a ligát olvasá, s azzal arczát -félre fordítva, undorodva tolta el magától az iratot. - -– Ez rossz munka, uram… - -Teleki készülve volt ily feleletre, s elővéve ismeretes sophisticáját -szólt: - -– Béldi! Itt a szűkkeblű észleléssel föl kell hagynunk. Itt a czél forog -kérdésben, nem az eszköz, s az eszköz csak azért legrosszabb, mert -legutolsó; de legjobb azért, mert nincs egyéb. Ha valaki oly -törvényellenes hatalmat szerzett magának a hazában, hogy a törvény karja -nem elég erős többé őt itélőszéke elé vonhatni, az magának tulajdonítsa, -ha a státus kénytelen ellene összeesküdni. A kit el nem érhet a bakó -pallosa, annak megjelenik a bravo tőre! Bánfi Dénes a törvényeken kívül -helyezé magát, midőn a fejedelem parancsait megvetette, midőn -önhatalmából harczot kezdett. Ilyen esetben, midőn a nyilvános -törvénynek nincsen tekintélye többé, a következés természetes: hogy -titkos törvényt kényszeríttetünk kötni. Ha engem sért meg valaki, s a -törvény nem tud elégtételt adni fölötte, nekem van fegyverem s ott lövöm -le, a hol kapom. Ha az országot sérti meg valaki, s büntetni nem lehet, -az országnak van jus ligatuma s ott fogatja el, a hol kapja. Ezt kivánja -a közjó, erre kényszerít a közveszély! - -– Az Isten keze szabad velünk, viszonzá Béldi; ha el akarja veszíteni -hazánkat, meghajtjuk előtte fejünket s meghalunk nyugodt lélekkel, -meghalunk szabadságunk védelmében. De minmagunk ne emeljük ősjogaink -megrontására kezeinket soha, inkább tűrjük a bajt, mely e szabadságból -ered, mintsem annak gyökerébe vágjuk a fejszét. Inkább hagyjunk jőni az -országra harczot, háborút, mint összeesküvést a törvények ellen. Amaz -csak a nemzet vérét ontja ki, ez megöli annak lelkét. Én ezen kötést -rosszallom és ellene leszek. - -Teleki Mihály e szavakra felkelt székéről s térdre esve Béldi Pál előtt -s kezét égre emelve, e szókat mondá: - -– Esküszöm az élő mindenható Istenre! a ki lelkem üdvösségét úgy adja -meg, életemet, feleségemet, gyermekeimet úgy boldogítsa, a mint én -kegyelmed igaz, tökéletes barátja vagyok, s hogy tudom Bánfi Dénes -minden törekvését, hogy kegyelmedet egész házával együtt el akarja -veszteni, azért jelentem meg kegyelmednek, hogy ha a maga életét, -feleségének, gyermekeinek megmaradásokat szereti, előzze meg a magára -következő veszedelmet, s irja alá a ligát! Én a mit csak tudtam a -kegyelmed és a haza megmentésére, saját veszedelmemmel sem gondolva, -kimondám: én mentem lelkemet az Isten előtt. - -Béldi nyugodt méltósággal fordult a tanácsúrhoz, s szilárd meggyőződés -hangján mondá: - -– Fiat justitia, pereat mundus. (Legyen igazság, veszszen a világ.) - -– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – - -Néhány pillanattal később, hogy Teleki Bodolavárra érkezék, egy lovas -hajdut látunk a várudvarra ügetni; András volt az, Apafinénak még mindig -leghivebb cselédje, ki Béldiné után tudakozódva, annak egy levelet -kézbesíte a fejedelemasszonytól, szóval is elmondva, hogy az annyival -inkább sürgetős, minthogy Teleki hintaját megismerte az udvaron, melyet -neki meg kellett volna előznie. - -Béldiné felszakítva e levelet, e szavakat olvasá benne: - -«Barátném! Teleki Mihály férjedhez utazott. Czélja Bánfi Dénest Béldi -kezei által veszteni el titkos szövetség útján. A főurak összeesküdtek, -hogy a törvényeket megcsorbítsák. Szerencsére csaknem mindenkinek van -neje, s a nők szivéből még nem haltak ki a jobb érzések; én mindegyiket -felszólítám, hogy férjeiket őrizzék meg Teleki Mihály ármányaitól. -Óhajtom, hogy kegyelmednél találjak legnagyobb sükerre. Béldi legelső, a -ki ha a ligába beleegyezett, a többi követni fogja: de ő a -legbecsületesebb ember és legjobb férj. Számolok erődre, mindent -elkövess. – Barátnéd Bornemisza Anna.» - -Béldiné e levelet olvasva, csaknem összeroskadt. Teleki már szinte -félóra óta beszélt férjével s a cselédek hirül adák, hogy még a -tornáczról is eltávolított mindenkit. A nő lelke megérte mindent. -Megijedt, talán már minden késő? Férjéhez nem lehete férkőznie; mit -tegyen? Ekkor eszébe jutott a magán-folyosó, mely hálószobájából férje -szobájába vezetett, s a nélkül, hogy ijedelmén kívül egyébre hallgatna, -hirtelen átfutott e folyosón s a szőnyegajtóhoz érve, megállt -hallgatózni. Egyedül Teleki szavát hallá, mely mindig indulatosabban, -néha kitörőleg hangzott elő. Átnézett a kulcslyukon s meglátta, mint -térdel Teleki férje előtt s kezét égre emelve, igyekszik őt esküvéseivel -rábeszélni. - -Béldiné megrémült e látmányra: miért térdelhet a büszke, hatalmas ember -Béldi előtt? mit esküszik oly szenvedélyesen? Egyszerre megüté füleit -Bánfi neve; erre a nő elszörnyedt, elsápadt, s azon pillanatban, midőn -Béldi azt felelé: legyen igazság és veszszen a világ: a nő nem értve a -latin szavakat, azt hivé, hogy férje beleegyezett, s kétségbeesetten -megragadá az ajtó kilincsét, s a hogy az nem nyilt ki, megrázta azt vad -erővel, indulatosan kiáltva: «Férjem! szerelmes uram! szivem uram! ne -adj hitelt Teleki szavának, mert el akar téged is veszteni!» - -A férfiak fölijedtek a sikoltásra, s Béldi fölkelve helyéről, boszusan -ment az ajtóhoz, s azt kinyitva, haragosan kiálta nejére: - -– Eredj dolgodra, ha asszony vagy! - -Béldiné elveszté lélekjelenlétét, az ijedség nem engedé őt gondolkozni. -Azon eszme, hogy férje bele talál egyezni Teleki czéljaiba, megfosztá őt -helyzetének felfoghatásától. - -Nem gondolt arra, hogy a legjobb férj szégyenleni fogná, ha az -nyilvánosan bebizonyulna rá, hogy neje által kényszerítni hagyná magát, -s csakhogy az ellenkezőt bizonyítsa, kész lehet saját meggyőződését -elhagyni, melyet követett volna, ha nem erőszakoltatik rá. - -E helyett Béldiné kitörő hevességgel rontott a szobába s férje lábaihoz -rogyva, annak térdeit erőszakos vonaglással karolta át, s szenvedélytől -dúlt hangon kiálta: - -– Szivem édes uram! A hatalmas Istenért. Ne higyj ennek az embernek. Ne -hadd magad rávétetni általa, hogy az ártatlan vére a te fejedre -szálljon! Te igaz ember voltál, te nem lehetsz bakó! - -– Asszony, őrült dolgokat beszélsz. - -– Oh én tudom, mit beszélek. Én láttam őt előtted térdepelni. A ki -Istent hisz, nem térdepel ember előtt. Ő Bánfi Dénest akarja általad -elejteni; jaj nekünk, ha ezt megteszed: mert ha ő lesz az első, te a -második! - -Teleki fölfedezve látván titkát, haragba jött s indulatosan kiálta -közbe: - -– Ha az én nőm tenné ezt velem, kiverném szemeit agyából! Mikor valaki -az én megmentésemre valami jó dolgot mondana, megköszönném inkább neki, -minthogy a feleségemtől ilyen szégyent hagynék rajta elkövetni. - -Béldi bosszúsan kiálta nejére, hogy tüstént távozzék előle. - -– Itt vagyok, ha megölsz is, ám lássad, itt életről és halálról van szó, -itt családod nyugalma van koczkára téve s ahhoz nekem is van szavam, -nekem is van jogom, én kérlek, én kényszerítlek! én nem javallom Bánfi -elleni dolgodat. - -Béldi szégyenlé e férfiui fensőbbsége elleni megtámadást s alig birta -magát többé mérsékleni; és midőn neje Bánfi nevét kimondá, -összerázkódott, mintha kigyó csipte volna meg. - -Teleki észrevette e név hatását s gúnyos czélzással közbeszólt: - -– Úgy látszik, hogy a nők könnyebben meg tudnak bocsátani némely -dolgokat, mint a férjek… - -Béldi lelkén, mint a villám nyilalt keresztül az éles czélzat. Eszébe -jutott a csók. - -Elsápadt arczczal, szótlanul megfogá neje karját, s a nélkül, hogy annak -sirásában egyebet találna a féltése dühét szító leheleténél, kihurczolá -őt a szőnyegajtón, s azon kizárta. - -A nő ott maradt a küszöbön, hevesen zokogva s fennhangon átkozva a -tanácsurat, s öklével verve a bezárt ajtót. - -Béldi holthalaványan ült le asztalához s fogait összeszorítva, monda -lihegő hangon Telekinek: - -– Hol van azon irat? - -Teleki elébe tevé a pergament az asztalra. - -Béldi szótlanul vevé irótollát s nevét kemény vonásokkal odairta Apafi -Mihályé alá. - -Teleki diadalmasan mosolygott. - -A mint ez megtörtént, mégis egy vádló döbbenés ütött Béldi lelkébe. -Kezét az irásra téve, komoly arczczal fordult Telekihez. - -– Hanem azt kikötöm, szólt rekedt, tompa hangon: hogy ha Bánfi -elfogatik, s magát fegyverrel nem védelmezi, a törvény rendes útján jog -és igazság szolgáltassék neki. - -– Úgy lesz minden, úgy lesz; szólt a tanácsúr engedelmesen s nyult az -irás felé. - -Béldi kezébe fogta azt, s nem adta oda. - -– Uram! Igérd meg azt, hogy Bánfit nem akarjátok alattomban megölni, -hanem ha el leend fogva, rendes törvényszék előtt, szokott alkotmányos -módon le hagyjátok folyni perét. Ha erről nem biztosítasz, akkor ketté -szakítom az irást, s a fejedelem nevével és a magaméval együtt a tűzbe -hajítom. - -– Biztosítlak, én szavamra mondom. Igéré a tanácsúr, magában mosolyogva -az emberen, ki gyönge addig, a míg áll, s csak akkor készül erős lenni, -mikor már elesett. - -Az aláirt ligával még az nap elment Teleki Csáky Lászlóhoz; onnan -Hallerhez, onnan a Bethlenekhez; Béldi Pál nevét látván, mind aláirták -azt, mert Bánfi Dénest mindnyájan gyülölik vala. - -Az asszonyok minden háznál összevesztek férjeikkel és Telekinek -mindenütt spectáculumokat csináltak, hanem azért a liga létrejött. - -Így ásta Erdély önmaga alá a sírt. - - - - -XVIII. A FELESÉG ÉS AZ ODALISZK. - -Bánfiné ama kínos jelenet óta nem találkozott férjével. A sors úgy -hozta, hogy Bánfinak szüntelen távol kellett lennie; alig jött meg a -gyula-fehérvári gyűlésről, már Somlyóra hítták, a hol seregei állottak, -farkasszemet nézve a törökkel. Azon nehány óráig, melyet házában tölte, -neje elzárkózott előle, egyébiránt az udvari cselédség sem látta őt -soha. Ki sem járt szobájából, és senkit sem fogadott el… - -Egy napon Koppándon lakó Vitéz Gábor uramnak fia születvén, a nemes úr -nem tudva semmit a Bánfi és neje közti feszültségről, mindkettőt külön -meghívá a keresztelőre komáknak. - -Ily meghivást el nem fogadni lehetetlen. A határozott napon Bánfi -Somlyóról, Bánfiné Bonczhidáról Koppándra hajtatva, a keresztelő háznál -találkozának, egészen tudtokon kívül. - -Az első látásra visszadöbbentek egymástól. A hajlam rég kereste e -találkozást, de a büszkeség mindig tiltá, s míg egyik érzelem örült, -addig a másik boszankodott a véletlenen. - -Egyiket sem lehetett azonban mutatniok. - -A baráti kör előtt úgy kellett viselniök magukat, hogy arczaikon senki -észre ne vehesse, miszerint e találkozás náluk nem mindennapi dolog. - -Az ünnepély és lakoma végeztével, mely késő éjszakára lőn befejezve, -Vitéz Gábor uramnak gondja volt rá, hogy minden vendégét illő -kényelemmel elhelyeztesse. A nők férjeikkel, fiatal leányok egy külön -terembe, az ifjak a vadászszobába voltak elszállásoltatva. Bánfi Dénesék -számára a külön kertilak készíttetett el, mely elkülönítve az udvari -zajtól, legnyugalmasabbnak igérkezett. A házigazda kitüntető -kedveskedésből szállítá őket ide. - -Már ekkor oly régóta nem aludtak egy fedél alatt. - -Ennyi ismerős előtt nem lehetett nekik haragot mutatniok, s kénytelenek -voltak elfogadni az ajánlott szállást a sziveskedő házigazdától, ki -saját maga kisérte őket odáig, kedélyesen tréfálkozva velük; s ott -számos jóéjszakakivánás után magukra hagyá. - -Két egymásba nyiló csendes kis szoba volt, melybe Bánfiék vezettetének. -Oly nyugalmas, otthonias tekintetű szobácskák. Az egyikben vidor tűz -pattogott magasra fölrakva a kandallóban, s a szögletben hosszú fali óra -ketyegett csendesen. Az ágymenyezet brocatfüggönyei mögött, mik félig -szét voltak vonva, oly nyugalmasan kinálkoztak a hófehér duzzadozó -párnák, melyek fölrakott halmazára két kis piros szalagos vánkoska volt -téve. - -A másik szoba, félig a kandalló tüzétől megvilágítva, egy kerevetet -engede látni, medvebőrrel beterítve, egyetlen szarvasbőr-vánkossal. -Hihetőleg arra nem is számítottak, hogy ott is alugyjék valaki. - -Bánfi szomoruan tekinté nejére. Most látta még csak, minő kincset birt e -szép és nemes vonásokban, midőn azokhoz nem volt szabad közelítenie. - -A nő szeliden, búsan, szemeit lesütve állt Bánfi előtt. Az ő szivében is -annyi áruló indulat szólt férje mellett; a büszkeség, a sértett női -erény, ez a hajlatlan biró, már szinte ingadozni kezdett. A nemes -kebelben nem gyűlölet váltja föl a szerelmet, hanem fájdalom. - -Bánfi közelebb lépett hozzá és neje keze után nyulva, azt megszorítá. -Érzé, hogy az reszket, de azt is érzé, hogy az vissza nem szorítja. - -Még többet merészelt: magához ölelte gyöngéden, megcsókolá homlokát, -aztán arczát és ajkait. A nő engedte tenni, de nem viszonzá. Pedig ha -föltekintett volna férje szemeibe, a bánat legőszintébb könyét látta -volna azokban ragyogni. - -Bánfi szótlanul, sohajtva ült le egy karszékbe, Margit kezét kezében -tartogatva, s csak egy nyájas szó kellett volna nejétől, hogy annak -lábaihoz omoljon s sirjon előtte, mint egy bűnbánó gyermek. - -Bánfiné e helyett önmegtagadó szenvelgéssel kérdé férjétől: - -– Kiván kegyelmed e szobában maradni, s hogy én menjek át a másikba? - -Bánfit fájdalmasan érinté e szavak hidegsége. Nagy melle reszketeg -sohajtól emelkedett, szemei bánatosan tekintének Margit mosolytalan -arczának elzárt paradicsomára. Fölkelt a székből szomorúan, ajkaihoz -voná neje kezét s alig hallhatóan suttogva: «jó éjt», ingadozó léptekkel -a mellékkamarába eltávozott, behúzva maga után a kettőjük szobáit elzáró -ajtót. - -Bánfiné vetkőzni készült, s a mint magános fekhelyére tekinte, valami -fájdalmas érzés állta el szivét, zokogva veté magát vánkosára s mintha -nem nyughatna ottan keble háborgásától, fölkelt ismét, egy széket vont a -kandallóhoz s oda leülve, arczát tenyerébe hajtá s e helyzetben maradt, -mélázva, ábrándozva, álmodozva. - -Lehet-e annál nagyobb fájdalom, mint mikor a szív küzd önérzelmei ellen? -Mikor a nő meggyőződött arról, hogy szerelme ideálja, kit Istene után -imádott, nem egyéb mindennapi embernél? s annak, ki őt oly nemesen -szerette, csak megvetésére érdemes? És mégsem tudja őt nem szeretni! -Érzi, hogy gyűlölnie kell, s nem tud megválni tőle. Tudja, hogy nem -élhet nála nélkül – és szeretne érte meghalni – és az alkalom nem jő a -meghalásra. - -Csak egy be nem zárt ajtó választja el őt tőle. Alig vannak néhány -lépésnyire egymástól. E távolság milyen kevés és mégis milyen sok! -Hallhatja sohajtásait; annak sem jő álom a szemeire, hozzá ily közel, -kit oly keserűen megbántott. Minő boldogság volna e nehány lépésnyi közt -elhárítani, pihenni egymás keblén, felelni egymás sohajára. De a -megbocsátás lehetetlen; a szív ugyanazon pillanatban ohajt és -iszonyodik, szeret és utál! - -Miért nem lehet elfeledni azt, a mi már egyszer tudva van? - -Miért nem lehet azt tenni, hogy ne fájjon az, a mi fáj? - -A nő gondolkozott, álmodozott. - -Úgy tetszék, mintha álmában beszélne férjével. - -– Te magad mondád, hogy váljunk el, mikor még sziveink vérzeni fognak -egymásról leszakadva. Miért nem teszed tehát? Miért sohajtasz, ha látsz? -miért csókolsz meg? e sohaj, e csók nekem fáj, szívemet bántja. Váljunk -el. Te akarod. - -A kandallóban parázszsá égett a tűz, a vereslő zsarátnok fölött alig -tánczolt még egy halavány el-elváló lánglobogvány, mint a kiégett -szenvedély utolsó gondolata. A szoba köröskörül mindjobban elsötétült, a -parázs fényében csak a busongó nő alakja volt megvilágítva, tenyerébe -hajtott fővel, mint egy a sírok fölött gyászoló márványszobor. - -Egyszerre az éj és a gondolatok csendjében úgy tetszék, mintha a folyosó -felőli ajtó előtt, melyen bejöttek, halk csoszogás és suttogás hangjai -közelednének. - -Bánfiné hallotta azokat, de úgy volt, mint ki előálmát aluszsza; hall, -de nem figyel arra, a mit hallott: tudja, hogy mi történik körüle, de -nem gondolkozik róla. - -A suttogás az ablak előtt is kezde ismétlődni, s úgy tetszék, mintha -abba itt-ott halk kardcsörrenés is vegyülne. A nő azt hivé félálmában, -hogy fölkelt és az ajtót bereteszelé. Csak álomképzelődés volt ez; az -ajtó nyitva maradt. - -Ekkor valaki a kilincshez ért s a nyikorgás hangjára Bánfiné azt álmodá, -hogy férje lépett ki hozzá s engesztelő hangon beszélve könyörög. Az -álmodó kimondhatlan iszonyatot érze, a mint ez alak mágneses gőzkörébe -lépett. Váljunk el Bánfi! akará a nő mondani, de a szó megfagyott -ajkain. Ekkor az álom-alak suttogva monda: «én nem vagyok Bánfi, hanem a -bakó!» s kezével megfogta a nő kezét. - -Bánfiné ijedten sikolta föl e hideg érintésre s fölébredett. - -Két férfi állt előtte kivont karddal. - -A nő borzadva tekinte szemeik közé. - -Mindkettő ismerős volt előtte. Az egyik volt Kornis Gáspár, marosszéki -főkapitány, a másik Daczó János, csiki főkapitány, kik most fenyegető -arczczal álltak előtte, meztelen kardjaik hegyét a nő mellének szegezve. - -– Egy hangot se, asszonyom; szólt fenyegetve Daczó. Hol van Bánfi? - -Az előálmából fölriadt nő még alig birt különbséget tenni ébrenléte -tárgyai között, s rémületében megbénult lelke nem hagyta szóhoz jutni. - -Egyszerre azonban észrevevé az ajtón keresztül a folyósót elállott -fegyveres népet s hirtelen magához látszott térni lélekjelenléte. Eszméi -utolérték a fenyegető percz jelentőségét s a mely pillanatban Daczó újra -fogcsikorgatva kérdé tőle, hol van Bánfi? a nő egyszerre fölugrott -székéből s gyorsabban a kimondott szónál, azon ajtóig futott, mely férje -kamráját elzárta s a kulcsot hirtelen ráfordítva, minden erejéből -kiálta: - -– Bánfi! mentsd meg magad. Életedre törnek! - -Daczó odarohant, hogy befogja a nő száját, s a kulcsot elragadja tőle. - -Bánfiné azonban ritka lélekjelenléttel a kezében levő kulcsot hirtelen a -kandalló tüzébe vetve sikolta: - -– Fuss Bánfi! Ellenségeid vannak itt. - -Daczó ki akarta kapni a tűzből a kulcsot, s kegyetlenül megégette kezét, -erre sokszoros dühében a kiáltozó asszonyra rohant kivont karddal, hogy -keresztül döfje, azonban Kornis visszatartá kezénél fogva. - -– Csendesen, uram. Nekünk a nőt megölni nincs utasításul adva, s az nem -is volna hozzánk illő tett: siessünk inkább az ajtót betörni. - -Erre mindketten az ajtónak feszíték vállaikat. Daczó káromolva, -kiáltozva valamennyi ördögöt, míg Bánfiné térden állva imádkozott -Istenhez, hogy férjét engedje megmenekülni. - -– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – - -Bánfi szinte azon perczben szunnyadt el, melyben felesége. Neki is -gyötrő álma volt. Börtönben hivé magát, s azon pillanatban, midőn Margit -fölsikoltott, ijedten ugrék föl s minden gondolkozás nélkül fölszakítva -a mulatólak ablakát, a kertbe kiszökött. - -Hirtelen széttekinte. A ház minden oldalról körül volt véve fegyveres -székelyektől, a kert hátulját egy széles árok zárta el, tele megzöldült -esővízzel. Egy csomóban négy vagy öt csatlós állt gyalog tömegek közt, -fölnyergelt paripákkal, mikről a kapitányok szállottak le. - -Nem volt gondolkodásra való idő. Bánfi a sötétben hirtelen oda futott a -csatlósok közé s egyet közülök ököllel főbeütve, hogy orrát, száját -elborította a vér, annak paripájára felszökött s a kengyelvasat a ló -oldalába vágta. - -A csatlós ordítására, ki a ló alá esve nem szünt meg annak kötőfékét -kezében tartani, odarohantak a körül lézengő székelyek vad kiáltozással. - -Bánfinak hirtelen eszébe jutott a nyeregkápába nyúlni, a honnan sohasem -szoktak hiányzani a pisztolyok, a mint azoknak agyát kezeiben érzé, -hirtelen a kétfelől elébe tolakodó tömegek közé lőtt velök, az erre -támadt zavar, ordítás és sikoltás alatt neki ágaskodtatva a bőszült -paripát, keresztülnyargalt a kerten. A csatlós még mindig nem bocsátá el -kezéből a paripa kötőfékét, hanem hurczoltatta magát a földön általa, -míg végre egy fatörzsbe vágta fejét, s eszméletlenül ott maradt. Erre -Bánfi neki ugratott az ároknak s egy merész szökéssel -keresztülszöktetett rajta. Üldözői nem merték ez ugrást utána csinálni s -elébb a kapura kellett kerülniök, mialatt Bánfi nehány száz lépésnyi -előnyt kapva, neki ereszté az üldözés zajától megbőszült paripát s -engedte azt vágtatni hegyen-völgyön keresztül, a merre neki tetszett. - -– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – - -– Oh átkozott némber! ordítá Daczó, öklével fenyegetve Bánfinét, midőn -megtudta, hogy férje megmenekült. Te vagy az oka, hogy Bánfi kiszabadult -kezeinkből. - -– Hála neked, hatalmas Istenem! rebegé Margit kezeit az égre emelve. - -A dühödt székely nép elszalasztva a férjet, villogó fegyverekkel rohant -az asszonynak, őt meggyilkolandó. Halál reá! halál fejére! ordíták -bőszült haraggal. - -– Öljetek meg! örülök meghalhatni! szólt Margit magát térdre bocsátva -előttük. Nem volt több óhajtásom, minthogy érte halhassak meg. Isten -velem. - -– Takarodjatok innen! kiálta hirtelen közbe Kornis Gáspár s leverte -kardjával a székelyek fegyvereit, hosszú palástjával betakargatá a -térdeplő asszonyt. Nem szégyenlitek magatokat? Egy asszonyt akarni -megölni. Te tatárnál is pogányabb had! Menjetek Bánfi után, ha -elszalasztottátok. - -– Megöljük! megöljük! ordítának a góbék, taszigálva Kornist a nő elől. - -– Ejnye beste fiai, hát ki parancsol itten? Hát nem kapitánytok vagyok-e -én, mi? - -– Nekünk ugyan nem. Szólt visszapattogva egy makacs lúfő székely, -köpczös vállait rángatva; nekünk Bethlen Miklós uram a kapitányunk, az -pedig nincs itt. - -– No hát menjetek utána. Most pedig azt mondom, hogy a ki ebből a -szobából ki nem takarodik, azt tüstént kolbásznak aprítom. - -A székelyek erre megrőkönyödtek, míg valaki hátul elkiáltá magát: -«jerünk Bonczhidára!» - -Erre a többi is utána ordítá: jerünk Bonczhidára; s nagy káromkodás és -rendetlenség között eltávozának. - -Kornis Gáspár pedig rögtön kocsira téve Bánfinét, Bethlen várába viteté, -mely akkor Béldi Pál tulajdona volt, remélve, hogy Bánfi is szelidebben -fogja viselni magát, azt tudva, hogy neje fogva van. - -* * * - -A fejedelem parancsából Bánfi ellen fölültetett székely had azalatt -megérkezék Bonczhida alá. A kastély porkolábjának előmutatva a fejedelmi -parancslevelet, az minden ellentállás nélkül megnyitá előttük a kapukat, -a holott egy csapatot elhagyván Daczó János, meghagyá az ott maradóknak, -hogy ha Bánfi haza találna vetődni, őt rögtön elfogják, maga a többi -hadakkal kiment Örményesre, a hol szintén kastélya volt Bánfinak, őt ott -keresendő. - -A Bonczhidán maradt székelyek, a mint megérezék, hogy kapitány nélkül -maradtak, nosza úrrá tették magukat az elfoglalt kastélyban; elébb csak -a tornáczokba tolakodtak be, azután követelni kezdték, hogy a belső -szobákat is nyissák meg előttük. - -A kulcsár vonakodott és bebizonyítá, hogy azt neki semmi oka sincsen -tenni, és kérte a nemes urakat, hogy maradjanak az alkotmányosság -korlátai között. - -Erre előállt a föntebb tisztelt köpczös lúfő, s kilencz szál szőke -bajuszát végig pödörítve, ragyás képét a kulcsár orrához közel vivé, -mondván: - -– Micsoda he? Te összeesküvő vagy. Te itt rablóbandákat rejtegetsz a -bezárt szobákban. Ki vele! vagy felgyujtjuk a házat. - -A kulcsár meg is szeppent, meg is haragudott, e kettős indulatban -fölnyitá a székelyek előtt a szobákat, hogy ám nézzék meg, miszerint ott -senki sincsen rejtegetve. - -Azok bámulatos lelkiismeretességgel fölkutattak minden zugot, még oly -helyeket is, hová más gondolni sem tudna, ágyak alját, almáriumokat, -bebujtak a kályhákba a lyukon s kijöttek az oldalán; kihányták a -könyvtárból a foliánsokat, mintha azok közé is elbujhatott volna valaki, -s miután ily rendben minden szobán végig mentek, végre benyitottak -Bánfiné hálóteremébe. - -– Nené! – ott ül Bánfi! kiálta föl a góbé, elébb visszahőkölve Bánfinak -élethíven talált arczképétől, azután pedig neki rohant s dárdájával -kiszúrta szemét. - -– Hát az a szép asszony ott tán a felesége? kérdé a mellette lévő képre -mutatva. Ejnye bizony, majd megtaláltuk ölni, nem tudtuk, hogy ilyen -szép. Gyerünk innen komék, ezt a szobát ne zavarjuk föl, mert ez szép -asszonyé; s azzal kiterelgetve társait a szobából, egy darab szenet vett -elő a kandallóból a góbé s a szép fehér lazúros ajtóra fölirta öreg -betűkkel: «ez a szép asszony szobája». - -– Miért cselekszi ezt kegyelmed, kérdé a kulcsár. - -– Csak is azért, hogy ha le találunk részegedni, valami otromba ember -részeg fővel be ne lépjen oda. - -– Hát hol akarnak kegyelmetek lerészegedni? kérdé amaz álmélkodva. - -– Biz öcsém a pinczében is megnézzük mi, nincs-e valaki elrejtve? - -– De már oda nem mentek, hacsak petárdát nem hoztatok a zeke alatt. - -– Nem-e? Mondd csak még egyszer, hadd halljam. Tudod-e kivel beszélsz -komé? Az én nevem Firtos Firi, s ha még egyet szólsz, úgy áthajítlak -ezen a házon, hogy négy darabban esel le. - -– Mit feleselsz annyit vele? kiálta egy hang a tömeg közől; dobjátok le -az ablakon a jó embert. - -Kétszer sem kellett azt mondani. A székelyek azonnal megfogadták a -tanácsot s fölkapva a levegőbe a kulcsárt, azt minden rúgkapálózásai -daczára kivetették az ablakon. A kulcsár talpra esvén, odább futott, -mire Firtos Firi megharagudott, valahány kaktuszt és hortensiát kapott -az ablakban, azt száraiknál fogva cserepestől mind utána hajigálta s -azzal vad üvöltés között rohant le a sokaság a pinczébe. - -Annak vasajtaját nem birva kinyitni, nagy hordókat hoztak elő s azokat -megrakva kővel, lehengeríték a lépcsőkön, melyek rettentő dördüléssel -szakíták be a vasajtót. - -A roppant pincze tele volt mindenféle nagyságú hordókkal, melyeknek a -székelyek neki esve, fenekeiket buzogányokkal beverték, vizsgálva, hogy -mi van benne? A nagybecsű borok kifolytak a pinczében; a székelyek -tudtak inni jól, s a mit meg nem ihattak, kiöntötték. - -A tömeg itt megrészegülve, ismét fölrohant, s míg helyette újak jöttek, -betört a fényes teremekbe, vad dalolással vetve magát a fényes -pamlagokra, a keleti szőnyegekre, neki taszigálva egymást tükröknek, -bútoroknak, s keresve, hogy mi tréfát kövessen el? - -Firtos Firi fölállt egy gömbölyű ébenfa-asztalra, hogy bajuszt fessen -korommal egy középkori úri asszonyság arczképének; valaki meglökte -alatta az asztalt, a góbé beleesett az üveges almáriomba, melyben a -drágaságok álltak. Erre megdühödve, elkezdett hajigálózni mindennel, a -mi a keze közé akadt; a pompás aranyserlegek, ezüst tányérok, szelenczék -repültek egymás után a székelyek fejeihez, kik azokat ismét -visszahajigálták. - -Ez jel volt általános rombolásra. Ez a mania ragadós, csak egynek kell -megkezdeni a pusztítást és a tömeg, mint ha megőrülne e látványtól, -semmire sem kész oly hamar, mint törni, zúzni, szaggatni. - -Egy percz alatt össze voltak törve a bútorok, a kelmék lehasogatva, a -székelyek ezer darabra téptek mindent, a pompás öltönyöket, a drága -prémes mentéket, palástokat; fölhasogatták a dunnákat s az ablakon -kieresztve a pelyhet, az alantlevők ordítozták: «hó esik!» s erre azok -is fölrohantak, tépni és törni, a mi még megmaradt. - -A szép jasminokat összetépték bokrétának; a szőnyegekből, miket Bánfiné -saját kezeivel hímzett, nyakravalókat szabtak. - -Nem kellett a székelynek a rablás, neki csak pusztításban telt gyönyöre, -földhöz csapta a nagybecsű órát, melyet csak egy évben egyszer kell -fölhúzni s kerekeit megosztá kantárcsatnak, az ezüst tálakat megönté -golyóbisnak s kilövöldözte a levegőbe. - -Itt is mulatságos volt látni Firtos Firit, mint iparkodott kitudni, hogy -mi mire való? Egy római antik urnát föltett a fejére sisaknak, egy -csengetyűszalagot át kötött a derekán öv gyanánt, s egy nagy -Gutenberg-szobrot czepelt az ölében, azt állítva, hogy az nagyon jó lesz -a somlyai szőlőhegyre Orbánnak. - -Az összetört bútorok darabjait fölhalmozták a kandallóba s begyujtottak -az ében-, mahagoni- és palisanderfák aranyértékű darabjaival. Ha egy -falut fölgyujtottak volna, sem leendett drágább a tüzök ennél. - -A tűz tetejébe pedig fölhúztak lánczon egy gyönyörűen kivert corynthi -amphorát bográcsnak, azt teleaprították ürühússal s elküldék Firtos -Firit, hogy hozzon nekik hozzá paszulyt, sót és hagymát; az hozott nekik -kávét, czukrot és ezreket érő hollandi tulipán, jáczint és amaryllis -hagymákat; azt mind marokkal hányták a bográcsba, s attól aztán majd -megvesztek; minek az lett a vége, hogy Firit kidobták az udvarra. - -A dühöngő székely nem szerezhetve magának más elégtételt, lenyargalt a -pinczébe, hogy majd ott agyon iszsza magát, de ott ugyan már minden -hordó szét volt verve s a bor bokáig ért; megsejt azonban egy -mellék-pinczeajtót, azt egy fejszével beüti s nagy örömére egy egész sor -hordót lát meg a kezébe kapott fáklya világánál. Mindjárt neki rohant az -elsőnek s annak fenekét beütve, oda tartja a fáklyát, hogy mi ömlik ki -belőle? Látja, hogy puskapor. Szerencséje, hogy részeg volt, mert -különben az egész házat minden bennlevőkkel együtt a legrövidebb úton -expediálta volna a mennyországba. Ez nem inni való, gondolja magában s -fölüti a másikat, abban is puskapor volt, a harmadikban is, már -megesküdött, hogy ha a negyedikben is az lesz, beleüti a fáklyát, ebben -tehát méz volt, s akárhányat fölütött azután, nem volt abban egyéb, mint -méz. Végre mégis akadt egy akós átalagra, melynek lyukán beszagolva, -igen erős borszesz illata ütötte meg orrát. Annál dühösebben fogta azt -nyalábra s szájához emelve az egész hordót, nagyokat húzott a kemény -lengyel pálinkából s addig el nem vette azt szájától, míg végkép -lerészegedve, hordóstul hanyatt nem esett. - -Ott a kiömlött mézben jól megforgatva magát, nagynehezen föltápászkodott -s néhány lépést botorkázva, megint elesett a puskaporban s abban is -összevissza henteregve, ily furcsán kandirozott külsővel ténfergett föl -az udvarra, a hol még az volt hátra, hogy mézben és lőporban fürösztött -alakjával beledűljön az udvart elárasztó pehelybe, s ott orrahegyétől -csizmája hegyéig betollazva magát, ily rémséges alakkal mászszon föl -négykézláb a dőzsölő atyafiak közé. - -Az ember nem hasonlított ily formán semmi ismeretes állatjához az -óvilágnak. A hol fehér nem volt, ottan fekete volt. Leginkább el -lehetett volna őt fogadni jeges medvének szőr helyett pehelylyel -bundázva, s ordítása különb volt a nilusi lóénál; úgy, hogy épen nem -lehet beszámítani a székely atyafiaknak, hogy a mint e négylábon mászó -alak megjelent előttük az ajtóban s ott elordította magát: azok halálra -ijedten hagyák ott a bográcsot, melyet újra telefőztek gulyáshússal és -ugráltak ki eszeveszetten az ablakon, kétségbeesetten ordítva: «a Bánfi -ördöge!» – «Itt jön a Bánfi ördöge!» - -A székely észrevéve ordítása sükerét, még egy borzasztóat bömbölt a -futók után, s azzal elfoglalva a tele bográcsot, kiült vele a parquet -közepére s mint egy parlagi manó, belenyúlt marokkal s evett és -ordított. - -… Ily jelenetek történtek azon teremben, hol néhány nap előtt Bánfiné -szelid alakja tünedezett a jazminok és mimosák bokrai között, mint egy -busongó tündérvilági árny, ki csak lelkével hall s szemeivel beszél. - -Bánfi Dénes ezalatt a Koppándon vetett tőrből kiszabadulva, midőn az -üldözés zaja elmaradt mögötte, tájékozni kezdé magát a csillagos -éjszakában s erdőkön és tarlókon keresztül oly szerencsésen választá -irányát, hogy mire kihajnalodott, Kolozsvár tornyait látta maga előtt. - -Az üldöztetés félelmén átesve, a düh és boszú ereje maradt meg szivében. -Első gondolatja az volt, hogy az éji roham egyedül magán ellenségei -merénye, melyet azok a fejedelem tudta nélkül számítottak ki, jól tudva, -hogy a végrehajtott tettre könnyebb megnyerni a jóváhagyást, mint a -végrehajtandóra. De a merénylet nem sikerült s a megszabadult -oroszlánnak ereje is, akarata is maradt elég, üldözőire -visszafordulhatni s őket megtanítani a törvények tiszteletére. - -A város alatti mezőn épen hadgyakorlatot tartottak Bánfi seregei a -reggeli órákban, midőn vezérük hozzájok érkezett sápadt arczczal, föveg -és felöltöny nélkül, fegyvertelenül. Hadnagyai ijedten futottak eléje -kérdezősködve. - -– Rabló támadás elől jövök, mondá Bánfi rekedt hangon, elfulladt -kebellel; ellenségeim orozva reám ütöttek, magam megmenekvém, de -feleségem ott maradt. Üldözőim szavában Kornis és Daczó hangjára -ismerék. - -– Valóban. E paripa nyeregtakaróján Daczó neve van kihímezve; monda az -oda érkező Angyal Mihály. - -Bánfi arcza egészen zavarodottnak látszék, mintha nem volna tisztában -sem a multakkal, sem a jövőkkel. - -– Én e dolgokat nem értem, monda hadnagyainak; ha e támadás fejedelmi -parancsból történnék, elébb pert, idézést, vagy legalább itéletet -kellene ismernem. Ha pedig magánboszú, akkor félkezemre kevés a két -jámbor székely. Mindenesetre maradjanak kegyelmetek itt a város alatt -indulásra készen, míg én kastélyomba sietek; néhány óra mulva -megtudandom, merre kell fordulnunk? - -Ezzel Bánfi belovagolt a városba, Angyal Mihálytól kisérve. A mint -palotája szegletén befordult volna, azon teleknél kellett elvonulnia, -melyen egykor Szentpáliné háza állott. Csak egy szegletkő állt még a -lehordott házból, s a mint Bánfi véletlenül odatekinte, ez egyetlen -kövön a ház egykori asszonyát látta ülni, ki ott várt kárörömtől sugárzó -arczczal a főúrra s a mint az megdöbbenve félrekapta fejét, gúnyosan -üdvözlé: - -– Jó reggelt, méltóságos uram! - -Bánfi büszkén vágtatott tova. Kastélya kapujában már bonczhidai -kulcsárja várt reá, ki a székelyek erőszakossága után megszökött, s nem -akarva zajt ütni a balhírrel, azt senkinek sem mondta el, s a megérkező -főurnak is csak suttogva adá tudtára, hogy palotája szétdulatott, s -benne a székelyek gazdálkodnak kedvük szerint. - -Bánfi egy szót sem válaszolt rá. Fegyverzetét, csataménét parancsolá s -nyugodtan készült. - -– Méltóságos uram, jó volna sietni, sürgeté a kulcsár. A székelyek -elfoglalták a szobákat. - -– Jól van; monda Bánfi s összefont karokkal járt fel s alá a teremben. - -– De nem jól van, méltóságos uram. Ott benn mindent összezúztak, a -szőnyegeket széthasogaták, a drágaságokon megosztoztak, a pinczében a -borokat kiereszték, a lovakat elrablák. - -– Nem tesz semmit, viszonzá tompán a főúr. Mit érdekelték őt e -pillanatban drágaságai, borai, paripái? - -– Még többet is tettek, uram. Nőd hálószobájába berontottak s a -méltóságos asszony arczképét eléktelenítve czéltáblának tevék ki, s -hahotával rútíták össze. - -– Mit! nőm arczképét? kiálta fel kardjához kapva Bánfi. Nőm képét, -mondád? ismétlé újra, villogó szemekkel. Hah! ordíta s kardját kirántva -hüvelyéből, arczát az égnek emelte, oly kifejezéssel, minőt nem látott -azon soha senki. Az erővel lelánczolt boszús tigris képe volt ez, vérben -forgó szemekkel, a homlokon végig dagadó erekkel, s vérszomjtól reszkető -ajkakkal. Isten legyen nekik irgalmas, kegyelmes! hörgé rettenetes -hangon s paripájára vetve magát, nyargalt ki a mezőn hagyott seregéhez. - -– Barátaim! kiálta még alig érve a sorok elé. Egy rabló darázsraj -bonczhidai kastélyomra ütött és azt felprédálta. Szobáimat összezúzták, -ólaimat kiüríték, családom kincstárát kirablák. Ezzel én mind nem -törődöm. Lakjanak jól az éhenholtak, legyen nekik, a mi még nem volt. -Hadd lopjanak. Azért én még úr maradok, s e rablás után is ki tudom -fizetni egyik zsebemből valamennyi koldus székely herczeget. De nőm -arczképét elékteleníték! Az én nőmét! Ezért boszút állok rajtok, -rettenetes boszút. Utánam! A bonczhidai kert fái úgy is régóta nem -hoztak gyümölcsöt, most felgyümölcsözzük őket. - -A csapatok általános harczordítása bizonyítá, hogy Bánfit kész követni a -sereg. A hadnagyok rendbeszedék hadosztályaikat, s már a másik -trombitaszó hangzott, midőn egy tizenkét főből álló lovas csapat -látszott szemben közelgeni Bánfi seregéhez. - -A középső lovagban a fejedelem hirnökét ismerék meg, egy széllesvállú -óriási termetű férfit, ki merész rátartással lovagolt Bánfi és körüle -álló tisztjei elé, s czímeres botját fölemelve, rájuk kiálta: -«megálljatok!» - -– Állunk! Látod ha szemed van; kiálta vissza Angyal Mihály. - -– A fejedelem Apafi Mihály uram ő nagysága nevében fölhívlak tégedet -Bánfi Dénes, hogy az ellened támadt országos vádak ellen magadat -törvényes úton védelmezendő, az országtanács előtt Gyula-Fehérvárott a -mai naptól számítandó három nap alatt megjelenj; mindaddig nőd kezesül -marad tetteidért. - -– Elmegyünk: szólt Angyal Mihály. Láthatja kegyelmed, hogy készülőben -voltunk, csak azt nem tudtuk eddig, hogy hová? - -– Csendesen, hadnagy uram! szólt közbe Bánfi. A fejedelem követéből nem -kell csúfot űzni. - -A hirnök ekkor a hadnagyokhoz fordult. - -– Az idézés nem illeté kegyelmeteket. Hozzátok egészen ellenkező szóm -van a fejedelem nevében. - -– Azt pedig elhallgasd, vagy akkor nekem is lesz egy szóm hozzád, a -mitől megsiketülsz, gúnyolódék a hadnagy, pisztolyát a hirnökre emelve. - -– Tegye le a fegyvert kegyelmed, kiálta rá Bánfi. Hadd mondja el a -fejedelem izenetét. Adjatok neki tért, hadd szólhasson szabadon. - -A hirnök felemelkedék nyergében, s széttekintve a katonákon, messzedörgő -szóval kiálta: - -– A fejedelem megtiltja tinektek Bánfi Dénesnek többé -engedelmeskednetek, a ki fegyverét mellette fölemeli, hazaáruló! - -– Az vagy magad! ordítá Angyal Mihály s a következő pillanatban minden -oldalról dühösen fordultak a fölbomlott tömegek a hirnök ellen, halált -ordítva fejére. Száz kard villant meg egyszerre feje fölött. - -– Megálljatok! kiálta Bánfi harsogó hangon, mialatt testével fedezte a -hirnököt. Ez ember élte szent és sérthetlen! Maradjatok helyeiteken. -Senki fegyverére ne tegye kezét. Én parancsolom tinektek! Én – vezértek! - -– Éljen! Éljen! ordíták a dandárok s a parancsszóra helyeikre -takarodának, s álltak, mint a fal. - -– Nem fogsz neheztelni érte, mondá Bánfi az elsápadt hirnöknek, hogy -most az egyszer még nekem engedelmeskedtek. Menj vissza a fejedelemhez, -és mondd neki, hogy három nap alatt meg fogok előtte jelenni. - -– De mink is ott leszünk, kiálták utána a hadnagyok. - -A hirnök és kísérete eltávozott. Bánfi gondolkozva hajtá le fejét. - -A harmadik trombitaszó is hangzott, a zászlókat kiereszték. Bánfi még -mindig szótlanul nézett maga elé, mélázva, sötéten. - -– Vond ki kardodat uram! szólítá meg Angyal Mihály; állj elénk, és -induljunk. Elébb Bonczhidára, onnan Fehérvárra. - -– Mit szólt kegyelmed? mordult rá Bánfi. Mit akartok? - -– Eh! azt, hogy ha a kard a törvény, kard a védelem. - -– És az ilyen pörnek a neve polgárháború. - -– Mi nem gyujtottuk azt. - -– És nem fogjuk szítani. Ez nem magán ellenségeim harcza többé ellenem, -hanem a fejedelemé, s ő országunk feje. - -– És kegyelmed országunk jobb keze, s ha ők lángba boríták az országot, -mi nem engedjük, hogy azt kegyelmed vérével oltsák el. - -– S miért kellene az én véremnek omlani? vétettem én valami főbenjáró -dolgot? vádolhatnak engem valamivel? - -– Kegyelmed hatalmas és ez elég ok arra, hogy megölessék. - -– Mindegy. Elmegyek én egyedül. Nőm kezeik között van. Módjukban van -legérzékenyebben tölthetni rajtam bosszújokat. Ha egyébért nem kellene -is megjelennem: őt kiváltanom lovagi kötelesség. - -– Fegyverrel könnyebben kiválthatod őt is, magadat is. - -– Nekem nincs mitől rettegnem. Nem tettem soha semmit, a miért az -igazság színe előtt elpiruljak, s ha ármányt szőnének ellenem, ti itt -maradtok, fölhívjátok somlyai hadaimat is, s csak akkor szóltok közbe, -ha velem jogtalanság talál történni. - -– Oh uram, nem sokat ér az a sereg, melynek vezére önkényt megadta -magát. Még ma a tűzbe menne érted, s kész lenne fejedelemmé kikiáltani, -holnap, ha megtudja azt, hogy az idézésre megjelentél, szétfut s -megtagadja, hogy valaha látott. - -– Nem kell tudatni senkivel szándékomat. Én rögtön kocsira ülök s megyek -Fehérvárra. Kegyelmed mondja azt a hadaknak, hogy Somlyóra mentem többi -seregeimet is összegyűjtendő s tartsa őket jó rendben addig, míg rólam -hír érkezik. - -Ezzel Bánfi visszalovagolt Kolozsvárra, míg Angyal Mihály mogorván -taszítá vissza kardját hüvelyébe, tudtul adva a hadaknak, hogy -leülhetnek pihenni, ha elfáradtak. - -– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – - -Egy óra mulva a Torda felé vivő úton látjuk Bánfit ötlovas hintóban -haladni. Egy csatlós fölnyergelt paripát vezetett utána kantárszíjon. - -Minél távolabb haladt a főúr hatalma fészkétől, annál nagyobb szorongást -kezde érezni. Lelke ingadozott s kezde rémeket látni, melyekhez minden -lépés közelebb vitte, csak a büszkeség tartá még, hogy szándékát meg ne -változtassa. - -Mindent más színben látott, mint egyébkor. A vele szemközt találkozók -arczaiból, köszönésük modorából maga iránti érzelmeket tudott leolvasni, -ha mosolyogva köszönt valaki, azt hivé, szánalomból teszi, ha mogorván, -gyűlöletből. Azután a kivel csak legtávolabb ismeretségben volt, kiket -máskor meg szokott látni, vagy épen lenézett, most megállítá, -kérdezősködött tőlük. A balsors eszébe juttatja az embereknek az ismerős -arczokat, s ki egykor barátai jobbját is visszautasítá, most még -ellenségének is messziről kezet nyújt. - -Egyszer Torda felől egy nyitott szekeret láta szembejőni, melynek ülését -egy szürke porköpenyegbe burkolt férfi foglalá el, kiben Bánfi, midőn -mellette elhajtatott, Koncz Mártont, az unitárius püspököt ismeré föl s -kezével intve kiálta neki, hogy álljon meg egy szóra. - -A püspök nem értve a kocsizörgéstől a kiáltást, megemelé kalapját s -tovább hajtatott. Bánfi ezt szándékos kikerülésnek vevé s ebből is -baljóslatot magyaráza ki magának. - -A minden veszélyt oly könnyen fitymáló férfi most minden agyrémtől -visszadöbbent. Megállítá hintaját s lovára ülve, meghagyá kocsisának, -hogy csak menjen előre Tordára s ott várja őt be. Azzal utána vágtatott -a püspök kocsijának. - -A püspök, a mint meglátta őt utána nyargalni, megállíttatá szekerét s -bevárta a főurat, ki messziről lihegve kiálta felé: - -– Kegyelmed nem akar velem szóba állani? - -– Parancsolj velem uram. Nem tudtam, hogy szólni kívánsz. - -– Kegyelmed tudja már esetemet, úgy-e bár. Mit szól hozzá? mit tegyek? - -– Uram, ily esetben tanácsot adni is – elfogadni is egyiránt bajos. - -– Én elhatározám magamban, hogy az idézésre megjelenek. - -– Ám lássad uram. - -– Hiszen nincs mitől tartanom. Én igazságosnak érzem ügyemet. - -– Meglehet, hogy igazságod van, uram, de azért aligha fogsz nyerni: mai -világban minden megtörténhetik. - -Bánfi elérté a tromfot. Egykor ő mondá ugyane szavakat a püspöknek, és -most nem volt elég lélekereje, hogy büszkén ott hagyja őt – sőt még -vitatkozék vele. - -– Igaz ugyan, hogy a fejedelem ellenségem, de a fejedelemasszony mindig -védelmezni szokott, s az ő jellemében bízhatom. - -– Csakhogy a fejedelem most haragban van feleségével. Mint mondják, -megtiltá neki még a szobáiba menetelt is. - -E hír megdöbbenteni látszék Bánfit. Még egy utolsó buzdító gondolata -maradt. - -– Még sem hiszem, hogy velem jogtalanságot merjenek elkövetni, midőn -tudják, hogy Somlyón és Kolozsvárott kész hadseregeim állanak, melyek -őket számadásra vonhatják. - -– Oh uram, börtönből nehéz hadsereget vezényleni s tanuld meg azt, hogy -az élő eb is különb állat a megholt oroszlánnál. - -E szavak egészen megfordíták Bánfi határozatát. Egy ideig gondolkozva -lovagolt Koncz szekere mellett, azzal hosszú szünet után tompa hangon -viszonzá: - -– Igazat mondott kegyelmed; s sarkantyúba kapva paripáját, -visszanyargalt Kolozsvárra, azon szándékkal, hogy hadai közepéből nem -engedi magát kicsalatni. - -Azon térre jutva, hol alig félnap előtt az őt éljenző fölkelt hadakat -rendben hagyá, most nagy bámulatára egy csoport czigányt látott, kik a -földön valamit látszottak keresgélni. - -– Hát ti mit csináltok itt? kiálta közéjük érkezve. - -A kérdésre előállt a vajda s megismerve Bánfit, süvegét levette -alázatosan. - -– Bizony méltóságos uram, a czigányok kijöttek összeszedni a töltéseket, -a miket a vitézlő nemes urak itt elhánytak. - -– Hát hol vannak a nemes urak? - -– Hjaj! méltóságos uram, ki erre, ki arra! - -– Micsoda beszéd ez? Hova mentek? - -– Hát a mint észrevették, hogy méltóságod kiment Kolozsvárról, iszkiri! -szaladtak szanaszét, a ki merre látott. - -Bánfi elsápadt. - -– És Angyal Mihály? - -– Legelső volt, a ki elfutott. - -Bánfi szédülni érzé agyát. A világ kerengett vele. A köny ellepte -szemeit. - -Így elhagyatni mindenkitől; sorstól és emberektől, még önbüszkeségétől -is! Mi maradt hátra minden hatalmából? Merre forduljon most? Hova -gondoljon még? Minden út el van előtte zárva: harczolni, törvénykezni, -vagy megmenekülni. - -A ló ment vele, a merre akart. A főúr elsötétült arczczal ült lován, -merőn maga elé a földre, majd az ég fellegeire tekintve. Ég, föld és -szív minden oly sivár volt, sehol sem talált menedéket. Lelkének -egyetlen gondolata volt, mely azt betölté: a büszkeség, most e gondolat -eltünt és belől minden üres maradt. Ment, ment: merre lova vitte. Előtte -nagy erdők terültek; gondolkozék: mi van ez erdőkön túl? magas hegyek; -és azokon túl? még magasabb hegyek; hát azután? a havasok! és sehol -sincs többé egy ház, mely őt elrejtené? Hát az első csapásra mindenki -megszünt őt ismerni, s ki egy nap előtt fél Erdélynek parancsolt s -várakkal rendelkezett, most egy kunyhót sem fog-e találni, hova -éjszakára betérjen? Vagy megadja magát ellenségei gúnyhahotájának, s még -csak azon elégtétele se legyen, hogy ő kaczaghasson halála óráján? -ingyen haljon meg, mint egy halálra kergetett vad? Gondolkozott: ha már -meghalnia kell, mint tehesse azt úgy, hogy legalább ki ne gúnyolják -utána? - -Lassankint egy eszme kezdett lelkében meghonosulni. E gondolattól -arczára vissza kezdett térni a pir, lassankint fölemelte fejét s -egyszerre mintha határozattá ért volna benne a végső gondolat, magában -fölkiált: «igen! oda, oda!» szemei villogtak a titkos gondolattól s -azzal paripája kantárát az előtte terülő erdők felé fordítva, azoknak -sötét lombozatán eltünt. - -* * * - -A vihar tombol, a szélvész tördeli a fákat, a zápor süvölt, a megáradt -patakok zuhognak. - -A villámlobbanás meg-megvilágítja olykor a tájat, a havasok hegyei -egyszerre elfeketülnek s az ég lesz fehér, azután ismét az ég feketül el -s a havasok fehérlenek. - -A kopár sziklákon alig teng egy-egy bokor s azt a zivatar keze -jobbra-balra tépi; a távol fenyőerdők harsognak, mint az itéletnap -trombitája. Minden állat odujába bújt el s reszketve hallgatja a -zivatart. - -Magas, kétségbeejtő meredek bérczek zárják körül a láthatárt, miknek -aljában, az úttalan völgyben, egy lovag botorkál, mint egy sánta hangya. - -Isten legyen neki irgalmas e viharban, ez éjszakában, e helyen! - -Ez a Gregyina Drakuluj. - -– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – - -Pompás keleti terem tárul fel előttünk. A falakon körül száz -viaszgyertya ég, a boltozat oly magas, hogy a fáklyafényben meg nem -látszik. Két sor oszlop tartja a roppant architrabot, nyúlánk, -állatfejekkel diszített oszlopok, minőket persa templomokon látni, -közeik tarka függönyökkel elredőzve. A falakon mór czifrázat ragyog, -aranynyal és malachittal kirakott szemfényvesztő czirádák, kétfelől -ajtómélyedések látszanak, kikanyargatott bolthajtásokkal. A terem -közepén vörös bársony nyugágy, melyet négy amethystszemű arany griff -emel, előtte elefántcsont asztal, ezüst kigyókból font lábbal, mellette -arany füstölő, melynek lyukain ambra és aloefa füstje ömlik elő kékes -hullámokban. A nyugágyon karcsú, tündéri hölgy, epedő arczczal, villogó -szemekkel, nyakáról gyöngyzsinór függ alá, mely könnyű öltönyét keblére -emeli, karcsú derekáról csipejére omlik a tágan kötött shawl-öv, fekete -hajzatát vékony arany szalag tartja homlokon átkötve, melynek csatjában -egy nagy gyémánt játszik millió vakító sugárt a sötét hajzat közt, mint -egy csillaggá tömött szivárvány a sötét éjben. - -A leány egyedül van. Semmi sem mozdul körüle; egy elátkozott tündérlak -látszik lenni az egész tünemény. Egy hang, egy szó nem hallik sehol. - -Ki gondolná, hogy e bűvterem a föld méhében van, száz ölnyi mélységben -azon sziklák talapjába vésve, miken magányos bokrokat ráz a zivatar? - -Ez az ördögkerti rejtekbolt; s azon nő, vagy tündér, vagy dæmon, ki -benne lakik: Azraële. - -S tud élni e nő itt, oly egyedül, oly távol mindentől, a mi emberi? - -Hisz ő maga magának egy világ, egy pokol! A hárem zengő falai között -egyedül érezte magát, és e magányos földboltozat ürét megnépesíté szilaj -szelleme árnyképeivel. Itt teremti magában a jövőt, alkot végnélküli -terveket, álmodik csatákról, ittas szerelemről, hatalomról, mely minden -embererőn túlnő, új országokról, miknek királynéja ő, új csillagokról, -miknek napja ő. - -Egyszerre halk dobogás hallatszik, mintha fenn, a boltozaton is túl, -valaki paripával járna. Azraële fölemelkedik figyelve. A léptek hangja a -folyosóra érkezik. Az ismert hármas-három koczczanás hangzik az ajtón. -Ez ő! suttogja az odaliszk s felszökve helyéről, az ajtóhoz fut, -félretolja annak nehéz keresztzárait s fölszakítva az ajtót hevesen, a -belépő karjaiba omlik. - -– Eljöttél valahára! szól rebegve, s karjait a férfi nyaka körül füzve, -annak arczát ajkaihoz szívja. - -E férfi Bánfi Dénes. - -Szomorú, szótlan és csüggeteg, miként soha. Még csak nem is üdvözli a -leányt, a mint belép. Fázni látszik, minden tagja reszket. Kaczagányát -kívül hagyá, de még azon is keresztül verte a zápor. - -– Te át vagy ázva; szól a leány. Jer, jer, melegedjél meg. Messziről -jöttél, pihend ki magadat. – S kerevetéhez vonva Bánfit, leülteté, -dolmányát leölté, s saját nyuszttal béllelt palástjával takargatá be, -lábai alá bársony vánkoskát tett, melyet a füstölő parázs tüzénél -melegíte meg s a férfi elfagyott kezeit dobogó kebléhez szorítva, ottan -melengeté. - -Bánfi hideg maradt és szótalan; balesete homlokára látszott írva. -Kevésbé éles szem és sejtő lélek előtt, mint Azraële, sem lehete -rejtély, hogy ez nem az egykori főúr arcza, hanem egy bukott félkirályé, -a ki annál mélyebben esett, mentől magasabban állott, ki nem jött, hogy -elhagyjon mindenkit, a ki őt szereti, hanem jött, mert elhagyatott -mindenkitől: kit nem az élvezet hívott, hanem a kétségbeesés üldözött e -helyre. - -– Vártalak; szólt az odaliszk, Bánfi ölébe nyugtatva fejét, ki -öntudatlanul játszott a hölgy gazdag fürteivel. Távolléted egy -örökkévalóság, jelenléted egy rövid percz nekem. - -Azraële világért sem mutatta volna, hogy Bánfi arczán észrevevé a -változást. Egy kis kerek zsámolyt húzott a kerevet mellé, mandolinját -kezébe vette s a legforróbb, a legcsengőbb hangon azon improvisált -dalokat kezdé énekelni, miket a keleti hőségű phantasia rögtönözve ad az -ajkra, míg az ujjak ábrándos accordokat vernek hozzá. - -«Ha örömöd van, oszd meg kedveseddel s kétannyivá lesz. Ha bánatod van, -oszd meg kedveseddel, s felényivé lesz.» - -Bánfi borús homlokkal tekinte az odaliszkra. - -Az új accordokat vett ujjai alá s mást énekelt: «Mindenki hűtelen a -világon. A nap mindennap elhagyja az eget. A tenger mindennap elhagyja -partjait, a fecske minden őszszel elhagyja fészkét. De a leány, a ki -szeret, nem hágy el soha». - -Bánfi még folyvást szótlanul nézett, könyökére hajtva fejét, égő -szemeivel, mint egy halálos beteg oroszlán. - -Az odaliszk újra énekelt: - -«Ha választanod kellene, mit választanál? szerelemmel a poklot? vagy a -mennyországot szerelem nélkül?» - -Bánfi kezét nyujtá Azraële felé s a mint az odaliszk elvetve mandolinját -a felé nyujtott kézre borult, annálfogva keblére vonta őt. Az odaliszk -Bánfi homlokát simogatva szólt: - -– Miért van e ráncz szép homlokodon, mely soha sem volt itt azelőtt; -valahányszor lesimítom, ismét visszajő. Hiába szívom föl csókommal, -ismét újra támad. Várj, el fogom azt takarni; – így: – e diadémmal itt; -– mint illik homlokodra e korona! - -– Hah! ordíta föl Bánfi, lekapva fejéről a diadémot s elhajítva magától, -míg másik kezével a hölgyet taszítá le kebléről. Arczának minden vonása -hirdeté fölháborodását. Az eltaszított odaliszk mindent tudott olvasni a -vonásokból. - -Bánfit fölrázta csüggedt mélaságából e kizajlás, s fölugorva a -kerevetről, visszavevé büszke, könnyelmű arczkifejezését, melyen az -elébbi indulatokból csak egy gúnyoros keserűség látszott keresztül, s -fölemelve a leányt, délczegen kiálta: - -– Hozz bort nekem. Ma örülni akarok, miként soha. Fejünk fölött üvölt a -zivatar. Üvöltsön, mi nevetni fogunk, úgy-e szép leány? Ez a nap a -mienk! E napra halmozzunk össze mindent, a mi gyönyört, a mi mámort -adhat, hogy a holnapra ne maradjon semmi. Bort és csókot és zenét és – -menydörgös menykőt! - -A leány futott, mint egy karcsú zerge, s tündéri szökelléssel tért -vissza, egy nagy ezüst tálczát hozva billikomokkal. - -– Ne hozd az arany serlegeket, kiálta Bánfi, nem törnek össze, ha a -falhoz vágom; hozd a bort a velenczei kristályban. - -A leány előhozá a pompás színezett velenczei poharakat, minők akkor -jöttek legelébb divatba, remek festéssel és aranyozással, s megrakván -velük egy széles alacsonylábú asztalt, azt a kerevethez tolta. - -– Jer, ölelj meg; monda Bánfi, a leányt ölébe vonva, s mélyen nézett -annak örvénylő fekete szemébe. - -– Az én szerelmem véghetetlen tenger; suttogá a leány, kezét Bánfi -vállára fektetve. - -– Az én vágyam maga a pokol, mely azt fenékig kiiszsza: kiálta Bánfi, a -hölgyet keblére vonva, s hosszasan, ittasan csókolva annak ajkát, mintha -lelkét akarná kiszívni. - -Azzal fölkapta az első poharat, melyben szikrázott a nedv a fáklyák -fénye mellett. - -Szíve még nem édesült meg a csóktól. - -Keserű gúnynyal kiüríté: - -– E pohár jó barátaimért! - -A poharat kiitta, s megvetéssel vágta a falhoz, hogy cseréppé törött. -Azzal másikat kapott föl: - -– E másik pohár ellenségeimért! - -A kiürített poharat vad hahotával hajítá föl a levegőbe; az csaknem a -boltozatot érte röptében, s a mint vissza hullott, épen egy -oldalkerevetre esett és nem törött össze. - -– Nézd! még kigúnyol és épen marad! kiáltá villogó szemekkel Bánfi. - -Azraële fölugrott s megkapva a poharat, lábaival gázolta össze. - -Bánfi keblében három indulat lángja kezdett összekeveredni: düh, mámor -és vad szerelem. - -A harmadik poharat is fölemelte, s míg a hölgy Bánfi derekát mindkét -karjával átfűzve, lángoló arczára föltekinte, Bánfi kitörő hangon kiálta -föl: - -– Ez a pohár Erdélyországért! - -S fölhajtotta a poharat. De midőn levette azt ajkairól, megfagyott -arczán a mosoly, s a helyett, hogy a poharat a falhoz zúzta volna, -letevé az asztalra. Egész testén hideg borzadály futott végig saját -szavainak értelmétől: «e pohár Erdélyországért». - -Le nem vevé kezét azon pohárról, s félelmesen akará félre tenni az -asztalról, midőn a pohár minden látható ok nélkül egyszerre szétpattant, -s a főúr kezében millió darabbá omlott. - -A kezén viselt gyémánt-gyűrű karczolá meg az üveget, mely rosszul hűtött -kristályok természete szerint legkisebb karczolásra porrá omlott, -szétrúgva szikrázó morzsáit, mint a bononiai üvegek. - -Bánfi összerázkódva rémült vissza e tüneménytől, s mintha baljóslatú -varázslatot látna benne, arczát Azraële keblébe rejté. - -A leány hevesen kapta föl erre poharát, s hőségtől reszkető ajkakkal -kiáltá: - -– E pohár a szerelemért! - -E hang újra mámorba dönté Bánfit józan borzadályából. Átölelte karjaival -az odaliszk karcsú, simulékony derekát, s magához szorítá őt, oly -erővel, mint az óriáskigyó gyűrűje; csaknem megfojtva őt az öleléssel. A -hajlékony delnő villogó szemekkel tekinte le az elkábult férfira, ki -mámoros aléltsággal ejté fejét dobogó keblére. - -– Nem tudom, mit adtál innom, hebegé Bánfi, nem birom fejemet. Oda -vagyok szerelmedtől. - -– Pedig vigyázz, hogy el ne kábulj. Sokáig hagytál epednem és -megesküvém, hogy ha eljösz, álmodban meggyilkollak, hogy többször el ne -hagyhass. - -– Oh tedd azt, tedd azt! suttogá s tőrét kivonva övéből, a kereveten -elnyúlt s félkezével kitárta keblén öltönyét, míg másikkal a tőrt nyujtá -a hölgynek. - -Azraële dæmoni szilajsággal kapta el a beryllmarkolatú gyilkot, s -délczeg furiaként rohant Bánfira, ki őrjöngő mosolylyal nézte, mint -közeledik az éles tőr hegye föltárt kebléhez. Ekkor kiesett a tőr az -odaliszk kezéből s a dühre nyilt szemek és ajkak sovárgó mosolyra -vonultak el ismét. - -– Ölj meg inkább te engemet, mielőtt elhagynál; rebegé, Bánfit átölelve, -a hölgy. - -– Tégedet és magamat együtt? úgy-e bár? - -– Igen, igen. - -– Ne tréfálj Azraële e szóval. Én hamar készen vagyok rá! - -– Készebb vagyok én; szólt a leány. Jer, valamit mutatok neked, s azzal -félrevonva a lábszőnyeget, egy csapó ajtót emelt fel, melyen letekintve, -egy mélyebb alacsony terem tünt elő sötéten, vastag, rövid, bolthajtásos -oszlopokkal, mik mellé nagy kádak voltak elhelyezve. - -– Igen, e boltba rejtetém el azon lőport, melyet Kemény János eleste -után megmenték; monda Bánfi. - -– Nézd e hosszú salétromos kanóczot, monda Azraële, egy lapos -gyapot-kötelet vonva az üregből elő; ezzel vannak a kádak -összekapcsolva; valahányszor itt időztél nálam, e kanócz vége mindig -kerevetem vánkosa alá volt téve s nem egyszer volt már kezemben a -fáklya, hogy meggyujtsam azt, s midőn fejedet keblemre hajtva alszol, -elvárjam csöndesen, míg az irtóztató lobbanás mindkettőnket az égbe, -vagy a pokolba felhajít. - -– S nem voltál bátor? - -– Magamért igen. De arra gondolék, hogy te nem csupán enyém vagy, hanem -országodé is. - -– Én nem vagyok senkié többé. - -– Neked oly magas tervekkel volt teli szíved. Egy ország fejedelme volt -benned a sorstól elválasztva, s talán egy félvilág hőse, ki nevével -betöltendé a történet lapjait. - -– Mind ennek vége! kiálta Bánfi, ittas önfeledéssel: nem vagyok senki és -semmi. E földalatti ür minden tér, mely enyim. Ezenkívül földönfutó -vagyok. - -– Hah! sikolta föl Azraële. Ellenségeid diadalmaskodtak rajtad? - -– Átkom fejükre. Irgalmaztam nekik s én vesztem el. - -– Csáky is közöttük van-e, ki minap el akart fogni? - -– Igen. Ő üldöz legkeserűbben. - -– Hát híveid elhagytak mind? - -– A megbukottnak nincsenek hívei. - -– Fogadhattál volna zsoldosokat s harczot kezdhetél. Elég gazdag vagy -hozzá. - -– Vagyonaim prédára jutottak. - -– Kérhettél segélyt idegen országból. - -– Az árulás volna hazám ellen. Megbuktam és tudom, mi van hátra, meg -kell halnom. De elleneimnek nem lesz azon diadaluk, hogy ünnepélyt -csinálhassanak halálomból s kaczaghassanak, midőn én sápadtan megyek a -halálra. Egyedül fogok meghalni. - -– Allahra mondom, nem halsz meg egyedül. Jer poharainkhoz. Átok a -világra, nem szólunk róla többet. Jer, fojtsd lelkedet öröm mámorába, s -ha majdan álmodó fejed keblemre roskad, e kanócz vége égni fog. Te -kéjről, paradicsomról, vett és adott csókokról fogsz álmodni; a szív -kettős dobogása csendesen fogja ütni a perczeket, ide lenn minden -hallgatni fog, oda fenn hangzik a vihar és ellenségeid ordítása és ekkor -egy földrengető dördülés, mely a sziklákat egymás fejére hányja, adandja -tudtul égnek és pokolnak, hogy Bánfit e földön ne keresse többé senki! - -– Azraële, te ördög vagy, én szeretlek, kiálta Bánfi s fölkapta ölébe a -delnőt, mint egy könnyű gyermeket… - -Egy óra mulva elsötétült a terem, a fáklyák kialudtak, a nagy boltozatos -teremben nem látszott más világ, mint a füstölő, melynek lyukain -átvereslett a parázs, mint egy tízszemű szörnyeteg, s egy lassan haladó -tűzkigyó, – a kanócz vége, – mely Bánfi által mámora utolsó eszméletével -meggyújtatva, most haladt lassan végig a terem hosszában. - -A méla csendben csak a szerelmes sohaj s a kettős szívdobbanás hangzott. - -* * * - -Bánfi sokáig aludt. Egyszer fölébrede. Sötét volt körüle mindenütt. -Kábult agyának idő kelle rá, míg kitalálta, hogy merre van és hogy miért -van itt? - -Valami hideg fuvalmat érze a teremben végig borzongani s csak sok időre -találta ki, hogy tán egy ajtó nyitva maradt s a küllevegő rohan be -rajta. - -Lassankint eszébe jutottak a mult éjszaka jelenetei s a halálfogadás, s -érzé, hogy él. Bizonyosan megbánta a leány, hogy meg akart halni: -gondolá magában s keresni kezdé őt. A kerevet üres volt. - -– Azraële! Azraële! kiálta többszörösen. Senkisem válaszolt. Végre -föltántorgott, s néhány parazsat kapva a füstölőben, egy viaszgyertyát -meggyujta. Az egyes világ nem engedé őt a terem végéig látni. Azraëlét -nem látta sehol. - -Legelső volt, a mit meglátott, az ollóval ketté vágott kanócz. - -– Gyáva lélek! dörmögé magában Bánfi s átjárva a hűs szellőtől, -palástját akará fölvenni; erre összegöngyölgetett pergamen hullott -lábaihoz, melyet fölvéve, azon Azraële irását ismeré meg. - -Megütközve olvasá benne e szavakat: - -«Uram! Ön rosszul lát a szívekbe. Szerelmet adunk magunkért, de magunkat -nem adjuk a szerelemért. Ön eljátszá hatalmát, s midőn mindenkitől -elhagyatott, egyedül engem hitt hívének, ki Önben csak a hatalmat -szerettem. Én azé vagyok, a ki ezt öröklé. A ki emelkedik, azt imádom, a -ki sülyed, azt gyűlölöm. Ön példát vehetett volna Corsar bég sorsáról, -hogy ne járt volna épen úgy, mint ő…» - -Bánfi nem olvashatá végig. Arcza elborult szégyenében. Igy -meggyaláztatni! «A nyomorult szolgalélek, midőn megölelt, árulásról -gondolkozott. S én e leány karjai közt akarám tölteni utolsó órámat!» -kiálta föl elundorodva önmagától. - -«Ez gyávaság és becstelenség! Egy férfitól, a ki úgy élt, miként én, így -akarni meghalni! Ki szemben állott mindig ellenségeivel, utolsó -perczében elbujni előlük s elbujni egy rabnő karjai közé! utálat reá.» - -«E tanítás jól esett nekem. Ki el tudtam feledni egy nőt, a ki -önfeláldozással szabadíta meg ellenségeim kezéből; egy kéjhölgy kezébe -kelle jutnom, a ki eláruljon ellenségeimnek.» - -«De még nem késő minden. Az életet már nem, de a büszkeséget még meg -lehet menteni.» - -«Nem leend azon diadala senkinek, hogy engem elárult, ne mondják -ellenségeim, hogy elbujtam előlük s rám találtak. Szemközt megyek -eléjök, a mint illett volna tennem legelőször.» - -E határozattal fölment a rejtett udvarra Bánfi, a hol paripáját elhagyá. -Megütközve látta, hogy az nincsen ott. Az odaliszk magával vivé azt is. - -Már erre csak mosolyogni tudott. - -«Nagyon sajnálnám, ha egyúttal meg is nem lopott volna.» - -Azzal visszament a sziklaterembe. A kanócz végét újra meggyújtá s ismét -kijőve, bezárta a vasajtót s a Szamos partján lefelé megindult. - -Déltájban leült a part alá pihenni, s alig volt ott egy óranegyedig, -midőn lódobogást hallott közeledni, s föltekintett. A bokrok rejtve -tarták, s im egy csoport fegyveres élén látta fölfelé lovagolni egymás -mellett Csáky Lászlót és Azraëlét. A leány valamit látszott neki mutatni -a sziklák felé. A jó úr csupa elragadtatás volt. - -Bánfi gúnyosan mosolygott magában: «szegény tatár». - -A hogy a fegyveres csapat elhaladt, Bánfi ismét útnak indult. Nem messze -az erdőben egy szegény parasztra akadt, a ki fát vágott. - -– Nem tudod, hová ment ez a fegyveres nép? kérdé tőle. - -– De igen, uram. Bánfi Dénest mentek elfogni, a kinek fejére nagy díj -van téve. - -– Mennyi? - -– Ha nemes fogja el, jószágot kap; ha paraszt, kétszáz aranyat. - -– Az nem sok, de neked úgy hiszem elég lesz. Az a Bánfi Dénes én vagyok. - -A paraszt lekapta süvegét. - -– Kivánod uram, hogy valamerre elvezesselek? - -– Vezess oda, a hol a kétszáz aranyadat kifizetik érettem. - -– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – - -Egy óranegyed mulva rettentő csattanás viszhangzott a hegyek között, -mely mérföldnyi kerületben megrázta a földet, a gregyina-drakuluji -tündértanya hozzájárulhatlanul összeomlott. - -Csáky szerencséjére elkésett, különben mindenestül ott vész. - -Visszatértében már fogva volt Bánfi s ő megfosztatott azon dicsőségtől, -hogy ellenségét ő keríthesse kézre. Rögtön sietett vele találkozhatni, s -mintegy kikeresett boszantásul az odaliszket is magával vitte, ki oly -hidegen nézett Bánfira, mintha sohasem látta volna. - -Bánfi azonban, a mióta önkényt kézbe adá magát, ismét egészen -visszanyeré lélekerejét s félvállról lenézve, mondá: - -– Tehát ezentúl kegyelmed fogja az én avultjaimat viselni. - -Azraële, mint egy kigyó, melynek farkára hágtak, sziszszent föl az éles -gúnyra, míg Csáky mosolygást erőltetett fülig pirult arczára. - -– Nem kiván méltóságod valami kegyelmet tőlem? szólt sértő szivességgel -Bánfihoz. - -– Az kegyelmednél nincs, nálam pedig nem kell. A mit követelek, az, hogy -miután én megjelentem, és el is fogattam, a nélkül, hogy tudnám miért? -most már a feleségemet bocsássák szabadon. - -– Tehát végtére is visszafanyalodunk a feleséghez? - -– Épen nem úgy értettem. Én nem feleségemhez akarok jutni, hanem -ellenkezőleg, azt kivánom, hogy a mikor engem börtönbe tesznek, őt -bocsássák ki onnan. - -– Úgy lesz, a hogy kegyelmed parancsolja, méltóságos uram; viszonzá -gúnyos kegyességgel Csáky. - -Bánfi egy végtelenül megvető tekintetet vetve rá, egyikéhez a bentlevő -csatlósoknak fordult s kezdett el beszélgetni, nem is figyelve többet a -főúrra. - -* * * - -Teleki meghallá Bánfi elfogatását, rendeletet tőn, hogy rögtön -Bethlen-várba vitessék. Ő maga kikéredzett az udvarból Kővárra, hogy így -azt hihessék, mintha a Bánfi elleni factió nem az ő műve, hanem Béldi -Pálé volna, a kinek várába vitetett Bánfi. - -Az elfogott főúr még az útban hallá, hogy a felesége szabadon -bocsáttatni rendeltetett s ez egyben megnyugodva, a többivel nem -törődött. - -Bethlen-várba érkezve, Pataky István kolozsvári professor fogadá a -főurat, ki meglátva a professort, tréfálózva kérdezé: - -– Hát kegyelmedet gyóntató atyául rendelték ide mellém? - -Pataky könyezett, míg Bánfi könnyeden mosolygott. - -A porkoláb fölvezeté Bánfit a lépcsőkön, legnagyobb tiszteletet -tanusítva iránta. - -– Megengedheti kegyelmed, kérdé Bánfi, hogy tisztelendő Pataky uram -együtt lehessen velem? - -Pataky zavarodottan szólt: - -– Úgy hiszem, méltóságod nálamnál jobb társaságot fog itt találni. - -Bánfi vállat vont, nem értve a viszonzás értelmét, s azzal benyitott az -előtte fölzárt ajtón. - -Megdöbbenve állt meg a küszöbön. A szobában egy gyászba öltözött nő -volt, ki a mint meglátta Bánfit, halálsápadtan támaszkodék az asztalra s -nem birt mozdulni. - -Bánfi minden vérét szívébe érzé futni. A másik pillanatban -szenvedélyesen rohant a hölgyhöz és kiálta: - -– Nőm! Margit! - -Bánfiné szótlanul veté magát férje keblére és hevesen zokogott. - -– Téged nem bocsátának szabadon? kérdé Bánfi elsápadva. - -– Magam nem mentem innen; viszonzá Margit. Börtönödben nem hagyhatálak -el… - -Bánfi szemeiből kicsordult a könyű. Szótlan rogyott le neje lábaihoz s -annak kezét égő csókjaival halmozá el. - -– Míg boldogok valánk a világ szerint, addig kerülhettük egymást; szólt -Bánfiné haldokló hangon; a szerencsétlenség ismét összehozott bennünket… - -És lehajolt férje homlokát megcsókolni. - -Az ájultan dőlt el lábainál. Annyi érzelem rohanta meg egyszerre keblét, -hogy még az ő erős szíve sem volt képes azt elviselni. - - - - -XVIII. AZ ITÉLET. - -A Fehérvárra összehítt országgyűlés ellene mondott a Bánfi elleni titkos -eljárásnak. Maga Béldi Pál volt az első, a ki határozottan kimondá, hogy -ha liga által el lehetett is fogatni Bánfit, itélete az országgyűlésre -és semmi más titkos tanácsra nem tartozik, s követelte, hogy személyes -védelem adassék neki. - -A fejedelem haragosan, nehéz fővel, veres szemekkel jött az -országgyűlésre, mi rendesen mámoros állapotát szokta tanusítni. - -Teleki nem birva az országgyűléssel, feloszlatá azt a fejedelem által, -kivel elhiteté, hogy ha Bánfit börtönéből az országgyűlés elé hozatja, -az hamar elszökhetik az útban, vagy úgy fordíthatja ezt a kétélű -fegyvert, hogy ő sujtja le általa a fejedelmet. - -Az itélő tanácsban hasztalan volt Horváth Kozma ellenzése, a -törvénytelen perfolyam ellen, a liga harminczhét vádpontot írt össze -Bánfi ellen, miként Sárospataky Márton itélőmester előnapolva, azok -értelmében a főúr bepöröltetett. - -E pontok nagyobb része oly jelentéktelen volt, hogy felelni nem kelle -rá. A fejedelemkeresést közzé sem merték tenni. Ez csak titkos vád -maradt. - -Bánfi minden pontra férfiasan megfelelt. - -Hasztalan. Menthette volna ő magát bármivel; azok, a kik őt -megbántották, sokkal jobban tudták, mennyire sértve van ő, mint hogy -élve hagyhatták volna. - -Az itélet szavazásra került. - -Halált mondtak reá. - -A mely napon az történt, a fejedelemhez egész nap nem férhetett senki, -egyedül a titkos kötés tagjai, kik untalan szorgos, sietős arczokkal -jártak ki s be a fejedelem termeiben. - -Estefelé sikerült a mámoros Apafit rávenni, hogy az itéletnek aláírja -nevét. Már ekkor rémképekkel elmérgesítve alig ismeré magát a különben -oly szelid, oly jószivű fejedelem, ki legutolsó cselédje sorsát is meg -tudta siratni. - -A kapu előtt dél óta álltak hosszú sorban a fölnyergelt paripák s -várakozó hintók. - -Hirtelen nagy sietve jött ki a teremből Csáky László, valami iratot -rejtve bekecse zsebébe s paripáját kiáltva, felült s némán intve az -utána kijött uraknak, nagy sebesen elvágtatott. - -A többi urak is, mintha valami űzné őket, hirtelen felkaptak a palota -előtt sorban álló hintaikra s rejtelmes suttogással válva el egymástól, -oly hirtelen elhajtattak, hogy a fejedelem néhány percz alatt egyedül -maradt. - -Legutoljára vált el tőle Teleki. A fejedelem egészen a tornáczig kisérte -a főurat; arczán sötét aggodalom látszott: alig akarta Telekit -elereszteni. - -Teleki hidegen húzta ki kezét a fejedeleméből. - -– Erről nincs mit álmodozni, uram. Itt egy országos elvről s nem egy -emberéletről van kérdés. Ha az én nyakam állana útjában, azt mondanám, -üssétek le! A máséra is azt mondom. - -Ezzel eltávozott. - -Apafi nem maradhatott szobájában. Ki kellett jőnie a friss levegőre. -Valami agyon akarta fojtani oda benn, oly nyomasztó volt a lég, vagy tán -a lélek? Kijött a tornáczra. Mámoros fejének oly jól esett az éjszakai -hűs lég, elsötétült lelkének a csillagos ég látása. A korlátnak neki -támaszkodva, bámult hallgatva a csendes éjbe, mintha azt várná, hogy egy -mindeniknél nagyobb csillag lefusson az égről, vagy valaki felsikoltson, -a ki mérföldekre van tőle távol. - -Egyszerre sikoltás üté meg füleit. - -Összerezzenve hátratekinte s rémületében elállt szava. - -Neje állt előtte, kit hetek óta távol tartottak tőle tanácsurai, -összevesztve a mámoros férjet nemeslelkű nejével. - -A mely perczben az utolsó főúr eltávozott, tudtul adták Apafinénak saját -hívei, hogy a fejedelem aláirta a halálitéletet, s a megrémült nő, -keresztültörve a palota őrein, rohant Apafihoz s épen a tornáczon -találva őt, oda sietett hozzá, s megragadva őt, indulatában sikoltozó -hangon kiálta rá: - -– Te átkozott ember! Te átkozott ember! ne ontasd ki azon ártatlan -vérét! - -Apafi félve húzódott félre neje elől. - -– Mit akarsz tőlem? kérdé tompa hangon. Mit beszélsz? - -– Te aláirtad Bánfi halálát! - -– Én? kérdé Apafi tompán s neje keze után nyúlt. - -– El e kézzel. Rokonom vérétől ragadós az. - -– Te nem helyesled úgy-e? Én nem akartam; hebegé Apafi. Az urak vettek -rá. - -Apafiné összecsapta kezeit s kétségbeesetten tekinte férjére. - -– Te vért hozál családunkra. Te átkot hozál az országra, átkot én reám, -hogy nem hagytalak elveszni tatár rabságában! – Még az erény is bűnné -válik miattad. - -Apafi le volt zúzva. Nejével szemben és egyedül, minden lelki erejét -elveszté. - -– Én nem akartam őt megöletni, dörmögé; én most sem akarom, s ha -kivánod, én megbocsátok neki. Vedd pecsétnyomógyűrűmet, nyargaltass -Csáky után Bethlenbe s adj kegyelmet bátyádnak s hagyj engem békében. - -– Emberek! kiálta Apafiné csengő hangon. Ki van elé! - -Az elősiető udvaronczok közől legelőbb érkezék az étekfogó. - -– Végy magadnak a fejedelem lovászaitól két paripát; monda Anna, mialatt -saját kezével irta a kegyelemlevelet s aztán aláiratva férjét, annak -gyűrűjével lepecsételé; fogd e levelet és siess vele Bethlen-várba. Ha a -lovak elhullanak alattad, válts másokat. Egy perczet ne mulass sehol. -Egy élet van kezedben. - -A lovászok előhozták a paripákat, az étekfogó felült egyikre, a másikat -vezetékre fogva, sietve elvágtatott. - -Apafiné nyugtalanul tekinte utána s azzal fölment szobájába. Nem tudott -sokáig ott maradni, ismét lejött, felhívatá régi cselédjét Andrást, s -egy vég bársonyt adva át neki, azzal lóra ültetve, elébbi követe után -küldé. - -… Ha a kegyelmi levél elkésik, legyen szemfödél, melybe a megöltet -takarják. - -– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – - -Talán ugyanez órában, talán ugyane perczben kiáltá elé lovászát Béldi -Pál, meghagyva, hogy üljön leggyorsabb paripájára s nyargaljon Bethlenbe -és mondja meg az ottani várnagynak: hogy ha Bánfinak legkisebb baja -történik Bethlen-várban, fejét rögtön elütteti. – Ő sem mert nejével -találkozni ez órában. - -És talán ugyanez órában, talán ugyane perczben szorítá meg Teleki leendő -veje, Tököli Imre kezét, fülébe sugva: «egy lépéssel közelebb vagyunk». -És az ifju aczélkezének szorítása alatt ketté pattant a jegygyűrű, mely -őt Teleki leányával eljegyezte, s Teleki érzé, hogy az ifju keze erősebb -az övénél, – mintegy jóslatképen. - -Egész Erdély fel volt háborodva ez éjszakán. Bethlen Farkas egész éjjel -nem tudott aludni ágyában, Apor István oly rosszul lett, hogy -meggyóntatták, s Kornis úgy eltévedt a járt országúton hazáig, hogy -szekere alatt kellett hálnia. - -Hát még az égben mi történhetett? Éjfél tájon oly zivatar támadt, -melynek mására a legvénebb emberek sem emlékeznek, a villám erdőket és -tornyokat gyújta fel, a felhőszakadások kiáraszták a folyamokat, a -vészharang zúgott mindenfelé, Isten itélete volt ez éjszakán az ország -felett. Tán az egész nép meg volt fosztva álmától. - -– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – - -Csak ők aludtak nyugodtan, édesen. A kibékült hitvesek. - -Egyik karját férje feje alá téve, másikkal őt átölelve, szendergett a -gyöngéd halavány nő; álmában olykor fölsírt, a köny vánkosára hullott; -boldog menyasszony koráról álmodék, vagy azon édes pillanatról, midőn -első egyetlen gyermekét férje karjai közé tette, s erősebben szorítá -magához álmában a férjét, ki oly nyugodt arczczal aluvék ott, -meghasonolva a világgal, de kibékülve önmagával, lelke jobb felével. A -boldogság, mely palotában futott előle, a börtönben kereste őt fel. - -Az éji lámpa halvány világot vetett a szendergő alakokra. - -– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – - -Ez irtóztató éjben négy magános lovag vágtat elkülönözve alig ezer -lépésnyi távolban egymástól Bethlen-vár felé. - -A villanásoknál néha megpillantják egymást s mindenik erősebben -sarkantyúzza paripáját. - -A legelső lovag a várkapuhoz érve, kürtjével jelt ad, a fölvonó híd -csörömpölve hull le, s a lovag bevágtat az udvarra s az elősiető várnagy -kezébe egy iratot ad. Ez Béldi Pál küldötte. - -A másik lovag, a ki utána ér a várhoz, a fejedelem nevében nyittatja meg -a kaput s egy másik iratot ad a várnagy kezébe. Ez Csáky László. - -A várnagy elsápadt ez irat olvastára. - -– Uram; hebegi, épen most vevém Béldi Pál parancsát, ki fejem -vesztésével fenyeget, ha a fogolyt baj éri. - -– Válogathatsz, felel Csáky. Ha engedelmeskedel, meglehet, hogy ő -elütteti fejedet holnap; ha ellenszegülsz, én elüttetem fejedet ma. - -A várnagy remegve hajtja meg magát. - -– Huzasd föl a vonóhidat: parancsolá Csáky. A várba engedelem nélkül -senki be nem jöhet. A ki parancsom ellen cselekszik, meghal. - -– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – - -A férj és feleség nyugodtan alszanak egymás karja közt. - -E perczben lassú nyikorgással megnyilik az ajtó s belép lábujjhegyen -Pataky István elrémült arczczal, könyeit alig birva visszafojtani. - -Szive elfacsarodik, midőn oly boldogan látja őket egymás kebelén -szenderegni. - -Odalép Bánfihoz, hogy őt felköltse. A mint kezéhez ér, Bánfi fölébred s -meglátva Patakyt, ki nem bir fölindulása miatt szóhoz jőni, csöndesen ki -akarja vonni fejét neje karjai közől, hogy föl ne költse. De lehet-e -férjnek fölébredni a nélkül, hogy neje is föl ne ébredjen? - -A nő is ugyanazon pillanatban nyitja föl szemeit. - -Pataky nem akarva vele is tudatni e rémizenetet, latin nyelven mondá el -azt Bánfinak. - -– «Surge domine: sententia lethalis adest.» (Kelj föl uram, itt a -halálitélet.) - -Bánfiné megrettenve az idegen nyelvű szavaktól, miknek értelmét Pataky -arcza oly rosszul tudta eltakarni, ijedten kérdezé, hogy mi baj? - -– Semmi, semmi; szólt gyöngéd mosolygással Bánfi, átölelve nejét; sürgős -izenet jött, melyre rögtön kell válaszolnom; nemsokára visszajövök, -feküdjél le és alugyál csendesen. - -E szókkal nyugodtan fekteté le nejét párnáira s gyöngéd szerelemmel -össze-vissza csókolá az asszonyt, hizelgően szólva minden csók után: én -lelkem! én szerelmem! én menyországom! - -A nő nem sejté, hogy e csókok egy halálramenő búcsúcsókjai. Bánfi oly -mosolyogva tekinte rá, örömet hazudva arczára, midőn a halál a küszöbe -előtt állt. - -E pillanatban üvöltött a kürt a várkapu előtt. A fejedelemnő küldöttei -érkeztek oda s bebocsátást kértek a fejedelem nevében. - -Csáky hevesen rohant föl a lépcsőkön s midőn Bánfi félig megnyugtatá -nejét eltávozása felől, hirtelen fölszakítá az ajtót s bekiálta: - -– Mit búcsuzol oly soká? Készülj! Az itélet végrehajtásra vár. - -Bánfiné görcsös sikoltással szökött fel e szóra fekhelyéről s mindkét -karját Bánfi elé tárva, szótlanul tekinte egy perczig rá, azzal szivéhez -kapva, halálfehér arczczal, nyitott szemekkel rogyott élettelenül vissza -párnáira. - -Bánfi halálos keserűséggel tekinte ellenére: elborult szemei több átkot -látszottak rá szórni, mint mennyit ajka volna képes kimondani. - -– Nyomorú nemtelen ember! hörgé indulatosan. Ki mondta, hogy nőmet is -meggyilkold? - -Csáky félrefordítá fejét s durván kiálta: - -– Siessen kegyelmed, az idő rövid. - -– Rövid nekem, de hosszú lesz neked. Mert lesz idő, mikor meg fogod -átkozni az életet s nem fogsz nyugodtan meghalni, miként én. Hagyj -magamra, imádkozni akarok, s nem hívhatok Istent oly szobába, a hol te -jelen vagy. - -Csáky önkénytelenül megdöbbenve kilépett. Bánfi homlokára tevé kezét és -imádkozott. - -Künn menydörgött az ég. - -– «Isten, ki haragodban mennydörögsz oda fenn, fogadd el véremet bűneim -áldozatául; ne szálljon annak egy cseppje se azoknak fejére, kik azt -kiontották. Ne engedd, hogy halálomért hazám bünhödjék valaha. Őrizd meg -a szegény országot minden balesettől, tartsd vissza csapásaidat a nép -fejéről s légy oltalmazója minden viharok közt. Bocsásd meg halálomat -elleneimnek, miként én megbocsátok nekik.» - -Az ég rettentőt mennydörgött! Isten haragvó kedvében volt e napon! nem -akarta hallani az ilyen imádságot. - -– Készen van-e már kegyelmed? kiálta Csáky nyugtalanul; míg a várkapu -előtt a fejedelemnő küldöttei fenyegetőzve alkudtak a kapuőrökkel -bebocsáttatásért. - -Bánfi oda lépett lélektelen nejéhez s utólszor megcsókolva annak hideg -halvány arczát, nyugodtan lépett Csáky elé: - -– Készen vagyok… - -– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – - -Egy óranegyed mulva bebocsáttatá Csáky a küldötteket. - -– Mit hoztál? kérdé az étekfogótól. - -– A fejedelem kegyelmét a fogoly számára. - -– Elkéstél vele. – És te másik? - -– Szemfödelet a halottnak. - -– Ennek hasznát lehet venni. - -Az erdélyi nemesség legmagasabb feje már ekkor a porba hullott. - -* * * - -A tragœdia be van fejezve a hős halálával. - -Más alakok, más vezérek veszik át ezentúl a történetek folyamát. Erdély -sorsa, alakja, története átváltozik. A palloscsapás, mely Bánfit -megölte, egy korszakot vágott ketté, melynek folytatása nem jő. Az -uralkodó alak el van temetve a bethleni kápolna földébe s szellemét nem -öröklé senki. - -Csak a midőn Erdélyt veszély fenyegeté, – úgy mond a krónikaíró, – népek -rémültére, világ csodájára fel szokott buzogni a vér az eltemetett honfi -dísztelen sírjából. - - - - -Lábjegyzetek. - -[Footnote 1: Nem kell az olvasónak megütköznie azon, hogy az emberek -egymást hol tegezik, hol kegyelmednek szólítják, mert a szóidomítás -szabályai szerint a kegyelmed, nagyságod szintén második személyű -megszólítás, s épen a tegezés természetéből foly, mely nyelvtani rendre -akkoriban és kivált Erdélyben nagyon ügyeltek. - -J. M.] - -[Footnote 2: Így hívták akkoriban a házak előtti padokat. - -J. M.] - -[Footnote 3: Marcze Záre annyit jelent, mint «kedden este»; akkor van a -babonahit szerint a boszorkánynak hatalma. - -J. M.] - -[Footnote 4: Ördög kertje. - -J. M.] - -[Footnote 5: A franczia-német divatot Bethlen Miklós hozta be legelébb. - -J. M.] - -[Footnote 6: Ez volt a fejedelemség jele. - -J. M.] - -[Footnote 7: Népajkról vett erdélyi csatadal. - -J. M.] - -[Footnote 8: A török nyelvnek nincs gy betűje.] - -[Footnote 9: Egy rendes mondata a mahomedánnak a végveszély perczében.] - - - - -TARTALOM. - - I. Egy vadászat 1666-ban 1 - II. Az ebesfalvi ház 20 - III. Kényszerített fejedelem 29 - IV. Egy lakoma a magyar fejedelemnél 39 - V. Bodola-vár 47 - VI. A nagyszőlősi ütközet 59 - VII. A fejedelemnő 74 - VIII. Azraële 91 - IX. A fejedelem és minisztere 113 - X. A czirkáló 133 - XI. Sange Moarte 144 - XII. Egy főúr a XVII. században 166 - XIII. Az éji harcz 185 - XIV. Törvényszék lakoma mellett 202 - XV. A gyula-fehérvári országgyűlés 210 - XVI. A liga 223 - XVII. Egy csókért egy halál 231 - XVIII. A feleség és az odaliszk 242 - XIX. Az itélet 274 - -FRANKLIN-TÁRSULAT NYOMDÁJA. - - -[Transcriber's Note: - - -Javítások. - -Az eredeti szöveg helyesírásán nem változtattunk. - -A nyomdai hibákat javítottuk. Ezek listája: - - -113 |hölgye, Azraele |hölgye, Azraële - -103 |jó kedvemet.» |jó kedvemet. - -215 |«Vitézlő karok |– Vitézlő karok - -217 |tinektek a sors!…» |tinektek a sors!…] - - - - - - - -End of the Project Gutenberg EBook of Erdély aranykora, by Mór Jókai - -*** END OF THIS PROJECT GUTENBERG EBOOK ERDÉLY ARANYKORA *** - -***** This file should be named 56189-0.txt or 56189-0.zip ***** -This and all associated files of various formats will be found in: - http://www.gutenberg.org/5/6/1/8/56189/ - -Produced by Albert László from page images generously made -available by the Google Books Library Project - -Updated editions will replace the previous one--the old editions will -be renamed. - -Creating the works from print editions not protected by U.S. copyright -law means that no one owns a United States copyright in these works, -so the Foundation (and you!) can copy and distribute it in the United -States without permission and without paying copyright -royalties. Special rules, set forth in the General Terms of Use part -of this license, apply to copying and distributing Project -Gutenberg-tm electronic works to protect the PROJECT GUTENBERG-tm -concept and trademark. Project Gutenberg is a registered trademark, -and may not be used if you charge for the eBooks, unless you receive -specific permission. If you do not charge anything for copies of this -eBook, complying with the rules is very easy. You may use this eBook -for nearly any purpose such as creation of derivative works, reports, -performances and research. They may be modified and printed and given -away--you may do practically ANYTHING in the United States with eBooks -not protected by U.S. copyright law. Redistribution is subject to the -trademark license, especially commercial redistribution. - -START: FULL LICENSE - -THE FULL PROJECT GUTENBERG LICENSE -PLEASE READ THIS BEFORE YOU DISTRIBUTE OR USE THIS WORK - -To protect the Project Gutenberg-tm mission of promoting the free -distribution of electronic works, by using or distributing this work -(or any other work associated in any way with the phrase "Project -Gutenberg"), you agree to comply with all the terms of the Full -Project Gutenberg-tm License available with this file or online at -www.gutenberg.org/license. - -Section 1. General Terms of Use and Redistributing Project -Gutenberg-tm electronic works - -1.A. By reading or using any part of this Project Gutenberg-tm -electronic work, you indicate that you have read, understand, agree to -and accept all the terms of this license and intellectual property -(trademark/copyright) agreement. If you do not agree to abide by all -the terms of this agreement, you must cease using and return or -destroy all copies of Project Gutenberg-tm electronic works in your -possession. If you paid a fee for obtaining a copy of or access to a -Project Gutenberg-tm electronic work and you do not agree to be bound -by the terms of this agreement, you may obtain a refund from the -person or entity to whom you paid the fee as set forth in paragraph -1.E.8. - -1.B. "Project Gutenberg" is a registered trademark. It may only be -used on or associated in any way with an electronic work by people who -agree to be bound by the terms of this agreement. There are a few -things that you can do with most Project Gutenberg-tm electronic works -even without complying with the full terms of this agreement. See -paragraph 1.C below. There are a lot of things you can do with Project -Gutenberg-tm electronic works if you follow the terms of this -agreement and help preserve free future access to Project Gutenberg-tm -electronic works. See paragraph 1.E below. - -1.C. The Project Gutenberg Literary Archive Foundation ("the -Foundation" or PGLAF), owns a compilation copyright in the collection -of Project Gutenberg-tm electronic works. Nearly all the individual -works in the collection are in the public domain in the United -States. If an individual work is unprotected by copyright law in the -United States and you are located in the United States, we do not -claim a right to prevent you from copying, distributing, performing, -displaying or creating derivative works based on the work as long as -all references to Project Gutenberg are removed. Of course, we hope -that you will support the Project Gutenberg-tm mission of promoting -free access to electronic works by freely sharing Project Gutenberg-tm -works in compliance with the terms of this agreement for keeping the -Project Gutenberg-tm name associated with the work. You can easily -comply with the terms of this agreement by keeping this work in the -same format with its attached full Project Gutenberg-tm License when -you share it without charge with others. - -1.D. The copyright laws of the place where you are located also govern -what you can do with this work. Copyright laws in most countries are -in a constant state of change. If you are outside the United States, -check the laws of your country in addition to the terms of this -agreement before downloading, copying, displaying, performing, -distributing or creating derivative works based on this work or any -other Project Gutenberg-tm work. The Foundation makes no -representations concerning the copyright status of any work in any -country outside the United States. - -1.E. Unless you have removed all references to Project Gutenberg: - -1.E.1. The following sentence, with active links to, or other -immediate access to, the full Project Gutenberg-tm License must appear -prominently whenever any copy of a Project Gutenberg-tm work (any work -on which the phrase "Project Gutenberg" appears, or with which the -phrase "Project Gutenberg" is associated) is accessed, displayed, -performed, viewed, copied or distributed: - - This eBook is for the use of anyone anywhere in the United States and - most other parts of the world at no cost and with almost no - restrictions whatsoever. You may copy it, give it away or re-use it - under the terms of the Project Gutenberg License included with this - eBook or online at www.gutenberg.org. If you are not located in the - United States, you'll have to check the laws of the country where you - are located before using this ebook. - -1.E.2. If an individual Project Gutenberg-tm electronic work is -derived from texts not protected by U.S. copyright law (does not -contain a notice indicating that it is posted with permission of the -copyright holder), the work can be copied and distributed to anyone in -the United States without paying any fees or charges. If you are -redistributing or providing access to a work with the phrase "Project -Gutenberg" associated with or appearing on the work, you must comply -either with the requirements of paragraphs 1.E.1 through 1.E.7 or -obtain permission for the use of the work and the Project Gutenberg-tm -trademark as set forth in paragraphs 1.E.8 or 1.E.9. - -1.E.3. If an individual Project Gutenberg-tm electronic work is posted -with the permission of the copyright holder, your use and distribution -must comply with both paragraphs 1.E.1 through 1.E.7 and any -additional terms imposed by the copyright holder. Additional terms -will be linked to the Project Gutenberg-tm License for all works -posted with the permission of the copyright holder found at the -beginning of this work. - -1.E.4. Do not unlink or detach or remove the full Project Gutenberg-tm -License terms from this work, or any files containing a part of this -work or any other work associated with Project Gutenberg-tm. - -1.E.5. Do not copy, display, perform, distribute or redistribute this -electronic work, or any part of this electronic work, without -prominently displaying the sentence set forth in paragraph 1.E.1 with -active links or immediate access to the full terms of the Project -Gutenberg-tm License. - -1.E.6. You may convert to and distribute this work in any binary, -compressed, marked up, nonproprietary or proprietary form, including -any word processing or hypertext form. However, if you provide access -to or distribute copies of a Project Gutenberg-tm work in a format -other than "Plain Vanilla ASCII" or other format used in the official -version posted on the official Project Gutenberg-tm web site -(www.gutenberg.org), you must, at no additional cost, fee or expense -to the user, provide a copy, a means of exporting a copy, or a means -of obtaining a copy upon request, of the work in its original "Plain -Vanilla ASCII" or other form. Any alternate format must include the -full Project Gutenberg-tm License as specified in paragraph 1.E.1. - -1.E.7. Do not charge a fee for access to, viewing, displaying, -performing, copying or distributing any Project Gutenberg-tm works -unless you comply with paragraph 1.E.8 or 1.E.9. - -1.E.8. You may charge a reasonable fee for copies of or providing -access to or distributing Project Gutenberg-tm electronic works -provided that - -* You pay a royalty fee of 20% of the gross profits you derive from - the use of Project Gutenberg-tm works calculated using the method - you already use to calculate your applicable taxes. The fee is owed - to the owner of the Project Gutenberg-tm trademark, but he has - agreed to donate royalties under this paragraph to the Project - Gutenberg Literary Archive Foundation. Royalty payments must be paid - within 60 days following each date on which you prepare (or are - legally required to prepare) your periodic tax returns. Royalty - payments should be clearly marked as such and sent to the Project - Gutenberg Literary Archive Foundation at the address specified in - Section 4, "Information about donations to the Project Gutenberg - Literary Archive Foundation." - -* You provide a full refund of any money paid by a user who notifies - you in writing (or by e-mail) within 30 days of receipt that s/he - does not agree to the terms of the full Project Gutenberg-tm - License. You must require such a user to return or destroy all - copies of the works possessed in a physical medium and discontinue - all use of and all access to other copies of Project Gutenberg-tm - works. - -* You provide, in accordance with paragraph 1.F.3, a full refund of - any money paid for a work or a replacement copy, if a defect in the - electronic work is discovered and reported to you within 90 days of - receipt of the work. - -* You comply with all other terms of this agreement for free - distribution of Project Gutenberg-tm works. - -1.E.9. If you wish to charge a fee or distribute a Project -Gutenberg-tm electronic work or group of works on different terms than -are set forth in this agreement, you must obtain permission in writing -from both the Project Gutenberg Literary Archive Foundation and The -Project Gutenberg Trademark LLC, the owner of the Project Gutenberg-tm -trademark. Contact the Foundation as set forth in Section 3 below. - -1.F. - -1.F.1. Project Gutenberg volunteers and employees expend considerable -effort to identify, do copyright research on, transcribe and proofread -works not protected by U.S. copyright law in creating the Project -Gutenberg-tm collection. Despite these efforts, Project Gutenberg-tm -electronic works, and the medium on which they may be stored, may -contain "Defects," such as, but not limited to, incomplete, inaccurate -or corrupt data, transcription errors, a copyright or other -intellectual property infringement, a defective or damaged disk or -other medium, a computer virus, or computer codes that damage or -cannot be read by your equipment. - -1.F.2. LIMITED WARRANTY, DISCLAIMER OF DAMAGES - Except for the "Right -of Replacement or Refund" described in paragraph 1.F.3, the Project -Gutenberg Literary Archive Foundation, the owner of the Project -Gutenberg-tm trademark, and any other party distributing a Project -Gutenberg-tm electronic work under this agreement, disclaim all -liability to you for damages, costs and expenses, including legal -fees. YOU AGREE THAT YOU HAVE NO REMEDIES FOR NEGLIGENCE, STRICT -LIABILITY, BREACH OF WARRANTY OR BREACH OF CONTRACT EXCEPT THOSE -PROVIDED IN PARAGRAPH 1.F.3. YOU AGREE THAT THE FOUNDATION, THE -TRADEMARK OWNER, AND ANY DISTRIBUTOR UNDER THIS AGREEMENT WILL NOT BE -LIABLE TO YOU FOR ACTUAL, DIRECT, INDIRECT, CONSEQUENTIAL, PUNITIVE OR -INCIDENTAL DAMAGES EVEN IF YOU GIVE NOTICE OF THE POSSIBILITY OF SUCH -DAMAGE. - -1.F.3. LIMITED RIGHT OF REPLACEMENT OR REFUND - If you discover a -defect in this electronic work within 90 days of receiving it, you can -receive a refund of the money (if any) you paid for it by sending a -written explanation to the person you received the work from. If you -received the work on a physical medium, you must return the medium -with your written explanation. The person or entity that provided you -with the defective work may elect to provide a replacement copy in -lieu of a refund. If you received the work electronically, the person -or entity providing it to you may choose to give you a second -opportunity to receive the work electronically in lieu of a refund. If -the second copy is also defective, you may demand a refund in writing -without further opportunities to fix the problem. - -1.F.4. Except for the limited right of replacement or refund set forth -in paragraph 1.F.3, this work is provided to you 'AS-IS', WITH NO -OTHER WARRANTIES OF ANY KIND, EXPRESS OR IMPLIED, INCLUDING BUT NOT -LIMITED TO WARRANTIES OF MERCHANTABILITY OR FITNESS FOR ANY PURPOSE. - -1.F.5. Some states do not allow disclaimers of certain implied -warranties or the exclusion or limitation of certain types of -damages. If any disclaimer or limitation set forth in this agreement -violates the law of the state applicable to this agreement, the -agreement shall be interpreted to make the maximum disclaimer or -limitation permitted by the applicable state law. The invalidity or -unenforceability of any provision of this agreement shall not void the -remaining provisions. - -1.F.6. INDEMNITY - You agree to indemnify and hold the Foundation, the -trademark owner, any agent or employee of the Foundation, anyone -providing copies of Project Gutenberg-tm electronic works in -accordance with this agreement, and any volunteers associated with the -production, promotion and distribution of Project Gutenberg-tm -electronic works, harmless from all liability, costs and expenses, -including legal fees, that arise directly or indirectly from any of -the following which you do or cause to occur: (a) distribution of this -or any Project Gutenberg-tm work, (b) alteration, modification, or -additions or deletions to any Project Gutenberg-tm work, and (c) any -Defect you cause. - -Section 2. Information about the Mission of Project Gutenberg-tm - -Project Gutenberg-tm is synonymous with the free distribution of -electronic works in formats readable by the widest variety of -computers including obsolete, old, middle-aged and new computers. It -exists because of the efforts of hundreds of volunteers and donations -from people in all walks of life. - -Volunteers and financial support to provide volunteers with the -assistance they need are critical to reaching Project Gutenberg-tm's -goals and ensuring that the Project Gutenberg-tm collection will -remain freely available for generations to come. In 2001, the Project -Gutenberg Literary Archive Foundation was created to provide a secure -and permanent future for Project Gutenberg-tm and future -generations. To learn more about the Project Gutenberg Literary -Archive Foundation and how your efforts and donations can help, see -Sections 3 and 4 and the Foundation information page at -www.gutenberg.org - - - -Section 3. Information about the Project Gutenberg Literary Archive Foundation - -The Project Gutenberg Literary Archive Foundation is a non profit -501(c)(3) educational corporation organized under the laws of the -state of Mississippi and granted tax exempt status by the Internal -Revenue Service. The Foundation's EIN or federal tax identification -number is 64-6221541. Contributions to the Project Gutenberg Literary -Archive Foundation are tax deductible to the full extent permitted by -U.S. federal laws and your state's laws. - -The Foundation's principal office is in Fairbanks, Alaska, with the -mailing address: PO Box 750175, Fairbanks, AK 99775, but its -volunteers and employees are scattered throughout numerous -locations. Its business office is located at 809 North 1500 West, Salt -Lake City, UT 84116, (801) 596-1887. Email contact links and up to -date contact information can be found at the Foundation's web site and -official page at www.gutenberg.org/contact - -For additional contact information: - - Dr. Gregory B. Newby - Chief Executive and Director - gbnewby@pglaf.org - -Section 4. Information about Donations to the Project Gutenberg -Literary Archive Foundation - -Project Gutenberg-tm depends upon and cannot survive without wide -spread public support and donations to carry out its mission of -increasing the number of public domain and licensed works that can be -freely distributed in machine readable form accessible by the widest -array of equipment including outdated equipment. Many small donations -($1 to $5,000) are particularly important to maintaining tax exempt -status with the IRS. - -The Foundation is committed to complying with the laws regulating -charities and charitable donations in all 50 states of the United -States. Compliance requirements are not uniform and it takes a -considerable effort, much paperwork and many fees to meet and keep up -with these requirements. We do not solicit donations in locations -where we have not received written confirmation of compliance. To SEND -DONATIONS or determine the status of compliance for any particular -state visit www.gutenberg.org/donate - -While we cannot and do not solicit contributions from states where we -have not met the solicitation requirements, we know of no prohibition -against accepting unsolicited donations from donors in such states who -approach us with offers to donate. - -International donations are gratefully accepted, but we cannot make -any statements concerning tax treatment of donations received from -outside the United States. U.S. laws alone swamp our small staff. - -Please check the Project Gutenberg Web pages for current donation -methods and addresses. Donations are accepted in a number of other -ways including checks, online payments and credit card donations. To -donate, please visit: www.gutenberg.org/donate - -Section 5. General Information About Project Gutenberg-tm electronic works. - -Professor Michael S. Hart was the originator of the Project -Gutenberg-tm concept of a library of electronic works that could be -freely shared with anyone. For forty years, he produced and -distributed Project Gutenberg-tm eBooks with only a loose network of -volunteer support. - -Project Gutenberg-tm eBooks are often created from several printed -editions, all of which are confirmed as not protected by copyright in -the U.S. unless a copyright notice is included. Thus, we do not -necessarily keep eBooks in compliance with any particular paper -edition. - -Most people start at our Web site which has the main PG search -facility: www.gutenberg.org - -This Web site includes information about Project Gutenberg-tm, -including how to make donations to the Project Gutenberg Literary -Archive Foundation, how to help produce our new eBooks, and how to -subscribe to our email newsletter to hear about new eBooks. - |