diff options
Diffstat (limited to 'old/56026-0.txt')
| -rw-r--r-- | old/56026-0.txt | 10092 |
1 files changed, 0 insertions, 10092 deletions
diff --git a/old/56026-0.txt b/old/56026-0.txt deleted file mode 100644 index 7a6bfe8..0000000 --- a/old/56026-0.txt +++ /dev/null @@ -1,10092 +0,0 @@ -The Project Gutenberg EBook of Enyim, ?tied, övé (2. rész), by Mór Jókai - -This eBook is for the use of anyone anywhere in the United States and most -other parts of the world at no cost and with almost no restrictions -whatsoever. You may copy it, give it away or re-use it under the terms of -the Project Gutenberg License included with this eBook or online at -www.gutenberg.org. If you are not located in the United States, you'll have -to check the laws of the country where you are located before using this ebook. - -Title: Enyim, ?tied, övé (2. rész) - Regény - -Author: Mór Jókai - -Release Date: November 22, 2017 [EBook #56026] - -Language: Hungarian - -Character set encoding: UTF-8 - -*** START OF THIS PROJECT GUTENBERG EBOOK ENYIM, ?TIED, ÖVÉ (2. RÉSZ) *** - - - - -Produced by Albert László from page images generously made -available by the Google Books Library Project - - - - - - -JÓKAI MÓR ÖSSZES MŰVEI - -NEMZETI KIADÁS - -XLVIII. KÖTET - -ENYIM, TIED, ÖVÉ. II. - -BUDAPEST - -RÉVAI TESTVÉREK KIADÁSA - -1896 - -ENYIM, TIED, ÖVÉ - -REGÉNY - -IRTA - -JÓKAI MÓR - -II. RÉSZ - -PFEIFER FERDINÁND TULAJDONA - -BUDAPEST - -RÉVAI TESTVÉREK KIADÁSA - -1896 - - -A CSEH SCHWEICZON ÁT. - -Mikor az ember önmaga elől fut! S viszi magával mindenüvé üldözőjét. - -Incze kétszer utazta körül a földet: az utazás minden neméhez hozzá volt -már törődve s most azt érzé, hogy kifáradt és türelmetlen. A szélcsend a -tengeren, a veszteglés a pusztában, a tábori nyomorúság soha sem -kedvetleníté el; hajh! akkor ott volt mellette maga a minden utak -czélja: a nő; az enyim, a minden. – Most az a mély tenger fenekén -fekszik s most aztán a legrövidebb út is oly végevárhatlan hosszú! - -Incze megkisérté üldöző gondolatait más régiókba átcsalogatni. Nem -mentek oda. Gondolkozott a nagy missióról, mely reá otthon vár. Egy újra -szabadulni törekvő nemzet előharczosa lehetni, mint egykor a csatamezőn, -úgy most az államalkotás terén. Labyrinth az! Minden párt magáénak fog -tartani; melyiket választod? Lelkesedésed vagy bölcseséged szavát -hallgatod-e meg? Hallgat mind a kettő. Lelkesedés, bölcseség mind -odalenn fekszik az «enyim»-nél; a tenger fenekén. Vissza akarta magát -vinni ifjusági ábrándjai szinhelyére; minő öröm lesz a rég látott hazát -újra végigtekinthetni! az ismerős rónákon végigcsapongni, a kék hegyeket -közeledni látni! Nem melegedett fel rá. Ki vár ottan téged? Ki szeret -ott? Honszerelmed, otthonod odalenn fekszik a tengerben, az «enyim»-nél. - -A vaspályán utazás sok változatosságot nyujt: tájak jönnek, változnak -sebesen; emberarczok jönnek, változnak sebesen. Minden tájék, minden -arcz hagy egy nyomot a lelkében. S mikor egy ifju szép hölgy halad el -egy pillanatra előtte, s a perron előtt megállva, még egyszer -visszatekint s történetesen ránéz: olyan rosszul esik neki ez a -tekintet. Miért vannak szép nőarczok a világon, mikor az egy sem az -«enyim?» - -Egy állomáson az indóházból egy épen olyan nőt látott kilépni, a minő -Serena volt s utána egy épen olyan férfit, mint ő saját maga. Mikor -aztán közelebb jöttek, akkor látta, hogy nem hasonlít az a pár sem -Serenához, sem ő hozzá. - -A vasút Prága felé a regényes cseh Schweiczon visz keresztül, az Elbe -folyó partja mentén. A kék folyamon tarkára festett vitorlás dereglyék -úsznak. Egy vadregényes táj, melyen keresztül a kultura egy hosszú -boulevardot tört keresztül. - -A szédületes magas sziklaormokon fenyőerdők és lábaiknál négy-öt -emeletes házak, paloták, gyárak, hotelek, tarka gunyhók. - -A sötét erdő közepén egy-egy nagy fehér kőhalmaz, s annak az oldalában -egy piros födelű ház. Milyen jó lehet ott elbújva lenni! - -Néhol a házak olyan szorosan oda vannak építve a sziklafalhoz, hogy a -meredek kőlap a kémények füstjétől megfeketült. - -Egész hosszú sor szikla egymás mellé állítva, mintha óriási -bástyatornyok sorakoztak volna, a tornyok közei telenőve magas -szálfákkal. - -Majd meg mintha titáni lépcsők volnának egymás fölé rakva, égbejáró -hágcsóul óriások számára. Fehér nyírfaerdők a fehér sziklákon. -Hozzájárulhatlan kőszál tetején egy vaskereszt. - -S aztán végtül végig az egész giganti építmény alatt az -ember-hangyaboly, az ember-méhkas művei: hegylejtők, hordott -törmelékből, zegzugos kígyóutakkal fel a kőbányáig; kőházak, miniumpiros -födelekkel; egy megnyíló völgyben díszes magas vendégfogadók: nyári -utazók tanyái. Egy helyen a sziklafal egészen ó-német építészi stylben -alakult meg, rétegesen hegyesülve fel szakaszonként, s alatta az -emberrakta lakok épen ilyen modorban vannak építve, mintha a hegyektől -tanulták volna. - -Majd egy nagy sivatag, völgy, csupa háznagyságú sziklákkal beterítve; a -közepén egy nagy emeletes ház. Vajjon e palota urának ez a szántóföldje? - -Egy-egy szép temető; tele sötétzöld életfákkal. - -Bolondos házak: valóságos tarka bohóczai az építészetnek, egyik feketére -festve, fehér körületű ablakokkal; a másik rózsaszinűre, fekete szegélyű -ablakokkal; a földszinten kékre, az emeleten veresre festett házak, a -falu közepén zöld tetejű torony, szürke fallal, veres templommal, fehér -ablakokkal, sárga kapukkal s a piros házfödelek ablakai hunyorgó emberi -szemekké vannak idomítva, mintha gúnyosan pislangatnának az alattuk -elutazóra, s maguk is tudnák, hogy ők milyen tréfás legények! - -S még beszélnek is az utazóval. Van közegük hozzá. - -A házak tégla építménye keresztbe rótt gerendák közé van szorítva; a -faépületváz kilátszik s ha a kőfal kékre van festve, akkor a fadúczok -rózsaszinüre, ha a fal sárga, a gerendázat zöld. S miután ennek az -alakítása is egészen az építész szeszélyére van bízva, az egymásba rótt -gerendák óriási betüket képeznek a házak oldalán. - -Incze üldözte lelke futó gondolatait és olvasta az átfutó házak falain -ez óriásbetüket. Az egyik ház kinevette, a mit gondolt: HAHA; a másik -meginté: NANA, a harmadik eléje kiáltott: AHA; a negyedik biztatta: AZAZ -(csak keresd! «Ázáz» egy dæmon neve is). Az ötödiken aztán csupa X-ek -voltak. Ezt találd ki! az X az «ismeretlen». - -… A königsteini vár ős tornyai előtt egy perczre megállt a vonat, hogy -egy ott várakozó utaspárt felvegyen; különben ott rendes állomás nincs. - -Incze ez ideig egyedül volt a kocsiszakaszban, most az újon beszállókat -is ugyanoda bocsátották be. A kalauz nem rendelkezett több első osztályú -coupéeval: az újon érkezőknek épen úgy, mint a már bennülőnek nem nagy -örömére. - -A vaspályákon a II-ik osztályon utazók barátságos, társalogni szerető -emberek, a kik mindjárt elmondják egymásnak: honnan jöttek, hová mennek? -mi dologban járnak? milyen időjárás van náluk? ha urak, az idegen -utitársnőnek udvarolnak, s ha úrhölgyek, az idegen utitársat -meghódítani, bár ha csak egy állomásra is érdemesnek tartják; hanem az -I-ső osztályú coupéek utazói kedvetlen emberek: azok nem tudják miért? -neheztelnek egymásra: a primus occupator az utóbb érkezőt parvenunek -tartja, s az utóbb jövő haragszik a már bennülőre mint jogtalan -bitorlóra. S dehogy árulnák el, hogy mi nyelven beszélnek; s ha hölgy az -egyik idegen, az compromitálva találná magát, ha szemei véletlenül az -átellenben ülő férfi szemeivel találkoznának. - -Az új betörők egy ifjú hölgy és egy ifjú férfi voltak. - -Minthogy a férfi először taposott Incze lábára, annálfogva szóljunk -arról elébb. - -Arcza valódi cseh typus, kétszer újra kezdődő homlok, melynek két széle -magasan felemelkedik, mint egy kathedrale kettős tornya, s azzal -symmetrice a kettős állon kétfelé hegyesülő őz-szőke szakáll, nagy, kék -szemek, erős vonások s megszólalás közben az a sajátszerű modor, hogy -ajkait felhúzza, miközben egész fogsora kilátszik. - -A kalauz grófnak czímezte az utazót. - -Ez először azért taposott keresztül Inczén, minden mentegetőzés nélkül, -hogy néhány kézi bőröndöt átvegyen inasa kezéből; azután megint -retourgázolt rajta keresztül, de már akkor Incze maga alá szedte a -lábait, s akkor a lovag leszállt a hölgyet felsegíteni a coupéeba. - -A hölgy fekete selyem ruhába volt öltözve s arczát sűrű kék selyem -fátyol takarta. - -Kisérője a kalauzzal németül beszélt, az inasával francziául; a vele -jött hölgyet cseh nyelven szólítá meg. - -Azt mondá neki, hogy foglalja el a jobboldali ülést az ablaknál, mert -onnan szép a kilátás, a baloldalon a sziklafal zárja el azt. A -jobboldalon pedig már az átellenes ülést Incze foglalta el: ő is -természetesen a szép panoráma kedveért. - -Hogy miért használta a cseh nyelvet a gróf? annak az okát könnyű volt -kitalálni. A kalauztól megtudakolta elébb, ki amaz utitárs, a ki már -benn ül a coupéeban? Külföldről bejövő utazónak azon időben nagy -ellenőrzés mellett lehetett az osztrák tartományokon végig haladni; -erről már a kalauz is tudta, hogy ez egy magyar forradalmi hadvezér, ki -salvus conductussal utazik a Magyar Kronlandba, hol országgyűlés lesz, -melyre ő is meg van választva képviselőnek: Amerikából. Erről tehát fel -lehet tenni, hogy nem tud csehül. - -Annyit azonban szokott tudni a magyar ember, ha csehül nem ért is, hogy -akárhol járjon is a világon, két hely közül őtet illeti meg a rosszabbik -hely. Nem biz a! Hanem az jutott eszébe Inczének: hogy ime itt egy -boldog fiatal pár, minek legyek én akadály az útjukban! legyenek -boldogok erre a rövid időre is; s felajánlá az idegen lovagnak -(francziául) a helyet, a melyen ő ült. - -A megszólított először gondolkozott rajta, hogy feleljen-e rá? azután -alázatos bókolással, melynél épen a túlzott nyájasságban volt a gúnyor, -azt válaszolá, hogy: «köszönöm: mi csak testvérek vagyunk, s a tájat már -ismerem.» S azzal leült a hölgy mellé. - -Hát Incze azt sem bánta: nem sokat törődött velük. Szemei nem igyekeztek -keresztül törni a rejtélyes saisi fátyolon, mely a letakart arcz titkait -fedé; hanem a mint a vonat tovább robogott, ismét kinézett az ablakon, a -változó panorámát bámulva. - -És ismét eltánczoltak előtte a harlekin házak, szeszélyes -betűrejtvényeikkel: egy kanyarulatánál a vaspályának egy közel épűlt ház -szinte repülve tünt el az ablak előtt, annak a gerendái ezeket a betüket -adták ki: «HANNA». - -A fátyolos arczú hölgy kinyitotta az ablakot s messze kihajolt rajta. - -A mikor visszavonta a fejét, már nem volt arczán a fátyol. - -Szép márványszobor volna, ha kivül is kőből volna. Nyugodt, -szenvedélytelen tekintet; domború, magas sima homlok, egyszerűen -lesimított gesztenyeszín hajjal, hosszúkás arcza halvány; szemöldei -egyenesek, szemei fejedelmien lenézők; szép csigahajlású ajkain -életunalom és embermegvetés. De e nyugodt elbámulást néha egy-egy szeles -mozdulat, egy ideges fejfélrekapás szakítja félbe. - -A hölgy be akarta zárni a waggon-ablakot s sokáig elvesződött vele, a -míg sikerült az neki; bátyja nem segített neki: valószinüleg -elszenderedett, skót utisipkás fejét a szegletnek támasztva. Inczének -pedig nem volt bátorsága felajánlani, hogy majd ő bezárja azt az -ablakot. Csak úgy sugárzott a hidegség erről a hölgyről. - -Hiába volt olyan szép. Minden vonásáról rá lehetett olvasni: az a -«tied». Soha sem «enyim»: mindig «tied». - -Mikor az ablakot becsukta, meleg lett a coupéeban: le kellett vetnie -felső köpenykéjét. Gyönyörű termete volt. Váll, kebel, karcsu derék, -mint egy istennőnek. - -Incze nem ölhette meg magában azt a gondolatot, hogy ez a hölgy igen -szép. S jól esett neki az a másik gondolat, hogy a férfi mellette csak -bátyja. - -De meg nem szólította volna azért. Ez kettős szentségtörés lett volna: -egy az élő, más a halott iránt. - -A szép hölgy kezén finom svéd kesztyü volt, az egyiket lehúzta. Hófehér, -ideges, erős keze volt, végeiken visszahajló rózsás ujjakkal. A negyedik -ujján volt egy gyűrű, gyémánt solitairrel. A nap besütött az ablakon, rá -a gyémántra, mely szivárvány csillagokat szórt körül az átelleni falra, -e csillagok oda ragyogtak Incze szemei közé. - -És azok a sötét fekete szemek is oda bámultak rá. Csak bámultak: nem -ragyogtak; épen úgy nem volt tudomások arról, hogy szikráikat halandó -ember szemeibe lövellik, mint annak a gyémántnak. - -Inczének rosszul esett a fény. Az idegen szép szemek fénye. A kripta nem -tűri a napot: neki elég a maga halotti mécse. Neki fáj most ily szép -nőalakot ily közelből, ily mozdulatlanúl látni. Maga a ránézés is -hűtlenség vádja volt lelkében. Ah az az elveszett kedves halott emléke -erősebb sacramentum most, mint az egykori szűzességi fogadalom a -kolostorban. - -Lehúnyta a szemeit. A vasuton szabad az embernek elaludni hölgyek előtt -is. - -De ő azért nem aludt. Látta félig nyilt szempillái alól, hogy a -szoborszép hölgy egy gyors mozdulattal lehuzza ujjáról a gyűrűt s a -gyémánttal e betüket rajzolja egymás után a waggon ablakára: HANNA. - -Tehát: «Hanna?» - -De valjon miért irja valaki a nevét egy vasuti kocsi ablakára? - -A hölgy újra felhúzta ujjára a gyűrűt s aztán a keztyűt. - -Incze aztán egészen lehúnyta a szemeit. - -A bátya pedig, a ki aludni látszott, halk hangon megszólalt s azt mondá -a szép hölgynek csehül. - -«Hanna, ha kiszállunk a waggonból, én azt az ablakot véletlenül ki fogom -törni.» - -Azt hitte: utitársuk nem tud csehül. Az pedig értette ezt a nyelvet is; -s most aztán gondolkozott a mondat előzményeiről és következményeiről. - -Egy szemrehányó hang aztán azt súgá lelkébe: «mi közöd neked egy idegen -hölgy titkaihoz? Mit találgatod azt? ő a másé!» - -S ez a gondolat erőt vett rajta. Úgy lezárta a szemeit, hogy valóban -elaludt, és aztán álmodott. - -Azt álmodta, hogy ismét a tengeren van és repűl sebesen vitorlás hajón. -Éjszaka van: a csillagok ragyognak, a hold világít. - -S a hold fényében egy gőzhajó tűnik fel: egy lobogós steamer, mely -szemközt jő. Incze távcsövét veszi s a közeledő hajó nevét iparkodik -elolvasni. Ez az Ossian, Ossian! Ugyanaz a hajó, mely alatta törést -szenvedett, melynek roncsában Serena elmerült. Pedig valóban az. Már a -hajó orrára faragott hárfás skót bárdot is ki lehet venni. Hát nem -sülyedt volna el? A födélzeten egy hölgy sétál magányosan, fekete -ruhában. Kék fátyolát, fekete köpenyét lebegteti a szél. Ha ez Serena -volna! Miért ne lehetne? Ha az Ossian megvan, akkor neki is rajta kell -lenni. Csakhogy ő nem viselt fekete ruhát. A gőzhajó még közelebb jön a -vitorláshoz. A hosszú ezüst vonal végig nyúlik utána a holdsütötte -hullámokon, s a hosszú fekete füstkigyó az égen. A távcső azt hazudja, -hogy ez a hölgy mégis Serena. Hiszen találkozásra jön. Már a távcsőre -sincsen szükség: puszta szemmel is kivehető arcz és alak. Serena! -Csakugyan te vagy az? Látsz engemet is? A hajón levő alak fehér -kendőjével int felé. - -Aztán eszébe jut az álmodónak, hogy most csak álmot lát. Eredj! Hiszen -csak álomkép vagy. Sokszor ámítasz így. Mindjárt fölébredek s aztán nem -leszesz itt. - -És az Ossian az ismerős alakkal egyre közelebb jön. - -De mi ez? Alusznak a kormányosok mind a két hajón? Hiszen ezek egyenesen -neki vágtatnak egymásnak. Ohé! Stewart! Kapitány! Ohé! - -A közeledő gőzös dübörgése már hallik, a lapátcsapások egyre jobban -zuhognak. Most elevenűl egyszerre a fedélzet. Matrózok szaladnak. -Kormányosok ugranak a kormánykerékhez: csengetnek, süvöltenek -veszedelmesen. Késő! Az összeütközés kikerülhetlen. - -A Steamer backbord oldalával jön neki a vitorlásnak. Ott áll a mellvéd -előtt a hölgy. Ő az maga, Serena. Már oly közel van, hogy a másik hajó -mellvédjéről kihajló férj karjai elérhetik az övéit. Még közelebb is fog -jönni. Egy villámpercz múlva egymásba ütődik a két hajó; kábító recsegés -hangzik; a hölgyet odadobja a hajó férje keblére s a két roncs -összeszorítja őket egymáshoz. - -Incze felriadt álmából. Az idegen hölgy ott feküdt a keblén, hozzá -szorítva erőszakosan; arcza az arczán, karjai a vállain. Bátyja pedig -oda volt sajtolva két formátlan tömeg közé, csak feje állt ki belőle, -rettentően eltorzult arczczal. Körülöttük roncs; forgács, tört vasak. - -A vonat egy szemközt robogóval összeütközött s ők az egymásra döntött -waggonok romjai alá kerültek. - -AHA! NANA! Mondák rá a körülálló tarka házak. - - -A HIVOTT KÖNYEK. - -Az erőszakos roham, mely a vonatot érte, azt a vasuti kocsit, melyben -Incze és utitársai ültek, úgy összenyomta, mint egy papirskatulyát s -egyszersmind egyik végével felfelé fordította. - -Az idegen hölgy termete egészen szorosan volt sajtolva az egymáshoz tolt -pamlagok által Inczéhez, s még azonkivül leszorítva a ráhullott bőröndök -által: a mi különben szerencse volt ránézve, mert a bőröndök -akadályozták meg, hogy szét nem zúzta a fejét az a vas, mely elébb a -kocsi fenekét tartotta, annak nyujtóját képezve, most pedig ketté törve, -keresztül hatolt a waggon falán s a ledobált batyukat előre tolva, azok -alá a két szemközt ülőt egymásra fektetve, eltemette. Incze esett alul. - -Érezheté mellén utitársnője szivének heves dobogását, keblének lihegő -mozdulatait. A hölgy feje oda volt szorítva az ő vállához. - -A hölgy nem alélt el, magánál volt s most sem az jutott eszébe, hogy -Istenhez, vagy szentekhez kiáltson; hanem azt mondá francziául Inczének: -«szabadúljon ön tőlem!» Az eredetiben még ridegebbül hangzik ez: -«debarrassez vous vous de moi.» - -Azt Incze maga is akarta. Valami sajátszerü ropogás, mely a rémes -jajordításon is áthangzott, tudatá vele, hogy a felfordult tender fölé -torlódott teherkocsik meggyuladtak a gép tüzétől: itt még meg is lehet -majd égni. - -Csakhogy ebből a helyzetből saját erejével menekülni nem volt könnyű. A -coupéenak nem volt már sem ablaka, sem ajtaja, az egymásba volt tolva; -arrafelé semmi nyilás. A waggon teteje kétfelé nyilt ugyan; de azon a -szomszéd waggon feküdt, melyet az összeütközés rohama a másik hátára -feltolt. Csupán csak a kocsi fenekén át lehetett megkisérteni a -szabadulást. Incze érzé, hogy lába alatt a deszkázat enged; annak csak -egy erős rúgás kell, hogy rés támadjon rajta. Neki feszítette a két -sarkát, s sikerült az áttörés. Hanem az alatt egyik lába bele keverőzött -egyikébe azoknak a fatális aczélabroncsoknak, a miket azon idők divatja -szerint a hölgyek krinolin név alatt viseltek. Ez gátolá abban a -szándokában, hogy a lábai alatt támadt résen át alácsúszhasson. - -– Szakítsa ön el azt! mondá a hozzászorított hölgy. - -Nem volt más menekvés. Tépni kellett, a mi útban áll. - -A férfinak, hogy alul a résen keresztül csúszhasson, a ránehezedő -hölgyalak minden tagjával érintkeznie kellett, s annak minden vonaglását -éreznie saját testén. Ki gondolt volna erre most a rémület szörnyü -perczeiben? - -Végre földet értek lábai. Egy perczre körültekintett a szabadban. Az egy -látvány volt a pokolból. Két vonat idomtalan tömeggé összetolulva; a hol -a roncshalom legmagasabb, fekete füst tör elő, melyen kitörő lángnyelvek -lobbannak keresztűl. A tört kocsik alul rémordítás kardala hangzik. -Néhány utas siet a romok alul társait, tehetetlen alakokat, -kiránczigálni; egy nő ül az útfélen, és kezeit tördelve, jajgat. Most -egy robbanás hangzik; az egyik eltemetett mozdony gőzkatlana, mely a -földben megfenekelve, tovább főtt, szétdurrant, s forró vízzel lugozza -le a közel levőket, s aztán fehér gőzfellegbe borítja az egész -rémlátványt. - -Inczének sietnie kellett a szabadítás munkájával. Utitársnőjén nem lett -segítve az által, hogy ő kimenekült alóla, a felülről nyomó teher azért -folyvást odaszorítva tartá. Erőszakkal kellett őt megmenteni. - -Incze a kifeszített fenékdeszkát még tovább repesztve, kitágítá a rést, -melyen át maga keresztül kúszott s aztán átkarolta a hölgy két térdét, -lehúzva a fedetlenül maradt szoborszerű szép lábakra a felcsúszott -öltönyt s aztán elkezdé őt csendesen lefelé húzni. A kocsi feneke -embermagasságra volt feltolva; a szabadítónak a szép termetet izenként -kellett magához szorítania, hogy onnan a rom közül kihúzhassa; át -kellett karolnia csipőit, derekát, aztán ott sem tehette le a forró gőz -közepett; ölébe szorítva kellett őt kivinnie a vasut melletti partra. -Ott letevé. - -– Tud ön lábaira állani? kérdé a hölgytől legelébb. - -– Nekem semmi bajom; felelé az. Bátyámat szabadítsa meg. - -Incze visszament az összegyökönt waggonba, a férfit kiszabadítani. Az -még nehezebb munka volt. Az két fal közé volt odaszorítva és nem -mozdúlt. Incze erős volt, s veszélyben az ember mázsákat emel. -Kiszabadítá a grófot is. Nem grófot már: csak egy halottat. A mellkas -volt nála összezúzva. Föl sem ébredt tán, mielőtt meghalt. - -Incze kivitte ölében a töltés-partra az összecsukló tetemet s ott -lefekteté a fűre, a szép hölgy lábaihoz. Maga letérdelt hozzá: megtörlé -zsebkendőjével ez alak véres száját, megtapintá üterét, szivét s fejének -ingatásával mutatá a hölgynek, hogy itt nincs élet. - -– Meghalt! sikolta fel a hölgy s azzal odaveté magát a halott mellé, -arczával eltakarva annak arczát, és két kezével magához szorítva fejét, -s aztán elkezdett hevesen zokogni: csókolta, ölelte a halottat, hítta -nevénél: Henrik, kedves Henrik! ébredj fel! Nem halt meg! Segítsenek -rajta! Hiszen még felnyitja szemeit! - -A kitörő keserv oly igazi volt, oly szivet eláruló. - -És Inczének valami jutott eszébe. Saját gyásza. Alig múlt el egy hónap -azóta, hogy az ő életének mindene, világa, épen ily rögtön, ily -menthetlenül, ily irtóztató módon lett kiragadva a világból. Még -hallotta sikoltását, látta felényujtott karjait, s aztán eltünt. - -Oh ez a seb most újra feltört, s e sebnek vére a köny. Inczének el -kellett takarnia arczát, hogy omló könyeit elrejtse. - -– Hát nincs senki, a ki segíteni tudjon! sikolta a hölgy -kétségbeesetten, kúszált hajzatát szétsimítva könyáztatott arczából két -kezével. - -Ekkor meglátta, hogy ez a férfi ottan sír. - -Minek sir? Mit sirat itt? - -Tán az ő fájdalma hatott rá? Mi joga neki abban osztozni? - -A hölgy e perczben megszünt sirni; felállt és letörlé könyeit. - -A plebejus jajveszékelésnek vége volt. A büszke hölgy állt ott ismét. -Dúlt öltönyét termetéhez lapítá az erős esti szél, a lángveres felhők az -alkonyi égen fél arczát tűzbe boríták. Szemei belenéztek az izzó égbe s -ragyogtak, mint két karbunkulus. Nem volt többé tekintetében semmi -szenvedély, semmi indulat. - -Inczét megfeddé egy halk szózat odabenn: «mit nézed te e csodaszép -tüneményt?» Aztán eszére tért, hogy biz annál okosabbat is tehet most, -mint hogy egy kisasszonynak egy holt testvért megsiratni segít: jobb -lesz, ha a málháit kiszabadítja a kocsiromok közül, míg oda nem égnek. - -Már akkor valamennyi waggonból előbujtak, a kik épkézláb maradtak, s -törekedtek a megsérülteket is kiszabadítani; közelből és távolból -összefutottak a mezei munkások, az elbei hajósok, s hozzáláttak a tűz -oltásához s a romok félretakarításához; a podgyászszekerekből szórták ki -a málhákat; Incze is visszatért a waggonhoz s erős testgyakorlati -művészettel kiküzdte onnan a roncs közé temetett bőröndöket s egyéb uti -csomagokat. Azok közt legkeresettebb czikk volt egy szíjjal átkötött -plaid batyu, mely a grófi utazókhoz tartozott. - -Incze jó asszonytartó ember volt; mikor egy szép hölgy deli alakja körül -így csavargatja az erős szél a lenge selyem öltönyt: nem az jut eszébe, -hogy ejh milyen szép idomai vannak az eleven Vénus szobornak! hanem az, -hogy mint meg fogja ez hűteni magát. Siet számára kikeresni azt az -aranynyal áttört shawlt, mely arról tanuskodik, hogy a szép hölgy nem -azért visel fekete ruhát, mintha gyászolna. - -Mire a kihordott málhákkal visszatér, már akkor az úrhölgyet nem találja -egyedül. A katastrófa hirére rögtön jött a draisinen lovagolva a közeli -állomásról a főnök, a rendőrbiztos, az orvos, a felügyelő s mindannyinak -első gondja volt a grófnőnél kezdeni a segélyhozást. - -Az orvos megvizsgálta a hullát s látleletet adott róla. Az -felébreszthetetlen. - -A rendőrbiztos kérdezé az úrnőtől, hogy hová akarja szállíttatni a -halottat? Az intézkedett egész nyugalommal, hogy szállítsák testvérét -haza anyjához, Königinhofba. - -Az állomásfőnök igérte, hogy külön draisinnel fogja őt oda szállíttatni, -mielőtt a félbeszakadt közlekedés a vasuton vonatok járására alkalmassá -lenne téve. A grófnő is együtt akar-e menni? - -– Nem, felelt a grófnő szárazon; nekem ma Prágába kell mennem. - -(A halott hazatalál már magában is.) - -Ekkor érkezett oda Incze a nyalábra szedett málhákkal; miket a partra -lerakva, részvétteljes nyájassággal kinálkozzék: «ime a shawlja, grófnő; -hideg szél fú.» - -A hölgy végig nézett rajta büszkén, hidegen s azt mondá: «nem fázom». - -Készebb lett volna megfagyni, hogy sem arra kényszerűljön, hogy ennek az -embernek azt mondja: «Köszönöm;» a ki vakmerő volt sírni akkor, a mikor -ő is sír: ellopni magának az ő fájdalmát. Ez az ember ott feküdt vele -együtt test testhez szorítva (igaz, hogy eltemetve). Ez az ember ránézve -meg van halva. - -Incze mind ezt olvasá a hölgy tekintetéből s valami szó azt mondá neki, -hogy ez a fenyítés meg van érdemelve. Szépen letette aztán a hölgy -málháit a gyepre: a magáéra ráült, s könyökét térdére, állát tenyerébe -támasztva, bámult maga elé, a szörny-dráma kellő közepébe, érzéketlenül, -s nem bánta akárminő rémjelenetek folytak le szeme előtt, nem volt -részvéte senki iránt. - -Az úrhölgy aztán megtette a rendelkezést az odahívott hordároknál, hogy -hova szállítsák testvére hulláját; annak tárczáját, ékszereit a -rendőrbiztos felügyeletére hagyta, a hullát betakarta hosszú himmalaya -shawljával, meg sem csókolta, meg sem könyezte, mikor látták. - -A felügyelő meghívá alázatosan az úrhölgyet a közeli pórlakba, a hol jó -lesz várakozni addig, míg az állomásról a segélyvonat megérkezik, az -utasokat továbbszállítandó. - -A hölgy elfogadta a meghívást s a felügyelő karjára támaszkodva a pórház -felé indult. A rendőrbiztos elkisérte odáig. Inczének senki sem mondá, -hogy tartson velük. - -A rendőrbiztos azután visszasietett: az utazóktól sorban előkérte az -útleveleiket, feljegyezte a neveiket, utazásuk czélját, a halottak és -sebesültek számát; kikérdezé az életben maradt kalauzokat az -összeütközés indokairól (a két mozdonyvezető nem adhatott -felvilágosítást, mert meghalt); aztán figyelmeztetett mindenkit, hogy a -saját málháira vigyázzon, a máséit el ne tulajdonítsa; egy kis síró -gyermekkel sokat vesződött, a kinek apja, anyja halva maradt, s semmi -kérdésre nem tudott felelni: arról beirta a rubrikába, hogy «siketnéma». -Aztán sietett ő is a pórlakba, hogy minderről protokollumot vegyen föl. - -A pórlaknak csak egy szobája volt a vendégek számára s az zsúfolásig -telve volt már nőutazókkal, kik egymást kölcsönös kétségbeeséssel -igyekeztek felülmulni. - -A rendőrbiztos kénytelen volt ezen a helyen végezni a protokollum -szerkesztését. Helyet szorítottak számára a lóczán az asztal mellett, -Hanna grófnővel szemben. - -Mikor a Nro 29 utazóra került a jegyzetirás, a biztos úr keresztbe fogta -a szájába a tollat s azt kérdezé a grófnőtől: - -– Ismerőse méltóságodnak valahonnan az az úr, a ki az imént málháit -előhozta és shawljával megkinálta? - -– Épen nem, sietett a grófnő válaszolni. A waggonban találkoztunk -véletlenül. - -– Óvom méltóságodat, hogy úton tartózkodó legyen ismeretlenek irányában. -Ez az úr rendőri felügyelet alatt áll. - -– Talán gonosztevő? kérdé mohón a grófnő. Ah, milyen jól esett volna -neki, ha azt egyszerre kidobhatta volna az emlékéből. - -– Annál is rosszabb! szólt ravasz szemhunyorítással a rendőrbiztos s -ismét kivéve szájából a tollat, odadiktálta magának nagy nyomatékosan: -«Áldorfai Innoczencz, magyar forradalmi ezredes, jön New-Yorkból, utazik -Budapestre NB. NB. NB.». Azután letevé a tollat az asztalra s tollkése -hátával porzót vakarva az irásra a falról, hozzátevé bizalmas -suttogással: Egyike a legveszedelmesebb forradalmároknak, a ki most az -országgyűlésre mint követ tér haza, engedély mellett, otthon a -felforgató párt leendő hadvezérét tekinti benne. Minden lépése -ellenőrzendő. Jelleme vakmerő, daczos, elhatározott, erélyes.» (Mintha a -hivatalos signalementból olvasná!) - -Az úrhölgy fejét rázta: «Csodálom: ez az ember sírt előttem, mikor -testvéremet halva látta». - -– Hja, annak megint megvan az oka, szólt a rendőrbiztos bölcsen. -Bizonyosan a saját balesete jutott akkor eszébe. Ő is ily véletlenül -veszté el a feleségét, a tengeren, két hajó összeütközése alkalmával. -Azt sajnálja, tudom. Annak is itt a személyleirása; de már nincs rá -szükség: «rajongó, önfeláldozó, férjeért minden veszélybe rohanni kész». - -Ez a felfedezés egészen megfordította az urhölgy nézetét útitársa -irányában. Tehát nem az ő fájdalmát lopta meg; saját fájdalma tört ki -belőle. Elvesztett nejét siratta akkor. Egy férj, a ki még egy hét mulva -is zokogásra fakad, ha elhunyt neje eszébe jut! Ez tünemény. - -Hanna grófnő azt mondá, hogy idebenn kiállhatatlan a meleg és a fojtó -lég, s ugyanazt az aranynyal áttört veres shawlt termetére burkolva, -kiment a szabadba. - -Odakünn már sötét volt; de elég világot adott az éjszakának a még mindig -égő waggonrom, mely körül nagy volt a lárma. Ember volt elég, de az mind -csak egymásnak lábatlankodott a munkánál; senki sem tudta a dolgot ott -megfogni, a hol kellett volna, nem volt rendszer a segélyben. Az -állomásfőnök rekedtté kiabálta magát, s felhasznált káromkodásnak minden -keresztet, törököt, mennyei sakramentumot, a mi a németben erőt fejez -ki; de mégsem ment jobban a munka. - -Hanna grófnő még akkor is ott látta ülni rejtélyes útitársát bőröndje -tetején s egykedvüen bámészkodni. - -Odament hozzá és megszólítá, szelid, nyájas hangon. - -– Uram! Köszönöm önnek a megszabadítást! - -S kezét nyujtá neki keztyűsen. - -Incze bámulva tekinte rá s eszébe sem jutott, hogy felálljon előtte. -Megfogta hidegen a nyujtott kezet, s csak ülve maradt. Vajjon mi ütött -hozzá az úrhölgyhöz, hogy most egyszerre eszébe jutott őt felkeresni? - -Mi? Az, hogy megtudta, hogy útitársa veszedelmes ember, a kitől -őrizkedni kell. - -Most már ő nem kelt fel előtte. «Jelleme daczos», azt mondja a -személyleirás. De hol az «erélyes» belőle. Az nincs. Az a tenger fenekén -van. - -A hölgy pedig ott maradt mellette állva. - -– Sokára fognak ezek elkészülni a munkával? szólt, beszédhez kezdve, -Inczéhez. - -– Ha így folytatják, nagyon soká. - -– Miért nem megy ön oda? szólt Hanna grófnő. Önnek van erélye, -tapasztalata: rendet csinálhatna köztük. Én addig itt maradnék s őrizném -az ön málháját. - -Az erély visszajött a tenger fenekéről. Ez ideig azt mondá magában -Incze: hát mi közöm nekem ehhez a bajhoz? intézzék el. E szó után lett -hozzá köze. Fölkelt, odament az ember-gomoly közé, néhány határozott -hangon ejtett vezényszóval intézkedett köztük, minden káromkodás nélkül, -aztán felszökött ügyes tornászattal a romhalmaz tetejére, onnan osztotta -a rendeleteit; maga is segített, bámulatos erővel és kiszámítással, s -egy óra mulva el volt oltva a tűz, széthányva az üszkök, félrehárítva a -torlaszok; megmentve, élve vagy halottan, épen, vagy összezúzva, a mi el -volt temetve. - -Az úrhölgy ott állt azalatt folyvást Incze málhája mellett; s mikor a -férfi visszatért, ismét azt mondá neki: «köszönöm» s kezeit nyujtá -szorításra, most már keztyütlenül; pedig Incze tenyere most már fekete -volt a koromtól, s attól a grófnő ujjai is feketék lettek aztán. - -Ezalatt megérkezett az állomásról a segélyvonat, mely az utazókat volt -felveendő. Ebben nem voltak elsőosztályú hintók. Össze kellett -szorulniok az utazóknak, a hogy lehetett. - -Hanna grófnőnek úgy tetszett, hogy Inczével egy kocsiosztályba jusson. - -Mikor az állomásra megérkeztek, tudtukra adatott, hogy még félórai -várakozásuk lesz, mert egy szemközt jövő tehervonatot kell bevárni. Ez -idő alatt legalább mindenki táviratozhat, a hova akar. - -Az állomásfőnök odahozta Hanna grófnőnek a kocsiba a távirati -blanquettet, az irószerekkel, hogy irja meg, a hova akarja, izenetét. - -Az úrnő kezébe vette a tollat, s a mint irni akart, egyszer csak -kiejtette a tollat a kezéből, szemei megteltek könynyel, s odafordulva -Inczéhez, ellágyult hangon, melyben a legigazibb nőiesség varázsa volt, -rebegé: - -– Nem tudom leirni azt a szót, hogy szegény Henrik bátyám meghalt. - -– Megengedi a grófnő, hogy én irjam meg helyette a táviratot? kérdé -Incze. - -– Nagyon kérem arra. - -– Parancsolja, mit irjak? - -– Kérem, tudassa néhány szóval a balesetet, mely bennünket ért. -Testvérem halva tér vissza anyámhoz, nekem pedig Prágába kell mennem. -Kérem, hogy várjanak ott rám az indóháznál. - -– S kihez czímezzem a táviratot? kérdezé Incze, mikor megirta azt. - -– Prágába, Walter Leo bankár úrnak saját palotájába. - -– Ah, Walter Leo! monda Incze meglepetve. - -– Ön ismeri talán? - -– Találkoztam vele egyszer. - -– Kellemes, vagy kellemetlen találkozás volt? - -– Vegyítve, mind a kettő. - -– S ha viszont találkozni fog vele? - -– Aligha fog rám ismerni többé. - -Incze odanyujtá az úrnőnek a táviratot. - -– Nagyon köszönöm. - -Hanem a táviratot alá is szokás irni. - -Incze odanyujtá a tollat az úrnőnek. - -– Mit csináljak vele? kérdé Hanna grófnő. - -– Kegyeskedjék a nevét aláirni. - -– Hát az én nevemben fogalmazta? Miért nem a ssját izenetenként? - -– Azért, mert ha ez a távirat az én nevem aláirásával kerül Prágába: -akkor azt elébb elviszik a Hauptpolizey-Directionhoz. Onnan felküldik a -Landesgouvernementhez a Hradzsinba, onnan megint átküldik a -Generalcommandohoz, onnan megint visszaküldik a Sectionschefhez, s -Walter Leo csak holnapután kapja meg a táviratom. Én rendőri felügyelet -alatt állok. - -És ezt a rendőrbiztos füle hallatára mondá el ekként. - -A rendőrbiztos összekummta az ajkait s fejet csóvált. Ördöngős ember! -Még mókázik a feje fölött függő Damokles karddal. - -Hanna grófnő e magyarázat után nem tehetett mást, mint hogy átvegye a -tollat Incze kezéből s saját nevét irja a távirat alá. - -Volt tehát már köztük valami közös: egy irat, melyet Incze irt, és -melynek Hanna grófnő irta alá a nevét. - - -WALTER LEO BANKÁR. - -Az aláirt táviratból megtudta Áldorfai azt, hogy magasrangú útitársnőjét -Starrwitz Johanna grófnőnek híják. És még mást is megtudott belőle. -Mikor a táviratot szerkesztette, Walter Leonak czímezte azt, de mikor a -grófnő azt aláirta, kitörülte a czímzetet s a bankár neje czímét irta -helyébe: «Walter Starrwitz Helena bárónőnek.» Ebből tehát megtudta -Incze, Hogy Hanna grófnő rokonságban áll a bankár nejével; de annak -mégsem testvére, mert ez csak baronesse. - -Hanna grófnő olvasta ezt a gondolatot Incze arczvonásain s -felvilágosítást adott neki róla. - -– Walter neje nekem unokatestvérem. Egy más Starrwitz ágból, melynek -tagjai bárók. - -S miután a felfedezés nyomán azt a következtetést is olvashatá útitársa -arczvonásaiból, hogy ez tehát mégis mesalliance, szükségesnek tartotta -megjegyezni kis idő mulva: - -– Walter Leo nem azon közönséges bankárok osztályából való, a kik minden -utat módot jónak találnak, hogy gazdaggá legyenek. Ő cavalier. Nem -uzsorás. Nemes ember a pénzvilágban. Lehetne régen igazi báró is, ha -épen… No de «Schindel sind auf dem Dach.» - -Ezt szokták mondani, mikor hallgatózó gyerekek vannak a szobában, a kik -előtt nem lehet mindent kibeszélni. - -Ez a gyerek a coupéeban ülő rendőrbiztos volt. - -No, de tudott más oldalról is Walter Leora fényt vetni Hanna grófnő. - -– Ő nem az a prózai ember, a kinek csak számokról és üzletekről lehet -beszélni. Ő nagy műbarát. Felesége kitünő énekesnő, fia hegedűvirtuoz s -ő maga zeneszerző. - -– Magam is jelen voltam egy operája előadásán; csinos zene volt; nekem -tetszett. Annak már van tizennégy éve. - -– Ah, akkor ő még szegény bankár volt. - -– Igaz, hogy csak fél milliója volt készpénzben. - -– Annyi sem lehetett. - -– De tudom bizonyosan, hogy annyi volt; mert nekem akarta adni a felét. - -– Ah! És miért? – - -– Hja. Schindel sind auf dem Dach. - -Ezt meg már Incze nem mondhatta el a hallgató gyerek miatt. - -Hanna grófnő aztán nem is kérdezte tovább: gondolta, majd megtudhatja -azt Waltertől is. - -Hanem a második czélzásra csakugyan győzött a szeméremérzet a -rendőrbiztosnál a hivatali buzgalmon, s elhagyta a coupéet. - -Akkor aztán Hanna grófnő hosszasan elmondá útitársának, hogy Walter Leo -a cseh aristocratia és főpapság bankárja: a declarans párt bizományosa; -nevezetes politikai egyéniség s mostani nejét a család teljes -beleegyezésével nyerte meg. Schmerling többször ajánlotta neki, hogy -bárói rangra emeli: de Walter mindig megköszönte szépen. - -Hanna grófnő nem volt közlékeny; de most az egyszer azzá lett, attól -tartván, hogy útitársa még azt találja hinni, hogy Walter Leo zsidó. - -A tehervonat elhaladtával mozgásba jött az utasokat szállító segélyvonat -is, s éjfél után volt az idő, midőn megérkezett Prágába. - -Daczára az éjjeli órának, roppant néptömeg tolongott az indóház körül, a -szerencsétlenül járt vonatot várva. A baleset táviratozva volt már -mindenüvé s az épkézláb megérkezőket a rokonok üdvsikoltása fogadta. - -A síró, ölelkező, jajgató, nevető csoportokon keresztül utat tört -magának a perronig egy elegáns, kissé domború termetű úr, szőke -bajuszszal és franczia kecskeszakállal, kiben Incze rögtön megismerte -Walter Leot. A bankár sietett a grófnőt kiemelni a kocsiból, előbb kezet -csókolt neki, aztán megölelte. - -A grófnő a bankár előtt nem sírt, csak azt mondta: «minő -szerencsétlenség!» - -– Szegény Henrik! jegyzé meg rá a bankár. A mamát ez nagyon alterálni -fogja megint. - -– Mit mond erre Helén! - -– Az nem tud róla semmit. Szerencsére a szinházban volt, mikor a -táviratot hozták, azt én bontottam fel, bocsánat érte, s eldugtam előle -s holnap minden újságot elcsempészek a közeléből, hogy meg ne tudja -Henrik halálát. Nagyon szerette szegényt. Csak később tudja ő azt meg; -csak úgy sejtse elébb, magától jöjjön rá. Most tegyünk úgy, mintha nem -történt volna semmi baj. Csináljunk jó arczokat előtte. - -Ezekből a szavakból megtudá Incze, hogy Walter Leo házánál mégis nagyobb -hatalmasság Starrwitz bárónő, mint Starrwitz grófnő, ha az utóbbinak jó -arczot kell mutatni, nevetni, fecsegni, testvére halálának estéjén, -nehogy amazt megrémítse. - -De hisz Inczének mi köze volt mindehhez? A mint az ember a végállomáson -kiszáll a kocsiból, vége az ismeretségnek; kiki keresi a maga úti -motyóját, lát utána, hogy bérkocsit kapjon s azt sem mondja útitársainak -többé, hogy «mind a vizig szárazon!» - -Incze is sietett a maga batyujával kifelé a tolongásból. - -De ezúttal csatlakozott. A bankárnak száz szeme van. Észrevette az őt -is, a mig a grófnő holmiját leszedegette a kocsiból s a mint el akart -mellette suhanni, megragadta a kabátja szárnyánál fogva. - -– Ohohó, uram! Ne szaladjunk el olyan gyorsan. Nem olyan könnyű én -rajtam keresztülesni. Úgy hiszem, hogy még emlékezünk egymásra. - -Inczének örömöt okozott az, hogy ráismertek. - -– Igen, Walter úr. Nagyon örülök, hogy önt újra látom. - -– Én még jobban. Áldorfai Incze, ezredes úr! szól Hanna grófnőnek -bemutatva őt, mire a grófnő szivélyesen mondá: - -– Már volt szerencsém a nevét hallani. - -– Kitől? kérdezé Incze elbámulva. - -– Hát biz a rendőrbiztostól. - -– Hja bizony, szólt Leo, önt a híre megelőzi és nyomban követi -mindenütt. A mint ön leszáll a vendéglőben, már ott várja a rendőrbiztos -a meghívással a rendőrfőnökhöz s holnap egész nap nem lesz kellemesebb -mulatsága, mint látogatásokat tenni minden néven nevezendő -főnökségeknél; pedig csak egy napja van önnek az ittmaradásra. -Holnapután odább! De hát segítünk ezen. Ön nem száll a fogadóba, hanem -mihozzánk. Ott kialhatja magát nyugodtan. Holnap aztán az én hintómon -bejárjuk Prága nevezetes helyeit: megnézzük a Hradzsint, a zsidó várost, -a templomokat, még az Altneut is; azalatt a titkárom eljár az ön -útlevelével mindenüvé, a hol azt láttamoztatni kell; nem fárad vele -maga. - -– De, uram, ennyi alkalmatlanság miattam! - -– Áldorfai ezredes úr! Micsoda façon de parler ez? Hát ennyivel tartozom -én önnek? Hát szabad önnek máshová szállni, ott, a hol nekem házam van? -Valahogy majd csak elférünk az én viskómban is, ha összeszorítkozunk. -Allons donc! - -Azzal Incze kezét egyik karja alá kapva, másik karját Hanna grófnőnek -nyujtva, a zsibongó tömegen kereszül ragadta őket s előgördülő hintajába -felülve velük, elhajtatott a Wenczel-téren épült pompás palotájába, hol -érkezésüket egész inas-sereg várta. - -A háziasszony már szobáiba vonult s nem jött ki a vendégek elé. A bankár -fia, első házasságából, a hegedűvirtuoz, s a társalkodónő Fräulein -Cecil, «csinálták a honneuröket.» Az érkezőkre thea várt, a mi az éji -átfázás és mindennemű megkínzatás után nem is volt visszautasítandó. -Azután mindenkinek megmutatták a maga lakosztályát. Inczének három szoba -állt rendelkezésére; selyempárnás ágy, porczellán mosdószerek, -vizfűtéssel langyosított szobalég. - -A lefekvés és elalvás közti idő alatt azon gondolkozott Incze, hogy mi -lehet ez a Hanna grófnő, hogy olyan sürgetős dolga van Walter Leo -bankárhoz utazni s útközben megölt testvérét egyedül, vissza sem -kisérve, bocsátani anyjához? Aztán még csak nem is beszélnek a -balesetről! Fájdalom-e az, mit így el lehet titkolni? Erő-e az, a mi e -fájdalmat lánczon tartja? - -Hanna grófnő pedig azután, hogy egy Miatyánkot elmondott, ágyában fekve, -Henrik testvére lelkeért, ki gyónás nélkül, halotti szentségek felvétele -nélkül költözött az ismeretlen világba, az utolsó Ave Máriáig azon -töprengett: vajjon mi lehet ez az idegen ember Walter Leora nézve, hogy -annak a kedveért a saját nyakába szed minden rendőrséget és hatóságot? - -Áldorfai képzelmében megelevenültek a mai nap izgalmas képei, a hány -alakban látta maga előtt ezt az idegen hölgyet: hideg nagyúri -lenézésével, jóságos bizalmasságával, kitörő fájdalmával, hideg -egykedvűségével; láthatárnyi távolban messze magától s kebléhez sajtolva -minden tagjával. Hallgatta szíve dobogását, érezte keble emelkedését, -testének vonaglását, ajkainak lehelletét, s aztán megint messze tőle, -hol egész alakja csak ködtüneménynek látszik; egy ezüst felhőalak, -melynek szíve helyén a hold süt keresztül. - -És Starrwitz Hanna lelke elől nem akart eltünni azon alak, a ki viszi -magával az országok veszélyét, a háborut, forradalmat; hírének jötte -titkos mozgásba hoz minden várost: várják, kisérik; kivont pallosok, -szegzett szuronyok hegyei közt jár; ő tudja azt jól és mégis megy czélja -felé; nem ijed meg, enyeleg a veszélylyel! hideg nyugalma megbénítja az -ellene ólálkodó rémeket; tudja, hogy mit tesz s teszi azt meggondolva, s -vas termetében egy gyermek szívét hordja, mely gyöngéd emlékeinél -fölvérzik. Mi kár, hogy vesztébe rohan! Mért nincs senkije, hogy -visszarántsa az örvényből egy vékony selyemszállal? - -Mikor az ember egy izgalmas nap után első álomra szenderül, csak egy -perczig szokott tartani, valami névtelen ijedelem rögtön felriasztja -abból. - -Inczének úgy tetszett, mintha nevét kiáltaná egy hang, s attól a hangtól -egy egész oceán zengne keresztül, melynek a fenekéről jő fel. Felriadt s -nagyot sóhajtott. És aztán elővonta a keblén függő medaillont; abban -Serena képe volt. Azt ajkaihoz szorítá, mintha bocsánatot kérne tőle, -hogy ilyen hamar hűtelen lett hozzá. - -És Hanna azt a hangot hallá első szenderülte pillanatában, a midőn egy -ablak széttörik; egy üveglap, melyre ez a név van karczolva: «Hanna;» s -mintha e szétszúzott üvegnek emberi hangja volna, mely szemrehányólag -zengi: «Hanna!» Felébredt rá, nehéz fohász, szívdobogás volt az álom -hagyománya. Nyakán egy malachit-kereszt függött; annak is volt egy -rejteke miniatur arczkép számára; de ez a rejtek üres volt. Megcsókolá a -megváltónélküli keresztet… - -– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – - -A reggel, a fölébredés varázsrontó erővel bir. A fölébredő embernek első -dolga az álmait bírálni. - -Hanna grófnő, a míg reggeli toilettjét végezte, lassankint rájött, hogy -ez az ő ismerőse mégis jó mértékben blagueur. Hogyan mondhatta azt, hogy -Walter Leo őt egy időben a vagyona felével megkinálta? Walter Leo nem az -az ember, a kinek ilyen ötletei szoktak lenni. De meg azt is nehéz -elhinni, hogy akadjon ember, a ki az ilyen ajánlatra azt mondja: «nem -kell!» A forradalmi celebritások szeretnek nagyokat mondani. Nem tudják, -hogy a távcső, mely csillagokat nagyít, egyúttal megfordítva mutat. - -Incze pedig azt hányta-vetette magában, hogy mégis valami tökéletlen -lénynek kell lenni ez úrhölgynek, a ki egyszer jajszóra fakad testvére -hullája fölött, másszor hidegvérrel elküldi azt kiséretlenül; a ki egyik -órában büszkén, gőgösen utasítja el magától a becsületes idegent, ki -neki szolgálatot tesz, ki őt megszabadítja, ki részvétet mutat keserve -iránt; s a másik órában egy rokonától, ki még nem is főrangu, magára -hagy parancsolni, hogy annak a házánál még csak ne is mutassa, még csak -bánatos arczczal se árulja el azt a rettenetes balesetet, mely őt érte. -Hiszen, ha ez a hölgy valóban büszke jellem, azt kellett volna mondania: -jól van uram, ha az ön palotájában nem szabad a testvéremet megsiratnom, -megyek egy szállodába, a hol szabadon zokoghatok. - -Keresték egymás jellemében a gyöngéket. Egy neme a védelemnek. - -Mikor Incze készen volt az öltözetével, a bankár maga jött szobájába, őt -a reggelihez meghívni, s karján fogva vezette őt pompás salonjain -keresztül a reggeliző szobába, hol a család tagjai együtt voltak már. -Hanna grófnőn halványsárga málvavirágszín öltöny volt, mely arczszínéhez -nagyon illett, s hajába sárga thea-rózsa tűzve. A bankár neje kis finom -termetű, gyermeteg alak volt, nagy fekete szemekkel, porczellánfehér -arczczal, melynek homlokán, halántékain a kék erek hálózata keresztül -látszott. A bankár fia, első házasságából, egy szelid, szükvállú ifju -volt, hosszú hajborította fejjel, mely a folytonos hegedűszorítástól már -egészen féloldalra szokott. A bankár maga egy köpczös, eleven, mozgékony -alak, kitől épen nem igazság, hogy egyetlen fiának még termet dolgában -sem adta ki az őt megillető apai just. Piros, mosolygó arcza homlokán a -felálló üstökkel, két halántékán a szétálló hunczutkákkal, orra alatt a -hosszúra kipödrött bajuszszal s állán a hegyes Napoleonszakállal egy -tökéletes apostoli keresztet képez. Mint illik a feudalis nemzeti párt -bankárjához. - -Walter Leó e szavakkal mutatta be Áldorfait családjának: - -– Ime, itt van az én életemnek és vagyonomnak megmentője. - -S azzal odavezette őt nejéhez, ki előbb karszékéből felemelkedett, hanem -azután, hogy Incze kezét megfogta, oda ismét visszarogyott: elkezdett -hevesen zokogni s a megkapott kezet kebléhez szorongatta görcsösen s nem -tudott szóhoz jutni. - -Hana grófnő bámult. - -– Úgy van az! szólt a bankár önelégült arczczal, Hannához intézve -szavait. «Ő mentette meg 49-ben az életemet és egész vagyonomat. -Helenának már többször elmondtam ezt; ön még nem hallotta, Hanna». - -Erre szavához jutott a bankár neje; még folyvást zokogó hangon esengett: - -– Kérem! Kérem! Ne mondjon el mindent oly élethíven. Azt nem birom -többet végighallgatni. Ne mondja el azt, hogyan fogta el Pesten a -császári seregek kivonulása után egy néptömeg, hogy hurczolta egy -hirtelen alakult lynchtörvényszék elé, hogy kiáltották önre, hogy kém, -hogy áruló; hogy kobozták el portefeuillét benne levő vagyonával, hogy -ült már a siralomházban, kivégzésre itélve: ezen csak fussunk át. Csak -ott kezdje ön, mikor ez a szabadító megjelent, mint egy legendai hős, -szétkergette a csőcseléket, megrázta, mellberagadva a legszájasabb -lázítót s kivitte az én Leómat a kezeik közül; átadta a törvényszéknek, -az igaz, becsületes hazafiakból alakult biráknak, azok meggyőződtek, -hogy ártatlan; felmentették, szabadon bocsáták, visszaadták az életét. -Ah! az én Leomnak. - -És azzal megcsokolá Leója homlokát. - -– De nemcsak az életemet: szólt a bankár, hanem a vagyonomat is. Ez az -én barátom: (engedje, hogy annak nevezzem) visszakerítette az én -portefeuillemet is, melyben összes vagyonom volt, kerek fél millió, -odahozta hozzám s azt mondta: nézze meg ön uram, nem hiányzik-e belőle -valami? Ugy-e így volt ezredes barátom? S mit feleltem én erre? Azt -feleltem: nem nézem én, hiányzik-e belőle valami, vagy mind együtt van, -mert én felfogadtam, hogy a vagyonom felét önnek adom, a ki azt -megmenté: vegye el tőlem. S mit felelt ő erre? Rám nézett büszkén. Hajh, -de szép gyönyörű ficzkó volt akkor, abban a honvéd-ruhában! «Tartsa meg -a sajátját uram, mi az igazságért harczolunk, nem a jutalomért.» Szép -mondás volt! De én nem elégedtem meg vele. Nem tréfálok én uram, nem -szokásom a henczegés; önnek köszönöm mindenemet: önnel meg akarom -osztani; adja ön ide a büszkeségének felét nekem, én odaadom a pénzemnek -felét önnek. S erre ő nekem megint azt mondta (sohasem felejtem el): «ha -én ma elfogadnám a pénzt azért, hogy egy jó tettet követtem el, holnap -már elfogadnám a pénzt azért, hogy egy gonosz tettet hajtsak végre!» s -nem vette el a vagyonom felét magának s nem adta a büszkesége felét ide -nekem. Még elkisért a végső őrszemekig, a honnét biztosan jöhettem haza. -Azóta nem láttuk egymást. De én azóta is tudom mind, hogy ezredes -barátom hol járt. Még ott, a hol minden ember aranyat keres, ő ott is -csak büszkesége nagy capitálisát öregbítette, kamatot kamathoz rakva. -Rám sem akart ismerni most. Elfut előlem, ha meg nem csípem. - -Helene baronesse kaczagott örömében s Hanna grófnőt ölelte keblére, hogy -valakin kitölthesse jó kedvét. - -– Látod, micsoda örömet hoztál nekünk! Minő véletlen! Ezért -összecsókollak. Te nem is sejtetted, úgy-e, hogy minő jó barátunkkal -utazol? - -Hanem aztán csak egy percz mulva vége volt az örömnek. Csók, ölelés -helyett a vállára ütött Hanna grófnőnek. - -– De eredj! Haragszom rád. Mért nem hoztad el magaddal Henriket? Minő -tréfa lett volna az, ha Henrik és Áldorfai összejöttek volna nálam! -Tudod, hogy mi mindig czivakodunk együtt. Én a democraták részén vagyok. -Én nem értek veletek egyet. Henrik mindig azt szokta mondani, hogy -minden democrata rabló, communista; milyen szép lett volna neki -megmutatni: hát ehhez itt mit szólsz? Nos, mondjad, hogy ez is -communista-e? Nincsenek-e a democraták között is nemes emberek? Fogadom, -hogy fél nap alatt élethalál barátságot kötött volna a mi Áldorfainkkal. -Te! Minő látvány lett volna az, mikor ez a két ember utoljára egymást -átkarolja! Ha azt láthattam volna! - -– (Én láttam azt! gondolá magában Hanna és arcza sápadt lett, mint azok -a camaeák, a mik faopálba vannak vésve). - -– Én igazán haragszom érte, hogy Henrik el nem jött, szólt duzzogva -Helene, mialatt háziasszonyi tevékenységgel készíté az asztaltársak -számára a reggelit, s e mellett ideges ügyetlenséggel hol a kezét égette -meg a thea-katlanon, hol a thea közé öntött tej helyett fekete kávét. -Tudom én jól, hogy ő nem szeret bennünket. De legalább tégedet kellene -szeretnie. Hogy tehette ő azt, hogy téged egyedül bocsásson útra? Ő -rossz testvér! Neki veled kellett volna jönnie. Ez több, mint -nonchalance; egy fiatal testvért egyedül bocsátani útra. Ez shoking! - -Hanna két keze összetett ujjahegyeit ajkaihoz emelé. Néma könyörgés volt -ez, hogy hagyjon fel nénje a szemrehányásokkal. Szólni hogy tudott -volna?! - -Erre még ingerültebb lett Helene; a czukorfogó csiptetőt úgy hajította -le az asztalra, hogy az keresztülugrott három csészén. - -– De mikor az szörnyűség! És épen az éjszakai vonatot választani a te -utazásodra, egymagadban! - -Az ifjú hegedű művész igen okos védelmet vélt kigondolni, a midőn -mostohája indulatának csillapítására azt hozá fel, hogy hiszen nappali -vonat volt az, a min Hanna elindult; de útközben valami fennakadása -történt a vonatnak, azért késett el. - -– Lirum, lárum! Ha a vonaton történt baleset, az már a mai lapoknak meg -lett táviratozva. - -Helene hevesen megrázta a kezeügyében levő ezüst csengetyűt, mire a -komornyik bejött. - -– Wenczel! A mai lapokat! - -Wenczelnek pedig már megvolt hagyva, hogy a mai lapokat mindenképen -sikkaszsza el. - -Wenczel azt mondta, hogy azok még nem érkeztek meg. Hát menjen a -szerkesztőségbe, az expeditiókba s szidja le őket, miért ily -rendetlenek! - -Ez egy kis derült időközt hozott. A míg Wenczel odajár, mindenki csendes -lélekkel elköltheti a maga kávéját, theáját és pumpernikkel-szeleteit -sonkával; s ez idő alatt a háziasszony a női szeretetreméltóság -eszményképévé alakul át, mindenkit elhalmoz figyelmével; ő maga theát -iszik, de férje kávéjába czukordarabkát mártogat, s beletorkoskodik a -kaviárba, a mit az zsemlyeszeletére mázolt; Inczének elmondja az egész -napra való programmot, hová fognak együtt elmenni, minden nevezetességét -Prágának megtekinteni; még másnap is ott kell időznie, mert arra egy nap -nem elég. Ne törődjék a rendőrséggel: az ebben a palotában nem -parancsol. Ha akarjuk, magát a rendőrfőnököt is magunkkal viszszük s -olyan jezsuita-spitzet itatunk vele, hogy maga kezdi rá a «Shuselka nam -posnyét». - -Egy szép szelíd papagály azalatt odarepült a vállára s gyönyörű smaragd -fejét füléhez hajtva, gyöngéden suttogott neki titkos madárbeszédet, a -mi oly ideges gyönyört idézett elő nála. - -E jókedv, e női dévajság közepett egyszerre elképedt a a hölgy: - -– Jézus, Mária! Mi az? - -– No hát mi az? - -Pedig csak Wenczel jött be. - -Ez az ember engem halálra ijeszt, valahányszor belép! Micsoda ijedt -képpel jön! Hát mi történt? Tűz van? Kiáradt a Moldva? Valami -attentatum? Szólj: mi baj van? - -Wenczel szabódott, hogy ő nincs megijedve, nem történt semmi; csakhogy -már az Isten úgy teremtette az arczát, mintha mindig meg volna ijedve. - -– Aztán mindig olyan kisértetes hangon beszél, mint egy halott-bemondó, -vagy egy koldus. - -Wenczelnek csak annyi mondanivalója volt, hogy a hírlapokat az éjjel -mind lefoglalta a rendőrség, azért nem hordatnak ki. - -– Miért foglalta volna le, te tolpats? - -Wenczel annak tudta okát találni. - -– Pan Rieger beszéde volt benne. - -– Hát a hivatalos lapot is lefoglalták? abban is benne volt a pan Rieger -beszéde? - -Már ebből a kelepczéből nem segítette ki Wenczelt a tudománya; azt -felelte, hogy «azt is». - -Ez iszonyú dühbe hozta Helenát. - -– Marsch ki előlem! Takarodjál rögtön. Ez az ember pusztúljon el rögtön -a háztól! Szemem elé ne kerüljön többet! Ily arczátlanul hazudni a -szemembe! Ostobának tart ez az ember engem? Leó, nekem rögtön más -komornyikot fogadj! De még ma délig! Engem ez az ember nem szolgál ki -többet! - -Senki sem szólt ellene. Annyit már tudott mindenki, hogy haragos -asszonyt kérlelni annyit tesz, mint fujtatni a tüzet. - -Azután ideges szelídséggel fordult a hegedűművészhez s azt interpellálta -fenyegetően lágy és rettentően hizelgő hangon: - -– Ugyan édes Vilmos, nézz utána te, hová lettek a hírlapok mind? - -Vilmos, művészek szokása szerint nem sokat válogatott a fillentések -között; a melyiket legközelebb találta, előrántotta azt. - -– Hiszen ünnep volt tegnap, mama, hát nem jelenhettek meg a lapok! - -Ekkor aztán egész búbánatos érzelgéssel kezdé rá Helén: - -– Ugy-e kedves Vilmos, rossz mostohád voltam én neked mindig? Kegyetlen -voltam hozzád? Szívtelenül bántam veled? Elrontottam örömeidet? Mikor -beteg voltál, cselédre bíztam a gondviselésedet? Szidtalak szembe, -rágalmaztalak az apád előtt? Azzal érdemeltem meg, hogy engem nevetség -tárgyává tégy az egész világ előtt, idegen vendégek előtt!? - -A szegény hegedűvirtuoz még jobban odaszorította a vállpereczéhez az -állával a képzelmi violint, mutatva, hogy nem érti, mivel követte el ezt -a nagy bűnt? - -Helene aztán kitört a commentárral. - -– Mintha nem tudná azt egész Prága, hogy én a legbuzgóbb templomjáró -vagyok! Hogy nincs olyan ünnep, a melyen én szokott helyemet a Teyn -templomban el ne foglalnám, s Istennek tartozó imádatom adóját le ne -rónám. S te mégis azt mondod nekem, hogy tegnap ünnep volt. Ünnepnap, a -melyen én nem voltam templomban. E szerint én tehát vagy bolond vagyok, -vagy atheista? No hát melyik vagyok? A hét bolond leányok egyike, a ki -elaluszsza az ünnepnapot? vagy manichæus? sabbathianus? iconomachus? Mi? - -Soha ilyen kelepczébe nem volt még szorulva a szegény művész. - -Leo megszánta a fiát s ki akarta segíteni a veremből okosan, s utána -szállt maga is. - -– Engedjen meg kedvesem. Fogadalmi ünnep volt tegnap, így értette -Vilmos: Ziska halálának évnapja. A betűszedők mind összebeszéltek, hogy -ezen a napon nem fognak dolgozni; még a kormánylapot sem szedik ki. -Tudod, a betűszedők az egész világon mindenütt a democrata párthoz -tartoznak: azok az ultrák primipilusai. Tegnap mind kinn voltak a -«Fehérhegyen». - -Helene erre a históriai magyarázatra összecsapta a kezeit és elkezdett -kaczagni; de a fogait csikorgatta nevetés közben. - -– Ez igazán mulatságos! Csak azért, hogy nekem ne legyen igazam, hanem -Hannának; csak azért, hogy Henrik szívtelensége ki legyen mentve: -összeesküszik ellenem mindenki a háznál, s hazudnak először -háromemeleteset, azután toronymagasságnyit, utoljára olyan nagyot, mint -a Fehér-hegy! Idehozzák nekem pan Riegert, s az egész politzeyt; új -ünnepet csinálnak a naptárban; összeesküvést forraltatnak a betűszedők -közőtt s még a szegény vak Ziskát is előhurczolják a koporsójából. -Igazán kaczagni való tréfa. - -Incze parázson ült e jelenet alatt, a minek indokait nagyon jól érté s -azt mondá latinul a vele szemben ülő bankárnak, hogy «medicina pejor -morbo». - -– Ne beszéljetek én előttem magyarul! fordult most ő ellene az úrnő -haragja, mely azonban egyszerre átváltozott még a haragnál is -veszélyesebb furfanggá. De hisz igaz! Mit zaklatódom én itt a hírlapok -után? Hisz itt van ön, uram. Ön egy vonaton jött Hannával; -leghitelesebben megmondja, történt-e valami baleset a vaspályán vagy -sem? A többiek mind hazudnak. Jól áll nekik. Hanna nő: szabadalma van -rá. Wenczel cseléd természetében van. Vilmos művész: ráragadt az. Leó -bankár: neki ez mestersége. De ön uram, katona, a ki az igazságért -harczolt, a ki becsületét, csak büszkeségét növelte; önnek nem lehet -hazudnia. Mondja meg az igazat. - -Incze számára nem volt kitérés! - -– Megmondom, bárónő. A vasúton csakugyan történt baleset. Két vonat -egymásba ütközött. Henrik gróf kisérte Hanna grófnőt, s e balesetnél oly -sérüléseket szenvedett, a mik miatt vissza kellett térnie Königinhofba. -Ez az oka, a miért nem jöhetett ide. Ezt titkolta ön előtt egész -környezete. - -Helene nem ijedt meg, nem kapott szívgörcsöket; nyugodtan mondá: ezt én -sejtettem, ezt sugta valami. - -S aztán könybelábadt szemekkel tekinte végig a család tagjain, -elmélázva, míg egyszer csak megint odafordult Inczéhez. - -– De ugyebár, nem lesz szükséges nála semmi amputatio? - -– Nem lesz szükséges, bárónő. - -– Az rettenetes volna, folytatá kerekre felnyílt szemekkel, ha egyszer -csak úgy jönne elém, hogy fél keze, vagy fél lába hiányzanék, vagy arcza -nem volna az, a mi volt. Itt eltakarta tenyerével szemeit. S megint -hirtelen Incze karjára tette kezét. «Ugyebár, uram, a viszontlátáskor -olyannak fogom őt látni, a milyen mindig volt?» - -– A viszontlátáskor, úrnőm, bizonnyal olyannak fogja ön Henrik grófot -látni, a milyen mindig volt. - -Helene szemei tudtak olvasni az arczvonalmakban, s Incze vonásai áruló -nyitott könyvek voltak mindig. Helene megragadá mindkét kezével Incze -kezét s ezt susogá: - -– A viszontlátáskor olyan lesz ő, a milyen mindig volt? úgy-e? mert -meghalt? - -S forrón megszorítá Incze kezét. - -– Ezt köszönöm önnek. - -És aztán nem tört ki belőle sem köny, sem ijedtség, sem kaczagással -vegyült zokogás. Felkelt helyéről nyugodtan; odament Hannához, azt -átölelte, megcsókolta, s meleg, nyugodt hangon suttogá neki: - -– Bocsáss meg, én szentem, én martyrom. A ki eltitkoltad előttem -keservedet, hogy engem kimélj; nem sírtál, nevető arczot mutattál -előttem s tűrted, hogy czivódom veled. Ugy-e, milyen kegyetlen zsarnok -egy idegbeteg asszony! Nagyobb zsarnok a híveihez, mint a dahomeyi -szultán; mert ti ezt a szörnyű rabigát azért viselitek: mivel szerettek. -No de nem soká tart ez már neked. Csitt! - -A további beszédet Hanna lecsókolta ajkáról. - -Helene aztán sorban bocsánatot kért férjétől, annak homlokát érintve -csókjával; aztán Vilmostól, fehér kezét nyujtva neki csókra, s -megsimogatva hosszú hajfürteit, végre Wenczelt is behivatta s azt mondta -neki kegyesen: «maradhatsz továbbra is» s egy selyem nyakkendőt -ajándékozott neki engesztelés jelképeül, melyet komornája már készen -tartott a számára. - -(Ez már tíz év óta a nyolczadik selyemkendő, a mit Wenczel kap: sugá Leó -Inczének, de oly hangon, hogy Helene is meghallhatta). - -– Ez azt bizonyítja, szólt az úrnő, hogy igen sokszor megharagszom, de -ugyanannyiszor kibékülök. - -Azzal kezét Incze karjába fűzve, átvezetteté magát vele a salonba, -menetközben közel hajtott fővel mondva neki: - -– Lássa ön, az a modor, a melylyel ön e balesetet tudtomra adta, egészen -elvette e rémhír fulánkját. Most már meg vagyok nyugodva, s holnap -alapítványt teszek a kapuczinusok kolostorában, örök misére, szegény -Henrikünk lelki üdveért. Isten nyugtassa meg szegényt! - -A salon asztalait albumok foglalták el művészi aquarellekből, -fényképekből összeállítva; a tájak közt több volt olyan, melyet Leo is, -Incze is meglátogatott egykor, s a fényképezett celebritások közt szinte -akadtak olyanokra, a kikkel mind a ketten ismerősök voltak. Az -ismeretlenek közt a bárónő volt Incze cicerónéja. - -Egy díszalbumnak mindjárt a harmadik lapján (a két első a császár és -császárné helye volt) egy érdekes hölgy fényképe volt: gömbölyű, -életvidám arcz, nagy sötét szemekkel, termetén sötét hamuszín habos -selyem öltöny, széles vállszalaggal, keblén csillag-kereszt és fején -diadémmal körített bársonysüveg. - -– Ez császárnénk testvére, mondá Helene bárónő. - -Incze beérte annyival. - -A családi albumban aztán voltak a családtagoknak külömböző időkből -felvett fényképei, rokonok, jó barátok. Helene bárónő szeretetreméltó -készséggel ajánlá fel Inczének az ő családtagjainak arczképeit, cserébe -kivánva az övét, melyet ugyanazon lapra helyezett el, a hol legközelebbi -családtagjai voltak; úgy, hogy mikor az album összecsukódott, Incze -fényképezett arczának Hannáét kellett érinteni. - -Ominosus véletlen! - -Az asszonyok szeretnek összeboronálni. - -Mikor Wenczel, a komornyik, jött jelenteni, hogy a hintó előjárt, az -uraságokat sétakocsizásra elviendő, Walterné a felülésnél úgy intézé a -rendet, hogy Incze ismét szemközt kerüljön Hannával. - -Azután az egész sétakocsizás alatt Hanna grófnő volt Incze cicerónéja. - -Prága tele van történelmi nevezetességekkel. Azokat mind leírni -Bædeckeren elkövetett plagium volna. A messze középkorból leszármazó -emlékek azok: századok hamvától befeketítve; hajdani nemzetnagyság -kővévált tanui. - -– Vannak-e önöknek is ily műemlékeik, fővárosukban, Budapesten? kérdé -Hanna grófnő. - -– Nincsenek, felelt Incze. «A mi királyi székvárosunk nem Budapest, -hanem Székesfejérvár, s ott csak multunk romjai vannak: három korszak -omladékain épült fel a negyedik». - -Végigjárták a nevezetes egyházakat, Prága büszkeségeit. Az ezüstből -kivert koporsó, ezüst őrangyalaival, a márvány sírboltok, királyok -ravatalaival, nem temették el: élve tartják a multak iránti kegyeletet. - -– Vannak-e önöknek ilyen pompás egyházaik? Ilyen királyi sírboltjaik? - -– Nincsenek. A mi királyaink hamvait kiszórta koporsóikból a barbar -hadviselés, s a mi ereklyénk megmaradt, az egyetlen egy királyi jobb -kéz, a mit minden esztendőben egy napon, augusztus 20-ikán, megmutatnak -a népnek, annak bizonyságául, hogy a királyoknak jobb kezük is szokott -lenni. - -– Csitt! Hátha valaki meghallja! - -A séta-út a Hradzsinba visz föl. Itt a hintót hátra kellett hagyni. A -két úr a két hölgyet karjára véve vezette végig a palotákból alkotott -városrészen. A hajdani hussziták, az újabbkori declaransok nem jönnek -itt szembe rájuk: minden ismerős, a ki velük találkozik, délutáni egy -órakor «wünsch wohl gespeist zu haben»-nel köszönti őket. Csak a -kőszobrok protestálnak még itt. - -A legszebb kilátás Prágára a Therezia-rend hölgyeinek palota-erkélyéről -nyílik, melyre beléphet mindenki, a magyarázó házmesternek fizetett -ötven krajczár szabott díj mellett. - -Az ide vezető termek egyikében ismét találkozott Incze azzal a mosolygó -arczképpel, mely Walterné albumában a harmadik helyet foglalta el. Az -eredeti olajfestmény itt volt. A házfelügyelő újólag megerősíté abban az -ismeretben, hogy ez a ragyogó szépségű hölgy, azzal a koronás -bársonysüveggel, a mi császárnénk testvére. (Mindenki tudja, hogy -Prágának saját császárja is van, ki a Hradzsinban lakik). - -Inczét megragadta a gyönyörű kilátás ez erkélyről az ódon cseh -fővárosra. Milyen magasztos érzet, ilyen szép kriptába eltemetve lenni! - -Alig veszi észre, hogy a két hölgy közül az egyiknek a szemébe köny -tolúl, midőn az erkélyről széttekint. Az Hanna grófnő. Miért keresné ő e -könyek indokát? úgy sem találná meg! - -Csak akkor lett figyelmes e könnyekre, mikor Walterné felsóhajtott: -«szegény Hanna!» s aztán átkarolva rokonát, gyöngéd erőszakkal vonta el -az erkélyről. Hanna ajkaiba harap, hogy zokogását elfojtsa, s szemei -égnek a könyek visszatartásától. Igy nem testvérét siratja az ember, -hanem saját magát. - -Vajjon mi baja lehet? - -Ha ezt ki tudná találni Incze, saját életének talányát oldaná meg vele! - -– Milyen hideg van e termekben! suttogá Walterné, ideges borzongással, -mikor elhagyták a Therezia-rend palotáját. - -A Hradzsin tulsó oldalán megmutatták Inczének azt a kis egyszerű -tanácstermet, a melynek ablakából a cseh tanácsurakat a mélységbe -levetették s azok épen maradtak. - -Hanna grófnő is felszökött ez ablak mellvédére s tekintetében az a -gondolat volt olvasható: ne kisértenők meg, hogy lehet az?! - -Walterné erősen fogta a kezét. Nőknek, a kik szenvednek, nem jó magasból -alánézni. A repülés vágya támad fel bennük. - -Inczének eszébe jutott a dudai hegyi út sziklameredélye. No de a sors -nem ismételi egy ember életében ugyanazt a történetet kétszer. – «Ez a -rejtély nem te neked van feladva megoldásra.» - -Pedig mégis mindig azon törte a fejét. - -A sétakocsizásból hazatérve, a hölgyeket felkisérték lakosztályukba, s -aztán Walter Leo Inczével ismét visszatért a fogatához, s rendre eljárta -vele a hivatalos helyeket, a hol Inczének okvetlen be kellett magát -jelenteni. Tapasztalá, hogy Walter kiséretében sokkal gyorsabban -elvégezték a dolgát s előzékenyebbek voltak iránta. Hanem azt tudtára -adták, hogy a huszonnégy órája, mely a prágai időzésre kiszabatott, ma -éjjel letelik; tehát még az éjjeli vonattal tessék odább utazni. Egy -rendőrbiztos kisérni fogja a magyar határig. - -Útközben aztán prózai ügyekről beszélt vele a bankár. - -– Minő sikerrel működött ön Kaliforniában? - -– Én nem jártam a digginsekben aranyat ásni. - -– Azt gondoltam is. - -– Kertészkedtünk szegény jó angyalommal együtt. Mikor eljöttünk, eladtuk -kertünket, házunkat; még van belőle hatezer dollárom. - -– Az tizennégyezer négyszáz osztrák forint az agióval. S mit szándékozik -ön azzal kezdeni? - -– Beteszem a pesti takarékpénztárba, ott biztos helyen lesz. - -– Az igaz, hogy a pesti takarékpénztárban az ön pénze biztos helyen -lesz; de nem lesz a pesti takarékpénztár betéti könyve biztos helyen, ha -az ön zsebében lesz. Ön egy esztendő alatt el fogja azt a pénzt -vesztegetni, maga sem veszi észre: hogyan? De én bizonyosan tudom. Három -dolgot ismerek: önnek a jellemét, a magyar ember általánostermészetét, -meg azt a világot, a mibe ön most belemegy. Jobb lesz, hagyja ön itt a -pénzét nálam. Én először is tíz perczenttel fogom azt kamatoztatni -minden koczkáztatás nélkül az ön részéről; másodszor, biztosítom önt -róla, hogy önnek a pénze nem fog vendégszerepekre kéredzkedni. - -– Köszönöm. Elfogadom az ajánlatot. De nagyobb perczentet nem fogadok el -a törvényesnél. - -– Azon majd megegyezünk. - -Ebéd előtt még e prózai ügyet egészen el lehetett intézni. - -Ebédnél ismét összejött az egész család. Helene bárónőnek ma az a -különös szeszélye volt, hogy szüntelen sírásban akarta a társaságot -tartani. Minduntalan olyan tárgyakra vitte a társalgást, a mikből nem -lehetett könyezés nélkül kiszabadulni. Ha Inczéhez szólt, annak megholt -nejét hozta elő; elmondatta magának, hogy éltek, hogy küzdöttek az -élettel oly hosszú ideig együtt? Hogy hozta el kis fiát magával a -koporsóban? Ha pedig Hanna grófnőhöz fordult, annak szegény Henrikről -beszélt, ki most a ravatalon fekszik. - -– De kedvesem, inté Helenet Walter Leo, te már egész siralomházat -csinálsz a lakománkból! - -– Kedveseink miatt sírni gyönyör! - -S ő úszni akart e gyönyörben; kéjelegni, duskálkodni a fájdalmakban; a -megittasodásig élvezni a könyek mámorító cseppjeit. Poppæának nem voltak -kegyetlenebb gyönyörtulzásai. - -A bankár házánál szokás volt étkezés előtt és után asztaláldást -imádkozni. A hölgyek ájtatos katholikusok voltak még hazulról. - -– Hála Isten; volt mit ennünk – és sirnunk! Amen. Imádkozék prózai -humorral az ebéd végeztével Walter Leo. Igazán mondom, náthát kaptam a -sok sírástól. - -Ebéd után egy kis családi hangverseny következett. - -Vilmos előhozta hegedüjét s mostohája zongorakisérete mellett eljátszott -valami hosszú «étude»-öt, a mi bizonyosan igen szép lehetett, de Incze -nem értett hozzá. Neki a zenéhez csak «érzése» volt, de nem «érzéke». -Kedélyére hatott a dallam, de nem a művészet. Neki mindegy volt: Miska -czigány, vagy Ole Bull, csak a nóta legyen szép. - -Akkor aztán Vilmos Hanna grófnőt kérte fel, hogy üljön a zongorához. - -Hanna vonakodott. Hivatkozott összetört kedélyére. - -Azután Helene is unszolni kezdé: «hát valami ünnepélyes komoly melódiát: -a mi vendégünk kedvéért!» - -Incze tisztelgő fejbólintással is csatlakozott e kérelemhez. - -Arra aztán Hanna grófnő minden tétovázás nélkül helyet foglalt a zongora -előtti tabouretten s csodálatos szép hajlékony ujjait az -elefántcsont-billentyűkön végigfuttatva, elkezdett egy szép ünnepélyes -komoly melódiát játszani, – a kedves vendég tiszteletére. - -A melódia valóban igen szép, klasszikus mű: Haydn remeke. Egy hymnus, -melynek magasztos dallamát egy túlboldog népnek kell énekelni az -angyalok zenekísérete mellett. A szövege így kezdődik: «Gott erhalte -unsern Kaiser.» - -Csakhogy «ez a mi kedves vendégünk» egy magyar forradalmi ezredes, a ki -ezt a gyönyörű néphymnust akkor hallotta legutoljára, mikor a temesvári -vesztett csata után a bástya fokáról harsogta azt alá az osztrák tábori -zenekar; hirdetve égnek és földnek, hogy Magyarország elesett! s ez a -«mi kedves vendégünk» most is az útfélen elmaradó sebesülteket, a futó -zászlókat, a leszerelt ágyúkat látja maga előtt… midőn ezt a melódiát -újra hallja. - -Hanna újra kezdi a dallamot és változatokat játszik belőle; míg a mi -kedves vendégünk egyszer csak azon veszi észre magát, hogy sebesültek, -ágyúk, zászlók helyett csak két mélabús szemet lát és tündéri ujjakat, a -mik nem is a zongorahúrokon, hanem emberi szívek idegein játszanak már. - -Akkor egyszerre felvillan az a fátyolozott fényű szempár s eddig -ismeretlen tűz sugárzik ki belőle: a tündérujjak rácsapnak a -zongorabillentyűkre teljes erővel, szilajon, s a mi felhangzik a lázadó -érczsodronyokból – az a Rákóczy-induló. - -A mi kedves vendégünk aztán látott most már villámló szemeket is, meg -villámló ágyúkat is; lobogó zászlókat és lobogó hajfürtöket is, -egyszerre maga előtt. - -Ekkor egy gondolatja támadt. Azt hitte, hogy megtalálta a rejtély -kulcsát. A titkos irásjegyeket, melyek nyomán e bámulatos hölgy -felfoghatatlan jelleme olvasható. - -Az utazás a testvér kiséretében… Az út tovább folytatása a szeretett -bátya borzasztó halála után is… A büszke visszautasító dacz s a rögtön -rákövetkező előzékenység, midőn útitársában a magyar forradalmi vezért -felismeri;… a könyek, miket nem bírt visszatartani, midőn Prágát maga -előtt látja;… a néphymnus és a magyar nemzeti induló egybefűzve;… ez egy -politikai combinatio gépezetének összeilleszthető alkatrésze! Hanna -grófnő egyike tán azoknak a magasztos női alakoknak, a kik egy nemzet -helyett éreznek, gondolkoznak és cselekszenek? - -Incze meg volt elégedve ezzel a megoldással. Így egészen nemes, -földfelettien magas régiókban marad a rokonszenvező szellemek -találkozása. A magyar társadalomban és a lengyelben is s általában -minden szerencsétlen nemzet társadalmában van ilyen nő sok. Ez azokhoz -lesz hasonló, a kiknek sorsuk az, hogy imádva legyenek; de nem szeretve. - -Ez a gondolat lecsillapítá lelkét. Most már félelem nélkül kezet mert -szorítani Hanna grófnéval. Azt hitte, hogy megérté őt. Nem látta benne -többé a szép hölgyet, csak a cseh honleányt. - -Ezzel a gondolattal vett bucsút tőle. - -S ez a gondolat nagy áldás volt ránézve. - -Vannak babonás emberek, a kik azt hiszik, hogy kedves halottaik -láthatlan szellem alakban is környezik őket, s nagy szorongattatások, -kétségek, töprengések idején ha hirtelen egy szabadító ötletük támad, -azt ők sugalták titokteljesen. - -Talán neki is Serena súgta ez eszmét? - -Nem volt az igaz; de Inczének jó volt azt hinni, hogy úgy van. - -Ez a csalódás volt az ő menedéke; mert azokban a szép villámló szemekben -az ő végzete lakik… - - -ISMÉT ITTHON. - -Mikor Áldorfai Incze Orsovánál a csónakba lépett, mely az utolsó -menekülteket szállítá a túlpartra, kihajolt a csónak párkányáról s egy -kavicsot vett fel a Duna fenekéről. Ez még hazájának egy darabja volt. -Ezt a kis gömbölyű követ azóta mindig magával hordozta. Ezzel a kis -kővel körüljárta a földtekét. Most ismét visszakerültek együtt: a kő is, -meg ő is. Vajjon érzi-e azt a haza, hogy hiányzottak belőle: egy kavics, -meg egy ember? - -Egy napot időzött Bécsben: volt kihallgatáson a legmagasabb úrnál, -hódolatát kifejezni a hazatértet megelőző amnestiáért s aztán sietett -Pestre. - -A határnál elmaradt rendőri kisérete s Pozsonynál már új alakok -foglalták el mellette a coupéeban az ülőhelyeket: minőket azelőtt még -sohasem látott. Urak népies viseletben. - -Azt a 48–9-iki szabadságharczot úgy vítták végig, hogy az európai -divatot megtartották mellette, s a magyar nemzeti viselet csak mint -egyenruha, díszöltöny, vagy népies gúnya szerepelt a maga helyén és -emberén. Most pedig minden ember sarkantyút visel: mintha senki sem -akarna infanterista lenni többé. - -Hogy itt most már teljes szabadság van, azt útitársai beszédéből -kiveheté. Őt nem ismerte senki s nem igen törlészkedett hozzá, még -egészen yankeenek volt öltözve; bő zsákkabátban, magas czilinderben, -kaucsuk felczipőkben, kezében esernyővel. - -Este későn, a mint a vonat megérkezett, a vendéglőből, a hova megszállt, -egyenesen sietett a képviselői klubbot fölkeresni. Gondolta, hogy ott -régi ismerősökre talál. - -A mint a népesebb utczákból egy mellékutczába betér, három férfival -találkozik szemközt, kik széltiben elfoglalták a járdát. - -Az egyik egy magas, szikár alak, veresrépa szinű orral, s villahegyesen -kifent fenyegető bajuszszal. Túri süvege fél szemére nyomva; azon -hatalmas sastoll; czifrán kihányt szűre félvállára vetve, s a szabadon -maradt kezében egy hosszú csáti bot. - -A másik férfiúnak termetéhez a legnevezetesebb contingenst szolgáltatta -a has; a jóllét túlságától piros az arcza, s kövér tokája eltakarja a -selyem-nyakravalót. Bajusza fel van kunkorítva, mint a gácsér farka, -nagy mesterséggel. Melege lévén, a süvegét a kezében hordja, s agyarára -fogott pipájának olyan kurta szára van, hogy fél szemét behúnyva kell -tartania, hogy ki ne süsse a pipa-kupakkal. Fegyvere nincs más, csak egy -nagy sallangos bőrdohányzacskó, de abban van három font dohány -beletömve; ha azzal valakit fejbecsap, hát az mehet magát beiratni a -temetkezési egyletbe. - -A harmadik pedig egy kis tömzsi ember, termetéhez nem illő nagy fejjel, -melynek rengeteg szakálla a három sor mellénygombot eltakarva tartja; s -aztán erre a nagy fejre fel van téve valami olyan kicsiny karimájú -kalap, mint egy palacsintasütő, s ehhez a kicsiny emberhez jár egy olyan -hosszú és vastag csibukszár, mely lehetne kozák dárda, meszelő, és más -egyéb, csak pipaszár nem. - -Mind a három polgártársnak igen széles kedve van: most jönnek ki a «kis -pipából». - -Incze veszi azt észre s szépen a falhoz lapulva igyekezik mellettük -elsuhanni. De veszedelmére szolgál felötlő idegen viselete, a mit már e -délkör alatt senki sem hord. Belébotlanak. - -– Szervus czilinder! dörg eléje oroszlánhangon a kövér termetű -polgártárs. - -– Üsd a fejébe! kiált fel onnan alulról, borízű hangon a kis petten -ember. - -A hórihorgas nem szól semmit, de megcselekszi: olyat huzván Incze -figarójának a tetejére a csáti bottal, hogy az menten összehorpadt. - -«No ez szép üdvözlet, első belépésre!» gondolá magában Incze; azonban ő -sem volt rest a «fogadj Istennel»: ott kinn jól megtanulta a boxolást. A -jobb öklével úgy orronütötte a hórihorgast, hogy az rögtön elvesztette a -szép világot maga elől; a bal öklével felcsapta a kis seprüszakállunak -az állát, hogy az azt hitte, hogy most a feje elrepül nála nélkül, s egy -harmadik lökéssel a kerekhasúnak tisztelé meg teste legkiválóbb -alkatrészét, a mitől az rögtön leült a kőre, s egy miatyánk hosszáig nem -tudott lélekzetet venni. - -Azzal ott hagyta őket és sietett tovább. - -Siettében meggondolta a dolgot. - -Bizony Isten mégis annak a három jó embernek volt igaza. Ez a nemzeti -viselet a mi egyedüli fegyverünk az idegen invasio ellen. A hová a -sarkantyús lábunkat leteszszük, odáig van Magyarország. Nem akarja a -világ meghallani, a mi igazságunk van; tehát lássa meg rajtunk gomb, -zsinór és toll-alakban. És végre a nép tudja meg a ruhánkról, hogy vele -egyenlők vagyunk, hogy nem akarunk urak lenni vele szemközt: Amerikában -a napszámos is városi divat szerint öltözködik; nálunk a mágnás is -paraszt viseletet hord: egyre megy ki s így is jól van. - -Most már Incze nem a klubba sietett elébb, hanem egy ruhaárus boltba, -hogy átöltözzék igaz hazafinak. - -Egy boltban lakott szabó és csizmadia. Mind a kettő derék szabadelvű -honpolgár volt. Olyan szépen felöltöztették Áldorfai Inczét, hogy maga -is gyönyörűséggel nézhetett végig magán, mikor a tükör előtt megállt. - -Mert szó a mi szó, a magyar viselet nagyon szép. - -Most azután, hogy a váczi-utczán végigment, egyszerre minden ember -ismerőse lett. Tízen, huszan ölelkeztek össze vele, agyba-főbe -csókolták; hét közül hatra nem emlékezett; de őt jól ismerte minden -ember; utolja felé már tolongás kezdett támadni, a merre járt, s -messziről kiabálták, hogy «éljen Áldorfai Incze!» - -Ő pedig mondá magában: «köszönöm neked ezt, óh sarkantyús csizmám!» - -Régi honvéd bajtársak, új képviselő kollégák körülfogták, vitték -magukkal vacsorálni. Tele volt minden ember jó kedvvel, dicsőséggel, -arany reményekkel; áldomás, adoma folyt a poharazás közben; mindannyinak -központja Áldorfai Incze volt. Ő maga pedig, az ünnepelt hős, hallgatag -arczczal ült a zajos társaság közepett. Nem értette, hogy minek örülnek -olyan nagyon s mit remélnek olyan hévvel? Nem értett belőle semmit. -Idegen volt idehaza. Különösen nyomasztólag hatott rá, hogy őt ilyen -nagyon ünnepelik. Hát már annyira megfogyatkoztak a nagy emberek -Magyarországon, hogy egy harmadrendű celebritás is epochát alkot a -megjelenésével? De talán mindez csak a viszontlátás örömeinek róható -fel? - -Erre a kétségre nagyhamar megkapta a választ Incze. - -Éjfél körül lehetett, midőn hazakerült a távolabbi vendéglői szállásra. -Készült levetkőzni. - -Hanem az nem megy olyan könnyen. Azt a nyalka, szűktorkú sarkantyús -csizmát lehúzni nem olyan tréfadolog ám, mint a mehádiai útszoroson át -egy menekülő dandárt keresztülhúzni. - -Sehogysem boldogult vele. Hozzá volt az nőve a lábához. Már a famacskát -is összetörte a hasztalan küzdelemben a csizmájával. Fogva volt benne. A -csizma maradt a győztes. - -Azonban a csizmának igaza volt. S hogy azt le nem tudta húzni a lábáról, -ez ismét a providentiális esetek közé tartozik. Mert a midőn már megadni -készült magát a leküzdhetlen végzetnek, künn az utczán nagy zajt hall -közelíteni, melyből nemsokára felharsan a lelkesítő Rákóczy-induló -zenéje, el-elnyomva ezernyi éljenkiáltástól s a házfalakra veres tűzfény -vetődik, mely bevilágítja az ő szobáját is. Fáklyás zene közelít. - -«Most van a szüretje», gondolá magában Áldorfai Incze; s ő is felölté -ismét dolmányát, hogy megnézze – kiváncsiságból – e szép jelenetet. Az -utcza megtelt néppel, fő főt ért, volt ott háromszáz fáklya is, délczeg -ifjak kezében; a tömegben félkört tágítottak a fáklyákkal a szónokok -számára, épen a vendéglővel szemközt. - -Itt bizonyosan valami nagy celebritás lakik alattam az első emeleten, -gondolá magában Áldorfai Incze s találgatta magában, ki lehet az? A mint -a nagy éljenriadalt még hangosabb «halljuk» kiáltásoknak elvégre -sikerült elcsillapítani, kiállt a félkör közepére egy délczeg fiatal -polgár, s mondott egy hatalmas szónoklatot a megtisztelt egyéniséghez, -ki nevét napsugarakkal irta fel hős tetteiben a haza egére; s ki a -mellett szintoly bölcs, mint a milyen vitéz; s egyrészt hivatva van, -alkotmányunk hajóját egy kezével a békés kikötőbe kormányozni, másrészt -a másik kezével zászlóinkat lobogtatva, tűzön és viharon keresztül -diadalra vezetni, kinek jelszavát az egész nemzet várja, s a kit követni -fognak ifjak és vének életbe és halálba. - -«Ugyan ki lehet az a minden tekintetben utólérhetetlen nagyságú férfiú, -a ki a bölcseséget és a hősi erényeket ennyire egyesíteni tudta -magában?» gondolá Áldorfai Incze s maga is kiváncsi volt megismerni ezt -az urat, s várta, hogy mikor jön elő valahonnan a hozzá intézett üdvözlő -beszédre megfelelni? De az üdvözlött csak nem állt elő, pedig odalenn -ugyancsak kiáltozták már az «éljennel» kevert «halljukot». - -Egyszer siető léptek közelednek a folyosón végig sarkantyút pengetve, -Incze ajtaja felé; felnyílik az, s nagy robajjal tör be rajta egy -tizenkét tagú küldöttség, előrebocsátva a beköszöntő éljent. - -Incze szemközt találja magát az esteli rencontre hőseivel. Legelől a -hórihorgas, kinek még most is félreáll az orra s fel van dagadva, mint -egy uborka, a kapott ökölütéstől. A másik kettő is itt van. - -Incze azt hiszi, ezek most verekedni jönnek. De nem ám. Ragyog azoknak -az arcza az örömtől. - -– Hozott az Isten, szeretett barátom, nagy hazámfia! Kiált, karját nem -birkozásra, de ölelésre terjesztve szét a hórihorgas. Tán nem is ismersz -már? - -(Hogyne ismernélek? gondolta magában Incze, hiszen ezelőtt három órával -ütöttem így félre az orrodat.) - -– Én vagyok Sámsoni Lenczi, őrnagy, hajdani bajtársad, a kivel annyi -csatában harczoltál együtt. - -Incze csakugyan kezdett rá emlékezni, hogy látott valaha ilyenforma -nemzetőri őrnagyot valami ütközet után tartott «lakoma alkalmával», ki -«ott» igen vitézül viselte magát. - -Ezzel összeölelte, csókolta Inczét, s bemutatta neki a másik két urat -is: a kis tömzsi «Csángó Náczi», a potrohos pedig «Ordasy Miczu». Az -előbbinek fel van kötve az álla fehér keszkenővel: tán a foga fáj? - -Mind «régi» jó ismerősök. - -– Azért nem ismertél tán rám, mert az orrom így megdagadt. Hübnere van a -dolognak. Az este egy német spitzli kötött belénk az utczán, csúfolta a -kaczagányunkat. Én aztán jót húztam neki a csáti bottal a czilinderére: -s arra a spitzli vaktában úgy hozzáütött az orromhoz, hogy ilyen lett -belőle. - -Lenczi bácsi ezt olyan humorral adta, hogy mindenkinek nevetni kellett -rajta. - -– Hát aztán a czilinderes spitzliből mi lett? kérdé Incze malicziával. - -– Az meghótt! felelt rá komolyan Lenczi. De csak ne lett volna a -félkezem a guba alá dugva! - -– Akkor kétszer halt volna meg! tódítá Incze. - -– Hanem hát már most gyere le a tisztelőidhez. Azt hiszik, hogy alszol. - -– Én? Hát nekem szólt a megtiszteltetés? - -– Hát ki a hét-világ csodájának? Nem hallottad azt a szép dikcziót? Most -gyere le szaporán! Azért jöttünk deputáczióba, hogy levigyünk: aztán -gyujts rá valami szép beszédre. - -– Hagyjatok nekem békét, szabódék Incze. Nincs én nekem semmiféle -érdemem a világon, a mivel erre az ováczióra rászolgáltam volna. Nem -tudok én nektek semmit mondani. - -– Csak te gyere le szaporán. Majd sugom én neked, hogy mit mondj! Majd a -szádba adom én a szót szépen. - -– Ejh, én nekem most nincs semmi kedvem a szónokláshoz, monda Incze -boszusan. Mondjátok a tisztelt polgártársaknak, hogy lefeküdtem, el -vagyok rekedve, izzadok: nem mehetek! - -Könnyű azt mondani! de mikor az embert egyszerre csak megrohanja orozva -két markos legény kétfelől, átnyalábolják a lábszárait, felkapják a -levegőbe, akkor aztán már négy lába van s menni kell, a merre azok -viszik. Azok pedig leviszik az utczára s addig le nem eresztik a földre, -míg a megtisztelő közönséget egy szép szónoklattal ki nem elégíti. Incze -nem is maradt azzal adós; s habár nem is azt mondta el, a mit Sámsoni -Lenczi sugott volna neki (pedig az sokkal nagyobb hatású lett volna), de -még is beszélt annyi mindenfélét, a mi eszébe jutott, hogy alig tudta -végét szakítani. - -Mikor aztán letették a földre, még egy ember nem ereszté el a gallérját -a markából. Az egy ujságiró volt. Arra ösztönözte, hogy adja oda neki a -holnapi lap számára azt a szép beszédet – irásban. - -Nem szabadulhatott meg tőle, fel kellett őt vinnie a szobájába s -lediktálni, a mit beszélt. - -Egy nyeresége mégis volt ebből is. A becsületes riporter, látva, hogy a -nagy hazafi nem tudja a csizmáját lehúzni a lábáról, segített neki a -keserves munkában, melyet végre még is csak a kivánt siker koronázott. - -Inczének nem jutott akkor eszébe, mikor a hadjárat alatt lerohadt a -lábáról a csizma, hogy az a hazáért történik; hanem most, hogy ezt a -csizmát le kellett húzni a lábáról, kezdé megismerni, hogy mi a -hazaszeretet? - -Úgy hajnal felé aztán hozzájutott, hogy lefeküdjék. De még egy -meglepetés várt rá, mielőtt a gyertyáját elfujja. Egyszer csak csörren -az ablak, s a két üveglapon keresztül berepül a szobájába egy darab kő s -odaesik az ágyára. - -Ez az ellenvélemény! - -Szép gömbölyű kavics volt, a milyen a dunaparton terem. Incze eltette -azt emlékül a másikhoz. Van már kettő! - -Alkalmasint valami hivatalából kiküszöbölt Beamtertől jöhetett ez a -merénylet! - -Mi pedig azt hiszszük, hogy maga a buzgalmas reporter hajította be azzal -a kavicscsal az ablakát, azért, hogy másnap megirhassa, milyen -orsini-bombát vetettek be a reactio zsoldosai a nagy férfiu -hálószobájába; a mi annak a hirét még jobban fogja növelni s személyének -becsét még magasabbra emelendi a közvélemény előtt. - -Kitelik tőle! - - -A HIRESSÉG ÁTKA. - -Áldorfai Incze napról-napra jobban tapasztalá, hogy őt idehaza nagy -embernek tartják. El nem tudta gondolni, hogy mi okot adhatott rá? - -Egyik megtisztelés a másik után érte. Fényképészek állították camera -obscuráik elé, minden elképzelhető állásban; rajzoló művészek ültették -le, életnagyságú arczképének lemásolása végett. Egy faragó genie -kifaragta a szobrát körtefából; egy lelkes honleány domborműben -idomította azt ki viaszból s egy reményteljes szabólegény kivarrta azt -egész alakjában posztóból. Egy esztergályos botokat készített Incze -fejével bunkó helyett; egy kartonfestő zsebkendőkre nyomatta a képét; -kilencz ujságíró kiadta azt a hetilapjában. Irtak róla életirást, -novellát, költeményt, soha meg nem történt kalandokkal hozva őt -kapcsolatba; még szinpadra is hozták s elfoglaltatták vele Buda várát -lóháton. Kalapot, nyakkendőt készítettek a nevére, rostélyos sültet -kereszteltek el róla. Meghítták keresztapának újszületett -polgártársakhoz, s elvitték körutakat tenni veszélyeztetett -választókerületekbe. Kapott ajándékokat is: díszkardot, dohányzacskót, -hímzett szőnyeget, antik mentekötő lánczot, paripát és agarat. -Megválasztották keletkező humanitási egyletek elnökükké; utoljára még -egy hirlapot is kapott ajándékba, mely szerencséjének tartotta, ha őt -szellemi vezérének nyilváníthatja. - -Ez mind igen szép volna, ha az embert nagy férfiunak tartják; bárha -saját maga meg van is felőle győződve, hogy nem az; hanem nagyobb baj az -annál, hogy az embert egyúttal gazdag uraságnak is tartják, mikor ő maga -nagyon jól tudja, hogy abból ugyan semmi sincs. - -A nagy férfiu szerepe igen sok elkerülhetlen kiadással is jár. - -Mindazok a megtiszteltetések okvetlenül vonnak maguk után valami -viszonzást is. Költségbe kerül a klub, a körutazás, az egyleti elnökség, -a hírlapi szellemi vezérség, a komaság, az arczképek, még a kapott -ajándékok is. Ha a nagy férfiunak valaki egy pisztolyt ajándékoz, -legalább is egy ágyút vár tőle vissza. - -Még azok a legirgalmasabb tisztelői, a kik olyan nagy dolgokat kivánnak -tőle, a miket lehetetlen teljesíteni. - -Rokkant vitézek jönnek hozzá követelni, hogy fizettesse ki nekik az -országgal a 49 óta elmaradt évdíjaikat. Csizmadiák, nyereggyártók bíznak -benne, hogy a magyar hadseregnek kiszolgáltatott holmiaik fizetetlen -árjegyzékét ki fogja egyenlíteni. Síránkozó özvegyasszonyok hozzák eléje -dugaszban tartogatott magyar bankjegyeiket, könyörögve, hogy váltassa be -azokat más forgalomban levő pénznemekre. Nagyérdemű hazafiak vezetik be -hozzá jól készült fiaikat, hogy szerezze be őket valami hivatalba. -Pörlekedő volt úrbéresek, és nemes atyafiak mutogatják be neki zsíros -pörirataikat, azt várva tőle, hogy a sérelmes itéleteket majd -megsemmisíti. Deputatiók jönnek hozzá, hogy védelmezze meg a népeket a -falun az adóexecutió ellen. Ezeknek mind könnyü felelni. (A «kérvényi -bizottsághoz» utasittatnak.) - -Hanem aztán vannak igények, a mik elől becsülettel nem lehet meghátrálni -s azok mind rátalálnak Inczére, mintha az ő szállásán adtak volna -egymásnak közös találkozót. A kötelességszerű áldozat mellett aztán, -melyhez tisztességes ember szívesen szokott járulni, jön egész Sisera -hada az orczátlan kéregetésnek s az emberismeretlen nagy férfiu nem tud -különbséget tenni közöttük. - -Hajh, mindez nem így volna, ha a jó gondos feleség megvolna, a zsaroló -had nem meri oda betenni a lábát, a hol asszonyt érez a háznál. Incze -kész préda e hadnak. A képviselői napidíj nem elég a százszájú polypnak. - -Az első negyedév végével már kénytelen Incze Walter Leonak irni, hogy -küldje meg a tőkéje kamatját; nem bánja már, ha tiz perczent lesz is, -Walter aztán küldött neki még a jövő évnegyedre valót is. - -Incze arra a gondolatra jött, hogy az ő polgártársai talán annak a -fejében, hogy ő most jött Kaliforniából, azt hiszik, hogy teleszedte -magát aranynyal? - -De bizony még annál is furcsábbat hittek felőle. - -Ki terjeszthette el felőle? azt nem tudni; de annyi bizonyos, hogy -általánosan beszélt adat volt Áldorfairól, hogy ő Napoleon herczeg -legbensőbb megbízottja, a kinek a herczeg százezer forintot adott át, -arra a czélra, hogy Magyarországon propagandát csináljon. Azt is tudták, -hogy minő furfanggal csempészte be Incze azt a százezer forintot a -határon? ki árulta el azt az osztrák rendőrségnek s hogy lett ez -rászedve hiresen? - -Csak Incze nem tudott felőle semmit. Ő a krimi hadjárat óta nem is látta -a herczeget. Pedig mennyi helye lett volna annak a gyönge százezer -forintnak! - -Veszedelmes állapot valakinek egy ilyen potya százezer forinttal hirbe -keveredni! - -Azokkal még kevesebb baj van, a kik arra személyes igényeket -támasztanak; de sokkal nagyobb a veszedelem arról az oldalról, a hol a -czélt magát veszik komolyan s várnak belőle országdöntő eredményeket. - -Incze meg nem birta magának magyarázni azt a helyzetet, hogy ő vele -egészen komoly, szilárd jelemű, derék hazafiak elkezdenek messzeható -politikai és strategiai tervekről értekezni; mintha azokhoz az ő -beleegyezése kivántatnék. Hallgatását, naiv tudatlanságát kiszámított -titkolózásnak veszik, míg a vendéglői közvélemény fényes nappal népes -utczán, tele torokkal kiáltja őt leendő vezérének s üldözi őt – -kitüntetéseivel. - -S ez a jó hír a magánéletre is kihat. - -Incze feltünő szép, délczeg férfialak. Nem több harminczhat évesnél. -Most vesztette el a nejét. Akad, a ki a megszomorodott özvegy -vigasztalására gondol. - -Egy délután (a délelőtt az országgyülésé) két hölgy látogatta meg -Áldorfai Inczét a lakásán. Nem első eset volt ez. - -A beküldött látogatójegyeken e két nevet olvasá Incze: - -– Stomfay Gídeonné, Caesarine, honvéd őrnagy özvegye. - -– Stomfay Fatime Serena. - -Nagyot dobbant rá a szíve. Sejtelme volt. - -Mindig üldözte az a gondolat, hogy most, mikor börtönök, sírok, és -hivatalbureauk kiokádják halottaikat, egyszer csak Gideon is előtte -terem: s ha az előkerül, bizonyosan országgyülési képviselő lesz; sokkal -szabadelvűbb, mint ő! Hogy fogja az őt majd a hazafiuság és -szabadelvűség magaslatából lemennydörögni, – a hátramaradottat! - -Azonban hát Caesarine «özvegy»; ha ugyan a látógatójegyeknek hinni -lehet. - -Sietett őket elfogadni. - -Caesarine és leánya a legutolsó magyar divat szerint voltak öltözve: az -anya rókatorkos, sokpitykés gyöngyösi mentében, aranycsipkés, veres -bársonyszalagos főkötővel; a leánya kifűzött bársony vállderékkal, -dudoros csipkeujjakkal, hímzett előkötővel, leeresztett hajfonatokkal, s -fején gyöngyös pártával. - -Caesarinenek még mindig voltak igényei a világ irányában. Arcza még -mindig eltűrte a szépítő szereket; bárha azon szerencsétlen arczok közé -tartozott is, melyek olyanok, mintha két különböző kölcsönkért arczból -volnának összeállítva: két egymáshoz nem illő fél. A leánya egy -felserdült növendék, se gyermek se leány még; kifejletlen termet és -vonások; semmit sem mondó tekintet; csupán a két nagy fekete szem, -hosszú selyem pilláktól árnyazva, sejteti az egykor kifejlendő bűbájt. -Különben a tizenhárom éves gyermekek minden tulajdonával felruházva; -ügyetlen és szemérmetes, vagy bölcselkedő és merész, érzékeny vagy -durczás, hallgatag vagy közbekottyanó. - -Incze nem óvhatja meg magát attól, hogy keresztleánya kezet ne csókoljon -neki. Hiszen tartozik vele. - -Leülteti őket s némi kiváncsisággal vizsgálja keresztleánya -arczvonásait. - -– Egészen az apja képe! sipogja Caesarine. Szegény jó Gideonomé. Ilyen -korán jutott árvaságra! - -Incze egy veres plajbászt tartott a kezében, azzal a szándékkal, hogy -valahányszor Caesarine egyet hazudik, mindig egy vonást csináljon vele -az előtte heverő papirra. - -Tehát – Nro 1. - -– S Gideon csakugyan meghalt? Kérdezé Caesarinetól. - -– Elvérzett a hazáért. A temesvári ütközetben lehelte ki nemes lelkét a -dühös kozákok dárdáitól átszúrva. - -Nro 2, jegyzé Incze. - -– S azóta kegyed egészen magára van hagyva? - -– Elhagyva az egész világtól. Napszámból tartom szegény gyermekemet. - -Nro 3, szólt a veres iral. - -– Mit tehetek önök sorsának enyhítésére? - -– Egyedül ön tehet és mindent. Leányomnak gyönyörű sopran hangja van. -Egy Malibran rejlik benne. De a világ nem tekinti a tehetséget, hanem a -szépséget. Én pedig úgy őrzöm gyermekem tiszta erényét, mint a szemem -fenyét, s készebb volnék neki vitriollal ragyákat festeni az arczára, -hogy irtózzanak tőle, hogysem elbukni engedjem. - -Nro 4. - -– Én a mi főurainkhoz fordulni nem tudok; nem akarok. Én ugyan személyes -tapasztalásból nem ismerem őket, de a világ annyi rosszat beszél -felőlök. - -Nro 5. - -– Önbe van vetve egyedüli reménységünk. Ön «nagy ember»; egy szava -mindent tehet. Ha ön egy szót szólna gyermekem mellett a nemzeti szinház -igazgatóságának, hogy vegyék fel, bárha eleinte csak az énnekkarba is, -az kétségtelen sikert aratna számunkra. - -Incze végre megúnta a rovást jegyezni s megigérte, hogy majd beszélni -fog a «comitée» tagjaival. - -De Fatimének nem engedte többé megcsókolni a kezét. - -– Csókolja meg tehát a homlokát, szólt Caesarine, hiszen keresztleánya! - -Azt hát megtette neki. - -Még aznap este a casinoban elő is hozta e tárgyat az ismerős -«comitée»-tagoknak s másnap Fatime szerződtetve volt a szinházhoz. - -Incze ugyan legkomolyabb képpel esküdött rá, hogy neki legkisebb köze -sincs az egész leányhoz, csupán szép tehetsége végett szólal fel, hanem -azt bizony nem hitte neki senki. Azontúl köztudomású dolog lett, hogy -neki is van valakije a szinháznál, a kit protegál. Skandalum is, hogy -eddig nem volt. - -Ő pedig úgy elfelejtette az egész leányt anyjával együtt, hogy többet -nem is kérdezősködött felőlük. - -Volt neki egyéb dolga, mint szinházba járni. - -A mint a halomra tornyosult országos teendők néhány napi szabad időt -engedtek neki, ezt arra használta fel, hogy leránduljon -választókerületébe, magát választóinak megmutatni. - -Itt Pesten azt sugdosták lerándulásáról (tele torokkal), hogy a -guerilla-harczot megy organizálni a Bakonyba. - -Ismét a kolostor volt szállomáshelye. Ott találta még mind az öregeket, -s többeket hajdani ifju társai közül, kik együtt harczoltak vele a -csaták végeig s mikor elmult a harczok ideje, visszatértek ismét a -kolostorba, felvették a skapulárét, s miséztek és praelegáltak, mint -azelőtt. - -Incze még egyszer látta a kis szobát, melyben hajdan lakott, a -lefüggönyözött madonnaképet, melyhez annyiszor imádkozott, még egyszer -bejárta az emlékezetes helyeket, mikhez annyi nehéz gondolatja volt -fűzve. Ez eszmék mind a tenger fenekén feküsznek már. Jobb lett volna -tán azokat soha ki sem gondolni! - -A jámbor földnépével érintkezve, meggyőződött felőle, hogy az még most -is a régi: – önző és áldozatkész, panaszteljes és békülékeny, ragaszkodó -és ingatag. Minden faluban tartott egy szónoklatot, néhol kettőt is, a -hol németek és magyarok laktak vegyest. Szekere tele volt koszorúkkal, -mire visszatért. - -Mikor visszakerült Budapestre, a legelső volt Sámsoni Lenczi, a ki -üdvözletére sietett. - -Elhozta neki az összegyüjtött hirlapokat mind, a mikben *-i körútjának -diadalai le voltak irva. - -Az ilyen előzmény nagy következményeket szokott maga után vonni. - -A ki ennyira birja a nép kegyét, arra nagy kötelességek várnak. - -– Neked most rögtön el kell menned Mike-Bogyára, a követválasztást -megejtetni. A régi leköszönt, új választás lesz. - -– De hát mi közöm nekem Mike-Bogyával? Azt sem tudom, hol van? - -– Majd megtudod. Együtt megyünk. Én is veled megyek. Ezt igy határozta a -nemzeti comitée. - -Sámsoni Lenczi maga nem volt képviselő, de a választásoknál döntő -befolyású egyéniségnek tartatott. Itélt élők és halottak felett. - -– S kit kell megválasztani Mike-Bogyán? - -– Nem kisebb embert, mint magát Napoleon herczeget. - -– Eredj már! ne csinálj belőlem bolondot! Mi köze Jeremiás herczegnek a -magyar alkotmányhoz? - -– Csak lassan a testtel! Tudom én, hogy semmi köze sincs hozzá, hanem -hát Mike-Bogyán a conservativek nagy erőben vannak. Az oláhság mind -velük tart. Az ő jelöltjük báró Schafskopf nagybirtokos azon a vidéken. -Ezzel mi nem mérkőzhetünk. Hanem ha egy olyan nagy celebritást -állíthatunk fel ellenében, mint Napoleon herczeg, azzal az oláhokat -megnyerhetjük, s Schafskopf megbukik egészen. - -– De hát mi mit nyerünk vele? hiszen Napoleon herczeg csak nem jön mi -nekünk ide magyar képviselői széket elfoglalni. - -– Azt bölcsen tudom én is. Ámde ha egyszer meg van törve a jég, a többi -magától jön; – ha egyszer Schafskopf báró fiascot csinál, akkor aztán a -leköszönt Napoleon herczeg helyébe bizton felállíthatjuk a mi -jelöltünket, Kondorossy Mukit; egyedül maradunk a téren. - -Incze még szabadkozni kezdett; hanem aztán Sámsoni Lenczi annyira -komolyan fogta, hogy át kellett látnia, miszerint e megbízást elfogadnia -a legszentebb hazafiúi kötelesség. El is ment Mike-Bogyára s nagy -küzdelmek árán megválasztatta elébb Napoleon herczeget magyar -képviselőnek s a mint annak távirati lemondása megérkezett, kitűzte új -követjelöltnek Kondorossy Mukit és újra végigjárta ennek a zászlóival a -kerület falvait. - -Nehéz munka volt ez! Napoleon herczeget csak tudta még, a hogy tudta, -ajánlani a választóknak, de Kondorossy Muki érdemei merőben ismeretlenek -voltak előtte. Egyszer találkozott vele életében s akkor azt kérdezte -tőle az érdemes képviselőjelölt, hogy «igaz-e, hogy a pesti követek a -buffetben az ülés alatt nyers halikrát esznek?» s miután ezt Incze -igenlőleg bizonyította, öntudatosan mondá rá: «de már mi csak maradjunk -a jó kassai sonkánál». Többet nem tudott felőle. - -Hanem azért az ő ajánlatára megválasztották Kondorossy Mukit -képviselőnek. - -A diadal ime tökéletes volt. - -Hanem van aztán egy árnyoldala a diadalnak. Néhány nap mulva hoznak -Inczéhez egy hosszú árjegyzéket a választási mulhatatlan alkotmányos -kiadásokról, a mik mennek valami négy ezer forintra. - -Ki fog ezeknek helyt állani? - -– Bizony, kedves czimborám, mond Sámsoni Lenczi, ezt nekünk kettőnknek -kell megfizetnünk. - -Incze nagyon bámult erre a szóra. Először is nem értette, hogy mire -lehetett annyi tenger-pénzt kivetni, a midőn senkit sem vesztegettek meg -a szavazatáért? másodszor pedig sehogy sem ment a fejébe, hogy miért -kelljen ő neki két ezer forintot fizetni a végett, hogy ne Schafskopf -báró egye a buffetben a káviárt zsemlyével, hanem Kondorossy Muki a -kassai sonkát, eczettel, paprikával? - -Azonban már fizetni kellett. Incze nem tagadhatta el, hogy ő volt a -pártelnök Mike-Bogyán, s ha nem tudta eddig, hogy ez a hivatal együttjár -a költségek előteremtésével, hát már most megtanulta. Még szerencsésnek -nevezhette magát, hogy a megtérítendő kiadások halaszthatóbb felét -választási primipilus társa, Sámsoni Lenczi elvállalta magára. - -Kénytelen volt Walter Leonak írni, hogy küldjön a számára a tőkepénzéből -két ezer forintot. - -Igazán fájt a lelke, mikor ezt a pénzt kiadta a kezéből. Mily sanyarogva -szerezte ezt megbodogult kedvesével együtt; mennyit kellett a szegény -asszonynak dolgozni, hogy ilyen két ezer forintot összegyüjtsön s mennyi -élvezetet megtagadni magától, hogy a szerzett pénz megmaradjon; s ezt ő -most három nap alatt betöltötte a szomjú – homokba! - -Felfogadta magában, hogy ez volt az utolsó leczke. - -Dehogy volt utolsó. - -Egy hét mulva betoppan hozzá Sámsoni Lenczi s minden bevezetés nélkül -előhúz a zsebéből egy váltót. (Nem is szól többről, csak két ezer -forintról.) - -– Itt van egy váltó, kedves pajtásom; én vagyok az elfogadó, Kondorossy -Muki czimboránk a kibocsátó: te lészsz rajta a forgató. - -Egész simán, mint a parancsolat. - -Incze, mint aféle tudatlan yankee, a ki soha életében nem látott -másforma váltókat, mint üzletieket, a mik adósra és hitelezőre -vonatkoznak, a maga naiv észjárásával azt gondolta, hogy ime, ez a két -derék ember most ő neki a kifizetett két ezer forintjáért egy váltóval -akar kárpótlásul kedveskedni. Pontos, lelkiismeretes czimborák ezek. Ezt -nem szabad visszautasítani. Tétovázás nélkül ráirta a nevét a váltó -hátára forgatmányosnak s készült azt a fiókjába eltenni. - -– De ne csukd el a fiókodba, pajtás! kiálta rá Sámsoni Lenczi. Mert arra -nekem van szükségem! - -– Neked? kérdé elbámulva Incze. - -– Nekem hát. Én akarok erre kétezer forintot kapni a takarékpénztárból. - -– De hát akkor minek irattad rá az én nevemet is? hisszen én nem akarok -pénzt kérni a takarékpénztárból! - -– Hiszen nem is neked adják azt, hanem nekem. - -– Neked? Az elfogadónak? Ezt én nem értem. - -– Hja, pajtás, nálunk egészen másforma váltó-törvények regnálnak, mint -arra ki Amerikában. Ez nálunk így megy. - -– De már most mégis az lesz belőle, hogy tartozom a takarékpénztárnak; -Muki tartozik én nekem; és se én nem láttam a takarékpénztár pénzét, se -Muki az enyimet. - -– Csak te nyugodjál meg benne. Ennek így kell lenni. - -Incze meg volt lepve a váratlan támadás által, lefegyverezve és -fogolylyá téve. - -Mert a pisztoly elé kiállani mindennapi bátorság dolga; olyan vitéz -ember is van elég, a ki az ágyútelepet megostromolja: de ahoz, hogy -valaki meg merje mondani a «jó pajtás»-nak, hogy «én biz a te váltód -hátára nem irom a nevemet», oly hősi elszántság kivántatik, a minőnek -példái csak nagy ritkán vannak feljegyezve Magyarország történetében. - -Incze nem birt e rendkivüli bátorsággal. Ott hagyta a nevét Muki -váltóján. - -Lejáratkor azután természetesen neki praesentálták a váltót. Ezt tudtuk -előre. - -Inczét már ez egészen kihozta a sodrából. - -Azt hitte, egészen igazságos utat követ, a midőn azt kivánja, hogy -vegyék meg az összeget az elfogadón. - -Az ügyvéd azt kérdezte tőle, hogy mit exequálnak Sámsoni Lenczin: az -attilája gombjait-e, vagy a tajték pipáját? mert annak egyéb vagyona -nincs. - -Ennek Amerikában nagyon határozott nevet adnának: nálunk úgy hijják, -hogy gavalléros tréfa. - -Azonban Inczének ezúttal nem volt kedve gavallért játszani. Jól van; ha -az elfogadó nem tud fizetni, álljon elő a kibocsátó: be kell perelni -Kondorossy Mukit! - -Hallatlan vakmerőség pedig ez. Beperelni egy képviselőnek a másikat -váltóügyben! Hisz ez parlament elleni merénylet! Hisz ehhez képest Guy -Facques puskaporos összeesküvése még csak «kisebb hatalmaskodás». - -Az itélet elmarasztaló volt, hanem a végrehajtásnál kiderült, hogy -Kondorossy Muki e földi birtoka annyira be van már páczolva birói -foglalásokkal, hogy annak már semmi újabb törvényszéki elmarasztalás meg -nem árthat. - -Áldorfai pedig már akkor dühbe volt hozva s nem akarta magát -kinevettetni. Lefoglaltatá a collegájának a képviselői napidijait. - -Ez pedig már olyan merénylet, a mire nincs elég halál, hogy azt -kiengesztelje. - -Ez árulással rokon cselekvény után menten tapasztalhatá Áldorfai Incze, -hogy a vendéglői közvélemény hangulata egyszerre hogy átcsap ránézve az -ellenkezőbe. - -Nem éljenezik többé az utczán; nem keresik a társaságát. Megtartják a -bizalmas értekezleteket nála nélkül. - -Egy napon, mikor a megszokott étkezési tanyára megy, véletlenül ilyen -discursusnak lesz tanuja. Egy asztalnál ülnek sokan, köztük Sámsoni -Lenczi, Csángó Náczi és Ordasy Miczu. Nem veszik észre közeledtét s -Incze az alatt, míg felső kabátját a fogasra akasztja, kénytelen -meghallani, hogy odabenn ő róla beszélnek. - -– Pedig kár volt a «barát»-nak a miatt a rongyos kétezer forint miatt -ezt a subscust csinálni; recseg Csángó Náczi borizű hangja, mert hiszen -épen arra a czélra kapta Napoleon herczegtől azt a százezer forintot… - -– Hogy a hol szomjuságban talál valakit, azt megitassa, egészíté ki a -mondatot kedélyesen Ordasy Miczu. - -– De iszen hegedült arról a százezer forintról szent Dávid; szólt bele -Sámson Lenczi. Elkártyázta azt a «barát» a casinóban az utolsó -piczuláig. - -– Különben sem kóser ember a «barát» én előttem, folytatá a -megjegyzéseket Miczu; azt mondják, hogy mikor audienczián volt a -császárnál, megesküdött, hogy semmi mozgalomban sem fog részt venni. El -is ájult. Azt mondják. - -– Én pedig bizonyosan tudom, szólt Náczi, szavahihető embertől -hallottam, hogy legközelebb, mikor odalenn járt a választóinál, a -kolostorban volt szállva; megigértették vele, hogy újra visszakatholizál -s kilátásba helyezték előtte, hogy ha megint felveszi a papi csuhát, hát -megkapja a kalocsai érsekséget. - -– Dejsz azt nem teszi a barát! Mert nem csak kártyára szokta ő elkölteni -Napoleon herczeg pénzét: hanem annál okosabb dologra is. - -Ekkor észrevették Áldorfai közeledtét s félbeszakították a discursust. - -Pedig ő maga is szerette volna megtudni, hogy mi lehet hát az az okosabb -dolog, a mire ő azt a sok pénzt kiprédálja? - -Mire odaült az asztalhoz, már akkor arról beszéltek, hogy milyen olcsó a -repcze, s hogy hullanak a birkák. - -Azonban csak mégis megtudta elébb utóbb, hogy mi az az ő okosabb dolga? - -A kétezer forintot meg kellett fizetni s a miatt Incze kénytelen volt -ismét irni Walter Leonak, hogy küldjön a tőkepénzéből. - -A bankár elküldte a pénzt, de a levele aljára ezt a sort irta Inczének: - -– Olyan sokba kerül az a kis énekesnő ott a szinháznál? - -Inczének most nyilt fel egyszerre a szeme. - -Igaz, hogy egyszer másszor hol egy kis házbérrel, hol egy öltözet ruha -árával kisegítette Caesarinet és leányát s azért meg volt az a jutalma, -hogy a hol csak az utczán megkaphatták, jobbról balról kezet csókoltak -neki s az arczképét megkoszoruzott rámában tartották odahaza; de neki -ugyan még a gondolatja sem járt hozzájuk közel. - -Már pedig ennek a hírnek ugyan jól ki kell harangozva lenni, hogy egész -a prágai Venczel-térig eljutott. - -Incze úgy tapasztalá, hogy igen nagy uzsorát fizet attól a perrel -megitélt pénztől. - -S elvégre még a pénzt sem kapja meg. A következő hónapban szétoszlatják -az országgyülést; több napidíj nem adatik. - -Az eredmény Inczére nézve az volt, hogy szegényebb lett vagyona egy -harmadával s hazafiui illusiónak egész összegével. - -Azt, a mit tizenkét év előtt itt hagyott, vélte ismét itthon feltalálni. -Nagyot csalódott. Mennyivel jobb lett volna «otthon» maradni, a kis -kertben, a káposztafejek között; azok megfordítva tesznek: gondolkoznak, -de nem beszélnek. - -Bizony nem is énekelnek. - -Mikor az utolsó megyei gyülést nem lehetett megtartani, mert a megyeház -udvarát elfoglalta a fegyveres hatalom, a kizárt alkotmányos képviselet -ünnepélyes körmenetben éneklé végig az utczán a nemzeti hymnust, a -szózatot. - -Incze kivonta magát közülök. Keserű volt. Hajh ezelőtt tizenkét -esztendővel, mikor be akarták előttünk zárni a terem ajtaját, nem -mentünk énekelni, hanem a kardunkra csaptunk, s azt mondtuk, hogy -gyerünk a «gyepre!» (pedig hó volt) aztán ott váljék el, ki az úr a -háznál! - -Sőt még azt a vigyázatlanságot is elkövette, hogy egy bajtársának, a kit -jóbarátul ismert, bizalmasan elmondá a véleményét magáról az elénekelt -hymnusról; hogy annak a milyen magasztos a szövege, ép olyan gyarló a -melodiája. Kezdődik az egy búcsújáró dallamon, mely lassankint alászáll -a kolduló siránkozásig; onnan egyszerre minden ok nélkül felcsap a -kihívó tombolásig s aztán végzi egy szerelmes népdal turbékolásával. -Hogy ennél mennyivel kifejezésteljesebbek, a marsellaiset nem is -említve, a «Rule Britannia», meg a «Hail Columbia!» sőt maga az orosz -«Bozse Czarja Chrani» is. - -Ez azonban mind csak a melodiára vonatkozott, a mi hát zenészeti izlés -dolga. Hanem másnap már minden ember azt beszélte, hogy Áldorfai Incze -ócsárolta a szózatot s azt mondta, hogy jobb volna nekünk, ha az orosz -néphymnuszt énekelnők. S Incze tapasztalá, hogy a mint végig ment az -utczán, e naptól fogva minden szembetalálkozó úgy nézett rá, mintha ő -volna a kétfejü sas. - - -A HANG A TENGER ALÓL. - -A magyar országgyülés fel lett oszlatva, az osztrák összalkotmány -kedvéért Magyarország kontumacziázva. - -És ekkor ismét volt egy történelmi mozzanat a magyar nemzet életében, -mely nagyszerűségében ritkítja párját. A mint az osztrák kormány a -provisoriumot kihirdette Magyarországon, egyszerre és azonnal leköszönt -hivatalos állásáról minden népválasztotta tisztviselő. Valamennyi -municipium közigazgatási és törvénykezési hivatalnokai üresen hagyták -helyeiket, kijelentve, hogy a törvénytelen kormány alatt nem szolgálnak. -Tízezer férfi egyszerre egy akarattal mondta fel a szolgálatot. -Családapák, a kiknek a hivatal egyedüli kenyérkeresetük, nem kérdezték, -miből fognak ezentúl megélni? mentek más szolgálatot keresni. Még a mult -kormány által kinevezett főispánok is beadták a kulcsot. - -Ezt a mozzanatot különben csak azért volt szükséges felemlítenünk, hogy -a mi barátunk helyzetét megvilágítsuk általa. - -Az országgyülés feloszlatásával minden indoka elmult az ő -hazajövetelének. Mit keres ő most itten? Társtalanul, hivatástalanul, -reménytelenül? Még nincs meghalva s már el van temetve. - -Sajátszerű világ volt ez! Tizezer ember egyszerre ott hagyta hivatalát s -szaladgált a világban alá s fel más munkát s állást keresni; míg a -provisorius kormány még nagyobb kétségbeeséssel szaladgált szerteszét a -világban, másik tizezer embert fogdosni az üresen hagyott székek -számára. - -Egy szép napon a kormányzó hivatta magához Áldorfai Inczét. - -Incze azt hitte, hogy most kemény utasításokat fog kapni, hogy mint -megkegyelmezett rebellis hadvezér a mostani rendőri állapotban mihez -tartsa magát, hogyan lépjen? nézzen? mit egyék, mit igyék? és miről -álmodjék? - -De ugyan megcsalatkozott! - -Ő excellentiája nem egyébért hivatta, mint csupán azért, hogy nem -volna-e kedve valahol in partibus infidelium főispánságot vállalni? - -Incze kereken, határozottan és egész méltatlankodással utasította el -magától ez ajánlatot. - -No hát jól van. A viszontlátásig! - -Visszatérett elgondolkozott rajta, hogy micsoda hírben kell ő neki itten -állani, hogy a kormányzó ilyen ajánlatot merjen vele szemben -koczkáztatni! - -Nem sok idő mulva egy hajdani jó barátja a kolostori időkből, ez idő -szerint már magas állású főpap, látogatá meg személyesen szerény kis -szállásán. - -Ez meg azt az ajánlatot hozta neki, hogy nem volna-e kedve elvállalni – -egy ultramontán lapnak a szerkesztését igen fényes subvenczió mellett? - -Ez már épen dühbe hozta Áldorfait. A püspöknek azt mondta, hogy menjen a -– mennyországba! s másnap valamennyi hirlapba beigtatott egy következő -tartalmú hirdetményt: - -«Áldorfai Incze, volt honvédezredes, keres szolgálatot valamely -intézetnél, gyárnál, vagy magánüzletnél, mint könyvvivő.» - -Ebből már most tudja meg a világ azt is, hogy ő szegény ember, de azt -is, hogy nem eladó. - -A hirdetménynek nem maradt el a kivánt sikere. - -Először is az ilyen nyilatkozat rögtön rehabilitálja a maga emberét. - -Az első hatás abban nyilatkozott, hogy minden vidékéből az országnak -elkezdtek neki pénzt küldeni, tíz, ötven, száz forintokat, ki a maga -nevében, ki gyűjtemény útján, ki meg névtelenül. A nemzet nem hagyhatja -azt a szégyent magán száradni, hogy egy híres embere komisz munkával -keresse a kenyerét. - -Incze kénytelen volt hirlap útján nyilatkozni, hogy ő minden neki -küldött pénzt a sánta és béna honvédek között fog kiosztani: ő, mint ép -kézláb ember, munkát keres, nem alizsmát. - -Végre azt is megtalálta, a mit keresett. - -Valami nagyszerű, nagymérvű, roppant horderejű vállalat volt -keletkezőben Magyarországon: olyan vállalat, a mi korszakot alkotni jött -a világra. A nagy vállalat megindítói felfedezték Áldorfai Inczét. – -Ilyen ember kellett nekik! Értekezésbe bocsátkoztak vele. Elmondták -előtte tervüket. Az kápráztatóan fényes volt! És azután felhívták, hogy -legyen e nagyszerű vállalatnál – nem könyvvezető, de épen elnök, sőt -vezér-igazgató. - -Incze fejét egészen elkábítá e fényes tervezet. Csalhatatlan volt annak -minden számítása. Olyan alap, mely el nem veszhet, s olyan nyeremény, -mely mértani arányban fokozódik. Több, mint Kalifornia bányái! S az -elnök a tiszta nyereményből két százalékot kap. - -Az elnöki állás elnyerése végett csupán tizezer forint áru részvényt -kell letenni. Épen annyi tőkepénze van még Inczének Walter Leonál. - -Rögtön irt a prágai bankárnak, hogy küldje meg neki a nála levő tőkéjét; -azt is tudatta vele, hogy mi terve van ezzel? hogy elnöke fog lenni egy -nagyszerű vállalatnak. - -A szerencse üldözőbe látszott őt venni ezen a napon. Este, a mint a -casinóba fellátogatott, egy, a kormányzóval nagyon bizalmas lábon álló -uraság félrehívta őt magához a könyvtárba (ott senki sem háborgatja az -embert) s azt mondá neki: - -– Te szépen kifizetted ő excellentiáját a multkor apró pénzzel. - -– De hát ki beszélt olyant én felőlem a kormányzónak…? - -– No no, nem beszélt neki senki semmit. Ő excellentiája téged rendkívül -nagyra becsül. Daczára a multkori nyers visszautasításnak, folytonosan -figyelemmel kisér. Röviden a tárgyra térve, azt ohajtaná megtudni tőled, -nem volna-e kedved elfogadni – a nemzeti szinház igazgatóságát? - -Ha valami képes volt meghökkenteni Áldorfai Inczét, úgy ez a kérdés -bizonynyal az volt. - -– Én? a nemzeti szinház igazgatója? Hiszen nem értek én a művészethez -semmit. - -– A többiek sem értettek ahhoz, még is elvállalták. Egy népszerű és -derék ember kell az intézet élére s te az vagy. Ez aztán nem -kormányhivatal; nem kerül a betöltése politikai elváldozatba. Ez egy -neutrális tér a nemzetiség előmozdítására. Gondold meg holnap ilyenkorig -a dolgot, s ha ismét összetalálkozunk ezen a helyen, akkor add át majd a -válaszodat. Jó éjszakát. - -Inczének ez az ajánlat már szeget ütött a fejébe. Ezen az ajánlaton már -csakugyan lehet gondolkozni. Mit koczkáztat vele az ember? - -Másnap délelőtt váratlan látogatásban részesült. Caesarine tisztelte őt -meg leányával együtt. - -Fatime most már tízennégy éves volt. Arczvonásai kezdtek némi kifejezést -felvenni. Szemeiben valami veszedelmes búskomorság látszott, a mi -rendesen az ellenkezőjét jelenti annak. - -Mi hozta őket ide? Az az örömhír, a mi a szinház udvarán el van -terjedve: hogy Áldorfai Incze lesz szinházigazgatónak kinevezve. - -Mindenki örül annak! - -De senki sem jobban, mint keresztleánya; ki mindeddig tehetségei daczára -háttérbe volt szorítva, eltemetve, szándékosan leorgyilkolva, minthogy -senkinek sem volt kegyencze! Mert nem akart az erény útjáról lelépni. Őt -illeti ezen általános örömből az oroszlánrész. A méltányosság napja ő -reá is felvirradna ez által. - -Caesarine rábirta Fatimét nagy biztatások árán, hogy próbául énekeljen -el egy áriát Incze előtt Lammermoori Luciából. - -Incze kénytelen volt elismerni, hogy a hang elég friss, s csak kellő -iskola kellene hozzá, hogy legyen belőle valami. - -Kezdte magával elhitetni, hogy ő ért ehhez. - -Mikor védencznői elhagyták, komolyan latra vetette a dolgot. - -Rendkivüli idők rendkivüli idomításokat visznek véghez az emberen. -Senkisem tudhatja, hogy a fátuma hova vezérli? - -Minden pálya dicső, ha belőle hazádra derül fény. - -Ezt éneklé már a régmult korban a költő, a mikor még a hexameterek -divatban voltak. - -Ez a mai este döntő befolyással fog lenni az ő sorsára. - -Mikor már fel volt készülve, hogy a casinóba induljon: a posta levelet -hoz neki, melynek borítékján felismeri Walter Leo irását. - -A bankár a küldött levélhez mellékelé a visszakivánt összeg erejéig -szóló váltót a Rothschild-házra, kiszámítva annak kamatjait az utolsó -félkrajczárig. - -Azonban a levelet magát is érdemes volt elolvasni, a mely így szólt: - -Kedves barátom. - -Itt küldöm önnek vissza saját kivánatára a nálam letett összeget. Abból, -hogy ön nem sajnálta velem közleni jövendő terveit, a mikre ezt az -összeget fel akarja használni, jogot hiszek magamnak vehetni arra, hogy -megmondjam önnek a véleményemet őszintén és egyenesen a tervezet felől. -Én ennek az üzletnek a fenekén a legnagyobb humbugot látom, a mi valaha -az ó és új világban szinre hozatott. Az elején nagy riadallal fog az -megindulni, fellármázza az egész világot; magához ragadja a könnyen -hivők és hirtelen gazdagodni akarók minden tőkepénzét. Elszédíti a -fölösleges pénzzel soha nem rendelkező, még is mindig acquirálni vágyó -kis birtokosok tömegét; hanem a legelső rossz termés esztendeje (az -pedig az ön hazájában gyakran fordul elő) egyszerre halomra dönti az -egész kártyavárat s jól jár, a kit az egyszerre agyoncsap. Káprázat az -egész. Nem akarom önt arról lebeszélni, hogy a pénzét fektesse bele. Az, -ha elvész is: ön életrevaló ember, megél a nélkül. De ne adja hozzá a -nevét! A név a becsület! S az elveszett becsületet ugyan nehéz -visszaszerezni. Ne kezdjen ön olyan dologhoz, a mit nem tanult. Ha egy -szamárfejet akar ön lerajzolni, elébb a rajzmesterhez kell mennie s a -vonalozáson kezdenie; hát a részvény-rajzoláshoz azt hiszi ön kevesebb -tanulmány kell? Egy csizmát nem tudna ön elkészíteni, a nélkül, hogy az -inasesztendőt kitöltse, s a pénzcsinálásról azt hiszi ön, hogy az -könnyebb mesterség? óvom önt, mint jó barátja, hogy ha önnek a becsülete -kedvesebb, mint az élete, ne avatkozzék a mi mesterségünkbe; mert az -önre nézve bizonyos halál. Én kináltam önt egyszer azzal, hogy jöjjön -hozzám, tanuljon bele ebbe a tudományba az én vezetésem mellett. Akkor -még a legkedvezőbb chanceai voltak önnek arra, hogy komoly üzlet alapján -szilárd vagyoni állás szerezzen magának. Most – nem ujítanám meg önnek -ez ajánlatomat. Önből hiányzik azóta valami! – Az a jótékony nemtő, a ki -az ön végzetére oly nagy befolyással birt. – Kedves barátom! Arra az -emberre, a kit szinházigazgatással megkinálnak, okos ember nem bizza az -üzleti könyveinek felügyeletét. Hagyja ön veszni a pénzét; de mentse meg -becsületét. - -Barátja Walter Leo. - -E levél tartalma mélyen elkomorítá Incze kedélyét. Annyira hatott rá, -hogy nem ment ki a házból: otthon maradt. - -Különösen fájdalmas érzéssel tölté el az a mondat: Hiányzik önből -valami! Az a jótékony nemtő! - -Ő érezte a legjobban! - -Annyira hozzá volt már szokva, hogy nehéz válságos perczeiben életének -ezt a lelke jobbik felét kérdezze meg: «mit gondoltál ki számomra?» (s -az mindig az igazi gondolat volt) hogy most, midőn őt elveszté, -tájékozatlan hányódott a hullámok között, mint az árbocztalan hajó. - -Úgy volna-e az, a hogy a bankár mondja? Tiszta igazság-e az, a mit ez -üzletember ama nagyszerű vállalatról megjósol, vagy pedig csak egyik -üzérnek irigykedése a másikra? A jó barát hű figyelmeztetése-e az, vagy -csak a lelketlen contremine játéka? Igazán koczkára van-e itt téve a -vagyonon kívül a becsület is? De még a mi utóbb következik! Szükségképen -el kell-e annak veszni, a ki a hazai művészet igazgatásába elegyedik? Az -árboczhoz kell-e kötözni Odüszszeüszt, mikor a Szirének énekelnek, hogy -el ne ragadják? Hát a ki énekel, az mind Szirén? S még Ulysses sem -bízhatik magához? - -Benyisson-e a kitárt ajtón, vagy elfusson a küszöbről? - -A hesperidák arany almái kinálkoznak eléje. Méreg van-e azokban belül? - -Hajh, a ki ezekre megtudna felelni, a ki e kétségek közepett az itélő -szót kimondaná: «tedd», vagy «ne tedd», az a mély tenger fenekén alszik, -s a tengerfenéknek szava nincs! - -De hátha mégis van? - -Hátha az, a ki a korallgrottában fekszik oly csendesen, még ott sem -szűnt meg szeretni azt, a ki e földön üdve volt; a kiért megesküdött, -hogy olyan tisztán fogja őt visszaadni egykor az égben annak a szent -szűznek, a kinek oltárától elvette őt magának, a milyen volt az oltáron -belül? Hátha még most is emlékezik ez a mélyen alvó angyal szíve -választottára s megszólal hozzá a mély tenger fenekéről? - -Idorfai Incze otthon maradt ezen az estén; nem ment sehová. - -Késő éjjel zaklatták fel álmából. Távirat érkezett számára. - -A sürgöny tengeralatti huzalon jött Amerikából. - -Áldorfai Incze «ezredes»-nek szólt. - -– Jöjjön, szolgálatot vállalni azon állam hadseregénél, mely önt egykor -megszabadította. Kormány megbízásából Sparkins, ellenadmiral. - -… Ah! a tenger mélysége megszólalt! - -– Te szóltál! Te küldted ezt nekem! - -Áldorfai szent borzadályt érze minden idegeiben, s kitárt karokkal zárta -keblére a láthatatlan lényt, a kinek közellétét el nem tagadhatta. - -– Te vagy itt! Te vagy velem! Te viszesz magaddal! - -Megnyilt a menekvés útja: a becsület útja, a dicsőség útja. A minek -végén egy minden emberi szennytől ment isteni czél áll kitűzve: -harczolni az emberi szabadság nagy eszméjeért, harczolni egy dicső nagy -nemzet mellett, melynek felséges dicsvágya a rabszolgák felszabadítása. - -– Én újra «én» vagyok! - -Ah minő boldogság rátalálni önmagára! Megtalálni újra azt az embert, a -ki egykor oly büszke volt, s magára ismerni benne ismét! - -Áldorfai Incze még ebben az órában leült levelet irni Walter Leonak; -abban ez volt: - -«Jó barát! A küldeményt köszönöm. Még inkább a levelet. Két óra mulva -indulok Hamburgba, s onnan Észak-Amerikába, Lincolnnak felajánlani -szolgálatomat. Ég áldja meg önt és szeretteit. Hálás barátja Áldorfai -Incze.» - -Mással senkivel sem tudatta, hová megy? - -Másnap már üres volt a szobája s harmadnap kereshették volna már ottan a -nagyságos és kegyelmes urak, szép asszonyok és kisasszonyok – ő már -akkor a sík tengeren volt, útban a szabadság ős hazája felé. - -S ez valóban annak a műve volt, a ki a mély tenger csigái közt nyugszik; -– az Alligator és a Golden Globe tanuskodhatnak róla. - - -ÉJSARKI FÖLFEDEZÉSEK. - -Áldorfai Incze ez újabb missioját is befejezte. Elkezdve a Pittsburg -Landing melletti eldöntetlen ütközettől, egész Richmond öt napig tartó -ostromáig, részt vett az Egyesült Államok titáni hadviselésében, s mint -tábornok és dandárvezér végezte pályáját. - -A mint a nagy elv mellett támadt polgárháború be lett fejezve, az -Egyesült-Államok szétbocsáták az óriási hadsereget, s tábornokaikat -egyszer-mindenkorra kifizették. Nem volt szándékuk nagy katona-államnak -megmaradni. - -Áldorfai Incze is kapott tizezer dollárt, mint végkielégítést. - -Most aztán ismét nem volt semmi keresete az új világban. - -A magyar, még ha jó dolga van, sem tud véglegesen megmaradni a -külföldön. Hasztalan kecsegtetik becsüléssel, szabadsággal, jóléttel: ha -meggazdagodik is, utoljára mégis csak hazajön a pénzét elkölteni s ha -ott kinn családot szerzett, azt is elhozza. A mit a nemzeti költő -kimondott rá, hogy «itt élned, halnod kell!» vagy áldás, vagy átok -rajta; de teljesül. - -De mit is csináljon Amerikában egy nyugalmazott tábornok a háború után? -a hol a czíméből nem él senki, hanem a kinek teszik, az czímezheti magát -tábornoknak s ha megvesz a zsibvásáron egy czifra katonaruhát, aztán -felülhet benne egy kocsira; a bakra felültethet egy trombitást és járhat -utczáról utczára és hirdetheti trombitaszóval, hogy «General Scipio -Africanus» fogat húz fél dollárért s árul hajkenőcsöt kopasz fejek -számára. - -Itt meg nem választják bankigazgatónak azért, hogy tábornok volt. - -Anyagi érdekek is szóltak a mellett, hogy térjen haza Magyarországba. -Volt tizennégy ezer dollár tőkepénze. Amerikában a letéteményekért adnak -három százalékot, Magyarországon hatot. S a mennyi buzának az ára -Amerikában tiz dollár, annyit Magyarországon ötért adnak. (Akkor így -volt.) E szerint világos, hogy ugyanannyi tőkepénzzel Magyarországon az -ember négyszerte nagyobb úr, mint Amerikában. - -Az osztrák hirlapokból azt is megtudá bőségesen, hogy idehaza már -tökéletes alkotmányos szabadság van; a rend és béke helyreállt; a -vármegyék bizalmat szavaznak az új kormánynak, úszik mindenki a -boldogságban. Gondolta magában: hogy a nemzete többet is talált bevenni -az orvosságból, mint a mennyi szükséges s túlságosan kigyógyult eddigi -fájdalmaiból; mindenki megtért, hát ő minek daczoljon odakinn egyedül -egymagában? Unta magát odakinn nagyon. Idehaza ha összevész is az ember -egyszer-másszor a «barátaival», még is csak visszakivánkozik hozzájuk, -ha egyébért nem: újra kezdeni a veszekedést. - -Ha hinnénk a fátumban, azt is feltehetnők, hogy van egy nagy láthatatlan -vegyész, a ki az emberi jellemekkel kisérleteket tesz. Sublimálja egy -férfi lelkét egy asszonyéban s aztán praecipitál belőle egy jegeczet. Mi -lesz belőle? Meglehet, hogy gyémánt. Ezzel nem éri be a nagy -experimentator. Megtöri a jegeczet porrá, hozzátölti egy másik nő -kedélyének befolyását s aztán elnézi, hogy megint minő más jegecz lesz -belőle? - -Talán gyöngédebb reminiscentiák is lehettek, a mik Inczét az óvilágba -visszavonták? - -Három hét alatt aztán, hogy nem volt rá többé szükség az Újvilágban, már -honn volt Pesten. - -Három évig volt másodízben távol, s elképzelé magában, mennyit haladt -azóta hazája fővárosa, mily élénkség, mozgalom, üzletkedv pezsg most -odahaza. - -Az első tekintet meggyőzé az ellenkezőről. Az utczák csendesek és -üresek; nincs semmi zaj, tolongás, mint első hazatértekor volt. Tollak, -sarkantyús csizmák eltüntek a világról. Sehol egy ismerős, a kivel szóba -állhatna. Jól esnék most még az is, ha Sámsoni Lenczi beütné a kalapját -s azt mondaná: szervus czilinder! Felkeresi a hajdani «tanyát», a hol -máskor lesni kellett a később érkezőnek, mikor ürül meg egy szék az -étkező asztalnál s a türelmetlen vendégnek magának kellett a konyhába -kimenni s a szakácsnét körülczirógatni, ha azt akarta, hogy ma kapjon -enni, ne holnap, s mikor fizetni akart, elébb minden szenteket -segitségül kellett hívnia, (a mire a magyarban sajátszerű kifejezések -vannak), hogy teremtsenek elő egy pinczért, a ki a pénzt elvegye! Most -minden asztalnál egy szál ember ül, az is hallgat, s három pinczér ugrik -az újon érkezőt elfogadni. Hová lettek a szokott czimborák? Ki erre, ki -amarra! Falun lakik minden ember. - -Incze az első vacsoráját Pestre visszatértekor egyedül költötte el a -hosszú asztalnál az arany sasban. - -Szállásra is ott maradt aztán. Máskor aranyért sem lehetett ott kapni -szobát. Előre lefoglalták a honatyák celebritásai hónapokra valamennyit. - -Fáklyás zenét sem kapott most. Csak mikor már elaludni készült, riasztá -fel szenderéből harsány kiáltás az ablaka alatt. - -Valaki azt kiáltotta az utczán, hogy «éljen Garibaldi!» Hanem aztán -szaladt is! - -Incze aztán sokáig eltörte rajta a fejét, hogy micsoda örömét elégítheti -ki valaki az által, hogy éjfél után egy órakor az üres utczán azt -kiabálja, hogy «éljen Garibaldi!» s minő titkos okai lehetnek arra, hogy -azután a kiáltás után olyan nagyon elkezdjen szaladni. - -Majd megmagyarázzák ezt neki holnap, ha felkel. - -Már korán reggel ott volt számára a hivatalos meghivás. Ő -exczellentiájához. (Nem volt több exczellentiás urunk egynél.) - -No most megint következik a főispánsággal megkinálás! gondolá magában -Áldorfai s míg Budára felkocsizott, folyvást azon törte a fejét, hogy -miféle indokokat hozzon fel a maga kimentésére, a miért azt el nem -vállalhatja. - -Ő exczellentiája, mint ezt mindnyájan tudjuk, igen kedélyes ember volt, -kívált ha megharagudott. - -– No hát hol vannak a fegyverek, a miket hozott?… Ez volt a legelső -üdvözlő szózat, a mivel Áldorfait fogadta. - -Incze egész jóhiszeműleg felelte azt, hogy hozott magával egy revolvert, -meg egy díszkardot, a mit Chicagoban kapott, sőt egy tomahawkot is, a -mit egy cheeppewas főnöktől nyert kitüntetésül; ha parancsol vele ő -excellencziája, szolgálatára áll mind. - -– Ön nagyon tréfás kedélyben van, monda ő excellentiája. Azt a tizezer -puskát kérdezem, a mit Garibaldi küldött a felkelés szervezésére, egy -kettősfenekü hajóban. Elhozta? - -– Hamburgtól idáig száraz földön utaztam. - -– Ez száraz felelet. Hát nem azért küldték be önt, hogy idebenn a -felkelést szervezze? - -Áldorfaiban hasonló sarcasticus hangulatot költöttek ezek a tréfás -vállatások. - -– Excellentiád rendőrsége, úgy látom, hogy még Napoleonénál is -mindenttudóbb. - -– Azaz, hogy éppen olyan tökfilkók ezek is, mint azok ugy-e? Meglehet. -De hát mondja meg ön, igazán, miért jött haza ebben az időben? - -– Csupán azért, szólt Incze jámbor iróniával, mert azt olvastam -excellentiátok valamennyi hirlapjából, hogy idehaza most tökéletes -boldogság van; – én is akartam belőle részesülni. - -– A mi az ujságainkban van, az igaz; hanem ehhez a nagy boldogsághoz az -ön jelenléte épen nem kivántatik meg. Tudja ön, hogy önnek a neve egy -népdalban is előfordul? - -– Nem vagyok muzsikális. - -– Nem is a zenészeti oldaláról beszélünk most; hanem a nép azt énekli -önröl, hogy majd hoz neki puskát! S a mint azt meghallják, hogy ön -hazajött, mindenki azt fogja hinni, hogy no már most kezdődik valami! - -– Ez nem az én dolgom. - -– Nem ám, hanem az enyim. Hát hogy mondjak valamit: nem volna önnek -ellenére, ha a monarchiának valami más részében keresnénk ki önnek -lakhelyül valami olyan jó csöndes várost, a hol az embernek az ablaka -alatt éjjel nem kurjongatja senki, hogy «éljen Garibaldi!» - -– Bizony nem bánom. - -– Például Prágát. - -Áldorfai Inczének nagyot dobbant a szive. - -Ő excellentiája valószinüleg észrevette a megdöbbenést Incze arczán, s a -milyen nagy psycholog volt, már épen azért határozottan rákötötte, hogy -Prágába kell mennie, és «bis auf Weiteres» ott maradnia. Hogy mihez -tartsa ott magát? azt majd a prágai rendőrfőnök tudtára fogja adni. -Azután ne bolondozzék. Innen pedig huszonnégy óra alatt eltisztuljon. - -Incze tehát csakugyan kapott valamit, ha nem épen főispánságot is. -Internálva lett Prágába. - -Kellemetlen volt ez rá nézve? Talán ellenkezőleg. Ha saját magától -függött, Prágába soha nem ment volna. Épen azért, mert vonzotta oda -valami. E csábot kerülte lelke minden erélyével. De most a hatalom -kényszerítette rá, hogy odamenjen, a hová a szív dobogása viszi, s e -kényszerítésben a végzetet vélte felismerni. - -Hiszen öt év mult már a borzalmas hajótörés óta! A korall-grotta ezalatt -már be is nőtte talán élő ágaival halottait. Az állatnövények gyorsan -építenek. - -– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – - -Áldorfai Inczének első dolga volt Prágában Walter Leot felkeresni. - -Nagy oka volt neki megköszönni azt a baráti figyelmeztetést, a mi -elutazásának egyik indoka lett. Az a vállalat, melynek élére akart ő -azon időben állani, csakugyan úgy járt, a hogy a bankár megjósolá; s -romlása oly nagy mérvben hatott még a külföldi pénzpiaczokra is, hogy -azt Incze már New-Yorkban megtudta. - -– Ezentúl ön az én orákulumom, mondá Walter Leonak s igen szépen -felkérte, hogy tőkepénzét vegye ismét kezelése alá s fektesse be -tetszése szerinti papirokba. - -Helene magán kivül volt örömében, mikor Inczét férje bevezette hozzá. -Hát még mikor megtudta a gondviselésnek azon bölcs intézkedését, -miszerint Inczének el sem szabad innen menni, hanem itt kell maradnia -véghetetlen időkig. - -– Ah, mennyit emlegettük mi önt Hannával, fecsegé a kedves kis ideges -asszonyka. A míg a háború tartott, mindennap átnéztünk valamennyi -new-yorki lapot, hogy nem találunk-e valami hírt ön felől? Sokszor -találtunk. No jőjjön, hadd lássam, nem lőtték-e el egyik kezét, vagy -lábát? Az nagy hiba volna. Megvan egészen. Semmit sem feledett az -Újvilágban. Én fogadtam Hannával, hogy ön, a mint vége van a háborúnak, -egy hónap mulva megint Európában lesz. Megálljon csak! Álmodtam, vagy -beszéltünk róla: hogy önnek, ha visszatér, Prágába is kell jönni? Nem. -Hanna álmodta azt, s ő mondta el nekem. - -Incze nem mert kérdezősködni Hanna grófnőről. - -– Most én annak az örömére, hogy ön nálunk letelepedik, egy estélyt -fogok rendezni. Itt lesznek mindazok, a kiknek ön felett hivatalos -tekintélyt kellene gyakorolni: a katonai parancsnokok, maga a -rendőrfőnök, a pénzvilág bárói s született aristocraták, még püspökök -is. Ön mindazokat le fogja győzni a legelső találkozáskor. Beveszi -valamennyinek a szivét az első rohamra. Még a hölgyekét is! - -Helene észrevette Incze arczvonásairól, hogy az nem nagy kedvet mutatott -a feladathoz. - -– Hanna is el fog jönni. - -Ez egy kis változást idézett elő az arczvonalmak configuratióján. - -– Azt nem is kell önnek mondani, hogy a míg Prágában kell lennie, addig -házunkat mindig otthonának tekintse. - -E naptól fogva Incze és Leo tegezni kezdték egymást. - -Incze megjelenését a társaságban egy körülmény könnyítette meg. A mint -legelőször hivatalosan bemutatta magát a rendőrfőnöknek, ez azt kérdezte -tőle: - -– Minő viszonyt akar ön saját maga irányában fentartani? Akarja-e -becsületszavát adni nekem, hogy semmi olyan tárgyba nem avatkozik, a mi -a rendőrség ellenhatását hivja fel maga ellen? vagy pedig nem adja -szavát semmire; hanem rám bízza, hogy teljesítsem kötelességemet s -vigyázzak, a hogy tudok? - -Inczének annyival könnyebb volt szavat adni, mert valóban semmiféle -titkos küldetése nem volt: most jött Amerikából; még csak nem is beszélt -senkivel odahaza, sem megérkezését nem tudatta. (Valljuk meg az igazat: -idehaza sem lett volna kivel összeesküdnie.) - -Azért bizonyos lehetett felőle, hogy vigyázni fognak rá! Hanem így, az -adott szó szabadalmánál fogva, minden jó társaság nyitva áll előtte: -köztudomásuvá lesz, hogy nem esik azoknak a kategoriájába, a kiket -rendőri felügyelet, hanem a kiket lovagi adott szó tart itt fogva s ez -rangot szerez neki a lovagias körökben. - -Az igért estély a Walter-féle palotában csakugyan igen fényes volt. A -bankár háza nemcsak külső pompában volt gazdag; összeköttetései -egyesíték fényes termeiben a cseh magas körök legnevezetesebb -sommitásait, nagynevű, születésre, rangra, vagyonra büszke férfiak -mellett a legválogatottabb hölgykoszorút. Ennyi fényes, magas, tündéri -jelenség között fel kell tűnni annak az egyszerű rendjeltelen alaknak, a -ki a háziúr társaságában vezettetik be a fényes körbe: az idegennek. - -Áldorfai is tehette volna azt, hogy felöltse ez alkalomra amerikai -tábornoki ruháját; ez azonban nem lett volna tőle jó izlés, de -choquirozása a társaságnak, s az amerikai katonaöltönynek sem lett volna -megtiszteltetés viselője kényszerhelyzetében. Maradt az egyszerű fekete -frakknál. Nem is volt szüksége semmi küldíszre. Elég volt neki a -feltünésre férfias szépsége. - -Délczeg, martiális alak volt, achillesi fővel, melyet a fajjelleg -kiválóvá tesz környezői közül; bámulatosan szép magas, tiszta homlok, -sürű sötét szemöldök, mélázó, okos szemek, komoly, szép metszésü száj: -szakáll, bajusz, haj rendezésében semmi köze a művészetnek: a természet -igazította azt el festői összhangzattá; s az egész arczon az a szelíd -nyugalom, mely megóvja az idegen társaságba belépőt a balogos -ügyetlenségtől, ép úgy, mint, ellenkezőleg, a hányaveti -bizalmaskodástól. - -Walter Leo egymás után bemutogatta vendégét a magas uraknak és -úrhölgyeknek. Egy ilyen bemutatás a legválságosabb óra az új emberre -nézve. Valódi rigorosum, előre tudtul sem adott tantárgyakból. Minden új -ismerős intéz hozzá valami új kérdést, a minek feleletére ő még nem -készülhetett előre. A tábornok a nagy amerikai hadjárat új -találmányairól, s szokatlan taktikai modoráról beszél vele; a püspök -Miksa császár helyzetéről a papi párttal szemben; a financiér Amerika -államadósságairól; a sportsmann utazásairól; az államférfi a pártok -állásáról, és mind valamennyi tapasztalja, hogy a megszólítottnak helyes -ismerete van a kérdett tárgy felől, de azért nem válik bőbeszédüvé; -megmutatja oroszlánkörmeit, de nem karmol velük. Hát még az úrhölgyek! -Itt van még változatosság az első találkozás társalgási themáiban. Egyik -sajnálkozva fogja fel helyzetét s sympáthiákat penget hazája iránt; -másik igéretet tesz neki, hogy igen meg fogja szeretni Prágát, ha -egyszer megismeri; tudtára adják, mennyi regeszerű hőstett és kaland -forog már belőle a közbeszédben; enyelegnek vele, fenyegetik az -eddigieknél veszedelmesebb ellenséggel. Eddig csak férfiakkal harczolt. - -S valóban Incze most kezdi észrevenni, hogy ő most jutott először -életében férfibecsének érvényesítésére. - -Huszonhárom évet eltöltött tanulmánynyal, zárdai magányban; két évig -folyvást hadjáratban volt, azután utazott, küzdött az élet sanyaraival, -kenyérért túrta a földet, íróasztal mellett görnyedt, mások csatáit irta -le; majd meg elkertelte magát a családi magány csendes ligete mögé; -sokáig gyászolt egy lelkéhez nőtt kedves halottat, ki ránézve egész -világ volt; egy kis ideig politizált, azután megint hadakozott; évekig -nem nézett más, mint férfi szemébe, olyanéba sokszor, a kit meg kellett -ölnie. Hire nagy volt mint katonának, utazónak, írónak, pártvezérnek, -rebellisnek, még mint kertésznek is; de épen a negyvenedik évét tölté, -mire eljutott abba a helyzetbe, hogy észrevegyék benne azt, a mi -mindannál becsesebb: a férfit. - -Mindenkit meglepett gyönyörű férfialakja. S hozzá az a bűvös nymbus, -mely ez alakot körülfogta, az a hír, hogy e daliás élő szobor a -harczisten kegyencze, kinek nyomában diadal jár; kinek tekintete futó -ellenség látását szokta meg; kinek szép sima homloka országokat -felfordító terveket forral, lebocsátott karjának csak egy felemelésébe -kerül, hogy a hegyeken az őrtüzek kigyuladjanak, a Mátrától a -Vellibitig; ajkainak egy szava egy új rémkorszak jelszava lehet. S ez -most szabadon jár a magas társaságban és egyetlen adott szó pókfonalával -jobban meg van kötve, mintha oda volna lánczolva a Daliborka (éhtorony) -boltozatához. - -A hölgy, ki őt közelíteni látja, végigborzad a kéjteljes félelemtől. - -És ő maga oly hideg marad. - -De talán nem örökké? Talán mégis csak villan fel egy örömsugár e -tengercsendes szemekből, mikor azt az ismerős arczot megpillantja maga -előtt, melyhez úgy vágyott, s úgy félt közelíteni: Hanna grófnőt? - -Hanna is négy évvel lett idősebb azóta, hogy először látta, de bájait -csak fokozta az idő. Valami nőies szelídséget szerzett azóta, mely -büszke szépségének javára vált. - -Ő is épen úgy kitünt egyszerű viseletével a tarka női virágtábla közül. -Nem viselt kivágott ruhát, mint a többiek, hanem egészen magasat, nehéz, -habos sötét hamuszin selyemből. S ez öltöny szabása is eltünt az akkori -divattól. Hosszú derék, mely a csípők körvonalait is kitünteti, kézfejig -érő s vállban dudoros ujjakkal, hosszú uszály, mely festői redőkben -lapul a deli idomok körül; fejét sem veszi ki szoborszerű szépségéből az -akkori denevérszárny-idomú hajkitömés, haja egyenesen fel van fésülve -homlokáról s gazdag tekercseit gyémánt diadém szorítja össze. Azonkivül -semmi ékszer rajta: csupán szive fölött ragyog egy gyéméntos -csillagkereszt. - -A tisztelet, mely a hölgyet a társaság részéről fogadja, bizonysága, -hogy e különcz viselethez joga van. - -Mikor Hanna grófnő megpillantja Inczét, az ő arczát is elönti a -viszontlátás örömének derűje. Kezét nyujtja az üdvözlőnek. (Szintoly -szinű keztyüt visel, mint öltönye s annak felső részére fehérrel volt -hímezve a kettős sas.) - -– Tehát a hatalomszóra volt szükség, hogy önt viszontlássuk Prágában! - -– Kellemesebb büntetést valóban nem lehetett volna rám kiszabni. - -– Mégis szép öntől, hogy ezt a helyet választotta börtönének. - -– Nem én választottam grófnő, a véletlen hozta így. - -– Lássa, ez nekem tetszik. Közönséges ember azt mondaná: «én -választottam, mert szeretem a prágaiakat». S ez egy banális bók volna. -De az az őszinte vallomás, hogy a véletlen hozta így, megdöbbenést költ. -Én a véletlent úgy nevezem, hogy «Isten ujja». Hivőnek, babonásnak -neveltek. A szándékos látogatás egy jószivű üdvözletet teremne; de a -véletlen… gondolatokat. - -– Úgy nagyon sokszor fogunk egy czél felé utazni, grófnő; mert a -gondolatok világa az egyedüli tér, a hol, ha kényszerítve nem volnék is, -magamtól is szeretek kalandozni. - -– Másként is fogunk sokszor találkozni; én csaknem mindennapos vagyok -sógorom házánál s hiszem, ön sem tekinti itt magát többé vendégnek. -Aztán tudja ön, mit fogunk tenni? Felveszünk egy-egy közös tárgyat, a -miről nagyon sokat lehet gondolkozni: s aztán viszontlátásunkkor -elmondjuk egymásnak, hogy mit gondoltunk erről? Meglássuk, hogy a -véletlen találkoztatja-e gondolatainkat? - -– Lemondok e reményről grófnő. Az én gondolataim a földön járnak, a -grófnőé az égben. - -– Ki mondta ezt önnek? Kérdé hevesen a hölgy s aztán elmélázott. Incze -átérté, hogy a társalgásnak vége van; bókolt és hátravonult s aztán -gondolkozott rajta, hogy mi oka lehetett a hölgynek úgy elkomorodni -azon, a mi az ő részéről nem volt más, mint egy hétköznapi bók, alkalmi -flosculus alakjába öntve? - -Mikor Incze bucsút vett a háziasszonytól, az visszatartá őt s súgva -mondá neki: - -– Nem jósoltam-e meg; ön mindenkit meg fog nyerni az első rohammal, -férfit és asszonyt? Vissza ne éljen diadalával! - -Másnap azonban meglátogatta őt Leo, még mielőtt Incze megtehette volna -nála az «illemlátogatást». - -– Feleségemnek igaza van, mondá. Ma te vagy itt a nap hőse. Már most -határozd el, hogy melyiket választod? Akarsz-e sorban látogatást tenni -mindazoknak a házainál, a kiknek tegnap be lettél mutatva? Abban az -esetben azon házak részéről minden estélyre és mulatságra meg leszesz -híva s igen kellemes időtöltésed lesz Prágában. Vagy pedig otthon akarsz -maradni s abban az esetben senkit sem látogatsz meg, nehogy a kivételek -által megsértsd a többit. Házam kivétel rád nézve; itt honn vagy s a -«jour fix»-eken találkozhatol mindenkivel s a kivel kedved van, -beszélhetsz. - -– Nagyon természetes, hogy az utóbbit választom, szólt Incze. A -félrevonulás nemcsak kedélyemhez, de helyzetem természetéhez is illik. A -miatt, hogy itt kell lennem, duzzogást nem mutathatok azok előtt, a kik -annak nem okai; de azt sem tehetem, hogy örüljek rajta. - -– Igy jól van. Tehát nem fogsz meglátogatni senkit. De senkit! - -Incze nem értette, hogy minek volt azt a «senkit» kétszer is úgy -megnyomni? - -Mintegy három hónapot így töltött a cseh fővárosban, a hol egyedüli -élvezet volt ránézve az, hogy Walteréket meglátogathatta. Ott sokszor -találkozott Hanna grófnővel, s elmondták egymásnak gondolataikat. - -Egyszer, mikor az asszonyok nem voltak otthon, Leo magához hítta be -Inczét s elkezdett neki sajátságos ügyekről beszélni. - -– Te a mi embereink apraját-nagyját tökéletesen meghódítottad. - -– Azt nem képzelem, hisz nem járok senkihez, nem beszélek senkivel, csak -a ki megszólít, s azzal is csak arról, a miről neki tetszik beszélni. - -– Hisz épen az tesz veszedelmes emberré, hogy drágán tartod magadat. -Mindenki szeretne belőled kapni; egyik rokonszenvből, másik -kiváncsiságból, a harmadik gyanakodásból. De nem lehet hozzád jutni. Egy -mythosz, egy regekör az már, a mit a város felőled beszél, de te nem -beszélsz magadról semmit. A kik nálam egyszer-másszor megfoghatnak, nem -győzik magasztalni rendkivüli tulajdonaidat. A férfiak ismereteidet, a -nők szeretetreméltóságodat. Főuraink, a kik maguk is mind utazók, -roppant respectussal viseltetnek utazási éleményeid iránt. Tábornokaink -csodadolgokat tanulnak azokból, a miket strategiai ismeretből le hagysz -faragni magadról. A rendőrfőnök, az előljárók tisztelettel vallják meg, -hogy soha még ilyen rendkivüli becsületességü gyanús személy nem volt a -felügyeletük alatt. Három hó lefolytán se tőled nem ment el innen levél, -se hozzád nem jött egy is. Regulusi ridegséggel tartod meg szavadat, mit -ellenségednek adtál. A kik legjobban bámulnak, azok a papjaink. -Legtöbbször azok szoktak megszorítani estélyeimen egyházpolitikai dogmai -vitatkozásra s csodálkoznak rajta, honnan veszi egy katona, egy -amerikai, egy barbár azt a sokoldalú ismeretet ezen a téren, s honnan -bir azzal az ügyességgel, hogy ismeretei közlésében el nem árulja -kilétét, úgy hogy nem birják belőle kivenni, vajjon istenfélő eretnek-e, -vagy orthodox atheista? minthogy templomba nem jársz. Azt senki sem -tudja, hogy valaha szerzetes voltál és tanár, egyedül én. Én pedig úgy -szoktam bánni a szóval is, mint a pénzzel; csak a lejárat napján adom -ki, akkor is csak úgy, ha kérik. De a kiket legjobban megigéz hideg -nyugalmad: azok az asszonyok. Barátom, azok el vannak általad -ragadtatva. - -– Hiszen nem is tánczolok velük. - -– Hiszen épen azzal igézed meg őket. Előtted van a szerencse, -válogathatsz benne. Én nem mondom neked, hogy már most kezdj el hát -sorba udvarolni valamennyinek. Hanem mondok egy okos szót. Van a többek -között nekem egy szép kis unokahugom. Kedves gyermek. Csupa szelídség és -ragaszkodás. Anyja mellett nőtt fel falun. Annyi szelleme van épen, a -mennyi egy asszonynál kellemetes. Apja meghalt, testvére nincs. Vagyonuk -tisztességes, tőkéiket én kezelem, tehát birtokuk adósságmentes. Az öreg -asszony olyan, mint a falat kenyér, s nem pörlekedő. Téged becsülnek, -imádnak. Nem kell hozzá egyéb, mint a legközelebbi estélyen felkérned a -leányt egy contratánczra, s boldoggá teszed vele. Aztán tőled függ, hogy -egész életedre boldoggá tedd. - -Incze mosolygott s azt felelé: - -– Barátom. – Negyven esztendős vagyok. - -Ennél a szónál aztán nem lehet tovább menni. Ez a Jeges-tenger. - -Leo nem szólt többet. - -Incze pedig elgondolkozott magában, hogy vajjon ezeknek a dolgoknak, a -miket most Leo neki elmondott, ma volt-e a lejárati napjuk? s ki kérte -azt, hogy ezek kifizettessenek? - -A negyedik hónapban, melyet Áldorfai Prágában töltött, nagy események -történtek a kettős monarchiában. Az összalkotmány miniszteriuma -megbukott s vele együtt a tegnap még mindenható kormányzók is eltüntek a -felszinről. - -Leo volt az első, ki e világrendítő esemény hirével sietett Inczéhez a -börzéről. (Ott tudnak meg mindent legelébb.) Azt hitte, nagy örömhírt -hoz neki vele. - -Incze pedig erre a nagy hírre felhúzta mind a két vállát s azt mondta a -legnagyobb flegmával: - -– Mit érdekel ez engemet? - -– Annyiban érdekel, hogy ezáltal a te számüzetésed is véget ér. - -Áldorfai erre hősi poziturába tette magát s magasra emelt fővel mondá: - -– Én innen addig el nem mehetek, a míg az illető helyről fel nem oldanak -adott becsületszavam alól. - -Incze azt várta, hogy barátja e szónál bámulattal fog felkiáltani: «Ah, -ez már antik! Ennyire rabjává tenni magadat a becsületszónak! s ha már -most történetesen a magyar tárnokmesternek eszébe nem talál jutni, hogy -elődje valaha valakit valahová internált s azt haza kellene már hívni, -hát bizony itt rekedsz Prágában a világ végeig, mint az egyszeri tábori -őrszem a gyepen, a kit elfelejtettek felváltani». De Leo nem mondott rá -sem komoly, sem tréfás észrevételt, hanem belenézett a szemeibe merőn, -mintha lelkének a fenekéig akarna hatolni: úgy, hogy Incze e vizsgáló -tekintet alatt lassankint aláhajtotta büszkén felemelt fejét s elvégre ő -fordította kedélyes hangulatra a beszédet. - -– De hát annyira meguntál már, hogy ki akarsz innen lökni? - -Walter Leo a finom világfi udvariasságának szine alatt felelé e barátian -komoly szavakat: - -– Mindig nagy örömmel látlak nálam, de még nagyobb örömmel látlak a -magad helyén. - -Azonban hát abban maradt a dolog, hogy Áldorfai itt ül addig, a míg érte -jön valaki s hivatalosan elrabolja innen. - -Ez az alkalom sem váratott magára sokáig. - -Az új nemzeti kormány kihirdette a választásokat az országgyülésre, s a -hogy az *-apátúr előre megmondá: az ő hívei, a kit egyszer -megválasztottak képviselőjüknek, azt, a míg csak lélekzetet vesz, mindig -meg fogják újra választani. Egy napon tehát Walter Leo kap egy roppant -nagy, hosszú paksamétát nevére czímezve, valahonnan Magyarország -közepéből, s mikor azt felbontja, előtünik belőle a három fontos -választási jegyzőkönyve a *-i bizottságnak, mely, a megválasztott -képviselő lakása nem tudatván, de Prágában létele bizonyos levén s -Walterrel összeköttetése gyaníttatván, ide intéztetett. A jegyzőkönyv -azért volt olyan nehéz, mert ezúttal nem volt egyhangú a választás. -Inczének ellenlábasa is akadt: Sámsoni Lenczi, s annak a pártja -szavazást követelt. Volt is huszonkilencz szavazójuk, hanem azért -végigszavaztatták Incze háromezer hivét két nap és két éjjel. - -Most már tehát itt van az, a ki parancsolja a hazamenetelt. Leo legelébb -is a rendőrfőnököt tudósítá ez eseményről: úgy, hogy Áldorfai előbb -kapta ő méltóságától a hivatalos tudósítást a hazájába visszatérhetési -engedélyről, mint a megtisztelő hazafiúi megbizás okmányát, a mit Leo -személyesen vitt el hozzá. - -Incze kedvetlenül veté le asztalára a kapott csomagot s azt mondá: - -– De kedves barátom, elég volt nekem egy sütésből egy lepény. Nem fognak -be engemet többé a taposó-malomba! - -– Minő taposó-malomba? - -– A magyar országgyülés csak egy taposó-malom, melyben az ember -hasztalan lépdel, előre nem halad. - -– Tehát te vissza akarod utasítani megválasztatásodat? - -– Elhatározott szándékom. Nem hiszek se magamban, se nemzetemben többé. -Nem értem a pártok czéljait, nem a közönség kivánságát, s nem látok -semmi kormányprogrammot. Egyik félt sem tudom őszintén szolgálni. Se a -megtérőt, se a duzzogót nem tudom játszani. Jobb nekem itt elfeledve -lennem. - -Walter Leo megnedvesíté egyik ajkával a másikat, mint a ki ahhoz készül, -hogy nagyon simán jőjjenek ki száján az elmondandók. - -– Várj csak, kedves barátom: üljünk le szépen egymás mellé és beszéljünk -olyan dolgokról, a mikről még eddig nem beszéltünk. - -Azzal két széket egymással szemközt tolva, kényszeríté Inczét olyan -párbeszédre, a mely mellett az embernek okvetlenül egymás szeme közé -kell nézni. - -– Hát legelébb is nem hiszem én azt te neked, hogy téged a hazádban -felmerülő nagy változások ne érdekelnének, sem azt, hogy te magadat oly -kevésre becsülnéd, mintha otthonléted semmi nyomatékkal nem birna. Hanem -teneked most épen egy nagy igénypered van a sorssal! - -– A sorssal? - -– Igen. Te azt követeled az Úr Istentől, hogy ő, a ki a symmetriát -feltalálta, s azt kristályban, állati tagokban és falevelekben -érvényesíté, az emberi sors intézésében is tartsa meg a symmetriát. Te -azt hiszed, hogy a mit a sors tőled egy végzetes hajótörés által elvett, -azt egy waggontörés által illik, hogy visszaadja. - -Incze elpirult. Találva volt. - -– Nem a politikai émely tilt el téged a hazatéréstől, kedves barátom, -hanem egy pár szép melancholicus szem, s ha az ember így együtt lát -benneteket, azt mondja: «szép pár». A feleségem megbolondulna örömében, -ha az megtörténnék. Hanem én jó barátod vagyok, neked nagy dolgokkal -tartozom. S miután az Isten neked annyi erélyt adott, hogy akárki ellen -a világon meg tudod magadat védelmezni, nekem csak az a kellemetlen -feladat jutott, hogy azon egyetlen ember ellen vegyem föl helyetted a -keztyűt, a ki ellen nem tudod magad védelmezni, s ez: saját magad. Te -nagyon megcsalod magadat. - -– Nem értelek. - -– Majd mindjárt megértesz. Elébb egy kis éjsarki felfedezésre viszlek el -magammal. Nem csak te csalod magadat, hanem Hanna is – saját magát. Ha -egymást csalnátok, az vétek volna; de hogy magatokat csaljátok, ez csak -tudatlanság. Nos, jösz velem az éjsarki felfedezésre? Nem lesz -kellemetes! - -– Vogue la galère! - -– No tehát «all right». Ti azt hiszitek, hogy egymás számára vagytok -teremtve s maga a sors is erőszakosan kényszerít benneteket egymásévá -lenni. Arra a kérdésre: «ki» ez a férfi? «ki» ez a nő? megtaláltátok a -választ. Bámulattal vagytok eltelve egymás iránt s igazatok van. Hanem -azt a kérdést: hogy «mi» ez a férfi? «mi» ez a nő? hasztalan igyekeztek -sympathiák, álomlátások útján felfedezni. Azt kell, hogy valaki elmondja -nektek: concret alakban. Kivánod megtudni? - -– Kérlek rá. - -– Tehát legelébb is Hanna grófnő azt tudja felőled, hogy te egy amerikai -nyugalmazott tábornok vagy. Valóságos, igazi Brigade-General. Nálunk az -ilyen kategoria emberének van öt-hatezer forint nyugdíja, s azzal -tisztességesen meg lehet élni – Gráczban; még egy asszonyt is el lehet -tartani. Azt azonban csak mi ketten tudjuk, hogy az aranyon heverő -Amerika sokkal takarékosabb, mint a mi bankóval takarózó Ausztriánk s -neked, az amerikai tábornoknak épen csak annyi vagyonod van, hogy -sanyarú szükséget ne szenvedj mellette. Azt pedig nem szabad -elfecsérelned, mert kenyérkereső pálya után járnod most már nehéz dolog. - -– Ez való. - -– Azonban te meg másfelől így találgattad a neked feladott rejtélyt. Ez -a Hanna grófnő úgy látszik, hogy egyedül áll a világban. Se anya, se -testvér, se más afféle garde des dames nem kiséri sehova. Tehát önálló -nő. Megjelenése a világban elegáns és a mellett igénytelen. Piperére nem -ád semmit. Ellenben saját fogatán jár, s a szinházban tulajdon páholya -van. Tehát tehetős, és nem fényűző. Szállásán soha sem voltál, mivel -nekem megigérted, hogy «senkit» sem fogsz meglátogatni; de annyit -hallottál felőle, hogy termeit néha megnyitja estélyekre, -hangversenyekre, s ott elegáns világ gyül össze. Mindezekből azt kell -következtetned, hogy Hanna grófnő egy önálló úrhölgy, ki vagyonával -szabadon rendelkezik; vagy özvegy, vagy fiusított leány. Grófoknál ezt -csupán hallásból megtudni igen nehéz, miután ott a leány is, az asszony -is «comtesse». - -– Mi hát? - -– Egyik sem. - -– Nem nő és nem leány? - -– Valóban egy kivételes lény. Több a semminél és kevesebb a valaminél. -Addig úrnő csak, a míg rabnő marad. Szabad: addig, a míg tetszik neki -fogolynak lenni. - -– Érthetetlen talány! Kinek a rabja ő? - -– Egy halotté. - -– Egy halotté? - -– De a ki királyné volt. Mária Teréziáé. – Még sem érted? - -Incze némán mutatta, hogy «nem». - -– Emlékezel arra a nagyszerű palotára a Hradzsinban, a melynek -erkélyéről legelső ittléted alkalmával bámultuk azt a gyönyörű -panorámát, a mit Prága és vidéke nyujt? Azt a palotát Mária Terézia -építteté, abból a czélból, hogy abban huszonnégy előkelő családbeli -kisasszony találjon menhelyet. Oly ifjú úrhölgyek (csak 18 évestől 24-ig -vétetnek föl az új védenczek), a kik vagy árvaságra jutottak s hires -nagy nevük mellett apáik vagyonát nem örökölték, vagy önkényt léptek be -világgyűlöletből, vagy szülőik által küldettek oda, netaláni -mesallianceok kikerülése végett. Hanna grófnő is ez intézet tagja. E -rendnek az öltözete az a sötéthamuszin selyemöltöny, a mult századbeli -szabással, a felfésült haj, a gyémántos diadém és csillagkereszt, s a -kettős sassal hímzett keztyűk. Ennek a rendnek a volt fejedelemnője a mi -császárnénk nővére, kinek fényképét nőm albumában láttad; a kép -eredetijét pedig ama nő-asylum termében. - -– Tehát Hanna apácza! - -– Nem egészen az. Alapítványi hölgy (Stiftsdame). Conventjük szerzet, de -nem köti őket hozzá a szokott szerzetesi fogadalom. Ők nem fogadtak sem -engedelmességet, sem szegénységet, sem hajadonságot. Dicső királynénknak -czélja volt egy olyan asszonyi asylumot állítani fel, a honnan a -tisztességes világi örömök ki ne legyenek zárva; a hol a nemes leány -úrnővé lehessen, úr nélkül; és szabadságában egyedül a becsület és -büszkeség által legyen korlátozva. E rend hölgyeinek egyenként öt-hat -szobás lakosztálya van, külön konyhája, teljes ellátása, saját fogata -mindegyiknek, saját páholya a szinházban. Szabóját, divatárusnőjét -fizeti a szerzet pénztára. Ugyanonnan minden szükségleteiken felül -kapnak még évenként két ezer ezüst forintot gombostűpénzül. És -rendelkezhetnek idejükkel, pénzükkel, mulatságaikkal szabadon. Mehetnek -estélyekre, bálokba s hívhatnak magukhoz társaságot s részt vehetnek -minden mulatságban, a miben rangbeli nők részt szoktak venni. - -– És e szerint férjhez is mehetnek. - -– Valóban azt is tehetik. Csakhogy erre ritkán van eset. Mária Terézia -védenczei oly úrnői állást foglalnak el az életben, hogy azt sem nekik -elcserélni nem lehet kedvök egy szerelmes ficzkó szép szemeiért, sem -józaneszű férfinak nem támadhat kedve valakit elcsábítani közülök, hogy -feleségül vegye, a ki abban a perczben, a melyben férjhez ment, -elvesztett mindent, a mivel addig birt; ott hágy palotát, fogatot, -gyémántokat, még a hamuszin selyemruhát is, a mire már kétszáz előre -bejegyzett aspirans várakozik, ő pedig nem visz magával férjéhez -egyebet, mint a feláldozott kényelem és uraság felejthetlen emlékét. – -Kinek kell ilyen hozomány? - -– Te nem hiszed, hogy lehetnek nők, hogy lehet «egy nő» a világon, a ki -kényelmet, fényt fel tud áldozni szive hajlamának! - -– A hol nőkről általában van szó, ott mindent lehetőnek hiszek. A hol -azonban ismerős emberekről van szó, ott inkább látom azt, a mit tudok, -mint a mit hiszek. S tudom azt, hogy te negyven esztendős vagy, Hanna -grófnő pedig huszonnégy. - -– Oly nagy távol az? - -– Ne érts félre. Előnyösebb volna a helyzet, ha az időkor távola még -nagyobb volna. Egy tizenhét-tizennyolcz éves leány, a ki akkor jött ki a -növeldéből, inkább odatapadna hozzád s boldog lenne veled: de egy -huszonnégy éves szűznek már lehetetlen, hogy ábrándja ne legyen. S az -eszménykép a legveszedelmesebb vetélytárs. Az rosszabb, mint egy igazi -szerető. Nem lehetetlen ugyan a diadal. De egy negyven éves férfinak egy -huszonöt éves eszményképet kivetni a nyeregből – mindig pyrrhusi -győzelem. Ha özvegy volna a nő, nem félhetnél elődöd árnyékától: a -megboldogult férjnek voltak hibái, s azokat ismerték. De az ábrándképnek -csak erényei vannak. De legnagyobb akadály köztetek a te saját kedélyed. -Te mélyen tudsz érzeni, akárhogy titkolod. Azt, a mit elvesztettél, -elfelejteni nem tudod soha. S ez az emlék nem fogja engedni, hogy boldog -légy. Kapsz egy büszke nőt: a ki igaz, hogy hű lesz hozzád, becsületedet -ridegen megőrzi, de a ki mindig fölötted fogja hordani a fejét s -mindennap eszedbe juttatja azt a másikat, a kinek minden gondolatja te -voltál, a ki csoda és tünemény volt, a mit te megszokott dolognak -vettél. A halottak boszút tudnak állani magukért azokon, a kiket -szerettek. Ti sohasem lesztek igazán egymásé: közöttetek fog ülni, -lebegni, ha asztalhoz ültök, ha karöltve jártok, ha egymás mellett -nyugosztok, örökké ez a két hidegítő alak: a nőnek a légben eltünt -eszménykép, a férjnek a tengerben eltünt valóság. Nagy baj, hogy a -halottak nem beszélhetnek. Azaz tán beszélnek, de mi nem halljuk. Van -módja talán annak is. Magadra hagylak. Kisértsd meg őt magad elé idézni. -Vedd elő arczképét, nézz reá hosszasan; hívd emlékedbe alakját, tetteit, -szavait; idomítsd át lelkedben egy élő alakká s beszélj vele. Ő most már -rád nézve egy szent, egy testvér, egy csillag. Kérdezd meg ezt a -csillagodat. Meglásd, felelni fog neked. - -Áldorfai némán megszorítá Walter Leo kezét s szemei tele voltak -könynyel. Az idézett túlföldi lény már ott volt mellette. - -Walter Leo sietett őket «magukra» hagyni. - - -«NEVER MORE.» SOHA TÖBBÉ. - -Egy óra mulva, hogy Leo eltávozott Inczétől, következő tartalmú levelet -kapta tőle: - -– Köszönöm baráti részvétedet. Már irtam az elnöknek, hogy a -megválasztatást elfogadom. Ma és holnap végzem a bucsúlátogatásokat -ismerőseinknél.» - -Leo visszairt neki: - -«Örülök rajta, hogy az éjsarki fölfedezésnél megtaláltam számodra a -Behring-utat. Szerencsés utazást». - -Inczének csakugyan megjelent az, a kit hívott: az emlékezet. - -Az emlékezet az a halott, a ki hazajár, valahányszor idézik. Néha -hivatlanul is eljön s elhozza magával ismerős hangját, ruháit, -tekintetét: eljő egész környezetével. - -Az emlékezet beszélt Inczével. Nyugodtan, szenvedélytelenül, mint -halotthoz illik. - -Végigvezette őt multján – felfelé és lefelé. - -Elvitte őt odáig, a hol belőle, a papból férj lett és apostata, a sors -kényszerítő præstigiuma mellett. Mennyi küzdelembe került, mily nagy -catastrophára volt szükség, hogy ez így düljön el! - -Hanna annyiszor elmondatta vele élete viszontagságainak egyes -eseményeit; azok igézték meg őt, azok nyerték meg számára. De egyet nem -tudott meg tőle. Odáig nem hatolt el. Hogy mi volt Incze akkor, a mikor -első szerelme kigyuladt? Egy pap! Ez még előtte titok. Szabad-e egy -ilyen kimondatlan titokkal sorsát az övéhez kötni? Most már nem a -megdicsőülésért, nem a halál előtti áldozat hitében, de csupán szive -dobogásáért keresni a második szerelmet? Vajjon ezt a második nőt is -elviheti-e magával majd, mikor *-re, derék hű választóihoz képviselői -körútra lemegy? Bevezetheti-e őt is abba a kolostorba, a hol ifjú éveit -tölté? Felnyithatja-e előtte is azt a czellát, megmutogathatja-e neki is -azt a fehér talárt s azt a skapulárét? – Csitt!… - -S azután megint visszavándorol a feljáró halott, az emlékezet, a -közelbe. Találkozik Hannával a waggonban. - -Az éjsarki felfedezés kiegészíti már a talány részleteit. - -Hannát vitte testvére, mert a család úgy kivánta, Prágába, a Mária -Terézia-hölgyek közt elfoglalni a számára impetrált helyet. - -Hanna felirta a nevét a waggon ablakára. - -(E névről valakinek meg kellett tudni azt, hogy ő hová utazott?) - -Testvére azt mondta neki, hogy az ablakot ki fogja törni. - -(Annak a valakinek nem volt szabad megtudni, hogy ő hova ment?) - -Az összeütközésnél meghalt a testvér s Hanna nem kisérte azt vissza -anyja házához. - -(Neki meg volt tiltva oda visszatérni.) - -Továbbutazott e rémjelenet, e fájdalom daczára Prágába. - -(Neki parancsolva volt, hogy menjen oda. A család akarata törvény.) - -S mikor amaz erkélyről széttekintettek a szép világ felett, Hanna sírt. -Mit siratott? Azt, a mit ebben a szép világban elveszített. - -S azóta úrnő és fogoly. Magáé és senkié. - -… Incze szenvedélye le volt hűtve. Semmi sem olyan lebeszélő egy -férfinál (csak a férfinál), mint az a felfedezés, hogy a nőnek, a kibe -szerelmes, már volt egy bálványa, a kiről ábrándozott, a kiben hitt, a -kinek nevére gyönyörtől dagadt keble. - -Hajh! Amaz első fényes alak egyszerre ismerte meg benne a férfit és a -félistent, s azelőtt nem lakott annak a szivében senki! Lelkének ő volt -az elsője, az egyetlene, az egyeteme!… - -Incze utoljára hagyta a bucsúlátogatást Hanna grófnőnél. Már most tudta, -hogy annak délelőtt misére kell menni s egyéb ájtatos szertartásokon -jelen lenni. Volt személyes tapasztalata ez életrendről. - -Annak az elhidegítő gondolatnak pedig volt valami alapja. - -Még mint nagyon fiatal lányka megimerkedett Hanna egy hasonlókorú fiatal -cseh mágnással. Tánczvigalmakon látták meg egymást. Anyja és testvérei -csak akkor jöttek rá, hogy Hannánál érzelmek is vegyülnek ez -ismeretségbe, mikor ő egy igen kedvező házassági ajánlatot -visszautasított s nyilvánossá tette, hogy családjával szemközt akarata -van. Mikor tehát egy ilyen előkelő leány, a kire számos férfitestvér -miatt nem vár fényes hozomány, s a ki rangjához illő épouseuröket -elutasít, állhatatosan egy fiatal emberről álmodozik, a ki megint, a -családi majoresco mellett, nem bír egyébbel, mint a főhadnagyi kardjával -s a kinek minden jövedelemforrása egy csoport hitelező, a kiket nagy -mesterséggel szivattyúzgat; hát ennek nem lehet más vége, mint hogy egy -szép napon az ilyen magas rangú kisasszonyt a legidősebb bátya elkiséri -Prágába; a család kieszközölte már a helyet a Terézia-rend -alapítványában; az ifju főhadnagyot pedig elteszik garnisonba valahová -Nagy-Szebenbe vagy Mantuába. - -Onnan aztán levelezhetnek egymással, ha az nekik könnyebbülést szerez. - -Hiszen fogva, száműzve egyik sincsen. A szép úrhölgy is megválthatja -magát a Hradzsinból egy előnyös házasság árán, az ifju főhadnagynak is -fenn van hagyva a szabadulás a nagyszebeni kaszárnyaéletből, mihelyt -rászánja magát, hogy két heti szabadságot kérve, ez időt felhasználja -arra, hogy felutazzék Sachsen-Weimarba, a hol egy gazdag grófi család -egyetlen leánya – nem szép ugyan és nem is fiatal, de hatalmas, – -egyenesen ő reá vár s máshoz nem akar menni (s teheti, mert nincs -testvére). Azonban az ifju főhadnagy inkább tanulmányozza -Nagy-Szebenben, vagy Mantuában a török buzát, az első helyen puliszka, a -másodikon polenta-alakban, mint hogy a lova fejét Sachsen-Weimar felé -fordítsa, s elvetesse magát egy gazdag fiusított leánynyal. Hívek -maradnak mindketten ábrándjaikhoz, s beérik a kölcsönös levelezéssel, a -minek hangja bizonyosan oly illemes, oly tartózkodó, hogy nyilvánosságra -hozatal esetén sem egyiket, sem másikat nem compromittálhatná. Csupán -egy-egy reménysugár árulja el, hogy a jövendőnek még vannak ábrándjaik -rájuk nézve. Az úrhölgyre nézve e remény nagyon halavány. Az által, hogy -legidősebb bátyját a waggon megölte, testvérei száma meg sem fogyott, a -mit úgy kell érteni, hogy az utána következő addig a papi pályára -készült, de a mint ő reá jutott az elsőszülöttség, visszalépett (még nem -volt felszentelve) s be lett töltve az üres hely. Hanem az ifju -főhadnagynak vannak chanceai. A majoresco után ő következik. Egy -szerencsétlen párbaj, egy elhibázott medve, egy túlságosan élvezett -mulatság s azt kiáltják: «válts föl!» - -Három-négy hónap óta azonban egészen kimaradtak a kölcsönösen egymást -keresztező levelek. - -Hanna grófnő minden nap hallgatta a magyar szabadsághős mámorító -szavait. Egy nőre, kinek nevelési alapja az volt, hogy császárt és -Istent tiszteljen, úgy hatnak az ilyen merész eszmék, mint gyönyört adó -méreg. A idegenszerű, az ellentétes élvezteti magát. Kivált ha azt egy -tökéletes férfi adja elő, a ki nemcsak mondani tudja e nagy, merész -dolgokat, hanem meg is merte azokat tenni. A nő bámulta ebben a férfiban -saját magának ellentétét. Ő maga, ki rangjára, őseire oly büszke, -osztályát mégis úgy elitéli magában, jól ismert balfogalmaiért, saját -nyomoráért; a férfi pedig, ki a népből született, mint imádja ezt a -népet, mely pedig az ő nagyságát meg nem érti s irígykedik rá. Ez -negyven éves korával is fellángoló kedély, ő pedig ifjan is oly hideg. S -az ellentétek vonzalma erős. - -De hogy az a másik is elfeledte a levélirást, az már csodálatos. - -Hiszen köztudomású dolog, hogy a tavaszi Mars-mezői lóversenyen a -majoresco egy akadály átugratásánál belebukott az árokba, s ló és lovas -kitörte a nyakát. A ló negyvenezer francot ért. És ezzel most az ifjú -főhadnagy egyszerre előreléptetődött a megdicsőült helyére s urává lett -a nagy birtoknak, most az ő neve elé jön a «von und zu». - -Hanem azóta nem irt levelet Hanna grófnőnek. Ez várta, hogy talán maga -jön a levél helyett. Az lett volna legtermészetesebb. De nem is jött. -Hanna grófnő végre elszánta magát arra a lépésre, hogy levelet irjon a -majoresco majordomojának, annyit kérdezve tőle, hogy hol van «ő»? - -A kérdezett úr aztán nem késett a felelettel, hanem rögtön válaszolt a -grófnőnek, hogy bizonyára «Ő», a mint átvette a majoratust s -imitt-amotti hitelezői kielégítésével első gondját lerázta, azonnal -felutazott Sachsen-Weimarba s azóta ott ül. - -Hanna grófnő újra meg újra elolvasá a levelet s aztán elmélázott rajta. -Tanulmányozta a férfi szivet. - -Addig, a míg szegény főhadnagy volt, nem kellett neki a sachsen-weimari -gazdag örökösnő: rút volt neki és nem fiatal. Most már, hogy ő is gazdag -lett, az is szép lett egyszerre és szeretetreméltó. Milyen nagy a -férfiak büszkesége! Mint szegény ördög nem engedte magát megváltatni egy -gazdag hölgy keze által, ehhez kevély volt. Hanem a mint gazdaggá lett, -ugyanez a büszkeség odaviszi őt hozzá, hogy most ő hódítsa meg azt, a ki -őt el akarta venni. Mint kénytelen tiszti cœlibatusban élő kis úr -rajongott egy apáczaéletet folytató barátnőért, s a mint egyszerre nagy -vagyonhoz jutott, azt nézi, hogy szerezzen még egyszer annyit a -birtokához – egy kézszorítás árán? - -De hát nincsen-e a gazdagok, a hatalmasok e rendszeres conspiratiója -ellen egy tromfja, egy antidotuma, egy ellenösszeesküvése a -szegényeknek, az elhagyatottaknak? s ha azoknak lehet széttépni a szív, -az érzelmek minden örök törvényeit, a rang, a büszkeség -követelményeiért, nincs-e ezeknek is diktálva a megtorlás abban, hogy ők -meg a rang, a büszkeség, az előítéletek szabályait tépjék széjjel, az -egyedül nemes érzelmek parancsaiért? - -Hanna grófnő egyedül sétált alá s fel magányos szobájában. Körüle -aristocraticus pompa, feldíszítés. Kárpitok, butorok, fényes -csecsebecsék azt az ámító külszínt adják szobájának, mintha az egy -gazdag úrnő lakása volna. És ez nem igaz. Ez mind csak addig az övé, a -míg benne lakik. Asszonyunk, Mária Terézia a maga idejében saját -termeiben sem ismerte a pompát. Laxenburgi kastélyának butorzata -emlékeztet a régi magyar földesurak legtakarékosabbjainak berendezésére. -Az alapítványi hölgyek tehetik azt, hogy a kopott, sima falakat -freskókkal ékesítsék, selyemmel behuzassák, s hozathatják butoraikat -Párisból, hanem az mind nem az övék; ha elég könnyelműek voltak -évenkinti (lázsiásokban kifizetett) kétezer forintjokat el nem rakni a -szekrénybe, hanem kiadni faragott fára, bronzra és festményre, az ő -káruk; ez mind itt marad az intézetnek. Addig az övék, a míg benne -laknak. - -Hanna grófnő ki-kitekintett ablakából az alant elterülő városra, ismét -végigjárta szobáját, majd beletekintett az asztalán heverő levélbe. -Börtön az mind! Az a város, az a szoba, az a levél. Ha mind valamennyit -bele lehetne dobni az égő kandallóba! - -Komornája zavarta föl e keserű mélázásból. Látogatójegyet hozott be egy -idegen úrtól, a ki még sohasem volt itt. - -Hanna grófnő elvette a jegyet reszkető kézzel. Nem volt azon se czím, se -korona, «Áldorfai Incze» állt rajta, semmi más. - -– Szivesen látom. - -Mikor Incze belépett, már le voltak törülve a könyek; Hanna grófnő -kedélyesen nyujtá az érkezőnek kezét. - -– Valahára mégis meglátogat ön engem is! - -– Ön tudja azt, grófnő, hogy senkinél sem tisztelegtem eddig e városban. - -– S a mai nappal felszabadult ön a fogadalom alól. - -– Miután látogatásom egyúttal bucsúvétel. - -– Ön elhagyja Prágát? - -– Hazahivnak Budapestre. Megválasztottak képviselőnek újra. - -– S ön ismét nekimegy annak a tövisbozótnak, melynek saját szavaiként -csak tüskéi vannak, de levele, gyümölcse nincs. - -– Parancsolnak velem. - -– S noblesse oblige. - -– Saját nemességem ugyan nem igen kötelez, mivel nemes nem vagyok; apám -paraszt volt, lekötelezve sem vagyok se hazámnak, se kormányának -semmivel; hanem a cseh nemesség csakugyan kötelez, hogy elmenjek. A -mióta tudva van megválasztatásom, a hány nemes barátommal találkoztam az -utczán, «Isten jó nap!» helyett mindegyik azzal köszönt, hogy -«szerencsés utat!» s ha még holnap is itt látnak, holnapután már rendőri -hatalomszóval utasítanak ki innen. - -Hanna grófnő megkinálta Inczét, hogy foglaljon helyet. - -A kandallóban egy tűzbe dobott levél vetett lobbot. - -Hanna grófnő leült Inczével szemközt. - -– Ön tehát visszamegy leülni ugyanarra a helyre, a hol annyi keserű -tapasztalást szerzett, szolgálni ugyanazt az ügyet, melyben annyiszor -megcsalódott, küzdeni ugyanazért a fajért, a mely önt csaknem számüzte? - -– Nem tehetek másként, grófnő. Fátumunk az, hogy a mit egyszer -megszerettünk, azt, ha bántott, se tudjuk elhagyni, ha elveszett, se -tudjuk elfeledni. - -– S mikor fog ön ismét bennünket meglátogatni? - -Áldorfai nagyot sóhajtott s csendesen ingatva fejét, mély, tompa hangon -felelé: - -– Never more. - -Ez csak két szó. De a kifejezés, melyen e két szó mondva volt, egy -feltárt szívbeli titok. - -Hanna grófnő és Incze között hosszú hallgatás időköze támadt e szavak -után. Mindenik azon gondolkozott, hogy mondjon-e még többet is? - -Hanna szegte meg végre is a csendet. Ő volt a bátrabb. - -– Ön nem tudta eddig, hogy én hol lakom? - -– Nem. - -– Önnel tegnap tudatta azt Walter Leo, hogy én mi vagyok! - -– Honnan sejti azt a grófnő? - -– Mert velem is épen aznap ismertette meg az ön helyzetét. Ön szegény -sorsban él, szigoruan szabott jövedelemmel. - -– Ha azt mondta, igazat mondott. - -– Én elhiszem neki, mert ő nem szokott ámítni, hogy önnek csupán a -mindennapi kenyere van biztosítva. - -– Valóban úgy van. - -– Akkor ön nagyobb úr, mint Starrwitz Johanna grófnő, mert nekem az -sincs. - -Áldorfai Incze még most sem szédült bele az eget mutató mélységbe. - -Starrwitz Johanna grófnőnek kellett fölállni helyéről, odalépni hozzá s -azt kérdeni tőle: - -– Akarja ön e száraz kenyeret megosztani egy nővel, ki önt az egész -világ minden férfia fölé emeli? - -Incze megrettenve a rászakadó mennyországtól, ámultan rebegé: - -– Hanna grófnő! - -– Mondja ön: Hanna! s kezét nyujtá neki. - -Incze megragadta a neki nyujtott kezet, büszkeségben ittasult -szenvedélylyel s most már az egész alakot kedve lett volna átszorítani, -de a «szerzetbeli hölgy» gyöngéden visszatartá őt magától, komolyan -súgva: - -– E falak között nem ölelkeznek. - -Hanem kezét ott hagyta Incze kezében s megszorítá azt erősen. - -– Ha ön akarja és érdemesít rá, elhagyom ezt a helyet, s benne mindent, -a mi most körülvesz, pompát, kényelmet, előkelő rangot, s nem gondolok -rá soha vissza többet. Megyek abba a viskóba, a mit ön otthonának nevez, -s ha nem tarthat ön cselédet mellettem, végzem annak a dolgát. S mikor -ön egyszer a keresményéből egy kartonruhát vehet a számomra, azt -megbecsülöm jobban, mint mindazt a selymet és csipkét, a mit rabkoromban -rám raktak. Ön tudja, hogy nekem semmim sincs, én tudom, hogy ön -szegény, van-e bátorságunk sorsunkat összekötni? - -Incze meg volt hódítva. Reszketett. Fázott. Ez nagyobb diadal volt, mint -a milyenre érdemesnek hitte magát. A büszke istennői szépség saját egész -nagylelkével tölti be az ürt, mely kettőjök közt van, rangra és -életkorra nézve. Szemébe mondja azt, a mit nem hitt soha, hogy őt lehet -szeretni, csupán önmagáért, nem érdekből, nem dicsvágyból, nem a -fellelkesítő bámulat befolyása alatt, nem a halál fenyegető -kétségbeesései között, lehet szeretni azért, mert férfi! Hogy lehet őt -kiválasztani ezer meg ezer férfi közül s eldobni érte az egész világot! -És elmenni vele együtt nyomorogni a jólét örök menhelyéből, csak azért, -hogy az övének nevezhesse a nő magát. - -Incze két kézzel ragadá meg Hanna kezét s legalább a kezet vonta -keblére. - -– Egészen vak vagyok a gyönyörtől, rebegé, s nem csodálnám, ha meg is -némultam volna. Hanna! Azt hiszem, hogy álmodom azt, a mit olyan sokszor -álmodtam. Ezt nekem lett volna kötelességem megmondani s én oly gyáva -voltam, oly bizalmatlan önhöz és magamhoz, hogy meghagytam magamat öntől -előztetni. Hihetlen volt előttem az, hogy egy férfi egy hölgy elé -léphessen azzal a szóval: «te adj oda értem egy egész világot, s végy -érte cserébe engem». Ön mondta ezt nekem Hanna, kérdetlenül, futni -készülő gyávának, s e szavával oly adósságot terhelt szivemre, a mit -csak egész életem lesz képes visszafizetni. Ez az élet, az öné. S ne -higyje azt, Hanna, hogy olyan sötét sors az, a mit ön meg fog velem -osztani. Az a mondat a száraz kenyérről, csak szójárás. Annyira -szegények nem leszünk. Egy férfi, a kinek tőkepénze van «itt» és «itt» -(tenyerére és homlokára ütve mondá), még mindig élhet úrmódra a világon, -ha nem örökölt is uradalmakat, s ha van mellette egy szerető szív, a ki -buzdítja, ki erélyét fokozza, fog tudni dolgozni kettő helyett is! - -– Igen, igen! szólt Hanna fellelkesülten; én is megtanulok dolgozni, -úgy, mint az a másik tudott, a kit ön előttem megsiratott; eltanulom -tőle azt, a miben ő olyan nagy volt, iparkodom őt utólérni, de nem -elfelejtetni önnel! Nem. Az ő arczképét le ne tegye ön értem soha. -Viselje az enyimet is keblén, de az övével együtt, egymással szemben. Mi -nem leszünk egymásnak vetélytársai! - -E szóra Incze térdre roskadt s most már könyeivel áztatta a kezében -tartott erős kezet. Az emlék expiálva volt. A tenger aluli szózat -hangzott jóváhagyó zúgásként fülében. Ez volt szivének legfájóbb része. -Ezt gyógyította be ez a szó. - -Hanna gyermeteg mohósággal sietett rögtön a legközelebb keze alá eső -albumából egy fényképet kiszakítani s arról levágva a főt, ő maga -illeszté azt bele abba a kis könyvalakú medaillonba, melyben Incze -Serena arczképét viselte keblén, szemközt ezzel a másikkal. - -Meg volt Inczének engedve, hogy csókolja össze mind a kettőt, az új -menyasszonyét is, meg a régiét is. - -Ettől aztán egészen üdvözült lett. - -Hogyan került vissza a Hradzsinból a Venczel-térre, arról nehéz volna -számot adni. - -Walter Leoék épen ebédnél ültek, de nem várta ő azt, míg annak vége -lesz, berontott közéjük. Szivesen is látták minden időben. - -– Tehát ön csakugyan elutazik tőlünk Pestre? kérdé siránk hangon Helene. - -– Rövid időn. - -– Ah, az a csúnya Pest! - -– Nem, bárónő! Budapest igen szép. Ön azt majd meg fogja látni. - -– Én? Mit keresnék én Pesten? - -Incze rejtélyesen mosolygott. - -Helene ideges látnoki kedélylyel mondá akkor: - -– Ön mosolyog! Ön nevet valamin! Én kitalálom. Ne szóljon! tudom már! Ön -nőül veszi Hannát! - -S azzal tenyereibe tapsolt. - -– Azaz, hogy Hanna veszi férjül őtet, szólt nevetve Walter Leo. Tudtam -én azt már tegnap. - -Helene e szóra fölsikoltott, kitörő örömmel, s megakadályozhatlanul -nyakába borult Inczének s összecsókolta annak arczát, jó kedvében -féktelenül kiáltozva: «kedves, édes Incze! Drága Inczém!» - -Walter Leo csak a vállait vonogatta, s mutogatott a szemöldeivel meg a -tenyereivel feléjök. (Tanuja volt e jelenetnek a fia meg a társalkodónő, -meg egy öreg zongora-művész is.) - -– Itt van ni! Tessék! mondá Leo. Már most én e miatt kell, hogy elváljak -a feleségemtől. Ezt is el kell venned. Tarthatsz két asszonyt. - -Incze nem volt most megijeszthető állapotban; nagyon felébresztették -benne az oroszlánt. - -– Hát az is jó lesz, vágott vissza. Hanna már megengedte, hogy az ő -arczképe mellett a másikat is viselhessem. Megengedi még a harmadikat -is. - -Walter Leo gúnynyal figyelmezteté: - -– Sógor! Elég hivatal lesz neked az az egy asszony is! Hanem hát most -gyere, csókolj meg engem is. Hiszen csak quittek vagyunk. Én is kaptam -egyszer egy csókot a te feleségedtől, bár még most is élne, szegény! - -Ez pedig nagy gorombaság volt Hanna irányában. - -– Hanem hát már most lássunk a prózai intézkedések után, folytatá a -bankár, mert az ötödik felvonás után még sok dolognak kell történni, a -míg a lámpákat eloltogatják. - -A sok dolog között az volt a legnagyobb dolog, hogy Inczét, mint -eretneket egy olyan hitbuzgó család tagjával összeeskessék, minő a -Starrwitzeké, melyben mindenkor volt egy püspök vagy apátur. Szerencséje -volt Inczének, hogy dimissoriálisát a dudai matricula nyomán az ottani -új lévitától kapta meg, az volt az ő illetékes papja. Így az előéletéből -bizonyos stadiumig nem sejtettek semmit; mert ha azt Prágában megtudják, -bizony beteszik a szürit a Daliborkába, mikor épen esküdni megy! - -Végre nagy nehezen a családot repræsentáló Starrwitz majoresco is ráadta -a frigyre kénytelen-kelletlen áldását. - -– Nem egész mesalliance. A tábornokból lehet megint tábornok, a -képviselőből lehet minister, s a convertitából lehet reconvertita. Az -asszony lásson hozzá, hogy mivé tegye? Ha választotta magának: habeat -sibi! - -Hanna és Incze most már mint férj és feleség utaztak ismét együtt a -vasuton. - - -CONSORS ÉS CONSORS. - -Jól mondta azt Walter Leo, hogy a halottak boszút tudnak állani azokon, -a kiket szerettek. - -Áldorfai csak a házassága után vette észre, hogy valamit nem kapott meg -a feleségével: a lelkét. - -Övé volt a szép test, oly valóságosan az övé, mintha cserkesz apától -vette volna stambuli bazárban, a kinek derekán az övét csak a vőlegény -kése metszi keresztül, hanem a lélek épen úgy nem járt együtt vele, mint -annál. - -A helyett annak a másiknak a lelke, ki az Isis-lugas alatt nyugszik, -járt el mindennap haza s ott ült az új nő és a férj között. - -Áldorfai imádta nejét, de kénytelen volt minden lépten-nyomon -visszaemlékezni az elvesztettre, s összehasonlítást tenni a mult és a -jelen között. - -És pedig Hanna igyekezett tökéletes feleség lenni, csakhogy nem értett -hozzá. Ezt nem tanítják az apáczáknál. - -Hűsége férjéhez látványszerű volt, a tüntetésig ment idegen férfiak -irányában. Serena nem úgy tett. Ő elfogadta a tréfát, enyelgést, a -mulatságot, úgy, a hogy adva volt, s Inczének soha egy gondolatja sem -volt, hogy rá féltékeny legyen, hosszú távollét alatt sem. Más tudománya -volt annak szerelmét bebizonyítani! - -Hanna takarékos is volt, csakhogy azt a zsugoriságig vitte s kizárt -minden vendégszeretetet. Férjét szoktatta ahhoz a vékony tartáshoz, a -hogy a cseh beamterek élnek otthon. Inczének aztán ilyenkor elüzhetlenül -ott ült a jobbján az a «másik», a ki még a bujdosások idejében is -vendégsereget gyűjtött maga körül s férje kedvéért megvendégelte a -menekülteket szépasszony-főztével, és az neki semmibe sem került. Hanna -is megteszi azt sokszor, hogy megtudva, mi férjének kedvencz étele, maga -kimegy a konyhára, hogy őt azzal meglepje. De milyen nagy dologba kerül -az neki! Serena egyetlen főzőedényben el tudott készíteni egész ebédet, -ha megszorult; mikor Hanna főz valamit, estig nem győzi a cseléd -elmosogatni utána a sok bekevert edényt. Aztán elvégre sem úgy üt az ki, -a hogy kellene. Az ember csak megköszöni, kezet csókol érte, magasztalja -is, hogy milyen jó, de csak nem úgy van az! - -Hanna is egész nap dolgozik, tesz-vesz, mint egy cseléd, kifárasztja -magát, aztán oda van. Semmi sem esik keze ügyére. Ha kávét főz, a szesz -lángjával leégeti hunczutkáit, ha theát főz, leforrázza a vizzel a -kezét, ha hozzá fog egy öltönyt magának megvarrni, azon egész nap szab, -krétáz, öltöget, de az napról-napra messzebb esik az elkészüléstől, -mintsem közelednék hozzá, s aztán este kimerült, kifáradt, mindennap -érezteti férjével nem azt, hogy ő grófnő, hanem azt, hogy szolgáló. -(Úgy-e te «Hajdani», mikor vége volt, hosszú nyári estével a nehéz kerti -munkának, dalolva jöttél be a házba, s nem várhattál, a míg gyomlálástól -szennyes kezeid megmosod, odahíttad kedvesedet, hogy csókolja meg addig -is énekes ajkaidat s aztán egy percz mulva már olyan tiszta és fehér -volt az a két dolgos kéz, mint a patyolat, akkor odatartottad neki, hogy -csókolja meg sorba mind az öt ujját, s jókedved hangja életet költött a -házban. Még gondod volt a férjnek az esteli pipát is sajátkezüleg -megtölteni s parazsat tenni rá a tűzhelyről!…) - -Inczének még ez utóbbit is nélkülözni kell; Hanna főfájást kap a -füsttől. Csak az országházban gyujthat rá a folyosón; de azért is orrt -fintorítanak, ha otthon megérzik a kabátján ennek az «alkotmányos -húsfüstölő intézetnek» a zamatja. - -Incze egészen otthonülő emberré vált. Kedvencz mulatságával, a -vadászattal fel kellett hagynia: Hanna nem türi a vadászkutyákat. Semmi -állatot sem szeret. Még egy madara sincsen. Az állatkedvelés pórias -szenvedély, ha a versenylónál s a kopófalkánál alább száll. A kutyával -megosztani falatját haszontalan kiadás, s az állat után tisztogatni, -fölösleges fáradság. Hannának semmiben sem telik öröme. Egész élete egy -folytonos önfeláldozás. - -Incze is egész nap otthon ül. Könyvárusok számára dolgozik. Régi -jegyzetekből új útleirásokat készít, ivét tizenöt forintjával. Folyvást -dolgozni kell. A fáért, a cselédért, a szabóért, a butorokért, az -adóért, a casinói, klubbi tagságért. - -S a férj, a ki egész nap dolgozik, elfelejt felesége iránt figyelmes -lenni. Minden gondolatját az üres papiros foglalja el. - -Aztán néha egy-egy országgyülési beszédre is kell készülni. Incze az -ellenzék padjain ül. Ülnek ott elegen, a kik egész három esztendőn át -egy árva szóval sem czáfolják meg, hogy nincsenek a Karthausi barátok -szerzetébe fogadkozva, s csak a szokásos «igen» és «nem» memento mori -hangzatával adnak koronkint életjelt magukról; mégis igen derék emberek. -De Áldorfai – gyanusított ember! Neki hébe-hóba fel-fel kell támadni, s -megragadni az alkalmat, hogy egy szónoklattal bebizonyítsa eddigi -elveinek törhetlenségét. Az ilyen beszédre aztán készülni kell. S a -beszédére készülő államférfiu kellemetlen étkező társ az asztalnál. Jó -szerencse, ha az asszony elég tapintattal bir, kitalálni az indokot s -mosolyogva jegyezni meg: «te most ugy-e bár azt gondolod, hogy a -miniszterrel beszélsz!» - -Walter Leoék többször meglátogatták Budapesten Áldorfaiékat. - -Panaszkodásról szó sincs. Arra Hanna nagyon büszke. De beszél hangosan a -tüntetőleg kimutatott egyszerűség, visszavonultság, szigorú életmód. - -Helene aztán otthon majd megöli a férjét, hogy segítsen rokona szorult -állapotán. Ő azt hiszi, hogy az olyan könnyen megy. - -E közben a politikai válság egészen élessé vált. - -Az osztrák-porosz háboru sajátszerű megvilágítást adott a -belállapotoknak. Kiegyezkedésről beszélt minden ember, vagy egy vagy más -módon. A magyar országgyülésen nagy összemérkőzésre készültek a pártok. -Incze még mindig az ellenzékhez tartozott; nem is lehetett a hajdani -honvéd ezredesről egyebet föltenni. - -Ebben az időben tehát drágák voltak a szavazatok. - -Egy monarchia sorsa, ujjáalakulása vagy szétomlása függött minden -névszerinti szavazástól. - -Ezekben a napokban a szokottnál is többet időzött Walter Leo Budapesten. -Csaknem mindennapos volt azalatt sógoránál. - -Politikáról a világért sem beszélt volna vele. Ismerte elvhűségét. - -Hanem egy napon, mikor már megvolt a magyar felelős ministerium, azzal a -hirrel lepte meg Inczét, félre hiva őt dolgozó szobájába, hogy igen -fontos «nemzetgazdászati» eseményt akar közölni vele. - -Ez neutralis tér. - -Egy consortium van alakulóban, mely az X és Y közötti vasut kiépítését -Magyarországon szemelte ki feladatául s ezen consortium óhajtaná, hogy -Incze is lépjen be engedménybirtokosai sorába. - -– De hisz én semmit sem értek a vasutépítéshez, monda Incze. - -– Az a mérnökök dolga, nyugtatá őt meg Leo. - -– A pénzszerzéshez még kevesebbet. - -– Az pedig a bankárok dolga. - -– Hát az én dolgom micsoda? kérdé akkor Áldorfai. - -– Hazafiui buzgalmaddal előmozdítani a terv kivitelét, mely hazád egy -részének a kivánt jóllét fokára emelkedést megkönnyítendi. - -A czél magában véve nem lehetett gyanus. - -– De a kivitel mégis anyagi koczkáztatással jár. - -– Ha én ott vagyok, akkor bizonyos lehetsz róla, hogy nem koczkáztatsz -semmit. Ellenben rád nézve az a biztató előny származik belőle, hogy ha -te befolyásod által az engedményt megnyerni segítesz, a társulat téged -megválaszt igazgató-tanácsosának s az ilyen hivatal, mint tudod, -hetenkint egy napi munka mellett, évenkint öt-hatezer forintnyi -tiszteletdijt szokott eredményezni. - -Ez nagy hang volt Incze előtt. - -Évenkint öt-hatezer forint, becsületes úton keresve! Ez épen helyreütné -azt a különbséget, a mi a képzelem és valóság: – egy osztrák nyugdijas -tábornok s egy amerikai elbocsátott generális között létezik. - -– S kik lennének az engedménykérők? kérdezé Leotól. - -– Magam volnék az egyik, a másik úri magad, a harmadik pedig gróf -Bauernhass Siegebert. - -– Ejnye, de furcsa név. - -– Ne bajlódjál te a névvel. Előkelő nagybirtokos Csehországban, és -tekintélyes nagy úr. Nekem régi jó ismerősöm. Mihelyt beállsz a -consortiumunkba, megismertetlek vele. Igen józan nemzetgazdászt fogsz -benne megismerni. Tehát kezet rá. - -Incze nem tétovázott kezét adni Leonak, ki azután e tárgyat -befejezettnek nyilvánítá. - -Pár nap mulva Leo tudatá Inczével, hogy az egész vállalat a legsimább -úton van: semmi akadály sincs előtte. Kicsinált dolog, hogy Inczét a -társulat az igazgató-tanácsosok sorába fel fogja venni. - -Minthogy ez már egészen bizonyos volt, Incze nem is tartózkodott azt -nejével közölni. Elmondá Hannának, hogy ő most egy olyan állomást fog -elnyerni, mely öt-hatezer forint évi jövedelmet biztosít számára s ennek -elnyertével ő is képes leend nejének az óhajtott kényelmes és gondtalan -életet megszerezni. - -E felfedezés jutalma volt Inczére nézve egy egész boldog és semmi -incidens által meg nem zavart, nyugodalmas nap. Hanna oly gyöngéd volt, -hogy legelső föltételül ezt köté ki: - -– Akkor legalább te sem fogsz egész nap az iróasztalod mellett ülni, -hanem néha majd az enyim is leszesz. - -Az ügy sietve haladt, Walter Leo nem hagyta azt pihenni. - -Egy hét mulva már meghivták Inczét a consortium alakító ülésébe. Ez itt -Budapesten ment végbe, minthogy a magyar kormány tanácsosának is részt -kellett benne venni. - -Voltak jelen a tanácskozáson öten, a kiknek a neveit mind elfelejtette -Incze, a mint Leo elmondta azokat neki, csupán az az egy különös név: -Bauernhass Siegebert, ragadt meg figyelmében; annak a viselőjét meg is -nézte nagyon. - -Magas, délczeg fiatal férfi volt; középen elválasztott szőke hajjal, -mely rendetlen tincsekben hullott vissza homlokára. Szőke favorija, -cotelettjei finomul gondozva; arczán előkelő nyugalom s ha vannak -szemek, a melyek beszélnek, úgy ennek a szemei azok voltak, a melyek -hallgatnak. A mi legfeltünőbb volt rajta, az, hogy svéd keztyüit az -egész értekezlet alatt a kezein tartotta. Mikor Leo bemutatta őket -egymásnak, Inczének is keztyüs kezet nyujtott szorításra, keztyüs kézzel -számított, keztyüs kézzel irta alá a nevét. - -Mikor készen volt az engedményokmány, a jelenlévő tagok szerencsét -kivántak egymásnak a vállalathoz és egymáshoz s ismét kezet szorítottak, -a viszontlátásig. - -(Ez lesz tehát az én «consors»-om, mondá magában Incze, nagyon emlékébe -edzve azt az alakot, melynek hajfürtei, mint a szomorúfűz ága, hullanak -szemei elé.) - -Különösnek találta, hogy ez a szó: «consors», azt is jelenti, hogy -«feleség». - -Hazatérett sietett elmondani annak a másik consorsnak, hogy az említett -ügy már annyira rendben van, hogy annak a rovására megbizhatja Hannát, -nagyobb szállást keresni s azt tetszése szerint bebutoroztatni. - -Hanna azt felelte rá, hogy majd ráérünk, ha egészen kezünkben lesz. - -Incze aztán nagyobb elhitel végett elmondá neki az egész alakító ülés -lefolyását: kik voltak jelen? s nem titkolta el a fölötti -megbotránkozását, hogy Bauernhass gróf az egész gyülés alatt le nem -húzta a kezéről a keztyüt; neki is keztyüsen nyujtotta a kezét -parolázásra, a mi tisztességes emberre nézve gyönge megbántás. - -Hanna mentőleg szólalt fel. - -– Ez nem gőg, csak megszokás. Némely úri háznál ép oly kevéssé jelennek -meg az összetartozók keztyü nélkül a kezükön, mint czipő nélkül a -lábukon, keztyüben ebédelnek, sőt keztyüben hálnak is. - -Incze nem akarta felhasználatlanul hagyni e téren szerzett -tapasztalatait. - -– Hiszen nekem is volt szerencsém egy időben mindennap herczegekkel -együtt ebédelni, mondá kérkedőleg; a krimi háboru alatt, még pedig -angolokkal; de azok, mondhatom, hogy puszta kézzel nyultak a bográcsba -velem együtt. Pedig úgy hiszem, az angol aristocratia is megközelíti -büszkeségre a csehet. - -– Azt, a mi hadjárat alatt történik, ne vegye ön a rendes élet -zsinórmértékének. Háboruban az is megeshetik, hogy az ember dobszónál -esküvőt tart, a mi más időben nem járná meg. - -Hannának bizonyosan nem más eszmejárás hozta ezt az ötletet, mint hogy -épen aznap adták a német szinházban ezt a víg operát: «az ezred leánya, -vagy a házasság dobszónál»; de Inczét nagyon fájó részén találta ez a -szó. Azt hitte, hogy az ő első házasságára czélzott az. - -Nagyon elkomorult rá s menekült dolgozó-szobájába. - -Ott azután elgondolkozott rajta s átlátta, hogy ő a hibás, ő kezdett -élczelni a cseh aristocratiára, holott annak egyik legbüszkébb tagja -választotta őt férjül s az nem szégyel most az ő házánál oly munkát -végezni, mintha egy pipereárus bolt hölgyei közül választotta volna őt -ki. Rávette magát, hogy visszamenjen hozzá és kiengesztelje őt. - -Hanna csakugyan ott ült megint annál a szerencsétlen ruhánál, melyen -mindennap szab, varr és fejt; s mely makacsul felfogadta, hogy soha el -nem készül. Varrt és látszott a szemein, hogy fejfájásban szenved. - -Hjaj, de könnyű ám kiengesztelni egy asszonyt, a ki haragszik, a ki -pöröl, a ki sír, a ki dúl-ful, ront-bont, körmöl és pofoz; de hogyan -kiengesztelni egy nőt, a ki hallgat, a ki egykedvű arczot csinál, a ki -még csak egy arczvonással sem árulja el, hogy mi baja van? - -Incze mégis addig könyörgött neki, míg kiimádkozta a kezéből azt a -Penelope-szoknyát. - -Akkor aztán Hanna nekiállt kávét pörkölni a borszeszgépen. Az is jó a -fejfájás ellen. - -Incze aztán, hogy kedveskedjék, hogy hátra ne maradjon, vagy talán hogy -tréfás fordulatot adjon a feszült helyzetnek, a maga részéről elővette a -kávémalmot s elkezdte a Hanna által pörköltet megőrölni. - -Hiszen annyiszor tette ő ezt Serenával. - -De már erre kitört Hannából a harag. Összecsikorgatta gyönyörű gyöngysor -fogait s megrázta a fejét, s a két öklét megreszkettetve, riadt rá a -gonosztevőre. - -– Takarodjék ön! Hisz mind elrontja a kávédarálót, ha forrón őröli meg -benne a kávét! Ennyit sem tud? pedig az egész világot bejárta, s még -országos képviselő akar lenni! - -Incze aztán menekült is a casinoba. - -«Országos képviselőnek lenni!» Lehet is az, mikor otthon az ember -magamagát sem meri képviselni! Aztán most készüljön az ember, ilyen -feleségtől megpuhított kedély mellett, a fulminans philippicára a -kormány ellen! Nem is készült ám! - -A casinóban összetalálkozott Walter Leoval. A bankár arról az örvendetes -eseményről tudósítá, hogy a ministertanácsban kedvezően intéztetett el -az engedélyokmány. - -– Hanem már most egyet mondok, kedves barátom. Azt egészen -természetesnek fogod találni, hogy mikor te a consorsaiddal együtt a -jelen kormánytól engedélyt kérsz egy állami kamatbiztosítás mellett -épülendő vasutra, ugyanakkor nagyon furcsán zavarná meg a nótát, ha te -egy füst alatt egy kegyetlen philippicát tartanál a kormány ellen a -budgetvita alkalmával s ellene szavaznál annak a költségvetésnek, -melyben a saját vasutad is benne szerepel. - -Ezt bizony Incze maga is furcsának találta. - -– Jó! Majd mikor rám kerül a beszéd sora, este kimegyek mezítláb a hóra, -reggelre berekedek s másnap tanum rá az egész világ, hogy nem -szónokolhatok. - -Ennyire már elment. - -Walter Leo és Bauernhass gróf ott maradtak Budapesten addig, míg -engedélyokmányukat ki tudják ásni a ministeriumtól, a mi nem megy minden -artézi kútfúrás nélkül. - -Ez idő alatt Leo többször meglátogatta Áldorfaiékat, de Bauernhass -sohasem. - -Leo annyit megtudott a társalgásból, hogy Hanna sehova sem jár, még -szinházban sem volt, Budapest mulatóhelyeit épen nem ismeri. Az mind sok -költségbe kerül s Incze sem ér rá, mert az reggeltől estig dolgozik. - -Leo erre azt a megjegyzést tette magában, hogy a mely családnak mintegy -négyezer forint jövedelem mellett ártatlan mulatságokra nem telik, ott -vagy a férj rossz számító, vagy a nő rossz gazdasszony. Azonban Budapest -drága város. Itt a lélekzetvétel is pénzbe kerül. Ez is igaz. - -Egy napon ismét, mikor a budgetvita egész forrójában állott, ezzel a -közleménynyel lepte meg Walter Leo Áldorfai Inczét: - -– Kedves sógorom. Kutya van a kertben! Az engedélyokmány már minden -hivatalszobán szerencsésen keresztülvitorlázott nevezetes havariák -nélkül; hanem tegnap elővett bennünket a ministeri biztos s egész -nyiltsággal kimondá, hogy vasutunk létrejötte nagyon kivánatos és -nemzetgazdászati szempontból igen üdvösséges, kivülünk más nem is kapja -azt meg; hanem, hogy a kormány igen szálkás falatnak találja azt, hogy a -consortiumunkban egy forradalmár hadvezér is találtatik, a kiről mai -napig is azt hiszi (akár alaposan, akár alaptalanul) az egész világ, -hogy ő lesz hivatva egy mindent felforgató mozgalom élére állani. Hogy -az által, ha ezt figyelembe nem veszi a kormány, maga is könnyen hamis -helyzetbe jöhet. Azért tanácsolja, hogy téged hagyjunk ki a -consortiumból egyszerűen. Erre azonban kapott egy olyan választ, a mit -hiszem, hogy nem tesz ki az ablakába, még pedig nem is tőlem, hanem -Bauernhasstól. A gróf sarkára állt s azt mondta: «a kivel én egyszer -consortiumba léptem, ahhoz én hozzá vagyok nőve, mint a siami ikerpár, -Chung a Tunghoz, s azt én magamról levágatni nem engedem. Ha tetszünk -együtt, tessünk; ha egy nem tetszik közülünk, ne tessünk.» - -Inczének ezzel a szóval nagyon ki lettek húzva a méregfogai. Az az -ellenszenves alak; az a patchouliszagú aristocrata igazi nemes ember -módra viselte magát az ő irányában. Ő bizony, hasonló helyzetben aligha -ki nem dobta volna a hajóból azt a kellemetlen utitárst – amugy -parasztosan. - -Incze úgy megszorította erre a közleményre, elismerése jeléül, Leo -kezét, hogy az egymásba tapadt ujjait rázogatva monda: - -– No ennek felét Bauernhassnak adom, mert nekem sok. - -– Mit tegyünk most? Kérdezé Incze. - -– Én bizony tudnám, hogy mit kellene tenni? Hanem az egyenesen a te -feladatod. Abból a forradalmi vezérkedésből, tudjuk mi jól, hogy semmi -sincs. Te magad tudod legjobban, a ki szinről-szinre ismered a -viszonyokat odakinn úgy, mint idebenn. Minek hát játszani nagy -jelszavakkal? A te nyilvános jellemednek legkisebb kárára sem lenne, ha -te a most folyó budgetvita alkalmával egy őszinte loyalis beszédben -nyilvánvalóvá tennéd, hogy neked ez irányban semmi titkos törekvéseid -nincsenek. Ez a mi egész helyzetünket megkorrigálná. Gondolkozzál rajta, -a mit mondtam. - -Incze nagyon is elgondolkozott azon. - -Tehát már most nemcsak azt kivánják tőle, hogy hallgasson; hanem azt is, -hogy beszéljen! - -Mit beszéljen? - -Rontson le olyan illusiókat, a mik még nem csak sok embernek boldog -álmait képezik, de a mik a közjellemet, mint abroncsok tartják össze? - -Mit tegyen most? - -Hej, ha az a felejthetlen nő most itt volna oldala mellett, az majd -kitalálná a mentő gondolatot a kétség közepett! Megmondaná: «tedd» vagy -«ne tedd!» «Ha az, a mit el akarsz mondani, meggyőződésed, mondd el!» -«De ne mondd el olyankor, mikor jutalmat kinálnak érte; mondd el ingyen -és ha megvernek is érte.» «Ha pedig nem meggyőződésed az, s nem -szükséges, hogy mondva legyen, el ne mondd, ha a világot igérik is érte! - -Nincs, a ki vele így beszéljen! - -Hiszen itt van az új nő. De ez nem arra született, hogy férje -gondolatait kitalálja. A férjnek kell az ő gondolatait találgatni mindig -s azokat mélyen el tudja rejtegetni előle. - -Incze elmondá Hannának a Leo által közlötteket, s várta, hogy mit felel -rá a nő? - -Ez pedig egész okos megnyugvással felelé, a varró selymet elszakítva -fogaival (a miért Incze mindig zsémbelt: mikor ott az olló). - -– Lássa, milyen jó volt, hogy nem indultam el mindjárt nagy szállást -keresni s butorokat megrendelni. - -Az igaz, hogy nagy baj volt Inczére nézve, minek mondta el előre -Hannának azt a kilátásba helyezett nagy jövedelmet. Most hogyan vegye -ezt tőle vissza? - -Hanna hideg vérrel húzta a tűbe a selymet, mintha az a tűfok szűk -nyilása volna gondolatainak egyedüli átjárója. Hajh, Incze maga is -szeretett volna ezen a tűfokon keresztülbújni! Addig nem lehetett a -beszédet folytatni, a míg a selyem bele nem talál a tűbe. Megvan, hála -az égnek! - -Most aztán Incze folytathatá. - -– Óh még ezzel nem esett ki a világ feneke. Az ügy nincs elveszve. -Társaim szilárdul állanak mellettem s nem tágítanak a kormány előtt. -Kedvesem, mit szólsz hozzá? Én szeretném ezeket a társaimat, Leot és -Bauernhass grófot holnapra egy kis barátságos estélyre elhíni hozzánk. - -Hanna felsziszszent! A tű megszúrta az ujját. - -Incze hitvesi részvéttel kapott a sebzett kéz után, hogy a kitóduló vért -ajkával felszivja, hanem Hanna ökölre szorította kezét s nem engedte azt -neki. - -– Hová gondolsz? Hát fogadhatunk el mi ezen a mi szállásunkon -elegantiához szokott vendégeket? Hivhatom én ide a jockey-klubot hozzám -estélyre, mikor egy épfülű theacsészét nem tudok eléjük föltenni? -Bizhatom én magamat erre az ostoba szakácsnémra? Kérlek igen nagyon, ne -hijj én hozzám vendéget! - -Incze nagyot sóhajtott s abbahagyta a dolgot. - -Alantabb hangon kezdé aztán s elmondá Hannának, hogy mindezen lehetne -még fordítani egyetlen egy szónoklati diversionak az árán. Rászánja-e -arra az áldozatra magát? Mert ez áldozat! - -Hanna ruhafodrot ránczolt. Mikor a tizenöt milliomodik ránczba ölté a -tűt, akkor annyit mondott: - -– Kedvesem, tedd, a mit jónak látsz. Én, látod, hogy így is meg vagyok -sorsommal elégedve. - -De a hang, a kifejezés megczáfolta a szókat. - -Incze dolgozó szobájába vonult vissza. - -Nagy gond volt az, hogy mit tegyen most? - -Hiszen semmi, egy fillér árú apostasia sem kell hozzá, hogy elmondja -magáról, hogy ő nem az, a minek őtet a népszerűsége hireszteli. Eszében -sincsen forradalmi tervekkel szaporítani a patience-játékok nemeit; s ha -egyszer elmondja magáról: «én nem vagyok az, a minek gondoltok, én békés -hazafi vagyok!» hát csak azt fogja vele beismerni, a mit rágalmazói úgy -is régen beszélnek róla, mint emberszólást. Azokat, a kik pártfelei, -barátainak úgy sem nevezheti már, elszakadhat tőlük akármikor minden -szívfájdalom nélkül. Nem is ő lesz az első, a ki ezt teszi. Az országház -termének egyik oldaláról a másikra átmenni nagyon könnyü, nem folyik -közben a Duna, nem fullad bele az ember. - -Csak egy göröngy van, a min felfordul az okoskodások szekere, s kidönti -a földre minden sophismáit: az, hogy ennek a lépésnek ára van! - -Az ember felbuzdul egy beszédre nem azért, mert a közügy, a haza iránti -szeretet túlömlése kényszeríti érzelmeit, hanem azért, mert magának akar -valamit szerezni! - -Hiszen nem hivatal az a valami. Nem függ kormányi kinevezéstől. Nem is -tudja azt meg minden ember. Hiszen ezer közül kilenczszázkilenczven nem -tudja azt még, hogy micsoda jószág az a «præsentzmark»? De elég, ha -tudja ő maga, hogy mikor buzgott, ezért buzgott! - -Pedig ezt már most csaknem kötelessége megtenni. Egyik nemeskedés a -másikat költi fel. Bauernhass gróftól nemeskedés volt az, hogy consorsát -nem engedte a kormányi ráhorkantásra kitörültetni az engedélyokmányból, -ez most corollariumképen vonja maga után, hogy e consors se kövessen el -valami olyan parasztkodást, a mi a másik két társat buktatja el. - -De ki is ez a Bauernhass gróf, hogy ez így egyszerre csak belecseppen az -égből az ő élete történetébe? Hogy nem hallotta ő ezt a nevet soha -Walterék házánál? se magát az alakot nem látta a bankár estélyein, a hol -pedig minden cseh nevezetesség együtt szokott lenni? Pedig Walternek -igen szoros összeköttetésben kell vele állni, miután ily vállalathoz -épen őt szemelte ki. Föltette magában, hogy legközelebb meg fogja -Hannától kérdezni, hogy nem tud-e valamit erről a Bauernhass grófról? -Arról a válaszról pedig előre bizonyos lehet, a mit Hannától fog kapni: -«kedvesem, önnek a consorsa, önnek csak jobban kell őt ismerni!» - -Bizonyos, hogy eddig is le van már neki kötelezve. Ha most épfülű theás -findzsái volnának, egy barátságos estélylyel leróhatná ezt a foglalóba -kapott barátságot; de mert nincsenek s egész Pesten nem is kaphatók, s -ha kaphatók, egy millióba kerülnek, annálfogva most kénytelen hála -fejében egy beszéden törni a fejét, a mihez nem talál se thémát, se -expositiót. - -E nagy tusakodás közben eszébe jut ahhoz a kis medaillonhoz fordulni, -melyben két szép női arcz egymás felé fordulva, hallgat: (vagy talán -beszélnek is egymással?) - -Ez a régi még most is kisegíti őt a bajból. A mint ez arczot nézi, lelke -visszatévedez a multra, vissza, vissza egész odáig, a hol a honvéd… - -Megvan! - -– A honvéd. Ez a mentő jelszó. - -Jobb szelleme szánta őt meg a szorongattatásban, az sugalta ezt neki. - -– Ha meg vagy hasonlva önmagaddal, szakitsd kétfelé magadat: válaszd -külön a honvédet a pártembertől. Az új nemzeti kormány új honvédsereget -akar felállítani. Foglald el ezt az álláspontot. Innen mondhatsz a -kormány védelmére egy fényes beszédet s még sem tagadod meg multadat. - -Ebben az ötletben megtalálta menekülését Áldorfai. - -Mikor rákerült a szónoklat sora a nagy parlamenti harczjátékban, tartott -egy fényes beszédet, melyben remekül voltak egyesítve a trón iránti -hűség contestatiói a haza iránti lángoló áldozatkészséggel. - -Eddigi padtársai ugyan azt mondták rá, hogy biz ez átnyergelés volt; de -igen szépen ment végbe, s nem kevésbbé szorítottak vele kezet e -szónoklat után, mint a miniszterek. - -Walter Leo az idegenek karzatáról hallgatta e beszédet s mikor vége -volt, lejött gratulálni Inczének a buffetbe. - -– Ezt jól adtad! Et capram, et caules. Tout est gagné, même l’honneur! - -Másnap kezében volt a consortiumnak az engedélyokmány, s Inczének -azonnal fel kellett mennie Bécsbe az alakító ülésben részt venni. Ott -meg is választották, mint előre tudva volt, igazgatótanácsosnak. Mikor -Leo kezébe adta a legelső «jelenléti bárczát,» figyelmezteté rá, hogy -ezt eltegye, mert az esztendő végén kétszáz forintot fog érni. S ilyet -minden héten kap egyet. - -Incze eldugta azt a tárczája fenekére és nem dicsekedett vele senkinek. -Azt hitte még, hogy ha az ember ilyen nagy pénzt kap olyan csekély -fáradságért, azt maga előtt is szégyenleni kell. Szegény! új ember volt -ezen a téren. - -Egy pár hónapig azután rendesen feljárt hetenkint Bécsbe, s ott -összejött Walter Leoval az igazgatótanácsban. Bauernhass grófot soha sem -látta többet, az nem kivánt az igazgatótanácsba bejutni: részvényei -szerinti szavazatát Walter Leora ruházta. Neki nem kellett ez az üzlet. -Hát mi kellett neki benne? - -A harmadik hónapban így szólt Inczéhez Walter Leo: - -– Nos kedves sógor, vállalatunk kitünően sikerült. A pénzpiaczokon -tomboló jó kedvvel fogadták papirjainkat. Az üzletet befejeztük. Mi egy -kerek milliót nyertünk rajta. Ebből alapítási költségekre lemegy -százezer forint, a maradékot három felé osztva, te rád jut belőle -háromszázezer forint. - -– Te csak tréfálsz? - -– Annyira nem tréfálok, hogy itt van számodra az utalvány. Az összeget -minden órán felveheted a bankból: ha ott hagyod, csak három perczent -kamatot kapsz érte. - -– De ne ejts kétségbe, hát miért kapjak én háromszázezer forintot? - -– Hát azért, a miért én, meg Bauernhass; mert mi voltunk az -engedélyesek. - -– De hát kitől raboltuk mi ezt az egy millió forintot? - -– Kedves barátom! szólt Walter Leo komolyan: én meg vagyok győződve -róla, hogy te, mint országos képviselő, ki a parlamentben vasuti -politikát s pénzügyi terveket megbirálni vagy hivatva, ezt a két -szaktudományt tökéletesen érted. - -Nem értette biz azt Incze se tökéletesen, se tökéletlenül; de az irónia -oly vértezett alakban lépett eléje, hogy lehetetlen volt rá mást -mondania, mint azt, hogy «értem.» - -– No ha érted: hát akkor tudod azt, hogy a mit az ember vállalatokon -nyer, az nem rablás, csak szerencsés felhasználása a kedvező helyzetnek. -A közönség is jó vásárt tett, mert a pénzét jól és biztosan helyezte el; -hát csak tedd el te nyugodt lélekkel a rád eső nyereményt s ne népesítsd -meg az álmaidat kirablott népek és országok kisérteteivel. - -– De én mégis azt hiszem, hogy ezt a hirtelen nyert egy milliót valaha -valaki még is fel fogja panaszolni. - -– Akkor essék rám az átok súlya! Te annyit tudsz a dologról:… no a -mennyit szokott egy országos képviselő tudni a financzoperatumok és -vasutentreprisek dolgáról. Azoknak pedig már Krisztus is megbocsátott a -keresztfáról. - -– Csak nem azzal a szóval, hogy «nem tudják, mit cselekesznek!?» - -– Hanem egyet mondok neked, azaz, hogy hármat. Már most van -háromszázezer forintod. Szép gömbölyű összeg. Már most csak arra kérlek: -először is ne kezdj el belőle palotát építeni, másodszor ne végy rajta -hatszázezer forintos uradalmat, és harmadszor, ne valld meg a -feleségednek az egész összeget: mondj neki csak százezret. - -– Miért? kérdé Áldorfai megbotránkozva. - -– Hát, tudod, csak úgy tanácsképen mondtam. - - -MADEMOISELLE BELLE ANGE. - -Áldorfai Incze nagy félelmek közt mert haza jönni Budapestre. Azon -töprengett, hogy ha megtudják felőle, hogy ő egy vasuti vállalaton egy -tollvonás árán olyan roppant nagy pénzösszeget nyert, akkor őtet talán -többet el sem fogadják semmi czivilizált társaságban s jó szerencse -lesz, ha a saját felesége is ki nem kergeti a házból, azzal a -napszámmunka nélkül szerzett pénzzel. Valami gyönge reménység biztatta, -hogy talán nem tudják meg olyan hamar. - -Nagyon csalatkozott. Elébb megtudták azt, mint ő haza érkezett volna. - -Hanem abban is csalatkozott ám, hogy őt e miatt a társaságból ki fogják -rekeszteni. Au contraire! Most lett csak igazán bevéve minden -társaságba. A míg az ilyen emigrált, meg újra immigrált bús hazafi a -«szegény ördög» hirében áll, az emberek úgy fáznak, mikor látják (még a -jó barátai is); mind azt hiszik róla, hogy ez keres valakit, a kitől -valamit kérjen s csak rá kell nézni, hogy az embert megfogja s azt -mondja, te vagy az, a kinek engem ki kell húzni a vízből! Hanem a mint -egyszer híre futamodik, hogy a bús hazafi nagy pénzhez jutott, minden -jég felolvad előtte; elismerik, hogy most már derék, társaságba való -ember, a ki nem nyugtalanítja a vele érintkezőket. Még a hazafiui híre -is egyszerre két akkorára nő. Alig győzi a küldöttségeket elfogadni, a -mik karhatalommal viszik elnöknek mindenféle alapon alakuló -társulatokhoz. A czimborákból tisztelők válnak s az ellenségekből -legfeljebb irigyek. - -Hát még a feleség otthon. Annak sincs eszébe válópert indítani e miatt. -Ellenkezőleg, azon örvendetes változás áll be a családi életben, hogy a -míg az új bevásárlások tartanak, a nő kedélye folytonos villanyosságban -van tartva. Követeli, hogy férje együtt menjen vele a boltokba kelméket, -szőnyegeket, bútorokat válogatni. Dicsekszik, pompázik a férjével. -Mutogatja őt a világnak. Akarja, hogy lássák az utczán, hogy ők új -házasok s most élik a mézes heteiket. (Pedig már régen elmúlt annak egy -éve). - -És aztán, a mint olyan háztartást kezdenek vinni, melyet nem kell többé -látogatók elől zárva tartani, egyszerre megnyílnak előttük a társadalmi -körök. Jótékony női egyletek felhívják Hannát a belépésre s megteszik -választmányi tagnak, az aristocratia magas urhölgyei keresik barátságát -s azoknak körében Hanna grófnő, mint bennszülött találja fel egyszerre -magát. Eljár estélyeikre és viszonozza azokat. Tud úrnő lenni. Elemében -érzi magát. Szépségével hódolatot, erényeivel tiszteletet költ maga -iránt. - -Ezzel a kedélye is átváltozik; nem oly rideg, szenvnélküli lény többé! -Incze rájön arra a tudatra, hogy az az elébbeni állapot boldogság volt -ugyan, de szomorú boldogság; míg ez a mostani: szerencsétlenség ugyan, -de vidám szerencsétlenség. - -Most már a férj is, a nő is a közügyeké. A férjnek egész nap ülései -vannak, s a feleségnek néha még este is. A haza, az egyház, az iskola, a -szenvedő emberiség, a közmunka és nő-ipar, a kisdedek sorsa, élénken -igénybe veszik tehetségeiket. Néha egész nap sem látják egymást; annál -édesebb aztán a viszontlátás, s van tárgy, a miről beszélni lehet. - -Az előkelő világ tánczestélyeire együtt járnak s mindenki összeillő szép -párnak tartja őket egymás mellett. - -Csak az a kár, hogy Incze igen komor. S azt tudja ő maga is. Érzi, hogy -nem bir azzal a hajlékonysággal, azzal a simasággal, és különösen azzal -a gyorsan tenni kész figyelemmel, a mi az előkelő társaság férfiait -megkülönbözteti. Leginkább bámulja pedig a férfiakban azt az öntudatos -modort, a mivel hölgyekkel bánni tudnak. Tudnak fényleni a nélkül, hogy -melegednének. - -Ehhez ő nem ért; ő udvarolni csak annak tud, a kibe szerelmes: azt -azután eltitkolni nem is tudja. - -Egy fényes tánczestélyen, melyet a Budapesten lakó aristocraták egyike -tartott saját palotájában, Incze ismét összetalálkozott Bauernhass -Siegebert gróffal. Őszi lóversenyek ideje volt: arra jött le Budapestre. - -Az ifjú lovag ezuttal nem volt úgy állig begombolva, miként az első -összejövetelük alkalmával: most természetesen tánczvigalomhoz levén -öltözve. Haja most is előre csüngött a homlokára, mintha gondolatai -volnának, a miket gyászol. - -Mikor Siegebert gróf meglátta Inczét a szemközti ajtón belépni, félre -hajtá homlokáról a kilátást rontó hajfürtőket, s ismerős mosolylyal -közelített felé. - -Igen, Siegebert gróf tudott mosolyogni. - -Sőt egyebet is tanult. A míg Inczéhez jutott, addig lehuzta jobb kezéről -a finom fehér jaquemar keztyüt, hogy mezítelen kezét nyujtsa neki -szorításra. Pedig itt már a feszes illemszabály eléggé igazolja, ha az -urak keztyüiket le nem húzzák s úgy szorítanak kezet. - -Ez tüntetés volt. - -És az egész modor, a melylyel a társalgást vezetni igyekezett, az mind -annak az alapgondolatnak a kiszinezése volt, hogy «látod, én most nyájas -akarok hozzád lenni; mert tudom azt a gyöngeségedet, hogy neked tetszik, -ha valaki a szemedbe mosolyog, a kezedet megszorongatja, dolgaid felől -tudakozódik, s ha valami bajodat kitudta, mond valamit, hogy mit -használj ellene? Aztán karon fog, jó pajtásainak bemutogat; vidám -adomákkal mulattat, s helyet csinál számodra a buffetben, s ha a -tyúkszemére léptél, ő mondja, hogy «pardon.» Én tudok neked így is. -Minthogy ez neked jobban tetszik.» - -De hát honnan tudhatta azt meg Bauernhass Siegebert, hogy ő neki mi nem -tetszett rajta az első találkozásukkor? Hogy ő azon a keztyüs kézzel -való irkáláson, és kézszorításon megbotránkozott? Hisz ő ezt egyedül a -feleségének mondta el, és kivüle embertől született lény nem hallotta -azt soha. - -Ki figyelmeztette arra Bauernhass grófot, hogy «te, máskor ha összejösz -Áldorfaival, légy nyájas hozzá; mert ő a külsőségekben megbántást -talál!» Ezt a gyöngéjét nem árulta ő el, csak Hanna előtt. - -Ez a gondolata fel maradt jegyezve emlékében. - -Azután, hogy megint kétfelé váltak, tovább is figyelemmel kisérte -Siegebertet, hogy megtudja, vajjon ez a nyájas modor, a mivel irányában -tüntetett, csakugyan egy egészen átváltozott kedélyállapot jelensége-e? -S rájött, hogy nem az. - -Bauernhass Siegebert, a mint a társaság más tagjaival jön össze, -mindenki irányában ugyan azt a hideg távoltartó modort tartja meg, a mit -ő első látásra megbántásnak vett: Siegebert a magával egyenranguakkal -sem szivélyeskedik. Ez nála természet. Mikor a quadrillebe vegyül: úgy -tünik fel, mintha azok a terra cotta caryatidák a karzaton kezdenének el -tour des mainst csinálni, s mikor a rondeauban az ő feleségének, Hanna -grófnőnek nyujtja egy pillanatra kezét, hogy egyet forduljon vele, rá -sem tekint, mint nem tekintenek egymásra azok a szobrok, a miknek az -agyagművész elmozdíthatlanul odaragasztotta a fejüket a nyakukhoz. - -Tehát az a nyájaskodás egyenesen csak az ő kedvéért volt szinpadra -hozva. - -S ugyan mi szüksége volt arra Bauernhass Siegebert grófnak? Miért neki -magát úgy viselni, mintha ő volna Inczének lekötelezettje? nem pedig ez -tartoznék neki: a háromszázezer forintjával, a felesége szép -toilettjével, ezzel az egész tánczteremmel, s a bennlevő celebritásokkal -és ragyogó szépségekkel? Hisz ezt mind ő neki köszönheti, hogy felvette -a hajójába s nem dobta ki belőle, mint Jónás prófétát, mikor a tenger -megharagudott. - -(«De hát már most mivel vagy te boldogabb ember, mint voltál akkor, -mikor a káposztafejekről szedted a csigákat?» kérdé tőle a hazajáró -emlékezet, s ismét úgy jött neki, mintha megújulna előtte a meleg -álomkép, mely egykor úgy elandalitá lelkét, mikor még nem is látta azt; -s érezné a tengerszél susogását a banaan-lombok között, s a leveleken -átszürődő zöld fény melegét arczán, s hallgatná a zenekar finaléja -helyett azt a távoli dalt a «sárga cserebogárról.») - -Ez az ő jó tündére, az emlékezet, ismét rávezette őt arra, a kit már-már -elvesztett: saját magára. Közel volt hozzá, hogy nagyon eltévedjen. Az -elvesztett alak ugyan már nem olyan makulátlan fényes, mint volt: a -rozsda megfogta; de az még mindig «ærugo nobilis;» a corynthi ércz nemes -szennye: a nagyravágyás rozsdája. - -Egy gondolata támadt, mely így szólt: - -– Megfordítva áll a viszony közöttünk. Nem én tartozom hálával az én két -consorsomnak, hanem ők nekem. Mik voltak ők a magyar kormánynak? Hekuba! -De én voltam valami! Én voltam az ár, a miért megkapták a vasuti -engedélyt. Az én áttérésem volt az æquivalens, a mi az alkut -kiegyenlítette. Már akkor, mikor harmadiknak felvettek a consortiumukba, -számítottak arra, hogy velem fizetik ki a számlát. Úgy tettek, mint a -kereskedő, a ki a malabári szigeten felszedi a kauri csigákat, azzal a -számítással, hogy Senegambiában, a hol ez pénz, rabszolgákat fog rajta -venni. Nem dobtak ki a hajóból? Nem bizony, mert én voltam a gőzgép, a -mi a hajójukat előre vitte. - -Ebben azután egészen megnyugodott, hogy ő volt a gőzgép. - -(Szegény Serena! Valahányszor ő rá visszaemlékezik, az mindig hoz eléje -egy megnyugtató gondolatot, mely őt kisegíti aggályaiból.) - -Incze nem vette észre, hogy ő kezd hiú lenni. - -Hanem azt vette észre, hogy a felesége is kezd az lenni. - -Hanna hódító szép volt. A hódolatokat ugyan közelből nem bátorította -fel, hanem távolból ő is szivesen látta, mint minden asszony. S ez nem -is hibájuk: erényük alapja az. - -Hanna igen szépen énekelt. Gyönyörű alt hangja volt. - -Egyszer az előkelő uraknak és hölgyeknek az az ötletük támadt, hogy ők -szini előadásokat tartsanak az éhezők számára. - -(A mióta civilizálódunk, az éhezők categoriája nálunk is állandósult, -mint minden nagy várossal biró országban. Az előtt az volt rólunk az -orvosi diagnosis, hogy egy nemzeti betegségünk van: az a «csömör», ered -a jóllakásból. Gyógyulunk belőle erősen: most az éhség az epidemia.) - -Tehát repertoiret kellett készíteni. Abban lőn megállapodás, hogy egy -vígjáték adassék elő, meg egy operette. a vígjáték magyarul, az operette -németűl. - -Az operettet különösen azért kellett németül előadni: mert Hanna grófnő -nem tudott magyarul. - -– Fortunio dalára esett a választás. Ez még Offenbachnak azon művei közé -tartozik, a mikben kedves behizelgő dallamok, és egészséges humor -képezik a vonzerőt. Ez alkalomra különösen azért volt ez kitünően -ajánlatos, mivel hogy egy öreg férfi kivételével csupa nőszerep van -benne. - -A komoly altszerep Hanna grófnőnek volt szánva, s valóban, mintha csak -hozzá termett volna. - -Hanem a többi nőszerep mind igen sok szinpadi routint követel: arra az -egyre nem tanítottak az apáczák és gouvernanteok senkit. Ahhoz művésznő -kell, a ki azt az ifjú úrhölgyeknek betanítsa. - -A szerencse kedvezett. Épen akkor vendégszerepelt itt a német szinháznál -a bécsi külvárosi szinházak egyikének legújabb csillaga: mademoiselle -Belle Ange. - -Ő szokta játszani Fortunio dalában Friquettet. - -A fiatalság rajongott érte. (Az öreg uraság is; csakhogy az titkolta.) - -Incze minden magasztalás által sem hagyta magát rávetetni, hogy az -ünnepelt vendéget megnézze. Azt mondta, hogy elve ellen van a német -szinházba menni. Maszkirozta a jobb oldalra vonulását nemzetiségi -tüntetéssel. A mely nap először szavazott «igen»-nel «nem» helyett, -kipödrötte a bajuszát kuruczosan. - -Tehát ő nem látta mademoiselle Belle Anget. - -Ez pedig igen nagy baj kútforrása lett rá nézve. Mert, ha látta volna a -szinpadon, s ha látta volna különösen a szinfalak között mademoiselle -Belle Anget, nem lett volna kiváncsi meglátni a szinpadon kivül; hanem -elutazott volna arra az időre, a míg a vendégművésznő Budapestet -boldogítja jelenlétével, valahová, például a választó kerületébe, s ő -meg a választóit boldogította volna elveinek korszerű fejtegetésével. - -Pedig hát kiváncsi volt. - -Az előkelő úrhölgyek fölkérték, küldöttségileg, a közkedvességű -vendégművésznőt, hogy ne tagadja meg tőlük azt a szíves fáradságot, a -műkedvelő úrhölgyeket szerepeik felfogásához szükséges utasításokkal -ellátni s a rendezésben is irányadó útmutatásaival törekvéseiket -előmozdítani. A mit a vendégművésznő a legnagyobb készséggel meg is -igért, kinyilatkoztatva, hogy ez rá nézve csak kellemetes kötelesség, -miután ő anyai részről e hazának leánya, s a mivel hazájának tartozik, -azt leróni mindig édes feladatának tartandja. - -Tehát mademoiselle Belle Ange minden nap ott volt az előkelő műkedvelők -szinpadi próbáin s mint Hanna grófnő elmondá otthon férjének: ez az -idegen művésznő oly finom decentiával lép föl, oly urias kellem, előkelő -pli tünik fel rajta, hogy egészen beleillik a társaságba. Meg is hívták -minden estélyre s azon kivül egyes nőszereplők külön is kikérték szíves -látogatását, bizalmasabb tanácskozás végett a szinpadi rejtélyek -ezerféle tárgyában s mindnyájan el vannak naivsága, egyszerűsége által -ragadtatva. Nem csoda. Hisz anyja mellett növekedett fel: a ki a -legszerényebb nők egyike, gyermekét soha egy perczre el nem hagyja, s -mindennap elviszi magával a szent misét meghallgatni. Mind a ketten igen -vallásosak. Hanna grófnő előtt ez nagy ajánló levél. - -Még mielőtt a Fortunio dala szinre kerülne, elébb az úrhölgyek egy -emberbaráti alamizsnagyüjtést rendeztek az éhezők számára, (ég áldja meg -őket érte!) elfoglalva a templom-ajtókat, s nagy hire volt előre, hogy -mademoiselle Belle Ange a barátok templomának küszöbén fog gyüjteni. -Legtöbb arany is gyült össze az ő perzselyében. - -S valóban nagyon meg lett volna jutalmazva Áldorfai Incze azért a -keresztyéni felbuzdulásért, ha ő is oda vitte volna az aranyát a templom -küszöbén az alázatosság bársony köntösében alamizsnát gyűjtő művésznő -erszényébe. Hanem hát kemény volt az ő szive; elkerülte a templomot s -azért meg kellett neki lakolnia. - -Fortunio dala fényes előadásának napja már közelgett. Egy megelőző estén -Hanna meghívta magához theára a szent ügy körül annyit buzgólkodó -művésznőt anyjával együtt. Így aztán okvetlenül kellett vele találkoznia -Inczének is. - -Mikor Incze ez este a szokottnál hamarább hazaérkezett a klubból, -komornyikja jelenté neki, hogy a vendég-úrhölgyek már megérkeztek s a -grófnő kéreti a tábornok urat, hogy sziveskedjék elfogadó termébe -átmenni. - -Incze sietett a parancsot teljesíteni. - -Midőn a nehéz damaszt függönyt félrevonta az elfogadó terem ajtaja elől, -épen szemközt ülve látta maga előtt mademoiselle Belle Ange-t a kandalló -előtt, Hanna grófnő mellett. Anyja túl, Hanna balján, egy causeuseön -ült. - -Az idegen hölgy meglepő szépség volt. Finom tojásdad arcz, csaknem -minden testszin nélkül, de a minek annál nagyobb élénkséget kölcsönzött -a gyönyörű csigahajlású száj, eleven vérpirosságával; s ehez egy olyan -szempár, melyben egy egész fegyvertára rejlik minden asszonyi -nagyhatalomnak; a nagy sötét pilláktól árnyazott két első rendű -csillagnak zenithje és nadirja volt a jó kedvben és a bánatban. Haját -akkori divat szerint két hoszszan leeresztett fonatban viselte, mik -vállain keresztül ölébe kanyarodtak alá. E haj fekete volt, mint a -kőszén. Világoskék ruhát viselt, melyért Incze rajongott s melyet Hanna -ki nem állhatott, s a félig kivágott ruhának kiegészítését képezte a -vállait és keblét eltakaró csipkefodrozat. A kandallóhoz tolt karszéken -festőien elegáns hanyagsággal hátradülve ült keskeny picziny lábait a -kandalló rácsára téve föl, s az alatt egy roppant nagy fekete -legyezővel, mely féltestét eltakarta, hüsselte magát. Lábainak jól esett -a meleg, arczának a szellő. - -Hanna grófnő egy csomó jelmezképet tartott ölében; bizonyosan abban -válogattak. - -Incze előtt valami ismerős emlék ötlött föl ez arczon; de még sem tudta -kitalálni, ki az? A mig aztán közelebb lépve, meglátta madame Belle -Anget is, ki nem esett a kandalló világításába. Arról aztán megtudta, -hogy hol van most? - -Ez Caesarine: s az ünnepelt hölgy akkor nem más, mint Fatime… - -A következő percz egészen bizonyossá tette őt e felől. - -A mint a hölgyeknek jó estét kivánt, Belle Ange kisasszony hirtelen -összecsapta legyezőjét s fölállva a karszékből tiszteletteljesen, jobb -kezét a legyezővel hátrahúzta s balját keblére téve, mélyen meghajtá -magát. - -Hanna meglepetten tekinte férjére. Hisz így csak akkor szokott elegáns -hölgy egy férfit üdvözölni, ha az egy püspök, vagy egy király. Az ügyes -művésznő csak nem téved tán az illemmozdulatok megválasztásában? - -Nem tévedett. - -A mély tiszteletet kifejező meghajolást egész odáig megtartá, a meddig -Áldorfai közelébe lépett és szemét lesütötte előtte hódolatszerü -alázattal. - -És midőn Incze kezét nyujtá eléje vendégszerető üdvözletre, a kisasszony -hirtelen odahajolt a megragadott kézhez és megcsókolta azt. - -Hanna bámulata a tetőpontra hágott. - -Fatime vette azt észre s gyermeteg mosolylyal és fenkölt pietással -arczán rebegé: - -«A tábornok úr az én keresztatyám, ő keresztelt engem a budai -lelkészlakban, mikor még lelkész volt.» - -Erre egy sikoltás következett. Hanna beleejté a jelmezképeket mind a -kandallóba az öléből s azok egyszerre lobbot vetettek. - -Az ijedtség, a kár rögtön más hangulatot hozott a társaságba. Hanna -lamentálni kezdett, Fatime kedélyesen kaczagott; a képek az övéi voltak; -Caesarine matronai kegyességgel biztatta a grófnőt, hogy semmi baj az, -holnap estére újra meg lehet azokat hozatni Bécsből. - -Incze pedig a pokol fenekére kivánta ezt a leányt, mielőtt született, -hogy ő vele kereszteltesse meg magát! hanem aztán fele utján megint -visszakivánta őt onnan; – hiszen, ha ez nem született volna, ő sem -ismerte volna meg soha első boldogságát (talán az egyetlent is?) -Serenát. - -A bekövetkező thea-estélyen a társalgás meglehetősen szórakozott -modorban lett folytatva. Incze és Hanna nagyon keveset beszéltek. -Szerencséjükre ott volt Caesarine, a ki elfogyhatlan ékesszólással és -még bámulatosabb phantasiával regélte el meseszerü élményeit; a mikből -lassankint kiderült, hogyan lett ő madame Belle Ange! Hogy monsieur -Belle Ange valóságos élő személy: nem mythosi alak; Fatimének utólagos -édes atyja, a peu près franczia marquis, ki leányát, midőn az művészi -hirnevet szerzett, sietett büszkén elismerni a világ előtt, s most -otthon van és gondot visel a házra. Azt is elmondta, hogyan került -Fatime Bécsbe Budapestről; a mint egyetlen pártfogója, jóltevője, a -tábornok úr eltávozott, elüldözte a clique, de szerencséjére: mert -Bécsben rögtön akadt egy maestrora, ki tehetségeit felismerte, -kitanította, szerződéshez juttatta, s azóta leánya a közönség kegyencze -s nem szorul senki pártfogására. Szerencséjére: Inczének nem volt most -kedve irónnal jegyezgetni a rovást. - -Fatime inkább Hannát igyekezett elfoglalni, kifogyhatlan espritvel -figyelmeztetve őt a szinpadi routine mesterfogásaira s miutan -felszólítására Hanna nem akart férje jelenlétében valamit megpróbálni, -Fatime maga volt kész elénekelni előtte azt a csábító szép áriát: - -«Azért uram… azért uram - -Jól kell vigyázni!… jól kell vigyázni!» - -Szeretetreméltóan tudta azt adni. Csupa báj volt, merő titkolt -szenvedély és a szemérmen keresztül csillámló hamisság. - -Hanna kedvetlenül monda: - -– Mentül többet tanít ön rá, annál jobban átlátom, hogy én meg sem tudom -ezt közelíteni. - -Incze kapott az ürügyön, hogy Hanna nem akar az ő jelenlétében -kisérletet tenni s tisztességesen visszavonult saját lakosztályába, hogy -a hölgyeket ne zavarja. - -Érzette jól, hogy e felfedezés után rémséges időváltozásnak kell -bekövetkezni. - -… Másnap Hanna grófnő megírta a méltsás rendezőnek, hogy nem játszhatik -Fortunio dalában – makacs rekedtség miatt. S miután a szerepet egy -hirtelen nem vállalta el senki, az egész operette elmaradt. Mademoiselle -Belle Ange is bevégezte vendégszerepléseit: kapott az urhölgyektől -emlékül egy értékes karpereczet s azzal hazament Bécsbe. - - -A KÉZCSÓK KÖVETKEZMÉNYEI. - -– No hiszen szép galibába kevert engem a ti kedves kis szinpadi -angyalotok! panaszkodék Áldorfai Incze Walter Leonak, mikor a -legközelebbi igazgató-tanácsi ülésben összejöttek Bécsben. - -– Miféle galibába? - -– Hát ez a természet naiv csodagyermeke, mikor nőmnél látogatóban volt s -aztán engem odavitt közéjük a bűnöm, kapta magát, kezet csókolt nekem, -mintha én volnék a bérmáló püspök s aztán egész naivul elmondta -Hannának, hogy ő nekem keresztleányom: én voltam a pap, a ki őtet -megkeresztelte. - -– Képzelem Hanna szemeit, a miket rád vetett! - -– Dehogy képzeled! Arról nincs emberi fogalom. Ettől a percztől fogva -Hanna, ha meglát, keresztet vet magára és elfut előlem. Egész nap térden -van és imádkozik s készül Rómába vándorolni gyalog és mezitláb. - -– Próbáltad kiengesztelni? - -– Mindent megkisértettem, a mi csak hatalmamban áll, de mind hiába. Azt -mondja, hogy ő el van kárhozva! Nem elég, hogy maga, mint félig-meddig -apácza, lépett ki kedvemért a rendből; hanem most még azt is meg kell -tudnia, hogy a kihez nőül ment, az elébb maga felszentelt pap, szerzetes -volt! Hogy a férj, kihez esküvel kötötte magát, maga is fogadalommal -volt lekötve elébb. Azóta kétségbe van esve, kezeit tördeli és gyászban -jár. Kérlek: gyászol engem, e világi életemben! - -– Átkozott bolond történet! - -– No ugyan az! Úgy hogy most már van is feleségem, nincs is. Azzal -biztat, hogy ha megkisértem őt hálószobájában meglátogatni, a kettős -hitvesi nyoszolya helyett két koporsót fog egymás mellé beállíttatni a -fülkébe, az egyikben ő fog hálni: a másikat aztán, ha tetszik, foglaljam -el én. - -– Majd elmulik az. Hadd neki kipenitencziázni magát. Vidd el egyszer -Mária Czellbe bucsúra, ott adni fog az oltárra egy szent ajándékot -vezeklésül, s aztán kiengesztelődve tér vissza. - -– Te nem ismered őt, ha azt hiszed. Ő tőlem e percztől fogva irtózik. -Daemoniacusnak tart, a kinek nemcsak az érintése, de a puszta látása is -ideges görcsökbe ejti. Én ez időtől fogva arra vagyok büntetve, hogy -Szent József-házasságban éljek. - -– El ne mondd másnak, mert még kanonizálnak, ha megtudják. - -– Te csak tréfának veszed az én bajomot. De énnekem ez olyan komoly -dolog, hogy képes vagyok főbe lőni magamat értte. - -– No, én azt nem tenném. - -– Hát mit? - -– Boszút állnék mind a két asszonyon egyszerre. - -– Hogyan? - -– Parbleu! Én tudnám a módját a boszúállásnak! – Ugyan ne légy gyermek. -Ne szaladj te most Hanna után, ha vallásos extasisban van: tudod, ha ez -egyszer a nőket meglepi, abból őket semmi hatalom ki nem gyógyítja; -hanem, ha nem mondanak nekik ellent, hát kigyógyulnak belőle maguktól. -Majd ő fog utánad járni még. Ne menj vissza egy hétig Budapestre. Addig -jer velem; látogassuk meg a te kis gonosztevő daemonodat: a szép -Fatimét. - -– Te járatos vagy hozzájuk? - -– Ő divatban van. - -– De az anyja téged fel akart akasztatni! - -– Hát hiszen nem vagyok én a zsidó Isten, hogy az anyák bűnét a -leányokban büntessem meg. S aztán még arról sem vagyok egészen bizonyos, -hogy nem én vagyok-e (az az, hogy a multra nézve) tulajdonképen Belle -Ange úr? - -– Eredj, te istentelen! - -– Bizony én fiatal koromban nem voltam pap. De most sem vagyok az. A -feleségemet imádom, úgy, mint akárki más; hanem, hogy minden szombaton -letérdepelnék eléje meggyónni, hogy egész héten hol jártam? azt nem -cselekszem. Azért oly hűségben és gyöngédségben élünk egymással, mint -Philemon és Baucis, Herman és Dorothea, Odenatus és Zenobia, Aben Chamot -és Yota és a többi. – Nos, hát eljösz velem holnap mademoiselle Belle -Angehoz? Hogy megdorgáld keresztatyai szigorral! Adsz fel neki szigorú -vezeklést. - -Incze gondolkozott a válaszon. Egy olyan nőt maglátogatni híják, a kit ő -akkor, mikor még Serenáját csak távolról imádta, nem akart az útfélről, -a hófuvatból felvenni, hogy ugyanazon szekérre üljön, a melyen Serena -utazik! Ő is elfogadta e nő látogatását már azóta. Csendes barátság volt -köztük. - -– Elmegyek. - -Incze valóban azzal a szándokkal határozta rá magát, hogy meglátogassa -Leo kiséretében Fatimét, hogy annak majd elmondja azt a nagy balesetet, -a mit családjában naiv kifecsegésével okozott. S majd ott talán az -asszonyi furfang talál ki valamit, a mivel ezt a hibát jóvá tegye. -Valami «pia fraust». Valami kegyes hazugságot, a mivel azután el -lehessen ütni a dolgot. Talán irhatna valami felvilágosító levelet -Hannának, a miben elcsürnék csavarnák a tényállást, úgy hogy utoljára is -kiderülne valami alapos félreértés: hogy Incze még sem az, a kinek -állították, vagy nem úgy történt a dolog. - -Ez a gyönge reménysugár vezette el őt másnap Belle Angékhoz Leo -kiséretében. Előre tudva volt jövetelük; vártak rájuk. - -Caesarine otthon volt leányával; egy perczre monsieur Belle Ange is -felszinre került, hogy bemutatása által constatálva legyen valóban -létezése; hanem aztán mindjárt megint el is tünt. A quasi-marquis úr -ahoz az osztályhoz látszott tartozni, melynek tagjai csendes -izgatottságba jönnek, ha csengetést hallanak. - -Fatime igen egyszerüen volt öltözködve otthon. Akkor épen azokat a -nagyon rövid ruhákat viselték. Olyan volt benne, mint egy gyermek. - -Caesarine alig találta helyét Inczének! úgy örült neki, hogy lakását -megtisztelte látogatásával. Fatime is örült nagyon. - -– Lássa ön, milyen nagy gyermek lett belőle? - -– Fatime kisasszony kész művésznővé nőtt fel azóta, viszonzá Incze -kötelezett bókkal. - -– Ne mondja ön: Fatime kisasszony. Ön tudja, hogy másik neve is van. -Önre nézve ő «Serena». - -Walter Leo közberontott a maga véleményével: - -– Vigye el a héja az önök keresztatyafiságát! No iszen Fatime Serena -kisasszony szép özönvizet döntött fel az én sógorom házánál azzal a -szóval, hogy ő volt keresztelő apja. - -– Hogyan? kérdezé Fatime, természetes bámulatra nyitva fel nagy sötét -szemeit, miknek pillái olyanok voltak, mint két éjpillangó szárnya. - -– Hát úgy, hogy azóta a sógorasszonyom, a ki igen túlbuzgó vallásos, -katholikus hitben nevelt hölgy, azt hiszi, hogy el fog kárhozni, ha még -ezentúl férjétől hitvesi gyöngédséget fogad el. Incze azóta anachoretai -életre van kárhoztatva. - -Caesarine szemében daemoni káröröm sugárzott. - -Hanem Fatime elnevette magát. - -– Ah, hisz ez nem igaz! - -Most azután Incze is bizonyítá. - -– De úgy van, kisasszony! - -– Nem lehet azt velem elhitetni, szólt játszi hangon a leány. Hisz én -magam láttam. - -– Mit látott? - -– Önöket azóta együtt. - -– S mit tettünk együtt? - -– Karonfogva mentek az utczán. - -– S aztán – c’est tout? - -Fatime vállat vont és a szemébe nézett nagy ártatlanul. - -Walter Leo egyszerre féktelen nevetésbe tört ki. - -– Ah, ez nagyszerű! Azt hiszi, hogy a házas élet abból áll, hogy az -ember karonfogva jár egymással az utczán! S azzal vége! - -Caesarine szemérmetes hunyorgással mondá: - -– H-hm! Mit tudja ő még, hogy mi az? - -– Valga me Dios! Én ha Inczének volnék, fel tudnám őt arról -világosítani. - -Caesarine naiv haraggal ütött e szóért Leo kezére egy papagály -tollseprüvel, míg Incze a szemefehéreig vörös lett. - -Csak Fatime nézett közbe változatlan halavány arczczal, semmit nem értő -szemekkel. Mit tudta ő azt még, hogy mit mondott Leo? mért fenyítette őt -meg az anyja? s miért lett olyan vörös Inczének az arcza? - -Incze Caesarinehez fordult. - -– A kis leánynyal nem lehet ezt megértetni; hanem önnek madame Belle -Ange nincs szüksége körülményes magyarázatra. Ön érteni fogja azt, hogy -micsoda szerep az a «férj az ajtó előtt?» - -– Abban én is játszottam! kottyant bele szeleskedve a leányzó. - -– No most én játszom benne a czímszerepet. - -Caesarine olyan szemekkel tekinte Inczére, a minőkkel néz a macska a -lesből a felé közeledő madárra. - -– S ön is ismeri azt a darabot? kérdé sunyi közönyösséggel Inczétől. - -– Igen. A nemzeti szinházban láttam. - -– Tehát emlékezik ön rá, hogy ott is azért zárja ki a fiatal asszony az -epedő rimánkodó férjet a hálószobájából: mert megtudta felőle, hogy pap -volt, s valamikor egy kis gyermeket megkeresztelt? - -– Oh nem, szólt Incze, egészen rá hagyva magát szedetni a kérdés által. -Nincs ott szó sem papról, sem keresztelésről; hanem kizárja a férjét -azért, mert egy fiatal ficzkó beesett a szobájába a kandallón keresztül, -s azt nem tudja hirtelen hová tenni? - -– Úgy? – tehát egy fiatal ficzkó beesett a kandallón? – Ugyan kérem, -nincs az ön szobáiban is kandalló? - -Walter Leo vakarni kezdte a feje hátulját s szítta a fogait. Ő már látta -a macskakörmöket. - -– Madama Belle Ange! szólt kérdő bámulattal Incze. - -– Igen. Madame Belle Ange vagyok: ha már épen nem akar ön -«komámasszonynak» czímezni. S ha meg vagyok támadva, védelmezni szoktam -magamat. Ön egy hihetetlen adomát mond el nekem s felelőssé teszi a -leányomat egy igen nagy bajért, a mely önnel történt. Hogy megtörtént, -azt elhiszem. Hogy az önnek nagy baj, azt is elhiszem. Hanem hogy ez a -baj egy naiv gyermeknek óvhatlan kifecsegése miatt szülemlett volna meg: -abban kételkedem. - -– De én bizonyossá tehetem önt arról asszonyom. - -– Én a nőket, minthogy magam is az vagyok, másképen ismerem. Az -megtörténik gyakorta, hogy egy nő egy férfit, a kit még ma imádott, -holnap már utálni fog; hanem hogy az ilyen égalj-változásnak, a nyárból -egyszerre a télbe átlépésnek, vallási vakbuzgalom lehessen az indoka: ez -a leghihetetlenebb csodák közé tartozik. - -– S ilyen hihetetlen csoda az én történetem. Boldogtalanná vagyok téve – -egy szó miatt. - -Ezt Incze valódi, mélyen érzett keserűséggel mondá. Hangja reszketett -bele. Ő szerette Hannát. - -E szavára rögtön, minden hozzákészülés nélkül, heves zokogásba tört ki -Fatime, odaveté magát a pamlagra s két kezét arczára tapasztva, -fuldokolva kiáltá: - -– Oh én szerencsétlen! Mit tettem! Mit tettem! - -(– No ez szép fordulatot vesz! sziszegett magában Walter Leo, s az -óráját huzogatta ki zsebéből, hogy megnézze rajta, hány óra? nincs-e még -ideje a menekülésnek? de mindannyiszor visszatette, a nélkül, hogy -megtudta volna, mit nézett rajta.) - -Caesarine odafutott zokogó leányához. Arcza felindulást fejezett ki. - -– Ne sirj! Ne sirj, gyermekem! Nem vagy te annak az oka! Állj fel! -Törüld le könyeidet! Nézz bátran a szemébe! Te ártatlan vagy. Ne zokogj -úgy: még megszakad a szived! - -Walter Leo praktikus szinházlátogató volt. Tudta jól, hogy az utolsó -scénát, bárha az a leghatásosabb, nem kell bevárni soha, mert akkor az -ember a nagy tolongásban nehezen jut a felsőkabátjához s megrántotta -Inczét, hogy jó lesz innen elmenni. Azonban Incze érzékeny szivü férfi -volt, akár egy gyermek: nem tudta lelkére venni, hogy azt a nagy -barbarismust elkövesse, hogy mikor egy hölgyet megríkatott, azt ott -hagyja a zokogás közepett, kiengeszteletlenül; ezt jólelkű ember nem -teheti, bárha részén van is az igazság. - -– Hagyj el engem! kiálta a zokogó leány kérlelő anyjára. Miért vittél -engem oda? Eredj! Gyűlöllek! - -Caesarine most a kétségbeesés niobei arczával emelkedett fel, -összekulcsolt két kezét tenyereivel fölfelé fordítva fején. - -– Ő gyűlöl engem! Nekem meg kellett érnem, hogy leányom gyűlöl engem! - -Ez elkeseredés rohama igazolja azon merész kitörést, mely erre -következett. A vérig sértett nő az anyai szív haragjával dobbant a -mozdulni nem tudó Incze elé s fogcsikorgatva monda neki: - -– Pedig nem az én Serenámnak a szava okozta azt, hogy Áldorfai Inczének -meg kell fagyni Starrwitz Hanna grófnő jégtekintete előtt, hanem az, -hogy – Bauernhass Siegebert Pesten volt! - -– Hüh! kezde el ijedtében fütyülni Walter Leo, s két kezével a két -hunczutkájába kapott. – Incze sápadt lett, mint a halott. - -Hanem e szóra dühösen ugrott fel a pamlagról Fatime s anyját erőszakosan -elrántva Incze elől, szilajon kiálta: - -– Eredj! Ne rágalmazz egy szentet! - -S azzal odaveté magát Incze lábaihoz és megragadá annak kezét. - -– Nem! Ne higyjen ön neki! Én vagyok a vétkes, egyedül én! Engem -átkozzon! Engem taposson el! Én tettem önt boldogtalanná! - -S még utoljára Inczének kellett lehajolni, hogy őt fölemelje és -kiengesztelje és bíztassa, hogy hiszen semmi baj sincs: nem olyan komoly -a veszély. Helyre lehet azt még hozni. - -– Ugy-e helyre lehet még hozni? esenge aztán a leány. Úgy-e ki fogja ön -engesztelni azt a szentet, azt az angyalt? úgy-e addig fog ön előtte -térden imádkozni, míg leimádkozza magához az égből? úgy-e boldog fog -lenni ismét? - -S a míg megigértette Inczével, hogy vissza fogja hodítani imádott -szentét s aztán nagyon boldog fog lenni vele, az alatt folyvást oda volt -tapadva keblére, és karjait oda fűzte nyaka körül, és forró arczát oda -szorítá arczához, míg aztán lassan kibékült s az utolsó könycseppek alól -kitört a ragyogó szemek mosolysugára… - -– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – - -Mikor a lépcsőn lefelé haladt a két férfi, Walter Leo azt mondá: - -– No ezt a jelenetet jól adták! - -– Kik? kérdé Incze szórakozottan. - -– Ti mind a hárman. - -– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – - -Mikor Incze lakásánál elváltak, Áldorfai megfogta Walter Leo kezét s azt -kérdezé tőle: - -– Bauernhass Siegebert volt Hanna ifjúkori eszményképe? - -Leo megczirogatá a másik kezével szépen Incze körszakállát. - -– Kedves barátom: most még csak az hiányoznék neked a boldogságodhoz, -hogy kezdj el féltékeny lenni a multakra és a levegőben lévőkre! - -Többet nem mondott neki. - - -GYÓGYÍTHATLAN BAJOK. - -Áldorfai Inczének azt mondta a házi orvosa, mikor Budapestre haza tért, -hogy jó lesz nejét minél elébb elküldeni Vihnyére. Ez a női különleges -bajok ismeretes gyógyfürdője. - -Incze úgy tett, a hogy rendelve volt. Maga elment előre Vihnyére; a hol -a legnagyobb kényelem akként szerezhető meg, ha valaki egy egész paraszt -házat kifogad, a mik egyenesen e czélra üresen állanak, azt maga -bebutorozza, konyhaszerekkel ellátja, s aztán minden házi szükségletet -magával szállít ide. – A leggyöngédebb figyelemmel berendezett Hanna -számára egy lakást, s mikor az készen volt, irt nejének, hogy jöhet. Ott -bevárta, míg megérkezik; mikor Hanna utazó hintaja begördült az udvarra: -odasietett hozzá, lesegíté a kocsiból; bevezette a szobába, komornájának -átadta a kulcsokat, s azzal maga készen álló kocsijára felült és -elutazott haza Budapestre. - -A rövid távollét hitvesek között nemcsak arra szokott jó lenni, hogy -egészségüket ápolják; hanem arra is, hogy egymás után jobban -kivánkozzanak; ha voltak apró nehezteléseik egymásra, azokat az alatt -elfelejtik, s ha volt valami nehéz panaszuk: azt az alatt megbocsátják. - -Incze háromhéti távollét alatt mind jobban megerősült abban a hitben, -hogy ő Hanna nélkül nem ember többé s egészen komolyan vette Fatime -tanácsát: hogy eltávozott szentjét imádkozza vissza az égből. - -Mindennap irt levelet Hannának. Gyöngéden, aggódva tudakozódott -egészsége felől s a leveleire Hanna is mindennap válaszolt, értesítve őt -a vele és körüle történtekről. Szerelem nem fordult elő leveleikben. - -A harmadik hét végén azt gondolta Incze, hogy megérett az idő, melyben -Hannát meglátogassa. Szabadságot kért a tisztelt háztól két hétre s -elutazott neje után. - -Hanna örömét mutatta, midőn Incze megérkezett s az nap együtt ebédeltek. - -Incze úgy találta, hogy Hanna egészen helyrejött. Visszakapta -elevenségét, szemei tiszta tüzét; fejfájásai elmultak, s ideges görcsei -nem jelentkeztek többé. Ő maga is dicsekedett azzal, s a fürdőorvos is -gratulált Inczének a sétányon a grófnő gyors felépüléseért. - -Vihnye különösen női fürdő, ott kevés a férfi vendég; a ki jön is, csak -átutazó, vagy látogatóba érkezett férj; ha egy tánczestélyt rendeznek, a -szomszéd Szklenoból (a mi megint férfiak fürdője) szoktak hozzá -tánczosokat requirálni. - -Aztán az a rend van, hogy a női patiensek jobbadán a kisebb nagyobb -paraszt házakban laknak, kiki külön a maga kényelmére. A vendéglő -szobáit inkább a férfiak számára tartják fenn. Ha látogató férj érkezik, -azt is a vendéglőbe szállásolják, – a kúra tekintetéből. Itt vesztegzár -alatt vannak a szerető szivek. - -A kevés férfi aztán annál nagyobb becsben van; az asszonyok előtt még -nem annyira, mint egymásra nézve: mint kiegészítője a szüntelen -megcsorbuló whiszt- és tarokkpartieknak. - -Mikor Incze azt a szándékát kinyilatkoztatta, hogy két egész hetet itt -fog tölteni, csaknem hála-adreszt intéztek érte hozzá. - -Akkor épen nem volt több fegyverfogható férfi a közelben, mint az a -három, a ki kénytelen ott lenni: a szolgabiró, a fürdőorvos, és a -postamester. Ő lett a negyedik. - -Senki sem volt olyan nagy tisztelője, mint a postamester. Bámulattal -nyilatkozott felőle. A mióta ő nagysága itt van, egy nap nem múlt, hogy -levél ne érkezett volna számára Budapestről s hogy ő is viszont levelet -ne küldött volna a képviselő úrnak Budapestre. No most legalább két -hétig pihenése lesz a szegény postásnak! Addig annál többet lehet -tarokkozni. - -Tették is. - -Hanna az alatt szorgalmasan használta a fürdő-kúrát, s szemlátomást -épült. Mindenki azt mondá, hogy ő a legszebb hölgy az egész fürdőn. Ezt -Incze is úgy találta. - -A négy tarokk-kompánista egészen összebarátkozott. A postamester annyira -vitte a bizalmasságot, hogy a leveleket, a mik Incze számára érkeztek a -postán, csak egyenesen odahozta a tarokkasztalhoz, s rövid kézből átadta -Inczének; sőt Hanna grófnő leveleit is oda adta neki, hogy vigye haza a -feleségének. - -Incze nem utasította vissza a colporteuri hivatalt. Kiváncsi volt rá, -hogy honnan kap neje leveleket? - -Kiváncsisága ugyan sovány táplálékot kapott. Egyszer Prágából jött -levele Hannának, ezt női kéz irta, bizonyosan Helene; máskor -Budapestről: az is női kézirás; egyszer megint Königinhofból, arra rá is -volt irva kivülről a küldő neve: Hanna bátyjáé. - -Hannának nagyon megtetszett ez a hely. A gyönyörű táj, keverve a fenyves -lombfákkal; a csupa nőktől lakott kolónia, egészen kedélyéhez illett. -Azt mondta, hogy az egész idényt itt fogja tölteni: az pedig három -hónap. Egy már letelt belőle. - -Egy napon a postamester megint levelet hozott Inczének a sétányra. A -grófnőnek szólt. - -Incze elhalványult, mikor azt a levelet kezébe vette. Megismerte a -czímzeten az irást, a pecséten a czímert, a postabélyegen a küldő -lakhelyét. - -Ez a levél Bauernhass Siegebert gróftól jön. - -Megköszönte a postamesternek a szivességet, s eltette a levelet a -zsebébe. - -Első érzése volt az ijedtség. - -Megrémült, mint a ki egy régen rettegett halálos betegség első -kórtüneteit veszi észre magán. - -Fenyegetve van! Még nem olyan nagyon, hogy a harag, a dölyf hevítse föl -agyát; még csak a láz kezdete az: hideggel kezdődik; reszketéssel, -félelemmel. - -A fürdő felé indult, jól tudta, hogy ott fog Hannával találkozni. - -Nem csalódott. Hanna pontos volt. A rendes órában megjelent, fürdését -végezve. Innen rendesen a «kerthez» szokott felsétálni, mely a fürdő -mögött egy magas hegy oldalán terül, a vendégek kedvencz mulatóhelye. - -Hanna megköszönte Inczének a hű figyelmet, hogy reá várt s karjába öltve -kezét, elsétált vele a mulatókertig. - -Incze nem szólt neki a levélről semmit. - -Együtt reggeliztek. Hannának jól esett a tej és vaj. A kert közepén fris -forrásvíz buzog: Incze maga merített neki belőle s Hanna a körömpróbáig -kiitta a poharat. - -Ekkor Incze azt indítványozta Hannának, hogy látogassák meg együtt a -«szép kilátást». Az egy kúpalakú hegynek a csúcsa, melyhez tekervényes -út vezet föl; kissé meredek is, azért nem minden lábbadozó betegnek van -ajánlva; hanem a ki egyszer rászánta magát, hogy oda felmenjen, -fáradságáért nagyon megjutalmazva érzi magát a fölséges kilátásban, mely -a legszebb mosolygó panorámát tárja elé; míg körül az ős természet -aristokrata pompája büszkélkedik; fák, miket nem vágnak le tüzelőnek, -fű, melyet nem aratnak le szénának: csak gyönyörűségre, nem szükségre -terem itt minden. - -A serpentina kanyarulatain kis fapadok vannak, sétáló párok számára. -Incze többször megkérdé Hannától: nincsen-e elfáradva? nem kiván-e -leülni? – Majd odafenn! felelé a nő. - -Beletelt egy óra, míg fölértek. Hanna arcza a hegyi útjárástól egészen -ki volt gyuladva; ajkai félig nyitottan lihegtek. A pirtól, a lihegéstől -úgy tetszett, mintha mosolyogna. Büszke szép keble magasan hullámzott. -Shawlját leereszté, kezében tartva; kalapját leveté fejéről, hogy hosszú -fürtei nyakára és vállaira omlottak alá. Nagyon szép volt! - -A két hitves hosszasan szótlanul állt, elmerengve névtelen érzelmek -között. A hölgy bámulta a szép földet s a férfi bámulta a szép nőt. - -És eszébe jutott neki, hogy ez a nő még az övé. - -Mily szép, mily tiszta, mily fenséges látmány. - -Incze átkarolta Hanna derekát, s ajkát oda érteté annak lángoló -arczához. - -A nő büszkén fordult vissza s fagyos tekintettel azt mondá neki: - -– Mi jut önnek eszébe, uram? - -– Hanna! szólt Incze, összetett kezeit ajkaihoz emelve. – Hát örökké -tart-e ez? - -– Nem. Csak holtig, felelé a nő. - -– S mi bűnöm van, hogy így kell bünhődnöm? - -– A bűn öné; de a bünhődés az enyém. Ön feloldta magát az alól, a mit -vétett, ön nem is tudja azt már. Ön olyan nyomtalan csekélységnek tartja -azt, a mi életének forduló pontja volt, hogy azt nem is tartotta nekem -érdemesnek megmondani. - -– Ez hibám volt. Elismerem. De viszont hivatkozhatom rá, hogy a mit ön -tőlem valaha kérdezett: azt mindig őszintén elmondtam. Nem volt szokásom -soha, élettörténetemmel közlékenynek lenni. A világ úgyis eleget beszélt -felőlem; azt hittem, ezt is hallotta ön. Hirlapok jelentek meg -életleirásommal, s azokban el volt mondva őszintén, mi voltam ifjú korom -óta; azt hittem, ön is tudja azt. - -– Én nem olvastam azokat. - -– Nem voltam szökött gályarab, nem voltam elitélt váltóhamisító, nem -kalandor; nem volt mit titkolnom, nem mit meggyónnom ön előtt -előéletemből. - -– Inkább lett volna szökött gályarab, üldözött gonosztevő: most együtt -szöknénk tovább s én fognám önt rejtegetni. - -– Hanna. Ön tudja jól, hogy én önt imádtam és nem mondtam önnek azt -soha. Ön tudja jól, hogy én futni akartam eltitkolt szerelmemmel, a mit -embernek nem volt szabad gyanítani. Ön állított meg akkor! - -– Lázadás volt ez tőlem az Isten ellen, s most porban fekszem érte, s -nincs vezeklés, mely reményemet az ég bocsánatához visszaadja! Isten -büntet engem azért, hogy daczolni mertem vele. - -– Akkor kétféle Istent hiszünk, Hanna; az enyim a szeretet törvényei -szerint ítél, nem a haragé szerint. - -– Te mondád! Kétféle Istent hiszünk. S ez választ el bennünket két külön -világba. Az egyik világban minden fű, fa, állat, a levegőben tánczoló -bogár, egyenrangú az emberrel: él, hogy szeresse egymást, faját -szaporítsa s ne törődjék a földön túl semmivel. A másik világban erős -kötelességek uralkodnak: egyedül emberek számára alkotva; kik holtuk -után Istenhez jutni akarnak; kiknek czélja az ég; kik hisznek átokban és -áldásban; kik ha esküt mondtak a nőnek, megtartják a nőnek, s ha esküt -mondtak az Istennek, megtartják az Istennek, s mikor három ujjukat -felemelték az égre, azt nem azért tették, hogy a negyedikkel füttyöt -vessenek utána. - -– Hanna! Ön rajongásában igazságtalan egy egész nemzet iránt. Hazám -törvényei szerint, s azokat nép hozza, király szentesíti, Isten tartja -fenn: meg van engedve mindenkinek egyik vallásfelekezetből a másikba -szabadon átlépni. Hat millió lélek e hazában, s száz millió keresztyén a -kerek földön nem tartja a papok nőtlenségi fogadalmát sakramentumnak. S -ezek mind Isten oltalma alatt élnek. Törvényük alapja erény, erkölcs, -emberszeretet. Templomaikban a Szentlélek honol. Férfiaik jámborok, -asszonyaik boldogok és gyermekeik engedelmesek. Pedig nem tartják a papi -nőtlenséget szent sakramentumnak. Száz millió keresztyént odadob ön a -kárhozatra velem együtt? - -– Oh nem. Ők idvezülnek az ő hitük szerint. Talán önt is magukkal -viszik. Én! csak én kárhozom el: az én hitem szerint! Változtassa ön meg -mindazt, a miben gyermekkorom óta növekedtem. Irtsa ki szivemből -mindazt, a mi emlék: gyermekkorom imáit, a szűz anya képét, az apám -koporsója fölött elhangzott zsolozsmákat, a gyónás után nyert lelki -megnyugvást, a szentekkel megnépesült eget: foszszon meg ereklyéimtől, -csodákba vetett hitemtől, a bűnbocsánat reményétől, az oltár küszöbének -vigasztaló erejétől – s akkor én is azt mondom önnek: jer, üljünk le ide -a virágos fűbe s játszunk szerelmet; hisz férfi és nő vagyunk, s nem lát -bennünket senki!… De hát nincs-e senki e széles magas égben, a ki onnan -ránk lenéz!? - -Incze elszomorodva szólt: - -– Hanna! Én kétszer voltam már halálra ítélve, mind a kétszer -megszabadított az a hatalom, a ki másképen ítél, mint az emberek; de ha -ön ily fájdalmas szavakkal vádol be: az harmadszori halálítéletem lesz s -az bizonynyal végre lesz hajtva. - -– Én elhiszem, hogy ön megmeri azt tenni. Hisz az életet eldobni, a -lelket visszahajítani dölyfösen az Istennek, a ki adta, s a kitől azt -nem kérte senki: – ez azoknak az erénye, a kik nem hisznek. De hát azt -hiszi ön, hogy ez önnek büntetés? Csak nekem az. Önnek az nyugalom, -megsemmisülés; nekem még egy új átok, mely az örök kárhozatot a földi -élettel összeolvasztja. A mit ön ellenem vétett: azt ön se élve, se -halva jóvá nem teheti többé! Azt hiszi ön, csupa vallási fanatismus hajt -a kétségbeesésig? Van, a mi még a kárhozatnál is jobban fáj: ez a -becsületvesztés. Nekünk is megvannak a mi fogalmaink s azok -változhatlanok. Önök hozhatnak törvényeket a maguk országyűlésein: -nekünk más törvényeink vannak. Nem az egyháznak: – a társaságnak. – Soha -el nem fogja ismerni a társaság azt, hogy Starrwitz Hanna grófnő -Áldorfai Inczének, ki hajdan felszentelt pap volt, törvényes felesége -lehessen. Ott a legelső impendimentum dirimens: a «votum». Én önnek csak -szeretője voltam. Házasságunk csak együttélés, s én önnek e világ színe -előtt csak szobatársa vagyok. Ez a mi engem megöl. Ujjal mutatnak rám! a -kik tudják a dolgot, suttognak a hátam mögött. A suttogás terjed. Majd -elhat az hazámba is! Gondolt-e ön arra, hogy ha ezt anyám megtudja és -elém jön és azt kérdi tőlem: «mi vagy te?!» - -– De Hanna; önt a rajongás túlfeszítetté teszi. Hisz nem vettem én önt -el, mint szökevény lelkész; hanem mint katona, ki két világrészben -karddal kezemben becsületesen verekedtem. Kaczagni való őrült volna az, -a ki ily scrupulussal akarna ön elé lépni. Hisz én, mikor önt elvettem, -már férj voltam és özvegy. - -– Oh átok reám érte, hogy ezt öntől kérdeztem valaha! Átok reám, hogy -megkérdeztem öntől, miért sírt előttem? mikor legelső borzasztó -összetalálkozásunk volt! Ez a holt nő: az a tengerből feljáró kisértet -csábított el engem! Miért kellett előttem egy más nőnek a kárhozat útját -simára taposni, hogy utána csúszszam én is? Soha ne hallottam volna az ő -nevét! - -– Hanna! szólt Incze mély bánattal. Ne bántsa ön a halottat. Ha ismerné -ön azon óra borzalmait, a mely minket összekötött, ha tudná azt a -megrendítő katasztrófát, mely belőlem, lelkészből, férjet alkotott: -elismerné, hogy ott Isten járt közel, s azontul sem hagyott el soha, a -míg e nő velem volt. Egy folytontartó istenítélet volt rám nézve az -élet. Mert ő is kérdezé azt sokszor: szabad volt-e nekem elvennem azt, a -mi az oltáré? megbocsát-e nekem ezért az ég? de áldás özönlött fejemre -mindannyiszor az ő imádkozásai után. Hagyja érintetlen az ő emlékét, -Hanna. Ő nagyon szeretett engem. - -– Én többet tettem. Mert én tiszteltem önt. - -Incze elhallgatott. Egy sebhető része volt lelkének. Az a tenger alatt -alvó szent emléke. A mikor ehez nyúlt kiméletlenül Hanna, megtágított -vele minden köteléket, mely őket egymáshoz füzte. - -Incze keblébe dugta kezét s megérezte, hogy ott egy levél van. - -Bauernhass Siegebert levele. - -Egy perczig azon gondolkozott, hogy kivágja az utolsó tromfot, s átadja -Hannának a neki szóló levelet. - -Talán nyereség lett volna az rá nézve. Szomorú nyereség. - -Megint mást gondolt. Ott hagyta a levelet a zsebében. - -Nem volt már mit beszélniök egymással. A kilátást is jól megnézhették -már. Visszatértek. De nem nyujtották többé egymásnak karjaikat. - -Incze még az nap elutazott Vihnyéről. - -A postaháznál eszébe jutott a levél. Egy perczig azon gondolkozott, hogy -felbontsa azt. - -Talán veszteség lett volna az rá nézve? Szerencsés veszteség. - -Mit veszthetett volna el? Az életét. S az lett volna a nagy szerencse. -Talán e levél elolvasása után egyenesen ment volna Bauernhass grófot -felkeresni s végre valahára megtalálta volna azt a golyót a világon, a -mi az ő számára van öntve. - -Megint mást gondolt. Odaadta a levelet a postamesternek. Azt mondta, -hogy a zsebében felejtette azt. Továbbra gondolt… - - -AZ «ÚJ VILÁG». - -Bántotta Inczét az a gondolat, hogy Bauernhass Siegebert gróf neki -consorsa. Társa! El sem válhat tőle; mert egy engedély-okmányon áll a -nevük; el is van már készítve szövetségüknek az emléke vasból: az X–y–i -vasút. - -Kezdte összevetni a körülményeket s ennek az egy «idegennek» a -kitalálása tömérdek aequatiót megoldott. - -Bauernhassnak azért kellett ő rá gondolnia e vállalat tervezésekor, hogy -közvetve Hannát tegye gazdaggá. Ő úgy jutott a consortiumba harmadiknak, -mint Siegebert hajdani imádottjának férje. - -Már most azt is kitalálhatja, hogy miért volt második találkozásukkor -Siegebert oly erőtetett nyájassággal hozzá? Ki tudathatta vele azt, hogy -ő a keztyűs kézszorítást megbántásnak vette? - -De hisz ezt mind megjósolta neki előre Walter Leo! Megmondta, hogy az -eszményképet legyőzni pyrrhusi győzelem lesz. De hát csupán eszménykép-e -Siegebert Hannára nézve? Vagy annál több is? itt a göcs! - -Az a pletyka-asszony ott Bécsben tud még valamit. - -Féltékenykedése, boszusága rávette Inczét, hogy legközelebb, mikor -Bécsbe felmegy, felkeresi Caesarinet. - -Pedig most már sok dolga volt Bécsben. Vannak emberek, a kiknek az a -fatumuk van, hogy csak az ablakukat kell nyitva hagyni éjszakára, s -reggelre orozva betörő idegenek telerakják az iróasztalukat pénzzel. -Csak félre kell fordítania a fejét, hogy a zsebébe dugjanak valami -nyereséget. Szerelmes volt belé a pénz. Az kereste őtet. - -S most már ohajtott gazdag lenni. - -A mint lemondott a dicsvágyról, egészen más eszmekörbe tévedt, más -emberek, más fogalmak hatottak mindennapi életére. - -Megváltozott izlése, életmódja, szenvedélyek ébredtek fel nála, miket -eddig másokban kigúnyolt s uralkodó hajlamok szálltak téli álomra nála, -mik eddig jellemét igazgatták, tetteit vezérelték. - -Most már Walter Leo megkérdezése nélkül is tudott vállalkozni, s -minthogy minden kisérlete sikerült, egybe sem vesztett bele; egészen -elhitte magáról, hogy neki ehez lángesze van. Nem is igen válogatott. -Tíz-húsz ezer forintos nyereségekért is aláirta a nevét. - -Aztán azt is tapasztalá, hogy a gazdagságnak saját nimbusza van. Azért, -hogy vitézül harczolt nagy eszmékért, kapta azt, hogy gyanús embernek -tartották; azért, hogy az eszét fárasztotta a közjó és közmivelődés -érdekében, azt nyerte, hogy megkritizálták; hanem mikor elkezdett a neve -után 1000-eket irogatni, jótékony czélokra, hulladékát könnyen gyült -nyereménynek: azért nemesi rangra emeltetett. A mikor nagy érdemei -voltak rá, akkor el nem fogadta volna e kitüntetést. - -Mikor Vihnyéről haza érkezve, ismét felment Bécsbe, titkárjának itthon -meghagyta, hogy a mi levelei öt-hat nap alatt érkeznek (addig nem jön -vissza), azokat csomagolja össze s küldje utána az ismert szállodába. - -Az érkezett levelek között aztán talált négyet, a miknek czímzetén Hanna -kézirását ismerte meg. - -Remegő kézzel bontá fel az elsőt. Tehát mégis megszólal az -engesztelhetetlen! – Nem szólal meg. – A borítékból üres papir hull ki. -És így a másodikból, harmadikból, negyedikből. Egy betű sincs azokba -irva. - -Incze megint félreértette Hannát. Azt hitte, Hanna őt boszantó gúnynyal -akarja üldözni; mindennap egy üres papirlappal juttatva eszébe, hogy -közöttük semmi mondani való sincs többé. Pedig ez nem azért történt. - -Hanna az előtt mindennap irt a fürdőhelyről levelet férjének. Ezt tudta -már a postamestertől az egész fürdőközönség. Nem akarta, hogy -észrevegyék, hogy férje eltávozása után mindennapi levelei elmaradnak; -hogy a világ kitalálja, a mi közöttük történt. Büszkeségét takarták az -üres levelek. - -Incze szívtelen kínzásnak vette azt. Most már valóban rászánta magát, -hogy elmenjen Cæsarinehoz. - -Meg akart tudni valamit. - -Hanem a sorsnak úgy tetszett, hogy mást tudjon meg, mint a mit akart. - -Cæsarine helyett Fatimét találta otthon egyedül. - -Cæsarine fontos családi ügyek elintézése végett jár künn Belle Ange -urral. Fatime ottmarasztotta a látogatót: önálló hölgy volt, művésznő. - -– Köszönöm önnek, hogy visszajött még egyszer! – szólt kezét nyujtva -Inczének. - -– S ön örül annak, ha engem lát? Eddig azt hittem, hogy csak az által -okozok örömöt, ha valahonnan elmegyek. - -Fatime e szónál hosszasan nézett Incze szemébe, mintha ki akarná olvasni -e szavak értelmét s aztán rögtön, mint egy orvtámadás, oly véletlenül -fordult hozzá ezzel a kérdéssel: - -– Nem sikerült önnek kiengesztelni Hanna grófnőt? - -– Nem. - -A leány erre a két kezét keblére tette s szemeit ég felé emelve, nagyot -sóhajtott: egy nagy hálafohász volt az. - -– Az ég meghallgatta imádságomat! - -– Hogyan? – szólt Incze elbámulva. – Ön ezért imádkozott? hisz ön kért -rá, hogy azt tegyem. - -– Akkor Walter Leo is hallotta, hogy mit beszélek. - -– És most? - -– Most csak önnek beszélek egyedül. - -– S ön kivánta azt, hogy én ki ne béküljek? - -A leány levonta szemöldeit azokra a nagy sötét szemekre. Egy gyönyörű -kézíj volt együtt e két fekete szemöldök, nyilazásra kész. Varázsoló, -megigéző tekintete volt. - -– S ön azt hiszi, hogy én nem tudtam, mi következése lesz annak a -kézcsóknak? hogy én csak ügyetlenségből, balgaságból ejtettem ki azt a -szót, a mi önöket így szétzavarta? olyan bizonyos voltam a felől, hogy -ezzel egy jégtengert állítok önök közé, mint arról, hogy élek. - -– S miért tette ön azt akkor? - -– Miért? Miért? szólt a leány, s egész alakja reszketett az indulattól. -– Azért, mert Starrwitz Hanna grófnőnek nincs joga birni egy kincset, -melyet megbecsülni nem tud, melynek értékét nem ismeri. - -– Fatime! - -– Az égre kérem, ne nevezzen engem Fatimének. Ezzel a névvel vagyok -eljegyezve a pokolnak s az ő földi képviselőjének, a publikumnak. -Nevezzen engem Serenának. Térden állva kérjem-e, hogy mondja nekem: -Serena? Hisz ön adta nekem ezt a nevet. - -– Jó. Legyen. Serena. - -– Tehát tudja ön meg, hogy van egy Serena, a ki attól a pillanattól -fogva, melyben önt először meglátta: nem gondolt egyébre, mint hogy a -porból kiemelkedhessék, oly magasra, hogy ön egykor meglássa őt és -észrevegye. Hét esztendeje annak, hogy én szolgálok ezért a czélért, -mint a patriarcha a pusztában. S mikor ott virradtam meg számtalanszor a -tanulmány mellett átvirrasztott éj után, mert nappal dolgoznom kellett, -hogy kenyerem legyen: ez a remény újítá meg erőmet. Tűrtem annyi -nyomort, a mennyiről a Teréziarend hölgyei nem is olvastak együtt és -valamennyien, s megválthattam volna magamat belőle, mert szép voltam, -egy visszaadott mosolygás árán! És én nem adtam senkinek vissza e -mosolyt; tartottam annak a számára, a kitől lelkem sugárait kaptam. S -hittem, hogy egykor annak adhatom. Óh, hányszor sírtam térden egy szent -kép előtt, s imádkoztam hozzá: óh, megdicsőült eszményképem, te -csillagsugáros hölgy, ki felszálltál mély tenger fenekéről az égbe: ne -add másnak földön hagyott kincsedet; vezesd az ő útját az én utamon -keresztül, hogy lásson meg engem! S utam fényes lett, diadalmas, -koszorúkkal hintett. Felfelé törekedtem. Azt hittem, nem lehet neki -olyan magasan járni, hogy valahára fel ne jussak hozzá. S ekkor – előjön -egy hidegvérű úrhölgy, a ki unatkozott meg nem szolgált kényelmében; -megharagszik valakire s daczból, dölyfből letépi azt az útjába esett -virágot, a mit én könyeimmel öntöztem mindennap!… - -Incze elzsibbadtan állt és bámulta e titokteljes lényt. - -A leány összeszorítá ajkait; fogaival zsebkendőjébe harapott, s aztán -folytatá: - -– Ne féljen ön: nem fogok sírni. Ma rossz vagyok ahhoz. Mikor -meghallottam, hogy Starrwitz Hanna grófnő elvette Áldorfai Inczét, (mert -az vette el önt) első gondolatom az volt, hogy odamegyek már most én az -ő helyére. Cseréljünk. Kolostorba megyek. Ejh! kinevettem érte magamat. -Nem leszek apácza! Ellenkező leszek! Ha szétszakították a szivemet, -tépem én még apróbbra s odahajítom a világ bolondjainak: szedjék fel! -Menjünk kaczagni, ittasulni, belerohanni abba a forgó szélbe, a mi a -többit is magával ragadja. Ekkor megbotlottam valamibe. Az imazsámolyom -volt. Megtanultam imádkozni. Indulataim lecsillapultak. Azért -imádkoztam, hogy legyen hát boldog az, a kihez gondolataim -zarándokolnak. Tegye őt szerelme által idvezültté az a nő, a ki őt olyan -ingyen kapta a vak sorstól! Fogott önön az én imádságom? No ne -hallgasson el. Ne forduljon félre! Feleljen igazán, szivére téve kezét: -volt-e egyetlen egy napja, a melyben össze ne hasonlította volna őt -azzal az én megdicsőült szentemmel s vádat ne sóhajtott volna az égre, a -miért őt elrabolta a földtől? - -Incze keble önkénytelenül visszhangzá e sóhajt most is. - -– Üljön le, kérem, szólt a leány. Ön nekem bírám e perczben. Én gyónok -és vallok. Itéljen el. Azt hittem, hogy elcsillapítottam már a vihart -szivemben; megnyugodtam abban, a mit a sors határozott. Ekkor a végzet -közbehozta pesti vendégszereplésemet, s ennek folytán az érintkezést a -fényes előkelő körökkel. Óh, itt Bécsben korábban is be voltam azokba -vezetve: önöknél csak akkor, mikor szükség lett szolgálatomra. Itt -megláttam önt újra. Ekkor megtanultam azt, hogyan lehet az embernek erős -akarat által megakadályozni azt, hogy a láz kitörjön rajta? Ön engem meg -sem látott, csak végigment a termen. És azután hallottam önről beszélni. -Óh miket beszélni! A kit én magamban egy fenkölt lovagnak, egy -félistennek bálványképében mint oltáralakomat rejtegettem, azt e fényes -termekben csak gúnyolni tudták. Egyszer Starrwitz Hanna grófnő -jelenlétében élczeltek önre. Azt beszélték, hogy régi elveit -megváltoztatta, hogy elpártolt, felcserélte a tábornoki babért a -kormányi kegygyel. Hanna grófnő azt mondta erre: «nem értek hozzá, nem -tudom mi a politika; nem olvasom az országgyülési beszédeket». Óh, -hiszen én sem értek hozzá; én sem tudom, mi a magas politika; de egy -dolgot még is tudok! – Ugyan: nem mondta el önnek Hanna grófnő, hogy -akadt mégis a társaságban valaki, a ki szembe mert szállni az egész -gúnymosolygó Bábellel, s azt merte mondani: «én bizonyos vagyok felőle, -hogy Áldorfai férfijelleme oly magasan áll, hogy ha valamit tett, vagy -mondott, a mit érteni nem lehet, az azoknak a hibája, a kik nem értik, -nem az övé! Nem mondta el azt önnek Hanna grófnő, hogy valaki merte önt -védelmezni egész szenvedélylyel, egész szivvel? s hogy az a valaki egy -nő volt, egy komédiásnő! a kinek ön semmije sem: még csak honatyja sem, -mert neki hazája sincs! - -Incze sötéten nézett maga elé. A sértett büszkeség dæmona árnyékozá be -arczát denevér szárnyaival. - -– No de jól van, folytatá a leány, homlokát megdörzsölve két kezével. A -hir, a név, a férj nyilvános élete mit tartozik az asszonyra? A nő lehet -ez iránt közönyös. Sok nőt ismer a világ, kinek férjét a közvélemény -elitélte s a ki mégis szereti férjét. Ezt akartam még megtudni. Lehet-e -őt nem szeretni annak, a ki őt magáénak nevezheti? A titoknak hangja -van. S az asszonyok még a szemeikkel is hallanak. Két összetalálkozó -tekintet egyetértése, egy véletlennek látszó összejövetel. Közönyös -arczkifejezéssel elmondott, de suttogó szavak; kézszorítás, mely -biztatást fejez ki: óvakodó körültekintések, más asszonyok -gúnymosolygásai. Óh, én meg tudom azoknak értelmét fejteni, mert -mesterségem a komédiázás s sokat tanultam ily helyeken a mesterségemhez -valót. - -– Mit akar ön mondani? szólt berekedt hangon Áldorfai, felugorva -helyéből. - -Most aztán a leány ült le egy karszékbe s fejét tenyerébe hajtva, a -legnagyobb nyugalommal mondá e megölő szavakat: - -– Azt, hogy Starrwitz Hanna grófnő nem érdemes arra a kincsre, a mit a -vaksors ölébe dobott. - -– Serena, gondolja meg e szót! - -– Meggondoltam azt már akkor, mikor odamentem az ő oroszlánbarlangjába s -kitöltöttem neki a keserü poharat: «megiszsza-e, vagy nem iszsza?» - -– Mit tett ön azzal? - -– Neki semmit. Nem itta meg. Körülbástyázta magát jéghegyekkel; -üvegharang alá tette a szivét. Megvédte magát. - -– Mit akar ön, Serena! én férj vagyok! Hanna hitvesem. - -– Mit akarok? Azt, hogy már most hasonlítsa ön össze ezt a két nőt. Az -egyik, a büszke félistennő, elutasítja magától azt a férfit, a kit -boldoggá tennie édes szent kötelesség; eltaszítja őt, nehogy egy -családbeli főpap, nehogy egy istenfélő imanéne elszörnyedjen azon, hogy -férjének fejét valaha a szentelt chrysma érte, s még kétségbe vonják, -hogy a dogmák szerint üdvös volt-e őt szeretnie? a másik pedig, a nép -söpredéke, a koszorúkkal beszennyezett komédiásnő nem kérdi, mit mond a -világ idelenn? mit itélnek az égi seregek egykor odafenn!? csupán -szeret, szeret!… - -És azzal zokogva zuhant végig a földön. - -Incze fel akarta őt emelni. - -– Menjen ön! Hagyjon el örökre! Ne lássam többé soha! - -Az alcovenben volt egy fali óra. Az elkezdett e perczben zenélni; ezt a -melódiát pengte: «du hast mich nie geliebt». - -Áldorfai nem hallgatott e méla csábító hangra; de úgy tetszett neki, -mintha azzal együtt egy másik hang azt mondaná neki, hogy e könyeket az -ő kötelessége letörülni. - -– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – - -És azontúl sokszor letörülte ő még e könyek ismételt árjait ez óramű -méla dallamának hangjainál; sokszor vegyült a «du hast mich nie geliebt» -a zokogás melódiája közé: mintha együvé tartoznának ők. - -– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – - -Ettől a naptól fogva Áldorfai Incze nem viselte többé a medaillont -keblén a két szemközt fordult nő arczképével. - -És azzal együtt ama tenger alól felhangzó szó is elhallgatott rá nézve -egészen. - - -A FELELET. - -A mit szent Antalnak igért a csábitó rém, azt Áldorfay Inczének mind -megadta. (Most már ypsilonnal írta a nevét: nemes ember volt.) - -Az új asszonyszemek tükréből egészen új világ ragyogott felé: a -nélkülözések, a küzdelmek világa helyett a gyönyör, a szenvedély -paradicsoma. Minden alvó indulat eltépte fékeit szivében s nyargalt vele -egy mámorító örvény felé. Egy tengerbe vetette bele magát, csupa -élvezetből: elébb úszni akart e tengerben, majd ki akarta azt inni -fenékig. - -Oda volt lánczolva e nőhöz: annak a mosolygása volt ránézve a napfény, -könyei a zivatar. Vele álmodott, róla gondolkozott s érezte az -életunalmat, ha tőle távol volt. S féltette őt az egész világtól. -Ösztönei mind azt sugták neki, hogy ez a leány, a ki egyik pillanatban -az egész lényén átömlő ártatlanság kifejezésével tudta mutatni azt, hogy -még csak eszmében sem közelíti meg e fogalmat: szerelem, s a másik -pillanatban egy egész világot tár fel előtte, megnépesülve a teremtő -szenvedély minden csodatüneményeivel; hogy ugyanaz a leány akkor is el -tudja ezt az ellentétes két szerepet játszani, mikor két külön férfiról -van szó: egyiknek az egyiket, a másiknak a másikat. Megtanult féltékeny -lenni minden csekélységre: egy virágra, egy gyürűre, egy -látogató-jegyre, egy szóváltásra más férfival, még nővel is; kiváltkép a -szinpadra s annak veszedelmes kiváltságaira: a kaczér jelmezekre, a -közönség koszorúira és tapsaira. - -Azt pedig nem kivánhatta tőle, hogy hagyja oda a szinpadot. Hisz a -színpad volt az, a mi adhatott ennek a hölgynek valamit, a mit ő nem -adhatott neki: – nevet. - -Pedig Inczét kínozta a szinpad. Az ő szenvedélye nem a raffinált kéj -mámora volt, melyet a művészi nimbus felfokoz, melyet a kaczér jelmez, a -ledér játék újraébreszt, mely a frivol dallamokat utána dúdolja, s -gyönyört talál benne, ha megalázhatja az asszonyt azzal, hogy a -művésznőtől az eljátszott vaudeville folytatását követeli. Őt kínozta az -a gondolat, hogy az egész világnak szabad legyen azt a mosolygást látni, -teljes gázvilágításnál, a minek csak a félhomályban van létjoga! Egy -befejezett kéjencz dicsekedni, parádézni szokott az olyan diadallal, -minő az övé: ő pedig kész volt verekedni azért, hogy az egész világ azt -higyje, hogy az a leány nem Fatime, hanem Serena!… - -Az egész leány egy talány volt előtte; csupa szeszélyes ellentétekből -álló, miket összeilleszteni az œdipusi rejtélyoldásoknál nehezebb volt. -A szinpadon játékmodorában kihívó, kaczér, érzékingerlő, a szinpadon -kivül kegyetlen mindenki iránt, a ki neki hódolni megkisérté: azon az -egyen kivül, a ki azt jól eltitkolta. Valódi eszményképe volt a bibliai -apocryphok Lilithjének, ki az első embert az első asszonytól elcsábítá; -kígyó, míg meghódít; galamb, ha meghódolt; eszes a cselszövésben, őrült -az élvezetben; az a dæmon, a ki visszavezeti Ádámot a paradicsomba, a -honnan az angyal kiverte (azért a bűnéért, hogy a feleségét szerette: -pedig szegény Ádám még nem is volt pap!) - -Egyszer születése napjára tömérdek ajándékot összeküldtek neki minden -rendű és rangú tisztelői s ő azokat meghítta mind estélyre, s rendezett -számukra pompás lakomát. Ő pedig elszökött az estélye elől hazulról, -elment Inczét fölkeresni egyedül, annak a karjába akasztotta magát s -késő éjszakáig barangolt vele alá s fel Bécs sétányain s csak akkor tért -haza, mikor már a vendégei mind elmentek a szállásáról. Akkor aztán az -anyját megverte, a miért az neki szemrehányásokat mert tenni. Megverte -őt kegyetlenül. Máskor kényeztette Cæsarinet, csupa dédneve volt előtte; -czifrázta, piperézte, haját maga bodrozta fel neki: szerelmes volt belé; -hanem ha Áldorfay miatt csak egy szó ellenvetést próbált neki tenni, -akkor megrohanta, mint egy párducz és megtépte. - -S egy dologra volt a leány különösen féltékeny. Arra, hogy Incze azt ne -higyje, hogy mind azt a bűbájt, a mivel őt elhalmozza, valahogy meg -lehet jutalmazni. - -Ha Incze megkisérté őt gyémántokkal ajándékozni meg ünnepélyes -alkalmakkor: más alkalommal Fatime ajándékozott neki viszont még -értékesebb ékszert, s azonfölül nem is tette fel soha a drága emléket, -hanem ha vetetett vele magának egy ötven krajczáros brochet, a minőket -az utczaszegleten árulnak, azt aztán viselte megválhatlanul. - -Egész rendőri kémkedéssel ügyelt fel arra, hogy családtagjai valahogy -pénzt ne kérjenek valami szin alatt Inczétől. Pedig azokban igen -kifejlett hajlandóság volt ilyesmire. Különösen monsieur Belle Angenak -nagy megerőtetésébe került, valahányszor Incze azt kérdezé tőle: -«comment vous portez vous?» mindannyiszor azt nem felelni rá: «átkozott -jól, csakhogy nincs pénzem!» - -Egyszer aztán bedugták Belle Ange urat az adósok börtönébe egynéhány -száz nemlétező forint miatt. - -Incze megtudta a veszedelmet s nem tétovázott pénzbeli áldozat árán -kiszabadítani a szorongatott családapát e kényelmetlen helyzetből. - -Ekkor aztán három napig nem látta Fatimét. Eltünt előle. - -Harmadnap Gráczból kap egy levelet, melybe annyi összeg volt téve, a -mennyit ő Belle Ange úrért fizetett. Semmi kisérőlevél hozzá. - -Ugyanaz nap aztán Fatimét is otthon találta. - -– Hol járt ön? kérdezé tőle neheztelve. - -– Gráczban voltam, vendégszerepelni. - -– Ön Gráczban volt? - -– Igen. És jövőre már most, ha azt akarja ön, hogy el elszökjem -valamerre vendégszerepelni, hát csak fizesse ki a jó Belle Ange úr -adósságait. - -Ebből megtudta Incze, miért ment Fatime e pár napi vendégszereplésre? -azért, hogy azt a pénzt megszerezhesse, a mit ő Belle Ange úrért -kifizetett, s azt neki visszaküldhesse. - -Ezt a nőt nem lehet megjutalmazni – azért, hogy szeret. - -Pedig Áldorfay most már valóban gazdag ember volt. A mihez hozzá -kezdett, az mind fényesen sikerült. Annyi pénzt csinálhatott már, a -mennyit akart. - -Úgy okoskodott, hogy a kik a csekélységeket megvetik, azok a nagyszerűt -majd elfogadják. - -Fatime többször nyilvánítá előtte, hogy mennyivel jobb szeretne ő e -lármás utczák helyett valamelyik csendesebb városrészben lakni; valami -olyan házban, melynek ablakai kertre nyilnak; melynek magának is kertje -van; a hol nyáron át virágokat lehetne ápolni. - -Egyszer aztán azt mondá neki Incze, hogy talált a számára egy olyan -alkalmas lakást, és pedig hallatlan olcsót. Fatime azt mondta, hogy majd -megnézi azt. - -Egyike volt ez azoknak az újonépült házaknak, miket egy építő-társaság a -Praterre forduló telkeken, mintegy varázsszóra emeltetett. Szép -kilátással, kényelmes berendezéssel. A szállás megtetszett neki, nem is -volt drága; az egész első emelet kizárólag az övé lehetett az utcza -felől. - -Fatime az új szállást kényelmesebben óhajtá berendezni az eddiginél s ez -iránt alkuba lépett egy kárpitossal, ki erős alkuvás után elvállalta -tisztességes árért és részletfizetés mellett a csinos bebutorozást. - -Mikor készen volt a kárpitos, felkérte Fatime-Serenát, hogy tekintse meg -szállását s nyilatkozzék, meg van-e vele elégedve? - -Fatime elhült, mikor szobáin végigment. Minden úgy volt, a hogy ő -elrendelé; csakhogy papir helyett selyemszőnyegek a falakon, angol -vászon helyett damaszt-függönyök, cserép helyett márvány-kandallók, s -dió- és cseresznyefa helyett mahagoni, palissander és teakfabutorzat; -famozaik helyett, a mit fürész sokszoroz, orosz drágakő kézművészet; -velenczei tükrök a falakon; a padlatot két hüvelyknyi vastag szőnyegek -fedik. - -– Ki rendelte ezt így? kérdezé elbámulva a hölgy. - -– Kegyed maga! felelé a kárpitos s elé mutatta a számlát. - -A számlában az egész fényüző kiállítás nem volt drágábbra számítva, mint -a mennyiben a hölgy a tervezett szerény berendezést kialkudta. Meg -kellett benne nyugodnia. Azt nem mondhatta a kárpitosnak, hogy nincs -azzal megelégedve, a mit kapott. - -Nem nagy leleményesség kellett ugyan hozzá, hogy kitalálja, miféle -bűvész volt az, a ki az ő kedveért tízszeres értéküvé varázsolt át -mindent, de ezúttal nem vághatta vissza a tromfot. - -A mint aztán beköltözött az új szállásába, mindjárt az első napon -hivatta a házfelügyelőt. Tudatta vele, hogy most nincsen pénze. - -– Jól van, monda a házfelügyelő, s azzal eltávozott. - -Néhány óra mulva megint visszajött; az egyik kezében hozott egy csomag -bankjegyet, a másikban egy marék irományt. - -– Tessék: itt van a pénz, s itt meg a nyugtatványok. - -– S mit csináljak én ezzel a pénzzel, meg ezekkel a nyugtatványokkal? - -– A pénzt tessék eltenni, e nyugtatványokat pedig aláirni. - -– Minek irjam én alá e nyugtatványokat? - -– Azért, mert a lakók bizalmatlanok; nem érik be vele, hogy én beirtam a -könyvbe a lefizetett házbérüket: bélyegezett nyugtákat követelnek a -háztulajdonosnő aláirásával. - -Fatime-Serena most tudta meg, hogy ő ennek a háznak a tulajdonosnője. - -Nem árulta el meglepetését a házmester előtt: aláirta a nyugtákat, -megszámlálta a pénzt és elzárta azt rózsafaszekrényébe. - -Mikor Incze meglátogatta őt új szállásán, úgy tett, mint a ki semmi -megjegyzésre méltót nem talál a körüle támadt változásokban. Nem is -beszélt neki a házról. Izetlen, kedvetlen volt. Azt állította, hogy -egészen ki van fáradva, összetörve a költözködés keserveitől. - -Egy hétig mindig kedvetlen volt; durczás, kényeskedő. Minden szóért -megneheztelt: alig lehetett tőle valami választ kicsikarni. Azokkal a -nagy fekete szemekkel úgy nézett az emberre, mint egy kisértet s -homlokán ráncz kezdett már támadni a sok szemöldök-összehuzástól. - -A hetedik napon aztán, a mint belépett kozzá Incze, az alcoven -szőnyeg-ajtajánál lesett rá, s orozva nyakába ugrott, majd lerántotta -lábáról s aztán olyan kedve támadt, hogy fölvette vele a házat. -Kaczagott, gyermek volt; leült a szőnyegére, elővett hat gömbölyű -kavicsot, s kényszeríté Áldorfayt, hogy térdeljen mellé és tanulja meg -tőle a «kőkapósdi» gyermekjátékot, a mit az iskolás gyerekek -«pitykövezésnek» is neveznek, s nem hagyott neki addig békét, míg végig -nem csinálta annak valamennyi mesterségét. Incze egész ottléte alatt -csupa dévaj jó kedv volt a leány: ezerféle bolondot csinált magából. -Mikor aztán Incze hazament, egy levelet dugott a zsebébe, arra kérve, -hogy ne törje fel hamarább, mint a mikor otthon lesz. - -De bizony feltörte azt Incze, a mint a legelső gázlámpa alá ért az -utczán. - -Abban a levélben pedig a bécsi telekkönyvi hivatalnak egy kivonatát -találta, melyben tudtára adatik, hogy a Belle Ange Fatime Serena úrhölgy -**-utczai házát Áldorfay Incze úr nevére iratta át. - -Áldorfay elbámulva fonta össze karjait. - -Még ezt sem fogadja el! - -Nem kell neki egy ajándékba kapott úrilak! - -Mi kell hát ennek a hölgynek? - -Ennek…? - -… Minden! - -* - -E közben folyvást érkeztek Hannától az üres levelek Inczéhez. Segítették -nagyobbítani kettőjük között az ürt. - -Egyszer egy ilyen üres levél láttára valami még üresebb gondolata támadt -Inczének. - -Érezte, hogy neki valami menedékre, valami mentségre, valami oltalomra -van szüksége valaki ellen, a kit nem tud lerázni a nyakáról. - -Ez a valaki: saját énje. - -Ez a valaki mindig otthon várja őt, mikor hazamegy; megkérdi tőle, hol -járt? rossz álomlátásokkal gyötri, mikor elalszik; (az álom a -legkiméletlenebb igazmondó!) néha még Fatime lakáig is elmegy vele; sőt -néha odaül kettőjük közzé, ez a hajdankori «Én», ez a törhetlen lelkű -Én, ez a becsületére büszke Én, ez az ellenségnek adott szót is megtartó -Én; ez a fényes árnyék, – és kisértő jelenlétével útjába áll minden -örömnek. Ez az igazi hazajáró kisértet! - -Ennek a «halottnak» kell valami temetőt keresni. - -Áldorfay Incze talált ilyen kriptát. - -Emberi dolog, de nem emberséges, hogy valaki a felesége multjáért legyen -féltékeny; fürkészszen adatokat olyan időkből, a mikben neje őt még nem -is ismerte. Hát talán szobor volt az, a kit elvett? Márványból volt -mindaddig, a míg az ő epekedésére jóltevő Cythere meg nem indította -keblében a szívdobogást? - -Incze azt hitte, hogy miután az első Serenája ilyen szobor volt, joga -van minden nőtől azt követelni. - -Ennek a bolondságnak is van rendszere. A multban jelent és jövendőt -keres. Az a rögeszméje van, hogy a ki meg nem halt, az még mindig él! -Hogy egy hajdankori eszménykép, a míg el nem temetik, addig nem halott. - -Még azonfölül, akárhogy megvált is a dogmáktól, akárhogy túltette is -magát a társadalmi szabályokon: azt nem tudta magától elhagyni, hogy -theosophistának megmaradjon. Hitte, hogy minden ténynek megvan az -ellenténye, s ha a delejtű délsarkát keresi, ugyanakkor a délmutató vége -az éjsarkához közelg. - -S a féltésnek még gyakorlati czélja is volt. - -Egy bizonyítvány a kézben még feloldhatná ezt a lánczot, mely most már -nem rózsaláncz többé. - -A fürdőidény legvége felé járt már. Hanna ezóta tán az utolsó vendég -Vihnyén, a ki folyton vár, hogy férje érte menjen. A ki el nem utazik -onnan egyedül, nehogy a világ megsejtse azt, hogy közöttük feszült -viszony támadt. - -Erőt vett magán, hogy irjon Hannának, röviden tudatva vele a napot, -melyen érte fog menni. - -Azonban úgy intézte a dolgát, hogy egy nappal hamarább érjen oda. - -Több hónapi távollét után valami ajándékról is gondoskodott Hanna -számára. Kötelesség ez. - -Kikereste a legszebb rubint, mely az ékszerészeknél kapható volt s abba -belevésette Starrwitz Hanna czímerét, pontosan azon minta után, mely -leveleinek pecsétjén látható volt. Hanna eddigi gyürűjének köve csak -amethyszt volt. Rubinba czímert vésetni, fejedelmi pazarlás. - -Mikor ez megvolt, akkor bucsút vett Fatimétől – a viszontlátásig. - -És aztán elutazott Vihnyére. - -Hanna csakugyan utolsó vendég volt már ott s csakugyan ő reá várt. - -Incze megdöbbent, mikor őt meglátta. Azt képzelte, hogy a kit hónapok -előtt oly felüdülten hagyott el, az most ragyogni fog az egészség -teljétől. És talált helyette egy megtört alakot, kinek arczán minden -vonás rávallott az eltitkolt szenvedésre. - -Ez a látmány egészen lefegyverezte. Nehéz lett a szive miatta. Minden -nemesebb érzés fölébredt lelkében újra. Érezte az önvád súlyát. Ezek a -megnyult vonások, ezek a beesett szemek mind ő róla beszélnek. - -– Önnek nem használt ez a fürdő, mondá Hannának gyöngéd aggodalommal. -Önnek nem szabad a télre égaljunk alatt maradni. Én önt most innen -elviszem Meránba. - -– Köszönöm. Jó lesz! felelt rá Hanna engedelmesen. - -– Kivánja ön, hogy egyedül hagyjam ott, vagy hogy én is ott legyek? - -Hanna ránézett és gondolkozott. - -S ha a büszke hölgynek jobb géniusai lettek volna, mint az ősök kevély -szellemei, ha csak egyetlen egy azok közül a szentek közül, a kiknek -képei előtt térdelni szokott, malasztsugalló szellemének egy ihletével -érintette volna szivét: most még egyszer kezében lett volna mindkettőjük -sorsa. Neki volt adva még egyszer ez a férfi; kezébe téve annak egész -lénye, tisztán, minden salaktól. Hasztalan! Büszkesége nem engedé, hogy -a boldogság útját válaszsza. Szövetkezett a sötét vakbuzgósággal. -Elzárta magát rideg balitéletei mögé. - -Incze még egyszer oly gyöngéden hangoztatá e nevet: - -– Hanna! - -S ha e gyöngéd hangra a hölgy kinyujtja kezét s azt mondja: «jöjj!» -akkor az a másik csábító fantom a légbe oszlik szét, eltünik, mint egy -ködfátyolkép, mint egy csába álom: Fatime! Akkor a visszahódított férj -odaomlik lábaihoz, előveszi az emléket, a rubingyürűt, s azt mondja -neki: «nézd: a távolban is rád gondoltam; viseld ez emléket ama másik -helyett, a mit a püspök nagybátyádtól kaptál». - -És aztán elmennek együtt Meránba, Nizzába, majd Rómába, együtt -meglátogatják a szent helyeket; onnan elutaznak a szent földre -Jeruzsálembe, s mire visszatérnek, úgy találják, hogy a világ elfeledte -őket: nem léteznek rá nézve többé… - -S az milyen jó! - -A nő elveté magától e jobb sorsot. Nem nyujtá kezét. Azt felelte: - -– Jobb lesz nekem ott egyedül! - -Ezzel a szóval aztán el voltak egymásra nézve veszve végképen. - -Incze most már nem adta át nejének a hozott emléket. Tartotta más -czélra. - -Azt mondta nejének, hogy tehát e szerint rendeleteket fog tenni az -elutazásra. Útjaik kétfelé válnak. Hanna délnek utazik, neki pedig észak -felé kell mennie, egy galicziai bányavállalatot megtekinteni. - -Mikor visszatért nejéhez a postamestertől, hol a fogatokat megrendelé, -valamit megérzett Hanna szobájában. Egy áruló illatot, a mit mindenki -rögtön felismer. Az égetett pecsétviasz szaga az. Hanna levelet irt -valakinek, elutazása előtt. - -Egy szóval sem kérdezősködött. Elmondá, hogy mikorra rendelte az -útihintót s aztán eltávozott. - -Egy óra mulva visszament a postamesterhez: a régi jó tarokkompánistához, -a kinek annyira ment a konfidenskedése, hogy a nejének érkezett -leveleket is át szokta adogatni a férjnek, kézbesítés végett. - -– Barátom uram, mondá Incze a postamesternek: nehány percz előtt küldött -ide a nőm egy levelet nagybátyjához, Bauernhass Siegebert grófhoz! - -– Igen, igen, mondá a postamester. Még itt van! - -(Tehát itt van.) - -– Ohajtaná azt egy perczre visszavenni, miután azóta utazási czélja -megváltozott; azt helyre kell igazítani a levélben s nem akar most -másikat irni. - -– Óh kérem, tessék! - -A póstamester minden aggodalom nélkül előkereste Hanna levelét s átadta -azt Inczének. - -– Uraságod számára is van itten pedig három levél, kettő Pestről, egy -Bécsből. Az utóbbi pénzes-levél. - -Mind a hármat zsebre dugta Incze, meg sem nézte a czímzetet rajtuk; -sietett, mint a tolvaj a lopott jószággal, szobájába. - -Melegített késsel felnyitá a pecsétet Hanna levelén. - -(Már ennyire ment! Leskelődni! Pecsétet feltörni!) - -Aztán elolvasá a levél tartalmát: - -– Uram! - -– A mi elmult, az örökre visszahozhatatlan. A félreértés is a sors -végzése. Hiszem, hogy az ön távolmaradásának legyőzhetlen akadályai -voltak, s megszünt a jogom azokért szemrehányást tenni. Asszony vagyok. -Feleség. Hitvestárs. Férjem becsülete az én becsületem is. Ne keressen -ön engem olyan utakon, melyek a nőt megalázzák azokon nem fog ön engem -megtalálni. Felejtsen el örökre, mint a hogy én el tudtam önt felejteni. -Mint nő, kerülni fogom önt, s ön kegyetlenséget követhet el velem, ha -azon köröket felkeresi, a mikben én meg szoktam jelenni, mert az által -kényszeríteni fog, hogy számüzzem magamat ismerőseim világából. - -Én nyugodt vagyok s nem kivánok az égtől több boldogságot, mint a -mennyit ingyen kegyelméből adott. - -Azon czélzás, a melyet ön említett s melynek rejtélyét könnyű -kitalálnom, irtózattal és undorral tölti el lelkemet. A mely órában -valakinek – akárkinek – eszébe jut törvényszék előtt ezt a szót -kimondani: Starrwitz Johanna házassága semmis volt: ő nem asszony, a -másik órában én halott vagyok. - -Több levelet ne intézen hozzám, mert azt feltöretlen fognám -visszautasítani. - -S ha azt akarja ön, hogy valaha az idvezültek paradicsomában -találkozzunk egymással, úgy arra kérem önt: fogadását, nemesi szavát -kérem rá, hogy két embert kerüljön az életben: az egyik én vagyok, a -másik férjem. Mert tudja meg ön, hogy Starrwitz Hanna háromszor -naponkint térdel Isten előtt, imádkozva, hogy Áldorfay Inczének adjon -hosszú életet e földön s örök üdvöt, bűnbocsánatot az égben. Ezért -önöknek nem szabad egymással soha találkozniok. - -«Áldorfay Hanna.» - -A vezetéknév kétszer is volt alá húzva. - -Incze lankadtan ejté ki kezéből a levelet. - -Ez a levél kidöntötte lábai alól az eddigi piedesztált. A büszkeség -talapzata eltünt alóla: a sárba esett. - -Most már egészen föléje emelkedett ez asszony s ő alant maradt. - -Elvesztette ezzel jellemének utolsó tartalékát is: a boszút. Nem volt -többé az előtte vonuló árnyék ellenében az a mentsége, hogy csak egy -hűtelen nőnek adja vissza a tromfot. Védtelen maradt önmaga ellenében. - -Nem merte azt a levelet még egyszer elolvasni. - -Minő érzéseket hagyott hátra lelkében ez a levél! - -Megcsalatni egy nő által, a ki mást szeret: még csak előérzete a -pokolnak; de eldobatni egy nő által, a ki hű marad: az maga a pokol! - -Elővette a tolvajkulcsot, a rubin pecsétnyomós gyürűt s újra -lepecsételte vele a Bauernhass Siegebertnek szóló levelet. - -Ah, mint meglakolt azért, hogy felbontott egy levelet, melyen másnak a -czime áll! - -Sietett azt visszavinni a postamesterhez s aztán kérte, hogy fogjanak -kocsijába rögtön. - -Nem ment Hannához többé vissza. Futott előle, mint gyilkos a megölt -árnyéka elől. - -Kocsisának az volt mondva, hogy észak felé fog utazni Galicziába. - -Útközben eszébe jutott, hogy három levél van a zsebében. Elővette azokat -egymásután, hogy üldöző gondolatait elüzze velük. - -Az egyik levelet a hajdani pártelnökétől kapta, melyben ez felszólítja -őt, hogy bárha a közjogi téren nem követnek is többé azonos elveket, de -legközelebb olyan kérdés fog az országgyülés elé kerülni, mely nem lehet -pártnézet tárgya: a magyar honvédségnek ágyukkal leendő ellátása. -Mindenki számít e kérdésben Áldorfay tábornok erélyes pártolására. - -Elvárják, hogy e nagy kérdés tárgyalására haza fog sietni a fővárosba. - -A másik levelet a hajdani honvédsegélyző egylet elnökétől kapta, ez meg -azt tudatta vele, hogy szükség van rá, mint a bizottság egyik tagjára, a -segélyben részesítendő honvédek osztályozásánál, azért siessen a -kitűzött ülés napjára Budapesten megjelenni. - -– Majd mindjárt! dörmögé magában mindkét levelet útitáskájába gyűrve. -Egyéb dolgom van most! - -Ő mondta ezt! A Mehádia-kulcs hőse, ki egykor az utolsó ágyúval védte -meg a menekvő bajtársak seregét, ki az úton felszedett utolsó sebesült -honvédeket le nem rakta a martalékul talált aranyért, ezüstért. Ő mondta -azt: «mi gondom a ti ágyuitokra, mi gondom a ti béna hadastyánaitokra! -Egyéb dolgom van most! Bányát kell most megnéznem, a hol arany terem!» - -Mivé alakították át azok a bűbájos szép szemek! - -– Csak hajts egyenesen! - -Azután a harmadik levélre került a sor. - -Ez Bécsből volt keltezve, öt pecséttel ellátva, kivül ráirva a -tartalmazott összeg: egy ezer forint. - -Sok hányt-vetett ezeressel volt ez idő szerint Inczének találkozása. - -A mint ezt a borítékot felhasítá, nem talált benne semmiféle levelet, -csupán csak egy puszta ezer forintos bankjegyet. - -Hanem a mint a bankjegyet megfordítá, annak a hátán talált valamit irva -piros tintával, ezt a két szót: - -– Imádlak! - -Serena. - -Az eszelős tündér ama bizonyos lakház felvett bérét beváltá egy -ujdonatúj ezeresre, s mintha az csak egy látogatójegy, egy billet doux -volna, arra irta ezt a szerelmi nyilatkozatot. Most még ki sem lehet azt -az ezerest adni. - -– Megállj! kiáltá Incze a kocsisra; fordulj vissza! - -– Hát nem Galicziába megyünk? - -– Nem. Hanem Bécsbe. - -Nem kellett már neki se mentség, se védelem, se aranybánya. Ment vissza -kárhozatába. - -Azért ment, mert tetszett neki elkárhozni. - - -A TITKOS KULCS. - -Áldorfay szegényebbül tért vissza Fatiméhez, mint egy kolduló barát. A -mi egy nőre nézve a legnagyobb kincs: a becsülés, azt mind elvitte -magával Hanna, abból egy fillérárút sem hagyott meg Fatimének -elajándékozni valót. - -Incze érzé jól, hogy ő Hannától milyen mélyen meg van alázva! - -A nő tud szenvedni egyedül s midőn neki is kinálkozik a tiltott vigasz a -hajdani eszményképben, a kiből, ha akarja, csinálhat udvarlót, ha -akarja, csinálhat férjet, akkor az asszonynak van ereje elutasítani e -vigaszt magától s halálra kínozni magát női becsületéért. - -Most aztán mindazok a gyanusítások, a miket Fatime mondott Hannára, meg -vannak hazudtolva. - -A mennyit Hanna emelkedett, annyit sülyedt Fatime. - -S Incze azt érzé, hogy az ő csillagzata Fatimével tart, nem Hannával. -Sülyed, nem emelkedik. - -Fatiménél van a szive. - -S ennek a leánynak becsvágya van, annyi mint egy herczegnőnek. Azt -vehette észre mindannyiszor, mikor megkisérté gazdagságával egyenlíteni -ki a számlát kettőjük között. Fatime visszautasított minden bőkezű -ajándékozási kedvet s Incze adósa maradt e leánynak: – egy egész új -világrésznek az árával. - -Még sem maradt fenn számára más elégtétel, mint hogy őt gazdaggá tegye. -A gazdagság is tisztesség. És egyúttal próbaköve a szivnek. Vajjon, ha -Fatime is önálló vagyonnal fog birni, olyan bolondja lesz-e neki akkor -is, mint a milyen most – a szegény szinpadi hamupipőke? - -Ehhez pedig csak ravaszság útján lehetett juttatni a leányt. - -Incze kitalálta annak a módját. - -Rábeszélte a leányt, hogy próbáljanak együtt szerencsét: vásároljanak -sorsjegyeket. Fatimének egy vendégszereplési jövedelme lett befektetve e -kisérletbe. - -De Incze megcsalta a leányt, a nélkül hogy az észrevette volna, hogyan? - -A sorsjáték szabályai szerint elébb a sorszámot (series) húzták ki. -Ezáltal mindazok a sorsjegyek, a mik a kihúzott sorszámmal birtak, mint -bizonyos nyerők, s a főnyereményre kizárólag versenyezhetők, egyszerre -ötvenszeres árra emelkedtek fel. Incze Fatimének az egyszerű sorsjegyek -helyett ilyen nyerésre kihuzott sorszámuakat vásárolt, a mikkel aztán -Fatimének okvetlen nyernie kellett. Harminczezer forinthoz jutott vele. -(Igaz, hogy Inczének ez ötvenezer forintjában volt, de Fatime azt -hihette, hogy az ő eredeti ezer forintja hozta a nyereséget.) - -Incze ezzel egészen megnyugtatva hitte a lelkiismeretét, hogy így -becsempészhetett Fatime tárczájába egy arra nézve elég nevezetes -összeget. Azt hitte, hogy most már kevésbbé adósa neki annak az új -világrésznek az árával. - -Hanem az új világrész létezése még jól el volt titkolva. - -Incze látogatásai Belle Angéknál gyakoriak voltak ugyan s családias -otthonosságot árultak el, de azon túl semmit. Fatime valódi szeszélyes -gyermek volt irányában mások előtt is, de hogy vajjon több-e még a -gyermeknél is? azt nem tudta senki. - -Még Belle Ange úr sem (a kire nézve pedig egy ilyen tudomás bőséges -kútforrása lett volna a libegő államkölcsönöknek). - -Sőt még Cæsarine sem tudta – egészen. - -Azaz, hogy annyira asszony volt, hogy bizonyos legyen a valóság felől; -de a tényt be nem tudta volna bizonyítani. - -Áldorfay, a mint a szivar utolsó hamva a theáscsésze aljába hullott, -szépen kezet csókolt Fatimének; Cæsarinénak kinyilatkoztatá, hogy -legalázatosabb szolgája marad; vette a kalapját, bekiáltott egy «bon -nuit» monsieur Belle Ange odujába, ki a konyhán túl egy kis garçon -szobában lakott; forintot nyomott a kikisérő szobaleány markába s -dúdolva ment le a lépcsőn, melynek felső rácsajtaját bezárták utána. - -Azt pedig senki sem tudta, hogy a mezzaninnak egy kis alacsony ajtaja a -lépcső közepéről egy szűk folyosóra vezet, s abból a folyosóból megint -egy csigalépcső visz fel egész Fatime boudoirjáig, s onnan egy keskeny -ajtó nyilik be, a mit a falszőnyegezés egészen elrejtve tart hivatlan -szemek előtt. - -Ehhez a két ajtóhoz csak egy embernek van kulcsa. - -A házat az építteté így, a ki e kulcsok birtokában van. A rejtek-bejárat -az ő terve szerint készült. A mezzaninban aztán az ő lakása van. A -honnan tetszésszerinti időben távozhatik el. Az ajtón érczbetükkel -pompáz e szó: «comptoir.» - -– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – - -– Milyen sajátságos kulcsok ezek? szólt egyszer Fatime Inczéhez, mikor -már egyedül voltak s minden ajtó zárva; a kettő egymásba csukható s -fogaival egymást kiegészíti. Ha ezeket a kulcsokat egyszer Hanna grófnő -megtalálná nálad! - -– Nem találhat rájuk. - -– Nem szoktak az asszonyok néha férjeik zsebeiben kutatni? - -– Nem tartom e kulcsokat ottan. - -– Hát másutt nem kutatják fel? - -– Olyan helyen tartom, mikor otthon vagyok, a hol nem keresi: a -dohánytartó dobozom fenekén. Ő irtózik a dohánytól. - -– Haha, szegény! - -S azzal Fatime kivette Incze szájából a szivart és maga szivta azt -tovább. - -– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – - -Ez így folyt hosszú időn keresztül. - -Incze Budapestre is lerándult néha. Világi üzlete olyan szépen kétfelé -osztá idejét, hogy annak felét Bécsben, felét Budapesten kellett -töltenie. Nagy szavazásoknál még a képviselőházban is megjelent. - -Hanna, Meránban visszanyerve egészségét, azon túl állandóul Budapesten -lakott. Incze, ha itthon volt, együtt járt vele estélyekre, szinházba. A -világ előtt egymáshoz udvariasak, szivesek voltak. A panaszt jól el -tudják titkolni ottan a magasban. - -És aztán mikor közel voltak, akkor voltak egymástól legtávolabb. Hanna -hideg és rideg következetesen. - -Hanem azért Hannának egy gondolatja sem volt az iránt, hogy férjét -féltse. Nem azért, mintha Inczét tartotta volna valami magasztos -lénynek, hanem saját magát. - -A hogy egy királyné hiszi alattvalóiról, hogy azok hívek: nem azért, -mert jó emberek, hanem azért, mert tartoznak vele. - -Hogy Incze a nejétől megtagadott hitvesi gyöngédségért másutt keressen -kárpótlást: ezt az eszmét büszkesége, oly magas volt, hogy meg sem -látta. - -Abban az öntudatban, hogy ő maga még egy leheletet sem tűr el hitvesi -hűségén, a mi arra homályt vetne, jogot keresett arra a meggyőződésre, -hogy Incze is viseli, legalább lelkében, a megtagadott szerzetesi -köntöst s a világ örömeiről való lemondással siet vezekleni nagy -elkövetett bűneért. Semmi ujságot se mondott volna neki vele, a ki azt -súgta volna be, hogy férje minden matutina harangszóra veszi a -flagellumot s vérig korbácsolja vele a hátát. Ezt igen természetesnek -találta volna. - -Aztán meg a szép gesztenyeszin fürtök kezdenek is már világosodni s a -göndör körszakállban fehér szálak vendégszerepelnek. Szabadalom ez a nem -féltetésre. - -Annál nagyobb meglepetés lehetett aztán Hanna grófnőre, mikor egy napon -Bécsből, ismeretlen kéztől irott levelet kapott, mely szóról szóra így -hangzott: - -– Méltóságos grófnő! - -Önt a férje megcsalja. Bécsben a *-utczában *-ik számú házban lakik a -kedvese, a kiért önt elfelejti: Belle Ange Fatime. Ön ismeri őt. -Áldorfay minden este ellátogat e házhoz (melyet a négy plasticai állásu -caryatidáiról az erkélyen, a környékben a «négy tánczosnőház» neve alatt -ismernek). Mikor búcsút vesz, a lépcsőt bezárják utána, akkor egy -mesterséges kulcscsal a lépcső fordulatnál levő «Comptoir» szóval jelölt -ajtócskát felnyitja; ez a mezzanin folyosójára vezet. Onnan egy -csigalépcső visz fel jobbra, s e lépcső egy ajtónál végződik, a mit azon -angol kulcs társa nyit fel. Ez ajtó Belle Ange Fatime boudoirjába -nyilik. Ezt a kettős kulcsot Áldorfay otthon a dohány-doboza fenekén -szokta tartani. Ha meg akar ön győződni felőle, hogy ez a kulcspár mi -czélra szolgál? könnyen elkészíttetheti annak a párját otthon egy -műlakatossal. Szeptember 15-ikén bizonyosan ott fog lenni Áldorfay Incze -Belle Ange Fatiménél; mert akkor van ennek a születés napja. Más vendég -nem lesz jelen ez alkalommal rajta kivül. A háziak tizenegy órakor saját -szobáikba vonulnak vissza. E sorok iróját nem vezeti boszú; csak -igazságszeretet, s az ön iránti végtelen tisztelet. - -A levél női kéz irása volt. - -Ki irhatta ezt? - -Hisz a kulcsok titkát senki sem tudta Fatimén kivül. Incze nem tartozott -azon rouék sorába, a ki nőkön szerzett diadalaikkal eldicsekesznek s -furfangjaikkal kérkedni szoktak. Csak Fatime egyedül tudhatta mind azt -oly összefüggően, a hogy a levélben meg volt irva. - -Fatime irta maga azt a levelet. - -De hát őrjöngés szállta-e meg a szivét, a mikor ezt tette? Hogy elárulja -Inczét; beszennyezze saját magát? - -Nem őrjöngés sugallta ezt neki. Kiszámítás! Nyerni akart egyszerre -mindent. - -Unta már azt a megalázó rabságot, s végét akarta szakítani a komédiának. - -Ismerte jól Hanna grófnő engesztelhetlen büszkeségét s bizonyosra -számított nála. - -Ha az a büszkeség oly kegyetlenül meg lesz sértve, a kitörés el nem -maradhat utána. - -Egy csattanós botrány aztán végképen lehetetlenné teszi, hogy Áldorfay -Incze még valaha Starrwitz Hanna grófnővel egy levegőt szívjon. - -Első tekintetre úgy látszik, mintha Fatime nagyon sokat koczkáztatott -volna ezzel. - -Starrwitz Hanna grófnő azon hideg haragú hölgyek közé tartozik, a kik ha -meg vannak sértve, a bosszúállás eszközeiben nem válogatnak. - -S végre egy jól sikerült botránynak még az a túlságos eredménye is -lehet, hogy Áldorfay Inczére nézve nemcsak Hanna grófnő vész el, hanem -egyuttal Fatime is! Úgy üthet ki a terv, hogy Incze elhagyja ugyan -örökre Hannát, de Fatiméhez sem tér vissza többet. Olyan nagyon erős -lehet a siker, hogy Áldorfay itt hagyja még Európát is. - -Azonban Fatime soha sem szokott fellépni, a nélkül, hogy egészen ne -tudja a szerepét; ő soha sem játszik sugó után s ezt a bluettet maga -rendezte! - -Hanna érzékei elzsibbadtak a levél olvasása után. - -Ha azt hozták volna neki hirül, hogy nem igaz, hogy szent Nepomuk a -vízbe fulladt volna, mert kiúszott a Moldvából s még most is él: nem -lett volna ránézve oly hihetetlen mese, mint ez! Határos a -szentségkáromlással. - -Hogy Starrwitz Hanna grófnő férje egy Bécs-külvárosi chansonette -énekesnő mellett elfeledhesse azt, hogy ő egy Starrwitz grófnőnek -tartozik hitével, becsületével; a ki viszont az ő hitét, becsületét -őrzi, oly biztosan, mint a frigyláda a szent szövetséget! - -És mégis, e levél oly biztos hangon van tartva; oly concret adatokat hoz -fel, hogy nem lehet benne kételkedni. - -Hiszen kézzelfogható tanújelre hivatkozik. A kettős kulcs! Ha ez való, -akkor minden igaz. - -Hanna grófnő sokáig tanakodott önbüszkeségével. Eltépje-e a levelet, s -ne gondoljon rá többet? Önmagát alázza meg vele, ha hitelt ád neki! - -Végre is az «asszony» győzött az «úrnőn.» - -Átment férje szobájába, mikor az nem volt otthon. Hozzányult ahhoz az -ellenszenves tárgyhoz, a miben a vágott dohányt tartják; a minek a -szagától is görcsöket szokott kapni; most belenyúlt óvatosan s -megtalálta a dohány alatt a kettős kulcsot. - -Kivette azt és tenyerébe tette, úgy nézte. - -Kezében volt a tárgy, érezte, milyen hideg! - -Csalhatatlan, eltagadhatatlan tanújel. - -Szétnyitotta azt. Látszott a sarkak kapcsán, hogy a kulcsok gyakran -vannak használva. - -Undorodva ejté ki kezéből. - -Azután egy csiptető vassal felvette a földről, s ismét visszadugta a -dohány-doboz fenekére. - -Áttámolygott saját szobájába. Ott voltak felakasztva arczképeik egymás -mellé, életnagyságú olajfestmények. Azokat elnézegette sokáig. Milyen -szép férfi volt Incze azon a képen! - -Egyszer aztán kitört belőle az indulat. - -Ez az ember!… Ez az ember!… - -– Én hű vagyok hozzá, mint egy parasztnő; s ő megcsal engem, mint egy -gróf! - -Naphosszant nem jött ki szobájából, folyvást járt fel s alá, s beszélt -magában, mintha valakinek szólna. - -– De várj! de várj! de várj! Ez volt a végszó. - -(Ki várjon? És mit?) - -Mikor előjött, nem mutatott arczán semmit. Tudott uralkodni nemcsak -másokon, de magán is. - -Csak arra várt, míg egy napon Incze reggeltől estig el lesz foglalva. -Akkor elhivatta a műszerészt, s átadta neki a kettős kulcsot, hogy azt -mintázza le, s azután majd számára készítse el a párját. - -Mikor az készen volt, akkor aztán várt szép csendesen arra a szeptember -tizenötödikére. - -Inczének ezen a napon csakugyan el kellett utaznia Bécsbe. Múlhatatlan -nagy dolgai voltak. Hagyta őt menni. - -Incze elindúlt a hajnali futárvonattal. Hanna utána ment a reggeli -rendes személyvonaton. Inczének déli két órára kellett odaérni, Hannának -esteli kilenczre. - -Hanna nem vitt magával az útra semmi podgyászt. Egy kézitáska, egy -esernyő, meg egy lovagkorbács volt minden készlete. - -A fogadóból, melyben megszállt, esti tíz óráig nem ment ki sehova. Tíz -órakor bérkocsit hozatott, felültetett a bakra egy bérszolgát s -megnevezte a házat, a hova hajtsanak. - -– Tudod: a négy tánczosnő ház! mondá a bérszolga a bérkocsisnak. - -Az aztán tudta. - -A ház elé érve, odahivatta Hanna a kocsihoz a kapust. - -– Ez a gróf Monbelli-féle ház? kérdé tőle. - -– Nem. Ez az Áldorfay-ház. - -– Tehát nem lakik itt az első emeleten Amalfi tábornokné? - -– Nem. Itt Belle Ange asszonyé a belle étage. (Még calembourghal is -szolgált.) - -Hanna ennyit akart tudni. Visszahajtatott a fogadóhoz. Tizenegy óra -táján hozatott egy másik bérkocsit, kezébe vette, nem az esernyőt, hanem -a lovagkorbácsot, s most már biztosan megnevezte a bérkocsisnak az -utczát és házat, a hova hajtatni kivánt. «Az Áldorfay-ház: a négy -tánczosnővel». - -A kapu még nyitva volt. Ennek az lehetett az oka, hogy a házi asszonynál -estély van; vendégek vannak ott. (Más oka volt annak.) Hannára nézve -kedvező körülmény, hogy nem kellett magát bebocsáttatnia, a kapussal -ismét találkoznia, s azonfelül a visszatérésre is nyilt volt az út. - -Észrevétlenül jutott el a lépcsőig. A lépcsőkanyarulatnál rátalált az -alacsony ajtóra, mely Comptoir szóval volt jelölve. Megpróbálta a -kulcsot: beleillett a zárba, az ajtó felnyilt s ő belépett rajta. - -Egyedül volt egy idegen házban, a hol soha sem volt az előtt. -Álkulcscsal nyitott be oda. Tilosban járt. Betörést követett el! - -Nem igaz, hogy az indulat vak: az indulatnak száz szeme van. Az vezette -e labyrinthban. A mezzanin folyosóját az ablakon át derengő udvar-lámpa -gyéren világítá meg; a mint aztán a csigalépcsőre rátalált, ez a -világosság is elhagyta, teljes sötétségben haladt előre. - -Nem félt! Egy nőoroszlán szivén járt vére ki és be. - -Nesztelen felhaladt a lépcsőkön, a mik gondosan be voltak vonva -posztóval, hogy a lépteket el ne árulják. Végre egy kis előszobába -jutott; annak a falai is ki voltak szőnyegezve. - -A sötétségen keresztül, mint egy nyíl lövelt elő egy kis lyukon át -valami halvány világosság. Az a rejtek-ajtó kulcslyuka. - -Hanna megállt hallgatózni. Várnia kellett valami zajosabb neszre onnan -belülről, hogy zárfelnyitás zöreje észre ne vétessék. - -Az a várt zaj nem soká késett. Valaki elkezdett zongorázni odabenn. -Arditi csókkeringőjét játszotta. - -S az első accordok után egy női hang elkezdé énekelni a szöveget, szép -csengő althang: - -– Sul la, sul la labre…» - -De nem folytathatta tovább, mint odáig, hogy - -– Dolce baccio…» - -Ott egy félreismerhetlen hang elfojtá ajkain a dalt. - -Óh e «hang» hallatára Hannának minden vére a fejéhez tódult! - -Az, a ki zongorázik és énekel, ugyanakkor valakinek az ölében ül, a ki a -dalt félbeszakítja ajkain! - -Hanna reszketett az emberfeletti dühtől. - -Egy hajtűt vont ki kontyából s azzal ruháját fölemelve, térdén feltűzte, -hogy könnyebben léphessen. - -Most egy más ismerős hang jelzette a zárt ajtón belül történteket. Egy -durranás, minőt pezsgős palaczkok szoktak hallatni. S arra néhány percz -mulva dévaj kaczagással kiálta fel ugyanazon női hang: - -– Viva noi! (Éljünk mink!) - -S a pohárcsörömpölés közéje csendült a csintalan kaczajnak. - -E kaczaj alatt nesztelenül felnyitá az ajtó zárát Hanna. - -– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – - -Mielőtt Hanna belépne e szobába, elébb tekintsünk mi ott körül. (Bátran -be lehet jönni: nem lesz semmi «shoking.») - -Mikor Incze Fatimét meglátogatta születés napja estéjén, kilencz óra -tájon, nem talált ott mást, csak Belle Ange kisasszonyt és az anyját. A -tavaly rászedett vendégek szépen otthon maradtak ma. - -De bizony Belle Ange úr is otthon volt; hanem őtet nem szoktuk -számbavenni. - -Incze nem is titkolta el a feletti csodálkozását, hogy őt otthon -találja. A derék Belle Ange urnak tudniillik kiváló szenvedélye volt az -utazás. Különösen messzeeső felfedezetlen világrészekbe szeretett nagyon -utazni, s nem volt olyan hónap, melyben Inczétől egy kis utiköltséget ne -kért volna a japáni, vagy a dahomeyi expeditióhoz; hanem az a különös -szerencsétlensége volt, hogy már az első állomáson elköltötte az egész -útravaló pénzt s eként ideje-korán hajótörést szenvedve, jó szerencse -volt ránézve, hogy a tenger megint csak a Práter közelében vetette -partra. Legutoljára az éjsarki expeditióhoz szerelte föl a kitünő -travellert Áldorfay, még a vasuti jegyét is megváltotta neki Triesztig, -s maga ültette fel a waggonba. El is búcsúztak nagy időre, minek folytán -nagy volt a nevetése, mikor egy hét mulva megint Belle Ange úr nyitja -előtte az ajtót. - -– Talán nem lehetett a jég miatt odább menni? - -– Igen, Gumpoldskirchennél! válaszolt helyette Fatime. A miatt a jég -miatt, a mibe a pezsgős palaczkokat behűtik. - -– Ezzel az akadálylyal remélem, hogy mi is fogunk találkozni, szólt -Incze, félrekormányozva e kellemetlen árból a hajót. - -Erre aztán Cæsarine előállt elmondani, hogy mi minden jó lesz ma -vacsorára! - -– S nem leszünk hozzá, csak mi hárman! mondá Fatime. - -– Kérem: négyen! szólt Cæsarine, Belle Ange úrra mutatva. - -– Akkor, kérem: öten; mert én kettő helyett eszem! toldá ki Belle Ange -úr. - -Fatime beharapta az alsó ajkát, összehúnyta a szemeit s egész teste -összevonaglott, mintegy titkos csiklandozástól. Azon nevetett úgy -magában: hogy hátha van még egy hivatlan vendég! Az is eljön még! S -akkor leszünk sokan! - -Az óra tízre járt. - -Cæsarine a terítéshez kezdett. Minthogy kevesen vannak, csak a -boudoirban fognak vacsorálni. - -Fatime nem engedte az anyjának, hogy kijárjon a konyhára. - -– Összepiszkolod a szép piros selyemruhádat, pörölt reá. - -– No nézze, panaszkodék Cæsarine kényeskedve. Ő öltöztet fel ilyen -maskarának, s aztán meg kicsufol! Még virágokat is rakott a hajamba. -Úgy-e kidobjam innen? - -– Hagyd ott, az odavaló! Szólt Fatime lábaival toppantva. - -– Persze, illik is az ilyen vén asszonynak, mint én! szólt Cæsarine naiv -szégyenkedéssel kacsingatva a tükörbe. - -– Fogd be a szádat, te szófogadatlan rossz mama. Ha én mondom, hogy szép -vagy: fiatal vagy! Nézze csak Áldorfay úr, nem olyan-e, mint egy -farsangi menyecske? Minden ember a testvéremnek nézi. - -– Eredj te hizelgő macska, szólt naiv szemérmetességgel Cæsarine, karjai -mögé rejtve piruló arczát. A min aztán Fatime teljes kedvteléssel -nevetett. - -Féktelen szilaj jókedve volt ma. Még Belle Ange urat is megragadta s egy -galoppot eltánczolt vele saját danolása mellett szobahosszat. - -Pedig már egynegyed tizenegyre! - -A cselédek felterítettek. Az asztalt teli rakták mindenféle szinű és -alakú poharakkal. Úgy látszik, sokféle borokat fognak ma itt inni. - -Minden tányér mellé volt téve egy porczellán lepke, annak az összefogott -szárnyai közé volt csiptetve az arany nyomatu «menu», a mi csodadolgokat -igért. - -– Emlékszik ön rá: tavaly ilyenkor, mikor annyi vendéget híttunk össze -erre a napra? szóla Fatime Inczéhez; aztán én itt hagytam vendéget és -vendégséget, ráakasztottam magam önnek a karjára, s egész éjjel -kóboroltunk Bécsnek minden bejárhatatlan helyein. - -– Az elég nagy bolondság volt tőled! feddé őt Cæsarine. - -– Ah dehogy! Az volt leggyönyörteljesebb napom az életben. -Keresztül-kasul bolyongtunk a fák között; szíttuk a fris illatos levegőt -tele tüdővel; beültünk egy bozótba, a hol teljesen sötét volt, s úgy -nevettünk rajta, hogy most mi nem félünk semmitől. Aztán megéheztünk s -betértünk egy pinczekorcsmába, a hol még mulattak. Soha életemben jobb -izűt nem ettem eczetes vereshagymás szalonnabőr-hurkából, mint akkor! -Ah! megettem egy tállal! - -– Itthon meg én osztrigával tömtem a te itthagyott vendégeidet, -sápítozék Cæsarine. - -– Hah; de milyen mulatság volt az! A lebujban volt egy hárfás leány; én -kivettem a kezéből a hárfát s énekeltem helyette a vendégeknek. Azok -tudtak aztán tapsolni! ököllel, meg korsófenékkel az asztalon. Utoljára -két henteslegény összeveszett fölöttem Áldorfayval s Áldorfay egy percz -alatt az asztal alá verte mind a kettőt; pedig elő sem vette a zsebéből -a life preservert. - -Fatime odafutott az ablakhoz, kinyitotta a táblákat, egy rouladeot -dalolt ki az éjszakába s kihajlott a szabadba; azután visszajött. - -– S most épen oly szép csillagos éjszaka van mint ma egy éve volt. Olyan -meleg a lég, olyan sötétkék az ég. - -– No csak nem támad tán kedved ma megint elmenni a lebujba -szalonnabőr-hurkát enni eczetes vereshagymával? nyafogott szenvelgően -Cæsarine. - -– Miért ne? Az igen jó! - -– Engem meg nem csókolsz egy hétig az eczetes vereshagymás száddal. - -– Vannak, a kik nem félnek úgy a vereshagymás csóktól; szólt Fatime -halkan, a fogai közül, Inczére villantva szemeit alattomos csábbal. - -– Én kész vagyok mindenre, mondá Incze. - -– No csak nem teszed tán azt a bolondot, lamentált Cæsarine, hogy most -megint itt hagyd a drága pompás vacsorát? Osztriga, fáczán, pástétom -van, crême rosée, bordeaux, chateau Laffitte! - -– Haha! haha! kiáltott Fatime, alá- s fel szökelve, tánczolva a -szobában, mint egy szilaj csikó, s dallamra hangoztatva vissza: -«osztriga! fáczán! chateau Laffitte! Adieu! Pour jamais!» S a közben -kalapot, shawlt kapkodott fel innen-amonnan, s egyre tánczolva, dalolva -csapta fel fejére a kalapot, vetette vállára a shawlt, aztán egy -tánczlejtéssel oda perdült Inczéhez, megkapta a karját s magával -ragadta: «hahaha! bon appetit! bon nuit! Én ezt nektek ajándékozom mind. -Allons vite! Siessünk. Hahaha!» - -S elvitte magával Inczét, születésnapja éjszakáján Bécset -keresztül-kasul kóborolni. - -Ideje volt! Háromnegyed mult tizenegyre! - -– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – - -Az ott maradt pár tudta magát vigasztalni e nem várt árvaságra jutás -balhelyzetében. - -Az egész pompás vacsora az ő discrétiójukra volt bízva. - -S még annál is több. Fatime a nagy dévaj kedvben egészen rájuk hagyta a -boudoirját, a mit pedig annyira őrizni szokott, hogy még az anyját sem -eresztette bele, ha maga ott nem volt. - -Az érdemes házaspár elkezdett kutatni Fatime butorainak fiókjaiban, -rejtekeiben. Ha nem lehetne-e megtalálni valamit? - -Ugyan mit? Valamit! Akármit! - -De semmit sem lehet megtalálni. - -– Nagyon jól vigyáznak ezek a titkukra! - -Végre egy fali szekrény odujában felfedeznek valamit. - -Az egy otthoni sipka. - -Kék selyemből van horgacsolva, a tetején a desseint egy nyolczágú ezüst -csillagkereszt képezi. - -Ez valami. - -– De hátha ezt csak most készítette Fatime? szól Belle Ange úr. - -– Lehet. De kinek? - -– Hátha nekem készítette nevem napjára? E bíz épen a fejemre illik! - -Belle Ange úr azon emberek közé tartozott, a kik nagyon szeretik -használni a másét. Egy neme az ingernek rájuk nézve az, hogy az a másé. -Ott hagyta a fején a sipkát. - -Azt pedig Fatime nem neki, hanem Inczének készítette. Egyszer, mikor -Hanna grófnőnél volt látogatóban, Áldorfay neje hímzett férjének ilyen -sipkát. Ő egészen hasonlóval akarta őt meglepni. - -A boldog házaspár tehát egészen megnyugodott a sorsnak azon igazságtalan -végzésében, hogy egy vacsorának, mely négy ember számára volt készítve, -másod-magával feleljen meg. A jó bor meghozta a jó kedvet közéjök. -Vacsora után Cæsarine leült a zongora mellé megmutatni, hogy mit tud. -Énekelt is, csinos hangja volt még. Belle Ange úr pedig odaült mellé. -Hisz a zongorára is rá lehetett tenni a pezsgős palaczkot. - -– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – - -Ekkor a hátuk mögött megnyílik egy tőlük nem is sejtett szőnyeg ajtó. - -Egy delnő lép be, a kinek szemei előtt karikát hánynak a lámpások. - -Hanna csak annyit lát, hogy háttal feléje a zongora előtt egy czifrán -öltözött nőalak ül, felvirágozott, fürtözött chignonnal és mellette egy -férfi, karját annak termete körül fűzve legbizalmasabban. - -S e férfinak a fején megismeri azt a házisipkát, azzal a nyolczágú -csillagkereszttel, a mit ő maga hímzett egykor. - -A dűh vad rohamával szökött oda feléjük s egy percz alatt sipka, chignon -és emberhát keresztül-kasul lett szabdalva a gyors lovagostortól. - -Nem is tarthatott az tovább egy percznél, mert a megrohantak sem állták -ki tovább. Leghamarább megfutott a jó monsieur Belle Ange, a ki az első -mennykőcsapásnál nem gondolt egyebet, mint azt, hogy Fatime tért vissza -s a jogtalanúl buksiján feledett házi sipkára az húzogatja most az -olvasatlan lovagkorbácsokat; de Cæsarine rémültében leesett székéről, s -a mint visszatekinte megtámadójára, ő megismerte Hanna grófnőt, s valami -gyors gondolat igazolá előtte, hogy annak most nagy oka lehetett vele -ily kegyetlenűl bánni. - -Hanem Hanna még jobban megijedt, a mint észrevette, hogy ő most egy -tökéletesen idegen embert vert meg, a kit nem is ismer, meg egy -asszonyt, a kit ismer ugyan, de a kinek szabad jó barátságban lenni -azzal az idegen emberrel. - -A dűh egyszerre réműletté, szégyenné fagyott ereiben: eldobta magától a -lovagostort, kimenekült a szőnyegajtón, lerohant a csigalépcsőn, végig a -homályos folyosón; kábultan, reszketve, elfulladva, minden ajtót nyitva -hagyott maga után, s futott a kapu felé. - -A kapus útját állta. Feltünt neki e dúltarczu siető alak. Feltartóztatá. - -Hannának csak annyi ereje volt még, hogy látogató jegyét kivegye -tárczájából s átnyújtsa a kapusnak. - -– Hejh, hogy megjuhászkodott az egyszerre, a mint azt a nevet olvasta! -Hogy futott a grófnő kocsijáért, hogy segítette őt felülni! - -Mikor aztán Incze reggelfelé visszatért Fatimével, oda súgta neki a -fülébe a kapus: - -– A grófnő itt volt az éjjel s megvert valakit odafenn. - - -ZEÜSZ, A NYMFA ÉS A FAUN. - -Hogy miképen kerül ebbe a történetbe bele a hajdankori olympuszi -istengavallér? arról mindenekelőtt kötelességünknek tartjuk -felvilágosítást adni. - -Egy bécsi és egy pesti német napilap hirdetményei között gyakran -találkozott a mindent elolvasó egy franczia szövegű (s helyesirási és -nyelvtani hibákkal bőven megspékelt) levelezéssel, mely így volt -czímezve: «A mon Zeüs.» Aláirva valamelyik a görög isten sok gyöngeségei -közül, Danaë vagy Leda, vagy Callisto, vagy kicsoda? - -Ez a levelezés Áldorfay Inczének szólt Fatime részéről. - -Rendes posta útján levelezni nem volt tanácsos, mert utánzott -pecsétnyomókat nem csak Bécsben tudnak vésni, hanem Budapesten is. - -A sokszor feltünő olympi levelezésnek az volt a legközvetlenebb -eredménye, hogy a mely napokon valami találkozót rendelt a nymfa a hamis -istenek családfejének, aznap legalább tízezer férj otthon maradt a -feleségét strázsálni, s ugyanannyi asszony ráült a férje kabátja -szárnyára, hogy el ne szökhessék hazulról. - -Tehát csak ennyiben lesz dolgunk a mythologiával s nem kell arra a -gyanura jönnünk, hogy ebből a bonyodalomból már csak egy «Deus ex -machina» segíthet ki bennünket. - -– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – - -Mikor Fatime hazaérve, meglátta, hogy minő állapotban van Caesarine, a -fején hidegvizes compressek, arczán végig hosszukás flastromok, az egyik -szeme bekötve; fekszik, nyög és lázban van: akkor elkezdett dühöngeni, -sírni, haját és ruháit tépte, térdre és arczra vetette magát, zokogott, -fuldoklott, s megint felugrott és boszút esküdött. Anyját a cselédek, -kik segélyére szaladtak, már ájulva találták s odafektették az ő ágyába, -míg életre dörzsölhették. - -– Ki tette ezt? Ki tette ezt? hörgé magán kivül a leány. - -– Hanna, nyögé alig hallhatólag Caesarine. - -Fatime mindkét öklét az égnek mereszté fel s aztán elkezdé a saját fejét -ütni velük. - -Azt valóban meg is érdemelte magamagától, mert az ő ötlete volt ez. -Csakhogy ő a tervezett botrányt komikus kimenetelünek szánta, a mivé -lett volna az okvetlenül, ha Caesarine és Belle Ange úr az étkező -asztalnál ülnek, szemben a rejtekajtóval, a mikor Hanna az embuscadeból -beront, nem pedig a zongoránál, háttal a betörő felé. A hatás így is -tökéletes lett volna. Aztán meg arra sem számított Fatime, hogy Hanna -grófnő mindjárt Erzsébet királyné jelenetén kezdje Essexel, s -korbácscsal jöjjön látogatóba. Azt hitte, hogy a Starrwitzoknak több -nevelésük van, mint a Tudoroknak. - -– Látja ön ezt? szólt Fatime tompa, ércztelen hangon, megragadva Incze -kezét, ki elkábultan állt ott, vállát az alkoven falának támasztva. - -Incze látta biz azt, sőt érezte is. A jó Belle Ange úr is előjött, a -maga trofeumait mutogatni. Neki meg a fülét csipte ki a lovagostor -hegye, még most is vérzett. - -És Inczének jobban fájt az, a mit Belle Ange úr ő helyette kapott «per -procura», mint ennek magának. Ez csak a fülével érezte azt, de ő a szíve -mélyén. - -Ez olyan botrány, a mi képes még azt is lehetetlenné tenni a társadalmi -életben, a kinek az szánva volt, ha véletlenül más kapta is meg az -«effect»-et. - -Egy arczulütött ember megszünt tábornok lenni, országos képviselő lenni, -casinotag lenni, nemes ember, jó barát lenni. Egy arczul ütött férfi -halott. - -Ha tudniillik le nem mossa valahogy arczáról az ütést. - -Férfival szemben lehet válogatni a fegyverben: de asszony ellenében csak -egy fegyver van. - -Incze megszorítá Fatime kezét s azt mondá neki: - -– Én tudni fogom, hogy mi a teendőm! - -Fatime elérté a mondatot s odaszökött a nyakába és nem törődve a -jelenlevőkkel, Bella Angezsal, cseléddel, orvossal, magához szorítá őt -szenvedélyesen. Aztán oda vonta Caesarinehoz, felmutatta anyjának azt a -kezét, melyen a korbácsütés sötétveres csíkot hagyott hátra. - -– Látod-e ezt? (Már tegezte is mások előtt.) - -Incze látta azt és aztán jól látta Fatime arczán azt a kivánságot, hogy -hajoljon oda és csókolja meg azt az ütésfoltos kezet. - -Egészen kinálva volt neki ez a kézcsók. - -Hanem aztán eszébe jutott a «lelkésznek» a gyónást tevő anya, a -katonának a guerilla társalkodónője, s nem tudta magát rávenni, hogy -megcsókolja annak a kezét. - -– Tudatni fogom önökkel, hogy mit teszek! mondta komolyan, kalapját -vette és eltávozott. - -Fatime utána nézett sötéten, s aztán utána köpött s azt mondta: kutya! - -– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – - -Incze, mire szállására ért, úgy tapasztalá, hogy Hanna már megelőzte őt -a kezdeményezésben. Levele ott várt rá a kapusnál. - -Sietett azt felnyítni. - -A vonásokon látszott még a kezek reszketése: a sorok is kuszáltan tértek -el egymástól. - -Uram! - -Azok után, a mik megtörténtek, mi együtt nem élhetünk többé. Igyekezni -fogok mentől kevesebb szóval elmondani önnek azt, a mit teszek, és -semmit arról többé, a mit érzek. Én holnap indulok Erdélybe, azért, hogy -ott protestanssá legyek, mert csak így válhatok el öntől, -önmegaláztatásom nélkül. És én elhagyom hitemet, vele mennybeli üdvömet, -családommal való összeköttetésemet, az egész ismerős világot, melyben -eddig éltem, azért, hogy öntől elválhassak. Ebből láthatja ön, milyen -mélység van közöttünk s mivel van az tele? - -Elvárom, hogy ön sietni fog utánam Erdélybe, hogy minél előbb véget -vessünk mindennek. - -S aztán felejtsen kiki, a hogy tud. Én már feledtem. - -Aláirva név helyett e két szó: - -«Never more.» - -Mit tett e levéllel Áldorfay Incze? - -Azt tette, hogy elküldte az egész levelet Fatimének s maga még e sorokat -irta hozzá: - -– Holnap indulok Erdélybe. Hat hét alatt vége az egész formaságnak. -Addig légy hívem és gondolj reám. - -Incze. - -Meg volt felőle győződve, hogy részéről ez a legnagyobb homagium, a mit -valaha férfi nő lábaihoz rakott. Ő egy istennőt áldoz fel egy halandó -leányért. - -Másnap elutazott Kolozsvárra, a nélkül, hogy Fatimét látta volna. - -E világi fogalmak szerint neki nem volt szabad többé ez eset után e -hölgyet meglátogatni addig, a míg teljes nyilvánossággal nem teheté. - -Kolozsvárott aztán hozzáértő ügyvédek kezébe került az ügy, azok azt -belevezették a rendes kerékvágásba. A consistorium megtett mindent, a mi -hivatásában állott, megkisérté a formaszerű kibékéltetést a felek -között, az természetesen nem sikerült. Azután előadatta indokaikat. -Engesztelhetlen gyűlölet volt az alap. Ezt mind a két fél bíróság előtt -ismételten nyilvánítá. A pör ezentúl a bírák dolga volt. - -Áldorfay Inczének a tizenharmadik napon aztán bizalmasan megsugta az -ügyvéde, hogy ha már eléggé áttanulmányozta Erdély fővárosának -megszemlélésre méltó ritkaságait s meglátogatta a környékben a -Torda-hasadékot, a tordai sóbányákat, a gyetzári jégbarlangot s az -abrudbányai aranytelepeket, úgy semmi sem kényszeríti őt arra, hogy az -egész hat hetet itt töltse Erdélyben; hanem ha valami dolga van -«odakinn», bátran elmehet utána, s csak majd az itélet kihirdetésekor -kivántatik ittlakosságának bebizonyítása, a miről majd ügyvéde annak -idején táviratilag tudósítani fogja. - -Incze kapott a vett figyelmeztetésen s rögtön sietett a vasuthoz jegyet -váltani, egész Bécsig. - -Még csak meg sem akart pihenni Budapesten. - -A külső tisztességre még is tartott annyit, hogy míg válópere folyik, -addig táviratokat ne küldözzön Fatimének Kolozsvárról. - -Az egész úton a viszonttalálkozás képzelmével volt tele a lelke. -Elgondolta, hogy várja a leány naponkint az ő levelét, s milyen -meglepetés lesz majd az, ha a késedelmes levél helyett őt magát fogja -meglátni! - -A vágyak türelmetlenné tették. Milyen hosszú ez az út! Milyen sürűk az -állomások! Milyen lassan mászik az a gőzmozdony! - -Még hozzá az a szerencsétlenség is érte, hogy Pozsonyon túl egy -felhőszakadás megrongálta a vasutat: öt óra hosszat kellett várakozni -Szempczen, a míg a közlekedést helyreállították. Áldorfay ezt tartotta a -sors legterhesebb csapásának életében. - -Nem bírta végigvárni az időt, felkereste a távirdát (ha lehetett volna, -ráült volna) s innen, a hol valószinűleg senki sem ismeri már, nem -állhatta meg, hogy ne táviratozzon Fatiménak legalább ennyit: - -– Ma megérkezem. - -Zeüs. - -A távirdász humoristicus gyerek volt: mikor Incze fizetés fejében egy -százas bankjegyet tett eléje, azt mondta neki: - -– Nincs istenségednél apró mennykő? mert ebből nem tudok visszaadni. - -Az elkésett vonat csak esti 7 órára érkezett meg Bécsbe. Incze a legelső -bérkocsit ragadta el s vágtatott vele * utczába. - -A vasuttól a ház kapujáig, ez volt a leghosszabb út. - -Futott fel a lépcsőkön. A rács be volt zárva. Majd leszakasztotta a -csengetyüt. - -A nagy revolutióra előrohant a szobaleány félig fésülködötten. - -– Itthon az asszonyságok? kérdé Incze még a rácson keresztül. - -– Nincsenek. - -– Hova mentek? - -– Nem tudom. - -– Igazán nem tudja, Jenny? - -– Bizony Isten nem tudom, nagyságos úr. - -Meglehet ám, hogy nem tudja. Megtörténik, hogy az asszonyok nem mondják -meg a szobalányaiknak, hogy hová mennek. - -Lekullogott egész lehangoltan a kapushoz. Azt fogta kérdőre. - -– Nem hoztak ide ma egy telegrammot? - -– Még nem, nagyságos úr! - -– Itt van ni! Ilyen a távirdai intézmény az osztrák-magyar monarchiában! -morgott magában Incze. Az ember többre megy, ha a sürgetős izenetét rá -bízza egy czigánypostára s azt felülteti egy ökrös szekérre. Fogadom, -hogy az is megelőzi a telegrafot. Az az élczes ficzkó is jobban tett -volna, ha a tréfája helyett siet rögtön a táviratot útbaigazítani. - -Az az élczes ficzkó valószinűleg azt gondolta, hogy elébbvaló dolog lesz -neki a vasúti fennakadást minden irányba megsürgönyözni, meg a fennakadt -utasok üzleti sürgönyeit nyélbe sütni s csak azután következik a sor -Jupiter nuntiumára Danaë kisasszonyhoz. S az biz elkésett. - -Incze még egy expedienst talált ki. Felkereste azt a kávéházat, a hol -Belle Ange urat minden este bizonyosan fel lehet találni. Ez az egy -bizonyos dolog van a nap alatt, második nincs. - -Valóban rá is talált. - -Belle Ange úr ott ült egy kártyaasztal «mögött» s a kártyázókat nézte. -Neki bizonyosan nem volt pénze. - -– Ah, a tábornok úr már megérkezett? szólt furcsa örömmel, mikor Incze -eléje toppant. - -– Önök nem is vártak még reám. - -– De mindennap emlegettük. - -– Madame Belle Anget nem találtam odahaza. Nem tudja ön, hova mentek? - -– Hitemre mondom, nem tudom. - -Incze elővett a tárczájából egy ujdonatúj ezrest s azt két rétbe -hajtotta. - -A mi képes vol Belle Ange urat hitében erősen megingatni. - -– Azaz, hogy hallottam az asztalnál, hogy valahova szándékoznak menni, -de már nem jut eszembe, hogy hova. - -Incze négy rétbe hajtotta az ezrest. - -– Hát ön nem határozta el magát azóta valami nagyszerű utazásra? - -– Hélas! sóhajta fel Belle Ange úr. Dehogy nem. Nekem ma Párisban -kellene lennem, ha a sors vas keze vissza nem tartóztatna. - -– Párisban? hisz azt most ostromolják a németek. - -– Épen azért. Én is szerveznék ellenük egy szabad csapatot. - -– Hanem a szükséges hadiköltség hiányzik hozzá. - -– Kitalálta ön. A sors oly mostoha. Pedig soha sem volt olyan jó -alkalom, mint most, egy ilyen hányt-vetett életet, mint az enyim, -dicsően bevégezhetni. - -– Hátha én egy kis nemzeti kölcsönnel segíthetnék önön? - -– Azt hálásan jegyezném fel a többi közé. - -– Tehát mégsem emlékszik ön rá, hogy madame Belle Ange hova ment ez -este? - -Monsieur Belle Ange emlékezőtehetsége egyszerre csodamódon megjavult. - -– De igen. A circusba. - -– Melyikbe? Kettő van. - -– A Renz-félébe. - -Incze az ezrest Belle Ange úr markába csusztatá. - -– Köszönöm, rebegé a citoyen. Még ma indulok Toulonba. - -– Aztán vigyázzon magára. - -– Óh, nem fognak el engem a németek. - -– Nem is attól féltem én önt, hogy a németek kezébe esik, hanem hogy a -«görögök» kezébe esik. (A francziák a hamis játékost nevezik -«grecque»-nek.) - -Ezt megtudva, sietett bérkocsijához vissza Áldorfay s vágtatott a Renz -circusához. - -Ott vett magának egy páholyt s bérelt a páholynyitótól egy távcsövet. - -A circus tömve volt, mint rendesen. - -Incze szemen szedte látcsövével az egész közönséget. Sorba vizsgált -minden páholyt, végigmustrált minden zártszéksort, karszékosztályt, -erkélyt, karzatokat. Nem találta Fatimét sehol. - -Megint újra kezdte. Csillagász nem veszi úgy szemügyre az égi testeket, -szökevény üstököst keresve, mint ő e tarka emberchaoszt, hogy -megtaláljon közötte egy üldözött arczot. Az nem volt ott. Meglátta volna -őt bizonnyal, ha ott van. Ez nem olyan arcz, a melynek el lehet veszni a -sok között. Tízezer közül is kitünik az! - -Tánczoltathatta ő miatta odalenn a kitanított paripáit madame Ez, -lejthette kecses virágtánczát a lóháton mademoiselle Amaz, szórhatták az -élczet és bukfenczet messieurs les clownsok, hajigálhatta egymást a -levegőn keresztül a két trapezon függő gályarab, ő nem látott mindabból -semmit, a mi a földön történik. - -Már azt kezdte hinni, hogy monsieur Belle Ange valami rossz tréfát -követett el vele, vagy pedig maga is egy sajnos megcsalatásnak lett az -áldozatja s Fatimeék mást mondtak előtte, mint a hová mentek. - -Most, az előadás vége felé, a hová a legérdekesebb részleteket szokták -szorítani, a közönség közt támadó izgalomból kezdé észrevenni, hogy -rendkívüli figyelemreméltó mutatvány közeledik; minden látcső az -istállóajtó felé irányul. Megnézte, mi van a szinlapon? - -– Capitain Bloomer, a rettenthetlen ménszelidítő, előadása egy ukrániai -vad lóval. - -Ez izgalmas látványnak igérkezett, ha nem betanult színjáték. - -Legelébb is a szilaj ló jelent meg a fövényen. Vágtatva, nyerítve rohant -ki az istállóból, s azon kezdte, hogy háromszor felrúgott a lovászmester -felé, a ki ostorával pattantott eléje. Gubanczos, keféletlen szőréről -látszott, hogy ez még czivilizálatlan állat. - -A közönség irányában is nagyon tiszteletlenül viselte magát. Az arena -közepén lehengerőzött, jobbra-balra vetette magát s aztán felugrott, -megrázkódott s elkezdte a fogaival a hátát vakarni. - -Most egyszerre ezer meg ezer tenyér csattanik össze tapsolva. Kilép a -nagy lószelidítő mester, Capitain Bloomer. - -Termetét a selyem tricotn kivül semmi sem fedi. Tökéletes vad indián. -Azt mondják róla, hogy indus eredetű. Vad, villogó szemei, felvetett -vérpiros ajkai, göndörfekete haja inkább spanyol vért árulnak el benne. - -Egyik sem ő. - -Áldorfay az első tekintetre ráismer. - -Ez Gideon!… - -Ugyanő az. A clericus, a guerillavezér, a török jaszmagdzsi. És most -lovar művész. - -Miért ne lehetne az? Ez az utóbb űzött mesterségei között a -legtisztességesebb hivatás. - -S meg is érdemli művészi hírnevét. - -Egyetlen kötélhurokkal a derekán közeledik a szilaj paripa felé, annak -minden groteszk szökelléseit hasonlókkal ellensúlyozza, megkeríti, -megrohanja, s ha egyszer félkezével sörényébe kapaszkodhatott, többé el -nem ereszti, hátára szökik mint a párducz, nem enged neki; bárhogy -rugdal, szökell, ágaskodik, földhöz veri magát, le nem marad róla. Két -térdével átszorítja vékonyait, s az alatt kezeivel leoldja derekáról a -kötél-hurkot. A ló fejét rázza, nyerít, horkol, harap; nem használ neki, -a hurok szájába szorul s perczek mulva a vadállat megjuhászodva adja meg -magát hódítójának a bámuló közönség kitörő tapsai között. - -Áldorfay azt az alakot látja maga előtt, a ki amaz emlékezetes tavaszi -mulatságon a * erdőben megnyergelt vad szamáron istenkáromló kérkedéssel -ügetett eléje. Ott látja őt maga előtt ismét. És kedve volna onnan a -páholyból leugrani, odarohanni eléje és azt mondani neki: - -– No hát végezzük be azt a tusát, a mit akkor a harangszó -félbeszakított! - -E diadaltól kérkedő arcz láttára egy világos gondolatja támadt. - -Most már tudta, hol vannak a circusban Belle Angék! - -Szomszédjától a másik páholyban azt kérdezé, hogy mióta van itt ez a -Captain Bloomer? - -– Egy hét óta. - -Incze most már tovább gombolyította a meglelt fonalat. - -Kiment a néző helyről s a circusnak azon oldalára került, a hol a -szereplő személyzet szokott kijárni. - -Ott is állnak bérkocsik. Már messziről ráismert arra a bérkocsira, mely -Belle Angékat szokta hordani; veres hintaja van s szürke és fakó lova. Ő -maga szokta azt havonkint fizetni. - -Visszament saját bérkocsijához s kocsisának azt parancsolá, hogy a -szürke és fakó lovas hintó mellé hajtasson, s a hova az fog menni, oda -menjen ő is. Ő maga beült a kocsiba és ott várt. - -A közönség hazaoszlott; lassankint a szereplő művészek is eltávoztak a -mellék-kijáraton. Végre kiálták a veres hintós számát. - -Az ajtó elé hajtott az. - -Incze láztól dobogó szívvel leskelődött ki a hintó ajtaján. - -És azután látta kilépni a circus mellékajtóján Gideont, karján -Fatiméval, hátuk mögött jött Caesarine. - -Nem Caesarint vezette, hanem Fatimét. - -Gideon fölsegíté először Fatimét a hintóba, azután Caesarinet. Akkor -maga is beült hozzájuk. - -A lámpafénynél megjegyzett egy mosolyt az arczán Áldorfay, mely minden -szónál többet beszél. - -A veres hintó elgördült, Áldorfay bérkocsija a kerékvágásban követte. - -Hosszú, tekervényes kocsizás után, miközben Incze azt hitte, hogy -Bécsnek az ötödik külvárosában utaznak már, egyszer megállt az előlhajtó -bérkocsi egy kivilágított kapu előtt. - -Incze kitekintett a kocsiablakból s megismerte a házban a «veres torony» -melletti hotel garnit. - -– De hisz ide egyenes utczán lehetett volna a circusból eljutni és öt -percz alatt. Minek volt ez a félórai labyrinthjárás idáig? - -Itt ismét látta, hogy a kocsiból legelébb kiszáll Gideon, utána leemeli -Caesarinet, azután Fatimének nyujtja karját. Az könnyed szökéssel -aláhibban, s e perczben arczczal fordul Incze felé. Ah, ezt a nevető -arczot soha sem fogja elfelejteni! - -Caesarine a bérkocsit elbocsátja s az odább robog. Leánya és a műlovar -karöltve mennek be előre a hotel kapuján. - -A bérkocsit elbocsátották. Talán gyalog akarnak majd haza menni. Az idő -szép csillagos. Fatime szereti az ilyen kóborlást éjszaka a bécsi -utczákon végig. - -Incze is elbocsátotta a maga bérkocsiját s aztán elkezdett alá s fel -járni a hotel garni előtt a folyamparton, olyanformán, hogy szemmel -tarthatott minden kijövőt. - -Ha mondott átkot Hanna Áldorfay fejére, úgy ez éjszakán rátalált az -arra. - -Most tudta csak meg, hogy mennyire odaadta lelkét ennek a leánynak. Az -egész lelkét! - -Képes volt étlen-szomjan elbolyongani egész éjjel, egy másik, vasúton -átvirrasztott éjszaka után, azon ház előtt, a melybe őt belépni látta. - -És aztán lángolt a vére attól a godolattól, hogy annak a mosolygásnak, a -melynek létjogát ő még a szinpadtól is megtagadta, szabad egy férfi -számára is megjelenni: arcz arczczal szembe! Hogy az észvesztő -őrjöngések mámorától másnak is szabad megittasulni! - -Hogy az a nő, a ki az ő lábai előtt annyiszor sírt fetrengve s lábait -csókolta imádata őrjöngő hevében, a ki esküdött, hogy meghal, ha őt nem -szeretheti, az most egy másnak ád könyet és kaczajt! - -És még kinek? Egy kalandornak. Anyja hajdani ismerősének. Az ő halálos -ellenségének. - -Hihetetlen ez! Hihetetlen! És még is úgy van. - -Mit fog tenni, ha előjönnek, ha hárman karöltve, kaczagva elmennek -előtte? - -Revolver van a zsebében. Lelövi mind a hármat, aztán magát? - -Meglehet. - -De azok nem jönnek elő. Az óra éjfélen túl jár már s ők még mindig nem -jönnek elő, s Áldorfay még egyre járja a szemközti partot. - -Már a rendőrbiztosok kezdenek rá figyelmesek lenni, mint a ki betörési, -vagy vizbeugrási szándék gyanujába keverte magát. - -Azután egyszer a hotel garni kapuját is becsukják. A kapus is szokott -alunni. Lassanként minden világot eloltanak: az ablakok elsötétülnek. -Innen ma már nem jön ki senki. - -Incze fázott. Reszketett. Láza volt. Végigment a folyamparton, a bécsi -folyam felszine oly élettelen, semmi jármű rajta. Felszine egy nagy -fekete tükör. A part lámpásainak visszfénye, mint lidérczek lobogványa -reszket rajta végig. - -Hazament szállására. - -A feje oly nehéz volt; húzta lefelé. - -Nem ilyennek képzelte ő ezt az éjt! Nem ilyennel bolondította lelkét az -egész úton a felizgult képzelem! Ah! minő bűnhödés ez! - -És épen most, a midőn ő miatta válópert folytat az asszonyok legszebbike -ellen, a kit ő érte elfeledett! - -A midőn e nagyravágyó nőnek kinálva van a becsvágy koronája. S ő azt -eldobja és felvesz helyette egy szennyes kalapot a szemétről s azt teszi -fel a fejére. - -S az átok nem abban van, hogy ez megtörtént így, mert megtörténik ez -százszor. Csakhogy száz ember közül kilenczvenkilencz nagyot nevet a -tapasztalás után, azt mondjá rá: «ez furcsa álom volt» s aztán nem -gondol rá többet. Miért kell neki lenni annak a századiknak, a ki még -akkor is szeret, a midőn már önmagát is gyülöli? - -A kifáradt idegeket elnyomta az álom; de az sem volt rá nézve pihenés és -nyugalom. Az álomlátások is odavitték őt, a honnan menekülni akart s még -kinzóbb képeket varázsoltak eléje, mint maga a képzelem. - -– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – - -Későn ébredt fel. S nem esett neki jól a felébredés, mert nem vitte el -magával az álmokat. Ott maradt azoknak a folytatása, az ébrenlétben. - -Az asztalán talált egy jegyet, meghivót az igazgatótanács rendkivüli -ülésébe. Walter Leo, az elnök volt aláirva. - -Erről valami ötlete támadt. - -Felöltözött és sietett oda az igazgatótanácsba. - -Az egyik kollégája azzal a szóval fogadta, hogy milyen rosz színben van, -mi baja? - -Nem felelt rá semmit. - -Egy másik kolléga szemrehányólag csóválta a fejét, a kérdezőre tekintve. -Már hogy lehet egy embertől, a ki most jött a válóperéből, azt kérdeni, -hogy mi baja? Tán kéjutazás ez? - -Walter Leo magaviselete Incze irányában semmit sem változott a végzetes -szakadás óta. Gyöngéd és barátságos volt hozzá, mint mindig. Figyelmesen -került minden czélzást e kényes ügyre s nem iparkodott Inczével -észrevétetni azt a gondolatát, hogy ő ezt mind előre megjósolta neki. Ő -nem elégtételt, de sajnálatot érzett a fölött, hogy jóslata teljesült. - -Mikor be volt fejezve a száraz számvetési ügy, a mi a gyülés tárgyát -képezte, Incze odalépett Leohoz. - -– Maradj itt egy szóra, sugá neki. - -Azzal bevárták, míg a többiek elmennek. - -– Barátom vagy-e még? kérdezé Áldorfay Incze Walter Leot. - -– Ezt kérdened sem szabad. Örökre az. - -– Úgy egy igen nagy szivességre veszem igénybe barátságodat. - -Leo kezet nyujtott rá. - -– Élethalál kérdés, a miben szolgálatodat lefoglaltam. Párbajsegédül -kérlek. - -Leo meghajtá magát. Büszke volt e megtiszteltetésre. Egész Rothschildbe -mert volna fogadni egy keleti vasutrészvény ellen, hogy kitalálja az -ellenfelet. - -El is vesztette volna. - -Semmi kétsége nem volt, hogy a kihívandó ellenfél nem más, mint -Bauernhass Siegebert gróf. - -Arról is bizonyos volt, hogy ez a párbaj, mely két jó barátja között fog -lefolyni, nagyon komoly kimenetelü lesz. Onnan egyik élve meg nem tér. - -Ő előre látta ezt, s el volt határozva Inczét képviselni Siegebert -ellenében. - -De szép meglepetés készült a számára. - -– Emlékezel rá, folytatá Incze; hisz sokszor beszéltem erről neked, hogy -van nekem egy régi halálos ellenségem, a ki engem kora ifjuságom óta -folyvást üldözött, husz éves koromtól kezdve! - -De már most Leo nem tudta, hogy kiről van szó. Siegebert még akkor kis -gyermek lehetett. - -– Te magad is jól ismered őt. A magyar szabadságharcz alatt téged föl -akart akasztatni. - -– Ah! Az én «kakadály vezérem!» Hahaha! - -– Ne nevess! - -– De bizony nevetek. A szemébe is nevettem. Nem tudok rá gondolni -máskép. - -– Ez az ember nekem egész életemben mindig keserűséget okozott. Ez az -ember első feleségemet el akarta csábítani, s török hárembe vinni. Ez az -ember engem csalárd barátság színe alatt az osztrák hadihajóra vitetve, -az akasztófára szolgáltatott át. Én felfogadtam, hogy ha ezt az embert -valahol a világon még feltalálom, vagy megölöm, vagy ő öl meg engem. -Most ez az ember itt van. Rátaláltam. - -– De bizonyos vagy-e róla, hogy ő az? - -– Szemtől szembe láttam. Semmi kétség. Álnév alatt van itt; de én -felismerem egy millió közül. - -– Tartós gyülöleted van. S nem lehet ezen az emberen valami hozzá -méltóbb módon boszút állani? Például elfogatni őt azért, hogy az állam -kincseit ellopta? - -– Tudom, hogy tette; de nem tudom rá bebizonyítani. Azonfölül is, a -forradalom alatt történtekért rég általános amnestia van már adva. És -elvégre is – én ezzel az emberrel késhegyre akarok menni! - -Áldorfay Incze szemei szikrákat szórtak e szónál. Arcza halavány volt és -fényes. Erei kidagadtak homlokán. - -Leo látta, hogy ez nagyon komoly ügy. - -– S hogy hiják ez idő szerint azt a te haragosodat? - -– Capitain Bloomer! - -– Sapristi! A circusi lószelidítő! - -– Az mindegy. Én ki akarom őt híni. - -– Csakhogy ez az úr, a hogy én tudom, sokkal hamarább fog arra -vállalkozni, hogy egy kardot elnyeljen, mint hogy azzal verekedjék. - -– Nekem mindegy, akárminő nemét választja is a párbajnak. Ráállok az -amerikai párbajra is. Húzzunk sorsot, a melyiké a fekete, az meghal. De -tovább nem lakunk együtt ezen a planétán! Elvállalod-e a baráti -eljárást? - -– A kedvedért igen. Még majd keresek magam mellé a klubban egy második -gentlemant. S mit mondjunk neki, miért kérünk elégtételt? Vagy csak -azért, hogy az orra félreáll? - -– Az okot, a miért kihívom, megírtam e levélben. - -– Tehát kartelt viszünk neki. Kard hegyére tűzzük s úgy adjuk át. Jól -van. Délutánig rendben lesz a dolog. Légy odahaza és várj reám. - -Incze kezet szorított Leoval s aztán hazament. - -Még étkezni sem ment ki szobájából. Felhordatta magának, a mire szüksége -volt. Nem is igen evett, csak folyvást itta a theát. - -Ezek voltak aztán a rettendő hosszú órák! A míg Leo megjön a -tudósítással. És neki nem szabad addig a házból kimenni; holott most -futni szeretne, utczán fel, utczán le, a csatorna közepén járva, a hol -nem jön rá szemközt senki. S várnia kell egy helyhez átkozva. - -Három óra volt már délután, mikor Leo benyitott a szobájába. - -– Nos? - -– Átadtuk neki a leveledet. Elolvasta. S erre ő rögtön viszonválaszt -írt; azt kezünkbe adta. Elhoztam – olvasd. - -Incze felszakította az illatos, nőiesen felczifrázott borítékot. - -A válasz egy látogató-jegyre volt írva. - -Az a látogató-jegy vizahólyaglapból készült, legválogatottabb -fényűzéssel. - -A válasz könnyen elfért rajta. Ennyiből állt az: - -– Olyanfajta nőkért, mint Fatime, sehol a világon nem szoktak verekedni. - -Capitain Bloomer. - -Incze feje szédült, az asztalra kellett támaszkodnia, hogy el ne essék. - -Olyanfajta nőkért, mint Fatime! Ez iszonyú ütés volt a fejére! - -– Nos, mit válaszol a tisztelt capitain? kérdezé Leo. - -– Visszautasítja a kihívást, rebegé Incze, s a fogai összeverődtek. - -– S mi okot ád a visszautasításra? - -Incze odanyujtá Leonak a névjegyet. - -Walter Leo bámult és ámult: - -– Ah! Hát te Fatime miatt híttad ki a lószelidítőt? - -– Igen! hörgé Incze, semmivel sem törődve többé. - -– Ez volt a gonosztevőnek a legutolsó halálbűne, hogy tele legyen mind a -tizparancsolat elleni vétsége? - -– A kiért én egész világomat föláldoztam! rebegé Incze, zsibbadtan -rogyva le egy karszékre. Ellenfele halálra sebesítette őt már ezzel az -egy mondattal. - -– Kár volt, dörmögé fogai közt Leo. - -– Most mit tegyek én ezzel az emberrel? hörgé, öklét homlokára szorítva, -Áldorfay. - -– Én megmondhatnám, hogy mit tégy vele? Hivd el magadhoz a hotel -Munschba, rendelj pompás vacsorát, hozass pezsgőt, s mikor már jól -ittatok, akkor mondd el neki ezt a toasztot: «öcsém Gideon: gazember -voltál teljes életedben; hanem mindazt, a mi gonoszat tettél, ezzel az -utolsó gonosz tetteddel helyrehoztad. Áldjon meg érte Allah! vagy nem -tudom ki a mostanid? s azzal csókold meg, öleld meg s add oda neki a -kettős kulcsot.» - -Áldorfay dühösen ugrott fel erre a gúnyolódásra. - -– Te szólhatsz nekem így? Te! - -– Már mint én, úgy-e? a ki téged odavezettelek hozzájuk. De hát godoltam -én azt, hogy te gyerek vagy, a kinek ha az ember egy czifra czukorbábot -ád játszani, meg kell, hogy mondja neki: «aztán ezt meg ne edd, mert -mérges». Én azt hittem, hogy mulatod vele magadat, de nem azt, hogy -beleszeretsz. - -– Nincs jogod velem így beszélni, s arról a hölgyről eként! kiálta Incze -indulatosan. - -– Valami kevés jogom van hozzá. Ahhoz, hogy miként és kivel mulasd -magadat? természetesen semmi hozzászólásom. Lóversenyen töröd-e ki a -nyakadat, vagy egy szép divathölgyért? az a te nyakad, s nem az én -dolgom őrizni. Hanem van valami közös kettőnk között. Nem az atyafiság. -Félre ne érts. Hanem a két consors összekötött renomméeja. Ne feledd el, -hogy mi consorsok vagyunk s nevünk kapcsolatban van egymással. Van egy -hely, a hol mindent tudnak: a budoirok titkait is. Ez a hely a börze. Ez -elől hiába rejtegeted titkaidat, száz szeme van. S ha a szemeivel nem -láthat, kezébe veszi a krétát, számol, számol, míg kiszámolja azt, – -hogy mit átmodtál az éjjel. Azt hiszed, nem mindenki ismeri a börzén a -te * utczai tündérlakodat? Nem számították utána, hogy mennyi pénzed -szivárog neked oda? Mert azáltal, hogy tündéred az egyenesen adott -ajándékot kidobja az ablakon, csak arra kényszerít téged, hogy azt görbe -úton kétszer annyiba kerülve juttasd hozzá. – Hanem hát arra, hogy te a -vagyonodat mire költöd, miért van gondja a pénzvilágnak? – Azért, mert -gondjának kell lenni arra, hogy vagyonodat hogyan szerzed? – Incze! A te -neved a legjobb hírű volt e nagyon erősen biráló körökben. Már csak -volt! Fel ne pattanj, kérlek, most én vagyok az erősebb. A mióta az * -utczai házhoz vagy kötve, olyan vállalatok jönnek felszinre a te neved -ajánlata mellett, a mikre minden solid üzér azt kiáltja: «ez káprázat!» -És bámulva kérdezik az emberek egymástól: hogy adhatta a nevét ehhez -Áldorfay Incze? S aztán suttogva felelik rá: hja, sokat elnyel a négy -tánczosnős kéjlak! - -– Uram! Kiálta Incze, reszketve az indulattól. - -– Csendesen légy! mondtam, hogy most én vagyok az erősebb. Te sikamlós -lejtőn jársz! Tagadd el, hogy a wiesbadeni bankkal értekeztél! - -E merészen odavetett szóra Incze csüggedten roskadt székébe vissza. - -– Én nem igértem nekik semmi bizonyosat, hebegé zavarodottan. - -– Ez a szavad elég arra, hogy elítéld magadat érte! a mióta a német -kormány eltiltotta országa területéről a szerencsejáték-bankokat: ezek a -gazdag rablótársulatok szerteszét barangolnak Európában, keresve olyan -országot, a hol betiltott üzletüket újra fölállíthassák. A többi közt -hazádra is vetették szemüket. Előjöttek fényes tervekkel; ajánlották a -főváros szépítését, adósságai törlesztését, ha meg lesz engedve nekik a -Margit-szigeten felállítani játékbankjokat; ajánlották Balaton-Fürednek -európai hírű fürdőhelylyé emelését, ha ott tehetik le a roulettet. -Elmondták sophismáikat, hogy hiszen titokban úgy is tele van az ország -játékbarlangokkal, jobb, ha egynek adnak szabadalmat, nyiltan, törvény -szerint, mely aztán busás adót fizet. S aztán kerestek maguknak egy -nagynevű embert, a ki vállalatukat a magyar kormánynál keresztül hajtsa. -Egy nagynevű embert, a ki egész életén át annyi becsületet szerzett -össze magának, hogy abból elvesztegetni is lehet, s a kinek van egy -szenvedélye, mely ráveszi őt, hogy ezt a nagy becsületet, megfelelő nagy -pénzért, becserélje. S ezt a nagynevű embert felfedezték az * utcza -palotájában. - -Áldorfay halálsápadtan állt föl Leo előtt. - -– Igenis. Te hozzád jöttek el. Áldorfay Incze! – Nem! Még nem kötötted -le nekik magadat. Azt mondtad: jöjjenek később. Meggondolod a dolgot. – -De hát nem eléggé rettenetes-e az, hogy te, Áldorfay Incze, abban a -perczben, a melyben elmondták, hogy ők kik és mi járatban vannak, minden -gondolkodás nélkül korbácsot nem ragadtál, s ki nem verted őket magad -elől? - -Incze félrefordítá arczát: nem türheté el Leo tekintetét. - -– Hogy lehetséges legyen az, hogy Áldorfay Incze, az asceta, ki egykor -örök szegénységet fogadott s abban nyugodtnak érzé magát; Áldorfay -Incze, a puritán, ki egy barátja hálaadományát visszautasítá; Áldorfay -Incze, a hű férj, ki szégyelt felesége előtt egy ajándékba kapott -gyémánttal megjelenni; Áldorfay Incze, a hős, ki jutalom nélkül -harczolt, vesztegette élelét két világrészben a haza, az emberiség, a -szabadság pénzzel nem fizető, nagy eszméiért; Áldorfay Incze, az -országos képviselő, ki a becsületes iparvállalaton nyiltan folyt üzlet -mellett kapott nyereségre visszaborzadva mondá: «kitől raboltuk mi ezt -el?» hogy ez az Áldorfay Incze azt mondhassa egy rabló társaságnak, mely -átkozott pokolyműhelye számára az ő hazájában keres helyet, hogy ott is -meztelenre vetkőztessen le minden könnyelmű embert, s mely őt szólítja -fel, hogy legyen társ, osztályos a a vállalatban, a minek osztalékát -árvák utolsó falatja, özvegyek könye s öngyilkosok vére képezi; hogy ez -az Áldorfay Incze azt mondhassa erre: majd meggondolom a dolgot, -jöjjetek holnapután! - -Inczének szívdobogását lehetett hallani a percznyi szünet alatt. - -Leo összefonta ujjait, kezét tördelve. - -– És ha ezen a fatális holnaputánon egy szerencsés véletlene (mondjuk) a -vaksorsnak ide nem hozza ezt a circusi hőst, s az merész bakugrásaival -el nem hódítja kezedről azt a leányt, te aláirod velük a szövetséget, -azért, hogy annak a nőnek egy fél milliót tehess a lábaihoz! Hát nem -isteni gondviselés volt-e, mely most ezt a bohóczot utadba hozta? S te -még verekedni akarsz vele? egy circusi yongleurral, egy bohóczczal; de a -ki csak este bolond, nappal okos ember, mert nem verekszik meg veled a -kedvesedért. Ez az ember neked egyedüli jóltevőd a világon! - -Áldorfay homlokára csapott tenyerével. - -– Hová jutottam? - -– Még sehová sem, szólt Leo gyöngéden megszorítva barátja kezét; de -legfőbb ideje, hogy megállj és visszafordulj. - -– Én futok ki a világból! - -– No, azt nem teheted, mert a föld gömbölyü. Hanem, hogy innen elfuss, -az nagyon jó lesz; még pedig a milyen gyorsan csak futhatsz! - -Incze mindkét kezével megragadá Leo kezét s egy gyermek -gyámolatlanságával tekinte szemébe, mintha atyja volna az. - -– Szólj, egyetlen barátom a világon! Találj ki számomra valamit, mit -tegyek? - -– Nehéz dolgot kivánsz tőlem, kedves Inczém. Te beteg vagy. Nagyon -beteg. Így van az, mikor egy asceta belekóstol az asszonyméregbe. -Magunkforma gonoszéletü ember, a ki szakálla ütközésétől kezdve -tanulmányozta az asszonynépet, ha megbetegszik is egy pár szép szem -szurásától, hét nap alatt kigyógyul belőle; még pedig többnyire -homoeopathice; de mikor egy szent iszik ebből a philtrából, annak minden -csepp vérét átjárja az. Azt nehéz kigyógyítani. Egy villanására a szép -szemeknek megint recidivázik. Té rajtad csak radicalis kura segít. - -– Rászánom magam. - -– Én tudnék számodra valamit. És ez az egyetlen gyógymód rád nézve a -világon. - -– Mondjad. - -– Egy magyar és egy osztrák mágnás, gróf Z** és gróf W** terveznek most -épen egy nagyszerű éjsarki expeditiót, az északi tengely szabad -oceánjának fölfedezésére. Csatlakozzál ez utazókhoz. Neked az kell a -kigyógyulásodhoz, hogy két esztendeig ne láss asszonyt. Nem -vizgyógymódra, de jégkurára van szükséged. Kell, hogy olyan világrészbe -menj, a hol a vizekben nincsenek nymphák, s a jégen részvény-társulatok. -Ott, abban a felséges halálországban ismét fel fogod találni nemes nagy -tulajdonaidat. A jégsarki utazókat az egymásra szorulás, a kölcsönös -segély ösztöne, a sanyarú nélkülözés, a tudás vágya, az önfeláldozás -szenvedélye edzett férfijellemmel gazdagítja meg. Téged csoda -bátorságod, tapasztalataid, vas türelmed, jó szíved a vállalkozók -vezérfényévé fognak tenni. A hosszú éjszakák hosszú nyugalmat hoznak -szívedre s kigyógyulva térsz vissza. - -Áldorfay Incze megölelte barátját érzékenyen. - -– Köszönöm neked a gondolatot! Elfogadom azt. Megyek a jégvilágba innen! - -Leo nem titkolhatta örömét. - -– Megengeded, hogy ezt rögtön tudassam az expeditió rendezőivel? - -– Sőt kérlek rá. - -– Sietni kell vele. A hajó már indulásra kész. - -– Tehát még ma! - -– Jól van. Én sietek rögtön a jockey-klubba. A grófokat most ott -találom. - -– Megállj, még egy szóra. Nekem itt mindenféle prózai ügyeket el kell -intéznem. - -– Az mind az én gondom. Nekem adsz egy általános meghatalmazást s nem -lesz károdra, ha addig míg visszatérsz, én kezelem ügyeidet. - -– Vannak kötelezettségeim. - -– Azoktól igyekezni foglak megszabadítani. A kétséges vállalatok -elnökségeiről lemondasz általam; részvényeidet vesztességgel is -érvényesíteni fogom, a mikhez nincs bizalmam; börzei foglalkozásaidat -kiegyenlítem, váltóidat kifizetem. A szemtelen követelésekkel pedig majd -el fogok bánni. Minden ügyed az én kezemben lesz. Te csak a fehér -medvékre gondolj; a többi medvéid bőrére én alkuszom. - -– Még egyet barátom; hát Hanna? - -– Hát Hanna? – Bizony Isten, már is gyógyulsz! Még Hanna is eszedbe jut. -– Hát én azt hiszem, hogy ha megtudja Hanna, hogy te az északi polushoz -utaztál, ő rögtön elutazik a déli földsarkhoz. - -– Igen; de a válóperünk? Nekem még három hetet Erdélyben kellene -töltenem a válóperünk bevárása végett. - -– Pokolban töltesz te három hetet, nem Erdélyben! kiáltott fel -türelmetlenné téve Walter Leo. Mi gondod most a válóperedre? Eldöntik -azt már nálad nélkül is. Ne félj, biz a pap nem hagy tréfálni magával, s -ha meg nem jelensz, elitélnek «makacsságban» s úgy elválasztanak, hogy a -lábad sem éri a földet! Ne legyen neked arra több gondod. Ha prókátor és -pap kezébe jutottál, jó helyen vagy ott! Ne félj, ketté vágnak, ha -mindjárt a világ végére futsz is! - -– Nem akarok senkinek adós maradni, neki legkevésbbé. Ügyvédemnek is -utasításul adtam, hogy a mit a törvényszék számára tartásdijul meg fog -itélni, azt kétszerezze meg. S most téged arra kérlek, hogy akkor ezen -évdíjnak megfelelő tőkepénzt bocsáss vagyonomból Hanna rendelkezésére. -Ne legyen kénytelen minden évben egy nyugtát aláirni, a melyen az én -nevem is előfordul. - -– Jól van, öregem. Nagyon jól van. Kezdek rádismerni megint. Nálad a -bibliai mondat megfordítva áll. Vetkőzd le az «új» embert, s öltsd fel a -«régit». Úgy fogok tenni, a hogy rendelted… Visszacsikarjuk attól a -kevély asszonytól még azt, a mit legnehezebben ad ki: becsülését -irántad. Egyéb úgy se kell már neked asszonytól. - -Leo sietett. De mikor már kezében volt kalapja és pálczája, még egyszer -visszatért az ajtóból. - -– Megbocsáss, hogy még egy szóra visszatérek. De ma fizető napom van -ellenedben s miután liquidálok veled, nem akarok semmivel adósod -maradni. Te most, a míg itt vagyok előtted, elismered nemcsak azt, hogy -szavaim igazak, hanem azt is, hogy jogosultak. A mint azonban egyedül -maradsz, felébred benned valami, a mi azt hazudja magáról, hogy ő a -büszkeség! s azt fogja kérdeni tőled, hogy de hát mi neked ez a Walter -Leo, hogy ez minden lépten-nyomon előálljon, mint Sophocles trgœdiáiban -a chorus, beleénekelni a scénába s helyettesíteni a hősnél a mardosó -lelkiismeretet? Hogy ki tett engemet a te Mentoroddá, tégedet meg az én -Telemachommá, hogy elküldözzelek hol Amerikába, hol Grönlandba? s te -aztán menj szép engedelmesen, a hová én küldelek? Azután meg fogsz állni -a tüköröd előtt s körülnézed magadat. S azt fogod mondani: hisz ez -valóságos Zeüsz arcz! - -– Zeüsz! szólt Áldorfay megdöbbenve. Hát te is tudsz Zeüszről? - -– Zeüszről? Hogyne, hisz együtt jártunk iskolába! Egész tizennégy -esztendős koromban mindig mythologiára tanítottak a classisban; abból -tanultam a legelső istentelenséget. Előttem Zeüsz a gavallérok ideálja. -Ezt mind tanulmányaim, mind tapasztalataim igazolják. A többi -dandy-isten csak suhancz mellette. Apollo csak furulyázni, Dyonisos csak -inni tud; de Zeüsz az öntudatos nőcsábító, a ki ha akar, aranyesővé is -tud változni. Ez a nők ellenállhatlan hódítója. Ez a kifejezésteljes -homlok, a villámló szemek, a sürű körszakáll, a telt piros ajkak, s az -egész tekintet, ha mosolyog, ha tűzbe jön, nem a legtökéletesebb -eszményképe-e egy férfinak? – És akkor azt fogod mondani magadban: «az -lehetetlen! Hihetetlen és elképzelhetetlen, hogy valaki ezt a -Zeüsz-alakot elcserélje egy félkecskebak satyrért! Hogy lehessen nő ép -szemekkel, egészséges érzékkel, a kiben úgy megtévedhessen az ösztön, -hogy ne Zeüszt válaszsza, mikor teheti. Káprázatnak, félreértésnek, -igézetnek kell itt lenni. Lehetetlen, hogy az való legyen!» Ezt fogod -mondani, mihelyt engem nem látsz s magadat meglátod. Hanem hát jegyezd -meg magadnak barátom, hogy a mennyi isteni joga volt Jupiternek -megcsalni Junot egy nympháért, épen annyi emberi joga volt a nymphának -megcsalni Jupitert egy – faunért! Mert, mint tudod, a sors szereti -fentartani a symmetriát! s a fatum még Zeüsznek is parancsol; azt is -tanultad még az oskolában. - -Incze bajuszát harapdálta kéjelmetlenségében. Ez a czélzás nagyon -odatalált. - -– Jó. Tehát hogy meggyőzzelek arról, hogy nem fogok tükör élé állani és -magammal beszélni: én is veled megyek. - -– Nem bánom. De egy feltétel alatt. - -– Halljuk. - -– Te még ma semmit sem ettél. - -– Hát ezt már megint honnan tudod? - -– Idejövet találkoztam a pinczérrel, ki az étszereket elhordta tőled. -Láttam, hogy mindenből leszabtál egy falatot s azt is otthagytad. - -– Már látom, hogy a börzén azt is tudják, hogy mit – nem eszem! - -– Tudják! Már most hát ha engemet meg akarsz a felől győzni, hogy -komolyan és elhatározottan állsz föltett szándékod mellett: erre nekem a -legelső s legmegnyugtatóbb bizonyság az lesz, ha most legelőbb is jösz -velem egy étterembe, s ott velem együtt eszel és iszol, a hogy becsü -letes jó lelkiismeretű ember szokott enni és inni! - -Szegény Incze: még nevetett is Leo kedélyes felhívására. - -Talán utoljára nevetett életében. - - -FATIME. - -A két gróf, ki az éjsarki expeditiót rendezte, nagy örömmel fogadta -Áldorfay ajánlkozását a fölfedezési útban részvételre. A hajó már -indulásra készen várt Triestben. Rögtön táviratoztak a kapitánynak, hogy -várjon még az elindulással. Általános volt az öröm a klubban is – -nemcsak a fölött, hogy Incze elmegy a jeges tengerre, hanem a fölött is, -hogy nem lesz itten. - -Voltak még jó barátai, a kik sajnálták. - -Azután még egész estig lótott-futott vele Walter Leo a városban, -mindenféle szükségleteket e nagy úthoz összevásárolni. Még málházni is -segített neki, a miben nagy ügyességgel birt. - -Incze azt mondta, hogy még az nap el akar utazni; tehát a tíz óra táján -induló vonattal. - -Ezt tudva, még nyolcz óra előtt magára hagyta őt Leo, gondolva, hogy -Inczének még sok magánlevelet kell megirnia, ügyvédéhez, tán -ismerőseihez is; mindenesetre leköszönését képviselői mandatumáról a ház -elnökéhez; s holmi apróbb számlákat kiegyenlíteni. - -– Fél tizkor találkozunk az indóháznál! szólt, Inczét megölelve a -bucsuzáskor. - -– Eljösz oda? - -– Hogyne! Egy istenhozzádot mondani a viszontlátásig. - -– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – - -Incze egyedül maradt. - -E nagy elhatározás után az lett a legsürgősebb teendője, hogy -rendbeszedje irományait. - -Egyetlen megirni való levele volt: a ház elnökéhez. Az egész világon nem -volt már senkije, a kit sorsa fordulatáról szükség lett volna -értesítenie. - -Inasának meghagyta, hogy fűtse be a kandallót. - -Mikor aztán a tűz lobogott: magára zárta az ajtót, s felnyitva -iróasztala fiókját, annak egy rejtekosztályából kivette azt a csomagot, -mely egy rózsaszinü szalaggal volt keresztülkötve. - -Legelőször is ez a szalag vándorolt a tűzbe. Valaha a legszebb fekete -hajfürtöket fonta az keresztül. Lobbot vetett. - -Utána lebbentek egyenkint a többi gyöngéd emlékek. Finom asszonykéz -rajzolta levelek; még most is illatozók. Egy göndör hajfürt: a -halántékról levágva. Egy batiszt zsebkendő, mely egykor egészen nedves -volt a könytől. Egy oktalan féltés, egy gyanú árnyéka miatt hullottak -ezek a könyek. Még most is hangzik az átlátszó foszlányon keresztül: -«kétkedhetel-e bennem?» Tűzbe vele! Egy szárított virágbokréta, a mit a -mezőn szedtek. Minden virágnak külön jelentése. Szalma ez már! Egy -szeletke abból a kék ruhából, a miben őt legelőször megszerette. Egy -gyöngéden bohókás váltó, mely így szól: «fizessen ön – látra – Áldorfay -Inczének – öt milliard – csókot. Elfogadom Fatime». – Lejárt már! – -Eléghet! – Himzett csecsebecsék, miknek értéke a kavics és kohinoor -között váltakozik. Tegnap kohinoor, ma kavics. És aztán arczképek, -fényirda és művész-ecset termékei, minden alakban és jelmezben. Mind, -mind oda kell hullaniok, irgalom nélkül a megsemmisítő zsarátnakba. - -Csak egy van még hátra. Ez a legbecsesebb. - -A mily alakban csak otthon, bizalmas édes órán volt ő látható. A -fényirdász csak ezt az egy képet vonta le s utána megsemmisíté Incze -szeme láttára a negativ rajz üveglapját. - -S ez a kép oly sikerült! Az a báj, az a mondhatlan csáb oly élethíven -van visszaadva e vonásokban. Az alak, kezeit összetéve, könyörögni -látszik s e könyörgő tekintetben, mozdulatban van a legcsábítóbb varázs. - -Most is oly könyörögve néz reá! Mintha mondaná: - -«Engem ne vess a lángok közé, a többiek után. Én nem az vagyok, a ki -megcsalt: én az vagyok, a ki szeretett. Én csak te rád nézek. Másra nem -néztem soha. Én nem vagyok a másé, csak a tied. Belőlem nincs több, csak -egy, csak nálad vagyok. Engem is el akarsz égetni? Elitélsz-e? -Kárhozatra dobsz-e? kihallgatatlanul? Te dühös szemeket vetsz rám és én -rád mosolygok. Volna bátorságod engem is elhamvasztani? Nem félsz, hogy -sikoltásomat hallod, mikor a tüzbe dobsz? Hagyj élve, kérlek!» - -És Inczének nem volt bátorsága azt a tűzbe hajítani. Visszatette a -fiókjába. - -És aztán elővették nyugtalan érzelmek. - -Oly rögtön megválni attól, a kit egészen magáénak tudott. A kinek egész -teste-lelke, a hajszálától a gondolatjáig az övé volt. S most elfusson -tőle, a nélkül, hogy szemébe nézett volna? - -Elhagyja örökre, a nélkül, hogy megmondaná neki az okot, a miért -elszakítá magát tőle? - -Elitélje őt, a nélkül, hogy mentségét hallotta volna? Kimondja a -halálitéletet: «mi egymásra nézve meg vagyunk halva». És ezt még ne is -tudassa vele? - -Megtagadja magától azt az elégtételt, hogy odamenjen hozzá és szemébe -mondja neki: «te széttépted a legszeretőbb szivet; te sárba dobtad a -kinált becsültetést: te megöltél engemet is, magadat is. Miért tetted -ezt?» - -S hátha tudna rá valami mentséget mondani? Hátha egy szóval fel tudna -deríteni valami szörnyű csalódást, valami érzéktévedést. Hátha kimentené -magát? - -Hiszen mit vétett? - -Egy férfival ment karöltve. - -De hisz az a férfi Gideon! - -Gideon pedig Caesarinenak volt régi ismerőse. Lehet, hogy ez elevenült -most fel. - -És lehet, hogy te most a jámbor Belle Ange helyett dühöngsz, a ki vagy -nem tudja a dolgot, vagy ha tudja, hát nem sokat bánja. - -De hát Gideon sértő levele? - -Az lehet, hogy kiszámított sértés. - -Az lehet a bohócztól egy ördögi tréfa, mely emberére van alkalmazva. - -Miért ne adta volna ő meg Inczének ezt a döfést, mikor tudja jól, hogy -ez annak milyen nagyon fáj! - -Incze közel volt hozzá, hogy kimentse maga előtt Fatimét. - -Közel volt hozzá, hogy megbocsásson neki. - -Egész szenvedélyével szerette! - -Esti nyolcz órát harangoztak ott künn. - -Ez a harangszó volt az ő jeladása mindig. Ekkor szokott Fatiméhez -ellátogatni. Mikor a nyolcz órát harangozták, félbehagyta a munkáját, ha -otthon volt; megfordult sétájából, ha künn járt; letette a kártyát a -kezéből, ha játszott, és ment, hova a szíve vitte. - -És most hasztalan szól a harang? - -Pedig tán várják! Távirata megérkezett azóta. Bizonyosan várnak reá! - -Egész teste borzongott. Lázban volt. - -Azt mégis tudatni kellene vele, hogy eltávozik hosszú időre és olyan -helyre, a hol virág és asszony nem terem soha. - -És aztán a keserű bucsúvételhez átadni a hűtelen teremtésnek azt a kis -lapot, mely őt úgy meggyalázza: annak az irását, a kiért őt el tudta -feledni, s a ki őt abban a pillanatban is megveti, a midőn szerelmét -elfogadja. - -E kegyetlen elégtételt nem tagadhatja meg magától. - -Nem. Ez nem gyávaság már. Ez nem a szerelem őrült szenvedélye. Ez a -boszú szomja. Valakin boszút kell állani! Valakinek által kell adni a -felét annak a keserüségnek, mely őt a világból kiüldözi. Valakinek -szenvedni kell akkor, a mikor ő az ő szenvedését az örök éjszakák -földére viszi eltemetni. Ha a férfi nem, hát a nő! - -Felöltözött látogatáshoz. - -Nem fogadott bérkocsit, szüksége volt rá, hogy kifussa magát. - -A Práter széleig jó távol van; neki rövid volt ez az út. - -Mintha kergetne valakit, úgy sietett. Hiszen gondolnia kellett rá, hogy -még ma milyen hosszú útra kell indulnia. Alig egy óraköz van még hozzá. - -Mikor Fatime lakához érkezett, megállt és megnézte óráját. Három negyed -volt kilenczre. - -Fél óra elég lesz szivének keserüségeit kiönteni odafenn. - -S ha másként talál történni! ha e keserüségének ellenmérgét tudja -valaki! Ha a széttört boldogságot ismét egészszé varázsolhatja egy -csoda! s nincs-e az asszonyszívben csoda elég? – akkor adieu Tegethoff! -utazhatnak a jégsarki felfedezők nála nélkül a jégvilágba. - -Még ez a gondolat is végigvillant agyán, a mialatt az óráját megnézte. - -Becsöngetett a kapushoz. Az kidugta a fejét. - -– Itthon van-e Belle Ange kisasszony? kérdé tőle. - -– Igen is, itthon van. - -A kapus az ő embere volt. - -– Elhozták-e a táviratomat, a mit Szempczről küldtem Belle Ange -kisasszonynak? - -– Nem hoztak ide ma és tegnap semmi táviratot. - -– Megfoghatatlan. - -Pedig nagyon is könnyen megfogható. Elfeledte táviratára feltenni a -lakást s az újabb kor «Hermes»-ei nem találnak olyan könnyen rá a -Pieridák berkében adresse nélkül arra a «bizonyos» nymphára, a kinek -Zeüsz üzenetet küld, mint a régi boldog időkben. - -Incze most már kevesebb jó reménynyel haladt fel a lépcsőn a zárt -rácsozatig. - -Csengetésére előjött a szobaleány. Csak félczipő volt a lábán s Incze -olyan nagyon csöngetett, hogy nem volt ideje a másikat is felhúzni. - -– Itthon van a kisasszony? kérdé tőle. - -– Nincs idehaza. - -A szobaleány Fatime embere volt. - -Incze megfordult és visszament a lépcsőn. - -Nagyobb gyámapai gondoskodást csakugyan nem kivánhatott már a sorstól, -mint a minőben részesült. - -A kapus azt mondta: itthon van; a szobaleány azt mondta: nincs itthon. -Ebből olyan kevés tudománynyal kiszámíthatta, hogy a hátralevő három -negyedórából neki csak egy perczet sem szükséges ennél a háznál többet -elvesztegetni! - -A mi pedig a szép szemeket illeti, hát hiszen senkinek a világon olyan -szép szemei nincsenek, mint a – tengeri fókáknak. - -Tehát siess! Mert lemaradsz a Tegethoffról! - -Még sem sietett. - -Átment a Práter felőli járdára s onnan kémlelt fel hajdani -paradicsomának lefüggönyözött ablakaira. - -A nehéz damaszt-függönyök is elárulák, hogy Fatime szobájában világosság -van. - -Ejh. Fordíts hátat neki! - -Láthatatlan kezek vonták, taszították el onnan; olyan nehezen ment a -távozás. - -Hatszor is megállt vissza-vissza nézni. Azt várta, hogy utána szalad -valaki és visszahíja. - -Nem hítták vissza. - -Kábultan bandukolt visszafelé azon az úton, melyen oly sietve vágtatott -idáig. - -Egy-egy nőalak suhant el mellette. Annak mind erősen arczába nézett. -Olyan jól esett volna neki, ha valamelyikben Fatimét ismerte volna meg; -ha ő csakugyan nem volna otthon. - -Ekkor hirtelen eszébe jutott valami. - -Hisz itt van a zsebében a kettős kulcs. - -Ennek csak az utána csinált másolatát vitte el Hanna; az eredetit ő -hozta el magával s ez azóta is mindig pénztárczájában van. - -Visszafordult. Azért sem fátum uralkodik az emberen; hanem az önakarat! - -Most már csaknem futásra vette a dolgot, úgy sietett. - -Mikor ismét visszatért a házhoz, nesztelenül, lábujjhegyen haladt el a -kapus ajtaja előtt, hogy észre ne vegyék s zaj nélkül ment föl a -lépcsőkön. - -Mikor a mezzanin ajtaja előtt megállt, egyszerre úgy tetszék neki, -mintha egy megnevezhetlen hang, valami csendülés, vagy zúgás, (mintha -egy zengő tenger volna) reszketne át minden idegein, s minden idegével -hallaná azt; s egy alaktalan, de mégis ismerős fény kápráztatná el -szemeit. - -«Incze!» - -Nevét kiáltották valahol? - -Nem. Csak érzékcsábulás, hallucinatió az. - -Kereste az ajtón a kulcslyukat. – És sokáig nem talált rá. – Keze -reszketett tán? vagy szeme nem látott jól? - -Egyszer aztán magától felnyilt az ajtó. Be sem volt zárva. - -Ki hagyhatta nyitva? - -Incze belépett rajta s nekiindult a sötét lépcsőnek. - -És ekkor egy rémgondolatja támadt. - -Hátha az, a ki ezt az ajtót nyitva hagyta, most e sötét lépcsőn vele -szembe találkozik. - -Ki lehet az? - -Kinek van még e titkos ajtókhoz másik kulcsa? - -Nem Hannának? - -Mikor a szentszék előtt a legelső kibékülési kisérletnél a férj és nő -egyetértően azt nyilváníták, hogy engesztelhetlenül gyülölik egymást, a -teremből kijövet Hanna oda ment Inczéhez s azt mondá neki: - -«Uram. Hat hét alatt válópörünknek vége lesz. Nem nagy idő. Semmi -kétségem az iránt, hogy ön abban az órában, a melyben szabad lesz, -legelső kötelességének fogja tartani, hogy siessen ahhoz a nőhöz, a -kinek becsületét ön is, én is elvettük; s teljes elégtételt fog adni -neki. Ön hitvesévé teszi őt. Ennyivel tartozik neki. Hanem egyre kérem -önt. Tartózkodjék e hat hét alatt, a míg önnek nevét viselem, minden -néven nevezhető érintkezéstől ezzel a nővel. Mert ha én megtudom, hogy -ön abban a házban e hat hét alatt látogatást tett, hogy e nőhöz az -utczán hozzá szólt, hogy ön neki levelet irt: én a válóperi itélet -kihirdetése előtti órában visszahúzom a keresetlevelemet; -kinyilatkoztatom, hogy önt szeretem: visszakatholizálok – és nem válok -el. Tehát a mire kértem, el ne felejtse.» - -És ő már nagyon is elfeledte, a mit igért! - -Már ott van a házban és halad fölfelé a titkos lépcsőn. - -A mezzanin folyosó-ajtaja pedig nyitva. - -Ki jár itt előtte? - -Nem képes-e amaz erős akaratú nő arra a vakmerőségre, hogy megtudva -férje eltávozását Erdélyből, hirtelen utána siessen, s a birtokában levő -kulcsok segélyével fellopózzék ama szőnyeg-ajtóig, mint már egyszer -tette, s a mint a szószegő jön fölfelé: egyszerre a sötétben -mellberagadja őt egy ideges kéz s egy ismerős hang azt súgja fülébe: - -«Én tudtam, hogy ön nem tartja meg szavát. Ön nem férfi előttem!» - -S azzal letaszítja őt hanyatt, mint egy tehetetlen bábot. - -Ez a rémkép állt előtte a sötétben. - -Üres agyrém! - -Hanna nem őrzi többet az ő lépteit. A titkos kulcsokat sem vitte ő el -magával. Mikor innen elfutott, benne hagyta azokat a zárban. A házi nép -ott találta azokat s azt hitte: Incze kulcsai voltak. Most, ki tudja, ki -használja azokat? - -Hanem azért a láthatatlan kéz mégis folyvást összeszorítá a torkát s -fenyegette, hogy letaszítja a lépcsőn. - -Félénken, óvatosan, mint a tolvaj, haladt fel az ismeretes előszobáig. - -Ott megállt hallgatózni. - -Benn semmi nesz. Csendesen vannak. - -Megkisérti vigyázva nesztelenül betolni a kulcsot a zárba. - -Meglepetve veszi észre, hogy egy másik kulcs már benne van kivülről. - -Az ajtó tehát nyitva. - -Semmi sem gátolja, hogy belépjen rajta. - -A szőnyeg-ajtó nesztelenül feltárul. - -A szobát kétféle világítás derengi át. Egyik a lobogó kandalló tüze, -másik egy tejüveggel letakart lámpa, melynek ernyője egy bűvkörön belül -minden tárgyra intensiv világot vet, míg azonkivül félhomályba burkol -mindent. - -A megvilágított körben áll egy kerek orosz mozaiklapú márványasztal, -melynek egyetlen lábát három összetekeredett bronzkígyó képezi; -szétnyujtott fejeikkel alkotva a talapzatot. - -Az asztalon ezüst samowar, chinai porczellán csészék, egy palaczk -mandarin liqueur, (melynek palaczkja kétszáz forint.) - -Az asztal, samowar, csésze, mandarin, mind az ő ajándéka. - -Az asztal féloldalt áll a kandalló előtt, a másik oldalához egy -nyugvószék van tolva, s azon ül, hanyagúl odaomolva, Fatime. - -Fehér, hímzéssel gazdag pongyola-öltöny van rajta; sürű szénfekete haja -felbomolva omlik le vállaira; két lába, rózsaszin szalagcsokros -czipőkben, a kandalló előtti rácsra nyugtatva. Kezében egy nagy fekete -legyező, egyik lapján művészi festményekkel. (Ez is Incze emléke!) Ennek -egyik legyintésével magát, a másikkal a lábainál ülő alakot hüsseli. - -A lábainál ülő alak Gideon. - -Azon a kis hímzett zsámolyon ül, a melynek hímzetén a hány kereszt van, -annyi emlékezet van hozzá öltve. Még Incze maga is segített hímezni -rajta. (Herkules segített fonni Omphalénak.) - -A yongleur odakönyököl a szék támlájára, melyen Fatime hever és égő -szivarából füstöt fúj annak arczára. A hölgy belélegzi e füstöt, -gyönyörtől felmagasztalt arczczal, mintha az volna az ambrózia. Harmadik -élő lény nincsen jelen. Csak két csésze van az asztalon. Caesarine -számára nincs itten hely. - -Annyira el vannak foglalva egymással, hogy nem veszik észre a feléjük -közeledő alakot, csak midőn az már a lámpától megvilágított körbe belép, -mikor egyszerre előttük áll. - -Incze oly sápadt, mint a sírból kelt halott. Öklei össze vannak -szorítva; haja szétdulva; szemei Fatimére meresztve. - -Csodálatra méltó asszonyi teremtés ez. - -Mikor megpillantja Inczét, még csak egy vonása sem árul el megdöbbenést; -még csak meglepetést sem. - -Tökéletesen tud uralkodni a vonásain; – vagy talán hozzájárulhatlan a -szíve amaz érzelmek iránt. - -Még csak nem is változtat hanyagúl elomló helyzetén; csupán azt teszi, -hogy legyezőjével félrehajtja az arczába fujt füstöt s aztán e legyező -egy kecsteljes hajlításával üdvözletet bólint Incze felé. - -S mindezt oly nyugodtan teszi, mintha szinpadon adná. - -Azaz, hogy szinpadon jobban adná. Ott játszaná élethíven a halálos -rémületet, az elpiruló szégyent, mikor lelke mélyeig sértett kedvese ily -pillanatban meglepi: holott jól tudja, hogy annak a tőrnek, a mivel őt – -a szerep instructiója szerint – meg fogja ölni, először is nincsen -hegye, másodszor meg nem fog ez azzal igazán szúrni. - -Most pedig még csak egy arczvonása sem változik. - -Valódi oroszlánszelidítő nyugalommal néz a felé közeledő szörny szemébe. - -Ez a nyugalom társára is ragad. Bár annak izgatott arczvonásain inkább -meglátszik az erőltetés. Az sem kel fel alacsony székecskéjéről, -szivarát szájába dugja, egyik térdét két összefont keze közé veszi s -most már a füstöt Áldorfay arcza felé fujja. - -Incze egészen elfeledkezett róla, hogy a látogatónak köszönni is szokás. - -Szólni is alig tudott. Ajkai szárazak voltak. Nyelve a szájpadlásához -ragadt. - -Pedig neki kellett megmondani, hogy miért jön! - -– Fatime kisasszony! – kezdé, egész közel lépve a leányhoz. Bocsásson -meg, hogy ily időben zavarom; de még ma elutazom, s elébb valamit el -kell önnel végeznem. - -– Ah, ön elutazik! S hová? – szólalt meg a leány, a legcsengőbb hangon, -gyermeteg kiváncsisággal. - -– Az nem tartozik a dologra, mondá Incze. Azért jöttem ide, hogy -megmutassak önnek egy levelet, melyet ma irt nekem Captain Bloomer. A -levél önről szól. - -– Én rólam? Ah! - -– Itt van. Olvassa ön. - -S azzal átnyujtá neki a névjegyet azzal az egy megölő sorral. - -Fatime most már kiváncsian felemelkedék nyugvó helyzetéből, szétrázta -homlokáról zilált hajfürteit s közelebb hajolt a lámpáshoz, hogy jobban -lásson. - -Incze figyelemmel vizsgálta e nő vonásait. - -Nem alakul-e át a tündérarcz egyszerre Meduza fővé, mikor ezt olvassa: -«Az olyan fajta nőkért, mint Fatime, sehol a világon nem szoktak -verekedni!» - -Nem… - -A leány arcza most is nyugodt marad. Nem fáj az neki – ettől! – A kinek -«minden» szabad: annak «ez is» szabad. - -Mi észrevétele van erre a levélre? - -– Az, hogy nézze ön: ez a levél vizahólyag-lapra van irva. Tudja ön, -hogy a vizahólyag-lemezt temperamentum-mérőnek használják? Az mutatja -meg, a tenyérre fektetve, kinek milyen heves a vére. Nézze ön: az én -kezemen csaknem simán fekve marad. Én nagyon hidegvérű vagyok. - -Valóban: a vizahólyag-lemez alig hajlott fel két szélével, midőn Fatime -tenyerén feküdt. - -– Hogy össze fog az egyszerre ugrani az ön kezében! mondá azután Fatime, -visszanyujtva a látogatójegyet Inczének. - -Az ő kezében igazán egyszerre göngyöleggé kunkorodott az össze. Az ő -vére a düh forrpontján habzott. - -Incze látta, hogy ez a leány sérthetlen. Olyan, mintha ködalakon -szurkálna valaki karddal keresztül. Nem marad utána seb. - -A férfihoz fordult. - -Eléje tartá azt az összegöngyölödött lapot. - -– Ön irta ezt a sort itt? - -Az még szivarát sem véve ki szájából, válaszolt: - -– Voltam olyan bátor. - -– Akar ön velem megverekedni? - -– Oh nem. - -Ez a két szótag valami olyan ördögien gúnyos, nyekegő, insultáló, -ingerlő hanghordozással volt kiejtve, hogy Fatime elkezdett rá kaczagni: -ellenállhatlanul, mintha csiklándozva volna; s aztán nevettében hanyatt -vetette magát a nyugszékben, két karját felemelve s a feje alá téve, -hogy pongyolájának bő ujjai egész válláig csusztak fel. - -Incze csak az egyik lábát tolta még előre Gideon felé. - -– Még egyszer kérdem öntől, e meggyalázott nő előtt: akar ön velem -megverekedni életre-halálra? - -Fatime dæmoni kedvtelését találta ebben a jelenetben. A szive ugrált a -kéjtől, mikor két ilyen derék fenevadat lát a lábai előtt egymásra -morogni. - -Kinyújtott picziny rózsaszín csokros lába hegyével megtaszította -Gideont, mintha biztatná, hogy még egyszer ismételje azt a megnevettető -hangot. - -De már ezt elhagyta akkor a tréfáló kedve. Már ez akkor látta Incze -szemei előtt azt a rettentő rémkifejezést lebegni, melytől a ránézőnek -vére keresztülfagy. A szemek szivárványának feketéje csaknem egészen -eltünik, s ez által egy olyan merev, ijesztő kőtekintet áll elő, mely -elárulja, hogy a lélek nincs már a szemek mögött. Az eltünt, megvált; -csak a vadállat maradt itt. - -Most már csak a fejének néma ingatásával mutatta, hogy «nem». - -– Nem? orditá kitörő dühhel Áldorfay s azzal a markában fogott névjegyet -úgy vágta ellenfele arczához, hogy az lebukott bele. - -Hiszen Gideon is erős ember volt; s Captain Bloomer, a lószelidítő, -bizonyosan birt oly aczél izomzattal, hogy a világon bárki ellenében -elfogadhatta az ökölharczot. És aztán «biafora!» a kit egyszer arczul -ütöttek, az nem kérdezi, hogy ellenfele oroszlán-e, vagy szarvorrú? -hanem késsel, korsóval, széklábbal: a mi kezébe akad reárohan, és vagy -öl, vagy hal! - -Hanem az a névtelen rém, a mi Incze tekintete előtt járt, megbénítá -Gideon erejét. Gyáva lett e ránéző szemektől. Nem az óriás, hanem a -kisértet sujtotta őt le. - -Gyáván feje fölé emelte két kezét, mintha egy újabb ütést akarna -elhárítani magától, és arczát elrejteni igyekezett ellensége elől a -leány öltönyfodrai közé. - -És ebben a perczben sikoltva ugrott fel a leány, odaveté magát – -Gideonra: eltakarta őt karjaival és megcsókolá annak az arczát, azon a -helyen, a hol Áldorfay ütése érte. - -– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – - -Oh, ez rettenetes volt! - -Megcsókolja azt az embert, a ki őt oly czudarul meggyalázta! - -Megcsókolja őt azon férfi előtt, a ki őt imádta, a ki ő érte sorsát -tengelyéből kifordította, a ki az őt találó sérelemért élethalál-harczot -akart vívni! - -Megcsókolja a pofonütött gyávát, ki fejét az ő szoknyája fodrai közé -rejti el! - -Megcsókolja az arczán a pofonütésnek lángfolttal bélyegzett helyét! - -Ez a látvány elvette Áldorfay eszét. Ettől a pillanattól meg volt -tébolyodva. - -Ösztönileg elfordult ez észvesztő látványtól. De a háta mögött volt egy -tükör. Egy gyönyörü velenczei kristálylap, fényes aczélrámában. (Ezt is -ő választotta ki egykor!) Abban az áruló tükörben megint ugyanazt a -jelenetet látta. A nőt lesujtott ellensége ölében. - -Nem szó, csak ordítás volt, a mi ajkán kitört. Megkapta félkézzel a -márvány asztalt a kígyós lábánál fogva s azt a rajtlevő edényekkel és -lámpával együtt odavágta a tükörlapba iszonyú erővel. - -Ah, ezt nem csinálják utána a circusi akrobaták! Ez nem emberi -erőmutatvány volt. Így csak az őrültek tornáznak. - -A lámpa összetörtével csak a kandalló veres lobogványa világítá meg a -dühöngő alakot. - -Hercules volt az a Dejanira-köntösben. - -A két nyomorult sietett menekülni a mellékajtón s segélykiáltásaival -lármázta fel a házat. - -Az őrjöngő pedig folytatta a megkezdett munkát. - -Pozdorjává zúzott mindent ebben a szobában. - -Az ő emléke volt itt minden, csak a magáét pusztította el. - -A felriadt háznép rendőri segélyért futott. Jött egész férficsapat a -dühöngőt ártalmatlanná tenni. - -De ahoz nem jó volt közeledni asszonytól született teremtésnek. - -Oly tárgyakkal hajigálózott, a mikből kitelik egy koporsó annak, a kit -útjában talál. - -Ugy pedig nem jöhettek ellene, hogy megöljék. - -El kellett nézni irtóztató gazdálkodását. Hogy hasogatja le a falakról a -szőnyegeket s kézzel-lábbal hogy tépi azokat rongyokká. Hogy facsarja ki -a székek lábait s a pamlagokat hogy veri egymáshoz, mig -összerecscsennek! - -Nagy virágedényeket, japáni vázákat, szobrokat, kristályokat, kirakott -ládikókat; mind egyenkint behajigál az alcovenbe, oda, a mennyezetes ágy -fölé, s mikor mind együtt vannak, akkor az ágy-mennyezet egyik tömör -oszlopát letöri a nyoszolyáról s ezzel a súlyos cséphadaróval elkezdi -cseréppé, forgácscsá, szilánkká zúzni az egymásra dobált kincseket. - -A fülkeajtóból rémülve nézik rettentő munkáját s nem akad a nézők között -senki, a ki annyira megunta volna az életét, hogy e bőszült alak -közelébe vigye törendő koponyáját. - -Nem lehet itt mit tenni, mint megvárni, míg kifárad és magától -összeomlik. - -Még jó szerencse, hogy a többi szobákba nem tör át. Mit neki egy bezárt -ajtót bezúzni? Itt marad. Itt végez. Egyedül ez az egy szoba az ő -ellensége. Ez az a paradicsom és az a pokol, a melyből nem szabad más -számára semminek fenmaradni. Ezek a tárgyak látták őt idvezültnek – és -látták elkárhozottnak: ezeknek kell megsemmisülniök. - -– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – - -Walter Leot az előérzet arra készteté, hogy mielőtt a vasúthoz -kihajtatna, elébb tekintsen fel Incze szállására, ha valjon nem késett-e -el? - -Incze inasától azt tudta meg, hogy ura elment nyolcz óra után gyalog, s -nem mondta meg, hogy mikor jön vissza? Málháit azonban nem vitte el még -az indóházhoz. - -Pedig az idő már szigoruan ki volt mérve, ha a mai esti vonatról el nem -akart késni. - -Leo nyugtalan kezdett lenni. - -Nem hitt egészen Inczének. - -Sokkal jobban keresztülismerte már annak mélyen érző kedélyét, hogysem a -lehetetlenségek közé sorozza, hogy Incze még egyszer elment a Práter -melletti házhoz. - -Ha pedig odament, akkor vége neki: akár egyképen, akár másképen. - -Ott várt reá a szállásán mindaddig, mig az idő annyira nem haladt, hogy -most már mindenképen el kellett neki késnie a déli vaspálya tizórai -vonatáról. - -Ekkor elindult, hogy őt fölkeresse. - -A legtermészetesebb észjárás szerint a Práter melletti ház felé kellett -hajtatnia. - -Egyszer a kocsija megállt. Kérdé, miért állanak meg? - -A kocsisa azt felelte, hogy azért, mert nem lehet a néptömegen keresztül -hatolni. - -Már akkor egész néptódulás volt a négytánczosnős ház előtt. - -Leo nehéz sejtelmekkel ugrott le kocsijából s meghagyta kocsisának, hogy -nem messze várjon reá. - -Azzal keresztülfurakodott a néptömegen a kapuig, melynek bejárását -csendőrség tartá elzárva. - -Itt találkozott egyikével a döblingi intézet orvosainak, a ki néhány -szóval értesíté őt a balesetről. - -Az aggodalom csak odairányul, hogy a szerencsétlen ember nem fog-e saját -magában is kárt tenni? Nem lehet hozzá közelíteni: borzasztó ereje van. - -– Én megkisértem hozzá menni. Talán rám ismer, ha megszólítom, mondá Leo -s azzal elhatározottan sietett fel az orvossal a lépcsőkön. - -A lépcsőn künn állt az egész megrémült házi nép. A szobákban nem mertek -maradni. - -Gideon természetesen elfutott, az nem jön többé vissza. - -Fatime abban a hímzett fehér pongyolában reszketve térdelt Leo elé, -mikor őt jönni látta s sírva könyörgött neki: - -– Oh, szóljon vele! - -Walter Leo kirántotta a kezéből öklét s keményen, hidegen monda neki: - -– Ez az ön műve! - -Azzal félretolta őt maga elől s sietett be a lakásba. - -A boudoirhoz vezető szobában álltak a rendőrbiztosok, a tébolydából -néhány felügyelő és több markos férfi, várva a kedvező pillanatot, -melyben a dühöngő fáradságot mutat s hirtelen elnyomható lesz. - -Walter Leo kérte, hogy engedjenek neki útat. Ő be mer menni egyedül abba -a szobába. - -Nagyon marasztották, hogy ne menjen! de az orvos helyeselte a kisérletét -s bebocsáttatá őt. - -A kettős szobában sötét volt; hanem a meddig a kandalló torka -bevilágította egy részét, odáig vérveres tűzfényben uszott minden. - -Damaszt és brocat szövetek égtek a kandallóban, és szandálfa és rózsafa -vegyest. - -A padlatszőnyeg tele volt tükörcserepekkel, a mik a vérvilágításban -olyan fényt vetettek, mintha elhintett zsarátnakon járna ott valaki. - -S e rémvilágításnál, félig fekete, félig lángveres körvonalakból -összeállítva, tombol egyedül egy rettentő alak. Arczán a pokol ragyog, -szemei tűzből látszanak lenni. - -Most épen azt míveli, hogy azzal a súlyos mennyezetrúddal a szép -Beregszászy-féle zongorát rombolja szét, ütést ütésre adva. - -Ez aztán a – jövő zenéje! Egyszerre rúddal a billentyűk közé! Egyszerre -végig valamennyi húron, hogy zeng bele az egész ház. Igazi pokolbeli -finale. - -Ez ördögi orchestrum egy percznyi szünete alatt megszólal egy hang a -sötét háttérből. - -– Innocenti! - -Az őrjöngő összerázkódik, megmerevül. A veszedelmes rúd kezében -aláhanyatlik egyszerre. - -«Mit cselekszel, kedves Innocentim? szól szeliden a jó barát hangja. - -És eléje lép Walter Leo. - -Láttára egyszerre kiejti a kezéből a rudat Incze, s mindkét kezét -arczára tapasztva, elkezd keservesen sírni. - -Leo odalép hozzá, s átöleli a vállát. - -– Jer innen, kedves barátom; térj magadhoz; jer, menjünk haza. Menjünk -én hozzám. - -Nem felel semmit, csak sír. - -E szünetét az elernyedésnek hirtelen felhasználják a tébolydai ápolók, -mögéje kerülnek, s két-két izmos férfi két felől megfogja karjait. - -Fölösleges erőszak; egy gyermek is elviheti őt már innen. - -Engedi magát minden ellenállás nélkül vezettetni az alcoven felé, a -honnan a tornáczra egyenes kijárás van az oldalajtón. - -Ebben a perczben üti az alcovenben felakasztott fali óra a tizet. - -S az óraütés után rákezdi a zenemű azt a csábitó, ingerlő, búbánatban -bujálkodó dallamot: - -– Du hast mich nie geliebt… - -Erre az ingerlő hangra egyszerre vége van a tébolyult nyugalmának; az -egész pokol föllángol benne. A négy izmos férfit úgy löki szét, a két -falhoz vágva, mint a tekebábokat, s azzal a nyoszolyának egy másik -mennyezetoszlopát törve ki, neki rohan a zenélő órának, dühödten -orditva: - -– Hát te is élsz még? - -S egy kegyetlen ütéssel lesújtja azt a falról. - -A szétzúzott óra zengve-bongva esett le a földre s ottan begurult az ágy -alá, ott megakadt a falban, s aztán a megindult zenemű ott is csak -pengette tovább a csábdalt. - -– Du hast mich nie geliebt… - -«Hallgatsz! Elhallgatsz! Meghalsz-e már!» – hörgé a szerencsétlen, a -rúddal ütve a lélektelen üldözőt. - -Egyszer aztán végigesett arczczal a földre és nem mozdult meg többet. - - -SERENA. - -Mikor ismét életre tért Incze, már a kényszerzubbonyban találta magát. - -A döblingi intézetben, a hová vitték, szobájának még a falai is ki -voltak párnázva, s minden szék, asztal, ágy a padlóhoz lesrófolva. Ez a -dühöngők bebutorozása. - -S ő még mindig az volt. - -Nem kisértette meg kényszer-zubbonyát letépni, sem ágyából, melybe -fektetve volt, szabadulni; hanem dühének szavakban adott kifejezést. Még -pedig angol szavakban. - -Nem akart más nyelven beszélni, csak angolul. - -Azt követelte, hogy küldjék hozzá a kapitányt! - -Nem értették, miféle kapitányt keres? - -Eleinte azt hitték, hogy Captain Bloomerről fantaziál - -No azt nem hozták oda neki. - -Később a főorvos maga jött be hozzá. Azt mindjárt ezzel a szóval -fogadta. - -– Ön a kapitány? - -Az orvos ráhagyta, hogy ő az. Ki akarta ismerni rögeszméjét. - -– Ennek a hajónak a kapitánya? - -– Igen is. - -– No hát csak akasztasson fel szaporán! - -Az orvos biztosítá róla, hogy annak még nem jött el az ideje. - -– De csak siessen ön vele; mert ha eljön az a másik kapitány, akkor majd -lesz kendteknek nemulass! - -Miféle másik kapitányt vár ez? - -– Aztán megúnom már a dolgot! Ha el vagyok itélve, küldjön a többiek -után. - -Az orvos vizsgálni kezdte üterét. - -A beteg tiltakozott ellene. - -A leggyöngédebb érintésre rugott, harapott és egészen nekivörösödve -hivatkozott rá, hogy ő amerikai polgár, ő hozzá osztrák kézzel nyulni -nem szabad! - -Az orvos szépen kérte; de a mellett igen komolyan, hogy viselje magát -csendesen, mert különben kénytelen lesz kopaszra lenyiratni a fejét s -kár volna azért a szép fürtös hajzatért. - -Ez használt. Hiúsága még megmaradt. Hogy a haját megmentse, kinyujtózott -és csendesen maradt, mint egy mumia. Hanem ekkor aztán megint úgy -elhallgatott, hogy szavát nem lehetett többé venni. Angolul sem hallott -már. - -A főorvos nem bocsátott a kóroshoz senkit ismerősei közül; hanem Walter -Leot maga kérte, hogy menjen be hozzá. - -Leo az egész éjt ott töltötte Döblingben. - -Mikor belépett a szenvedő szobájába, az a mély hallgatásból egyszerre -kérkedő örömbe tört ki. - -– Hahhó! Ahhá! Mondtam ugy-e? Eljön az én kapitányom! Itt van ő! Hogy -van ön captain? Egyetlen barátom! Mit csinál az Alligátor? - -E néhány szóból rögtön nyomára talált Leo az őrült eszmejárásának. - -Ez két személyt zavar össze, kik életére befolyással voltak: az -Alligátor kapitányát és a bankárt. Most azt képzeli, hogy a Salamanderen -van fogva, s várja egyetlen barátjától a megszabadítást. - -Jó volt utána ereszkedni az őrült eszmejárásának. - -Leo katonásan üdvözölte s aztán felelt neki angolul. - -– Az Alligátor be van fütve, sir, a csillagos pavillon a főárboczon -leng. Különben all right. - -– Nagyon jól van! szólt derült arczczal a beteg. Maradjon ön még itt. -Valamit akarok önnek elmondani. Küldje ki ezt a sok csiribiri embert -innen! Mit leskelődnek én rám! Mondtam már a Salamandernek, hogy nem -szököm el: meg sem ölöm magam! Nem elég nekik a becsületszavam? - -A betegápolók és az orvos kimentek a szobából. - -Leo egyedül maradt Inczével. - -– Captain! szólt könyörgő hangon Incze. Ön ismer engem. Miért vagyok én -megkötözve? Hiszen ha egyszer becsületszavamat adtam, hogy nem mozdulok, -hát az elég. Sehol a világon nem teszik azt, hogy valakitől szavát is -vegyék, meg meg is kötözzék. Kössék össze a kezeimet egy selyemszállal s -fogadtassák meg velem, hogy nem szakítom azt el; hát meg vagyok -bilincselve. De ez a kötelék boszant. Oldja ön fel a kezeimet. - -És valóban Walter Leo nemcsak barátsága kifogyhatlan mélységének adta -tanujelét, de egyúttal a férfiúi öntudatos bátorság legmagasabb fokának -is, a midőn eleget tett a szenvedő jóbarát ez óhajtásának s egyedül -maradva vele, feloldá a kényszerzubbony szalagját hátulról, úgy, hogy a -beteg kihúzhatta a két kezét az egybefolyó zubbonyujjakból. - -Annak egy pillanat elég arra, hogy ő belőle holt embert csináljon. - -A betegnek első dolga volt Leo keze után nyulni s annak kézcsuklóját -átfogni. Leo úgy érezte, mintha vaskapocs közé volna a keze kovácsolva. - -S akkor azt kérdezé tőle halk hangon. - -– Hogy van nőm?… Hogy van az én angyalom, Serenám?… - -Leo most még mélyebben látott Incze züreszméi közé. Azokban rendszer -van. - -Nyugodtan felelt neki. - -– Ő nagyon jól van. - -Erre a szóra odavonta a beteg Leo kezét ajkaihoz s megcsókolá azt és -elkezdett sírni. - -Ekkor aztán Leo a nyakába borult és sírtak mind a ketten. - -Ez könnyebbülést szerzett a betegnek. Nagyot fohászkodott s letörülte az -izzadtságot homlokáról. - -– Köszönöm, nagyon köszönöm, monda, s most már két tenyere közé vette -Leo kezét s úgy czirogatá, simogatá azt, mint egy kényeztetett gyermek -kezét. Az elébb olyan volt a keze, mint a vas, most olyan, mint a -bársony. - -– Lássa ön, egyetlen barátom, suttogá, közel hajolva szájával Leo -arczához. Nekem borzasztó álmaim voltak. Azt álmodtam, hogy mi: «én és -ő» elváltunk egymástól. Ő elment a viz alá lakni, s ott én nem tudok -élni. Aztán más nőt vettem: egy büszke fejedelemnőt. S aztán ezt a -büszke nőt felcseréltem egy lángajkú dæmonnal. Az egyik megfagyasztott, -a másik megégetett. Oh, mi kínokat álltam ki! Ha az ember ki tudná -mondani! Az ember álmodik dolgokat, a miknek nincs neve! Még rosszabb -álmaim is voltak. Captain! Én elvesztettem becsületemet. Polgártársaim -becsülését. Haszontalan, eladó emberré lettem. Az arany hullott rám -minden oldalról s én fuldokoltam alatta. Captain! Még többet is -vesztettem. Elvesztettem hitemet. Önző, irigy, szívtelen lettem. -Megtagadtam mindent, a mi szent. Nem kerestem mást, csak a mi nekem jól -esik. Ah, csakhogy álom volt mindez! - -– Bizony, álom volt! mondá rá Leo. - -– Most már vége! szólt könnyülten a beteg. «Mikor látom meg őt? Mikor -ölelhetem Serenámat?» - -Ez már nehéz feleletű kérdés volt. - -Leo belebocsátkozott az idiota eszmefolyamába. Elmondá neki, hogy az ügy -kissé hosszadalmas eljárás alá került. A két kapitánynak ide-oda kell -üzengetni a maguk követségeikhez, azoknak meg a saját kormányaikhoz, míg -ez tisztába lesz hozva, addig bizony nehány nap eltelik. Egyébiránt csak -legyen azért nyugodt. Az Alligator be van fütve; a csillagos pavillon az -árboczon leng: őt nem fogja bánthatni senki. Most pedig engedje azt a -zubbonyt ismét feladni magára, mert különben az a másik kapitány -(«Damned Dutchman!») megharagszik s nem bocsátja őt többet ide. - -– «God bye» szólt Incze, kezet szorítva Leoval, s magára engedte adatni -ismét a kényszerzubbonyt, engedelmesen. - -Az orvos az ajtón levő kis kémlyukon át nézte a jelenetet s azt mondta -Leonak, mikor elment: - -– Ön a legvakmerőbb kisérletet követte most el, a mi tíz eset közül -kilenczben rosszul sikerül. - -Azonban sikerült. Ki lett tudva az elmebeteg gondolatjárása, a mi az -első föltétele a gyógykezelésnek. - -Ennek a birtokában aztán lehetett egy egész gyógyítási rendszert -tervezni. - -– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – - -Leo még az nap írt az *-i apáturnak, Incze egykori főnökének. - -Nyolczvankilencz éves volt már akkor a derék aggastyán. - -De azért ő maga sietett fel Bécsbe. Nem bízta azt másra. Harmadnapra Leo -levelének vétele után már ott volt Döblingben. - -A kegyes atya nem volt oly fürge többé; de még mindig egészséges. -Hajadonfőtt járt most is a szabadban, s arczszine piros volt, csak -termete roskadt össze kissé. - -Megérkezési napján nagy adag csillapító szert kapott a beteg, a mitől -mély álomba merült. - -Az apátur csak láthatta őt. Odament hozzá a jó öreg; megcsókolta a -homlokát és letérdelt ágya fejénél és imádkozott érte. Hisz az ő -gyermeke volt ez egykor! Ha soha asszonyt nem ismert volna, most az ő -utódja lenne! - -Azután gondoskodott róla, mint apa a gyermekéről. - -Legelőször is leoldá róla a kényszerzubbonyt. Azt félretevék egészen. A -beteg keveset dühöngött már. - -Azután elkészíttetett számára egy másik szobát. - -Abban volt egy mennyezetes ágy, szép fehér függönyökkel. Az ágy mellett -egy székre lerakva a levetett öltönyök. Az a kávébarna attila, az -aranyveres zsinórokkal és arany gallérral; mellén a szabadságharcz -érdemrendje. Azután az asztalon egy halom irat, mely egy nagy -befejezetlen mű töredékeit képezte, a min még a kolostorban dolgozott -hajdan, aztán iróeszközök és rajzkészletek. - -És végre az ágygyal szemközt a falra felakasztva az a szép Madonnakép, -mely úgy hasonlított valami élő arczhoz. - -Ide hozták át a mélyen alvó beteget s befektették abba az ágyba. - -– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – - -Arra az éjjelre nem rendeltek mellé őrt, csak az ajtó kerek nyilásán át -vigyáztattak reá folytonosan. - -Mikor reggel az orvos és Leo odajöttek ajtajához, a künn álló őr előre -figyelmezteté őket, hogy már felkelt a beteg és felöltözött. - -Betekintének hozzá. - -Incze honvédezredesi ruhájában ült az asztalnál, ágyával szemközt -fordulva s valamit rajzolni látszott. - -Mikor Leo benyitotta rá az ajtót, hirtelen egy üres papirlapot vetett a -rajzára s aztán ujjával csitító fenyegetést téve a belépő felé, suttogá: - -– Pszt! Csendesen! Ő alszik! - -– Ő? - -Ágyára mutatott, melynek egyik függönye félig félre volt húzva. - -Azután fölkelt Incze és eléje jött Leonak. - -Szemei elég tiszták voltak, kivéve azt az egy baljelenséget, hogy a -pupillák még mindig oly kicsinyre összehuzódvák, mint egy gombostűfej. - -– Sokáig alszik, mert az éjjel nyugtalan álma volt, monda Leónak nyugodt -hangon. Nem csoda. A tegnapi izgatott nap után. Haladunk erősen, -captain? - -Leo azt felelte neki: haladunk. - -– Künn vagyunk már a Beikosz öbölből? - -– Jól elhaladtunk tőle. - -– A tenger úgy látszik csöndes most. Kedvező szél fúj? - -– Igen. - -– Örömest fölmennék a födélzetre, de nem hagyhatom őt itt magára -egyedül. Ön tudja, hogy mennyit szenved ő a tengeri útban. Áldás neki az -álom. Ő igen jó alvó különben. - -Ő! mindig csak ő! - -S e közben szemei mindig az ágy vánkosait keresték. - -– Mivel tölti ön az idejét? kérdé Leo. - -– Ejh, bohóság! Akarja ön, hogy megmutassam? De ki ne nevessen vele! -Arczképezek. Ne legyen szigorú. Csak műkedvelő kontár vagyok. Eszembe -jutott, hogy a mint ő itt előttem most olyan csendesen fekszik, -lerajzolom őt. - -Leo elbámult. - -A mit Incze rajzolt, az egy olyan híven talált arczképe volt Serenának, -mintha ott ülne előtte élő mintának. - -– A hasonlatosság a körvonalozásnál megvan, monda Incze. Csak az -árnyékozásnál fogom azt elrontani; ahhoz nem értek. - -Igen. A mintaképen nincsen árnyék, az csak fényből van. - -És folyvást összehasonlította a képet azzal az eredetivel, a mely az -ágyon fekszik. Leo nem látja azt. Csak Inczére nézve van az ottan. -Igazgatott a képen az odatekintgetés után. - -Egyszer aztán fölkelt s odament az ágyhoz. - -– Ah, hálóköntösének ujja lecsúszott karjáról, megtalálja magát hűteni! - -Odament, megigazította azt. Mit? - -Azután odament Leóhoz s megszorítá a kezét, halkan mondva: - -– Már ébredezik. Most kérem önt, hagyjon bennünket magunkra. - -Leo távozni akart. Visszatartá. - -– Nos? Látja, már fölébredt. Nem kiván ön neki jó reggelt? - -Leo tette azt és aztán kiment. - -Mikor az orvosnak elmondá tapasztalását, az fejet csóvált aggodalmasan. - -– Most már gyógyíthatatlan! - -– Mi lesz belőle? - -– Elviszi őt magával az az árnyék. - -Bekémleltek hozzá, mit csinál, mikor egyedül marad? - -Egyedül? ő soha sincsen egyedül! - -Mikor azt hiszi, hogy nem látják, odatérdel az üres ágy elé s elkezd -gyöngéd szavakat suttogni ahhoz a láthatlanul jelenlevőhöz; csókot nyujt -a szellemarcznak; beszél hozzá s feleletet kap tőle: némely felelet oly -meglepő! Azon elámul. Másik oly hihetetlen. Arra fejét rázza. Néha bohó -választ is kap. Azon felkaczag és kedvre derül. Majd sétál alá s fel a -szobában, meg-megáll az ágyával szemközt felakasztott madonna-kép előtt, -ismét visszafordul az ágy vánkosait nézve; mintha összehasonlítást tenne -a két kép között, miknek egyike csak az ő képzeletében él. - -Mikor az étkezés ideje jön: két terítéket hozat s ételét megfelezi. Fele -az «övé». Ahhoz hozzá nem nyul. Pedig az elmebetegek étvágya vadállati. - -Követeli, hogy virágokat hozzanak a szobába. «Ő» szereti azokat. - -Azután meg rájuk förmed az őrökre, hogy minek hoznak ide virágokat? -mikor azoknak a kigőzölgése mérges! «Ő» neki az megárt. - -Az őrültség makacs szelleme riasztá meg ekkor: «mit zavarod meg az én -eszmejárásomat virágokkal? Hisz a tengeren vagyunk! Hol terem itt a -virág?» - -Többé nem volt szabad semmi virágot bevinni szobájába. - -Az őrültek gyűlölik mindazt, a mi rögeszméjüknek ellentmond. - -Követelte, hogy neki függő ágyat vigyenek be a szobájába; mert a mult -éjjel is kiesett az ágyából, mikor a forgószél úgy meghányta a hajót. - -Ez is csak ravaszság volt tőle. Nem akart alkalmatlan lenni annak, a ki -ott abban a lefüggönyözött ágyban fekszik. - -Az pedig eljött hozzá mindennap. Mindennap. - -Eljött hozzá mély tenger fenekéről, üdvözültek mennyországából, halál -sötét birodalmából. - -Nem volt már semmije a világon. De ez az egy megmaradt neki. Ez az -«enyim». Ez az örökké «enyim». Ez a halál után is, ez a más világon is -az «enyim!» - -Mikor a «Tied» és az «Övé» miatt elvesztette lelkét, ez az «Enyim», ki -maga is lélek már, felfogta azt és megtartá magának, és eljárt szomorú -éjszakájának világosságot hozni. - -És aztán a beteg lerajzolja az eléje jövőt mindannyiféle alakban, a -hányban az élet megörökíté őt emlékezetében. - -Lerajzolja őt, a kisdeddel ölében, a hogy a dudai paplak udvarán eléje -lépett először. Mi lett aztán abból a kisdedből? az ki van törölve -lelkéből. - -Lerajzolja őt, a mint a sziklameredélyen áll, kérdezve, hogy szabad-e -tiszta lélekkel keresni a halált? - -Lerajzolja őt, mint szabadító angyalát, midőn a torlasz alól az aléltat -kiemeli. - -Lerajzolja őt, ama végzetes éjszakán, a leégett lakban, mint -menyasszonyát. - -Lerajzolja őt, mint hősnőt, az Alligator fedélzetén, midőn a kapitányt -rábeszéli férje megmentésére. - -Lerajzolja őt, mint szenvedő beteget, ki utazó társainak előadást tart. - -Lerajzolja őt, mint kertésznőt, délvirágok közepett, egészséges deli -alakként. - -Lerajzolja őt, mint bűbájos édes anyát, a mosolygó gyermekkel ölében. - -És nem kérdi tőle: hová lett a gyermek? - -Megmondta ezt neki ő már régen! Ez otthon maradt a korall-grottában, s -tanulja a kagylóktól – a gyöngytermesztést. - -Egész albumot képeznek már az ő képei, miket róla rajzolt. - -S mind hasonlítanak hozzá. - -Ő maga pedig napról-napra rosszabbul hasonlít magához. - -Fogy, összemegy, elhanyatlik. - -Esténkint, mikor magára van, dalra fakad. - - «Cserebogár, sárga cserebogár! - Nem kérdem én tőled, mikor lesz nyár?»… - -… Ő a contra hangot énekli. Hisz a prima azé a másiké, a ki a sopránt -énekli. Csak ő hallja azt! Annak sekundál. Ő csak kiséri azt! - - «Azt sem kérdem, sokáig élek-e? - Csak azt mondd meg: rózsámé leszek-e?» - -… Azé lész te nemsokára! - -– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – - -Egy napon azt mondta Incze Leonak, hogy küldjön hozzá orvost, mert neje -nagyon beteg. - -Ő maga volt az, a ki alig tudott már a lábán állani. - -A főorvos egy másik társát küldte hozzá. Őt ismerte már, mint kapitányt -s nem fogadta el orvosnak. - -A tapasztalt gyógyász látta, hogy mi a baj. Belement az elmebeteg -eszmejárásába. Kikérdezte a láthatatlan alakot s aztán félrehívta a -férjet és tudtára adta, hogy a baj igen komoly. Könnyen veszélyessé -válhatik. Fog rendelni számára orvosságot. Hanem egy nagy baj van a -beteggel. Nincs bizalma az idegen orvoshoz. Azt hiszi, hogy az meg -akarja őt mérgezni. Pedig hát ime, tekintsen bele a recipébe. Bizonyosan -ismerni fogja a vényeket. Látandja, hogy nincsenek azok tulságos nagy -adagokban rendelve. Hiszen a legtöbb gyógyszer bizony méreg, egyszerre -nagy mennyiségben bevéve. Opium, hyosciamus, digitalis, laurocerasus, -arsenicum, bizony nem csemegefélék: de okosan elosztva mégis -gyógyszerek. Megtehetné a férj azt az áldozatot, hogy a nejének rendelt -gyógyszereket maga megkóstolná elébb, hogy bizalmat költsön benne is -irántuk. - -Incze megigérte, hogy «ő érte» megteszi ezt az áldozatot. - -Így lehetett kegyes csalás útján egy kis gyógyszert bevetetni vele. - -Az használni is látszott neki. Legalább kínzó, sorvasztó lázai elmultak. -Az a remény volt, hogy ha ki lehet őt csalni tavaszszal, a jó idők alatt -a szabadba, az üde lég, a megújult természet jótékony hatással lesz -szétdult idegrendszerére. - -De lehetetlen volt őt kicsalni szobájából. Nem akarta otthagyni azt a -kedves fantómot. Az pedig nem mehetett ki vele. Aztán hová? Hisz itt -hajón vagyunk, s köröskörül a tenger. Sétálhat valaki a tengeren? - -Megkisérték őt előkészíteni a változásra. Leo, kit folyvást kapitányának -fogadott el, mindennap meglátogatta s mindennap hirül hozá neki, hogy -hány tengerészmérfölddel vannak közelebb a szárazföldhöz. - -Ebből baj is támadt. - -Mert a mint Leo a historiához hű akarván maradni, azt mondá neki, hogy -nemsokára ki fognak kötni San-Francisconál, Incze indulatba jött: -tiltakozott, hogy ő nem akar menni Amerikába! Neki ott semmi keresete -nincsen. Tehát megint vissza kellett őt hozni Európába. S az nem ment -olyan hirtelen. - -Az őrültnek térképe is volt s ő tudta, hogy a leggyorsabb gőzhajó hány -mérföldet haladhat egy nap a tengeren. Annál többet nem volt szabad -hazudni Leonak, ha ki nem akarta dobatni magát. - -Az orvos végre kénytelen volt neki a rajzolást megtiltani: azon ürügy -alatt, hogy a beteget nyugtalanítja vele. Azt tanácsolta neki, hogy -inkább sakkozzék vele. - -Akkor aztán hozatott Incze egy kis sakkozó asztalt: azt odaállította az -ágy mellé s egész nap játszott vele egyedül. - -Ha jött valaki, annak mosolyogva mondá, hogy egyetlen egy játszmát sem -tud megnyerni tőle. Serena lángész a sakkjátékban. Mindenkit megver! - -– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – - -Walter Leo egész családjával Bécsbe költözött, azért, hogy Inczét -ápolhassa. Néha a fiát is elvitte hozzá, hogy hegedüljön neki. Azt még -legjobban szerette Incze. - -A hegedűművészt is ismerte ő jól; csakhogy ő nála is két emberből -csinált egyet. Reményi Edének tartotta őt, kit a szabadságharcz alatt -hordott magával a magyar fővezér, s ki akkor varázs nyirettyüjével -gyakran elfeledteté a harczfiakkal a honfi gondokat. - -Most ezt látta Walter Leo fiában személyesülve. - -Szegény fiunak pedig sok baja volt vele; mert azt követelte tőle, hogy -mindazokra a dolgokra emlékezzék, a mik vele az egész hadjárat alatt -történtek, s ha belesült, összeczigányozta s kikergette magától. - -Pedig a zene oly jótékony ír volt lelkére e kietlen világban. - -– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – - -Egy éjjel, késő órában jött Döblingből sürgető izenet Walter Leohoz, -hogy siessen rögtön barátjához, mert ez ismét a dühöngés korszakába -esett, s őt hivja. - -Leo sietett, a mily gyorsan csak lovai vihették. - -Incze szobája előtt már akkor kényszereszközökkel készen álltak a -betegápolók s az orvos tanácsolá neki, hogy elébb nézzen be a kémlyukon -a szobába. - -A beteg nyugtalan léptekkel járt alá s fel, szilaj, dühös tekintete -volt, mint egy veszett állatnak; felső kabátját, nyakkendőjét már -levetette. Majd czipőit is lerúgta, azok is égették. Mezítláb tombolt és -ökleivel hadonázott, néha a homlokát ütötte. - -Leo bátran nyitott be hozzá, s keményen rászegezve tekintetét, egyenesen -feléje ment. - -– Mi baj már megint? kiálta rá erőteljes hangon. - -A hang magához téríté a tébolyultat. Megállt egy helyben, - -S azzal kezét kinyujtva az üres ágy felé, melyről már le voltak tépve a -függönyök, így szólt: - -– Nézze ön: Ő nincs itt többé. Ő elhagyott engem! Álmomból keltem fel -megnézni, hogy van ő? s nem találtam őt itt többé. Elhagyott engem, a -míg aludtam. Itt hagyott hűtlenül és én nem tudom, hogy hová lett! Meg -tudott csalni engemet! Ő! - -– Incze! Kedves! szólt Leo egy perczre elfelejtkezve szerepéről e -szomorú színjátszásban. - -– Eh! mit szól ön? Hisz nincsen itt! Hát nem látja ön, hogy nincsen itt! -Az ágy üres! - -Azzal odarohant az ágynak, vánkosokat, párnát, derekaljat egyenkint -kiszórt belőle s aztán haját tépve ordítá, mikor már nem volt mit -kiszórni onnan: - -– Az én nőm megszökött tőlem! - -Leo egy merész heroicus rendszabályra szánta el magát. - -Odaugrott a dühöngőhöz, befogta a száját mind a két kezével, s haragosan -förmedt reá. - -– Hallgat ön mindjárt! S nem ordítozik olyan tele torokkal! Hát elment -önnek az esze? Azt akarja, hogy bolondnak tartsák? Hát illik ez: egy -tisztességes férjnek így kiabálni a feleségéről, hogy megszökött, azért -mert nincs a szobában? No drága mulatság volna, ha minden ember, -valahányszor a felesége nincs a háznál, mindannyiszor kiszaladna az -utczára, fellármázni a szomszédokat, hogy elszökött a feleségem! fogják -meg, hozzák haza! - -Az őrült meg volt lepetve; elmeredő tekintettel bámult Leora s azt -mondá: - -– Úgy-e? - -– Hát persze, hogy úgy! Hát illik ez öntől, kikiabálni magáról, hogy -rászedett férj lett, s a feleségéről, a leghívebb asszonyról a föld -kerekén, hogy ő hűtelen? - -– Igazán? Azt mondja ön is, hogy ő a leghívebb asszony a világon? De hát -hol van ő most? - -– Akárhol van, bizonyosan jó helyen van. Volt ő már öntől máskor is -távol. Mikor katona volt ön és elhagyta, mert csatába kellett mennie, -akkor nem féltette úgy-e? Mikor el volt fogva s vinni akarták tőle -erővel, nem ő mozdított-e meg önért egy félvilágot, hogy kiszabadítsa, s -megint egyesülhessen vele? Hát mikor az egész földteke volt önök között; -ön egy évig nem látta őt, s mégis olyan bizonyos volt a hűségéről, mint -a mennybeli üdvösségről! Ezt mind elfelejtette már? Hát ki az a nő, a -kit ön félt? Egy háremhölgy? Egy kalandornő? Egy bérelt szerető? -Micsoda? Óh nem! Úgy-e? Hát mi? Egy szent! Egy hitvestárs! Vajh igen! -Ugy-e? No hát legyen Istennel és ne lázongjon. Akárhol jár, legyen -bizonyos, hogy ott is önért jár… - -Most aztán már zokogott az őrült keservesen, s elkezdte a kiszórt -ágynemüket visszarakni helyükre; minden egyes darabot megcsókolva -gyöngéden, mintha bocsánatot kérne tőlük az elkövetett sérelemért. -Minden vánkost egyenkint arczához szorított gyöngéden. - -– Igaza van önnek, suttogá Leóhoz. Én nem vagyok eszemnél. Én rosszul -tettem most. Megsértettem őt nagyon. Megérdemleném, hogy megvessen érte. -Kérem, ne mondja ezt el neki. Ne beszélje el senkinek. - -Aztán hozzátette suttogva: - -– Ha haza fog jönni, egy szóval sem fogom tőle kérdezni, hogy hol volt. -El fogja ő azt mondani úgyis! Meglássa ön, hogy mindent el fog mondani -nekem. - -És a közben megvetette az ágyat. - -– Milyen hideg lett ez az ágy! nyöszörgé. Most azt teszem,… hogy -belefekszem magam… megmelegítem a számára, a míg megjön… hogy ne fázzék -benne… olyan… nagyon… - -Azzal összeroskadt eszméletlenül. Leo karjai fogták fel. Ez a kitörés -volt az utolsó küzdelme az életerőnek a megsemmisülés csodamunkája -ellen. - -– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – - -Másnap, mikor meglátogatta Inczét Leo, már az ágyban fekve találta őt. - -Ki volt fogyva az élet olaja! A délczeg hősnek nem volt annyi ereje, -hogy el birja az ágyat hagyni többé. - -Keskeny kis nyoszolya volt. Egy ember számára szabva. Annak a legszélére -huzódott ki a benne fekvő. - -Mikor Leot meglátta, valami nyugodt boldogságérzet mosolya derengett át -arczán. Inte neki, hogy üljön le ágya mellé. - -Ápolói magukra hagyták őket. - -Akkor megfogta Leo kezét, odavonta a keblére, s lassan, óvatosan -leereszté azt oda, tenyerével lefelé fordítva. - -Aztán örvendő mosolylyal mondá: - -– Nos. Érzi ön, ugy-e? - -Leo érzett valamit. Azt, hogy alig dobogott már a szíve. - -– Érzi ugy-e, az ő kezét itt a mellemen? Alszik s altában megölelt. -Önnek igaza volt, látja. Abban, a mit tegnap mondott nekem. Hogy akárhol -jár ő, ott is bizonyosan én értem jár… Úgy volt… Még hajnal előtt -hazajött… Úgy bevilágította az alakjával az egész szobát… Valami zöld -ruha volt rajta, mint mikor a napsugár átszürődik a szőlőlugas levelein… -Soha sem láttam én olyan színt… Ide jött csendesen az ágyához… -Levetkőzött… Befonta a haját… Mintha aranyat meg selymet font volna -össze… Imádkozott… Azután beszélt valamit; de az nem beszéd volt, hanem -zene… Mégis megértettem… Idehajolt hozzám, azt nézte, hogy alszom-e?… -Úgy tettem, mintha alunnám… Pedig a szemei ragyogását éreztem a lehúnyt -szempilláimon keresztül… Akkor megcsókolt, hogy felébreszszen… Aztán -odabújt mellém… Azt mondta, hogy milyen jól esik neki, hogy ilyen meleg -ágyat talál… Ezt jól tettem… Meg volt vele elégedve… Nem kérdeztem tőle, -hol járt?… Egy szóval sem… Emlékeztem fogadásomra… Egyszer aztán ő maga -kezdte el… Tudtam én azt… «Tudod-e, hol jártam én most?»… «Mondjad, -édes.»… «Gondolod-e, kitalálnád-e, a hol én jártam?»… Nos, captain! -barátom, kitalálja-e ön? rájön-e arra gondolatra?… Ugy-e nem?… Én sem -találtam azt ki… Akkor aztán megsugta szépen… «ott voltam a mi kis -lakunkban odalenn… a hol kis fiunk vár reánk… az isis és antipathes -grottában, a veres és fekete korallokból épült lakásban… körülnézni, -hogy elférünk-e abban mind a hárman?… Elférünk mind a hárman!»… - -Walter Leonak minden idegerejét meg kellett feszítenie, hogy a köny ki -ne csorduljon szemeiből. - -Viszi őt már magával az a fényes árnyék… - -A beteg folytatá: - -– Még többet is beszélt… Hogy a tengernek zöld firmamentuma van. Az is -olyan, mint az égbolt… A kik látják megnyilni a kék mennykárpitot, -azoknak megnyilik majd az a sötétzöld égkupola is… S az üdv sugára lesüt -egész a tengerfenékig s a kagylók ragyognak benne, mint a drága-kövek… -Ott fogunk várni a mi világosságunkra… Oda jön le értünk az a fényes -alak, a kinek ő megfogadta, hogy úgy fog neki egykor visszaadni, oly -tisztán, oly fehéren, mint a hogy oltára mellől elvett… Nem az oceán -végtelen hulláma mos engem olyan tisztára, fehérre, hanem az ő végtelen -szerelme… - -Ezzel a szóval befelé fordult, megölelte a láthatatlan alakot és -elaludt. - -– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – - -Másnap ismét meglátogatta őt Leo. - -Mindennap egy évtized különbséget mutat arczán. - -– Captain!… monda Leonak lankadozott hangon… Mi nem utazunk már együtt -messze… Nőm nagyon beteg… alig lélekzik már… Szivére teszem kezemet s -elszámlálom az érütést… Negyven egy percz alatt. - -Saját érverése volt az. - -– Captain! Ön tudja azt jól, hogy nekünk kettőnknek van egy lelkünk… Nem -olyan ritkaság ez… Hajdan, mikor könyvtárakban laktam, egész foliánsokat -olvastam olyan emberekről, a kiknél kettőnek jutott egy lélek… - -Legtöbbnyire nő és férfi szokott lenni… de vannak esetek, hogy két -férfi, vagy két nő bir egy lélekkel… Néha ikertestvéreknél fordul ez -elő… Rendes dolog az összenőtt ikreknél… Azoknak ugyanegy perczben kell -meghalniok; mert kettőjöknek van egy lelkük… Így volt az új-szőnyi -összenőtt ikerleányoknál… így a siami ikertestvéreknél. - -Az őrültek szeretik kedvencz rögeszméiket tudományos idézetekkel -támogatni. - -– Nekünk is kettőnknek van egy lelkünk… folytatá a kór. A mint kedvesem -szíve utolsót dobban: az enyém is megáll… Hol járunk most captain?… Adja -ön ide a térképet. - -A beteg kiterjeszteté ágya fölé a térképet s elaszott kezének újjával -keresett rajta valami helyet. - -– Itt van captain… Ez itt a White sziget… Ez itt a Barton Cliff… Mikor e -kettő közé érünk, ottan van nekünk az otthon… Messze még odáig?… Még -húsz mértföld a számítás szerint… Akkor holnap már helyben leszünk… - -Leo nem tudta kiállani e szavakat: félrefordítá arczát. - -– Figyeljen rám… captain… ne érzékenykedjék… mit tesz az?… két utazóval -kevesebb; semmi más… Nem nem… bocsásson meg… On minket nagyon szeretett -mind a kettőnket… Legyen áldva érte. Ön minket salutáltatni fog -ágyulövéssel, félárboczra felhúzott lobogóval s aztán, mikor egyedül -lesz, nem látja senki, akkor meg fog siratni… Legyen boldog az életben! - -Most arra kérem önt, hogy a mint halva leszünk, mindkettőnket -göngyöltessen ugyanazon darab vitorlába; lábainkhoz varrasson egy -ágyúgolyót… de az ő arczát ne varrassa oda a vászonhoz tengerész szokás -szerint, azt ne érje semmi sértés… e szép madonna-arczot!… És azután, -mikor a White sziget nyugati csúcsa és Barton Cliffe közé ér a hajó, ott -bocsáttasson le bennünket a tengerbe… hadd menjünk haza a mi kis -fiunkhoz,… a ki mi reánk vár… God bye captain… üdvözölje nevünkben -mindazokat, a kik rólunk megemlékeznek… A mi kis vagyonom maradt, -osztassa ki azok között… a kik nek valami bánatuk van… Holnap, ha eljön -ön ismét egymás mellett fekve fog bennünket találni… csendesen… -szótlanul… Talán addig sem tart… Már alig ver a szíve… Serena!… -Alszol-e?… Melyikünk… öleli meg… a másikat… utoljára?… - -– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – - -Ezzel megszünt dobogni egy nagy nemes szív, mely nagy erényeiért nagy -jutalmakat vett, nagy botlásaiért nagyon megszenvedett… - -Hibája is az volt, a mi az erénye: – férfi volt s asszonyt szeretett. - -– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – - -Walter Leo barátjának adott igéretét híven beváltá. - -A holttestet egy ólomkoporsóba záratta le, s azt maga vitte el vasúton -Hamburgig; ott hajót bérelt a számára s elszállítá azt a csatornán -keresztül egész a White szigetig. Csak Helene kisérte őt, és fia még. - -Ott, a Barton Cliffe láttávolában felhúzatta a félárboczra a lobogót, -hat lövést adatott az ágyúkkal s azzal lebocsáttatá az ólomkoporsót -barátja hült tetemével: – hadd keresse fel kedveseit az isis és -antipathes tündér grottájában. - -– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – - -Higyjük, hogy rájuk talált!… - - - - -TARTALOM. - -II. KÖTET. - - A cseh Schweiczon át 1 - A hivott könyek 9 - Walter Leo bankár 19 - Ismét itthon 41 - A hiresség átka 49 - A hang a tenger alul 62 - Éjsarki fölfedezések 70 - «Never more». (Soha többé.) 90 - Consors és Consors 102 - Mademoiselle Belle Ange 118 - A kézcsók következményei 128 - Gyógyíthatlan bajok 137 - Az «új világ» 145 - A felelet 153 - A titkos kulcs 166 - Zeüsz, a nymfa és a faun 181 - Fatime 206 - Serena 224 - -FRANKLIN-TÁRSULAT NYOMDÁJA. - - -[Transcriber's Note: - - -Javítások. - -Az eredeti szöveg helyesírásán nem változtattunk. - -A nyomdai hibákat javítottuk. Ezek listája: - -13 |legkeresettebb czíkk |legkeresettebb czikk - -14 |tudott felelní |tudott felelni - -33 |mindig volt? |mindig volt?» - -61 |vigyazatlanságot is |vigyázatlanságot is - -129 |rád vetettt |rád vetett - -131 |megtisztelte latogatásával |megtisztelte látogatásával - -166 |más elegtétel |más elégtétel - -175 |mást, esak |mást, csak - -203 |börzei fozlalkozásaidat |börzei foglalkozásaidat - -205 |veled megyek |veled megyek. - -218 |megtaszította Giedeont |megtaszította Gideont - -241 |csende sen… |csendesen…] - - - - - - - -End of Project Gutenberg's Enyim, ?tied, övé (2. rész), by Mór Jókai - -*** END OF THIS PROJECT GUTENBERG EBOOK ENYIM, ?TIED, ÖVÉ (2. RÉSZ) *** - -***** This file should be named 56026-0.txt or 56026-0.zip ***** -This and all associated files of various formats will be found in: - http://www.gutenberg.org/5/6/0/2/56026/ - -Produced by Albert László from page images generously made -available by the Google Books Library Project - -Updated editions will replace the previous one--the old editions will -be renamed. - -Creating the works from print editions not protected by U.S. copyright -law means that no one owns a United States copyright in these works, -so the Foundation (and you!) can copy and distribute it in the United -States without permission and without paying copyright -royalties. Special rules, set forth in the General Terms of Use part -of this license, apply to copying and distributing Project -Gutenberg-tm electronic works to protect the PROJECT GUTENBERG-tm -concept and trademark. Project Gutenberg is a registered trademark, -and may not be used if you charge for the eBooks, unless you receive -specific permission. If you do not charge anything for copies of this -eBook, complying with the rules is very easy. You may use this eBook -for nearly any purpose such as creation of derivative works, reports, -performances and research. They may be modified and printed and given -away--you may do practically ANYTHING in the United States with eBooks -not protected by U.S. copyright law. Redistribution is subject to the -trademark license, especially commercial redistribution. - -START: FULL LICENSE - -THE FULL PROJECT GUTENBERG LICENSE -PLEASE READ THIS BEFORE YOU DISTRIBUTE OR USE THIS WORK - -To protect the Project Gutenberg-tm mission of promoting the free -distribution of electronic works, by using or distributing this work -(or any other work associated in any way with the phrase "Project -Gutenberg"), you agree to comply with all the terms of the Full -Project Gutenberg-tm License available with this file or online at -www.gutenberg.org/license. - -Section 1. General Terms of Use and Redistributing Project -Gutenberg-tm electronic works - -1.A. By reading or using any part of this Project Gutenberg-tm -electronic work, you indicate that you have read, understand, agree to -and accept all the terms of this license and intellectual property -(trademark/copyright) agreement. If you do not agree to abide by all -the terms of this agreement, you must cease using and return or -destroy all copies of Project Gutenberg-tm electronic works in your -possession. If you paid a fee for obtaining a copy of or access to a -Project Gutenberg-tm electronic work and you do not agree to be bound -by the terms of this agreement, you may obtain a refund from the -person or entity to whom you paid the fee as set forth in paragraph -1.E.8. - -1.B. "Project Gutenberg" is a registered trademark. It may only be -used on or associated in any way with an electronic work by people who -agree to be bound by the terms of this agreement. There are a few -things that you can do with most Project Gutenberg-tm electronic works -even without complying with the full terms of this agreement. See -paragraph 1.C below. There are a lot of things you can do with Project -Gutenberg-tm electronic works if you follow the terms of this -agreement and help preserve free future access to Project Gutenberg-tm -electronic works. See paragraph 1.E below. - -1.C. The Project Gutenberg Literary Archive Foundation ("the -Foundation" or PGLAF), owns a compilation copyright in the collection -of Project Gutenberg-tm electronic works. Nearly all the individual -works in the collection are in the public domain in the United -States. If an individual work is unprotected by copyright law in the -United States and you are located in the United States, we do not -claim a right to prevent you from copying, distributing, performing, -displaying or creating derivative works based on the work as long as -all references to Project Gutenberg are removed. Of course, we hope -that you will support the Project Gutenberg-tm mission of promoting -free access to electronic works by freely sharing Project Gutenberg-tm -works in compliance with the terms of this agreement for keeping the -Project Gutenberg-tm name associated with the work. You can easily -comply with the terms of this agreement by keeping this work in the -same format with its attached full Project Gutenberg-tm License when -you share it without charge with others. - -1.D. The copyright laws of the place where you are located also govern -what you can do with this work. Copyright laws in most countries are -in a constant state of change. If you are outside the United States, -check the laws of your country in addition to the terms of this -agreement before downloading, copying, displaying, performing, -distributing or creating derivative works based on this work or any -other Project Gutenberg-tm work. The Foundation makes no -representations concerning the copyright status of any work in any -country outside the United States. - -1.E. Unless you have removed all references to Project Gutenberg: - -1.E.1. The following sentence, with active links to, or other -immediate access to, the full Project Gutenberg-tm License must appear -prominently whenever any copy of a Project Gutenberg-tm work (any work -on which the phrase "Project Gutenberg" appears, or with which the -phrase "Project Gutenberg" is associated) is accessed, displayed, -performed, viewed, copied or distributed: - - This eBook is for the use of anyone anywhere in the United States and - most other parts of the world at no cost and with almost no - restrictions whatsoever. You may copy it, give it away or re-use it - under the terms of the Project Gutenberg License included with this - eBook or online at www.gutenberg.org. If you are not located in the - United States, you'll have to check the laws of the country where you - are located before using this ebook. - -1.E.2. If an individual Project Gutenberg-tm electronic work is -derived from texts not protected by U.S. copyright law (does not -contain a notice indicating that it is posted with permission of the -copyright holder), the work can be copied and distributed to anyone in -the United States without paying any fees or charges. If you are -redistributing or providing access to a work with the phrase "Project -Gutenberg" associated with or appearing on the work, you must comply -either with the requirements of paragraphs 1.E.1 through 1.E.7 or -obtain permission for the use of the work and the Project Gutenberg-tm -trademark as set forth in paragraphs 1.E.8 or 1.E.9. - -1.E.3. If an individual Project Gutenberg-tm electronic work is posted -with the permission of the copyright holder, your use and distribution -must comply with both paragraphs 1.E.1 through 1.E.7 and any -additional terms imposed by the copyright holder. Additional terms -will be linked to the Project Gutenberg-tm License for all works -posted with the permission of the copyright holder found at the -beginning of this work. - -1.E.4. Do not unlink or detach or remove the full Project Gutenberg-tm -License terms from this work, or any files containing a part of this -work or any other work associated with Project Gutenberg-tm. - -1.E.5. Do not copy, display, perform, distribute or redistribute this -electronic work, or any part of this electronic work, without -prominently displaying the sentence set forth in paragraph 1.E.1 with -active links or immediate access to the full terms of the Project -Gutenberg-tm License. - -1.E.6. You may convert to and distribute this work in any binary, -compressed, marked up, nonproprietary or proprietary form, including -any word processing or hypertext form. However, if you provide access -to or distribute copies of a Project Gutenberg-tm work in a format -other than "Plain Vanilla ASCII" or other format used in the official -version posted on the official Project Gutenberg-tm web site -(www.gutenberg.org), you must, at no additional cost, fee or expense -to the user, provide a copy, a means of exporting a copy, or a means -of obtaining a copy upon request, of the work in its original "Plain -Vanilla ASCII" or other form. Any alternate format must include the -full Project Gutenberg-tm License as specified in paragraph 1.E.1. - -1.E.7. Do not charge a fee for access to, viewing, displaying, -performing, copying or distributing any Project Gutenberg-tm works -unless you comply with paragraph 1.E.8 or 1.E.9. - -1.E.8. You may charge a reasonable fee for copies of or providing -access to or distributing Project Gutenberg-tm electronic works -provided that - -* You pay a royalty fee of 20% of the gross profits you derive from - the use of Project Gutenberg-tm works calculated using the method - you already use to calculate your applicable taxes. The fee is owed - to the owner of the Project Gutenberg-tm trademark, but he has - agreed to donate royalties under this paragraph to the Project - Gutenberg Literary Archive Foundation. Royalty payments must be paid - within 60 days following each date on which you prepare (or are - legally required to prepare) your periodic tax returns. Royalty - payments should be clearly marked as such and sent to the Project - Gutenberg Literary Archive Foundation at the address specified in - Section 4, "Information about donations to the Project Gutenberg - Literary Archive Foundation." - -* You provide a full refund of any money paid by a user who notifies - you in writing (or by e-mail) within 30 days of receipt that s/he - does not agree to the terms of the full Project Gutenberg-tm - License. You must require such a user to return or destroy all - copies of the works possessed in a physical medium and discontinue - all use of and all access to other copies of Project Gutenberg-tm - works. - -* You provide, in accordance with paragraph 1.F.3, a full refund of - any money paid for a work or a replacement copy, if a defect in the - electronic work is discovered and reported to you within 90 days of - receipt of the work. - -* You comply with all other terms of this agreement for free - distribution of Project Gutenberg-tm works. - -1.E.9. If you wish to charge a fee or distribute a Project -Gutenberg-tm electronic work or group of works on different terms than -are set forth in this agreement, you must obtain permission in writing -from both the Project Gutenberg Literary Archive Foundation and The -Project Gutenberg Trademark LLC, the owner of the Project Gutenberg-tm -trademark. Contact the Foundation as set forth in Section 3 below. - -1.F. - -1.F.1. Project Gutenberg volunteers and employees expend considerable -effort to identify, do copyright research on, transcribe and proofread -works not protected by U.S. copyright law in creating the Project -Gutenberg-tm collection. Despite these efforts, Project Gutenberg-tm -electronic works, and the medium on which they may be stored, may -contain "Defects," such as, but not limited to, incomplete, inaccurate -or corrupt data, transcription errors, a copyright or other -intellectual property infringement, a defective or damaged disk or -other medium, a computer virus, or computer codes that damage or -cannot be read by your equipment. - -1.F.2. LIMITED WARRANTY, DISCLAIMER OF DAMAGES - Except for the "Right -of Replacement or Refund" described in paragraph 1.F.3, the Project -Gutenberg Literary Archive Foundation, the owner of the Project -Gutenberg-tm trademark, and any other party distributing a Project -Gutenberg-tm electronic work under this agreement, disclaim all -liability to you for damages, costs and expenses, including legal -fees. YOU AGREE THAT YOU HAVE NO REMEDIES FOR NEGLIGENCE, STRICT -LIABILITY, BREACH OF WARRANTY OR BREACH OF CONTRACT EXCEPT THOSE -PROVIDED IN PARAGRAPH 1.F.3. YOU AGREE THAT THE FOUNDATION, THE -TRADEMARK OWNER, AND ANY DISTRIBUTOR UNDER THIS AGREEMENT WILL NOT BE -LIABLE TO YOU FOR ACTUAL, DIRECT, INDIRECT, CONSEQUENTIAL, PUNITIVE OR -INCIDENTAL DAMAGES EVEN IF YOU GIVE NOTICE OF THE POSSIBILITY OF SUCH -DAMAGE. - -1.F.3. LIMITED RIGHT OF REPLACEMENT OR REFUND - If you discover a -defect in this electronic work within 90 days of receiving it, you can -receive a refund of the money (if any) you paid for it by sending a -written explanation to the person you received the work from. If you -received the work on a physical medium, you must return the medium -with your written explanation. The person or entity that provided you -with the defective work may elect to provide a replacement copy in -lieu of a refund. If you received the work electronically, the person -or entity providing it to you may choose to give you a second -opportunity to receive the work electronically in lieu of a refund. If -the second copy is also defective, you may demand a refund in writing -without further opportunities to fix the problem. - -1.F.4. Except for the limited right of replacement or refund set forth -in paragraph 1.F.3, this work is provided to you 'AS-IS', WITH NO -OTHER WARRANTIES OF ANY KIND, EXPRESS OR IMPLIED, INCLUDING BUT NOT -LIMITED TO WARRANTIES OF MERCHANTABILITY OR FITNESS FOR ANY PURPOSE. - -1.F.5. Some states do not allow disclaimers of certain implied -warranties or the exclusion or limitation of certain types of -damages. If any disclaimer or limitation set forth in this agreement -violates the law of the state applicable to this agreement, the -agreement shall be interpreted to make the maximum disclaimer or -limitation permitted by the applicable state law. The invalidity or -unenforceability of any provision of this agreement shall not void the -remaining provisions. - -1.F.6. INDEMNITY - You agree to indemnify and hold the Foundation, the -trademark owner, any agent or employee of the Foundation, anyone -providing copies of Project Gutenberg-tm electronic works in -accordance with this agreement, and any volunteers associated with the -production, promotion and distribution of Project Gutenberg-tm -electronic works, harmless from all liability, costs and expenses, -including legal fees, that arise directly or indirectly from any of -the following which you do or cause to occur: (a) distribution of this -or any Project Gutenberg-tm work, (b) alteration, modification, or -additions or deletions to any Project Gutenberg-tm work, and (c) any -Defect you cause. - -Section 2. Information about the Mission of Project Gutenberg-tm - -Project Gutenberg-tm is synonymous with the free distribution of -electronic works in formats readable by the widest variety of -computers including obsolete, old, middle-aged and new computers. It -exists because of the efforts of hundreds of volunteers and donations -from people in all walks of life. - -Volunteers and financial support to provide volunteers with the -assistance they need are critical to reaching Project Gutenberg-tm's -goals and ensuring that the Project Gutenberg-tm collection will -remain freely available for generations to come. In 2001, the Project -Gutenberg Literary Archive Foundation was created to provide a secure -and permanent future for Project Gutenberg-tm and future -generations. To learn more about the Project Gutenberg Literary -Archive Foundation and how your efforts and donations can help, see -Sections 3 and 4 and the Foundation information page at -www.gutenberg.org - - - -Section 3. Information about the Project Gutenberg Literary Archive Foundation - -The Project Gutenberg Literary Archive Foundation is a non profit -501(c)(3) educational corporation organized under the laws of the -state of Mississippi and granted tax exempt status by the Internal -Revenue Service. The Foundation's EIN or federal tax identification -number is 64-6221541. Contributions to the Project Gutenberg Literary -Archive Foundation are tax deductible to the full extent permitted by -U.S. federal laws and your state's laws. - -The Foundation's principal office is in Fairbanks, Alaska, with the -mailing address: PO Box 750175, Fairbanks, AK 99775, but its -volunteers and employees are scattered throughout numerous -locations. Its business office is located at 809 North 1500 West, Salt -Lake City, UT 84116, (801) 596-1887. Email contact links and up to -date contact information can be found at the Foundation's web site and -official page at www.gutenberg.org/contact - -For additional contact information: - - Dr. Gregory B. Newby - Chief Executive and Director - gbnewby@pglaf.org - -Section 4. Information about Donations to the Project Gutenberg -Literary Archive Foundation - -Project Gutenberg-tm depends upon and cannot survive without wide -spread public support and donations to carry out its mission of -increasing the number of public domain and licensed works that can be -freely distributed in machine readable form accessible by the widest -array of equipment including outdated equipment. Many small donations -($1 to $5,000) are particularly important to maintaining tax exempt -status with the IRS. - -The Foundation is committed to complying with the laws regulating -charities and charitable donations in all 50 states of the United -States. Compliance requirements are not uniform and it takes a -considerable effort, much paperwork and many fees to meet and keep up -with these requirements. We do not solicit donations in locations -where we have not received written confirmation of compliance. To SEND -DONATIONS or determine the status of compliance for any particular -state visit www.gutenberg.org/donate - -While we cannot and do not solicit contributions from states where we -have not met the solicitation requirements, we know of no prohibition -against accepting unsolicited donations from donors in such states who -approach us with offers to donate. - -International donations are gratefully accepted, but we cannot make -any statements concerning tax treatment of donations received from -outside the United States. U.S. laws alone swamp our small staff. - -Please check the Project Gutenberg Web pages for current donation -methods and addresses. Donations are accepted in a number of other -ways including checks, online payments and credit card donations. To -donate, please visit: www.gutenberg.org/donate - -Section 5. General Information About Project Gutenberg-tm electronic works. - -Professor Michael S. Hart was the originator of the Project -Gutenberg-tm concept of a library of electronic works that could be -freely shared with anyone. For forty years, he produced and -distributed Project Gutenberg-tm eBooks with only a loose network of -volunteer support. - -Project Gutenberg-tm eBooks are often created from several printed -editions, all of which are confirmed as not protected by copyright in -the U.S. unless a copyright notice is included. Thus, we do not -necessarily keep eBooks in compliance with any particular paper -edition. - -Most people start at our Web site which has the main PG search -facility: www.gutenberg.org - -This Web site includes information about Project Gutenberg-tm, -including how to make donations to the Project Gutenberg Literary -Archive Foundation, how to help produce our new eBooks, and how to -subscribe to our email newsletter to hear about new eBooks. - |