diff options
| -rw-r--r-- | .gitattributes | 4 | ||||
| -rw-r--r-- | LICENSE.txt | 11 | ||||
| -rw-r--r-- | README.md | 2 | ||||
| -rw-r--r-- | old/56026-0.txt | 10092 | ||||
| -rw-r--r-- | old/56026-0.zip | bin | 193212 -> 0 bytes | |||
| -rw-r--r-- | old/56026-h.zip | bin | 247776 -> 0 bytes | |||
| -rw-r--r-- | old/56026-h/56026-h.htm | 8713 | ||||
| -rw-r--r-- | old/56026-h/images/cover.jpg | bin | 45775 -> 0 bytes |
8 files changed, 17 insertions, 18805 deletions
diff --git a/.gitattributes b/.gitattributes new file mode 100644 index 0000000..d7b82bc --- /dev/null +++ b/.gitattributes @@ -0,0 +1,4 @@ +*.txt text eol=lf +*.htm text eol=lf +*.html text eol=lf +*.md text eol=lf diff --git a/LICENSE.txt b/LICENSE.txt new file mode 100644 index 0000000..6312041 --- /dev/null +++ b/LICENSE.txt @@ -0,0 +1,11 @@ +This eBook, including all associated images, markup, improvements, +metadata, and any other content or labor, has been confirmed to be +in the PUBLIC DOMAIN IN THE UNITED STATES. + +Procedures for determining public domain status are described in +the "Copyright How-To" at https://www.gutenberg.org. + +No investigation has been made concerning possible copyrights in +jurisdictions other than the United States. Anyone seeking to utilize +this eBook outside of the United States should confirm copyright +status under the laws that apply to them. diff --git a/README.md b/README.md new file mode 100644 index 0000000..2f0fc80 --- /dev/null +++ b/README.md @@ -0,0 +1,2 @@ +Project Gutenberg (https://www.gutenberg.org) public repository for +eBook #56026 (https://www.gutenberg.org/ebooks/56026) diff --git a/old/56026-0.txt b/old/56026-0.txt deleted file mode 100644 index 7a6bfe8..0000000 --- a/old/56026-0.txt +++ /dev/null @@ -1,10092 +0,0 @@ -The Project Gutenberg EBook of Enyim, ?tied, övé (2. rész), by Mór Jókai - -This eBook is for the use of anyone anywhere in the United States and most -other parts of the world at no cost and with almost no restrictions -whatsoever. You may copy it, give it away or re-use it under the terms of -the Project Gutenberg License included with this eBook or online at -www.gutenberg.org. If you are not located in the United States, you'll have -to check the laws of the country where you are located before using this ebook. - -Title: Enyim, ?tied, övé (2. rész) - Regény - -Author: Mór Jókai - -Release Date: November 22, 2017 [EBook #56026] - -Language: Hungarian - -Character set encoding: UTF-8 - -*** START OF THIS PROJECT GUTENBERG EBOOK ENYIM, ?TIED, ÖVÉ (2. RÉSZ) *** - - - - -Produced by Albert László from page images generously made -available by the Google Books Library Project - - - - - - -JÓKAI MÓR ÖSSZES MŰVEI - -NEMZETI KIADÁS - -XLVIII. KÖTET - -ENYIM, TIED, ÖVÉ. II. - -BUDAPEST - -RÉVAI TESTVÉREK KIADÁSA - -1896 - -ENYIM, TIED, ÖVÉ - -REGÉNY - -IRTA - -JÓKAI MÓR - -II. RÉSZ - -PFEIFER FERDINÁND TULAJDONA - -BUDAPEST - -RÉVAI TESTVÉREK KIADÁSA - -1896 - - -A CSEH SCHWEICZON ÁT. - -Mikor az ember önmaga elől fut! S viszi magával mindenüvé üldözőjét. - -Incze kétszer utazta körül a földet: az utazás minden neméhez hozzá volt -már törődve s most azt érzé, hogy kifáradt és türelmetlen. A szélcsend a -tengeren, a veszteglés a pusztában, a tábori nyomorúság soha sem -kedvetleníté el; hajh! akkor ott volt mellette maga a minden utak -czélja: a nő; az enyim, a minden. – Most az a mély tenger fenekén -fekszik s most aztán a legrövidebb út is oly végevárhatlan hosszú! - -Incze megkisérté üldöző gondolatait más régiókba átcsalogatni. Nem -mentek oda. Gondolkozott a nagy missióról, mely reá otthon vár. Egy újra -szabadulni törekvő nemzet előharczosa lehetni, mint egykor a csatamezőn, -úgy most az államalkotás terén. Labyrinth az! Minden párt magáénak fog -tartani; melyiket választod? Lelkesedésed vagy bölcseséged szavát -hallgatod-e meg? Hallgat mind a kettő. Lelkesedés, bölcseség mind -odalenn fekszik az «enyim»-nél; a tenger fenekén. Vissza akarta magát -vinni ifjusági ábrándjai szinhelyére; minő öröm lesz a rég látott hazát -újra végigtekinthetni! az ismerős rónákon végigcsapongni, a kék hegyeket -közeledni látni! Nem melegedett fel rá. Ki vár ottan téged? Ki szeret -ott? Honszerelmed, otthonod odalenn fekszik a tengerben, az «enyim»-nél. - -A vaspályán utazás sok változatosságot nyujt: tájak jönnek, változnak -sebesen; emberarczok jönnek, változnak sebesen. Minden tájék, minden -arcz hagy egy nyomot a lelkében. S mikor egy ifju szép hölgy halad el -egy pillanatra előtte, s a perron előtt megállva, még egyszer -visszatekint s történetesen ránéz: olyan rosszul esik neki ez a -tekintet. Miért vannak szép nőarczok a világon, mikor az egy sem az -«enyim?» - -Egy állomáson az indóházból egy épen olyan nőt látott kilépni, a minő -Serena volt s utána egy épen olyan férfit, mint ő saját maga. Mikor -aztán közelebb jöttek, akkor látta, hogy nem hasonlít az a pár sem -Serenához, sem ő hozzá. - -A vasút Prága felé a regényes cseh Schweiczon visz keresztül, az Elbe -folyó partja mentén. A kék folyamon tarkára festett vitorlás dereglyék -úsznak. Egy vadregényes táj, melyen keresztül a kultura egy hosszú -boulevardot tört keresztül. - -A szédületes magas sziklaormokon fenyőerdők és lábaiknál négy-öt -emeletes házak, paloták, gyárak, hotelek, tarka gunyhók. - -A sötét erdő közepén egy-egy nagy fehér kőhalmaz, s annak az oldalában -egy piros födelű ház. Milyen jó lehet ott elbújva lenni! - -Néhol a házak olyan szorosan oda vannak építve a sziklafalhoz, hogy a -meredek kőlap a kémények füstjétől megfeketült. - -Egész hosszú sor szikla egymás mellé állítva, mintha óriási -bástyatornyok sorakoztak volna, a tornyok közei telenőve magas -szálfákkal. - -Majd meg mintha titáni lépcsők volnának egymás fölé rakva, égbejáró -hágcsóul óriások számára. Fehér nyírfaerdők a fehér sziklákon. -Hozzájárulhatlan kőszál tetején egy vaskereszt. - -S aztán végtül végig az egész giganti építmény alatt az -ember-hangyaboly, az ember-méhkas művei: hegylejtők, hordott -törmelékből, zegzugos kígyóutakkal fel a kőbányáig; kőházak, miniumpiros -födelekkel; egy megnyíló völgyben díszes magas vendégfogadók: nyári -utazók tanyái. Egy helyen a sziklafal egészen ó-német építészi stylben -alakult meg, rétegesen hegyesülve fel szakaszonként, s alatta az -emberrakta lakok épen ilyen modorban vannak építve, mintha a hegyektől -tanulták volna. - -Majd egy nagy sivatag, völgy, csupa háznagyságú sziklákkal beterítve; a -közepén egy nagy emeletes ház. Vajjon e palota urának ez a szántóföldje? - -Egy-egy szép temető; tele sötétzöld életfákkal. - -Bolondos házak: valóságos tarka bohóczai az építészetnek, egyik feketére -festve, fehér körületű ablakokkal; a másik rózsaszinűre, fekete szegélyű -ablakokkal; a földszinten kékre, az emeleten veresre festett házak, a -falu közepén zöld tetejű torony, szürke fallal, veres templommal, fehér -ablakokkal, sárga kapukkal s a piros házfödelek ablakai hunyorgó emberi -szemekké vannak idomítva, mintha gúnyosan pislangatnának az alattuk -elutazóra, s maguk is tudnák, hogy ők milyen tréfás legények! - -S még beszélnek is az utazóval. Van közegük hozzá. - -A házak tégla építménye keresztbe rótt gerendák közé van szorítva; a -faépületváz kilátszik s ha a kőfal kékre van festve, akkor a fadúczok -rózsaszinüre, ha a fal sárga, a gerendázat zöld. S miután ennek az -alakítása is egészen az építész szeszélyére van bízva, az egymásba rótt -gerendák óriási betüket képeznek a házak oldalán. - -Incze üldözte lelke futó gondolatait és olvasta az átfutó házak falain -ez óriásbetüket. Az egyik ház kinevette, a mit gondolt: HAHA; a másik -meginté: NANA, a harmadik eléje kiáltott: AHA; a negyedik biztatta: AZAZ -(csak keresd! «Ázáz» egy dæmon neve is). Az ötödiken aztán csupa X-ek -voltak. Ezt találd ki! az X az «ismeretlen». - -… A königsteini vár ős tornyai előtt egy perczre megállt a vonat, hogy -egy ott várakozó utaspárt felvegyen; különben ott rendes állomás nincs. - -Incze ez ideig egyedül volt a kocsiszakaszban, most az újon beszállókat -is ugyanoda bocsátották be. A kalauz nem rendelkezett több első osztályú -coupéeval: az újon érkezőknek épen úgy, mint a már bennülőnek nem nagy -örömére. - -A vaspályákon a II-ik osztályon utazók barátságos, társalogni szerető -emberek, a kik mindjárt elmondják egymásnak: honnan jöttek, hová mennek? -mi dologban járnak? milyen időjárás van náluk? ha urak, az idegen -utitársnőnek udvarolnak, s ha úrhölgyek, az idegen utitársat -meghódítani, bár ha csak egy állomásra is érdemesnek tartják; hanem az -I-ső osztályú coupéek utazói kedvetlen emberek: azok nem tudják miért? -neheztelnek egymásra: a primus occupator az utóbb érkezőt parvenunek -tartja, s az utóbb jövő haragszik a már bennülőre mint jogtalan -bitorlóra. S dehogy árulnák el, hogy mi nyelven beszélnek; s ha hölgy az -egyik idegen, az compromitálva találná magát, ha szemei véletlenül az -átellenben ülő férfi szemeivel találkoznának. - -Az új betörők egy ifjú hölgy és egy ifjú férfi voltak. - -Minthogy a férfi először taposott Incze lábára, annálfogva szóljunk -arról elébb. - -Arcza valódi cseh typus, kétszer újra kezdődő homlok, melynek két széle -magasan felemelkedik, mint egy kathedrale kettős tornya, s azzal -symmetrice a kettős állon kétfelé hegyesülő őz-szőke szakáll, nagy, kék -szemek, erős vonások s megszólalás közben az a sajátszerű modor, hogy -ajkait felhúzza, miközben egész fogsora kilátszik. - -A kalauz grófnak czímezte az utazót. - -Ez először azért taposott keresztül Inczén, minden mentegetőzés nélkül, -hogy néhány kézi bőröndöt átvegyen inasa kezéből; azután megint -retourgázolt rajta keresztül, de már akkor Incze maga alá szedte a -lábait, s akkor a lovag leszállt a hölgyet felsegíteni a coupéeba. - -A hölgy fekete selyem ruhába volt öltözve s arczát sűrű kék selyem -fátyol takarta. - -Kisérője a kalauzzal németül beszélt, az inasával francziául; a vele -jött hölgyet cseh nyelven szólítá meg. - -Azt mondá neki, hogy foglalja el a jobboldali ülést az ablaknál, mert -onnan szép a kilátás, a baloldalon a sziklafal zárja el azt. A -jobboldalon pedig már az átellenes ülést Incze foglalta el: ő is -természetesen a szép panoráma kedveért. - -Hogy miért használta a cseh nyelvet a gróf? annak az okát könnyű volt -kitalálni. A kalauztól megtudakolta elébb, ki amaz utitárs, a ki már -benn ül a coupéeban? Külföldről bejövő utazónak azon időben nagy -ellenőrzés mellett lehetett az osztrák tartományokon végig haladni; -erről már a kalauz is tudta, hogy ez egy magyar forradalmi hadvezér, ki -salvus conductussal utazik a Magyar Kronlandba, hol országgyűlés lesz, -melyre ő is meg van választva képviselőnek: Amerikából. Erről tehát fel -lehet tenni, hogy nem tud csehül. - -Annyit azonban szokott tudni a magyar ember, ha csehül nem ért is, hogy -akárhol járjon is a világon, két hely közül őtet illeti meg a rosszabbik -hely. Nem biz a! Hanem az jutott eszébe Inczének: hogy ime itt egy -boldog fiatal pár, minek legyek én akadály az útjukban! legyenek -boldogok erre a rövid időre is; s felajánlá az idegen lovagnak -(francziául) a helyet, a melyen ő ült. - -A megszólított először gondolkozott rajta, hogy feleljen-e rá? azután -alázatos bókolással, melynél épen a túlzott nyájasságban volt a gúnyor, -azt válaszolá, hogy: «köszönöm: mi csak testvérek vagyunk, s a tájat már -ismerem.» S azzal leült a hölgy mellé. - -Hát Incze azt sem bánta: nem sokat törődött velük. Szemei nem igyekeztek -keresztül törni a rejtélyes saisi fátyolon, mely a letakart arcz titkait -fedé; hanem a mint a vonat tovább robogott, ismét kinézett az ablakon, a -változó panorámát bámulva. - -És ismét eltánczoltak előtte a harlekin házak, szeszélyes -betűrejtvényeikkel: egy kanyarulatánál a vaspályának egy közel épűlt ház -szinte repülve tünt el az ablak előtt, annak a gerendái ezeket a betüket -adták ki: «HANNA». - -A fátyolos arczú hölgy kinyitotta az ablakot s messze kihajolt rajta. - -A mikor visszavonta a fejét, már nem volt arczán a fátyol. - -Szép márványszobor volna, ha kivül is kőből volna. Nyugodt, -szenvedélytelen tekintet; domború, magas sima homlok, egyszerűen -lesimított gesztenyeszín hajjal, hosszúkás arcza halvány; szemöldei -egyenesek, szemei fejedelmien lenézők; szép csigahajlású ajkain -életunalom és embermegvetés. De e nyugodt elbámulást néha egy-egy szeles -mozdulat, egy ideges fejfélrekapás szakítja félbe. - -A hölgy be akarta zárni a waggon-ablakot s sokáig elvesződött vele, a -míg sikerült az neki; bátyja nem segített neki: valószinüleg -elszenderedett, skót utisipkás fejét a szegletnek támasztva. Inczének -pedig nem volt bátorsága felajánlani, hogy majd ő bezárja azt az -ablakot. Csak úgy sugárzott a hidegség erről a hölgyről. - -Hiába volt olyan szép. Minden vonásáról rá lehetett olvasni: az a -«tied». Soha sem «enyim»: mindig «tied». - -Mikor az ablakot becsukta, meleg lett a coupéeban: le kellett vetnie -felső köpenykéjét. Gyönyörű termete volt. Váll, kebel, karcsu derék, -mint egy istennőnek. - -Incze nem ölhette meg magában azt a gondolatot, hogy ez a hölgy igen -szép. S jól esett neki az a másik gondolat, hogy a férfi mellette csak -bátyja. - -De meg nem szólította volna azért. Ez kettős szentségtörés lett volna: -egy az élő, más a halott iránt. - -A szép hölgy kezén finom svéd kesztyü volt, az egyiket lehúzta. Hófehér, -ideges, erős keze volt, végeiken visszahajló rózsás ujjakkal. A negyedik -ujján volt egy gyűrű, gyémánt solitairrel. A nap besütött az ablakon, rá -a gyémántra, mely szivárvány csillagokat szórt körül az átelleni falra, -e csillagok oda ragyogtak Incze szemei közé. - -És azok a sötét fekete szemek is oda bámultak rá. Csak bámultak: nem -ragyogtak; épen úgy nem volt tudomások arról, hogy szikráikat halandó -ember szemeibe lövellik, mint annak a gyémántnak. - -Inczének rosszul esett a fény. Az idegen szép szemek fénye. A kripta nem -tűri a napot: neki elég a maga halotti mécse. Neki fáj most ily szép -nőalakot ily közelből, ily mozdulatlanúl látni. Maga a ránézés is -hűtlenség vádja volt lelkében. Ah az az elveszett kedves halott emléke -erősebb sacramentum most, mint az egykori szűzességi fogadalom a -kolostorban. - -Lehúnyta a szemeit. A vasuton szabad az embernek elaludni hölgyek előtt -is. - -De ő azért nem aludt. Látta félig nyilt szempillái alól, hogy a -szoborszép hölgy egy gyors mozdulattal lehuzza ujjáról a gyűrűt s a -gyémánttal e betüket rajzolja egymás után a waggon ablakára: HANNA. - -Tehát: «Hanna?» - -De valjon miért irja valaki a nevét egy vasuti kocsi ablakára? - -A hölgy újra felhúzta ujjára a gyűrűt s aztán a keztyűt. - -Incze aztán egészen lehúnyta a szemeit. - -A bátya pedig, a ki aludni látszott, halk hangon megszólalt s azt mondá -a szép hölgynek csehül. - -«Hanna, ha kiszállunk a waggonból, én azt az ablakot véletlenül ki fogom -törni.» - -Azt hitte: utitársuk nem tud csehül. Az pedig értette ezt a nyelvet is; -s most aztán gondolkozott a mondat előzményeiről és következményeiről. - -Egy szemrehányó hang aztán azt súgá lelkébe: «mi közöd neked egy idegen -hölgy titkaihoz? Mit találgatod azt? ő a másé!» - -S ez a gondolat erőt vett rajta. Úgy lezárta a szemeit, hogy valóban -elaludt, és aztán álmodott. - -Azt álmodta, hogy ismét a tengeren van és repűl sebesen vitorlás hajón. -Éjszaka van: a csillagok ragyognak, a hold világít. - -S a hold fényében egy gőzhajó tűnik fel: egy lobogós steamer, mely -szemközt jő. Incze távcsövét veszi s a közeledő hajó nevét iparkodik -elolvasni. Ez az Ossian, Ossian! Ugyanaz a hajó, mely alatta törést -szenvedett, melynek roncsában Serena elmerült. Pedig valóban az. Már a -hajó orrára faragott hárfás skót bárdot is ki lehet venni. Hát nem -sülyedt volna el? A födélzeten egy hölgy sétál magányosan, fekete -ruhában. Kék fátyolát, fekete köpenyét lebegteti a szél. Ha ez Serena -volna! Miért ne lehetne? Ha az Ossian megvan, akkor neki is rajta kell -lenni. Csakhogy ő nem viselt fekete ruhát. A gőzhajó még közelebb jön a -vitorláshoz. A hosszú ezüst vonal végig nyúlik utána a holdsütötte -hullámokon, s a hosszú fekete füstkigyó az égen. A távcső azt hazudja, -hogy ez a hölgy mégis Serena. Hiszen találkozásra jön. Már a távcsőre -sincsen szükség: puszta szemmel is kivehető arcz és alak. Serena! -Csakugyan te vagy az? Látsz engemet is? A hajón levő alak fehér -kendőjével int felé. - -Aztán eszébe jut az álmodónak, hogy most csak álmot lát. Eredj! Hiszen -csak álomkép vagy. Sokszor ámítasz így. Mindjárt fölébredek s aztán nem -leszesz itt. - -És az Ossian az ismerős alakkal egyre közelebb jön. - -De mi ez? Alusznak a kormányosok mind a két hajón? Hiszen ezek egyenesen -neki vágtatnak egymásnak. Ohé! Stewart! Kapitány! Ohé! - -A közeledő gőzös dübörgése már hallik, a lapátcsapások egyre jobban -zuhognak. Most elevenűl egyszerre a fedélzet. Matrózok szaladnak. -Kormányosok ugranak a kormánykerékhez: csengetnek, süvöltenek -veszedelmesen. Késő! Az összeütközés kikerülhetlen. - -A Steamer backbord oldalával jön neki a vitorlásnak. Ott áll a mellvéd -előtt a hölgy. Ő az maga, Serena. Már oly közel van, hogy a másik hajó -mellvédjéről kihajló férj karjai elérhetik az övéit. Még közelebb is fog -jönni. Egy villámpercz múlva egymásba ütődik a két hajó; kábító recsegés -hangzik; a hölgyet odadobja a hajó férje keblére s a két roncs -összeszorítja őket egymáshoz. - -Incze felriadt álmából. Az idegen hölgy ott feküdt a keblén, hozzá -szorítva erőszakosan; arcza az arczán, karjai a vállain. Bátyja pedig -oda volt sajtolva két formátlan tömeg közé, csak feje állt ki belőle, -rettentően eltorzult arczczal. Körülöttük roncs; forgács, tört vasak. - -A vonat egy szemközt robogóval összeütközött s ők az egymásra döntött -waggonok romjai alá kerültek. - -AHA! NANA! Mondák rá a körülálló tarka házak. - - -A HIVOTT KÖNYEK. - -Az erőszakos roham, mely a vonatot érte, azt a vasuti kocsit, melyben -Incze és utitársai ültek, úgy összenyomta, mint egy papirskatulyát s -egyszersmind egyik végével felfelé fordította. - -Az idegen hölgy termete egészen szorosan volt sajtolva az egymáshoz tolt -pamlagok által Inczéhez, s még azonkivül leszorítva a ráhullott bőröndök -által: a mi különben szerencse volt ránézve, mert a bőröndök -akadályozták meg, hogy szét nem zúzta a fejét az a vas, mely elébb a -kocsi fenekét tartotta, annak nyujtóját képezve, most pedig ketté törve, -keresztül hatolt a waggon falán s a ledobált batyukat előre tolva, azok -alá a két szemközt ülőt egymásra fektetve, eltemette. Incze esett alul. - -Érezheté mellén utitársnője szivének heves dobogását, keblének lihegő -mozdulatait. A hölgy feje oda volt szorítva az ő vállához. - -A hölgy nem alélt el, magánál volt s most sem az jutott eszébe, hogy -Istenhez, vagy szentekhez kiáltson; hanem azt mondá francziául Inczének: -«szabadúljon ön tőlem!» Az eredetiben még ridegebbül hangzik ez: -«debarrassez vous vous de moi.» - -Azt Incze maga is akarta. Valami sajátszerü ropogás, mely a rémes -jajordításon is áthangzott, tudatá vele, hogy a felfordult tender fölé -torlódott teherkocsik meggyuladtak a gép tüzétől: itt még meg is lehet -majd égni. - -Csakhogy ebből a helyzetből saját erejével menekülni nem volt könnyű. A -coupéenak nem volt már sem ablaka, sem ajtaja, az egymásba volt tolva; -arrafelé semmi nyilás. A waggon teteje kétfelé nyilt ugyan; de azon a -szomszéd waggon feküdt, melyet az összeütközés rohama a másik hátára -feltolt. Csupán csak a kocsi fenekén át lehetett megkisérteni a -szabadulást. Incze érzé, hogy lába alatt a deszkázat enged; annak csak -egy erős rúgás kell, hogy rés támadjon rajta. Neki feszítette a két -sarkát, s sikerült az áttörés. Hanem az alatt egyik lába bele keverőzött -egyikébe azoknak a fatális aczélabroncsoknak, a miket azon idők divatja -szerint a hölgyek krinolin név alatt viseltek. Ez gátolá abban a -szándokában, hogy a lábai alatt támadt résen át alácsúszhasson. - -– Szakítsa ön el azt! mondá a hozzászorított hölgy. - -Nem volt más menekvés. Tépni kellett, a mi útban áll. - -A férfinak, hogy alul a résen keresztül csúszhasson, a ránehezedő -hölgyalak minden tagjával érintkeznie kellett, s annak minden vonaglását -éreznie saját testén. Ki gondolt volna erre most a rémület szörnyü -perczeiben? - -Végre földet értek lábai. Egy perczre körültekintett a szabadban. Az egy -látvány volt a pokolból. Két vonat idomtalan tömeggé összetolulva; a hol -a roncshalom legmagasabb, fekete füst tör elő, melyen kitörő lángnyelvek -lobbannak keresztűl. A tört kocsik alul rémordítás kardala hangzik. -Néhány utas siet a romok alul társait, tehetetlen alakokat, -kiránczigálni; egy nő ül az útfélen, és kezeit tördelve, jajgat. Most -egy robbanás hangzik; az egyik eltemetett mozdony gőzkatlana, mely a -földben megfenekelve, tovább főtt, szétdurrant, s forró vízzel lugozza -le a közel levőket, s aztán fehér gőzfellegbe borítja az egész -rémlátványt. - -Inczének sietnie kellett a szabadítás munkájával. Utitársnőjén nem lett -segítve az által, hogy ő kimenekült alóla, a felülről nyomó teher azért -folyvást odaszorítva tartá. Erőszakkal kellett őt megmenteni. - -Incze a kifeszített fenékdeszkát még tovább repesztve, kitágítá a rést, -melyen át maga keresztül kúszott s aztán átkarolta a hölgy két térdét, -lehúzva a fedetlenül maradt szoborszerű szép lábakra a felcsúszott -öltönyt s aztán elkezdé őt csendesen lefelé húzni. A kocsi feneke -embermagasságra volt feltolva; a szabadítónak a szép termetet izenként -kellett magához szorítania, hogy onnan a rom közül kihúzhassa; át -kellett karolnia csipőit, derekát, aztán ott sem tehette le a forró gőz -közepett; ölébe szorítva kellett őt kivinnie a vasut melletti partra. -Ott letevé. - -– Tud ön lábaira állani? kérdé a hölgytől legelébb. - -– Nekem semmi bajom; felelé az. Bátyámat szabadítsa meg. - -Incze visszament az összegyökönt waggonba, a férfit kiszabadítani. Az -még nehezebb munka volt. Az két fal közé volt odaszorítva és nem -mozdúlt. Incze erős volt, s veszélyben az ember mázsákat emel. -Kiszabadítá a grófot is. Nem grófot már: csak egy halottat. A mellkas -volt nála összezúzva. Föl sem ébredt tán, mielőtt meghalt. - -Incze kivitte ölében a töltés-partra az összecsukló tetemet s ott -lefekteté a fűre, a szép hölgy lábaihoz. Maga letérdelt hozzá: megtörlé -zsebkendőjével ez alak véres száját, megtapintá üterét, szivét s fejének -ingatásával mutatá a hölgynek, hogy itt nincs élet. - -– Meghalt! sikolta fel a hölgy s azzal odaveté magát a halott mellé, -arczával eltakarva annak arczát, és két kezével magához szorítva fejét, -s aztán elkezdett hevesen zokogni: csókolta, ölelte a halottat, hítta -nevénél: Henrik, kedves Henrik! ébredj fel! Nem halt meg! Segítsenek -rajta! Hiszen még felnyitja szemeit! - -A kitörő keserv oly igazi volt, oly szivet eláruló. - -És Inczének valami jutott eszébe. Saját gyásza. Alig múlt el egy hónap -azóta, hogy az ő életének mindene, világa, épen ily rögtön, ily -menthetlenül, ily irtóztató módon lett kiragadva a világból. Még -hallotta sikoltását, látta felényujtott karjait, s aztán eltünt. - -Oh ez a seb most újra feltört, s e sebnek vére a köny. Inczének el -kellett takarnia arczát, hogy omló könyeit elrejtse. - -– Hát nincs senki, a ki segíteni tudjon! sikolta a hölgy -kétségbeesetten, kúszált hajzatát szétsimítva könyáztatott arczából két -kezével. - -Ekkor meglátta, hogy ez a férfi ottan sír. - -Minek sir? Mit sirat itt? - -Tán az ő fájdalma hatott rá? Mi joga neki abban osztozni? - -A hölgy e perczben megszünt sirni; felállt és letörlé könyeit. - -A plebejus jajveszékelésnek vége volt. A büszke hölgy állt ott ismét. -Dúlt öltönyét termetéhez lapítá az erős esti szél, a lángveres felhők az -alkonyi égen fél arczát tűzbe boríták. Szemei belenéztek az izzó égbe s -ragyogtak, mint két karbunkulus. Nem volt többé tekintetében semmi -szenvedély, semmi indulat. - -Inczét megfeddé egy halk szózat odabenn: «mit nézed te e csodaszép -tüneményt?» Aztán eszére tért, hogy biz annál okosabbat is tehet most, -mint hogy egy kisasszonynak egy holt testvért megsiratni segít: jobb -lesz, ha a málháit kiszabadítja a kocsiromok közül, míg oda nem égnek. - -Már akkor valamennyi waggonból előbujtak, a kik épkézláb maradtak, s -törekedtek a megsérülteket is kiszabadítani; közelből és távolból -összefutottak a mezei munkások, az elbei hajósok, s hozzáláttak a tűz -oltásához s a romok félretakarításához; a podgyászszekerekből szórták ki -a málhákat; Incze is visszatért a waggonhoz s erős testgyakorlati -művészettel kiküzdte onnan a roncs közé temetett bőröndöket s egyéb uti -csomagokat. Azok közt legkeresettebb czikk volt egy szíjjal átkötött -plaid batyu, mely a grófi utazókhoz tartozott. - -Incze jó asszonytartó ember volt; mikor egy szép hölgy deli alakja körül -így csavargatja az erős szél a lenge selyem öltönyt: nem az jut eszébe, -hogy ejh milyen szép idomai vannak az eleven Vénus szobornak! hanem az, -hogy mint meg fogja ez hűteni magát. Siet számára kikeresni azt az -aranynyal áttört shawlt, mely arról tanuskodik, hogy a szép hölgy nem -azért visel fekete ruhát, mintha gyászolna. - -Mire a kihordott málhákkal visszatér, már akkor az úrhölgyet nem találja -egyedül. A katastrófa hirére rögtön jött a draisinen lovagolva a közeli -állomásról a főnök, a rendőrbiztos, az orvos, a felügyelő s mindannyinak -első gondja volt a grófnőnél kezdeni a segélyhozást. - -Az orvos megvizsgálta a hullát s látleletet adott róla. Az -felébreszthetetlen. - -A rendőrbiztos kérdezé az úrnőtől, hogy hová akarja szállíttatni a -halottat? Az intézkedett egész nyugalommal, hogy szállítsák testvérét -haza anyjához, Königinhofba. - -Az állomásfőnök igérte, hogy külön draisinnel fogja őt oda szállíttatni, -mielőtt a félbeszakadt közlekedés a vasuton vonatok járására alkalmassá -lenne téve. A grófnő is együtt akar-e menni? - -– Nem, felelt a grófnő szárazon; nekem ma Prágába kell mennem. - -(A halott hazatalál már magában is.) - -Ekkor érkezett oda Incze a nyalábra szedett málhákkal; miket a partra -lerakva, részvétteljes nyájassággal kinálkozzék: «ime a shawlja, grófnő; -hideg szél fú.» - -A hölgy végig nézett rajta büszkén, hidegen s azt mondá: «nem fázom». - -Készebb lett volna megfagyni, hogy sem arra kényszerűljön, hogy ennek az -embernek azt mondja: «Köszönöm;» a ki vakmerő volt sírni akkor, a mikor -ő is sír: ellopni magának az ő fájdalmát. Ez az ember ott feküdt vele -együtt test testhez szorítva (igaz, hogy eltemetve). Ez az ember ránézve -meg van halva. - -Incze mind ezt olvasá a hölgy tekintetéből s valami szó azt mondá neki, -hogy ez a fenyítés meg van érdemelve. Szépen letette aztán a hölgy -málháit a gyepre: a magáéra ráült, s könyökét térdére, állát tenyerébe -támasztva, bámult maga elé, a szörny-dráma kellő közepébe, érzéketlenül, -s nem bánta akárminő rémjelenetek folytak le szeme előtt, nem volt -részvéte senki iránt. - -Az úrhölgy aztán megtette a rendelkezést az odahívott hordároknál, hogy -hova szállítsák testvére hulláját; annak tárczáját, ékszereit a -rendőrbiztos felügyeletére hagyta, a hullát betakarta hosszú himmalaya -shawljával, meg sem csókolta, meg sem könyezte, mikor látták. - -A felügyelő meghívá alázatosan az úrhölgyet a közeli pórlakba, a hol jó -lesz várakozni addig, míg az állomásról a segélyvonat megérkezik, az -utasokat továbbszállítandó. - -A hölgy elfogadta a meghívást s a felügyelő karjára támaszkodva a pórház -felé indult. A rendőrbiztos elkisérte odáig. Inczének senki sem mondá, -hogy tartson velük. - -A rendőrbiztos azután visszasietett: az utazóktól sorban előkérte az -útleveleiket, feljegyezte a neveiket, utazásuk czélját, a halottak és -sebesültek számát; kikérdezé az életben maradt kalauzokat az -összeütközés indokairól (a két mozdonyvezető nem adhatott -felvilágosítást, mert meghalt); aztán figyelmeztetett mindenkit, hogy a -saját málháira vigyázzon, a máséit el ne tulajdonítsa; egy kis síró -gyermekkel sokat vesződött, a kinek apja, anyja halva maradt, s semmi -kérdésre nem tudott felelni: arról beirta a rubrikába, hogy «siketnéma». -Aztán sietett ő is a pórlakba, hogy minderről protokollumot vegyen föl. - -A pórlaknak csak egy szobája volt a vendégek számára s az zsúfolásig -telve volt már nőutazókkal, kik egymást kölcsönös kétségbeeséssel -igyekeztek felülmulni. - -A rendőrbiztos kénytelen volt ezen a helyen végezni a protokollum -szerkesztését. Helyet szorítottak számára a lóczán az asztal mellett, -Hanna grófnővel szemben. - -Mikor a Nro 29 utazóra került a jegyzetirás, a biztos úr keresztbe fogta -a szájába a tollat s azt kérdezé a grófnőtől: - -– Ismerőse méltóságodnak valahonnan az az úr, a ki az imént málháit -előhozta és shawljával megkinálta? - -– Épen nem, sietett a grófnő válaszolni. A waggonban találkoztunk -véletlenül. - -– Óvom méltóságodat, hogy úton tartózkodó legyen ismeretlenek irányában. -Ez az úr rendőri felügyelet alatt áll. - -– Talán gonosztevő? kérdé mohón a grófnő. Ah, milyen jól esett volna -neki, ha azt egyszerre kidobhatta volna az emlékéből. - -– Annál is rosszabb! szólt ravasz szemhunyorítással a rendőrbiztos s -ismét kivéve szájából a tollat, odadiktálta magának nagy nyomatékosan: -«Áldorfai Innoczencz, magyar forradalmi ezredes, jön New-Yorkból, utazik -Budapestre NB. NB. NB.». Azután letevé a tollat az asztalra s tollkése -hátával porzót vakarva az irásra a falról, hozzátevé bizalmas -suttogással: Egyike a legveszedelmesebb forradalmároknak, a ki most az -országgyűlésre mint követ tér haza, engedély mellett, otthon a -felforgató párt leendő hadvezérét tekinti benne. Minden lépése -ellenőrzendő. Jelleme vakmerő, daczos, elhatározott, erélyes.» (Mintha a -hivatalos signalementból olvasná!) - -Az úrhölgy fejét rázta: «Csodálom: ez az ember sírt előttem, mikor -testvéremet halva látta». - -– Hja, annak megint megvan az oka, szólt a rendőrbiztos bölcsen. -Bizonyosan a saját balesete jutott akkor eszébe. Ő is ily véletlenül -veszté el a feleségét, a tengeren, két hajó összeütközése alkalmával. -Azt sajnálja, tudom. Annak is itt a személyleirása; de már nincs rá -szükség: «rajongó, önfeláldozó, férjeért minden veszélybe rohanni kész». - -Ez a felfedezés egészen megfordította az urhölgy nézetét útitársa -irányában. Tehát nem az ő fájdalmát lopta meg; saját fájdalma tört ki -belőle. Elvesztett nejét siratta akkor. Egy férj, a ki még egy hét mulva -is zokogásra fakad, ha elhunyt neje eszébe jut! Ez tünemény. - -Hanna grófnő azt mondá, hogy idebenn kiállhatatlan a meleg és a fojtó -lég, s ugyanazt az aranynyal áttört veres shawlt termetére burkolva, -kiment a szabadba. - -Odakünn már sötét volt; de elég világot adott az éjszakának a még mindig -égő waggonrom, mely körül nagy volt a lárma. Ember volt elég, de az mind -csak egymásnak lábatlankodott a munkánál; senki sem tudta a dolgot ott -megfogni, a hol kellett volna, nem volt rendszer a segélyben. Az -állomásfőnök rekedtté kiabálta magát, s felhasznált káromkodásnak minden -keresztet, törököt, mennyei sakramentumot, a mi a németben erőt fejez -ki; de mégsem ment jobban a munka. - -Hanna grófnő még akkor is ott látta ülni rejtélyes útitársát bőröndje -tetején s egykedvüen bámészkodni. - -Odament hozzá és megszólítá, szelid, nyájas hangon. - -– Uram! Köszönöm önnek a megszabadítást! - -S kezét nyujtá neki keztyűsen. - -Incze bámulva tekinte rá s eszébe sem jutott, hogy felálljon előtte. -Megfogta hidegen a nyujtott kezet, s csak ülve maradt. Vajjon mi ütött -hozzá az úrhölgyhöz, hogy most egyszerre eszébe jutott őt felkeresni? - -Mi? Az, hogy megtudta, hogy útitársa veszedelmes ember, a kitől -őrizkedni kell. - -Most már ő nem kelt fel előtte. «Jelleme daczos», azt mondja a -személyleirás. De hol az «erélyes» belőle. Az nincs. Az a tenger fenekén -van. - -A hölgy pedig ott maradt mellette állva. - -– Sokára fognak ezek elkészülni a munkával? szólt, beszédhez kezdve, -Inczéhez. - -– Ha így folytatják, nagyon soká. - -– Miért nem megy ön oda? szólt Hanna grófnő. Önnek van erélye, -tapasztalata: rendet csinálhatna köztük. Én addig itt maradnék s őrizném -az ön málháját. - -Az erély visszajött a tenger fenekéről. Ez ideig azt mondá magában -Incze: hát mi közöm nekem ehhez a bajhoz? intézzék el. E szó után lett -hozzá köze. Fölkelt, odament az ember-gomoly közé, néhány határozott -hangon ejtett vezényszóval intézkedett köztük, minden káromkodás nélkül, -aztán felszökött ügyes tornászattal a romhalmaz tetejére, onnan osztotta -a rendeleteit; maga is segített, bámulatos erővel és kiszámítással, s -egy óra mulva el volt oltva a tűz, széthányva az üszkök, félrehárítva a -torlaszok; megmentve, élve vagy halottan, épen, vagy összezúzva, a mi el -volt temetve. - -Az úrhölgy ott állt azalatt folyvást Incze málhája mellett; s mikor a -férfi visszatért, ismét azt mondá neki: «köszönöm» s kezeit nyujtá -szorításra, most már keztyütlenül; pedig Incze tenyere most már fekete -volt a koromtól, s attól a grófnő ujjai is feketék lettek aztán. - -Ezalatt megérkezett az állomásról a segélyvonat, mely az utazókat volt -felveendő. Ebben nem voltak elsőosztályú hintók. Össze kellett -szorulniok az utazóknak, a hogy lehetett. - -Hanna grófnőnek úgy tetszett, hogy Inczével egy kocsiosztályba jusson. - -Mikor az állomásra megérkeztek, tudtukra adatott, hogy még félórai -várakozásuk lesz, mert egy szemközt jövő tehervonatot kell bevárni. Ez -idő alatt legalább mindenki táviratozhat, a hova akar. - -Az állomásfőnök odahozta Hanna grófnőnek a kocsiba a távirati -blanquettet, az irószerekkel, hogy irja meg, a hova akarja, izenetét. - -Az úrnő kezébe vette a tollat, s a mint irni akart, egyszer csak -kiejtette a tollat a kezéből, szemei megteltek könynyel, s odafordulva -Inczéhez, ellágyult hangon, melyben a legigazibb nőiesség varázsa volt, -rebegé: - -– Nem tudom leirni azt a szót, hogy szegény Henrik bátyám meghalt. - -– Megengedi a grófnő, hogy én irjam meg helyette a táviratot? kérdé -Incze. - -– Nagyon kérem arra. - -– Parancsolja, mit irjak? - -– Kérem, tudassa néhány szóval a balesetet, mely bennünket ért. -Testvérem halva tér vissza anyámhoz, nekem pedig Prágába kell mennem. -Kérem, hogy várjanak ott rám az indóháznál. - -– S kihez czímezzem a táviratot? kérdezé Incze, mikor megirta azt. - -– Prágába, Walter Leo bankár úrnak saját palotájába. - -– Ah, Walter Leo! monda Incze meglepetve. - -– Ön ismeri talán? - -– Találkoztam vele egyszer. - -– Kellemes, vagy kellemetlen találkozás volt? - -– Vegyítve, mind a kettő. - -– S ha viszont találkozni fog vele? - -– Aligha fog rám ismerni többé. - -Incze odanyujtá az úrnőnek a táviratot. - -– Nagyon köszönöm. - -Hanem a táviratot alá is szokás irni. - -Incze odanyujtá a tollat az úrnőnek. - -– Mit csináljak vele? kérdé Hanna grófnő. - -– Kegyeskedjék a nevét aláirni. - -– Hát az én nevemben fogalmazta? Miért nem a ssját izenetenként? - -– Azért, mert ha ez a távirat az én nevem aláirásával kerül Prágába: -akkor azt elébb elviszik a Hauptpolizey-Directionhoz. Onnan felküldik a -Landesgouvernementhez a Hradzsinba, onnan megint átküldik a -Generalcommandohoz, onnan megint visszaküldik a Sectionschefhez, s -Walter Leo csak holnapután kapja meg a táviratom. Én rendőri felügyelet -alatt állok. - -És ezt a rendőrbiztos füle hallatára mondá el ekként. - -A rendőrbiztos összekummta az ajkait s fejet csóvált. Ördöngős ember! -Még mókázik a feje fölött függő Damokles karddal. - -Hanna grófnő e magyarázat után nem tehetett mást, mint hogy átvegye a -tollat Incze kezéből s saját nevét irja a távirat alá. - -Volt tehát már köztük valami közös: egy irat, melyet Incze irt, és -melynek Hanna grófnő irta alá a nevét. - - -WALTER LEO BANKÁR. - -Az aláirt táviratból megtudta Áldorfai azt, hogy magasrangú útitársnőjét -Starrwitz Johanna grófnőnek híják. És még mást is megtudott belőle. -Mikor a táviratot szerkesztette, Walter Leonak czímezte azt, de mikor a -grófnő azt aláirta, kitörülte a czímzetet s a bankár neje czímét irta -helyébe: «Walter Starrwitz Helena bárónőnek.» Ebből tehát megtudta -Incze, Hogy Hanna grófnő rokonságban áll a bankár nejével; de annak -mégsem testvére, mert ez csak baronesse. - -Hanna grófnő olvasta ezt a gondolatot Incze arczvonásain s -felvilágosítást adott neki róla. - -– Walter neje nekem unokatestvérem. Egy más Starrwitz ágból, melynek -tagjai bárók. - -S miután a felfedezés nyomán azt a következtetést is olvashatá útitársa -arczvonásaiból, hogy ez tehát mégis mesalliance, szükségesnek tartotta -megjegyezni kis idő mulva: - -– Walter Leo nem azon közönséges bankárok osztályából való, a kik minden -utat módot jónak találnak, hogy gazdaggá legyenek. Ő cavalier. Nem -uzsorás. Nemes ember a pénzvilágban. Lehetne régen igazi báró is, ha -épen… No de «Schindel sind auf dem Dach.» - -Ezt szokták mondani, mikor hallgatózó gyerekek vannak a szobában, a kik -előtt nem lehet mindent kibeszélni. - -Ez a gyerek a coupéeban ülő rendőrbiztos volt. - -No, de tudott más oldalról is Walter Leora fényt vetni Hanna grófnő. - -– Ő nem az a prózai ember, a kinek csak számokról és üzletekről lehet -beszélni. Ő nagy műbarát. Felesége kitünő énekesnő, fia hegedűvirtuoz s -ő maga zeneszerző. - -– Magam is jelen voltam egy operája előadásán; csinos zene volt; nekem -tetszett. Annak már van tizennégy éve. - -– Ah, akkor ő még szegény bankár volt. - -– Igaz, hogy csak fél milliója volt készpénzben. - -– Annyi sem lehetett. - -– De tudom bizonyosan, hogy annyi volt; mert nekem akarta adni a felét. - -– Ah! És miért? – - -– Hja. Schindel sind auf dem Dach. - -Ezt meg már Incze nem mondhatta el a hallgató gyerek miatt. - -Hanna grófnő aztán nem is kérdezte tovább: gondolta, majd megtudhatja -azt Waltertől is. - -Hanem a második czélzásra csakugyan győzött a szeméremérzet a -rendőrbiztosnál a hivatali buzgalmon, s elhagyta a coupéet. - -Akkor aztán Hanna grófnő hosszasan elmondá útitársának, hogy Walter Leo -a cseh aristocratia és főpapság bankárja: a declarans párt bizományosa; -nevezetes politikai egyéniség s mostani nejét a család teljes -beleegyezésével nyerte meg. Schmerling többször ajánlotta neki, hogy -bárói rangra emeli: de Walter mindig megköszönte szépen. - -Hanna grófnő nem volt közlékeny; de most az egyszer azzá lett, attól -tartván, hogy útitársa még azt találja hinni, hogy Walter Leo zsidó. - -A tehervonat elhaladtával mozgásba jött az utasokat szállító segélyvonat -is, s éjfél után volt az idő, midőn megérkezett Prágába. - -Daczára az éjjeli órának, roppant néptömeg tolongott az indóház körül, a -szerencsétlenül járt vonatot várva. A baleset táviratozva volt már -mindenüvé s az épkézláb megérkezőket a rokonok üdvsikoltása fogadta. - -A síró, ölelkező, jajgató, nevető csoportokon keresztül utat tört -magának a perronig egy elegáns, kissé domború termetű úr, szőke -bajuszszal és franczia kecskeszakállal, kiben Incze rögtön megismerte -Walter Leot. A bankár sietett a grófnőt kiemelni a kocsiból, előbb kezet -csókolt neki, aztán megölelte. - -A grófnő a bankár előtt nem sírt, csak azt mondta: «minő -szerencsétlenség!» - -– Szegény Henrik! jegyzé meg rá a bankár. A mamát ez nagyon alterálni -fogja megint. - -– Mit mond erre Helén! - -– Az nem tud róla semmit. Szerencsére a szinházban volt, mikor a -táviratot hozták, azt én bontottam fel, bocsánat érte, s eldugtam előle -s holnap minden újságot elcsempészek a közeléből, hogy meg ne tudja -Henrik halálát. Nagyon szerette szegényt. Csak később tudja ő azt meg; -csak úgy sejtse elébb, magától jöjjön rá. Most tegyünk úgy, mintha nem -történt volna semmi baj. Csináljunk jó arczokat előtte. - -Ezekből a szavakból megtudá Incze, hogy Walter Leo házánál mégis nagyobb -hatalmasság Starrwitz bárónő, mint Starrwitz grófnő, ha az utóbbinak jó -arczot kell mutatni, nevetni, fecsegni, testvére halálának estéjén, -nehogy amazt megrémítse. - -De hisz Inczének mi köze volt mindehhez? A mint az ember a végállomáson -kiszáll a kocsiból, vége az ismeretségnek; kiki keresi a maga úti -motyóját, lát utána, hogy bérkocsit kapjon s azt sem mondja útitársainak -többé, hogy «mind a vizig szárazon!» - -Incze is sietett a maga batyujával kifelé a tolongásból. - -De ezúttal csatlakozott. A bankárnak száz szeme van. Észrevette az őt -is, a mig a grófnő holmiját leszedegette a kocsiból s a mint el akart -mellette suhanni, megragadta a kabátja szárnyánál fogva. - -– Ohohó, uram! Ne szaladjunk el olyan gyorsan. Nem olyan könnyű én -rajtam keresztülesni. Úgy hiszem, hogy még emlékezünk egymásra. - -Inczének örömöt okozott az, hogy ráismertek. - -– Igen, Walter úr. Nagyon örülök, hogy önt újra látom. - -– Én még jobban. Áldorfai Incze, ezredes úr! szól Hanna grófnőnek -bemutatva őt, mire a grófnő szivélyesen mondá: - -– Már volt szerencsém a nevét hallani. - -– Kitől? kérdezé Incze elbámulva. - -– Hát biz a rendőrbiztostól. - -– Hja bizony, szólt Leo, önt a híre megelőzi és nyomban követi -mindenütt. A mint ön leszáll a vendéglőben, már ott várja a rendőrbiztos -a meghívással a rendőrfőnökhöz s holnap egész nap nem lesz kellemesebb -mulatsága, mint látogatásokat tenni minden néven nevezendő -főnökségeknél; pedig csak egy napja van önnek az ittmaradásra. -Holnapután odább! De hát segítünk ezen. Ön nem száll a fogadóba, hanem -mihozzánk. Ott kialhatja magát nyugodtan. Holnap aztán az én hintómon -bejárjuk Prága nevezetes helyeit: megnézzük a Hradzsint, a zsidó várost, -a templomokat, még az Altneut is; azalatt a titkárom eljár az ön -útlevelével mindenüvé, a hol azt láttamoztatni kell; nem fárad vele -maga. - -– De, uram, ennyi alkalmatlanság miattam! - -– Áldorfai ezredes úr! Micsoda façon de parler ez? Hát ennyivel tartozom -én önnek? Hát szabad önnek máshová szállni, ott, a hol nekem házam van? -Valahogy majd csak elférünk az én viskómban is, ha összeszorítkozunk. -Allons donc! - -Azzal Incze kezét egyik karja alá kapva, másik karját Hanna grófnőnek -nyujtva, a zsibongó tömegen kereszül ragadta őket s előgördülő hintajába -felülve velük, elhajtatott a Wenczel-téren épült pompás palotájába, hol -érkezésüket egész inas-sereg várta. - -A háziasszony már szobáiba vonult s nem jött ki a vendégek elé. A bankár -fia, első házasságából, a hegedűvirtuoz, s a társalkodónő Fräulein -Cecil, «csinálták a honneuröket.» Az érkezőkre thea várt, a mi az éji -átfázás és mindennemű megkínzatás után nem is volt visszautasítandó. -Azután mindenkinek megmutatták a maga lakosztályát. Inczének három szoba -állt rendelkezésére; selyempárnás ágy, porczellán mosdószerek, -vizfűtéssel langyosított szobalég. - -A lefekvés és elalvás közti idő alatt azon gondolkozott Incze, hogy mi -lehet ez a Hanna grófnő, hogy olyan sürgetős dolga van Walter Leo -bankárhoz utazni s útközben megölt testvérét egyedül, vissza sem -kisérve, bocsátani anyjához? Aztán még csak nem is beszélnek a -balesetről! Fájdalom-e az, mit így el lehet titkolni? Erő-e az, a mi e -fájdalmat lánczon tartja? - -Hanna grófnő pedig azután, hogy egy Miatyánkot elmondott, ágyában fekve, -Henrik testvére lelkeért, ki gyónás nélkül, halotti szentségek felvétele -nélkül költözött az ismeretlen világba, az utolsó Ave Máriáig azon -töprengett: vajjon mi lehet ez az idegen ember Walter Leora nézve, hogy -annak a kedveért a saját nyakába szed minden rendőrséget és hatóságot? - -Áldorfai képzelmében megelevenültek a mai nap izgalmas képei, a hány -alakban látta maga előtt ezt az idegen hölgyet: hideg nagyúri -lenézésével, jóságos bizalmasságával, kitörő fájdalmával, hideg -egykedvűségével; láthatárnyi távolban messze magától s kebléhez sajtolva -minden tagjával. Hallgatta szíve dobogását, érezte keble emelkedését, -testének vonaglását, ajkainak lehelletét, s aztán megint messze tőle, -hol egész alakja csak ködtüneménynek látszik; egy ezüst felhőalak, -melynek szíve helyén a hold süt keresztül. - -És Starrwitz Hanna lelke elől nem akart eltünni azon alak, a ki viszi -magával az országok veszélyét, a háborut, forradalmat; hírének jötte -titkos mozgásba hoz minden várost: várják, kisérik; kivont pallosok, -szegzett szuronyok hegyei közt jár; ő tudja azt jól és mégis megy czélja -felé; nem ijed meg, enyeleg a veszélylyel! hideg nyugalma megbénítja az -ellene ólálkodó rémeket; tudja, hogy mit tesz s teszi azt meggondolva, s -vas termetében egy gyermek szívét hordja, mely gyöngéd emlékeinél -fölvérzik. Mi kár, hogy vesztébe rohan! Mért nincs senkije, hogy -visszarántsa az örvényből egy vékony selyemszállal? - -Mikor az ember egy izgalmas nap után első álomra szenderül, csak egy -perczig szokott tartani, valami névtelen ijedelem rögtön felriasztja -abból. - -Inczének úgy tetszett, mintha nevét kiáltaná egy hang, s attól a hangtól -egy egész oceán zengne keresztül, melynek a fenekéről jő fel. Felriadt s -nagyot sóhajtott. És aztán elővonta a keblén függő medaillont; abban -Serena képe volt. Azt ajkaihoz szorítá, mintha bocsánatot kérne tőle, -hogy ilyen hamar hűtelen lett hozzá. - -És Hanna azt a hangot hallá első szenderülte pillanatában, a midőn egy -ablak széttörik; egy üveglap, melyre ez a név van karczolva: «Hanna;» s -mintha e szétszúzott üvegnek emberi hangja volna, mely szemrehányólag -zengi: «Hanna!» Felébredt rá, nehéz fohász, szívdobogás volt az álom -hagyománya. Nyakán egy malachit-kereszt függött; annak is volt egy -rejteke miniatur arczkép számára; de ez a rejtek üres volt. Megcsókolá a -megváltónélküli keresztet… - -– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – - -A reggel, a fölébredés varázsrontó erővel bir. A fölébredő embernek első -dolga az álmait bírálni. - -Hanna grófnő, a míg reggeli toilettjét végezte, lassankint rájött, hogy -ez az ő ismerőse mégis jó mértékben blagueur. Hogyan mondhatta azt, hogy -Walter Leo őt egy időben a vagyona felével megkinálta? Walter Leo nem az -az ember, a kinek ilyen ötletei szoktak lenni. De meg azt is nehéz -elhinni, hogy akadjon ember, a ki az ilyen ajánlatra azt mondja: «nem -kell!» A forradalmi celebritások szeretnek nagyokat mondani. Nem tudják, -hogy a távcső, mely csillagokat nagyít, egyúttal megfordítva mutat. - -Incze pedig azt hányta-vetette magában, hogy mégis valami tökéletlen -lénynek kell lenni ez úrhölgynek, a ki egyszer jajszóra fakad testvére -hullája fölött, másszor hidegvérrel elküldi azt kiséretlenül; a ki egyik -órában büszkén, gőgösen utasítja el magától a becsületes idegent, ki -neki szolgálatot tesz, ki őt megszabadítja, ki részvétet mutat keserve -iránt; s a másik órában egy rokonától, ki még nem is főrangu, magára -hagy parancsolni, hogy annak a házánál még csak ne is mutassa, még csak -bánatos arczczal se árulja el azt a rettenetes balesetet, mely őt érte. -Hiszen, ha ez a hölgy valóban büszke jellem, azt kellett volna mondania: -jól van uram, ha az ön palotájában nem szabad a testvéremet megsiratnom, -megyek egy szállodába, a hol szabadon zokoghatok. - -Keresték egymás jellemében a gyöngéket. Egy neme a védelemnek. - -Mikor Incze készen volt az öltözetével, a bankár maga jött szobájába, őt -a reggelihez meghívni, s karján fogva vezette őt pompás salonjain -keresztül a reggeliző szobába, hol a család tagjai együtt voltak már. -Hanna grófnőn halványsárga málvavirágszín öltöny volt, mely arczszínéhez -nagyon illett, s hajába sárga thea-rózsa tűzve. A bankár neje kis finom -termetű, gyermeteg alak volt, nagy fekete szemekkel, porczellánfehér -arczczal, melynek homlokán, halántékain a kék erek hálózata keresztül -látszott. A bankár fia, első házasságából, egy szelid, szükvállú ifju -volt, hosszú hajborította fejjel, mely a folytonos hegedűszorítástól már -egészen féloldalra szokott. A bankár maga egy köpczös, eleven, mozgékony -alak, kitől épen nem igazság, hogy egyetlen fiának még termet dolgában -sem adta ki az őt megillető apai just. Piros, mosolygó arcza homlokán a -felálló üstökkel, két halántékán a szétálló hunczutkákkal, orra alatt a -hosszúra kipödrött bajuszszal s állán a hegyes Napoleonszakállal egy -tökéletes apostoli keresztet képez. Mint illik a feudalis nemzeti párt -bankárjához. - -Walter Leó e szavakkal mutatta be Áldorfait családjának: - -– Ime, itt van az én életemnek és vagyonomnak megmentője. - -S azzal odavezette őt nejéhez, ki előbb karszékéből felemelkedett, hanem -azután, hogy Incze kezét megfogta, oda ismét visszarogyott: elkezdett -hevesen zokogni s a megkapott kezet kebléhez szorongatta görcsösen s nem -tudott szóhoz jutni. - -Hana grófnő bámult. - -– Úgy van az! szólt a bankár önelégült arczczal, Hannához intézve -szavait. «Ő mentette meg 49-ben az életemet és egész vagyonomat. -Helenának már többször elmondtam ezt; ön még nem hallotta, Hanna». - -Erre szavához jutott a bankár neje; még folyvást zokogó hangon esengett: - -– Kérem! Kérem! Ne mondjon el mindent oly élethíven. Azt nem birom -többet végighallgatni. Ne mondja el azt, hogyan fogta el Pesten a -császári seregek kivonulása után egy néptömeg, hogy hurczolta egy -hirtelen alakult lynchtörvényszék elé, hogy kiáltották önre, hogy kém, -hogy áruló; hogy kobozták el portefeuillét benne levő vagyonával, hogy -ült már a siralomházban, kivégzésre itélve: ezen csak fussunk át. Csak -ott kezdje ön, mikor ez a szabadító megjelent, mint egy legendai hős, -szétkergette a csőcseléket, megrázta, mellberagadva a legszájasabb -lázítót s kivitte az én Leómat a kezeik közül; átadta a törvényszéknek, -az igaz, becsületes hazafiakból alakult biráknak, azok meggyőződtek, -hogy ártatlan; felmentették, szabadon bocsáták, visszaadták az életét. -Ah! az én Leomnak. - -És azzal megcsokolá Leója homlokát. - -– De nemcsak az életemet: szólt a bankár, hanem a vagyonomat is. Ez az -én barátom: (engedje, hogy annak nevezzem) visszakerítette az én -portefeuillemet is, melyben összes vagyonom volt, kerek fél millió, -odahozta hozzám s azt mondta: nézze meg ön uram, nem hiányzik-e belőle -valami? Ugy-e így volt ezredes barátom? S mit feleltem én erre? Azt -feleltem: nem nézem én, hiányzik-e belőle valami, vagy mind együtt van, -mert én felfogadtam, hogy a vagyonom felét önnek adom, a ki azt -megmenté: vegye el tőlem. S mit felelt ő erre? Rám nézett büszkén. Hajh, -de szép gyönyörű ficzkó volt akkor, abban a honvéd-ruhában! «Tartsa meg -a sajátját uram, mi az igazságért harczolunk, nem a jutalomért.» Szép -mondás volt! De én nem elégedtem meg vele. Nem tréfálok én uram, nem -szokásom a henczegés; önnek köszönöm mindenemet: önnel meg akarom -osztani; adja ön ide a büszkeségének felét nekem, én odaadom a pénzemnek -felét önnek. S erre ő nekem megint azt mondta (sohasem felejtem el): «ha -én ma elfogadnám a pénzt azért, hogy egy jó tettet követtem el, holnap -már elfogadnám a pénzt azért, hogy egy gonosz tettet hajtsak végre!» s -nem vette el a vagyonom felét magának s nem adta a büszkesége felét ide -nekem. Még elkisért a végső őrszemekig, a honnét biztosan jöhettem haza. -Azóta nem láttuk egymást. De én azóta is tudom mind, hogy ezredes -barátom hol járt. Még ott, a hol minden ember aranyat keres, ő ott is -csak büszkesége nagy capitálisát öregbítette, kamatot kamathoz rakva. -Rám sem akart ismerni most. Elfut előlem, ha meg nem csípem. - -Helene baronesse kaczagott örömében s Hanna grófnőt ölelte keblére, hogy -valakin kitölthesse jó kedvét. - -– Látod, micsoda örömet hoztál nekünk! Minő véletlen! Ezért -összecsókollak. Te nem is sejtetted, úgy-e, hogy minő jó barátunkkal -utazol? - -Hanem aztán csak egy percz mulva vége volt az örömnek. Csók, ölelés -helyett a vállára ütött Hanna grófnőnek. - -– De eredj! Haragszom rád. Mért nem hoztad el magaddal Henriket? Minő -tréfa lett volna az, ha Henrik és Áldorfai összejöttek volna nálam! -Tudod, hogy mi mindig czivakodunk együtt. Én a democraták részén vagyok. -Én nem értek veletek egyet. Henrik mindig azt szokta mondani, hogy -minden democrata rabló, communista; milyen szép lett volna neki -megmutatni: hát ehhez itt mit szólsz? Nos, mondjad, hogy ez is -communista-e? Nincsenek-e a democraták között is nemes emberek? Fogadom, -hogy fél nap alatt élethalál barátságot kötött volna a mi Áldorfainkkal. -Te! Minő látvány lett volna az, mikor ez a két ember utoljára egymást -átkarolja! Ha azt láthattam volna! - -– (Én láttam azt! gondolá magában Hanna és arcza sápadt lett, mint azok -a camaeák, a mik faopálba vannak vésve). - -– Én igazán haragszom érte, hogy Henrik el nem jött, szólt duzzogva -Helene, mialatt háziasszonyi tevékenységgel készíté az asztaltársak -számára a reggelit, s e mellett ideges ügyetlenséggel hol a kezét égette -meg a thea-katlanon, hol a thea közé öntött tej helyett fekete kávét. -Tudom én jól, hogy ő nem szeret bennünket. De legalább tégedet kellene -szeretnie. Hogy tehette ő azt, hogy téged egyedül bocsásson útra? Ő -rossz testvér! Neki veled kellett volna jönnie. Ez több, mint -nonchalance; egy fiatal testvért egyedül bocsátani útra. Ez shoking! - -Hanna két keze összetett ujjahegyeit ajkaihoz emelé. Néma könyörgés volt -ez, hogy hagyjon fel nénje a szemrehányásokkal. Szólni hogy tudott -volna?! - -Erre még ingerültebb lett Helene; a czukorfogó csiptetőt úgy hajította -le az asztalra, hogy az keresztülugrott három csészén. - -– De mikor az szörnyűség! És épen az éjszakai vonatot választani a te -utazásodra, egymagadban! - -Az ifjú hegedű művész igen okos védelmet vélt kigondolni, a midőn -mostohája indulatának csillapítására azt hozá fel, hogy hiszen nappali -vonat volt az, a min Hanna elindult; de útközben valami fennakadása -történt a vonatnak, azért késett el. - -– Lirum, lárum! Ha a vonaton történt baleset, az már a mai lapoknak meg -lett táviratozva. - -Helene hevesen megrázta a kezeügyében levő ezüst csengetyűt, mire a -komornyik bejött. - -– Wenczel! A mai lapokat! - -Wenczelnek pedig már megvolt hagyva, hogy a mai lapokat mindenképen -sikkaszsza el. - -Wenczel azt mondta, hogy azok még nem érkeztek meg. Hát menjen a -szerkesztőségbe, az expeditiókba s szidja le őket, miért ily -rendetlenek! - -Ez egy kis derült időközt hozott. A míg Wenczel odajár, mindenki csendes -lélekkel elköltheti a maga kávéját, theáját és pumpernikkel-szeleteit -sonkával; s ez idő alatt a háziasszony a női szeretetreméltóság -eszményképévé alakul át, mindenkit elhalmoz figyelmével; ő maga theát -iszik, de férje kávéjába czukordarabkát mártogat, s beletorkoskodik a -kaviárba, a mit az zsemlyeszeletére mázolt; Inczének elmondja az egész -napra való programmot, hová fognak együtt elmenni, minden nevezetességét -Prágának megtekinteni; még másnap is ott kell időznie, mert arra egy nap -nem elég. Ne törődjék a rendőrséggel: az ebben a palotában nem -parancsol. Ha akarjuk, magát a rendőrfőnököt is magunkkal viszszük s -olyan jezsuita-spitzet itatunk vele, hogy maga kezdi rá a «Shuselka nam -posnyét». - -Egy szép szelíd papagály azalatt odarepült a vállára s gyönyörű smaragd -fejét füléhez hajtva, gyöngéden suttogott neki titkos madárbeszédet, a -mi oly ideges gyönyört idézett elő nála. - -E jókedv, e női dévajság közepett egyszerre elképedt a a hölgy: - -– Jézus, Mária! Mi az? - -– No hát mi az? - -Pedig csak Wenczel jött be. - -Ez az ember engem halálra ijeszt, valahányszor belép! Micsoda ijedt -képpel jön! Hát mi történt? Tűz van? Kiáradt a Moldva? Valami -attentatum? Szólj: mi baj van? - -Wenczel szabódott, hogy ő nincs megijedve, nem történt semmi; csakhogy -már az Isten úgy teremtette az arczát, mintha mindig meg volna ijedve. - -– Aztán mindig olyan kisértetes hangon beszél, mint egy halott-bemondó, -vagy egy koldus. - -Wenczelnek csak annyi mondanivalója volt, hogy a hírlapokat az éjjel -mind lefoglalta a rendőrség, azért nem hordatnak ki. - -– Miért foglalta volna le, te tolpats? - -Wenczel annak tudta okát találni. - -– Pan Rieger beszéde volt benne. - -– Hát a hivatalos lapot is lefoglalták? abban is benne volt a pan Rieger -beszéde? - -Már ebből a kelepczéből nem segítette ki Wenczelt a tudománya; azt -felelte, hogy «azt is». - -Ez iszonyú dühbe hozta Helenát. - -– Marsch ki előlem! Takarodjál rögtön. Ez az ember pusztúljon el rögtön -a háztól! Szemem elé ne kerüljön többet! Ily arczátlanul hazudni a -szemembe! Ostobának tart ez az ember engem? Leó, nekem rögtön más -komornyikot fogadj! De még ma délig! Engem ez az ember nem szolgál ki -többet! - -Senki sem szólt ellene. Annyit már tudott mindenki, hogy haragos -asszonyt kérlelni annyit tesz, mint fujtatni a tüzet. - -Azután ideges szelídséggel fordult a hegedűművészhez s azt interpellálta -fenyegetően lágy és rettentően hizelgő hangon: - -– Ugyan édes Vilmos, nézz utána te, hová lettek a hírlapok mind? - -Vilmos, művészek szokása szerint nem sokat válogatott a fillentések -között; a melyiket legközelebb találta, előrántotta azt. - -– Hiszen ünnep volt tegnap, mama, hát nem jelenhettek meg a lapok! - -Ekkor aztán egész búbánatos érzelgéssel kezdé rá Helén: - -– Ugy-e kedves Vilmos, rossz mostohád voltam én neked mindig? Kegyetlen -voltam hozzád? Szívtelenül bántam veled? Elrontottam örömeidet? Mikor -beteg voltál, cselédre bíztam a gondviselésedet? Szidtalak szembe, -rágalmaztalak az apád előtt? Azzal érdemeltem meg, hogy engem nevetség -tárgyává tégy az egész világ előtt, idegen vendégek előtt!? - -A szegény hegedűvirtuoz még jobban odaszorította a vállpereczéhez az -állával a képzelmi violint, mutatva, hogy nem érti, mivel követte el ezt -a nagy bűnt? - -Helene aztán kitört a commentárral. - -– Mintha nem tudná azt egész Prága, hogy én a legbuzgóbb templomjáró -vagyok! Hogy nincs olyan ünnep, a melyen én szokott helyemet a Teyn -templomban el ne foglalnám, s Istennek tartozó imádatom adóját le ne -rónám. S te mégis azt mondod nekem, hogy tegnap ünnep volt. Ünnepnap, a -melyen én nem voltam templomban. E szerint én tehát vagy bolond vagyok, -vagy atheista? No hát melyik vagyok? A hét bolond leányok egyike, a ki -elaluszsza az ünnepnapot? vagy manichæus? sabbathianus? iconomachus? Mi? - -Soha ilyen kelepczébe nem volt még szorulva a szegény művész. - -Leo megszánta a fiát s ki akarta segíteni a veremből okosan, s utána -szállt maga is. - -– Engedjen meg kedvesem. Fogadalmi ünnep volt tegnap, így értette -Vilmos: Ziska halálának évnapja. A betűszedők mind összebeszéltek, hogy -ezen a napon nem fognak dolgozni; még a kormánylapot sem szedik ki. -Tudod, a betűszedők az egész világon mindenütt a democrata párthoz -tartoznak: azok az ultrák primipilusai. Tegnap mind kinn voltak a -«Fehérhegyen». - -Helene erre a históriai magyarázatra összecsapta a kezeit és elkezdett -kaczagni; de a fogait csikorgatta nevetés közben. - -– Ez igazán mulatságos! Csak azért, hogy nekem ne legyen igazam, hanem -Hannának; csak azért, hogy Henrik szívtelensége ki legyen mentve: -összeesküszik ellenem mindenki a háznál, s hazudnak először -háromemeleteset, azután toronymagasságnyit, utoljára olyan nagyot, mint -a Fehér-hegy! Idehozzák nekem pan Riegert, s az egész politzeyt; új -ünnepet csinálnak a naptárban; összeesküvést forraltatnak a betűszedők -közőtt s még a szegény vak Ziskát is előhurczolják a koporsójából. -Igazán kaczagni való tréfa. - -Incze parázson ült e jelenet alatt, a minek indokait nagyon jól érté s -azt mondá latinul a vele szemben ülő bankárnak, hogy «medicina pejor -morbo». - -– Ne beszéljetek én előttem magyarul! fordult most ő ellene az úrnő -haragja, mely azonban egyszerre átváltozott még a haragnál is -veszélyesebb furfanggá. De hisz igaz! Mit zaklatódom én itt a hírlapok -után? Hisz itt van ön, uram. Ön egy vonaton jött Hannával; -leghitelesebben megmondja, történt-e valami baleset a vaspályán vagy -sem? A többiek mind hazudnak. Jól áll nekik. Hanna nő: szabadalma van -rá. Wenczel cseléd természetében van. Vilmos művész: ráragadt az. Leó -bankár: neki ez mestersége. De ön uram, katona, a ki az igazságért -harczolt, a ki becsületét, csak büszkeségét növelte; önnek nem lehet -hazudnia. Mondja meg az igazat. - -Incze számára nem volt kitérés! - -– Megmondom, bárónő. A vasúton csakugyan történt baleset. Két vonat -egymásba ütközött. Henrik gróf kisérte Hanna grófnőt, s e balesetnél oly -sérüléseket szenvedett, a mik miatt vissza kellett térnie Königinhofba. -Ez az oka, a miért nem jöhetett ide. Ezt titkolta ön előtt egész -környezete. - -Helene nem ijedt meg, nem kapott szívgörcsöket; nyugodtan mondá: ezt én -sejtettem, ezt sugta valami. - -S aztán könybelábadt szemekkel tekinte végig a család tagjain, -elmélázva, míg egyszer csak megint odafordult Inczéhez. - -– De ugyebár, nem lesz szükséges nála semmi amputatio? - -– Nem lesz szükséges, bárónő. - -– Az rettenetes volna, folytatá kerekre felnyílt szemekkel, ha egyszer -csak úgy jönne elém, hogy fél keze, vagy fél lába hiányzanék, vagy arcza -nem volna az, a mi volt. Itt eltakarta tenyerével szemeit. S megint -hirtelen Incze karjára tette kezét. «Ugyebár, uram, a viszontlátáskor -olyannak fogom őt látni, a milyen mindig volt?» - -– A viszontlátáskor, úrnőm, bizonnyal olyannak fogja ön Henrik grófot -látni, a milyen mindig volt. - -Helene szemei tudtak olvasni az arczvonalmakban, s Incze vonásai áruló -nyitott könyvek voltak mindig. Helene megragadá mindkét kezével Incze -kezét s ezt susogá: - -– A viszontlátáskor olyan lesz ő, a milyen mindig volt? úgy-e? mert -meghalt? - -S forrón megszorítá Incze kezét. - -– Ezt köszönöm önnek. - -És aztán nem tört ki belőle sem köny, sem ijedtség, sem kaczagással -vegyült zokogás. Felkelt helyéről nyugodtan; odament Hannához, azt -átölelte, megcsókolta, s meleg, nyugodt hangon suttogá neki: - -– Bocsáss meg, én szentem, én martyrom. A ki eltitkoltad előttem -keservedet, hogy engem kimélj; nem sírtál, nevető arczot mutattál -előttem s tűrted, hogy czivódom veled. Ugy-e, milyen kegyetlen zsarnok -egy idegbeteg asszony! Nagyobb zsarnok a híveihez, mint a dahomeyi -szultán; mert ti ezt a szörnyű rabigát azért viselitek: mivel szerettek. -No de nem soká tart ez már neked. Csitt! - -A további beszédet Hanna lecsókolta ajkáról. - -Helene aztán sorban bocsánatot kért férjétől, annak homlokát érintve -csókjával; aztán Vilmostól, fehér kezét nyujtva neki csókra, s -megsimogatva hosszú hajfürteit, végre Wenczelt is behivatta s azt mondta -neki kegyesen: «maradhatsz továbbra is» s egy selyem nyakkendőt -ajándékozott neki engesztelés jelképeül, melyet komornája már készen -tartott a számára. - -(Ez már tíz év óta a nyolczadik selyemkendő, a mit Wenczel kap: sugá Leó -Inczének, de oly hangon, hogy Helene is meghallhatta). - -– Ez azt bizonyítja, szólt az úrnő, hogy igen sokszor megharagszom, de -ugyanannyiszor kibékülök. - -Azzal kezét Incze karjába fűzve, átvezetteté magát vele a salonba, -menetközben közel hajtott fővel mondva neki: - -– Lássa ön, az a modor, a melylyel ön e balesetet tudtomra adta, egészen -elvette e rémhír fulánkját. Most már meg vagyok nyugodva, s holnap -alapítványt teszek a kapuczinusok kolostorában, örök misére, szegény -Henrikünk lelki üdveért. Isten nyugtassa meg szegényt! - -A salon asztalait albumok foglalták el művészi aquarellekből, -fényképekből összeállítva; a tájak közt több volt olyan, melyet Leo is, -Incze is meglátogatott egykor, s a fényképezett celebritások közt szinte -akadtak olyanokra, a kikkel mind a ketten ismerősök voltak. Az -ismeretlenek közt a bárónő volt Incze cicerónéja. - -Egy díszalbumnak mindjárt a harmadik lapján (a két első a császár és -császárné helye volt) egy érdekes hölgy fényképe volt: gömbölyű, -életvidám arcz, nagy sötét szemekkel, termetén sötét hamuszín habos -selyem öltöny, széles vállszalaggal, keblén csillag-kereszt és fején -diadémmal körített bársonysüveg. - -– Ez császárnénk testvére, mondá Helene bárónő. - -Incze beérte annyival. - -A családi albumban aztán voltak a családtagoknak külömböző időkből -felvett fényképei, rokonok, jó barátok. Helene bárónő szeretetreméltó -készséggel ajánlá fel Inczének az ő családtagjainak arczképeit, cserébe -kivánva az övét, melyet ugyanazon lapra helyezett el, a hol legközelebbi -családtagjai voltak; úgy, hogy mikor az album összecsukódott, Incze -fényképezett arczának Hannáét kellett érinteni. - -Ominosus véletlen! - -Az asszonyok szeretnek összeboronálni. - -Mikor Wenczel, a komornyik, jött jelenteni, hogy a hintó előjárt, az -uraságokat sétakocsizásra elviendő, Walterné a felülésnél úgy intézé a -rendet, hogy Incze ismét szemközt kerüljön Hannával. - -Azután az egész sétakocsizás alatt Hanna grófnő volt Incze cicerónéja. - -Prága tele van történelmi nevezetességekkel. Azokat mind leírni -Bædeckeren elkövetett plagium volna. A messze középkorból leszármazó -emlékek azok: századok hamvától befeketítve; hajdani nemzetnagyság -kővévált tanui. - -– Vannak-e önöknek is ily műemlékeik, fővárosukban, Budapesten? kérdé -Hanna grófnő. - -– Nincsenek, felelt Incze. «A mi királyi székvárosunk nem Budapest, -hanem Székesfejérvár, s ott csak multunk romjai vannak: három korszak -omladékain épült fel a negyedik». - -Végigjárták a nevezetes egyházakat, Prága büszkeségeit. Az ezüstből -kivert koporsó, ezüst őrangyalaival, a márvány sírboltok, királyok -ravatalaival, nem temették el: élve tartják a multak iránti kegyeletet. - -– Vannak-e önöknek ilyen pompás egyházaik? Ilyen királyi sírboltjaik? - -– Nincsenek. A mi királyaink hamvait kiszórta koporsóikból a barbar -hadviselés, s a mi ereklyénk megmaradt, az egyetlen egy királyi jobb -kéz, a mit minden esztendőben egy napon, augusztus 20-ikán, megmutatnak -a népnek, annak bizonyságául, hogy a királyoknak jobb kezük is szokott -lenni. - -– Csitt! Hátha valaki meghallja! - -A séta-út a Hradzsinba visz föl. Itt a hintót hátra kellett hagyni. A -két úr a két hölgyet karjára véve vezette végig a palotákból alkotott -városrészen. A hajdani hussziták, az újabbkori declaransok nem jönnek -itt szembe rájuk: minden ismerős, a ki velük találkozik, délutáni egy -órakor «wünsch wohl gespeist zu haben»-nel köszönti őket. Csak a -kőszobrok protestálnak még itt. - -A legszebb kilátás Prágára a Therezia-rend hölgyeinek palota-erkélyéről -nyílik, melyre beléphet mindenki, a magyarázó házmesternek fizetett -ötven krajczár szabott díj mellett. - -Az ide vezető termek egyikében ismét találkozott Incze azzal a mosolygó -arczképpel, mely Walterné albumában a harmadik helyet foglalta el. Az -eredeti olajfestmény itt volt. A házfelügyelő újólag megerősíté abban az -ismeretben, hogy ez a ragyogó szépségű hölgy, azzal a koronás -bársonysüveggel, a mi császárnénk testvére. (Mindenki tudja, hogy -Prágának saját császárja is van, ki a Hradzsinban lakik). - -Inczét megragadta a gyönyörű kilátás ez erkélyről az ódon cseh -fővárosra. Milyen magasztos érzet, ilyen szép kriptába eltemetve lenni! - -Alig veszi észre, hogy a két hölgy közül az egyiknek a szemébe köny -tolúl, midőn az erkélyről széttekint. Az Hanna grófnő. Miért keresné ő e -könyek indokát? úgy sem találná meg! - -Csak akkor lett figyelmes e könnyekre, mikor Walterné felsóhajtott: -«szegény Hanna!» s aztán átkarolva rokonát, gyöngéd erőszakkal vonta el -az erkélyről. Hanna ajkaiba harap, hogy zokogását elfojtsa, s szemei -égnek a könyek visszatartásától. Igy nem testvérét siratja az ember, -hanem saját magát. - -Vajjon mi baja lehet? - -Ha ezt ki tudná találni Incze, saját életének talányát oldaná meg vele! - -– Milyen hideg van e termekben! suttogá Walterné, ideges borzongással, -mikor elhagyták a Therezia-rend palotáját. - -A Hradzsin tulsó oldalán megmutatták Inczének azt a kis egyszerű -tanácstermet, a melynek ablakából a cseh tanácsurakat a mélységbe -levetették s azok épen maradtak. - -Hanna grófnő is felszökött ez ablak mellvédére s tekintetében az a -gondolat volt olvasható: ne kisértenők meg, hogy lehet az?! - -Walterné erősen fogta a kezét. Nőknek, a kik szenvednek, nem jó magasból -alánézni. A repülés vágya támad fel bennük. - -Inczének eszébe jutott a dudai hegyi út sziklameredélye. No de a sors -nem ismételi egy ember életében ugyanazt a történetet kétszer. – «Ez a -rejtély nem te neked van feladva megoldásra.» - -Pedig mégis mindig azon törte a fejét. - -A sétakocsizásból hazatérve, a hölgyeket felkisérték lakosztályukba, s -aztán Walter Leo Inczével ismét visszatért a fogatához, s rendre eljárta -vele a hivatalos helyeket, a hol Inczének okvetlen be kellett magát -jelenteni. Tapasztalá, hogy Walter kiséretében sokkal gyorsabban -elvégezték a dolgát s előzékenyebbek voltak iránta. Hanem azt tudtára -adták, hogy a huszonnégy órája, mely a prágai időzésre kiszabatott, ma -éjjel letelik; tehát még az éjjeli vonattal tessék odább utazni. Egy -rendőrbiztos kisérni fogja a magyar határig. - -Útközben aztán prózai ügyekről beszélt vele a bankár. - -– Minő sikerrel működött ön Kaliforniában? - -– Én nem jártam a digginsekben aranyat ásni. - -– Azt gondoltam is. - -– Kertészkedtünk szegény jó angyalommal együtt. Mikor eljöttünk, eladtuk -kertünket, házunkat; még van belőle hatezer dollárom. - -– Az tizennégyezer négyszáz osztrák forint az agióval. S mit szándékozik -ön azzal kezdeni? - -– Beteszem a pesti takarékpénztárba, ott biztos helyen lesz. - -– Az igaz, hogy a pesti takarékpénztárban az ön pénze biztos helyen -lesz; de nem lesz a pesti takarékpénztár betéti könyve biztos helyen, ha -az ön zsebében lesz. Ön egy esztendő alatt el fogja azt a pénzt -vesztegetni, maga sem veszi észre: hogyan? De én bizonyosan tudom. Három -dolgot ismerek: önnek a jellemét, a magyar ember általánostermészetét, -meg azt a világot, a mibe ön most belemegy. Jobb lesz, hagyja ön itt a -pénzét nálam. Én először is tíz perczenttel fogom azt kamatoztatni -minden koczkáztatás nélkül az ön részéről; másodszor, biztosítom önt -róla, hogy önnek a pénze nem fog vendégszerepekre kéredzkedni. - -– Köszönöm. Elfogadom az ajánlatot. De nagyobb perczentet nem fogadok el -a törvényesnél. - -– Azon majd megegyezünk. - -Ebéd előtt még e prózai ügyet egészen el lehetett intézni. - -Ebédnél ismét összejött az egész család. Helene bárónőnek ma az a -különös szeszélye volt, hogy szüntelen sírásban akarta a társaságot -tartani. Minduntalan olyan tárgyakra vitte a társalgást, a mikből nem -lehetett könyezés nélkül kiszabadulni. Ha Inczéhez szólt, annak megholt -nejét hozta elő; elmondatta magának, hogy éltek, hogy küzdöttek az -élettel oly hosszú ideig együtt? Hogy hozta el kis fiát magával a -koporsóban? Ha pedig Hanna grófnőhöz fordult, annak szegény Henrikről -beszélt, ki most a ravatalon fekszik. - -– De kedvesem, inté Helenet Walter Leo, te már egész siralomházat -csinálsz a lakománkból! - -– Kedveseink miatt sírni gyönyör! - -S ő úszni akart e gyönyörben; kéjelegni, duskálkodni a fájdalmakban; a -megittasodásig élvezni a könyek mámorító cseppjeit. Poppæának nem voltak -kegyetlenebb gyönyörtulzásai. - -A bankár házánál szokás volt étkezés előtt és után asztaláldást -imádkozni. A hölgyek ájtatos katholikusok voltak még hazulról. - -– Hála Isten; volt mit ennünk – és sirnunk! Amen. Imádkozék prózai -humorral az ebéd végeztével Walter Leo. Igazán mondom, náthát kaptam a -sok sírástól. - -Ebéd után egy kis családi hangverseny következett. - -Vilmos előhozta hegedüjét s mostohája zongorakisérete mellett eljátszott -valami hosszú «étude»-öt, a mi bizonyosan igen szép lehetett, de Incze -nem értett hozzá. Neki a zenéhez csak «érzése» volt, de nem «érzéke». -Kedélyére hatott a dallam, de nem a művészet. Neki mindegy volt: Miska -czigány, vagy Ole Bull, csak a nóta legyen szép. - -Akkor aztán Vilmos Hanna grófnőt kérte fel, hogy üljön a zongorához. - -Hanna vonakodott. Hivatkozott összetört kedélyére. - -Azután Helene is unszolni kezdé: «hát valami ünnepélyes komoly melódiát: -a mi vendégünk kedvéért!» - -Incze tisztelgő fejbólintással is csatlakozott e kérelemhez. - -Arra aztán Hanna grófnő minden tétovázás nélkül helyet foglalt a zongora -előtti tabouretten s csodálatos szép hajlékony ujjait az -elefántcsont-billentyűkön végigfuttatva, elkezdett egy szép ünnepélyes -komoly melódiát játszani, – a kedves vendég tiszteletére. - -A melódia valóban igen szép, klasszikus mű: Haydn remeke. Egy hymnus, -melynek magasztos dallamát egy túlboldog népnek kell énekelni az -angyalok zenekísérete mellett. A szövege így kezdődik: «Gott erhalte -unsern Kaiser.» - -Csakhogy «ez a mi kedves vendégünk» egy magyar forradalmi ezredes, a ki -ezt a gyönyörű néphymnust akkor hallotta legutoljára, mikor a temesvári -vesztett csata után a bástya fokáról harsogta azt alá az osztrák tábori -zenekar; hirdetve égnek és földnek, hogy Magyarország elesett! s ez a -«mi kedves vendégünk» most is az útfélen elmaradó sebesülteket, a futó -zászlókat, a leszerelt ágyúkat látja maga előtt… midőn ezt a melódiát -újra hallja. - -Hanna újra kezdi a dallamot és változatokat játszik belőle; míg a mi -kedves vendégünk egyszer csak azon veszi észre magát, hogy sebesültek, -ágyúk, zászlók helyett csak két mélabús szemet lát és tündéri ujjakat, a -mik nem is a zongorahúrokon, hanem emberi szívek idegein játszanak már. - -Akkor egyszerre felvillan az a fátyolozott fényű szempár s eddig -ismeretlen tűz sugárzik ki belőle: a tündérujjak rácsapnak a -zongorabillentyűkre teljes erővel, szilajon, s a mi felhangzik a lázadó -érczsodronyokból – az a Rákóczy-induló. - -A mi kedves vendégünk aztán látott most már villámló szemeket is, meg -villámló ágyúkat is; lobogó zászlókat és lobogó hajfürtöket is, -egyszerre maga előtt. - -Ekkor egy gondolatja támadt. Azt hitte, hogy megtalálta a rejtély -kulcsát. A titkos irásjegyeket, melyek nyomán e bámulatos hölgy -felfoghatatlan jelleme olvasható. - -Az utazás a testvér kiséretében… Az út tovább folytatása a szeretett -bátya borzasztó halála után is… A büszke visszautasító dacz s a rögtön -rákövetkező előzékenység, midőn útitársában a magyar forradalmi vezért -felismeri;… a könyek, miket nem bírt visszatartani, midőn Prágát maga -előtt látja;… a néphymnus és a magyar nemzeti induló egybefűzve;… ez egy -politikai combinatio gépezetének összeilleszthető alkatrésze! Hanna -grófnő egyike tán azoknak a magasztos női alakoknak, a kik egy nemzet -helyett éreznek, gondolkoznak és cselekszenek? - -Incze meg volt elégedve ezzel a megoldással. Így egészen nemes, -földfelettien magas régiókban marad a rokonszenvező szellemek -találkozása. A magyar társadalomban és a lengyelben is s általában -minden szerencsétlen nemzet társadalmában van ilyen nő sok. Ez azokhoz -lesz hasonló, a kiknek sorsuk az, hogy imádva legyenek; de nem szeretve. - -Ez a gondolat lecsillapítá lelkét. Most már félelem nélkül kezet mert -szorítani Hanna grófnéval. Azt hitte, hogy megérté őt. Nem látta benne -többé a szép hölgyet, csak a cseh honleányt. - -Ezzel a gondolattal vett bucsút tőle. - -S ez a gondolat nagy áldás volt ránézve. - -Vannak babonás emberek, a kik azt hiszik, hogy kedves halottaik -láthatlan szellem alakban is környezik őket, s nagy szorongattatások, -kétségek, töprengések idején ha hirtelen egy szabadító ötletük támad, -azt ők sugalták titokteljesen. - -Talán neki is Serena súgta ez eszmét? - -Nem volt az igaz; de Inczének jó volt azt hinni, hogy úgy van. - -Ez a csalódás volt az ő menedéke; mert azokban a szép villámló szemekben -az ő végzete lakik… - - -ISMÉT ITTHON. - -Mikor Áldorfai Incze Orsovánál a csónakba lépett, mely az utolsó -menekülteket szállítá a túlpartra, kihajolt a csónak párkányáról s egy -kavicsot vett fel a Duna fenekéről. Ez még hazájának egy darabja volt. -Ezt a kis gömbölyű követ azóta mindig magával hordozta. Ezzel a kis -kővel körüljárta a földtekét. Most ismét visszakerültek együtt: a kő is, -meg ő is. Vajjon érzi-e azt a haza, hogy hiányzottak belőle: egy kavics, -meg egy ember? - -Egy napot időzött Bécsben: volt kihallgatáson a legmagasabb úrnál, -hódolatát kifejezni a hazatértet megelőző amnestiáért s aztán sietett -Pestre. - -A határnál elmaradt rendőri kisérete s Pozsonynál már új alakok -foglalták el mellette a coupéeban az ülőhelyeket: minőket azelőtt még -sohasem látott. Urak népies viseletben. - -Azt a 48–9-iki szabadságharczot úgy vítták végig, hogy az európai -divatot megtartották mellette, s a magyar nemzeti viselet csak mint -egyenruha, díszöltöny, vagy népies gúnya szerepelt a maga helyén és -emberén. Most pedig minden ember sarkantyút visel: mintha senki sem -akarna infanterista lenni többé. - -Hogy itt most már teljes szabadság van, azt útitársai beszédéből -kiveheté. Őt nem ismerte senki s nem igen törlészkedett hozzá, még -egészen yankeenek volt öltözve; bő zsákkabátban, magas czilinderben, -kaucsuk felczipőkben, kezében esernyővel. - -Este későn, a mint a vonat megérkezett, a vendéglőből, a hova megszállt, -egyenesen sietett a képviselői klubbot fölkeresni. Gondolta, hogy ott -régi ismerősökre talál. - -A mint a népesebb utczákból egy mellékutczába betér, három férfival -találkozik szemközt, kik széltiben elfoglalták a járdát. - -Az egyik egy magas, szikár alak, veresrépa szinű orral, s villahegyesen -kifent fenyegető bajuszszal. Túri süvege fél szemére nyomva; azon -hatalmas sastoll; czifrán kihányt szűre félvállára vetve, s a szabadon -maradt kezében egy hosszú csáti bot. - -A másik férfiúnak termetéhez a legnevezetesebb contingenst szolgáltatta -a has; a jóllét túlságától piros az arcza, s kövér tokája eltakarja a -selyem-nyakravalót. Bajusza fel van kunkorítva, mint a gácsér farka, -nagy mesterséggel. Melege lévén, a süvegét a kezében hordja, s agyarára -fogott pipájának olyan kurta szára van, hogy fél szemét behúnyva kell -tartania, hogy ki ne süsse a pipa-kupakkal. Fegyvere nincs más, csak egy -nagy sallangos bőrdohányzacskó, de abban van három font dohány -beletömve; ha azzal valakit fejbecsap, hát az mehet magát beiratni a -temetkezési egyletbe. - -A harmadik pedig egy kis tömzsi ember, termetéhez nem illő nagy fejjel, -melynek rengeteg szakálla a három sor mellénygombot eltakarva tartja; s -aztán erre a nagy fejre fel van téve valami olyan kicsiny karimájú -kalap, mint egy palacsintasütő, s ehhez a kicsiny emberhez jár egy olyan -hosszú és vastag csibukszár, mely lehetne kozák dárda, meszelő, és más -egyéb, csak pipaszár nem. - -Mind a három polgártársnak igen széles kedve van: most jönnek ki a «kis -pipából». - -Incze veszi azt észre s szépen a falhoz lapulva igyekezik mellettük -elsuhanni. De veszedelmére szolgál felötlő idegen viselete, a mit már e -délkör alatt senki sem hord. Belébotlanak. - -– Szervus czilinder! dörg eléje oroszlánhangon a kövér termetű -polgártárs. - -– Üsd a fejébe! kiált fel onnan alulról, borízű hangon a kis petten -ember. - -A hórihorgas nem szól semmit, de megcselekszi: olyat huzván Incze -figarójának a tetejére a csáti bottal, hogy az menten összehorpadt. - -«No ez szép üdvözlet, első belépésre!» gondolá magában Incze; azonban ő -sem volt rest a «fogadj Istennel»: ott kinn jól megtanulta a boxolást. A -jobb öklével úgy orronütötte a hórihorgast, hogy az rögtön elvesztette a -szép világot maga elől; a bal öklével felcsapta a kis seprüszakállunak -az állát, hogy az azt hitte, hogy most a feje elrepül nála nélkül, s egy -harmadik lökéssel a kerekhasúnak tisztelé meg teste legkiválóbb -alkatrészét, a mitől az rögtön leült a kőre, s egy miatyánk hosszáig nem -tudott lélekzetet venni. - -Azzal ott hagyta őket és sietett tovább. - -Siettében meggondolta a dolgot. - -Bizony Isten mégis annak a három jó embernek volt igaza. Ez a nemzeti -viselet a mi egyedüli fegyverünk az idegen invasio ellen. A hová a -sarkantyús lábunkat leteszszük, odáig van Magyarország. Nem akarja a -világ meghallani, a mi igazságunk van; tehát lássa meg rajtunk gomb, -zsinór és toll-alakban. És végre a nép tudja meg a ruhánkról, hogy vele -egyenlők vagyunk, hogy nem akarunk urak lenni vele szemközt: Amerikában -a napszámos is városi divat szerint öltözködik; nálunk a mágnás is -paraszt viseletet hord: egyre megy ki s így is jól van. - -Most már Incze nem a klubba sietett elébb, hanem egy ruhaárus boltba, -hogy átöltözzék igaz hazafinak. - -Egy boltban lakott szabó és csizmadia. Mind a kettő derék szabadelvű -honpolgár volt. Olyan szépen felöltöztették Áldorfai Inczét, hogy maga -is gyönyörűséggel nézhetett végig magán, mikor a tükör előtt megállt. - -Mert szó a mi szó, a magyar viselet nagyon szép. - -Most azután, hogy a váczi-utczán végigment, egyszerre minden ember -ismerőse lett. Tízen, huszan ölelkeztek össze vele, agyba-főbe -csókolták; hét közül hatra nem emlékezett; de őt jól ismerte minden -ember; utolja felé már tolongás kezdett támadni, a merre járt, s -messziről kiabálták, hogy «éljen Áldorfai Incze!» - -Ő pedig mondá magában: «köszönöm neked ezt, óh sarkantyús csizmám!» - -Régi honvéd bajtársak, új képviselő kollégák körülfogták, vitték -magukkal vacsorálni. Tele volt minden ember jó kedvvel, dicsőséggel, -arany reményekkel; áldomás, adoma folyt a poharazás közben; mindannyinak -központja Áldorfai Incze volt. Ő maga pedig, az ünnepelt hős, hallgatag -arczczal ült a zajos társaság közepett. Nem értette, hogy minek örülnek -olyan nagyon s mit remélnek olyan hévvel? Nem értett belőle semmit. -Idegen volt idehaza. Különösen nyomasztólag hatott rá, hogy őt ilyen -nagyon ünnepelik. Hát már annyira megfogyatkoztak a nagy emberek -Magyarországon, hogy egy harmadrendű celebritás is epochát alkot a -megjelenésével? De talán mindez csak a viszontlátás örömeinek róható -fel? - -Erre a kétségre nagyhamar megkapta a választ Incze. - -Éjfél körül lehetett, midőn hazakerült a távolabbi vendéglői szállásra. -Készült levetkőzni. - -Hanem az nem megy olyan könnyen. Azt a nyalka, szűktorkú sarkantyús -csizmát lehúzni nem olyan tréfadolog ám, mint a mehádiai útszoroson át -egy menekülő dandárt keresztülhúzni. - -Sehogysem boldogult vele. Hozzá volt az nőve a lábához. Már a famacskát -is összetörte a hasztalan küzdelemben a csizmájával. Fogva volt benne. A -csizma maradt a győztes. - -Azonban a csizmának igaza volt. S hogy azt le nem tudta húzni a lábáról, -ez ismét a providentiális esetek közé tartozik. Mert a midőn már megadni -készült magát a leküzdhetlen végzetnek, künn az utczán nagy zajt hall -közelíteni, melyből nemsokára felharsan a lelkesítő Rákóczy-induló -zenéje, el-elnyomva ezernyi éljenkiáltástól s a házfalakra veres tűzfény -vetődik, mely bevilágítja az ő szobáját is. Fáklyás zene közelít. - -«Most van a szüretje», gondolá magában Áldorfai Incze; s ő is felölté -ismét dolmányát, hogy megnézze – kiváncsiságból – e szép jelenetet. Az -utcza megtelt néppel, fő főt ért, volt ott háromszáz fáklya is, délczeg -ifjak kezében; a tömegben félkört tágítottak a fáklyákkal a szónokok -számára, épen a vendéglővel szemközt. - -Itt bizonyosan valami nagy celebritás lakik alattam az első emeleten, -gondolá magában Áldorfai Incze s találgatta magában, ki lehet az? A mint -a nagy éljenriadalt még hangosabb «halljuk» kiáltásoknak elvégre -sikerült elcsillapítani, kiállt a félkör közepére egy délczeg fiatal -polgár, s mondott egy hatalmas szónoklatot a megtisztelt egyéniséghez, -ki nevét napsugarakkal irta fel hős tetteiben a haza egére; s ki a -mellett szintoly bölcs, mint a milyen vitéz; s egyrészt hivatva van, -alkotmányunk hajóját egy kezével a békés kikötőbe kormányozni, másrészt -a másik kezével zászlóinkat lobogtatva, tűzön és viharon keresztül -diadalra vezetni, kinek jelszavát az egész nemzet várja, s a kit követni -fognak ifjak és vének életbe és halálba. - -«Ugyan ki lehet az a minden tekintetben utólérhetetlen nagyságú férfiú, -a ki a bölcseséget és a hősi erényeket ennyire egyesíteni tudta -magában?» gondolá Áldorfai Incze s maga is kiváncsi volt megismerni ezt -az urat, s várta, hogy mikor jön elő valahonnan a hozzá intézett üdvözlő -beszédre megfelelni? De az üdvözlött csak nem állt elő, pedig odalenn -ugyancsak kiáltozták már az «éljennel» kevert «halljukot». - -Egyszer siető léptek közelednek a folyosón végig sarkantyút pengetve, -Incze ajtaja felé; felnyílik az, s nagy robajjal tör be rajta egy -tizenkét tagú küldöttség, előrebocsátva a beköszöntő éljent. - -Incze szemközt találja magát az esteli rencontre hőseivel. Legelől a -hórihorgas, kinek még most is félreáll az orra s fel van dagadva, mint -egy uborka, a kapott ökölütéstől. A másik kettő is itt van. - -Incze azt hiszi, ezek most verekedni jönnek. De nem ám. Ragyog azoknak -az arcza az örömtől. - -– Hozott az Isten, szeretett barátom, nagy hazámfia! Kiált, karját nem -birkozásra, de ölelésre terjesztve szét a hórihorgas. Tán nem is ismersz -már? - -(Hogyne ismernélek? gondolta magában Incze, hiszen ezelőtt három órával -ütöttem így félre az orrodat.) - -– Én vagyok Sámsoni Lenczi, őrnagy, hajdani bajtársad, a kivel annyi -csatában harczoltál együtt. - -Incze csakugyan kezdett rá emlékezni, hogy látott valaha ilyenforma -nemzetőri őrnagyot valami ütközet után tartott «lakoma alkalmával», ki -«ott» igen vitézül viselte magát. - -Ezzel összeölelte, csókolta Inczét, s bemutatta neki a másik két urat -is: a kis tömzsi «Csángó Náczi», a potrohos pedig «Ordasy Miczu». Az -előbbinek fel van kötve az álla fehér keszkenővel: tán a foga fáj? - -Mind «régi» jó ismerősök. - -– Azért nem ismertél tán rám, mert az orrom így megdagadt. Hübnere van a -dolognak. Az este egy német spitzli kötött belénk az utczán, csúfolta a -kaczagányunkat. Én aztán jót húztam neki a csáti bottal a czilinderére: -s arra a spitzli vaktában úgy hozzáütött az orromhoz, hogy ilyen lett -belőle. - -Lenczi bácsi ezt olyan humorral adta, hogy mindenkinek nevetni kellett -rajta. - -– Hát aztán a czilinderes spitzliből mi lett? kérdé Incze malicziával. - -– Az meghótt! felelt rá komolyan Lenczi. De csak ne lett volna a -félkezem a guba alá dugva! - -– Akkor kétszer halt volna meg! tódítá Incze. - -– Hanem hát már most gyere le a tisztelőidhez. Azt hiszik, hogy alszol. - -– Én? Hát nekem szólt a megtiszteltetés? - -– Hát ki a hét-világ csodájának? Nem hallottad azt a szép dikcziót? Most -gyere le szaporán! Azért jöttünk deputáczióba, hogy levigyünk: aztán -gyujts rá valami szép beszédre. - -– Hagyjatok nekem békét, szabódék Incze. Nincs én nekem semmiféle -érdemem a világon, a mivel erre az ováczióra rászolgáltam volna. Nem -tudok én nektek semmit mondani. - -– Csak te gyere le szaporán. Majd sugom én neked, hogy mit mondj! Majd a -szádba adom én a szót szépen. - -– Ejh, én nekem most nincs semmi kedvem a szónokláshoz, monda Incze -boszusan. Mondjátok a tisztelt polgártársaknak, hogy lefeküdtem, el -vagyok rekedve, izzadok: nem mehetek! - -Könnyű azt mondani! de mikor az embert egyszerre csak megrohanja orozva -két markos legény kétfelől, átnyalábolják a lábszárait, felkapják a -levegőbe, akkor aztán már négy lába van s menni kell, a merre azok -viszik. Azok pedig leviszik az utczára s addig le nem eresztik a földre, -míg a megtisztelő közönséget egy szép szónoklattal ki nem elégíti. Incze -nem is maradt azzal adós; s habár nem is azt mondta el, a mit Sámsoni -Lenczi sugott volna neki (pedig az sokkal nagyobb hatású lett volna), de -még is beszélt annyi mindenfélét, a mi eszébe jutott, hogy alig tudta -végét szakítani. - -Mikor aztán letették a földre, még egy ember nem ereszté el a gallérját -a markából. Az egy ujságiró volt. Arra ösztönözte, hogy adja oda neki a -holnapi lap számára azt a szép beszédet – irásban. - -Nem szabadulhatott meg tőle, fel kellett őt vinnie a szobájába s -lediktálni, a mit beszélt. - -Egy nyeresége mégis volt ebből is. A becsületes riporter, látva, hogy a -nagy hazafi nem tudja a csizmáját lehúzni a lábáról, segített neki a -keserves munkában, melyet végre még is csak a kivánt siker koronázott. - -Inczének nem jutott akkor eszébe, mikor a hadjárat alatt lerohadt a -lábáról a csizma, hogy az a hazáért történik; hanem most, hogy ezt a -csizmát le kellett húzni a lábáról, kezdé megismerni, hogy mi a -hazaszeretet? - -Úgy hajnal felé aztán hozzájutott, hogy lefeküdjék. De még egy -meglepetés várt rá, mielőtt a gyertyáját elfujja. Egyszer csak csörren -az ablak, s a két üveglapon keresztül berepül a szobájába egy darab kő s -odaesik az ágyára. - -Ez az ellenvélemény! - -Szép gömbölyű kavics volt, a milyen a dunaparton terem. Incze eltette -azt emlékül a másikhoz. Van már kettő! - -Alkalmasint valami hivatalából kiküszöbölt Beamtertől jöhetett ez a -merénylet! - -Mi pedig azt hiszszük, hogy maga a buzgalmas reporter hajította be azzal -a kavicscsal az ablakát, azért, hogy másnap megirhassa, milyen -orsini-bombát vetettek be a reactio zsoldosai a nagy férfiu -hálószobájába; a mi annak a hirét még jobban fogja növelni s személyének -becsét még magasabbra emelendi a közvélemény előtt. - -Kitelik tőle! - - -A HIRESSÉG ÁTKA. - -Áldorfai Incze napról-napra jobban tapasztalá, hogy őt idehaza nagy -embernek tartják. El nem tudta gondolni, hogy mi okot adhatott rá? - -Egyik megtisztelés a másik után érte. Fényképészek állították camera -obscuráik elé, minden elképzelhető állásban; rajzoló művészek ültették -le, életnagyságú arczképének lemásolása végett. Egy faragó genie -kifaragta a szobrát körtefából; egy lelkes honleány domborműben -idomította azt ki viaszból s egy reményteljes szabólegény kivarrta azt -egész alakjában posztóból. Egy esztergályos botokat készített Incze -fejével bunkó helyett; egy kartonfestő zsebkendőkre nyomatta a képét; -kilencz ujságíró kiadta azt a hetilapjában. Irtak róla életirást, -novellát, költeményt, soha meg nem történt kalandokkal hozva őt -kapcsolatba; még szinpadra is hozták s elfoglaltatták vele Buda várát -lóháton. Kalapot, nyakkendőt készítettek a nevére, rostélyos sültet -kereszteltek el róla. Meghítták keresztapának újszületett -polgártársakhoz, s elvitték körutakat tenni veszélyeztetett -választókerületekbe. Kapott ajándékokat is: díszkardot, dohányzacskót, -hímzett szőnyeget, antik mentekötő lánczot, paripát és agarat. -Megválasztották keletkező humanitási egyletek elnökükké; utoljára még -egy hirlapot is kapott ajándékba, mely szerencséjének tartotta, ha őt -szellemi vezérének nyilváníthatja. - -Ez mind igen szép volna, ha az embert nagy férfiunak tartják; bárha -saját maga meg van is felőle győződve, hogy nem az; hanem nagyobb baj az -annál, hogy az embert egyúttal gazdag uraságnak is tartják, mikor ő maga -nagyon jól tudja, hogy abból ugyan semmi sincs. - -A nagy férfiu szerepe igen sok elkerülhetlen kiadással is jár. - -Mindazok a megtiszteltetések okvetlenül vonnak maguk után valami -viszonzást is. Költségbe kerül a klub, a körutazás, az egyleti elnökség, -a hírlapi szellemi vezérség, a komaság, az arczképek, még a kapott -ajándékok is. Ha a nagy férfiunak valaki egy pisztolyt ajándékoz, -legalább is egy ágyút vár tőle vissza. - -Még azok a legirgalmasabb tisztelői, a kik olyan nagy dolgokat kivánnak -tőle, a miket lehetetlen teljesíteni. - -Rokkant vitézek jönnek hozzá követelni, hogy fizettesse ki nekik az -országgal a 49 óta elmaradt évdíjaikat. Csizmadiák, nyereggyártók bíznak -benne, hogy a magyar hadseregnek kiszolgáltatott holmiaik fizetetlen -árjegyzékét ki fogja egyenlíteni. Síránkozó özvegyasszonyok hozzák eléje -dugaszban tartogatott magyar bankjegyeiket, könyörögve, hogy váltassa be -azokat más forgalomban levő pénznemekre. Nagyérdemű hazafiak vezetik be -hozzá jól készült fiaikat, hogy szerezze be őket valami hivatalba. -Pörlekedő volt úrbéresek, és nemes atyafiak mutogatják be neki zsíros -pörirataikat, azt várva tőle, hogy a sérelmes itéleteket majd -megsemmisíti. Deputatiók jönnek hozzá, hogy védelmezze meg a népeket a -falun az adóexecutió ellen. Ezeknek mind könnyü felelni. (A «kérvényi -bizottsághoz» utasittatnak.) - -Hanem aztán vannak igények, a mik elől becsülettel nem lehet meghátrálni -s azok mind rátalálnak Inczére, mintha az ő szállásán adtak volna -egymásnak közös találkozót. A kötelességszerű áldozat mellett aztán, -melyhez tisztességes ember szívesen szokott járulni, jön egész Sisera -hada az orczátlan kéregetésnek s az emberismeretlen nagy férfiu nem tud -különbséget tenni közöttük. - -Hajh, mindez nem így volna, ha a jó gondos feleség megvolna, a zsaroló -had nem meri oda betenni a lábát, a hol asszonyt érez a háznál. Incze -kész préda e hadnak. A képviselői napidíj nem elég a százszájú polypnak. - -Az első negyedév végével már kénytelen Incze Walter Leonak irni, hogy -küldje meg a tőkéje kamatját; nem bánja már, ha tiz perczent lesz is, -Walter aztán küldött neki még a jövő évnegyedre valót is. - -Incze arra a gondolatra jött, hogy az ő polgártársai talán annak a -fejében, hogy ő most jött Kaliforniából, azt hiszik, hogy teleszedte -magát aranynyal? - -De bizony még annál is furcsábbat hittek felőle. - -Ki terjeszthette el felőle? azt nem tudni; de annyi bizonyos, hogy -általánosan beszélt adat volt Áldorfairól, hogy ő Napoleon herczeg -legbensőbb megbízottja, a kinek a herczeg százezer forintot adott át, -arra a czélra, hogy Magyarországon propagandát csináljon. Azt is tudták, -hogy minő furfanggal csempészte be Incze azt a százezer forintot a -határon? ki árulta el azt az osztrák rendőrségnek s hogy lett ez -rászedve hiresen? - -Csak Incze nem tudott felőle semmit. Ő a krimi hadjárat óta nem is látta -a herczeget. Pedig mennyi helye lett volna annak a gyönge százezer -forintnak! - -Veszedelmes állapot valakinek egy ilyen potya százezer forinttal hirbe -keveredni! - -Azokkal még kevesebb baj van, a kik arra személyes igényeket -támasztanak; de sokkal nagyobb a veszedelem arról az oldalról, a hol a -czélt magát veszik komolyan s várnak belőle országdöntő eredményeket. - -Incze meg nem birta magának magyarázni azt a helyzetet, hogy ő vele -egészen komoly, szilárd jelemű, derék hazafiak elkezdenek messzeható -politikai és strategiai tervekről értekezni; mintha azokhoz az ő -beleegyezése kivántatnék. Hallgatását, naiv tudatlanságát kiszámított -titkolózásnak veszik, míg a vendéglői közvélemény fényes nappal népes -utczán, tele torokkal kiáltja őt leendő vezérének s üldözi őt – -kitüntetéseivel. - -S ez a jó hír a magánéletre is kihat. - -Incze feltünő szép, délczeg férfialak. Nem több harminczhat évesnél. -Most vesztette el a nejét. Akad, a ki a megszomorodott özvegy -vigasztalására gondol. - -Egy délután (a délelőtt az országgyülésé) két hölgy látogatta meg -Áldorfai Inczét a lakásán. Nem első eset volt ez. - -A beküldött látogatójegyeken e két nevet olvasá Incze: - -– Stomfay Gídeonné, Caesarine, honvéd őrnagy özvegye. - -– Stomfay Fatime Serena. - -Nagyot dobbant rá a szíve. Sejtelme volt. - -Mindig üldözte az a gondolat, hogy most, mikor börtönök, sírok, és -hivatalbureauk kiokádják halottaikat, egyszer csak Gideon is előtte -terem: s ha az előkerül, bizonyosan országgyülési képviselő lesz; sokkal -szabadelvűbb, mint ő! Hogy fogja az őt majd a hazafiuság és -szabadelvűség magaslatából lemennydörögni, – a hátramaradottat! - -Azonban hát Caesarine «özvegy»; ha ugyan a látógatójegyeknek hinni -lehet. - -Sietett őket elfogadni. - -Caesarine és leánya a legutolsó magyar divat szerint voltak öltözve: az -anya rókatorkos, sokpitykés gyöngyösi mentében, aranycsipkés, veres -bársonyszalagos főkötővel; a leánya kifűzött bársony vállderékkal, -dudoros csipkeujjakkal, hímzett előkötővel, leeresztett hajfonatokkal, s -fején gyöngyös pártával. - -Caesarinenek még mindig voltak igényei a világ irányában. Arcza még -mindig eltűrte a szépítő szereket; bárha azon szerencsétlen arczok közé -tartozott is, melyek olyanok, mintha két különböző kölcsönkért arczból -volnának összeállítva: két egymáshoz nem illő fél. A leánya egy -felserdült növendék, se gyermek se leány még; kifejletlen termet és -vonások; semmit sem mondó tekintet; csupán a két nagy fekete szem, -hosszú selyem pilláktól árnyazva, sejteti az egykor kifejlendő bűbájt. -Különben a tizenhárom éves gyermekek minden tulajdonával felruházva; -ügyetlen és szemérmetes, vagy bölcselkedő és merész, érzékeny vagy -durczás, hallgatag vagy közbekottyanó. - -Incze nem óvhatja meg magát attól, hogy keresztleánya kezet ne csókoljon -neki. Hiszen tartozik vele. - -Leülteti őket s némi kiváncsisággal vizsgálja keresztleánya -arczvonásait. - -– Egészen az apja képe! sipogja Caesarine. Szegény jó Gideonomé. Ilyen -korán jutott árvaságra! - -Incze egy veres plajbászt tartott a kezében, azzal a szándékkal, hogy -valahányszor Caesarine egyet hazudik, mindig egy vonást csináljon vele -az előtte heverő papirra. - -Tehát – Nro 1. - -– S Gideon csakugyan meghalt? Kérdezé Caesarinetól. - -– Elvérzett a hazáért. A temesvári ütközetben lehelte ki nemes lelkét a -dühös kozákok dárdáitól átszúrva. - -Nro 2, jegyzé Incze. - -– S azóta kegyed egészen magára van hagyva? - -– Elhagyva az egész világtól. Napszámból tartom szegény gyermekemet. - -Nro 3, szólt a veres iral. - -– Mit tehetek önök sorsának enyhítésére? - -– Egyedül ön tehet és mindent. Leányomnak gyönyörű sopran hangja van. -Egy Malibran rejlik benne. De a világ nem tekinti a tehetséget, hanem a -szépséget. Én pedig úgy őrzöm gyermekem tiszta erényét, mint a szemem -fenyét, s készebb volnék neki vitriollal ragyákat festeni az arczára, -hogy irtózzanak tőle, hogysem elbukni engedjem. - -Nro 4. - -– Én a mi főurainkhoz fordulni nem tudok; nem akarok. Én ugyan személyes -tapasztalásból nem ismerem őket, de a világ annyi rosszat beszél -felőlök. - -Nro 5. - -– Önbe van vetve egyedüli reménységünk. Ön «nagy ember»; egy szava -mindent tehet. Ha ön egy szót szólna gyermekem mellett a nemzeti szinház -igazgatóságának, hogy vegyék fel, bárha eleinte csak az énnekkarba is, -az kétségtelen sikert aratna számunkra. - -Incze végre megúnta a rovást jegyezni s megigérte, hogy majd beszélni -fog a «comitée» tagjaival. - -De Fatimének nem engedte többé megcsókolni a kezét. - -– Csókolja meg tehát a homlokát, szólt Caesarine, hiszen keresztleánya! - -Azt hát megtette neki. - -Még aznap este a casinoban elő is hozta e tárgyat az ismerős -«comitée»-tagoknak s másnap Fatime szerződtetve volt a szinházhoz. - -Incze ugyan legkomolyabb képpel esküdött rá, hogy neki legkisebb köze -sincs az egész leányhoz, csupán szép tehetsége végett szólal fel, hanem -azt bizony nem hitte neki senki. Azontúl köztudomású dolog lett, hogy -neki is van valakije a szinháznál, a kit protegál. Skandalum is, hogy -eddig nem volt. - -Ő pedig úgy elfelejtette az egész leányt anyjával együtt, hogy többet -nem is kérdezősködött felőlük. - -Volt neki egyéb dolga, mint szinházba járni. - -A mint a halomra tornyosult országos teendők néhány napi szabad időt -engedtek neki, ezt arra használta fel, hogy leránduljon -választókerületébe, magát választóinak megmutatni. - -Itt Pesten azt sugdosták lerándulásáról (tele torokkal), hogy a -guerilla-harczot megy organizálni a Bakonyba. - -Ismét a kolostor volt szállomáshelye. Ott találta még mind az öregeket, -s többeket hajdani ifju társai közül, kik együtt harczoltak vele a -csaták végeig s mikor elmult a harczok ideje, visszatértek ismét a -kolostorba, felvették a skapulárét, s miséztek és praelegáltak, mint -azelőtt. - -Incze még egyszer látta a kis szobát, melyben hajdan lakott, a -lefüggönyözött madonnaképet, melyhez annyiszor imádkozott, még egyszer -bejárta az emlékezetes helyeket, mikhez annyi nehéz gondolatja volt -fűzve. Ez eszmék mind a tenger fenekén feküsznek már. Jobb lett volna -tán azokat soha ki sem gondolni! - -A jámbor földnépével érintkezve, meggyőződött felőle, hogy az még most -is a régi: – önző és áldozatkész, panaszteljes és békülékeny, ragaszkodó -és ingatag. Minden faluban tartott egy szónoklatot, néhol kettőt is, a -hol németek és magyarok laktak vegyest. Szekere tele volt koszorúkkal, -mire visszatért. - -Mikor visszakerült Budapestre, a legelső volt Sámsoni Lenczi, a ki -üdvözletére sietett. - -Elhozta neki az összegyüjtött hirlapokat mind, a mikben *-i körútjának -diadalai le voltak irva. - -Az ilyen előzmény nagy következményeket szokott maga után vonni. - -A ki ennyira birja a nép kegyét, arra nagy kötelességek várnak. - -– Neked most rögtön el kell menned Mike-Bogyára, a követválasztást -megejtetni. A régi leköszönt, új választás lesz. - -– De hát mi közöm nekem Mike-Bogyával? Azt sem tudom, hol van? - -– Majd megtudod. Együtt megyünk. Én is veled megyek. Ezt igy határozta a -nemzeti comitée. - -Sámsoni Lenczi maga nem volt képviselő, de a választásoknál döntő -befolyású egyéniségnek tartatott. Itélt élők és halottak felett. - -– S kit kell megválasztani Mike-Bogyán? - -– Nem kisebb embert, mint magát Napoleon herczeget. - -– Eredj már! ne csinálj belőlem bolondot! Mi köze Jeremiás herczegnek a -magyar alkotmányhoz? - -– Csak lassan a testtel! Tudom én, hogy semmi köze sincs hozzá, hanem -hát Mike-Bogyán a conservativek nagy erőben vannak. Az oláhság mind -velük tart. Az ő jelöltjük báró Schafskopf nagybirtokos azon a vidéken. -Ezzel mi nem mérkőzhetünk. Hanem ha egy olyan nagy celebritást -állíthatunk fel ellenében, mint Napoleon herczeg, azzal az oláhokat -megnyerhetjük, s Schafskopf megbukik egészen. - -– De hát mi mit nyerünk vele? hiszen Napoleon herczeg csak nem jön mi -nekünk ide magyar képviselői széket elfoglalni. - -– Azt bölcsen tudom én is. Ámde ha egyszer meg van törve a jég, a többi -magától jön; – ha egyszer Schafskopf báró fiascot csinál, akkor aztán a -leköszönt Napoleon herczeg helyébe bizton felállíthatjuk a mi -jelöltünket, Kondorossy Mukit; egyedül maradunk a téren. - -Incze még szabadkozni kezdett; hanem aztán Sámsoni Lenczi annyira -komolyan fogta, hogy át kellett látnia, miszerint e megbízást elfogadnia -a legszentebb hazafiúi kötelesség. El is ment Mike-Bogyára s nagy -küzdelmek árán megválasztatta elébb Napoleon herczeget magyar -képviselőnek s a mint annak távirati lemondása megérkezett, kitűzte új -követjelöltnek Kondorossy Mukit és újra végigjárta ennek a zászlóival a -kerület falvait. - -Nehéz munka volt ez! Napoleon herczeget csak tudta még, a hogy tudta, -ajánlani a választóknak, de Kondorossy Muki érdemei merőben ismeretlenek -voltak előtte. Egyszer találkozott vele életében s akkor azt kérdezte -tőle az érdemes képviselőjelölt, hogy «igaz-e, hogy a pesti követek a -buffetben az ülés alatt nyers halikrát esznek?» s miután ezt Incze -igenlőleg bizonyította, öntudatosan mondá rá: «de már mi csak maradjunk -a jó kassai sonkánál». Többet nem tudott felőle. - -Hanem azért az ő ajánlatára megválasztották Kondorossy Mukit -képviselőnek. - -A diadal ime tökéletes volt. - -Hanem van aztán egy árnyoldala a diadalnak. Néhány nap mulva hoznak -Inczéhez egy hosszú árjegyzéket a választási mulhatatlan alkotmányos -kiadásokról, a mik mennek valami négy ezer forintra. - -Ki fog ezeknek helyt állani? - -– Bizony, kedves czimborám, mond Sámsoni Lenczi, ezt nekünk kettőnknek -kell megfizetnünk. - -Incze nagyon bámult erre a szóra. Először is nem értette, hogy mire -lehetett annyi tenger-pénzt kivetni, a midőn senkit sem vesztegettek meg -a szavazatáért? másodszor pedig sehogy sem ment a fejébe, hogy miért -kelljen ő neki két ezer forintot fizetni a végett, hogy ne Schafskopf -báró egye a buffetben a káviárt zsemlyével, hanem Kondorossy Muki a -kassai sonkát, eczettel, paprikával? - -Azonban már fizetni kellett. Incze nem tagadhatta el, hogy ő volt a -pártelnök Mike-Bogyán, s ha nem tudta eddig, hogy ez a hivatal együttjár -a költségek előteremtésével, hát már most megtanulta. Még szerencsésnek -nevezhette magát, hogy a megtérítendő kiadások halaszthatóbb felét -választási primipilus társa, Sámsoni Lenczi elvállalta magára. - -Kénytelen volt Walter Leonak írni, hogy küldjön a számára a tőkepénzéből -két ezer forintot. - -Igazán fájt a lelke, mikor ezt a pénzt kiadta a kezéből. Mily sanyarogva -szerezte ezt megbodogult kedvesével együtt; mennyit kellett a szegény -asszonynak dolgozni, hogy ilyen két ezer forintot összegyüjtsön s mennyi -élvezetet megtagadni magától, hogy a szerzett pénz megmaradjon; s ezt ő -most három nap alatt betöltötte a szomjú – homokba! - -Felfogadta magában, hogy ez volt az utolsó leczke. - -Dehogy volt utolsó. - -Egy hét mulva betoppan hozzá Sámsoni Lenczi s minden bevezetés nélkül -előhúz a zsebéből egy váltót. (Nem is szól többről, csak két ezer -forintról.) - -– Itt van egy váltó, kedves pajtásom; én vagyok az elfogadó, Kondorossy -Muki czimboránk a kibocsátó: te lészsz rajta a forgató. - -Egész simán, mint a parancsolat. - -Incze, mint aféle tudatlan yankee, a ki soha életében nem látott -másforma váltókat, mint üzletieket, a mik adósra és hitelezőre -vonatkoznak, a maga naiv észjárásával azt gondolta, hogy ime, ez a két -derék ember most ő neki a kifizetett két ezer forintjáért egy váltóval -akar kárpótlásul kedveskedni. Pontos, lelkiismeretes czimborák ezek. Ezt -nem szabad visszautasítani. Tétovázás nélkül ráirta a nevét a váltó -hátára forgatmányosnak s készült azt a fiókjába eltenni. - -– De ne csukd el a fiókodba, pajtás! kiálta rá Sámsoni Lenczi. Mert arra -nekem van szükségem! - -– Neked? kérdé elbámulva Incze. - -– Nekem hát. Én akarok erre kétezer forintot kapni a takarékpénztárból. - -– De hát akkor minek irattad rá az én nevemet is? hisszen én nem akarok -pénzt kérni a takarékpénztárból! - -– Hiszen nem is neked adják azt, hanem nekem. - -– Neked? Az elfogadónak? Ezt én nem értem. - -– Hja, pajtás, nálunk egészen másforma váltó-törvények regnálnak, mint -arra ki Amerikában. Ez nálunk így megy. - -– De már most mégis az lesz belőle, hogy tartozom a takarékpénztárnak; -Muki tartozik én nekem; és se én nem láttam a takarékpénztár pénzét, se -Muki az enyimet. - -– Csak te nyugodjál meg benne. Ennek így kell lenni. - -Incze meg volt lepve a váratlan támadás által, lefegyverezve és -fogolylyá téve. - -Mert a pisztoly elé kiállani mindennapi bátorság dolga; olyan vitéz -ember is van elég, a ki az ágyútelepet megostromolja: de ahoz, hogy -valaki meg merje mondani a «jó pajtás»-nak, hogy «én biz a te váltód -hátára nem irom a nevemet», oly hősi elszántság kivántatik, a minőnek -példái csak nagy ritkán vannak feljegyezve Magyarország történetében. - -Incze nem birt e rendkivüli bátorsággal. Ott hagyta a nevét Muki -váltóján. - -Lejáratkor azután természetesen neki praesentálták a váltót. Ezt tudtuk -előre. - -Inczét már ez egészen kihozta a sodrából. - -Azt hitte, egészen igazságos utat követ, a midőn azt kivánja, hogy -vegyék meg az összeget az elfogadón. - -Az ügyvéd azt kérdezte tőle, hogy mit exequálnak Sámsoni Lenczin: az -attilája gombjait-e, vagy a tajték pipáját? mert annak egyéb vagyona -nincs. - -Ennek Amerikában nagyon határozott nevet adnának: nálunk úgy hijják, -hogy gavalléros tréfa. - -Azonban Inczének ezúttal nem volt kedve gavallért játszani. Jól van; ha -az elfogadó nem tud fizetni, álljon elő a kibocsátó: be kell perelni -Kondorossy Mukit! - -Hallatlan vakmerőség pedig ez. Beperelni egy képviselőnek a másikat -váltóügyben! Hisz ez parlament elleni merénylet! Hisz ehhez képest Guy -Facques puskaporos összeesküvése még csak «kisebb hatalmaskodás». - -Az itélet elmarasztaló volt, hanem a végrehajtásnál kiderült, hogy -Kondorossy Muki e földi birtoka annyira be van már páczolva birói -foglalásokkal, hogy annak már semmi újabb törvényszéki elmarasztalás meg -nem árthat. - -Áldorfai pedig már akkor dühbe volt hozva s nem akarta magát -kinevettetni. Lefoglaltatá a collegájának a képviselői napidijait. - -Ez pedig már olyan merénylet, a mire nincs elég halál, hogy azt -kiengesztelje. - -Ez árulással rokon cselekvény után menten tapasztalhatá Áldorfai Incze, -hogy a vendéglői közvélemény hangulata egyszerre hogy átcsap ránézve az -ellenkezőbe. - -Nem éljenezik többé az utczán; nem keresik a társaságát. Megtartják a -bizalmas értekezleteket nála nélkül. - -Egy napon, mikor a megszokott étkezési tanyára megy, véletlenül ilyen -discursusnak lesz tanuja. Egy asztalnál ülnek sokan, köztük Sámsoni -Lenczi, Csángó Náczi és Ordasy Miczu. Nem veszik észre közeledtét s -Incze az alatt, míg felső kabátját a fogasra akasztja, kénytelen -meghallani, hogy odabenn ő róla beszélnek. - -– Pedig kár volt a «barát»-nak a miatt a rongyos kétezer forint miatt -ezt a subscust csinálni; recseg Csángó Náczi borizű hangja, mert hiszen -épen arra a czélra kapta Napoleon herczegtől azt a százezer forintot… - -– Hogy a hol szomjuságban talál valakit, azt megitassa, egészíté ki a -mondatot kedélyesen Ordasy Miczu. - -– De iszen hegedült arról a százezer forintról szent Dávid; szólt bele -Sámson Lenczi. Elkártyázta azt a «barát» a casinóban az utolsó -piczuláig. - -– Különben sem kóser ember a «barát» én előttem, folytatá a -megjegyzéseket Miczu; azt mondják, hogy mikor audienczián volt a -császárnál, megesküdött, hogy semmi mozgalomban sem fog részt venni. El -is ájult. Azt mondják. - -– Én pedig bizonyosan tudom, szólt Náczi, szavahihető embertől -hallottam, hogy legközelebb, mikor odalenn járt a választóinál, a -kolostorban volt szállva; megigértették vele, hogy újra visszakatholizál -s kilátásba helyezték előtte, hogy ha megint felveszi a papi csuhát, hát -megkapja a kalocsai érsekséget. - -– Dejsz azt nem teszi a barát! Mert nem csak kártyára szokta ő elkölteni -Napoleon herczeg pénzét: hanem annál okosabb dologra is. - -Ekkor észrevették Áldorfai közeledtét s félbeszakították a discursust. - -Pedig ő maga is szerette volna megtudni, hogy mi lehet hát az az okosabb -dolog, a mire ő azt a sok pénzt kiprédálja? - -Mire odaült az asztalhoz, már akkor arról beszéltek, hogy milyen olcsó a -repcze, s hogy hullanak a birkák. - -Azonban csak mégis megtudta elébb utóbb, hogy mi az az ő okosabb dolga? - -A kétezer forintot meg kellett fizetni s a miatt Incze kénytelen volt -ismét irni Walter Leonak, hogy küldjön a tőkepénzéből. - -A bankár elküldte a pénzt, de a levele aljára ezt a sort irta Inczének: - -– Olyan sokba kerül az a kis énekesnő ott a szinháznál? - -Inczének most nyilt fel egyszerre a szeme. - -Igaz, hogy egyszer másszor hol egy kis házbérrel, hol egy öltözet ruha -árával kisegítette Caesarinet és leányát s azért meg volt az a jutalma, -hogy a hol csak az utczán megkaphatták, jobbról balról kezet csókoltak -neki s az arczképét megkoszoruzott rámában tartották odahaza; de neki -ugyan még a gondolatja sem járt hozzájuk közel. - -Már pedig ennek a hírnek ugyan jól ki kell harangozva lenni, hogy egész -a prágai Venczel-térig eljutott. - -Incze úgy tapasztalá, hogy igen nagy uzsorát fizet attól a perrel -megitélt pénztől. - -S elvégre még a pénzt sem kapja meg. A következő hónapban szétoszlatják -az országgyülést; több napidíj nem adatik. - -Az eredmény Inczére nézve az volt, hogy szegényebb lett vagyona egy -harmadával s hazafiui illusiónak egész összegével. - -Azt, a mit tizenkét év előtt itt hagyott, vélte ismét itthon feltalálni. -Nagyot csalódott. Mennyivel jobb lett volna «otthon» maradni, a kis -kertben, a káposztafejek között; azok megfordítva tesznek: gondolkoznak, -de nem beszélnek. - -Bizony nem is énekelnek. - -Mikor az utolsó megyei gyülést nem lehetett megtartani, mert a megyeház -udvarát elfoglalta a fegyveres hatalom, a kizárt alkotmányos képviselet -ünnepélyes körmenetben éneklé végig az utczán a nemzeti hymnust, a -szózatot. - -Incze kivonta magát közülök. Keserű volt. Hajh ezelőtt tizenkét -esztendővel, mikor be akarták előttünk zárni a terem ajtaját, nem -mentünk énekelni, hanem a kardunkra csaptunk, s azt mondtuk, hogy -gyerünk a «gyepre!» (pedig hó volt) aztán ott váljék el, ki az úr a -háznál! - -Sőt még azt a vigyázatlanságot is elkövette, hogy egy bajtársának, a kit -jóbarátul ismert, bizalmasan elmondá a véleményét magáról az elénekelt -hymnusról; hogy annak a milyen magasztos a szövege, ép olyan gyarló a -melodiája. Kezdődik az egy búcsújáró dallamon, mely lassankint alászáll -a kolduló siránkozásig; onnan egyszerre minden ok nélkül felcsap a -kihívó tombolásig s aztán végzi egy szerelmes népdal turbékolásával. -Hogy ennél mennyivel kifejezésteljesebbek, a marsellaiset nem is -említve, a «Rule Britannia», meg a «Hail Columbia!» sőt maga az orosz -«Bozse Czarja Chrani» is. - -Ez azonban mind csak a melodiára vonatkozott, a mi hát zenészeti izlés -dolga. Hanem másnap már minden ember azt beszélte, hogy Áldorfai Incze -ócsárolta a szózatot s azt mondta, hogy jobb volna nekünk, ha az orosz -néphymnuszt énekelnők. S Incze tapasztalá, hogy a mint végig ment az -utczán, e naptól fogva minden szembetalálkozó úgy nézett rá, mintha ő -volna a kétfejü sas. - - -A HANG A TENGER ALÓL. - -A magyar országgyülés fel lett oszlatva, az osztrák összalkotmány -kedvéért Magyarország kontumacziázva. - -És ekkor ismét volt egy történelmi mozzanat a magyar nemzet életében, -mely nagyszerűségében ritkítja párját. A mint az osztrák kormány a -provisoriumot kihirdette Magyarországon, egyszerre és azonnal leköszönt -hivatalos állásáról minden népválasztotta tisztviselő. Valamennyi -municipium közigazgatási és törvénykezési hivatalnokai üresen hagyták -helyeiket, kijelentve, hogy a törvénytelen kormány alatt nem szolgálnak. -Tízezer férfi egyszerre egy akarattal mondta fel a szolgálatot. -Családapák, a kiknek a hivatal egyedüli kenyérkeresetük, nem kérdezték, -miből fognak ezentúl megélni? mentek más szolgálatot keresni. Még a mult -kormány által kinevezett főispánok is beadták a kulcsot. - -Ezt a mozzanatot különben csak azért volt szükséges felemlítenünk, hogy -a mi barátunk helyzetét megvilágítsuk általa. - -Az országgyülés feloszlatásával minden indoka elmult az ő -hazajövetelének. Mit keres ő most itten? Társtalanul, hivatástalanul, -reménytelenül? Még nincs meghalva s már el van temetve. - -Sajátszerű világ volt ez! Tizezer ember egyszerre ott hagyta hivatalát s -szaladgált a világban alá s fel más munkát s állást keresni; míg a -provisorius kormány még nagyobb kétségbeeséssel szaladgált szerteszét a -világban, másik tizezer embert fogdosni az üresen hagyott székek -számára. - -Egy szép napon a kormányzó hivatta magához Áldorfai Inczét. - -Incze azt hitte, hogy most kemény utasításokat fog kapni, hogy mint -megkegyelmezett rebellis hadvezér a mostani rendőri állapotban mihez -tartsa magát, hogyan lépjen? nézzen? mit egyék, mit igyék? és miről -álmodjék? - -De ugyan megcsalatkozott! - -Ő excellentiája nem egyébért hivatta, mint csupán azért, hogy nem -volna-e kedve valahol in partibus infidelium főispánságot vállalni? - -Incze kereken, határozottan és egész méltatlankodással utasította el -magától ez ajánlatot. - -No hát jól van. A viszontlátásig! - -Visszatérett elgondolkozott rajta, hogy micsoda hírben kell ő neki itten -állani, hogy a kormányzó ilyen ajánlatot merjen vele szemben -koczkáztatni! - -Nem sok idő mulva egy hajdani jó barátja a kolostori időkből, ez idő -szerint már magas állású főpap, látogatá meg személyesen szerény kis -szállásán. - -Ez meg azt az ajánlatot hozta neki, hogy nem volna-e kedve elvállalni – -egy ultramontán lapnak a szerkesztését igen fényes subvenczió mellett? - -Ez már épen dühbe hozta Áldorfait. A püspöknek azt mondta, hogy menjen a -– mennyországba! s másnap valamennyi hirlapba beigtatott egy következő -tartalmú hirdetményt: - -«Áldorfai Incze, volt honvédezredes, keres szolgálatot valamely -intézetnél, gyárnál, vagy magánüzletnél, mint könyvvivő.» - -Ebből már most tudja meg a világ azt is, hogy ő szegény ember, de azt -is, hogy nem eladó. - -A hirdetménynek nem maradt el a kivánt sikere. - -Először is az ilyen nyilatkozat rögtön rehabilitálja a maga emberét. - -Az első hatás abban nyilatkozott, hogy minden vidékéből az országnak -elkezdtek neki pénzt küldeni, tíz, ötven, száz forintokat, ki a maga -nevében, ki gyűjtemény útján, ki meg névtelenül. A nemzet nem hagyhatja -azt a szégyent magán száradni, hogy egy híres embere komisz munkával -keresse a kenyerét. - -Incze kénytelen volt hirlap útján nyilatkozni, hogy ő minden neki -küldött pénzt a sánta és béna honvédek között fog kiosztani: ő, mint ép -kézláb ember, munkát keres, nem alizsmát. - -Végre azt is megtalálta, a mit keresett. - -Valami nagyszerű, nagymérvű, roppant horderejű vállalat volt -keletkezőben Magyarországon: olyan vállalat, a mi korszakot alkotni jött -a világra. A nagy vállalat megindítói felfedezték Áldorfai Inczét. – -Ilyen ember kellett nekik! Értekezésbe bocsátkoztak vele. Elmondták -előtte tervüket. Az kápráztatóan fényes volt! És azután felhívták, hogy -legyen e nagyszerű vállalatnál – nem könyvvezető, de épen elnök, sőt -vezér-igazgató. - -Incze fejét egészen elkábítá e fényes tervezet. Csalhatatlan volt annak -minden számítása. Olyan alap, mely el nem veszhet, s olyan nyeremény, -mely mértani arányban fokozódik. Több, mint Kalifornia bányái! S az -elnök a tiszta nyereményből két százalékot kap. - -Az elnöki állás elnyerése végett csupán tizezer forint áru részvényt -kell letenni. Épen annyi tőkepénze van még Inczének Walter Leonál. - -Rögtön irt a prágai bankárnak, hogy küldje meg neki a nála levő tőkéjét; -azt is tudatta vele, hogy mi terve van ezzel? hogy elnöke fog lenni egy -nagyszerű vállalatnak. - -A szerencse üldözőbe látszott őt venni ezen a napon. Este, a mint a -casinóba fellátogatott, egy, a kormányzóval nagyon bizalmas lábon álló -uraság félrehívta őt magához a könyvtárba (ott senki sem háborgatja az -embert) s azt mondá neki: - -– Te szépen kifizetted ő excellentiáját a multkor apró pénzzel. - -– De hát ki beszélt olyant én felőlem a kormányzónak…? - -– No no, nem beszélt neki senki semmit. Ő excellentiája téged rendkívül -nagyra becsül. Daczára a multkori nyers visszautasításnak, folytonosan -figyelemmel kisér. Röviden a tárgyra térve, azt ohajtaná megtudni tőled, -nem volna-e kedved elfogadni – a nemzeti szinház igazgatóságát? - -Ha valami képes volt meghökkenteni Áldorfai Inczét, úgy ez a kérdés -bizonynyal az volt. - -– Én? a nemzeti szinház igazgatója? Hiszen nem értek én a művészethez -semmit. - -– A többiek sem értettek ahhoz, még is elvállalták. Egy népszerű és -derék ember kell az intézet élére s te az vagy. Ez aztán nem -kormányhivatal; nem kerül a betöltése politikai elváldozatba. Ez egy -neutrális tér a nemzetiség előmozdítására. Gondold meg holnap ilyenkorig -a dolgot, s ha ismét összetalálkozunk ezen a helyen, akkor add át majd a -válaszodat. Jó éjszakát. - -Inczének ez az ajánlat már szeget ütött a fejébe. Ezen az ajánlaton már -csakugyan lehet gondolkozni. Mit koczkáztat vele az ember? - -Másnap délelőtt váratlan látogatásban részesült. Caesarine tisztelte őt -meg leányával együtt. - -Fatime most már tízennégy éves volt. Arczvonásai kezdtek némi kifejezést -felvenni. Szemeiben valami veszedelmes búskomorság látszott, a mi -rendesen az ellenkezőjét jelenti annak. - -Mi hozta őket ide? Az az örömhír, a mi a szinház udvarán el van -terjedve: hogy Áldorfai Incze lesz szinházigazgatónak kinevezve. - -Mindenki örül annak! - -De senki sem jobban, mint keresztleánya; ki mindeddig tehetségei daczára -háttérbe volt szorítva, eltemetve, szándékosan leorgyilkolva, minthogy -senkinek sem volt kegyencze! Mert nem akart az erény útjáról lelépni. Őt -illeti ezen általános örömből az oroszlánrész. A méltányosság napja ő -reá is felvirradna ez által. - -Caesarine rábirta Fatimét nagy biztatások árán, hogy próbául énekeljen -el egy áriát Incze előtt Lammermoori Luciából. - -Incze kénytelen volt elismerni, hogy a hang elég friss, s csak kellő -iskola kellene hozzá, hogy legyen belőle valami. - -Kezdte magával elhitetni, hogy ő ért ehhez. - -Mikor védencznői elhagyták, komolyan latra vetette a dolgot. - -Rendkivüli idők rendkivüli idomításokat visznek véghez az emberen. -Senkisem tudhatja, hogy a fátuma hova vezérli? - -Minden pálya dicső, ha belőle hazádra derül fény. - -Ezt éneklé már a régmult korban a költő, a mikor még a hexameterek -divatban voltak. - -Ez a mai este döntő befolyással fog lenni az ő sorsára. - -Mikor már fel volt készülve, hogy a casinóba induljon: a posta levelet -hoz neki, melynek borítékján felismeri Walter Leo irását. - -A bankár a küldött levélhez mellékelé a visszakivánt összeg erejéig -szóló váltót a Rothschild-házra, kiszámítva annak kamatjait az utolsó -félkrajczárig. - -Azonban a levelet magát is érdemes volt elolvasni, a mely így szólt: - -Kedves barátom. - -Itt küldöm önnek vissza saját kivánatára a nálam letett összeget. Abból, -hogy ön nem sajnálta velem közleni jövendő terveit, a mikre ezt az -összeget fel akarja használni, jogot hiszek magamnak vehetni arra, hogy -megmondjam önnek a véleményemet őszintén és egyenesen a tervezet felől. -Én ennek az üzletnek a fenekén a legnagyobb humbugot látom, a mi valaha -az ó és új világban szinre hozatott. Az elején nagy riadallal fog az -megindulni, fellármázza az egész világot; magához ragadja a könnyen -hivők és hirtelen gazdagodni akarók minden tőkepénzét. Elszédíti a -fölösleges pénzzel soha nem rendelkező, még is mindig acquirálni vágyó -kis birtokosok tömegét; hanem a legelső rossz termés esztendeje (az -pedig az ön hazájában gyakran fordul elő) egyszerre halomra dönti az -egész kártyavárat s jól jár, a kit az egyszerre agyoncsap. Káprázat az -egész. Nem akarom önt arról lebeszélni, hogy a pénzét fektesse bele. Az, -ha elvész is: ön életrevaló ember, megél a nélkül. De ne adja hozzá a -nevét! A név a becsület! S az elveszett becsületet ugyan nehéz -visszaszerezni. Ne kezdjen ön olyan dologhoz, a mit nem tanult. Ha egy -szamárfejet akar ön lerajzolni, elébb a rajzmesterhez kell mennie s a -vonalozáson kezdenie; hát a részvény-rajzoláshoz azt hiszi ön kevesebb -tanulmány kell? Egy csizmát nem tudna ön elkészíteni, a nélkül, hogy az -inasesztendőt kitöltse, s a pénzcsinálásról azt hiszi ön, hogy az -könnyebb mesterség? óvom önt, mint jó barátja, hogy ha önnek a becsülete -kedvesebb, mint az élete, ne avatkozzék a mi mesterségünkbe; mert az -önre nézve bizonyos halál. Én kináltam önt egyszer azzal, hogy jöjjön -hozzám, tanuljon bele ebbe a tudományba az én vezetésem mellett. Akkor -még a legkedvezőbb chanceai voltak önnek arra, hogy komoly üzlet alapján -szilárd vagyoni állás szerezzen magának. Most – nem ujítanám meg önnek -ez ajánlatomat. Önből hiányzik azóta valami! – Az a jótékony nemtő, a ki -az ön végzetére oly nagy befolyással birt. – Kedves barátom! Arra az -emberre, a kit szinházigazgatással megkinálnak, okos ember nem bizza az -üzleti könyveinek felügyeletét. Hagyja ön veszni a pénzét; de mentse meg -becsületét. - -Barátja Walter Leo. - -E levél tartalma mélyen elkomorítá Incze kedélyét. Annyira hatott rá, -hogy nem ment ki a házból: otthon maradt. - -Különösen fájdalmas érzéssel tölté el az a mondat: Hiányzik önből -valami! Az a jótékony nemtő! - -Ő érezte a legjobban! - -Annyira hozzá volt már szokva, hogy nehéz válságos perczeiben életének -ezt a lelke jobbik felét kérdezze meg: «mit gondoltál ki számomra?» (s -az mindig az igazi gondolat volt) hogy most, midőn őt elveszté, -tájékozatlan hányódott a hullámok között, mint az árbocztalan hajó. - -Úgy volna-e az, a hogy a bankár mondja? Tiszta igazság-e az, a mit ez -üzletember ama nagyszerű vállalatról megjósol, vagy pedig csak egyik -üzérnek irigykedése a másikra? A jó barát hű figyelmeztetése-e az, vagy -csak a lelketlen contremine játéka? Igazán koczkára van-e itt téve a -vagyonon kívül a becsület is? De még a mi utóbb következik! Szükségképen -el kell-e annak veszni, a ki a hazai művészet igazgatásába elegyedik? Az -árboczhoz kell-e kötözni Odüszszeüszt, mikor a Szirének énekelnek, hogy -el ne ragadják? Hát a ki énekel, az mind Szirén? S még Ulysses sem -bízhatik magához? - -Benyisson-e a kitárt ajtón, vagy elfusson a küszöbről? - -A hesperidák arany almái kinálkoznak eléje. Méreg van-e azokban belül? - -Hajh, a ki ezekre megtudna felelni, a ki e kétségek közepett az itélő -szót kimondaná: «tedd», vagy «ne tedd», az a mély tenger fenekén alszik, -s a tengerfenéknek szava nincs! - -De hátha mégis van? - -Hátha az, a ki a korallgrottában fekszik oly csendesen, még ott sem -szűnt meg szeretni azt, a ki e földön üdve volt; a kiért megesküdött, -hogy olyan tisztán fogja őt visszaadni egykor az égben annak a szent -szűznek, a kinek oltárától elvette őt magának, a milyen volt az oltáron -belül? Hátha még most is emlékezik ez a mélyen alvó angyal szíve -választottára s megszólal hozzá a mély tenger fenekéről? - -Idorfai Incze otthon maradt ezen az estén; nem ment sehová. - -Késő éjjel zaklatták fel álmából. Távirat érkezett számára. - -A sürgöny tengeralatti huzalon jött Amerikából. - -Áldorfai Incze «ezredes»-nek szólt. - -– Jöjjön, szolgálatot vállalni azon állam hadseregénél, mely önt egykor -megszabadította. Kormány megbízásából Sparkins, ellenadmiral. - -… Ah! a tenger mélysége megszólalt! - -– Te szóltál! Te küldted ezt nekem! - -Áldorfai szent borzadályt érze minden idegeiben, s kitárt karokkal zárta -keblére a láthatatlan lényt, a kinek közellétét el nem tagadhatta. - -– Te vagy itt! Te vagy velem! Te viszesz magaddal! - -Megnyilt a menekvés útja: a becsület útja, a dicsőség útja. A minek -végén egy minden emberi szennytől ment isteni czél áll kitűzve: -harczolni az emberi szabadság nagy eszméjeért, harczolni egy dicső nagy -nemzet mellett, melynek felséges dicsvágya a rabszolgák felszabadítása. - -– Én újra «én» vagyok! - -Ah minő boldogság rátalálni önmagára! Megtalálni újra azt az embert, a -ki egykor oly büszke volt, s magára ismerni benne ismét! - -Áldorfai Incze még ebben az órában leült levelet irni Walter Leonak; -abban ez volt: - -«Jó barát! A küldeményt köszönöm. Még inkább a levelet. Két óra mulva -indulok Hamburgba, s onnan Észak-Amerikába, Lincolnnak felajánlani -szolgálatomat. Ég áldja meg önt és szeretteit. Hálás barátja Áldorfai -Incze.» - -Mással senkivel sem tudatta, hová megy? - -Másnap már üres volt a szobája s harmadnap kereshették volna már ottan a -nagyságos és kegyelmes urak, szép asszonyok és kisasszonyok – ő már -akkor a sík tengeren volt, útban a szabadság ős hazája felé. - -S ez valóban annak a műve volt, a ki a mély tenger csigái közt nyugszik; -– az Alligator és a Golden Globe tanuskodhatnak róla. - - -ÉJSARKI FÖLFEDEZÉSEK. - -Áldorfai Incze ez újabb missioját is befejezte. Elkezdve a Pittsburg -Landing melletti eldöntetlen ütközettől, egész Richmond öt napig tartó -ostromáig, részt vett az Egyesült Államok titáni hadviselésében, s mint -tábornok és dandárvezér végezte pályáját. - -A mint a nagy elv mellett támadt polgárháború be lett fejezve, az -Egyesült-Államok szétbocsáták az óriási hadsereget, s tábornokaikat -egyszer-mindenkorra kifizették. Nem volt szándékuk nagy katona-államnak -megmaradni. - -Áldorfai Incze is kapott tizezer dollárt, mint végkielégítést. - -Most aztán ismét nem volt semmi keresete az új világban. - -A magyar, még ha jó dolga van, sem tud véglegesen megmaradni a -külföldön. Hasztalan kecsegtetik becsüléssel, szabadsággal, jóléttel: ha -meggazdagodik is, utoljára mégis csak hazajön a pénzét elkölteni s ha -ott kinn családot szerzett, azt is elhozza. A mit a nemzeti költő -kimondott rá, hogy «itt élned, halnod kell!» vagy áldás, vagy átok -rajta; de teljesül. - -De mit is csináljon Amerikában egy nyugalmazott tábornok a háború után? -a hol a czíméből nem él senki, hanem a kinek teszik, az czímezheti magát -tábornoknak s ha megvesz a zsibvásáron egy czifra katonaruhát, aztán -felülhet benne egy kocsira; a bakra felültethet egy trombitást és járhat -utczáról utczára és hirdetheti trombitaszóval, hogy «General Scipio -Africanus» fogat húz fél dollárért s árul hajkenőcsöt kopasz fejek -számára. - -Itt meg nem választják bankigazgatónak azért, hogy tábornok volt. - -Anyagi érdekek is szóltak a mellett, hogy térjen haza Magyarországba. -Volt tizennégy ezer dollár tőkepénze. Amerikában a letéteményekért adnak -három százalékot, Magyarországon hatot. S a mennyi buzának az ára -Amerikában tiz dollár, annyit Magyarországon ötért adnak. (Akkor így -volt.) E szerint világos, hogy ugyanannyi tőkepénzzel Magyarországon az -ember négyszerte nagyobb úr, mint Amerikában. - -Az osztrák hirlapokból azt is megtudá bőségesen, hogy idehaza már -tökéletes alkotmányos szabadság van; a rend és béke helyreállt; a -vármegyék bizalmat szavaznak az új kormánynak, úszik mindenki a -boldogságban. Gondolta magában: hogy a nemzete többet is talált bevenni -az orvosságból, mint a mennyi szükséges s túlságosan kigyógyult eddigi -fájdalmaiból; mindenki megtért, hát ő minek daczoljon odakinn egyedül -egymagában? Unta magát odakinn nagyon. Idehaza ha összevész is az ember -egyszer-másszor a «barátaival», még is csak visszakivánkozik hozzájuk, -ha egyébért nem: újra kezdeni a veszekedést. - -Ha hinnénk a fátumban, azt is feltehetnők, hogy van egy nagy láthatatlan -vegyész, a ki az emberi jellemekkel kisérleteket tesz. Sublimálja egy -férfi lelkét egy asszonyéban s aztán praecipitál belőle egy jegeczet. Mi -lesz belőle? Meglehet, hogy gyémánt. Ezzel nem éri be a nagy -experimentator. Megtöri a jegeczet porrá, hozzátölti egy másik nő -kedélyének befolyását s aztán elnézi, hogy megint minő más jegecz lesz -belőle? - -Talán gyöngédebb reminiscentiák is lehettek, a mik Inczét az óvilágba -visszavonták? - -Három hét alatt aztán, hogy nem volt rá többé szükség az Újvilágban, már -honn volt Pesten. - -Három évig volt másodízben távol, s elképzelé magában, mennyit haladt -azóta hazája fővárosa, mily élénkség, mozgalom, üzletkedv pezsg most -odahaza. - -Az első tekintet meggyőzé az ellenkezőről. Az utczák csendesek és -üresek; nincs semmi zaj, tolongás, mint első hazatértekor volt. Tollak, -sarkantyús csizmák eltüntek a világról. Sehol egy ismerős, a kivel szóba -állhatna. Jól esnék most még az is, ha Sámsoni Lenczi beütné a kalapját -s azt mondaná: szervus czilinder! Felkeresi a hajdani «tanyát», a hol -máskor lesni kellett a később érkezőnek, mikor ürül meg egy szék az -étkező asztalnál s a türelmetlen vendégnek magának kellett a konyhába -kimenni s a szakácsnét körülczirógatni, ha azt akarta, hogy ma kapjon -enni, ne holnap, s mikor fizetni akart, elébb minden szenteket -segitségül kellett hívnia, (a mire a magyarban sajátszerű kifejezések -vannak), hogy teremtsenek elő egy pinczért, a ki a pénzt elvegye! Most -minden asztalnál egy szál ember ül, az is hallgat, s három pinczér ugrik -az újon érkezőt elfogadni. Hová lettek a szokott czimborák? Ki erre, ki -amarra! Falun lakik minden ember. - -Incze az első vacsoráját Pestre visszatértekor egyedül költötte el a -hosszú asztalnál az arany sasban. - -Szállásra is ott maradt aztán. Máskor aranyért sem lehetett ott kapni -szobát. Előre lefoglalták a honatyák celebritásai hónapokra valamennyit. - -Fáklyás zenét sem kapott most. Csak mikor már elaludni készült, riasztá -fel szenderéből harsány kiáltás az ablaka alatt. - -Valaki azt kiáltotta az utczán, hogy «éljen Garibaldi!» Hanem aztán -szaladt is! - -Incze aztán sokáig eltörte rajta a fejét, hogy micsoda örömét elégítheti -ki valaki az által, hogy éjfél után egy órakor az üres utczán azt -kiabálja, hogy «éljen Garibaldi!» s minő titkos okai lehetnek arra, hogy -azután a kiáltás után olyan nagyon elkezdjen szaladni. - -Majd megmagyarázzák ezt neki holnap, ha felkel. - -Már korán reggel ott volt számára a hivatalos meghivás. Ő -exczellentiájához. (Nem volt több exczellentiás urunk egynél.) - -No most megint következik a főispánsággal megkinálás! gondolá magában -Áldorfai s míg Budára felkocsizott, folyvást azon törte a fejét, hogy -miféle indokokat hozzon fel a maga kimentésére, a miért azt el nem -vállalhatja. - -Ő exczellentiája, mint ezt mindnyájan tudjuk, igen kedélyes ember volt, -kívált ha megharagudott. - -– No hát hol vannak a fegyverek, a miket hozott?… Ez volt a legelső -üdvözlő szózat, a mivel Áldorfait fogadta. - -Incze egész jóhiszeműleg felelte azt, hogy hozott magával egy revolvert, -meg egy díszkardot, a mit Chicagoban kapott, sőt egy tomahawkot is, a -mit egy cheeppewas főnöktől nyert kitüntetésül; ha parancsol vele ő -excellencziája, szolgálatára áll mind. - -– Ön nagyon tréfás kedélyben van, monda ő excellentiája. Azt a tizezer -puskát kérdezem, a mit Garibaldi küldött a felkelés szervezésére, egy -kettősfenekü hajóban. Elhozta? - -– Hamburgtól idáig száraz földön utaztam. - -– Ez száraz felelet. Hát nem azért küldték be önt, hogy idebenn a -felkelést szervezze? - -Áldorfaiban hasonló sarcasticus hangulatot költöttek ezek a tréfás -vállatások. - -– Excellentiád rendőrsége, úgy látom, hogy még Napoleonénál is -mindenttudóbb. - -– Azaz, hogy éppen olyan tökfilkók ezek is, mint azok ugy-e? Meglehet. -De hát mondja meg ön, igazán, miért jött haza ebben az időben? - -– Csupán azért, szólt Incze jámbor iróniával, mert azt olvastam -excellentiátok valamennyi hirlapjából, hogy idehaza most tökéletes -boldogság van; – én is akartam belőle részesülni. - -– A mi az ujságainkban van, az igaz; hanem ehhez a nagy boldogsághoz az -ön jelenléte épen nem kivántatik meg. Tudja ön, hogy önnek a neve egy -népdalban is előfordul? - -– Nem vagyok muzsikális. - -– Nem is a zenészeti oldaláról beszélünk most; hanem a nép azt énekli -önröl, hogy majd hoz neki puskát! S a mint azt meghallják, hogy ön -hazajött, mindenki azt fogja hinni, hogy no már most kezdődik valami! - -– Ez nem az én dolgom. - -– Nem ám, hanem az enyim. Hát hogy mondjak valamit: nem volna önnek -ellenére, ha a monarchiának valami más részében keresnénk ki önnek -lakhelyül valami olyan jó csöndes várost, a hol az embernek az ablaka -alatt éjjel nem kurjongatja senki, hogy «éljen Garibaldi!» - -– Bizony nem bánom. - -– Például Prágát. - -Áldorfai Inczének nagyot dobbant a szive. - -Ő excellentiája valószinüleg észrevette a megdöbbenést Incze arczán, s a -milyen nagy psycholog volt, már épen azért határozottan rákötötte, hogy -Prágába kell mennie, és «bis auf Weiteres» ott maradnia. Hogy mihez -tartsa ott magát? azt majd a prágai rendőrfőnök tudtára fogja adni. -Azután ne bolondozzék. Innen pedig huszonnégy óra alatt eltisztuljon. - -Incze tehát csakugyan kapott valamit, ha nem épen főispánságot is. -Internálva lett Prágába. - -Kellemetlen volt ez rá nézve? Talán ellenkezőleg. Ha saját magától -függött, Prágába soha nem ment volna. Épen azért, mert vonzotta oda -valami. E csábot kerülte lelke minden erélyével. De most a hatalom -kényszerítette rá, hogy odamenjen, a hová a szív dobogása viszi, s e -kényszerítésben a végzetet vélte felismerni. - -Hiszen öt év mult már a borzalmas hajótörés óta! A korall-grotta ezalatt -már be is nőtte talán élő ágaival halottait. Az állatnövények gyorsan -építenek. - -– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – - -Áldorfai Inczének első dolga volt Prágában Walter Leot felkeresni. - -Nagy oka volt neki megköszönni azt a baráti figyelmeztetést, a mi -elutazásának egyik indoka lett. Az a vállalat, melynek élére akart ő -azon időben állani, csakugyan úgy járt, a hogy a bankár megjósolá; s -romlása oly nagy mérvben hatott még a külföldi pénzpiaczokra is, hogy -azt Incze már New-Yorkban megtudta. - -– Ezentúl ön az én orákulumom, mondá Walter Leonak s igen szépen -felkérte, hogy tőkepénzét vegye ismét kezelése alá s fektesse be -tetszése szerinti papirokba. - -Helene magán kivül volt örömében, mikor Inczét férje bevezette hozzá. -Hát még mikor megtudta a gondviselésnek azon bölcs intézkedését, -miszerint Inczének el sem szabad innen menni, hanem itt kell maradnia -véghetetlen időkig. - -– Ah, mennyit emlegettük mi önt Hannával, fecsegé a kedves kis ideges -asszonyka. A míg a háború tartott, mindennap átnéztünk valamennyi -new-yorki lapot, hogy nem találunk-e valami hírt ön felől? Sokszor -találtunk. No jőjjön, hadd lássam, nem lőtték-e el egyik kezét, vagy -lábát? Az nagy hiba volna. Megvan egészen. Semmit sem feledett az -Újvilágban. Én fogadtam Hannával, hogy ön, a mint vége van a háborúnak, -egy hónap mulva megint Európában lesz. Megálljon csak! Álmodtam, vagy -beszéltünk róla: hogy önnek, ha visszatér, Prágába is kell jönni? Nem. -Hanna álmodta azt, s ő mondta el nekem. - -Incze nem mert kérdezősködni Hanna grófnőről. - -– Most én annak az örömére, hogy ön nálunk letelepedik, egy estélyt -fogok rendezni. Itt lesznek mindazok, a kiknek ön felett hivatalos -tekintélyt kellene gyakorolni: a katonai parancsnokok, maga a -rendőrfőnök, a pénzvilág bárói s született aristocraták, még püspökök -is. Ön mindazokat le fogja győzni a legelső találkozáskor. Beveszi -valamennyinek a szivét az első rohamra. Még a hölgyekét is! - -Helene észrevette Incze arczvonásairól, hogy az nem nagy kedvet mutatott -a feladathoz. - -– Hanna is el fog jönni. - -Ez egy kis változást idézett elő az arczvonalmak configuratióján. - -– Azt nem is kell önnek mondani, hogy a míg Prágában kell lennie, addig -házunkat mindig otthonának tekintse. - -E naptól fogva Incze és Leo tegezni kezdték egymást. - -Incze megjelenését a társaságban egy körülmény könnyítette meg. A mint -legelőször hivatalosan bemutatta magát a rendőrfőnöknek, ez azt kérdezte -tőle: - -– Minő viszonyt akar ön saját maga irányában fentartani? Akarja-e -becsületszavát adni nekem, hogy semmi olyan tárgyba nem avatkozik, a mi -a rendőrség ellenhatását hivja fel maga ellen? vagy pedig nem adja -szavát semmire; hanem rám bízza, hogy teljesítsem kötelességemet s -vigyázzak, a hogy tudok? - -Inczének annyival könnyebb volt szavat adni, mert valóban semmiféle -titkos küldetése nem volt: most jött Amerikából; még csak nem is beszélt -senkivel odahaza, sem megérkezését nem tudatta. (Valljuk meg az igazat: -idehaza sem lett volna kivel összeesküdnie.) - -Azért bizonyos lehetett felőle, hogy vigyázni fognak rá! Hanem így, az -adott szó szabadalmánál fogva, minden jó társaság nyitva áll előtte: -köztudomásuvá lesz, hogy nem esik azoknak a kategoriájába, a kiket -rendőri felügyelet, hanem a kiket lovagi adott szó tart itt fogva s ez -rangot szerez neki a lovagias körökben. - -Az igért estély a Walter-féle palotában csakugyan igen fényes volt. A -bankár háza nemcsak külső pompában volt gazdag; összeköttetései -egyesíték fényes termeiben a cseh magas körök legnevezetesebb -sommitásait, nagynevű, születésre, rangra, vagyonra büszke férfiak -mellett a legválogatottabb hölgykoszorút. Ennyi fényes, magas, tündéri -jelenség között fel kell tűnni annak az egyszerű rendjeltelen alaknak, a -ki a háziúr társaságában vezettetik be a fényes körbe: az idegennek. - -Áldorfai is tehette volna azt, hogy felöltse ez alkalomra amerikai -tábornoki ruháját; ez azonban nem lett volna tőle jó izlés, de -choquirozása a társaságnak, s az amerikai katonaöltönynek sem lett volna -megtiszteltetés viselője kényszerhelyzetében. Maradt az egyszerű fekete -frakknál. Nem is volt szüksége semmi küldíszre. Elég volt neki a -feltünésre férfias szépsége. - -Délczeg, martiális alak volt, achillesi fővel, melyet a fajjelleg -kiválóvá tesz környezői közül; bámulatosan szép magas, tiszta homlok, -sürű sötét szemöldök, mélázó, okos szemek, komoly, szép metszésü száj: -szakáll, bajusz, haj rendezésében semmi köze a művészetnek: a természet -igazította azt el festői összhangzattá; s az egész arczon az a szelíd -nyugalom, mely megóvja az idegen társaságba belépőt a balogos -ügyetlenségtől, ép úgy, mint, ellenkezőleg, a hányaveti -bizalmaskodástól. - -Walter Leo egymás után bemutogatta vendégét a magas uraknak és -úrhölgyeknek. Egy ilyen bemutatás a legválságosabb óra az új emberre -nézve. Valódi rigorosum, előre tudtul sem adott tantárgyakból. Minden új -ismerős intéz hozzá valami új kérdést, a minek feleletére ő még nem -készülhetett előre. A tábornok a nagy amerikai hadjárat új -találmányairól, s szokatlan taktikai modoráról beszél vele; a püspök -Miksa császár helyzetéről a papi párttal szemben; a financiér Amerika -államadósságairól; a sportsmann utazásairól; az államférfi a pártok -állásáról, és mind valamennyi tapasztalja, hogy a megszólítottnak helyes -ismerete van a kérdett tárgy felől, de azért nem válik bőbeszédüvé; -megmutatja oroszlánkörmeit, de nem karmol velük. Hát még az úrhölgyek! -Itt van még változatosság az első találkozás társalgási themáiban. Egyik -sajnálkozva fogja fel helyzetét s sympáthiákat penget hazája iránt; -másik igéretet tesz neki, hogy igen meg fogja szeretni Prágát, ha -egyszer megismeri; tudtára adják, mennyi regeszerű hőstett és kaland -forog már belőle a közbeszédben; enyelegnek vele, fenyegetik az -eddigieknél veszedelmesebb ellenséggel. Eddig csak férfiakkal harczolt. - -S valóban Incze most kezdi észrevenni, hogy ő most jutott először -életében férfibecsének érvényesítésére. - -Huszonhárom évet eltöltött tanulmánynyal, zárdai magányban; két évig -folyvást hadjáratban volt, azután utazott, küzdött az élet sanyaraival, -kenyérért túrta a földet, íróasztal mellett görnyedt, mások csatáit irta -le; majd meg elkertelte magát a családi magány csendes ligete mögé; -sokáig gyászolt egy lelkéhez nőtt kedves halottat, ki ránézve egész -világ volt; egy kis ideig politizált, azután megint hadakozott; évekig -nem nézett más, mint férfi szemébe, olyanéba sokszor, a kit meg kellett -ölnie. Hire nagy volt mint katonának, utazónak, írónak, pártvezérnek, -rebellisnek, még mint kertésznek is; de épen a negyvenedik évét tölté, -mire eljutott abba a helyzetbe, hogy észrevegyék benne azt, a mi -mindannál becsesebb: a férfit. - -Mindenkit meglepett gyönyörű férfialakja. S hozzá az a bűvös nymbus, -mely ez alakot körülfogta, az a hír, hogy e daliás élő szobor a -harczisten kegyencze, kinek nyomában diadal jár; kinek tekintete futó -ellenség látását szokta meg; kinek szép sima homloka országokat -felfordító terveket forral, lebocsátott karjának csak egy felemelésébe -kerül, hogy a hegyeken az őrtüzek kigyuladjanak, a Mátrától a -Vellibitig; ajkainak egy szava egy új rémkorszak jelszava lehet. S ez -most szabadon jár a magas társaságban és egyetlen adott szó pókfonalával -jobban meg van kötve, mintha oda volna lánczolva a Daliborka (éhtorony) -boltozatához. - -A hölgy, ki őt közelíteni látja, végigborzad a kéjteljes félelemtől. - -És ő maga oly hideg marad. - -De talán nem örökké? Talán mégis csak villan fel egy örömsugár e -tengercsendes szemekből, mikor azt az ismerős arczot megpillantja maga -előtt, melyhez úgy vágyott, s úgy félt közelíteni: Hanna grófnőt? - -Hanna is négy évvel lett idősebb azóta, hogy először látta, de bájait -csak fokozta az idő. Valami nőies szelídséget szerzett azóta, mely -büszke szépségének javára vált. - -Ő is épen úgy kitünt egyszerű viseletével a tarka női virágtábla közül. -Nem viselt kivágott ruhát, mint a többiek, hanem egészen magasat, nehéz, -habos sötét hamuszin selyemből. S ez öltöny szabása is eltünt az akkori -divattól. Hosszú derék, mely a csípők körvonalait is kitünteti, kézfejig -érő s vállban dudoros ujjakkal, hosszú uszály, mely festői redőkben -lapul a deli idomok körül; fejét sem veszi ki szoborszerű szépségéből az -akkori denevérszárny-idomú hajkitömés, haja egyenesen fel van fésülve -homlokáról s gazdag tekercseit gyémánt diadém szorítja össze. Azonkivül -semmi ékszer rajta: csupán szive fölött ragyog egy gyéméntos -csillagkereszt. - -A tisztelet, mely a hölgyet a társaság részéről fogadja, bizonysága, -hogy e különcz viselethez joga van. - -Mikor Hanna grófnő megpillantja Inczét, az ő arczát is elönti a -viszontlátás örömének derűje. Kezét nyujtja az üdvözlőnek. (Szintoly -szinű keztyüt visel, mint öltönye s annak felső részére fehérrel volt -hímezve a kettős sas.) - -– Tehát a hatalomszóra volt szükség, hogy önt viszontlássuk Prágában! - -– Kellemesebb büntetést valóban nem lehetett volna rám kiszabni. - -– Mégis szép öntől, hogy ezt a helyet választotta börtönének. - -– Nem én választottam grófnő, a véletlen hozta így. - -– Lássa, ez nekem tetszik. Közönséges ember azt mondaná: «én -választottam, mert szeretem a prágaiakat». S ez egy banális bók volna. -De az az őszinte vallomás, hogy a véletlen hozta így, megdöbbenést költ. -Én a véletlent úgy nevezem, hogy «Isten ujja». Hivőnek, babonásnak -neveltek. A szándékos látogatás egy jószivű üdvözletet teremne; de a -véletlen… gondolatokat. - -– Úgy nagyon sokszor fogunk egy czél felé utazni, grófnő; mert a -gondolatok világa az egyedüli tér, a hol, ha kényszerítve nem volnék is, -magamtól is szeretek kalandozni. - -– Másként is fogunk sokszor találkozni; én csaknem mindennapos vagyok -sógorom házánál s hiszem, ön sem tekinti itt magát többé vendégnek. -Aztán tudja ön, mit fogunk tenni? Felveszünk egy-egy közös tárgyat, a -miről nagyon sokat lehet gondolkozni: s aztán viszontlátásunkkor -elmondjuk egymásnak, hogy mit gondoltunk erről? Meglássuk, hogy a -véletlen találkoztatja-e gondolatainkat? - -– Lemondok e reményről grófnő. Az én gondolataim a földön járnak, a -grófnőé az égben. - -– Ki mondta ezt önnek? Kérdé hevesen a hölgy s aztán elmélázott. Incze -átérté, hogy a társalgásnak vége van; bókolt és hátravonult s aztán -gondolkozott rajta, hogy mi oka lehetett a hölgynek úgy elkomorodni -azon, a mi az ő részéről nem volt más, mint egy hétköznapi bók, alkalmi -flosculus alakjába öntve? - -Mikor Incze bucsút vett a háziasszonytól, az visszatartá őt s súgva -mondá neki: - -– Nem jósoltam-e meg; ön mindenkit meg fog nyerni az első rohammal, -férfit és asszonyt? Vissza ne éljen diadalával! - -Másnap azonban meglátogatta őt Leo, még mielőtt Incze megtehette volna -nála az «illemlátogatást». - -– Feleségemnek igaza van, mondá. Ma te vagy itt a nap hőse. Már most -határozd el, hogy melyiket választod? Akarsz-e sorban látogatást tenni -mindazoknak a házainál, a kiknek tegnap be lettél mutatva? Abban az -esetben azon házak részéről minden estélyre és mulatságra meg leszesz -híva s igen kellemes időtöltésed lesz Prágában. Vagy pedig otthon akarsz -maradni s abban az esetben senkit sem látogatsz meg, nehogy a kivételek -által megsértsd a többit. Házam kivétel rád nézve; itt honn vagy s a -«jour fix»-eken találkozhatol mindenkivel s a kivel kedved van, -beszélhetsz. - -– Nagyon természetes, hogy az utóbbit választom, szólt Incze. A -félrevonulás nemcsak kedélyemhez, de helyzetem természetéhez is illik. A -miatt, hogy itt kell lennem, duzzogást nem mutathatok azok előtt, a kik -annak nem okai; de azt sem tehetem, hogy örüljek rajta. - -– Igy jól van. Tehát nem fogsz meglátogatni senkit. De senkit! - -Incze nem értette, hogy minek volt azt a «senkit» kétszer is úgy -megnyomni? - -Mintegy három hónapot így töltött a cseh fővárosban, a hol egyedüli -élvezet volt ránézve az, hogy Walteréket meglátogathatta. Ott sokszor -találkozott Hanna grófnővel, s elmondták egymásnak gondolataikat. - -Egyszer, mikor az asszonyok nem voltak otthon, Leo magához hítta be -Inczét s elkezdett neki sajátságos ügyekről beszélni. - -– Te a mi embereink apraját-nagyját tökéletesen meghódítottad. - -– Azt nem képzelem, hisz nem járok senkihez, nem beszélek senkivel, csak -a ki megszólít, s azzal is csak arról, a miről neki tetszik beszélni. - -– Hisz épen az tesz veszedelmes emberré, hogy drágán tartod magadat. -Mindenki szeretne belőled kapni; egyik rokonszenvből, másik -kiváncsiságból, a harmadik gyanakodásból. De nem lehet hozzád jutni. Egy -mythosz, egy regekör az már, a mit a város felőled beszél, de te nem -beszélsz magadról semmit. A kik nálam egyszer-másszor megfoghatnak, nem -győzik magasztalni rendkivüli tulajdonaidat. A férfiak ismereteidet, a -nők szeretetreméltóságodat. Főuraink, a kik maguk is mind utazók, -roppant respectussal viseltetnek utazási éleményeid iránt. Tábornokaink -csodadolgokat tanulnak azokból, a miket strategiai ismeretből le hagysz -faragni magadról. A rendőrfőnök, az előljárók tisztelettel vallják meg, -hogy soha még ilyen rendkivüli becsületességü gyanús személy nem volt a -felügyeletük alatt. Három hó lefolytán se tőled nem ment el innen levél, -se hozzád nem jött egy is. Regulusi ridegséggel tartod meg szavadat, mit -ellenségednek adtál. A kik legjobban bámulnak, azok a papjaink. -Legtöbbször azok szoktak megszorítani estélyeimen egyházpolitikai dogmai -vitatkozásra s csodálkoznak rajta, honnan veszi egy katona, egy -amerikai, egy barbár azt a sokoldalú ismeretet ezen a téren, s honnan -bir azzal az ügyességgel, hogy ismeretei közlésében el nem árulja -kilétét, úgy hogy nem birják belőle kivenni, vajjon istenfélő eretnek-e, -vagy orthodox atheista? minthogy templomba nem jársz. Azt senki sem -tudja, hogy valaha szerzetes voltál és tanár, egyedül én. Én pedig úgy -szoktam bánni a szóval is, mint a pénzzel; csak a lejárat napján adom -ki, akkor is csak úgy, ha kérik. De a kiket legjobban megigéz hideg -nyugalmad: azok az asszonyok. Barátom, azok el vannak általad -ragadtatva. - -– Hiszen nem is tánczolok velük. - -– Hiszen épen azzal igézed meg őket. Előtted van a szerencse, -válogathatsz benne. Én nem mondom neked, hogy már most kezdj el hát -sorba udvarolni valamennyinek. Hanem mondok egy okos szót. Van a többek -között nekem egy szép kis unokahugom. Kedves gyermek. Csupa szelídség és -ragaszkodás. Anyja mellett nőtt fel falun. Annyi szelleme van épen, a -mennyi egy asszonynál kellemetes. Apja meghalt, testvére nincs. Vagyonuk -tisztességes, tőkéiket én kezelem, tehát birtokuk adósságmentes. Az öreg -asszony olyan, mint a falat kenyér, s nem pörlekedő. Téged becsülnek, -imádnak. Nem kell hozzá egyéb, mint a legközelebbi estélyen felkérned a -leányt egy contratánczra, s boldoggá teszed vele. Aztán tőled függ, hogy -egész életedre boldoggá tedd. - -Incze mosolygott s azt felelé: - -– Barátom. – Negyven esztendős vagyok. - -Ennél a szónál aztán nem lehet tovább menni. Ez a Jeges-tenger. - -Leo nem szólt többet. - -Incze pedig elgondolkozott magában, hogy vajjon ezeknek a dolgoknak, a -miket most Leo neki elmondott, ma volt-e a lejárati napjuk? s ki kérte -azt, hogy ezek kifizettessenek? - -A negyedik hónapban, melyet Áldorfai Prágában töltött, nagy események -történtek a kettős monarchiában. Az összalkotmány miniszteriuma -megbukott s vele együtt a tegnap még mindenható kormányzók is eltüntek a -felszinről. - -Leo volt az első, ki e világrendítő esemény hirével sietett Inczéhez a -börzéről. (Ott tudnak meg mindent legelébb.) Azt hitte, nagy örömhírt -hoz neki vele. - -Incze pedig erre a nagy hírre felhúzta mind a két vállát s azt mondta a -legnagyobb flegmával: - -– Mit érdekel ez engemet? - -– Annyiban érdekel, hogy ezáltal a te számüzetésed is véget ér. - -Áldorfai erre hősi poziturába tette magát s magasra emelt fővel mondá: - -– Én innen addig el nem mehetek, a míg az illető helyről fel nem oldanak -adott becsületszavam alól. - -Incze azt várta, hogy barátja e szónál bámulattal fog felkiáltani: «Ah, -ez már antik! Ennyire rabjává tenni magadat a becsületszónak! s ha már -most történetesen a magyar tárnokmesternek eszébe nem talál jutni, hogy -elődje valaha valakit valahová internált s azt haza kellene már hívni, -hát bizony itt rekedsz Prágában a világ végeig, mint az egyszeri tábori -őrszem a gyepen, a kit elfelejtettek felváltani». De Leo nem mondott rá -sem komoly, sem tréfás észrevételt, hanem belenézett a szemeibe merőn, -mintha lelkének a fenekéig akarna hatolni: úgy, hogy Incze e vizsgáló -tekintet alatt lassankint aláhajtotta büszkén felemelt fejét s elvégre ő -fordította kedélyes hangulatra a beszédet. - -– De hát annyira meguntál már, hogy ki akarsz innen lökni? - -Walter Leo a finom világfi udvariasságának szine alatt felelé e barátian -komoly szavakat: - -– Mindig nagy örömmel látlak nálam, de még nagyobb örömmel látlak a -magad helyén. - -Azonban hát abban maradt a dolog, hogy Áldorfai itt ül addig, a míg érte -jön valaki s hivatalosan elrabolja innen. - -Ez az alkalom sem váratott magára sokáig. - -Az új nemzeti kormány kihirdette a választásokat az országgyülésre, s a -hogy az *-apátúr előre megmondá: az ő hívei, a kit egyszer -megválasztottak képviselőjüknek, azt, a míg csak lélekzetet vesz, mindig -meg fogják újra választani. Egy napon tehát Walter Leo kap egy roppant -nagy, hosszú paksamétát nevére czímezve, valahonnan Magyarország -közepéből, s mikor azt felbontja, előtünik belőle a három fontos -választási jegyzőkönyve a *-i bizottságnak, mely, a megválasztott -képviselő lakása nem tudatván, de Prágában létele bizonyos levén s -Walterrel összeköttetése gyaníttatván, ide intéztetett. A jegyzőkönyv -azért volt olyan nehéz, mert ezúttal nem volt egyhangú a választás. -Inczének ellenlábasa is akadt: Sámsoni Lenczi, s annak a pártja -szavazást követelt. Volt is huszonkilencz szavazójuk, hanem azért -végigszavaztatták Incze háromezer hivét két nap és két éjjel. - -Most már tehát itt van az, a ki parancsolja a hazamenetelt. Leo legelébb -is a rendőrfőnököt tudósítá ez eseményről: úgy, hogy Áldorfai előbb -kapta ő méltóságától a hivatalos tudósítást a hazájába visszatérhetési -engedélyről, mint a megtisztelő hazafiúi megbizás okmányát, a mit Leo -személyesen vitt el hozzá. - -Incze kedvetlenül veté le asztalára a kapott csomagot s azt mondá: - -– De kedves barátom, elég volt nekem egy sütésből egy lepény. Nem fognak -be engemet többé a taposó-malomba! - -– Minő taposó-malomba? - -– A magyar országgyülés csak egy taposó-malom, melyben az ember -hasztalan lépdel, előre nem halad. - -– Tehát te vissza akarod utasítani megválasztatásodat? - -– Elhatározott szándékom. Nem hiszek se magamban, se nemzetemben többé. -Nem értem a pártok czéljait, nem a közönség kivánságát, s nem látok -semmi kormányprogrammot. Egyik félt sem tudom őszintén szolgálni. Se a -megtérőt, se a duzzogót nem tudom játszani. Jobb nekem itt elfeledve -lennem. - -Walter Leo megnedvesíté egyik ajkával a másikat, mint a ki ahhoz készül, -hogy nagyon simán jőjjenek ki száján az elmondandók. - -– Várj csak, kedves barátom: üljünk le szépen egymás mellé és beszéljünk -olyan dolgokról, a mikről még eddig nem beszéltünk. - -Azzal két széket egymással szemközt tolva, kényszeríté Inczét olyan -párbeszédre, a mely mellett az embernek okvetlenül egymás szeme közé -kell nézni. - -– Hát legelébb is nem hiszem én azt te neked, hogy téged a hazádban -felmerülő nagy változások ne érdekelnének, sem azt, hogy te magadat oly -kevésre becsülnéd, mintha otthonléted semmi nyomatékkal nem birna. Hanem -teneked most épen egy nagy igénypered van a sorssal! - -– A sorssal? - -– Igen. Te azt követeled az Úr Istentől, hogy ő, a ki a symmetriát -feltalálta, s azt kristályban, állati tagokban és falevelekben -érvényesíté, az emberi sors intézésében is tartsa meg a symmetriát. Te -azt hiszed, hogy a mit a sors tőled egy végzetes hajótörés által elvett, -azt egy waggontörés által illik, hogy visszaadja. - -Incze elpirult. Találva volt. - -– Nem a politikai émely tilt el téged a hazatéréstől, kedves barátom, -hanem egy pár szép melancholicus szem, s ha az ember így együtt lát -benneteket, azt mondja: «szép pár». A feleségem megbolondulna örömében, -ha az megtörténnék. Hanem én jó barátod vagyok, neked nagy dolgokkal -tartozom. S miután az Isten neked annyi erélyt adott, hogy akárki ellen -a világon meg tudod magadat védelmezni, nekem csak az a kellemetlen -feladat jutott, hogy azon egyetlen ember ellen vegyem föl helyetted a -keztyűt, a ki ellen nem tudod magad védelmezni, s ez: saját magad. Te -nagyon megcsalod magadat. - -– Nem értelek. - -– Majd mindjárt megértesz. Elébb egy kis éjsarki felfedezésre viszlek el -magammal. Nem csak te csalod magadat, hanem Hanna is – saját magát. Ha -egymást csalnátok, az vétek volna; de hogy magatokat csaljátok, ez csak -tudatlanság. Nos, jösz velem az éjsarki felfedezésre? Nem lesz -kellemetes! - -– Vogue la galère! - -– No tehát «all right». Ti azt hiszitek, hogy egymás számára vagytok -teremtve s maga a sors is erőszakosan kényszerít benneteket egymásévá -lenni. Arra a kérdésre: «ki» ez a férfi? «ki» ez a nő? megtaláltátok a -választ. Bámulattal vagytok eltelve egymás iránt s igazatok van. Hanem -azt a kérdést: hogy «mi» ez a férfi? «mi» ez a nő? hasztalan igyekeztek -sympathiák, álomlátások útján felfedezni. Azt kell, hogy valaki elmondja -nektek: concret alakban. Kivánod megtudni? - -– Kérlek rá. - -– Tehát legelébb is Hanna grófnő azt tudja felőled, hogy te egy amerikai -nyugalmazott tábornok vagy. Valóságos, igazi Brigade-General. Nálunk az -ilyen kategoria emberének van öt-hatezer forint nyugdíja, s azzal -tisztességesen meg lehet élni – Gráczban; még egy asszonyt is el lehet -tartani. Azt azonban csak mi ketten tudjuk, hogy az aranyon heverő -Amerika sokkal takarékosabb, mint a mi bankóval takarózó Ausztriánk s -neked, az amerikai tábornoknak épen csak annyi vagyonod van, hogy -sanyarú szükséget ne szenvedj mellette. Azt pedig nem szabad -elfecsérelned, mert kenyérkereső pálya után járnod most már nehéz dolog. - -– Ez való. - -– Azonban te meg másfelől így találgattad a neked feladott rejtélyt. Ez -a Hanna grófnő úgy látszik, hogy egyedül áll a világban. Se anya, se -testvér, se más afféle garde des dames nem kiséri sehova. Tehát önálló -nő. Megjelenése a világban elegáns és a mellett igénytelen. Piperére nem -ád semmit. Ellenben saját fogatán jár, s a szinházban tulajdon páholya -van. Tehát tehetős, és nem fényűző. Szállásán soha sem voltál, mivel -nekem megigérted, hogy «senkit» sem fogsz meglátogatni; de annyit -hallottál felőle, hogy termeit néha megnyitja estélyekre, -hangversenyekre, s ott elegáns világ gyül össze. Mindezekből azt kell -következtetned, hogy Hanna grófnő egy önálló úrhölgy, ki vagyonával -szabadon rendelkezik; vagy özvegy, vagy fiusított leány. Grófoknál ezt -csupán hallásból megtudni igen nehéz, miután ott a leány is, az asszony -is «comtesse». - -– Mi hát? - -– Egyik sem. - -– Nem nő és nem leány? - -– Valóban egy kivételes lény. Több a semminél és kevesebb a valaminél. -Addig úrnő csak, a míg rabnő marad. Szabad: addig, a míg tetszik neki -fogolynak lenni. - -– Érthetetlen talány! Kinek a rabja ő? - -– Egy halotté. - -– Egy halotté? - -– De a ki királyné volt. Mária Teréziáé. – Még sem érted? - -Incze némán mutatta, hogy «nem». - -– Emlékezel arra a nagyszerű palotára a Hradzsinban, a melynek -erkélyéről legelső ittléted alkalmával bámultuk azt a gyönyörű -panorámát, a mit Prága és vidéke nyujt? Azt a palotát Mária Terézia -építteté, abból a czélból, hogy abban huszonnégy előkelő családbeli -kisasszony találjon menhelyet. Oly ifjú úrhölgyek (csak 18 évestől 24-ig -vétetnek föl az új védenczek), a kik vagy árvaságra jutottak s hires -nagy nevük mellett apáik vagyonát nem örökölték, vagy önkényt léptek be -világgyűlöletből, vagy szülőik által küldettek oda, netaláni -mesallianceok kikerülése végett. Hanna grófnő is ez intézet tagja. E -rendnek az öltözete az a sötéthamuszin selyemöltöny, a mult századbeli -szabással, a felfésült haj, a gyémántos diadém és csillagkereszt, s a -kettős sassal hímzett keztyűk. Ennek a rendnek a volt fejedelemnője a mi -császárnénk nővére, kinek fényképét nőm albumában láttad; a kép -eredetijét pedig ama nő-asylum termében. - -– Tehát Hanna apácza! - -– Nem egészen az. Alapítványi hölgy (Stiftsdame). Conventjük szerzet, de -nem köti őket hozzá a szokott szerzetesi fogadalom. Ők nem fogadtak sem -engedelmességet, sem szegénységet, sem hajadonságot. Dicső királynénknak -czélja volt egy olyan asszonyi asylumot állítani fel, a honnan a -tisztességes világi örömök ki ne legyenek zárva; a hol a nemes leány -úrnővé lehessen, úr nélkül; és szabadságában egyedül a becsület és -büszkeség által legyen korlátozva. E rend hölgyeinek egyenként öt-hat -szobás lakosztálya van, külön konyhája, teljes ellátása, saját fogata -mindegyiknek, saját páholya a szinházban. Szabóját, divatárusnőjét -fizeti a szerzet pénztára. Ugyanonnan minden szükségleteiken felül -kapnak még évenként két ezer ezüst forintot gombostűpénzül. És -rendelkezhetnek idejükkel, pénzükkel, mulatságaikkal szabadon. Mehetnek -estélyekre, bálokba s hívhatnak magukhoz társaságot s részt vehetnek -minden mulatságban, a miben rangbeli nők részt szoktak venni. - -– És e szerint férjhez is mehetnek. - -– Valóban azt is tehetik. Csakhogy erre ritkán van eset. Mária Terézia -védenczei oly úrnői állást foglalnak el az életben, hogy azt sem nekik -elcserélni nem lehet kedvök egy szerelmes ficzkó szép szemeiért, sem -józaneszű férfinak nem támadhat kedve valakit elcsábítani közülök, hogy -feleségül vegye, a ki abban a perczben, a melyben férjhez ment, -elvesztett mindent, a mivel addig birt; ott hágy palotát, fogatot, -gyémántokat, még a hamuszin selyemruhát is, a mire már kétszáz előre -bejegyzett aspirans várakozik, ő pedig nem visz magával férjéhez -egyebet, mint a feláldozott kényelem és uraság felejthetlen emlékét. – -Kinek kell ilyen hozomány? - -– Te nem hiszed, hogy lehetnek nők, hogy lehet «egy nő» a világon, a ki -kényelmet, fényt fel tud áldozni szive hajlamának! - -– A hol nőkről általában van szó, ott mindent lehetőnek hiszek. A hol -azonban ismerős emberekről van szó, ott inkább látom azt, a mit tudok, -mint a mit hiszek. S tudom azt, hogy te negyven esztendős vagy, Hanna -grófnő pedig huszonnégy. - -– Oly nagy távol az? - -– Ne érts félre. Előnyösebb volna a helyzet, ha az időkor távola még -nagyobb volna. Egy tizenhét-tizennyolcz éves leány, a ki akkor jött ki a -növeldéből, inkább odatapadna hozzád s boldog lenne veled: de egy -huszonnégy éves szűznek már lehetetlen, hogy ábrándja ne legyen. S az -eszménykép a legveszedelmesebb vetélytárs. Az rosszabb, mint egy igazi -szerető. Nem lehetetlen ugyan a diadal. De egy negyven éves férfinak egy -huszonöt éves eszményképet kivetni a nyeregből – mindig pyrrhusi -győzelem. Ha özvegy volna a nő, nem félhetnél elődöd árnyékától: a -megboldogult férjnek voltak hibái, s azokat ismerték. De az ábrándképnek -csak erényei vannak. De legnagyobb akadály köztetek a te saját kedélyed. -Te mélyen tudsz érzeni, akárhogy titkolod. Azt, a mit elvesztettél, -elfelejteni nem tudod soha. S ez az emlék nem fogja engedni, hogy boldog -légy. Kapsz egy büszke nőt: a ki igaz, hogy hű lesz hozzád, becsületedet -ridegen megőrzi, de a ki mindig fölötted fogja hordani a fejét s -mindennap eszedbe juttatja azt a másikat, a kinek minden gondolatja te -voltál, a ki csoda és tünemény volt, a mit te megszokott dolognak -vettél. A halottak boszút tudnak állani magukért azokon, a kiket -szerettek. Ti sohasem lesztek igazán egymásé: közöttetek fog ülni, -lebegni, ha asztalhoz ültök, ha karöltve jártok, ha egymás mellett -nyugosztok, örökké ez a két hidegítő alak: a nőnek a légben eltünt -eszménykép, a férjnek a tengerben eltünt valóság. Nagy baj, hogy a -halottak nem beszélhetnek. Azaz tán beszélnek, de mi nem halljuk. Van -módja talán annak is. Magadra hagylak. Kisértsd meg őt magad elé idézni. -Vedd elő arczképét, nézz reá hosszasan; hívd emlékedbe alakját, tetteit, -szavait; idomítsd át lelkedben egy élő alakká s beszélj vele. Ő most már -rád nézve egy szent, egy testvér, egy csillag. Kérdezd meg ezt a -csillagodat. Meglásd, felelni fog neked. - -Áldorfai némán megszorítá Walter Leo kezét s szemei tele voltak -könynyel. Az idézett túlföldi lény már ott volt mellette. - -Walter Leo sietett őket «magukra» hagyni. - - -«NEVER MORE.» SOHA TÖBBÉ. - -Egy óra mulva, hogy Leo eltávozott Inczétől, következő tartalmú levelet -kapta tőle: - -– Köszönöm baráti részvétedet. Már irtam az elnöknek, hogy a -megválasztatást elfogadom. Ma és holnap végzem a bucsúlátogatásokat -ismerőseinknél.» - -Leo visszairt neki: - -«Örülök rajta, hogy az éjsarki fölfedezésnél megtaláltam számodra a -Behring-utat. Szerencsés utazást». - -Inczének csakugyan megjelent az, a kit hívott: az emlékezet. - -Az emlékezet az a halott, a ki hazajár, valahányszor idézik. Néha -hivatlanul is eljön s elhozza magával ismerős hangját, ruháit, -tekintetét: eljő egész környezetével. - -Az emlékezet beszélt Inczével. Nyugodtan, szenvedélytelenül, mint -halotthoz illik. - -Végigvezette őt multján – felfelé és lefelé. - -Elvitte őt odáig, a hol belőle, a papból férj lett és apostata, a sors -kényszerítő præstigiuma mellett. Mennyi küzdelembe került, mily nagy -catastrophára volt szükség, hogy ez így düljön el! - -Hanna annyiszor elmondatta vele élete viszontagságainak egyes -eseményeit; azok igézték meg őt, azok nyerték meg számára. De egyet nem -tudott meg tőle. Odáig nem hatolt el. Hogy mi volt Incze akkor, a mikor -első szerelme kigyuladt? Egy pap! Ez még előtte titok. Szabad-e egy -ilyen kimondatlan titokkal sorsát az övéhez kötni? Most már nem a -megdicsőülésért, nem a halál előtti áldozat hitében, de csupán szive -dobogásáért keresni a második szerelmet? Vajjon ezt a második nőt is -elviheti-e magával majd, mikor *-re, derék hű választóihoz képviselői -körútra lemegy? Bevezetheti-e őt is abba a kolostorba, a hol ifjú éveit -tölté? Felnyithatja-e előtte is azt a czellát, megmutogathatja-e neki is -azt a fehér talárt s azt a skapulárét? – Csitt!… - -S azután megint visszavándorol a feljáró halott, az emlékezet, a -közelbe. Találkozik Hannával a waggonban. - -Az éjsarki felfedezés kiegészíti már a talány részleteit. - -Hannát vitte testvére, mert a család úgy kivánta, Prágába, a Mária -Terézia-hölgyek közt elfoglalni a számára impetrált helyet. - -Hanna felirta a nevét a waggon ablakára. - -(E névről valakinek meg kellett tudni azt, hogy ő hová utazott?) - -Testvére azt mondta neki, hogy az ablakot ki fogja törni. - -(Annak a valakinek nem volt szabad megtudni, hogy ő hova ment?) - -Az összeütközésnél meghalt a testvér s Hanna nem kisérte azt vissza -anyja házához. - -(Neki meg volt tiltva oda visszatérni.) - -Továbbutazott e rémjelenet, e fájdalom daczára Prágába. - -(Neki parancsolva volt, hogy menjen oda. A család akarata törvény.) - -S mikor amaz erkélyről széttekintettek a szép világ felett, Hanna sírt. -Mit siratott? Azt, a mit ebben a szép világban elveszített. - -S azóta úrnő és fogoly. Magáé és senkié. - -… Incze szenvedélye le volt hűtve. Semmi sem olyan lebeszélő egy -férfinál (csak a férfinál), mint az a felfedezés, hogy a nőnek, a kibe -szerelmes, már volt egy bálványa, a kiről ábrándozott, a kiben hitt, a -kinek nevére gyönyörtől dagadt keble. - -Hajh! Amaz első fényes alak egyszerre ismerte meg benne a férfit és a -félistent, s azelőtt nem lakott annak a szivében senki! Lelkének ő volt -az elsője, az egyetlene, az egyeteme!… - -Incze utoljára hagyta a bucsúlátogatást Hanna grófnőnél. Már most tudta, -hogy annak délelőtt misére kell menni s egyéb ájtatos szertartásokon -jelen lenni. Volt személyes tapasztalata ez életrendről. - -Annak az elhidegítő gondolatnak pedig volt valami alapja. - -Még mint nagyon fiatal lányka megimerkedett Hanna egy hasonlókorú fiatal -cseh mágnással. Tánczvigalmakon látták meg egymást. Anyja és testvérei -csak akkor jöttek rá, hogy Hannánál érzelmek is vegyülnek ez -ismeretségbe, mikor ő egy igen kedvező házassági ajánlatot -visszautasított s nyilvánossá tette, hogy családjával szemközt akarata -van. Mikor tehát egy ilyen előkelő leány, a kire számos férfitestvér -miatt nem vár fényes hozomány, s a ki rangjához illő épouseuröket -elutasít, állhatatosan egy fiatal emberről álmodozik, a ki megint, a -családi majoresco mellett, nem bír egyébbel, mint a főhadnagyi kardjával -s a kinek minden jövedelemforrása egy csoport hitelező, a kiket nagy -mesterséggel szivattyúzgat; hát ennek nem lehet más vége, mint hogy egy -szép napon az ilyen magas rangú kisasszonyt a legidősebb bátya elkiséri -Prágába; a család kieszközölte már a helyet a Terézia-rend -alapítványában; az ifju főhadnagyot pedig elteszik garnisonba valahová -Nagy-Szebenbe vagy Mantuába. - -Onnan aztán levelezhetnek egymással, ha az nekik könnyebbülést szerez. - -Hiszen fogva, száműzve egyik sincsen. A szép úrhölgy is megválthatja -magát a Hradzsinból egy előnyös házasság árán, az ifju főhadnagynak is -fenn van hagyva a szabadulás a nagyszebeni kaszárnyaéletből, mihelyt -rászánja magát, hogy két heti szabadságot kérve, ez időt felhasználja -arra, hogy felutazzék Sachsen-Weimarba, a hol egy gazdag grófi család -egyetlen leánya – nem szép ugyan és nem is fiatal, de hatalmas, – -egyenesen ő reá vár s máshoz nem akar menni (s teheti, mert nincs -testvére). Azonban az ifju főhadnagy inkább tanulmányozza -Nagy-Szebenben, vagy Mantuában a török buzát, az első helyen puliszka, a -másodikon polenta-alakban, mint hogy a lova fejét Sachsen-Weimar felé -fordítsa, s elvetesse magát egy gazdag fiusított leánynyal. Hívek -maradnak mindketten ábrándjaikhoz, s beérik a kölcsönös levelezéssel, a -minek hangja bizonyosan oly illemes, oly tartózkodó, hogy nyilvánosságra -hozatal esetén sem egyiket, sem másikat nem compromittálhatná. Csupán -egy-egy reménysugár árulja el, hogy a jövendőnek még vannak ábrándjaik -rájuk nézve. Az úrhölgyre nézve e remény nagyon halavány. Az által, hogy -legidősebb bátyját a waggon megölte, testvérei száma meg sem fogyott, a -mit úgy kell érteni, hogy az utána következő addig a papi pályára -készült, de a mint ő reá jutott az elsőszülöttség, visszalépett (még nem -volt felszentelve) s be lett töltve az üres hely. Hanem az ifju -főhadnagynak vannak chanceai. A majoresco után ő következik. Egy -szerencsétlen párbaj, egy elhibázott medve, egy túlságosan élvezett -mulatság s azt kiáltják: «válts föl!» - -Három-négy hónap óta azonban egészen kimaradtak a kölcsönösen egymást -keresztező levelek. - -Hanna grófnő minden nap hallgatta a magyar szabadsághős mámorító -szavait. Egy nőre, kinek nevelési alapja az volt, hogy császárt és -Istent tiszteljen, úgy hatnak az ilyen merész eszmék, mint gyönyört adó -méreg. A idegenszerű, az ellentétes élvezteti magát. Kivált ha azt egy -tökéletes férfi adja elő, a ki nemcsak mondani tudja e nagy, merész -dolgokat, hanem meg is merte azokat tenni. A nő bámulta ebben a férfiban -saját magának ellentétét. Ő maga, ki rangjára, őseire oly büszke, -osztályát mégis úgy elitéli magában, jól ismert balfogalmaiért, saját -nyomoráért; a férfi pedig, ki a népből született, mint imádja ezt a -népet, mely pedig az ő nagyságát meg nem érti s irígykedik rá. Ez -negyven éves korával is fellángoló kedély, ő pedig ifjan is oly hideg. S -az ellentétek vonzalma erős. - -De hogy az a másik is elfeledte a levélirást, az már csodálatos. - -Hiszen köztudomású dolog, hogy a tavaszi Mars-mezői lóversenyen a -majoresco egy akadály átugratásánál belebukott az árokba, s ló és lovas -kitörte a nyakát. A ló negyvenezer francot ért. És ezzel most az ifjú -főhadnagy egyszerre előreléptetődött a megdicsőült helyére s urává lett -a nagy birtoknak, most az ő neve elé jön a «von und zu». - -Hanem azóta nem irt levelet Hanna grófnőnek. Ez várta, hogy talán maga -jön a levél helyett. Az lett volna legtermészetesebb. De nem is jött. -Hanna grófnő végre elszánta magát arra a lépésre, hogy levelet irjon a -majoresco majordomojának, annyit kérdezve tőle, hogy hol van «ő»? - -A kérdezett úr aztán nem késett a felelettel, hanem rögtön válaszolt a -grófnőnek, hogy bizonyára «Ő», a mint átvette a majoratust s -imitt-amotti hitelezői kielégítésével első gondját lerázta, azonnal -felutazott Sachsen-Weimarba s azóta ott ül. - -Hanna grófnő újra meg újra elolvasá a levelet s aztán elmélázott rajta. -Tanulmányozta a férfi szivet. - -Addig, a míg szegény főhadnagy volt, nem kellett neki a sachsen-weimari -gazdag örökösnő: rút volt neki és nem fiatal. Most már, hogy ő is gazdag -lett, az is szép lett egyszerre és szeretetreméltó. Milyen nagy a -férfiak büszkesége! Mint szegény ördög nem engedte magát megváltatni egy -gazdag hölgy keze által, ehhez kevély volt. Hanem a mint gazdaggá lett, -ugyanez a büszkeség odaviszi őt hozzá, hogy most ő hódítsa meg azt, a ki -őt el akarta venni. Mint kénytelen tiszti cœlibatusban élő kis úr -rajongott egy apáczaéletet folytató barátnőért, s a mint egyszerre nagy -vagyonhoz jutott, azt nézi, hogy szerezzen még egyszer annyit a -birtokához – egy kézszorítás árán? - -De hát nincsen-e a gazdagok, a hatalmasok e rendszeres conspiratiója -ellen egy tromfja, egy antidotuma, egy ellenösszeesküvése a -szegényeknek, az elhagyatottaknak? s ha azoknak lehet széttépni a szív, -az érzelmek minden örök törvényeit, a rang, a büszkeség -követelményeiért, nincs-e ezeknek is diktálva a megtorlás abban, hogy ők -meg a rang, a büszkeség, az előítéletek szabályait tépjék széjjel, az -egyedül nemes érzelmek parancsaiért? - -Hanna grófnő egyedül sétált alá s fel magányos szobájában. Körüle -aristocraticus pompa, feldíszítés. Kárpitok, butorok, fényes -csecsebecsék azt az ámító külszínt adják szobájának, mintha az egy -gazdag úrnő lakása volna. És ez nem igaz. Ez mind csak addig az övé, a -míg benne lakik. Asszonyunk, Mária Terézia a maga idejében saját -termeiben sem ismerte a pompát. Laxenburgi kastélyának butorzata -emlékeztet a régi magyar földesurak legtakarékosabbjainak berendezésére. -Az alapítványi hölgyek tehetik azt, hogy a kopott, sima falakat -freskókkal ékesítsék, selyemmel behuzassák, s hozathatják butoraikat -Párisból, hanem az mind nem az övék; ha elég könnyelműek voltak -évenkinti (lázsiásokban kifizetett) kétezer forintjokat el nem rakni a -szekrénybe, hanem kiadni faragott fára, bronzra és festményre, az ő -káruk; ez mind itt marad az intézetnek. Addig az övék, a míg benne -laknak. - -Hanna grófnő ki-kitekintett ablakából az alant elterülő városra, ismét -végigjárta szobáját, majd beletekintett az asztalán heverő levélbe. -Börtön az mind! Az a város, az a szoba, az a levél. Ha mind valamennyit -bele lehetne dobni az égő kandallóba! - -Komornája zavarta föl e keserű mélázásból. Látogatójegyet hozott be egy -idegen úrtól, a ki még sohasem volt itt. - -Hanna grófnő elvette a jegyet reszkető kézzel. Nem volt azon se czím, se -korona, «Áldorfai Incze» állt rajta, semmi más. - -– Szivesen látom. - -Mikor Incze belépett, már le voltak törülve a könyek; Hanna grófnő -kedélyesen nyujtá az érkezőnek kezét. - -– Valahára mégis meglátogat ön engem is! - -– Ön tudja azt, grófnő, hogy senkinél sem tisztelegtem eddig e városban. - -– S a mai nappal felszabadult ön a fogadalom alól. - -– Miután látogatásom egyúttal bucsúvétel. - -– Ön elhagyja Prágát? - -– Hazahivnak Budapestre. Megválasztottak képviselőnek újra. - -– S ön ismét nekimegy annak a tövisbozótnak, melynek saját szavaiként -csak tüskéi vannak, de levele, gyümölcse nincs. - -– Parancsolnak velem. - -– S noblesse oblige. - -– Saját nemességem ugyan nem igen kötelez, mivel nemes nem vagyok; apám -paraszt volt, lekötelezve sem vagyok se hazámnak, se kormányának -semmivel; hanem a cseh nemesség csakugyan kötelez, hogy elmenjek. A -mióta tudva van megválasztatásom, a hány nemes barátommal találkoztam az -utczán, «Isten jó nap!» helyett mindegyik azzal köszönt, hogy -«szerencsés utat!» s ha még holnap is itt látnak, holnapután már rendőri -hatalomszóval utasítanak ki innen. - -Hanna grófnő megkinálta Inczét, hogy foglaljon helyet. - -A kandallóban egy tűzbe dobott levél vetett lobbot. - -Hanna grófnő leült Inczével szemközt. - -– Ön tehát visszamegy leülni ugyanarra a helyre, a hol annyi keserű -tapasztalást szerzett, szolgálni ugyanazt az ügyet, melyben annyiszor -megcsalódott, küzdeni ugyanazért a fajért, a mely önt csaknem számüzte? - -– Nem tehetek másként, grófnő. Fátumunk az, hogy a mit egyszer -megszerettünk, azt, ha bántott, se tudjuk elhagyni, ha elveszett, se -tudjuk elfeledni. - -– S mikor fog ön ismét bennünket meglátogatni? - -Áldorfai nagyot sóhajtott s csendesen ingatva fejét, mély, tompa hangon -felelé: - -– Never more. - -Ez csak két szó. De a kifejezés, melyen e két szó mondva volt, egy -feltárt szívbeli titok. - -Hanna grófnő és Incze között hosszú hallgatás időköze támadt e szavak -után. Mindenik azon gondolkozott, hogy mondjon-e még többet is? - -Hanna szegte meg végre is a csendet. Ő volt a bátrabb. - -– Ön nem tudta eddig, hogy én hol lakom? - -– Nem. - -– Önnel tegnap tudatta azt Walter Leo, hogy én mi vagyok! - -– Honnan sejti azt a grófnő? - -– Mert velem is épen aznap ismertette meg az ön helyzetét. Ön szegény -sorsban él, szigoruan szabott jövedelemmel. - -– Ha azt mondta, igazat mondott. - -– Én elhiszem neki, mert ő nem szokott ámítni, hogy önnek csupán a -mindennapi kenyere van biztosítva. - -– Valóban úgy van. - -– Akkor ön nagyobb úr, mint Starrwitz Johanna grófnő, mert nekem az -sincs. - -Áldorfai Incze még most sem szédült bele az eget mutató mélységbe. - -Starrwitz Johanna grófnőnek kellett fölállni helyéről, odalépni hozzá s -azt kérdeni tőle: - -– Akarja ön e száraz kenyeret megosztani egy nővel, ki önt az egész -világ minden férfia fölé emeli? - -Incze megrettenve a rászakadó mennyországtól, ámultan rebegé: - -– Hanna grófnő! - -– Mondja ön: Hanna! s kezét nyujtá neki. - -Incze megragadta a neki nyujtott kezet, büszkeségben ittasult -szenvedélylyel s most már az egész alakot kedve lett volna átszorítani, -de a «szerzetbeli hölgy» gyöngéden visszatartá őt magától, komolyan -súgva: - -– E falak között nem ölelkeznek. - -Hanem kezét ott hagyta Incze kezében s megszorítá azt erősen. - -– Ha ön akarja és érdemesít rá, elhagyom ezt a helyet, s benne mindent, -a mi most körülvesz, pompát, kényelmet, előkelő rangot, s nem gondolok -rá soha vissza többet. Megyek abba a viskóba, a mit ön otthonának nevez, -s ha nem tarthat ön cselédet mellettem, végzem annak a dolgát. S mikor -ön egyszer a keresményéből egy kartonruhát vehet a számomra, azt -megbecsülöm jobban, mint mindazt a selymet és csipkét, a mit rabkoromban -rám raktak. Ön tudja, hogy nekem semmim sincs, én tudom, hogy ön -szegény, van-e bátorságunk sorsunkat összekötni? - -Incze meg volt hódítva. Reszketett. Fázott. Ez nagyobb diadal volt, mint -a milyenre érdemesnek hitte magát. A büszke istennői szépség saját egész -nagylelkével tölti be az ürt, mely kettőjök közt van, rangra és -életkorra nézve. Szemébe mondja azt, a mit nem hitt soha, hogy őt lehet -szeretni, csupán önmagáért, nem érdekből, nem dicsvágyból, nem a -fellelkesítő bámulat befolyása alatt, nem a halál fenyegető -kétségbeesései között, lehet szeretni azért, mert férfi! Hogy lehet őt -kiválasztani ezer meg ezer férfi közül s eldobni érte az egész világot! -És elmenni vele együtt nyomorogni a jólét örök menhelyéből, csak azért, -hogy az övének nevezhesse a nő magát. - -Incze két kézzel ragadá meg Hanna kezét s legalább a kezet vonta -keblére. - -– Egészen vak vagyok a gyönyörtől, rebegé, s nem csodálnám, ha meg is -némultam volna. Hanna! Azt hiszem, hogy álmodom azt, a mit olyan sokszor -álmodtam. Ezt nekem lett volna kötelességem megmondani s én oly gyáva -voltam, oly bizalmatlan önhöz és magamhoz, hogy meghagytam magamat öntől -előztetni. Hihetlen volt előttem az, hogy egy férfi egy hölgy elé -léphessen azzal a szóval: «te adj oda értem egy egész világot, s végy -érte cserébe engem». Ön mondta ezt nekem Hanna, kérdetlenül, futni -készülő gyávának, s e szavával oly adósságot terhelt szivemre, a mit -csak egész életem lesz képes visszafizetni. Ez az élet, az öné. S ne -higyje azt, Hanna, hogy olyan sötét sors az, a mit ön meg fog velem -osztani. Az a mondat a száraz kenyérről, csak szójárás. Annyira -szegények nem leszünk. Egy férfi, a kinek tőkepénze van «itt» és «itt» -(tenyerére és homlokára ütve mondá), még mindig élhet úrmódra a világon, -ha nem örökölt is uradalmakat, s ha van mellette egy szerető szív, a ki -buzdítja, ki erélyét fokozza, fog tudni dolgozni kettő helyett is! - -– Igen, igen! szólt Hanna fellelkesülten; én is megtanulok dolgozni, -úgy, mint az a másik tudott, a kit ön előttem megsiratott; eltanulom -tőle azt, a miben ő olyan nagy volt, iparkodom őt utólérni, de nem -elfelejtetni önnel! Nem. Az ő arczképét le ne tegye ön értem soha. -Viselje az enyimet is keblén, de az övével együtt, egymással szemben. Mi -nem leszünk egymásnak vetélytársai! - -E szóra Incze térdre roskadt s most már könyeivel áztatta a kezében -tartott erős kezet. Az emlék expiálva volt. A tenger aluli szózat -hangzott jóváhagyó zúgásként fülében. Ez volt szivének legfájóbb része. -Ezt gyógyította be ez a szó. - -Hanna gyermeteg mohósággal sietett rögtön a legközelebb keze alá eső -albumából egy fényképet kiszakítani s arról levágva a főt, ő maga -illeszté azt bele abba a kis könyvalakú medaillonba, melyben Incze -Serena arczképét viselte keblén, szemközt ezzel a másikkal. - -Meg volt Inczének engedve, hogy csókolja össze mind a kettőt, az új -menyasszonyét is, meg a régiét is. - -Ettől aztán egészen üdvözült lett. - -Hogyan került vissza a Hradzsinból a Venczel-térre, arról nehéz volna -számot adni. - -Walter Leoék épen ebédnél ültek, de nem várta ő azt, míg annak vége -lesz, berontott közéjük. Szivesen is látták minden időben. - -– Tehát ön csakugyan elutazik tőlünk Pestre? kérdé siránk hangon Helene. - -– Rövid időn. - -– Ah, az a csúnya Pest! - -– Nem, bárónő! Budapest igen szép. Ön azt majd meg fogja látni. - -– Én? Mit keresnék én Pesten? - -Incze rejtélyesen mosolygott. - -Helene ideges látnoki kedélylyel mondá akkor: - -– Ön mosolyog! Ön nevet valamin! Én kitalálom. Ne szóljon! tudom már! Ön -nőül veszi Hannát! - -S azzal tenyereibe tapsolt. - -– Azaz, hogy Hanna veszi férjül őtet, szólt nevetve Walter Leo. Tudtam -én azt már tegnap. - -Helene e szóra fölsikoltott, kitörő örömmel, s megakadályozhatlanul -nyakába borult Inczének s összecsókolta annak arczát, jó kedvében -féktelenül kiáltozva: «kedves, édes Incze! Drága Inczém!» - -Walter Leo csak a vállait vonogatta, s mutogatott a szemöldeivel meg a -tenyereivel feléjök. (Tanuja volt e jelenetnek a fia meg a társalkodónő, -meg egy öreg zongora-művész is.) - -– Itt van ni! Tessék! mondá Leo. Már most én e miatt kell, hogy elváljak -a feleségemtől. Ezt is el kell venned. Tarthatsz két asszonyt. - -Incze nem volt most megijeszthető állapotban; nagyon felébresztették -benne az oroszlánt. - -– Hát az is jó lesz, vágott vissza. Hanna már megengedte, hogy az ő -arczképe mellett a másikat is viselhessem. Megengedi még a harmadikat -is. - -Walter Leo gúnynyal figyelmezteté: - -– Sógor! Elég hivatal lesz neked az az egy asszony is! Hanem hát most -gyere, csókolj meg engem is. Hiszen csak quittek vagyunk. Én is kaptam -egyszer egy csókot a te feleségedtől, bár még most is élne, szegény! - -Ez pedig nagy gorombaság volt Hanna irányában. - -– Hanem hát már most lássunk a prózai intézkedések után, folytatá a -bankár, mert az ötödik felvonás után még sok dolognak kell történni, a -míg a lámpákat eloltogatják. - -A sok dolog között az volt a legnagyobb dolog, hogy Inczét, mint -eretneket egy olyan hitbuzgó család tagjával összeeskessék, minő a -Starrwitzeké, melyben mindenkor volt egy püspök vagy apátur. Szerencséje -volt Inczének, hogy dimissoriálisát a dudai matricula nyomán az ottani -új lévitától kapta meg, az volt az ő illetékes papja. Így az előéletéből -bizonyos stadiumig nem sejtettek semmit; mert ha azt Prágában megtudják, -bizony beteszik a szürit a Daliborkába, mikor épen esküdni megy! - -Végre nagy nehezen a családot repræsentáló Starrwitz majoresco is ráadta -a frigyre kénytelen-kelletlen áldását. - -– Nem egész mesalliance. A tábornokból lehet megint tábornok, a -képviselőből lehet minister, s a convertitából lehet reconvertita. Az -asszony lásson hozzá, hogy mivé tegye? Ha választotta magának: habeat -sibi! - -Hanna és Incze most már mint férj és feleség utaztak ismét együtt a -vasuton. - - -CONSORS ÉS CONSORS. - -Jól mondta azt Walter Leo, hogy a halottak boszút tudnak állani azokon, -a kiket szerettek. - -Áldorfai csak a házassága után vette észre, hogy valamit nem kapott meg -a feleségével: a lelkét. - -Övé volt a szép test, oly valóságosan az övé, mintha cserkesz apától -vette volna stambuli bazárban, a kinek derekán az övét csak a vőlegény -kése metszi keresztül, hanem a lélek épen úgy nem járt együtt vele, mint -annál. - -A helyett annak a másiknak a lelke, ki az Isis-lugas alatt nyugszik, -járt el mindennap haza s ott ült az új nő és a férj között. - -Áldorfai imádta nejét, de kénytelen volt minden lépten-nyomon -visszaemlékezni az elvesztettre, s összehasonlítást tenni a mult és a -jelen között. - -És pedig Hanna igyekezett tökéletes feleség lenni, csakhogy nem értett -hozzá. Ezt nem tanítják az apáczáknál. - -Hűsége férjéhez látványszerű volt, a tüntetésig ment idegen férfiak -irányában. Serena nem úgy tett. Ő elfogadta a tréfát, enyelgést, a -mulatságot, úgy, a hogy adva volt, s Inczének soha egy gondolatja sem -volt, hogy rá féltékeny legyen, hosszú távollét alatt sem. Más tudománya -volt annak szerelmét bebizonyítani! - -Hanna takarékos is volt, csakhogy azt a zsugoriságig vitte s kizárt -minden vendégszeretetet. Férjét szoktatta ahhoz a vékony tartáshoz, a -hogy a cseh beamterek élnek otthon. Inczének aztán ilyenkor elüzhetlenül -ott ült a jobbján az a «másik», a ki még a bujdosások idejében is -vendégsereget gyűjtött maga körül s férje kedvéért megvendégelte a -menekülteket szépasszony-főztével, és az neki semmibe sem került. Hanna -is megteszi azt sokszor, hogy megtudva, mi férjének kedvencz étele, maga -kimegy a konyhára, hogy őt azzal meglepje. De milyen nagy dologba kerül -az neki! Serena egyetlen főzőedényben el tudott készíteni egész ebédet, -ha megszorult; mikor Hanna főz valamit, estig nem győzi a cseléd -elmosogatni utána a sok bekevert edényt. Aztán elvégre sem úgy üt az ki, -a hogy kellene. Az ember csak megköszöni, kezet csókol érte, magasztalja -is, hogy milyen jó, de csak nem úgy van az! - -Hanna is egész nap dolgozik, tesz-vesz, mint egy cseléd, kifárasztja -magát, aztán oda van. Semmi sem esik keze ügyére. Ha kávét főz, a szesz -lángjával leégeti hunczutkáit, ha theát főz, leforrázza a vizzel a -kezét, ha hozzá fog egy öltönyt magának megvarrni, azon egész nap szab, -krétáz, öltöget, de az napról-napra messzebb esik az elkészüléstől, -mintsem közelednék hozzá, s aztán este kimerült, kifáradt, mindennap -érezteti férjével nem azt, hogy ő grófnő, hanem azt, hogy szolgáló. -(Úgy-e te «Hajdani», mikor vége volt, hosszú nyári estével a nehéz kerti -munkának, dalolva jöttél be a házba, s nem várhattál, a míg gyomlálástól -szennyes kezeid megmosod, odahíttad kedvesedet, hogy csókolja meg addig -is énekes ajkaidat s aztán egy percz mulva már olyan tiszta és fehér -volt az a két dolgos kéz, mint a patyolat, akkor odatartottad neki, hogy -csókolja meg sorba mind az öt ujját, s jókedved hangja életet költött a -házban. Még gondod volt a férjnek az esteli pipát is sajátkezüleg -megtölteni s parazsat tenni rá a tűzhelyről!…) - -Inczének még ez utóbbit is nélkülözni kell; Hanna főfájást kap a -füsttől. Csak az országházban gyujthat rá a folyosón; de azért is orrt -fintorítanak, ha otthon megérzik a kabátján ennek az «alkotmányos -húsfüstölő intézetnek» a zamatja. - -Incze egészen otthonülő emberré vált. Kedvencz mulatságával, a -vadászattal fel kellett hagynia: Hanna nem türi a vadászkutyákat. Semmi -állatot sem szeret. Még egy madara sincsen. Az állatkedvelés pórias -szenvedély, ha a versenylónál s a kopófalkánál alább száll. A kutyával -megosztani falatját haszontalan kiadás, s az állat után tisztogatni, -fölösleges fáradság. Hannának semmiben sem telik öröme. Egész élete egy -folytonos önfeláldozás. - -Incze is egész nap otthon ül. Könyvárusok számára dolgozik. Régi -jegyzetekből új útleirásokat készít, ivét tizenöt forintjával. Folyvást -dolgozni kell. A fáért, a cselédért, a szabóért, a butorokért, az -adóért, a casinói, klubbi tagságért. - -S a férj, a ki egész nap dolgozik, elfelejt felesége iránt figyelmes -lenni. Minden gondolatját az üres papiros foglalja el. - -Aztán néha egy-egy országgyülési beszédre is kell készülni. Incze az -ellenzék padjain ül. Ülnek ott elegen, a kik egész három esztendőn át -egy árva szóval sem czáfolják meg, hogy nincsenek a Karthausi barátok -szerzetébe fogadkozva, s csak a szokásos «igen» és «nem» memento mori -hangzatával adnak koronkint életjelt magukról; mégis igen derék emberek. -De Áldorfai – gyanusított ember! Neki hébe-hóba fel-fel kell támadni, s -megragadni az alkalmat, hogy egy szónoklattal bebizonyítsa eddigi -elveinek törhetlenségét. Az ilyen beszédre aztán készülni kell. S a -beszédére készülő államférfiu kellemetlen étkező társ az asztalnál. Jó -szerencse, ha az asszony elég tapintattal bir, kitalálni az indokot s -mosolyogva jegyezni meg: «te most ugy-e bár azt gondolod, hogy a -miniszterrel beszélsz!» - -Walter Leoék többször meglátogatták Budapesten Áldorfaiékat. - -Panaszkodásról szó sincs. Arra Hanna nagyon büszke. De beszél hangosan a -tüntetőleg kimutatott egyszerűség, visszavonultság, szigorú életmód. - -Helene aztán otthon majd megöli a férjét, hogy segítsen rokona szorult -állapotán. Ő azt hiszi, hogy az olyan könnyen megy. - -E közben a politikai válság egészen élessé vált. - -Az osztrák-porosz háboru sajátszerű megvilágítást adott a -belállapotoknak. Kiegyezkedésről beszélt minden ember, vagy egy vagy más -módon. A magyar országgyülésen nagy összemérkőzésre készültek a pártok. -Incze még mindig az ellenzékhez tartozott; nem is lehetett a hajdani -honvéd ezredesről egyebet föltenni. - -Ebben az időben tehát drágák voltak a szavazatok. - -Egy monarchia sorsa, ujjáalakulása vagy szétomlása függött minden -névszerinti szavazástól. - -Ezekben a napokban a szokottnál is többet időzött Walter Leo Budapesten. -Csaknem mindennapos volt azalatt sógoránál. - -Politikáról a világért sem beszélt volna vele. Ismerte elvhűségét. - -Hanem egy napon, mikor már megvolt a magyar felelős ministerium, azzal a -hirrel lepte meg Inczét, félre hiva őt dolgozó szobájába, hogy igen -fontos «nemzetgazdászati» eseményt akar közölni vele. - -Ez neutralis tér. - -Egy consortium van alakulóban, mely az X és Y közötti vasut kiépítését -Magyarországon szemelte ki feladatául s ezen consortium óhajtaná, hogy -Incze is lépjen be engedménybirtokosai sorába. - -– De hisz én semmit sem értek a vasutépítéshez, monda Incze. - -– Az a mérnökök dolga, nyugtatá őt meg Leo. - -– A pénzszerzéshez még kevesebbet. - -– Az pedig a bankárok dolga. - -– Hát az én dolgom micsoda? kérdé akkor Áldorfai. - -– Hazafiui buzgalmaddal előmozdítani a terv kivitelét, mely hazád egy -részének a kivánt jóllét fokára emelkedést megkönnyítendi. - -A czél magában véve nem lehetett gyanus. - -– De a kivitel mégis anyagi koczkáztatással jár. - -– Ha én ott vagyok, akkor bizonyos lehetsz róla, hogy nem koczkáztatsz -semmit. Ellenben rád nézve az a biztató előny származik belőle, hogy ha -te befolyásod által az engedményt megnyerni segítesz, a társulat téged -megválaszt igazgató-tanácsosának s az ilyen hivatal, mint tudod, -hetenkint egy napi munka mellett, évenkint öt-hatezer forintnyi -tiszteletdijt szokott eredményezni. - -Ez nagy hang volt Incze előtt. - -Évenkint öt-hatezer forint, becsületes úton keresve! Ez épen helyreütné -azt a különbséget, a mi a képzelem és valóság: – egy osztrák nyugdijas -tábornok s egy amerikai elbocsátott generális között létezik. - -– S kik lennének az engedménykérők? kérdezé Leotól. - -– Magam volnék az egyik, a másik úri magad, a harmadik pedig gróf -Bauernhass Siegebert. - -– Ejnye, de furcsa név. - -– Ne bajlódjál te a névvel. Előkelő nagybirtokos Csehországban, és -tekintélyes nagy úr. Nekem régi jó ismerősöm. Mihelyt beállsz a -consortiumunkba, megismertetlek vele. Igen józan nemzetgazdászt fogsz -benne megismerni. Tehát kezet rá. - -Incze nem tétovázott kezét adni Leonak, ki azután e tárgyat -befejezettnek nyilvánítá. - -Pár nap mulva Leo tudatá Inczével, hogy az egész vállalat a legsimább -úton van: semmi akadály sincs előtte. Kicsinált dolog, hogy Inczét a -társulat az igazgató-tanácsosok sorába fel fogja venni. - -Minthogy ez már egészen bizonyos volt, Incze nem is tartózkodott azt -nejével közölni. Elmondá Hannának, hogy ő most egy olyan állomást fog -elnyerni, mely öt-hatezer forint évi jövedelmet biztosít számára s ennek -elnyertével ő is képes leend nejének az óhajtott kényelmes és gondtalan -életet megszerezni. - -E felfedezés jutalma volt Inczére nézve egy egész boldog és semmi -incidens által meg nem zavart, nyugodalmas nap. Hanna oly gyöngéd volt, -hogy legelső föltételül ezt köté ki: - -– Akkor legalább te sem fogsz egész nap az iróasztalod mellett ülni, -hanem néha majd az enyim is leszesz. - -Az ügy sietve haladt, Walter Leo nem hagyta azt pihenni. - -Egy hét mulva már meghivták Inczét a consortium alakító ülésébe. Ez itt -Budapesten ment végbe, minthogy a magyar kormány tanácsosának is részt -kellett benne venni. - -Voltak jelen a tanácskozáson öten, a kiknek a neveit mind elfelejtette -Incze, a mint Leo elmondta azokat neki, csupán az az egy különös név: -Bauernhass Siegebert, ragadt meg figyelmében; annak a viselőjét meg is -nézte nagyon. - -Magas, délczeg fiatal férfi volt; középen elválasztott szőke hajjal, -mely rendetlen tincsekben hullott vissza homlokára. Szőke favorija, -cotelettjei finomul gondozva; arczán előkelő nyugalom s ha vannak -szemek, a melyek beszélnek, úgy ennek a szemei azok voltak, a melyek -hallgatnak. A mi legfeltünőbb volt rajta, az, hogy svéd keztyüit az -egész értekezlet alatt a kezein tartotta. Mikor Leo bemutatta őket -egymásnak, Inczének is keztyüs kezet nyujtott szorításra, keztyüs kézzel -számított, keztyüs kézzel irta alá a nevét. - -Mikor készen volt az engedményokmány, a jelenlévő tagok szerencsét -kivántak egymásnak a vállalathoz és egymáshoz s ismét kezet szorítottak, -a viszontlátásig. - -(Ez lesz tehát az én «consors»-om, mondá magában Incze, nagyon emlékébe -edzve azt az alakot, melynek hajfürtei, mint a szomorúfűz ága, hullanak -szemei elé.) - -Különösnek találta, hogy ez a szó: «consors», azt is jelenti, hogy -«feleség». - -Hazatérett sietett elmondani annak a másik consorsnak, hogy az említett -ügy már annyira rendben van, hogy annak a rovására megbizhatja Hannát, -nagyobb szállást keresni s azt tetszése szerint bebutoroztatni. - -Hanna azt felelte rá, hogy majd ráérünk, ha egészen kezünkben lesz. - -Incze aztán nagyobb elhitel végett elmondá neki az egész alakító ülés -lefolyását: kik voltak jelen? s nem titkolta el a fölötti -megbotránkozását, hogy Bauernhass gróf az egész gyülés alatt le nem -húzta a kezéről a keztyüt; neki is keztyüsen nyujtotta a kezét -parolázásra, a mi tisztességes emberre nézve gyönge megbántás. - -Hanna mentőleg szólalt fel. - -– Ez nem gőg, csak megszokás. Némely úri háznál ép oly kevéssé jelennek -meg az összetartozók keztyü nélkül a kezükön, mint czipő nélkül a -lábukon, keztyüben ebédelnek, sőt keztyüben hálnak is. - -Incze nem akarta felhasználatlanul hagyni e téren szerzett -tapasztalatait. - -– Hiszen nekem is volt szerencsém egy időben mindennap herczegekkel -együtt ebédelni, mondá kérkedőleg; a krimi háboru alatt, még pedig -angolokkal; de azok, mondhatom, hogy puszta kézzel nyultak a bográcsba -velem együtt. Pedig úgy hiszem, az angol aristocratia is megközelíti -büszkeségre a csehet. - -– Azt, a mi hadjárat alatt történik, ne vegye ön a rendes élet -zsinórmértékének. Háboruban az is megeshetik, hogy az ember dobszónál -esküvőt tart, a mi más időben nem járná meg. - -Hannának bizonyosan nem más eszmejárás hozta ezt az ötletet, mint hogy -épen aznap adták a német szinházban ezt a víg operát: «az ezred leánya, -vagy a házasság dobszónál»; de Inczét nagyon fájó részén találta ez a -szó. Azt hitte, hogy az ő első házasságára czélzott az. - -Nagyon elkomorult rá s menekült dolgozó-szobájába. - -Ott azután elgondolkozott rajta s átlátta, hogy ő a hibás, ő kezdett -élczelni a cseh aristocratiára, holott annak egyik legbüszkébb tagja -választotta őt férjül s az nem szégyel most az ő házánál oly munkát -végezni, mintha egy pipereárus bolt hölgyei közül választotta volna őt -ki. Rávette magát, hogy visszamenjen hozzá és kiengesztelje őt. - -Hanna csakugyan ott ült megint annál a szerencsétlen ruhánál, melyen -mindennap szab, varr és fejt; s mely makacsul felfogadta, hogy soha el -nem készül. Varrt és látszott a szemein, hogy fejfájásban szenved. - -Hjaj, de könnyű ám kiengesztelni egy asszonyt, a ki haragszik, a ki -pöröl, a ki sír, a ki dúl-ful, ront-bont, körmöl és pofoz; de hogyan -kiengesztelni egy nőt, a ki hallgat, a ki egykedvű arczot csinál, a ki -még csak egy arczvonással sem árulja el, hogy mi baja van? - -Incze mégis addig könyörgött neki, míg kiimádkozta a kezéből azt a -Penelope-szoknyát. - -Akkor aztán Hanna nekiállt kávét pörkölni a borszeszgépen. Az is jó a -fejfájás ellen. - -Incze aztán, hogy kedveskedjék, hogy hátra ne maradjon, vagy talán hogy -tréfás fordulatot adjon a feszült helyzetnek, a maga részéről elővette a -kávémalmot s elkezdte a Hanna által pörköltet megőrölni. - -Hiszen annyiszor tette ő ezt Serenával. - -De már erre kitört Hannából a harag. Összecsikorgatta gyönyörű gyöngysor -fogait s megrázta a fejét, s a két öklét megreszkettetve, riadt rá a -gonosztevőre. - -– Takarodjék ön! Hisz mind elrontja a kávédarálót, ha forrón őröli meg -benne a kávét! Ennyit sem tud? pedig az egész világot bejárta, s még -országos képviselő akar lenni! - -Incze aztán menekült is a casinoba. - -«Országos képviselőnek lenni!» Lehet is az, mikor otthon az ember -magamagát sem meri képviselni! Aztán most készüljön az ember, ilyen -feleségtől megpuhított kedély mellett, a fulminans philippicára a -kormány ellen! Nem is készült ám! - -A casinóban összetalálkozott Walter Leoval. A bankár arról az örvendetes -eseményről tudósítá, hogy a ministertanácsban kedvezően intéztetett el -az engedélyokmány. - -– Hanem már most egyet mondok, kedves barátom. Azt egészen -természetesnek fogod találni, hogy mikor te a consorsaiddal együtt a -jelen kormánytól engedélyt kérsz egy állami kamatbiztosítás mellett -épülendő vasutra, ugyanakkor nagyon furcsán zavarná meg a nótát, ha te -egy füst alatt egy kegyetlen philippicát tartanál a kormány ellen a -budgetvita alkalmával s ellene szavaznál annak a költségvetésnek, -melyben a saját vasutad is benne szerepel. - -Ezt bizony Incze maga is furcsának találta. - -– Jó! Majd mikor rám kerül a beszéd sora, este kimegyek mezítláb a hóra, -reggelre berekedek s másnap tanum rá az egész világ, hogy nem -szónokolhatok. - -Ennyire már elment. - -Walter Leo és Bauernhass gróf ott maradtak Budapesten addig, míg -engedélyokmányukat ki tudják ásni a ministeriumtól, a mi nem megy minden -artézi kútfúrás nélkül. - -Ez idő alatt Leo többször meglátogatta Áldorfaiékat, de Bauernhass -sohasem. - -Leo annyit megtudott a társalgásból, hogy Hanna sehova sem jár, még -szinházban sem volt, Budapest mulatóhelyeit épen nem ismeri. Az mind sok -költségbe kerül s Incze sem ér rá, mert az reggeltől estig dolgozik. - -Leo erre azt a megjegyzést tette magában, hogy a mely családnak mintegy -négyezer forint jövedelem mellett ártatlan mulatságokra nem telik, ott -vagy a férj rossz számító, vagy a nő rossz gazdasszony. Azonban Budapest -drága város. Itt a lélekzetvétel is pénzbe kerül. Ez is igaz. - -Egy napon ismét, mikor a budgetvita egész forrójában állott, ezzel a -közleménynyel lepte meg Walter Leo Áldorfai Inczét: - -– Kedves sógorom. Kutya van a kertben! Az engedélyokmány már minden -hivatalszobán szerencsésen keresztülvitorlázott nevezetes havariák -nélkül; hanem tegnap elővett bennünket a ministeri biztos s egész -nyiltsággal kimondá, hogy vasutunk létrejötte nagyon kivánatos és -nemzetgazdászati szempontból igen üdvösséges, kivülünk más nem is kapja -azt meg; hanem, hogy a kormány igen szálkás falatnak találja azt, hogy a -consortiumunkban egy forradalmár hadvezér is találtatik, a kiről mai -napig is azt hiszi (akár alaposan, akár alaptalanul) az egész világ, -hogy ő lesz hivatva egy mindent felforgató mozgalom élére állani. Hogy -az által, ha ezt figyelembe nem veszi a kormány, maga is könnyen hamis -helyzetbe jöhet. Azért tanácsolja, hogy téged hagyjunk ki a -consortiumból egyszerűen. Erre azonban kapott egy olyan választ, a mit -hiszem, hogy nem tesz ki az ablakába, még pedig nem is tőlem, hanem -Bauernhasstól. A gróf sarkára állt s azt mondta: «a kivel én egyszer -consortiumba léptem, ahhoz én hozzá vagyok nőve, mint a siami ikerpár, -Chung a Tunghoz, s azt én magamról levágatni nem engedem. Ha tetszünk -együtt, tessünk; ha egy nem tetszik közülünk, ne tessünk.» - -Inczének ezzel a szóval nagyon ki lettek húzva a méregfogai. Az az -ellenszenves alak; az a patchouliszagú aristocrata igazi nemes ember -módra viselte magát az ő irányában. Ő bizony, hasonló helyzetben aligha -ki nem dobta volna a hajóból azt a kellemetlen utitárst – amugy -parasztosan. - -Incze úgy megszorította erre a közleményre, elismerése jeléül, Leo -kezét, hogy az egymásba tapadt ujjait rázogatva monda: - -– No ennek felét Bauernhassnak adom, mert nekem sok. - -– Mit tegyünk most? Kérdezé Incze. - -– Én bizony tudnám, hogy mit kellene tenni? Hanem az egyenesen a te -feladatod. Abból a forradalmi vezérkedésből, tudjuk mi jól, hogy semmi -sincs. Te magad tudod legjobban, a ki szinről-szinre ismered a -viszonyokat odakinn úgy, mint idebenn. Minek hát játszani nagy -jelszavakkal? A te nyilvános jellemednek legkisebb kárára sem lenne, ha -te a most folyó budgetvita alkalmával egy őszinte loyalis beszédben -nyilvánvalóvá tennéd, hogy neked ez irányban semmi titkos törekvéseid -nincsenek. Ez a mi egész helyzetünket megkorrigálná. Gondolkozzál rajta, -a mit mondtam. - -Incze nagyon is elgondolkozott azon. - -Tehát már most nemcsak azt kivánják tőle, hogy hallgasson; hanem azt is, -hogy beszéljen! - -Mit beszéljen? - -Rontson le olyan illusiókat, a mik még nem csak sok embernek boldog -álmait képezik, de a mik a közjellemet, mint abroncsok tartják össze? - -Mit tegyen most? - -Hej, ha az a felejthetlen nő most itt volna oldala mellett, az majd -kitalálná a mentő gondolatot a kétség közepett! Megmondaná: «tedd» vagy -«ne tedd!» «Ha az, a mit el akarsz mondani, meggyőződésed, mondd el!» -«De ne mondd el olyankor, mikor jutalmat kinálnak érte; mondd el ingyen -és ha megvernek is érte.» «Ha pedig nem meggyőződésed az, s nem -szükséges, hogy mondva legyen, el ne mondd, ha a világot igérik is érte! - -Nincs, a ki vele így beszéljen! - -Hiszen itt van az új nő. De ez nem arra született, hogy férje -gondolatait kitalálja. A férjnek kell az ő gondolatait találgatni mindig -s azokat mélyen el tudja rejtegetni előle. - -Incze elmondá Hannának a Leo által közlötteket, s várta, hogy mit felel -rá a nő? - -Ez pedig egész okos megnyugvással felelé, a varró selymet elszakítva -fogaival (a miért Incze mindig zsémbelt: mikor ott az olló). - -– Lássa, milyen jó volt, hogy nem indultam el mindjárt nagy szállást -keresni s butorokat megrendelni. - -Az igaz, hogy nagy baj volt Inczére nézve, minek mondta el előre -Hannának azt a kilátásba helyezett nagy jövedelmet. Most hogyan vegye -ezt tőle vissza? - -Hanna hideg vérrel húzta a tűbe a selymet, mintha az a tűfok szűk -nyilása volna gondolatainak egyedüli átjárója. Hajh, Incze maga is -szeretett volna ezen a tűfokon keresztülbújni! Addig nem lehetett a -beszédet folytatni, a míg a selyem bele nem talál a tűbe. Megvan, hála -az égnek! - -Most aztán Incze folytathatá. - -– Óh még ezzel nem esett ki a világ feneke. Az ügy nincs elveszve. -Társaim szilárdul állanak mellettem s nem tágítanak a kormány előtt. -Kedvesem, mit szólsz hozzá? Én szeretném ezeket a társaimat, Leot és -Bauernhass grófot holnapra egy kis barátságos estélyre elhíni hozzánk. - -Hanna felsziszszent! A tű megszúrta az ujját. - -Incze hitvesi részvéttel kapott a sebzett kéz után, hogy a kitóduló vért -ajkával felszivja, hanem Hanna ökölre szorította kezét s nem engedte azt -neki. - -– Hová gondolsz? Hát fogadhatunk el mi ezen a mi szállásunkon -elegantiához szokott vendégeket? Hivhatom én ide a jockey-klubot hozzám -estélyre, mikor egy épfülű theacsészét nem tudok eléjük föltenni? -Bizhatom én magamat erre az ostoba szakácsnémra? Kérlek igen nagyon, ne -hijj én hozzám vendéget! - -Incze nagyot sóhajtott s abbahagyta a dolgot. - -Alantabb hangon kezdé aztán s elmondá Hannának, hogy mindezen lehetne -még fordítani egyetlen egy szónoklati diversionak az árán. Rászánja-e -arra az áldozatra magát? Mert ez áldozat! - -Hanna ruhafodrot ránczolt. Mikor a tizenöt milliomodik ránczba ölté a -tűt, akkor annyit mondott: - -– Kedvesem, tedd, a mit jónak látsz. Én, látod, hogy így is meg vagyok -sorsommal elégedve. - -De a hang, a kifejezés megczáfolta a szókat. - -Incze dolgozó szobájába vonult vissza. - -Nagy gond volt az, hogy mit tegyen most? - -Hiszen semmi, egy fillér árú apostasia sem kell hozzá, hogy elmondja -magáról, hogy ő nem az, a minek őtet a népszerűsége hireszteli. Eszében -sincsen forradalmi tervekkel szaporítani a patience-játékok nemeit; s ha -egyszer elmondja magáról: «én nem vagyok az, a minek gondoltok, én békés -hazafi vagyok!» hát csak azt fogja vele beismerni, a mit rágalmazói úgy -is régen beszélnek róla, mint emberszólást. Azokat, a kik pártfelei, -barátainak úgy sem nevezheti már, elszakadhat tőlük akármikor minden -szívfájdalom nélkül. Nem is ő lesz az első, a ki ezt teszi. Az országház -termének egyik oldaláról a másikra átmenni nagyon könnyü, nem folyik -közben a Duna, nem fullad bele az ember. - -Csak egy göröngy van, a min felfordul az okoskodások szekere, s kidönti -a földre minden sophismáit: az, hogy ennek a lépésnek ára van! - -Az ember felbuzdul egy beszédre nem azért, mert a közügy, a haza iránti -szeretet túlömlése kényszeríti érzelmeit, hanem azért, mert magának akar -valamit szerezni! - -Hiszen nem hivatal az a valami. Nem függ kormányi kinevezéstől. Nem is -tudja azt meg minden ember. Hiszen ezer közül kilenczszázkilenczven nem -tudja azt még, hogy micsoda jószág az a «præsentzmark»? De elég, ha -tudja ő maga, hogy mikor buzgott, ezért buzgott! - -Pedig ezt már most csaknem kötelessége megtenni. Egyik nemeskedés a -másikat költi fel. Bauernhass gróftól nemeskedés volt az, hogy consorsát -nem engedte a kormányi ráhorkantásra kitörültetni az engedélyokmányból, -ez most corollariumképen vonja maga után, hogy e consors se kövessen el -valami olyan parasztkodást, a mi a másik két társat buktatja el. - -De ki is ez a Bauernhass gróf, hogy ez így egyszerre csak belecseppen az -égből az ő élete történetébe? Hogy nem hallotta ő ezt a nevet soha -Walterék házánál? se magát az alakot nem látta a bankár estélyein, a hol -pedig minden cseh nevezetesség együtt szokott lenni? Pedig Walternek -igen szoros összeköttetésben kell vele állni, miután ily vállalathoz -épen őt szemelte ki. Föltette magában, hogy legközelebb meg fogja -Hannától kérdezni, hogy nem tud-e valamit erről a Bauernhass grófról? -Arról a válaszról pedig előre bizonyos lehet, a mit Hannától fog kapni: -«kedvesem, önnek a consorsa, önnek csak jobban kell őt ismerni!» - -Bizonyos, hogy eddig is le van már neki kötelezve. Ha most épfülű theás -findzsái volnának, egy barátságos estélylyel leróhatná ezt a foglalóba -kapott barátságot; de mert nincsenek s egész Pesten nem is kaphatók, s -ha kaphatók, egy millióba kerülnek, annálfogva most kénytelen hála -fejében egy beszéden törni a fejét, a mihez nem talál se thémát, se -expositiót. - -E nagy tusakodás közben eszébe jut ahhoz a kis medaillonhoz fordulni, -melyben két szép női arcz egymás felé fordulva, hallgat: (vagy talán -beszélnek is egymással?) - -Ez a régi még most is kisegíti őt a bajból. A mint ez arczot nézi, lelke -visszatévedez a multra, vissza, vissza egész odáig, a hol a honvéd… - -Megvan! - -– A honvéd. Ez a mentő jelszó. - -Jobb szelleme szánta őt meg a szorongattatásban, az sugalta ezt neki. - -– Ha meg vagy hasonlva önmagaddal, szakitsd kétfelé magadat: válaszd -külön a honvédet a pártembertől. Az új nemzeti kormány új honvédsereget -akar felállítani. Foglald el ezt az álláspontot. Innen mondhatsz a -kormány védelmére egy fényes beszédet s még sem tagadod meg multadat. - -Ebben az ötletben megtalálta menekülését Áldorfai. - -Mikor rákerült a szónoklat sora a nagy parlamenti harczjátékban, tartott -egy fényes beszédet, melyben remekül voltak egyesítve a trón iránti -hűség contestatiói a haza iránti lángoló áldozatkészséggel. - -Eddigi padtársai ugyan azt mondták rá, hogy biz ez átnyergelés volt; de -igen szépen ment végbe, s nem kevésbbé szorítottak vele kezet e -szónoklat után, mint a miniszterek. - -Walter Leo az idegenek karzatáról hallgatta e beszédet s mikor vége -volt, lejött gratulálni Inczének a buffetbe. - -– Ezt jól adtad! Et capram, et caules. Tout est gagné, même l’honneur! - -Másnap kezében volt a consortiumnak az engedélyokmány, s Inczének -azonnal fel kellett mennie Bécsbe az alakító ülésben részt venni. Ott -meg is választották, mint előre tudva volt, igazgatótanácsosnak. Mikor -Leo kezébe adta a legelső «jelenléti bárczát,» figyelmezteté rá, hogy -ezt eltegye, mert az esztendő végén kétszáz forintot fog érni. S ilyet -minden héten kap egyet. - -Incze eldugta azt a tárczája fenekére és nem dicsekedett vele senkinek. -Azt hitte még, hogy ha az ember ilyen nagy pénzt kap olyan csekély -fáradságért, azt maga előtt is szégyenleni kell. Szegény! új ember volt -ezen a téren. - -Egy pár hónapig azután rendesen feljárt hetenkint Bécsbe, s ott -összejött Walter Leoval az igazgatótanácsban. Bauernhass grófot soha sem -látta többet, az nem kivánt az igazgatótanácsba bejutni: részvényei -szerinti szavazatát Walter Leora ruházta. Neki nem kellett ez az üzlet. -Hát mi kellett neki benne? - -A harmadik hónapban így szólt Inczéhez Walter Leo: - -– Nos kedves sógor, vállalatunk kitünően sikerült. A pénzpiaczokon -tomboló jó kedvvel fogadták papirjainkat. Az üzletet befejeztük. Mi egy -kerek milliót nyertünk rajta. Ebből alapítási költségekre lemegy -százezer forint, a maradékot három felé osztva, te rád jut belőle -háromszázezer forint. - -– Te csak tréfálsz? - -– Annyira nem tréfálok, hogy itt van számodra az utalvány. Az összeget -minden órán felveheted a bankból: ha ott hagyod, csak három perczent -kamatot kapsz érte. - -– De ne ejts kétségbe, hát miért kapjak én háromszázezer forintot? - -– Hát azért, a miért én, meg Bauernhass; mert mi voltunk az -engedélyesek. - -– De hát kitől raboltuk mi ezt az egy millió forintot? - -– Kedves barátom! szólt Walter Leo komolyan: én meg vagyok győződve -róla, hogy te, mint országos képviselő, ki a parlamentben vasuti -politikát s pénzügyi terveket megbirálni vagy hivatva, ezt a két -szaktudományt tökéletesen érted. - -Nem értette biz azt Incze se tökéletesen, se tökéletlenül; de az irónia -oly vértezett alakban lépett eléje, hogy lehetetlen volt rá mást -mondania, mint azt, hogy «értem.» - -– No ha érted: hát akkor tudod azt, hogy a mit az ember vállalatokon -nyer, az nem rablás, csak szerencsés felhasználása a kedvező helyzetnek. -A közönség is jó vásárt tett, mert a pénzét jól és biztosan helyezte el; -hát csak tedd el te nyugodt lélekkel a rád eső nyereményt s ne népesítsd -meg az álmaidat kirablott népek és országok kisérteteivel. - -– De én mégis azt hiszem, hogy ezt a hirtelen nyert egy milliót valaha -valaki még is fel fogja panaszolni. - -– Akkor essék rám az átok súlya! Te annyit tudsz a dologról:… no a -mennyit szokott egy országos képviselő tudni a financzoperatumok és -vasutentreprisek dolgáról. Azoknak pedig már Krisztus is megbocsátott a -keresztfáról. - -– Csak nem azzal a szóval, hogy «nem tudják, mit cselekesznek!?» - -– Hanem egyet mondok neked, azaz, hogy hármat. Már most van -háromszázezer forintod. Szép gömbölyű összeg. Már most csak arra kérlek: -először is ne kezdj el belőle palotát építeni, másodszor ne végy rajta -hatszázezer forintos uradalmat, és harmadszor, ne valld meg a -feleségednek az egész összeget: mondj neki csak százezret. - -– Miért? kérdé Áldorfai megbotránkozva. - -– Hát, tudod, csak úgy tanácsképen mondtam. - - -MADEMOISELLE BELLE ANGE. - -Áldorfai Incze nagy félelmek közt mert haza jönni Budapestre. Azon -töprengett, hogy ha megtudják felőle, hogy ő egy vasuti vállalaton egy -tollvonás árán olyan roppant nagy pénzösszeget nyert, akkor őtet talán -többet el sem fogadják semmi czivilizált társaságban s jó szerencse -lesz, ha a saját felesége is ki nem kergeti a házból, azzal a -napszámmunka nélkül szerzett pénzzel. Valami gyönge reménység biztatta, -hogy talán nem tudják meg olyan hamar. - -Nagyon csalatkozott. Elébb megtudták azt, mint ő haza érkezett volna. - -Hanem abban is csalatkozott ám, hogy őt e miatt a társaságból ki fogják -rekeszteni. Au contraire! Most lett csak igazán bevéve minden -társaságba. A míg az ilyen emigrált, meg újra immigrált bús hazafi a -«szegény ördög» hirében áll, az emberek úgy fáznak, mikor látják (még a -jó barátai is); mind azt hiszik róla, hogy ez keres valakit, a kitől -valamit kérjen s csak rá kell nézni, hogy az embert megfogja s azt -mondja, te vagy az, a kinek engem ki kell húzni a vízből! Hanem a mint -egyszer híre futamodik, hogy a bús hazafi nagy pénzhez jutott, minden -jég felolvad előtte; elismerik, hogy most már derék, társaságba való -ember, a ki nem nyugtalanítja a vele érintkezőket. Még a hazafiui híre -is egyszerre két akkorára nő. Alig győzi a küldöttségeket elfogadni, a -mik karhatalommal viszik elnöknek mindenféle alapon alakuló -társulatokhoz. A czimborákból tisztelők válnak s az ellenségekből -legfeljebb irigyek. - -Hát még a feleség otthon. Annak sincs eszébe válópert indítani e miatt. -Ellenkezőleg, azon örvendetes változás áll be a családi életben, hogy a -míg az új bevásárlások tartanak, a nő kedélye folytonos villanyosságban -van tartva. Követeli, hogy férje együtt menjen vele a boltokba kelméket, -szőnyegeket, bútorokat válogatni. Dicsekszik, pompázik a férjével. -Mutogatja őt a világnak. Akarja, hogy lássák az utczán, hogy ők új -házasok s most élik a mézes heteiket. (Pedig már régen elmúlt annak egy -éve). - -És aztán, a mint olyan háztartást kezdenek vinni, melyet nem kell többé -látogatók elől zárva tartani, egyszerre megnyílnak előttük a társadalmi -körök. Jótékony női egyletek felhívják Hannát a belépésre s megteszik -választmányi tagnak, az aristocratia magas urhölgyei keresik barátságát -s azoknak körében Hanna grófnő, mint bennszülött találja fel egyszerre -magát. Eljár estélyeikre és viszonozza azokat. Tud úrnő lenni. Elemében -érzi magát. Szépségével hódolatot, erényeivel tiszteletet költ maga -iránt. - -Ezzel a kedélye is átváltozik; nem oly rideg, szenvnélküli lény többé! -Incze rájön arra a tudatra, hogy az az elébbeni állapot boldogság volt -ugyan, de szomorú boldogság; míg ez a mostani: szerencsétlenség ugyan, -de vidám szerencsétlenség. - -Most már a férj is, a nő is a közügyeké. A férjnek egész nap ülései -vannak, s a feleségnek néha még este is. A haza, az egyház, az iskola, a -szenvedő emberiség, a közmunka és nő-ipar, a kisdedek sorsa, élénken -igénybe veszik tehetségeiket. Néha egész nap sem látják egymást; annál -édesebb aztán a viszontlátás, s van tárgy, a miről beszélni lehet. - -Az előkelő világ tánczestélyeire együtt járnak s mindenki összeillő szép -párnak tartja őket egymás mellett. - -Csak az a kár, hogy Incze igen komor. S azt tudja ő maga is. Érzi, hogy -nem bir azzal a hajlékonysággal, azzal a simasággal, és különösen azzal -a gyorsan tenni kész figyelemmel, a mi az előkelő társaság férfiait -megkülönbözteti. Leginkább bámulja pedig a férfiakban azt az öntudatos -modort, a mivel hölgyekkel bánni tudnak. Tudnak fényleni a nélkül, hogy -melegednének. - -Ehhez ő nem ért; ő udvarolni csak annak tud, a kibe szerelmes: azt -azután eltitkolni nem is tudja. - -Egy fényes tánczestélyen, melyet a Budapesten lakó aristocraták egyike -tartott saját palotájában, Incze ismét összetalálkozott Bauernhass -Siegebert gróffal. Őszi lóversenyek ideje volt: arra jött le Budapestre. - -Az ifjú lovag ezuttal nem volt úgy állig begombolva, miként az első -összejövetelük alkalmával: most természetesen tánczvigalomhoz levén -öltözve. Haja most is előre csüngött a homlokára, mintha gondolatai -volnának, a miket gyászol. - -Mikor Siegebert gróf meglátta Inczét a szemközti ajtón belépni, félre -hajtá homlokáról a kilátást rontó hajfürtőket, s ismerős mosolylyal -közelített felé. - -Igen, Siegebert gróf tudott mosolyogni. - -Sőt egyebet is tanult. A míg Inczéhez jutott, addig lehuzta jobb kezéről -a finom fehér jaquemar keztyüt, hogy mezítelen kezét nyujtsa neki -szorításra. Pedig itt már a feszes illemszabály eléggé igazolja, ha az -urak keztyüiket le nem húzzák s úgy szorítanak kezet. - -Ez tüntetés volt. - -És az egész modor, a melylyel a társalgást vezetni igyekezett, az mind -annak az alapgondolatnak a kiszinezése volt, hogy «látod, én most nyájas -akarok hozzád lenni; mert tudom azt a gyöngeségedet, hogy neked tetszik, -ha valaki a szemedbe mosolyog, a kezedet megszorongatja, dolgaid felől -tudakozódik, s ha valami bajodat kitudta, mond valamit, hogy mit -használj ellene? Aztán karon fog, jó pajtásainak bemutogat; vidám -adomákkal mulattat, s helyet csinál számodra a buffetben, s ha a -tyúkszemére léptél, ő mondja, hogy «pardon.» Én tudok neked így is. -Minthogy ez neked jobban tetszik.» - -De hát honnan tudhatta azt meg Bauernhass Siegebert, hogy ő neki mi nem -tetszett rajta az első találkozásukkor? Hogy ő azon a keztyüs kézzel -való irkáláson, és kézszorításon megbotránkozott? Hisz ő ezt egyedül a -feleségének mondta el, és kivüle embertől született lény nem hallotta -azt soha. - -Ki figyelmeztette arra Bauernhass grófot, hogy «te, máskor ha összejösz -Áldorfaival, légy nyájas hozzá; mert ő a külsőségekben megbántást -talál!» Ezt a gyöngéjét nem árulta ő el, csak Hanna előtt. - -Ez a gondolata fel maradt jegyezve emlékében. - -Azután, hogy megint kétfelé váltak, tovább is figyelemmel kisérte -Siegebertet, hogy megtudja, vajjon ez a nyájas modor, a mivel irányában -tüntetett, csakugyan egy egészen átváltozott kedélyállapot jelensége-e? -S rájött, hogy nem az. - -Bauernhass Siegebert, a mint a társaság más tagjaival jön össze, -mindenki irányában ugyan azt a hideg távoltartó modort tartja meg, a mit -ő első látásra megbántásnak vett: Siegebert a magával egyenranguakkal -sem szivélyeskedik. Ez nála természet. Mikor a quadrillebe vegyül: úgy -tünik fel, mintha azok a terra cotta caryatidák a karzaton kezdenének el -tour des mainst csinálni, s mikor a rondeauban az ő feleségének, Hanna -grófnőnek nyujtja egy pillanatra kezét, hogy egyet forduljon vele, rá -sem tekint, mint nem tekintenek egymásra azok a szobrok, a miknek az -agyagművész elmozdíthatlanul odaragasztotta a fejüket a nyakukhoz. - -Tehát az a nyájaskodás egyenesen csak az ő kedvéért volt szinpadra -hozva. - -S ugyan mi szüksége volt arra Bauernhass Siegebert grófnak? Miért neki -magát úgy viselni, mintha ő volna Inczének lekötelezettje? nem pedig ez -tartoznék neki: a háromszázezer forintjával, a felesége szép -toilettjével, ezzel az egész tánczteremmel, s a bennlevő celebritásokkal -és ragyogó szépségekkel? Hisz ezt mind ő neki köszönheti, hogy felvette -a hajójába s nem dobta ki belőle, mint Jónás prófétát, mikor a tenger -megharagudott. - -(«De hát már most mivel vagy te boldogabb ember, mint voltál akkor, -mikor a káposztafejekről szedted a csigákat?» kérdé tőle a hazajáró -emlékezet, s ismét úgy jött neki, mintha megújulna előtte a meleg -álomkép, mely egykor úgy elandalitá lelkét, mikor még nem is látta azt; -s érezné a tengerszél susogását a banaan-lombok között, s a leveleken -átszürődő zöld fény melegét arczán, s hallgatná a zenekar finaléja -helyett azt a távoli dalt a «sárga cserebogárról.») - -Ez az ő jó tündére, az emlékezet, ismét rávezette őt arra, a kit már-már -elvesztett: saját magára. Közel volt hozzá, hogy nagyon eltévedjen. Az -elvesztett alak ugyan már nem olyan makulátlan fényes, mint volt: a -rozsda megfogta; de az még mindig «ærugo nobilis;» a corynthi ércz nemes -szennye: a nagyravágyás rozsdája. - -Egy gondolata támadt, mely így szólt: - -– Megfordítva áll a viszony közöttünk. Nem én tartozom hálával az én két -consorsomnak, hanem ők nekem. Mik voltak ők a magyar kormánynak? Hekuba! -De én voltam valami! Én voltam az ár, a miért megkapták a vasuti -engedélyt. Az én áttérésem volt az æquivalens, a mi az alkut -kiegyenlítette. Már akkor, mikor harmadiknak felvettek a consortiumukba, -számítottak arra, hogy velem fizetik ki a számlát. Úgy tettek, mint a -kereskedő, a ki a malabári szigeten felszedi a kauri csigákat, azzal a -számítással, hogy Senegambiában, a hol ez pénz, rabszolgákat fog rajta -venni. Nem dobtak ki a hajóból? Nem bizony, mert én voltam a gőzgép, a -mi a hajójukat előre vitte. - -Ebben azután egészen megnyugodott, hogy ő volt a gőzgép. - -(Szegény Serena! Valahányszor ő rá visszaemlékezik, az mindig hoz eléje -egy megnyugtató gondolatot, mely őt kisegíti aggályaiból.) - -Incze nem vette észre, hogy ő kezd hiú lenni. - -Hanem azt vette észre, hogy a felesége is kezd az lenni. - -Hanna hódító szép volt. A hódolatokat ugyan közelből nem bátorította -fel, hanem távolból ő is szivesen látta, mint minden asszony. S ez nem -is hibájuk: erényük alapja az. - -Hanna igen szépen énekelt. Gyönyörű alt hangja volt. - -Egyszer az előkelő uraknak és hölgyeknek az az ötletük támadt, hogy ők -szini előadásokat tartsanak az éhezők számára. - -(A mióta civilizálódunk, az éhezők categoriája nálunk is állandósult, -mint minden nagy várossal biró országban. Az előtt az volt rólunk az -orvosi diagnosis, hogy egy nemzeti betegségünk van: az a «csömör», ered -a jóllakásból. Gyógyulunk belőle erősen: most az éhség az epidemia.) - -Tehát repertoiret kellett készíteni. Abban lőn megállapodás, hogy egy -vígjáték adassék elő, meg egy operette. a vígjáték magyarul, az operette -németűl. - -Az operettet különösen azért kellett németül előadni: mert Hanna grófnő -nem tudott magyarul. - -– Fortunio dalára esett a választás. Ez még Offenbachnak azon művei közé -tartozik, a mikben kedves behizelgő dallamok, és egészséges humor -képezik a vonzerőt. Ez alkalomra különösen azért volt ez kitünően -ajánlatos, mivel hogy egy öreg férfi kivételével csupa nőszerep van -benne. - -A komoly altszerep Hanna grófnőnek volt szánva, s valóban, mintha csak -hozzá termett volna. - -Hanem a többi nőszerep mind igen sok szinpadi routint követel: arra az -egyre nem tanítottak az apáczák és gouvernanteok senkit. Ahhoz művésznő -kell, a ki azt az ifjú úrhölgyeknek betanítsa. - -A szerencse kedvezett. Épen akkor vendégszerepelt itt a német szinháznál -a bécsi külvárosi szinházak egyikének legújabb csillaga: mademoiselle -Belle Ange. - -Ő szokta játszani Fortunio dalában Friquettet. - -A fiatalság rajongott érte. (Az öreg uraság is; csakhogy az titkolta.) - -Incze minden magasztalás által sem hagyta magát rávetetni, hogy az -ünnepelt vendéget megnézze. Azt mondta, hogy elve ellen van a német -szinházba menni. Maszkirozta a jobb oldalra vonulását nemzetiségi -tüntetéssel. A mely nap először szavazott «igen»-nel «nem» helyett, -kipödrötte a bajuszát kuruczosan. - -Tehát ő nem látta mademoiselle Belle Anget. - -Ez pedig igen nagy baj kútforrása lett rá nézve. Mert, ha látta volna a -szinpadon, s ha látta volna különösen a szinfalak között mademoiselle -Belle Anget, nem lett volna kiváncsi meglátni a szinpadon kivül; hanem -elutazott volna arra az időre, a míg a vendégművésznő Budapestet -boldogítja jelenlétével, valahová, például a választó kerületébe, s ő -meg a választóit boldogította volna elveinek korszerű fejtegetésével. - -Pedig hát kiváncsi volt. - -Az előkelő úrhölgyek fölkérték, küldöttségileg, a közkedvességű -vendégművésznőt, hogy ne tagadja meg tőlük azt a szíves fáradságot, a -műkedvelő úrhölgyeket szerepeik felfogásához szükséges utasításokkal -ellátni s a rendezésben is irányadó útmutatásaival törekvéseiket -előmozdítani. A mit a vendégművésznő a legnagyobb készséggel meg is -igért, kinyilatkoztatva, hogy ez rá nézve csak kellemetes kötelesség, -miután ő anyai részről e hazának leánya, s a mivel hazájának tartozik, -azt leróni mindig édes feladatának tartandja. - -Tehát mademoiselle Belle Ange minden nap ott volt az előkelő műkedvelők -szinpadi próbáin s mint Hanna grófnő elmondá otthon férjének: ez az -idegen művésznő oly finom decentiával lép föl, oly urias kellem, előkelő -pli tünik fel rajta, hogy egészen beleillik a társaságba. Meg is hívták -minden estélyre s azon kivül egyes nőszereplők külön is kikérték szíves -látogatását, bizalmasabb tanácskozás végett a szinpadi rejtélyek -ezerféle tárgyában s mindnyájan el vannak naivsága, egyszerűsége által -ragadtatva. Nem csoda. Hisz anyja mellett növekedett fel: a ki a -legszerényebb nők egyike, gyermekét soha egy perczre el nem hagyja, s -mindennap elviszi magával a szent misét meghallgatni. Mind a ketten igen -vallásosak. Hanna grófnő előtt ez nagy ajánló levél. - -Még mielőtt a Fortunio dala szinre kerülne, elébb az úrhölgyek egy -emberbaráti alamizsnagyüjtést rendeztek az éhezők számára, (ég áldja meg -őket érte!) elfoglalva a templom-ajtókat, s nagy hire volt előre, hogy -mademoiselle Belle Ange a barátok templomának küszöbén fog gyüjteni. -Legtöbb arany is gyült össze az ő perzselyében. - -S valóban nagyon meg lett volna jutalmazva Áldorfai Incze azért a -keresztyéni felbuzdulásért, ha ő is oda vitte volna az aranyát a templom -küszöbén az alázatosság bársony köntösében alamizsnát gyűjtő művésznő -erszényébe. Hanem hát kemény volt az ő szive; elkerülte a templomot s -azért meg kellett neki lakolnia. - -Fortunio dala fényes előadásának napja már közelgett. Egy megelőző estén -Hanna meghívta magához theára a szent ügy körül annyit buzgólkodó -művésznőt anyjával együtt. Így aztán okvetlenül kellett vele találkoznia -Inczének is. - -Mikor Incze ez este a szokottnál hamarább hazaérkezett a klubból, -komornyikja jelenté neki, hogy a vendég-úrhölgyek már megérkeztek s a -grófnő kéreti a tábornok urat, hogy sziveskedjék elfogadó termébe -átmenni. - -Incze sietett a parancsot teljesíteni. - -Midőn a nehéz damaszt függönyt félrevonta az elfogadó terem ajtaja elől, -épen szemközt ülve látta maga előtt mademoiselle Belle Ange-t a kandalló -előtt, Hanna grófnő mellett. Anyja túl, Hanna balján, egy causeuseön -ült. - -Az idegen hölgy meglepő szépség volt. Finom tojásdad arcz, csaknem -minden testszin nélkül, de a minek annál nagyobb élénkséget kölcsönzött -a gyönyörű csigahajlású száj, eleven vérpirosságával; s ehez egy olyan -szempár, melyben egy egész fegyvertára rejlik minden asszonyi -nagyhatalomnak; a nagy sötét pilláktól árnyazott két első rendű -csillagnak zenithje és nadirja volt a jó kedvben és a bánatban. Haját -akkori divat szerint két hoszszan leeresztett fonatban viselte, mik -vállain keresztül ölébe kanyarodtak alá. E haj fekete volt, mint a -kőszén. Világoskék ruhát viselt, melyért Incze rajongott s melyet Hanna -ki nem állhatott, s a félig kivágott ruhának kiegészítését képezte a -vállait és keblét eltakaró csipkefodrozat. A kandallóhoz tolt karszéken -festőien elegáns hanyagsággal hátradülve ült keskeny picziny lábait a -kandalló rácsára téve föl, s az alatt egy roppant nagy fekete -legyezővel, mely féltestét eltakarta, hüsselte magát. Lábainak jól esett -a meleg, arczának a szellő. - -Hanna grófnő egy csomó jelmezképet tartott ölében; bizonyosan abban -válogattak. - -Incze előtt valami ismerős emlék ötlött föl ez arczon; de még sem tudta -kitalálni, ki az? A mig aztán közelebb lépve, meglátta madame Belle -Anget is, ki nem esett a kandalló világításába. Arról aztán megtudta, -hogy hol van most? - -Ez Caesarine: s az ünnepelt hölgy akkor nem más, mint Fatime… - -A következő percz egészen bizonyossá tette őt e felől. - -A mint a hölgyeknek jó estét kivánt, Belle Ange kisasszony hirtelen -összecsapta legyezőjét s fölállva a karszékből tiszteletteljesen, jobb -kezét a legyezővel hátrahúzta s balját keblére téve, mélyen meghajtá -magát. - -Hanna meglepetten tekinte férjére. Hisz így csak akkor szokott elegáns -hölgy egy férfit üdvözölni, ha az egy püspök, vagy egy király. Az ügyes -művésznő csak nem téved tán az illemmozdulatok megválasztásában? - -Nem tévedett. - -A mély tiszteletet kifejező meghajolást egész odáig megtartá, a meddig -Áldorfai közelébe lépett és szemét lesütötte előtte hódolatszerü -alázattal. - -És midőn Incze kezét nyujtá eléje vendégszerető üdvözletre, a kisasszony -hirtelen odahajolt a megragadott kézhez és megcsókolta azt. - -Hanna bámulata a tetőpontra hágott. - -Fatime vette azt észre s gyermeteg mosolylyal és fenkölt pietással -arczán rebegé: - -«A tábornok úr az én keresztatyám, ő keresztelt engem a budai -lelkészlakban, mikor még lelkész volt.» - -Erre egy sikoltás következett. Hanna beleejté a jelmezképeket mind a -kandallóba az öléből s azok egyszerre lobbot vetettek. - -Az ijedtség, a kár rögtön más hangulatot hozott a társaságba. Hanna -lamentálni kezdett, Fatime kedélyesen kaczagott; a képek az övéi voltak; -Caesarine matronai kegyességgel biztatta a grófnőt, hogy semmi baj az, -holnap estére újra meg lehet azokat hozatni Bécsből. - -Incze pedig a pokol fenekére kivánta ezt a leányt, mielőtt született, -hogy ő vele kereszteltesse meg magát! hanem aztán fele utján megint -visszakivánta őt onnan; – hiszen, ha ez nem született volna, ő sem -ismerte volna meg soha első boldogságát (talán az egyetlent is?) -Serenát. - -A bekövetkező thea-estélyen a társalgás meglehetősen szórakozott -modorban lett folytatva. Incze és Hanna nagyon keveset beszéltek. -Szerencséjükre ott volt Caesarine, a ki elfogyhatlan ékesszólással és -még bámulatosabb phantasiával regélte el meseszerü élményeit; a mikből -lassankint kiderült, hogyan lett ő madame Belle Ange! Hogy monsieur -Belle Ange valóságos élő személy: nem mythosi alak; Fatimének utólagos -édes atyja, a peu près franczia marquis, ki leányát, midőn az művészi -hirnevet szerzett, sietett büszkén elismerni a világ előtt, s most -otthon van és gondot visel a házra. Azt is elmondta, hogyan került -Fatime Bécsbe Budapestről; a mint egyetlen pártfogója, jóltevője, a -tábornok úr eltávozott, elüldözte a clique, de szerencséjére: mert -Bécsben rögtön akadt egy maestrora, ki tehetségeit felismerte, -kitanította, szerződéshez juttatta, s azóta leánya a közönség kegyencze -s nem szorul senki pártfogására. Szerencséjére: Inczének nem volt most -kedve irónnal jegyezgetni a rovást. - -Fatime inkább Hannát igyekezett elfoglalni, kifogyhatlan espritvel -figyelmeztetve őt a szinpadi routine mesterfogásaira s miutan -felszólítására Hanna nem akart férje jelenlétében valamit megpróbálni, -Fatime maga volt kész elénekelni előtte azt a csábító szép áriát: - -«Azért uram… azért uram - -Jól kell vigyázni!… jól kell vigyázni!» - -Szeretetreméltóan tudta azt adni. Csupa báj volt, merő titkolt -szenvedély és a szemérmen keresztül csillámló hamisság. - -Hanna kedvetlenül monda: - -– Mentül többet tanít ön rá, annál jobban átlátom, hogy én meg sem tudom -ezt közelíteni. - -Incze kapott az ürügyön, hogy Hanna nem akar az ő jelenlétében -kisérletet tenni s tisztességesen visszavonult saját lakosztályába, hogy -a hölgyeket ne zavarja. - -Érzette jól, hogy e felfedezés után rémséges időváltozásnak kell -bekövetkezni. - -… Másnap Hanna grófnő megírta a méltsás rendezőnek, hogy nem játszhatik -Fortunio dalában – makacs rekedtség miatt. S miután a szerepet egy -hirtelen nem vállalta el senki, az egész operette elmaradt. Mademoiselle -Belle Ange is bevégezte vendégszerepléseit: kapott az urhölgyektől -emlékül egy értékes karpereczet s azzal hazament Bécsbe. - - -A KÉZCSÓK KÖVETKEZMÉNYEI. - -– No hiszen szép galibába kevert engem a ti kedves kis szinpadi -angyalotok! panaszkodék Áldorfai Incze Walter Leonak, mikor a -legközelebbi igazgató-tanácsi ülésben összejöttek Bécsben. - -– Miféle galibába? - -– Hát ez a természet naiv csodagyermeke, mikor nőmnél látogatóban volt s -aztán engem odavitt közéjük a bűnöm, kapta magát, kezet csókolt nekem, -mintha én volnék a bérmáló püspök s aztán egész naivul elmondta -Hannának, hogy ő nekem keresztleányom: én voltam a pap, a ki őtet -megkeresztelte. - -– Képzelem Hanna szemeit, a miket rád vetett! - -– Dehogy képzeled! Arról nincs emberi fogalom. Ettől a percztől fogva -Hanna, ha meglát, keresztet vet magára és elfut előlem. Egész nap térden -van és imádkozik s készül Rómába vándorolni gyalog és mezitláb. - -– Próbáltad kiengesztelni? - -– Mindent megkisértettem, a mi csak hatalmamban áll, de mind hiába. Azt -mondja, hogy ő el van kárhozva! Nem elég, hogy maga, mint félig-meddig -apácza, lépett ki kedvemért a rendből; hanem most még azt is meg kell -tudnia, hogy a kihez nőül ment, az elébb maga felszentelt pap, szerzetes -volt! Hogy a férj, kihez esküvel kötötte magát, maga is fogadalommal -volt lekötve elébb. Azóta kétségbe van esve, kezeit tördeli és gyászban -jár. Kérlek: gyászol engem, e világi életemben! - -– Átkozott bolond történet! - -– No ugyan az! Úgy hogy most már van is feleségem, nincs is. Azzal -biztat, hogy ha megkisértem őt hálószobájában meglátogatni, a kettős -hitvesi nyoszolya helyett két koporsót fog egymás mellé beállíttatni a -fülkébe, az egyikben ő fog hálni: a másikat aztán, ha tetszik, foglaljam -el én. - -– Majd elmulik az. Hadd neki kipenitencziázni magát. Vidd el egyszer -Mária Czellbe bucsúra, ott adni fog az oltárra egy szent ajándékot -vezeklésül, s aztán kiengesztelődve tér vissza. - -– Te nem ismered őt, ha azt hiszed. Ő tőlem e percztől fogva irtózik. -Daemoniacusnak tart, a kinek nemcsak az érintése, de a puszta látása is -ideges görcsökbe ejti. Én ez időtől fogva arra vagyok büntetve, hogy -Szent József-házasságban éljek. - -– El ne mondd másnak, mert még kanonizálnak, ha megtudják. - -– Te csak tréfának veszed az én bajomot. De énnekem ez olyan komoly -dolog, hogy képes vagyok főbe lőni magamat értte. - -– No, én azt nem tenném. - -– Hát mit? - -– Boszút állnék mind a két asszonyon egyszerre. - -– Hogyan? - -– Parbleu! Én tudnám a módját a boszúállásnak! – Ugyan ne légy gyermek. -Ne szaladj te most Hanna után, ha vallásos extasisban van: tudod, ha ez -egyszer a nőket meglepi, abból őket semmi hatalom ki nem gyógyítja; -hanem, ha nem mondanak nekik ellent, hát kigyógyulnak belőle maguktól. -Majd ő fog utánad járni még. Ne menj vissza egy hétig Budapestre. Addig -jer velem; látogassuk meg a te kis gonosztevő daemonodat: a szép -Fatimét. - -– Te járatos vagy hozzájuk? - -– Ő divatban van. - -– De az anyja téged fel akart akasztatni! - -– Hát hiszen nem vagyok én a zsidó Isten, hogy az anyák bűnét a -leányokban büntessem meg. S aztán még arról sem vagyok egészen bizonyos, -hogy nem én vagyok-e (az az, hogy a multra nézve) tulajdonképen Belle -Ange úr? - -– Eredj, te istentelen! - -– Bizony én fiatal koromban nem voltam pap. De most sem vagyok az. A -feleségemet imádom, úgy, mint akárki más; hanem, hogy minden szombaton -letérdepelnék eléje meggyónni, hogy egész héten hol jártam? azt nem -cselekszem. Azért oly hűségben és gyöngédségben élünk egymással, mint -Philemon és Baucis, Herman és Dorothea, Odenatus és Zenobia, Aben Chamot -és Yota és a többi. – Nos, hát eljösz velem holnap mademoiselle Belle -Angehoz? Hogy megdorgáld keresztatyai szigorral! Adsz fel neki szigorú -vezeklést. - -Incze gondolkozott a válaszon. Egy olyan nőt maglátogatni híják, a kit ő -akkor, mikor még Serenáját csak távolról imádta, nem akart az útfélről, -a hófuvatból felvenni, hogy ugyanazon szekérre üljön, a melyen Serena -utazik! Ő is elfogadta e nő látogatását már azóta. Csendes barátság volt -köztük. - -– Elmegyek. - -Incze valóban azzal a szándokkal határozta rá magát, hogy meglátogassa -Leo kiséretében Fatimét, hogy annak majd elmondja azt a nagy balesetet, -a mit családjában naiv kifecsegésével okozott. S majd ott talán az -asszonyi furfang talál ki valamit, a mivel ezt a hibát jóvá tegye. -Valami «pia fraust». Valami kegyes hazugságot, a mivel azután el -lehessen ütni a dolgot. Talán irhatna valami felvilágosító levelet -Hannának, a miben elcsürnék csavarnák a tényállást, úgy hogy utoljára is -kiderülne valami alapos félreértés: hogy Incze még sem az, a kinek -állították, vagy nem úgy történt a dolog. - -Ez a gyönge reménysugár vezette el őt másnap Belle Angékhoz Leo -kiséretében. Előre tudva volt jövetelük; vártak rájuk. - -Caesarine otthon volt leányával; egy perczre monsieur Belle Ange is -felszinre került, hogy bemutatása által constatálva legyen valóban -létezése; hanem aztán mindjárt megint el is tünt. A quasi-marquis úr -ahoz az osztályhoz látszott tartozni, melynek tagjai csendes -izgatottságba jönnek, ha csengetést hallanak. - -Fatime igen egyszerüen volt öltözködve otthon. Akkor épen azokat a -nagyon rövid ruhákat viselték. Olyan volt benne, mint egy gyermek. - -Caesarine alig találta helyét Inczének! úgy örült neki, hogy lakását -megtisztelte látogatásával. Fatime is örült nagyon. - -– Lássa ön, milyen nagy gyermek lett belőle? - -– Fatime kisasszony kész művésznővé nőtt fel azóta, viszonzá Incze -kötelezett bókkal. - -– Ne mondja ön: Fatime kisasszony. Ön tudja, hogy másik neve is van. -Önre nézve ő «Serena». - -Walter Leo közberontott a maga véleményével: - -– Vigye el a héja az önök keresztatyafiságát! No iszen Fatime Serena -kisasszony szép özönvizet döntött fel az én sógorom házánál azzal a -szóval, hogy ő volt keresztelő apja. - -– Hogyan? kérdezé Fatime, természetes bámulatra nyitva fel nagy sötét -szemeit, miknek pillái olyanok voltak, mint két éjpillangó szárnya. - -– Hát úgy, hogy azóta a sógorasszonyom, a ki igen túlbuzgó vallásos, -katholikus hitben nevelt hölgy, azt hiszi, hogy el fog kárhozni, ha még -ezentúl férjétől hitvesi gyöngédséget fogad el. Incze azóta anachoretai -életre van kárhoztatva. - -Caesarine szemében daemoni káröröm sugárzott. - -Hanem Fatime elnevette magát. - -– Ah, hisz ez nem igaz! - -Most azután Incze is bizonyítá. - -– De úgy van, kisasszony! - -– Nem lehet azt velem elhitetni, szólt játszi hangon a leány. Hisz én -magam láttam. - -– Mit látott? - -– Önöket azóta együtt. - -– S mit tettünk együtt? - -– Karonfogva mentek az utczán. - -– S aztán – c’est tout? - -Fatime vállat vont és a szemébe nézett nagy ártatlanul. - -Walter Leo egyszerre féktelen nevetésbe tört ki. - -– Ah, ez nagyszerű! Azt hiszi, hogy a házas élet abból áll, hogy az -ember karonfogva jár egymással az utczán! S azzal vége! - -Caesarine szemérmetes hunyorgással mondá: - -– H-hm! Mit tudja ő még, hogy mi az? - -– Valga me Dios! Én ha Inczének volnék, fel tudnám őt arról -világosítani. - -Caesarine naiv haraggal ütött e szóért Leo kezére egy papagály -tollseprüvel, míg Incze a szemefehéreig vörös lett. - -Csak Fatime nézett közbe változatlan halavány arczczal, semmit nem értő -szemekkel. Mit tudta ő azt még, hogy mit mondott Leo? mért fenyítette őt -meg az anyja? s miért lett olyan vörös Inczének az arcza? - -Incze Caesarinehez fordult. - -– A kis leánynyal nem lehet ezt megértetni; hanem önnek madame Belle -Ange nincs szüksége körülményes magyarázatra. Ön érteni fogja azt, hogy -micsoda szerep az a «férj az ajtó előtt?» - -– Abban én is játszottam! kottyant bele szeleskedve a leányzó. - -– No most én játszom benne a czímszerepet. - -Caesarine olyan szemekkel tekinte Inczére, a minőkkel néz a macska a -lesből a felé közeledő madárra. - -– S ön is ismeri azt a darabot? kérdé sunyi közönyösséggel Inczétől. - -– Igen. A nemzeti szinházban láttam. - -– Tehát emlékezik ön rá, hogy ott is azért zárja ki a fiatal asszony az -epedő rimánkodó férjet a hálószobájából: mert megtudta felőle, hogy pap -volt, s valamikor egy kis gyermeket megkeresztelt? - -– Oh nem, szólt Incze, egészen rá hagyva magát szedetni a kérdés által. -Nincs ott szó sem papról, sem keresztelésről; hanem kizárja a férjét -azért, mert egy fiatal ficzkó beesett a szobájába a kandallón keresztül, -s azt nem tudja hirtelen hová tenni? - -– Úgy? – tehát egy fiatal ficzkó beesett a kandallón? – Ugyan kérem, -nincs az ön szobáiban is kandalló? - -Walter Leo vakarni kezdte a feje hátulját s szítta a fogait. Ő már látta -a macskakörmöket. - -– Madama Belle Ange! szólt kérdő bámulattal Incze. - -– Igen. Madame Belle Ange vagyok: ha már épen nem akar ön -«komámasszonynak» czímezni. S ha meg vagyok támadva, védelmezni szoktam -magamat. Ön egy hihetetlen adomát mond el nekem s felelőssé teszi a -leányomat egy igen nagy bajért, a mely önnel történt. Hogy megtörtént, -azt elhiszem. Hogy az önnek nagy baj, azt is elhiszem. Hanem hogy ez a -baj egy naiv gyermeknek óvhatlan kifecsegése miatt szülemlett volna meg: -abban kételkedem. - -– De én bizonyossá tehetem önt arról asszonyom. - -– Én a nőket, minthogy magam is az vagyok, másképen ismerem. Az -megtörténik gyakorta, hogy egy nő egy férfit, a kit még ma imádott, -holnap már utálni fog; hanem hogy az ilyen égalj-változásnak, a nyárból -egyszerre a télbe átlépésnek, vallási vakbuzgalom lehessen az indoka: ez -a leghihetetlenebb csodák közé tartozik. - -– S ilyen hihetetlen csoda az én történetem. Boldogtalanná vagyok téve – -egy szó miatt. - -Ezt Incze valódi, mélyen érzett keserűséggel mondá. Hangja reszketett -bele. Ő szerette Hannát. - -E szavára rögtön, minden hozzákészülés nélkül, heves zokogásba tört ki -Fatime, odaveté magát a pamlagra s két kezét arczára tapasztva, -fuldokolva kiáltá: - -– Oh én szerencsétlen! Mit tettem! Mit tettem! - -(– No ez szép fordulatot vesz! sziszegett magában Walter Leo, s az -óráját huzogatta ki zsebéből, hogy megnézze rajta, hány óra? nincs-e még -ideje a menekülésnek? de mindannyiszor visszatette, a nélkül, hogy -megtudta volna, mit nézett rajta.) - -Caesarine odafutott zokogó leányához. Arcza felindulást fejezett ki. - -– Ne sirj! Ne sirj, gyermekem! Nem vagy te annak az oka! Állj fel! -Törüld le könyeidet! Nézz bátran a szemébe! Te ártatlan vagy. Ne zokogj -úgy: még megszakad a szived! - -Walter Leo praktikus szinházlátogató volt. Tudta jól, hogy az utolsó -scénát, bárha az a leghatásosabb, nem kell bevárni soha, mert akkor az -ember a nagy tolongásban nehezen jut a felsőkabátjához s megrántotta -Inczét, hogy jó lesz innen elmenni. Azonban Incze érzékeny szivü férfi -volt, akár egy gyermek: nem tudta lelkére venni, hogy azt a nagy -barbarismust elkövesse, hogy mikor egy hölgyet megríkatott, azt ott -hagyja a zokogás közepett, kiengeszteletlenül; ezt jólelkű ember nem -teheti, bárha részén van is az igazság. - -– Hagyj el engem! kiálta a zokogó leány kérlelő anyjára. Miért vittél -engem oda? Eredj! Gyűlöllek! - -Caesarine most a kétségbeesés niobei arczával emelkedett fel, -összekulcsolt két kezét tenyereivel fölfelé fordítva fején. - -– Ő gyűlöl engem! Nekem meg kellett érnem, hogy leányom gyűlöl engem! - -Ez elkeseredés rohama igazolja azon merész kitörést, mely erre -következett. A vérig sértett nő az anyai szív haragjával dobbant a -mozdulni nem tudó Incze elé s fogcsikorgatva monda neki: - -– Pedig nem az én Serenámnak a szava okozta azt, hogy Áldorfai Inczének -meg kell fagyni Starrwitz Hanna grófnő jégtekintete előtt, hanem az, -hogy – Bauernhass Siegebert Pesten volt! - -– Hüh! kezde el ijedtében fütyülni Walter Leo, s két kezével a két -hunczutkájába kapott. – Incze sápadt lett, mint a halott. - -Hanem e szóra dühösen ugrott fel a pamlagról Fatime s anyját erőszakosan -elrántva Incze elől, szilajon kiálta: - -– Eredj! Ne rágalmazz egy szentet! - -S azzal odaveté magát Incze lábaihoz és megragadá annak kezét. - -– Nem! Ne higyjen ön neki! Én vagyok a vétkes, egyedül én! Engem -átkozzon! Engem taposson el! Én tettem önt boldogtalanná! - -S még utoljára Inczének kellett lehajolni, hogy őt fölemelje és -kiengesztelje és bíztassa, hogy hiszen semmi baj sincs: nem olyan komoly -a veszély. Helyre lehet azt még hozni. - -– Ugy-e helyre lehet még hozni? esenge aztán a leány. Úgy-e ki fogja ön -engesztelni azt a szentet, azt az angyalt? úgy-e addig fog ön előtte -térden imádkozni, míg leimádkozza magához az égből? úgy-e boldog fog -lenni ismét? - -S a míg megigértette Inczével, hogy vissza fogja hodítani imádott -szentét s aztán nagyon boldog fog lenni vele, az alatt folyvást oda volt -tapadva keblére, és karjait oda fűzte nyaka körül, és forró arczát oda -szorítá arczához, míg aztán lassan kibékült s az utolsó könycseppek alól -kitört a ragyogó szemek mosolysugára… - -– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – - -Mikor a lépcsőn lefelé haladt a két férfi, Walter Leo azt mondá: - -– No ezt a jelenetet jól adták! - -– Kik? kérdé Incze szórakozottan. - -– Ti mind a hárman. - -– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – - -Mikor Incze lakásánál elváltak, Áldorfai megfogta Walter Leo kezét s azt -kérdezé tőle: - -– Bauernhass Siegebert volt Hanna ifjúkori eszményképe? - -Leo megczirogatá a másik kezével szépen Incze körszakállát. - -– Kedves barátom: most még csak az hiányoznék neked a boldogságodhoz, -hogy kezdj el féltékeny lenni a multakra és a levegőben lévőkre! - -Többet nem mondott neki. - - -GYÓGYÍTHATLAN BAJOK. - -Áldorfai Inczének azt mondta a házi orvosa, mikor Budapestre haza tért, -hogy jó lesz nejét minél elébb elküldeni Vihnyére. Ez a női különleges -bajok ismeretes gyógyfürdője. - -Incze úgy tett, a hogy rendelve volt. Maga elment előre Vihnyére; a hol -a legnagyobb kényelem akként szerezhető meg, ha valaki egy egész paraszt -házat kifogad, a mik egyenesen e czélra üresen állanak, azt maga -bebutorozza, konyhaszerekkel ellátja, s aztán minden házi szükségletet -magával szállít ide. – A leggyöngédebb figyelemmel berendezett Hanna -számára egy lakást, s mikor az készen volt, irt nejének, hogy jöhet. Ott -bevárta, míg megérkezik; mikor Hanna utazó hintaja begördült az udvarra: -odasietett hozzá, lesegíté a kocsiból; bevezette a szobába, komornájának -átadta a kulcsokat, s azzal maga készen álló kocsijára felült és -elutazott haza Budapestre. - -A rövid távollét hitvesek között nemcsak arra szokott jó lenni, hogy -egészségüket ápolják; hanem arra is, hogy egymás után jobban -kivánkozzanak; ha voltak apró nehezteléseik egymásra, azokat az alatt -elfelejtik, s ha volt valami nehéz panaszuk: azt az alatt megbocsátják. - -Incze háromhéti távollét alatt mind jobban megerősült abban a hitben, -hogy ő Hanna nélkül nem ember többé s egészen komolyan vette Fatime -tanácsát: hogy eltávozott szentjét imádkozza vissza az égből. - -Mindennap irt levelet Hannának. Gyöngéden, aggódva tudakozódott -egészsége felől s a leveleire Hanna is mindennap válaszolt, értesítve őt -a vele és körüle történtekről. Szerelem nem fordult elő leveleikben. - -A harmadik hét végén azt gondolta Incze, hogy megérett az idő, melyben -Hannát meglátogassa. Szabadságot kért a tisztelt háztól két hétre s -elutazott neje után. - -Hanna örömét mutatta, midőn Incze megérkezett s az nap együtt ebédeltek. - -Incze úgy találta, hogy Hanna egészen helyrejött. Visszakapta -elevenségét, szemei tiszta tüzét; fejfájásai elmultak, s ideges görcsei -nem jelentkeztek többé. Ő maga is dicsekedett azzal, s a fürdőorvos is -gratulált Inczének a sétányon a grófnő gyors felépüléseért. - -Vihnye különösen női fürdő, ott kevés a férfi vendég; a ki jön is, csak -átutazó, vagy látogatóba érkezett férj; ha egy tánczestélyt rendeznek, a -szomszéd Szklenoból (a mi megint férfiak fürdője) szoktak hozzá -tánczosokat requirálni. - -Aztán az a rend van, hogy a női patiensek jobbadán a kisebb nagyobb -paraszt házakban laknak, kiki külön a maga kényelmére. A vendéglő -szobáit inkább a férfiak számára tartják fenn. Ha látogató férj érkezik, -azt is a vendéglőbe szállásolják, – a kúra tekintetéből. Itt vesztegzár -alatt vannak a szerető szivek. - -A kevés férfi aztán annál nagyobb becsben van; az asszonyok előtt még -nem annyira, mint egymásra nézve: mint kiegészítője a szüntelen -megcsorbuló whiszt- és tarokkpartieknak. - -Mikor Incze azt a szándékát kinyilatkoztatta, hogy két egész hetet itt -fog tölteni, csaknem hála-adreszt intéztek érte hozzá. - -Akkor épen nem volt több fegyverfogható férfi a közelben, mint az a -három, a ki kénytelen ott lenni: a szolgabiró, a fürdőorvos, és a -postamester. Ő lett a negyedik. - -Senki sem volt olyan nagy tisztelője, mint a postamester. Bámulattal -nyilatkozott felőle. A mióta ő nagysága itt van, egy nap nem múlt, hogy -levél ne érkezett volna számára Budapestről s hogy ő is viszont levelet -ne küldött volna a képviselő úrnak Budapestre. No most legalább két -hétig pihenése lesz a szegény postásnak! Addig annál többet lehet -tarokkozni. - -Tették is. - -Hanna az alatt szorgalmasan használta a fürdő-kúrát, s szemlátomást -épült. Mindenki azt mondá, hogy ő a legszebb hölgy az egész fürdőn. Ezt -Incze is úgy találta. - -A négy tarokk-kompánista egészen összebarátkozott. A postamester annyira -vitte a bizalmasságot, hogy a leveleket, a mik Incze számára érkeztek a -postán, csak egyenesen odahozta a tarokkasztalhoz, s rövid kézből átadta -Inczének; sőt Hanna grófnő leveleit is oda adta neki, hogy vigye haza a -feleségének. - -Incze nem utasította vissza a colporteuri hivatalt. Kiváncsi volt rá, -hogy honnan kap neje leveleket? - -Kiváncsisága ugyan sovány táplálékot kapott. Egyszer Prágából jött -levele Hannának, ezt női kéz irta, bizonyosan Helene; máskor -Budapestről: az is női kézirás; egyszer megint Königinhofból, arra rá is -volt irva kivülről a küldő neve: Hanna bátyjáé. - -Hannának nagyon megtetszett ez a hely. A gyönyörű táj, keverve a fenyves -lombfákkal; a csupa nőktől lakott kolónia, egészen kedélyéhez illett. -Azt mondta, hogy az egész idényt itt fogja tölteni: az pedig három -hónap. Egy már letelt belőle. - -Egy napon a postamester megint levelet hozott Inczének a sétányra. A -grófnőnek szólt. - -Incze elhalványult, mikor azt a levelet kezébe vette. Megismerte a -czímzeten az irást, a pecséten a czímert, a postabélyegen a küldő -lakhelyét. - -Ez a levél Bauernhass Siegebert gróftól jön. - -Megköszönte a postamesternek a szivességet, s eltette a levelet a -zsebébe. - -Első érzése volt az ijedtség. - -Megrémült, mint a ki egy régen rettegett halálos betegség első -kórtüneteit veszi észre magán. - -Fenyegetve van! Még nem olyan nagyon, hogy a harag, a dölyf hevítse föl -agyát; még csak a láz kezdete az: hideggel kezdődik; reszketéssel, -félelemmel. - -A fürdő felé indult, jól tudta, hogy ott fog Hannával találkozni. - -Nem csalódott. Hanna pontos volt. A rendes órában megjelent, fürdését -végezve. Innen rendesen a «kerthez» szokott felsétálni, mely a fürdő -mögött egy magas hegy oldalán terül, a vendégek kedvencz mulatóhelye. - -Hanna megköszönte Inczének a hű figyelmet, hogy reá várt s karjába öltve -kezét, elsétált vele a mulatókertig. - -Incze nem szólt neki a levélről semmit. - -Együtt reggeliztek. Hannának jól esett a tej és vaj. A kert közepén fris -forrásvíz buzog: Incze maga merített neki belőle s Hanna a körömpróbáig -kiitta a poharat. - -Ekkor Incze azt indítványozta Hannának, hogy látogassák meg együtt a -«szép kilátást». Az egy kúpalakú hegynek a csúcsa, melyhez tekervényes -út vezet föl; kissé meredek is, azért nem minden lábbadozó betegnek van -ajánlva; hanem a ki egyszer rászánta magát, hogy oda felmenjen, -fáradságáért nagyon megjutalmazva érzi magát a fölséges kilátásban, mely -a legszebb mosolygó panorámát tárja elé; míg körül az ős természet -aristokrata pompája büszkélkedik; fák, miket nem vágnak le tüzelőnek, -fű, melyet nem aratnak le szénának: csak gyönyörűségre, nem szükségre -terem itt minden. - -A serpentina kanyarulatain kis fapadok vannak, sétáló párok számára. -Incze többször megkérdé Hannától: nincsen-e elfáradva? nem kiván-e -leülni? – Majd odafenn! felelé a nő. - -Beletelt egy óra, míg fölértek. Hanna arcza a hegyi útjárástól egészen -ki volt gyuladva; ajkai félig nyitottan lihegtek. A pirtól, a lihegéstől -úgy tetszett, mintha mosolyogna. Büszke szép keble magasan hullámzott. -Shawlját leereszté, kezében tartva; kalapját leveté fejéről, hogy hosszú -fürtei nyakára és vállaira omlottak alá. Nagyon szép volt! - -A két hitves hosszasan szótlanul állt, elmerengve névtelen érzelmek -között. A hölgy bámulta a szép földet s a férfi bámulta a szép nőt. - -És eszébe jutott neki, hogy ez a nő még az övé. - -Mily szép, mily tiszta, mily fenséges látmány. - -Incze átkarolta Hanna derekát, s ajkát oda érteté annak lángoló -arczához. - -A nő büszkén fordult vissza s fagyos tekintettel azt mondá neki: - -– Mi jut önnek eszébe, uram? - -– Hanna! szólt Incze, összetett kezeit ajkaihoz emelve. – Hát örökké -tart-e ez? - -– Nem. Csak holtig, felelé a nő. - -– S mi bűnöm van, hogy így kell bünhődnöm? - -– A bűn öné; de a bünhődés az enyém. Ön feloldta magát az alól, a mit -vétett, ön nem is tudja azt már. Ön olyan nyomtalan csekélységnek tartja -azt, a mi életének forduló pontja volt, hogy azt nem is tartotta nekem -érdemesnek megmondani. - -– Ez hibám volt. Elismerem. De viszont hivatkozhatom rá, hogy a mit ön -tőlem valaha kérdezett: azt mindig őszintén elmondtam. Nem volt szokásom -soha, élettörténetemmel közlékenynek lenni. A világ úgyis eleget beszélt -felőlem; azt hittem, ezt is hallotta ön. Hirlapok jelentek meg -életleirásommal, s azokban el volt mondva őszintén, mi voltam ifjú korom -óta; azt hittem, ön is tudja azt. - -– Én nem olvastam azokat. - -– Nem voltam szökött gályarab, nem voltam elitélt váltóhamisító, nem -kalandor; nem volt mit titkolnom, nem mit meggyónnom ön előtt -előéletemből. - -– Inkább lett volna szökött gályarab, üldözött gonosztevő: most együtt -szöknénk tovább s én fognám önt rejtegetni. - -– Hanna. Ön tudja jól, hogy én önt imádtam és nem mondtam önnek azt -soha. Ön tudja jól, hogy én futni akartam eltitkolt szerelmemmel, a mit -embernek nem volt szabad gyanítani. Ön állított meg akkor! - -– Lázadás volt ez tőlem az Isten ellen, s most porban fekszem érte, s -nincs vezeklés, mely reményemet az ég bocsánatához visszaadja! Isten -büntet engem azért, hogy daczolni mertem vele. - -– Akkor kétféle Istent hiszünk, Hanna; az enyim a szeretet törvényei -szerint ítél, nem a haragé szerint. - -– Te mondád! Kétféle Istent hiszünk. S ez választ el bennünket két külön -világba. Az egyik világban minden fű, fa, állat, a levegőben tánczoló -bogár, egyenrangú az emberrel: él, hogy szeresse egymást, faját -szaporítsa s ne törődjék a földön túl semmivel. A másik világban erős -kötelességek uralkodnak: egyedül emberek számára alkotva; kik holtuk -után Istenhez jutni akarnak; kiknek czélja az ég; kik hisznek átokban és -áldásban; kik ha esküt mondtak a nőnek, megtartják a nőnek, s ha esküt -mondtak az Istennek, megtartják az Istennek, s mikor három ujjukat -felemelték az égre, azt nem azért tették, hogy a negyedikkel füttyöt -vessenek utána. - -– Hanna! Ön rajongásában igazságtalan egy egész nemzet iránt. Hazám -törvényei szerint, s azokat nép hozza, király szentesíti, Isten tartja -fenn: meg van engedve mindenkinek egyik vallásfelekezetből a másikba -szabadon átlépni. Hat millió lélek e hazában, s száz millió keresztyén a -kerek földön nem tartja a papok nőtlenségi fogadalmát sakramentumnak. S -ezek mind Isten oltalma alatt élnek. Törvényük alapja erény, erkölcs, -emberszeretet. Templomaikban a Szentlélek honol. Férfiaik jámborok, -asszonyaik boldogok és gyermekeik engedelmesek. Pedig nem tartják a papi -nőtlenséget szent sakramentumnak. Száz millió keresztyént odadob ön a -kárhozatra velem együtt? - -– Oh nem. Ők idvezülnek az ő hitük szerint. Talán önt is magukkal -viszik. Én! csak én kárhozom el: az én hitem szerint! Változtassa ön meg -mindazt, a miben gyermekkorom óta növekedtem. Irtsa ki szivemből -mindazt, a mi emlék: gyermekkorom imáit, a szűz anya képét, az apám -koporsója fölött elhangzott zsolozsmákat, a gyónás után nyert lelki -megnyugvást, a szentekkel megnépesült eget: foszszon meg ereklyéimtől, -csodákba vetett hitemtől, a bűnbocsánat reményétől, az oltár küszöbének -vigasztaló erejétől – s akkor én is azt mondom önnek: jer, üljünk le ide -a virágos fűbe s játszunk szerelmet; hisz férfi és nő vagyunk, s nem lát -bennünket senki!… De hát nincs-e senki e széles magas égben, a ki onnan -ránk lenéz!? - -Incze elszomorodva szólt: - -– Hanna! Én kétszer voltam már halálra ítélve, mind a kétszer -megszabadított az a hatalom, a ki másképen ítél, mint az emberek; de ha -ön ily fájdalmas szavakkal vádol be: az harmadszori halálítéletem lesz s -az bizonynyal végre lesz hajtva. - -– Én elhiszem, hogy ön megmeri azt tenni. Hisz az életet eldobni, a -lelket visszahajítani dölyfösen az Istennek, a ki adta, s a kitől azt -nem kérte senki: – ez azoknak az erénye, a kik nem hisznek. De hát azt -hiszi ön, hogy ez önnek büntetés? Csak nekem az. Önnek az nyugalom, -megsemmisülés; nekem még egy új átok, mely az örök kárhozatot a földi -élettel összeolvasztja. A mit ön ellenem vétett: azt ön se élve, se -halva jóvá nem teheti többé! Azt hiszi ön, csupa vallási fanatismus hajt -a kétségbeesésig? Van, a mi még a kárhozatnál is jobban fáj: ez a -becsületvesztés. Nekünk is megvannak a mi fogalmaink s azok -változhatlanok. Önök hozhatnak törvényeket a maguk országyűlésein: -nekünk más törvényeink vannak. Nem az egyháznak: – a társaságnak. – Soha -el nem fogja ismerni a társaság azt, hogy Starrwitz Hanna grófnő -Áldorfai Inczének, ki hajdan felszentelt pap volt, törvényes felesége -lehessen. Ott a legelső impendimentum dirimens: a «votum». Én önnek csak -szeretője voltam. Házasságunk csak együttélés, s én önnek e világ színe -előtt csak szobatársa vagyok. Ez a mi engem megöl. Ujjal mutatnak rám! a -kik tudják a dolgot, suttognak a hátam mögött. A suttogás terjed. Majd -elhat az hazámba is! Gondolt-e ön arra, hogy ha ezt anyám megtudja és -elém jön és azt kérdi tőlem: «mi vagy te?!» - -– De Hanna; önt a rajongás túlfeszítetté teszi. Hisz nem vettem én önt -el, mint szökevény lelkész; hanem mint katona, ki két világrészben -karddal kezemben becsületesen verekedtem. Kaczagni való őrült volna az, -a ki ily scrupulussal akarna ön elé lépni. Hisz én, mikor önt elvettem, -már férj voltam és özvegy. - -– Oh átok reám érte, hogy ezt öntől kérdeztem valaha! Átok reám, hogy -megkérdeztem öntől, miért sírt előttem? mikor legelső borzasztó -összetalálkozásunk volt! Ez a holt nő: az a tengerből feljáró kisértet -csábított el engem! Miért kellett előttem egy más nőnek a kárhozat útját -simára taposni, hogy utána csúszszam én is? Soha ne hallottam volna az ő -nevét! - -– Hanna! szólt Incze mély bánattal. Ne bántsa ön a halottat. Ha ismerné -ön azon óra borzalmait, a mely minket összekötött, ha tudná azt a -megrendítő katasztrófát, mely belőlem, lelkészből, férjet alkotott: -elismerné, hogy ott Isten járt közel, s azontul sem hagyott el soha, a -míg e nő velem volt. Egy folytontartó istenítélet volt rám nézve az -élet. Mert ő is kérdezé azt sokszor: szabad volt-e nekem elvennem azt, a -mi az oltáré? megbocsát-e nekem ezért az ég? de áldás özönlött fejemre -mindannyiszor az ő imádkozásai után. Hagyja érintetlen az ő emlékét, -Hanna. Ő nagyon szeretett engem. - -– Én többet tettem. Mert én tiszteltem önt. - -Incze elhallgatott. Egy sebhető része volt lelkének. Az a tenger alatt -alvó szent emléke. A mikor ehez nyúlt kiméletlenül Hanna, megtágított -vele minden köteléket, mely őket egymáshoz füzte. - -Incze keblébe dugta kezét s megérezte, hogy ott egy levél van. - -Bauernhass Siegebert levele. - -Egy perczig azon gondolkozott, hogy kivágja az utolsó tromfot, s átadja -Hannának a neki szóló levelet. - -Talán nyereség lett volna az rá nézve. Szomorú nyereség. - -Megint mást gondolt. Ott hagyta a levelet a zsebében. - -Nem volt már mit beszélniök egymással. A kilátást is jól megnézhették -már. Visszatértek. De nem nyujtották többé egymásnak karjaikat. - -Incze még az nap elutazott Vihnyéről. - -A postaháznál eszébe jutott a levél. Egy perczig azon gondolkozott, hogy -felbontsa azt. - -Talán veszteség lett volna az rá nézve? Szerencsés veszteség. - -Mit veszthetett volna el? Az életét. S az lett volna a nagy szerencse. -Talán e levél elolvasása után egyenesen ment volna Bauernhass grófot -felkeresni s végre valahára megtalálta volna azt a golyót a világon, a -mi az ő számára van öntve. - -Megint mást gondolt. Odaadta a levelet a postamesternek. Azt mondta, -hogy a zsebében felejtette azt. Továbbra gondolt… - - -AZ «ÚJ VILÁG». - -Bántotta Inczét az a gondolat, hogy Bauernhass Siegebert gróf neki -consorsa. Társa! El sem válhat tőle; mert egy engedély-okmányon áll a -nevük; el is van már készítve szövetségüknek az emléke vasból: az X–y–i -vasút. - -Kezdte összevetni a körülményeket s ennek az egy «idegennek» a -kitalálása tömérdek aequatiót megoldott. - -Bauernhassnak azért kellett ő rá gondolnia e vállalat tervezésekor, hogy -közvetve Hannát tegye gazdaggá. Ő úgy jutott a consortiumba harmadiknak, -mint Siegebert hajdani imádottjának férje. - -Már most azt is kitalálhatja, hogy miért volt második találkozásukkor -Siegebert oly erőtetett nyájassággal hozzá? Ki tudathatta vele azt, hogy -ő a keztyűs kézszorítást megbántásnak vette? - -De hisz ezt mind megjósolta neki előre Walter Leo! Megmondta, hogy az -eszményképet legyőzni pyrrhusi győzelem lesz. De hát csupán eszménykép-e -Siegebert Hannára nézve? Vagy annál több is? itt a göcs! - -Az a pletyka-asszony ott Bécsben tud még valamit. - -Féltékenykedése, boszusága rávette Inczét, hogy legközelebb, mikor -Bécsbe felmegy, felkeresi Caesarinet. - -Pedig most már sok dolga volt Bécsben. Vannak emberek, a kiknek az a -fatumuk van, hogy csak az ablakukat kell nyitva hagyni éjszakára, s -reggelre orozva betörő idegenek telerakják az iróasztalukat pénzzel. -Csak félre kell fordítania a fejét, hogy a zsebébe dugjanak valami -nyereséget. Szerelmes volt belé a pénz. Az kereste őtet. - -S most már ohajtott gazdag lenni. - -A mint lemondott a dicsvágyról, egészen más eszmekörbe tévedt, más -emberek, más fogalmak hatottak mindennapi életére. - -Megváltozott izlése, életmódja, szenvedélyek ébredtek fel nála, miket -eddig másokban kigúnyolt s uralkodó hajlamok szálltak téli álomra nála, -mik eddig jellemét igazgatták, tetteit vezérelték. - -Most már Walter Leo megkérdezése nélkül is tudott vállalkozni, s -minthogy minden kisérlete sikerült, egybe sem vesztett bele; egészen -elhitte magáról, hogy neki ehez lángesze van. Nem is igen válogatott. -Tíz-húsz ezer forintos nyereségekért is aláirta a nevét. - -Aztán azt is tapasztalá, hogy a gazdagságnak saját nimbusza van. Azért, -hogy vitézül harczolt nagy eszmékért, kapta azt, hogy gyanús embernek -tartották; azért, hogy az eszét fárasztotta a közjó és közmivelődés -érdekében, azt nyerte, hogy megkritizálták; hanem mikor elkezdett a neve -után 1000-eket irogatni, jótékony czélokra, hulladékát könnyen gyült -nyereménynek: azért nemesi rangra emeltetett. A mikor nagy érdemei -voltak rá, akkor el nem fogadta volna e kitüntetést. - -Mikor Vihnyéről haza érkezve, ismét felment Bécsbe, titkárjának itthon -meghagyta, hogy a mi levelei öt-hat nap alatt érkeznek (addig nem jön -vissza), azokat csomagolja össze s küldje utána az ismert szállodába. - -Az érkezett levelek között aztán talált négyet, a miknek czímzetén Hanna -kézirását ismerte meg. - -Remegő kézzel bontá fel az elsőt. Tehát mégis megszólal az -engesztelhetetlen! – Nem szólal meg. – A borítékból üres papir hull ki. -És így a másodikból, harmadikból, negyedikből. Egy betű sincs azokba -irva. - -Incze megint félreértette Hannát. Azt hitte, Hanna őt boszantó gúnynyal -akarja üldözni; mindennap egy üres papirlappal juttatva eszébe, hogy -közöttük semmi mondani való sincs többé. Pedig ez nem azért történt. - -Hanna az előtt mindennap irt a fürdőhelyről levelet férjének. Ezt tudta -már a postamestertől az egész fürdőközönség. Nem akarta, hogy -észrevegyék, hogy férje eltávozása után mindennapi levelei elmaradnak; -hogy a világ kitalálja, a mi közöttük történt. Büszkeségét takarták az -üres levelek. - -Incze szívtelen kínzásnak vette azt. Most már valóban rászánta magát, -hogy elmenjen Cæsarinehoz. - -Meg akart tudni valamit. - -Hanem a sorsnak úgy tetszett, hogy mást tudjon meg, mint a mit akart. - -Cæsarine helyett Fatimét találta otthon egyedül. - -Cæsarine fontos családi ügyek elintézése végett jár künn Belle Ange -urral. Fatime ottmarasztotta a látogatót: önálló hölgy volt, művésznő. - -– Köszönöm önnek, hogy visszajött még egyszer! – szólt kezét nyujtva -Inczének. - -– S ön örül annak, ha engem lát? Eddig azt hittem, hogy csak az által -okozok örömöt, ha valahonnan elmegyek. - -Fatime e szónál hosszasan nézett Incze szemébe, mintha ki akarná olvasni -e szavak értelmét s aztán rögtön, mint egy orvtámadás, oly véletlenül -fordult hozzá ezzel a kérdéssel: - -– Nem sikerült önnek kiengesztelni Hanna grófnőt? - -– Nem. - -A leány erre a két kezét keblére tette s szemeit ég felé emelve, nagyot -sóhajtott: egy nagy hálafohász volt az. - -– Az ég meghallgatta imádságomat! - -– Hogyan? – szólt Incze elbámulva. – Ön ezért imádkozott? hisz ön kért -rá, hogy azt tegyem. - -– Akkor Walter Leo is hallotta, hogy mit beszélek. - -– És most? - -– Most csak önnek beszélek egyedül. - -– S ön kivánta azt, hogy én ki ne béküljek? - -A leány levonta szemöldeit azokra a nagy sötét szemekre. Egy gyönyörű -kézíj volt együtt e két fekete szemöldök, nyilazásra kész. Varázsoló, -megigéző tekintete volt. - -– S ön azt hiszi, hogy én nem tudtam, mi következése lesz annak a -kézcsóknak? hogy én csak ügyetlenségből, balgaságból ejtettem ki azt a -szót, a mi önöket így szétzavarta? olyan bizonyos voltam a felől, hogy -ezzel egy jégtengert állítok önök közé, mint arról, hogy élek. - -– S miért tette ön azt akkor? - -– Miért? Miért? szólt a leány, s egész alakja reszketett az indulattól. -– Azért, mert Starrwitz Hanna grófnőnek nincs joga birni egy kincset, -melyet megbecsülni nem tud, melynek értékét nem ismeri. - -– Fatime! - -– Az égre kérem, ne nevezzen engem Fatimének. Ezzel a névvel vagyok -eljegyezve a pokolnak s az ő földi képviselőjének, a publikumnak. -Nevezzen engem Serenának. Térden állva kérjem-e, hogy mondja nekem: -Serena? Hisz ön adta nekem ezt a nevet. - -– Jó. Legyen. Serena. - -– Tehát tudja ön meg, hogy van egy Serena, a ki attól a pillanattól -fogva, melyben önt először meglátta: nem gondolt egyébre, mint hogy a -porból kiemelkedhessék, oly magasra, hogy ön egykor meglássa őt és -észrevegye. Hét esztendeje annak, hogy én szolgálok ezért a czélért, -mint a patriarcha a pusztában. S mikor ott virradtam meg számtalanszor a -tanulmány mellett átvirrasztott éj után, mert nappal dolgoznom kellett, -hogy kenyerem legyen: ez a remény újítá meg erőmet. Tűrtem annyi -nyomort, a mennyiről a Teréziarend hölgyei nem is olvastak együtt és -valamennyien, s megválthattam volna magamat belőle, mert szép voltam, -egy visszaadott mosolygás árán! És én nem adtam senkinek vissza e -mosolyt; tartottam annak a számára, a kitől lelkem sugárait kaptam. S -hittem, hogy egykor annak adhatom. Óh, hányszor sírtam térden egy szent -kép előtt, s imádkoztam hozzá: óh, megdicsőült eszményképem, te -csillagsugáros hölgy, ki felszálltál mély tenger fenekéről az égbe: ne -add másnak földön hagyott kincsedet; vezesd az ő útját az én utamon -keresztül, hogy lásson meg engem! S utam fényes lett, diadalmas, -koszorúkkal hintett. Felfelé törekedtem. Azt hittem, nem lehet neki -olyan magasan járni, hogy valahára fel ne jussak hozzá. S ekkor – előjön -egy hidegvérű úrhölgy, a ki unatkozott meg nem szolgált kényelmében; -megharagszik valakire s daczból, dölyfből letépi azt az útjába esett -virágot, a mit én könyeimmel öntöztem mindennap!… - -Incze elzsibbadtan állt és bámulta e titokteljes lényt. - -A leány összeszorítá ajkait; fogaival zsebkendőjébe harapott, s aztán -folytatá: - -– Ne féljen ön: nem fogok sírni. Ma rossz vagyok ahhoz. Mikor -meghallottam, hogy Starrwitz Hanna grófnő elvette Áldorfai Inczét, (mert -az vette el önt) első gondolatom az volt, hogy odamegyek már most én az -ő helyére. Cseréljünk. Kolostorba megyek. Ejh! kinevettem érte magamat. -Nem leszek apácza! Ellenkező leszek! Ha szétszakították a szivemet, -tépem én még apróbbra s odahajítom a világ bolondjainak: szedjék fel! -Menjünk kaczagni, ittasulni, belerohanni abba a forgó szélbe, a mi a -többit is magával ragadja. Ekkor megbotlottam valamibe. Az imazsámolyom -volt. Megtanultam imádkozni. Indulataim lecsillapultak. Azért -imádkoztam, hogy legyen hát boldog az, a kihez gondolataim -zarándokolnak. Tegye őt szerelme által idvezültté az a nő, a ki őt olyan -ingyen kapta a vak sorstól! Fogott önön az én imádságom? No ne -hallgasson el. Ne forduljon félre! Feleljen igazán, szivére téve kezét: -volt-e egyetlen egy napja, a melyben össze ne hasonlította volna őt -azzal az én megdicsőült szentemmel s vádat ne sóhajtott volna az égre, a -miért őt elrabolta a földtől? - -Incze keble önkénytelenül visszhangzá e sóhajt most is. - -– Üljön le, kérem, szólt a leány. Ön nekem bírám e perczben. Én gyónok -és vallok. Itéljen el. Azt hittem, hogy elcsillapítottam már a vihart -szivemben; megnyugodtam abban, a mit a sors határozott. Ekkor a végzet -közbehozta pesti vendégszereplésemet, s ennek folytán az érintkezést a -fényes előkelő körökkel. Óh, itt Bécsben korábban is be voltam azokba -vezetve: önöknél csak akkor, mikor szükség lett szolgálatomra. Itt -megláttam önt újra. Ekkor megtanultam azt, hogyan lehet az embernek erős -akarat által megakadályozni azt, hogy a láz kitörjön rajta? Ön engem meg -sem látott, csak végigment a termen. És azután hallottam önről beszélni. -Óh miket beszélni! A kit én magamban egy fenkölt lovagnak, egy -félistennek bálványképében mint oltáralakomat rejtegettem, azt e fényes -termekben csak gúnyolni tudták. Egyszer Starrwitz Hanna grófnő -jelenlétében élczeltek önre. Azt beszélték, hogy régi elveit -megváltoztatta, hogy elpártolt, felcserélte a tábornoki babért a -kormányi kegygyel. Hanna grófnő azt mondta erre: «nem értek hozzá, nem -tudom mi a politika; nem olvasom az országgyülési beszédeket». Óh, -hiszen én sem értek hozzá; én sem tudom, mi a magas politika; de egy -dolgot még is tudok! – Ugyan: nem mondta el önnek Hanna grófnő, hogy -akadt mégis a társaságban valaki, a ki szembe mert szállni az egész -gúnymosolygó Bábellel, s azt merte mondani: «én bizonyos vagyok felőle, -hogy Áldorfai férfijelleme oly magasan áll, hogy ha valamit tett, vagy -mondott, a mit érteni nem lehet, az azoknak a hibája, a kik nem értik, -nem az övé! Nem mondta el azt önnek Hanna grófnő, hogy valaki merte önt -védelmezni egész szenvedélylyel, egész szivvel? s hogy az a valaki egy -nő volt, egy komédiásnő! a kinek ön semmije sem: még csak honatyja sem, -mert neki hazája sincs! - -Incze sötéten nézett maga elé. A sértett büszkeség dæmona árnyékozá be -arczát denevér szárnyaival. - -– No de jól van, folytatá a leány, homlokát megdörzsölve két kezével. A -hir, a név, a férj nyilvános élete mit tartozik az asszonyra? A nő lehet -ez iránt közönyös. Sok nőt ismer a világ, kinek férjét a közvélemény -elitélte s a ki mégis szereti férjét. Ezt akartam még megtudni. Lehet-e -őt nem szeretni annak, a ki őt magáénak nevezheti? A titoknak hangja -van. S az asszonyok még a szemeikkel is hallanak. Két összetalálkozó -tekintet egyetértése, egy véletlennek látszó összejövetel. Közönyös -arczkifejezéssel elmondott, de suttogó szavak; kézszorítás, mely -biztatást fejez ki: óvakodó körültekintések, más asszonyok -gúnymosolygásai. Óh, én meg tudom azoknak értelmét fejteni, mert -mesterségem a komédiázás s sokat tanultam ily helyeken a mesterségemhez -valót. - -– Mit akar ön mondani? szólt berekedt hangon Áldorfai, felugorva -helyéből. - -Most aztán a leány ült le egy karszékbe s fejét tenyerébe hajtva, a -legnagyobb nyugalommal mondá e megölő szavakat: - -– Azt, hogy Starrwitz Hanna grófnő nem érdemes arra a kincsre, a mit a -vaksors ölébe dobott. - -– Serena, gondolja meg e szót! - -– Meggondoltam azt már akkor, mikor odamentem az ő oroszlánbarlangjába s -kitöltöttem neki a keserü poharat: «megiszsza-e, vagy nem iszsza?» - -– Mit tett ön azzal? - -– Neki semmit. Nem itta meg. Körülbástyázta magát jéghegyekkel; -üvegharang alá tette a szivét. Megvédte magát. - -– Mit akar ön, Serena! én férj vagyok! Hanna hitvesem. - -– Mit akarok? Azt, hogy már most hasonlítsa ön össze ezt a két nőt. Az -egyik, a büszke félistennő, elutasítja magától azt a férfit, a kit -boldoggá tennie édes szent kötelesség; eltaszítja őt, nehogy egy -családbeli főpap, nehogy egy istenfélő imanéne elszörnyedjen azon, hogy -férjének fejét valaha a szentelt chrysma érte, s még kétségbe vonják, -hogy a dogmák szerint üdvös volt-e őt szeretnie? a másik pedig, a nép -söpredéke, a koszorúkkal beszennyezett komédiásnő nem kérdi, mit mond a -világ idelenn? mit itélnek az égi seregek egykor odafenn!? csupán -szeret, szeret!… - -És azzal zokogva zuhant végig a földön. - -Incze fel akarta őt emelni. - -– Menjen ön! Hagyjon el örökre! Ne lássam többé soha! - -Az alcovenben volt egy fali óra. Az elkezdett e perczben zenélni; ezt a -melódiát pengte: «du hast mich nie geliebt». - -Áldorfai nem hallgatott e méla csábító hangra; de úgy tetszett neki, -mintha azzal együtt egy másik hang azt mondaná neki, hogy e könyeket az -ő kötelessége letörülni. - -– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – - -És azontúl sokszor letörülte ő még e könyek ismételt árjait ez óramű -méla dallamának hangjainál; sokszor vegyült a «du hast mich nie geliebt» -a zokogás melódiája közé: mintha együvé tartoznának ők. - -– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – - -Ettől a naptól fogva Áldorfai Incze nem viselte többé a medaillont -keblén a két szemközt fordult nő arczképével. - -És azzal együtt ama tenger alól felhangzó szó is elhallgatott rá nézve -egészen. - - -A FELELET. - -A mit szent Antalnak igért a csábitó rém, azt Áldorfay Inczének mind -megadta. (Most már ypsilonnal írta a nevét: nemes ember volt.) - -Az új asszonyszemek tükréből egészen új világ ragyogott felé: a -nélkülözések, a küzdelmek világa helyett a gyönyör, a szenvedély -paradicsoma. Minden alvó indulat eltépte fékeit szivében s nyargalt vele -egy mámorító örvény felé. Egy tengerbe vetette bele magát, csupa -élvezetből: elébb úszni akart e tengerben, majd ki akarta azt inni -fenékig. - -Oda volt lánczolva e nőhöz: annak a mosolygása volt ránézve a napfény, -könyei a zivatar. Vele álmodott, róla gondolkozott s érezte az -életunalmat, ha tőle távol volt. S féltette őt az egész világtól. -Ösztönei mind azt sugták neki, hogy ez a leány, a ki egyik pillanatban -az egész lényén átömlő ártatlanság kifejezésével tudta mutatni azt, hogy -még csak eszmében sem közelíti meg e fogalmat: szerelem, s a másik -pillanatban egy egész világot tár fel előtte, megnépesülve a teremtő -szenvedély minden csodatüneményeivel; hogy ugyanaz a leány akkor is el -tudja ezt az ellentétes két szerepet játszani, mikor két külön férfiról -van szó: egyiknek az egyiket, a másiknak a másikat. Megtanult féltékeny -lenni minden csekélységre: egy virágra, egy gyürűre, egy -látogató-jegyre, egy szóváltásra más férfival, még nővel is; kiváltkép a -szinpadra s annak veszedelmes kiváltságaira: a kaczér jelmezekre, a -közönség koszorúira és tapsaira. - -Azt pedig nem kivánhatta tőle, hogy hagyja oda a szinpadot. Hisz a -színpad volt az, a mi adhatott ennek a hölgynek valamit, a mit ő nem -adhatott neki: – nevet. - -Pedig Inczét kínozta a szinpad. Az ő szenvedélye nem a raffinált kéj -mámora volt, melyet a művészi nimbus felfokoz, melyet a kaczér jelmez, a -ledér játék újraébreszt, mely a frivol dallamokat utána dúdolja, s -gyönyört talál benne, ha megalázhatja az asszonyt azzal, hogy a -művésznőtől az eljátszott vaudeville folytatását követeli. Őt kínozta az -a gondolat, hogy az egész világnak szabad legyen azt a mosolygást látni, -teljes gázvilágításnál, a minek csak a félhomályban van létjoga! Egy -befejezett kéjencz dicsekedni, parádézni szokott az olyan diadallal, -minő az övé: ő pedig kész volt verekedni azért, hogy az egész világ azt -higyje, hogy az a leány nem Fatime, hanem Serena!… - -Az egész leány egy talány volt előtte; csupa szeszélyes ellentétekből -álló, miket összeilleszteni az œdipusi rejtélyoldásoknál nehezebb volt. -A szinpadon játékmodorában kihívó, kaczér, érzékingerlő, a szinpadon -kivül kegyetlen mindenki iránt, a ki neki hódolni megkisérté: azon az -egyen kivül, a ki azt jól eltitkolta. Valódi eszményképe volt a bibliai -apocryphok Lilithjének, ki az első embert az első asszonytól elcsábítá; -kígyó, míg meghódít; galamb, ha meghódolt; eszes a cselszövésben, őrült -az élvezetben; az a dæmon, a ki visszavezeti Ádámot a paradicsomba, a -honnan az angyal kiverte (azért a bűnéért, hogy a feleségét szerette: -pedig szegény Ádám még nem is volt pap!) - -Egyszer születése napjára tömérdek ajándékot összeküldtek neki minden -rendű és rangú tisztelői s ő azokat meghítta mind estélyre, s rendezett -számukra pompás lakomát. Ő pedig elszökött az estélye elől hazulról, -elment Inczét fölkeresni egyedül, annak a karjába akasztotta magát s -késő éjszakáig barangolt vele alá s fel Bécs sétányain s csak akkor tért -haza, mikor már a vendégei mind elmentek a szállásáról. Akkor aztán az -anyját megverte, a miért az neki szemrehányásokat mert tenni. Megverte -őt kegyetlenül. Máskor kényeztette Cæsarinet, csupa dédneve volt előtte; -czifrázta, piperézte, haját maga bodrozta fel neki: szerelmes volt belé; -hanem ha Áldorfay miatt csak egy szó ellenvetést próbált neki tenni, -akkor megrohanta, mint egy párducz és megtépte. - -S egy dologra volt a leány különösen féltékeny. Arra, hogy Incze azt ne -higyje, hogy mind azt a bűbájt, a mivel őt elhalmozza, valahogy meg -lehet jutalmazni. - -Ha Incze megkisérté őt gyémántokkal ajándékozni meg ünnepélyes -alkalmakkor: más alkalommal Fatime ajándékozott neki viszont még -értékesebb ékszert, s azonfölül nem is tette fel soha a drága emléket, -hanem ha vetetett vele magának egy ötven krajczáros brochet, a minőket -az utczaszegleten árulnak, azt aztán viselte megválhatlanul. - -Egész rendőri kémkedéssel ügyelt fel arra, hogy családtagjai valahogy -pénzt ne kérjenek valami szin alatt Inczétől. Pedig azokban igen -kifejlett hajlandóság volt ilyesmire. Különösen monsieur Belle Angenak -nagy megerőtetésébe került, valahányszor Incze azt kérdezé tőle: -«comment vous portez vous?» mindannyiszor azt nem felelni rá: «átkozott -jól, csakhogy nincs pénzem!» - -Egyszer aztán bedugták Belle Ange urat az adósok börtönébe egynéhány -száz nemlétező forint miatt. - -Incze megtudta a veszedelmet s nem tétovázott pénzbeli áldozat árán -kiszabadítani a szorongatott családapát e kényelmetlen helyzetből. - -Ekkor aztán három napig nem látta Fatimét. Eltünt előle. - -Harmadnap Gráczból kap egy levelet, melybe annyi összeg volt téve, a -mennyit ő Belle Ange úrért fizetett. Semmi kisérőlevél hozzá. - -Ugyanaz nap aztán Fatimét is otthon találta. - -– Hol járt ön? kérdezé tőle neheztelve. - -– Gráczban voltam, vendégszerepelni. - -– Ön Gráczban volt? - -– Igen. És jövőre már most, ha azt akarja ön, hogy el elszökjem -valamerre vendégszerepelni, hát csak fizesse ki a jó Belle Ange úr -adósságait. - -Ebből megtudta Incze, miért ment Fatime e pár napi vendégszereplésre? -azért, hogy azt a pénzt megszerezhesse, a mit ő Belle Ange úrért -kifizetett, s azt neki visszaküldhesse. - -Ezt a nőt nem lehet megjutalmazni – azért, hogy szeret. - -Pedig Áldorfay most már valóban gazdag ember volt. A mihez hozzá -kezdett, az mind fényesen sikerült. Annyi pénzt csinálhatott már, a -mennyit akart. - -Úgy okoskodott, hogy a kik a csekélységeket megvetik, azok a nagyszerűt -majd elfogadják. - -Fatime többször nyilvánítá előtte, hogy mennyivel jobb szeretne ő e -lármás utczák helyett valamelyik csendesebb városrészben lakni; valami -olyan házban, melynek ablakai kertre nyilnak; melynek magának is kertje -van; a hol nyáron át virágokat lehetne ápolni. - -Egyszer aztán azt mondá neki Incze, hogy talált a számára egy olyan -alkalmas lakást, és pedig hallatlan olcsót. Fatime azt mondta, hogy majd -megnézi azt. - -Egyike volt ez azoknak az újonépült házaknak, miket egy építő-társaság a -Praterre forduló telkeken, mintegy varázsszóra emeltetett. Szép -kilátással, kényelmes berendezéssel. A szállás megtetszett neki, nem is -volt drága; az egész első emelet kizárólag az övé lehetett az utcza -felől. - -Fatime az új szállást kényelmesebben óhajtá berendezni az eddiginél s ez -iránt alkuba lépett egy kárpitossal, ki erős alkuvás után elvállalta -tisztességes árért és részletfizetés mellett a csinos bebutorozást. - -Mikor készen volt a kárpitos, felkérte Fatime-Serenát, hogy tekintse meg -szállását s nyilatkozzék, meg van-e vele elégedve? - -Fatime elhült, mikor szobáin végigment. Minden úgy volt, a hogy ő -elrendelé; csakhogy papir helyett selyemszőnyegek a falakon, angol -vászon helyett damaszt-függönyök, cserép helyett márvány-kandallók, s -dió- és cseresznyefa helyett mahagoni, palissander és teakfabutorzat; -famozaik helyett, a mit fürész sokszoroz, orosz drágakő kézművészet; -velenczei tükrök a falakon; a padlatot két hüvelyknyi vastag szőnyegek -fedik. - -– Ki rendelte ezt így? kérdezé elbámulva a hölgy. - -– Kegyed maga! felelé a kárpitos s elé mutatta a számlát. - -A számlában az egész fényüző kiállítás nem volt drágábbra számítva, mint -a mennyiben a hölgy a tervezett szerény berendezést kialkudta. Meg -kellett benne nyugodnia. Azt nem mondhatta a kárpitosnak, hogy nincs -azzal megelégedve, a mit kapott. - -Nem nagy leleményesség kellett ugyan hozzá, hogy kitalálja, miféle -bűvész volt az, a ki az ő kedveért tízszeres értéküvé varázsolt át -mindent, de ezúttal nem vághatta vissza a tromfot. - -A mint aztán beköltözött az új szállásába, mindjárt az első napon -hivatta a házfelügyelőt. Tudatta vele, hogy most nincsen pénze. - -– Jól van, monda a házfelügyelő, s azzal eltávozott. - -Néhány óra mulva megint visszajött; az egyik kezében hozott egy csomag -bankjegyet, a másikban egy marék irományt. - -– Tessék: itt van a pénz, s itt meg a nyugtatványok. - -– S mit csináljak én ezzel a pénzzel, meg ezekkel a nyugtatványokkal? - -– A pénzt tessék eltenni, e nyugtatványokat pedig aláirni. - -– Minek irjam én alá e nyugtatványokat? - -– Azért, mert a lakók bizalmatlanok; nem érik be vele, hogy én beirtam a -könyvbe a lefizetett házbérüket: bélyegezett nyugtákat követelnek a -háztulajdonosnő aláirásával. - -Fatime-Serena most tudta meg, hogy ő ennek a háznak a tulajdonosnője. - -Nem árulta el meglepetését a házmester előtt: aláirta a nyugtákat, -megszámlálta a pénzt és elzárta azt rózsafaszekrényébe. - -Mikor Incze meglátogatta őt új szállásán, úgy tett, mint a ki semmi -megjegyzésre méltót nem talál a körüle támadt változásokban. Nem is -beszélt neki a házról. Izetlen, kedvetlen volt. Azt állította, hogy -egészen ki van fáradva, összetörve a költözködés keserveitől. - -Egy hétig mindig kedvetlen volt; durczás, kényeskedő. Minden szóért -megneheztelt: alig lehetett tőle valami választ kicsikarni. Azokkal a -nagy fekete szemekkel úgy nézett az emberre, mint egy kisértet s -homlokán ráncz kezdett már támadni a sok szemöldök-összehuzástól. - -A hetedik napon aztán, a mint belépett kozzá Incze, az alcoven -szőnyeg-ajtajánál lesett rá, s orozva nyakába ugrott, majd lerántotta -lábáról s aztán olyan kedve támadt, hogy fölvette vele a házat. -Kaczagott, gyermek volt; leült a szőnyegére, elővett hat gömbölyű -kavicsot, s kényszeríté Áldorfayt, hogy térdeljen mellé és tanulja meg -tőle a «kőkapósdi» gyermekjátékot, a mit az iskolás gyerekek -«pitykövezésnek» is neveznek, s nem hagyott neki addig békét, míg végig -nem csinálta annak valamennyi mesterségét. Incze egész ottléte alatt -csupa dévaj jó kedv volt a leány: ezerféle bolondot csinált magából. -Mikor aztán Incze hazament, egy levelet dugott a zsebébe, arra kérve, -hogy ne törje fel hamarább, mint a mikor otthon lesz. - -De bizony feltörte azt Incze, a mint a legelső gázlámpa alá ért az -utczán. - -Abban a levélben pedig a bécsi telekkönyvi hivatalnak egy kivonatát -találta, melyben tudtára adatik, hogy a Belle Ange Fatime Serena úrhölgy -**-utczai házát Áldorfay Incze úr nevére iratta át. - -Áldorfay elbámulva fonta össze karjait. - -Még ezt sem fogadja el! - -Nem kell neki egy ajándékba kapott úrilak! - -Mi kell hát ennek a hölgynek? - -Ennek…? - -… Minden! - -* - -E közben folyvást érkeztek Hannától az üres levelek Inczéhez. Segítették -nagyobbítani kettőjük között az ürt. - -Egyszer egy ilyen üres levél láttára valami még üresebb gondolata támadt -Inczének. - -Érezte, hogy neki valami menedékre, valami mentségre, valami oltalomra -van szüksége valaki ellen, a kit nem tud lerázni a nyakáról. - -Ez a valaki: saját énje. - -Ez a valaki mindig otthon várja őt, mikor hazamegy; megkérdi tőle, hol -járt? rossz álomlátásokkal gyötri, mikor elalszik; (az álom a -legkiméletlenebb igazmondó!) néha még Fatime lakáig is elmegy vele; sőt -néha odaül kettőjük közzé, ez a hajdankori «Én», ez a törhetlen lelkű -Én, ez a becsületére büszke Én, ez az ellenségnek adott szót is megtartó -Én; ez a fényes árnyék, – és kisértő jelenlétével útjába áll minden -örömnek. Ez az igazi hazajáró kisértet! - -Ennek a «halottnak» kell valami temetőt keresni. - -Áldorfay Incze talált ilyen kriptát. - -Emberi dolog, de nem emberséges, hogy valaki a felesége multjáért legyen -féltékeny; fürkészszen adatokat olyan időkből, a mikben neje őt még nem -is ismerte. Hát talán szobor volt az, a kit elvett? Márványból volt -mindaddig, a míg az ő epekedésére jóltevő Cythere meg nem indította -keblében a szívdobogást? - -Incze azt hitte, hogy miután az első Serenája ilyen szobor volt, joga -van minden nőtől azt követelni. - -Ennek a bolondságnak is van rendszere. A multban jelent és jövendőt -keres. Az a rögeszméje van, hogy a ki meg nem halt, az még mindig él! -Hogy egy hajdankori eszménykép, a míg el nem temetik, addig nem halott. - -Még azonfölül, akárhogy megvált is a dogmáktól, akárhogy túltette is -magát a társadalmi szabályokon: azt nem tudta magától elhagyni, hogy -theosophistának megmaradjon. Hitte, hogy minden ténynek megvan az -ellenténye, s ha a delejtű délsarkát keresi, ugyanakkor a délmutató vége -az éjsarkához közelg. - -S a féltésnek még gyakorlati czélja is volt. - -Egy bizonyítvány a kézben még feloldhatná ezt a lánczot, mely most már -nem rózsaláncz többé. - -A fürdőidény legvége felé járt már. Hanna ezóta tán az utolsó vendég -Vihnyén, a ki folyton vár, hogy férje érte menjen. A ki el nem utazik -onnan egyedül, nehogy a világ megsejtse azt, hogy közöttük feszült -viszony támadt. - -Erőt vett magán, hogy irjon Hannának, röviden tudatva vele a napot, -melyen érte fog menni. - -Azonban úgy intézte a dolgát, hogy egy nappal hamarább érjen oda. - -Több hónapi távollét után valami ajándékról is gondoskodott Hanna -számára. Kötelesség ez. - -Kikereste a legszebb rubint, mely az ékszerészeknél kapható volt s abba -belevésette Starrwitz Hanna czímerét, pontosan azon minta után, mely -leveleinek pecsétjén látható volt. Hanna eddigi gyürűjének köve csak -amethyszt volt. Rubinba czímert vésetni, fejedelmi pazarlás. - -Mikor ez megvolt, akkor bucsút vett Fatimétől – a viszontlátásig. - -És aztán elutazott Vihnyére. - -Hanna csakugyan utolsó vendég volt már ott s csakugyan ő reá várt. - -Incze megdöbbent, mikor őt meglátta. Azt képzelte, hogy a kit hónapok -előtt oly felüdülten hagyott el, az most ragyogni fog az egészség -teljétől. És talált helyette egy megtört alakot, kinek arczán minden -vonás rávallott az eltitkolt szenvedésre. - -Ez a látmány egészen lefegyverezte. Nehéz lett a szive miatta. Minden -nemesebb érzés fölébredt lelkében újra. Érezte az önvád súlyát. Ezek a -megnyult vonások, ezek a beesett szemek mind ő róla beszélnek. - -– Önnek nem használt ez a fürdő, mondá Hannának gyöngéd aggodalommal. -Önnek nem szabad a télre égaljunk alatt maradni. Én önt most innen -elviszem Meránba. - -– Köszönöm. Jó lesz! felelt rá Hanna engedelmesen. - -– Kivánja ön, hogy egyedül hagyjam ott, vagy hogy én is ott legyek? - -Hanna ránézett és gondolkozott. - -S ha a büszke hölgynek jobb géniusai lettek volna, mint az ősök kevély -szellemei, ha csak egyetlen egy azok közül a szentek közül, a kiknek -képei előtt térdelni szokott, malasztsugalló szellemének egy ihletével -érintette volna szivét: most még egyszer kezében lett volna mindkettőjük -sorsa. Neki volt adva még egyszer ez a férfi; kezébe téve annak egész -lénye, tisztán, minden salaktól. Hasztalan! Büszkesége nem engedé, hogy -a boldogság útját válaszsza. Szövetkezett a sötét vakbuzgósággal. -Elzárta magát rideg balitéletei mögé. - -Incze még egyszer oly gyöngéden hangoztatá e nevet: - -– Hanna! - -S ha e gyöngéd hangra a hölgy kinyujtja kezét s azt mondja: «jöjj!» -akkor az a másik csábító fantom a légbe oszlik szét, eltünik, mint egy -ködfátyolkép, mint egy csába álom: Fatime! Akkor a visszahódított férj -odaomlik lábaihoz, előveszi az emléket, a rubingyürűt, s azt mondja -neki: «nézd: a távolban is rád gondoltam; viseld ez emléket ama másik -helyett, a mit a püspök nagybátyádtól kaptál». - -És aztán elmennek együtt Meránba, Nizzába, majd Rómába, együtt -meglátogatják a szent helyeket; onnan elutaznak a szent földre -Jeruzsálembe, s mire visszatérnek, úgy találják, hogy a világ elfeledte -őket: nem léteznek rá nézve többé… - -S az milyen jó! - -A nő elveté magától e jobb sorsot. Nem nyujtá kezét. Azt felelte: - -– Jobb lesz nekem ott egyedül! - -Ezzel a szóval aztán el voltak egymásra nézve veszve végképen. - -Incze most már nem adta át nejének a hozott emléket. Tartotta más -czélra. - -Azt mondta nejének, hogy tehát e szerint rendeleteket fog tenni az -elutazásra. Útjaik kétfelé válnak. Hanna délnek utazik, neki pedig észak -felé kell mennie, egy galicziai bányavállalatot megtekinteni. - -Mikor visszatért nejéhez a postamestertől, hol a fogatokat megrendelé, -valamit megérzett Hanna szobájában. Egy áruló illatot, a mit mindenki -rögtön felismer. Az égetett pecsétviasz szaga az. Hanna levelet irt -valakinek, elutazása előtt. - -Egy szóval sem kérdezősködött. Elmondá, hogy mikorra rendelte az -útihintót s aztán eltávozott. - -Egy óra mulva visszament a postamesterhez: a régi jó tarokkompánistához, -a kinek annyira ment a konfidenskedése, hogy a nejének érkezett -leveleket is át szokta adogatni a férjnek, kézbesítés végett. - -– Barátom uram, mondá Incze a postamesternek: nehány percz előtt küldött -ide a nőm egy levelet nagybátyjához, Bauernhass Siegebert grófhoz! - -– Igen, igen, mondá a postamester. Még itt van! - -(Tehát itt van.) - -– Ohajtaná azt egy perczre visszavenni, miután azóta utazási czélja -megváltozott; azt helyre kell igazítani a levélben s nem akar most -másikat irni. - -– Óh kérem, tessék! - -A póstamester minden aggodalom nélkül előkereste Hanna levelét s átadta -azt Inczének. - -– Uraságod számára is van itten pedig három levél, kettő Pestről, egy -Bécsből. Az utóbbi pénzes-levél. - -Mind a hármat zsebre dugta Incze, meg sem nézte a czímzetet rajtuk; -sietett, mint a tolvaj a lopott jószággal, szobájába. - -Melegített késsel felnyitá a pecsétet Hanna levelén. - -(Már ennyire ment! Leskelődni! Pecsétet feltörni!) - -Aztán elolvasá a levél tartalmát: - -– Uram! - -– A mi elmult, az örökre visszahozhatatlan. A félreértés is a sors -végzése. Hiszem, hogy az ön távolmaradásának legyőzhetlen akadályai -voltak, s megszünt a jogom azokért szemrehányást tenni. Asszony vagyok. -Feleség. Hitvestárs. Férjem becsülete az én becsületem is. Ne keressen -ön engem olyan utakon, melyek a nőt megalázzák azokon nem fog ön engem -megtalálni. Felejtsen el örökre, mint a hogy én el tudtam önt felejteni. -Mint nő, kerülni fogom önt, s ön kegyetlenséget követhet el velem, ha -azon köröket felkeresi, a mikben én meg szoktam jelenni, mert az által -kényszeríteni fog, hogy számüzzem magamat ismerőseim világából. - -Én nyugodt vagyok s nem kivánok az égtől több boldogságot, mint a -mennyit ingyen kegyelméből adott. - -Azon czélzás, a melyet ön említett s melynek rejtélyét könnyű -kitalálnom, irtózattal és undorral tölti el lelkemet. A mely órában -valakinek – akárkinek – eszébe jut törvényszék előtt ezt a szót -kimondani: Starrwitz Johanna házassága semmis volt: ő nem asszony, a -másik órában én halott vagyok. - -Több levelet ne intézen hozzám, mert azt feltöretlen fognám -visszautasítani. - -S ha azt akarja ön, hogy valaha az idvezültek paradicsomában -találkozzunk egymással, úgy arra kérem önt: fogadását, nemesi szavát -kérem rá, hogy két embert kerüljön az életben: az egyik én vagyok, a -másik férjem. Mert tudja meg ön, hogy Starrwitz Hanna háromszor -naponkint térdel Isten előtt, imádkozva, hogy Áldorfay Inczének adjon -hosszú életet e földön s örök üdvöt, bűnbocsánatot az égben. Ezért -önöknek nem szabad egymással soha találkozniok. - -«Áldorfay Hanna.» - -A vezetéknév kétszer is volt alá húzva. - -Incze lankadtan ejté ki kezéből a levelet. - -Ez a levél kidöntötte lábai alól az eddigi piedesztált. A büszkeség -talapzata eltünt alóla: a sárba esett. - -Most már egészen föléje emelkedett ez asszony s ő alant maradt. - -Elvesztette ezzel jellemének utolsó tartalékát is: a boszút. Nem volt -többé az előtte vonuló árnyék ellenében az a mentsége, hogy csak egy -hűtelen nőnek adja vissza a tromfot. Védtelen maradt önmaga ellenében. - -Nem merte azt a levelet még egyszer elolvasni. - -Minő érzéseket hagyott hátra lelkében ez a levél! - -Megcsalatni egy nő által, a ki mást szeret: még csak előérzete a -pokolnak; de eldobatni egy nő által, a ki hű marad: az maga a pokol! - -Elővette a tolvajkulcsot, a rubin pecsétnyomós gyürűt s újra -lepecsételte vele a Bauernhass Siegebertnek szóló levelet. - -Ah, mint meglakolt azért, hogy felbontott egy levelet, melyen másnak a -czime áll! - -Sietett azt visszavinni a postamesterhez s aztán kérte, hogy fogjanak -kocsijába rögtön. - -Nem ment Hannához többé vissza. Futott előle, mint gyilkos a megölt -árnyéka elől. - -Kocsisának az volt mondva, hogy észak felé fog utazni Galicziába. - -Útközben eszébe jutott, hogy három levél van a zsebében. Elővette azokat -egymásután, hogy üldöző gondolatait elüzze velük. - -Az egyik levelet a hajdani pártelnökétől kapta, melyben ez felszólítja -őt, hogy bárha a közjogi téren nem követnek is többé azonos elveket, de -legközelebb olyan kérdés fog az országgyülés elé kerülni, mely nem lehet -pártnézet tárgya: a magyar honvédségnek ágyukkal leendő ellátása. -Mindenki számít e kérdésben Áldorfay tábornok erélyes pártolására. - -Elvárják, hogy e nagy kérdés tárgyalására haza fog sietni a fővárosba. - -A másik levelet a hajdani honvédsegélyző egylet elnökétől kapta, ez meg -azt tudatta vele, hogy szükség van rá, mint a bizottság egyik tagjára, a -segélyben részesítendő honvédek osztályozásánál, azért siessen a -kitűzött ülés napjára Budapesten megjelenni. - -– Majd mindjárt! dörmögé magában mindkét levelet útitáskájába gyűrve. -Egyéb dolgom van most! - -Ő mondta ezt! A Mehádia-kulcs hőse, ki egykor az utolsó ágyúval védte -meg a menekvő bajtársak seregét, ki az úton felszedett utolsó sebesült -honvédeket le nem rakta a martalékul talált aranyért, ezüstért. Ő mondta -azt: «mi gondom a ti ágyuitokra, mi gondom a ti béna hadastyánaitokra! -Egyéb dolgom van most! Bányát kell most megnéznem, a hol arany terem!» - -Mivé alakították át azok a bűbájos szép szemek! - -– Csak hajts egyenesen! - -Azután a harmadik levélre került a sor. - -Ez Bécsből volt keltezve, öt pecséttel ellátva, kivül ráirva a -tartalmazott összeg: egy ezer forint. - -Sok hányt-vetett ezeressel volt ez idő szerint Inczének találkozása. - -A mint ezt a borítékot felhasítá, nem talált benne semmiféle levelet, -csupán csak egy puszta ezer forintos bankjegyet. - -Hanem a mint a bankjegyet megfordítá, annak a hátán talált valamit irva -piros tintával, ezt a két szót: - -– Imádlak! - -Serena. - -Az eszelős tündér ama bizonyos lakház felvett bérét beváltá egy -ujdonatúj ezeresre, s mintha az csak egy látogatójegy, egy billet doux -volna, arra irta ezt a szerelmi nyilatkozatot. Most még ki sem lehet azt -az ezerest adni. - -– Megállj! kiáltá Incze a kocsisra; fordulj vissza! - -– Hát nem Galicziába megyünk? - -– Nem. Hanem Bécsbe. - -Nem kellett már neki se mentség, se védelem, se aranybánya. Ment vissza -kárhozatába. - -Azért ment, mert tetszett neki elkárhozni. - - -A TITKOS KULCS. - -Áldorfay szegényebbül tért vissza Fatiméhez, mint egy kolduló barát. A -mi egy nőre nézve a legnagyobb kincs: a becsülés, azt mind elvitte -magával Hanna, abból egy fillérárút sem hagyott meg Fatimének -elajándékozni valót. - -Incze érzé jól, hogy ő Hannától milyen mélyen meg van alázva! - -A nő tud szenvedni egyedül s midőn neki is kinálkozik a tiltott vigasz a -hajdani eszményképben, a kiből, ha akarja, csinálhat udvarlót, ha -akarja, csinálhat férjet, akkor az asszonynak van ereje elutasítani e -vigaszt magától s halálra kínozni magát női becsületéért. - -Most aztán mindazok a gyanusítások, a miket Fatime mondott Hannára, meg -vannak hazudtolva. - -A mennyit Hanna emelkedett, annyit sülyedt Fatime. - -S Incze azt érzé, hogy az ő csillagzata Fatimével tart, nem Hannával. -Sülyed, nem emelkedik. - -Fatiménél van a szive. - -S ennek a leánynak becsvágya van, annyi mint egy herczegnőnek. Azt -vehette észre mindannyiszor, mikor megkisérté gazdagságával egyenlíteni -ki a számlát kettőjük között. Fatime visszautasított minden bőkezű -ajándékozási kedvet s Incze adósa maradt e leánynak: – egy egész új -világrésznek az árával. - -Még sem maradt fenn számára más elégtétel, mint hogy őt gazdaggá tegye. -A gazdagság is tisztesség. És egyúttal próbaköve a szivnek. Vajjon, ha -Fatime is önálló vagyonnal fog birni, olyan bolondja lesz-e neki akkor -is, mint a milyen most – a szegény szinpadi hamupipőke? - -Ehhez pedig csak ravaszság útján lehetett juttatni a leányt. - -Incze kitalálta annak a módját. - -Rábeszélte a leányt, hogy próbáljanak együtt szerencsét: vásároljanak -sorsjegyeket. Fatimének egy vendégszereplési jövedelme lett befektetve e -kisérletbe. - -De Incze megcsalta a leányt, a nélkül hogy az észrevette volna, hogyan? - -A sorsjáték szabályai szerint elébb a sorszámot (series) húzták ki. -Ezáltal mindazok a sorsjegyek, a mik a kihúzott sorszámmal birtak, mint -bizonyos nyerők, s a főnyereményre kizárólag versenyezhetők, egyszerre -ötvenszeres árra emelkedtek fel. Incze Fatimének az egyszerű sorsjegyek -helyett ilyen nyerésre kihuzott sorszámuakat vásárolt, a mikkel aztán -Fatimének okvetlen nyernie kellett. Harminczezer forinthoz jutott vele. -(Igaz, hogy Inczének ez ötvenezer forintjában volt, de Fatime azt -hihette, hogy az ő eredeti ezer forintja hozta a nyereséget.) - -Incze ezzel egészen megnyugtatva hitte a lelkiismeretét, hogy így -becsempészhetett Fatime tárczájába egy arra nézve elég nevezetes -összeget. Azt hitte, hogy most már kevésbbé adósa neki annak az új -világrésznek az árával. - -Hanem az új világrész létezése még jól el volt titkolva. - -Incze látogatásai Belle Angéknál gyakoriak voltak ugyan s családias -otthonosságot árultak el, de azon túl semmit. Fatime valódi szeszélyes -gyermek volt irányában mások előtt is, de hogy vajjon több-e még a -gyermeknél is? azt nem tudta senki. - -Még Belle Ange úr sem (a kire nézve pedig egy ilyen tudomás bőséges -kútforrása lett volna a libegő államkölcsönöknek). - -Sőt még Cæsarine sem tudta – egészen. - -Azaz, hogy annyira asszony volt, hogy bizonyos legyen a valóság felől; -de a tényt be nem tudta volna bizonyítani. - -Áldorfay, a mint a szivar utolsó hamva a theáscsésze aljába hullott, -szépen kezet csókolt Fatimének; Cæsarinénak kinyilatkoztatá, hogy -legalázatosabb szolgája marad; vette a kalapját, bekiáltott egy «bon -nuit» monsieur Belle Ange odujába, ki a konyhán túl egy kis garçon -szobában lakott; forintot nyomott a kikisérő szobaleány markába s -dúdolva ment le a lépcsőn, melynek felső rácsajtaját bezárták utána. - -Azt pedig senki sem tudta, hogy a mezzaninnak egy kis alacsony ajtaja a -lépcső közepéről egy szűk folyosóra vezet, s abból a folyosóból megint -egy csigalépcső visz fel egész Fatime boudoirjáig, s onnan egy keskeny -ajtó nyilik be, a mit a falszőnyegezés egészen elrejtve tart hivatlan -szemek előtt. - -Ehhez a két ajtóhoz csak egy embernek van kulcsa. - -A házat az építteté így, a ki e kulcsok birtokában van. A rejtek-bejárat -az ő terve szerint készült. A mezzaninban aztán az ő lakása van. A -honnan tetszésszerinti időben távozhatik el. Az ajtón érczbetükkel -pompáz e szó: «comptoir.» - -– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – - -– Milyen sajátságos kulcsok ezek? szólt egyszer Fatime Inczéhez, mikor -már egyedül voltak s minden ajtó zárva; a kettő egymásba csukható s -fogaival egymást kiegészíti. Ha ezeket a kulcsokat egyszer Hanna grófnő -megtalálná nálad! - -– Nem találhat rájuk. - -– Nem szoktak az asszonyok néha férjeik zsebeiben kutatni? - -– Nem tartom e kulcsokat ottan. - -– Hát másutt nem kutatják fel? - -– Olyan helyen tartom, mikor otthon vagyok, a hol nem keresi: a -dohánytartó dobozom fenekén. Ő irtózik a dohánytól. - -– Haha, szegény! - -S azzal Fatime kivette Incze szájából a szivart és maga szivta azt -tovább. - -– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – - -Ez így folyt hosszú időn keresztül. - -Incze Budapestre is lerándult néha. Világi üzlete olyan szépen kétfelé -osztá idejét, hogy annak felét Bécsben, felét Budapesten kellett -töltenie. Nagy szavazásoknál még a képviselőházban is megjelent. - -Hanna, Meránban visszanyerve egészségét, azon túl állandóul Budapesten -lakott. Incze, ha itthon volt, együtt járt vele estélyekre, szinházba. A -világ előtt egymáshoz udvariasak, szivesek voltak. A panaszt jól el -tudják titkolni ottan a magasban. - -És aztán mikor közel voltak, akkor voltak egymástól legtávolabb. Hanna -hideg és rideg következetesen. - -Hanem azért Hannának egy gondolatja sem volt az iránt, hogy férjét -féltse. Nem azért, mintha Inczét tartotta volna valami magasztos -lénynek, hanem saját magát. - -A hogy egy királyné hiszi alattvalóiról, hogy azok hívek: nem azért, -mert jó emberek, hanem azért, mert tartoznak vele. - -Hogy Incze a nejétől megtagadott hitvesi gyöngédségért másutt keressen -kárpótlást: ezt az eszmét büszkesége, oly magas volt, hogy meg sem -látta. - -Abban az öntudatban, hogy ő maga még egy leheletet sem tűr el hitvesi -hűségén, a mi arra homályt vetne, jogot keresett arra a meggyőződésre, -hogy Incze is viseli, legalább lelkében, a megtagadott szerzetesi -köntöst s a világ örömeiről való lemondással siet vezekleni nagy -elkövetett bűneért. Semmi ujságot se mondott volna neki vele, a ki azt -súgta volna be, hogy férje minden matutina harangszóra veszi a -flagellumot s vérig korbácsolja vele a hátát. Ezt igen természetesnek -találta volna. - -Aztán meg a szép gesztenyeszin fürtök kezdenek is már világosodni s a -göndör körszakállban fehér szálak vendégszerepelnek. Szabadalom ez a nem -féltetésre. - -Annál nagyobb meglepetés lehetett aztán Hanna grófnőre, mikor egy napon -Bécsből, ismeretlen kéztől irott levelet kapott, mely szóról szóra így -hangzott: - -– Méltóságos grófnő! - -Önt a férje megcsalja. Bécsben a *-utczában *-ik számú házban lakik a -kedvese, a kiért önt elfelejti: Belle Ange Fatime. Ön ismeri őt. -Áldorfay minden este ellátogat e házhoz (melyet a négy plasticai állásu -caryatidáiról az erkélyen, a környékben a «négy tánczosnőház» neve alatt -ismernek). Mikor búcsút vesz, a lépcsőt bezárják utána, akkor egy -mesterséges kulcscsal a lépcső fordulatnál levő «Comptoir» szóval jelölt -ajtócskát felnyitja; ez a mezzanin folyosójára vezet. Onnan egy -csigalépcső visz fel jobbra, s e lépcső egy ajtónál végződik, a mit azon -angol kulcs társa nyit fel. Ez ajtó Belle Ange Fatime boudoirjába -nyilik. Ezt a kettős kulcsot Áldorfay otthon a dohány-doboza fenekén -szokta tartani. Ha meg akar ön győződni felőle, hogy ez a kulcspár mi -czélra szolgál? könnyen elkészíttetheti annak a párját otthon egy -műlakatossal. Szeptember 15-ikén bizonyosan ott fog lenni Áldorfay Incze -Belle Ange Fatiménél; mert akkor van ennek a születés napja. Más vendég -nem lesz jelen ez alkalommal rajta kivül. A háziak tizenegy órakor saját -szobáikba vonulnak vissza. E sorok iróját nem vezeti boszú; csak -igazságszeretet, s az ön iránti végtelen tisztelet. - -A levél női kéz irása volt. - -Ki irhatta ezt? - -Hisz a kulcsok titkát senki sem tudta Fatimén kivül. Incze nem tartozott -azon rouék sorába, a ki nőkön szerzett diadalaikkal eldicsekesznek s -furfangjaikkal kérkedni szoktak. Csak Fatime egyedül tudhatta mind azt -oly összefüggően, a hogy a levélben meg volt irva. - -Fatime irta maga azt a levelet. - -De hát őrjöngés szállta-e meg a szivét, a mikor ezt tette? Hogy elárulja -Inczét; beszennyezze saját magát? - -Nem őrjöngés sugallta ezt neki. Kiszámítás! Nyerni akart egyszerre -mindent. - -Unta már azt a megalázó rabságot, s végét akarta szakítani a komédiának. - -Ismerte jól Hanna grófnő engesztelhetlen büszkeségét s bizonyosra -számított nála. - -Ha az a büszkeség oly kegyetlenül meg lesz sértve, a kitörés el nem -maradhat utána. - -Egy csattanós botrány aztán végképen lehetetlenné teszi, hogy Áldorfay -Incze még valaha Starrwitz Hanna grófnővel egy levegőt szívjon. - -Első tekintetre úgy látszik, mintha Fatime nagyon sokat koczkáztatott -volna ezzel. - -Starrwitz Hanna grófnő azon hideg haragú hölgyek közé tartozik, a kik ha -meg vannak sértve, a bosszúállás eszközeiben nem válogatnak. - -S végre egy jól sikerült botránynak még az a túlságos eredménye is -lehet, hogy Áldorfay Inczére nézve nemcsak Hanna grófnő vész el, hanem -egyuttal Fatime is! Úgy üthet ki a terv, hogy Incze elhagyja ugyan -örökre Hannát, de Fatiméhez sem tér vissza többet. Olyan nagyon erős -lehet a siker, hogy Áldorfay itt hagyja még Európát is. - -Azonban Fatime soha sem szokott fellépni, a nélkül, hogy egészen ne -tudja a szerepét; ő soha sem játszik sugó után s ezt a bluettet maga -rendezte! - -Hanna érzékei elzsibbadtak a levél olvasása után. - -Ha azt hozták volna neki hirül, hogy nem igaz, hogy szent Nepomuk a -vízbe fulladt volna, mert kiúszott a Moldvából s még most is él: nem -lett volna ránézve oly hihetetlen mese, mint ez! Határos a -szentségkáromlással. - -Hogy Starrwitz Hanna grófnő férje egy Bécs-külvárosi chansonette -énekesnő mellett elfeledhesse azt, hogy ő egy Starrwitz grófnőnek -tartozik hitével, becsületével; a ki viszont az ő hitét, becsületét -őrzi, oly biztosan, mint a frigyláda a szent szövetséget! - -És mégis, e levél oly biztos hangon van tartva; oly concret adatokat hoz -fel, hogy nem lehet benne kételkedni. - -Hiszen kézzelfogható tanújelre hivatkozik. A kettős kulcs! Ha ez való, -akkor minden igaz. - -Hanna grófnő sokáig tanakodott önbüszkeségével. Eltépje-e a levelet, s -ne gondoljon rá többet? Önmagát alázza meg vele, ha hitelt ád neki! - -Végre is az «asszony» győzött az «úrnőn.» - -Átment férje szobájába, mikor az nem volt otthon. Hozzányult ahhoz az -ellenszenves tárgyhoz, a miben a vágott dohányt tartják; a minek a -szagától is görcsöket szokott kapni; most belenyúlt óvatosan s -megtalálta a dohány alatt a kettős kulcsot. - -Kivette azt és tenyerébe tette, úgy nézte. - -Kezében volt a tárgy, érezte, milyen hideg! - -Csalhatatlan, eltagadhatatlan tanújel. - -Szétnyitotta azt. Látszott a sarkak kapcsán, hogy a kulcsok gyakran -vannak használva. - -Undorodva ejté ki kezéből. - -Azután egy csiptető vassal felvette a földről, s ismét visszadugta a -dohány-doboz fenekére. - -Áttámolygott saját szobájába. Ott voltak felakasztva arczképeik egymás -mellé, életnagyságú olajfestmények. Azokat elnézegette sokáig. Milyen -szép férfi volt Incze azon a képen! - -Egyszer aztán kitört belőle az indulat. - -Ez az ember!… Ez az ember!… - -– Én hű vagyok hozzá, mint egy parasztnő; s ő megcsal engem, mint egy -gróf! - -Naphosszant nem jött ki szobájából, folyvást járt fel s alá, s beszélt -magában, mintha valakinek szólna. - -– De várj! de várj! de várj! Ez volt a végszó. - -(Ki várjon? És mit?) - -Mikor előjött, nem mutatott arczán semmit. Tudott uralkodni nemcsak -másokon, de magán is. - -Csak arra várt, míg egy napon Incze reggeltől estig el lesz foglalva. -Akkor elhivatta a műszerészt, s átadta neki a kettős kulcsot, hogy azt -mintázza le, s azután majd számára készítse el a párját. - -Mikor az készen volt, akkor aztán várt szép csendesen arra a szeptember -tizenötödikére. - -Inczének ezen a napon csakugyan el kellett utaznia Bécsbe. Múlhatatlan -nagy dolgai voltak. Hagyta őt menni. - -Incze elindúlt a hajnali futárvonattal. Hanna utána ment a reggeli -rendes személyvonaton. Inczének déli két órára kellett odaérni, Hannának -esteli kilenczre. - -Hanna nem vitt magával az útra semmi podgyászt. Egy kézitáska, egy -esernyő, meg egy lovagkorbács volt minden készlete. - -A fogadóból, melyben megszállt, esti tíz óráig nem ment ki sehova. Tíz -órakor bérkocsit hozatott, felültetett a bakra egy bérszolgát s -megnevezte a házat, a hova hajtsanak. - -– Tudod: a négy tánczosnő ház! mondá a bérszolga a bérkocsisnak. - -Az aztán tudta. - -A ház elé érve, odahivatta Hanna a kocsihoz a kapust. - -– Ez a gróf Monbelli-féle ház? kérdé tőle. - -– Nem. Ez az Áldorfay-ház. - -– Tehát nem lakik itt az első emeleten Amalfi tábornokné? - -– Nem. Itt Belle Ange asszonyé a belle étage. (Még calembourghal is -szolgált.) - -Hanna ennyit akart tudni. Visszahajtatott a fogadóhoz. Tizenegy óra -táján hozatott egy másik bérkocsit, kezébe vette, nem az esernyőt, hanem -a lovagkorbácsot, s most már biztosan megnevezte a bérkocsisnak az -utczát és házat, a hova hajtatni kivánt. «Az Áldorfay-ház: a négy -tánczosnővel». - -A kapu még nyitva volt. Ennek az lehetett az oka, hogy a házi asszonynál -estély van; vendégek vannak ott. (Más oka volt annak.) Hannára nézve -kedvező körülmény, hogy nem kellett magát bebocsáttatnia, a kapussal -ismét találkoznia, s azonfelül a visszatérésre is nyilt volt az út. - -Észrevétlenül jutott el a lépcsőig. A lépcsőkanyarulatnál rátalált az -alacsony ajtóra, mely Comptoir szóval volt jelölve. Megpróbálta a -kulcsot: beleillett a zárba, az ajtó felnyilt s ő belépett rajta. - -Egyedül volt egy idegen házban, a hol soha sem volt az előtt. -Álkulcscsal nyitott be oda. Tilosban járt. Betörést követett el! - -Nem igaz, hogy az indulat vak: az indulatnak száz szeme van. Az vezette -e labyrinthban. A mezzanin folyosóját az ablakon át derengő udvar-lámpa -gyéren világítá meg; a mint aztán a csigalépcsőre rátalált, ez a -világosság is elhagyta, teljes sötétségben haladt előre. - -Nem félt! Egy nőoroszlán szivén járt vére ki és be. - -Nesztelen felhaladt a lépcsőkön, a mik gondosan be voltak vonva -posztóval, hogy a lépteket el ne árulják. Végre egy kis előszobába -jutott; annak a falai is ki voltak szőnyegezve. - -A sötétségen keresztül, mint egy nyíl lövelt elő egy kis lyukon át -valami halvány világosság. Az a rejtek-ajtó kulcslyuka. - -Hanna megállt hallgatózni. Várnia kellett valami zajosabb neszre onnan -belülről, hogy zárfelnyitás zöreje észre ne vétessék. - -Az a várt zaj nem soká késett. Valaki elkezdett zongorázni odabenn. -Arditi csókkeringőjét játszotta. - -S az első accordok után egy női hang elkezdé énekelni a szöveget, szép -csengő althang: - -– Sul la, sul la labre…» - -De nem folytathatta tovább, mint odáig, hogy - -– Dolce baccio…» - -Ott egy félreismerhetlen hang elfojtá ajkain a dalt. - -Óh e «hang» hallatára Hannának minden vére a fejéhez tódult! - -Az, a ki zongorázik és énekel, ugyanakkor valakinek az ölében ül, a ki a -dalt félbeszakítja ajkain! - -Hanna reszketett az emberfeletti dühtől. - -Egy hajtűt vont ki kontyából s azzal ruháját fölemelve, térdén feltűzte, -hogy könnyebben léphessen. - -Most egy más ismerős hang jelzette a zárt ajtón belül történteket. Egy -durranás, minőt pezsgős palaczkok szoktak hallatni. S arra néhány percz -mulva dévaj kaczagással kiálta fel ugyanazon női hang: - -– Viva noi! (Éljünk mink!) - -S a pohárcsörömpölés közéje csendült a csintalan kaczajnak. - -E kaczaj alatt nesztelenül felnyitá az ajtó zárát Hanna. - -– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – - -Mielőtt Hanna belépne e szobába, elébb tekintsünk mi ott körül. (Bátran -be lehet jönni: nem lesz semmi «shoking.») - -Mikor Incze Fatimét meglátogatta születés napja estéjén, kilencz óra -tájon, nem talált ott mást, csak Belle Ange kisasszonyt és az anyját. A -tavaly rászedett vendégek szépen otthon maradtak ma. - -De bizony Belle Ange úr is otthon volt; hanem őtet nem szoktuk -számbavenni. - -Incze nem is titkolta el a feletti csodálkozását, hogy őt otthon -találja. A derék Belle Ange urnak tudniillik kiváló szenvedélye volt az -utazás. Különösen messzeeső felfedezetlen világrészekbe szeretett nagyon -utazni, s nem volt olyan hónap, melyben Inczétől egy kis utiköltséget ne -kért volna a japáni, vagy a dahomeyi expeditióhoz; hanem az a különös -szerencsétlensége volt, hogy már az első állomáson elköltötte az egész -útravaló pénzt s eként ideje-korán hajótörést szenvedve, jó szerencse -volt ránézve, hogy a tenger megint csak a Práter közelében vetette -partra. Legutoljára az éjsarki expeditióhoz szerelte föl a kitünő -travellert Áldorfay, még a vasuti jegyét is megváltotta neki Triesztig, -s maga ültette fel a waggonba. El is búcsúztak nagy időre, minek folytán -nagy volt a nevetése, mikor egy hét mulva megint Belle Ange úr nyitja -előtte az ajtót. - -– Talán nem lehetett a jég miatt odább menni? - -– Igen, Gumpoldskirchennél! válaszolt helyette Fatime. A miatt a jég -miatt, a mibe a pezsgős palaczkokat behűtik. - -– Ezzel az akadálylyal remélem, hogy mi is fogunk találkozni, szólt -Incze, félrekormányozva e kellemetlen árból a hajót. - -Erre aztán Cæsarine előállt elmondani, hogy mi minden jó lesz ma -vacsorára! - -– S nem leszünk hozzá, csak mi hárman! mondá Fatime. - -– Kérem: négyen! szólt Cæsarine, Belle Ange úrra mutatva. - -– Akkor, kérem: öten; mert én kettő helyett eszem! toldá ki Belle Ange -úr. - -Fatime beharapta az alsó ajkát, összehúnyta a szemeit s egész teste -összevonaglott, mintegy titkos csiklandozástól. Azon nevetett úgy -magában: hogy hátha van még egy hivatlan vendég! Az is eljön még! S -akkor leszünk sokan! - -Az óra tízre járt. - -Cæsarine a terítéshez kezdett. Minthogy kevesen vannak, csak a -boudoirban fognak vacsorálni. - -Fatime nem engedte az anyjának, hogy kijárjon a konyhára. - -– Összepiszkolod a szép piros selyemruhádat, pörölt reá. - -– No nézze, panaszkodék Cæsarine kényeskedve. Ő öltöztet fel ilyen -maskarának, s aztán meg kicsufol! Még virágokat is rakott a hajamba. -Úgy-e kidobjam innen? - -– Hagyd ott, az odavaló! Szólt Fatime lábaival toppantva. - -– Persze, illik is az ilyen vén asszonynak, mint én! szólt Cæsarine naiv -szégyenkedéssel kacsingatva a tükörbe. - -– Fogd be a szádat, te szófogadatlan rossz mama. Ha én mondom, hogy szép -vagy: fiatal vagy! Nézze csak Áldorfay úr, nem olyan-e, mint egy -farsangi menyecske? Minden ember a testvéremnek nézi. - -– Eredj te hizelgő macska, szólt naiv szemérmetességgel Cæsarine, karjai -mögé rejtve piruló arczát. A min aztán Fatime teljes kedvteléssel -nevetett. - -Féktelen szilaj jókedve volt ma. Még Belle Ange urat is megragadta s egy -galoppot eltánczolt vele saját danolása mellett szobahosszat. - -Pedig már egynegyed tizenegyre! - -A cselédek felterítettek. Az asztalt teli rakták mindenféle szinű és -alakú poharakkal. Úgy látszik, sokféle borokat fognak ma itt inni. - -Minden tányér mellé volt téve egy porczellán lepke, annak az összefogott -szárnyai közé volt csiptetve az arany nyomatu «menu», a mi csodadolgokat -igért. - -– Emlékszik ön rá: tavaly ilyenkor, mikor annyi vendéget híttunk össze -erre a napra? szóla Fatime Inczéhez; aztán én itt hagytam vendéget és -vendégséget, ráakasztottam magam önnek a karjára, s egész éjjel -kóboroltunk Bécsnek minden bejárhatatlan helyein. - -– Az elég nagy bolondság volt tőled! feddé őt Cæsarine. - -– Ah dehogy! Az volt leggyönyörteljesebb napom az életben. -Keresztül-kasul bolyongtunk a fák között; szíttuk a fris illatos levegőt -tele tüdővel; beültünk egy bozótba, a hol teljesen sötét volt, s úgy -nevettünk rajta, hogy most mi nem félünk semmitől. Aztán megéheztünk s -betértünk egy pinczekorcsmába, a hol még mulattak. Soha életemben jobb -izűt nem ettem eczetes vereshagymás szalonnabőr-hurkából, mint akkor! -Ah! megettem egy tállal! - -– Itthon meg én osztrigával tömtem a te itthagyott vendégeidet, -sápítozék Cæsarine. - -– Hah; de milyen mulatság volt az! A lebujban volt egy hárfás leány; én -kivettem a kezéből a hárfát s énekeltem helyette a vendégeknek. Azok -tudtak aztán tapsolni! ököllel, meg korsófenékkel az asztalon. Utoljára -két henteslegény összeveszett fölöttem Áldorfayval s Áldorfay egy percz -alatt az asztal alá verte mind a kettőt; pedig elő sem vette a zsebéből -a life preservert. - -Fatime odafutott az ablakhoz, kinyitotta a táblákat, egy rouladeot -dalolt ki az éjszakába s kihajlott a szabadba; azután visszajött. - -– S most épen oly szép csillagos éjszaka van mint ma egy éve volt. Olyan -meleg a lég, olyan sötétkék az ég. - -– No csak nem támad tán kedved ma megint elmenni a lebujba -szalonnabőr-hurkát enni eczetes vereshagymával? nyafogott szenvelgően -Cæsarine. - -– Miért ne? Az igen jó! - -– Engem meg nem csókolsz egy hétig az eczetes vereshagymás száddal. - -– Vannak, a kik nem félnek úgy a vereshagymás csóktól; szólt Fatime -halkan, a fogai közül, Inczére villantva szemeit alattomos csábbal. - -– Én kész vagyok mindenre, mondá Incze. - -– No csak nem teszed tán azt a bolondot, lamentált Cæsarine, hogy most -megint itt hagyd a drága pompás vacsorát? Osztriga, fáczán, pástétom -van, crême rosée, bordeaux, chateau Laffitte! - -– Haha! haha! kiáltott Fatime, alá- s fel szökelve, tánczolva a -szobában, mint egy szilaj csikó, s dallamra hangoztatva vissza: -«osztriga! fáczán! chateau Laffitte! Adieu! Pour jamais!» S a közben -kalapot, shawlt kapkodott fel innen-amonnan, s egyre tánczolva, dalolva -csapta fel fejére a kalapot, vetette vállára a shawlt, aztán egy -tánczlejtéssel oda perdült Inczéhez, megkapta a karját s magával -ragadta: «hahaha! bon appetit! bon nuit! Én ezt nektek ajándékozom mind. -Allons vite! Siessünk. Hahaha!» - -S elvitte magával Inczét, születésnapja éjszakáján Bécset -keresztül-kasul kóborolni. - -Ideje volt! Háromnegyed mult tizenegyre! - -– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – - -Az ott maradt pár tudta magát vigasztalni e nem várt árvaságra jutás -balhelyzetében. - -Az egész pompás vacsora az ő discrétiójukra volt bízva. - -S még annál is több. Fatime a nagy dévaj kedvben egészen rájuk hagyta a -boudoirját, a mit pedig annyira őrizni szokott, hogy még az anyját sem -eresztette bele, ha maga ott nem volt. - -Az érdemes házaspár elkezdett kutatni Fatime butorainak fiókjaiban, -rejtekeiben. Ha nem lehetne-e megtalálni valamit? - -Ugyan mit? Valamit! Akármit! - -De semmit sem lehet megtalálni. - -– Nagyon jól vigyáznak ezek a titkukra! - -Végre egy fali szekrény odujában felfedeznek valamit. - -Az egy otthoni sipka. - -Kék selyemből van horgacsolva, a tetején a desseint egy nyolczágú ezüst -csillagkereszt képezi. - -Ez valami. - -– De hátha ezt csak most készítette Fatime? szól Belle Ange úr. - -– Lehet. De kinek? - -– Hátha nekem készítette nevem napjára? E bíz épen a fejemre illik! - -Belle Ange úr azon emberek közé tartozott, a kik nagyon szeretik -használni a másét. Egy neme az ingernek rájuk nézve az, hogy az a másé. -Ott hagyta a fején a sipkát. - -Azt pedig Fatime nem neki, hanem Inczének készítette. Egyszer, mikor -Hanna grófnőnél volt látogatóban, Áldorfay neje hímzett férjének ilyen -sipkát. Ő egészen hasonlóval akarta őt meglepni. - -A boldog házaspár tehát egészen megnyugodott a sorsnak azon igazságtalan -végzésében, hogy egy vacsorának, mely négy ember számára volt készítve, -másod-magával feleljen meg. A jó bor meghozta a jó kedvet közéjök. -Vacsora után Cæsarine leült a zongora mellé megmutatni, hogy mit tud. -Énekelt is, csinos hangja volt még. Belle Ange úr pedig odaült mellé. -Hisz a zongorára is rá lehetett tenni a pezsgős palaczkot. - -– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – - -Ekkor a hátuk mögött megnyílik egy tőlük nem is sejtett szőnyeg ajtó. - -Egy delnő lép be, a kinek szemei előtt karikát hánynak a lámpások. - -Hanna csak annyit lát, hogy háttal feléje a zongora előtt egy czifrán -öltözött nőalak ül, felvirágozott, fürtözött chignonnal és mellette egy -férfi, karját annak termete körül fűzve legbizalmasabban. - -S e férfinak a fején megismeri azt a házisipkát, azzal a nyolczágú -csillagkereszttel, a mit ő maga hímzett egykor. - -A dűh vad rohamával szökött oda feléjük s egy percz alatt sipka, chignon -és emberhát keresztül-kasul lett szabdalva a gyors lovagostortól. - -Nem is tarthatott az tovább egy percznél, mert a megrohantak sem állták -ki tovább. Leghamarább megfutott a jó monsieur Belle Ange, a ki az első -mennykőcsapásnál nem gondolt egyebet, mint azt, hogy Fatime tért vissza -s a jogtalanúl buksiján feledett házi sipkára az húzogatja most az -olvasatlan lovagkorbácsokat; de Cæsarine rémültében leesett székéről, s -a mint visszatekinte megtámadójára, ő megismerte Hanna grófnőt, s valami -gyors gondolat igazolá előtte, hogy annak most nagy oka lehetett vele -ily kegyetlenűl bánni. - -Hanem Hanna még jobban megijedt, a mint észrevette, hogy ő most egy -tökéletesen idegen embert vert meg, a kit nem is ismer, meg egy -asszonyt, a kit ismer ugyan, de a kinek szabad jó barátságban lenni -azzal az idegen emberrel. - -A dűh egyszerre réműletté, szégyenné fagyott ereiben: eldobta magától a -lovagostort, kimenekült a szőnyegajtón, lerohant a csigalépcsőn, végig a -homályos folyosón; kábultan, reszketve, elfulladva, minden ajtót nyitva -hagyott maga után, s futott a kapu felé. - -A kapus útját állta. Feltünt neki e dúltarczu siető alak. Feltartóztatá. - -Hannának csak annyi ereje volt még, hogy látogató jegyét kivegye -tárczájából s átnyújtsa a kapusnak. - -– Hejh, hogy megjuhászkodott az egyszerre, a mint azt a nevet olvasta! -Hogy futott a grófnő kocsijáért, hogy segítette őt felülni! - -Mikor aztán Incze reggelfelé visszatért Fatimével, oda súgta neki a -fülébe a kapus: - -– A grófnő itt volt az éjjel s megvert valakit odafenn. - - -ZEÜSZ, A NYMFA ÉS A FAUN. - -Hogy miképen kerül ebbe a történetbe bele a hajdankori olympuszi -istengavallér? arról mindenekelőtt kötelességünknek tartjuk -felvilágosítást adni. - -Egy bécsi és egy pesti német napilap hirdetményei között gyakran -találkozott a mindent elolvasó egy franczia szövegű (s helyesirási és -nyelvtani hibákkal bőven megspékelt) levelezéssel, mely így volt -czímezve: «A mon Zeüs.» Aláirva valamelyik a görög isten sok gyöngeségei -közül, Danaë vagy Leda, vagy Callisto, vagy kicsoda? - -Ez a levelezés Áldorfay Inczének szólt Fatime részéről. - -Rendes posta útján levelezni nem volt tanácsos, mert utánzott -pecsétnyomókat nem csak Bécsben tudnak vésni, hanem Budapesten is. - -A sokszor feltünő olympi levelezésnek az volt a legközvetlenebb -eredménye, hogy a mely napokon valami találkozót rendelt a nymfa a hamis -istenek családfejének, aznap legalább tízezer férj otthon maradt a -feleségét strázsálni, s ugyanannyi asszony ráült a férje kabátja -szárnyára, hogy el ne szökhessék hazulról. - -Tehát csak ennyiben lesz dolgunk a mythologiával s nem kell arra a -gyanura jönnünk, hogy ebből a bonyodalomból már csak egy «Deus ex -machina» segíthet ki bennünket. - -– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – - -Mikor Fatime hazaérve, meglátta, hogy minő állapotban van Caesarine, a -fején hidegvizes compressek, arczán végig hosszukás flastromok, az egyik -szeme bekötve; fekszik, nyög és lázban van: akkor elkezdett dühöngeni, -sírni, haját és ruháit tépte, térdre és arczra vetette magát, zokogott, -fuldoklott, s megint felugrott és boszút esküdött. Anyját a cselédek, -kik segélyére szaladtak, már ájulva találták s odafektették az ő ágyába, -míg életre dörzsölhették. - -– Ki tette ezt? Ki tette ezt? hörgé magán kivül a leány. - -– Hanna, nyögé alig hallhatólag Caesarine. - -Fatime mindkét öklét az égnek mereszté fel s aztán elkezdé a saját fejét -ütni velük. - -Azt valóban meg is érdemelte magamagától, mert az ő ötlete volt ez. -Csakhogy ő a tervezett botrányt komikus kimenetelünek szánta, a mivé -lett volna az okvetlenül, ha Caesarine és Belle Ange úr az étkező -asztalnál ülnek, szemben a rejtekajtóval, a mikor Hanna az embuscadeból -beront, nem pedig a zongoránál, háttal a betörő felé. A hatás így is -tökéletes lett volna. Aztán meg arra sem számított Fatime, hogy Hanna -grófnő mindjárt Erzsébet királyné jelenetén kezdje Essexel, s -korbácscsal jöjjön látogatóba. Azt hitte, hogy a Starrwitzoknak több -nevelésük van, mint a Tudoroknak. - -– Látja ön ezt? szólt Fatime tompa, ércztelen hangon, megragadva Incze -kezét, ki elkábultan állt ott, vállát az alkoven falának támasztva. - -Incze látta biz azt, sőt érezte is. A jó Belle Ange úr is előjött, a -maga trofeumait mutogatni. Neki meg a fülét csipte ki a lovagostor -hegye, még most is vérzett. - -És Inczének jobban fájt az, a mit Belle Ange úr ő helyette kapott «per -procura», mint ennek magának. Ez csak a fülével érezte azt, de ő a szíve -mélyén. - -Ez olyan botrány, a mi képes még azt is lehetetlenné tenni a társadalmi -életben, a kinek az szánva volt, ha véletlenül más kapta is meg az -«effect»-et. - -Egy arczulütött ember megszünt tábornok lenni, országos képviselő lenni, -casinotag lenni, nemes ember, jó barát lenni. Egy arczul ütött férfi -halott. - -Ha tudniillik le nem mossa valahogy arczáról az ütést. - -Férfival szemben lehet válogatni a fegyverben: de asszony ellenében csak -egy fegyver van. - -Incze megszorítá Fatime kezét s azt mondá neki: - -– Én tudni fogom, hogy mi a teendőm! - -Fatime elérté a mondatot s odaszökött a nyakába és nem törődve a -jelenlevőkkel, Bella Angezsal, cseléddel, orvossal, magához szorítá őt -szenvedélyesen. Aztán oda vonta Caesarinehoz, felmutatta anyjának azt a -kezét, melyen a korbácsütés sötétveres csíkot hagyott hátra. - -– Látod-e ezt? (Már tegezte is mások előtt.) - -Incze látta azt és aztán jól látta Fatime arczán azt a kivánságot, hogy -hajoljon oda és csókolja meg azt az ütésfoltos kezet. - -Egészen kinálva volt neki ez a kézcsók. - -Hanem aztán eszébe jutott a «lelkésznek» a gyónást tevő anya, a -katonának a guerilla társalkodónője, s nem tudta magát rávenni, hogy -megcsókolja annak a kezét. - -– Tudatni fogom önökkel, hogy mit teszek! mondta komolyan, kalapját -vette és eltávozott. - -Fatime utána nézett sötéten, s aztán utána köpött s azt mondta: kutya! - -– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – - -Incze, mire szállására ért, úgy tapasztalá, hogy Hanna már megelőzte őt -a kezdeményezésben. Levele ott várt rá a kapusnál. - -Sietett azt felnyítni. - -A vonásokon látszott még a kezek reszketése: a sorok is kuszáltan tértek -el egymástól. - -Uram! - -Azok után, a mik megtörténtek, mi együtt nem élhetünk többé. Igyekezni -fogok mentől kevesebb szóval elmondani önnek azt, a mit teszek, és -semmit arról többé, a mit érzek. Én holnap indulok Erdélybe, azért, hogy -ott protestanssá legyek, mert csak így válhatok el öntől, -önmegaláztatásom nélkül. És én elhagyom hitemet, vele mennybeli üdvömet, -családommal való összeköttetésemet, az egész ismerős világot, melyben -eddig éltem, azért, hogy öntől elválhassak. Ebből láthatja ön, milyen -mélység van közöttünk s mivel van az tele? - -Elvárom, hogy ön sietni fog utánam Erdélybe, hogy minél előbb véget -vessünk mindennek. - -S aztán felejtsen kiki, a hogy tud. Én már feledtem. - -Aláirva név helyett e két szó: - -«Never more.» - -Mit tett e levéllel Áldorfay Incze? - -Azt tette, hogy elküldte az egész levelet Fatimének s maga még e sorokat -irta hozzá: - -– Holnap indulok Erdélybe. Hat hét alatt vége az egész formaságnak. -Addig légy hívem és gondolj reám. - -Incze. - -Meg volt felőle győződve, hogy részéről ez a legnagyobb homagium, a mit -valaha férfi nő lábaihoz rakott. Ő egy istennőt áldoz fel egy halandó -leányért. - -Másnap elutazott Kolozsvárra, a nélkül, hogy Fatimét látta volna. - -E világi fogalmak szerint neki nem volt szabad többé ez eset után e -hölgyet meglátogatni addig, a míg teljes nyilvánossággal nem teheté. - -Kolozsvárott aztán hozzáértő ügyvédek kezébe került az ügy, azok azt -belevezették a rendes kerékvágásba. A consistorium megtett mindent, a mi -hivatásában állott, megkisérté a formaszerű kibékéltetést a felek -között, az természetesen nem sikerült. Azután előadatta indokaikat. -Engesztelhetlen gyűlölet volt az alap. Ezt mind a két fél bíróság előtt -ismételten nyilvánítá. A pör ezentúl a bírák dolga volt. - -Áldorfay Inczének a tizenharmadik napon aztán bizalmasan megsugta az -ügyvéde, hogy ha már eléggé áttanulmányozta Erdély fővárosának -megszemlélésre méltó ritkaságait s meglátogatta a környékben a -Torda-hasadékot, a tordai sóbányákat, a gyetzári jégbarlangot s az -abrudbányai aranytelepeket, úgy semmi sem kényszeríti őt arra, hogy az -egész hat hetet itt töltse Erdélyben; hanem ha valami dolga van -«odakinn», bátran elmehet utána, s csak majd az itélet kihirdetésekor -kivántatik ittlakosságának bebizonyítása, a miről majd ügyvéde annak -idején táviratilag tudósítani fogja. - -Incze kapott a vett figyelmeztetésen s rögtön sietett a vasuthoz jegyet -váltani, egész Bécsig. - -Még csak meg sem akart pihenni Budapesten. - -A külső tisztességre még is tartott annyit, hogy míg válópere folyik, -addig táviratokat ne küldözzön Fatimének Kolozsvárról. - -Az egész úton a viszonttalálkozás képzelmével volt tele a lelke. -Elgondolta, hogy várja a leány naponkint az ő levelét, s milyen -meglepetés lesz majd az, ha a késedelmes levél helyett őt magát fogja -meglátni! - -A vágyak türelmetlenné tették. Milyen hosszú ez az út! Milyen sürűk az -állomások! Milyen lassan mászik az a gőzmozdony! - -Még hozzá az a szerencsétlenség is érte, hogy Pozsonyon túl egy -felhőszakadás megrongálta a vasutat: öt óra hosszat kellett várakozni -Szempczen, a míg a közlekedést helyreállították. Áldorfay ezt tartotta a -sors legterhesebb csapásának életében. - -Nem bírta végigvárni az időt, felkereste a távirdát (ha lehetett volna, -ráült volna) s innen, a hol valószinűleg senki sem ismeri már, nem -állhatta meg, hogy ne táviratozzon Fatiménak legalább ennyit: - -– Ma megérkezem. - -Zeüs. - -A távirdász humoristicus gyerek volt: mikor Incze fizetés fejében egy -százas bankjegyet tett eléje, azt mondta neki: - -– Nincs istenségednél apró mennykő? mert ebből nem tudok visszaadni. - -Az elkésett vonat csak esti 7 órára érkezett meg Bécsbe. Incze a legelső -bérkocsit ragadta el s vágtatott vele * utczába. - -A vasuttól a ház kapujáig, ez volt a leghosszabb út. - -Futott fel a lépcsőkön. A rács be volt zárva. Majd leszakasztotta a -csengetyüt. - -A nagy revolutióra előrohant a szobaleány félig fésülködötten. - -– Itthon az asszonyságok? kérdé Incze még a rácson keresztül. - -– Nincsenek. - -– Hova mentek? - -– Nem tudom. - -– Igazán nem tudja, Jenny? - -– Bizony Isten nem tudom, nagyságos úr. - -Meglehet ám, hogy nem tudja. Megtörténik, hogy az asszonyok nem mondják -meg a szobalányaiknak, hogy hová mennek. - -Lekullogott egész lehangoltan a kapushoz. Azt fogta kérdőre. - -– Nem hoztak ide ma egy telegrammot? - -– Még nem, nagyságos úr! - -– Itt van ni! Ilyen a távirdai intézmény az osztrák-magyar monarchiában! -morgott magában Incze. Az ember többre megy, ha a sürgetős izenetét rá -bízza egy czigánypostára s azt felülteti egy ökrös szekérre. Fogadom, -hogy az is megelőzi a telegrafot. Az az élczes ficzkó is jobban tett -volna, ha a tréfája helyett siet rögtön a táviratot útbaigazítani. - -Az az élczes ficzkó valószinűleg azt gondolta, hogy elébbvaló dolog lesz -neki a vasúti fennakadást minden irányba megsürgönyözni, meg a fennakadt -utasok üzleti sürgönyeit nyélbe sütni s csak azután következik a sor -Jupiter nuntiumára Danaë kisasszonyhoz. S az biz elkésett. - -Incze még egy expedienst talált ki. Felkereste azt a kávéházat, a hol -Belle Ange urat minden este bizonyosan fel lehet találni. Ez az egy -bizonyos dolog van a nap alatt, második nincs. - -Valóban rá is talált. - -Belle Ange úr ott ült egy kártyaasztal «mögött» s a kártyázókat nézte. -Neki bizonyosan nem volt pénze. - -– Ah, a tábornok úr már megérkezett? szólt furcsa örömmel, mikor Incze -eléje toppant. - -– Önök nem is vártak még reám. - -– De mindennap emlegettük. - -– Madame Belle Anget nem találtam odahaza. Nem tudja ön, hova mentek? - -– Hitemre mondom, nem tudom. - -Incze elővett a tárczájából egy ujdonatúj ezrest s azt két rétbe -hajtotta. - -A mi képes vol Belle Ange urat hitében erősen megingatni. - -– Azaz, hogy hallottam az asztalnál, hogy valahova szándékoznak menni, -de már nem jut eszembe, hogy hova. - -Incze négy rétbe hajtotta az ezrest. - -– Hát ön nem határozta el magát azóta valami nagyszerű utazásra? - -– Hélas! sóhajta fel Belle Ange úr. Dehogy nem. Nekem ma Párisban -kellene lennem, ha a sors vas keze vissza nem tartóztatna. - -– Párisban? hisz azt most ostromolják a németek. - -– Épen azért. Én is szerveznék ellenük egy szabad csapatot. - -– Hanem a szükséges hadiköltség hiányzik hozzá. - -– Kitalálta ön. A sors oly mostoha. Pedig soha sem volt olyan jó -alkalom, mint most, egy ilyen hányt-vetett életet, mint az enyim, -dicsően bevégezhetni. - -– Hátha én egy kis nemzeti kölcsönnel segíthetnék önön? - -– Azt hálásan jegyezném fel a többi közé. - -– Tehát mégsem emlékszik ön rá, hogy madame Belle Ange hova ment ez -este? - -Monsieur Belle Ange emlékezőtehetsége egyszerre csodamódon megjavult. - -– De igen. A circusba. - -– Melyikbe? Kettő van. - -– A Renz-félébe. - -Incze az ezrest Belle Ange úr markába csusztatá. - -– Köszönöm, rebegé a citoyen. Még ma indulok Toulonba. - -– Aztán vigyázzon magára. - -– Óh, nem fognak el engem a németek. - -– Nem is attól féltem én önt, hogy a németek kezébe esik, hanem hogy a -«görögök» kezébe esik. (A francziák a hamis játékost nevezik -«grecque»-nek.) - -Ezt megtudva, sietett bérkocsijához vissza Áldorfay s vágtatott a Renz -circusához. - -Ott vett magának egy páholyt s bérelt a páholynyitótól egy távcsövet. - -A circus tömve volt, mint rendesen. - -Incze szemen szedte látcsövével az egész közönséget. Sorba vizsgált -minden páholyt, végigmustrált minden zártszéksort, karszékosztályt, -erkélyt, karzatokat. Nem találta Fatimét sehol. - -Megint újra kezdte. Csillagász nem veszi úgy szemügyre az égi testeket, -szökevény üstököst keresve, mint ő e tarka emberchaoszt, hogy -megtaláljon közötte egy üldözött arczot. Az nem volt ott. Meglátta volna -őt bizonnyal, ha ott van. Ez nem olyan arcz, a melynek el lehet veszni a -sok között. Tízezer közül is kitünik az! - -Tánczoltathatta ő miatta odalenn a kitanított paripáit madame Ez, -lejthette kecses virágtánczát a lóháton mademoiselle Amaz, szórhatták az -élczet és bukfenczet messieurs les clownsok, hajigálhatta egymást a -levegőn keresztül a két trapezon függő gályarab, ő nem látott mindabból -semmit, a mi a földön történik. - -Már azt kezdte hinni, hogy monsieur Belle Ange valami rossz tréfát -követett el vele, vagy pedig maga is egy sajnos megcsalatásnak lett az -áldozatja s Fatimeék mást mondtak előtte, mint a hová mentek. - -Most, az előadás vége felé, a hová a legérdekesebb részleteket szokták -szorítani, a közönség közt támadó izgalomból kezdé észrevenni, hogy -rendkívüli figyelemreméltó mutatvány közeledik; minden látcső az -istállóajtó felé irányul. Megnézte, mi van a szinlapon? - -– Capitain Bloomer, a rettenthetlen ménszelidítő, előadása egy ukrániai -vad lóval. - -Ez izgalmas látványnak igérkezett, ha nem betanult színjáték. - -Legelébb is a szilaj ló jelent meg a fövényen. Vágtatva, nyerítve rohant -ki az istállóból, s azon kezdte, hogy háromszor felrúgott a lovászmester -felé, a ki ostorával pattantott eléje. Gubanczos, keféletlen szőréről -látszott, hogy ez még czivilizálatlan állat. - -A közönség irányában is nagyon tiszteletlenül viselte magát. Az arena -közepén lehengerőzött, jobbra-balra vetette magát s aztán felugrott, -megrázkódott s elkezdte a fogaival a hátát vakarni. - -Most egyszerre ezer meg ezer tenyér csattanik össze tapsolva. Kilép a -nagy lószelidítő mester, Capitain Bloomer. - -Termetét a selyem tricotn kivül semmi sem fedi. Tökéletes vad indián. -Azt mondják róla, hogy indus eredetű. Vad, villogó szemei, felvetett -vérpiros ajkai, göndörfekete haja inkább spanyol vért árulnak el benne. - -Egyik sem ő. - -Áldorfay az első tekintetre ráismer. - -Ez Gideon!… - -Ugyanő az. A clericus, a guerillavezér, a török jaszmagdzsi. És most -lovar művész. - -Miért ne lehetne az? Ez az utóbb űzött mesterségei között a -legtisztességesebb hivatás. - -S meg is érdemli művészi hírnevét. - -Egyetlen kötélhurokkal a derekán közeledik a szilaj paripa felé, annak -minden groteszk szökelléseit hasonlókkal ellensúlyozza, megkeríti, -megrohanja, s ha egyszer félkezével sörényébe kapaszkodhatott, többé el -nem ereszti, hátára szökik mint a párducz, nem enged neki; bárhogy -rugdal, szökell, ágaskodik, földhöz veri magát, le nem marad róla. Két -térdével átszorítja vékonyait, s az alatt kezeivel leoldja derekáról a -kötél-hurkot. A ló fejét rázza, nyerít, horkol, harap; nem használ neki, -a hurok szájába szorul s perczek mulva a vadállat megjuhászodva adja meg -magát hódítójának a bámuló közönség kitörő tapsai között. - -Áldorfay azt az alakot látja maga előtt, a ki amaz emlékezetes tavaszi -mulatságon a * erdőben megnyergelt vad szamáron istenkáromló kérkedéssel -ügetett eléje. Ott látja őt maga előtt ismét. És kedve volna onnan a -páholyból leugrani, odarohanni eléje és azt mondani neki: - -– No hát végezzük be azt a tusát, a mit akkor a harangszó -félbeszakított! - -E diadaltól kérkedő arcz láttára egy világos gondolatja támadt. - -Most már tudta, hol vannak a circusban Belle Angék! - -Szomszédjától a másik páholyban azt kérdezé, hogy mióta van itt ez a -Captain Bloomer? - -– Egy hét óta. - -Incze most már tovább gombolyította a meglelt fonalat. - -Kiment a néző helyről s a circusnak azon oldalára került, a hol a -szereplő személyzet szokott kijárni. - -Ott is állnak bérkocsik. Már messziről ráismert arra a bérkocsira, mely -Belle Angékat szokta hordani; veres hintaja van s szürke és fakó lova. Ő -maga szokta azt havonkint fizetni. - -Visszament saját bérkocsijához s kocsisának azt parancsolá, hogy a -szürke és fakó lovas hintó mellé hajtasson, s a hova az fog menni, oda -menjen ő is. Ő maga beült a kocsiba és ott várt. - -A közönség hazaoszlott; lassankint a szereplő művészek is eltávoztak a -mellék-kijáraton. Végre kiálták a veres hintós számát. - -Az ajtó elé hajtott az. - -Incze láztól dobogó szívvel leskelődött ki a hintó ajtaján. - -És azután látta kilépni a circus mellékajtóján Gideont, karján -Fatiméval, hátuk mögött jött Caesarine. - -Nem Caesarint vezette, hanem Fatimét. - -Gideon fölsegíté először Fatimét a hintóba, azután Caesarinet. Akkor -maga is beült hozzájuk. - -A lámpafénynél megjegyzett egy mosolyt az arczán Áldorfay, mely minden -szónál többet beszél. - -A veres hintó elgördült, Áldorfay bérkocsija a kerékvágásban követte. - -Hosszú, tekervényes kocsizás után, miközben Incze azt hitte, hogy -Bécsnek az ötödik külvárosában utaznak már, egyszer megállt az előlhajtó -bérkocsi egy kivilágított kapu előtt. - -Incze kitekintett a kocsiablakból s megismerte a házban a «veres torony» -melletti hotel garnit. - -– De hisz ide egyenes utczán lehetett volna a circusból eljutni és öt -percz alatt. Minek volt ez a félórai labyrinthjárás idáig? - -Itt ismét látta, hogy a kocsiból legelébb kiszáll Gideon, utána leemeli -Caesarinet, azután Fatimének nyujtja karját. Az könnyed szökéssel -aláhibban, s e perczben arczczal fordul Incze felé. Ah, ezt a nevető -arczot soha sem fogja elfelejteni! - -Caesarine a bérkocsit elbocsátja s az odább robog. Leánya és a műlovar -karöltve mennek be előre a hotel kapuján. - -A bérkocsit elbocsátották. Talán gyalog akarnak majd haza menni. Az idő -szép csillagos. Fatime szereti az ilyen kóborlást éjszaka a bécsi -utczákon végig. - -Incze is elbocsátotta a maga bérkocsiját s aztán elkezdett alá s fel -járni a hotel garni előtt a folyamparton, olyanformán, hogy szemmel -tarthatott minden kijövőt. - -Ha mondott átkot Hanna Áldorfay fejére, úgy ez éjszakán rátalált az -arra. - -Most tudta csak meg, hogy mennyire odaadta lelkét ennek a leánynak. Az -egész lelkét! - -Képes volt étlen-szomjan elbolyongani egész éjjel, egy másik, vasúton -átvirrasztott éjszaka után, azon ház előtt, a melybe őt belépni látta. - -És aztán lángolt a vére attól a godolattól, hogy annak a mosolygásnak, a -melynek létjogát ő még a szinpadtól is megtagadta, szabad egy férfi -számára is megjelenni: arcz arczczal szembe! Hogy az észvesztő -őrjöngések mámorától másnak is szabad megittasulni! - -Hogy az a nő, a ki az ő lábai előtt annyiszor sírt fetrengve s lábait -csókolta imádata őrjöngő hevében, a ki esküdött, hogy meghal, ha őt nem -szeretheti, az most egy másnak ád könyet és kaczajt! - -És még kinek? Egy kalandornak. Anyja hajdani ismerősének. Az ő halálos -ellenségének. - -Hihetetlen ez! Hihetetlen! És még is úgy van. - -Mit fog tenni, ha előjönnek, ha hárman karöltve, kaczagva elmennek -előtte? - -Revolver van a zsebében. Lelövi mind a hármat, aztán magát? - -Meglehet. - -De azok nem jönnek elő. Az óra éjfélen túl jár már s ők még mindig nem -jönnek elő, s Áldorfay még egyre járja a szemközti partot. - -Már a rendőrbiztosok kezdenek rá figyelmesek lenni, mint a ki betörési, -vagy vizbeugrási szándék gyanujába keverte magát. - -Azután egyszer a hotel garni kapuját is becsukják. A kapus is szokott -alunni. Lassanként minden világot eloltanak: az ablakok elsötétülnek. -Innen ma már nem jön ki senki. - -Incze fázott. Reszketett. Láza volt. Végigment a folyamparton, a bécsi -folyam felszine oly élettelen, semmi jármű rajta. Felszine egy nagy -fekete tükör. A part lámpásainak visszfénye, mint lidérczek lobogványa -reszket rajta végig. - -Hazament szállására. - -A feje oly nehéz volt; húzta lefelé. - -Nem ilyennek képzelte ő ezt az éjt! Nem ilyennel bolondította lelkét az -egész úton a felizgult képzelem! Ah! minő bűnhödés ez! - -És épen most, a midőn ő miatta válópert folytat az asszonyok legszebbike -ellen, a kit ő érte elfeledett! - -A midőn e nagyravágyó nőnek kinálva van a becsvágy koronája. S ő azt -eldobja és felvesz helyette egy szennyes kalapot a szemétről s azt teszi -fel a fejére. - -S az átok nem abban van, hogy ez megtörtént így, mert megtörténik ez -százszor. Csakhogy száz ember közül kilenczvenkilencz nagyot nevet a -tapasztalás után, azt mondjá rá: «ez furcsa álom volt» s aztán nem -gondol rá többet. Miért kell neki lenni annak a századiknak, a ki még -akkor is szeret, a midőn már önmagát is gyülöli? - -A kifáradt idegeket elnyomta az álom; de az sem volt rá nézve pihenés és -nyugalom. Az álomlátások is odavitték őt, a honnan menekülni akart s még -kinzóbb képeket varázsoltak eléje, mint maga a képzelem. - -– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – - -Későn ébredt fel. S nem esett neki jól a felébredés, mert nem vitte el -magával az álmokat. Ott maradt azoknak a folytatása, az ébrenlétben. - -Az asztalán talált egy jegyet, meghivót az igazgatótanács rendkivüli -ülésébe. Walter Leo, az elnök volt aláirva. - -Erről valami ötlete támadt. - -Felöltözött és sietett oda az igazgatótanácsba. - -Az egyik kollégája azzal a szóval fogadta, hogy milyen rosz színben van, -mi baja? - -Nem felelt rá semmit. - -Egy másik kolléga szemrehányólag csóválta a fejét, a kérdezőre tekintve. -Már hogy lehet egy embertől, a ki most jött a válóperéből, azt kérdeni, -hogy mi baja? Tán kéjutazás ez? - -Walter Leo magaviselete Incze irányában semmit sem változott a végzetes -szakadás óta. Gyöngéd és barátságos volt hozzá, mint mindig. Figyelmesen -került minden czélzást e kényes ügyre s nem iparkodott Inczével -észrevétetni azt a gondolatát, hogy ő ezt mind előre megjósolta neki. Ő -nem elégtételt, de sajnálatot érzett a fölött, hogy jóslata teljesült. - -Mikor be volt fejezve a száraz számvetési ügy, a mi a gyülés tárgyát -képezte, Incze odalépett Leohoz. - -– Maradj itt egy szóra, sugá neki. - -Azzal bevárták, míg a többiek elmennek. - -– Barátom vagy-e még? kérdezé Áldorfay Incze Walter Leot. - -– Ezt kérdened sem szabad. Örökre az. - -– Úgy egy igen nagy szivességre veszem igénybe barátságodat. - -Leo kezet nyujtott rá. - -– Élethalál kérdés, a miben szolgálatodat lefoglaltam. Párbajsegédül -kérlek. - -Leo meghajtá magát. Büszke volt e megtiszteltetésre. Egész Rothschildbe -mert volna fogadni egy keleti vasutrészvény ellen, hogy kitalálja az -ellenfelet. - -El is vesztette volna. - -Semmi kétsége nem volt, hogy a kihívandó ellenfél nem más, mint -Bauernhass Siegebert gróf. - -Arról is bizonyos volt, hogy ez a párbaj, mely két jó barátja között fog -lefolyni, nagyon komoly kimenetelü lesz. Onnan egyik élve meg nem tér. - -Ő előre látta ezt, s el volt határozva Inczét képviselni Siegebert -ellenében. - -De szép meglepetés készült a számára. - -– Emlékezel rá, folytatá Incze; hisz sokszor beszéltem erről neked, hogy -van nekem egy régi halálos ellenségem, a ki engem kora ifjuságom óta -folyvást üldözött, husz éves koromtól kezdve! - -De már most Leo nem tudta, hogy kiről van szó. Siegebert még akkor kis -gyermek lehetett. - -– Te magad is jól ismered őt. A magyar szabadságharcz alatt téged föl -akart akasztatni. - -– Ah! Az én «kakadály vezérem!» Hahaha! - -– Ne nevess! - -– De bizony nevetek. A szemébe is nevettem. Nem tudok rá gondolni -máskép. - -– Ez az ember nekem egész életemben mindig keserűséget okozott. Ez az -ember első feleségemet el akarta csábítani, s török hárembe vinni. Ez az -ember engem csalárd barátság színe alatt az osztrák hadihajóra vitetve, -az akasztófára szolgáltatott át. Én felfogadtam, hogy ha ezt az embert -valahol a világon még feltalálom, vagy megölöm, vagy ő öl meg engem. -Most ez az ember itt van. Rátaláltam. - -– De bizonyos vagy-e róla, hogy ő az? - -– Szemtől szembe láttam. Semmi kétség. Álnév alatt van itt; de én -felismerem egy millió közül. - -– Tartós gyülöleted van. S nem lehet ezen az emberen valami hozzá -méltóbb módon boszút állani? Például elfogatni őt azért, hogy az állam -kincseit ellopta? - -– Tudom, hogy tette; de nem tudom rá bebizonyítani. Azonfölül is, a -forradalom alatt történtekért rég általános amnestia van már adva. És -elvégre is – én ezzel az emberrel késhegyre akarok menni! - -Áldorfay Incze szemei szikrákat szórtak e szónál. Arcza halavány volt és -fényes. Erei kidagadtak homlokán. - -Leo látta, hogy ez nagyon komoly ügy. - -– S hogy hiják ez idő szerint azt a te haragosodat? - -– Capitain Bloomer! - -– Sapristi! A circusi lószelidítő! - -– Az mindegy. Én ki akarom őt híni. - -– Csakhogy ez az úr, a hogy én tudom, sokkal hamarább fog arra -vállalkozni, hogy egy kardot elnyeljen, mint hogy azzal verekedjék. - -– Nekem mindegy, akárminő nemét választja is a párbajnak. Ráállok az -amerikai párbajra is. Húzzunk sorsot, a melyiké a fekete, az meghal. De -tovább nem lakunk együtt ezen a planétán! Elvállalod-e a baráti -eljárást? - -– A kedvedért igen. Még majd keresek magam mellé a klubban egy második -gentlemant. S mit mondjunk neki, miért kérünk elégtételt? Vagy csak -azért, hogy az orra félreáll? - -– Az okot, a miért kihívom, megírtam e levélben. - -– Tehát kartelt viszünk neki. Kard hegyére tűzzük s úgy adjuk át. Jól -van. Délutánig rendben lesz a dolog. Légy odahaza és várj reám. - -Incze kezet szorított Leoval s aztán hazament. - -Még étkezni sem ment ki szobájából. Felhordatta magának, a mire szüksége -volt. Nem is igen evett, csak folyvást itta a theát. - -Ezek voltak aztán a rettendő hosszú órák! A míg Leo megjön a -tudósítással. És neki nem szabad addig a házból kimenni; holott most -futni szeretne, utczán fel, utczán le, a csatorna közepén járva, a hol -nem jön rá szemközt senki. S várnia kell egy helyhez átkozva. - -Három óra volt már délután, mikor Leo benyitott a szobájába. - -– Nos? - -– Átadtuk neki a leveledet. Elolvasta. S erre ő rögtön viszonválaszt -írt; azt kezünkbe adta. Elhoztam – olvasd. - -Incze felszakította az illatos, nőiesen felczifrázott borítékot. - -A válasz egy látogató-jegyre volt írva. - -Az a látogató-jegy vizahólyaglapból készült, legválogatottabb -fényűzéssel. - -A válasz könnyen elfért rajta. Ennyiből állt az: - -– Olyanfajta nőkért, mint Fatime, sehol a világon nem szoktak verekedni. - -Capitain Bloomer. - -Incze feje szédült, az asztalra kellett támaszkodnia, hogy el ne essék. - -Olyanfajta nőkért, mint Fatime! Ez iszonyú ütés volt a fejére! - -– Nos, mit válaszol a tisztelt capitain? kérdezé Leo. - -– Visszautasítja a kihívást, rebegé Incze, s a fogai összeverődtek. - -– S mi okot ád a visszautasításra? - -Incze odanyujtá Leonak a névjegyet. - -Walter Leo bámult és ámult: - -– Ah! Hát te Fatime miatt híttad ki a lószelidítőt? - -– Igen! hörgé Incze, semmivel sem törődve többé. - -– Ez volt a gonosztevőnek a legutolsó halálbűne, hogy tele legyen mind a -tizparancsolat elleni vétsége? - -– A kiért én egész világomat föláldoztam! rebegé Incze, zsibbadtan -rogyva le egy karszékre. Ellenfele halálra sebesítette őt már ezzel az -egy mondattal. - -– Kár volt, dörmögé fogai közt Leo. - -– Most mit tegyek én ezzel az emberrel? hörgé, öklét homlokára szorítva, -Áldorfay. - -– Én megmondhatnám, hogy mit tégy vele? Hivd el magadhoz a hotel -Munschba, rendelj pompás vacsorát, hozass pezsgőt, s mikor már jól -ittatok, akkor mondd el neki ezt a toasztot: «öcsém Gideon: gazember -voltál teljes életedben; hanem mindazt, a mi gonoszat tettél, ezzel az -utolsó gonosz tetteddel helyrehoztad. Áldjon meg érte Allah! vagy nem -tudom ki a mostanid? s azzal csókold meg, öleld meg s add oda neki a -kettős kulcsot.» - -Áldorfay dühösen ugrott fel erre a gúnyolódásra. - -– Te szólhatsz nekem így? Te! - -– Már mint én, úgy-e? a ki téged odavezettelek hozzájuk. De hát godoltam -én azt, hogy te gyerek vagy, a kinek ha az ember egy czifra czukorbábot -ád játszani, meg kell, hogy mondja neki: «aztán ezt meg ne edd, mert -mérges». Én azt hittem, hogy mulatod vele magadat, de nem azt, hogy -beleszeretsz. - -– Nincs jogod velem így beszélni, s arról a hölgyről eként! kiálta Incze -indulatosan. - -– Valami kevés jogom van hozzá. Ahhoz, hogy miként és kivel mulasd -magadat? természetesen semmi hozzászólásom. Lóversenyen töröd-e ki a -nyakadat, vagy egy szép divathölgyért? az a te nyakad, s nem az én -dolgom őrizni. Hanem van valami közös kettőnk között. Nem az atyafiság. -Félre ne érts. Hanem a két consors összekötött renomméeja. Ne feledd el, -hogy mi consorsok vagyunk s nevünk kapcsolatban van egymással. Van egy -hely, a hol mindent tudnak: a budoirok titkait is. Ez a hely a börze. Ez -elől hiába rejtegeted titkaidat, száz szeme van. S ha a szemeivel nem -láthat, kezébe veszi a krétát, számol, számol, míg kiszámolja azt, – -hogy mit átmodtál az éjjel. Azt hiszed, nem mindenki ismeri a börzén a -te * utczai tündérlakodat? Nem számították utána, hogy mennyi pénzed -szivárog neked oda? Mert azáltal, hogy tündéred az egyenesen adott -ajándékot kidobja az ablakon, csak arra kényszerít téged, hogy azt görbe -úton kétszer annyiba kerülve juttasd hozzá. – Hanem hát arra, hogy te a -vagyonodat mire költöd, miért van gondja a pénzvilágnak? – Azért, mert -gondjának kell lenni arra, hogy vagyonodat hogyan szerzed? – Incze! A te -neved a legjobb hírű volt e nagyon erősen biráló körökben. Már csak -volt! Fel ne pattanj, kérlek, most én vagyok az erősebb. A mióta az * -utczai házhoz vagy kötve, olyan vállalatok jönnek felszinre a te neved -ajánlata mellett, a mikre minden solid üzér azt kiáltja: «ez káprázat!» -És bámulva kérdezik az emberek egymástól: hogy adhatta a nevét ehhez -Áldorfay Incze? S aztán suttogva felelik rá: hja, sokat elnyel a négy -tánczosnős kéjlak! - -– Uram! Kiálta Incze, reszketve az indulattól. - -– Csendesen légy! mondtam, hogy most én vagyok az erősebb. Te sikamlós -lejtőn jársz! Tagadd el, hogy a wiesbadeni bankkal értekeztél! - -E merészen odavetett szóra Incze csüggedten roskadt székébe vissza. - -– Én nem igértem nekik semmi bizonyosat, hebegé zavarodottan. - -– Ez a szavad elég arra, hogy elítéld magadat érte! a mióta a német -kormány eltiltotta országa területéről a szerencsejáték-bankokat: ezek a -gazdag rablótársulatok szerteszét barangolnak Európában, keresve olyan -országot, a hol betiltott üzletüket újra fölállíthassák. A többi közt -hazádra is vetették szemüket. Előjöttek fényes tervekkel; ajánlották a -főváros szépítését, adósságai törlesztését, ha meg lesz engedve nekik a -Margit-szigeten felállítani játékbankjokat; ajánlották Balaton-Fürednek -európai hírű fürdőhelylyé emelését, ha ott tehetik le a roulettet. -Elmondták sophismáikat, hogy hiszen titokban úgy is tele van az ország -játékbarlangokkal, jobb, ha egynek adnak szabadalmat, nyiltan, törvény -szerint, mely aztán busás adót fizet. S aztán kerestek maguknak egy -nagynevű embert, a ki vállalatukat a magyar kormánynál keresztül hajtsa. -Egy nagynevű embert, a ki egész életén át annyi becsületet szerzett -össze magának, hogy abból elvesztegetni is lehet, s a kinek van egy -szenvedélye, mely ráveszi őt, hogy ezt a nagy becsületet, megfelelő nagy -pénzért, becserélje. S ezt a nagynevű embert felfedezték az * utcza -palotájában. - -Áldorfay halálsápadtan állt föl Leo előtt. - -– Igenis. Te hozzád jöttek el. Áldorfay Incze! – Nem! Még nem kötötted -le nekik magadat. Azt mondtad: jöjjenek később. Meggondolod a dolgot. – -De hát nem eléggé rettenetes-e az, hogy te, Áldorfay Incze, abban a -perczben, a melyben elmondták, hogy ők kik és mi járatban vannak, minden -gondolkodás nélkül korbácsot nem ragadtál, s ki nem verted őket magad -elől? - -Incze félrefordítá arczát: nem türheté el Leo tekintetét. - -– Hogy lehetséges legyen az, hogy Áldorfay Incze, az asceta, ki egykor -örök szegénységet fogadott s abban nyugodtnak érzé magát; Áldorfay -Incze, a puritán, ki egy barátja hálaadományát visszautasítá; Áldorfay -Incze, a hű férj, ki szégyelt felesége előtt egy ajándékba kapott -gyémánttal megjelenni; Áldorfay Incze, a hős, ki jutalom nélkül -harczolt, vesztegette élelét két világrészben a haza, az emberiség, a -szabadság pénzzel nem fizető, nagy eszméiért; Áldorfay Incze, az -országos képviselő, ki a becsületes iparvállalaton nyiltan folyt üzlet -mellett kapott nyereségre visszaborzadva mondá: «kitől raboltuk mi ezt -el?» hogy ez az Áldorfay Incze azt mondhassa egy rabló társaságnak, mely -átkozott pokolyműhelye számára az ő hazájában keres helyet, hogy ott is -meztelenre vetkőztessen le minden könnyelmű embert, s mely őt szólítja -fel, hogy legyen társ, osztályos a a vállalatban, a minek osztalékát -árvák utolsó falatja, özvegyek könye s öngyilkosok vére képezi; hogy ez -az Áldorfay Incze azt mondhassa erre: majd meggondolom a dolgot, -jöjjetek holnapután! - -Inczének szívdobogását lehetett hallani a percznyi szünet alatt. - -Leo összefonta ujjait, kezét tördelve. - -– És ha ezen a fatális holnaputánon egy szerencsés véletlene (mondjuk) a -vaksorsnak ide nem hozza ezt a circusi hőst, s az merész bakugrásaival -el nem hódítja kezedről azt a leányt, te aláirod velük a szövetséget, -azért, hogy annak a nőnek egy fél milliót tehess a lábaihoz! Hát nem -isteni gondviselés volt-e, mely most ezt a bohóczot utadba hozta? S te -még verekedni akarsz vele? egy circusi yongleurral, egy bohóczczal; de a -ki csak este bolond, nappal okos ember, mert nem verekszik meg veled a -kedvesedért. Ez az ember neked egyedüli jóltevőd a világon! - -Áldorfay homlokára csapott tenyerével. - -– Hová jutottam? - -– Még sehová sem, szólt Leo gyöngéden megszorítva barátja kezét; de -legfőbb ideje, hogy megállj és visszafordulj. - -– Én futok ki a világból! - -– No, azt nem teheted, mert a föld gömbölyü. Hanem, hogy innen elfuss, -az nagyon jó lesz; még pedig a milyen gyorsan csak futhatsz! - -Incze mindkét kezével megragadá Leo kezét s egy gyermek -gyámolatlanságával tekinte szemébe, mintha atyja volna az. - -– Szólj, egyetlen barátom a világon! Találj ki számomra valamit, mit -tegyek? - -– Nehéz dolgot kivánsz tőlem, kedves Inczém. Te beteg vagy. Nagyon -beteg. Így van az, mikor egy asceta belekóstol az asszonyméregbe. -Magunkforma gonoszéletü ember, a ki szakálla ütközésétől kezdve -tanulmányozta az asszonynépet, ha megbetegszik is egy pár szép szem -szurásától, hét nap alatt kigyógyul belőle; még pedig többnyire -homoeopathice; de mikor egy szent iszik ebből a philtrából, annak minden -csepp vérét átjárja az. Azt nehéz kigyógyítani. Egy villanására a szép -szemeknek megint recidivázik. Té rajtad csak radicalis kura segít. - -– Rászánom magam. - -– Én tudnék számodra valamit. És ez az egyetlen gyógymód rád nézve a -világon. - -– Mondjad. - -– Egy magyar és egy osztrák mágnás, gróf Z** és gróf W** terveznek most -épen egy nagyszerű éjsarki expeditiót, az északi tengely szabad -oceánjának fölfedezésére. Csatlakozzál ez utazókhoz. Neked az kell a -kigyógyulásodhoz, hogy két esztendeig ne láss asszonyt. Nem -vizgyógymódra, de jégkurára van szükséged. Kell, hogy olyan világrészbe -menj, a hol a vizekben nincsenek nymphák, s a jégen részvény-társulatok. -Ott, abban a felséges halálországban ismét fel fogod találni nemes nagy -tulajdonaidat. A jégsarki utazókat az egymásra szorulás, a kölcsönös -segély ösztöne, a sanyarú nélkülözés, a tudás vágya, az önfeláldozás -szenvedélye edzett férfijellemmel gazdagítja meg. Téged csoda -bátorságod, tapasztalataid, vas türelmed, jó szíved a vállalkozók -vezérfényévé fognak tenni. A hosszú éjszakák hosszú nyugalmat hoznak -szívedre s kigyógyulva térsz vissza. - -Áldorfay Incze megölelte barátját érzékenyen. - -– Köszönöm neked a gondolatot! Elfogadom azt. Megyek a jégvilágba innen! - -Leo nem titkolhatta örömét. - -– Megengeded, hogy ezt rögtön tudassam az expeditió rendezőivel? - -– Sőt kérlek rá. - -– Sietni kell vele. A hajó már indulásra kész. - -– Tehát még ma! - -– Jól van. Én sietek rögtön a jockey-klubba. A grófokat most ott -találom. - -– Megállj, még egy szóra. Nekem itt mindenféle prózai ügyeket el kell -intéznem. - -– Az mind az én gondom. Nekem adsz egy általános meghatalmazást s nem -lesz károdra, ha addig míg visszatérsz, én kezelem ügyeidet. - -– Vannak kötelezettségeim. - -– Azoktól igyekezni foglak megszabadítani. A kétséges vállalatok -elnökségeiről lemondasz általam; részvényeidet vesztességgel is -érvényesíteni fogom, a mikhez nincs bizalmam; börzei foglalkozásaidat -kiegyenlítem, váltóidat kifizetem. A szemtelen követelésekkel pedig majd -el fogok bánni. Minden ügyed az én kezemben lesz. Te csak a fehér -medvékre gondolj; a többi medvéid bőrére én alkuszom. - -– Még egyet barátom; hát Hanna? - -– Hát Hanna? – Bizony Isten, már is gyógyulsz! Még Hanna is eszedbe jut. -– Hát én azt hiszem, hogy ha megtudja Hanna, hogy te az északi polushoz -utaztál, ő rögtön elutazik a déli földsarkhoz. - -– Igen; de a válóperünk? Nekem még három hetet Erdélyben kellene -töltenem a válóperünk bevárása végett. - -– Pokolban töltesz te három hetet, nem Erdélyben! kiáltott fel -türelmetlenné téve Walter Leo. Mi gondod most a válóperedre? Eldöntik -azt már nálad nélkül is. Ne félj, biz a pap nem hagy tréfálni magával, s -ha meg nem jelensz, elitélnek «makacsságban» s úgy elválasztanak, hogy a -lábad sem éri a földet! Ne legyen neked arra több gondod. Ha prókátor és -pap kezébe jutottál, jó helyen vagy ott! Ne félj, ketté vágnak, ha -mindjárt a világ végére futsz is! - -– Nem akarok senkinek adós maradni, neki legkevésbbé. Ügyvédemnek is -utasításul adtam, hogy a mit a törvényszék számára tartásdijul meg fog -itélni, azt kétszerezze meg. S most téged arra kérlek, hogy akkor ezen -évdíjnak megfelelő tőkepénzt bocsáss vagyonomból Hanna rendelkezésére. -Ne legyen kénytelen minden évben egy nyugtát aláirni, a melyen az én -nevem is előfordul. - -– Jól van, öregem. Nagyon jól van. Kezdek rádismerni megint. Nálad a -bibliai mondat megfordítva áll. Vetkőzd le az «új» embert, s öltsd fel a -«régit». Úgy fogok tenni, a hogy rendelted… Visszacsikarjuk attól a -kevély asszonytól még azt, a mit legnehezebben ad ki: becsülését -irántad. Egyéb úgy se kell már neked asszonytól. - -Leo sietett. De mikor már kezében volt kalapja és pálczája, még egyszer -visszatért az ajtóból. - -– Megbocsáss, hogy még egy szóra visszatérek. De ma fizető napom van -ellenedben s miután liquidálok veled, nem akarok semmivel adósod -maradni. Te most, a míg itt vagyok előtted, elismered nemcsak azt, hogy -szavaim igazak, hanem azt is, hogy jogosultak. A mint azonban egyedül -maradsz, felébred benned valami, a mi azt hazudja magáról, hogy ő a -büszkeség! s azt fogja kérdeni tőled, hogy de hát mi neked ez a Walter -Leo, hogy ez minden lépten-nyomon előálljon, mint Sophocles trgœdiáiban -a chorus, beleénekelni a scénába s helyettesíteni a hősnél a mardosó -lelkiismeretet? Hogy ki tett engemet a te Mentoroddá, tégedet meg az én -Telemachommá, hogy elküldözzelek hol Amerikába, hol Grönlandba? s te -aztán menj szép engedelmesen, a hová én küldelek? Azután meg fogsz állni -a tüköröd előtt s körülnézed magadat. S azt fogod mondani: hisz ez -valóságos Zeüsz arcz! - -– Zeüsz! szólt Áldorfay megdöbbenve. Hát te is tudsz Zeüszről? - -– Zeüszről? Hogyne, hisz együtt jártunk iskolába! Egész tizennégy -esztendős koromban mindig mythologiára tanítottak a classisban; abból -tanultam a legelső istentelenséget. Előttem Zeüsz a gavallérok ideálja. -Ezt mind tanulmányaim, mind tapasztalataim igazolják. A többi -dandy-isten csak suhancz mellette. Apollo csak furulyázni, Dyonisos csak -inni tud; de Zeüsz az öntudatos nőcsábító, a ki ha akar, aranyesővé is -tud változni. Ez a nők ellenállhatlan hódítója. Ez a kifejezésteljes -homlok, a villámló szemek, a sürű körszakáll, a telt piros ajkak, s az -egész tekintet, ha mosolyog, ha tűzbe jön, nem a legtökéletesebb -eszményképe-e egy férfinak? – És akkor azt fogod mondani magadban: «az -lehetetlen! Hihetetlen és elképzelhetetlen, hogy valaki ezt a -Zeüsz-alakot elcserélje egy félkecskebak satyrért! Hogy lehessen nő ép -szemekkel, egészséges érzékkel, a kiben úgy megtévedhessen az ösztön, -hogy ne Zeüszt válaszsza, mikor teheti. Káprázatnak, félreértésnek, -igézetnek kell itt lenni. Lehetetlen, hogy az való legyen!» Ezt fogod -mondani, mihelyt engem nem látsz s magadat meglátod. Hanem hát jegyezd -meg magadnak barátom, hogy a mennyi isteni joga volt Jupiternek -megcsalni Junot egy nympháért, épen annyi emberi joga volt a nymphának -megcsalni Jupitert egy – faunért! Mert, mint tudod, a sors szereti -fentartani a symmetriát! s a fatum még Zeüsznek is parancsol; azt is -tanultad még az oskolában. - -Incze bajuszát harapdálta kéjelmetlenségében. Ez a czélzás nagyon -odatalált. - -– Jó. Tehát hogy meggyőzzelek arról, hogy nem fogok tükör élé állani és -magammal beszélni: én is veled megyek. - -– Nem bánom. De egy feltétel alatt. - -– Halljuk. - -– Te még ma semmit sem ettél. - -– Hát ezt már megint honnan tudod? - -– Idejövet találkoztam a pinczérrel, ki az étszereket elhordta tőled. -Láttam, hogy mindenből leszabtál egy falatot s azt is otthagytad. - -– Már látom, hogy a börzén azt is tudják, hogy mit – nem eszem! - -– Tudják! Már most hát ha engemet meg akarsz a felől győzni, hogy -komolyan és elhatározottan állsz föltett szándékod mellett: erre nekem a -legelső s legmegnyugtatóbb bizonyság az lesz, ha most legelőbb is jösz -velem egy étterembe, s ott velem együtt eszel és iszol, a hogy becsü -letes jó lelkiismeretű ember szokott enni és inni! - -Szegény Incze: még nevetett is Leo kedélyes felhívására. - -Talán utoljára nevetett életében. - - -FATIME. - -A két gróf, ki az éjsarki expeditiót rendezte, nagy örömmel fogadta -Áldorfay ajánlkozását a fölfedezési útban részvételre. A hajó már -indulásra készen várt Triestben. Rögtön táviratoztak a kapitánynak, hogy -várjon még az elindulással. Általános volt az öröm a klubban is – -nemcsak a fölött, hogy Incze elmegy a jeges tengerre, hanem a fölött is, -hogy nem lesz itten. - -Voltak még jó barátai, a kik sajnálták. - -Azután még egész estig lótott-futott vele Walter Leo a városban, -mindenféle szükségleteket e nagy úthoz összevásárolni. Még málházni is -segített neki, a miben nagy ügyességgel birt. - -Incze azt mondta, hogy még az nap el akar utazni; tehát a tíz óra táján -induló vonattal. - -Ezt tudva, még nyolcz óra előtt magára hagyta őt Leo, gondolva, hogy -Inczének még sok magánlevelet kell megirnia, ügyvédéhez, tán -ismerőseihez is; mindenesetre leköszönését képviselői mandatumáról a ház -elnökéhez; s holmi apróbb számlákat kiegyenlíteni. - -– Fél tizkor találkozunk az indóháznál! szólt, Inczét megölelve a -bucsuzáskor. - -– Eljösz oda? - -– Hogyne! Egy istenhozzádot mondani a viszontlátásig. - -– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – - -Incze egyedül maradt. - -E nagy elhatározás után az lett a legsürgősebb teendője, hogy -rendbeszedje irományait. - -Egyetlen megirni való levele volt: a ház elnökéhez. Az egész világon nem -volt már senkije, a kit sorsa fordulatáról szükség lett volna -értesítenie. - -Inasának meghagyta, hogy fűtse be a kandallót. - -Mikor aztán a tűz lobogott: magára zárta az ajtót, s felnyitva -iróasztala fiókját, annak egy rejtekosztályából kivette azt a csomagot, -mely egy rózsaszinü szalaggal volt keresztülkötve. - -Legelőször is ez a szalag vándorolt a tűzbe. Valaha a legszebb fekete -hajfürtöket fonta az keresztül. Lobbot vetett. - -Utána lebbentek egyenkint a többi gyöngéd emlékek. Finom asszonykéz -rajzolta levelek; még most is illatozók. Egy göndör hajfürt: a -halántékról levágva. Egy batiszt zsebkendő, mely egykor egészen nedves -volt a könytől. Egy oktalan féltés, egy gyanú árnyéka miatt hullottak -ezek a könyek. Még most is hangzik az átlátszó foszlányon keresztül: -«kétkedhetel-e bennem?» Tűzbe vele! Egy szárított virágbokréta, a mit a -mezőn szedtek. Minden virágnak külön jelentése. Szalma ez már! Egy -szeletke abból a kék ruhából, a miben őt legelőször megszerette. Egy -gyöngéden bohókás váltó, mely így szól: «fizessen ön – látra – Áldorfay -Inczének – öt milliard – csókot. Elfogadom Fatime». – Lejárt már! – -Eléghet! – Himzett csecsebecsék, miknek értéke a kavics és kohinoor -között váltakozik. Tegnap kohinoor, ma kavics. És aztán arczképek, -fényirda és művész-ecset termékei, minden alakban és jelmezben. Mind, -mind oda kell hullaniok, irgalom nélkül a megsemmisítő zsarátnakba. - -Csak egy van még hátra. Ez a legbecsesebb. - -A mily alakban csak otthon, bizalmas édes órán volt ő látható. A -fényirdász csak ezt az egy képet vonta le s utána megsemmisíté Incze -szeme láttára a negativ rajz üveglapját. - -S ez a kép oly sikerült! Az a báj, az a mondhatlan csáb oly élethíven -van visszaadva e vonásokban. Az alak, kezeit összetéve, könyörögni -látszik s e könyörgő tekintetben, mozdulatban van a legcsábítóbb varázs. - -Most is oly könyörögve néz reá! Mintha mondaná: - -«Engem ne vess a lángok közé, a többiek után. Én nem az vagyok, a ki -megcsalt: én az vagyok, a ki szeretett. Én csak te rád nézek. Másra nem -néztem soha. Én nem vagyok a másé, csak a tied. Belőlem nincs több, csak -egy, csak nálad vagyok. Engem is el akarsz égetni? Elitélsz-e? -Kárhozatra dobsz-e? kihallgatatlanul? Te dühös szemeket vetsz rám és én -rád mosolygok. Volna bátorságod engem is elhamvasztani? Nem félsz, hogy -sikoltásomat hallod, mikor a tüzbe dobsz? Hagyj élve, kérlek!» - -És Inczének nem volt bátorsága azt a tűzbe hajítani. Visszatette a -fiókjába. - -És aztán elővették nyugtalan érzelmek. - -Oly rögtön megválni attól, a kit egészen magáénak tudott. A kinek egész -teste-lelke, a hajszálától a gondolatjáig az övé volt. S most elfusson -tőle, a nélkül, hogy szemébe nézett volna? - -Elhagyja örökre, a nélkül, hogy megmondaná neki az okot, a miért -elszakítá magát tőle? - -Elitélje őt, a nélkül, hogy mentségét hallotta volna? Kimondja a -halálitéletet: «mi egymásra nézve meg vagyunk halva». És ezt még ne is -tudassa vele? - -Megtagadja magától azt az elégtételt, hogy odamenjen hozzá és szemébe -mondja neki: «te széttépted a legszeretőbb szivet; te sárba dobtad a -kinált becsültetést: te megöltél engemet is, magadat is. Miért tetted -ezt?» - -S hátha tudna rá valami mentséget mondani? Hátha egy szóval fel tudna -deríteni valami szörnyű csalódást, valami érzéktévedést. Hátha kimentené -magát? - -Hiszen mit vétett? - -Egy férfival ment karöltve. - -De hisz az a férfi Gideon! - -Gideon pedig Caesarinenak volt régi ismerőse. Lehet, hogy ez elevenült -most fel. - -És lehet, hogy te most a jámbor Belle Ange helyett dühöngsz, a ki vagy -nem tudja a dolgot, vagy ha tudja, hát nem sokat bánja. - -De hát Gideon sértő levele? - -Az lehet, hogy kiszámított sértés. - -Az lehet a bohócztól egy ördögi tréfa, mely emberére van alkalmazva. - -Miért ne adta volna ő meg Inczének ezt a döfést, mikor tudja jól, hogy -ez annak milyen nagyon fáj! - -Incze közel volt hozzá, hogy kimentse maga előtt Fatimét. - -Közel volt hozzá, hogy megbocsásson neki. - -Egész szenvedélyével szerette! - -Esti nyolcz órát harangoztak ott künn. - -Ez a harangszó volt az ő jeladása mindig. Ekkor szokott Fatiméhez -ellátogatni. Mikor a nyolcz órát harangozták, félbehagyta a munkáját, ha -otthon volt; megfordult sétájából, ha künn járt; letette a kártyát a -kezéből, ha játszott, és ment, hova a szíve vitte. - -És most hasztalan szól a harang? - -Pedig tán várják! Távirata megérkezett azóta. Bizonyosan várnak reá! - -Egész teste borzongott. Lázban volt. - -Azt mégis tudatni kellene vele, hogy eltávozik hosszú időre és olyan -helyre, a hol virág és asszony nem terem soha. - -És aztán a keserű bucsúvételhez átadni a hűtelen teremtésnek azt a kis -lapot, mely őt úgy meggyalázza: annak az irását, a kiért őt el tudta -feledni, s a ki őt abban a pillanatban is megveti, a midőn szerelmét -elfogadja. - -E kegyetlen elégtételt nem tagadhatja meg magától. - -Nem. Ez nem gyávaság már. Ez nem a szerelem őrült szenvedélye. Ez a -boszú szomja. Valakin boszút kell állani! Valakinek által kell adni a -felét annak a keserüségnek, mely őt a világból kiüldözi. Valakinek -szenvedni kell akkor, a mikor ő az ő szenvedését az örök éjszakák -földére viszi eltemetni. Ha a férfi nem, hát a nő! - -Felöltözött látogatáshoz. - -Nem fogadott bérkocsit, szüksége volt rá, hogy kifussa magát. - -A Práter széleig jó távol van; neki rövid volt ez az út. - -Mintha kergetne valakit, úgy sietett. Hiszen gondolnia kellett rá, hogy -még ma milyen hosszú útra kell indulnia. Alig egy óraköz van még hozzá. - -Mikor Fatime lakához érkezett, megállt és megnézte óráját. Három negyed -volt kilenczre. - -Fél óra elég lesz szivének keserüségeit kiönteni odafenn. - -S ha másként talál történni! ha e keserüségének ellenmérgét tudja -valaki! Ha a széttört boldogságot ismét egészszé varázsolhatja egy -csoda! s nincs-e az asszonyszívben csoda elég? – akkor adieu Tegethoff! -utazhatnak a jégsarki felfedezők nála nélkül a jégvilágba. - -Még ez a gondolat is végigvillant agyán, a mialatt az óráját megnézte. - -Becsöngetett a kapushoz. Az kidugta a fejét. - -– Itthon van-e Belle Ange kisasszony? kérdé tőle. - -– Igen is, itthon van. - -A kapus az ő embere volt. - -– Elhozták-e a táviratomat, a mit Szempczről küldtem Belle Ange -kisasszonynak? - -– Nem hoztak ide ma és tegnap semmi táviratot. - -– Megfoghatatlan. - -Pedig nagyon is könnyen megfogható. Elfeledte táviratára feltenni a -lakást s az újabb kor «Hermes»-ei nem találnak olyan könnyen rá a -Pieridák berkében adresse nélkül arra a «bizonyos» nymphára, a kinek -Zeüsz üzenetet küld, mint a régi boldog időkben. - -Incze most már kevesebb jó reménynyel haladt fel a lépcsőn a zárt -rácsozatig. - -Csengetésére előjött a szobaleány. Csak félczipő volt a lábán s Incze -olyan nagyon csöngetett, hogy nem volt ideje a másikat is felhúzni. - -– Itthon van a kisasszony? kérdé tőle. - -– Nincs idehaza. - -A szobaleány Fatime embere volt. - -Incze megfordult és visszament a lépcsőn. - -Nagyobb gyámapai gondoskodást csakugyan nem kivánhatott már a sorstól, -mint a minőben részesült. - -A kapus azt mondta: itthon van; a szobaleány azt mondta: nincs itthon. -Ebből olyan kevés tudománynyal kiszámíthatta, hogy a hátralevő három -negyedórából neki csak egy perczet sem szükséges ennél a háznál többet -elvesztegetni! - -A mi pedig a szép szemeket illeti, hát hiszen senkinek a világon olyan -szép szemei nincsenek, mint a – tengeri fókáknak. - -Tehát siess! Mert lemaradsz a Tegethoffról! - -Még sem sietett. - -Átment a Práter felőli járdára s onnan kémlelt fel hajdani -paradicsomának lefüggönyözött ablakaira. - -A nehéz damaszt-függönyök is elárulák, hogy Fatime szobájában világosság -van. - -Ejh. Fordíts hátat neki! - -Láthatatlan kezek vonták, taszították el onnan; olyan nehezen ment a -távozás. - -Hatszor is megállt vissza-vissza nézni. Azt várta, hogy utána szalad -valaki és visszahíja. - -Nem hítták vissza. - -Kábultan bandukolt visszafelé azon az úton, melyen oly sietve vágtatott -idáig. - -Egy-egy nőalak suhant el mellette. Annak mind erősen arczába nézett. -Olyan jól esett volna neki, ha valamelyikben Fatimét ismerte volna meg; -ha ő csakugyan nem volna otthon. - -Ekkor hirtelen eszébe jutott valami. - -Hisz itt van a zsebében a kettős kulcs. - -Ennek csak az utána csinált másolatát vitte el Hanna; az eredetit ő -hozta el magával s ez azóta is mindig pénztárczájában van. - -Visszafordult. Azért sem fátum uralkodik az emberen; hanem az önakarat! - -Most már csaknem futásra vette a dolgot, úgy sietett. - -Mikor ismét visszatért a házhoz, nesztelenül, lábujjhegyen haladt el a -kapus ajtaja előtt, hogy észre ne vegyék s zaj nélkül ment föl a -lépcsőkön. - -Mikor a mezzanin ajtaja előtt megállt, egyszerre úgy tetszék neki, -mintha egy megnevezhetlen hang, valami csendülés, vagy zúgás, (mintha -egy zengő tenger volna) reszketne át minden idegein, s minden idegével -hallaná azt; s egy alaktalan, de mégis ismerős fény kápráztatná el -szemeit. - -«Incze!» - -Nevét kiáltották valahol? - -Nem. Csak érzékcsábulás, hallucinatió az. - -Kereste az ajtón a kulcslyukat. – És sokáig nem talált rá. – Keze -reszketett tán? vagy szeme nem látott jól? - -Egyszer aztán magától felnyilt az ajtó. Be sem volt zárva. - -Ki hagyhatta nyitva? - -Incze belépett rajta s nekiindult a sötét lépcsőnek. - -És ekkor egy rémgondolatja támadt. - -Hátha az, a ki ezt az ajtót nyitva hagyta, most e sötét lépcsőn vele -szembe találkozik. - -Ki lehet az? - -Kinek van még e titkos ajtókhoz másik kulcsa? - -Nem Hannának? - -Mikor a szentszék előtt a legelső kibékülési kisérletnél a férj és nő -egyetértően azt nyilváníták, hogy engesztelhetlenül gyülölik egymást, a -teremből kijövet Hanna oda ment Inczéhez s azt mondá neki: - -«Uram. Hat hét alatt válópörünknek vége lesz. Nem nagy idő. Semmi -kétségem az iránt, hogy ön abban az órában, a melyben szabad lesz, -legelső kötelességének fogja tartani, hogy siessen ahhoz a nőhöz, a -kinek becsületét ön is, én is elvettük; s teljes elégtételt fog adni -neki. Ön hitvesévé teszi őt. Ennyivel tartozik neki. Hanem egyre kérem -önt. Tartózkodjék e hat hét alatt, a míg önnek nevét viselem, minden -néven nevezhető érintkezéstől ezzel a nővel. Mert ha én megtudom, hogy -ön abban a házban e hat hét alatt látogatást tett, hogy e nőhöz az -utczán hozzá szólt, hogy ön neki levelet irt: én a válóperi itélet -kihirdetése előtti órában visszahúzom a keresetlevelemet; -kinyilatkoztatom, hogy önt szeretem: visszakatholizálok – és nem válok -el. Tehát a mire kértem, el ne felejtse.» - -És ő már nagyon is elfeledte, a mit igért! - -Már ott van a házban és halad fölfelé a titkos lépcsőn. - -A mezzanin folyosó-ajtaja pedig nyitva. - -Ki jár itt előtte? - -Nem képes-e amaz erős akaratú nő arra a vakmerőségre, hogy megtudva -férje eltávozását Erdélyből, hirtelen utána siessen, s a birtokában levő -kulcsok segélyével fellopózzék ama szőnyeg-ajtóig, mint már egyszer -tette, s a mint a szószegő jön fölfelé: egyszerre a sötétben -mellberagadja őt egy ideges kéz s egy ismerős hang azt súgja fülébe: - -«Én tudtam, hogy ön nem tartja meg szavát. Ön nem férfi előttem!» - -S azzal letaszítja őt hanyatt, mint egy tehetetlen bábot. - -Ez a rémkép állt előtte a sötétben. - -Üres agyrém! - -Hanna nem őrzi többet az ő lépteit. A titkos kulcsokat sem vitte ő el -magával. Mikor innen elfutott, benne hagyta azokat a zárban. A házi nép -ott találta azokat s azt hitte: Incze kulcsai voltak. Most, ki tudja, ki -használja azokat? - -Hanem azért a láthatatlan kéz mégis folyvást összeszorítá a torkát s -fenyegette, hogy letaszítja a lépcsőn. - -Félénken, óvatosan, mint a tolvaj, haladt fel az ismeretes előszobáig. - -Ott megállt hallgatózni. - -Benn semmi nesz. Csendesen vannak. - -Megkisérti vigyázva nesztelenül betolni a kulcsot a zárba. - -Meglepetve veszi észre, hogy egy másik kulcs már benne van kivülről. - -Az ajtó tehát nyitva. - -Semmi sem gátolja, hogy belépjen rajta. - -A szőnyeg-ajtó nesztelenül feltárul. - -A szobát kétféle világítás derengi át. Egyik a lobogó kandalló tüze, -másik egy tejüveggel letakart lámpa, melynek ernyője egy bűvkörön belül -minden tárgyra intensiv világot vet, míg azonkivül félhomályba burkol -mindent. - -A megvilágított körben áll egy kerek orosz mozaiklapú márványasztal, -melynek egyetlen lábát három összetekeredett bronzkígyó képezi; -szétnyujtott fejeikkel alkotva a talapzatot. - -Az asztalon ezüst samowar, chinai porczellán csészék, egy palaczk -mandarin liqueur, (melynek palaczkja kétszáz forint.) - -Az asztal, samowar, csésze, mandarin, mind az ő ajándéka. - -Az asztal féloldalt áll a kandalló előtt, a másik oldalához egy -nyugvószék van tolva, s azon ül, hanyagúl odaomolva, Fatime. - -Fehér, hímzéssel gazdag pongyola-öltöny van rajta; sürű szénfekete haja -felbomolva omlik le vállaira; két lába, rózsaszin szalagcsokros -czipőkben, a kandalló előtti rácsra nyugtatva. Kezében egy nagy fekete -legyező, egyik lapján művészi festményekkel. (Ez is Incze emléke!) Ennek -egyik legyintésével magát, a másikkal a lábainál ülő alakot hüsseli. - -A lábainál ülő alak Gideon. - -Azon a kis hímzett zsámolyon ül, a melynek hímzetén a hány kereszt van, -annyi emlékezet van hozzá öltve. Még Incze maga is segített hímezni -rajta. (Herkules segített fonni Omphalénak.) - -A yongleur odakönyököl a szék támlájára, melyen Fatime hever és égő -szivarából füstöt fúj annak arczára. A hölgy belélegzi e füstöt, -gyönyörtől felmagasztalt arczczal, mintha az volna az ambrózia. Harmadik -élő lény nincsen jelen. Csak két csésze van az asztalon. Caesarine -számára nincs itten hely. - -Annyira el vannak foglalva egymással, hogy nem veszik észre a feléjük -közeledő alakot, csak midőn az már a lámpától megvilágított körbe belép, -mikor egyszerre előttük áll. - -Incze oly sápadt, mint a sírból kelt halott. Öklei össze vannak -szorítva; haja szétdulva; szemei Fatimére meresztve. - -Csodálatra méltó asszonyi teremtés ez. - -Mikor megpillantja Inczét, még csak egy vonása sem árul el megdöbbenést; -még csak meglepetést sem. - -Tökéletesen tud uralkodni a vonásain; – vagy talán hozzájárulhatlan a -szíve amaz érzelmek iránt. - -Még csak nem is változtat hanyagúl elomló helyzetén; csupán azt teszi, -hogy legyezőjével félrehajtja az arczába fujt füstöt s aztán e legyező -egy kecsteljes hajlításával üdvözletet bólint Incze felé. - -S mindezt oly nyugodtan teszi, mintha szinpadon adná. - -Azaz, hogy szinpadon jobban adná. Ott játszaná élethíven a halálos -rémületet, az elpiruló szégyent, mikor lelke mélyeig sértett kedvese ily -pillanatban meglepi: holott jól tudja, hogy annak a tőrnek, a mivel őt – -a szerep instructiója szerint – meg fogja ölni, először is nincsen -hegye, másodszor meg nem fog ez azzal igazán szúrni. - -Most pedig még csak egy arczvonása sem változik. - -Valódi oroszlánszelidítő nyugalommal néz a felé közeledő szörny szemébe. - -Ez a nyugalom társára is ragad. Bár annak izgatott arczvonásain inkább -meglátszik az erőltetés. Az sem kel fel alacsony székecskéjéről, -szivarát szájába dugja, egyik térdét két összefont keze közé veszi s -most már a füstöt Áldorfay arcza felé fujja. - -Incze egészen elfeledkezett róla, hogy a látogatónak köszönni is szokás. - -Szólni is alig tudott. Ajkai szárazak voltak. Nyelve a szájpadlásához -ragadt. - -Pedig neki kellett megmondani, hogy miért jön! - -– Fatime kisasszony! – kezdé, egész közel lépve a leányhoz. Bocsásson -meg, hogy ily időben zavarom; de még ma elutazom, s elébb valamit el -kell önnel végeznem. - -– Ah, ön elutazik! S hová? – szólalt meg a leány, a legcsengőbb hangon, -gyermeteg kiváncsisággal. - -– Az nem tartozik a dologra, mondá Incze. Azért jöttem ide, hogy -megmutassak önnek egy levelet, melyet ma irt nekem Captain Bloomer. A -levél önről szól. - -– Én rólam? Ah! - -– Itt van. Olvassa ön. - -S azzal átnyujtá neki a névjegyet azzal az egy megölő sorral. - -Fatime most már kiváncsian felemelkedék nyugvó helyzetéből, szétrázta -homlokáról zilált hajfürteit s közelebb hajolt a lámpáshoz, hogy jobban -lásson. - -Incze figyelemmel vizsgálta e nő vonásait. - -Nem alakul-e át a tündérarcz egyszerre Meduza fővé, mikor ezt olvassa: -«Az olyan fajta nőkért, mint Fatime, sehol a világon nem szoktak -verekedni!» - -Nem… - -A leány arcza most is nyugodt marad. Nem fáj az neki – ettől! – A kinek -«minden» szabad: annak «ez is» szabad. - -Mi észrevétele van erre a levélre? - -– Az, hogy nézze ön: ez a levél vizahólyag-lapra van irva. Tudja ön, -hogy a vizahólyag-lemezt temperamentum-mérőnek használják? Az mutatja -meg, a tenyérre fektetve, kinek milyen heves a vére. Nézze ön: az én -kezemen csaknem simán fekve marad. Én nagyon hidegvérű vagyok. - -Valóban: a vizahólyag-lemez alig hajlott fel két szélével, midőn Fatime -tenyerén feküdt. - -– Hogy össze fog az egyszerre ugrani az ön kezében! mondá azután Fatime, -visszanyujtva a látogatójegyet Inczének. - -Az ő kezében igazán egyszerre göngyöleggé kunkorodott az össze. Az ő -vére a düh forrpontján habzott. - -Incze látta, hogy ez a leány sérthetlen. Olyan, mintha ködalakon -szurkálna valaki karddal keresztül. Nem marad utána seb. - -A férfihoz fordult. - -Eléje tartá azt az összegöngyölödött lapot. - -– Ön irta ezt a sort itt? - -Az még szivarát sem véve ki szájából, válaszolt: - -– Voltam olyan bátor. - -– Akar ön velem megverekedni? - -– Oh nem. - -Ez a két szótag valami olyan ördögien gúnyos, nyekegő, insultáló, -ingerlő hanghordozással volt kiejtve, hogy Fatime elkezdett rá kaczagni: -ellenállhatlanul, mintha csiklándozva volna; s aztán nevettében hanyatt -vetette magát a nyugszékben, két karját felemelve s a feje alá téve, -hogy pongyolájának bő ujjai egész válláig csusztak fel. - -Incze csak az egyik lábát tolta még előre Gideon felé. - -– Még egyszer kérdem öntől, e meggyalázott nő előtt: akar ön velem -megverekedni életre-halálra? - -Fatime dæmoni kedvtelését találta ebben a jelenetben. A szive ugrált a -kéjtől, mikor két ilyen derék fenevadat lát a lábai előtt egymásra -morogni. - -Kinyújtott picziny rózsaszín csokros lába hegyével megtaszította -Gideont, mintha biztatná, hogy még egyszer ismételje azt a megnevettető -hangot. - -De már ezt elhagyta akkor a tréfáló kedve. Már ez akkor látta Incze -szemei előtt azt a rettentő rémkifejezést lebegni, melytől a ránézőnek -vére keresztülfagy. A szemek szivárványának feketéje csaknem egészen -eltünik, s ez által egy olyan merev, ijesztő kőtekintet áll elő, mely -elárulja, hogy a lélek nincs már a szemek mögött. Az eltünt, megvált; -csak a vadállat maradt itt. - -Most már csak a fejének néma ingatásával mutatta, hogy «nem». - -– Nem? orditá kitörő dühhel Áldorfay s azzal a markában fogott névjegyet -úgy vágta ellenfele arczához, hogy az lebukott bele. - -Hiszen Gideon is erős ember volt; s Captain Bloomer, a lószelidítő, -bizonyosan birt oly aczél izomzattal, hogy a világon bárki ellenében -elfogadhatta az ökölharczot. És aztán «biafora!» a kit egyszer arczul -ütöttek, az nem kérdezi, hogy ellenfele oroszlán-e, vagy szarvorrú? -hanem késsel, korsóval, széklábbal: a mi kezébe akad reárohan, és vagy -öl, vagy hal! - -Hanem az a névtelen rém, a mi Incze tekintete előtt járt, megbénítá -Gideon erejét. Gyáva lett e ránéző szemektől. Nem az óriás, hanem a -kisértet sujtotta őt le. - -Gyáván feje fölé emelte két kezét, mintha egy újabb ütést akarna -elhárítani magától, és arczát elrejteni igyekezett ellensége elől a -leány öltönyfodrai közé. - -És ebben a perczben sikoltva ugrott fel a leány, odaveté magát – -Gideonra: eltakarta őt karjaival és megcsókolá annak az arczát, azon a -helyen, a hol Áldorfay ütése érte. - -– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – - -Oh, ez rettenetes volt! - -Megcsókolja azt az embert, a ki őt oly czudarul meggyalázta! - -Megcsókolja őt azon férfi előtt, a ki őt imádta, a ki ő érte sorsát -tengelyéből kifordította, a ki az őt találó sérelemért élethalál-harczot -akart vívni! - -Megcsókolja a pofonütött gyávát, ki fejét az ő szoknyája fodrai közé -rejti el! - -Megcsókolja az arczán a pofonütésnek lángfolttal bélyegzett helyét! - -Ez a látvány elvette Áldorfay eszét. Ettől a pillanattól meg volt -tébolyodva. - -Ösztönileg elfordult ez észvesztő látványtól. De a háta mögött volt egy -tükör. Egy gyönyörü velenczei kristálylap, fényes aczélrámában. (Ezt is -ő választotta ki egykor!) Abban az áruló tükörben megint ugyanazt a -jelenetet látta. A nőt lesujtott ellensége ölében. - -Nem szó, csak ordítás volt, a mi ajkán kitört. Megkapta félkézzel a -márvány asztalt a kígyós lábánál fogva s azt a rajtlevő edényekkel és -lámpával együtt odavágta a tükörlapba iszonyú erővel. - -Ah, ezt nem csinálják utána a circusi akrobaták! Ez nem emberi -erőmutatvány volt. Így csak az őrültek tornáznak. - -A lámpa összetörtével csak a kandalló veres lobogványa világítá meg a -dühöngő alakot. - -Hercules volt az a Dejanira-köntösben. - -A két nyomorult sietett menekülni a mellékajtón s segélykiáltásaival -lármázta fel a házat. - -Az őrjöngő pedig folytatta a megkezdett munkát. - -Pozdorjává zúzott mindent ebben a szobában. - -Az ő emléke volt itt minden, csak a magáét pusztította el. - -A felriadt háznép rendőri segélyért futott. Jött egész férficsapat a -dühöngőt ártalmatlanná tenni. - -De ahoz nem jó volt közeledni asszonytól született teremtésnek. - -Oly tárgyakkal hajigálózott, a mikből kitelik egy koporsó annak, a kit -útjában talál. - -Ugy pedig nem jöhettek ellene, hogy megöljék. - -El kellett nézni irtóztató gazdálkodását. Hogy hasogatja le a falakról a -szőnyegeket s kézzel-lábbal hogy tépi azokat rongyokká. Hogy facsarja ki -a székek lábait s a pamlagokat hogy veri egymáshoz, mig -összerecscsennek! - -Nagy virágedényeket, japáni vázákat, szobrokat, kristályokat, kirakott -ládikókat; mind egyenkint behajigál az alcovenbe, oda, a mennyezetes ágy -fölé, s mikor mind együtt vannak, akkor az ágy-mennyezet egyik tömör -oszlopát letöri a nyoszolyáról s ezzel a súlyos cséphadaróval elkezdi -cseréppé, forgácscsá, szilánkká zúzni az egymásra dobált kincseket. - -A fülkeajtóból rémülve nézik rettentő munkáját s nem akad a nézők között -senki, a ki annyira megunta volna az életét, hogy e bőszült alak -közelébe vigye törendő koponyáját. - -Nem lehet itt mit tenni, mint megvárni, míg kifárad és magától -összeomlik. - -Még jó szerencse, hogy a többi szobákba nem tör át. Mit neki egy bezárt -ajtót bezúzni? Itt marad. Itt végez. Egyedül ez az egy szoba az ő -ellensége. Ez az a paradicsom és az a pokol, a melyből nem szabad más -számára semminek fenmaradni. Ezek a tárgyak látták őt idvezültnek – és -látták elkárhozottnak: ezeknek kell megsemmisülniök. - -– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – - -Walter Leot az előérzet arra készteté, hogy mielőtt a vasúthoz -kihajtatna, elébb tekintsen fel Incze szállására, ha valjon nem késett-e -el? - -Incze inasától azt tudta meg, hogy ura elment nyolcz óra után gyalog, s -nem mondta meg, hogy mikor jön vissza? Málháit azonban nem vitte el még -az indóházhoz. - -Pedig az idő már szigoruan ki volt mérve, ha a mai esti vonatról el nem -akart késni. - -Leo nyugtalan kezdett lenni. - -Nem hitt egészen Inczének. - -Sokkal jobban keresztülismerte már annak mélyen érző kedélyét, hogysem a -lehetetlenségek közé sorozza, hogy Incze még egyszer elment a Práter -melletti házhoz. - -Ha pedig odament, akkor vége neki: akár egyképen, akár másképen. - -Ott várt reá a szállásán mindaddig, mig az idő annyira nem haladt, hogy -most már mindenképen el kellett neki késnie a déli vaspálya tizórai -vonatáról. - -Ekkor elindult, hogy őt fölkeresse. - -A legtermészetesebb észjárás szerint a Práter melletti ház felé kellett -hajtatnia. - -Egyszer a kocsija megállt. Kérdé, miért állanak meg? - -A kocsisa azt felelte, hogy azért, mert nem lehet a néptömegen keresztül -hatolni. - -Már akkor egész néptódulás volt a négytánczosnős ház előtt. - -Leo nehéz sejtelmekkel ugrott le kocsijából s meghagyta kocsisának, hogy -nem messze várjon reá. - -Azzal keresztülfurakodott a néptömegen a kapuig, melynek bejárását -csendőrség tartá elzárva. - -Itt találkozott egyikével a döblingi intézet orvosainak, a ki néhány -szóval értesíté őt a balesetről. - -Az aggodalom csak odairányul, hogy a szerencsétlen ember nem fog-e saját -magában is kárt tenni? Nem lehet hozzá közelíteni: borzasztó ereje van. - -– Én megkisértem hozzá menni. Talán rám ismer, ha megszólítom, mondá Leo -s azzal elhatározottan sietett fel az orvossal a lépcsőkön. - -A lépcsőn künn állt az egész megrémült házi nép. A szobákban nem mertek -maradni. - -Gideon természetesen elfutott, az nem jön többé vissza. - -Fatime abban a hímzett fehér pongyolában reszketve térdelt Leo elé, -mikor őt jönni látta s sírva könyörgött neki: - -– Oh, szóljon vele! - -Walter Leo kirántotta a kezéből öklét s keményen, hidegen monda neki: - -– Ez az ön műve! - -Azzal félretolta őt maga elől s sietett be a lakásba. - -A boudoirhoz vezető szobában álltak a rendőrbiztosok, a tébolydából -néhány felügyelő és több markos férfi, várva a kedvező pillanatot, -melyben a dühöngő fáradságot mutat s hirtelen elnyomható lesz. - -Walter Leo kérte, hogy engedjenek neki útat. Ő be mer menni egyedül abba -a szobába. - -Nagyon marasztották, hogy ne menjen! de az orvos helyeselte a kisérletét -s bebocsáttatá őt. - -A kettős szobában sötét volt; hanem a meddig a kandalló torka -bevilágította egy részét, odáig vérveres tűzfényben uszott minden. - -Damaszt és brocat szövetek égtek a kandallóban, és szandálfa és rózsafa -vegyest. - -A padlatszőnyeg tele volt tükörcserepekkel, a mik a vérvilágításban -olyan fényt vetettek, mintha elhintett zsarátnakon járna ott valaki. - -S e rémvilágításnál, félig fekete, félig lángveres körvonalakból -összeállítva, tombol egyedül egy rettentő alak. Arczán a pokol ragyog, -szemei tűzből látszanak lenni. - -Most épen azt míveli, hogy azzal a súlyos mennyezetrúddal a szép -Beregszászy-féle zongorát rombolja szét, ütést ütésre adva. - -Ez aztán a – jövő zenéje! Egyszerre rúddal a billentyűk közé! Egyszerre -végig valamennyi húron, hogy zeng bele az egész ház. Igazi pokolbeli -finale. - -Ez ördögi orchestrum egy percznyi szünete alatt megszólal egy hang a -sötét háttérből. - -– Innocenti! - -Az őrjöngő összerázkódik, megmerevül. A veszedelmes rúd kezében -aláhanyatlik egyszerre. - -«Mit cselekszel, kedves Innocentim? szól szeliden a jó barát hangja. - -És eléje lép Walter Leo. - -Láttára egyszerre kiejti a kezéből a rudat Incze, s mindkét kezét -arczára tapasztva, elkezd keservesen sírni. - -Leo odalép hozzá, s átöleli a vállát. - -– Jer innen, kedves barátom; térj magadhoz; jer, menjünk haza. Menjünk -én hozzám. - -Nem felel semmit, csak sír. - -E szünetét az elernyedésnek hirtelen felhasználják a tébolydai ápolók, -mögéje kerülnek, s két-két izmos férfi két felől megfogja karjait. - -Fölösleges erőszak; egy gyermek is elviheti őt már innen. - -Engedi magát minden ellenállás nélkül vezettetni az alcoven felé, a -honnan a tornáczra egyenes kijárás van az oldalajtón. - -Ebben a perczben üti az alcovenben felakasztott fali óra a tizet. - -S az óraütés után rákezdi a zenemű azt a csábitó, ingerlő, búbánatban -bujálkodó dallamot: - -– Du hast mich nie geliebt… - -Erre az ingerlő hangra egyszerre vége van a tébolyult nyugalmának; az -egész pokol föllángol benne. A négy izmos férfit úgy löki szét, a két -falhoz vágva, mint a tekebábokat, s azzal a nyoszolyának egy másik -mennyezetoszlopát törve ki, neki rohan a zenélő órának, dühödten -orditva: - -– Hát te is élsz még? - -S egy kegyetlen ütéssel lesújtja azt a falról. - -A szétzúzott óra zengve-bongva esett le a földre s ottan begurult az ágy -alá, ott megakadt a falban, s aztán a megindult zenemű ott is csak -pengette tovább a csábdalt. - -– Du hast mich nie geliebt… - -«Hallgatsz! Elhallgatsz! Meghalsz-e már!» – hörgé a szerencsétlen, a -rúddal ütve a lélektelen üldözőt. - -Egyszer aztán végigesett arczczal a földre és nem mozdult meg többet. - - -SERENA. - -Mikor ismét életre tért Incze, már a kényszerzubbonyban találta magát. - -A döblingi intézetben, a hová vitték, szobájának még a falai is ki -voltak párnázva, s minden szék, asztal, ágy a padlóhoz lesrófolva. Ez a -dühöngők bebutorozása. - -S ő még mindig az volt. - -Nem kisértette meg kényszer-zubbonyát letépni, sem ágyából, melybe -fektetve volt, szabadulni; hanem dühének szavakban adott kifejezést. Még -pedig angol szavakban. - -Nem akart más nyelven beszélni, csak angolul. - -Azt követelte, hogy küldjék hozzá a kapitányt! - -Nem értették, miféle kapitányt keres? - -Eleinte azt hitték, hogy Captain Bloomerről fantaziál - -No azt nem hozták oda neki. - -Később a főorvos maga jött be hozzá. Azt mindjárt ezzel a szóval -fogadta. - -– Ön a kapitány? - -Az orvos ráhagyta, hogy ő az. Ki akarta ismerni rögeszméjét. - -– Ennek a hajónak a kapitánya? - -– Igen is. - -– No hát csak akasztasson fel szaporán! - -Az orvos biztosítá róla, hogy annak még nem jött el az ideje. - -– De csak siessen ön vele; mert ha eljön az a másik kapitány, akkor majd -lesz kendteknek nemulass! - -Miféle másik kapitányt vár ez? - -– Aztán megúnom már a dolgot! Ha el vagyok itélve, küldjön a többiek -után. - -Az orvos vizsgálni kezdte üterét. - -A beteg tiltakozott ellene. - -A leggyöngédebb érintésre rugott, harapott és egészen nekivörösödve -hivatkozott rá, hogy ő amerikai polgár, ő hozzá osztrák kézzel nyulni -nem szabad! - -Az orvos szépen kérte; de a mellett igen komolyan, hogy viselje magát -csendesen, mert különben kénytelen lesz kopaszra lenyiratni a fejét s -kár volna azért a szép fürtös hajzatért. - -Ez használt. Hiúsága még megmaradt. Hogy a haját megmentse, kinyujtózott -és csendesen maradt, mint egy mumia. Hanem ekkor aztán megint úgy -elhallgatott, hogy szavát nem lehetett többé venni. Angolul sem hallott -már. - -A főorvos nem bocsátott a kóroshoz senkit ismerősei közül; hanem Walter -Leot maga kérte, hogy menjen be hozzá. - -Leo az egész éjt ott töltötte Döblingben. - -Mikor belépett a szenvedő szobájába, az a mély hallgatásból egyszerre -kérkedő örömbe tört ki. - -– Hahhó! Ahhá! Mondtam ugy-e? Eljön az én kapitányom! Itt van ő! Hogy -van ön captain? Egyetlen barátom! Mit csinál az Alligátor? - -E néhány szóból rögtön nyomára talált Leo az őrült eszmejárásának. - -Ez két személyt zavar össze, kik életére befolyással voltak: az -Alligátor kapitányát és a bankárt. Most azt képzeli, hogy a Salamanderen -van fogva, s várja egyetlen barátjától a megszabadítást. - -Jó volt utána ereszkedni az őrült eszmejárásának. - -Leo katonásan üdvözölte s aztán felelt neki angolul. - -– Az Alligátor be van fütve, sir, a csillagos pavillon a főárboczon -leng. Különben all right. - -– Nagyon jól van! szólt derült arczczal a beteg. Maradjon ön még itt. -Valamit akarok önnek elmondani. Küldje ki ezt a sok csiribiri embert -innen! Mit leskelődnek én rám! Mondtam már a Salamandernek, hogy nem -szököm el: meg sem ölöm magam! Nem elég nekik a becsületszavam? - -A betegápolók és az orvos kimentek a szobából. - -Leo egyedül maradt Inczével. - -– Captain! szólt könyörgő hangon Incze. Ön ismer engem. Miért vagyok én -megkötözve? Hiszen ha egyszer becsületszavamat adtam, hogy nem mozdulok, -hát az elég. Sehol a világon nem teszik azt, hogy valakitől szavát is -vegyék, meg meg is kötözzék. Kössék össze a kezeimet egy selyemszállal s -fogadtassák meg velem, hogy nem szakítom azt el; hát meg vagyok -bilincselve. De ez a kötelék boszant. Oldja ön fel a kezeimet. - -És valóban Walter Leo nemcsak barátsága kifogyhatlan mélységének adta -tanujelét, de egyúttal a férfiúi öntudatos bátorság legmagasabb fokának -is, a midőn eleget tett a szenvedő jóbarát ez óhajtásának s egyedül -maradva vele, feloldá a kényszerzubbony szalagját hátulról, úgy, hogy a -beteg kihúzhatta a két kezét az egybefolyó zubbonyujjakból. - -Annak egy pillanat elég arra, hogy ő belőle holt embert csináljon. - -A betegnek első dolga volt Leo keze után nyulni s annak kézcsuklóját -átfogni. Leo úgy érezte, mintha vaskapocs közé volna a keze kovácsolva. - -S akkor azt kérdezé tőle halk hangon. - -– Hogy van nőm?… Hogy van az én angyalom, Serenám?… - -Leo most még mélyebben látott Incze züreszméi közé. Azokban rendszer -van. - -Nyugodtan felelt neki. - -– Ő nagyon jól van. - -Erre a szóra odavonta a beteg Leo kezét ajkaihoz s megcsókolá azt és -elkezdett sírni. - -Ekkor aztán Leo a nyakába borult és sírtak mind a ketten. - -Ez könnyebbülést szerzett a betegnek. Nagyot fohászkodott s letörülte az -izzadtságot homlokáról. - -– Köszönöm, nagyon köszönöm, monda, s most már két tenyere közé vette -Leo kezét s úgy czirogatá, simogatá azt, mint egy kényeztetett gyermek -kezét. Az elébb olyan volt a keze, mint a vas, most olyan, mint a -bársony. - -– Lássa ön, egyetlen barátom, suttogá, közel hajolva szájával Leo -arczához. Nekem borzasztó álmaim voltak. Azt álmodtam, hogy mi: «én és -ő» elváltunk egymástól. Ő elment a viz alá lakni, s ott én nem tudok -élni. Aztán más nőt vettem: egy büszke fejedelemnőt. S aztán ezt a -büszke nőt felcseréltem egy lángajkú dæmonnal. Az egyik megfagyasztott, -a másik megégetett. Oh, mi kínokat álltam ki! Ha az ember ki tudná -mondani! Az ember álmodik dolgokat, a miknek nincs neve! Még rosszabb -álmaim is voltak. Captain! Én elvesztettem becsületemet. Polgártársaim -becsülését. Haszontalan, eladó emberré lettem. Az arany hullott rám -minden oldalról s én fuldokoltam alatta. Captain! Még többet is -vesztettem. Elvesztettem hitemet. Önző, irigy, szívtelen lettem. -Megtagadtam mindent, a mi szent. Nem kerestem mást, csak a mi nekem jól -esik. Ah, csakhogy álom volt mindez! - -– Bizony, álom volt! mondá rá Leo. - -– Most már vége! szólt könnyülten a beteg. «Mikor látom meg őt? Mikor -ölelhetem Serenámat?» - -Ez már nehéz feleletű kérdés volt. - -Leo belebocsátkozott az idiota eszmefolyamába. Elmondá neki, hogy az ügy -kissé hosszadalmas eljárás alá került. A két kapitánynak ide-oda kell -üzengetni a maguk követségeikhez, azoknak meg a saját kormányaikhoz, míg -ez tisztába lesz hozva, addig bizony nehány nap eltelik. Egyébiránt csak -legyen azért nyugodt. Az Alligator be van fütve; a csillagos pavillon az -árboczon leng: őt nem fogja bánthatni senki. Most pedig engedje azt a -zubbonyt ismét feladni magára, mert különben az a másik kapitány -(«Damned Dutchman!») megharagszik s nem bocsátja őt többet ide. - -– «God bye» szólt Incze, kezet szorítva Leoval, s magára engedte adatni -ismét a kényszerzubbonyt, engedelmesen. - -Az orvos az ajtón levő kis kémlyukon át nézte a jelenetet s azt mondta -Leonak, mikor elment: - -– Ön a legvakmerőbb kisérletet követte most el, a mi tíz eset közül -kilenczben rosszul sikerül. - -Azonban sikerült. Ki lett tudva az elmebeteg gondolatjárása, a mi az -első föltétele a gyógykezelésnek. - -Ennek a birtokában aztán lehetett egy egész gyógyítási rendszert -tervezni. - -– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – - -Leo még az nap írt az *-i apáturnak, Incze egykori főnökének. - -Nyolczvankilencz éves volt már akkor a derék aggastyán. - -De azért ő maga sietett fel Bécsbe. Nem bízta azt másra. Harmadnapra Leo -levelének vétele után már ott volt Döblingben. - -A kegyes atya nem volt oly fürge többé; de még mindig egészséges. -Hajadonfőtt járt most is a szabadban, s arczszine piros volt, csak -termete roskadt össze kissé. - -Megérkezési napján nagy adag csillapító szert kapott a beteg, a mitől -mély álomba merült. - -Az apátur csak láthatta őt. Odament hozzá a jó öreg; megcsókolta a -homlokát és letérdelt ágya fejénél és imádkozott érte. Hisz az ő -gyermeke volt ez egykor! Ha soha asszonyt nem ismert volna, most az ő -utódja lenne! - -Azután gondoskodott róla, mint apa a gyermekéről. - -Legelőször is leoldá róla a kényszerzubbonyt. Azt félretevék egészen. A -beteg keveset dühöngött már. - -Azután elkészíttetett számára egy másik szobát. - -Abban volt egy mennyezetes ágy, szép fehér függönyökkel. Az ágy mellett -egy székre lerakva a levetett öltönyök. Az a kávébarna attila, az -aranyveres zsinórokkal és arany gallérral; mellén a szabadságharcz -érdemrendje. Azután az asztalon egy halom irat, mely egy nagy -befejezetlen mű töredékeit képezte, a min még a kolostorban dolgozott -hajdan, aztán iróeszközök és rajzkészletek. - -És végre az ágygyal szemközt a falra felakasztva az a szép Madonnakép, -mely úgy hasonlított valami élő arczhoz. - -Ide hozták át a mélyen alvó beteget s befektették abba az ágyba. - -– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – - -Arra az éjjelre nem rendeltek mellé őrt, csak az ajtó kerek nyilásán át -vigyáztattak reá folytonosan. - -Mikor reggel az orvos és Leo odajöttek ajtajához, a künn álló őr előre -figyelmezteté őket, hogy már felkelt a beteg és felöltözött. - -Betekintének hozzá. - -Incze honvédezredesi ruhájában ült az asztalnál, ágyával szemközt -fordulva s valamit rajzolni látszott. - -Mikor Leo benyitotta rá az ajtót, hirtelen egy üres papirlapot vetett a -rajzára s aztán ujjával csitító fenyegetést téve a belépő felé, suttogá: - -– Pszt! Csendesen! Ő alszik! - -– Ő? - -Ágyára mutatott, melynek egyik függönye félig félre volt húzva. - -Azután fölkelt Incze és eléje jött Leonak. - -Szemei elég tiszták voltak, kivéve azt az egy baljelenséget, hogy a -pupillák még mindig oly kicsinyre összehuzódvák, mint egy gombostűfej. - -– Sokáig alszik, mert az éjjel nyugtalan álma volt, monda Leónak nyugodt -hangon. Nem csoda. A tegnapi izgatott nap után. Haladunk erősen, -captain? - -Leo azt felelte neki: haladunk. - -– Künn vagyunk már a Beikosz öbölből? - -– Jól elhaladtunk tőle. - -– A tenger úgy látszik csöndes most. Kedvező szél fúj? - -– Igen. - -– Örömest fölmennék a födélzetre, de nem hagyhatom őt itt magára -egyedül. Ön tudja, hogy mennyit szenved ő a tengeri útban. Áldás neki az -álom. Ő igen jó alvó különben. - -Ő! mindig csak ő! - -S e közben szemei mindig az ágy vánkosait keresték. - -– Mivel tölti ön az idejét? kérdé Leo. - -– Ejh, bohóság! Akarja ön, hogy megmutassam? De ki ne nevessen vele! -Arczképezek. Ne legyen szigorú. Csak műkedvelő kontár vagyok. Eszembe -jutott, hogy a mint ő itt előttem most olyan csendesen fekszik, -lerajzolom őt. - -Leo elbámult. - -A mit Incze rajzolt, az egy olyan híven talált arczképe volt Serenának, -mintha ott ülne előtte élő mintának. - -– A hasonlatosság a körvonalozásnál megvan, monda Incze. Csak az -árnyékozásnál fogom azt elrontani; ahhoz nem értek. - -Igen. A mintaképen nincsen árnyék, az csak fényből van. - -És folyvást összehasonlította a képet azzal az eredetivel, a mely az -ágyon fekszik. Leo nem látja azt. Csak Inczére nézve van az ottan. -Igazgatott a képen az odatekintgetés után. - -Egyszer aztán fölkelt s odament az ágyhoz. - -– Ah, hálóköntösének ujja lecsúszott karjáról, megtalálja magát hűteni! - -Odament, megigazította azt. Mit? - -Azután odament Leóhoz s megszorítá a kezét, halkan mondva: - -– Már ébredezik. Most kérem önt, hagyjon bennünket magunkra. - -Leo távozni akart. Visszatartá. - -– Nos? Látja, már fölébredt. Nem kiván ön neki jó reggelt? - -Leo tette azt és aztán kiment. - -Mikor az orvosnak elmondá tapasztalását, az fejet csóvált aggodalmasan. - -– Most már gyógyíthatatlan! - -– Mi lesz belőle? - -– Elviszi őt magával az az árnyék. - -Bekémleltek hozzá, mit csinál, mikor egyedül marad? - -Egyedül? ő soha sincsen egyedül! - -Mikor azt hiszi, hogy nem látják, odatérdel az üres ágy elé s elkezd -gyöngéd szavakat suttogni ahhoz a láthatlanul jelenlevőhöz; csókot nyujt -a szellemarcznak; beszél hozzá s feleletet kap tőle: némely felelet oly -meglepő! Azon elámul. Másik oly hihetetlen. Arra fejét rázza. Néha bohó -választ is kap. Azon felkaczag és kedvre derül. Majd sétál alá s fel a -szobában, meg-megáll az ágyával szemközt felakasztott madonna-kép előtt, -ismét visszafordul az ágy vánkosait nézve; mintha összehasonlítást tenne -a két kép között, miknek egyike csak az ő képzeletében él. - -Mikor az étkezés ideje jön: két terítéket hozat s ételét megfelezi. Fele -az «övé». Ahhoz hozzá nem nyul. Pedig az elmebetegek étvágya vadállati. - -Követeli, hogy virágokat hozzanak a szobába. «Ő» szereti azokat. - -Azután meg rájuk förmed az őrökre, hogy minek hoznak ide virágokat? -mikor azoknak a kigőzölgése mérges! «Ő» neki az megárt. - -Az őrültség makacs szelleme riasztá meg ekkor: «mit zavarod meg az én -eszmejárásomat virágokkal? Hisz a tengeren vagyunk! Hol terem itt a -virág?» - -Többé nem volt szabad semmi virágot bevinni szobájába. - -Az őrültek gyűlölik mindazt, a mi rögeszméjüknek ellentmond. - -Követelte, hogy neki függő ágyat vigyenek be a szobájába; mert a mult -éjjel is kiesett az ágyából, mikor a forgószél úgy meghányta a hajót. - -Ez is csak ravaszság volt tőle. Nem akart alkalmatlan lenni annak, a ki -ott abban a lefüggönyözött ágyban fekszik. - -Az pedig eljött hozzá mindennap. Mindennap. - -Eljött hozzá mély tenger fenekéről, üdvözültek mennyországából, halál -sötét birodalmából. - -Nem volt már semmije a világon. De ez az egy megmaradt neki. Ez az -«enyim». Ez az örökké «enyim». Ez a halál után is, ez a más világon is -az «enyim!» - -Mikor a «Tied» és az «Övé» miatt elvesztette lelkét, ez az «Enyim», ki -maga is lélek már, felfogta azt és megtartá magának, és eljárt szomorú -éjszakájának világosságot hozni. - -És aztán a beteg lerajzolja az eléje jövőt mindannyiféle alakban, a -hányban az élet megörökíté őt emlékezetében. - -Lerajzolja őt, a kisdeddel ölében, a hogy a dudai paplak udvarán eléje -lépett először. Mi lett aztán abból a kisdedből? az ki van törölve -lelkéből. - -Lerajzolja őt, a mint a sziklameredélyen áll, kérdezve, hogy szabad-e -tiszta lélekkel keresni a halált? - -Lerajzolja őt, mint szabadító angyalát, midőn a torlasz alól az aléltat -kiemeli. - -Lerajzolja őt, ama végzetes éjszakán, a leégett lakban, mint -menyasszonyát. - -Lerajzolja őt, mint hősnőt, az Alligator fedélzetén, midőn a kapitányt -rábeszéli férje megmentésére. - -Lerajzolja őt, mint szenvedő beteget, ki utazó társainak előadást tart. - -Lerajzolja őt, mint kertésznőt, délvirágok közepett, egészséges deli -alakként. - -Lerajzolja őt, mint bűbájos édes anyát, a mosolygó gyermekkel ölében. - -És nem kérdi tőle: hová lett a gyermek? - -Megmondta ezt neki ő már régen! Ez otthon maradt a korall-grottában, s -tanulja a kagylóktól – a gyöngytermesztést. - -Egész albumot képeznek már az ő képei, miket róla rajzolt. - -S mind hasonlítanak hozzá. - -Ő maga pedig napról-napra rosszabbul hasonlít magához. - -Fogy, összemegy, elhanyatlik. - -Esténkint, mikor magára van, dalra fakad. - - «Cserebogár, sárga cserebogár! - Nem kérdem én tőled, mikor lesz nyár?»… - -… Ő a contra hangot énekli. Hisz a prima azé a másiké, a ki a sopránt -énekli. Csak ő hallja azt! Annak sekundál. Ő csak kiséri azt! - - «Azt sem kérdem, sokáig élek-e? - Csak azt mondd meg: rózsámé leszek-e?» - -… Azé lész te nemsokára! - -– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – - -Egy napon azt mondta Incze Leonak, hogy küldjön hozzá orvost, mert neje -nagyon beteg. - -Ő maga volt az, a ki alig tudott már a lábán állani. - -A főorvos egy másik társát küldte hozzá. Őt ismerte már, mint kapitányt -s nem fogadta el orvosnak. - -A tapasztalt gyógyász látta, hogy mi a baj. Belement az elmebeteg -eszmejárásába. Kikérdezte a láthatatlan alakot s aztán félrehívta a -férjet és tudtára adta, hogy a baj igen komoly. Könnyen veszélyessé -válhatik. Fog rendelni számára orvosságot. Hanem egy nagy baj van a -beteggel. Nincs bizalma az idegen orvoshoz. Azt hiszi, hogy az meg -akarja őt mérgezni. Pedig hát ime, tekintsen bele a recipébe. Bizonyosan -ismerni fogja a vényeket. Látandja, hogy nincsenek azok tulságos nagy -adagokban rendelve. Hiszen a legtöbb gyógyszer bizony méreg, egyszerre -nagy mennyiségben bevéve. Opium, hyosciamus, digitalis, laurocerasus, -arsenicum, bizony nem csemegefélék: de okosan elosztva mégis -gyógyszerek. Megtehetné a férj azt az áldozatot, hogy a nejének rendelt -gyógyszereket maga megkóstolná elébb, hogy bizalmat költsön benne is -irántuk. - -Incze megigérte, hogy «ő érte» megteszi ezt az áldozatot. - -Így lehetett kegyes csalás útján egy kis gyógyszert bevetetni vele. - -Az használni is látszott neki. Legalább kínzó, sorvasztó lázai elmultak. -Az a remény volt, hogy ha ki lehet őt csalni tavaszszal, a jó idők alatt -a szabadba, az üde lég, a megújult természet jótékony hatással lesz -szétdult idegrendszerére. - -De lehetetlen volt őt kicsalni szobájából. Nem akarta otthagyni azt a -kedves fantómot. Az pedig nem mehetett ki vele. Aztán hová? Hisz itt -hajón vagyunk, s köröskörül a tenger. Sétálhat valaki a tengeren? - -Megkisérték őt előkészíteni a változásra. Leo, kit folyvást kapitányának -fogadott el, mindennap meglátogatta s mindennap hirül hozá neki, hogy -hány tengerészmérfölddel vannak közelebb a szárazföldhöz. - -Ebből baj is támadt. - -Mert a mint Leo a historiához hű akarván maradni, azt mondá neki, hogy -nemsokára ki fognak kötni San-Francisconál, Incze indulatba jött: -tiltakozott, hogy ő nem akar menni Amerikába! Neki ott semmi keresete -nincsen. Tehát megint vissza kellett őt hozni Európába. S az nem ment -olyan hirtelen. - -Az őrültnek térképe is volt s ő tudta, hogy a leggyorsabb gőzhajó hány -mérföldet haladhat egy nap a tengeren. Annál többet nem volt szabad -hazudni Leonak, ha ki nem akarta dobatni magát. - -Az orvos végre kénytelen volt neki a rajzolást megtiltani: azon ürügy -alatt, hogy a beteget nyugtalanítja vele. Azt tanácsolta neki, hogy -inkább sakkozzék vele. - -Akkor aztán hozatott Incze egy kis sakkozó asztalt: azt odaállította az -ágy mellé s egész nap játszott vele egyedül. - -Ha jött valaki, annak mosolyogva mondá, hogy egyetlen egy játszmát sem -tud megnyerni tőle. Serena lángész a sakkjátékban. Mindenkit megver! - -– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – - -Walter Leo egész családjával Bécsbe költözött, azért, hogy Inczét -ápolhassa. Néha a fiát is elvitte hozzá, hogy hegedüljön neki. Azt még -legjobban szerette Incze. - -A hegedűművészt is ismerte ő jól; csakhogy ő nála is két emberből -csinált egyet. Reményi Edének tartotta őt, kit a szabadságharcz alatt -hordott magával a magyar fővezér, s ki akkor varázs nyirettyüjével -gyakran elfeledteté a harczfiakkal a honfi gondokat. - -Most ezt látta Walter Leo fiában személyesülve. - -Szegény fiunak pedig sok baja volt vele; mert azt követelte tőle, hogy -mindazokra a dolgokra emlékezzék, a mik vele az egész hadjárat alatt -történtek, s ha belesült, összeczigányozta s kikergette magától. - -Pedig a zene oly jótékony ír volt lelkére e kietlen világban. - -– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – - -Egy éjjel, késő órában jött Döblingből sürgető izenet Walter Leohoz, -hogy siessen rögtön barátjához, mert ez ismét a dühöngés korszakába -esett, s őt hivja. - -Leo sietett, a mily gyorsan csak lovai vihették. - -Incze szobája előtt már akkor kényszereszközökkel készen álltak a -betegápolók s az orvos tanácsolá neki, hogy elébb nézzen be a kémlyukon -a szobába. - -A beteg nyugtalan léptekkel járt alá s fel, szilaj, dühös tekintete -volt, mint egy veszett állatnak; felső kabátját, nyakkendőjét már -levetette. Majd czipőit is lerúgta, azok is égették. Mezítláb tombolt és -ökleivel hadonázott, néha a homlokát ütötte. - -Leo bátran nyitott be hozzá, s keményen rászegezve tekintetét, egyenesen -feléje ment. - -– Mi baj már megint? kiálta rá erőteljes hangon. - -A hang magához téríté a tébolyultat. Megállt egy helyben, - -S azzal kezét kinyujtva az üres ágy felé, melyről már le voltak tépve a -függönyök, így szólt: - -– Nézze ön: Ő nincs itt többé. Ő elhagyott engem! Álmomból keltem fel -megnézni, hogy van ő? s nem találtam őt itt többé. Elhagyott engem, a -míg aludtam. Itt hagyott hűtlenül és én nem tudom, hogy hová lett! Meg -tudott csalni engemet! Ő! - -– Incze! Kedves! szólt Leo egy perczre elfelejtkezve szerepéről e -szomorú színjátszásban. - -– Eh! mit szól ön? Hisz nincsen itt! Hát nem látja ön, hogy nincsen itt! -Az ágy üres! - -Azzal odarohant az ágynak, vánkosokat, párnát, derekaljat egyenkint -kiszórt belőle s aztán haját tépve ordítá, mikor már nem volt mit -kiszórni onnan: - -– Az én nőm megszökött tőlem! - -Leo egy merész heroicus rendszabályra szánta el magát. - -Odaugrott a dühöngőhöz, befogta a száját mind a két kezével, s haragosan -förmedt reá. - -– Hallgat ön mindjárt! S nem ordítozik olyan tele torokkal! Hát elment -önnek az esze? Azt akarja, hogy bolondnak tartsák? Hát illik ez: egy -tisztességes férjnek így kiabálni a feleségéről, hogy megszökött, azért -mert nincs a szobában? No drága mulatság volna, ha minden ember, -valahányszor a felesége nincs a háznál, mindannyiszor kiszaladna az -utczára, fellármázni a szomszédokat, hogy elszökött a feleségem! fogják -meg, hozzák haza! - -Az őrült meg volt lepetve; elmeredő tekintettel bámult Leora s azt -mondá: - -– Úgy-e? - -– Hát persze, hogy úgy! Hát illik ez öntől, kikiabálni magáról, hogy -rászedett férj lett, s a feleségéről, a leghívebb asszonyról a föld -kerekén, hogy ő hűtelen? - -– Igazán? Azt mondja ön is, hogy ő a leghívebb asszony a világon? De hát -hol van ő most? - -– Akárhol van, bizonyosan jó helyen van. Volt ő már öntől máskor is -távol. Mikor katona volt ön és elhagyta, mert csatába kellett mennie, -akkor nem féltette úgy-e? Mikor el volt fogva s vinni akarták tőle -erővel, nem ő mozdított-e meg önért egy félvilágot, hogy kiszabadítsa, s -megint egyesülhessen vele? Hát mikor az egész földteke volt önök között; -ön egy évig nem látta őt, s mégis olyan bizonyos volt a hűségéről, mint -a mennybeli üdvösségről! Ezt mind elfelejtette már? Hát ki az a nő, a -kit ön félt? Egy háremhölgy? Egy kalandornő? Egy bérelt szerető? -Micsoda? Óh nem! Úgy-e? Hát mi? Egy szent! Egy hitvestárs! Vajh igen! -Ugy-e? No hát legyen Istennel és ne lázongjon. Akárhol jár, legyen -bizonyos, hogy ott is önért jár… - -Most aztán már zokogott az őrült keservesen, s elkezdte a kiszórt -ágynemüket visszarakni helyükre; minden egyes darabot megcsókolva -gyöngéden, mintha bocsánatot kérne tőlük az elkövetett sérelemért. -Minden vánkost egyenkint arczához szorított gyöngéden. - -– Igaza van önnek, suttogá Leóhoz. Én nem vagyok eszemnél. Én rosszul -tettem most. Megsértettem őt nagyon. Megérdemleném, hogy megvessen érte. -Kérem, ne mondja ezt el neki. Ne beszélje el senkinek. - -Aztán hozzátette suttogva: - -– Ha haza fog jönni, egy szóval sem fogom tőle kérdezni, hogy hol volt. -El fogja ő azt mondani úgyis! Meglássa ön, hogy mindent el fog mondani -nekem. - -És a közben megvetette az ágyat. - -– Milyen hideg lett ez az ágy! nyöszörgé. Most azt teszem,… hogy -belefekszem magam… megmelegítem a számára, a míg megjön… hogy ne fázzék -benne… olyan… nagyon… - -Azzal összeroskadt eszméletlenül. Leo karjai fogták fel. Ez a kitörés -volt az utolsó küzdelme az életerőnek a megsemmisülés csodamunkája -ellen. - -– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – - -Másnap, mikor meglátogatta Inczét Leo, már az ágyban fekve találta őt. - -Ki volt fogyva az élet olaja! A délczeg hősnek nem volt annyi ereje, -hogy el birja az ágyat hagyni többé. - -Keskeny kis nyoszolya volt. Egy ember számára szabva. Annak a legszélére -huzódott ki a benne fekvő. - -Mikor Leot meglátta, valami nyugodt boldogságérzet mosolya derengett át -arczán. Inte neki, hogy üljön le ágya mellé. - -Ápolói magukra hagyták őket. - -Akkor megfogta Leo kezét, odavonta a keblére, s lassan, óvatosan -leereszté azt oda, tenyerével lefelé fordítva. - -Aztán örvendő mosolylyal mondá: - -– Nos. Érzi ön, ugy-e? - -Leo érzett valamit. Azt, hogy alig dobogott már a szíve. - -– Érzi ugy-e, az ő kezét itt a mellemen? Alszik s altában megölelt. -Önnek igaza volt, látja. Abban, a mit tegnap mondott nekem. Hogy akárhol -jár ő, ott is bizonyosan én értem jár… Úgy volt… Még hajnal előtt -hazajött… Úgy bevilágította az alakjával az egész szobát… Valami zöld -ruha volt rajta, mint mikor a napsugár átszürődik a szőlőlugas levelein… -Soha sem láttam én olyan színt… Ide jött csendesen az ágyához… -Levetkőzött… Befonta a haját… Mintha aranyat meg selymet font volna -össze… Imádkozott… Azután beszélt valamit; de az nem beszéd volt, hanem -zene… Mégis megértettem… Idehajolt hozzám, azt nézte, hogy alszom-e?… -Úgy tettem, mintha alunnám… Pedig a szemei ragyogását éreztem a lehúnyt -szempilláimon keresztül… Akkor megcsókolt, hogy felébreszszen… Aztán -odabújt mellém… Azt mondta, hogy milyen jól esik neki, hogy ilyen meleg -ágyat talál… Ezt jól tettem… Meg volt vele elégedve… Nem kérdeztem tőle, -hol járt?… Egy szóval sem… Emlékeztem fogadásomra… Egyszer aztán ő maga -kezdte el… Tudtam én azt… «Tudod-e, hol jártam én most?»… «Mondjad, -édes.»… «Gondolod-e, kitalálnád-e, a hol én jártam?»… Nos, captain! -barátom, kitalálja-e ön? rájön-e arra gondolatra?… Ugy-e nem?… Én sem -találtam azt ki… Akkor aztán megsugta szépen… «ott voltam a mi kis -lakunkban odalenn… a hol kis fiunk vár reánk… az isis és antipathes -grottában, a veres és fekete korallokból épült lakásban… körülnézni, -hogy elférünk-e abban mind a hárman?… Elférünk mind a hárman!»… - -Walter Leonak minden idegerejét meg kellett feszítenie, hogy a köny ki -ne csorduljon szemeiből. - -Viszi őt már magával az a fényes árnyék… - -A beteg folytatá: - -– Még többet is beszélt… Hogy a tengernek zöld firmamentuma van. Az is -olyan, mint az égbolt… A kik látják megnyilni a kék mennykárpitot, -azoknak megnyilik majd az a sötétzöld égkupola is… S az üdv sugára lesüt -egész a tengerfenékig s a kagylók ragyognak benne, mint a drága-kövek… -Ott fogunk várni a mi világosságunkra… Oda jön le értünk az a fényes -alak, a kinek ő megfogadta, hogy úgy fog neki egykor visszaadni, oly -tisztán, oly fehéren, mint a hogy oltára mellől elvett… Nem az oceán -végtelen hulláma mos engem olyan tisztára, fehérre, hanem az ő végtelen -szerelme… - -Ezzel a szóval befelé fordult, megölelte a láthatatlan alakot és -elaludt. - -– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – - -Másnap ismét meglátogatta őt Leo. - -Mindennap egy évtized különbséget mutat arczán. - -– Captain!… monda Leonak lankadozott hangon… Mi nem utazunk már együtt -messze… Nőm nagyon beteg… alig lélekzik már… Szivére teszem kezemet s -elszámlálom az érütést… Negyven egy percz alatt. - -Saját érverése volt az. - -– Captain! Ön tudja azt jól, hogy nekünk kettőnknek van egy lelkünk… Nem -olyan ritkaság ez… Hajdan, mikor könyvtárakban laktam, egész foliánsokat -olvastam olyan emberekről, a kiknél kettőnek jutott egy lélek… - -Legtöbbnyire nő és férfi szokott lenni… de vannak esetek, hogy két -férfi, vagy két nő bir egy lélekkel… Néha ikertestvéreknél fordul ez -elő… Rendes dolog az összenőtt ikreknél… Azoknak ugyanegy perczben kell -meghalniok; mert kettőjöknek van egy lelkük… Így volt az új-szőnyi -összenőtt ikerleányoknál… így a siami ikertestvéreknél. - -Az őrültek szeretik kedvencz rögeszméiket tudományos idézetekkel -támogatni. - -– Nekünk is kettőnknek van egy lelkünk… folytatá a kór. A mint kedvesem -szíve utolsót dobban: az enyém is megáll… Hol járunk most captain?… Adja -ön ide a térképet. - -A beteg kiterjeszteté ágya fölé a térképet s elaszott kezének újjával -keresett rajta valami helyet. - -– Itt van captain… Ez itt a White sziget… Ez itt a Barton Cliff… Mikor e -kettő közé érünk, ottan van nekünk az otthon… Messze még odáig?… Még -húsz mértföld a számítás szerint… Akkor holnap már helyben leszünk… - -Leo nem tudta kiállani e szavakat: félrefordítá arczát. - -– Figyeljen rám… captain… ne érzékenykedjék… mit tesz az?… két utazóval -kevesebb; semmi más… Nem nem… bocsásson meg… On minket nagyon szeretett -mind a kettőnket… Legyen áldva érte. Ön minket salutáltatni fog -ágyulövéssel, félárboczra felhúzott lobogóval s aztán, mikor egyedül -lesz, nem látja senki, akkor meg fog siratni… Legyen boldog az életben! - -Most arra kérem önt, hogy a mint halva leszünk, mindkettőnket -göngyöltessen ugyanazon darab vitorlába; lábainkhoz varrasson egy -ágyúgolyót… de az ő arczát ne varrassa oda a vászonhoz tengerész szokás -szerint, azt ne érje semmi sértés… e szép madonna-arczot!… És azután, -mikor a White sziget nyugati csúcsa és Barton Cliffe közé ér a hajó, ott -bocsáttasson le bennünket a tengerbe… hadd menjünk haza a mi kis -fiunkhoz,… a ki mi reánk vár… God bye captain… üdvözölje nevünkben -mindazokat, a kik rólunk megemlékeznek… A mi kis vagyonom maradt, -osztassa ki azok között… a kik nek valami bánatuk van… Holnap, ha eljön -ön ismét egymás mellett fekve fog bennünket találni… csendesen… -szótlanul… Talán addig sem tart… Már alig ver a szíve… Serena!… -Alszol-e?… Melyikünk… öleli meg… a másikat… utoljára?… - -– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – - -Ezzel megszünt dobogni egy nagy nemes szív, mely nagy erényeiért nagy -jutalmakat vett, nagy botlásaiért nagyon megszenvedett… - -Hibája is az volt, a mi az erénye: – férfi volt s asszonyt szeretett. - -– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – - -Walter Leo barátjának adott igéretét híven beváltá. - -A holttestet egy ólomkoporsóba záratta le, s azt maga vitte el vasúton -Hamburgig; ott hajót bérelt a számára s elszállítá azt a csatornán -keresztül egész a White szigetig. Csak Helene kisérte őt, és fia még. - -Ott, a Barton Cliffe láttávolában felhúzatta a félárboczra a lobogót, -hat lövést adatott az ágyúkkal s azzal lebocsáttatá az ólomkoporsót -barátja hült tetemével: – hadd keresse fel kedveseit az isis és -antipathes tündér grottájában. - -– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – - -Higyjük, hogy rájuk talált!… - - - - -TARTALOM. - -II. KÖTET. - - A cseh Schweiczon át 1 - A hivott könyek 9 - Walter Leo bankár 19 - Ismét itthon 41 - A hiresség átka 49 - A hang a tenger alul 62 - Éjsarki fölfedezések 70 - «Never more». (Soha többé.) 90 - Consors és Consors 102 - Mademoiselle Belle Ange 118 - A kézcsók következményei 128 - Gyógyíthatlan bajok 137 - Az «új világ» 145 - A felelet 153 - A titkos kulcs 166 - Zeüsz, a nymfa és a faun 181 - Fatime 206 - Serena 224 - -FRANKLIN-TÁRSULAT NYOMDÁJA. - - -[Transcriber's Note: - - -Javítások. - -Az eredeti szöveg helyesírásán nem változtattunk. - -A nyomdai hibákat javítottuk. Ezek listája: - -13 |legkeresettebb czíkk |legkeresettebb czikk - -14 |tudott felelní |tudott felelni - -33 |mindig volt? |mindig volt?» - -61 |vigyazatlanságot is |vigyázatlanságot is - -129 |rád vetettt |rád vetett - -131 |megtisztelte latogatásával |megtisztelte látogatásával - -166 |más elegtétel |más elégtétel - -175 |mást, esak |mást, csak - -203 |börzei fozlalkozásaidat |börzei foglalkozásaidat - -205 |veled megyek |veled megyek. - -218 |megtaszította Giedeont |megtaszította Gideont - -241 |csende sen… |csendesen…] - - - - - - - -End of Project Gutenberg's Enyim, ?tied, övé (2. rész), by Mór Jókai - -*** END OF THIS PROJECT GUTENBERG EBOOK ENYIM, ?TIED, ÖVÉ (2. RÉSZ) *** - -***** This file should be named 56026-0.txt or 56026-0.zip ***** -This and all associated files of various formats will be found in: - http://www.gutenberg.org/5/6/0/2/56026/ - -Produced by Albert László from page images generously made -available by the Google Books Library Project - -Updated editions will replace the previous one--the old editions will -be renamed. - -Creating the works from print editions not protected by U.S. copyright -law means that no one owns a United States copyright in these works, -so the Foundation (and you!) can copy and distribute it in the United -States without permission and without paying copyright -royalties. Special rules, set forth in the General Terms of Use part -of this license, apply to copying and distributing Project -Gutenberg-tm electronic works to protect the PROJECT GUTENBERG-tm -concept and trademark. Project Gutenberg is a registered trademark, -and may not be used if you charge for the eBooks, unless you receive -specific permission. If you do not charge anything for copies of this -eBook, complying with the rules is very easy. You may use this eBook -for nearly any purpose such as creation of derivative works, reports, -performances and research. They may be modified and printed and given -away--you may do practically ANYTHING in the United States with eBooks -not protected by U.S. copyright law. Redistribution is subject to the -trademark license, especially commercial redistribution. - -START: FULL LICENSE - -THE FULL PROJECT GUTENBERG LICENSE -PLEASE READ THIS BEFORE YOU DISTRIBUTE OR USE THIS WORK - -To protect the Project Gutenberg-tm mission of promoting the free -distribution of electronic works, by using or distributing this work -(or any other work associated in any way with the phrase "Project -Gutenberg"), you agree to comply with all the terms of the Full -Project Gutenberg-tm License available with this file or online at -www.gutenberg.org/license. - -Section 1. General Terms of Use and Redistributing Project -Gutenberg-tm electronic works - -1.A. By reading or using any part of this Project Gutenberg-tm -electronic work, you indicate that you have read, understand, agree to -and accept all the terms of this license and intellectual property -(trademark/copyright) agreement. If you do not agree to abide by all -the terms of this agreement, you must cease using and return or -destroy all copies of Project Gutenberg-tm electronic works in your -possession. If you paid a fee for obtaining a copy of or access to a -Project Gutenberg-tm electronic work and you do not agree to be bound -by the terms of this agreement, you may obtain a refund from the -person or entity to whom you paid the fee as set forth in paragraph -1.E.8. - -1.B. "Project Gutenberg" is a registered trademark. It may only be -used on or associated in any way with an electronic work by people who -agree to be bound by the terms of this agreement. There are a few -things that you can do with most Project Gutenberg-tm electronic works -even without complying with the full terms of this agreement. See -paragraph 1.C below. There are a lot of things you can do with Project -Gutenberg-tm electronic works if you follow the terms of this -agreement and help preserve free future access to Project Gutenberg-tm -electronic works. See paragraph 1.E below. - -1.C. The Project Gutenberg Literary Archive Foundation ("the -Foundation" or PGLAF), owns a compilation copyright in the collection -of Project Gutenberg-tm electronic works. Nearly all the individual -works in the collection are in the public domain in the United -States. If an individual work is unprotected by copyright law in the -United States and you are located in the United States, we do not -claim a right to prevent you from copying, distributing, performing, -displaying or creating derivative works based on the work as long as -all references to Project Gutenberg are removed. Of course, we hope -that you will support the Project Gutenberg-tm mission of promoting -free access to electronic works by freely sharing Project Gutenberg-tm -works in compliance with the terms of this agreement for keeping the -Project Gutenberg-tm name associated with the work. You can easily -comply with the terms of this agreement by keeping this work in the -same format with its attached full Project Gutenberg-tm License when -you share it without charge with others. - -1.D. The copyright laws of the place where you are located also govern -what you can do with this work. Copyright laws in most countries are -in a constant state of change. If you are outside the United States, -check the laws of your country in addition to the terms of this -agreement before downloading, copying, displaying, performing, -distributing or creating derivative works based on this work or any -other Project Gutenberg-tm work. The Foundation makes no -representations concerning the copyright status of any work in any -country outside the United States. - -1.E. Unless you have removed all references to Project Gutenberg: - -1.E.1. The following sentence, with active links to, or other -immediate access to, the full Project Gutenberg-tm License must appear -prominently whenever any copy of a Project Gutenberg-tm work (any work -on which the phrase "Project Gutenberg" appears, or with which the -phrase "Project Gutenberg" is associated) is accessed, displayed, -performed, viewed, copied or distributed: - - This eBook is for the use of anyone anywhere in the United States and - most other parts of the world at no cost and with almost no - restrictions whatsoever. You may copy it, give it away or re-use it - under the terms of the Project Gutenberg License included with this - eBook or online at www.gutenberg.org. If you are not located in the - United States, you'll have to check the laws of the country where you - are located before using this ebook. - -1.E.2. If an individual Project Gutenberg-tm electronic work is -derived from texts not protected by U.S. copyright law (does not -contain a notice indicating that it is posted with permission of the -copyright holder), the work can be copied and distributed to anyone in -the United States without paying any fees or charges. If you are -redistributing or providing access to a work with the phrase "Project -Gutenberg" associated with or appearing on the work, you must comply -either with the requirements of paragraphs 1.E.1 through 1.E.7 or -obtain permission for the use of the work and the Project Gutenberg-tm -trademark as set forth in paragraphs 1.E.8 or 1.E.9. - -1.E.3. If an individual Project Gutenberg-tm electronic work is posted -with the permission of the copyright holder, your use and distribution -must comply with both paragraphs 1.E.1 through 1.E.7 and any -additional terms imposed by the copyright holder. Additional terms -will be linked to the Project Gutenberg-tm License for all works -posted with the permission of the copyright holder found at the -beginning of this work. - -1.E.4. Do not unlink or detach or remove the full Project Gutenberg-tm -License terms from this work, or any files containing a part of this -work or any other work associated with Project Gutenberg-tm. - -1.E.5. Do not copy, display, perform, distribute or redistribute this -electronic work, or any part of this electronic work, without -prominently displaying the sentence set forth in paragraph 1.E.1 with -active links or immediate access to the full terms of the Project -Gutenberg-tm License. - -1.E.6. You may convert to and distribute this work in any binary, -compressed, marked up, nonproprietary or proprietary form, including -any word processing or hypertext form. However, if you provide access -to or distribute copies of a Project Gutenberg-tm work in a format -other than "Plain Vanilla ASCII" or other format used in the official -version posted on the official Project Gutenberg-tm web site -(www.gutenberg.org), you must, at no additional cost, fee or expense -to the user, provide a copy, a means of exporting a copy, or a means -of obtaining a copy upon request, of the work in its original "Plain -Vanilla ASCII" or other form. Any alternate format must include the -full Project Gutenberg-tm License as specified in paragraph 1.E.1. - -1.E.7. Do not charge a fee for access to, viewing, displaying, -performing, copying or distributing any Project Gutenberg-tm works -unless you comply with paragraph 1.E.8 or 1.E.9. - -1.E.8. You may charge a reasonable fee for copies of or providing -access to or distributing Project Gutenberg-tm electronic works -provided that - -* You pay a royalty fee of 20% of the gross profits you derive from - the use of Project Gutenberg-tm works calculated using the method - you already use to calculate your applicable taxes. The fee is owed - to the owner of the Project Gutenberg-tm trademark, but he has - agreed to donate royalties under this paragraph to the Project - Gutenberg Literary Archive Foundation. Royalty payments must be paid - within 60 days following each date on which you prepare (or are - legally required to prepare) your periodic tax returns. Royalty - payments should be clearly marked as such and sent to the Project - Gutenberg Literary Archive Foundation at the address specified in - Section 4, "Information about donations to the Project Gutenberg - Literary Archive Foundation." - -* You provide a full refund of any money paid by a user who notifies - you in writing (or by e-mail) within 30 days of receipt that s/he - does not agree to the terms of the full Project Gutenberg-tm - License. You must require such a user to return or destroy all - copies of the works possessed in a physical medium and discontinue - all use of and all access to other copies of Project Gutenberg-tm - works. - -* You provide, in accordance with paragraph 1.F.3, a full refund of - any money paid for a work or a replacement copy, if a defect in the - electronic work is discovered and reported to you within 90 days of - receipt of the work. - -* You comply with all other terms of this agreement for free - distribution of Project Gutenberg-tm works. - -1.E.9. If you wish to charge a fee or distribute a Project -Gutenberg-tm electronic work or group of works on different terms than -are set forth in this agreement, you must obtain permission in writing -from both the Project Gutenberg Literary Archive Foundation and The -Project Gutenberg Trademark LLC, the owner of the Project Gutenberg-tm -trademark. Contact the Foundation as set forth in Section 3 below. - -1.F. - -1.F.1. Project Gutenberg volunteers and employees expend considerable -effort to identify, do copyright research on, transcribe and proofread -works not protected by U.S. copyright law in creating the Project -Gutenberg-tm collection. Despite these efforts, Project Gutenberg-tm -electronic works, and the medium on which they may be stored, may -contain "Defects," such as, but not limited to, incomplete, inaccurate -or corrupt data, transcription errors, a copyright or other -intellectual property infringement, a defective or damaged disk or -other medium, a computer virus, or computer codes that damage or -cannot be read by your equipment. - -1.F.2. LIMITED WARRANTY, DISCLAIMER OF DAMAGES - Except for the "Right -of Replacement or Refund" described in paragraph 1.F.3, the Project -Gutenberg Literary Archive Foundation, the owner of the Project -Gutenberg-tm trademark, and any other party distributing a Project -Gutenberg-tm electronic work under this agreement, disclaim all -liability to you for damages, costs and expenses, including legal -fees. YOU AGREE THAT YOU HAVE NO REMEDIES FOR NEGLIGENCE, STRICT -LIABILITY, BREACH OF WARRANTY OR BREACH OF CONTRACT EXCEPT THOSE -PROVIDED IN PARAGRAPH 1.F.3. YOU AGREE THAT THE FOUNDATION, THE -TRADEMARK OWNER, AND ANY DISTRIBUTOR UNDER THIS AGREEMENT WILL NOT BE -LIABLE TO YOU FOR ACTUAL, DIRECT, INDIRECT, CONSEQUENTIAL, PUNITIVE OR -INCIDENTAL DAMAGES EVEN IF YOU GIVE NOTICE OF THE POSSIBILITY OF SUCH -DAMAGE. - -1.F.3. LIMITED RIGHT OF REPLACEMENT OR REFUND - If you discover a -defect in this electronic work within 90 days of receiving it, you can -receive a refund of the money (if any) you paid for it by sending a -written explanation to the person you received the work from. If you -received the work on a physical medium, you must return the medium -with your written explanation. The person or entity that provided you -with the defective work may elect to provide a replacement copy in -lieu of a refund. If you received the work electronically, the person -or entity providing it to you may choose to give you a second -opportunity to receive the work electronically in lieu of a refund. If -the second copy is also defective, you may demand a refund in writing -without further opportunities to fix the problem. - -1.F.4. Except for the limited right of replacement or refund set forth -in paragraph 1.F.3, this work is provided to you 'AS-IS', WITH NO -OTHER WARRANTIES OF ANY KIND, EXPRESS OR IMPLIED, INCLUDING BUT NOT -LIMITED TO WARRANTIES OF MERCHANTABILITY OR FITNESS FOR ANY PURPOSE. - -1.F.5. Some states do not allow disclaimers of certain implied -warranties or the exclusion or limitation of certain types of -damages. If any disclaimer or limitation set forth in this agreement -violates the law of the state applicable to this agreement, the -agreement shall be interpreted to make the maximum disclaimer or -limitation permitted by the applicable state law. The invalidity or -unenforceability of any provision of this agreement shall not void the -remaining provisions. - -1.F.6. INDEMNITY - You agree to indemnify and hold the Foundation, the -trademark owner, any agent or employee of the Foundation, anyone -providing copies of Project Gutenberg-tm electronic works in -accordance with this agreement, and any volunteers associated with the -production, promotion and distribution of Project Gutenberg-tm -electronic works, harmless from all liability, costs and expenses, -including legal fees, that arise directly or indirectly from any of -the following which you do or cause to occur: (a) distribution of this -or any Project Gutenberg-tm work, (b) alteration, modification, or -additions or deletions to any Project Gutenberg-tm work, and (c) any -Defect you cause. - -Section 2. Information about the Mission of Project Gutenberg-tm - -Project Gutenberg-tm is synonymous with the free distribution of -electronic works in formats readable by the widest variety of -computers including obsolete, old, middle-aged and new computers. It -exists because of the efforts of hundreds of volunteers and donations -from people in all walks of life. - -Volunteers and financial support to provide volunteers with the -assistance they need are critical to reaching Project Gutenberg-tm's -goals and ensuring that the Project Gutenberg-tm collection will -remain freely available for generations to come. In 2001, the Project -Gutenberg Literary Archive Foundation was created to provide a secure -and permanent future for Project Gutenberg-tm and future -generations. To learn more about the Project Gutenberg Literary -Archive Foundation and how your efforts and donations can help, see -Sections 3 and 4 and the Foundation information page at -www.gutenberg.org - - - -Section 3. Information about the Project Gutenberg Literary Archive Foundation - -The Project Gutenberg Literary Archive Foundation is a non profit -501(c)(3) educational corporation organized under the laws of the -state of Mississippi and granted tax exempt status by the Internal -Revenue Service. The Foundation's EIN or federal tax identification -number is 64-6221541. Contributions to the Project Gutenberg Literary -Archive Foundation are tax deductible to the full extent permitted by -U.S. federal laws and your state's laws. - -The Foundation's principal office is in Fairbanks, Alaska, with the -mailing address: PO Box 750175, Fairbanks, AK 99775, but its -volunteers and employees are scattered throughout numerous -locations. Its business office is located at 809 North 1500 West, Salt -Lake City, UT 84116, (801) 596-1887. Email contact links and up to -date contact information can be found at the Foundation's web site and -official page at www.gutenberg.org/contact - -For additional contact information: - - Dr. Gregory B. Newby - Chief Executive and Director - gbnewby@pglaf.org - -Section 4. Information about Donations to the Project Gutenberg -Literary Archive Foundation - -Project Gutenberg-tm depends upon and cannot survive without wide -spread public support and donations to carry out its mission of -increasing the number of public domain and licensed works that can be -freely distributed in machine readable form accessible by the widest -array of equipment including outdated equipment. Many small donations -($1 to $5,000) are particularly important to maintaining tax exempt -status with the IRS. - -The Foundation is committed to complying with the laws regulating -charities and charitable donations in all 50 states of the United -States. Compliance requirements are not uniform and it takes a -considerable effort, much paperwork and many fees to meet and keep up -with these requirements. We do not solicit donations in locations -where we have not received written confirmation of compliance. To SEND -DONATIONS or determine the status of compliance for any particular -state visit www.gutenberg.org/donate - -While we cannot and do not solicit contributions from states where we -have not met the solicitation requirements, we know of no prohibition -against accepting unsolicited donations from donors in such states who -approach us with offers to donate. - -International donations are gratefully accepted, but we cannot make -any statements concerning tax treatment of donations received from -outside the United States. U.S. laws alone swamp our small staff. - -Please check the Project Gutenberg Web pages for current donation -methods and addresses. Donations are accepted in a number of other -ways including checks, online payments and credit card donations. To -donate, please visit: www.gutenberg.org/donate - -Section 5. General Information About Project Gutenberg-tm electronic works. - -Professor Michael S. Hart was the originator of the Project -Gutenberg-tm concept of a library of electronic works that could be -freely shared with anyone. For forty years, he produced and -distributed Project Gutenberg-tm eBooks with only a loose network of -volunteer support. - -Project Gutenberg-tm eBooks are often created from several printed -editions, all of which are confirmed as not protected by copyright in -the U.S. unless a copyright notice is included. Thus, we do not -necessarily keep eBooks in compliance with any particular paper -edition. - -Most people start at our Web site which has the main PG search -facility: www.gutenberg.org - -This Web site includes information about Project Gutenberg-tm, -including how to make donations to the Project Gutenberg Literary -Archive Foundation, how to help produce our new eBooks, and how to -subscribe to our email newsletter to hear about new eBooks. - diff --git a/old/56026-0.zip b/old/56026-0.zip Binary files differdeleted file mode 100644 index 4b08233..0000000 --- a/old/56026-0.zip +++ /dev/null diff --git a/old/56026-h.zip b/old/56026-h.zip Binary files differdeleted file mode 100644 index efa9e9b..0000000 --- a/old/56026-h.zip +++ /dev/null diff --git a/old/56026-h/56026-h.htm b/old/56026-h/56026-h.htm deleted file mode 100644 index ec7cddc..0000000 --- a/old/56026-h/56026-h.htm +++ /dev/null @@ -1,8713 +0,0 @@ -<!DOCTYPE html PUBLIC "-//W3C//DTD XHTML 1.0 Strict//EN" - "http://www.w3.org/TR/xhtml1/DTD/xhtml1-strict.dtd"> -<html xmlns="http://www.w3.org/1999/xhtml" xml:lang="hu" lang="hu"> -<head> -<meta name="generator" content= -"HTML Tidy for HTML5 for Linux version 5.4.0" /> -<meta http-equiv="Content-Type" content= -"text/html; charset=utf-8" /> -<meta http-equiv="Content-Style-Type" content="text/css" /> -<title>The Project Gutenberg eBook of Enyim, tied, övé (2. rész) by -Mór Jókai</title> - -<style type="text/css"> -/*<![CDATA[*/ -body { - margin-left: 10%; - margin-right: 10%; -} - -h1,h2,h3 { - text-align: center; - clear: both; -} - -h2,h3 { - margin-top: 2em; -} - -p { - margin-top: 0.75em; - margin-bottom: 0.75em; -} - -body > p { - text-align: justify; - text-indent: 1.5em; -} - -hr { - width: 33%; - margin-top: 2em; - margin-bottom: 2em; - margin-left: auto; - margin-right: auto; - clear: both; -} - -hr.chap {width: 65%} -hr.tb {width: 25%;} - -table { - margin-left: auto; - margin-right: auto; -} - -td { - padding-left: 1em; - padding-right: 1em; -} - -.pagenum { - /* visibility: hidden; */ - position: absolute; - right: 2%; - color: gray; - font-size: smaller; - text-align: right; - text-indent:0; -} - -.tdr {text-align: right;} - -.center { - text-align: center; - text-indent: 0; -} - -.right { - text-align: right; - margin-right: 1.5em; -} - -.caption-small {font-weight: bold; font-size: small;} - -.caption {font-weight: bold;} - -.caption-large {font-weight: bold; font-size: large;} - -.caption-150 {font-weight: bold; font-size: 150%;} - -.figcenter { - margin: auto; - text-align: center; -} - -.poem { -/* margin-left:5%; */ -/* width: 90%; */ - font-size: 0.9em; - display: table; - margin: auto; - text-align: left; -} - -.poem .stanza { - margin: 1em 0em 1em 0em; -} - -.poem span.i0 { - display: block; - margin-left: 0em; - padding-left: 3em; - text-indent: -3em; -} - -.transnote { - background-color: #E6E6FA; - color: black; - padding: 0.5em; - font-family: sans-serif, serif; - font-size: 0.9em; -} - -.transnote p { - text-align: center; - text-indent: 1.5em; -} - -ul.TOC { - list-style-type: none; - padding-left: 10%; - text-indent: -5%; - width: 70%; - text-align: justify; -} - -span.ralign { - position: absolute; - text-align: right; - right: 15%; - top: auto; -} -/*]]>*/ -</style> -</head> -<body> - - -<pre> - -The Project Gutenberg EBook of Enyim, ?tied, övé (2. rész), by Mór Jókai - -This eBook is for the use of anyone anywhere in the United States and most -other parts of the world at no cost and with almost no restrictions -whatsoever. You may copy it, give it away or re-use it under the terms of -the Project Gutenberg License included with this eBook or online at -www.gutenberg.org. If you are not located in the United States, you'll have -to check the laws of the country where you are located before using this ebook. - -Title: Enyim, ?tied, övé (2. rész) - Regény - -Author: Mór Jókai - -Release Date: November 22, 2017 [EBook #56026] - -Language: Hungarian - -Character set encoding: UTF-8 - -*** START OF THIS PROJECT GUTENBERG EBOOK ENYIM, ?TIED, ÖVÉ (2. RÉSZ) *** - - - - -Produced by Albert László from page images generously made -available by the Google Books Library Project - - - - - - -</pre> - -<div class="transnote"> -<h3>Megjegyzések:</h3> -<p>A tartalomjegyzék a <a href="#Page_243">243</a>. oldalon -található.</p> -<p>Az eredeti képek elérhetők innen: <a href= -"http://books.google.com/books?id=HfliAAAAMAAJ">http://books.google.com/books?id=HfliAAAAMAAJ</a>.</p> -<p>Facebook oldalunk: <a href= -"http://www.facebook.com/PGHungarianTeam">http://www.facebook.com/PGHungarianTeam</a>.</p> -</div> -<hr class="chap" /> -<div class="figcenter"><img src="images/cover.jpg" alt="" title= -"" /></div> -<hr class="chap" /> -<p class="center"><span class="caption-150">JÓKAI MÓR<br /> -ÖSSZES MŰVEI</span></p> -<p> </p> -<p> </p> -<p class="center"><span class="caption">NEMZETI KIADÁS</span></p> -<p> </p> -<p> </p> -<p class="center"><span class="caption">XLVIII. KÖTET</span></p> -<p class="center"><span class="caption">ENYIM, TIED, ÖVÉ. -II.</span></p> -<p> </p> -<p> </p> -<p class="center"><span class="caption">BUDAPEST</span></p> -<p class="center"><span class="caption-small">RÉVAI TESTVÉREK -KIADÁSA</span></p> -<p class="center"><span class="caption-small">1896</span></p> -<hr class="chap" /> -<h1>ENYIM, TIED, ÖVÉ</h1> -<p> </p> -<p class="center"><span class="caption">REGÉNY</span></p> -<p> </p> -<p class="center"><span class="caption-small">IRTA</span></p> -<p class="center"><span class="caption-large">JÓKAI MÓR</span></p> -<p> </p> -<p class="center"><span class="caption">II. RÉSZ</span></p> -<p> </p> -<p class="center"><span class="caption-small">PFEIFER FERDINÁND -TULAJDONA</span></p> -<p> </p> -<p> </p> -<p class="center"><span class="caption">BUDAPEST</span></p> -<p class="center"><span class="caption-small">RÉVAI TESTVÉREK -KIADÁSA</span></p> -<p class="center"><span class="caption-small">1896</span></p> -<hr class="chap" /> -<p><span class="pagenum"><a name="Page_1" id="Page_1"><br /> --1-</a></span></p> -<h3>A CSEH SCHWEICZON ÁT.</h3> -<p>Mikor az ember önmaga elől fut! S viszi magával mindenüvé -üldözőjét.</p> -<p>Incze kétszer utazta körül a földet: az utazás minden neméhez -hozzá volt már törődve s most azt érzé, hogy kifáradt és -türelmetlen. A szélcsend a tengeren, a veszteglés a pusztában, a -tábori nyomorúság soha sem kedvetleníté el; hajh! akkor ott volt -mellette maga a minden utak czélja: a nő; az enyim, a minden. – -Most az a mély tenger fenekén fekszik s most aztán a legrövidebb út -is oly végevárhatlan hosszú!</p> -<p>Incze megkisérté üldöző gondolatait más régiókba átcsalogatni. -Nem mentek oda. Gondolkozott a nagy missióról, mely reá otthon vár. -Egy újra szabadulni törekvő nemzet előharczosa lehetni, mint egykor -a csatamezőn, úgy most az államalkotás terén. Labyrinth az! Minden -párt magáénak fog tartani; melyiket választod? Lelkesedésed vagy -bölcseséged szavát hallgatod-e meg? Hallgat mind a kettő. -Lelkesedés, bölcseség mind odalenn fekszik az «enyim»-nél; a tenger -fenekén. Vissza akarta magát vinni ifjusági ábrándjai szinhelyére; -minő öröm lesz a rég látott hazát újra végigtekinthetni! az ismerős -rónákon végigcsapongni, a kék hegyeket közeledni látni! Nem -melegedett fel rá. Ki vár ottan téged? Ki szeret ott? Honszerelmed, -otthonod odalenn fekszik a tengerben, az «enyim»-nél.</p> -<p>A vaspályán utazás sok változatosságot nyujt: tájak jönnek, -változnak sebesen; emberarczok jönnek, változnak <span class= -"pagenum"><a name="Page_2" id="Page_2">-2-</a></span> sebesen. -Minden tájék, minden arcz hagy egy nyomot a lelkében. S mikor egy -ifju szép hölgy halad el egy pillanatra előtte, s a perron előtt -megállva, még egyszer visszatekint s történetesen ránéz: olyan -rosszul esik neki ez a tekintet. Miért vannak szép nőarczok a -világon, mikor az egy sem az «enyim?»</p> -<p>Egy állomáson az indóházból egy épen olyan nőt látott kilépni, a -minő Serena volt s utána egy épen olyan férfit, mint ő saját maga. -Mikor aztán közelebb jöttek, akkor látta, hogy nem hasonlít az a -pár sem Serenához, sem ő hozzá.</p> -<p>A vasút Prága felé a regényes cseh Schweiczon visz keresztül, az -Elbe folyó partja mentén. A kék folyamon tarkára festett vitorlás -dereglyék úsznak. Egy vadregényes táj, melyen keresztül a kultura -egy hosszú boulevardot tört keresztül.</p> -<p>A szédületes magas sziklaormokon fenyőerdők és lábaiknál négy-öt -emeletes házak, paloták, gyárak, hotelek, tarka gunyhók.</p> -<p>A sötét erdő közepén egy-egy nagy fehér kőhalmaz, s annak az -oldalában egy piros födelű ház. Milyen jó lehet ott elbújva -lenni!</p> -<p>Néhol a házak olyan szorosan oda vannak építve a sziklafalhoz, -hogy a meredek kőlap a kémények füstjétől megfeketült.</p> -<p>Egész hosszú sor szikla egymás mellé állítva, mintha óriási -bástyatornyok sorakoztak volna, a tornyok közei telenőve magas -szálfákkal.</p> -<p>Majd meg mintha titáni lépcsők volnának egymás fölé rakva, -égbejáró hágcsóul óriások számára. Fehér nyírfaerdők a fehér -sziklákon. Hozzájárulhatlan kőszál tetején egy vaskereszt.</p> -<p>S aztán végtül végig az egész giganti építmény alatt az -ember-hangyaboly, az ember-méhkas művei: hegylejtők, hordott -törmelékből, zegzugos kígyóutakkal fel a kőbányáig; kőházak, -miniumpiros födelekkel; egy megnyíló <span class="pagenum"><a name= -"Page_3" id="Page_3">-3-</a></span> völgyben díszes magas -vendégfogadók: nyári utazók tanyái. Egy helyen a sziklafal egészen -ó-német építészi stylben alakult meg, rétegesen hegyesülve fel -szakaszonként, s alatta az emberrakta lakok épen ilyen modorban -vannak építve, mintha a hegyektől tanulták volna.</p> -<p>Majd egy nagy sivatag, völgy, csupa háznagyságú sziklákkal -beterítve; a közepén egy nagy emeletes ház. Vajjon e palota urának -ez a szántóföldje?</p> -<p>Egy-egy szép temető; tele sötétzöld életfákkal.</p> -<p>Bolondos házak: valóságos tarka bohóczai az építészetnek, egyik -feketére festve, fehér körületű ablakokkal; a másik rózsaszinűre, -fekete szegélyű ablakokkal; a földszinten kékre, az emeleten -veresre festett házak, a falu közepén zöld tetejű torony, szürke -fallal, veres templommal, fehér ablakokkal, sárga kapukkal s a -piros házfödelek ablakai hunyorgó emberi szemekké vannak idomítva, -mintha gúnyosan pislangatnának az alattuk elutazóra, s maguk is -tudnák, hogy ők milyen tréfás legények!</p> -<p>S még beszélnek is az utazóval. Van közegük hozzá.</p> -<p>A házak tégla építménye keresztbe rótt gerendák közé van -szorítva; a faépületváz kilátszik s ha a kőfal kékre van festve, -akkor a fadúczok rózsaszinüre, ha a fal sárga, a gerendázat zöld. S -miután ennek az alakítása is egészen az építész szeszélyére van -bízva, az egymásba rótt gerendák óriási betüket képeznek a házak -oldalán.</p> -<p>Incze üldözte lelke futó gondolatait és olvasta az átfutó házak -falain ez óriásbetüket. Az egyik ház kinevette, a mit gondolt: -HAHA; a másik meginté: NANA, a harmadik eléje kiáltott: AHA; a -negyedik biztatta: AZAZ (csak keresd! «Ázáz» egy dæmon neve is). Az -ötödiken aztán csupa X-ek voltak. Ezt találd ki! az X az -«ismeretlen».</p> -<p>… A königsteini vár ős tornyai előtt egy perczre megállt a -vonat, hogy egy ott várakozó utaspárt felvegyen; különben ott -rendes állomás nincs.</p> -<p>Incze ez ideig egyedül volt a kocsiszakaszban, most az -<span class="pagenum"><a name="Page_4" id="Page_4">-4-</a></span> -újon beszállókat is ugyanoda bocsátották be. A kalauz nem -rendelkezett több első osztályú coupéeval: az újon érkezőknek épen -úgy, mint a már bennülőnek nem nagy örömére.</p> -<p>A vaspályákon a II-ik osztályon utazók barátságos, társalogni -szerető emberek, a kik mindjárt elmondják egymásnak: honnan jöttek, -hová mennek? mi dologban járnak? milyen időjárás van náluk? ha -urak, az idegen utitársnőnek udvarolnak, s ha úrhölgyek, az idegen -utitársat meghódítani, bár ha csak egy állomásra is érdemesnek -tartják; hanem az I-ső osztályú coupéek utazói kedvetlen emberek: -azok nem tudják miért? neheztelnek egymásra: a primus occupator az -utóbb érkezőt parvenunek tartja, s az utóbb jövő haragszik a már -bennülőre mint jogtalan bitorlóra. S dehogy árulnák el, hogy mi -nyelven beszélnek; s ha hölgy az egyik idegen, az compromitálva -találná magát, ha szemei véletlenül az átellenben ülő férfi -szemeivel találkoznának.</p> -<p>Az új betörők egy ifjú hölgy és egy ifjú férfi voltak.</p> -<p>Minthogy a férfi először taposott Incze lábára, annálfogva -szóljunk arról elébb.</p> -<p>Arcza valódi cseh typus, kétszer újra kezdődő homlok, melynek -két széle magasan felemelkedik, mint egy kathedrale kettős tornya, -s azzal symmetrice a kettős állon kétfelé hegyesülő őz-szőke -szakáll, nagy, kék szemek, erős vonások s megszólalás közben az a -sajátszerű modor, hogy ajkait felhúzza, miközben egész fogsora -kilátszik.</p> -<p>A kalauz grófnak czímezte az utazót.</p> -<p>Ez először azért taposott keresztül Inczén, minden mentegetőzés -nélkül, hogy néhány kézi bőröndöt átvegyen inasa kezéből; azután -megint retourgázolt rajta keresztül, de már akkor Incze maga alá -szedte a lábait, s akkor a lovag leszállt a hölgyet felsegíteni a -coupéeba.</p> -<p>A hölgy fekete selyem ruhába volt öltözve s arczát sűrű kék -selyem fátyol takarta. <span class="pagenum"><a name="Page_5" id= -"Page_5">-5-</a></span></p> -<p>Kisérője a kalauzzal németül beszélt, az inasával francziául; a -vele jött hölgyet cseh nyelven szólítá meg.</p> -<p>Azt mondá neki, hogy foglalja el a jobboldali ülést az ablaknál, -mert onnan szép a kilátás, a baloldalon a sziklafal zárja el azt. A -jobboldalon pedig már az átellenes ülést Incze foglalta el: ő is -természetesen a szép panoráma kedveért.</p> -<p>Hogy miért használta a cseh nyelvet a gróf? annak az okát könnyű -volt kitalálni. A kalauztól megtudakolta elébb, ki amaz utitárs, a -ki már benn ül a coupéeban? Külföldről bejövő utazónak azon időben -nagy ellenőrzés mellett lehetett az osztrák tartományokon végig -haladni; erről már a kalauz is tudta, hogy ez egy magyar forradalmi -hadvezér, ki salvus conductussal utazik a Magyar Kronlandba, hol -országgyűlés lesz, melyre ő is meg van választva képviselőnek: -Amerikából. Erről tehát fel lehet tenni, hogy nem tud csehül.</p> -<p>Annyit azonban szokott tudni a magyar ember, ha csehül nem ért -is, hogy akárhol járjon is a világon, két hely közül őtet illeti -meg a rosszabbik hely. Nem biz a! Hanem az jutott eszébe Inczének: -hogy ime itt egy boldog fiatal pár, minek legyek én akadály az -útjukban! legyenek boldogok erre a rövid időre is; s felajánlá az -idegen lovagnak (francziául) a helyet, a melyen ő ült.</p> -<p>A megszólított először gondolkozott rajta, hogy feleljen-e rá? -azután alázatos bókolással, melynél épen a túlzott nyájasságban -volt a gúnyor, azt válaszolá, hogy: «köszönöm: mi csak testvérek -vagyunk, s a tájat már ismerem.» S azzal leült a hölgy mellé.</p> -<p>Hát Incze azt sem bánta: nem sokat törődött velük. Szemei nem -igyekeztek keresztül törni a rejtélyes saisi fátyolon, mely a -letakart arcz titkait fedé; hanem a mint a vonat tovább robogott, -ismét kinézett az ablakon, a változó panorámát bámulva.</p> -<p>És ismét eltánczoltak előtte a harlekin házak, szeszélyes -betűrejtvényeikkel: egy kanyarulatánál a vaspályának <span class= -"pagenum"><a name="Page_6" id="Page_6">-6-</a></span> egy közel -épűlt ház szinte repülve tünt el az ablak előtt, annak a gerendái -ezeket a betüket adták ki: «HANNA».</p> -<p>A fátyolos arczú hölgy kinyitotta az ablakot s messze kihajolt -rajta.</p> -<p>A mikor visszavonta a fejét, már nem volt arczán a fátyol.</p> -<p>Szép márványszobor volna, ha kivül is kőből volna. Nyugodt, -szenvedélytelen tekintet; domború, magas sima homlok, egyszerűen -lesimított gesztenyeszín hajjal, hosszúkás arcza halvány; szemöldei -egyenesek, szemei fejedelmien lenézők; szép csigahajlású ajkain -életunalom és embermegvetés. De e nyugodt elbámulást néha egy-egy -szeles mozdulat, egy ideges fejfélrekapás szakítja félbe.</p> -<p>A hölgy be akarta zárni a waggon-ablakot s sokáig elvesződött -vele, a míg sikerült az neki; bátyja nem segített neki: -valószinüleg elszenderedett, skót utisipkás fejét a szegletnek -támasztva. Inczének pedig nem volt bátorsága felajánlani, hogy majd -ő bezárja azt az ablakot. Csak úgy sugárzott a hidegség erről a -hölgyről.</p> -<p>Hiába volt olyan szép. Minden vonásáról rá lehetett olvasni: az -a «tied». Soha sem «enyim»: mindig «tied».</p> -<p>Mikor az ablakot becsukta, meleg lett a coupéeban: le kellett -vetnie felső köpenykéjét. Gyönyörű termete volt. Váll, kebel, -karcsu derék, mint egy istennőnek.</p> -<p>Incze nem ölhette meg magában azt a gondolatot, hogy ez a hölgy -igen szép. S jól esett neki az a másik gondolat, hogy a férfi -mellette csak bátyja.</p> -<p>De meg nem szólította volna azért. Ez kettős szentségtörés lett -volna: egy az élő, más a halott iránt.</p> -<p>A szép hölgy kezén finom svéd kesztyü volt, az egyiket lehúzta. -Hófehér, ideges, erős keze volt, végeiken visszahajló rózsás -ujjakkal. A negyedik ujján volt egy gyűrű, gyémánt solitairrel. A -nap besütött az ablakon, rá a gyémántra, mely szivárvány -csillagokat szórt körül az átelleni falra, e csillagok oda -ragyogtak Incze szemei közé. <span class="pagenum"><a name="Page_7" -id="Page_7">-7-</a></span></p> -<p>És azok a sötét fekete szemek is oda bámultak rá. Csak bámultak: -nem ragyogtak; épen úgy nem volt tudomások arról, hogy szikráikat -halandó ember szemeibe lövellik, mint annak a gyémántnak.</p> -<p>Inczének rosszul esett a fény. Az idegen szép szemek fénye. A -kripta nem tűri a napot: neki elég a maga halotti mécse. Neki fáj -most ily szép nőalakot ily közelből, ily mozdulatlanúl látni. Maga -a ránézés is hűtlenség vádja volt lelkében. Ah az az elveszett -kedves halott emléke erősebb sacramentum most, mint az egykori -szűzességi fogadalom a kolostorban.</p> -<p>Lehúnyta a szemeit. A vasuton szabad az embernek elaludni -hölgyek előtt is.</p> -<p>De ő azért nem aludt. Látta félig nyilt szempillái alól, hogy a -szoborszép hölgy egy gyors mozdulattal lehuzza ujjáról a gyűrűt s a -gyémánttal e betüket rajzolja egymás után a waggon ablakára: -HANNA.</p> -<p>Tehát: «Hanna?»</p> -<p>De valjon miért irja valaki a nevét egy vasuti kocsi -ablakára?</p> -<p>A hölgy újra felhúzta ujjára a gyűrűt s aztán a keztyűt.</p> -<p>Incze aztán egészen lehúnyta a szemeit.</p> -<p>A bátya pedig, a ki aludni látszott, halk hangon megszólalt s -azt mondá a szép hölgynek csehül.</p> -<p>«Hanna, ha kiszállunk a waggonból, én azt az ablakot véletlenül -ki fogom törni.»</p> -<p>Azt hitte: utitársuk nem tud csehül. Az pedig értette ezt a -nyelvet is; s most aztán gondolkozott a mondat előzményeiről és -következményeiről.</p> -<p>Egy szemrehányó hang aztán azt súgá lelkébe: «mi közöd neked egy -idegen hölgy titkaihoz? Mit találgatod azt? ő a másé!»</p> -<p>S ez a gondolat erőt vett rajta. Úgy lezárta a szemeit, hogy -valóban elaludt, és aztán álmodott.</p> -<p>Azt álmodta, hogy ismét a tengeren van és repűl sebesen -<span class="pagenum"><a name="Page_8" id="Page_8">-8-</a></span> -vitorlás hajón. Éjszaka van: a csillagok ragyognak, a hold -világít.</p> -<p>S a hold fényében egy gőzhajó tűnik fel: egy lobogós steamer, -mely szemközt jő. Incze távcsövét veszi s a közeledő hajó nevét -iparkodik elolvasni. Ez az Ossian, Ossian! Ugyanaz a hajó, mely -alatta törést szenvedett, melynek roncsában Serena elmerült. Pedig -valóban az. Már a hajó orrára faragott hárfás skót bárdot is ki -lehet venni. Hát nem sülyedt volna el? A födélzeten egy hölgy sétál -magányosan, fekete ruhában. Kék fátyolát, fekete köpenyét lebegteti -a szél. Ha ez Serena volna! Miért ne lehetne? Ha az Ossian megvan, -akkor neki is rajta kell lenni. Csakhogy ő nem viselt fekete ruhát. -A gőzhajó még közelebb jön a vitorláshoz. A hosszú ezüst vonal -végig nyúlik utána a holdsütötte hullámokon, s a hosszú fekete -füstkigyó az égen. A távcső azt hazudja, hogy ez a hölgy mégis -Serena. Hiszen találkozásra jön. Már a távcsőre sincsen szükség: -puszta szemmel is kivehető arcz és alak. Serena! Csakugyan te vagy -az? Látsz engemet is? A hajón levő alak fehér kendőjével int -felé.</p> -<p>Aztán eszébe jut az álmodónak, hogy most csak álmot lát. Eredj! -Hiszen csak álomkép vagy. Sokszor ámítasz így. Mindjárt fölébredek -s aztán nem leszesz itt.</p> -<p>És az Ossian az ismerős alakkal egyre közelebb jön.</p> -<p>De mi ez? Alusznak a kormányosok mind a két hajón? Hiszen ezek -egyenesen neki vágtatnak egymásnak. Ohé! Stewart! Kapitány! -Ohé!</p> -<p>A közeledő gőzös dübörgése már hallik, a lapátcsapások egyre -jobban zuhognak. Most elevenűl egyszerre a fedélzet. Matrózok -szaladnak. Kormányosok ugranak a kormánykerékhez: csengetnek, -süvöltenek veszedelmesen. Késő! Az összeütközés kikerülhetlen.</p> -<p>A Steamer backbord oldalával jön neki a vitorlásnak. Ott áll a -mellvéd előtt a hölgy. Ő az maga, Serena. Már oly közel van, hogy a -másik hajó mellvédjéről kihajló férj karjai elérhetik az övéit. Még -közelebb is fog jönni. <span class="pagenum"><a name="Page_9" id= -"Page_9">-9-</a></span> Egy villámpercz múlva egymásba ütődik a két -hajó; kábító recsegés hangzik; a hölgyet odadobja a hajó férje -keblére s a két roncs összeszorítja őket egymáshoz.</p> -<p>Incze felriadt álmából. Az idegen hölgy ott feküdt a keblén, -hozzá szorítva erőszakosan; arcza az arczán, karjai a vállain. -Bátyja pedig oda volt sajtolva két formátlan tömeg közé, csak feje -állt ki belőle, rettentően eltorzult arczczal. Körülöttük roncs; -forgács, tört vasak.</p> -<p>A vonat egy szemközt robogóval összeütközött s ők az egymásra -döntött waggonok romjai alá kerültek.</p> -<p>AHA! NANA! Mondák rá a körülálló tarka házak.</p> -<h3>A HIVOTT KÖNYEK.</h3> -<p>Az erőszakos roham, mely a vonatot érte, azt a vasuti kocsit, -melyben Incze és utitársai ültek, úgy összenyomta, mint egy -papirskatulyát s egyszersmind egyik végével felfelé fordította.</p> -<p>Az idegen hölgy termete egészen szorosan volt sajtolva az -egymáshoz tolt pamlagok által Inczéhez, s még azonkivül leszorítva -a ráhullott bőröndök által: a mi különben szerencse volt ránézve, -mert a bőröndök akadályozták meg, hogy szét nem zúzta a fejét az a -vas, mely elébb a kocsi fenekét tartotta, annak nyujtóját képezve, -most pedig ketté törve, keresztül hatolt a waggon falán s a -ledobált batyukat előre tolva, azok alá a két szemközt ülőt -egymásra fektetve, eltemette. Incze esett alul.</p> -<p>Érezheté mellén utitársnője szivének heves dobogását, keblének -lihegő mozdulatait. A hölgy feje oda volt szorítva az ő -vállához.</p> -<p>A hölgy nem alélt el, magánál volt s most sem az jutott eszébe, -hogy Istenhez, vagy szentekhez kiáltson; hanem azt mondá francziául -Inczének: «szabadúljon ön tőlem!» Az eredetiben még ridegebbül -hangzik ez: «debarrassez vous vous de moi.» <span class= -"pagenum"><a name="Page_10" id="Page_10">-10-</a></span></p> -<p>Azt Incze maga is akarta. Valami sajátszerü ropogás, mely a -rémes jajordításon is áthangzott, tudatá vele, hogy a felfordult -tender fölé torlódott teherkocsik meggyuladtak a gép tüzétől: itt -még meg is lehet majd égni.</p> -<p>Csakhogy ebből a helyzetből saját erejével menekülni nem volt -könnyű. A coupéenak nem volt már sem ablaka, sem ajtaja, az -egymásba volt tolva; arrafelé semmi nyilás. A waggon teteje kétfelé -nyilt ugyan; de azon a szomszéd waggon feküdt, melyet az -összeütközés rohama a másik hátára feltolt. Csupán csak a kocsi -fenekén át lehetett megkisérteni a szabadulást. Incze érzé, hogy -lába alatt a deszkázat enged; annak csak egy erős rúgás kell, hogy -rés támadjon rajta. Neki feszítette a két sarkát, s sikerült az -áttörés. Hanem az alatt egyik lába bele keverőzött egyikébe azoknak -a fatális aczélabroncsoknak, a miket azon idők divatja szerint a -hölgyek krinolin név alatt viseltek. Ez gátolá abban a szándokában, -hogy a lábai alatt támadt résen át alácsúszhasson.</p> -<p>– Szakítsa ön el azt! mondá a hozzászorított hölgy.</p> -<p>Nem volt más menekvés. Tépni kellett, a mi útban áll.</p> -<p>A férfinak, hogy alul a résen keresztül csúszhasson, a -ránehezedő hölgyalak minden tagjával érintkeznie kellett, s annak -minden vonaglását éreznie saját testén. Ki gondolt volna erre most -a rémület szörnyü perczeiben?</p> -<p>Végre földet értek lábai. Egy perczre körültekintett a -szabadban. Az egy látvány volt a pokolból. Két vonat idomtalan -tömeggé összetolulva; a hol a roncshalom legmagasabb, fekete füst -tör elő, melyen kitörő lángnyelvek lobbannak keresztűl. A tört -kocsik alul rémordítás kardala hangzik. Néhány utas siet a romok -alul társait, tehetetlen alakokat, kiránczigálni; egy nő ül az -útfélen, és kezeit tördelve, jajgat. Most egy robbanás hangzik; az -egyik eltemetett mozdony gőzkatlana, mely a földben megfenekelve, -tovább főtt, szétdurrant, s forró vízzel lugozza le a közel -levőket, s aztán fehér gőzfellegbe borítja az egész rémlátványt. -<span class="pagenum"><a name="Page_11" id= -"Page_11">-11-</a></span></p> -<p>Inczének sietnie kellett a szabadítás munkájával. Utitársnőjén -nem lett segítve az által, hogy ő kimenekült alóla, a felülről -nyomó teher azért folyvást odaszorítva tartá. Erőszakkal kellett őt -megmenteni.</p> -<p>Incze a kifeszített fenékdeszkát még tovább repesztve, kitágítá -a rést, melyen át maga keresztül kúszott s aztán átkarolta a hölgy -két térdét, lehúzva a fedetlenül maradt szoborszerű szép lábakra a -felcsúszott öltönyt s aztán elkezdé őt csendesen lefelé húzni. A -kocsi feneke embermagasságra volt feltolva; a szabadítónak a szép -termetet izenként kellett magához szorítania, hogy onnan a rom -közül kihúzhassa; át kellett karolnia csipőit, derekát, aztán ott -sem tehette le a forró gőz közepett; ölébe szorítva kellett őt -kivinnie a vasut melletti partra. Ott letevé.</p> -<p>– Tud ön lábaira állani? kérdé a hölgytől legelébb.</p> -<p>– Nekem semmi bajom; felelé az. Bátyámat szabadítsa meg.</p> -<p>Incze visszament az összegyökönt waggonba, a férfit -kiszabadítani. Az még nehezebb munka volt. Az két fal közé volt -odaszorítva és nem mozdúlt. Incze erős volt, s veszélyben az ember -mázsákat emel. Kiszabadítá a grófot is. Nem grófot már: csak egy -halottat. A mellkas volt nála összezúzva. Föl sem ébredt tán, -mielőtt meghalt.</p> -<p>Incze kivitte ölében a töltés-partra az összecsukló tetemet s -ott lefekteté a fűre, a szép hölgy lábaihoz. Maga letérdelt hozzá: -megtörlé zsebkendőjével ez alak véres száját, megtapintá üterét, -szivét s fejének ingatásával mutatá a hölgynek, hogy itt nincs -élet.</p> -<p>– Meghalt! sikolta fel a hölgy s azzal odaveté magát a halott -mellé, arczával eltakarva annak arczát, és két kezével magához -szorítva fejét, s aztán elkezdett hevesen zokogni: csókolta, ölelte -a halottat, hítta nevénél: Henrik, kedves Henrik! ébredj fel! Nem -halt meg! Segítsenek rajta! Hiszen még felnyitja szemeit! -<span class="pagenum"><a name="Page_12" id= -"Page_12">-12-</a></span></p> -<p>A kitörő keserv oly igazi volt, oly szivet eláruló.</p> -<p>És Inczének valami jutott eszébe. Saját gyásza. Alig múlt el egy -hónap azóta, hogy az ő életének mindene, világa, épen ily rögtön, -ily menthetlenül, ily irtóztató módon lett kiragadva a világból. -Még hallotta sikoltását, látta felényujtott karjait, s aztán -eltünt.</p> -<p>Oh ez a seb most újra feltört, s e sebnek vére a köny. Inczének -el kellett takarnia arczát, hogy omló könyeit elrejtse.</p> -<p>– Hát nincs senki, a ki segíteni tudjon! sikolta a hölgy -kétségbeesetten, kúszált hajzatát szétsimítva könyáztatott arczából -két kezével.</p> -<p>Ekkor meglátta, hogy ez a férfi ottan sír.</p> -<p>Minek sir? Mit sirat itt?</p> -<p>Tán az ő fájdalma hatott rá? Mi joga neki abban osztozni?</p> -<p>A hölgy e perczben megszünt sirni; felállt és letörlé -könyeit.</p> -<p>A plebejus jajveszékelésnek vége volt. A büszke hölgy állt ott -ismét. Dúlt öltönyét termetéhez lapítá az erős esti szél, a -lángveres felhők az alkonyi égen fél arczát tűzbe boríták. Szemei -belenéztek az izzó égbe s ragyogtak, mint két karbunkulus. Nem volt -többé tekintetében semmi szenvedély, semmi indulat.</p> -<p>Inczét megfeddé egy halk szózat odabenn: «mit nézed te e -csodaszép tüneményt?» Aztán eszére tért, hogy biz annál okosabbat -is tehet most, mint hogy egy kisasszonynak egy holt testvért -megsiratni segít: jobb lesz, ha a málháit kiszabadítja a kocsiromok -közül, míg oda nem égnek.</p> -<p>Már akkor valamennyi waggonból előbujtak, a kik épkézláb -maradtak, s törekedtek a megsérülteket is kiszabadítani; közelből -és távolból összefutottak a mezei munkások, az elbei hajósok, s -hozzáláttak a tűz oltásához s a romok félretakarításához; a -podgyászszekerekből szórták ki a málhákat; Incze is visszatért a -waggonhoz s erős <span class="pagenum"><a name="Page_13" id= -"Page_13">-13-</a></span> testgyakorlati művészettel kiküzdte onnan -a roncs közé temetett bőröndöket s egyéb uti csomagokat. Azok közt -legkeresettebb czikk volt egy szíjjal átkötött plaid batyu, mely a -grófi utazókhoz tartozott.</p> -<p>Incze jó asszonytartó ember volt; mikor egy szép hölgy deli -alakja körül így csavargatja az erős szél a lenge selyem öltönyt: -nem az jut eszébe, hogy ejh milyen szép idomai vannak az eleven -Vénus szobornak! hanem az, hogy mint meg fogja ez hűteni magát. -Siet számára kikeresni azt az aranynyal áttört shawlt, mely arról -tanuskodik, hogy a szép hölgy nem azért visel fekete ruhát, mintha -gyászolna.</p> -<p>Mire a kihordott málhákkal visszatér, már akkor az úrhölgyet nem -találja egyedül. A katastrófa hirére rögtön jött a draisinen -lovagolva a közeli állomásról a főnök, a rendőrbiztos, az orvos, a -felügyelő s mindannyinak első gondja volt a grófnőnél kezdeni a -segélyhozást.</p> -<p>Az orvos megvizsgálta a hullát s látleletet adott róla. Az -felébreszthetetlen.</p> -<p>A rendőrbiztos kérdezé az úrnőtől, hogy hová akarja szállíttatni -a halottat? Az intézkedett egész nyugalommal, hogy szállítsák -testvérét haza anyjához, Königinhofba.</p> -<p>Az állomásfőnök igérte, hogy külön draisinnel fogja őt oda -szállíttatni, mielőtt a félbeszakadt közlekedés a vasuton vonatok -járására alkalmassá lenne téve. A grófnő is együtt akar-e -menni?</p> -<p>– Nem, felelt a grófnő szárazon; nekem ma Prágába kell -mennem.</p> -<p>(A halott hazatalál már magában is.)</p> -<p>Ekkor érkezett oda Incze a nyalábra szedett málhákkal; miket a -partra lerakva, részvétteljes nyájassággal kinálkozzék: «ime a -shawlja, grófnő; hideg szél fú.»</p> -<p>A hölgy végig nézett rajta büszkén, hidegen s azt mondá: «nem -fázom».</p> -<p>Készebb lett volna megfagyni, hogy sem arra kényszerűljön, -<span class="pagenum"><a name="Page_14" id= -"Page_14">-14-</a></span> hogy ennek az embernek azt mondja: -«Köszönöm;» a ki vakmerő volt sírni akkor, a mikor ő is sír: -ellopni magának az ő fájdalmát. Ez az ember ott feküdt vele együtt -test testhez szorítva (igaz, hogy eltemetve). Ez az ember ránézve -meg van halva.</p> -<p>Incze mind ezt olvasá a hölgy tekintetéből s valami szó azt -mondá neki, hogy ez a fenyítés meg van érdemelve. Szépen letette -aztán a hölgy málháit a gyepre: a magáéra ráült, s könyökét -térdére, állát tenyerébe támasztva, bámult maga elé, a szörny-dráma -kellő közepébe, érzéketlenül, s nem bánta akárminő rémjelenetek -folytak le szeme előtt, nem volt részvéte senki iránt.</p> -<p>Az úrhölgy aztán megtette a rendelkezést az odahívott -hordároknál, hogy hova szállítsák testvére hulláját; annak -tárczáját, ékszereit a rendőrbiztos felügyeletére hagyta, a hullát -betakarta hosszú himmalaya shawljával, meg sem csókolta, meg sem -könyezte, mikor látták.</p> -<p>A felügyelő meghívá alázatosan az úrhölgyet a közeli pórlakba, a -hol jó lesz várakozni addig, míg az állomásról a segélyvonat -megérkezik, az utasokat továbbszállítandó.</p> -<p>A hölgy elfogadta a meghívást s a felügyelő karjára támaszkodva -a pórház felé indult. A rendőrbiztos elkisérte odáig. Inczének -senki sem mondá, hogy tartson velük.</p> -<p>A rendőrbiztos azután visszasietett: az utazóktól sorban -előkérte az útleveleiket, feljegyezte a neveiket, utazásuk czélját, -a halottak és sebesültek számát; kikérdezé az életben maradt -kalauzokat az összeütközés indokairól (a két mozdonyvezető nem -adhatott felvilágosítást, mert meghalt); aztán figyelmeztetett -mindenkit, hogy a saját málháira vigyázzon, a máséit el ne -tulajdonítsa; egy kis síró gyermekkel sokat vesződött, a kinek -apja, anyja halva maradt, s semmi kérdésre nem tudott felelni: -arról beirta a rubrikába, hogy «siketnéma». Aztán sietett ő is a -pórlakba, hogy minderről protokollumot vegyen föl.</p> -<p>A pórlaknak csak egy szobája volt a vendégek számára -<span class="pagenum"><a name="Page_15" id= -"Page_15">-15-</a></span> s az zsúfolásig telve volt már -nőutazókkal, kik egymást kölcsönös kétségbeeséssel igyekeztek -felülmulni.</p> -<p>A rendőrbiztos kénytelen volt ezen a helyen végezni a -protokollum szerkesztését. Helyet szorítottak számára a lóczán az -asztal mellett, Hanna grófnővel szemben.</p> -<p>Mikor a Nro 29 utazóra került a jegyzetirás, a biztos úr -keresztbe fogta a szájába a tollat s azt kérdezé a grófnőtől:</p> -<p>– Ismerőse méltóságodnak valahonnan az az úr, a ki az imént -málháit előhozta és shawljával megkinálta?</p> -<p>– Épen nem, sietett a grófnő válaszolni. A waggonban -találkoztunk véletlenül.</p> -<p>– Óvom méltóságodat, hogy úton tartózkodó legyen ismeretlenek -irányában. Ez az úr rendőri felügyelet alatt áll.</p> -<p>– Talán gonosztevő? kérdé mohón a grófnő. Ah, milyen jól esett -volna neki, ha azt egyszerre kidobhatta volna az emlékéből.</p> -<p>– Annál is rosszabb! szólt ravasz szemhunyorítással a -rendőrbiztos s ismét kivéve szájából a tollat, odadiktálta magának -nagy nyomatékosan: «Áldorfai Innoczencz, magyar forradalmi ezredes, -jön New-Yorkból, utazik Budapestre NB. NB. NB.». Azután letevé a -tollat az asztalra s tollkése hátával porzót vakarva az irásra a -falról, hozzátevé bizalmas suttogással: Egyike a legveszedelmesebb -forradalmároknak, a ki most az országgyűlésre mint követ tér haza, -engedély mellett, otthon a felforgató párt leendő hadvezérét -tekinti benne. Minden lépése ellenőrzendő. Jelleme vakmerő, daczos, -elhatározott, erélyes.» (Mintha a hivatalos signalementból -olvasná!)</p> -<p>Az úrhölgy fejét rázta: «Csodálom: ez az ember sírt előttem, -mikor testvéremet halva látta».</p> -<p>– Hja, annak megint megvan az oka, szólt a rendőrbiztos bölcsen. -Bizonyosan a saját balesete jutott akkor eszébe. Ő is ily -véletlenül veszté el a feleségét, a tengeren, két hajó -összeütközése alkalmával. Azt sajnálja, <span class= -"pagenum"><a name="Page_16" id="Page_16">-16-</a></span> tudom. -Annak is itt a személyleirása; de már nincs rá szükség: «rajongó, -önfeláldozó, férjeért minden veszélybe rohanni kész».</p> -<p>Ez a felfedezés egészen megfordította az urhölgy nézetét -útitársa irányában. Tehát nem az ő fájdalmát lopta meg; saját -fájdalma tört ki belőle. Elvesztett nejét siratta akkor. Egy férj, -a ki még egy hét mulva is zokogásra fakad, ha elhunyt neje eszébe -jut! Ez tünemény.</p> -<p>Hanna grófnő azt mondá, hogy idebenn kiállhatatlan a meleg és a -fojtó lég, s ugyanazt az aranynyal áttört veres shawlt termetére -burkolva, kiment a szabadba.</p> -<p>Odakünn már sötét volt; de elég világot adott az éjszakának a -még mindig égő waggonrom, mely körül nagy volt a lárma. Ember volt -elég, de az mind csak egymásnak lábatlankodott a munkánál; senki -sem tudta a dolgot ott megfogni, a hol kellett volna, nem volt -rendszer a segélyben. Az állomásfőnök rekedtté kiabálta magát, s -felhasznált káromkodásnak minden keresztet, törököt, mennyei -sakramentumot, a mi a németben erőt fejez ki; de mégsem ment jobban -a munka.</p> -<p>Hanna grófnő még akkor is ott látta ülni rejtélyes útitársát -bőröndje tetején s egykedvüen bámészkodni.</p> -<p>Odament hozzá és megszólítá, szelid, nyájas hangon.</p> -<p>– Uram! Köszönöm önnek a megszabadítást!</p> -<p>S kezét nyujtá neki keztyűsen.</p> -<p>Incze bámulva tekinte rá s eszébe sem jutott, hogy felálljon -előtte. Megfogta hidegen a nyujtott kezet, s csak ülve maradt. -Vajjon mi ütött hozzá az úrhölgyhöz, hogy most egyszerre eszébe -jutott őt felkeresni?</p> -<p>Mi? Az, hogy megtudta, hogy útitársa veszedelmes ember, a kitől -őrizkedni kell.</p> -<p>Most már ő nem kelt fel előtte. «Jelleme daczos», azt mondja a -személyleirás. De hol az «erélyes» belőle. Az nincs. Az a tenger -fenekén van.</p> -<p>A hölgy pedig ott maradt mellette állva. <span class= -"pagenum"><a name="Page_17" id="Page_17">-17-</a></span></p> -<p>– Sokára fognak ezek elkészülni a munkával? szólt, beszédhez -kezdve, Inczéhez.</p> -<p>– Ha így folytatják, nagyon soká.</p> -<p>– Miért nem megy ön oda? szólt Hanna grófnő. Önnek van erélye, -tapasztalata: rendet csinálhatna köztük. Én addig itt maradnék s -őrizném az ön málháját.</p> -<p>Az erély visszajött a tenger fenekéről. Ez ideig azt mondá -magában Incze: hát mi közöm nekem ehhez a bajhoz? intézzék el. E -szó után lett hozzá köze. Fölkelt, odament az ember-gomoly közé, -néhány határozott hangon ejtett vezényszóval intézkedett köztük, -minden káromkodás nélkül, aztán felszökött ügyes tornászattal a -romhalmaz tetejére, onnan osztotta a rendeleteit; maga is segített, -bámulatos erővel és kiszámítással, s egy óra mulva el volt oltva a -tűz, széthányva az üszkök, félrehárítva a torlaszok; megmentve, -élve vagy halottan, épen, vagy összezúzva, a mi el volt -temetve.</p> -<p>Az úrhölgy ott állt azalatt folyvást Incze málhája mellett; s -mikor a férfi visszatért, ismét azt mondá neki: «köszönöm» s kezeit -nyujtá szorításra, most már keztyütlenül; pedig Incze tenyere most -már fekete volt a koromtól, s attól a grófnő ujjai is feketék -lettek aztán.</p> -<p>Ezalatt megérkezett az állomásról a segélyvonat, mely az -utazókat volt felveendő. Ebben nem voltak elsőosztályú hintók. -Össze kellett szorulniok az utazóknak, a hogy lehetett.</p> -<p>Hanna grófnőnek úgy tetszett, hogy Inczével egy kocsiosztályba -jusson.</p> -<p>Mikor az állomásra megérkeztek, tudtukra adatott, hogy még -félórai várakozásuk lesz, mert egy szemközt jövő tehervonatot kell -bevárni. Ez idő alatt legalább mindenki táviratozhat, a hova -akar.</p> -<p>Az állomásfőnök odahozta Hanna grófnőnek a kocsiba a távirati -blanquettet, az irószerekkel, hogy irja meg, a hova akarja, -izenetét.</p> -<p>Az úrnő kezébe vette a tollat, s a mint irni akart, egyszer -<span class="pagenum"><a name="Page_18" id= -"Page_18">-18-</a></span> csak kiejtette a tollat a kezéből, szemei -megteltek könynyel, s odafordulva Inczéhez, ellágyult hangon, -melyben a legigazibb nőiesség varázsa volt, rebegé:</p> -<p>– Nem tudom leirni azt a szót, hogy szegény Henrik bátyám -meghalt.</p> -<p>– Megengedi a grófnő, hogy én irjam meg helyette a táviratot? -kérdé Incze.</p> -<p>– Nagyon kérem arra.</p> -<p>– Parancsolja, mit irjak?</p> -<p>– Kérem, tudassa néhány szóval a balesetet, mely bennünket ért. -Testvérem halva tér vissza anyámhoz, nekem pedig Prágába kell -mennem. Kérem, hogy várjanak ott rám az indóháznál.</p> -<p>– S kihez czímezzem a táviratot? kérdezé Incze, mikor megirta -azt.</p> -<p>– Prágába, Walter Leo bankár úrnak saját palotájába.</p> -<p>– Ah, Walter Leo! monda Incze meglepetve.</p> -<p>– Ön ismeri talán?</p> -<p>– Találkoztam vele egyszer.</p> -<p>– Kellemes, vagy kellemetlen találkozás volt?</p> -<p>– Vegyítve, mind a kettő.</p> -<p>– S ha viszont találkozni fog vele?</p> -<p>– Aligha fog rám ismerni többé.</p> -<p>Incze odanyujtá az úrnőnek a táviratot.</p> -<p>– Nagyon köszönöm.</p> -<p>Hanem a táviratot alá is szokás irni.</p> -<p>Incze odanyujtá a tollat az úrnőnek.</p> -<p>– Mit csináljak vele? kérdé Hanna grófnő.</p> -<p>– Kegyeskedjék a nevét aláirni.</p> -<p>– Hát az én nevemben fogalmazta? Miért nem a ssját -izenetenként?</p> -<p>– Azért, mert ha ez a távirat az én nevem aláirásával kerül -Prágába: akkor azt elébb elviszik a Hauptpolizey-Directionhoz. -Onnan felküldik a Landesgouvernementhez a Hradzsinba, onnan megint -átküldik a Generalcommandohoz, onnan megint visszaküldik a -Sectionschefhez, s <span class="pagenum"><a name="Page_19" id= -"Page_19">-19-</a></span> Walter Leo csak holnapután kapja meg a -táviratom. Én rendőri felügyelet alatt állok.</p> -<p>És ezt a rendőrbiztos füle hallatára mondá el ekként.</p> -<p>A rendőrbiztos összekummta az ajkait s fejet csóvált. Ördöngős -ember! Még mókázik a feje fölött függő Damokles karddal.</p> -<p>Hanna grófnő e magyarázat után nem tehetett mást, mint hogy -átvegye a tollat Incze kezéből s saját nevét irja a távirat -alá.</p> -<p>Volt tehát már köztük valami közös: egy irat, melyet Incze irt, -és melynek Hanna grófnő irta alá a nevét.</p> -<h3>WALTER LEO BANKÁR.</h3> -<p>Az aláirt táviratból megtudta Áldorfai azt, hogy magasrangú -útitársnőjét Starrwitz Johanna grófnőnek híják. És még mást is -megtudott belőle. Mikor a táviratot szerkesztette, Walter Leonak -czímezte azt, de mikor a grófnő azt aláirta, kitörülte a czímzetet -s a bankár neje czímét irta helyébe: «Walter Starrwitz Helena -bárónőnek.» Ebből tehát megtudta Incze, Hogy Hanna grófnő -rokonságban áll a bankár nejével; de annak mégsem testvére, mert ez -csak baronesse.</p> -<p>Hanna grófnő olvasta ezt a gondolatot Incze arczvonásain s -felvilágosítást adott neki róla.</p> -<p>– Walter neje nekem unokatestvérem. Egy más Starrwitz ágból, -melynek tagjai bárók.</p> -<p>S miután a felfedezés nyomán azt a következtetést is olvashatá -útitársa arczvonásaiból, hogy ez tehát mégis mesalliance, -szükségesnek tartotta megjegyezni kis idő mulva:</p> -<p>– Walter Leo nem azon közönséges bankárok osztályából való, a -kik minden utat módot jónak találnak, hogy gazdaggá legyenek. Ő -cavalier. Nem uzsorás. Nemes <span class="pagenum"><a name= -"Page_20" id="Page_20">-20-</a></span> ember a pénzvilágban. -Lehetne régen igazi báró is, ha épen… No de «Schindel sind auf dem -Dach.»</p> -<p>Ezt szokták mondani, mikor hallgatózó gyerekek vannak a -szobában, a kik előtt nem lehet mindent kibeszélni.</p> -<p>Ez a gyerek a coupéeban ülő rendőrbiztos volt.</p> -<p>No, de tudott más oldalról is Walter Leora fényt vetni Hanna -grófnő.</p> -<p>– Ő nem az a prózai ember, a kinek csak számokról és üzletekről -lehet beszélni. Ő nagy műbarát. Felesége kitünő énekesnő, fia -hegedűvirtuoz s ő maga zeneszerző.</p> -<p>– Magam is jelen voltam egy operája előadásán; csinos zene volt; -nekem tetszett. Annak már van tizennégy éve.</p> -<p>– Ah, akkor ő még szegény bankár volt.</p> -<p>– Igaz, hogy csak fél milliója volt készpénzben.</p> -<p>– Annyi sem lehetett.</p> -<p>– De tudom bizonyosan, hogy annyi volt; mert nekem akarta adni a -felét.</p> -<p>– Ah! És miért? –</p> -<p>– Hja. Schindel sind auf dem Dach.</p> -<p>Ezt meg már Incze nem mondhatta el a hallgató gyerek miatt.</p> -<p>Hanna grófnő aztán nem is kérdezte tovább: gondolta, majd -megtudhatja azt Waltertől is.</p> -<p>Hanem a második czélzásra csakugyan győzött a szeméremérzet a -rendőrbiztosnál a hivatali buzgalmon, s elhagyta a coupéet.</p> -<p>Akkor aztán Hanna grófnő hosszasan elmondá útitársának, hogy -Walter Leo a cseh aristocratia és főpapság bankárja: a declarans -párt bizományosa; nevezetes politikai egyéniség s mostani nejét a -család teljes beleegyezésével nyerte meg. Schmerling többször -ajánlotta neki, hogy bárói rangra emeli: de Walter mindig -megköszönte szépen.</p> -<p>Hanna grófnő nem volt közlékeny; de most az egyszer <span class= -"pagenum"><a name="Page_21" id="Page_21">-21-</a></span> azzá lett, -attól tartván, hogy útitársa még azt találja hinni, hogy Walter Leo -zsidó.</p> -<p>A tehervonat elhaladtával mozgásba jött az utasokat szállító -segélyvonat is, s éjfél után volt az idő, midőn megérkezett -Prágába.</p> -<p>Daczára az éjjeli órának, roppant néptömeg tolongott az indóház -körül, a szerencsétlenül járt vonatot várva. A baleset táviratozva -volt már mindenüvé s az épkézláb megérkezőket a rokonok -üdvsikoltása fogadta.</p> -<p>A síró, ölelkező, jajgató, nevető csoportokon keresztül utat -tört magának a perronig egy elegáns, kissé domború termetű úr, -szőke bajuszszal és franczia kecskeszakállal, kiben Incze rögtön -megismerte Walter Leot. A bankár sietett a grófnőt kiemelni a -kocsiból, előbb kezet csókolt neki, aztán megölelte.</p> -<p>A grófnő a bankár előtt nem sírt, csak azt mondta: «minő -szerencsétlenség!»</p> -<p>– Szegény Henrik! jegyzé meg rá a bankár. A mamát ez nagyon -alterálni fogja megint.</p> -<p>– Mit mond erre Helén!</p> -<p>– Az nem tud róla semmit. Szerencsére a szinházban volt, mikor a -táviratot hozták, azt én bontottam fel, bocsánat érte, s eldugtam -előle s holnap minden újságot elcsempészek a közeléből, hogy meg ne -tudja Henrik halálát. Nagyon szerette szegényt. Csak később tudja ő -azt meg; csak úgy sejtse elébb, magától jöjjön rá. Most tegyünk -úgy, mintha nem történt volna semmi baj. Csináljunk jó arczokat -előtte.</p> -<p>Ezekből a szavakból megtudá Incze, hogy Walter Leo házánál mégis -nagyobb hatalmasság Starrwitz bárónő, mint Starrwitz grófnő, ha az -utóbbinak jó arczot kell mutatni, nevetni, fecsegni, testvére -halálának estéjén, nehogy amazt megrémítse.</p> -<p>De hisz Inczének mi köze volt mindehhez? A mint az ember a -végállomáson kiszáll a kocsiból, vége az ismeretségnek; kiki keresi -a maga úti motyóját, lát utána, hogy <span class="pagenum"><a name= -"Page_22" id="Page_22">-22-</a></span> bérkocsit kapjon s azt sem -mondja útitársainak többé, hogy «mind a vizig szárazon!»</p> -<p>Incze is sietett a maga batyujával kifelé a tolongásból.</p> -<p>De ezúttal csatlakozott. A bankárnak száz szeme van. Észrevette -az őt is, a mig a grófnő holmiját leszedegette a kocsiból s a mint -el akart mellette suhanni, megragadta a kabátja szárnyánál -fogva.</p> -<p>– Ohohó, uram! Ne szaladjunk el olyan gyorsan. Nem olyan könnyű -én rajtam keresztülesni. Úgy hiszem, hogy még emlékezünk -egymásra.</p> -<p>Inczének örömöt okozott az, hogy ráismertek.</p> -<p>– Igen, Walter úr. Nagyon örülök, hogy önt újra látom.</p> -<p>– Én még jobban. Áldorfai Incze, ezredes úr! szól Hanna -grófnőnek bemutatva őt, mire a grófnő szivélyesen mondá:</p> -<p>– Már volt szerencsém a nevét hallani.</p> -<p>– Kitől? kérdezé Incze elbámulva.</p> -<p>– Hát biz a rendőrbiztostól.</p> -<p>– Hja bizony, szólt Leo, önt a híre megelőzi és nyomban követi -mindenütt. A mint ön leszáll a vendéglőben, már ott várja a -rendőrbiztos a meghívással a rendőrfőnökhöz s holnap egész nap nem -lesz kellemesebb mulatsága, mint látogatásokat tenni minden néven -nevezendő főnökségeknél; pedig csak egy napja van önnek az -ittmaradásra. Holnapután odább! De hát segítünk ezen. Ön nem száll -a fogadóba, hanem mihozzánk. Ott kialhatja magát nyugodtan. Holnap -aztán az én hintómon bejárjuk Prága nevezetes helyeit: megnézzük a -Hradzsint, a zsidó várost, a templomokat, még az Altneut is; -azalatt a titkárom eljár az ön útlevelével mindenüvé, a hol azt -láttamoztatni kell; nem fárad vele maga.</p> -<p>– De, uram, ennyi alkalmatlanság miattam!</p> -<p>– Áldorfai ezredes úr! Micsoda façon de parler ez? Hát ennyivel -tartozom én önnek? Hát szabad önnek <span class="pagenum"><a name= -"Page_23" id="Page_23">-23-</a></span> máshová szállni, ott, a hol -nekem házam van? Valahogy majd csak elférünk az én viskómban is, ha -összeszorítkozunk. Allons donc!</p> -<p>Azzal Incze kezét egyik karja alá kapva, másik karját Hanna -grófnőnek nyujtva, a zsibongó tömegen kereszül ragadta őket s -előgördülő hintajába felülve velük, elhajtatott a Wenczel-téren -épült pompás palotájába, hol érkezésüket egész inas-sereg -várta.</p> -<p>A háziasszony már szobáiba vonult s nem jött ki a vendégek elé. -A bankár fia, első házasságából, a hegedűvirtuoz, s a társalkodónő -Fräulein Cecil, «csinálták a honneuröket.» Az érkezőkre thea várt, -a mi az éji átfázás és mindennemű megkínzatás után nem is volt -visszautasítandó. Azután mindenkinek megmutatták a maga -lakosztályát. Inczének három szoba állt rendelkezésére; -selyempárnás ágy, porczellán mosdószerek, vizfűtéssel langyosított -szobalég.</p> -<p>A lefekvés és elalvás közti idő alatt azon gondolkozott Incze, -hogy mi lehet ez a Hanna grófnő, hogy olyan sürgetős dolga van -Walter Leo bankárhoz utazni s útközben megölt testvérét egyedül, -vissza sem kisérve, bocsátani anyjához? Aztán még csak nem is -beszélnek a balesetről! Fájdalom-e az, mit így el lehet titkolni? -Erő-e az, a mi e fájdalmat lánczon tartja?</p> -<p>Hanna grófnő pedig azután, hogy egy Miatyánkot elmondott, -ágyában fekve, Henrik testvére lelkeért, ki gyónás nélkül, halotti -szentségek felvétele nélkül költözött az ismeretlen világba, az -utolsó Ave Máriáig azon töprengett: vajjon mi lehet ez az idegen -ember Walter Leora nézve, hogy annak a kedveért a saját nyakába -szed minden rendőrséget és hatóságot?</p> -<p>Áldorfai képzelmében megelevenültek a mai nap izgalmas képei, a -hány alakban látta maga előtt ezt az idegen hölgyet: hideg nagyúri -lenézésével, jóságos bizalmasságával, kitörő fájdalmával, hideg -egykedvűségével; láthatárnyi távolban messze magától s kebléhez -sajtolva minden <span class="pagenum"><a name="Page_24" id= -"Page_24">-24-</a></span> tagjával. Hallgatta szíve dobogását, -érezte keble emelkedését, testének vonaglását, ajkainak lehelletét, -s aztán megint messze tőle, hol egész alakja csak ködtüneménynek -látszik; egy ezüst felhőalak, melynek szíve helyén a hold süt -keresztül.</p> -<p>És Starrwitz Hanna lelke elől nem akart eltünni azon alak, a ki -viszi magával az országok veszélyét, a háborut, forradalmat; -hírének jötte titkos mozgásba hoz minden várost: várják, kisérik; -kivont pallosok, szegzett szuronyok hegyei közt jár; ő tudja azt -jól és mégis megy czélja felé; nem ijed meg, enyeleg a veszélylyel! -hideg nyugalma megbénítja az ellene ólálkodó rémeket; tudja, hogy -mit tesz s teszi azt meggondolva, s vas termetében egy gyermek -szívét hordja, mely gyöngéd emlékeinél fölvérzik. Mi kár, hogy -vesztébe rohan! Mért nincs senkije, hogy visszarántsa az örvényből -egy vékony selyemszállal?</p> -<p>Mikor az ember egy izgalmas nap után első álomra szenderül, csak -egy perczig szokott tartani, valami névtelen ijedelem rögtön -felriasztja abból.</p> -<p>Inczének úgy tetszett, mintha nevét kiáltaná egy hang, s attól a -hangtól egy egész oceán zengne keresztül, melynek a fenekéről jő -fel. Felriadt s nagyot sóhajtott. És aztán elővonta a keblén függő -medaillont; abban Serena képe volt. Azt ajkaihoz szorítá, mintha -bocsánatot kérne tőle, hogy ilyen hamar hűtelen lett hozzá.</p> -<p>És Hanna azt a hangot hallá első szenderülte pillanatában, a -midőn egy ablak széttörik; egy üveglap, melyre ez a név van -karczolva: «Hanna;» s mintha e szétszúzott üvegnek emberi hangja -volna, mely szemrehányólag zengi: «Hanna!» Felébredt rá, nehéz -fohász, szívdobogás volt az álom hagyománya. Nyakán egy -malachit-kereszt függött; annak is volt egy rejteke miniatur -arczkép számára; de ez a rejtek üres volt. Megcsókolá a -megváltónélküli keresztet…</p> -<hr class="tb" /> -<p><span class="pagenum"><a name="Page_25" id= -"Page_25">-25-</a></span></p> -<p>A reggel, a fölébredés varázsrontó erővel bir. A fölébredő -embernek első dolga az álmait bírálni.</p> -<p>Hanna grófnő, a míg reggeli toilettjét végezte, lassankint -rájött, hogy ez az ő ismerőse mégis jó mértékben blagueur. Hogyan -mondhatta azt, hogy Walter Leo őt egy időben a vagyona felével -megkinálta? Walter Leo nem az az ember, a kinek ilyen ötletei -szoktak lenni. De meg azt is nehéz elhinni, hogy akadjon ember, a -ki az ilyen ajánlatra azt mondja: «nem kell!» A forradalmi -celebritások szeretnek nagyokat mondani. Nem tudják, hogy a távcső, -mely csillagokat nagyít, egyúttal megfordítva mutat.</p> -<p>Incze pedig azt hányta-vetette magában, hogy mégis valami -tökéletlen lénynek kell lenni ez úrhölgynek, a ki egyszer jajszóra -fakad testvére hullája fölött, másszor hidegvérrel elküldi azt -kiséretlenül; a ki egyik órában büszkén, gőgösen utasítja el -magától a becsületes idegent, ki neki szolgálatot tesz, ki őt -megszabadítja, ki részvétet mutat keserve iránt; s a másik órában -egy rokonától, ki még nem is főrangu, magára hagy parancsolni, hogy -annak a házánál még csak ne is mutassa, még csak bánatos arczczal -se árulja el azt a rettenetes balesetet, mely őt érte. Hiszen, ha -ez a hölgy valóban büszke jellem, azt kellett volna mondania: jól -van uram, ha az ön palotájában nem szabad a testvéremet -megsiratnom, megyek egy szállodába, a hol szabadon zokoghatok.</p> -<p>Keresték egymás jellemében a gyöngéket. Egy neme a -védelemnek.</p> -<p>Mikor Incze készen volt az öltözetével, a bankár maga jött -szobájába, őt a reggelihez meghívni, s karján fogva vezette őt -pompás salonjain keresztül a reggeliző szobába, hol a család tagjai -együtt voltak már. Hanna grófnőn halványsárga málvavirágszín öltöny -volt, mely arczszínéhez nagyon illett, s hajába sárga thea-rózsa -tűzve. A bankár neje kis finom termetű, gyermeteg alak volt, nagy -fekete szemekkel, porczellánfehér arczczal, melynek homlokán, -<span class="pagenum"><a name="Page_26" id= -"Page_26">-26-</a></span> halántékain a kék erek hálózata keresztül -látszott. A bankár fia, első házasságából, egy szelid, szükvállú -ifju volt, hosszú hajborította fejjel, mely a folytonos -hegedűszorítástól már egészen féloldalra szokott. A bankár maga egy -köpczös, eleven, mozgékony alak, kitől épen nem igazság, hogy -egyetlen fiának még termet dolgában sem adta ki az őt megillető -apai just. Piros, mosolygó arcza homlokán a felálló üstökkel, két -halántékán a szétálló hunczutkákkal, orra alatt a hosszúra -kipödrött bajuszszal s állán a hegyes Napoleonszakállal egy -tökéletes apostoli keresztet képez. Mint illik a feudalis nemzeti -párt bankárjához.</p> -<p>Walter Leó e szavakkal mutatta be Áldorfait családjának:</p> -<p>– Ime, itt van az én életemnek és vagyonomnak megmentője.</p> -<p>S azzal odavezette őt nejéhez, ki előbb karszékéből -felemelkedett, hanem azután, hogy Incze kezét megfogta, oda ismét -visszarogyott: elkezdett hevesen zokogni s a megkapott kezet -kebléhez szorongatta görcsösen s nem tudott szóhoz jutni.</p> -<p>Hana grófnő bámult.</p> -<p>– Úgy van az! szólt a bankár önelégült arczczal, Hannához -intézve szavait. «Ő mentette meg 49-ben az életemet és egész -vagyonomat. Helenának már többször elmondtam ezt; ön még nem -hallotta, Hanna».</p> -<p>Erre szavához jutott a bankár neje; még folyvást zokogó hangon -esengett:</p> -<p>– Kérem! Kérem! Ne mondjon el mindent oly élethíven. Azt nem -birom többet végighallgatni. Ne mondja el azt, hogyan fogta el -Pesten a császári seregek kivonulása után egy néptömeg, hogy -hurczolta egy hirtelen alakult lynchtörvényszék elé, hogy -kiáltották önre, hogy kém, hogy áruló; hogy kobozták el -portefeuillét benne levő vagyonával, hogy ült már a siralomházban, -kivégzésre itélve: ezen csak fussunk át. Csak ott kezdje ön, mikor -ez a szabadító megjelent, mint egy legendai hős, szétkergette a -<span class="pagenum"><a name="Page_27" id= -"Page_27">-27-</a></span> csőcseléket, megrázta, mellberagadva a -legszájasabb lázítót s kivitte az én Leómat a kezeik közül; átadta -a törvényszéknek, az igaz, becsületes hazafiakból alakult biráknak, -azok meggyőződtek, hogy ártatlan; felmentették, szabadon bocsáták, -visszaadták az életét. Ah! az én Leomnak.</p> -<p>És azzal megcsokolá Leója homlokát.</p> -<p>– De nemcsak az életemet: szólt a bankár, hanem a vagyonomat is. -Ez az én barátom: (engedje, hogy annak nevezzem) visszakerítette az -én portefeuillemet is, melyben összes vagyonom volt, kerek fél -millió, odahozta hozzám s azt mondta: nézze meg ön uram, nem -hiányzik-e belőle valami? Ugy-e így volt ezredes barátom? S mit -feleltem én erre? Azt feleltem: nem nézem én, hiányzik-e belőle -valami, vagy mind együtt van, mert én felfogadtam, hogy a vagyonom -felét önnek adom, a ki azt megmenté: vegye el tőlem. S mit felelt ő -erre? Rám nézett büszkén. Hajh, de szép gyönyörű ficzkó volt akkor, -abban a honvéd-ruhában! «Tartsa meg a sajátját uram, mi az -igazságért harczolunk, nem a jutalomért.» Szép mondás volt! De én -nem elégedtem meg vele. Nem tréfálok én uram, nem szokásom a -henczegés; önnek köszönöm mindenemet: önnel meg akarom osztani; -adja ön ide a büszkeségének felét nekem, én odaadom a pénzemnek -felét önnek. S erre ő nekem megint azt mondta (sohasem felejtem -el): «ha én ma elfogadnám a pénzt azért, hogy egy jó tettet -követtem el, holnap már elfogadnám a pénzt azért, hogy egy gonosz -tettet hajtsak végre!» s nem vette el a vagyonom felét magának s -nem adta a büszkesége felét ide nekem. Még elkisért a végső -őrszemekig, a honnét biztosan jöhettem haza. Azóta nem láttuk -egymást. De én azóta is tudom mind, hogy ezredes barátom hol járt. -Még ott, a hol minden ember aranyat keres, ő ott is csak büszkesége -nagy capitálisát öregbítette, kamatot kamathoz rakva. Rám sem akart -ismerni most. Elfut előlem, ha meg nem csípem. <span class= -"pagenum"><a name="Page_28" id="Page_28">-28-</a></span></p> -<p>Helene baronesse kaczagott örömében s Hanna grófnőt ölelte -keblére, hogy valakin kitölthesse jó kedvét.</p> -<p>– Látod, micsoda örömet hoztál nekünk! Minő véletlen! Ezért -összecsókollak. Te nem is sejtetted, úgy-e, hogy minő jó -barátunkkal utazol?</p> -<p>Hanem aztán csak egy percz mulva vége volt az örömnek. Csók, -ölelés helyett a vállára ütött Hanna grófnőnek.</p> -<p>– De eredj! Haragszom rád. Mért nem hoztad el magaddal Henriket? -Minő tréfa lett volna az, ha Henrik és Áldorfai összejöttek volna -nálam! Tudod, hogy mi mindig czivakodunk együtt. Én a democraták -részén vagyok. Én nem értek veletek egyet. Henrik mindig azt szokta -mondani, hogy minden democrata rabló, communista; milyen szép lett -volna neki megmutatni: hát ehhez itt mit szólsz? Nos, mondjad, hogy -ez is communista-e? Nincsenek-e a democraták között is nemes -emberek? Fogadom, hogy fél nap alatt élethalál barátságot kötött -volna a mi Áldorfainkkal. Te! Minő látvány lett volna az, mikor ez -a két ember utoljára egymást átkarolja! Ha azt láthattam volna!</p> -<p>– (Én láttam azt! gondolá magában Hanna és arcza sápadt lett, -mint azok a camaeák, a mik faopálba vannak vésve).</p> -<p>– Én igazán haragszom érte, hogy Henrik el nem jött, szólt -duzzogva Helene, mialatt háziasszonyi tevékenységgel készíté az -asztaltársak számára a reggelit, s e mellett ideges ügyetlenséggel -hol a kezét égette meg a thea-katlanon, hol a thea közé öntött tej -helyett fekete kávét. Tudom én jól, hogy ő nem szeret bennünket. De -legalább tégedet kellene szeretnie. Hogy tehette ő azt, hogy téged -egyedül bocsásson útra? Ő rossz testvér! Neki veled kellett volna -jönnie. Ez több, mint nonchalance; egy fiatal testvért egyedül -bocsátani útra. Ez shoking!</p> -<p>Hanna két keze összetett ujjahegyeit ajkaihoz emelé. Néma -könyörgés volt ez, hogy hagyjon fel nénje a szemrehányásokkal. -Szólni hogy tudott volna?!</p> -<p>Erre még ingerültebb lett Helene; a czukorfogó csiptetőt -<span class="pagenum"><a name="Page_29" id= -"Page_29">-29-</a></span> úgy hajította le az asztalra, hogy az -keresztülugrott három csészén.</p> -<p>– De mikor az szörnyűség! És épen az éjszakai vonatot választani -a te utazásodra, egymagadban!</p> -<p>Az ifjú hegedű művész igen okos védelmet vélt kigondolni, a -midőn mostohája indulatának csillapítására azt hozá fel, hogy -hiszen nappali vonat volt az, a min Hanna elindult; de útközben -valami fennakadása történt a vonatnak, azért késett el.</p> -<p>– Lirum, lárum! Ha a vonaton történt baleset, az már a mai -lapoknak meg lett táviratozva.</p> -<p>Helene hevesen megrázta a kezeügyében levő ezüst csengetyűt, -mire a komornyik bejött.</p> -<p>– Wenczel! A mai lapokat!</p> -<p>Wenczelnek pedig már megvolt hagyva, hogy a mai lapokat -mindenképen sikkaszsza el.</p> -<p>Wenczel azt mondta, hogy azok még nem érkeztek meg. Hát menjen a -szerkesztőségbe, az expeditiókba s szidja le őket, miért ily -rendetlenek!</p> -<p>Ez egy kis derült időközt hozott. A míg Wenczel odajár, mindenki -csendes lélekkel elköltheti a maga kávéját, theáját és -pumpernikkel-szeleteit sonkával; s ez idő alatt a háziasszony a női -szeretetreméltóság eszményképévé alakul át, mindenkit elhalmoz -figyelmével; ő maga theát iszik, de férje kávéjába czukordarabkát -mártogat, s beletorkoskodik a kaviárba, a mit az zsemlyeszeletére -mázolt; Inczének elmondja az egész napra való programmot, hová -fognak együtt elmenni, minden nevezetességét Prágának megtekinteni; -még másnap is ott kell időznie, mert arra egy nap nem elég. Ne -törődjék a rendőrséggel: az ebben a palotában nem parancsol. Ha -akarjuk, magát a rendőrfőnököt is magunkkal viszszük s olyan -jezsuita-spitzet itatunk vele, hogy maga kezdi rá a «Shuselka nam -posnyét».</p> -<p>Egy szép szelíd papagály azalatt odarepült a vállára s gyönyörű -smaragd fejét füléhez hajtva, gyöngéden <span class= -"pagenum"><a name="Page_30" id="Page_30">-30-</a></span> suttogott -neki titkos madárbeszédet, a mi oly ideges gyönyört idézett elő -nála.</p> -<p>E jókedv, e női dévajság közepett egyszerre elképedt a a -hölgy:</p> -<p>– Jézus, Mária! Mi az?</p> -<p>– No hát mi az?</p> -<p>Pedig csak Wenczel jött be.</p> -<p>Ez az ember engem halálra ijeszt, valahányszor belép! Micsoda -ijedt képpel jön! Hát mi történt? Tűz van? Kiáradt a Moldva? Valami -attentatum? Szólj: mi baj van?</p> -<p>Wenczel szabódott, hogy ő nincs megijedve, nem történt semmi; -csakhogy már az Isten úgy teremtette az arczát, mintha mindig meg -volna ijedve.</p> -<p>– Aztán mindig olyan kisértetes hangon beszél, mint egy -halott-bemondó, vagy egy koldus.</p> -<p>Wenczelnek csak annyi mondanivalója volt, hogy a hírlapokat az -éjjel mind lefoglalta a rendőrség, azért nem hordatnak ki.</p> -<p>– Miért foglalta volna le, te tolpats?</p> -<p>Wenczel annak tudta okát találni.</p> -<p>– Pan Rieger beszéde volt benne.</p> -<p>– Hát a hivatalos lapot is lefoglalták? abban is benne volt a -pan Rieger beszéde?</p> -<p>Már ebből a kelepczéből nem segítette ki Wenczelt a tudománya; -azt felelte, hogy «azt is».</p> -<p>Ez iszonyú dühbe hozta Helenát.</p> -<p>– Marsch ki előlem! Takarodjál rögtön. Ez az ember pusztúljon el -rögtön a háztól! Szemem elé ne kerüljön többet! Ily arczátlanul -hazudni a szemembe! Ostobának tart ez az ember engem? Leó, nekem -rögtön más komornyikot fogadj! De még ma délig! Engem ez az ember -nem szolgál ki többet!</p> -<p>Senki sem szólt ellene. Annyit már tudott mindenki, hogy haragos -asszonyt kérlelni annyit tesz, mint fujtatni a tüzet.</p> -<p>Azután ideges szelídséggel fordult a hegedűművészhez -<span class="pagenum"><a name="Page_31" id= -"Page_31">-31-</a></span> s azt interpellálta fenyegetően lágy és -rettentően hizelgő hangon:</p> -<p>– Ugyan édes Vilmos, nézz utána te, hová lettek a hírlapok -mind?</p> -<p>Vilmos, művészek szokása szerint nem sokat válogatott a -fillentések között; a melyiket legközelebb találta, előrántotta -azt.</p> -<p>– Hiszen ünnep volt tegnap, mama, hát nem jelenhettek meg a -lapok!</p> -<p>Ekkor aztán egész búbánatos érzelgéssel kezdé rá Helén:</p> -<p>– Ugy-e kedves Vilmos, rossz mostohád voltam én neked mindig? -Kegyetlen voltam hozzád? Szívtelenül bántam veled? Elrontottam -örömeidet? Mikor beteg voltál, cselédre bíztam a gondviselésedet? -Szidtalak szembe, rágalmaztalak az apád előtt? Azzal érdemeltem -meg, hogy engem nevetség tárgyává tégy az egész világ előtt, idegen -vendégek előtt!?</p> -<p>A szegény hegedűvirtuoz még jobban odaszorította a -vállpereczéhez az állával a képzelmi violint, mutatva, hogy nem -érti, mivel követte el ezt a nagy bűnt?</p> -<p>Helene aztán kitört a commentárral.</p> -<p>– Mintha nem tudná azt egész Prága, hogy én a legbuzgóbb -templomjáró vagyok! Hogy nincs olyan ünnep, a melyen én szokott -helyemet a Teyn templomban el ne foglalnám, s Istennek tartozó -imádatom adóját le ne rónám. S te mégis azt mondod nekem, hogy -tegnap ünnep volt. Ünnepnap, a melyen én nem voltam templomban. E -szerint én tehát vagy bolond vagyok, vagy atheista? No hát melyik -vagyok? A hét bolond leányok egyike, a ki elaluszsza az ünnepnapot? -vagy manichæus? sabbathianus? iconomachus? Mi?</p> -<p>Soha ilyen kelepczébe nem volt még szorulva a szegény -művész.</p> -<p>Leo megszánta a fiát s ki akarta segíteni a veremből okosan, s -utána szállt maga is.</p> -<p>– Engedjen meg kedvesem. Fogadalmi ünnep volt <span class= -"pagenum"><a name="Page_32" id="Page_32">-32-</a></span> tegnap, -így értette Vilmos: Ziska halálának évnapja. A betűszedők mind -összebeszéltek, hogy ezen a napon nem fognak dolgozni; még a -kormánylapot sem szedik ki. Tudod, a betűszedők az egész világon -mindenütt a democrata párthoz tartoznak: azok az ultrák -primipilusai. Tegnap mind kinn voltak a «Fehérhegyen».</p> -<p>Helene erre a históriai magyarázatra összecsapta a kezeit és -elkezdett kaczagni; de a fogait csikorgatta nevetés közben.</p> -<p>– Ez igazán mulatságos! Csak azért, hogy nekem ne legyen igazam, -hanem Hannának; csak azért, hogy Henrik szívtelensége ki legyen -mentve: összeesküszik ellenem mindenki a háznál, s hazudnak először -háromemeleteset, azután toronymagasságnyit, utoljára olyan nagyot, -mint a Fehér-hegy! Idehozzák nekem pan Riegert, s az egész -politzeyt; új ünnepet csinálnak a naptárban; összeesküvést -forraltatnak a betűszedők közőtt s még a szegény vak Ziskát is -előhurczolják a koporsójából. Igazán kaczagni való tréfa.</p> -<p>Incze parázson ült e jelenet alatt, a minek indokait nagyon jól -érté s azt mondá latinul a vele szemben ülő bankárnak, hogy -«medicina pejor morbo».</p> -<p>– Ne beszéljetek én előttem magyarul! fordult most ő ellene az -úrnő haragja, mely azonban egyszerre átváltozott még a haragnál is -veszélyesebb furfanggá. De hisz igaz! Mit zaklatódom én itt a -hírlapok után? Hisz itt van ön, uram. Ön egy vonaton jött Hannával; -leghitelesebben megmondja, történt-e valami baleset a vaspályán -vagy sem? A többiek mind hazudnak. Jól áll nekik. Hanna nő: -szabadalma van rá. Wenczel cseléd természetében van. Vilmos művész: -ráragadt az. Leó bankár: neki ez mestersége. De ön uram, katona, a -ki az igazságért harczolt, a ki becsületét, csak büszkeségét -növelte; önnek nem lehet hazudnia. Mondja meg az igazat.</p> -<p>Incze számára nem volt kitérés!</p> -<p>– Megmondom, bárónő. A vasúton csakugyan történt <span class= -"pagenum"><a name="Page_33" id="Page_33">-33-</a></span> baleset. -Két vonat egymásba ütközött. Henrik gróf kisérte Hanna grófnőt, s e -balesetnél oly sérüléseket szenvedett, a mik miatt vissza kellett -térnie Königinhofba. Ez az oka, a miért nem jöhetett ide. Ezt -titkolta ön előtt egész környezete.</p> -<p>Helene nem ijedt meg, nem kapott szívgörcsöket; nyugodtan mondá: -ezt én sejtettem, ezt sugta valami.</p> -<p>S aztán könybelábadt szemekkel tekinte végig a család tagjain, -elmélázva, míg egyszer csak megint odafordult Inczéhez.</p> -<p>– De ugyebár, nem lesz szükséges nála semmi amputatio?</p> -<p>– Nem lesz szükséges, bárónő.</p> -<p>– Az rettenetes volna, folytatá kerekre felnyílt szemekkel, ha -egyszer csak úgy jönne elém, hogy fél keze, vagy fél lába -hiányzanék, vagy arcza nem volna az, a mi volt. Itt eltakarta -tenyerével szemeit. S megint hirtelen Incze karjára tette kezét. -«Ugyebár, uram, a viszontlátáskor olyannak fogom őt látni, a milyen -mindig volt?»</p> -<p>– A viszontlátáskor, úrnőm, bizonnyal olyannak fogja ön Henrik -grófot látni, a milyen mindig volt.</p> -<p>Helene szemei tudtak olvasni az arczvonalmakban, s Incze vonásai -áruló nyitott könyvek voltak mindig. Helene megragadá mindkét -kezével Incze kezét s ezt susogá:</p> -<p>– A viszontlátáskor olyan lesz ő, a milyen mindig volt? úgy-e? -mert meghalt?</p> -<p>S forrón megszorítá Incze kezét.</p> -<p>– Ezt köszönöm önnek.</p> -<p>És aztán nem tört ki belőle sem köny, sem ijedtség, sem -kaczagással vegyült zokogás. Felkelt helyéről nyugodtan; odament -Hannához, azt átölelte, megcsókolta, s meleg, nyugodt hangon -suttogá neki:</p> -<p>– Bocsáss meg, én szentem, én martyrom. A ki eltitkoltad előttem -keservedet, hogy engem kimélj; nem sírtál, nevető arczot mutattál -előttem s tűrted, hogy czivódom veled. Ugy-e, milyen kegyetlen -zsarnok egy idegbeteg asszony! <span class="pagenum"><a name= -"Page_34" id="Page_34">-34-</a></span> Nagyobb zsarnok a híveihez, -mint a dahomeyi szultán; mert ti ezt a szörnyű rabigát azért -viselitek: mivel szerettek. No de nem soká tart ez már neked. -Csitt!</p> -<p>A további beszédet Hanna lecsókolta ajkáról.</p> -<p>Helene aztán sorban bocsánatot kért férjétől, annak homlokát -érintve csókjával; aztán Vilmostól, fehér kezét nyujtva neki -csókra, s megsimogatva hosszú hajfürteit, végre Wenczelt is -behivatta s azt mondta neki kegyesen: «maradhatsz továbbra is» s -egy selyem nyakkendőt ajándékozott neki engesztelés jelképeül, -melyet komornája már készen tartott a számára.</p> -<p>(Ez már tíz év óta a nyolczadik selyemkendő, a mit Wenczel kap: -sugá Leó Inczének, de oly hangon, hogy Helene is meghallhatta).</p> -<p>– Ez azt bizonyítja, szólt az úrnő, hogy igen sokszor -megharagszom, de ugyanannyiszor kibékülök.</p> -<p>Azzal kezét Incze karjába fűzve, átvezetteté magát vele a -salonba, menetközben közel hajtott fővel mondva neki:</p> -<p>– Lássa ön, az a modor, a melylyel ön e balesetet tudtomra adta, -egészen elvette e rémhír fulánkját. Most már meg vagyok nyugodva, s -holnap alapítványt teszek a kapuczinusok kolostorában, örök misére, -szegény Henrikünk lelki üdveért. Isten nyugtassa meg szegényt!</p> -<p>A salon asztalait albumok foglalták el művészi aquarellekből, -fényképekből összeállítva; a tájak közt több volt olyan, melyet Leo -is, Incze is meglátogatott egykor, s a fényképezett celebritások -közt szinte akadtak olyanokra, a kikkel mind a ketten ismerősök -voltak. Az ismeretlenek közt a bárónő volt Incze cicerónéja.</p> -<p>Egy díszalbumnak mindjárt a harmadik lapján (a két első a -császár és császárné helye volt) egy érdekes hölgy fényképe volt: -gömbölyű, életvidám arcz, nagy sötét szemekkel, termetén sötét -hamuszín habos selyem öltöny, széles vállszalaggal, keblén -csillag-kereszt és fején diadémmal körített bársonysüveg.</p> -<p>– Ez császárnénk testvére, mondá Helene bárónő. <span class= -"pagenum"><a name="Page_35" id="Page_35">-35-</a></span></p> -<p>Incze beérte annyival.</p> -<p>A családi albumban aztán voltak a családtagoknak külömböző -időkből felvett fényképei, rokonok, jó barátok. Helene bárónő -szeretetreméltó készséggel ajánlá fel Inczének az ő családtagjainak -arczképeit, cserébe kivánva az övét, melyet ugyanazon lapra -helyezett el, a hol legközelebbi családtagjai voltak; úgy, hogy -mikor az album összecsukódott, Incze fényképezett arczának Hannáét -kellett érinteni.</p> -<p>Ominosus véletlen!</p> -<p>Az asszonyok szeretnek összeboronálni.</p> -<p>Mikor Wenczel, a komornyik, jött jelenteni, hogy a hintó -előjárt, az uraságokat sétakocsizásra elviendő, Walterné a -felülésnél úgy intézé a rendet, hogy Incze ismét szemközt kerüljön -Hannával.</p> -<p>Azután az egész sétakocsizás alatt Hanna grófnő volt Incze -cicerónéja.</p> -<p>Prága tele van történelmi nevezetességekkel. Azokat mind leírni -Bædeckeren elkövetett plagium volna. A messze középkorból -leszármazó emlékek azok: századok hamvától befeketítve; hajdani -nemzetnagyság kővévált tanui.</p> -<p>– Vannak-e önöknek is ily műemlékeik, fővárosukban, Budapesten? -kérdé Hanna grófnő.</p> -<p>– Nincsenek, felelt Incze. «A mi királyi székvárosunk nem -Budapest, hanem Székesfejérvár, s ott csak multunk romjai vannak: -három korszak omladékain épült fel a negyedik».</p> -<p>Végigjárták a nevezetes egyházakat, Prága büszkeségeit. Az -ezüstből kivert koporsó, ezüst őrangyalaival, a márvány sírboltok, -királyok ravatalaival, nem temették el: élve tartják a multak -iránti kegyeletet.</p> -<p>– Vannak-e önöknek ilyen pompás egyházaik? Ilyen királyi -sírboltjaik?</p> -<p>– Nincsenek. A mi királyaink hamvait kiszórta koporsóikból a -barbar hadviselés, s a mi ereklyénk megmaradt, az egyetlen egy -királyi jobb kéz, a mit minden esztendőben <span class= -"pagenum"><a name="Page_36" id="Page_36">-36-</a></span> egy napon, -augusztus 20-ikán, megmutatnak a népnek, annak bizonyságául, hogy a -királyoknak jobb kezük is szokott lenni.</p> -<p>– Csitt! Hátha valaki meghallja!</p> -<p>A séta-út a Hradzsinba visz föl. Itt a hintót hátra kellett -hagyni. A két úr a két hölgyet karjára véve vezette végig a -palotákból alkotott városrészen. A hajdani hussziták, az újabbkori -declaransok nem jönnek itt szembe rájuk: minden ismerős, a ki velük -találkozik, délutáni egy órakor «wünsch wohl gespeist zu haben»-nel -köszönti őket. Csak a kőszobrok protestálnak még itt.</p> -<p>A legszebb kilátás Prágára a Therezia-rend hölgyeinek -palota-erkélyéről nyílik, melyre beléphet mindenki, a magyarázó -házmesternek fizetett ötven krajczár szabott díj mellett.</p> -<p>Az ide vezető termek egyikében ismét találkozott Incze azzal a -mosolygó arczképpel, mely Walterné albumában a harmadik helyet -foglalta el. Az eredeti olajfestmény itt volt. A házfelügyelő -újólag megerősíté abban az ismeretben, hogy ez a ragyogó szépségű -hölgy, azzal a koronás bársonysüveggel, a mi császárnénk testvére. -(Mindenki tudja, hogy Prágának saját császárja is van, ki a -Hradzsinban lakik).</p> -<p>Inczét megragadta a gyönyörű kilátás ez erkélyről az ódon cseh -fővárosra. Milyen magasztos érzet, ilyen szép kriptába eltemetve -lenni!</p> -<p>Alig veszi észre, hogy a két hölgy közül az egyiknek a szemébe -köny tolúl, midőn az erkélyről széttekint. Az Hanna grófnő. Miért -keresné ő e könyek indokát? úgy sem találná meg!</p> -<p>Csak akkor lett figyelmes e könnyekre, mikor Walterné -felsóhajtott: «szegény Hanna!» s aztán átkarolva rokonát, gyöngéd -erőszakkal vonta el az erkélyről. Hanna ajkaiba harap, hogy -zokogását elfojtsa, s szemei égnek a könyek visszatartásától. Igy -nem testvérét siratja az ember, hanem saját magát. <span class= -"pagenum"><a name="Page_37" id="Page_37">-37-</a></span></p> -<p>Vajjon mi baja lehet?</p> -<p>Ha ezt ki tudná találni Incze, saját életének talányát oldaná -meg vele!</p> -<p>– Milyen hideg van e termekben! suttogá Walterné, ideges -borzongással, mikor elhagyták a Therezia-rend palotáját.</p> -<p>A Hradzsin tulsó oldalán megmutatták Inczének azt a kis egyszerű -tanácstermet, a melynek ablakából a cseh tanácsurakat a mélységbe -levetették s azok épen maradtak.</p> -<p>Hanna grófnő is felszökött ez ablak mellvédére s tekintetében az -a gondolat volt olvasható: ne kisértenők meg, hogy lehet az?!</p> -<p>Walterné erősen fogta a kezét. Nőknek, a kik szenvednek, nem jó -magasból alánézni. A repülés vágya támad fel bennük.</p> -<p>Inczének eszébe jutott a dudai hegyi út sziklameredélye. No de a -sors nem ismételi egy ember életében ugyanazt a történetet kétszer. -– «Ez a rejtély nem te neked van feladva megoldásra.»</p> -<p>Pedig mégis mindig azon törte a fejét.</p> -<p>A sétakocsizásból hazatérve, a hölgyeket felkisérték -lakosztályukba, s aztán Walter Leo Inczével ismét visszatért a -fogatához, s rendre eljárta vele a hivatalos helyeket, a hol -Inczének okvetlen be kellett magát jelenteni. Tapasztalá, hogy -Walter kiséretében sokkal gyorsabban elvégezték a dolgát s -előzékenyebbek voltak iránta. Hanem azt tudtára adták, hogy a -huszonnégy órája, mely a prágai időzésre kiszabatott, ma éjjel -letelik; tehát még az éjjeli vonattal tessék odább utazni. Egy -rendőrbiztos kisérni fogja a magyar határig.</p> -<p>Útközben aztán prózai ügyekről beszélt vele a bankár.</p> -<p>– Minő sikerrel működött ön Kaliforniában?</p> -<p>– Én nem jártam a digginsekben aranyat ásni.</p> -<p>– Azt gondoltam is.</p> -<p>– Kertészkedtünk szegény jó angyalommal együtt. <span class= -"pagenum"><a name="Page_38" id="Page_38">-38-</a></span> Mikor -eljöttünk, eladtuk kertünket, házunkat; még van belőle hatezer -dollárom.</p> -<p>– Az tizennégyezer négyszáz osztrák forint az agióval. S mit -szándékozik ön azzal kezdeni?</p> -<p>– Beteszem a pesti takarékpénztárba, ott biztos helyen lesz.</p> -<p>– Az igaz, hogy a pesti takarékpénztárban az ön pénze biztos -helyen lesz; de nem lesz a pesti takarékpénztár betéti könyve -biztos helyen, ha az ön zsebében lesz. Ön egy esztendő alatt el -fogja azt a pénzt vesztegetni, maga sem veszi észre: hogyan? De én -bizonyosan tudom. Három dolgot ismerek: önnek a jellemét, a magyar -ember általánostermészetét, meg azt a világot, a mibe ön most -belemegy. Jobb lesz, hagyja ön itt a pénzét nálam. Én először is -tíz perczenttel fogom azt kamatoztatni minden koczkáztatás nélkül -az ön részéről; másodszor, biztosítom önt róla, hogy önnek a pénze -nem fog vendégszerepekre kéredzkedni.</p> -<p>– Köszönöm. Elfogadom az ajánlatot. De nagyobb perczentet nem -fogadok el a törvényesnél.</p> -<p>– Azon majd megegyezünk.</p> -<p>Ebéd előtt még e prózai ügyet egészen el lehetett intézni.</p> -<p>Ebédnél ismét összejött az egész család. Helene bárónőnek ma az -a különös szeszélye volt, hogy szüntelen sírásban akarta a -társaságot tartani. Minduntalan olyan tárgyakra vitte a társalgást, -a mikből nem lehetett könyezés nélkül kiszabadulni. Ha Inczéhez -szólt, annak megholt nejét hozta elő; elmondatta magának, hogy -éltek, hogy küzdöttek az élettel oly hosszú ideig együtt? Hogy -hozta el kis fiát magával a koporsóban? Ha pedig Hanna grófnőhöz -fordult, annak szegény Henrikről beszélt, ki most a ravatalon -fekszik.</p> -<p>– De kedvesem, inté Helenet Walter Leo, te már egész -siralomházat csinálsz a lakománkból!</p> -<p>– Kedveseink miatt sírni gyönyör!</p> -<p>S ő úszni akart e gyönyörben; kéjelegni, duskálkodni a -fájdalmakban; a megittasodásig élvezni a könyek mámorító -<span class="pagenum"><a name="Page_39" id= -"Page_39">-39-</a></span> cseppjeit. Poppæának nem voltak -kegyetlenebb gyönyörtulzásai.</p> -<p>A bankár házánál szokás volt étkezés előtt és után asztaláldást -imádkozni. A hölgyek ájtatos katholikusok voltak még hazulról.</p> -<p>– Hála Isten; volt mit ennünk – és sirnunk! Amen. Imádkozék -prózai humorral az ebéd végeztével Walter Leo. Igazán mondom, -náthát kaptam a sok sírástól.</p> -<p>Ebéd után egy kis családi hangverseny következett.</p> -<p>Vilmos előhozta hegedüjét s mostohája zongorakisérete mellett -eljátszott valami hosszú «étude»-öt, a mi bizonyosan igen szép -lehetett, de Incze nem értett hozzá. Neki a zenéhez csak «érzése» -volt, de nem «érzéke». Kedélyére hatott a dallam, de nem a -művészet. Neki mindegy volt: Miska czigány, vagy Ole Bull, csak a -nóta legyen szép.</p> -<p>Akkor aztán Vilmos Hanna grófnőt kérte fel, hogy üljön a -zongorához.</p> -<p>Hanna vonakodott. Hivatkozott összetört kedélyére.</p> -<p>Azután Helene is unszolni kezdé: «hát valami ünnepélyes komoly -melódiát: a mi vendégünk kedvéért!»</p> -<p>Incze tisztelgő fejbólintással is csatlakozott e kérelemhez.</p> -<p>Arra aztán Hanna grófnő minden tétovázás nélkül helyet foglalt a -zongora előtti tabouretten s csodálatos szép hajlékony ujjait az -elefántcsont-billentyűkön végigfuttatva, elkezdett egy szép -ünnepélyes komoly melódiát játszani, – a kedves vendég -tiszteletére.</p> -<p>A melódia valóban igen szép, klasszikus mű: Haydn remeke. Egy -hymnus, melynek magasztos dallamát egy túlboldog népnek kell -énekelni az angyalok zenekísérete mellett. A szövege így kezdődik: -«Gott erhalte unsern Kaiser.»</p> -<p>Csakhogy «ez a mi kedves vendégünk» egy magyar forradalmi -ezredes, a ki ezt a gyönyörű néphymnust akkor hallotta legutoljára, -mikor a temesvári vesztett csata után a bástya fokáról harsogta azt -alá az osztrák tábori zenekar; hirdetve égnek és földnek, hogy -Magyarország <span class="pagenum"><a name="Page_40" id= -"Page_40">-40-</a></span> elesett! s ez a «mi kedves vendégünk» -most is az útfélen elmaradó sebesülteket, a futó zászlókat, a -leszerelt ágyúkat látja maga előtt… midőn ezt a melódiát újra -hallja.</p> -<p>Hanna újra kezdi a dallamot és változatokat játszik belőle; míg -a mi kedves vendégünk egyszer csak azon veszi észre magát, hogy -sebesültek, ágyúk, zászlók helyett csak két mélabús szemet lát és -tündéri ujjakat, a mik nem is a zongorahúrokon, hanem emberi szívek -idegein játszanak már.</p> -<p>Akkor egyszerre felvillan az a fátyolozott fényű szempár s eddig -ismeretlen tűz sugárzik ki belőle: a tündérujjak rácsapnak a -zongorabillentyűkre teljes erővel, szilajon, s a mi felhangzik a -lázadó érczsodronyokból – az a Rákóczy-induló.</p> -<p>A mi kedves vendégünk aztán látott most már villámló szemeket -is, meg villámló ágyúkat is; lobogó zászlókat és lobogó hajfürtöket -is, egyszerre maga előtt.</p> -<p>Ekkor egy gondolatja támadt. Azt hitte, hogy megtalálta a -rejtély kulcsát. A titkos irásjegyeket, melyek nyomán e bámulatos -hölgy felfoghatatlan jelleme olvasható.</p> -<p>Az utazás a testvér kiséretében… Az út tovább folytatása a -szeretett bátya borzasztó halála után is… A büszke visszautasító -dacz s a rögtön rákövetkező előzékenység, midőn útitársában a -magyar forradalmi vezért felismeri;… a könyek, miket nem bírt -visszatartani, midőn Prágát maga előtt látja;… a néphymnus és a -magyar nemzeti induló egybefűzve;… ez egy politikai combinatio -gépezetének összeilleszthető alkatrésze! Hanna grófnő egyike tán -azoknak a magasztos női alakoknak, a kik egy nemzet helyett -éreznek, gondolkoznak és cselekszenek?</p> -<p>Incze meg volt elégedve ezzel a megoldással. Így egészen nemes, -földfelettien magas régiókban marad a rokonszenvező szellemek -találkozása. A magyar társadalomban és a lengyelben is s általában -minden szerencsétlen nemzet társadalmában van ilyen nő sok. Ez -azokhoz lesz <span class="pagenum"><a name="Page_41" id= -"Page_41">-41-</a></span> hasonló, a kiknek sorsuk az, hogy imádva -legyenek; de nem szeretve.</p> -<p>Ez a gondolat lecsillapítá lelkét. Most már félelem nélkül kezet -mert szorítani Hanna grófnéval. Azt hitte, hogy megérté őt. Nem -látta benne többé a szép hölgyet, csak a cseh honleányt.</p> -<p>Ezzel a gondolattal vett bucsút tőle.</p> -<p>S ez a gondolat nagy áldás volt ránézve.</p> -<p>Vannak babonás emberek, a kik azt hiszik, hogy kedves halottaik -láthatlan szellem alakban is környezik őket, s nagy -szorongattatások, kétségek, töprengések idején ha hirtelen egy -szabadító ötletük támad, azt ők sugalták titokteljesen.</p> -<p>Talán neki is Serena súgta ez eszmét?</p> -<p>Nem volt az igaz; de Inczének jó volt azt hinni, hogy úgy -van.</p> -<p>Ez a csalódás volt az ő menedéke; mert azokban a szép villámló -szemekben az ő végzete lakik…</p> -<h3>ISMÉT ITTHON.</h3> -<p>Mikor Áldorfai Incze Orsovánál a csónakba lépett, mely az utolsó -menekülteket szállítá a túlpartra, kihajolt a csónak párkányáról s -egy kavicsot vett fel a Duna fenekéről. Ez még hazájának egy -darabja volt. Ezt a kis gömbölyű követ azóta mindig magával -hordozta. Ezzel a kis kővel körüljárta a földtekét. Most ismét -visszakerültek együtt: a kő is, meg ő is. Vajjon érzi-e azt a haza, -hogy hiányzottak belőle: egy kavics, meg egy ember?</p> -<p>Egy napot időzött Bécsben: volt kihallgatáson a legmagasabb -úrnál, hódolatát kifejezni a hazatértet megelőző amnestiáért s -aztán sietett Pestre.</p> -<p>A határnál elmaradt rendőri kisérete s Pozsonynál már új alakok -foglalták el mellette a coupéeban az ülőhelyeket: <span class= -"pagenum"><a name="Page_42" id="Page_42">-42-</a></span> minőket -azelőtt még sohasem látott. Urak népies viseletben.</p> -<p>Azt a 48–9-iki szabadságharczot úgy vítták végig, hogy az -európai divatot megtartották mellette, s a magyar nemzeti viselet -csak mint egyenruha, díszöltöny, vagy népies gúnya szerepelt a maga -helyén és emberén. Most pedig minden ember sarkantyút visel: mintha -senki sem akarna infanterista lenni többé.</p> -<p>Hogy itt most már teljes szabadság van, azt útitársai beszédéből -kiveheté. Őt nem ismerte senki s nem igen törlészkedett hozzá, még -egészen yankeenek volt öltözve; bő zsákkabátban, magas -czilinderben, kaucsuk felczipőkben, kezében esernyővel.</p> -<p>Este későn, a mint a vonat megérkezett, a vendéglőből, a hova -megszállt, egyenesen sietett a képviselői klubbot fölkeresni. -Gondolta, hogy ott régi ismerősökre talál.</p> -<p>A mint a népesebb utczákból egy mellékutczába betér, három -férfival találkozik szemközt, kik széltiben elfoglalták a -járdát.</p> -<p>Az egyik egy magas, szikár alak, veresrépa szinű orral, s -villahegyesen kifent fenyegető bajuszszal. Túri süvege fél szemére -nyomva; azon hatalmas sastoll; czifrán kihányt szűre félvállára -vetve, s a szabadon maradt kezében egy hosszú csáti bot.</p> -<p>A másik férfiúnak termetéhez a legnevezetesebb contingenst -szolgáltatta a has; a jóllét túlságától piros az arcza, s kövér -tokája eltakarja a selyem-nyakravalót. Bajusza fel van kunkorítva, -mint a gácsér farka, nagy mesterséggel. Melege lévén, a süvegét a -kezében hordja, s agyarára fogott pipájának olyan kurta szára van, -hogy fél szemét behúnyva kell tartania, hogy ki ne süsse a -pipa-kupakkal. Fegyvere nincs más, csak egy nagy sallangos -bőrdohányzacskó, de abban van három font dohány beletömve; ha azzal -valakit fejbecsap, hát az mehet magát beiratni a temetkezési -egyletbe.</p> -<p>A harmadik pedig egy kis tömzsi ember, termetéhez <span class= -"pagenum"><a name="Page_43" id="Page_43">-43-</a></span> nem illő -nagy fejjel, melynek rengeteg szakálla a három sor mellénygombot -eltakarva tartja; s aztán erre a nagy fejre fel van téve valami -olyan kicsiny karimájú kalap, mint egy palacsintasütő, s ehhez a -kicsiny emberhez jár egy olyan hosszú és vastag csibukszár, mely -lehetne kozák dárda, meszelő, és más egyéb, csak pipaszár nem.</p> -<p>Mind a három polgártársnak igen széles kedve van: most jönnek ki -a «kis pipából».</p> -<p>Incze veszi azt észre s szépen a falhoz lapulva igyekezik -mellettük elsuhanni. De veszedelmére szolgál felötlő idegen -viselete, a mit már e délkör alatt senki sem hord. -Belébotlanak.</p> -<p>– Szervus czilinder! dörg eléje oroszlánhangon a kövér termetű -polgártárs.</p> -<p>– Üsd a fejébe! kiált fel onnan alulról, borízű hangon a kis -petten ember.</p> -<p>A hórihorgas nem szól semmit, de megcselekszi: olyat huzván -Incze figarójának a tetejére a csáti bottal, hogy az menten -összehorpadt.</p> -<p>«No ez szép üdvözlet, első belépésre!» gondolá magában Incze; -azonban ő sem volt rest a «fogadj Istennel»: ott kinn jól -megtanulta a boxolást. A jobb öklével úgy orronütötte a -hórihorgast, hogy az rögtön elvesztette a szép világot maga elől; a -bal öklével felcsapta a kis seprüszakállunak az állát, hogy az azt -hitte, hogy most a feje elrepül nála nélkül, s egy harmadik -lökéssel a kerekhasúnak tisztelé meg teste legkiválóbb alkatrészét, -a mitől az rögtön leült a kőre, s egy miatyánk hosszáig nem tudott -lélekzetet venni.</p> -<p>Azzal ott hagyta őket és sietett tovább.</p> -<p>Siettében meggondolta a dolgot.</p> -<p>Bizony Isten mégis annak a három jó embernek volt igaza. Ez a -nemzeti viselet a mi egyedüli fegyverünk az idegen invasio ellen. A -hová a sarkantyús lábunkat leteszszük, odáig van Magyarország. Nem -akarja a világ meghallani, a mi igazságunk van; tehát lássa meg -rajtunk <span class="pagenum"><a name="Page_44" id= -"Page_44">-44-</a></span> gomb, zsinór és toll-alakban. És végre a -nép tudja meg a ruhánkról, hogy vele egyenlők vagyunk, hogy nem -akarunk urak lenni vele szemközt: Amerikában a napszámos is városi -divat szerint öltözködik; nálunk a mágnás is paraszt viseletet -hord: egyre megy ki s így is jól van.</p> -<p>Most már Incze nem a klubba sietett elébb, hanem egy ruhaárus -boltba, hogy átöltözzék igaz hazafinak.</p> -<p>Egy boltban lakott szabó és csizmadia. Mind a kettő derék -szabadelvű honpolgár volt. Olyan szépen felöltöztették Áldorfai -Inczét, hogy maga is gyönyörűséggel nézhetett végig magán, mikor a -tükör előtt megállt.</p> -<p>Mert szó a mi szó, a magyar viselet nagyon szép.</p> -<p>Most azután, hogy a váczi-utczán végigment, egyszerre minden -ember ismerőse lett. Tízen, huszan ölelkeztek össze vele, -agyba-főbe csókolták; hét közül hatra nem emlékezett; de őt jól -ismerte minden ember; utolja felé már tolongás kezdett támadni, a -merre járt, s messziről kiabálták, hogy «éljen Áldorfai Incze!»</p> -<p>Ő pedig mondá magában: «köszönöm neked ezt, óh sarkantyús -csizmám!»</p> -<p>Régi honvéd bajtársak, új képviselő kollégák körülfogták, vitték -magukkal vacsorálni. Tele volt minden ember jó kedvvel, -dicsőséggel, arany reményekkel; áldomás, adoma folyt a poharazás -közben; mindannyinak központja Áldorfai Incze volt. Ő maga pedig, -az ünnepelt hős, hallgatag arczczal ült a zajos társaság közepett. -Nem értette, hogy minek örülnek olyan nagyon s mit remélnek olyan -hévvel? Nem értett belőle semmit. Idegen volt idehaza. Különösen -nyomasztólag hatott rá, hogy őt ilyen nagyon ünnepelik. Hát már -annyira megfogyatkoztak a nagy emberek Magyarországon, hogy egy -harmadrendű celebritás is epochát alkot a megjelenésével? De talán -mindez csak a viszontlátás örömeinek róható fel?</p> -<p>Erre a kétségre nagyhamar megkapta a választ Incze.</p> -<p>Éjfél körül lehetett, midőn hazakerült a távolabbi vendéglői -szállásra. Készült levetkőzni. <span class="pagenum"><a name= -"Page_45" id="Page_45">-45-</a></span></p> -<p>Hanem az nem megy olyan könnyen. Azt a nyalka, szűktorkú -sarkantyús csizmát lehúzni nem olyan tréfadolog ám, mint a mehádiai -útszoroson át egy menekülő dandárt keresztülhúzni.</p> -<p>Sehogysem boldogult vele. Hozzá volt az nőve a lábához. Már a -famacskát is összetörte a hasztalan küzdelemben a csizmájával. -Fogva volt benne. A csizma maradt a győztes.</p> -<p>Azonban a csizmának igaza volt. S hogy azt le nem tudta húzni a -lábáról, ez ismét a providentiális esetek közé tartozik. Mert a -midőn már megadni készült magát a leküzdhetlen végzetnek, künn az -utczán nagy zajt hall közelíteni, melyből nemsokára felharsan a -lelkesítő Rákóczy-induló zenéje, el-elnyomva ezernyi -éljenkiáltástól s a házfalakra veres tűzfény vetődik, mely -bevilágítja az ő szobáját is. Fáklyás zene közelít.</p> -<p>«Most van a szüretje», gondolá magában Áldorfai Incze; s ő is -felölté ismét dolmányát, hogy megnézze – kiváncsiságból – e szép -jelenetet. Az utcza megtelt néppel, fő főt ért, volt ott háromszáz -fáklya is, délczeg ifjak kezében; a tömegben félkört tágítottak a -fáklyákkal a szónokok számára, épen a vendéglővel szemközt.</p> -<p>Itt bizonyosan valami nagy celebritás lakik alattam az első -emeleten, gondolá magában Áldorfai Incze s találgatta magában, ki -lehet az? A mint a nagy éljenriadalt még hangosabb «halljuk» -kiáltásoknak elvégre sikerült elcsillapítani, kiállt a félkör -közepére egy délczeg fiatal polgár, s mondott egy hatalmas -szónoklatot a megtisztelt egyéniséghez, ki nevét napsugarakkal irta -fel hős tetteiben a haza egére; s ki a mellett szintoly bölcs, mint -a milyen vitéz; s egyrészt hivatva van, alkotmányunk hajóját egy -kezével a békés kikötőbe kormányozni, másrészt a másik kezével -zászlóinkat lobogtatva, tűzön és viharon keresztül diadalra -vezetni, kinek jelszavát az egész nemzet várja, s a kit követni -fognak ifjak és vének életbe és halálba.</p> -<p>«Ugyan ki lehet az a minden tekintetben utólérhetetlen nagyságú -férfiú, a ki a bölcseséget és a hősi erényeket <span class= -"pagenum"><a name="Page_46" id="Page_46">-46-</a></span> ennyire -egyesíteni tudta magában?» gondolá Áldorfai Incze s maga is -kiváncsi volt megismerni ezt az urat, s várta, hogy mikor jön elő -valahonnan a hozzá intézett üdvözlő beszédre megfelelni? De az -üdvözlött csak nem állt elő, pedig odalenn ugyancsak kiáltozták már -az «éljennel» kevert «halljukot».</p> -<p>Egyszer siető léptek közelednek a folyosón végig sarkantyút -pengetve, Incze ajtaja felé; felnyílik az, s nagy robajjal tör be -rajta egy tizenkét tagú küldöttség, előrebocsátva a beköszöntő -éljent.</p> -<p>Incze szemközt találja magát az esteli rencontre hőseivel. -Legelől a hórihorgas, kinek még most is félreáll az orra s fel van -dagadva, mint egy uborka, a kapott ökölütéstől. A másik kettő is -itt van.</p> -<p>Incze azt hiszi, ezek most verekedni jönnek. De nem ám. Ragyog -azoknak az arcza az örömtől.</p> -<p>– Hozott az Isten, szeretett barátom, nagy hazámfia! Kiált, -karját nem birkozásra, de ölelésre terjesztve szét a hórihorgas. -Tán nem is ismersz már?</p> -<p>(Hogyne ismernélek? gondolta magában Incze, hiszen ezelőtt három -órával ütöttem így félre az orrodat.)</p> -<p>– Én vagyok Sámsoni Lenczi, őrnagy, hajdani bajtársad, a kivel -annyi csatában harczoltál együtt.</p> -<p>Incze csakugyan kezdett rá emlékezni, hogy látott valaha -ilyenforma nemzetőri őrnagyot valami ütközet után tartott «lakoma -alkalmával», ki «ott» igen vitézül viselte magát.</p> -<p>Ezzel összeölelte, csókolta Inczét, s bemutatta neki a másik két -urat is: a kis tömzsi «Csángó Náczi», a potrohos pedig «Ordasy -Miczu». Az előbbinek fel van kötve az álla fehér keszkenővel: tán a -foga fáj?</p> -<p>Mind «régi» jó ismerősök.</p> -<p>– Azért nem ismertél tán rám, mert az orrom így megdagadt. -Hübnere van a dolognak. Az este egy német spitzli kötött belénk az -utczán, csúfolta a kaczagányunkat. Én aztán jót húztam neki a csáti -bottal a czilinderére: s arra <span class="pagenum"><a name= -"Page_47" id="Page_47">-47-</a></span> a spitzli vaktában úgy -hozzáütött az orromhoz, hogy ilyen lett belőle.</p> -<p>Lenczi bácsi ezt olyan humorral adta, hogy mindenkinek nevetni -kellett rajta.</p> -<p>– Hát aztán a czilinderes spitzliből mi lett? kérdé Incze -malicziával.</p> -<p>– Az meghótt! felelt rá komolyan Lenczi. De csak ne lett volna a -félkezem a guba alá dugva!</p> -<p>– Akkor kétszer halt volna meg! tódítá Incze.</p> -<p>– Hanem hát már most gyere le a tisztelőidhez. Azt hiszik, hogy -alszol.</p> -<p>– Én? Hát nekem szólt a megtiszteltetés?</p> -<p>– Hát ki a hét-világ csodájának? Nem hallottad azt a szép -dikcziót? Most gyere le szaporán! Azért jöttünk deputáczióba, hogy -levigyünk: aztán gyujts rá valami szép beszédre.</p> -<p>– Hagyjatok nekem békét, szabódék Incze. Nincs én nekem -semmiféle érdemem a világon, a mivel erre az ováczióra rászolgáltam -volna. Nem tudok én nektek semmit mondani.</p> -<p>– Csak te gyere le szaporán. Majd sugom én neked, hogy mit -mondj! Majd a szádba adom én a szót szépen.</p> -<p>– Ejh, én nekem most nincs semmi kedvem a szónokláshoz, monda -Incze boszusan. Mondjátok a tisztelt polgártársaknak, hogy -lefeküdtem, el vagyok rekedve, izzadok: nem mehetek!</p> -<p>Könnyű azt mondani! de mikor az embert egyszerre csak megrohanja -orozva két markos legény kétfelől, átnyalábolják a lábszárait, -felkapják a levegőbe, akkor aztán már négy lába van s menni kell, a -merre azok viszik. Azok pedig leviszik az utczára s addig le nem -eresztik a földre, míg a megtisztelő közönséget egy szép -szónoklattal ki nem elégíti. Incze nem is maradt azzal adós; s -habár nem is azt mondta el, a mit Sámsoni Lenczi sugott volna neki -(pedig az sokkal nagyobb hatású lett volna), de még <span class= -"pagenum"><a name="Page_48" id="Page_48">-48-</a></span> is beszélt -annyi mindenfélét, a mi eszébe jutott, hogy alig tudta végét -szakítani.</p> -<p>Mikor aztán letették a földre, még egy ember nem ereszté el a -gallérját a markából. Az egy ujságiró volt. Arra ösztönözte, hogy -adja oda neki a holnapi lap számára azt a szép beszédet – -irásban.</p> -<p>Nem szabadulhatott meg tőle, fel kellett őt vinnie a szobájába s -lediktálni, a mit beszélt.</p> -<p>Egy nyeresége mégis volt ebből is. A becsületes riporter, látva, -hogy a nagy hazafi nem tudja a csizmáját lehúzni a lábáról, -segített neki a keserves munkában, melyet végre még is csak a -kivánt siker koronázott.</p> -<p>Inczének nem jutott akkor eszébe, mikor a hadjárat alatt -lerohadt a lábáról a csizma, hogy az a hazáért történik; hanem -most, hogy ezt a csizmát le kellett húzni a lábáról, kezdé -megismerni, hogy mi a hazaszeretet?</p> -<p>Úgy hajnal felé aztán hozzájutott, hogy lefeküdjék. De még egy -meglepetés várt rá, mielőtt a gyertyáját elfujja. Egyszer csak -csörren az ablak, s a két üveglapon keresztül berepül a szobájába -egy darab kő s odaesik az ágyára.</p> -<p>Ez az ellenvélemény!</p> -<p>Szép gömbölyű kavics volt, a milyen a dunaparton terem. Incze -eltette azt emlékül a másikhoz. Van már kettő!</p> -<p>Alkalmasint valami hivatalából kiküszöbölt Beamtertől jöhetett -ez a merénylet!</p> -<p>Mi pedig azt hiszszük, hogy maga a buzgalmas reporter hajította -be azzal a kavicscsal az ablakát, azért, hogy másnap megirhassa, -milyen orsini-bombát vetettek be a reactio zsoldosai a nagy férfiu -hálószobájába; a mi annak a hirét még jobban fogja növelni s -személyének becsét még magasabbra emelendi a közvélemény előtt.</p> -<p>Kitelik tőle! <span class="pagenum"><a name="Page_49" id= -"Page_49">-49-</a></span></p> -<h3>A HIRESSÉG ÁTKA.</h3> -<p>Áldorfai Incze napról-napra jobban tapasztalá, hogy őt idehaza -nagy embernek tartják. El nem tudta gondolni, hogy mi okot adhatott -rá?</p> -<p>Egyik megtisztelés a másik után érte. Fényképészek állították -camera obscuráik elé, minden elképzelhető állásban; rajzoló -művészek ültették le, életnagyságú arczképének lemásolása végett. -Egy faragó genie kifaragta a szobrát körtefából; egy lelkes -honleány domborműben idomította azt ki viaszból s egy reményteljes -szabólegény kivarrta azt egész alakjában posztóból. Egy -esztergályos botokat készített Incze fejével bunkó helyett; egy -kartonfestő zsebkendőkre nyomatta a képét; kilencz ujságíró kiadta -azt a hetilapjában. Irtak róla életirást, novellát, költeményt, -soha meg nem történt kalandokkal hozva őt kapcsolatba; még -szinpadra is hozták s elfoglaltatták vele Buda várát lóháton. -Kalapot, nyakkendőt készítettek a nevére, rostélyos sültet -kereszteltek el róla. Meghítták keresztapának újszületett -polgártársakhoz, s elvitték körutakat tenni veszélyeztetett -választókerületekbe. Kapott ajándékokat is: díszkardot, -dohányzacskót, hímzett szőnyeget, antik mentekötő lánczot, paripát -és agarat. Megválasztották keletkező humanitási egyletek elnökükké; -utoljára még egy hirlapot is kapott ajándékba, mely szerencséjének -tartotta, ha őt szellemi vezérének nyilváníthatja.</p> -<p>Ez mind igen szép volna, ha az embert nagy férfiunak tartják; -bárha saját maga meg van is felőle győződve, hogy nem az; hanem -nagyobb baj az annál, hogy az embert egyúttal gazdag uraságnak is -tartják, mikor ő maga nagyon jól tudja, hogy abból ugyan semmi -sincs.</p> -<p>A nagy férfiu szerepe igen sok elkerülhetlen kiadással is jár. -<span class="pagenum"><a name="Page_50" id= -"Page_50">-50-</a></span></p> -<p>Mindazok a megtiszteltetések okvetlenül vonnak maguk után valami -viszonzást is. Költségbe kerül a klub, a körutazás, az egyleti -elnökség, a hírlapi szellemi vezérség, a komaság, az arczképek, még -a kapott ajándékok is. Ha a nagy férfiunak valaki egy pisztolyt -ajándékoz, legalább is egy ágyút vár tőle vissza.</p> -<p>Még azok a legirgalmasabb tisztelői, a kik olyan nagy dolgokat -kivánnak tőle, a miket lehetetlen teljesíteni.</p> -<p>Rokkant vitézek jönnek hozzá követelni, hogy fizettesse ki nekik -az országgal a 49 óta elmaradt évdíjaikat. Csizmadiák, -nyereggyártók bíznak benne, hogy a magyar hadseregnek -kiszolgáltatott holmiaik fizetetlen árjegyzékét ki fogja -egyenlíteni. Síránkozó özvegyasszonyok hozzák eléje dugaszban -tartogatott magyar bankjegyeiket, könyörögve, hogy váltassa be -azokat más forgalomban levő pénznemekre. Nagyérdemű hazafiak -vezetik be hozzá jól készült fiaikat, hogy szerezze be őket valami -hivatalba. Pörlekedő volt úrbéresek, és nemes atyafiak mutogatják -be neki zsíros pörirataikat, azt várva tőle, hogy a sérelmes -itéleteket majd megsemmisíti. Deputatiók jönnek hozzá, hogy -védelmezze meg a népeket a falun az adóexecutió ellen. Ezeknek mind -könnyü felelni. (A «kérvényi bizottsághoz» utasittatnak.)</p> -<p>Hanem aztán vannak igények, a mik elől becsülettel nem lehet -meghátrálni s azok mind rátalálnak Inczére, mintha az ő szállásán -adtak volna egymásnak közös találkozót. A kötelességszerű áldozat -mellett aztán, melyhez tisztességes ember szívesen szokott járulni, -jön egész Sisera hada az orczátlan kéregetésnek s az -emberismeretlen nagy férfiu nem tud különbséget tenni közöttük.</p> -<p>Hajh, mindez nem így volna, ha a jó gondos feleség megvolna, a -zsaroló had nem meri oda betenni a lábát, a hol asszonyt érez a -háznál. Incze kész préda e hadnak. A képviselői napidíj nem elég a -százszájú polypnak.</p> -<p>Az első negyedév végével már kénytelen Incze Walter Leonak irni, -hogy küldje meg a tőkéje kamatját; nem <span class= -"pagenum"><a name="Page_51" id="Page_51">-51-</a></span> bánja már, -ha tiz perczent lesz is, Walter aztán küldött neki még a jövő -évnegyedre valót is.</p> -<p>Incze arra a gondolatra jött, hogy az ő polgártársai talán annak -a fejében, hogy ő most jött Kaliforniából, azt hiszik, hogy -teleszedte magát aranynyal?</p> -<p>De bizony még annál is furcsábbat hittek felőle.</p> -<p>Ki terjeszthette el felőle? azt nem tudni; de annyi bizonyos, -hogy általánosan beszélt adat volt Áldorfairól, hogy ő Napoleon -herczeg legbensőbb megbízottja, a kinek a herczeg százezer forintot -adott át, arra a czélra, hogy Magyarországon propagandát csináljon. -Azt is tudták, hogy minő furfanggal csempészte be Incze azt a -százezer forintot a határon? ki árulta el azt az osztrák -rendőrségnek s hogy lett ez rászedve hiresen?</p> -<p>Csak Incze nem tudott felőle semmit. Ő a krimi hadjárat óta nem -is látta a herczeget. Pedig mennyi helye lett volna annak a gyönge -százezer forintnak!</p> -<p>Veszedelmes állapot valakinek egy ilyen potya százezer forinttal -hirbe keveredni!</p> -<p>Azokkal még kevesebb baj van, a kik arra személyes igényeket -támasztanak; de sokkal nagyobb a veszedelem arról az oldalról, a -hol a czélt magát veszik komolyan s várnak belőle országdöntő -eredményeket.</p> -<p>Incze meg nem birta magának magyarázni azt a helyzetet, hogy ő -vele egészen komoly, szilárd jelemű, derék hazafiak elkezdenek -messzeható politikai és strategiai tervekről értekezni; mintha -azokhoz az ő beleegyezése kivántatnék. Hallgatását, naiv -tudatlanságát kiszámított titkolózásnak veszik, míg a vendéglői -közvélemény fényes nappal népes utczán, tele torokkal kiáltja őt -leendő vezérének s üldözi őt – kitüntetéseivel.</p> -<p>S ez a jó hír a magánéletre is kihat.</p> -<p>Incze feltünő szép, délczeg férfialak. Nem több harminczhat -évesnél. Most vesztette el a nejét. Akad, a ki a megszomorodott -özvegy vigasztalására gondol.</p> -<p>Egy délután (a délelőtt az országgyülésé) két hölgy <span class= -"pagenum"><a name="Page_52" id="Page_52">-52-</a></span> látogatta -meg Áldorfai Inczét a lakásán. Nem első eset volt ez.</p> -<p>A beküldött látogatójegyeken e két nevet olvasá Incze:</p> -<p>– Stomfay Gídeonné, Caesarine, honvéd őrnagy özvegye.</p> -<p>– Stomfay Fatime Serena.</p> -<p>Nagyot dobbant rá a szíve. Sejtelme volt.</p> -<p>Mindig üldözte az a gondolat, hogy most, mikor börtönök, sírok, -és hivatalbureauk kiokádják halottaikat, egyszer csak Gideon is -előtte terem: s ha az előkerül, bizonyosan országgyülési képviselő -lesz; sokkal szabadelvűbb, mint ő! Hogy fogja az őt majd a -hazafiuság és szabadelvűség magaslatából lemennydörögni, – a -hátramaradottat!</p> -<p>Azonban hát Caesarine «özvegy»; ha ugyan a látógatójegyeknek -hinni lehet.</p> -<p>Sietett őket elfogadni.</p> -<p>Caesarine és leánya a legutolsó magyar divat szerint voltak -öltözve: az anya rókatorkos, sokpitykés gyöngyösi mentében, -aranycsipkés, veres bársonyszalagos főkötővel; a leánya kifűzött -bársony vállderékkal, dudoros csipkeujjakkal, hímzett előkötővel, -leeresztett hajfonatokkal, s fején gyöngyös pártával.</p> -<p>Caesarinenek még mindig voltak igényei a világ irányában. Arcza -még mindig eltűrte a szépítő szereket; bárha azon szerencsétlen -arczok közé tartozott is, melyek olyanok, mintha két különböző -kölcsönkért arczból volnának összeállítva: két egymáshoz nem illő -fél. A leánya egy felserdült növendék, se gyermek se leány még; -kifejletlen termet és vonások; semmit sem mondó tekintet; csupán a -két nagy fekete szem, hosszú selyem pilláktól árnyazva, sejteti az -egykor kifejlendő bűbájt. Különben a tizenhárom éves gyermekek -minden tulajdonával felruházva; ügyetlen és szemérmetes, vagy -bölcselkedő és merész, érzékeny vagy durczás, hallgatag vagy -közbekottyanó. <span class="pagenum"><a name="Page_53" id= -"Page_53">-53-</a></span></p> -<p>Incze nem óvhatja meg magát attól, hogy keresztleánya kezet ne -csókoljon neki. Hiszen tartozik vele.</p> -<p>Leülteti őket s némi kiváncsisággal vizsgálja keresztleánya -arczvonásait.</p> -<p>– Egészen az apja képe! sipogja Caesarine. Szegény jó Gideonomé. -Ilyen korán jutott árvaságra!</p> -<p>Incze egy veres plajbászt tartott a kezében, azzal a szándékkal, -hogy valahányszor Caesarine egyet hazudik, mindig egy vonást -csináljon vele az előtte heverő papirra.</p> -<p>Tehát – Nro 1.</p> -<p>– S Gideon csakugyan meghalt? Kérdezé Caesarinetól.</p> -<p>– Elvérzett a hazáért. A temesvári ütközetben lehelte ki nemes -lelkét a dühös kozákok dárdáitól átszúrva.</p> -<p>Nro 2, jegyzé Incze.</p> -<p>– S azóta kegyed egészen magára van hagyva?</p> -<p>– Elhagyva az egész világtól. Napszámból tartom szegény -gyermekemet.</p> -<p>Nro 3, szólt a veres iral.</p> -<p>– Mit tehetek önök sorsának enyhítésére?</p> -<p>– Egyedül ön tehet és mindent. Leányomnak gyönyörű sopran hangja -van. Egy Malibran rejlik benne. De a világ nem tekinti a -tehetséget, hanem a szépséget. Én pedig úgy őrzöm gyermekem tiszta -erényét, mint a szemem fenyét, s készebb volnék neki vitriollal -ragyákat festeni az arczára, hogy irtózzanak tőle, hogysem elbukni -engedjem.</p> -<p>Nro 4.</p> -<p>– Én a mi főurainkhoz fordulni nem tudok; nem akarok. Én ugyan -személyes tapasztalásból nem ismerem őket, de a világ annyi rosszat -beszél felőlök.</p> -<p>Nro 5.</p> -<p>– Önbe van vetve egyedüli reménységünk. Ön «nagy ember»; egy -szava mindent tehet. Ha ön egy szót szólna gyermekem mellett a -nemzeti szinház igazgatóságának, hogy vegyék fel, bárha eleinte -csak az énnekkarba is, az kétségtelen sikert aratna számunkra. -<span class="pagenum"><a name="Page_54" id= -"Page_54">-54-</a></span></p> -<p>Incze végre megúnta a rovást jegyezni s megigérte, hogy majd -beszélni fog a «comitée» tagjaival.</p> -<p>De Fatimének nem engedte többé megcsókolni a kezét.</p> -<p>– Csókolja meg tehát a homlokát, szólt Caesarine, hiszen -keresztleánya!</p> -<p>Azt hát megtette neki.</p> -<p>Még aznap este a casinoban elő is hozta e tárgyat az ismerős -«comitée»-tagoknak s másnap Fatime szerződtetve volt a -szinházhoz.</p> -<p>Incze ugyan legkomolyabb képpel esküdött rá, hogy neki legkisebb -köze sincs az egész leányhoz, csupán szép tehetsége végett szólal -fel, hanem azt bizony nem hitte neki senki. Azontúl köztudomású -dolog lett, hogy neki is van valakije a szinháznál, a kit protegál. -Skandalum is, hogy eddig nem volt.</p> -<p>Ő pedig úgy elfelejtette az egész leányt anyjával együtt, hogy -többet nem is kérdezősködött felőlük.</p> -<p>Volt neki egyéb dolga, mint szinházba járni.</p> -<p>A mint a halomra tornyosult országos teendők néhány napi szabad -időt engedtek neki, ezt arra használta fel, hogy leránduljon -választókerületébe, magát választóinak megmutatni.</p> -<p>Itt Pesten azt sugdosták lerándulásáról (tele torokkal), hogy a -guerilla-harczot megy organizálni a Bakonyba.</p> -<p>Ismét a kolostor volt szállomáshelye. Ott találta még mind az -öregeket, s többeket hajdani ifju társai közül, kik együtt -harczoltak vele a csaták végeig s mikor elmult a harczok ideje, -visszatértek ismét a kolostorba, felvették a skapulárét, s miséztek -és praelegáltak, mint azelőtt.</p> -<p>Incze még egyszer látta a kis szobát, melyben hajdan lakott, a -lefüggönyözött madonnaképet, melyhez annyiszor imádkozott, még -egyszer bejárta az emlékezetes helyeket, mikhez annyi nehéz -gondolatja volt fűzve. Ez eszmék mind a tenger fenekén feküsznek -már. Jobb lett volna tán azokat soha ki sem gondolni!</p> -<p>A jámbor földnépével érintkezve, meggyőződött felőle, -<span class="pagenum"><a name="Page_55" id= -"Page_55">-55-</a></span> hogy az még most is a régi: – önző és -áldozatkész, panaszteljes és békülékeny, ragaszkodó és ingatag. -Minden faluban tartott egy szónoklatot, néhol kettőt is, a hol -németek és magyarok laktak vegyest. Szekere tele volt koszorúkkal, -mire visszatért.</p> -<p>Mikor visszakerült Budapestre, a legelső volt Sámsoni Lenczi, a -ki üdvözletére sietett.</p> -<p>Elhozta neki az összegyüjtött hirlapokat mind, a mikben *-i -körútjának diadalai le voltak irva.</p> -<p>Az ilyen előzmény nagy következményeket szokott maga után -vonni.</p> -<p>A ki ennyira birja a nép kegyét, arra nagy kötelességek -várnak.</p> -<p>– Neked most rögtön el kell menned Mike-Bogyára, a -követválasztást megejtetni. A régi leköszönt, új választás -lesz.</p> -<p>– De hát mi közöm nekem Mike-Bogyával? Azt sem tudom, hol -van?</p> -<p>– Majd megtudod. Együtt megyünk. Én is veled megyek. Ezt igy -határozta a nemzeti comitée.</p> -<p>Sámsoni Lenczi maga nem volt képviselő, de a választásoknál -döntő befolyású egyéniségnek tartatott. Itélt élők és halottak -felett.</p> -<p>– S kit kell megválasztani Mike-Bogyán?</p> -<p>– Nem kisebb embert, mint magát Napoleon herczeget.</p> -<p>– Eredj már! ne csinálj belőlem bolondot! Mi köze Jeremiás -herczegnek a magyar alkotmányhoz?</p> -<p>– Csak lassan a testtel! Tudom én, hogy semmi köze sincs hozzá, -hanem hát Mike-Bogyán a conservativek nagy erőben vannak. Az -oláhság mind velük tart. Az ő jelöltjük báró Schafskopf -nagybirtokos azon a vidéken. Ezzel mi nem mérkőzhetünk. Hanem ha -egy olyan nagy celebritást állíthatunk fel ellenében, mint Napoleon -herczeg, azzal az oláhokat megnyerhetjük, s Schafskopf megbukik -egészen.</p> -<p>– De hát mi mit nyerünk vele? hiszen Napoleon herczeg -<span class="pagenum"><a name="Page_56" id= -"Page_56">-56-</a></span> csak nem jön mi nekünk ide magyar -képviselői széket elfoglalni.</p> -<p>– Azt bölcsen tudom én is. Ámde ha egyszer meg van törve a jég, -a többi magától jön; – ha egyszer Schafskopf báró fiascot csinál, -akkor aztán a leköszönt Napoleon herczeg helyébe bizton -felállíthatjuk a mi jelöltünket, Kondorossy Mukit; egyedül maradunk -a téren.</p> -<p>Incze még szabadkozni kezdett; hanem aztán Sámsoni Lenczi -annyira komolyan fogta, hogy át kellett látnia, miszerint e -megbízást elfogadnia a legszentebb hazafiúi kötelesség. El is ment -Mike-Bogyára s nagy küzdelmek árán megválasztatta elébb Napoleon -herczeget magyar képviselőnek s a mint annak távirati lemondása -megérkezett, kitűzte új követjelöltnek Kondorossy Mukit és újra -végigjárta ennek a zászlóival a kerület falvait.</p> -<p>Nehéz munka volt ez! Napoleon herczeget csak tudta még, a hogy -tudta, ajánlani a választóknak, de Kondorossy Muki érdemei merőben -ismeretlenek voltak előtte. Egyszer találkozott vele életében s -akkor azt kérdezte tőle az érdemes képviselőjelölt, hogy «igaz-e, -hogy a pesti követek a buffetben az ülés alatt nyers halikrát -esznek?» s miután ezt Incze igenlőleg bizonyította, öntudatosan -mondá rá: «de már mi csak maradjunk a jó kassai sonkánál». Többet -nem tudott felőle.</p> -<p>Hanem azért az ő ajánlatára megválasztották Kondorossy Mukit -képviselőnek.</p> -<p>A diadal ime tökéletes volt.</p> -<p>Hanem van aztán egy árnyoldala a diadalnak. Néhány nap mulva -hoznak Inczéhez egy hosszú árjegyzéket a választási mulhatatlan -alkotmányos kiadásokról, a mik mennek valami négy ezer -forintra.</p> -<p>Ki fog ezeknek helyt állani?</p> -<p>– Bizony, kedves czimborám, mond Sámsoni Lenczi, ezt nekünk -kettőnknek kell megfizetnünk.</p> -<p>Incze nagyon bámult erre a szóra. Először is nem értette, hogy -mire lehetett annyi tenger-pénzt kivetni, a <span class= -"pagenum"><a name="Page_57" id="Page_57">-57-</a></span> midőn -senkit sem vesztegettek meg a szavazatáért? másodszor pedig sehogy -sem ment a fejébe, hogy miért kelljen ő neki két ezer forintot -fizetni a végett, hogy ne Schafskopf báró egye a buffetben a -káviárt zsemlyével, hanem Kondorossy Muki a kassai sonkát, -eczettel, paprikával?</p> -<p>Azonban már fizetni kellett. Incze nem tagadhatta el, hogy ő -volt a pártelnök Mike-Bogyán, s ha nem tudta eddig, hogy ez a -hivatal együttjár a költségek előteremtésével, hát már most -megtanulta. Még szerencsésnek nevezhette magát, hogy a megtérítendő -kiadások halaszthatóbb felét választási primipilus társa, Sámsoni -Lenczi elvállalta magára.</p> -<p>Kénytelen volt Walter Leonak írni, hogy küldjön a számára a -tőkepénzéből két ezer forintot.</p> -<p>Igazán fájt a lelke, mikor ezt a pénzt kiadta a kezéből. Mily -sanyarogva szerezte ezt megbodogult kedvesével együtt; mennyit -kellett a szegény asszonynak dolgozni, hogy ilyen két ezer forintot -összegyüjtsön s mennyi élvezetet megtagadni magától, hogy a -szerzett pénz megmaradjon; s ezt ő most három nap alatt betöltötte -a szomjú – homokba!</p> -<p>Felfogadta magában, hogy ez volt az utolsó leczke.</p> -<p>Dehogy volt utolsó.</p> -<p>Egy hét mulva betoppan hozzá Sámsoni Lenczi s minden bevezetés -nélkül előhúz a zsebéből egy váltót. (Nem is szól többről, csak két -ezer forintról.)</p> -<p>– Itt van egy váltó, kedves pajtásom; én vagyok az elfogadó, -Kondorossy Muki czimboránk a kibocsátó: te lészsz rajta a -forgató.</p> -<p>Egész simán, mint a parancsolat.</p> -<p>Incze, mint aféle tudatlan yankee, a ki soha életében nem látott -másforma váltókat, mint üzletieket, a mik adósra és hitelezőre -vonatkoznak, a maga naiv észjárásával azt gondolta, hogy ime, ez a -két derék ember most ő neki a kifizetett két ezer forintjáért egy -váltóval akar kárpótlásul kedveskedni. Pontos, lelkiismeretes -czimborák <span class="pagenum"><a name="Page_58" id= -"Page_58">-58-</a></span> ezek. Ezt nem szabad visszautasítani. -Tétovázás nélkül ráirta a nevét a váltó hátára forgatmányosnak s -készült azt a fiókjába eltenni.</p> -<p>– De ne csukd el a fiókodba, pajtás! kiálta rá Sámsoni Lenczi. -Mert arra nekem van szükségem!</p> -<p>– Neked? kérdé elbámulva Incze.</p> -<p>– Nekem hát. Én akarok erre kétezer forintot kapni a -takarékpénztárból.</p> -<p>– De hát akkor minek irattad rá az én nevemet is? hisszen én nem -akarok pénzt kérni a takarékpénztárból!</p> -<p>– Hiszen nem is neked adják azt, hanem nekem.</p> -<p>– Neked? Az elfogadónak? Ezt én nem értem.</p> -<p>– Hja, pajtás, nálunk egészen másforma váltó-törvények -regnálnak, mint arra ki Amerikában. Ez nálunk így megy.</p> -<p>– De már most mégis az lesz belőle, hogy tartozom a -takarékpénztárnak; Muki tartozik én nekem; és se én nem láttam a -takarékpénztár pénzét, se Muki az enyimet.</p> -<p>– Csak te nyugodjál meg benne. Ennek így kell lenni.</p> -<p>Incze meg volt lepve a váratlan támadás által, lefegyverezve és -fogolylyá téve.</p> -<p>Mert a pisztoly elé kiállani mindennapi bátorság dolga; olyan -vitéz ember is van elég, a ki az ágyútelepet megostromolja: de -ahoz, hogy valaki meg merje mondani a «jó pajtás»-nak, hogy «én biz -a te váltód hátára nem irom a nevemet», oly hősi elszántság -kivántatik, a minőnek példái csak nagy ritkán vannak feljegyezve -Magyarország történetében.</p> -<p>Incze nem birt e rendkivüli bátorsággal. Ott hagyta a nevét Muki -váltóján.</p> -<p>Lejáratkor azután természetesen neki praesentálták a váltót. Ezt -tudtuk előre.</p> -<p>Inczét már ez egészen kihozta a sodrából.</p> -<p>Azt hitte, egészen igazságos utat követ, a midőn azt kivánja, -hogy vegyék meg az összeget az elfogadón.</p> -<p>Az ügyvéd azt kérdezte tőle, hogy mit exequálnak Sámsoni -<span class="pagenum"><a name="Page_59" id= -"Page_59">-59-</a></span> Lenczin: az attilája gombjait-e, vagy a -tajték pipáját? mert annak egyéb vagyona nincs.</p> -<p>Ennek Amerikában nagyon határozott nevet adnának: nálunk úgy -hijják, hogy gavalléros tréfa.</p> -<p>Azonban Inczének ezúttal nem volt kedve gavallért játszani. Jól -van; ha az elfogadó nem tud fizetni, álljon elő a kibocsátó: be -kell perelni Kondorossy Mukit!</p> -<p>Hallatlan vakmerőség pedig ez. Beperelni egy képviselőnek a -másikat váltóügyben! Hisz ez parlament elleni merénylet! Hisz ehhez -képest Guy Facques puskaporos összeesküvése még csak «kisebb -hatalmaskodás».</p> -<p>Az itélet elmarasztaló volt, hanem a végrehajtásnál kiderült, -hogy Kondorossy Muki e földi birtoka annyira be van már páczolva -birói foglalásokkal, hogy annak már semmi újabb törvényszéki -elmarasztalás meg nem árthat.</p> -<p>Áldorfai pedig már akkor dühbe volt hozva s nem akarta magát -kinevettetni. Lefoglaltatá a collegájának a képviselői -napidijait.</p> -<p>Ez pedig már olyan merénylet, a mire nincs elég halál, hogy azt -kiengesztelje.</p> -<p>Ez árulással rokon cselekvény után menten tapasztalhatá Áldorfai -Incze, hogy a vendéglői közvélemény hangulata egyszerre hogy átcsap -ránézve az ellenkezőbe.</p> -<p>Nem éljenezik többé az utczán; nem keresik a társaságát. -Megtartják a bizalmas értekezleteket nála nélkül.</p> -<p>Egy napon, mikor a megszokott étkezési tanyára megy, véletlenül -ilyen discursusnak lesz tanuja. Egy asztalnál ülnek sokan, köztük -Sámsoni Lenczi, Csángó Náczi és Ordasy Miczu. Nem veszik észre -közeledtét s Incze az alatt, míg felső kabátját a fogasra akasztja, -kénytelen meghallani, hogy odabenn ő róla beszélnek.</p> -<p>– Pedig kár volt a «barát»-nak a miatt a rongyos kétezer forint -miatt ezt a subscust csinálni; recseg Csángó Náczi borizű hangja, -mert hiszen épen arra a czélra kapta Napoleon herczegtől azt a -százezer forintot… <span class="pagenum"><a name="Page_60" id= -"Page_60">-60-</a></span></p> -<p>– Hogy a hol szomjuságban talál valakit, azt megitassa, egészíté -ki a mondatot kedélyesen Ordasy Miczu.</p> -<p>– De iszen hegedült arról a százezer forintról szent Dávid; -szólt bele Sámson Lenczi. Elkártyázta azt a «barát» a casinóban az -utolsó piczuláig.</p> -<p>– Különben sem kóser ember a «barát» én előttem, folytatá a -megjegyzéseket Miczu; azt mondják, hogy mikor audienczián volt a -császárnál, megesküdött, hogy semmi mozgalomban sem fog részt -venni. El is ájult. Azt mondják.</p> -<p>– Én pedig bizonyosan tudom, szólt Náczi, szavahihető embertől -hallottam, hogy legközelebb, mikor odalenn járt a választóinál, a -kolostorban volt szállva; megigértették vele, hogy újra -visszakatholizál s kilátásba helyezték előtte, hogy ha megint -felveszi a papi csuhát, hát megkapja a kalocsai érsekséget.</p> -<p>– Dejsz azt nem teszi a barát! Mert nem csak kártyára szokta ő -elkölteni Napoleon herczeg pénzét: hanem annál okosabb dologra -is.</p> -<p>Ekkor észrevették Áldorfai közeledtét s félbeszakították a -discursust.</p> -<p>Pedig ő maga is szerette volna megtudni, hogy mi lehet hát az az -okosabb dolog, a mire ő azt a sok pénzt kiprédálja?</p> -<p>Mire odaült az asztalhoz, már akkor arról beszéltek, hogy milyen -olcsó a repcze, s hogy hullanak a birkák.</p> -<p>Azonban csak mégis megtudta elébb utóbb, hogy mi az az ő okosabb -dolga?</p> -<p>A kétezer forintot meg kellett fizetni s a miatt Incze kénytelen -volt ismét irni Walter Leonak, hogy küldjön a tőkepénzéből.</p> -<p>A bankár elküldte a pénzt, de a levele aljára ezt a sort irta -Inczének:</p> -<p>– Olyan sokba kerül az a kis énekesnő ott a szinháznál?</p> -<p>Inczének most nyilt fel egyszerre a szeme. <span class= -"pagenum"><a name="Page_61" id="Page_61">-61-</a></span></p> -<p>Igaz, hogy egyszer másszor hol egy kis házbérrel, hol egy -öltözet ruha árával kisegítette Caesarinet és leányát s azért meg -volt az a jutalma, hogy a hol csak az utczán megkaphatták, jobbról -balról kezet csókoltak neki s az arczképét megkoszoruzott rámában -tartották odahaza; de neki ugyan még a gondolatja sem járt hozzájuk -közel.</p> -<p>Már pedig ennek a hírnek ugyan jól ki kell harangozva lenni, -hogy egész a prágai Venczel-térig eljutott.</p> -<p>Incze úgy tapasztalá, hogy igen nagy uzsorát fizet attól a -perrel megitélt pénztől.</p> -<p>S elvégre még a pénzt sem kapja meg. A következő hónapban -szétoszlatják az országgyülést; több napidíj nem adatik.</p> -<p>Az eredmény Inczére nézve az volt, hogy szegényebb lett vagyona -egy harmadával s hazafiui illusiónak egész összegével.</p> -<p>Azt, a mit tizenkét év előtt itt hagyott, vélte ismét itthon -feltalálni. Nagyot csalódott. Mennyivel jobb lett volna «otthon» -maradni, a kis kertben, a káposztafejek között; azok megfordítva -tesznek: gondolkoznak, de nem beszélnek.</p> -<p>Bizony nem is énekelnek.</p> -<p>Mikor az utolsó megyei gyülést nem lehetett megtartani, mert a -megyeház udvarát elfoglalta a fegyveres hatalom, a kizárt -alkotmányos képviselet ünnepélyes körmenetben éneklé végig az -utczán a nemzeti hymnust, a szózatot.</p> -<p>Incze kivonta magát közülök. Keserű volt. Hajh ezelőtt tizenkét -esztendővel, mikor be akarták előttünk zárni a terem ajtaját, nem -mentünk énekelni, hanem a kardunkra csaptunk, s azt mondtuk, hogy -gyerünk a «gyepre!» (pedig hó volt) aztán ott váljék el, ki az úr a -háznál!</p> -<p>Sőt még azt a vigyázatlanságot is elkövette, hogy egy -bajtársának, a kit jóbarátul ismert, bizalmasan elmondá a -véleményét magáról az elénekelt hymnusról; hogy annak a milyen -magasztos a szövege, ép olyan gyarló a melodiája. <span class= -"pagenum"><a name="Page_62" id="Page_62">-62-</a></span> Kezdődik -az egy búcsújáró dallamon, mely lassankint alászáll a kolduló -siránkozásig; onnan egyszerre minden ok nélkül felcsap a kihívó -tombolásig s aztán végzi egy szerelmes népdal turbékolásával. Hogy -ennél mennyivel kifejezésteljesebbek, a marsellaiset nem is -említve, a «Rule Britannia», meg a «Hail Columbia!» sőt maga az -orosz «Bozse Czarja Chrani» is.</p> -<p>Ez azonban mind csak a melodiára vonatkozott, a mi hát zenészeti -izlés dolga. Hanem másnap már minden ember azt beszélte, hogy -Áldorfai Incze ócsárolta a szózatot s azt mondta, hogy jobb volna -nekünk, ha az orosz néphymnuszt énekelnők. S Incze tapasztalá, hogy -a mint végig ment az utczán, e naptól fogva minden szembetalálkozó -úgy nézett rá, mintha ő volna a kétfejü sas.</p> -<h3>A HANG A TENGER ALÓL.</h3> -<p>A magyar országgyülés fel lett oszlatva, az osztrák -összalkotmány kedvéért Magyarország kontumacziázva.</p> -<p>És ekkor ismét volt egy történelmi mozzanat a magyar nemzet -életében, mely nagyszerűségében ritkítja párját. A mint az osztrák -kormány a provisoriumot kihirdette Magyarországon, egyszerre és -azonnal leköszönt hivatalos állásáról minden népválasztotta -tisztviselő. Valamennyi municipium közigazgatási és törvénykezési -hivatalnokai üresen hagyták helyeiket, kijelentve, hogy a -törvénytelen kormány alatt nem szolgálnak. Tízezer férfi egyszerre -egy akarattal mondta fel a szolgálatot. Családapák, a kiknek a -hivatal egyedüli kenyérkeresetük, nem kérdezték, miből fognak -ezentúl megélni? mentek más szolgálatot keresni. Még a mult kormány -által kinevezett főispánok is beadták a kulcsot.</p> -<p>Ezt a mozzanatot különben csak azért volt szükséges -felemlítenünk, hogy a mi barátunk helyzetét megvilágítsuk általa. -<span class="pagenum"><a name="Page_63" id= -"Page_63">-63-</a></span></p> -<p>Az országgyülés feloszlatásával minden indoka elmult az ő -hazajövetelének. Mit keres ő most itten? Társtalanul, -hivatástalanul, reménytelenül? Még nincs meghalva s már el van -temetve.</p> -<p>Sajátszerű világ volt ez! Tizezer ember egyszerre ott hagyta -hivatalát s szaladgált a világban alá s fel más munkát s állást -keresni; míg a provisorius kormány még nagyobb kétségbeeséssel -szaladgált szerteszét a világban, másik tizezer embert fogdosni az -üresen hagyott székek számára.</p> -<p>Egy szép napon a kormányzó hivatta magához Áldorfai Inczét.</p> -<p>Incze azt hitte, hogy most kemény utasításokat fog kapni, hogy -mint megkegyelmezett rebellis hadvezér a mostani rendőri állapotban -mihez tartsa magát, hogyan lépjen? nézzen? mit egyék, mit igyék? és -miről álmodjék?</p> -<p>De ugyan megcsalatkozott!</p> -<p>Ő excellentiája nem egyébért hivatta, mint csupán azért, hogy -nem volna-e kedve valahol in partibus infidelium főispánságot -vállalni?</p> -<p>Incze kereken, határozottan és egész méltatlankodással -utasította el magától ez ajánlatot.</p> -<p>No hát jól van. A viszontlátásig!</p> -<p>Visszatérett elgondolkozott rajta, hogy micsoda hírben kell ő -neki itten állani, hogy a kormányzó ilyen ajánlatot merjen vele -szemben koczkáztatni!</p> -<p>Nem sok idő mulva egy hajdani jó barátja a kolostori időkből, ez -idő szerint már magas állású főpap, látogatá meg személyesen -szerény kis szállásán.</p> -<p>Ez meg azt az ajánlatot hozta neki, hogy nem volna-e kedve -elvállalni – egy ultramontán lapnak a szerkesztését igen fényes -subvenczió mellett?</p> -<p>Ez már épen dühbe hozta Áldorfait. A püspöknek azt mondta, hogy -menjen a – mennyországba! s másnap valamennyi hirlapba beigtatott -egy következő tartalmú hirdetményt: <span class="pagenum"><a name= -"Page_64" id="Page_64">-64-</a></span></p> -<p>«Áldorfai Incze, volt honvédezredes, keres szolgálatot valamely -intézetnél, gyárnál, vagy magánüzletnél, mint könyvvivő.»</p> -<p>Ebből már most tudja meg a világ azt is, hogy ő szegény ember, -de azt is, hogy nem eladó.</p> -<p>A hirdetménynek nem maradt el a kivánt sikere.</p> -<p>Először is az ilyen nyilatkozat rögtön rehabilitálja a maga -emberét.</p> -<p>Az első hatás abban nyilatkozott, hogy minden vidékéből az -országnak elkezdtek neki pénzt küldeni, tíz, ötven, száz -forintokat, ki a maga nevében, ki gyűjtemény útján, ki meg -névtelenül. A nemzet nem hagyhatja azt a szégyent magán száradni, -hogy egy híres embere komisz munkával keresse a kenyerét.</p> -<p>Incze kénytelen volt hirlap útján nyilatkozni, hogy ő minden -neki küldött pénzt a sánta és béna honvédek között fog kiosztani: -ő, mint ép kézláb ember, munkát keres, nem alizsmát.</p> -<p>Végre azt is megtalálta, a mit keresett.</p> -<p>Valami nagyszerű, nagymérvű, roppant horderejű vállalat volt -keletkezőben Magyarországon: olyan vállalat, a mi korszakot alkotni -jött a világra. A nagy vállalat megindítói felfedezték Áldorfai -Inczét. – Ilyen ember kellett nekik! Értekezésbe bocsátkoztak vele. -Elmondták előtte tervüket. Az kápráztatóan fényes volt! És azután -felhívták, hogy legyen e nagyszerű vállalatnál – nem könyvvezető, -de épen elnök, sőt vezér-igazgató.</p> -<p>Incze fejét egészen elkábítá e fényes tervezet. Csalhatatlan -volt annak minden számítása. Olyan alap, mely el nem veszhet, s -olyan nyeremény, mely mértani arányban fokozódik. Több, mint -Kalifornia bányái! S az elnök a tiszta nyereményből két százalékot -kap.</p> -<p>Az elnöki állás elnyerése végett csupán tizezer forint áru -részvényt kell letenni. Épen annyi tőkepénze van még Inczének -Walter Leonál.</p> -<p>Rögtön irt a prágai bankárnak, hogy küldje meg neki <span class= -"pagenum"><a name="Page_65" id="Page_65">-65-</a></span> a nála -levő tőkéjét; azt is tudatta vele, hogy mi terve van ezzel? hogy -elnöke fog lenni egy nagyszerű vállalatnak.</p> -<p>A szerencse üldözőbe látszott őt venni ezen a napon. Este, a -mint a casinóba fellátogatott, egy, a kormányzóval nagyon bizalmas -lábon álló uraság félrehívta őt magához a könyvtárba (ott senki sem -háborgatja az embert) s azt mondá neki:</p> -<p>– Te szépen kifizetted ő excellentiáját a multkor apró -pénzzel.</p> -<p>– De hát ki beszélt olyant én felőlem a kormányzónak…?</p> -<p>– No no, nem beszélt neki senki semmit. Ő excellentiája téged -rendkívül nagyra becsül. Daczára a multkori nyers -visszautasításnak, folytonosan figyelemmel kisér. Röviden a tárgyra -térve, azt ohajtaná megtudni tőled, nem volna-e kedved elfogadni – -a nemzeti szinház igazgatóságát?</p> -<p>Ha valami képes volt meghökkenteni Áldorfai Inczét, úgy ez a -kérdés bizonynyal az volt.</p> -<p>– Én? a nemzeti szinház igazgatója? Hiszen nem értek én a -művészethez semmit.</p> -<p>– A többiek sem értettek ahhoz, még is elvállalták. Egy népszerű -és derék ember kell az intézet élére s te az vagy. Ez aztán nem -kormányhivatal; nem kerül a betöltése politikai elváldozatba. Ez -egy neutrális tér a nemzetiség előmozdítására. Gondold meg holnap -ilyenkorig a dolgot, s ha ismét összetalálkozunk ezen a helyen, -akkor add át majd a válaszodat. Jó éjszakát.</p> -<p>Inczének ez az ajánlat már szeget ütött a fejébe. Ezen az -ajánlaton már csakugyan lehet gondolkozni. Mit koczkáztat vele az -ember?</p> -<p>Másnap délelőtt váratlan látogatásban részesült. Caesarine -tisztelte őt meg leányával együtt.</p> -<p>Fatime most már tízennégy éves volt. Arczvonásai kezdtek némi -kifejezést felvenni. Szemeiben valami veszedelmes <span class= -"pagenum"><a name="Page_66" id="Page_66">-66-</a></span> -búskomorság látszott, a mi rendesen az ellenkezőjét jelenti -annak.</p> -<p>Mi hozta őket ide? Az az örömhír, a mi a szinház udvarán el van -terjedve: hogy Áldorfai Incze lesz szinházigazgatónak -kinevezve.</p> -<p>Mindenki örül annak!</p> -<p>De senki sem jobban, mint keresztleánya; ki mindeddig tehetségei -daczára háttérbe volt szorítva, eltemetve, szándékosan -leorgyilkolva, minthogy senkinek sem volt kegyencze! Mert nem akart -az erény útjáról lelépni. Őt illeti ezen általános örömből az -oroszlánrész. A méltányosság napja ő reá is felvirradna ez -által.</p> -<p>Caesarine rábirta Fatimét nagy biztatások árán, hogy próbául -énekeljen el egy áriát Incze előtt Lammermoori Luciából.</p> -<p>Incze kénytelen volt elismerni, hogy a hang elég friss, s csak -kellő iskola kellene hozzá, hogy legyen belőle valami.</p> -<p>Kezdte magával elhitetni, hogy ő ért ehhez.</p> -<p>Mikor védencznői elhagyták, komolyan latra vetette a dolgot.</p> -<p>Rendkivüli idők rendkivüli idomításokat visznek véghez az -emberen. Senkisem tudhatja, hogy a fátuma hova vezérli?</p> -<p>Minden pálya dicső, ha belőle hazádra derül fény.</p> -<p>Ezt éneklé már a régmult korban a költő, a mikor még a -hexameterek divatban voltak.</p> -<p>Ez a mai este döntő befolyással fog lenni az ő sorsára.</p> -<p>Mikor már fel volt készülve, hogy a casinóba induljon: a posta -levelet hoz neki, melynek borítékján felismeri Walter Leo -irását.</p> -<p>A bankár a küldött levélhez mellékelé a visszakivánt összeg -erejéig szóló váltót a Rothschild-házra, kiszámítva annak kamatjait -az utolsó félkrajczárig.</p> -<p>Azonban a levelet magát is érdemes volt elolvasni, a mely így -szólt: <span class="pagenum"><a name="Page_67" id= -"Page_67">-67-</a></span></p> -<p>Kedves barátom.</p> -<p>Itt küldöm önnek vissza saját kivánatára a nálam letett -összeget. Abból, hogy ön nem sajnálta velem közleni jövendő -terveit, a mikre ezt az összeget fel akarja használni, jogot hiszek -magamnak vehetni arra, hogy megmondjam önnek a véleményemet -őszintén és egyenesen a tervezet felől. Én ennek az üzletnek a -fenekén a legnagyobb humbugot látom, a mi valaha az ó és új -világban szinre hozatott. Az elején nagy riadallal fog az -megindulni, fellármázza az egész világot; magához ragadja a könnyen -hivők és hirtelen gazdagodni akarók minden tőkepénzét. Elszédíti a -fölösleges pénzzel soha nem rendelkező, még is mindig acquirálni -vágyó kis birtokosok tömegét; hanem a legelső rossz termés -esztendeje (az pedig az ön hazájában gyakran fordul elő) egyszerre -halomra dönti az egész kártyavárat s jól jár, a kit az egyszerre -agyoncsap. Káprázat az egész. Nem akarom önt arról lebeszélni, hogy -a pénzét fektesse bele. Az, ha elvész is: ön életrevaló ember, -megél a nélkül. De ne adja hozzá a nevét! A név a becsület! S az -elveszett becsületet ugyan nehéz visszaszerezni. Ne kezdjen ön -olyan dologhoz, a mit nem tanult. Ha egy szamárfejet akar ön -lerajzolni, elébb a rajzmesterhez kell mennie s a vonalozáson -kezdenie; hát a részvény-rajzoláshoz azt hiszi ön kevesebb -tanulmány kell? Egy csizmát nem tudna ön elkészíteni, a nélkül, -hogy az inasesztendőt kitöltse, s a pénzcsinálásról azt hiszi ön, -hogy az könnyebb mesterség? óvom önt, mint jó barátja, hogy ha -önnek a becsülete kedvesebb, mint az élete, ne avatkozzék a mi -mesterségünkbe; mert az önre nézve bizonyos halál. Én kináltam önt -egyszer azzal, hogy jöjjön hozzám, tanuljon bele ebbe a tudományba -az én vezetésem mellett. Akkor még a legkedvezőbb chanceai voltak -önnek arra, hogy komoly üzlet alapján szilárd vagyoni állás -szerezzen magának. Most – nem ujítanám meg önnek ez ajánlatomat. -Önből hiányzik azóta valami! – Az a jótékony nemtő, a ki az ön -végzetére oly nagy <span class="pagenum"><a name="Page_68" id= -"Page_68">-68-</a></span> befolyással birt. – Kedves barátom! Arra -az emberre, a kit szinházigazgatással megkinálnak, okos ember nem -bizza az üzleti könyveinek felügyeletét. Hagyja ön veszni a pénzét; -de mentse meg becsületét.</p> -<p class="right">Barátja Walter Leo.</p> -<p>E levél tartalma mélyen elkomorítá Incze kedélyét. Annyira -hatott rá, hogy nem ment ki a házból: otthon maradt.</p> -<p>Különösen fájdalmas érzéssel tölté el az a mondat: Hiányzik -önből valami! Az a jótékony nemtő!</p> -<p>Ő érezte a legjobban!</p> -<p>Annyira hozzá volt már szokva, hogy nehéz válságos perczeiben -életének ezt a lelke jobbik felét kérdezze meg: «mit gondoltál ki -számomra?» (s az mindig az igazi gondolat volt) hogy most, midőn őt -elveszté, tájékozatlan hányódott a hullámok között, mint az -árbocztalan hajó.</p> -<p>Úgy volna-e az, a hogy a bankár mondja? Tiszta igazság-e az, a -mit ez üzletember ama nagyszerű vállalatról megjósol, vagy pedig -csak egyik üzérnek irigykedése a másikra? A jó barát hű -figyelmeztetése-e az, vagy csak a lelketlen contremine játéka? -Igazán koczkára van-e itt téve a vagyonon kívül a becsület is? De -még a mi utóbb következik! Szükségképen el kell-e annak veszni, a -ki a hazai művészet igazgatásába elegyedik? Az árboczhoz kell-e -kötözni Odüszszeüszt, mikor a Szirének énekelnek, hogy el ne -ragadják? Hát a ki énekel, az mind Szirén? S még Ulysses sem -bízhatik magához?</p> -<p>Benyisson-e a kitárt ajtón, vagy elfusson a küszöbről?</p> -<p>A hesperidák arany almái kinálkoznak eléje. Méreg van-e azokban -belül?</p> -<p>Hajh, a ki ezekre megtudna felelni, a ki e kétségek közepett az -itélő szót kimondaná: «tedd», vagy «ne tedd», az a mély tenger -fenekén alszik, s a tengerfenéknek szava nincs!</p> -<p>De hátha mégis van?</p> -<p>Hátha az, a ki a korallgrottában fekszik oly csendesen, -<span class="pagenum"><a name="Page_69" id= -"Page_69">-69-</a></span> még ott sem szűnt meg szeretni azt, a ki -e földön üdve volt; a kiért megesküdött, hogy olyan tisztán fogja -őt visszaadni egykor az égben annak a szent szűznek, a kinek -oltárától elvette őt magának, a milyen volt az oltáron belül? Hátha -még most is emlékezik ez a mélyen alvó angyal szíve választottára s -megszólal hozzá a mély tenger fenekéről?</p> -<p>Idorfai Incze otthon maradt ezen az estén; nem ment sehová.</p> -<p>Késő éjjel zaklatták fel álmából. Távirat érkezett számára.</p> -<p>A sürgöny tengeralatti huzalon jött Amerikából.</p> -<p>Áldorfai Incze «ezredes»-nek szólt.</p> -<p>– Jöjjön, szolgálatot vállalni azon állam hadseregénél, mely önt -egykor megszabadította. Kormány megbízásából Sparkins, -ellenadmiral.</p> -<p>… Ah! a tenger mélysége megszólalt!</p> -<p>– Te szóltál! Te küldted ezt nekem!</p> -<p>Áldorfai szent borzadályt érze minden idegeiben, s kitárt -karokkal zárta keblére a láthatatlan lényt, a kinek közellétét el -nem tagadhatta.</p> -<p>– Te vagy itt! Te vagy velem! Te viszesz magaddal!</p> -<p>Megnyilt a menekvés útja: a becsület útja, a dicsőség útja. A -minek végén egy minden emberi szennytől ment isteni czél áll -kitűzve: harczolni az emberi szabadság nagy eszméjeért, harczolni -egy dicső nagy nemzet mellett, melynek felséges dicsvágya a -rabszolgák felszabadítása.</p> -<p>– Én újra «én» vagyok!</p> -<p>Ah minő boldogság rátalálni önmagára! Megtalálni újra azt az -embert, a ki egykor oly büszke volt, s magára ismerni benne -ismét!</p> -<p>Áldorfai Incze még ebben az órában leült levelet irni Walter -Leonak; abban ez volt:</p> -<p>«Jó barát! A küldeményt köszönöm. Még inkább a levelet. Két óra -mulva indulok Hamburgba, s onnan Észak-Amerikába, Lincolnnak -felajánlani szolgálatomat. <span class="pagenum"><a name="Page_70" -id="Page_70">-70-</a></span> Ég áldja meg önt és szeretteit. Hálás -barátja Áldorfai Incze.»</p> -<p>Mással senkivel sem tudatta, hová megy?</p> -<p>Másnap már üres volt a szobája s harmadnap kereshették volna már -ottan a nagyságos és kegyelmes urak, szép asszonyok és kisasszonyok -– ő már akkor a sík tengeren volt, útban a szabadság ős hazája -felé.</p> -<p>S ez valóban annak a műve volt, a ki a mély tenger csigái közt -nyugszik; – az Alligator és a Golden Globe tanuskodhatnak róla.</p> -<h3>ÉJSARKI FÖLFEDEZÉSEK.</h3> -<p>Áldorfai Incze ez újabb missioját is befejezte. Elkezdve a -Pittsburg Landing melletti eldöntetlen ütközettől, egész Richmond -öt napig tartó ostromáig, részt vett az Egyesült Államok titáni -hadviselésében, s mint tábornok és dandárvezér végezte -pályáját.</p> -<p>A mint a nagy elv mellett támadt polgárháború be lett fejezve, -az Egyesült-Államok szétbocsáták az óriási hadsereget, s -tábornokaikat egyszer-mindenkorra kifizették. Nem volt szándékuk -nagy katona-államnak megmaradni.</p> -<p>Áldorfai Incze is kapott tizezer dollárt, mint -végkielégítést.</p> -<p>Most aztán ismét nem volt semmi keresete az új világban.</p> -<p>A magyar, még ha jó dolga van, sem tud véglegesen megmaradni a -külföldön. Hasztalan kecsegtetik becsüléssel, szabadsággal, -jóléttel: ha meggazdagodik is, utoljára mégis csak hazajön a pénzét -elkölteni s ha ott kinn családot szerzett, azt is elhozza. A mit a -nemzeti költő kimondott rá, hogy «itt élned, halnod kell!» vagy -áldás, vagy átok rajta; de teljesül.</p> -<p>De mit is csináljon Amerikában egy nyugalmazott tábornok a -háború után? a hol a czíméből nem él senki, <span class= -"pagenum"><a name="Page_71" id="Page_71">-71-</a></span> hanem a -kinek teszik, az czímezheti magát tábornoknak s ha megvesz a -zsibvásáron egy czifra katonaruhát, aztán felülhet benne egy -kocsira; a bakra felültethet egy trombitást és járhat utczáról -utczára és hirdetheti trombitaszóval, hogy «General Scipio -Africanus» fogat húz fél dollárért s árul hajkenőcsöt kopasz fejek -számára.</p> -<p>Itt meg nem választják bankigazgatónak azért, hogy tábornok -volt.</p> -<p>Anyagi érdekek is szóltak a mellett, hogy térjen haza -Magyarországba. Volt tizennégy ezer dollár tőkepénze. Amerikában a -letéteményekért adnak három százalékot, Magyarországon hatot. S a -mennyi buzának az ára Amerikában tiz dollár, annyit Magyarországon -ötért adnak. (Akkor így volt.) E szerint világos, hogy ugyanannyi -tőkepénzzel Magyarországon az ember négyszerte nagyobb úr, mint -Amerikában.</p> -<p>Az osztrák hirlapokból azt is megtudá bőségesen, hogy idehaza -már tökéletes alkotmányos szabadság van; a rend és béke helyreállt; -a vármegyék bizalmat szavaznak az új kormánynak, úszik mindenki a -boldogságban. Gondolta magában: hogy a nemzete többet is talált -bevenni az orvosságból, mint a mennyi szükséges s túlságosan -kigyógyult eddigi fájdalmaiból; mindenki megtért, hát ő minek -daczoljon odakinn egyedül egymagában? Unta magát odakinn nagyon. -Idehaza ha összevész is az ember egyszer-másszor a «barátaival», -még is csak visszakivánkozik hozzájuk, ha egyébért nem: újra -kezdeni a veszekedést.</p> -<p>Ha hinnénk a fátumban, azt is feltehetnők, hogy van egy nagy -láthatatlan vegyész, a ki az emberi jellemekkel kisérleteket tesz. -Sublimálja egy férfi lelkét egy asszonyéban s aztán praecipitál -belőle egy jegeczet. Mi lesz belőle? Meglehet, hogy gyémánt. Ezzel -nem éri be a nagy experimentator. Megtöri a jegeczet porrá, -hozzátölti egy másik nő kedélyének befolyását s aztán elnézi, hogy -megint minő más jegecz lesz belőle? <span class="pagenum"><a name= -"Page_72" id="Page_72">-72-</a></span></p> -<p>Talán gyöngédebb reminiscentiák is lehettek, a mik Inczét az -óvilágba visszavonták?</p> -<p>Három hét alatt aztán, hogy nem volt rá többé szükség az -Újvilágban, már honn volt Pesten.</p> -<p>Három évig volt másodízben távol, s elképzelé magában, mennyit -haladt azóta hazája fővárosa, mily élénkség, mozgalom, üzletkedv -pezsg most odahaza.</p> -<p>Az első tekintet meggyőzé az ellenkezőről. Az utczák csendesek -és üresek; nincs semmi zaj, tolongás, mint első hazatértekor volt. -Tollak, sarkantyús csizmák eltüntek a világról. Sehol egy ismerős, -a kivel szóba állhatna. Jól esnék most még az is, ha Sámsoni Lenczi -beütné a kalapját s azt mondaná: szervus czilinder! Felkeresi a -hajdani «tanyát», a hol máskor lesni kellett a később érkezőnek, -mikor ürül meg egy szék az étkező asztalnál s a türelmetlen -vendégnek magának kellett a konyhába kimenni s a szakácsnét -körülczirógatni, ha azt akarta, hogy ma kapjon enni, ne holnap, s -mikor fizetni akart, elébb minden szenteket segitségül kellett -hívnia, (a mire a magyarban sajátszerű kifejezések vannak), hogy -teremtsenek elő egy pinczért, a ki a pénzt elvegye! Most minden -asztalnál egy szál ember ül, az is hallgat, s három pinczér ugrik -az újon érkezőt elfogadni. Hová lettek a szokott czimborák? Ki -erre, ki amarra! Falun lakik minden ember.</p> -<p>Incze az első vacsoráját Pestre visszatértekor egyedül költötte -el a hosszú asztalnál az arany sasban.</p> -<p>Szállásra is ott maradt aztán. Máskor aranyért sem lehetett ott -kapni szobát. Előre lefoglalták a honatyák celebritásai hónapokra -valamennyit.</p> -<p>Fáklyás zenét sem kapott most. Csak mikor már elaludni készült, -riasztá fel szenderéből harsány kiáltás az ablaka alatt.</p> -<p>Valaki azt kiáltotta az utczán, hogy «éljen Garibaldi!» Hanem -aztán szaladt is!</p> -<p>Incze aztán sokáig eltörte rajta a fejét, hogy micsoda örömét -elégítheti ki valaki az által, hogy éjfél után egy <span class= -"pagenum"><a name="Page_73" id="Page_73">-73-</a></span> órakor az -üres utczán azt kiabálja, hogy «éljen Garibaldi!» s minő titkos -okai lehetnek arra, hogy azután a kiáltás után olyan nagyon -elkezdjen szaladni.</p> -<p>Majd megmagyarázzák ezt neki holnap, ha felkel.</p> -<p>Már korán reggel ott volt számára a hivatalos meghivás. Ő -exczellentiájához. (Nem volt több exczellentiás urunk egynél.)</p> -<p>No most megint következik a főispánsággal megkinálás! gondolá -magában Áldorfai s míg Budára felkocsizott, folyvást azon törte a -fejét, hogy miféle indokokat hozzon fel a maga kimentésére, a miért -azt el nem vállalhatja.</p> -<p>Ő exczellentiája, mint ezt mindnyájan tudjuk, igen kedélyes -ember volt, kívált ha megharagudott.</p> -<p>– No hát hol vannak a fegyverek, a miket hozott?… Ez volt a -legelső üdvözlő szózat, a mivel Áldorfait fogadta.</p> -<p>Incze egész jóhiszeműleg felelte azt, hogy hozott magával egy -revolvert, meg egy díszkardot, a mit Chicagoban kapott, sőt egy -tomahawkot is, a mit egy cheeppewas főnöktől nyert kitüntetésül; ha -parancsol vele ő excellencziája, szolgálatára áll mind.</p> -<p>– Ön nagyon tréfás kedélyben van, monda ő excellentiája. Azt a -tizezer puskát kérdezem, a mit Garibaldi küldött a felkelés -szervezésére, egy kettősfenekü hajóban. Elhozta?</p> -<p>– Hamburgtól idáig száraz földön utaztam.</p> -<p>– Ez száraz felelet. Hát nem azért küldték be önt, hogy idebenn -a felkelést szervezze?</p> -<p>Áldorfaiban hasonló sarcasticus hangulatot költöttek ezek a -tréfás vállatások.</p> -<p>– Excellentiád rendőrsége, úgy látom, hogy még Napoleonénál is -mindenttudóbb.</p> -<p>– Azaz, hogy éppen olyan tökfilkók ezek is, mint azok ugy-e? -Meglehet. De hát mondja meg ön, igazán, miért jött haza ebben az -időben?</p> -<p>– Csupán azért, szólt Incze jámbor iróniával, mert azt olvastam -excellentiátok valamennyi hirlapjából, hogy idehaza <span class= -"pagenum"><a name="Page_74" id="Page_74">-74-</a></span> most -tökéletes boldogság van; – én is akartam belőle részesülni.</p> -<p>– A mi az ujságainkban van, az igaz; hanem ehhez a nagy -boldogsághoz az ön jelenléte épen nem kivántatik meg. Tudja ön, -hogy önnek a neve egy népdalban is előfordul?</p> -<p>– Nem vagyok muzsikális.</p> -<p>– Nem is a zenészeti oldaláról beszélünk most; hanem a nép azt -énekli önröl, hogy majd hoz neki puskát! S a mint azt meghallják, -hogy ön hazajött, mindenki azt fogja hinni, hogy no már most -kezdődik valami!</p> -<p>– Ez nem az én dolgom.</p> -<p>– Nem ám, hanem az enyim. Hát hogy mondjak valamit: nem volna -önnek ellenére, ha a monarchiának valami más részében keresnénk ki -önnek lakhelyül valami olyan jó csöndes várost, a hol az embernek -az ablaka alatt éjjel nem kurjongatja senki, hogy «éljen -Garibaldi!»</p> -<p>– Bizony nem bánom.</p> -<p>– Például Prágát.</p> -<p>Áldorfai Inczének nagyot dobbant a szive.</p> -<p>Ő excellentiája valószinüleg észrevette a megdöbbenést Incze -arczán, s a milyen nagy psycholog volt, már épen azért határozottan -rákötötte, hogy Prágába kell mennie, és «bis auf Weiteres» ott -maradnia. Hogy mihez tartsa ott magát? azt majd a prágai -rendőrfőnök tudtára fogja adni. Azután ne bolondozzék. Innen pedig -huszonnégy óra alatt eltisztuljon.</p> -<p>Incze tehát csakugyan kapott valamit, ha nem épen főispánságot -is. Internálva lett Prágába.</p> -<p>Kellemetlen volt ez rá nézve? Talán ellenkezőleg. Ha saját -magától függött, Prágába soha nem ment volna. Épen azért, mert -vonzotta oda valami. E csábot kerülte lelke minden erélyével. De -most a hatalom kényszerítette rá, hogy odamenjen, a hová a szív -dobogása viszi, s e kényszerítésben a végzetet vélte -felismerni.</p> -<p>Hiszen öt év mult már a borzalmas hajótörés óta! <span class= -"pagenum"><a name="Page_75" id="Page_75">-75-</a></span> A -korall-grotta ezalatt már be is nőtte talán élő ágaival halottait. -Az állatnövények gyorsan építenek.</p> -<hr class="tb" /> -<p>Áldorfai Inczének első dolga volt Prágában Walter Leot -felkeresni.</p> -<p>Nagy oka volt neki megköszönni azt a baráti figyelmeztetést, a -mi elutazásának egyik indoka lett. Az a vállalat, melynek élére -akart ő azon időben állani, csakugyan úgy járt, a hogy a bankár -megjósolá; s romlása oly nagy mérvben hatott még a külföldi -pénzpiaczokra is, hogy azt Incze már New-Yorkban megtudta.</p> -<p>– Ezentúl ön az én orákulumom, mondá Walter Leonak s igen szépen -felkérte, hogy tőkepénzét vegye ismét kezelése alá s fektesse be -tetszése szerinti papirokba.</p> -<p>Helene magán kivül volt örömében, mikor Inczét férje bevezette -hozzá. Hát még mikor megtudta a gondviselésnek azon bölcs -intézkedését, miszerint Inczének el sem szabad innen menni, hanem -itt kell maradnia véghetetlen időkig.</p> -<p>– Ah, mennyit emlegettük mi önt Hannával, fecsegé a kedves kis -ideges asszonyka. A míg a háború tartott, mindennap átnéztünk -valamennyi new-yorki lapot, hogy nem találunk-e valami hírt ön -felől? Sokszor találtunk. No jőjjön, hadd lássam, nem lőtték-e el -egyik kezét, vagy lábát? Az nagy hiba volna. Megvan egészen. Semmit -sem feledett az Újvilágban. Én fogadtam Hannával, hogy ön, a mint -vége van a háborúnak, egy hónap mulva megint Európában lesz. -Megálljon csak! Álmodtam, vagy beszéltünk róla: hogy önnek, ha -visszatér, Prágába is kell jönni? Nem. Hanna álmodta azt, s ő -mondta el nekem.</p> -<p>Incze nem mert kérdezősködni Hanna grófnőről.</p> -<p>– Most én annak az örömére, hogy ön nálunk letelepedik, egy -estélyt fogok rendezni. Itt lesznek mindazok, a kiknek ön felett -hivatalos tekintélyt kellene gyakorolni: a katonai parancsnokok, -maga a rendőrfőnök, a pénzvilág <span class="pagenum"><a name= -"Page_76" id="Page_76">-76-</a></span> bárói s született -aristocraták, még püspökök is. Ön mindazokat le fogja győzni a -legelső találkozáskor. Beveszi valamennyinek a szivét az első -rohamra. Még a hölgyekét is!</p> -<p>Helene észrevette Incze arczvonásairól, hogy az nem nagy kedvet -mutatott a feladathoz.</p> -<p>– Hanna is el fog jönni.</p> -<p>Ez egy kis változást idézett elő az arczvonalmak -configuratióján.</p> -<p>– Azt nem is kell önnek mondani, hogy a míg Prágában kell -lennie, addig házunkat mindig otthonának tekintse.</p> -<p>E naptól fogva Incze és Leo tegezni kezdték egymást.</p> -<p>Incze megjelenését a társaságban egy körülmény könnyítette meg. -A mint legelőször hivatalosan bemutatta magát a rendőrfőnöknek, ez -azt kérdezte tőle:</p> -<p>– Minő viszonyt akar ön saját maga irányában fentartani? -Akarja-e becsületszavát adni nekem, hogy semmi olyan tárgyba nem -avatkozik, a mi a rendőrség ellenhatását hivja fel maga ellen? vagy -pedig nem adja szavát semmire; hanem rám bízza, hogy teljesítsem -kötelességemet s vigyázzak, a hogy tudok?</p> -<p>Inczének annyival könnyebb volt szavat adni, mert valóban -semmiféle titkos küldetése nem volt: most jött Amerikából; még csak -nem is beszélt senkivel odahaza, sem megérkezését nem tudatta. -(Valljuk meg az igazat: idehaza sem lett volna kivel -összeesküdnie.)</p> -<p>Azért bizonyos lehetett felőle, hogy vigyázni fognak rá! Hanem -így, az adott szó szabadalmánál fogva, minden jó társaság nyitva -áll előtte: köztudomásuvá lesz, hogy nem esik azoknak a -kategoriájába, a kiket rendőri felügyelet, hanem a kiket lovagi -adott szó tart itt fogva s ez rangot szerez neki a lovagias -körökben.</p> -<p>Az igért estély a Walter-féle palotában csakugyan igen fényes -volt. A bankár háza nemcsak külső pompában volt gazdag; -összeköttetései egyesíték fényes termeiben a cseh <span class= -"pagenum"><a name="Page_77" id="Page_77">-77-</a></span> magas -körök legnevezetesebb sommitásait, nagynevű, születésre, rangra, -vagyonra büszke férfiak mellett a legválogatottabb hölgykoszorút. -Ennyi fényes, magas, tündéri jelenség között fel kell tűnni annak -az egyszerű rendjeltelen alaknak, a ki a háziúr társaságában -vezettetik be a fényes körbe: az idegennek.</p> -<p>Áldorfai is tehette volna azt, hogy felöltse ez alkalomra -amerikai tábornoki ruháját; ez azonban nem lett volna tőle jó -izlés, de choquirozása a társaságnak, s az amerikai katonaöltönynek -sem lett volna megtiszteltetés viselője kényszerhelyzetében. Maradt -az egyszerű fekete frakknál. Nem is volt szüksége semmi küldíszre. -Elég volt neki a feltünésre férfias szépsége.</p> -<p>Délczeg, martiális alak volt, achillesi fővel, melyet a -fajjelleg kiválóvá tesz környezői közül; bámulatosan szép magas, -tiszta homlok, sürű sötét szemöldök, mélázó, okos szemek, komoly, -szép metszésü száj: szakáll, bajusz, haj rendezésében semmi köze a -művészetnek: a természet igazította azt el festői összhangzattá; s -az egész arczon az a szelíd nyugalom, mely megóvja az idegen -társaságba belépőt a balogos ügyetlenségtől, ép úgy, mint, -ellenkezőleg, a hányaveti bizalmaskodástól.</p> -<p>Walter Leo egymás után bemutogatta vendégét a magas uraknak és -úrhölgyeknek. Egy ilyen bemutatás a legválságosabb óra az új -emberre nézve. Valódi rigorosum, előre tudtul sem adott -tantárgyakból. Minden új ismerős intéz hozzá valami új kérdést, a -minek feleletére ő még nem készülhetett előre. A tábornok a nagy -amerikai hadjárat új találmányairól, s szokatlan taktikai modoráról -beszél vele; a püspök Miksa császár helyzetéről a papi párttal -szemben; a financiér Amerika államadósságairól; a sportsmann -utazásairól; az államférfi a pártok állásáról, és mind valamennyi -tapasztalja, hogy a megszólítottnak helyes ismerete van a kérdett -tárgy felől, de azért nem válik bőbeszédüvé; megmutatja -oroszlánkörmeit, de nem karmol velük. Hát még az úrhölgyek! Itt van -<span class="pagenum"><a name="Page_78" id= -"Page_78">-78-</a></span> még változatosság az első találkozás -társalgási themáiban. Egyik sajnálkozva fogja fel helyzetét s -sympáthiákat penget hazája iránt; másik igéretet tesz neki, hogy -igen meg fogja szeretni Prágát, ha egyszer megismeri; tudtára -adják, mennyi regeszerű hőstett és kaland forog már belőle a -közbeszédben; enyelegnek vele, fenyegetik az eddigieknél -veszedelmesebb ellenséggel. Eddig csak férfiakkal harczolt.</p> -<p>S valóban Incze most kezdi észrevenni, hogy ő most jutott -először életében férfibecsének érvényesítésére.</p> -<p>Huszonhárom évet eltöltött tanulmánynyal, zárdai magányban; két -évig folyvást hadjáratban volt, azután utazott, küzdött az élet -sanyaraival, kenyérért túrta a földet, íróasztal mellett görnyedt, -mások csatáit irta le; majd meg elkertelte magát a családi magány -csendes ligete mögé; sokáig gyászolt egy lelkéhez nőtt kedves -halottat, ki ránézve egész világ volt; egy kis ideig politizált, -azután megint hadakozott; évekig nem nézett más, mint férfi -szemébe, olyanéba sokszor, a kit meg kellett ölnie. Hire nagy volt -mint katonának, utazónak, írónak, pártvezérnek, rebellisnek, még -mint kertésznek is; de épen a negyvenedik évét tölté, mire eljutott -abba a helyzetbe, hogy észrevegyék benne azt, a mi mindannál -becsesebb: a férfit.</p> -<p>Mindenkit meglepett gyönyörű férfialakja. S hozzá az a bűvös -nymbus, mely ez alakot körülfogta, az a hír, hogy e daliás élő -szobor a harczisten kegyencze, kinek nyomában diadal jár; kinek -tekintete futó ellenség látását szokta meg; kinek szép sima homloka -országokat felfordító terveket forral, lebocsátott karjának csak -egy felemelésébe kerül, hogy a hegyeken az őrtüzek kigyuladjanak, a -Mátrától a Vellibitig; ajkainak egy szava egy új rémkorszak -jelszava lehet. S ez most szabadon jár a magas társaságban és -egyetlen adott szó pókfonalával jobban meg van kötve, mintha oda -volna lánczolva a Daliborka (éhtorony) boltozatához. <span class= -"pagenum"><a name="Page_79" id="Page_79">-79-</a></span></p> -<p>A hölgy, ki őt közelíteni látja, végigborzad a kéjteljes -félelemtől.</p> -<p>És ő maga oly hideg marad.</p> -<p>De talán nem örökké? Talán mégis csak villan fel egy örömsugár e -tengercsendes szemekből, mikor azt az ismerős arczot megpillantja -maga előtt, melyhez úgy vágyott, s úgy félt közelíteni: Hanna -grófnőt?</p> -<p>Hanna is négy évvel lett idősebb azóta, hogy először látta, de -bájait csak fokozta az idő. Valami nőies szelídséget szerzett -azóta, mely büszke szépségének javára vált.</p> -<p>Ő is épen úgy kitünt egyszerű viseletével a tarka női virágtábla -közül. Nem viselt kivágott ruhát, mint a többiek, hanem egészen -magasat, nehéz, habos sötét hamuszin selyemből. S ez öltöny szabása -is eltünt az akkori divattól. Hosszú derék, mely a csípők -körvonalait is kitünteti, kézfejig érő s vállban dudoros ujjakkal, -hosszú uszály, mely festői redőkben lapul a deli idomok körül; -fejét sem veszi ki szoborszerű szépségéből az akkori -denevérszárny-idomú hajkitömés, haja egyenesen fel van fésülve -homlokáról s gazdag tekercseit gyémánt diadém szorítja össze. -Azonkivül semmi ékszer rajta: csupán szive fölött ragyog egy -gyéméntos csillagkereszt.</p> -<p>A tisztelet, mely a hölgyet a társaság részéről fogadja, -bizonysága, hogy e különcz viselethez joga van.</p> -<p>Mikor Hanna grófnő megpillantja Inczét, az ő arczát is elönti a -viszontlátás örömének derűje. Kezét nyujtja az üdvözlőnek. -(Szintoly szinű keztyüt visel, mint öltönye s annak felső részére -fehérrel volt hímezve a kettős sas.)</p> -<p>– Tehát a hatalomszóra volt szükség, hogy önt viszontlássuk -Prágában!</p> -<p>– Kellemesebb büntetést valóban nem lehetett volna rám -kiszabni.</p> -<p>– Mégis szép öntől, hogy ezt a helyet választotta -börtönének.</p> -<p>– Nem én választottam grófnő, a véletlen hozta így.</p> -<p>– Lássa, ez nekem tetszik. Közönséges ember azt <span class= -"pagenum"><a name="Page_80" id="Page_80">-80-</a></span> mondaná: -«én választottam, mert szeretem a prágaiakat». S ez egy banális bók -volna. De az az őszinte vallomás, hogy a véletlen hozta így, -megdöbbenést költ. Én a véletlent úgy nevezem, hogy «Isten ujja». -Hivőnek, babonásnak neveltek. A szándékos látogatás egy jószivű -üdvözletet teremne; de a véletlen… gondolatokat.</p> -<p>– Úgy nagyon sokszor fogunk egy czél felé utazni, grófnő; mert a -gondolatok világa az egyedüli tér, a hol, ha kényszerítve nem -volnék is, magamtól is szeretek kalandozni.</p> -<p>– Másként is fogunk sokszor találkozni; én csaknem mindennapos -vagyok sógorom házánál s hiszem, ön sem tekinti itt magát többé -vendégnek. Aztán tudja ön, mit fogunk tenni? Felveszünk egy-egy -közös tárgyat, a miről nagyon sokat lehet gondolkozni: s aztán -viszontlátásunkkor elmondjuk egymásnak, hogy mit gondoltunk erről? -Meglássuk, hogy a véletlen találkoztatja-e gondolatainkat?</p> -<p>– Lemondok e reményről grófnő. Az én gondolataim a földön -járnak, a grófnőé az égben.</p> -<p>– Ki mondta ezt önnek? Kérdé hevesen a hölgy s aztán elmélázott. -Incze átérté, hogy a társalgásnak vége van; bókolt és hátravonult s -aztán gondolkozott rajta, hogy mi oka lehetett a hölgynek úgy -elkomorodni azon, a mi az ő részéről nem volt más, mint egy -hétköznapi bók, alkalmi flosculus alakjába öntve?</p> -<p>Mikor Incze bucsút vett a háziasszonytól, az visszatartá őt s -súgva mondá neki:</p> -<p>– Nem jósoltam-e meg; ön mindenkit meg fog nyerni az első -rohammal, férfit és asszonyt? Vissza ne éljen diadalával!</p> -<p>Másnap azonban meglátogatta őt Leo, még mielőtt Incze megtehette -volna nála az «illemlátogatást».</p> -<p>– Feleségemnek igaza van, mondá. Ma te vagy itt a nap hőse. Már -most határozd el, hogy melyiket választod? Akarsz-e sorban -látogatást tenni mindazoknak a házainál, a kiknek tegnap be lettél -mutatva? Abban az esetben azon <span class="pagenum"><a name= -"Page_81" id="Page_81">-81-</a></span> házak részéről minden -estélyre és mulatságra meg leszesz híva s igen kellemes időtöltésed -lesz Prágában. Vagy pedig otthon akarsz maradni s abban az esetben -senkit sem látogatsz meg, nehogy a kivételek által megsértsd a -többit. Házam kivétel rád nézve; itt honn vagy s a «jour fix»-eken -találkozhatol mindenkivel s a kivel kedved van, beszélhetsz.</p> -<p>– Nagyon természetes, hogy az utóbbit választom, szólt Incze. A -félrevonulás nemcsak kedélyemhez, de helyzetem természetéhez is -illik. A miatt, hogy itt kell lennem, duzzogást nem mutathatok azok -előtt, a kik annak nem okai; de azt sem tehetem, hogy örüljek -rajta.</p> -<p>– Igy jól van. Tehát nem fogsz meglátogatni senkit. De -senkit!</p> -<p>Incze nem értette, hogy minek volt azt a «senkit» kétszer is úgy -megnyomni?</p> -<p>Mintegy három hónapot így töltött a cseh fővárosban, a hol -egyedüli élvezet volt ránézve az, hogy Walteréket meglátogathatta. -Ott sokszor találkozott Hanna grófnővel, s elmondták egymásnak -gondolataikat.</p> -<p>Egyszer, mikor az asszonyok nem voltak otthon, Leo magához hítta -be Inczét s elkezdett neki sajátságos ügyekről beszélni.</p> -<p>– Te a mi embereink apraját-nagyját tökéletesen -meghódítottad.</p> -<p>– Azt nem képzelem, hisz nem járok senkihez, nem beszélek -senkivel, csak a ki megszólít, s azzal is csak arról, a miről neki -tetszik beszélni.</p> -<p>– Hisz épen az tesz veszedelmes emberré, hogy drágán tartod -magadat. Mindenki szeretne belőled kapni; egyik rokonszenvből, -másik kiváncsiságból, a harmadik gyanakodásból. De nem lehet hozzád -jutni. Egy mythosz, egy regekör az már, a mit a város felőled -beszél, de te nem beszélsz magadról semmit. A kik nálam -egyszer-másszor megfoghatnak, nem győzik magasztalni rendkivüli -tulajdonaidat. A férfiak ismereteidet, a nők -szeretetreméltóságodat. <span class="pagenum"><a name="Page_82" id= -"Page_82">-82-</a></span> Főuraink, a kik maguk is mind utazók, -roppant respectussal viseltetnek utazási éleményeid iránt. -Tábornokaink csodadolgokat tanulnak azokból, a miket strategiai -ismeretből le hagysz faragni magadról. A rendőrfőnök, az előljárók -tisztelettel vallják meg, hogy soha még ilyen rendkivüli -becsületességü gyanús személy nem volt a felügyeletük alatt. Három -hó lefolytán se tőled nem ment el innen levél, se hozzád nem jött -egy is. Regulusi ridegséggel tartod meg szavadat, mit ellenségednek -adtál. A kik legjobban bámulnak, azok a papjaink. Legtöbbször azok -szoktak megszorítani estélyeimen egyházpolitikai dogmai -vitatkozásra s csodálkoznak rajta, honnan veszi egy katona, egy -amerikai, egy barbár azt a sokoldalú ismeretet ezen a téren, s -honnan bir azzal az ügyességgel, hogy ismeretei közlésében el nem -árulja kilétét, úgy hogy nem birják belőle kivenni, vajjon -istenfélő eretnek-e, vagy orthodox atheista? minthogy templomba nem -jársz. Azt senki sem tudja, hogy valaha szerzetes voltál és tanár, -egyedül én. Én pedig úgy szoktam bánni a szóval is, mint a pénzzel; -csak a lejárat napján adom ki, akkor is csak úgy, ha kérik. De a -kiket legjobban megigéz hideg nyugalmad: azok az asszonyok. -Barátom, azok el vannak általad ragadtatva.</p> -<p>– Hiszen nem is tánczolok velük.</p> -<p>– Hiszen épen azzal igézed meg őket. Előtted van a szerencse, -válogathatsz benne. Én nem mondom neked, hogy már most kezdj el hát -sorba udvarolni valamennyinek. Hanem mondok egy okos szót. Van a -többek között nekem egy szép kis unokahugom. Kedves gyermek. Csupa -szelídség és ragaszkodás. Anyja mellett nőtt fel falun. Annyi -szelleme van épen, a mennyi egy asszonynál kellemetes. Apja -meghalt, testvére nincs. Vagyonuk tisztességes, tőkéiket én -kezelem, tehát birtokuk adósságmentes. Az öreg asszony olyan, mint -a falat kenyér, s nem pörlekedő. Téged becsülnek, imádnak. Nem kell -hozzá egyéb, mint a legközelebbi estélyen felkérned a leányt -<span class="pagenum"><a name="Page_83" id= -"Page_83">-83-</a></span> egy contratánczra, s boldoggá teszed -vele. Aztán tőled függ, hogy egész életedre boldoggá tedd.</p> -<p>Incze mosolygott s azt felelé:</p> -<p>– Barátom. – Negyven esztendős vagyok.</p> -<p>Ennél a szónál aztán nem lehet tovább menni. Ez a -Jeges-tenger.</p> -<p>Leo nem szólt többet.</p> -<p>Incze pedig elgondolkozott magában, hogy vajjon ezeknek a -dolgoknak, a miket most Leo neki elmondott, ma volt-e a lejárati -napjuk? s ki kérte azt, hogy ezek kifizettessenek?</p> -<p>A negyedik hónapban, melyet Áldorfai Prágában töltött, nagy -események történtek a kettős monarchiában. Az összalkotmány -miniszteriuma megbukott s vele együtt a tegnap még mindenható -kormányzók is eltüntek a felszinről.</p> -<p>Leo volt az első, ki e világrendítő esemény hirével sietett -Inczéhez a börzéről. (Ott tudnak meg mindent legelébb.) Azt hitte, -nagy örömhírt hoz neki vele.</p> -<p>Incze pedig erre a nagy hírre felhúzta mind a két vállát s azt -mondta a legnagyobb flegmával:</p> -<p>– Mit érdekel ez engemet?</p> -<p>– Annyiban érdekel, hogy ezáltal a te számüzetésed is véget -ér.</p> -<p>Áldorfai erre hősi poziturába tette magát s magasra emelt fővel -mondá:</p> -<p>– Én innen addig el nem mehetek, a míg az illető helyről fel nem -oldanak adott becsületszavam alól.</p> -<p>Incze azt várta, hogy barátja e szónál bámulattal fog -felkiáltani: «Ah, ez már antik! Ennyire rabjává tenni magadat a -becsületszónak! s ha már most történetesen a magyar tárnokmesternek -eszébe nem talál jutni, hogy elődje valaha valakit valahová -internált s azt haza kellene már hívni, hát bizony itt rekedsz -Prágában a világ végeig, mint az egyszeri tábori őrszem a gyepen, a -kit elfelejtettek felváltani». De Leo nem mondott rá sem komoly, -sem <span class="pagenum"><a name="Page_84" id= -"Page_84">-84-</a></span> tréfás észrevételt, hanem belenézett a -szemeibe merőn, mintha lelkének a fenekéig akarna hatolni: úgy, -hogy Incze e vizsgáló tekintet alatt lassankint aláhajtotta büszkén -felemelt fejét s elvégre ő fordította kedélyes hangulatra a -beszédet.</p> -<p>– De hát annyira meguntál már, hogy ki akarsz innen lökni?</p> -<p>Walter Leo a finom világfi udvariasságának szine alatt felelé e -barátian komoly szavakat:</p> -<p>– Mindig nagy örömmel látlak nálam, de még nagyobb örömmel -látlak a magad helyén.</p> -<p>Azonban hát abban maradt a dolog, hogy Áldorfai itt ül addig, a -míg érte jön valaki s hivatalosan elrabolja innen.</p> -<p>Ez az alkalom sem váratott magára sokáig.</p> -<p>Az új nemzeti kormány kihirdette a választásokat az -országgyülésre, s a hogy az *-apátúr előre megmondá: az ő hívei, a -kit egyszer megválasztottak képviselőjüknek, azt, a míg csak -lélekzetet vesz, mindig meg fogják újra választani. Egy napon tehát -Walter Leo kap egy roppant nagy, hosszú paksamétát nevére czímezve, -valahonnan Magyarország közepéből, s mikor azt felbontja, előtünik -belőle a három fontos választási jegyzőkönyve a *-i bizottságnak, -mely, a megválasztott képviselő lakása nem tudatván, de Prágában -létele bizonyos levén s Walterrel összeköttetése gyaníttatván, ide -intéztetett. A jegyzőkönyv azért volt olyan nehéz, mert ezúttal nem -volt egyhangú a választás. Inczének ellenlábasa is akadt: Sámsoni -Lenczi, s annak a pártja szavazást követelt. Volt is huszonkilencz -szavazójuk, hanem azért végigszavaztatták Incze háromezer hivét két -nap és két éjjel.</p> -<p>Most már tehát itt van az, a ki parancsolja a hazamenetelt. Leo -legelébb is a rendőrfőnököt tudósítá ez eseményről: úgy, hogy -Áldorfai előbb kapta ő méltóságától a hivatalos tudósítást a -hazájába visszatérhetési engedélyről, mint a megtisztelő hazafiúi -megbizás okmányát, a mit Leo személyesen vitt el hozzá. -<span class="pagenum"><a name="Page_85" id= -"Page_85">-85-</a></span></p> -<p>Incze kedvetlenül veté le asztalára a kapott csomagot s azt -mondá:</p> -<p>– De kedves barátom, elég volt nekem egy sütésből egy lepény. -Nem fognak be engemet többé a taposó-malomba!</p> -<p>– Minő taposó-malomba?</p> -<p>– A magyar országgyülés csak egy taposó-malom, melyben az ember -hasztalan lépdel, előre nem halad.</p> -<p>– Tehát te vissza akarod utasítani megválasztatásodat?</p> -<p>– Elhatározott szándékom. Nem hiszek se magamban, se nemzetemben -többé. Nem értem a pártok czéljait, nem a közönség kivánságát, s -nem látok semmi kormányprogrammot. Egyik félt sem tudom őszintén -szolgálni. Se a megtérőt, se a duzzogót nem tudom játszani. Jobb -nekem itt elfeledve lennem.</p> -<p>Walter Leo megnedvesíté egyik ajkával a másikat, mint a ki ahhoz -készül, hogy nagyon simán jőjjenek ki száján az elmondandók.</p> -<p>– Várj csak, kedves barátom: üljünk le szépen egymás mellé és -beszéljünk olyan dolgokról, a mikről még eddig nem beszéltünk.</p> -<p>Azzal két széket egymással szemközt tolva, kényszeríté Inczét -olyan párbeszédre, a mely mellett az embernek okvetlenül egymás -szeme közé kell nézni.</p> -<p>– Hát legelébb is nem hiszem én azt te neked, hogy téged a -hazádban felmerülő nagy változások ne érdekelnének, sem azt, hogy -te magadat oly kevésre becsülnéd, mintha otthonléted semmi -nyomatékkal nem birna. Hanem teneked most épen egy nagy igénypered -van a sorssal!</p> -<p>– A sorssal?</p> -<p>– Igen. Te azt követeled az Úr Istentől, hogy ő, a ki a -symmetriát feltalálta, s azt kristályban, állati tagokban és -falevelekben érvényesíté, az emberi sors intézésében is tartsa meg -a symmetriát. Te azt hiszed, hogy a mit a sors tőled egy végzetes -hajótörés által elvett, azt egy waggontörés által illik, hogy -visszaadja. <span class="pagenum"><a name="Page_86" id= -"Page_86">-86-</a></span></p> -<p>Incze elpirult. Találva volt.</p> -<p>– Nem a politikai émely tilt el téged a hazatéréstől, kedves -barátom, hanem egy pár szép melancholicus szem, s ha az ember így -együtt lát benneteket, azt mondja: «szép pár». A feleségem -megbolondulna örömében, ha az megtörténnék. Hanem én jó barátod -vagyok, neked nagy dolgokkal tartozom. S miután az Isten neked -annyi erélyt adott, hogy akárki ellen a világon meg tudod magadat -védelmezni, nekem csak az a kellemetlen feladat jutott, hogy azon -egyetlen ember ellen vegyem föl helyetted a keztyűt, a ki ellen nem -tudod magad védelmezni, s ez: saját magad. Te nagyon megcsalod -magadat.</p> -<p>– Nem értelek.</p> -<p>– Majd mindjárt megértesz. Elébb egy kis éjsarki felfedezésre -viszlek el magammal. Nem csak te csalod magadat, hanem Hanna is – -saját magát. Ha egymást csalnátok, az vétek volna; de hogy -magatokat csaljátok, ez csak tudatlanság. Nos, jösz velem az -éjsarki felfedezésre? Nem lesz kellemetes!</p> -<p>– Vogue la galère!</p> -<p>– No tehát «all right». Ti azt hiszitek, hogy egymás számára -vagytok teremtve s maga a sors is erőszakosan kényszerít benneteket -egymásévá lenni. Arra a kérdésre: «ki» ez a férfi? «ki» ez a nő? -megtaláltátok a választ. Bámulattal vagytok eltelve egymás iránt s -igazatok van. Hanem azt a kérdést: hogy «mi» ez a férfi? «mi» ez a -nő? hasztalan igyekeztek sympathiák, álomlátások útján felfedezni. -Azt kell, hogy valaki elmondja nektek: concret alakban. Kivánod -megtudni?</p> -<p>– Kérlek rá.</p> -<p>– Tehát legelébb is Hanna grófnő azt tudja felőled, hogy te egy -amerikai nyugalmazott tábornok vagy. Valóságos, igazi -Brigade-General. Nálunk az ilyen kategoria emberének van öt-hatezer -forint nyugdíja, s azzal tisztességesen meg lehet élni – Gráczban; -még egy asszonyt is el lehet tartani. Azt azonban csak mi ketten -tudjuk, hogy <span class="pagenum"><a name="Page_87" id= -"Page_87">-87-</a></span> az aranyon heverő Amerika sokkal -takarékosabb, mint a mi bankóval takarózó Ausztriánk s neked, az -amerikai tábornoknak épen csak annyi vagyonod van, hogy sanyarú -szükséget ne szenvedj mellette. Azt pedig nem szabad elfecsérelned, -mert kenyérkereső pálya után járnod most már nehéz dolog.</p> -<p>– Ez való.</p> -<p>– Azonban te meg másfelől így találgattad a neked feladott -rejtélyt. Ez a Hanna grófnő úgy látszik, hogy egyedül áll a -világban. Se anya, se testvér, se más afféle garde des dames nem -kiséri sehova. Tehát önálló nő. Megjelenése a világban elegáns és a -mellett igénytelen. Piperére nem ád semmit. Ellenben saját fogatán -jár, s a szinházban tulajdon páholya van. Tehát tehetős, és nem -fényűző. Szállásán soha sem voltál, mivel nekem megigérted, hogy -«senkit» sem fogsz meglátogatni; de annyit hallottál felőle, hogy -termeit néha megnyitja estélyekre, hangversenyekre, s ott elegáns -világ gyül össze. Mindezekből azt kell következtetned, hogy Hanna -grófnő egy önálló úrhölgy, ki vagyonával szabadon rendelkezik; vagy -özvegy, vagy fiusított leány. Grófoknál ezt csupán hallásból -megtudni igen nehéz, miután ott a leány is, az asszony is -«comtesse».</p> -<p>– Mi hát?</p> -<p>– Egyik sem.</p> -<p>– Nem nő és nem leány?</p> -<p>– Valóban egy kivételes lény. Több a semminél és kevesebb a -valaminél. Addig úrnő csak, a míg rabnő marad. Szabad: addig, a míg -tetszik neki fogolynak lenni.</p> -<p>– Érthetetlen talány! Kinek a rabja ő?</p> -<p>– Egy halotté.</p> -<p>– Egy halotté?</p> -<p>– De a ki királyné volt. Mária Teréziáé. – Még sem érted?</p> -<p>Incze némán mutatta, hogy «nem».</p> -<p>– Emlékezel arra a nagyszerű palotára a Hradzsinban, -<span class="pagenum"><a name="Page_88" id= -"Page_88">-88-</a></span> a melynek erkélyéről legelső ittléted -alkalmával bámultuk azt a gyönyörű panorámát, a mit Prága és vidéke -nyujt? Azt a palotát Mária Terézia építteté, abból a czélból, hogy -abban huszonnégy előkelő családbeli kisasszony találjon menhelyet. -Oly ifjú úrhölgyek (csak 18 évestől 24-ig vétetnek föl az új -védenczek), a kik vagy árvaságra jutottak s hires nagy nevük -mellett apáik vagyonát nem örökölték, vagy önkényt léptek be -világgyűlöletből, vagy szülőik által küldettek oda, netaláni -mesallianceok kikerülése végett. Hanna grófnő is ez intézet tagja. -E rendnek az öltözete az a sötéthamuszin selyemöltöny, a mult -századbeli szabással, a felfésült haj, a gyémántos diadém és -csillagkereszt, s a kettős sassal hímzett keztyűk. Ennek a rendnek -a volt fejedelemnője a mi császárnénk nővére, kinek fényképét nőm -albumában láttad; a kép eredetijét pedig ama nő-asylum -termében.</p> -<p>– Tehát Hanna apácza!</p> -<p>– Nem egészen az. Alapítványi hölgy (Stiftsdame). Conventjük -szerzet, de nem köti őket hozzá a szokott szerzetesi fogadalom. Ők -nem fogadtak sem engedelmességet, sem szegénységet, sem -hajadonságot. Dicső királynénknak czélja volt egy olyan asszonyi -asylumot állítani fel, a honnan a tisztességes világi örömök ki ne -legyenek zárva; a hol a nemes leány úrnővé lehessen, úr nélkül; és -szabadságában egyedül a becsület és büszkeség által legyen -korlátozva. E rend hölgyeinek egyenként öt-hat szobás lakosztálya -van, külön konyhája, teljes ellátása, saját fogata mindegyiknek, -saját páholya a szinházban. Szabóját, divatárusnőjét fizeti a -szerzet pénztára. Ugyanonnan minden szükségleteiken felül kapnak -még évenként két ezer ezüst forintot gombostűpénzül. És -rendelkezhetnek idejükkel, pénzükkel, mulatságaikkal szabadon. -Mehetnek estélyekre, bálokba s hívhatnak magukhoz társaságot s -részt vehetnek minden mulatságban, a miben rangbeli nők részt -szoktak venni.</p> -<p>– És e szerint férjhez is mehetnek. <span class= -"pagenum"><a name="Page_89" id="Page_89">-89-</a></span></p> -<p>– Valóban azt is tehetik. Csakhogy erre ritkán van eset. Mária -Terézia védenczei oly úrnői állást foglalnak el az életben, hogy -azt sem nekik elcserélni nem lehet kedvök egy szerelmes ficzkó szép -szemeiért, sem józaneszű férfinak nem támadhat kedve valakit -elcsábítani közülök, hogy feleségül vegye, a ki abban a perczben, a -melyben férjhez ment, elvesztett mindent, a mivel addig birt; ott -hágy palotát, fogatot, gyémántokat, még a hamuszin selyemruhát is, -a mire már kétszáz előre bejegyzett aspirans várakozik, ő pedig nem -visz magával férjéhez egyebet, mint a feláldozott kényelem és -uraság felejthetlen emlékét. – Kinek kell ilyen hozomány?</p> -<p>– Te nem hiszed, hogy lehetnek nők, hogy lehet «egy nő» a -világon, a ki kényelmet, fényt fel tud áldozni szive -hajlamának!</p> -<p>– A hol nőkről általában van szó, ott mindent lehetőnek hiszek. -A hol azonban ismerős emberekről van szó, ott inkább látom azt, a -mit tudok, mint a mit hiszek. S tudom azt, hogy te negyven -esztendős vagy, Hanna grófnő pedig huszonnégy.</p> -<p>– Oly nagy távol az?</p> -<p>– Ne érts félre. Előnyösebb volna a helyzet, ha az időkor távola -még nagyobb volna. Egy tizenhét-tizennyolcz éves leány, a ki akkor -jött ki a növeldéből, inkább odatapadna hozzád s boldog lenne -veled: de egy huszonnégy éves szűznek már lehetetlen, hogy ábrándja -ne legyen. S az eszménykép a legveszedelmesebb vetélytárs. Az -rosszabb, mint egy igazi szerető. Nem lehetetlen ugyan a diadal. De -egy negyven éves férfinak egy huszonöt éves eszményképet kivetni a -nyeregből – mindig pyrrhusi győzelem. Ha özvegy volna a nő, nem -félhetnél elődöd árnyékától: a megboldogult férjnek voltak hibái, s -azokat ismerték. De az ábrándképnek csak erényei vannak. De -legnagyobb akadály köztetek a te saját kedélyed. Te mélyen tudsz -érzeni, akárhogy titkolod. Azt, a mit elvesztettél, elfelejteni nem -tudod soha. S ez az emlék nem fogja <span class="pagenum"><a name= -"Page_90" id="Page_90">-90-</a></span> engedni, hogy boldog légy. -Kapsz egy büszke nőt: a ki igaz, hogy hű lesz hozzád, becsületedet -ridegen megőrzi, de a ki mindig fölötted fogja hordani a fejét s -mindennap eszedbe juttatja azt a másikat, a kinek minden gondolatja -te voltál, a ki csoda és tünemény volt, a mit te megszokott -dolognak vettél. A halottak boszút tudnak állani magukért azokon, a -kiket szerettek. Ti sohasem lesztek igazán egymásé: közöttetek fog -ülni, lebegni, ha asztalhoz ültök, ha karöltve jártok, ha egymás -mellett nyugosztok, örökké ez a két hidegítő alak: a nőnek a légben -eltünt eszménykép, a férjnek a tengerben eltünt valóság. Nagy baj, -hogy a halottak nem beszélhetnek. Azaz tán beszélnek, de mi nem -halljuk. Van módja talán annak is. Magadra hagylak. Kisértsd meg őt -magad elé idézni. Vedd elő arczképét, nézz reá hosszasan; hívd -emlékedbe alakját, tetteit, szavait; idomítsd át lelkedben egy élő -alakká s beszélj vele. Ő most már rád nézve egy szent, egy testvér, -egy csillag. Kérdezd meg ezt a csillagodat. Meglásd, felelni fog -neked.</p> -<p>Áldorfai némán megszorítá Walter Leo kezét s szemei tele voltak -könynyel. Az idézett túlföldi lény már ott volt mellette.</p> -<p>Walter Leo sietett őket «magukra» hagyni.</p> -<h3>«NEVER MORE.» SOHA TÖBBÉ.</h3> -<p>Egy óra mulva, hogy Leo eltávozott Inczétől, következő tartalmú -levelet kapta tőle:</p> -<p>– Köszönöm baráti részvétedet. Már irtam az elnöknek, hogy a -megválasztatást elfogadom. Ma és holnap végzem a bucsúlátogatásokat -ismerőseinknél.»</p> -<p>Leo visszairt neki:</p> -<p>«Örülök rajta, hogy az éjsarki fölfedezésnél megtaláltam -számodra a Behring-utat. Szerencsés utazást». <span class= -"pagenum"><a name="Page_91" id="Page_91">-91-</a></span></p> -<p>Inczének csakugyan megjelent az, a kit hívott: az emlékezet.</p> -<p>Az emlékezet az a halott, a ki hazajár, valahányszor idézik. -Néha hivatlanul is eljön s elhozza magával ismerős hangját, ruháit, -tekintetét: eljő egész környezetével.</p> -<p>Az emlékezet beszélt Inczével. Nyugodtan, szenvedélytelenül, -mint halotthoz illik.</p> -<p>Végigvezette őt multján – felfelé és lefelé.</p> -<p>Elvitte őt odáig, a hol belőle, a papból férj lett és apostata, -a sors kényszerítő præstigiuma mellett. Mennyi küzdelembe került, -mily nagy catastrophára volt szükség, hogy ez így düljön el!</p> -<p>Hanna annyiszor elmondatta vele élete viszontagságainak egyes -eseményeit; azok igézték meg őt, azok nyerték meg számára. De egyet -nem tudott meg tőle. Odáig nem hatolt el. Hogy mi volt Incze akkor, -a mikor első szerelme kigyuladt? Egy pap! Ez még előtte titok. -Szabad-e egy ilyen kimondatlan titokkal sorsát az övéhez kötni? -Most már nem a megdicsőülésért, nem a halál előtti áldozat hitében, -de csupán szive dobogásáért keresni a második szerelmet? Vajjon ezt -a második nőt is elviheti-e magával majd, mikor *-re, derék hű -választóihoz képviselői körútra lemegy? Bevezetheti-e őt is abba a -kolostorba, a hol ifjú éveit tölté? Felnyithatja-e előtte is azt a -czellát, megmutogathatja-e neki is azt a fehér talárt s azt a -skapulárét? – Csitt!…</p> -<p>S azután megint visszavándorol a feljáró halott, az emlékezet, a -közelbe. Találkozik Hannával a waggonban.</p> -<p>Az éjsarki felfedezés kiegészíti már a talány részleteit.</p> -<p>Hannát vitte testvére, mert a család úgy kivánta, Prágába, a -Mária Terézia-hölgyek közt elfoglalni a számára impetrált -helyet.</p> -<p>Hanna felirta a nevét a waggon ablakára.</p> -<p>(E névről valakinek meg kellett tudni azt, hogy ő hová -utazott?)</p> -<p>Testvére azt mondta neki, hogy az ablakot ki fogja törni. -<span class="pagenum"><a name="Page_92" id= -"Page_92">-92-</a></span></p> -<p>(Annak a valakinek nem volt szabad megtudni, hogy ő hova -ment?)</p> -<p>Az összeütközésnél meghalt a testvér s Hanna nem kisérte azt -vissza anyja házához.</p> -<p>(Neki meg volt tiltva oda visszatérni.)</p> -<p>Továbbutazott e rémjelenet, e fájdalom daczára Prágába.</p> -<p>(Neki parancsolva volt, hogy menjen oda. A család akarata -törvény.)</p> -<p>S mikor amaz erkélyről széttekintettek a szép világ felett, -Hanna sírt. Mit siratott? Azt, a mit ebben a szép világban -elveszített.</p> -<p>S azóta úrnő és fogoly. Magáé és senkié.</p> -<p>… Incze szenvedélye le volt hűtve. Semmi sem olyan lebeszélő egy -férfinál (csak a férfinál), mint az a felfedezés, hogy a nőnek, a -kibe szerelmes, már volt egy bálványa, a kiről ábrándozott, a kiben -hitt, a kinek nevére gyönyörtől dagadt keble.</p> -<p>Hajh! Amaz első fényes alak egyszerre ismerte meg benne a férfit -és a félistent, s azelőtt nem lakott annak a szivében senki! -Lelkének ő volt az elsője, az egyetlene, az egyeteme!…</p> -<p>Incze utoljára hagyta a bucsúlátogatást Hanna grófnőnél. Már -most tudta, hogy annak délelőtt misére kell menni s egyéb ájtatos -szertartásokon jelen lenni. Volt személyes tapasztalata ez -életrendről.</p> -<p>Annak az elhidegítő gondolatnak pedig volt valami alapja.</p> -<p>Még mint nagyon fiatal lányka megimerkedett Hanna egy -hasonlókorú fiatal cseh mágnással. Tánczvigalmakon látták meg -egymást. Anyja és testvérei csak akkor jöttek rá, hogy Hannánál -érzelmek is vegyülnek ez ismeretségbe, mikor ő egy igen kedvező -házassági ajánlatot visszautasított s nyilvánossá tette, hogy -családjával szemközt akarata van. Mikor tehát egy ilyen előkelő -leány, a kire számos férfitestvér miatt nem vár fényes hozomány, s -a ki rangjához illő épouseuröket elutasít, állhatatosan egy fiatal -<span class="pagenum"><a name="Page_93" id= -"Page_93">-93-</a></span> emberről álmodozik, a ki megint, a -családi majoresco mellett, nem bír egyébbel, mint a főhadnagyi -kardjával s a kinek minden jövedelemforrása egy csoport hitelező, a -kiket nagy mesterséggel szivattyúzgat; hát ennek nem lehet más -vége, mint hogy egy szép napon az ilyen magas rangú kisasszonyt a -legidősebb bátya elkiséri Prágába; a család kieszközölte már a -helyet a Terézia-rend alapítványában; az ifju főhadnagyot pedig -elteszik garnisonba valahová Nagy-Szebenbe vagy Mantuába.</p> -<p>Onnan aztán levelezhetnek egymással, ha az nekik könnyebbülést -szerez.</p> -<p>Hiszen fogva, száműzve egyik sincsen. A szép úrhölgy is -megválthatja magát a Hradzsinból egy előnyös házasság árán, az ifju -főhadnagynak is fenn van hagyva a szabadulás a nagyszebeni -kaszárnyaéletből, mihelyt rászánja magát, hogy két heti szabadságot -kérve, ez időt felhasználja arra, hogy felutazzék Sachsen-Weimarba, -a hol egy gazdag grófi család egyetlen leánya – nem szép ugyan és -nem is fiatal, de hatalmas, – egyenesen ő reá vár s máshoz nem akar -menni (s teheti, mert nincs testvére). Azonban az ifju főhadnagy -inkább tanulmányozza Nagy-Szebenben, vagy Mantuában a török buzát, -az első helyen puliszka, a másodikon polenta-alakban, mint hogy a -lova fejét Sachsen-Weimar felé fordítsa, s elvetesse magát egy -gazdag fiusított leánynyal. Hívek maradnak mindketten -ábrándjaikhoz, s beérik a kölcsönös levelezéssel, a minek hangja -bizonyosan oly illemes, oly tartózkodó, hogy nyilvánosságra hozatal -esetén sem egyiket, sem másikat nem compromittálhatná. Csupán -egy-egy reménysugár árulja el, hogy a jövendőnek még vannak -ábrándjaik rájuk nézve. Az úrhölgyre nézve e remény nagyon -halavány. Az által, hogy legidősebb bátyját a waggon megölte, -testvérei száma meg sem fogyott, a mit úgy kell érteni, hogy az -utána következő addig a papi pályára készült, de a mint ő reá -jutott az elsőszülöttség, visszalépett (még nem volt felszentelve) -s be lett töltve az üres hely. Hanem az ifju főhadnagynak -<span class="pagenum"><a name="Page_94" id= -"Page_94">-94-</a></span> vannak chanceai. A majoresco után ő -következik. Egy szerencsétlen párbaj, egy elhibázott medve, egy -túlságosan élvezett mulatság s azt kiáltják: «válts föl!»</p> -<p>Három-négy hónap óta azonban egészen kimaradtak a kölcsönösen -egymást keresztező levelek.</p> -<p>Hanna grófnő minden nap hallgatta a magyar szabadsághős mámorító -szavait. Egy nőre, kinek nevelési alapja az volt, hogy császárt és -Istent tiszteljen, úgy hatnak az ilyen merész eszmék, mint gyönyört -adó méreg. A idegenszerű, az ellentétes élvezteti magát. Kivált ha -azt egy tökéletes férfi adja elő, a ki nemcsak mondani tudja e -nagy, merész dolgokat, hanem meg is merte azokat tenni. A nő -bámulta ebben a férfiban saját magának ellentétét. Ő maga, ki -rangjára, őseire oly büszke, osztályát mégis úgy elitéli magában, -jól ismert balfogalmaiért, saját nyomoráért; a férfi pedig, ki a -népből született, mint imádja ezt a népet, mely pedig az ő -nagyságát meg nem érti s irígykedik rá. Ez negyven éves korával is -fellángoló kedély, ő pedig ifjan is oly hideg. S az ellentétek -vonzalma erős.</p> -<p>De hogy az a másik is elfeledte a levélirást, az már -csodálatos.</p> -<p>Hiszen köztudomású dolog, hogy a tavaszi Mars-mezői lóversenyen -a majoresco egy akadály átugratásánál belebukott az árokba, s ló és -lovas kitörte a nyakát. A ló negyvenezer francot ért. És ezzel most -az ifjú főhadnagy egyszerre előreléptetődött a megdicsőült helyére -s urává lett a nagy birtoknak, most az ő neve elé jön a «von und -zu».</p> -<p>Hanem azóta nem irt levelet Hanna grófnőnek. Ez várta, hogy -talán maga jön a levél helyett. Az lett volna legtermészetesebb. De -nem is jött. Hanna grófnő végre elszánta magát arra a lépésre, hogy -levelet irjon a majoresco majordomojának, annyit kérdezve tőle, -hogy hol van «ő»?</p> -<p>A kérdezett úr aztán nem késett a felelettel, hanem rögtön -válaszolt a grófnőnek, hogy bizonyára «Ő», a mint átvette a -majoratust s imitt-amotti hitelezői kielégítésével <span class= -"pagenum"><a name="Page_95" id="Page_95">-95-</a></span> első -gondját lerázta, azonnal felutazott Sachsen-Weimarba s azóta ott -ül.</p> -<p>Hanna grófnő újra meg újra elolvasá a levelet s aztán elmélázott -rajta. Tanulmányozta a férfi szivet.</p> -<p>Addig, a míg szegény főhadnagy volt, nem kellett neki a -sachsen-weimari gazdag örökösnő: rút volt neki és nem fiatal. Most -már, hogy ő is gazdag lett, az is szép lett egyszerre és -szeretetreméltó. Milyen nagy a férfiak büszkesége! Mint szegény -ördög nem engedte magát megváltatni egy gazdag hölgy keze által, -ehhez kevély volt. Hanem a mint gazdaggá lett, ugyanez a büszkeség -odaviszi őt hozzá, hogy most ő hódítsa meg azt, a ki őt el akarta -venni. Mint kénytelen tiszti cœlibatusban élő kis úr rajongott egy -apáczaéletet folytató barátnőért, s a mint egyszerre nagy vagyonhoz -jutott, azt nézi, hogy szerezzen még egyszer annyit a birtokához – -egy kézszorítás árán?</p> -<p>De hát nincsen-e a gazdagok, a hatalmasok e rendszeres -conspiratiója ellen egy tromfja, egy antidotuma, egy -ellenösszeesküvése a szegényeknek, az elhagyatottaknak? s ha -azoknak lehet széttépni a szív, az érzelmek minden örök törvényeit, -a rang, a büszkeség követelményeiért, nincs-e ezeknek is diktálva a -megtorlás abban, hogy ők meg a rang, a büszkeség, az előítéletek -szabályait tépjék széjjel, az egyedül nemes érzelmek -parancsaiért?</p> -<p>Hanna grófnő egyedül sétált alá s fel magányos szobájában. -Körüle aristocraticus pompa, feldíszítés. Kárpitok, butorok, fényes -csecsebecsék azt az ámító külszínt adják szobájának, mintha az egy -gazdag úrnő lakása volna. És ez nem igaz. Ez mind csak addig az -övé, a míg benne lakik. Asszonyunk, Mária Terézia a maga idejében -saját termeiben sem ismerte a pompát. Laxenburgi kastélyának -butorzata emlékeztet a régi magyar földesurak legtakarékosabbjainak -berendezésére. Az alapítványi hölgyek tehetik azt, hogy a kopott, -sima falakat freskókkal ékesítsék, selyemmel behuzassák, s -hozathatják butoraikat Párisból, hanem az mind nem az övék; ha elég -könnyelműek voltak <span class="pagenum"><a name="Page_96" id= -"Page_96">-96-</a></span> évenkinti (lázsiásokban kifizetett) -kétezer forintjokat el nem rakni a szekrénybe, hanem kiadni -faragott fára, bronzra és festményre, az ő káruk; ez mind itt marad -az intézetnek. Addig az övék, a míg benne laknak.</p> -<p>Hanna grófnő ki-kitekintett ablakából az alant elterülő városra, -ismét végigjárta szobáját, majd beletekintett az asztalán heverő -levélbe. Börtön az mind! Az a város, az a szoba, az a levél. Ha -mind valamennyit bele lehetne dobni az égő kandallóba!</p> -<p>Komornája zavarta föl e keserű mélázásból. Látogatójegyet hozott -be egy idegen úrtól, a ki még sohasem volt itt.</p> -<p>Hanna grófnő elvette a jegyet reszkető kézzel. Nem volt azon se -czím, se korona, «Áldorfai Incze» állt rajta, semmi más.</p> -<p>– Szivesen látom.</p> -<p>Mikor Incze belépett, már le voltak törülve a könyek; Hanna -grófnő kedélyesen nyujtá az érkezőnek kezét.</p> -<p>– Valahára mégis meglátogat ön engem is!</p> -<p>– Ön tudja azt, grófnő, hogy senkinél sem tisztelegtem eddig e -városban.</p> -<p>– S a mai nappal felszabadult ön a fogadalom alól.</p> -<p>– Miután látogatásom egyúttal bucsúvétel.</p> -<p>– Ön elhagyja Prágát?</p> -<p>– Hazahivnak Budapestre. Megválasztottak képviselőnek újra.</p> -<p>– S ön ismét nekimegy annak a tövisbozótnak, melynek saját -szavaiként csak tüskéi vannak, de levele, gyümölcse nincs.</p> -<p>– Parancsolnak velem.</p> -<p>– S noblesse oblige.</p> -<p>– Saját nemességem ugyan nem igen kötelez, mivel nemes nem -vagyok; apám paraszt volt, lekötelezve sem vagyok se hazámnak, se -kormányának semmivel; hanem a cseh nemesség csakugyan kötelez, hogy -elmenjek. A mióta tudva van megválasztatásom, a hány nemes -barátommal <span class="pagenum"><a name="Page_97" id= -"Page_97">-97-</a></span> találkoztam az utczán, «Isten jó nap!» -helyett mindegyik azzal köszönt, hogy «szerencsés utat!» s ha még -holnap is itt látnak, holnapután már rendőri hatalomszóval -utasítanak ki innen.</p> -<p>Hanna grófnő megkinálta Inczét, hogy foglaljon helyet.</p> -<p>A kandallóban egy tűzbe dobott levél vetett lobbot.</p> -<p>Hanna grófnő leült Inczével szemközt.</p> -<p>– Ön tehát visszamegy leülni ugyanarra a helyre, a hol annyi -keserű tapasztalást szerzett, szolgálni ugyanazt az ügyet, melyben -annyiszor megcsalódott, küzdeni ugyanazért a fajért, a mely önt -csaknem számüzte?</p> -<p>– Nem tehetek másként, grófnő. Fátumunk az, hogy a mit egyszer -megszerettünk, azt, ha bántott, se tudjuk elhagyni, ha elveszett, -se tudjuk elfeledni.</p> -<p>– S mikor fog ön ismét bennünket meglátogatni?</p> -<p>Áldorfai nagyot sóhajtott s csendesen ingatva fejét, mély, tompa -hangon felelé:</p> -<p>– Never more.</p> -<p>Ez csak két szó. De a kifejezés, melyen e két szó mondva volt, -egy feltárt szívbeli titok.</p> -<p>Hanna grófnő és Incze között hosszú hallgatás időköze támadt e -szavak után. Mindenik azon gondolkozott, hogy mondjon-e még többet -is?</p> -<p>Hanna szegte meg végre is a csendet. Ő volt a bátrabb.</p> -<p>– Ön nem tudta eddig, hogy én hol lakom?</p> -<p>– Nem.</p> -<p>– Önnel tegnap tudatta azt Walter Leo, hogy én mi vagyok!</p> -<p>– Honnan sejti azt a grófnő?</p> -<p>– Mert velem is épen aznap ismertette meg az ön helyzetét. Ön -szegény sorsban él, szigoruan szabott jövedelemmel.</p> -<p>– Ha azt mondta, igazat mondott.</p> -<p>– Én elhiszem neki, mert ő nem szokott ámítni, hogy önnek csupán -a mindennapi kenyere van biztosítva.</p> -<p>– Valóban úgy van. <span class="pagenum"><a name="Page_98" id= -"Page_98">-98-</a></span></p> -<p>– Akkor ön nagyobb úr, mint Starrwitz Johanna grófnő, mert nekem -az sincs.</p> -<p>Áldorfai Incze még most sem szédült bele az eget mutató -mélységbe.</p> -<p>Starrwitz Johanna grófnőnek kellett fölállni helyéről, odalépni -hozzá s azt kérdeni tőle:</p> -<p>– Akarja ön e száraz kenyeret megosztani egy nővel, ki önt az -egész világ minden férfia fölé emeli?</p> -<p>Incze megrettenve a rászakadó mennyországtól, ámultan -rebegé:</p> -<p>– Hanna grófnő!</p> -<p>– Mondja ön: Hanna! s kezét nyujtá neki.</p> -<p>Incze megragadta a neki nyujtott kezet, büszkeségben ittasult -szenvedélylyel s most már az egész alakot kedve lett volna -átszorítani, de a «szerzetbeli hölgy» gyöngéden visszatartá őt -magától, komolyan súgva:</p> -<p>– E falak között nem ölelkeznek.</p> -<p>Hanem kezét ott hagyta Incze kezében s megszorítá azt -erősen.</p> -<p>– Ha ön akarja és érdemesít rá, elhagyom ezt a helyet, s benne -mindent, a mi most körülvesz, pompát, kényelmet, előkelő rangot, s -nem gondolok rá soha vissza többet. Megyek abba a viskóba, a mit ön -otthonának nevez, s ha nem tarthat ön cselédet mellettem, végzem -annak a dolgát. S mikor ön egyszer a keresményéből egy kartonruhát -vehet a számomra, azt megbecsülöm jobban, mint mindazt a selymet és -csipkét, a mit rabkoromban rám raktak. Ön tudja, hogy nekem semmim -sincs, én tudom, hogy ön szegény, van-e bátorságunk sorsunkat -összekötni?</p> -<p>Incze meg volt hódítva. Reszketett. Fázott. Ez nagyobb diadal -volt, mint a milyenre érdemesnek hitte magát. A büszke istennői -szépség saját egész nagylelkével tölti be az ürt, mely kettőjök -közt van, rangra és életkorra nézve. Szemébe mondja azt, a mit nem -hitt soha, hogy őt lehet szeretni, csupán önmagáért, nem érdekből, -nem dicsvágyból, nem a fellelkesítő bámulat befolyása alatt, nem -<span class="pagenum"><a name="Page_99" id= -"Page_99">-99-</a></span> a halál fenyegető kétségbeesései között, -lehet szeretni azért, mert férfi! Hogy lehet őt kiválasztani ezer -meg ezer férfi közül s eldobni érte az egész világot! És elmenni -vele együtt nyomorogni a jólét örök menhelyéből, csak azért, hogy -az övének nevezhesse a nő magát.</p> -<p>Incze két kézzel ragadá meg Hanna kezét s legalább a kezet vonta -keblére.</p> -<p>– Egészen vak vagyok a gyönyörtől, rebegé, s nem csodálnám, ha -meg is némultam volna. Hanna! Azt hiszem, hogy álmodom azt, a mit -olyan sokszor álmodtam. Ezt nekem lett volna kötelességem -megmondani s én oly gyáva voltam, oly bizalmatlan önhöz és -magamhoz, hogy meghagytam magamat öntől előztetni. Hihetlen volt -előttem az, hogy egy férfi egy hölgy elé léphessen azzal a szóval: -«te adj oda értem egy egész világot, s végy érte cserébe engem». Ön -mondta ezt nekem Hanna, kérdetlenül, futni készülő gyávának, s e -szavával oly adósságot terhelt szivemre, a mit csak egész életem -lesz képes visszafizetni. Ez az élet, az öné. S ne higyje azt, -Hanna, hogy olyan sötét sors az, a mit ön meg fog velem osztani. Az -a mondat a száraz kenyérről, csak szójárás. Annyira szegények nem -leszünk. Egy férfi, a kinek tőkepénze van «itt» és «itt» (tenyerére -és homlokára ütve mondá), még mindig élhet úrmódra a világon, ha -nem örökölt is uradalmakat, s ha van mellette egy szerető szív, a -ki buzdítja, ki erélyét fokozza, fog tudni dolgozni kettő helyett -is!</p> -<p>– Igen, igen! szólt Hanna fellelkesülten; én is megtanulok -dolgozni, úgy, mint az a másik tudott, a kit ön előttem -megsiratott; eltanulom tőle azt, a miben ő olyan nagy volt, -iparkodom őt utólérni, de nem elfelejtetni önnel! Nem. Az ő -arczképét le ne tegye ön értem soha. Viselje az enyimet is keblén, -de az övével együtt, egymással szemben. Mi nem leszünk egymásnak -vetélytársai!</p> -<p>E szóra Incze térdre roskadt s most már könyeivel áztatta a -kezében tartott erős kezet. Az emlék expiálva volt. A tenger aluli -szózat hangzott jóváhagyó zúgásként fülében. <span class= -"pagenum"><a name="Page_100" id="Page_100">-100-</a></span> Ez volt -szivének legfájóbb része. Ezt gyógyította be ez a szó.</p> -<p>Hanna gyermeteg mohósággal sietett rögtön a legközelebb keze alá -eső albumából egy fényképet kiszakítani s arról levágva a főt, ő -maga illeszté azt bele abba a kis könyvalakú medaillonba, melyben -Incze Serena arczképét viselte keblén, szemközt ezzel a -másikkal.</p> -<p>Meg volt Inczének engedve, hogy csókolja össze mind a kettőt, az -új menyasszonyét is, meg a régiét is.</p> -<p>Ettől aztán egészen üdvözült lett.</p> -<p>Hogyan került vissza a Hradzsinból a Venczel-térre, arról nehéz -volna számot adni.</p> -<p>Walter Leoék épen ebédnél ültek, de nem várta ő azt, míg annak -vége lesz, berontott közéjük. Szivesen is látták minden időben.</p> -<p>– Tehát ön csakugyan elutazik tőlünk Pestre? kérdé siránk hangon -Helene.</p> -<p>– Rövid időn.</p> -<p>– Ah, az a csúnya Pest!</p> -<p>– Nem, bárónő! Budapest igen szép. Ön azt majd meg fogja -látni.</p> -<p>– Én? Mit keresnék én Pesten?</p> -<p>Incze rejtélyesen mosolygott.</p> -<p>Helene ideges látnoki kedélylyel mondá akkor:</p> -<p>– Ön mosolyog! Ön nevet valamin! Én kitalálom. Ne szóljon! tudom -már! Ön nőül veszi Hannát!</p> -<p>S azzal tenyereibe tapsolt.</p> -<p>– Azaz, hogy Hanna veszi férjül őtet, szólt nevetve Walter Leo. -Tudtam én azt már tegnap.</p> -<p>Helene e szóra fölsikoltott, kitörő örömmel, s -megakadályozhatlanul nyakába borult Inczének s összecsókolta annak -arczát, jó kedvében féktelenül kiáltozva: «kedves, édes Incze! -Drága Inczém!»</p> -<p>Walter Leo csak a vállait vonogatta, s mutogatott a szemöldeivel -meg a tenyereivel feléjök. (Tanuja volt e jelenetnek a fia meg a -társalkodónő, meg egy öreg zongora-művész is.) <span class= -"pagenum"><a name="Page_101" id="Page_101">-101-</a></span></p> -<p>– Itt van ni! Tessék! mondá Leo. Már most én e miatt kell, hogy -elváljak a feleségemtől. Ezt is el kell venned. Tarthatsz két -asszonyt.</p> -<p>Incze nem volt most megijeszthető állapotban; nagyon -felébresztették benne az oroszlánt.</p> -<p>– Hát az is jó lesz, vágott vissza. Hanna már megengedte, hogy -az ő arczképe mellett a másikat is viselhessem. Megengedi még a -harmadikat is.</p> -<p>Walter Leo gúnynyal figyelmezteté:</p> -<p>– Sógor! Elég hivatal lesz neked az az egy asszony is! Hanem hát -most gyere, csókolj meg engem is. Hiszen csak quittek vagyunk. Én -is kaptam egyszer egy csókot a te feleségedtől, bár még most is -élne, szegény!</p> -<p>Ez pedig nagy gorombaság volt Hanna irányában.</p> -<p>– Hanem hát már most lássunk a prózai intézkedések után, -folytatá a bankár, mert az ötödik felvonás után még sok dolognak -kell történni, a míg a lámpákat eloltogatják.</p> -<p>A sok dolog között az volt a legnagyobb dolog, hogy Inczét, mint -eretneket egy olyan hitbuzgó család tagjával összeeskessék, minő a -Starrwitzeké, melyben mindenkor volt egy püspök vagy apátur. -Szerencséje volt Inczének, hogy dimissoriálisát a dudai matricula -nyomán az ottani új lévitától kapta meg, az volt az ő illetékes -papja. Így az előéletéből bizonyos stadiumig nem sejtettek semmit; -mert ha azt Prágában megtudják, bizony beteszik a szürit a -Daliborkába, mikor épen esküdni megy!</p> -<p>Végre nagy nehezen a családot repræsentáló Starrwitz majoresco -is ráadta a frigyre kénytelen-kelletlen áldását.</p> -<p>– Nem egész mesalliance. A tábornokból lehet megint tábornok, a -képviselőből lehet minister, s a convertitából lehet reconvertita. -Az asszony lásson hozzá, hogy mivé tegye? Ha választotta magának: -habeat sibi!</p> -<p>Hanna és Incze most már mint férj és feleség utaztak ismét -együtt a vasuton. <span class="pagenum"><a name="Page_102" id= -"Page_102">-102-</a></span></p> -<h3>CONSORS ÉS CONSORS.</h3> -<p>Jól mondta azt Walter Leo, hogy a halottak boszút tudnak állani -azokon, a kiket szerettek.</p> -<p>Áldorfai csak a házassága után vette észre, hogy valamit nem -kapott meg a feleségével: a lelkét.</p> -<p>Övé volt a szép test, oly valóságosan az övé, mintha cserkesz -apától vette volna stambuli bazárban, a kinek derekán az övét csak -a vőlegény kése metszi keresztül, hanem a lélek épen úgy nem járt -együtt vele, mint annál.</p> -<p>A helyett annak a másiknak a lelke, ki az Isis-lugas alatt -nyugszik, járt el mindennap haza s ott ült az új nő és a férj -között.</p> -<p>Áldorfai imádta nejét, de kénytelen volt minden lépten-nyomon -visszaemlékezni az elvesztettre, s összehasonlítást tenni a mult és -a jelen között.</p> -<p>És pedig Hanna igyekezett tökéletes feleség lenni, csakhogy nem -értett hozzá. Ezt nem tanítják az apáczáknál.</p> -<p>Hűsége férjéhez látványszerű volt, a tüntetésig ment idegen -férfiak irányában. Serena nem úgy tett. Ő elfogadta a tréfát, -enyelgést, a mulatságot, úgy, a hogy adva volt, s Inczének soha egy -gondolatja sem volt, hogy rá féltékeny legyen, hosszú távollét -alatt sem. Más tudománya volt annak szerelmét bebizonyítani!</p> -<p>Hanna takarékos is volt, csakhogy azt a zsugoriságig vitte s -kizárt minden vendégszeretetet. Férjét szoktatta ahhoz a vékony -tartáshoz, a hogy a cseh beamterek élnek otthon. Inczének aztán -ilyenkor elüzhetlenül ott ült a jobbján az a «másik», a ki még a -bujdosások idejében is vendégsereget gyűjtött maga körül s férje -kedvéért megvendégelte a menekülteket szépasszony-főztével, és az -neki semmibe sem került. Hanna is megteszi azt sokszor, hogy -megtudva, mi férjének kedvencz étele, maga kimegy a konyhára, hogy -őt azzal meglepje. De milyen nagy dologba <span class= -"pagenum"><a name="Page_103" id="Page_103">-103-</a></span> kerül -az neki! Serena egyetlen főzőedényben el tudott készíteni egész -ebédet, ha megszorult; mikor Hanna főz valamit, estig nem győzi a -cseléd elmosogatni utána a sok bekevert edényt. Aztán elvégre sem -úgy üt az ki, a hogy kellene. Az ember csak megköszöni, kezet -csókol érte, magasztalja is, hogy milyen jó, de csak nem úgy van -az!</p> -<p>Hanna is egész nap dolgozik, tesz-vesz, mint egy cseléd, -kifárasztja magát, aztán oda van. Semmi sem esik keze ügyére. Ha -kávét főz, a szesz lángjával leégeti hunczutkáit, ha theát főz, -leforrázza a vizzel a kezét, ha hozzá fog egy öltönyt magának -megvarrni, azon egész nap szab, krétáz, öltöget, de az napról-napra -messzebb esik az elkészüléstől, mintsem közelednék hozzá, s aztán -este kimerült, kifáradt, mindennap érezteti férjével nem azt, hogy -ő grófnő, hanem azt, hogy szolgáló. (Úgy-e te «Hajdani», mikor vége -volt, hosszú nyári estével a nehéz kerti munkának, dalolva jöttél -be a házba, s nem várhattál, a míg gyomlálástól szennyes kezeid -megmosod, odahíttad kedvesedet, hogy csókolja meg addig is énekes -ajkaidat s aztán egy percz mulva már olyan tiszta és fehér volt az -a két dolgos kéz, mint a patyolat, akkor odatartottad neki, hogy -csókolja meg sorba mind az öt ujját, s jókedved hangja életet -költött a házban. Még gondod volt a férjnek az esteli pipát is -sajátkezüleg megtölteni s parazsat tenni rá a tűzhelyről!…)</p> -<p>Inczének még ez utóbbit is nélkülözni kell; Hanna főfájást kap a -füsttől. Csak az országházban gyujthat rá a folyosón; de azért is -orrt fintorítanak, ha otthon megérzik a kabátján ennek az -«alkotmányos húsfüstölő intézetnek» a zamatja.</p> -<p>Incze egészen otthonülő emberré vált. Kedvencz mulatságával, a -vadászattal fel kellett hagynia: Hanna nem türi a vadászkutyákat. -Semmi állatot sem szeret. Még egy madara sincsen. Az állatkedvelés -pórias szenvedély, ha a versenylónál s a kopófalkánál alább száll. -A kutyával megosztani falatját haszontalan kiadás, s az állat után -<span class="pagenum"><a name="Page_104" id= -"Page_104">-104-</a></span> tisztogatni, fölösleges fáradság. -Hannának semmiben sem telik öröme. Egész élete egy folytonos -önfeláldozás.</p> -<p>Incze is egész nap otthon ül. Könyvárusok számára dolgozik. Régi -jegyzetekből új útleirásokat készít, ivét tizenöt forintjával. -Folyvást dolgozni kell. A fáért, a cselédért, a szabóért, a -butorokért, az adóért, a casinói, klubbi tagságért.</p> -<p>S a férj, a ki egész nap dolgozik, elfelejt felesége iránt -figyelmes lenni. Minden gondolatját az üres papiros foglalja -el.</p> -<p>Aztán néha egy-egy országgyülési beszédre is kell készülni. -Incze az ellenzék padjain ül. Ülnek ott elegen, a kik egész három -esztendőn át egy árva szóval sem czáfolják meg, hogy nincsenek a -Karthausi barátok szerzetébe fogadkozva, s csak a szokásos «igen» -és «nem» memento mori hangzatával adnak koronkint életjelt -magukról; mégis igen derék emberek. De Áldorfai – gyanusított -ember! Neki hébe-hóba fel-fel kell támadni, s megragadni az -alkalmat, hogy egy szónoklattal bebizonyítsa eddigi elveinek -törhetlenségét. Az ilyen beszédre aztán készülni kell. S a -beszédére készülő államférfiu kellemetlen étkező társ az asztalnál. -Jó szerencse, ha az asszony elég tapintattal bir, kitalálni az -indokot s mosolyogva jegyezni meg: «te most ugy-e bár azt gondolod, -hogy a miniszterrel beszélsz!»</p> -<p>Walter Leoék többször meglátogatták Budapesten Áldorfaiékat.</p> -<p>Panaszkodásról szó sincs. Arra Hanna nagyon büszke. De beszél -hangosan a tüntetőleg kimutatott egyszerűség, visszavonultság, -szigorú életmód.</p> -<p>Helene aztán otthon majd megöli a férjét, hogy segítsen rokona -szorult állapotán. Ő azt hiszi, hogy az olyan könnyen megy.</p> -<p>E közben a politikai válság egészen élessé vált.</p> -<p>Az osztrák-porosz háboru sajátszerű megvilágítást adott a -belállapotoknak. Kiegyezkedésről beszélt minden ember, <span class= -"pagenum"><a name="Page_105" id="Page_105">-105-</a></span> vagy -egy vagy más módon. A magyar országgyülésen nagy összemérkőzésre -készültek a pártok. Incze még mindig az ellenzékhez tartozott; nem -is lehetett a hajdani honvéd ezredesről egyebet föltenni.</p> -<p>Ebben az időben tehát drágák voltak a szavazatok.</p> -<p>Egy monarchia sorsa, ujjáalakulása vagy szétomlása függött -minden névszerinti szavazástól.</p> -<p>Ezekben a napokban a szokottnál is többet időzött Walter Leo -Budapesten. Csaknem mindennapos volt azalatt sógoránál.</p> -<p>Politikáról a világért sem beszélt volna vele. Ismerte -elvhűségét.</p> -<p>Hanem egy napon, mikor már megvolt a magyar felelős ministerium, -azzal a hirrel lepte meg Inczét, félre hiva őt dolgozó szobájába, -hogy igen fontos «nemzetgazdászati» eseményt akar közölni vele.</p> -<p>Ez neutralis tér.</p> -<p>Egy consortium van alakulóban, mely az X és Y közötti vasut -kiépítését Magyarországon szemelte ki feladatául s ezen consortium -óhajtaná, hogy Incze is lépjen be engedménybirtokosai sorába.</p> -<p>– De hisz én semmit sem értek a vasutépítéshez, monda Incze.</p> -<p>– Az a mérnökök dolga, nyugtatá őt meg Leo.</p> -<p>– A pénzszerzéshez még kevesebbet.</p> -<p>– Az pedig a bankárok dolga.</p> -<p>– Hát az én dolgom micsoda? kérdé akkor Áldorfai.</p> -<p>– Hazafiui buzgalmaddal előmozdítani a terv kivitelét, mely -hazád egy részének a kivánt jóllét fokára emelkedést -megkönnyítendi.</p> -<p>A czél magában véve nem lehetett gyanus.</p> -<p>– De a kivitel mégis anyagi koczkáztatással jár.</p> -<p>– Ha én ott vagyok, akkor bizonyos lehetsz róla, hogy nem -koczkáztatsz semmit. Ellenben rád nézve az a biztató előny -származik belőle, hogy ha te befolyásod által az engedményt -megnyerni segítesz, a társulat téged megválaszt <span class= -"pagenum"><a name="Page_106" id="Page_106">-106-</a></span> -igazgató-tanácsosának s az ilyen hivatal, mint tudod, hetenkint egy -napi munka mellett, évenkint öt-hatezer forintnyi tiszteletdijt -szokott eredményezni.</p> -<p>Ez nagy hang volt Incze előtt.</p> -<p>Évenkint öt-hatezer forint, becsületes úton keresve! Ez épen -helyreütné azt a különbséget, a mi a képzelem és valóság: – egy -osztrák nyugdijas tábornok s egy amerikai elbocsátott generális -között létezik.</p> -<p>– S kik lennének az engedménykérők? kérdezé Leotól.</p> -<p>– Magam volnék az egyik, a másik úri magad, a harmadik pedig -gróf Bauernhass Siegebert.</p> -<p>– Ejnye, de furcsa név.</p> -<p>– Ne bajlódjál te a névvel. Előkelő nagybirtokos Csehországban, -és tekintélyes nagy úr. Nekem régi jó ismerősöm. Mihelyt beállsz a -consortiumunkba, megismertetlek vele. Igen józan nemzetgazdászt -fogsz benne megismerni. Tehát kezet rá.</p> -<p>Incze nem tétovázott kezét adni Leonak, ki azután e tárgyat -befejezettnek nyilvánítá.</p> -<p>Pár nap mulva Leo tudatá Inczével, hogy az egész vállalat a -legsimább úton van: semmi akadály sincs előtte. Kicsinált dolog, -hogy Inczét a társulat az igazgató-tanácsosok sorába fel fogja -venni.</p> -<p>Minthogy ez már egészen bizonyos volt, Incze nem is tartózkodott -azt nejével közölni. Elmondá Hannának, hogy ő most egy olyan -állomást fog elnyerni, mely öt-hatezer forint évi jövedelmet -biztosít számára s ennek elnyertével ő is képes leend nejének az -óhajtott kényelmes és gondtalan életet megszerezni.</p> -<p>E felfedezés jutalma volt Inczére nézve egy egész boldog és -semmi incidens által meg nem zavart, nyugodalmas nap. Hanna oly -gyöngéd volt, hogy legelső föltételül ezt köté ki:</p> -<p>– Akkor legalább te sem fogsz egész nap az iróasztalod mellett -ülni, hanem néha majd az enyim is leszesz.</p> -<p>Az ügy sietve haladt, Walter Leo nem hagyta azt pihenni. -<span class="pagenum"><a name="Page_107" id= -"Page_107">-107-</a></span></p> -<p>Egy hét mulva már meghivták Inczét a consortium alakító ülésébe. -Ez itt Budapesten ment végbe, minthogy a magyar kormány -tanácsosának is részt kellett benne venni.</p> -<p>Voltak jelen a tanácskozáson öten, a kiknek a neveit mind -elfelejtette Incze, a mint Leo elmondta azokat neki, csupán az az -egy különös név: Bauernhass Siegebert, ragadt meg figyelmében; -annak a viselőjét meg is nézte nagyon.</p> -<p>Magas, délczeg fiatal férfi volt; középen elválasztott szőke -hajjal, mely rendetlen tincsekben hullott vissza homlokára. Szőke -favorija, cotelettjei finomul gondozva; arczán előkelő nyugalom s -ha vannak szemek, a melyek beszélnek, úgy ennek a szemei azok -voltak, a melyek hallgatnak. A mi legfeltünőbb volt rajta, az, hogy -svéd keztyüit az egész értekezlet alatt a kezein tartotta. Mikor -Leo bemutatta őket egymásnak, Inczének is keztyüs kezet nyujtott -szorításra, keztyüs kézzel számított, keztyüs kézzel irta alá a -nevét.</p> -<p>Mikor készen volt az engedményokmány, a jelenlévő tagok -szerencsét kivántak egymásnak a vállalathoz és egymáshoz s ismét -kezet szorítottak, a viszontlátásig.</p> -<p>(Ez lesz tehát az én «consors»-om, mondá magában Incze, nagyon -emlékébe edzve azt az alakot, melynek hajfürtei, mint a szomorúfűz -ága, hullanak szemei elé.)</p> -<p>Különösnek találta, hogy ez a szó: «consors», azt is jelenti, -hogy «feleség».</p> -<p>Hazatérett sietett elmondani annak a másik consorsnak, hogy az -említett ügy már annyira rendben van, hogy annak a rovására -megbizhatja Hannát, nagyobb szállást keresni s azt tetszése szerint -bebutoroztatni.</p> -<p>Hanna azt felelte rá, hogy majd ráérünk, ha egészen kezünkben -lesz.</p> -<p>Incze aztán nagyobb elhitel végett elmondá neki az egész alakító -ülés lefolyását: kik voltak jelen? s nem titkolta el a fölötti -megbotránkozását, hogy Bauernhass gróf <span class= -"pagenum"><a name="Page_108" id="Page_108">-108-</a></span> az -egész gyülés alatt le nem húzta a kezéről a keztyüt; neki is -keztyüsen nyujtotta a kezét parolázásra, a mi tisztességes emberre -nézve gyönge megbántás.</p> -<p>Hanna mentőleg szólalt fel.</p> -<p>– Ez nem gőg, csak megszokás. Némely úri háznál ép oly kevéssé -jelennek meg az összetartozók keztyü nélkül a kezükön, mint czipő -nélkül a lábukon, keztyüben ebédelnek, sőt keztyüben hálnak is.</p> -<p>Incze nem akarta felhasználatlanul hagyni e téren szerzett -tapasztalatait.</p> -<p>– Hiszen nekem is volt szerencsém egy időben mindennap -herczegekkel együtt ebédelni, mondá kérkedőleg; a krimi háboru -alatt, még pedig angolokkal; de azok, mondhatom, hogy puszta kézzel -nyultak a bográcsba velem együtt. Pedig úgy hiszem, az angol -aristocratia is megközelíti büszkeségre a csehet.</p> -<p>– Azt, a mi hadjárat alatt történik, ne vegye ön a rendes élet -zsinórmértékének. Háboruban az is megeshetik, hogy az ember -dobszónál esküvőt tart, a mi más időben nem járná meg.</p> -<p>Hannának bizonyosan nem más eszmejárás hozta ezt az ötletet, -mint hogy épen aznap adták a német szinházban ezt a víg operát: «az -ezred leánya, vagy a házasság dobszónál»; de Inczét nagyon fájó -részén találta ez a szó. Azt hitte, hogy az ő első házasságára -czélzott az.</p> -<p>Nagyon elkomorult rá s menekült dolgozó-szobájába.</p> -<p>Ott azután elgondolkozott rajta s átlátta, hogy ő a hibás, ő -kezdett élczelni a cseh aristocratiára, holott annak egyik -legbüszkébb tagja választotta őt férjül s az nem szégyel most az ő -házánál oly munkát végezni, mintha egy pipereárus bolt hölgyei -közül választotta volna őt ki. Rávette magát, hogy visszamenjen -hozzá és kiengesztelje őt.</p> -<p>Hanna csakugyan ott ült megint annál a szerencsétlen ruhánál, -melyen mindennap szab, varr és fejt; s mely makacsul felfogadta, -hogy soha el nem készül. Varrt és látszott a szemein, hogy -fejfájásban szenved. <span class="pagenum"><a name="Page_109" id= -"Page_109">-109-</a></span></p> -<p>Hjaj, de könnyű ám kiengesztelni egy asszonyt, a ki haragszik, a -ki pöröl, a ki sír, a ki dúl-ful, ront-bont, körmöl és pofoz; de -hogyan kiengesztelni egy nőt, a ki hallgat, a ki egykedvű arczot -csinál, a ki még csak egy arczvonással sem árulja el, hogy mi baja -van?</p> -<p>Incze mégis addig könyörgött neki, míg kiimádkozta a kezéből azt -a Penelope-szoknyát.</p> -<p>Akkor aztán Hanna nekiállt kávét pörkölni a borszeszgépen. Az is -jó a fejfájás ellen.</p> -<p>Incze aztán, hogy kedveskedjék, hogy hátra ne maradjon, vagy -talán hogy tréfás fordulatot adjon a feszült helyzetnek, a maga -részéről elővette a kávémalmot s elkezdte a Hanna által pörköltet -megőrölni.</p> -<p>Hiszen annyiszor tette ő ezt Serenával.</p> -<p>De már erre kitört Hannából a harag. Összecsikorgatta gyönyörű -gyöngysor fogait s megrázta a fejét, s a két öklét megreszkettetve, -riadt rá a gonosztevőre.</p> -<p>– Takarodjék ön! Hisz mind elrontja a kávédarálót, ha forrón -őröli meg benne a kávét! Ennyit sem tud? pedig az egész világot -bejárta, s még országos képviselő akar lenni!</p> -<p>Incze aztán menekült is a casinoba.</p> -<p>«Országos képviselőnek lenni!» Lehet is az, mikor otthon az -ember magamagát sem meri képviselni! Aztán most készüljön az ember, -ilyen feleségtől megpuhított kedély mellett, a fulminans -philippicára a kormány ellen! Nem is készült ám!</p> -<p>A casinóban összetalálkozott Walter Leoval. A bankár arról az -örvendetes eseményről tudósítá, hogy a ministertanácsban kedvezően -intéztetett el az engedélyokmány.</p> -<p>– Hanem már most egyet mondok, kedves barátom. Azt egészen -természetesnek fogod találni, hogy mikor te a consorsaiddal együtt -a jelen kormánytól engedélyt kérsz egy állami kamatbiztosítás -mellett épülendő vasutra, ugyanakkor nagyon furcsán zavarná meg a -nótát, ha te egy füst alatt egy kegyetlen philippicát tartanál a -kormány <span class="pagenum"><a name="Page_110" id= -"Page_110">-110-</a></span> ellen a budgetvita alkalmával s ellene -szavaznál annak a költségvetésnek, melyben a saját vasutad is benne -szerepel.</p> -<p>Ezt bizony Incze maga is furcsának találta.</p> -<p>– Jó! Majd mikor rám kerül a beszéd sora, este kimegyek mezítláb -a hóra, reggelre berekedek s másnap tanum rá az egész világ, hogy -nem szónokolhatok.</p> -<p>Ennyire már elment.</p> -<p>Walter Leo és Bauernhass gróf ott maradtak Budapesten addig, míg -engedélyokmányukat ki tudják ásni a ministeriumtól, a mi nem megy -minden artézi kútfúrás nélkül.</p> -<p>Ez idő alatt Leo többször meglátogatta Áldorfaiékat, de -Bauernhass sohasem.</p> -<p>Leo annyit megtudott a társalgásból, hogy Hanna sehova sem jár, -még szinházban sem volt, Budapest mulatóhelyeit épen nem ismeri. Az -mind sok költségbe kerül s Incze sem ér rá, mert az reggeltől estig -dolgozik.</p> -<p>Leo erre azt a megjegyzést tette magában, hogy a mely családnak -mintegy négyezer forint jövedelem mellett ártatlan mulatságokra nem -telik, ott vagy a férj rossz számító, vagy a nő rossz gazdasszony. -Azonban Budapest drága város. Itt a lélekzetvétel is pénzbe kerül. -Ez is igaz.</p> -<p>Egy napon ismét, mikor a budgetvita egész forrójában állott, -ezzel a közleménynyel lepte meg Walter Leo Áldorfai Inczét:</p> -<p>– Kedves sógorom. Kutya van a kertben! Az engedélyokmány már -minden hivatalszobán szerencsésen keresztülvitorlázott nevezetes -havariák nélkül; hanem tegnap elővett bennünket a ministeri biztos -s egész nyiltsággal kimondá, hogy vasutunk létrejötte nagyon -kivánatos és nemzetgazdászati szempontból igen üdvösséges, kivülünk -más nem is kapja azt meg; hanem, hogy a kormány igen szálkás -falatnak találja azt, hogy a consortiumunkban egy forradalmár -hadvezér is találtatik, a kiről mai napig is azt hiszi (akár -alaposan, akár alaptalanul) az egész világ, hogy ő lesz hivatva egy -mindent felforgató mozgalom élére állani. Hogy az által, ha ezt -figyelembe nem veszi a <span class="pagenum"><a name="Page_111" id= -"Page_111">-111-</a></span> kormány, maga is könnyen hamis -helyzetbe jöhet. Azért tanácsolja, hogy téged hagyjunk ki a -consortiumból egyszerűen. Erre azonban kapott egy olyan választ, a -mit hiszem, hogy nem tesz ki az ablakába, még pedig nem is tőlem, -hanem Bauernhasstól. A gróf sarkára állt s azt mondta: «a kivel én -egyszer consortiumba léptem, ahhoz én hozzá vagyok nőve, mint a -siami ikerpár, Chung a Tunghoz, s azt én magamról levágatni nem -engedem. Ha tetszünk együtt, tessünk; ha egy nem tetszik közülünk, -ne tessünk.»</p> -<p>Inczének ezzel a szóval nagyon ki lettek húzva a méregfogai. Az -az ellenszenves alak; az a patchouliszagú aristocrata igazi nemes -ember módra viselte magát az ő irányában. Ő bizony, hasonló -helyzetben aligha ki nem dobta volna a hajóból azt a kellemetlen -utitárst – amugy parasztosan.</p> -<p>Incze úgy megszorította erre a közleményre, elismerése jeléül, -Leo kezét, hogy az egymásba tapadt ujjait rázogatva monda:</p> -<p>– No ennek felét Bauernhassnak adom, mert nekem sok.</p> -<p>– Mit tegyünk most? Kérdezé Incze.</p> -<p>– Én bizony tudnám, hogy mit kellene tenni? Hanem az egyenesen a -te feladatod. Abból a forradalmi vezérkedésből, tudjuk mi jól, hogy -semmi sincs. Te magad tudod legjobban, a ki szinről-szinre ismered -a viszonyokat odakinn úgy, mint idebenn. Minek hát játszani nagy -jelszavakkal? A te nyilvános jellemednek legkisebb kárára sem -lenne, ha te a most folyó budgetvita alkalmával egy őszinte loyalis -beszédben nyilvánvalóvá tennéd, hogy neked ez irányban semmi titkos -törekvéseid nincsenek. Ez a mi egész helyzetünket megkorrigálná. -Gondolkozzál rajta, a mit mondtam.</p> -<p>Incze nagyon is elgondolkozott azon.</p> -<p>Tehát már most nemcsak azt kivánják tőle, hogy hallgasson; hanem -azt is, hogy beszéljen! <span class="pagenum"><a name="Page_112" -id="Page_112">-112-</a></span></p> -<p>Mit beszéljen?</p> -<p>Rontson le olyan illusiókat, a mik még nem csak sok embernek -boldog álmait képezik, de a mik a közjellemet, mint abroncsok -tartják össze?</p> -<p>Mit tegyen most?</p> -<p>Hej, ha az a felejthetlen nő most itt volna oldala mellett, az -majd kitalálná a mentő gondolatot a kétség közepett! Megmondaná: -«tedd» vagy «ne tedd!» «Ha az, a mit el akarsz mondani, -meggyőződésed, mondd el!» «De ne mondd el olyankor, mikor jutalmat -kinálnak érte; mondd el ingyen és ha megvernek is érte.» «Ha pedig -nem meggyőződésed az, s nem szükséges, hogy mondva legyen, el ne -mondd, ha a világot igérik is érte!</p> -<p>Nincs, a ki vele így beszéljen!</p> -<p>Hiszen itt van az új nő. De ez nem arra született, hogy férje -gondolatait kitalálja. A férjnek kell az ő gondolatait találgatni -mindig s azokat mélyen el tudja rejtegetni előle.</p> -<p>Incze elmondá Hannának a Leo által közlötteket, s várta, hogy -mit felel rá a nő?</p> -<p>Ez pedig egész okos megnyugvással felelé, a varró selymet -elszakítva fogaival (a miért Incze mindig zsémbelt: mikor ott az -olló).</p> -<p>– Lássa, milyen jó volt, hogy nem indultam el mindjárt nagy -szállást keresni s butorokat megrendelni.</p> -<p>Az igaz, hogy nagy baj volt Inczére nézve, minek mondta el előre -Hannának azt a kilátásba helyezett nagy jövedelmet. Most hogyan -vegye ezt tőle vissza?</p> -<p>Hanna hideg vérrel húzta a tűbe a selymet, mintha az a tűfok -szűk nyilása volna gondolatainak egyedüli átjárója. Hajh, Incze -maga is szeretett volna ezen a tűfokon keresztülbújni! Addig nem -lehetett a beszédet folytatni, a míg a selyem bele nem talál a -tűbe. Megvan, hála az égnek!</p> -<p>Most aztán Incze folytathatá.</p> -<p>– Óh még ezzel nem esett ki a világ feneke. Az ügy nincs -elveszve. Társaim szilárdul állanak mellettem s nem tágítanak a -kormány előtt. Kedvesem, mit szólsz <span class="pagenum"><a name= -"Page_113" id="Page_113">-113-</a></span> hozzá? Én szeretném -ezeket a társaimat, Leot és Bauernhass grófot holnapra egy kis -barátságos estélyre elhíni hozzánk.</p> -<p>Hanna felsziszszent! A tű megszúrta az ujját.</p> -<p>Incze hitvesi részvéttel kapott a sebzett kéz után, hogy a -kitóduló vért ajkával felszivja, hanem Hanna ökölre szorította -kezét s nem engedte azt neki.</p> -<p>– Hová gondolsz? Hát fogadhatunk el mi ezen a mi szállásunkon -elegantiához szokott vendégeket? Hivhatom én ide a jockey-klubot -hozzám estélyre, mikor egy épfülű theacsészét nem tudok eléjük -föltenni? Bizhatom én magamat erre az ostoba szakácsnémra? Kérlek -igen nagyon, ne hijj én hozzám vendéget!</p> -<p>Incze nagyot sóhajtott s abbahagyta a dolgot.</p> -<p>Alantabb hangon kezdé aztán s elmondá Hannának, hogy mindezen -lehetne még fordítani egyetlen egy szónoklati diversionak az árán. -Rászánja-e arra az áldozatra magát? Mert ez áldozat!</p> -<p>Hanna ruhafodrot ránczolt. Mikor a tizenöt milliomodik ránczba -ölté a tűt, akkor annyit mondott:</p> -<p>– Kedvesem, tedd, a mit jónak látsz. Én, látod, hogy így is meg -vagyok sorsommal elégedve.</p> -<p>De a hang, a kifejezés megczáfolta a szókat.</p> -<p>Incze dolgozó szobájába vonult vissza.</p> -<p>Nagy gond volt az, hogy mit tegyen most?</p> -<p>Hiszen semmi, egy fillér árú apostasia sem kell hozzá, hogy -elmondja magáról, hogy ő nem az, a minek őtet a népszerűsége -hireszteli. Eszében sincsen forradalmi tervekkel szaporítani a -patience-játékok nemeit; s ha egyszer elmondja magáról: «én nem -vagyok az, a minek gondoltok, én békés hazafi vagyok!» hát csak azt -fogja vele beismerni, a mit rágalmazói úgy is régen beszélnek róla, -mint emberszólást. Azokat, a kik pártfelei, barátainak úgy sem -nevezheti már, elszakadhat tőlük akármikor minden szívfájdalom -nélkül. Nem is ő lesz az első, a ki ezt teszi. Az országház -termének egyik oldaláról a másikra <span class="pagenum"><a name= -"Page_114" id="Page_114">-114-</a></span> átmenni nagyon könnyü, -nem folyik közben a Duna, nem fullad bele az ember.</p> -<p>Csak egy göröngy van, a min felfordul az okoskodások szekere, s -kidönti a földre minden sophismáit: az, hogy ennek a lépésnek ára -van!</p> -<p>Az ember felbuzdul egy beszédre nem azért, mert a közügy, a haza -iránti szeretet túlömlése kényszeríti érzelmeit, hanem azért, mert -magának akar valamit szerezni!</p> -<p>Hiszen nem hivatal az a valami. Nem függ kormányi kinevezéstől. -Nem is tudja azt meg minden ember. Hiszen ezer közül -kilenczszázkilenczven nem tudja azt még, hogy micsoda jószág az a -«præsentzmark»? De elég, ha tudja ő maga, hogy mikor buzgott, ezért -buzgott!</p> -<p>Pedig ezt már most csaknem kötelessége megtenni. Egyik -nemeskedés a másikat költi fel. Bauernhass gróftól nemeskedés volt -az, hogy consorsát nem engedte a kormányi ráhorkantásra -kitörültetni az engedélyokmányból, ez most corollariumképen vonja -maga után, hogy e consors se kövessen el valami olyan -parasztkodást, a mi a másik két társat buktatja el.</p> -<p>De ki is ez a Bauernhass gróf, hogy ez így egyszerre csak -belecseppen az égből az ő élete történetébe? Hogy nem hallotta ő -ezt a nevet soha Walterék házánál? se magát az alakot nem látta a -bankár estélyein, a hol pedig minden cseh nevezetesség együtt -szokott lenni? Pedig Walternek igen szoros összeköttetésben kell -vele állni, miután ily vállalathoz épen őt szemelte ki. Föltette -magában, hogy legközelebb meg fogja Hannától kérdezni, hogy nem -tud-e valamit erről a Bauernhass grófról? Arról a válaszról pedig -előre bizonyos lehet, a mit Hannától fog kapni: «kedvesem, önnek a -consorsa, önnek csak jobban kell őt ismerni!»</p> -<p>Bizonyos, hogy eddig is le van már neki kötelezve. Ha most -épfülű theás findzsái volnának, egy barátságos estélylyel leróhatná -ezt a foglalóba kapott barátságot; de mert nincsenek s egész Pesten -nem is kaphatók, s ha <span class="pagenum"><a name="Page_115" id= -"Page_115">-115-</a></span> kaphatók, egy millióba kerülnek, -annálfogva most kénytelen hála fejében egy beszéden törni a fejét, -a mihez nem talál se thémát, se expositiót.</p> -<p>E nagy tusakodás közben eszébe jut ahhoz a kis medaillonhoz -fordulni, melyben két szép női arcz egymás felé fordulva, hallgat: -(vagy talán beszélnek is egymással?)</p> -<p>Ez a régi még most is kisegíti őt a bajból. A mint ez arczot -nézi, lelke visszatévedez a multra, vissza, vissza egész odáig, a -hol a honvéd…</p> -<p>Megvan!</p> -<p>– A honvéd. Ez a mentő jelszó.</p> -<p>Jobb szelleme szánta őt meg a szorongattatásban, az sugalta ezt -neki.</p> -<p>– Ha meg vagy hasonlva önmagaddal, szakitsd kétfelé magadat: -válaszd külön a honvédet a pártembertől. Az új nemzeti kormány új -honvédsereget akar felállítani. Foglald el ezt az álláspontot. -Innen mondhatsz a kormány védelmére egy fényes beszédet s még sem -tagadod meg multadat.</p> -<p>Ebben az ötletben megtalálta menekülését Áldorfai.</p> -<p>Mikor rákerült a szónoklat sora a nagy parlamenti harczjátékban, -tartott egy fényes beszédet, melyben remekül voltak egyesítve a -trón iránti hűség contestatiói a haza iránti lángoló -áldozatkészséggel.</p> -<p>Eddigi padtársai ugyan azt mondták rá, hogy biz ez átnyergelés -volt; de igen szépen ment végbe, s nem kevésbbé szorítottak vele -kezet e szónoklat után, mint a miniszterek.</p> -<p>Walter Leo az idegenek karzatáról hallgatta e beszédet s mikor -vége volt, lejött gratulálni Inczének a buffetbe.</p> -<p>– Ezt jól adtad! Et capram, et caules. Tout est gagné, même -l’honneur!</p> -<p>Másnap kezében volt a consortiumnak az engedélyokmány, s -Inczének azonnal fel kellett mennie Bécsbe az <span class= -"pagenum"><a name="Page_116" id="Page_116">-116-</a></span> alakító -ülésben részt venni. Ott meg is választották, mint előre tudva -volt, igazgatótanácsosnak. Mikor Leo kezébe adta a legelső -«jelenléti bárczát,» figyelmezteté rá, hogy ezt eltegye, mert az -esztendő végén kétszáz forintot fog érni. S ilyet minden héten kap -egyet.</p> -<p>Incze eldugta azt a tárczája fenekére és nem dicsekedett vele -senkinek. Azt hitte még, hogy ha az ember ilyen nagy pénzt kap -olyan csekély fáradságért, azt maga előtt is szégyenleni kell. -Szegény! új ember volt ezen a téren.</p> -<p>Egy pár hónapig azután rendesen feljárt hetenkint Bécsbe, s ott -összejött Walter Leoval az igazgatótanácsban. Bauernhass grófot -soha sem látta többet, az nem kivánt az igazgatótanácsba bejutni: -részvényei szerinti szavazatát Walter Leora ruházta. Neki nem -kellett ez az üzlet. Hát mi kellett neki benne?</p> -<p>A harmadik hónapban így szólt Inczéhez Walter Leo:</p> -<p>– Nos kedves sógor, vállalatunk kitünően sikerült. A -pénzpiaczokon tomboló jó kedvvel fogadták papirjainkat. Az üzletet -befejeztük. Mi egy kerek milliót nyertünk rajta. Ebből alapítási -költségekre lemegy százezer forint, a maradékot három felé osztva, -te rád jut belőle háromszázezer forint.</p> -<p>– Te csak tréfálsz?</p> -<p>– Annyira nem tréfálok, hogy itt van számodra az utalvány. Az -összeget minden órán felveheted a bankból: ha ott hagyod, csak -három perczent kamatot kapsz érte.</p> -<p>– De ne ejts kétségbe, hát miért kapjak én háromszázezer -forintot?</p> -<p>– Hát azért, a miért én, meg Bauernhass; mert mi voltunk az -engedélyesek.</p> -<p>– De hát kitől raboltuk mi ezt az egy millió forintot?</p> -<p>– Kedves barátom! szólt Walter Leo komolyan: én meg vagyok -győződve róla, hogy te, mint országos képviselő, ki a parlamentben -vasuti politikát s pénzügyi terveket <span class="pagenum"><a name= -"Page_117" id="Page_117">-117-</a></span> megbirálni vagy hivatva, -ezt a két szaktudományt tökéletesen érted.</p> -<p>Nem értette biz azt Incze se tökéletesen, se tökéletlenül; de az -irónia oly vértezett alakban lépett eléje, hogy lehetetlen volt rá -mást mondania, mint azt, hogy «értem.»</p> -<p>– No ha érted: hát akkor tudod azt, hogy a mit az ember -vállalatokon nyer, az nem rablás, csak szerencsés felhasználása a -kedvező helyzetnek. A közönség is jó vásárt tett, mert a pénzét jól -és biztosan helyezte el; hát csak tedd el te nyugodt lélekkel a rád -eső nyereményt s ne népesítsd meg az álmaidat kirablott népek és -országok kisérteteivel.</p> -<p>– De én mégis azt hiszem, hogy ezt a hirtelen nyert egy milliót -valaha valaki még is fel fogja panaszolni.</p> -<p>– Akkor essék rám az átok súlya! Te annyit tudsz a dologról:… no -a mennyit szokott egy országos képviselő tudni a financzoperatumok -és vasutentreprisek dolgáról. Azoknak pedig már Krisztus is -megbocsátott a keresztfáról.</p> -<p>– Csak nem azzal a szóval, hogy «nem tudják, mit -cselekesznek!?»</p> -<p>– Hanem egyet mondok neked, azaz, hogy hármat. Már most van -háromszázezer forintod. Szép gömbölyű összeg. Már most csak arra -kérlek: először is ne kezdj el belőle palotát építeni, másodszor ne -végy rajta hatszázezer forintos uradalmat, és harmadszor, ne valld -meg a feleségednek az egész összeget: mondj neki csak -százezret.</p> -<p>– Miért? kérdé Áldorfai megbotránkozva.</p> -<p>– Hát, tudod, csak úgy tanácsképen mondtam. <span class= -"pagenum"><a name="Page_118" id="Page_118">-118-</a></span></p> -<h3>MADEMOISELLE BELLE ANGE.</h3> -<p>Áldorfai Incze nagy félelmek közt mert haza jönni Budapestre. -Azon töprengett, hogy ha megtudják felőle, hogy ő egy vasuti -vállalaton egy tollvonás árán olyan roppant nagy pénzösszeget -nyert, akkor őtet talán többet el sem fogadják semmi czivilizált -társaságban s jó szerencse lesz, ha a saját felesége is ki nem -kergeti a házból, azzal a napszámmunka nélkül szerzett pénzzel. -Valami gyönge reménység biztatta, hogy talán nem tudják meg olyan -hamar.</p> -<p>Nagyon csalatkozott. Elébb megtudták azt, mint ő haza érkezett -volna.</p> -<p>Hanem abban is csalatkozott ám, hogy őt e miatt a társaságból ki -fogják rekeszteni. Au contraire! Most lett csak igazán bevéve -minden társaságba. A míg az ilyen emigrált, meg újra immigrált bús -hazafi a «szegény ördög» hirében áll, az emberek úgy fáznak, mikor -látják (még a jó barátai is); mind azt hiszik róla, hogy ez keres -valakit, a kitől valamit kérjen s csak rá kell nézni, hogy az -embert megfogja s azt mondja, te vagy az, a kinek engem ki kell -húzni a vízből! Hanem a mint egyszer híre futamodik, hogy a bús -hazafi nagy pénzhez jutott, minden jég felolvad előtte; elismerik, -hogy most már derék, társaságba való ember, a ki nem nyugtalanítja -a vele érintkezőket. Még a hazafiui híre is egyszerre két akkorára -nő. Alig győzi a küldöttségeket elfogadni, a mik karhatalommal -viszik elnöknek mindenféle alapon alakuló társulatokhoz. A -czimborákból tisztelők válnak s az ellenségekből legfeljebb -irigyek.</p> -<p>Hát még a feleség otthon. Annak sincs eszébe válópert indítani e -miatt. Ellenkezőleg, azon örvendetes változás áll be a családi -életben, hogy a míg az új bevásárlások tartanak, a nő kedélye -folytonos villanyosságban van <span class="pagenum"><a name= -"Page_119" id="Page_119">-119-</a></span> tartva. Követeli, hogy -férje együtt menjen vele a boltokba kelméket, szőnyegeket, -bútorokat válogatni. Dicsekszik, pompázik a férjével. Mutogatja őt -a világnak. Akarja, hogy lássák az utczán, hogy ők új házasok s -most élik a mézes heteiket. (Pedig már régen elmúlt annak egy -éve).</p> -<p>És aztán, a mint olyan háztartást kezdenek vinni, melyet nem -kell többé látogatók elől zárva tartani, egyszerre megnyílnak -előttük a társadalmi körök. Jótékony női egyletek felhívják Hannát -a belépésre s megteszik választmányi tagnak, az aristocratia magas -urhölgyei keresik barátságát s azoknak körében Hanna grófnő, mint -bennszülött találja fel egyszerre magát. Eljár estélyeikre és -viszonozza azokat. Tud úrnő lenni. Elemében érzi magát. Szépségével -hódolatot, erényeivel tiszteletet költ maga iránt.</p> -<p>Ezzel a kedélye is átváltozik; nem oly rideg, szenvnélküli lény -többé! Incze rájön arra a tudatra, hogy az az elébbeni állapot -boldogság volt ugyan, de szomorú boldogság; míg ez a mostani: -szerencsétlenség ugyan, de vidám szerencsétlenség.</p> -<p>Most már a férj is, a nő is a közügyeké. A férjnek egész nap -ülései vannak, s a feleségnek néha még este is. A haza, az egyház, -az iskola, a szenvedő emberiség, a közmunka és nő-ipar, a kisdedek -sorsa, élénken igénybe veszik tehetségeiket. Néha egész nap sem -látják egymást; annál édesebb aztán a viszontlátás, s van tárgy, a -miről beszélni lehet.</p> -<p>Az előkelő világ tánczestélyeire együtt járnak s mindenki -összeillő szép párnak tartja őket egymás mellett.</p> -<p>Csak az a kár, hogy Incze igen komor. S azt tudja ő maga is. -Érzi, hogy nem bir azzal a hajlékonysággal, azzal a simasággal, és -különösen azzal a gyorsan tenni kész figyelemmel, a mi az előkelő -társaság férfiait megkülönbözteti. Leginkább bámulja pedig a -férfiakban azt az öntudatos modort, a mivel hölgyekkel bánni -tudnak. Tudnak fényleni a nélkül, hogy melegednének. <span class= -"pagenum"><a name="Page_120" id="Page_120">-120-</a></span></p> -<p>Ehhez ő nem ért; ő udvarolni csak annak tud, a kibe szerelmes: -azt azután eltitkolni nem is tudja.</p> -<p>Egy fényes tánczestélyen, melyet a Budapesten lakó aristocraták -egyike tartott saját palotájában, Incze ismét összetalálkozott -Bauernhass Siegebert gróffal. Őszi lóversenyek ideje volt: arra -jött le Budapestre.</p> -<p>Az ifjú lovag ezuttal nem volt úgy állig begombolva, miként az -első összejövetelük alkalmával: most természetesen tánczvigalomhoz -levén öltözve. Haja most is előre csüngött a homlokára, mintha -gondolatai volnának, a miket gyászol.</p> -<p>Mikor Siegebert gróf meglátta Inczét a szemközti ajtón belépni, -félre hajtá homlokáról a kilátást rontó hajfürtőket, s ismerős -mosolylyal közelített felé.</p> -<p>Igen, Siegebert gróf tudott mosolyogni.</p> -<p>Sőt egyebet is tanult. A míg Inczéhez jutott, addig lehuzta jobb -kezéről a finom fehér jaquemar keztyüt, hogy mezítelen kezét -nyujtsa neki szorításra. Pedig itt már a feszes illemszabály eléggé -igazolja, ha az urak keztyüiket le nem húzzák s úgy szorítanak -kezet.</p> -<p>Ez tüntetés volt.</p> -<p>És az egész modor, a melylyel a társalgást vezetni igyekezett, -az mind annak az alapgondolatnak a kiszinezése volt, hogy «látod, -én most nyájas akarok hozzád lenni; mert tudom azt a gyöngeségedet, -hogy neked tetszik, ha valaki a szemedbe mosolyog, a kezedet -megszorongatja, dolgaid felől tudakozódik, s ha valami bajodat -kitudta, mond valamit, hogy mit használj ellene? Aztán karon fog, -jó pajtásainak bemutogat; vidám adomákkal mulattat, s helyet csinál -számodra a buffetben, s ha a tyúkszemére léptél, ő mondja, hogy -«pardon.» Én tudok neked így is. Minthogy ez neked jobban -tetszik.»</p> -<p>De hát honnan tudhatta azt meg Bauernhass Siegebert, hogy ő neki -mi nem tetszett rajta az első találkozásukkor? Hogy ő azon a -keztyüs kézzel való irkáláson, és kézszorításon megbotránkozott? -Hisz ő ezt egyedül a feleségének <span class="pagenum"><a name= -"Page_121" id="Page_121">-121-</a></span> mondta el, és kivüle -embertől született lény nem hallotta azt soha.</p> -<p>Ki figyelmeztette arra Bauernhass grófot, hogy «te, máskor ha -összejösz Áldorfaival, légy nyájas hozzá; mert ő a külsőségekben -megbántást talál!» Ezt a gyöngéjét nem árulta ő el, csak Hanna -előtt.</p> -<p>Ez a gondolata fel maradt jegyezve emlékében.</p> -<p>Azután, hogy megint kétfelé váltak, tovább is figyelemmel -kisérte Siegebertet, hogy megtudja, vajjon ez a nyájas modor, a -mivel irányában tüntetett, csakugyan egy egészen átváltozott -kedélyállapot jelensége-e? S rájött, hogy nem az.</p> -<p>Bauernhass Siegebert, a mint a társaság más tagjaival jön össze, -mindenki irányában ugyan azt a hideg távoltartó modort tartja meg, -a mit ő első látásra megbántásnak vett: Siegebert a magával -egyenranguakkal sem szivélyeskedik. Ez nála természet. Mikor a -quadrillebe vegyül: úgy tünik fel, mintha azok a terra cotta -caryatidák a karzaton kezdenének el tour des mainst csinálni, s -mikor a rondeauban az ő feleségének, Hanna grófnőnek nyujtja egy -pillanatra kezét, hogy egyet forduljon vele, rá sem tekint, mint -nem tekintenek egymásra azok a szobrok, a miknek az agyagművész -elmozdíthatlanul odaragasztotta a fejüket a nyakukhoz.</p> -<p>Tehát az a nyájaskodás egyenesen csak az ő kedvéért volt -szinpadra hozva.</p> -<p>S ugyan mi szüksége volt arra Bauernhass Siegebert grófnak? -Miért neki magát úgy viselni, mintha ő volna Inczének -lekötelezettje? nem pedig ez tartoznék neki: a háromszázezer -forintjával, a felesége szép toilettjével, ezzel az egész -tánczteremmel, s a bennlevő celebritásokkal és ragyogó -szépségekkel? Hisz ezt mind ő neki köszönheti, hogy felvette a -hajójába s nem dobta ki belőle, mint Jónás prófétát, mikor a tenger -megharagudott.</p> -<p>(«De hát már most mivel vagy te boldogabb ember, <span class= -"pagenum"><a name="Page_122" id="Page_122">-122-</a></span> mint -voltál akkor, mikor a káposztafejekről szedted a csigákat?» kérdé -tőle a hazajáró emlékezet, s ismét úgy jött neki, mintha megújulna -előtte a meleg álomkép, mely egykor úgy elandalitá lelkét, mikor -még nem is látta azt; s érezné a tengerszél susogását a -banaan-lombok között, s a leveleken átszürődő zöld fény melegét -arczán, s hallgatná a zenekar finaléja helyett azt a távoli dalt a -«sárga cserebogárról.»)</p> -<p>Ez az ő jó tündére, az emlékezet, ismét rávezette őt arra, a kit -már-már elvesztett: saját magára. Közel volt hozzá, hogy nagyon -eltévedjen. Az elvesztett alak ugyan már nem olyan makulátlan -fényes, mint volt: a rozsda megfogta; de az még mindig «ærugo -nobilis;» a corynthi ércz nemes szennye: a nagyravágyás -rozsdája.</p> -<p>Egy gondolata támadt, mely így szólt:</p> -<p>– Megfordítva áll a viszony közöttünk. Nem én tartozom hálával -az én két consorsomnak, hanem ők nekem. Mik voltak ők a magyar -kormánynak? Hekuba! De én voltam valami! Én voltam az ár, a miért -megkapták a vasuti engedélyt. Az én áttérésem volt az æquivalens, a -mi az alkut kiegyenlítette. Már akkor, mikor harmadiknak felvettek -a consortiumukba, számítottak arra, hogy velem fizetik ki a -számlát. Úgy tettek, mint a kereskedő, a ki a malabári szigeten -felszedi a kauri csigákat, azzal a számítással, hogy Senegambiában, -a hol ez pénz, rabszolgákat fog rajta venni. Nem dobtak ki a -hajóból? Nem bizony, mert én voltam a gőzgép, a mi a hajójukat -előre vitte.</p> -<p>Ebben azután egészen megnyugodott, hogy ő volt a gőzgép.</p> -<p>(Szegény Serena! Valahányszor ő rá visszaemlékezik, az mindig -hoz eléje egy megnyugtató gondolatot, mely őt kisegíti -aggályaiból.)</p> -<p>Incze nem vette észre, hogy ő kezd hiú lenni.</p> -<p>Hanem azt vette észre, hogy a felesége is kezd az lenni. -<span class="pagenum"><a name="Page_123" id= -"Page_123">-123-</a></span></p> -<p>Hanna hódító szép volt. A hódolatokat ugyan közelből nem -bátorította fel, hanem távolból ő is szivesen látta, mint minden -asszony. S ez nem is hibájuk: erényük alapja az.</p> -<p>Hanna igen szépen énekelt. Gyönyörű alt hangja volt.</p> -<p>Egyszer az előkelő uraknak és hölgyeknek az az ötletük támadt, -hogy ők szini előadásokat tartsanak az éhezők számára.</p> -<p>(A mióta civilizálódunk, az éhezők categoriája nálunk is -állandósult, mint minden nagy várossal biró országban. Az előtt az -volt rólunk az orvosi diagnosis, hogy egy nemzeti betegségünk van: -az a «csömör», ered a jóllakásból. Gyógyulunk belőle erősen: most -az éhség az epidemia.)</p> -<p>Tehát repertoiret kellett készíteni. Abban lőn megállapodás, -hogy egy vígjáték adassék elő, meg egy operette. a vígjáték -magyarul, az operette németűl.</p> -<p>Az operettet különösen azért kellett németül előadni: mert Hanna -grófnő nem tudott magyarul.</p> -<p>– Fortunio dalára esett a választás. Ez még Offenbachnak azon -művei közé tartozik, a mikben kedves behizelgő dallamok, és -egészséges humor képezik a vonzerőt. Ez alkalomra különösen azért -volt ez kitünően ajánlatos, mivel hogy egy öreg férfi kivételével -csupa nőszerep van benne.</p> -<p>A komoly altszerep Hanna grófnőnek volt szánva, s valóban, -mintha csak hozzá termett volna.</p> -<p>Hanem a többi nőszerep mind igen sok szinpadi routint követel: -arra az egyre nem tanítottak az apáczák és gouvernanteok senkit. -Ahhoz művésznő kell, a ki azt az ifjú úrhölgyeknek betanítsa.</p> -<p>A szerencse kedvezett. Épen akkor vendégszerepelt itt a német -szinháznál a bécsi külvárosi szinházak egyikének legújabb csillaga: -mademoiselle Belle Ange.</p> -<p>Ő szokta játszani Fortunio dalában Friquettet.</p> -<p>A fiatalság rajongott érte. (Az öreg uraság is; csakhogy az -titkolta.) <span class="pagenum"><a name="Page_124" id= -"Page_124">-124-</a></span></p> -<p>Incze minden magasztalás által sem hagyta magát rávetetni, hogy -az ünnepelt vendéget megnézze. Azt mondta, hogy elve ellen van a -német szinházba menni. Maszkirozta a jobb oldalra vonulását -nemzetiségi tüntetéssel. A mely nap először szavazott «igen»-nel -«nem» helyett, kipödrötte a bajuszát kuruczosan.</p> -<p>Tehát ő nem látta mademoiselle Belle Anget.</p> -<p>Ez pedig igen nagy baj kútforrása lett rá nézve. Mert, ha látta -volna a szinpadon, s ha látta volna különösen a szinfalak között -mademoiselle Belle Anget, nem lett volna kiváncsi meglátni a -szinpadon kivül; hanem elutazott volna arra az időre, a míg a -vendégművésznő Budapestet boldogítja jelenlétével, valahová, -például a választó kerületébe, s ő meg a választóit boldogította -volna elveinek korszerű fejtegetésével.</p> -<p>Pedig hát kiváncsi volt.</p> -<p>Az előkelő úrhölgyek fölkérték, küldöttségileg, a közkedvességű -vendégművésznőt, hogy ne tagadja meg tőlük azt a szíves fáradságot, -a műkedvelő úrhölgyeket szerepeik felfogásához szükséges -utasításokkal ellátni s a rendezésben is irányadó útmutatásaival -törekvéseiket előmozdítani. A mit a vendégművésznő a legnagyobb -készséggel meg is igért, kinyilatkoztatva, hogy ez rá nézve csak -kellemetes kötelesség, miután ő anyai részről e hazának leánya, s a -mivel hazájának tartozik, azt leróni mindig édes feladatának -tartandja.</p> -<p>Tehát mademoiselle Belle Ange minden nap ott volt az előkelő -műkedvelők szinpadi próbáin s mint Hanna grófnő elmondá otthon -férjének: ez az idegen művésznő oly finom decentiával lép föl, oly -urias kellem, előkelő pli tünik fel rajta, hogy egészen beleillik a -társaságba. Meg is hívták minden estélyre s azon kivül egyes -nőszereplők külön is kikérték szíves látogatását, bizalmasabb -tanácskozás végett a szinpadi rejtélyek ezerféle tárgyában s -mindnyájan el vannak naivsága, egyszerűsége által ragadtatva. Nem -csoda. Hisz anyja <span class="pagenum"><a name="Page_125" id= -"Page_125">-125-</a></span> mellett növekedett fel: a ki a -legszerényebb nők egyike, gyermekét soha egy perczre el nem hagyja, -s mindennap elviszi magával a szent misét meghallgatni. Mind a -ketten igen vallásosak. Hanna grófnő előtt ez nagy ajánló -levél.</p> -<p>Még mielőtt a Fortunio dala szinre kerülne, elébb az úrhölgyek -egy emberbaráti alamizsnagyüjtést rendeztek az éhezők számára, (ég -áldja meg őket érte!) elfoglalva a templom-ajtókat, s nagy hire -volt előre, hogy mademoiselle Belle Ange a barátok templomának -küszöbén fog gyüjteni. Legtöbb arany is gyült össze az ő -perzselyében.</p> -<p>S valóban nagyon meg lett volna jutalmazva Áldorfai Incze azért -a keresztyéni felbuzdulásért, ha ő is oda vitte volna az aranyát a -templom küszöbén az alázatosság bársony köntösében alamizsnát -gyűjtő művésznő erszényébe. Hanem hát kemény volt az ő szive; -elkerülte a templomot s azért meg kellett neki lakolnia.</p> -<p>Fortunio dala fényes előadásának napja már közelgett. Egy -megelőző estén Hanna meghívta magához theára a szent ügy körül -annyit buzgólkodó művésznőt anyjával együtt. Így aztán okvetlenül -kellett vele találkoznia Inczének is.</p> -<p>Mikor Incze ez este a szokottnál hamarább hazaérkezett a -klubból, komornyikja jelenté neki, hogy a vendég-úrhölgyek már -megérkeztek s a grófnő kéreti a tábornok urat, hogy sziveskedjék -elfogadó termébe átmenni.</p> -<p>Incze sietett a parancsot teljesíteni.</p> -<p>Midőn a nehéz damaszt függönyt félrevonta az elfogadó terem -ajtaja elől, épen szemközt ülve látta maga előtt mademoiselle Belle -Ange-t a kandalló előtt, Hanna grófnő mellett. Anyja túl, Hanna -balján, egy causeuseön ült.</p> -<p>Az idegen hölgy meglepő szépség volt. Finom tojásdad arcz, -csaknem minden testszin nélkül, de a minek annál nagyobb élénkséget -kölcsönzött a gyönyörű csigahajlású száj, eleven vérpirosságával; s -ehez egy olyan szempár, <span class="pagenum"><a name="Page_126" -id="Page_126">-126-</a></span> melyben egy egész fegyvertára rejlik -minden asszonyi nagyhatalomnak; a nagy sötét pilláktól árnyazott -két első rendű csillagnak zenithje és nadirja volt a jó kedvben és -a bánatban. Haját akkori divat szerint két hoszszan leeresztett -fonatban viselte, mik vállain keresztül ölébe kanyarodtak alá. E -haj fekete volt, mint a kőszén. Világoskék ruhát viselt, melyért -Incze rajongott s melyet Hanna ki nem állhatott, s a félig kivágott -ruhának kiegészítését képezte a vállait és keblét eltakaró -csipkefodrozat. A kandallóhoz tolt karszéken festőien elegáns -hanyagsággal hátradülve ült keskeny picziny lábait a kandalló -rácsára téve föl, s az alatt egy roppant nagy fekete legyezővel, -mely féltestét eltakarta, hüsselte magát. Lábainak jól esett a -meleg, arczának a szellő.</p> -<p>Hanna grófnő egy csomó jelmezképet tartott ölében; bizonyosan -abban válogattak.</p> -<p>Incze előtt valami ismerős emlék ötlött föl ez arczon; de még -sem tudta kitalálni, ki az? A mig aztán közelebb lépve, meglátta -madame Belle Anget is, ki nem esett a kandalló világításába. Arról -aztán megtudta, hogy hol van most?</p> -<p>Ez Caesarine: s az ünnepelt hölgy akkor nem más, mint -Fatime…</p> -<p>A következő percz egészen bizonyossá tette őt e felől.</p> -<p>A mint a hölgyeknek jó estét kivánt, Belle Ange kisasszony -hirtelen összecsapta legyezőjét s fölállva a karszékből -tiszteletteljesen, jobb kezét a legyezővel hátrahúzta s balját -keblére téve, mélyen meghajtá magát.</p> -<p>Hanna meglepetten tekinte férjére. Hisz így csak akkor szokott -elegáns hölgy egy férfit üdvözölni, ha az egy püspök, vagy egy -király. Az ügyes művésznő csak nem téved tán az illemmozdulatok -megválasztásában?</p> -<p>Nem tévedett.</p> -<p>A mély tiszteletet kifejező meghajolást egész odáig megtartá, a -meddig Áldorfai közelébe lépett és szemét lesütötte előtte -hódolatszerü alázattal. <span class="pagenum"><a name="Page_127" -id="Page_127">-127-</a></span></p> -<p>És midőn Incze kezét nyujtá eléje vendégszerető üdvözletre, a -kisasszony hirtelen odahajolt a megragadott kézhez és megcsókolta -azt.</p> -<p>Hanna bámulata a tetőpontra hágott.</p> -<p>Fatime vette azt észre s gyermeteg mosolylyal és fenkölt -pietással arczán rebegé:</p> -<p>«A tábornok úr az én keresztatyám, ő keresztelt engem a budai -lelkészlakban, mikor még lelkész volt.»</p> -<p>Erre egy sikoltás következett. Hanna beleejté a jelmezképeket -mind a kandallóba az öléből s azok egyszerre lobbot vetettek.</p> -<p>Az ijedtség, a kár rögtön más hangulatot hozott a társaságba. -Hanna lamentálni kezdett, Fatime kedélyesen kaczagott; a képek az -övéi voltak; Caesarine matronai kegyességgel biztatta a grófnőt, -hogy semmi baj az, holnap estére újra meg lehet azokat hozatni -Bécsből.</p> -<p>Incze pedig a pokol fenekére kivánta ezt a leányt, mielőtt -született, hogy ő vele kereszteltesse meg magát! hanem aztán fele -utján megint visszakivánta őt onnan; – hiszen, ha ez nem született -volna, ő sem ismerte volna meg soha első boldogságát (talán az -egyetlent is?) Serenát.</p> -<p>A bekövetkező thea-estélyen a társalgás meglehetősen szórakozott -modorban lett folytatva. Incze és Hanna nagyon keveset beszéltek. -Szerencséjükre ott volt Caesarine, a ki elfogyhatlan ékesszólással -és még bámulatosabb phantasiával regélte el meseszerü élményeit; a -mikből lassankint kiderült, hogyan lett ő madame Belle Ange! Hogy -monsieur Belle Ange valóságos élő személy: nem mythosi alak; -Fatimének utólagos édes atyja, a peu près franczia marquis, ki -leányát, midőn az művészi hirnevet szerzett, sietett büszkén -elismerni a világ előtt, s most otthon van és gondot visel a házra. -Azt is elmondta, hogyan került Fatime Bécsbe Budapestről; a mint -egyetlen pártfogója, jóltevője, a tábornok úr eltávozott, elüldözte -a clique, de szerencséjére: mert Bécsben rögtön akadt egy -maestrora, <span class="pagenum"><a name="Page_128" id= -"Page_128">-128-</a></span> ki tehetségeit felismerte, kitanította, -szerződéshez juttatta, s azóta leánya a közönség kegyencze s nem -szorul senki pártfogására. Szerencséjére: Inczének nem volt most -kedve irónnal jegyezgetni a rovást.</p> -<p>Fatime inkább Hannát igyekezett elfoglalni, kifogyhatlan -espritvel figyelmeztetve őt a szinpadi routine mesterfogásaira s -miutan felszólítására Hanna nem akart férje jelenlétében valamit -megpróbálni, Fatime maga volt kész elénekelni előtte azt a csábító -szép áriát:</p> -<p>«Azért uram… azért uram</p> -<p>Jól kell vigyázni!… jól kell vigyázni!»</p> -<p>Szeretetreméltóan tudta azt adni. Csupa báj volt, merő titkolt -szenvedély és a szemérmen keresztül csillámló hamisság.</p> -<p>Hanna kedvetlenül monda:</p> -<p>– Mentül többet tanít ön rá, annál jobban átlátom, hogy én meg -sem tudom ezt közelíteni.</p> -<p>Incze kapott az ürügyön, hogy Hanna nem akar az ő jelenlétében -kisérletet tenni s tisztességesen visszavonult saját lakosztályába, -hogy a hölgyeket ne zavarja.</p> -<p>Érzette jól, hogy e felfedezés után rémséges időváltozásnak kell -bekövetkezni.</p> -<p>… Másnap Hanna grófnő megírta a méltsás rendezőnek, hogy nem -játszhatik Fortunio dalában – makacs rekedtség miatt. S miután a -szerepet egy hirtelen nem vállalta el senki, az egész operette -elmaradt. Mademoiselle Belle Ange is bevégezte vendégszerepléseit: -kapott az urhölgyektől emlékül egy értékes karpereczet s azzal -hazament Bécsbe.</p> -<h3>A KÉZCSÓK KÖVETKEZMÉNYEI.</h3> -<p>– No hiszen szép galibába kevert engem a ti kedves kis szinpadi -angyalotok! panaszkodék Áldorfai Incze Walter Leonak, mikor a -legközelebbi igazgató-tanácsi ülésben összejöttek Bécsben. -<span class="pagenum"><a name="Page_129" id= -"Page_129">-129-</a></span></p> -<p>– Miféle galibába?</p> -<p>– Hát ez a természet naiv csodagyermeke, mikor nőmnél -látogatóban volt s aztán engem odavitt közéjük a bűnöm, kapta -magát, kezet csókolt nekem, mintha én volnék a bérmáló püspök s -aztán egész naivul elmondta Hannának, hogy ő nekem keresztleányom: -én voltam a pap, a ki őtet megkeresztelte.</p> -<p>– Képzelem Hanna szemeit, a miket rád vetett!</p> -<p>– Dehogy képzeled! Arról nincs emberi fogalom. Ettől a percztől -fogva Hanna, ha meglát, keresztet vet magára és elfut előlem. Egész -nap térden van és imádkozik s készül Rómába vándorolni gyalog és -mezitláb.</p> -<p>– Próbáltad kiengesztelni?</p> -<p>– Mindent megkisértettem, a mi csak hatalmamban áll, de mind -hiába. Azt mondja, hogy ő el van kárhozva! Nem elég, hogy maga, -mint félig-meddig apácza, lépett ki kedvemért a rendből; hanem most -még azt is meg kell tudnia, hogy a kihez nőül ment, az elébb maga -felszentelt pap, szerzetes volt! Hogy a férj, kihez esküvel kötötte -magát, maga is fogadalommal volt lekötve elébb. Azóta kétségbe van -esve, kezeit tördeli és gyászban jár. Kérlek: gyászol engem, e -világi életemben!</p> -<p>– Átkozott bolond történet!</p> -<p>– No ugyan az! Úgy hogy most már van is feleségem, nincs is. -Azzal biztat, hogy ha megkisértem őt hálószobájában meglátogatni, a -kettős hitvesi nyoszolya helyett két koporsót fog egymás mellé -beállíttatni a fülkébe, az egyikben ő fog hálni: a másikat aztán, -ha tetszik, foglaljam el én.</p> -<p>– Majd elmulik az. Hadd neki kipenitencziázni magát. Vidd el -egyszer Mária Czellbe bucsúra, ott adni fog az oltárra egy szent -ajándékot vezeklésül, s aztán kiengesztelődve tér vissza.</p> -<p>– Te nem ismered őt, ha azt hiszed. Ő tőlem e percztől fogva -irtózik. Daemoniacusnak tart, a kinek nemcsak az érintése, de a -puszta látása is ideges görcsökbe ejti. Én <span class= -"pagenum"><a name="Page_130" id="Page_130">-130-</a></span> ez -időtől fogva arra vagyok büntetve, hogy Szent József-házasságban -éljek.</p> -<p>– El ne mondd másnak, mert még kanonizálnak, ha megtudják.</p> -<p>– Te csak tréfának veszed az én bajomot. De énnekem ez olyan -komoly dolog, hogy képes vagyok főbe lőni magamat értte.</p> -<p>– No, én azt nem tenném.</p> -<p>– Hát mit?</p> -<p>– Boszút állnék mind a két asszonyon egyszerre.</p> -<p>– Hogyan?</p> -<p>– Parbleu! Én tudnám a módját a boszúállásnak! – Ugyan ne légy -gyermek. Ne szaladj te most Hanna után, ha vallásos extasisban van: -tudod, ha ez egyszer a nőket meglepi, abból őket semmi hatalom ki -nem gyógyítja; hanem, ha nem mondanak nekik ellent, hát -kigyógyulnak belőle maguktól. Majd ő fog utánad járni még. Ne menj -vissza egy hétig Budapestre. Addig jer velem; látogassuk meg a te -kis gonosztevő daemonodat: a szép Fatimét.</p> -<p>– Te járatos vagy hozzájuk?</p> -<p>– Ő divatban van.</p> -<p>– De az anyja téged fel akart akasztatni!</p> -<p>– Hát hiszen nem vagyok én a zsidó Isten, hogy az anyák bűnét a -leányokban büntessem meg. S aztán még arról sem vagyok egészen -bizonyos, hogy nem én vagyok-e (az az, hogy a multra nézve) -tulajdonképen Belle Ange úr?</p> -<p>– Eredj, te istentelen!</p> -<p>– Bizony én fiatal koromban nem voltam pap. De most sem vagyok -az. A feleségemet imádom, úgy, mint akárki más; hanem, hogy minden -szombaton letérdepelnék eléje meggyónni, hogy egész héten hol -jártam? azt nem cselekszem. Azért oly hűségben és gyöngédségben -élünk egymással, mint Philemon és Baucis, Herman és Dorothea, -Odenatus és Zenobia, Aben Chamot és Yota és a többi. – Nos, hát -eljösz velem holnap mademoiselle Belle Angehoz? <span class= -"pagenum"><a name="Page_131" id="Page_131">-131-</a></span> Hogy -megdorgáld keresztatyai szigorral! Adsz fel neki szigorú -vezeklést.</p> -<p>Incze gondolkozott a válaszon. Egy olyan nőt maglátogatni híják, -a kit ő akkor, mikor még Serenáját csak távolról imádta, nem akart -az útfélről, a hófuvatból felvenni, hogy ugyanazon szekérre üljön, -a melyen Serena utazik! Ő is elfogadta e nő látogatását már azóta. -Csendes barátság volt köztük.</p> -<p>– Elmegyek.</p> -<p>Incze valóban azzal a szándokkal határozta rá magát, hogy -meglátogassa Leo kiséretében Fatimét, hogy annak majd elmondja azt -a nagy balesetet, a mit családjában naiv kifecsegésével okozott. S -majd ott talán az asszonyi furfang talál ki valamit, a mivel ezt a -hibát jóvá tegye. Valami «pia fraust». Valami kegyes hazugságot, a -mivel azután el lehessen ütni a dolgot. Talán irhatna valami -felvilágosító levelet Hannának, a miben elcsürnék csavarnák a -tényállást, úgy hogy utoljára is kiderülne valami alapos -félreértés: hogy Incze még sem az, a kinek állították, vagy nem úgy -történt a dolog.</p> -<p>Ez a gyönge reménysugár vezette el őt másnap Belle Angékhoz Leo -kiséretében. Előre tudva volt jövetelük; vártak rájuk.</p> -<p>Caesarine otthon volt leányával; egy perczre monsieur Belle Ange -is felszinre került, hogy bemutatása által constatálva legyen -valóban létezése; hanem aztán mindjárt megint el is tünt. A -quasi-marquis úr ahoz az osztályhoz látszott tartozni, melynek -tagjai csendes izgatottságba jönnek, ha csengetést hallanak.</p> -<p>Fatime igen egyszerüen volt öltözködve otthon. Akkor épen azokat -a nagyon rövid ruhákat viselték. Olyan volt benne, mint egy -gyermek.</p> -<p>Caesarine alig találta helyét Inczének! úgy örült neki, hogy -lakását megtisztelte látogatásával. Fatime is örült nagyon.</p> -<p>– Lássa ön, milyen nagy gyermek lett belőle? <span class= -"pagenum"><a name="Page_132" id="Page_132">-132-</a></span></p> -<p>– Fatime kisasszony kész művésznővé nőtt fel azóta, viszonzá -Incze kötelezett bókkal.</p> -<p>– Ne mondja ön: Fatime kisasszony. Ön tudja, hogy másik neve is -van. Önre nézve ő «Serena».</p> -<p>Walter Leo közberontott a maga véleményével:</p> -<p>– Vigye el a héja az önök keresztatyafiságát! No iszen Fatime -Serena kisasszony szép özönvizet döntött fel az én sógorom házánál -azzal a szóval, hogy ő volt keresztelő apja.</p> -<p>– Hogyan? kérdezé Fatime, természetes bámulatra nyitva fel nagy -sötét szemeit, miknek pillái olyanok voltak, mint két éjpillangó -szárnya.</p> -<p>– Hát úgy, hogy azóta a sógorasszonyom, a ki igen túlbuzgó -vallásos, katholikus hitben nevelt hölgy, azt hiszi, hogy el fog -kárhozni, ha még ezentúl férjétől hitvesi gyöngédséget fogad el. -Incze azóta anachoretai életre van kárhoztatva.</p> -<p>Caesarine szemében daemoni káröröm sugárzott.</p> -<p>Hanem Fatime elnevette magát.</p> -<p>– Ah, hisz ez nem igaz!</p> -<p>Most azután Incze is bizonyítá.</p> -<p>– De úgy van, kisasszony!</p> -<p>– Nem lehet azt velem elhitetni, szólt játszi hangon a leány. -Hisz én magam láttam.</p> -<p>– Mit látott?</p> -<p>– Önöket azóta együtt.</p> -<p>– S mit tettünk együtt?</p> -<p>– Karonfogva mentek az utczán.</p> -<p>– S aztán – c’est tout?</p> -<p>Fatime vállat vont és a szemébe nézett nagy ártatlanul.</p> -<p>Walter Leo egyszerre féktelen nevetésbe tört ki.</p> -<p>– Ah, ez nagyszerű! Azt hiszi, hogy a házas élet abból áll, hogy -az ember karonfogva jár egymással az utczán! S azzal vége!</p> -<p>Caesarine szemérmetes hunyorgással mondá: <span class= -"pagenum"><a name="Page_133" id="Page_133">-133-</a></span></p> -<p>– H-hm! Mit tudja ő még, hogy mi az?</p> -<p>– Valga me Dios! Én ha Inczének volnék, fel tudnám őt arról -világosítani.</p> -<p>Caesarine naiv haraggal ütött e szóért Leo kezére egy papagály -tollseprüvel, míg Incze a szemefehéreig vörös lett.</p> -<p>Csak Fatime nézett közbe változatlan halavány arczczal, semmit -nem értő szemekkel. Mit tudta ő azt még, hogy mit mondott Leo? mért -fenyítette őt meg az anyja? s miért lett olyan vörös Inczének az -arcza?</p> -<p>Incze Caesarinehez fordult.</p> -<p>– A kis leánynyal nem lehet ezt megértetni; hanem önnek madame -Belle Ange nincs szüksége körülményes magyarázatra. Ön érteni fogja -azt, hogy micsoda szerep az a «férj az ajtó előtt?»</p> -<p>– Abban én is játszottam! kottyant bele szeleskedve a -leányzó.</p> -<p>– No most én játszom benne a czímszerepet.</p> -<p>Caesarine olyan szemekkel tekinte Inczére, a minőkkel néz a -macska a lesből a felé közeledő madárra.</p> -<p>– S ön is ismeri azt a darabot? kérdé sunyi közönyösséggel -Inczétől.</p> -<p>– Igen. A nemzeti szinházban láttam.</p> -<p>– Tehát emlékezik ön rá, hogy ott is azért zárja ki a fiatal -asszony az epedő rimánkodó férjet a hálószobájából: mert megtudta -felőle, hogy pap volt, s valamikor egy kis gyermeket -megkeresztelt?</p> -<p>– Oh nem, szólt Incze, egészen rá hagyva magát szedetni a kérdés -által. Nincs ott szó sem papról, sem keresztelésről; hanem kizárja -a férjét azért, mert egy fiatal ficzkó beesett a szobájába a -kandallón keresztül, s azt nem tudja hirtelen hová tenni?</p> -<p>– Úgy? – tehát egy fiatal ficzkó beesett a kandallón? – Ugyan -kérem, nincs az ön szobáiban is kandalló?</p> -<p>Walter Leo vakarni kezdte a feje hátulját s szítta a fogait. Ő -már látta a macskakörmöket. <span class="pagenum"><a name= -"Page_134" id="Page_134">-134-</a></span></p> -<p>– Madama Belle Ange! szólt kérdő bámulattal Incze.</p> -<p>– Igen. Madame Belle Ange vagyok: ha már épen nem akar ön -«komámasszonynak» czímezni. S ha meg vagyok támadva, védelmezni -szoktam magamat. Ön egy hihetetlen adomát mond el nekem s felelőssé -teszi a leányomat egy igen nagy bajért, a mely önnel történt. Hogy -megtörtént, azt elhiszem. Hogy az önnek nagy baj, azt is elhiszem. -Hanem hogy ez a baj egy naiv gyermeknek óvhatlan kifecsegése miatt -szülemlett volna meg: abban kételkedem.</p> -<p>– De én bizonyossá tehetem önt arról asszonyom.</p> -<p>– Én a nőket, minthogy magam is az vagyok, másképen ismerem. Az -megtörténik gyakorta, hogy egy nő egy férfit, a kit még ma imádott, -holnap már utálni fog; hanem hogy az ilyen égalj-változásnak, a -nyárból egyszerre a télbe átlépésnek, vallási vakbuzgalom lehessen -az indoka: ez a leghihetetlenebb csodák közé tartozik.</p> -<p>– S ilyen hihetetlen csoda az én történetem. Boldogtalanná -vagyok téve – egy szó miatt.</p> -<p>Ezt Incze valódi, mélyen érzett keserűséggel mondá. Hangja -reszketett bele. Ő szerette Hannát.</p> -<p>E szavára rögtön, minden hozzákészülés nélkül, heves zokogásba -tört ki Fatime, odaveté magát a pamlagra s két kezét arczára -tapasztva, fuldokolva kiáltá:</p> -<p>– Oh én szerencsétlen! Mit tettem! Mit tettem!</p> -<p>(– No ez szép fordulatot vesz! sziszegett magában Walter Leo, s -az óráját huzogatta ki zsebéből, hogy megnézze rajta, hány óra? -nincs-e még ideje a menekülésnek? de mindannyiszor visszatette, a -nélkül, hogy megtudta volna, mit nézett rajta.)</p> -<p>Caesarine odafutott zokogó leányához. Arcza felindulást fejezett -ki.</p> -<p>– Ne sirj! Ne sirj, gyermekem! Nem vagy te annak az oka! Állj -fel! Törüld le könyeidet! Nézz bátran a szemébe! Te ártatlan vagy. -Ne zokogj úgy: még megszakad a szived! <span class= -"pagenum"><a name="Page_135" id="Page_135">-135-</a></span></p> -<p>Walter Leo praktikus szinházlátogató volt. Tudta jól, hogy az -utolsó scénát, bárha az a leghatásosabb, nem kell bevárni soha, -mert akkor az ember a nagy tolongásban nehezen jut a -felsőkabátjához s megrántotta Inczét, hogy jó lesz innen elmenni. -Azonban Incze érzékeny szivü férfi volt, akár egy gyermek: nem -tudta lelkére venni, hogy azt a nagy barbarismust elkövesse, hogy -mikor egy hölgyet megríkatott, azt ott hagyja a zokogás közepett, -kiengeszteletlenül; ezt jólelkű ember nem teheti, bárha részén van -is az igazság.</p> -<p>– Hagyj el engem! kiálta a zokogó leány kérlelő anyjára. Miért -vittél engem oda? Eredj! Gyűlöllek!</p> -<p>Caesarine most a kétségbeesés niobei arczával emelkedett fel, -összekulcsolt két kezét tenyereivel fölfelé fordítva fején.</p> -<p>– Ő gyűlöl engem! Nekem meg kellett érnem, hogy leányom gyűlöl -engem!</p> -<p>Ez elkeseredés rohama igazolja azon merész kitörést, mely erre -következett. A vérig sértett nő az anyai szív haragjával dobbant a -mozdulni nem tudó Incze elé s fogcsikorgatva monda neki:</p> -<p>– Pedig nem az én Serenámnak a szava okozta azt, hogy Áldorfai -Inczének meg kell fagyni Starrwitz Hanna grófnő jégtekintete előtt, -hanem az, hogy – Bauernhass Siegebert Pesten volt!</p> -<p>– Hüh! kezde el ijedtében fütyülni Walter Leo, s két kezével a -két hunczutkájába kapott. – Incze sápadt lett, mint a halott.</p> -<p>Hanem e szóra dühösen ugrott fel a pamlagról Fatime s anyját -erőszakosan elrántva Incze elől, szilajon kiálta:</p> -<p>– Eredj! Ne rágalmazz egy szentet!</p> -<p>S azzal odaveté magát Incze lábaihoz és megragadá annak -kezét.</p> -<p>– Nem! Ne higyjen ön neki! Én vagyok a vétkes, egyedül én! Engem -átkozzon! Engem taposson el! Én tettem önt boldogtalanná! -<span class="pagenum"><a name="Page_136" id= -"Page_136">-136-</a></span></p> -<p>S még utoljára Inczének kellett lehajolni, hogy őt fölemelje és -kiengesztelje és bíztassa, hogy hiszen semmi baj sincs: nem olyan -komoly a veszély. Helyre lehet azt még hozni.</p> -<p>– Ugy-e helyre lehet még hozni? esenge aztán a leány. Úgy-e ki -fogja ön engesztelni azt a szentet, azt az angyalt? úgy-e addig fog -ön előtte térden imádkozni, míg leimádkozza magához az égből? úgy-e -boldog fog lenni ismét?</p> -<p>S a míg megigértette Inczével, hogy vissza fogja hodítani -imádott szentét s aztán nagyon boldog fog lenni vele, az alatt -folyvást oda volt tapadva keblére, és karjait oda fűzte nyaka -körül, és forró arczát oda szorítá arczához, míg aztán lassan -kibékült s az utolsó könycseppek alól kitört a ragyogó szemek -mosolysugára…</p> -<hr class="tb" /> -<p>Mikor a lépcsőn lefelé haladt a két férfi, Walter Leo azt -mondá:</p> -<p>– No ezt a jelenetet jól adták!</p> -<p>– Kik? kérdé Incze szórakozottan.</p> -<p>– Ti mind a hárman.</p> -<hr class="tb" /> -<p>Mikor Incze lakásánál elváltak, Áldorfai megfogta Walter Leo -kezét s azt kérdezé tőle:</p> -<p>– Bauernhass Siegebert volt Hanna ifjúkori eszményképe?</p> -<p>Leo megczirogatá a másik kezével szépen Incze körszakállát.</p> -<p>– Kedves barátom: most még csak az hiányoznék neked a -boldogságodhoz, hogy kezdj el féltékeny lenni a multakra és a -levegőben lévőkre!</p> -<p>Többet nem mondott neki. <span class="pagenum"><a name= -"Page_137" id="Page_137">-137-</a></span></p> -<h3>GYÓGYÍTHATLAN BAJOK.</h3> -<p>Áldorfai Inczének azt mondta a házi orvosa, mikor Budapestre -haza tért, hogy jó lesz nejét minél elébb elküldeni Vihnyére. Ez a -női különleges bajok ismeretes gyógyfürdője.</p> -<p>Incze úgy tett, a hogy rendelve volt. Maga elment előre -Vihnyére; a hol a legnagyobb kényelem akként szerezhető meg, ha -valaki egy egész paraszt házat kifogad, a mik egyenesen e czélra -üresen állanak, azt maga bebutorozza, konyhaszerekkel ellátja, s -aztán minden házi szükségletet magával szállít ide. – A -leggyöngédebb figyelemmel berendezett Hanna számára egy lakást, s -mikor az készen volt, irt nejének, hogy jöhet. Ott bevárta, míg -megérkezik; mikor Hanna utazó hintaja begördült az udvarra: -odasietett hozzá, lesegíté a kocsiból; bevezette a szobába, -komornájának átadta a kulcsokat, s azzal maga készen álló kocsijára -felült és elutazott haza Budapestre.</p> -<p>A rövid távollét hitvesek között nemcsak arra szokott jó lenni, -hogy egészségüket ápolják; hanem arra is, hogy egymás után jobban -kivánkozzanak; ha voltak apró nehezteléseik egymásra, azokat az -alatt elfelejtik, s ha volt valami nehéz panaszuk: azt az alatt -megbocsátják.</p> -<p>Incze háromhéti távollét alatt mind jobban megerősült abban a -hitben, hogy ő Hanna nélkül nem ember többé s egészen komolyan -vette Fatime tanácsát: hogy eltávozott szentjét imádkozza vissza az -égből.</p> -<p>Mindennap irt levelet Hannának. Gyöngéden, aggódva tudakozódott -egészsége felől s a leveleire Hanna is mindennap válaszolt, -értesítve őt a vele és körüle történtekről. Szerelem nem fordult -elő leveleikben.</p> -<p>A harmadik hét végén azt gondolta Incze, hogy megérett az idő, -melyben Hannát meglátogassa. Szabadságot kért a tisztelt háztól két -hétre s elutazott neje után. <span class="pagenum"><a name= -"Page_138" id="Page_138">-138-</a></span></p> -<p>Hanna örömét mutatta, midőn Incze megérkezett s az nap együtt -ebédeltek.</p> -<p>Incze úgy találta, hogy Hanna egészen helyrejött. Visszakapta -elevenségét, szemei tiszta tüzét; fejfájásai elmultak, s ideges -görcsei nem jelentkeztek többé. Ő maga is dicsekedett azzal, s a -fürdőorvos is gratulált Inczének a sétányon a grófnő gyors -felépüléseért.</p> -<p>Vihnye különösen női fürdő, ott kevés a férfi vendég; a ki jön -is, csak átutazó, vagy látogatóba érkezett férj; ha egy -tánczestélyt rendeznek, a szomszéd Szklenoból (a mi megint férfiak -fürdője) szoktak hozzá tánczosokat requirálni.</p> -<p>Aztán az a rend van, hogy a női patiensek jobbadán a kisebb -nagyobb paraszt házakban laknak, kiki külön a maga kényelmére. A -vendéglő szobáit inkább a férfiak számára tartják fenn. Ha látogató -férj érkezik, azt is a vendéglőbe szállásolják, – a kúra -tekintetéből. Itt vesztegzár alatt vannak a szerető szivek.</p> -<p>A kevés férfi aztán annál nagyobb becsben van; az asszonyok -előtt még nem annyira, mint egymásra nézve: mint kiegészítője a -szüntelen megcsorbuló whiszt- és tarokkpartieknak.</p> -<p>Mikor Incze azt a szándékát kinyilatkoztatta, hogy két egész -hetet itt fog tölteni, csaknem hála-adreszt intéztek érte -hozzá.</p> -<p>Akkor épen nem volt több fegyverfogható férfi a közelben, mint -az a három, a ki kénytelen ott lenni: a szolgabiró, a fürdőorvos, -és a postamester. Ő lett a negyedik.</p> -<p>Senki sem volt olyan nagy tisztelője, mint a postamester. -Bámulattal nyilatkozott felőle. A mióta ő nagysága itt van, egy nap -nem múlt, hogy levél ne érkezett volna számára Budapestről s hogy ő -is viszont levelet ne küldött volna a képviselő úrnak Budapestre. -No most legalább két hétig pihenése lesz a szegény postásnak! Addig -annál többet lehet tarokkozni.</p> -<p>Tették is.</p> -<p>Hanna az alatt szorgalmasan használta a fürdő-kúrát, -<span class="pagenum"><a name="Page_139" id= -"Page_139">-139-</a></span> s szemlátomást épült. Mindenki azt -mondá, hogy ő a legszebb hölgy az egész fürdőn. Ezt Incze is úgy -találta.</p> -<p>A négy tarokk-kompánista egészen összebarátkozott. A postamester -annyira vitte a bizalmasságot, hogy a leveleket, a mik Incze -számára érkeztek a postán, csak egyenesen odahozta a -tarokkasztalhoz, s rövid kézből átadta Inczének; sőt Hanna grófnő -leveleit is oda adta neki, hogy vigye haza a feleségének.</p> -<p>Incze nem utasította vissza a colporteuri hivatalt. Kiváncsi -volt rá, hogy honnan kap neje leveleket?</p> -<p>Kiváncsisága ugyan sovány táplálékot kapott. Egyszer Prágából -jött levele Hannának, ezt női kéz irta, bizonyosan Helene; máskor -Budapestről: az is női kézirás; egyszer megint Königinhofból, arra -rá is volt irva kivülről a küldő neve: Hanna bátyjáé.</p> -<p>Hannának nagyon megtetszett ez a hely. A gyönyörű táj, keverve a -fenyves lombfákkal; a csupa nőktől lakott kolónia, egészen -kedélyéhez illett. Azt mondta, hogy az egész idényt itt fogja -tölteni: az pedig három hónap. Egy már letelt belőle.</p> -<p>Egy napon a postamester megint levelet hozott Inczének a -sétányra. A grófnőnek szólt.</p> -<p>Incze elhalványult, mikor azt a levelet kezébe vette. Megismerte -a czímzeten az irást, a pecséten a czímert, a postabélyegen a küldő -lakhelyét.</p> -<p>Ez a levél Bauernhass Siegebert gróftól jön.</p> -<p>Megköszönte a postamesternek a szivességet, s eltette a levelet -a zsebébe.</p> -<p>Első érzése volt az ijedtség.</p> -<p>Megrémült, mint a ki egy régen rettegett halálos betegség első -kórtüneteit veszi észre magán.</p> -<p>Fenyegetve van! Még nem olyan nagyon, hogy a harag, a dölyf -hevítse föl agyát; még csak a láz kezdete az: hideggel kezdődik; -reszketéssel, félelemmel.</p> -<p>A fürdő felé indult, jól tudta, hogy ott fog Hannával -találkozni. <span class="pagenum"><a name="Page_140" id= -"Page_140">-140-</a></span></p> -<p>Nem csalódott. Hanna pontos volt. A rendes órában megjelent, -fürdését végezve. Innen rendesen a «kerthez» szokott felsétálni, -mely a fürdő mögött egy magas hegy oldalán terül, a vendégek -kedvencz mulatóhelye.</p> -<p>Hanna megköszönte Inczének a hű figyelmet, hogy reá várt s -karjába öltve kezét, elsétált vele a mulatókertig.</p> -<p>Incze nem szólt neki a levélről semmit.</p> -<p>Együtt reggeliztek. Hannának jól esett a tej és vaj. A kert -közepén fris forrásvíz buzog: Incze maga merített neki belőle s -Hanna a körömpróbáig kiitta a poharat.</p> -<p>Ekkor Incze azt indítványozta Hannának, hogy látogassák meg -együtt a «szép kilátást». Az egy kúpalakú hegynek a csúcsa, melyhez -tekervényes út vezet föl; kissé meredek is, azért nem minden -lábbadozó betegnek van ajánlva; hanem a ki egyszer rászánta magát, -hogy oda felmenjen, fáradságáért nagyon megjutalmazva érzi magát a -fölséges kilátásban, mely a legszebb mosolygó panorámát tárja elé; -míg körül az ős természet aristokrata pompája büszkélkedik; fák, -miket nem vágnak le tüzelőnek, fű, melyet nem aratnak le szénának: -csak gyönyörűségre, nem szükségre terem itt minden.</p> -<p>A serpentina kanyarulatain kis fapadok vannak, sétáló párok -számára. Incze többször megkérdé Hannától: nincsen-e elfáradva? nem -kiván-e leülni? – Majd odafenn! felelé a nő.</p> -<p>Beletelt egy óra, míg fölértek. Hanna arcza a hegyi útjárástól -egészen ki volt gyuladva; ajkai félig nyitottan lihegtek. A pirtól, -a lihegéstől úgy tetszett, mintha mosolyogna. Büszke szép keble -magasan hullámzott. Shawlját leereszté, kezében tartva; kalapját -leveté fejéről, hogy hosszú fürtei nyakára és vállaira omlottak -alá. Nagyon szép volt!</p> -<p>A két hitves hosszasan szótlanul állt, elmerengve névtelen -érzelmek között. A hölgy bámulta a szép földet s a férfi bámulta a -szép nőt.</p> -<p>És eszébe jutott neki, hogy ez a nő még az övé.</p> -<p>Mily szép, mily tiszta, mily fenséges látmány. <span class= -"pagenum"><a name="Page_141" id="Page_141">-141-</a></span></p> -<p>Incze átkarolta Hanna derekát, s ajkát oda érteté annak lángoló -arczához.</p> -<p>A nő büszkén fordult vissza s fagyos tekintettel azt mondá -neki:</p> -<p>– Mi jut önnek eszébe, uram?</p> -<p>– Hanna! szólt Incze, összetett kezeit ajkaihoz emelve. – Hát -örökké tart-e ez?</p> -<p>– Nem. Csak holtig, felelé a nő.</p> -<p>– S mi bűnöm van, hogy így kell bünhődnöm?</p> -<p>– A bűn öné; de a bünhődés az enyém. Ön feloldta magát az alól, -a mit vétett, ön nem is tudja azt már. Ön olyan nyomtalan -csekélységnek tartja azt, a mi életének forduló pontja volt, hogy -azt nem is tartotta nekem érdemesnek megmondani.</p> -<p>– Ez hibám volt. Elismerem. De viszont hivatkozhatom rá, hogy a -mit ön tőlem valaha kérdezett: azt mindig őszintén elmondtam. Nem -volt szokásom soha, élettörténetemmel közlékenynek lenni. A világ -úgyis eleget beszélt felőlem; azt hittem, ezt is hallotta ön. -Hirlapok jelentek meg életleirásommal, s azokban el volt mondva -őszintén, mi voltam ifjú korom óta; azt hittem, ön is tudja -azt.</p> -<p>– Én nem olvastam azokat.</p> -<p>– Nem voltam szökött gályarab, nem voltam elitélt váltóhamisító, -nem kalandor; nem volt mit titkolnom, nem mit meggyónnom ön előtt -előéletemből.</p> -<p>– Inkább lett volna szökött gályarab, üldözött gonosztevő: most -együtt szöknénk tovább s én fognám önt rejtegetni.</p> -<p>– Hanna. Ön tudja jól, hogy én önt imádtam és nem mondtam önnek -azt soha. Ön tudja jól, hogy én futni akartam eltitkolt -szerelmemmel, a mit embernek nem volt szabad gyanítani. Ön állított -meg akkor!</p> -<p>– Lázadás volt ez tőlem az Isten ellen, s most porban fekszem -érte, s nincs vezeklés, mely reményemet az ég bocsánatához -visszaadja! Isten büntet engem azért, hogy daczolni mertem vele. -<span class="pagenum"><a name="Page_142" id= -"Page_142">-142-</a></span></p> -<p>– Akkor kétféle Istent hiszünk, Hanna; az enyim a szeretet -törvényei szerint ítél, nem a haragé szerint.</p> -<p>– Te mondád! Kétféle Istent hiszünk. S ez választ el bennünket -két külön világba. Az egyik világban minden fű, fa, állat, a -levegőben tánczoló bogár, egyenrangú az emberrel: él, hogy szeresse -egymást, faját szaporítsa s ne törődjék a földön túl semmivel. A -másik világban erős kötelességek uralkodnak: egyedül emberek -számára alkotva; kik holtuk után Istenhez jutni akarnak; kiknek -czélja az ég; kik hisznek átokban és áldásban; kik ha esküt mondtak -a nőnek, megtartják a nőnek, s ha esküt mondtak az Istennek, -megtartják az Istennek, s mikor három ujjukat felemelték az égre, -azt nem azért tették, hogy a negyedikkel füttyöt vessenek -utána.</p> -<p>– Hanna! Ön rajongásában igazságtalan egy egész nemzet iránt. -Hazám törvényei szerint, s azokat nép hozza, király szentesíti, -Isten tartja fenn: meg van engedve mindenkinek egyik -vallásfelekezetből a másikba szabadon átlépni. Hat millió lélek e -hazában, s száz millió keresztyén a kerek földön nem tartja a papok -nőtlenségi fogadalmát sakramentumnak. S ezek mind Isten oltalma -alatt élnek. Törvényük alapja erény, erkölcs, emberszeretet. -Templomaikban a Szentlélek honol. Férfiaik jámborok, asszonyaik -boldogok és gyermekeik engedelmesek. Pedig nem tartják a papi -nőtlenséget szent sakramentumnak. Száz millió keresztyént odadob ön -a kárhozatra velem együtt?</p> -<p>– Oh nem. Ők idvezülnek az ő hitük szerint. Talán önt is -magukkal viszik. Én! csak én kárhozom el: az én hitem szerint! -Változtassa ön meg mindazt, a miben gyermekkorom óta növekedtem. -Irtsa ki szivemből mindazt, a mi emlék: gyermekkorom imáit, a szűz -anya képét, az apám koporsója fölött elhangzott zsolozsmákat, a -gyónás után nyert lelki megnyugvást, a szentekkel megnépesült eget: -foszszon meg ereklyéimtől, csodákba vetett hitemtől, a bűnbocsánat -reményétől, az oltár küszöbének vigasztaló <span class= -"pagenum"><a name="Page_143" id="Page_143">-143-</a></span> -erejétől – s akkor én is azt mondom önnek: jer, üljünk le ide a -virágos fűbe s játszunk szerelmet; hisz férfi és nő vagyunk, s nem -lát bennünket senki!… De hát nincs-e senki e széles magas égben, a -ki onnan ránk lenéz!?</p> -<p>Incze elszomorodva szólt:</p> -<p>– Hanna! Én kétszer voltam már halálra ítélve, mind a kétszer -megszabadított az a hatalom, a ki másképen ítél, mint az emberek; -de ha ön ily fájdalmas szavakkal vádol be: az harmadszori -halálítéletem lesz s az bizonynyal végre lesz hajtva.</p> -<p>– Én elhiszem, hogy ön megmeri azt tenni. Hisz az életet -eldobni, a lelket visszahajítani dölyfösen az Istennek, a ki adta, -s a kitől azt nem kérte senki: – ez azoknak az erénye, a kik nem -hisznek. De hát azt hiszi ön, hogy ez önnek büntetés? Csak nekem -az. Önnek az nyugalom, megsemmisülés; nekem még egy új átok, mely -az örök kárhozatot a földi élettel összeolvasztja. A mit ön ellenem -vétett: azt ön se élve, se halva jóvá nem teheti többé! Azt hiszi -ön, csupa vallási fanatismus hajt a kétségbeesésig? Van, a mi még a -kárhozatnál is jobban fáj: ez a becsületvesztés. Nekünk is -megvannak a mi fogalmaink s azok változhatlanok. Önök hozhatnak -törvényeket a maguk országyűlésein: nekünk más törvényeink vannak. -Nem az egyháznak: – a társaságnak. – Soha el nem fogja ismerni a -társaság azt, hogy Starrwitz Hanna grófnő Áldorfai Inczének, ki -hajdan felszentelt pap volt, törvényes felesége lehessen. Ott a -legelső impendimentum dirimens: a «votum». Én önnek csak szeretője -voltam. Házasságunk csak együttélés, s én önnek e világ színe előtt -csak szobatársa vagyok. Ez a mi engem megöl. Ujjal mutatnak rám! a -kik tudják a dolgot, suttognak a hátam mögött. A suttogás terjed. -Majd elhat az hazámba is! Gondolt-e ön arra, hogy ha ezt anyám -megtudja és elém jön és azt kérdi tőlem: «mi vagy te?!»</p> -<p>– De Hanna; önt a rajongás túlfeszítetté teszi. Hisz nem vettem -én önt el, mint szökevény lelkész; hanem <span class= -"pagenum"><a name="Page_144" id="Page_144">-144-</a></span> mint -katona, ki két világrészben karddal kezemben becsületesen -verekedtem. Kaczagni való őrült volna az, a ki ily scrupulussal -akarna ön elé lépni. Hisz én, mikor önt elvettem, már férj voltam -és özvegy.</p> -<p>– Oh átok reám érte, hogy ezt öntől kérdeztem valaha! Átok reám, -hogy megkérdeztem öntől, miért sírt előttem? mikor legelső -borzasztó összetalálkozásunk volt! Ez a holt nő: az a tengerből -feljáró kisértet csábított el engem! Miért kellett előttem egy más -nőnek a kárhozat útját simára taposni, hogy utána csúszszam én is? -Soha ne hallottam volna az ő nevét!</p> -<p>– Hanna! szólt Incze mély bánattal. Ne bántsa ön a halottat. Ha -ismerné ön azon óra borzalmait, a mely minket összekötött, ha tudná -azt a megrendítő katasztrófát, mely belőlem, lelkészből, férjet -alkotott: elismerné, hogy ott Isten járt közel, s azontul sem -hagyott el soha, a míg e nő velem volt. Egy folytontartó -istenítélet volt rám nézve az élet. Mert ő is kérdezé azt sokszor: -szabad volt-e nekem elvennem azt, a mi az oltáré? megbocsát-e nekem -ezért az ég? de áldás özönlött fejemre mindannyiszor az ő -imádkozásai után. Hagyja érintetlen az ő emlékét, Hanna. Ő nagyon -szeretett engem.</p> -<p>– Én többet tettem. Mert én tiszteltem önt.</p> -<p>Incze elhallgatott. Egy sebhető része volt lelkének. Az a tenger -alatt alvó szent emléke. A mikor ehez nyúlt kiméletlenül Hanna, -megtágított vele minden köteléket, mely őket egymáshoz füzte.</p> -<p>Incze keblébe dugta kezét s megérezte, hogy ott egy levél -van.</p> -<p>Bauernhass Siegebert levele.</p> -<p>Egy perczig azon gondolkozott, hogy kivágja az utolsó tromfot, s -átadja Hannának a neki szóló levelet.</p> -<p>Talán nyereség lett volna az rá nézve. Szomorú nyereség.</p> -<p>Megint mást gondolt. Ott hagyta a levelet a zsebében.</p> -<p>Nem volt már mit beszélniök egymással. A kilátást is -<span class="pagenum"><a name="Page_145" id= -"Page_145">-145-</a></span> jól megnézhették már. Visszatértek. De -nem nyujtották többé egymásnak karjaikat.</p> -<p>Incze még az nap elutazott Vihnyéről.</p> -<p>A postaháznál eszébe jutott a levél. Egy perczig azon -gondolkozott, hogy felbontsa azt.</p> -<p>Talán veszteség lett volna az rá nézve? Szerencsés -veszteség.</p> -<p>Mit veszthetett volna el? Az életét. S az lett volna a nagy -szerencse. Talán e levél elolvasása után egyenesen ment volna -Bauernhass grófot felkeresni s végre valahára megtalálta volna azt -a golyót a világon, a mi az ő számára van öntve.</p> -<p>Megint mást gondolt. Odaadta a levelet a postamesternek. Azt -mondta, hogy a zsebében felejtette azt. Továbbra gondolt…</p> -<h3>AZ «ÚJ VILÁG».</h3> -<p>Bántotta Inczét az a gondolat, hogy Bauernhass Siegebert gróf -neki consorsa. Társa! El sem válhat tőle; mert egy -engedély-okmányon áll a nevük; el is van már készítve -szövetségüknek az emléke vasból: az X–y–i vasút.</p> -<p>Kezdte összevetni a körülményeket s ennek az egy «idegennek» a -kitalálása tömérdek aequatiót megoldott.</p> -<p>Bauernhassnak azért kellett ő rá gondolnia e vállalat -tervezésekor, hogy közvetve Hannát tegye gazdaggá. Ő úgy jutott a -consortiumba harmadiknak, mint Siegebert hajdani imádottjának -férje.</p> -<p>Már most azt is kitalálhatja, hogy miért volt második -találkozásukkor Siegebert oly erőtetett nyájassággal hozzá? Ki -tudathatta vele azt, hogy ő a keztyűs kézszorítást megbántásnak -vette?</p> -<p>De hisz ezt mind megjósolta neki előre Walter Leo! Megmondta, -hogy az eszményképet legyőzni pyrrhusi győzelem lesz. De hát csupán -eszménykép-e Siegebert Hannára nézve? Vagy annál több is? itt a -göcs! <span class="pagenum"><a name="Page_146" id= -"Page_146">-146-</a></span></p> -<p>Az a pletyka-asszony ott Bécsben tud még valamit.</p> -<p>Féltékenykedése, boszusága rávette Inczét, hogy legközelebb, -mikor Bécsbe felmegy, felkeresi Caesarinet.</p> -<p>Pedig most már sok dolga volt Bécsben. Vannak emberek, a kiknek -az a fatumuk van, hogy csak az ablakukat kell nyitva hagyni -éjszakára, s reggelre orozva betörő idegenek telerakják az -iróasztalukat pénzzel. Csak félre kell fordítania a fejét, hogy a -zsebébe dugjanak valami nyereséget. Szerelmes volt belé a pénz. Az -kereste őtet.</p> -<p>S most már ohajtott gazdag lenni.</p> -<p>A mint lemondott a dicsvágyról, egészen más eszmekörbe tévedt, -más emberek, más fogalmak hatottak mindennapi életére.</p> -<p>Megváltozott izlése, életmódja, szenvedélyek ébredtek fel nála, -miket eddig másokban kigúnyolt s uralkodó hajlamok szálltak téli -álomra nála, mik eddig jellemét igazgatták, tetteit vezérelték.</p> -<p>Most már Walter Leo megkérdezése nélkül is tudott vállalkozni, s -minthogy minden kisérlete sikerült, egybe sem vesztett bele; -egészen elhitte magáról, hogy neki ehez lángesze van. Nem is igen -válogatott. Tíz-húsz ezer forintos nyereségekért is aláirta a -nevét.</p> -<p>Aztán azt is tapasztalá, hogy a gazdagságnak saját nimbusza van. -Azért, hogy vitézül harczolt nagy eszmékért, kapta azt, hogy gyanús -embernek tartották; azért, hogy az eszét fárasztotta a közjó és -közmivelődés érdekében, azt nyerte, hogy megkritizálták; hanem -mikor elkezdett a neve után 1000-eket irogatni, jótékony czélokra, -hulladékát könnyen gyült nyereménynek: azért nemesi rangra -emeltetett. A mikor nagy érdemei voltak rá, akkor el nem fogadta -volna e kitüntetést.</p> -<p>Mikor Vihnyéről haza érkezve, ismét felment Bécsbe, titkárjának -itthon meghagyta, hogy a mi levelei öt-hat nap alatt érkeznek -(addig nem jön vissza), azokat csomagolja össze s küldje utána az -ismert szállodába. <span class="pagenum"><a name="Page_147" id= -"Page_147">-147-</a></span></p> -<p>Az érkezett levelek között aztán talált négyet, a miknek -czímzetén Hanna kézirását ismerte meg.</p> -<p>Remegő kézzel bontá fel az elsőt. Tehát mégis megszólal az -engesztelhetetlen! – Nem szólal meg. – A borítékból üres papir hull -ki. És így a másodikból, harmadikból, negyedikből. Egy betű sincs -azokba irva.</p> -<p>Incze megint félreértette Hannát. Azt hitte, Hanna őt boszantó -gúnynyal akarja üldözni; mindennap egy üres papirlappal juttatva -eszébe, hogy közöttük semmi mondani való sincs többé. Pedig ez nem -azért történt.</p> -<p>Hanna az előtt mindennap irt a fürdőhelyről levelet férjének. -Ezt tudta már a postamestertől az egész fürdőközönség. Nem akarta, -hogy észrevegyék, hogy férje eltávozása után mindennapi levelei -elmaradnak; hogy a világ kitalálja, a mi közöttük történt. -Büszkeségét takarták az üres levelek.</p> -<p>Incze szívtelen kínzásnak vette azt. Most már valóban rászánta -magát, hogy elmenjen Cæsarinehoz.</p> -<p>Meg akart tudni valamit.</p> -<p>Hanem a sorsnak úgy tetszett, hogy mást tudjon meg, mint a mit -akart.</p> -<p>Cæsarine helyett Fatimét találta otthon egyedül.</p> -<p>Cæsarine fontos családi ügyek elintézése végett jár künn Belle -Ange urral. Fatime ottmarasztotta a látogatót: önálló hölgy volt, -művésznő.</p> -<p>– Köszönöm önnek, hogy visszajött még egyszer! – szólt kezét -nyujtva Inczének.</p> -<p>– S ön örül annak, ha engem lát? Eddig azt hittem, hogy csak az -által okozok örömöt, ha valahonnan elmegyek.</p> -<p>Fatime e szónál hosszasan nézett Incze szemébe, mintha ki akarná -olvasni e szavak értelmét s aztán rögtön, mint egy orvtámadás, oly -véletlenül fordult hozzá ezzel a kérdéssel:</p> -<p>– Nem sikerült önnek kiengesztelni Hanna grófnőt?</p> -<p>– Nem. <span class="pagenum"><a name="Page_148" id= -"Page_148">-148-</a></span></p> -<p>A leány erre a két kezét keblére tette s szemeit ég felé emelve, -nagyot sóhajtott: egy nagy hálafohász volt az.</p> -<p>– Az ég meghallgatta imádságomat!</p> -<p>– Hogyan? – szólt Incze elbámulva. – Ön ezért imádkozott? hisz -ön kért rá, hogy azt tegyem.</p> -<p>– Akkor Walter Leo is hallotta, hogy mit beszélek.</p> -<p>– És most?</p> -<p>– Most csak önnek beszélek egyedül.</p> -<p>– S ön kivánta azt, hogy én ki ne béküljek?</p> -<p>A leány levonta szemöldeit azokra a nagy sötét szemekre. Egy -gyönyörű kézíj volt együtt e két fekete szemöldök, nyilazásra kész. -Varázsoló, megigéző tekintete volt.</p> -<p>– S ön azt hiszi, hogy én nem tudtam, mi következése lesz annak -a kézcsóknak? hogy én csak ügyetlenségből, balgaságból ejtettem ki -azt a szót, a mi önöket így szétzavarta? olyan bizonyos voltam a -felől, hogy ezzel egy jégtengert állítok önök közé, mint arról, -hogy élek.</p> -<p>– S miért tette ön azt akkor?</p> -<p>– Miért? Miért? szólt a leány, s egész alakja reszketett az -indulattól. – Azért, mert Starrwitz Hanna grófnőnek nincs joga -birni egy kincset, melyet megbecsülni nem tud, melynek értékét nem -ismeri.</p> -<p>– Fatime!</p> -<p>– Az égre kérem, ne nevezzen engem Fatimének. Ezzel a névvel -vagyok eljegyezve a pokolnak s az ő földi képviselőjének, a -publikumnak. Nevezzen engem Serenának. Térden állva kérjem-e, hogy -mondja nekem: Serena? Hisz ön adta nekem ezt a nevet.</p> -<p>– Jó. Legyen. Serena.</p> -<p>– Tehát tudja ön meg, hogy van egy Serena, a ki attól a -pillanattól fogva, melyben önt először meglátta: nem gondolt -egyébre, mint hogy a porból kiemelkedhessék, oly magasra, hogy ön -egykor meglássa őt és észrevegye. Hét esztendeje annak, hogy én -szolgálok ezért a czélért, mint a patriarcha a pusztában. S mikor -ott virradtam meg számtalanszor a tanulmány mellett átvirrasztott -éj után, <span class="pagenum"><a name="Page_149" id= -"Page_149">-149-</a></span> mert nappal dolgoznom kellett, hogy -kenyerem legyen: ez a remény újítá meg erőmet. Tűrtem annyi -nyomort, a mennyiről a Teréziarend hölgyei nem is olvastak együtt -és valamennyien, s megválthattam volna magamat belőle, mert szép -voltam, egy visszaadott mosolygás árán! És én nem adtam senkinek -vissza e mosolyt; tartottam annak a számára, a kitől lelkem -sugárait kaptam. S hittem, hogy egykor annak adhatom. Óh, hányszor -sírtam térden egy szent kép előtt, s imádkoztam hozzá: óh, -megdicsőült eszményképem, te csillagsugáros hölgy, ki felszálltál -mély tenger fenekéről az égbe: ne add másnak földön hagyott -kincsedet; vezesd az ő útját az én utamon keresztül, hogy lásson -meg engem! S utam fényes lett, diadalmas, koszorúkkal hintett. -Felfelé törekedtem. Azt hittem, nem lehet neki olyan magasan járni, -hogy valahára fel ne jussak hozzá. S ekkor – előjön egy hidegvérű -úrhölgy, a ki unatkozott meg nem szolgált kényelmében; megharagszik -valakire s daczból, dölyfből letépi azt az útjába esett virágot, a -mit én könyeimmel öntöztem mindennap!…</p> -<p>Incze elzsibbadtan állt és bámulta e titokteljes lényt.</p> -<p>A leány összeszorítá ajkait; fogaival zsebkendőjébe harapott, s -aztán folytatá:</p> -<p>– Ne féljen ön: nem fogok sírni. Ma rossz vagyok ahhoz. Mikor -meghallottam, hogy Starrwitz Hanna grófnő elvette Áldorfai Inczét, -(mert az vette el önt) első gondolatom az volt, hogy odamegyek már -most én az ő helyére. Cseréljünk. Kolostorba megyek. Ejh! -kinevettem érte magamat. Nem leszek apácza! Ellenkező leszek! Ha -szétszakították a szivemet, tépem én még apróbbra s odahajítom a -világ bolondjainak: szedjék fel! Menjünk kaczagni, ittasulni, -belerohanni abba a forgó szélbe, a mi a többit is magával ragadja. -Ekkor megbotlottam valamibe. Az imazsámolyom volt. Megtanultam -imádkozni. Indulataim lecsillapultak. Azért imádkoztam, hogy legyen -hát boldog az, a kihez gondolataim zarándokolnak. Tegye őt szerelme -által idvezültté az a nő, a ki őt olyan ingyen <span class= -"pagenum"><a name="Page_150" id="Page_150">-150-</a></span> kapta a -vak sorstól! Fogott önön az én imádságom? No ne hallgasson el. Ne -forduljon félre! Feleljen igazán, szivére téve kezét: volt-e -egyetlen egy napja, a melyben össze ne hasonlította volna őt azzal -az én megdicsőült szentemmel s vádat ne sóhajtott volna az égre, a -miért őt elrabolta a földtől?</p> -<p>Incze keble önkénytelenül visszhangzá e sóhajt most is.</p> -<p>– Üljön le, kérem, szólt a leány. Ön nekem bírám e perczben. Én -gyónok és vallok. Itéljen el. Azt hittem, hogy elcsillapítottam már -a vihart szivemben; megnyugodtam abban, a mit a sors határozott. -Ekkor a végzet közbehozta pesti vendégszereplésemet, s ennek -folytán az érintkezést a fényes előkelő körökkel. Óh, itt Bécsben -korábban is be voltam azokba vezetve: önöknél csak akkor, mikor -szükség lett szolgálatomra. Itt megláttam önt újra. Ekkor -megtanultam azt, hogyan lehet az embernek erős akarat által -megakadályozni azt, hogy a láz kitörjön rajta? Ön engem meg sem -látott, csak végigment a termen. És azután hallottam önről -beszélni. Óh miket beszélni! A kit én magamban egy fenkölt -lovagnak, egy félistennek bálványképében mint oltáralakomat -rejtegettem, azt e fényes termekben csak gúnyolni tudták. Egyszer -Starrwitz Hanna grófnő jelenlétében élczeltek önre. Azt beszélték, -hogy régi elveit megváltoztatta, hogy elpártolt, felcserélte a -tábornoki babért a kormányi kegygyel. Hanna grófnő azt mondta erre: -«nem értek hozzá, nem tudom mi a politika; nem olvasom az -országgyülési beszédeket». Óh, hiszen én sem értek hozzá; én sem -tudom, mi a magas politika; de egy dolgot még is tudok! – Ugyan: -nem mondta el önnek Hanna grófnő, hogy akadt mégis a társaságban -valaki, a ki szembe mert szállni az egész gúnymosolygó Bábellel, s -azt merte mondani: «én bizonyos vagyok felőle, hogy Áldorfai -férfijelleme oly magasan áll, hogy ha valamit tett, vagy mondott, a -mit érteni nem lehet, az azoknak a hibája, a kik nem értik, nem az -övé! Nem mondta el <span class="pagenum"><a name="Page_151" id= -"Page_151">-151-</a></span> azt önnek Hanna grófnő, hogy valaki -merte önt védelmezni egész szenvedélylyel, egész szivvel? s hogy az -a valaki egy nő volt, egy komédiásnő! a kinek ön semmije sem: még -csak honatyja sem, mert neki hazája sincs!</p> -<p>Incze sötéten nézett maga elé. A sértett büszkeség dæmona -árnyékozá be arczát denevér szárnyaival.</p> -<p>– No de jól van, folytatá a leány, homlokát megdörzsölve két -kezével. A hir, a név, a férj nyilvános élete mit tartozik az -asszonyra? A nő lehet ez iránt közönyös. Sok nőt ismer a világ, -kinek férjét a közvélemény elitélte s a ki mégis szereti férjét. -Ezt akartam még megtudni. Lehet-e őt nem szeretni annak, a ki őt -magáénak nevezheti? A titoknak hangja van. S az asszonyok még a -szemeikkel is hallanak. Két összetalálkozó tekintet egyetértése, -egy véletlennek látszó összejövetel. Közönyös arczkifejezéssel -elmondott, de suttogó szavak; kézszorítás, mely biztatást fejez ki: -óvakodó körültekintések, más asszonyok gúnymosolygásai. Óh, én meg -tudom azoknak értelmét fejteni, mert mesterségem a komédiázás s -sokat tanultam ily helyeken a mesterségemhez valót.</p> -<p>– Mit akar ön mondani? szólt berekedt hangon Áldorfai, felugorva -helyéből.</p> -<p>Most aztán a leány ült le egy karszékbe s fejét tenyerébe -hajtva, a legnagyobb nyugalommal mondá e megölő szavakat:</p> -<p>– Azt, hogy Starrwitz Hanna grófnő nem érdemes arra a kincsre, a -mit a vaksors ölébe dobott.</p> -<p>– Serena, gondolja meg e szót!</p> -<p>– Meggondoltam azt már akkor, mikor odamentem az ő -oroszlánbarlangjába s kitöltöttem neki a keserü poharat: -«megiszsza-e, vagy nem iszsza?»</p> -<p>– Mit tett ön azzal?</p> -<p>– Neki semmit. Nem itta meg. Körülbástyázta magát jéghegyekkel; -üvegharang alá tette a szivét. Megvédte magát.</p> -<p>– Mit akar ön, Serena! én férj vagyok! Hanna hitvesem. -<span class="pagenum"><a name="Page_152" id= -"Page_152">-152-</a></span></p> -<p>– Mit akarok? Azt, hogy már most hasonlítsa ön össze ezt a két -nőt. Az egyik, a büszke félistennő, elutasítja magától azt a -férfit, a kit boldoggá tennie édes szent kötelesség; eltaszítja őt, -nehogy egy családbeli főpap, nehogy egy istenfélő imanéne -elszörnyedjen azon, hogy férjének fejét valaha a szentelt chrysma -érte, s még kétségbe vonják, hogy a dogmák szerint üdvös volt-e őt -szeretnie? a másik pedig, a nép söpredéke, a koszorúkkal -beszennyezett komédiásnő nem kérdi, mit mond a világ idelenn? mit -itélnek az égi seregek egykor odafenn!? csupán szeret, szeret!…</p> -<p>És azzal zokogva zuhant végig a földön.</p> -<p>Incze fel akarta őt emelni.</p> -<p>– Menjen ön! Hagyjon el örökre! Ne lássam többé soha!</p> -<p>Az alcovenben volt egy fali óra. Az elkezdett e perczben -zenélni; ezt a melódiát pengte: «du hast mich nie geliebt».</p> -<p>Áldorfai nem hallgatott e méla csábító hangra; de úgy tetszett -neki, mintha azzal együtt egy másik hang azt mondaná neki, hogy e -könyeket az ő kötelessége letörülni.</p> -<hr class="tb" /> -<p>És azontúl sokszor letörülte ő még e könyek ismételt árjait ez -óramű méla dallamának hangjainál; sokszor vegyült a «du hast mich -nie geliebt» a zokogás melódiája közé: mintha együvé tartoznának -ők.</p> -<hr class="tb" /> -<p>Ettől a naptól fogva Áldorfai Incze nem viselte többé a -medaillont keblén a két szemközt fordult nő arczképével.</p> -<p>És azzal együtt ama tenger alól felhangzó szó is elhallgatott rá -nézve egészen. <span class="pagenum"><a name="Page_153" id= -"Page_153">-153-</a></span></p> -<h3>A FELELET.</h3> -<p>A mit szent Antalnak igért a csábitó rém, azt Áldorfay Inczének -mind megadta. (Most már ypsilonnal írta a nevét: nemes ember -volt.)</p> -<p>Az új asszonyszemek tükréből egészen új világ ragyogott felé: a -nélkülözések, a küzdelmek világa helyett a gyönyör, a szenvedély -paradicsoma. Minden alvó indulat eltépte fékeit szivében s nyargalt -vele egy mámorító örvény felé. Egy tengerbe vetette bele magát, -csupa élvezetből: elébb úszni akart e tengerben, majd ki akarta azt -inni fenékig.</p> -<p>Oda volt lánczolva e nőhöz: annak a mosolygása volt ránézve a -napfény, könyei a zivatar. Vele álmodott, róla gondolkozott s -érezte az életunalmat, ha tőle távol volt. S féltette őt az egész -világtól. Ösztönei mind azt sugták neki, hogy ez a leány, a ki -egyik pillanatban az egész lényén átömlő ártatlanság kifejezésével -tudta mutatni azt, hogy még csak eszmében sem közelíti meg e -fogalmat: szerelem, s a másik pillanatban egy egész világot tár fel -előtte, megnépesülve a teremtő szenvedély minden -csodatüneményeivel; hogy ugyanaz a leány akkor is el tudja ezt az -ellentétes két szerepet játszani, mikor két külön férfiról van szó: -egyiknek az egyiket, a másiknak a másikat. Megtanult féltékeny -lenni minden csekélységre: egy virágra, egy gyürűre, egy -látogató-jegyre, egy szóváltásra más férfival, még nővel is; -kiváltkép a szinpadra s annak veszedelmes kiváltságaira: a kaczér -jelmezekre, a közönség koszorúira és tapsaira.</p> -<p>Azt pedig nem kivánhatta tőle, hogy hagyja oda a szinpadot. Hisz -a színpad volt az, a mi adhatott ennek a hölgynek valamit, a mit ő -nem adhatott neki: – nevet.</p> -<p>Pedig Inczét kínozta a szinpad. Az ő szenvedélye nem a raffinált -kéj mámora volt, melyet a művészi nimbus <span class= -"pagenum"><a name="Page_154" id="Page_154">-154-</a></span> -felfokoz, melyet a kaczér jelmez, a ledér játék újraébreszt, mely a -frivol dallamokat utána dúdolja, s gyönyört talál benne, ha -megalázhatja az asszonyt azzal, hogy a művésznőtől az eljátszott -vaudeville folytatását követeli. Őt kínozta az a gondolat, hogy az -egész világnak szabad legyen azt a mosolygást látni, teljes -gázvilágításnál, a minek csak a félhomályban van létjoga! Egy -befejezett kéjencz dicsekedni, parádézni szokott az olyan -diadallal, minő az övé: ő pedig kész volt verekedni azért, hogy az -egész világ azt higyje, hogy az a leány nem Fatime, hanem -Serena!…</p> -<p>Az egész leány egy talány volt előtte; csupa szeszélyes -ellentétekből álló, miket összeilleszteni az œdipusi -rejtélyoldásoknál nehezebb volt. A szinpadon játékmodorában kihívó, -kaczér, érzékingerlő, a szinpadon kivül kegyetlen mindenki iránt, a -ki neki hódolni megkisérté: azon az egyen kivül, a ki azt jól -eltitkolta. Valódi eszményképe volt a bibliai apocryphok -Lilithjének, ki az első embert az első asszonytól elcsábítá; kígyó, -míg meghódít; galamb, ha meghódolt; eszes a cselszövésben, őrült az -élvezetben; az a dæmon, a ki visszavezeti Ádámot a paradicsomba, a -honnan az angyal kiverte (azért a bűnéért, hogy a feleségét -szerette: pedig szegény Ádám még nem is volt pap!)</p> -<p>Egyszer születése napjára tömérdek ajándékot összeküldtek neki -minden rendű és rangú tisztelői s ő azokat meghítta mind estélyre, -s rendezett számukra pompás lakomát. Ő pedig elszökött az estélye -elől hazulról, elment Inczét fölkeresni egyedül, annak a karjába -akasztotta magát s késő éjszakáig barangolt vele alá s fel Bécs -sétányain s csak akkor tért haza, mikor már a vendégei mind -elmentek a szállásáról. Akkor aztán az anyját megverte, a miért az -neki szemrehányásokat mert tenni. Megverte őt kegyetlenül. Máskor -kényeztette Cæsarinet, csupa dédneve volt előtte; czifrázta, -piperézte, haját maga bodrozta fel neki: szerelmes volt belé; hanem -ha Áldorfay miatt csak <span class="pagenum"><a name="Page_155" id= -"Page_155">-155-</a></span> egy szó ellenvetést próbált neki tenni, -akkor megrohanta, mint egy párducz és megtépte.</p> -<p>S egy dologra volt a leány különösen féltékeny. Arra, hogy Incze -azt ne higyje, hogy mind azt a bűbájt, a mivel őt elhalmozza, -valahogy meg lehet jutalmazni.</p> -<p>Ha Incze megkisérté őt gyémántokkal ajándékozni meg ünnepélyes -alkalmakkor: más alkalommal Fatime ajándékozott neki viszont még -értékesebb ékszert, s azonfölül nem is tette fel soha a drága -emléket, hanem ha vetetett vele magának egy ötven krajczáros -brochet, a minőket az utczaszegleten árulnak, azt aztán viselte -megválhatlanul.</p> -<p>Egész rendőri kémkedéssel ügyelt fel arra, hogy családtagjai -valahogy pénzt ne kérjenek valami szin alatt Inczétől. Pedig -azokban igen kifejlett hajlandóság volt ilyesmire. Különösen -monsieur Belle Angenak nagy megerőtetésébe került, valahányszor -Incze azt kérdezé tőle: «comment vous portez vous?» mindannyiszor -azt nem felelni rá: «átkozott jól, csakhogy nincs pénzem!»</p> -<p>Egyszer aztán bedugták Belle Ange urat az adósok börtönébe -egynéhány száz nemlétező forint miatt.</p> -<p>Incze megtudta a veszedelmet s nem tétovázott pénzbeli áldozat -árán kiszabadítani a szorongatott családapát e kényelmetlen -helyzetből.</p> -<p>Ekkor aztán három napig nem látta Fatimét. Eltünt előle.</p> -<p>Harmadnap Gráczból kap egy levelet, melybe annyi összeg volt -téve, a mennyit ő Belle Ange úrért fizetett. Semmi kisérőlevél -hozzá.</p> -<p>Ugyanaz nap aztán Fatimét is otthon találta.</p> -<p>– Hol járt ön? kérdezé tőle neheztelve.</p> -<p>– Gráczban voltam, vendégszerepelni.</p> -<p>– Ön Gráczban volt?</p> -<p>– Igen. És jövőre már most, ha azt akarja ön, hogy el elszökjem -valamerre vendégszerepelni, hát csak fizesse ki a jó Belle Ange úr -adósságait.</p> -<p>Ebből megtudta Incze, miért ment Fatime e pár napi <span class= -"pagenum"><a name="Page_156" id="Page_156">-156-</a></span> -vendégszereplésre? azért, hogy azt a pénzt megszerezhesse, a mit ő -Belle Ange úrért kifizetett, s azt neki visszaküldhesse.</p> -<p>Ezt a nőt nem lehet megjutalmazni – azért, hogy szeret.</p> -<p>Pedig Áldorfay most már valóban gazdag ember volt. A mihez hozzá -kezdett, az mind fényesen sikerült. Annyi pénzt csinálhatott már, a -mennyit akart.</p> -<p>Úgy okoskodott, hogy a kik a csekélységeket megvetik, azok a -nagyszerűt majd elfogadják.</p> -<p>Fatime többször nyilvánítá előtte, hogy mennyivel jobb szeretne -ő e lármás utczák helyett valamelyik csendesebb városrészben lakni; -valami olyan házban, melynek ablakai kertre nyilnak; melynek -magának is kertje van; a hol nyáron át virágokat lehetne -ápolni.</p> -<p>Egyszer aztán azt mondá neki Incze, hogy talált a számára egy -olyan alkalmas lakást, és pedig hallatlan olcsót. Fatime azt -mondta, hogy majd megnézi azt.</p> -<p>Egyike volt ez azoknak az újonépült házaknak, miket egy -építő-társaság a Praterre forduló telkeken, mintegy varázsszóra -emeltetett. Szép kilátással, kényelmes berendezéssel. A szállás -megtetszett neki, nem is volt drága; az egész első emelet kizárólag -az övé lehetett az utcza felől.</p> -<p>Fatime az új szállást kényelmesebben óhajtá berendezni az -eddiginél s ez iránt alkuba lépett egy kárpitossal, ki erős alkuvás -után elvállalta tisztességes árért és részletfizetés mellett a -csinos bebutorozást.</p> -<p>Mikor készen volt a kárpitos, felkérte Fatime-Serenát, hogy -tekintse meg szállását s nyilatkozzék, meg van-e vele elégedve?</p> -<p>Fatime elhült, mikor szobáin végigment. Minden úgy volt, a hogy -ő elrendelé; csakhogy papir helyett selyemszőnyegek a falakon, -angol vászon helyett damaszt-függönyök, cserép helyett -márvány-kandallók, s dió- és cseresznyefa helyett mahagoni, -palissander és teakfabutorzat; <span class="pagenum"><a name= -"Page_157" id="Page_157">-157-</a></span> famozaik helyett, a mit -fürész sokszoroz, orosz drágakő kézművészet; velenczei tükrök a -falakon; a padlatot két hüvelyknyi vastag szőnyegek fedik.</p> -<p>– Ki rendelte ezt így? kérdezé elbámulva a hölgy.</p> -<p>– Kegyed maga! felelé a kárpitos s elé mutatta a számlát.</p> -<p>A számlában az egész fényüző kiállítás nem volt drágábbra -számítva, mint a mennyiben a hölgy a tervezett szerény berendezést -kialkudta. Meg kellett benne nyugodnia. Azt nem mondhatta a -kárpitosnak, hogy nincs azzal megelégedve, a mit kapott.</p> -<p>Nem nagy leleményesség kellett ugyan hozzá, hogy kitalálja, -miféle bűvész volt az, a ki az ő kedveért tízszeres értéküvé -varázsolt át mindent, de ezúttal nem vághatta vissza a tromfot.</p> -<p>A mint aztán beköltözött az új szállásába, mindjárt az első -napon hivatta a házfelügyelőt. Tudatta vele, hogy most nincsen -pénze.</p> -<p>– Jól van, monda a házfelügyelő, s azzal eltávozott.</p> -<p>Néhány óra mulva megint visszajött; az egyik kezében hozott egy -csomag bankjegyet, a másikban egy marék irományt.</p> -<p>– Tessék: itt van a pénz, s itt meg a nyugtatványok.</p> -<p>– S mit csináljak én ezzel a pénzzel, meg ezekkel a -nyugtatványokkal?</p> -<p>– A pénzt tessék eltenni, e nyugtatványokat pedig aláirni.</p> -<p>– Minek irjam én alá e nyugtatványokat?</p> -<p>– Azért, mert a lakók bizalmatlanok; nem érik be vele, hogy én -beirtam a könyvbe a lefizetett házbérüket: bélyegezett nyugtákat -követelnek a háztulajdonosnő aláirásával.</p> -<p>Fatime-Serena most tudta meg, hogy ő ennek a háznak a -tulajdonosnője.</p> -<p>Nem árulta el meglepetését a házmester előtt: aláirta -<span class="pagenum"><a name="Page_158" id= -"Page_158">-158-</a></span> a nyugtákat, megszámlálta a pénzt és -elzárta azt rózsafaszekrényébe.</p> -<p>Mikor Incze meglátogatta őt új szállásán, úgy tett, mint a ki -semmi megjegyzésre méltót nem talál a körüle támadt változásokban. -Nem is beszélt neki a házról. Izetlen, kedvetlen volt. Azt -állította, hogy egészen ki van fáradva, összetörve a költözködés -keserveitől.</p> -<p>Egy hétig mindig kedvetlen volt; durczás, kényeskedő. Minden -szóért megneheztelt: alig lehetett tőle valami választ kicsikarni. -Azokkal a nagy fekete szemekkel úgy nézett az emberre, mint egy -kisértet s homlokán ráncz kezdett már támadni a sok -szemöldök-összehuzástól.</p> -<p>A hetedik napon aztán, a mint belépett kozzá Incze, az alcoven -szőnyeg-ajtajánál lesett rá, s orozva nyakába ugrott, majd -lerántotta lábáról s aztán olyan kedve támadt, hogy fölvette vele a -házat. Kaczagott, gyermek volt; leült a szőnyegére, elővett hat -gömbölyű kavicsot, s kényszeríté Áldorfayt, hogy térdeljen mellé és -tanulja meg tőle a «kőkapósdi» gyermekjátékot, a mit az iskolás -gyerekek «pitykövezésnek» is neveznek, s nem hagyott neki addig -békét, míg végig nem csinálta annak valamennyi mesterségét. Incze -egész ottléte alatt csupa dévaj jó kedv volt a leány: ezerféle -bolondot csinált magából. Mikor aztán Incze hazament, egy levelet -dugott a zsebébe, arra kérve, hogy ne törje fel hamarább, mint a -mikor otthon lesz.</p> -<p>De bizony feltörte azt Incze, a mint a legelső gázlámpa alá ért -az utczán.</p> -<p>Abban a levélben pedig a bécsi telekkönyvi hivatalnak egy -kivonatát találta, melyben tudtára adatik, hogy a Belle Ange Fatime -Serena úrhölgy **-utczai házát Áldorfay Incze úr nevére iratta -át.</p> -<p>Áldorfay elbámulva fonta össze karjait.</p> -<p>Még ezt sem fogadja el!</p> -<p>Nem kell neki egy ajándékba kapott úrilak! <span class= -"pagenum"><a name="Page_159" id="Page_159">-159-</a></span></p> -<p>Mi kell hát ennek a hölgynek?</p> -<p>Ennek…?</p> -<p>… Minden!</p> -<p class="center">*</p> -<p>E közben folyvást érkeztek Hannától az üres levelek Inczéhez. -Segítették nagyobbítani kettőjük között az ürt.</p> -<p>Egyszer egy ilyen üres levél láttára valami még üresebb -gondolata támadt Inczének.</p> -<p>Érezte, hogy neki valami menedékre, valami mentségre, valami -oltalomra van szüksége valaki ellen, a kit nem tud lerázni a -nyakáról.</p> -<p>Ez a valaki: saját énje.</p> -<p>Ez a valaki mindig otthon várja őt, mikor hazamegy; megkérdi -tőle, hol járt? rossz álomlátásokkal gyötri, mikor elalszik; (az -álom a legkiméletlenebb igazmondó!) néha még Fatime lakáig is -elmegy vele; sőt néha odaül kettőjük közzé, ez a hajdankori «Én», -ez a törhetlen lelkű Én, ez a becsületére büszke Én, ez az -ellenségnek adott szót is megtartó Én; ez a fényes árnyék, – és -kisértő jelenlétével útjába áll minden örömnek. Ez az igazi -hazajáró kisértet!</p> -<p>Ennek a «halottnak» kell valami temetőt keresni.</p> -<p>Áldorfay Incze talált ilyen kriptát.</p> -<p>Emberi dolog, de nem emberséges, hogy valaki a felesége -multjáért legyen féltékeny; fürkészszen adatokat olyan időkből, a -mikben neje őt még nem is ismerte. Hát talán szobor volt az, a kit -elvett? Márványból volt mindaddig, a míg az ő epekedésére jóltevő -Cythere meg nem indította keblében a szívdobogást?</p> -<p>Incze azt hitte, hogy miután az első Serenája ilyen szobor volt, -joga van minden nőtől azt követelni.</p> -<p>Ennek a bolondságnak is van rendszere. A multban jelent és -jövendőt keres. Az a rögeszméje van, hogy a ki meg nem halt, az még -mindig él! Hogy egy hajdankori eszménykép, a míg el nem temetik, -addig nem halott.</p> -<p>Még azonfölül, akárhogy megvált is a dogmáktól, akárhogy -<span class="pagenum"><a name="Page_160" id= -"Page_160">-160-</a></span> túltette is magát a társadalmi -szabályokon: azt nem tudta magától elhagyni, hogy theosophistának -megmaradjon. Hitte, hogy minden ténynek megvan az ellenténye, s ha -a delejtű délsarkát keresi, ugyanakkor a délmutató vége az -éjsarkához közelg.</p> -<p>S a féltésnek még gyakorlati czélja is volt.</p> -<p>Egy bizonyítvány a kézben még feloldhatná ezt a lánczot, mely -most már nem rózsaláncz többé.</p> -<p>A fürdőidény legvége felé járt már. Hanna ezóta tán az utolsó -vendég Vihnyén, a ki folyton vár, hogy férje érte menjen. A ki el -nem utazik onnan egyedül, nehogy a világ megsejtse azt, hogy -közöttük feszült viszony támadt.</p> -<p>Erőt vett magán, hogy irjon Hannának, röviden tudatva vele a -napot, melyen érte fog menni.</p> -<p>Azonban úgy intézte a dolgát, hogy egy nappal hamarább érjen -oda.</p> -<p>Több hónapi távollét után valami ajándékról is gondoskodott -Hanna számára. Kötelesség ez.</p> -<p>Kikereste a legszebb rubint, mely az ékszerészeknél kapható volt -s abba belevésette Starrwitz Hanna czímerét, pontosan azon minta -után, mely leveleinek pecsétjén látható volt. Hanna eddigi -gyürűjének köve csak amethyszt volt. Rubinba czímert vésetni, -fejedelmi pazarlás.</p> -<p>Mikor ez megvolt, akkor bucsút vett Fatimétől – a -viszontlátásig.</p> -<p>És aztán elutazott Vihnyére.</p> -<p>Hanna csakugyan utolsó vendég volt már ott s csakugyan ő reá -várt.</p> -<p>Incze megdöbbent, mikor őt meglátta. Azt képzelte, hogy a kit -hónapok előtt oly felüdülten hagyott el, az most ragyogni fog az -egészség teljétől. És talált helyette egy megtört alakot, kinek -arczán minden vonás rávallott az eltitkolt szenvedésre.</p> -<p>Ez a látmány egészen lefegyverezte. Nehéz lett a szive miatta. -Minden nemesebb érzés fölébredt lelkében újra. <span class= -"pagenum"><a name="Page_161" id="Page_161">-161-</a></span> Érezte -az önvád súlyát. Ezek a megnyult vonások, ezek a beesett szemek -mind ő róla beszélnek.</p> -<p>– Önnek nem használt ez a fürdő, mondá Hannának gyöngéd -aggodalommal. Önnek nem szabad a télre égaljunk alatt maradni. Én -önt most innen elviszem Meránba.</p> -<p>– Köszönöm. Jó lesz! felelt rá Hanna engedelmesen.</p> -<p>– Kivánja ön, hogy egyedül hagyjam ott, vagy hogy én is ott -legyek?</p> -<p>Hanna ránézett és gondolkozott.</p> -<p>S ha a büszke hölgynek jobb géniusai lettek volna, mint az ősök -kevély szellemei, ha csak egyetlen egy azok közül a szentek közül, -a kiknek képei előtt térdelni szokott, malasztsugalló szellemének -egy ihletével érintette volna szivét: most még egyszer kezében lett -volna mindkettőjük sorsa. Neki volt adva még egyszer ez a férfi; -kezébe téve annak egész lénye, tisztán, minden salaktól. Hasztalan! -Büszkesége nem engedé, hogy a boldogság útját válaszsza. -Szövetkezett a sötét vakbuzgósággal. Elzárta magát rideg -balitéletei mögé.</p> -<p>Incze még egyszer oly gyöngéden hangoztatá e nevet:</p> -<p>– Hanna!</p> -<p>S ha e gyöngéd hangra a hölgy kinyujtja kezét s azt mondja: -«jöjj!» akkor az a másik csábító fantom a légbe oszlik szét, -eltünik, mint egy ködfátyolkép, mint egy csába álom: Fatime! Akkor -a visszahódított férj odaomlik lábaihoz, előveszi az emléket, a -rubingyürűt, s azt mondja neki: «nézd: a távolban is rád gondoltam; -viseld ez emléket ama másik helyett, a mit a püspök nagybátyádtól -kaptál».</p> -<p>És aztán elmennek együtt Meránba, Nizzába, majd Rómába, együtt -meglátogatják a szent helyeket; onnan elutaznak a szent földre -Jeruzsálembe, s mire visszatérnek, úgy találják, hogy a világ -elfeledte őket: nem léteznek rá nézve többé…</p> -<p>S az milyen jó!</p> -<p>A nő elveté magától e jobb sorsot. Nem nyujtá kezét. Azt -felelte: <span class="pagenum"><a name="Page_162" id= -"Page_162">-162-</a></span></p> -<p>– Jobb lesz nekem ott egyedül!</p> -<p>Ezzel a szóval aztán el voltak egymásra nézve veszve -végképen.</p> -<p>Incze most már nem adta át nejének a hozott emléket. Tartotta -más czélra.</p> -<p>Azt mondta nejének, hogy tehát e szerint rendeleteket fog tenni -az elutazásra. Útjaik kétfelé válnak. Hanna délnek utazik, neki -pedig észak felé kell mennie, egy galicziai bányavállalatot -megtekinteni.</p> -<p>Mikor visszatért nejéhez a postamestertől, hol a fogatokat -megrendelé, valamit megérzett Hanna szobájában. Egy áruló illatot, -a mit mindenki rögtön felismer. Az égetett pecsétviasz szaga az. -Hanna levelet irt valakinek, elutazása előtt.</p> -<p>Egy szóval sem kérdezősködött. Elmondá, hogy mikorra rendelte az -útihintót s aztán eltávozott.</p> -<p>Egy óra mulva visszament a postamesterhez: a régi jó -tarokkompánistához, a kinek annyira ment a konfidenskedése, hogy a -nejének érkezett leveleket is át szokta adogatni a férjnek, -kézbesítés végett.</p> -<p>– Barátom uram, mondá Incze a postamesternek: nehány percz előtt -küldött ide a nőm egy levelet nagybátyjához, Bauernhass Siegebert -grófhoz!</p> -<p>– Igen, igen, mondá a postamester. Még itt van!</p> -<p>(Tehát itt van.)</p> -<p>– Ohajtaná azt egy perczre visszavenni, miután azóta utazási -czélja megváltozott; azt helyre kell igazítani a levélben s nem -akar most másikat irni.</p> -<p>– Óh kérem, tessék!</p> -<p>A póstamester minden aggodalom nélkül előkereste Hanna levelét s -átadta azt Inczének.</p> -<p>– Uraságod számára is van itten pedig három levél, kettő -Pestről, egy Bécsből. Az utóbbi pénzes-levél.</p> -<p>Mind a hármat zsebre dugta Incze, meg sem nézte a czímzetet -rajtuk; sietett, mint a tolvaj a lopott jószággal, szobájába. -<span class="pagenum"><a name="Page_163" id= -"Page_163">-163-</a></span></p> -<p>Melegített késsel felnyitá a pecsétet Hanna levelén.</p> -<p>(Már ennyire ment! Leskelődni! Pecsétet feltörni!)</p> -<p>Aztán elolvasá a levél tartalmát:</p> -<p>– Uram!</p> -<p>– A mi elmult, az örökre visszahozhatatlan. A félreértés is a -sors végzése. Hiszem, hogy az ön távolmaradásának legyőzhetlen -akadályai voltak, s megszünt a jogom azokért szemrehányást tenni. -Asszony vagyok. Feleség. Hitvestárs. Férjem becsülete az én -becsületem is. Ne keressen ön engem olyan utakon, melyek a nőt -megalázzák azokon nem fog ön engem megtalálni. Felejtsen el örökre, -mint a hogy én el tudtam önt felejteni. Mint nő, kerülni fogom önt, -s ön kegyetlenséget követhet el velem, ha azon köröket felkeresi, a -mikben én meg szoktam jelenni, mert az által kényszeríteni fog, -hogy számüzzem magamat ismerőseim világából.</p> -<p>Én nyugodt vagyok s nem kivánok az égtől több boldogságot, mint -a mennyit ingyen kegyelméből adott.</p> -<p>Azon czélzás, a melyet ön említett s melynek rejtélyét könnyű -kitalálnom, irtózattal és undorral tölti el lelkemet. A mely órában -valakinek – akárkinek – eszébe jut törvényszék előtt ezt a szót -kimondani: Starrwitz Johanna házassága semmis volt: ő nem asszony, -a másik órában én halott vagyok.</p> -<p>Több levelet ne intézen hozzám, mert azt feltöretlen fognám -visszautasítani.</p> -<p>S ha azt akarja ön, hogy valaha az idvezültek paradicsomában -találkozzunk egymással, úgy arra kérem önt: fogadását, nemesi -szavát kérem rá, hogy két embert kerüljön az életben: az egyik én -vagyok, a másik férjem. Mert tudja meg ön, hogy Starrwitz Hanna -háromszor naponkint térdel Isten előtt, imádkozva, hogy Áldorfay -Inczének adjon hosszú életet e földön s örök üdvöt, bűnbocsánatot -az égben. Ezért önöknek nem szabad egymással soha találkozniok.</p> -<p class="right">«Áldorfay Hanna.» <span class="pagenum"><a name= -"Page_164" id="Page_164">-164-</a></span></p> -<p>A vezetéknév kétszer is volt alá húzva.</p> -<p>Incze lankadtan ejté ki kezéből a levelet.</p> -<p>Ez a levél kidöntötte lábai alól az eddigi piedesztált. A -büszkeség talapzata eltünt alóla: a sárba esett.</p> -<p>Most már egészen föléje emelkedett ez asszony s ő alant -maradt.</p> -<p>Elvesztette ezzel jellemének utolsó tartalékát is: a boszút. Nem -volt többé az előtte vonuló árnyék ellenében az a mentsége, hogy -csak egy hűtelen nőnek adja vissza a tromfot. Védtelen maradt -önmaga ellenében.</p> -<p>Nem merte azt a levelet még egyszer elolvasni.</p> -<p>Minő érzéseket hagyott hátra lelkében ez a levél!</p> -<p>Megcsalatni egy nő által, a ki mást szeret: még csak előérzete a -pokolnak; de eldobatni egy nő által, a ki hű marad: az maga a -pokol!</p> -<p>Elővette a tolvajkulcsot, a rubin pecsétnyomós gyürűt s újra -lepecsételte vele a Bauernhass Siegebertnek szóló levelet.</p> -<p>Ah, mint meglakolt azért, hogy felbontott egy levelet, melyen -másnak a czime áll!</p> -<p>Sietett azt visszavinni a postamesterhez s aztán kérte, hogy -fogjanak kocsijába rögtön.</p> -<p>Nem ment Hannához többé vissza. Futott előle, mint gyilkos a -megölt árnyéka elől.</p> -<p>Kocsisának az volt mondva, hogy észak felé fog utazni -Galicziába.</p> -<p>Útközben eszébe jutott, hogy három levél van a zsebében. -Elővette azokat egymásután, hogy üldöző gondolatait elüzze -velük.</p> -<p>Az egyik levelet a hajdani pártelnökétől kapta, melyben ez -felszólítja őt, hogy bárha a közjogi téren nem követnek is többé -azonos elveket, de legközelebb olyan kérdés fog az országgyülés elé -kerülni, mely nem lehet pártnézet tárgya: a magyar honvédségnek -ágyukkal leendő ellátása. Mindenki számít e kérdésben Áldorfay -tábornok erélyes pártolására. <span class="pagenum"><a name= -"Page_165" id="Page_165">-165-</a></span></p> -<p>Elvárják, hogy e nagy kérdés tárgyalására haza fog sietni a -fővárosba.</p> -<p>A másik levelet a hajdani honvédsegélyző egylet elnökétől kapta, -ez meg azt tudatta vele, hogy szükség van rá, mint a bizottság -egyik tagjára, a segélyben részesítendő honvédek osztályozásánál, -azért siessen a kitűzött ülés napjára Budapesten megjelenni.</p> -<p>– Majd mindjárt! dörmögé magában mindkét levelet útitáskájába -gyűrve. Egyéb dolgom van most!</p> -<p>Ő mondta ezt! A Mehádia-kulcs hőse, ki egykor az utolsó ágyúval -védte meg a menekvő bajtársak seregét, ki az úton felszedett utolsó -sebesült honvédeket le nem rakta a martalékul talált aranyért, -ezüstért. Ő mondta azt: «mi gondom a ti ágyuitokra, mi gondom a ti -béna hadastyánaitokra! Egyéb dolgom van most! Bányát kell most -megnéznem, a hol arany terem!»</p> -<p>Mivé alakították át azok a bűbájos szép szemek!</p> -<p>– Csak hajts egyenesen!</p> -<p>Azután a harmadik levélre került a sor.</p> -<p>Ez Bécsből volt keltezve, öt pecséttel ellátva, kivül ráirva a -tartalmazott összeg: egy ezer forint.</p> -<p>Sok hányt-vetett ezeressel volt ez idő szerint Inczének -találkozása.</p> -<p>A mint ezt a borítékot felhasítá, nem talált benne semmiféle -levelet, csupán csak egy puszta ezer forintos bankjegyet.</p> -<p>Hanem a mint a bankjegyet megfordítá, annak a hátán talált -valamit irva piros tintával, ezt a két szót:</p> -<p>– Imádlak!</p> -<p>Serena.</p> -<p>Az eszelős tündér ama bizonyos lakház felvett bérét beváltá egy -ujdonatúj ezeresre, s mintha az csak egy látogatójegy, egy billet -doux volna, arra irta ezt a szerelmi nyilatkozatot. Most még ki sem -lehet azt az ezerest adni.</p> -<p>– Megállj! kiáltá Incze a kocsisra; fordulj vissza!</p> -<p>– Hát nem Galicziába megyünk? <span class="pagenum"><a name= -"Page_166" id="Page_166">-166-</a></span></p> -<p>– Nem. Hanem Bécsbe.</p> -<p>Nem kellett már neki se mentség, se védelem, se aranybánya. Ment -vissza kárhozatába.</p> -<p>Azért ment, mert tetszett neki elkárhozni.</p> -<h3>A TITKOS KULCS.</h3> -<p>Áldorfay szegényebbül tért vissza Fatiméhez, mint egy kolduló -barát. A mi egy nőre nézve a legnagyobb kincs: a becsülés, azt mind -elvitte magával Hanna, abból egy fillérárút sem hagyott meg -Fatimének elajándékozni valót.</p> -<p>Incze érzé jól, hogy ő Hannától milyen mélyen meg van -alázva!</p> -<p>A nő tud szenvedni egyedül s midőn neki is kinálkozik a tiltott -vigasz a hajdani eszményképben, a kiből, ha akarja, csinálhat -udvarlót, ha akarja, csinálhat férjet, akkor az asszonynak van -ereje elutasítani e vigaszt magától s halálra kínozni magát női -becsületéért.</p> -<p>Most aztán mindazok a gyanusítások, a miket Fatime mondott -Hannára, meg vannak hazudtolva.</p> -<p>A mennyit Hanna emelkedett, annyit sülyedt Fatime.</p> -<p>S Incze azt érzé, hogy az ő csillagzata Fatimével tart, nem -Hannával. Sülyed, nem emelkedik.</p> -<p>Fatiménél van a szive.</p> -<p>S ennek a leánynak becsvágya van, annyi mint egy herczegnőnek. -Azt vehette észre mindannyiszor, mikor megkisérté gazdagságával -egyenlíteni ki a számlát kettőjük között. Fatime visszautasított -minden bőkezű ajándékozási kedvet s Incze adósa maradt e leánynak: -– egy egész új világrésznek az árával.</p> -<p>Még sem maradt fenn számára más elégtétel, mint hogy őt gazdaggá -tegye. A gazdagság is tisztesség. És egyúttal próbaköve a szivnek. -Vajjon, ha Fatime is önálló vagyonnal fog birni, olyan bolondja -lesz-e neki akkor is, mint a milyen most – a szegény szinpadi -hamupipőke? <span class="pagenum"><a name="Page_167" id= -"Page_167">-167-</a></span></p> -<p>Ehhez pedig csak ravaszság útján lehetett juttatni a leányt.</p> -<p>Incze kitalálta annak a módját.</p> -<p>Rábeszélte a leányt, hogy próbáljanak együtt szerencsét: -vásároljanak sorsjegyeket. Fatimének egy vendégszereplési jövedelme -lett befektetve e kisérletbe.</p> -<p>De Incze megcsalta a leányt, a nélkül hogy az észrevette volna, -hogyan?</p> -<p>A sorsjáték szabályai szerint elébb a sorszámot (series) húzták -ki. Ezáltal mindazok a sorsjegyek, a mik a kihúzott sorszámmal -birtak, mint bizonyos nyerők, s a főnyereményre kizárólag -versenyezhetők, egyszerre ötvenszeres árra emelkedtek fel. Incze -Fatimének az egyszerű sorsjegyek helyett ilyen nyerésre kihuzott -sorszámuakat vásárolt, a mikkel aztán Fatimének okvetlen nyernie -kellett. Harminczezer forinthoz jutott vele. (Igaz, hogy Inczének -ez ötvenezer forintjában volt, de Fatime azt hihette, hogy az ő -eredeti ezer forintja hozta a nyereséget.)</p> -<p>Incze ezzel egészen megnyugtatva hitte a lelkiismeretét, hogy -így becsempészhetett Fatime tárczájába egy arra nézve elég -nevezetes összeget. Azt hitte, hogy most már kevésbbé adósa neki -annak az új világrésznek az árával.</p> -<p>Hanem az új világrész létezése még jól el volt titkolva.</p> -<p>Incze látogatásai Belle Angéknál gyakoriak voltak ugyan s -családias otthonosságot árultak el, de azon túl semmit. Fatime -valódi szeszélyes gyermek volt irányában mások előtt is, de hogy -vajjon több-e még a gyermeknél is? azt nem tudta senki.</p> -<p>Még Belle Ange úr sem (a kire nézve pedig egy ilyen tudomás -bőséges kútforrása lett volna a libegő államkölcsönöknek).</p> -<p>Sőt még Cæsarine sem tudta – egészen.</p> -<p>Azaz, hogy annyira asszony volt, hogy bizonyos legyen a valóság -felől; de a tényt be nem tudta volna bizonyítani.</p> -<p>Áldorfay, a mint a szivar utolsó hamva a theáscsésze -<span class="pagenum"><a name="Page_168" id= -"Page_168">-168-</a></span> aljába hullott, szépen kezet csókolt -Fatimének; Cæsarinénak kinyilatkoztatá, hogy legalázatosabb -szolgája marad; vette a kalapját, bekiáltott egy «bon nuit» -monsieur Belle Ange odujába, ki a konyhán túl egy kis garçon -szobában lakott; forintot nyomott a kikisérő szobaleány markába s -dúdolva ment le a lépcsőn, melynek felső rácsajtaját bezárták -utána.</p> -<p>Azt pedig senki sem tudta, hogy a mezzaninnak egy kis alacsony -ajtaja a lépcső közepéről egy szűk folyosóra vezet, s abból a -folyosóból megint egy csigalépcső visz fel egész Fatime -boudoirjáig, s onnan egy keskeny ajtó nyilik be, a mit a -falszőnyegezés egészen elrejtve tart hivatlan szemek előtt.</p> -<p>Ehhez a két ajtóhoz csak egy embernek van kulcsa.</p> -<p>A házat az építteté így, a ki e kulcsok birtokában van. A -rejtek-bejárat az ő terve szerint készült. A mezzaninban aztán az ő -lakása van. A honnan tetszésszerinti időben távozhatik el. Az ajtón -érczbetükkel pompáz e szó: «comptoir.»</p> -<hr class="tb" /> -<p>– Milyen sajátságos kulcsok ezek? szólt egyszer Fatime Inczéhez, -mikor már egyedül voltak s minden ajtó zárva; a kettő egymásba -csukható s fogaival egymást kiegészíti. Ha ezeket a kulcsokat -egyszer Hanna grófnő megtalálná nálad!</p> -<p>– Nem találhat rájuk.</p> -<p>– Nem szoktak az asszonyok néha férjeik zsebeiben kutatni?</p> -<p>– Nem tartom e kulcsokat ottan.</p> -<p>– Hát másutt nem kutatják fel?</p> -<p>– Olyan helyen tartom, mikor otthon vagyok, a hol nem keresi: a -dohánytartó dobozom fenekén. Ő irtózik a dohánytól.</p> -<p>– Haha, szegény! <span class="pagenum"><a name="Page_169" id= -"Page_169">-169-</a></span></p> -<p>S azzal Fatime kivette Incze szájából a szivart és maga szivta -azt tovább.</p> -<hr class="tb" /> -<p>Ez így folyt hosszú időn keresztül.</p> -<p>Incze Budapestre is lerándult néha. Világi üzlete olyan szépen -kétfelé osztá idejét, hogy annak felét Bécsben, felét Budapesten -kellett töltenie. Nagy szavazásoknál még a képviselőházban is -megjelent.</p> -<p>Hanna, Meránban visszanyerve egészségét, azon túl állandóul -Budapesten lakott. Incze, ha itthon volt, együtt járt vele -estélyekre, szinházba. A világ előtt egymáshoz udvariasak, szivesek -voltak. A panaszt jól el tudják titkolni ottan a magasban.</p> -<p>És aztán mikor közel voltak, akkor voltak egymástól legtávolabb. -Hanna hideg és rideg következetesen.</p> -<p>Hanem azért Hannának egy gondolatja sem volt az iránt, hogy -férjét féltse. Nem azért, mintha Inczét tartotta volna valami -magasztos lénynek, hanem saját magát.</p> -<p>A hogy egy királyné hiszi alattvalóiról, hogy azok hívek: nem -azért, mert jó emberek, hanem azért, mert tartoznak vele.</p> -<p>Hogy Incze a nejétől megtagadott hitvesi gyöngédségért másutt -keressen kárpótlást: ezt az eszmét büszkesége, oly magas volt, hogy -meg sem látta.</p> -<p>Abban az öntudatban, hogy ő maga még egy leheletet sem tűr el -hitvesi hűségén, a mi arra homályt vetne, jogot keresett arra a -meggyőződésre, hogy Incze is viseli, legalább lelkében, a -megtagadott szerzetesi köntöst s a világ örömeiről való lemondással -siet vezekleni nagy elkövetett bűneért. Semmi ujságot se mondott -volna neki vele, a ki azt súgta volna be, hogy férje minden -matutina harangszóra veszi a flagellumot s vérig korbácsolja vele a -hátát. Ezt igen természetesnek találta volna.</p> -<p>Aztán meg a szép gesztenyeszin fürtök kezdenek is már -<span class="pagenum"><a name="Page_170" id= -"Page_170">-170-</a></span> világosodni s a göndör körszakállban -fehér szálak vendégszerepelnek. Szabadalom ez a nem féltetésre.</p> -<p>Annál nagyobb meglepetés lehetett aztán Hanna grófnőre, mikor -egy napon Bécsből, ismeretlen kéztől irott levelet kapott, mely -szóról szóra így hangzott:</p> -<p>– Méltóságos grófnő!</p> -<p>Önt a férje megcsalja. Bécsben a *-utczában *-ik számú házban -lakik a kedvese, a kiért önt elfelejti: Belle Ange Fatime. Ön -ismeri őt. Áldorfay minden este ellátogat e házhoz (melyet a négy -plasticai állásu caryatidáiról az erkélyen, a környékben a «négy -tánczosnőház» neve alatt ismernek). Mikor búcsút vesz, a lépcsőt -bezárják utána, akkor egy mesterséges kulcscsal a lépcső -fordulatnál levő «Comptoir» szóval jelölt ajtócskát felnyitja; ez a -mezzanin folyosójára vezet. Onnan egy csigalépcső visz fel jobbra, -s e lépcső egy ajtónál végződik, a mit azon angol kulcs társa nyit -fel. Ez ajtó Belle Ange Fatime boudoirjába nyilik. Ezt a kettős -kulcsot Áldorfay otthon a dohány-doboza fenekén szokta tartani. Ha -meg akar ön győződni felőle, hogy ez a kulcspár mi czélra szolgál? -könnyen elkészíttetheti annak a párját otthon egy műlakatossal. -Szeptember 15-ikén bizonyosan ott fog lenni Áldorfay Incze Belle -Ange Fatiménél; mert akkor van ennek a születés napja. Más vendég -nem lesz jelen ez alkalommal rajta kivül. A háziak tizenegy órakor -saját szobáikba vonulnak vissza. E sorok iróját nem vezeti boszú; -csak igazságszeretet, s az ön iránti végtelen tisztelet.</p> -<p>A levél női kéz irása volt.</p> -<p>Ki irhatta ezt?</p> -<p>Hisz a kulcsok titkát senki sem tudta Fatimén kivül. Incze nem -tartozott azon rouék sorába, a ki nőkön szerzett diadalaikkal -eldicsekesznek s furfangjaikkal kérkedni szoktak. Csak Fatime -egyedül tudhatta mind azt oly összefüggően, a hogy a levélben meg -volt irva.</p> -<p>Fatime irta maga azt a levelet. <span class="pagenum"><a name= -"Page_171" id="Page_171">-171-</a></span></p> -<p>De hát őrjöngés szállta-e meg a szivét, a mikor ezt tette? Hogy -elárulja Inczét; beszennyezze saját magát?</p> -<p>Nem őrjöngés sugallta ezt neki. Kiszámítás! Nyerni akart -egyszerre mindent.</p> -<p>Unta már azt a megalázó rabságot, s végét akarta szakítani a -komédiának.</p> -<p>Ismerte jól Hanna grófnő engesztelhetlen büszkeségét s -bizonyosra számított nála.</p> -<p>Ha az a büszkeség oly kegyetlenül meg lesz sértve, a kitörés el -nem maradhat utána.</p> -<p>Egy csattanós botrány aztán végképen lehetetlenné teszi, hogy -Áldorfay Incze még valaha Starrwitz Hanna grófnővel egy levegőt -szívjon.</p> -<p>Első tekintetre úgy látszik, mintha Fatime nagyon sokat -koczkáztatott volna ezzel.</p> -<p>Starrwitz Hanna grófnő azon hideg haragú hölgyek közé tartozik, -a kik ha meg vannak sértve, a bosszúállás eszközeiben nem -válogatnak.</p> -<p>S végre egy jól sikerült botránynak még az a túlságos eredménye -is lehet, hogy Áldorfay Inczére nézve nemcsak Hanna grófnő vész el, -hanem egyuttal Fatime is! Úgy üthet ki a terv, hogy Incze elhagyja -ugyan örökre Hannát, de Fatiméhez sem tér vissza többet. Olyan -nagyon erős lehet a siker, hogy Áldorfay itt hagyja még Európát -is.</p> -<p>Azonban Fatime soha sem szokott fellépni, a nélkül, hogy egészen -ne tudja a szerepét; ő soha sem játszik sugó után s ezt a bluettet -maga rendezte!</p> -<p>Hanna érzékei elzsibbadtak a levél olvasása után.</p> -<p>Ha azt hozták volna neki hirül, hogy nem igaz, hogy szent -Nepomuk a vízbe fulladt volna, mert kiúszott a Moldvából s még most -is él: nem lett volna ránézve oly hihetetlen mese, mint ez! Határos -a szentségkáromlással.</p> -<p>Hogy Starrwitz Hanna grófnő férje egy Bécs-külvárosi chansonette -énekesnő mellett elfeledhesse azt, hogy ő egy <span class= -"pagenum"><a name="Page_172" id="Page_172">-172-</a></span> -Starrwitz grófnőnek tartozik hitével, becsületével; a ki viszont az -ő hitét, becsületét őrzi, oly biztosan, mint a frigyláda a szent -szövetséget!</p> -<p>És mégis, e levél oly biztos hangon van tartva; oly concret -adatokat hoz fel, hogy nem lehet benne kételkedni.</p> -<p>Hiszen kézzelfogható tanújelre hivatkozik. A kettős kulcs! Ha ez -való, akkor minden igaz.</p> -<p>Hanna grófnő sokáig tanakodott önbüszkeségével. Eltépje-e a -levelet, s ne gondoljon rá többet? Önmagát alázza meg vele, ha -hitelt ád neki!</p> -<p>Végre is az «asszony» győzött az «úrnőn.»</p> -<p>Átment férje szobájába, mikor az nem volt otthon. Hozzányult -ahhoz az ellenszenves tárgyhoz, a miben a vágott dohányt tartják; a -minek a szagától is görcsöket szokott kapni; most belenyúlt -óvatosan s megtalálta a dohány alatt a kettős kulcsot.</p> -<p>Kivette azt és tenyerébe tette, úgy nézte.</p> -<p>Kezében volt a tárgy, érezte, milyen hideg!</p> -<p>Csalhatatlan, eltagadhatatlan tanújel.</p> -<p>Szétnyitotta azt. Látszott a sarkak kapcsán, hogy a kulcsok -gyakran vannak használva.</p> -<p>Undorodva ejté ki kezéből.</p> -<p>Azután egy csiptető vassal felvette a földről, s ismét -visszadugta a dohány-doboz fenekére.</p> -<p>Áttámolygott saját szobájába. Ott voltak felakasztva arczképeik -egymás mellé, életnagyságú olajfestmények. Azokat elnézegette -sokáig. Milyen szép férfi volt Incze azon a képen!</p> -<p>Egyszer aztán kitört belőle az indulat.</p> -<p>Ez az ember!… Ez az ember!…</p> -<p>– Én hű vagyok hozzá, mint egy parasztnő; s ő megcsal engem, -mint egy gróf!</p> -<p>Naphosszant nem jött ki szobájából, folyvást járt fel s alá, s -beszélt magában, mintha valakinek szólna.</p> -<p>– De várj! de várj! de várj! Ez volt a végszó. <span class= -"pagenum"><a name="Page_173" id="Page_173">-173-</a></span></p> -<p>(Ki várjon? És mit?)</p> -<p>Mikor előjött, nem mutatott arczán semmit. Tudott uralkodni -nemcsak másokon, de magán is.</p> -<p>Csak arra várt, míg egy napon Incze reggeltől estig el lesz -foglalva. Akkor elhivatta a műszerészt, s átadta neki a kettős -kulcsot, hogy azt mintázza le, s azután majd számára készítse el a -párját.</p> -<p>Mikor az készen volt, akkor aztán várt szép csendesen arra a -szeptember tizenötödikére.</p> -<p>Inczének ezen a napon csakugyan el kellett utaznia Bécsbe. -Múlhatatlan nagy dolgai voltak. Hagyta őt menni.</p> -<p>Incze elindúlt a hajnali futárvonattal. Hanna utána ment a -reggeli rendes személyvonaton. Inczének déli két órára kellett -odaérni, Hannának esteli kilenczre.</p> -<p>Hanna nem vitt magával az útra semmi podgyászt. Egy kézitáska, -egy esernyő, meg egy lovagkorbács volt minden készlete.</p> -<p>A fogadóból, melyben megszállt, esti tíz óráig nem ment ki -sehova. Tíz órakor bérkocsit hozatott, felültetett a bakra egy -bérszolgát s megnevezte a házat, a hova hajtsanak.</p> -<p>– Tudod: a négy tánczosnő ház! mondá a bérszolga a -bérkocsisnak.</p> -<p>Az aztán tudta.</p> -<p>A ház elé érve, odahivatta Hanna a kocsihoz a kapust.</p> -<p>– Ez a gróf Monbelli-féle ház? kérdé tőle.</p> -<p>– Nem. Ez az Áldorfay-ház.</p> -<p>– Tehát nem lakik itt az első emeleten Amalfi tábornokné?</p> -<p>– Nem. Itt Belle Ange asszonyé a belle étage. (Még calembourghal -is szolgált.)</p> -<p>Hanna ennyit akart tudni. Visszahajtatott a fogadóhoz. Tizenegy -óra táján hozatott egy másik bérkocsit, kezébe vette, nem az -esernyőt, hanem a lovagkorbácsot, s most már biztosan megnevezte a -bérkocsisnak az utczát és házat, <span class="pagenum"><a name= -"Page_174" id="Page_174">-174-</a></span> a hova hajtatni kivánt. -«Az Áldorfay-ház: a négy tánczosnővel».</p> -<p>A kapu még nyitva volt. Ennek az lehetett az oka, hogy a házi -asszonynál estély van; vendégek vannak ott. (Más oka volt annak.) -Hannára nézve kedvező körülmény, hogy nem kellett magát -bebocsáttatnia, a kapussal ismét találkoznia, s azonfelül a -visszatérésre is nyilt volt az út.</p> -<p>Észrevétlenül jutott el a lépcsőig. A lépcsőkanyarulatnál -rátalált az alacsony ajtóra, mely Comptoir szóval volt jelölve. -Megpróbálta a kulcsot: beleillett a zárba, az ajtó felnyilt s ő -belépett rajta.</p> -<p>Egyedül volt egy idegen házban, a hol soha sem volt az előtt. -Álkulcscsal nyitott be oda. Tilosban járt. Betörést követett -el!</p> -<p>Nem igaz, hogy az indulat vak: az indulatnak száz szeme van. Az -vezette e labyrinthban. A mezzanin folyosóját az ablakon át derengő -udvar-lámpa gyéren világítá meg; a mint aztán a csigalépcsőre -rátalált, ez a világosság is elhagyta, teljes sötétségben haladt -előre.</p> -<p>Nem félt! Egy nőoroszlán szivén járt vére ki és be.</p> -<p>Nesztelen felhaladt a lépcsőkön, a mik gondosan be voltak vonva -posztóval, hogy a lépteket el ne árulják. Végre egy kis előszobába -jutott; annak a falai is ki voltak szőnyegezve.</p> -<p>A sötétségen keresztül, mint egy nyíl lövelt elő egy kis lyukon -át valami halvány világosság. Az a rejtek-ajtó kulcslyuka.</p> -<p>Hanna megállt hallgatózni. Várnia kellett valami zajosabb neszre -onnan belülről, hogy zárfelnyitás zöreje észre ne vétessék.</p> -<p>Az a várt zaj nem soká késett. Valaki elkezdett zongorázni -odabenn. Arditi csókkeringőjét játszotta.</p> -<p>S az első accordok után egy női hang elkezdé énekelni a -szöveget, szép csengő althang:</p> -<p>– Sul la, sul la labre…» <span class="pagenum"><a name= -"Page_175" id="Page_175">-175-</a></span></p> -<p>De nem folytathatta tovább, mint odáig, hogy</p> -<p>– Dolce baccio…»</p> -<p>Ott egy félreismerhetlen hang elfojtá ajkain a dalt.</p> -<p>Óh e «hang» hallatára Hannának minden vére a fejéhez tódult!</p> -<p>Az, a ki zongorázik és énekel, ugyanakkor valakinek az ölében -ül, a ki a dalt félbeszakítja ajkain!</p> -<p>Hanna reszketett az emberfeletti dühtől.</p> -<p>Egy hajtűt vont ki kontyából s azzal ruháját fölemelve, térdén -feltűzte, hogy könnyebben léphessen.</p> -<p>Most egy más ismerős hang jelzette a zárt ajtón belül -történteket. Egy durranás, minőt pezsgős palaczkok szoktak -hallatni. S arra néhány percz mulva dévaj kaczagással kiálta fel -ugyanazon női hang:</p> -<p>– Viva noi! (Éljünk mink!)</p> -<p>S a pohárcsörömpölés közéje csendült a csintalan kaczajnak.</p> -<p>E kaczaj alatt nesztelenül felnyitá az ajtó zárát Hanna.</p> -<hr class="tb" /> -<p>Mielőtt Hanna belépne e szobába, elébb tekintsünk mi ott körül. -(Bátran be lehet jönni: nem lesz semmi «shoking.»)</p> -<p>Mikor Incze Fatimét meglátogatta születés napja estéjén, kilencz -óra tájon, nem talált ott mást, csak Belle Ange kisasszonyt és az -anyját. A tavaly rászedett vendégek szépen otthon maradtak ma.</p> -<p>De bizony Belle Ange úr is otthon volt; hanem őtet nem szoktuk -számbavenni.</p> -<p>Incze nem is titkolta el a feletti csodálkozását, hogy őt otthon -találja. A derék Belle Ange urnak tudniillik kiváló szenvedélye -volt az utazás. Különösen messzeeső felfedezetlen világrészekbe -szeretett nagyon utazni, s nem volt olyan hónap, melyben Inczétől -egy kis utiköltséget ne kért volna a japáni, vagy a dahomeyi -expeditióhoz; hanem az a különös szerencsétlensége volt, hogy már -az <span class="pagenum"><a name="Page_176" id= -"Page_176">-176-</a></span> első állomáson elköltötte az egész -útravaló pénzt s eként ideje-korán hajótörést szenvedve, jó -szerencse volt ránézve, hogy a tenger megint csak a Práter -közelében vetette partra. Legutoljára az éjsarki expeditióhoz -szerelte föl a kitünő travellert Áldorfay, még a vasuti jegyét is -megváltotta neki Triesztig, s maga ültette fel a waggonba. El is -búcsúztak nagy időre, minek folytán nagy volt a nevetése, mikor egy -hét mulva megint Belle Ange úr nyitja előtte az ajtót.</p> -<p>– Talán nem lehetett a jég miatt odább menni?</p> -<p>– Igen, Gumpoldskirchennél! válaszolt helyette Fatime. A miatt a -jég miatt, a mibe a pezsgős palaczkokat behűtik.</p> -<p>– Ezzel az akadálylyal remélem, hogy mi is fogunk találkozni, -szólt Incze, félrekormányozva e kellemetlen árból a hajót.</p> -<p>Erre aztán Cæsarine előállt elmondani, hogy mi minden jó lesz ma -vacsorára!</p> -<p>– S nem leszünk hozzá, csak mi hárman! mondá Fatime.</p> -<p>– Kérem: négyen! szólt Cæsarine, Belle Ange úrra mutatva.</p> -<p>– Akkor, kérem: öten; mert én kettő helyett eszem! toldá ki -Belle Ange úr.</p> -<p>Fatime beharapta az alsó ajkát, összehúnyta a szemeit s egész -teste összevonaglott, mintegy titkos csiklandozástól. Azon nevetett -úgy magában: hogy hátha van még egy hivatlan vendég! Az is eljön -még! S akkor leszünk sokan!</p> -<p>Az óra tízre járt.</p> -<p>Cæsarine a terítéshez kezdett. Minthogy kevesen vannak, csak a -boudoirban fognak vacsorálni.</p> -<p>Fatime nem engedte az anyjának, hogy kijárjon a konyhára.</p> -<p>– Összepiszkolod a szép piros selyemruhádat, pörölt reá. -<span class="pagenum"><a name="Page_177" id= -"Page_177">-177-</a></span></p> -<p>– No nézze, panaszkodék Cæsarine kényeskedve. Ő öltöztet fel -ilyen maskarának, s aztán meg kicsufol! Még virágokat is rakott a -hajamba. Úgy-e kidobjam innen?</p> -<p>– Hagyd ott, az odavaló! Szólt Fatime lábaival toppantva.</p> -<p>– Persze, illik is az ilyen vén asszonynak, mint én! szólt -Cæsarine naiv szégyenkedéssel kacsingatva a tükörbe.</p> -<p>– Fogd be a szádat, te szófogadatlan rossz mama. Ha én mondom, -hogy szép vagy: fiatal vagy! Nézze csak Áldorfay úr, nem olyan-e, -mint egy farsangi menyecske? Minden ember a testvéremnek nézi.</p> -<p>– Eredj te hizelgő macska, szólt naiv szemérmetességgel -Cæsarine, karjai mögé rejtve piruló arczát. A min aztán Fatime -teljes kedvteléssel nevetett.</p> -<p>Féktelen szilaj jókedve volt ma. Még Belle Ange urat is -megragadta s egy galoppot eltánczolt vele saját danolása mellett -szobahosszat.</p> -<p>Pedig már egynegyed tizenegyre!</p> -<p>A cselédek felterítettek. Az asztalt teli rakták mindenféle -szinű és alakú poharakkal. Úgy látszik, sokféle borokat fognak ma -itt inni.</p> -<p>Minden tányér mellé volt téve egy porczellán lepke, annak az -összefogott szárnyai közé volt csiptetve az arany nyomatu «menu», a -mi csodadolgokat igért.</p> -<p>– Emlékszik ön rá: tavaly ilyenkor, mikor annyi vendéget híttunk -össze erre a napra? szóla Fatime Inczéhez; aztán én itt hagytam -vendéget és vendégséget, ráakasztottam magam önnek a karjára, s -egész éjjel kóboroltunk Bécsnek minden bejárhatatlan helyein.</p> -<p>– Az elég nagy bolondság volt tőled! feddé őt Cæsarine.</p> -<p>– Ah dehogy! Az volt leggyönyörteljesebb napom az életben. -Keresztül-kasul bolyongtunk a fák között; szíttuk a fris illatos -levegőt tele tüdővel; beültünk egy bozótba, a hol teljesen sötét -volt, s úgy nevettünk rajta, <span class="pagenum"><a name= -"Page_178" id="Page_178">-178-</a></span> hogy most mi nem félünk -semmitől. Aztán megéheztünk s betértünk egy pinczekorcsmába, a hol -még mulattak. Soha életemben jobb izűt nem ettem eczetes -vereshagymás szalonnabőr-hurkából, mint akkor! Ah! megettem egy -tállal!</p> -<p>– Itthon meg én osztrigával tömtem a te itthagyott vendégeidet, -sápítozék Cæsarine.</p> -<p>– Hah; de milyen mulatság volt az! A lebujban volt egy hárfás -leány; én kivettem a kezéből a hárfát s énekeltem helyette a -vendégeknek. Azok tudtak aztán tapsolni! ököllel, meg korsófenékkel -az asztalon. Utoljára két henteslegény összeveszett fölöttem -Áldorfayval s Áldorfay egy percz alatt az asztal alá verte mind a -kettőt; pedig elő sem vette a zsebéből a life preservert.</p> -<p>Fatime odafutott az ablakhoz, kinyitotta a táblákat, egy -rouladeot dalolt ki az éjszakába s kihajlott a szabadba; azután -visszajött.</p> -<p>– S most épen oly szép csillagos éjszaka van mint ma egy éve -volt. Olyan meleg a lég, olyan sötétkék az ég.</p> -<p>– No csak nem támad tán kedved ma megint elmenni a lebujba -szalonnabőr-hurkát enni eczetes vereshagymával? nyafogott -szenvelgően Cæsarine.</p> -<p>– Miért ne? Az igen jó!</p> -<p>– Engem meg nem csókolsz egy hétig az eczetes vereshagymás -száddal.</p> -<p>– Vannak, a kik nem félnek úgy a vereshagymás csóktól; szólt -Fatime halkan, a fogai közül, Inczére villantva szemeit alattomos -csábbal.</p> -<p>– Én kész vagyok mindenre, mondá Incze.</p> -<p>– No csak nem teszed tán azt a bolondot, lamentált Cæsarine, -hogy most megint itt hagyd a drága pompás vacsorát? Osztriga, -fáczán, pástétom van, crême rosée, bordeaux, chateau Laffitte!</p> -<p>– Haha! haha! kiáltott Fatime, alá- s fel szökelve, tánczolva a -szobában, mint egy szilaj csikó, s dallamra <span class= -"pagenum"><a name="Page_179" id="Page_179">-179-</a></span> -hangoztatva vissza: «osztriga! fáczán! chateau Laffitte! Adieu! -Pour jamais!» S a közben kalapot, shawlt kapkodott fel -innen-amonnan, s egyre tánczolva, dalolva csapta fel fejére a -kalapot, vetette vállára a shawlt, aztán egy tánczlejtéssel oda -perdült Inczéhez, megkapta a karját s magával ragadta: «hahaha! bon -appetit! bon nuit! Én ezt nektek ajándékozom mind. Allons vite! -Siessünk. Hahaha!»</p> -<p>S elvitte magával Inczét, születésnapja éjszakáján Bécset -keresztül-kasul kóborolni.</p> -<p>Ideje volt! Háromnegyed mult tizenegyre!</p> -<hr class="tb" /> -<p>Az ott maradt pár tudta magát vigasztalni e nem várt árvaságra -jutás balhelyzetében.</p> -<p>Az egész pompás vacsora az ő discrétiójukra volt bízva.</p> -<p>S még annál is több. Fatime a nagy dévaj kedvben egészen rájuk -hagyta a boudoirját, a mit pedig annyira őrizni szokott, hogy még -az anyját sem eresztette bele, ha maga ott nem volt.</p> -<p>Az érdemes házaspár elkezdett kutatni Fatime butorainak -fiókjaiban, rejtekeiben. Ha nem lehetne-e megtalálni valamit?</p> -<p>Ugyan mit? Valamit! Akármit!</p> -<p>De semmit sem lehet megtalálni.</p> -<p>– Nagyon jól vigyáznak ezek a titkukra!</p> -<p>Végre egy fali szekrény odujában felfedeznek valamit.</p> -<p>Az egy otthoni sipka.</p> -<p>Kék selyemből van horgacsolva, a tetején a desseint egy -nyolczágú ezüst csillagkereszt képezi.</p> -<p>Ez valami.</p> -<p>– De hátha ezt csak most készítette Fatime? szól Belle Ange -úr.</p> -<p>– Lehet. De kinek?</p> -<p>– Hátha nekem készítette nevem napjára? E bíz épen a fejemre -illik! <span class="pagenum"><a name="Page_180" id= -"Page_180">-180-</a></span></p> -<p>Belle Ange úr azon emberek közé tartozott, a kik nagyon szeretik -használni a másét. Egy neme az ingernek rájuk nézve az, hogy az a -másé. Ott hagyta a fején a sipkát.</p> -<p>Azt pedig Fatime nem neki, hanem Inczének készítette. Egyszer, -mikor Hanna grófnőnél volt látogatóban, Áldorfay neje hímzett -férjének ilyen sipkát. Ő egészen hasonlóval akarta őt meglepni.</p> -<p>A boldog házaspár tehát egészen megnyugodott a sorsnak azon -igazságtalan végzésében, hogy egy vacsorának, mely négy ember -számára volt készítve, másod-magával feleljen meg. A jó bor -meghozta a jó kedvet közéjök. Vacsora után Cæsarine leült a zongora -mellé megmutatni, hogy mit tud. Énekelt is, csinos hangja volt még. -Belle Ange úr pedig odaült mellé. Hisz a zongorára is rá lehetett -tenni a pezsgős palaczkot.</p> -<hr class="tb" /> -<p>Ekkor a hátuk mögött megnyílik egy tőlük nem is sejtett szőnyeg -ajtó.</p> -<p>Egy delnő lép be, a kinek szemei előtt karikát hánynak a -lámpások.</p> -<p>Hanna csak annyit lát, hogy háttal feléje a zongora előtt egy -czifrán öltözött nőalak ül, felvirágozott, fürtözött chignonnal és -mellette egy férfi, karját annak termete körül fűzve -legbizalmasabban.</p> -<p>S e férfinak a fején megismeri azt a házisipkát, azzal a -nyolczágú csillagkereszttel, a mit ő maga hímzett egykor.</p> -<p>A dűh vad rohamával szökött oda feléjük s egy percz alatt sipka, -chignon és emberhát keresztül-kasul lett szabdalva a gyors -lovagostortól.</p> -<p>Nem is tarthatott az tovább egy percznél, mert a megrohantak sem -állták ki tovább. Leghamarább megfutott a jó monsieur Belle Ange, a -ki az első mennykőcsapásnál nem gondolt egyebet, mint azt, hogy -Fatime tért <span class="pagenum"><a name="Page_181" id= -"Page_181">-181-</a></span> vissza s a jogtalanúl buksiján feledett -házi sipkára az húzogatja most az olvasatlan lovagkorbácsokat; de -Cæsarine rémültében leesett székéről, s a mint visszatekinte -megtámadójára, ő megismerte Hanna grófnőt, s valami gyors gondolat -igazolá előtte, hogy annak most nagy oka lehetett vele ily -kegyetlenűl bánni.</p> -<p>Hanem Hanna még jobban megijedt, a mint észrevette, hogy ő most -egy tökéletesen idegen embert vert meg, a kit nem is ismer, meg egy -asszonyt, a kit ismer ugyan, de a kinek szabad jó barátságban lenni -azzal az idegen emberrel.</p> -<p>A dűh egyszerre réműletté, szégyenné fagyott ereiben: eldobta -magától a lovagostort, kimenekült a szőnyegajtón, lerohant a -csigalépcsőn, végig a homályos folyosón; kábultan, reszketve, -elfulladva, minden ajtót nyitva hagyott maga után, s futott a kapu -felé.</p> -<p>A kapus útját állta. Feltünt neki e dúltarczu siető alak. -Feltartóztatá.</p> -<p>Hannának csak annyi ereje volt még, hogy látogató jegyét kivegye -tárczájából s átnyújtsa a kapusnak.</p> -<p>– Hejh, hogy megjuhászkodott az egyszerre, a mint azt a nevet -olvasta! Hogy futott a grófnő kocsijáért, hogy segítette őt -felülni!</p> -<p>Mikor aztán Incze reggelfelé visszatért Fatimével, oda súgta -neki a fülébe a kapus:</p> -<p>– A grófnő itt volt az éjjel s megvert valakit odafenn.</p> -<h3>ZEÜSZ, A NYMFA ÉS A FAUN.</h3> -<p>Hogy miképen kerül ebbe a történetbe bele a hajdankori olympuszi -istengavallér? arról mindenekelőtt kötelességünknek tartjuk -felvilágosítást adni.</p> -<p>Egy bécsi és egy pesti német napilap hirdetményei között gyakran -találkozott a mindent elolvasó egy franczia <span class= -"pagenum"><a name="Page_182" id="Page_182">-182-</a></span> szövegű -(s helyesirási és nyelvtani hibákkal bőven megspékelt) -levelezéssel, mely így volt czímezve: «A mon Zeüs.» Aláirva -valamelyik a görög isten sok gyöngeségei közül, Danaë vagy Leda, -vagy Callisto, vagy kicsoda?</p> -<p>Ez a levelezés Áldorfay Inczének szólt Fatime részéről.</p> -<p>Rendes posta útján levelezni nem volt tanácsos, mert utánzott -pecsétnyomókat nem csak Bécsben tudnak vésni, hanem Budapesten -is.</p> -<p>A sokszor feltünő olympi levelezésnek az volt a legközvetlenebb -eredménye, hogy a mely napokon valami találkozót rendelt a nymfa a -hamis istenek családfejének, aznap legalább tízezer férj otthon -maradt a feleségét strázsálni, s ugyanannyi asszony ráült a férje -kabátja szárnyára, hogy el ne szökhessék hazulról.</p> -<p>Tehát csak ennyiben lesz dolgunk a mythologiával s nem kell arra -a gyanura jönnünk, hogy ebből a bonyodalomból már csak egy «Deus ex -machina» segíthet ki bennünket.</p> -<hr class="tb" /> -<p>Mikor Fatime hazaérve, meglátta, hogy minő állapotban van -Caesarine, a fején hidegvizes compressek, arczán végig hosszukás -flastromok, az egyik szeme bekötve; fekszik, nyög és lázban van: -akkor elkezdett dühöngeni, sírni, haját és ruháit tépte, térdre és -arczra vetette magát, zokogott, fuldoklott, s megint felugrott és -boszút esküdött. Anyját a cselédek, kik segélyére szaladtak, már -ájulva találták s odafektették az ő ágyába, míg életre -dörzsölhették.</p> -<p>– Ki tette ezt? Ki tette ezt? hörgé magán kivül a leány.</p> -<p>– Hanna, nyögé alig hallhatólag Caesarine.</p> -<p>Fatime mindkét öklét az égnek mereszté fel s aztán elkezdé a -saját fejét ütni velük.</p> -<p>Azt valóban meg is érdemelte magamagától, mert az ő ötlete volt -ez. Csakhogy ő a tervezett botrányt komikus <span class= -"pagenum"><a name="Page_183" id="Page_183">-183-</a></span> -kimenetelünek szánta, a mivé lett volna az okvetlenül, ha Caesarine -és Belle Ange úr az étkező asztalnál ülnek, szemben a -rejtekajtóval, a mikor Hanna az embuscadeból beront, nem pedig a -zongoránál, háttal a betörő felé. A hatás így is tökéletes lett -volna. Aztán meg arra sem számított Fatime, hogy Hanna grófnő -mindjárt Erzsébet királyné jelenetén kezdje Essexel, s korbácscsal -jöjjön látogatóba. Azt hitte, hogy a Starrwitzoknak több nevelésük -van, mint a Tudoroknak.</p> -<p>– Látja ön ezt? szólt Fatime tompa, ércztelen hangon, megragadva -Incze kezét, ki elkábultan állt ott, vállát az alkoven falának -támasztva.</p> -<p>Incze látta biz azt, sőt érezte is. A jó Belle Ange úr is -előjött, a maga trofeumait mutogatni. Neki meg a fülét csipte ki a -lovagostor hegye, még most is vérzett.</p> -<p>És Inczének jobban fájt az, a mit Belle Ange úr ő helyette -kapott «per procura», mint ennek magának. Ez csak a fülével érezte -azt, de ő a szíve mélyén.</p> -<p>Ez olyan botrány, a mi képes még azt is lehetetlenné tenni a -társadalmi életben, a kinek az szánva volt, ha véletlenül más kapta -is meg az «effect»-et.</p> -<p>Egy arczulütött ember megszünt tábornok lenni, országos -képviselő lenni, casinotag lenni, nemes ember, jó barát lenni. Egy -arczul ütött férfi halott.</p> -<p>Ha tudniillik le nem mossa valahogy arczáról az ütést.</p> -<p>Férfival szemben lehet válogatni a fegyverben: de asszony -ellenében csak egy fegyver van.</p> -<p>Incze megszorítá Fatime kezét s azt mondá neki:</p> -<p>– Én tudni fogom, hogy mi a teendőm!</p> -<p>Fatime elérté a mondatot s odaszökött a nyakába és nem törődve a -jelenlevőkkel, Bella Angezsal, cseléddel, orvossal, magához szorítá -őt szenvedélyesen. Aztán oda vonta Caesarinehoz, felmutatta -anyjának azt a kezét, melyen a korbácsütés sötétveres csíkot -hagyott hátra.</p> -<p>– Látod-e ezt? (Már tegezte is mások előtt.)</p> -<p>Incze látta azt és aztán jól látta Fatime arczán azt a -<span class="pagenum"><a name="Page_184" id= -"Page_184">-184-</a></span> kivánságot, hogy hajoljon oda és -csókolja meg azt az ütésfoltos kezet.</p> -<p>Egészen kinálva volt neki ez a kézcsók.</p> -<p>Hanem aztán eszébe jutott a «lelkésznek» a gyónást tevő anya, a -katonának a guerilla társalkodónője, s nem tudta magát rávenni, -hogy megcsókolja annak a kezét.</p> -<p>– Tudatni fogom önökkel, hogy mit teszek! mondta komolyan, -kalapját vette és eltávozott.</p> -<p>Fatime utána nézett sötéten, s aztán utána köpött s azt mondta: -kutya!</p> -<hr class="tb" /> -<p>Incze, mire szállására ért, úgy tapasztalá, hogy Hanna már -megelőzte őt a kezdeményezésben. Levele ott várt rá a kapusnál.</p> -<p>Sietett azt felnyítni.</p> -<p>A vonásokon látszott még a kezek reszketése: a sorok is -kuszáltan tértek el egymástól.</p> -<p>Uram!</p> -<p>Azok után, a mik megtörténtek, mi együtt nem élhetünk többé. -Igyekezni fogok mentől kevesebb szóval elmondani önnek azt, a mit -teszek, és semmit arról többé, a mit érzek. Én holnap indulok -Erdélybe, azért, hogy ott protestanssá legyek, mert csak így -válhatok el öntől, önmegaláztatásom nélkül. És én elhagyom hitemet, -vele mennybeli üdvömet, családommal való összeköttetésemet, az -egész ismerős világot, melyben eddig éltem, azért, hogy öntől -elválhassak. Ebből láthatja ön, milyen mélység van közöttünk s -mivel van az tele?</p> -<p>Elvárom, hogy ön sietni fog utánam Erdélybe, hogy minél előbb -véget vessünk mindennek.</p> -<p>S aztán felejtsen kiki, a hogy tud. Én már feledtem.</p> -<p>Aláirva név helyett e két szó:</p> -<p class="right">«Never more.»</p> -<p>Mit tett e levéllel Áldorfay Incze? <span class= -"pagenum"><a name="Page_185" id="Page_185">-185-</a></span></p> -<p>Azt tette, hogy elküldte az egész levelet Fatimének s maga még e -sorokat irta hozzá:</p> -<p>– Holnap indulok Erdélybe. Hat hét alatt vége az egész -formaságnak. Addig légy hívem és gondolj reám.</p> -<p class="right">Incze.</p> -<p>Meg volt felőle győződve, hogy részéről ez a legnagyobb -homagium, a mit valaha férfi nő lábaihoz rakott. Ő egy istennőt -áldoz fel egy halandó leányért.</p> -<p>Másnap elutazott Kolozsvárra, a nélkül, hogy Fatimét látta -volna.</p> -<p>E világi fogalmak szerint neki nem volt szabad többé ez eset -után e hölgyet meglátogatni addig, a míg teljes nyilvánossággal nem -teheté.</p> -<p>Kolozsvárott aztán hozzáértő ügyvédek kezébe került az ügy, azok -azt belevezették a rendes kerékvágásba. A consistorium megtett -mindent, a mi hivatásában állott, megkisérté a formaszerű -kibékéltetést a felek között, az természetesen nem sikerült. Azután -előadatta indokaikat. Engesztelhetlen gyűlölet volt az alap. Ezt -mind a két fél bíróság előtt ismételten nyilvánítá. A pör ezentúl a -bírák dolga volt.</p> -<p>Áldorfay Inczének a tizenharmadik napon aztán bizalmasan -megsugta az ügyvéde, hogy ha már eléggé áttanulmányozta Erdély -fővárosának megszemlélésre méltó ritkaságait s meglátogatta a -környékben a Torda-hasadékot, a tordai sóbányákat, a gyetzári -jégbarlangot s az abrudbányai aranytelepeket, úgy semmi sem -kényszeríti őt arra, hogy az egész hat hetet itt töltse Erdélyben; -hanem ha valami dolga van «odakinn», bátran elmehet utána, s csak -majd az itélet kihirdetésekor kivántatik ittlakosságának -bebizonyítása, a miről majd ügyvéde annak idején táviratilag -tudósítani fogja.</p> -<p>Incze kapott a vett figyelmeztetésen s rögtön sietett a vasuthoz -jegyet váltani, egész Bécsig.</p> -<p>Még csak meg sem akart pihenni Budapesten.</p> -<p>A külső tisztességre még is tartott annyit, hogy míg -<span class="pagenum"><a name="Page_186" id= -"Page_186">-186-</a></span> válópere folyik, addig táviratokat ne -küldözzön Fatimének Kolozsvárról.</p> -<p>Az egész úton a viszonttalálkozás képzelmével volt tele a lelke. -Elgondolta, hogy várja a leány naponkint az ő levelét, s milyen -meglepetés lesz majd az, ha a késedelmes levél helyett őt magát -fogja meglátni!</p> -<p>A vágyak türelmetlenné tették. Milyen hosszú ez az út! Milyen -sürűk az állomások! Milyen lassan mászik az a gőzmozdony!</p> -<p>Még hozzá az a szerencsétlenség is érte, hogy Pozsonyon túl egy -felhőszakadás megrongálta a vasutat: öt óra hosszat kellett -várakozni Szempczen, a míg a közlekedést helyreállították. Áldorfay -ezt tartotta a sors legterhesebb csapásának életében.</p> -<p>Nem bírta végigvárni az időt, felkereste a távirdát (ha lehetett -volna, ráült volna) s innen, a hol valószinűleg senki sem ismeri -már, nem állhatta meg, hogy ne táviratozzon Fatiménak legalább -ennyit:</p> -<p>– Ma megérkezem.</p> -<p class="right">Zeüs.</p> -<p>A távirdász humoristicus gyerek volt: mikor Incze fizetés -fejében egy százas bankjegyet tett eléje, azt mondta neki:</p> -<p>– Nincs istenségednél apró mennykő? mert ebből nem tudok -visszaadni.</p> -<p>Az elkésett vonat csak esti 7 órára érkezett meg Bécsbe. Incze a -legelső bérkocsit ragadta el s vágtatott vele * utczába.</p> -<p>A vasuttól a ház kapujáig, ez volt a leghosszabb út.</p> -<p>Futott fel a lépcsőkön. A rács be volt zárva. Majd -leszakasztotta a csengetyüt.</p> -<p>A nagy revolutióra előrohant a szobaleány félig -fésülködötten.</p> -<p>– Itthon az asszonyságok? kérdé Incze még a rácson -keresztül.</p> -<p>– Nincsenek. <span class="pagenum"><a name="Page_187" id= -"Page_187">-187-</a></span></p> -<p>– Hova mentek?</p> -<p>– Nem tudom.</p> -<p>– Igazán nem tudja, Jenny?</p> -<p>– Bizony Isten nem tudom, nagyságos úr.</p> -<p>Meglehet ám, hogy nem tudja. Megtörténik, hogy az asszonyok nem -mondják meg a szobalányaiknak, hogy hová mennek.</p> -<p>Lekullogott egész lehangoltan a kapushoz. Azt fogta kérdőre.</p> -<p>– Nem hoztak ide ma egy telegrammot?</p> -<p>– Még nem, nagyságos úr!</p> -<p>– Itt van ni! Ilyen a távirdai intézmény az osztrák-magyar -monarchiában! morgott magában Incze. Az ember többre megy, ha a -sürgetős izenetét rá bízza egy czigánypostára s azt felülteti egy -ökrös szekérre. Fogadom, hogy az is megelőzi a telegrafot. Az az -élczes ficzkó is jobban tett volna, ha a tréfája helyett siet -rögtön a táviratot útbaigazítani.</p> -<p>Az az élczes ficzkó valószinűleg azt gondolta, hogy elébbvaló -dolog lesz neki a vasúti fennakadást minden irányba megsürgönyözni, -meg a fennakadt utasok üzleti sürgönyeit nyélbe sütni s csak azután -következik a sor Jupiter nuntiumára Danaë kisasszonyhoz. S az biz -elkésett.</p> -<p>Incze még egy expedienst talált ki. Felkereste azt a kávéházat, -a hol Belle Ange urat minden este bizonyosan fel lehet találni. Ez -az egy bizonyos dolog van a nap alatt, második nincs.</p> -<p>Valóban rá is talált.</p> -<p>Belle Ange úr ott ült egy kártyaasztal «mögött» s a kártyázókat -nézte. Neki bizonyosan nem volt pénze.</p> -<p>– Ah, a tábornok úr már megérkezett? szólt furcsa örömmel, mikor -Incze eléje toppant.</p> -<p>– Önök nem is vártak még reám.</p> -<p>– De mindennap emlegettük.</p> -<p>– Madame Belle Anget nem találtam odahaza. Nem tudja ön, hova -mentek? <span class="pagenum"><a name="Page_188" id= -"Page_188">-188-</a></span></p> -<p>– Hitemre mondom, nem tudom.</p> -<p>Incze elővett a tárczájából egy ujdonatúj ezrest s azt két rétbe -hajtotta.</p> -<p>A mi képes vol Belle Ange urat hitében erősen megingatni.</p> -<p>– Azaz, hogy hallottam az asztalnál, hogy valahova szándékoznak -menni, de már nem jut eszembe, hogy hova.</p> -<p>Incze négy rétbe hajtotta az ezrest.</p> -<p>– Hát ön nem határozta el magát azóta valami nagyszerű -utazásra?</p> -<p>– Hélas! sóhajta fel Belle Ange úr. Dehogy nem. Nekem ma -Párisban kellene lennem, ha a sors vas keze vissza nem -tartóztatna.</p> -<p>– Párisban? hisz azt most ostromolják a németek.</p> -<p>– Épen azért. Én is szerveznék ellenük egy szabad csapatot.</p> -<p>– Hanem a szükséges hadiköltség hiányzik hozzá.</p> -<p>– Kitalálta ön. A sors oly mostoha. Pedig soha sem volt olyan jó -alkalom, mint most, egy ilyen hányt-vetett életet, mint az enyim, -dicsően bevégezhetni.</p> -<p>– Hátha én egy kis nemzeti kölcsönnel segíthetnék önön?</p> -<p>– Azt hálásan jegyezném fel a többi közé.</p> -<p>– Tehát mégsem emlékszik ön rá, hogy madame Belle Ange hova ment -ez este?</p> -<p>Monsieur Belle Ange emlékezőtehetsége egyszerre csodamódon -megjavult.</p> -<p>– De igen. A circusba.</p> -<p>– Melyikbe? Kettő van.</p> -<p>– A Renz-félébe.</p> -<p>Incze az ezrest Belle Ange úr markába csusztatá.</p> -<p>– Köszönöm, rebegé a citoyen. Még ma indulok Toulonba.</p> -<p>– Aztán vigyázzon magára.</p> -<p>– Óh, nem fognak el engem a németek. <span class= -"pagenum"><a name="Page_189" id="Page_189">-189-</a></span></p> -<p>– Nem is attól féltem én önt, hogy a németek kezébe esik, hanem -hogy a «görögök» kezébe esik. (A francziák a hamis játékost nevezik -«grecque»-nek.)</p> -<p>Ezt megtudva, sietett bérkocsijához vissza Áldorfay s vágtatott -a Renz circusához.</p> -<p>Ott vett magának egy páholyt s bérelt a páholynyitótól egy -távcsövet.</p> -<p>A circus tömve volt, mint rendesen.</p> -<p>Incze szemen szedte látcsövével az egész közönséget. Sorba -vizsgált minden páholyt, végigmustrált minden zártszéksort, -karszékosztályt, erkélyt, karzatokat. Nem találta Fatimét -sehol.</p> -<p>Megint újra kezdte. Csillagász nem veszi úgy szemügyre az égi -testeket, szökevény üstököst keresve, mint ő e tarka emberchaoszt, -hogy megtaláljon közötte egy üldözött arczot. Az nem volt ott. -Meglátta volna őt bizonnyal, ha ott van. Ez nem olyan arcz, a -melynek el lehet veszni a sok között. Tízezer közül is kitünik -az!</p> -<p>Tánczoltathatta ő miatta odalenn a kitanított paripáit madame -Ez, lejthette kecses virágtánczát a lóháton mademoiselle Amaz, -szórhatták az élczet és bukfenczet messieurs les clownsok, -hajigálhatta egymást a levegőn keresztül a két trapezon függő -gályarab, ő nem látott mindabból semmit, a mi a földön -történik.</p> -<p>Már azt kezdte hinni, hogy monsieur Belle Ange valami rossz -tréfát követett el vele, vagy pedig maga is egy sajnos -megcsalatásnak lett az áldozatja s Fatimeék mást mondtak előtte, -mint a hová mentek.</p> -<p>Most, az előadás vége felé, a hová a legérdekesebb részleteket -szokták szorítani, a közönség közt támadó izgalomból kezdé -észrevenni, hogy rendkívüli figyelemreméltó mutatvány közeledik; -minden látcső az istállóajtó felé irányul. Megnézte, mi van a -szinlapon?</p> -<p>– Capitain Bloomer, a rettenthetlen ménszelidítő, előadása egy -ukrániai vad lóval. <span class="pagenum"><a name="Page_190" id= -"Page_190">-190-</a></span></p> -<p>Ez izgalmas látványnak igérkezett, ha nem betanult -színjáték.</p> -<p>Legelébb is a szilaj ló jelent meg a fövényen. Vágtatva, -nyerítve rohant ki az istállóból, s azon kezdte, hogy háromszor -felrúgott a lovászmester felé, a ki ostorával pattantott eléje. -Gubanczos, keféletlen szőréről látszott, hogy ez még -czivilizálatlan állat.</p> -<p>A közönség irányában is nagyon tiszteletlenül viselte magát. Az -arena közepén lehengerőzött, jobbra-balra vetette magát s aztán -felugrott, megrázkódott s elkezdte a fogaival a hátát vakarni.</p> -<p>Most egyszerre ezer meg ezer tenyér csattanik össze tapsolva. -Kilép a nagy lószelidítő mester, Capitain Bloomer.</p> -<p>Termetét a selyem tricotn kivül semmi sem fedi. Tökéletes vad -indián. Azt mondják róla, hogy indus eredetű. Vad, villogó szemei, -felvetett vérpiros ajkai, göndörfekete haja inkább spanyol vért -árulnak el benne.</p> -<p>Egyik sem ő.</p> -<p>Áldorfay az első tekintetre ráismer.</p> -<p>Ez Gideon!…</p> -<p>Ugyanő az. A clericus, a guerillavezér, a török jaszmagdzsi. És -most lovar művész.</p> -<p>Miért ne lehetne az? Ez az utóbb űzött mesterségei között a -legtisztességesebb hivatás.</p> -<p>S meg is érdemli művészi hírnevét.</p> -<p>Egyetlen kötélhurokkal a derekán közeledik a szilaj paripa felé, -annak minden groteszk szökelléseit hasonlókkal ellensúlyozza, -megkeríti, megrohanja, s ha egyszer félkezével sörényébe -kapaszkodhatott, többé el nem ereszti, hátára szökik mint a -párducz, nem enged neki; bárhogy rugdal, szökell, ágaskodik, -földhöz veri magát, le nem marad róla. Két térdével átszorítja -vékonyait, s az alatt kezeivel leoldja derekáról a kötél-hurkot. A -ló fejét rázza, nyerít, horkol, harap; nem használ neki, a hurok -szájába szorul s perczek mulva a vadállat megjuhászodva -<span class="pagenum"><a name="Page_191" id= -"Page_191">-191-</a></span> adja meg magát hódítójának a bámuló -közönség kitörő tapsai között.</p> -<p>Áldorfay azt az alakot látja maga előtt, a ki amaz emlékezetes -tavaszi mulatságon a * erdőben megnyergelt vad szamáron -istenkáromló kérkedéssel ügetett eléje. Ott látja őt maga előtt -ismét. És kedve volna onnan a páholyból leugrani, odarohanni eléje -és azt mondani neki:</p> -<p>– No hát végezzük be azt a tusát, a mit akkor a harangszó -félbeszakított!</p> -<p>E diadaltól kérkedő arcz láttára egy világos gondolatja -támadt.</p> -<p>Most már tudta, hol vannak a circusban Belle Angék!</p> -<p>Szomszédjától a másik páholyban azt kérdezé, hogy mióta van itt -ez a Captain Bloomer?</p> -<p>– Egy hét óta.</p> -<p>Incze most már tovább gombolyította a meglelt fonalat.</p> -<p>Kiment a néző helyről s a circusnak azon oldalára került, a hol -a szereplő személyzet szokott kijárni.</p> -<p>Ott is állnak bérkocsik. Már messziről ráismert arra a -bérkocsira, mely Belle Angékat szokta hordani; veres hintaja van s -szürke és fakó lova. Ő maga szokta azt havonkint fizetni.</p> -<p>Visszament saját bérkocsijához s kocsisának azt parancsolá, hogy -a szürke és fakó lovas hintó mellé hajtasson, s a hova az fog -menni, oda menjen ő is. Ő maga beült a kocsiba és ott várt.</p> -<p>A közönség hazaoszlott; lassankint a szereplő művészek is -eltávoztak a mellék-kijáraton. Végre kiálták a veres hintós -számát.</p> -<p>Az ajtó elé hajtott az.</p> -<p>Incze láztól dobogó szívvel leskelődött ki a hintó ajtaján.</p> -<p>És azután látta kilépni a circus mellékajtóján Gideont, karján -Fatiméval, hátuk mögött jött Caesarine.</p> -<p>Nem Caesarint vezette, hanem Fatimét.</p> -<p>Gideon fölsegíté először Fatimét a hintóba, azután Caesarinet. -Akkor maga is beült hozzájuk. <span class="pagenum"><a name= -"Page_192" id="Page_192">-192-</a></span></p> -<p>A lámpafénynél megjegyzett egy mosolyt az arczán Áldorfay, mely -minden szónál többet beszél.</p> -<p>A veres hintó elgördült, Áldorfay bérkocsija a kerékvágásban -követte.</p> -<p>Hosszú, tekervényes kocsizás után, miközben Incze azt hitte, -hogy Bécsnek az ötödik külvárosában utaznak már, egyszer megállt az -előlhajtó bérkocsi egy kivilágított kapu előtt.</p> -<p>Incze kitekintett a kocsiablakból s megismerte a házban a «veres -torony» melletti hotel garnit.</p> -<p>– De hisz ide egyenes utczán lehetett volna a circusból eljutni -és öt percz alatt. Minek volt ez a félórai labyrinthjárás -idáig?</p> -<p>Itt ismét látta, hogy a kocsiból legelébb kiszáll Gideon, utána -leemeli Caesarinet, azután Fatimének nyujtja karját. Az könnyed -szökéssel aláhibban, s e perczben arczczal fordul Incze felé. Ah, -ezt a nevető arczot soha sem fogja elfelejteni!</p> -<p>Caesarine a bérkocsit elbocsátja s az odább robog. Leánya és a -műlovar karöltve mennek be előre a hotel kapuján.</p> -<p>A bérkocsit elbocsátották. Talán gyalog akarnak majd haza menni. -Az idő szép csillagos. Fatime szereti az ilyen kóborlást éjszaka a -bécsi utczákon végig.</p> -<p>Incze is elbocsátotta a maga bérkocsiját s aztán elkezdett alá s -fel járni a hotel garni előtt a folyamparton, olyanformán, hogy -szemmel tarthatott minden kijövőt.</p> -<p>Ha mondott átkot Hanna Áldorfay fejére, úgy ez éjszakán rátalált -az arra.</p> -<p>Most tudta csak meg, hogy mennyire odaadta lelkét ennek a -leánynak. Az egész lelkét!</p> -<p>Képes volt étlen-szomjan elbolyongani egész éjjel, egy másik, -vasúton átvirrasztott éjszaka után, azon ház előtt, a melybe őt -belépni látta.</p> -<p>És aztán lángolt a vére attól a godolattól, hogy annak a -mosolygásnak, a melynek létjogát ő még a szinpadtól is <span class= -"pagenum"><a name="Page_193" id="Page_193">-193-</a></span> -megtagadta, szabad egy férfi számára is megjelenni: arcz arczczal -szembe! Hogy az észvesztő őrjöngések mámorától másnak is szabad -megittasulni!</p> -<p>Hogy az a nő, a ki az ő lábai előtt annyiszor sírt fetrengve s -lábait csókolta imádata őrjöngő hevében, a ki esküdött, hogy -meghal, ha őt nem szeretheti, az most egy másnak ád könyet és -kaczajt!</p> -<p>És még kinek? Egy kalandornak. Anyja hajdani ismerősének. Az ő -halálos ellenségének.</p> -<p>Hihetetlen ez! Hihetetlen! És még is úgy van.</p> -<p>Mit fog tenni, ha előjönnek, ha hárman karöltve, kaczagva -elmennek előtte?</p> -<p>Revolver van a zsebében. Lelövi mind a hármat, aztán magát?</p> -<p>Meglehet.</p> -<p>De azok nem jönnek elő. Az óra éjfélen túl jár már s ők még -mindig nem jönnek elő, s Áldorfay még egyre járja a szemközti -partot.</p> -<p>Már a rendőrbiztosok kezdenek rá figyelmesek lenni, mint a ki -betörési, vagy vizbeugrási szándék gyanujába keverte magát.</p> -<p>Azután egyszer a hotel garni kapuját is becsukják. A kapus is -szokott alunni. Lassanként minden világot eloltanak: az ablakok -elsötétülnek. Innen ma már nem jön ki senki.</p> -<p>Incze fázott. Reszketett. Láza volt. Végigment a folyamparton, a -bécsi folyam felszine oly élettelen, semmi jármű rajta. Felszine -egy nagy fekete tükör. A part lámpásainak visszfénye, mint -lidérczek lobogványa reszket rajta végig.</p> -<p>Hazament szállására.</p> -<p>A feje oly nehéz volt; húzta lefelé.</p> -<p>Nem ilyennek képzelte ő ezt az éjt! Nem ilyennel bolondította -lelkét az egész úton a felizgult képzelem! Ah! minő bűnhödés -ez!</p> -<p>És épen most, a midőn ő miatta válópert folytat az asszonyok -legszebbike ellen, a kit ő érte elfeledett! <span class= -"pagenum"><a name="Page_194" id="Page_194">-194-</a></span></p> -<p>A midőn e nagyravágyó nőnek kinálva van a becsvágy koronája. S ő -azt eldobja és felvesz helyette egy szennyes kalapot a szemétről s -azt teszi fel a fejére.</p> -<p>S az átok nem abban van, hogy ez megtörtént így, mert -megtörténik ez százszor. Csakhogy száz ember közül -kilenczvenkilencz nagyot nevet a tapasztalás után, azt mondjá rá: -«ez furcsa álom volt» s aztán nem gondol rá többet. Miért kell neki -lenni annak a századiknak, a ki még akkor is szeret, a midőn már -önmagát is gyülöli?</p> -<p>A kifáradt idegeket elnyomta az álom; de az sem volt rá nézve -pihenés és nyugalom. Az álomlátások is odavitték őt, a honnan -menekülni akart s még kinzóbb képeket varázsoltak eléje, mint maga -a képzelem.</p> -<hr class="tb" /> -<p>Későn ébredt fel. S nem esett neki jól a felébredés, mert nem -vitte el magával az álmokat. Ott maradt azoknak a folytatása, az -ébrenlétben.</p> -<p>Az asztalán talált egy jegyet, meghivót az igazgatótanács -rendkivüli ülésébe. Walter Leo, az elnök volt aláirva.</p> -<p>Erről valami ötlete támadt.</p> -<p>Felöltözött és sietett oda az igazgatótanácsba.</p> -<p>Az egyik kollégája azzal a szóval fogadta, hogy milyen rosz -színben van, mi baja?</p> -<p>Nem felelt rá semmit.</p> -<p>Egy másik kolléga szemrehányólag csóválta a fejét, a kérdezőre -tekintve. Már hogy lehet egy embertől, a ki most jött a -válóperéből, azt kérdeni, hogy mi baja? Tán kéjutazás ez?</p> -<p>Walter Leo magaviselete Incze irányában semmit sem változott a -végzetes szakadás óta. Gyöngéd és barátságos volt hozzá, mint -mindig. Figyelmesen került minden czélzást e kényes ügyre s nem -iparkodott Inczével észrevétetni azt a gondolatát, hogy ő ezt mind -előre megjósolta neki. Ő nem elégtételt, de sajnálatot érzett a -fölött, hogy jóslata teljesült. <span class="pagenum"><a name= -"Page_195" id="Page_195">-195-</a></span></p> -<p>Mikor be volt fejezve a száraz számvetési ügy, a mi a gyülés -tárgyát képezte, Incze odalépett Leohoz.</p> -<p>– Maradj itt egy szóra, sugá neki.</p> -<p>Azzal bevárták, míg a többiek elmennek.</p> -<p>– Barátom vagy-e még? kérdezé Áldorfay Incze Walter Leot.</p> -<p>– Ezt kérdened sem szabad. Örökre az.</p> -<p>– Úgy egy igen nagy szivességre veszem igénybe barátságodat.</p> -<p>Leo kezet nyujtott rá.</p> -<p>– Élethalál kérdés, a miben szolgálatodat lefoglaltam. -Párbajsegédül kérlek.</p> -<p>Leo meghajtá magát. Büszke volt e megtiszteltetésre. Egész -Rothschildbe mert volna fogadni egy keleti vasutrészvény ellen, -hogy kitalálja az ellenfelet.</p> -<p>El is vesztette volna.</p> -<p>Semmi kétsége nem volt, hogy a kihívandó ellenfél nem más, mint -Bauernhass Siegebert gróf.</p> -<p>Arról is bizonyos volt, hogy ez a párbaj, mely két jó barátja -között fog lefolyni, nagyon komoly kimenetelü lesz. Onnan egyik -élve meg nem tér.</p> -<p>Ő előre látta ezt, s el volt határozva Inczét képviselni -Siegebert ellenében.</p> -<p>De szép meglepetés készült a számára.</p> -<p>– Emlékezel rá, folytatá Incze; hisz sokszor beszéltem erről -neked, hogy van nekem egy régi halálos ellenségem, a ki engem kora -ifjuságom óta folyvást üldözött, husz éves koromtól kezdve!</p> -<p>De már most Leo nem tudta, hogy kiről van szó. Siegebert még -akkor kis gyermek lehetett.</p> -<p>– Te magad is jól ismered őt. A magyar szabadságharcz alatt -téged föl akart akasztatni.</p> -<p>– Ah! Az én «kakadály vezérem!» Hahaha!</p> -<p>– Ne nevess!</p> -<p>– De bizony nevetek. A szemébe is nevettem. Nem tudok rá -gondolni máskép. <span class="pagenum"><a name="Page_196" id= -"Page_196">-196-</a></span></p> -<p>– Ez az ember nekem egész életemben mindig keserűséget okozott. -Ez az ember első feleségemet el akarta csábítani, s török hárembe -vinni. Ez az ember engem csalárd barátság színe alatt az osztrák -hadihajóra vitetve, az akasztófára szolgáltatott át. Én -felfogadtam, hogy ha ezt az embert valahol a világon még -feltalálom, vagy megölöm, vagy ő öl meg engem. Most ez az ember itt -van. Rátaláltam.</p> -<p>– De bizonyos vagy-e róla, hogy ő az?</p> -<p>– Szemtől szembe láttam. Semmi kétség. Álnév alatt van itt; de -én felismerem egy millió közül.</p> -<p>– Tartós gyülöleted van. S nem lehet ezen az emberen valami -hozzá méltóbb módon boszút állani? Például elfogatni őt azért, hogy -az állam kincseit ellopta?</p> -<p>– Tudom, hogy tette; de nem tudom rá bebizonyítani. Azonfölül -is, a forradalom alatt történtekért rég általános amnestia van már -adva. És elvégre is – én ezzel az emberrel késhegyre akarok -menni!</p> -<p>Áldorfay Incze szemei szikrákat szórtak e szónál. Arcza halavány -volt és fényes. Erei kidagadtak homlokán.</p> -<p>Leo látta, hogy ez nagyon komoly ügy.</p> -<p>– S hogy hiják ez idő szerint azt a te haragosodat?</p> -<p>– Capitain Bloomer!</p> -<p>– Sapristi! A circusi lószelidítő!</p> -<p>– Az mindegy. Én ki akarom őt híni.</p> -<p>– Csakhogy ez az úr, a hogy én tudom, sokkal hamarább fog arra -vállalkozni, hogy egy kardot elnyeljen, mint hogy azzal -verekedjék.</p> -<p>– Nekem mindegy, akárminő nemét választja is a párbajnak. -Ráállok az amerikai párbajra is. Húzzunk sorsot, a melyiké a -fekete, az meghal. De tovább nem lakunk együtt ezen a planétán! -Elvállalod-e a baráti eljárást?</p> -<p>– A kedvedért igen. Még majd keresek magam mellé a klubban egy -második gentlemant. S mit mondjunk neki, miért kérünk elégtételt? -Vagy csak azért, hogy az orra félreáll? <span class= -"pagenum"><a name="Page_197" id="Page_197">-197-</a></span></p> -<p>– Az okot, a miért kihívom, megírtam e levélben.</p> -<p>– Tehát kartelt viszünk neki. Kard hegyére tűzzük s úgy adjuk -át. Jól van. Délutánig rendben lesz a dolog. Légy odahaza és várj -reám.</p> -<p>Incze kezet szorított Leoval s aztán hazament.</p> -<p>Még étkezni sem ment ki szobájából. Felhordatta magának, a mire -szüksége volt. Nem is igen evett, csak folyvást itta a theát.</p> -<p>Ezek voltak aztán a rettendő hosszú órák! A míg Leo megjön a -tudósítással. És neki nem szabad addig a házból kimenni; holott -most futni szeretne, utczán fel, utczán le, a csatorna közepén -járva, a hol nem jön rá szemközt senki. S várnia kell egy helyhez -átkozva.</p> -<p>Három óra volt már délután, mikor Leo benyitott a szobájába.</p> -<p>– Nos?</p> -<p>– Átadtuk neki a leveledet. Elolvasta. S erre ő rögtön -viszonválaszt írt; azt kezünkbe adta. Elhoztam – olvasd.</p> -<p>Incze felszakította az illatos, nőiesen felczifrázott -borítékot.</p> -<p>A válasz egy látogató-jegyre volt írva.</p> -<p>Az a látogató-jegy vizahólyaglapból készült, legválogatottabb -fényűzéssel.</p> -<p>A válasz könnyen elfért rajta. Ennyiből állt az:</p> -<p>– Olyanfajta nőkért, mint Fatime, sehol a világon nem szoktak -verekedni.</p> -<p>Capitain Bloomer.</p> -<p>Incze feje szédült, az asztalra kellett támaszkodnia, hogy el ne -essék.</p> -<p>Olyanfajta nőkért, mint Fatime! Ez iszonyú ütés volt a -fejére!</p> -<p>– Nos, mit válaszol a tisztelt capitain? kérdezé Leo.</p> -<p>– Visszautasítja a kihívást, rebegé Incze, s a fogai -összeverődtek.</p> -<p>– S mi okot ád a visszautasításra? <span class= -"pagenum"><a name="Page_198" id="Page_198">-198-</a></span></p> -<p>Incze odanyujtá Leonak a névjegyet.</p> -<p>Walter Leo bámult és ámult:</p> -<p>– Ah! Hát te Fatime miatt híttad ki a lószelidítőt?</p> -<p>– Igen! hörgé Incze, semmivel sem törődve többé.</p> -<p>– Ez volt a gonosztevőnek a legutolsó halálbűne, hogy tele -legyen mind a tizparancsolat elleni vétsége?</p> -<p>– A kiért én egész világomat föláldoztam! rebegé Incze, -zsibbadtan rogyva le egy karszékre. Ellenfele halálra sebesítette -őt már ezzel az egy mondattal.</p> -<p>– Kár volt, dörmögé fogai közt Leo.</p> -<p>– Most mit tegyek én ezzel az emberrel? hörgé, öklét homlokára -szorítva, Áldorfay.</p> -<p>– Én megmondhatnám, hogy mit tégy vele? Hivd el magadhoz a hotel -Munschba, rendelj pompás vacsorát, hozass pezsgőt, s mikor már jól -ittatok, akkor mondd el neki ezt a toasztot: «öcsém Gideon: -gazember voltál teljes életedben; hanem mindazt, a mi gonoszat -tettél, ezzel az utolsó gonosz tetteddel helyrehoztad. Áldjon meg -érte Allah! vagy nem tudom ki a mostanid? s azzal csókold meg, -öleld meg s add oda neki a kettős kulcsot.»</p> -<p>Áldorfay dühösen ugrott fel erre a gúnyolódásra.</p> -<p>– Te szólhatsz nekem így? Te!</p> -<p>– Már mint én, úgy-e? a ki téged odavezettelek hozzájuk. De hát -godoltam én azt, hogy te gyerek vagy, a kinek ha az ember egy -czifra czukorbábot ád játszani, meg kell, hogy mondja neki: «aztán -ezt meg ne edd, mert mérges». Én azt hittem, hogy mulatod vele -magadat, de nem azt, hogy beleszeretsz.</p> -<p>– Nincs jogod velem így beszélni, s arról a hölgyről eként! -kiálta Incze indulatosan.</p> -<p>– Valami kevés jogom van hozzá. Ahhoz, hogy miként és kivel -mulasd magadat? természetesen semmi hozzászólásom. Lóversenyen -töröd-e ki a nyakadat, vagy egy szép divathölgyért? az a te nyakad, -s nem az én dolgom őrizni. Hanem van valami közös kettőnk között. -Nem az atyafiság. Félre ne érts. Hanem a két consors összekötött -<span class="pagenum"><a name="Page_199" id= -"Page_199">-199-</a></span> renomméeja. Ne feledd el, hogy mi -consorsok vagyunk s nevünk kapcsolatban van egymással. Van egy -hely, a hol mindent tudnak: a budoirok titkait is. Ez a hely a -börze. Ez elől hiába rejtegeted titkaidat, száz szeme van. S ha a -szemeivel nem láthat, kezébe veszi a krétát, számol, számol, míg -kiszámolja azt, – hogy mit átmodtál az éjjel. Azt hiszed, nem -mindenki ismeri a börzén a te * utczai tündérlakodat? Nem -számították utána, hogy mennyi pénzed szivárog neked oda? Mert -azáltal, hogy tündéred az egyenesen adott ajándékot kidobja az -ablakon, csak arra kényszerít téged, hogy azt görbe úton kétszer -annyiba kerülve juttasd hozzá. – Hanem hát arra, hogy te a -vagyonodat mire költöd, miért van gondja a pénzvilágnak? – Azért, -mert gondjának kell lenni arra, hogy vagyonodat hogyan szerzed? – -Incze! A te neved a legjobb hírű volt e nagyon erősen biráló -körökben. Már csak volt! Fel ne pattanj, kérlek, most én vagyok az -erősebb. A mióta az * utczai házhoz vagy kötve, olyan vállalatok -jönnek felszinre a te neved ajánlata mellett, a mikre minden solid -üzér azt kiáltja: «ez káprázat!» És bámulva kérdezik az emberek -egymástól: hogy adhatta a nevét ehhez Áldorfay Incze? S aztán -suttogva felelik rá: hja, sokat elnyel a négy tánczosnős -kéjlak!</p> -<p>– Uram! Kiálta Incze, reszketve az indulattól.</p> -<p>– Csendesen légy! mondtam, hogy most én vagyok az erősebb. Te -sikamlós lejtőn jársz! Tagadd el, hogy a wiesbadeni bankkal -értekeztél!</p> -<p>E merészen odavetett szóra Incze csüggedten roskadt székébe -vissza.</p> -<p>– Én nem igértem nekik semmi bizonyosat, hebegé -zavarodottan.</p> -<p>– Ez a szavad elég arra, hogy elítéld magadat érte! a mióta a -német kormány eltiltotta országa területéről a -szerencsejáték-bankokat: ezek a gazdag rablótársulatok szerteszét -barangolnak Európában, keresve olyan országot, a hol betiltott -üzletüket újra fölállíthassák. A többi közt <span class= -"pagenum"><a name="Page_200" id="Page_200">-200-</a></span> hazádra -is vetették szemüket. Előjöttek fényes tervekkel; ajánlották a -főváros szépítését, adósságai törlesztését, ha meg lesz engedve -nekik a Margit-szigeten felállítani játékbankjokat; ajánlották -Balaton-Fürednek európai hírű fürdőhelylyé emelését, ha ott tehetik -le a roulettet. Elmondták sophismáikat, hogy hiszen titokban úgy is -tele van az ország játékbarlangokkal, jobb, ha egynek adnak -szabadalmat, nyiltan, törvény szerint, mely aztán busás adót fizet. -S aztán kerestek maguknak egy nagynevű embert, a ki vállalatukat a -magyar kormánynál keresztül hajtsa. Egy nagynevű embert, a ki egész -életén át annyi becsületet szerzett össze magának, hogy abból -elvesztegetni is lehet, s a kinek van egy szenvedélye, mely ráveszi -őt, hogy ezt a nagy becsületet, megfelelő nagy pénzért, becserélje. -S ezt a nagynevű embert felfedezték az * utcza palotájában.</p> -<p>Áldorfay halálsápadtan állt föl Leo előtt.</p> -<p>– Igenis. Te hozzád jöttek el. Áldorfay Incze! – Nem! Még nem -kötötted le nekik magadat. Azt mondtad: jöjjenek később. -Meggondolod a dolgot. – De hát nem eléggé rettenetes-e az, hogy te, -Áldorfay Incze, abban a perczben, a melyben elmondták, hogy ők kik -és mi járatban vannak, minden gondolkodás nélkül korbácsot nem -ragadtál, s ki nem verted őket magad elől?</p> -<p>Incze félrefordítá arczát: nem türheté el Leo tekintetét.</p> -<p>– Hogy lehetséges legyen az, hogy Áldorfay Incze, az asceta, ki -egykor örök szegénységet fogadott s abban nyugodtnak érzé magát; -Áldorfay Incze, a puritán, ki egy barátja hálaadományát -visszautasítá; Áldorfay Incze, a hű férj, ki szégyelt felesége -előtt egy ajándékba kapott gyémánttal megjelenni; Áldorfay Incze, a -hős, ki jutalom nélkül harczolt, vesztegette élelét két -világrészben a haza, az emberiség, a szabadság pénzzel nem fizető, -nagy eszméiért; Áldorfay Incze, az országos képviselő, ki a -becsületes iparvállalaton nyiltan folyt üzlet mellett kapott -nyereségre <span class="pagenum"><a name="Page_201" id= -"Page_201">-201-</a></span> visszaborzadva mondá: «kitől raboltuk -mi ezt el?» hogy ez az Áldorfay Incze azt mondhassa egy rabló -társaságnak, mely átkozott pokolyműhelye számára az ő hazájában -keres helyet, hogy ott is meztelenre vetkőztessen le minden -könnyelmű embert, s mely őt szólítja fel, hogy legyen társ, -osztályos a a vállalatban, a minek osztalékát árvák utolsó falatja, -özvegyek könye s öngyilkosok vére képezi; hogy ez az Áldorfay Incze -azt mondhassa erre: majd meggondolom a dolgot, jöjjetek -holnapután!</p> -<p>Inczének szívdobogását lehetett hallani a percznyi szünet -alatt.</p> -<p>Leo összefonta ujjait, kezét tördelve.</p> -<p>– És ha ezen a fatális holnaputánon egy szerencsés véletlene -(mondjuk) a vaksorsnak ide nem hozza ezt a circusi hőst, s az -merész bakugrásaival el nem hódítja kezedről azt a leányt, te -aláirod velük a szövetséget, azért, hogy annak a nőnek egy fél -milliót tehess a lábaihoz! Hát nem isteni gondviselés volt-e, mely -most ezt a bohóczot utadba hozta? S te még verekedni akarsz vele? -egy circusi yongleurral, egy bohóczczal; de a ki csak este bolond, -nappal okos ember, mert nem verekszik meg veled a kedvesedért. Ez -az ember neked egyedüli jóltevőd a világon!</p> -<p>Áldorfay homlokára csapott tenyerével.</p> -<p>– Hová jutottam?</p> -<p>– Még sehová sem, szólt Leo gyöngéden megszorítva barátja kezét; -de legfőbb ideje, hogy megállj és visszafordulj.</p> -<p>– Én futok ki a világból!</p> -<p>– No, azt nem teheted, mert a föld gömbölyü. Hanem, hogy innen -elfuss, az nagyon jó lesz; még pedig a milyen gyorsan csak -futhatsz!</p> -<p>Incze mindkét kezével megragadá Leo kezét s egy gyermek -gyámolatlanságával tekinte szemébe, mintha atyja volna az. -<span class="pagenum"><a name="Page_202" id= -"Page_202">-202-</a></span></p> -<p>– Szólj, egyetlen barátom a világon! Találj ki számomra valamit, -mit tegyek?</p> -<p>– Nehéz dolgot kivánsz tőlem, kedves Inczém. Te beteg vagy. -Nagyon beteg. Így van az, mikor egy asceta belekóstol az -asszonyméregbe. Magunkforma gonoszéletü ember, a ki szakálla -ütközésétől kezdve tanulmányozta az asszonynépet, ha megbetegszik -is egy pár szép szem szurásától, hét nap alatt kigyógyul belőle; -még pedig többnyire homoeopathice; de mikor egy szent iszik ebből a -philtrából, annak minden csepp vérét átjárja az. Azt nehéz -kigyógyítani. Egy villanására a szép szemeknek megint recidivázik. -Té rajtad csak radicalis kura segít.</p> -<p>– Rászánom magam.</p> -<p>– Én tudnék számodra valamit. És ez az egyetlen gyógymód rád -nézve a világon.</p> -<p>– Mondjad.</p> -<p>– Egy magyar és egy osztrák mágnás, gróf Z** és gróf W** -terveznek most épen egy nagyszerű éjsarki expeditiót, az északi -tengely szabad oceánjának fölfedezésére. Csatlakozzál ez utazókhoz. -Neked az kell a kigyógyulásodhoz, hogy két esztendeig ne láss -asszonyt. Nem vizgyógymódra, de jégkurára van szükséged. Kell, hogy -olyan világrészbe menj, a hol a vizekben nincsenek nymphák, s a -jégen részvény-társulatok. Ott, abban a felséges halálországban -ismét fel fogod találni nemes nagy tulajdonaidat. A jégsarki -utazókat az egymásra szorulás, a kölcsönös segély ösztöne, a -sanyarú nélkülözés, a tudás vágya, az önfeláldozás szenvedélye -edzett férfijellemmel gazdagítja meg. Téged csoda bátorságod, -tapasztalataid, vas türelmed, jó szíved a vállalkozók vezérfényévé -fognak tenni. A hosszú éjszakák hosszú nyugalmat hoznak szívedre s -kigyógyulva térsz vissza.</p> -<p>Áldorfay Incze megölelte barátját érzékenyen.</p> -<p>– Köszönöm neked a gondolatot! Elfogadom azt. Megyek a -jégvilágba innen!</p> -<p>Leo nem titkolhatta örömét. <span class="pagenum"><a name= -"Page_203" id="Page_203">-203-</a></span></p> -<p>– Megengeded, hogy ezt rögtön tudassam az expeditió -rendezőivel?</p> -<p>– Sőt kérlek rá.</p> -<p>– Sietni kell vele. A hajó már indulásra kész.</p> -<p>– Tehát még ma!</p> -<p>– Jól van. Én sietek rögtön a jockey-klubba. A grófokat most ott -találom.</p> -<p>– Megállj, még egy szóra. Nekem itt mindenféle prózai ügyeket el -kell intéznem.</p> -<p>– Az mind az én gondom. Nekem adsz egy általános meghatalmazást -s nem lesz károdra, ha addig míg visszatérsz, én kezelem -ügyeidet.</p> -<p>– Vannak kötelezettségeim.</p> -<p>– Azoktól igyekezni foglak megszabadítani. A kétséges vállalatok -elnökségeiről lemondasz általam; részvényeidet vesztességgel is -érvényesíteni fogom, a mikhez nincs bizalmam; börzei -foglalkozásaidat kiegyenlítem, váltóidat kifizetem. A szemtelen -követelésekkel pedig majd el fogok bánni. Minden ügyed az én -kezemben lesz. Te csak a fehér medvékre gondolj; a többi medvéid -bőrére én alkuszom.</p> -<p>– Még egyet barátom; hát Hanna?</p> -<p>– Hát Hanna? – Bizony Isten, már is gyógyulsz! Még Hanna is -eszedbe jut. – Hát én azt hiszem, hogy ha megtudja Hanna, hogy te -az északi polushoz utaztál, ő rögtön elutazik a déli -földsarkhoz.</p> -<p>– Igen; de a válóperünk? Nekem még három hetet Erdélyben kellene -töltenem a válóperünk bevárása végett.</p> -<p>– Pokolban töltesz te három hetet, nem Erdélyben! kiáltott fel -türelmetlenné téve Walter Leo. Mi gondod most a válóperedre? -Eldöntik azt már nálad nélkül is. Ne félj, biz a pap nem hagy -tréfálni magával, s ha meg nem jelensz, elitélnek «makacsságban» s -úgy elválasztanak, hogy a lábad sem éri a földet! Ne legyen neked -arra több gondod. Ha prókátor és pap kezébe jutottál, jó helyen -vagy ott! Ne félj, ketté vágnak, ha mindjárt a világ végére futsz -is! <span class="pagenum"><a name="Page_204" id= -"Page_204">-204-</a></span></p> -<p>– Nem akarok senkinek adós maradni, neki legkevésbbé. -Ügyvédemnek is utasításul adtam, hogy a mit a törvényszék számára -tartásdijul meg fog itélni, azt kétszerezze meg. S most téged arra -kérlek, hogy akkor ezen évdíjnak megfelelő tőkepénzt bocsáss -vagyonomból Hanna rendelkezésére. Ne legyen kénytelen minden évben -egy nyugtát aláirni, a melyen az én nevem is előfordul.</p> -<p>– Jól van, öregem. Nagyon jól van. Kezdek rádismerni megint. -Nálad a bibliai mondat megfordítva áll. Vetkőzd le az «új» embert, -s öltsd fel a «régit». Úgy fogok tenni, a hogy rendelted… -Visszacsikarjuk attól a kevély asszonytól még azt, a mit -legnehezebben ad ki: becsülését irántad. Egyéb úgy se kell már -neked asszonytól.</p> -<p>Leo sietett. De mikor már kezében volt kalapja és pálczája, még -egyszer visszatért az ajtóból.</p> -<p>– Megbocsáss, hogy még egy szóra visszatérek. De ma fizető napom -van ellenedben s miután liquidálok veled, nem akarok semmivel -adósod maradni. Te most, a míg itt vagyok előtted, elismered -nemcsak azt, hogy szavaim igazak, hanem azt is, hogy jogosultak. A -mint azonban egyedül maradsz, felébred benned valami, a mi azt -hazudja magáról, hogy ő a büszkeség! s azt fogja kérdeni tőled, -hogy de hát mi neked ez a Walter Leo, hogy ez minden lépten-nyomon -előálljon, mint Sophocles trgœdiáiban a chorus, beleénekelni a -scénába s helyettesíteni a hősnél a mardosó lelkiismeretet? Hogy ki -tett engemet a te Mentoroddá, tégedet meg az én Telemachommá, hogy -elküldözzelek hol Amerikába, hol Grönlandba? s te aztán menj szép -engedelmesen, a hová én küldelek? Azután meg fogsz állni a tüköröd -előtt s körülnézed magadat. S azt fogod mondani: hisz ez valóságos -Zeüsz arcz!</p> -<p>– Zeüsz! szólt Áldorfay megdöbbenve. Hát te is tudsz -Zeüszről?</p> -<p>– Zeüszről? Hogyne, hisz együtt jártunk iskolába! Egész -tizennégy esztendős koromban mindig mythologiára tanítottak a -classisban; abból tanultam a legelső istentelenséget. <span class= -"pagenum"><a name="Page_205" id="Page_205">-205-</a></span> Előttem -Zeüsz a gavallérok ideálja. Ezt mind tanulmányaim, mind -tapasztalataim igazolják. A többi dandy-isten csak suhancz -mellette. Apollo csak furulyázni, Dyonisos csak inni tud; de Zeüsz -az öntudatos nőcsábító, a ki ha akar, aranyesővé is tud változni. -Ez a nők ellenállhatlan hódítója. Ez a kifejezésteljes homlok, a -villámló szemek, a sürű körszakáll, a telt piros ajkak, s az egész -tekintet, ha mosolyog, ha tűzbe jön, nem a legtökéletesebb -eszményképe-e egy férfinak? – És akkor azt fogod mondani magadban: -«az lehetetlen! Hihetetlen és elképzelhetetlen, hogy valaki ezt a -Zeüsz-alakot elcserélje egy félkecskebak satyrért! Hogy lehessen nő -ép szemekkel, egészséges érzékkel, a kiben úgy megtévedhessen az -ösztön, hogy ne Zeüszt válaszsza, mikor teheti. Káprázatnak, -félreértésnek, igézetnek kell itt lenni. Lehetetlen, hogy az való -legyen!» Ezt fogod mondani, mihelyt engem nem látsz s magadat -meglátod. Hanem hát jegyezd meg magadnak barátom, hogy a mennyi -isteni joga volt Jupiternek megcsalni Junot egy nympháért, épen -annyi emberi joga volt a nymphának megcsalni Jupitert egy – -faunért! Mert, mint tudod, a sors szereti fentartani a symmetriát! -s a fatum még Zeüsznek is parancsol; azt is tanultad még az -oskolában.</p> -<p>Incze bajuszát harapdálta kéjelmetlenségében. Ez a czélzás -nagyon odatalált.</p> -<p>– Jó. Tehát hogy meggyőzzelek arról, hogy nem fogok tükör élé -állani és magammal beszélni: én is veled megyek.</p> -<p>– Nem bánom. De egy feltétel alatt.</p> -<p>– Halljuk.</p> -<p>– Te még ma semmit sem ettél.</p> -<p>– Hát ezt már megint honnan tudod?</p> -<p>– Idejövet találkoztam a pinczérrel, ki az étszereket elhordta -tőled. Láttam, hogy mindenből leszabtál egy falatot s azt is -otthagytad.</p> -<p>– Már látom, hogy a börzén azt is tudják, hogy mit – nem eszem! -<span class="pagenum"><a name="Page_206" id= -"Page_206">-206-</a></span></p> -<p>– Tudják! Már most hát ha engemet meg akarsz a felől győzni, -hogy komolyan és elhatározottan állsz föltett szándékod mellett: -erre nekem a legelső s legmegnyugtatóbb bizonyság az lesz, ha most -legelőbb is jösz velem egy étterembe, s ott velem együtt eszel és -iszol, a hogy becsü letes jó lelkiismeretű ember szokott enni és -inni!</p> -<p>Szegény Incze: még nevetett is Leo kedélyes felhívására.</p> -<p>Talán utoljára nevetett életében.</p> -<h3>FATIME.</h3> -<p>A két gróf, ki az éjsarki expeditiót rendezte, nagy örömmel -fogadta Áldorfay ajánlkozását a fölfedezési útban részvételre. A -hajó már indulásra készen várt Triestben. Rögtön táviratoztak a -kapitánynak, hogy várjon még az elindulással. Általános volt az -öröm a klubban is – nemcsak a fölött, hogy Incze elmegy a jeges -tengerre, hanem a fölött is, hogy nem lesz itten.</p> -<p>Voltak még jó barátai, a kik sajnálták.</p> -<p>Azután még egész estig lótott-futott vele Walter Leo a városban, -mindenféle szükségleteket e nagy úthoz összevásárolni. Még málházni -is segített neki, a miben nagy ügyességgel birt.</p> -<p>Incze azt mondta, hogy még az nap el akar utazni; tehát a tíz -óra táján induló vonattal.</p> -<p>Ezt tudva, még nyolcz óra előtt magára hagyta őt Leo, gondolva, -hogy Inczének még sok magánlevelet kell megirnia, ügyvédéhez, tán -ismerőseihez is; mindenesetre leköszönését képviselői mandatumáról -a ház elnökéhez; s holmi apróbb számlákat kiegyenlíteni.</p> -<p>– Fél tizkor találkozunk az indóháznál! szólt, Inczét megölelve -a bucsuzáskor.</p> -<p>– Eljösz oda? <span class="pagenum"><a name="Page_207" id= -"Page_207">-207-</a></span></p> -<p>– Hogyne! Egy istenhozzádot mondani a viszontlátásig.</p> -<hr class="tb" /> -<p>Incze egyedül maradt.</p> -<p>E nagy elhatározás után az lett a legsürgősebb teendője, hogy -rendbeszedje irományait.</p> -<p>Egyetlen megirni való levele volt: a ház elnökéhez. Az egész -világon nem volt már senkije, a kit sorsa fordulatáról szükség lett -volna értesítenie.</p> -<p>Inasának meghagyta, hogy fűtse be a kandallót.</p> -<p>Mikor aztán a tűz lobogott: magára zárta az ajtót, s felnyitva -iróasztala fiókját, annak egy rejtekosztályából kivette azt a -csomagot, mely egy rózsaszinü szalaggal volt keresztülkötve.</p> -<p>Legelőször is ez a szalag vándorolt a tűzbe. Valaha a legszebb -fekete hajfürtöket fonta az keresztül. Lobbot vetett.</p> -<p>Utána lebbentek egyenkint a többi gyöngéd emlékek. Finom -asszonykéz rajzolta levelek; még most is illatozók. Egy göndör -hajfürt: a halántékról levágva. Egy batiszt zsebkendő, mely egykor -egészen nedves volt a könytől. Egy oktalan féltés, egy gyanú -árnyéka miatt hullottak ezek a könyek. Még most is hangzik az -átlátszó foszlányon keresztül: «kétkedhetel-e bennem?» Tűzbe vele! -Egy szárított virágbokréta, a mit a mezőn szedtek. Minden virágnak -külön jelentése. Szalma ez már! Egy szeletke abból a kék ruhából, a -miben őt legelőször megszerette. Egy gyöngéden bohókás váltó, mely -így szól: «fizessen ön – látra – Áldorfay Inczének – öt milliard – -csókot. Elfogadom Fatime». – Lejárt már! – Eléghet! – Himzett -csecsebecsék, miknek értéke a kavics és kohinoor között váltakozik. -Tegnap kohinoor, ma kavics. És aztán arczképek, fényirda és -művész-ecset termékei, minden alakban és jelmezben. Mind, mind oda -kell hullaniok, irgalom nélkül a megsemmisítő zsarátnakba. -<span class="pagenum"><a name="Page_208" id= -"Page_208">-208-</a></span></p> -<p>Csak egy van még hátra. Ez a legbecsesebb.</p> -<p>A mily alakban csak otthon, bizalmas édes órán volt ő látható. A -fényirdász csak ezt az egy képet vonta le s utána megsemmisíté -Incze szeme láttára a negativ rajz üveglapját.</p> -<p>S ez a kép oly sikerült! Az a báj, az a mondhatlan csáb oly -élethíven van visszaadva e vonásokban. Az alak, kezeit összetéve, -könyörögni látszik s e könyörgő tekintetben, mozdulatban van a -legcsábítóbb varázs.</p> -<p>Most is oly könyörögve néz reá! Mintha mondaná:</p> -<p>«Engem ne vess a lángok közé, a többiek után. Én nem az vagyok, -a ki megcsalt: én az vagyok, a ki szeretett. Én csak te rád nézek. -Másra nem néztem soha. Én nem vagyok a másé, csak a tied. Belőlem -nincs több, csak egy, csak nálad vagyok. Engem is el akarsz égetni? -Elitélsz-e? Kárhozatra dobsz-e? kihallgatatlanul? Te dühös szemeket -vetsz rám és én rád mosolygok. Volna bátorságod engem is -elhamvasztani? Nem félsz, hogy sikoltásomat hallod, mikor a tüzbe -dobsz? Hagyj élve, kérlek!»</p> -<p>És Inczének nem volt bátorsága azt a tűzbe hajítani. Visszatette -a fiókjába.</p> -<p>És aztán elővették nyugtalan érzelmek.</p> -<p>Oly rögtön megválni attól, a kit egészen magáénak tudott. A -kinek egész teste-lelke, a hajszálától a gondolatjáig az övé volt. -S most elfusson tőle, a nélkül, hogy szemébe nézett volna?</p> -<p>Elhagyja örökre, a nélkül, hogy megmondaná neki az okot, a miért -elszakítá magát tőle?</p> -<p>Elitélje őt, a nélkül, hogy mentségét hallotta volna? Kimondja a -halálitéletet: «mi egymásra nézve meg vagyunk halva». És ezt még ne -is tudassa vele?</p> -<p>Megtagadja magától azt az elégtételt, hogy odamenjen hozzá és -szemébe mondja neki: «te széttépted a legszeretőbb szivet; te sárba -dobtad a kinált becsültetést: te megöltél engemet is, magadat is. -Miért tetted ezt?»</p> -<p>S hátha tudna rá valami mentséget mondani? Hátha <span class= -"pagenum"><a name="Page_209" id="Page_209">-209-</a></span> egy -szóval fel tudna deríteni valami szörnyű csalódást, valami -érzéktévedést. Hátha kimentené magát?</p> -<p>Hiszen mit vétett?</p> -<p>Egy férfival ment karöltve.</p> -<p>De hisz az a férfi Gideon!</p> -<p>Gideon pedig Caesarinenak volt régi ismerőse. Lehet, hogy ez -elevenült most fel.</p> -<p>És lehet, hogy te most a jámbor Belle Ange helyett dühöngsz, a -ki vagy nem tudja a dolgot, vagy ha tudja, hát nem sokat bánja.</p> -<p>De hát Gideon sértő levele?</p> -<p>Az lehet, hogy kiszámított sértés.</p> -<p>Az lehet a bohócztól egy ördögi tréfa, mely emberére van -alkalmazva.</p> -<p>Miért ne adta volna ő meg Inczének ezt a döfést, mikor tudja -jól, hogy ez annak milyen nagyon fáj!</p> -<p>Incze közel volt hozzá, hogy kimentse maga előtt Fatimét.</p> -<p>Közel volt hozzá, hogy megbocsásson neki.</p> -<p>Egész szenvedélyével szerette!</p> -<p>Esti nyolcz órát harangoztak ott künn.</p> -<p>Ez a harangszó volt az ő jeladása mindig. Ekkor szokott -Fatiméhez ellátogatni. Mikor a nyolcz órát harangozták, félbehagyta -a munkáját, ha otthon volt; megfordult sétájából, ha künn járt; -letette a kártyát a kezéből, ha játszott, és ment, hova a szíve -vitte.</p> -<p>És most hasztalan szól a harang?</p> -<p>Pedig tán várják! Távirata megérkezett azóta. Bizonyosan várnak -reá!</p> -<p>Egész teste borzongott. Lázban volt.</p> -<p>Azt mégis tudatni kellene vele, hogy eltávozik hosszú időre és -olyan helyre, a hol virág és asszony nem terem soha.</p> -<p>És aztán a keserű bucsúvételhez átadni a hűtelen teremtésnek azt -a kis lapot, mely őt úgy meggyalázza: annak az irását, a kiért őt -el tudta feledni, s a ki őt abban a pillanatban is megveti, a midőn -szerelmét elfogadja. <span class="pagenum"><a name="Page_210" id= -"Page_210">-210-</a></span></p> -<p>E kegyetlen elégtételt nem tagadhatja meg magától.</p> -<p>Nem. Ez nem gyávaság már. Ez nem a szerelem őrült szenvedélye. -Ez a boszú szomja. Valakin boszút kell állani! Valakinek által kell -adni a felét annak a keserüségnek, mely őt a világból kiüldözi. -Valakinek szenvedni kell akkor, a mikor ő az ő szenvedését az örök -éjszakák földére viszi eltemetni. Ha a férfi nem, hát a nő!</p> -<p>Felöltözött látogatáshoz.</p> -<p>Nem fogadott bérkocsit, szüksége volt rá, hogy kifussa -magát.</p> -<p>A Práter széleig jó távol van; neki rövid volt ez az út.</p> -<p>Mintha kergetne valakit, úgy sietett. Hiszen gondolnia kellett -rá, hogy még ma milyen hosszú útra kell indulnia. Alig egy óraköz -van még hozzá.</p> -<p>Mikor Fatime lakához érkezett, megállt és megnézte óráját. Három -negyed volt kilenczre.</p> -<p>Fél óra elég lesz szivének keserüségeit kiönteni odafenn.</p> -<p>S ha másként talál történni! ha e keserüségének ellenmérgét -tudja valaki! Ha a széttört boldogságot ismét egészszé -varázsolhatja egy csoda! s nincs-e az asszonyszívben csoda elég? – -akkor adieu Tegethoff! utazhatnak a jégsarki felfedezők nála nélkül -a jégvilágba.</p> -<p>Még ez a gondolat is végigvillant agyán, a mialatt az óráját -megnézte.</p> -<p>Becsöngetett a kapushoz. Az kidugta a fejét.</p> -<p>– Itthon van-e Belle Ange kisasszony? kérdé tőle.</p> -<p>– Igen is, itthon van.</p> -<p>A kapus az ő embere volt.</p> -<p>– Elhozták-e a táviratomat, a mit Szempczről küldtem Belle Ange -kisasszonynak?</p> -<p>– Nem hoztak ide ma és tegnap semmi táviratot.</p> -<p>– Megfoghatatlan.</p> -<p>Pedig nagyon is könnyen megfogható. Elfeledte táviratára -feltenni a lakást s az újabb kor «Hermes»-ei nem találnak olyan -könnyen rá a Pieridák berkében adresse nélkül <span class= -"pagenum"><a name="Page_211" id="Page_211">-211-</a></span> arra a -«bizonyos» nymphára, a kinek Zeüsz üzenetet küld, mint a régi -boldog időkben.</p> -<p>Incze most már kevesebb jó reménynyel haladt fel a lépcsőn a -zárt rácsozatig.</p> -<p>Csengetésére előjött a szobaleány. Csak félczipő volt a lábán s -Incze olyan nagyon csöngetett, hogy nem volt ideje a másikat is -felhúzni.</p> -<p>– Itthon van a kisasszony? kérdé tőle.</p> -<p>– Nincs idehaza.</p> -<p>A szobaleány Fatime embere volt.</p> -<p>Incze megfordult és visszament a lépcsőn.</p> -<p>Nagyobb gyámapai gondoskodást csakugyan nem kivánhatott már a -sorstól, mint a minőben részesült.</p> -<p>A kapus azt mondta: itthon van; a szobaleány azt mondta: nincs -itthon. Ebből olyan kevés tudománynyal kiszámíthatta, hogy a -hátralevő három negyedórából neki csak egy perczet sem szükséges -ennél a háznál többet elvesztegetni!</p> -<p>A mi pedig a szép szemeket illeti, hát hiszen senkinek a világon -olyan szép szemei nincsenek, mint a – tengeri fókáknak.</p> -<p>Tehát siess! Mert lemaradsz a Tegethoffról!</p> -<p>Még sem sietett.</p> -<p>Átment a Práter felőli járdára s onnan kémlelt fel hajdani -paradicsomának lefüggönyözött ablakaira.</p> -<p>A nehéz damaszt-függönyök is elárulák, hogy Fatime szobájában -világosság van.</p> -<p>Ejh. Fordíts hátat neki!</p> -<p>Láthatatlan kezek vonták, taszították el onnan; olyan nehezen -ment a távozás.</p> -<p>Hatszor is megállt vissza-vissza nézni. Azt várta, hogy utána -szalad valaki és visszahíja.</p> -<p>Nem hítták vissza.</p> -<p>Kábultan bandukolt visszafelé azon az úton, melyen oly sietve -vágtatott idáig.</p> -<p>Egy-egy nőalak suhant el mellette. Annak mind erősen -<span class="pagenum"><a name="Page_212" id= -"Page_212">-212-</a></span> arczába nézett. Olyan jól esett volna -neki, ha valamelyikben Fatimét ismerte volna meg; ha ő csakugyan -nem volna otthon.</p> -<p>Ekkor hirtelen eszébe jutott valami.</p> -<p>Hisz itt van a zsebében a kettős kulcs.</p> -<p>Ennek csak az utána csinált másolatát vitte el Hanna; az -eredetit ő hozta el magával s ez azóta is mindig pénztárczájában -van.</p> -<p>Visszafordult. Azért sem fátum uralkodik az emberen; hanem az -önakarat!</p> -<p>Most már csaknem futásra vette a dolgot, úgy sietett.</p> -<p>Mikor ismét visszatért a házhoz, nesztelenül, lábujjhegyen -haladt el a kapus ajtaja előtt, hogy észre ne vegyék s zaj nélkül -ment föl a lépcsőkön.</p> -<p>Mikor a mezzanin ajtaja előtt megállt, egyszerre úgy tetszék -neki, mintha egy megnevezhetlen hang, valami csendülés, vagy zúgás, -(mintha egy zengő tenger volna) reszketne át minden idegein, s -minden idegével hallaná azt; s egy alaktalan, de mégis ismerős fény -kápráztatná el szemeit.</p> -<p>«Incze!»</p> -<p>Nevét kiáltották valahol?</p> -<p>Nem. Csak érzékcsábulás, hallucinatió az.</p> -<p>Kereste az ajtón a kulcslyukat. – És sokáig nem talált rá. – -Keze reszketett tán? vagy szeme nem látott jól?</p> -<p>Egyszer aztán magától felnyilt az ajtó. Be sem volt zárva.</p> -<p>Ki hagyhatta nyitva?</p> -<p>Incze belépett rajta s nekiindult a sötét lépcsőnek.</p> -<p>És ekkor egy rémgondolatja támadt.</p> -<p>Hátha az, a ki ezt az ajtót nyitva hagyta, most e sötét lépcsőn -vele szembe találkozik.</p> -<p>Ki lehet az?</p> -<p>Kinek van még e titkos ajtókhoz másik kulcsa?</p> -<p>Nem Hannának?</p> -<p>Mikor a szentszék előtt a legelső kibékülési kisérletnél -<span class="pagenum"><a name="Page_213" id= -"Page_213">-213-</a></span> a férj és nő egyetértően azt -nyilváníták, hogy engesztelhetlenül gyülölik egymást, a teremből -kijövet Hanna oda ment Inczéhez s azt mondá neki:</p> -<p>«Uram. Hat hét alatt válópörünknek vége lesz. Nem nagy idő. -Semmi kétségem az iránt, hogy ön abban az órában, a melyben szabad -lesz, legelső kötelességének fogja tartani, hogy siessen ahhoz a -nőhöz, a kinek becsületét ön is, én is elvettük; s teljes -elégtételt fog adni neki. Ön hitvesévé teszi őt. Ennyivel tartozik -neki. Hanem egyre kérem önt. Tartózkodjék e hat hét alatt, a míg -önnek nevét viselem, minden néven nevezhető érintkezéstől ezzel a -nővel. Mert ha én megtudom, hogy ön abban a házban e hat hét alatt -látogatást tett, hogy e nőhöz az utczán hozzá szólt, hogy ön neki -levelet irt: én a válóperi itélet kihirdetése előtti órában -visszahúzom a keresetlevelemet; kinyilatkoztatom, hogy önt -szeretem: visszakatholizálok – és nem válok el. Tehát a mire -kértem, el ne felejtse.»</p> -<p>És ő már nagyon is elfeledte, a mit igért!</p> -<p>Már ott van a házban és halad fölfelé a titkos lépcsőn.</p> -<p>A mezzanin folyosó-ajtaja pedig nyitva.</p> -<p>Ki jár itt előtte?</p> -<p>Nem képes-e amaz erős akaratú nő arra a vakmerőségre, hogy -megtudva férje eltávozását Erdélyből, hirtelen utána siessen, s a -birtokában levő kulcsok segélyével fellopózzék ama szőnyeg-ajtóig, -mint már egyszer tette, s a mint a szószegő jön fölfelé: egyszerre -a sötétben mellberagadja őt egy ideges kéz s egy ismerős hang azt -súgja fülébe:</p> -<p>«Én tudtam, hogy ön nem tartja meg szavát. Ön nem férfi -előttem!»</p> -<p>S azzal letaszítja őt hanyatt, mint egy tehetetlen bábot.</p> -<p>Ez a rémkép állt előtte a sötétben.</p> -<p>Üres agyrém!</p> -<p>Hanna nem őrzi többet az ő lépteit. A titkos kulcsokat sem vitte -ő el magával. Mikor innen elfutott, benne hagyta azokat a zárban. A -házi nép ott találta azokat s azt hitte: <span class= -"pagenum"><a name="Page_214" id="Page_214">-214-</a></span> Incze -kulcsai voltak. Most, ki tudja, ki használja azokat?</p> -<p>Hanem azért a láthatatlan kéz mégis folyvást összeszorítá a -torkát s fenyegette, hogy letaszítja a lépcsőn.</p> -<p>Félénken, óvatosan, mint a tolvaj, haladt fel az ismeretes -előszobáig.</p> -<p>Ott megállt hallgatózni.</p> -<p>Benn semmi nesz. Csendesen vannak.</p> -<p>Megkisérti vigyázva nesztelenül betolni a kulcsot a zárba.</p> -<p>Meglepetve veszi észre, hogy egy másik kulcs már benne van -kivülről.</p> -<p>Az ajtó tehát nyitva.</p> -<p>Semmi sem gátolja, hogy belépjen rajta.</p> -<p>A szőnyeg-ajtó nesztelenül feltárul.</p> -<p>A szobát kétféle világítás derengi át. Egyik a lobogó kandalló -tüze, másik egy tejüveggel letakart lámpa, melynek ernyője egy -bűvkörön belül minden tárgyra intensiv világot vet, míg azonkivül -félhomályba burkol mindent.</p> -<p>A megvilágított körben áll egy kerek orosz mozaiklapú -márványasztal, melynek egyetlen lábát három összetekeredett -bronzkígyó képezi; szétnyujtott fejeikkel alkotva a talapzatot.</p> -<p>Az asztalon ezüst samowar, chinai porczellán csészék, egy -palaczk mandarin liqueur, (melynek palaczkja kétszáz forint.)</p> -<p>Az asztal, samowar, csésze, mandarin, mind az ő ajándéka.</p> -<p>Az asztal féloldalt áll a kandalló előtt, a másik oldalához egy -nyugvószék van tolva, s azon ül, hanyagúl odaomolva, Fatime.</p> -<p>Fehér, hímzéssel gazdag pongyola-öltöny van rajta; sürű -szénfekete haja felbomolva omlik le vállaira; két lába, rózsaszin -szalagcsokros czipőkben, a kandalló előtti rácsra nyugtatva. -Kezében egy nagy fekete legyező, egyik lapján művészi -festményekkel. (Ez is Incze emléke!) Ennek <span class= -"pagenum"><a name="Page_215" id="Page_215">-215-</a></span> egyik -legyintésével magát, a másikkal a lábainál ülő alakot hüsseli.</p> -<p>A lábainál ülő alak Gideon.</p> -<p>Azon a kis hímzett zsámolyon ül, a melynek hímzetén a hány -kereszt van, annyi emlékezet van hozzá öltve. Még Incze maga is -segített hímezni rajta. (Herkules segített fonni Omphalénak.)</p> -<p>A yongleur odakönyököl a szék támlájára, melyen Fatime hever és -égő szivarából füstöt fúj annak arczára. A hölgy belélegzi e -füstöt, gyönyörtől felmagasztalt arczczal, mintha az volna az -ambrózia. Harmadik élő lény nincsen jelen. Csak két csésze van az -asztalon. Caesarine számára nincs itten hely.</p> -<p>Annyira el vannak foglalva egymással, hogy nem veszik észre a -feléjük közeledő alakot, csak midőn az már a lámpától megvilágított -körbe belép, mikor egyszerre előttük áll.</p> -<p>Incze oly sápadt, mint a sírból kelt halott. Öklei össze vannak -szorítva; haja szétdulva; szemei Fatimére meresztve.</p> -<p>Csodálatra méltó asszonyi teremtés ez.</p> -<p>Mikor megpillantja Inczét, még csak egy vonása sem árul el -megdöbbenést; még csak meglepetést sem.</p> -<p>Tökéletesen tud uralkodni a vonásain; – vagy talán -hozzájárulhatlan a szíve amaz érzelmek iránt.</p> -<p>Még csak nem is változtat hanyagúl elomló helyzetén; csupán azt -teszi, hogy legyezőjével félrehajtja az arczába fujt füstöt s aztán -e legyező egy kecsteljes hajlításával üdvözletet bólint Incze -felé.</p> -<p>S mindezt oly nyugodtan teszi, mintha szinpadon adná.</p> -<p>Azaz, hogy szinpadon jobban adná. Ott játszaná élethíven a -halálos rémületet, az elpiruló szégyent, mikor lelke mélyeig -sértett kedvese ily pillanatban meglepi: holott jól tudja, hogy -annak a tőrnek, a mivel őt – a szerep instructiója szerint – meg -fogja ölni, először is nincsen hegye, másodszor meg nem fog ez -azzal igazán szúrni.</p> -<p>Most pedig még csak egy arczvonása sem változik. <span class= -"pagenum"><a name="Page_216" id="Page_216">-216-</a></span></p> -<p>Valódi oroszlánszelidítő nyugalommal néz a felé közeledő szörny -szemébe.</p> -<p>Ez a nyugalom társára is ragad. Bár annak izgatott arczvonásain -inkább meglátszik az erőltetés. Az sem kel fel alacsony -székecskéjéről, szivarát szájába dugja, egyik térdét két összefont -keze közé veszi s most már a füstöt Áldorfay arcza felé fujja.</p> -<p>Incze egészen elfeledkezett róla, hogy a látogatónak köszönni is -szokás.</p> -<p>Szólni is alig tudott. Ajkai szárazak voltak. Nyelve a -szájpadlásához ragadt.</p> -<p>Pedig neki kellett megmondani, hogy miért jön!</p> -<p>– Fatime kisasszony! – kezdé, egész közel lépve a leányhoz. -Bocsásson meg, hogy ily időben zavarom; de még ma elutazom, s elébb -valamit el kell önnel végeznem.</p> -<p>– Ah, ön elutazik! S hová? – szólalt meg a leány, a legcsengőbb -hangon, gyermeteg kiváncsisággal.</p> -<p>– Az nem tartozik a dologra, mondá Incze. Azért jöttem ide, hogy -megmutassak önnek egy levelet, melyet ma irt nekem Captain Bloomer. -A levél önről szól.</p> -<p>– Én rólam? Ah!</p> -<p>– Itt van. Olvassa ön.</p> -<p>S azzal átnyujtá neki a névjegyet azzal az egy megölő -sorral.</p> -<p>Fatime most már kiváncsian felemelkedék nyugvó helyzetéből, -szétrázta homlokáról zilált hajfürteit s közelebb hajolt a -lámpáshoz, hogy jobban lásson.</p> -<p>Incze figyelemmel vizsgálta e nő vonásait.</p> -<p>Nem alakul-e át a tündérarcz egyszerre Meduza fővé, mikor ezt -olvassa: «Az olyan fajta nőkért, mint Fatime, sehol a világon nem -szoktak verekedni!»</p> -<p>Nem…</p> -<p>A leány arcza most is nyugodt marad. Nem fáj az neki – ettől! – -A kinek «minden» szabad: annak «ez is» szabad. <span class= -"pagenum"><a name="Page_217" id="Page_217">-217-</a></span></p> -<p>Mi észrevétele van erre a levélre?</p> -<p>– Az, hogy nézze ön: ez a levél vizahólyag-lapra van irva. Tudja -ön, hogy a vizahólyag-lemezt temperamentum-mérőnek használják? Az -mutatja meg, a tenyérre fektetve, kinek milyen heves a vére. Nézze -ön: az én kezemen csaknem simán fekve marad. Én nagyon hidegvérű -vagyok.</p> -<p>Valóban: a vizahólyag-lemez alig hajlott fel két szélével, midőn -Fatime tenyerén feküdt.</p> -<p>– Hogy össze fog az egyszerre ugrani az ön kezében! mondá azután -Fatime, visszanyujtva a látogatójegyet Inczének.</p> -<p>Az ő kezében igazán egyszerre göngyöleggé kunkorodott az össze. -Az ő vére a düh forrpontján habzott.</p> -<p>Incze látta, hogy ez a leány sérthetlen. Olyan, mintha ködalakon -szurkálna valaki karddal keresztül. Nem marad utána seb.</p> -<p>A férfihoz fordult.</p> -<p>Eléje tartá azt az összegöngyölödött lapot.</p> -<p>– Ön irta ezt a sort itt?</p> -<p>Az még szivarát sem véve ki szájából, válaszolt:</p> -<p>– Voltam olyan bátor.</p> -<p>– Akar ön velem megverekedni?</p> -<p>– Oh nem.</p> -<p>Ez a két szótag valami olyan ördögien gúnyos, nyekegő, -insultáló, ingerlő hanghordozással volt kiejtve, hogy Fatime -elkezdett rá kaczagni: ellenállhatlanul, mintha csiklándozva volna; -s aztán nevettében hanyatt vetette magát a nyugszékben, két karját -felemelve s a feje alá téve, hogy pongyolájának bő ujjai egész -válláig csusztak fel.</p> -<p>Incze csak az egyik lábát tolta még előre Gideon felé.</p> -<p>– Még egyszer kérdem öntől, e meggyalázott nő előtt: akar ön -velem megverekedni életre-halálra?</p> -<p>Fatime dæmoni kedvtelését találta ebben a jelenetben. A szive -ugrált a kéjtől, mikor két ilyen derék fenevadat lát a lábai előtt -egymásra morogni. <span class="pagenum"><a name="Page_218" id= -"Page_218">-218-</a></span></p> -<p>Kinyújtott picziny rózsaszín csokros lába hegyével megtaszította -Gideont, mintha biztatná, hogy még egyszer ismételje azt a -megnevettető hangot.</p> -<p>De már ezt elhagyta akkor a tréfáló kedve. Már ez akkor látta -Incze szemei előtt azt a rettentő rémkifejezést lebegni, melytől a -ránézőnek vére keresztülfagy. A szemek szivárványának feketéje -csaknem egészen eltünik, s ez által egy olyan merev, ijesztő -kőtekintet áll elő, mely elárulja, hogy a lélek nincs már a szemek -mögött. Az eltünt, megvált; csak a vadállat maradt itt.</p> -<p>Most már csak a fejének néma ingatásával mutatta, hogy -«nem».</p> -<p>– Nem? orditá kitörő dühhel Áldorfay s azzal a markában fogott -névjegyet úgy vágta ellenfele arczához, hogy az lebukott bele.</p> -<p>Hiszen Gideon is erős ember volt; s Captain Bloomer, a -lószelidítő, bizonyosan birt oly aczél izomzattal, hogy a világon -bárki ellenében elfogadhatta az ökölharczot. És aztán «biafora!» a -kit egyszer arczul ütöttek, az nem kérdezi, hogy ellenfele -oroszlán-e, vagy szarvorrú? hanem késsel, korsóval, széklábbal: a -mi kezébe akad reárohan, és vagy öl, vagy hal!</p> -<p>Hanem az a névtelen rém, a mi Incze tekintete előtt járt, -megbénítá Gideon erejét. Gyáva lett e ránéző szemektől. Nem az -óriás, hanem a kisértet sujtotta őt le.</p> -<p>Gyáván feje fölé emelte két kezét, mintha egy újabb ütést akarna -elhárítani magától, és arczát elrejteni igyekezett ellensége elől a -leány öltönyfodrai közé.</p> -<p>És ebben a perczben sikoltva ugrott fel a leány, odaveté magát – -Gideonra: eltakarta őt karjaival és megcsókolá annak az arczát, -azon a helyen, a hol Áldorfay ütése érte.</p> -<hr class="tb" /> -<p>Oh, ez rettenetes volt!</p> -<p>Megcsókolja azt az embert, a ki őt oly czudarul meggyalázta! -<span class="pagenum"><a name="Page_219" id= -"Page_219">-219-</a></span></p> -<p>Megcsókolja őt azon férfi előtt, a ki őt imádta, a ki ő érte -sorsát tengelyéből kifordította, a ki az őt találó sérelemért -élethalál-harczot akart vívni!</p> -<p>Megcsókolja a pofonütött gyávát, ki fejét az ő szoknyája fodrai -közé rejti el!</p> -<p>Megcsókolja az arczán a pofonütésnek lángfolttal bélyegzett -helyét!</p> -<p>Ez a látvány elvette Áldorfay eszét. Ettől a pillanattól meg -volt tébolyodva.</p> -<p>Ösztönileg elfordult ez észvesztő látványtól. De a háta mögött -volt egy tükör. Egy gyönyörü velenczei kristálylap, fényes -aczélrámában. (Ezt is ő választotta ki egykor!) Abban az áruló -tükörben megint ugyanazt a jelenetet látta. A nőt lesujtott -ellensége ölében.</p> -<p>Nem szó, csak ordítás volt, a mi ajkán kitört. Megkapta -félkézzel a márvány asztalt a kígyós lábánál fogva s azt a rajtlevő -edényekkel és lámpával együtt odavágta a tükörlapba iszonyú -erővel.</p> -<p>Ah, ezt nem csinálják utána a circusi akrobaták! Ez nem emberi -erőmutatvány volt. Így csak az őrültek tornáznak.</p> -<p>A lámpa összetörtével csak a kandalló veres lobogványa világítá -meg a dühöngő alakot.</p> -<p>Hercules volt az a Dejanira-köntösben.</p> -<p>A két nyomorult sietett menekülni a mellékajtón s -segélykiáltásaival lármázta fel a házat.</p> -<p>Az őrjöngő pedig folytatta a megkezdett munkát.</p> -<p>Pozdorjává zúzott mindent ebben a szobában.</p> -<p>Az ő emléke volt itt minden, csak a magáét pusztította el.</p> -<p>A felriadt háznép rendőri segélyért futott. Jött egész -férficsapat a dühöngőt ártalmatlanná tenni.</p> -<p>De ahoz nem jó volt közeledni asszonytól született -teremtésnek.</p> -<p>Oly tárgyakkal hajigálózott, a mikből kitelik egy koporsó annak, -a kit útjában talál. <span class="pagenum"><a name="Page_220" id= -"Page_220">-220-</a></span></p> -<p>Ugy pedig nem jöhettek ellene, hogy megöljék.</p> -<p>El kellett nézni irtóztató gazdálkodását. Hogy hasogatja le a -falakról a szőnyegeket s kézzel-lábbal hogy tépi azokat rongyokká. -Hogy facsarja ki a székek lábait s a pamlagokat hogy veri -egymáshoz, mig összerecscsennek!</p> -<p>Nagy virágedényeket, japáni vázákat, szobrokat, kristályokat, -kirakott ládikókat; mind egyenkint behajigál az alcovenbe, oda, a -mennyezetes ágy fölé, s mikor mind együtt vannak, akkor az -ágy-mennyezet egyik tömör oszlopát letöri a nyoszolyáról s ezzel a -súlyos cséphadaróval elkezdi cseréppé, forgácscsá, szilánkká zúzni -az egymásra dobált kincseket.</p> -<p>A fülkeajtóból rémülve nézik rettentő munkáját s nem akad a -nézők között senki, a ki annyira megunta volna az életét, hogy e -bőszült alak közelébe vigye törendő koponyáját.</p> -<p>Nem lehet itt mit tenni, mint megvárni, míg kifárad és magától -összeomlik.</p> -<p>Még jó szerencse, hogy a többi szobákba nem tör át. Mit neki egy -bezárt ajtót bezúzni? Itt marad. Itt végez. Egyedül ez az egy szoba -az ő ellensége. Ez az a paradicsom és az a pokol, a melyből nem -szabad más számára semminek fenmaradni. Ezek a tárgyak látták őt -idvezültnek – és látták elkárhozottnak: ezeknek kell -megsemmisülniök.</p> -<hr class="tb" /> -<p>Walter Leot az előérzet arra készteté, hogy mielőtt a vasúthoz -kihajtatna, elébb tekintsen fel Incze szállására, ha valjon nem -késett-e el?</p> -<p>Incze inasától azt tudta meg, hogy ura elment nyolcz óra után -gyalog, s nem mondta meg, hogy mikor jön vissza? Málháit azonban -nem vitte el még az indóházhoz.</p> -<p>Pedig az idő már szigoruan ki volt mérve, ha a mai esti vonatról -el nem akart késni. <span class="pagenum"><a name="Page_221" id= -"Page_221">-221-</a></span></p> -<p>Leo nyugtalan kezdett lenni.</p> -<p>Nem hitt egészen Inczének.</p> -<p>Sokkal jobban keresztülismerte már annak mélyen érző kedélyét, -hogysem a lehetetlenségek közé sorozza, hogy Incze még egyszer -elment a Práter melletti házhoz.</p> -<p>Ha pedig odament, akkor vége neki: akár egyképen, akár -másképen.</p> -<p>Ott várt reá a szállásán mindaddig, mig az idő annyira nem -haladt, hogy most már mindenképen el kellett neki késnie a déli -vaspálya tizórai vonatáról.</p> -<p>Ekkor elindult, hogy őt fölkeresse.</p> -<p>A legtermészetesebb észjárás szerint a Práter melletti ház felé -kellett hajtatnia.</p> -<p>Egyszer a kocsija megállt. Kérdé, miért állanak meg?</p> -<p>A kocsisa azt felelte, hogy azért, mert nem lehet a néptömegen -keresztül hatolni.</p> -<p>Már akkor egész néptódulás volt a négytánczosnős ház előtt.</p> -<p>Leo nehéz sejtelmekkel ugrott le kocsijából s meghagyta -kocsisának, hogy nem messze várjon reá.</p> -<p>Azzal keresztülfurakodott a néptömegen a kapuig, melynek -bejárását csendőrség tartá elzárva.</p> -<p>Itt találkozott egyikével a döblingi intézet orvosainak, a ki -néhány szóval értesíté őt a balesetről.</p> -<p>Az aggodalom csak odairányul, hogy a szerencsétlen ember nem -fog-e saját magában is kárt tenni? Nem lehet hozzá közelíteni: -borzasztó ereje van.</p> -<p>– Én megkisértem hozzá menni. Talán rám ismer, ha megszólítom, -mondá Leo s azzal elhatározottan sietett fel az orvossal a -lépcsőkön.</p> -<p>A lépcsőn künn állt az egész megrémült házi nép. A szobákban nem -mertek maradni.</p> -<p>Gideon természetesen elfutott, az nem jön többé vissza.</p> -<p>Fatime abban a hímzett fehér pongyolában reszketve térdelt Leo -elé, mikor őt jönni látta s sírva könyörgött neki: <span class= -"pagenum"><a name="Page_222" id="Page_222">-222-</a></span></p> -<p>– Oh, szóljon vele!</p> -<p>Walter Leo kirántotta a kezéből öklét s keményen, hidegen monda -neki:</p> -<p>– Ez az ön műve!</p> -<p>Azzal félretolta őt maga elől s sietett be a lakásba.</p> -<p>A boudoirhoz vezető szobában álltak a rendőrbiztosok, a -tébolydából néhány felügyelő és több markos férfi, várva a kedvező -pillanatot, melyben a dühöngő fáradságot mutat s hirtelen -elnyomható lesz.</p> -<p>Walter Leo kérte, hogy engedjenek neki útat. Ő be mer menni -egyedül abba a szobába.</p> -<p>Nagyon marasztották, hogy ne menjen! de az orvos helyeselte a -kisérletét s bebocsáttatá őt.</p> -<p>A kettős szobában sötét volt; hanem a meddig a kandalló torka -bevilágította egy részét, odáig vérveres tűzfényben uszott -minden.</p> -<p>Damaszt és brocat szövetek égtek a kandallóban, és szandálfa és -rózsafa vegyest.</p> -<p>A padlatszőnyeg tele volt tükörcserepekkel, a mik a -vérvilágításban olyan fényt vetettek, mintha elhintett zsarátnakon -járna ott valaki.</p> -<p>S e rémvilágításnál, félig fekete, félig lángveres körvonalakból -összeállítva, tombol egyedül egy rettentő alak. Arczán a pokol -ragyog, szemei tűzből látszanak lenni.</p> -<p>Most épen azt míveli, hogy azzal a súlyos mennyezetrúddal a szép -Beregszászy-féle zongorát rombolja szét, ütést ütésre adva.</p> -<p>Ez aztán a – jövő zenéje! Egyszerre rúddal a billentyűk közé! -Egyszerre végig valamennyi húron, hogy zeng bele az egész ház. -Igazi pokolbeli finale.</p> -<p>Ez ördögi orchestrum egy percznyi szünete alatt megszólal egy -hang a sötét háttérből.</p> -<p>– Innocenti!</p> -<p>Az őrjöngő összerázkódik, megmerevül. A veszedelmes rúd kezében -aláhanyatlik egyszerre. <span class="pagenum"><a name="Page_223" -id="Page_223">-223-</a></span></p> -<p>«Mit cselekszel, kedves Innocentim? szól szeliden a jó barát -hangja.</p> -<p>És eléje lép Walter Leo.</p> -<p>Láttára egyszerre kiejti a kezéből a rudat Incze, s mindkét -kezét arczára tapasztva, elkezd keservesen sírni.</p> -<p>Leo odalép hozzá, s átöleli a vállát.</p> -<p>– Jer innen, kedves barátom; térj magadhoz; jer, menjünk haza. -Menjünk én hozzám.</p> -<p>Nem felel semmit, csak sír.</p> -<p>E szünetét az elernyedésnek hirtelen felhasználják a tébolydai -ápolók, mögéje kerülnek, s két-két izmos férfi két felől megfogja -karjait.</p> -<p>Fölösleges erőszak; egy gyermek is elviheti őt már innen.</p> -<p>Engedi magát minden ellenállás nélkül vezettetni az alcoven -felé, a honnan a tornáczra egyenes kijárás van az oldalajtón.</p> -<p>Ebben a perczben üti az alcovenben felakasztott fali óra a -tizet.</p> -<p>S az óraütés után rákezdi a zenemű azt a csábitó, ingerlő, -búbánatban bujálkodó dallamot:</p> -<p>– Du hast mich nie geliebt…</p> -<p>Erre az ingerlő hangra egyszerre vége van a tébolyult -nyugalmának; az egész pokol föllángol benne. A négy izmos férfit -úgy löki szét, a két falhoz vágva, mint a tekebábokat, s azzal a -nyoszolyának egy másik mennyezetoszlopát törve ki, neki rohan a -zenélő órának, dühödten orditva:</p> -<p>– Hát te is élsz még?</p> -<p>S egy kegyetlen ütéssel lesújtja azt a falról.</p> -<p>A szétzúzott óra zengve-bongva esett le a földre s ottan -begurult az ágy alá, ott megakadt a falban, s aztán a megindult -zenemű ott is csak pengette tovább a csábdalt.</p> -<p>– Du hast mich nie geliebt… <span class="pagenum"><a name= -"Page_224" id="Page_224">-224-</a></span></p> -<p>«Hallgatsz! Elhallgatsz! Meghalsz-e már!» – hörgé a -szerencsétlen, a rúddal ütve a lélektelen üldözőt.</p> -<p>Egyszer aztán végigesett arczczal a földre és nem mozdult meg -többet.</p> -<h3>SERENA.</h3> -<p>Mikor ismét életre tért Incze, már a kényszerzubbonyban találta -magát.</p> -<p>A döblingi intézetben, a hová vitték, szobájának még a falai is -ki voltak párnázva, s minden szék, asztal, ágy a padlóhoz -lesrófolva. Ez a dühöngők bebutorozása.</p> -<p>S ő még mindig az volt.</p> -<p>Nem kisértette meg kényszer-zubbonyát letépni, sem ágyából, -melybe fektetve volt, szabadulni; hanem dühének szavakban adott -kifejezést. Még pedig angol szavakban.</p> -<p>Nem akart más nyelven beszélni, csak angolul.</p> -<p>Azt követelte, hogy küldjék hozzá a kapitányt!</p> -<p>Nem értették, miféle kapitányt keres?</p> -<p>Eleinte azt hitték, hogy Captain Bloomerről fantaziál</p> -<p>No azt nem hozták oda neki.</p> -<p>Később a főorvos maga jött be hozzá. Azt mindjárt ezzel a szóval -fogadta.</p> -<p>– Ön a kapitány?</p> -<p>Az orvos ráhagyta, hogy ő az. Ki akarta ismerni rögeszméjét.</p> -<p>– Ennek a hajónak a kapitánya?</p> -<p>– Igen is.</p> -<p>– No hát csak akasztasson fel szaporán!</p> -<p>Az orvos biztosítá róla, hogy annak még nem jött el az -ideje.</p> -<p>– De csak siessen ön vele; mert ha eljön az a másik kapitány, -akkor majd lesz kendteknek nemulass!</p> -<p>Miféle másik kapitányt vár ez? <span class="pagenum"><a name= -"Page_225" id="Page_225">-225-</a></span></p> -<p>– Aztán megúnom már a dolgot! Ha el vagyok itélve, küldjön a -többiek után.</p> -<p>Az orvos vizsgálni kezdte üterét.</p> -<p>A beteg tiltakozott ellene.</p> -<p>A leggyöngédebb érintésre rugott, harapott és egészen -nekivörösödve hivatkozott rá, hogy ő amerikai polgár, ő hozzá -osztrák kézzel nyulni nem szabad!</p> -<p>Az orvos szépen kérte; de a mellett igen komolyan, hogy viselje -magát csendesen, mert különben kénytelen lesz kopaszra lenyiratni a -fejét s kár volna azért a szép fürtös hajzatért.</p> -<p>Ez használt. Hiúsága még megmaradt. Hogy a haját megmentse, -kinyujtózott és csendesen maradt, mint egy mumia. Hanem ekkor aztán -megint úgy elhallgatott, hogy szavát nem lehetett többé venni. -Angolul sem hallott már.</p> -<p>A főorvos nem bocsátott a kóroshoz senkit ismerősei közül; hanem -Walter Leot maga kérte, hogy menjen be hozzá.</p> -<p>Leo az egész éjt ott töltötte Döblingben.</p> -<p>Mikor belépett a szenvedő szobájába, az a mély hallgatásból -egyszerre kérkedő örömbe tört ki.</p> -<p>– Hahhó! Ahhá! Mondtam ugy-e? Eljön az én kapitányom! Itt van ő! -Hogy van ön captain? Egyetlen barátom! Mit csinál az Alligátor?</p> -<p>E néhány szóból rögtön nyomára talált Leo az őrült -eszmejárásának.</p> -<p>Ez két személyt zavar össze, kik életére befolyással voltak: az -Alligátor kapitányát és a bankárt. Most azt képzeli, hogy a -Salamanderen van fogva, s várja egyetlen barátjától a -megszabadítást.</p> -<p>Jó volt utána ereszkedni az őrült eszmejárásának.</p> -<p>Leo katonásan üdvözölte s aztán felelt neki angolul.</p> -<p>– Az Alligátor be van fütve, sir, a csillagos pavillon a -főárboczon leng. Különben all right.</p> -<p>– Nagyon jól van! szólt derült arczczal a beteg. Maradjon -<span class="pagenum"><a name="Page_226" id= -"Page_226">-226-</a></span> ön még itt. Valamit akarok önnek -elmondani. Küldje ki ezt a sok csiribiri embert innen! Mit -leskelődnek én rám! Mondtam már a Salamandernek, hogy nem szököm -el: meg sem ölöm magam! Nem elég nekik a becsületszavam?</p> -<p>A betegápolók és az orvos kimentek a szobából.</p> -<p>Leo egyedül maradt Inczével.</p> -<p>– Captain! szólt könyörgő hangon Incze. Ön ismer engem. Miért -vagyok én megkötözve? Hiszen ha egyszer becsületszavamat adtam, -hogy nem mozdulok, hát az elég. Sehol a világon nem teszik azt, -hogy valakitől szavát is vegyék, meg meg is kötözzék. Kössék össze -a kezeimet egy selyemszállal s fogadtassák meg velem, hogy nem -szakítom azt el; hát meg vagyok bilincselve. De ez a kötelék -boszant. Oldja ön fel a kezeimet.</p> -<p>És valóban Walter Leo nemcsak barátsága kifogyhatlan mélységének -adta tanujelét, de egyúttal a férfiúi öntudatos bátorság -legmagasabb fokának is, a midőn eleget tett a szenvedő jóbarát ez -óhajtásának s egyedül maradva vele, feloldá a kényszerzubbony -szalagját hátulról, úgy, hogy a beteg kihúzhatta a két kezét az -egybefolyó zubbonyujjakból.</p> -<p>Annak egy pillanat elég arra, hogy ő belőle holt embert -csináljon.</p> -<p>A betegnek első dolga volt Leo keze után nyulni s annak -kézcsuklóját átfogni. Leo úgy érezte, mintha vaskapocs közé volna a -keze kovácsolva.</p> -<p>S akkor azt kérdezé tőle halk hangon.</p> -<p>– Hogy van nőm?… Hogy van az én angyalom, Serenám?…</p> -<p>Leo most még mélyebben látott Incze züreszméi közé. Azokban -rendszer van.</p> -<p>Nyugodtan felelt neki.</p> -<p>– Ő nagyon jól van.</p> -<p>Erre a szóra odavonta a beteg Leo kezét ajkaihoz s megcsókolá -azt és elkezdett sírni. <span class="pagenum"><a name="Page_227" -id="Page_227">-227-</a></span></p> -<p>Ekkor aztán Leo a nyakába borult és sírtak mind a ketten.</p> -<p>Ez könnyebbülést szerzett a betegnek. Nagyot fohászkodott s -letörülte az izzadtságot homlokáról.</p> -<p>– Köszönöm, nagyon köszönöm, monda, s most már két tenyere közé -vette Leo kezét s úgy czirogatá, simogatá azt, mint egy -kényeztetett gyermek kezét. Az elébb olyan volt a keze, mint a vas, -most olyan, mint a bársony.</p> -<p>– Lássa ön, egyetlen barátom, suttogá, közel hajolva szájával -Leo arczához. Nekem borzasztó álmaim voltak. Azt álmodtam, hogy mi: -«én és ő» elváltunk egymástól. Ő elment a viz alá lakni, s ott én -nem tudok élni. Aztán más nőt vettem: egy büszke fejedelemnőt. S -aztán ezt a büszke nőt felcseréltem egy lángajkú dæmonnal. Az egyik -megfagyasztott, a másik megégetett. Oh, mi kínokat álltam ki! Ha az -ember ki tudná mondani! Az ember álmodik dolgokat, a miknek nincs -neve! Még rosszabb álmaim is voltak. Captain! Én elvesztettem -becsületemet. Polgártársaim becsülését. Haszontalan, eladó emberré -lettem. Az arany hullott rám minden oldalról s én fuldokoltam -alatta. Captain! Még többet is vesztettem. Elvesztettem hitemet. -Önző, irigy, szívtelen lettem. Megtagadtam mindent, a mi szent. Nem -kerestem mást, csak a mi nekem jól esik. Ah, csakhogy álom volt -mindez!</p> -<p>– Bizony, álom volt! mondá rá Leo.</p> -<p>– Most már vége! szólt könnyülten a beteg. «Mikor látom meg őt? -Mikor ölelhetem Serenámat?»</p> -<p>Ez már nehéz feleletű kérdés volt.</p> -<p>Leo belebocsátkozott az idiota eszmefolyamába. Elmondá neki, -hogy az ügy kissé hosszadalmas eljárás alá került. A két -kapitánynak ide-oda kell üzengetni a maguk követségeikhez, azoknak -meg a saját kormányaikhoz, míg ez tisztába lesz hozva, addig bizony -nehány nap eltelik. Egyébiránt csak legyen azért nyugodt. Az -Alligator be van fütve; a csillagos pavillon az árboczon leng: őt -nem fogja bánthatni senki. Most pedig engedje azt a zubbonyt ismét -<span class="pagenum"><a name="Page_228" id= -"Page_228">-228-</a></span> feladni magára, mert különben az a -másik kapitány («Damned Dutchman!») megharagszik s nem bocsátja őt -többet ide.</p> -<p>– «God bye» szólt Incze, kezet szorítva Leoval, s magára engedte -adatni ismét a kényszerzubbonyt, engedelmesen.</p> -<p>Az orvos az ajtón levő kis kémlyukon át nézte a jelenetet s azt -mondta Leonak, mikor elment:</p> -<p>– Ön a legvakmerőbb kisérletet követte most el, a mi tíz eset -közül kilenczben rosszul sikerül.</p> -<p>Azonban sikerült. Ki lett tudva az elmebeteg gondolatjárása, a -mi az első föltétele a gyógykezelésnek.</p> -<p>Ennek a birtokában aztán lehetett egy egész gyógyítási rendszert -tervezni.</p> -<hr class="tb" /> -<p>Leo még az nap írt az *-i apáturnak, Incze egykori -főnökének.</p> -<p>Nyolczvankilencz éves volt már akkor a derék aggastyán.</p> -<p>De azért ő maga sietett fel Bécsbe. Nem bízta azt másra. -Harmadnapra Leo levelének vétele után már ott volt Döblingben.</p> -<p>A kegyes atya nem volt oly fürge többé; de még mindig -egészséges. Hajadonfőtt járt most is a szabadban, s arczszine piros -volt, csak termete roskadt össze kissé.</p> -<p>Megérkezési napján nagy adag csillapító szert kapott a beteg, a -mitől mély álomba merült.</p> -<p>Az apátur csak láthatta őt. Odament hozzá a jó öreg; megcsókolta -a homlokát és letérdelt ágya fejénél és imádkozott érte. Hisz az ő -gyermeke volt ez egykor! Ha soha asszonyt nem ismert volna, most az -ő utódja lenne!</p> -<p>Azután gondoskodott róla, mint apa a gyermekéről.</p> -<p>Legelőször is leoldá róla a kényszerzubbonyt. Azt félretevék -egészen. A beteg keveset dühöngött már.</p> -<p>Azután elkészíttetett számára egy másik szobát. <span class= -"pagenum"><a name="Page_229" id="Page_229">-229-</a></span></p> -<p>Abban volt egy mennyezetes ágy, szép fehér függönyökkel. Az ágy -mellett egy székre lerakva a levetett öltönyök. Az a kávébarna -attila, az aranyveres zsinórokkal és arany gallérral; mellén a -szabadságharcz érdemrendje. Azután az asztalon egy halom irat, mely -egy nagy befejezetlen mű töredékeit képezte, a min még a -kolostorban dolgozott hajdan, aztán iróeszközök és -rajzkészletek.</p> -<p>És végre az ágygyal szemközt a falra felakasztva az a szép -Madonnakép, mely úgy hasonlított valami élő arczhoz.</p> -<p>Ide hozták át a mélyen alvó beteget s befektették abba az -ágyba.</p> -<hr class="tb" /> -<p>Arra az éjjelre nem rendeltek mellé őrt, csak az ajtó kerek -nyilásán át vigyáztattak reá folytonosan.</p> -<p>Mikor reggel az orvos és Leo odajöttek ajtajához, a künn álló őr -előre figyelmezteté őket, hogy már felkelt a beteg és -felöltözött.</p> -<p>Betekintének hozzá.</p> -<p>Incze honvédezredesi ruhájában ült az asztalnál, ágyával -szemközt fordulva s valamit rajzolni látszott.</p> -<p>Mikor Leo benyitotta rá az ajtót, hirtelen egy üres papirlapot -vetett a rajzára s aztán ujjával csitító fenyegetést téve a belépő -felé, suttogá:</p> -<p>– Pszt! Csendesen! Ő alszik!</p> -<p>– Ő?</p> -<p>Ágyára mutatott, melynek egyik függönye félig félre volt -húzva.</p> -<p>Azután fölkelt Incze és eléje jött Leonak.</p> -<p>Szemei elég tiszták voltak, kivéve azt az egy baljelenséget, -hogy a pupillák még mindig oly kicsinyre összehuzódvák, mint egy -gombostűfej.</p> -<p>– Sokáig alszik, mert az éjjel nyugtalan álma volt, monda Leónak -nyugodt hangon. Nem csoda. A tegnapi izgatott nap után. Haladunk -erősen, captain?</p> -<p>Leo azt felelte neki: haladunk. <span class="pagenum"><a name= -"Page_230" id="Page_230">-230-</a></span></p> -<p>– Künn vagyunk már a Beikosz öbölből?</p> -<p>– Jól elhaladtunk tőle.</p> -<p>– A tenger úgy látszik csöndes most. Kedvező szél fúj?</p> -<p>– Igen.</p> -<p>– Örömest fölmennék a födélzetre, de nem hagyhatom őt itt magára -egyedül. Ön tudja, hogy mennyit szenved ő a tengeri útban. Áldás -neki az álom. Ő igen jó alvó különben.</p> -<p>Ő! mindig csak ő!</p> -<p>S e közben szemei mindig az ágy vánkosait keresték.</p> -<p>– Mivel tölti ön az idejét? kérdé Leo.</p> -<p>– Ejh, bohóság! Akarja ön, hogy megmutassam? De ki ne nevessen -vele! Arczképezek. Ne legyen szigorú. Csak műkedvelő kontár vagyok. -Eszembe jutott, hogy a mint ő itt előttem most olyan csendesen -fekszik, lerajzolom őt.</p> -<p>Leo elbámult.</p> -<p>A mit Incze rajzolt, az egy olyan híven talált arczképe volt -Serenának, mintha ott ülne előtte élő mintának.</p> -<p>– A hasonlatosság a körvonalozásnál megvan, monda Incze. Csak az -árnyékozásnál fogom azt elrontani; ahhoz nem értek.</p> -<p>Igen. A mintaképen nincsen árnyék, az csak fényből van.</p> -<p>És folyvást összehasonlította a képet azzal az eredetivel, a -mely az ágyon fekszik. Leo nem látja azt. Csak Inczére nézve van az -ottan. Igazgatott a képen az odatekintgetés után.</p> -<p>Egyszer aztán fölkelt s odament az ágyhoz.</p> -<p>– Ah, hálóköntösének ujja lecsúszott karjáról, megtalálja magát -hűteni!</p> -<p>Odament, megigazította azt. Mit?</p> -<p>Azután odament Leóhoz s megszorítá a kezét, halkan mondva:</p> -<p>– Már ébredezik. Most kérem önt, hagyjon bennünket magunkra. -<span class="pagenum"><a name="Page_231" id= -"Page_231">-231-</a></span></p> -<p>Leo távozni akart. Visszatartá.</p> -<p>– Nos? Látja, már fölébredt. Nem kiván ön neki jó reggelt?</p> -<p>Leo tette azt és aztán kiment.</p> -<p>Mikor az orvosnak elmondá tapasztalását, az fejet csóvált -aggodalmasan.</p> -<p>– Most már gyógyíthatatlan!</p> -<p>– Mi lesz belőle?</p> -<p>– Elviszi őt magával az az árnyék.</p> -<p>Bekémleltek hozzá, mit csinál, mikor egyedül marad?</p> -<p>Egyedül? ő soha sincsen egyedül!</p> -<p>Mikor azt hiszi, hogy nem látják, odatérdel az üres ágy elé s -elkezd gyöngéd szavakat suttogni ahhoz a láthatlanul jelenlevőhöz; -csókot nyujt a szellemarcznak; beszél hozzá s feleletet kap tőle: -némely felelet oly meglepő! Azon elámul. Másik oly hihetetlen. Arra -fejét rázza. Néha bohó választ is kap. Azon felkaczag és kedvre -derül. Majd sétál alá s fel a szobában, meg-megáll az ágyával -szemközt felakasztott madonna-kép előtt, ismét visszafordul az ágy -vánkosait nézve; mintha összehasonlítást tenne a két kép között, -miknek egyike csak az ő képzeletében él.</p> -<p>Mikor az étkezés ideje jön: két terítéket hozat s ételét -megfelezi. Fele az «övé». Ahhoz hozzá nem nyul. Pedig az -elmebetegek étvágya vadállati.</p> -<p>Követeli, hogy virágokat hozzanak a szobába. «Ő» szereti -azokat.</p> -<p>Azután meg rájuk förmed az őrökre, hogy minek hoznak ide -virágokat? mikor azoknak a kigőzölgése mérges! «Ő» neki az -megárt.</p> -<p>Az őrültség makacs szelleme riasztá meg ekkor: «mit zavarod meg -az én eszmejárásomat virágokkal? Hisz a tengeren vagyunk! Hol terem -itt a virág?»</p> -<p>Többé nem volt szabad semmi virágot bevinni szobájába.</p> -<p>Az őrültek gyűlölik mindazt, a mi rögeszméjüknek ellentmond. -<span class="pagenum"><a name="Page_232" id= -"Page_232">-232-</a></span></p> -<p>Követelte, hogy neki függő ágyat vigyenek be a szobájába; mert a -mult éjjel is kiesett az ágyából, mikor a forgószél úgy meghányta a -hajót.</p> -<p>Ez is csak ravaszság volt tőle. Nem akart alkalmatlan lenni -annak, a ki ott abban a lefüggönyözött ágyban fekszik.</p> -<p>Az pedig eljött hozzá mindennap. Mindennap.</p> -<p>Eljött hozzá mély tenger fenekéről, üdvözültek mennyországából, -halál sötét birodalmából.</p> -<p>Nem volt már semmije a világon. De ez az egy megmaradt neki. Ez -az «enyim». Ez az örökké «enyim». Ez a halál után is, ez a más -világon is az «enyim!»</p> -<p>Mikor a «Tied» és az «Övé» miatt elvesztette lelkét, ez az -«Enyim», ki maga is lélek már, felfogta azt és megtartá magának, és -eljárt szomorú éjszakájának világosságot hozni.</p> -<p>És aztán a beteg lerajzolja az eléje jövőt mindannyiféle -alakban, a hányban az élet megörökíté őt emlékezetében.</p> -<p>Lerajzolja őt, a kisdeddel ölében, a hogy a dudai paplak udvarán -eléje lépett először. Mi lett aztán abból a kisdedből? az ki van -törölve lelkéből.</p> -<p>Lerajzolja őt, a mint a sziklameredélyen áll, kérdezve, hogy -szabad-e tiszta lélekkel keresni a halált?</p> -<p>Lerajzolja őt, mint szabadító angyalát, midőn a torlasz alól az -aléltat kiemeli.</p> -<p>Lerajzolja őt, ama végzetes éjszakán, a leégett lakban, mint -menyasszonyát.</p> -<p>Lerajzolja őt, mint hősnőt, az Alligator fedélzetén, midőn a -kapitányt rábeszéli férje megmentésére.</p> -<p>Lerajzolja őt, mint szenvedő beteget, ki utazó társainak -előadást tart.</p> -<p>Lerajzolja őt, mint kertésznőt, délvirágok közepett, egészséges -deli alakként.</p> -<p>Lerajzolja őt, mint bűbájos édes anyát, a mosolygó gyermekkel -ölében. <span class="pagenum"><a name="Page_233" id= -"Page_233">-233-</a></span></p> -<p>És nem kérdi tőle: hová lett a gyermek?</p> -<p>Megmondta ezt neki ő már régen! Ez otthon maradt a -korall-grottában, s tanulja a kagylóktól – a gyöngytermesztést.</p> -<p>Egész albumot képeznek már az ő képei, miket róla rajzolt.</p> -<p>S mind hasonlítanak hozzá.</p> -<p>Ő maga pedig napról-napra rosszabbul hasonlít magához.</p> -<p>Fogy, összemegy, elhanyatlik.</p> -<p>Esténkint, mikor magára van, dalra fakad.</p> -<div class="poem"> -<div class="stanza"><span class="i0">«Cserebogár, sárga -cserebogár!<br /></span> <span class="i0">Nem kérdem én tőled, -mikor lesz nyár?»…<br /></span></div> -</div> -<p>… Ő a contra hangot énekli. Hisz a prima azé a másiké, a ki a -sopránt énekli. Csak ő hallja azt! Annak sekundál. Ő csak kiséri -azt!</p> -<div class="poem"> -<div class="stanza"><span class="i0">«Azt sem kérdem, sokáig -élek-e?<br /></span> <span class="i0">Csak azt mondd meg: rózsámé -leszek-e?»<br /></span></div> -</div> -<p>… Azé lész te nemsokára!</p> -<hr class="tb" /> -<p>Egy napon azt mondta Incze Leonak, hogy küldjön hozzá orvost, -mert neje nagyon beteg.</p> -<p>Ő maga volt az, a ki alig tudott már a lábán állani.</p> -<p>A főorvos egy másik társát küldte hozzá. Őt ismerte már, mint -kapitányt s nem fogadta el orvosnak.</p> -<p>A tapasztalt gyógyász látta, hogy mi a baj. Belement az -elmebeteg eszmejárásába. Kikérdezte a láthatatlan alakot s aztán -félrehívta a férjet és tudtára adta, hogy a baj igen komoly. -Könnyen veszélyessé válhatik. Fog rendelni számára orvosságot. -Hanem egy nagy baj van a beteggel. Nincs bizalma az idegen -orvoshoz. Azt hiszi, hogy az meg akarja őt mérgezni. Pedig hát ime, -tekintsen bele a recipébe. Bizonyosan ismerni fogja a vényeket. -Látandja, <span class="pagenum"><a name="Page_234" id= -"Page_234">-234-</a></span> hogy nincsenek azok tulságos nagy -adagokban rendelve. Hiszen a legtöbb gyógyszer bizony méreg, -egyszerre nagy mennyiségben bevéve. Opium, hyosciamus, digitalis, -laurocerasus, arsenicum, bizony nem csemegefélék: de okosan -elosztva mégis gyógyszerek. Megtehetné a férj azt az áldozatot, -hogy a nejének rendelt gyógyszereket maga megkóstolná elébb, hogy -bizalmat költsön benne is irántuk.</p> -<p>Incze megigérte, hogy «ő érte» megteszi ezt az áldozatot.</p> -<p>Így lehetett kegyes csalás útján egy kis gyógyszert bevetetni -vele.</p> -<p>Az használni is látszott neki. Legalább kínzó, sorvasztó lázai -elmultak. Az a remény volt, hogy ha ki lehet őt csalni tavaszszal, -a jó idők alatt a szabadba, az üde lég, a megújult természet -jótékony hatással lesz szétdult idegrendszerére.</p> -<p>De lehetetlen volt őt kicsalni szobájából. Nem akarta otthagyni -azt a kedves fantómot. Az pedig nem mehetett ki vele. Aztán hová? -Hisz itt hajón vagyunk, s köröskörül a tenger. Sétálhat valaki a -tengeren?</p> -<p>Megkisérték őt előkészíteni a változásra. Leo, kit folyvást -kapitányának fogadott el, mindennap meglátogatta s mindennap hirül -hozá neki, hogy hány tengerészmérfölddel vannak közelebb a -szárazföldhöz.</p> -<p>Ebből baj is támadt.</p> -<p>Mert a mint Leo a historiához hű akarván maradni, azt mondá -neki, hogy nemsokára ki fognak kötni San-Francisconál, Incze -indulatba jött: tiltakozott, hogy ő nem akar menni Amerikába! Neki -ott semmi keresete nincsen. Tehát megint vissza kellett őt hozni -Európába. S az nem ment olyan hirtelen.</p> -<p>Az őrültnek térképe is volt s ő tudta, hogy a leggyorsabb -gőzhajó hány mérföldet haladhat egy nap a tengeren. Annál többet -nem volt szabad hazudni Leonak, ha ki nem akarta dobatni magát.</p> -<p>Az orvos végre kénytelen volt neki a rajzolást megtiltani: -<span class="pagenum"><a name="Page_235" id= -"Page_235">-235-</a></span> azon ürügy alatt, hogy a beteget -nyugtalanítja vele. Azt tanácsolta neki, hogy inkább sakkozzék -vele.</p> -<p>Akkor aztán hozatott Incze egy kis sakkozó asztalt: azt -odaállította az ágy mellé s egész nap játszott vele egyedül.</p> -<p>Ha jött valaki, annak mosolyogva mondá, hogy egyetlen egy -játszmát sem tud megnyerni tőle. Serena lángész a sakkjátékban. -Mindenkit megver!</p> -<hr class="tb" /> -<p>Walter Leo egész családjával Bécsbe költözött, azért, hogy -Inczét ápolhassa. Néha a fiát is elvitte hozzá, hogy hegedüljön -neki. Azt még legjobban szerette Incze.</p> -<p>A hegedűművészt is ismerte ő jól; csakhogy ő nála is két -emberből csinált egyet. Reményi Edének tartotta őt, kit a -szabadságharcz alatt hordott magával a magyar fővezér, s ki akkor -varázs nyirettyüjével gyakran elfeledteté a harczfiakkal a honfi -gondokat.</p> -<p>Most ezt látta Walter Leo fiában személyesülve.</p> -<p>Szegény fiunak pedig sok baja volt vele; mert azt követelte -tőle, hogy mindazokra a dolgokra emlékezzék, a mik vele az egész -hadjárat alatt történtek, s ha belesült, összeczigányozta s -kikergette magától.</p> -<p>Pedig a zene oly jótékony ír volt lelkére e kietlen -világban.</p> -<hr class="tb" /> -<p>Egy éjjel, késő órában jött Döblingből sürgető izenet Walter -Leohoz, hogy siessen rögtön barátjához, mert ez ismét a dühöngés -korszakába esett, s őt hivja.</p> -<p>Leo sietett, a mily gyorsan csak lovai vihették.</p> -<p>Incze szobája előtt már akkor kényszereszközökkel készen álltak -a betegápolók s az orvos tanácsolá neki, hogy elébb nézzen be a -kémlyukon a szobába.</p> -<p>A beteg nyugtalan léptekkel járt alá s fel, szilaj, dühös -tekintete volt, mint egy veszett állatnak; felső kabátját, -nyakkendőjét már levetette. Majd czipőit is lerúgta, azok -<span class="pagenum"><a name="Page_236" id= -"Page_236">-236-</a></span> is égették. Mezítláb tombolt és -ökleivel hadonázott, néha a homlokát ütötte.</p> -<p>Leo bátran nyitott be hozzá, s keményen rászegezve tekintetét, -egyenesen feléje ment.</p> -<p>– Mi baj már megint? kiálta rá erőteljes hangon.</p> -<p>A hang magához téríté a tébolyultat. Megállt egy helyben,</p> -<p>S azzal kezét kinyujtva az üres ágy felé, melyről már le voltak -tépve a függönyök, így szólt:</p> -<p>– Nézze ön: Ő nincs itt többé. Ő elhagyott engem! Álmomból -keltem fel megnézni, hogy van ő? s nem találtam őt itt többé. -Elhagyott engem, a míg aludtam. Itt hagyott hűtlenül és én nem -tudom, hogy hová lett! Meg tudott csalni engemet! Ő!</p> -<p>– Incze! Kedves! szólt Leo egy perczre elfelejtkezve szerepéről -e szomorú színjátszásban.</p> -<p>– Eh! mit szól ön? Hisz nincsen itt! Hát nem látja ön, hogy -nincsen itt! Az ágy üres!</p> -<p>Azzal odarohant az ágynak, vánkosokat, párnát, derekaljat -egyenkint kiszórt belőle s aztán haját tépve ordítá, mikor már nem -volt mit kiszórni onnan:</p> -<p>– Az én nőm megszökött tőlem!</p> -<p>Leo egy merész heroicus rendszabályra szánta el magát.</p> -<p>Odaugrott a dühöngőhöz, befogta a száját mind a két kezével, s -haragosan förmedt reá.</p> -<p>– Hallgat ön mindjárt! S nem ordítozik olyan tele torokkal! Hát -elment önnek az esze? Azt akarja, hogy bolondnak tartsák? Hát illik -ez: egy tisztességes férjnek így kiabálni a feleségéről, hogy -megszökött, azért mert nincs a szobában? No drága mulatság volna, -ha minden ember, valahányszor a felesége nincs a háznál, -mindannyiszor kiszaladna az utczára, fellármázni a szomszédokat, -hogy elszökött a feleségem! fogják meg, hozzák haza!</p> -<p>Az őrült meg volt lepetve; elmeredő tekintettel bámult Leora s -azt mondá:</p> -<p>– Úgy-e?</p> -<p>– Hát persze, hogy úgy! Hát illik ez öntől, kikiabálni -<span class="pagenum"><a name="Page_237" id= -"Page_237">-237-</a></span> magáról, hogy rászedett férj lett, s a -feleségéről, a leghívebb asszonyról a föld kerekén, hogy ő -hűtelen?</p> -<p>– Igazán? Azt mondja ön is, hogy ő a leghívebb asszony a -világon? De hát hol van ő most?</p> -<p>– Akárhol van, bizonyosan jó helyen van. Volt ő már öntől máskor -is távol. Mikor katona volt ön és elhagyta, mert csatába kellett -mennie, akkor nem féltette úgy-e? Mikor el volt fogva s vinni -akarták tőle erővel, nem ő mozdított-e meg önért egy félvilágot, -hogy kiszabadítsa, s megint egyesülhessen vele? Hát mikor az egész -földteke volt önök között; ön egy évig nem látta őt, s mégis olyan -bizonyos volt a hűségéről, mint a mennybeli üdvösségről! Ezt mind -elfelejtette már? Hát ki az a nő, a kit ön félt? Egy háremhölgy? -Egy kalandornő? Egy bérelt szerető? Micsoda? Óh nem! Úgy-e? Hát mi? -Egy szent! Egy hitvestárs! Vajh igen! Ugy-e? No hát legyen Istennel -és ne lázongjon. Akárhol jár, legyen bizonyos, hogy ott is önért -jár…</p> -<p>Most aztán már zokogott az őrült keservesen, s elkezdte a -kiszórt ágynemüket visszarakni helyükre; minden egyes darabot -megcsókolva gyöngéden, mintha bocsánatot kérne tőlük az elkövetett -sérelemért. Minden vánkost egyenkint arczához szorított -gyöngéden.</p> -<p>– Igaza van önnek, suttogá Leóhoz. Én nem vagyok eszemnél. Én -rosszul tettem most. Megsértettem őt nagyon. Megérdemleném, hogy -megvessen érte. Kérem, ne mondja ezt el neki. Ne beszélje el -senkinek.</p> -<p>Aztán hozzátette suttogva:</p> -<p>– Ha haza fog jönni, egy szóval sem fogom tőle kérdezni, hogy -hol volt. El fogja ő azt mondani úgyis! Meglássa ön, hogy mindent -el fog mondani nekem.</p> -<p>És a közben megvetette az ágyat.</p> -<p>– Milyen hideg lett ez az ágy! nyöszörgé. Most azt teszem,… hogy -belefekszem magam… megmelegítem a számára, a míg megjön… hogy ne -fázzék benne… olyan… nagyon… <span class="pagenum"><a name= -"Page_238" id="Page_238">-238-</a></span></p> -<p>Azzal összeroskadt eszméletlenül. Leo karjai fogták fel. Ez a -kitörés volt az utolsó küzdelme az életerőnek a megsemmisülés -csodamunkája ellen.</p> -<hr class="tb" /> -<p>Másnap, mikor meglátogatta Inczét Leo, már az ágyban fekve -találta őt.</p> -<p>Ki volt fogyva az élet olaja! A délczeg hősnek nem volt annyi -ereje, hogy el birja az ágyat hagyni többé.</p> -<p>Keskeny kis nyoszolya volt. Egy ember számára szabva. Annak a -legszélére huzódott ki a benne fekvő.</p> -<p>Mikor Leot meglátta, valami nyugodt boldogságérzet mosolya -derengett át arczán. Inte neki, hogy üljön le ágya mellé.</p> -<p>Ápolói magukra hagyták őket.</p> -<p>Akkor megfogta Leo kezét, odavonta a keblére, s lassan, óvatosan -leereszté azt oda, tenyerével lefelé fordítva.</p> -<p>Aztán örvendő mosolylyal mondá:</p> -<p>– Nos. Érzi ön, ugy-e?</p> -<p>Leo érzett valamit. Azt, hogy alig dobogott már a szíve.</p> -<p>– Érzi ugy-e, az ő kezét itt a mellemen? Alszik s altában -megölelt. Önnek igaza volt, látja. Abban, a mit tegnap mondott -nekem. Hogy akárhol jár ő, ott is bizonyosan én értem jár… Úgy -volt… Még hajnal előtt hazajött… Úgy bevilágította az alakjával az -egész szobát… Valami zöld ruha volt rajta, mint mikor a napsugár -átszürődik a szőlőlugas levelein… Soha sem láttam én olyan színt… -Ide jött csendesen az ágyához… Levetkőzött… Befonta a haját… Mintha -aranyat meg selymet font volna össze… Imádkozott… Azután beszélt -valamit; de az nem beszéd volt, hanem zene… Mégis megértettem… -Idehajolt hozzám, azt nézte, hogy alszom-e?… Úgy tettem, mintha -alunnám… Pedig a szemei ragyogását éreztem a lehúnyt szempilláimon -keresztül… Akkor megcsókolt, hogy felébreszszen… Aztán odabújt -mellém… Azt mondta, hogy milyen jól <span class="pagenum"><a name= -"Page_239" id="Page_239">-239-</a></span> esik neki, hogy ilyen -meleg ágyat talál… Ezt jól tettem… Meg volt vele elégedve… Nem -kérdeztem tőle, hol járt?… Egy szóval sem… Emlékeztem fogadásomra… -Egyszer aztán ő maga kezdte el… Tudtam én azt… «Tudod-e, hol jártam -én most?»… «Mondjad, édes.»… «Gondolod-e, kitalálnád-e, a hol én -jártam?»… Nos, captain! barátom, kitalálja-e ön? rájön-e arra -gondolatra?… Ugy-e nem?… Én sem találtam azt ki… Akkor aztán -megsugta szépen… «ott voltam a mi kis lakunkban odalenn… a hol kis -fiunk vár reánk… az isis és antipathes grottában, a veres és fekete -korallokból épült lakásban… körülnézni, hogy elférünk-e abban mind -a hárman?… Elférünk mind a hárman!»…</p> -<p>Walter Leonak minden idegerejét meg kellett feszítenie, hogy a -köny ki ne csorduljon szemeiből.</p> -<p>Viszi őt már magával az a fényes árnyék…</p> -<p>A beteg folytatá:</p> -<p>– Még többet is beszélt… Hogy a tengernek zöld firmamentuma van. -Az is olyan, mint az égbolt… A kik látják megnyilni a kék -mennykárpitot, azoknak megnyilik majd az a sötétzöld égkupola is… S -az üdv sugára lesüt egész a tengerfenékig s a kagylók ragyognak -benne, mint a drága-kövek… Ott fogunk várni a mi világosságunkra… -Oda jön le értünk az a fényes alak, a kinek ő megfogadta, hogy úgy -fog neki egykor visszaadni, oly tisztán, oly fehéren, mint a hogy -oltára mellől elvett… Nem az oceán végtelen hulláma mos engem olyan -tisztára, fehérre, hanem az ő végtelen szerelme…</p> -<p>Ezzel a szóval befelé fordult, megölelte a láthatatlan alakot és -elaludt.</p> -<hr class="tb" /> -<p>Másnap ismét meglátogatta őt Leo.</p> -<p>Mindennap egy évtized különbséget mutat arczán. <span class= -"pagenum"><a name="Page_240" id="Page_240">-240-</a></span></p> -<p>– Captain!… monda Leonak lankadozott hangon… Mi nem utazunk már -együtt messze… Nőm nagyon beteg… alig lélekzik már… Szivére teszem -kezemet s elszámlálom az érütést… Negyven egy percz alatt.</p> -<p>Saját érverése volt az.</p> -<p>– Captain! Ön tudja azt jól, hogy nekünk kettőnknek van egy -lelkünk… Nem olyan ritkaság ez… Hajdan, mikor könyvtárakban laktam, -egész foliánsokat olvastam olyan emberekről, a kiknél kettőnek -jutott egy lélek…</p> -<p>Legtöbbnyire nő és férfi szokott lenni… de vannak esetek, hogy -két férfi, vagy két nő bir egy lélekkel… Néha ikertestvéreknél -fordul ez elő… Rendes dolog az összenőtt ikreknél… Azoknak ugyanegy -perczben kell meghalniok; mert kettőjöknek van egy lelkük… Így volt -az új-szőnyi összenőtt ikerleányoknál… így a siami -ikertestvéreknél.</p> -<p>Az őrültek szeretik kedvencz rögeszméiket tudományos idézetekkel -támogatni.</p> -<p>– Nekünk is kettőnknek van egy lelkünk… folytatá a kór. A mint -kedvesem szíve utolsót dobban: az enyém is megáll… Hol járunk most -captain?… Adja ön ide a térképet.</p> -<p>A beteg kiterjeszteté ágya fölé a térképet s elaszott kezének -újjával keresett rajta valami helyet.</p> -<p>– Itt van captain… Ez itt a White sziget… Ez itt a Barton Cliff… -Mikor e kettő közé érünk, ottan van nekünk az otthon… Messze még -odáig?… Még húsz mértföld a számítás szerint… Akkor holnap már -helyben leszünk…</p> -<p>Leo nem tudta kiállani e szavakat: félrefordítá arczát.</p> -<p>– Figyeljen rám… captain… ne érzékenykedjék… mit tesz az?… két -utazóval kevesebb; semmi más… Nem nem… bocsásson meg… On minket -nagyon szeretett mind a kettőnket… Legyen áldva érte. Ön minket -salutáltatni fog ágyulövéssel, félárboczra <span class= -"pagenum"><a name="Page_241" id="Page_241">-241-</a></span> -felhúzott lobogóval s aztán, mikor egyedül lesz, nem látja senki, -akkor meg fog siratni… Legyen boldog az életben!</p> -<p>Most arra kérem önt, hogy a mint halva leszünk, mindkettőnket -göngyöltessen ugyanazon darab vitorlába; lábainkhoz varrasson egy -ágyúgolyót… de az ő arczát ne varrassa oda a vászonhoz tengerész -szokás szerint, azt ne érje semmi sértés… e szép madonna-arczot!… -És azután, mikor a White sziget nyugati csúcsa és Barton Cliffe -közé ér a hajó, ott bocsáttasson le bennünket a tengerbe… hadd -menjünk haza a mi kis fiunkhoz,… a ki mi reánk vár… God bye -captain… üdvözölje nevünkben mindazokat, a kik rólunk -megemlékeznek… A mi kis vagyonom maradt, osztassa ki azok között… a -kik nek valami bánatuk van… Holnap, ha eljön ön ismét egymás -mellett fekve fog bennünket találni… csendesen… szótlanul… Talán -addig sem tart… Már alig ver a szíve… Serena!… Alszol-e?… -Melyikünk… öleli meg… a másikat… utoljára?…</p> -<hr class="tb" /> -<p>Ezzel megszünt dobogni egy nagy nemes szív, mely nagy erényeiért -nagy jutalmakat vett, nagy botlásaiért nagyon megszenvedett…</p> -<p>Hibája is az volt, a mi az erénye: – férfi volt s asszonyt -szeretett.</p> -<hr class="tb" /> -<p>Walter Leo barátjának adott igéretét híven beváltá.</p> -<p>A holttestet egy ólomkoporsóba záratta le, s azt maga vitte el -vasúton Hamburgig; ott hajót bérelt a számára s elszállítá azt a -csatornán keresztül egész a White szigetig. Csak Helene kisérte őt, -és fia még.</p> -<p>Ott, a Barton Cliffe láttávolában felhúzatta a félárboczra a -lobogót, hat lövést adatott az ágyúkkal s azzal lebocsáttatá az -ólomkoporsót barátja hült tetemével: – hadd <span class= -"pagenum"><a name="Page_242" id="Page_242">-242-</a></span> keresse -fel kedveseit az isis és antipathes tündér grottájában.</p> -<hr class="tb" /> -<p>Higyjük, hogy rájuk talált!…</p> -<hr class="chap" /> -<p><span class="pagenum"><a name="Page_243" id= -"Page_243">-243-</a></span></p> -<h2>TARTALOM.</h2> -<p class="center">II. KÖTET.</p> -<ul class="TOC"> -<li>A cseh Schweiczon át <span class="ralign"><a href= -"#Page_1">1</a></span></li> -<li>A hivott könyek <span class="ralign"><a href= -"#Page_9">9</a></span></li> -<li>Walter Leo bankár <span class="ralign"><a href= -"#Page_19">19</a></span></li> -<li><span class="pagenum"><a name="Page_244" id= -"Page_244">-244-</a></span></li> -<li>Ismét itthon <span class="ralign"><a href= -"#Page_41">41</a></span></li> -<li>A hiresség átka <span class="ralign"><a href= -"#Page_49">49</a></span></li> -<li>A hang a tenger alul <span class="ralign"><a href= -"#Page_62">62</a></span></li> -<li>Éjsarki fölfedezések <span class="ralign"><a href= -"#Page_70">70</a></span></li> -<li>«Never more». (Soha többé.) <span class="ralign"><a href= -"#Page_90">90</a></span></li> -<li>Consors és Consors <span class="ralign"><a href= -"#Page_102">102</a></span></li> -<li>Mademoiselle Belle Ange <span class="ralign"><a href= -"#Page_118">118</a></span></li> -<li>A kézcsók következményei <span class="ralign"><a href= -"#Page_128">128</a></span></li> -<li>Gyógyíthatlan bajok <span class="ralign"><a href= -"#Page_137">137</a></span></li> -<li>Az «új világ» <span class="ralign"><a href= -"#Page_145">145</a></span></li> -<li>A felelet <span class="ralign"><a href= -"#Page_153">153</a></span></li> -<li>A titkos kulcs <span class="ralign"><a href= -"#Page_166">166</a></span></li> -<li>Zeüsz, a nymfa és a faun <span class="ralign"><a href= -"#Page_181">181</a></span></li> -<li>Fatime <span class="ralign"><a href= -"#Page_206">206</a></span></li> -<li>Serena <span class="ralign"><a href= -"#Page_224">224</a></span></li> -</ul> -<p class="center">FRANKLIN-TÁRSULAT NYOMDÁJA.</p> -<hr class="chap" /> -<div class="transnote"> -<h3>Javítások.</h3> -<p>Az eredeti szöveg helyesírásán nem változtattunk.</p> -<p>A nyomdai hibákat javítottuk. Ezek listája:</p> -<table> -<tr> -<td class="tdr"><a href="#Page_13">13</a></td> -<td>legkeresettebb czíkk</td> -<td>legkeresettebb czikk</td> -</tr> -<tr> -<td class="tdr"><a href="#Page_14">14</a></td> -<td>tudott felelní</td> -<td>tudott felelni</td> -</tr> -<tr> -<td class="tdr"><a href="#Page_33">33</a></td> -<td>mindig volt?</td> -<td>mindig volt?»</td> -</tr> -<tr> -<td class="tdr"><a href="#Page_61">61</a></td> -<td>vigyazatlanságot is</td> -<td>vigyázatlanságot is</td> -</tr> -<tr> -<td class="tdr"><a href="#Page_129">129</a></td> -<td>rád vetettt</td> -<td>rád vetett</td> -</tr> -<tr> -<td class="tdr"><a href="#Page_131">131</a></td> -<td>megtisztelte latogatásával</td> -<td>megtisztelte látogatásával</td> -</tr> -<tr> -<td class="tdr"><a href="#Page_166">166</a></td> -<td>más elegtétel</td> -<td>más elégtétel</td> -</tr> -<tr> -<td class="tdr"><a href="#Page_175">175</a></td> -<td>mást, esak</td> -<td>mást, csak</td> -</tr> -<tr> -<td class="tdr"><a href="#Page_203">203</a></td> -<td>börzei fozlalkozásaidat</td> -<td>börzei foglalkozásaidat</td> -</tr> -<tr> -<td class="tdr"><a href="#Page_205">205</a></td> -<td>veled megyek</td> -<td>veled megyek.</td> -</tr> -<tr> -<td class="tdr"><a href="#Page_218">218</a></td> -<td>megtaszította Giedeont</td> -<td>megtaszította Gideont</td> -</tr> -<tr> -<td class="tdr"><a href="#Page_241">241</a></td> -<td>csende sen…</td> -<td>csendesen…</td> -</tr> -</table> -</div> - - - - - - - -<pre> - - - - - -End of Project Gutenberg's Enyim, ?tied, övé (2. rész), by Mór Jókai - -*** END OF THIS PROJECT GUTENBERG EBOOK ENYIM, ?TIED, ÖVÉ (2. RÉSZ) *** - -***** This file should be named 56026-h.htm or 56026-h.zip ***** -This and all associated files of various formats will be found in: - http://www.gutenberg.org/5/6/0/2/56026/ - -Produced by Albert László from page images generously made -available by the Google Books Library Project - -Updated editions will replace the previous one--the old editions will -be renamed. - -Creating the works from print editions not protected by U.S. copyright -law means that no one owns a United States copyright in these works, -so the Foundation (and you!) can copy and distribute it in the United -States without permission and without paying copyright -royalties. Special rules, set forth in the General Terms of Use part -of this license, apply to copying and distributing Project -Gutenberg-tm electronic works to protect the PROJECT GUTENBERG-tm -concept and trademark. Project Gutenberg is a registered trademark, -and may not be used if you charge for the eBooks, unless you receive -specific permission. If you do not charge anything for copies of this -eBook, complying with the rules is very easy. You may use this eBook -for nearly any purpose such as creation of derivative works, reports, -performances and research. They may be modified and printed and given -away--you may do practically ANYTHING in the United States with eBooks -not protected by U.S. copyright law. Redistribution is subject to the -trademark license, especially commercial redistribution. - -START: FULL LICENSE - -THE FULL PROJECT GUTENBERG LICENSE -PLEASE READ THIS BEFORE YOU DISTRIBUTE OR USE THIS WORK - -To protect the Project Gutenberg-tm mission of promoting the free -distribution of electronic works, by using or distributing this work -(or any other work associated in any way with the phrase "Project -Gutenberg"), you agree to comply with all the terms of the Full -Project Gutenberg-tm License available with this file or online at -www.gutenberg.org/license. - -Section 1. General Terms of Use and Redistributing Project -Gutenberg-tm electronic works - -1.A. By reading or using any part of this Project Gutenberg-tm -electronic work, you indicate that you have read, understand, agree to -and accept all the terms of this license and intellectual property -(trademark/copyright) agreement. If you do not agree to abide by all -the terms of this agreement, you must cease using and return or -destroy all copies of Project Gutenberg-tm electronic works in your -possession. If you paid a fee for obtaining a copy of or access to a -Project Gutenberg-tm electronic work and you do not agree to be bound -by the terms of this agreement, you may obtain a refund from the -person or entity to whom you paid the fee as set forth in paragraph -1.E.8. - -1.B. "Project Gutenberg" is a registered trademark. It may only be -used on or associated in any way with an electronic work by people who -agree to be bound by the terms of this agreement. There are a few -things that you can do with most Project Gutenberg-tm electronic works -even without complying with the full terms of this agreement. See -paragraph 1.C below. There are a lot of things you can do with Project -Gutenberg-tm electronic works if you follow the terms of this -agreement and help preserve free future access to Project Gutenberg-tm -electronic works. See paragraph 1.E below. - -1.C. The Project Gutenberg Literary Archive Foundation ("the -Foundation" or PGLAF), owns a compilation copyright in the collection -of Project Gutenberg-tm electronic works. Nearly all the individual -works in the collection are in the public domain in the United -States. If an individual work is unprotected by copyright law in the -United States and you are located in the United States, we do not -claim a right to prevent you from copying, distributing, performing, -displaying or creating derivative works based on the work as long as -all references to Project Gutenberg are removed. Of course, we hope -that you will support the Project Gutenberg-tm mission of promoting -free access to electronic works by freely sharing Project Gutenberg-tm -works in compliance with the terms of this agreement for keeping the -Project Gutenberg-tm name associated with the work. You can easily -comply with the terms of this agreement by keeping this work in the -same format with its attached full Project Gutenberg-tm License when -you share it without charge with others. - -1.D. The copyright laws of the place where you are located also govern -what you can do with this work. Copyright laws in most countries are -in a constant state of change. If you are outside the United States, -check the laws of your country in addition to the terms of this -agreement before downloading, copying, displaying, performing, -distributing or creating derivative works based on this work or any -other Project Gutenberg-tm work. The Foundation makes no -representations concerning the copyright status of any work in any -country outside the United States. - -1.E. Unless you have removed all references to Project Gutenberg: - -1.E.1. The following sentence, with active links to, or other -immediate access to, the full Project Gutenberg-tm License must appear -prominently whenever any copy of a Project Gutenberg-tm work (any work -on which the phrase "Project Gutenberg" appears, or with which the -phrase "Project Gutenberg" is associated) is accessed, displayed, -performed, viewed, copied or distributed: - - This eBook is for the use of anyone anywhere in the United States and - most other parts of the world at no cost and with almost no - restrictions whatsoever. You may copy it, give it away or re-use it - under the terms of the Project Gutenberg License included with this - eBook or online at www.gutenberg.org. If you are not located in the - United States, you'll have to check the laws of the country where you - are located before using this ebook. - -1.E.2. If an individual Project Gutenberg-tm electronic work is -derived from texts not protected by U.S. copyright law (does not -contain a notice indicating that it is posted with permission of the -copyright holder), the work can be copied and distributed to anyone in -the United States without paying any fees or charges. If you are -redistributing or providing access to a work with the phrase "Project -Gutenberg" associated with or appearing on the work, you must comply -either with the requirements of paragraphs 1.E.1 through 1.E.7 or -obtain permission for the use of the work and the Project Gutenberg-tm -trademark as set forth in paragraphs 1.E.8 or 1.E.9. - -1.E.3. If an individual Project Gutenberg-tm electronic work is posted -with the permission of the copyright holder, your use and distribution -must comply with both paragraphs 1.E.1 through 1.E.7 and any -additional terms imposed by the copyright holder. Additional terms -will be linked to the Project Gutenberg-tm License for all works -posted with the permission of the copyright holder found at the -beginning of this work. - -1.E.4. Do not unlink or detach or remove the full Project Gutenberg-tm -License terms from this work, or any files containing a part of this -work or any other work associated with Project Gutenberg-tm. - -1.E.5. Do not copy, display, perform, distribute or redistribute this -electronic work, or any part of this electronic work, without -prominently displaying the sentence set forth in paragraph 1.E.1 with -active links or immediate access to the full terms of the Project -Gutenberg-tm License. - -1.E.6. You may convert to and distribute this work in any binary, -compressed, marked up, nonproprietary or proprietary form, including -any word processing or hypertext form. However, if you provide access -to or distribute copies of a Project Gutenberg-tm work in a format -other than "Plain Vanilla ASCII" or other format used in the official -version posted on the official Project Gutenberg-tm web site -(www.gutenberg.org), you must, at no additional cost, fee or expense -to the user, provide a copy, a means of exporting a copy, or a means -of obtaining a copy upon request, of the work in its original "Plain -Vanilla ASCII" or other form. Any alternate format must include the -full Project Gutenberg-tm License as specified in paragraph 1.E.1. - -1.E.7. Do not charge a fee for access to, viewing, displaying, -performing, copying or distributing any Project Gutenberg-tm works -unless you comply with paragraph 1.E.8 or 1.E.9. - -1.E.8. You may charge a reasonable fee for copies of or providing -access to or distributing Project Gutenberg-tm electronic works -provided that - -* You pay a royalty fee of 20% of the gross profits you derive from - the use of Project Gutenberg-tm works calculated using the method - you already use to calculate your applicable taxes. The fee is owed - to the owner of the Project Gutenberg-tm trademark, but he has - agreed to donate royalties under this paragraph to the Project - Gutenberg Literary Archive Foundation. Royalty payments must be paid - within 60 days following each date on which you prepare (or are - legally required to prepare) your periodic tax returns. Royalty - payments should be clearly marked as such and sent to the Project - Gutenberg Literary Archive Foundation at the address specified in - Section 4, "Information about donations to the Project Gutenberg - Literary Archive Foundation." - -* You provide a full refund of any money paid by a user who notifies - you in writing (or by e-mail) within 30 days of receipt that s/he - does not agree to the terms of the full Project Gutenberg-tm - License. You must require such a user to return or destroy all - copies of the works possessed in a physical medium and discontinue - all use of and all access to other copies of Project Gutenberg-tm - works. - -* You provide, in accordance with paragraph 1.F.3, a full refund of - any money paid for a work or a replacement copy, if a defect in the - electronic work is discovered and reported to you within 90 days of - receipt of the work. - -* You comply with all other terms of this agreement for free - distribution of Project Gutenberg-tm works. - -1.E.9. If you wish to charge a fee or distribute a Project -Gutenberg-tm electronic work or group of works on different terms than -are set forth in this agreement, you must obtain permission in writing -from both the Project Gutenberg Literary Archive Foundation and The -Project Gutenberg Trademark LLC, the owner of the Project Gutenberg-tm -trademark. Contact the Foundation as set forth in Section 3 below. - -1.F. - -1.F.1. Project Gutenberg volunteers and employees expend considerable -effort to identify, do copyright research on, transcribe and proofread -works not protected by U.S. copyright law in creating the Project -Gutenberg-tm collection. Despite these efforts, Project Gutenberg-tm -electronic works, and the medium on which they may be stored, may -contain "Defects," such as, but not limited to, incomplete, inaccurate -or corrupt data, transcription errors, a copyright or other -intellectual property infringement, a defective or damaged disk or -other medium, a computer virus, or computer codes that damage or -cannot be read by your equipment. - -1.F.2. LIMITED WARRANTY, DISCLAIMER OF DAMAGES - Except for the "Right -of Replacement or Refund" described in paragraph 1.F.3, the Project -Gutenberg Literary Archive Foundation, the owner of the Project -Gutenberg-tm trademark, and any other party distributing a Project -Gutenberg-tm electronic work under this agreement, disclaim all -liability to you for damages, costs and expenses, including legal -fees. YOU AGREE THAT YOU HAVE NO REMEDIES FOR NEGLIGENCE, STRICT -LIABILITY, BREACH OF WARRANTY OR BREACH OF CONTRACT EXCEPT THOSE -PROVIDED IN PARAGRAPH 1.F.3. YOU AGREE THAT THE FOUNDATION, THE -TRADEMARK OWNER, AND ANY DISTRIBUTOR UNDER THIS AGREEMENT WILL NOT BE -LIABLE TO YOU FOR ACTUAL, DIRECT, INDIRECT, CONSEQUENTIAL, PUNITIVE OR -INCIDENTAL DAMAGES EVEN IF YOU GIVE NOTICE OF THE POSSIBILITY OF SUCH -DAMAGE. - -1.F.3. LIMITED RIGHT OF REPLACEMENT OR REFUND - If you discover a -defect in this electronic work within 90 days of receiving it, you can -receive a refund of the money (if any) you paid for it by sending a -written explanation to the person you received the work from. If you -received the work on a physical medium, you must return the medium -with your written explanation. The person or entity that provided you -with the defective work may elect to provide a replacement copy in -lieu of a refund. If you received the work electronically, the person -or entity providing it to you may choose to give you a second -opportunity to receive the work electronically in lieu of a refund. If -the second copy is also defective, you may demand a refund in writing -without further opportunities to fix the problem. - -1.F.4. Except for the limited right of replacement or refund set forth -in paragraph 1.F.3, this work is provided to you 'AS-IS', WITH NO -OTHER WARRANTIES OF ANY KIND, EXPRESS OR IMPLIED, INCLUDING BUT NOT -LIMITED TO WARRANTIES OF MERCHANTABILITY OR FITNESS FOR ANY PURPOSE. - -1.F.5. Some states do not allow disclaimers of certain implied -warranties or the exclusion or limitation of certain types of -damages. If any disclaimer or limitation set forth in this agreement -violates the law of the state applicable to this agreement, the -agreement shall be interpreted to make the maximum disclaimer or -limitation permitted by the applicable state law. The invalidity or -unenforceability of any provision of this agreement shall not void the -remaining provisions. - -1.F.6. INDEMNITY - You agree to indemnify and hold the Foundation, the -trademark owner, any agent or employee of the Foundation, anyone -providing copies of Project Gutenberg-tm electronic works in -accordance with this agreement, and any volunteers associated with the -production, promotion and distribution of Project Gutenberg-tm -electronic works, harmless from all liability, costs and expenses, -including legal fees, that arise directly or indirectly from any of -the following which you do or cause to occur: (a) distribution of this -or any Project Gutenberg-tm work, (b) alteration, modification, or -additions or deletions to any Project Gutenberg-tm work, and (c) any -Defect you cause. - -Section 2. Information about the Mission of Project Gutenberg-tm - -Project Gutenberg-tm is synonymous with the free distribution of -electronic works in formats readable by the widest variety of -computers including obsolete, old, middle-aged and new computers. It -exists because of the efforts of hundreds of volunteers and donations -from people in all walks of life. - -Volunteers and financial support to provide volunteers with the -assistance they need are critical to reaching Project Gutenberg-tm's -goals and ensuring that the Project Gutenberg-tm collection will -remain freely available for generations to come. In 2001, the Project -Gutenberg Literary Archive Foundation was created to provide a secure -and permanent future for Project Gutenberg-tm and future -generations. To learn more about the Project Gutenberg Literary -Archive Foundation and how your efforts and donations can help, see -Sections 3 and 4 and the Foundation information page at -www.gutenberg.org - - - -Section 3. Information about the Project Gutenberg Literary Archive Foundation - -The Project Gutenberg Literary Archive Foundation is a non profit -501(c)(3) educational corporation organized under the laws of the -state of Mississippi and granted tax exempt status by the Internal -Revenue Service. The Foundation's EIN or federal tax identification -number is 64-6221541. Contributions to the Project Gutenberg Literary -Archive Foundation are tax deductible to the full extent permitted by -U.S. federal laws and your state's laws. - -The Foundation's principal office is in Fairbanks, Alaska, with the -mailing address: PO Box 750175, Fairbanks, AK 99775, but its -volunteers and employees are scattered throughout numerous -locations. Its business office is located at 809 North 1500 West, Salt -Lake City, UT 84116, (801) 596-1887. Email contact links and up to -date contact information can be found at the Foundation's web site and -official page at www.gutenberg.org/contact - -For additional contact information: - - Dr. Gregory B. Newby - Chief Executive and Director - gbnewby@pglaf.org - -Section 4. Information about Donations to the Project Gutenberg -Literary Archive Foundation - -Project Gutenberg-tm depends upon and cannot survive without wide -spread public support and donations to carry out its mission of -increasing the number of public domain and licensed works that can be -freely distributed in machine readable form accessible by the widest -array of equipment including outdated equipment. Many small donations -($1 to $5,000) are particularly important to maintaining tax exempt -status with the IRS. - -The Foundation is committed to complying with the laws regulating -charities and charitable donations in all 50 states of the United -States. Compliance requirements are not uniform and it takes a -considerable effort, much paperwork and many fees to meet and keep up -with these requirements. We do not solicit donations in locations -where we have not received written confirmation of compliance. To SEND -DONATIONS or determine the status of compliance for any particular -state visit www.gutenberg.org/donate - -While we cannot and do not solicit contributions from states where we -have not met the solicitation requirements, we know of no prohibition -against accepting unsolicited donations from donors in such states who -approach us with offers to donate. - -International donations are gratefully accepted, but we cannot make -any statements concerning tax treatment of donations received from -outside the United States. U.S. laws alone swamp our small staff. - -Please check the Project Gutenberg Web pages for current donation -methods and addresses. Donations are accepted in a number of other -ways including checks, online payments and credit card donations. To -donate, please visit: www.gutenberg.org/donate - -Section 5. General Information About Project Gutenberg-tm electronic works. - -Professor Michael S. Hart was the originator of the Project -Gutenberg-tm concept of a library of electronic works that could be -freely shared with anyone. For forty years, he produced and -distributed Project Gutenberg-tm eBooks with only a loose network of -volunteer support. - -Project Gutenberg-tm eBooks are often created from several printed -editions, all of which are confirmed as not protected by copyright in -the U.S. unless a copyright notice is included. Thus, we do not -necessarily keep eBooks in compliance with any particular paper -edition. - -Most people start at our Web site which has the main PG search -facility: www.gutenberg.org - -This Web site includes information about Project Gutenberg-tm, -including how to make donations to the Project Gutenberg Literary -Archive Foundation, how to help produce our new eBooks, and how to -subscribe to our email newsletter to hear about new eBooks. - - - -</pre> - -</body> -</html> diff --git a/old/56026-h/images/cover.jpg b/old/56026-h/images/cover.jpg Binary files differdeleted file mode 100644 index faf9a0e..0000000 --- a/old/56026-h/images/cover.jpg +++ /dev/null |
