diff options
| -rw-r--r-- | .gitattributes | 3 | ||||
| -rw-r--r-- | 39386-0.txt | 5510 | ||||
| -rw-r--r-- | 39386-0.zip | bin | 0 -> 92717 bytes | |||
| -rw-r--r-- | 39386-h.zip | bin | 0 -> 99866 bytes | |||
| -rw-r--r-- | 39386-h/39386-h.htm | 5124 | ||||
| -rw-r--r-- | LICENSE.txt | 11 | ||||
| -rw-r--r-- | README.md | 2 |
7 files changed, 10650 insertions, 0 deletions
diff --git a/.gitattributes b/.gitattributes new file mode 100644 index 0000000..6833f05 --- /dev/null +++ b/.gitattributes @@ -0,0 +1,3 @@ +* text=auto +*.txt text +*.md text diff --git a/39386-0.txt b/39386-0.txt new file mode 100644 index 0000000..354034e --- /dev/null +++ b/39386-0.txt @@ -0,0 +1,5510 @@ +The Project Gutenberg EBook of Eredeti népmesék (2. rész), by László Merényi + +This eBook is for the use of anyone anywhere at no cost and with +almost no restrictions whatsoever. You may copy it, give it away or +re-use it under the terms of the Project Gutenberg License included +with this eBook or online at www.gutenberg.org + + +Title: Eredeti népmesék (2. rész) + +Author: László Merényi + +Release Date: April 6, 2012 [EBook #39386] + +Language: Hungarian + +Character set encoding: UTF-8 + +*** START OF THIS PROJECT GUTENBERG EBOOK EREDETI NÉPMESÉK (2. RÉSZ) *** + + + + +Produced by Albert László (This book was produced from +scanned images of public domain material from the Google +Books project.) + + + + + + +EREDETI + +NÉPMESÉK. + +ÖSSZEGYÜJTÖTTE + +MERÉNYI LÁSZLÓ. + +MÁSODIK RÉSZ. + +PEST, 1861. + +KIADJA HECKENAST GUSZTÁV. + + + + +A HAMUPIPŐKE. + +Volt egyszer egy király s ennek egy tuczet gyermeke, ép tizenkettő. +Egyik szebb volt mint a másik, csak a legkisebb rít ki a többi közül, +csak ez látszott gyenge fakadásnak, mintha élte gyökerén valami féreg +rágott volna, – s mivelhogy a patkán a hamuban szeretett sütkérezni: +ezért Hamupipőkének nevezték. + +Mikor a királyfiak azt a kort elérték, hogy házasodni lehet: elindultak +országvilágszerte azon szándékkal, hogy mindaddig mennek, mig olyan +törzsre nem találnak, melynek, mint az övéknek, épen 12 hajtása nem +lesz; tizenkét virágszál, tizenkét szép leány. + +De a Hamupipőkét otthon hagyták; nehogy még csúnyát lássanak vele; +nehogy még feleséget se kapjanak, hogyha megtudják, hogy ez is az ő édes +testvérök. + +Hogy a 11 testvér a szebbnél szebb aranyos szőrű paripákon elvágtatott, +hogy a Hamupipőkét otthon hagyták makkot sütni: ez sirva-riva +kibandukolt a város végére. A város végén egy vén koldús már 77 esztendő +óta mindig ott üldögélt, ki az arra járó-kelőktől alamizsnát kért. Hogy +a királyfi elténfergett a vén koldús mellett, adott neki alamizsnát +kérés nélkül, de elébb köszönt neki, mondván: + +– Adjon isten jó napot szegény koldús! + +– Fogadj isten királyfi!… Jótét helyébe jót várj; azért mondd meg csak +nekem, mért sírsz, mért rísz, mért folyik a te két szemed könye? + +– Hogyne sírnék, hogyne rínék, mikor 11 testvérem országvilágszerte +házasodni ment, engem pedig világcsúfjául itthon hagytak; mert attól +tartottak, hogyha engem is elvisznek, még feleséget sem kapnak. + +– Hahó, királyfi! mondja a vén koldús, nem baj az, csak szerencse! Menj +ki csak a te királyi atyád számnélküli ménesébe, vigy magaddal egy +lapoczka zsarátnokot s tedd le a ménes kellőközepébe. – Majd kiválik a +többi közül egy rongyos csikó, majd felszíja az a tűzabrakot egy +szippantásra; te pedig aztán fogd meg azt a rongyos csikót üstökénél +fogva, húzz a fejébe kötőféket s vezesd ki a városból. A többi aztán +majd magától következik. + +A királyfi szépen megköszönte az adott tanácsot s úgy tett, miként a +koldús mondta. + +Kiment uraatyja számnélküli ménese közé, annak kellőközepén letette a +tűzabrakot, s ime! a legroszabb csikó kiválik a ménesből – a többi mind +elszaladt – s hangos nyeritéssel, hogy szinte megkondult a világ bele, +egy szippantásra felszítta a tűzabrakot. A királyfi pedig üstökön +ragadta, kötőféket huzott a fejébe s kihuzta a ménes közül. + +Alighogy kiértek a ménesből, egyszer csak megrázkodik a rongyos csikó s +olyan széltől fogantatott, hat lábú tátosparipa lett belőle, hogy csak +párját kellett volna keresni. Itt, megszólal a tátosló s azt mondja a +gazdájának: + +– No édes gazdám! eddig te húztál engem, ezután majd én viszlek téged! +Már hét mérföldre vannak tőlünk azok a te jóféle bátyáid, de ha egyet +ugrom, kettőt szököm, még el is hagyjuk, ha akarjuk. Hanem még azt is +akarom mondani: itt meg itt van egy királyné, ki a boszorkányok +seregében szolgál s ennek van 13 leánya. A világ csak tizenkettőről tud +valamit, a tizenharmadikról pedig, mert közbe légyen mondva, ez a +legszebb, senki semmit. Vagy akartok odamenni, vagy nem, mégis +mindnyájan oda értek, mert, mintha a kerek föld minden útja ide vezetne, +a vén banya ördögi mesterséggel mind a 11 bátyádat magához gyűjti; de ez +nem tesz semmit, csak te kis gazdám arra ügyelj, hogy én valahányszor +egyet topantok a hídlásra, te mindannyiszor kijőjj hozzám; különben +könnyen ott hagyhatjátok a fogatok fehérét. + +Hogy a tátosló befejezte a mondókáját, felszállt a levegőbe, egyet +ugrott, kettőt szökött s mindjárt a vén banya vára előtt termett, hova +már a vén boszorkány a 11 királyfit e széles világból mind odagyüjtötte; +csak akkor csudálkoztak el a királyfiak, mikor igy egy rakáson látták +egymást. Legutoljára érkezett meg a Hamupipőke; de most már nem a hamuba +ülő, tűznél sütkérező Hamupipőke, hanem széles e világon a legszebb +királyfi, ki tündérek királyának is beillet volna, még ott is +megérdemelte volna, hogy az első székbe üljön. + +Hogy a vén banya várában még messziről meglátták jőni az ékes királyfit, +a 12 királykisasszony, a 11 gavallér kiséretében, eleibe ment, fogadják +nagy parádéval, hajlongnak előtte s mindjárt az első székbe ültették. + +Az ebéd már javában folyt, midőn a tátosló egyet rugott. Hogy +meghallotta a Hamupipőke, azonnal letette a kanalat s étlen-szomjan +kiment az ólba. + +– Mi bajod van kedves lovam? kérdi a tátosparipától a Hamupipőke. + +– Nekem semmi, csak nektek ne legyen. Nem hallod-e, hogy a vén +boszorkány a nagy kést köszörüli? nektek feni azt! De, mint a szóbeszéd +tartja: a ki másnak vermet ás, maga esik bele: ez történik a vén +banyával is; mert ő nektek, tizenkét királyfiaknak ásta a vermet, de +tizenkét szép leánya esik bele, csak a tanácsomra hallgassatok. Tanácsom +veleje pedig im ide megy ki: majd mikor a lefekvés ideje eljön, úgy a 12 +szép leány számára, mint nektek 12 királyfiaknak, egy szobában vetnek +ágyat; az egyik oldalon, még pedig a balon feküsztök ti, a másik +oldalon, még pedig a jobbon feküsznek a vén boszorkány leányai. Mikor a +kakas harmadszor kukorékul, már akkor talpon légy s tizenegy testvéredet +szintén költsd fel. Költsd fel pedig azért, hogy ki-ki vegyen egy-egy +leányt a karjára s szép csendesen aztán a maga ágyába fektesse; ti pedig +a leányok ágyába döljetek le. Attól ne tartsatok, hogy a leányok +fölébrednek, mert álomporos bort ittak. Azért ittak pedig álomporos +bort, hogy egyetlenegy se ébredjen fel akkor, mikor édes anyjuk, mint a +farkas a bárányakolban, szép csendesen, lábújhegyen bekullog a +hálószobába azon szándokkal, hogy mindnyájatok nyakát leszelje. Igy +aztán a vén banya ki lesz játszva, mert tulajdon édes leányai nyakait +vágja el a tiétek helyett. Mikor aztán a vén banya nyugodalomra +bocsátotta bünös testét és elaludt: ti, izibe keljetek föl, +öltözködjetek fel, szép csendesen, egyenkint sompolyogjatok ki, s +üljetek fel az udvaron reátok váró paripákra, melyeket én azalatt +fölnyergelek. Aztán illa berek, nád a kert, búcsút veszünk a +kapufélfától s itt hagyjuk ő kelmét, a vén banyát a faképnél, mint Sz. +Pál az oláhokat. + +Ugyis történt. – Mikor a kakas harmadszor kukorikolt: már a Hamupipőke +talpon volt s mind a 11 testvérét felköltögette, kik aztán egy-egy +leányt karjaikra vevén, lefektették őket a bal-, magok pedig a jobb +oldalra döltek le. Itt, jön a vén banya a nagy késsel, kullog mint a +farkas s uramfia! mind a tizenkét leánya fejét sorba leszeli, mondván: + +– Hej, kigyó-béka egyen meg! varjú-holló hizzon rajtatok! halál legyen a +menyasszonyotok, nem az én szép leányaim! Aztán a mint besompolygott, +ugy ki is kullogott, lefeküdt s elaludt. + +Mikor a vén banyát elnyomta a buzgóság: elaludt, már a tizenkét királyfi +talpon volt, kik fölkapván a fölnyergelt paripákra, búcsút vettek a +kapufélfától. + +Itt lelkem teremtette! a vén banya ugy hajnalfelé bemegyen a +hálószobába, hogy ki-ki vigye el a vőlegényét s im! vérbe-fagyba ott +találja 12 szép leányát, a halálnak eljegyezve. Imhogy sóbálványnyá nem +változott ijedtében, imhogy a guta meg nem ütötte! De a vén banya sem +rest, megnyergeli az azsagot, ráül mint valami paripára s utána a +tizenkét királyfinak! De ezek már ekkor árkon-bokron túl voltak, túl a +vén banya birodalmán is, ha nem többel is, legalább egy bakaraszttal. + +S ezer volt a szerencséjök, hogy egy bakaraszttal megelőzheték a vén +banyát, mert ha ezer lelkök lett volna is, mégis gonoszul vesztek volna. + +A vén banya birodalma határáról im ezt kiáltotta a Hamupipőke után: + +– No várj, te ebfajzotta Hamupipőkéje! megfosztottál 12 leányomtól, de +még háromszor jösz el hozzám, tudom, hogy megkeserülöd! s ezzel +hazament. + +Hogy nem lett a házasság idős: a 11 testvér hazafelé forditotta a +kantárszárat, a Hamupipőke pedig oda sem hederített a bajnak s ment a +maga utján. + +Csak megyen, csak megyen, egyszer megszólal a tátosló, mondván: + +– Hallod-e, kedves gazdám! + +– Mit parancsolsz édes lovam? + +– Nem egyebet, mint azt, hogy most megyünk keresztül a vén banya +birodalmán, azért sehol, de sehol se tekints le a földre, hanem mindig +csak a fülem közül nézz el. + +Csak mennek, csak mennek, egy darabig, csak megállta a Hamupipőke, hogy +nem nézett le a földre, de mégis letekintett s meglát ott egy +aranypatkót. + +– Ejnye, be szép aranypatkót látok! fölvegyük-e, vagy ott hagyjuk? + +– Ugy-e megmondtam, hogy ne tekints le! most már az is baj, ha +fölveszszük, az is, ha nem, de mégis inkább vegyük fel. + +Fölvették az aranypatkót. + +Csak mennek, csak mennek, egyszer hogy, hogy nem, ujra letekintett a +Hamupipőke, s meglát a földön egy aranykacsatollat. + +– Ejnye, be szép aranykacsatollat látok! fölvegyük-e, vagy ott hagyjuk? + +– Ugy-e, megmondtam, hogy ne tekints le! most már ha fölveszszük is baj, +ha nem veszszük is baj, de mégis inkább vegyük fel. + +Fölvették az aranykacsatollat. + +Csak mennek, csak mennek, egyszer a királyfi, hogy, hogy nem, ujra +letekintett s meglát a földön egy aranyhajszálat. + +– Ejnye, be szép aranyhajszálat látok! fölvegyük-e, vagy ott hagyjuk? + +– Ugy-e, megmondtam, hogy ne tekints le! most már az is baj, ha +fölveszszük, az is, ha nem, de mégis inkább vegyük fel. + +Fölvették az aranyhajszálat is. Igy már volt a királyfinak: +aranypatkója, aranykacsatolla és aranyhajszála. Mind a hármat jól +eltette a kebelébe. + +Mentek, mendegéltek aztán hetedhét ország ellen, még az óperencziás +tengeren is túl, egyszer utjok mégis véget ért. Véget ért pedig a +napnyugoti király birodalmában, még ott is a kellőközepében egy +tengernyi nagy város előtt, melyben ép annyi torony volt, a hány nap van +egy esztendőben. Mondom, hogy ideértek, a város végén leszállt a tátosló +a földre, megrázkodván, ismét oly rosz csikó lett belőle, melyen két lat +húst még késhegygyel sem lehetett volna csípni, s aztán azt mondja a +gazdájának: + +– Hallod-e, kedves gazdám! + +– Mit parancsolsz, édes lovam? + +– Nem egyebet, mint azt, hogy itt vagyunk már, a hová régóta +igyekeztünk. Ebben a tengernyi városban lakik a napnyugoti király, +keresd fel őt s kérdezd meg tőle, hogy nincs-e nála valami szolgálat. +Majd megfogad ő téged igás lovak kocsisának, te pedig szegődj be hozzá, +de én rólam se felejtkezzél el, ha mindjárt a béredből kellene is +leengedni. + +Ugyis lett. – A királyfi beszegődött a napnyugoti királyhoz igáslovak +kocsisának. + +Itt, mi kerül a dologból, mi nem, két hét alatt az igáslovakat ugy +meghizlalta, hogy még a hintóslovak se voltak különbek; pedig nem mult +el oly istenadta nap egy is, hogy a korcsmában ne hegedűltette volna +magát; pedig az abrakot fényes nappal, mindenki szeme láttára ide +hordta; pedig lóvakarót, kefét és törlőruhát senki, de senki sem látott +a kezében; egész nap dinomdánom, a lovaknak felebotját sem hajtotta. Ez +nagy szeget ütött a többi kocsis fejébe, ezért szüntelen árulkodtak a +király előtt, hogy ilyen részeges, olyan részeges az igáslovak kocsisa; +hogy szüntelen a korcsmában hegedülteti magát; – de a király mindezekre +csak azt felelte: „Hogy bánja is ő akármit cselekszik az igáslova +kocsisa, csak a lovak legyenek jóhúsban; azok pedig jobb húsban vannak +mint a hintóslovak, mert ugyan rugják a hámfát; azért azt rendelem: mai +napságtól fogva az igáslovak lesznek a hintóslovak, a hintóslovak pedig +az igáslovak. Ha tetszik ti is cselekedhettek igy, csakhogy aztán hiba +ne legyen a rétes körül!“ + +A hintóslovak kocsisainak se kellett több, vérszemet kaptak és a szülést +ők is a korcsmába kezdték hordani; de biz itt máskép ütött ki a dolog, +mert a hintóslovak lesoványkodtak, s mint mondám, ezek lettek az +igáslovak. Ezért a kocsisok igen igen haragudtak a hintóslovak +kocsisára, már mint a mi Hamupipőkénkre s ha lehetett volna, még egy +kanál vizbe is elölték volna; ezért őt szüntelen szemmel tartották s reá +éjjel-nappal vigyáztak. + +Igy történt egyszer, hogy egy igás kocsis megleste, hogy mit cselekszik +a mi Hamupipőkénk. Benéz a kulcslyukon, hát látja, hogy a zabos hambárra +egy aranyhajszál van kitéve, melynek a fénye oly nagy volt, mintha az a +tündöklő nap sütött volna… Ahá! gondolta magában, hát ezért nem kell a +gyertya, ezért vándorol annak az ára a korcsmába! Ennek se kellett több, +másnap reggel beállitott a király elébe s bemondta neki, hogy a +hintóslovak kocsisának ilyen, meg ilyen aranyhajszála van, mely mint +milliom gyertya, vagy mint maga ama tündöklő nap, oly fénynyel ég. + +A királynak se kellett több, rögtön hivatja a parádéslovak kocsisát. +Hintóslovak kocsisa állj elő! + +Előáll a parádéslovak kocsisa, s a király szép szóval im ezt kérdi tőle: + +– Hát fiam azt hallottam, hogy neked ilyen, meg ilyen aranyhajszálad +van, mely ugy fénylik, mint ama tündöklő nap? + +– Mi türés-tagadás felséges uram, nekem igen is van egy olyan +aranyhajszálam, melyet jártomban-keltemben itt meg itt találtam. + +– No fiam, ha van, kocsist az nem illet meg, azért add elő. + +– Ha már olyan nagyon fartat felséged, hát im itt van. Azzal a +Hamupipőke kiveszi a kebeléből az aranyhajszálat s odaadta a királynak. + +A király a kezébe veszi az aranyhajszálat, csak nézi, csak nézi, hol a +hosszát méri az öléhez, hol tündöklő szinére tekint, gondolván magában, +hogy valjon milyen lehet ennek a viselője, ékes hordozója, ha már egy +szál haja is ilyen szép!… Az a egy szál aranyhaj egészen megbabonázta, +egészen megigézte, de még az eszét is majd elvette; ugyannyira, hogy +annak ékes viselője iránt erős szerelemre gerjedt s tüstént kihajtott a +szivéből a szerelem virága, de a mely még most csak gyászszal virágzott, +csak bút hozott a fejére; – de ezt nem árulhatta el egy kocsis előtt, +azért szemöldökét, hogy szinte birkóztak egymással, haragosan +összevonván, a hintóslovak kocsisa felé fordult s erős kegyetlenül +ráparancsolt: + +– Hallod-e te ilyen, meg olyan beste fia! ha te nekem ennek az +aranyhajszálnak ékes hordozóját el nem hozod: ha ezer lelked volna is, +mégis kegyetlen halállal mulsz ki! + +Ennek hallattára rászállt a bubánat a Hamupipőkére s mint valami fekete +lepedő, egészen beterítette, egészen beboritotta, és ekkor ép ugy nézett +ki mint a szomorúfűz, vagy tán még ennél búsabban; – ugyannyira, hogy +mikor az istálóba bebandúkolt, még a tátoslova is megszánta, még ennek +is megesett a szíve rajta s azt kérdi tőle: + +– Mit búsulsz kedves gazdám; mi a bajod? + +– Hej, kedves lovam, nagyobb az én bajom, mint a Sz. Gellért-hegy! s +jobban nyomja a szivemet, mintha az feküdnék rajta! Mikor a király maga +elé hivatott, elvette tőlem az aranyhajszálat s a dolog farkául azt +mondta: hogyha én annak a tündöklő aranyhajszálnak ékes hordozóját el +nem hozom, ha ezer lelkem volna is, mégis gonosz halállal halok meg. + +– Kedves gazdám! válaszolt a tátosló, sose szomorkodjál azért olyan +nagyon! inkább menj be a királyhoz s kérj tőle egy véka aszott-tüzet, +meg egy véka kölest. + +A mi Hamupipőkénk, visszamegyen a királyhoz s kér tőle egy véka +aszott-tüzet, és egy véka kölest. A király adott neki, csakhogy aztán +itt legyen a szép leány; a Hamupipőke pedig a tátosabrakot jó lova elébe +öntötte s az, egy szippantásra az aszott-tüzet, a másikra pedig a kölest +szitta fel. + +– No kedves gazdám, szólt a tátosló, most húzz ki a városból! + +A szegény Hamupipőke a rosz csikónak még roszabb kötőfékét a tátosló +fejébe huzta, vonczolja ki a városból, mint kutya a d....; úgy hogy, a +ki elő-utó találta, mind kinevette, mind kikaczagta. Valahogy nagy +nehezen mégis kiértek a városból. A város végén megrázkódik a rosz csikó +s olyan aranyszőrű, hat lábú tátosló lett belőle, hogy csak párját +kellett volna keresni! + +A Hamupipőke aztán felülvén jó tátoslovára, mentek mendegéltek hetedhét +ország ellen, még az óperencziás tengeren is túl, levegői uton, mint a +hogy csak a legsebesebb röptű madár repülhet, vagy tán még ennél is +jobban, egyszer mégis megállottak s megszólal a tátosló mondván: + +– Hallod-e, kedves gazdám! + +– Mit parancsolsz, édes lovam? + +– Nem egyebet, mint azt, hogy most sétál a selyemréten az aranyhajú +királykisasszony 12 szobaleányával együtt. Körülötte a Szellő cziterázik +ezüsttollal aranyhurokon; a szebbnél szebb, szemérmes szobaleányok pedig +gyöngyharmatot szednek aranyputtonyokban; – de ezekkel nekünk semmi +dolgunk, csak az aranyhajú királykisasszonynyal. Majd fel ismered te őt +mindjárt, majd megmondja azt neked a te szived, hogy melyik az a +gyöngyadta ékes virágszál, de különben is egy fejjel mindeniknél nagyobb +s gyenge nyomait hosszú aranyhaja boronálja be, hogy azt senki, de senki +meg ne lássa. Majd ha leszállok, kapd el aranyhaját, tekerd a kezedre +háromszor s emeld föl magadhoz a nyereg kápába. + +Ugyis lett. – A Hamupipőkének szive nyilallása azonnal megmondta, hogy +melyik az aranyhajú királykisasszony. A királyfi aztán megkapta +selyempuha aranyhaját, kétszer, háromszor a kezére tekervén, az ölébe +emelte az ékes virágszált s madárnál sebesebb repüléssel elszálltak +arra, a merről jöttek. + +A 12 szobaleány se holt, se eleven nem volt, csak nagy sokára ocsúdtak +fel s ekkor lohalálában rohantak a vén banyához, a sötétség +királynéjához, ki azt a szép csillagot szülte, hogy oda az aranyhajú +királykisasszony! + +A vén boszorkány sem rest, előrántja a piszkafát, ráül mint valami +paripára s utána a Hamupipőkének! de nem érhette utol, mert már ez akkor +árkon-bokron túl volt, túl a vén banya birodalmán is, ha nem többel is, +legalább egy bakaraszttal. S ezer volt a szerencséje, hogy átléphette a +határt, mert a vén banya már majd lehágta a sarkát. Ha pedig lehághatta +volna, ha ezer lelke lett volna is a Hamupipőkének, mégis gonoszul mult +volna ki! + +Most már mit tehetett a vén banya? mit egyebet, mint visszafordult, de +még sem állhatta meg szó nélkül, hogy utána ne kiáltson ilyeténképen: + +– No, várj te ebfajzotta Hamupipőkéje! megfosztottál 12 leányomtól, most +viszed a tizenharmadikat, de még kétszer jösz el hozzám, hiszem azt az +egyet, hogy megkeserülöd! + +Hogy felocsúdott a királykisasszony a nagy ijedtségből: első kérdése is +az volt: + +– Kinek viszesz; magadnak-e, vagy másnak? + +– A napnyugoti királynak, válaszolt a Hamupipőke. + +– Sose’ leszek én az övé, ha mindjárt tenyerébe teszi is a lelkét!… ha +mégis magadnak vinnél! + +– Magamnak is viszlek, másnak is viszlek; csakhogy szivem szép szerelme +nem lehetsz te még az enyim! + +Mentek, mendegéltek aztán hetedhét ország ellen, még az óperencziás +tengeren is túl hét napig s csak heted napra mondhatták azt: itthon +vagyunk. + +A napnyugoti király alighogy megpillantotta a tündérszépségü +királykisasszonyt, tetszett személye személyének s tüstént meg akarta +ölelni, de az elfordult tőle, mondván: + +– Hahó, király, nem addig van az! nem leszek én a tied mindaddig, mig az +én huszonnégy öltözet biboros-bársonyos ruhámat ide el nem hozod! + +– De szivem, hogy hozzam én azt el? + +– Majd elhozza az, a ki engem ide hozott? + +– Hintós kocsis állj elő! kiáltott a király, addig le se szerszámozd a +lovadat, de még a helyed se melegedjék meg, mig az aranyhajú +királykisasszony 24 öltözet biboros-bársonyos ruháját ide el nem hozod! + +A szegény Hamupipőke még jóformán ki se fujta magát, de még az ülőhelye +se melegedett meg, mikor ujra útra kellett kelnie. De előbb lova +tanácsára, kért a királytól két véka aszott-tüzet, két véka kölest, +melyeket az két-két szippantásra oly tisztára felszítt, mintha a föld +nyelte volna el. A rosz csikót aztán a Hamupipőke megint kihúzta a +városból, az emberek nagy mulatságára, magának pedig nagy bosszúságára. + +Hogy kiértek a városból, megrázkodik a rongyos csikó s olyan tátosló +vált belőle mint a peták. + +– No kedves gazdám, ha te eddig engem húztál, eztán majd én viszlek +téged, csak ülj fel a hátamra! + +Ezzel a Hamupipőke felülvén jó tátoslovára, mentek, mendegéltek hetedhét +ország ellen, egyszer csak megszólal a tátosló: + +– Hallod-e kedves gazdám! + +– Mit parancsolsz édes lovam? + +– Nem egyebet, mint azt, hogy most jól ide figyelj arra, a mit mondok, +mert az életeddel játszol. Hát csak azt akarom mondani: hogy most +terigeti, száritgatja a 12 szobaleány a 24 öltözet biboros-bársonyos +ruhát, melyeket a vén banya könyeiben mosott ki és átkával szappanozott, +azért oly tiszták; – a boszorkány pedig a kürtő alatt a tűzlóczán ül, s +annyira a bubánatnak adta magát, hogy sem étele, sem itala, csak magát +eszi. Majd mikor én hirtelen, mint egy denevér, lecsapok, te rögtön kapd +meg a legszélső ruhát. A többivel aztán ne gondolj semmit, majd utánunk +jön az mind, mint a parancsolat. Csak arra ügyelj, hogy egyszerre kapd +el a szélső ruhát, mert már másodszor hasztalan nyulnál utána. + +Ugyis lett. – A tátosló, mint a denevér, hirtelen lecsapott a +selyemrétre, a királyfi pedig szerencsésen, egy kapásra elragadta a +szélső biboros-bársonyos ruhát és a többi aztán, mint a parancsolat, +mind azután az egy után ballagott. + +A 12 szobaleány sem rest, rohan lóhalálában a vén banyához, hogy oda a +huszonnégy öltözet biboros-bársonyos ruha. + +De még a vén banya sem volt rest, a kürtő mellől ízibe előrántja a +lapátot, maga alá csapja, megnyergeli, mint valami paripát s utána a +Hamupipőke után; de, mint a két utolsó kerék soha el nem érheti a két +első kereket: ugy a vén banya sem előzhette meg a Hamupipőkét; de mégis +a faparipa ördögi kézben egy paraszthaj szállal gyorsabb volt, ugy +annyira, hogy mikorra a határra értek, im hogy a nyomába nem hágott a +tátoslónak, im hogy a sarkát le nem taposta, de mégsem taposta le! mert +a Hamupipőke egy bakaraszttal előbb járt, pedig a vén banya hatalma csak +eddig terjedt; ezért az kénytelen volt visszafordulni. De mégsem +állhatta meg szó nélkül, hogy, asszony módjára, utána ne kiáltson a +Hamupipőkének ilyeténképen: + +– No várj te ebfajzotta Hamupipőkéje, megfosztottál 12 leányomtól, a +legkedvesebb, legszebb szememvilágától a 13-iktól, s huszonnégy pár +biboros-bársonyos ruhámtól; de még egyszer eljösz hozzám, tudom hogy itt +is hagyod a fogad fehérét! + +A Hamupipőke felebotját sem hajtotta az efféle beszédnek, hanem ment a +maga utján hazafelé. S mindaddig ment, míg heted napra azt nem +mondhatták: itthon vagyunk s átadta a királynak a 24 öltözet +biboros-bársonyos ruhát. + +A király a nagy örömtől lelkendezve beszalad a tündérszépségű, aranyhajú +királykisasszonyhoz s azt mondja neki: + +– No szivem szép szerelme! teljék szived kivánsága, itt van a 24 öltözet +biboros-bársonyos ruha! de most már csak enyém vagy?! – Ezzel a király +meg akarja ölelni a világszép aranyhajú királykisasszonyt, de az +elfordult tőle, mondván: + +– Hahó, királyfi, nem oda Buda! mindaddig nem leszek én tied, mig te +nekem a szépenszóló aranykacsát el nem hozod! + +– De szívem szép szerelme, hogy hozzam én azt el?! + +– Majd elhozza az, a ki engem idehozott! + +– Hej, parádés kocsis állj elő! + +A szegény Hamupipőke helye még jó formán megse melegedett, midőn hallja, +hogy újra híják. + +– Jelentem alásan ittvagyok; mit parancsol felséged? + +– Azt parancsolom, felelt a király, vesztél volna az anyádban, azt +parancsolom: le se nyergelj, meg se pihenj, se ne egyél, se ne igyál, de +még lélekzetet venni se állj meg addig, míg a szépen szóló aranykacsát +el nem hozod!… Ha nem mondom is, ugyis tudod a dolog vastagabb végét! + +Itt, kimegyen nagy búsan a mi Hamupipőkénk az ólba s jó lova kérdi tőle, +hogy mit búsul. + +– Hogy ne búsulnék, válaszolt a Hamupipőke, mikor a király azt a +parancsolatot adta ki: addig megállásom se legyen, mig a szépszólású +aranykacsát el nem hozom! + +– Ha csak ez a bajod, ennél kisebb gondod is nagyobb legyen, csak eredj +be a királyhoz, kérj tőle három véka aszott-tüzet és három véka kölest. + +Bemegyen a mi Hamupipőkénk a királyhoz s kér tőle három véka +aszott-tüzet és három véka kölest. A király adott neki, melyet ő jó lova +elébe öntvén, az azt három szippantásra oly tisztára felszítta, mintha a +föld nyelte volna el. + +Hogy a Hamupipőke jó tátoslovát megabrakolta, ujra kihúzta az ólból a +rosz csikót, melyen két lat húst még késhegygyel se lehetett volna +csípni, s vonczolja kifelé a városból mint kutya a d.... – + +Hogy mégis valahára, nagy ügygyel-bajjal kiértek a városból, hogy senki +sem látta: itt lelkem teremtette, megrázkódik az a rosz csikó, melyen +két lat húst még késhegygyel sem lehetett volna csípni s olyan tátosló +lett belőle, hogy csak párját kellett volna keresni! + +A mi Hamupipőkénk is rápattan jó tátoslovára, mentek mendegéltek +hetedhét ország ellen mint a forgószél és mint a gondolat. + +Csak mennek, csak mennek, egyszer megszólal a tátosló, mondván: + +– Hallod-e, kedves gazdám! + +– Mit parancsolsz, édes lovam? + +– Nem egyebet mint az: hogy ha az életed szereted, jól ide fülelj arra, +a mit mondok. Most van ép az aranykalitkában a szépszólású aranykacsa +kiakasztva az ajtóra; ép most fördik a verőfényben. Ha majd, mint a +denevér, vagy mint a karvaly a galambra, lecsapok: az egyik kezeddel +hirtelen kapd meg az aranykalitkát, a másik kezeddel pedig tüstént fogd +be a szépszolású aranykacsa száját, hogy el ne kiálthassa magát; mert ha +elkiálthatja magát, az lesz nekem is, neked is a halálmadár-kiáltás. + +Ugy is történt. – A tátosló hirtelen, mint az áradat, lecsap a földre, a +Hamupipőke pedig a jobbkezével szerencsésen lekapta az aranykalitkát, +baljával pedig váltig igyekezett befogni a szépszólású aranykacsa +száját; de minthogy a balkéz mindig ügyetlenebb mint a jobb: a +szépszólású aranykacsa is elkiálthatta magát. Azt kiáltotta pedig +fennszóval: gazdasszonyom, visznek! + +Hej, a vén banya sem rest! kiugrik a szénvonóval, még pedig oly gyorsan, +hogy a szegény tátoslónak annyi ideje sem maradt, hogy felszállhatott +volna a légi útra. Hej, a tátosló is összeszedi magát, kinjába, mit, mit +nem cselekedett, a hátulsó lábával olyan csomó földet rugott a vén +banyára, hogy még azt sem mondhatta: bá! s tüstént szörnyethalt, tüstént +kilehelte gonosz páráját. – Most igazán, egész a diófáig a Hamupipőkéjé +volt; szép csendesen hazafelé fordította a kantárszárat. + +Heted napra hogy hazaértek: átadta a királynak a szépszólású +aranykacsát. + +A király lelkendezve futott be a csodaszép aranyhajú királykisasszonyhoz +s azt mondja neki: + +– No szivem szép szerelme! teljék szived kivánsága: itt van a +szépszolású aranykacsa! de most már csak az enyim vagy?! Ezzel meg +akarja ölelni, de a csodaszép aranyhajú királykisasszony elfordult tőle, +mondván: + +– Hahó, király, nem addig van az! nem leszek én addig a tiéd, mig nekem +az aranyszőrű, aranypatkójú szilaj ménest el nem hajtod! + +– De szívem szép szerelme, ki hajtja azt el? + +– Majd elhajtja az, a ki engem ide hozott! + +– Hej, parádés kocsis állj elő! A szegény Hamupipőke még jó formán ki +sem fujta magát, midőn hallja, hogy ismét híják. + +– Jelentem alásan, szólt a Hamupipőke, itt vagyok! mit parancsol +felséged? + +– Azt parancsolom, vesztél volna az anyádban! – azt parancsolom: hogy se +ételed, se italod, se megállásod ne legyen addig, mig az aranyszőrű, +aranypatkójú szilaj ménest ide el nem hajtod! különben már ugyis tudod a +dolog vastagabb végét! + +A Hamupipőkének ismét hosszu útra kelletvén mennie, lesz-e ennek valaha +vége? csak a jó isten tudja! de elébb jó tátoslovát 4 véka aszott-tűzzel +és 4 véka kölessel megabrakolta, mely azokat 4 szippantásra ugy +felszítta, mintha a föld nyelte volna el. A rosz csikónak aztán fejébe +huzván a még rosszabb kötőféket, ennél fogva kivonczolta a városból, +mint kutya a d.... + +Hogy a város végére értek, megrázkodott a rongyos csikó s olyan hat +lábú, aranyszőrű tátosló vált belőle, hogy csak párját kellett volna +keresni. Megszólal aztán a tátosló s azt mondja a gazdájának: + +– No édes gazdám, ha te engem eddig húztál, majd eztán én viszlek téged, +csak ülj fel a hátamra! + +Felül a tátosló hátára a Hamupipőke s mentek, mendegéltek levegői úton +hetedhét ország ellen, egyszer a Feketetenger partján megszólal a +tátosló, mondván: + +– Hallod-e, kedves gazdám! + +– Mit parancsolsz, édes lovam? + +– Nem egyebet, mint azt: nézd csak, amott legel a selyemréten az +aranyszőrű, aranypatkójú szilaj ménes; de mielőtt ebbe a nagy fába +belevágnánk a fejszénket, elébb olyan nagy gödröt áss, a melyből még a +fülem hegye, de még a kis körmöm se lássék ki. + +A Hamupipőke elment, keresett valami rosz kopacsot, s ezzel, mint mikor +a gyermekek földimogyorót ásnak, elkezdte a földet kapargatni. + +Csak nézi a tátosló, csak nézi, hogy mit csinál az ő kedves gazdája! +végre nem állhatta szó nélkül kérdvén: + +– Mit ásol, kedves gazdám? + +– Hát, lóvermet, édes lovam! + +– Sose lesz az idős; csak láss a magad dolga után! A tátosló aztán maga +látott a dologhoz; egyet rúgott, még pedig akkorát, hogy a porából +tüstént forgószél kerekedett, a rúgás helyén pedig akkora gödör támadt, +hogy mikor a tátosló beleugrott, még a füle, még a kis körme sem +látszott. + +– No édes gazdám, készen van már a lóverem! csak erre a fára, mely +fölötte terül el, mászsz fel, s mind addig ott maradj, mig én hangos +nyeritéssel háromszor nem csalom át a szilaj ménest és háromszor vissza +nem fárasztom. Azért csalom át pedig háromszor, hogy hagy förödjenek meg +a Feketetenger vizében, hogy hagy züljön el a szilaj tűz, különben az +ördög se birna velök, még az se lenne a csikósuk. Te pedig, majd mikor +az aranyszőrű, aranypatkójú szilaj ménes már harmadszor úszsza át a +Feketetengert, s a vezérló már a szárazon lesz: ugorjál a hátamra a +fáról; – de jólvigyázz, hogy el ne vétsd, mert ha ezer lelked volna is, +mégis szörnyet halnál; az egész ménes rajtad menne keresztűl. + +Ugyis történt. – A tátosló kiállt a Feketetenger partjára s olyan nagyot +nyerített, hogy szinte megkondult bele a világ! Meghallja ezt az +aranyszőrű, aranypatkójú szilaj ménes, mint a felhőszakadás, mint az +áradat, bele egyenesen a Feketetenger vizébe és ki, egyenesen a +partjára. De, hogy ím semmit sem láthattak, mert a tátosló a lóverembe +ugrott, onnan pedig, még a füle, de még a kis körme sem látszott, mint a +legsebesebb forgószél, visszafordult a ménes. Igy a tátosló az +aranyszőrű, aranypatkójú szilaj ménest háromszor csalta át, az háromszor +fordult vissza s úszta keresztűl azt a tengernyi vizet; de járt is az +aranyszőrű, aranypatkójú szilaj lovak oldala, ugy mint a fúvó, mikor +fujtatnak; szájaikon és orrlyukaikon jött is a különbnél különféle +szinű, kék, piros és zöld láng, még pedig oly nagyon, mint a kötél, mint +a karom vastagsága. S mikor a szilaj ménes már harmadszor fordult volna +vissza és már-már a vezérló a parton volt: a tátosló a gödörbül +kiugorván, a Hamupipőke a fáról szerencsésen a hátára esett. De most a +tátosló sem várta be az aranyszőrű, aranypatkójú szilaj ménest, hanem +nagyot nyeritvén, lóhalálában rohant előre, a szilaj ménes pedig +mindenütt a nyomába. Szaladnak, szaladnak, döbörgött alattuk a föld, és +mindaddig szaladtak, míg heted napra a napnyugoti király birodalmába +haza nem értek. + +Alighogy hirét vette a király az aranyszőrű, aranypatkójú szilaj ménes +megérkeztének: nagy lelkendezve szalad a csodaszép aranyhajú +királykisasszonyhoz, mondván: + +– No, szivem szép szerelme! teljék szíved kivánsága: itt az aranyszőrű, +aranypatkójú szilaj ménes; de most már tán csak az enyim vagy?! s ezzel +a csodaszép királykisasszonyt meg akarta ölelni, de az elfordult tőle, +mondván: + +– Hahó, király, nem addig van az! nem leszek én a tiéd mindaddig, mig te +azt az aranyszőrű, aranypatkójú szilaj ménest meg nem fejed és a tejébe +meg nem fördöl! + +– De szivem szép szerelme! ki fogja azt megfejni és ki fog abba +megförödni?! + +– Majd megcselekszi azokat az, a ki engem ide hozott! + +– Parádés kocsis állj elő! + +– Mit parancsol felséged? + +– Azt parancsolom, vesztél volna az anyádban! – azt parancsolom: hogyha +te az aranyszőrű, aranypatkójú szilaj ménest meg nem fejed és a tejébe +meg nem fördöl: ha ezer lelked volna is, mégis gonoszul mulsz ki! + +Itt a Hamupipőke hallván a parancsolatot, nagy búsan kibandúkolt az +ólba. Meglátja a tátosló az ő szive szomorúságát, megszánta s ezért azt +kérdi tőle: + +– Mi bajod van; mit búsulsz, kedves gazdám? + +– Hogyne búsulnék édes lovam, mikor fejvesztés alatt ezt, meg ezt +parancsolta a király, válaszolt a szegény Hamupipőke! + +– Hacsak az a bajod, kisebb gondod is nagyobb legyen annál, hanem menj +be a királyhoz s mondd meg neki: hogyha már igy van a dolog, hagy +hajtsak én esztrengát és hagy nézzem én a te szomorú halálod, mikor a +zubogó-forró kanczatejbe ugrol. + +A Hamupipőke e kéréssel bemegyen a királyhoz, az pedig azt megadta. Ugy +is lett. – Itt a tátosló bemegyen a szilaj ménes közé a kőkeritésbe, +hova ezek be voltak zárva, megfogja üstökénél a legszilajabbat, nagyobb +biztonság okáért oldalba teremti, mire az ugy megjuhászodott, oly szelid +lett mint a bárány. Aztán az esztrengalyukhoz vezeti, hol már pőrén, egy +ingre-gatyára vetközve, lába közé fogott zsajtárral, ott ült a +Hamupipőke s fejte a kanczatejet a 100 akós kádba. Igy a mi Hamupipőkénk +a tátosló segitségével mind az egész ménes kanczáját megfejte. + +Mikor ez is megvolt, kivezeti a Hamupipőke a rosz csikót még rosszabb +kötőféken, hogy hagy nézze az ő szomorú halálát, midőn a kanczatejbe +ugrik. Itt lelkem teremtette! a tátosló egy szippantással az egyik +orrlyukán szítta fel a 100 akó kanczatejet, a másikon pedig egy +lehelettel visszaeresztette. Háromszor szítta igy fel, háromszor +eresztette vissza íme! harmadszorra a zubogó-forró lótej lágymeleggé, +széles e világon a legjobb fördővé változott; ugyannyira, hogy mikor a +Hamupipőke beleugrott, nemhogy megfőtt volna, de még ki sem akart jőni +belőle. Eddig is szép volt a Hamupipőke, de most hétszerte szebb lett. + +A napnyugoti király, meg a csodaszép aranyhajú királykisasszony ott +álltak, ugy az ablaknál. A világszép kisasszony eddig is szerette a +Hamupipőkét, de most hétszerte jobban; csakugy reszketett érte; a +szerelem-hideg lelte. A király most ujra meg akarta ölelni a csodaszép +aranyhajú királykisasszonyt, de az elfordult tőle, mondván: + +– Hahó, király! nem addig van az, nem oda Buda! nem te fördöttél meg a +kanczatejben, hanem a parádés kocsis! majd ha te is megfördöl, akkor +leszek én a tiéd! + +Mit volt mit tenni a királynak, levetközött, hogy majd leugrik a +kanczatejbe és megfördik. De mielőtt beleugrott volna, azt mondja a +parádés kocsisnak: + +– Édes fiam! vezesd ki azt a te rosz csikódat, hogy hagy lássa az én +szomorú halálomat is mint a tiédet! + +A Hamupipőke kivezette a rosz csikót s oda állitotta a 100 akós kád +mellé. A tátosló ismét háromszor szítta fel a kanczatejet, ismét +háromszor eresztette vissza, ime! az a helyett, hogy hidegebb lett +volna, hétszerte forróbb lett; ugyannyira, hogy mikor a király bele +akart ugrani, mielőtt beleért volna, csupán a forró párától is tüstént +szörnyet halt. + +Itt aztán az aranyhajú királykisasszony, meg a mi Hamupipőkénk +megölelték, megcsókolták egymást mondván: + +– Én a tied, te az enyim, ásó-kapa sem választ el egymástól. + +Aztán olyan lakzit laktak, melynek a hire hét világra szólt. Az +aranyszőrű-aranypatkójú szilaj ménes pedig a fejés által annyira +megjuhászodott, annyira megszelidűlt, mintha mindig pányván nevelték +volna, mintha mindig marokból etették-itatták volna: ezért hatot a +legszebbek közül hámba fogtak s ezen mentek az esküvőre. + +A mi Hamupipőkénk, meg a világszép aranyhajú királyasszony nagy boldogan +még most is élnek, ha meg nem haltak. + + + + +A NÁDSZÁL KISASSZONY. + +Volt egyszer egy király s annak két süldő fia. Itt a király az öregebbik +fiát elküldte házasodni. El is ment az házasodni s elvette a nádszál +kisasszony nénjét. Hogy hazavitte a feleségét: a király megelégedett +választásával. Elküldi a kisebbik fiát is, hogy házasodjék meg; de erre +az azt felelte: hogy neki nem kell mindenféle rosz oldalborda; hanem az +ő feleségének kell, az egész föld kerekségén a legszebb virágnak, a +leggyönyörűbb világszép kisasszonynak lenni. + +Egyszer a két királyfi vadászni ment. Visszajövet azt mondja a kisebbik +a nagyobbiknak: + +– Ugyan édes bátyám, valamit kérdenék tőled? + +– S mi lenne az édes öcsém? + +– A biz nem egyéb, csak az, hogyha haza megyünk, kérdezd meg a +feleségedet: van-e még nálánál szebb? + +– Ha csak az a bajod, mondja az öregebbik, az nem nagy summa; hisz ép +itt szembe jön a feleségem! + +– Ugyan szívem aranyos rubintja, nem felelnél egy kérdésemre: te nekem +legszebb vagy, de van-e még náladnál szebb a világon? + +Most az egyszer a királyné úgy tett, mint a ki nagyot hall; nem felelt +semmit, csak a fejével vágott, csak a szemével intett, hogy: csitt! szót +se többet! + +No ez abba marad. Itt a kisebbik királyfi mit, mit nem cselekedett, +szépen belopódzott a bátyja hálószobájába. Itt estve, hogy nyugodalomra +bocsátkozott az egy pár cseléd, az öregebbik királyfi, meg a felesége, +egyszer csak megszólal a királyfi s kérdi a feleségét: + +– Ugyan szívem szive, mond meg nekem, hogy miért nem feleltél kérdésemre +az imént? + +– Azért nem feleltem kedves férjem, mert az öcséd előtt kérdeztél; nem +jó volna azt neki megtudni, hogy van még nekem egy hugom, ki az egész +föld kerekségén a leges legszebb leány; de el is van rejtve három +nádszál középsőjében: ezért világszép nádszál kisasszony neve alatt +ösmeretes, – a másik két nádszálban pedig két szobaleánya tartózkodik. + +– De hát azt nem mondanád meg édes feleségem, hogy hol van elrejtve az a +három nádszál, a világ melyik zugában vagy szegében? + +– Hahó férjem, messze van az ide? annyira van az ide, mint innen oda, s +onnan vissza; no, de ha kérdezted, megmondom: hallottad-e hirét a +Feketetengernek? + +– Nem hallottam biz én! + +– No, ha nem hallottad, hát halld most. A Feketetenger hetvenhetedik +szigetében, ott is a kellőközepén van elrejtve az a három nádszál; de +oda halandó ilyen állapotban, nem mehet el, hacsak valami bűbáj, ördögi +mesterség, tündéri segitséggel nem, de, ha mégis valami csoda által oda +eljuthatna, még akkor sem hozhatná el; mert egy az: hogy a Feketetenger +szigetein olyan sötétség van, hogy a kanál is megállna benne; más az: +hogy a világszép nádszálkisasszonyt egy vén banya őrzi, kinek az élte +csak addig pislog, míg azt a három nádszált le nem vágják: ezért az ugy +őrzi azokat, mint a kétszeme világát, vagy még ennél is jobban. De, ha +valaki azt onnan el tudná hozni, az lenne széles e világon a +legboldogabb ember; mert a szigetek megvilágosodnának, maga pedig oly +feleségre tenne szert, kire még a csillagos ég is mosolyogva nézne! + +Mikor a királyfi mindezeket, tövéről hegyére ugy fülhegyről meghallotta: +azon az úton, a melyen bement, kijött a szobából. Aztán fölnyergelvén +legjobbik s legkedvesbik lovát, vetett a szerdásba egy kis elemózsiát, +elindult e széles világba a világszép nádszál kisasszony keresésére. + +Ment, mendegélt hetedhét ország ellen, még az óperencziás tengeren is +túl, egyszer egy gunyhóra bukkant. A gunyhóban lakott egy vén asszony, +köszön neki: + +– Adjon isten jó napot édes öreg anyám. + +– Ha öreg anyámnak nem szólitottál volna mindjárt megettelek volna! hát +hol jársz itt ezen az idegen földön, hol még a madár sem jár? + +– A Feketetenger hetvenhetedik szigetében diszlő világszép nádszál +kisasszonyt keresem: nem hallott-e róla valamit édes öreg anyám? + +– Mi tűrés-tagadás édes fiam, én nem hallottam; minek tagadnám, se’ +károm, se’ hasznom benne; hanem itt a szomszéd völgyben, a bérczen át, a +szálason fel, kerek erdő alatt, dombtetőn lakik a néném. Hacsak az nem +tud róla valamit, úgy senki a világon. Hej, Miczi, állj elő! vezesd el +ezt a királyfit a nénémhez. + +Megyen a királyfi a Miczi után, mely nem volt egyébb, mint egy nagy +bajuszú kis egérke, egyszer elérnek egy keresztútra, hol a Miczi egyet +czinczogott s a középső útra mutatván, hazaszaladt. Megyen a királyfi az +igaz úton, el is érte a másik gunyhót, melyben a középső testvér lakott. +Köszön neki a királyfi: + +– Adjon isten jó napot édes öreg anyám. + +– Ha öreg anyámnak nem szólítottál volna, mindjárt megettelek volna! hát +hol jársz itt ezen az idegen földön, hol még a madár sem jár? + +– A Feketetenger hetvenhetedik szigetében, ott is a kellőközepén diszlő, +világszép nádszál kisasszonyt keresem: nem hallott-e róla valamit édes +öreg anyám? + +– Mi tűrés-tagadás édes fiam, biz én nem hallottam, minek tagadnám, se’ +károm, se’ hasznom benne; hanem itt a szomszéd völgyben, a bérczen át, a +szálason fel, kerek erdő alatt, dombtetőn lakik a néném. Hacsak az nem +tud róla valamit, úgy senki a világon. Hej, Piczi, állj elő! vezesd ezt +a királyfit a nénémhez. + +Megyen a királyfi a Piczi után, mely nem volt egyéb, mint egy +galambfehér mókuska fekete nagy bajuszszal s hosszú bojtos farkkal, +egyszer elérnek egy keresztútra, hol a Piczi egyet czinczogott s a +középső utra mutatván, hazaszaladt. Megyen a királyfi az igaz uton, el +is érte a harmadik gunyhót, melyben a legidősb testvér lakott. Köszön +neki: + +– Adjon isten jó napot édes öreg anyám! + +– Ha öreg anyámnak nem szólitottál volna, mindjárt megettelek volna! hát +hol jársz itt ezen az idegen földön, hol még a madár sem jár? + +– A Feketetenger hetvenhetedik szigetében, még ott is a kellőközepén +diszlő világszép nádszál kisasszonyt keresem: nem hallott-e róla valamit +édes öreg anyám? + +– Hahó királyfi! eléb elkopnék a te lovad lába térdig, s eléb elnyúznál +te tizenkét pár vasbakancsot, míg oda eljuthatnál! mert egyedül csak +olyan paripán lehet oda eljutni, mely sárkánytejet szopott, zsarátnokot +evett s tűzlángot ivott; – hanem van a te tirkodban egy tőből nőtt három +aranyhajszál, melyről eddig magad sem tudtál semmit, jöszte ide, hagy +szakitsam én ki azokat. + +A királyfi lehajtotta a fejét, az öreg asszony pedig kiszakasztotta az +egy tőből nőtt három aranyhajszálat. + +– Látod fiam, ez a három aranyhajszál csodaszer, melyeket egy tündér +ajándékozott felnevelő apádnak, minthogy igen szép ember levén, +beleszeretett, kitől te létlen módon örökölted. Ne, itt van, a kezedbe +adom ezzel a kolincsmadzaggal együtt. Eredj fel aztán erre az irdatlan +magas hegyre, mely a gunyhóm előtt az eget támasztja. Mikor felértél a +tetejére, a kolincsmadzaggal csapd meg háromszor az egy tőből nőtt három +aranyhajszálat: majd előtted terem a te tátos paripád, mely selyemréten +nevekedett, sárkánytejet szopott, zsarátnokot evett s tűzlángot ivott. + +A királyfi szépen megköszönte a hozzája való szivességet, fölment aztán +arra a nagy irdatlan hegyre, mely az eget támasztotta. Hogy felért a +tetejére, elő vette az egy tőből nőtt három aranyhajszálat s a rosz +kolincsmadzaggal megcsapta háromszor. Ime! egy tüzes felhő, mint a +kilőtt nyíl, nyargalt feléje, iszonyú csörömpölés-csattogással, mintha +egy ménes lett volna elébe fogva, s ott, mint a peczek, megállt a feje +fölött. Ime! a tüzes felhőből hármas nyerités hallatszott, minek +hallattára, mint valami harang, háromszor kondult meg a világ! s +kiugrott belőle a tátosparipa és mint az áradat, mint a felhőszakadás +lecsapott a gazdája mellett, orrlyukából fujván a különbnél különbféle +piros, kék s zöld lángot. A rosz kilincsmadzagból pedig olyan +nyeregszerszám lett, hogy a sok bojttól, brilliant csattól s arany-ezüst +kivarrástól még a földje sem látszott. + +– Hipp, hopp, itt vagyok kedves gazdám! ne légyen azért a te dolgaidnak +hátramaradása: ülj fel azért a hátamra s hogy menjek veled? ugy-e mint a +legsebesebb forgószél, vagy mint a gondolat, vagy a hogy a madár +repülhet? + +– Csakúgy édes lovam, hogy se én bennem, se te benned hiba ne essék. + +– De mielőtt elindulnánk a hosszú utra, mondja a tátosló, azt is akarom +mondani: minthogy abban a szigetben oly nagy sötétség uralkodik, hogy +még a kanál is megállna benne: eléb el kell mennünk a Nap fényes +pitvarába s onnan egy égő sugarat hozni. + +Mikor beszédét emigy befejezte a tátosló, felszállt a levegőégbe, +mentek, mendegéltek hetedhét ország ellen, egyszer a föld kapujához +értek, hol két szakálas farkas állt istrázsát. Ezek a szakálas farkasok +utjokat állták s vámot kértek. A vám pedig nem volt egyéb, mint két font +hús jó tátoslovából. Ugyde, ha a két font húst jó tátoslovából +kimetszette volna, ez csak féltátos lett volna: igy az ő utjok soha +véget nem ért volna. + +Kapja a királyfit mit, mit nem cselekedett, elővette csillagos bicskáját +s két font húst a maga tulajdon husából, a jobbik bonczából kerekitett +ki, – aztán odadobta a szakálas farkasoknak s azok csakis igy +eresztették által. + +Mentek, mendegéltek hetedhét ország ellen, egyszer mégis elérkeztek a +Nap fényes pitvarába, hol is jó tátoslovát megkötötte egy gyémánt +oszlophoz, maga pedig a tűzfördőben megfördött, az aranytörüközőbe +megtörűközött s a fényes pitvar oldalában, mint valami tükörben +tetétől-talpig meglátván magát, megfésülködött az aranyfésűvel. + +Itt, lelkem teremtette, mi kerül a dologból mi nem! bezzeg megharagudott +ezekért egy szolgalélek a Nap szolgálatában, még a szemöldöke is +egymással birkozott! Bezzeg volt a királyfinak: ne mulass! mert, nem +hogy égő, világító sugarat kapott volna, hanem a szolgalélek egyetlen +lehelletével, mellynek a zivatar fia sem lehetett, ugy elfújta maga +elől, hogy földet hetvenhét mértföldig sem érzett a lába alatt, s még +ekkor is egy nagy irdatlan setét lyukba esett. + +No szegény királyfi, vagy látod többé vagy nem a Nap fényes tekintetét, +verőfényes arczát! Megyen, mendegél a királyfi ezen irdatlan sötét +lyukban, tapogatózva mint a vak. Ha egyet lépett, kigyóra hágott; ha a +kezével tapogatózott, varancsos békát fogott; ha körül tekintett, +mindenünnen csak veres szemű férgek, csuszó-mászó állatokat látott. Csak +megyen, csak megyen, egyszer zúgó víznek omlása, vasbakók ütése ütötte +meg a füle dobját, még pedig akkorákat ütött rajta, hogy majd +beszakasztotta. Itt, ezen a helyen készitették az istennyilát. Csak +megyen, csak megyen, egyszer egy nagy vaskapuhoz ért, mely ép nyitva +volt, de egy nagy ebadta százfejű sárkány állt őrt, mely senkit, de +senkit sem eresztett be. Mihez fogjon most; hova tudjon a lelke lenni? +Itt lelkem teremtette mit, mit nem cselekedett, kipked-kapkod, egyszer +egy varázsfuruglya akad a kezébe. Előveszi a szépszólású +varázsfuruglyát, belefúj amugy keservesen, hogy még a könyei is +potyogtak, s oly siralmas nótákat huzott rajta, hogy még az a nagy erős +állat, maga a százfejű sárkány is megjuhászodott: veres taréja +lekonyulván, borzas pikkelyei szépen egymásra lapultak. Lehentergett +aztán a földre, s ott szűkölt, ott vajudott mint a kutya, mikor gazdáját +ismét láthatja. Ezt látva a királyfi, neki bátorodott, neki ment +egyenesen a sárkánynak, rá lépett, végig ment rajta, s az az irdatlan +vadállat még sem bántotta, csak a lábát nyalta, csak a farkát csóválta, +s keresztűl engedte menni. + +Hogy bement a vaskapun, egyszerre oszlani kezd a sötétség; de nem is +csoda! mert egy gyöngyadta ékes hajadon jött elébe, +bibor-bársonyköntösben, ki senki sem volt egyéb, mint maga a fényes Nap +legkedvesebb, legszebb leánya a – Hajnal. Itt az égi virágszálnak +megtetszett a szép királyfi; de föl is vette maga mellé szárnyas lovára, +keresztűl repülvén az ég boltivén, vitte, vitte, egyszer elértek a +beretvahidhoz. Hogy ide értek, ezen, mintha létlen lovuk lett volna, úgy +átvágtattak, hogy sem a ló körmének nem esett baja, sem a beretvaél nem +csorbult ki az érczpatkótul. + +Átmenvén a beretva-hidon, a rézerdőbe értek, hol ép a Nap favágóival +találkoztak, kik vasas szekéren iszonyú csörömpölés, zúgás-csattogással +fát vittek a konyhára. + +Innen az ezüsterdőbe értek, hol szépenszóló ezüstfehér madárkák +vidámították az arra járókelőket. Az ékes hajadonra, az ég virágára is +rászállt vagy kettő s ott danoltak a fülébe szebbnél szebb nótákat. Az +ezüstfák háromszor hajoltak meg a Nap leánya előtt. + +Innen az aranyerdőbe értek, hol szépenszóló aranysárga madárkák +vidámították az arra járókelőket, s itt-ott leverték az aranymakkot a +fájáról. Az aranyfák háromszor hajoltak meg a Nap leánya előtt. + +Az aranyerdő kellőközepén terült el a Hajnal kertje. A kert kellőközepén +állott a Hajnal rezidencziája, rezes tetejével. + +Hogy ideért az ég virága, egyszerre a gyöngyvirágok megrázván piczi +csengetyűjüket, csengetni kezdtek s ennek hallattára egyszerre, mint a +raj özönlött elő a sok csillag s körül ragyogták az ég virágát +csillagragyogással. + +Az ékes hajadon csak egyet intett, íme! bíborfelhőcskék úsztak elő, mind +meg annyi égi tömlő, melyek a kiterjesztett erősségben csolnakul +szolgálnak. – Beleült a Hajnal egybe, de eléb biborpalástjával +beteritette s maga mellé ültette a királyfit is. Hogy pedig a királyfi +le ne billenjen, magához ölelte, de az nem merte vissza ölelni; mintha ő +lett volna a leány, nem ő a legény. + +Csak eveznek, csak eveznek a levegő égben, egyszer megunták már a +mulatságot, megkötötték ezért az égi tömlőt ahhoz a fához, melynek +gyémánt a virága, ezüst a levele, s arany az almája. Aztán leültek +egymás mellé párosan az aranyalmát termő fa alatt levő aranylóczára. +Alig ülnek itt egy keveset, midőn a Nap leánya intésére, hamarabb a +kimondott szónál, ott terem egy aranyos pillangó s rózsalevélen +maszedett mennyei mézet hozott. + +Mindketten hozzáláttak amugy magyar miskásan az evéshez, s midőn +jóllaktak, égető szomjuság fogta el a királyfit, égetvén torkát a +maszedett mennyei méz. + +Egyszerre, hamarább a kimondott szónál, ott termett egy szemérmes +csillag, hozván ezüsttálczát, ezüsttálczán aranykancsót, aranykancsóban +bájitalt. + +Alig ivott a királyfi az aranykancsóból: tüstént azon szempillantásban, +mintha ketté vágták volna, enyhült szomja. + +Mikor aztán szomjukat, éhségüket ekkép enyhitették, a Nap leánya egy +intésére cziterát hoztak elő a szemérmes csillagok, melyen a Hajnal az +aranyhúrt ezüsttollal verte s játszott rajta oly gyöngyörves szebbnél +szebb nótákat, hogy a ki azt hallotta, ha mindjárt tulajdon édes apja +feküdt volna is a terítőn, mégis tánczra kerekedett volna. + +Itt, elkövetkezik a lefekvés ideje is: ezért a királyfit kézenfogva, +keresztűl vezették hetvenhét szobán, végre a fördőszobába értek. A szoba +közepén állott egy nagy aranykád, aranykádban harmatvíz s ehhez +habszappany a puszpáng fa asztalon. + +A királyfi megfördött a harmatvizben, megmosdott a habszappanynyal s +megtörülközött az aranytörüközőbe. + +Mikor mindezekkel készen volt, megrántott egy folyóka zsinort s a +harangvirág csengő hangjára, ott termettek a szemérmes csillagok. Ezek +göndör haját kibontották, kagylófésűvel megfésülték, minden szálra +egy-egy igaz gyöngyöt huztak s aztán két foncsikba fonták. + +Eddig is szép volt a királyfi, de most hetvenhétszer szebb lett, hát még +mikor ráadták a bibor-bársony köntöst, akkor kellett volna csak +megnézni! + +Mikor egészen készen voltak, bevezették a Nap leánya szobájába. Aztán +leültek egymásmellé az aranylóczára s beszélgetni kezdtek; szó, szót +szült, beszéd, beszédet ért s ha kivilágos kiviradtig beszélgettek volna +is, még sem fogytak volna ki belőle. Aztán összeölelkeztek, +összecsokolodztak. Az első csókra oly fehér lett a Nap leánya mint a +fehér rózsa; a másodikra oly piros, mint a piros rózsa; a harmadikra +pedig oly kimondhatlan szinű, mintha a két rózsát, a fehéret, meg a +pirosat, összekeverték volna. + +Aztán lefeküdtek a virágnyoszolyára s a Nap leánya aranyhajával, mint +valami selyemlepedővel, betakarta a királyfit. + +Reggelre kelve, a Nap leánya megajándékozta a királyfit égő sugárral, +melyet, mint valami pántlikát, karikába tekert, szelenczébe zárt s +aranyhaja szálára kötve a királyfi nyakába akasztott. + +Aztán nagy könyhullatások, forró ölelések s édes csókok közt váltak el +egymástól; a Nap leánya szárnyos lován az égboltivére repűlt, a királyfi +pedig folytatta a maga utját. – Mint mondám, már volt neki szigetes +világositó égő sugara. + +Csak mennek, csak mennek, egyszer megszólal a tátosló, mondván: + +– Hallod-e kedves gazdám! + +– Mit parancsolsz édes lovam? + +– Nem egyebet, mint azt, hogy jól felkösd a gatyádat; mert a három +nádszálat egy csapásra kell levágnod; mert már másodszor hasztalan +vágnál, mivel azzal csak a saját nyakad szelnéd le. Ha egy csapásra +szerencsésen levághatod: a sziget egyszerre megvilágosodik s tiéd a +világszép nádszálkisasszony két szobaleányával együtt; de még ekkor is +csak úgy lesz az a tiéd, hogyha a három nádszálat mindaddig, mig csak +vizet nem érünk, fel nem hasítod, mert ha felhasítod, mindhárom azonnal, +tüstént azon szempillanatásban szörnyet hal. + +A királyfi égre-földre igérte, hogy akképpen cselekszik. – Heted napra a +Feketetenger szigetére értek, de itt oly sötét volt, hogy a kanál is +megállott volna benne; de a királyfi is elővette az aranyhajszálon függő +ezüstszelenczét, felnyitván annak tetejét, egyszerre megvilágosodott az +utja, még pedig oly tündéri mesterséggel, hogy csak neki világitott; ő +mindent láthatott, de őt egy teremtett lélek se. Mikor odaért, hol a +három nádszál virágzott, mindhárom fejjel a királyfi-felé fordult s +földig meghajtották előtte magukat. + +Csak hajlongnak, csak hajlongnak, mikor legjobban hajlongnának, a +királyfi sem volt rest, a kivont meztelen karddal egy csapással izibe +leszelte mindhármat s azok az ölébe borultak. A három nádszál tövéből +pedig fekete vér bugyborékolt fel s keserves jajszó hallatszott, mintha +valakinek a szivébe döfték volna a meztelen kardot. + +Oda is döfték, a vén banya szivébe; mert az a fekete vér, a vén banya +vére, az a keserves jajszó, a vén banya halálos sohajtása volt, ki csak +addig élt, mig az a három nádszál a lábán állott. – Mihelyt a vén banya +kiadta a lelkét, egyszerre az égő aranysugár, mintha puskából lötték +volna ki, kirepült az ezüstszelenczéből s az egész sziget +megvilágosodott. + +Aztán a királyfi felülvén jó tátoslovára, ment, mendegélt hetedhét +ország ellen, mint a hogy csak a legsebesebb röptű madár szállhat, +egyszer fölébredt benne a kiváncsiság: hogy valjon van-e a nádszálban +valaki; hogy valjon milyen lehet az? + +Mondom hogy fölébredt benne a kiváncsiság, mely ugy furta az oldalát, +mintha vasfurúval furták volna, itt mit, mit nem cselekedett, csillagos +bicskáját kivette a zsebéből, s felhasította a legkisebb nádszálat, a +melyben volt a világszép nádszál kisasszony kisebbik szobaleánya. + +Hogy felhasította a nádszálat, az ölébe hullt egy gyönyörűséges +gyöngyadta szép leány, kinek első szava is ez volt: + +– Vizet, vizet, csak annyit is, a mennyit egy fecske a szájába vesz, +midőn a fiait itatja; mert mindjárt meghalok! + +De hogy im a királyfi, egy csepp viz nem sok, de még annyit sem tudott +adni: a szép leány, mint a kettétört virág, elkezdett halványodni, +mindig halványabb, halványabb lett, mig utoljára a halál halványsága +fogta el s fejét a királyfi keblére lehajtván, meghalt. + +A királyfi annyira szánta-bánta bünét, hogyha lehetett volna, saját +vérén váltotta volna meg, de már nem lehetett: azért jó tátos lováról +leszállt a földre, kardjával egy sírt ásott s bele temette a szép +leányt. Fejfául a felhasított nádszálat tűzte le, ebből pedig egy fekete +rózsaszál nőtt ki, mely gyásszal, feketével virágzott. + +A még fel nem hasított két nádszálból keserves sirás-rivás, keserves +jajszó hallatszott, mintha valaki a testvérét siratta volna; de a +királyfit is elfogta a nagy szomorúság, gondolván magában: e virágzó +hajadonnak én okoztam szomorú halálát, e szép virágszált én törtem le s +én tűztem a halál kebelére; de, ha a lelkét kisirta volna is, még sem +használt volna az már semmit: azért, felülvén jó tátoslovára, tovább +ment. + +Csak mén, csak megyen, egyszer a királyfiban ujra feltámad a +kiváncsiság, furta az oldalát, mint ha vasfurúval furták volna, hogy +valjon van-e a másik nádszálban is ily szép leány; hogy valjon az igy +járna-e? Végre nem állhatott tovább ellent az ördög furójának, ujra +elővette csillagos bicskáját s felhasította a másik nádszálat is. + +Ime! belőle a világszép nádszál kisasszony nagyobbik szobaleánya hullt +ki, mondván: + +– Vizet, vizet, csak annyit is, mennyit egy kis fecske vesz a szájába, +midőn fiait itatja; mert mindjárt szörnyet halok! + +De, hogy im a királyfi, egy csepp viz nem sok, de még annyit sem tudott +adni: a szép leány, mint a ketté tört virág, elkezdett halványodni, +mindig halványabb, halványabb lett, mig utoljára a halál halványsága +fogta el s fejét lehajtván a királyfi keblére, meghalt. + +Mit volt mit tenni a királyfinak, leszállt a földre, kardjával egy sírt +ásott s bele fektette az ékes hajadont; de mikor ráhúzta a földet, azt +gondolta a királyfi, hogy maga fekszik ott a sírban, magára húzza a +földet. A szép leány fejéhez fejfául oda tűzte a felhasított nádszálat, +ebből pedig egy rózsaszál nőtt ki, mely feketével, gyászszal virágzott. + +A még fel nem hasított nádszálból, melyben maga a világszép kisasszony +volt elrejtve, keserves sirás-rivás, keserves jajszó hallatszott; de a +királyfi sem volt különbül, őt is nagy szomoruság fogta el; volt már +neki két halottja, két szép virágszál, kiket erőnek erejével ő +szakasztott le, ő tűzte a halál kebelére; de rá is szállt a bubánat, +fekete szárnyával egészen beterítette s hasztalan vitte jó tátoslova +ugy, mint a hogy a legsebesebb röptű madár szállhat, mert vele repűlt +az. + +Mentek, mendegéltek aztán hetedhét ország ellen, egyszer a királyfiban +ujra feltámad a kiváncsiság, furta az oldalát, mintha vasfuruval furták +volna, hogy valjon milyen lehet az ő leendő éltepárja; milyen a +világszép nádszál kisasszony? + +Már nem állhatott ellent az ördög furójának, annak a nagy +kiváncsiságnak, a harmadik, a legutolsó nádszálat is elővette, hogy most +mindjárt felhasítja; de, hogy im az oktalan állatnak sokszor több esze +van, mint az okosnak: itt, a tátosló hirtelen hátra nyult, kikapván a +királyfi kezéből a nádszálat, többé mindaddig oda sem adta, mig csak egy +tó partjára nem értek. + +Mikor a tó partjára értek, felhasította a királyfi az utolsó nádszálat s +ime! kihullt abból oly gyöngyadta világszép kisasszony, hogy miolta a +világ fenáll, sem az előtt, sem azután, sem azóta nem szült anya olyant, +kinek első szava is ez volt: + +– Vizet, vizet csak annyit is a mennyit egy kis fecske szájába vesz, +midőn fiait itatja; mert mindjárt meghalok! + +A királyfi megitatta, a világszép kisasszony pedig azonnal jobban lett. +Aztán összeölelkeztek, megcsókolták egymást, mondván: én a tiéd, te az +enyim, ásó kapa se választ el egymástól, – s ekkor olyan szép volt az +egy pár cseléd, mintha két csillag, az ég legszebb két csillaga +ölelkezett volna; mintha két virág, a kerek föld legszebb két virága +csókolkozott volna. + +– Hallod-e szivem szép szerelme, mondja a királyfi, míg én haza megyek +üveges aranyos hintóért, mász fel addig erre a fűzfára, majd eltakar az +téged; de te addig, mig az én szemem ismét nem gyönyörködik a te +nézésedben, senkihez, de senkihez egy árva szó nem sok, de még annyit +se’ szólj. + +Ugyis lett. – A királyfi haza ment üveges aranyos hintóért, a világszép +kisasszony pedig felmászott a fűzfára, mely őt egészen elrejtette. + +Itt, mi kerekedik a dologból, mi nem, mig a királyfi odajárt, honnan, +honnan nem, egy rákászó czigányleány vetődik a fűzfa alá, ki a vízben +meglátván a nádszálkisasszony gyönyörves árnyékát, illegette-billegette +magát, két kezét a csipejére tevén, szót szólt. + +– Eszem a lelkét, be szép árnyékom van nekem, beillenék egy király +kisasszonynak is! + +– Tied bízon a… majd megmondom hogy micsoda! szolalt meg a fáról az +aranyos madár aranyos hangján. + +A czigányleány erre föltekint a fára, hát ott látja ülni a világszép +királykisasszonyt, kinek nézésére még az a fényes nap is megállt volna +az égen. + +A czigányleány nem szólt semmit, hanem ízibe lerántotta a fáról fehér +lábánál fogva a világszép kisasszonyt, lehúzta róla bibor-bársony +köntösét s aztán csupaszon beletaszította a vizbe. A világszép +kisasszony nem fúlt bele, mert megrázkodván, egy aranyos tollú +víziréczévé változott, s ott uszkált a tó vizén, – a czigányleány pedig +jól roszul magára huzta a bibor-bársony köntöst, mely ugy állt rajta, +mintha gereblyével, vasvillával hányták volna rá s aztán nagy begyesen +felül a fára; de itt se ült sokáig, mert hogy im meglátta az aranyos +víziréczét, leugrott a fáról s elkezdte dobálni. + +Csak hajigálja, csak hajigálja, ugy annyira hogy a keze is elfáradt, de +egyszer sem tudta meghajítani, mert az aranyos vizirécze azonnal +lebukott a vizbe, mihelyest egy kő röpült feléje. A czigányleány végre +megunta a mulatságot s abba hagyván, felmászott a fűzfára s várta a jó +szerencsét. + +De nem sokáig kellett azt várnia, mert nem sokára aztán megérkezett a +királyfi nagy parádésan az üveges, aranyos hintóval, hogy majd +hazarepíti az aranyos madarat; de a czigányleánynak is volt ám esze; +mert addig le nem jött a fáról, legalább ő azt mondta, mig a királyfi +azt az aranyos víziréczét, mely ott uszkál a tó vizén, le nem lövi, hogy +hagy igyék ő annak piros véréből, hagy egyék ő annak gyenge húsából. + +A királyfi tehát ízibe előrántotta a nyilát, czéloz, hogy majd agyonlövi +az aranyos viziréczét; de biz annak piros véréből nem ihatott a +czigányleány, s nem ehetett gyenge husából; mert a nyilvessző soha sem +ment hegygyel a viziréczének, hanem mindig a tollával fordult feléje, az +pedig ha találta volna is, még sem lett volna halálos. + +De, minthogy a királyfi már minden nyilvesszőjét kilövöldözte, minthogy +estve is lett: a mulatságot abba kellett hagyni s a szekérrúdját +hazafelé kellett fordítani. – Otthon, mint már mondtam, előre +feldicsekedett, hogy mily szép feleséget hozott: azért, hogy annál +nagyobb legyen a meglepetés, a mátkáját fátyollal letakarva vezette be +az összegyült násznép elébe. + +Itt, a királyfi nagy fityre lefágyolozza a világszép kisasszonyt s a +násznép előtt ott állt a kordoványpofáju czigányleány. Az összegyült +vendégek azt sem tudták nevessenek-e vagy bosszankodjanak. + +De, minthogy az ember a szájából s....t nem csinálhat: papot, hohért, s +vaskalapot hivattak; a pap összeadta, a hohér seprőzte s az istennyila +kerülgette, de soha meg nem ütötte. + +Itt a czigányleányból lett királyné gondolta: no ez abba nem maradhat, +hogy a világszép nádszál kisasszony éjnek idején fölkeresi királyi +férjét: azért ennek az italába minden istenadta estve álomport kevert, +mitől a királyfi ugy aludt mint a juhászbunda. + +Ugyis lett. – A világszép nádszál kisasszony megrázkódván, kis madárrá +változott s ugy éjféltájban rászállt a királyfi ablakára. Kis szájával +koczogtatja, veregeti s az ablak magától felnyilván, berepült rajta. + +Itt, megrázkodik a kis madár s oly világszép királykisasszonynyá +változott, hogy anya olyant sem azelőtt, sem azóta, sem azután nem +szült. + +Oda megyen a királyfihoz, szólítgatja, de nem hallja, költögeti, de nem +ébred, ráborul s végig hosszig siratgatja, de nem érzi, nem érzi azt a +forró könnyeket, melyek majd elégetik az orczáját! hanem ott feküdt +mozdulatlanul mint egy darab fa. + +Végre igy szólt hozzá édes madár nyelven: + + Király királyfia, + Szivem lelkem ifja! + Édes ajkad néma, + Nyisd meg egy-két szóra; + Szép szeretőd, + Gyöngy ibolyád, + Vigasztalására. + Még kétszer eljövök, + Többet el nem jövök. + +De a királyfi nem ébredt fel, pedig az óra éjfélután egyet ütött: ezért +a világszép kisasszony megrázta magát, kis madárrá vált s kirepült az +ablakon. Az ablak magától becsukódott utána. + +A királyfi inasa ezeket mind jól hallotta, mert ébren volt, de mégis +hogy reggelre kelve fölébredt, azt gondolta, hogy az egész csak álom +volt: ezért nem merte elbeszélni a királyfinak, hogy mit látott; hanem +azt határozta el magában, hogy még elvárja a következő éjszakát is s ha +a szép leány madáralakban ujra megjelen, akkor bizonyos hogy nem álom, +akkor elbeszéli a királyfinak, hogy mit látott. + +Itt, elkövetkezik a másik estve is, a királyfinak ujra álomport adott be +a felesége, ettől pedig az ugy elaludt mint a juhászbunda. + +Mikor az óra ép tizenkettőt ütött: az ablakra száll a kis madár, +koczogtatja, veregeti kis szájacskájával s az ablak magától felnyílt +előtte, magától csukódott be utána. + +Itt, megrázkodik a kis madár s oly szép leánynyá változott, hogy olyant +anya, sem azóta, sem azelőtt, sem azután nem szűlt. + +Odamegyen a világszép királykisasszony az alvó királyfi ágyához, +szólítgatja, de nem hallja, költögeti, de nem ébred, ráborul, végig +hosszig siratgatja, de nem érzi, nem érzi azt a forró könnyeket, mely +majd elégette az orczáját! hanem aludt, mint egy darab fa. + +Végre igy szólt hozzá édes madár nyelven: + + Király királyfia! + Szivem lelkem ifja! + Édes ajkad néma, + Nyisd meg egy-két szóra; + Szép szeretőd, + Gyöngy ibolyád, + Vigasztalására. + Még egyszer eljövök, + Többet el nem jövök. + +De, hogy im a királyfi nem ébredt fel, hogy az óra éjfélután egyet +ütött: a szép leány megrázkódott, kis madárrá vált s kirepűlt az +ablakon. Az ablak magától becsukódott utána. + +Ezeket mind jól hallotta a királyfi inasa, mert nem aludt, ébren volt s +most már, hogy bizonyos volt benne, hogy nem álom: reggelre kelve azt +mondja a királyfinak: + +– Fenséges királyfi! mondanék én valamit fenségednek, ha valami +bántodásom nem lenne? + +– Oh jó Jancsi, mert igy hiták az inast, már hogy lenne neked bajod, +csak beszélj! + +– Hát tegnapelőtt éjszaka, úgy éjféltájban, egy kis madár szállt az +ablakra, kis szájával megkoczogtatta, megveregette az ablakot s az +magától felnyílván előtte, berepült rajta. Hogy berepült, megrázkodott s +oly szép leánynyá változott, hogy úgy néztem rá, mint valami oltárképre +s féltem tőle, hogy megígéz; a szép leány aztán odaborult fenségedre, +szólítgatta, de nem hallotta, költögette, de nem ébredt, végig hosszig +siratgatta, de tán nem érezte fenséged azt a forró könnyeket, végre édes +madárnyelven igy szólt: + + Király királyfia, + Szivem lelkem ifja! + Édes ajkad néma, + Nyisd meg egy-két szóra; + Szép szeretőd, + Gyöngy ibolyád, + Vigasztalására. + Még kétszer eljövök, + Többet el nem jövök. + +Ez ismétlődött tegnap éjszaka is; de felséged egy árva szó, nem sok, de +még anyit sem szólt, hanem ott feküdt mint egy darab fa, pedig, elhigyje +felséged, oly szép leány volt, hogyha kilettem volna terítve is, ha +mindjárt a deszkán feküdtem volna is, mégis fölkeltem volna! + +– Igaz-e ez Jancsi? + +– Olyan igaz, mint hogy az a fényes nap süt az égen! + +– No Jancsi, mondja a királyfi, van-e kedved 100 ftért egy poflevest +eltartani? + +– Pénzért nem, hanem felségedért szivesen, akár 100-at. + +– No, ha eltartod, majd mikor a feleségem ismét oda akarja adni az +álomporos bort, mert ezt kellett beadni a kutya lelkűnek, azért nem +ébredtem fel: csapd le a világot, mintha csak úgy ügyetlenségből ütötted +volna le, – én pedig az alatt szépen kiöntöm az álmosbort a főrdőbe, az +asszony pedig azt gondolja, hogy megittam. + +Ugyis lett. – Mert mikor eljött a fördés ideje, Jancsi a cserepcsikba +csiptetett gyertya világát, mintha megtörölni akarta volna, szépen +eloltotta, a királyfi pedig azalatt a fördővizbe szépen kiöntötte az +álomporos bort, a czigányleányból lett királyné pedig az gondolta, hogy +megitta; de azért ugy vágta pofon a szegény Jancsit, hogy még a szeme is +szikrázott; de Jancsi azt csak olybá vette, mintha egy szép leány +csókolta volna meg, csakhogy jóttehetett az urával. + +Itt tizenkettőt üt az óra, a királyfi tette magát mintha aludt volna, +pedig oly ébren volt mint jó magam, la! mondom, hogy tizenkettőt ütött +az óra, a kis madár az ablakra szállt, kis szájacskájával megveregette, +megkoczogtatta. Az magától felnyílt előtte s berepült rajta. Itt +megrázkódik a kis madár, oly szép leánynyá változott, hogy olyant anya, +sem azelőtt, sem azóta nem szült, hogy még a csillagos ég is mosolyogva +nézett rá. + +Mikor ráborult a királyfira, mikor végighosszig siratgatta, átkarolta a +királyfi, magához szorította. S hogy többé kis madárrá ne váljon, hogy +többé el ne repüljön: másnap a birodalmában levő herczegeket, grófokat s +igazság tevőket összegyüjtötte, eleiből vezette kézenfogva a világszép +nádszálkisasszonyt s azt kérdezte tőlük: mit érdemel az olyan személy, +ki ilyen egy pár cselédet el akar választani egymástól. + +Hogy ím a czigányleány azt gondolta, hogy saját kordovány pofájáról van +szó; ízíbe felkiáltott: + +– Azt érdemli felséges királyférjem, hogy vasszegekkel bélelt hordóba +kell befenekelni s aztán az ország legmagasabb hegyéről leereszteni. + +– No ebadta r.... kimondod magadra az itéletet! + +A czigányból lett királynét nyakon csipték, oly hordóba fenekelték, mely +vasszeggel volt bélelve s az ország legmagasb hegyéről leeresztették. + + + + +AZ ARANYHAJÚ KERTÉSZBOJTÁR. + +Hol volt, hol nem volt, volt egyszer egy szegény ember, s ennek egy +tuczat gyermeke. – Erről a szegény emberről igazán ellehetett mondani: +csak a teste-lelke, kebelén kenyere, hátán a háza. Már a legnagyobbik +fiacskája 13 éves volt, ezt tehát a saját szárnyára eresztvén, odadta +hidónak egy oly becsületes, jómodú emberhez, kiről még az irigyei is +csak jót tudtak mondani. + +Minthogy a gyermek jól viselte magát „kedves kis-szógám“ volt a +titulája; de megis érdemelte, mert a keze alá adott marhának ugy gondját +viselte, mintha tulajdon jószága lett volna. Ha a szántásból, vagy ha az +erdőről hazajött, addig a maga szájába egy falatot sem tett, annyit se +mint a körmöm feketéje, mig a lovakat ki nem fogta, be nem kötötte, meg +nem etette-itatta, – de még a megevő falatját is kettétörte s +feleközepét a lovának adta. + +Itt, hire futamodik a mi Jancsinknak, hogy mily jóravaló emberséges +ember; de nem is adta volna őt oda a gazdája egy vaklóért sem; +úgyannyira, hogy tiz gazdája is akadt volna, ha keveset nem mondok, kik +minden szempillantásban elfogadták volna, de egyhez sem ment. + +Nem ment pedig azért, mert lakott a Jancsi falujában egy ördöngös +molnár, kinek a malmában minden istenadta éjszaka a boszorkányok jártak +örölni, konkolyt, csermolyát és vadlencsét s ezeket a szegény emberek +lisztjeibe keverték: azért oly fekete ezeknek a kenyerök; de ezt egy +teremtett lélek se tudta, még maga a pap sem, már pedig ez csak +irástudó, okos ember, – hát mondom ez az ördöngös molnár igézte, ez +babonázta meg a mi Jancsinkat; úgyannyira, hogy mikor eljött az új +esztendő, ehhez szegődött be a mi „kis szogánk“ szinte hidónak. + +– No édes fiam, mondja az ördöngös molnár, az istálóban van két ló, csak +azokra legyen neked minden gondod, csak azokat kefélgesd, csak azokat +vakargasd, egyébre semmire se. + +Három hétig csak megvoltak ők együtt szép csendesen, de a negyedikre +kelve, midőn a molnár templomba akart menni, benyit az istálóba s azt +mondja a mi Jancsinknak: + +– Hallod-e kedves szolgám! + +– Mit parancsolsz kedves gazdám? + +– Nem egyebet mint azt, hogy amott a padláson van 100 köböl zab, ha te +addig azon mig én a templomban leszek e két sarlóhátu lovat meg nem +hizlalod oly kövérre, hogy a viz is megálljon a háta közepén: no lesz +neked ne mulass! + +Közbe légyen mondva, a molnár egyik lova, a szürke, tátos volt, de erről +Jancsi mitsem tudott. + +Hogy elment a molnár a templomba, ráborul a mi Jancsink a szürkére, +zokog keservesen, hogy még a vakolat is potyogott a falról. A tátosló +megszánta az istenadtát s azt kérdi tőle: + +– Mit sírsz, mit rísz kedves gazdám oly keservesen? + +– Hogyne sirnék, hogyne rinék édes lovam, mikor a gazdám azt +parancsolta: hogy míg ő a templomban lesz, titeket oly kövérre +hizlaljalak, hogy még a víz is megálljon a hátatok közepén! + +– Ha csak az a bajod, vigasztalja a tátosló, kisebb gondod is nagyobb +legyen annál! hanem láss a dologhoz ízibe s hozz elébünk annyi zabot, a +mennyi csak belefér a vályúba; – majd ha kérdi tőled a gazdád, hogy +meghizlaltad e a lovakat, csak az legyen szód és mondásod: én a mit +tehettem, megtettem, s addig megállásom sem volt, míg a vályút színig +tele nem hordtam; de azt nem tudhatom, hogy valjon a kelmed zabja bir-e +olyan tulajdonsággal, hogy a lovat azonnal meghizlalja. + +Ugyis lett. – Jancsi a lóvályut színig hordta azzal a jóféle zabbal, +melytől a ló oly jó kedvet kap, mint az ember a jó bortól s aztán +felebotját se hajtotta a parancsolatnak. + +Itt, hazajön a molnár a templomból, első dolga is az volt, hogy +egyenesen az ólba rontott, hol is első szava az volt, állj elő Jancsi, +megtetted-e azt a mit parancsoltam; kövérek-e a lovak? + +– Én, felelt Jancsi, a mit tehettem, megtettem; addig megállásom sem +volt, mig a lovak előtt a vályut színig nem hordtam; de azt nem +tudhatom, hogy valjon a kelmed zabja bir-e olyan tulajdonsággal, hogy a +lovat azonnal meghízlalja? + +A molnár egyszeribe látta, hogy kivel van dolga, egy szó, nem sok, de +még annyit sem szólt, azt is lassan mondta, hanem bement egyenesen a +malomba. + +Itt, elkövetkezik a másik vasárnap is. Az ördöngös molnár újra a +templomba készült, de mielőtt elment volna, beállit Jancsihoz az ólba s +azt mondja neki: + +– Hallod-e kedves szolgám! + +– Mit parancsolsz kedves gazdám? + +– Nem egyebet, mint azt, hogy látod-e amott az udvaron van egy nagy +rakás 100 szekérre való szemétdomb, – ha te azon azt a két sarlóhátú +lovat oly kövérre meg nem hizlalod, hogy a víz is megálljon a háta +közepén, akkor jobb lett volna neked nem születni, akkor ne várj haza, +mert lesz ne mulass! + +Azzal a molnár elment a templomba, Jancsi pedig ismét ráborult a szürke +hátára és sírt keservesen, hogy még a vakolat is potyogott a falról. + +– Mit sírsz, mit rísz kedves gazdám, kérdi a tátosló! + +– Hogyne sirnék, hogyne rinék, mikor az a kutyának való gazdám azt +parancsolta: hogy mig ő a templomban lesz, titeket oly kövérre +hizlaljalak az udvaron levő, 100 szekérre való szeméttel, hogy még a víz +is megálljon a hátatok közepén, különben jobb lett volna nekem nem +születni s haza ne várjam, mert lesz ne mulass! + +– Ha csak az a bajod, mondja a tátosló, kisebb gondod is nagyobb legyen +annál! hanem menj be egyenesen az ördöngös molnár kamrájába, – ne, itt +van ez a három levelű lóhere, meg ez létlen gyermek kisujja, majd ezek +előtt nyitás nélkül felpattan a vas-závár s magától kinyilik az ajtó. – +Eredj be rajta, ott találsz három kád pénzt. – Az egyikben van: +vert-arany, a másikban vert-ezüst és a harmadikban réz-pénz, – végy a +melyikből tetszik annyit, a mennyit csak elbirsz s aztán vidd haza +ágrolszakadt szegény szüléidnek; hanem csak egyszer fordulj, mert +másodszor késő lenne. Felnevelő apádtól, szülő anyádtól és édes +testvéreidtől pedig búcsuzz el, mert vagy látod őket valaha, vagy soha; +ki tudja hogy hol lesz a mi utunknak vége, vagy valahol, vagy sehol!? +Mikor ezt megtetted, jőjj ide vissza, menj be az ólba, a lóvakarót, +kefét és törlőt tedd az abrakos tarisznyába, kösd össze s te már ekkor +engemet az udvaron találsz fölnyergelve, fölszerszámozva. + +Jancsi, a mint lova parancsolta, úgy cselekedett. – Magához vevén a +három levelű lóherét, meg a létlen gyermek kisújját, egyenesen a +kamrának tartott. A kamra nagy vas ajtaján három irdatlan vas-závár +volt, s mind a három mint a parancsolat magától lepattant előtte, +magától kinyilt a nagy vasas ajtó. Jancsi bement rajta. Itt, mint jó +lova mondá, három kád pénzt talált; az egyikben volt: vert-arany, a +másikban: vert-ezüst és a harmadikban: réz-pénz. A mi Jancsink mind a +háromból szedett annyit a mennyit csak elbirt; de mégis volt annyi esze, +hogy a vert-aranyból rakott legtöbbet a zsákjába. A három kád pénzt egy +nagy ebadta lánczos, fekete kutya őrizte. Ez ugy vigyorgott, ugy +csattogta össze a fogait; de belőle még sem lett kutya-étek. De csak ne +lett volna nála a létlen gyermek kisujja, tudom sohse’ evett volna az +isten kenyeréből!… Mikor teleszedte a zsákját a három kádból, a hogy +jött, ugy vissza is ment. Utána magától becsukódott a vasajtó; de a +lánczos fekete kutya mindegyre vonított, mint a hogy szoktak a kutyák +vonítani, mikor valaki halálát érzik. + +Hogy hazavitte Jancsi a sok pénzt, keserves zokogások között elbúcsúzott +nemző apjától, felnevelő anyjától és édes testvéreitől. Mikor ezen is +túlesett, lohalálába sietett vissza az ólba és a lóvakarót, kefét, +törlőruhát az abrakos tarisznyába tette s hurkott vetett rajta. + +Mikor ezzel is készen volt, már ekkor a szürke az udvaron várakozott +reája, de már többé nem a sarlóhátú szűrke, hanem a zsarátnokat evő, +aranyszőrű tátosló, még pedig egészen felszerszámozva; aranyzabla a +szájában, bársony nyereg rajta, bársonynyergen selyemtakaró, +selyemtakaró kék földjén aranycsillag, aranycsillag gyémánttal +kipitykézve; ugyhogy a szegény Jancsi alig ösmert reája és alig mert +volna ráülni, de a lova szólitotta meg s csak aztán kapott fel a hátára. + +Mentek, mendegéltek aztán levegői uton, mint a legsebesebb forgószél, +egyszer csak égni kezd a Jancsi jobb képe: + +Csak ég, csak ég, egyszer már nem állhatta szó nélkül: + +– Ejnye, kedves lovam, be ég a jobb képem! + +– Tekints csak hátra, kit látsz magad után jőni? + +– Végünk van! az ördöngös molnár lohol utánunk; mingyárt utol ér! + +– Ej, dehogy ér; csak a lókefét vedd ki a tarisznyából s hajitsd el! + +Elveti Jancsi a lókefét, melyből tüstént azon szempillantásban olyan +sürű erdő kerekedett, mint a milyen sürű volt a lókefe. + +Csakugyan az ördöngös molnár loholt utánuk kutyafuttában. – Hej, hamis +magyar volt ez a molnár! alkalmasint, mikor kicsi volt, ördöghájjal, +kigyómájjal kenték meg az alfelét; mert alighogy a templomból hazajött, +szaladt egyenesen az ólba: nincsen szürke, nincsen a széltől +fogantatott, sárkánytejet szopott, zsarátnokot evő tátosló!… szalad a +kamrába, sok híja a pénznek! a lánczos fekete kutya most is csak úgy +vonított, csak ugy szükölt. Azonnal tudta a molnár, hogy hányadán van a +dolog! a szerdásba hajítja a zsindelezőt s utána a hidó után! de már +ekkor ezek árkon-bokron túl voltak. + +Csak szalad, csak szalad, már már utoléri – ördöngös ember levén, sok +állt hatalmában – ha Jancsi el nem hajítja a zsindelezőt. + +De most mit tegyen; hogy menjen keresztül a sűrű vadon erdőn? kapja a +lelkét, mit, mit nem cselekedett! hirtelen előrántja a zsindelezőt s +utat vágott magának; de mikorra keresztül vághatta magát, már ekkor +Jancsi ujra túl volt árkon-bokron. + +Ujra égni kezdett a Jancsi bal képe. Csak ég, csak ég, egyszer már nem +állhatta szó nélkül. + +– Kedves lovam, be ég a bal képem! + +– Tekints csak hátra, kit látsz magad után jőni? + +– Végünk van; nyomunkban az ördöngös molnár! + +– Ej, dehogy van; vesd el csak a lótörlőt! + +Elveti Jancsi a lótörlőt, melyből olyan nagy tenger keletkezett mint a +világ! + +De, hogyim a molnár, molnár volt, még pedig az is ördöngös, sok állt +hatalmában: kapja a lelkét, most is mit, mit nem cselekedett, beleugrott +a tengerbe s ízibe tultette magát a szárazra. + +Itt, harmadszor is égni kezdett a Jancsi képe, de már ekkor az egész +orczája. – Csak ég, csak ég, egyszer már nem állhatta szó nélkül, ezért +megszólal: + +– Kedves lovam, jaj, be ég az egész képem! + +– Tekints csak hátra, kit látsz magad után jőni? + +– Végünk van; nyomunkban az ördöngös molnár! + +– Ej, dehogy van; csak vesd el a lóvakarót! + +Elveti Jancsi a lóvakarót, melyből olyan sűrű vaserdő kerekedett, mint a +milyen sűrű volt a lóvakaró. + +Odaér az ördöngös molnár a vaserdőhöz, belevágja a zsindelezőt, hogy +majd utat nyes magának; de most az egyszer cserbehagyta jó zsindelezője, +mert kettétört. Most mit tegyen; hova tudjon a lelke lenni; keresztül +menni nem tudott, visszamenni nem akart, mert tudta, hogy már otthon az +ördögök várakoznak reá s számon kérik az elveszett pénzt?! kapja a +lelkét, mit, mit nem cselekedett, felakasztotta magát a vaserdő egyik +fájára. A vasfa pedig, mintha puskából lőtték volna ki, elkezdett vele +szaladni s meg sem állt a pokol kapujáig. + +Igy szabadult meg Jancsi az ördöngös molnártól s aztán szép csendesen +folytathatták a magok útját. + +Mentek, mendegéltek aztán hetedhét ország ellen, még az óperencziás +tengeren is túl, még az üveghegyeken is túl, egyszer egy gyönyörű szép +kert aranykeritéséhez értek. Ez volt pedig a Hajnalkert, az Igazak +lakhelye, tündérkirályfiak és tündérkirálykisasszonyok mulató helye. + +A Hajnalkert aranykeritésénél megállott a tátosló s azt mondja a +gazdájának: + +– Hallod-e kedves gazdám! + +– Mit parancsolsz, kedves lovam? + +– Nem egyebet, mint azt: menj be ebbe a gyönyörűséges gyöngyadta kertbe, +majd találsz ott sok mindenféle fura dologat, miket halandó szem még nem +látott! A kert kellőközepén vagyon egy olyan almafa, melynek gyémánt a +virága, ezüst a levele, arany az almája. Szakits ez almafáról három szép +aranyalmát; de egyébhez semmihez se nyulj. Az almafa tövéből buzog fel a +hétszinű napforrás. Merits ebből a forrásból a kalapoddal s igyál +belőle. Mikor ezt elvégezted, mosakodjál meg a hétszinű napforrásban s +törűlközzél meg az aranytörűközőben. Ez meglevén, a mint bementél, ugy +jőjj vissza. + +Bemegyen a mi Jancsink a Hajnalkertbe, hogy itt mit látott, mit nem, azt +ember-nyelv ki nem mondhatja! A merre csak ment, mindenütt csinált utak +tekergöztek aranykavicscsal kavacsolva. A csinált uton tündérkirályfiak +és tündérkirálykisasszonyok futkároztak. A tündéreket szépenszóló +ezüstfehér madárkák mulatgatták, melyek oly szelidek voltak, hogy még a +mi Jancsinkra is rászállt vagy három, s ott danolgattak a fülébe +szebbnél szebb notákat, hogy örömében csakúgy repetett a szíve, imhogy +el nem szállt, imhogy szárnya nem támadt. A szépenszoló ezüstfehér +madárkák brilliantos körtve- s aranyalmafákon ugrándoztak. Ezek alatt +terült el a selyemrét. A selyemréten tengernyi virág. A tengernyi +virágon dongó-bongó méhecskék aranyszárnyakkal. Az aranyszárnyú +méhecskék rózsa-tányérkákra gyüjtötték a virág-ízt, a színmézet, +melylyel aztán kéretlenül édesitgették az Igazak ajkait; de, hogy legyen +a szomjat is mivel oltani, erre szépenszóló ezüst-szárnyú lepkék voltak +rendelve, melyek piczi aranyputtonyokban hordozgatták az ég italát, +melyet virágtökékről szüreteltek. + +A mi Jancsink ajakára is kéretlenül rászállt egy aranyszárnyú méhecske, +mely virágizzel, szin-mézzel édesitette meg száját s tüstént, azon +szempillantásban, mintha kettévágták volna, lecsillapult éhsége. Majd +egy ezüst-lepke szállt hozzá, mely szépenszóló ezüsthangon megkinálta, +hogy igyék gyöngyvirág poharából, melyben égi ital volt, melyet virág +tökékről szüreteltek. Jancsi, hogyim szomjas volt, ivott a +gyöngyvirágpohárból s tüstént, azon szempillantásban, mintha ketté +vágták volna, enyhült szomja s olyan jó kedve kerekedett, mintha a világ +legjobb borából ivott volna, hogy szinte dalolni akart, hogyha nem +szégyenelte volna magát azelőtt a sok tündérkisasszony előtt, kik a +selyemréten fehéritették az a gyöngyadta patyolat-vásznat, melynek mását +szem nem látta, nyelv ki nem mondhatja. Mig a patyolat-vászon +megszáradt, s ujra belemárthatták volna a fehér forrásba: addig a +tündérkisasszonyok czikáztak, tánczoltak és labdáztak az aranyalmákkal. + +Csak labdáznak, csak labdáznak, de egy tündérkisasszonynak elveszett az +aranyalmája; a mint a pajtásának akarta hajitani, elgurult messze +messze, ép a Jancsi lábánál állott meg s ez fölvette. Sírva-ríva keresi +a szép tündérkisasszony az aranyalmát, – keresi a selyemfűben, de nem +találja, – keresi a csinált úton, de nem találja. Addig, addig keresi, +mig nem egyszer nagy sokára fölveté szemeit, hát látja, hogy egy szép +idegen ifjú a másvilágról integet feléje, s annál van az aranyalma. +Mintha szárnya lett volna a tündérkisasszonynak a mi Jancsinkhoz repült +s nagy hálálgatások között, eléb szépen megköszönvén, elvette tőle az +aranyalmát. + +– No szép ifjú – mondja a tündérkisasszony – jótét helyébe jót várj; +szivességért szivességet; mit kivánsz én tőlem tündérkisasszonyok +királynéjától? + +– Nem kivánok én egyebet, felelt a mi Jancsink, csak azt, hogy vezess el +engemet ahhoz az almafához, melynek gyémánt a virága, ezüst a levele, +arany az almája. + +Itt a tündérkisasszony csak egyet intett s azonnal ott termett a +szélhintó. Beleültek kettecskén. Vitte őket a szélhintó paripái csendes +ringatással, sebes nyargalással, mintha tátoslovak lettek volna +belefogva s csak hamar elértek a kert kellőközepébe, hol diszlett a +Hajnalkert ékessége, a gyémánt virágú, ezüst levelű, aranyalmájú almafa. +Ennek a tövéből fakadt fel a hétszinű napforrás. + +No, itt kiszálltak a szélhintóból s most Jancsi köszönte meg a +tündérkisasszony szivességét, vagy legalább meg akarta köszönni, de az +mint álomlátás, mint pára tűnt el, mondván: köd előttem, köd utánam hogy +senki se lásson! Aztán a mi Jancsink levette a kalapját a fejéről, +kiverte a portól s belemeritvén a hétszinű napforrásba, ivott belőle. +Mikor szomját ilyeténképen enyhitette, megmosdott a napforrásba, +megtörűközött az aranytörűközőbe s ime! ettől az arcza: tündöklő +szépségűvé, a haja: aranyhajjá változott és testben ugy megerősödött, +hogy egyesegyedül három emberrel is megbirkozott volna! úgyannyira, hogy +mikoron meglátta magát az aranyalmát termő fa gyémántkérgében, alig +ösmert magára s kérdezte magától: én vagyok-e én, vagy nem?! Mikor ezzel +is készen volt, szakitott az almafáról három szép aranyalmát, melyeket a +csuhujjába tett, s aztán a mint bement a Hajnalkertbe, ugy ki is jött. + +– No kedves gazdám, mondja neki a tátosló, most illünk mi egymáshoz; te +én hozzám, én te hozzád; hanem ülj is fel a hátamra s menjünk oda, a +hová már régóta igyekeztünk. + +Felül Jancsi a tátosló hátára, mentek, mendegéltek aztán hetedhét ország +ellen, egyszer mégis megálltak egy nagy terepély hársfa alatt. + +– Hallod-e kedves gazdám! megszólal a tátosló. + +– Mit parancsolsz kedves lovam? + +– Nem egyebet mint azt, hogy amott van ni! a spanyol király +rezidencziája, ide is meglátszik rezes teteje. Menj be a királyi +rezidencziába s szegődjél be ott akárminek, ha mindjárt kályhafűtőnek +is. Van a királynak három leánya, egyik szebb mint a másik, de mégis +legszebb a legkisebbik… híjába, az ujjunk sem egyforma!… A három +aranyalmát add el a legkisebb királykisasszonynak. Egyet egyet három +csókért; mert a ki csókot vet, szerelmet arat. De, hogy szép +aranyhajad-, tündöklő orczádról rád ne ösmerjenek: tekergesd be a +fejedet kapczával, de az arczod is fend be, hogy az olyan szurmos +legyen, mint a ki három napig szüretel. De mikor a Hajnal felszáll az +égre, már akkor talpon légy, bontsd ki szép aranyhajadat s fésüld meg a +verőfényen e kagylófésűvel. Arra pedig vigyázz, hogy egy teremtett lélek +se lásson meg, nehogy árulód legyen. Én pedig azalatt itt leszek ebben a +hársfavárban: azért, ha valami bajod esnék, csak idejöjj, s üsd meg +háromszor a hársfa oldalát a kötőfékkel, én azonnal segitségedre leszek. + +Itt, keserves könyhullatások között elvált a kapczás fejű kedves lovától +s bement a királyi rezidencziába. Beköszönt a királyhoz e szózat +szerint: + +– Adjon isten jó napot felségednek! + +– Fogadj isten szolgalegény, hát mi járatban vagy? kérdi tőle a király. + +– Szolgálatot keresek. + +– Ép jókor jöttél; a kertészemnek bojtárra van szüksége. Ha kedved +tartja, megfogadlak. + +Ugyis lett. – A kapczás fejű beszegődött a spanyol királyhoz +kertészbojtárnak. Mikor elvégezte a dolgát, ugy vasárnap délután, azzal +mulatta magát, hogy az aranyalmával játszott; ott hentergette a kert +kellőközepén levő kerek dombon; felhajította a tetejére s ha legurult, +ujra feldobta. + +Itt, mi kerül a dologból, mi nem, a három kisasszony meglátja az +aranyalma tündöklő ragyogását a rezidenczia ablakából, lemennek a kertbe +karonfogva, mintha csakugy sétáni mentek volna csupa parádéból. + +– Hol tettél szert erre az aranyalmára? kérdi a legnagyobb +királykisasszony. + +– A Hajnalkertben szakasztottam arról az almafáról, melynek gyémánt a +virága, ezüst a levele, arany az almája. + +– Add nekem, kéri a legnagyobb királykisasszony, adok érte egy tarisznya +pénzt. + +– Mit csináljak én a pénzzel, csak a bajom gyülne meg vele! felelt a +kapczás fejű. + +– Add nekem, kéri a középső, adok érte különbnél különb huszonnégy +öltözet ruhát. + +– Minek lenne nekem a szép ruha; nem illet az meg egy kapczás fejü +kertészbojtárt! + +– Add nekem, kéri a legkisebb, a mit kivánsz azt adok. + +– Ha meg nem sérteném a felséges királykisasszony személyét, három +csókért odadom. + +A legkisebb királykisasszony minden szó nélkül odahajol a +kertészbojtárhoz, hogy majd megcsókolja háromszor; de, hogyím az orczája +olyan szurmos volt, mint a ki három hétig szüretel: fölebb tolta a +kapczát s ime meglátta naptündöklésű homlokát, melylyet aztán meg is +csókol háromszor. + +A legkisebb királykisasszonyé lett az aranyalma; három csókért, szerelem +három zálogaért magához váltotta; de a legnagyobb királykisasszony +szépszóval, kéréssel és fenyegetéssel elcsalta tőle. + +Itt, elkövetkezik a másik a vasárnap is, a kapczás fejű ujra a másik +aranyalmával játszott; hentergette a kert kellőközepén levő dombon. + +Csak hentergeti, csak hentergeti, addig addig játszik vele, mig a három +királykisasszony ismét a kertben termett, mintha csak ugy sétálni mentek +volna csupa parádéból. + +– Hol vetted az aranyalmát? kérdi tőle a legnagyobbik. + +– Hol vettem? a Hajnalkertben szakasztottam arról az almafáról, melynek +gyémánt a virága, ezüst a levele, arany az almája. + +– Add nekem, kéri a legnagyobb királykisasszony, adok érte egy +aranyszőrű paripát. + +– Minek volna nekem az aranyszőrű paripa, mikor sem ólam, sem királyi +abrakom! + +– Add nekem, kéri a középső, adok érte egy bársonynyerget aranyzablával. + +– Minek volna nekem a bársonynyereg és az aranyzablaló nélkül! felelt a +kapczás fejű. + +– Add nekem, kéri a legkisebb, legszebb királykisasszony, a mit kivánsz, +azt adok. + +– Hogyha meg nem sérteném a felséges királykisasszony személyét, három +csókért odadom. + +A legkisebb királykisasszony egy szó, nem sok, de még annyit sem szólt, +azt is lassan mondta, – hanem odahajolt, s meg akarta csókolni a kapczás +fejűt; de, hogyím az orczája olyan szurmos volt, mint a ki három hétig +szüretel: fölebb tolta a kapczát fehér kezével s ime meglátta egy +aranyhajszál végét! De erről nem szólt semmit, hanem megcsókolta +háromszor a kapczás fejű nap tündöklésü homlokát. + +A legkisebb királykisasszonyé lett az aranyalma, három csókért, szerelem +három magváért magához váltotta; de ezt tőle szépszóval, kéréssel és +fenyegetéssel a középső királykisasszony csalta el. + +Itt, elkövetkezik a harmadik vasárnap is, a kapczás fejű ujra az +aranyalmával játszott; hentergette a kert kellőközepén levő domb +oldalán. + +Csak játszik, csak játszik, egyszer újra a kertben terem a három ékes +virágszál, a három királykisasszony, tették magokat, mintha sétálni +jöttek volna csupa parádébol. Megállnak a kapczás fejű előtt s azt kérdi +tőle a legnagyobb királykisasszony: + +– Hol vetted azt az aranyalmát? + +– Hol vettem? a Hajnalkertben szakasztottam arról az almafáról, melynek +gyémánt a virága, ezüst a levele, arany az almája. + +– Add nekem, kéri a legnagyobb, adok érte egy aranykardot, melynek ezüst +a vasa, arany a markolatja. + +– Minek lenne nekem az aranykard; vitézt illet az meg! + +– Add nekem, kéri a középső, adok érte egy igaz gyöngygyel kivarrott +zsacskót. + +– Mit ér a zsacskó, ha üres! + +– Add nekem, kéri a legkiseb, a legszebbik, a mit kivánsz, azt adok. + +– Ha meg nem sérteném a felséges királykisasszony személyét, három +csókért odadom. + +A legkisebb királykisasszony nem szólt semmit, hanem odahajolt a +kertészbojtárhoz, hogy majd megcsókolja; de, hogyím az orczája olyan +szurmos volt, mint a ki három hétig szüretel: fölebb tolta a kapczát s +ime! egy egész aranyhajszálat pillantott meg! Ennek sem kell több, hanem +megcsókolta háromszor a kapczás fejű naptündöklésű homlokát. + +A legkisebb királykisasszonyé lett az aranyalma, három csókért magához +váltotta. Ezt az aranyalmát magának tartotta meg; bár két nénje +szépszóval, kéréssel, fenyegetéssel eleget kérte, de nem adta oda. + +Jól mondta a tátos „hogy a ki csókot vet, szerelmet arat“; mert a +legkisebb királykisasszonynak azon idő óta, hogy a három aranyalmát +három-három csókért magához váltotta, se’ éjjele se’ nappala. Egész +tengernyi éjszakán keresztül mindig a kertész bojtárról, szép +aranyhajáról és ragyogó homlokáról álmodozott; egész tengernyi napon +mindig szünetlenül róla gondolkozott; egészen a szerelem rabja lett mint +a kit megigéznek, megbabonáznak, megvernek szemmel. Megigézte őt az az +aranyhajszál, mely, mintha valami erős láncz lett volna, egészen a +kertész bojtárhoz kötözte. De a kapczás fejű sem volt különbül, őt is a +szerelem gyötörte s a kertben mindent viszásan tett; mindent +tővel-hegygyel forgatott össze. Szidták is érte mint a vizes kutyát; de +ő mindezeket a szép királykisasszonyért szépen zsebre rakta. + +Egyszer, ugy hajnaltájban, hogy a szerelem miatt nem volt nyugodalma a +királykisasszonynak, mit, mit nem cselekedett: felöltözködött s le ment +a kertbe sétálni. Csak sétál, csak sétál, egyszer a kert kellőközepén +levő kerek domb tövéhez ér, hát látja, hogy annak tetején fésülködik a +kapczás fejű. + +Most mit csináljon? + +Vissza is menne, meg nem is, el is szaladna, meg nem is, oda is menne, +meg nem is; de valami mégis ugy vonta arra a helyre mint a mágnes a +vasat. Végtére is az lett a dolog vége, hogy odament a kapczás fejű +kertészbojtárhoz, leült melléje, kivette a kezéből a kagylófésűt s +elkezdte vele fésülni annak azt a szép aranyhaját, melyet ki sem lehet +mondani. + +A kapczás fejű pedig a királykisasszony ölébe hajtotta a fejét s azt ugy +fésülte aztán a kagylófésűvel. + +Mikor a királykisasszony készen volt a fésűléssel azt mondták egymásnak: +én a tiéd, te az enyém, ásó kapa se’ választ el egymástól. Azzal +megölelték, megcsókolták egymást s ugy váltak el. E napságtól fogva, +mihelyt pitymallani, szürkülni kezdett az idő: a királykisasszony +azonnal fölkelt selyemágyából, hirtelen felöltözködött, titkon +kilopódzott a kertbe, felszaladt a kert kellőközepén levő kerek dombra s +ott fésülgette a kapczás fejű aranyhaját a verőfényen. + +Itt egyszer eszébe jut a vén királynak, hogy jó lenne már az ő leányait +férjhez adni, mert itt az ideje; kinyilt már a három szép virág, a három +ékes királykisasszony, csak az nincs a ki leszakitsa. Ej, dehogy nincs! +a nagyobbik királykisasszonyt egy herczeg akarta leszakasztani; a +középsőt egy gróf választotta volna élete párjának, csak a legkisebbnek +nem akadt illő társa; pedig ezt szerették legjobban, pedig ez volt a +legszebb, a legkedvesebb. Mondom, hogy a vén királynak eszébe jutott, +hogy jó lenne már leányait férjhez adni: az egész birodalmából +összegyüjtette a házasulandó grófokat, herczegeket, bárókat, hirneves +vitézeket, urakat, urfiakat, válogatott czigánylegényeket és hosszú +süveges kankóstótokat, hogy majd a kinek hajítja a három +királykisasszony az aranyalmát, az legyen kinek-kinek élte párja. Mikor +mindnyájan együtt voltak: a legnagyobb királykisasszony szive +választottjának, a herczegnek hajította az aranyalmát, ki azt +szerencsésen megkapván, övé lett az ékes virágszál; – a középső +királykisasszony szinte szíve választottjának, a grófnak hajította az +aranyalmát. Ez is megkapta szerencsésen s az övé lett az ékes virágszál. +Most a legkisebbre, a legszebbikre került a sor. Valjon kinek fogja +hajítani? Körülnéz, hej nincs ott az ő szíve választottja, nincs ott az +aranyhajú és naptündöklésü homloku kertészbojtár! háromszor is +megcsóválta, háromszor is meglóbálta az aranyalmát, hogy majd elhajítja, +de nem tudta magát elszánni! + +Mi dolog ez? kérdi magában a király, tán hiányzik valaki? – körülnéz, de +senkitsem tudott megnevezni, hogy ki hiányzik; mert mindenki ott volt. + +A főkertész elértette az öreg király gondolatját: azért felszólalt. + +– Felséges uram! mi mindnyájan itt vagyunk, nem hiányzik közűlünk senki +sem, csak az a rosz kapczás fejű kertészbojtár, de ez talán számadásba +sem jőn?! + +– Rögtön hivják fel! parancsolta a vén király. + +Felhivják a kapczás fejű kertészbojtárt, s íme! alighogy betette a lábát +a küszöbön, már repül feléje a aranyalma, – ugyannyira, hogy alig maradt +annyi ideje, hogy az aranyalmát is megkapja s az ajtót is betegye, de +mégis szerencsésen megkapta. Az övé lett a legkisebb, a legszebb +királykisasszony, ő szakasztotta le a legszebb virágot. + +Az összegyűlt uri népek összenéztek, azt sem tudták: nevessenek-e, azt +sem tudták: bosszankodjanak-e? A vén király pedig ezen való haragjában +annyira fölgerjedt, hogy a neki esett tulajdon hajának és szakálának s +úgy tépte mint a kendert, vagy még ennél is jobban; – nem nézett aztán +sem istent, sem embert, hanem felugorván aranytronusáról, a kezében levő +királyi botjával kiüzte a szobából legkedvesebb, legszebb leányát; de +nem csak kiüzte, hanem sarkig érő aranyhaját a kezére tekervén, végig +hurczolta-vonczolta tizenkét szobán, a tizenharmadik szoba grádicsáról +pedig mintegy kutyát lerugdosta, aztán minden örökségéből kitagadta, +hogy ő neki nem gyermeke, hogy ő nem nemzette e világra, hanem eb +fajzotta fattyú sarjadék, hogy ő vele nemhogy egy sót kenyeret ennék, de +még egy fedél alatt sem lakik! A szegény egy pár cseléd sírvaríva a +kertbe szaladt, s ott huzták meg magokat valami bokorban; mint isten +elzűlött fészek nélküli madara; úgyannyira, hogy még az esküvőre sem +eresztették, de nemcsak esküvőre, hanem még a lakziba se szabad volt oda +szagolni, pedig boldognak, boldogtalannak huzta a czigány, szólt a +muzsika; pedig még az árva gyereknek is akkora darab kalács volt a +kezében, hogy majd letörte a derekát. + +Az egy pár cseléd kapta a lelkét mit, mit nem cselekedett! szedett +Jancsi egy kalap érett gyümölcsöt, csermolyás kenyerök ugyis volt, +leültek egymás mellé párosan arra a kerek dombra, a melyen azelőtt a +szép királykisasszony hajnalhasadáskor fésülgette a kapczásfejű +aranyhaját, s ott megtartották a lakodalmat kettecskén; minden falatot a +szerelem mézével, csókkal édesitgettek. Minden falat után, melyet egymás +szájába raktak, megcsókolták egymást, mondván: Ne, ez itt a tyukhúsleves +vékony metéttel, – ne, ez a fekete leves, ez a barát füle, +baraczklekvárral, – ne, ez a tejfeles káposzta, dagadóval, – ez itt a +pulyka pecsenye és ez itt végre a menyasszonykalács. + +Aztán fontak egy rosz kalyibát zöld galyakból, arattak belé fris füvet, +betakarták egy rosz szürrel, két karjuk volt a vánkos, hosszú aranyhajuk +a takaró s mégsem fáztak meg. Ez volt az ő királyi rezidencziájok, ez +volt a fölvetett menyasszony ágy. + +A tyukpadláson volt egy hánytvetett rozsdás puska, csupa piszok, csupa +szenny volt; ugyannyira, hogy kár volt rá jó szemmel nézni, – ezt a +rosdás puskát kitisztította a kapczás fejű, megmosta a patakban, +vasporral kicsiszolta s elment vele vadászni. Ez a rosdás puska olyan +tulajdonsággal birt, hogy a mire csak ráfogta az ember, akár jól +czélzott, akár nem, már az a halálfia volt. + +Hogy meghallotta a király két kedves veje, a herczeg, meg a gróf, hogy a +kapczás fejű elment vadászni: ők sem akartak kisebb emberek lenni mint +az, ők is elmentek vadászni, nagy készülettel, nagy pompával, czifra +fényes puskával és vadásztarisznyával; de bár egy istenadta napot +eltarisznyáztak, egy borda vad, nem sok, de még annyit sem lőttek; a +kapczás fejű pedig majd megszakadt a sok vad alatt, annyit lőtt, hogy az +orra már majd a földet szántotta mint valami csoroszlya. + +Itt egy tisztásan összetalálkozik a három vő; a herczeg, meg a gróf, meg +a kapczás fejű. + +– Ejnye pajtás, be sok vadat lőttél, mondja a herczeg, hol tettél +ennyire szert? + +– Az erdőn, felelt a kapczás fejű. + +– Hiszen mink is ott bolyongtunk, de egy borda vad nem sok, de még +annyit sem lőttünk! + +– Az a baj, hogy csak bolyongtatok mint a keringős juh, de nem +vadásztatok! felelt a kapczás fejű. + +– De nem azt mondom én neked pajtás, szólt a gróf, hanem azt, hogy neked +sok a vadad, nekünk sok a pénzünk, te neked szükséges lenne a pénz, +nekünk a vad: azért nem adnád el nekünk jó pénzért, bizony nem bánod +meg; urrá teszünk. + +– A mit kivánsz, azt adunk, egészité ki a herczeg a gróf beszédét. + +– Már ez okos beszéd, válaszolt a kapczás fejű, tehát a mit kivánok azt +adtok. Nekem pénz nem kell, mert nem érzem hiányát, hanem akkor adok +vadat, akár mind odadom, ha egy-egy akasztófa bélyeget hagytok a +hátatokra sütni. + +Mit volt, mit tenni a két vőnek, a herczegnek meg a grófnak, vad nélkül +szégyeneltek volna haza menni, mit mondanak majd otthon, hogy ők egy +borda vadat sem lőttek, ez a gyezse pojdes fajankó pedig annyit lőtt, +hogy majd megszakad alatta; pénzért nem adja, erőnek erejével pedig csak +nem vehették el tőle? ráengedték sütni az akasztófa bélyeget a hátukra. +Mikor ez megvolt, a kapczás fejű átadta a számnélküli sok vadat; ő pedig +lőtt valahol egy kósza verebet, czérnával a puskájára kötötte, a +sapkáját félre vágta s fütyürészve danolgatva bandukolt hazafelé. + +Mikor a kapczás fejű a rezidenczia előtt elment volna, már ekkor a két +kedves vő hazaszállítatta a sok vadat. A király imhogy ki nem bújt a +böréből, annyira örült a sok vadnak; de nemcsak a vadnak, hanem két +vejének, hogy mily derék emberek azok, hogy mily jól adta férjhez két +szép leányát. Mondom mikor igy legjobban örülne, hogy madarat is +lehetett volna vele fogatni, ép akkor pillantotta meg azt a +szerencsétlen kapczás fejű kertészbojtárt, ép akkor ment el az a +rezidenczia ablaka előtt, hátán a rosdás puska, ezen pedig a madzagra +kötött verebét hintálta-lobálta a szél. Haragra lobbant a vén király, +dühbe jött, szaladt a puskáért, hogy most mindjárt mintegy veszett +kutyát agyonlövi. Agyon is lőtte volna, ha a felesége, ki oly jó volt +mint egy falat kenyér, fejére kulcsolt kézzel sírva-ríva nem kéri, ha ez +meg nem kapta volna a kezét s félre nem rántotta volna a puskát, midőn +elsült. + +No, ez abba maradt. + +Itt egyszer a burkuskirály hadat üzen a spanyol királynak, hogy ilyen, +amolyan teremtette, ha legény, álljon ki a csatasikra; mert különben kő +kövön nem marad s minden irgalom kegyelem nélkül apraját, nagyját kard +élre hányja s még annak az ártatlan síró-rívó portékának sem kegyelmez, +mert azt is kősziklához vereti; vérét a föld issza, husát a kutyával +eteti. A spanyol király se veszi a dolgot tréfára, minden ármádiáját +összedoboltatja, két vejével együtt kirukkolt a csatasikra; de még ha +annyian, még ha hat annyian lettek volna is, mégis früstökre is kevés +lett volt a burkuskirálynak, oly nagy erővel jött rá, annyi tengernyi +népe volt. No most spanyol király jaj neked, jaj a te ősz fejednek, +három szép leányodnak, egész népednek, nemzetségednek! mert ha ezer +lelked volna is, mégis mindegyiknek drága világát kioltaná a +burkuskirály. + +De a kapczás fejű sem maradt a felesége oldala mellett a +pendelregementben, hanem ideje-korán fölkelt, felöltözött, a vállára +vetette a kötőféket és elindult fölkeresni jó tátoslovát, hogy az +apósának a nagy veszedelemben légyen segitségére. + +Hogy a hársfához ért, megütötte háromszor a fa oldalát a kötőfékkel. +Mindegyik ütésre hangos nyerítés hallatszott a hársfavárból, hogy szinte +megkondult bele a világ, végre kiugrott az aranyszőrű, zsarátnokot evő +tátosló, kérdezvén: + +– Mit parancsolsz kedves gazdám? + +– Nem egyebet édes lovam, mint azt, hogy izíbe, tüstént ebben a +szempillantásban, teremts elő nekem egy olyan regement huszárt, kiken +még a réz is vert arany legyen és paripájaik szőre oly fényes, hogy +tükör gyanánt használhassa a huszár. + +Alig ejté ki kivánságát a kapczás fejű: ime! ott állt előtte a +gyöngyadta, gyönyörves regement aranypánczélban, aranysisakkal, csak a +parancsszóra várt. Maga a kapczás fejű pedig megmosdván harmatvízben, +kiereszté aranyhaját, s felpattant a tátosló hátára és ekkor oly szép +volt mint az esthajnal csillag, vagy tán még ennél is szebb. Ezzel +elvágtatott a csatasikra, a regement katona pedig mindenütt a nyomába. + +Hogy a csatasikra ért az aranyos vitéz, a spanyol király eleibe lovagolt +két vejével együtt; az egyik oldalán volt a herczeg, a másik oldalán a +gróf. + +– Ha meg nem sérteném a fenséges királyfit, kezdé beszédét a spanyol +király, mert ékes külsejéről, deli termetéről itélve más nemis lehet +mint királyfi, mondja meg nekem, segitségünkre jött-e, vagy +bántodásunkra? + +– Sem segitségedre nem jöttem, sem bántodásodra, hanem csak az +igazságért harczolok, válaszolt az aranyos vitéz. + +Itt összeütközik a két tábor, összemérték erejöket s már-már majd vége +lett a spanyol király népének, de ép ekkor fuvatta meg az aranytrombitát +az aranyos vitéz s rá a burkus király népére és mint a répát ugy +apritották az ellenséget. Magát a vén királyt az aranyos vitéz vágta ki +az ellenség közül, megszabaditván a bizonyos haláltól, aztán neki +egyenesen a burkus királynak, kihívta őt egyszál kardra. Mindenki abba +hagyta a csatát, mindenki csak az aranyos vitézt és a burkus királyt +nézte. Összecsaptak, összetűztek, de mégis a burkus király húzta a +rövidebbet; mert az aranyos vitéz ketté hasította a fejét. Hogy elesett +a burkus király, a népe nyullá változott, elkezdett szaladni, – utánna +az aranyos huszárok s mind leapritották, csupáncsak egyet hagytak meg +hírmondónak. Mikor vége volt a csatának, a vén király nagy hajlongások, +nagy hálálgatások között köszönte meg az aranyos vitéznek a hozzája való +szivességet, – de az aranyos vitéznek baja támadt; mert hogy, hogy nem, +mikor a kardját a hüvelyébe akarta dugni, a czombjába szalasztotta s +azonnal kibugygyant szép piros vére. Oda szalad a vén király, saját +aranyrojtos nyakravalóját oldozta le, s azzal kötözte be a a sebjét. +Aztán elváltak egymástól nagy hálálgatás és nagy hajlongások között; az +egyik jobbra, a másik pedig balra ment s mindnyájan hazajutottak +szerencsésen; a spanyol király rezidencziájába, az aranyos vitéz pedig, +már mint a mi kapczás fejünk, eléb a hársfavárhoz ment, hol ott hagyta +jó tátoslovát az aranyos vitézekkel együtt s csak aztán bandukolt +hazafelé. Aztán ismét a mi kapczás fejű kertészbojtárunk volt olyan +szurmos pofával mint a ki három hétig szüretel; csak azzal a kis +különbséggel, hogy a jobb lábára sántított; fájt neki a kardszúrás által +ejtett seb; még pedig annyira fájt, hogy nemcsak, hanem ugyancsak, +úgyannyira, hogy azt a nagy erős vitézt a lábáról is leejtette. Megíjed +a felesége, hogy ugyan mi a baja, hogy ugyan mi lelte s kérdi tőle: + +– Mi bajod van szívem szép szerelme? + +– Jaj, ne kérdezd feleségem, gyöngyvirágom, az erdőn voltam, +megbotlottam, s egy kopacsba megütöttem a lábamat. + +– Mutasd szivem aranyos virága. + +– Nem mutatom, gyöngy ibolyám, kedves feleségem. Minek néznéd, majd +begyógyul. + +De a menyecske nem tágított s addig sarkalta, addig nógatta az urát, +hogy erőnek erejével megnézte. Hát látja, hogy a czombján egy kardszúrás +van, mely ura atya aranyrojtú, fekete selyemnyakravalójával van bekötve; +nagyobb hitelesség okáért rajta a király neve és czimere aranynyal van +kivarva. Nem szólt semmit a férjének, hanem leoldotta a kardszúrásról a +király nyakravalóját és bekötötte a férje sebjét patak mentében szedett +ezerjófűvel. A király nyakravalóját magához véve, ment egyenesen atyja +szine elébe. Szalad az első ajtóra, zörget rajta, nem eresztették be; +mert ott egy szuronyos puskáju katona állt sirbakot, kinek erős +kegyetlenűl meg volt hagyva, hogyha ilyen, meg ilyen személy akar – +lányának már nem is nevezte – a király színe elébe járulni, be ne +eressze fejvesztés terhe alatt. Szalad a másik ajtóra, ott sem +eresztették be; szalad a harmadikra, ott sem eresztették be, bár úgy +kérte azt a kemény szivű katonát, hogy a szivét majd a tenyerére tette. +Meghallja az édes anyja, hogy az ajtó előtt sír-rí legkedvesebb, +legszebb leánya, megesett a szíve rajta, kimegyen hozzá, kérdi tőle: +hogy mit akar? Be nem merte vezetni, mert félt az urától, a vén +királytól, pedig leánya, édes leánya, véréből való vér, husából való +hús, csontjából való csont, tulajdon édes leánya volt. + +A legkisebb királykisasszony elmondta az anyjának, hogy mért jött, hogy +az ura bonczán van egy seb, az pedig nemző apja tulajdon aranyrojtos, +fekete selyemkeszkenőjével van bekötve, ha nem hiszi édes anyám: ím, itt +van a kebelemben, – azzal kivette kebeléből az aranyrojtos nyakravalót. + +A nagy sirás-rivásra a vén király is kijött, hát látja, hogy az aranyos +vitéznek adott tulajdon aranyrojtos, fekete selyem keszkenője a leánya +kezében van. + +Kérdi tőle, hogy hol vette. + +– Hol vettem? felséges király atyám, hát mi türés tagadás, az uram ma +reggel nyögni kezdett, kérdém tőle: mi a baja, de nem akarta sehogy +kibeszélni, mig erőnek erejével meg nem néztem, hát uramfia, mit látok, +mit nem, a czombján egy kardszurás van, mely felséges uramatyám tulajdon +nyakravalójával volt bekötve. + +A vén király nem várta be leánya beszédének a végét, ott hagyta a +faképnél, mint Sz. Pál az oláhokat, hanem rohant lohalálába a kertbe, +egyenesen a kolyibának tartott, berúgja az ajtaját, hát kit lát ott +sebben feküdni, nem mást mint országa megmentőjét, élte szabadítóját, +tulajdon legkedvesebb, legszebb leánya férjét, édes-kedves vejét. A vén +király azonnal felösmerte benne az aranyos vitézt, az aranyregement +vezérét. Lehajlott hozzája, fölemelte, karjára vette, legszebb szobájába +vitte, éjjelnappal ápolta, mig csak egészen meg nem gyógyult. Aztán a +kapczás fejű lett legkedvesebb veje, országa örököse, holta után pedig +király, a másik két vejét pedig, mivel egy-egy akasztófa bélyeget +engedtek a hátukra sütni: elcsapta, elkergette, és az országából +kiűzette. + +Mikor pedig a kapczás fejű egészen jobban lett, nem volt semmi baja, +papot, hohért, vaskalapot hivattak; a pap: összeadta; a hohér: seprőzte; +az istennyila: kerülgette, de soha meg nem ütötte. Lakzit laktak, +tehenet vágtak, hordót furtak, faggyat hoztak, faharanggal harangoztak, +tökkel kolompoztak. A vén király holta után pedig ő lett a király; +minthogy azonban igazságos ember volt, nem szerette a másét: két sogorát +is kegyelembe fogadta; adott nekik egynek egynek egy tótherczegséget. + +Eddig volt, mese volt, talán igaz se volt. + + + + +A CSODASZÖRNY. + +Volt egyszer egy igen igen gazdag kalmár, kinek a pinczéjében káddal +állt az arany, meg az ezüst élire verve; de minden aranyánál és +ezüstjénél többet ért két szép hajadon leánya. + +Egyike szebb volt mint a másik, de a rózsabimbó is egy tőről hajt és a +facsemete is egy tőről fakad, mégis az egyik bimbó teljesebb mint a +másik, és az egyik csemete dúsabb fakadású mint a másik: igy az egyik +leány mégis szebb volt mint a másik, az pedig a kisebbik volt. + +A két leány hire hétvilágra szólt. Hét világból gyültek össze a kérők, +kik szerették volna az aranyos fészekből kiszállítani az aranyos +madárkákat, bár a többi közt voltak itt olyanok is, kik a madár helyett +csak az aranyos fészket szerették volna elszedni. + +Ezek a gyöngyadta szép leányok olyan szűzkincscsel birtak: hogyha +nevettek: rózsa nyílt az arczukon; hogyha könnyeztek: igaz gyöngy hullt +a szemeikből és hogyha jártak-keltek: arany potyogott a sarkaikból; de +ha bünt követtek volna el: e szűzesség virágai elhervadtak volna; a +rózsa, elszáradt volna, az igaz gyöngyforrás kiapadt volna és az +aranyhullás megszűnt volna. + +Egyszer, mi történik a dologból, mi nem, a kalmárnak hosszú útra +kelletvén mennie, ezért megkérdezte a leányait, hogy kinek-kinek mit +hozzon. + +– Nekem, mondja a nagyobbik, olyan selyemruhát, mely magától megálljon a +szoba pádimentomán, mégis karika gyűrű legyen az átmérője s dióhéj a +szekrénye. + +– Jol van leányom, felelt a kalmár, hozok. Hát neked Violám, mit hozzak? +mert közbe légyen mondva, igy hivták a kisebbiket. + +– Nekem apám, mondja a kisebbik, egy szép rózsát hozzon. + +– Oh te kis bohó! ha a világon csak egy rózsa nyilnék, se több, se +kevesebb, még azért is elmennék, még azt is elhoznám! – No leányaim, ti +már kivántatok tőlem valamit, most rajtam a sor, most én következem. Itt +van porczellán cserépben két bokor rozmaring. Ezek a rozmaringok oly +természettel bírnak, hogy minden istenadta nap kétszer, hajnalban és +alkonyatkor, rózsavízzel kell meglocsolni; mert ha csak egyszer is +elmulasztjátok, azonnal leszárad egy ága, – s valahányszor meg nem +öntözitek, mindannyiszor egy-egy ága fonnyad el, ugyhogy utoljára csak a +koró marad. Én e virágokat a ti örzéstekre bizom, azért mindjárt által +is adom. E virágokról aztán én megtudhatom: ki volt a szorgalmatos, ki a +lusta, kinek hervadt el a rozmaringja, kinek nem. + +A két leány örömtől lelkendezve vette át a virágot, s égre-földre +igérték, hogy minden istenadta nap, reggel és alkonyatkor megöntözgetik +s úgy őrzik, mint a kétszeme világukat, vagy még ennél is jobban. + +Megyen, mendegél aztán a kalmár hetedhét ország ellen, olyan selyemruhát +csak kapott ő, melynek karika gyürű volt az átmérője, dióhéj a +szekrénye, mégis megállt a szoba pádimentomán, de rózsát, bár tűvé tett +érte minden zeget-zúgot, seholsem kapott. Itt lelkem teremtette, most +mit csináljon, hova tudjon a lelke lenni, hol vegyen rózsát +legkedvesebb, legszebb leánya számára? e nélkül csak nem mehetett haza! +Azért feltette magában, hogy addig haza nem megyen, míg rózsát nem +talál, ha mindjárt a világból kellene is kimennie, ha mindjárt addig +megyen is még a két szemével lát, még a lába térdig el nem kopik; mert ő +legkedvesebb s legszebb leányának azt mondta: ha a világon csak egy +rózsa nyilnék, se több, se kevesebb, még azért is elmennék, még azt is +elhoznám. + +Azért nyakába akasztotta a nagyvilágot s ment mendegélt hetedhét ország +ellen, de rózsát, sehol, de sehol sem talált; fáját ugyan lelt eleget, +de virág nem volt rajta s egy némelyiken még a fris leszakasztásnak is +ott volt a jele, de a rózsa hiányzott. Ezért a kalmár nagy búbánatnak +adta magát, mely, mint valami fekete lepedő, egészen beteritette, +egészen beboritotta. + +Csak búsul, csak búsul, egyszer egy szigethez ér. Beuszik a szigetre, +gondolván magában, hogy itt már csak lesz rózsa! mert az egész sziget +csaknem virággal volt beültetve, mintha itt lett volna a virágerdő. + +Csak megyen, csak megyen, egyszer egy aranysövényü nagy kert kapujához +ért, hol két sárkánykigyó állt őrt. No, gondolta magában, ezek most +engemet mindjárt megesznek, de ha megesznek is, mégis bemegyek: ezért +nekik ment bátran. Mikor egészen melléje ért a két irdatlan nagy +sárkánynak, csak akkor vette észre, hogy bíz azok nem ették meg, de, +nemcsak hogy meg nem eszik, hanem még felebottját se hajtották; ő tőlök +bíz akár egy regement katona is bemehetett volna kertbe, mert kövé +voltak válva. + +Bemegyen a kertbe a mi kalmárunk, s meglát ott egy emberformát. Köszön +neki, de nem fogadja. Köszön neki másodszor is, de bíz az csak nem +mondta rá a „fogadj Istent.“ Mi dolog ez, tünödik a kalmár, s oda megyen +hozzá, hát ekkor látja, hogy sóbálványnak, kővé vált alaknak köszönt. Ez +sehogy sem férhetett a fejébe, gondolván, hogy itt tán a tündérek, tán +az ördögök voltak a képfaragók, de ez nem emberi munka! Itt egy +tündérfi, ott egy tündérkisasszony némán, mozdulatlanúl, mintegy +sóbálvány. + +De ő neki nem az volt a dolga, hogy ezeket az emberformákat +szemmel-szájjal bámulja, hanem virágért, még pedig rózsáért jött. Azért +a kert minden zegét-zúgát összejárta, tűvé tett mindent, de rózsát nem +talált, bár ott nyiltak a különbnél különb, szebbnél szebb virágok. A +mint igy csetlik-botlik, egyszer egy palotához ért, mely a kert kellő +közepén állván, tizenkét fehér márvány garádicson kellett fölmenni. + +Fölmegyen a tizenkét márvány garádicson, az ajtóhoz ért, mely akkora +volt, hogy néhol kapunak is megjárta volna. + +Hogy az ajtóhoz ért, ez magától felnyilt előtte, s magától csukódott be +utána. Végig menvén az üvegfolyosón, a konyhába ért. Itt a tűz magától +égett a patkán, magától főttek az ételek, a nélkül, hogy valaki csak egy +darabfát is tett volna rá, vagy csak egy csuporhoz is a tűzet oda +szította volna; sőt mi több, itt lelkem teremtette! egyszer a seprő csak +fölkerekedik az ajtószegből, magától szépen kiseperte a konyhát, s aztán +ujra visszament a maga helyére. A kalmár egészen elálmélkodott az ily +fura dolgokon; mert sehol egy lelket sem látott; de csak akkor íjedt +meg, midőn a magától forgó nyárson sült pecsenyéből vágni akarván, +valaki ugy a körmére huzott, hogyha izés lett volna is, mégis bekapta +volna. + +A konyhából egy szobába ment, ebből a másikba, igy sorba, mig hét szoba +során nem ment keresztül, végre a nyolczadikba ért, hol két személyre az +asztal már megis volt teritve. + +Hogyim éhes volt a kalmár, nem igen várta a kinálást, hanem leült az +egyik székre s várta, hogy mi lesz már ebből. De nem sokáig kellett +várnia, mert magától felpattanván az ajtó, az asztalon termett az első +fogás étel. A kalmár hozzá látott az evéshez. A szemközt levő tányérról +is szinte elfogyott az étel; ott is evett valaki, a nélkül, hogy ő azt +láthatta volna, hogy ki az. Elfogy az első fogás étek, el a másik, el a +harmadik is, s igy sorba, mig csak mind a hat fogás az asztalra nem +került. Hogy az utolsó fogás étel is elfogyott, láthatlan szolgalelkek +aranymedenczében lágymeleg vizet hoztak, hogy mossa meg a kezét és a +szakálát s törüközzék meg az aranytörlőbe. Ezt elvégezvén, láthatlan +társa hasonlókép cselekedett a nélkül, hogy ő láthatta volna, hogy ki +az, mert csak a lágymeleg viz locsanását hallotta. + +Itt elkövetkezik az estve, el a lefekvés ideje is, ezért integettek +neki, hogy menjen. Megyen a kalmár az integetés után, s mindenütt a +merre csak ment, a szobák ajtajai magoktól nyiltak fel előtte, magoktól +csukodtak be utána. Egyszer a kalmár egy fehér hálószobába ért, hol két +személyre már készen várt a vetett ágy s bíz ő kelme az egyikbe le is +feküdt. Itt a kalmárban fölébredt valami, a félsz-e, vagy micsoda? azt +egész bizonysággal nem merem állitani, elég az hozzá, a szemét soha le +nem vette a másik ágyról, hogy valjon oda fekszik-e valaki? – Itt, +lelkem teremtette! egyszer csak elkezd a dunna suhogni, mint mikor azt +valaki magára húzza. Már a kalmáron a halál veritéke is csepegett; de +azért a szemét soha le nem vette a másik ágyról; ugyannyira, hogy az +káprázni is kezdett, de nem csak káprázott, hanem összefolyt előtte +minden s még azt a patyolatfehér dunnát is zöldnek, kéknek látta. Itt, +lelkem teremtette! egyszer csak megmozdul a szomszéd ágyban a dunna, +mint mikor valaki fektében megfordul. A kalmárnak se’ kell több, kiugrik +az ágyból, szalad a másik nyoszolyához, hogy most majd megfogja azt, a +ki ott fekszik; de csak hülthelyet talált, mintha valaki ép most ugrott +volna ki a nyoszolyából. + +Ekkor, ép mellette, megszólal egy hang, mondván: aludjál békében, míg jó +dolgod van! + +Hirtelen odakap a kalmár, de ismét semmit sem fogott. Most egy rózsakéz +egy folyóka-zsinort rántott meg, s a gyöngyvirág csengő hangjára, +megzendült az ablak alatt a feketébe öltözött kis madarak bandája. +Fekete volt ruhájok, szomorú a notájok, hogy azt a ki hallotta, biz majd +meghasadt a szíve rajta; meghasadt volna, s kihajtott volna belőle a +bubánat fája, fekete galylyal, fekete levéllel, gyász virággal. + +Ettől a szomorú notától még a kalmár félsze is, fekete szemfödelet +terítvén magára, lefeküdt a halottas ágyra, helyébe azonban a kalmár +régi bátorsága ismét föl kezdett éledni; szépen visszafeküdt az ágyába s +mikor a fekete kis madárkák elhagyták a szomorú notát, már akkor javába +aludt, pedig ha nem aludt volna, hallhatta volna, hogy mint zokog +keservesen láthatlan hálótársa. + +A kalmár reggelre kelve kitekint az ablakon, valjon hogy van az idő +odakin? de nem nézte ő az időt, hanem majd kibújt a bőréből örömében; de +hogyis ne! midőn az ablak alatt termő aranysövénynyel keritett kis +kertben egész sereg rózsát látott, még pedig a következő tündéri +renddel: a legszélső rózsakarikákban ékeskedtek a százlevelű piros +rózsák, – telt arczuk majd megcsattant, piros vérök majd elcseppent, – +de már a másik karikában kissé halványabbak valának, a harmadikban még +halványabbak, igy mindig halványabbak, mig utoljára fehérbe mentek +által. A fehér rózsák kellő közepén diszlett a rózsakirályné. Egy teljes +fehér rózsa, melynek liliomfehér arczára gyengéden volt rálehelve a +pirosság, ép úgy, mint az ő kisebbik leánya arczára. + +Itt a kalmár mit, mit nem cselekedett, kiugrott az ablakon, neki +egyenest a legszebb rózsának, nem kérdezvén azt, szabad-e, nem-e, +leszakasztotta a rózsakirálynét. A rózsafa tövéből hangos jajszó, +keserves sirás-rivás hallatszott. + +Itt lelkem teremtette, mi kerül a dologból, mi nem! mintha a +garaboncziás deák jelent volna meg az égen, sárkányon ülve, egyszerre +oly rettentő égiháboru keletkezett; villámlott, menydörgött, s úgy +potyogott az istennyila, mint mikor a körtvefát rázzák. Egy koromfekete +felhő, mint a kilőtt nyíl, egyenesen a kalmár felé tartott s megállott a +feje fölött. A fekete felhőből, mint valami hintóból, kiszállt egy +csodaszörny, sziszegő, pattogó kigyóhajjal, – melyek farkaikkal mint +valami ostorral pattogtak, – serte szakállal, ragyavert arczal és +szalonnabörként összetöpörödött testtel. A kalmár azt gondolta magában: +itt az itélet napja, annyira megijedt! s úgy érezte magát, mintha azt a +fekete felhőt ő tartaná a vállán s azalatt rogyott volna le a földre. +Hát még mikor meghallotta, hogy mit kiván tőle a csodaszörny, akkor +ijedt ám meg; de nem csak megijedt, hanem annak a nagy erős embernek, ki +egy oroszlánynyal is megküzdött volna, szép fekete szakála, mint valami +hitvány seprő, a földet kotorta, a szive pedig úgy nyilallott, ugy +hasogatta valami, mintha egy nagy kést, kétszer, háromszor is +megforgattak volna benne. + +Azért nyilallott pedig a szive olyan nagyon, mert a csodaszörny azt +parancsolta neki: hogyha, harmad nap alatt, azért, mert a legszebb +virágot, a rózsakirálynét le merte szakasztani, életétől megfosztani, +mondom, hogyha harmad nap alatt, el nem viszi neki legkedvesebb, +legszebb leányát, kinek a rózsát szánta: no, lesz neki ne mulass; mert +még a fényes napot is feketének látja; még azt a perczet is megátkozza, +a melyben született! + +Haj! életért, éltet; királynéért, királynét; virágért, virágot; legszebb +virága volt pedig a kalmárnak legkedvesebb, legszebb leánya, mely +virágnak a töve a szivébe, még pedig ott is a kellőközepébe volt +ültetve. És most ezt a virágot lekellett kebléről tépni s egy +csodaszörny keblére tűzni!! Ezért nyilallott a kereskedő szive oly +nagyon, mintha egy nagy kést kétszer, háromszor is megforgattak volna +benne. + +A szegény kalmár búsan bandukolt hazafelé, de még otthon még nagyobb +szomorúság várakozott reá; mert a hogy szokták mondani: a háza füst +nélkül égett; mert alighogy kihúzta a lábát a házból, alighogy betette +maga után az ajtót, a nagyobbik leánya összegyüjtvén véle egy vivású +czimboráit – urfiakat híni sem kellett, mert azok ugyis ott voltak – +lakodalmat tartottak esküvő nélkül, férjhez mentek egy nap háromszor is; +úgyhogy, mikor édes apja a nagyobbik leány számára meghozta a czifra +ruhát, mely magától is megállott a szobapádimentomán, mégis dióhéj volt +a szekrénye, karikagyűrű az átmérője: – inkább illett volna rá a gyász, +a fekete szemfödél, s inkább is ment volna a koporsóba, mint édes atyja +színe elébe!! + +De nemis öntözte meg a porczellán cserépben levő rozmaringbokrot +sohasem, melynek azért minden istenadta nap egy-egy ága száradt el; +úgyannyira, hogy mikor hazaérkezett az édes atyja, számon kérni a +virágot, ékes rozmaringbokor helyett csak kórot talált; viruló hajadon +helyett fonnyadt virágot! + +De bezzeg nem is nyílt az arczán a rózsa, ha nevetett; nem hullt igaz +gyöngy a szeméből, ha könyezett és nem potyogott a sarkából az arany, ha +egyet lépett; mert a rózsa elszáradt, a könyforrás kiapadt és megszűnt +az aranyhullás. Csak a kisebbik leány birta még e szűz kincseket, de ő +megis öntözte virágát, a porczellán cserépben levő rozmaringbokrot, +minden istenadta nap; úgyhogy, mikorra édes atyja haza érkezett, ékes +virágot, viruló hajadont talált. + +És ő neki ezt a legkedvesebb, legszebb, most igazán egyetlenegy virágát +kellett letépni a kebléről, egy kigyóhajú, serte szakálú csodaszörny +keblére tűzni!… + +Haj, hiában! életért éltet, virágért virágot, királynéért királynét! + +Mielőtt a nap háromszor leáldozott volna, már a szép leány a szigeten +volt. + +Ott volt egyesegyedül szánandó állapotban. Ennek igazán gyászba borult +nappala. Olyan volt mint a nagy vadon erdőbe kiültetett virág, mely ha +vírit is, magának vírit, vagy tán még ennél is szánandóbb állapotban, +mert néha-néha csak akad egy szerető nélküli legény, ki a vadon virágát +leszakasztja s a kalapjához tűzi; – de őt ki szakítja le?! Omlott is a +szép leány könnye mint a záporeső; a nagy vadon erdőbe kiültetett fehér +rózsa galyai közé azonban egy kis madár, valahol ott a fris mezőben a +két szép aranyalma alatt a szive környékén, vagy tán éppen abban, +fészket kezdett rakni. Mig a fészkét rakta, a kis madár ott danolgatott +a fülébe szebbnél szebb notákat. A szép leány csak hallgatta, csak +hallgatta, hogy mit danol az a kis madár. + +Ez a kis madár volt pedig a – szerelem madara. + +Egyszer ugyanis álmot látott s az álmot ki fejti meg? + +Ha szerelmes a kis leány; legjobb álommagyarázó kis szivecskéje; ez a +legjobb álmoskönyv, melyben iratlan betűkkel van beirva az álom +magyarázata. + +Az volt pedig beleirva s azt olvasta ki belőle: hogy őt álmában egy +tündérszépségű királyfi látogatta meg, ki szépszóval, édes beszéddel és +aranyos igérettel biztatgatja. Az az ékes ifjú pedig nem volt senki más, +mint egy tündérkirály, ki őt kiszabadítandja e kriptályból, hol ő eleven +van eltemetve, ki aztán elviszi messze, messze a csillagokba, vagy +valami Aranykertbe, hol őt megkoronázzák, királyné lesz belőle s minden +lépten-nyomon huszonnégy szobaleány kisérgeti. + +Itt, mi történik a dologból, mi nem, egyszer nagyobb bizonyság okáért +egy aranyhajszálat is hagyott ott a tündérkirályfi; de, midőn másnap a +verőfényen megnézte, hát uramfia! az aranyhajszál serteszőrré változott. + +No ez abba maradt. – Egyszer, a mint kertben le- s fel sétálgatott +volna, már nagyon megunta az ördögpárnáját – a heverést és a némaságot; +mert semmitsem kelletvén neki dolgoznia, mindent a helyébe vittek s mert +senkivelsem válthatott egy árvaszót sem: ezért emigy sohajtott fel: + +– Istenem, már beszélni is elfelejtek! be jó lenne valaki, ha mindjárt +egy féreg lenne is, csak beszélni tudna! + +Alig ejté ki e szavakat, már előtte állott a csodaszörny, mondván: + +– Hivtál, im itt vagyok! + +A szép leány annyira megijedt tőle, hogy szóni sem birt, csak a kezével +intett, hogy távozzék. + +A csodaszörny abban a pillantásban, mint láthatlan pára, mint álomlátás, +eltünt; – de mégis ködbe burkolva ezt kiáltá vissza: + +– Majd ha egyszer engem unalmadban látni kivánnál: ne, itt van ez a +harangvirág, csak ezt lobáld meg s ennek ezüstcsengő hangjára azonnal +nálad termek. + +Ezzel a virágot a leány lábaihoz hajította. Nagyot csördült a +harangvirág; piczi ütője az oldalához verődött. A szép leány, hogy hogy +nem, fölvette a harangvirágot. + +A szép leánynak e napságtól fogva nem volt nyugodalma, mert a +csodaszörnynek ép oly kedves hangja, ép oly édes beszéde volt, mint az ő +álomlátogató ifjáé: ezért szüntelenül évődött-tűnődött magában, valjon +nem egy személy-e a kettő; valjon nem a csodaszörny-e a gyöngyadta ékes +tündérkirály; valjon nem ő fogja-e megszabadítani e kriptályból, a +melyben elevenen van eltemetve?! + +Egyszer a mint igy tépelődött, a mint igy ette magát, ugyanabba a kis +kertbe vetődött, hol az apja a legszebb virágot, a rózsakirálynét +leszakasztotta. Annyira megszerette ezt a helyet, annyira kedves lett +előtte, hogy csaknem minden idejét itt töltötte. Leült a rózsakirályné +tövébe s ott sirdogált, ott könyezett, ott búsult, mint a párja vesztett +galamb, mint a szomorúfűzfa. + +Csak búsult, csak búsult, egyszer azonban eszébe jutott a harangvirág, +melyet mindig magával hordott a keblében. Hogy eszébe jutott, kivette a +kebléből, meglenditette s ennek csengő hangjára, egyszerre, mint +varázslat, ott termett a csodaszörny, leült mellé s egy jó darabig +együtt beszélgettek. Mikor a beszéd véget ért, a leány intésére a +csodaszörny, mint pára, mint álomlátás ismét eltűnt. + +Ez napságtól fogva gyakran előhivta a csodaszörnyet; eleinte egy honapba +egyszer, aztán kétszer, háromszor, utoljára mindennap s végre annyira +megszokta, hogy nélküle el se’ tudott lenni. + +A szép leány mihelyest a kezével intett, a csodaszörny azonnal eltűnt s +mihelyest meglóbálta a harangvirágot, azonnal ott termett. + +Egyszer, midőn igy együtt beszélgetnének, azt találja mondani a szép +leány a csodaszörnynek: + +– Istenem! be szeretném én felnevelő apámat, szülő anyámat és édes +testvéremet meglátogatni! + +– Ha csak az szivednek kivánsága, felelt a csodaszörny, azon +legkönyebben segíthetünk. Ne, itt van ez a karika gyűrű, huzd a +nevetlen-ujjadra, este lefekvés előtt forditsd meg háromszor s reggelre +otthon ébredsz fel; – hanem csak azon szín alatt eresztlek haza, hogyha +egy hét elteltével hasonló módon vissza jösz; különben a milyen jó +vagyok most, olyan rosz leszek! + +A szép leány úgy tett, miként a csodaszörny mondá: estve, lefekvés +előtt, megfordította háromszor a karika gyűrűt, reggelre otthon ébredt +fel. + +Légi úton, virágnyoszolyán hat hattyú vitte haza, csendes ringatással, +énekszó mellett. Nagy volt otthon az öröm, midőn megpillantották a rég +nem látott szép leányt; mindenki örült, mindenki szeme könybe lábbadt, +csak az édes testvéreé, a nénjeé nem; mert irigykedett reája, hogy a +huga még most is birja a szűzleány kincseket, ő pedig elvesztette; de +azért ő is tettette magát mintha örülné. + +Itt elérkezik az egy hét, el az elválás ideje is: ezért a szép leány +keserves zokogások, nagy könnyhullatások között elbúcsuzván szerető +apjától, szülő anyjától és édes testvérétől, a szigetbe ugyanazon az +uton módon jött vissza, a mint odament. + +Itt újra haza szeretett volna menni a szép leány, ismét azt találja +mondani a csodaszörnynek: + +– Istenem! be szeretném én nemző apámat, szülő anyámat és édes +testvéremet látni. + +– Hogy teljék szived kivánsága, felelt a csodaszörny, ne, itt van ez a +csésze büvös ír, melylyel estve, lefekvés előtt, kend meg szűz +vállacskáidat, majd meglátod, hogy milyen sugár szárnyak nőnek ki a te +vállaidból s haza repülhetsz. Egy hétig, hét napig otthon mulathatsz, de +a nyolczadikra kelve itthon légy; különben a milyen jó vagyok most, +olyan rosz leszek! + +Ugyis lett. – A szép leány elvette a csészét, estve, lefekvés előtt, +megkente szűz vállacskáit, kétfelől kinőtt sugár szárnya és hazarepült. + +Nagy volt otthon az öröm, midőn megpillantották a világszép leányt, mely +még nagyobb lett, midőn, asszony módjára, feldicsekedett, hogy ő vele +ilyen jó bánik, olyan jó bánik a csodaszörny, mintha nem is ő volna +annak a rabja, hanem az ő neki. + +Ennek hallattára még nagyobb lett, még jobban meghizott a nénjébe az +irigység. Itt, lelkem teremtette, mit cselekedett, mit nem! a hugától a +büvös irt ellopta s csak két hét mulva adta vissza, mondván, hogy ugy +találta, pedig a látogatásra a csodaszörny csak egy hetet, csak hét +napot adott. Ezért ímhogy a halál félelme el nem fogta a szegény leányt, +szűntelen azt forgatván elméjében: „hogy a milyen jó vagyok most, olyan +rosz leszek!“ Ezért nagy könyhullatások, keserves zokogások között +búcsuzván el szerető apjától, szűlő anyjától és édes testvérétől, estve, +lefekvés előtt, nagy lelki szorongatások között megkente szűz +vállacskáit, kétfelől kinőtt sugár szárnya s hazarepült. + +Hogy hazaért, a halálra itélt rab félelmével kebeléből kivette a +harangvirágot, meglobálja kétszer háromszor is, de az nem adott hangot; +majd szép szóval hivogatta a csodaszörnyet, de az nem jelent meg. + +Sírva-ríva keresi, nagy könyhullatások, keserves zokogások között a kert +minden zegét-zúgát összejárta, de nem akadt rá. + +Csak keresi, csak keresi, egyszer ugyanabba az aranysövénynyel keritett +kis kertbe vetődött, hol apja a legszebb rózsát, a rózsakirálynét +leszakasztotta, s uramfia! ott találja a csodaszörnyet ugyanazon +rózsakirályné tövében – élet nélkül, elkékülve, összegörnyedve; a kigyók +a fején megmeredve, kinyujtózva hevertek mellette. + +Hozzá rohon a szép leány, költögeti, de nem hallja, ébresztgeti, de nem +ébred, könyeivel öntözgeti, de nem érzi a forró könyeket. Majd lehajol +hozzá, a fejét az ölébe veszi s homlokánál megcsókolta. + +Ime, a halott megmozdult! + +Megcsókolja másodszor is. + +Ime, a halott egyet sohajtott! + +Megcsókolja harmadszor is, mondván: + +– Ébredj szivem szép szerelme! ébredj tündérkirályfi! + +Ime! egyszerre, mint a villám, felugrott a csodaszörny! de többé nem a +kigyóhaju, serteszakálu, ragyavert arczú s szalonnabőrként +összetöpörödött testű csodaszörny, hanem egy gyöngyadta 24 éves, +aranyhajú, selyemszakálú, ékes ábrázatú, sugártestű tündérkirály. + +Hát a világszép kisasszony kit lát maga előtt, kit egyebet, mint +álomlátogató szerelmes ifját! + +Hogy meglátták egymást, egymás nyakába estek, megölelték, megcsókoltak +egymást, mondván: te az enyim, én a tiéd, ásókapa sem választ el +egymástól. + +Nem hijába danolt a szerelem kis madara, mig a fészkét rakta, a fészek +készen volt s az egy pár cseléd, az egy pár madárka, beleszállt, +beleköltözött. + +Az ékes tündérkirály kézen fogta a kalmár kisasszonyt, egy rózsalugos +alá vezette s ott leültek kettecskén egymás mellé. + +– Most szivem szép szerelme, mondja az ékes tündérkirály, halld szomorú +historiámat: nekem egy boszorkány szeretőm volt, de én ezt nem tudtam. +Mikor már ez a boszorkány megfogott a hálójában, mikor már a szerelem +rabja lettem, gondoltam magamban, hogy most szép szerével meglepem a +szeretőmet. Ezért titkon az ablakához lopodztam, betekintettem rajta, +hát uramfia, mit láttam! nem egyebet, mint azt, hogy a szeretőm, a +bűbájos asszony, a fejét levette a nyakáról s maga elé az asztalra +tette. A fej előtte ott forgott magától mint valami sergetyű s ő azt +bűvös irral szépítgette, kifestette. Nekem se kellett több, e napságtól +fogva soha, de soha, feléje sem mentem, cserbehagytam. Hogy +cserbehagytam, hogy feléje sem mentem, ő engem átok alá vetett: az +országomban minden élő, okos és oktalan állat kővé váljon; magam pedig +minden teremtett állat ijedelmére csodaszörnynyé, s mindaddig fogjon meg +az átka, míg az alól a hű szerelem fel nem oldoz. – Most már szivem szép +szerelme, hű szerelmed által olyan szabad vagyok mint a madár, de bezzeg +még nem szabadok a kővé vált tündérifjak, tündérkisasszonyok, és a +birodalmamban levő minden okos és oktalan állat: őket azért költsd fel +mély álmukból. Hogy fölkelthesd, menj be a palotának hetedik szobájába, +hol egy aranyrácsos almáriomban, gyémántokban egy varázsvesszőt találsz. +Vedd azt magadhoz, keresd fel e kert kellőközepén álló cseremustfát, s a +varázsvesszővel üsd meg háromszor annak az oldalát, majd meglátod, hogy +egyszerre, mint valami varázslatra, hogy fölébrednek azok a kővé vált +alakok. + +Ugyis lett. – A világszép kalmár kisasszony bement a palota hetedik +szobájába, megtalálta az aranyrácsos almáriomot, abban a gyémántokban +levő varázsvesszőt, azt magához vette, fölkereste aztán a kert +kellőközepén a cseremustfát s vele annak az oldalát háromszor megütötte. + +Ime! az első ütésre megmozdultak a kővé vált alakok; a másodikra hangot +adtak, s a harmadikra, mint valami mély álomból mindnyájan, de +mindnyájan fölébredtek s ki-ki a maga dolgához látott, mintha csak +tegnap feküdtek volna le a halálos terítőre, mintha csak tegnap aludtak +volna el. + +Mire a világszép kalmárkisasszony a tündöklő palotához vissza érkezett, +már ekkor a tündérifjak és a tündérkisasszonyok elébe mentek s ugy +fogadták őt mint királynéjokat. + +De még ez nem volt elég, hanem a világszép kalmárkisasszonyt +beleültették a szélhintóba, bevitték a fördőszobába, hol gyémánttal, +mint megannyi tükörrel kirakott szoba közepén aranykád állott, +aranykádban pedig életbalzsam. Ebben őt megfördették, az +aranytörűközővel megtörölték, sarkig érő aranyhaját kibontották, +mindegyik szálra egy-egy igaz gyöngyöt húztak, aztán szépen +felfodorították, két foncsikba fonták. Mikor ezzel is készen voltak, +biborba-bársonyba felöltöztették, az első székbe beűltették és a +tündérkoronával királynénak megkoronázták. + +Mikor ezzel is készen voltak, hét világra szóló lakodalmat csaptak s +jelen voltak mint vendégek: a nap, hold és a csillagok fényes tábora. + +A nap sütött, a hold világitott és a csillagok ragyogtak. + +A feketébe, gyászba öltözött kis madárkák, piros haczukát kaptak, s oly +víg notákat huztak, hogy még az is tánczolt, a ki nem akart, az is +nevetett, a ki nem akart, ha mindjárt tulajdon édes apja feküdt volna is +a terítőn. + +A fűzek alá a vidék népsége számára hosszú asztalokat raktak ki, erre +aranyabroszt vontak, az aranyabroszra ezüsttálat tettek és az +ezüsttálban mindenféle jobbnál jobb, különbnél különb étkeket tálaltak +fel. + +Áldás hullt mindenfelé, mint a tavaszi harmat, mint a nyári lágymeleg +eső s a népségnek olyan lett ez a sziget, mint a gyermeknek az anyja +emlője. + +Az öreg kalmárért, meg a feleségeért, meg a nagyobbik leányáért +üveges-aranyos hintót küldtek, de csak az öreget, meg a feleségét hozták +el, mert a nagyobbik leány tulajdon édes apját és szülő anyját elhagyta; +boszorkánynak állt be s lett minden jónak ellensége, elrontója. + +Az öreg kalmár, ha az egyik leányára, a kisebbikre nézett, nevetett az +egyik szeme; ha a másik leányára, a nagyobbikra gondolt, könybelábbadt a +másik szeme; egyszerre sirt is, nevetett is. + +Igy lett az egyik leányból tündérkirályné, igy lett a másik leányból vén +boszorkány; igy lett a elsőből ékes virágszál, igy lett a másodikból +virág helyett koró, vagyis kóroból kötött seprő, seprő ördögök kezében. + + + + +A LIDÉRCZ. + +Hol volt, hol nem volt, elég az hozzá, volt egyszer egy vén asszony, ki +boszorkány volt s ennek egy tizennyolcz éves leánya. + +Vén volt már a boszorkány, vénebb az országútnál, öregebb a Sz. Gellért +hegyénél, de nem volt vén – patvar vigye! – a tudománya. A vén +asszonynak egyik lába a siron innen, a másik pedig a sirban, mely felé +hét rét görnyedve ballagott; de mivel csak tipegett-tapogott, lassan ért +el oda, de mégis elért. + +De mielőtt elért volna, a meghalóágyán magához inté az árvát s azt +mondja neki: + +– Édes leányom, mondanék én neked valamit, kettő lesz belőle: tégy szert +Lidérczre. Arra pedig szert tehetsz: hogyha tiszta fekete jérczét, de +olyant, melynek mindene, a kis körmétől kezdve egész az orra hegyéig +tiszta fekete legyen, még pedig olyan mint a csillagtalan éjfél, mint a +fekete posztó, vagy még ennél is feketébb. Ha szert tettél ilyen fekete +jérczére: ezt a ketreczből, melybe csupáncsak egymagát rekeszd be, soha, +de soha ki ne ereszd, hanem mindig be legyen csukva; hogy ahhoz kakas ne +férhessen. Mikor ez a fekete jércze kakas nélkül az első tojását +elhullatta, a jérczét azonnal öld meg, a husát pedig mindenestül, úgy a +hogy van, ásd el. + +Mikor ezt elvégezted, a fekete jércze tojását tedd a honod alá s hordozd +azt ott kilencz napig szünetlenül. + +Kilenczed napra a tojás kikel s kibujik belőle a Lidércz. + +Ez a Lidércz csak olyan koszos, boglyas, kolonczos, kis, piczi csibécske +lesz, melyet még a varjú se vinne el, de még a szarka se bántaná, hogy +azt a ki meglátja, nem adna érte egy fületlen gombot. + +De te mindezekkel mitse gondolj, hanem a Lidércz után láss. + +Enni ugyan nem kér, de nem is eszik, hanem minden istenadta nap +háromszor: reggel, délben és estve, mint a hogy a polyabeli +gyermekcsénél szokták, szép tiszta rongyocskát tégy alá. + +Majd a Lidércz estve lefekvés előtt megszólal ilyeténképen: + +– Mit kivánsz? mit kivánsz? + +És te neked ekkor ez légyen szód és mondásod: + +– Egy kád aranyat, egy kád ezüstöt és egy kád rézpénzt. + +És a Lidércz ebbeli kivánságodat tüstént azon szempillantásban +teljesítni fogja. + +Mikor a Lidércz ebbéli kivánságodat teljesíté, megrázkodik, legénynyé +válik s azon éjszaka veled hál reggelig. + +Reggel pedig ismét megrázkodik és ujra, mint annak előtte, Lidércz lesz +belőle. + +Ha legény volnál: a Lidércz leány lenne; de mivel leány vagy, az +legénynyé változik. + +Három nap alatt megszabadulhatsz tőle; de tovább ne is tartsd magadnál, +mert gyenge piros véred, mint a nadály, mint a piócza mind kisziná és te +ekkor virág helyett kóróvá száradnál. + +A Lidércztőli megszabadulásnak két utja és módja van, még pedig: vagy +eladod, vagy elveszted. + +Eladhatod pedig, hogyha világos nappal 12 órától délutáni két óráig – +mert közbe legyen mondva, a Lidércz napjában csak egyszer és pedig ekkor +alszik – mondom, hogyha világos nappal tizenkét órától délutáni két +óráig olyan zsákba teszed, mely telisded tele van kóczczal és e közé a +feleközepe táján bepakolod. + +De csak, mint mondám, délben tizenkét órától délutáni 2 oráig adhatod +el, mert a Lidércz aztán tüstént fölébredne s téged vérbe-fagyba hagyna. + +És ha azt kérdik tőled, hogy mint adod, erre csak az legyen szód és +mondásod: + +– Egy kis pénzért, se többért, se kevesebbért. + +Elvesztheted pedig: hogyha a Lidérczet, mikor alszik egy kóczgongyolába +szépen bepakolod, aztán kiviszed az erdőre, ott egy nyirfa-tuskot +keressz, melyet aztán kifursz és abba a lyukba beszegezed; de jól +vigyázz arra, hogy a szeg szinte ugyanazon nyírfa tuskóból való legyen; +különben onnan könnyen kijönne és téged ismét vérbe-fagyba hagyna. + +A Lidércz aztán ebben a lyukban három nap, három éjszaka él, mely idő +alatt szünetlenül, mint az anyátlan gyermek, egyre sír, egyre rí hangos +zokogással. + +Ha eladhatod, a ki megtalálja venni, az nem három napig, hanem három +álló esztendeig birhatja és ez idő alatt el is adhatja ugyanazon az úton +és módon, a mint te elattad. + +De ez idő alatt azzal a bizonyossal, a ki majd megveszi, mindig vele hál +és pedig: ha leány veszi meg: legényképében; ha legény: leányképében. + +De jaj lesz annak, a ki harmadszor találja megvenni, a ki a harmadik +gazdája lesz; mert aztán ha fölébred az alvásából, azt ízzé-porrá tépi, +azzal azt teheti a mit akar, az már egészen az ördögé. + +No jól van, ez abban maradt. + +Itt meghal a vén boszorkány, kinek a lelke elszállt a gyehenna lángjai +közé, hogy ott ezeresztendeig égjen, szabadulás nélkül, a böreért pedig +az ördögök jöttek el s azok vitték el a pokolba fújtatónak. + +Az árva aztán magára maradt, mint az ég madara, mint a kinek se apja, se +anyja nincsen, hanem ugy áll peczéren mint az újjam. + +Itt a leány, a mint édes anyja a meghaló-ágyán meghagyta, vett egy +tiszta fekete jérczét, még pedig olyant, mely a kis körmétől kezdve +egész az orrahegyéig, mint a csillagtalan éjfél és mint a posztó, vagy +még ennél is feketébb volt. + +A leány aztán a fekete jérczét ketrecz alá tette és soha ki nem +eresztette, hogy ahhoz kakas aranyért se férjen. + +A fekete jércze aztán heted napra megtójt s a tojását a leány kilencz +napig hordozta a hona alatt. + +Kilenczed napra a tojás felpattant s kikelt belőle egy koszos, borzas, +kolonczos kis csirke, mely nem volt nagyobb mintegy ökörszem, mintegy +kis madár. + +Ez a koszos, borzas és kolonczos csirke volt pedig a Lidércz. + +Ő aztán a Lidérczet egy kis katulyába tette, alája pedig, mint a +polyabeli gyermek alá, minden istenadta nap háromszor: reggel, délben és +estve tiszta patyolat rongyot rakott. + +A Lidércz egész istenadta nap semmit, de semmitsem evett, hanem mindig +ott ült a katulyába a tiszta fehér patyolat rongyon. + +Itt eljön az estve, el a lefekvés ideje. + +A leány levettkőzik; lehuzza a lábáról karmazsin csizmáját, kibontja +sarkig érő haját és hálóinget vesz magára. + +A Lidércz csak nézi, csak nézi a leánynak szép piczi lábacskáját, hosszu +selyemhaját, piros két almáját, szép két cziczi-dombját és ekkor +megszólalt, vékony hangon mint az üvegcsengetyü ilyeténképen: + +– Mit kivánsz? mit kivánsz? + +– Három kád pénzt, felelt a leány, az egyikben legyen vert-arany, a +másikban vert-ezüst és a harmadikban rézpénz. + +Itt lelkem teremtette a Lidércz megrázkódik s mint ezüstfüst, mint +aranypára, mint égő köd eltűnt a szobából, kibujt a kulcslyukon és +kiszállt a kéményen. + +A Lidércz aztán alig volt oda egy-nehány perczig; csak addig sem, mig az +ember kettőt pillant s már ekkor ott állt a leány előtt legényképen. + +De már ekkor a három kád pénz is a kis kamrában állott; az egyikben volt +vert-arany, a másikban vert-ezüst, a harmadikban pedig rézpénz. + +A Lidércz aztán az ágyra feküdt, a leány mellé bujt s kivilágos +kiviradtig vele hált. + +A szép leány aztán reggelre kelve olyan sárga lett mint a kikirics, +olyan sápadt mint a halott és olyan fehér mint a fehér-liliom. + +Fehér-liliom!? az ám! de olyan fehér-liliom, melynek az élte gyökerén +féreg rág. + +Az ő férge volt pedig a Lidércz. + +Reggel aztán a Lidércz ismét olyan kóczos, boglyas és kolonczos csirke +lett, mint annak előtte volt, hogy azt, a ki látta volna, azt mondta +volna, hogy az nem ér egy ütet taplót, nem egy fapetákot. + +A szegény leány aztán alig várta, hogy a Lidércz 12 órakor elaludjék s +hogy elaludt, tüstént felszaladt a padlásra, hozott le onnan egy kötény +kóczot, azt zsákra rakta és a Lidérczet belepakolta. + +Mikor a leány mindezekkel készen volt, szaladt a vásárra, hogy a +Lidérczet majd eladja. + +De mikkorrára kiért a vásárba, az óra ép’ kettőt ütött, a Lidércz +fölébredt s így nem adhatta el. + +Haza viszi nagy sírva-ríva, hogy már a Lidércz megint vele hál, hogy az +ujra, mint a nadály, kiszíja szép piros vérét. + +Ugyis lett. – Mert mikor eljött az estve, el a lefekvés ideje, a szép +leány feküdni készült. Mondom, hogy feküdni készült, megágyaz, megveti +az ágyát, lehuzza a lábáról karmazsin csizmáját, kibontja sarkig érő +selyemhaját és hálóinget vesz magára. + +A Lidércz csak nézi, csak nézi a leánynak szép piczi lábacskáját, +hófehér lábszárát, sarkig érő selyemhaját, piros két almáját, szép két +cziczi-dombját és ekkor vékony hangon mint az üvegcsengő megszólalt +ilyeténképen: + +– Mit kivánsz? mit kivánsz? + +– Három kád pénzt, felelt a leány, az egyikben legyen vert-arany, a +másikban vert-ezüst és a harmadikban rézpénz. + +Itt lelkem teremtette! a Lidércz ismét megrázkódik s mint ezüstfüst, +mint aranypára, mint gyémántköd eltünt a szobából; kibujt a kulcslyukon +s kiszált a kéményen. + +De a Lidércz alig volt oda annyi ideig, míg az ember kettőt pillant, míg +egy Miatyánkot elmondhat, s ott állt a leány előtt legényképében. + +A három kád pénz pedig már ekkor a kamrában állott; az egyikben volt +vert-arany, a másikban vert-ezüst és a harmadikban rézpénz. + +A Lidércz aztán a leány mellé az ágyra feküdt s kivilágos kiviradtig +vele hált. + +A szép leány reggelre kelve olyan sáppadt lett, mint a ki már a terítőn +fekszik kinyujtóztatva, mint a kit most vesznek ki a sírból, mint a +kettétört virág, mely mindig halványabb halványabb lesz, míg utóljára +csaknem a halál halványsága fogja el. + +De volt pénz elég; egész dögével! + +Reggel aztán a Lidércz ismét olyan kóczos, boglyas és kolonczos csirke +lett, mint annak előtte volt, hogy azt még a szarka se vitte volna el, +még az is ott hagyta volna, a hol találta, hogy azt a ki látta volna, +azt mondta volna, hogy ez az idétlen csirke nem ér egy fületlen gombot, +nem egy kurjantást. + +A szegény leány aztán másnap alig várta, hogy a Lidércz a szokott +időben, világos délben tizenkét órakor elaludjék és hogy elaludt, +tüstént felszaladt a padlásra, honnan egy kötény koczot hozott le, azt +zsákra rakta, a Lidérczet belepakolta. + +Mikor a leány mindezekkel készen volt, lóhalálában rohant a vásárra, +hogy majd eladja a Lidérczet. + +De a leány mikorrára kiért a vásárba, az óra ép’ kettőt ütött, ép’ +délutáni két óra volt, a Lidércz pedig fölébredt és ezért nem adhatta +el. + +A leány aztán a Lidérczet haza viszi nagy sírva-ríva, hogy az már megint +vele hál, hogy az már ujra, mint a nadály, kiszíja szép piros vérét. + +Ugyis lett. – Mert mikor eljött az estve, el a lefekvés ideje, a leány +feküdni készült. + +Hogy feküdni készült, az ágyat elbontotta, megvetette; de ekkor azt +gondolta, hogy saját halálos ágyát veti meg, hogy nemis az ágyba, hanem +a terítőre, a deszkára fekszik. És jobb is szeretett volna ott azon a +deszkán kiterítve feküdni, mint azon a vetett ágyon! + +De volt neki sok pénze! De mit ért az neki, ha mindjárt egy pinczével +lett volna is, ha az ő szivének abban nem volt semmi gyönyörűsége, semmi +öröme, hanem azt ugy nézte, ugy tekintette, melyért lelkét-testét az +ördögnek eladta. + +Azért le se akart feküdni, hanem csak az ágyszélén virasztani át azt a +tengernyi éjszakát, mint a kinek halottja van, kit reggel, délben és +estve mindig sirathat. + +Neki is volt halottja, kit reggel, délben és estve mindig sírathatott és +az volt: szép fehér lelke, kit az ördögnek pénzért adott el. + +Ezért egészen a bubánatnak adta magát, mely rászállt s mint valami +fekete lepedő, egészen beterítette, egészen beborította. + +De a leány mégis csak lefeküdt; levetette karmazsin csizmáját, +kibontotta sarkig érő selyemhaját és inget vett magára. A hajába fekete +pántlikát font be. + +A Lidércz csak nézi, csak nézi a leánynak gyenge fehér lábát, sarkig érő +selyemhaját, piros két almáját, két szép cziczi-dombját s aztán vékony +hangon, mint az üvegcsengő, megszólalt ilyeténképen: + +– Mit kivánsz? mit kivánsz? + +– Sz...ebadta! – követem alásan – felelt a leány. + +Itt lelkem teremtette! a Lidércz ujra megrázkódik s mint ezüstfüst, mint +aranypára, mint gyémántköd eltünt a szobából; kibujt a kulcslyukon és +kiszállt a kéményen. + +De a Lidércz alig volt oda annyi ideig, míg az ember kettőt pillant s +már ekkor ott állt a leány előtt legényképében. + +A szegény leány házát – követem alásan – izével egészen környös körül +hordta, még pedig annyira, hogy még az ajtót se lehetett volna kinyitni. + +A Lidércz aztán a leány mellé az ágyra feküdt s vele hált egész +kivilágos kiviradtig. + +A szép leány reggelre kelve olyan halvány lett mint a letört, szine +hagyott buzavirág, olyan sárga mint a kikirics, mint a kiben lélek se +lett volna, hanem csak hálni járt volna bele. + +Reggel aztán a Lidércz ismét olyan kóczos, boglyas és kolonczos csirke +lett mint annakelőtte volt, hogy azt a ki látta volna, azt mondta volna, +ez a pípes csirke nem ér egy ütet taplót, nem egy fadrombot, hogy azt +még a madár se vitte volna el, hanem még az is otthagyta volna a hol +találta. + +A szegény leány aztán többet ki sem ment a szobából, hanem mindig egyre +sírt-rít, hullt a könye mint a záporeső; ugyannyira, hogy az nap még +tiszta rongyot sem tett a Lidércz alá, melyért az a leányt előfogta s +ugy megverte mint a kétfenekű dobot. + +Itt elkövetkezik az estve, el a lefekvés ideje, a leány ezért megvetette +az ágyát s levetközött; levetette szép piros csizmáját, kibontotta +sarkig érő selyemhaját s inget vett magára. + +A Lidércz csak nézi, csak nézi a leánynak gyenge fehér lábát, hófehér +lábszárát, sarkig érő selyemhaját, piros két almáját, szép két +cziczi-dombját s mikor jóllakott a nézéssel, vékony hangon, mint az +üvegcsengő, megszólalt ilyeténképen: + +– Mit kivánsz? mit kivánsz? + +A leány nem szólt semmit. + +– Mit kivánsz? mit kivánsz? ismétlé a Lidércz. + +A leány nem szólt semmit. + +– Mit kivánsz? mit kivánsz? + +A leány ujra nem szólt semmit s mikor harmadszor sem szólt, felugrik a +Lidércz nagy mérgesen, neki esik a leánynak, sarkig érő selyemhaját a +kezére tekerte s kiseperte vele a ház földjét. Hosszú selyemhaja, mint +valami selyemborona, mint valami selyemseprő az egész szobát tisztára +kiseperte. Aztán a Lidércz elkezdett vele labdázni; felhajította a +padlásig, meg a földhöz verte, ujra felhajította, meg a földhöz verte; +tizenkétszer felhajította, tizenkétszer verte a földhöz, de csinálhatott +már azzal akármit, akár fejszefokával is verhette, mert az többé mit sem +érzett, mert annak már semmije sem fájt, mert az már meg volt halva. + +Mikor már a Lidércz a leányt holtig verte, mikor már agyonütötte, +felkapta mint valami szalmaszálat s meg sem állt vele a pokolig; de csak +a testét, de csak a bőrét vihette el magával, mert a lelke már ugyis az +ördögöké volt, mert az már ugyis a gyehenna lángjai közt +égett-eléghetlenűl; mert fekete galambképében, mint a kilőtt nyíl +elszállt oda, honnan csak 1000 esztendő múlva, mint fehér galamb +kerülhet ki s ekkor az igazak hazájában lészen az ő lakása, hol aztán az +nagy tisztességben él. + + + + +PRÜCSÖK JÁNOS. + +Volt egyszer a világon két mester ember. Levén az egyik becsületes +csizmadia, a másik pedig vargamester. Egy fedél alatt laktak az +istenadták, mégis mindenben különböztek egymástól, csak egyben egyeztek +meg: – a szegénységben; mindkettőnek lapos volt az erszénye, beleütött +az istennyila! + +Egyszer azt találja mondani a csizmadia a vargának: + +– Hej, koma! mondanék én egyet, kettő lesz belőle: tegyünk szert +pénzmagra! + +– Csak az itt a bökkenő, felelt a varga, hogy én azt a mesterséget +egyátalán nem értem, de még az apám se értette; mert a hogy jött a +világra, ugy ment vissza, csupán két csizmadiatallérja volt, azt is +nekem hagyta. + +– Ej, dehogy nem értjük! válaszolt a csizmadia, olyan gondolatom támadt +mint a peták! Ugy-e, van a birónak jó öt lova? + +– De van ám! + +– No, ha van, azokat majd szépen elcsenjük s te komám kiviszed az +erdőbe, ide meg ide, én pedig azalatt látogatóba megyek ő kigyelméhez, +majd el panaszolja ő nekem az egész dolog sorát rendjét, majd mondja ő +nekem: hogy ennyit meg ennyit adnék annak az embernek, a ki ugy +szépszerével előadná a lovaimat, – én pedig állok elébe s mindazokra +szóm és mondásom ez lesz: van nekem egy mágyiás könyvem, melyből e +széles világon történt minden dolgok kilehet olvasni: tán biróuram +lovairól is szól az irás. + +Ugyis lett. – Ellopták a biró öt lovát; a varga kivitte azokat a +megnevezett helyre, a csizmadia pedig a mágyiás könyvet zsebre tevén, +elballagott másnap a kárvallott biróhoz. + +– Adjon isten jó napot, biró komám uram! + +– Fogadj isten komám uram! + +– Azt hallottam, hogy valami nagy szerencsétlenség érte komám uramat? + +– Hej, ne is emlitse Prücsök uram! ellopták az öt lovamat!… szegény +párák, milyen áldott jószágok voltak!… tudom azoknak sem lesz többet +olyan gazdájok mint én voltam!… szegény párák!… szegény párák!… + +– Azt valami gazember cselekedte! + +– Igazság szól ki Prücsök uramból, becsületes ember hogy is tette +volna?!… szegény áldott párák! Biz elhiheti kigyelmed, hogy annak, a ki +előadná, nem sajnálnék tőle 300 forintot. + +– Kétszer se mondja biró uram, mert szaván fogom; tegnap találtam egy +mágyiás könyvet, ebben minden e széles világon történt dolgok meg vannak +irva: hátha a kelmed lovairól is szól az irás, hátha nem alszik az +ördög?! + +– Hiszen ha szólna, kelmedtől sem sajnálnám a háromszáz forintot, akár +előre is kifizetném. + +– Nem kell nekem előre, felelt a csizmadia, majd csak akkor, ha +előlesznek a lovak. + +Ezzel kiveszi Prücsök János a köpönyege zsebéből a mágyiás könyvet, +felnyitja s elkezd belőle handrikálni ilyeténképen: ha a szálason +lemegyünk, a fenéken fel, nagy hegy alatt kis dombon egy sugár cserfához +van kötve mind az öt lova kigyelmednek. Ez van szórul szóra ákom-bákom +betűkkel a mágyiás könyvben megírva, a ki nem hiszi, im olvassa, – de +szerencsére senki sem tudott olvasni. – Elhitték. + +Itt kimegyen az erdőre egy sereg ember botokkal, baltákkal, vasvillával +fölfegyverkezve, hol is a mondott s nevezett helyen már messziről +meglátják a biró öt lovát egy sugár cserfához kötve, mellette pedig egy +bujnyik kinézésü ember tartotta a kötőfékeket; ez pedig nem volt senki +egyéb mint a varga. + +Még messziről rá kiabálnak: megálj gazember… megállj hunczut… ilyen, +amolyan lókötője!… + +No, persze a zsiványképébe felöltözött vargának is volt annyi esze hogy +megállott: azért illa foré, nád a kert!… persze ezeknek is volt annyi +eszök, hogy nem vették űzőbe a vargát, csakhogy a lovak megvannak! + +Itt nagy hírrel haza vezették a lovakat, Prücsök Jánosnak pedig +kifizették a háromszáz forintot, még rádásul meg is köszönték. + +Itt hire futamodik Prücsök Jánosnak, hogy itt meg itt ebben a faluban +lakik egy híres jós, ki a sátánnal czimborál, a hazajáró lelkekkel +szövetkezik, a kopogó szellemekkel pedig ép’ barátságot kötött s ezek +szereztek neki egy olyan mágyiás könyvet, hogy abban minden, de minden a +széles világon történt dolgok ákom-bákom betűkkel be vannak irva; – +úgyannyira elterjedt a híre, hogy magának a királynak fülébe is +eljutott, pedig ép’ ekkor veszett el a királynénak legkedvesebb +aranyjegygyűrűje, pedig ez napságtól fogva a királynénak se’ étele, se’ +itala, hanem egyre sír-rí s naponta három kendőt is száritgatnak utána, +hogy szinte beteg bele. + +A királynak se’ kellett több, hogy meghallotta az ország-világra szóló +jóst, üveges aranyos hintót – elöl kocsis, hátul huszár – parádésan +küldött érte. + +Megáll Prücsök János háza előtt az aranyos hintó, s a huszár jelenti +alásan hogy mi járatba van. Váltig szabadkozott Prücsök János, gondolván +hogy most rákerül az ebharminczadjára, hogy neki ilyen meg ilyen sok +váltómunkája van… hogy ő nem mehet… hogy elvesztette a mágyiás könyvet, +e nélkül pedig oda minden tudománya; de mind ez nem használt semmit, +mert hogyha a hires Prücsök János nélkül visszamernek térni a +rezidencziába, fejök vesztése alatt volt kiadva a parancsolat. Mit volt, +mit tenni, vagy akart vagy nem, elvitték Prücsök János uramat, ki +keserves könyhullatások között vált meg kedves élete párjától és kedves +komájától, s még a testamentomát is megírta, hogy már neki így lesz +vége, úgy lesz vége. + +Mentek, mendegéltek hetedhét ország ellen, hetednapra elértek a +rezidencziába s bevezették Prücsök Jánost a király elébe. Szegény +Prücsök Jánosnak vagy volt melege, vagy nem, de most az egyszer saját +véres verejtékében fürdött meg, annyira folyt róla az izadtság. De mégis +a mennyire, annyira vigyázott magára s három napot kért a királytól +gondolkozásra. A király megadta neki a három napot, meg ha még +harminczhármat kért volna is, csakhogy aztán a gyűrű meg legyen. + +Itt Prücsök János soha világ éltében nem volt oly nagy úr, mint most; +bevezették a fehér szobába, de jobb szeretett volna ő otthon a tőke +mellett űlni, mint azon a bársony széken, aranyos kanapén, – mert +egészen a búbánatnak adta magát, úgyannyira hogy se’ étele, se’ itala, s +hármat is rántott a nadrágszíján, de az mégis bő volt. + +Közbe légyen mondva, a királyné legkedvesebb jegygyűrűjét hárman lopták +el: az inas, a kukta meg a szakács. + +Itt elkövetkezik a dél is; Prücsök még mindegyre búsul, azt sem tudja, +hogy hányadán van az idő, pedig már felteritették a puszpángfa asztalra +az aranyabroszt, aranyabroszra czíntányért tettek, mellé ezüstkanalat, +négyágú villát és szarvasnyelű kést, – de mondom, jobb szeretett volna ő +otthon abból a négy krajczáros cseréptányérból fakanállal bablevest enni +mint ezt a parádét. + +Beviszik az első tál ételt s ez volt a fekete leves. Ép az az inas vitte +be, a ki részes volt az aranygyűrű ellopásában. + +Prücsök János föltette magában, hogy megszámlálja az ételeket, – azért +mikor az inas letette a fekete levest a puszpángfa asztalra, azt találja +mondani az ételnek: itt jön már az első. + +Az inas se’ holt, se’ eleven nem volt; azt gondolta, hogy neki mondja, +hogy itt jön már az első, a ki a gyűrűlopásban részes volt; – de mégis +valahogy mint a részeg kiténferedett a szobából. + +Alig ér ki az inas a szobából, alig nyitja be a konyha ajtaját, már +ketten is kérdik, a kukta meg a szakács, hogy mit mondott a híres jós. + +– Jaj, ne is kérdezzétek, végünk van, már tudja, de hogy is ne tudná +mikor jós, hogy mi hárman loptuk el a királyné legkedvesebb +aranyjegygyűrűjét! + +– De nem azt mondom én, mondja a kukta, hanem azt: eredj be te szakács, +hát neked mit mond? + +Bemegyen a szakács, beviszi a második tál ételt s leteszi a puszpángfa +asztalon levő aranyabroszra. + +– Itt jön már a második, mondja Prücsök János az ételnek, a szakács +pedig azt gondolta, hogy neki mondja, se holt se eleven nem volt, csak +mint a részeg kitántorgott a fehér szobából. + +Alig ér ki a szakács a fehér szobából, alig huzta be a lábát a konyha +küszöbjén s tette be az ajtót maga után, midőn ketten is kérdezték +egyszerre: mit mondott? + +– Jaj ne is kérdezzétek, azt mondta mit neked mondott, itt jön már a +második. + +– De nem azt mondom én, felelt az inas, hanem azt: eredj be te kukta, +hát neked mit mond? + +Bemegyen a kukta a fehér szobába s leakarja tenni a harmadik tál ételt a +puszpángfa asztalon levő aranyabroszra, midőn megszólal Prücsök +ilyeténképen: + +– Itt jön már a harmadik. + +A kukta se’ holt se’ eleven nem volt, kiejtette a czíntányért a kezéből +s térdre esett Prücsök János előtt. + +– Kegyelem, gráczia! mink loptuk el a királyné legkedvesebb +aranyjegygyűrűjét, én, meg az inas, meg a szakács. + +Az inas meg a szakács ott füleltek a kulcslyuknál s mikor látták, hogy a +kukta mindent bevallott, ők is berohantak a fehér szobába, letérdepeltek +Prücsök előtt s kegyelmet, grácziát kértek a fejökre; – – de elébb a +királyné legkedvesebb aranyjegygyűrűjét letették a puszpángfa asztalra. + +Végre megszólalt a szakács mint a ki köztük legidősb volt s igy legtöbb +esze is volt, ilyeténképen: + +– Ha jós úr szépszerével úgy eltudja simítani a dolgot, hogy az egészből +semmi se’ légyen: itt van parolás tenyerem, hogy azonnal lefizetek +háromszáz forintot. + +– Én is adok, én is adok háromszáz forintot, mondják ketten is +egyszerre, az inas meg a szakács. + +Prücsök János pedig majd kibujt a bőréből örömében; elfogadta az +ajánlatot s előre fel is vette a 900 forintot. + +Mikor Prücsök János a pénzt zsebre tette, hozatott a kuktával egy fehér +czipót, lisztet és vizet. Ezeket aztán ő összekeverte s a királyné +legkedvesebb aranyjegygyűrűjét beledagasztotta. Az ablak alatt ép’ ott +legelészett egy nyáj pulyka, kapja a lelkit, lehajítja közéjök a tésztát +s benne a királyné legkedvesebb aranyjegygyűrűjét, – hát látja, hogy azt +a legnagyobb kanpulyka kapta fel. + +Most bezzeg hivást se várt Prücsök János, hanem egyenesen berontott a +királyhoz. + +– No felséges uram, tudom már hogy hol van a királyné legkedvesebb +aranyjegygyűrűje! + +– Ugyan úgy-e?… hát hol van? + +– Hát ezelőtt mintegy két héttel, a mikor a királyné imádkozni ment a +rezidenczia udvarán keresztül, akkor vesztette el legkedvesebb +aranyjegygyűrűjét s felségednek egy állatja nyelte el: azért ha nem +sajnálja felséged attól az állattóli megvállását, még most is ott van a +zúzájában. + +– Ha csak egy zúzás állat s melyik légyen az? + +– Az a nagy kanpulyka, mely a nyájat vezérli az udvaron. + +– Ha csak egy kanpulyka!… Hej, pulykák legfőbb pásztora állj elő! + +Előáll a pulykák legfőbb pásztora s a király kiadja neki a +parancsolatot: hogy a legnagyobb kanpulykát meg kell fogni, a fejét +tőkére tenni, éles baltával levágni s aztán a zuzáját szépen kivenni, +czíntányérra téve behozni. + +Megfogják a legnagyobb kanpulykát, fejét a tőkére teszik s elvágták az +éles baltával, a zuzáját pedig szépen kivették, czíntányérra tették s +ugy vitték be a király elébe. + +Prücsök János pedig a kanpulyka zuzáját csillagos bicskájával kétfelé +hasította s ime! kigurult belőle a király lábaihoz a királyné +legkedvesebb aranyjegygyűrűje. + +Felkapja a király az aranygyűrűt s egyenest beszaladt a feleségéhez, ki +a jegygyűrű utáni bujában betegen feküdt s tizenkét szobaleányával +együtt éjjel-nappal síratta keserves könyhullatásokkal. + +A királyné alighogy megpillantotta legkedvesebb aranyjegygyűrűjét: +azonnal jobban lett; kiderűlt szomorú orczája s tündökölt mint az a +fényes nap az égen. + +Prücsök Jánost pedig az asztalhoz ültették, még pedig az első székbe s +megvendégelték úgy, hogy míg él sem felejti el. + +Mikor ez a nagy vendégség is meg volt, három zsák pénzt mértek ki a +számára s úgy küldték vissza a maga falujába. Magát pedig üveges-aranyos +hintóba ültették, melyet hat seregélyszőrű paripa vontatott, bent pedig +a hintóban Prücsök János oldala mellett ült az ország király tanácsosa. + +Mentek, mendegéltek hetedhét ország ellen s már egy jó darabot magok +után hagytak, mikor eszébe jut az ország-király tanácsosának, hogy meg +kellene tréfálni ezt a híres jóst, hogy valjon olyan nagy-e a tudománya +mint a milyennek országvilág hireszteli? + +Azért leszállott az aranyos-üveges hintóból s ép’ a szemügyébe akadt egy +prücsök, melyet aztán fölvett s a markába szorított. + +Mikor aztán visszaült az aranyos-üveges hintóba, azt kérdi a híres +jóstól: + +– No jós uram, ha oly híres ember kelmed, hát mondja meg, hogy mi van az +én markomban? + +Prücsök János csak gondolkozik, csak gondolkozik, de sehogy sem jőhetett +a nyítjára, hogy valjon mi lehet az ország-király tanácsosa markában, +egyszer csak felkiált: + +– No, te Prücsök vagy most kínban! + +– Kitalálta kigyelmed, felelt az ország-király tanácsosa, csakugyan +prücsök. + +Ezzel kinyitván markát, a szegény prücsök kiugrott a tarlóra. + +Igy szabadult meg Prücsök János, így nem vallott szégyent! + +Végre elértek abba a faluba, a hol Prücsök János lakott s leszállították +az aranyos-üveges hintóból. Ő aztán bement a házába, az ország-király +tanácsosa pedig vissza a rezidencziába. + +Igy lett Prücsök Jánosból gazdag ember; de azért a komájáról sem +feledkezett meg, mert a három zsák pénzt kétfelé mérték; feleközepét +kapta a varga, feleközepét a csizmadia. + +Hítták Prücsök Jánost még azután is számtalan sok helyre, de volt esze +nem menni, ha mingyárt a római pápa hivatta volna is, pedig az már csak +nagy úr! mindenkinek csak azt felelte: hogy a királynál jártában +elvesztette a mágyiás könyvet s vele együtt elveszett a tudománya is, a +hol pedig nincs, ott ne keress!! + + + + +PATKÓS KÖRMÖNDINÉ. + +Hol volt, hol nem volt, volt egyszer kovácsné, ki boszorkány volt. + +Ezt az asszony ugy hiták, hogy patkós Körmöndiné. + +Mondom, hogy boszorkány volt az asszony, sok állt hatalmában; azért ő +kigyelmét szerették, meg nem is; azért féltek is tőle, mint az égető +tűztől, meg nem is. + +Ha ez az asszony valakire megharagudott, azt ugy meg tudta verni a +szemével, hogy a keze-lába összezsugorodott; azt ugy meg tudta kötözni a +szemével, hogy rajta kivül egy teremtett lélek, senki, de senkisem tudta +kioldozni, csupáncsak Körmöndiné asszony. + +Ha a leány szerelmes lett valakiben és ha az őt nem szerette, csak +Körmöndiné asszonyomhoz kellett menni. Az aztán adott a leánynak olyan +szert, hogy a legény mindig ő utána járt, mindig csak azt az egyet +szerette. + +Ha valakinek a tehene véres tejet adott, csak Körmöndiné asszonyomhoz +kellett menni; az adott annak a bizonyosnak olyan szert, melylyel a +tehenet köröskörül kellett füstölni, hogy attól a fejös tehén nem adott +többet vérest. + +Ha valaki haragban volt valakivel, csak Körmöndiné asszonyomhoz kellett +menni, az annak a bizonyosnak a haragosát ugy megrontotta, hogy egész +éltében nyavalyás lett. Pedig csak egy csupor fözeléket adott neki, de +volt abban a kerek föld alatt minden, de minden: bab, borsó, lencse, +kása, kukoricza, búza, árpa és dara; pedig csak ezt a fözeléket kellett +annak a bizonyosnak a háza előtt hosszában elhinteni, és ha az a +bizonyos átment rajta, annak a testén minden, de minden: bab, borsó, +lencse, kása, kukoricza, búza, árpa és dara, mint a veres patics, +kiütött. + +Itt a boszorkány éjnek idején fölkel az ura mellől, ki mellé aztán egy +seprőt fektetett és az, ha mindjárt tüzes taplót tettek volna is a +fülébe, ha mindjárt ezer dobot is ütöttek volna meg az ágya előtt, föl +nem ébredt volna, hanem aludt mint a tök, mint a juhászbunda. + +Mondom hogy fölkelt az asszony, kezébe veszen egy kötőféket, melylyel a +kovácslegényt háromszor főbe ütötte. + +Itt lelkem teremtette! a kovácslegény leugrik az ágyról, négykézláb áll, +megrázkódik s tüstént lóvá vált. + +Aztán a boszorkány a fejébe húzza a kötőféket, csontnyerget tesz rá, egy +hányt-vetett ócska bundadarab volt a nyeregtakaró s ráül a lóra, +mondván: + +– Hipp-hopp, ott legyek, a hol akarok! + +Azzal a ló szaladásnak eredt, kibújt az ajtóhasadékon, ki a kéményen s +megsem állt, míg a Sz. Gellért hegyre nem ért, hol már ekkor egész +boszorkány sereg volt együtt. Kik aztán elkezdettek tánczolni, danolni, +majd az ivás-evéshez láttak s csaptak ott olyan dáridot, hogy egy kis +lakzival ért fel. Mikor aztán jól ettek-ittak, ujra a tánczhoz, +dalláshoz fogtak. + +Mikor a boszorkányok legjavában tánczoltak, egyszer egy hosszú ember +jött le a hegyről, s kiválasztott közülök egyet, kivel aztán vele hált, +és annak a bizonyos boszorkánynak egy kis-pénzt adott. + +A boszorkányok itt tánczoltak mindaddig, míg a kakas nem kukurikult; de +a legelső kakasszóra tüstént, mintha kettévágták volna, abba hagyták a +mulatságot s ki-ki a maga lován hazaparipázott. + +Mikor a szegény kovácslegény hajnalban föl akar kelni, csak ekkor vette +észre, hogy olyan fáradt, hogy még a kezét is alig bírja fölemelni, +mintha egész istenadta éjszaka nem aludt, nem pihent volna, hanem mindig +a vasat verte volna vagy félmázsás pörölylyel. + +No ez abban maradt, de a kovácslegény másnap, harmadnap, negyednap is, +mikor föl akart kelni az ágyból, mindig oly fáradtnak érezte magát, hogy +a kezét is alig birta fölemelni. + +De, hogyis ne! mikor az az istentelen vén banya – hogy a patvar vigye +el! – minden istenadta éjszaka megnyergelte és rajta a Sz. Gellért +hegyre s onnan meg vissza paripázott. + +Itt a kovácslegény egyre száradt, egyre száradt, míg utoljára ugy +elszáradt mint a seprő. + +Volt ennek a kovácslegénynek egy czimborája, ki obsitos katona volt. + +Ennek az obsitos katonának szemébe tűnt, hogy az ő kenyeres pajtása +egyre szárad, egyre fonyad mint a férges oltvány. + +Az obsitos katona végre nem állhatta meg szó nélkül, ezért kérdőre vonta +a pajtását, mondván: + +– Te Pista! – mert így híták a kovácslegényt – mi dolog az, hogy te a +magad porczióját megeszed, mégis az nem fog rajtad, hanem egyre +száradsz; csak a bőröd, csak a csontod? + +– Nem tudom én barátom, hogy mi a bajom, felelt a kovácslegény, de mikor +reggelre fölébredek, mikor föl akarok kelni, olyan fáradt vagyok, hogy +majd visszaesem az ágyba s egész testem a földfelé húz, mintha három +mázsa vas volna a nyakamba akasztva!? + +– No, ha nem tudod hogy mi a bajod, majd mindjárt megtudjuk, csak egy +kis ólmot keress, majd öntést csinálok. + +Keres a kovácslegény ólmot, az obsitos pedig azt vaskanálba tette s a +tűzre tartotta. Mikor aztán az ólom megolvadt, azt egy vedervízbe +belezúditotta. + +Aztán az obsitos a vödörvízből kivette az öntést, hát, uramfia! az öntés +lovat ábrázolt; még a füle-farka, de még a négylába is megvolt. + +– No Pista! tudom már hogy mi a bajod?! + +– Micsoda? kérdi a kovácslegény. + +– Jaj, ne is kérdezted! téged minden istenadta éjszaka a boszorkányok +megnyergelnek és rajtad, mint valami lovon, elparipáznak. + +– Igazán?! + +– De igazán ám! olyan igaz az, minthogy az a fényes nap süt az égen! +Nézd, látod-e ezt az öntést? + +– Látom. + +– No ha látod, nézd itt van a farka, itt a feje, csak ajaka nincsen, itt +a négy lába; egészen lóforma. + +– A biz az. + +– De most Pista, folytatá beszédét az obsitos, az itt a kérdés, hogy +kicsoda nyergel meg téged; azt volna ám jó megtudni! Azt pedig csak ugy +tudhatjuk meg, ha rostát forgatunk: ezért hozd be a rostát, meg egy kis +ollót. A többi aztán az én dolgom! + +A kovácslegény behozza a rostát, meg a kis ollót, s odadja az +obsitosnak, ki aztán kétfelé nyitotta a kis ollót s ugy szúrta a +rostába. + +Mikor ezzel is készen volt, a rostát a kis ollónál fogva, ugy tette a +Pista, meg az ő nevetlen-ujja körme-hegyére, hogy azokon a rosta +tetszése szerint szabadon foroghatott. + +Az obsitos aztán mormogott magában valamit, de hogy mit mit nem, azt +egész bizonysággal nem tudom, elég az hozzá, hogy aztán fen szóval +kérdezte a rostát ilyeténképen: + +– Sz. Péter! Sz. Pál! ki nyergelte meg a mi Pistánkat; a Bogosné +asszonyom-e vagy más? + +A rosta nem fordult meg, bár az obsitos háromszor ismételte a maga +mondókáját. + +– Sz. Péter! Sz. Pál! ki nyergelte meg a mi Pistánkat; a Csókásné +asszonyom-e – mert így híták a faluban egy vén asszonyt – vagy más? + +A rosta most sem fordult meg, bár az obsitos ennél is háromszor +ismételte a maga mondókáját. + +– Sz. Péter! Sz. Pál! ki nyergelte meg a mi Pistánkat; Körmöndi +asszonyom-e vagy más? + +Ime! a rosta a nélkül, hogy valaki csak egy kisujjal is ért volna hozzá, +magától el kezd forogni és megfordult háromszor. + +– No Pista, szólt az obsitos, a gazdasszonyod nyergelt meg, azt a +k....teremtését; de tudom, hogy megkeserüli, hiszem azt az egyet! Azért +máma nálad hálok; én fekszem kivül, te pedig belől. A többi aztán az én +dolgom. + +Ezermester volt Körmöndiné asszonyom, de az obsitos sem volt kevesebb +egy hajszállal sem; mert, hogy eljött az estve, el a lefekvés ideje, az +obsitos lefeküdt a kovácslegény helyére. – Itt, ugy tizenegy órafelé jön +a kovácsné, hozta a kötőféket, hogy már a kovácslegénynek így veri úgy +veri háromszor a fejéhez, de az obsitos, mikor a boszorkány a fejéhez +akarta verni a kötőféket, az a karjával háromszor vágta vissza. + +Ime! a boszorkány négykézláb leesik a földre, lónak válik, csak az +ajaka, csak a lókörme hibázott. + +Az obsitos aztán ízibe leugrik az ágyról, a boszorkány fejébe húzta a +kötőféket, csontnyerget tesz rá – egy hányt-vetett ocska bundadarab volt +a nyeregtakaró – s felül a nyeregbe. + +Aztán az obsitos sarkantyúba kapja a lovat, mely kibujván a kulcslyukon, +ki a kéményen, háromszor kerülték meg a falut. + +Mikor háromszor megkerülték a falut, az obsitos megáll a kovácsháza +előtt, bekiált az ablakon, hogy keljen föl a mester, mert neki ilyen +sietős, olyan sietős utja van, pedig a lovának mind a négy lábáról +leesett a patkó. + +Mit volt mit tenni a kovácsnak, éjnek idején fölkelt az ágyából, kiment +a műhelybe és a lovat meg akarta patkolni. + +Itt a kovács hozza az ízzó tüzes patkót, fölemeli a ló lábát, hát látja, +hogy nincs a lónak körme, hanem a helyett olyan kezefeje van mint +embernek. + +A kovács ijedtében imhogy sóbálványnyá nem változott, annyira megijedt, +a ló pedig csakugy reszketett, csakugy remegett egész testében, de se +nem moczczant, se nem nyerített, hanem állt egy helyben, mintha a +földből nőtt volna ki, majd hátra nézett nagy keservesen, hát a kovács +csak ekkor látta, hogy a lónak még az ajaka is hiányzik. + +Az obsitos aztán rámordul erős kegyetlenűl a kovácsra, hogy a lovat +tüstént patkolja meg, mert pecsétes levelet, az ország levelét viszi, +különben lesz ne mulass! + +Mit volt mit tenni a kovácsnak, kénytelen-kelletlen megpatkolta a lovat, +de az se nem rugott, se nem mozdult, hanem állt egy helyben, mintha a +lába a földből nőtt volna ki. + +Az obsitos aztán megfizetett a patkolásért s elnyargalt, a kovács pedig +lefeküdt. + +Itt lelkem teremtette mi kerül a dologból, mi nem, a kovácsné, mint ha +beteg lett volna, másnap nem kelt föl az ágyból, hanem a kezét-lábát +összehúzta s ugy feküdt az ágyban. + +A kovács aztán odament a beteghez s kérdi tőle, szót szólván: + +– Mi a bajod édes feleségem? + +De az asszony egy árva szó nem sok, de még annyit sem szólt, hanem ott +feküdt az ágyban mint egy darab fa; kezét-lábát összehúzta. + +– Ugyan édes feleségem, szólt a kovács, mért nem nyújtod ki a lábad? +mért huzod ugy össze magad mint a szegény ember malacza. + +De az asszony egy árva szó nem sok, de még annyit sem szólt, hanem ott +feküdt az ágyban mint egy darab fa; kezét-lábát összehúzta. + +– Ugyan édes feleségem, szólt ujra a kovács, mért nem nyujtod ki a +kezed; mért húzod ugy össze magad mint a szegény ember malacza? + +De az asszony most sem felelt, hanem feküdt az ágyba mint egy darab fa. + +– Ugyan édes feleségem, kérdi tovább a kovács, mutasd a kezed, mért nem +adod ide? + +De az asszony nem adta oda a kezét, hanem feküdt az ágyban mint egy +lelketlen darab fa. + +Itt a kovács megharagszik s meg akarja fogni a felesége kezét, de az +asszony nem engedte; de hogyím a férfi mindig erősebb mint asszony, a +kovács erőnek erejével megnézte az asszony kezét, hát látja, hogy az meg +van patkolva. + +Nézi a másikat, az is meg van patkolva. Nézi a két lábát, azok is meg +vannak patkolva s egyszerre mint a nap világos lett előtte, hogy ő +tegnap kit patkolt meg, hogy a felesége boszorkány, hogy az a ló a mult +éjszaka mért remegett olyan nagyon?! + +Az asszony harmadnapra kiköltözött ez árnyék világból s a fejfájára +aztán rávágták a patkót annak a jeléűl: hogy itt nyugszik Patkós +Körmöndiné asszonyom. + + + + +A MOSTOHA LEÁNY S AZ ÉDES LEÁNY. + +Hol volt, hol nem volt, volt egyszer egy özvegy asszony s ennek egy +mostoha és egy édes leánya. + +Azt tartja a szóbeszéd: mindenkinek magafelé hajlik a keze; de igaz is: +mert mig az özvegy asszony a tulajdon magzatját „édes-, kedves“-nek +nevezgette: addig az árvának nem volt egyéb titulája mint „te ilyen, meg +olyan bestia“; – mert mig az édesnek ezerszépkendőt, +százszorszépszoknyát, tulipiros ládát, választóvizes szúszéket és +karmazsin csizmát vett: addig a mostoha csak pettyegetett festett +kendőt, ringy-rongy viselt szoknyát, melyet már az édes elnyütt, +elvetett, szürke rosz szekrényt és fekete csizmát kapott. De azért a +mostoha leány még abban a ringy-rongy ruhában is szebb volt, mint az a +másik; mert ha hébe-hóba eleresztették a templomba – mert még az +istenházába sem mehetett el minden istenadta vasárnap, mig az a másik +mindig ott lehetett – mondom hogyha elmehetett a templomba, az egész +falu legénysége haza kisérte, mig annak a másiknak, bár felöltözött nagy +czifrán, felebotját sem hajtották, mintha ő lett volna az árva, nem +pedig amaz. + +Ezért az édes leány szüntelen irigykedett a mostoha leányra, pedig az +oly jó volt mint egy falatkenyér, oly ártatlan mint a ma-született +gyermek és oly szelid mint a galamb, mint a kezes bárány, melyet mindig +marokból etetnek-itatnak. + +De valamint az a kutya is, melyet jobban szeret a gazdája, marja a +másikat: igy az édes leány is, kit édes anyja imhogy tejbe-vajba nem +förösztött, mig a másik kenyérben sem evett eleget, – marta a másikat és +addig-addig marta, mig a háztól egészen elmarta, hogy menjen – le is út, +fel is út – szolgálatot keresni. + +A mostoha leányt nem nagyon kellett vasalni a szolgálatra, mert, a mi +ringy-rongy ruhácskája volt batyuba kötötte s elment e széles világba +szolgálatot keresni. A mostohája sütött neki az útra hamuban sűlt +vakarót. + +A mostoha leány aztán megyen, mendegél, egyszer egy nyűves kutyára +talált, mely már 100 esztendő óta feküdt az út mentében az egyik +oldalán, a nélkül, hogy azt valaki, bár minden arra járó-kelőt +megszólított, megfordította volna. Hogy a mostoha leány a nyűves +kutyához ért, az azt találja neki mondani, szót szólván: + +– Hová-hová mostoha leány? + +– Elmegyek szolgálatot keresni. + +– Jöszte eléb, fordíts meg a másik oldalamra. + +A mostoha leány a nyűves kutyát megfordította a másik oldalára. + +– No mostoha leány, szólt aztán a kutya, jótét helyébe jót várj! + +Azzal a mostoha leány tovább ment. + +Csak mén, csak mendegél, egyszer előtalál egy almafát, mely már 100 +esztendő óta, egy fia-gyümölcs nem sok, de még annyit sem termett, mert +100 éves haraszt volt rajta, melyet senki, de senki, bár minden arra +járó-kelőt megszólított, nem rázott le. Az almafa a mostoha leányt is +megszólította ilyeténképen: + +– Hová-hová mostoha leány? + +– Elmegyek szolgálatot keresni. + +– Jer eléb, rázz meg engem. + +A mostoha leány egy szó nem sok, de még annyit sem szólt, hanem megrázta +az almafát. Az almafa, lehullván róla a haraszt, azonnal kivirágzott. + +– No leányom, szólt az almafa, jótét helyébe jót várj. + +Azzal a mostoha leány tovább ment. + +Csak mén, csak mendegél, egyszer előtalál egy hidat, melyet már 100 +esztendő óta, bár minden arra járó-kelőt megszólított, senkisem +tapasztott meg. + +A hid a mostoha leányt is megszólította ilyeténképen: + +– Hová-hová mostoha leány? + +– Elmegyek szolgálatot keresni. + +– Jer eléb, tapaszsz meg engem. + +A mostoha leány, egy szó nem sok, de még annyit sem szólt, hanem izibe +leszaladt a folyóba, gyúrt sarat, melylyel aztán a rongyos hidat +megtapasztotta. + +Hogy a mostoha leány elvégezte a dolgát, tovább ment. + +Csak mén, csak mendegél, egyszer előtalál egy vén asszonyt, ki vasekével +két kakason kősziklát szántott. + +– Hová-hová mostoha leány? kérdi a vén asszony. + +– Elmegyek szolgálatot keresni. + +– No, ha szolgálatot keressz, jer én hozzám, megfogadlak. Három napból +áll egy esztendő s egyéb dolgod nem lesz, mint látod-e azt a kerek +erdőt? + +– Látom. + +– No, ha látod, annak a kellőközepén a selyemréten van az én réztetejű, +kakaslábonforgó váram, menj haza, rakd meg a tűzet, főzz kását. Mikor +készen lesz a kása, hozd ki ide nekem. Ne, itt van 12 szoba kulcsa. +Tizenegybe bemehetsz, de a tizenkettedikbe be ne merj menni, mert ha +ezer lelked volna is, mégis gonoszul vesznél; mert ott maga az ördög van +lánczra verve. + +A mostoha leány beszegődött a vén asszonyhoz, ki vasekével két kakason +kősziklát szántott, az pedig átadta neki a 12 szoba kulcsát. + +A mostoha leány aztán megtalálta a kerek erdőt, kerek erdőben a +girba-gurba utat, melyen haladva egy rézhidhoz ért. Ezen átmén, a +selyemrétre jutott. A selyemrét kellőközepén állott a vén banya +kakaslábon forgó vára, rezes tetejével. Hogy a mostoha leány ideért, +bement a kastélyba, hol egy lelket sem talált, hanem az a gyöngyadta +kastély oly üres volt, mint a kríptály. Aztán izibe megrakta a tűzet, a +kását odatette, hogy hagy főjön s tizenegy szobát kisepregetett; de +midőn a tizenkettedikhez ért, fölébredt benne a kiváncsiság: valjon +milyen lehet az az ördög? + +Benézett a kulcslyukon, de az ördögöt csak nem láthatta. + +A mostoha leány aztán kezébe vette a kulcsot s megprobálta: valjon ez a +kulcsa? Az volt. De most valjon kinyilik-e vele? Kinyilott. De most +valjon benyilik-e az ajtó? Benyilott. + +Most a mostoha leánynak sem kell több, bement a szobába. Körül néz, de +az ördögöt csak nem látta, ha csak azt a 7 kád aranyat és ezüstöt, mely +ott élére volt verve, ördögnek nem akarta nézni; de annak nincsen +lólába, lúdtalpa! No, ha nincs lába, gondolta magában, majd csinálok én. + +Azzal a mostoha leány leteritett a földre egy aranyabroszt, mely ugy a +szegen függött s azt aranynyal és ezüsttel ugy megpakolta, hogyha akart +volna is többet rárakni, mégse fért volna. + +A mostoha leány aztán, mikor a hátára akarta venni az aranyabroszt: +akkor vette észre, hogy a szögletben egy fekete asztal is van. + +A fekete asztalon volt egy nagy, ebadta aranyüst, mely aranyfödővel volt +befedve. + +Júj! gondolta magában, tán abban van az ördög? + +Azt csak meg kell néznie, ha addig él is, ha mindjárt szörnyet hal is; +mert még ördögöt világszép éltében sose’ látott! + +De hátha megharap; hátha bekap; hátha beránt abba az irdatlan nagy üstbe +s ott a csontomról a húst mind lerágja?… + +Ha bekap is; ha megeszik is: csak kisz.... mégsem leszek az övé! + +Éh! gondolta magában, megnézem én, ha addig élek is! + +A mostoha leány aztán nagy bátran odament a fekete asztalhoz, az +aranyfödő gyémántgombját megfogta s levette. + +Belenyul aztán az aranyüstbe, de biz abban nem ördög volt, hanem +olvasztott, híg színarany. + +Mondom, hogy a mostoha leány benyúlt az aranyüstbe, hát látja, hogy a +keze csupa sárga, csupa aranyos lett. + +Ijedtében a hajához fente s íme! az attól aranyhajjá változott. + +A mostoha leány aztán, mikor tetőtől-talpig meglátta magát a falban, +mely oly fényes volt mint a tűkör, de nemis csoda! mert hisz – isten +bizony oly igaz, mint ha látták volna kigyelmetek, tiszta gyémánt volt! +– mondom hogy meglátta magát a falban, alig ösmert magára, hogy ő-e az +vagy pedig valami királykisasszony? + +Csak nézi magát, csak nézi, egyszer azonban valami morgást hall. + +Körülnéz, hogy valjon mi lehet az? valjon nem az a vén asszony jött-e +haza, ki vasekével, két kakason kősziklát szántott? hát látja, hogy a +fekete asztal alatt egy nagy ebadta, lánczos kutya fekszik s az +büffentette el magát. + +A fekete lánczos kutya csakugy szükölt, csakugy morgott s csattogtatta +rá fehér fogait. De hiszen csak ne lett volna lánczravetve, csak +szabadon lett volna, sose’ látta volna ő többet isten fényes napját és +ragyogó csillagát, hanem tüstént szanaszét tépte volna az a fekete +kutya! + +Jaj! gondolta magában a mostoha leány, ott az ördög! ízibe a hátára +vette az aranyabroszt, benne a temérdek sok kincset s utczó vesd el +magad; szaladásnak eredt. + +Hogy kiszaladt a réztetejű, kakaslábon forgó vár kapuján: a vaskakas, +mely a kastély tetején ült, tüstént megszólalt. + +Meghalja a kakasszót a vén asszony, neki sem kell több, ráült az egyik +kakasára s haza paripázott. + +Hogy hazaért a vén banya, egyenest a tizenkettedik szobájába szalad s +látja itt a gazdálkodást. + +Ennek sem kell több, ízibe előrántja az azsagot, ráül, mint valami +paripára s utána a mostoha leánynak. + +De már ez ekkor árkon-bokron túl volt, túl a selyemréten, túl a +girba-gurba uton, túl a kerek erdőn és ahhoz a hidhoz ért, melyet +megtapasztott. + +Mondom, hogy elért a hídhoz, azt mondja a hídnak: + + Rejts el engem jó hidacska, + A sarkamba van a banya. + +A híd elrejtette; a mostoha leány a hidon vakolattá változott. + +Mikor a vén banya a hídhoz ért, s mikor az azt kérdezte tőle: + +– Hallod-e te jó hidacska! nem láttál erre szaladni egy ilyen meg ilyen +leányt? az azt felelte, hogy: nem. + +Ezzel a vény banya visszafordult, a mostoha leány pedig tovább szaladt. + +A vén banyának pedig azért kelletett visszatérnie, mert a kérdezgetés +miatt paripája elvesztette ördöngös erejét; de otthon, midőn a paripáját +tüzes zsarátnokkal megabrakolta, az tüstént visszanyerte elébi erejét. + +Hogy a fa-paripa elébi erejét visszanyerte, azt a vén banya ujra maga +alá csapta, ráült s utána a mostoha leánynak. + +A vén banya a merre csak szaladt, mindig ezt kiabálta, mindig ezt +hajtotta: + + Lipit-lapát, lipit-lapát, + Majd elérem a szép leányt. + Lipit-lapát, lipit-lapát, + Majd elérem a szép leányt. + +Biz azt el is érte volna, hogyha az almafa el nem rejtette volna; de, +hogyím a leány az almafához ért, azt találja annak mondani, szót +szólván: + + Rejts el engem jó almafa, + A sarkamba van a banya. + +Mondom, az almafa elrejtette; a leány sóvári piros almává változott s +felült az almafára. Ott is ő volt a legszebb alma. + +Hogy a banya az almafához ért, azt kérdi tőle: + +– Hallod-e te jó almafa, nem láttál egy ilyen meg ilyen leányt erre +szaladni? + +– Nem láttam én, felelt az almafa. + +A vén banya paripája a kérdezgetés miatt elvesztvén ördöngös erejét, az +kénytelen-kelletlen visszafordult; de midőn hazaért, megabrakolta azt +tüzes zsarátnokkal, melytől a paripa tüstént visszanyerte elébi erejét. + +Hogy visszanyerte a faparipa elébi erejét, maga alá csapja a vén banya, +ráül s utána a leány után. Útközben szünet nélkül ezt kiabálta: + + Lipit-lapát, lipit-lapát, + Majd elérem a szép leányt. + Lipit-lapát, lipit-lapát, + Majd elérem a szép leányt. + +Biz azt el is érte volna, ha a nyüves kutya el nem rejtette volna; de +hogyím a kutyához ért a mostoha leány azt találja annak mondani: + + Rejts el engem nyüvös kutya; + A sarkamba van a banya. + +Mondom, a leányt a kutya elrejtette; egy szőrszállá változott s a +farkára ült. + +Hogy a banya a kutyához ért, azt kérdi tőle, mondván: + +– Hallod-e te jó kutyácska! nem láttál egy ilyen meg ilyen leányt erre +szaladni? + +– Nem láttam én, felelt a kutya. + +Itt a vén banya nagy dérrel-dúrral fordult vissza; mert a mostoha leányt +nem űzhette tovább; mert eddig terjedt a birodalma, eddig terjedt a +hatalma. + +A mostoha leány aztán szép csendesen bandukolt hazafelé s a vén banyának +felebotját sem hajtotta. + +Mikor a mostoha leány már nem messze volt a maga szülötte falujától, a +mostohája kakasa felszállt a kémény tetejére s ott csak elkezdi: + +– Kikiríku – kukuriku! itt jön a mi mostoha leányunk talpig aranyos +ruhában! + +Hogy meghallotta a mostoha, hogy mit beszél az a kakas, nem volt rest, +hanem a fazék szedővel kiugrik a pitvarból s lekergette a kakast a +kémény tetejéről, mondván: + +– Hess-hess! hogy jőne még az én mostoha leányom! + +A kakas pedig innen a kerítésre, a kerítésről pedig a szemétdombra +szállt, mindenütt kiabálván: + +– Kikiríku – kukuriku! itt jön a mi mostoha leányunk talpig érő aranyos +ruhában! + +A mostoha pedig csak hajtogatta, csak hajtogatta, mondván: + +– Hess-hess! hogy jőne még az én mostoha leányom!? + +Erre a szóra kinyílik a kis-ajtó s rajta betoppan a mostoha leánya, +hátán az aranyabrosz, az aranyabroszban pedig a számnélküli arany és +ezüst. + +A mostoha leány világszép éltében most először hallotta a mostohájától, +ki kérdést intézett hozzája e szózat szerint: + +– Mit hoztál _édes_ kedves leányom!? + +Bezzeg a mostoha leány most egyszerre nemcsak „édes“, de még „kedves“ is +lett. + +Itt a mostoha asszony mit mit nem cselekszik, kapja a lelkét, az édes +leányát is elküldte, hogy menjen szolgálatot keresni. + +De már ennek nem hamuban sült vakarót készített az útra, mint annak az +árvának, hanem réztepsiben sült pogácsát. + +Az édes leány is elment szolgálatot keresni. + +Csak megyen, csak mendegél, egyszer ő is előtalálja a nyűves kutyát, +mely ugy az útmentében feküdt. + +Hogy előtalálta, az azt kérdi tőle: + +– Hová-hová édes leány? + +– Mit kérded? felelt az édes leány, nem eb gondja!… elmegyek szolgálatot +keresni. + +– Jer eléb, fordíts meg engem a másik oldalomra. + +– Biz én nem megyek; nem mocskolom be szép fehér kezemet! s nem +fordította meg. + +Azzal az édes leány tovább ment. + +Csak mén, csak mendegél, egyszer előtalálja az almafát is. + +– Hová-hová édes leány? kérdi az almafa. + +– Mit kérded? nem almafa gondja!… elmegyek szolgálatot keresni. + +– Jer eléb, rázz meg engem! + +– Biz nem rázlak én; nem rondítom be szép fehér kezemet! és nem rázta +meg. + +Azzal az édes leány tovább ment. + +Csak mén, csak mendegél, egyszer előtalálja a hidat is. + +– Hová-hová édes leány? kérdi a hid. + +– Mit kérded? nem hid gondja az!… elmegyek szolgálatot keresni. + +– Jer eléb, tapaszsz meg engem. + +– Biz nem tapaszlak én; nem sározom be szép fehér kezemet! s nem +tapasztotta meg. + +Azzal az édes leány tovább ment. + +Csak mén, csak mendegél, egyszer elér a vén asszonyhoz, ki vasekével két +kakason kősziklát szántott. + +– Hová-hová édes leány? kérdi a vén asszony. + +– Elmegyek szolgálatot keresni. + +– Sose’ fáradj; megfogadlak én. Egyéb dolgod nem lesz, mint látod-e azt +a kerek erdőt? + +– Látom. + +– No, ha látod, annak a kellőközepén van az én réztetejű, kakaslábon +forgó váram, menj haza, rakj tüzet, főzz kását. Mikor ezekkel készen +leszesz, ne, itt van 12 szoba kulcsa, tizenegybe bemehetsz, söprögesd +ki, de a tizenkettedikbe be ne merj menni, mert ha ezer lelked volna is, +mégis gonoszul vesznél; mert ott maga az ördög van lánczra verve, mely +azonnal bekap. + +Az édes leány beszegődött a vén asszonyhoz, ki vasekével két kakason +kősziklát szántott és átvette a kulcsokat. + +Az édes leány aztán nem nézett se jobbra, se balra, hanem – megtalálván +a kerek erdőt, kerek erdőben a gírba-gurba utat, a gírba-gurba uton a +rézhidat, melyen átmenvén a selyemrétre ért, a selyemréten a kakaslábon +forgó várat rezes tetejével – ízibe bement a kastélyba, sem tüzet nem +rakott, sem a szobákat ki nem sepregette, hanem izibe berontott a 12-ik +szobába. Itt leteritett az aranypadimentomra egy aranylepedőt, melyet +ugy telerakott aranynyal és ezüsttel, hogy majd megszakadt alatta. + +A fekete kutya most is a fekete asztal alatt ült lánczra verve. Csakugy +morgott, csakugy csattogtatta a fogát, hogy jobban sem kellett. De +hiszen csak ne lett volna lánczra vetve, csak szabadon lett volna, tudom +szanaszét tépte volna azt a leányt, tudom hogy vacsorán érte volna +Pilátust! + +Az édes leány aztán az aranyabroszszal s az aranyabroszban levő +számnélküli sok kincscsel kiszaladt a vár kapuján. + +Alighogy kihúzta a lábát a kapun, a vaskakas azonnal megszólalt. + +Meghallja a vén banya a kakasszót, ez sem rest, kifogta az egyik +kakasát, haza nyargalt s egyenest be a tizenkettedik szobába. Hát látja +a gazdálkodást, sok híja a pénznek. + +A vén banya sem rest, ízibe előrántja a lapátot, ráül mint valami +paripára s utána a tolvajnak, mindenütt ezt kiabálván: + + Lipit-lapát, lipit-lapát, + Majd elérem a szép leányt. + Lipit-lapát, lipit-lapát, + Majd elérem a szép leányt. + +Biz azt el is érte, mert a híd, bár az édes leány megkérte, hogy takarja +el, nem rejtette el; mert ő sem tapasztotta meg. + +Mondom, hogy utólérte a banya az édes leányt, a magával vitt tüzes +gereblyével meggereblyézte, minden ruhát ugy össze-vissza tépett rajta, +hogy abból annyi sem maradt épen, mennyibe egy garasára sót be lehetett +volna kötni; de eléb, el is felejtem mondani, az aranyabroszt s benne a +temérdek sok kincset is elvette tőle. + +Az édes leány aztán nagy sírva-ríva, vérbe-fagyba hagyva bandukolt +hazafelé a maga szülötte falujába. + +Mikor már nem messze volt a falutól, az édes anya kakasa felszállt a +kémény tetejére s ott csak elkezdi: + +– Kikiriku – kukuriku!… itt jön a mi édes leányunk vérbe-fagyba hagyva! + +Itt meghallja az asszony, hogy mit beszél az ő kakasa, kiugrik nagy +mérgesen a nyujtófával s lekergette a kakast a kémény tetejéről, +mondván: + +– Hess-hess!… hogy jőne még az én édes leányom! + +De a kakas nem tágított, hanem a kémény tetejéről a kerítésre, innen a +szemét-dombra szállt, mindenütt kiabálván: + +– Kikiriku – kukuriku!… itt jön a mi édes leányunk vérbe-fagyba hagyva. + +De az asszony innen is elkergette, mondván: + +– Hess-hess!… hogy jőne még az én édes leányom! + +Arra a szóra nyílik a kis-ajtó s bedől rajta az édes leány vérbe-fagyba +hagyva; ugyannyira, hogy még tulajdon édes anya is alig ösmerte meg +egyetlen egy tubusleányát, kit, hogy az ördög már hétszer el nem vitt, +biz bolondul cselekedett. + +A mostoha leányt aztán még azon a télen a falu legszebb, legderekabb +legénye elkendőzte feleségének, felesegítségének eljegyezte; pedig, +mikor háztűzhelyt jöttek nézni: a mostoha leányt kád alá borították; +pedig, mikor a háztűzhely nézők azt kérdezték az asszonytól: van-e leány +eladó? az saját leányát talpig érő selyem ruhába öltöztetve vezette be. + +De az árvát a kád alatt is megtalálták s menyasszony lett belőle, az +édes leány pedig otthon maradt makkot sütni. + +Otthon maradt, meg is vénült, mégis pártát viselt; sose’ jutott búfedél +alá. + + + + +A SZEGÉNY EMBER ÉS AZ OBSITOS. + +Volt egyszer egy szegény ember, kinek annyi pénze volt, mint békának a +tolla, mint a talpamon a szőr. + +Hogy szegény volt az istenadta, elment egy gazdag emberhez, valami +urhoz, pénzt kérni. + +A gazdag ember adott neki, de az adás farkán csomó volt, még pedig az, +hogy ekkor meg ekkor, ha a föld alól teremti is, visszafizesse. + +De a szegény ember a pénzt a mondott időre nem tudta visszafizetni, de +nem is volt rá szükség; mert a gazdag ember egészen elfelejtette, csak a +haló-ágyában jutott eszébe. + +Mondom, hogy a haló-ágyán eszébe jutott, a testámentomában meghagyta, +hogy a szegény ember a költsön adott pénzért azon éjszaka, mikor a +temetőbe leteszik, istrázsát álljon. + +Midőn a gazdag ember ebbeli szándokát tudtára adák a szegény embernek, +az ijedtében imhogy a böréből ki nem bujt, annyira ráesett a félsz. +Ezért egészen a busulásnak adta a fejét, mintha az apja-anyja feküdnék a +teritőn. + +Csak búsul, csak búsul, egyszer arra vetődik egy obsitos katona s kérdi +tőle: + +– Mit búsul gazduram? + +– Hogyne búsulnék, óh jó ember; mikor egy gazdag embernek tartozom, ki a +meghaló-ágyán meghagyta, hogy a legelső éjszaka, mikor leteszik a +földbe, a sirjánál én álljak istrázsát és az nap ép ma van. + +– Hahó gazduram, ha csak az a baja, kisebb gondja is nagyobb legyen +annál! majd kimegyek én a temetőbe, majd állok én ott sirbakot, csak +izibe főzzenek egy jó vetett turus galuskát és izibe süssenek meg akkora +kolbászt, hogy kertet lehessen vele keriteni, hogy hagy lakjam jól. + +Itt a szegény ember az obsitos katona kivánságát teljesitette; a +feleségével papos vacsorát készittetett, még pedig olyant, hogy annak az +izét, savát-borsát mig a világ világ lesz, a katona sose felejti el. + +Hogy jollakott a katona, hogy, mint a duda mikor fölfujták, megtelt a +horpasza: ő kigyelme kibandukolt a temetőbe; de eléb kért a szegény +embertől egy irdatlan nagy csáti-fát, mely bunkos botnak is beillett +volna. + +Itt a katona a temetőben mit mit cselekszik, kapja a lelkét, a bunkos +botjával egy nagy ebadta várat keritett, annak a várnak a kellős +közepébe egy keresztet huzott, mely keresztre aztán ráállott. + +Csak áll, csak áll, egyszer ugy éjféltájban jön egy irtoztató nagy +fekete bika, mely egyenesen a gazdag ember sirjának állott s azt +kikaparta. + +Aztán a fekete bika megfogta a gazdag ember tirkóját, megrázta azt +erősen, ugyannyira, hogy a csontja és a husa mind kihullott, csupáncsak +a bőre maradt a kezében. + +Aztán a fekete bika az emberbőrt letette maga mellé a földre, a halottat +pedig ismét visszafektette a sirjába s azt ujra betemette, ugy a mint +volt. + +De ezalatt az obsitos katona az emberbőrt, hogy hogy nem, a várba +behuzta. Ez lehetett ugy féltizenkettőre. + +A fekete bika csak aztán vette észre, hogy nincs emberbőr. +Keresi-keresi, hát látja, hogy a várban egy obsitos katonánál van, +pedig, mint már már mondám, az idő ugy fél-tizenkettőre járt, pedig a +fekete bikának csak tizenkét óráig volt szabad ideje. + +– Add ide, kéri a fekete bika. + +– Nem adom, felelt az obsitos. + +– Add ide. + +– Nem adom. + +– Add ide, ha mondom, a mit kivánsz azt adok. + +– Egy zsák pénzért odadom. + +– No, csak obsitos katona ne volnál, mert ezzel az ördög sem bir, mert +ez annál is többet tud; no, no csak keritett várban kereszten ne állnál, +tudom hogy ideadnád, tudom hogy megkeserülnéd, hiszem azt az egyet! + +Itt a fekete bika aztán térülfordul, elszalad s pár percz mulva elhozta +a zsák pénzt. + +A fekete bika aztán a zsák pénzt behajította a várba, a katona pedig az +ember-bőrt kihajította. + +Itt lelkem teremtette, mi történik a dologból mi nem, ugy láttam, mint +most, ott voltam a hol beszélték, a fekete bika megrázkodik, magára +veszi az emberbőrt és a gazdag ember képében elszaladt. + +A katona aztán, hogy elütötte a tizenkettőt, utána az egyet, azután a +kettőt, nem várta meg, hogy a hasára süssön a nap, hanem ugy +pitymallás-felé beállit a szegény ember udvarára. + +Koczogtat az ablakon, de senkise hallja, zörget az ajtón, de senkise +nyitja. + +De a szegény ember fiacskája ébren volt, ki aztán megszólítja az apját +ilyeténképen: + +– Édes apám! koczogtat valaki. + +– Piszt! hallgass fiam, hallgass. + +– Édes apám! zörget valaki. + +– Piszt! hallgass fiam, hallgass. + +A katona megint az ablakra megyen, koczogtat rajta, de senkise hallja, +zörget ujra az ajtón, de senkise nyitja. + +– Édes apám! megszólal ujra a kisfiu, koczogtat valaki az ablakon. + +– Hallgass fiam, hallgass. + +– Édes apám, de az ajtón is zörgetnek! + +– Hallgass fiam, hallgass. + +No ez abban maradt, de az obsitos katona türöm-olaja se tartott örökké, +ezért bekiált az ablakon: + +– Gazduram, én vagyok. + +– Kicsoda? kérdi a szegény ember. + +– Én. + +– Kicsoda? + +– Kicsoda, kicsoda! én az obsitos, kit ma estve oly jól tartott. + +– Hát nem vitte el az ördög?! + +– Ej, dehogy vitt! nem kellek én még annak sem! hanem ízibe keljen föl, +öltözködjék fel, tegye a kalapját a fejébe, galyabitsa a szűrét a +nyakába s aztán gyujtson világot, eresszen be, mert ujságot mondok, még +pedig nagyot. + +A szegény ember aztán kibujt a felesége oldala mellöl a dunna alól, +meggyújtotta a fa közé csíptetett tört-fáklyát és az obsitost +beeresztette, de eléb az ablakhoz ment, kinézett rajta, hogy valjon +valósággal az obsitos-e az, nem az ördög-e az katona képében? + +Mondom, hogy beeresztette a katonát, az leült a tűzloczára s azt mondja +a szegény embernek. + +– No gazduram, van-e egy talicskája? + +– Van vitéz uram, van. + +– Nem nyikorog-e? + +– Dehogy nem, akár a Sunyi hegedűje, akár ez a talicska. + +– No, ha nyikorog, kenje meg, mert kimegyünk a temetőbe s egy zsák pénzt +hozunk haza, már pedig azt egyátalán nem akarom, hogy országvilág +kiálljon a csudálkozásunkra, hogy éjnek idején valjon mit vihetnek azon +a talicskán! + +A szegény ember aztán a talicskáját megkente s mikor ezzel is készen +volt, kimentek a temetőbe, hol a zsák pénzt föltették a talicskára s +hazavitték. + +Hogy hazavitték, a sok pénzt kétfelé mérték; feleközepe lett az +obsitosé, feleközepe pedig a szegény emberé, kinek aztán annyi pénze +lett, hogy a számát sem tudta, hanem itczével mérte mint a paszulyt. + + + + +A TERHES ASSZONY. + +Volt egyszer egy terhes asszony, ki oly nyalánk, oly kiváncsi volt, hogy +a mi szemének-szájának megtetszett, mindent, de mindent megkivánt. És e +kivánságait az ő jó bolond, teddide-teddoda férje, hacsak szerét +tehette, ha mindjárt a föld alól teremtette is elő, mind beteljesítette. +Egyszer a terhes asszony a többi közt azt találja mondani a férjének, +szót szólván: + +– Ejnye, hékás, be megenném valamit! + +– Mit édes feleségem? kérdi az ura. + +– Mit-e? hát akasztott ember tüdejét és máját. + +A terhes asszony alighogy kiejtette ebbeli szive szándokát, az ura +tüstént a nyakába galyabította a szűrét s elindult azzal a gonosz +szándékkal, hogy hoz akasztott ember tüdejét és máját. + +Hogy az egyszeri ember a gyalogútra ért, egy nyúl keresztbe szaladt +előtte. Ez nem jó jel, gondolta magában, de azért tovább ment. Ép +pénteki nap volt, mely hogy az egyszeri embernek eszébe jutott, vissza +is jött volna, meg nem is, de azért mégis csak tovább ment; mert a +terhes asszony kivánságát teljesítni kell. Csak mén, csak mendegél, +egyszer egy fekete kutya került elébe, mely aztán elszaladt mellette. A +fekete kutyának olyan vörös szeme volt, mely sötétben ugy égett, ugy +világított, mint a tűz, mint a rehült fa, vagy még ezeknél is jobban. De +az egyszeri ember ezzel sem sokat gondolt; mer a felesége terhes volt, +kinek minden kivánságát teljesítenie kell. + +Csak mén, csak mendegél, egyszer megbotlik, elesik valamiben. Mikor +fölkelt, fölugrott, csak akkor látta, hogy az egy koponya volt. A +koponyából egy kigyó nézett ki, mely csakugy sziszegett, csakugy +öltögette ki reája a fulánkját, hogy mindjárt agyonszúrja. De az +egyszeri ember ezzel sem sokat gondolt; mert a felesége terhes volt, +kinek minden kivánságát teljesítnie kell. + +Csak mén, csak mendegél, egyszer egy nagy rakás embercsontra talált… Itt +egy kéz, ott egy lábszár, amott egy oldalborda, emitt egy kézfő… Az +embercsontok felett egy farkas ült, mely azokról az itt-ott megmaradt +hust rágicsálta. Zöld szeme csakugy égett, csakugy világított mint +sötétben a revült fa; de sötét is volt, hogy szinte a kanál is megállott +volna benne. Fújt a szél, hogy szinte harapott; hasította a levegőeget s +hordta a havat és zuzmorát. De az egyszeri ember mindezekkel nem gondolt +semmit; mert a felesége viselős volt, kinek minden kivánságát +teljesítnie kell. + +Csak megyen, csak mendegél, egyszer mégis elért az akasztófához. Az +akasztófán ép rajta volt az akasztott ember. A szél csakugy lobálta, +csakugy hintázta; de fújt is erős kegyetlenűl, mint mikor valakit +akasztani visznek, vagy már fel is akasztották. Az akasztott ember feje +fölött egynehány varjú károgott. + +Az út ép az akasztófa mellett vitt el, melyen egy tojással kereskedő +ember kullogott, ki ép a pipáját tömögette. A hátán volt a kosara, benne +pedig vagy háromszáz tojás. + +Hogy a tojással kereskedő ember az akasztófa alá ért, hogy a pipáját már +megtömte, azt találja mondani az akasztott embernek, szót szólván: + +– Hej, atyafi! nem adnál egy kis tüzet? + +– De biz adok, felelt neki az egyszeri ember. + +A tojásos ember pedig azt gondolta, hogy csakugyan az akasztott ember +felelt; ennek se kell több, utczú vesd el magad, szaladásnak eredt s meg +sem áll mindaddig, míg a faluba nem ért. + +A sok tojásból egy tojás lett, de még ez is összetört, ugyannyira, hogy +csakugy patakzott; végig folyt a hátán, végig az inán, de még a +kiskörmén is. Ennek is megesett a diószegi vásár, mint Kenyeresnek a +bab; e sem kér többet akasztott embertől tüzet, hiszem azt az egyet! + +Az az egyszeri ember, ki a tüdőért és a májért ment, azt sem tudta hogy +nevessen-e, vagy pedig felmászszon arra az akasztófára? de mégis ízibe +lerugta a csizmáját, előkereste a bicskáját, felmászott a fára s kivette +az akasztott ember tüdejét és máját. Hogy aztán hazavitte, a felesége +megfőzte, megsütötte és megette. + +Mikor az asszony szájába tette az utolsó falatot és lenyelte, az óra ép +12 ütött, ép éjfél volt. + +Hogy elütötte a tizenkettőt, a szoba ajtaja egyszerre mint a parancsolat +magától kinyilott. Ki lépett be rajta? Ki egyéb, mint az akasztott +ember! Még a kötél is a nyakán volt!… A terhes asszony még akkor is ott +ült az asztalszögben, ki ekkor se holt, se eleven nem volt, de mégis +szót szólt ilyeténképen: + +– Hol a hajad? + +– Szél elvitte, felelt az akasztott ember. + +– Hol a szemed? + +– Holló kivájta. + +– Hol a tüdejed és a májad? + +– Te etted meg. + +– Ki küldött? + +– Az ördögök. + +– Kiért? + +– Teérted ebadta r.....ja! Azért jer velem, viszlek! + +Azzal az akasztott ember nyakoncsípte az asszonyt s meg sem állt vele a +pokol fenekéig. + + + + +A VÉN LEÁNY. + +Hol volt, hol nem volt, volt egyszer egy olyan vén leány, ki még az +országútnál is öregebb volt. Ennek a vén leánynak szépségre nézve nem +hiszem, hogy e széles világon párját lehetett volna találni; mert a +pofája olyan volt mint a cserzett-bőr, szemöldöke mint a tövises +disznóé, foga – alul-felül kettő-kettő – mint a disznóagyara, szája mint +a békáé, haja deres mint a zúzmorás fa, hátáról sohase fogyott el a +kenyere, ruhája százrétre szólt és a csizmája mindig azt kérdezte: hol a +varga? De bezzeg volt pénze! az arany csuprostul állt a ládája fenekén, +az ezüst pedig ép tarisznyástul; de nem is csuda! mert a Bányarém volt a +szeretője, ki éjnek idején, ép tizenkét órakor járt fel hozzája s ekkor +mindig annyi kincset hozott magával, hogyím megszakadt alatta. + +Itt hire futamodik, hogy itt meg itt Nekeresden milyen gazdag eladóleány +van, csak vőlegény kell, de biz’ azért csak nem jelentkezett senki. + +No ha nem jelentkezett, gondolta magában tizenkét zsivány, majd +elvesszük mi a menyasszonyt. Magát a vén leányt ugyan nem bánjuk, ha az +istennyila üti is meg, csak a pénze legyen a miénk! Mondom, hogy a +zsiványok ily szép szándékkal voltak a vén szűz irányában, éjnek idején +erős kegyetlenűl fölfegyverkezve leánynézőbe mentek. Azaz nem is mentek +be, csak a kertben húzták meg magukat, honnan aztán egyet közülök +elküldtek kérőnek. Azaz nem is kérőnek ment el az az egy, hanem csak +azért, hogy kikémlelje, valjon alszik-e már a vén leány? Ha alszik – +isten légyen neki kegyelmes! – rögtön rajta hajtanak; ha pedig nem: +várnak addig, a meddig elszunyad. + +Itt a zsivány ily szép szándékkal csendesen az ablakhoz sompolyog, a vén +leány pedig ép akkor ásított egyet, még pedig akkorát, hogy a szája +széle a két fülét csókolta, mondván: + +– Itt van már az első! + +A zsivány azt gondolta, hogy neki mondja, – ezért megszeppenvén, intett +a másiknak, hogy jőjön. + +Odajön a másik s a mint ott fülelnek, hogy mi lesz már ebből, a vén +leány ujra egyet ásított, mondván: + +– Itt van már a második! + +A két zsivány azt gondolta, hogy nekik mondja, megijedtek s intettek a +harmadiknak is, hogy jőjön. + +Odamegyen a harmadik is s a mint ott fülelnek, hogy mi lesz már ebből, a +vén leány ujra egyet ásított, mondván: + +– Itt van már a harmadik! + +A három zsivány megijedt s intettek a negyediknek is, hogy jőjön; de ez +is ép így járt s így sorba mind a tizenkettő. + +A zsiványok, mondom, azt gondolták, hogy a vén leány őket számlálja, +ezért az ablak alatt tanakodni, susogni kezdtek. + +Csak susognak, csak susognak, egyszer a vén leány újra megszólal, +mondván: + +– Sustorogjatok csak, sustorogjatok, majd az alfelembe csaplak! + +A 12 zsivány azt gondolta, hogy nekik mondja, egy se szeretett volna e +tisztességben részesülni, megijedtek, utczú vesd el magad, és a kertbe +szaladtak, hol is hátul a tökszárban elbujtak; pedig a vén leány, hogy +legyen mivel szalonnabőrként összetöpörödött, nyírfahajként +összezsugorodott testét tengetni, a tűzben vadalmákat sütött s ezeknek +mondá: „Sustorogjatok csak, sustorogjatok, majd az alfelembe csaplak!“ + +Hogy a vén leány a vadalma vacsorát elköltötte, le akart feküdni; de ép +ekkor jutott eszébe, hogy a kis kutyája, melyet ép Tökszárnak hítak és a +melylyel együtt egy ágyban szokott feküdni, még nincs ide ben. Mondom, +hogy ez eszébe jutott, kiállott a pitvarajtóba s elkiáltja magát +ilyeténképen: + +– Tökszár, ne! Tökszár, ne fütty! Jöszte be, készen vár a dunnám! + +A zsiványoknak se kell több, utczú vesd el magad, szaladásnak eredtek s +még most is szaladnak, ha meg nem álltak! + + + + +A BOSZORKÁNY. + +Egyszer egy szolgáló szállást kért egy vén asszonytól, ki boszorkány +volt. Ez adott is neki. + +Mikor le akart feküdni a boszorkány, azt mondja a leánynak, hogy mossa +meg a lábát. + +A leány odamegyen s mosogatni kezdi a vén asszony lábát. A mint ott +mosogatja, egyszer azt találja mondani a vén banyának: + +– Ejnye, be sárga ez a kend lába! + +– Sárga biz az, mert sok halottat meggázolt már az! + +No ez abban maradt, de kevés idő mulva, megint csak elkezdi a leány. + +– Ejnye, be sárga ez a kend keze! + +– Sárga biz az, mert sok halottat megszorongatott már az! + +No jó, ez megint abban maradt, hanem kevés idő mulva megint csak elkezdi +a leány: + +– Ejnye, be sárga ez a kend foga! + +– Sárga biz az! mert sok halottat megrágott már az… Hamm! téged is +bekaplak! + +És a boszorkány a szegény leányt minden szöröstől-bőröstől ugy a hogy +volt, bekapta s elnyelte mint Jónást a czethal. + + + + +BOLOND JANKÓ. + +Hol volt, hol nem volt, volt egyszer egy szegény ember s ennek egy +hóbolygós fia, kinek a szülötte falujában „Bolond Jankó“ volt a +titulája. + +A szegény ember a mi Jankónkat elküldte szolgálatot keresni. El is ment +az s beszegődött az egyházfihoz ökrésznek. A mi Jankónknak egyéb dolga +nem volt az egyházfinál, csak két ökröt bíztak a keze alá, hogy azokat +ugy őrizze, mint a két szemevilágát, vagy még annál is jobban. + +A mi Jankónk éjnek idején kihajtotta a két ökröt a temetőbe. + +Az ökrök ott legelésztek, a mi Jankónk pedig leűlt egy sírdombra, +elővett a csuhujjából egy tuczet kártyát s a holdvilágnál kártyázni +kezdett, mondván: + +– Tököt, makkot Jankó… adutt Jankó… nagyobb kisfilkó nagy filkónál +Jankó… + +Csak kártyázik, csak kártyázik, egyszer az óra ép tizenkettőt ütött, ép +éjfél volt. + +Mikor az óra elütötte a tizenkettőt, honnan honnan nem, egy vén kamasz +ördög mint a peczek megállott a mi Jankónk előtt; de ez az ördögöt, +mintha ott se lett volna, számba sem vette, hanem csak a magáét +hajtotta, mondván: + +– Tököt, makkot Jankó… adutt Jankó… nagyobb kisfilkó nagy filkónál +Jankó… + +A mi Jankónk hogyím az ördögre rá se hederitett, az lekuporodott melléje +a sírdombra s aztán ketten kezdtek kártyázni. + +Az ördögnek ép egy kanpoltrája volt, Jankónak pedig két kis-pénze. + +Csak kártyáznak, csak kártyáznak s addig-addig kártyáznak, mig a mi +Jankónk az ördögtől a kanpoltrát szerencsésen el nem nyerte, de az azt +nem akarta odadni, hanem szaladásnak eredt. De a mi Jankónk sem akarta a +maga jussát hagyni, azért utána az ördögnek; elöl az ördög szaladt, +hátul pedig a mi Jankónk. + +Az ördög a templom mellett szaladt el, mely ép a temető +tőszomszédságában állott, a mi Jankónk pedig azt gondolta, hogy abba +szaladt be, pedig tudjuk, hogy annak az büdös. + +Jankónak se kell több, neki vetette a hátát a templomajtónak s azt +befeszítette. + +Keresi, keresi az ördögöt a templomban, de, természetesen, seholse +találta. Mikor aztán elfogyott a türelem olaja, neki esett az +apró-szenteknek, hogy fizessék meg neki tüstént, ebben a +szempillantásban a kanpoltrát, melyet az ördögtől holdvilágnál egy +sírhalmon nyert, mert különben mindjárt izzé-porrá töri őket. + +De azok, természetesen, nem fizettek. No, ha nem fizettek, gondolta +magában a mi Jankónk, majd megfizetek én. Megfizetek pedig ezzel az +ispiritusos bottal, melyet szünet nélkül magával hordott. + +Azzal a bolond neki esett az apró-szenteknek – de a nagygyát sem kimélte +– csihi-puhi, mind össze-vissza törte; kinek a kezét, kinek a lábát, +kinek az orrát, kinek az egész fejét ütötte le. + +Mikor aztán a bolond elvégezte a fizetést, annyira elfáradt, hogy +tüstént elaludt a templom pádimentomán, mintha a legjobb rendén lett +volna a szénája. + +Pedig dehogy volt jó rendben! mert reggel, midőn a harangozó csendíteni +jött, hát látja a szép gazdálkodást, látja hogy az apró-szentek mind +agyba-főbe vannak verve. + +Ennek se kellett több, egyenesen a paphoz szaladt. El is jött az a szent +bibliával, hogy Jankóra tüstént ráolvassa a sz. igéket, de a bolond, a +mint fel akarták költeni, azt gondolta, hogy most is az ördöggel van +dolga, mert a papot abban a hosszú fekete reverendában annak nézte s azt +ugy pofon találta cserdíteni, hogy majd vacsorán érte Pilátust. + +A bolondot aztán lefülelték, összekötözték s vason vitték a +törvényházba, hogy ott mondják ki rá a szentencziát. + +Az volt pedig a szentenczia: hogy Jankót egy oly elhagyatott üres házba +csukják, a melybe éjnek idején az ördögök tanyáznak. + +Ebből az ördöngös házból, a kit abba becsuktak, nem volt rá eset, hogy +valaha valaki visszakerült volna. + +Igy Jankónak megint az ördögökkel volt dolga, de nem félt tőlük, mert +már volt egygyel dolga és attól is ő nyerte el a kanpoltrát, nem pedig +az ördög az ő két kis-pénzét. Ezért Jankó félt is az ördögöktől, meg nem +is. + +De hiszen, gondolta magában, csak hagy jőjjenek, majd megszámoltatom ő +kigyelmöket, tudom kurtát húznak, hiszem azt az egyet! + +De el is felejtem mondani a szóbeszéd között, hogy Jankónál ott volt az +ispiritusos bot, meg aztán a sut-zsák, melyeket szüntelenül magával +hordott mint az árnyékát. + +Mondom, hogy Jankót az ördöngös házba becsukták, tüzet rakott, mert volt +a szegletben elég forgács. S aztán elővette a kártyáját és kártyázni +kezdett, mondván: + +– Tököt, makkot Jankó… adutt Jankó… nagyobb kisfilkó nagyfilkónál Jankó… + +Csak kártyázik, csak kártyázik, egyszer zörgetnek az ajtón. + +Júj! itt az ördög s ha ezer lelked volna is Jankó, mégis gonoszul +vesznél! + +De bíz az nem az ördög volt, hanem egy szegény obsitos katona, ki +szállást kért. + +A mi Jankónk adott neki szállást, de eléb tudtára adta az obsitosnak, +hogy csak úgy maradjon itt, ha tetszik, mert ez ördöngös ház, a melyben +azok az urak. + +A szegény obsitos katona mindezekre csak azt felelte, hogy nem bánya ő, +ha mindjárt Belzebub ő felsége lakozik is itt, csakhogy szállást kapjon, +csakhogy fedél alatt legyen, mert ottkinn olyan idő van, hogy még a jó +kutyát is kár kiereszteni. + +Csakugy fújt a szél, csakugy sipolt, csakugy fügyült, mint mikor valakit +akasztani visznek. + +– No, ha nem bánod, felelt mindezekre Jankó, én sem bánom; csakhogy +aztán magadra vess, hogyha veled is olyan történik, vagy még annál is +gonoszabb mulatság, melyre maga a czigány is azt felelte: „Hogy ő bíz +azt soha ki nem állja!“ + +Aztán mindketten leültek kártyázni, de egyszer azon veszik észre +magukat, hogy a forgács elfogyott. + +Volt a padláson elég. + +No, ha van, gondolta magában Jankó, majd fölmegyek én, majd túrok le én +onnan. + +Fölmegyen Jankó a padlásra s egy jó csomó forgácsot le is túrt. + +Ez ujra elég volt egy darabig, de megint elfogyott. + +Ezért Jankó felküldte az obsitos katonát, hogy most már ő menjen fel, +most már ő turjon le forgácsot, mert már fogyatékján van, sötétben pedig +csak nem maradhattak. + +Mit volt, mit tenni a szegény obsitos katonának, fölment a padlásra +forgácsért, de bíz az onnan nem jött többé vissza. + +Nem jött pedig azért, mert alighogy fölért, az ördögök nyakon csipték s +izzé-porrá tépték. + +A mi Jankónk csak várja, csak várja, hogy mikor jön már le az obsitos +katona. + +Addig-addig várta, mig végre elfogyott a tűröm-olaja, s azért +felkiáltott a padlás-lyukon ilyeténképen: + +– Hej, atyafi, jöszte le már, ha mondom. + +Erre a szóra az ördögök lehajitottak valamit a padlásról. + +A mi Jankónk odanéz, hát látja, hogy az a szegény obsitos egyik, még +pedig a jobbkarja. + +A jobbkéz után a balt, a bal után az egyik lábszárat, azután a másikat, +a másik után a derekát, a derék után végre a fejét hajitották le, +melylyel ugy oldalba kolintották a mi Jankónkat, hogy mig él, soha, de +sohase felejti el. + +Itt lelkem teremtette! a szögletben a tűz, mintha a föld nyelte volna +el, egyszerre magától kialudt s lett a szobában olyan sötétség, hogy +szinte harapni lehetett volna, hogy a kanál is megállott volna benne. + +Egyszerre a szoba világosodni kezd, s mikor egészen megvilágosodott, a +mi Jankónk csak akkor vette észre, hogy a szoba telisded-teli van – +ördöggel. + +Az ördögök aztán közrekapják a mi Jankónkat s elkezdtek vele labdázni; +egyik kézből a másikba hajították s ugy labdáztak vele. + +De a mi Jankónk sem állhatta sokáig a dicsőséget, hanem elővette a +sut-zsákot, meg az ispiritusos botot. + +Azért vette elő pedig a sut-zsákot, hogy annak száját kinyitván, az +ispiritus bottal a sok ördögöt mind-mind belehajtotta, csupáncsak egyet +hagyott szabadon. És az nem volt senki más, mint a kitől a kanpoltrát +elnyerte. + +Jankó aztán rárivalkodik erre, hogy adja meg neki a kanpoltrát, melyet +holdvilágnál sirdombon nyert el tőle, de eléb az ördögöt az ispiritusos +bottal ugy oldalba teremtette, hogy az bőgött, orditott mint a szakál, +mint az oroszlán. + +Az ördög mindezekre csak azt felelte, hogy ő nála egy krajczár, nem sok, +de még annyi sincs, hanem ha eljön vele a pokolba, ott megfizeti a +tartozását, mert akár egy zsákpénzt ád neki. + +Jankó erre is ráállott. + +Azért előfogta az ördögöt, ráült, mint valami paripára, a sarkantyuját +ugy a horpaszába vágta, hogy kétfelöl csakugy patakzott a vére, hogy +jobban se kellett, s aztán elindultak a pokolfelé. + +Hogy odaértek, Jankó leszállt az ördög hátáról, ki aztán őt teméntelen +szobák során keresztül vezetvén, végre a pinczébe értek. + +A pinczében hét kád volt egymás mellett sorjában elhelyezve. Ezekben +pedig élire verve szám nélküli sok pénz; az egyikben volt vert-arany, a +másikban termő-arany, a harmadikban nyers-arany, a negyedikben +vert-ezüst, az ötödikben termő-ezüst, a hatodikban nyers-ezüst, a +hetedikben pedig, mely ugy a szegletben állott, rézpénz. + +Most az ördög azt mondta a Jankónak, hogy válasszon abból, a melyikből +tetszik; akár az aranyból, akár az ezüstből, akár a rézpénzből. + +De Jankó egyikből sem választott. + +És ezer volt a szerencséje! mert mihelyest akármelyik kádpénzhez hozzá +nyúlt volna, az azonnal lobbot vetett volna s ő ott, tüstént azon +szempillantásban izzé-porrá égett volna! + +Mondom, hogy Jankó egyikhez sem nyúlt, előfogta az ördögöt, hogy fizesse +meg neki azt a kanpoltrát, melyet holdvilágnál sírdombon nyert tőle. + +Az ördög nem tudott fizetni. Jankó azért elővette a sut-zsákot; +kinyitotta a száját és ezt az egyetlenegy ördögöt is bele hajította. + +Jankó aztán a sut-zsákon hurkot vetett, a hátára hajította s hazafelé +indult a pokolból. + +De most az volt a kérdés, hogy menjen ki, hogy el ne tévedjen, mert 32 +szoba során keresztül menni nem bolondság ám! + +Nem is jött volna ki onnan senkisem; de a mi Jankónk mégis kijött. + +Kijött pedig azért, mert ő eleve élt a gyanúperrel, mindegyik szoba +ajtajában egy-egy kártyát hullatott el. + +Igy jött vissza Jankó a pokolból, igy nem tévedt el s még azon éjszaka +haza is ért. + +Otthon aztán tizenkét kovácslegényt kért a falu birájától. Az adott +neki. Ő aztán a tizenkét kovácslegénynyel, mindegyik kezébe egy-egy +mázsás pörölyt adott, a sut-zsákot össze-vissza kovácsoltatta s +mindaddig verette-üttette, míg az nem porzott. + +Mikor aztán a sut-zsák porzani kezdett, kinyitotta annak a száját és a +port szélnek eresztette. + +E porból lett a vöröshangya. Azért oly mérges a vöröshangya csipése, +mert ördögporból való. + +E napságtól fogva nincsenek ördögök. + +A falu aztán Jankónak ezért a szolgálatáért egy bornyas tehenet adott. + +Ő pedig aztán a bornyas tehenet elvitte a vásárra, hogy majd sóra-húsra +ragaszt belőle egy pár garast. De a mint egy rengeteg erdőn +keresztülmenne, egy fiatal sudar fa elkezd a mi Jankónk előtt +hajlongani, csikorgani. + +A bolond azt gondolta, hogy a sudar fa a tehenet akarja megvenni. + +– Megveszed, kérdi a bolond, megveszed? + +A sudar fa csak nyikorgott, csak hajlongott előtte. + +– No, ha megveszed, itt hagyom; de holnap reggel az áráért eljövök s ha +akkor meg nem fizetsz, ezt a nagy apádat, mely itt melletted áll, +tüstént ki vágom. + +Jankó aztán a borjas tehenet a sudar fához kötözte s azzal hazafelé +bandukolt. + +Másnap aztán Jankó, hátára vetvén egy fejszét, elindult a rengeteg +erdőbe a pénzért. + +Hogy odaért, hát látja, hogy a farkasok a tehenet borjával együtt még +azon éjszaka megették, csak a kötele, csak a csontja maradt ott, a +pénznek pedig se híre, se neve. + +Megharagszik a mi Jankónk, hogy őt a sudar fa így rászedte, ugy +rászedte, neki esik a vén fának, mely a fiatal fa mellett állott s a +fejszével vágni kezdte. + +Csak vágja, csak vágja, egyszer a fa oldalából egy irtóztató nagy rakás +pénz dölt ki. + +A Jankónak sem kell több, hazaszaladt, kocsit hozott s a sok pénzt +hazaszállitotta. + +Sok volt a pénz, ezért szó se lehet arról, hogy meg lehessen számlálni. +No, ha nem lehetett megszámlálni, vékával kell megmérni. Azám, csak +volna, de még ez se volt! + +– No, ha nincs vékánk, szólt a szegény ember, eredj el fiam a paphoz, +kérj tőle vékát, de meg ne mond neki a világért se, hogy pénzt mérünk. + +Jankó elmegyen a paphoz, megáll előtte mint a peczek s szót szólt: + +– Köszönteti tiszteletes uramat apám-uram, adjon egy üres vékát, mert +pénzt mérünk. + +A pap adott neki, de fölébredt benne a kiváncsiság, hogy valjon ez a +bolond igazat beszél-e? + +Mondom, hogy a tiszteletes urban fölébredt a kiváncsiság, a szegény +ember házához sompolygott s betekintett az ablakon, hát látja, hogy a +szegény ember, meg a fia, ketten mérik a pénzt; egyik a zsákot tartotta, +másik pedig az aranyat lapátolta. + +Itt a szegény ember észreveszi, hogy a pap az ablakon leskelődik, neki +sem kell több, kiküldi a fiját egy nagy ebadta bunkos bottal, hogy +ijessze meg a papot, de vigyázzon, nehogy agyon üsse. + +Itt a bolond kimegyen a furkos bottal s ugy ütötte főbe a papot, hogy az +még a kis-körmét se mozditotta meg, hogy még azt se mondhatta, hogy: bá! +Pedig ép ekkor kezdett pitymallani, ép ekkor szürkült az idő. + +Itt a bolond mit mit nem cselekszik, a hátára veszi a papot, elvitte a +szomszéd asszony kertjébe még pedig oda, a hol a hagymás ágy volt. Egy +fej vörös-hagymát nyomott a pap kezébe, mintha az a hagymát kezdené +dézmálni, pedig a szomszéd asszony kardos egy asszony volt, ki még a +papnak sem engedett. + +Itt lelkem teremtette mi történik a dologból, mi nem, a szomszédasszony +észreveszi, hogy valaki a hagymájában gazdálkodik. + +Ennek se kell több, beszalad az azsagért s ugy főbe találta kolintani a +papot, a mint ott guggolt, hogy az menten, tüstént azon szempillantásban +felfordult, és csak ekkor vette észre, hogy az a tiszteletes ur volt. + +Megijed az asszony, hogy ő a papot igy ütötte, ugy ütötte agyon. + +A mi Jankónk úgy a kerités mellett leste, hogy mit csinál az asszony, +hogy mint sír-rí fejre kulcsot kézzel. + +Megszánta Jankó a szegény asszonyt, átkiált a keritésen ilyeténképen: + +– Mit sír, mit rí szomszédasszony olyan keservesen? + +– Hogyne sirnék, oh jó Jancsi! mikor a tiszteletes uramat, ki ide jött +hagymát lopni, agyonütöttem. + +– Sose sírjon azért szomszéd asszony; kisebb gondja is nagyobb legyen +annál! mert ha nekem jó pénzzel megfizet, elsímítom én a dolgot. + +– Oh jó Jancsi, a mi pénzem van, mind odadom; pedig csuporral áll a +huszas a láda fenekén! + +– Nem kell nekem a kigyelmed pénze, van nekem elég, de ha a leányát, a +Juliskát, nekem adja – ugyis régota szeretjük egymást – még a hajaszála +sem görbül meg. + +Az asszony igérte, esküjével megpecsételte, hogy neki adja feleségül +egyetlenegy legkedvesebb leányát, ki a faluban a legszebb leány volt. + +A bolondnak se kell több, ismét a hátára veszi a papot, átvitte a másik +szomszédba, hol a gazda böllér-mesterember volt. + +Mondom, hogy a papot átvitte a szomszédba, a hidas ajtaját kinyitotta, +egy disznót ugy szíven szúrt, hogy az még nemis nyikkant, aztán a papot, +kezébe adván egy nagy kést, a disznó hátára ültette, mintha az ölte +volna meg a szegény párát. + +Itt fölébred a böllér, kimegyen a szobából, hát látja, hogy a hidas +ajtaja tárva-nyitva van. + +– Tyű, disznó teremtette! kiáltott a böllér, itt nem jol van a dolog! A +böllér aztán kezébe kap egy vasvillát, s ugy oldalba teremtette a papot, +hogy menten lefordult a disznóról. + +És a böllér csak ekkor vette észre, hogy az a tiszteletes ur volt. + +Neki se kell több, szalad egyenes a faluházához, hogy a tiszteletes ur +igy akarta ugy akarta a disznaját ellopni, hogy egyet már le is szúrt, +hogy ő aztán így ütötte, ugy ütötte agyon a tiszteletest, bár csak egyet +huzott rá. + +A birákok aztán kimentek a helyszinére s azt mondták a tiszteletes úrra: +úgy kell neki, mért akart zsivány lenni, mért akarta a más disznaját +ellopni. + +A szegény böllérnek pedig semmi baja sem lett. + +Jankó aztán a falu legszebb leányát elkendőzte, eljegyezte, aztán lakzit +laktak s még most is élnek nagy boldogan hogyha meg nem haltak. A sok +pénz még a Jankó eszét is meghozta. + +_Wigand K. F. könyvnyomdája Pozsonyban._ + + + + +TARTALOM. + + A hamupipőke 3 + A nádszál kisasszony 35 + Az aranyhajú kertészbojtár 65 + A csodaszörny 101 + A Lidércz 127 + Prücsök János 143 + Patkós Körmöndiné 157 + A mostoha leány és az édes leány 169 + A szegény ember és az obsitos 189 + A terhes asszony 197 + A vén leány 203 + A boszorkány 209 + Bolond Jankó 213 + + [Transcriber’s Note: + + Alternative spellings have been retained as they appear in the + original. + + List of corrected typographical errors: + Page 5, "mintha élte gyökéren" + changed to "mintha élte gyökerén" + Page 6, "adott neki almizsnát" + changed to "adott neki alamizsnát" + Page 7, "te jóféle bátyaid" + changed to "te jóféle bátyáid" + Page 15, "hintóslovak kicsisának" + changed to "hintóslovak kocsisának" + Page 19, "viszed a tizenharmamadikat" + changed to "viszed a tizenharmadikat" + Page 24, "valászolt a Hamupipőke" + changed to "válaszolt a Hamupipőke" + Page 31, "kedves gazdam" + changed to "kedves gazdám" + Page 37, "hanem az ő feléségének" + changed to "hanem az ő feleségének" + Page 42, "haróm aranyhajszálat: majd" + changed to "három aranyhajszálat: majd" + Page 45, "fényes tekintétet" + changed to "fényes tekintetét" + Page 46, "gazdaját ismét láthatja" + changed to "gazdáját ismét láthatja" + Page 55, "Aztan összeölelkeztek" + changed to "Aztán összeölelkeztek" + Page 55, "felmázott a fűzfára" + changed to "felmászott a fűzfára" + Page 60, "kirepűlt az alakon" + changed to "kirepűlt az ablakon" + Page 62, "Ez ismétlődődött" + changed to "Ez ismétlődött" + Page 63, "de Jáncsi azt" + changed to "de Jancsi azt" + Page 68, "a mi Jacsinknak" + changed to "a mi Jancsinknak" + Page 69, "zokog keserven" + changed to "zokog keservesen" + Page 73, "lánczos fekete kutja" + changed to "lánczos fekete kutya" + Page 78, "elvezett az aranyalmája" + changed to "elveszett az aranyalmája" + Page 82, "kéri a közepső" + changed to "kéri a középső" + Page 85, "felsegés királykisasszony" + changed to "felséges királykisasszony" + Page 87, "fésülködik a kapszás fejű" + changed to "fésülködik a kapczás fejű" + Page 89, "aranyalmat is megkapja" + changed to "aranyalmát is megkapja" + Page 89, "azt sem tudtak: bosszankodjanak-e" + changed to "azt sem tudták: bosszankodjanak-e" + Page 92, "kogy neked sok" + changed to "hogy neked sok" + Page 93, "ki nem bújt a köréből" + changed to "ki nem bújt a böréből" + Page 93, "vezett kutyát agyonlövi" + changed to "veszett kutyát agyonlövi" + Page 97, "hol ott hagya jó tátoslovát" + changed to "hol ott hagyta jó tátoslovát" + Page 98, "hanem leoldolta" + changed to "hanem leoldotta" + Page 105, "minden isenadta nap" + changed to "minden istenadta nap" + Page 109, "mepszólal egy hang" + changed to "megszólal egy hang" + Page 116, "A csodaszörry abban" + changed to "A csodaszörny abban" + Page 159, "keze-lába összesugorodott" + changed to "keze-lába összezsugorodott" + Page 122, "búbájos asszony" + changed to "bűbájos asszony" + Page 130, "ki ne erezd" + changed to "ki ne ereszd" + Page 131, "tüstent azon szempillantásban" + changed to "tüstént azon szempillantásban" + Page 131, "tüstent fölébredne" + changed to "tüstént fölébredne" + Page 134, "üvegcsengetjü ilyeténképen" + changed to "üvegcsengetyü ilyeténképen" + Page 171, "annak a masiknak" + changed to "annak a másiknak" + Page 185, "ezt kiabalván" + changed to "ezt kiabálván" + Page 202, "a tütejed és a májad" + changed to "a tüdejed és a májad" + Page 206, "ásított: mondván:" + changed to "ásított, mondván:" + Page 217, "a harangszó csendíteni jött" + changed to "a harangozó csendíteni jött" + Page 219, "kutját is kár kiereszteni" + changed to "kutyát is kár kiereszteni" + Page 221, "szinte haragni" + changed to "szinte harapni" + Page 221, "egészen megvilásogodott" + changed to "egészen megvilágosodott" + Page 224, "fa csak nyigorgott" + changed to "fa csak nyikorgott" + Page 228, "tiszteles ur volt" + changed to "tiszteletes ur volt" + Page 228, "ütötte agyon a tiszeletest" + changed to "ütötte agyon a tiszteletest" + Page 228, "azt mondtak a tiszteletes" + changed to "azt mondták a tiszteletes"] + + + + + + +End of Project Gutenberg's Eredeti népmesék (2. rész), by László Merényi + +*** END OF THIS PROJECT GUTENBERG EBOOK EREDETI NÉPMESÉK (2. RÉSZ) *** + +***** This file should be named 39386-0.txt or 39386-0.zip ***** +This and all associated files of various formats will be found in: + http://www.gutenberg.org/3/9/3/8/39386/ + +Produced by Albert László (This book was produced from +scanned images of public domain material from the Google +Books project.) + + +Updated editions will replace the previous one--the old editions +will be renamed. + +Creating the works from public domain print editions means that no +one owns a United States copyright in these works, so the Foundation +(and you!) can copy and distribute it in the United States without +permission and without paying copyright royalties. Special rules, +set forth in the General Terms of Use part of this license, apply to +copying and distributing Project Gutenberg-tm electronic works to +protect the PROJECT GUTENBERG-tm concept and trademark. Project +Gutenberg is a registered trademark, and may not be used if you +charge for the eBooks, unless you receive specific permission. If you +do not charge anything for copies of this eBook, complying with the +rules is very easy. You may use this eBook for nearly any purpose +such as creation of derivative works, reports, performances and +research. They may be modified and printed and given away--you may do +practically ANYTHING with public domain eBooks. Redistribution is +subject to the trademark license, especially commercial +redistribution. + + + +*** START: FULL LICENSE *** + +THE FULL PROJECT GUTENBERG LICENSE +PLEASE READ THIS BEFORE YOU DISTRIBUTE OR USE THIS WORK + +To protect the Project Gutenberg-tm mission of promoting the free +distribution of electronic works, by using or distributing this work +(or any other work associated in any way with the phrase "Project +Gutenberg"), you agree to comply with all the terms of the Full Project +Gutenberg-tm License (available with this file or online at +http://gutenberg.org/license). + + +Section 1. General Terms of Use and Redistributing Project Gutenberg-tm +electronic works + +1.A. By reading or using any part of this Project Gutenberg-tm +electronic work, you indicate that you have read, understand, agree to +and accept all the terms of this license and intellectual property +(trademark/copyright) agreement. If you do not agree to abide by all +the terms of this agreement, you must cease using and return or destroy +all copies of Project Gutenberg-tm electronic works in your possession. +If you paid a fee for obtaining a copy of or access to a Project +Gutenberg-tm electronic work and you do not agree to be bound by the +terms of this agreement, you may obtain a refund from the person or +entity to whom you paid the fee as set forth in paragraph 1.E.8. + +1.B. "Project Gutenberg" is a registered trademark. It may only be +used on or associated in any way with an electronic work by people who +agree to be bound by the terms of this agreement. There are a few +things that you can do with most Project Gutenberg-tm electronic works +even without complying with the full terms of this agreement. See +paragraph 1.C below. There are a lot of things you can do with Project +Gutenberg-tm electronic works if you follow the terms of this agreement +and help preserve free future access to Project Gutenberg-tm electronic +works. See paragraph 1.E below. + +1.C. The Project Gutenberg Literary Archive Foundation ("the Foundation" +or PGLAF), owns a compilation copyright in the collection of Project +Gutenberg-tm electronic works. Nearly all the individual works in the +collection are in the public domain in the United States. If an +individual work is in the public domain in the United States and you are +located in the United States, we do not claim a right to prevent you from +copying, distributing, performing, displaying or creating derivative +works based on the work as long as all references to Project Gutenberg +are removed. Of course, we hope that you will support the Project +Gutenberg-tm mission of promoting free access to electronic works by +freely sharing Project Gutenberg-tm works in compliance with the terms of +this agreement for keeping the Project Gutenberg-tm name associated with +the work. You can easily comply with the terms of this agreement by +keeping this work in the same format with its attached full Project +Gutenberg-tm License when you share it without charge with others. + +1.D. The copyright laws of the place where you are located also govern +what you can do with this work. Copyright laws in most countries are in +a constant state of change. If you are outside the United States, check +the laws of your country in addition to the terms of this agreement +before downloading, copying, displaying, performing, distributing or +creating derivative works based on this work or any other Project +Gutenberg-tm work. The Foundation makes no representations concerning +the copyright status of any work in any country outside the United +States. + +1.E. Unless you have removed all references to Project Gutenberg: + +1.E.1. The following sentence, with active links to, or other immediate +access to, the full Project Gutenberg-tm License must appear prominently +whenever any copy of a Project Gutenberg-tm work (any work on which the +phrase "Project Gutenberg" appears, or with which the phrase "Project +Gutenberg" is associated) is accessed, displayed, performed, viewed, +copied or distributed: + +This eBook is for the use of anyone anywhere at no cost and with +almost no restrictions whatsoever. You may copy it, give it away or +re-use it under the terms of the Project Gutenberg License included +with this eBook or online at www.gutenberg.org + +1.E.2. If an individual Project Gutenberg-tm electronic work is derived +from the public domain (does not contain a notice indicating that it is +posted with permission of the copyright holder), the work can be copied +and distributed to anyone in the United States without paying any fees +or charges. If you are redistributing or providing access to a work +with the phrase "Project Gutenberg" associated with or appearing on the +work, you must comply either with the requirements of paragraphs 1.E.1 +through 1.E.7 or obtain permission for the use of the work and the +Project Gutenberg-tm trademark as set forth in paragraphs 1.E.8 or +1.E.9. + +1.E.3. If an individual Project Gutenberg-tm electronic work is posted +with the permission of the copyright holder, your use and distribution +must comply with both paragraphs 1.E.1 through 1.E.7 and any additional +terms imposed by the copyright holder. Additional terms will be linked +to the Project Gutenberg-tm License for all works posted with the +permission of the copyright holder found at the beginning of this work. + +1.E.4. Do not unlink or detach or remove the full Project Gutenberg-tm +License terms from this work, or any files containing a part of this +work or any other work associated with Project Gutenberg-tm. + +1.E.5. Do not copy, display, perform, distribute or redistribute this +electronic work, or any part of this electronic work, without +prominently displaying the sentence set forth in paragraph 1.E.1 with +active links or immediate access to the full terms of the Project +Gutenberg-tm License. + +1.E.6. You may convert to and distribute this work in any binary, +compressed, marked up, nonproprietary or proprietary form, including any +word processing or hypertext form. However, if you provide access to or +distribute copies of a Project Gutenberg-tm work in a format other than +"Plain Vanilla ASCII" or other format used in the official version +posted on the official Project Gutenberg-tm web site (www.gutenberg.org), +you must, at no additional cost, fee or expense to the user, provide a +copy, a means of exporting a copy, or a means of obtaining a copy upon +request, of the work in its original "Plain Vanilla ASCII" or other +form. Any alternate format must include the full Project Gutenberg-tm +License as specified in paragraph 1.E.1. + +1.E.7. Do not charge a fee for access to, viewing, displaying, +performing, copying or distributing any Project Gutenberg-tm works +unless you comply with paragraph 1.E.8 or 1.E.9. + +1.E.8. You may charge a reasonable fee for copies of or providing +access to or distributing Project Gutenberg-tm electronic works provided +that + +- You pay a royalty fee of 20% of the gross profits you derive from + the use of Project Gutenberg-tm works calculated using the method + you already use to calculate your applicable taxes. The fee is + owed to the owner of the Project Gutenberg-tm trademark, but he + has agreed to donate royalties under this paragraph to the + Project Gutenberg Literary Archive Foundation. Royalty payments + must be paid within 60 days following each date on which you + prepare (or are legally required to prepare) your periodic tax + returns. Royalty payments should be clearly marked as such and + sent to the Project Gutenberg Literary Archive Foundation at the + address specified in Section 4, "Information about donations to + the Project Gutenberg Literary Archive Foundation." + +- You provide a full refund of any money paid by a user who notifies + you in writing (or by e-mail) within 30 days of receipt that s/he + does not agree to the terms of the full Project Gutenberg-tm + License. You must require such a user to return or + destroy all copies of the works possessed in a physical medium + and discontinue all use of and all access to other copies of + Project Gutenberg-tm works. + +- You provide, in accordance with paragraph 1.F.3, a full refund of any + money paid for a work or a replacement copy, if a defect in the + electronic work is discovered and reported to you within 90 days + of receipt of the work. + +- You comply with all other terms of this agreement for free + distribution of Project Gutenberg-tm works. + +1.E.9. If you wish to charge a fee or distribute a Project Gutenberg-tm +electronic work or group of works on different terms than are set +forth in this agreement, you must obtain permission in writing from +both the Project Gutenberg Literary Archive Foundation and Michael +Hart, the owner of the Project Gutenberg-tm trademark. Contact the +Foundation as set forth in Section 3 below. + +1.F. + +1.F.1. Project Gutenberg volunteers and employees expend considerable +effort to identify, do copyright research on, transcribe and proofread +public domain works in creating the Project Gutenberg-tm +collection. Despite these efforts, Project Gutenberg-tm electronic +works, and the medium on which they may be stored, may contain +"Defects," such as, but not limited to, incomplete, inaccurate or +corrupt data, transcription errors, a copyright or other intellectual +property infringement, a defective or damaged disk or other medium, a +computer virus, or computer codes that damage or cannot be read by +your equipment. + +1.F.2. LIMITED WARRANTY, DISCLAIMER OF DAMAGES - Except for the "Right +of Replacement or Refund" described in paragraph 1.F.3, the Project +Gutenberg Literary Archive Foundation, the owner of the Project +Gutenberg-tm trademark, and any other party distributing a Project +Gutenberg-tm electronic work under this agreement, disclaim all +liability to you for damages, costs and expenses, including legal +fees. YOU AGREE THAT YOU HAVE NO REMEDIES FOR NEGLIGENCE, STRICT +LIABILITY, BREACH OF WARRANTY OR BREACH OF CONTRACT EXCEPT THOSE +PROVIDED IN PARAGRAPH 1.F.3. YOU AGREE THAT THE FOUNDATION, THE +TRADEMARK OWNER, AND ANY DISTRIBUTOR UNDER THIS AGREEMENT WILL NOT BE +LIABLE TO YOU FOR ACTUAL, DIRECT, INDIRECT, CONSEQUENTIAL, PUNITIVE OR +INCIDENTAL DAMAGES EVEN IF YOU GIVE NOTICE OF THE POSSIBILITY OF SUCH +DAMAGE. + +1.F.3. LIMITED RIGHT OF REPLACEMENT OR REFUND - If you discover a +defect in this electronic work within 90 days of receiving it, you can +receive a refund of the money (if any) you paid for it by sending a +written explanation to the person you received the work from. If you +received the work on a physical medium, you must return the medium with +your written explanation. The person or entity that provided you with +the defective work may elect to provide a replacement copy in lieu of a +refund. If you received the work electronically, the person or entity +providing it to you may choose to give you a second opportunity to +receive the work electronically in lieu of a refund. If the second copy +is also defective, you may demand a refund in writing without further +opportunities to fix the problem. + +1.F.4. Except for the limited right of replacement or refund set forth +in paragraph 1.F.3, this work is provided to you 'AS-IS' WITH NO OTHER +WARRANTIES OF ANY KIND, EXPRESS OR IMPLIED, INCLUDING BUT NOT LIMITED TO +WARRANTIES OF MERCHANTIBILITY OR FITNESS FOR ANY PURPOSE. + +1.F.5. Some states do not allow disclaimers of certain implied +warranties or the exclusion or limitation of certain types of damages. +If any disclaimer or limitation set forth in this agreement violates the +law of the state applicable to this agreement, the agreement shall be +interpreted to make the maximum disclaimer or limitation permitted by +the applicable state law. The invalidity or unenforceability of any +provision of this agreement shall not void the remaining provisions. + +1.F.6. INDEMNITY - You agree to indemnify and hold the Foundation, the +trademark owner, any agent or employee of the Foundation, anyone +providing copies of Project Gutenberg-tm electronic works in accordance +with this agreement, and any volunteers associated with the production, +promotion and distribution of Project Gutenberg-tm electronic works, +harmless from all liability, costs and expenses, including legal fees, +that arise directly or indirectly from any of the following which you do +or cause to occur: (a) distribution of this or any Project Gutenberg-tm +work, (b) alteration, modification, or additions or deletions to any +Project Gutenberg-tm work, and (c) any Defect you cause. + + +Section 2. Information about the Mission of Project Gutenberg-tm + +Project Gutenberg-tm is synonymous with the free distribution of +electronic works in formats readable by the widest variety of computers +including obsolete, old, middle-aged and new computers. It exists +because of the efforts of hundreds of volunteers and donations from +people in all walks of life. + +Volunteers and financial support to provide volunteers with the +assistance they need are critical to reaching Project Gutenberg-tm's +goals and ensuring that the Project Gutenberg-tm collection will +remain freely available for generations to come. In 2001, the Project +Gutenberg Literary Archive Foundation was created to provide a secure +and permanent future for Project Gutenberg-tm and future generations. +To learn more about the Project Gutenberg Literary Archive Foundation +and how your efforts and donations can help, see Sections 3 and 4 +and the Foundation web page at http://www.pglaf.org. + + +Section 3. Information about the Project Gutenberg Literary Archive +Foundation + +The Project Gutenberg Literary Archive Foundation is a non profit +501(c)(3) educational corporation organized under the laws of the +state of Mississippi and granted tax exempt status by the Internal +Revenue Service. The Foundation's EIN or federal tax identification +number is 64-6221541. Its 501(c)(3) letter is posted at +http://pglaf.org/fundraising. Contributions to the Project Gutenberg +Literary Archive Foundation are tax deductible to the full extent +permitted by U.S. federal laws and your state's laws. + +The Foundation's principal office is located at 4557 Melan Dr. S. +Fairbanks, AK, 99712., but its volunteers and employees are scattered +throughout numerous locations. Its business office is located at +809 North 1500 West, Salt Lake City, UT 84116, (801) 596-1887, email +business@pglaf.org. Email contact links and up to date contact +information can be found at the Foundation's web site and official +page at http://pglaf.org + +For additional contact information: + Dr. Gregory B. Newby + Chief Executive and Director + gbnewby@pglaf.org + + +Section 4. Information about Donations to the Project Gutenberg +Literary Archive Foundation + +Project Gutenberg-tm depends upon and cannot survive without wide +spread public support and donations to carry out its mission of +increasing the number of public domain and licensed works that can be +freely distributed in machine readable form accessible by the widest +array of equipment including outdated equipment. Many small donations +($1 to $5,000) are particularly important to maintaining tax exempt +status with the IRS. + +The Foundation is committed to complying with the laws regulating +charities and charitable donations in all 50 states of the United +States. Compliance requirements are not uniform and it takes a +considerable effort, much paperwork and many fees to meet and keep up +with these requirements. We do not solicit donations in locations +where we have not received written confirmation of compliance. To +SEND DONATIONS or determine the status of compliance for any +particular state visit http://pglaf.org + +While we cannot and do not solicit contributions from states where we +have not met the solicitation requirements, we know of no prohibition +against accepting unsolicited donations from donors in such states who +approach us with offers to donate. + +International donations are gratefully accepted, but we cannot make +any statements concerning tax treatment of donations received from +outside the United States. U.S. laws alone swamp our small staff. + +Please check the Project Gutenberg Web pages for current donation +methods and addresses. Donations are accepted in a number of other +ways including checks, online payments and credit card donations. +To donate, please visit: http://pglaf.org/donate + + +Section 5. General Information About Project Gutenberg-tm electronic +works. + +Professor Michael S. Hart is the originator of the Project Gutenberg-tm +concept of a library of electronic works that could be freely shared +with anyone. For thirty years, he produced and distributed Project +Gutenberg-tm eBooks with only a loose network of volunteer support. + + +Project Gutenberg-tm eBooks are often created from several printed +editions, all of which are confirmed as Public Domain in the U.S. +unless a copyright notice is included. Thus, we do not necessarily +keep eBooks in compliance with any particular paper edition. + + +Most people start at our Web site which has the main PG search facility: + + http://www.gutenberg.org + +This Web site includes information about Project Gutenberg-tm, +including how to make donations to the Project Gutenberg Literary +Archive Foundation, how to help produce our new eBooks, and how to +subscribe to our email newsletter to hear about new eBooks. diff --git a/39386-0.zip b/39386-0.zip Binary files differnew file mode 100644 index 0000000..2a8b97e --- /dev/null +++ b/39386-0.zip diff --git a/39386-h.zip b/39386-h.zip Binary files differnew file mode 100644 index 0000000..c461d49 --- /dev/null +++ b/39386-h.zip diff --git a/39386-h/39386-h.htm b/39386-h/39386-h.htm new file mode 100644 index 0000000..64eaa08 --- /dev/null +++ b/39386-h/39386-h.htm @@ -0,0 +1,5124 @@ +<!DOCTYPE html PUBLIC "-//W3C//DTD XHTML 1.0 Strict//EN" + "http://www.w3.org/TR/xhtml1/DTD/xhtml1-strict.dtd"> +<html xmlns="http://www.w3.org/1999/xhtml" xml:lang="hu" lang="hu"> +<head> +<meta name="generator" content= +"HTML Tidy for Linux/x86 (vers 25 March 2009), see www.w3.org" /> +<meta http-equiv="Content-Type" content= +"text/html; charset=utf-8" /> +<meta http-equiv="Content-Style-Type" content="text/css" /> +<title>The Project Gutenberg eBook of Eredeti népmesék (2. rész) by +László Merényi</title> + +<style type="text/css"> +/*<![CDATA[*/ + +body { + margin-left: 10%; + margin-right: 10%; +} + +h1,h2,h3,h4,h5,h6 { + text-align: center; + clear: both; +} + +p { + margin-top:.75em; + margin-bottom:.75em; +} + +body > p { + text-align: justify; + text-indent: 1.5em; +} + +hr { + width: 33%; + margin-top: 2em; + margin-bottom: 2em; + margin-left: auto; + margin-right: auto; + clear: both; +} + +hr.chap {width: 65%} + +.pagenum { /* uncomment the next line for invisible page numbers */ + /* visibility: hidden; */ + position: absolute; + right: 2%; + color: gray; + font-size: smaller; + text-align: right; + text-indent:0; +} /* page numbers */ + +.center { + text-align: center; +} + +em.gesperrt { + font-style: normal; + font-weight: normal; + letter-spacing: 0.3em; + padding-left: 0.3em; +} + +.caption-small {font-weight: bold; font-size: small;} + +.caption {font-weight: bold;} + +.caption-large {font-weight: bold; font-size: large;} + +.caption-150 {font-weight: bold; font-size: 150%;} + +/* Poetry */ +.poem { + margin-left:5%; + width: 90%; + text-align: left; +} + +.poem br { + display: none; +} + +.poem .stanza { + margin: 1em 0em 1em 0em; +} + +.poem span.i0 { + display: block; + margin-left: 0em; + padding-left: 3em; + text-indent: -3em; +} + +/* Transcriber’s notes */ +.transnote {background-color: #E6E6FA; + color: black; + font-size:smaller; + padding:0.5em; + margin-bottom:5em; + font-family:sans-serif, serif; } + +.transnote b { + color: #880000; +} + +ul.TOC { + list-style-type: none; + padding-left: 5%; + width: 80%; + text-align: justify; +} + +span.ralign { + position: absolute; + text-align: right; + right: 15%; + top: auto; +} + + +/*]]>*/ +</style> +</head> +<body> + + +<pre> + +The Project Gutenberg EBook of Eredeti népmesék (2. rész), by László Merényi + +This eBook is for the use of anyone anywhere at no cost and with +almost no restrictions whatsoever. You may copy it, give it away or +re-use it under the terms of the Project Gutenberg License included +with this eBook or online at www.gutenberg.org + + +Title: Eredeti népmesék (2. rész) + +Author: László Merényi + +Release Date: April 6, 2012 [EBook #39386] + +Language: Hungarian + +Character set encoding: UTF-8 + +*** START OF THIS PROJECT GUTENBERG EBOOK EREDETI NÉPMESÉK (2. RÉSZ) *** + + + + +Produced by Albert László (This book was produced from +scanned images of public domain material from the Google +Books project.) + + + + + + +</pre> + +<p> </p> +<h1>EREDETI<br /> +<span class="caption-150">NÉPMESÉK.</span></h1> +<p> </p> +<p class="center"><span class= +"caption-small">ÖSSZEGYÜJTÖTTE</span></p> +<p class="center"><span class="caption-150">MERÉNYI +LÁSZLÓ.</span></p> +<p> </p> +<p class="center"><span class="caption-large">MÁSODIK +RÉSZ.</span></p> +<p> </p> +<p class="center"><span class="caption">PEST, 1861.</span></p> +<p class="center"><span class="caption">KIADJA HECKENAST +GUSZTÁV.</span></p> +<p> </p> +<hr class="chap" /> +<p><span class="pagenum"><a name="Page_3" id= +"Page_3">-3-</a></span></p> +<h2>A HAMUPIPŐKE.</h2> +<p><span class="pagenum"><a name="Page_4" id= +"Page_4">-4-</a></span><br /> +<span class="pagenum"><a name="Page_5" id= +"Page_5">-5-</a></span></p> +<p>Volt egyszer egy király s ennek egy tuczet gyermeke, ép +tizenkettő. Egyik szebb volt mint a másik, csak a legkisebb rít ki +a többi közül, csak ez látszott gyenge fakadásnak, mintha élte +gyökerén valami féreg rágott volna, – s mivelhogy a patkán a +hamuban szeretett sütkérezni: ezért Hamupipőkének nevezték.</p> +<p>Mikor a királyfiak azt a kort elérték, hogy házasodni lehet: +elindultak országvilágszerte azon szándékkal, hogy mindaddig +mennek, mig olyan törzsre nem találnak, melynek, mint az övéknek, +épen 12 hajtása nem lesz; tizenkét virágszál, tizenkét szép +leány.</p> +<p>De a Hamupipőkét otthon hagyták; nehogy még csúnyát lássanak +vele; nehogy még feleséget se kapjanak, hogyha megtudják, hogy ez +is az ő édes testvérök.</p> +<p>Hogy a 11 testvér a szebbnél szebb aranyos szőrű paripákon +elvágtatott, hogy a Hamupipőkét otthon hagyták makkot sütni: ez +sirva-riva kibandukolt a város végére. A város végén egy vén koldús +<span class="pagenum"><a name="Page_6" id="Page_6">-6-</a></span> +már 77 esztendő óta mindig ott üldögélt, ki az arra járó-kelőktől +alamizsnát kért. Hogy a királyfi elténfergett a vén koldús mellett, +adott neki alamizsnát kérés nélkül, de elébb köszönt neki, +mondván:</p> +<p>– Adjon isten jó napot szegény koldús!</p> +<p>– Fogadj isten királyfi!… Jótét helyébe jót várj; azért mondd +meg csak nekem, mért sírsz, mért rísz, mért folyik a te két szemed +könye?</p> +<p>– Hogyne sírnék, hogyne rínék, mikor 11 testvérem +országvilágszerte házasodni ment, engem pedig világcsúfjául itthon +hagytak; mert attól tartottak, hogyha engem is elvisznek, még +feleséget sem kapnak.</p> +<p>– Hahó, királyfi! mondja a vén koldús, nem baj az, csak +szerencse! Menj ki csak a te királyi atyád számnélküli ménesébe, +vigy magaddal egy lapoczka zsarátnokot s tedd le a ménes +kellőközepébe. – Majd kiválik a többi közül egy rongyos csikó, majd +felszíja az a tűzabrakot egy szippantásra; te pedig aztán fogd meg +azt a rongyos csikót üstökénél fogva, húzz a fejébe kötőféket s +vezesd ki a városból. A többi aztán majd magától következik.</p> +<p>A királyfi szépen megköszönte az adott tanácsot s úgy tett, +miként a koldús mondta.</p> +<p>Kiment uraatyja számnélküli ménese közé, annak kellőközepén +letette a tűzabrakot, s ime! a legroszabb csikó kiválik a ménesből +– a többi mind elszaladt <span class="pagenum"><a name="Page_7" id= +"Page_7">-7-</a></span> – s hangos nyeritéssel, hogy szinte +megkondult a világ bele, egy szippantásra felszítta a tűzabrakot. A +királyfi pedig üstökön ragadta, kötőféket huzott a fejébe s kihuzta +a ménes közül.</p> +<p>Alighogy kiértek a ménesből, egyszer csak megrázkodik a rongyos +csikó s olyan széltől fogantatott, hat lábú tátosparipa lett +belőle, hogy csak párját kellett volna keresni. Itt, megszólal a +tátosló s azt mondja a gazdájának:</p> +<p>– No édes gazdám! eddig te húztál engem, ezután majd én viszlek +téged! Már hét mérföldre vannak tőlünk azok a te jóféle bátyáid, de +ha egyet ugrom, kettőt szököm, még el is hagyjuk, ha akarjuk. Hanem +még azt is akarom mondani: itt meg itt van egy királyné, ki a +boszorkányok seregében szolgál s ennek van 13 leánya. A világ csak +tizenkettőről tud valamit, a tizenharmadikról pedig, mert közbe +légyen mondva, ez a legszebb, senki semmit. Vagy akartok odamenni, +vagy nem, mégis mindnyájan oda értek, mert, mintha a kerek föld +minden útja ide vezetne, a vén banya ördögi mesterséggel mind a 11 +bátyádat magához gyűjti; de ez nem tesz semmit, csak te kis gazdám +arra ügyelj, hogy én valahányszor egyet topantok a hídlásra, te +mindannyiszor kijőjj hozzám; különben könnyen ott hagyhatjátok a +fogatok fehérét.</p> +<p>Hogy a tátosló befejezte a mondókáját, felszállt <span class= +"pagenum"><a name="Page_8" id="Page_8">-8-</a></span> a levegőbe, +egyet ugrott, kettőt szökött s mindjárt a vén banya vára előtt +termett, hova már a vén boszorkány a 11 királyfit e széles világból +mind odagyüjtötte; csak akkor csudálkoztak el a királyfiak, mikor +igy egy rakáson látták egymást. Legutoljára érkezett meg a +Hamupipőke; de most már nem a hamuba ülő, tűznél sütkérező +Hamupipőke, hanem széles e világon a legszebb királyfi, ki tündérek +királyának is beillet volna, még ott is megérdemelte volna, hogy az +első székbe üljön.</p> +<p>Hogy a vén banya várában még messziről meglátták jőni az ékes +királyfit, a 12 királykisasszony, a 11 gavallér kiséretében, eleibe +ment, fogadják nagy parádéval, hajlongnak előtte s mindjárt az első +székbe ültették.</p> +<p>Az ebéd már javában folyt, midőn a tátosló egyet rugott. Hogy +meghallotta a Hamupipőke, azonnal letette a kanalat s étlen-szomjan +kiment az ólba.</p> +<p>– Mi bajod van kedves lovam? kérdi a tátosparipától a +Hamupipőke.</p> +<p>– Nekem semmi, csak nektek ne legyen. Nem hallod-e, hogy a vén +boszorkány a nagy kést köszörüli? nektek feni azt! De, mint a +szóbeszéd tartja: a ki másnak vermet ás, maga esik bele: ez +történik a vén banyával is; mert ő nektek, tizenkét királyfiaknak +ásta a vermet, de tizenkét szép leánya esik <span class= +"pagenum"><a name="Page_9" id="Page_9">-9-</a></span> bele, csak a +tanácsomra hallgassatok. Tanácsom veleje pedig im ide megy ki: majd +mikor a lefekvés ideje eljön, úgy a 12 szép leány számára, mint +nektek 12 királyfiaknak, egy szobában vetnek ágyat; az egyik +oldalon, még pedig a balon feküsztök ti, a másik oldalon, még pedig +a jobbon feküsznek a vén boszorkány leányai. Mikor a kakas +harmadszor kukorékul, már akkor talpon légy s tizenegy testvéredet +szintén költsd fel. Költsd fel pedig azért, hogy ki-ki vegyen +egy-egy leányt a karjára s szép csendesen aztán a maga ágyába +fektesse; ti pedig a leányok ágyába döljetek le. Attól ne +tartsatok, hogy a leányok fölébrednek, mert álomporos bort ittak. +Azért ittak pedig álomporos bort, hogy egyetlenegy se ébredjen fel +akkor, mikor édes anyjuk, mint a farkas a bárányakolban, szép +csendesen, lábújhegyen bekullog a hálószobába azon szándokkal, hogy +mindnyájatok nyakát leszelje. Igy aztán a vén banya ki lesz +játszva, mert tulajdon édes leányai nyakait vágja el a tiétek +helyett. Mikor aztán a vén banya nyugodalomra bocsátotta bünös +testét és elaludt: ti, izibe keljetek föl, öltözködjetek fel, szép +csendesen, egyenkint sompolyogjatok ki, s üljetek fel az udvaron +reátok váró paripákra, melyeket én azalatt fölnyergelek. Aztán illa +berek, nád a kert, búcsút veszünk a kapufélfától s itt hagyjuk ő +kelmét, a vén banyát a faképnél, mint Sz. Pál az oláhokat. +<span class="pagenum"><a name="Page_10" id= +"Page_10">-10-</a></span></p> +<p>Ugyis történt. – Mikor a kakas harmadszor kukorikolt: már a +Hamupipőke talpon volt s mind a 11 testvérét felköltögette, kik +aztán egy-egy leányt karjaikra vevén, lefektették őket a bal-, +magok pedig a jobb oldalra döltek le. Itt, jön a vén banya a nagy +késsel, kullog mint a farkas s uramfia! mind a tizenkét leánya +fejét sorba leszeli, mondván:</p> +<p>– Hej, kigyó-béka egyen meg! varjú-holló hizzon rajtatok! halál +legyen a menyasszonyotok, nem az én szép leányaim! Aztán a mint +besompolygott, ugy ki is kullogott, lefeküdt s elaludt.</p> +<p>Mikor a vén banyát elnyomta a buzgóság: elaludt, már a tizenkét +királyfi talpon volt, kik fölkapván a fölnyergelt paripákra, búcsút +vettek a kapufélfától.</p> +<p>Itt lelkem teremtette! a vén banya ugy hajnalfelé bemegyen a +hálószobába, hogy ki-ki vigye el a vőlegényét s im! vérbe-fagyba +ott találja 12 szép leányát, a halálnak eljegyezve. Imhogy +sóbálványnyá nem változott ijedtében, imhogy a guta meg nem ütötte! +De a vén banya sem rest, megnyergeli az azsagot, ráül mint valami +paripára s utána a tizenkét királyfinak! De ezek már ekkor +árkon-bokron túl voltak, túl a vén banya birodalmán is, ha nem +többel is, legalább egy bakaraszttal.</p> +<p>S ezer volt a szerencséjök, hogy egy bakaraszttal <span class= +"pagenum"><a name="Page_11" id="Page_11">-11-</a></span> +megelőzheték a vén banyát, mert ha ezer lelkök lett volna is, mégis +gonoszul vesztek volna.</p> +<p>A vén banya birodalma határáról im ezt kiáltotta a Hamupipőke +után:</p> +<p>– No várj, te ebfajzotta Hamupipőkéje! megfosztottál 12 +leányomtól, de még háromszor jösz el hozzám, tudom, hogy +megkeserülöd! s ezzel hazament.</p> +<p>Hogy nem lett a házasság idős: a 11 testvér hazafelé forditotta +a kantárszárat, a Hamupipőke pedig oda sem hederített a bajnak s +ment a maga utján.</p> +<p>Csak megyen, csak megyen, egyszer megszólal a tátosló, +mondván:</p> +<p>– Hallod-e, kedves gazdám!</p> +<p>– Mit parancsolsz édes lovam?</p> +<p>– Nem egyebet, mint azt, hogy most megyünk keresztül a vén banya +birodalmán, azért sehol, de sehol se tekints le a földre, hanem +mindig csak a fülem közül nézz el.</p> +<p>Csak mennek, csak mennek, egy darabig, csak megállta a +Hamupipőke, hogy nem nézett le a földre, de mégis letekintett s +meglát ott egy aranypatkót.</p> +<p>– Ejnye, be szép aranypatkót látok! fölvegyük-e, vagy ott +hagyjuk?</p> +<p>– Ugy-e megmondtam, hogy ne tekints le! most már az is baj, ha +fölveszszük, az is, ha nem, de mégis inkább vegyük fel. +<span class="pagenum"><a name="Page_12" id= +"Page_12">-12-</a></span></p> +<p>Fölvették az aranypatkót.</p> +<p>Csak mennek, csak mennek, egyszer hogy, hogy nem, ujra +letekintett a Hamupipőke, s meglát a földön egy +aranykacsatollat.</p> +<p>– Ejnye, be szép aranykacsatollat látok! fölvegyük-e, vagy ott +hagyjuk?</p> +<p>– Ugy-e, megmondtam, hogy ne tekints le! most már ha fölveszszük +is baj, ha nem veszszük is baj, de mégis inkább vegyük fel.</p> +<p>Fölvették az aranykacsatollat.</p> +<p>Csak mennek, csak mennek, egyszer a királyfi, hogy, hogy nem, +ujra letekintett s meglát a földön egy aranyhajszálat.</p> +<p>– Ejnye, be szép aranyhajszálat látok! fölvegyük-e, vagy ott +hagyjuk?</p> +<p>– Ugy-e, megmondtam, hogy ne tekints le! most már az is baj, ha +fölveszszük, az is, ha nem, de mégis inkább vegyük fel.</p> +<p>Fölvették az aranyhajszálat is. Igy már volt a királyfinak: +aranypatkója, aranykacsatolla és aranyhajszála. Mind a hármat jól +eltette a kebelébe.</p> +<p>Mentek, mendegéltek aztán hetedhét ország ellen, még az +óperencziás tengeren is túl, egyszer utjok mégis véget ért. Véget +ért pedig a napnyugoti király birodalmában, még ott is a +kellőközepében egy tengernyi nagy város előtt, melyben ép annyi +torony <span class="pagenum"><a name="Page_13" id= +"Page_13">-13-</a></span> volt, a hány nap van egy esztendőben. +Mondom, hogy ideértek, a város végén leszállt a tátosló a földre, +megrázkodván, ismét oly rosz csikó lett belőle, melyen két lat húst +még késhegygyel sem lehetett volna csípni, s aztán azt mondja a +gazdájának:</p> +<p>– Hallod-e, kedves gazdám!</p> +<p>– Mit parancsolsz, édes lovam?</p> +<p>– Nem egyebet, mint azt, hogy itt vagyunk már, a hová régóta +igyekeztünk. Ebben a tengernyi városban lakik a napnyugoti király, +keresd fel őt s kérdezd meg tőle, hogy nincs-e nála valami +szolgálat. Majd megfogad ő téged igás lovak kocsisának, te pedig +szegődj be hozzá, de én rólam se felejtkezzél el, ha mindjárt a +béredből kellene is leengedni.</p> +<p>Ugyis lett. – A királyfi beszegődött a napnyugoti királyhoz +igáslovak kocsisának.</p> +<p>Itt, mi kerül a dologból, mi nem, két hét alatt az igáslovakat +ugy meghizlalta, hogy még a hintóslovak se voltak különbek; pedig +nem mult el oly istenadta nap egy is, hogy a korcsmában ne +hegedűltette volna magát; pedig az abrakot fényes nappal, mindenki +szeme láttára ide hordta; pedig lóvakarót, kefét és törlőruhát +senki, de senki sem látott a kezében; egész nap dinomdánom, a +lovaknak felebotját sem hajtotta. Ez nagy szeget ütött a többi +kocsis fejébe, ezért szüntelen árulkodtak a király előtt, hogy +<span class="pagenum"><a name="Page_14" id= +"Page_14">-14-</a></span> ilyen részeges, olyan részeges az +igáslovak kocsisa; hogy szüntelen a korcsmában hegedülteti magát; – +de a király mindezekre csak azt felelte: „Hogy bánja is ő akármit +cselekszik az igáslova kocsisa, csak a lovak legyenek jóhúsban; +azok pedig jobb húsban vannak mint a hintóslovak, mert ugyan rugják +a hámfát; azért azt rendelem: mai napságtól fogva az igáslovak +lesznek a hintóslovak, a hintóslovak pedig az igáslovak. Ha tetszik +ti is cselekedhettek igy, csakhogy aztán hiba ne legyen a rétes +körül!“</p> +<p>A hintóslovak kocsisainak se kellett több, vérszemet kaptak és a +szülést ők is a korcsmába kezdték hordani; de biz itt máskép ütött +ki a dolog, mert a hintóslovak lesoványkodtak, s mint mondám, ezek +lettek az igáslovak. Ezért a kocsisok igen igen haragudtak a +hintóslovak kocsisára, már mint a mi Hamupipőkénkre s ha lehetett +volna, még egy kanál vizbe is elölték volna; ezért őt szüntelen +szemmel tartották s reá éjjel-nappal vigyáztak.</p> +<p>Igy történt egyszer, hogy egy igás kocsis megleste, hogy mit +cselekszik a mi Hamupipőkénk. Benéz a kulcslyukon, hát látja, hogy +a zabos hambárra egy aranyhajszál van kitéve, melynek a fénye oly +nagy volt, mintha az a tündöklő nap sütött volna… Ahá! gondolta +magában, hát ezért nem kell a gyertya, ezért vándorol annak az ára +a korcsmába! Ennek se <span class="pagenum"><a name="Page_15" id= +"Page_15">-15-</a></span> kellett több, másnap reggel beállitott a +király elébe s bemondta neki, hogy a hintóslovak kocsisának ilyen, +meg ilyen aranyhajszála van, mely mint milliom gyertya, vagy mint +maga ama tündöklő nap, oly fénynyel ég.</p> +<p>A királynak se kellett több, rögtön hivatja a parádéslovak +kocsisát. Hintóslovak kocsisa állj elő!</p> +<p>Előáll a parádéslovak kocsisa, s a király szép szóval im ezt +kérdi tőle:</p> +<p>– Hát fiam azt hallottam, hogy neked ilyen, meg ilyen +aranyhajszálad van, mely ugy fénylik, mint ama tündöklő nap?</p> +<p>– Mi türés-tagadás felséges uram, nekem igen is van egy olyan +aranyhajszálam, melyet jártomban-keltemben itt meg itt +találtam.</p> +<p>– No fiam, ha van, kocsist az nem illet meg, azért add elő.</p> +<p>– Ha már olyan nagyon fartat felséged, hát im itt van. Azzal a +Hamupipőke kiveszi a kebeléből az aranyhajszálat s odaadta a +királynak.</p> +<p>A király a kezébe veszi az aranyhajszálat, csak nézi, csak nézi, +hol a hosszát méri az öléhez, hol tündöklő szinére tekint, +gondolván magában, hogy valjon milyen lehet ennek a viselője, ékes +hordozója, ha már egy szál haja is ilyen szép!… Az a egy szál +aranyhaj egészen megbabonázta, egészen megigézte, <span class= +"pagenum"><a name="Page_16" id="Page_16">-16-</a></span> de még az +eszét is majd elvette; ugyannyira, hogy annak ékes viselője iránt +erős szerelemre gerjedt s tüstént kihajtott a szivéből a szerelem +virága, de a mely még most csak gyászszal virágzott, csak bút +hozott a fejére; – de ezt nem árulhatta el egy kocsis előtt, azért +szemöldökét, hogy szinte birkóztak egymással, haragosan +összevonván, a hintóslovak kocsisa felé fordult s erős kegyetlenül +ráparancsolt:</p> +<p>– Hallod-e te ilyen, meg olyan beste fia! ha te nekem ennek az +aranyhajszálnak ékes hordozóját el nem hozod: ha ezer lelked volna +is, mégis kegyetlen halállal mulsz ki!</p> +<p>Ennek hallattára rászállt a bubánat a Hamupipőkére s mint valami +fekete lepedő, egészen beterítette, egészen beboritotta, és ekkor +ép ugy nézett ki mint a szomorúfűz, vagy tán még ennél búsabban; – +ugyannyira, hogy mikor az istálóba bebandúkolt, még a tátoslova is +megszánta, még ennek is megesett a szíve rajta s azt kérdi +tőle:</p> +<p>– Mit búsulsz kedves gazdám; mi a bajod?</p> +<p>– Hej, kedves lovam, nagyobb az én bajom, mint a Sz. +Gellért-hegy! s jobban nyomja a szivemet, mintha az feküdnék rajta! +Mikor a király maga elé hivatott, elvette tőlem az aranyhajszálat s +a dolog farkául azt mondta: hogyha én annak a tündöklő <span class= +"pagenum"><a name="Page_17" id="Page_17">-17-</a></span> +aranyhajszálnak ékes hordozóját el nem hozom, ha ezer lelkem volna +is, mégis gonosz halállal halok meg.</p> +<p>– Kedves gazdám! válaszolt a tátosló, sose szomorkodjál azért +olyan nagyon! inkább menj be a királyhoz s kérj tőle egy véka +aszott-tüzet, meg egy véka kölest.</p> +<p>A mi Hamupipőkénk, visszamegyen a királyhoz s kér tőle egy véka +aszott-tüzet, és egy véka kölest. A király adott neki, csakhogy +aztán itt legyen a szép leány; a Hamupipőke pedig a tátosabrakot jó +lova elébe öntötte s az, egy szippantásra az aszott-tüzet, a +másikra pedig a kölest szitta fel.</p> +<p>– No kedves gazdám, szólt a tátosló, most húzz ki a +városból!</p> +<p>A szegény Hamupipőke a rosz csikónak még roszabb kötőfékét a +tátosló fejébe huzta, vonczolja ki a városból, mint kutya a d....; +úgy hogy, a ki elő-utó találta, mind kinevette, mind kikaczagta. +Valahogy nagy nehezen mégis kiértek a városból. A város végén +megrázkódik a rosz csikó s olyan aranyszőrű, hat lábú tátosló lett +belőle, hogy csak párját kellett volna keresni!</p> +<p>A Hamupipőke aztán felülvén jó tátoslovára, mentek mendegéltek +hetedhét ország ellen, még az óperencziás tengeren is túl, levegői +uton, mint a hogy csak a legsebesebb röptű madár repülhet, vagy +<span class="pagenum"><a name="Page_18" id= +"Page_18">-18-</a></span> tán még ennél is jobban, egyszer mégis +megállottak s megszólal a tátosló mondván:</p> +<p>– Hallod-e, kedves gazdám!</p> +<p>– Mit parancsolsz, édes lovam?</p> +<p>– Nem egyebet, mint azt, hogy most sétál a selyemréten az +aranyhajú királykisasszony 12 szobaleányával együtt. Körülötte a +Szellő cziterázik ezüsttollal aranyhurokon; a szebbnél szebb, +szemérmes szobaleányok pedig gyöngyharmatot szednek +aranyputtonyokban; – de ezekkel nekünk semmi dolgunk, csak az +aranyhajú királykisasszonynyal. Majd fel ismered te őt mindjárt, +majd megmondja azt neked a te szived, hogy melyik az a gyöngyadta +ékes virágszál, de különben is egy fejjel mindeniknél nagyobb s +gyenge nyomait hosszú aranyhaja boronálja be, hogy azt senki, de +senki meg ne lássa. Majd ha leszállok, kapd el aranyhaját, tekerd a +kezedre háromszor s emeld föl magadhoz a nyereg kápába.</p> +<p>Ugyis lett. – A Hamupipőkének szive nyilallása azonnal +megmondta, hogy melyik az aranyhajú királykisasszony. A királyfi +aztán megkapta selyempuha aranyhaját, kétszer, háromszor a kezére +tekervén, az ölébe emelte az ékes virágszált s madárnál sebesebb +repüléssel elszálltak arra, a merről jöttek.</p> +<p>A 12 szobaleány se holt, se eleven nem volt, <span class= +"pagenum"><a name="Page_19" id="Page_19">-19-</a></span> csak nagy +sokára ocsúdtak fel s ekkor lohalálában rohantak a vén banyához, a +sötétség királynéjához, ki azt a szép csillagot szülte, hogy oda az +aranyhajú királykisasszony!</p> +<p>A vén boszorkány sem rest, előrántja a piszkafát, ráül mint +valami paripára s utána a Hamupipőkének! de nem érhette utol, mert +már ez akkor árkon-bokron túl volt, túl a vén banya birodalmán is, +ha nem többel is, legalább egy bakaraszttal. S ezer volt a +szerencséje, hogy átléphette a határt, mert a vén banya már majd +lehágta a sarkát. Ha pedig lehághatta volna, ha ezer lelke lett +volna is a Hamupipőkének, mégis gonoszul mult volna ki!</p> +<p>Most már mit tehetett a vén banya? mit egyebet, mint +visszafordult, de még sem állhatta meg szó nélkül, hogy utána ne +kiáltson ilyeténképen:</p> +<p>– No, várj te ebfajzotta Hamupipőkéje! megfosztottál 12 +leányomtól, most viszed a tizenharmadikat, de még kétszer jösz el +hozzám, hiszem azt az egyet, hogy megkeserülöd!</p> +<p>Hogy felocsúdott a királykisasszony a nagy ijedtségből: első +kérdése is az volt:</p> +<p>– Kinek viszesz; magadnak-e, vagy másnak?</p> +<p>– A napnyugoti királynak, válaszolt a Hamupipőke. <span class= +"pagenum"><a name="Page_20" id="Page_20">-20-</a></span></p> +<p>– Sose’ leszek én az övé, ha mindjárt tenyerébe teszi is a +lelkét!… ha mégis magadnak vinnél!</p> +<p>– Magamnak is viszlek, másnak is viszlek; csakhogy szivem szép +szerelme nem lehetsz te még az enyim!</p> +<p>Mentek, mendegéltek aztán hetedhét ország ellen, még az +óperencziás tengeren is túl hét napig s csak heted napra mondhatták +azt: itthon vagyunk.</p> +<p>A napnyugoti király alighogy megpillantotta a tündérszépségü +királykisasszonyt, tetszett személye személyének s tüstént meg +akarta ölelni, de az elfordult tőle, mondván:</p> +<p>– Hahó, király, nem addig van az! nem leszek én a tied +mindaddig, mig az én huszonnégy öltözet biboros-bársonyos ruhámat +ide el nem hozod!</p> +<p>– De szivem, hogy hozzam én azt el?</p> +<p>– Majd elhozza az, a ki engem ide hozott?</p> +<p>– Hintós kocsis állj elő! kiáltott a király, addig le se +szerszámozd a lovadat, de még a helyed se melegedjék meg, mig az +aranyhajú királykisasszony 24 öltözet biboros-bársonyos ruháját ide +el nem hozod!</p> +<p>A szegény Hamupipőke még jóformán ki se fujta magát, de még az +ülőhelye se melegedett meg, mikor ujra útra kellett kelnie. De +előbb lova tanácsára, kért a királytól két véka aszott-tüzet, két +véka kölest, melyeket az két-két szippantásra oly tisztára +felszítt, <span class="pagenum"><a name="Page_21" id= +"Page_21">-21-</a></span> mintha a föld nyelte volna el. A rosz +csikót aztán a Hamupipőke megint kihúzta a városból, az emberek +nagy mulatságára, magának pedig nagy bosszúságára.</p> +<p>Hogy kiértek a városból, megrázkodik a rongyos csikó s olyan +tátosló vált belőle mint a peták.</p> +<p>– No kedves gazdám, ha te eddig engem húztál, eztán majd én +viszlek téged, csak ülj fel a hátamra!</p> +<p>Ezzel a Hamupipőke felülvén jó tátoslovára, mentek, mendegéltek +hetedhét ország ellen, egyszer csak megszólal a tátosló:</p> +<p>– Hallod-e kedves gazdám!</p> +<p>– Mit parancsolsz édes lovam?</p> +<p>– Nem egyebet, mint azt, hogy most jól ide figyelj arra, a mit +mondok, mert az életeddel játszol. Hát csak azt akarom mondani: +hogy most terigeti, száritgatja a 12 szobaleány a 24 öltözet +biboros-bársonyos ruhát, melyeket a vén banya könyeiben mosott ki +és átkával szappanozott, azért oly tiszták; – a boszorkány pedig a +kürtő alatt a tűzlóczán ül, s annyira a bubánatnak adta magát, hogy +sem étele, sem itala, csak magát eszi. Majd mikor én hirtelen, mint +egy denevér, lecsapok, te rögtön kapd meg a legszélső ruhát. A +többivel aztán ne gondolj semmit, majd utánunk jön az mind, mint a +parancsolat. Csak arra ügyelj, hogy egyszerre kapd el a szélső +ruhát, mert már másodszor hasztalan nyulnál utána. <span class= +"pagenum"><a name="Page_22" id="Page_22">-22-</a></span></p> +<p>Ugyis lett. – A tátosló, mint a denevér, hirtelen lecsapott a +selyemrétre, a királyfi pedig szerencsésen, egy kapásra elragadta a +szélső biboros-bársonyos ruhát és a többi aztán, mint a +parancsolat, mind azután az egy után ballagott.</p> +<p>A 12 szobaleány sem rest, rohan lóhalálában a vén banyához, hogy +oda a huszonnégy öltözet biboros-bársonyos ruha.</p> +<p>De még a vén banya sem volt rest, a kürtő mellől ízibe előrántja +a lapátot, maga alá csapja, megnyergeli, mint valami paripát s +utána a Hamupipőke után; de, mint a két utolsó kerék soha el nem +érheti a két első kereket: ugy a vén banya sem előzhette meg a +Hamupipőkét; de mégis a faparipa ördögi kézben egy paraszthaj +szállal gyorsabb volt, ugy annyira, hogy mikorra a határra értek, +im hogy a nyomába nem hágott a tátoslónak, im hogy a sarkát le nem +taposta, de mégsem taposta le! mert a Hamupipőke egy bakaraszttal +előbb járt, pedig a vén banya hatalma csak eddig terjedt; ezért az +kénytelen volt visszafordulni. De mégsem állhatta meg szó nélkül, +hogy, asszony módjára, utána ne kiáltson a Hamupipőkének +ilyeténképen:</p> +<p>– No várj te ebfajzotta Hamupipőkéje, megfosztottál 12 +leányomtól, a legkedvesebb, legszebb szememvilágától a 13-iktól, s +huszonnégy pár biboros-bársonyos <span class="pagenum"><a name= +"Page_23" id="Page_23">-23-</a></span> ruhámtól; de még egyszer +eljösz hozzám, tudom hogy itt is hagyod a fogad fehérét!</p> +<p>A Hamupipőke felebotját sem hajtotta az efféle beszédnek, hanem +ment a maga utján hazafelé. S mindaddig ment, míg heted napra azt +nem mondhatták: itthon vagyunk s átadta a királynak a 24 öltözet +biboros-bársonyos ruhát.</p> +<p>A király a nagy örömtől lelkendezve beszalad a tündérszépségű, +aranyhajú királykisasszonyhoz s azt mondja neki:</p> +<p>– No szivem szép szerelme! teljék szived kivánsága, itt van a 24 +öltözet biboros-bársonyos ruha! de most már csak enyém vagy?! – +Ezzel a király meg akarja ölelni a világszép aranyhajú +királykisasszonyt, de az elfordult tőle, mondván:</p> +<p>– Hahó, királyfi, nem oda Buda! mindaddig nem leszek én tied, +mig te nekem a szépenszóló aranykacsát el nem hozod!</p> +<p>– De szívem szép szerelme, hogy hozzam én azt el?!</p> +<p>– Majd elhozza az, a ki engem idehozott!</p> +<p>– Hej, parádés kocsis állj elő!</p> +<p>A szegény Hamupipőke helye még jó formán megse melegedett, midőn +hallja, hogy újra híják.</p> +<p>– Jelentem alásan ittvagyok; mit parancsol felséged? +<span class="pagenum"><a name="Page_24" id= +"Page_24">-24-</a></span></p> +<p>– Azt parancsolom, felelt a király, vesztél volna az anyádban, +azt parancsolom: le se nyergelj, meg se pihenj, se ne egyél, se ne +igyál, de még lélekzetet venni se állj meg addig, míg a szépen +szóló aranykacsát el nem hozod!… Ha nem mondom is, ugyis tudod a +dolog vastagabb végét!</p> +<p>Itt, kimegyen nagy búsan a mi Hamupipőkénk az ólba s jó lova +kérdi tőle, hogy mit búsul.</p> +<p>– Hogy ne búsulnék, válaszolt a Hamupipőke, mikor a király azt a +parancsolatot adta ki: addig megállásom se legyen, mig a +szépszólású aranykacsát el nem hozom!</p> +<p>– Ha csak ez a bajod, ennél kisebb gondod is nagyobb legyen, +csak eredj be a királyhoz, kérj tőle három véka aszott-tüzet és +három véka kölest.</p> +<p>Bemegyen a mi Hamupipőkénk a királyhoz s kér tőle három véka +aszott-tüzet és három véka kölest. A király adott neki, melyet ő jó +lova elébe öntvén, az azt három szippantásra oly tisztára +felszítta, mintha a föld nyelte volna el.</p> +<p>Hogy a Hamupipőke jó tátoslovát megabrakolta, ujra kihúzta az +ólból a rosz csikót, melyen két lat húst még késhegygyel se +lehetett volna csípni, s vonczolja kifelé a városból mint kutya a +d.... –</p> +<p>Hogy mégis valahára, nagy ügygyel-bajjal kiértek a városból, +hogy senki sem látta: itt lelkem <span class="pagenum"><a name= +"Page_25" id="Page_25">-25-</a></span> teremtette, megrázkódik az a +rosz csikó, melyen két lat húst még késhegygyel sem lehetett volna +csípni s olyan tátosló lett belőle, hogy csak párját kellett volna +keresni!</p> +<p>A mi Hamupipőkénk is rápattan jó tátoslovára, mentek mendegéltek +hetedhét ország ellen mint a forgószél és mint a gondolat.</p> +<p>Csak mennek, csak mennek, egyszer megszólal a tátosló, +mondván:</p> +<p>– Hallod-e, kedves gazdám!</p> +<p>– Mit parancsolsz, édes lovam?</p> +<p>– Nem egyebet mint az: hogy ha az életed szereted, jól ide +fülelj arra, a mit mondok. Most van ép az aranykalitkában a +szépszólású aranykacsa kiakasztva az ajtóra; ép most fördik a +verőfényben. Ha majd, mint a denevér, vagy mint a karvaly a +galambra, lecsapok: az egyik kezeddel hirtelen kapd meg az +aranykalitkát, a másik kezeddel pedig tüstént fogd be a szépszolású +aranykacsa száját, hogy el ne kiálthassa magát; mert ha +elkiálthatja magát, az lesz nekem is, neked is a +halálmadár-kiáltás.</p> +<p>Ugy is történt. – A tátosló hirtelen, mint az áradat, lecsap a +földre, a Hamupipőke pedig a jobbkezével szerencsésen lekapta az +aranykalitkát, baljával pedig váltig igyekezett befogni a +szépszólású aranykacsa száját; de minthogy a balkéz mindig +ügyetlenebb mint a jobb: a <span class="pagenum"><a name="Page_26" +id="Page_26">-26-</a></span> szépszólású aranykacsa is elkiálthatta +magát. Azt kiáltotta pedig fennszóval: gazdasszonyom, visznek!</p> +<p>Hej, a vén banya sem rest! kiugrik a szénvonóval, még pedig oly +gyorsan, hogy a szegény tátoslónak annyi ideje sem maradt, hogy +felszállhatott volna a légi útra. Hej, a tátosló is összeszedi +magát, kinjába, mit, mit nem cselekedett, a hátulsó lábával olyan +csomó földet rugott a vén banyára, hogy még azt sem mondhatta: bá! +s tüstént szörnyethalt, tüstént kilehelte gonosz páráját. – Most +igazán, egész a diófáig a Hamupipőkéjé volt; szép csendesen +hazafelé fordította a kantárszárat.</p> +<p>Heted napra hogy hazaértek: átadta a királynak a szépszólású +aranykacsát.</p> +<p>A király lelkendezve futott be a csodaszép aranyhajú +királykisasszonyhoz s azt mondja neki:</p> +<p>– No szivem szép szerelme! teljék szived kivánsága: itt van a +szépszolású aranykacsa! de most már csak az enyim vagy?! Ezzel meg +akarja ölelni, de a csodaszép aranyhajú királykisasszony elfordult +tőle, mondván:</p> +<p>– Hahó, király, nem addig van az! nem leszek én addig a tiéd, +mig nekem az aranyszőrű, aranypatkójú szilaj ménest el nem +hajtod!</p> +<p>– De szívem szép szerelme, ki hajtja azt el?</p> +<p>– Majd elhajtja az, a ki engem ide hozott! <span class= +"pagenum"><a name="Page_27" id="Page_27">-27-</a></span></p> +<p>– Hej, parádés kocsis állj elő! A szegény Hamupipőke még jó +formán ki sem fujta magát, midőn hallja, hogy ismét híják.</p> +<p>– Jelentem alásan, szólt a Hamupipőke, itt vagyok! mit parancsol +felséged?</p> +<p>– Azt parancsolom, vesztél volna az anyádban! – azt parancsolom: +hogy se ételed, se italod, se megállásod ne legyen addig, mig az +aranyszőrű, aranypatkójú szilaj ménest ide el nem hajtod! különben +már ugyis tudod a dolog vastagabb végét!</p> +<p>A Hamupipőkének ismét hosszu útra kelletvén mennie, lesz-e ennek +valaha vége? csak a jó isten tudja! de elébb jó tátoslovát 4 véka +aszott-tűzzel és 4 véka kölessel megabrakolta, mely azokat 4 +szippantásra ugy felszítta, mintha a föld nyelte volna el. A rosz +csikónak aztán fejébe huzván a még rosszabb kötőféket, ennél fogva +kivonczolta a városból, mint kutya a d....</p> +<p>Hogy a város végére értek, megrázkodott a rongyos csikó s olyan +hat lábú, aranyszőrű tátosló vált belőle, hogy csak párját kellett +volna keresni. Megszólal aztán a tátosló s azt mondja a +gazdájának:</p> +<p>– No édes gazdám, ha te engem eddig húztál, majd eztán én +viszlek téged, csak ülj fel a hátamra!</p> +<p>Felül a tátosló hátára a Hamupipőke s mentek, mendegéltek +levegői úton hetedhét ország ellen, egyszer <span class= +"pagenum"><a name="Page_28" id="Page_28">-28-</a></span> a +Feketetenger partján megszólal a tátosló, mondván:</p> +<p>– Hallod-e, kedves gazdám!</p> +<p>– Mit parancsolsz, édes lovam?</p> +<p>– Nem egyebet, mint azt: nézd csak, amott legel a selyemréten az +aranyszőrű, aranypatkójú szilaj ménes; de mielőtt ebbe a nagy fába +belevágnánk a fejszénket, elébb olyan nagy gödröt áss, a melyből +még a fülem hegye, de még a kis körmöm se lássék ki.</p> +<p>A Hamupipőke elment, keresett valami rosz kopacsot, s ezzel, +mint mikor a gyermekek földimogyorót ásnak, elkezdte a földet +kapargatni.</p> +<p>Csak nézi a tátosló, csak nézi, hogy mit csinál az ő kedves +gazdája! végre nem állhatta szó nélkül kérdvén:</p> +<p>– Mit ásol, kedves gazdám?</p> +<p>– Hát, lóvermet, édes lovam!</p> +<p>– Sose lesz az idős; csak láss a magad dolga után! A tátosló +aztán maga látott a dologhoz; egyet rúgott, még pedig akkorát, hogy +a porából tüstént forgószél kerekedett, a rúgás helyén pedig akkora +gödör támadt, hogy mikor a tátosló beleugrott, még a füle, még a +kis körme sem látszott.</p> +<p>– No édes gazdám, készen van már a lóverem! csak erre a fára, +mely fölötte terül el, mászsz fel, s <span class="pagenum"><a name= +"Page_29" id="Page_29">-29-</a></span> mind addig ott maradj, mig +én hangos nyeritéssel háromszor nem csalom át a szilaj ménest és +háromszor vissza nem fárasztom. Azért csalom át pedig háromszor, +hogy hagy förödjenek meg a Feketetenger vizében, hogy hagy züljön +el a szilaj tűz, különben az ördög se birna velök, még az se lenne +a csikósuk. Te pedig, majd mikor az aranyszőrű, aranypatkójú szilaj +ménes már harmadszor úszsza át a Feketetengert, s a vezérló már a +szárazon lesz: ugorjál a hátamra a fáról; – de jólvigyázz, hogy el +ne vétsd, mert ha ezer lelked volna is, mégis szörnyet halnál; az +egész ménes rajtad menne keresztűl.</p> +<p>Ugyis történt. – A tátosló kiállt a Feketetenger partjára s +olyan nagyot nyerített, hogy szinte megkondult bele a világ! +Meghallja ezt az aranyszőrű, aranypatkójú szilaj ménes, mint a +felhőszakadás, mint az áradat, bele egyenesen a Feketetenger vizébe +és ki, egyenesen a partjára. De, hogy ím semmit sem láthattak, mert +a tátosló a lóverembe ugrott, onnan pedig, még a füle, de még a kis +körme sem látszott, mint a legsebesebb forgószél, visszafordult a +ménes. Igy a tátosló az aranyszőrű, aranypatkójú szilaj ménest +háromszor csalta át, az háromszor fordult vissza s úszta keresztűl +azt a tengernyi vizet; de járt is az aranyszőrű, aranypatkójú +szilaj lovak oldala, ugy mint a fúvó, mikor fujtatnak; szájaikon és +orrlyukaikon <span class="pagenum"><a name="Page_30" id= +"Page_30">-30-</a></span> jött is a különbnél különféle szinű, kék, +piros és zöld láng, még pedig oly nagyon, mint a kötél, mint a +karom vastagsága. S mikor a szilaj ménes már harmadszor fordult +volna vissza és már-már a vezérló a parton volt: a tátosló a +gödörbül kiugorván, a Hamupipőke a fáról szerencsésen a hátára +esett. De most a tátosló sem várta be az aranyszőrű, aranypatkójú +szilaj ménest, hanem nagyot nyeritvén, lóhalálában rohant előre, a +szilaj ménes pedig mindenütt a nyomába. Szaladnak, szaladnak, +döbörgött alattuk a föld, és mindaddig szaladtak, míg heted napra a +napnyugoti király birodalmába haza nem értek.</p> +<p>Alighogy hirét vette a király az aranyszőrű, aranypatkójú szilaj +ménes megérkeztének: nagy lelkendezve szalad a csodaszép aranyhajú +királykisasszonyhoz, mondván:</p> +<p>– No, szivem szép szerelme! teljék szíved kivánsága: itt az +aranyszőrű, aranypatkójú szilaj ménes; de most már tán csak az +enyim vagy?! s ezzel a csodaszép királykisasszonyt meg akarta +ölelni, de az elfordult tőle, mondván:</p> +<p>– Hahó, király, nem addig van az! nem leszek én a tiéd +mindaddig, mig te azt az aranyszőrű, aranypatkójú szilaj ménest meg +nem fejed és a tejébe meg nem fördöl! <span class= +"pagenum"><a name="Page_31" id="Page_31">-31-</a></span></p> +<p>– De szivem szép szerelme! ki fogja azt megfejni és ki fog abba +megförödni?!</p> +<p>– Majd megcselekszi azokat az, a ki engem ide hozott!</p> +<p>– Parádés kocsis állj elő!</p> +<p>– Mit parancsol felséged?</p> +<p>– Azt parancsolom, vesztél volna az anyádban! – azt parancsolom: +hogyha te az aranyszőrű, aranypatkójú szilaj ménest meg nem fejed +és a tejébe meg nem fördöl: ha ezer lelked volna is, mégis gonoszul +mulsz ki!</p> +<p>Itt a Hamupipőke hallván a parancsolatot, nagy búsan kibandúkolt +az ólba. Meglátja a tátosló az ő szive szomorúságát, megszánta s +ezért azt kérdi tőle:</p> +<p>– Mi bajod van; mit búsulsz, kedves gazdám?</p> +<p>– Hogyne búsulnék édes lovam, mikor fejvesztés alatt ezt, meg +ezt parancsolta a király, válaszolt a szegény Hamupipőke!</p> +<p>– Hacsak az a bajod, kisebb gondod is nagyobb legyen annál, +hanem menj be a királyhoz s mondd meg neki: hogyha már igy van a +dolog, hagy hajtsak én esztrengát és hagy nézzem én a te szomorú +halálod, mikor a zubogó-forró kanczatejbe ugrol.</p> +<p>A Hamupipőke e kéréssel bemegyen a királyhoz, az pedig azt +megadta. Ugy is lett. – Itt a tátosló bemegyen a szilaj ménes közé +a kőkeritésbe, hova <span class="pagenum"><a name="Page_32" id= +"Page_32">-32-</a></span> ezek be voltak zárva, megfogja üstökénél +a legszilajabbat, nagyobb biztonság okáért oldalba teremti, mire az +ugy megjuhászodott, oly szelid lett mint a bárány. Aztán az +esztrengalyukhoz vezeti, hol már pőrén, egy ingre-gatyára vetközve, +lába közé fogott zsajtárral, ott ült a Hamupipőke s fejte a +kanczatejet a 100 akós kádba. Igy a mi Hamupipőkénk a tátosló +segitségével mind az egész ménes kanczáját megfejte.</p> +<p>Mikor ez is megvolt, kivezeti a Hamupipőke a rosz csikót még +rosszabb kötőféken, hogy hagy nézze az ő szomorú halálát, midőn a +kanczatejbe ugrik. Itt lelkem teremtette! a tátosló egy +szippantással az egyik orrlyukán szítta fel a 100 akó kanczatejet, +a másikon pedig egy lehelettel visszaeresztette. Háromszor szítta +igy fel, háromszor eresztette vissza íme! harmadszorra a +zubogó-forró lótej lágymeleggé, széles e világon a legjobb fördővé +változott; ugyannyira, hogy mikor a Hamupipőke beleugrott, nemhogy +megfőtt volna, de még ki sem akart jőni belőle. Eddig is szép volt +a Hamupipőke, de most hétszerte szebb lett.</p> +<p>A napnyugoti király, meg a csodaszép aranyhajú királykisasszony +ott álltak, ugy az ablaknál. A világszép kisasszony eddig is +szerette a Hamupipőkét, de most hétszerte jobban; csakugy +reszketett érte; a szerelem-hideg lelte. A király most ujra meg +akarta <span class="pagenum"><a name="Page_33" id= +"Page_33">-33-</a></span> ölelni a csodaszép aranyhajú +királykisasszonyt, de az elfordult tőle, mondván:</p> +<p>– Hahó, király! nem addig van az, nem oda Buda! nem te fördöttél +meg a kanczatejben, hanem a parádés kocsis! majd ha te is +megfördöl, akkor leszek én a tiéd!</p> +<p>Mit volt mit tenni a királynak, levetközött, hogy majd leugrik a +kanczatejbe és megfördik. De mielőtt beleugrott volna, azt mondja a +parádés kocsisnak:</p> +<p>– Édes fiam! vezesd ki azt a te rosz csikódat, hogy hagy lássa +az én szomorú halálomat is mint a tiédet!</p> +<p>A Hamupipőke kivezette a rosz csikót s oda állitotta a 100 akós +kád mellé. A tátosló ismét háromszor szítta fel a kanczatejet, +ismét háromszor eresztette vissza, ime! az a helyett, hogy hidegebb +lett volna, hétszerte forróbb lett; ugyannyira, hogy mikor a király +bele akart ugrani, mielőtt beleért volna, csupán a forró párától is +tüstént szörnyet halt.</p> +<p>Itt aztán az aranyhajú királykisasszony, meg a mi Hamupipőkénk +megölelték, megcsókolták egymást mondván:</p> +<p>– Én a tied, te az enyim, ásó-kapa sem választ el egymástól.</p> +<p>Aztán olyan lakzit laktak, melynek a hire hét világra szólt. Az +aranyszőrű-aranypatkójú szilaj <span class="pagenum"><a name= +"Page_34" id="Page_34">-34-</a></span> ménes pedig a fejés által +annyira megjuhászodott, annyira megszelidűlt, mintha mindig pányván +nevelték volna, mintha mindig marokból etették-itatták volna: ezért +hatot a legszebbek közül hámba fogtak s ezen mentek az +esküvőre.</p> +<p>A mi Hamupipőkénk, meg a világszép aranyhajú királyasszony nagy +boldogan még most is élnek, ha meg nem haltak.</p> +<hr class="chap" /> +<p><span class="pagenum"><a name="Page_35" id= +"Page_35">-35-</a></span></p> +<h2>A NÁDSZÁL KISASSZONY.</h2> +<p><span class="pagenum"><a name="Page_36" id= +"Page_36">-36-</a></span><br /> +<span class="pagenum"><a name="Page_37" id= +"Page_37">-37-</a></span></p> +<p>Volt egyszer egy király s annak két süldő fia. Itt a király az +öregebbik fiát elküldte házasodni. El is ment az házasodni s +elvette a nádszál kisasszony nénjét. Hogy hazavitte a feleségét: a +király megelégedett választásával. Elküldi a kisebbik fiát is, hogy +házasodjék meg; de erre az azt felelte: hogy neki nem kell +mindenféle rosz oldalborda; hanem az ő feleségének kell, az egész +föld kerekségén a legszebb virágnak, a leggyönyörűbb világszép +kisasszonynak lenni.</p> +<p>Egyszer a két királyfi vadászni ment. Visszajövet azt mondja a +kisebbik a nagyobbiknak:</p> +<p>– Ugyan édes bátyám, valamit kérdenék tőled?</p> +<p>– S mi lenne az édes öcsém?</p> +<p>– A biz nem egyéb, csak az, hogyha haza megyünk, kérdezd meg a +feleségedet: van-e még nálánál szebb?</p> +<p>– Ha csak az a bajod, mondja az öregebbik, az nem nagy summa; +hisz ép itt szembe jön a feleségem! <span class="pagenum"><a name= +"Page_38" id="Page_38">-38-</a></span></p> +<p>– Ugyan szívem aranyos rubintja, nem felelnél egy kérdésemre: te +nekem legszebb vagy, de van-e még náladnál szebb a világon?</p> +<p>Most az egyszer a királyné úgy tett, mint a ki nagyot hall; nem +felelt semmit, csak a fejével vágott, csak a szemével intett, hogy: +csitt! szót se többet!</p> +<p>No ez abba marad. Itt a kisebbik királyfi mit, mit nem +cselekedett, szépen belopódzott a bátyja hálószobájába. Itt estve, +hogy nyugodalomra bocsátkozott az egy pár cseléd, az öregebbik +királyfi, meg a felesége, egyszer csak megszólal a királyfi s kérdi +a feleségét:</p> +<p>– Ugyan szívem szive, mond meg nekem, hogy miért nem feleltél +kérdésemre az imént?</p> +<p>– Azért nem feleltem kedves férjem, mert az öcséd előtt +kérdeztél; nem jó volna azt neki megtudni, hogy van még nekem egy +hugom, ki az egész föld kerekségén a leges legszebb leány; de el is +van rejtve három nádszál középsőjében: ezért világszép nádszál +kisasszony neve alatt ösmeretes, – a másik két nádszálban pedig két +szobaleánya tartózkodik.</p> +<p>– De hát azt nem mondanád meg édes feleségem, hogy hol van +elrejtve az a három nádszál, a világ melyik zugában vagy +szegében?</p> +<p>– Hahó férjem, messze van az ide? annyira van az ide, mint innen +oda, s onnan vissza; no, de <span class="pagenum"><a name="Page_39" +id="Page_39">-39-</a></span> ha kérdezted, megmondom: hallottad-e +hirét a Feketetengernek?</p> +<p>– Nem hallottam biz én!</p> +<p>– No, ha nem hallottad, hát halld most. A Feketetenger +hetvenhetedik szigetében, ott is a kellőközepén van elrejtve az a +három nádszál; de oda halandó ilyen állapotban, nem mehet el, +hacsak valami bűbáj, ördögi mesterség, tündéri segitséggel nem, de, +ha mégis valami csoda által oda eljuthatna, még akkor sem hozhatná +el; mert egy az: hogy a Feketetenger szigetein olyan sötétség van, +hogy a kanál is megállna benne; más az: hogy a világszép +nádszálkisasszonyt egy vén banya őrzi, kinek az élte csak addig +pislog, míg azt a három nádszált le nem vágják: ezért az ugy őrzi +azokat, mint a kétszeme világát, vagy még ennél is jobban. De, ha +valaki azt onnan el tudná hozni, az lenne széles e világon a +legboldogabb ember; mert a szigetek megvilágosodnának, maga pedig +oly feleségre tenne szert, kire még a csillagos ég is mosolyogva +nézne!</p> +<p>Mikor a királyfi mindezeket, tövéről hegyére ugy fülhegyről +meghallotta: azon az úton, a melyen bement, kijött a szobából. +Aztán fölnyergelvén legjobbik s legkedvesbik lovát, vetett a +szerdásba egy kis elemózsiát, elindult e széles világba a világszép +nádszál kisasszony keresésére. <span class="pagenum"><a name= +"Page_40" id="Page_40">-40-</a></span></p> +<p>Ment, mendegélt hetedhét ország ellen, még az óperencziás +tengeren is túl, egyszer egy gunyhóra bukkant. A gunyhóban lakott +egy vén asszony, köszön neki:</p> +<p>– Adjon isten jó napot édes öreg anyám.</p> +<p>– Ha öreg anyámnak nem szólitottál volna mindjárt megettelek +volna! hát hol jársz itt ezen az idegen földön, hol még a madár sem +jár?</p> +<p>– A Feketetenger hetvenhetedik szigetében diszlő világszép +nádszál kisasszonyt keresem: nem hallott-e róla valamit édes öreg +anyám?</p> +<p>– Mi tűrés-tagadás édes fiam, én nem hallottam; minek tagadnám, +se’ károm, se’ hasznom benne; hanem itt a szomszéd völgyben, a +bérczen át, a szálason fel, kerek erdő alatt, dombtetőn lakik a +néném. Hacsak az nem tud róla valamit, úgy senki a világon. Hej, +Miczi, állj elő! vezesd el ezt a királyfit a nénémhez.</p> +<p>Megyen a királyfi a Miczi után, mely nem volt egyébb, mint egy +nagy bajuszú kis egérke, egyszer elérnek egy keresztútra, hol a +Miczi egyet czinczogott s a középső útra mutatván, hazaszaladt. +Megyen a királyfi az igaz úton, el is érte a másik gunyhót, melyben +a középső testvér lakott. Köszön neki a királyfi:</p> +<p>– Adjon isten jó napot édes öreg anyám.</p> +<p>– Ha öreg anyámnak nem szólítottál volna, <span class= +"pagenum"><a name="Page_41" id="Page_41">-41-</a></span> mindjárt +megettelek volna! hát hol jársz itt ezen az idegen földön, hol még +a madár sem jár?</p> +<p>– A Feketetenger hetvenhetedik szigetében, ott is a kellőközepén +diszlő, világszép nádszál kisasszonyt keresem: nem hallott-e róla +valamit édes öreg anyám?</p> +<p>– Mi tűrés-tagadás édes fiam, biz én nem hallottam, minek +tagadnám, se’ károm, se’ hasznom benne; hanem itt a szomszéd +völgyben, a bérczen át, a szálason fel, kerek erdő alatt, dombtetőn +lakik a néném. Hacsak az nem tud róla valamit, úgy senki a világon. +Hej, Piczi, állj elő! vezesd ezt a királyfit a nénémhez.</p> +<p>Megyen a királyfi a Piczi után, mely nem volt egyéb, mint egy +galambfehér mókuska fekete nagy bajuszszal s hosszú bojtos farkkal, +egyszer elérnek egy keresztútra, hol a Piczi egyet czinczogott s a +középső utra mutatván, hazaszaladt. Megyen a királyfi az igaz uton, +el is érte a harmadik gunyhót, melyben a legidősb testvér lakott. +Köszön neki:</p> +<p>– Adjon isten jó napot édes öreg anyám!</p> +<p>– Ha öreg anyámnak nem szólitottál volna, mindjárt megettelek +volna! hát hol jársz itt ezen az idegen földön, hol még a madár sem +jár?</p> +<p>– A Feketetenger hetvenhetedik szigetében, még ott is a +kellőközepén diszlő világszép nádszál kisasszonyt keresem: nem +hallott-e róla valamit édes öreg anyám? <span class= +"pagenum"><a name="Page_42" id="Page_42">-42-</a></span></p> +<p>– Hahó királyfi! eléb elkopnék a te lovad lába térdig, s eléb +elnyúznál te tizenkét pár vasbakancsot, míg oda eljuthatnál! mert +egyedül csak olyan paripán lehet oda eljutni, mely sárkánytejet +szopott, zsarátnokot evett s tűzlángot ivott; – hanem van a te +tirkodban egy tőből nőtt három aranyhajszál, melyről eddig magad +sem tudtál semmit, jöszte ide, hagy szakitsam én ki azokat.</p> +<p>A királyfi lehajtotta a fejét, az öreg asszony pedig +kiszakasztotta az egy tőből nőtt három aranyhajszálat.</p> +<p>– Látod fiam, ez a három aranyhajszál csodaszer, melyeket egy +tündér ajándékozott felnevelő apádnak, minthogy igen szép ember +levén, beleszeretett, kitől te létlen módon örökölted. Ne, itt van, +a kezedbe adom ezzel a kolincsmadzaggal együtt. Eredj fel aztán +erre az irdatlan magas hegyre, mely a gunyhóm előtt az eget +támasztja. Mikor felértél a tetejére, a kolincsmadzaggal csapd meg +háromszor az egy tőből nőtt három aranyhajszálat: majd előtted +terem a te tátos paripád, mely selyemréten nevekedett, sárkánytejet +szopott, zsarátnokot evett s tűzlángot ivott.</p> +<p>A királyfi szépen megköszönte a hozzája való szivességet, +fölment aztán arra a nagy irdatlan hegyre, mely az eget +támasztotta. Hogy felért a tetejére, elő vette az egy tőből nőtt +három aranyhajszálat s a rosz <span class="pagenum"><a name= +"Page_43" id="Page_43">-43-</a></span> kolincsmadzaggal megcsapta +háromszor. Ime! egy tüzes felhő, mint a kilőtt nyíl, nyargalt +feléje, iszonyú csörömpölés-csattogással, mintha egy ménes lett +volna elébe fogva, s ott, mint a peczek, megállt a feje fölött. +Ime! a tüzes felhőből hármas nyerités hallatszott, minek +hallattára, mint valami harang, háromszor kondult meg a világ! s +kiugrott belőle a tátosparipa és mint az áradat, mint a +felhőszakadás lecsapott a gazdája mellett, orrlyukából fujván a +különbnél különbféle piros, kék s zöld lángot. A rosz +kilincsmadzagból pedig olyan nyeregszerszám lett, hogy a sok +bojttól, brilliant csattól s arany-ezüst kivarrástól még a földje +sem látszott.</p> +<p>– Hipp, hopp, itt vagyok kedves gazdám! ne légyen azért a te +dolgaidnak hátramaradása: ülj fel azért a hátamra s hogy menjek +veled? ugy-e mint a legsebesebb forgószél, vagy mint a gondolat, +vagy a hogy a madár repülhet?</p> +<p>– Csakúgy édes lovam, hogy se én bennem, se te benned hiba ne +essék.</p> +<p>– De mielőtt elindulnánk a hosszú utra, mondja a tátosló, azt is +akarom mondani: minthogy abban a szigetben oly nagy sötétség +uralkodik, hogy még a kanál is megállna benne: eléb el kell mennünk +a Nap fényes pitvarába s onnan egy égő sugarat hozni.</p> +<p>Mikor beszédét emigy befejezte a tátosló, felszállt <span class= +"pagenum"><a name="Page_44" id="Page_44">-44-</a></span> a +levegőégbe, mentek, mendegéltek hetedhét ország ellen, egyszer a +föld kapujához értek, hol két szakálas farkas állt istrázsát. Ezek +a szakálas farkasok utjokat állták s vámot kértek. A vám pedig nem +volt egyéb, mint két font hús jó tátoslovából. Ugyde, ha a két font +húst jó tátoslovából kimetszette volna, ez csak féltátos lett +volna: igy az ő utjok soha véget nem ért volna.</p> +<p>Kapja a királyfit mit, mit nem cselekedett, elővette csillagos +bicskáját s két font húst a maga tulajdon husából, a jobbik +bonczából kerekitett ki, – aztán odadobta a szakálas farkasoknak s +azok csakis igy eresztették által.</p> +<p>Mentek, mendegéltek hetedhét ország ellen, egyszer mégis +elérkeztek a Nap fényes pitvarába, hol is jó tátoslovát megkötötte +egy gyémánt oszlophoz, maga pedig a tűzfördőben megfördött, az +aranytörüközőbe megtörűközött s a fényes pitvar oldalában, mint +valami tükörben tetétől-talpig meglátván magát, megfésülködött az +aranyfésűvel.</p> +<p>Itt, lelkem teremtette, mi kerül a dologból mi nem! bezzeg +megharagudott ezekért egy szolgalélek a Nap szolgálatában, még a +szemöldöke is egymással birkozott! Bezzeg volt a királyfinak: ne +mulass! mert, nem hogy égő, világító sugarat kapott volna, hanem a +szolgalélek egyetlen lehelletével, mellynek a <span class= +"pagenum"><a name="Page_45" id="Page_45">-45-</a></span> zivatar +fia sem lehetett, ugy elfújta maga elől, hogy földet hetvenhét +mértföldig sem érzett a lába alatt, s még ekkor is egy nagy +irdatlan setét lyukba esett.</p> +<p>No szegény királyfi, vagy látod többé vagy nem a Nap fényes +tekintetét, verőfényes arczát! Megyen, mendegél a királyfi ezen +irdatlan sötét lyukban, tapogatózva mint a vak. Ha egyet lépett, +kigyóra hágott; ha a kezével tapogatózott, varancsos békát fogott; +ha körül tekintett, mindenünnen csak veres szemű férgek, +csuszó-mászó állatokat látott. Csak megyen, csak megyen, egyszer +zúgó víznek omlása, vasbakók ütése ütötte meg a füle dobját, még +pedig akkorákat ütött rajta, hogy majd beszakasztotta. Itt, ezen a +helyen készitették az istennyilát. Csak megyen, csak megyen, +egyszer egy nagy vaskapuhoz ért, mely ép nyitva volt, de egy nagy +ebadta százfejű sárkány állt őrt, mely senkit, de senkit sem +eresztett be. Mihez fogjon most; hova tudjon a lelke lenni? Itt +lelkem teremtette mit, mit nem cselekedett, kipked-kapkod, egyszer +egy varázsfuruglya akad a kezébe. Előveszi a szépszólású +varázsfuruglyát, belefúj amugy keservesen, hogy még a könyei is +potyogtak, s oly siralmas nótákat huzott rajta, hogy még az a nagy +erős állat, maga a százfejű sárkány is megjuhászodott: veres taréja +lekonyulván, borzas pikkelyei szépen egymásra lapultak. +Lehentergett aztán a földre, s ott <span class="pagenum"><a name= +"Page_46" id="Page_46">-46-</a></span> szűkölt, ott vajudott mint a +kutya, mikor gazdáját ismét láthatja. Ezt látva a királyfi, neki +bátorodott, neki ment egyenesen a sárkánynak, rá lépett, végig ment +rajta, s az az irdatlan vadállat még sem bántotta, csak a lábát +nyalta, csak a farkát csóválta, s keresztűl engedte menni.</p> +<p>Hogy bement a vaskapun, egyszerre oszlani kezd a sötétség; de +nem is csoda! mert egy gyöngyadta ékes hajadon jött elébe, +bibor-bársonyköntösben, ki senki sem volt egyéb, mint maga a fényes +Nap legkedvesebb, legszebb leánya a – Hajnal. Itt az égi +virágszálnak megtetszett a szép királyfi; de föl is vette maga +mellé szárnyas lovára, keresztűl repülvén az ég boltivén, vitte, +vitte, egyszer elértek a beretvahidhoz. Hogy ide értek, ezen, +mintha létlen lovuk lett volna, úgy átvágtattak, hogy sem a ló +körmének nem esett baja, sem a beretvaél nem csorbult ki az +érczpatkótul.</p> +<p>Átmenvén a beretva-hidon, a rézerdőbe értek, hol ép a Nap +favágóival találkoztak, kik vasas szekéren iszonyú csörömpölés, +zúgás-csattogással fát vittek a konyhára.</p> +<p>Innen az ezüsterdőbe értek, hol szépenszóló ezüstfehér madárkák +vidámították az arra járókelőket. Az ékes hajadonra, az ég virágára +is rászállt vagy kettő s ott danoltak a fülébe szebbnél szebb +nótákat. Az <span class="pagenum"><a name="Page_47" id= +"Page_47">-47-</a></span> ezüstfák háromszor hajoltak meg a Nap +leánya előtt.</p> +<p>Innen az aranyerdőbe értek, hol szépenszóló aranysárga madárkák +vidámították az arra járókelőket, s itt-ott leverték az aranymakkot +a fájáról. Az aranyfák háromszor hajoltak meg a Nap leánya +előtt.</p> +<p>Az aranyerdő kellőközepén terült el a Hajnal kertje. A kert +kellőközepén állott a Hajnal rezidencziája, rezes tetejével.</p> +<p>Hogy ideért az ég virága, egyszerre a gyöngyvirágok megrázván +piczi csengetyűjüket, csengetni kezdtek s ennek hallattára +egyszerre, mint a raj özönlött elő a sok csillag s körül ragyogták +az ég virágát csillagragyogással.</p> +<p>Az ékes hajadon csak egyet intett, íme! bíborfelhőcskék úsztak +elő, mind meg annyi égi tömlő, melyek a kiterjesztett erősségben +csolnakul szolgálnak. – Beleült a Hajnal egybe, de eléb +biborpalástjával beteritette s maga mellé ültette a királyfit is. +Hogy pedig a királyfi le ne billenjen, magához ölelte, de az nem +merte vissza ölelni; mintha ő lett volna a leány, nem ő a +legény.</p> +<p>Csak eveznek, csak eveznek a levegő égben, egyszer megunták már +a mulatságot, megkötötték ezért az égi tömlőt ahhoz a fához, +melynek gyémánt a virága, ezüst a levele, s arany az almája. Aztán +leültek egymás mellé párosan az aranyalmát termő fa <span class= +"pagenum"><a name="Page_48" id="Page_48">-48-</a></span> alatt levő +aranylóczára. Alig ülnek itt egy keveset, midőn a Nap leánya +intésére, hamarabb a kimondott szónál, ott terem egy aranyos +pillangó s rózsalevélen maszedett mennyei mézet hozott.</p> +<p>Mindketten hozzáláttak amugy magyar miskásan az evéshez, s midőn +jóllaktak, égető szomjuság fogta el a királyfit, égetvén torkát a +maszedett mennyei méz.</p> +<p>Egyszerre, hamarább a kimondott szónál, ott termett egy +szemérmes csillag, hozván ezüsttálczát, ezüsttálczán aranykancsót, +aranykancsóban bájitalt.</p> +<p>Alig ivott a királyfi az aranykancsóból: tüstént azon +szempillantásban, mintha ketté vágták volna, enyhült szomja.</p> +<p>Mikor aztán szomjukat, éhségüket ekkép enyhitették, a Nap leánya +egy intésére cziterát hoztak elő a szemérmes csillagok, melyen a +Hajnal az aranyhúrt ezüsttollal verte s játszott rajta oly +gyöngyörves szebbnél szebb nótákat, hogy a ki azt hallotta, ha +mindjárt tulajdon édes apja feküdt volna is a terítőn, mégis +tánczra kerekedett volna.</p> +<p>Itt, elkövetkezik a lefekvés ideje is: ezért a királyfit +kézenfogva, keresztűl vezették hetvenhét szobán, végre a +fördőszobába értek. A szoba közepén állott egy nagy aranykád, +aranykádban harmatvíz s ehhez habszappany a puszpáng fa +asztalon.</p> +<p>A királyfi megfördött a harmatvizben, megmosdott <span class= +"pagenum"><a name="Page_49" id="Page_49">-49-</a></span> a +habszappanynyal s megtörülközött az aranytörüközőbe.</p> +<p>Mikor mindezekkel készen volt, megrántott egy folyóka zsinort s +a harangvirág csengő hangjára, ott termettek a szemérmes csillagok. +Ezek göndör haját kibontották, kagylófésűvel megfésülték, minden +szálra egy-egy igaz gyöngyöt huztak s aztán két foncsikba +fonták.</p> +<p>Eddig is szép volt a királyfi, de most hetvenhétszer szebb lett, +hát még mikor ráadták a bibor-bársony köntöst, akkor kellett volna +csak megnézni!</p> +<p>Mikor egészen készen voltak, bevezették a Nap leánya szobájába. +Aztán leültek egymásmellé az aranylóczára s beszélgetni kezdtek; +szó, szót szült, beszéd, beszédet ért s ha kivilágos kiviradtig +beszélgettek volna is, még sem fogytak volna ki belőle. Aztán +összeölelkeztek, összecsokolodztak. Az első csókra oly fehér lett a +Nap leánya mint a fehér rózsa; a másodikra oly piros, mint a piros +rózsa; a harmadikra pedig oly kimondhatlan szinű, mintha a két +rózsát, a fehéret, meg a pirosat, összekeverték volna.</p> +<p>Aztán lefeküdtek a virágnyoszolyára s a Nap leánya aranyhajával, +mint valami selyemlepedővel, betakarta a királyfit.</p> +<p>Reggelre kelve, a Nap leánya megajándékozta a királyfit égő +sugárral, melyet, mint valami pántlikát, <span class= +"pagenum"><a name="Page_50" id="Page_50">-50-</a></span> karikába +tekert, szelenczébe zárt s aranyhaja szálára kötve a királyfi +nyakába akasztott.</p> +<p>Aztán nagy könyhullatások, forró ölelések s édes csókok közt +váltak el egymástól; a Nap leánya szárnyos lován az égboltivére +repűlt, a királyfi pedig folytatta a maga utját. – Mint mondám, már +volt neki szigetes világositó égő sugara.</p> +<p>Csak mennek, csak mennek, egyszer megszólal a tátosló, +mondván:</p> +<p>– Hallod-e kedves gazdám!</p> +<p>– Mit parancsolsz édes lovam?</p> +<p>– Nem egyebet, mint azt, hogy jól felkösd a gatyádat; mert a +három nádszálat egy csapásra kell levágnod; mert már másodszor +hasztalan vágnál, mivel azzal csak a saját nyakad szelnéd le. Ha +egy csapásra szerencsésen levághatod: a sziget egyszerre +megvilágosodik s tiéd a világszép nádszálkisasszony két +szobaleányával együtt; de még ekkor is csak úgy lesz az a tiéd, +hogyha a három nádszálat mindaddig, mig csak vizet nem érünk, fel +nem hasítod, mert ha felhasítod, mindhárom azonnal, tüstént azon +szempillanatásban szörnyet hal.</p> +<p>A királyfi égre-földre igérte, hogy akképpen cselekszik. – Heted +napra a Feketetenger szigetére értek, de itt oly sötét volt, hogy a +kanál is megállott volna benne; de a királyfi is elővette az +aranyhajszálon <span class="pagenum"><a name="Page_51" id= +"Page_51">-51-</a></span> függő ezüstszelenczét, felnyitván annak +tetejét, egyszerre megvilágosodott az utja, még pedig oly tündéri +mesterséggel, hogy csak neki világitott; ő mindent láthatott, de őt +egy teremtett lélek se. Mikor odaért, hol a három nádszál +virágzott, mindhárom fejjel a királyfi-felé fordult s földig +meghajtották előtte magukat.</p> +<p>Csak hajlongnak, csak hajlongnak, mikor legjobban hajlongnának, +a királyfi sem volt rest, a kivont meztelen karddal egy csapással +izibe leszelte mindhármat s azok az ölébe borultak. A három nádszál +tövéből pedig fekete vér bugyborékolt fel s keserves jajszó +hallatszott, mintha valakinek a szivébe döfték volna a meztelen +kardot.</p> +<p>Oda is döfték, a vén banya szivébe; mert az a fekete vér, a vén +banya vére, az a keserves jajszó, a vén banya halálos sohajtása +volt, ki csak addig élt, mig az a három nádszál a lábán állott. – +Mihelyt a vén banya kiadta a lelkét, egyszerre az égő aranysugár, +mintha puskából lötték volna ki, kirepült az ezüstszelenczéből s az +egész sziget megvilágosodott.</p> +<p>Aztán a királyfi felülvén jó tátoslovára, ment, mendegélt +hetedhét ország ellen, mint a hogy csak a legsebesebb röptű madár +szállhat, egyszer fölébredt benne a kiváncsiság: hogy valjon van-e +a nádszálban valaki; hogy valjon milyen lehet az?</p> +<p>Mondom hogy fölébredt benne a kiváncsiság, mely ugy furta az +oldalát, mintha vasfurúval furták volna, <span class= +"pagenum"><a name="Page_52" id="Page_52">-52-</a></span> itt mit, +mit nem cselekedett, csillagos bicskáját kivette a zsebéből, s +felhasította a legkisebb nádszálat, a melyben volt a világszép +nádszál kisasszony kisebbik szobaleánya.</p> +<p>Hogy felhasította a nádszálat, az ölébe hullt egy gyönyörűséges +gyöngyadta szép leány, kinek első szava is ez volt:</p> +<p>– Vizet, vizet, csak annyit is, a mennyit egy fecske a szájába +vesz, midőn a fiait itatja; mert mindjárt meghalok!</p> +<p>De hogy im a királyfi, egy csepp viz nem sok, de még annyit sem +tudott adni: a szép leány, mint a kettétört virág, elkezdett +halványodni, mindig halványabb, halványabb lett, mig utoljára a +halál halványsága fogta el s fejét a királyfi keblére lehajtván, +meghalt.</p> +<p>A királyfi annyira szánta-bánta bünét, hogyha lehetett volna, +saját vérén váltotta volna meg, de már nem lehetett: azért jó tátos +lováról leszállt a földre, kardjával egy sírt ásott s bele temette +a szép leányt. Fejfául a felhasított nádszálat tűzte le, ebből +pedig egy fekete rózsaszál nőtt ki, mely gyásszal, feketével +virágzott.</p> +<p>A még fel nem hasított két nádszálból keserves sirás-rivás, +keserves jajszó hallatszott, mintha valaki a testvérét siratta +volna; de a királyfit is elfogta a <span class="pagenum"><a name= +"Page_53" id="Page_53">-53-</a></span> nagy szomorúság, gondolván +magában: e virágzó hajadonnak én okoztam szomorú halálát, e szép +virágszált én törtem le s én tűztem a halál kebelére; de, ha a +lelkét kisirta volna is, még sem használt volna az már semmit: +azért, felülvén jó tátoslovára, tovább ment.</p> +<p>Csak mén, csak megyen, egyszer a királyfiban ujra feltámad a +kiváncsiság, furta az oldalát, mint ha vasfurúval furták volna, +hogy valjon van-e a másik nádszálban is ily szép leány; hogy valjon +az igy járna-e? Végre nem állhatott tovább ellent az ördög +furójának, ujra elővette csillagos bicskáját s felhasította a másik +nádszálat is.</p> +<p>Ime! belőle a világszép nádszál kisasszony nagyobbik szobaleánya +hullt ki, mondván:</p> +<p>– Vizet, vizet, csak annyit is, mennyit egy kis fecske vesz a +szájába, midőn fiait itatja; mert mindjárt szörnyet halok!</p> +<p>De, hogy im a királyfi, egy csepp viz nem sok, de még annyit sem +tudott adni: a szép leány, mint a ketté tört virág, elkezdett +halványodni, mindig halványabb, halványabb lett, mig utoljára a +halál halványsága fogta el s fejét lehajtván a királyfi keblére, +meghalt.</p> +<p>Mit volt mit tenni a királyfinak, leszállt a földre, kardjával +egy sírt ásott s bele fektette az ékes hajadont; de mikor ráhúzta a +földet, azt gondolta a <span class="pagenum"><a name="Page_54" id= +"Page_54">-54-</a></span> királyfi, hogy maga fekszik ott a sírban, +magára húzza a földet. A szép leány fejéhez fejfául oda tűzte a +felhasított nádszálat, ebből pedig egy rózsaszál nőtt ki, mely +feketével, gyászszal virágzott.</p> +<p>A még fel nem hasított nádszálból, melyben maga a világszép +kisasszony volt elrejtve, keserves sirás-rivás, keserves jajszó +hallatszott; de a királyfi sem volt különbül, őt is nagy szomoruság +fogta el; volt már neki két halottja, két szép virágszál, kiket +erőnek erejével ő szakasztott le, ő tűzte a halál kebelére; de rá +is szállt a bubánat, fekete szárnyával egészen beterítette s +hasztalan vitte jó tátoslova ugy, mint a hogy a legsebesebb röptű +madár szállhat, mert vele repűlt az.</p> +<p>Mentek, mendegéltek aztán hetedhét ország ellen, egyszer a +királyfiban ujra feltámad a kiváncsiság, furta az oldalát, mintha +vasfuruval furták volna, hogy valjon milyen lehet az ő leendő +éltepárja; milyen a világszép nádszál kisasszony?</p> +<p>Már nem állhatott ellent az ördög furójának, annak a nagy +kiváncsiságnak, a harmadik, a legutolsó nádszálat is elővette, hogy +most mindjárt felhasítja; de, hogy im az oktalan állatnak sokszor +több esze van, mint az okosnak: itt, a tátosló hirtelen hátra +nyult, kikapván a királyfi kezéből a nádszálat, többé mindaddig oda +sem adta, mig csak egy tó partjára nem értek. <span class= +"pagenum"><a name="Page_55" id="Page_55">-55-</a></span></p> +<p>Mikor a tó partjára értek, felhasította a királyfi az utolsó +nádszálat s ime! kihullt abból oly gyöngyadta világszép kisasszony, +hogy miolta a világ fenáll, sem az előtt, sem azután, sem azóta nem +szült anya olyant, kinek első szava is ez volt:</p> +<p>– Vizet, vizet csak annyit is a mennyit egy kis fecske szájába +vesz, midőn fiait itatja; mert mindjárt meghalok!</p> +<p>A királyfi megitatta, a világszép kisasszony pedig azonnal +jobban lett. Aztán összeölelkeztek, megcsókolták egymást, mondván: +én a tiéd, te az enyim, ásó kapa se választ el egymástól, – s ekkor +olyan szép volt az egy pár cseléd, mintha két csillag, az ég +legszebb két csillaga ölelkezett volna; mintha két virág, a kerek +föld legszebb két virága csókolkozott volna.</p> +<p>– Hallod-e szivem szép szerelme, mondja a királyfi, míg én haza +megyek üveges aranyos hintóért, mász fel addig erre a fűzfára, majd +eltakar az téged; de te addig, mig az én szemem ismét nem +gyönyörködik a te nézésedben, senkihez, de senkihez egy árva szó +nem sok, de még annyit se’ szólj.</p> +<p>Ugyis lett. – A királyfi haza ment üveges aranyos hintóért, a +világszép kisasszony pedig felmászott a fűzfára, mely őt egészen +elrejtette.</p> +<p>Itt, mi kerekedik a dologból, mi nem, mig a királyfi odajárt, +honnan, honnan nem, egy rákászó <span class="pagenum"><a name= +"Page_56" id="Page_56">-56-</a></span> czigányleány vetődik a fűzfa +alá, ki a vízben meglátván a nádszálkisasszony gyönyörves árnyékát, +illegette-billegette magát, két kezét a csipejére tevén, szót +szólt.</p> +<p>– Eszem a lelkét, be szép árnyékom van nekem, beillenék egy +király kisasszonynak is!</p> +<p>– Tied bízon a… majd megmondom hogy micsoda! szolalt meg a fáról +az aranyos madár aranyos hangján.</p> +<p>A czigányleány erre föltekint a fára, hát ott látja ülni a +világszép királykisasszonyt, kinek nézésére még az a fényes nap is +megállt volna az égen.</p> +<p>A czigányleány nem szólt semmit, hanem ízibe lerántotta a fáról +fehér lábánál fogva a világszép kisasszonyt, lehúzta róla +bibor-bársony köntösét s aztán csupaszon beletaszította a vizbe. A +világszép kisasszony nem fúlt bele, mert megrázkodván, egy aranyos +tollú víziréczévé változott, s ott uszkált a tó vizén, – a +czigányleány pedig jól roszul magára huzta a bibor-bársony köntöst, +mely ugy állt rajta, mintha gereblyével, vasvillával hányták volna +rá s aztán nagy begyesen felül a fára; de itt se ült sokáig, mert +hogy im meglátta az aranyos víziréczét, leugrott a fáról s elkezdte +dobálni.</p> +<p>Csak hajigálja, csak hajigálja, ugy annyira hogy a keze is +elfáradt, de egyszer sem tudta meghajítani, <span class= +"pagenum"><a name="Page_57" id="Page_57">-57-</a></span> mert az +aranyos vizirécze azonnal lebukott a vizbe, mihelyest egy kő röpült +feléje. A czigányleány végre megunta a mulatságot s abba hagyván, +felmászott a fűzfára s várta a jó szerencsét.</p> +<p>De nem sokáig kellett azt várnia, mert nem sokára aztán +megérkezett a királyfi nagy parádésan az üveges, aranyos hintóval, +hogy majd hazarepíti az aranyos madarat; de a czigányleánynak is +volt ám esze; mert addig le nem jött a fáról, legalább ő azt +mondta, mig a királyfi azt az aranyos víziréczét, mely ott uszkál a +tó vizén, le nem lövi, hogy hagy igyék ő annak piros véréből, hagy +egyék ő annak gyenge húsából.</p> +<p>A királyfi tehát ízibe előrántotta a nyilát, czéloz, hogy majd +agyonlövi az aranyos viziréczét; de biz annak piros véréből nem +ihatott a czigányleány, s nem ehetett gyenge husából; mert a +nyilvessző soha sem ment hegygyel a viziréczének, hanem mindig a +tollával fordult feléje, az pedig ha találta volna is, még sem lett +volna halálos.</p> +<p>De, minthogy a királyfi már minden nyilvesszőjét kilövöldözte, +minthogy estve is lett: a mulatságot abba kellett hagyni s a +szekérrúdját hazafelé kellett fordítani. – Otthon, mint már +mondtam, előre feldicsekedett, hogy mily szép feleséget hozott: +azért, hogy annál nagyobb legyen a meglepetés, a mátkáját +<span class="pagenum"><a name="Page_58" id= +"Page_58">-58-</a></span> fátyollal letakarva vezette be az +összegyült násznép elébe.</p> +<p>Itt, a királyfi nagy fityre lefágyolozza a világszép kisasszonyt +s a násznép előtt ott állt a kordoványpofáju czigányleány. Az +összegyült vendégek azt sem tudták nevessenek-e vagy +bosszankodjanak.</p> +<p>De, minthogy az ember a szájából s....t nem csinálhat: papot, +hohért, s vaskalapot hivattak; a pap összeadta, a hohér seprőzte s +az istennyila kerülgette, de soha meg nem ütötte.</p> +<p>Itt a czigányleányból lett királyné gondolta: no ez abba nem +maradhat, hogy a világszép nádszál kisasszony éjnek idején +fölkeresi királyi férjét: azért ennek az italába minden istenadta +estve álomport kevert, mitől a királyfi ugy aludt mint a +juhászbunda.</p> +<p>Ugyis lett. – A világszép nádszál kisasszony megrázkódván, kis +madárrá változott s ugy éjféltájban rászállt a királyfi ablakára. +Kis szájával koczogtatja, veregeti s az ablak magától felnyilván, +berepült rajta.</p> +<p>Itt, megrázkodik a kis madár s oly világszép királykisasszonynyá +változott, hogy anya olyant sem azelőtt, sem azóta, sem azután nem +szült.</p> +<p>Oda megyen a királyfihoz, szólítgatja, de nem hallja, költögeti, +de nem ébred, ráborul s végig hosszig siratgatja, de nem érzi, nem +érzi azt a forró könnyeket, melyek majd elégetik az orczáját! hanem +ott feküdt mozdulatlanul mint egy darab fa. <span class= +"pagenum"><a name="Page_59" id="Page_59">-59-</a></span></p> +<p>Végre igy szólt hozzá édes madár nyelven:</p> +<div class="poem"> +<div class="stanza"><span class="i0">Király királyfia,<br /></span> +<span class="i0">Szivem lelkem ifja!<br /></span> <span class= +"i0">Édes ajkad néma,<br /></span> <span class="i0">Nyisd meg +egy-két szóra;<br /></span> <span class="i0">Szép +szeretőd,<br /></span> <span class="i0">Gyöngy +ibolyád,<br /></span> <span class="i0">Vigasztalására.<br /></span> +<span class="i0">Még kétszer eljövök,<br /></span> <span class= +"i0">Többet el nem jövök.<br /></span></div> +</div> +<p>De a királyfi nem ébredt fel, pedig az óra éjfélután egyet +ütött: ezért a világszép kisasszony megrázta magát, kis madárrá +vált s kirepült az ablakon. Az ablak magától becsukódott utána.</p> +<p>A királyfi inasa ezeket mind jól hallotta, mert ébren volt, de +mégis hogy reggelre kelve fölébredt, azt gondolta, hogy az egész +csak álom volt: ezért nem merte elbeszélni a királyfinak, hogy mit +látott; hanem azt határozta el magában, hogy még elvárja a +következő éjszakát is s ha a szép leány madáralakban ujra megjelen, +akkor bizonyos hogy nem álom, akkor elbeszéli a királyfinak, hogy +mit látott.</p> +<p>Itt, elkövetkezik a másik estve is, a királyfinak ujra álomport +adott be a felesége, ettől pedig az ugy elaludt mint a +juhászbunda.</p> +<p>Mikor az óra ép tizenkettőt ütött: az ablakra <span class= +"pagenum"><a name="Page_60" id="Page_60">-60-</a></span> száll a +kis madár, koczogtatja, veregeti kis szájacskájával s az ablak +magától felnyílt előtte, magától csukódott be utána.</p> +<p>Itt, megrázkodik a kis madár s oly szép leánynyá változott, hogy +olyant anya, sem azóta, sem azelőtt, sem azután nem szűlt.</p> +<p>Odamegyen a világszép királykisasszony az alvó királyfi ágyához, +szólítgatja, de nem hallja, költögeti, de nem ébred, ráborul, végig +hosszig siratgatja, de nem érzi, nem érzi azt a forró könnyeket, +mely majd elégette az orczáját! hanem aludt, mint egy darab fa.</p> +<p>Végre igy szólt hozzá édes madár nyelven:</p> +<div class="poem"> +<div class="stanza"><span class="i0">Király királyfia!<br /></span> +<span class="i0">Szivem lelkem ifja!<br /></span> <span class= +"i0">Édes ajkad néma,<br /></span> <span class="i0">Nyisd meg +egy-két szóra;<br /></span> <span class="i0">Szép +szeretőd,<br /></span> <span class="i0">Gyöngy +ibolyád,<br /></span> <span class="i0">Vigasztalására.<br /></span> +<span class="i0">Még egyszer eljövök,<br /></span> <span class= +"i0">Többet el nem jövök.<br /></span></div> +</div> +<p>De, hogy im a királyfi nem ébredt fel, hogy az óra éjfélután +egyet ütött: a szép leány megrázkódott, kis madárrá vált s kirepűlt +az ablakon. Az ablak magától becsukódott utána.</p> +<p>Ezeket mind jól hallotta a királyfi inasa, mert <span class= +"pagenum"><a name="Page_61" id="Page_61">-61-</a></span> nem aludt, +ébren volt s most már, hogy bizonyos volt benne, hogy nem álom: +reggelre kelve azt mondja a királyfinak:</p> +<p>– Fenséges királyfi! mondanék én valamit fenségednek, ha valami +bántodásom nem lenne?</p> +<p>– Oh jó Jancsi, mert igy hiták az inast, már hogy lenne neked +bajod, csak beszélj!</p> +<p>– Hát tegnapelőtt éjszaka, úgy éjféltájban, egy kis madár szállt +az ablakra, kis szájával megkoczogtatta, megveregette az ablakot s +az magától felnyílván előtte, berepült rajta. Hogy berepült, +megrázkodott s oly szép leánynyá változott, hogy úgy néztem rá, +mint valami oltárképre s féltem tőle, hogy megígéz; a szép leány +aztán odaborult fenségedre, szólítgatta, de nem hallotta, +költögette, de nem ébredt, végig hosszig siratgatta, de tán nem +érezte fenséged azt a forró könnyeket, végre édes madárnyelven igy +szólt:</p> +<div class="poem"> +<div class="stanza"><span class="i0">Király királyfia,<br /></span> +<span class="i0">Szivem lelkem ifja!<br /></span> <span class= +"i0">Édes ajkad néma,<br /></span> <span class="i0">Nyisd meg +egy-két szóra;<br /></span> <span class="i0">Szép +szeretőd,<br /></span> <span class="i0">Gyöngy +ibolyád,<br /></span> <span class="i0">Vigasztalására.<br /></span> +<span class="i0">Még kétszer eljövök,<br /></span> <span class= +"i0">Többet el nem jövök.<br /></span></div> +</div> +<p><span class="pagenum"><a name="Page_62" id= +"Page_62">-62-</a></span></p> +<p>Ez ismétlődött tegnap éjszaka is; de felséged egy árva szó, nem +sok, de még anyit sem szólt, hanem ott feküdt mint egy darab fa, +pedig, elhigyje felséged, oly szép leány volt, hogyha kilettem +volna terítve is, ha mindjárt a deszkán feküdtem volna is, mégis +fölkeltem volna!</p> +<p>– Igaz-e ez Jancsi?</p> +<p>– Olyan igaz, mint hogy az a fényes nap süt az égen!</p> +<p>– No Jancsi, mondja a királyfi, van-e kedved 100 ftért egy +poflevest eltartani?</p> +<p>– Pénzért nem, hanem felségedért szivesen, akár 100-at.</p> +<p>– No, ha eltartod, majd mikor a feleségem ismét oda akarja adni +az álomporos bort, mert ezt kellett beadni a kutya lelkűnek, azért +nem ébredtem fel: csapd le a világot, mintha csak úgy +ügyetlenségből ütötted volna le, – én pedig az alatt szépen kiöntöm +az álmosbort a főrdőbe, az asszony pedig azt gondolja, hogy +megittam.</p> +<p>Ugyis lett. – Mert mikor eljött a fördés ideje, Jancsi a +cserepcsikba csiptetett gyertya világát, mintha megtörölni akarta +volna, szépen eloltotta, a királyfi pedig azalatt a fördővizbe +szépen kiöntötte az álomporos bort, a czigányleányból lett királyné +pedig az gondolta, hogy megitta; de azért ugy vágta pofon +<span class="pagenum"><a name="Page_63" id= +"Page_63">-63-</a></span> a szegény Jancsit, hogy még a szeme is +szikrázott; de Jancsi azt csak olybá vette, mintha egy szép leány +csókolta volna meg, csakhogy jóttehetett az urával.</p> +<p>Itt tizenkettőt üt az óra, a királyfi tette magát mintha aludt +volna, pedig oly ébren volt mint jó magam, la! mondom, hogy +tizenkettőt ütött az óra, a kis madár az ablakra szállt, kis +szájacskájával megveregette, megkoczogtatta. Az magától felnyílt +előtte s berepült rajta. Itt megrázkódik a kis madár, oly szép +leánynyá változott, hogy olyant anya, sem azelőtt, sem azóta nem +szült, hogy még a csillagos ég is mosolyogva nézett rá.</p> +<p>Mikor ráborult a királyfira, mikor végighosszig siratgatta, +átkarolta a királyfi, magához szorította. S hogy többé kis madárrá +ne váljon, hogy többé el ne repüljön: másnap a birodalmában levő +herczegeket, grófokat s igazság tevőket összegyüjtötte, eleiből +vezette kézenfogva a világszép nádszálkisasszonyt s azt kérdezte +tőlük: mit érdemel az olyan személy, ki ilyen egy pár cselédet el +akar választani egymástól.</p> +<p>Hogy ím a czigányleány azt gondolta, hogy saját kordovány +pofájáról van szó; ízíbe felkiáltott:</p> +<p>– Azt érdemli felséges királyférjem, hogy vasszegekkel bélelt +hordóba kell befenekelni s aztán az ország legmagasabb hegyéről +leereszteni. <span class="pagenum"><a name="Page_64" id= +"Page_64">-64-</a></span></p> +<p>– No ebadta r.... kimondod magadra az itéletet!</p> +<p>A czigányból lett királynét nyakon csipték, oly hordóba +fenekelték, mely vasszeggel volt bélelve s az ország legmagasb +hegyéről leeresztették.</p> +<hr class="chap" /> +<p><span class="pagenum"><a name="Page_65" id= +"Page_65">-65-</a></span></p> +<h2>AZ ARANYHAJÚ KERTÉSZBOJTÁR.</h2> +<p><span class="pagenum"><a name="Page_66" id= +"Page_66">-66-</a></span><br /> +<span class="pagenum"><a name="Page_67" id= +"Page_67">-67-</a></span></p> +<p>Hol volt, hol nem volt, volt egyszer egy szegény ember, s ennek +egy tuczat gyermeke. – Erről a szegény emberről igazán ellehetett +mondani: csak a teste-lelke, kebelén kenyere, hátán a háza. Már a +legnagyobbik fiacskája 13 éves volt, ezt tehát a saját szárnyára +eresztvén, odadta hidónak egy oly becsületes, jómodú emberhez, +kiről még az irigyei is csak jót tudtak mondani.</p> +<p>Minthogy a gyermek jól viselte magát „kedves kis-szógám“ volt a +titulája; de megis érdemelte, mert a keze alá adott marhának ugy +gondját viselte, mintha tulajdon jószága lett volna. Ha a +szántásból, vagy ha az erdőről hazajött, addig a maga szájába egy +falatot sem tett, annyit se mint a körmöm feketéje, mig a lovakat +ki nem fogta, be nem kötötte, meg nem etette-itatta, – de még a +megevő falatját is kettétörte s feleközepét a lovának adta.</p> +<p>Itt, hire futamodik a mi Jancsinknak, hogy mily jóravaló +emberséges ember; de nem is adta volna <span class= +"pagenum"><a name="Page_68" id="Page_68">-68-</a></span> őt oda a +gazdája egy vaklóért sem; úgyannyira, hogy tiz gazdája is akadt +volna, ha keveset nem mondok, kik minden szempillantásban +elfogadták volna, de egyhez sem ment.</p> +<p>Nem ment pedig azért, mert lakott a Jancsi falujában egy +ördöngös molnár, kinek a malmában minden istenadta éjszaka a +boszorkányok jártak örölni, konkolyt, csermolyát és vadlencsét s +ezeket a szegény emberek lisztjeibe keverték: azért oly fekete +ezeknek a kenyerök; de ezt egy teremtett lélek se tudta, még maga a +pap sem, már pedig ez csak irástudó, okos ember, – hát mondom ez az +ördöngös molnár igézte, ez babonázta meg a mi Jancsinkat; +úgyannyira, hogy mikor eljött az új esztendő, ehhez szegődött be a +mi „kis szogánk“ szinte hidónak.</p> +<p>– No édes fiam, mondja az ördöngös molnár, az istálóban van két +ló, csak azokra legyen neked minden gondod, csak azokat kefélgesd, +csak azokat vakargasd, egyébre semmire se.</p> +<p>Három hétig csak megvoltak ők együtt szép csendesen, de a +negyedikre kelve, midőn a molnár templomba akart menni, benyit az +istálóba s azt mondja a mi Jancsinknak:</p> +<p>– Hallod-e kedves szolgám!</p> +<p>– Mit parancsolsz kedves gazdám?</p> +<p>– Nem egyebet mint azt, hogy amott a padláson <span class= +"pagenum"><a name="Page_69" id="Page_69">-69-</a></span> van 100 +köböl zab, ha te addig azon mig én a templomban leszek e két +sarlóhátu lovat meg nem hizlalod oly kövérre, hogy a viz is +megálljon a háta közepén: no lesz neked ne mulass!</p> +<p>Közbe légyen mondva, a molnár egyik lova, a szürke, tátos volt, +de erről Jancsi mitsem tudott.</p> +<p>Hogy elment a molnár a templomba, ráborul a mi Jancsink a +szürkére, zokog keservesen, hogy még a vakolat is potyogott a +falról. A tátosló megszánta az istenadtát s azt kérdi tőle:</p> +<p>– Mit sírsz, mit rísz kedves gazdám oly keservesen?</p> +<p>– Hogyne sirnék, hogyne rinék édes lovam, mikor a gazdám azt +parancsolta: hogy míg ő a templomban lesz, titeket oly kövérre +hizlaljalak, hogy még a víz is megálljon a hátatok közepén!</p> +<p>– Ha csak az a bajod, vigasztalja a tátosló, kisebb gondod is +nagyobb legyen annál! hanem láss a dologhoz ízibe s hozz elébünk +annyi zabot, a mennyi csak belefér a vályúba; – majd ha kérdi tőled +a gazdád, hogy meghizlaltad e a lovakat, csak az legyen szód és +mondásod: én a mit tehettem, megtettem, s addig megállásom sem +volt, míg a vályút színig tele nem hordtam; de azt nem tudhatom, +hogy valjon a kelmed zabja bir-e olyan tulajdonsággal, hogy a lovat +azonnal meghizlalja. <span class="pagenum"><a name="Page_70" id= +"Page_70">-70-</a></span></p> +<p>Ugyis lett. – Jancsi a lóvályut színig hordta azzal a jóféle +zabbal, melytől a ló oly jó kedvet kap, mint az ember a jó bortól s +aztán felebotját se hajtotta a parancsolatnak.</p> +<p>Itt, hazajön a molnár a templomból, első dolga is az volt, hogy +egyenesen az ólba rontott, hol is első szava az volt, állj elő +Jancsi, megtetted-e azt a mit parancsoltam; kövérek-e a lovak?</p> +<p>– Én, felelt Jancsi, a mit tehettem, megtettem; addig megállásom +sem volt, mig a lovak előtt a vályut színig nem hordtam; de azt nem +tudhatom, hogy valjon a kelmed zabja bir-e olyan tulajdonsággal, +hogy a lovat azonnal meghízlalja?</p> +<p>A molnár egyszeribe látta, hogy kivel van dolga, egy szó, nem +sok, de még annyit sem szólt, azt is lassan mondta, hanem bement +egyenesen a malomba.</p> +<p>Itt, elkövetkezik a másik vasárnap is. Az ördöngös molnár újra a +templomba készült, de mielőtt elment volna, beállit Jancsihoz az +ólba s azt mondja neki:</p> +<p>– Hallod-e kedves szolgám!</p> +<p>– Mit parancsolsz kedves gazdám?</p> +<p>– Nem egyebet, mint azt, hogy látod-e amott az udvaron van egy +nagy rakás 100 szekérre való szemétdomb, – ha te azon azt a két +sarlóhátú lovat oly kövérre meg nem hizlalod, hogy a víz is +megálljon a <span class="pagenum"><a name="Page_71" id= +"Page_71">-71-</a></span> háta közepén, akkor jobb lett volna neked +nem születni, akkor ne várj haza, mert lesz ne mulass!</p> +<p>Azzal a molnár elment a templomba, Jancsi pedig ismét ráborult a +szürke hátára és sírt keservesen, hogy még a vakolat is potyogott a +falról.</p> +<p>– Mit sírsz, mit rísz kedves gazdám, kérdi a tátosló!</p> +<p>– Hogyne sirnék, hogyne rinék, mikor az a kutyának való gazdám +azt parancsolta: hogy mig ő a templomban lesz, titeket oly kövérre +hizlaljalak az udvaron levő, 100 szekérre való szeméttel, hogy még +a víz is megálljon a hátatok közepén, különben jobb lett volna +nekem nem születni s haza ne várjam, mert lesz ne mulass!</p> +<p>– Ha csak az a bajod, mondja a tátosló, kisebb gondod is nagyobb +legyen annál! hanem menj be egyenesen az ördöngös molnár kamrájába, +– ne, itt van ez a három levelű lóhere, meg ez létlen gyermek +kisujja, majd ezek előtt nyitás nélkül felpattan a vas-závár s +magától kinyilik az ajtó. – Eredj be rajta, ott találsz három kád +pénzt. – Az egyikben van: vert-arany, a másikban vert-ezüst és a +harmadikban réz-pénz, – végy a melyikből tetszik annyit, a mennyit +csak elbirsz s aztán vidd haza ágrolszakadt szegény szüléidnek; +hanem csak egyszer fordulj, mert másodszor késő lenne. Felnevelő +apádtól, szülő anyádtól <span class="pagenum"><a name="Page_72" id= +"Page_72">-72-</a></span> és édes testvéreidtől pedig búcsuzz el, +mert vagy látod őket valaha, vagy soha; ki tudja hogy hol lesz a mi +utunknak vége, vagy valahol, vagy sehol!? Mikor ezt megtetted, jőjj +ide vissza, menj be az ólba, a lóvakarót, kefét és törlőt tedd az +abrakos tarisznyába, kösd össze s te már ekkor engemet az udvaron +találsz fölnyergelve, fölszerszámozva.</p> +<p>Jancsi, a mint lova parancsolta, úgy cselekedett. – Magához +vevén a három levelű lóherét, meg a létlen gyermek kisújját, +egyenesen a kamrának tartott. A kamra nagy vas ajtaján három +irdatlan vas-závár volt, s mind a három mint a parancsolat magától +lepattant előtte, magától kinyilt a nagy vasas ajtó. Jancsi bement +rajta. Itt, mint jó lova mondá, három kád pénzt talált; az egyikben +volt: vert-arany, a másikban: vert-ezüst és a harmadikban: +réz-pénz. A mi Jancsink mind a háromból szedett annyit a mennyit +csak elbirt; de mégis volt annyi esze, hogy a vert-aranyból rakott +legtöbbet a zsákjába. A három kád pénzt egy nagy ebadta lánczos, +fekete kutya őrizte. Ez ugy vigyorgott, ugy csattogta össze a +fogait; de belőle még sem lett kutya-étek. De csak ne lett volna +nála a létlen gyermek kisujja, tudom sohse’ evett volna az isten +kenyeréből!… Mikor teleszedte a zsákját a három kádból, a hogy +jött, ugy vissza is ment. Utána magától becsukódott a vasajtó; de +<span class="pagenum"><a name="Page_73" id= +"Page_73">-73-</a></span> a lánczos fekete kutya mindegyre +vonított, mint a hogy szoktak a kutyák vonítani, mikor valaki +halálát érzik.</p> +<p>Hogy hazavitte Jancsi a sok pénzt, keserves zokogások között +elbúcsúzott nemző apjától, felnevelő anyjától és édes testvéreitől. +Mikor ezen is túlesett, lohalálába sietett vissza az ólba és a +lóvakarót, kefét, törlőruhát az abrakos tarisznyába tette s hurkott +vetett rajta.</p> +<p>Mikor ezzel is készen volt, már ekkor a szürke az udvaron +várakozott reája, de már többé nem a sarlóhátú szűrke, hanem a +zsarátnokat evő, aranyszőrű tátosló, még pedig egészen +felszerszámozva; aranyzabla a szájában, bársony nyereg rajta, +bársonynyergen selyemtakaró, selyemtakaró kék földjén aranycsillag, +aranycsillag gyémánttal kipitykézve; ugyhogy a szegény Jancsi alig +ösmert reája és alig mert volna ráülni, de a lova szólitotta meg s +csak aztán kapott fel a hátára.</p> +<p>Mentek, mendegéltek aztán levegői uton, mint a legsebesebb +forgószél, egyszer csak égni kezd a Jancsi jobb képe:</p> +<p>Csak ég, csak ég, egyszer már nem állhatta szó nélkül:</p> +<p>– Ejnye, kedves lovam, be ég a jobb képem!</p> +<p>– Tekints csak hátra, kit látsz magad után jőni? <span class= +"pagenum"><a name="Page_74" id="Page_74">-74-</a></span></p> +<p>– Végünk van! az ördöngös molnár lohol utánunk; mingyárt utol +ér!</p> +<p>– Ej, dehogy ér; csak a lókefét vedd ki a tarisznyából s hajitsd +el!</p> +<p>Elveti Jancsi a lókefét, melyből tüstént azon szempillantásban +olyan sürű erdő kerekedett, mint a milyen sürű volt a lókefe.</p> +<p>Csakugyan az ördöngös molnár loholt utánuk kutyafuttában. – Hej, +hamis magyar volt ez a molnár! alkalmasint, mikor kicsi volt, +ördöghájjal, kigyómájjal kenték meg az alfelét; mert alighogy a +templomból hazajött, szaladt egyenesen az ólba: nincsen szürke, +nincsen a széltől fogantatott, sárkánytejet szopott, zsarátnokot +evő tátosló!… szalad a kamrába, sok híja a pénznek! a lánczos +fekete kutya most is csak úgy vonított, csak ugy szükölt. Azonnal +tudta a molnár, hogy hányadán van a dolog! a szerdásba hajítja a +zsindelezőt s utána a hidó után! de már ekkor ezek árkon-bokron túl +voltak.</p> +<p>Csak szalad, csak szalad, már már utoléri – ördöngös ember +levén, sok állt hatalmában – ha Jancsi el nem hajítja a +zsindelezőt.</p> +<p>De most mit tegyen; hogy menjen keresztül a sűrű vadon erdőn? +kapja a lelkét, mit, mit nem cselekedett! hirtelen előrántja a +zsindelezőt s utat vágott <span class="pagenum"><a name="Page_75" +id="Page_75">-75-</a></span> magának; de mikorra keresztül vághatta +magát, már ekkor Jancsi ujra túl volt árkon-bokron.</p> +<p>Ujra égni kezdett a Jancsi bal képe. Csak ég, csak ég, egyszer +már nem állhatta szó nélkül.</p> +<p>– Kedves lovam, be ég a bal képem!</p> +<p>– Tekints csak hátra, kit látsz magad után jőni?</p> +<p>– Végünk van; nyomunkban az ördöngös molnár!</p> +<p>– Ej, dehogy van; vesd el csak a lótörlőt!</p> +<p>Elveti Jancsi a lótörlőt, melyből olyan nagy tenger keletkezett +mint a világ!</p> +<p>De, hogyim a molnár, molnár volt, még pedig az is ördöngös, sok +állt hatalmában: kapja a lelkét, most is mit, mit nem cselekedett, +beleugrott a tengerbe s ízibe tultette magát a szárazra.</p> +<p>Itt, harmadszor is égni kezdett a Jancsi képe, de már ekkor az +egész orczája. – Csak ég, csak ég, egyszer már nem állhatta szó +nélkül, ezért megszólal:</p> +<p>– Kedves lovam, jaj, be ég az egész képem!</p> +<p>– Tekints csak hátra, kit látsz magad után jőni?</p> +<p>– Végünk van; nyomunkban az ördöngös molnár!</p> +<p>– Ej, dehogy van; csak vesd el a lóvakarót!</p> +<p>Elveti Jancsi a lóvakarót, melyből olyan sűrű vaserdő +kerekedett, mint a milyen sűrű volt a lóvakaró.</p> +<p>Odaér az ördöngös molnár a vaserdőhöz, belevágja <span class= +"pagenum"><a name="Page_76" id="Page_76">-76-</a></span> a +zsindelezőt, hogy majd utat nyes magának; de most az egyszer +cserbehagyta jó zsindelezője, mert kettétört. Most mit tegyen; hova +tudjon a lelke lenni; keresztül menni nem tudott, visszamenni nem +akart, mert tudta, hogy már otthon az ördögök várakoznak reá s +számon kérik az elveszett pénzt?! kapja a lelkét, mit, mit nem +cselekedett, felakasztotta magát a vaserdő egyik fájára. A vasfa +pedig, mintha puskából lőtték volna ki, elkezdett vele szaladni s +meg sem állt a pokol kapujáig.</p> +<p>Igy szabadult meg Jancsi az ördöngös molnártól s aztán szép +csendesen folytathatták a magok útját.</p> +<p>Mentek, mendegéltek aztán hetedhét ország ellen, még az +óperencziás tengeren is túl, még az üveghegyeken is túl, egyszer +egy gyönyörű szép kert aranykeritéséhez értek. Ez volt pedig a +Hajnalkert, az Igazak lakhelye, tündérkirályfiak és +tündérkirálykisasszonyok mulató helye.</p> +<p>A Hajnalkert aranykeritésénél megállott a tátosló s azt mondja a +gazdájának:</p> +<p>– Hallod-e kedves gazdám!</p> +<p>– Mit parancsolsz, kedves lovam?</p> +<p>– Nem egyebet, mint azt: menj be ebbe a gyönyörűséges gyöngyadta +kertbe, majd találsz ott sok mindenféle fura dologat, miket halandó +szem még nem látott! A kert kellőközepén vagyon egy olyan +<span class="pagenum"><a name="Page_77" id= +"Page_77">-77-</a></span> almafa, melynek gyémánt a virága, ezüst a +levele, arany az almája. Szakits ez almafáról három szép +aranyalmát; de egyébhez semmihez se nyulj. Az almafa tövéből buzog +fel a hétszinű napforrás. Merits ebből a forrásból a kalapoddal s +igyál belőle. Mikor ezt elvégezted, mosakodjál meg a hétszinű +napforrásban s törűlközzél meg az aranytörűközőben. Ez meglevén, a +mint bementél, ugy jőjj vissza.</p> +<p>Bemegyen a mi Jancsink a Hajnalkertbe, hogy itt mit látott, mit +nem, azt ember-nyelv ki nem mondhatja! A merre csak ment, mindenütt +csinált utak tekergöztek aranykavicscsal kavacsolva. A csinált uton +tündérkirályfiak és tündérkirálykisasszonyok futkároztak. A +tündéreket szépenszóló ezüstfehér madárkák mulatgatták, melyek oly +szelidek voltak, hogy még a mi Jancsinkra is rászállt vagy három, s +ott danolgattak a fülébe szebbnél szebb notákat, hogy örömében +csakúgy repetett a szíve, imhogy el nem szállt, imhogy szárnya nem +támadt. A szépenszoló ezüstfehér madárkák brilliantos körtve- s +aranyalmafákon ugrándoztak. Ezek alatt terült el a selyemrét. A +selyemréten tengernyi virág. A tengernyi virágon dongó-bongó +méhecskék aranyszárnyakkal. Az aranyszárnyú méhecskék +rózsa-tányérkákra gyüjtötték a virág-ízt, a színmézet, melylyel +aztán kéretlenül édesitgették az Igazak ajkait; de, hogy legyen a +szomjat <span class="pagenum"><a name="Page_78" id= +"Page_78">-78-</a></span> is mivel oltani, erre szépenszóló +ezüst-szárnyú lepkék voltak rendelve, melyek piczi +aranyputtonyokban hordozgatták az ég italát, melyet virágtökékről +szüreteltek.</p> +<p>A mi Jancsink ajakára is kéretlenül rászállt egy aranyszárnyú +méhecske, mely virágizzel, szin-mézzel édesitette meg száját s +tüstént, azon szempillantásban, mintha kettévágták volna, +lecsillapult éhsége. Majd egy ezüst-lepke szállt hozzá, mely +szépenszóló ezüsthangon megkinálta, hogy igyék gyöngyvirág +poharából, melyben égi ital volt, melyet virág tökékről +szüreteltek. Jancsi, hogyim szomjas volt, ivott a +gyöngyvirágpohárból s tüstént, azon szempillantásban, mintha ketté +vágták volna, enyhült szomja s olyan jó kedve kerekedett, mintha a +világ legjobb borából ivott volna, hogy szinte dalolni akart, +hogyha nem szégyenelte volna magát azelőtt a sok tündérkisasszony +előtt, kik a selyemréten fehéritették az a gyöngyadta +patyolat-vásznat, melynek mását szem nem látta, nyelv ki nem +mondhatja. Mig a patyolat-vászon megszáradt, s ujra belemárthatták +volna a fehér forrásba: addig a tündérkisasszonyok czikáztak, +tánczoltak és labdáztak az aranyalmákkal.</p> +<p>Csak labdáznak, csak labdáznak, de egy tündérkisasszonynak +elveszett az aranyalmája; a mint a pajtásának akarta hajitani, +elgurult messze messze, <span class="pagenum"><a name="Page_79" id= +"Page_79">-79-</a></span> ép a Jancsi lábánál állott meg s ez +fölvette. Sírva-ríva keresi a szép tündérkisasszony az aranyalmát, +– keresi a selyemfűben, de nem találja, – keresi a csinált úton, de +nem találja. Addig, addig keresi, mig nem egyszer nagy sokára +fölveté szemeit, hát látja, hogy egy szép idegen ifjú a másvilágról +integet feléje, s annál van az aranyalma. Mintha szárnya lett volna +a tündérkisasszonynak a mi Jancsinkhoz repült s nagy hálálgatások +között, eléb szépen megköszönvén, elvette tőle az aranyalmát.</p> +<p>– No szép ifjú – mondja a tündérkisasszony – jótét helyébe jót +várj; szivességért szivességet; mit kivánsz én tőlem +tündérkisasszonyok királynéjától?</p> +<p>– Nem kivánok én egyebet, felelt a mi Jancsink, csak azt, hogy +vezess el engemet ahhoz az almafához, melynek gyémánt a virága, +ezüst a levele, arany az almája.</p> +<p>Itt a tündérkisasszony csak egyet intett s azonnal ott termett a +szélhintó. Beleültek kettecskén. Vitte őket a szélhintó paripái +csendes ringatással, sebes nyargalással, mintha tátoslovak lettek +volna belefogva s csak hamar elértek a kert kellőközepébe, hol +diszlett a Hajnalkert ékessége, a gyémánt virágú, ezüst levelű, +aranyalmájú almafa. Ennek a tövéből fakadt fel a hétszinű +napforrás.</p> +<p>No, itt kiszálltak a szélhintóból s most Jancsi <span class= +"pagenum"><a name="Page_80" id="Page_80">-80-</a></span> köszönte +meg a tündérkisasszony szivességét, vagy legalább meg akarta +köszönni, de az mint álomlátás, mint pára tűnt el, mondván: köd +előttem, köd utánam hogy senki se lásson! Aztán a mi Jancsink +levette a kalapját a fejéről, kiverte a portól s belemeritvén a +hétszinű napforrásba, ivott belőle. Mikor szomját ilyeténképen +enyhitette, megmosdott a napforrásba, megtörűközött az +aranytörűközőbe s ime! ettől az arcza: tündöklő szépségűvé, a haja: +aranyhajjá változott és testben ugy megerősödött, hogy egyesegyedül +három emberrel is megbirkozott volna! úgyannyira, hogy mikoron +meglátta magát az aranyalmát termő fa gyémántkérgében, alig ösmert +magára s kérdezte magától: én vagyok-e én, vagy nem?! Mikor ezzel +is készen volt, szakitott az almafáról három szép aranyalmát, +melyeket a csuhujjába tett, s aztán a mint bement a Hajnalkertbe, +ugy ki is jött.</p> +<p>– No kedves gazdám, mondja neki a tátosló, most illünk mi +egymáshoz; te én hozzám, én te hozzád; hanem ülj is fel a hátamra s +menjünk oda, a hová már régóta igyekeztünk.</p> +<p>Felül Jancsi a tátosló hátára, mentek, mendegéltek aztán +hetedhét ország ellen, egyszer mégis megálltak egy nagy terepély +hársfa alatt.</p> +<p>– Hallod-e kedves gazdám! megszólal a tátosló.</p> +<p>– Mit parancsolsz kedves lovam? <span class="pagenum"><a name= +"Page_81" id="Page_81">-81-</a></span></p> +<p>– Nem egyebet mint azt, hogy amott van ni! a spanyol király +rezidencziája, ide is meglátszik rezes teteje. Menj be a királyi +rezidencziába s szegődjél be ott akárminek, ha mindjárt +kályhafűtőnek is. Van a királynak három leánya, egyik szebb mint a +másik, de mégis legszebb a legkisebbik… híjába, az ujjunk sem +egyforma!… A három aranyalmát add el a legkisebb +királykisasszonynak. Egyet egyet három csókért; mert a ki csókot +vet, szerelmet arat. De, hogy szép aranyhajad-, tündöklő orczádról +rád ne ösmerjenek: tekergesd be a fejedet kapczával, de az arczod +is fend be, hogy az olyan szurmos legyen, mint a ki három napig +szüretel. De mikor a Hajnal felszáll az égre, már akkor talpon +légy, bontsd ki szép aranyhajadat s fésüld meg a verőfényen e +kagylófésűvel. Arra pedig vigyázz, hogy egy teremtett lélek se +lásson meg, nehogy árulód legyen. Én pedig azalatt itt leszek ebben +a hársfavárban: azért, ha valami bajod esnék, csak idejöjj, s üsd +meg háromszor a hársfa oldalát a kötőfékkel, én azonnal +segitségedre leszek.</p> +<p>Itt, keserves könyhullatások között elvált a kapczás fejű kedves +lovától s bement a királyi rezidencziába. Beköszönt a királyhoz e +szózat szerint:</p> +<p>– Adjon isten jó napot felségednek!</p> +<p>– Fogadj isten szolgalegény, hát mi járatban vagy? kérdi tőle a +király. <span class="pagenum"><a name="Page_82" id= +"Page_82">-82-</a></span></p> +<p>– Szolgálatot keresek.</p> +<p>– Ép jókor jöttél; a kertészemnek bojtárra van szüksége. Ha +kedved tartja, megfogadlak.</p> +<p>Ugyis lett. – A kapczás fejű beszegődött a spanyol királyhoz +kertészbojtárnak. Mikor elvégezte a dolgát, ugy vasárnap délután, +azzal mulatta magát, hogy az aranyalmával játszott; ott hentergette +a kert kellőközepén levő kerek dombon; felhajította a tetejére s ha +legurult, ujra feldobta.</p> +<p>Itt, mi kerül a dologból, mi nem, a három kisasszony meglátja az +aranyalma tündöklő ragyogását a rezidenczia ablakából, lemennek a +kertbe karonfogva, mintha csakugy sétáni mentek volna csupa +parádéból.</p> +<p>– Hol tettél szert erre az aranyalmára? kérdi a legnagyobb +királykisasszony.</p> +<p>– A Hajnalkertben szakasztottam arról az almafáról, melynek +gyémánt a virága, ezüst a levele, arany az almája.</p> +<p>– Add nekem, kéri a legnagyobb királykisasszony, adok érte egy +tarisznya pénzt.</p> +<p>– Mit csináljak én a pénzzel, csak a bajom gyülne meg vele! +felelt a kapczás fejű.</p> +<p>– Add nekem, kéri a középső, adok érte különbnél különb +huszonnégy öltözet ruhát. <span class="pagenum"><a name="Page_83" +id="Page_83">-83-</a></span></p> +<p>– Minek lenne nekem a szép ruha; nem illet az meg egy kapczás +fejü kertészbojtárt!</p> +<p>– Add nekem, kéri a legkisebb, a mit kivánsz azt adok.</p> +<p>– Ha meg nem sérteném a felséges királykisasszony személyét, +három csókért odadom.</p> +<p>A legkisebb királykisasszony minden szó nélkül odahajol a +kertészbojtárhoz, hogy majd megcsókolja háromszor; de, hogyím az +orczája olyan szurmos volt, mint a ki három hétig szüretel: fölebb +tolta a kapczát s ime meglátta naptündöklésű homlokát, melylyet +aztán meg is csókol háromszor.</p> +<p>A legkisebb királykisasszonyé lett az aranyalma; három csókért, +szerelem három zálogaért magához váltotta; de a legnagyobb +királykisasszony szépszóval, kéréssel és fenyegetéssel elcsalta +tőle.</p> +<p>Itt, elkövetkezik a másik a vasárnap is, a kapczás fejű ujra a +másik aranyalmával játszott; hentergette a kert kellőközepén levő +dombon.</p> +<p>Csak hentergeti, csak hentergeti, addig addig játszik vele, mig +a három királykisasszony ismét a kertben termett, mintha csak ugy +sétálni mentek volna csupa parádéból.</p> +<p>– Hol vetted az aranyalmát? kérdi tőle a legnagyobbik.</p> +<p>– Hol vettem? a Hajnalkertben szakasztottam <span class= +"pagenum"><a name="Page_84" id="Page_84">-84-</a></span> arról az +almafáról, melynek gyémánt a virága, ezüst a levele, arany az +almája.</p> +<p>– Add nekem, kéri a legnagyobb királykisasszony, adok érte egy +aranyszőrű paripát.</p> +<p>– Minek volna nekem az aranyszőrű paripa, mikor sem ólam, sem +királyi abrakom!</p> +<p>– Add nekem, kéri a középső, adok érte egy bársonynyerget +aranyzablával.</p> +<p>– Minek volna nekem a bársonynyereg és az aranyzablaló nélkül! +felelt a kapczás fejű.</p> +<p>– Add nekem, kéri a legkisebb, legszebb királykisasszony, a mit +kivánsz, azt adok.</p> +<p>– Hogyha meg nem sérteném a felséges királykisasszony személyét, +három csókért odadom.</p> +<p>A legkisebb királykisasszony egy szó, nem sok, de még annyit sem +szólt, azt is lassan mondta, – hanem odahajolt, s meg akarta +csókolni a kapczás fejűt; de, hogyím az orczája olyan szurmos volt, +mint a ki három hétig szüretel: fölebb tolta a kapczát fehér +kezével s ime meglátta egy aranyhajszál végét! De erről nem szólt +semmit, hanem megcsókolta háromszor a kapczás fejű nap tündöklésü +homlokát.</p> +<p>A legkisebb királykisasszonyé lett az aranyalma, három csókért, +szerelem három magváért magához váltotta; de ezt tőle szépszóval, +kéréssel és fenyegetéssel a középső királykisasszony csalta el. +<span class="pagenum"><a name="Page_85" id= +"Page_85">-85-</a></span></p> +<p>Itt, elkövetkezik a harmadik vasárnap is, a kapczás fejű ujra az +aranyalmával játszott; hentergette a kert kellőközepén levő domb +oldalán.</p> +<p>Csak játszik, csak játszik, egyszer újra a kertben terem a három +ékes virágszál, a három királykisasszony, tették magokat, mintha +sétálni jöttek volna csupa parádébol. Megállnak a kapczás fejű +előtt s azt kérdi tőle a legnagyobb királykisasszony:</p> +<p>– Hol vetted azt az aranyalmát?</p> +<p>– Hol vettem? a Hajnalkertben szakasztottam arról az almafáról, +melynek gyémánt a virága, ezüst a levele, arany az almája.</p> +<p>– Add nekem, kéri a legnagyobb, adok érte egy aranykardot, +melynek ezüst a vasa, arany a markolatja.</p> +<p>– Minek lenne nekem az aranykard; vitézt illet az meg!</p> +<p>– Add nekem, kéri a középső, adok érte egy igaz gyöngygyel +kivarrott zsacskót.</p> +<p>– Mit ér a zsacskó, ha üres!</p> +<p>– Add nekem, kéri a legkiseb, a legszebbik, a mit kivánsz, azt +adok.</p> +<p>– Ha meg nem sérteném a felséges királykisasszony személyét, +három csókért odadom.</p> +<p>A legkisebb királykisasszony nem szólt semmit, hanem odahajolt a +kertészbojtárhoz, hogy majd megcsókolja; <span class= +"pagenum"><a name="Page_86" id="Page_86">-86-</a></span> de, hogyím +az orczája olyan szurmos volt, mint a ki három hétig szüretel: +fölebb tolta a kapczát s ime! egy egész aranyhajszálat pillantott +meg! Ennek sem kell több, hanem megcsókolta háromszor a kapczás +fejű naptündöklésű homlokát.</p> +<p>A legkisebb királykisasszonyé lett az aranyalma, három csókért +magához váltotta. Ezt az aranyalmát magának tartotta meg; bár két +nénje szépszóval, kéréssel, fenyegetéssel eleget kérte, de nem adta +oda.</p> +<p>Jól mondta a tátos „hogy a ki csókot vet, szerelmet arat“; mert +a legkisebb királykisasszonynak azon idő óta, hogy a három +aranyalmát három-három csókért magához váltotta, se’ éjjele se’ +nappala. Egész tengernyi éjszakán keresztül mindig a kertész +bojtárról, szép aranyhajáról és ragyogó homlokáról álmodozott; +egész tengernyi napon mindig szünetlenül róla gondolkozott; egészen +a szerelem rabja lett mint a kit megigéznek, megbabonáznak, +megvernek szemmel. Megigézte őt az az aranyhajszál, mely, mintha +valami erős láncz lett volna, egészen a kertész bojtárhoz kötözte. +De a kapczás fejű sem volt különbül, őt is a szerelem gyötörte s a +kertben mindent viszásan tett; mindent tővel-hegygyel forgatott +össze. Szidták is érte mint a vizes kutyát; de ő mindezeket a szép +királykisasszonyért szépen zsebre rakta.</p> +<p>Egyszer, ugy hajnaltájban, hogy a szerelem <span class= +"pagenum"><a name="Page_87" id="Page_87">-87-</a></span> miatt nem +volt nyugodalma a királykisasszonynak, mit, mit nem cselekedett: +felöltözködött s le ment a kertbe sétálni. Csak sétál, csak sétál, +egyszer a kert kellőközepén levő kerek domb tövéhez ér, hát látja, +hogy annak tetején fésülködik a kapczás fejű.</p> +<p>Most mit csináljon?</p> +<p>Vissza is menne, meg nem is, el is szaladna, meg nem is, oda is +menne, meg nem is; de valami mégis ugy vonta arra a helyre mint a +mágnes a vasat. Végtére is az lett a dolog vége, hogy odament a +kapczás fejű kertészbojtárhoz, leült melléje, kivette a kezéből a +kagylófésűt s elkezdte vele fésülni annak azt a szép aranyhaját, +melyet ki sem lehet mondani.</p> +<p>A kapczás fejű pedig a királykisasszony ölébe hajtotta a fejét s +azt ugy fésülte aztán a kagylófésűvel.</p> +<p>Mikor a királykisasszony készen volt a fésűléssel azt mondták +egymásnak: én a tiéd, te az enyém, ásó kapa se’ választ el +egymástól. Azzal megölelték, megcsókolták egymást s ugy váltak el. +E napságtól fogva, mihelyt pitymallani, szürkülni kezdett az idő: a +királykisasszony azonnal fölkelt selyemágyából, hirtelen +felöltözködött, titkon kilopódzott a kertbe, felszaladt a kert +kellőközepén levő kerek dombra s ott fésülgette a kapczás fejű +aranyhaját a verőfényen.</p> +<p>Itt egyszer eszébe jut a vén királynak, hogy jó <span class= +"pagenum"><a name="Page_88" id="Page_88">-88-</a></span> lenne már +az ő leányait férjhez adni, mert itt az ideje; kinyilt már a három +szép virág, a három ékes királykisasszony, csak az nincs a ki +leszakitsa. Ej, dehogy nincs! a nagyobbik királykisasszonyt egy +herczeg akarta leszakasztani; a középsőt egy gróf választotta volna +élete párjának, csak a legkisebbnek nem akadt illő társa; pedig ezt +szerették legjobban, pedig ez volt a legszebb, a legkedvesebb. +Mondom, hogy a vén királynak eszébe jutott, hogy jó lenne már +leányait férjhez adni: az egész birodalmából összegyüjtette a +házasulandó grófokat, herczegeket, bárókat, hirneves vitézeket, +urakat, urfiakat, válogatott czigánylegényeket és hosszú süveges +kankóstótokat, hogy majd a kinek hajítja a három királykisasszony +az aranyalmát, az legyen kinek-kinek élte párja. Mikor mindnyájan +együtt voltak: a legnagyobb királykisasszony szive választottjának, +a herczegnek hajította az aranyalmát, ki azt szerencsésen +megkapván, övé lett az ékes virágszál; – a középső királykisasszony +szinte szíve választottjának, a grófnak hajította az aranyalmát. Ez +is megkapta szerencsésen s az övé lett az ékes virágszál. Most a +legkisebbre, a legszebbikre került a sor. Valjon kinek fogja +hajítani? Körülnéz, hej nincs ott az ő szíve választottja, nincs +ott az aranyhajú és naptündöklésü homloku kertészbojtár! háromszor +is megcsóválta, háromszor is meglóbálta <span class= +"pagenum"><a name="Page_89" id="Page_89">-89-</a></span> az +aranyalmát, hogy majd elhajítja, de nem tudta magát elszánni!</p> +<p>Mi dolog ez? kérdi magában a király, tán hiányzik valaki? – +körülnéz, de senkitsem tudott megnevezni, hogy ki hiányzik; mert +mindenki ott volt.</p> +<p>A főkertész elértette az öreg király gondolatját: azért +felszólalt.</p> +<p>– Felséges uram! mi mindnyájan itt vagyunk, nem hiányzik +közűlünk senki sem, csak az a rosz kapczás fejű kertészbojtár, de +ez talán számadásba sem jőn?!</p> +<p>– Rögtön hivják fel! parancsolta a vén király.</p> +<p>Felhivják a kapczás fejű kertészbojtárt, s íme! alighogy betette +a lábát a küszöbön, már repül feléje a aranyalma, – ugyannyira, +hogy alig maradt annyi ideje, hogy az aranyalmát is megkapja s az +ajtót is betegye, de mégis szerencsésen megkapta. Az övé lett a +legkisebb, a legszebb királykisasszony, ő szakasztotta le a +legszebb virágot.</p> +<p>Az összegyűlt uri népek összenéztek, azt sem tudták: +nevessenek-e, azt sem tudták: bosszankodjanak-e? A vén király pedig +ezen való haragjában annyira fölgerjedt, hogy a neki esett tulajdon +hajának és szakálának s úgy tépte mint a kendert, vagy még ennél is +jobban; – nem nézett aztán sem istent, sem embert, hanem felugorván +aranytronusáról, a <span class="pagenum"><a name="Page_90" id= +"Page_90">-90-</a></span> kezében levő királyi botjával kiüzte a +szobából legkedvesebb, legszebb leányát; de nem csak kiüzte, hanem +sarkig érő aranyhaját a kezére tekervén, végig hurczolta-vonczolta +tizenkét szobán, a tizenharmadik szoba grádicsáról pedig mintegy +kutyát lerugdosta, aztán minden örökségéből kitagadta, hogy ő neki +nem gyermeke, hogy ő nem nemzette e világra, hanem eb fajzotta +fattyú sarjadék, hogy ő vele nemhogy egy sót kenyeret ennék, de még +egy fedél alatt sem lakik! A szegény egy pár cseléd sírvaríva a +kertbe szaladt, s ott huzták meg magokat valami bokorban; mint +isten elzűlött fészek nélküli madara; úgyannyira, hogy még az +esküvőre sem eresztették, de nemcsak esküvőre, hanem még a lakziba +se szabad volt oda szagolni, pedig boldognak, boldogtalannak huzta +a czigány, szólt a muzsika; pedig még az árva gyereknek is akkora +darab kalács volt a kezében, hogy majd letörte a derekát.</p> +<p>Az egy pár cseléd kapta a lelkét mit, mit nem cselekedett! +szedett Jancsi egy kalap érett gyümölcsöt, csermolyás kenyerök +ugyis volt, leültek egymás mellé párosan arra a kerek dombra, a +melyen azelőtt a szép királykisasszony hajnalhasadáskor fésülgette +a kapczásfejű aranyhaját, s ott megtartották a lakodalmat +kettecskén; minden falatot a szerelem mézével, csókkal +édesitgettek. Minden falat után, melyet egymás <span class= +"pagenum"><a name="Page_91" id="Page_91">-91-</a></span> szájába +raktak, megcsókolták egymást, mondván: Ne, ez itt a tyukhúsleves +vékony metéttel, – ne, ez a fekete leves, ez a barát füle, +baraczklekvárral, – ne, ez a tejfeles káposzta, dagadóval, – ez itt +a pulyka pecsenye és ez itt végre a menyasszonykalács.</p> +<p>Aztán fontak egy rosz kalyibát zöld galyakból, arattak belé fris +füvet, betakarták egy rosz szürrel, két karjuk volt a vánkos, +hosszú aranyhajuk a takaró s mégsem fáztak meg. Ez volt az ő +királyi rezidencziájok, ez volt a fölvetett menyasszony ágy.</p> +<p>A tyukpadláson volt egy hánytvetett rozsdás puska, csupa piszok, +csupa szenny volt; ugyannyira, hogy kár volt rá jó szemmel nézni, – +ezt a rosdás puskát kitisztította a kapczás fejű, megmosta a +patakban, vasporral kicsiszolta s elment vele vadászni. Ez a rosdás +puska olyan tulajdonsággal birt, hogy a mire csak ráfogta az ember, +akár jól czélzott, akár nem, már az a halálfia volt.</p> +<p>Hogy meghallotta a király két kedves veje, a herczeg, meg a +gróf, hogy a kapczás fejű elment vadászni: ők sem akartak kisebb +emberek lenni mint az, ők is elmentek vadászni, nagy készülettel, +nagy pompával, czifra fényes puskával és vadásztarisznyával; de bár +egy istenadta napot eltarisznyáztak, egy borda vad, nem sok, de még +annyit sem lőttek; a <span class="pagenum"><a name="Page_92" id= +"Page_92">-92-</a></span> kapczás fejű pedig majd megszakadt a sok +vad alatt, annyit lőtt, hogy az orra már majd a földet szántotta +mint valami csoroszlya.</p> +<p>Itt egy tisztásan összetalálkozik a három vő; a herczeg, meg a +gróf, meg a kapczás fejű.</p> +<p>– Ejnye pajtás, be sok vadat lőttél, mondja a herczeg, hol +tettél ennyire szert?</p> +<p>– Az erdőn, felelt a kapczás fejű.</p> +<p>– Hiszen mink is ott bolyongtunk, de egy borda vad nem sok, de +még annyit sem lőttünk!</p> +<p>– Az a baj, hogy csak bolyongtatok mint a keringős juh, de nem +vadásztatok! felelt a kapczás fejű.</p> +<p>– De nem azt mondom én neked pajtás, szólt a gróf, hanem azt, +hogy neked sok a vadad, nekünk sok a pénzünk, te neked szükséges +lenne a pénz, nekünk a vad: azért nem adnád el nekünk jó pénzért, +bizony nem bánod meg; urrá teszünk.</p> +<p>– A mit kivánsz, azt adunk, egészité ki a herczeg a gróf +beszédét.</p> +<p>– Már ez okos beszéd, válaszolt a kapczás fejű, tehát a mit +kivánok azt adtok. Nekem pénz nem kell, mert nem érzem hiányát, +hanem akkor adok vadat, akár mind odadom, ha egy-egy akasztófa +bélyeget hagytok a hátatokra sütni.</p> +<p>Mit volt, mit tenni a két vőnek, a herczegnek <span class= +"pagenum"><a name="Page_93" id="Page_93">-93-</a></span> meg a +grófnak, vad nélkül szégyeneltek volna haza menni, mit mondanak +majd otthon, hogy ők egy borda vadat sem lőttek, ez a gyezse pojdes +fajankó pedig annyit lőtt, hogy majd megszakad alatta; pénzért nem +adja, erőnek erejével pedig csak nem vehették el tőle? ráengedték +sütni az akasztófa bélyeget a hátukra. Mikor ez megvolt, a kapczás +fejű átadta a számnélküli sok vadat; ő pedig lőtt valahol egy kósza +verebet, czérnával a puskájára kötötte, a sapkáját félre vágta s +fütyürészve danolgatva bandukolt hazafelé.</p> +<p>Mikor a kapczás fejű a rezidenczia előtt elment volna, már ekkor +a két kedves vő hazaszállítatta a sok vadat. A király imhogy ki nem +bújt a böréből, annyira örült a sok vadnak; de nemcsak a vadnak, +hanem két vejének, hogy mily derék emberek azok, hogy mily jól adta +férjhez két szép leányát. Mondom mikor igy legjobban örülne, hogy +madarat is lehetett volna vele fogatni, ép akkor pillantotta meg +azt a szerencsétlen kapczás fejű kertészbojtárt, ép akkor ment el +az a rezidenczia ablaka előtt, hátán a rosdás puska, ezen pedig a +madzagra kötött verebét hintálta-lobálta a szél. Haragra lobbant a +vén király, dühbe jött, szaladt a puskáért, hogy most mindjárt +mintegy veszett kutyát agyonlövi. Agyon is lőtte volna, ha a +felesége, ki oly jó volt mint egy falat kenyér, fejére kulcsolt +kézzel sírva-ríva nem kéri, ha ez meg nem <span class= +"pagenum"><a name="Page_94" id="Page_94">-94-</a></span> kapta +volna a kezét s félre nem rántotta volna a puskát, midőn +elsült.</p> +<p>No, ez abba maradt.</p> +<p>Itt egyszer a burkuskirály hadat üzen a spanyol királynak, hogy +ilyen, amolyan teremtette, ha legény, álljon ki a csatasikra; mert +különben kő kövön nem marad s minden irgalom kegyelem nélkül +apraját, nagyját kard élre hányja s még annak az ártatlan síró-rívó +portékának sem kegyelmez, mert azt is kősziklához vereti; vérét a +föld issza, husát a kutyával eteti. A spanyol király se veszi a +dolgot tréfára, minden ármádiáját összedoboltatja, két vejével +együtt kirukkolt a csatasikra; de még ha annyian, még ha hat +annyian lettek volna is, mégis früstökre is kevés lett volt a +burkuskirálynak, oly nagy erővel jött rá, annyi tengernyi népe +volt. No most spanyol király jaj neked, jaj a te ősz fejednek, +három szép leányodnak, egész népednek, nemzetségednek! mert ha ezer +lelked volna is, mégis mindegyiknek drága világát kioltaná a +burkuskirály.</p> +<p>De a kapczás fejű sem maradt a felesége oldala mellett a +pendelregementben, hanem ideje-korán fölkelt, felöltözött, a +vállára vetette a kötőféket és elindult fölkeresni jó tátoslovát, +hogy az apósának a nagy veszedelemben légyen segitségére.</p> +<p>Hogy a hársfához ért, megütötte háromszor a fa <span class= +"pagenum"><a name="Page_95" id="Page_95">-95-</a></span> oldalát a +kötőfékkel. Mindegyik ütésre hangos nyerítés hallatszott a +hársfavárból, hogy szinte megkondult bele a világ, végre kiugrott +az aranyszőrű, zsarátnokot evő tátosló, kérdezvén:</p> +<p>– Mit parancsolsz kedves gazdám?</p> +<p>– Nem egyebet édes lovam, mint azt, hogy izíbe, tüstént ebben a +szempillantásban, teremts elő nekem egy olyan regement huszárt, +kiken még a réz is vert arany legyen és paripájaik szőre oly +fényes, hogy tükör gyanánt használhassa a huszár.</p> +<p>Alig ejté ki kivánságát a kapczás fejű: ime! ott állt előtte a +gyöngyadta, gyönyörves regement aranypánczélban, aranysisakkal, +csak a parancsszóra várt. Maga a kapczás fejű pedig megmosdván +harmatvízben, kiereszté aranyhaját, s felpattant a tátosló hátára +és ekkor oly szép volt mint az esthajnal csillag, vagy tán még +ennél is szebb. Ezzel elvágtatott a csatasikra, a regement katona +pedig mindenütt a nyomába.</p> +<p>Hogy a csatasikra ért az aranyos vitéz, a spanyol király eleibe +lovagolt két vejével együtt; az egyik oldalán volt a herczeg, a +másik oldalán a gróf.</p> +<p>– Ha meg nem sérteném a fenséges királyfit, kezdé beszédét a +spanyol király, mert ékes külsejéről, deli termetéről itélve más +nemis lehet mint királyfi, mondja meg nekem, segitségünkre jött-e, +vagy bántodásunkra? <span class="pagenum"><a name="Page_96" id= +"Page_96">-96-</a></span></p> +<p>– Sem segitségedre nem jöttem, sem bántodásodra, hanem csak az +igazságért harczolok, válaszolt az aranyos vitéz.</p> +<p>Itt összeütközik a két tábor, összemérték erejöket s már-már +majd vége lett a spanyol király népének, de ép ekkor fuvatta meg az +aranytrombitát az aranyos vitéz s rá a burkus király népére és mint +a répát ugy apritották az ellenséget. Magát a vén királyt az +aranyos vitéz vágta ki az ellenség közül, megszabaditván a bizonyos +haláltól, aztán neki egyenesen a burkus királynak, kihívta őt +egyszál kardra. Mindenki abba hagyta a csatát, mindenki csak az +aranyos vitézt és a burkus királyt nézte. Összecsaptak, +összetűztek, de mégis a burkus király húzta a rövidebbet; mert az +aranyos vitéz ketté hasította a fejét. Hogy elesett a burkus +király, a népe nyullá változott, elkezdett szaladni, – utánna az +aranyos huszárok s mind leapritották, csupáncsak egyet hagytak meg +hírmondónak. Mikor vége volt a csatának, a vén király nagy +hajlongások, nagy hálálgatások között köszönte meg az aranyos +vitéznek a hozzája való szivességet, – de az aranyos vitéznek baja +támadt; mert hogy, hogy nem, mikor a kardját a hüvelyébe akarta +dugni, a czombjába szalasztotta s azonnal kibugygyant szép piros +vére. Oda szalad a vén király, saját aranyrojtos nyakravalóját +oldozta le, s azzal kötözte be a <span class="pagenum"><a name= +"Page_97" id="Page_97">-97-</a></span> a sebjét. Aztán elváltak +egymástól nagy hálálgatás és nagy hajlongások között; az egyik +jobbra, a másik pedig balra ment s mindnyájan hazajutottak +szerencsésen; a spanyol király rezidencziájába, az aranyos vitéz +pedig, már mint a mi kapczás fejünk, eléb a hársfavárhoz ment, hol +ott hagyta jó tátoslovát az aranyos vitézekkel együtt s csak aztán +bandukolt hazafelé. Aztán ismét a mi kapczás fejű kertészbojtárunk +volt olyan szurmos pofával mint a ki három hétig szüretel; csak +azzal a kis különbséggel, hogy a jobb lábára sántított; fájt neki a +kardszúrás által ejtett seb; még pedig annyira fájt, hogy nemcsak, +hanem ugyancsak, úgyannyira, hogy azt a nagy erős vitézt a lábáról +is leejtette. Megíjed a felesége, hogy ugyan mi a baja, hogy ugyan +mi lelte s kérdi tőle:</p> +<p>– Mi bajod van szívem szép szerelme?</p> +<p>– Jaj, ne kérdezd feleségem, gyöngyvirágom, az erdőn voltam, +megbotlottam, s egy kopacsba megütöttem a lábamat.</p> +<p>– Mutasd szivem aranyos virága.</p> +<p>– Nem mutatom, gyöngy ibolyám, kedves feleségem. Minek néznéd, +majd begyógyul.</p> +<p>De a menyecske nem tágított s addig sarkalta, addig nógatta az +urát, hogy erőnek erejével megnézte. Hát látja, hogy a czombján egy +kardszúrás van, <span class="pagenum"><a name="Page_98" id= +"Page_98">-98-</a></span> mely ura atya aranyrojtú, fekete +selyemnyakravalójával van bekötve; nagyobb hitelesség okáért rajta +a király neve és czimere aranynyal van kivarva. Nem szólt semmit a +férjének, hanem leoldotta a kardszúrásról a király nyakravalóját és +bekötötte a férje sebjét patak mentében szedett ezerjófűvel. A +király nyakravalóját magához véve, ment egyenesen atyja szine +elébe. Szalad az első ajtóra, zörget rajta, nem eresztették be; +mert ott egy szuronyos puskáju katona állt sirbakot, kinek erős +kegyetlenűl meg volt hagyva, hogyha ilyen, meg ilyen személy akar – +lányának már nem is nevezte – a király színe elébe járulni, be ne +eressze fejvesztés terhe alatt. Szalad a másik ajtóra, ott sem +eresztették be; szalad a harmadikra, ott sem eresztették be, bár +úgy kérte azt a kemény szivű katonát, hogy a szivét majd a +tenyerére tette. Meghallja az édes anyja, hogy az ajtó előtt sír-rí +legkedvesebb, legszebb leánya, megesett a szíve rajta, kimegyen +hozzá, kérdi tőle: hogy mit akar? Be nem merte vezetni, mert félt +az urától, a vén királytól, pedig leánya, édes leánya, véréből való +vér, husából való hús, csontjából való csont, tulajdon édes leánya +volt.</p> +<p>A legkisebb királykisasszony elmondta az anyjának, hogy mért +jött, hogy az ura bonczán van egy seb, az pedig nemző apja tulajdon +aranyrojtos, fekete <span class="pagenum"><a name="Page_99" id= +"Page_99">-99-</a></span> selyemkeszkenőjével van bekötve, ha nem +hiszi édes anyám: ím, itt van a kebelemben, – azzal kivette +kebeléből az aranyrojtos nyakravalót.</p> +<p>A nagy sirás-rivásra a vén király is kijött, hát látja, hogy az +aranyos vitéznek adott tulajdon aranyrojtos, fekete selyem +keszkenője a leánya kezében van.</p> +<p>Kérdi tőle, hogy hol vette.</p> +<p>– Hol vettem? felséges király atyám, hát mi türés tagadás, az +uram ma reggel nyögni kezdett, kérdém tőle: mi a baja, de nem +akarta sehogy kibeszélni, mig erőnek erejével meg nem néztem, hát +uramfia, mit látok, mit nem, a czombján egy kardszurás van, mely +felséges uramatyám tulajdon nyakravalójával volt bekötve.</p> +<p>A vén király nem várta be leánya beszédének a végét, ott hagyta +a faképnél, mint Sz. Pál az oláhokat, hanem rohant lohalálába a +kertbe, egyenesen a kolyibának tartott, berúgja az ajtaját, hát kit +lát ott sebben feküdni, nem mást mint országa megmentőjét, élte +szabadítóját, tulajdon legkedvesebb, legszebb leánya férjét, +édes-kedves vejét. A vén király azonnal felösmerte benne az aranyos +vitézt, az aranyregement vezérét. Lehajlott hozzája, fölemelte, +karjára vette, legszebb szobájába vitte, éjjelnappal ápolta, mig +csak egészen meg nem gyógyult. Aztán a kapczás fejű lett +legkedvesebb veje, országa örököse, holta <span class= +"pagenum"><a name="Page_100" id="Page_100">-100-</a></span> után +pedig király, a másik két vejét pedig, mivel egy-egy akasztófa +bélyeget engedtek a hátukra sütni: elcsapta, elkergette, és az +országából kiűzette.</p> +<p>Mikor pedig a kapczás fejű egészen jobban lett, nem volt semmi +baja, papot, hohért, vaskalapot hivattak; a pap: összeadta; a +hohér: seprőzte; az istennyila: kerülgette, de soha meg nem ütötte. +Lakzit laktak, tehenet vágtak, hordót furtak, faggyat hoztak, +faharanggal harangoztak, tökkel kolompoztak. A vén király holta +után pedig ő lett a király; minthogy azonban igazságos ember volt, +nem szerette a másét: két sogorát is kegyelembe fogadta; adott +nekik egynek egynek egy tótherczegséget.</p> +<p>Eddig volt, mese volt, talán igaz se volt.</p> +<hr class="chap" /> +<p><span class="pagenum"><a name="Page_101" id= +"Page_101">-101-</a></span></p> +<h2>A CSODASZÖRNY.</h2> +<p><span class="pagenum"><a name="Page_102" id= +"Page_102">-102-</a></span><br /> +<span class="pagenum"><a name="Page_103" id= +"Page_103">-103-</a></span></p> +<p>Volt egyszer egy igen igen gazdag kalmár, kinek a pinczéjében +káddal állt az arany, meg az ezüst élire verve; de minden aranyánál +és ezüstjénél többet ért két szép hajadon leánya.</p> +<p>Egyike szebb volt mint a másik, de a rózsabimbó is egy tőről +hajt és a facsemete is egy tőről fakad, mégis az egyik bimbó +teljesebb mint a másik, és az egyik csemete dúsabb fakadású mint a +másik: igy az egyik leány mégis szebb volt mint a másik, az pedig a +kisebbik volt.</p> +<p>A két leány hire hétvilágra szólt. Hét világból gyültek össze a +kérők, kik szerették volna az aranyos fészekből kiszállítani az +aranyos madárkákat, bár a többi közt voltak itt olyanok is, kik a +madár helyett csak az aranyos fészket szerették volna elszedni.</p> +<p>Ezek a gyöngyadta szép leányok olyan szűzkincscsel birtak: +hogyha nevettek: rózsa nyílt az arczukon; hogyha könnyeztek: igaz +gyöngy hullt a szemeikből és hogyha jártak-keltek: arany potyogott +<span class="pagenum"><a name="Page_104" id= +"Page_104">-104-</a></span> a sarkaikból; de ha bünt követtek volna +el: e szűzesség virágai elhervadtak volna; a rózsa, elszáradt +volna, az igaz gyöngyforrás kiapadt volna és az aranyhullás +megszűnt volna.</p> +<p>Egyszer, mi történik a dologból, mi nem, a kalmárnak hosszú útra +kelletvén mennie, ezért megkérdezte a leányait, hogy kinek-kinek +mit hozzon.</p> +<p>– Nekem, mondja a nagyobbik, olyan selyemruhát, mely magától +megálljon a szoba pádimentomán, mégis karika gyűrű legyen az +átmérője s dióhéj a szekrénye.</p> +<p>– Jol van leányom, felelt a kalmár, hozok. Hát neked Violám, mit +hozzak? mert közbe légyen mondva, igy hivták a kisebbiket.</p> +<p>– Nekem apám, mondja a kisebbik, egy szép rózsát hozzon.</p> +<p>– Oh te kis bohó! ha a világon csak egy rózsa nyilnék, se több, +se kevesebb, még azért is elmennék, még azt is elhoznám! – No +leányaim, ti már kivántatok tőlem valamit, most rajtam a sor, most +én következem. Itt van porczellán cserépben két bokor rozmaring. +Ezek a rozmaringok oly természettel bírnak, hogy minden istenadta +nap kétszer, hajnalban és alkonyatkor, rózsavízzel kell +meglocsolni; mert ha csak egyszer is elmulasztjátok, azonnal +leszárad egy ága, – s valahányszor meg nem öntözitek, mindannyiszor +<span class="pagenum"><a name="Page_105" id= +"Page_105">-105-</a></span> egy-egy ága fonnyad el, ugyhogy +utoljára csak a koró marad. Én e virágokat a ti örzéstekre bizom, +azért mindjárt által is adom. E virágokról aztán én megtudhatom: ki +volt a szorgalmatos, ki a lusta, kinek hervadt el a rozmaringja, +kinek nem.</p> +<p>A két leány örömtől lelkendezve vette át a virágot, s +égre-földre igérték, hogy minden istenadta nap, reggel és +alkonyatkor megöntözgetik s úgy őrzik, mint a kétszeme világukat, +vagy még ennél is jobban.</p> +<p>Megyen, mendegél aztán a kalmár hetedhét ország ellen, olyan +selyemruhát csak kapott ő, melynek karika gyürű volt az átmérője, +dióhéj a szekrénye, mégis megállt a szoba pádimentomán, de rózsát, +bár tűvé tett érte minden zeget-zúgot, seholsem kapott. Itt lelkem +teremtette, most mit csináljon, hova tudjon a lelke lenni, hol +vegyen rózsát legkedvesebb, legszebb leánya számára? e nélkül csak +nem mehetett haza! Azért feltette magában, hogy addig haza nem +megyen, míg rózsát nem talál, ha mindjárt a világból kellene is +kimennie, ha mindjárt addig megyen is még a két szemével lát, még a +lába térdig el nem kopik; mert ő legkedvesebb s legszebb leányának +azt mondta: ha a világon csak egy rózsa nyilnék, se több, se +kevesebb, még azért is elmennék, még azt is elhoznám.</p> +<p>Azért nyakába akasztotta a nagyvilágot s ment <span class= +"pagenum"><a name="Page_106" id="Page_106">-106-</a></span> +mendegélt hetedhét ország ellen, de rózsát, sehol, de sehol sem +talált; fáját ugyan lelt eleget, de virág nem volt rajta s egy +némelyiken még a fris leszakasztásnak is ott volt a jele, de a +rózsa hiányzott. Ezért a kalmár nagy búbánatnak adta magát, mely, +mint valami fekete lepedő, egészen beteritette, egészen +beboritotta.</p> +<p>Csak búsul, csak búsul, egyszer egy szigethez ér. Beuszik a +szigetre, gondolván magában, hogy itt már csak lesz rózsa! mert az +egész sziget csaknem virággal volt beültetve, mintha itt lett volna +a virágerdő.</p> +<p>Csak megyen, csak megyen, egyszer egy aranysövényü nagy kert +kapujához ért, hol két sárkánykigyó állt őrt. No, gondolta magában, +ezek most engemet mindjárt megesznek, de ha megesznek is, mégis +bemegyek: ezért nekik ment bátran. Mikor egészen melléje ért a két +irdatlan nagy sárkánynak, csak akkor vette észre, hogy bíz azok nem +ették meg, de, nemcsak hogy meg nem eszik, hanem még felebottját se +hajtották; ő tőlök bíz akár egy regement katona is bemehetett volna +kertbe, mert kövé voltak válva.</p> +<p>Bemegyen a kertbe a mi kalmárunk, s meglát ott egy emberformát. +Köszön neki, de nem fogadja. Köszön neki másodszor is, de bíz az +csak nem mondta rá a „fogadj Istent.“ Mi dolog ez, tünödik a +kalmár, <span class="pagenum"><a name="Page_107" id= +"Page_107">-107-</a></span> s oda megyen hozzá, hát ekkor látja, +hogy sóbálványnak, kővé vált alaknak köszönt. Ez sehogy sem +férhetett a fejébe, gondolván, hogy itt tán a tündérek, tán az +ördögök voltak a képfaragók, de ez nem emberi munka! Itt egy +tündérfi, ott egy tündérkisasszony némán, mozdulatlanúl, mintegy +sóbálvány.</p> +<p>De ő neki nem az volt a dolga, hogy ezeket az emberformákat +szemmel-szájjal bámulja, hanem virágért, még pedig rózsáért jött. +Azért a kert minden zegét-zúgát összejárta, tűvé tett mindent, de +rózsát nem talált, bár ott nyiltak a különbnél különb, szebbnél +szebb virágok. A mint igy csetlik-botlik, egyszer egy palotához +ért, mely a kert kellő közepén állván, tizenkét fehér márvány +garádicson kellett fölmenni.</p> +<p>Fölmegyen a tizenkét márvány garádicson, az ajtóhoz ért, mely +akkora volt, hogy néhol kapunak is megjárta volna.</p> +<p>Hogy az ajtóhoz ért, ez magától felnyilt előtte, s magától +csukódott be utána. Végig menvén az üvegfolyosón, a konyhába ért. +Itt a tűz magától égett a patkán, magától főttek az ételek, a +nélkül, hogy valaki csak egy darabfát is tett volna rá, vagy csak +egy csuporhoz is a tűzet oda szította volna; sőt mi több, itt +lelkem teremtette! egyszer a seprő csak fölkerekedik az +ajtószegből, magától szépen kiseperte a konyhát, s aztán ujra +visszament a maga helyére. A kalmár <span class="pagenum"><a name= +"Page_108" id="Page_108">-108-</a></span> egészen elálmélkodott az +ily fura dolgokon; mert sehol egy lelket sem látott; de csak akkor +íjedt meg, midőn a magától forgó nyárson sült pecsenyéből vágni +akarván, valaki ugy a körmére huzott, hogyha izés lett volna is, +mégis bekapta volna.</p> +<p>A konyhából egy szobába ment, ebből a másikba, igy sorba, mig +hét szoba során nem ment keresztül, végre a nyolczadikba ért, hol +két személyre az asztal már megis volt teritve.</p> +<p>Hogyim éhes volt a kalmár, nem igen várta a kinálást, hanem +leült az egyik székre s várta, hogy mi lesz már ebből. De nem +sokáig kellett várnia, mert magától felpattanván az ajtó, az +asztalon termett az első fogás étel. A kalmár hozzá látott az +evéshez. A szemközt levő tányérról is szinte elfogyott az étel; ott +is evett valaki, a nélkül, hogy ő azt láthatta volna, hogy ki az. +Elfogy az első fogás étek, el a másik, el a harmadik is, s igy +sorba, mig csak mind a hat fogás az asztalra nem került. Hogy az +utolsó fogás étel is elfogyott, láthatlan szolgalelkek +aranymedenczében lágymeleg vizet hoztak, hogy mossa meg a kezét és +a szakálát s törüközzék meg az aranytörlőbe. Ezt elvégezvén, +láthatlan társa hasonlókép cselekedett a nélkül, hogy ő láthatta +volna, hogy ki az, mert csak a lágymeleg viz locsanását +hallotta.</p> +<p>Itt elkövetkezik az estve, el a lefekvés ideje is, <span class= +"pagenum"><a name="Page_109" id="Page_109">-109-</a></span> ezért +integettek neki, hogy menjen. Megyen a kalmár az integetés után, s +mindenütt a merre csak ment, a szobák ajtajai magoktól nyiltak fel +előtte, magoktól csukodtak be utána. Egyszer a kalmár egy fehér +hálószobába ért, hol két személyre már készen várt a vetett ágy s +bíz ő kelme az egyikbe le is feküdt. Itt a kalmárban fölébredt +valami, a félsz-e, vagy micsoda? azt egész bizonysággal nem merem +állitani, elég az hozzá, a szemét soha le nem vette a másik ágyról, +hogy valjon oda fekszik-e valaki? – Itt, lelkem teremtette! egyszer +csak elkezd a dunna suhogni, mint mikor azt valaki magára húzza. +Már a kalmáron a halál veritéke is csepegett; de azért a szemét +soha le nem vette a másik ágyról; ugyannyira, hogy az káprázni is +kezdett, de nem csak káprázott, hanem összefolyt előtte minden s +még azt a patyolatfehér dunnát is zöldnek, kéknek látta. Itt, +lelkem teremtette! egyszer csak megmozdul a szomszéd ágyban a +dunna, mint mikor valaki fektében megfordul. A kalmárnak se’ kell +több, kiugrik az ágyból, szalad a másik nyoszolyához, hogy most +majd megfogja azt, a ki ott fekszik; de csak hülthelyet talált, +mintha valaki ép most ugrott volna ki a nyoszolyából.</p> +<p>Ekkor, ép mellette, megszólal egy hang, mondván: aludjál +békében, míg jó dolgod van!</p> +<p>Hirtelen odakap a kalmár, de ismét semmit sem <span class= +"pagenum"><a name="Page_110" id="Page_110">-110-</a></span> fogott. +Most egy rózsakéz egy folyóka-zsinort rántott meg, s a gyöngyvirág +csengő hangjára, megzendült az ablak alatt a feketébe öltözött kis +madarak bandája. Fekete volt ruhájok, szomorú a notájok, hogy azt a +ki hallotta, biz majd meghasadt a szíve rajta; meghasadt volna, s +kihajtott volna belőle a bubánat fája, fekete galylyal, fekete +levéllel, gyász virággal.</p> +<p>Ettől a szomorú notától még a kalmár félsze is, fekete +szemfödelet terítvén magára, lefeküdt a halottas ágyra, helyébe +azonban a kalmár régi bátorsága ismét föl kezdett éledni; szépen +visszafeküdt az ágyába s mikor a fekete kis madárkák elhagyták a +szomorú notát, már akkor javába aludt, pedig ha nem aludt volna, +hallhatta volna, hogy mint zokog keservesen láthatlan +hálótársa.</p> +<p>A kalmár reggelre kelve kitekint az ablakon, valjon hogy van az +idő odakin? de nem nézte ő az időt, hanem majd kibújt a bőréből +örömében; de hogyis ne! midőn az ablak alatt termő aranysövénynyel +keritett kis kertben egész sereg rózsát látott, még pedig a +következő tündéri renddel: a legszélső rózsakarikákban ékeskedtek a +százlevelű piros rózsák, – telt arczuk majd megcsattant, piros +vérök majd elcseppent, – de már a másik karikában kissé +halványabbak valának, a harmadikban még halványabbak, igy mindig +halványabbak, mig utoljára fehérbe mentek <span class= +"pagenum"><a name="Page_111" id="Page_111">-111-</a></span> által. +A fehér rózsák kellő közepén diszlett a rózsakirályné. Egy teljes +fehér rózsa, melynek liliomfehér arczára gyengéden volt rálehelve a +pirosság, ép úgy, mint az ő kisebbik leánya arczára.</p> +<p>Itt a kalmár mit, mit nem cselekedett, kiugrott az ablakon, neki +egyenest a legszebb rózsának, nem kérdezvén azt, szabad-e, nem-e, +leszakasztotta a rózsakirálynét. A rózsafa tövéből hangos jajszó, +keserves sirás-rivás hallatszott.</p> +<p>Itt lelkem teremtette, mi kerül a dologból, mi nem! mintha a +garaboncziás deák jelent volna meg az égen, sárkányon ülve, +egyszerre oly rettentő égiháboru keletkezett; villámlott, +menydörgött, s úgy potyogott az istennyila, mint mikor a körtvefát +rázzák. Egy koromfekete felhő, mint a kilőtt nyíl, egyenesen a +kalmár felé tartott s megállott a feje fölött. A fekete felhőből, +mint valami hintóból, kiszállt egy csodaszörny, sziszegő, pattogó +kigyóhajjal, – melyek farkaikkal mint valami ostorral pattogtak, – +serte szakállal, ragyavert arczal és szalonnabörként +összetöpörödött testtel. A kalmár azt gondolta magában: itt az +itélet napja, annyira megijedt! s úgy érezte magát, mintha azt a +fekete felhőt ő tartaná a vállán s azalatt rogyott volna le a +földre. Hát még mikor meghallotta, hogy mit kiván tőle a +csodaszörny, akkor ijedt ám meg; de nem csak megijedt, hanem annak +a <span class="pagenum"><a name="Page_112" id= +"Page_112">-112-</a></span> nagy erős embernek, ki egy +oroszlánynyal is megküzdött volna, szép fekete szakála, mint valami +hitvány seprő, a földet kotorta, a szive pedig úgy nyilallott, ugy +hasogatta valami, mintha egy nagy kést, kétszer, háromszor is +megforgattak volna benne.</p> +<p>Azért nyilallott pedig a szive olyan nagyon, mert a csodaszörny +azt parancsolta neki: hogyha, harmad nap alatt, azért, mert a +legszebb virágot, a rózsakirálynét le merte szakasztani, életétől +megfosztani, mondom, hogyha harmad nap alatt, el nem viszi neki +legkedvesebb, legszebb leányát, kinek a rózsát szánta: no, lesz +neki ne mulass; mert még a fényes napot is feketének látja; még azt +a perczet is megátkozza, a melyben született!</p> +<p>Haj! életért, éltet; királynéért, királynét; virágért, virágot; +legszebb virága volt pedig a kalmárnak legkedvesebb, legszebb +leánya, mely virágnak a töve a szivébe, még pedig ott is a +kellőközepébe volt ültetve. És most ezt a virágot lekellett +kebléről tépni s egy csodaszörny keblére tűzni!! Ezért nyilallott a +kereskedő szive oly nagyon, mintha egy nagy kést kétszer, háromszor +is megforgattak volna benne.</p> +<p>A szegény kalmár búsan bandukolt hazafelé, de még otthon még +nagyobb szomorúság várakozott reá; mert a hogy szokták mondani: a +háza füst nélkül égett; mert alighogy kihúzta a lábát a házból, +alighogy <span class="pagenum"><a name="Page_113" id= +"Page_113">-113-</a></span> betette maga után az ajtót, a nagyobbik +leánya összegyüjtvén véle egy vivású czimboráit – urfiakat híni sem +kellett, mert azok ugyis ott voltak – lakodalmat tartottak esküvő +nélkül, férjhez mentek egy nap háromszor is; úgyhogy, mikor édes +apja a nagyobbik leány számára meghozta a czifra ruhát, mely +magától is megállott a szobapádimentomán, mégis dióhéj volt a +szekrénye, karikagyűrű az átmérője: – inkább illett volna rá a +gyász, a fekete szemfödél, s inkább is ment volna a koporsóba, mint +édes atyja színe elébe!!</p> +<p>De nemis öntözte meg a porczellán cserépben levő rozmaringbokrot +sohasem, melynek azért minden istenadta nap egy-egy ága száradt el; +úgyannyira, hogy mikor hazaérkezett az édes atyja, számon kérni a +virágot, ékes rozmaringbokor helyett csak kórot talált; viruló +hajadon helyett fonnyadt virágot!</p> +<p>De bezzeg nem is nyílt az arczán a rózsa, ha nevetett; nem hullt +igaz gyöngy a szeméből, ha könyezett és nem potyogott a sarkából az +arany, ha egyet lépett; mert a rózsa elszáradt, a könyforrás +kiapadt és megszűnt az aranyhullás. Csak a kisebbik leány birta még +e szűz kincseket, de ő megis öntözte virágát, a porczellán +cserépben levő rozmaringbokrot, minden istenadta nap; úgyhogy, +mikorra édes atyja haza érkezett, ékes virágot, viruló hajadont +talált. <span class="pagenum"><a name="Page_114" id= +"Page_114">-114-</a></span></p> +<p>És ő neki ezt a legkedvesebb, legszebb, most igazán egyetlenegy +virágát kellett letépni a kebléről, egy kigyóhajú, serte szakálú +csodaszörny keblére tűzni!…</p> +<p>Haj, hiában! életért éltet, virágért virágot, királynéért +királynét!</p> +<p>Mielőtt a nap háromszor leáldozott volna, már a szép leány a +szigeten volt.</p> +<p>Ott volt egyesegyedül szánandó állapotban. Ennek igazán gyászba +borult nappala. Olyan volt mint a nagy vadon erdőbe kiültetett +virág, mely ha vírit is, magának vírit, vagy tán még ennél is +szánandóbb állapotban, mert néha-néha csak akad egy szerető nélküli +legény, ki a vadon virágát leszakasztja s a kalapjához tűzi; – de +őt ki szakítja le?! Omlott is a szép leány könnye mint a záporeső; +a nagy vadon erdőbe kiültetett fehér rózsa galyai közé azonban egy +kis madár, valahol ott a fris mezőben a két szép aranyalma alatt a +szive környékén, vagy tán éppen abban, fészket kezdett rakni. Mig a +fészkét rakta, a kis madár ott danolgatott a fülébe szebbnél szebb +notákat. A szép leány csak hallgatta, csak hallgatta, hogy mit +danol az a kis madár.</p> +<p>Ez a kis madár volt pedig a – szerelem madara.</p> +<p>Egyszer ugyanis álmot látott s az álmot ki fejti meg? +<span class="pagenum"><a name="Page_115" id= +"Page_115">-115-</a></span></p> +<p>Ha szerelmes a kis leány; legjobb álommagyarázó kis szivecskéje; +ez a legjobb álmoskönyv, melyben iratlan betűkkel van beirva az +álom magyarázata.</p> +<p>Az volt pedig beleirva s azt olvasta ki belőle: hogy őt álmában +egy tündérszépségű királyfi látogatta meg, ki szépszóval, édes +beszéddel és aranyos igérettel biztatgatja. Az az ékes ifjú pedig +nem volt senki más, mint egy tündérkirály, ki őt kiszabadítandja e +kriptályból, hol ő eleven van eltemetve, ki aztán elviszi messze, +messze a csillagokba, vagy valami Aranykertbe, hol őt +megkoronázzák, királyné lesz belőle s minden lépten-nyomon +huszonnégy szobaleány kisérgeti.</p> +<p>Itt, mi történik a dologból, mi nem, egyszer nagyobb bizonyság +okáért egy aranyhajszálat is hagyott ott a tündérkirályfi; de, +midőn másnap a verőfényen megnézte, hát uramfia! az aranyhajszál +serteszőrré változott.</p> +<p>No ez abba maradt. – Egyszer, a mint kertben le- s fel +sétálgatott volna, már nagyon megunta az ördögpárnáját – a heverést +és a némaságot; mert semmitsem kelletvén neki dolgoznia, mindent a +helyébe vittek s mert senkivelsem válthatott egy árvaszót sem: +ezért emigy sohajtott fel:</p> +<p>– Istenem, már beszélni is elfelejtek! be jó lenne valaki, ha +mindjárt egy féreg lenne is, csak beszélni tudna! <span class= +"pagenum"><a name="Page_116" id="Page_116">-116-</a></span></p> +<p>Alig ejté ki e szavakat, már előtte állott a csodaszörny, +mondván:</p> +<p>– Hivtál, im itt vagyok!</p> +<p>A szép leány annyira megijedt tőle, hogy szóni sem birt, csak a +kezével intett, hogy távozzék.</p> +<p>A csodaszörny abban a pillantásban, mint láthatlan pára, mint +álomlátás, eltünt; – de mégis ködbe burkolva ezt kiáltá vissza:</p> +<p>– Majd ha egyszer engem unalmadban látni kivánnál: ne, itt van +ez a harangvirág, csak ezt lobáld meg s ennek ezüstcsengő hangjára +azonnal nálad termek.</p> +<p>Ezzel a virágot a leány lábaihoz hajította. Nagyot csördült a +harangvirág; piczi ütője az oldalához verődött. A szép leány, hogy +hogy nem, fölvette a harangvirágot.</p> +<p>A szép leánynak e napságtól fogva nem volt nyugodalma, mert a +csodaszörnynek ép oly kedves hangja, ép oly édes beszéde volt, mint +az ő álomlátogató ifjáé: ezért szüntelenül évődött-tűnődött +magában, valjon nem egy személy-e a kettő; valjon nem a +csodaszörny-e a gyöngyadta ékes tündérkirály; valjon nem ő fogja-e +megszabadítani e kriptályból, a melyben elevenen van +eltemetve?!</p> +<p>Egyszer a mint igy tépelődött, a mint igy ette magát, ugyanabba +a kis kertbe vetődött, hol az apja <span class="pagenum"><a name= +"Page_117" id="Page_117">-117-</a></span> a legszebb virágot, a +rózsakirálynét leszakasztotta. Annyira megszerette ezt a helyet, +annyira kedves lett előtte, hogy csaknem minden idejét itt +töltötte. Leült a rózsakirályné tövébe s ott sirdogált, ott +könyezett, ott búsult, mint a párja vesztett galamb, mint a +szomorúfűzfa.</p> +<p>Csak búsult, csak búsult, egyszer azonban eszébe jutott a +harangvirág, melyet mindig magával hordott a keblében. Hogy eszébe +jutott, kivette a kebléből, meglenditette s ennek csengő hangjára, +egyszerre, mint varázslat, ott termett a csodaszörny, leült mellé s +egy jó darabig együtt beszélgettek. Mikor a beszéd véget ért, a +leány intésére a csodaszörny, mint pára, mint álomlátás ismét +eltűnt.</p> +<p>Ez napságtól fogva gyakran előhivta a csodaszörnyet; eleinte egy +honapba egyszer, aztán kétszer, háromszor, utoljára mindennap s +végre annyira megszokta, hogy nélküle el se’ tudott lenni.</p> +<p>A szép leány mihelyest a kezével intett, a csodaszörny azonnal +eltűnt s mihelyest meglóbálta a harangvirágot, azonnal ott +termett.</p> +<p>Egyszer, midőn igy együtt beszélgetnének, azt találja mondani a +szép leány a csodaszörnynek:</p> +<p>– Istenem! be szeretném én felnevelő apámat, szülő anyámat és +édes testvéremet meglátogatni!</p> +<p>– Ha csak az szivednek kivánsága, felelt a csodaszörny, +<span class="pagenum"><a name="Page_118" id= +"Page_118">-118-</a></span> azon legkönyebben segíthetünk. Ne, itt +van ez a karika gyűrű, huzd a nevetlen-ujjadra, este lefekvés előtt +forditsd meg háromszor s reggelre otthon ébredsz fel; – hanem csak +azon szín alatt eresztlek haza, hogyha egy hét elteltével hasonló +módon vissza jösz; különben a milyen jó vagyok most, olyan rosz +leszek!</p> +<p>A szép leány úgy tett, miként a csodaszörny mondá: estve, +lefekvés előtt, megfordította háromszor a karika gyűrűt, reggelre +otthon ébredt fel.</p> +<p>Légi úton, virágnyoszolyán hat hattyú vitte haza, csendes +ringatással, énekszó mellett. Nagy volt otthon az öröm, midőn +megpillantották a rég nem látott szép leányt; mindenki örült, +mindenki szeme könybe lábbadt, csak az édes testvéreé, a nénjeé +nem; mert irigykedett reája, hogy a huga még most is birja a +szűzleány kincseket, ő pedig elvesztette; de azért ő is tettette +magát mintha örülné.</p> +<p>Itt elérkezik az egy hét, el az elválás ideje is: ezért a szép +leány keserves zokogások, nagy könnyhullatások között elbúcsuzván +szerető apjától, szülő anyjától és édes testvérétől, a szigetbe +ugyanazon az uton módon jött vissza, a mint odament.</p> +<p>Itt újra haza szeretett volna menni a szép leány, ismét azt +találja mondani a csodaszörnynek:</p> +<p>– Istenem! be szeretném én nemző apámat, szülő anyámat és édes +testvéremet látni. <span class="pagenum"><a name="Page_119" id= +"Page_119">-119-</a></span></p> +<p>– Hogy teljék szived kivánsága, felelt a csodaszörny, ne, itt +van ez a csésze büvös ír, melylyel estve, lefekvés előtt, kend meg +szűz vállacskáidat, majd meglátod, hogy milyen sugár szárnyak nőnek +ki a te vállaidból s haza repülhetsz. Egy hétig, hét napig otthon +mulathatsz, de a nyolczadikra kelve itthon légy; különben a milyen +jó vagyok most, olyan rosz leszek!</p> +<p>Ugyis lett. – A szép leány elvette a csészét, estve, lefekvés +előtt, megkente szűz vállacskáit, kétfelől kinőtt sugár szárnya és +hazarepült.</p> +<p>Nagy volt otthon az öröm, midőn megpillantották a világszép +leányt, mely még nagyobb lett, midőn, asszony módjára, +feldicsekedett, hogy ő vele ilyen jó bánik, olyan jó bánik a +csodaszörny, mintha nem is ő volna annak a rabja, hanem az ő +neki.</p> +<p>Ennek hallattára még nagyobb lett, még jobban meghizott a +nénjébe az irigység. Itt, lelkem teremtette, mit cselekedett, mit +nem! a hugától a büvös irt ellopta s csak két hét mulva adta +vissza, mondván, hogy ugy találta, pedig a látogatásra a +csodaszörny csak egy hetet, csak hét napot adott. Ezért ímhogy a +halál félelme el nem fogta a szegény leányt, szűntelen azt +forgatván elméjében: „hogy a milyen jó vagyok most, olyan rosz +leszek!“ Ezért nagy könyhullatások, keserves zokogások között +búcsuzván el szerető apjától, <span class="pagenum"><a name= +"Page_120" id="Page_120">-120-</a></span> szűlő anyjától és édes +testvérétől, estve, lefekvés előtt, nagy lelki szorongatások között +megkente szűz vállacskáit, kétfelől kinőtt sugár szárnya s +hazarepült.</p> +<p>Hogy hazaért, a halálra itélt rab félelmével kebeléből kivette a +harangvirágot, meglobálja kétszer háromszor is, de az nem adott +hangot; majd szép szóval hivogatta a csodaszörnyet, de az nem +jelent meg.</p> +<p>Sírva-ríva keresi, nagy könyhullatások, keserves zokogások +között a kert minden zegét-zúgát összejárta, de nem akadt rá.</p> +<p>Csak keresi, csak keresi, egyszer ugyanabba az aranysövénynyel +keritett kis kertbe vetődött, hol apja a legszebb rózsát, a +rózsakirálynét leszakasztotta, s uramfia! ott találja a +csodaszörnyet ugyanazon rózsakirályné tövében – élet nélkül, +elkékülve, összegörnyedve; a kigyók a fején megmeredve, kinyujtózva +hevertek mellette.</p> +<p>Hozzá rohon a szép leány, költögeti, de nem hallja, ébresztgeti, +de nem ébred, könyeivel öntözgeti, de nem érzi a forró könyeket. +Majd lehajol hozzá, a fejét az ölébe veszi s homlokánál +megcsókolta.</p> +<p>Ime, a halott megmozdult!</p> +<p>Megcsókolja másodszor is.</p> +<p>Ime, a halott egyet sohajtott!</p> +<p>Megcsókolja harmadszor is, mondván: <span class= +"pagenum"><a name="Page_121" id="Page_121">-121-</a></span></p> +<p>– Ébredj szivem szép szerelme! ébredj tündérkirályfi!</p> +<p>Ime! egyszerre, mint a villám, felugrott a csodaszörny! de többé +nem a kigyóhaju, serteszakálu, ragyavert arczú s szalonnabőrként +összetöpörödött testű csodaszörny, hanem egy gyöngyadta 24 éves, +aranyhajú, selyemszakálú, ékes ábrázatú, sugártestű +tündérkirály.</p> +<p>Hát a világszép kisasszony kit lát maga előtt, kit egyebet, mint +álomlátogató szerelmes ifját!</p> +<p>Hogy meglátták egymást, egymás nyakába estek, megölelték, +megcsókoltak egymást, mondván: te az enyim, én a tiéd, ásókapa sem +választ el egymástól.</p> +<p>Nem hijába danolt a szerelem kis madara, mig a fészkét rakta, a +fészek készen volt s az egy pár cseléd, az egy pár madárka, +beleszállt, beleköltözött.</p> +<p>Az ékes tündérkirály kézen fogta a kalmár kisasszonyt, egy +rózsalugos alá vezette s ott leültek kettecskén egymás mellé.</p> +<p>– Most szivem szép szerelme, mondja az ékes tündérkirály, halld +szomorú historiámat: nekem egy boszorkány szeretőm volt, de én ezt +nem tudtam. Mikor már ez a boszorkány megfogott a hálójában, mikor +már a szerelem rabja lettem, gondoltam magamban, hogy most szép +szerével meglepem a szeretőmet. Ezért titkon az ablakához +lopodztam, betekintettem <span class="pagenum"><a name="Page_122" +id="Page_122">-122-</a></span> rajta, hát uramfia, mit láttam! nem +egyebet, mint azt, hogy a szeretőm, a bűbájos asszony, a fejét +levette a nyakáról s maga elé az asztalra tette. A fej előtte ott +forgott magától mint valami sergetyű s ő azt bűvös irral +szépítgette, kifestette. Nekem se kellett több, e napságtól fogva +soha, de soha, feléje sem mentem, cserbehagytam. Hogy +cserbehagytam, hogy feléje sem mentem, ő engem átok alá vetett: az +országomban minden élő, okos és oktalan állat kővé váljon; magam +pedig minden teremtett állat ijedelmére csodaszörnynyé, s mindaddig +fogjon meg az átka, míg az alól a hű szerelem fel nem oldoz. – Most +már szivem szép szerelme, hű szerelmed által olyan szabad vagyok +mint a madár, de bezzeg még nem szabadok a kővé vált tündérifjak, +tündérkisasszonyok, és a birodalmamban levő minden okos és oktalan +állat: őket azért költsd fel mély álmukból. Hogy fölkelthesd, menj +be a palotának hetedik szobájába, hol egy aranyrácsos almáriomban, +gyémántokban egy varázsvesszőt találsz. Vedd azt magadhoz, keresd +fel e kert kellőközepén álló cseremustfát, s a varázsvesszővel üsd +meg háromszor annak az oldalát, majd meglátod, hogy egyszerre, mint +valami varázslatra, hogy fölébrednek azok a kővé vált alakok.</p> +<p>Ugyis lett. – A világszép kalmár kisasszony bement a palota +hetedik szobájába, megtalálta az <span class="pagenum"><a name= +"Page_123" id="Page_123">-123-</a></span> aranyrácsos almáriomot, +abban a gyémántokban levő varázsvesszőt, azt magához vette, +fölkereste aztán a kert kellőközepén a cseremustfát s vele annak az +oldalát háromszor megütötte.</p> +<p>Ime! az első ütésre megmozdultak a kővé vált alakok; a másodikra +hangot adtak, s a harmadikra, mint valami mély álomból mindnyájan, +de mindnyájan fölébredtek s ki-ki a maga dolgához látott, mintha +csak tegnap feküdtek volna le a halálos terítőre, mintha csak +tegnap aludtak volna el.</p> +<p>Mire a világszép kalmárkisasszony a tündöklő palotához vissza +érkezett, már ekkor a tündérifjak és a tündérkisasszonyok elébe +mentek s ugy fogadták őt mint királynéjokat.</p> +<p>De még ez nem volt elég, hanem a világszép kalmárkisasszonyt +beleültették a szélhintóba, bevitték a fördőszobába, hol +gyémánttal, mint megannyi tükörrel kirakott szoba közepén aranykád +állott, aranykádban pedig életbalzsam. Ebben őt megfördették, az +aranytörűközővel megtörölték, sarkig érő aranyhaját kibontották, +mindegyik szálra egy-egy igaz gyöngyöt húztak, aztán szépen +felfodorították, két foncsikba fonták. Mikor ezzel is készen +voltak, biborba-bársonyba felöltöztették, az első székbe beűltették +és a tündérkoronával királynénak megkoronázták.</p> +<p>Mikor ezzel is készen voltak, hét világra szóló <span class= +"pagenum"><a name="Page_124" id="Page_124">-124-</a></span> +lakodalmat csaptak s jelen voltak mint vendégek: a nap, hold és a +csillagok fényes tábora.</p> +<p>A nap sütött, a hold világitott és a csillagok ragyogtak.</p> +<p>A feketébe, gyászba öltözött kis madárkák, piros haczukát +kaptak, s oly víg notákat huztak, hogy még az is tánczolt, a ki nem +akart, az is nevetett, a ki nem akart, ha mindjárt tulajdon édes +apja feküdt volna is a terítőn.</p> +<p>A fűzek alá a vidék népsége számára hosszú asztalokat raktak ki, +erre aranyabroszt vontak, az aranyabroszra ezüsttálat tettek és az +ezüsttálban mindenféle jobbnál jobb, különbnél különb étkeket +tálaltak fel.</p> +<p>Áldás hullt mindenfelé, mint a tavaszi harmat, mint a nyári +lágymeleg eső s a népségnek olyan lett ez a sziget, mint a +gyermeknek az anyja emlője.</p> +<p>Az öreg kalmárért, meg a feleségeért, meg a nagyobbik leányáért +üveges-aranyos hintót küldtek, de csak az öreget, meg a feleségét +hozták el, mert a nagyobbik leány tulajdon édes apját és szülő +anyját elhagyta; boszorkánynak állt be s lett minden jónak +ellensége, elrontója.</p> +<p>Az öreg kalmár, ha az egyik leányára, a kisebbikre nézett, +nevetett az egyik szeme; ha a másik <span class="pagenum"><a name= +"Page_125" id="Page_125">-125-</a></span> leányára, a nagyobbikra +gondolt, könybelábbadt a másik szeme; egyszerre sirt is, nevetett +is.</p> +<p>Igy lett az egyik leányból tündérkirályné, igy lett a másik +leányból vén boszorkány; igy lett a elsőből ékes virágszál, igy +lett a másodikból virág helyett koró, vagyis kóroból kötött seprő, +seprő ördögök kezében.</p> +<hr class="chap" /> +<p><span class="pagenum"><a name="Page_126" id= +"Page_126">-126-</a></span><br /> +<span class="pagenum"><a name="Page_127" id= +"Page_127">-127-</a></span></p> +<h2>A LIDÉRCZ.</h2> +<p><span class="pagenum"><a name="Page_128" id= +"Page_128">-128-</a></span><br /> +<span class="pagenum"><a name="Page_129" id= +"Page_129">-129-</a></span></p> +<p>Hol volt, hol nem volt, elég az hozzá, volt egyszer egy vén +asszony, ki boszorkány volt s ennek egy tizennyolcz éves +leánya.</p> +<p>Vén volt már a boszorkány, vénebb az országútnál, öregebb a Sz. +Gellért hegyénél, de nem volt vén – patvar vigye! – a tudománya. A +vén asszonynak egyik lába a siron innen, a másik pedig a sirban, +mely felé hét rét görnyedve ballagott; de mivel csak +tipegett-tapogott, lassan ért el oda, de mégis elért.</p> +<p>De mielőtt elért volna, a meghalóágyán magához inté az árvát s +azt mondja neki:</p> +<p>– Édes leányom, mondanék én neked valamit, kettő lesz belőle: +tégy szert Lidérczre. Arra pedig szert tehetsz: hogyha tiszta +fekete jérczét, de olyant, melynek mindene, a kis körmétől kezdve +egész az orra hegyéig tiszta fekete legyen, még pedig olyan mint a +csillagtalan éjfél, mint a fekete posztó, vagy még ennél is +feketébb. Ha szert tettél ilyen fekete jérczére: <span class= +"pagenum"><a name="Page_130" id="Page_130">-130-</a></span> ezt a +ketreczből, melybe csupáncsak egymagát rekeszd be, soha, de soha ki +ne ereszd, hanem mindig be legyen csukva; hogy ahhoz kakas ne +férhessen. Mikor ez a fekete jércze kakas nélkül az első tojását +elhullatta, a jérczét azonnal öld meg, a husát pedig mindenestül, +úgy a hogy van, ásd el.</p> +<p>Mikor ezt elvégezted, a fekete jércze tojását tedd a honod alá s +hordozd azt ott kilencz napig szünetlenül.</p> +<p>Kilenczed napra a tojás kikel s kibujik belőle a Lidércz.</p> +<p>Ez a Lidércz csak olyan koszos, boglyas, kolonczos, kis, piczi +csibécske lesz, melyet még a varjú se vinne el, de még a szarka se +bántaná, hogy azt a ki meglátja, nem adna érte egy fületlen +gombot.</p> +<p>De te mindezekkel mitse gondolj, hanem a Lidércz után láss.</p> +<p>Enni ugyan nem kér, de nem is eszik, hanem minden istenadta nap +háromszor: reggel, délben és estve, mint a hogy a polyabeli +gyermekcsénél szokták, szép tiszta rongyocskát tégy alá.</p> +<p>Majd a Lidércz estve lefekvés előtt megszólal ilyeténképen:</p> +<p>– Mit kivánsz? mit kivánsz?</p> +<p>És te neked ekkor ez légyen szód és mondásod:</p> +<p>– Egy kád aranyat, egy kád ezüstöt és egy kád rézpénzt. +<span class="pagenum"><a name="Page_131" id= +"Page_131">-131-</a></span></p> +<p>És a Lidércz ebbeli kivánságodat tüstént azon szempillantásban +teljesítni fogja.</p> +<p>Mikor a Lidércz ebbéli kivánságodat teljesíté, megrázkodik, +legénynyé válik s azon éjszaka veled hál reggelig.</p> +<p>Reggel pedig ismét megrázkodik és ujra, mint annak előtte, +Lidércz lesz belőle.</p> +<p>Ha legény volnál: a Lidércz leány lenne; de mivel leány vagy, az +legénynyé változik.</p> +<p>Három nap alatt megszabadulhatsz tőle; de tovább ne is tartsd +magadnál, mert gyenge piros véred, mint a nadály, mint a piócza +mind kisziná és te ekkor virág helyett kóróvá száradnál.</p> +<p>A Lidércztőli megszabadulásnak két utja és módja van, még pedig: +vagy eladod, vagy elveszted.</p> +<p>Eladhatod pedig, hogyha világos nappal 12 órától délutáni két +óráig – mert közbe legyen mondva, a Lidércz napjában csak egyszer +és pedig ekkor alszik – mondom, hogyha világos nappal tizenkét +órától délutáni két óráig olyan zsákba teszed, mely telisded tele +van kóczczal és e közé a feleközepe táján bepakolod.</p> +<p>De csak, mint mondám, délben tizenkét órától délutáni 2 oráig +adhatod el, mert a Lidércz aztán tüstént fölébredne s téged +vérbe-fagyba hagyna.</p> +<p>És ha azt kérdik tőled, hogy mint adod, erre csak az legyen szód +és mondásod: <span class="pagenum"><a name="Page_132" id= +"Page_132">-132-</a></span></p> +<p>– Egy kis pénzért, se többért, se kevesebbért.</p> +<p>Elvesztheted pedig: hogyha a Lidérczet, mikor alszik egy +kóczgongyolába szépen bepakolod, aztán kiviszed az erdőre, ott egy +nyirfa-tuskot keressz, melyet aztán kifursz és abba a lyukba +beszegezed; de jól vigyázz arra, hogy a szeg szinte ugyanazon +nyírfa tuskóból való legyen; különben onnan könnyen kijönne és +téged ismét vérbe-fagyba hagyna.</p> +<p>A Lidércz aztán ebben a lyukban három nap, három éjszaka él, +mely idő alatt szünetlenül, mint az anyátlan gyermek, egyre sír, +egyre rí hangos zokogással.</p> +<p>Ha eladhatod, a ki megtalálja venni, az nem három napig, hanem +három álló esztendeig birhatja és ez idő alatt el is adhatja +ugyanazon az úton és módon, a mint te elattad.</p> +<p>De ez idő alatt azzal a bizonyossal, a ki majd megveszi, mindig +vele hál és pedig: ha leány veszi meg: legényképében; ha legény: +leányképében.</p> +<p>De jaj lesz annak, a ki harmadszor találja megvenni, a ki a +harmadik gazdája lesz; mert aztán ha fölébred az alvásából, azt +ízzé-porrá tépi, azzal azt teheti a mit akar, az már egészen az +ördögé.</p> +<p>No jól van, ez abban maradt.</p> +<p>Itt meghal a vén boszorkány, kinek a lelke elszállt a gyehenna +lángjai közé, hogy ott ezeresztendeig égjen, <span class= +"pagenum"><a name="Page_133" id="Page_133">-133-</a></span> +szabadulás nélkül, a böreért pedig az ördögök jöttek el s azok +vitték el a pokolba fújtatónak.</p> +<p>Az árva aztán magára maradt, mint az ég madara, mint a kinek se +apja, se anyja nincsen, hanem ugy áll peczéren mint az újjam.</p> +<p>Itt a leány, a mint édes anyja a meghaló-ágyán meghagyta, vett +egy tiszta fekete jérczét, még pedig olyant, mely a kis körmétől +kezdve egész az orrahegyéig, mint a csillagtalan éjfél és mint a +posztó, vagy még ennél is feketébb volt.</p> +<p>A leány aztán a fekete jérczét ketrecz alá tette és soha ki nem +eresztette, hogy ahhoz kakas aranyért se férjen.</p> +<p>A fekete jércze aztán heted napra megtójt s a tojását a leány +kilencz napig hordozta a hona alatt.</p> +<p>Kilenczed napra a tojás felpattant s kikelt belőle egy koszos, +borzas, kolonczos kis csirke, mely nem volt nagyobb mintegy +ökörszem, mintegy kis madár.</p> +<p>Ez a koszos, borzas és kolonczos csirke volt pedig a +Lidércz.</p> +<p>Ő aztán a Lidérczet egy kis katulyába tette, alája pedig, mint a +polyabeli gyermek alá, minden istenadta nap háromszor: reggel, +délben és estve tiszta patyolat rongyot rakott.</p> +<p>A Lidércz egész istenadta nap semmit, de semmitsem <span class= +"pagenum"><a name="Page_134" id="Page_134">-134-</a></span> evett, +hanem mindig ott ült a katulyába a tiszta fehér patyolat +rongyon.</p> +<p>Itt eljön az estve, el a lefekvés ideje.</p> +<p>A leány levettkőzik; lehuzza a lábáról karmazsin csizmáját, +kibontja sarkig érő haját és hálóinget vesz magára.</p> +<p>A Lidércz csak nézi, csak nézi a leánynak szép piczi +lábacskáját, hosszu selyemhaját, piros két almáját, szép két +cziczi-dombját és ekkor megszólalt, vékony hangon mint az +üvegcsengetyü ilyeténképen:</p> +<p>– Mit kivánsz? mit kivánsz?</p> +<p>– Három kád pénzt, felelt a leány, az egyikben legyen +vert-arany, a másikban vert-ezüst és a harmadikban rézpénz.</p> +<p>Itt lelkem teremtette a Lidércz megrázkódik s mint ezüstfüst, +mint aranypára, mint égő köd eltűnt a szobából, kibujt a +kulcslyukon és kiszállt a kéményen.</p> +<p>A Lidércz aztán alig volt oda egy-nehány perczig; csak addig +sem, mig az ember kettőt pillant s már ekkor ott állt a leány előtt +legényképen.</p> +<p>De már ekkor a három kád pénz is a kis kamrában állott; az +egyikben volt vert-arany, a másikban vert-ezüst, a harmadikban +pedig rézpénz.</p> +<p>A Lidércz aztán az ágyra feküdt, a leány mellé bujt s kivilágos +kiviradtig vele hált.</p> +<p>A szép leány aztán reggelre kelve olyan sárga <span class= +"pagenum"><a name="Page_135" id="Page_135">-135-</a></span> lett +mint a kikirics, olyan sápadt mint a halott és olyan fehér mint a +fehér-liliom.</p> +<p>Fehér-liliom!? az ám! de olyan fehér-liliom, melynek az élte +gyökerén féreg rág.</p> +<p>Az ő férge volt pedig a Lidércz.</p> +<p>Reggel aztán a Lidércz ismét olyan kóczos, boglyas és kolonczos +csirke lett, mint annak előtte volt, hogy azt, a ki látta volna, +azt mondta volna, hogy az nem ér egy ütet taplót, nem egy +fapetákot.</p> +<p>A szegény leány aztán alig várta, hogy a Lidércz 12 órakor +elaludjék s hogy elaludt, tüstént felszaladt a padlásra, hozott le +onnan egy kötény kóczot, azt zsákra rakta és a Lidérczet +belepakolta.</p> +<p>Mikor a leány mindezekkel készen volt, szaladt a vásárra, hogy a +Lidérczet majd eladja.</p> +<p>De mikkorrára kiért a vásárba, az óra ép’ kettőt ütött, a +Lidércz fölébredt s így nem adhatta el.</p> +<p>Haza viszi nagy sírva-ríva, hogy már a Lidércz megint vele hál, +hogy az ujra, mint a nadály, kiszíja szép piros vérét.</p> +<p>Ugyis lett. – Mert mikor eljött az estve, el a lefekvés ideje, a +szép leány feküdni készült. Mondom, hogy feküdni készült, megágyaz, +megveti az ágyát, lehuzza a lábáról karmazsin csizmáját, kibontja +sarkig érő selyemhaját és hálóinget vesz magára.</p> +<p>A Lidércz csak nézi, csak nézi a leánynak szép <span class= +"pagenum"><a name="Page_136" id="Page_136">-136-</a></span> piczi +lábacskáját, hófehér lábszárát, sarkig érő selyemhaját, piros két +almáját, szép két cziczi-dombját és ekkor vékony hangon mint az +üvegcsengő megszólalt ilyeténképen:</p> +<p>– Mit kivánsz? mit kivánsz?</p> +<p>– Három kád pénzt, felelt a leány, az egyikben legyen +vert-arany, a másikban vert-ezüst és a harmadikban rézpénz.</p> +<p>Itt lelkem teremtette! a Lidércz ismét megrázkódik s mint +ezüstfüst, mint aranypára, mint gyémántköd eltünt a szobából; +kibujt a kulcslyukon s kiszált a kéményen.</p> +<p>De a Lidércz alig volt oda annyi ideig, míg az ember kettőt +pillant, míg egy Miatyánkot elmondhat, s ott állt a leány előtt +legényképében.</p> +<p>A három kád pénz pedig már ekkor a kamrában állott; az egyikben +volt vert-arany, a másikban vert-ezüst és a harmadikban +rézpénz.</p> +<p>A Lidércz aztán a leány mellé az ágyra feküdt s kivilágos +kiviradtig vele hált.</p> +<p>A szép leány reggelre kelve olyan sáppadt lett, mint a ki már a +terítőn fekszik kinyujtóztatva, mint a kit most vesznek ki a +sírból, mint a kettétört virág, mely mindig halványabb halványabb +lesz, míg utóljára csaknem a halál halványsága fogja el.</p> +<p>De volt pénz elég; egész dögével! <span class="pagenum"><a name= +"Page_137" id="Page_137">-137-</a></span></p> +<p>Reggel aztán a Lidércz ismét olyan kóczos, boglyas és kolonczos +csirke lett, mint annak előtte volt, hogy azt még a szarka se vitte +volna el, még az is ott hagyta volna, a hol találta, hogy azt a ki +látta volna, azt mondta volna, hogy ez az idétlen csirke nem ér egy +fületlen gombot, nem egy kurjantást.</p> +<p>A szegény leány aztán másnap alig várta, hogy a Lidércz a +szokott időben, világos délben tizenkét órakor elaludjék és hogy +elaludt, tüstént felszaladt a padlásra, honnan egy kötény koczot +hozott le, azt zsákra rakta, a Lidérczet belepakolta.</p> +<p>Mikor a leány mindezekkel készen volt, lóhalálában rohant a +vásárra, hogy majd eladja a Lidérczet.</p> +<p>De a leány mikorrára kiért a vásárba, az óra ép’ kettőt ütött, +ép’ délutáni két óra volt, a Lidércz pedig fölébredt és ezért nem +adhatta el.</p> +<p>A leány aztán a Lidérczet haza viszi nagy sírva-ríva, hogy az +már megint vele hál, hogy az már ujra, mint a nadály, kiszíja szép +piros vérét.</p> +<p>Ugyis lett. – Mert mikor eljött az estve, el a lefekvés ideje, a +leány feküdni készült.</p> +<p>Hogy feküdni készült, az ágyat elbontotta, megvetette; de ekkor +azt gondolta, hogy saját halálos ágyát veti meg, hogy nemis az +ágyba, hanem a terítőre, a deszkára fekszik. És jobb is szeretett +volna <span class="pagenum"><a name="Page_138" id= +"Page_138">-138-</a></span> ott azon a deszkán kiterítve feküdni, +mint azon a vetett ágyon!</p> +<p>De volt neki sok pénze! De mit ért az neki, ha mindjárt egy +pinczével lett volna is, ha az ő szivének abban nem volt semmi +gyönyörűsége, semmi öröme, hanem azt ugy nézte, ugy tekintette, +melyért lelkét-testét az ördögnek eladta.</p> +<p>Azért le se akart feküdni, hanem csak az ágyszélén virasztani át +azt a tengernyi éjszakát, mint a kinek halottja van, kit reggel, +délben és estve mindig sirathat.</p> +<p>Neki is volt halottja, kit reggel, délben és estve mindig +sírathatott és az volt: szép fehér lelke, kit az ördögnek pénzért +adott el.</p> +<p>Ezért egészen a bubánatnak adta magát, mely rászállt s mint +valami fekete lepedő, egészen beterítette, egészen beborította.</p> +<p>De a leány mégis csak lefeküdt; levetette karmazsin csizmáját, +kibontotta sarkig érő selyemhaját és inget vett magára. A hajába +fekete pántlikát font be.</p> +<p>A Lidércz csak nézi, csak nézi a leánynak gyenge fehér lábát, +sarkig érő selyemhaját, piros két almáját, két szép cziczi-dombját +s aztán vékony hangon, mint az üvegcsengő, megszólalt +ilyeténképen:</p> +<p>– Mit kivánsz? mit kivánsz? <span class="pagenum"><a name= +"Page_139" id="Page_139">-139-</a></span></p> +<p>– Sz...ebadta! – követem alásan – felelt a leány.</p> +<p>Itt lelkem teremtette! a Lidércz ujra megrázkódik s mint +ezüstfüst, mint aranypára, mint gyémántköd eltünt a szobából; +kibujt a kulcslyukon és kiszállt a kéményen.</p> +<p>De a Lidércz alig volt oda annyi ideig, míg az ember kettőt +pillant s már ekkor ott állt a leány előtt legényképében.</p> +<p>A szegény leány házát – követem alásan – izével egészen környös +körül hordta, még pedig annyira, hogy még az ajtót se lehetett +volna kinyitni.</p> +<p>A Lidércz aztán a leány mellé az ágyra feküdt s vele hált egész +kivilágos kiviradtig.</p> +<p>A szép leány reggelre kelve olyan halvány lett mint a letört, +szine hagyott buzavirág, olyan sárga mint a kikirics, mint a kiben +lélek se lett volna, hanem csak hálni járt volna bele.</p> +<p>Reggel aztán a Lidércz ismét olyan kóczos, boglyas és kolonczos +csirke lett mint annakelőtte volt, hogy azt a ki látta volna, azt +mondta volna, ez a pípes csirke nem ér egy ütet taplót, nem egy +fadrombot, hogy azt még a madár se vitte volna el, hanem még az is +otthagyta volna a hol találta.</p> +<p>A szegény leány aztán többet ki sem ment a szobából, hanem +mindig egyre sírt-rít, hullt a könye <span class="pagenum"><a name= +"Page_140" id="Page_140">-140-</a></span> mint a záporeső; +ugyannyira, hogy az nap még tiszta rongyot sem tett a Lidércz alá, +melyért az a leányt előfogta s ugy megverte mint a kétfenekű +dobot.</p> +<p>Itt elkövetkezik az estve, el a lefekvés ideje, a leány ezért +megvetette az ágyát s levetközött; levetette szép piros csizmáját, +kibontotta sarkig érő selyemhaját s inget vett magára.</p> +<p>A Lidércz csak nézi, csak nézi a leánynak gyenge fehér lábát, +hófehér lábszárát, sarkig érő selyemhaját, piros két almáját, szép +két cziczi-dombját s mikor jóllakott a nézéssel, vékony hangon, +mint az üvegcsengő, megszólalt ilyeténképen:</p> +<p>– Mit kivánsz? mit kivánsz?</p> +<p>A leány nem szólt semmit.</p> +<p>– Mit kivánsz? mit kivánsz? ismétlé a Lidércz.</p> +<p>A leány nem szólt semmit.</p> +<p>– Mit kivánsz? mit kivánsz?</p> +<p>A leány ujra nem szólt semmit s mikor harmadszor sem szólt, +felugrik a Lidércz nagy mérgesen, neki esik a leánynak, sarkig érő +selyemhaját a kezére tekerte s kiseperte vele a ház földjét. Hosszú +selyemhaja, mint valami selyemborona, mint valami selyemseprő az +egész szobát tisztára kiseperte. Aztán a Lidércz elkezdett vele +labdázni; felhajította a padlásig, meg a földhöz verte, ujra +felhajította, <span class="pagenum"><a name="Page_141" id= +"Page_141">-141-</a></span> meg a földhöz verte; tizenkétszer +felhajította, tizenkétszer verte a földhöz, de csinálhatott már +azzal akármit, akár fejszefokával is verhette, mert az többé mit +sem érzett, mert annak már semmije sem fájt, mert az már meg volt +halva.</p> +<p>Mikor már a Lidércz a leányt holtig verte, mikor már +agyonütötte, felkapta mint valami szalmaszálat s meg sem állt vele +a pokolig; de csak a testét, de csak a bőrét vihette el magával, +mert a lelke már ugyis az ördögöké volt, mert az már ugyis a +gyehenna lángjai közt égett-eléghetlenűl; mert fekete +galambképében, mint a kilőtt nyíl elszállt oda, honnan csak 1000 +esztendő múlva, mint fehér galamb kerülhet ki s ekkor az igazak +hazájában lészen az ő lakása, hol aztán az nagy tisztességben +él.</p> +<hr class="chap" /> +<p><span class="pagenum"><a name="Page_142" id= +"Page_142">-142-</a></span><br /> +<span class="pagenum"><a name="Page_143" id= +"Page_143">-143-</a></span></p> +<h2>PRÜCSÖK JÁNOS.</h2> +<p><span class="pagenum"><a name="Page_144" id= +"Page_144">-144-</a></span><br /> +<span class="pagenum"><a name="Page_145" id= +"Page_145">-145-</a></span></p> +<p>Volt egyszer a világon két mester ember. Levén az egyik +becsületes csizmadia, a másik pedig vargamester. Egy fedél alatt +laktak az istenadták, mégis mindenben különböztek egymástól, csak +egyben egyeztek meg: – a szegénységben; mindkettőnek lapos volt az +erszénye, beleütött az istennyila!</p> +<p>Egyszer azt találja mondani a csizmadia a vargának:</p> +<p>– Hej, koma! mondanék én egyet, kettő lesz belőle: tegyünk szert +pénzmagra!</p> +<p>– Csak az itt a bökkenő, felelt a varga, hogy én azt a +mesterséget egyátalán nem értem, de még az apám se értette; mert a +hogy jött a világra, ugy ment vissza, csupán két csizmadiatallérja +volt, azt is nekem hagyta.</p> +<p>– Ej, dehogy nem értjük! válaszolt a csizmadia, olyan gondolatom +támadt mint a peták! Ugy-e, van a birónak jó öt lova?</p> +<p>– De van ám! <span class="pagenum"><a name="Page_146" id= +"Page_146">-146-</a></span></p> +<p>– No, ha van, azokat majd szépen elcsenjük s te komám kiviszed +az erdőbe, ide meg ide, én pedig azalatt látogatóba megyek ő +kigyelméhez, majd el panaszolja ő nekem az egész dolog sorát +rendjét, majd mondja ő nekem: hogy ennyit meg ennyit adnék annak az +embernek, a ki ugy szépszerével előadná a lovaimat, – én pedig +állok elébe s mindazokra szóm és mondásom ez lesz: van nekem egy +mágyiás könyvem, melyből e széles világon történt minden dolgok +kilehet olvasni: tán biróuram lovairól is szól az irás.</p> +<p>Ugyis lett. – Ellopták a biró öt lovát; a varga kivitte azokat a +megnevezett helyre, a csizmadia pedig a mágyiás könyvet zsebre +tevén, elballagott másnap a kárvallott biróhoz.</p> +<p>– Adjon isten jó napot, biró komám uram!</p> +<p>– Fogadj isten komám uram!</p> +<p>– Azt hallottam, hogy valami nagy szerencsétlenség érte komám +uramat?</p> +<p>– Hej, ne is emlitse Prücsök uram! ellopták az öt lovamat!… +szegény párák, milyen áldott jószágok voltak!… tudom azoknak sem +lesz többet olyan gazdájok mint én voltam!… szegény párák!… szegény +párák!…</p> +<p>– Azt valami gazember cselekedte!</p> +<p>– Igazság szól ki Prücsök uramból, becsületes <span class= +"pagenum"><a name="Page_147" id="Page_147">-147-</a></span> ember +hogy is tette volna?!… szegény áldott párák! Biz elhiheti +kigyelmed, hogy annak, a ki előadná, nem sajnálnék tőle 300 +forintot.</p> +<p>– Kétszer se mondja biró uram, mert szaván fogom; tegnap +találtam egy mágyiás könyvet, ebben minden e széles világon történt +dolgok meg vannak irva: hátha a kelmed lovairól is szól az irás, +hátha nem alszik az ördög?!</p> +<p>– Hiszen ha szólna, kelmedtől sem sajnálnám a háromszáz +forintot, akár előre is kifizetném.</p> +<p>– Nem kell nekem előre, felelt a csizmadia, majd csak akkor, ha +előlesznek a lovak.</p> +<p>Ezzel kiveszi Prücsök János a köpönyege zsebéből a mágyiás +könyvet, felnyitja s elkezd belőle handrikálni ilyeténképen: ha a +szálason lemegyünk, a fenéken fel, nagy hegy alatt kis dombon egy +sugár cserfához van kötve mind az öt lova kigyelmednek. Ez van +szórul szóra ákom-bákom betűkkel a mágyiás könyvben megírva, a ki +nem hiszi, im olvassa, – de szerencsére senki sem tudott olvasni. – +Elhitték.</p> +<p>Itt kimegyen az erdőre egy sereg ember botokkal, baltákkal, +vasvillával fölfegyverkezve, hol is a mondott s nevezett helyen már +messziről meglátják a biró öt lovát egy sugár cserfához kötve, +mellette pedig egy bujnyik kinézésü ember tartotta a kötőfékeket; +ez pedig nem volt senki egyéb mint a varga. <span class= +"pagenum"><a name="Page_148" id="Page_148">-148-</a></span></p> +<p>Még messziről rá kiabálnak: megálj gazember… megállj hunczut… +ilyen, amolyan lókötője!…</p> +<p>No, persze a zsiványképébe felöltözött vargának is volt annyi +esze hogy megállott: azért illa foré, nád a kert!… persze ezeknek +is volt annyi eszök, hogy nem vették űzőbe a vargát, csakhogy a +lovak megvannak!</p> +<p>Itt nagy hírrel haza vezették a lovakat, Prücsök Jánosnak pedig +kifizették a háromszáz forintot, még rádásul meg is köszönték.</p> +<p>Itt hire futamodik Prücsök Jánosnak, hogy itt meg itt ebben a +faluban lakik egy híres jós, ki a sátánnal czimborál, a hazajáró +lelkekkel szövetkezik, a kopogó szellemekkel pedig ép’ barátságot +kötött s ezek szereztek neki egy olyan mágyiás könyvet, hogy abban +minden, de minden a széles világon történt dolgok ákom-bákom +betűkkel be vannak irva; – úgyannyira elterjedt a híre, hogy +magának a királynak fülébe is eljutott, pedig ép’ ekkor veszett el +a királynénak legkedvesebb aranyjegygyűrűje, pedig ez napságtól +fogva a királynénak se’ étele, se’ itala, hanem egyre sír-rí s +naponta három kendőt is száritgatnak utána, hogy szinte beteg +bele.</p> +<p>A királynak se’ kellett több, hogy meghallotta az ország-világra +szóló jóst, üveges aranyos hintót – elöl kocsis, hátul huszár – +parádésan küldött érte. <span class="pagenum"><a name="Page_149" +id="Page_149">-149-</a></span></p> +<p>Megáll Prücsök János háza előtt az aranyos hintó, s a huszár +jelenti alásan hogy mi járatba van. Váltig szabadkozott Prücsök +János, gondolván hogy most rákerül az ebharminczadjára, hogy neki +ilyen meg ilyen sok váltómunkája van… hogy ő nem mehet… hogy +elvesztette a mágyiás könyvet, e nélkül pedig oda minden tudománya; +de mind ez nem használt semmit, mert hogyha a hires Prücsök János +nélkül visszamernek térni a rezidencziába, fejök vesztése alatt +volt kiadva a parancsolat. Mit volt, mit tenni, vagy akart vagy +nem, elvitték Prücsök János uramat, ki keserves könyhullatások +között vált meg kedves élete párjától és kedves komájától, s még a +testamentomát is megírta, hogy már neki így lesz vége, úgy lesz +vége.</p> +<p>Mentek, mendegéltek hetedhét ország ellen, hetednapra elértek a +rezidencziába s bevezették Prücsök Jánost a király elébe. Szegény +Prücsök Jánosnak vagy volt melege, vagy nem, de most az egyszer +saját véres verejtékében fürdött meg, annyira folyt róla az +izadtság. De mégis a mennyire, annyira vigyázott magára s három +napot kért a királytól gondolkozásra. A király megadta neki a három +napot, meg ha még harminczhármat kért volna is, csakhogy aztán a +gyűrű meg legyen.</p> +<p>Itt Prücsök János soha világ éltében nem volt <span class= +"pagenum"><a name="Page_150" id="Page_150">-150-</a></span> oly +nagy úr, mint most; bevezették a fehér szobába, de jobb szeretett +volna ő otthon a tőke mellett űlni, mint azon a bársony széken, +aranyos kanapén, – mert egészen a búbánatnak adta magát, úgyannyira +hogy se’ étele, se’ itala, s hármat is rántott a nadrágszíján, de +az mégis bő volt.</p> +<p>Közbe légyen mondva, a királyné legkedvesebb jegygyűrűjét hárman +lopták el: az inas, a kukta meg a szakács.</p> +<p>Itt elkövetkezik a dél is; Prücsök még mindegyre búsul, azt sem +tudja, hogy hányadán van az idő, pedig már felteritették a +puszpángfa asztalra az aranyabroszt, aranyabroszra czíntányért +tettek, mellé ezüstkanalat, négyágú villát és szarvasnyelű kést, – +de mondom, jobb szeretett volna ő otthon abból a négy krajczáros +cseréptányérból fakanállal bablevest enni mint ezt a parádét.</p> +<p>Beviszik az első tál ételt s ez volt a fekete leves. Ép az az +inas vitte be, a ki részes volt az aranygyűrű ellopásában.</p> +<p>Prücsök János föltette magában, hogy megszámlálja az ételeket, – +azért mikor az inas letette a fekete levest a puszpángfa asztalra, +azt találja mondani az ételnek: itt jön már az első.</p> +<p>Az inas se’ holt, se’ eleven nem volt; azt gondolta, hogy neki +mondja, hogy itt jön már az első, <span class="pagenum"><a name= +"Page_151" id="Page_151">-151-</a></span> a ki a gyűrűlopásban +részes volt; – de mégis valahogy mint a részeg kiténferedett a +szobából.</p> +<p>Alig ér ki az inas a szobából, alig nyitja be a konyha ajtaját, +már ketten is kérdik, a kukta meg a szakács, hogy mit mondott a +híres jós.</p> +<p>– Jaj, ne is kérdezzétek, végünk van, már tudja, de hogy is ne +tudná mikor jós, hogy mi hárman loptuk el a királyné legkedvesebb +aranyjegygyűrűjét!</p> +<p>– De nem azt mondom én, mondja a kukta, hanem azt: eredj be te +szakács, hát neked mit mond?</p> +<p>Bemegyen a szakács, beviszi a második tál ételt s leteszi a +puszpángfa asztalon levő aranyabroszra.</p> +<p>– Itt jön már a második, mondja Prücsök János az ételnek, a +szakács pedig azt gondolta, hogy neki mondja, se holt se eleven nem +volt, csak mint a részeg kitántorgott a fehér szobából.</p> +<p>Alig ér ki a szakács a fehér szobából, alig huzta be a lábát a +konyha küszöbjén s tette be az ajtót maga után, midőn ketten is +kérdezték egyszerre: mit mondott?</p> +<p>– Jaj ne is kérdezzétek, azt mondta mit neked mondott, itt jön +már a második.</p> +<p>– De nem azt mondom én, felelt az inas, hanem azt: eredj be te +kukta, hát neked mit mond?</p> +<p>Bemegyen a kukta a fehér szobába s leakarja <span class= +"pagenum"><a name="Page_152" id="Page_152">-152-</a></span> tenni a +harmadik tál ételt a puszpángfa asztalon levő aranyabroszra, midőn +megszólal Prücsök ilyeténképen:</p> +<p>– Itt jön már a harmadik.</p> +<p>A kukta se’ holt se’ eleven nem volt, kiejtette a czíntányért a +kezéből s térdre esett Prücsök János előtt.</p> +<p>– Kegyelem, gráczia! mink loptuk el a királyné legkedvesebb +aranyjegygyűrűjét, én, meg az inas, meg a szakács.</p> +<p>Az inas meg a szakács ott füleltek a kulcslyuknál s mikor +látták, hogy a kukta mindent bevallott, ők is berohantak a fehér +szobába, letérdepeltek Prücsök előtt s kegyelmet, grácziát kértek a +fejökre; – – de elébb a királyné legkedvesebb aranyjegygyűrűjét +letették a puszpángfa asztalra.</p> +<p>Végre megszólalt a szakács mint a ki köztük legidősb volt s igy +legtöbb esze is volt, ilyeténképen:</p> +<p>– Ha jós úr szépszerével úgy eltudja simítani a dolgot, hogy az +egészből semmi se’ légyen: itt van parolás tenyerem, hogy azonnal +lefizetek háromszáz forintot.</p> +<p>– Én is adok, én is adok háromszáz forintot, mondják ketten is +egyszerre, az inas meg a szakács.</p> +<p>Prücsök János pedig majd kibujt a bőréből örömében; <span class= +"pagenum"><a name="Page_153" id="Page_153">-153-</a></span> +elfogadta az ajánlatot s előre fel is vette a 900 forintot.</p> +<p>Mikor Prücsök János a pénzt zsebre tette, hozatott a kuktával +egy fehér czipót, lisztet és vizet. Ezeket aztán ő összekeverte s a +királyné legkedvesebb aranyjegygyűrűjét beledagasztotta. Az ablak +alatt ép’ ott legelészett egy nyáj pulyka, kapja a lelkit, +lehajítja közéjök a tésztát s benne a királyné legkedvesebb +aranyjegygyűrűjét, – hát látja, hogy azt a legnagyobb kanpulyka +kapta fel.</p> +<p>Most bezzeg hivást se várt Prücsök János, hanem egyenesen +berontott a királyhoz.</p> +<p>– No felséges uram, tudom már hogy hol van a királyné +legkedvesebb aranyjegygyűrűje!</p> +<p>– Ugyan úgy-e?… hát hol van?</p> +<p>– Hát ezelőtt mintegy két héttel, a mikor a királyné imádkozni +ment a rezidenczia udvarán keresztül, akkor vesztette el +legkedvesebb aranyjegygyűrűjét s felségednek egy állatja nyelte el: +azért ha nem sajnálja felséged attól az állattóli megvállását, még +most is ott van a zúzájában.</p> +<p>– Ha csak egy zúzás állat s melyik légyen az?</p> +<p>– Az a nagy kanpulyka, mely a nyájat vezérli az udvaron.</p> +<p>– Ha csak egy kanpulyka!… Hej, pulykák legfőbb pásztora állj +elő! <span class="pagenum"><a name="Page_154" id= +"Page_154">-154-</a></span></p> +<p>Előáll a pulykák legfőbb pásztora s a király kiadja neki a +parancsolatot: hogy a legnagyobb kanpulykát meg kell fogni, a fejét +tőkére tenni, éles baltával levágni s aztán a zuzáját szépen +kivenni, czíntányérra téve behozni.</p> +<p>Megfogják a legnagyobb kanpulykát, fejét a tőkére teszik s +elvágták az éles baltával, a zuzáját pedig szépen kivették, +czíntányérra tették s ugy vitték be a király elébe.</p> +<p>Prücsök János pedig a kanpulyka zuzáját csillagos bicskájával +kétfelé hasította s ime! kigurult belőle a király lábaihoz a +királyné legkedvesebb aranyjegygyűrűje.</p> +<p>Felkapja a király az aranygyűrűt s egyenest beszaladt a +feleségéhez, ki a jegygyűrű utáni bujában betegen feküdt s tizenkét +szobaleányával együtt éjjel-nappal síratta keserves +könyhullatásokkal.</p> +<p>A királyné alighogy megpillantotta legkedvesebb +aranyjegygyűrűjét: azonnal jobban lett; kiderűlt szomorú orczája s +tündökölt mint az a fényes nap az égen.</p> +<p>Prücsök Jánost pedig az asztalhoz ültették, még pedig az első +székbe s megvendégelték úgy, hogy míg él sem felejti el.</p> +<p>Mikor ez a nagy vendégség is meg volt, három zsák pénzt mértek +ki a számára s úgy küldték vissza <span class="pagenum"><a name= +"Page_155" id="Page_155">-155-</a></span> a maga falujába. Magát +pedig üveges-aranyos hintóba ültették, melyet hat seregélyszőrű +paripa vontatott, bent pedig a hintóban Prücsök János oldala +mellett ült az ország király tanácsosa.</p> +<p>Mentek, mendegéltek hetedhét ország ellen s már egy jó darabot +magok után hagytak, mikor eszébe jut az ország-király tanácsosának, +hogy meg kellene tréfálni ezt a híres jóst, hogy valjon olyan +nagy-e a tudománya mint a milyennek országvilág hireszteli?</p> +<p>Azért leszállott az aranyos-üveges hintóból s ép’ a szemügyébe +akadt egy prücsök, melyet aztán fölvett s a markába szorított.</p> +<p>Mikor aztán visszaült az aranyos-üveges hintóba, azt kérdi a +híres jóstól:</p> +<p>– No jós uram, ha oly híres ember kelmed, hát mondja meg, hogy +mi van az én markomban?</p> +<p>Prücsök János csak gondolkozik, csak gondolkozik, de sehogy sem +jőhetett a nyítjára, hogy valjon mi lehet az ország-király +tanácsosa markában, egyszer csak felkiált:</p> +<p>– No, te Prücsök vagy most kínban!</p> +<p>– Kitalálta kigyelmed, felelt az ország-király tanácsosa, +csakugyan prücsök.</p> +<p>Ezzel kinyitván markát, a szegény prücsök kiugrott a tarlóra. +<span class="pagenum"><a name="Page_156" id= +"Page_156">-156-</a></span></p> +<p>Igy szabadult meg Prücsök János, így nem vallott szégyent!</p> +<p>Végre elértek abba a faluba, a hol Prücsök János lakott s +leszállították az aranyos-üveges hintóból. Ő aztán bement a házába, +az ország-király tanácsosa pedig vissza a rezidencziába.</p> +<p>Igy lett Prücsök Jánosból gazdag ember; de azért a komájáról sem +feledkezett meg, mert a három zsák pénzt kétfelé mérték; +feleközepét kapta a varga, feleközepét a csizmadia.</p> +<p>Hítták Prücsök Jánost még azután is számtalan sok helyre, de +volt esze nem menni, ha mingyárt a római pápa hivatta volna is, +pedig az már csak nagy úr! mindenkinek csak azt felelte: hogy a +királynál jártában elvesztette a mágyiás könyvet s vele együtt +elveszett a tudománya is, a hol pedig nincs, ott ne keress!!</p> +<hr class="chap" /> +<p><span class="pagenum"><a name="Page_157" id= +"Page_157">-157-</a></span></p> +<h2>PATKÓS KÖRMÖNDINÉ.</h2> +<p><span class="pagenum"><a name="Page_158" id= +"Page_158">-158-</a></span><br /> +<span class="pagenum"><a name="Page_159" id= +"Page_159">-159-</a></span></p> +<p>Hol volt, hol nem volt, volt egyszer kovácsné, ki boszorkány +volt.</p> +<p>Ezt az asszony ugy hiták, hogy patkós Körmöndiné.</p> +<p>Mondom, hogy boszorkány volt az asszony, sok állt hatalmában; +azért ő kigyelmét szerették, meg nem is; azért féltek is tőle, mint +az égető tűztől, meg nem is.</p> +<p>Ha ez az asszony valakire megharagudott, azt ugy meg tudta verni +a szemével, hogy a keze-lába összezsugorodott; azt ugy meg tudta +kötözni a szemével, hogy rajta kivül egy teremtett lélek, senki, de +senkisem tudta kioldozni, csupáncsak Körmöndiné asszony.</p> +<p>Ha a leány szerelmes lett valakiben és ha az őt nem szerette, +csak Körmöndiné asszonyomhoz kellett menni. Az aztán adott a +leánynak olyan szert, hogy a legény mindig ő utána járt, mindig +csak azt az egyet szerette. <span class="pagenum"><a name= +"Page_160" id="Page_160">-160-</a></span></p> +<p>Ha valakinek a tehene véres tejet adott, csak Körmöndiné +asszonyomhoz kellett menni; az adott annak a bizonyosnak olyan +szert, melylyel a tehenet köröskörül kellett füstölni, hogy attól a +fejös tehén nem adott többet vérest.</p> +<p>Ha valaki haragban volt valakivel, csak Körmöndiné asszonyomhoz +kellett menni, az annak a bizonyosnak a haragosát ugy megrontotta, +hogy egész éltében nyavalyás lett. Pedig csak egy csupor fözeléket +adott neki, de volt abban a kerek föld alatt minden, de minden: +bab, borsó, lencse, kása, kukoricza, búza, árpa és dara; pedig csak +ezt a fözeléket kellett annak a bizonyosnak a háza előtt hosszában +elhinteni, és ha az a bizonyos átment rajta, annak a testén minden, +de minden: bab, borsó, lencse, kása, kukoricza, búza, árpa és dara, +mint a veres patics, kiütött.</p> +<p>Itt a boszorkány éjnek idején fölkel az ura mellől, ki mellé +aztán egy seprőt fektetett és az, ha mindjárt tüzes taplót tettek +volna is a fülébe, ha mindjárt ezer dobot is ütöttek volna meg az +ágya előtt, föl nem ébredt volna, hanem aludt mint a tök, mint a +juhászbunda.</p> +<p>Mondom hogy fölkelt az asszony, kezébe veszen egy kötőféket, +melylyel a kovácslegényt háromszor főbe ütötte.</p> +<p>Itt lelkem teremtette! a kovácslegény leugrik az <span class= +"pagenum"><a name="Page_161" id="Page_161">-161-</a></span> ágyról, +négykézláb áll, megrázkódik s tüstént lóvá vált.</p> +<p>Aztán a boszorkány a fejébe húzza a kötőféket, csontnyerget tesz +rá, egy hányt-vetett ócska bundadarab volt a nyeregtakaró s ráül a +lóra, mondván:</p> +<p>– Hipp-hopp, ott legyek, a hol akarok!</p> +<p>Azzal a ló szaladásnak eredt, kibújt az ajtóhasadékon, ki a +kéményen s megsem állt, míg a Sz. Gellért hegyre nem ért, hol már +ekkor egész boszorkány sereg volt együtt. Kik aztán elkezdettek +tánczolni, danolni, majd az ivás-evéshez láttak s csaptak ott olyan +dáridot, hogy egy kis lakzival ért fel. Mikor aztán jól +ettek-ittak, ujra a tánczhoz, dalláshoz fogtak.</p> +<p>Mikor a boszorkányok legjavában tánczoltak, egyszer egy hosszú +ember jött le a hegyről, s kiválasztott közülök egyet, kivel aztán +vele hált, és annak a bizonyos boszorkánynak egy kis-pénzt +adott.</p> +<p>A boszorkányok itt tánczoltak mindaddig, míg a kakas nem +kukurikult; de a legelső kakasszóra tüstént, mintha kettévágták +volna, abba hagyták a mulatságot s ki-ki a maga lován +hazaparipázott.</p> +<p>Mikor a szegény kovácslegény hajnalban föl akar kelni, csak +ekkor vette észre, hogy olyan fáradt, hogy még a kezét is alig +bírja fölemelni, mintha egész istenadta éjszaka nem aludt, nem +pihent volna, hanem mindig a vasat verte volna vagy félmázsás +pörölylyel. <span class="pagenum"><a name="Page_162" id= +"Page_162">-162-</a></span></p> +<p>No ez abban maradt, de a kovácslegény másnap, harmadnap, +negyednap is, mikor föl akart kelni az ágyból, mindig oly fáradtnak +érezte magát, hogy a kezét is alig birta fölemelni.</p> +<p>De, hogyis ne! mikor az az istentelen vén banya – hogy a patvar +vigye el! – minden istenadta éjszaka megnyergelte és rajta a Sz. +Gellért hegyre s onnan meg vissza paripázott.</p> +<p>Itt a kovácslegény egyre száradt, egyre száradt, míg utoljára +ugy elszáradt mint a seprő.</p> +<p>Volt ennek a kovácslegénynek egy czimborája, ki obsitos katona +volt.</p> +<p>Ennek az obsitos katonának szemébe tűnt, hogy az ő kenyeres +pajtása egyre szárad, egyre fonyad mint a férges oltvány.</p> +<p>Az obsitos katona végre nem állhatta meg szó nélkül, ezért +kérdőre vonta a pajtását, mondván:</p> +<p>– Te Pista! – mert így híták a kovácslegényt – mi dolog az, hogy +te a magad porczióját megeszed, mégis az nem fog rajtad, hanem +egyre száradsz; csak a bőröd, csak a csontod?</p> +<p>– Nem tudom én barátom, hogy mi a bajom, felelt a kovácslegény, +de mikor reggelre fölébredek, mikor föl akarok kelni, olyan fáradt +vagyok, hogy majd visszaesem az ágyba s egész testem a földfelé +húz, mintha három mázsa vas volna a nyakamba akasztva!? +<span class="pagenum"><a name="Page_163" id= +"Page_163">-163-</a></span></p> +<p>– No, ha nem tudod hogy mi a bajod, majd mindjárt megtudjuk, +csak egy kis ólmot keress, majd öntést csinálok.</p> +<p>Keres a kovácslegény ólmot, az obsitos pedig azt vaskanálba +tette s a tűzre tartotta. Mikor aztán az ólom megolvadt, azt egy +vedervízbe belezúditotta.</p> +<p>Aztán az obsitos a vödörvízből kivette az öntést, hát, uramfia! +az öntés lovat ábrázolt; még a füle-farka, de még a négylába is +megvolt.</p> +<p>– No Pista! tudom már hogy mi a bajod?!</p> +<p>– Micsoda? kérdi a kovácslegény.</p> +<p>– Jaj, ne is kérdezted! téged minden istenadta éjszaka a +boszorkányok megnyergelnek és rajtad, mint valami lovon, +elparipáznak.</p> +<p>– Igazán?!</p> +<p>– De igazán ám! olyan igaz az, minthogy az a fényes nap süt az +égen! Nézd, látod-e ezt az öntést?</p> +<p>– Látom.</p> +<p>– No ha látod, nézd itt van a farka, itt a feje, csak ajaka +nincsen, itt a négy lába; egészen lóforma.</p> +<p>– A biz az.</p> +<p>– De most Pista, folytatá beszédét az obsitos, az itt a kérdés, +hogy kicsoda nyergel meg téged; azt volna ám jó megtudni! Azt pedig +csak ugy tudhatjuk meg, ha rostát forgatunk: ezért hozd be a +rostát, meg egy kis ollót. A többi aztán az én dolgom! <span class= +"pagenum"><a name="Page_164" id="Page_164">-164-</a></span></p> +<p>A kovácslegény behozza a rostát, meg a kis ollót, s odadja az +obsitosnak, ki aztán kétfelé nyitotta a kis ollót s ugy szúrta a +rostába.</p> +<p>Mikor ezzel is készen volt, a rostát a kis ollónál fogva, ugy +tette a Pista, meg az ő nevetlen-ujja körme-hegyére, hogy azokon a +rosta tetszése szerint szabadon foroghatott.</p> +<p>Az obsitos aztán mormogott magában valamit, de hogy mit mit nem, +azt egész bizonysággal nem tudom, elég az hozzá, hogy aztán fen +szóval kérdezte a rostát ilyeténképen:</p> +<p>– Sz. Péter! Sz. Pál! ki nyergelte meg a mi Pistánkat; a Bogosné +asszonyom-e vagy más?</p> +<p>A rosta nem fordult meg, bár az obsitos háromszor ismételte a +maga mondókáját.</p> +<p>– Sz. Péter! Sz. Pál! ki nyergelte meg a mi Pistánkat; a +Csókásné asszonyom-e – mert így híták a faluban egy vén asszonyt – +vagy más?</p> +<p>A rosta most sem fordult meg, bár az obsitos ennél is háromszor +ismételte a maga mondókáját.</p> +<p>– Sz. Péter! Sz. Pál! ki nyergelte meg a mi Pistánkat; Körmöndi +asszonyom-e vagy más?</p> +<p>Ime! a rosta a nélkül, hogy valaki csak egy kisujjal is ért +volna hozzá, magától el kezd forogni és megfordult háromszor.</p> +<p>– No Pista, szólt az obsitos, a gazdasszonyod <span class= +"pagenum"><a name="Page_165" id="Page_165">-165-</a></span> +nyergelt meg, azt a k....teremtését; de tudom, hogy megkeserüli, +hiszem azt az egyet! Azért máma nálad hálok; én fekszem kivül, te +pedig belől. A többi aztán az én dolgom.</p> +<p>Ezermester volt Körmöndiné asszonyom, de az obsitos sem volt +kevesebb egy hajszállal sem; mert, hogy eljött az estve, el a +lefekvés ideje, az obsitos lefeküdt a kovácslegény helyére. – Itt, +ugy tizenegy órafelé jön a kovácsné, hozta a kötőféket, hogy már a +kovácslegénynek így veri úgy veri háromszor a fejéhez, de az +obsitos, mikor a boszorkány a fejéhez akarta verni a kötőféket, az +a karjával háromszor vágta vissza.</p> +<p>Ime! a boszorkány négykézláb leesik a földre, lónak válik, csak +az ajaka, csak a lókörme hibázott.</p> +<p>Az obsitos aztán ízibe leugrik az ágyról, a boszorkány fejébe +húzta a kötőféket, csontnyerget tesz rá – egy hányt-vetett ocska +bundadarab volt a nyeregtakaró – s felül a nyeregbe.</p> +<p>Aztán az obsitos sarkantyúba kapja a lovat, mely kibujván a +kulcslyukon, ki a kéményen, háromszor kerülték meg a falut.</p> +<p>Mikor háromszor megkerülték a falut, az obsitos megáll a +kovácsháza előtt, bekiált az ablakon, hogy keljen föl a mester, +mert neki ilyen sietős, olyan sietős <span class="pagenum"><a name= +"Page_166" id="Page_166">-166-</a></span> utja van, pedig a lovának +mind a négy lábáról leesett a patkó.</p> +<p>Mit volt mit tenni a kovácsnak, éjnek idején fölkelt az ágyából, +kiment a műhelybe és a lovat meg akarta patkolni.</p> +<p>Itt a kovács hozza az ízzó tüzes patkót, fölemeli a ló lábát, +hát látja, hogy nincs a lónak körme, hanem a helyett olyan kezefeje +van mint embernek.</p> +<p>A kovács ijedtében imhogy sóbálványnyá nem változott, annyira +megijedt, a ló pedig csakugy reszketett, csakugy remegett egész +testében, de se nem moczczant, se nem nyerített, hanem állt egy +helyben, mintha a földből nőtt volna ki, majd hátra nézett nagy +keservesen, hát a kovács csak ekkor látta, hogy a lónak még az +ajaka is hiányzik.</p> +<p>Az obsitos aztán rámordul erős kegyetlenűl a kovácsra, hogy a +lovat tüstént patkolja meg, mert pecsétes levelet, az ország +levelét viszi, különben lesz ne mulass!</p> +<p>Mit volt mit tenni a kovácsnak, kénytelen-kelletlen megpatkolta +a lovat, de az se nem rugott, se nem mozdult, hanem állt egy +helyben, mintha a lába a földből nőtt volna ki.</p> +<p>Az obsitos aztán megfizetett a patkolásért s elnyargalt, a +kovács pedig lefeküdt.</p> +<p>Itt lelkem teremtette mi kerül a dologból, mi nem, <span class= +"pagenum"><a name="Page_167" id="Page_167">-167-</a></span> a +kovácsné, mint ha beteg lett volna, másnap nem kelt föl az ágyból, +hanem a kezét-lábát összehúzta s ugy feküdt az ágyban.</p> +<p>A kovács aztán odament a beteghez s kérdi tőle, szót +szólván:</p> +<p>– Mi a bajod édes feleségem?</p> +<p>De az asszony egy árva szó nem sok, de még annyit sem szólt, +hanem ott feküdt az ágyban mint egy darab fa; kezét-lábát +összehúzta.</p> +<p>– Ugyan édes feleségem, szólt a kovács, mért nem nyújtod ki a +lábad? mért huzod ugy össze magad mint a szegény ember malacza.</p> +<p>De az asszony egy árva szó nem sok, de még annyit sem szólt, +hanem ott feküdt az ágyban mint egy darab fa; kezét-lábát +összehúzta.</p> +<p>– Ugyan édes feleségem, szólt ujra a kovács, mért nem nyujtod ki +a kezed; mért húzod ugy össze magad mint a szegény ember +malacza?</p> +<p>De az asszony most sem felelt, hanem feküdt az ágyba mint egy +darab fa.</p> +<p>– Ugyan édes feleségem, kérdi tovább a kovács, mutasd a kezed, +mért nem adod ide?</p> +<p>De az asszony nem adta oda a kezét, hanem feküdt az ágyban mint +egy lelketlen darab fa.</p> +<p>Itt a kovács megharagszik s meg akarja fogni a felesége kezét, +de az asszony nem engedte; de hogyím <span class="pagenum"><a name= +"Page_168" id="Page_168">-168-</a></span> a férfi mindig erősebb +mint asszony, a kovács erőnek erejével megnézte az asszony kezét, +hát látja, hogy az meg van patkolva.</p> +<p>Nézi a másikat, az is meg van patkolva. Nézi a két lábát, azok +is meg vannak patkolva s egyszerre mint a nap világos lett előtte, +hogy ő tegnap kit patkolt meg, hogy a felesége boszorkány, hogy az +a ló a mult éjszaka mért remegett olyan nagyon?!</p> +<p>Az asszony harmadnapra kiköltözött ez árnyék világból s a +fejfájára aztán rávágták a patkót annak a jeléűl: hogy itt nyugszik +Patkós Körmöndiné asszonyom.</p> +<hr class="chap" /> +<p><span class="pagenum"><a name="Page_169" id= +"Page_169">-169-</a></span></p> +<h2>A MOSTOHA LEÁNY S AZ ÉDES LEÁNY.</h2> +<p><span class="pagenum"><a name="Page_170" id= +"Page_170">-170-</a></span><br /> +<span class="pagenum"><a name="Page_171" id= +"Page_171">-171-</a></span></p> +<p>Hol volt, hol nem volt, volt egyszer egy özvegy asszony s ennek +egy mostoha és egy édes leánya.</p> +<p>Azt tartja a szóbeszéd: mindenkinek magafelé hajlik a keze; de +igaz is: mert mig az özvegy asszony a tulajdon magzatját „édes-, +kedves“-nek nevezgette: addig az árvának nem volt egyéb titulája +mint „te ilyen, meg olyan bestia“; – mert mig az édesnek +ezerszépkendőt, százszorszépszoknyát, tulipiros ládát, +választóvizes szúszéket és karmazsin csizmát vett: addig a mostoha +csak pettyegetett festett kendőt, ringy-rongy viselt szoknyát, +melyet már az édes elnyütt, elvetett, szürke rosz szekrényt és +fekete csizmát kapott. De azért a mostoha leány még abban a +ringy-rongy ruhában is szebb volt, mint az a másik; mert ha +hébe-hóba eleresztették a templomba – mert még az istenházába sem +mehetett el minden istenadta vasárnap, mig az a másik mindig ott +lehetett – mondom hogyha elmehetett a templomba, az egész falu +legénysége haza kisérte, mig annak a másiknak, <span class= +"pagenum"><a name="Page_172" id="Page_172">-172-</a></span> bár +felöltözött nagy czifrán, felebotját sem hajtották, mintha ő lett +volna az árva, nem pedig amaz.</p> +<p>Ezért az édes leány szüntelen irigykedett a mostoha leányra, +pedig az oly jó volt mint egy falatkenyér, oly ártatlan mint a +ma-született gyermek és oly szelid mint a galamb, mint a kezes +bárány, melyet mindig marokból etetnek-itatnak.</p> +<p>De valamint az a kutya is, melyet jobban szeret a gazdája, marja +a másikat: igy az édes leány is, kit édes anyja imhogy tejbe-vajba +nem förösztött, mig a másik kenyérben sem evett eleget, – marta a +másikat és addig-addig marta, mig a háztól egészen elmarta, hogy +menjen – le is út, fel is út – szolgálatot keresni.</p> +<p>A mostoha leányt nem nagyon kellett vasalni a szolgálatra, mert, +a mi ringy-rongy ruhácskája volt batyuba kötötte s elment e széles +világba szolgálatot keresni. A mostohája sütött neki az útra +hamuban sűlt vakarót.</p> +<p>A mostoha leány aztán megyen, mendegél, egyszer egy nyűves +kutyára talált, mely már 100 esztendő óta feküdt az út mentében az +egyik oldalán, a nélkül, hogy azt valaki, bár minden arra +járó-kelőt megszólított, megfordította volna. Hogy a mostoha leány +a nyűves kutyához ért, az azt találja neki mondani, szót szólván: +<span class="pagenum"><a name="Page_173" id= +"Page_173">-173-</a></span></p> +<p>– Hová-hová mostoha leány?</p> +<p>– Elmegyek szolgálatot keresni.</p> +<p>– Jöszte eléb, fordíts meg a másik oldalamra.</p> +<p>A mostoha leány a nyűves kutyát megfordította a másik +oldalára.</p> +<p>– No mostoha leány, szólt aztán a kutya, jótét helyébe jót +várj!</p> +<p>Azzal a mostoha leány tovább ment.</p> +<p>Csak mén, csak mendegél, egyszer előtalál egy almafát, mely már +100 esztendő óta, egy fia-gyümölcs nem sok, de még annyit sem +termett, mert 100 éves haraszt volt rajta, melyet senki, de senki, +bár minden arra járó-kelőt megszólított, nem rázott le. Az almafa a +mostoha leányt is megszólította ilyeténképen:</p> +<p>– Hová-hová mostoha leány?</p> +<p>– Elmegyek szolgálatot keresni.</p> +<p>– Jer eléb, rázz meg engem.</p> +<p>A mostoha leány egy szó nem sok, de még annyit sem szólt, hanem +megrázta az almafát. Az almafa, lehullván róla a haraszt, azonnal +kivirágzott.</p> +<p>– No leányom, szólt az almafa, jótét helyébe jót várj.</p> +<p>Azzal a mostoha leány tovább ment.</p> +<p>Csak mén, csak mendegél, egyszer előtalál egy hidat, melyet már +100 esztendő óta, bár minden <span class="pagenum"><a name= +"Page_174" id="Page_174">-174-</a></span> arra járó-kelőt +megszólított, senkisem tapasztott meg.</p> +<p>A hid a mostoha leányt is megszólította ilyeténképen:</p> +<p>– Hová-hová mostoha leány?</p> +<p>– Elmegyek szolgálatot keresni.</p> +<p>– Jer eléb, tapaszsz meg engem.</p> +<p>A mostoha leány, egy szó nem sok, de még annyit sem szólt, hanem +izibe leszaladt a folyóba, gyúrt sarat, melylyel aztán a rongyos +hidat megtapasztotta.</p> +<p>Hogy a mostoha leány elvégezte a dolgát, tovább ment.</p> +<p>Csak mén, csak mendegél, egyszer előtalál egy vén asszonyt, ki +vasekével két kakason kősziklát szántott.</p> +<p>– Hová-hová mostoha leány? kérdi a vén asszony.</p> +<p>– Elmegyek szolgálatot keresni.</p> +<p>– No, ha szolgálatot keressz, jer én hozzám, megfogadlak. Három +napból áll egy esztendő s egyéb dolgod nem lesz, mint látod-e azt a +kerek erdőt?</p> +<p>– Látom.</p> +<p>– No, ha látod, annak a kellőközepén a selyemréten van az én +réztetejű, kakaslábonforgó váram, menj haza, rakd meg a tűzet, főzz +kását. Mikor készen lesz a kása, hozd ki ide nekem. Ne, itt van 12 +szoba kulcsa. Tizenegybe bemehetsz, de a tizenkettedikbe be ne merj +menni, mert ha ezer lelked <span class="pagenum"><a name="Page_175" +id="Page_175">-175-</a></span> volna is, mégis gonoszul vesznél; +mert ott maga az ördög van lánczra verve.</p> +<p>A mostoha leány beszegődött a vén asszonyhoz, ki vasekével két +kakason kősziklát szántott, az pedig átadta neki a 12 szoba +kulcsát.</p> +<p>A mostoha leány aztán megtalálta a kerek erdőt, kerek erdőben a +girba-gurba utat, melyen haladva egy rézhidhoz ért. Ezen átmén, a +selyemrétre jutott. A selyemrét kellőközepén állott a vén banya +kakaslábon forgó vára, rezes tetejével. Hogy a mostoha leány +ideért, bement a kastélyba, hol egy lelket sem talált, hanem az a +gyöngyadta kastély oly üres volt, mint a kríptály. Aztán izibe +megrakta a tűzet, a kását odatette, hogy hagy főjön s tizenegy +szobát kisepregetett; de midőn a tizenkettedikhez ért, fölébredt +benne a kiváncsiság: valjon milyen lehet az az ördög?</p> +<p>Benézett a kulcslyukon, de az ördögöt csak nem láthatta.</p> +<p>A mostoha leány aztán kezébe vette a kulcsot s megprobálta: +valjon ez a kulcsa? Az volt. De most valjon kinyilik-e vele? +Kinyilott. De most valjon benyilik-e az ajtó? Benyilott.</p> +<p>Most a mostoha leánynak sem kell több, bement a szobába. Körül +néz, de az ördögöt csak nem látta, ha csak azt a 7 kád aranyat és +ezüstöt, mely ott <span class="pagenum"><a name="Page_176" id= +"Page_176">-176-</a></span> élére volt verve, ördögnek nem akarta +nézni; de annak nincsen lólába, lúdtalpa! No, ha nincs lába, +gondolta magában, majd csinálok én.</p> +<p>Azzal a mostoha leány leteritett a földre egy aranyabroszt, mely +ugy a szegen függött s azt aranynyal és ezüsttel ugy megpakolta, +hogyha akart volna is többet rárakni, mégse fért volna.</p> +<p>A mostoha leány aztán, mikor a hátára akarta venni az +aranyabroszt: akkor vette észre, hogy a szögletben egy fekete +asztal is van.</p> +<p>A fekete asztalon volt egy nagy, ebadta aranyüst, mely +aranyfödővel volt befedve.</p> +<p>Júj! gondolta magában, tán abban van az ördög?</p> +<p>Azt csak meg kell néznie, ha addig él is, ha mindjárt szörnyet +hal is; mert még ördögöt világszép éltében sose’ látott!</p> +<p>De hátha megharap; hátha bekap; hátha beránt abba az irdatlan +nagy üstbe s ott a csontomról a húst mind lerágja?…</p> +<p>Ha bekap is; ha megeszik is: csak kisz.... mégsem leszek az +övé!</p> +<p>Éh! gondolta magában, megnézem én, ha addig élek is!</p> +<p>A mostoha leány aztán nagy bátran odament a fekete asztalhoz, az +aranyfödő gyémántgombját megfogta s levette. <span class= +"pagenum"><a name="Page_177" id="Page_177">-177-</a></span></p> +<p>Belenyul aztán az aranyüstbe, de biz abban nem ördög volt, hanem +olvasztott, híg színarany.</p> +<p>Mondom, hogy a mostoha leány benyúlt az aranyüstbe, hát látja, +hogy a keze csupa sárga, csupa aranyos lett.</p> +<p>Ijedtében a hajához fente s íme! az attól aranyhajjá +változott.</p> +<p>A mostoha leány aztán, mikor tetőtől-talpig meglátta magát a +falban, mely oly fényes volt mint a tűkör, de nemis csoda! mert +hisz – isten bizony oly igaz, mint ha látták volna kigyelmetek, +tiszta gyémánt volt! – mondom hogy meglátta magát a falban, alig +ösmert magára, hogy ő-e az vagy pedig valami királykisasszony?</p> +<p>Csak nézi magát, csak nézi, egyszer azonban valami morgást +hall.</p> +<p>Körülnéz, hogy valjon mi lehet az? valjon nem az a vén asszony +jött-e haza, ki vasekével, két kakason kősziklát szántott? hát +látja, hogy a fekete asztal alatt egy nagy ebadta, lánczos kutya +fekszik s az büffentette el magát.</p> +<p>A fekete lánczos kutya csakugy szükölt, csakugy morgott s +csattogtatta rá fehér fogait. De hiszen csak ne lett volna +lánczravetve, csak szabadon lett volna, sose’ látta volna ő többet +isten fényes napját <span class="pagenum"><a name="Page_178" id= +"Page_178">-178-</a></span> és ragyogó csillagát, hanem tüstént +szanaszét tépte volna az a fekete kutya!</p> +<p>Jaj! gondolta magában a mostoha leány, ott az ördög! ízibe a +hátára vette az aranyabroszt, benne a temérdek sok kincset s utczó +vesd el magad; szaladásnak eredt.</p> +<p>Hogy kiszaladt a réztetejű, kakaslábon forgó vár kapuján: a +vaskakas, mely a kastély tetején ült, tüstént megszólalt.</p> +<p>Meghalja a kakasszót a vén asszony, neki sem kell több, ráült az +egyik kakasára s haza paripázott.</p> +<p>Hogy hazaért a vén banya, egyenest a tizenkettedik szobájába +szalad s látja itt a gazdálkodást.</p> +<p>Ennek sem kell több, ízibe előrántja az azsagot, ráül, mint +valami paripára s utána a mostoha leánynak.</p> +<p>De már ez ekkor árkon-bokron túl volt, túl a selyemréten, túl a +girba-gurba uton, túl a kerek erdőn és ahhoz a hidhoz ért, melyet +megtapasztott.</p> +<p>Mondom, hogy elért a hídhoz, azt mondja a hídnak:</p> +<div class="poem"> +<div class="stanza"><span class="i0">Rejts el engem jó +hidacska,<br /></span> <span class="i0">A sarkamba van a +banya.<br /></span></div> +</div> +<p>A híd elrejtette; a mostoha leány a hidon vakolattá +változott.</p> +<p>Mikor a vén banya a hídhoz ért, s mikor az azt kérdezte tőle: +<span class="pagenum"><a name="Page_179" id= +"Page_179">-179-</a></span></p> +<p>– Hallod-e te jó hidacska! nem láttál erre szaladni egy ilyen +meg ilyen leányt? az azt felelte, hogy: nem.</p> +<p>Ezzel a vény banya visszafordult, a mostoha leány pedig tovább +szaladt.</p> +<p>A vén banyának pedig azért kelletett visszatérnie, mert a +kérdezgetés miatt paripája elvesztette ördöngös erejét; de otthon, +midőn a paripáját tüzes zsarátnokkal megabrakolta, az tüstént +visszanyerte elébi erejét.</p> +<p>Hogy a fa-paripa elébi erejét visszanyerte, azt a vén banya ujra +maga alá csapta, ráült s utána a mostoha leánynak.</p> +<p>A vén banya a merre csak szaladt, mindig ezt kiabálta, mindig +ezt hajtotta:</p> +<div class="poem"> +<div class="stanza"><span class="i0">Lipit-lapát, +lipit-lapát,<br /></span> <span class="i0">Majd elérem a szép +leányt.<br /></span> <span class="i0">Lipit-lapát, +lipit-lapát,<br /></span> <span class="i0">Majd elérem a szép +leányt.<br /></span></div> +</div> +<p>Biz azt el is érte volna, hogyha az almafa el nem rejtette +volna; de, hogyím a leány az almafához ért, azt találja annak +mondani, szót szólván:</p> +<div class="poem"> +<div class="stanza"><span class="i0">Rejts el engem jó +almafa,<br /></span> <span class="i0">A sarkamba van a +banya.<br /></span></div> +</div> +<p>Mondom, az almafa elrejtette; a leány sóvári piros almává +változott s felült az almafára. Ott is ő volt a legszebb alma. +<span class="pagenum"><a name="Page_180" id= +"Page_180">-180-</a></span></p> +<p>Hogy a banya az almafához ért, azt kérdi tőle:</p> +<p>– Hallod-e te jó almafa, nem láttál egy ilyen meg ilyen leányt +erre szaladni?</p> +<p>– Nem láttam én, felelt az almafa.</p> +<p>A vén banya paripája a kérdezgetés miatt elvesztvén ördöngös +erejét, az kénytelen-kelletlen visszafordult; de midőn hazaért, +megabrakolta azt tüzes zsarátnokkal, melytől a paripa tüstént +visszanyerte elébi erejét.</p> +<p>Hogy visszanyerte a faparipa elébi erejét, maga alá csapja a vén +banya, ráül s utána a leány után. Útközben szünet nélkül ezt +kiabálta:</p> +<div class="poem"> +<div class="stanza"><span class="i0">Lipit-lapát, +lipit-lapát,<br /></span> <span class="i0">Majd elérem a szép +leányt.<br /></span> <span class="i0">Lipit-lapát, +lipit-lapát,<br /></span> <span class="i0">Majd elérem a szép +leányt.<br /></span></div> +</div> +<p>Biz azt el is érte volna, ha a nyüves kutya el nem rejtette +volna; de hogyím a kutyához ért a mostoha leány azt találja annak +mondani:</p> +<div class="poem"> +<div class="stanza"><span class="i0">Rejts el engem nyüvös +kutya;<br /></span> <span class="i0">A sarkamba van a +banya.<br /></span></div> +</div> +<p>Mondom, a leányt a kutya elrejtette; egy szőrszállá változott s +a farkára ült.</p> +<p>Hogy a banya a kutyához ért, azt kérdi tőle, mondván:</p> +<p>– Hallod-e te jó kutyácska! nem láttál egy ilyen meg ilyen +leányt erre szaladni? <span class="pagenum"><a name="Page_181" id= +"Page_181">-181-</a></span></p> +<p>– Nem láttam én, felelt a kutya.</p> +<p>Itt a vén banya nagy dérrel-dúrral fordult vissza; mert a +mostoha leányt nem űzhette tovább; mert eddig terjedt a birodalma, +eddig terjedt a hatalma.</p> +<p>A mostoha leány aztán szép csendesen bandukolt hazafelé s a vén +banyának felebotját sem hajtotta.</p> +<p>Mikor a mostoha leány már nem messze volt a maga szülötte +falujától, a mostohája kakasa felszállt a kémény tetejére s ott +csak elkezdi:</p> +<p>– Kikiríku – kukuriku! itt jön a mi mostoha leányunk talpig +aranyos ruhában!</p> +<p>Hogy meghallotta a mostoha, hogy mit beszél az a kakas, nem volt +rest, hanem a fazék szedővel kiugrik a pitvarból s lekergette a +kakast a kémény tetejéről, mondván:</p> +<p>– Hess-hess! hogy jőne még az én mostoha leányom!</p> +<p>A kakas pedig innen a kerítésre, a kerítésről pedig a +szemétdombra szállt, mindenütt kiabálván:</p> +<p>– Kikiríku – kukuriku! itt jön a mi mostoha leányunk talpig érő +aranyos ruhában!</p> +<p>A mostoha pedig csak hajtogatta, csak hajtogatta, mondván:</p> +<p>– Hess-hess! hogy jőne még az én mostoha leányom!?</p> +<p>Erre a szóra kinyílik a kis-ajtó s rajta betoppan <span class= +"pagenum"><a name="Page_182" id="Page_182">-182-</a></span> a +mostoha leánya, hátán az aranyabrosz, az aranyabroszban pedig a +számnélküli arany és ezüst.</p> +<p>A mostoha leány világszép éltében most először hallotta a +mostohájától, ki kérdést intézett hozzája e szózat szerint:</p> +<p>– Mit hoztál <em class="gesperrt">édes</em> kedves leányom!?</p> +<p>Bezzeg a mostoha leány most egyszerre nemcsak „édes“, de még +„kedves“ is lett.</p> +<p>Itt a mostoha asszony mit mit nem cselekszik, kapja a lelkét, az +édes leányát is elküldte, hogy menjen szolgálatot keresni.</p> +<p>De már ennek nem hamuban sült vakarót készített az útra, mint +annak az árvának, hanem réztepsiben sült pogácsát.</p> +<p>Az édes leány is elment szolgálatot keresni.</p> +<p>Csak megyen, csak mendegél, egyszer ő is előtalálja a nyűves +kutyát, mely ugy az útmentében feküdt.</p> +<p>Hogy előtalálta, az azt kérdi tőle:</p> +<p>– Hová-hová édes leány?</p> +<p>– Mit kérded? felelt az édes leány, nem eb gondja!… elmegyek +szolgálatot keresni.</p> +<p>– Jer eléb, fordíts meg engem a másik oldalomra.</p> +<p>– Biz én nem megyek; nem mocskolom be szép fehér kezemet! s nem +fordította meg.</p> +<p>Azzal az édes leány tovább ment. <span class="pagenum"><a name= +"Page_183" id="Page_183">-183-</a></span></p> +<p>Csak mén, csak mendegél, egyszer előtalálja az almafát is.</p> +<p>– Hová-hová édes leány? kérdi az almafa.</p> +<p>– Mit kérded? nem almafa gondja!… elmegyek szolgálatot +keresni.</p> +<p>– Jer eléb, rázz meg engem!</p> +<p>– Biz nem rázlak én; nem rondítom be szép fehér kezemet! és nem +rázta meg.</p> +<p>Azzal az édes leány tovább ment.</p> +<p>Csak mén, csak mendegél, egyszer előtalálja a hidat is.</p> +<p>– Hová-hová édes leány? kérdi a hid.</p> +<p>– Mit kérded? nem hid gondja az!… elmegyek szolgálatot +keresni.</p> +<p>– Jer eléb, tapaszsz meg engem.</p> +<p>– Biz nem tapaszlak én; nem sározom be szép fehér kezemet! s nem +tapasztotta meg.</p> +<p>Azzal az édes leány tovább ment.</p> +<p>Csak mén, csak mendegél, egyszer elér a vén asszonyhoz, ki +vasekével két kakason kősziklát szántott.</p> +<p>– Hová-hová édes leány? kérdi a vén asszony.</p> +<p>– Elmegyek szolgálatot keresni.</p> +<p>– Sose’ fáradj; megfogadlak én. Egyéb dolgod nem lesz, mint +látod-e azt a kerek erdőt?</p> +<p>– Látom. <span class="pagenum"><a name="Page_184" id= +"Page_184">-184-</a></span></p> +<p>– No, ha látod, annak a kellőközepén van az én réztetejű, +kakaslábon forgó váram, menj haza, rakj tüzet, főzz kását. Mikor +ezekkel készen leszesz, ne, itt van 12 szoba kulcsa, tizenegybe +bemehetsz, söprögesd ki, de a tizenkettedikbe be ne merj menni, +mert ha ezer lelked volna is, mégis gonoszul vesznél; mert ott maga +az ördög van lánczra verve, mely azonnal bekap.</p> +<p>Az édes leány beszegődött a vén asszonyhoz, ki vasekével két +kakason kősziklát szántott és átvette a kulcsokat.</p> +<p>Az édes leány aztán nem nézett se jobbra, se balra, hanem – +megtalálván a kerek erdőt, kerek erdőben a gírba-gurba utat, a +gírba-gurba uton a rézhidat, melyen átmenvén a selyemrétre ért, a +selyemréten a kakaslábon forgó várat rezes tetejével – ízibe bement +a kastélyba, sem tüzet nem rakott, sem a szobákat ki nem +sepregette, hanem izibe berontott a 12-ik szobába. Itt leteritett +az aranypadimentomra egy aranylepedőt, melyet ugy telerakott +aranynyal és ezüsttel, hogy majd megszakadt alatta.</p> +<p>A fekete kutya most is a fekete asztal alatt ült lánczra verve. +Csakugy morgott, csakugy csattogtatta a fogát, hogy jobban sem +kellett. De hiszen csak ne lett volna lánczra vetve, csak szabadon +lett <span class="pagenum"><a name="Page_185" id= +"Page_185">-185-</a></span> volna, tudom szanaszét tépte volna azt +a leányt, tudom hogy vacsorán érte volna Pilátust!</p> +<p>Az édes leány aztán az aranyabroszszal s az aranyabroszban levő +számnélküli sok kincscsel kiszaladt a vár kapuján.</p> +<p>Alighogy kihúzta a lábát a kapun, a vaskakas azonnal +megszólalt.</p> +<p>Meghallja a vén banya a kakasszót, ez sem rest, kifogta az egyik +kakasát, haza nyargalt s egyenest be a tizenkettedik szobába. Hát +látja a gazdálkodást, sok híja a pénznek.</p> +<p>A vén banya sem rest, ízibe előrántja a lapátot, ráül mint +valami paripára s utána a tolvajnak, mindenütt ezt kiabálván:</p> +<div class="poem"> +<div class="stanza"><span class="i0">Lipit-lapát, +lipit-lapát,<br /></span> <span class="i0">Majd elérem a szép +leányt.<br /></span> <span class="i0">Lipit-lapát, +lipit-lapát,<br /></span> <span class="i0">Majd elérem a szép +leányt.<br /></span></div> +</div> +<p>Biz azt el is érte, mert a híd, bár az édes leány megkérte, hogy +takarja el, nem rejtette el; mert ő sem tapasztotta meg.</p> +<p>Mondom, hogy utólérte a banya az édes leányt, a magával vitt +tüzes gereblyével meggereblyézte, minden ruhát ugy össze-vissza +tépett rajta, hogy abból annyi sem maradt épen, mennyibe egy +garasára sót be lehetett volna kötni; de eléb, el is felejtem +mondani, <span class="pagenum"><a name="Page_186" id= +"Page_186">-186-</a></span> az aranyabroszt s benne a temérdek sok +kincset is elvette tőle.</p> +<p>Az édes leány aztán nagy sírva-ríva, vérbe-fagyba hagyva +bandukolt hazafelé a maga szülötte falujába.</p> +<p>Mikor már nem messze volt a falutól, az édes anya kakasa +felszállt a kémény tetejére s ott csak elkezdi:</p> +<p>– Kikiriku – kukuriku!… itt jön a mi édes leányunk vérbe-fagyba +hagyva!</p> +<p>Itt meghallja az asszony, hogy mit beszél az ő kakasa, kiugrik +nagy mérgesen a nyujtófával s lekergette a kakast a kémény +tetejéről, mondván:</p> +<p>– Hess-hess!… hogy jőne még az én édes leányom!</p> +<p>De a kakas nem tágított, hanem a kémény tetejéről a kerítésre, +innen a szemét-dombra szállt, mindenütt kiabálván:</p> +<p>– Kikiriku – kukuriku!… itt jön a mi édes leányunk vérbe-fagyba +hagyva.</p> +<p>De az asszony innen is elkergette, mondván:</p> +<p>– Hess-hess!… hogy jőne még az én édes leányom!</p> +<p>Arra a szóra nyílik a kis-ajtó s bedől rajta az édes leány +vérbe-fagyba hagyva; ugyannyira, hogy még tulajdon édes anya is +alig ösmerte meg egyetlen <span class="pagenum"><a name="Page_187" +id="Page_187">-187-</a></span> egy tubusleányát, kit, hogy az ördög +már hétszer el nem vitt, biz bolondul cselekedett.</p> +<p>A mostoha leányt aztán még azon a télen a falu legszebb, +legderekabb legénye elkendőzte feleségének, felesegítségének +eljegyezte; pedig, mikor háztűzhelyt jöttek nézni: a mostoha leányt +kád alá borították; pedig, mikor a háztűzhely nézők azt kérdezték +az asszonytól: van-e leány eladó? az saját leányát talpig érő +selyem ruhába öltöztetve vezette be.</p> +<p>De az árvát a kád alatt is megtalálták s menyasszony lett +belőle, az édes leány pedig otthon maradt makkot sütni.</p> +<p>Otthon maradt, meg is vénült, mégis pártát viselt; sose’ jutott +búfedél alá.</p> +<hr class="chap" /> +<p><span class="pagenum"><a name="Page_188" id= +"Page_188">-188-</a></span><br /> +<span class="pagenum"><a name="Page_189" id= +"Page_189">-189-</a></span></p> +<h2>A SZEGÉNY EMBER ÉS AZ OBSITOS.</h2> +<p><span class="pagenum"><a name="Page_190" id= +"Page_190">-190-</a></span><br /> +<span class="pagenum"><a name="Page_191" id= +"Page_191">-191-</a></span></p> +<p>Volt egyszer egy szegény ember, kinek annyi pénze volt, mint +békának a tolla, mint a talpamon a szőr.</p> +<p>Hogy szegény volt az istenadta, elment egy gazdag emberhez, +valami urhoz, pénzt kérni.</p> +<p>A gazdag ember adott neki, de az adás farkán csomó volt, még +pedig az, hogy ekkor meg ekkor, ha a föld alól teremti is, +visszafizesse.</p> +<p>De a szegény ember a pénzt a mondott időre nem tudta +visszafizetni, de nem is volt rá szükség; mert a gazdag ember +egészen elfelejtette, csak a haló-ágyában jutott eszébe.</p> +<p>Mondom, hogy a haló-ágyán eszébe jutott, a testámentomában +meghagyta, hogy a szegény ember a költsön adott pénzért azon +éjszaka, mikor a temetőbe leteszik, istrázsát álljon.</p> +<p>Midőn a gazdag ember ebbeli szándokát tudtára adák a szegény +embernek, az ijedtében imhogy a böréből ki nem bujt, annyira +ráesett a félsz. Ezért <span class="pagenum"><a name="Page_192" id= +"Page_192">-192-</a></span> egészen a busulásnak adta a fejét, +mintha az apja-anyja feküdnék a teritőn.</p> +<p>Csak búsul, csak búsul, egyszer arra vetődik egy obsitos katona +s kérdi tőle:</p> +<p>– Mit búsul gazduram?</p> +<p>– Hogyne búsulnék, óh jó ember; mikor egy gazdag embernek +tartozom, ki a meghaló-ágyán meghagyta, hogy a legelső éjszaka, +mikor leteszik a földbe, a sirjánál én álljak istrázsát és az nap +ép ma van.</p> +<p>– Hahó gazduram, ha csak az a baja, kisebb gondja is nagyobb +legyen annál! majd kimegyek én a temetőbe, majd állok én ott +sirbakot, csak izibe főzzenek egy jó vetett turus galuskát és izibe +süssenek meg akkora kolbászt, hogy kertet lehessen vele keriteni, +hogy hagy lakjam jól.</p> +<p>Itt a szegény ember az obsitos katona kivánságát teljesitette; a +feleségével papos vacsorát készittetett, még pedig olyant, hogy +annak az izét, savát-borsát mig a világ világ lesz, a katona sose +felejti el.</p> +<p>Hogy jollakott a katona, hogy, mint a duda mikor fölfujták, +megtelt a horpasza: ő kigyelme kibandukolt a temetőbe; de eléb kért +a szegény embertől egy irdatlan nagy csáti-fát, mely bunkos botnak +is beillett volna.</p> +<p>Itt a katona a temetőben mit mit cselekszik, kapja <span class= +"pagenum"><a name="Page_193" id="Page_193">-193-</a></span> a +lelkét, a bunkos botjával egy nagy ebadta várat keritett, annak a +várnak a kellős közepébe egy keresztet huzott, mely keresztre aztán +ráállott.</p> +<p>Csak áll, csak áll, egyszer ugy éjféltájban jön egy irtoztató +nagy fekete bika, mely egyenesen a gazdag ember sirjának állott s +azt kikaparta.</p> +<p>Aztán a fekete bika megfogta a gazdag ember tirkóját, megrázta +azt erősen, ugyannyira, hogy a csontja és a husa mind kihullott, +csupáncsak a bőre maradt a kezében.</p> +<p>Aztán a fekete bika az emberbőrt letette maga mellé a földre, a +halottat pedig ismét visszafektette a sirjába s azt ujra betemette, +ugy a mint volt.</p> +<p>De ezalatt az obsitos katona az emberbőrt, hogy hogy nem, a +várba behuzta. Ez lehetett ugy féltizenkettőre.</p> +<p>A fekete bika csak aztán vette észre, hogy nincs emberbőr. +Keresi-keresi, hát látja, hogy a várban egy obsitos katonánál van, +pedig, mint már már mondám, az idő ugy fél-tizenkettőre járt, pedig +a fekete bikának csak tizenkét óráig volt szabad ideje.</p> +<p>– Add ide, kéri a fekete bika.</p> +<p>– Nem adom, felelt az obsitos.</p> +<p>– Add ide.</p> +<p>– Nem adom.</p> +<p>– Add ide, ha mondom, a mit kivánsz azt adok. <span class= +"pagenum"><a name="Page_194" id="Page_194">-194-</a></span></p> +<p>– Egy zsák pénzért odadom.</p> +<p>– No, csak obsitos katona ne volnál, mert ezzel az ördög sem +bir, mert ez annál is többet tud; no, no csak keritett várban +kereszten ne állnál, tudom hogy ideadnád, tudom hogy megkeserülnéd, +hiszem azt az egyet!</p> +<p>Itt a fekete bika aztán térülfordul, elszalad s pár percz mulva +elhozta a zsák pénzt.</p> +<p>A fekete bika aztán a zsák pénzt behajította a várba, a katona +pedig az ember-bőrt kihajította.</p> +<p>Itt lelkem teremtette, mi történik a dologból mi nem, ugy +láttam, mint most, ott voltam a hol beszélték, a fekete bika +megrázkodik, magára veszi az emberbőrt és a gazdag ember képében +elszaladt.</p> +<p>A katona aztán, hogy elütötte a tizenkettőt, utána az egyet, +azután a kettőt, nem várta meg, hogy a hasára süssön a nap, hanem +ugy pitymallás-felé beállit a szegény ember udvarára.</p> +<p>Koczogtat az ablakon, de senkise hallja, zörget az ajtón, de +senkise nyitja.</p> +<p>De a szegény ember fiacskája ébren volt, ki aztán megszólítja az +apját ilyeténképen:</p> +<p>– Édes apám! koczogtat valaki.</p> +<p>– Piszt! hallgass fiam, hallgass.</p> +<p>– Édes apám! zörget valaki.</p> +<p>– Piszt! hallgass fiam, hallgass. <span class="pagenum"><a name= +"Page_195" id="Page_195">-195-</a></span></p> +<p>A katona megint az ablakra megyen, koczogtat rajta, de senkise +hallja, zörget ujra az ajtón, de senkise nyitja.</p> +<p>– Édes apám! megszólal ujra a kisfiu, koczogtat valaki az +ablakon.</p> +<p>– Hallgass fiam, hallgass.</p> +<p>– Édes apám, de az ajtón is zörgetnek!</p> +<p>– Hallgass fiam, hallgass.</p> +<p>No ez abban maradt, de az obsitos katona türöm-olaja se tartott +örökké, ezért bekiált az ablakon:</p> +<p>– Gazduram, én vagyok.</p> +<p>– Kicsoda? kérdi a szegény ember.</p> +<p>– Én.</p> +<p>– Kicsoda?</p> +<p>– Kicsoda, kicsoda! én az obsitos, kit ma estve oly jól +tartott.</p> +<p>– Hát nem vitte el az ördög?!</p> +<p>– Ej, dehogy vitt! nem kellek én még annak sem! hanem ízibe +keljen föl, öltözködjék fel, tegye a kalapját a fejébe, galyabitsa +a szűrét a nyakába s aztán gyujtson világot, eresszen be, mert +ujságot mondok, még pedig nagyot.</p> +<p>A szegény ember aztán kibujt a felesége oldala mellöl a dunna +alól, meggyújtotta a fa közé csíptetett tört-fáklyát és az obsitost +beeresztette, de eléb az ablakhoz ment, kinézett rajta, hogy valjon +valósággal <span class="pagenum"><a name="Page_196" id= +"Page_196">-196-</a></span> az obsitos-e az, nem az ördög-e az +katona képében?</p> +<p>Mondom, hogy beeresztette a katonát, az leült a tűzloczára s azt +mondja a szegény embernek.</p> +<p>– No gazduram, van-e egy talicskája?</p> +<p>– Van vitéz uram, van.</p> +<p>– Nem nyikorog-e?</p> +<p>– Dehogy nem, akár a Sunyi hegedűje, akár ez a talicska.</p> +<p>– No, ha nyikorog, kenje meg, mert kimegyünk a temetőbe s egy +zsák pénzt hozunk haza, már pedig azt egyátalán nem akarom, hogy +országvilág kiálljon a csudálkozásunkra, hogy éjnek idején valjon +mit vihetnek azon a talicskán!</p> +<p>A szegény ember aztán a talicskáját megkente s mikor ezzel is +készen volt, kimentek a temetőbe, hol a zsák pénzt föltették a +talicskára s hazavitték.</p> +<p>Hogy hazavitték, a sok pénzt kétfelé mérték; feleközepe lett az +obsitosé, feleközepe pedig a szegény emberé, kinek aztán annyi +pénze lett, hogy a számát sem tudta, hanem itczével mérte mint a +paszulyt.</p> +<hr class="chap" /> +<p><span class="pagenum"><a name="Page_197" id= +"Page_197">-197-</a></span></p> +<h2>A TERHES ASSZONY.</h2> +<p><span class="pagenum"><a name="Page_198" id= +"Page_198">-198-</a></span><br /> +<span class="pagenum"><a name="Page_199" id= +"Page_199">-199-</a></span></p> +<p>Volt egyszer egy terhes asszony, ki oly nyalánk, oly kiváncsi +volt, hogy a mi szemének-szájának megtetszett, mindent, de mindent +megkivánt. És e kivánságait az ő jó bolond, teddide-teddoda férje, +hacsak szerét tehette, ha mindjárt a föld alól teremtette is elő, +mind beteljesítette. Egyszer a terhes asszony a többi közt azt +találja mondani a férjének, szót szólván:</p> +<p>– Ejnye, hékás, be megenném valamit!</p> +<p>– Mit édes feleségem? kérdi az ura.</p> +<p>– Mit-e? hát akasztott ember tüdejét és máját.</p> +<p>A terhes asszony alighogy kiejtette ebbeli szive szándokát, az +ura tüstént a nyakába galyabította a szűrét s elindult azzal a +gonosz szándékkal, hogy hoz akasztott ember tüdejét és máját.</p> +<p>Hogy az egyszeri ember a gyalogútra ért, egy nyúl keresztbe +szaladt előtte. Ez nem jó jel, gondolta magában, de azért tovább +ment. Ép pénteki nap volt, mely hogy az egyszeri embernek eszébe +jutott, vissza is jött volna, meg nem is, de azért mégis csak +tovább ment; mert a terhes asszony kivánságát teljesítni kell. Csak +mén, csak mendegél, egyszer egy fekete <span class= +"pagenum"><a name="Page_200" id="Page_200">-200-</a></span> kutya +került elébe, mely aztán elszaladt mellette. A fekete kutyának +olyan vörös szeme volt, mely sötétben ugy égett, ugy világított, +mint a tűz, mint a rehült fa, vagy még ezeknél is jobban. De az +egyszeri ember ezzel sem sokat gondolt; mer a felesége terhes volt, +kinek minden kivánságát teljesítenie kell.</p> +<p>Csak mén, csak mendegél, egyszer megbotlik, elesik valamiben. +Mikor fölkelt, fölugrott, csak akkor látta, hogy az egy koponya +volt. A koponyából egy kigyó nézett ki, mely csakugy sziszegett, +csakugy öltögette ki reája a fulánkját, hogy mindjárt agyonszúrja. +De az egyszeri ember ezzel sem sokat gondolt; mert a felesége +terhes volt, kinek minden kivánságát teljesítnie kell.</p> +<p>Csak mén, csak mendegél, egyszer egy nagy rakás embercsontra +talált… Itt egy kéz, ott egy lábszár, amott egy oldalborda, emitt +egy kézfő… Az embercsontok felett egy farkas ült, mely azokról az +itt-ott megmaradt hust rágicsálta. Zöld szeme csakugy égett, +csakugy világított mint sötétben a revült fa; de sötét is volt, +hogy szinte a kanál is megállott volna benne. Fújt a szél, hogy +szinte harapott; hasította a levegőeget s hordta a havat és +zuzmorát. De az egyszeri ember mindezekkel nem gondolt semmit; mert +a felesége viselős volt, kinek minden kivánságát teljesítnie kell. +<span class="pagenum"><a name="Page_201" id= +"Page_201">-201-</a></span></p> +<p>Csak megyen, csak mendegél, egyszer mégis elért az akasztófához. +Az akasztófán ép rajta volt az akasztott ember. A szél csakugy +lobálta, csakugy hintázta; de fújt is erős kegyetlenűl, mint mikor +valakit akasztani visznek, vagy már fel is akasztották. Az +akasztott ember feje fölött egynehány varjú károgott.</p> +<p>Az út ép az akasztófa mellett vitt el, melyen egy tojással +kereskedő ember kullogott, ki ép a pipáját tömögette. A hátán volt +a kosara, benne pedig vagy háromszáz tojás.</p> +<p>Hogy a tojással kereskedő ember az akasztófa alá ért, hogy a +pipáját már megtömte, azt találja mondani az akasztott embernek, +szót szólván:</p> +<p>– Hej, atyafi! nem adnál egy kis tüzet?</p> +<p>– De biz adok, felelt neki az egyszeri ember.</p> +<p>A tojásos ember pedig azt gondolta, hogy csakugyan az akasztott +ember felelt; ennek se kell több, utczú vesd el magad, szaladásnak +eredt s meg sem áll mindaddig, míg a faluba nem ért.</p> +<p>A sok tojásból egy tojás lett, de még ez is összetört, +ugyannyira, hogy csakugy patakzott; végig folyt a hátán, végig az +inán, de még a kiskörmén is. Ennek is megesett a diószegi vásár, +mint Kenyeresnek a bab; e sem kér többet akasztott embertől tüzet, +hiszem azt az egyet!</p> +<p>Az az egyszeri ember, ki a tüdőért és a májért <span class= +"pagenum"><a name="Page_202" id="Page_202">-202-</a></span> ment, +azt sem tudta hogy nevessen-e, vagy pedig felmászszon arra az +akasztófára? de mégis ízibe lerugta a csizmáját, előkereste a +bicskáját, felmászott a fára s kivette az akasztott ember tüdejét +és máját. Hogy aztán hazavitte, a felesége megfőzte, megsütötte és +megette.</p> +<p>Mikor az asszony szájába tette az utolsó falatot és lenyelte, az +óra ép 12 ütött, ép éjfél volt.</p> +<p>Hogy elütötte a tizenkettőt, a szoba ajtaja egyszerre mint a +parancsolat magától kinyilott. Ki lépett be rajta? Ki egyéb, mint +az akasztott ember! Még a kötél is a nyakán volt!… A terhes asszony +még akkor is ott ült az asztalszögben, ki ekkor se holt, se eleven +nem volt, de mégis szót szólt ilyeténképen:</p> +<p>– Hol a hajad?</p> +<p>– Szél elvitte, felelt az akasztott ember.</p> +<p>– Hol a szemed?</p> +<p>– Holló kivájta.</p> +<p>– Hol a tüdejed és a májad?</p> +<p>– Te etted meg.</p> +<p>– Ki küldött?</p> +<p>– Az ördögök.</p> +<p>– Kiért?</p> +<p>– Teérted ebadta r.....ja! Azért jer velem, viszlek!</p> +<p>Azzal az akasztott ember nyakoncsípte az asszonyt s meg sem állt +vele a pokol fenekéig.</p> +<hr class="chap" /> +<p><span class="pagenum"><a name="Page_203" id= +"Page_203">-203-</a></span></p> +<h2>A VÉN LEÁNY.</h2> +<p><span class="pagenum"><a name="Page_204" id= +"Page_204">-204-</a></span><br /> +<span class="pagenum"><a name="Page_205" id= +"Page_205">-205-</a></span></p> +<p>Hol volt, hol nem volt, volt egyszer egy olyan vén leány, ki még +az országútnál is öregebb volt. Ennek a vén leánynak szépségre +nézve nem hiszem, hogy e széles világon párját lehetett volna +találni; mert a pofája olyan volt mint a cserzett-bőr, szemöldöke +mint a tövises disznóé, foga – alul-felül kettő-kettő – mint a +disznóagyara, szája mint a békáé, haja deres mint a zúzmorás fa, +hátáról sohase fogyott el a kenyere, ruhája százrétre szólt és a +csizmája mindig azt kérdezte: hol a varga? De bezzeg volt pénze! az +arany csuprostul állt a ládája fenekén, az ezüst pedig ép +tarisznyástul; de nem is csuda! mert a Bányarém volt a szeretője, +ki éjnek idején, ép tizenkét órakor járt fel hozzája s ekkor mindig +annyi kincset hozott magával, hogyím megszakadt alatta.</p> +<p>Itt hire futamodik, hogy itt meg itt Nekeresden milyen gazdag +eladóleány van, csak vőlegény kell, de biz’ azért csak nem +jelentkezett senki.</p> +<p>No ha nem jelentkezett, gondolta magában tizenkét <span class= +"pagenum"><a name="Page_206" id="Page_206">-206-</a></span> +zsivány, majd elvesszük mi a menyasszonyt. Magát a vén leányt ugyan +nem bánjuk, ha az istennyila üti is meg, csak a pénze legyen a +miénk! Mondom, hogy a zsiványok ily szép szándékkal voltak a vén +szűz irányában, éjnek idején erős kegyetlenűl fölfegyverkezve +leánynézőbe mentek. Azaz nem is mentek be, csak a kertben húzták +meg magukat, honnan aztán egyet közülök elküldtek kérőnek. Azaz nem +is kérőnek ment el az az egy, hanem csak azért, hogy kikémlelje, +valjon alszik-e már a vén leány? Ha alszik – isten légyen neki +kegyelmes! – rögtön rajta hajtanak; ha pedig nem: várnak addig, a +meddig elszunyad.</p> +<p>Itt a zsivány ily szép szándékkal csendesen az ablakhoz +sompolyog, a vén leány pedig ép akkor ásított egyet, még pedig +akkorát, hogy a szája széle a két fülét csókolta, mondván:</p> +<p>– Itt van már az első!</p> +<p>A zsivány azt gondolta, hogy neki mondja, – ezért megszeppenvén, +intett a másiknak, hogy jőjön.</p> +<p>Odajön a másik s a mint ott fülelnek, hogy mi lesz már ebből, a +vén leány ujra egyet ásított, mondván:</p> +<p>– Itt van már a második!</p> +<p>A két zsivány azt gondolta, hogy nekik mondja, megijedtek s +intettek a harmadiknak is, hogy jőjön. <span class= +"pagenum"><a name="Page_207" id="Page_207">-207-</a></span></p> +<p>Odamegyen a harmadik is s a mint ott fülelnek, hogy mi lesz már +ebből, a vén leány ujra egyet ásított, mondván:</p> +<p>– Itt van már a harmadik!</p> +<p>A három zsivány megijedt s intettek a negyediknek is, hogy +jőjön; de ez is ép így járt s így sorba mind a tizenkettő.</p> +<p>A zsiványok, mondom, azt gondolták, hogy a vén leány őket +számlálja, ezért az ablak alatt tanakodni, susogni kezdtek.</p> +<p>Csak susognak, csak susognak, egyszer a vén leány újra +megszólal, mondván:</p> +<p>– Sustorogjatok csak, sustorogjatok, majd az alfelembe +csaplak!</p> +<p>A 12 zsivány azt gondolta, hogy nekik mondja, egy se szeretett +volna e tisztességben részesülni, megijedtek, utczú vesd el magad, +és a kertbe szaladtak, hol is hátul a tökszárban elbujtak; pedig a +vén leány, hogy legyen mivel szalonnabőrként összetöpörödött, +nyírfahajként összezsugorodott testét tengetni, a tűzben vadalmákat +sütött s ezeknek mondá: „Sustorogjatok csak, sustorogjatok, majd az +alfelembe csaplak!“</p> +<p>Hogy a vén leány a vadalma vacsorát elköltötte, le akart +feküdni; de ép ekkor jutott eszébe, hogy a kis kutyája, melyet ép +Tökszárnak hítak és a melylyel <span class="pagenum"><a name= +"Page_208" id="Page_208">-208-</a></span> együtt egy ágyban szokott +feküdni, még nincs ide ben. Mondom, hogy ez eszébe jutott, kiállott +a pitvarajtóba s elkiáltja magát ilyeténképen:</p> +<p>– Tökszár, ne! Tökszár, ne fütty! Jöszte be, készen vár a +dunnám!</p> +<p>A zsiványoknak se kell több, utczú vesd el magad, szaladásnak +eredtek s még most is szaladnak, ha meg nem álltak!</p> +<hr class="chap" /> +<p><span class="pagenum"><a name="Page_209" id= +"Page_209">-209-</a></span></p> +<h2>A BOSZORKÁNY.</h2> +<p><span class="pagenum"><a name="Page_210" id= +"Page_210">-210-</a></span><br /> +<span class="pagenum"><a name="Page_211" id= +"Page_211">-211-</a></span></p> +<p>Egyszer egy szolgáló szállást kért egy vén asszonytól, ki +boszorkány volt. Ez adott is neki.</p> +<p>Mikor le akart feküdni a boszorkány, azt mondja a leánynak, hogy +mossa meg a lábát.</p> +<p>A leány odamegyen s mosogatni kezdi a vén asszony lábát. A mint +ott mosogatja, egyszer azt találja mondani a vén banyának:</p> +<p>– Ejnye, be sárga ez a kend lába!</p> +<p>– Sárga biz az, mert sok halottat meggázolt már az!</p> +<p>No ez abban maradt, de kevés idő mulva, megint csak elkezdi a +leány.</p> +<p>– Ejnye, be sárga ez a kend keze!</p> +<p>– Sárga biz az, mert sok halottat megszorongatott már az!</p> +<p>No jó, ez megint abban maradt, hanem kevés idő mulva megint csak +elkezdi a leány:</p> +<p>– Ejnye, be sárga ez a kend foga! <span class="pagenum"><a name= +"Page_212" id="Page_212">-212-</a></span></p> +<p>– Sárga biz az! mert sok halottat megrágott már az… Hamm! téged +is bekaplak!</p> +<p>És a boszorkány a szegény leányt minden szöröstől-bőröstől ugy a +hogy volt, bekapta s elnyelte mint Jónást a czethal.</p> +<hr class="chap" /> +<p><span class="pagenum"><a name="Page_213" id= +"Page_213">-213-</a></span></p> +<h2>BOLOND JANKÓ.</h2> +<p><span class="pagenum"><a name="Page_214" id= +"Page_214">-214-</a></span><br /> +<span class="pagenum"><a name="Page_215" id= +"Page_215">-215-</a></span></p> +<p>Hol volt, hol nem volt, volt egyszer egy szegény ember s ennek +egy hóbolygós fia, kinek a szülötte falujában „Bolond Jankó“ volt a +titulája.</p> +<p>A szegény ember a mi Jankónkat elküldte szolgálatot keresni. El +is ment az s beszegődött az egyházfihoz ökrésznek. A mi Jankónknak +egyéb dolga nem volt az egyházfinál, csak két ökröt bíztak a keze +alá, hogy azokat ugy őrizze, mint a két szemevilágát, vagy még +annál is jobban.</p> +<p>A mi Jankónk éjnek idején kihajtotta a két ökröt a temetőbe.</p> +<p>Az ökrök ott legelésztek, a mi Jankónk pedig leűlt egy +sírdombra, elővett a csuhujjából egy tuczet kártyát s a +holdvilágnál kártyázni kezdett, mondván:</p> +<p>– Tököt, makkot Jankó… adutt Jankó… nagyobb kisfilkó nagy +filkónál Jankó…</p> +<p>Csak kártyázik, csak kártyázik, egyszer az óra ép tizenkettőt +ütött, ép éjfél volt.</p> +<p>Mikor az óra elütötte a tizenkettőt, honnan honnan <span class= +"pagenum"><a name="Page_216" id="Page_216">-216-</a></span> nem, +egy vén kamasz ördög mint a peczek megállott a mi Jankónk előtt; de +ez az ördögöt, mintha ott se lett volna, számba sem vette, hanem +csak a magáét hajtotta, mondván:</p> +<p>– Tököt, makkot Jankó… adutt Jankó… nagyobb kisfilkó nagy +filkónál Jankó…</p> +<p>A mi Jankónk hogyím az ördögre rá se hederitett, az lekuporodott +melléje a sírdombra s aztán ketten kezdtek kártyázni.</p> +<p>Az ördögnek ép egy kanpoltrája volt, Jankónak pedig két +kis-pénze.</p> +<p>Csak kártyáznak, csak kártyáznak s addig-addig kártyáznak, mig a +mi Jankónk az ördögtől a kanpoltrát szerencsésen el nem nyerte, de +az azt nem akarta odadni, hanem szaladásnak eredt. De a mi Jankónk +sem akarta a maga jussát hagyni, azért utána az ördögnek; elöl az +ördög szaladt, hátul pedig a mi Jankónk.</p> +<p>Az ördög a templom mellett szaladt el, mely ép a temető +tőszomszédságában állott, a mi Jankónk pedig azt gondolta, hogy +abba szaladt be, pedig tudjuk, hogy annak az büdös.</p> +<p>Jankónak se kell több, neki vetette a hátát a templomajtónak s +azt befeszítette.</p> +<p>Keresi, keresi az ördögöt a templomban, de, természetesen, +seholse találta. Mikor aztán elfogyott a <span class= +"pagenum"><a name="Page_217" id="Page_217">-217-</a></span> türelem +olaja, neki esett az apró-szenteknek, hogy fizessék meg neki +tüstént, ebben a szempillantásban a kanpoltrát, melyet az ördögtől +holdvilágnál egy sírhalmon nyert, mert különben mindjárt izzé-porrá +töri őket.</p> +<p>De azok, természetesen, nem fizettek. No, ha nem fizettek, +gondolta magában a mi Jankónk, majd megfizetek én. Megfizetek pedig +ezzel az ispiritusos bottal, melyet szünet nélkül magával +hordott.</p> +<p>Azzal a bolond neki esett az apró-szenteknek – de a nagygyát sem +kimélte – csihi-puhi, mind össze-vissza törte; kinek a kezét, kinek +a lábát, kinek az orrát, kinek az egész fejét ütötte le.</p> +<p>Mikor aztán a bolond elvégezte a fizetést, annyira elfáradt, +hogy tüstént elaludt a templom pádimentomán, mintha a legjobb +rendén lett volna a szénája.</p> +<p>Pedig dehogy volt jó rendben! mert reggel, midőn a harangozó +csendíteni jött, hát látja a szép gazdálkodást, látja hogy az +apró-szentek mind agyba-főbe vannak verve.</p> +<p>Ennek se kellett több, egyenesen a paphoz szaladt. El is jött az +a szent bibliával, hogy Jankóra tüstént ráolvassa a sz. igéket, de +a bolond, a mint fel akarták költeni, azt gondolta, hogy most is az +ördöggel van dolga, mert a papot abban a hosszú <span class= +"pagenum"><a name="Page_218" id="Page_218">-218-</a></span> fekete +reverendában annak nézte s azt ugy pofon találta cserdíteni, hogy +majd vacsorán érte Pilátust.</p> +<p>A bolondot aztán lefülelték, összekötözték s vason vitték a +törvényházba, hogy ott mondják ki rá a szentencziát.</p> +<p>Az volt pedig a szentenczia: hogy Jankót egy oly elhagyatott +üres házba csukják, a melybe éjnek idején az ördögök tanyáznak.</p> +<p>Ebből az ördöngös házból, a kit abba becsuktak, nem volt rá +eset, hogy valaha valaki visszakerült volna.</p> +<p>Igy Jankónak megint az ördögökkel volt dolga, de nem félt tőlük, +mert már volt egygyel dolga és attól is ő nyerte el a kanpoltrát, +nem pedig az ördög az ő két kis-pénzét. Ezért Jankó félt is az +ördögöktől, meg nem is.</p> +<p>De hiszen, gondolta magában, csak hagy jőjjenek, majd +megszámoltatom ő kigyelmöket, tudom kurtát húznak, hiszem azt az +egyet!</p> +<p>De el is felejtem mondani a szóbeszéd között, hogy Jankónál ott +volt az ispiritusos bot, meg aztán a sut-zsák, melyeket szüntelenül +magával hordott mint az árnyékát.</p> +<p>Mondom, hogy Jankót az ördöngös házba becsukták, tüzet rakott, +mert volt a szegletben elég <span class="pagenum"><a name= +"Page_219" id="Page_219">-219-</a></span> forgács. S aztán elővette +a kártyáját és kártyázni kezdett, mondván:</p> +<p>– Tököt, makkot Jankó… adutt Jankó… nagyobb kisfilkó +nagyfilkónál Jankó…</p> +<p>Csak kártyázik, csak kártyázik, egyszer zörgetnek az ajtón.</p> +<p>Júj! itt az ördög s ha ezer lelked volna is Jankó, mégis +gonoszul vesznél!</p> +<p>De bíz az nem az ördög volt, hanem egy szegény obsitos katona, +ki szállást kért.</p> +<p>A mi Jankónk adott neki szállást, de eléb tudtára adta az +obsitosnak, hogy csak úgy maradjon itt, ha tetszik, mert ez +ördöngös ház, a melyben azok az urak.</p> +<p>A szegény obsitos katona mindezekre csak azt felelte, hogy nem +bánya ő, ha mindjárt Belzebub ő felsége lakozik is itt, csakhogy +szállást kapjon, csakhogy fedél alatt legyen, mert ottkinn olyan +idő van, hogy még a jó kutyát is kár kiereszteni.</p> +<p>Csakugy fújt a szél, csakugy sipolt, csakugy fügyült, mint mikor +valakit akasztani visznek.</p> +<p>– No, ha nem bánod, felelt mindezekre Jankó, én sem bánom; +csakhogy aztán magadra vess, hogyha veled is olyan történik, vagy +még annál is gonoszabb mulatság, melyre maga a czigány is azt +felelte: „Hogy ő bíz azt soha ki nem állja!“ <span class= +"pagenum"><a name="Page_220" id="Page_220">-220-</a></span></p> +<p>Aztán mindketten leültek kártyázni, de egyszer azon veszik észre +magukat, hogy a forgács elfogyott.</p> +<p>Volt a padláson elég.</p> +<p>No, ha van, gondolta magában Jankó, majd fölmegyek én, majd +túrok le én onnan.</p> +<p>Fölmegyen Jankó a padlásra s egy jó csomó forgácsot le is +túrt.</p> +<p>Ez ujra elég volt egy darabig, de megint elfogyott.</p> +<p>Ezért Jankó felküldte az obsitos katonát, hogy most már ő menjen +fel, most már ő turjon le forgácsot, mert már fogyatékján van, +sötétben pedig csak nem maradhattak.</p> +<p>Mit volt, mit tenni a szegény obsitos katonának, fölment a +padlásra forgácsért, de bíz az onnan nem jött többé vissza.</p> +<p>Nem jött pedig azért, mert alighogy fölért, az ördögök nyakon +csipték s izzé-porrá tépték.</p> +<p>A mi Jankónk csak várja, csak várja, hogy mikor jön már le az +obsitos katona.</p> +<p>Addig-addig várta, mig végre elfogyott a tűröm-olaja, s azért +felkiáltott a padlás-lyukon ilyeténképen:</p> +<p>– Hej, atyafi, jöszte le már, ha mondom.</p> +<p>Erre a szóra az ördögök lehajitottak valamit a padlásról.</p> +<p>A mi Jankónk odanéz, hát látja, hogy az a szegény obsitos egyik, +még pedig a jobbkarja. <span class="pagenum"><a name="Page_221" id= +"Page_221">-221-</a></span></p> +<p>A jobbkéz után a balt, a bal után az egyik lábszárat, azután a +másikat, a másik után a derekát, a derék után végre a fejét +hajitották le, melylyel ugy oldalba kolintották a mi Jankónkat, +hogy mig él, soha, de sohase felejti el.</p> +<p>Itt lelkem teremtette! a szögletben a tűz, mintha a föld nyelte +volna el, egyszerre magától kialudt s lett a szobában olyan +sötétség, hogy szinte harapni lehetett volna, hogy a kanál is +megállott volna benne.</p> +<p>Egyszerre a szoba világosodni kezd, s mikor egészen +megvilágosodott, a mi Jankónk csak akkor vette észre, hogy a szoba +telisded-teli van – ördöggel.</p> +<p>Az ördögök aztán közrekapják a mi Jankónkat s elkezdtek vele +labdázni; egyik kézből a másikba hajították s ugy labdáztak +vele.</p> +<p>De a mi Jankónk sem állhatta sokáig a dicsőséget, hanem elővette +a sut-zsákot, meg az ispiritusos botot.</p> +<p>Azért vette elő pedig a sut-zsákot, hogy annak száját kinyitván, +az ispiritus bottal a sok ördögöt mind-mind belehajtotta, +csupáncsak egyet hagyott szabadon. És az nem volt senki más, mint a +kitől a kanpoltrát elnyerte.</p> +<p>Jankó aztán rárivalkodik erre, hogy adja meg neki a kanpoltrát, +melyet holdvilágnál sirdombon nyert el tőle, de eléb az ördögöt az +ispiritusos bottal <span class="pagenum"><a name="Page_222" id= +"Page_222">-222-</a></span> ugy oldalba teremtette, hogy az bőgött, +orditott mint a szakál, mint az oroszlán.</p> +<p>Az ördög mindezekre csak azt felelte, hogy ő nála egy krajczár, +nem sok, de még annyi sincs, hanem ha eljön vele a pokolba, ott +megfizeti a tartozását, mert akár egy zsákpénzt ád neki.</p> +<p>Jankó erre is ráállott.</p> +<p>Azért előfogta az ördögöt, ráült, mint valami paripára, a +sarkantyuját ugy a horpaszába vágta, hogy kétfelöl csakugy +patakzott a vére, hogy jobban se kellett, s aztán elindultak a +pokolfelé.</p> +<p>Hogy odaértek, Jankó leszállt az ördög hátáról, ki aztán őt +teméntelen szobák során keresztül vezetvén, végre a pinczébe +értek.</p> +<p>A pinczében hét kád volt egymás mellett sorjában elhelyezve. +Ezekben pedig élire verve szám nélküli sok pénz; az egyikben volt +vert-arany, a másikban termő-arany, a harmadikban nyers-arany, a +negyedikben vert-ezüst, az ötödikben termő-ezüst, a hatodikban +nyers-ezüst, a hetedikben pedig, mely ugy a szegletben állott, +rézpénz.</p> +<p>Most az ördög azt mondta a Jankónak, hogy válasszon abból, a +melyikből tetszik; akár az aranyból, akár az ezüstből, akár a +rézpénzből.</p> +<p>De Jankó egyikből sem választott.</p> +<p>És ezer volt a szerencséje! mert mihelyest akármelyik +<span class="pagenum"><a name="Page_223" id= +"Page_223">-223-</a></span> kádpénzhez hozzá nyúlt volna, az +azonnal lobbot vetett volna s ő ott, tüstént azon szempillantásban +izzé-porrá égett volna!</p> +<p>Mondom, hogy Jankó egyikhez sem nyúlt, előfogta az ördögöt, hogy +fizesse meg neki azt a kanpoltrát, melyet holdvilágnál sírdombon +nyert tőle.</p> +<p>Az ördög nem tudott fizetni. Jankó azért elővette a sut-zsákot; +kinyitotta a száját és ezt az egyetlenegy ördögöt is bele +hajította.</p> +<p>Jankó aztán a sut-zsákon hurkot vetett, a hátára hajította s +hazafelé indult a pokolból.</p> +<p>De most az volt a kérdés, hogy menjen ki, hogy el ne tévedjen, +mert 32 szoba során keresztül menni nem bolondság ám!</p> +<p>Nem is jött volna ki onnan senkisem; de a mi Jankónk mégis +kijött.</p> +<p>Kijött pedig azért, mert ő eleve élt a gyanúperrel, mindegyik +szoba ajtajában egy-egy kártyát hullatott el.</p> +<p>Igy jött vissza Jankó a pokolból, igy nem tévedt el s még azon +éjszaka haza is ért.</p> +<p>Otthon aztán tizenkét kovácslegényt kért a falu birájától. Az +adott neki. Ő aztán a tizenkét kovácslegénynyel, mindegyik kezébe +egy-egy mázsás pörölyt adott, a sut-zsákot össze-vissza +kovácsoltatta s mindaddig verette-üttette, míg az nem porzott. +<span class="pagenum"><a name="Page_224" id= +"Page_224">-224-</a></span></p> +<p>Mikor aztán a sut-zsák porzani kezdett, kinyitotta annak a +száját és a port szélnek eresztette.</p> +<p>E porból lett a vöröshangya. Azért oly mérges a vöröshangya +csipése, mert ördögporból való.</p> +<p>E napságtól fogva nincsenek ördögök.</p> +<p>A falu aztán Jankónak ezért a szolgálatáért egy bornyas tehenet +adott.</p> +<p>Ő pedig aztán a bornyas tehenet elvitte a vásárra, hogy majd +sóra-húsra ragaszt belőle egy pár garast. De a mint egy rengeteg +erdőn keresztülmenne, egy fiatal sudar fa elkezd a mi Jankónk előtt +hajlongani, csikorgani.</p> +<p>A bolond azt gondolta, hogy a sudar fa a tehenet akarja +megvenni.</p> +<p>– Megveszed, kérdi a bolond, megveszed?</p> +<p>A sudar fa csak nyikorgott, csak hajlongott előtte.</p> +<p>– No, ha megveszed, itt hagyom; de holnap reggel az áráért +eljövök s ha akkor meg nem fizetsz, ezt a nagy apádat, mely itt +melletted áll, tüstént ki vágom.</p> +<p>Jankó aztán a borjas tehenet a sudar fához kötözte s azzal +hazafelé bandukolt.</p> +<p>Másnap aztán Jankó, hátára vetvén egy fejszét, elindult a +rengeteg erdőbe a pénzért.</p> +<p>Hogy odaért, hát látja, hogy a farkasok a tehenet borjával +együtt még azon éjszaka megették, csak <span class= +"pagenum"><a name="Page_225" id="Page_225">-225-</a></span> a +kötele, csak a csontja maradt ott, a pénznek pedig se híre, se +neve.</p> +<p>Megharagszik a mi Jankónk, hogy őt a sudar fa így rászedte, ugy +rászedte, neki esik a vén fának, mely a fiatal fa mellett állott s +a fejszével vágni kezdte.</p> +<p>Csak vágja, csak vágja, egyszer a fa oldalából egy irtóztató +nagy rakás pénz dölt ki.</p> +<p>A Jankónak sem kell több, hazaszaladt, kocsit hozott s a sok +pénzt hazaszállitotta.</p> +<p>Sok volt a pénz, ezért szó se lehet arról, hogy meg lehessen +számlálni. No, ha nem lehetett megszámlálni, vékával kell megmérni. +Azám, csak volna, de még ez se volt!</p> +<p>– No, ha nincs vékánk, szólt a szegény ember, eredj el fiam a +paphoz, kérj tőle vékát, de meg ne mond neki a világért se, hogy +pénzt mérünk.</p> +<p>Jankó elmegyen a paphoz, megáll előtte mint a peczek s szót +szólt:</p> +<p>– Köszönteti tiszteletes uramat apám-uram, adjon egy üres vékát, +mert pénzt mérünk.</p> +<p>A pap adott neki, de fölébredt benne a kiváncsiság, hogy valjon +ez a bolond igazat beszél-e?</p> +<p>Mondom, hogy a tiszteletes urban fölébredt a kiváncsiság, a +szegény ember házához sompolygott s betekintett az ablakon, hát +látja, hogy a szegény <span class="pagenum"><a name="Page_226" id= +"Page_226">-226-</a></span> ember, meg a fia, ketten mérik a pénzt; +egyik a zsákot tartotta, másik pedig az aranyat lapátolta.</p> +<p>Itt a szegény ember észreveszi, hogy a pap az ablakon +leskelődik, neki sem kell több, kiküldi a fiját egy nagy ebadta +bunkos bottal, hogy ijessze meg a papot, de vigyázzon, nehogy agyon +üsse.</p> +<p>Itt a bolond kimegyen a furkos bottal s ugy ütötte főbe a papot, +hogy az még a kis-körmét se mozditotta meg, hogy még azt se +mondhatta, hogy: bá! Pedig ép ekkor kezdett pitymallani, ép ekkor +szürkült az idő.</p> +<p>Itt a bolond mit mit nem cselekszik, a hátára veszi a papot, +elvitte a szomszéd asszony kertjébe még pedig oda, a hol a hagymás +ágy volt. Egy fej vörös-hagymát nyomott a pap kezébe, mintha az a +hagymát kezdené dézmálni, pedig a szomszéd asszony kardos egy +asszony volt, ki még a papnak sem engedett.</p> +<p>Itt lelkem teremtette mi történik a dologból, mi nem, a +szomszédasszony észreveszi, hogy valaki a hagymájában +gazdálkodik.</p> +<p>Ennek se kell több, beszalad az azsagért s ugy főbe találta +kolintani a papot, a mint ott guggolt, hogy az menten, tüstént azon +szempillantásban felfordult, és csak ekkor vette észre, hogy az a +tiszteletes ur volt. <span class="pagenum"><a name="Page_227" id= +"Page_227">-227-</a></span></p> +<p>Megijed az asszony, hogy ő a papot igy ütötte, ugy ütötte +agyon.</p> +<p>A mi Jankónk úgy a kerités mellett leste, hogy mit csinál az +asszony, hogy mint sír-rí fejre kulcsot kézzel.</p> +<p>Megszánta Jankó a szegény asszonyt, átkiált a keritésen +ilyeténképen:</p> +<p>– Mit sír, mit rí szomszédasszony olyan keservesen?</p> +<p>– Hogyne sirnék, oh jó Jancsi! mikor a tiszteletes uramat, ki +ide jött hagymát lopni, agyonütöttem.</p> +<p>– Sose sírjon azért szomszéd asszony; kisebb gondja is nagyobb +legyen annál! mert ha nekem jó pénzzel megfizet, elsímítom én a +dolgot.</p> +<p>– Oh jó Jancsi, a mi pénzem van, mind odadom; pedig csuporral +áll a huszas a láda fenekén!</p> +<p>– Nem kell nekem a kigyelmed pénze, van nekem elég, de ha a +leányát, a Juliskát, nekem adja – ugyis régota szeretjük egymást – +még a hajaszála sem görbül meg.</p> +<p>Az asszony igérte, esküjével megpecsételte, hogy neki adja +feleségül egyetlenegy legkedvesebb leányát, ki a faluban a legszebb +leány volt.</p> +<p>A bolondnak se kell több, ismét a hátára veszi a papot, átvitte +a másik szomszédba, hol a gazda böllér-mesterember volt.</p> +<p>Mondom, hogy a papot átvitte a szomszédba, a <span class= +"pagenum"><a name="Page_228" id="Page_228">-228-</a></span> hidas +ajtaját kinyitotta, egy disznót ugy szíven szúrt, hogy az még nemis +nyikkant, aztán a papot, kezébe adván egy nagy kést, a disznó +hátára ültette, mintha az ölte volna meg a szegény párát.</p> +<p>Itt fölébred a böllér, kimegyen a szobából, hát látja, hogy a +hidas ajtaja tárva-nyitva van.</p> +<p>– Tyű, disznó teremtette! kiáltott a böllér, itt nem jol van a +dolog! A böllér aztán kezébe kap egy vasvillát, s ugy oldalba +teremtette a papot, hogy menten lefordult a disznóról.</p> +<p>És a böllér csak ekkor vette észre, hogy az a tiszteletes ur +volt.</p> +<p>Neki se kell több, szalad egyenes a faluházához, hogy a +tiszteletes ur igy akarta ugy akarta a disznaját ellopni, hogy +egyet már le is szúrt, hogy ő aztán így ütötte, ugy ütötte agyon a +tiszteletest, bár csak egyet huzott rá.</p> +<p>A birákok aztán kimentek a helyszinére s azt mondták a +tiszteletes úrra: úgy kell neki, mért akart zsivány lenni, mért +akarta a más disznaját ellopni.</p> +<p>A szegény böllérnek pedig semmi baja sem lett.</p> +<p>Jankó aztán a falu legszebb leányát elkendőzte, eljegyezte, +aztán lakzit laktak s még most is élnek nagy boldogan hogyha meg +nem haltak. A sok pénz még a Jankó eszét is meghozta.</p> +<p class="center"><i>Wigand K. F. könyvnyomdája Pozsonyban.</i></p> +<hr class="chap" /> +<p><span class="pagenum"><a name="Page_229" id= +"Page_229">-229-</a></span></p> +<h2>TARTALOM.</h2> +<ul class="TOC"> +<li>A hamupipőke<span class="ralign"><a href= +"#Page_3">3</a></span></li> +<li>A nádszál kisasszony<span class="ralign"><a href= +"#Page_35">35</a></span></li> +<li>Az aranyhajú kertészbojtár<span class="ralign"><a href= +"#Page_65">65</a></span></li> +<li>A csodaszörny<span class="ralign"><a href= +"#Page_101">101</a></span></li> +<li>A Lidércz<span class="ralign"><a href= +"#Page_127">127</a></span></li> +<li>Prücsök János<span class="ralign"><a href= +"#Page_143">143</a></span></li> +<li>Patkós Körmöndiné<span class="ralign"><a href= +"#Page_157">157</a></span></li> +<li>A mostoha leány és az édes leány<span class="ralign"><a href= +"#Page_169">169</a></span></li> +<li>A szegény ember és az obsitos<span class="ralign"><a href= +"#Page_189">189</a></span></li> +<li>A terhes asszony<span class="ralign"><a href= +"#Page_197">197</a></span></li> +<li>A vén leány<span class="ralign"><a href= +"#Page_203">203</a></span></li> +<li>A boszorkány<span class="ralign"><a href= +"#Page_209">209</a></span></li> +<li>Bolond Jankó<span class="ralign"><a href= +"#Page_213">213</a></span></li> +</ul> +<hr class="chap" /> +<div class="transnote"> +<h4>Transcriber’s Note:</h4> +<p>Alternative spellings have been retained as they appear in the +original.</p> +<p>List of corrected typographical errors:</p> +<ul> +<li>Page <a href="#Page_5">5</a>, "mintha élte <b>gyökéren</b>" +changed to "mintha élte <b>gyökerén</b>"</li> +<li>Page <a href="#Page_6">6</a>, "adott neki <b>almizsnát</b>" +changed to "adott neki <b>alamizsnát</b>"</li> +<li>Page <a href="#Page_7">7</a>, "te jóféle <b>bátyaid</b>" +changed to "te jóféle <b>bátyáid</b>"</li> +<li>Page <a href="#Page_15">15</a>, "hintóslovak <b>kicsisának</b>" +changed to "hintóslovak <b>kocsisának</b>"</li> +<li>Page <a href="#Page_19">19</a>, "viszed a +<b>tizenharmamadikat</b>" changed to "viszed a +<b>tizenharmadikat</b>"</li> +<li>Page <a href="#Page_24">24</a>, "<b>valászolt</b> a Hamupipőke" +changed to "<b>válaszolt</b> a Hamupipőke"</li> +<li>Page <a href="#Page_31">31</a>, "kedves <b>gazdam</b>" changed +to "kedves <b>gazdám</b>"</li> +<li>Page <a href="#Page_37">37</a>, "hanem az ő <b>feléségének</b>" +changed to "hanem az ő <b>feleségének</b>"</li> +<li>Page <a href="#Page_42">42</a>, "<b>haróm</b> aranyhajszálat: +majd" changed to "<b>három</b> aranyhajszálat: majd"</li> +<li>Page <a href="#Page_45">45</a>, "fényes <b>tekintétet</b>" +changed to "fényes <b>tekintetét</b>"</li> +<li>Page <a href="#Page_46">46</a>, "<b>gazdaját</b> ismét +láthatja" changed to "<b>gazdáját</b> ismét láthatja"</li> +<li>Page <a href="#Page_55">55</a>, "<b>Aztan</b> összeölelkeztek" +changed to "<b>Aztán</b> összeölelkeztek"</li> +<li>Page <a href="#Page_55">55</a>, "<b>felmázott</b> a fűzfára" +changed to "<b>felmászott</b> a fűzfára"</li> +<li>Page <a href="#Page_60">60</a>, "kirepűlt az <b>alakon</b>" +changed to "kirepűlt az <b>ablakon</b>"</li> +<li>Page <a href="#Page_62">62</a>, "Ez <b>ismétlődődött</b>" +changed to "Ez <b>ismétlődött</b>"</li> +<li>Page <a href="#Page_63">63</a>, "de <b>Jáncsi</b> azt" changed +to "de <b>Jancsi</b> azt"</li> +<li>Page <a href="#Page_68">68</a>, "a mi <b>Jacsinknak</b>" +changed to "a mi <b>Jancsinknak</b>"</li> +<li>Page <a href="#Page_69">69</a>, "zokog <b>keserven</b>" changed +to "zokog <b>keservesen</b>"</li> +<li>Page <a href="#Page_73">73</a>, "lánczos fekete <b>kutja</b>" +changed to "lánczos fekete <b>kutya</b>"</li> +<li>Page <a href="#Page_78">78</a>, "<b>elvezett</b> az +aranyalmája" changed to "<b>elveszett</b> az aranyalmája"</li> +<li>Page <a href="#Page_82">82</a>, "kéri a <b>közepső</b>" changed +to "kéri a <b>középső</b>"</li> +<li>Page <a href="#Page_85">85</a>, "<b>felsegés</b> +királykisasszony" changed to "<b>felséges</b> +királykisasszony"</li> +<li>Page <a href="#Page_87">87</a>, "fésülködik a <b>kapszás</b> +fejű" changed to "fésülködik a <b>kapczás</b> fejű"</li> +<li>Page <a href="#Page_89">89</a>, "<b>aranyalmat</b> is megkapja" +changed to "<b>aranyalmát</b> is megkapja"</li> +<li>Page <a href="#Page_89">89</a>, "azt sem <b>tudtak</b>: +bosszankodjanak-e" changed to "azt sem <b>tudták</b>: +bosszankodjanak-e"</li> +<li>Page <a href="#Page_92">92</a>, "<b>kogy</b> neked sok" changed +to "<b>hogy</b> neked sok"</li> +<li>Page <a href="#Page_93">93</a>, "ki nem bújt a <b>köréből</b>" +changed to "ki nem bújt a <b>böréből</b>"</li> +<li>Page <a href="#Page_93">93</a>, "<b>vezett</b> kutyát +agyonlövi" changed to "<b>veszett</b> kutyát agyonlövi"</li> +<li>Page <a href="#Page_97">97</a>, "hol ott <b>hagya</b> jó +tátoslovát" changed to "hol ott <b>hagyta</b> jó tátoslovát"</li> +<li>Page <a href="#Page_98">98</a>, "hanem <b>leoldolta</b>" +changed to "hanem <b>leoldotta</b>"</li> +<li>Page <a href="#Page_105">105</a>, "minden <b>isenadta</b> nap" +changed to "minden <b>istenadta</b> nap"</li> +<li>Page <a href="#Page_109">109</a>, "<b>mepszólal</b> egy hang" +changed to "<b>megszólal</b> egy hang"</li> +<li>Page <a href="#Page_116">116</a>, "A <b>csodaszörry</b> abban" +changed to "A <b>csodaszörny</b> abban"</li> +<li>Page <a href="#Page_159">159</a>, "keze-lába +<b>összesugorodott</b>" changed to "keze-lába +<b>összezsugorodott</b>"</li> +<li>Page <a href="#Page_122">122</a>, "<b>búbájos</b> asszony" +changed to "<b>bűbájos</b> asszony"</li> +<li>Page <a href="#Page_130">130</a>, "ki ne <b>erezd</b>" changed +to "ki ne <b>ereszd</b>"</li> +<li>Page <a href="#Page_131">131</a>, "<b>tüstent</b> azon +szempillantásban" changed to "<b>tüstént</b> azon +szempillantásban"</li> +<li>Page <a href="#Page_131">131</a>, "<b>tüstent</b> fölébredne" +changed to "<b>tüstént</b> fölébredne"</li> +<li>Page <a href="#Page_134">134</a>, "<b>üvegcsengetjü</b> +ilyeténképen" changed to "<b>üvegcsengetyü</b> ilyeténképen"</li> +<li>Page <a href="#Page_171">171</a>, "annak a <b>masiknak</b>" +changed to "annak a <b>másiknak</b>"</li> +<li>Page <a href="#Page_185">185</a>, "ezt <b>kiabalván</b>" +changed to "ezt <b>kiabálván</b>"</li> +<li>Page <a href="#Page_202">202</a>, "a <b>tütejed</b> és a májad" +changed to "a <b>tüdejed</b> és a májad"</li> +<li>Page <a href="#Page_206">206</a>, "ásított<b>:</b> mondván:" +changed to "ásított<b>,</b> mondván:"</li> +<li>Page <a href="#Page_217">217</a>, "a <b>harangszó</b> +csendíteni jött" changed to "a <b>harangozó</b> csendíteni +jött"</li> +<li>Page <a href="#Page_219">219</a>, "<b>kutját</b> is kár +kiereszteni" changed to "<b>kutyát</b> is kár kiereszteni"</li> +<li>Page <a href="#Page_221">221</a>, "szinte <b>haragni</b>" +changed to "szinte <b>harapni</b>"</li> +<li>Page <a href="#Page_221">221</a>, "egészen +<b>megvilásogodott</b>" changed to "egészen +<b>megvilágosodott</b>"</li> +<li>Page <a href="#Page_224">224</a>, "fa csak <b>nyigorgott</b>" +changed to "fa csak <b>nyikorgott</b>"</li> +<li>Page <a href="#Page_228">228</a>, "<b>tiszteles</b> ur volt" +changed to "<b>tiszteletes</b> ur volt"</li> +<li>Page <a href="#Page_228">228</a>, "ütötte agyon a +<b>tiszeletest</b>" changed to "ütötte agyon a +<b>tiszteletest</b>"</li> +<li>Page <a href="#Page_228">228</a>, "azt <b>mondtak</b> a +tiszteletes" changed to "azt <b>mondták</b> a tiszteletes"</li> +</ul> +</div> + + + + + + + +<pre> + + + + + +End of Project Gutenberg's Eredeti népmesék (2. rész), by László Merényi + +*** END OF THIS PROJECT GUTENBERG EBOOK EREDETI NÉPMESÉK (2. RÉSZ) *** + +***** This file should be named 39386-h.htm or 39386-h.zip ***** +This and all associated files of various formats will be found in: + http://www.gutenberg.org/3/9/3/8/39386/ + +Produced by Albert László (This book was produced from +scanned images of public domain material from the Google +Books project.) + + +Updated editions will replace the previous one--the old editions +will be renamed. + +Creating the works from public domain print editions means that no +one owns a United States copyright in these works, so the Foundation +(and you!) can copy and distribute it in the United States without +permission and without paying copyright royalties. Special rules, +set forth in the General Terms of Use part of this license, apply to +copying and distributing Project Gutenberg-tm electronic works to +protect the PROJECT GUTENBERG-tm concept and trademark. Project +Gutenberg is a registered trademark, and may not be used if you +charge for the eBooks, unless you receive specific permission. If you +do not charge anything for copies of this eBook, complying with the +rules is very easy. You may use this eBook for nearly any purpose +such as creation of derivative works, reports, performances and +research. They may be modified and printed and given away--you may do +practically ANYTHING with public domain eBooks. Redistribution is +subject to the trademark license, especially commercial +redistribution. + + + +*** START: FULL LICENSE *** + +THE FULL PROJECT GUTENBERG LICENSE +PLEASE READ THIS BEFORE YOU DISTRIBUTE OR USE THIS WORK + +To protect the Project Gutenberg-tm mission of promoting the free +distribution of electronic works, by using or distributing this work +(or any other work associated in any way with the phrase "Project +Gutenberg"), you agree to comply with all the terms of the Full Project +Gutenberg-tm License (available with this file or online at +http://gutenberg.org/license). + + +Section 1. General Terms of Use and Redistributing Project Gutenberg-tm +electronic works + +1.A. By reading or using any part of this Project Gutenberg-tm +electronic work, you indicate that you have read, understand, agree to +and accept all the terms of this license and intellectual property +(trademark/copyright) agreement. If you do not agree to abide by all +the terms of this agreement, you must cease using and return or destroy +all copies of Project Gutenberg-tm electronic works in your possession. +If you paid a fee for obtaining a copy of or access to a Project +Gutenberg-tm electronic work and you do not agree to be bound by the +terms of this agreement, you may obtain a refund from the person or +entity to whom you paid the fee as set forth in paragraph 1.E.8. + +1.B. "Project Gutenberg" is a registered trademark. It may only be +used on or associated in any way with an electronic work by people who +agree to be bound by the terms of this agreement. There are a few +things that you can do with most Project Gutenberg-tm electronic works +even without complying with the full terms of this agreement. See +paragraph 1.C below. There are a lot of things you can do with Project +Gutenberg-tm electronic works if you follow the terms of this agreement +and help preserve free future access to Project Gutenberg-tm electronic +works. See paragraph 1.E below. + +1.C. The Project Gutenberg Literary Archive Foundation ("the Foundation" +or PGLAF), owns a compilation copyright in the collection of Project +Gutenberg-tm electronic works. Nearly all the individual works in the +collection are in the public domain in the United States. If an +individual work is in the public domain in the United States and you are +located in the United States, we do not claim a right to prevent you from +copying, distributing, performing, displaying or creating derivative +works based on the work as long as all references to Project Gutenberg +are removed. Of course, we hope that you will support the Project +Gutenberg-tm mission of promoting free access to electronic works by +freely sharing Project Gutenberg-tm works in compliance with the terms of +this agreement for keeping the Project Gutenberg-tm name associated with +the work. You can easily comply with the terms of this agreement by +keeping this work in the same format with its attached full Project +Gutenberg-tm License when you share it without charge with others. + +1.D. The copyright laws of the place where you are located also govern +what you can do with this work. Copyright laws in most countries are in +a constant state of change. If you are outside the United States, check +the laws of your country in addition to the terms of this agreement +before downloading, copying, displaying, performing, distributing or +creating derivative works based on this work or any other Project +Gutenberg-tm work. The Foundation makes no representations concerning +the copyright status of any work in any country outside the United +States. + +1.E. Unless you have removed all references to Project Gutenberg: + +1.E.1. The following sentence, with active links to, or other immediate +access to, the full Project Gutenberg-tm License must appear prominently +whenever any copy of a Project Gutenberg-tm work (any work on which the +phrase "Project Gutenberg" appears, or with which the phrase "Project +Gutenberg" is associated) is accessed, displayed, performed, viewed, +copied or distributed: + +This eBook is for the use of anyone anywhere at no cost and with +almost no restrictions whatsoever. You may copy it, give it away or +re-use it under the terms of the Project Gutenberg License included +with this eBook or online at www.gutenberg.org + +1.E.2. If an individual Project Gutenberg-tm electronic work is derived +from the public domain (does not contain a notice indicating that it is +posted with permission of the copyright holder), the work can be copied +and distributed to anyone in the United States without paying any fees +or charges. If you are redistributing or providing access to a work +with the phrase "Project Gutenberg" associated with or appearing on the +work, you must comply either with the requirements of paragraphs 1.E.1 +through 1.E.7 or obtain permission for the use of the work and the +Project Gutenberg-tm trademark as set forth in paragraphs 1.E.8 or +1.E.9. + +1.E.3. If an individual Project Gutenberg-tm electronic work is posted +with the permission of the copyright holder, your use and distribution +must comply with both paragraphs 1.E.1 through 1.E.7 and any additional +terms imposed by the copyright holder. Additional terms will be linked +to the Project Gutenberg-tm License for all works posted with the +permission of the copyright holder found at the beginning of this work. + +1.E.4. Do not unlink or detach or remove the full Project Gutenberg-tm +License terms from this work, or any files containing a part of this +work or any other work associated with Project Gutenberg-tm. + +1.E.5. Do not copy, display, perform, distribute or redistribute this +electronic work, or any part of this electronic work, without +prominently displaying the sentence set forth in paragraph 1.E.1 with +active links or immediate access to the full terms of the Project +Gutenberg-tm License. + +1.E.6. You may convert to and distribute this work in any binary, +compressed, marked up, nonproprietary or proprietary form, including any +word processing or hypertext form. However, if you provide access to or +distribute copies of a Project Gutenberg-tm work in a format other than +"Plain Vanilla ASCII" or other format used in the official version +posted on the official Project Gutenberg-tm web site (www.gutenberg.org), +you must, at no additional cost, fee or expense to the user, provide a +copy, a means of exporting a copy, or a means of obtaining a copy upon +request, of the work in its original "Plain Vanilla ASCII" or other +form. Any alternate format must include the full Project Gutenberg-tm +License as specified in paragraph 1.E.1. + +1.E.7. Do not charge a fee for access to, viewing, displaying, +performing, copying or distributing any Project Gutenberg-tm works +unless you comply with paragraph 1.E.8 or 1.E.9. + +1.E.8. You may charge a reasonable fee for copies of or providing +access to or distributing Project Gutenberg-tm electronic works provided +that + +- You pay a royalty fee of 20% of the gross profits you derive from + the use of Project Gutenberg-tm works calculated using the method + you already use to calculate your applicable taxes. The fee is + owed to the owner of the Project Gutenberg-tm trademark, but he + has agreed to donate royalties under this paragraph to the + Project Gutenberg Literary Archive Foundation. Royalty payments + must be paid within 60 days following each date on which you + prepare (or are legally required to prepare) your periodic tax + returns. Royalty payments should be clearly marked as such and + sent to the Project Gutenberg Literary Archive Foundation at the + address specified in Section 4, "Information about donations to + the Project Gutenberg Literary Archive Foundation." + +- You provide a full refund of any money paid by a user who notifies + you in writing (or by e-mail) within 30 days of receipt that s/he + does not agree to the terms of the full Project Gutenberg-tm + License. You must require such a user to return or + destroy all copies of the works possessed in a physical medium + and discontinue all use of and all access to other copies of + Project Gutenberg-tm works. + +- You provide, in accordance with paragraph 1.F.3, a full refund of any + money paid for a work or a replacement copy, if a defect in the + electronic work is discovered and reported to you within 90 days + of receipt of the work. + +- You comply with all other terms of this agreement for free + distribution of Project Gutenberg-tm works. + +1.E.9. If you wish to charge a fee or distribute a Project Gutenberg-tm +electronic work or group of works on different terms than are set +forth in this agreement, you must obtain permission in writing from +both the Project Gutenberg Literary Archive Foundation and Michael +Hart, the owner of the Project Gutenberg-tm trademark. Contact the +Foundation as set forth in Section 3 below. + +1.F. + +1.F.1. Project Gutenberg volunteers and employees expend considerable +effort to identify, do copyright research on, transcribe and proofread +public domain works in creating the Project Gutenberg-tm +collection. Despite these efforts, Project Gutenberg-tm electronic +works, and the medium on which they may be stored, may contain +"Defects," such as, but not limited to, incomplete, inaccurate or +corrupt data, transcription errors, a copyright or other intellectual +property infringement, a defective or damaged disk or other medium, a +computer virus, or computer codes that damage or cannot be read by +your equipment. + +1.F.2. LIMITED WARRANTY, DISCLAIMER OF DAMAGES - Except for the "Right +of Replacement or Refund" described in paragraph 1.F.3, the Project +Gutenberg Literary Archive Foundation, the owner of the Project +Gutenberg-tm trademark, and any other party distributing a Project +Gutenberg-tm electronic work under this agreement, disclaim all +liability to you for damages, costs and expenses, including legal +fees. YOU AGREE THAT YOU HAVE NO REMEDIES FOR NEGLIGENCE, STRICT +LIABILITY, BREACH OF WARRANTY OR BREACH OF CONTRACT EXCEPT THOSE +PROVIDED IN PARAGRAPH 1.F.3. YOU AGREE THAT THE FOUNDATION, THE +TRADEMARK OWNER, AND ANY DISTRIBUTOR UNDER THIS AGREEMENT WILL NOT BE +LIABLE TO YOU FOR ACTUAL, DIRECT, INDIRECT, CONSEQUENTIAL, PUNITIVE OR +INCIDENTAL DAMAGES EVEN IF YOU GIVE NOTICE OF THE POSSIBILITY OF SUCH +DAMAGE. + +1.F.3. LIMITED RIGHT OF REPLACEMENT OR REFUND - If you discover a +defect in this electronic work within 90 days of receiving it, you can +receive a refund of the money (if any) you paid for it by sending a +written explanation to the person you received the work from. If you +received the work on a physical medium, you must return the medium with +your written explanation. The person or entity that provided you with +the defective work may elect to provide a replacement copy in lieu of a +refund. If you received the work electronically, the person or entity +providing it to you may choose to give you a second opportunity to +receive the work electronically in lieu of a refund. If the second copy +is also defective, you may demand a refund in writing without further +opportunities to fix the problem. + +1.F.4. Except for the limited right of replacement or refund set forth +in paragraph 1.F.3, this work is provided to you 'AS-IS' WITH NO OTHER +WARRANTIES OF ANY KIND, EXPRESS OR IMPLIED, INCLUDING BUT NOT LIMITED TO +WARRANTIES OF MERCHANTIBILITY OR FITNESS FOR ANY PURPOSE. + +1.F.5. Some states do not allow disclaimers of certain implied +warranties or the exclusion or limitation of certain types of damages. +If any disclaimer or limitation set forth in this agreement violates the +law of the state applicable to this agreement, the agreement shall be +interpreted to make the maximum disclaimer or limitation permitted by +the applicable state law. The invalidity or unenforceability of any +provision of this agreement shall not void the remaining provisions. + +1.F.6. INDEMNITY - You agree to indemnify and hold the Foundation, the +trademark owner, any agent or employee of the Foundation, anyone +providing copies of Project Gutenberg-tm electronic works in accordance +with this agreement, and any volunteers associated with the production, +promotion and distribution of Project Gutenberg-tm electronic works, +harmless from all liability, costs and expenses, including legal fees, +that arise directly or indirectly from any of the following which you do +or cause to occur: (a) distribution of this or any Project Gutenberg-tm +work, (b) alteration, modification, or additions or deletions to any +Project Gutenberg-tm work, and (c) any Defect you cause. + + +Section 2. Information about the Mission of Project Gutenberg-tm + +Project Gutenberg-tm is synonymous with the free distribution of +electronic works in formats readable by the widest variety of computers +including obsolete, old, middle-aged and new computers. It exists +because of the efforts of hundreds of volunteers and donations from +people in all walks of life. + +Volunteers and financial support to provide volunteers with the +assistance they need are critical to reaching Project Gutenberg-tm's +goals and ensuring that the Project Gutenberg-tm collection will +remain freely available for generations to come. In 2001, the Project +Gutenberg Literary Archive Foundation was created to provide a secure +and permanent future for Project Gutenberg-tm and future generations. +To learn more about the Project Gutenberg Literary Archive Foundation +and how your efforts and donations can help, see Sections 3 and 4 +and the Foundation web page at http://www.pglaf.org. + + +Section 3. Information about the Project Gutenberg Literary Archive +Foundation + +The Project Gutenberg Literary Archive Foundation is a non profit +501(c)(3) educational corporation organized under the laws of the +state of Mississippi and granted tax exempt status by the Internal +Revenue Service. The Foundation's EIN or federal tax identification +number is 64-6221541. Its 501(c)(3) letter is posted at +http://pglaf.org/fundraising. Contributions to the Project Gutenberg +Literary Archive Foundation are tax deductible to the full extent +permitted by U.S. federal laws and your state's laws. + +The Foundation's principal office is located at 4557 Melan Dr. S. +Fairbanks, AK, 99712., but its volunteers and employees are scattered +throughout numerous locations. Its business office is located at +809 North 1500 West, Salt Lake City, UT 84116, (801) 596-1887, email +business@pglaf.org. Email contact links and up to date contact +information can be found at the Foundation's web site and official +page at http://pglaf.org + +For additional contact information: + Dr. Gregory B. Newby + Chief Executive and Director + gbnewby@pglaf.org + + +Section 4. Information about Donations to the Project Gutenberg +Literary Archive Foundation + +Project Gutenberg-tm depends upon and cannot survive without wide +spread public support and donations to carry out its mission of +increasing the number of public domain and licensed works that can be +freely distributed in machine readable form accessible by the widest +array of equipment including outdated equipment. Many small donations +($1 to $5,000) are particularly important to maintaining tax exempt +status with the IRS. + +The Foundation is committed to complying with the laws regulating +charities and charitable donations in all 50 states of the United +States. Compliance requirements are not uniform and it takes a +considerable effort, much paperwork and many fees to meet and keep up +with these requirements. We do not solicit donations in locations +where we have not received written confirmation of compliance. To +SEND DONATIONS or determine the status of compliance for any +particular state visit http://pglaf.org + +While we cannot and do not solicit contributions from states where we +have not met the solicitation requirements, we know of no prohibition +against accepting unsolicited donations from donors in such states who +approach us with offers to donate. + +International donations are gratefully accepted, but we cannot make +any statements concerning tax treatment of donations received from +outside the United States. U.S. laws alone swamp our small staff. + +Please check the Project Gutenberg Web pages for current donation +methods and addresses. Donations are accepted in a number of other +ways including checks, online payments and credit card donations. +To donate, please visit: http://pglaf.org/donate + + +Section 5. General Information About Project Gutenberg-tm electronic +works. + +Professor Michael S. Hart is the originator of the Project Gutenberg-tm +concept of a library of electronic works that could be freely shared +with anyone. For thirty years, he produced and distributed Project +Gutenberg-tm eBooks with only a loose network of volunteer support. + + +Project Gutenberg-tm eBooks are often created from several printed +editions, all of which are confirmed as Public Domain in the U.S. +unless a copyright notice is included. Thus, we do not necessarily +keep eBooks in compliance with any particular paper edition. + + +Most people start at our Web site which has the main PG search facility: + + http://www.gutenberg.org + +This Web site includes information about Project Gutenberg-tm, +including how to make donations to the Project Gutenberg Literary +Archive Foundation, how to help produce our new eBooks, and how to +subscribe to our email newsletter to hear about new eBooks. + + +</pre> + +</body> +</html> diff --git a/LICENSE.txt b/LICENSE.txt new file mode 100644 index 0000000..6312041 --- /dev/null +++ b/LICENSE.txt @@ -0,0 +1,11 @@ +This eBook, including all associated images, markup, improvements, +metadata, and any other content or labor, has been confirmed to be +in the PUBLIC DOMAIN IN THE UNITED STATES. + +Procedures for determining public domain status are described in +the "Copyright How-To" at https://www.gutenberg.org. + +No investigation has been made concerning possible copyrights in +jurisdictions other than the United States. Anyone seeking to utilize +this eBook outside of the United States should confirm copyright +status under the laws that apply to them. diff --git a/README.md b/README.md new file mode 100644 index 0000000..36e5d85 --- /dev/null +++ b/README.md @@ -0,0 +1,2 @@ +Project Gutenberg (https://www.gutenberg.org) public repository for +eBook #39386 (https://www.gutenberg.org/ebooks/39386) |