diff options
| author | Roger Frank <rfrank@pglaf.org> | 2025-10-15 05:03:53 -0700 |
|---|---|---|
| committer | Roger Frank <rfrank@pglaf.org> | 2025-10-15 05:03:53 -0700 |
| commit | 942d2a8f51f8cd601885d9b8d466408db559537a (patch) | |
| tree | 0f36600df63ec195582ea40f060e4b653eda006a | |
| -rw-r--r-- | .gitattributes | 3 | ||||
| -rw-r--r-- | 19749-0.txt | 9251 | ||||
| -rw-r--r-- | 19749-0.zip | bin | 0 -> 186278 bytes | |||
| -rw-r--r-- | 19749-8.txt | 9251 | ||||
| -rw-r--r-- | 19749-8.zip | bin | 0 -> 181988 bytes | |||
| -rw-r--r-- | 19749-h.zip | bin | 0 -> 200950 bytes | |||
| -rw-r--r-- | 19749-h/19749-h.htm | 7365 | ||||
| -rw-r--r-- | LICENSE.txt | 11 | ||||
| -rw-r--r-- | README.md | 2 |
9 files changed, 25883 insertions, 0 deletions
diff --git a/.gitattributes b/.gitattributes new file mode 100644 index 0000000..6833f05 --- /dev/null +++ b/.gitattributes @@ -0,0 +1,3 @@ +* text=auto +*.txt text +*.md text diff --git a/19749-0.txt b/19749-0.txt new file mode 100644 index 0000000..2c45c7d --- /dev/null +++ b/19749-0.txt @@ -0,0 +1,9251 @@ +Project Gutenberg's Thury Zoltán összes művei, vol. I, by Zoltán Thury + +This eBook is for the use of anyone anywhere at no cost and with +almost no restrictions whatsoever. You may copy it, give it away or +re-use it under the terms of the Project Gutenberg License included +with this eBook or online at www.gutenberg.org + + +Title: Thury Zoltán összes művei, vol. I + Ketty és egyéb elbeszélések + +Author: Zoltán Thury + +Release Date: November 10, 2006 [EBook #19749] + +Language: Hungarian + +Character set encoding: UTF-8 + +*** START OF THIS PROJECT GUTENBERG EBOOK THURY ZOLTÁN ÖSSZES MŰVEI, VOL. I *** + + + + +Produced by Tamás Róth, Szever Pál and the Online +Distributed Proofreading Team. With special thanks to the +library of Pécs, especially to the director, József +Kereszturi for the help in selecting and borrowing the +books. + + + + + + +THURY ZOLTÁN + +ÖSSZES MŰVEI + + + + +ELSŐ KÖTET + +KETTY ÉS EGYÉB ELBESZÉLÉSEK + + + + +Nyomatott a kiadó Kner Izidor könyvnyomdájában + + + +GYOMA + +1908 + + + + + + +TARTALOMJEGYZÉK + + +Ketty +A sztrájk +A sütemény +Kőművesek +Becsület +Az egér +A legszegényebb vértanú +A vacsora +A miniszter vendégei +A hatodik +Az ezred +A gyermek +Kálvária +Az igazság +Anna +A vasút +Urak és parasztok +Este +Éjjel +Orvosságok +Szerencsétlenség +A botrány +A két Glubovitz +A komponista +A szerző +Rubin urnál +Az öregrendű ur +A tisztességes emberek +Az utolsó órában +Két boltos +Tercsa néni gyermeket nevel +Logika +Át kell dolgozni a könyvet +Sötétség +A király és a pipacs +A farkas +A két fiu +Raffay tisztelendő ur +A specziálista +A Flórián filozófiája +A lovak + + + + + +KETTY + +I. + + +A bürgerstrassei nagy czivilkaszárnya dobrakerült s jó olcsón jutott +hozzá a szép nagy házhoz valami Huber nevü vastag, goromba képű bajor. A +müncheni házakon nagyon sok az adósság, annak esett áldozatul a +czivilkaszárnya is. Nem valami túlságosan nagy épület ez, hanem a +környezet kunyhói közül ugy kiemelkedik a négy emeletével, mint a milyen +nagy egy hegy a hangyazsombék mellett--és szabályos, mint egy koczka, +nincs rajta semmi felesleges. A falait már megszürkítette a sok hó és +eső s csupa szűk, munkásemberek számára épített lakosztály miatt lett +kaszárnya a neve. Huber ur másnap beköltözködött a földszintre s +minthogy meg akarta ismerni a lakóit, mindjárt ebéd után behivatta a +házmesternét. + +--No csak őszintén rukkoljon ki mindennel. Fizetnek a lakók? + +--Hát igen, igen--hümmögött az asszony. + +--Pontosan? + +--Igen, igen... Látszott, hogy szeretne el is hallgatni valamit, ez az +ember nem ugy néz ki, mint aki kegyelmet ismer a lakókkal szemben, de +Huber ur nem elégedett meg a felelettel. + +--Számlálja elő, kik fizetnek pontosan s kik rendetlenkednek... No, +befagyott a szája? + +A szegény jó asszony látta, hogy itt nincs mentség, pontosan beszámolt +hát a lakókról. + +--Az első emeleten a kárpitos megkésik néha egy-két nappal, hanem azért +nagyon becsületes ember. Erre az emeletre aztán nincs panasz. A második +egészen pontos, sokszor még előre ideadja a pénzt egynémelyik, nehogy +elköltse. A harmadik emeleten lakik egy vámhivatalnok... + +--Balra, jobbra? + +--Jobbra, az egy kicsit kártyás, de ha szerencséje van, két-három +hónapról egyszerre teszi le a gondját. Fenn az atelierben egy festő +lakik, az bizony nagyon szegény ember. Beteges is, sokszor hetekig +fekszik, nem tud dolgozni sem... + +--Menjen fel s mondja meg neki, hogy holnap reggelre költözzék ki. + +Az asszony megijedt. + +--Én mondjam neki? + +--Maga hát. + +--Én nem, kérem. + +--Miért, talán nagyon mérges ember. + +--Nem, dehogy, de félek... + +--Mitől? + +--Nagyon szegény ember az és szerencsétlen is, meg beteg, csak nem +maradhat lakás nélkül. Tél van most, uram, nem nyár. Sohase venném a +lelkemre, ha nagy elbusulásában valami kárt tenne magában. + +--Mondott valami ilyest? + +--Mondott bizony, azt mondta, hogy ha már innen is kizavarják, agyonlövi +magát. Várják meg, a meddig készen lesz valamivel, négy-öt képe is munka +alatt van, majd csak sikerül szereznie valamit. A volt háziur rá is +hagyta a dolgot, szívesen várt neki, mert látta, hogy máskülönben derék +ember. Várjunk talán mi is még egy kicsit. + +--Ezzel majd elvégzem én--mondta Huber ur és fölment az atelierbe. + +Kopogására egy sápadt, szikár fiatal ember kiáltotta ki a _szabadot_ s +bizonyosan azt hitte, hogy valami megrendelővel van dolga, mert öröm +szaladt végig az arczán. Huber ur azonban gyorsan észretérítette s +végzett is vele hamar. + +--Ön lakik ebben a szobában? + +--Én, szolgálatára lehetek valamiben? + +--Huber vagyok, az uj háztulajdonos. Hallottam, hogy uraságod +rendetlenül fizeti a házbért. Ugy rendeztem be a dolgomat, hogy csupa jó +lakóim legyenek, azért holnap délig fizesse ki egy hónapra a házbért, +vagy hurczolkodjék ki. Azt is mondta a házmesterné, hogy főbe akarja +magát lőni. Ebben az esetben legyen szives megkímélni a házamat a +botránytól, elég nagy az angolkert. Ehez tartsa magát, kérem, mert én +nem szeretem a teketóriát. + +A szegény festő kapkodott ide-oda, valamit felelni akart, de mire szóhoz +jutott volna, Huber ur már lenn járt a vámhivatalnoknál. Nem tudta, hogy +mit tegyen? Sirni szeretett volna, de nem jött köny a szemébe, csak nagy +keserűség töltötte el egyszerre s annál inkább dúltak benne az +indulatai, mert érezte a tehetetlenségét. Ha néhány aranya lett volna, +hogy a szeme közé vághatná annak az arczátlan gazdag embernek, +megkönnyebbülne, de nincs és ki fogják kergetni az utczára. Hogy azután +mi lesz, arra nem is gondolt, csak a csúfos elmenetelre. Kikaczagják +majd ezek az emberek a művészt, a kinek még annyi pénze sincs, hogy ki +tudná fizetni ezt a lyukat. Homlokán megfeszültek az idegei, ugy eltelt +gonddal az agya. Hiába gondolkozott, el se tudta képzelni, hogy honnan +vehetne pénzt. Közel volt a megfulladáshoz, annyira ránehezedett mellére +a fülledt levegő s a nagy gond. A töprengésben megfájult a feje, majdnem +öntudatlanul botorkált ki az ajtón s le a lépcsőkön, ki az utczára. + +Künn a szállingó hópelyhekkel küzdött egy kis márcziusi napfény, mintha +kergetőznének a sugarak a hóval, csupa játék az egész levegő. Egy gyerek +meglökte futtában, de ezt észre se vette, csak ment előre, maga se tudta +merre. Bejárt egy csomó utczát, a csipős hideg megkékítette arcza +halványságát s vékony, kopott ruháin átjárt a szél. Betévedt egy +műárushoz, a kinél már sokat alkalmatlankodott. A mint belépett az +ajtón, már idegessé lett a nagytekintetü férfiú s meg se hallgatta a +hebegését. + +--Nem lehet kérem, a mi üzletünk nem előlegekre van építve. + +--A nélkül nem dolgozhatom... + +--Szomorú, de nem tehetünk róla. + +Sóhajtva ment haza, egyszerre eloszlott még az a kis önérzete is, a mit +eddig olyan féltékenyen ápolt. Sehol se veszik semmibe, önmagának csak +nem hazudhatik egyebet, a mikor látja a valóságot. Bolondság igy élni, a +leghalványabb kilátása sincsen a boldogulásra. Mit akar hát még? Ezen +töprengett, mire hazaérkezett. + + +II. + + +Atelierjében egy szép, fiatal leánykát talált. A nagy ablakfal előtt +állott s érdeklődve, kiváncsian lapozgatott egy vázlatkönyvben. A művész +abból a sorsból szedi legszebb hangulatait, melyben él, csupa nyomor +volt a könyvbe rajzolva. Rongyos nagykendő, vén olasz modellek, ellesve +az akadémia előtti hidegben, éhes gyermekek, akikről czafatban lógott le +a ruha, beesett, sápadt, sovány arczok, minden lapon egy-egy vergődő +élet. A lány komoly, odaadó figyelemmel mélyedt bele egy-egy vázlatba, +rátapadt a tekintete a vonásokra s látszott az arczán, hogy nagyon +meghatották a képek. Nagy, komoly szemeit fölvetette, amikor fölnyilott +az ajtó s nem ijedt meg a szokatlan helyzet miatt, hanem egyszerüen, +természetesen köszöntötte a festőt. + +--Jó napot, bocsásson meg, hogy itt várakoztam önre, de nem akartam a +lépcsőn utját állani. + +--Ki ön, kisasszony? + +--A háztulajdonos leánya vagyok, Ketty. + +--Valami ujat izent talán az apja? + +--Nem, azt sem tudja, hogy itt vagyok. Magam akarom önt valamire kérni. + +--Mi az? + +--Fessen le engem. + +A festő elkényszeredve nézett erre-arra, nem volt biz' itt semmi +olyasmi, amivel képet lehetne kezdeni. Egy csomó festék száradt a +palettájára, azt már fel nem higítja semmiféle olaj, sehol egy darabka +vászon, egy pillanatig azt gondolta, hogy talán gunyolódni akar vele a +leány, de mikor az arczára nézett, nagy jóakaratot olvasott le róla. Azt +felelte hát neki, ami épen az ajkaira jött. + +--Kisasszony, én nagyon szegény ember vagyok, megrendelése engem nagy +zavarból ment ki, csakhogy ha előlegesen is nem segít rajtam, hozzá sem +tudok kezdeni a képhez. + +A leány egészen természetesnek találta igy a dolgot s egy ötven márkás +bankjegyet tett az asztalra. Szépíteni se igyekezett a dolgot s olyan +egyenes komolysággal beszélt, mintha legalább is tiz esztendővel idősebb +lenne. + +--Szívesen adok rá előleget s apámtól azt is tudom, hogy ön szegény. De +ez nem tesz semmit, még jobban szeretem igy, tudom, hogy nagy gondot +fordít majd az én csúnya képemre. Holnap már ülhetek, ha ugy tetszik. + +--Köszönöm, higyje el, hogy nagyon szorgalmas leszek. + +A festő fölhivta a házmesternét, s leküldte a pénzt a házi urnak. +Elégülten gondolt arra, hogy valamennyire elégtételt szerzett magának +ezzel a néhány márkával. Másnap jó kedvvel kelt fel, befüttetett, +valamennyire rendbehozta a fészkét s mikor a leány feljött, elkezdték a +munkát. + + +III. + + +Mikor a piktor közbe-közbe letette a palettát, sokat beszélgettek. +Mindenről össze-vissza, egyformán, rendszertelenül, szabadon +gondolkoztak mind a ketten s néha alig jutott eszükbe, hogy ujra +munkához kezdjenek. A lány azt mondta: + +--Az ülés fárasztó, a beszéd pedig élvezetes. Inkább beszéljünk. + +--Hát a képpel mi lesz? + +--Az is elkészül, csak valamivel lassabban. Nem baj az. Ugy is apámat +akarom meglepni vele s neki mindegy, akár ma, akár egy hét mulva kapja +meg. + +--Nem sokat törődik a képekkel? + +--Semmit. + +Már voltak annyi bizalommal egymás iránt, hogy a festő megkérdezhette: + +--De a leányával igen? + +--Velem se nagyon,--mondta a lány s keserűen legyintett kezével a +levegőbe. Nem tartozom az üzlethez, ő pedig csak üzletember. Egész nap +nincsen itthon, szaladgál a városban, mint valami commis, gorombáskodik +itt is, ott is; nyer, veszt, de én senki vagyok neki. Tehetek amit +akarok, élhetek ugy, a mint épen a legjobbnak látom, neki az +mindegy.--Egy kicsit elmélázott, hátradőlt a széken és sóhajtva beszélt +tovább.--Egy kis szeretet nagyon boldoggá tenne, nem lenne olyan üres az +életem, mint most. Érzem, hogy senki se áll hozzám közel. Kár is +beszélni ilyesmiről, mert csak nagyon elkeseredem s azért nem változik +semmi. + +A festő szórakozottan állott a vászon elé s a háttért kezdte átfesteni +valami sötétebb szinnel. Inkább a földet nézte, mint a vásznat, nagyon +elgondolkozott s neki is voltak észrevételei arra, a mit a lány mondott. + +--Igy van mindenütt, fogy a szivünk s nő az eszünk. Komoly dolog ez, +nagy átalakulást jelent, megsinyli minden. Nem az ön állapotára mondom, +talán tulozza is kissé, a mit mondott, hanem látom napról-napra +mindenütt. Kevés az emberekben a szeretet, sok az üzlet. A ki nem érti a +kereskedést, az elbukik. Mi nem értjük. + +Sokáig hallgattak aztán mind a ketten. A piktor szólalt meg előbb s nagy +volt hangjában az erő. + +--Én megmaradok annak, a ki voltam. Végre is a mi igazságunkért is kell, +hogy küzdjön valaki. Szeretni kell mindent. Ki kell tárni a szivünket s +nem elzárni. Ez a föld, ugy a milyen, soha se fog fölemelni, sok benne +az, a mi bepiszkít, de az én eszményem szép, az nekem az anyag a +művészetben, nem a mire nézni sem tudok. Szerelem, hála, becsület, +jóság, természet--semmiben sem fogadni el azt, a mivé tették az emberek, +hanem a mint mi nézzük. Hogy naivak vagyunk, az nem tesz semmit, én +megvetem azt, aki ezt vádként hozza fel ellenem. Legyen más az okos, én +csak szeretni akarok s nagyon szeretni, ugy, a mint ma már csak kevesen +tudnak. + +A lány magába szivott minden hangot s tágra nyitott szemekkel várta, +hogy még beszéljen a festő. Az pedig elgondolkozott s öntudatlanul +babrált a képen. Az napra vége is lett a munkának, gépiesen fogtak kezet +egymással. A leány még visszafordult az ajtóból, mintha mondani akart +volna valamit, de azután mégis csak szó nélkül ment el. + +Lenn nem találta otthon az apját s örült, hogy egyedül maradhatott egész +este. Beült a maga kis szobájába, lámpát se gyujtott, a mikor már +besötétedett, csak a sötétben gondolkozott a divány támlájára dőlve. +Valahogy igy gondolta ő ezt eddig is, csak formát nem tudott adni a +gondolatnak. Igen, igen, mindenben az eszményt, meg kell a salaktól +tisztítani az ideált, nemessé lenni a gondolkozásban, kiválni a +tömegből. Megtisztulni, megtisztulni! + +Körülnézve a szobában, szinte fázott. Ha az apjára gondolt, érezte, hogy +milyen messzire van tőle. Magasan fölötte áll s valami megvetésfélét +érzett iránta. Most csak egy emberben látja az igazit, utána vágyott, +hallgatni szerette volna mindig, a mit mond gyönyörködni benne s magában +ismételgette minden szavát, mintha meg akarta volna tanulni az egészet. +Perczről-perczre érezte, hogy mennyire távolodik azoktól, a kikkel +együtt él s ha eddig valamennyire vonzódott hozzájuk, most üresség +maradt a vonzalom helyén a szivében s egy csomó mély fanatizmus, csupa +olyan tanok, a melyek korlátot emelnek közte és a többi ember között. A +többi ember pedig első sorban az apja volt, ezt ismerte a legjobban s +mig magában fölépítette a maga hitvallását, megborzadt, hogy neki ilyen +apja van. Behivta a cselédet. + +--Ha apám hazajött, mondja meg, hogy már lefeküdtem és hogy beteg +vagyok. + + +IV. + + +Másnap nem ment föl az atelierbe, félelmet érzett magában. Még folyton +tartott lelkében a forradalom, elzárkózott mindenki elől s csak magában +szinezte ki a gondolatait, kislányos élénkséggel, de öntudatosan. +Harmadnap már fölment, de a kép keveset haladt. Sokat beszéltek most már +közelebbről, egymás mellé ülve. A férfi néha kipirult, a magáéban +felejtette a leány kezét. A leány csak hallgatta, mint egy idegen +országból jött szép szavu apostolt s tágra nyitott mély szemeiben +látszott, hogy meg is érti s hogy lázba hozza az a tüz, a melylyel a +fiatal ember védi a maga igazságát. + +Megértették egymást teljesen a maguk külön világában s zavarólag hatott +rájuk még a hang is, a mi alulról egyszer-egyszer felhangzott. Egymás +után vágyakoztak mindig, szomoruan váltak el, örömmel találkoztak ujra s +ha kezük az egymáséhoz ért, delej szaladt végig rajtuk. Mikor a fiatal +ember észrevette, hogy szereti a leányt, megijedt. Egyszerre +eltávolítani igyekezett magától. Bármily nehezére esett is, kevesebbet +szólott hozzá s szorgalmasabban dolgozott a képen. A szegény leányt +lehangolta ez a magaviselet, szomorúan ült a helyén s egész más +kifejezést vett föl az arcza, mint a mi a képre volt rajzolva. A festő +nem bánt semmit, csak legyen már vége az egésznek, sietett, félt +magától. + +Ketty sokszor fejfájásról panaszkodott s előbb elment. Lassan haladt le +a lépcsőkön s igazán ugy nézett ki, mintha beteg lett volna. A festő +utána nézett s akkor sem tudta betenni az ajtót, mikor már eltünt a +szemei elől. + +--Szegény gyermek... + +--Már nem vagyunk mi egymáshoz olyan őszinték, mint eddig,--mondta +egyszer a leány s megteltek a szemei könynyel. + +--Miért? De igen... + +--Miért nem beszél nekem többé arról, a mint gondolkozik? Olyan szép +volt... + +--De nem igaz. + +--Nem! Ön mondja ezt? Ön? + +--Én, beláttam. Csak egy az igaz, az élet, ugy a mint van. Ne hallgasson +semmi egyébre, egyéb minden hazugság. Lássa, itt élünk, egyedül vagyunk +milliók között, mit akarunk egyebet mint a milliók? Ha lázadók vagyunk, +legázolnak minket, sokan vannak.--Kis szünetet tartott, keresett érveket +ehhez az uj okoskodáshoz, de nem tudott meggyőződés nélkül ugy beszélni, +hogy a leány el is higyje, a mit mond. Kapkodott erre-arra, érezte, hogy +gyönge s ez elkeserítette. Mit tudjon mondani ennek a leánynak, a ki ugy +néz rá most is, mint a papra.--Az az igazság, hogy gyengék vagyunk, a mi +fajtánk kihalt már, vagy átalakult. Én is azon az uton vagyok, hogy más +ember legyen belőlem. Megjózanodtam, nem akarok áldozatul esni egy olyan +vallásnak, a miben nem hisz senki. + +--Én hiszek. + +--Mi ketten, de aztán mutasson még valakit, Senki sehol... Mi lesz +belőlünk. Ketty, menjen szépen haza, hagyjon engem el. Nincs igazam, +szégyenlem magam, hogy telebeszéltem a fejét bolondsággal. Mit csinálunk +mi ketten.--Hátra huzódott és intett, hogy csak menjen, menjen a leány. +A szegény fiatal embert pedig lázassá tette a sok beszéd, egyszerre +megrémüli, mikor már a leány a küszöbre tette a lábát, utána rohant s +megfogva a kezét, visszahuzta. + +--Vagy maradjon, de aztán legyen készen mindenre. Szegények leszünk, +kinevetnek, megvetnek. + +Karjaiba fogta, a leány mosolyogva sírt a vállára hajolva. Nem szólottak +semmit, csak ölelték egymást, mintha féltek volna, hogy most mindjárt +elröppen a másik. + + + + +A SZTRÁJK. + +I. + + +A bácsi kenderfinomító-gyárban egy hete szünetel a munka. Az elmúlt +szombaton deputácziót küldtek a munkások az igazgatóhoz s béremelést +követeltek. Az igazgató a legkerekebben visszautasította őket s +csendőrségért telegrafált a parancsnoksághoz. Ezzel nem szabad késni, +mert később aztán nagyon megbánhatja az ember. A tüzeket kioltották az +egész gyárépületben, raktárak, gépház, műhelyek kapuira a zár mellé +föltették a lakatokat is. Kizavartak az udvarból minden oda nem tartozót +s elnémult az egész telep. A munkások a gyár kantinjai helyett +szétoszlottak a falubeli kocsmákban, szónokoltak, ittak s kimondták, +hogy gazember az, a ki munkába áll, mig követeléseiknek eleget nem +tesznek. Éjfélkor már az asszonyok is énekeltek, szemérmetlen, részeg +tömegek ölelkeztek a füstben s egy részük az asztal alatt hemperegve, +teljesen elázva kezdte élvezni a szabadságot. Az igazgató s a gyár +hivatalnokai átvirrasztották az egész éjszakát családjaikkal együtt. +Tizenkét órakor begyültek valamennyien a nagy tanácsterembe s az +igazgatóné teát szolgáltatott fel az egész társaságnak. + +Másnap reggelre megérkeztek a zsandárok.--A kapus páholyába három +legénynyel beült az őrmester s a falu is tele lett szuronynyal. Csak a +rendet tartották fenn, nem elegyedtek semmibe, a mi a sztrájkolok közt +folyt. Őrizkedtek attól, hogy magukra vadítsák ezt a most már mindig +részeg tömeget s ha néhány nagyhangú rendetlenkedőt elfogtak, éjjel, +titokban szállították be őket a városba. + +Egyszer aztán a sztrájkolókhoz beállított a szükség. Kevés megtakarított +pénzük volt és azzal is ugy bántak, hogy: vigye az ördög, most már ugy +is mindegy--fölették, fölitták s hamarosan elfogyott. Kezdtek +kijózanodni. Keserűség, düh fogta el őket. Az okosabbak megtanították +őket, hogy mennyire igazuk van és hitvallássá vált közöttük, hogy most +már semmi sem segít, csak a kitartás. Soknak már kenyérre valója se +volt, éhesen, szomjasan csavarogtak a többi közt s mikor hiába vártak +segítséget, sehonnan se jött, a tehetetlen ember vak dühével vetették +bele magukat a nyomorba, káromolták a czudar világot, a mely dőljön +össze, mert úgy se ér semmit; eladták a hátukról az utolsó zubbonyt +kenyérért és pálinkáért s aztán kábultan várták, hogy mi lesz. +Lassan-lassan levetkőzött az egész tömeg. Az elvesztegetett +czókmókjaikkal eldobálták maguktól azt a kevés józanságot és +megfontolást is, a mi addig meg volt bennük s a rettenetes nyomorúságban +magával ragadta őket a láz, az éhes ember őrjöngése. Most kezdtek csak +igazán félelmesek lenni. Ha az igazgató úr a csendőrhadnagygyal s hátuk +mögött néhány szuronyos legénynyel végigment a falun, visszaborzadt +némely arcztól s mikor folyton ismétlődtek ezek a tekintetek, az ő arcza +is fehér lett, mint a kréta s szinte menekülve ment vissza a gyárba. A +hadnagynak izgatottan magyarázta meg, hogy most már nemsokára baj lesz, +a faluban szerte pedig hirdetésekkel ragasztatta tele a falakat s +tudtára adta a munkásoknak, hogy egy heti ideje van még mindenkinek, +hogy viszatérjen a gyárba. Némi engedményeket is igért az esetre, ha +jövőre ilyen rendzavarás többé nem történik. Ez csak olaj volt a tüzre. +A vezérek a hirdetések nagy sárga papirosát lobogtatva, szónokoltak a +kocsmákban s tele ordították a szegény nyáj fejét azzal, hogy fél a +gyár, megijedtek. Most már csak azért se térnek vissza. Minden kell, +vagy semmi. A szegény embernek is olyan igazsága van, mint az úrnak. Ők +eleget koplaltak, majd kikoplaltatják az urakat is. Egymás után ugráltak +fel az asztalra szónokolni, a tömeg belefulladt a sok szóba s az +általános hangulat magával ragadott mindenkit. + +--Megmutatjuk nekik!--ezzel váltak el egymástól s ezzel jöttek ujra +össze. Némelyiket már ingre vetkőztette a nyomor, ezekből rohammal dőlt +a szó és a káromkodás s ha rájuk nézett az ember, igazán azt hitte, hogy +igazuk van. Forrott, sistergett az egész tömeg, mint egy izzó katlan s +egy este nekimentek a gyárnak. Mig a nagy kaput döngették, valaki +fölrántotta belülről a kis ajtót és csendőrök állották el a küszöböt. A +kik az első sorokban állottak, meghökkentek kissé a szuronytól, de +hátulról nyomták őket, nem lehetett visszatérni. A hadnagy kiállott +emberei elé s revolvert tartott a kezében. Halavány volt, tanácstalanul +nézett végig a sok ember feje fölött s mikor a tömeg a falhoz +szorította, ujra visszament az udvarba, a nélkül, hogy valamit +rendelkezett volna. A tömeg zugott, csak a legközelebb állók szavát +lehetett kivenni. + +Egy öreg, kis szürke ember állott az első sorban, élénk szemeivel +jobbra-balra nézett s menekülni szeretett volna. Már nem lehetett, +remegett az izgalomban, mig előre tolták egy-egy lépéssel s mikor már +látta, hogy okvetlenűl a szuronyok közé jut, reszketve szólott a +csendőrökhöz: + +--Eresszetek be testvér, ti is szegény emberek vagytok. + +Hátulról mindig előbbre tolták, egy csendőrkáplár mellbevágta a puska +agyával. Az ütéstől elszédűlt s támolyogni kezdett, valamit keresett, a +mibe megfogódzzék. Ránczos, barna homlokáról folyt az izzadtság s kis +szemei nyilás után kutattak, a hol elszaladhasson. A zsandárok +kiabáltak, előkerült a hadnagy is és vezényelt, de a tömeg már nem +hallott semmit, csak nyomta előre az előlállókat. + +A kis öreg kétségbeesve tett egy-egy lépést s gyönge lábait +megtámasztotta a küszöbön. Visszaakart tartani mindenkit. Esedezve +nézett a zsandárokra s még egyszer elmotyogta nekik, hogy: bocsássák be +őket, hiszen mindnyájan szegény emberek. Mikor belökték a küszöbön, +félre akart hárítani utjából egy szuronyt, kétségbeesve nyomta oldalra a +puskacsövet s mutatta, hogy nem tehet róla, utána jönnek. Még annyit +látott, hogy a melléből kiömlik a vér s egy utolsó, szemrehányó +tekintettel végigesett a küszöbön. Szomszédai is melléje buktak s az +utolsó hang, amely átkísérte őket erről a világról a másikra, a +csendőrök sortüzének dörrenése volt, mintha csak az ő tiszteletére +sütötték volna el a puskákat. + + +II. + + +Most már vér is folyt, sok vér. Gőzölgő vörös tócsák aludtak meg a kapu +előtt s folytak el keskeny, kanyargó árkokban a kövek közt. Az emberek +elfordították tekintetüket s megátalkodott tekintettel, összeszorított +ajakkal mentek tovább. A kapu előtt asszonyok és gyermekek +jajveszékeltek, egyenkint eresztették be őket az udvarra s átadták nekik +a halottjaikat. A sebesülteket benn ápolták a gyárban, a nagy szövőterem +megtelt ágyakkal, melyek közt föl és alá járt egy-két csendőr. Délután +megkezdődött a temetés. A csendőrök párosával, komolyan kisérték el a +koporsókat, mintha ők is a gyászolókhoz tartoznának. Egy másik csapat +egy csomó munkást lánczra fűzve hajtott be a városba, a falu pedig +mintha megdermedt volna, nem mert mozogni. A kocsmákba, a söntés mellé +csendőrök szállásolták be magukat s fegyvereiket egy-egy üres hordóhoz +támasztva, figyeltek. Némelyiknek egy-egy pillanatra leragadtak a +szemei, de a másik fölrázta. Negyvennyolcz óra óta nem aludtak. A +hadnagy álmosan járta sorba a posztokat, halvány volt a fáradságtól meg +a sok vértől. Néha azon vette észre magát, hogy sirni szeretne és +sóhajtott. + +Egy kocsmában mégis összeverődött néhány munkás. Itt csendőr se volt, +nem jutott mindenhova. Csendesen ittak, suttogva beszéltek s az +elfüggönyzött ablak mögött is összedugták a fejőket, komor arczczal +cserélve ki egy-egy szót s keresve valamit a füstben. Mikor egy nyulánk, +szőke fiatal ember belépett közéjük, összenéztek s némelyik sóhajtott. A +fiatal ember a kis szürke munkás fia volt. Szomoruan ült le az asztal +végére, elfogadta a bort, de nem tudott inni. Gyorsan pislogott, hogy ne +sirjon s csak egy-egy szóval válaszolt a kérdésekre. Legjobban szerette +volna, ha nem háborgatják. + +--Hát eltemettétek?--kérdezte az egyik munkás. + +--El. + +--Ott volt a zsandár is? + +--Ott. + +--Nem vágtad agyon? + +A fiatal ember csak intett a fejével, hogy: nem. A másik mosolyogva +méregette végig a szemével s mutatni akarta, hogy kevésre becsüli. + +--Én leütöttem volna az öklömmel.--Mutatta szőrös, durva kezeit s ujra +mondta:--az öklömmel. A fiu elgondolkozott, hosszasan bámult bele a +pohárba s mikor fölemelte a fejét, azt kérdezte: + +--Hát azután? + +A másik fölvonta a vállát s ivott: + +--Az mindegy. A mi azután jön, az nekem semmi, hanem a zsandárt +leütöttem volna. + +--Nem jól tetted volna, nem jól--erősítette a fiatal ember s a többihez +fordult, mintha igazságot kérne. De azok nem adtak neki igazat. Egy +másik is mutatta az öklét, az asztalra vágott s ő is elmondta, hogy mit +tett volna. + +--Leütöttem volna az öklömmel a zsandárt. A czudar, hogy mer odajönni? + +Sokáig hallgattak. A kis szürke ember fia gondolkozott, a maga igazságát +mérte össze a másikkal s a végén nem adta meg magát s míg beszélt, +látszott rajta, hogy nagy átalakulás ment benne végbe tegnap óta. + +--Én is gondoltam rá--mondta--de nem jól tettem. Ők az erősebbek. Most +már látom, hiába minden. Hát ha leütöm a zsandárt, mi lesz? Engem is +leütnek. Hát a kis fiam, abból mi lesz? Abból embert kell csinálni, nem +olyant, mint a milyen szegény ördög az apja, hanem urat. + +--Mégis leütöttem volna!--állitotta konokul a másik. + +--Le, mert nem vesztettél semmit. + +--Hát az öcsém, ott fekszik a zsandárok közt a kórházban. + +--Meggyógyul, de az én apámat már sehogy se tudod felkölteni. + +Nem annyira a beszéd, inkább a végtelenül szomorú arcz hatott a többire. +Elhallgattak. + +--S még vissza akarnak hivni, mondta végre az egyik s rámutatott a falon +függő sárga hirdetésre. + +--Én vissza is megyek, ha bevesznek, mondta csendesen a fiatal ember. + +--Te?--riadtak fel a többiek. + +--Én hát!--s most már valami dacz is vegyült a szavába, kezdte megvetni +ezeket az embereket, a kik nem tudják megérteni. + +--Hát a szegény apád vajjon mit szólana hozzá? + +--Nem szól ő már semmit. + +Vette a kalapját és indult. Már a járásán is látszott, hogy egy nap +alatt nagyon sokat vénült. Támolygott s alig találta meg a kilincset. Az +ajtóból még egyszer visszafordult s komolyan szólott a többihez: + +--Jertek ti is vissza. + +Az egyik elkiáltotta magát: + +--Mi? Hogy mi menjünk vissza?! + +A másik hozzá akart vágni egy poharat. Annak, a ki legelőször szólott, +megint a temetés jutott az eszébe, mert újra elmondta: + +--Leütöttem volna az öklömmel a zsandárt. A czudar, oda mer jönni. + + +III. + + +A szegény fiu pedig elbódorgott az utczákon, maga se tudta, hogy merre +megy. Mindig az apja járt az eszében s úgy mosolygott, mint egy csendes +őrült. A gyár előtt megszólították a csendőrök: + +--Hogy hivnak? + +--Vas József. + +--Mit keresel az utczán? + +--Hát csak úgy járok. + +--Eredj haza, a mig jó dolgod van. + +Haza nem akart menni. Úgy tett, mintha szót fogadna, gyorsabb léptekkel +indult el lefelé az utczán, de mikor már nem láthatták, ujra ellankadt s +úgy húzta maga után a lábait, mint a megvert komondor. Kétszer is elment +a házuk előtt, látta, hogy világosság van odabenn, talán éppen vacsorát +ad az asszony a gyerekeknek, de azért nem ment be. A nélkül, hogy tudta +volna, merre megy, kiért a faluból. Mikor már nem látott házakat maga +körül, szétnézett, törülgette a szemét, hogy jobban lásson s megdobbant +a szive, mikor balra észrevette a temetőt. + +--Én Istenem, hát idekerültem?--kérdezte magától s elindult a halmok +között megkeresni az apja sirját. A fellegek mögül előderengett egy kis +holdvilág, könnyen rátalált. Sokáig nézte, arra gondolt, hogy a tavaszon +kijön majd egyszer az asszonynyal s bevetik az egészet fűmaggal, akkor +majd nem lesz ilyen fekete. Fáradtnak érezte magát, leült a sirra és +szórakozottan simogatni kezdte a hevenyében, két faágból összerótt +keresztet. Imádkozni szeretett volna mindenáron, de alig mondott el +egy-két sort a Miatyánkból, már másfelé kalandoztak a gondolatai s +egyebet motyogott a fogai között. + +--Látod öreg, nem jól van az, hogy úgy előre mentél. Most is élnél, +együtt lennénk. + +Rémülten kapta föl a fejét, mikor lépteket hallott a háta mögött s a +kibukkanó hold fényében megcsillani látta a szuronyokat. Két csendőr +jött. Az uj sirok körül czirkáltak. Mire azonban megállottak előtte, +visszanyerte a bátorságát. Ok nélkül csak nem bántják, emberek ők is. +Hogy ide jött, abban ugyan semmi rossz sincs. + +--Mit akarsz itt?--kérdezte az egyik csendőr. + +--Hát csak kijöttem. Apám van itt alattam. + +A csendőr gondolkozva nézett rá, nézegette az arczát, aztán gyöngéden +odébb tolta s ő is leült a sirra. + +--Adj egy kis helyet. + +Intett a társának is, hogy üljön le. Egy darabig hallgatva ültek egymás +mellett, vontatottan indult meg egy-két szó közöttük. A fiu huzódott, +félszegen mindig több, több helyet adott a másik kettőnek, azok pedig +fáradtan, komoran bámulták maguk előtt a földet. + +--Öreg volt már? kérdezte az egyik s befelé mutatott a földbe. + +--Olyan hatvanas. + +Az idősebb csendőr gondolkozni kezdett s kétszer, háromszor is +végignézte a fiút, a mig szólott. + +--Egy kis szürke, szakálla és bajusza is volt? Ugy-e? + +--Az, az, ismerte talán? + +A csendőr meglökte a társát s odasúgott neki valamit. A fiu annyit +hallott belőle: a kapuban, de erre fölkapta a fejét. + +--Talán látta szegényt? Bár ott lettem volna. + +A csendőr gondolkozott, találgatta magában: megmondjam, ne mondjam?--de +mikor végignézett a fiatal ember szelid, szomoru arczán, mégis elmondta. + +--Látod fiam, szomoru ez, én voltam éppen az, a kivel összejött az öreg. +Meg kellett neki halni. + +A fiu utána mondta: + +--Meg, meg. + +Kiváncsian mérte tetőtől talpig a csendőrt, tudni akarta, hogy hogy néz +ki egy ilyen ember. A csendőr tovább beszélt: + +--Miért jött oda... Öreg ember létére tudhatta volna, hogy az nem tréfa. +Ha én nem lettem volna ott, ott van más, mindegy. + +--Persze, sokan vannak, jegyezte meg a fiu és sóhajtott. Ez elragadt a +csendőrökre is, elszomorodtak. A fiu jött elébb szóhoz, megint az +apjáról beszélt és most már sírt is. + +--Rosszul tette pedig káplár úr, jó munkás volt s vénebb katona, mint +maga. + +A csendőr intett, hogy kár érte. A fiut meghatotta a részvét, egyszerre +szükségét érezte annak, hogy bizalmas legyen és beszélni kezdett a maga +dolgairól. + +--Én már megmondottam mindent. Hiába erőlködünk, az urak csak azt +csinálják a mi nekik tetszik. Visszamegyek a gyárba. Szóljon káplár ur +egy-két jó szót az igazgató úrnak. Sokat köszönhet most a gyár maguknak, +tán hajt a szavára, ajánljon be neki. Megteszi ugy-e? Hiszen maga káplár +úr olyan jó embernek látszik. + + + + +A SÜTEMÉNY + + +A kis Terka az ablak mellett gubbasztott, mint valami kopott kis madár +és átbámult a szomszéd falra. Reggel óta mindig ott ült és hallgatta +annak a vedlett akácznak a zizegését, a mit az udvar közepén koppasztott +le még szegényebbre a szél. Csak egyszer szólott oda a bejárónénak, a ki +a konyhán tett-vett, hogy adja a lába alá a kis széket. A háta mögé is +tétetett, egy párnát s kicsi, sovány, szintelen fejét az ablaküveghez +támasztva, üresen bámult tovább maga elé. Pedig szép nagy fekete szeme +volt, az egyetlen szép és nagy azon a kicsi fejletlen gyermektesten, a +mi éppen csak akkorácska volt a piczi lábakkal és kezekkel, mintha a +gyermekiskolából vitték volna férjhez. Nagyon nehezen birta magát. +Utolsó napjaiban volt annak az időnek, a mire az anyaság következik az +örömökkel, a mosolygó megelégedéssel, mig a gyermek szopik, mig kapkod a +levegőben, a mikor már gyermek az a sejtés, a mi most remegés, félelem, +nyugtalanság és örökös halálos képzelődés. Aztán tükröt kért a +bejárónétól, a kit most egy-két hónapra fogadott melléje az ura, és +csinosította magát. Különféle maradék pántlikákat csokrozott össze a +sovány nyakán meg a mellén, a hajába is kötött egy vörös máslit, +vastagabb volt a szalag, mint az egész tekercs a mit összefogott. Aztán +friss fehér réklit vett elő a szekrényből, nyögött, mig ide-oda +vonszolta magát, fölvette s azután megint elhelyezkedett a széken az +ablak mellett és bámult a világba megtört, bágyadt nézéssel, mintha +vizes hályog ereszkedett volna szemére. Az asszony ki- és bejárt és +csörömpölt a konyhán az edénynyel s aztán becsapta maga után a külső +ajtót s elment valamerre egy kicsit. Egy délelőtt tizenötször is +elszaladt egy kicsit s pálinkaszag ömlik a szájából, ha visszajön. +Olyankor a kicsi madárasszony zsebkendőt tömött az arczára és +szenvedett. Szólani azonban nem mert, mert ha a vénasszony itt hagyná, +egészen egyedüli maradna egy doromboló nagy lusta macskával, a kit nem +lehet átküldeni a tudományos asszonyságért, ha már egyszer ugy adja az +isten, hogy ott kell hagyni az ablakot. + +Délben hazaszaladt az ura egy kis félórára. Csak éppen hogy hamarosan +bekapta az ebédet, a mit a vénasszony főzött, s már menni is akart +vissza a munkába. Szigorú rend van a gyárban, tiz percz késés öt hatos, +húsz percz egy forint büntetés, ha még tovább késik, akkor be se menjen +többet. A férfi szép, nagy legény volt, egy kicsit tulságosan katonás, +amolyan altisztes intelligencziáju, kemény vonásokkal. A mesterségére +nézve bádogos. Jó munkáju, józan ember, a ki egy szoknyában vette +magához a kis leányt és bebutorozkodott, a maga emberségéből, meg éves +lakást tartott kétszáztiz forintért. Mikor ujra el akart menni, az +asszony a nyakába csimpaszkodott, lehúzta magához és remegve +csókolta--és suttogott neki. + +--Estére talán itt lesz. Állj meg majd az ajtóban s hallgatózz. Majd +rikkant egy nagyot. + +--Gondolod? + +--Talán... Egy kicsit megállott a szive verése, rémület szaladt végig az +arczán...--De hát én, vajjon hol leszek én? + +A férfi indulatosan vágott közbe. Nem akart goromba lenni, de már +annyiszor hallotta ezt a sejtést és annyira nem tudta megérteni, hogy +dühbe jött, ha ujra ismételte az asszony. + +--Ugyan ne beszélj marhaságot!--mondta.--Itt leszel, hát hol lennél, +itt... + +--Vagy másutt. + +--Fenét!... De észrevette, hogy a kicsi test megvonaglik s mindjárt +sirás lesz a feleselésből, hát erősen a karjaiba szorította az asszonyt +s nagy, mohó csókokat nyomott a nyakára, ott, a hol finom rövid +hajszálak váltak ki a kis czopfból, a mi mint valami finom szőke +szálakból összesodort kötélvég esett végig az asszony hátán a fehér +réklin. Mikor mégis csak megindult a homályos szemekből a köny, az ölébe +vette és csitította. + +--No fiam, hiszen tudod, hogy nem komolyan veszem... Csak mérges vagyok, +hogy annyit emlegeted... No, ne sirj... ugy megsajnál az ember, ha még +sirsz is. + +--De megházasodol ujra, ugy-e meg? + +--Bolond vagy. Hagyj nekem az ilyesmivel békét. + +Hallgattak s a férfi az asszony feje fölött átnézve, szintén a szomszéd +falra bámult. Ott is volt két ablak, valami olyasféle kis lakásnak a +szemei, mint amilyen az övék volt. Abban a partájban egy +lokomotiv-vezető lakott, a ki Budapesttől Predeálig utazott, meg vissza, +aztán aludt egyet itthon s ujra ment Predeálra meg vissza. Csak a +felesége volt itthon, egy nagyon szép, széles csipőjü, vállas kövérkés +asszony, a kinek halovány, urias fehér volt az arcza. Sok regényt +olvasott kék táblás könyvekből és sokat és jó ételeket evett. Szeretett +jól élni, hozzátartozott ez a polgárias nyugalomhoz, a miben igy egyedül +élt a vándor urával, aki mindig halálra fáradtan jött meg s mig a +vacsorájából az utolsó falatokat ette, már aludt. Gyermek se volt a +házban, még egy macska se és csak éppen néha jöttek látogatóba a +szomszédasszonyhoz élemedettebb urféle népek, akikről rosszat suttogott +az udvar. De ez inkább azért történt, mert a szép asszony nem igen +elegyedett össze az udvar egyéb népeivel. Örökké bezárkózva olvasta a +regényeket és ha szép drága ruhában elment hazulról, megemelintette a +csipkés szoknyáit az árok fölött, ahová a szegény asszonyok öntik ki a +mosogató vizet és ugy hordta a fejét, mint a páva. Ez rosszul esett a +szegény népeknek és szivesen beszéltek hát rosszat a +lokomotiv-vezetőnéről, a kit különben maguk között csúfondárosan a +_nagyságá_nak neveztek. + +Mig a szegény kicsi fakó Terka meg az ura átbámultak a szomszéd falra, +egyszerre az ablakhoz jött a szép asszony is. Egy kicsit elmosódott a +figurája a két üvegen keresztül, de azért látszott rajta a szépség, meg +az egészség és az étvágy. Nagy tál fánkot hozott magával valahonnan +belülről, bizonyosan a konyháról, egymás tetejébe dobva egy csomó +habkönnyü, nekipirult drága süteményt, a mit egyszerre töm a szájába az +ember s nem is érzi, hogy eszik. Még nézegette, mosolyogva, gyöngéd +beczézéssel s megevett egyet a tetejéből, aztán meg letette az egész +garmadát az ablak párkányára és a nélkül, hogy csak egy pillantásig is +törődnék az udvarral, visszament a szoba szürkeségébe. Csak éppen a +szép, kövér vállai látszottak még, a mint a derekán rengve tovább úsztak +bele a sötétbe és utána világított a tele tál fánk, a jó élet, a hizás. + +A szegény kicsi asszony, a bádogosné, éhesen meredt rá a süteményre. A +szája is tátva maradt, kifeketéllettek belőle a rossz fogai és +összecsattogtak, a mikor már sokáig nézte a finom ételt. Érezte, hogy +harapnia kell belőle, vagy mindjárt meghal. Az ura rámordult: + +--Mit bámulsz? Még megkivánod... + +Az asszony mohón még a szemeit is tágra nyitotta, mintha azzal is enni +akarna és epekedve, beteg vágyban nyögve kunyorált. + +--Hozzál belőle. Csak egyet. Csakhogy beleharapjak... + +--Én odamenjek? + +--Menj, az isten is megáld. Aztán inkább kiköpöm, csakhogy a számba +vegyem... Belebetegszem, ha nem eszem belőle. + +--De fiam. + +A bejáró asszony éppen el volt a háztól egy kicsit és most jött meg. A +mikor meghallotta, hogy miről van szó, lelkendezni kezdett s +pálinkagőzzel vegyesen ontotta magából a szót. + +--Jaj, drága lelkem, ha kívánja, hát adni kell neki, mert rámehet a +szegény lelkem asszony egészen. Csak menjen uraság, nem gyermekség az. +Az ilyen asszony kivánós. Ugy kell bánni vele, mint a tojással. Menjen +csak, menjen, hozzon neki vagy hármat. + +A bádogos nem szívesen indult el. Meglátszott a készülődésén, a hogy a +kabátja ujjával a kalapját kefélte, meg a hogy határozatlanul, +rákészülve arra, hogy bármelyik pillanatban hátrafordul, végigment az +udvaron. A tulsó ajtóban is megállott még egy pillanatig s olyan +illedelmesen kopogtatott, mintha igazán valami urhoz menne be--és azután +egészen csend lett. A szél megint nekifeküdt a gyérlevelü fának és +kopasztotta, némelyik vessző már egészen csupaszon hajladozott rajta, +majd meg az udvaron kerekedett egy kis tánczra a sok aszott levél s +fütyölt hozzá az eresz alatt a csatorna és aztán megint egészen +mozdulatlan lett a világ, elült még a por is és mintha lassu, nagy, az +egész kicsi udvart magába nyelő sóhajtás ereszkedett volna le a házon, +fájni kezdett a kicsi asszonynak a csend. + +--Hol ül olyan sokáig? Nézzen utána,--mondta a bejáró asszonynak, a ki a +konyhán csoszogott előre-hátra.--Nézzen utána... + +Az asszony rá sem hallgatott. + +--Jaj lelkem, csak nem ártom bele magam. + +--Mibe? + +--Hát a mit az ur csinál. Majd jön mindjárt. Csak kell neki beszélgetni +egy kicsit, nem kaphatja föl az ételt, aztán hogy csak jőjjön, mint egy +paraszt. Vagy igen ? + +--Nem, nem, de most már nem is kell semmi. No, menjen utána... + +Ezt mondta még néhányszor, mig ráhatározta magát az asszony, hogy +nekimenjen az udvarnak. Lustán csoszogott végig a piszkos kövezeten s +kopogott a tulsó ajtón. Aztán várt egy darabig s a kis formátlan asszony +az ablak mögött, egyéb időmérő hijjában, számlálni kezdett hangosan: +egy, kettő, három, négy--és lassan mormogott tovább mindig komorabban +... tizenkilencz, husz, huszonegy ... aztán meg dühvel, hogy gyorsan, +szakadozottan lihegett bele s kis, lapos mellét szinte dobálta az +indulat, a mig számlált, a fejébe tolult a vér s most már majd +kiszakította az arczát a forróság... Végre nyilt az ajtó s az ura jött +ki, de csak a küszöbig. Egy tányéron néhány fánkot hozott magával, +odaadta az asszonynak s újra becsukta az ajtót. Az asszony visszaindult +keresztül az udvaron. Cseppet se sietett, aztán hallszott, hogy nyitja a +konyhaajtót és csoszog befelé s a kicsi szegény némber fölugrott a +székről és iramodott feléje, belevágva magát szekrénybe, asztalba és +rikácsolt belőle a düh: + +--Vissza! Vissza! Nem kell, egye meg... Mit csinál ott annyit? + +--Hát beszélget. Csak nem jöhet ki, mint egy suta, hogy meg se köszönje. + +--Ne köszönje, nem kell--mondja meg neki. S a kis szegény teremtés +leesett a földre s tehetetlenül vergődni kezdett, mint valami beteg +veréb... Lassankint csendesedett le, a mikor vizet is adott neki az +asszony s ekkor már csak panaszkodott pihegve, alig-alig hogy megérteni +lehetett a gyönge szavát: + +--Ott ragad. Annak a nőnek kell a szép ember, ott tartotta. Mi lesz +velem, Istenem, Istenem... + +A vénasszony visszasegítette a székre, melléje állott és türelmetlenül +szólott rá, ha kicsuklott melléből a sirás. + +--Nem olyan világ szépe, lelkem, hogy ilyen lármát csináljon. Majd jön, +mulat még egy kicsit... + +Egyszerre aztán jött az ember. Zavarban volt egy kicsit s ezt azzal +igyekezett elpalástolni, hogy hebehurgyán sietett. Fölvette a kabátját, +fejébe csapta a kalapot s rá se nézett az asszonyra, mig bucsuzott. + +--Hát szervusz, most már csak szaladjak... + +--Jól mulattál? + +--Likőrt adott, finom, édes pálinkát, meg beszélgettünk... + +--Hazajössz korán? + +--Persze, amint lehet. + +Az asszony fakó kis madárarczára kaczér mosolygást erőltetett s +okvetlenül meg akarta még ölelni az embert. + +--Már mindegy, egy perczig még maradhatsz. + +--Nem, de hát mit akarsz? + +--Csak hallgatózzál majd az ajtó előtt. Ne nyiss be mindjárt. + +--Jó, jó. + +Délután szemmel tartotta egymást a két asszony. Először csak úgy +véletlenül találkozott össze a pillantásuk, aztán egymásba tapadtak s +azzal végződött a fojtogató, gyilkos verekedés a szemek mérgével, hogy a +szép, nagy asszony előrehuzta az ablakon a függönyt s csak az egyik +szélén hagyott egy kis nyilást, hogy átnézhessen a szomszédra. Az pedig +tompa fájással bámult át az udvaron és mert szégyelte a vénasszony előtt +a beszédet, csak magában motyogott, keservesen nyögve, mintha főbeverték +volna és kábult lenne: + +--Végem van, végem van... + +Mikor este hazajött az ura, csak nagyon szomorúan mosolygott reá és +nézte, hogy mit csinál. Az ember az új holmiját szedte elő a +szekrényből, öltözködött és lopva pillantott az asszonyra, a mikor azt +hitte, hogy az nem veszi észre. De mindig azzal a szomoru mosolygással +találkozott, a mi zavarba hozta s végre is rákiabált a szegény kis +nyavalyásra: + +--De jó kedved van. Folyton vigyorogsz. + +Az asszony mellére ejtette a fejét s keservesen sóhajtott. + +--Nem állok utadba. + +--Mit, nem állasz utamba? Hogy mondod? + +--Nem állok utadba. + +A férfi bevágta maga után az ajtót s a konyhában kezdett el kiabálni: + +--Utamba? Hát micsoda utamba? megyek a hova akarok... + +A kapuig úgy ment, hogy kopogott a sarka a kövezeten s azután a kicsi +asszony csak érezte, hogy valahol itt van a közelben, de nem hallotta. +Egy kicsit még bámult a homályba s aztán egyszerre csak maga se tudta, +hogy mi következik s lefordult a székről, mint egy lötyögős kis +tarisznya. A fejét belevágta az asztal lábába s alig hogy érezte, csak +éppen kábult volt s megveszekedett forgatagba szaladt össze a feje +fölött a világ. + + + + +KŐMŰVESEK + + +Borus, kesergős idő volt, hosszu, már tizennégy nap óta tartó +napfogyatkozás. Egy haragos, fekete felleg folyton eltakarta előlünk a +napot, az eső hidegre csapolta le a levegőt, néha egy kis hó is hullott +alá, vagy jég kopogtatta meg az ablakot és augusztus közepén fölvettük a +télikabátot s befűtöttünk a kályhába egy kis tavalyi szénnel. Egy +barátom, az ablakom alatt elszaladva, a prémes gallérból fölkiáltott +hozzám: No nesze természet, süsd meg!--Szóval föl volt fordulva minden. +Én is éreztem a többivel, hogy be vagyunk csapva, ez se nem nyár, se nem +ősz, valami habarék a négy évszakból összetéve. Olyan fekete, hideg és +vizes, hogy elmegy benne mindentől az ember kedve, csak bámul, vár +valami változást és fázik. + +Az utcza túlsó oldalán építenek. Ezelőtt két hónappal egy szegény kis +viskó szégyenkezett a nagy puszta telken, ma már két emeletnyire +haladtak a nagy bérházzal. A télre készen kell, hogy legyen az egész +négyemeletes épület, sietnek vele. Mindennap kétszer-háromszor látom +erre hajtani a pallért. Kis kocsija van, elül magas, széles üléssel és +egy mindig izzadt, nagy fekete ló van befogva. Egy-két perczre megáll, s +szalad tovább. Közben háromszor is megnézi az óráját, s lihegve +kapaszkodik föl a bakra, hogy újra kezébe vegye a gyeplőt. Az épülő uj +ház egy egész világot vett el előlem. Ugy éreztem magam, mintha falun +laktam volna. A kis ház teteje fölött elnézhettem, mig csak ellátott a +szemem, messze ki a vidékre, tul a gyakorlótéren, tul a vasúti vonalon, +egész a ködös kék hegyekig. Jól visszahúzódva a szobába, nem láttam a +többi emeletes házat, csak a nyilt, szabad világot. Innen kaptam a +levegőt is, mindig üdét, frisset, egy-egy kis szelet, az eső után +nedves, borzongató, de azért kellemes párát s nagyon megérezte a lelkem +az építkezést. Mintha a fejemlágyára hordták volna azt a sok téglát, +amiből fölépítik ezt a négyemeletes polgári kaszárnyát, ugy nyom a nagy +lárma, s elkedvetlenít ez az elhízott, aranylánczos ur a kopott +kocsijával s a lovával, a mely olyan fekete, mintha valami temetkezési +társulat szolgálatában állott volna eddig. + +Nagy futásra, amelynek már a hangjából ki lehet érezni, hogy a futók +menekülnek, jajveszékelés lármájára az ablakhoz szaladtam. +Eszeveszetten, nagyokat ugrálva lefelé, rohant le egy ember az +állványról. Ez volt az utolsó a falon, a többiek már mind félkörben +állottak az utczán s töprengő tartózkodással bámultak a falakra. +Némelyiknek tisztán leolvastam az arczáról, hogy szeretne egy lépést +előre tenni, de nem mer. Az asszonyok tátott szájjal, nehezen lihegve +huzódtak meg a férfiak háta mögött, s csak lassan indult meg a beszéd, +pár szó, mintha féltek volna megzavarni a levegőt. + +--Befelé hajlott, láttam,--mondta egy öreges, meggörnyedt vállú asszony +s ledobta válláról a nehéz téglahordó kast. + +--Ropogott is,--tódította a második s mindjárt akadt több is, aki +hallotta ropogni a falat. Több hang összevegyült, már egyszerre +beszéltek: + +--Megfagyott a vérem... + +--Alig birt a lábam... + +Megkerülve a telket, előjöttek azok is, akik a hátsó falhoz hordták a +meszet és téglát. Kérdezték, hogy mi baj s arra újra elkezdődött a +szegény tudatlan emberek kevésszavú beszéde, hogy: ropogott is, meg hogy +befelé hajlott a homlokfal, s az öreg asszony újra ismételte, hogy: +megfagyott a vére, a másik pedig, hogy alig birta a lába. Az uj +asszonyok, leányok érkezésével nagyobb lett a lárma, az utcza közönsége +is megállott, perczről-perczre nőtt a csoport. A férfiak komoran +bámulták maguk előtt a földet s durván visszalökték azt, aki előre akart +tolakodni. Aggodalmasan nézték a falat s várták, hogy bedőljön. + +Az asszonyoknak nem volt igazuk, a fal nem befelé hajlott meg, hanem +egyszerre, mint egy meghajlított késpenge, a közepén ki az utcza felé +kezdett domborodni. Tetejétől az aljáig s lassan, valami olyas hangot +adva, mintha egymáshoz dörzsölnének két követ. A ház előtt tágulni +kezdett a kör, pár asszony befogta a fülét, hogy ne hallja majd azt a +robajt, amelylyel összedől a fal. Az utcza túlsó végén vágtatva jött két +rendőr, s bár semmi szükség nem volt reá, egy megijedt ember hívására +sebes galoppban, nagy csilingeléssel érkezett meg egy mentőkocsi. A +lovasrendőrök sippal hivtak még magukhoz néhány gyalogost a közeli +utczákból s a hivatalos kordont is megvonták a ház előtt. Egy munkást +elszalasztottak a pallér után s a reszkető, aggodalmas emberek nagy +csendességében tovább várta a tömeg, hogy mi lesz. + +Már mindenki türelmetlenkedett. Lesz valami, nem lesz? Éppen az ablak +alatt két öreg ur beszélgetett arról a hallatlan könnyelműségről, +amelylyel manapság építenek s az egyik azt mondta, hogy meg kellene +csapatni minden pallért, aki ilyen hitvány ember. A másik tovább ment, +azt mondta, hogy a piaczon, a városháza előtt, kellene megcsapatni, ugy, +ugy... Elhallgattak, mindenki figyelmes lett egy munkásra, aki az +utczába befordulni látván a pallér kocsiját, szitkozódni kezdett. +Visszafeleselt a rendőröknek s durván esküdözött, hogy ha az Isten +mondaná, akkor se hallgatna. Ez a hangulat ragadós, nyugtalan lett +egyszerre a többi is, s csak akkor csendesültek el kissé, a mikor +látták, hogy egy rendőrtiszt is ül a kocsin. Mormogtak, mint a cseléd, +aki nem mer hangosan veszekedni a gazdával. + +A fal megállapodott a fele utján s hiába várták, nem akart beomlani. A +pallér bosszankodva, minden szavát heves mozdulattal kisérve, +magyarázott valamit a rendőrtisztnek, az pedig csak a vállait vonogatta. +A fellegek mögött lassan lefelé csúszott az égbolton a nap. Néha a +vékonyabb rétegeken átszűrődött egy-egy sugár és sárga pontokkal szórta +tele a sáros utczát. Valami bucsuféle volt ez. Esteledett, nem telik +bele másfél óra és sötét lesz. Ez még türelmetlenebbé tett mindenkit. + +A pallér hátulról megkerülte a falat, s visszajött. A rendőrtiszthez +ment s ugy, hogy más is hallja, hangosan mondta: + +--Nem dől be. + +A tiszt nem akart sokat beszélni, unatkozva kijelentette, hogy mindjárt +megérkezik a városházáról a bizottság, az majd megmondja, hogy mit kell +tenni. Jött is nemsokára három ur. Az egyik távol maradt a veszedelmes +helytől, félszegen ódalgott be a munkások közé. A másik kettő és az +építőmester egészen a fal mellé merészkedett. Sokat beszélgettek halkan +egy téglarakás mellett s nem tudtak elnyomni bizonyos fontoskodó +kifejezést az arczukon, mikor visszajöttek. + +--Momentán nincs veszély--mondta az egyik, s mert hirtelen nagyon +megtetszett neki ez a különös hangzású szó: momentán, többször is +ismételte. A másik ráhagyta, hogy ugy van. A rendőrtiszt kissé +hitetlenül hallgatta őket s csendesen, alig észrevehetően mosolygott és +kijelentette, hogy le kell dönteni a falat, semmiesetre sem engedi meg, +hogy éjszakára is állva maradjon. Az urak megint visszamentek a falhoz, +körülnézegették minden oldalról. + +--Félóra munka két ügyes embernek--mondta az egyik. + +A munkások lassan közeledni mertek. Az egyik uri ember a bizottságból +közéjük ment s biztatni kezdte őket. + +--Szép pénzt lehet szerezni. Két ügyes ember egy félóra alatt +széthányhatja. + +Néhányan a fal felé pillantottak s az egyik azután komolyan maga elé +nézett, mintha ki akarna valamit számítani magában. Mások várták, hogy +mit akar s mikor látták, hogy már majdnem elhatározta magát, kezdtek +kedvet kapni a munkához. Még féltek egy kicsit, de az egyik, mintha +ketté akarná vágni a dolgot, gyorsan a pallérhoz ment s beszélni kezdett +vele. Ketten-hárman utána indultak, az egyik a fél uton visszatért. A +pallér pénzt vett elő s megmutatta az embereknek. Azok összenéztek, az +egyik sóhajtott s azt mondta: Isten nevében, a másik is rántott egyet a +vállán, mint minden nagy elhatározás után tenni szokta s a két ember +elindult a fal felé. + +A visszatért munkás elkényszeredett mozdulattal mutogatott feléjük s a +körülötte állóknak tövéről a hegyére elmondta a dolgot. + +--Neki mennek a falnak, Körösi ur husz-husz pengőt igért nekik. Meg +vannak bolondulva, ugy odalapítja őket a földhöz, mint a legyeket. A vak +is látja, hogy be fog dőlni velük a fal, kevés a malter, sok a tégla, +két ember nem semmi... + +--De ha az urak azt mondják, hogy megbírja... + +--Az urak?--Megvetőleg legyintett a kezével.--Mit tudnak ahoz az urak? + +A rendőrök közül elő akart törni egy asszony, de nem bocsátották előre. +Az egyik munkás felesége volt s csak most vette észre, hogy mire +vállalkozott az ura. Sirva kiabált utána, mire látta, hogy az +erőszakoskodás hiábavaló, a rendőrök nem engedik előre jönni. + +--Ferencz, Ferencz! Gyere vissza! + +Az egyik kőműves megfordult útközben s a határozatlan mozdulata arra +vallott, hogy szeretne visszatérni, már megbánta az alkut. De ez csak +egy pillanatig tartott, elszégyenlette magát s erős léptekkel indult +neki a falnak. + +Az asszony tovább kiabált. Egy rendőr rámordult, hogy maradjon veszteg. +Mikor az urát meglátta a fal tetején, egyszerre el is némult. A +szemeiből kibeszélt a kétségbeesés. Egyszerre valami belső ösztön arra +késztette, hogy letérdeljen és imádkozzék. Nem létezett számára, +körülötte senki, félig önkivületben kezdett el imádkozni. Semmi új sem +jutott az eszébe, pár szót ismételt folyton a Miatyánk elejéről. +Mellette a mentőkocsi elé fogott ló kaparta a földet és nyerített az +istálló után. + +A két ember pedig ontotta maga alatt a falat, tompa puffogással hullott +a tégla a sárba. Óvatosan keresték a szilárd talajt, arczukról csurgott +a verejték s háromszor is megrugdosták a helyet, a hova léptek. Lassan +eltűnt egy emelet, szabadabban kezdtek lélegzeni az emberek. Néhány +gyerek _éljent_ kezdett kiabálni s a hátsó fal egy üres ajtónyiláson át +látni lehetett, amint az én ismerős kék hegyeim mögül lassu méltósággal +elindult útjára a hold. + + + + +BECSÜLET + + +Csinos, finom ur beszélgetett a közélelmezési osztály előadójával szép, +szőnyeges hivatalszobában. Az előadó ur nemkülönben finom úrnak +látszott, különösen ilyen szép szobában, amibe, mintha csak mellékesen, +amugy véletlenül tévedt volna be az íróasztal. Inkább asszonyos volt +benne minden, puha, kicsi, selymes a divány, a székek, süppedő finom +állatbőrök a földön és parfüm meg finom halványkékes czigarettafüst a +levegőben. Mintha valamelyik sarokban a nehéz, nagyvirágos szőnyeg alatt +selyembe öltözött szép leány bujt volna el s annak a lehellete táplálta +volna a szobát... + +A vendégnek egyszerre eszébe jutott valami: + +--Kellene nekem egy ember--mondta. Egy ember. + +--Minek? + +--Valami ember, akinek a zsebében megférne egy kis mellékes pénz. Valami +ördög, afféle szegény nép, aki körmölget, ha munkát kap. Akad nálad +ilyen bizonyára. + +--Hogyne. + +--De megbízható... + +--Persze... + +--Mert kényes kissé a dolog, tudod, olyan ember kell hozzá, aki nem +fecseg. Valami leány pört akasztott a nyakamba egy gyermekért, a mi hát: +lett. Lett valahogy, megszületett. Az ügyvédem most arra az álláspontra +helyezkedik, hogy ő akasztotta magát a nyakamba. Bizonyítani is tudjuk. +Egész csomó levelem van tőle, a miben kunyorál, hogy csak még egyszer +lásson, meg még egyszer. Ezekről kell másolatot venni... Hát ha az +embered arravaló, beszélnénk tán vele. + +--Most mindjárt? + +--Most, ha már itt vagyok. + +--Majd a Kulecz megcsinálja. + +Az előadó ur becsöngetett egy szolgát s még mindig az érdekes ügy +járhatott a fejében, mert mosolyogva adta ki neki a parancsot. + +--Küldje be a Kuleczet. + +Vártak egy darabot és az ajtót nézték. Odakünn valaki a lábát törölte a +pokróczon, de még mindig nem jött be. Talán megnyálazta a kezét s +végigkefélte vele a kabátját. Valami olyas nesz hallszott, aztán meg +halk, tartózkodó kopogás és Kulecz benyitotta az ajtót. + +Kómikus kis szürke ember volt, hosszu fekete felöltőben, a mit a +szobában se vetett le magáról. Nagy csizmáin megfeszült a nadrág s +mintha a nagy, kitaposott lábbelibe ólom lett volna öntve, ugy látszott, +hogy nélkülök, csak a maga erején, mindjárt földőlne a kis vézna, öreg +test. Aztán nagyon bő, hosszu formátlan mellénye is volt még és +módfölött nagy zsebei a kabáton. Most semmi se volt bennük és mégis ugy +lógtak kétfelől, mintha teljesen hozzáformálódtak volna már a sok +burgonyához, zöldséghez, a miből egy-egy nagy kosárra valót czepelt haza +bennük a kicsi vén ember. Csetlett-botlott az öreg, a megriasztott állat +félő pillantásával nézett ki pillái alól az urakra és pislogva +gyámoltalanul várta, hogy mi következik. + +Az urak mulattak rajta, de csak magukban s hagyták várni. A főnök ur egy +kis tréfát is megengedett magának. + +--Fegyelmi, öreg, fegyelmi...--mondta neki. + +Az öreg elsápadt s félszegen kapkodott, mintha megingott volna alatta a +csizmatalapzat. + +--Nekem? + +--Persze. No ne ijedjen meg. Nem igaz. Csak ugy mondtam. + +Az öreg azért még nyögött egyet. A főnök megsajnálta és sietett +elmondani a jó hirt. + +--Egy kis munkát kap öreg, otthonra. Itt a nagyságos ur valami +megbizható embert keres, a ki lemásoljon egyetmást, hát én magát +ajánlottam. Kényelmesen csinos kis pénzt szerezhet, csak pontosság, +tudja, pontosság, az a fő... + +Az öreg föllélegzett s boldog mosolygás telepedett aszott, ránczos +arczára. + +--Ez már jobb--motyogta.--Sokkal jobb. Mikorra tetszik? + +--Hát elvállalja? + +--A nagyságos ur meg lesz elégedve. Biztosítom. + +A nagyságos urat mulattatta az a nagy készség, a mivel ez a vén ember +kapálózott a husz-huszonöt forint után, a mit majd fizet neki s lassan, +kimérten kezdett el tárgyalni, hogy tovább görnyedjen előtte a vén +legény. + +--Fontos dologról van szó, öregem. Nem szabad megmutatni senkinek. +Titok, érti? Hol fog majd dolgozni? Otthon? Néhány napig eltart a munka. + +--Otthon. Ugy szoktam, hogy a leányom diktál én meg irok, mint a viz, +olyan gyorsan. Meg lesz elégedve a nagyságos ur. + +--Leánya is van? + +--Van. + +--Szép-e? + +Az öreg hallgatott, de a főnöke megfelelt helyette. + +--Persze. Ugy nézz erre a vén kujonra, hogy gyönyörű lánya van. +Általában szépség dolgában nem lehet panasza a familiájára. A felesége +ma is szemrevaló asszony, olyan kövérkés... Hazajött már? + +Az öreg komoran nézett maga elé és a vendéghez szólott. + +--Mikor jöhetek el az írásért? + +Egy kis csend lett, de aztán megint szaporán beszélt az előadó ur. + +--Otthagyta az öreget. Fiatalt keresett magának. Vagy igazabban az öreg +kidobta... + +--Igazán? + +--Persze. Hét gyereket hagyott otthon. Jó vérű fehérnép... + +Az öreg ember remegett a nagy csizmákban és annyira felizgatta a beszéd, +hogy kettétörött a szájában minden szó, mig kijutott a világra. + +--Mikor mehetek az írásért nagyságos ur? Hét gyerek, igaz, hét... Mikor +mehetek? + +A vendég ur gyorsan felelt: + +--Majd én viszem el magához. Este csak várjon rám. Nem szabad erről az +írásról tudni senkinek, hiszen mondtam már. + +Este, kissé későn is már, kis levélcsomaggal ment el az öreghez. Nagyon +szegény kis kétszobás lakásban lakott a vén irnok. Az udvarról kellett +benyitni hozzá s az első szoba már akkor sötét volt. Az ágyakban, meg a +földön, szalmazsákokon sorjában aludt a sok gyerek. Izzadtság és forró +meleg párolgott föl a párnákról s valamelyik a nagyobbak közül horkolt +is, ütemesen, hosszan elnyujtva, mintha lassan végig huzgált volna +valaki mindig egy mély hangot a csellón. A másik szobában várt az öreg +meg a lány. + +Mikor a finom ur jött, fölállottak mind a ketten s nagyot és alázatosat +bókolt az öreg. A leány inkább csak éppen hogy köszönt s ugy nézett +végig a vendégen, mintha idegenkednék tőle kissé. A nélkül, hogy +ismerné, csak éppen mert olyan a kedve, hogy ne lássa szívesen. A vendég +is hamar végzett vele. Gyorsan, a nélkül, hogy jóformán rápillantott +volna, meghajolt előtte egy kicsit s azután az öreggel tárgyalt. Hosszan +magyarázta neki a leveleket. Passzusokat mutatott, a miket ki kell majd +hagyni a másolatban, megkérdezte, hogy van-e pénze pennára, papirosra s +tiz forintot tett az asztalra, hogy azzal szerezze be a holmit, a mire +szüksége van. Lopva nézett néha a lányra, aki megbántottan, néma dühvel +pillantott vissza rá, a mikor látta, hogy ő ugy áll ebben a szobában, +mintha nem is léteznék. Észre se veszi ez az ur. Nem a szegény uri +kisasszony forrott benne, hanem a lány, az örök lány, a minden lány, a +kit szabad szóval akár összetörni, de nem szabad észre se venni. És szép +volt, máskor talán nem is annyira, mint most. Magas, szálas, merész +nézésű s azért mély szemű, kopott, de majdnem kihivó büszkeség volt +benne, ami néha kivirul a rongyból, ha arravaló a rongy, szép +asszonyforma leány, aki urnak termett. És ez az ember ugy ment el, hogy +megint csak alig pillantott reá, csak éppen hogy mondott valamit, mint a +hogy odamorog az ember akárkinek az utczán. Csoda, hogy nem hozta +magával az ostort is, a mivel rókát hajszol, a mikor arravaló kompániája +van. A leány nagy fekete szeme ugy villant utána, mintha a szikrájával +leütni akarná s mikor visszament az apjához, csak ennyit mondott, +kibámulva a sötét, szegényes kék vászon holmival elfüggönyözött ablakon +át az udvarra: + +--Utálatos. Csupa gőg egy ilyen ur. + +Mindjárt munkához láttak. Az öreg szép sima papirost terített ki maga +elé az asztalra és a körmén próbálgatta a pennát. A mikor rendbejött, a +leány előszedegette a leveleket s lassan, hogy az írással mindig +utolérje az apja, olvasni kezdett a szagos papirosokról. Mig az öreg +irt, előreszaladt a levelekben. Rohanvást ment végig a szegény +otthagyott leány nagy szerelmén, a mi epekedett, sírt, fenyegetőzött és +követelt s az öregnek néha rá kellett szólani: + +--No, hogy megy tovább? + +Másnap újra jött a finom ur és harmadnap is. Akkorra már vége volt a +munkának, de ujat hozott. Most már egy csomó versre volt szüksége +írásban, nagy, hosszú versekre, amiket mind be akart tanulni. Vagy talán +nem is igaz, hogy ez volt a szándéka, mert a verseket furán válogatta +ki. Számokat irt egy papirosra: négy, nyolcz, kilencz, tizenegy... + +--Ezeket irja ki öregem--mondta--azután ha készen van, csak szóljon. +Aztán majd kijegyzem a többit. + +S a sötét szobából, a gyermekálom nagy békességéből, néha behallszott +egy-egy fojtott hang, amint a férfi rekedtesen beszélt a leánynak. +Egy-egy szék is megmozdult s nagy csend következett a lármára. Aztán +halk, lehelletszerü beszéd, csak éppen hogy sejteni lehetett, hogy +valaki szólott valamicskét, megmozdult a levegő, a lusta--s az is +hallatszott, hogy a szép, nagy leányban pihegve zakatol az indulat s +beczézi a fiút: + +--Te rossz, otthagytad. Mindenkit megbolondítasz. Te kisasszonyfiu, te +szép... + +S egy délelőtt, vasárnap, amikor kibeszélte magát az ember, komoran, +egészen összetörve mondani kezdte a leánynak az öreg, a mi összegyűlt +benne, mig a sok verset összeírta a könyvből. + +--Nem tudok beleszólani a dologba. Csináld, ahogy tudod. Szemrehányást +se teszek neked, ha valami olyat cselekszel, amiért szigorú birója +voltam a feleségemnek. Nem törődöm az éjszakáddal, de a mig ennyi +szegény gyermek van reánk szorulva, add nekem a nappalod. Ha reám hagyod +őket, elpusztulnak, pedig hát kötelességünk az, hogy neveljük őket, a +mig lehet. Már nem vagyok követelő. Szegény, összetörött ember vagyok, +csinálj, a mi neked tetszik. De a gyerekekből embert kell csinálni +valahogy. Ez a becsület. + + + + +AZ EGÉR + +I. + + +A Repcze-utcza künn van majdnem a város végén s csupa szegény ember +lakik benne. Kicsi az egész, alig néhány ház, meg egypár üres telek, +telve burjánnal, szeméttel, korhadt, félig bedőlt kerítésekkel a +gyalogjáró mellett. Kiizzadt, kormos lakatosok, kovácsok, nyakig meszes +kőművesek mennek végig rajta esténkint hazafelé, az asszonyok künn +várják őket a kapu előtt, mezitlábos, gatyás gyerekek játszanak a porban +s megbámulják a tisztességesen öltözött embert, mint a csodát. Szomszéd +minden család. Átjárkálnak egymáshoz, a fiatalok összeölelkezve sétálnak +vacsora után le és föl az utczán, a férfiak is együtt színak még el egy +pipa dohányt s az asszonyok tereferéjét végighordja a szél az utczán +egyik sarokháztól a másikig, mig az utolsó lámpással együtt csendes +zsongással kialszik az élet. Még itt-ott elszomorkodik egy-egy legény a +sipogó harmonika mellett, de azután legyőzi az álom s a munkás emberek +nehéz szuszogásával alszik el az egész utcza. + +Valósággal felfordult a csendes utcza egész rendje, a mikor hire ment, +hogy egy igazi tekintetes asszony jön ide lakni. Egy hivatalnok ur +özvegye fogadta ki az uj fertályra az egész Farkas-féle házat. Ez a ház +eddig is bérbe volt adva, de néha két-három családnak is, mert négy +szoba volt benne. Előbb csak homályos hirek keringtek az uj lakóról. +Némelyek azt mondták, hogy nem is igaz az egészből semmi. Ezt maga +Farkas ur czáfolta meg, mikor felmutatta a szerződést. A sok kíváncsi +ember belebámult a papirosba, de nem igen lettek okosabbak ezután se, +mindössze az uriasszonyság nevét tudták meg belőle : Szoboszlay Pálné. +Némelyik ismert névről Szoboszlayakat. Az egyik valami irnok volt a +megyénél és vagy tiz esztendő előtt halt meg, hanem azt talán mégis +Károlynak hivták. A másik Pál volt, de szörnyen nagy ur, valami biró +vagy mi,--bizonyosan idegenek lesznek. A Repce-utczában az uraság felől +még mindég nagyon homályos fogalmuk van az embereknek--szóval, majd +elválik, csak türelem. + +Egy napon beköltöztek az uj lakók, Szoboszlayné és leánya, Berta. Két +kocsin elfért minden holmijuk. Az asszony kissé megkopott fekete +ternó-ruhát viselt, a leány pedig sima szürke köntöst. Hamarosan +berendezkedtek s harmadnapra már megjelent a szobaur is. Magukkal hozták +a korábbi szállásról, ugy mondták, hogy nagyon jó, ha két gyönge asszony +mellett mindig van egy férfi. Ő is szivesen jött. + +A kis utczának pedig semmi szenzácziója sem maradt a beköltözés nagy +napja után. A Farkas-féle házban csendes, falusias életet éltek, az uj +lakók kedvéért sohase fordult be az utczába valami uri hintó, a mit meg +lehetett volna bámulni, ők se sokat járkáltak. Szóval olyan maradt az +utcza, mint amilyen volt. A szobaurtól vártak még valamit, de itt is +cserbenhagyta a remény az utczát. Gergely urat alig látták napjában +kétszer. Reggel korán a kőmüvesekkel egyszerre szaladt be az egyetemre, +délre vissza se jött, este azután éppen olyan szaladva, gyorsan jött +haza, mint a hogy reggel elment. Az feltünt, hogy szép fiu. Az asszonyok +beszéltek róla, néha s a lányok kileselkedtek utána az ablakon. Csak ne +lett volna olyan nagyon ügyetlen. Nagyokat lépett, lóbázta a karját a +levegőben s kevés gondot fordított magára. Sokat tanult; a kis hátsó +szobában, amelyben lakott, néha reggelig is égett a lámpa. Szoboszlayné +és Berta aggódtak is miatta, de birta, vasból volt az akarata és a +teste. Kenyeret akart minél hamarább, mert szörnyen sokat nélkülözött +már. + +Szoboszlayékhoz még diák korában költözött, a leányt tanította s ezért +adták a szállást és a kosztot. Mikor az idők változtak, Szoboszlay +meghalt és a leány is kinőtt már a keze alól, ottmaradt továbbra is. A +néhány év alatt belső, családias viszony fejlődött ki köztük. Az asszony +sokszor mondta neki: kedves fiam s beavatta benső ügyeibe. A szegény +diáknak jól esett ez a szivesség s tetszett neki ez a szerep, hogy ő a +férfi a háznál. Pontosan fizetett, igyekezett kevéssé alkalmatlan lenni, +tovább azonban nem merészkedett és nem is vágyott. Jó pajtása volt a +lánynak. Néha, ha egy-egy félórára szabadságot adott magának s ott +hagyta a könyveit, kaczagva, jókedvüen, pajtáskodtak el egymással. A fiu +azonban még mindég nem tudta egészen elhinni, hogy a leány már nagy s +nem gyermek többé; máskor félénk, kissé bizalmatlan természete bizonyos +sajátságos erélylyel párosult, mikor komolyan beszélt vele és ez +imponált a leánynak. Felnézett néha rá és elkomolyodott. Ha azonban a +fiut nagyon elfoglalták a könyvei, napokig sem beszéltek egyebet, csak +éppen, hogy köszöntötték egymást. + +Egyszer a leány a maga kedves, kisleányos modorában utját is állotta, a +mint ebéd után gyorsan szobájába akart menni, hogy tovább tanuljon. + +--Tudja Gergely ur, hogy maga nagyon goromba?--kérdezte és kihivólag, +valósággal vakmerően nézett fel a nagy emberre. + +Gergely mosolygott, ki akart volna békülni, de a leány intett, hogy az +nem megy olyan könnyen. + +--Miért nem szólt hozzám már három nap óta? + +--Tanulok. + +--Kilyukad a feje. Nem fél? + +--Még a vizsgáig kibirja, azután már ugy sincs szükség reá, lesz +diploma. + +Nem békültek ki. Mosolyogva váltak el, de Gergely hiába nyújtotta a +kezét, a leány nem fogadta el. Mérgesen nézett utána, de ez a tekintet +olyan rosszul sikerült, hogy egyszerre nevették el magukat reá mind a +hárman. Még sokáig hallani lehetett, a mint a könyvből mormogva tanult +odabenn a nagy diák. A lány és az anyja egymásra néztek, látszott a +tekintetükön, hogy mindaketten Gergelyre gondolnak. Intettek egymásnak a +fejükkel, mintha mondták volna: milyen derék fiu. + + +II. + + +Lehetett talán már éjfél is, amikor egyszerre éles sikoltást hallottak a +Farkas-féle házból. A leány reszketve állott az ebédlőben s a két kis +öklével verte a hátsó szoba ajtaját. + +--Gergely ur, Gergely ur, az Istenre kérem, hamar, félek... + +A nagy diák egyszerre talpon volt s rohant az ajtó felé. Talán fel is +nyitja, ha akkor meg ujra könyörögni nem kezd a leány: + +--Ne jőjjön, ne jőjjön... + +--Mit tegyek hát, mi baj van? + +--Ne jőjjön ki! Nem vagyok felöltözve, czipő sincs a lábamon. Nyissa ki +az ajtót, hogy világosság legyen de ne jöjjön ki.--Hallani lehetett, +hogy mint reszket szegény.--Gergely kinyitotta az ajtót s vissza ment a +szobába. A leány csendesedni kezdett, már nem félt olyan nagyon. Nyitva +hagyva minden ajtót, elbátorkodott a szobájáig, futva hozta vissza +egyenkint a ruháit az ebédlőbe és ugy öltözködött. A diák pedig már +nagyon türelmetlen volt, nagy botot forgatott a kezében s minden +perczben kiszólott a másik szobából: + +--Készen van? + +--Még nem, csak egy kicsit még, mindjárt... + +--Hát mi baj van, beszéljen már. + +--Valaki van a szobában, mozgott... + +--Ember? + +--Nem tudom, mindjárt kiszaladtam. Költsük föl a mamát is. + +--Hagyja majd megnézem, készen van? + +--Jöhet már. + +Gergely kijött, megfogta a leány reszkető kezét, együtt mentek el addig +a szobáig, a hol az aludni szokott. A kis fehér szobában semmi különös +jel nem mutatott arra, mintha betörők lettek volna benne. A leány csak +az ajtóig mert menni, s ott is minden pillanatban készen volt arra, hogy +visszafusson. Gergely összekeresgélt minden zugot, felnyitogatta a +szekrényeket is és kijelentette, hogy itt semmi sincs. + +--Pedig mozgott, halottam, erősitette a leány s megrázkódott, mikor +eszébe jutott a hang, a melyet hallott. + +Gergely csak nézte s mikor látta, hogy még mindig nagyon fél, fejére +tette a kezét. A leány megnyugodott s nedves, siró szemeivel bizalommal +nézett fel reá. + +--Meghaltam volna, ha nem lett volna itt,--mondta hálás, megindult +hangon, de ebben a pillanatban megint valami nesz halatszott. Erre mind +a két kezével egyszerre ragadta meg a férfi karját s csak a fejével +mutatott be a szobába, hogy: ugy-e mondtam, van itt valami. Szótlanul, +lélegzetüket is visszafojtva várták, hogy mi lesz, + +Egyszerre aztán elő is jött valami. + +A kemencze mellől, erre-arra nézegetve, óvatosan mászott elő egy egér, +Gergely erősen szorította a leány karját s intett, hogy hallgasson. A +szürke kis állat pedig mind bátrabb lett, kijött már a szoba közepéig, +szaglászott a földön, mintha valami kis ennivaló után keresgélne s +kezdte otthon érezni magát. + +--Milyen csinos--súgta Gergely a leánynak. + +Borzasztó--felelte a leány, de nem tudott elég halkan beszélni, mert az +egér is meghallotta s gyorsan vissza szaladt a kemencze mögé. + +Lássa elkergette... + +Gergely most már szépen jó éjszakát kivánt s vissza akart menni a +szobájába. A leány azonban csak nem bocsátotta el a karját s rémülten +kérdezte: + +--Itt akar hagyni? + +--De hát mit csináljak, látja, hogy nincs már baj. + +--És az egér? + +--Már visszament, szegény. + +--Visszajön. + +--Istenem, hát baj az? Egy kis egér... + +--Nagyon utálatos! Maradjon még... + +--Ha akarja, szivesen, de egy kicsit furcsa... + +--Nem, nem, ne féljen,--összetette a kezeit és ugy kérte.--Meghalnék +félelmemben, ha itt kellene hogy maradjak egyedül. Felszaladna a párnára +is, fel... Beszélgessünk. + +Gergely letette a lámpát az asztalra s leültek egymással szemben. A +férfi lassan emelte föl tekintetét a leányra s azután olyan hosszasan +nézte, hogy az lesütötte a szemeit. Nagyon kedves volt ez a kis borzas +fej, a tiszta homlokkal és az őszinte nézésü, nagy fekete szemekkel. +Gergely nem tudta levenni róla a szemeit s egyszerre elfelejtett +mindent, amit ma tanult. A helyzet is nagyon különös volt számára. Ebben +a lányszobában csak egyszer volt még, mikor a nagy, nehéz ruhaszekrényt +egyik sarokból a másikba tolta s most éjjel egyedül van benne a +leánynyal. Gondolatban meleg szeretettel vette körül a reszkető +gyermeket s a szoba illata elkábította. Érezte, hogy szédül és lehunyta +a szemeit. Hallgattak mindaketten, nem tudtak beszélni. A férfit +egyszerre fogta el a varázs, ami megdöbbentette, érezte, hogy szerelmes. +Félt már egyedül maradni a leánynyal s menni szeretett volna. + +--Fél még?--kérdezte. Komoly, nyugodt akart lenni, de már ez a két +semmit sem jelentő szó is lágyan, szerelmesen hangzott. + +--Nagyon félek--felelte elkényszeredve a leány s megijedt attól a +gondolattól, hogy egyedül marad.--Maradjon, majd beszélgetünk, hozza el +a könyvét, tanuljon itt, csináljon valamit, majd én is dolgozom. + +Gergely is ugy találta, hogy az lesz a legjobb, ha közöttük lesz a +vaskos könyv. Tanulni kezdett, a leány kézimunkát vett elő és dolgozott. +Néha szólottak egy-egy szót, de lopva sürün pillantottak egymásra. A +hajnal is igy találta őket, s mikor az első napsugár besütött az +ablakon, egymáshoz ölelte a könyvre és himzőrámára hajolt két fejet. + + +III. + + +A szürke kis vendég pedig állandóan megjelent. Ugy látszik, hogy több +rendbeli kijárásokkal rendelkezett földalatti palotája, mert ha az egyik +lyukat betömték, más oldalról sétált elő. Ha személyesen nem +jelentkezett, akkor a falban rágcsált, s ez már magában is rettenetes. +Szoboszlayné kétségbe volt esve, de segíteni nem tudott a bajon, csak +jajgatott. Valamelyik szomszédtól kaptak egy öreg macskát, de az egér +mindig gyorsabb volt, mint a macska. A fiatalok pedig észre se vették, +hogy mennyire vágyakoznak már egymás után. Ha a férfi késett, a leány +sokszor szaladt az ablakhoz, megnézni, hogy jön-e már, s olyan +titokzatosan mosolyogtak néha össze, mintha mondani akarnának egymásnak +valamit. A leány beállott jogásznak, hallgatta, nézte, a mint tanult +Gergely. Néha órákig elültek egymással szemben, anélkül, hogy hangosan +beszéltek volna, de a szemük sokszor összetalálkozott. Máskor meg +elmondtak egymásnak mindent, ami csak eszükbe jutott, ilyenkor a férfi +megfogta a leány kezét s el se eresztette, míg csak búcsúzni nem kezdtek +egymástól. Ez tartott a leghosszabban, pedig csak pár lépésre váltak el +egymástól. + +--Megbukom a vizsgán, nem tudok tanulni--mondta egyszer a férfi. + +--Tud már eleget,--mondta a leány s büszkén nézett rajta végig. + +Sokáig tartott, mig annyira mentek, hogy a férfi beszélt is arról, a +miről eddig csak gondolkozni mertek. + +--De én nem tudok majd maga nélkül élni--tört ki egyszer belőle s +megragadta a leány kezét. + +A leány csak nézett és mosolygott a nagyon szerelmes szüzek tiszta, +boldog mosolygásával s folydogálni kezdtek szeméből a könyek. + + + + +A LEGSZEGÉNYEBB VÉRTANÚ + + +Eszembe jut egy öreg, bolond kocsis története, ugy a mint azt nekem az +én müncheni barátom, Sipniewski Franck elbeszélte. A vén szolga addig +mesterkedett, mig feljutott oda, a hol az igazi lengyel hazafi +megtalálja végre az őt megillető tisztességet, felhuzták az akasztófára. +Mert a lengyelnek olyan szent az akasztófa, mint nekünk a kereszt. A +legkomolyabban beszélnek arról, hogy majd egyszer, tudja a jó Isten hogy +mikor, ha majd szabadok lesznek, Varsó piaczán akasztófát állítanak föl +az elnyomatás emlékére s egy márvány falba belevésik mindazok neveit, a +kiket bitón fojtott meg a fehér czár nevében, a muszka igazság. Ha majd +fölépítik azt a falat, a te neved se fog hiányozni róla, öreg Demeter. + +Az öreg Sipniewski nagyon kompromittálva volt a hatvanharmadiki +fölkelésben. Egyik éltető lelke volt az egész mozgalomnak. Nem volt +politikus, csak hős. Elszánt és naiv, mint a felkelők nagy része. +Megesküdött akár a szüz Máriára, hogy győzni fognak, de egyéb alapja nem +volt a hitének, mint a nagy bátorsága, vagy az, hogy most már bizonyosan +velük lesz az Isten. Elég sokáig volt ellenük. + +Mikor már rendben volt minden, olyan titokban, hogy csak a vak nem +látta, gyülekezni kezdett a tábor. Az öreg Sipniewski befogatott egy +könnyü kocsiba, Demeter, a vén kocsis felült a bakra, ur kocsis nagyon +elbúcsúzott hazulról, sirva kisérte ki őket a kapuig a háznép s a kis +kocsi mögött gyorsan felporzott az ut, hogy aztán beálljon az az ijesztő +csend, a minek okvetlenül el kell következni, ha olyan valaki hagy el +bennünket, a kit nagyon szeretünk s egyszerre eltünik szemünk elől még a +por is, a mit a kocsija fölvert. Az országút pora még ismerős, de a mi +azután következik, ismeretlen, idegen világ. + +A naiv katonában mégis volt annyi politika, hogy a meglepetés ellen +biztosítani akarta magát. Hogy aztán gyerekes idea született meg +becsületes agyában, az megint rávall a hősre, aki sehogy sem tud +komédiázni. + +Azt hitte, hogy valami nagyon furfangos cselt eszelt ki, megállította a +kocsit s tanácsot tartott Demeterrel. + +--Te öreg--mondta neki--ha kozákokkal találkozunk, rá se hederíts, hajts +tovább. Ha megállítanak s kérdezik, hogy hova megyünk, azt feleljük, +hogy Varsóba. Hogy honnan? Hát Kocinski urtól. + +--Igen, Kocinski urtól. + +Mindenki tudta, hogy Kocinski az oroszok részére dolgozott. A ki tőle +jön, az csak nem lehet gyanus. Ur is, kocsis is jót mosolygott ezen a +tréfán. Demeter még hátra is nézett, megbámulta az urát, hogy milyen +okos ember. Összekacsintottak, két ilyen vén róka mindenkit lefőz. Majd +megnyulik a kozákok orra ők meg vigan hajtanak tovább. + +De nem igy esett. + +A legközelebbi dülőnél három kozák nyargal a kocsihoz. Az altiszt +elkérte az irásaikat s faggatni kezdte őket. + +--Hova mennek? + +--Varsóba. + +--Mit akarnak ott? + +--Lovat venni. + +--Nincs most vásár. + +--Lesz a jövő héten. + +--Honnan jönnek? + +Sipniewski erősen a kozák szeme közé nézett s kivágta a feleletet. + +--Kocinskitól. + +A kozák megkérdezte Demetert is. + +--Honnan jösztök? + +--Kocinski urtól. + +--Otthon volt az ur? + +--Otthon. + +--Hát az asszony? + +--Az is. + +Erre szó nélkül közrefogták a kocsit s a szegény Demeternek arra kellett +hajtani, a merre ők parancsolták. Visszavitték őket az első katonai +állomásra, átadták a tisztnek. Demeter behuzta vállai közé a fejét s nem +szólott többé egy szót sem. A tiszt más kiséretet adott melléjük s +tovább kisértette őket. Negyednapra már a hadbiróság előtt állottak. A +nemes ur egyenesen, mint a ki helyt áll mindenért, Demeter pedig a +lengyel paraszt csökönyös makacsságával, inkább csak rásandított az +aranyos, czifra urakra. A hogy lesz, ugy lesz, de tőle ugyan nem +hallanak egyebet, mint a mit a gazdája parancsolt. + +Demetert kiküldték s a biróság elnöke vallatóra fogta Sipniewskit. + +--Hol voltak? + +--Kocinskinál. + +--Nem igaz, Kocinski három hét óta Varsóban van; most újra kérdem, hogy +hol voltak? + +A szegény sarokba szoritott ember komoran maga elé bámult s nem felelt. +Nem azon gondolkozott, hogy mit mondjon, de az suhant át egyszerre az +agyán, hogy veszve van s ez elkeserítette. Még ki sem lőhette a +pisztolyát s már is véget ért számára minden. Mig szótlanul ott állott, +köny is gyült a szemébe s motyogni kezdett: szegények, szegények. A +családjára gondolt, tudja a jó Isten, hogy mikor látja őket még egyszer. +Talán soha. A tiszt érdeklődve nézett reá s gyöngédebben szólott hozzá: + +--Olvassa itt maga, az ön neve is benne van a jegyzékben. A felkelőkhöz +ment, igaz? Ne tegye még sulyosabbá a helyzetét. + +Sipniewskinek eszébe se jutott, hogy tagadjon, elpirult, hebegett volna, +ha megkisérti. Ugy érezte magát, mintha fojtogatnák, leesett egy székre +s reszketett a hangja, a mint egy-egy szót kinyögött. + +--Igaz. + +Behivták Demetert. Az öreg ugy kullogott be az ajtón, mint a hogy egy +ilyen furfangos emberhez illik s talán mert félt, hogy váratlanul +végighuz valaki a hátán, még mindig vállai közé szedte be a fejét s csak +ugy a gallérjából nézett a világba, mintha nem akarna künnebb jönni. +Mikor egy pillanatig azt hitte, hogy senki se néz reá, odasandított a +gazdájának: mi már értjük a dolgunkat, ugy-e uram? + +--Hol voltatok?--kérdezte a tiszt. + +--Kocinski urnál. + +A tiszt Sipnievskihez fordult s intett neki hogy beszéljen a kocsisával. +A szomoru ember könyes szemmel s fájdalmasan mosolyogva czáfolta meg a +szegény Demetert. + +--Nem ott voltunk, fiam. Hazulról jöttünk, mondd meg az igazat. + +Demeter előbb meghökkent, de azután visszamosolygott a +gazdájára.--Átlátok én a szitán mondta a szemeivel, mert hangosan nem +szólhatott.--Neked ezt mondanod kell uram, de én nem vagyok olyan +bolond, hogy utánad beszéljek.--A tiszthez fordult s bizonykodott az +igazsága mellett. + +--Kocinski urtól jöttünk bizony, Kocinski urtól. + +A gazdája egy lépést tett feléje s beszélni akart vele, de a tiszt nem +engedte meg. E helyett ő igyekezett kiszedni Demeterből az igazat. + +--Van-e feleséged?--kérdezte tőle. + +--Van. + +--Gyermek is? + +--Hát hála az istennek, mind fiu. + +--Egyet se látsz többé közülük, ha hazudsz. + +Demeter meg volt sértve. Végignézett a tiszten, azután a mellére tette +mindkét kezét, mintha kérdezné, hogy csakugyan róla beszélnek-e? A tiszt +türelmetlenkedni kezdett, mégegyszer rászólt a szegény ostoba kocsisra. + +--Hol voltatok? + +--Kocinski urnál. + +A kozákok kilökdösték szegény Demetert az ajtón s lezárták egy sötét +pinczébe. Az uri rab fenn, a hivatal mellett kapott börtönt, amig itt +van, megbecsülik, azután vezesse a sorsa. A hadbiró este kártyázott vele +s elnyert tőle vagy hetven rubelt. Ittak is, a fogoly sóhajtozott, haza +gondolt, a biró vigasztalta s biztatta, hogy ne féljen, nem kötik fel. +Sok az enyhitő körülmény, hanem az a szerencsétlen Demeter nagyon +elrontotta a dolgát. Holnap próbálnak még vele. + +Reggel felhozatták ujra. + +--Hol voltatok? + +--Kocinski urnál. + +A gazdája megfogta a gallérját, a szemébe nézett s az izgalomban +reszketve beszélt hozzá. Néha megrázta, hogy jobban megértse azt, amit +mond neki s a fülébe kiabált, mintha süket volna a szegény ember. + +--Demeter, ne légy bolond. Mindennek vége, most már ne légy szamár. +Mondd meg az igazat. + +--Azt mondom. + +--Nem igaz. Nem voltunk Kocinskinál. Őrült! Vigyázz magadra. Beszélj +igazat. Látod, hogy én már mindent elmondtam, nem kell, hogy tagadj. +Honnan jöttünk? + +--Kocinski urtól. + +--Meg vagy veszve! + +Demeter ránevetett a gazdájára és sehogy se tudott tisztába jönni a +dologgal. Mit akarnak itt vele? Hanem az a másik ember, akiről tudta, +hogy mind a kettejüknek ellensége, gyanusnak tünt föl neki s hamarosan +elbirálva a helyzetet, rájött a szerencsétlenségére, hogy itt hazudni +kell tovább is. Azt hitte, hogy ráparancsoltak a gazdájára, hogy előtte +igy beszéljen. Nem, nem, rajta nem lehet kifogni. + +--Kocinski urtól jöttünk. + +A gazdája kétségbeesetten nézett reá és várta, hogy térjen magához. Sirt +dühében s összeszoritotta az öklét, hogy agyonvágja a vén kocsist s +lihegve alig birva magával, ujra elkezdett beszélni. + +--Demeter! Édes öregem, szegény szolgám, fiam, mond meg az igazat. Hol +voltunk? Ugy-e otthon, ugy-e? + +Demeter még jobban beletemetkezett a gallérjába, nagy küzdelem folyt le +a szegény paraszt lelkében, de azért nem hagyta magát elbolondítani. + +--Nem, Kocinski urnál. + +A hadbiró erre azt monta, hogy: elég. Demetert visszavitték a pinczébe s +megmondták neki, hogy imádkozzék annyit, a mennyit csak tud, mert két +óra mulva meghal. A szegény ember kimeresztette a szemeit erre a +beszédre, nézett ide-oda, de azután azt mondta, hogy jól van, egyszer +ugyis el kell menni, hát mindegy. + +Két óra után felhozták. A szegény jó embert nagyon megviselte ez a kis +idő, megtörpült, keserü vonás huzott barázdát az arczára, de azért nem +hagyta magát. Élénken nézegetett körül, várta, hogy valaki segitsen +rajta. Mikor az akasztófa alá állitották, felnézett, dörzsölni kezdte a +homlokát, hirtelen szedte magába a lélegzetet s összemenve, reszketve +várta, hogy mi lesz. + +Pár perc mulva lejött néhány tiszt s köztük a hadbiró. Mikor meglátták +ezt a szegény, bolond figurát, szorongva néztek össze. A biró valósággal +dühbe jött, láza is volt, mert ugy ráordított a szegény öregre, hogy az +majd leesett a lábáról. + +--Hol voltatok te barom! Beszélj! + +--Kocinski urnál. + +A tisztek elfordultak. Demetert megragadták a kozákok s amig az ember +százig elszámlál, Demeter már meg volt halva. + + + + +A VACSORA + + +Csendesen ültünk a kávéházban, egy kis lengyel-magyar sziget a nagy +német óceánban; csupa idegen gondolkozásmódu, előttünk épp olyan +érthetetlen emberek között, mint ahogy ők képtelenek minket megérteni. +Valósággal ostobák vagyunk egymásra nézve. Ők elképednek azon, hogy egy +hevesvérü, hirtelenbeszédü lengyel "czudar"-nak nevezi Bismarckot, vagy +keserüségében sírva beszél Szibériáról. Lehet más igazság is, mint a mit +a történelem csinált? És ez a sápadt, villogó szemü ember képviseli ezt +a másik igazságot? Hihetetlen, igazán hihetetlen. Néha valamelyik +ismerős közülük leül a lengyel asztalhoz s ki is mondja a maga +véleményét arra a kisebbségre, amely képtelen nyugton maradni három nagy +birodalom nyomása alatt. Mit akarnak?--magyarázzák meg neki--és +elkezdődik egy heves tüzzel, keserüséggel teli verekedés a szavakkal. Az +asztal köré gyül a publikum, a pincérleánynak egész tömegen kell +áttörnie magát, ha valaki vizért kiált. A billiárdozók leteszik a dákot +s a nagy lármára kiváncsian néznek be az utcáról az emberek. + +Tegnap is igy esett, nagyon összevesztek a lengyelek a németekkel, +ökleikkel verték egymás előtt az asztalt s néha a nagy zürvavarban nem +lehetett tudni, hogy ki beszél. Mikor legnagyobb volt a riadalom, egy +kis, őszes ember erőszakolta át magát a publikumon, előbb kiköhögte +magát, mert nagyon megszorongatták, mig az asztalig eljutott s németül +kezdett beszélni. + +--Lengyelek az urak? + +Mikor megmondták, hogy igenis lengyelekkel van dolga, egyszerre +lengyelül beszélt tovább s mi csak pár szót értettünk meg abból, amit +mondott:--liberal, szoczial, egy lengyel ujság czimét és hogy +oroszokról, lengyelekről, Varsóról beszélt. A lengyelek tágra nyitott +szemekkel, csodálkozva hallgatták. Egy nagy pózeni fiu, akit a többiek +tagbaszakadt volta s harczias bozontos bajusza miatt _jenerál_-nak +hivnak maguk közt, nem tudott elfojtani egy-egy indulatos kifakadást s +meghatottan méregette maga mellett a kis, szürke embert. Az egyik +lengyel egyszerre felugrott az asztal mellől s elveszve a nagy +indulatokban, szinte öntudatlanul, felállásra kényszeritette a kis +jövevényt, s beszélni kezdett. + +--Itt a bizonyság, nézzék ezt az urat, jól nézzék meg, lengyel +regényiró, költő és ujságszerkesztő; jól nézzék meg. Most szökött meg +Varsóból, a feleségét és gyermekét hozta magával, a harmadik gyermek, +egy kis leány, ott maradt, mert nem tudták hamarosan előkeriteni. Az +iskolában tanultam a verseit s most ... kell-e még több? Az önök poétái +palotákban laknak, a mieink pedig egy valamivel liberálisabb czikk +miatt, mint amilyen a mérték, futnak a rendőrség elől. Itt van ez az ur, +ez az önök találmánya... + +A kis szürke ember majdnem az asztal alá zsugorodott, mikor körülnézve, +észrevette, hogy mindenki őt nézi. A lengyel fiatalember pedig szerette +volna, ha az asztalra áll, hogy jobban lássák s fogta a kabátját, hogy +el ne szaladjon. A _jenerál_ szitkozódott és sírt, nagy, esetlen +testében még mindig gyermek maradt az érzés, a körülállók pedig +lábujjhegyre állva néztek át egymás vállán, csakhogy jobban láthassák +ezt a nevezetes kis öreget. Egyszerre elhallgatott mindenki s lassan +oszlani kezdett a publikum. Mikor egyedül maradt a társaság, a kis ember +elmondta nagy szégyenkezve, hogy szörnyü nyomorban vannak, mindenük +zálogban van már, az asszony és a gyermekek ki sem mozdulhatnak a +szobából, mert egy-egy rongyon kivül nincs a mit magukra vegyenek. A +hotelier pénzt kér s ha legalább tiz márkát nem fizetnek le a +tartozásból, kidobja őket az utczára; ezért bátorkodott fölkeresni az +urakat. Pirult, szégyenkezett, de valahogy kinyögte, a mit mondani akart +s lesütött szemekkel várta, hogy mi következik most. A fiuk összenéztek. +Az, aki előbb a leghangosabban veszekedett, dühös sietséggel kutatta ki +a zsebeit, de nem talált bennük egy fillért sem s kényelmetlenül, +szégyenkezve nézett az öregre, mintha bocsánatot kérne azért, hogy igen +szegény. Mindenki hallgatott. Az öreg ember arczán látszott, hogy +szörnyen megbánta már a kisérletet, végre is a _jenerál_ törte meg a +csendet, vette a kabátját s menni készült. + +--Kérem, csak egy keveset várjon itt; azonnal jövök.--Mikor visszajött, +nem volt már felsőkabátja. Karonfogta az öreget és vitte magával, ugy +látszott, mintha a hóna alá vette volna, a kis ember majd eltünt +mellette. Az uton megbeszélték a dolgot. + +--Van egy márkám és ötven fillérem--kezdte a _jenerál_. Megosztozunk +rajta. Hányan vannak? + +--Négyen. + +--Nyolcz kenyér: huszonnégy fillér, a többiért hideghust veszünk. +Menjünk az én hentesemhez, udvarolok a leányának, majd sokat ad. Van +gyertyájuk? + +--Nincs. + +--Akkor azt is kell venni, de gyertyát kapok hitelbe is, azért nem kell +pénzt adni. + +Hosszu lábaival akkorákat lépett, hogy a kis fáradt ember alig birta +követni. Közben megvásárolta a gyertyát, hust, kenyeret s a hotel +kapujában odaadott mindent a vendégnek. A kis szürke ember azonban nem +akarta elbocsátani. Nagyon hálás volt, meg akarta neki mutatni a +családját, meg talán arra is gondolt, hogy beigazolja a nyomoruságát, +nehogy azt higyjék, hogy hazudott. A kapus kedvetlenül nézett végig +rajtuk, kellemetlen, kopott embereken s kopogásukra egy csinos arczu, de +beteges szinü asszony nyitotta fel a szoba ajtaját. + +A gyermekek, mint valami éhes farkaskölykök, egyszerre nekiestek az +ételnek, nem sokat törődve azzal, hogy ki vette. Az asszony nem tudott +rendet tartani közöttük, az apjuk egy-egy szigoru pillantást váltott +velük, de azok figyelembe se vették s a _jenerál_ tanácstalanul, +ügyetlenül állott még mindig a szoba közepén. + +--Kenyeret még! Kolbászt, sok kolbászt!--kiáltották a gyermekek s +ökleikkel taszigálták az apjukat.--Az odaadta nekik azt is, a mi éppen a +kezében volt, csakhogy hallgassanak. Az asszonynak alig jutott valami, a +kis éhes rablók mindent elvettek tőle. Egyszerre azonban elszégyenlették +a kapzsiságukat, észrevették, hogy igazságtalanul osztották fel a +vacsorát s visszaadtak egy-egy falatot az anyjuknak. Értelmes arczukat +odadörzsölték a sovány karjához s kétfelől is nógatták nagy szeretettel: + +--Egyél mama, egyél, édes! + +A férfi csüggedt, sötét arczczal bámult rájuk s visszafojtotta a +sóhajtását, hogy ne zavarja őket. A _jenerál_ az ágy szegletére ült s +ugy összehuzta magát, mintha nem akarná észrevétetni, hogy itt van. Nagy +fejéhez mérten aránytalanul kis szemeivel a gyermekek felé pislantott +néha s megijedt, amikor egyet nyikorgott sulyos teste alatt az ágy +deszkája. Érezte, hogy alkalmatlan, de nem tudott hamar alkalmas okot +találni arra, hogy elillanjon. Szerettek volna beszélni, de nem tudtak. +Nagyon idegenek voltak egymásnak. A _jenerál_ a maga naivságában is +megérezte, hogy zavarná őket, ha kérdezősködnék; egy pillanatra azt +hitte, hogy átlát a két előtte ülő alak koponyáján, s mint egy zsongó +méhsereg, ugy tünt fel előtte a kis szomoru ember fejében a sok gond, +baj, hozzá nem szólt volna a világért. Az asszony szótlanul ült az +asztal mellett s hálásan nézett az idegenre, a miért nem háborgatta. A +gyermekek egy durván összeszegezett ládára ültek le a sarokban s egymás +között suttogtak valamit. Az asztalon füstölögve, unalmasan pislogott a +hosszu, vastagbelü gyertya s ugy tánczoltatta a falon az árnyakat, +mintha zsinegen rángatták volna a négy fekete foltot valami +bábszinházban. Végre a férfi szólt, csak azért, hogy valamit mondjon. + +--Egy nap megint a hátunk mögött van. + +Az asszony sóhajtott és elfordult a gyermekek felé, mintha valami dolga +lenne velük. A kisebbik fiu mosolyogva ránézett s bámulva kérdezte: + +--Miért sirsz? + +Az asszony zavarba jött, védekezett, de nem birta ki sokáig, egyszerre +hangosan kezdett sírni. A _jenerál_, mintha csak engedelemre várt volna, +hogy beszélhessen, hozzáment, ügyetlenül motyogott, hogy: nem lesz +mindig igy és hogy megsegít az Isten, s mert nem tudta szóval elmondani, +a mit gondolt, nagy tenyeres kezeivel ügyetlenül kalimpált a levegőben s +azután már csak nyögött, erőlködött, hogy valamit mondjon. + +A gyermekek elkomolyodtak, kutatólag néztek körül s a nagyobbik +visszatolta öcscsét a sarokba, a mikor kiváncsian előre tolakodott. + +Nagyon rosszul érezték már magukat valamenynyien. Örültek, mikor a +_jenerál_ hirtelen elhatározással a kalapja után nyult s elment: +legalább egyedül maradhatnak. A kis szürke ember lekisérte a vendéget. +Szótalanul, lassan haladtak le egymás mellett a rossz lépcsőn s csak az +első emeletnél állottak meg egy szóra. + +A _jenerál_ akart valamit mondani, de nagyon nehezen ment a beszéd. +Százszor bocsánatot kért és még se mondott még semmit, végre előkereste +mellényzsebéből a maradékpénzt s a kis ember markába nyomta. Ujra +hadonázott lapátkezeivel a levegőben, mert anélkül nem lehet értekezni. + +--Holnapra, reggelire, délelőtt majd dolog után látunk... + +A szegény ember szégyenkezve huzta be vállai közé a fejét s +elkényszeredve kinálgatta vissza a pénzt. A _jenerál_ azonban nagy +esküdözéssel fogadkozott, hogy neki kimeríthetetlen hitele van, annyit +ehetik felirásra, amennyit akar s voltaképpen nagy teher rá nézve, ha +pénze van. Nem tud vele mit csinálni. + + + + +A MINISZTER VENDÉGEI + + +A miniszter a napokban levelet kapott egy hajdani iskolás társától, +Szüts Tamástól. A levéliró igy kezdte a mondanivalóját: "Mélyen tisztelt +Kegyelmes Barátom Ur"--s elmondta, hogy addig is, mig a hivatalos irást +megrajzolná az ottani polgári iskola rajztanára, értesíti, hogy a város +megválasztotta diszpolgárának, és egy hét lefolyása alatt jönnek a +deputáczióval. Ő mint polgármester, szintén fölrándul ez alkalomra s +örömmel ragadja meg az alkalmat, hogy kegyelmes barátját +tiszteletteljesen üdvözölhesse. Hiszi, hogy nem méltóztatott még +teljesen elfelejteni a várost, melyben született, amelyben együtt +iskoláztak s amely most a díszpolgársággal leróni igyekezett +háládatosságának egy kis porczióját. + +A kegyelmes ur egy perczig azon gondolkozott, hogy mi is hát voltaképpen +érdeme a díszpolgárságra--és rájött, hogy semmi. Szégyenlette magát a +levél elolvasása után, mert bizony igazán elfeledkezett erről a kis +fészekről, Szüts Tamásról, meg a többiekről. Mosolygott, ujra elolvasta +a levelet s hátradülve székében, teljesen átengedte magát az emlékeinek. +Lassankint megformálta magának az egész kis várost, a milyen most lehet, +Szüts Tamást, a ki nyurga, a sok tanulástól meggörnyedt diák volt s most +bizonyosan még hosszabb s még görnyedtebbé tette hátát a sok városi +gond. Kellemes meleg töltötte el a visszaemlékezésben s pajkos örömet +érzett a Szüts Tamás látogatásán, mig arra gondolt, hogy nagyon kellemes +lesz össze-vissza kérdezősködni a deputáczióban. E perczben annyira +megszerette ezeket a régi jó, becsületes embereket, hogy türelmetlen +lett s szerette volna, ha mindjárt benyitnak az ajtón. + +Nem kellett sokáig várni rájuk, a másik hét szombatján már megjelentek. +A kegyelmes ur kiment eléjük az előszobába és Szüts Tamást rajta kapta +azon, hogy még utoljára elolvasta a beszédét, melyet hozzá akart +intézni. Erre azonban nem volt idő. A kegyelmes ur karonfogta, boldogan +megveregette a hátát egy öreg urnak, aki szintén a deputáczióhoz +tartozott s vitte őket befelé. Utánuk ment egy harmadik ur is, aki a +diplomát szorongatta a kezében. A miniszter csak akkor vette észre, hogy +ezt is a város küldte fel, mikor már be akarta csukni előtte az ajtót s +szeme a polgármester kétségbeesett tekintetével találkozott.--Aha! Tehát +háromtagu a küldöttség, gondolta magában s mosolyogva, kézen fogva +vezette be a künnrekedt szalonkabátos urat. + +Szüts Tamás hozzá akart fogni a beszédhez, de a kegyelmes ur útját +állotta a jó szándéknak. Elvette az oklevelet s maga se értette, hogy +miért olyan boldog, de ugy érezte, hogy össze-vissza csókolná Szüts +Tamást, ha egyedül volnának. Hasonlított egy ismeretlen boldogságba +cseppent diákhoz, végigömlött rajta az öröm, kisugárzott a szemeiből, az +arczából. Aki a diplomát hozta, szerényen hátrahuzódott. A miniszternek +nagy jó kedvében pajkos, diákos ötlete támadt, s hozzáment és bemutatta +magát, megmondta a nevét és hozzátette azt is, hogy mi a foglalkozása: +magyar királyi miniszter. + +A meglepett uri ember kapkodott, ijedten nézett két társára, mintha +tanácsot kérne s szintén bemutatta magát. + +--Becski Samu igazgató-tanító. + +De már másfelé járt a kegyelmes ur, a Szüts Tamás kezét szorongatta s +nevetve mérte végig. + +--Jó husban vagy, öreg... + +--Hál' istennek, hát igazán nem kegyeskedtél megfeledkezni... + +--Dehogy, dehogy.--Van-e feleséged? + +--Van. + +--Hát gyerek? + +--Az is. + +--Hány? + +Hogy hány a gyerek, azt már nem hallotta, mert a mint a mellette +feszengő öregre nézett, egyszerre eszébe jutott, hogy ki is voltaképpen +ez az úr. Elkomolyodott, kedves emlékek támadtak föl a lelkében, könyek +gyültek a szemeibe és sóhajtott. + +--Alig, alig ismertem meg, Babarczy bátyám. Jól tette, hogy eljött. Él-e +még a néni? + +--Csak betegeskedik szegény feje. + +--Hát a műhely? + +--A fiamnak adtam, én már penzióba tettem magamat. + +--Jól megy a munka? + +--Nincs panasz rá. + +Elhallgattak. Az igazgató-tanító keveset értett az egészből, ő később +származott be a városkába A másik három ember boldogan mosolygott, +egyszerre összeomlott közöttük minden korlát, meghatva, könyes szemekkel +nézegették egymást. Az öreg Babarczy asztalosmester a szemeit törölgette +s apránkint eldicsekedett mindazzal, mire az uton elkészült. + +--Megvan még a gyalupad, kegyelmes ur, amin gyalulni tetszett. A gyalut, +mindjárt hogy el tetszett kerülni tőlünk, a fiókba tette a feleségem +emlékbe. Nagyon szerette a kegyelmes urat... + +--Hát szilvaizes pánkó van-e még a világon, Babarczy bátyám? + +A kegyelmes ur kis diák korában mindennap átjárt az öreg Babarczy +műhelyébe alkalmatlankodni. Gyalult, furt, faragott, elfáradt a nagy +munkában s jóllakott a mesterné asszony hires lekváros pánkójából. Most +egyszerre az ötlött az eszébe s az a gyermekes reménye támadt, hogy +talán hozott magával vagy egyet a zsebében. Egy lekváros pánkóért a +régiek közül örömest lemondott volna egy udvari ebédről. + +Az öregnek felragyogott az arcza s boldogan hadart. + +--Meg, meg, megmondom az asszonynak, hogy még emlékezni kegyeskedik a +pánkójára. Nagyon boldog lesz. Ha tudná, hogy mi itt most miről +beszélünk! + +Az igazgató-tanító kelletlenül szorongott. A kegyelmes ur észrevette ezt +s hamarosan pár kérdést intézett hozzá. + +--Hány iskolaköteles van a városban? + +--Háromszáznyolczvannégy. + +--Sok a mulasztás? + +--Szigoruan járunk el, kegyelmes uram. + +--Nagyon helyesen. + +Az idegennel szemben egyszerre miniszteri sablon lett belőle s ujra +felderült az arcza, mikor visszafordult a két régi ismerőshöz. + +--Nálam ebédeltek ma, öregem, ugy-e Babarczy bátyám. + +A két ismerős majdnem ujjongott örömében, nem tartottak már meg semmi +formát, csak a régi jó barátok voltak. Kényelmetlenül néztek össze, +mikor eszükbe jutott az igazgató-tanító, de a miniszter egyszerre +kisegítette őket zavarukból. + +--Igazgató urat is szivesen látom. + +Mindjárt át is vezette az urakat a lakásába s négynek teríttetett. A +Kaszinóból hozatta át az ebédet s a három régi ismerős pillantásai +összeölelkeztek az ételek gőzében. Mosolyogva kinálgatták egymást, sokat +koczintottak s az öreg asztalosnak sokszor eszébe jutott a felesége. A +miniszter kiolvasta a szemeiből, hogy mire gondol s olyan falusias jó +kedvében volt, hogy elérzékenyült s egy pohár pezsgővel felköszöntötte +Babarczyné asszonyt. Áthajoltak az asztalon s ugy beszéltek egymáshoz. A +házigazdát minden érdekelte, a mi ujságot csak mondtak. A református +templomot újra fedték, az öreg kántor helyett uj énekli már a +zsoltárokat, a Zsoldos-utcza most már hosszu, kinyulik egész a határba, +tavaly fölépült az első kétemeletes ház, a vén városi mérnök leánya +férjhez ment a járásbiróhoz, mind, mind nagyon érdekes dolog. Egy-egy +perczre elhallgattak, máskor meg, hiába integetett az igazgató-tanító, +egyszerre beszélt a két vendég s a miniszter hátradőlve a székén, nedves +szemekkel hallgatta őket. + +--Édes jó parasztjaim--gondolta magában s hagyta, hogy beszéljenek, ő +csak hallgatott s ha az igazgató-tanító ur nem lett volna ott, egyszerre +ölelte volna magához mindakettőt. Becsületesség, jóság, egyszerüség +sugárzott le az arczaikról, ez ugy hatott reá, mint egy pohár +kristálytiszta forrásviz.--Édes jó embereim--ismételte magában sokszor +áradozva. + +Az inas zavarta meg őket. Belépett és komolyan, mint a ki elítéli az +ilyen kirugásokat, jelentette: + +--A miniszterelnök ur ő excellencziája várja a kis szalonban a kegyelmes +urat. + +A kegyelmes ur átment a kis szalonba s komolyan néztek össze a vendégek. +Suttogva szólott az igazgató-tanító: + +--Lehet, hogy áthozza és bemutat neki. + +--Már hogy gondol ilyent--utasította rendre a polgármester. + +--Valami nagy baj lehet az országban, ha még az ebédnél sem hagyják +szegényt nyugodni--mondta az asztalos. + +A többiek ráhagyták, hogy bizony meglehet, komor idők járnak. + +Mikor visszajött a kegyelmes ur, szerették volna leolvasni az arczáról, +hogy baj van az országban, de éppen ugy mosolygott, mint előbb, csupa +megelégedés, öröm öntötte el, mikor ujra megpillantotta a vendégeit. + +A polgármester mindjárt el is mesélte, hogy egyszer-másszor vele is +megesik, hogy a főispán megzavarja az ebédet, pedig hát az embernek +egyéb nyugalma sincs, csak éppen amig eszik. + +--Legjobb az iparos dolga, senki se parancsol neki--véleményezte az öreg +Babarczy s nem tudott elfojtani egy sajnálkozó mosolygást, a mint +végignézett a hivatalnokokon. Az igazgató-tanító meg előhozakodott, hogy +neki is vannak néha kellemetlenségei a tanfelügyelővel, de ezt már nem +hallgatta senki, a vendégek és a gazda hallgatva gyönyörködtek egymásban +a jó ebéd után s csak egy kézszorítással mondták el egymásnak a jó +kivánságot, hogy: egészségére adja Isten, a mit megevett. + +Az igazgató-tanító aztán odahaza ilyenformán adta elő a dolgot: + +--A miniszter látta, hogy bennem tanult emberrel van dolga, meghívott +ebédre, a másik kettővel nem tudott mit csinálni, hát azokat is +meghivta, pedig mondhatom, hogy igazán illetlenül viselték magukat, +különösen az öreg Babarczy. Előre megmondtam, hogy nem kell mesterembert +küldeni föl a kegyelmes úrhoz. + + + + +A HATODIK + + +Egy kis szünet után--talán pár hét lehetett mindössze--ujra láttuk, hogy +a Veressék háza előtt megjelenik az öreg Bojth doktor ócska batárja. Az +öreg ur besántikál a házba, a vén lovak bóbiskolva dőlnek neki a rudnak +s a nemkevésbbé kiszolgált fehérhaju, ősz bajuszu kocsis pipára gyujt a +bakon. A kik arra mentek, részvéttel jegyezték meg, hogy: Veresséknek +ujra betegük van.--Félóra mulva kijött az öreg Bojth, Veress elkisérte a +kocsiig s türelmesen hallgatta, a mint motyogva magyarázott valamit: +kávéskanállal kétóránkint, azután jön a por ostyában, erős leves, +csirkehus, a többit aztán elvégzi az Isten. Veress ráintett a fejével, +hogy: igen, a többit majd elvégzi az Isten, s azzal visszament a házba. +Az öreg doktor fölkapaszkodott a kocsiba, a kocsis hátrafordult, de nem +azt kérdezte meg, hogy hova mennek, hanem az indulás előtt még +bizalmasan, öregesen elbeszélgettek egy keveset. Az egyik ló +hátrafordult s megnézte, hogy fölült-e a gazda s amikor látta, hogy +csakugyan benn van már a kocsiban, odakoczintotta a fejét a másik +koponyájához, mintha mondta volna, hogy: no már most induljunk, öreg +czimborám--s el is indultak. A kocsis meg kérdezősködni kezdett: + +--Melyik beteg? + +--Most a Jenőke. + +--Mi baja van? meghal? + +--Meg. + +--Ez lesz a hatodik halál náluk mostanában. + +Az öreg doktor előbb mintha számítgatott volna magában, de aztán intett, +hogy igen ez lesz a hatodik. A kocsis előrefordult, rászólott a lovakra: +gyí hé!--s tovább mentek. + +Most, sok év után, ha visszaemlékezem a Veressék házára, hiányos, +zavaros kép áll elém. Nem igen emlékezem már, hogy hány szobájuk volt s +négy-e vagy öt ablakon át világított be hozzájuk az utcza felől a nap, +de amint rájuk gondolok, rögtön az orromba csap a házuk szaga, az az +orvosságszag, mely beleette magát a falba, butorokba, szőnyegbe, +függönybe s a mely elkisérte Veresséket mindenhova. A gyerekek elvitték +az iskolába, Veress a hivatalba s az asszony a piaczra, boltba, soha ki +nem fogytak belőle. Szük előszobán át kellett belépni a lakásukba. Mióta +csak emlékezem, mindig ott állott egy nagy zöld függönyös szekrény, ebbe +hordták ki az üvegeket, skatulyákat, amiből már kiitták, kiették az +orvosságot. Volt ott kék, vörös, zöld, sárga üveg, _kétóránkint, +óránkint, félóránkint_ felirattal s lassankint tele lett velük minden +polcz. Ha félrerebbent a függöny, végigfutott az ember hátán a hideg. A +patikárius, jólelkü öreg ur, egyszer majdnem kidobta a Veressék +cselédjét. + +--Vigyetek már a henteshez is valamit a pénzetekből!--kiáltotta reá és +majdnem elsirta magát, mikor a cseléd elmesélte, hogy ilyen unalmas +szolgálata soh'se volt. Inkább menne a kórházba, mert ott legalább +tudná, hogy hol van. + +Akkor az öreg asszony volt beteg. Napjában tizszer is át kellett emelni +egyik ágyból a másikba, vele volt elfoglalva az egész család. A gyerekek +lábujjhegyen jártak, suttogva beszéltek s a félesztendő alatt, mig +nagyanyjuk a halállal küzködött, megránczosodott a képük s elfeledték +azt, hogy gyermekek. Veress megpróbálta kivinni őket a mezőre, hogy +ugrálják, kiabálják ki kedvükre magukat, de ezek a kis öregek nem éltek +a szabadsággal. Az apjuk sóhajtott, nem erőszakolta a dolgot. + +Aztán beteg volt ott mindenki. Alig vitték ki az öreg anyót, az ujra +áthuzott ágyba lefeküdt Veressné. Az öreg Bojth doktor kocsija megint +megállott a ház előtt, az öreg ur rendelt valamit, ujra jött, ujra ment +s a lovak ugy beletanultak már a mesterségükbe, hogy maguktól +megállottak a Veressék háza előtt akkor is, a mikor véletlenül odabenn +nem is volt beteg. Sokszor megesett, hogy ketten is nyomták az ágyat, +ilyenkor nem kellett társaságról gondoskodni a beteg számára, +átbeszéltek egymáshoz. Közben ki-kiszegezték a kapura a fekete posztót, +feltüztek rá gombostüvel egy gyászszegélyü czédulát, délután megjött a +városi, megyei tisztikar, kirukkolt a tüzoltóbanda s mint valami +keserves sírás, felhangzott az udvaron a Beethoven-induló. Ez volt az +egyetlen jajszó. A család már beleszokott a gyászába, nem tudtak sírni. +Veress mindig összébb esett, a gyerekek tekintetébe pedig a korai +komolysághoz töprengés, bámulás vegyült, kezdték nem érteni a dolgot. Az +öreg asszony után elment Veressné, egy pár gyerek, valami unokahug, s +szép csendesen egészen megtelt a zöld függönyös szekrény az előszobában. + +Most Jenőke lett beteg, dagadni kezdett a torka s azt mondta, hogy +bajosan tud nyelni. A nagynéni, akit az anyát helyettesíteni hozott +magához Veress, tapintatos, gyöngéd módot keresett, amivel tudtára adja +a dolgot, de erre nem volt szükség. + +--El kell hivni Bojthot--mondta Veress s egy kanállal leszorítva a +gyermek nyelvét, belenézett a torkába. Nem is volt nagyon megilletődve, +egy karosszéket hozott az ágy mellé, s szótalanul várta az orvost. +Sovány, fehér kezét rátapasztotta a gyermek homlokára, nézte maga előtt +a földet. Azon gondolkozott, hogy mi lesz most már belőle, ha az utolsó +gyermeke is meghal, miután teljesen elfogyott körülötte a család. Hogy +másként is végződhetnék a betegség, arra nem is gondolt, már megszokta, +hogy az ő betegei meghalnak. Rendbeszedte emlékében a halottait s mikor +a végére jutott, odasorozta már a beteg gyermeket is. A temetkezési +társaságokról ugy beszélt, mint akik szivesek voltak elkezelni mellőle a +familiát, s most a beteg gyermek mellett állva, nézve a vergődő kis +lázas testet, csak az bántotta, hogy ezt is azok az idegen emberek +fogják elkezelni. Miért? Olyan szépen elvinné ő maga az ölében, megásná +a sirt, addig lefektetné a pázsitra, beszélne hozzá:--mindjárt készen +leszünk, csak egy kicsit várj még, rögtön, rögtön, aztán odaadná a +földnek, legyen az övé. Az eszébe se jutott, hogy talán életben marad a +fia. Hogyan lehessen azt elképzelni, hiszen a többi is mind meghalt. Az +ő agyában egészen más filozófia fejlődött ki, mint a milyen a mienk, a +kiknél még mindig ujság s valami rendkivüli dolog a temetés,--teljes +megnyugvás a kényszerüségben s tagadása mindennek, a mi segíthetne. + +A mikor az öreg doktor megirta a reczeptet s adott egy csomó utasítást +és a többit az Istenre bizta--mosolygott és kicsufolta magában az +öreget: + +--Ilyen öreg lettél s mégsem tudod, hogy ez mind nem segít. Nem +szégyenled magad?--gondolta s szeretett volna a szemébe kaczagni.--Vén +ostoba! mondta, amikor becsapta mögötte az ajtót s komikusnak találta a +lovát, kocsiját, minden tudományát. Mikor másnap ujra eljött, azért +elébe ment, hallgatta amit mondott, mert ebbe is ugy beleszokott, mint a +hivatalba, vagy abba, hogy a nap bizonyos időszakaiban enni kell, de +magában kinevette s nem hitt neki egy szót se. + +Amikor megint eljött a megyei és a városi tisztikar s a tüzoltó-banda, +bizonyos megkönnyebbüléssel adta át nekik a kis halottat eltemetni. Arra +gondolt, hogy már nem alkalmatlankodnak többet, nincs kit elvinni s +mikor arra a jó tréfára gondolt, hogy a doktor lovait ujra nógatni kell, +hogy tovább menjenek a kapu elől, behunyta a szemeit és mosolygott. + + + + +AZ EZRED + +I. + + +Az ezredes éppen gyakorlatra készült, atilláját gombolta össze és +kinézegetett az ablakon, hogy elővezetik-e már a lovat. Kissé +türelmetlen is volt s már maga akart lemenni az istállóba, mikor az +előszobában beszédet hallott. Inasa igyekezett visszatartani valakit, +aki be akarta küldeni a névjegyét. + +--Az ezredes ur éppen ki akar lovagolni, nem hiszem, hogy fogadna. + +--Kisértse meg. + +--Amint parancsolja uraságod--s a szolga befelé indult a névjegygyel. + +Az ezredest zavarta volna a látogatás. Olyan izgatott volt a nagyobb +gyakorlatok előtt, mint egy kis hadnagy, aki először vezényel. +Fölnyitotta az előszoba ajtaját. Maga akarta megkérni látogatóját, hogy +jőjjön máskor, mikor azonban meglátta az előszobában álló fiatal embert, +egyszerre földerült az arcza s szives örömmel szólott hozzá: + +--Ön az, jőjjön, jőjjön. Ferencz nem ismeri még, különben nem csinált +volna annyi czeremóniát. + +--Kissé korán jöttem... + +--Mindegy, mindegy... Adj konyakot. + +A fiatal emberre kellemesen, de kényelmetlenül is hatott a nagy +szivesség. Az ezredes önkéntes korában szerette meg, mert jó katona volt +és kitünő lovas, de az olyan természetesnek tünt föl előtte, hogy valaki +jó katona és jó lovas, hogy nem tartotta ezt elég érdemnek arra a +megkülönböztetett jóságra, a mivel elhalmozta az öreg katona. Érezte, +hogy ügyetlen, amint karöltve vezette be a szobába ez a nagy tiszt s ez +bosszantotta. Igyekezett fesztelenül viselni magát, mintha ez a nagy +közelség egészen természetes lenne, de nem tudott erőt venni +tartózkodásán és hamarosan átgondolva a helyzetet, észrevette, hogy igy +van ez legjobban, Ez a nagy tiszt nem azért tünteti ki, hogy komázzék +vele. Szerényen állott meg előtte és alig akart leülni. + +Az inas behozta a konyakos üveget. Az ezredes szembeült a fiatal +emberrel, mosolyogva nézegette az egészséges, piros arczát és türelemmel +várta, hogy mit akar. Mikor látta, hogy kényelmetlenül feszeng, s nem +tudja elkezdeni a mondanivalóját, segíteni próbált neki. + +--No, mit hozott Kadar barátom a faluból? Lovat? Van eladó lova? + +--Nincs, ezredes ur, a mi arra való volna, még fiatal; volna egy, de az +az anyám kedvencze, nem adhatom el. + +--Egészséges ő nagysága? + +--Az, igen... + +--Hallottam, hogy gyöngélkedett. + +--Meghütötte magát, de most már jobban van. + +Akadozva beszéltek. Csak az arczára kellett nézni a fiatal Kadarnak s +rögtön látni lehetett, hogy nem azért jött, hogy az anyjáról és a +lovairól beszéljen. Az ezredes megint töltött az üvegből, s a mint +poharát a másikhoz koczintotta, mélyen belenézett a fiatal ember szemébe +és megadta neki azt a komoly teketóriát nem ismerő hangot, melyet +ide-oda nézegetve keresett a szobában, mintha a falakról akarná +leolvasni. + +--Miért jött, valami mondanivalója van talán? + +--Van, sok mondani valóm van, ezredes ur. Másnak talán könnyü lenne +előállani vele, de nekem nagy dolog. Egy nagyon jó embert keresek, hogy +tanácsot adjon s azért jöttem ide. Magam ugy el vagyok kényszerülve, +hogy már gondolkozni sem tudok. + +--Mi baj van? + +--Voltaképpen semmi, ugy van minden, a mint eddig volt, csak én lettem +más. Olyan haszontalan életet élek, hogy önmagam előtt szégyenlem +magamat, ha meggondolom, hogy mi is vagyok voltaképpen. Semmi, igazán +semmi. Ez az üresség rettenetesen hat az emberre, ha egyszer rájön. + +--Gazdálkodik. + +--Dehogy, ezredes ur, ez csak tévedés. Én is hittem ezt egy darabig, de +már látom, hogy nem igaz. Ha ott vagyok, akkor is az az én gazdaságom, +mint ha nélkülem csinálják. Ha dolgozom, az is haszontalan, mert érzem, +hogy az ispán mosolyog a hátam mögött s alig-alig várja, hogy tovább +menjek és helyrehozza, a mit én elrontottam. Az ember! Érti a dolgát. +Mindenkit bámulok, a ki valami tud lenni legalább, magamat pedig unom. +Ne méltóztassék azt hinni, hogy egy rossz hangulat s rögtön ide +szaladtam panaszkodni. Már régen magamban hordozom azt, a mit most +elmondani szeretnék, hogy utálom ezt az örökös urfiéletet, szeretnék +valami lenni, valami olyas, aki nem ingyen eszi a kenyeret, akit meg +kell becsülni... + +Az ezredes fölállott s gondolkozva ment el az ablakig. A többit már +kitalálta s azon a formán töprengett, a hogyan majd felelnie kell. Kadar +nem akarta zavarni, elhallgatott, de a szemeivel élénken, +lépésről-lépésre kisérte az ezredest. Mikor a válasz késett, mintha +jobban meg akarta volna győzni, ujra beszélni kezdett, de most már +halkabban, tartózkodóbban... + +--Valami olyas foglalkozás után akarok nézni, ahol hasznomat vehetik, +nem leszek terhére magamnak se, másnak se... + +Az ezredes gyorsan visszafordult s szárazon kérdezte: + +--Katona akar lenni? + +Kadar fölállott és most már határozottabban felelt: + +--Az. + +Mindaketten elhallgattak. Mikor már hosszu és igen kinos lett a szünet, +Kadar azt hitte, hogy nem beszélt elég világosan, nem lehetett a +szavaiból mindent ugy megérteni, a milyen igazán ő érzi a dolgot s ujra +mondani akart még valamit. Az ezredes azonban félbeszakította s másfelé +nézve, kérdezősködött. + +--A mi ezredünkben... Tényleges tiszt?... + +--Ugy szeretném, nagyon szeretném. + +Egyszerre fölállottak mindaketten. Az ezredes a fiatal ember vállára +tette kezét s nagyon rosszul esett neki, hogy kellemetlent kell +mondania. + +--Az nem lehet. Gyöngéden visszaerőszakolta a székére Kadart s közel +ülve hozzá, komolyan, részvéttel beszélt.--Valamit ön is érezett ebből, +különben nem fordult volna hozzám igy. A ki legjobban sajnálja a dolgot, +az én vagyok, de nem tehetek semmit. Volt szó róla, tavaly is +emlegették, hogy Kadart be kellene hivni, hanem azután mégsem lehetett +belőle semmi. Ez már olyan dolog, hogy én nem is beszélhetek róla, csak +ugy mondom, hogy mégis tájékozva legyen. + +Kadar lecsüggesztett fejjel, komoran nézett maga elé. Ajkain volt a +kérdés--hogy miért?--de nem merte kimondani. Erős melle nehezen +lélegzett, egyszerre gyorsan pislogni kezdett, mert kihullott volna +szeméből a köny. Az ezredes igazán szánta, aggodalmas jósággal nézett +reá, de most már, ha benne volt a beszédben, el akart mondani +mindent.--Jobb igy, ugy gondolta, azután egyszerre vége lesz s hamarabb +megnyugszik ez a szegény fiu is. + +--Lássa, fiam--megfogta a Kadar kezét és ugy beszélt tovább--az a baj, +hogy ez az ostoba világ mindent a szájára vesz, mint valami kofa. +Piaczra viszi a családi titkokat, a mihez csak annak van köze, a kit +illet. Ez voltaképpen nagyon kényes dolog, de mi beszélhetünk róla itt, +a négy fal között. Az én véleményemen semmit se változtat az, a mit a +világ beszél, de hát a tisztikar. A mikor önről volt szó, ő nagysága is +szóba került. + +--Anyám... + +--Igen, azután ez is mondott valamit, az is... Hogy régen igy volt, meg +ugy volt. Ő nagyságáról sokat mesélnek itt is, ott is, kényes dolgot. +Szóval, nem lehet, nem lehet... + +Ez az ősz katonafej olyan lenyügöző hatással volt a szegény +fiatalemberre, hogy bár forrott a vére s minden keserüsége egyszerre +nagy indulatba gyült össze azok ellen, a kik kirekesztik maguk közül, +felállani sem tudott, csak nézett maga elé olyan kétségbeeséssel, hogy +csak most lehetett igazán látni, milyen nagy a vesztesége. Akart volna +mondani még valamit, olyas gondolata támadt, hogy: hiszen az anyám előbb +élt, mint én, mit tehetek róla,--de még elég korán elhallgatott. + +Szó nélkül bucsuzott s az ajtóban még megállott egy pillanatra, mert +reszkettek a lábai s össze akarta szedni magát. Az ezredes valami +vigasztalót keresett számára s végre is kitört az öreg katonából az +őszinte szó. + +--Szamarak vagyunk, fiam, azok, az egész menázs!... + +Kadar már ezt nem hallotta. Kocsija a kapu előtt várta, felült s rögtön +hazaindult a faluba. + + +II. + + +A félúton rákiáltott a kocsisra:--fordulj vissza! Az jutott eszébe s +ebben az eredményben összpontosult minden, a mit zavarosan összegondolt +az uton, hogy visszamegy, együtt vacsorázik a tisztekkel és mond nekik +valamit. Maga se tudta, hogy mit, de valami rettenetesen gorombát, +sértőt, hogy ugy szökjék az arcukba a vér tőle, mint a hogy pirulnia +kellett neki ma. Hogy azután mi lesz, az mindegy. + +Alig mentek pár lépést visszafelé, ujra egyebet gondolt. Kivette a +kocsis kezéből a gyeplőt s megint hazafelé fordította a lovakat. Hajtani +próbált, de unta. Összezsugorodott a hátsó ülésen, mintha beteg lett +volna s behunyta a szemét, hogy ne figyelje a távolságot, a mi még a +házától elválasztja. Látta, hogy már gyorsabban nem győzik a lovak s +mégis néha ki akart ugrani a kocsiból, hogy eléjük vágjon. Otthon akart +már lenni s megnyugodott kissé, a mikor egyszer hátranézve, semmit, egy +kéményt se látott többé a városból. Valamire készült, kegyetlen, durva +tervekkel volt tele. Meg nem állapodott semmiben, de beszélni akart még +ma az anyjával. Vad, állatias düh fogta el s kéjelgett abban a +gondolatban, hogy el fog mondani mindent, meg fogja mondani, +hogy:--Miért mentél férjhez?--Miért lettél anya?--Mindent, mindent +megmond, különben megölné a belső láz, a kinlódás. A lejtőn nem engedte +megkötni a kocsi kerekeit, majd leverték a lovakat s galoppban mentek +föl a hegyre. + +Este volt mégis, mire hazaértek. Otthon azzal fogadták, hogy a +legkedvesebb lovát megnyilazta a kovács, talán komolyabb baja is van, +mert a szegény állat sokat nyerít és nem akar enni. Az ispán elhivatta +az állatorvost s most kalaplevéve várta, hogy mi legyen a kovácscsal. + +--Mondja meg neki, hogy még ma kotródjék ki az udvarból. + +Az ispán intett, hogy ugy lesz. Élelmes ember a kovács, holnap ugy is +visszakunyorálja magát. + +--Levelek is jöttek. + +--Majd holnap. + +--Sürgősek. + +Kadar annyira megszokta már ráhagyni mindent erre a józan egyszerü +emberre, hogy még a mostani lelki állapotában is gépiesen +engedelmeskedett neki s együtt mentek fel a szobába. Az iróasztalon +meglátott egy szivarskatulyát s erről eszébe jutott, hogy reggel óta nem +szivarozott. Most sem kivánta, de rágyujtott s oda sem hallgatva a +levelekre, intett mindenre, hogy jól van. Egyszerre a fojtott levegőben +érezte hogy szédül. Fölnyitotta az ablakot, erősen kihajolt, át meg +átjárta a fejét a szél. Még mindig zsongott az agya, de már valamivel +rendesebben gondolkozott. Lenn a csurgóról jöve, parasztleányok mentek +végig az utczán és dudorásztak majdnem magukban. Az ég megnépesült, a +nyugaton, a fákon átszürve fényét, elindult utjára a hold és innen-onnan +mindenünnen előjöttek a csillagok. Fehér, hullámos felleg takarta el +néhol a kék végtelenséget s a forró nap után mintha föllélegzettek volna +a mezők, kertek, friss illatot hozott magával a levegő. + +Sokáig ülhetett a fiatal ember az ablakban, míg föl tudta adni magának a +kérdést, hogy mit is akar hát? Nem tudott felelni reá. Valamit, de hogy +mit, a jó Isten tudja. + +A szobalány vacsorára hivta. Lement. + +A nagy asztal egyik sarkára volt fölterítve kettőjük részére s az egyik +teríték mellett már ott ült az anyja: vézna, sáppadt arczu, kicsi öreg +asszony. Csupa gondoskodás volt szegény, maga szolgálta ki a fiát s +kérdezősködött mindenről. Vékony, majdnem áttetsző, gyönge kezei +erőtlenül bántak a villával és a késsel, ugy evett, mint egy kis öreg +madár s mikor egyszer megnyomta a villamos gombot, nem szólott utána a +csengetyü, még ebben is segítségre volt szüksége, olyan ügyefogyott, +gyámoltalan öreg asszony volt már. + +A fia előbb nem tudott ránézni. Ha fölemelte a szemét, hogy az anyjára +tekintsen, egyszerre erőt vett rajta az indulat. Komoran, szemeit a +tányérra szegezve, felelt egy-egy szóval a sok kérdésre s ugy gyült +benne lassankint a keserüség, hogy már nem tudta volna kiállani sokáig. +Azon töprengett, hogy miért eszik ő voltaképpen egy asztalnál ezzel az +idegen asszonynyal. + +Az öreg pedig csak tovább faggatta. + +--Eligazítottál mindent? + +--El. + +--Nagyon komor vagy. + +--Az. + +--Valami kellemetlenséged volt? + +--Volt... sok. + +Felpillantott s ez a nézés elárulhatott valamit abból, a mit érzett, +mert az öreg asszony egyszerre letette a villát s mintha valami +világosodni kezdett volna az agyában, sápadtan, hebegve kérdezte: + +--Rám haragszol? + +Az erős, nagy férfi fölállott s az öregasszony is lecsuszott a székről. +Mikor igy egymás mellett állottak, a férfi elmosolygott. Nevetségesnek +tünt fel neki a sok zavaros gondolat között, hogy ez a cseppnyi asszony +ilyen nagy fájdalmat tudott neki okozni. Ha mellé áll, akkora, mint egy +árbocz. Semmit sem érezett iránta, csak végtelen szánalmat, a miért +olyan kicsi. Ha más volna, talán összetörné. + +Az öreg asszony még egyszer kérdezte, de most még halkabban s félve, +reszketve emelte föl a szemeit a fiára. + +--Reám haragszol? + +A férfi kurtán felelt s visszaült a helyére. + +--Nem. + + + + +A GYERMEK + + +Az egész bohém kompániában csak egy legénynek volt felesége, az igaz, +hogy neki volt hozzá a legtöbb pénze is, mert rendes havi gázsit huzott +az egyik gazdag nagybácsijától. Ez a kis punktum asszony egy nap alatt +magába bolondított mindenkit s olyan kedves, olyan jó volt, hogy egy hét +alatt már valamennyien azzal tiszteltük meg, hogy tegeződtünk vele. +Mikor azután már igen nagy volt a barátság, a banda közé csapott a férj, +rettenetesen veszekedett, hogy ő csak magának házasodott s megtiltja, +hogy a feleségének udvaroljanak, meg hogy beveri a fejét akárkinek, a ki +nem viseli magát jó társasághoz illően--de kinevette mindenki, még az +asszony is.--Erre aztán ő sem tehetett egyebet, lelkéből kaczagott, +leragyogott az arczáról a nagy öröm és büszkeség, hogy ilyen édes kedves +kis felesége van, a kit egyszerre megszerettek a fiuk, ezek a szegény +árva legények, a kiket egy idegen városba toborzott össze a sorsuk. Nagy +áldás volt nekünk ez az örökké mosolygó, kedves, csinos, kicsi asszony, +mellette a legfüstösebb, legnémetebb korcsmában is otthon kezdtük érezni +magunkat. A bálványimádásig mentünk vele szemben. Minden ok nélkül +csókoltuk a kezét, gyönyörüséggel türtük, ha nyakon teremtett érte és +soha, de soha se tudtunk komolyak lenni, ha ő köztünk volt. Vele együtt +mindnyájunkat elragadott valami gyermekes pajzánság, öntudatlan jókedv, +a mit magával hozott. Különben szerette az asszonyságot játszani, +szigorúan megintette az illetlenkedőket s mindennap megigérte, hogy nem +jön többé ilyen szemtelen verébtársaságba, a hol az embernek folyton +pirulnia kell, mert fogalmuk sincs arról, hogy mi a társadalmi +illendőség. Ezt a férje is megerősitette s hozzátette, hogy a felesége +kitünő nevelésben részesült s ha egyebet nem is, de az ilyen vad +ficzkóknak legalább a jó nevelést illenék respektálni. Az asszony +sóhajtott s lemondással nézett végig rajtunk, javíthatatlanokon, +miközben kereken kimondta a véleményét: + +--Kutyából nem lesz szalonna. + +Minthogy már benne volt a visszaemlékezésben, elszavalt egy franczia +verset, éppen ugy, mint a hogy pisze orrán át egy kicsit dunnyogva +beszélt az a franczia leány, a ki megtanította rá. Két karját +olyanformán mozgatta a levegőben, mint a madár, ha repülni készül. +Nagyon kedves volt. A ki legközelebb ült hozzá, kezet csókolt neki és +semmi bünbánás nem mutatkozott megátalkodott arczán, mikor összeszidták +érte. Ebből az alkalomból azt is elmesélte az asszonyság, hogy ő kitünő +családból való s hogy náluk odahaza, a mig férjhez nem ment egy ilyen +mihasznához, minden héten volt két három szoáré s hogy a mamájával +bejárta Londont, Párist, Velenczét s hogy olyan kocsijuk is volt, a +melynek a kerekei gummival vannak behuzva és a mamának sokszor volt +migrénje. A férj türelmetlenül de büszkén nézett végig rajtunk s mint a +ki kilőtte az utolsó argumentumot, lesujtott közénk. + +--Ennyi, azt hiszem, elég; vagy talán van itt még valaki, a kinek +migrénes mamája lenne? + +Összenéztünk, néhányan elkényszeredve huzták föl a vállukat! Nem, nem, +mi ilyen mamát nem tudunk felmutatni. Megilletődve fordult az asszony +felé a közvélemény. Nagy, nagy vagy, ó Mari!--szavalta egy hosszú +plebejus s hamarosan megszerkesztettünk egy hódoló feliratot, a mely igy +kezdődött: Mi Királynőnk;--s telve vagy egy csomó haszontalansággal, a +min azonban jól el lehet mulatni. + +Egy este a férj kijelentette, hogy nemsokára hárman lesznek. Ugy +összenevetett az egész társaság, mintha mindnyájunkat érdekelt volna a +dolog. Az egyik elkiáltotta magát: Éljen!--Bizonyos megkülönböztetett +tisztelettel nézett mindenki az elkomolyodott kis asszonykára s a nagy +csendesség beszélt mindenki helyett; azt mondta: Ejnye, ejnye, kis +játszópajtás, nem hittük, hogy ilyen komolyan fogod fel a dolgot.--Az +asszony megértette a csendességet s félig hangosan felelt reá: Ugy, ugy, +gyerekek. Körülnézett s a mikor ezt a sok megilletődött arczot látta, +megtelt a szeme csillogó könnyel, a nélkül, hogy sírt volna. +Végigmosolygott a fiukon, s szeretettel teljes, lágy tekintete +megállapodott a férjén. Ölelkeztek a pillantásaik s a nélkül, hogy +valakinek eszébe jutott volna észrevenni, olyan szép volt a pillanat, +hogy belső meghatottságában nem merte megzavarni senki. Lassan-lassan +bontakoztunk ki belőle, szokatlanul hosszura kezdett már nyulni a csend. +Az egyik fiu gondolatait követve, önkénytelenül hangosan kérdezte meg: + +--Félsz, Mari? + +Az asszonyka megborzongott, mintha fázott volna. Látszott rajta, hogy ő +is ezzel a kérdéssel foglalkozott s inkább csak magának felelt, mikor +révedezve, csendesen válaszolt: + +--Azt hiszem, igen, egy kicsit.--Sóhajtott és hozzátette: Én Istenem, +hiszen olyan különös... + +A férj nevetett s erre mintha egy karmester ütött volna le a pálczával, +mosolyogni kezdett mindenki, erőszakosan, kelletlenül. Ez a nagy +igyekezet még jobban meghatotta az asszonyt; visszamosolygott ránk, de +sóhajtva, könnyein keresztül. + +Az egyik valami nagyot akart mondani s összecsapta hozzá a bokáját. + +--Én kilenczedik gyermeke vagyok az anyámnak. + +A másik túlliczitálta: + +--Mi az? Semmi, én tizennegyedik vagyok. Az én mamám csak ugy csinálta +az effélét: hipp hopp, s megvolt egy gyerek. + +Mari azonban már nem igen hallgatott reánk, valahol messze kalandozott +az esze, ahová mi nem tudtuk követni. Különben is éreztük valamennyien, +hogy olyan hétköznapiak vagyunk mellette, mint a templomos vasárnaphoz a +kedd vagy a péntek. Csak bucsuzáskor elevenedtünk fel egy kissé. Az +asszony derültebben mosolygott s bágyadt volt, mintha elálmosodott +volna. Az egyik fiu végignézett kis gyermekes termetén, bizalmasan +bólingatott s nevetve jegyezte meg: + +--Milyen furcsa leszel, sehogyan sem tudlak elképzelni. + +Erre mindenki alkotott magának valami képet a kis asszonykáról s az +nagyon komikus lehetett, mert mindnyájan nevettek. Jóakaratu csengő +kaczagás töltötte be a szobát s az asszonyka talán sohase érezte annyira +a nagy szeretetet, a mely körülvette, mint most. Ezt lehetett leolvasni +az arczáról s gyöngéd, jóságos pillantásából, a melybe mindnyájunkat +beleölelt. + +--Ha fiu lesz, Fridolinnak hivjuk! kiáltotta az egyik s nagyon tetszett +neki az ötlet, mert hatalmasat kaczagott neki. + +--András! + +--Mihály! + +--János! + +Mindenki szavazott, össze-vissza kiabáltak. Még sehol sem volt az urfi s +már keresztelni szerették volna és mindenki a maga izlése szerint. Akkor +jutott eszébe az egyiknek az az eshetőség, amire eddig senki sem +számított. + +--Hátha leány lesz? + +--Bedobjuk a vizbe, mint a kis macskát--kiáltott az egyik s ijedten +nézett körül, hogy vajjon nem esik-e rosszul valakinek, talán éppen az +anyának ez a banális megoldás, de megkönnyebbülve látta, hogy mindenki +nevet. + +Az asszonyka aztán kimaradt közülünk, de mi meglátogathattuk, szabad +volt. Rendesen az ablakhoz huzott kényelmes nagy székben ült, majd +elveszett benne. Valamit varrogatott, de legtöbbször térdeire fektette a +munkáját s lustán maga elé nézett, mintha keresne valamit a padlón. Egy +öreg tudós német asszony sürgött körülötte, örökké rendezett, takarított +s látható ellenszenvvel fogadott minket. Sehogy sem akarta megérteni, +hogy mint fogadhat egy ilyen állapotban. + +S egy éjjel váratlanul közénk pottyant az uj ember. Templomi hangulatban +vettük körül az ágyat, a melynek magas párnáira bágyadtan hajtotta le +frissen fésült csinos fejét a kicsi asszonyság. Mellette széles, puha +párnán, jóllakva szuszogott ez a követelő kis állat, a kit mi sokkal +szebbnek képzeltünk el, mint a milyen volt a valóságban. Az asszony +szeretetteljesen hordozta végig rajtunk tekintetét, de csak visszatért a +fiához. Álmosan tiltakozott, mikor valaki Fridolinnak szólította a +gyermeket s nem akarta megengedni, hogy tréfára vegyük a dolgot. + +--Magatok látjátok, gyerekek--mondta nagy komolyan--hogy most már anya +vagyok.--Olyan szokatlannak tünt föl előtte is ez a nagy komolyság, hogy +mosolyogva folytatja:--Komoly kötelességeim vannak, értitek, gyerekek, +komoly... + +Az ura nem engedte, hogy tovább beszéljen, mert félt, hogy elfárad. +Kikergetett valamennyiünket s azt mondta, hogy családtalan semmirekellők +vagyunk, a kik nem tudnak az asszonynyal bánni s csak az ajtón keresztül +kiabálhattunk vissza a szobába:--Szervusz, Mari, aludjál jót, gondolj +reánk,--s ettől a naptól kezdve a mi kis asszonyságunk számunkra +elveszett,--az a kis vörös jószág elkövetelte tőlünk. + + + + +KÁLVÁRIA + + +Az ég egyik oldalán, ahol messze éppen rámutat egy hosszu, vékony fekete +torony, haloványodni kezdett a hold. Tulfelől pedig előre küldte a tüzét +a nap, valami párás vöröses gőzt, mintha lenn, a katlanban sustorogva +izzana a tüztányér. A gomolygó fehér világosság belenyomult az éjszakába +és a hold már csak olyan lett, mint egy sarlóforma halvány anyajegy az +ég testén, mintha csak valami bárányfellegből szakadt volna le. És körül +ébredni kezdett a világ. Előbb csak az állat... Valahol messze nyerített +egy ló... Még azt is hallani lehetett a hüvös néma reggelben, hogy jó +kedve van. Röhögött a sarjunak s aztán mintha harapott volna belőle. +Aztán sürü vakkantással bulikutya veszekedett valami nagy döggel, a ki +lustán böfögve ugatott vissza rá--és igazságot tett talán köztük egy +tehén, mert hosszan bőgött... Ez is mind messze van valahol, inkább +sejtés, mint a milyen körül a sok falu sürü kék füst alatt, a mit nem +enged fölszállani a nehéz, vizes köd. Némelyik egészen beesett a hegyek +közé, sok fa alá s csak egy két ház maradt fönn a gerinczen, másik +valami kis templom köré, tisztásra telepedett... Ha ugy a kaptatóról +nézi az ember, mintha sok kis fehér csibe ült volna le a porondra... +Némelyiknek világít a szeme. Ott korán fejnek s voltaképpen az álmosan +ődöngő leányok keltik föl a kakast. Az is belerikkant a csendbe, hogy +minél nagyobb hitelességü legyen a hajnal s mintha a párák, ködök +rétegein ököllel kellett volna utat törnie, diadalmasan belefogózkodik a +föld szélébe a nap. Még csak a tüzes tar koponyája látszik, lassan, +méltóságosan búvik elő, mig parázsgolyóbis lesz belőle, hogy ha valami +arravaló legény megrugná, körül gurulna annak az erdő, mező, hegy, völgy +tányérnak a szélén, a mi most már tiszta, világos és csillog, mintha +csupa drágakő-harmattal lenne teleszórva. És hangos, füszinü fürjek +csattognak valahol jól elbujva a még zöldes vetésben, fönn az éhes +madarak lármáznak, csomóba gyülve csipog a veréb, a faluk mintha +átszólanának egymásnak jó reggelt kivánni, zsonganak, élnek. Most már az +ember kerekedett fölül. Vontatott tülökbőgés hallatszik fölváltva hol +itt, hol ott; ostorpattogás, egy-egy kurjantás, a miről nem igen lehet +tudni, hogy a jószágnak szól-e, vagy a szomszédnak; gyerekrikkantás, +valami kondás-segítség torkában nem fér meg a hang, a mi egész éjjel +meggyült benne s a nagy összevisszaságból lassan-lassan kiverekedi magát +egy csomó fuvaros ember szava, a ki mind a lovat biztatja, csattog az +állat hátán az ostor s csikorogva, nehezeket zökkenve a frissen +kavicsozott uton hosszu sor kocsi bontakozik ki a lejtő alján a fák +közül. + +A kadarékiak jöttek káposztával. Kis zömök lovak huzták a kocsikat +szomoruan bandukolva fölfelé a hegyre. A kocsik mellett kendőbe bónyált +fejű asszonyok mentek s az idő meg a piacz felől tárgyaltak a +fuvarosokkal. Mind gyalogoltak, hogy könnyebben huzzák a terüt a lovak, +csak éppen egy kocsi tetején ült egy leány. Ennek a dolgát is +megbeszélgette a többi. A kórházba vitték s mert az apja, a kovács nem +akart külön fuvart fizetni, a Dombi fiu hajtott a műhely elé hajnalban. +A káposzta már föl volt rakva. Gyönyörü haboslevelü, nagy kerek fejek, a +minek a felső levelei kifoszlottak a nagy belső nyomás alatt, csupa +óriási kőkemény káposzta, hogy tál legyen, a mibe befér belőle egy is. +Recsegett, ropogott alatta a kocsi s igazán szép volt a Dombi fiutól, +hogy még azzal a beteg lánnyal is bajoskodott. A kovács az ölébe hozta +ki a leányt, fölhágott vele a ferhérczre s ugy adta oda a fiunak föl a +kocsi tetejébe. Csupa nagykendő volt szegény, de azért reszketett. +Vértelen, viasz kezeivel belefogózkodott az erős nagy fiuba, de +lecsusztak az ujjai s kimerülten hagyta, hogy czepeljék. A fiu +félrerakott néhány fej káposztát az oldalokra s a süppedésbe ültette a +leányt. A kovács komoran bámult föl a halvány-sárga arczra s szó nélkül +fordult be a mühelybe, mikor a leány kimerülten behunyta a szemeit s +szenderegni kezdett. Aztán pálinkával jött ki s szó nélkül nyujtotta oda +a fiunak az üveget. A legény még mindig a lánynyal foglalatoskodott. A +háta mögül is kiszedte a káposztát, hogy ledülhessen s rátakarta a +subáját, hogy ne dideregjen. A leány meg se mozdult. A vékony, vedlett +rékli alatt rendetlenül pihegett a melle s a kezeivel fáradtan +integetett, mintha álmodnék. + +--Már alszik--mondta a Dombi fiu. + +A kovács komoran felelt. + +--Hogy abból kigyógyitanák legalább. Pár hét óta ugy van, hogy a mint +leül, elalszik. Eldül, mint egy darab fa. Semmi hasznát se látom. Eddig +még tett-vett valamit, látta a keze nyomát az ember. + +Sóhajtott s ment befelé a pálinkás üveggel. Az ajtóból még visszaszólt: + +--Hát aztán majd megköszönöm... + +A fiu megsuhintotta az ostort s elindultak, jobbról-balról több kocsi +fordult ki az udvarokról s egymás után sorjába zökögve kanyarodnak +fölfelé a hegynek. Mintha fellegben lett volna a tető, letakarva egy +pászma sürü köddel, a mi övig takarta el az Ur Jézust a feszületen. +Azontul a dereka és a feje mintha maga lett volna a föltámadás, lebegett +a rezgő hajnalban, a hogy a szél belefujt alatta a ködbe. A beteg leány +föl-fölrezzent egy-egy pillanatra s fölmeresztette szemeit a feszületre +és mosolygott. Ha véletlenül ugy fordult a kocsi a sok kanyarodón, hogy +nem látta nyugtalan lett. Türelmetlenül leste, hogy mikor pillantja meg +ujra s aztán ujra mosolyogva bágyadt el, ha megpihent a szeme a nagy +szenvedőn. + +A Dombi fiu néha fölkapaszkodott a kocsira s gondosan betakargatta a +leányt, ha a zökögés lerázta róla a subát. Simogatta a lágy +pillantásával s fátyolos lett a szeme, hogy ugy össze van törve. + +--De kicsi helyen elférsz--mondta neki, a mikor ébren találta. + +A leány mosolygott. Fáradtan gyöngén beszélt, a fiunak is a káposztára +kellett fölmászni, hogy megértse a szavát. + +--Fogja meg a kezem. Tartsa egy kicsit. + +--Fázol még? + +--Nem, csak jól esik. Szoritsa... + +--Egészen kipirultál. Olyan vagy, mint az élet. + +A leány hátraejtette a fejét s tágranyitott szemmel bámult föl az égre. +Csak akkor fordult vissza, ha a a legény eleresztette a kezét. Nem ide +gondolt, de valami meleg kapocs kellett neki a másik meg e között a +világ között. Szórakozottan, fáradtan felelt a fiunak, ha kérdezett +valamit s közben-közben el-elszunnyadt. Ha aludt, gyönyörü lett. Vér +ömlött az ajkaiba, kipirult az arcza is és mintha mesét hallgatott +volna, beszédesek, derültek lettek a vonásai. A fiu most már el se +eresztette a kezét, hanem lázasan bámult reá. Mikor fölnyitotta a +szemeit, ráhajolt s ugy beszélt hozzá, hogy majdnem csókolta az arczát. + +--De szép vagy! Mint egy kisasszony, csak éppen uri gunyát kellene rád +adni. + +A leány most már a feje alá huzta a fiu karját s kipirulva, a szemeit is +lehunyva hallgatta. A fiu meleg lehellete mintha életet adott volna +bele. Gyönge szive rendkivüli erővel küldte szét a lábaiba, karjaiba a +vért, egyszerre nagyon egészségesnek és boldognak érezte magát. Aztán +nagy elbágyadás következett, vértelen, fehér lett az arcza, a keze s +csak suttogni tudott. + +A fiu ujra ráhajolt s beszélni kezdett neki. + +--Csak gyógyulj meg hamar. Én nem tudom, hogy esett, de mindég a +bátyámék mentek a lovakkal hozzátok. Nem is igen láttalak még, csak +gyógyulj meg. Nekem nincs még senki szeretőm, nem is volt. Csak gyere +haza, de hamar. + +A leány alig tudta felemelni a karját. Kétszer-háromszor is visszaesett +a keze, de aztán mégis sikerült átfogni a legény nyakát. Mintha el se +akarta volna ereszteni többet, ugy fogta és sugdosott a fülébe: + +--Csókoljon meg. A számat... + +A fiu elrémült s a kocsik mellett ténfergő sok asszonyra mutatott. + +--Meglátják. Hogy gondolod az istenért... + +--Nem baj. Engem még soha se csókolt meg senki... + +A fiu ráhajolt, mintha a kendőjét igazítaná s gyorsan csókolta meg. +Sietett s aztán ijedten nézett előre. De a leány boldog volt. +Fölnyitotta a szemeit s a hegytetőre bámult. Azzal oda is tapadt a +nézése s lassan-lassan elszintelenedett az arcza. + +Még egyszer a fiuhoz fordult s elküldte maga mellől. + +--Takarjon be jól s aztán menjen. + +--Ne fogjam már a kezed? + +--Nem, hagyja... Köszönöm, hogy elhozott. + +--Szeretnék melletted maradni. + +--Most már ne. + +Türelmetlenül intett a fejével, hogy menjen. A fiu erre leszállott és +ment a kocsi mellett. Kábult volt, nem igen tudott gondolkozni se, csak +az járt valahogy tompán a fejében, hogy mikor jön vissza a leány. Arra +gondolt, hogy akkor is ő jön majd utána. Üres kocsin mennek haza, egymás +mellé ülnek. + +Mintha csendes sóhajtást hallott volna a kocsi tetején. Fölmászott és a +mikor a leányra pillantott, rémülten kiabálni kezdett. + +--Mit csinálsz? Mit csinálsz? + +A kocsi mellé jött egy-két ember meg asszony s egy öreg felszólt hozzá: + +--No fiam. Mi van? + +A fiu üresen bámult végig rajtuk s nagyot rántott a gyeplőn, hogy +egyszerre megálltak a lovak--és leszállott. + +Lenn megint nógatták: + +--Mi az, no? + +Nem tudott mindjárt felelni. Egy kicsit pihent s aztán fölmutatott az +ostorral a kocsi tetejére: + +--Meghalt. + + + + +AZ IGAZSÁG + + +A reggeli kávé után kifelé tartottam már a kávéházból, amikor a tulsó +sorokból a nevemet hallottam. Előbb egy férfi kiabált, azután egy nő is. +Visszafordultam, áttörtem magamat a még tegnap estéről halomra rakott +székek közt s amikor asztalukhoz értem, alig-alig tudtam megismerni +őket. Egy régi házigazdám s az özvegyasszony nővére ült az asztal +mellett. Előttük bor és ásványviz állott az asztalon, olyan +érintetlenül, mint ahogy a pinczérleány odatette. + +Mindaketten nagyon megváltoztak azóta, hogy utoljára láttuk egymást. A +férfi sokkal tisztességesebben volt öltözve, mint azelőtt. Valami +szabadalma volt, a mihez Nürnbergben kapott kompánistát, akkor váltunk +el. Ugy látszik, hogy sikerrel dolgoznak, erre vallott a prémes téli +kabát, drága ruha s a gyürüi, a melyek az ő osztályában első utmutatói +annak, hogy valaki szegény emberből gazdagra változott. Az asszonynak +komoly fekete ruhája volt, de jól megszabva és fényes atlaszbetéttel a +mellén, a melyre végig feküdt a nyakából lecsüngő arany óraláncz. De +nagyon komorak voltak mind a ketten, ugy vettem észre, mintha sírtak +volna s talán még most is közel állanának hozzá. A férfi zsebkendőt +szorongatott a kezében. + +Megindult egy csomó szapora kérdés s erre egy kissé fölelevenedtek. + +A találmány bevágott--mesélte a férfi s felvidult az arcza, a mint +hosszasan elbeszélte, hogy mennyit küzdött, a mig idáig jutott.--A +czéget _Pohl et Comp_.-nak hivják, de két társa van. A hitetlenek. Egyik +se akart annyi pénzt fektetni a dologba, hogy magára lehessen. Most +persze szivesen kiturnák egymást, de nem lehet. Csak Németországban hat +ügynök utazik az üzlet részéről, s mindenütt képviselve vannak. Haj, +haj, nagy dolog ez, a mig idáig jutottak, mennyi baja volt azzal a két +bolonddal, azt csak ő tudná megmondani. Mindig nyereséget követeltek, +már a második hónapban osztalékról álmodoztak. Minduntalan +visszakövetelték a pénzt, soha még ilyen házsártos embereket nem látott. +Egyszer az egyiket kidobta az üzletből, s a könyveket mindig a +Wertheim-szekrénybe zárta, mert a társak, ha látják, hogy milyen +töméntelen pénzt kellett kidobni az első időkben, összeverekedtek volna. + +--Igy is volt elég skandalum!--mondta sóhajtva--erről csak annak lehet +fogalma, a ki látta. + +--Most ki maradt odahaza? + +--A könyvelők meg ők. Most már rendben van minden, elmozdulhatok egy-egy +perczre. + +--Miért jött Münchenbe? Valami hivatalos dolog? + +Szórakozottan felelt s olyan elkényszeredett tekintetet váltott a +nővérével, hogy ijedten néztem rájuk. + +--Nem... nem... nem hivatalos--mormogta s élénken figyelni kezdte az +utczát. Egy kocsi zörgése keltette fel a figyelmét, a kalapját is a +kezébe vette, hogy mindjárt kiszaladhasson, ha az a kocsi jönne, a +melyet várt. De nem az volt. Megint visszafordult hozzám s most már +könyei, a melyek rég utat kerestek maguknak, a szemébe szöktek s +végigfolytak az arczán. Az asszony is sírni kezdett. A pinczérleány +törülgetés közben rájuk bámult s intett a pénztáros asszonynak, hogy: +nini, mit csinálnak ezek! A férfi csendesen sírva s hiába erőlködve +azon, hogy felszárítsa a könyeit, végtelen szomorú arczczal kezdte +elmondani, hogy miért jöttek. + +--Ma operálják Marit. Itt fekszik a Schmidt tanár klinikáján. Nagy +beteg, szegény... + +Az asszony rámondta: + +--Szegény, szegény... + +--Mi baja? + +--A gégéje, föl kell vágni. De most már harmadszor csinálják, én nem +tudom, hogy mi lesz. + +Mari a Pohl fiatalabb testvére volt. Mikor náluk laktam, még hajadon +volt, azután férjhez ment egy népénekeshez, akire hat esztendeig várt; +annyi kellett ahhoz, hogy törvényesen elváljon az első feleségétől az +énekes. Azt ismertem. Derék, becsületes ember volt s a maga kis körében +majdnem művész. A társaitól teljesen elütő rendes életmódot folytatott, +elnöke lett a népénekesek társaságának, a mely arról gondoskodik, hogy +tisztességesen eltemesse tagjait, s igy bizonyos külön tekintélyre tett +szert nemcsak társai közt, hanem a publikumában is. Hozzám sokszor +bejött, _Herr Ungar_-nak szólított, néha nekem mutatott be először +egy-egy uj couplet-et s naiv bizalommal beszélt a szerelméről, meg a +válópörről. + +Róla gondolkodtam, meg az ő szerencsétlen boldogságáról, a mely +bizonyosan nagyon tönkrement, ha beteg az asszony,--a mikor hátam mögött +megszólalt a hangja: + +--Á Herr Ungar!--Igyekezett örülni, de nem tudott, gyorsan kezet fogott +velem, s azután rám sem nézett, a sógorához beszélt, leült, ujra +felkelt, nem találta meg a helyét sehol, s azt mondta, hogy ujra kimegy +az utczára és járkálva várja be a tanár kocsiját. + +--Maradj itt a melegben, az ablakon át megláthatjuk. + +Fészkelődött, forgatta kezében a kalapját és mégis csak kiment. +Izgatottan topogott a gyaloguton és izzadt, pedig recsegett lábai alatt +a hó, s metszőn, élesen fujt a szél. Egyszer megint jött egy kocsi, +fehérczilinderes kocsis ült a bakján. Az énekes intett, hogy álljon meg, +megismerte a kocsiban Schmidt tanárt. Fölnyitotta az ajtót, s most már +teljesen elhagyta nyugalma. Hevesen beszélt, látszott, hogy könyörög. A +doktor párszor félbeszakította, nyugalomra intette, ugy látszott, hogy +biztatta. Egyszer a vállára ütött s a szeme közé beszélt valamit, +bizonyosan azt mondta: legyen erős--azután szigoruan nézett reá s +megvetőleg legyintett a kezével, talán azt kérte számon a szegény +embertől, hogy miért olyan gyáva. Pohlék is fölugráltak, amikor +megállani látták a kocsit, s kiszaladtak az utczára. Azután hárman +beszéltek össze-vissza. Egyszer a tanár ur becsapta az ajtót s +továbbhajtatott. + +--Menjünk utána--mondta az asszony. + +--Azt mondja, hogy nem ereszt be--felelte a szinész. + +Pohl visszament a kávéházba fizetni, mi pedig járkálni kezdtünk az +utczán. Az asszony izgatott volt, mindig előttünk járt s csuklott, mert +erőszakkal el akarta fojtani a sírást. Az énekes kissé lecsendesült, +erőszakolt megnyugvás ült az arczára. Mellettem haladt. Később hozzánk +csatlakozott Pohl s beszélni kezdett. + +--Mig nyomorogtunk, egészségesek voltunk. Most már mindenünk van s Mari +beteg. Mit mondott a doktor? + +--Biztatott--felelte vontatottan a szinész--de ez igy ment mindig. Nem +hiszek én neki. + +Pohl előre ment a nővéréhez s karonfogta. A szinész most már egyedül +volt velem. Párszor rám nézett, mintha az után kutatott volna, hogy mit +gondolok. Az én arczomon bizonyára nagy szomorúságot látott, mert igazán +nagyon el voltam keseredve a sorsukon. Egyszerre csak azt kérdezte: + +--Emlékszik még a: _Was ich nicht sagen mag_-ra. + +Amint zavarosan elkalandoztak a gondolatai, ez a couplet-refrain jutott +az eszébe. Csodálkozva bámultam rá, nem tudtam megérteni, hogyan +gondolhat ilyesmire, de ő nem várta be a feleletet, hanem egyszerre +hirtelen megállott, s fojtott hangon kezdett el beszélni, hogy az +elülmenők meg ne hallják. Ez a küzködés még jobban elárulta a dühét, s +mig lihegve, sebesen beszélt, ökölre fogta a kezeit, mintha valakit +agyon akarna vágni. + +--S az én első feleségem hogy hizik! Hogy kövérebb legyen, négyszáz +markot fizettetnek velem a kosztjára. Az a másik pedig meghal.--Majd +lerántotta rólam a kabátomat, ugy megfogta.--No, Herr Ungar, van +igazság? + +Pohlék visszafordultak, fáztak. Ha kocsi jött, összenéztek s ujra +lekapták a szemeiket egymásról. A két férfi komoran bámult maga elé, a +szinész úgy kutatta a földet, mintha elvesztett volna valamit s azt +keresné, az asszony pedig talán imádkozott magában, mert kissé mindig +elmaradt s nem hallotta, hogyha valamit kérdeztem tőle. + + + + +ANNA + + +A somorjai báró urfi nemrégiben egészen a bánatnak adta magát. A +máskülönben is fura formáju fiut nagyon megviselte a mértéktelen +szomoruság, mintha elrontotta volna vele a gyomrát. Hegyes madárfeje +belezöldült a betegségbe, siralmasan elgyöngült, tántorogva botorkált, +mintha örökösen részeg lett volna s lázas éjszakákon sírt, nyögött és +egy egészen közönséges leánynevet suttogott bele az átizzadt párnába. + +--Anna, Anna... + +S akkortájban esett meg az, hogy a méltóságos asszony lehivatta magához +a nevelő kisasszonyt s szokása ellenére ezuttal az irásos forma +mellőzésével élőszóval tárgyalt vele. A méltóságos asszonynak ugyanis az +volt a divatja, hogy a kisasszonynak napiparancsokban adta tudtára a +mondanivalóit a kis kisasszonykák nevelésére vonatkozólag. A parancsokat +cselédek hordták föl a második emeletre, a hol a komornyik és a parádés +kocsis szobái között kis, két szobás lakása volt a kisasszonynak, fehér, +tiszta, mint a pohár, de szigorúan egyszerü és kellemetlenül száraz és +hideg... Ebből a leányból kellett bele valami, egy kis friss, üde uri +leányillat, hogy ne legyen egész közönséges, mint tovább a folyóson a +szobalányok szobái. A cselédek vigyorogva kézbesítették a parancsokat, +amikben mindig foglaltatott egy csomó kellemetlenkedés, halk, ki-kitörő +meg ujra lenyelt viczogással vették tudomásul azt, ha a kisasszony +kilépett a gangra, a szemétből kiszórtak az ajtaja elé egy csöppet, csak +annyit, ami a bosszantásra elég s lenn a nagy ebédlőben, a mikor a +szegény cselédkisasszony is ott ült az urakkal az ebéd meg a vacsora +mellett, olyanformán kinálták meg a tállal, mintha valaki közülük jutott +volna ahhoz a tisztességhez, hogy az asztalához ültesse a báró és ez +mulattatná őket, szórakozottan fitymálva, türelmetlenül. Egyszer egy +lány a fülébe is pusmogott: + +--Tessék már kivenni, nem állhatok itt estig. + +Amint ebből látni méltóztatik, a méltóságos asszony teljességgel nem +kényeztette el a nevelőkisasszonyt. Annál nagyobb feltünésre +számíthatott tehát az az eset, hogy szokatlan időben, a mikor +máskülönben a frizérnével szokott foglalatoskodni, fölizent hozzá, hogy +jőjjön le. A nagy szalonban várta, a mi olyan szoba volt, hogy nem is +érthetik meg benne egymást asszonynépek, nagy, csupa óriás méltóságos +komor bútorral telve, eleve kizárva magából minden bizalmaskodást. A +méltóságos asszony a szoba közepén állott meg egy nagy asztalra +támaszkodva zsiros, gömbölyű öklével s még ebben a nagy térben is majd +agyonnyomta méltóságával a kis nevelőkisasszonyt. A leány elveszett a +sok nagyuri holmi között, szinte keresgélni kellett utána. A szomszéd +ajtó függönye meglibbent kissé, a mikor belépett s tejfehér, nagyszemü +és rőthajú gyermekfej kukucskált be a szobába. Aztán egy kis vihogás +hallszott s a kis leány eltünt. Anna pedig még mindig az ajtóban állott. +Most már összeszedte magát valamicskét s tőle telhetőleg keményen nézett +vissza a nagy, kövér asszonyra. + +--Hivatni méltóztatott. + +A méltóságos asszony meg se mozdult, csak intett neki, hogy jőjjön +közelebb. A leány előrejött, megállott az asztal másik oldalán s várta, +hogy mi lesz. Most mintha megint libbent volna egyet a függöny s ujra +kaczagott volna a gyermek, sejtve, hogy kikap a kisasszony. A leánynak +ez a czérnaszál vékony hang arczába kergette a vért s igy esett meg az, +hogy a köteles tisztelet daczára ő szólalt meg először: + +--Méltóztassék növendékemet eltávolítani, méltóságos asszony. Ha +valamelyik mindig tanuja annak, hogy méltóságod megaláz, képtelen vagyok +a feladatra, amivel megbiztak. + +--Honnan tudja, hogy miért hivattam? + +--Rendesen az következik, hogyha lehivat méltóságod. + +A méltóságos asszony mosolygott. Mintha a nagy hatalom tetszett volna +neki, ami alatt összegörnyed az efféle népség. Gőgös és száraz maradt a +hangja, pedig egy kis szívességet akart belevegyíteni. Sehogy se ment. +Mikor azt mondta a leánynak, hogy üljön le, az is inkább parancs volt, +mint szives kinálás. + +--Nincs szó most ilyesmiről,--kezdte--egyebet akarok mondani. Valamire +kérni... Egy kis szivességre, a mit megtehet azért a sok jóért, a mit +tőlünk élvezett, a mióta itt van. A fiamról van szó. + +A leány halványan bámult rá a nagy asszonyra s idegenkedve huzódott el +tőle, amikor közelebb huzta hozzá a széket. A méltóságos asszonynak +pedig tetszett az összegubbaszkodott, törékeny kis figura a másik széken +s csak vontatottan, lassan folytatta a mondanivalóját, mintha ilyen +semmiséggel szemben érdemes se lenne a sietség. + +--A kisasszony egészen elvette ennek a fiunak az eszét. A kisasszony +azzal köszönte meg azt a jóságot, hogy a házunkba fogadtuk, hogy +hódított. Meghódította a bárót s most már meg a fiatal bárót is. Ez +csunyaság a kisasszonytól. + +A leány fölállott a székről s az ajtó felé indult. Az arcza előbb +föllángolt, aztán halvány lett, kicsi, még gyermekforma teste reszketett +s olyan megvetéssel nézett vissza a nagy asszonyra, hogy az is +meghökkent kissé és nem ment utána. A szoba közepén azonban már elhagyta +az ereje, megtántorodott s keserves, hosszú sóhajtás szakadt föl a +melléből. Panaszosan, inkább nyögve szólott: + +--Igy ne beszéljen velem, nem hallgatom... + +A méltóságos asszony is észrevette, hogy ezzel a hanggal nem megy sokra +s másképen próbált beszélni. + +--Maradjon a kisasszony. Minek olyan érzékeny? Végre is én nemcsak a +gazdája vagyok hanem asszony és anya is, akinek a kisasszonnyal +számadása van. A kisasszony hódít... Azt hiszi, hogy nem vettem észre, +hogy milyen melegen néz magára a báró... Félrehuzódik egy szögletbe s +csak magára bámul, hogy majd beleolvad. Szereti a kisasszonyt. + +A leány nyugodtan felelt: + +--Talán fölfedezett bennem valamit, amit meg lehet becsülni. + +A méltóságos asszony belevágott a leány szavába. + +--Mindegy. Nem törődöm ezzel. A fő a fiam dolga. Nem türöm, hogy ez a +fiu tönkremenjen a kisasszony miatt. + +--Miattam? + +--Persze, akármilyen ostobán is hangzik az, hogy a kisasszony szóljon +bele a somorjai bárók élete sorába. Nem türöm, hallja, nem türöm. A fiam +beteg, maga után vágyakozik, lázas. Különben is gyönge, regényes +természet, afféle ábrándozó. A kisasszony büszke, nem tudom, hogy mire, +de büszke s meg se hallgatta a fiam. Az én fiam... Elutasitotta, mint +valami közönséges más fiut. + +--Nem szeretem. + +--Mindegy. Azért nem lett volna szabad a kisasszonynak olyan kurtán +végezni az én gyermekemmel. Az nem az a fajta, akinek ajtót lehet +mutatni. Mondhatott volna neki egy pár jó szót. + +--Minek? + +--Hogy a fiu el ne keseredjék. A sok jó után, amit ebben a házban +kapott, ennyit megérdemeltünk volna a kisasszonytól. + +A leány tétován bámult az asszonyra s huzódozott tőle. Félni kezdett +attól, ami következik s torkán akadt a szó, a mint beszélni kezdett. + +--Nem értem, nem tudom, hogy mit akar. + +Most már gát nélkül tört ki a nagy, kövér asszonyból a gőg. Mintha meg +se értette volna az akadékoskodást, amit ez a polgár sorsu szegény +tanitókisasszony megenged magának, követelt, parancsolt s csak arra +döbbent meg kissé, mikor mind magasabbra, nagyobbra egyenesedett ki +előtte a leány és szép lett, ragyogott mint a napsugár, bevilágositotta +a szobát. + +--Nem érti? Hát értse meg. Ketten vagyunk, nem hallja senki, hát mondok +magának valamit. A fiam azzal fenyegetőzik, hogy agyonlövi magát, ha +maga nem lesz az övé. Az övé... Azt a gyerek másképpen gondolja, mint +én. Ő ostobán, szerelmesen, én meg ugy, hogy mindannyian meglehetünk +vele elégedve. Ő is, aki szerelmes maga is, aki nem szerelmes és én is, +akinek gyermekem életére vigyázni kell. Azt mondom magának, hogy az én +gyermekem nem a senki fia. Hallgassa meg s nem lesz belőle kára. Ne adja +a büszkét és a szentet, hanem türje el, ha közeledik magához. Az a fiu +somorjai báró, nincs hozzászokva ahhoz, hogyha szerelemről van szó, +kiadják az utját. Ha magának ez áldozat, hát én megfizetem, de nem +türöm, hogy egy ilyen magaforma leány miatt elpusztuljon a fiam. +Értette? Most már tudja, hogy mit akarok. Ha egy kicsit nyersen mondtam +el, hát nem tehetek róla. Nem vagyok olyan kedvemben, hogy a kisasszonyt +kiméljem a magam rovására. + +A leány egy nagy bőrösszéknek vetette a hátát s olyan rémülettel nézett +az asszonyra, mintha vad előtt állana, aki most mindjárt ráveti magát. +Majd elesett, jobbra-balra ingott s keményen megmarkolta az asztal +szélét, hogy le ne roskadjon. Agyában zavarosan gomolygott minden, amit +most hallott, behunyta a szemeit, hogy egyedül legyen s összeszedje a +gondolatait, de csak mégse értette az egészet. Czafatok váltak ki a +zürzavarból, egy-egy szó, durvaságok, utálatos dolgok, amik elrémítették +s arra nógatták, hogy szaladjon, de lábait megmozditani se tudta. Végre +valamicskét tisztán látott. Megrázta magát, mintha leakarta volna dobni +a testéről mindazt a sarat, amit rádobáltak s kiegyenesedett. + +--Elmegyek innen. + +Az asszonyból most már féktelenül dült ki a düh. Az asztalt rázta s +durván kiabált: + +--Azt nem! Itt marad. Ha kell, magukra csukom az ajtót, majd +megszelidül. A fiam nem hagyom elpusztulni egy rongyos leány miatt, aki +nálam öltözött ki kisasszonynak. Az én pénzemen. Ha bolondítani tud, hát +bolonduljon is... + +A leány már oda se hallgatott, csak ismételte: + +--Elmegyek. + +--Itt marad! + +--Elmegyek.--Aztán, mintha magához beszélne, indulat nélkül, szomoruan +szólott.--Nem tudja, hogy mit csinál, nem tudja, hogy mit mondott. + +Az asszony mintha ráfeküdt volna, egészen melléje ment, hogy összefolyt +a szájukból a lehellet s tulkiáltotta a csendes beszédet. + +--Tudom, de nekem a gyermekem drága, nem maga, maga semmi... Maga +senki... Ha a fiam a maga szeméért meg találna halni... + +A nagy hangra bejött a báró. Kicsi, értelmes képü öreg ur, kis, szurós +nézésü szemekkel, amikkel mintha egyszerre mindent látott volna... +Hosszu, meleg pillantással mérte végig a leányt s szárazan szólott rá az +asszonyra:--Mi a baj? + +A leány felelt. + +--Elmegyek innen. + +Az öreg ember egy kicsit gondolkozott s bólintott a fejével. + +--Jól teszi. + +A méltóságos asszony beleszólott a beszédbe: + +--A kisasszonynak szerződése van. Azt be kell tartani... + +Az öreg ur ugy tett, mint a karmester, aki leinti a fölösleges lármát s +csak annyit mondott: + +--A kisasszony elmegy. + +Aztán megfogta a leány kezét s elhomályosodott a nézése, amint beszélt: + +--És magával együtt elmegy a tisztesség is innen, leányom. Elmegy... + + + + +A VASUT + + +Alig egy esztendeje, hogy a falum határán átvezették a vasuti vonalat. +Egy nagy legelőt szeltek ketté a töltéssel s éppen szemben a község +házával, a rét közepére építeni kezdték az állomást. Idegenekkel telt +meg a falu. Az olaszok esténkint tulordították a korcsmában a +benszülötteket s meghonosult nálunk is a harmónika, a mitől veszettül +vonítottak a kutyák s káromkodtak a zsandárok, mert ahol megszólalt, ott +bizonyosan verekedés lett a nagy mulatság vége. Az uraknál szétszórva +laktak a mérnökök, a megye adott melléjük hajdukat s ezek a +czifrazsinóros hivatalos emberek bizonyos elitet képeztek a többi +cselédség és a parasztok közt, külön asztalhoz ültek a korcsmában, a +munkáról beszéltek s bort ittak és nem pálinkát. Reggelenkint megindult +a bucsujárás a vasuti vonalhoz, a hajduk hátukon vitték a háromlábu +magas asztalokat, lánczot, vonalzókat; a gyermekek tágra nyitott +szemmel-szájjal bámulták meg a sok furcsa holmit, a parasztok pedig +komoran mentek be házaikba, hogy ne kelljen köszönteniök a mérnököket, a +kiket urasági fogatokon vittek ki a vonalhoz. + +Erre a szerencsétlen falura végzetes volt ez a vasuti vonal. Két város +közt fekszik és kis határában alig terem meg a kenyérre való buza. +Vannak nagybirtokos uraik, de ennek nem látja hasznát a paraszt. Fuvaros +itt minden ember, aki csak összekuporgatott két lóra és egy ócska +kocsira valót. Mindig van valami szállítani való, tavasztól a másik +tavaszig. Kezdődik a zöldségen, azután következik a gabona, gyümölcs, +káposzta s a szállítmányhoz tartoznak mellesleg a kis diákok is, akiket +tizenöt-húsz krajczárért meg egy kis üveg pálinkáért ültetnek föl a +zsákok tetejére. Azután következik télire a kő. Hosszu vonalon ők +hordják be kavicscsal az országutat, nem is ért ahhoz más igazán. És +mindehhez nem kell egyéb, mint két lovacska, amely koplalni tud s nem +veszti el a fejét a nagy hágón, hanem belefekszik a hámba és huz négy +helyett, egy goromba lőcsös szekér és egy jó, mogyorónyi bogokra kötött +kurtanyelü ostor. + +Mikor megérkezett az első mérnök s a szögmérőjével kiment a határba, +elindult a suttogás és kérdezték az emberek egymástól, hogy: mi lesz? A +felelettől féltek, fogalmuk se volt még arról, hogy mi következik, de +érezték, hogy valami rossz; s amikor a mérnök egyedül sétálva hazafelé +tartott, nem merte megkérdezni senki, hogy mit akar a határban. Azután +rájöttek maguktól, amikor mind több-több idegen ur érkezett s hosszú +városi kocsikon elhozták a sineket s egy kijelölt vonal mellé falat +raktak belőlük. Lassan-lassan közeledett a munka, mind közelebb-közelebb +hallották az olasz munkáshad nótáját: + + + Evviva, evviva, evviva Garibaldi, + Evviva, evviva, ....-- + + +mintha bizony valami érdeme lett volna Garibaldinak, hogy kiépült a +szárnyvonal. Egyszer azután elkészült az egész. Olyan egyenes volt a +vonal, mint egy lénia. Az állomás épületébe beköltözött egy czifra, +aranysipkás ur s egy napon bőgve, megvadulva szaladtak szét a töltés +mellett legelő barmok, végig ment a vonalon az első masina. Kigyült a +csodára az egész falu, mikor visszajőve megállott a pályaudvaron: +körülvették, tapogatták s eloldalogtak, mikor a tréfás gépész egy csomó +gőzt bocsátott reájuk az egyik csapból. Néhány öregasszony rögtön +összedugta a fejét s nagy sápítozással állapodtak meg abban, hogy: +elvész a világ, most már bizonyosan elpusztítja az Isten. + +A világnak nem sok bántódása lett a vasut miatt, mindössze abba a nagy +hálóba, amely körülöleli, behimeztek egy uj kis szálacskát, hanem a mi +embereink nagyon pórul jártak vele. Nem kellett már ezután senkinek se a +kocsi, se a ló, hetekig a szegen lógott az ostor, éhesen őgyelegtek a +gyerekek az utczán s tele lett a kocsma. Ha még kétakkora lett volna is, +akkor se jutott volna hely mindenkinek. A ki eddig feléje se nézett, +most már az is itt tanyázott, mohón ette, a mit a többiek beszéltek s +ütötte az asztalt és ivott éppen mint a többi. + +--A keservét a kormányának! kihuzták a lábunk alul az országutat... igy +beszéltek. + +Mikor egyszer a Vajda Tamás kis fia benyitott közéjük s az apjához +fordulva elmondta hogy az anyja azt üzente: menjen haza vacsorára s +vigyen szalonnát és turót: a durva, félig részeg ember kilökte a +gyermeket az ajtón s utána kiáltotta: + +--Mondd meg anyádnak, hogy keressen más embert magának, hagyjon nekem +békét. + +A gyerek pityeregve sántikált végig az utczán, a kocsmabeliek pedig +eszelősen a sok pálinkától azt mondták, hogy jól van ez igy, meg kell +mutatni a kormánynak, hogy ur marad a paraszt azért, a portáján, ha ide +hozták is a vasutat. Vajda ordította a legjobban, hogy megmutatja ő, +csakhogy már egyszer lássa azt a vasutat. Csak félig volt részeg, az +indulat tette vaddá. Arra gondolt, hogy a lovai ugy lesoványodtak, +mintha agarak volnának s mikor hazament s elébe nyerítettek a szegény +párák, a szivét járta át ez a hang. Ugy összeszokott ezzel a két vén +állattal, hogy sírt keserüségében a mikor már az istálló tetejéről a +szalmát is megetette velük, s most már igazán semmit se tudott nekik +adni. Háromszor is behajtotta őket a szomszéd hetivásárra, de ugyan ki +vesz télire lovat, ugyis porczióba kell kötni a takarmányt s csak +kóstoltatni az állattal, hogy kijussanak vele tavaszig. A lovacskák +mindig visszajöttek s Vajdában, ha az ágyban feküdt, vagy a kocsmában +duhajkodott, egyformán gyült napról-napra a méreg. + +Az első kocsikkal a miniszter ment végig a vonalon. + +--Meglátom én azt a minisztert!--mondta Vajda s a szomszédokkal kiment +az állomáshoz, hogy lássa. A perronra nem engedték be, telve volt a +pályaudvar urakkal és zsandárokkal. A vonalhoz se lehetett férni a határ +mentén. A csendőrök puskatussal fenyegetőztek, s hivatalos komolysággal +posztoltak le és föl a vonat mentén. A parancsnokság informálva volt már +a nép hangulatáról s megijesztette a sok csákóval, puskával. A parasztok +a réten csoportosultak s csak messziről látták a fellobogózott kocsisort +s a lokomotiv kéményére akasztott óriás koszorut, amelyről két felől +széles szalag uszott a levegőben. Csendesen, inkább a földet nézve +állottak ott, alig egy-két száj mormogott valamit s a többi csak rá +intett, hogy ugy van. + +--A mi pénzünkön az adóból koldussá tesznek. + +--Mehetünk legelni, ha már megdöglöttek a lovak. + +Vajda nem szólott egy szót se, elkényszeredve, szomoruan bámult maga elé +s mikor már érezte, hogy nem birja tovább, hanem legalább egy zsandárt +leüt, lefeküdt a földre s bepörzsölte az arczát a harmatba. Keservesen +sóhajtott, aztán messze magasra követte szemeivel a gép füstjét, mintha +ott keresne valami kárpótlást, azután megrázta magát a ruhában s +odaszólott az asszonynak, meg a gyereknek: + +--Gyerünk, nó! + +Az uton arról beszélt, hogy ha mindenki olyan buta lenne, mint a többi +paraszt, soha se lenne igazság a világon. Azután hallgatott hazáig. +Délben sokat ivott s délután főbeverte a lovakat. Az asszony jajgatott +és szidta: te bolond, te haramia--az ember azonban vissza sem felelt, +hanem átment a kocsmába. Délután végigsétált a falun szép asszony +feleségével az állomásfőnök. Az asszony fölfogta ruháját a sárban, +megmutogatta hófehér csipkés szoknyáját s czukrot akart adni egy +gyereknek, a ki a száraz árokban halászott. Mikor a gyerekhez +közeledett, a házból mérgesen kiáltott ki egy paraszt menyecske: + +--Józsi! Gyere be! + +A gyerek félve kotródott be a házba. + +Mikor a főnök a kocsma előtt haladt el, néhány dühös megjegyzést hallott +és sietve vonta magával a csodálkozó, ijedt arczu asszonyt. Mikor már a +réten voltak, meg is magyarázta, hogy mi a baj. + +Leesett a hó. Az első fagy után csilingelve suhogtak végig az uton az +urasági szánkók, a parasztok pedig tömeges falopást rendeztek az +erdőben. Eddig becsületes uton szerezték meg a tüzrevalót, telt a +fuvarukból, most már nem volt mivel kifizetni a fa árát. A kerülő +egymásután csukatta be őket, az asszonyok jajgattak, be-be szaladtak az +urakhoz a városba s mindig kedvetlenebbül jöttek haza. Ha fütyölt a +masina és lassu méltósággal begurult az állomásra, átkozódtak s olyan +szemet meresztettek a csinos, kaczér állomási épület felé, mintha föl +akarnák gyujtani egy pillantásal. Némelyek már mondogatták, hogy majd +megmutatják ők a kormánynak, hogy mi az, kivenni az ember szájából a +falatot s hogy lesz még követválasztás ... de ezeket megvetette a +többség. Mindenki látta, hogy csak a szájuk jár s ha ezután öt forint +helyett tizért adják el a szavazatukat, azzal ugyan nem bukik meg a +vasut. Pedig ide az kellene. Felszántani a töltést, bevetni a helyét +luczernával, hogy meg se lehessen ismerni többet, felégetni azt a czifra +házat s belefektetni a hunczut kormányt, az isten verje meg az egész +vasutat! + +Kezdtek inkább azokban megbizni, a kik nem kiabálták tele a falut. +Közben megesett egy-egy kis temetés. A gyerekek unták meg leghamarabb a +dolgot, költözködtek a másik világra. Vajdát is azzal fogadta egy este +az asszony, hogy félrebeszél a gyerek. Két napig virrasztottak mellette, +egymás karjába adták a forró kis testet s a férfi feléje se nézett a +kocsmának. Csak magában átkozódott, intett az asszonynak, mikor fütyölt +a vonat, hogy hallod, hallod s az asszony ráintett a fejével: hallom. +Akkor tört ki az emberből először hangosan a düh, mikor meghalt a +gyerek. Lecsapta az ágyra a kis élettelen testet s kiment a ház elé +szitkozódni. Dült a szájából a szó, szidta a kormányt és vasutat, +mindennek ez az oka s a ki hallotta, mind ráhagyta, mert ez már vallássá +lett a szegény emberek között s meszsziről megfenyegették a prüszkölve +rohanó gépet. Az ember pedig visszament a házba, hangosan szuszogott, +nézte, hogy mint mossák, öltöztetik az asszonyok a gyermeket. Este +leakasztotta a szegről a pisztolyt, félrelökte az asszonyt, mikor +kérdezősködött, hogy mit akar, s elment. Kiment az állomásra. Itt +járkált még egy keveset a perronon, bután hallgatta a táviró-gép +kopogását. Mikor benézett az iroda ajtaján, a czifrasapkás főnök éppen +nagyot nevetett. Ez a fejébe kergette a vérét, felszakította az ajtót s +rásütötte a pisztolyt a főnökre. + +--Nem kell ide gőzös!--kiáltotta. + +A főnök kapkodott a levegőben, nem érte a golyó, de nagyon megijedt. A +szoba tele lett csipős füsttel, minden lámpa elaludt, a szomszéd +szobából sikoltva szaladt be az asszony, s esszeveszettül kezdett +berregni a táviró-gép, talán a golyó érte. A pénztáros a bakter és a +raktáros után kiabált s megkönnyebbülve lélegzett föl, mikor a sinek +mellett két csendőrt látott szaladni az állomás felé. Az egyik csendőr +rettenetes pofont adott a szegény embernek, csupa szokásból, mert +szükség igazán nem volt reá, megvasalták, hogy jajgatott bele, észak +felől pedig nagy sipolva érkezett meg a vonat. A fuvaros behunyta a +szemét, hogy ne lássa. + + + + +URAK ÉS PARASZTOK + + +Dél felé kezdett el esni az eső, de csak permetezett s ugy tréfázott, +hogy abbanhagyta, meg ujra kezdte. Nem volt valami komolyan nagy idő, +bár fekete volt az ég, mint valami sötétbarna posztó, a mire piszkos kék +tintafoltokat mázoltak el fellegnek. Inkább a dörgés volt ijesztő. +Valami messze búgással kezdődött el, mindig közeledett a hangja s olyan +rémséges hangos lett, mintha valami ennél a világnál nagyobb vadállat +ordítana le messzi magasról s ugy hallgatott el, mint Urnapján a rossz +sortüz, a mit a rekrutákkal vegyes század puffant a levegőbe a templom +előtt. Még elpukkant utána egy-egy láthatatlan röppentyü, a minek a +nyomában aztán egyszerre lángba borult az ég és fölváltva vörös, sárga +meg fehér szinekben égett az egész óriás kupola, mintha elképzelhetetlen +nagy rémek csapdosták volna egymásba az ember feje fölött a fáklyákat. +Szinte sziporkázott a mindenféle nehéz szagokkal telített sürü levegő, a +mely pedig tunyán mozgott erre-arra egy-egy libbenéssel s még a füstöt +is a földön hagyta, a helyett, hogy játszott volna vele, mint máskor, +jobb kedvében. És az egészben az a legnevezetesebb, hogy a réten +egyszerre megbolondult a csorda. Az ökör föltartotta az orrát a levegőbe +s szagolt mint a kopó, aztán meg ideges lett a buta nagy állat, +elkezdett remegni, döfölte egymást, nagyokat bőgött s vad rohanással +haza indult, be a faluba. A tanyafészerre rá se néztek, amikor bőgve +eliramodtak mellette s negyedórával később értek nyomukba a gulyások. +Akkor már benn a faluban, emberek között huzta meg magát a sok barom, és +elcsendesedett a pajtákban, lihegve a nagy futás után, körül pedig még +feketébb lett az ég, tisztára éjszaka s künn a falu körül szomoruan +hajtotta le a fejét az istenitélet előtt a buza meg a rozs. + +Estefelé érkezett meg a patak. Még messze volt, a mikor már hallani +lehetett a szavát. Zugott s a mint leszakadt a hegyek közül, egyszerre +háborgó, piszkos szürke tenger lett a határ. Percz alatt megteltek a +kubikgödrök, aztán nagy viztábla lett az egész rétség, jobbra is, balra +is elkezdtek kongani a harangok a szomszéd falvakban s az ember a +végtelen viz közepén tanácstalanul, bambán bámulta az eget. Olyan +beláthatatlan volt a veszedelem, hogy haszontalan gyerekjátéknak +látszott ellenében minden. Csak kiabáltak: uram segíts s most már itt is +rángatták a harangot, a kicsit is, meg a nagyot is, de nem ugy, mint +vasárnap, hanem mintha belebolondult volna a bajba a harangozó is. + +Az öreg Rettegi Sándor a szép, régi kőház tornáczán állott s onnan +kiabált le a béreseknek az udvarra. Mellette az asszony gyapotkendőbe +bujva reszketett s egy kis cseléd a kisasszony után jajgatott. A gazda +is halvány volt és aggodalmas, hanem keménykedett s gorombán leszidta a +siránkozó gyermeket: + +--Eredj pokolba: mit nyávogsz itt a nyakamon. Majd megjön, ne félj. + +A kisasszony még reggel bement a városba. Négylovas kocsira pakkolták +föl egy csomó komisszióval, a mik külön-külön czédulákra voltak irva. +Azonkivül neki magának is volt elég dolga. Vitt magával vagy husz +forintot, hárászra, selyemre... Az anyja most már hangosan sírt az ura +mellett és kunyorált neki: + +--Csinálj valamit... küldjél valakit eléje Sándor, ez nem tréfa, nem +tréfa... + +--Hazahozza az a négy ló, ha már utban vannak. Ha pedig még nem indultak +el, csak van eszük s nem jönnek. + +--Honnan tudjam én azt? Fogass be, én megyek eléje. Sándor, ha baj +éri... Tudod, hogy kettő már meghalt... Ha ez az egy is meghal, akkor +elvesztem az eszem... + +A gazda megfogta az asszony kezét, magához vonta s most már szorongva +bámult bele a viharba maga is. Lenn a cselédek a pinczét üritették ki. +Közéjük kiáltott: + +--Pista! Nyergelj!... + +Az asszony erre még jobban megijedt. + +--Nem te! nem engedlek... + +A férfi kibontakozott s indult lefelé a lépcsőn: + +--Menni akarok. + +Lenn a vizben állva várta meg, mig elővezették a lovat, fölkapaszkodott +a nyeregbe s nekivágott a tengernek. Az asszony pedig végig esett a kis +cseléd mellett a kövön s nyitott szemmel és hangtalanul lihegett. A kis +leány az ölébe vette a fejét és dörzsölni kezdte a homlokát, hogy térjen +magához. És nagy nyomasztó csend lett a házban. A többi cseléd is +eltátotta a száját s bámulták a kapu nyilását, a melyen kilovagolt az +ur. Mig hallották, hogy hogyan csapja be ütemesen a vizbe a lábait a ló, +még suttogtak, azután pedig megvette őket a rejtelem, a mibe eltünt a ló +meg a lovas, meg az egész nagy kép körös-körül és csak néztek erre-arra +s várták, hogy leessék a vállukról a gond. A kastély lépcsője volt a +legmagasabb, arra gyültek föl tanácsba s összedugva a fejüket, reszketve +pusmogtak. + +Azalatt pedig már régen elakadt az uton a kisasszony. + +Gerend táján érte el a kocsit a viz. Akkor már az ut töltésére is +fölhágott az ár és a kavicsrakások mutatták még egy darabig, hogy merre +van az ut. Visszafordulni már nem lehetett, mert hátul még +veszedelmesebb volt a világ... A lejtőn nagyon ömlött le a viz s a mikor +a lány egyszer hátrafordult ijedten kapta vissza a fejét. A város +tornyai feketén meredtek bele az égbe, mint valami magas, szimmetrikusra +formált árnyak s mintha ugy inogtak volna jobbra-balra, mint a jegenye, +ha szél fuj. Ettől megijedt s remegve szólott a kocsisnak, hogy +gyorsabban hajtson. + +A vén kocsis kibontotta az ostort s nagyot kongatott a lovak feje +fölött, de azért csak lassan, a lábaikat óvatosan rakva küzködtek az +állatok az árral s némelyik hátranézett néha, a nagy értelmes szemeit a +kocsisra meresztve, mintha mondani akart volna valamit. De azért csak +mentek s csak akkor bicsaklott meg bennük az erő, mikor egy kis lejtőre +kerültek s a bordáikat kezdte mosni a viz. A kocsis pokróczokat dobált +hátra a kisasszonynak, hogy csak takaródzzék be jól és káromkodva +dörmögött: + +--Itt pusztulunk, kisasszony. + +A leány fölhuzta a lábait az ülésre s fehérre válva várta, hogy mi lesz. +Mikor apadt a viz s reménykedett, hogy még se vész el ebben a szürke +lében, a mi beláthatatlanul körülölelte, haza gondolt s ő kiabált ki a +lovakra, hogy siessenek, mintha ez használt volna. Aztán meg, a mikor +újra ellepte a viz a kocsit, imádkozni próbált. Valahogy rendetlenül +összeszedte magában a miatyánkot és mondta, mint a gép. Mozdulni se +mert, mert a kocsit jobbról-balról lökdöstek a hullámok. A kocsis is +eleresztette a gyeplőt, belefogózkodott az ülésbe és ő is motyogott +csendesen valamit, a mihez megemelintette a kalapot. Aztán sokszor +hátrafordult, mondani akart valamit, de mindig csak lenyelte. Mikor uj +kaptatóra értek s megint előttük állott a lejtő, amin uszik majd a ló +is, meg a kocsi is, végig törülgette az arczát egy nagy vörös kendővel s +csendesen beszélni kezdett a leánynak. + +--A kisasszony fiatal s ha veszni kell, az a rendje, hogy én pusztuljak, +a vén. Az már ugy lesz. Azért kérem alázatosan, hogy ha itt maradnék, +tessék gondot viselni a kis unokámra. Ugy áldja meg az én Istenem a +kisasszonyt, mert én se voltam soha rossz cseléd. + +A leány fölbámult a bakra, a hol a vén ember beszélt, de nem is igen +tudta megérteni, hogy mit mond. Összezavarodott az agyában minden arra a +gondolatra, hogy nem kerül haza. Érezte, hogy fulladozik, pedig még csak +a félelem fojtogatta. Nem az a végtelen piszkos viz, amely a kocsi +oldalait nyalja és utána nyulkál. Pihegett s egyszerre fölugrott a +kocsiban és megragadta a kocsis karját: + +--Hajts! + +--Nem lehet, kisasszony. + +--Verd véresre a lovat, szakadjon ki a lelke, csak menjen... + +Mikor a vén ember csendesen intett, hogy nem lehet erőszakoskodni, +visszarogyott az ülésre s tompa elfásulásba esett. Behunyta a szemeit és +várta, hogy mi lesz. Most már nem is imádkozott. Úgyis mindegy... Arra +riadt föl, hogy a bakon rémülten kiabálni kezdett a vén ember. + +--Végünk van. + +--Mi baj? + +A kocsis szakadozott szürke tömegre mutatott jobbra, ahonnan az ár jött. +Nagy csomó tuskót hozott rohanásban a viz, egyenesen neki a lovaknak. A +fa tompán koppant, amint egymáshoz ütődött és rohant lefelé. Nyihogva +igyekeztek félreugrani a lovak, de a szerszám összetartotta őket s +egymást rugdosta és marta a négy állat. Aztán panaszosak lettek. Özönnel +jöttek a tuskók bele a szügyükbe, meg az oldalukba. A szögletes hasábok +fölhasították bőrüket, a mi utánuk jött, az már a húsba vágta be magát. +Az első két ló lefeküdt a vizbe s tölcsért fujtak maguk előtt a sürü +zagyvalékba. A második kettő még állotta egy darabig a veszedelmet s +aztán az egyik ezek közül is elbukott, egészen be a viz alá. Esésében +oszlopot fecskendezett föl a vizből és sárgás lével lett tele a kocsi. A +negyedik reszketve állott. Patakzott belőle a vér... Homályos szemeivel +néha hátranézett nagy szomorúan, a vén kocsis pedig leeresztette a +karját s elkezdett keservesen sirni: + +Hirtelen hátrafordult s rekedten, egészen belelágyulva a fájdalmába, +szólott a kisasszonyhoz: + +--Ne felejtse el, a mit a gyerekekről mondtam.--Aztán előre mutatott a +lovakra:--Ezeknek már vége. + +Messziről hangos szó hallatszott: + +--Eszter! Eszter! + +A lány fölugrott és egy füzfa mögött messze, hogy alig ismert rá, az +apját látta. Az öreg Rettegi lóháton küzködött az árral, de nem tudott +előbbre jutni s a füzfa alatt megállott. Megint kiáltott a leánynak: + +--Ülj fel egy lóra és jer ide. + +A leány összeszedte minden erejét és visszakiáltott az öregnek: + +--Nincs ló! + +Az öreg olyant szorított maga alatt a lovon, hogy az állat nyivogni +kezdett s nekiindult a viznek. Az ár azonban visszasodorta a fa alá. +Azalatt a kocsit döngették a hasábok. Már majdnem szétmállott az öble +is. Kerekei már összetörtek s most már igazán a viz himbálta az egészet, +mint valami ladikot. A leány ujra visszaesett az ülésre s azon +gondolkozott, hogy mi az, ha az ember megfullad a vizben. Eláll a +lélegzete... Fog-e nagyon fájni? Befogta a száját és próbálta, hogy mi +lesz majd. Rémülten kapkodott a levegő után, a mikor belemeredtek szemei +a próbába s meghült benne a vér. + +És akkor valaki a kocsi mellé állott. Erős nagy paraszt került oda +valahonnan, mintha a vizből bujt volna ki s szó nélkül kiemelte a lányt +a kocsiból s ugy az ölébe fektetve, mint a hogy a gyermeket szokás, +megindult vele keresztül a réten. Pár lépés után visszafordult s +kiabálni kezdett a füzfa felé, a hol az öreg Rettegi kínozta a lovát. + +--Csak menjen haza az ur. Akkorra mi is ott leszünk. + +Azzal megint nekiindult a viznek. Derékig ment benne, de birta. A leány +remegett a karjaiban s egyszer, mikor nyakig belemerült a szürke vizbe, +körülfonta karjaival a nyakát. A nagy paraszt pedig rámordult: + +--Csendesen legyen a kisasszony... Itt maradunk mindaketten. + +Mikor pedig elért a régi kőházig, fölvitte a leányt a tornáczra, maga +pedig nehezen lihegve leült a küszöbre pihenni. Fenn zavaros nagy lárma +lett. Az asszony nagyot sikoltott s mind a kettejüket egyszerre ölelte +magához a férfi. És sírtak, fuldokolva, ujjongva, lenn pedig térdig +vizben éljenzett a cselédség. Végre eszükbe jutott a nagy paraszt is. + +A vén Rettegi lejött hozzá s kezet nyújtott neki. A paraszt azonban +visszavonta a magáét. A gazda meg volt bántva s mérgesen szólott reá. + +--Mi baja Kovács Ferencz? Nem jó kéz tán ez magának? + +Csendesen felelt a paraszt. + +--Pörösködünk. Mig az a négy hold ide nem megy, vagy oda nem megy, nem +barátkozom. + +Az öreg Rettegi gondolt egyet s megint nyujtotta a kezét. + +--Hát menjen oda. Maga haza hozta a leányomat, én megköszönöm. + +--Köszönje meg az ur, de ne igy. + +--Hát hogy? + +--Ugy, hogy: köszönöm. Arról pedig majd tesz a törvény. Annak a dolognak +nincsen semmi köze ehhez a dologhoz. Igazságot itél majd nekem a biró. + + + + +ESTE + + +Estefelére fordult már az idő; némely ablakokban, a melyeken belül +hivatalos emberek dolgoztak meg nagy asszonytársaságok kávéztak, +megjelent a magas négyszögbe kivágott sárga esti fény, a mi fehér +foltban esett le a gyalogjáró szürkeségére. A világosság-koczkákba néhol +egy-egy, a lámpa meg az ablak közé helyezkedett otromba nagy fej hullott +bele az ablakból, másutt hosszú vékony karrikatura emberek mozogtak s +mindenen végiglaposodott az utcza népe jövet-menet lökdösve egymást +fázósan, sietve... Az égből lomha ólmos eső hullott alá. Eredetileg hó +akart lenni, de útközben fölolvadt a mindenféle füstben meg párában s +hideg izzadtsággal vonta be a göröngyös utat. És szürkeséget, +vigasztalan komor ködöt vert le az utakra, a miből mintha torlaszszal +küzdene, nehezen bontakozott ki messze az ut végén a villamos kocsi... +Azután is ugy jött, mintha tapogatódznék és csengetett s eldöczögött a +házak között egy sor homályos, zörgős ablakkal, a melyek alatt szürke +iszappárába vesztek el a kerekek. Ki a köztemető felé hosszu magas kőfal +szaladt az ut mellett bele a levegőtengerbe s annak is a végén átküzdve +magát a homályon, piczi gombostűhegyni csillag ragyogott már vagy +negyedóra óta... + +A fal alatt pedig egy férfi ment, meg egy asszony. Nem egymás mellett, +hanem sorjában. Elől az ember meggörnyedve, mintha nagy terhet czipelne +s nehézkesen topogva a vizes porondon. Nagy csizmaszárak lötyögtek a +lábain. Szikár, öreges legény volt, ugy negyvenöt esztendős, de a hogy +nagyon szuszogva baktatott, ötvenötnek is látszott. Hátul az asszony +sokkal fiatalabb volt. Nagy kendőbe bónyált arcza nem is olyan régen +szép volt, rajta maradtak mostanáig is a kedves szelid vonások, a mikben +a becsületesség tükrözik vissza. Nehezen ért az ura nyomába. Kis, +leányos, a sok munkában félbemaradt testét formátlanná tette az, hogy +közel szállongott a feje fölött valahol a szürke párában az anyaság. +Sirt is. Nem hangosan, csak ugy, hogy néha fölcsuklott s azután nyögött: +Jaj Istenem, jaj Istenem, elvetted, elvetted... + +Az ember elöl fülére húzta a sipkát, hogy ne hallja s bosszankodott. +Egyszer aztán az asszonyt se hallotta már, elmaradt. Hátranézett, +kereste s mikor visszament és a kőkerítéshez dülve, zokogva találta, +méregbe jött. + +--Hagyd már abba! Ugy siratod, mint valami uri asszony siratná, ha csak +egy volna neki. Van még otthon elég s jön még több is. Mert a szegény +emberhez jön az is, a minek a gazdaghoz kellene menni... + +--Az isten adta. + +--Az, de a költséget nem adja hozzá. + +Letette maga elé a földre a pakkját, egy kis kék koporsót, a minek a +fedelén egybefolyt a sötétségben a durván rámázolt fehér virág és lábra +segítette az asszonyt. Messze az utcza végén a város felől ujra +belefúrta magát a sötétbe egy vörös lámpás villamos kocsi s mig jött, az +asszony gondolt valamit. + +--Tán fölvenne. Próbáld meg. + +--Hogy próbáljam? mit próbáljak rajta? Muszáj neki. Személyszállítás ez, +rá van irva. Gyere csak. + +--De hát ez ni. + +--Személy, halott személy...--Lassankint méregbe jött, a mint arra +gondolt, hogy talán nem veszik fel a kocsira és káromkodott.--A fejibe +verem neki, ha akadékoskodik. Mert az urnak jó dolga van még ebben is. +Előáll a batár a fehér lovakkal, a kék batár, a mi gyermeknek való, +aztán beülnek az uri népek, elől az üveg ferslógba beteszik a kis +koporsót s kocsikáznak még a bánattal is. Az urnak még a temetés is +mulatság. + +--Ne mondjál ilyet! Rosszul esik az embernek. + +--Nem bántalak én téged. + +--Sirnak ők is, nekik is fáj... + +--Igen a batárban mégis csak más az, mintha itt czipelem még a testet +is. Gyere nó... + +Indulatosan fogta meg az asszony kezét, hogy magával huzza a +legközelebbi lámpáig, a hol megáll a kocsi. Még idejében odaértek. A +hosszu sor vizes ablak épen előttük állott meg s az ember előbb a kocsi +fölugrójára tette a kis koporsót s aztán fölkapaszkodott ő maga is. Lenn +az asszony várta, hogy mehet-e utána. Nem mehetett. A kalauz éppen akkor +jött ki a kocsiból s előbb nagyot bámult, aztán meg szitkozódni kezdett. + +--Elment tán az esze? Na még mire gondol. + +Az asszony hátul rémülten rángatta az urát. + +--Vedd el, még lelöki... + +--Majd lelököm én őtet. + +--Vedd el, János, ne erőszakoskodj. + +A kalauz csengetett s a kocsi megindult. Az ember ugy kapta róla le a +koporsót, hogy utána ment vagy két nagy lépéssel és fenyegetett utána az +öklével. + +Az asszony csitította: + +--Mindjárt mondtam, hogy ne is próbáld... + +A kis mérges ember még mindig kiabált: + +--Vesszen meg a fajtád,--s csak akkor csendesedett meg, a mikor már +elkanyarodott a kocsi és a csengettyüje is alig hallszott. Már csak +sötéten bámult bele a tüzvonalba, a mit a vörös lámpa nyomán még mindig +maga előtt látott az alkonyatban s magában dörmögött: + +--Ha tiszt ül fel vagy valami dáma, vele engedik még a kutyát is. A +szegényt nem, pedig ez a kicsi kutya itt már nem ugat meg senkit. + +--Gyerünk szép lassan. + +Megint nekivágtak az utnak a kerítés mellett. Minden lépésnél sötétebb +lett már s az asszony néha megbotlott egy-egy kőben. A férfi is +megállott ilyenkor egy pillanatra és korholta. Valami olyan paraszt +gyöngédséggel szólott hozzá, a miben benne van a nembánomság is, de még +az is kitetszett a szavából, hogy rosszul esnék neki, ha baj érné az +asszonyt. + +--Elbukdácsolsz. Nem tudsz a lábad alá vigyázni. Mindjárt ott hagyhatjuk +aztán ezt is a másik mellett. + +--Az isten őrizzen. + +--Nehéz ez a gyermek, megfekszi a karom. + +--Viszem én egy kicsit. + +--Már csak elbirom odáig. Vissza ugy is könnyebben jövünk majd. + +Az asszonyból megint kitört a sirás. Megállott az uton olyan szomoruan, +mint egy esőverte szürke kis madár s görcsösen fuldoklott. + +--Ott marad szegényke... ott marad--ezt hajtogatta, de ugy, hogy +félbemaradt a szájában a szó s mig a másik fele következett volna, egy +csomó keserves jaj, jaj, jaj tört ki belőle. + +A férfi is meghatottan fordult hátra, miután előbb konokul meg se akarta +hallani a sirást, remélve hogy majd csak utána megy amugy is az asszony. +Mig nézte, megtelt a szeme könynyel s még jobban rálöttyent kis szikár +teste a nagy csizmaszárra. Akkor szégyenlette el magát, mikor észrevette +az asszony arczán, hogy annak is jól esik az ellágyulása. Kemény szóval +ment neki s aztán dörmögve indult el ujra előre. + +--Ott marad? Hát hol maradna? Vissza csak nem hozzuk. Ott kell neki +maradni. + +Már nem volt messze a kapu. Széles utcza két magas oszlop között, a min +hatlovas szekeren mennek át az urak s még hely is marad a lovak meg a +kerekek mellett minisztránsnak, fáklyásnak, effélének. A szegény emberek +ugy lopták be magukat, mintha tilosban járnának. Az egyik oszlop tövében +osontak el s indultak befelé a széles egyenes uton, a minek az egyik kis +sikátorában már készen várta a kis kék koporsót a gödör. Azért mégis +meglátta őket egy hivatalnok s rájuk is szólott, a mikor már elmentek: + +--Késő van hej. Máskor korábban kell jönni. + +Rémület fagyott az asszony arczára, amint visszapillantott. Egyszerre az +otthonmaradottak sorsa hasította végig a szivét, meg azé a cseppé, aki +még meg se született, az, hogy miért jöjjön ő még máskor is ide? De az +ember sietve ment elől és nógatta: + +--Gyere már. + +Az este már egész rátelepedett a kertre. Inkább csak tapogatóztak s az +ember egyszer gyufát is gyujtott, hogy megnézze a numerust egy léczen az +ut mellett. Végre rátaláltak a maguk ösvényére s azután csupa kis sirok +közt jártak, néha a lábukkal tapogatva jobbra-balra, hogy tájékozzák +magukat a csupa egyforma felosztásban, amiből egy csöppel se jutott ki +nagyobb egyik gyermeknek, mint a másnak. Idáig mindig csak halmok +voltak, azután jöttek a gödrök. + +Azok közül egybe beletette az ember a koporsót s nagyot szusszant. + +--Csakhogy itt vagyunk már. Kifáradtam, a teremtésit... + +--János! + +--Jól van nó... Mondjál hát valamit, mert én nem igen vagyok embere az +ilyesminek. + +Az asszony komolyan töprengve, hogy meglátszott az arczán a gond, +gondolkozni kezdett, hogy mit mondjon. De csak sopánkodott: Uram Isten +elveszed... el, el... és egyéb nem jött az eszébe. + +--Valami imádságot!--sürgette az ember.--Imádságot, ne csak ríjj, a hogy +ő is tudna, hanem valahogy ugy beszélj, mintha pap is lenne itt. Egy kis +káplán legalább, aki nem igen tud még szépen beszélni... + +És a szegény asszony gondolkozott, hogy mit mondjon, de csak mindig +visszakerekedett oda, a honnan elindult:--Uram Isten elveszed, el, +el...--Még tovább is mondott valamit, valami ilyest:--Nem is mondom, +hogy add vissza; csak becsüld meg szegénykét, én édes drágámat. Olyan +szép volt már; hogy' beszélt, mennyi mindent mondott, kutya, macska, ló, +anya, apa, Sári!... mind, mind mondta. Kicsi Jézus, akinek majd az inasa +lesz, gondolj rá, hogy mennyi mindent mondott... + +Az ember beleszólott. + +--Ne ilyen bolondságokat beszélj. Még én se tudom hallgatni. + +Lassan, csak ugy a tenyerével lapátolni kezdte a koporsóra a földet s +attól kezdve hallgattak mind a ketten. Az asszony a sir fejénél +gubbasztott, kimeresztve a nagy szemeit, az ura pedig most már a +nagycsizmás lábával is szórta a földet a kicsi gödörbe, a mi pedig, +mintha ette volna a rögöt, alig akart megtelni. + +Mikor mégis fölkerekedett kettejük közé a pup, elsőnek fölállott az +ember s valósággal fölczibálta maga mellé az asszonyt. + +--Gyere már no! Nem éjszakázhatunk itt. + +És körül már egészen beesteledett és megindult megint elől az ember s +utána az asszony és sulyos lépésekkel taposta a sarat az és botorkálva +ment utána a másik. Egész uton csak egyszer kezdett el minden igazi ok +nélkül keservesen sírni, beleborulva a vizes utba, a szegény kicsi +formátlan szürke madár, s az ura bután meghatva állott meg fölötte. + + + + +ÉJJEL + + +Köröskörül fekete korom volt a világ, egészen mozdulatlan a föld, az ég +is csak annyiban nyugtalan, hogy az alján óriás fekete figurákképpen +egymást taszigálták a csodálatos, soha nem látott állatok formájában +gomolygó fellegek. Mikor tizenkettőt kongatott az óra az igazgatóság +nagy zárdaszerü szürke házán, egy csomó fáklyás árnyék indult meg a +mázsaépület felől s mintha a lábuk se érné a földet, a lépések minden +lármája nélkül jöttek felénk. Egy-egy arczot néha megvilágított a +fáklya, ha földhöz verték, hogy erőre kapjon, de különben a fenyőrud +végén lobogott a szurok s szinte láthatatlan volt az a sok ködember, aki +hozta a világosságot. A mi embereink elibük mentek, ezek közül már csak +talán minden harmadiknak a kezében füstölgött egy-egy végigégett +fáklyaüszök s a mikor fáradtan, csodálatos bamba nézéssel meg tántorgó +járással elhaladtak mellettünk, egészen sötét lett. A másik sor ember +fölváltani jött ezt a csapatot, de idő telt bele, mig hozzánk értek. +Most már a mi fáklyásaink is elmentek, amazok is messze voltak még s a +feketeségben, a mi körülvett, rettenetesen nyögtek és sóhajtottak az +emberek a szalmán. + +Alattunk pedig kezdett átmelegedni a föld, mintha valami óriás +sütőkemencze tetején taposnók az agyagot. S mintha megmozdult volna, +éreztük, hogy reszket. A fáklyások jöttek. Szabályos négyszögben +fölállottak, minden kettő közé egy-egy katona jutott feltüzött +bajonettel s kivül a kvadráton sok zsandár sétált. Ezek kiabáltak is és +ha a nagy hang se használt, szidták az Istent és visszalökdöstek egy pár +asszonyt, aki okvetlenül be akart rontani a fáklyások közé, mivelhogy +kereste az urát, vagy a gyermekét, a kiről nem tudta, hogy él-e, hal-e? + +--Azt kell előbb megvizsgálni, hogy ki melyik a sok között. Nem érti? + +A felelet is eljutott hozzánk. Rekedtes, kongó hang volt, valami nem +egészen öreg asszonyé, mert fiatalos volt benne az erő. + +--Nem, nem értem. Oda akarok... + +--Ha az megvan, kikapja mindenik a magáét. + +A tárnaháznál tülköltek. Erre mélységes csend lett, s azt is hallani +lehetett, hogy csikorog a kötél a felhuzó gép csigáján. Odameresztette +mindenki a szemeit a nagy ajtóra, a mit a messze külső világítás feketén +hagyott. Aztán hangos szó hallszott:--Fogd a fejénél! Emeld, jobbra--s +négy ember lassan kiczepelt egy ajtódeszkára fektetett testet és +lefektették a szalmára, ami hosszu vonalban el volt már készitve +azoknak, akik még következnek. Másik négy jött, azok is hoztak valakit, +a fáklyások tovább adták a hireket, a mint uj meg uj teherrel jöttek ki +az emberek a kapun.--Ez még él, annak már vége, szuszog, ebben van még +lélek s némelyik katona tátott szájjal előrehajolva bámult. + +Lenn a föld megsokallotta, hogy mind kihordják a gyomrából, amit már +megevett, nagyot bődült és vonaglott, a népek sápadtan bámultak +egymásra, künn pedig, a hol a mindenféle közönséges ember állott, +jajgatni kezdtek az asszonyok. + +A tárnaház most már egyenletes lassu tempóban egymásután adta ki magából +a sok fekete testet. Az emberek belejöttek a munkába, most már nem is +csináltak nagy czeremóniát. A kiben semmi élet se volt már, azt csak +lefordították az ajtódeszkáról a zsupra, ami éppen következett, gyorsan +fordultak be a kapun, meg ujra ki, csak hang nem volt semerre semmi +egészséges, emberi. Egy-egy láncz csikorgott vagy messze keservesen +vonított egy kutya. Arra következett egy kis mozgás, hogy az +igazgatósági házból lejöttek a direktorkisasszonyok, s dideregve, az +egész fejüket bebónyálva a nagykendőkbe, végigjárták az egymás mellé +fektetett emberek sorát s egy-egy czikk narancsot dugtak a nyitott +szemü, még pihegő emberek szájába, vagy konyakot adtak annak, aki meg +tudta inni. Az istenes munkába belefáradtak, egymást támogatták s +némelyiket a cselédek vitték, csak éppen hogy a lábán járt. Az apjuk +küldte őket; azt mondta, hogy ez jó vért szül a gyászos emberekben. + +A tárnaházban megint csikorgott a láncz a felhuzó csigáján s most ujra +megindult egymásután a négy-négy ember; ugylátszik egész rakást hozott +fel egyszerre a bennrekedtekből a lift. + +--Vannak még?--kérdezte valaki egészen a sor végén. A szalmán feküdt és +a lábaira egy ócska zubbony volt terítve. Mellette lehorgasztott fejjel, +komoran egy fáklyába bámulva, fiatal uri ember állott, valami hivatalnok +az igazgatóságtól. Mikor a hangot hallotta, gépiesen hátrapillantott s +aztán körülbámult a nagy feketeségbe czél nélkül, bizonytalanul. A +lábainál megmozdult az ember. Rettenetes kínnal föltámaszkodott a +könyökére, a zubbony alól pedig vékony, fekete csermelyben megindult s a +fiatal ember csizmái alá folyt a vér. Az ember összeszorította az +ajkait, hogy ne kiáltson, beledülledtek a szemei a fájdalomba s a mikor +már egy kicsit hozzászokott a kínhoz, suttogva szólította meg ujra a +hivatalnokot. + +--Fülöp ur, meghalok? + +A fiatal ember rábámult s olyan kábult volt, hogy nem értette meg +egyszerre a kérdést. Csak ugy felelt az esze nélkül: + +--Meg, meg, mind...--A mikor rápillantott az emberre, lehajolt hozzá és +jól megnézte.--Maga az, Fábián! + +--Mi a bajom? A lábamat nem érzem... Emelje fel a zubbonyt, nézze meg. + +A fiatal ember irtózattal meredt rá s rémülten tiltakozott. + +--Nem, azt nem teszem, nem tehetem... + +--Mert én nem érek odáig. + +Nagy csend lett, a két ember egymásra bámult. Az ur félelemmel, +irtózattal, a paraszt nyugodtan, csak éppen hogy elfáradva. Ő is szólalt +meg ujra először. + +--Az baj, hogy reggelig se élek. Meg kellett volna még mondani egyet s +mást az asszonynak. Ugy látszik, hogy nem engedik ide, mig a többi is ki +nem kerül a tárnából. Hallom a zsandárt, azért mondom. Hát Fülöp ur, jó +hogy itt van. Tessék beszélni vele, hogy menjen azután Sándor bátyámhoz +Abonyba, a gyerekeket pedig küldje fel Pestre a Ferihez. A mi kis pénzt +kap utánam, abból élhet valahogy. Miklós legyen asztalos, beadhatja a +Sallay gyárba, Pistuka pedig majd az lesz, a mire kedve van. A nagy +ládában jobra, lenn éppen a deszkán pénz is van. Tán irná fel Fülöp ur, +elfelejti... + +A hivatalnok rábámult elképpedve, de melegen és mikor vonaglott egyet a +suttogó ember arczán a fájás, feje alá tette a karját s apás +igyekezettel emelte a levegőbe... Az ember sziszegett s a szemeit +lehunyva könyörgött: + +--Velem ne törődjék... + +--Fábián... + +--Tessék? + +--Hát aztán igy elmegy, ilyen könnyen... + +Az ember lehunyta szemeit s most ugylátszik, eltompult benne a fájdalom, +mert kisimult az arcza. A másik pedig töprengett felette. Ilyen +közvetlen közelből látta a véget s meglepte az, hogy olyan könnyü a +meghalás. Ráhajolt a sápadt arczra s belemeresztette a szemeit abba a +kiolvashatatlan világba, a mi a kettő közt van, ott, a hol az élet +végződik és kezdődik a nihil, a végtelen rejtelem, a mibe az ember +beleőrül. Szerette volna megrázni ezt az embert s kifaggatni belőle azt, +hogy mit lát, mit hall, mit érez, de arra is képtelen volt, csak bámult +és motyogott, magában tépelődve. + +--Ilyen könnyen Fábián, ilyen könnyen?... Igy megy el az ember?... + +Az ember fölnyitotta a szemeit s mintha csendes mosolygás suhant volna +végig az arczán. + +--Ki igy, ki amugy... + +--Borzasztó! + +--Egyszer meg kell halni. + +--De igy! + +--Igy, vagy ugy, mindegy. + +--Mondtam, hogy az István-folyosót be kell falazni. Mondtam, hogy +emberpusztulás lesz a vége. Mondtam, mondtam, én nem vagyok a hibás, +Fábián. Az igazgató ellenkezett...--Hogy erre gondolt, féktelen dühbe +jött s tehetetlenségében a szalmába markolva sírni kezdett és egyre azt +hajtotta:--Mondtam, én megmondtam nekik... + +Előtte mindig gyöngébb és gyöngébb lett a sáppadt ember hangja. + +--Mindegy az... A fába is beleüt a menykő. Meg nincsen olyan erős ház, a +mi egyszer össze ne dülne... Száz esztendeig nem mindenki élhet, nem is +lenne jó, nem... Miért legyek én nagyobb ur, mint más, mindenki meghal, +mindenki... Jönnek mások, mennek, jönnek. + +A fiatal ember fölállott és lázasan, mintha beteg lenne, motyogott +magában:--Mennek, jönnek, mennek... Egyszerre gyorsan visszafordult az +emberéhez s kiváncsiságban égve sürgette a szemeivel, hogy mondjon még +valamit. Az összetört ember most már egészen mozdulatlanul, nyugodtan +feküdt, csak a zubbony alul kicsergedező vér mutatta, hogy még nem aludt +el benne az élet. Mosolygott; mintha mulatott volna azon az egészséges +férfin, a ki mellette guggolt. Aztán eszébe jutott valami, de már olyan +halkan beszélt, hogy alig lehetett megérteni a hangját. + +--Ne felejtse el Fülöp ur, a gyerek menjen a Sallay-gyárba, az asszony +Sándorékhoz, aztán csak éljenek, a mig lehet. + + + + +ORVOSSÁGOK + + +Tulajdonképpen már szombaton kezdődött el a munka. A férfiak a földek +közepe táján, hogy minden oldalról egyformán közel legyenek a keresztek, +szérüt csináltak. Hig anyagot kentek szét a tarlón, akkora négyszögbe, +mint egy pokrócz, bokáig bennetapostak eleintén, aztán mindig künnebb és +künnebb húzódtak belőle, mig olyan sima lett, mint az asztal; körül +azalatt megrakták kévével a szérüt, falat emeltek a kalászos zsupokból, +mintha az a négyszög lenne a szegény gazdaember vára. A kévehordás +nyomában verebek szedték a szemet s rá se hallgattak a kereplőre, mely a +föld végén, az országut mellett lármázott. Épen ugy hozzászokott már a +madár is ehhez a csatarához, mint az ember. Vasárnap nagy pihenő +következett. A legénynép mulatott csak, meg a lányok. A férfi korán +feküdt, hogy ereje legyen holnapra, a mikor az következik, hogy az ember +kiveszi a termésből a szemet, hasznát látja a mult esztendőnek. Reggel +kimentek a szérüre és a mikor az ég rámáján fölbukkant a nap, már +puffogott mindenfelé a szalma kalászos felén a hadaró, ritmikusan, +megczifrázva, mintha három-négy kovács verné az üllőn a lágyvasat. A +férfiak különben komorak voltak s talán még nehézkesebbek, mint máskor. +A termés nagyon rossz volt. Nagy polyvafellegek kavarogtak a levegőben a +fejük fölött és alig-alig maradt valami kis szem a szérün, a mikor +elkapták felőle a kivert fejü szalmát. Bennről a faluból leányének +hallatszott ki időnkint: egyetlen hang, a mire ideges lett a sok +paraszt. A mikor pihentek, némán bámultak a kis szemetes buzacsomókra a +lábuk alatt, mindenik osztotta a szemével három-négy porczióba, +számítgatta az adót s némelyik ugy verte földhöz a csépét, mintha nem is +venné fel ujra. Azonközben dél lett. Leányok, asszonyok jöttek kifelé az +uton az ebéddel s fáradtan, ellanyhulva érkezett ki a földekre a +harangszó. + +A falu üres volt. A nagy familiákból maradtak otthon néhányan, az +asszony, a gyermekek, az egészen kicsik s egy-két cseléd. Ebéd után +lassan, folyton törülközve mentek végig a posta felé az urak és +békességesen utánuk bódorgott egy-két kutya, a ki éppen itthon maradt. +Kocsinak hire se sehol, csak éppen a felső uton jött egy, de az is +letért a malomhoz. Annál inkább kirítt a némaságból, a mibe csak +messziről dongott bele a puffogás, a jajgatás, a mivel kiszaladt az +utczára Varga Boldizsárné. A nehéz, nagytestü asszony sietve topogott át +az uton egy másik kicsi házba, éppen a bolt mellett s a tornáczgerenda +oszlopához támaszkodva jajgatott. + +--Kata, Kata, jöjjön ki kománé lelkem... + +Másik asszony jött ki a házból, de lomhán, mintha még mindig aludt +volna. Ennek más volt már a formája is. Szikár, keményarczu asszony +volt; a mi előlátszott a szoknyája meg az inge alól a bőréből, az sárga, +mintha valami szintartó festékben fürdött volna s kis, alig ujjnyi +vastag hajfonat csüngött le hátul a feje búbjáról. Szurósan nézte végig +az asszonyt s ugy beszélt, mintha nem is akarná eltitkolni azt, hogy nem +szereti ha zavarják. + +--Mit akar? + +--Jöjjön át hamar. Az isten megfizeti, jöjjön. A maga keresztfia, a Béni +valamit csinált magának. Az elébb jött haza a szérüről, azt mondja, hogy +kalászt vertek a szemébe. Meg is van dagadva a szeme, ugy hogy már alig +látszik. És ordit... Jőjjön kománé... + +Akkora már elevenebb lett a rideg asszony. Bezárta az ajtót és sietve +ment át a másik házba, el is maradt mögötte a másik, az anya, aki +jajgatott és az ut közepén megállott imádkozni. + +--Édes istenem, édes teremtőm!... + +A gyermek valami hat esztendős fickó, a pitvar közepén feküdt a földön +és már belekábult a fájdalomba. Piszkos kendőt szorított a szemére és +csak nyafogott, mig azt nem érezte, hogy valami beleszur a fejébe a +szemén keresztül, ami áthasogatja a bőrt, meg a csontot, mindent... +Ilyenkor visított, amig birta s aztán erőtlenül esett vissza a földre. + +A két asszony megállott mellette és egymásra bámult. Az anya +kétségbeesetten, mintha rögtön belebolondulna abba, hogy igy kínlódni +látja a gyermekét, a sovány sárga szomszédné pedig inkább vizsgálódva, +mintha orvos vagy valami afféle lenne. Végre is lehuzták a gyermek kezét +a szeméről. Csunya vörös daganatot takart a piszkos kendő. Az anya +elsáppadt és a falnak esett, ugy elrémült. A másik is megilletődve +szólott. + +--Ilyenkor megtesz az ember mindent. A gyermek mégis csak beteg, csúnya +a szeme. Valamit be kellene talán adni neki. + +--Vagy megkenni... + +--Ugyan! Nem külső állapot ez... Különben én nem is ártom bele magam. +Talán ha elszaladna a kapitánynéhoz, az tudna valamit mondani. + +A nehéz kövér asszony már ment is. Porzott utána az ut, ahogy szaladt, +lihegve s megállva egy-egy pillanatra, mig kifújta magát, mert már-már +összeesett. A kapitányné lenn lakott a falu végén s mindenre tudott +valami orvosságot. Nem drágát, rendesen olyant, ami mindjárt kitelt a +háztól, de ha boltba kellett menni érte, akkor is sokkal olcsóbb volt, +mint a patika. Varga Boldizsárnén is segített s a kövér asszony +nemsokára visszafelé rohant az uton. Valósággal beesett a házba s +rekedten nyögte ki, hogy mit tanácsolt a kapitányné. + +--Anyatejet kell fejni a fájós szemébe. Honnan vegyem? Honnan? + +Zavartan, tétovázva nézett a mellére s az ajtófélfához verte a fejét +kétségbeesésében. + +--Honnan, honnan? + +A másik asszony elsuhant mellette s nem telt bele egy kis negyedóra, már +visszajött a pakulárnéval, akinek éppen három hete adott az Isten egy +leánygyermeket. A fiu akkor már az ágyban volt s az anyja mellette sírt +most már csöndesebben, inkább reménykedve, mint vigasztalanul. A +pakulárné becsületes nagy barna arcza sugárzott az örömtől. Boldogan +hajolt a gyermek fölé s tele kebléből bőségesen ontotta a vörös +daganatba a tejet. A gyermek visított s rugott, de a két asszony lefogta +a kezét, lábát s az anyja fáradtan könyörgött a pakulárnénak: + +--Még, még... A magáé is jóllakik, meghálálom... + +Valamicskét mégis enyhitett a gyermek tüzén a friss tej. Végigfolyt az +arczán s hütötte... Behunyta a másik szemét is, ami pedig már szintén +dagadni kezdett és fájt... Mégis csendesebb lett s az asszony, aki a +mellében hozta el az enyhülést, büszkén huzta össze a nyakán az inget és +mosolyogva, boldogan ment vissza a szép egészséges kis leányához, aki +azalatt egy szürön, a kutya mellett rugdalózott és nagyokat rikkantott. + +Estére se harangoztak még s már nyilvánvaló lett a két asszony előtt, +hogy az anyatej nem sokat használt. Talán még ártott is. A gyermek szeme +mind nagyobbra dagadt s véresebb lett és most már folyton hasonlatosabb +lett hozzá a másik is, mintha valami utálatos, borzalmas nyavalya el +akarta volna lepni az egész fejét. Néha a homlokához kapott s még +élesebben visított. A száraz, sovány asszony ilyenkor elfordult. Nem +birta nézni, hogy hogyan kinlódik a gyerek, s belelágyult, valósággal +elolvadt a szánalomban. Azon töprengett, hogy hova kellene menni +orvosságért. A gyermek most már egészen az ő kezében volt, az anyjának +nem vehette semmi hasznát. A nagy, erős asszony az ágy szélére dülve +hangtalanul vonaglott; azt se érezte volna, ha ütik, ha rúgják... Semmi +lett belőle. + +A sovány asszony egyszerre fölkapta magát és elment. Az ajtócsapásra +fölrezzent a gyermek anyja, de rögtön visszaejtette a fejét az ágy +fájára. A gyermek utána nyult, kereste a kezét és rimánkodni kezdett +neki: + +--Nem látok semmit se, magát se. Gyujtson lámpást. + +A szomszédné egy másik asszonnyal jött vissza. Éppen az uton találta, +amint a szérüről jött vissza s mindjárt hozta is. A magáéból igért neki +lisztet és darát s tolta maga előtt, mintha valami állatot hajtana. Az +asszonynak az volt a hire, hogy nagyon jó doktor. Tömlöczben is volt már +s mostanság már csak akkor hajlandó megosztani a tudományt a +szenvedőkkel, ha semmi gyanus ember nincs a közelben, teszem fel +kisbiró, zsandár, vagy valami ur. A házba sompolyogva elgondolkozva +állott meg a gyermek fejénél. Nem tudott rögtön tisztába jönni magával; +ilyen esete nem igen lehetett. + +--Talán egy kis porczukrot kellene a szemébe fujni +szegénykének--mondta--vagy hogy eczetes tormával borogatni. Talán +kámforos pálinka se volna rossz. + +--Csak egyet mondjon, ne annyit. Megbódul az ember. + +--Hát az eczet, az való neki. Csak rá kell tenni. Ha nem használ, akkor +már az Isten ő szent felsége se akar segíteni. + +Maga is letelepedett az ágy mellé s a szakajtó rongyba gyömöszölt +eczetes tormát ő szorította le a saját két nagy vörös kezével a gyermek +szemeire. A gyermek magasra dobta magát az ágyon s hörgött perczekig, +mig össze tudta szedni magában azt a hangot, ami végtelen fájdalmának +megfelelt. Akkor borzasztót kiáltott, mint egy férfi, akit fejbevágnak s +felült az ágyban. Piczi karjaival hadonászott, megmarkolta az ágy +deszkáját és rázta, hogy majd leszakadt alatta a nyoszolya s +lassan-lassan halt ki belőle a hang. A doktorasszony vállat vont s +némileg aggodalmasan suttogott a másiknak. + +--Nem tűri, nem hogy használjon. + +A szegény asszony szemeiből kicsordult a könny, a földhöz csapta és az +agyagba taposta a szakajtórongyot. Azután a két száraz keze közé fogta a +gyermek fejét s beszélni kezdett hozzá, mig könnyeivel az arczát mosta. + +--Buksi, te kicsi, no fáj... + +A gyermek elalélt. Valami kicsi megkönnyebbülés látszott rajta. Feje +visszaesett a párnára, kis szintelen kezecskéivel belefogózkodott a +szikár, csontos karba, a melyre ránehezedett forró, lázas teste s inkább +csak egészen magában, hogy csak kitalálni lehetett, de hallani nem a +szavát, az anyját szólította. Az összetört asszony erre fölnyitotta a +szemeit s mereven bámult rá a gyermekre. + +--A magáé no! Mit nézi!--mondta az idegen asszony s dühösen rázta meg, a +mikor erre se akart életre ébredni. + +A másik asszony szórakozottan állott föl az ágy mellől, +kétszer-háromszor végigjárt a szobán, látszott az arczán, hogy valamin +töpreng s aztán egyszerre föllódította a helyéről a doktornét. + +--Nem tud maga semmit, de azért megkapja a lisztet meg a darát, ha +hamarosan fuvart kerít. + +--Honnan lelkem? mind a szérün vannak. + +--Józan Sándor itthon van, oda menjen. Mondja neki, hogy négy pengőt +adok Mária-Büdig. Legyen itt mindjárt. + +Az asszony elment s a szomszédné letérdelt a másik mellé a földre és a +fülébe kiabált, hogy hátha megérti. + +--Vargáné, elmegyünk a szent Szüzhöz, Büdre. Annak segíteni kell. Nekem +nem vérem itt ez a gyerek, de azért ugy imádkozom, hogy tán jobban mint +maga. + +Az asszony intett, hogy érti. Fölállott s szép rendesen kezdett +készülődni. A gyermeket lepedőbe hengergették, mielőtt elmentek volna, a +Mária-kép alatt meggyujtottak egy mécsest s a tornácz padkájára egymás +mellé ülve, szó nélkül várták a kocsit. A mikor megjött, fölültek, az +egyik asszony a gyermek fejét, a másik a lábait szorította magához s +mind a ketten elkezdtek halkan a fogaik között imádkozni. Már +alkonyodott. A gyermek testén néha, mintha a hideg futott volna végig, +ugy megreszketett. Az anyja jobban a fejére huzta a lepedőt s a mikor +rápillantott, megragadta a másik asszony karját és nyögve beszélt. + +--Nézze, mintha feketednék. + +Az is belenézett a lepedő tölcsérébe s halványan meredt reá a +mozdulatlan gyerekre. A fiúcska halántéka igazán feketedni kezdett, +előbb csak egy karikában, aztán mindig sötétebb lett a folt. De élt. +Mintha vigasztalni akarta volna a két asszonyt, egyet-egyet rugott +rajtuk, vagy a kezével bökött beléjük, de gyengén, alig-alig hogy +észrevették. + +Hallgattak aztán az egész uton. A sovány asszony átfonta még a +szomszédját is az egyik karjával, nehogy kiessék a kocsiból s ugy +kiabált a lovakra: gyihé! gyihé!--A hangja rikácsolt s a kis lovacskák +igazán megijedtek tőle, mert galoppban iramodtak neki a büdi kaptatónak. + +A csodatevő szüz asszony képe a templomban volt Büdön. A két asszony +nyitva találta az ajtót. Akkor már csak az anyja karjában volt a gyerek +s a nehéz nagy asszony végig esett a kövön s a feje fölé tartva a hideg, +most már csak alig pihegő kis testet, rikoltva követelőzött. + +--Itt van, no most! Lássam, hát lássam! Mária, add vissza, Mária, ne +vedd el. + +A sovány szomszédné hátrább huzódott és ugy imádkozott, hogy egy +pillanatra meg nem állott a szája. Gyors, sietséges motyogása volt a +kiséret ahhoz az őrjöngéshez, a mivel a másik asszony sikongott a +szeliden mosolygós asszonykép előtt. + +És lassan egészen fekete este lett. + + + + +SZERENCSÉTLENSÉG + + +Kérem szépen, az a baj nem ott kezdődik, a hol mondani méltóztatik, hogy +az asszony bejött a kávéházba, hanem előbb, messze, a hova visszamenni +nem is volna eléggé fontos a nagyságos uraknak. Ha ugy parancsolják, +hogy mondjam, hát mondom, csak éppen hogy az ügyvéd urral szeretnék pár +szót váltani, mert nem akarnék csak ugy a magam jószántából valami +olyast mondani, a mi megnehezítené az ügyemet. Elég sulyos az már ugy +is. + +Ott kezdtem, hogy sokkal hamarabb születtem meg, mint a hogy apám +elvette az anyámat. Csak ugy együtt éltek s én kilencz esztendős voltam, +a mikorra anyám addig kunyorált, hogy az oltár elé mentek. Apám +ácspallér volt s elejétől kezdve nagyon dühös volt rám, hogy csak én +voltam az oka a házasodásának. A hol csak előkapott, megpofozott, +fölrugdalt s rám kiabált, hogy egy ilyen ostoba béka miatt sok előnyös +pártit elmulasztott. Tehettem én arról? Egyszer ugy megütött, hogy +belesántultam, azóta biczegek a ballábamra. Most még nem annyira, mert +jó meleg idő van, de ha változik a temperatura, bizony nagyon észre +venni, akár mekkora sarkot rakatok is a csizmám alá. Félénk beteges +gyermek lettem az apám miatt s tán a fejemben is volt valami baj, mert +biz én még ma sem vagyok valami értelmes ember; csak éppen hogy +dolgozom, a mihez éppen értek s a mihez nem kell olyan nagy tudomány, +mint teszem fel a betüvetéshez, meg a rajzhoz s több afféle uri +munkához. + +Anyámnak volt egy bácsija Oláhországban. Timár, meg finomabb dolgot is +elkészít, szattyánt ilyesmit olyan puhára, mint a bársony. Annak irt, +hogy vegyen magához, aztán fizet értem tiz pengőt a kosztra, meg a +kvártélyra s tanuljam ki a mesterséget. Igy kerültem oda le. Nem volt +kedvem a timársághoz, de hát láttam, hogy végre is valamit meg kell +tanulni. Mig rendesen megérkeztek a tiz forintok, nem is volt semmi +bajom, de egyszer anyám betegeskedni kezdett, akkor azt irta, hogy +legyenek egy kicsit türelemmel, aztán meghalt, hát egészen egyedül +maradtam s most már ott kezdtek verni. Egészen belebutultam, még gyávább +és siránkozóbb fiu lettem s egyszer aztán nekiindultam a világnak. + +Azóta aztán csavargok. Nem loptam, nem csaltam, csak legföllebb +koldultam, ha már nagyon éhes voltam, de azért senki világtolvaját +annyiszor be nem zárták, mint engem. Mintha csak arra lett volna +mindenfelé a zsandár meg a policzia, hogy engem lökdössön be a +tömlöczbe, ki a tömlöczből, meg utaztattak, kikergettek a városokból, +elküldtek a határra, lefotografáltak egy numerussal a kezemben, +rámfogták, hogy valamibe töröm a fejem, pedig sohase akartam egyebet, +mint megszerezni egy darab kenyeret. Nem kellettem senkinek. Egyszer, a +mikor már nagyon el voltam keseredve, azt hiszem Brüsszelben vagy +Lyonban--eljutottam én kérem szépen mindenfelé--egy korcsmába +ténferegtem. Sok szocziálista munkást találtam ott, a kik éppen arról +szónokoltak, hogy milyen lesz a jövő társadalma, meg hogy minden ember +egyenlő.--Ezek az én barátaim,--gondoltam,--de aztán kicsufoltak és +kidobtak. Nekik se kellettem. Megpróbáltam mindent, de hát nem ment. +Akkor aztán mondta valaki, hogy legyek pinczér. Valami első nem leszek +ott se, de hát megélhetek valahogy. Azóta egészen jó dolgom van, hogy +soha jobbat ne is adjon az Isten. Egész jól elbiczeghettem volna odáig, +a hol aztán már többet nem biczeg az ember... + +Akkor aztán közbejött az, hogy megházasodtam. No, ez nagy eset volt az +én szegény életemben. Sohase is mertem volna gondolni arra, hogy nekem +valaha saját ágyam legyen, meg éves lakásom, rendes kosztom, a mit az +asszony tálal fel... Mégis megesett... Most már elég baj lett belőle, +hanem akkor nem birtam magammal az örömtől. Lágy természetü ember +vagyok, minden megríkat; akkortájban sokat sírtam; magam se tudtam, hogy +miért, csak potyogott a könnyem s csendes megelégedés töltött el. + +--No öreg fiu, mondtam magamnak--hát csak neked is megvirrad. Egy kicsit +kevesebbet iszol ezután, mert akkor tetszik tudni, ugy éltem, mint a +többi pinczér; aztán hozzá se nyulsz a krajczárokhoz, a mi +összegyülekezik a zsebedben, aztán jól lesz... Nem is értettem egészen a +dolgot. Furcsállottam... Mivel érdemeltem meg? Hát mindegy, megtörtént, +akadt párom nekem is. + +Nem volt szép, öreg is már egy kicsit... A nyári lokalitásban +ismerkedtünk meg. Egy másik leánnyal vetődött ki oda, meg egy rendőr is +jött velök, a ki meg a bátyja volt. Szivesen beszélt... Aztán mondta, +hogy tegyek forró fokhagymát és ineresztő pópiumot a lábamra, arra +kinyulik. Ez nekem jól esett... Lám, lám... gondoskodik rólam... Ott +maradtam egy-egy perczre az asztalnál... Beszélgettünk... A másik leány +kaczagott; azt hiszem azon mulatott, hogy hogyan tánczolnak a kezemben a +sörös poharak, a mig járok; ő leszidta, hogy viselje becsületesen magát; +ezt mondta a rendőr is, aztán jöttek máskor is és hamar rendbehoztunk +mindent. A főnököm adott negyven forintot, azzal vettünk butort, +asztalt, székeket, szekrényt, lámpát, már a mi kell; ő is ide adta, a +mije volt, azzal fizettük meg a papot s éltünk szép csendesen, boldogan; +hogy milyen boldogan, azt nem is tudja az, a ki csak ugy könnyen jut a +családhoz, a szép ember, meg a ki ép, egészséges. A mikor tellett az +időmből, hazaszaladtam, néha még délután is, három és öt óra között... +Később diványt is vettünk... Ott hevertem, a mig az asszony a tüz +mellett elmosta az edényt s dudorászott... A szekrényben egyszer ezüst +forintokat is láttam egymásra rakva. Nem szóltam egy szót se, csak +egyszerre ugy éreztem, hogy ur vagyok s arról kezdtem gondolkozni, hogy +hol nyitom meg majd a kávéházat. + +Akkor már kávéházban voltam. Ott több ember megfordul. Mégis csak jobban +összeszedi magát az ember. Sokat kell eltürni; ugy beszélnek az emberrel +a vendégek, mint a kutyával, hanem hát nem az a fődolog, hogy +czirógassanak, hanem, hogy éljünk. + +Igen, erről akartam beszélni... + +Nincs annak terminusa, hogy mikor, nem is ment egyszerre, hanem +lassan-lassan, nagyon büszke ember lettem. Nem a vendéghez, hanem csak +ugy magamban, meg az asszony előtt. Gondoltam, hogy nem vagyok éppen +hányt-vetett ember, éves lakásom van, családom, becsületes keresetem, +minek engedjem meg, hogy minden lump belém törülje a lábát. A kávéházban +nem szóltam semmit, a vállaim közé húztam a fejem, hanem otthon kezdtem +nagyobbnak mutatni magam, mint a milyen voltam. Gondoltam, hogy az +asszony előtt csak megmentem a becsületet. Lassan kezdtem, aztán mindig +többre bátorkodtam, mert láttam, hogy jól esik neki, de meg hát +legfőképpen nagyon jól esett egy kicsit kiegyenesedni. Mondtam neki: + +--No te asszony, a pinczérnek ugy általában nem igen megy jól a sora az +üzletben. Nem igen bánik vele valami tisztességesen se a kávés, se a +vendég, hanem nekem semmi bajom. Ugy megbecsülnek, hogy szinte csoda. A +multkor is egy társaság megkinált sörrel, kávét meg annyit ihatom, a +mennyi belém fér. + +Aztán azt mondtam egyszer, vagy nem is éppen azt, hanem olyasformát: + +--Az ember igazán nem is érzi, hogy ki kell szolgálnia a vendéget. Azt +mondják: kérek szépen egy kapuczinert, egy sört, meg-megköszönik; ilyen +helyen csak jól érzi magát az ember. Müvelt emberekkel van dolga, nem +érzi, hogy fárad. + +Aztán meg olyast is mondtam, hogy majdnem ugy vesznek a vendégek, mintha +én volnék a gazda. Még a főnök is. Olyan társforma vagyok, mintha nekem +is lenne pénzem az üzletbe fektetve. A tüzlegény a multkor is +mondta:--Hej Ferencz ur, csak nagy becsülete is van itt magának. Azelőtt +még pofon is csapták minálunk a pinczért... + +Az asszony ugy nézett rám, hogy aztán már egészen beleszoktam a +hazudozásba. A mint betettem magam után a kávéház ajtaját, mintha +kicseréltek volna. Ugy mentem haza, mint valami hivatalnok az irodából, +pedig hát egyszer-másszor ugyancsak bajos volt már lehazudni, hogy +milyen keserves volt a dolgom a kávéházban. Én voltam a viccz, tetszik +tudni. Volt egy vendég, aki mindig ugy jött be, mint a hogy én biczegek +a ballábamra; figurát csináltak belőlem, lökdöstek az asztalok között, a +kávés tegezett és kiabált reám:--szedd a lábad te sánta lidércz! odább +te göthös!--A vendégek kaczagtak, egyszer a konyhából bekérték a +kalapomat, teleöntötték sörrel s a fejembe csapták; én voltam a kávéház +komédiása. De nem szóltam egy szót se. Most már gyerek is volt odahaza, +fiu, a kiből ugy határoztam, hogy tanult embert nevelek, meg az asszony, +aki mosott reám, meg ugy gondoskodott rólam, mintha az édes anyám lett +volna, hát csak elnéztem mindent. Bánja a fene, gondoltam, szenvedek, +legalább van miért. Leginkább a mészáros legények jártak hozzánk a +vágóhidról. Mit kezdjek ki velük. Elcsapnának, aztán a gyerek, meg az +asszony... ördög vigye... Nagyobb szerencsétlenség is megesett már sok +emberrel, mint hogy röhögtek rajta. + +Otthon pedig azt mondtam, hogy a kávés megkinált, hogy álljak be melléje +kompánistának. Pénz nem kell semmi, csak éppen hogy részesedem a +haszonból, meg hogy felügyelek a személyzetre... + +És itt ütött be aztán a baj. Innen kezdve már ismerik a dolgot a +nagyságos urak. Nem védelmezni akarom én magam azzal, a mit elmondtam +idáig, csak éppen azt akartam elérni, hogy tudja meg a törvény, miről +van szó. + +Egy délután,--ott meg is van irva az irásokban, hogy mikor, én már nem +emlékszem tisztán vissza,--éppen nagyon tréfás kedvökben voltak a +mészáros legények. Azzal mulattak, hogy egyik is meg a másik is +kinyujtotta elém a lábát s nem engedett tovább, hacsak át nem ugrom, ami +egy ilyen csámpás embernek nehéz dolog. Az alatt elől az üveges ajtón +bejött az asszony. Nézte az egészet s a mikor előre jöttem, ijedten rám +szólott: + +--Mit csinálsz? + +Nagyon megzavarodtam, de azért valahogy csak kivágtam magam. + +--Tréfálkozom az urakkal. Igy napközben eljátszunk egy kicsit. + +--...A fájós lábaddal...--ezt már ugy mondta, hogy láttam a szemében a +tájékozatlanságot, a hogy körülnézett, meg elrémült. Hanem azért, ha +akkor mindjárt vége szakadt volna a dolognak, nem lett volna semmi baj. +Otthon majd csak beszéltünk volna valahogy... Hanem a vendégek garázdák +lettek. A mikor nem mentem vissza, kiabáltak utánam. + +--Jösz-e már te sánta majom? + +--Hol maradsz te Luczifer? + +Az asszony bámult ide-oda, elképedt, sírt; egyszerre vége lett +mindennek, amit szépen megépítettem otthon. Mondani akartam, hogy:--hát +bizony édes fiam, a te urad nagyon keservesen vájja ki a garast +keresetnek, hogy kutyája mindenkinek, de azért mink csak mink vagyunk, +éves lakás meg... Hanem akkor előre jöttek a vendégek, elől az, aki +mindig kifigurázott a járásomban, s most pedig kiabált, hogy:--te +biczegő majom--és több efféle. Elfutott a düh, ami nálam olyan hirtelen +jött, mintha egy pohár nagyon erős pálinkától egyszerre részeg lesz a +gyengefejü ember, mellettem volt az a dákó, ott a tekintetes törvény +asztalán, a fejébe csaptam s aztán vége lett. + +Igy áll a dolog, könyörgöm alázatosan. + + + + +A BOTRÁNY + +I. + + +Kevesen látták a dolgot, de az a kevés tovább beszélte a sokaknak, s +mára már kész a világra szóló skandalum. Tegnap délben a legelevenebb +uton, ott a hol a nagy emeletes kávéház és vendéglő kaczérkodik a +komoly, csupa oszlop Operával, megállott egy kocsi. Egy öreg ur ült +benne és egy szép fiatal, barna leány, tizenhat-tizenhét esztendős, nem +is egészen hosszú ruhában, csak olyanban, a mi bokáig ér. Az inas +leugrott, föltárta az ajtót s lesegítette a gyermeket, a ki egy kicsit +körülnézett, keresett valakit. A lámpa mellett egy kopottas fiatal ember +állott. Bátor nézésű, jó vidéki fiu, bizonyosan valami egyetemi +hallgató, vagy még inkább valami teknikus, a ki az apróhirdetések között +nagyon szerény feltételek mellett olyan haszontalan kölyköket keres, a +kiket szekundába ponáltak a professzorok s most valahogyan ki kell +rántani a sárból. Mikor a leány meglátta a fiut, merészen hozzálépett, +mondott neki pár szót s megfontoltan, komolyan, minden sietség nélkül +megcsókolta az arczát. Akkorra már néhány kiváncsi ember állott meg +körülöttük s ügetve jött egy lovasrendőr, hogy lássa, mi a baj. Az öreg +ur végignézte az egészet a kocsiból; mikor a leány visszafordult, eléje +nyujtotta a kezét, bevonta maga mellé, az inas becsapta az ajtót s a +nyugtalan, ideges két nagy nyulánk ló megindult. A fiatalember tovább +ment s valami jegyzetekért betért egy antikváriushoz. A kiváncsiak is +eloszlottak százfelé kolportálni a hirt, a mi az estilapokról már +lekésett, bár egy éppen arra lézengő riporter nagyon utána vetette magát +a dolognak. + +Hogy ne tessék valami nagyon rosszat gondolni arról a kis leányról, ime, +elmondom a történetről azt is, a mi az eleje volt. + + +II. + + +Körülbelül egy hete Rácz Lajos teknikus ur, a kinek még csak éppen egy +szigorlata hiányzik ahhoz, hogy gépészmérnök legyen, fölmászott egy +omnibusz tetejébe s kiment a ligetbe tanulni. Ilyenkor ott nagy csend +van, még a verebek is hangtalanul gubbaszkodnak össze a hidegben. Ha +végigjárkál az utakon, nyugodtan gondolkozhatik az ilyen diákember, a +kit nem bánt a fagy meg a dér. A nagy kocsi lassan döczögött előre a +sima uton, a diák fölállott a kocsi korlátja mellé s azon mulatott, hogy +benézett a földszintes lakásokba s egy szép ebédlő berendezést keresett +magának arra az időre, a mikor majd ebédlője lesz. + +Könnyü, nagy kosárforma kocsi közeledett gyors ügetésben az ut végén. +Gyönyörü, könnyü lábu, karcsu lovak voltak elébe fogva. Fiatal ember +tartotta a gyeplőt s nem ült mellette más, mint egy őszes bajuszu, pörge +kalapos kocsis. A diáknak megakadt rajtuk a szeme, kihajolt a korláton s +ugy nézte, hogy hogyan jönnek s hogy suhannak el majd az omnibusz +ablakai alatt, gyorsan, tünemenyszerüen, mint a gondolat, a mi csak +átfut az ember agyán. Mosolygott s egyszerre följajdult és az arczához +kapott. Bal fülétől a szájáig hosszú vörös vonal egy szempillantás +alatt, mintha késsel hasították volna végig. Az urfi, a ki a lovakat +hajtotta, végighuzott rajta az ostorral. A szegény fiut előbb +megbénította az éles fájdalom s mikor jajgatni kezdtek körülötte az +emberek, hogy--gazság, aljasság, ha tanu kell, hát ők itt vannak +valamennyien...--neki pirult az egész arcza, hogy elveszett benne a +vörös vonal s lebotorkált a lépcsőn s futni kezdett a kocsi után. Mire +néhány lépést tett, már eltünt a fogat s a diák tehetetlen dühvel állott +meg az utczán. Azalatt végigfolyt a kabátján a vér s gyülekezni kezdtek +körülötte a jó emberek, hogy megvigasztalják. Rettenetes volt a szép +nagy fiu. Szemeiből csurgott a könny, fáradtan lihegett a nagy +indulatban, a mi majd szétvetette, fuldoklott. Tisztelettel bámult rá a +tömeg s jött egy rendőr is, a ki azt mondta, hogy menjen be a kerületi +kapitánysághoz, ott majd kinyomozzák, hogy ki volt az a betyár... + +A fiu menekült előlük. Zsebkendőjét folyton az arczára szorítva indult +el az utczákon kóborolni. Egy-két óra alatt lehült egy kicsit, +nyugodtabban gondolkozhatott a módokon, a hogy utána járhatna az +ostorosnak. Végre is nem tudott egyebet kiokoskodni, mint hogy néhány +lapban apróhirdetést adott ki, a miben felszólította azt az urfikocsist, +a ki megütötte, hogy jelentkezzék, különben gyáva kölyöknek tartja. + +A hirdetések árát a házi asszonya adta kölcsön s ő borogatta éjjel az +arczát is jeges ruhával, mig a fiu lázasan s izgatottan elaludt egy-egy +negyedórára. + + +III. + + +Három nap is elmúlt s az urfi még mindig nem jelentkezett. A negyedik +napon másik házba, sokkal szebbe és előkelőbbe költözött át a történet. +Báró Tomahidy Ferencz urnak az öregebb kocsisa, a ki szintén Ferencz, de +csak az egészen közönségesek közül, elfogta a lépcsőn a kisasszonyt és +alázatosan megkérte, hogy szólhasson egy pár szót, mert már nem birja +tovább magában tartani, ha kocsis is az ember. Van benne becsület, +különösen, ha annyi derék urat szolgált, a milyen a fiatalok között már +nem igen akad... + +--No hát mi baj? + +--Nagyon megköszönném, ha a méltóságos báró urfival ezután a Gábor menne +kocsizni. Fiatal mind a kettő... Én meg megmaradnék a kisasszonynak meg +az öreg báró urnak... + +--Miért?... + +--Hát mert ha véletlenül ugy előfognák az ifju urat, hogy elrakják, hát +én már nem igen volnék melléje való. Nem tudom, hogy ugy +feledékenységből, mert nem ismerném meg benne hirtelenében a gazdámat, +nem-e ütnék én is rajta egyet-kettőt... + +A kisasszony bámulva meresztette a szemeit a vén emberre. + +--De hát mi történt?... + +--Benne áll már az újságban is, itt hátul... Elől ugy látszik szégyelték +kiirni. + +Egy gyürött lapot huzott elő a zsebéből. A leány sápadtan kapott utána, +de a kocsis nem adta mindjárt oda. Előbb körülvonalozta a körmével a +helyet, a mit el kellett olvasni s méltatlankodva dörmögött: + +--Nagyon keresi az a fiatal ember. Én se hagynám annyiba. + +A leány nekidült a karfának, egy darabig szótlanul maga elé bámult, +sirni szeretett volna, valamit megsiratni, a keserüség összeszorította a +torkát s erősen összenyomta az ajkait, hogy valahogy ki ne szaladjon a +száján valami keserves nagy hang. + +--Ő volt?...--kérdezte halkan. + +--Igenis, kérem szépen. A mikor ki akartam rántani a kezéből az ostort, +még rám is kiabált, hogy: marha, barom!... Nem szoktak igy beszélni az +emberrel... Kérdeztem, hogy minek bántotta azt a fiatal embert; azt +mondta, hogy csak ugy, mert tetszett neki... Bizott a lóban, az elvágtat +majd vele... De az a fiatal ur utána jött, itt van ni... + +--Jól van. + +A kisasszony alatt megingott a föld. A kocsis lármázta elő a +szobalányokat. De mégse volt szükség rájuk, a maga erején ment fel a +második emeletre, a hol a bátyja lakott. Az inas utját állotta s azt +mondta, hogy a gazdája még alszik. + +--Keltsd föl rögtön. + + +IV. + + +Mikor bejutott a rendetlen szobába, ráesett egy székre. A bátyja álmosan +kérdezte meg: + +--Mi bajod? + +A leánynak reszketett a hangja, a mig csendesen, visszafojtott +indulattal beszélt: + +--Küldd ki Tónit az előszobából, mert kiabálni fogok. + +--Nem baj. + +A leány kiszólott az ajtón: + +--Hivja fel a papát! + +A bátyja nagyot nézett erre. + +--Minek? + +--Legyen itt. Ismerje meg a fiát. + +--Mit akarsz? + +A gyönge gyermekleány hangosan zokogni kezdett és jajgatott, mintha +ütnék. + +--Kiabálni, kiabálni... + +A bátyja most már csakugyan megijedt s hozzá akart menni, hogy segítsen +rajta. + +--No mi bajod? + +A leány most már fölállott, nekitámaszkodott az asztalnak, hogy erősebb +legyen s most már keményen, olyan érdesen beszélt, a milyen hangot ebből +a szép, piros, üde gyermekszájból nem várhatott az ember. + +--Mit akarsz? Azt akarod, hogy belehaljunk mind a szégyenbe, a mit ránk +hozol? Meddig megy a hitványságod? Te férfi, te ur, hát a kocsisok +tanítsanak meg becsületre, arra vársz? + +Oda dobta neki az ujságot, kicsi öklével rácsapott arra a helyre, a mit +a Ferencz vastag, paraszt körme körülvonalozott. + +--Láttad? + +Most már a bátyja is elsápadt és hebegett, mint a megfenyegetett +gyermek. + +--Igen. + +--És nem mentél oda megmondani, hogy te voltál? + +--Nem... Valami ripők... + +--Rossz ember! A mama már meghalt bánatában, hogy ilyen semmi a fia, a +papa megőszült és meggörnyedt, mintha százéves lenne, én tönkre +komolyodtam, elvetted tőlem a gyermekségemet... Te ember vagy? +Milliomszorta emberebb vagyok... + +Az öreg báró jött be s tétovázva állott meg az ajtóban. A leány hozzá +szaladt s a kabátját rángatva, huzta be a szoba közepébe. + +--Papa, ez az ember itt a te kocsidon, a te lovaidat hajtva, a te +ostoroddal arczul csapott egy fiatal embert, a kit először látott +életében. Most az keresi az újságban, hogy ki volt a bántalmazója. A te +fiad tudta ezt és nem mer oda menni, hogy azt mondja: engedj meg uram, +én egy hülye urfi-gyerek vagyok, sajnálom, hogy bántottalak, vagy hogy +kiálljon vele kardra, vagy nem tudom én mire. Itt hever, mint egy lusta +állat és hozzám jön panaszra a kocsis, hogy ő szégyenli ilyen ficzkóval +egy uton járni... + +Az öreg ember szó nélkül várt, hogy talán mond valamit a fia és a mikor +látta, hogy hiába várakozik, elfordult és indult kifelé... A leány +azonban utána kiáltott. + +--Papa! Még valamit akarok mondani. Itt halljátok mind a ketten... Ugy +nyugodjék sirjában a mama, ugy légy boldog te, ugy szeress engem, a hogy +megteszem, a mit mondok. Elégtételt akarok adni annak a fiatal embernek. +Rögtön irok neki s ha az utczán bántották, hát az utczán teszem jóvá a +bátyám aljasságát. Velem jösz holnap és én megcsókolom azt az embert +ott, a hol ez a ficzkó megütötte. Megmondom neki, hogy egy gyáva +sihedernek vagyok a húga, ne panaszoljon ránk, mi nem vagyunk az okai +annak, hogy ez lett belőle. Megcsókolom... + +--De fiam... + +--Papa velem jösz. Esküdtem... A mama nyugalma... + + +V. + + +Ez a botrány története. Ne méltóztassék nagyon szigorúan megkritizálni +azt a drága barna kis leányt. + + + + +A KÉT GLUBOVITZ + + +A fiatalabb Glubovitz jóformán suhanczkorában került fel a fővárosba, de +már akkor se igen látszott meg rajta, hogy vidéki. Roppant finoman +öltözködött s a modora is olyan előkelő volt, mint valami hivatalnoké. E +miatt valami megkülönböztetett szivességgel bántak vele a boltosok, a +kiknél segédkedett. Csak ugy szóltak hozzá: Szabad kérnem Glubovitz ur, +kérem, sziveskedjék Glubovitz ur... És különösen kitüntették az +asszonyok, a vevők. Órákig elültek az áruasztal előtt a törpe zsöllyéken +s várták, a mig Glubovitz ur mással végzett, hogy rájuk került a sor, +mint a patikában. A többi segéd azalatt a pudli körül ácsorgott s +jóformán csak a keze alá adtak holmit, a mint parancsolta. Azalatt pedig +alattomosan pislogtak reá és névtelen levelekkel igyekeztek bemártani a +főnöknél. Glubovitz mindennel szemben érzéketlen maradt. Azzal az +elegancziával szolgálta ki a hölgyeknek a csipkét, szalagot, fodrot, +mint a bankár a grófokat a büróban; szó nélkül jött, ment, pontosan, +mint valami óramű, senkit se engedett közel magához, hozzáférhetlen, +hideg, mindig frissen vasalt uri ember volt, a kinek csak akkor villant +meg a szeme, ha sok pénzt olvasott. Ilyenkor lázas, mohó vágygyal tüzelt +le a pillantása a bankókra és reszketett a keze. Különben egy +viczeházmesternél volt hónapos ágya s retket, vagy ha éppen pazar +kedvében volt, turót vacsorázott. Ebből a vizes lyukból, a mosókonyha +mellől indult ki minden reggel a sok nagy ház közé, a mik közül néhányat +már kiválogatott magának akkorra, a mikor sok pénze lesz s a kiéhezett +ember végtelen étvágyával nézte a sok boltot, a mit majd mind fölfal, ha +egyszer elég pénze lesz ahhoz, hogy a maga kezére kezdjen üzletet. + +Igy élt ugy tiz esztendeig s akkor aztán fölmondott a főnökének s a +szomszédban bérelt egy kétakkora boltot, mint a milyenben eddig szolgált +s bevonult belé, mint egy fejedelem. Sok ládával, szövettekercscsel +megrakott kocsi kisérte s hátul egy egylovas szekér hozta a nagy, +kétajtós kasszát, a mit nyolcz legény czepelt be rudakon a sarokba +mindjárt a gázóra mellé. Oda készitették el az irodát is csupa +üvegfalból s beállitottak két iróasztalt is. Egy tekintélyeset a főnök +urnak s egy kicsi szerényet a fal mellé valami hivatalnoknak, a ki majd +a könyveket vezeti. + +Akkor irta az öreg Glubovitzné levélben, hogy jó volna talán a nagyobbik +fiunak is Budapestre jönni. Csinálja be valahová az öcscse, vagy adjon +neki egy kis állást vagy valamit, szerényet. Nem sok kell neki, csak +éppen hogy éljen. A fiatalabb Glubovitz erre irt, hogy csak jöjjön a +bátyja. Azt gondolta, hogy ugy is szüksége lesz valami megbizható +emberre, fölhozta tehát Adolfot és beültette maga mellé az üvegirodába. + +A bátyja azonban falusi volt, nem igen ismerte ki magát itt az urak +között. Esetlenül, a nagy testü emberek tempós lassuságával mozgott, +dörmögve, nagyokat nyelve beszélt s a mikor már néhányszor kegyetlenül +leszidta az öcscse, óvatosan vigyázott, hogy ne mondjon valami olyast, a +mire az megint ostobának meg marhának mondja el. Különben egészen jól +elvégezte a dolgát a sok üzleti könyv között, a melyeket mintha +egytől-egyig hozzámértek volna; dolgozott három ember helyett. A fiatal +Glubovitz különben alul tejüveget vágatott az iroda falába s ilyenformán +a vásárló nagy uri közönség szemét se zavarta a nagy falusi zsidó, a +mint neki dülve a könyveknek, széles háta kifeszült a zsiros, kopott +barna kabátból. + +Azonközben hire ment a fiatal Glubovitz szép nagy üzletének otthon is, +és felkivánkoztak az öregek. A vén Glubovitz sétálva pipázni akart a +szép boltban, a mama pedig csak nézni a sok csipkeholmit és simogatni a +szemeivel a selyem és bársonyfélét. Különben azt is irta, hogy szeretné +valami jó tanárral megvizsgáltatni magát, mivelhogy napról-napra +nehezebbnek érzi a gyomrát meg a lábait s azt hiszi, hogy vizkórsága +van. Az idősebb Glubovitz, az Adolf megijedt erre. Nagy keze reszketve +ügyetlenkedett a könyvekben, sürüen törülte a szemeit egy nagy kék +keszkenővel. + +--A mama, a mama,--motyogott s idegessé tette az ifjabb Gluboviczot, a +ki már nem volt ennyire naiv. Rákiabált a nagy aggodalomba egészen +belebutult emberre, hogy ne marháskodjék s fogja be a száját. Azt +mondta, hogy ő tovább lát az orránál. A mama föl akar jönni a nyakára, +annyi az egész. A vén fiu, az Adolf belebujt a könyvekbe és rázta a +fejét. + +--Nem igaz, nem igaz. + +Hogy mennyire igaza volt az Adolfnak, az hamarosan kisült. Az öreg +asszony állapotát veszedelmesnek tartotta a tanár s azt mondta, hogy jó +lesz mindjárt ott tartani a szanatóriumban. A három Glubovitz visszament +a boltba s az öreg, a falusi mindjárt meg is engedte magának azt a +gyönyörűséget, hogy sétálva pipált ott, a hol az uri dámák alkudtak a +sok czifra semmiségre. Rémülten lökdöste be az üvegketreczbe a kisebbik +fia. Mig maga előtt taszigálta, azt mondta neki: + +--Parancsoljon beljebb kerülni, tessék... + +Nem akarta, hogy észrevegyék, hogy az a nagy csizmás, falusi zsidó az +apja. Az Adolf tájékozatlanul, bután bámult reá s csak akkor jött +méregbe, a mikor az öcscse már künn tárgyalt a dámákkal a boltban. Az +apja azonban keményen lehordta: + +--Te mindig olyan nagy barom voltál, hogy megijedtek tőled a népek. +Igaza van neki. Finom ember kell az üzlethez, finom... + +Különben a vénebb Glubovitz fiunak anyai részről is kijárt a maga +porcziója, a mikor befőttet meg narancsot vitt a szanatóriumba. A +nyögős, mindig panaszos öreg asszony se igen válogatta meg a szót, ha +ezzel a nagy, esetlen ficzkóval beszélt. Sírt, ha megforgatta a feje +alatt a párnát s a térdével meglökte az ágyat s azzal aludt el, hogy +leszedett a vén fiuról minden becsületet, mig mind nagyobbakat és +nagyobbakat pislantott s fáradtan, inkább nyögve tudtára adta a +véleményét. + +...--Gyula más... Abban örömöm telik... Finom szép üzlete van. Ő maga is +urfi... Te utálatos bivaly, ugy lökdösöl, de ugy...--Ilyenkor már nehéz +lélekzettel, erősen szuszogva elaludt s a nagy bivaly Adolf, sóhajtva +járta körül az ágyat, hogy betakarja a fölfuvódott formátlan testet. + +A tanár különben nagyon hallgatagon viselte magát, mint a tudósok +általában, hanem egyszer mégis megmondta az Adolfnak, hogy a vén +asszonyra már ne igen sokáig számítsanak, mert egyszer csak elmegy. +Máskülönben nagyon nehézkes, de ha eljön az órája, akkor olyan fürgén +kilibben ebből a világból, mint egy kis lepe. Csak a szivére kell, hogy +menjen a viz,--mondta némileg népiesen a tanár ur, hogy az Adolf is +megértse--s akkor aztán vége.--Akkor nap erőszakkal kellett eltávolítani +Adolfot a kis üvegirodából, mert kihallatszott a görcsös, csuklós +zokogása a boltba. És ekkor történt meg az, hogy a mikor az öcscse már +nagyon durván szidta, a vén fiu fölkapta az egyik nagy könyvet s agyon +akarta csapni a finom uri boltost. Szerencsére nem sok uri dáma volt az +üzletben éppen abban az órában. + +A vége pedig az lett a dolognak, hogy egyszer csakugyan a szivére ment +az öreg asszonynak a viz. Az öreg Glubovitz már vagy három nap óta +mellette volt a szanatóriumban. A két fiu pedig éppen fenn volt a +raktárban, a mikor lenn a kis üvegbüróban csengett a telefon s a tanár +beszélni akart valamelyikkel a testvérek közül. Egy kis szőke segéd +szaladt a telefonhoz s aztán meg fel a raktárba elmondani, hogy mi az +izenet; ő maga is izgatott volt egy kicsit s a mikor lejött, kocsiért +rohant. + +Az öregebbik Glubovitz ugy rohant le a kis csigalépcsőn, hogy majd +összetörte magát, hátul pedig erélyesen rákiabált a másik. + +--Micsoda buta szaladás... senki se kerget... + +--A mama, a mama. + +--Azzal nem segitsz rajta, ha kitöröd a nyakad. + +Akkor már leérkeztek a boltba s a gazda intézkedni kezdett. + +--Krausz! Üljön a pénztárhoz. A Liza kisasszony menjen le a pinczébe s +mig visszajönnénk, nézze meg a japán selymeket. A mi csak egy kicsit +nyirkos, azt külön kell tenni. Majd én aztán gondoskodom róla. Fekete ur +menjen a vámházhoz. Hol van Fekete ur?... + +Fekete urat előbb elő kellett keresni, mert nem volt a boltban. A vénebb +Glubovitz ész nélkül szaladgált künn az udvaron, meg benn a pinczében, +mig előkereste valahol. Ugy hozta, mintha rabot sürgetne a biró elé s +izgatottan pusmogott az öcscsének. + +--Siess kérlek. Menni kell már. + +Mérgesen felelt a fiatalabb Glubovitz: + +--Csak intézkedni kell előbb, vagy mi? + +A vénebb igazat adott neki, de szorongva leste, hogy vége legyen már a +beszédnek. + +A mikor még egyre halmozta egymásra a sok utasítást az öcscse, szembe +került vele a pudli mögé s lihegve, kinban könyörgött neki a szemével, +hogy siessen. Az ifjabb Glubovitz pillantása párszor bosszankodva +siklott rajta végig, de végre is méregbe jött a gazda s csunyán lehordta +az okvetetlenkedő vén fiút. + +--Eredj a pokolba! Hagyj nekem békét! Ugy hagynád itt az üzletet, mint a +kocsis az istállót, hogy pusztuljon benne minden. Szégyeld magad! + +--Szégyenlem, de gyere, kérlek szépen. Talán már nem is találjuk +életben. + +--Hogyne, mert olyan könnyen megy az. + +--Elég könnyen, gyere Gyula, gyere. + +A fiatalabb most már igazán dühbe jött. + +--Hallgass! Nem vagyok kiváncsi az óbégatásodra. Én nem vagyok +magadfajta vén szamár, fogd be a szádat. Kérem a Gizi kisasszonyt. + +A kisasszony nem igen sietett, s az öregebb Glubovitz a sorsába +beletörődve, csendes megadással várt hátul, nekivetve a hátát egy oszlop +batiszt kelmének. + +--Gizi kisasszony, ne mulassa el a napot az inasokkal! + +--Nem, kérem. + +--De igen, kérem. Ha szüksége van rá az embernek, sehol se találják. +Tartsa itt az orrát! Menjen fel a raktárba s a nyári holmiban csináljon +egy kis rendet. + +Hátul csendes, rekedtes hang szólott bele a beszédbe. + +--Gyere már. + +Mérgesen riadt rá a vén vidékire a fiatal Glubovitz. + +--Intézkedni csak kell! Hívják ide a Ferenczet! + +Mindenfelé kiabáltak: + +--Ferencz! Ferencz!--Hátul pedig sötéten bámult a sok ember közé az +öregebb Glubovitz. + +Végre elindultak. A fiatalabb testvér az egész uton szidta az öreget. +Azt mondta, hogy még ez se jutott az eszébe, az se, ilyen hajszában az +ember mindent elfelejt... A vén fiu pedig nyögött mellette: + +--A mama, a mama... + +A szanatóriumban szomoru csend fogadta őket. Mikor az öregasszony +szobájához értek, éppen kifelé jött a tanár. + +--Már késő kérem. Meghalt. + +Az öregebb testvér neki vágta magát az ajtónak... Lihegett a melle s +ordítani kezdett mint egy nagy állat. + +--Mama, mama! + +Az öcscse csitította. + +--Ugyan hallgass! Ne bolondulj meg... Összeszalad a ház... + + + + +A KOMPONISTA + + +Az egyenesre szabott rekettye-bokrok közül frissen kavicsozott rázós +utra ért a kocsi s belülről idegesen zörgette meg a kocsis háta mögötti +ablakot az egyik utas. + +--Lassan! kirázod a velőt a fejemből. + +Hátul mind inkább homályba veszett a palafedelü nagy ház. Egybefolytak +rajta az ablakok s szürkült a falában a vörös tégla; mikor fölértek egy +kis kaptatóra, már geometriai vonalakból egymásba görbülő czifra figura +lett a ház körül kiczirkalmazott nagy kert is és az orvosságszagot +legyürte a friss széna meg a páfrány meg levendula meg rezeda, a mi a +földekről és körös-körül a szegény zöldséges asszonyok kertjeiből +kiáradt. S hogy egyszerre vége legyen még az emléknek is, csendes +permeteg indult meg, föllocsolta a port s nedves, esővizes meleget +lehelt be a kocsiba. Az urak megállottak, leeresztették a kocsi fedelét +és az egyik, a betegebb forma levette még a kalapját is. + +--Meghülsz, minek gyerekeskedel? + +--Dehogy. Nem is képzeled, hogy milyen jól esik. Érzem, hogy hogyan +melegedik át a koponyám és eláll benne a fájás. Azok odalenn soha se +bántak velem ilyen gyöngéden.--Valamin gondolkozott, de ugy megerőltette +a munka, hogy könnybe lábadtak a szemei. + +--Min töröd a fejed?--kérdezte a másik. + +--Valami hasonlaton és nem jut az eszembe semmi. Pedig minden munkám +tele van hasonlatokkal és micsoda friss és találó valamennyi. Ugy voltam +azzal mindig, hogy a kép mellett rögtön ott láttam a másikat is, a mit +ha nekem ugy tetszett, melléállítottam. Hát egészen elbutultam ott lenn? +No nézd csak... + +--Ne erőlködj. Minek? + +--Akarok, akarok... + +--Hiszen nem fontos az, hogy most képeket keresgélj. A miket összeirtál, +abban se az volt a lényeg. + +--Nem, de sokat magyaráztam vele. Iskolát csináltam abból, hogy nem +sokat beszéltem, hanem az ismeretlent megvilágítottam az ismeretessel. +Most is irnak még igy? Mióta nem olvastam, Istenem, Istenem, mióta... + +--Majd minden megjön idővel... + +--Megvan! Ez az eső mosolygás, gyermekmosolygás, ártatlan, jótékony. A +hogy pedig odalenn azok a hóhérok szapultak, az röhögés, durva, +utálatos, állatias, a mit a lótól tanult el a goromba lelkü ember... +Aztán hová megyünk most? + +--Anyádhoz. Vár már. Nagy lesz az öröme szegénynek, hogy ilyen szépen +meggyógyultál. + +--Igen, igen. + +Lassan zökögött rá egyik kavicsról a másikra a kocsi s mire leértek a +város alá, elállott az eső. A beteg ember egy kicsit elszunnyadt; társa +plédet terített a térdére, összegombolta mellén a kabátot s gyér, szőke +szakállát lesimította egy könnyű legyintéssel. A közben olyan szomorúan +nézett reá, hogy belelágyult a bánatba az arcza. Mikor egy nagyobb +zökkenésnél fölriadt, már mosolygott. + +--Aludtál egy kicsit. + +--Fáradt vagyok, pedig az, hogy itt ülök a kocsiban, csak nem munka. + +--Majd megerősödöl. + +--Meg, meg, csak egy kicsi tintát lássak, mindjárt jobban érzem majd +magam. Annyi mondanivalóm van... Tervezek egy nagy regényt, nagyot, +széles, szocziális alapokon, ugy épül föl majd, mintha csupa mázsás +kőből raknál össze egy nagy házat, a minek a tetején amorettek +csókolóznak. Mert egy idill lesz a mellett az egész. Gyermekszerelem... +Különben nem tudom még, nem tudom, nem is egészen tiszta még a dolog... +Ez a nagy büzös verestéglaház is benne lesz a sok üvegcsével, a min mind +apró czédula van, és a tusok, meg a lepedők... Majd megírjuk... Az lesz +a kegyelemdöfés a szanatóriumoknak. Azután már nem létezik több. +Szétveri a fundamentumát a tömeg, ha meghallja, hogy mit akarnak építeni +föléje azok a rablók... Kérlek, most, hogy egy pillanatra elszunnyadtam, +már róluk álmodtam. Borzasztó, hogy mit csinálnak ott az emberekkel. +Egész csomó volt ott olyan, a ki már alig volt néha-néha észnél. Egy +öreg muzsikus, valami komponista, a ki ugy látszik igen sokat komponált, +egész nap egy roppant nagy zsölyében ült s a padlót bámulta. Egy szó nem +sok, de annyit sem szólott. Ha fölnyitotta a száját, üvöltött, mint az +állat s aztán kimerülten hátraesett. Én segítettem néha rajta, mig meg +nem borzadtam tőle, de azután be sem tudtam menni hozzá. Kérlek szépen, +nem csoda. Én elvégre a könyörület embere vagyok, hanem a könyörület egy +bizonyos pontnál megszünik vagy pedig másképpen nyilvánul, mint a hogy +ezek a gazemberek csinálják a dolgukat. Egy golyó... jól irányozva, +éppen a vakszemnél be, azután az agyvelőn keresztül ki a tulsó oldalon. + +Valamicskét kiegyenesedett az ülésen. A barátja támogatta. Mikor erőre +kapott, ujra beszélt, kinosan lihegve, nagy pauzákkal, a mialatt begyült +a tüdejébe a levegő, a mi a következő mondat elmondására szükséges volt, +az agyába pedig az a kis logika, a mi nélkül szertebeszélt volna, éppen +mint a hogy nézett kifelé, mindenfelé, mintha örökké keresne valamit. + +--Te persze nem érted. Nem igen sok bajod van az eszeddel. A hivatalt el +lehet látni a nélkül is. De az a komponista megijesztett. Tudod, én is +komponálok, nem muzsikát, de engem meg a betü zavar össze... Például, +hogy a b-nek jobbra van a hasa, a d-nek pedig balra, meg ilyen +szamárságok. + +Indulatosan rákiáltott a kocsisra.--Álljon meg! + +Mikor már állottak, keservesen panaszkodni kezdett: + +--Ugy zug, zug minden. + +--Szedd össze magad egy kicsit. + +--Igen, hát mit mondtam? + +--Ne törődj vele. + +--De igen fontos. Gyere le, járni akarok. + +Nyögve szállott le a kocsiról s a barátjára támaszkodva megindult a +gyepen, az árok mellett. Mikor pár lépést mentek már, fáradtan megállott +s halkan, titkolózva beszélt. + +--A kocsis ne hallja, a mit mondok. Az ilyen barom nép nem érti meg +mélyebben az embert. + +--Beszélhettél volna francziául. + +A beteg ember fáradtan tépelődött valamin, a mit nem értett meg s +szorongva ismételte: francziául, francziául, ugy már nem tudok. De hát +ez mindegy. Arról van szó, kérlek, hogy az a komponista megijesztett. +Néha, ha hosszasan néztem, lassan-lassan átváltozott a feje éppen +olyanra, a milyen az enyém. Akárcsak a tükörbe néztem volna. Hátha +egyszer ilyen leszek én is. Ugy mozog a fejem a nyakamon, mintha dróthoz +lenne füzve és ugy bámulok majd a világba, hogy semmit se látok. Akkor +aztán ujra a te dolgod következik. Állj meg. Esküdj. + +--Mire? + +--A mit én kérek tőled, azt meg kell tenned. Én nagyon, de nagyon +megijedtem a komponistától, nem akarok olyan lenni. Ha egyszer látod, +hogy olyan bután bámulok rád, mint a hogy ő meredt reám, lőjj agyon. Szó +nélkül... Csókolj meg előbb, vagy még azt se, utálatos az olyan fej, a +miben megbomlott a velő; csak lőjj agyon. Én talán félnék, vagy nem +tudnám felfogni a dolgokat... Esküdj... + +--Fiam, ne beszélj ilyet. + +--Addig nem megyek tovább. + +Kimerülten roskadt le a gyepre s bágyadt könyörgéssel nézett föl a szép +szál emberre, a ki lehajolt utána. + +--Elpusztulok itt, de nem megyek. Esküdj meg... + +--De ez bolondság. Értsd meg. + +--Nem igaz. Te nem láttad azt az embert. Nem akarok olyan lenni. + +--Meggyógyulsz. + +--Akkor ugyis mindegy. Veszed a revolvert s elvégzed helyettem a dolgot +s aztán ledobod mellém a földre. Biztosítani akarom magam. Esküdj meg... + +--Majd beszélünk róla. + +--Nem megyek tovább. Nem... Vakon nem mehetek bele a világba. Igérd meg. +Mondd, hogy becsületedre... + +--Ne kivánj ilyent, őrültség. + +--Csak annyit mondj, hogy igéred. + +--Gyerünk. + +--Nem megyek. + +Az egészséges ember elkényszeredve nézett le a betegre, tanácstalanul +állott s annyira meggyötörte a kinos állapot, hogy beleizzadt. Végre is +intett a fejével, hogy jól van. Erre föltápászkodott a földről a beteg s +megindultak a kocsihoz vissza. Mig odaértek, folyton bizonykodott. + +--Férfi vagy, bizom benned, férfi vagy... + +A párnán ujra elaludt. Szaggatottan lélegzett s ritkás szakálla +lobogott. Mikor a barátja egyszer föléje hajolt, hogy kisimítsa szeméből +a haját, halálos rémülettel riadt fel s fuldokolva nyögött: + +--Még ne, még ne... + + + + +A SZERZŐ + + +A szinház éhes volt már valami őrült nagy sikerre. Esztendők óta csak +ugy élt valahogy nagyon szegényesen, nem volt egyetlen olyan estéje se, +a melyen kijött volna a sodrából a publikum s lármázott volna egy +kicsit. A szinház nem beszéltetett magáról. Olyan igazi hétköznapi +intézet féle lett, a mit megszoktak az emberek, mint az ebédet meg a +vacsorát, kopott, fakult. Egy óriás, ötven esztendőben egyszer +lehetséges tombolás kellene neki, hogy beszéljenek róla, hogy divatba +jöjjön, és uralkodjék minden más teátrumok felett. Sóvárgás, éhség volt +már a vágyakozás erre az estére. A legutolsó kórista, a ki nem tudott +nevet adni a vágyának, szintén érezte, hogy kapkod valami után; ragadós +volt a láz, valóságos erőszakoskodás. A körmükkel akartak kiásni valamit +a semmiből. + +Az igazgató mindennap korán jött a szinházhoz. Az ócska szekrényekből +maga elé rakott egy nagy csomó régi darabot s lázasan kutatta közöttük a +gyöngyöt. Ebben a hajszában elvesztette a judiciumát. Le, le szaladt a +szinpadra, föltaszigált maga előtt a meredek, csavaros lépcsőkön egy-egy +rendezőt, vagy szinészt, a kit épen galléron foghatott és jeleneteket +olvasott föl neki egy rongyos, fakóbetüs könyvből. Mikor már más is +hallgatta, rendesen kitünt, hogy sületlenségen akadt meg a szeme. +Boszankodott s a kincskereső konokságával bujta tovább a régi irásokat, +a melyek már esztendők óta hevertek a nagy almáriumokban. Aztán +szétosztotta a darabokat, csákányt adott a mások kezébe is, hogy csak +vájják a sziklát, majd csak ráakadnak az aranyra, a minek ott kell lenni +valahol. + +Egy reggel az egyik rendező nem minden szó nélkül adta vissza a rábizott +darabot. + +--Nézze öregem, mondta, ez itt mintha igérne valamit. Roppant egyszerű, +ugy folyik, mint a Duna, nagy mederben szélesen, lassan, de hatalmas. + +--Olvassuk! + +A darab tényleg nagyon érdekes munka volt. Klasszikus igazsággal +elbeszélt történet, a melyben mintha csak ugy találomra eresztették +volna le háromszor a függönyt, talán ott, a hol az iró már kifáradt. +Nagy, a közönség átlaga előtt ismeretlen nyomoruság volt megfestve +benne, egy fiatal ember tragédiája, a ki mert türelmetlenül szerelmes, +elvesz egy szép, szegény és ostoba leányt s aztán züllik, megöli az +asszony butasága. A vége szegényember-halál, olyan, a milyent a mosónék +szoktak berendezni maguknak. Egy csomó szén kékes, gyilkos lánggal +pislog a kályhában s egy kis görcscsel, önkivületben átvándorol az egész +familia a siralom völgyéből valami másik völgybe. Egy naiv léleknek +hallatlan vakmerősége volt az egész munka. Szuverén megvetése minden +dramaturgiának, uj iskola, a mi a régiből éppen csak azt vette át a +drámába, hogy beszéltette figuráit; egy kiszámíthatatlan alkotás, a mi, +ha akad olyan elszánt ember, a ki szinpadra viszi, vagy rettenetes +nagyot bukik, vagy egyenesen fölmagasztosul, mint a szentek. Az pedig, a +ki irta, vagy nagyon sokféle fából faragott talentum, vagy a világ +legártatlanabb zsenije, a ki semmiről sem tehet, arról se, ha +megpofozzák az előadás után s arról se, ha az ölébe kapja a publikum s a +karjaiban hordozza meg, mintha Messiás lenne, a ki megszületett +mindnyájunk jóvoltára. + +A két borotvált képü szinházboltos sunyin pislogott össze. Egyik se +akart előre nyilatkozni; már az járt a fejükbe, hogy egymás nyakába +sózzák majd a felelősséget s elkaparintják egymástól a fölfedezés +dicsőségét. + +--Megvernek valamennyiünket. + +--Leszednek a szinpadról. Megcsókolnak. + +--Bolond, ámbár az is megeshetik. + +--Előadjuk?... + +--Próbáljuk meg, mit veszthetünk vele? + +--Irasson hát az atyafinak... hogy hívják? + +--Tóth Balázs. + +--...hogy előadjuk a darabját s tiz százalékot kap s ha lecsepülik, hát +magára vessen. + +És lázba jött az egész szinház. Előbb egy kicsit hidegen fogadták a +szinészek a darabot. Megborzongtak tőle. Aztán belemelegedtek, törték +magukat utána, délelőtt, délután próbáltak, a lélegzetüket is +visszafojtva, lesték egymás ajkain a szót, megdöbbenve a képtől, a mi +ebből a sötétségből kidomborodott, aztán siettették az előadást, át +akartak esni rajta vagy erre, vagy arra; készületlenül is nekimentek +volna már; vénjét, fiatalját egyformán vissza kellett tartani. A +közönség is érdeklődni kezdett. Tóth Balázsról százféle hiresztelés kelt +szárnyra. Bizonyosat nem tudott senki. Mondták ezt, mondták azt, +vidékről jöttek is levelek, hogy egy ideig a Bánságban lakott, aztán +Debreczenbe ment, tovább is kisérték az utján, de egyszerre csak nyoma +veszett. Ő maga nem bujt elő, valósággal kurrentálni kellett, hogy csak +valahogy nélküle ne essék meg a première. + +Az előadás előtt két nappal érkezett tőle levél a szinházhoz. A titkár +végigkiabálta vele a folyosókat, mig eljutott vele az igazgatóhoz. + +--Megvan, megvan! + +--Ki? + +--Tóth Balázs... Direktor ur itt van Tóth Balázs. Itt a levélben... Azt +irja, hogy küldjünk neki tizenhat forintot, mert másképpen nem tud +följönni a darabjához. Kért ott mindenfelé pénzt, de nem adtak, hát +kénytelen alkalmatlankodni... + +Az előadás előtt alig néhány perczczel érkezett meg Tóth Balázs. Félénk +egy kopott ember volt Tétován bámult bele a világba. Közönyösen, minden +érdeklődés nélkül járt a szinpadon, óvatosan kikerülve mindent s +fénynélküli nagy szemeit le-lecsukta egy-egy hosszú pillanatra, mintha +bántotta volna a sok gázláng fénye. Már majdnem fölhuzták a függönyt, a +mikor mégis ráhatározta magát, hogy kér valamit attól a barátságos +embertől, a ki oly szivesen vezetgette erre-arra. + +--Itt van a feleségem is, meg a gyermekek. Könyörgöm, ha valami helyet +kaphatnának... + +--Hol vannak? + +--Itt tul a vendéglőben, a hova beszállottunk... + +Egy rongyos csapszékből kelletett előkeriteni őket. A zenekarba tettek +be még egy pár széket nekik s a zsufolt szinházban egyszerre kitalálták, +hogy kiket vezetett be a szőnyegajtón a titkár. Egyszerre zsongani +kezdett az egész ház, az asszonyok fölágaskodtak, egymás feje fölött +nézték meg azt a kidudorodott ajku, széles orru, durva kezü asszonyt, a +ki a székeken a gyermekekkel egyetemben, elhelyezkedett. Egyszerre +hangos lett a csalódás.--Hát ilyen? Az iró felesége?--Valamit megsejtett +a zsibongásból az asszony is, mert félénken hátrapislogott, olyanforma +alattomos pillantással, mint a megriasztott állat. Szeretett volna +kimenekülni innen, a hol annyian nézik s magában szidta az urát, hogy +minek csinál ilyen ostobaságokat. Igy ideczepeli őket ennyi ember +közé... + +De már fölhuzták a függönyt. Egy-két szék ülését még lecsapták itt-ott, +gyorsan elkészült egy csöndes félórára a publikum s fönn a szinpadon +megindult a szegényes, végtelenül egyszerü, megdöbbentően igaz akczió. A +közönség összezsugorodott, a lélegzetét visszafojtva hallgatott; +megállottak, mint valami nagy szárnyu madarak, lankadtan lehullottak a +legyezők. A levegőben tisztán lehetett hallani egy betévedt dongót, a +publikum idegesen kapkodta a fejét föl a mennyezet felé s mikor a +szinpadon a szegény diurnista, a passziv nyomorult, valami keserves +megpróbáltatás terhe alatt összeroskadt és az asztalra esve sirni +kezdett, sóhajtani kezdett a földszint. A közönség belebolondult az +emberébe. A blazirt főváros egyszerre gyermek lett. Megvette a levegő, a +mi kiáradt a szinpad nyomorúságából, megindult a szegény ember utján s +aztán nem hagyta el egy pillanatra se. Megütődött kissé, mikor +rapszódikus tempóban ott bocsátották le a függönyt, a hol legkevésbbé +várta, de aztán megértette a dolgot. Ez egy olyan történet, a mi akkor +igaz, ha nem szcenirozzák furfangos szinpadi emberek, maga a világ, az +élet; és fölállott az egész nép, tombolt a szinház, valósággal őrjöngött +ez a sok ember, hogy az asszony elől a zenekarban reszketve bámult szét +az egész házban. + +Mikor egy szinész meg egy szinésznő között kijött Tóth Balázs és +meghajtotta magát, egy pillanatra csönd lett. A rendező fekete kabátért +szaladgált, hogy ráadják ebben az ünnepi momentumban, de a direktor +visszakiabálta. + +--Hagyja, maradjon olyan, a milyen. Igy szép az. + +És a szerző ugy jött ki a közönség elé, a hogy kiszállott a harmadik +osztályu vasuti kocsiból. Hosszu nagykabát volt rajta, tele fehér +szőrrel, mert az uton magára vett még egy pokróczot is, a lábán szélesre +taposott nagy sáros csizma, behuzva a szűk nadrág alá, a nyaka +körülcsavarintva egy nagy piros sálba, a minek a két vége elől a kabáton +lógott, az egyik kezéből sehogysem eresztette ki a sipkáját, mintha +félne, hogy ennyi ember között ellopja valaki s esetlenül hajlongott. Az +arczát elöntötte a vér; mialatt még jobban kiszöktek a pofacsontjai, a +szája folyton járt, mintha mondott volna valamit s kómikus lett volna, +ha nem olyan végtelenül szánalmas, éhes, betegformáju ember. A csöndre +egyszerre még hangosabb lett a tombolás. Az asszonyok kendőket +lobogtattak, egész csomó rózsát, szegfüt dobáltak neki föl a szinpadra, +a gyönge dobók virágai csak a zenekarig jutottak s behullottak a +kótatartók közé; tapsolt, a padlót verte az egész szinház s nem akarták +visszaengedni a szinfalak mögé a szegény vedlett embert. Mikor lassan +lefelé indult a vasfüggöny, dühöngve tiltakoztak az erőszak ellen s Tóth +Balázsnak még a kis ajtó mögé is ki kellett jönni néhányszor, a mig +lassan-lassan lecsöndesedett a tömeg. + +Odabenn reszketve esett le egy székre. Az igazgató szorongatta a kezeit +s ugrált körülötte, simogatva még a pillantásával is ezt a csodaembert. + +--No, ugy-e jól tettük, hogy kiástuk. Nagy dolog, óriási dolog... + +A szegény ember hitetlenül bámult maga elé, mintha álmodnék. + +--Nem hittem, nem hittem... + +Tovább is még folyton nőtt a siker. Hallatlan lett, csudát müvelt a +publikum. A darab végén már vonszolni kellett ezt a szegény nehézlábu +embert. A közönség sem akart hazamenni. Mikor már ürült a szinház, +ugyanaz a publikum rohanta meg a pénztárakat, a mely végignézte a +darabot. Látni akarták holnap is és nagy tömegben gyültek össze a +szinpadi bejárónál, éljenezve a félszeg, hosszu, sovány embert, a ki a +direktorra támaszkodva, botorkált lefelé a lépcsőkön, folyton azt +hajtogatva: + +--Nem hittem, nem hittem... + +Mikor este már egy kicsit ivott, akkor eredt meg a nyelve: + +--Azt hittem, hogy az lesz a végem. Bedugom egy este a kályha +szelelőjét, megtömöm szénnel, aztán reggelre fölfordulunk mind. Hát +irtam; gondoltam, majd megsajnálnak, a kik itt maradnak. + + + + +RUBIN URNÁL + + +Két gyerek találkozott az utczán. Uri fiucskák. Az egyiknek +összeszijazott korcsolyák voltak átvetve a vállain, hogy mind a két +fényes aczélsin a mellére lógott le. Ez kissé legényesen járt, a mellét +kidüllesztve és szemmelláthatólag nem sokat törődve az utczával, meg a +mindenféle népekkel. A másik fényes viaszkos vászonba pakkolt és +átszijazott könyvcsomót vitt a hóna alatt. Ez olyan ugynevezett értelmes +arczu gyerek, okos szemekkel, amelyek azonban inkább a földet nézik, bár +hamisság csillog ki belőlük. Olyanforma a gyerek egész megjelenése, +mintha otthon vernék is. A barátjával szemben valami neki szokatlanul +önérzetes hangot használ, amit a másik bizonyos kétkedéssel, olyanformán +hallgat, mint a ki tisztában van az emberével s nem engedi +félrevezettetni magát.--Csak itt mersz henczegni--mondja a pillantása. + +--Szervusz István--köszönti a gyereket.--No, kaptál-e sok pofont +mostanában? Apád még mindig olyan alávalóan bánik veled? Nem türném. Van +arra törvény, hogy nem szabad a fiut verni. Még az inasokat se, hát még +a gimnazistát mennyire nem... Ha az ember egy kicsit a maga esze után +megy, azért még nem kell lehuzni a bőrét. A te bőröd olyan lehet, mintha +a rosta. Az én apám ügyvéd. Gyere el egyszer, majd megmondja neked, hogy +mit tégy. + +_István:_ Igazán? + +_A korcsolyás:_ Miért ne? Mert még nem tudsz fizetni? Hidd el, hogy sok +nagy ember is elmegy a pénzzel. Ha megfelelő előleget nem tétet le az +apám, hát rendesen kárba marad. Még a kész kiadást se kapja meg. Ő +mondja. S ebből azt a nagy háztartást vezetni, mit gondolsz, nem +csekélység... De azért csak gyere fel. + +_István:_ Látod, ezért bolondság tanulni. Kinlódik az ember, aztán +hiába. Semmi láttatja. + +_A korcsolyás:_ Láttatja? Mi az, hogy: láttatja? + +_István:_ Anyám igy mondja. De az iparosnak sincs jó dolga. Azt meg +adóval zaklatják. Láttam a Rubinnál. Van czigarettád? + +_A korcsolyás:_ Nincs, de veszek. Gyere. + +A gyerek egy kicsit eltünődött, hogy visszaforduljon-e az utjáról. A +másik vigyorgott ezen, mire hirtelen elhatározta magát s megfordult. + +_A korcsolyás:_ Nem kapsz ki otthon? + +_István (felhuzva a vállait, kissé elkényszeredett mosolygással):_ Tán +nem. Majd mondok valamit. + +_A korcsolyás:_ S mit mondtál az adóról? Hogy van az? hogy: zaklatják... +Ki az a Rubin? + +_István:_ Könyvkötő. Most ott voltam nála egy ideig. Tisztességes ember +máskülönben... + +_A korcsolyás (kelletlenül méri végig a barátját):_ Rokonod? + +_István (élénken tiltakozva):_ Dehogy. _(Már füstöl a szájukban a +czigaretta, mire ő is a korcsolyáshoz méltó, könnyed, elegáns akart +lenni. Sokkal folyékonyabban, a czigarettafüstből táplálkozó uri +egyszerüséggel beszél.)_ Hát tudod, az ugy volt, hogy amikor a latinból +meg a történetből hazavittem az intőt, hát az apám már mindjárt kiabálni +kezdett. Hogy ezt az osztályt is nem járatja kétszer velem s neki már +nincs pénze, és efféle, már amint ilyenkor ők beszélni szoktak. Anyám a +pártomra állott, amennyiben én azt mondtam, hogy az intő még semmit se +jelent, az még nem négyes és éppen csak megeshetik, hogy az lesz belőle. +Mit tudja az ember azt előre. Hát anyám is mondta,--jó asszony, +becsületemre mondom, nem azért, mert az én anyám, hanem keresni kell a +párját...--hát mondta, hogy várjuk be az értesítőt. S egyszer hallottam, +hogy veszekedtek. Apám kiabált, anyám meg felelte: Hát csakugyan olyan +nagyon ki van az zárva, hogy a gyereket üldözik a tanárok...--Már mint +engem.--Nem szopja az ujjából. Ha a gyerek mondja, hogy üldözik, hát +legalább utána kellene járni. Képviselő vagy, aztán még annyit se tudsz +elérni a kormánynál, hogy annak a szegény fiunak nyugta legyen az +iskolában.--Az apám megint kiabált valamit, hogy nem kell efféle +ostobaságokat beszélni, s magam is megijedtem egy kicsit.--Jól +adja,--gondoltam magamban--már mint az anyám. Tudod tiszta majom +szeretettel viseltetik a gyermekei iránt. De hát mindenkinek megvannak a +maga apró gyöngéi. Azért nem szabad elitélned.--Hát akkor abban maradt a +dolog. Hogy miről beszéltek, azt is csak később tudtam meg. Amikor +hazavittem a kiskönyvet. Volt abban minden, csak jó nem. + +--Megbuktál? + +--Nem, csak négyest kaptam. A latin-tanárt, meg a történet-tanárt +csakugyan nem csalta meg az előérzete. Korai még azonban bukásnak +nevezni a dolgot, majd csak az év végén következik, ámbár azt hiszem, +hogy igyekezni fogok. Meg kellett igérnem apámnak. Az öreg nagyon +kellemetlenkedett s ilyenkor tőlem mindent kicsikar. Addig azonban még +sok minden történt. Látom, hogy apám csapkod, lármáz s mama jár utána. +Velem a haragosat adta. Nem szólott hozzám s ugy ment el mellettem, hogy +meg se látott.--Na fiatal ur,--mondja egy reggel a szobaleány--majd +mesterségre adják. Most mondta a nagyságos ur.--Ej, ha,--gondoltam, +ennek fele se tréfa. Emlegettek affélét azelőtt is, de annyira komoly +még egyszer se volt a harag. Apám gyönyörüen tartotta magát; micsoda +jellem ez az ember... Azonban néha észrevettem azért, hogy már szeretne +barátkozni. Ellágyulva pillantott utánam, ha keresztülmentem a szobán s +gondoltam: no most mindjárt békül. Erre mégse került a sor. Egy délelőtt +azonban látom, hogy nagyban készülődik valamire. Mi lesz ebből? Végre is +csak nem fog most szcénákat csinálni, amikor már feledésbe ment az +ügy... Ez izléstelenség volna. Nem tette. Délben egész határozottan azt +mondja nekem: Fiam, elhatároztam, hogy nevelésedben más irányban indulok +meg, illetőleg, hogy ugy mondjam, itt kissé zavarba jött az öreg, mert a +mama rámeresztette a szemeit--hogy ugy mondjam, teljes fordulót +csinálok. Arra nem vagy alkalmas, hogy tanult ember legyen belőled. Hát +légy iparos. A ki ezen a téren megállja a helyét, az éppen olyan derék +ember, mint a kinek diplomája van. + +--No már megengedj... + +--Ő mondta. Hát csak hallgasd. A mama erre mondott valamit németül, de +apám az asztalra csapott s azt kiáltotta: svájg! Én még azt sem tettem +meg, hogy egy bátorító pillantást vetetettem volna a mamára. Őszintén +szólva, megsajnáltam ezt a derék embert. Sok baja van velem, hát csak +beszélje ki magát. Azt tudtam, hogy az iparból ugy se lesz semmi. A mama +effélét meg se enged. Ha pedig rám akar ijeszteni, hát legyen meg az +öröme neki. Kétségbeesett képet vágtam, a szájam széle begörbült, a mama +rám nézett, megint mondott valamit németül, aztán előkapta a +zsebkendőjét, szemeire nyomta s kiment, keményen bevágva maga mögött az +ajtót. Apám egy kicsit összezsugorodott a széken s ugy nézett utána, én +akaratom és föltett szándékom daczára is elmosolyodtam kissé s erre +hamar összeszedte magát.--Délután elviszlek Rubin urhoz, aki derék +mesterembert nevel majd belőled. Aki nem szereti megtanulni, az még +mindig nagyon szépen bekötheti a könyvet. Ha nem akarsz urfi lenni, hát +légy inas. Csak pofozzon a Rubin... + +Anyám kiáltott a másik szobából:--Gyere csak, kérlek.--Apám bement, +megint beszéltek valamit németül. Pedig hát ha titkot akarnak tartani, +inkább vennének elő egy darab papirost s arra irnák fel egymásnak a +kérdéseket és feleleteket. Azt nem hallja az ember a másik szobában. A +beszédet igen s mindegy az, hogy érti-e a szavakat vagy nem. Azért +tudja, hogy miről beszélnek. Még azt is, hogy mit. A mama kiabált, apám +kibékítette s végül ugy látszik, megmagyarázta neki azt, a mit én amugy +is tudtam, hogy tréfa az egész. Arra való, hogy én majd jöjjek +könyörögni, hogy tanulni akarok. S ha rossz fiu volnék, hát alaposan +megszekirozhattam volna apámat. Ő jött volna engedelmet kérni. Azonban +én már akkor elhatároztam, hogy kedvére intézem el a dolgot. Majd +megkérem, hogy vigyen vissza az iskolába. Végre is csakugyan sokat költ +reám, hát miért ne legyen neki igaza? Délután a mama ölelt-csókolt, +aztán meg ujra ölelt, magához szorítottt, unalmas volt! Apám egyikünkre +se nézett, csak szörnyű komolyan elindult, én utána, s igy kerültem +Rubinhoz. + +--Inas lettél? + +--Csak hallgasd. Rubin, aki néha negyven-ötven forintos számlát is hoz +mihozzánk, mindjárt eleintén elkezdett velem szemtelenkedni. Ugy +látszik, hogy ki volt adva neki az utasítás. Tegezett s valami ponyvában +hulladékpapirt hordatott velem hátra valami raktárba.--Ugy?--gondoltam +magamban.--Igy bántok ti velem? Majd megtanítlak én titeket. Szépen +belejöttem a könyvkötészetbe s amikor egyszer Rubin példálózgatni +kezdett, hogy talán már meg is lehetne kérlelni a kedves papát, hát azt +mondtam neki:--Hallja maga Rubin ur, én szeretem az iparomat. Ha magának +nem kellek, hát majd kitanít más.--De fiatal ur...--kezdi ő, s látom, +hogy szörnyen megdöbbent. Aztán egy kicsit gondolkozott, megkefélte a +kalapját s elment. Persze hogy apámhoz ment s beszámolt neki a +meglepetéssel. Délután a mama háromszor is elsétált a mühely ablaka +alatt s fölpislogott, másnap meg apám jött, s rám se nézve, valami +könyvekről tárgyalt Rubinnal. Elment s hirtelen megint visszajött és +másik aranyozást kivánt az egyik könyv sarkára. Ezen jól mulattam. Lesz +szegénynek otthon jó dolga. Majd ad neki a mama könyvkötészetet. Másnap, +már mint tegnapelőtt, ujra nálunk járt. Engem is félrehivott egy +pillanatra s szigorúan kérdezte, hogy: no, nem gondoltuk-e meg a dolgot? +Nem jobb lett volna-e tanulni?--Nem--mondtam neki +hidegen.--Hajlandóságom van az iparra.--Ugy?--kérdezte nagyon megnyult +ábrázattal s zavarba jött.--De hát édes fiam--kezdte ujra--én ebbe nem +egyeztem bele.--Odajött Rubin is.--Ifju ur--mondja--ifju ur, ne tessék +megszomorítani a papát.--Szeretem az iparomat--mondtam én.--Apám +kiabált. Ostobaság! Marhaság! Azt hiszed, hogy én ezt +eltüröm!--Egyszerre azonban szép kérésre fogta a dolgot.--Nézd, édes +fiam, megigértem anyádnak, hogy nélküled nem megyek haza. Ne hagyj engem +szégyenben. Gyere haza, édes fiam, aztán igyekezzél egy kicsit, légy jó +fiu... Gyere drágám... Végre is megsajnáltam az öreget, hát hazamentem +vele. + +A korcsolyás bólintott. + +--Jól tetted. + + + + +AZ ÖREGRENDÜ UR + + +A szobalány azzal jött be, hogy egy öregrendü ur akar beszélni a +nagyságával. Öregrendü ur? Micsoda öregrendü ur?--Hát egy öregrendü +ur.--S a nagyságával akar beszélni?--Igen.--Micsoda öregrendü uraid +vannak neked?--Vannak, vannak...--Hát jöjjön az öregrendü ur.--Azzal én +bementem a másik szobába, hogy ne legyek terhére az öregrendü urnak s +állítólag újságot olvastam, voltaképpen azonban kifigyeltem, hogy mit +beszél az öregrendü ur, aki mintha különösebben érdekelt volna, mint +valami más ember. Talán azért, mert a cseléd se azt nem mondta, hogy: +_öreg_, se azt, hogy _időses_ vagy vén, hanem egyszerüen megtette egy +rend tagjává. Az öregrendüek... Istenem, vájjon leszek-e én +öregrendü?... + +Az ember beszélni kezdett künn. + +--Klatz vagyok, nagyságos asszony. + +--Glatz? + +--Nem, Klatz, K-val. A Guravecz és Társa czég beltagja, ahol tegnap meg +tetszett fordulni. Gyerekholmit tetszett vásárolni, ingecskéket, +harisnyát s czipőt is. A czipővel különösen el tetszett véteni az +adreszt. Mert mi, kezeit csókolom, csak nagyon mellesleg foglalkozunk +czipővel. Czipő és kesztyü, az nálunk éppen csak hogy van, de nem +jófajta. Tartjuk, mert a publikum, különösen a hölgyek, szeret egy +boltban mindent megvenni. Leülni a pult elé, aztán odaparancsolni az +egész listát, amit felirt magának otthon. Hát van nekünk, hanem nem +fektetünk sulyt reá. Tetszik tudni, ahhoz egy külön ember kellene. Külön +osztály s ember, aki vásárolni tud bele. Nálunk azonban csak a Guravecz +ügyetlenkedik, mert ezt ő sem érti. + +Künn nevetett az asszony. + +--Hát irják ki az ajtóra, hogy czipőt vásárolni menjen másfelé a +publikum. + +Kicsi szünet után, ami alatt--azt hiszem--nagyot bólintott az öregrendü +úr, válaszolt a férfi. + +--Hát igen. Az kellene. Az volna a tisztesség. Mert nálunk, kérem, +haszontalan kis gyerekczipőt legalább is három hatossal fizet tul a +nagysága. Nincs raktár, nincs befektetés, tehát nincs reális alapja az +üzletnek. Magunk se a gyárból vásárolunk, tehát mindenki előnyben van +felettünk, aki a gyárba megy beszerezni a készletét. Mi előttünk már a +gyár is, meg a nagykereskedő is nyert az árun. Tehát ketten. A másik +boltost pedig csak a gyár előzi meg a nyereségben. Ért engem a nagysága? +Ért? Mert az asszonyoknak ugy általában--tessék megbocsájtani--csak jár +a szájuk, hogy ilyen olcsón vásároltak, meg olyan olcsón vásároltak, +voltaképen azonban az asszonyokat legkönnyebben csapja be az, akinek az +a kenyere. Teszem fel Guravecz... + +--Ön talán most különválik tőle és másik boltot nyit? + +Csend, aztán egy kicsit sértődötten felel az ember. + +--Nem, nagysága. Nem arra indultam meg, hogy kuncsaftot hajszoljak, +hanem csak ugy, a kedvemből.--S aztán mintha valami kis gőg lett volna a +beszédében, bár egyszerűen, csendesen, öregrendüen beszélt.--A +kedvemből. Mert hát a nagysága a három pár cipőcskénél egy forinttal +károsodott. Tudniillik, ahogy én hallom, hogy Guravecz azt mondja, hogy +kettő husz, már minthogy: két forint és husz krajczár, hát előveszem a +megrendelési könyvet s konstatálom, hogy ez a gazember lehúzza az +embereknek a bőrét. Tessék elhinni, hogy tegnap is kiköptem a boltajtó +küszöbén, mielőtt bementem volna levelezni. Mert én végzem a levelezést. +Ebben is szép disznóságokat kell hogy leírjak. Guravecz mindig csőddel +fenyegeti a gyárakat, hogy aztán futhatnak a pénzük után s cigánykodik s +én meg irom a leveleket ebben az irányban, nagysága. Hát mit csináljak? +Guravecz tudniillik az üzlet lelke, hanem rossz lelke, kérem. Micsoda +hitvány ember!... Ha arról a vevőknek fogalmuk volna, hát nem botlanának +be mihozzánk. Annál kevésbbé, mert mindjárt a harmadik házban igen +szolid üzlet van. De micsoda tisztességes üzlet!... Lankaszter és Bogyó. +Két nagyszerű zsidó, kérem. Finom üzleti emberek. Azok, kérem, +számitással dolgoznak s ha nekem kell, mint a hogy most kell például, +mert nagyon kifogytam belőle, egy tucat hálóing, hát odamegyek. Azt már +csak nem teszem, hogy Guravecz kezeire adjam magam. Nem ismer az se +istent, se embert, se kompanistát, Olyan ember az kérem... + +Az asszony türelmetlen lett, félbeszakította. + +--Tehát ön visszahozta a forintot, a mivel becsaptak. + +Az öregrendü ember elképedve bámult reá. + +--Dehogy, kérem. Hogy tehessem én azt? Én nem igen szólhatok bele +semmibe. Csak emésztem magam, de ugy emésztem magam, hogy némely este +betege vagyok a boltnak. Tántorogva megyek haza, mintha részeg volnék. +Mert igy nagyon utálatos ám az üzlet. Az igaz, hogy ugy se szép, a hogy +én csináltam a magamét, a mig egyedül voltam... Mert hát én lelket adtam +bele az üzletbe. A tisztesség alapján állottam s a ki csak egy kicsit +ugy nézett ki, hát annak volt hitele nálam. S kiszámítottam, hogy ennyi +kell az életre, ennyi kell arra, hogy félretegye az ember--s aztán +azonfelül egy krajczárt se vettem el. Aztán tönkrementem. Nem a +tisztesség miatt, kérem, hanem inkább a hitelért, mert a tisztesség jó +az üzletben. Tessék elhinni, hogy semmi sem fizeti ki jobban magát. Ezt +dudálom ennek a szerencsétlennek is... Mert szerencsétlen, kérem. Hiszen +ha az ilyen embereket se akasztják fel, hát akkor mire való az +akasztófa?... Ez az ember tudniilik arra való szimattal dolgozik, hogy +micsoda-forma vevő jön be a boltba. Hogy kitől mit lehet kicsalni. Olyan +szimatja van, mint a kutyának. A hogy a vevő bejön, már mint az +asszonykuncsaft s a segédek meg az inasok kiabálnak hogy: kezeit +csókolom, kezeit csókolom, ő már nézi, hogy mit ér az illető. Megolvassa +a pénzt a zsebekben--engedelmet kérek--a szoknyán keresztül. S egy és +ugyanazon szövetet nála ötféle áron is meg lehet kapni. Ez pedig +gyalázat, kérem mert... Elég az ahhoz kérem, hogy gyalázat s én igen +nagyon pirulva végzem a levelezést ebben a boltban, a mi az enyém is és +a miben az én nevemben is folyik ez a--engedelmet +kérek--rongykereskedés. + +Hallottam, hogy fölállott. Recsegett a czipője is, meg a padló is lába +alatt. + +--Sőt, kérem--mondta s a szaván hallottam, hogy mosolyog--én +érvényesítem is az elveimet az üzletben, csak hogy hát, kérem, módjával. +Mert ugy áll a dolog, hogy tönkrementem s az apósom adta a pénzt, a +mivel itt társ lettem. Ujra adta s azt mondta, hogy jó lesz mellém +valami üzleti szellemet keresni, mert hogy én nem vagyok arra való +ember, hogy megállják a magam lábán. Hát azért állok én most ennek a +Guravecznek a lábán, ő az üzleti szellem. Azonban nekem kiabálni mégse +szabad, mert tönkrement ember vagyok s most már a második hozomány van +befektetve az üzletbe s nekem nézni kell, hogy hogy gyümölcsözik. Mert +jól megy nekünk. Hanem a tisztelt férjét becsülöm, mert mindig +tisztességesen ir az újságba. Ha nincs odairva a neve, akkor is +megismerem. Kérem, ezt ne tessék ugy venni, mintha hizelegni akarnék, +hanem igy van, hát igy van s a mikor be tetszett diktálni, hogy hova +küldje a pakkot a Guravecz, hát mindjárt megütötte a fülemet a név. +Ejnye, hogy a fene egye meg ezt a bitangot, már mint a Guraveczet, +gondoltam magamban, hát ilyen becsapás már még sincs rendjén s hát +gondoltam, hogy feljövök. + +--És aztán mit érek vele? + +--Nem sokat, kérem, mert ha Guravecz bevesz valami pénzt, hát abból már +vissza nem lehet kapni semmit. Igen hitvány ember. Nála el van temetve a +pénz. S ezzel szemben hiábavaló az én minden mesterkedésem. Mert, kérem, +megesett az, hogy a belső irodában leveleztem s ő üzletfelekkel jött be +s hazudott nekik s én mindig intettem a háta mögött az illetőknek, hogy: +nem igaz, nem igaz--és azért mégis ugy csinálta meg az üzletet, a hogy ő +akarta. Mert rám nem is néztek. Számba se vettek. Ő ott táncolt, +keringett és mindenféléket összehandabandázott s én hiába pusmogtam, +hogy: hazudik, hazudik, azért csak neki volt igaza. S én, kérem, +kénytelen vagyok ennek a hitvány embernek a svindlijéből élni. S hogy +keres, kérem! Gyönyörűen. Soha még olyan bőviben nem voltam a pénznek, +mint a mióta ez a gazember forgatja a kis tőkémet. Hanem hát, kérem, +mégis utálatos igy élni. Én, kérem, elhatároztam, hogy kinyilatkoztatom, +hogy én nem vagyok részes az üzletben. Csak zsebrevágom a pénzt; hanem +én egész másképpen csinálnám. Egy ár. Mindenkinek egy ár. Az a bizonyos +ár, amiben én tönkrementem. Mert én azt gondolnám, nagyságos asszony... + +--No mit? + +--Azt gondolnám, hogy talán tetszenék mégis bejönni holnap a boltba s +megmondani, hogy a czipőcskékre ráfizettem egy forintot, a három párra s +az egyebekre is vagy három forintot. A mire én--kérem--nem vagyok tanu. +Azt én nem tehetem, én mint társ. Hanem a nagysága kérje vissza a +pénzét. Nekem nagyon kellemetlen az, hogy lefeküdjem azzal a tudattal, +hogy a nagyságától is annyit loptunk, meg mástól is, hogy lopunk, +csalunk, s ahogy szombatonkint pénzt ad ki nekem Guravecz a pénztárból, +hát mindig eszembe jut az egész heti bün. S azt érzem, mintha +összevernének, ahogy megyek haza s feleségem azt kérdi:--mi bajod? Pedig +hát semmi egyéb bajom nincs, csak ez a pénz.--Hát talán tetszenék mégis +holnap benézni hozzánk s esetleg visszaad Guravecz valamit. Tessék +mondani, hogy illetékes forrásból tudja, hogy az áru sokkal olcsóbban +kapható és hogy be van csapva... + +A vendég felállott. Ugy látszott, hogy megy. Az asszony pedig naiv +kiváncsisággal kérdezte tőle: + +--De hát micsoda boltos ön? Ide jön denunciálni a saját üzletét... + +--Én kérem, én... + +--Ön hát. + +--Én ur vagyok, kérem. Nem boltos. Engem megöl a piszok. Tessék elhinni. + + + + +A TISZTESSÉGES EMBEREK + + +Valami különöset gondoltam,--mondta egy fiatal ember a másiknak s +mosolygott. Olyan formán azonban, hogy elgondolkozott a mellett s +látszott a szemein, hogy nem mulatságos az, amit különösnek mondott. +Éppen csak vértezte magát a mosolygással az ellen, hogy a másik esetleg +kineveti. Gyere, neked mondom el először.--Elhuzódtak. A ki még a +teremben volt, nem igen figyelt rájuk. Kártyáztak egy asztal körül, +amire a tömegen át csak fölágaskodva lehetett belátni, nagy pénzben; a +fal mellett a széles bőrdiványokra némelyek a lábaikat is fölrakták és +halkan beszélgettek; másfelé indulatos szóváltás hallszott; egy asztal +fölé két emberfej borult, mintha rövidlátók lettek volna, bámulták a +sakktáblát; mellettük fakó képü, kiéhezett formájú ember egy +virzsiniavéget rágva, révedezve, nem igen nagy figyelemmel nézte a +játékot; a terem közepén pedig billiárdgolyók kocogtak s a szörnyü +füstből kiválva, meg ujra elveszve benne, emberek kerülgették az +asztalt. A két fiatal ember behuzódott egy sarokba s az, a ki valami +különöset gondolt, beszélni kezdett. + +--Hogy ez a népség itt nagyon is vegyes, azt magad is látod. Nem +gondolkozom valami bolond arisztokratikusan, hanem rosszul érzem magamat +ebben a társaságban. A hogy igy körülnézek, nemcsak hogy egyikhez se köt +semmi, hanem mindenkitől elriaszt valami. Vagy én ismerek valami fekélyt +rajtuk, vagy mások beszélnek efféléről. És olyan mosolyogva, annyira +tréfába véve a fogyatkozásokat, a mi jellemző a morális felfogásra, ami +ebben a büdösségben dühöng. Ebben a lokalitásban derülten tárgyalják le +például azt, hogy valaki közülünk lopott. Kezet fognak az illetővel s +mig magukban mosolyogva mondják, hogy: tolvaj, tolvaj,--leülnek vele +szemben az asztal mellé kártyázni. Van itt iró például, a kinek soha egy +eredeti gondolata nem volt--innen is, onnan is elcsen valamit--s +megbénult alak. Rettenetes az, hogy a bohémben nincs becsület. Ugy +általában tudniillik... Én istenem, az, hogy az ember küzd a mindennapi +kenyérért, nem ok még arra, hogy hátat fordítson a tisztességnek. +Rosszul érzem magam itt. Nincs bennem semmi abból a czinizmusból, a hogy +itt felfogják az igazmondást, meg egyéb kellemetlenséget, a mivel az +embernek meggyülik néha a baja. Az lenne a természetes, ha be se tenném +ide a lábamat. Azonban társaság nélkül se tudok élni. Valakire, akárkire +szüksége van az embernek, hogy szót váltson vele. Egyedül, nagyon is +egyedül vagyok. A multkoriban például megesett velem az, hogy ültem a +korcsmában ebéd után és sehogy se tudtam fölkelni az asztal mellől. Mit +csináljak, hova menjek, ha bezárul mögöttem a vendéglő ajtaja? +Idegenkedtem attól, hogy az utczára menjek s aztán körülbámuljak, hogy +merre is induljak meg hát. Nem vár senki. Hát elkezdtem diskurálni egy +uri emberrel, a kire máskülönben nem tudok undorodás nélkül nézni. +Rávitt a szükség. A társaság után érzett vágyakozás. Ez az +ember,--mondják--mi előtt megnősült, az anyósának volt a szeretője. A +házasság csak arra való volt, hogy az öreg asszony mindig maga mellett +tudja a legényt. Társaság nélkül tehát nem lehet megélni. Azonban mi áll +utjában annak, hogy az ember egy, az igényeinek megfelelő társaságot +hozzon össze? A tisztességes emberekét... Ez az, amire gondoltam... + +A másik ember mosolygott. + +--Nagy arroganczia. + +A fiatal ember megütközve nézett reá. + +--Miért? Hát például te nem szivesebben jönnél el hetenkint +egyszer-kétszer ilyen társaságba, mint ide, a sokadalomba? Kevesen +lennénk. Szigoruan összeválogatott kis csoport, amiben azonban egy se +akadna kivetni való. Mégis csak jó az, ha az ember tudja, hogy kivel ül +egy asztal mellett. Annyi ember között mindenféle akad, de a mi kis +társaságunkban csak becsületes emberek volnának. Egy kis sziget volnánk +az óczeánban. S megközelíthetetlenek. Szegények, de korrektek, +fanatikusan tisztességesek... Ha egy kéz átnyulna az asztalon a boros +palackért, tudnám, hogy tiszta... + +A másik kedvetlenül dunnyogott. + +--Jó, jó... + +--Nem tetszik neked a gondolat? + +--Nem. + +--Miért? Pedig--lásd--azt hittem, hogy ha valaki, hát te lelkesedni +fogsz érte. Egy kis titkos,--semmiféle hivatalos jelleget nem fitogtató, +barátságos liga, asztaltársaság, valami kis korcsma külön szobájában... +Nem volna kellemes? Egy kis felüdülés, megkönnyebbülés az után, a hogy +meghentereg az ember a közönséges életben, mindenféle piszokban, a miben +elvégre meg kellene fordulni ezután is, mivel hogy a mi szegény kis +kompániánkban nem volnának se kiadók, se megrendelők, se pöfögő +meczenások. Ha ezeket bebocsátanók, egyszerre vége lenne az egésznek. +Megváltoznék a karaktere... + +--Hát aztán hol a biztositék arra a nagy tisztességre, a mit vársz a +szemelgetésből s a mi egyébként egy kicsit unalmas is lehet. + +--De megnyugtató. + +--Honnan tudod, hogy csupa olyan becsületes ember kerülne össze, a kinek +alkalma is volt már arra, hogy válogasson a becsület és a becstelenség +között. A kit nemcsak a félelem tartott meg ez ideig a becsület utján. +Mert hát, én istenem, az ember egyáltalában csak azért nem lop, mert +azt, a mit ellopni érdemes, vigyázza a rendőr, vigyázza a gazda, a +szomszéd, az egész érdekközösség. S a ki nem lop, az csak igen kis +részben becsületes ember, nagyjában csak gyáva, hát hogyan válogatod ki +az óvatosak közül a becsületeseket? + +--Az érzésemmel, az ösztönömmel, meg a tieddel, a mindnyájunkéval. +Annak, a ki csak gyáva, hiányzik a szeméből a nézésnek az a bátorsága, a +mi benne van például a te szemeidben. Az ilyen szembe belenézni jólesik, +eltelik az ember bizalommal. S tiz ilyen megbizható szempár egy asztal +körül, hogy az ember senkire se gyanakszik... + +--Az órádat félted? + +--Nem, magamat. Tiszta akarok lenni, s bemocskol, magamtól elidegenít az +érintkezés is az olyan elemmel, ami nem kedvemre való. Semmim sincs, nem +vagyok genie, a talentumom se valami tulságos, hát legalább azt az +értéket akarom nagyra nevelni magamban, hogy becsületesen éltem +becsületes emberek között. Ilyenformán aztán el tudom képzelni azt, hogy +az ember mosolyogva hal meg. + +--Csak azért? + +--Az élet is más. Derüsebb. + +--S hol a próba? Végre is, ha az aranynak ki kell állani a próbát, a te +embereidet is alá kellene vetni valami kisértésnek. A bizalomnak anélkül +semmi alapja nincs. A szem, ahogy mondod? Hátha hályog borul a szememre, +már nem vagyok neked elég becsületes ember? Ámbár... + +A fiatal ember körülnézett, gondolkozott s kissé kedvetlenül felelt: + +--Gondolkoztam a próbán is. Nem is próbán, mert hiszen én bizonyos +lennék a dolgomban. Hanem tegyük föl, hogy van egy sorsjegyem s én lenn +vagyok Lovranában, vagy másutt, hiszen ez mindegy, s a kezembe akad egy +ujság s olvasom, hogy nyertem negyvenezer forintot. Nem jöhetek haza. +Beadósodtam a hotelben, innen várom a pénzt. De hát most már van +magamnak is, csak éppen egy megbizható emberre van szükségem, akinek +elküldjem a sorsjegyet s aki kezeimhez juttatja a pénzt. Hát ugyan kinek +küldeném itt, mondd? Kire bizhatnám rá ugy, hogy én odalenn ne remegjek +a pénzemért? Éppen csak hogy megértsd azt, hogy mi az, amire én +gondoltam, azért hozom fel ezt a példát. Ha tudniillik megcsinálnám az +én társaságomat, annak küldenem el benne a sorsjegyemet, akinek éppen +eszembe jutna a neve. Akármelyiknek. S aztán a jobb fülemről ráfordulnék +a bal fülemre s boldog nyugalomban horkolnék tovább. Például neked +küldenem, ámbár te itt vagy társaság nélkül is... + +A másik ember elgondolkozva nézett reá s lassan, vontatottan kérdezte: + +--Nekem? + +--Neked. + +Hallgattak s végre is az, akinek a czimére majd elindul a sorsjegy, egy +kis, ő maga előtt is nevetséges szorongással, aggodalmasan egyezett bele +a dologba. + +--Hát jó, hanem ne a házbérnegyed idején. Ilyenkor semmiféle jótállást +nem vállalhatok. Ha az embert nagyon szorongatják, elkölcsönöz a +negyvenezerből pár száz forintot. Nem gondolod? + + + + +AZ UTOLSÓ ÓRÁBAN + + +Kényelmes uri lakásban, utolsó óráit élte egy asszony. Besüppedt az +arca, szemei alatt rozsdás foltok ültek a csontokon. Tegnap talán még +láz, ma azonban már inkább szederjes, zöldes, fakó foltok. Az ágy +lábánál egy kékruhás ápoló-nővér összegubbaszkodva imádkozott, s ha jött +az orvos, fölnézett rá, mintha kérdezné: mehetek? Az azonban észre se +vette. Szórakozottan járt ki és be s valószinűleg hireket vitt ki +valakinek. A férjnek. A férj egy Kafter nevezetü vállalkozó volt. Kis, +őszes, igénytelen ember, aki éppen csak ennek az ügynek az elintézésére +szaladt haza valahonnan messziről, s mintha türelmetlenkedne. Végre is +van az embernek egyéb dolga is. Töméntelen üzlet, amit mind le kell +bonyolítani. Egy csomó asszony volt még a szobában. Egy egészen fiatal, +aki finom csipkekendőbe könnyezett és sokszor emlegette a kedves nénit. +A férj ilyenkor idegesen nézett oda. Aztán volt ott egy öreg asszony, +akinek az arcán azonban müvészileg el voltak kenve a ránczok s akinek +pompás kalapja alól éppen csak egy kicsit szürkébe játszó haj +kunkorodott elő. Egy másik asszony valami szegény rokon volt. Régimódi +vikler volt a vállán s minden különösebb érdeklődés nélkül bámult maga +elé. Őt is a kötelesség hozta ide és sürün nézte az órát, hogy mikor +szabadul már. Volt ott még egy kis kövérkés nőcske is. Az a férjet +szerette volna foglalkoztatni, s minduntalan mondott neki valamit és +mindig igy: kedves Kafter. Ezen diskréten mosolygott az öreg hölgy. +Egyszer aztán kijött az ápoló-testvér s minden oldalra meghajtva magát, +átment a szobán. Nyomában az orvos jött s csendet intve a hölgyeknek, +suttogva beszélt: + +--A nagyságos asszonyon már nem segít a tudomány, de talán megkönnyíti +utolsó perczeit az, ha maga körül látja azokat, akiket szeret. Tessék +bemenni, de minél kevesebbet beszélni. Ha azonban ő mondana valamit, hát +jól jegyezzék meg maguknak. Ez fontos néha. Hát ne fárasszák hiába. + +A hölgyek egyenkint bevonultak, legutolsónak a szegény rokon maradt a +sorban. Szőcsné. Kafterné is csak igy hivta. Bágyadtan nézett végig +rajtuk, amikor letelepedtek az ágy mellé, egyszerre azonban mintha +érdekelni kezdte volna valami. Előbb csak bizonytalanul révedezett a +pillantása az öreg asszony feje fölött, de aztán csillogva pihent meg a +kalapon. Sokáig nézte s mormogott is valamit, amit azonban nem lehetett +megérteni. Az asszony feléje hajolt s édeskés figyelemmel kérdezte: + +--Mit mondasz, kedvesem... + +A haldokló a kalapra bámult s elragadtatás és irigység telepedett ki az +arcára. + +--Gyönyörű--rebegte.--Egy kicsit igen is dus... + +Ezt egészen tisztán meg lehetett érteni. Szőcsné is odahajolt s aztán a +kalapra pillantva, valami, cselédhez illendő alázattal igyekezett +kedvében járni a haldoklónak, amikor igazat adott +neki.--Csakugyan,--mondta--hanem a nagyságának ilyen kell. Ami sokat +takar és egy csöpp árnyékot vet az arczra is. + +--A másik asszony átbámult az ágy kék selyem paplana fölött s előbb +meghökkent a váratlan támadásra, de aztán elnézett a Szőcsné feje +fölött. Összeszorította a fogait s egy hangot se felelt. Közöttük a +beteg azonban föltámaszkodott a fél karjára s kérdőleg nézett mind a két +asszonyra. Szőcsnének még mintha intett volna is, hogy csak előre. +Uszította, mint a harapós kutyát, s megerőltetve a szemeit és az agyát, +leste, hogy hogyan fog elsápadni a kenőcs alatt is a hiu vén asszony. +Szőcsné azonban mintha egyebet gondolt volna. Ugy látszik, hogy nem volt +eléggé tele epével, éppen csak a szegénység mérge ágaskodott benne a +módosabb ellen. A haldokló asszony arczán látható volt a bosszuság, +amikor lassan Szőcsné felé fordította a pillantását s látta, hogy az +körülbámul a szobában s aztán, mintha elszégyelte volna magát, a +paplanra süti le a szemeit. Elhaló hangon éppen csak annyit sóhajtott +oda a szép kalap alatt némán figyelő asszonynak: + +--Bizony, téged is csunyán megtépett az idő, édesem... S hirtelen +Szőcsnéhez fordult, és ha nem lett volna végképpen fogytán az ereje, +talán a hajába markol. Annyira dühbe hozta az, hogy most a jó +barátnőjének nem mondogatott oda ő helyette. Utoljára. Mert arra, hogy +bizalmasan csevegve marják egymást, már többé nem lesz alkalom. Bágyadt, +le-lecsukódó szemei mélyéről káröröm villant elő, még suttogott, maradék +erejét nagyon kimélve szólott: + +--Szőcsné, hajolj ide. Közelebb, hogy halljad. Megemlékeztem rólad a +végrendeletemben. + +Az asszony arcát ellepte az öröm. A másik ebben gyönyörködni látszott, s +mintha magában mulatva fürkészte volna a nagyszerű hatást. A harmadik +asszony, a szép kalap alatt, nem figyelt oda. Nem érdekelte a +végrendelet. Azon mérgelődött még mindig, hogy ez a rongyos asszony, a +cselédforma, bántani merte. Szőcsné titkolni igyekezett kitörő örömét s +meghatottan rebegte: + +--Te mindig jó voltál, Teréz.--S annyit legalább megengedett magának, +hogy a betegtől elfordulva, diadalmasan nézzen végig a többin. Talán +gazdagabb lesz, mint akármelyik. Valamelyik emeletes házra gondolt. Volt +ilyen a haldoklónak több is. Egyet neki hagyott. Vége a nyomoruságnak, a +pletykahordásnak, kegyelembarátságnak. A haldokló azonban most már +eltorzult arccal, vigyorogva suttogott neki tovább: + +--Neked hagytam a szürke nagykendőmet. Azt neked ki kell szolgáltatni a +hagyatékból... + +Szőcsné rámeresztette a szemeit, s most már nem türtőztetve magát, +dühben remegve beszélt bele a haldoklónak még vigyorgóbbá vált arczába: + +--Ó, te hitvány személy, te... Hát ezért használtál ki ugy, mintha a +belső cseléded lettem volna... Ez a jutalom... Ó, te hitvány... + +Most a jóbarátnőn volt a sor, hogy közbelépjen: + +--Ne izgassa a beteget. + +A haldokló asszony ujra felkönyökölt a párnára, s gyönyörködött a +gyilkos villantásokban, amik a szép kalap alól átjárják a most már némán +összegubbaszkodott, reménykedésében porig alázott, mozdulatlan fakóarczu +asszonyt. Megelégedett pilantása mintha azt mondta volna, hogy: no ez is +megkapta a magáét. Valami azonban egyszerre figyelmeztette arra, hogy mi +vár reá. Az ápolóné bejött s az ágyhoz csoszogva, ünnepélyes ábrázattal +szólott: + +--A tisztelendő ur itt van. + +Az asszony ijedten hebegett: + +--Még nem. Még nem.--S valamicskét emeltebb hangon szólott rá a még +mindig az ágy mellett gubbasztó ócska viklerre:--Szőcsné, adj másik +kabátot reám. A fodr...--Iszonyu, görcsös köhögés jött rá s a közben +intett egy elalvó pillantással az ágy mellett a székre, hogy: ott van. +Szőcsné mint egy masina, lélek nélkül, tisztán csak a megszokás igája +alatt, segített neki. Lehuzta róla a gyürött hálókabátot, még egy +szánakozó pillantást is vetett az összehorpadt, nyomorult testre, s +ráadta a friss kabátot. Azalatt az asszony még körülnézett a szobában, s +a fiatal leányra tapadt a pillantása. A hang után találta meg. Az +tudniillik az ágy feje mögé húzódva, még mindig csendesen sirdogált és +panaszosan suttogott: édes néni... Az édes néni hirtelen végzett vele. +Még a kezét is fölemelte, s feltartott, átlátszó mutatóujját meglóbázva +a levegőben, ugy vigyorgott reá, mint az imént Szőcsnére. + +--Te se kapsz semmit. Te szeretsz... szer... a nélkül is. Azt mondtad... + +A leány oda se hallgatott, csak arcát a tenyereibe temetve zokogott. Az +asszony felült az ágyban, egy pillanatig meglepetten bámult reá. +Hirtelen elfordult azonban, mert az ágy lábánál megsuhogott egy ruha. +Azt hitte, hogy a pap, s rémülten nézett oda. Amint azonban meglátta a +kis kövérkés, rózsaszin arczbőrü, élettel teli asszonykát, hirtelen +megváltozott az arczkifejezése. Boszusággal nézett rá, s mint aki még +tartogat valamit, de már siet, türelmetlenül szólott arrafelé, ahol az +asszonyka ült: + +--Te meg az uramat nem kapod meg.--Pihent, erőt gyüjtött, hogy +kimagyarázza magát. Levegőért kapkodott. Szőcsné megtámasztotta a +tenyerével a hátát, s aztán tovább folytatta:--A végrendelet olyan, hogy +nem kaphatod meg. Csak addig az övé a vagyonom, amig meg nem +házasodik.--Majdnem megfulladt, s most már alig lehetett érteni a +szavát.--Értetted?... Pénz nélkül tönkre ... megy ...--Még egyszer +körülnézett az egész társaságon, s elhaló, de diadalmas hangon +szólt:--Hogy tetszik? Menjetek... Szőcsné indulj... Emlegessetek meg... +nem voltam ostoba... Indulj... Csak beteg, de nem ostoba... Menj... + +S hátraesett a párnára. + + + + +KÉT BOLTOS + + +Egy vidéki városban volt a többek között két bolt. Az egyik modern. Nagy +tükörablakok mögött két kirakata is volt, mind a kettőben egy-egy +teljesen felöltözött, mozdulatlan urhölgygyel, a kik a tüll, selyem, +csipke, vászon rengeteg tömegét taposták. Benn csinos urak szolgálták ki +a hölgyeket, egy szintén elegáns, de rut embernek a vezérlete alatt. Ez +az ur apró szemü, a közepesnél valamivel alacsonyabb termetü, nagyon +szőke, majdnem kenderszinü, ritkás bajuszu, kiálló pofacsontu, nagyfogu +ember volt. A tulajdonos. Hevessy Valér a neve. Sokat adott a +nemességére s valami kis leereszkedés is volt a modorában, a mikor +elszedte az asszonyságoktól a pénzt, s kielégíthetetlen, brutális +éhséget fejeztek ki a szemei és a széles szája, a miből kissé mindig +elővillogtak a nagy, lapos fogak. A bolt mintha nem lett volna valami +igen nagyon szolid. Kicsi volt a két nagy ablakhoz mérve s mögötte a +raktárban sok volt az üres polcz. Egyszer hirtelenében küldött át a +másik boltba pár vég vászonért. Csak kölcsönbe, mert--a mint +izente--délután már megérkezik a vasutról az ő rendelménye is. Ebből pör +lett. A másik bolt indította, mert sohse kapta vissza a vásznát,--s el +is vesztette, mert nem volt tanu arra, hogy csakugyan átvittek egyik +boltból a másikba vásznat.--Hevessy ur azonban nagylelkünek bizonyult a +másik pör folyamán, a mit tudniillik ő indított a másik boltos ellen +becsületsértés miatt. Nem kivánta a megbüntetését s ez bizonyos +megilletődést eredményezett, hogy: lám, ni, csakugyan van benne egy kis +tisztesség. Ugy áll tudniillik a dolog, hogy akkor már ugy nagyjában +tisztában volt a város azzal, hogy Hevessy ur nem tulságosan becsületes +ember. Kimondani azonban nem merte ezt senki. Előzékeny volt, szerény, +kalapot emelt mindenkinek, választékosan öltözködött, beszélt, +mosolygott, hát nehéz egy ilyen tökéletes embert olyan váddal illetni, a +mit bizonyítani nem tud az ember. Akkoriban különben eladó volt a szép +bolt. Hevessy ur azt mondta, hogy megelégelte a kis várost s miután a +szomszéd boltost tönkretette, tuladott az üzleten és elhurczolkodott. +Mondták, hogy talán Pestre. + +A másik boltos is utána jött néhány év mulva. Az egészen másforma ember +volt. Kis, fakóképü, beteges formáju, köhögős. A boltja, mig volt neki, +szük, alacsony, hosszu folyosó volt, a minek a belső részében nappal is +állandóan égtek a gázlángok. A boltos vásárokra járó gyolcsos volt +fiatalabb korában, egy kicsit korlátolt ember, de alapos kereskedő a +maga kis körében. Hamar betelt azonban a kocsizással, a mi megviselte a +ládák tetején utazó embert, s mert abban a városban tetszett neki a +piacz, megtelepedett. Egy kicsit kiterjesztette az üzletét. De nem +nagyon. Kész toalettekről nála szó sem volt. S boldogult, mig meg nem +nyilt vele szemben a szép bolt, s el nem hódította a vevőit. Még a +falusiakat is. A pangás, a szép bolt elleni küzdelem egyszerre letörte. +Ez már sok volt neki az üzletből. Arról az ideig nem is álmodott, hogy +eféle küzdelmekben legyen része a boltosnak. Hiányzott a gyakorlatából a +verseny, s a mint megjelent, leverte a lábáról. Néhány évig még +tengődött a boltban, pislogó, vizes szemekkel nem látta a lassu +elmulást, s egyszerre aztán egy hét alatt kiárulta a holmit s egy +horpadt kézitáskával a kezében feljött ő is Pestre. Ez a város +tudniillik olyan város, hogy mindenkinek jut benne egy harapás kenyér. +Odalenn a vidéken legalább ez a hire. + +Idefent megint összeakadt Hevessy urral. Egyszer futólag találkoztak az +utczán, s a kis fakó boltos, a kinek különben Maricsek János volt a +neve, babonás félelemmel tért ki előle.--Akkor már vége,--gondolta +magában,--akkor én már nem jutok álláshoz, ha te is ebben a városban +vagy. Te keresztülhuzod az én kis számadásomat.--S a hogy gyámoltalanul +visszanézett, látta, hogy egy pillanatra megfordul a másik ember is és +csunyán vigyorog. Otthon mondta is az asszonynak, hogy találkozott +Hevessyvel s hogy annak, ugy látszik, jól megy a sora. Hosszu kabát volt +rajta, meg czilinder a fején, a kezében ezüstfejü bot... Az asszony +korán megsavanyodott, örökké nyögdécselő szegény kis teremtés volt, a +kinek azonban egyszerre vad reménység, bizalom villant meg a szemeiben, +a mikor erről az emberről beszéltek. + +--Majd megalázkodnak a hivalkodók. Ne félj te semmit. Majd +megalázkodnak... + +Az embernek forgott valami a fejében, de mintha félt volna kimondani, +előbb egy kicsit elment az asszony mellől s messziről vizsgálta az +arczát. + +--Nem fogsz megharagudni nagyon, ha mondok valamit?--kérdezte. + +Az asszony vállat vont. + +--Nem. + +--Meg kellene békülni vele. Javamra lehetne. Fölkeresném, elmondanám +neki, hogy most már konkurrencziáról szó sincs, letört ember vagyok. +Talán szerezhetne valami kis kondicziót. + +Az asszony fölállt s lázfoltok gyultak ki a szemei alatt. Rekedten +hörgött a hangja, a mint fuldokolva kitört a melléből a rettenetes +méltatlankodás. + +--Ő! Neked! Előbb engem temess el. Te akarsz vele békülni, te, a ki +tudod, hogy gazember. Erről ne beszélj. + +--De édes lelkem... + +--Te akarsz kezet szorítani azzal a bitanggal. Te, a ki soha se csaltál +meg senkit s a kit ő tönkretett. Dehogy. Várd meg, a mig megalázkodik, s +akkor rugd fel. Hát nincs a férfiban egy csepp becsület se? Még a +becsületesben sincs? + +--Elfogy a pár forintunk, fiam, s aztán mit csinálunk? Valahova csak be +kell hogy jussak. + +Az asszony már nem beszélt többet, csak erősen lihegett és a szemei +szikráztak. A kis, együgyü ember vállai közé huzta a fejét s elment a +dolga után. A dolga az volt, hogy kávéházakba járt, mindenféle ügynökkel +tárgyalt s előlegeket adott nekik. Azok azután másnapra, vagy a jövő +hétre igértek neki valami biztosat s összemosolyogtak, a mikor ujra meg +ujra jött a kis, ügyefogyott vidéki s bocsánatot kérve még a széktől is, +a mit meglökött, kérdezni iparkodott, hogy vajjon nincs-e valami ujság. +Nem volt. Egyszer azonban az egyik ügynök egy üzletvezetői állásról +beszélt valami rosz czégnél. Rosen és Stein. Az talán megfelelő lenne, +ámbár másforma ember kellene oda. Agilisabb... Különben is egyszerre +tárgytalanná vált a dolog, mert egy másik ügynök közbevágott: + +--Az már be van töltve.--A kis, félénken mosolygó emberke felé fordult s +egy kis szánakozással mondta neki:--Lássa bácsikám, ilyen embernek +kellene magának is lenni. Olyannak, mint a ki ezt az állást elnyerte. +Hogy is hivják, ejnye, nem jut az eszembe a neve. Az azt csinálta, hogy +a mikor megtudta, hogy Rosen, a kitől több függ, mint Steintől, nagyobb +a részesedése is, hát a mikor megtudta, hogy Rosen bevásárláson van +Párisban, hát elment hozzá Párisba. A Rosen, hát az, tudja, egy parvenü. +Annak nagyon tetszett az, hogy ez a jó családból való, elegáns fiu nem +sajnálta a költséget, s hordozta őt mindenfelé Párisban s beleragadt, +mint a bojtorján. Ez lett a vége. Élelmesnek kell lenni manapság. Hogy a +fenébe is hivják, valami magyar nevü ember... + +A kis, fakó emberke összegubbaszkodott a székén, s inkább csak hangosan +gondolkozott, a mikor kimondta ezt a nevet: Hevessy... + +--Az, az! Hát honnan tudja? + +A boltos mindenkinek meghajolt: azoknak, a kik nyujtották a kezüket, +kezet adott s csak annyit mondott:--Tudom.--Kimenet azon gondolkozott, +hogy ő bizony nem szeretne a Rosen és Steinék bőrében lenni. Félt ettől +az embertől s jól teszi más is, ha fél tőle. Valami tiszteletfélét is +érzett azonban iránta. Meg nem tudta magának magyarázni azt, hogy egy +ilyen hitvány lelkületü ember, egy ilyen szegény, nyavalyás, hogy tud +ennyire boldogulni. Mi az ereje a világban? Lám, ő nem csalt, nem lopta +el senkinek a tiz vég vásznát, nem esküdött hamisan,--és mégis itt +kuncsorog az utczán, jóformán a holnapra való kenyér nélkül. Kell valami +hatalomnak lakozni abban a rongy emberben. S derengett a szegény, kis, +egyszerü embernek az agyában valami.--Ahá,--mondta--talán a feleségének +a nagy bátorsága. Persze. Meg hogy határozottan a szemébe tud nézni az +embereknek, holott, ha csak egy kis szemérem volna benne, hát el +kellene, hogy bujjék előlük. Ez az, a mi pozicziót biztosit számára és +mindig az arra érdemesebbek, de ügyetlenebbek rovására.--S a szegény, +kis szürke ember ebben a pillanatban keserves irigységgel gondolt arra a +másik emberre, a ki egyszerre csak előtte termett az utban. A vedlett +kis boltos meghökkenve bámult föl reá. + +Az csunyán vigyorgott s mintha csak tegnap váltak volna el egymástól és +pedig barátságban, bizalmasan hunyorgatva szólott le rá: + +--No, hát még mindig semmi? Állás után jár, ugy-e? Nehéz dolog. Sok a +munkanélküli ember. Csupa jó erő. Hát sehogyse megy a dolog? + +A kis boltos hebegett. + +--Sehogy. + +Az előkelő uriember megfogta a karját s kedélyeskedve biztatta: + +--Majd csak akad valami. De, ha minden kötél szakad, hát nézzen el +hozzám. Egy ötforintocska mindig akad. Isten áldja meg. + +Gyorsan otthagyta, s az ügyefogyott kis boltos tátott szájjal, sápadtan, +aztán meg a kopott hajáig kipirulva bámult utána. Még kiabálni is +megpróbált, hogy: hallja, hallja!--de csak ártikulálatlan hangok jöttek +ki a torkán. Ugy fojtogatta a düh, hogy lekapta a fejéről a kalapot s +föltépte az inge gallérját. Attól félt, hogy mindjárt megfullad. +Figyelni kezdtek rá az emberek, s egy hordár a karja alá nyult, hogy el +ne essék. A fulladozó ember halkan szólott:--kocsit. Csak a kocsiban +szedte össze magát valamennyire. Elhatározta, hogy otthon nem szól +semmit, hanem majd este, a mikor ujra találkozója van egy ügynökkel a +kávéházban, levelet ir annak az embernek. Elmondja a véleményét az ilyen +eljárásról. Megmutatja, hogy a tönkrement embernek is van önérzete... +Egész este volt egy kis borzongása, de azért elment a kávéházba. S mig +az ügynökre várt, egy levélpapir felett mindenfélét kigondolt, a mit meg +kellene irni. Azonban nem jutott hozzá, mert ismerősök jöttek. +Körültelepedték az asztalt. Az egyik mindjárt ő hozzá kezdett beszélni, +s látszott az arczán a becsületes megelégedés, hogy a sok előleg fejében +most már talán mégis hozzásegíti valamihez ezt a szerencsétlen embert. + +--No, bácsikám, hát ha ismeri azt a Hevessyt, most üsse a vasat. Ő az ur +a czégben. Nagy czég, ott kell ember bőven. Ha valami szerényebb +munkakörrel megelégszik, ott akad hely. Ha most nem, egy-két hét mulva. +Stein ki van dobva, Rosen kifizette, s most ez a másik lett társ az +üzletben. S ahogy én látom, hát kimarja ez Rosent is. Valami aféle ember +lehet. + +A kis boltos bódultan, tántorogva ment haza. Mintha részeg lett volna, +tétova, zavaros pillantással nyitott be a szobába otthon. Az asszony +ijedten sietett eléje, s leültette egy székre. + +--Mi a bajod? Az Istenért... + +Aztán egyszerre azt hitte, hogy fölfedezte, hogy mi a baj. Fanatikusan +ragaszkodott magában ahhoz, hogy mindennek, nyomoruságnak, csapásnak, +betegségnek az a bizonyos egy ember az oka, s szilaj gyülölettel kezdett +róla beszélni. + +--Ő! Megint találkoztál vele? Bántott. Ne törődj vele. Majd megalázkodik +a felfuvalkodott, s akkor köpjél a szemébe. Csapd pofon... Csak várj... + +A kis boltos bágyadtan mosolygott, s pihegve, fáradtan felelt: + +--Csakhogy én azt már nem igen érem meg. Olyan sokáig nem várhatok. + + + + +TERCSA NÉNI GYERMEKET NEVEL + + +Kártyáztunk az ebédlő asztal mellett. Valaki azt mondta: kvint, kontra. +A többi kérdezte: mi? A valaki most már nagyot kiáltott: kvint, +kontra.--A kiabálásra azért volt szükség, mert a gyermekszobából +kiindulva s aztán szerteáradva rettenetes lárma töltötte be a lakást. +Féktelen, vad topogás, ének, közben a _Talpra magyar_-ból egyes +töredékes sor, a mint egy már nagyobbacska fiu harsogta: esküszünk, +esküszünk. Közös erővel pedig egy lapjával lefelé fordított asztalt +toltak jobbra-balra a szobában. Az automobilt. A ki a mulatságból +kirekesztettnek érezte magát, egy tömzsi kis fiu, sírt.--Az anyjuk azt +mondta, hogy ő már nem bir velük. Erre fölkelt az asztal mellől a +nagyapjuk s most már ő is kiabált odabenn. Aztán egy szintén szigoru +nagybácsi is. A gyermekek pedig csak egymással törődtek. Kiszaladtak, +egyik a varrógép tetejére mászott valami czérna-karika után, a másik az +ágy alá bujt be, kettő pedig az ebédlő asztal körül megüresedett +székekre telepedett le. Egy kis parasztlány, a kinek a hasa fölött, +majdnem a mellén vékony pertlivel volt megkötve a köténye, közönyös +arczczal, inkább csak megszokásból lamentált:--Tessék bejönni pubika, ne +roszalkodjék Bözsike! S benn a gyermekszobában egymásra bámult a magára +maradt két szigorú ur.--Nyilvánvaló, hogy ez az egész terület a +gyermekeké. Mi csak megtürt lakók vagyunk rajta. Az élet, a gondatlanság +az övék.--S ezt nem tudjátok, ti vének? + +Hátradültem a széken s egy pillanatra lehunyva a szemeimet, eszembe +jutott Tercsa néni. Teréz, a kit nálunkfelé a többek közt Tercsának is +beczéznek. + +Testvére volt egy nagybácsimnak, a kinek Rendes György volt a neve. +Falusi kisbirtokos volt s a mi a falu berendezésében szokatlan, nem a +főutczán volt a háza, hanem egy, a főutczát derékszögben keresztező +mellékutcza végében. Olyanformán, hogy az ut a kapuján át bevezetett az +udvarra, mint valami szőnyeg, a mi az előszobában indul meg s az +ebédlőben tünik el. Az udvar nagy sivár terület volt, amin kedvetlenül +bódorogtak a kutyák. Szeszélyesen volt beépítve. A kapuval szemben +főépületnek állott a csür, a mit azonban inkább kocsiszinnek használtak. +Ebben rendkivül nagy, rugó nélküli ernyős kocsi állott, a mibe azonban +akkor volt utoljára ló befogva, a mikor Enyedről hazavitte a +kocsigyáros. A nagybátyám ökörfogattal utazott Kolozsvárra, Fehérvárra, +vásárokra, meg látogatóba is és rendesen olyanformán, hogy a hosszu +szijostort a nyakába kanyarítva, az ökrök mellett sétált. Néha elővette +azonban Vergiliust és olvasott belőle. Egyébként a _Hármas kis tükör_ +czimü könyvet is olvasgatta s nekünk is gyakran ajánlotta, hogy ne +hanyagoljuk el az irodalmat. Ma is őrzök egy csiziót, az ajándékát. A +kocsit azonban tyukok, csibék használták nyugalom idején, s ha valami +utra elhatározták magukat a bátyámék, hát nemcsak alaposan le kellett +tisztogatni, hanem ki is kellett füstölni. A csür mellett voltak az +istállók, három is, s mintha füst szállott volna fel belőlük, ugy +párállott az aljukon az esztendők óta föl nem takarított trágya, a miből +a küszöbök alatt büzös fekete lé folyt ki az udvarra. Gyönge, valamiféle +rendszerekkel, de rosszul táplált ökrök tántorogtak ki meg be az ajtón, +sovány tehenek s azóta se láttam olyan komor borjukat, a milyenek +ezeknek a tőgyét bökdöstek. Ezek mögött az épületek mögött óriás +szérüskert terült el kis boglyákkal, a melyek közül némelyeket feketére +pörkölt az idő. A lakóházba külön sövénykerítésen át lehetett bejutni és +pedig a kaputól balra kanyarodva, virágágyak között, a melyeknek azonban +már csak a formájuk volt meg. A házban három szoba volt, de csak egyet +használtak belőle arra, hogy benne lakjanak. Abban volt két ágy egymás +végtében a fal mellett, egy asztal, a minek a tetejét ketté lehetett +nyitni, a falnál egy végighasadt tükör alatt lócza s az asztal körül pár +szék. A másik két szobát állandóan bebutorozni készültek s többször el +is jutottak már odáig, hogy a városokban, a hol megfordultak, néztek +butort. Egyszer megnézték különben a ház zsindelyfödelét is, azon a +tájon, a hol a konyhába becsurgott a viz, de annak a kijavítása is +annyiba maradt. Minden annyiba maradt, mint a hogy valahol, még +gyermekkorában félbemaradt ember volt a bátyám is. A felesége +hozzáalakult az évek folyamán. Három testvére volt. Az egyik elkerült +valamerre, talán Oláhországba. Egy molnárhoz ment volt férjhez, a ki +legutóbb Galaczról irt ezelőtt harmincz esztendővel valami hagyatéki +dologban. Nem válaszoltak neki s ő se erőszakolat a dolgot. A másik két +testvére leány maradt. + +Már abban az időben, a mikor engem a bátyámhoz küldtek vakácziózni, +lehettek negyvenesztendősek. Két-három év volt köztük a különbség. +Külön-külön laktak, mindegyik a maga birtokán, közelben azonban, az +egyik jobbra, a másik meg balra a kis utczától és sürün ellátogattak a +bátyjukhoz. Naponkint körülbelül ötvenszer. Az is megesett, hogy csak +jött valamelyik, körülnézett s miután meggyőződött arról, hogy legutóbbi +látogatása óta semmi változás se adta elő magát az udvarban, szó nélkül +távozott. A kapuban találkozott a másikkal; bár nem voltak haragban, +köszönés nélkül mentek el egymás mellett. Láthatólag unták magukat. A +fiatalabbik, a kinek--ha jól emlékszem--Zsuzsa volt a neve, megpróbált +embert szólani unalmában. Mindenféle történetekbe belekezdett, de a +második mondat közepén fölállott s kemény lépésekkel távozott; s miután +megfordult otthon s figyelő, bár kissé merev pillantással körülnézett az +udvarán, ujra visszajött. Megnézte a csür nyitott kapuját, sarkon +fordult és megint elment. Magas, száraz, laposmellü lány volt. Nagy +lábai és kezei voltak s aránytalanul hosszu, sovány karjai, a melyeket +menetközben ugy lóbázott, mint a katonák. Mindig egyenesen, egy kicsit +hátradülve tartotta magát, nagyokat lépett s kiabálva, hadarva beszélt. +A nézése nagyon határozott volt, majd átszurta az embert, azonban +jobbra, balra, mindenfelé kapkodta a pillantását, tehát semmi határozott +kifejezésre nem tudott jutni. Az ajtókat keményen bevágta maga mögött. A +bátyja gyerekeit állandóan rekczumozta. Ő azt mondta, hogy: kordában +tartja őket. Azok pedig mosolyogva néztek végig rajta s már ott +tartottak, hogy ki se nevették. Számba sem vették. Ha az utczaajtó +nagyot pattant, oda se néztek. De még a kutyák se. Tudták, hogy ki jön. +Pár nap alatt kiismertem a viszonyokat én is. + +Egyszer valami nyolcz krajczárról volt szó. Nem emlékszem, hogy miért. +Talán loptuk a pénzt, de az is megeshetett, hogy találtuk vagy talán +éppen csak volt valahogy nyolcz krajczárunk. A summa fele egy nagy vörös +négykrajczáros pénz volt, erre biztosan emlékezem. Mintha most is +érezném a tenyeremen a nagy kerek pénzdarab bevágását, a karikát, a mit +a tenyerembe nyomott, ahogy szorongattam. Azt hiszem, hogy a költekezés +keltette föl a figyelmét. A többiek azonban, beleértve a másik nénit is, +a csöndest, megelégedtek egy kis lomha hümmögéssel. Tercsi néni azonban, +ha már egyébért nem, jövőnk érdekében tisztába akart jönni a dologgal. A +boltba nyargalt, verte a pultot, kidülledt szemekkel hallgatta végig a +kis vörös zsidót, a ki előadta, hogy mi mindent vásároltunk, s rohant +vissza. Az utczaajtó olyat csattant mögötte, hogy az oszlopfa a kilincs +felőli oldalon egyet biczczent, mint a sánta ember, s aztán helyreállott +mint a jó katona, a ki még betegen is egyenesen megállja a posztját.--A +hogy igy helyrebillent az oszlop, elfoglalva régi helyét a már kitágult +gödörben, az nekem nagyon tetszett. Azt néztem, mig mint a szélvész, +elrohant mellettem Tercsa néni. S rémítően kiabált, visított. Egy-egy +dühroham végén szoknyáit szerteterpesztve, fáradtan dült neki a +sövénynek. Azt hajtotta, hogy mindnyájan az akasztófán fogunk meghalni. +Nem vett azonban időt magának arra, hogy kifejtse az alapot is, a mire +ezt a következtetését fölépítette. Perdült egyet s hadonázva, mintha +cséphadaró lenne mind a két karja, a kendő alól kilengő őszes tincsekkel +megint nekivágott az utczának. Az embereknek odakiabálta utközben, hogy +miről van szó. A papnak is, a ki éppen arra jött. Az utcza végéről, +mielőtt befordult volna a maga utjára, visszakiáltott:--megirom +anyádnak.--Már mint az én anyámnak. S visszavánszorgott. Az egyik fiu +figyelmeztetett, hogy: ni, hogy lóg a köténye.--Az bizony csakugyan +eloldódott valahogy s rajta taposott, a mikor ujra bevágta maga után az +ajtót, az udvar kövezetén termett s kiabált:--Ide gyere! Kitekerem a +nyakad! Ide gyere! A mikor senki még csak oda se hallgatott, az égre +dülesztette a szemeit és körülbámult, mintha arról akarna meggyőződni, +hogy nem sülyedünk-e? Nem. Erre uj bizonyítékokért nyargalt s az ajtóból +visszakiabált: semmit se használ a tagadás.--Nem használ! + +...Fölnézek körül a szobában. Nagy nyargalás. Az élet vulkánja pirosra +fösti az arczocskákat. Kis lábacskák botorkálnak körül a szobában, +fürgén, bár esetlenül, hogy az ember mindig attól fél: no, most töri +össze magát. Székek hátába bonyolódik bele a gyeplő, felköltik a +nagyapjukat, a bácsit, az anyjukat, félrelökik az utból a foteleket, +foglalkozást adnak a tétleneknek, rikoltoznak, mintha mértföldeket +kellene átkiáltaniok s tátott szájjal bámul egy a nagyobbacskák közül, a +mikor az anyja magyarázza neki, hogy mi is ott vagyunk.--Az ám, +csakugyan. Inkább csak szokásból én is kiáltok egyet, hogy: csend +legyen! s mosolygok azon, hogy micsoda nevetséges figurák vagyunk mi +nagyok. Nekik tudniillik, a kiknek a világát a mienkhez akarjuk +idomítani. Olyan szánalmasak, mint a milyen Tercsa néni volt, a mikor +gyermekeket nevelt. + + + + +LOGIKA + + +Egy Róza, Sugár Róza nevezetü leány volt alkalmazásban egy budapesti +boltban. Kishirdetés révén jutott be. A kishirdetésben tudniillik az is +állott, hogy: ajánlatok fényképpel kéretnek... s a lány harmadnapra már +megkapta a czég levelét, hogy jöhet. Gyönyörü lány volt tudniillik. Nem +mozgó szépség, hanem inkább kasszába való. Trónra. A kassza fekete +márványlapja fölött s mögötte a tükörben méltóságosan érvényesültek +gömbölyü vállai, lágy, alabástromos fehérségü nyaka s gömbölyü, a bluz +alatt minden mozdulatára, még a lélekzetvételére is ingerlően ringó +keblei. A haja fekete volt. Nem is fényes, hanem olyan komor fekete, +mint a szén s rögtön a haj alatt befoglalva a hatalmas, nehéz, de puha +keretbe--olyan fehér és tiszta volt az arcza, mint a frissen hullott hó. +A szemei nyugalmas, mély pillantásuak voltak, szája kicsi, husos--s +éppen csak a homloka kissé nyomott.--A szép lány jelenlétét határozottan +észre lehetett venni a bolt forgalmán. Sok fiatal ur jött s nyakkendőket +vásároltak, meg keztyüt s a pénztárra pislogva válogattak. Az is +megesett, hogy a segédek elbámészkodtak rajta s este a két főnök +egyformán törte magát azon, hogy ő számoljon le a lánynyal. Olyankor már +vártak rájuk a feleségeik s gyönyörü kalapjuk alul gyilkos pillantásokat +vetettek a lányra. Az üzlet azonban gyönyörüen ment, s ha volt benne +része a lánynak, hát kár lett volna kiüldözni a boltból. + +Ugyis elég hirtelen ment el, alig valamicskét több, mint egy esztendővel +azután, hogy belépett. A pénztár mellett, a hosszu bolti asztal +folytatásaképen magas iróasztal állott s e mellett délutánonként egy +fiatal ember dolgozott. Rengeteg foliánsokban elkönyvezte a sok +mindenféle üzleti tételt s pihenőnek egy-egy pillanatra lenézett a +lányra. Az érezte, hogy valami átmelegíti a fejebubján a haját s előbb +egy kis bosszusággal, azután meg mindig barátságosabban pillantott fel a +fiatal emberre. Az tudniillik olyanforma ember volt, a kihez nőül lehet +menni. Komoly, munkás, jó jövedelmü. Ha ez érdeklődik iránta, az nem +afféle kedélyeskedés, a mit végbevisznek a kassza előtt más fiatal urak. +Az efféle ember ugy szerelmes, hogy mindjárt jön a házassági ajánlattal +is, hogy: kisasszony, ennyi a jövedelmem, nem vagyok gazdag, de a +feleségemet tisztességgel el tudom tartani--és efféle. + +Egy este a fiatal ember a magas asztalról egy sokrétbe összehajtogatott +czédulát ejtett le a pénztár márványára s a könyvre hajolva, félszemmel +nézte, hogy mit szól hozzá a lány. Az sokáig szorongatta a papirt s +megilletődve, lassan bontotta ki. Az volt ráirva:--Kisasszony, kérem +szépen, várjon reám a zárás után. Valamit szeretnék mondani, a mi talán +mindkettőnkre nézve fontos.--A lány zsebretette a levelet s konokul +elfordult az iróasztaltól. Később, a mikor már elment a kalapja után is +és látta, hogy a fiatalember könyörögve pillant rá, odasúgta neki:--ma +nem. + +Kimenve a boltból, már megbánta, hogy elszalasztotta a mai napot, hanem +aztán idegenkedve gondolt arra, hogy ennek az embernek legyen a +felesége. Egy ilyen bolti embernek. Még valami államhivatalnok is +akadhat, vagy orvos, vagy mérnök, azok közül, a kik az üzletbe járnak. +Igen közönséges ember egy ilyen könyvvezető, a kit a multkor is csunyán +összeszidott az egyik főnök. Hogy türheti ezt el egy férfi? A hogy +lassan ment az utczán, megállapodott abban, hogy ő pofonvágta volna a +főnököt, s ha egy falat kenyere sincs másnapra, hát akkor is pofonvágta +volna. Erre az emberre pedig többé rá sem néz.--Másnap azonban az övé +volt az első pillantása s a mikor egy pillanatra egyedül maradtak az +ablak mellett, hirtelen rátámadt a fiatal emberre: + +--Miért türi, hogy ugy bánjék önnel Frank? Hogy kivánja akkor a más +becsülését? + +A fiatal ember lassan, komolyan felelt: + +--Magáért türöm. Nem akarom elveszíteni az állásomat, mert akkor nem +mondhatom el magának azt, a mit mondani akarok. + +--Ugy? + +--Nem találta ki? + +A lány halkan s egy kicsit bután felelt:--Nem.--Hát azért?--Este pedig +egy pillanatra ráhajolt az asztalra s belesugta a nagy könyvbe:--várom. + +Künn találkoztak. A fiatal ember szó nélkül a karját nyújtotta s +szorosan összefogózkodva s hallgatagon élvezve az egymás közelségét, +czéltalanul járták az utczákat. Észre se vették, hogy messze kimentek a +külvárosba, csupa apró ház közé. Mintha valami vidéki városkában lettek +volna. Porondos uton mentek, zizegő fák alatt s egy kis ház előtt +leültek egy padra. A férfi itt kezdte elmondani azt, hogy mennyi a +jövedelme, s hogy nem gazdag, s a leány belekapaszkodott a karjába s +lassan a vállára hajtotta a fejét. Most már érezte, hogy ez az ember +lesz az ura. Ugy kell ennek lenni és arravaló ember, derék ember, s +lassan, lassan fölemelte a karját, hogy magához ölelje.--Ebben a +pillanatban valaki kicsapta a fejük fölött belülről az ablakot s egy +korsó viz ömlött a nyakukba. A hogy fölugrottak, benn iszonyu röhögés +támadt. Többen is lehettek a szobában, férfiak, asszonyok vegyesen. + +A fiatal ember éppen csak az arczát törülte végig a kezével s egy +rántással lehuzva a válláról a leány kezét, az ajtó felé indult. A pár +lépés alatt, mig elérte a kaput, gondja volt a lányra is.--Várjon csak +itt, majd megtanítom a bitangokat. + +A lány azonban nem maradt el mellőle. A kabátjába kapaszkodott s +könyörgött neki:--Csak nem teszi ki magát effélének! Ki tudja, hogy +hányan vannak. Ne kezdjen ki velük. Ha szeret, hát nem teszi koczkára az +életét ezekkel a gyalázatosakkal szemben... Akkor már eléje került s +elállotta a kaput. Fennről kiabáltak:--Hát gyere be! Gyere, ha mersz. A +lány meg most már a férfi mellére dült, magába olvasztotta az ölelésével +és sugdosott neki: + +--Nem megy. Akasszák föl magukat! dehogy megy. Meg kellene engem verni, +ha hagynám, hogy maga ezekkel kikezdjen. Az ilyennek kése is van. És +aztán mi lesz velem? Az imént mondta, hogy feleségül akar venni, hát +akkor beleszólhatok.... Jöjjön, jöjjön...--Huzta magával s a férfi +megindult. Nagyon lihegett s kedvetlenül ment a lány mellett, a ki még +mindig beszélt neki. Benn a városban, a ház előtt, a hova a lány +fölment, kissé már megcsillapodva azt mondta, hogy csakugyan jobb igy. +De mennyivel jobb. + +Melegen, kissé elérzékenyülve szorongatta a lány kezét. + +--Maga nélkül valami komisz verekedésbe kerültem volna. Az ember mérges, +ha inzultálják... + +A lány hosszan nézett végig rajta s aztán egy kis keserüséggel mondta: + +--Azért nem ártott volna végigverni rajtuk. Ha az embert bántják... + +--Akartam. + +--Akart? Mi az? Azt is láthatta, hogy engem is bántottak. A ruhám csupa +viz s azok a rongyosok még most is röhögnek. Bizonyosan röhögnek... + +--Arról már nem tehetek. + +--Nem? Hát mért nem forrasztotta a torkukra? Ha meghátrál előlük... + +A fiu tátott szájjal bámult rá, s azután, mintha hirtelen megütötték +volna. Hebegve beszélt, most már igazán nem tudva azt, hogy voltaképpen +mit akar tőle a lány. + +--Én? Hiszen nem bocsátott be a házba... Elhuzott. Ugy megölelt, hogy +mozdulni se birtam. Azt hittem, hogy szeret, hogy attól fél, hogy valami +bajom támad, s ha mentem magával, hát az csak azért volt, mert olyan +nagyon kért... + +A lány idegesen, gonoszul kaczagott: + +--S ez persze jó volt magának. Megkimélte a a bőrét. Jó bőr, ha mindent +eltűr... + +--Ne bántson. Meg fogja bánni, ha igazságtalan. Belekapaszkodott a +karomba. Nem igaz. + +--Hát el kellett volna, hogy lökjön. Oda kellett volna vágni engem a +falhoz s berohanni a házba.--Ilyen hősből nem kérek. S hogy ne is lásson +többet, hogy ne legyek örökös szemrehányás magának azért, hogy ilyen +gyáván viselte magát, hát nem maradok többé abban a boltban. Maga csak +türje, hogy Frank lemarházza hölgyek jelenlétében, maga csak türjön +mindent, maga arra való; hanem nékem ilyen ember nem kell. + +A férfi a lányra bámult, s elkényszeredetten vont vállat. Bennről pedig +hallatszott a csoszogás, hogy jön a házmester, kinyitni a kaput. + + + + +ÁT KELL DOLGOZNI A KÖNYVET + + +Klein Efraim rabbinus urhoz beszaladt a gyerek az udvarról s mondta, +hogy uri asszonyság jön. Délután volt. A rabbi a vadszőllős verandán ült +s hirtelen magára kapta a kabátját. Bor volt előtte az asztalon s egy +másik üvegben talán még egy ujjnyi savanyuvíz. Az asztal körül három +hosszulábu, magas gyerekszék is volt s ezeknek a székeknek a tájékán +pecsétes, maszatos volt az abrosz. A vendéget végigkisérték az udvaron a +gyerekek, de aztán, a mikor az apjuk eléje ment a veranda lépcsőjére, +otthagyták. Az asszony fiatal volt, magas termetü, gömbölyü vállú, telt +karu, fehér husos, lágy nyaku és szép asszony. Egy kicsit, alig +észrevehető átsuhanásban hamiskásan mosolygott, a hogy körülnézett ezen +az egészen idegen helyen s mintha ugy pillantott volna hátra a kapu +felé, hogy visszafordulni volna kedve. Bár az egész megjelenése elárulta +az asszonyt, a kinek az otthonában egész csomó gyereket sejt az ember, +volt valami tartózkodás a fellépésében. Zavartan nézte a rabbit s ugy +ült le az odakinált székre, mint a ki nem biztos abban, hogy vajjon +helyesen cselekszik-e vagy nem. Sötét, nagy, egy kicsit bágyadt szemeibe +az a nyugtalanság telepedett bele, a mivel a kézen vezetett gyerek bámul +utánunk, ha hirtelen elbocsájtjuk s egyszerre csak egyedül marad az +uton. + +--Parancsoljon nagyságos asszony--mondta a rabbi s maga is leült a +vendéggel szemben. + +Az asszony mosolygott. Azon mulatott, hogy idejött s most nem tudja +elkezdeni a mondanivalóját. Egyszer aztán nekivágott. + +--Hajdu Dávidné vagyok. Ugy berontottam tisztelendő urhoz, mint egy +fergeteg. + +--Dehogy, dehogy... + +--Hanem egy kérdésem van s ma már nem akartam tovább halogatni... Hát +hirtelen felkészültem s itt vagyok. Nyolcz éve vagyok asszony. Négy +gyermekem van. Az uram hivatalnok s nem valami kényelmes +államhivatalban, vagy a fővárosnál, a hova--a mint tetszik tudni--nem +igen engedik be a zsidó embert, hanem magánvállalatnál s tessék elhinni, +hogy reggeltől késő estig kell neki dolgozni, hogy azt a szerény, de +tisztességes polgári megélhetést biztosítsa számunkra, a miben élünk. A +drágaság nagy, a gyerekek nőnek, mindig több és több kell s mindig több +és több szükségünk van az én szegény uramnak az erejére. Ebben a +dologban jöttem... + +A férfi nagyot nézett. + +--Ebben? Én ilyen irányban nem igen lehetek segitségére... + +Az asszony naiv, nagy bizalommal nézett rá. + +--Dehogy nem! Sőt ebből az esetből kifolyólag segithet másokon is. +Ilyenforma asszonyokon, a milyen én vagyok. Ugy áll tudniillik a dolog, +hogy én, a mint itt lát tisztelendő ur, nagyon vallásos asszony vagyok. +Tudom, hogy ez manapság szokatlan. Uri nő is, fiatal is, csinos is--nem +igen szokott előállani ezzel. Nem teszi ki magát annak, hogy +lemosolyogják. Én azonban nem sokat törődöm ezzel, hanem belekapaszkodom +az Istenbe, hogy el ne hagyjon valahogy--mindenbe, mert gyámoltalan +vagyok, nem tudok eléggé a magam lábán járni, hanem legkülönösebben az +Istenbe. Az atheistáknak pedig, a kik körülvesznek, mert hiszen manapság +jóformán az egész világ templomkerülő, hát azt mondom nekik, hogy csak +hagyjanak meg engem a hitemben. Nekem az bizodalmat ad még az olyan +nehéz órákban is, a mikor például anya lesz az asszony. + +--Mindenesetre, mindenesetre... + +--Csak azért mondom ezt el olyan hosszadalmasan, hogy tessék megismerni +engem. Ilyen vagyok. Gondolkozás nélkül elfogadom mindnyájunk felett +állónak az Istent s minden este imádkozom. Az ön könyvéből, a minek az a +czime, hogy: _Az áhitat könyve_. Nagyon szép könyv. Kivülről tudom--s +világért se higyje azt, hogy meg akarom kritizálni. Egyéb könyvet igen, +hanem az imakönyv... Azt nem szabad... Éppen csak föl akarom hivni a +figyelmét arra, hogy az én édes uramról, mert én csak a magam dolgát +tudom, hát róla beszélek, hogy az én uramról igen kevés van beleirva a +könyvbe. Kérem, ez az ember reggeltől késő estig fárad érettünk, néha +utazik is üzletileg, vonatról le, vonatra föl, s mégis csak annyi van ez +imádságban, hogy:--családunk fentartóját tartsa meg erőben érettünk +küzdeni. + +--Ne volna több? + +--Nincs. Tessék megnézni, egy sor sincs több. Ez pedig csak kevés. +Sokkal többel tartozunk neki. Nekem eleinte fel sem tünt a dolog. +Elmondtam azt, a mi a könyvben van s azzal már aludtam is. Hanem egyszer +hazahozzák az én uramat az irodából. Kocsin, mellette ül a könyvvezető, +velük szemben egy gyakornok s támogatják fölfelé a lépcsőn. Nyolcz hétig +feküdt betegen.--Hát ez mi?--gondoltam.--Az én uram beteg? Hát ez hogy +lehet?--Azután rémitő sok átvirrasztott éjszaka után előveszem ujra a +könyvet s olvasom s egyszerre látom, hogy ez az egy sor bizony kevés. +Egy asszony, a ki a gyermekeit, az otthonát, az egész világát az urának +köszönheti, hosszabban kell hogy imádkozzék érette. + +A férfi mosolygott s ezen egy kicsit megbotránkozott az asszony. + +--Ne tartson butábbnak, tisztelendő ur, mint a milyen vagyok. Tudom, +hogy idegen világ az, a miben élek, de megmagyaráztam, hogy én a +gyöngeségemben csak akkor kaphatok valami kis erőre, ha nem engedem +kizavarni magamat a hitemből. S tessék elhinni, hogy hiányos a könyv. +Nem mondom én azt, hogy azért lett beteg az uram, mert csak azt az egy +sort imádkoztam érte, de talán _azért is_. S azóta én már ki is +okoskodtam. A mikor ahhoz a fösvény sorhoz érek, leteszem a könyvet az +ágyra, behunyom a szemem s elmondok én mindent az uramra nézve, a mi még +benne kellene, hogy legyen a könyvben. Hanem hát mindenki nem jön rá +erre s én is drágán tanultam ki, hogy mi a baj. + +A férfi most már nem mosolygott, hanem olyan meglepetés rögzött meg a +szemeiben, mintha valami más világrészből való asszony ülne előtte. Ugy +látszik, hogy nem képzelte el, hogy igy is tudnak még imádkozni, s +valami megmagyarázhatatlan belső ijedtség szállotta meg. Arra gondolt, +hogy ha most valaki összeméri őt ezzel az asszonynyal, ha hirtelenében +előkerülne valami olyan apparátus, a mivel összehasonlításokat lehet +tenni a hit dolgában, hát az asszony mögött maradna. Mintha félt volna +ettől az asszonytól, gondolatban önkénytelenül is elhuzódott tőle s +türelmetlenül várta, hogy elmenjen már. + +Az asszony békétlenkedni kezdett. + +--Vagy kérem, jól esnék-e önnek, ha a felesége ezzel az egy sorral +imádkoznék önért? Ezeknek a gyerekeknek az apja, az ő ura ettől a sortól +várna mindent... Hát nem kevés ez? Nem? + +--De igen, csakugyan... + +--Ugy-e ir még hozzá? + +--Igen, igen, nagyságos asszony, átdolgozom a könyvet. + +Az asszony már fölállott, bucsuzott, s boldog nyugalomban indult +hazafelé. + + + + +SÖTÉTSÉG + + +Tanár ur! Nem azért jöttem önhöz, hogy tréfálkozzék velem. A mit gondol, +azt mondja ki nyiltan, őszintén, himezés-hámozás nélkül. Ha ép az eszem, +hát ép, köszönöm, ha nem az, az se ejt kétségbe, el vagyok készülve rá. +Majd elmegyek valamerre hidegvizre, kikuráltatom magam, mert valami +nehéz nem lehet a betegségem. Soha maniatikus hajlamaim nem voltak... De +igen, mégis egyszer, ez is inkább komikus, de ön előtt nem akarok +elhallgatni semmit. Egyszer azt hittem, hogy üldöznek. Már nagy deák +voltam, hetedik vagy nyolczadik osztályos... Különben mit tartozik ide +az egész. + +Hogy mondjam? Hát mondom, ha tetszik, de megzavart az, hogy a tanár ur +olyan furcsán néz reám, mintha igazán kételkednék a józanságomban. +Sohase iszom. Nehogy azt higyje, hogy kapatosan jöttem ide. Az a +história, hát az ugy volt, hogy valami tömegbe keveredtem az utczán. +Emlékszem, nagyon sokan voltak, tán ezeren, vagy még többen kiabáltak, +hadonáztak botokkal, néha megzörgött egy-egy bevert ablak; hogy mit +akartak, azt már nem is tudom. Aztán jött egy csomó rendőr, meg katonák +is, lőttek, mi szétszaladtunk s ész nélkül rohantam be a gimnáziumba, +hátra-hátra nézve, hogy vajjon nem csattog-e a hátam mögött a ló. Ott +leestem, ugy szedtek fel a kapu alól, mint egy zsákot és folyton félre +beszéltem. Nem is igaz, nem beszéltem mást, mint a mi az eszembe járt +folyton, de mások persze azt nem tudták, azt hitték, hogy megzavarodtam. +Én csak féltem, minek szégyeljem, féltem nagyon mindenkitől, a kinek +kard van az oldalán, vagy puskát, revolvert hord. Mindig a katonákat +láttam, a mint rohannak utánam és sokáig az édesanyám kisért el az +iskolába s azután az egyetemre is. Mosolyog? Nem nevetni való ez pedig. +Az embernek csak egy igazi bizalmasa van, az az anyja. Ő megérezte a +bajom s ha élne, most se önhöz jöttem volna, tanár ur, hanem ő hozzá. +Hogy tudott gyógyítani! Csak rám lehelt és megkönnyebbültem. + +Rá is voltam szorulva nagyon. Roppant vékonyka, átlátszó bőrü szőke fiu +voltam. Alig volt bennem valami kis vér, zörgött a csontom. Amellett +mindég éhes az ismeretlenre, folyton a könyveket bujtam, tanultam, tudni +akartam mindent, bosszantott a távolság, elkeserített a végtelen +kupoláju ég, a mely erőszakosan bezárul az ember szeme előtt s egyszer +se hasad meg csak egy pillanatra is, hogy beláthassunk. Betege voltam az +epesztő kinnak, hogy nem tanulhatok meg mindent. Az édesanyám aggódott +is értem. Azt mondták neki, hogy még az egészséges falusi kölyköt is +megviselné az a mértéktelen tanulás, hát még egy ilyen gyönge ficzkót. +Eldugta előlem a könyveimet, vizet töltetett a lámpába petróleum helyett +s ha aztán elkezdtem éjszakánkint keservesen sirni, hozzám jött, mellém +ült, megölelt, vigasztalt és elaltatott. Mikor éjjel felriadtam, akkor +is ott találtam még az ágyam szélén, a mint suttogott: + +--Uram Isten segíts meg, Uram Isten, ne vedd el az eszem. + +Mikor ez a katonahistória történt s hat hétig föl se keltem az ágyból és +rettenetes dolgokat beszélhettem össze-vissza, visszaadta a könyveimet +meg a lámpámat s akkor emlékszem, sokat pusmogtak a másik szobákban. +Egy-egy hangból azt vettem ki, hogy a könyvekkel akarják kikergetni a +fejemből a katonákat. Hanem hiába. Én akkor már tudtam, hogy ezek a +rettenetes emberek üldöznek. Megpróbáltam mindent, hogy rám ne +ismerjenek. Sokféle ruhát hordtam, különféleképpen nyirattam, +beretváltattam magam, egyszer--emlékszem--sántítottam is a jobb lábamra, +hogy majd talán nem ismernek meg, de hiába. Ha találkoztam egygyel, +nagyon megnézett, átdöfött a szemével; tudtam, hogy, ha a föld tulsó +oldalára megyek, akkor is rám találnak. A mikor ezzel tisztába jöttem, +akkor éreztem az agyamba először valami olyas nyomást, mint most s +óráról-órára azon tünődtem, hogy mi lesz belőlem, ha majd meg +bolondulok. Akkor emlékszem, valami tervet is dolgoztam ki, hogy majd +igy teszek, vagy ugy elmegyek anyámmal valamerre s ő mindig simogatni +fogja a fejem. + +Erre azonban csak kitértem, mert nem találom fontosnak az egészet. Azt +hiszem, hogy valami egyéb bajom van. Nincs bennem rendben valami, valami +egyéb. Azt kérem, ha megvizsgálná. Önnek, azt mondják, olyan szeme van, +hogy belát az emberbe, mintha csak szétnyitná a mellen a bőrt meg a hust +s fölfeszítené a csontot is. Hát nézzen ugy belém, mert elvégre +elhiheti, hogy nekem csak fontos tudni, hogy bolond vagyok-e vagy sem. +Most különösen. Diszkrét dolog, de hát önnek csak elmondom mégis. +Különben most elhagyom, nagyon elfáradtam s aludni szeretnék. Nagyot, +hosszut, tudja olyan mély álmot, amikor az ember nem érzi az eszét, meg +semmit csak elzsibbad. Ha igy sokat beszélek, mindig ugy vagyok. Lássa, +ilyenkor volt nekem nagyon drága az édes anyám. Egy nagy kopott divánunk +volt a hátulsó szobában, azt nagyon szerettem. Ő leült az egyik végére, +én meg végig feküdtem a divánon s az ölébe fektettem a fejem. Az +csodálatos volt, meg a hangja, a hogy mondta:--aludj drágám, aludj +drágám,--nohát erről ne is beszéljünk, mert felizgat... Hagyjuk, mondom, +hagyjuk ezt. Tanár ur, ha faggat, itt hagyom... Hogy igyam sok tejet, +meg sétáljak? Ezt teszem folyton s már nem is hiszek a tejben meg a +friss levegőben, hanem ha ön mondja, Isten neki... + +* + +A multkor valami diszkrét dolgot emlegettem s azóta folyton ezen jár az +eszem. Félek, hogy azt hiszi, hogy valami disznóságról van szó. Nohát ez +nagyon bántana. Én bizom önben, megbecsülöm a tudományát, tetszik nekem +önben az egész ember s boszantana, ha rosz véleménye lenne rólam. Az +egész nem olyan fontos, hogy kázust lehetne belőle csinálni, hanem egy +olyan embernek, a kinek kevés a barátja, mégis csak kellemetlen. No, +ugye hogy igaz? + +A mi diszkrét ebben a dologban, az csak annyi, hogy még nem nyilvános, +hát nem igen illik fecsegni róla. Találtam egy leányt, a ki nagyon +hasonlít az édes anyámhoz. Éppen olyan szabása van az arczának, a szeme +is ugy néz; ha megöregszik, szakasztott olyan lesz, mint az én szegény +jó öreg angyalkám. Nohát ezt a leányt én elfogom venni. Ha szegény, nem +baj, ha gazdag, hát én is az vagyok, végre is ez nem fontos. Elveszem, +és ez a fő. + +Nyugalmat akarok. Most már túlságosan megviselt ez a sok üldözés. +Belefáradna egy igazi bolond is. Hogy én egyszer behajítottam néhány +ablakot, ez csak nem elég ok arra, hogy kiüldözzenek az emberek közül. S +ezt már megsugom önnek, nem kell továbbadni. Azt hinnék, hogy önzés az +egész szerelem, pedig nem igaz. A leánynak, ugy hallom, van egy őrnagy +nagybátyja, valami tekintélyes katona, tudja, akinek adnak is valamit a +szavára. Ez az ember is kell nekem. Ha ez egyszer bemegy a tiszti +kaszinóba, összehivja a tiszteket s azt mondja nekik, hogy: nézzétek +kamerádok, van itt egy szegény fiu, a kivel szemben ti nagyon +igazságtalanok vagytok. Halálba kergetitek. Ez a szegény fiu elvette +húgomat s most már azt mondom, hogy vége legyen a komiszkodásnak, mert a +ki még ezután is üldözi, annak velem gyülik meg a baja. + +Ennyit csak elvárhatok majd tőle, nem? Persze, tudtam, hogy igazat ad. +Gondolkozzék mindég józanul az ember. Azért ne értsen félre. A lány +szép, okos, jó... Hogy beszéltem e vele? Dehogy, hát hogyan beszéljek, +addig csak nem járhatok ki az utczára, a mig rendben nincs ez a dolog. + +* + +A miket eddig összebeszéltem, most már vegye ugy, mintha nem mondtam +volna. Haszontalanság az egész, volt, nincs. Azóta nagyot változott a +dolog. Most már bizonyosan tudom, hogy bolond vagyok. Egy barátom azt +mondta, hogy beszél az őrnagygyal. Ennek van már vagy két hete, és még +sem változott semmi. Ugy látszik, hogy már ő se tud segíteni rajtam. +Ostobaság olyan nagyon törődni vele, hiszen az embernek egyszer úgyis +meg kell halni, hanem azért mégis bánt, hogy annyira haragszanak reám. + +A leányról már ne beszéljünk. Hagyja, annak vége... Ennyit legalább +vártam a familiájától. Anélkül nem alkuszom, Azt szeretném, hogy én +járjak erre, arra, ahová én akarok, nyugodtan, hogy ne bántson senki, +szeressenek. Gondoltam, hogy talán így megérem. No hát ez bolondság, ez +semmi, ennek már vége. Majd beszélünk még róla, ha egészen elmulik. Most +még bánt, fáj, ha hozzá érnek. Ha enyém lehetett volna a leány, meg a +major! Akkor én ma nem igy beszélnék önnel, hanem hagyjuk az egészet, +mert sajog bennem minden, ha ez a megszabadulás az eszembe jut. Majd +talán még egyszer beszélünk erről, addig hagyjuk. + +* + +Tanár ur, én elmenekültem önhöz. Meg akarnak ölni. Ülök az ablakban, +arra jönnek sokan, csupa katona, sor sor után, egyik haragosabb, mint a +másik, rám néznek s most láttam, egyszerre mind rám fogja a puskát, +mind, mind. A tiszt volt az első... Hogy a tisztnek nincs puskája?... +Azt ön nem tudja, van, van, mindkét vállán egy-egy. Előbb jobbról vette +le, lőtt, aztán balról, azután mind, mind lőttek be az ablakon s +kiabáltak; majd megbolondultam, rettenetes volt, ebbe belehalok. +Csakhogy elszaladtam, ez segített. Én élni akarok, élni. Tanár ur, ön +tisztességes ember, ide jöttem, dugjon el valahova, beszéljen velük, +mondja meg nekik, hogy én nem bántok senkit, hagyjanak engem élni. +Mondja meg nekik, mondja meg.--Az őrnagy, mit beszél az őrnagyról, abban +már nem lehet bizni, ha akart volna valamit tenni, nem jutottam volna +ide a rettenetességbe. + + + + +A KIRÁLY ÉS A PIPACS + + +Egyszer, még a messze időben valaha régen volt egy nagy ország. Csupa +okos, tudományos ember állott az élén. A király csak ugy ott szolgált +mellettük, aláirta az irásokat, meg leragasztotta a sok pecsétes +levelet, hanem azonkivül aztán nem is adtak neki semmi dolgot, mert +nagyon furcsa ember volt. Egy kicsit hóbortos, bolond is, vagy mi, mert +bár nem volt rá semmi szüksége, minden ott termett előtte, a mit a +szeme, szája megkivánt, mégis folyton olyasmin törte a fejét, a mihez az +ilyen jobbmódu embernek semmi köze. Ha néha beszabadult abba a szobába, +a hol a bölcsek azon tanácskoztak, hogy a hajókon kétszer, vagy +háromszor kiáltson-e hurrát a legénység, a mikor a szomszédból a másik +király megérkezik, vagy hogy egy vagy két soros gombu frakkban +tisztelegjen ő eminenciájának a kadarikai érseknek a deputáció, olyan +hiábavalóságokkal állott elő, hogy a népnek nincs kenyere, egymásután +hullanak el a falukban a gyermekek, mert a föld még korpát se ad és +sírva ődöng a főváros felé a sok paraszt. Segíteni kell, még akkor is, +ha az utolsó kabátunk adjuk oda. + +A bölcsek nagyon megbotránkoztak ezen a kellemetlenkedésen. Az egyik föl +is állott s illendő tisztességtudással, amugy tessék-lássék, a mint hogy +hát ez kijár az ilyen mindenbe belekotnyeleskedő czimzetes királyoknak, +elmondta a maga véleményét. + +--Kérem szépen, itt most fontos politikai érdekekről beszélünk... + +--Mi az, semmi. Már tanulhattatok volna annyit, hogy az első az ember. +Mentsétek meg először az itthont, azután menjetek a szomszédba söpörni. +Ez csak világos... + +--Ugyan kérem. + +Az egyik bölcs odavágott a másiknak a szemével s azután meg az +okvetetlenkedő urra és súgva mondta: + +--Bolond, ugy-e bolond? + +A másik szomoruan felelt. + +--Az, tisztára az, most már egészen vége. + +Egy lakáj, a ki az ilyen kényes helyzetekben feltalálja magát, +karonfogta a királyt s gyöngéden kivezette a teremből. A király csak az +ajtóban vette észre, hogy ő voltaképpen nem akar még elmenni, de akkor +már későn volt, mert a lakáj ismerte a gyönge oldalát s a fülébe súgta: + +--Jöjjön felség, jöjjön, várja a pipacs. + +A királynak kiderült az arcza, fénylett a szeme, amint körülnézett. + +--Hol, hol? + +--Otthon, csak menjen hozzá, felség. + +--Kiengednek a kapun? + +--Ki, ki, csak mondja meg a portásnak, hogy én megengedtem, hogy +kimenjen... + +--Te, te engeded meg, te pimasz! + +A lakáj okos ember volt, nem ellenkezett. Azzal vágta el a dolgot, hogy +csak tessék menni, fölnyitják a kaput. Ez a fő. Az csak mindegy, hogy +kinek az engedelmére. Még együtt mentek át egy udvaron. Ezt az időt +fölhasználta a király arra, hogy mondjon egy két szót a lakájnak +azokból, a mi éppen az eszében járt. + +Mert tudod, fiam, ugy kell annak lenni, hogy mert az ország a népé, hát +a nép legyen az uralkodó. Ők milliók s hogy mi lesz a sorsuk, az csak +fontosabb, minthogy lehull-e egy-két korona. Én nem sajnálnám az +enyémet, hidd el. Utálatos ember az, a ki mindig a maga hasznát nézi. Jó +lehet dolgozni, szép lehet, de nem ilyen hiábavaló munkát, hanem okosat, +a mibe belefárad, megizzad az ember, hogy estére tudjon beszámolni +magának az életének egy napjáról. Hiába volt-e vagy nem. Érted? + +A lakáj rábámult és megrázta a fejét, hogy nem érti. + +--Nekem megvan a kenyerem. Igen, igen. Te nem értesz. Arról van szó, +hogy mindenkinek meglegyen a magáé, meg hogy az egyik ne legyen állat, a +kivel ugy bánnak a kocsisok, a hogy nekik tetszik, a másik meg az ur, +csak ur s egyéb semmi... + +A lakáj bambán bámult a királyra s minthogy már elvált az utjuk, +befejezte a vitát a maga módja szerint. + +--Mindenkinek megvan a hivatala.--Én meg vagyok elégedve, mit törődöm +mással. + +A pipacs szilaj, vad leány volt. Ez a csufneve volt, valahogy másképpen +is hivták. Künn lakott a város végén egy kis házban, ahonnan nem is volt +szabad bejönnie soha, mert mindjárt elfogták és tömlöczbe dobták a +zsandárok. Szép tiszta kis szobája volt, tele irással, könyvvel, a +melyekhez visszatért, a mikor már elfáradott erdőn-mezőn a kóborlásban. +Azt tartották róla, hogy bolond s azért csatangol annyit a fák közt, meg +a rögös mezei utakon, ő azonban nem sokat törődött ezzel. Szerette a +fáit, a füveit, lobogó magas vetést éppen ugy, mint a kiszáradt, sárgára +aszott rétet. Azt mondta, hogy mindenből lehet tanulni valamit, csak +nézni kell, hallgatni, figyelni, okoskodni s az ilyen eszelős leány még +a mérföldes tarlón sincsen egyedül, mert vele van az Isten. + +Mikor a király bekopogott a friss zöldre mázolt salugáteren, eléje +szaladt a leány, vonta be maga után a szobába s annyi mondani valója +volt, hogy a beszédében ide-oda kapkodott s elállott a lélekzete is, ugy +igyekezett megértetni magát ezzel a komor emberrel, a kinek az arczárói +leolvasta, hogy nem hoz számára semmi vigasztalást. + +--Nézd csak! mondjuk igy, hogy én vagyok a nép, én egyedül, vagy nem is +másként. Én vagyok a szellem, a melybe beleköltözött minden, a mit +erre-arra mindenfelé összeszedett a szegény emberek között. Egy csomó +panasz, szemrehányás, keserüség, düh és elmondom elejétől végig. Te +pedig ur vagy, olyan nagy ur, a kinek nem parancsol senki. Az se áll a +jó lelked utjába, hogy talán nem értene meg az eszed, hát hallgass meg. +Nem lassan, hanem egyszerre tönkre megy az országod, mert rájár a +csapás, tüz, viz, szárazság, dögvész, minden egyszerre. Az emberek már +káromkodva mennek el a templom mellett, mert hiába imádkoznak, nem jön +eső s nem születik az elhullott helyébe uj barom. Az ég sem kék már arra +kifelé, hanem fekete. Eredj haza, csinálj rendet. Segíts népeden, mert +ha az elpusztul, elveszett az ország. + +A király leült egy ládára, a két összeszorított öklére hajtotta a fejét +s ugy érezte, hogy egy csomó tüzes vasmarok nekiment a szivének és tépi, +tépi mindenfelől. Rettenetesen fájt benne minden, az agya elkábult, +szemei nekimeredtek annak a semminek, a mibe összeszaladt előtte a +világ, a torka kiszáradt, érezte, hogy szomjas és annyira gyönge, hogy +ha csak az Isten keze meg nem fogja, lefordul a szegény leány ládájáról +és meghal, az agyagos földre ejtve a koronás fejét. Künn pedig őrült +tánczba kezdett a ház körül a nyomor és a kétségbeesés. Más nem látta, +csak ők ketten, de majd belebolondultak ebbe a látományba. Kisértetnek +öltözött minden nyomoruságba fulladt paraszt, férfiak, asszonyok, +leányok és összefogózkodva, őrjöngve körültánczolták a házat. +Bezörgettek az ablakon, mintha a vihar rázta volna meg a kis +üvegtáblákat, döngették a falat s néha ugy megingott az egész kis gyönge +házikó, mintha belekapaszkodott volna a szél s el akarta volna vinni a +negyedik határba. A király mellé húzódott a lány is és suttogott a +fülébe rettenetes dolgokat. + +--Igy lesz, mondom neked. Egyszerre csak mind eljönnek, oda be hozzátok. +Hidd el. Én mondom, megtanított reá a mező, az erdő, a törvény, a mi +ezekbe a könyvekbe meg van irva, az élet, a kenyér törvénye, a mi csak +ideig-óráig türi meg az igazságtalanságot. Rendszerbe szedik egyszer ezt +a tánczot s azt le nem győzi aztán semmi erő, mert itt aztán vagy az +általános, mindenséges elzüllés következik, vagy a diadal. Menj, menj, +szaladj haza, csinálj rendet az embereid között. + +A szegény király kirohant az éjszakába, be a városba, föl a palotába, +egyenesen a bölcsekhez, a kik még mindig tanácskoztak s most már arról, +hogy az ágyulövések száma és a szines, zászlós vitorlák között milyen +legyen az arány, hogy se sok ne legyen, se kevés.--A király berontott a +szobába és nagyot csapott az asztal közepébe. + +--Emberek, elpusztítjátok az országomat, egyenesen beleteszitek a sirba. +Térjetek észre. Itt a veszedelem, nem a holdban... + +Az urak kelletlenül néztek össze s az egyik fölállott és illendőség- és +tisztességtudással szólott: + +--De felség, hiszen most a külpolitikáról van szó. + +A többi rámondta: + +--Persze, persze, nem lehet megbontani a rendet. + +A lakáj megint bejött és karonfogta a rendetlenkedő urat. + +--De felség, hát modor ez? Pihenje ki magát, jöjjön, jöjjön... + +A király ment, mint egy masina, végig a sok udvaron. Nem látott, nem +hallott, inkább csak megsejtett egy aranyos czifra padot valamelyik +sarokban. Erre leesett s megvigasztalhatatlanul, kimerülten hunyta le a +szemét. + + + + +A FARKAS + + +Vendég voltam a falun s végigjártunk már minden uri szomszédot. Elvittek +mutogatni erre-arra, messzebb is, mikor egyszerre kifogytak a +vendéglátóim minden uri ismerősből. Akkor nagy tanakodás következett, +hogy kit lehetne még meglátogatni a környéken. Sokszor hallottam, hogy +valami öreg Halmágyiról beszélnek, hogy ahoz még el lehetne menni, de +aztán mindig halogatták ezt a látogatást. + +--Vén bolond az, mondta a házigazdám--nem érezné jól magát nála. + +--Fura ember... Meg aztán hátha kiszabadulnak a farkasai. + +--Micsoda farkasokról beszélnek? + +--Az a vén eszelős egész csomót tart ketreczben, mint más ember a ludat. +Néha éjszakánként, ha csendes idő van, idáig elhallszik az ordítozásuk. +Van neki már vagy negyven. Ez a szenvedélye... + +--Hát aztán miért? + +--Mert bolond. + +--S megengedik a hatóságok az ilyen passziót? + +--Miért ne. Nem bánt senkit. Még hasznunkra van a bolondsága. Jobb +nekünk, ha nála ordít az a sok vadállat, mint ha a környéken csatangol. +Aztán, ha jól bezárja őket, kinek mi köze hozzá. Ur az, nem lehet neki +olyan könnyen parancsolni. + +--Gyerünk el hozzá. + +Egy kicsit huzták, halasztották még a látogatást, hanem már nem hagytam +nekik nyugtot. Látnom kellett azt a furcsa embert. Egy reggel aztán +felkészültünk, revolverekkel dugdostuk tele a zsebeinket, nem tudhatja +az ember, hogy mi minden történhetik, előállott a kis kocsi két fürge +hegyi lóval s elindultunk Halmágyihoz. Hajnalban már előrelovagolt egy +legény, hogy bejelentsen bennünket nála. Igy is attól féltek a gazdáim, +hogy kiizen elénk valami hazugságot s nem fogad el. + +--Nem igen szereti az embereket. Kevés szavu, gyülölködő, zárkózott +lélek s lehet, hogy éppen a lajstromon dolgozik. + +--Micsoda lajstromon? + +--Azt mondják, hogy a vadállatait tartja számban. Összeir róluk, +toronyát-boronyát, az isten tudná, hogy mivel van tele egy ilyen +bolondnak az esze. + +Mikor fölkapaszkodtunk a hegyre, nagy lejtő következett s a hegy alatt, +sok fa között a hol már ritkásan, mogyoróbokrokkal, alacsony, +félbenmaradt tölgygyel, juharral, cserrel elkezdődött az erdő, ott volt +a vén Halmágyi háza. Magas, foszlott vakolatú, falkerítés vette körül az +egészet, csak a hegy tetejéről láthattuk a ház tetején a zsindelyt, +melyet buján nőtt be a moha, azután, amint lennebb ereszkedtünk, +elveszett előlünk a ház. Egy csomóban sok fekete fa lengett lomhán +jobbra, balra, a mint északról, vagy délről fujt a szél s a nagy csendbe +néha egy-egy hosszu vonítás, veszedelmes ismeretlen hang üvöltött bele. +Félelmes kezdett lenni a vidék. Hallgatva éreztük mi is, a lovak pedig +nyihogva, nagyokat fujva rohantak lefelé az uton s néhány erős +ostorcsapással kellett észretéríteni őket, mert a legszivesebben inkább +visszafordultak volna. Különösen az egyik remegett s néha magasra +fölkapta a fejét, ugy szaglászva, mint a vadászkutya. + +A nehéz kapu előtt egy kis öreg ember topogott a hideg őszi sárban. +Mikor odakanyarodtunk a kocsival, élénken elénk szaladt s mig kibontott +a takarókból, folyton beszélt, megtapogatta a lovakat és segített +mindenkinek a leszállásban. + +--No Feri, csak hogy egyszer téged is lehet látni. Örvendek uraim, +örvendek s a pesti urat is elhoztad, szép, szép, tessék beljebb, előre, +előre uraim. + +Azután a kocsisnak rendelkezett. + +--Te lekerülsz az istállókhoz. Jobbra fordulj be az uton a kerítés +mellett; mondd csak, hogy a Farnos tekintetes ur lovai vagytok, aztán +kapsz mindent. Én küldtelek, értetted, én küldtelek, azt mondd meg az +ispán urnak, aztán nem lesz panaszod. Biztosítalak, biztosítalak. Feri, +csak hagyd, a kocsin maradhat minden, nem lopja el senki. Csak előre, +előre uraim. + +A nagy, nehéz kapu mellett volt a kis ajtó. Azon mentünk be nagy +csendesen egy piszkos nagy udvarra, a mit gazzal hordott tele az ősz. +Belesüppedtünk a rothadt falevél rétegbe, a miből minden lépésnél sárga, +szennyes viz szivárgott ki. Egyikünk se szólott egy szót se, csak a +házigazda tánczolt körülöttünk fürgén, hol az egyik, hol a másik +vendégét ragadva karon s folytonosan beszélve hebehurgyán, minden +összefüggés nélkül összehadarva mindent, a mi csak a megrongált agyából +a nyelvére tolongott. Egy-egy pillanatra megállottunk. Rettenetes nehéz, +dögletes levegőt czipelt felénk a szél, mikor egyszer-egyszer meglendült +a levegő s távolabb, de már nem messze, egymás szavát tulkiabálva +ordított egy csomó vadállat, a ki annál félelmetesebb volt, mert csak a +hangját hallottuk. A kis öreg ember mosolyogva nézett ránk. + +--Én már meg sem tudnék lenni nélkülük. + +Körülnézett, hogy kinek beszéljen s hirtelen karonfogva engem, pár +lépéssel előbbre vitt, mintha titkot akarna mondani. + +--Nagy tanulmány ez kérem, nagy tanulmány. Hiszen uraságod gondolja már, +elvégre literátus ember, a kinek nyitva van a természet. Jöjjön csak, +jöjjön... + +Egyszerre azonban hátrafordult s engem eleresztve ott kezdett +beszélgetést. + +--Te Feri, tudja ez az ur az alapelvet. + +--Nem. + +--Nem? + +Arra megint hozzám szaladt s huzott maga után, mig egy csendes sarokba +nem értünk. Itt hirtelen elmondott mindent, a mit előbb tudnom kellett, +de nagyon izgatott volt, a mig beszélt. Féltem tőle, huzódtam s néztem a +szemét, hogy milyen zavaros, üres, fénytelen. Ugy látszik észrevette az +idegenkedésemet, mert igyekezett megnyugtatni. + +--Csendes öreg ember vagyok, ne tartson semmitől. Szeretem, ha +gondolkozó elmékkel találkozom, azért rohanom meg ugy. Én ugyan +tisztában vagyok a magam dolgával, hanem azért mégis szeretek +elbeszélgetni egy-egy okos fővel. Ezek a falusiak itt jó emberek, hanem +hát mégse tudhatnak mindent. Meg sem értik, ha mond nekik valamit az +ember. Mutatják, hogy: igen igen, odahallgatnak, hanem azért látom, hogy +csak a repczén jár az eszük, meg az őszi vetésen, az emberi agy belső +világa előttük érthetetlen. Ahoz szegények, hanem hát ön, elvégre +fővárosi ember--van ott néhány barátom is, nem ismeri őket? Naláczy +Pista, Góth Samu... nem? Egyiket se, nohát mindegy, a fődolog az +alapelv, vagy eszme, vagy tény, de hát az is mindegy, hogy hogyan +mondjuk, a honnan kiindulunk. Ugy-e az a fődolog? + +--Az, az bátyám... + +--No lám, hogy mindjárt megérti. Hát itt van egy csomó farkas, de egyik +se az, a melyiket én keresem. Tudja melyiket keresem? + +--Nem bátyám, nem... + +--Furcsa, hát nem preparálták előre arra, hogy bolond vagyok? Itt mind +azt mesélik a környéken... Hát azt keresem, a melyik a fiamat elvitte. +Egy-két szóval elmondom a történetet, hogy tudjon valami faktumot is. +Nem régen házasodtam s aztán gyönyörü fiam született. Szép egy kölyök. +Tudja három éves korában már olyan kis Góliát volt, derék ficzkó, +mondhatom. Egyszer télen lement a cselédházba. Kis dolmány volt rajta, +belül prémmel, meg nadrág, meg csizma s fütyülni tanult a kocsistól. +Kijött, bement, lármázott, mi, én meg a feleségem, a ki szegény azóta +megbolondult s Szebenben van a tébolydában, a tornáczról néztük, hogy +mit csinál. Egy kicsit késői gyerek volt, hát roppant mód rajta +csüngtünk. Egyszer jön egy állat, valami nagy kutya, ugy láttam az első +perczben s felkapja a gyereket a cselédház elől s eliramodik vele. A +gyermek visít, igy: Jaj! Jaj! én beszaladok a puskáért, de a mire +kijöttem, már vége volt mindennek. Farkas volt, nem kutya. Ide +beszemtelenkedett s elvitte a fiam. Ezt keresem, ezt a dögöt, hanem még +nem találtam meg. + +A szivembe szaladt minden vérem. Egyebet se hallottam, mint a hogy az +öreg elmondta, hogy mint visított a fia: Jaj! Jaj! aztán nehéz lett az +agyam s mig rámeredtem a kis öreg emberre, ugy éreztem, mintha +összezavarodnék bennem minden. Hangosan gondolkoztam, egy párszor +kiszaladt a számon a végtelen sajnálkozás: szegény, szegény, de az öreg +meg se hallotta, most már egészen az alapeszmével volt elfoglalva. + +--Érdekes, ugy-e érdekes, most csak meg kellene találni azt a disznót, a +ki elvitte, de nincs köztük, nincs... Jöjjön nézze meg... + +Megint fürgén fölugrott s vitt magával a csürig. A nagy kapu előtt egy +legény járt le és föl vasvillával, mint valami katona. Az öreg idegesen +intett neki, hogy nyissa ki a kaput. A legény leszedte a nagy lakatokat +s föltárta a két nagy kapuszárnyat. A csür nagy szája vasrácscsal volt +elválasztva a világtól s benn egymást hajszolva tolongott egy egész +csomó farkas. Rekedten ordítoztak, a mikor rájuk csapott a hideg szél s +csak a mikor egy kicsit megszokták már a világosságot, mentek neki a +rácsnak, vicsorgatva a fogukat és ordítva veszett módon, hogy +megremegett bele az ember. Csak az öreg maradt nyugodt s olyan feszült +figyelemmel kísérte minden mozdulatukat, mint a hogy a természettudós +figyeli meg a tűre szegzett bogarat. + +--Arra ott ni sokáig gyanum volt, de aztán rájöttem, hogy mégse ő volt. +Sokkal nyugalmasabb természet. Ott balra az a másik, az ott ni, a melyik +éppen a falhoz dörzsölődzik, talán inkább lehetett, hanem az sánta. Nem +vettem észre pedig, hogy sánta lett volna az a bitang. Pedig semmi baja +sincs a lábának, ugy "külsőleg" megvizsgáltattam, szóval nem az volt. Ez +itt mintha sunyin nézne rám, a mikor idejövök, hanem ez kicsi, igen +kicsi. Amaz nagyobb volt, sokkal nagyobb: különben hiszen mind benne +vannak a lajstromban, szépen sorjában. Nincs köztük, nincs mondhatom. De +majd megkerül, ha csak addig valahol bele nem döglik az éhségbe. Csupa +verem az egész vidék, mind belehullanak, aztán hozzák őket és én +figyelem. Persze addig semmit se tehetek, a mig biztosat nem tudok. +Utálatos volna csak ugy gyanura cselekedni. Majd megjön, akkor aztán még +nem tudom mi lesz, hanem rettenetes valami lesz. Nem tehetek róla, de +borzasztóan nekimegyek, kitépem a belit a fogammal. + +Lihegett, megtörülte az arczát s leült egy pillanatra pihenni... + +--A fogammal, igen, igen, hanem hát csak ugy gyanura nem lehet +elindulni. + + + + +A KÉT FIU + +I. + + +A lakodalmas vonat egy kis késéssel érkezett meg az állomásra. A +tisztviselők és a szolgák az állomásfőnök köré gyülekeztek a perronra és +vártak. Ugy beszélték meg, hogy egy kis fogadtatást rendeznek a +raktárosnak, a ki ma hozza haza a feleségét. Mig a vonat megérkezett, +három négy csoportba összeállva beszélgettek külön-külön a tisztek, +altisztek és a munkások, tárgyalták a házasságot, ez volt ma a +legaktuálisabb megbeszélni való a pálya-udvaron. Néha valaki kivált +egyik-másik csoportból s a sinek közé állva, kezével ernyőt tartva a +szemei elé, belenézett a két hosszu vonalba addig, a mig összeérnek és +ugy szaladnak tovább a hosszu egyenes pályán, de aztán visszament a +többihez, még sehol semmi. A főnököt most már az nyugtalanította, hogy +többet késik a vonat, mint a mennyit előre jeleztek. Benézett az +irodába, de már a küszöbről visszatért, mert a feje felett megszólalt a +jelzőharang, jelenteni, hogy a legközelebbi pálya-udvar már kibocsátotta +magából a vonatot. A korlát mögé rekesztett olcsópublikum erre +czihelődni kezdett, tolongtak az ajtó felé s mintha az egész tömeg +ráfeküdt volna, recsegett előttük a korlát. + +Végre, jóval négy óra után, a pályaudvar véges-végén megjelent egy kis +füstpászma, olyan kicsi, mint a czigaretta füstje. A mint közelebb jött, +mindig nőtt, már azt a fekete pontot is meg lehetett látni alatta, a +mely innen hallva ugy zakatol, mint egy varrógép a harmadik szobában s +mig az ember elszámolna százig, ott dübörgött már a lokomotiv a raktárak +előtt, lassu méltósággal közeledve, forró lehelletét kifujva magából +mind a két oldalán, mintha fáradt volna. A napos tisztviselő kivált a +csoportból s átvette a kalauz jelentését. Mikor a jelentés érdekes +kezdett lenni, odaintette a főnököt is, hogy ketten hallgassák. + +--Azért késtünk annyit--jelentette a kalauz--mert vészjelzés volt az +uton. Egy gyermek kinyitotta az ajtót s lemászott a lépcsőkre, nem +lehetett visszavinni a kocsiba, a mig meg nem állottunk. Akkor is ugy +ordított, mintha a bőrét nyuzták volna le. + +--Ki állította meg a vonatot? + +--Az apja, vagy mije, a raktáros ebből az udvarból. A feleségeé a +gyerek, hat vagy hét esztendős. A harmadik kocsi lépcsőjéről szedtük le. +Ugy fogta a korlátot, mint a majom, minden ujját külön kellett +lefeszíteni róla. Csoda, hogy pozdorja nem lett belőle, az Isten őrizte, +vagy mi... + +Lassan elindult arra felé, a hol a raktáros adogatta le egy hordárnak a +holmiját. Egy perczre odalapultak a kocsikhoz, mert sisteregve szaladt +el mellettük a gép, visza a kuthoz vizért. Azalatt a két hivatalnok +összenézett, a kalauz pedig mellettük állva várta, hogy mit mondanak. + +--Irunk jegyzőkönyvet a dologról? kérdezte a napos hivatalnok. + +A főnök gondolkozott, s aztán hirtelen kivágta magát. + +--Jelentse be a legközelebbi állomáson--mondta a kalauznak s azzal +gyorsan a raktárosék kocsijához ment, hogy mint fő-főember a +pályaudvarban fogadja az uj asszonyt. + +--No, megjöttek Karacs ur?--kiáltotta már messziről.--Csakhogy itt +vannak! + +Akkorra leszállott már az asszony is. Elvette a bokrétát, a mit az +altisztek adtak be neki, szagolgatta a virágokat s nagy zavarban volt, +mert a kocsiban erőszakosan sivítani kezdett a fiu és semmivel se +lehetett rábirni, hogy leszálljon. A raktáros nagyon restelte a dolgot s +mérges pillantásokat vetett a kocsiba, erre még jobban ordított s +rugdosni kezdte az anyját a gyermek, a ki erővel akarta kihuzni a +kocsiból. A kocsik tengelyét és kerekeit végig kalapálva elindult a +vonat mellett egy lakatos a gépházból. A mint a raktárosék kocsijához +ért, átlátta a helyzetet, kormos fekete arczát bedugta az ajtón és +rákiáltott a gyerekre: + +--Takarodsz ki, haszontalan kölyök! + +Az asszony is huzni kezdte a gyereket és aggodalmas hangon szólítgatta: + +--Jóska gyere, megesz a bácsi: + +Jóska erre kijött a kocsiból, de mikor látta, hogy a fekete ember +kaczagva megy tovább, dühbe jött és nagyon megharapta az anyja kezét. Az +asszony felsziszszent és a zsebkendőjébe takarta a kezét, azonban olyan +nagyon fájt a harapás, hogy bármint igyekezett mosolyogni, könnyezni +kezdett. A férje odaszólt neki: halgass az Istenért--a többi pedig nem +tudta, hogy mihez kezdjen. A pénztáros boszankodva hátat fordított az +egésznek és bement az irodájába. A főnök mégis akart valamit mondani, +megsajnálta a szegény asszonyt. A gyerekre mutatott, intim igyekezett +lenni: + +--Ma egy kicsit haragos a kis fiu, ugy látszik. + +A raktáros boszankodva felelt: + +--Az, az uton is komédiázott, alig birtunk vele. + +Látszott az arczán, hogy szeretne végig vágni rajta. + +A főnök most már végét akart vetni a faggatásnak. Még egyszer az asszony +felé fordult és szivesen kezet szorított vele, vigyázva, hogy be ne +vérezze a kezét, mert a kendőn már átszivárgott a vér. + +--Kivánom, hogy jól érezze magát nálunk, Karacsné asszony. Az ura jó +ember, derék tisztviselő... + +Az asszony zavarban volt, alig lehetett hallani, hogy mit felel: + +--Igen, jól fogjuk érezni magunkat. + +Azzal elindultak a második lépcső felé, a mely fölvezetett a raktáros +lakásába. A gyermek az anyja szoknyájába kapaszkodott, az asszonynak +valósággal hurczolnia kellett maga után. + +Az urak összenéztek s szó nélkül indultak vissza a hivatalos szobákba. +Nem akart egyik se addig szólani, mig az altisztek és a szolgák rájuk +figyelnek. Benn se beszéltek sokat, csak elkomolyodtak, nyomasztólag +hatott valamennyiükre az a család, a melynek már a megérkezése olyan +különös, hogy lehetetlen jó végre számitani ilyen kezdettel. Mig az +asztalra hajolva dolgoztak, meglátszott rajtuk, hogy egy gondolat jár a +fejükben. Néha át is pillantottak egymáshoz s aztán megint lekapták a +fejüket a papirra. Akkor oldódott meg a nyelvük, a mikor a főnök kijött +a szobájából s a nélkül, hogy megmonda volna, hogy kiről beszél, az +kérdezte: + +--Hát aztán kapott-e legalább ez a szerencsétlen valami pénzt ezzel az +asszonnyal? + +Most már mind belemelegedtek a beszédbe s meghányták-vetették a raktáros +dolgát. + +--Valami keveset, pár ezer forintot. + +--S ezért a nyakába vette ezt a kölyköt. + +--Mi lesz vele? + +--Hiszen ez a bömbölő ficzkó nem is gyerek, hanem majom. Nézték az +arczát? A homloka hátraesik, ha volna is alatta agy, agyonnyomná. + +--De nincs, hiszen hülye. + +A gyerek ezalatt fenn elaludt. A raktáros elment a dolgára s az asszony +megállott a vetetlen ágy előtt, melyen a paplant maga alá gyürve, tátott +szájjal, valósággal részegmódra, nagyokat szuszogva aludt a fia. A mig +nézte, végtelen reménytelenség és szomoruság ömlött el az arczán. Mikor +érezte, hogy most már nemsokára sírni fog, elindult a szobákban +rakosgatni, hogy egyeben járjon az esze ne a fián, ezen a nagy +nyomoruságon, a kit akárhogyan is kéri, nem akar elvenni az Isten. + + +II. + + +A raktárosékról aztán nem sokat lehetett hallani. A férfi csendesen +mázsált, egész nap fülére huzva mindig a nagy kongó raktárban a gyapot +sipkát, mintha nem csak a levegőtől félne, hanem a hangtól is. +Idegenkedve nézett mindenkire s meg volt győződve arról, hogy itt tréfát +üznek belőle, a mióta bevonult az asszonnyal, meg azzal a hülye +gyerekkel, a ki csak ugy az ágról, vagy honnan szakadt reá. Ha +mosolyogva ment el mellette egy munkás, gyanakodva nézett utána s ugy +fürkészte az embereket, mintha a lelkükbe akarna látni. Ez nyomta is +szegény fejét nagyon, olyan volt, mintha mindig fáradt lenne. + +Azt is hitte, hogy megvetik. Már bizonyára mindenki tudja, a mit +eltitkolni szeretett volna még önmaga előtt is, hogy az asszony fenn +Pesten együtt élt egy gazdag urral és az adta neki a háromezer forintot +meg a gyereket is. Ő pedig elvette a pénzt, azzal a a gyereket is ide +hozta az asszonyt is. Nem igen mert a szeme közzé nézni senkinek. Mintha +attól félt volna, hogy rákiált valaki: + +--Ugyan, ugyan, ne adja ugy a becsületest, maga komisz ember. + +Ilyenformán érezte magát otthon is, a mikor leült a felesége mellé. +Igyekezett jó lenni az asszonyhoz, az örökké zugó nagy raktárhoz szokott +hangját hozzá szoktatta ahhoz, hogy suttogjon, ha a szükebb négy fal +közé kerül, szeliden, csendesen beszélt vele, mert félt, hogy egyszer a +fejéhez vágja azt, hogy nem tisztességes ember az, a ki feleségül veszi +a más ember szeretőjét. + +A gyermektől pedig félt. Nem tudta, hogy miért, de nagyon tartott tőle. +Mig a szerencsétlen bambán bámult reá a szögletből, azt hitte, hogy +borzong a háta. Félve pillantott egyszer-egyszer oda, de hirtelen +elfordult, mert megijedt attól a csunya, majomforma fejtől, a melyen ugy +hátrasimult a homlok, mintha lefésülték volna s alatta a nagy vizes +szemek, a melyekkel a szerencsétlen kibámult a világba a nélkül, hogy +megértett volna valamit s mintha mindig panaszolt volna, hogy: lássátok, +milyen butának teremtett engem az Isten. + +A raktáros csak belső ösztönnek engedett, a mikor elkezdett komolyabban +s a mennyire a kis intelligencziája megengedte, mélyebben foglalkozni a +gyerekkel. Érezte, hogy ellenséggel áll szemben, fel akart fegyverkezni +ellene, mert csak tudnia kell, hogy mi lakik abban a csunya majomban, a +kitől még az édesanyja is idegenkedve elhuzódik, mintha meg akarna +tagadni vele minden közösséget. + +Egyszer, vagy hat hónap után először, kalácsot hozott neki a városból s +melléje huzódott a sarokba. Az asszony nézte, hogy mit csinál s hagyta +őket, hogy csak barátkozzanak, ha tudnak. A gyerek azonban nem +barátkozott. Gyanakodva nézte ezt a közeledést, elhuzódott, mindig csak +félszemmel, alattomosan nézve vissza, hogy nem követik-e ellenségesen, a +fogait vicsorgatva fordult vissza, a mikor látta, hogy a raktáros utána +ment. Azután is hiába való volt minden. A mint nőtt, az anyjához is mind +idegenebb lett s a helyett, hogy a mint remélték, az évekkel +megvilágosodott volna egy kissé az agya, mindég zárkózottabb és +félszegebb lett. Utóbb már átalakult valami alkalmatlan butorrá a +házban, ide-oda taszigálták, de aztán nem sokat törődtek vele. + +A raktáros aztán egyszere az asszony ellen fordult. Beteggé tette az, +hogy nem tudott menekülni a vad gyerektől, a ki közéjök állott, az +agyában elkisérte a raktárba, ki a sinekre, mindenüvé és akar vele +valamit. Hogy mit, azt az Isten tudja. Mig a szegény megkinzott ember +szó nélkül bódorgott a munkája után, mindig ezen töprengett, utóbb +azonban már megformálta magának azt, a mit mintha a fülébe kiabált volna +a gyerek, folyton hallott, zavarosan, érthetetlenül de mindig. + +--Én vagyok a mult, a megbüntetés, ráadás a hozományra. + +Lassan-lassan rettenetes lett az asszony sorsa. Kiméletlen, durva +veszekedéseket kezdett vele az ura, azután meg elkezdte verni. Előbb +félve nyult hozzá, megijedt az első ütés után, mert azt hitte, hogy a +szeme közé ugrik a gyerek, de a mikor látta, hogy ki sem mozdul a +sarokból, csak egy kicsit előrenyujtja a nyakát, hogy jobban lásson, ugy +érezte magát, mintha szövetségese volna. Az asszony kimondhatatlan +bánattal nézett végig a gyereken, a ki mindennek az okozója, nem ment +bele a verekedésbe, nem ütötte vissza az ütést, szó nélkül türt. Még +valami elégtételfélét is érzett magában, mikor nagyon megszenvedett, azt +hitte, hogy vezekel és ez jól van igy. + +Egyszerre azonban beköszöntött a raktáros házába a megváltó. + +Egy reggel, mikor már hetekig ki sem mozdult a szobájából az asszony, +egészséges, hangos sirás hallatszott ki tőlük. Egy idegen asszony ki- és +be szaladgált az ajtón s a raktáros, a mint csak tehette, fölugrott az +emeletre egy-két perczre. Mig a lépcsőt járta, alig ismertek rá, ugy +elváltozott. Előbb aggodalmas volt ugyan, aztán ragyogott az arcza s a +ki szembekerült vele, mindenkinek elujságolta a nagy örömét: + +--Fiam van, ma reggel jött a világra... + +--Hát az anya egészséges-e?--Kérdezgették meg az asszonyok. + +--Mint a makk, nincsen semmi baj. + +--Hála Istennek. + +Mutogatni szerette volna a gyermeket. Lábujjhegyen surrantak be utána az +első szobába azok, a kiket csak elfoghatott. Az idegen asszony egy kis +vörös gyermeket hozott ki a másik szobából és sorra járt vele, hogy +mindenki lássa. Az emberek ráhajoltak, megcsudálták, az asszonyok +azonban igazán megvoltak hatva, mert inkább az anyára gondoltak, a ki +nehéz álomba merülve pihegett benn a másik szobában. A régi gyermeket +alig vette észre valaki. Az nem volt kíváncsi semmire; valami +czérnakarikákkal babrált a sarokban s föl se nézett, hogy legalább +körülnézzen. + +A szobában csend volt. Az egyik sarokból egy teknőből forró pára +szállott föl, a teherpénztáros cselédje pedig hideg vizet hozott fel +vedrekben a kutról. Az idegen asszony munkához látott, a többi pedig jó +lélekkel vette körül a teknőt és mig az uj gyermek megkapta az első +fürdőt, egymást érte a sok megjegyzés, csupa jó tanács. + +Azt is találgatták, hogy vajjon kire hasonlít. + +--Egészen az anyja. + +--Inkább az apjára üt bizony, kék lesz a szeme. + +--Milyen okosan néz. + +--Már is több esze van, mint annak a suta Jóskának s a mint az asszonyok +a sarokba pillantottak, szinte undorodva fordultak el a +szerencsétlentől, a ki, a mikor a nevét hallotta, bambán végignézett +rajtuk. + +A raktáros akkor már nem volt ott. + +Leszaladt a pálya-udvarra keresni még valakit, a ki nem tudja az +ujságot. Talált is. A főnök épen a hétórai személyvonatot indította +tovább, köpenyegébe burkolva sétált a sinek között. Mikor már elindult a +vonat, akkor szólította meg a raktáros. + +--Főnök ur, nagy ujság, fiam született... + +A főnök mosolyogva nézett végig rajta és megrázta a kezét. + +--De aztán most már más lesz a világ, ugy-e? + +A boldog ember áradozni kezdett: + +--Hogyne, hogyne, megbolondul az ember a nagy boldogságban, persze hogy +más, ujra kezdjük. + + +III. + + +Az uj gyerek nőtt, fejlődött, szépült. Kedves gyermeke lett a +pálya-udvarnak, mindenki formált hozzá valami jogot. Az egyik asszony +pólyázta valaha, a másik az első falovacskát vásárolta neki kilencz +hónapos és két hetes korában, a harmadik az anyja ágya mellett +virrasztott át egy-két éjjelt, mig az asszony a nehéz napjait élte. A +raktáros boldog mosolyával látta, hogy hogyan kapkodják el egy-egy +csókra a kis fiát, lehült, megnyugodott a nagy elégedettségben s a +csendes, gondnélküli emberek komolyságával végezte dolgát. Ő maga is +felszaladt egy-egy perczre a fiához a munkából, csak mondott neki +valamit, hogy lássa és hallja, a mint csengőn, bátran felel. Néha ugy +érezte, hogy ha lehetne, magába lehelné ezt a gyermeket, hogy egészen az +övé legyen és féltékenykedett az asszonyra, a ki egész nap otthon van. +Ez az érzése azonban szelid volt, az ellágyult jó ember ingerkedése +inkább, sokszor, ha erről beszélt, könnybe lábbadt a szeme és ölelni +szerette volna az egész világot. Megosztoztak a gyereken békességgel s +egyik sem irigykedett nagyon, ha a másiknak véletlenül több jutott +belőle. + +Csak azon lázadtak föl, ha részt kért belőle magának a régi gyerek is. +Pedig ez is megesett. Egy reggel a bölcső mellett találták a fiut. +Szintelen szemeivel rábámult a gyermek mosolygós arczára, éppen a mikor +ébredt. Mikor az anyja bejött, szó nélkül tovább állott, visszahuzódott +a vaczkába és onnan bámulta végig, hogy mi történik azután, hogy a +gyermek tele szájjal szopik, kapkod a kezecskéivel a levegőben és +kiabál. Bamba mosolygásra huzódott az arcza, tetszett neki ez a csepp +ember. Azután megint sokáig nem törődött vele, de reggel, a mikor az +anyjuk nem volt a szobában és sírni kezdett a gyerek, kivette a +bölcsőből s karjára vette s magával vitte a sarokba. A gyerek először +nagyon megijedt, de azután kibékült s kiszabadítva kezecskéit a békóból, +végigsimogatta a szegény eszelős gyermek arczát. + +Mikor az asszony kijött, halálra rémült. Elkapta a fiutól a gyermeket s +rettenetesen szitkozódni kezdett: + +--Te majom, hogy mersz hozzányulni, te bestia! + +A hülye dühbe jött. Szük kis agyában megforgatta az egész dolgot s ugy +találta, hogy nem tett semmi rosszat. Rárontott az asszonyra, hogy +rugja, harapja, de éppen akkor nyitott be a raktáros. Ez aztán +kegyetlenül végzett vele, a mikor megtudta, hogy miről van szó. Nagyon +megverte a szerencsétlent. A nagy ordításra összeszaladtak a szomszédok +és igazat adtak neki, a mikor megtudták, hogy miről van szó. + +--Nyuzza le a bőrét a czudarnak.--Kivette a bölcsőből... + +A teherpénztárosné kedvet érzett magában arra, hogy ő is adjon neki +néhány pofont s mintha a csecsemő lett volna a szobában az egyetlen élő +ember, a ki tiltakozik a verés ellen. Sírni kezdett. Mikor vége lett a +szörnyüködésnek, a szerencsétlen föltápászkodott a földről, lebotorkált +a pálya-udvarra. Átcsatangolt a sineken s elindult a töltés másik +oldalán. Csak késő este került haza. Nem tudta megmondani, hogy merre +járt, de nem is sokat kérdezősködtek utána. + +Attól kezdve, hogy most már rendesen kijutott neki a verés, még konokabb +lett. Napokig nem lehetett szavát venni, csak bámult maga elé, sunyi +módon fürkészte azt, a mi körülötte történik s leste különösen a +gyermeket. A hogy a kis fiu kinőtt a pólyából, a mint járni és beszélni +kezdett, annak ő volt a leghivebb tanuja. Kiváncsi volt erre a kicsi +emberre, hogy vajjon mi lesz belőle. + +A gyermek is huzódott hozzá, különösen a mikor észrevette, hogy ennek a +nagy kamasznak belekapaszkodhatik a hajába, a fülébe a nélkül, hogy +kiáltana s ütheti, megrughatja, mindent eltür. A nagy erős fiu a gyermek +rabszolgája lett, vitte a hátán, előtte csuszkált a porban s +lassan-lassan olyan pajtásság fejlődött közöttük, a mit nem lehetett már +kiverni belőlük. Ha az egyik nem volt ott a játékban, kétségbeesve +kereste a másik. A nagy fiu egyszer kemény öklével bedöngette a szomszéd +szoba ajtaját, mert elakarták zárni előle a gyermeket, a kicsi pedig +betege volt annak, hogy elakarták választani a barátjától. Megszökött +vele, mindenütt a nyomába járt, mint a kis csikó s ha valahol +megpillantotta az ember a nagy eszelős ficzkót, a mint bizonytalan nehéz +lépéseivel barangolt a mezőkön, bizonyosan vele volt a kis barátja is és +tipegett utána fáradhatatlanul, nehogy elmaradjon. + +A raktárost elkedvtelenítette ez a nagy barátság, félt tőle. Azon +gondolkozott, hogy hogyan szabadulhatna meg a nagy fiutól, a ki +mindinkább a nyakára nőtt már s olyan erős kezd lenni már is, hogy nem +tanácsos kikötni vele, különösen ha dühben van. Rendre levelezte az +intézeteket, a hol talán bevennék nevelőbe, de mindenünnen +elutasították. Ez a gond valósággal megtörte. A kis fiu vézna, gyönge +gyermek maradt, az a ficzkó pedig olyan, mint egy bika. Elél száz +esztendőt, a helyett, hogy akár holnap elvenné az Isten. + +A pálya-udvaron pedig sokat beszéltek a dologról. Senkinek se tetszett +az, hogy olyan nagy barátságban van a kis fiu a bátyjával, +aggodalmaskodtak s az egyik asszony ki is mondta nyiltan, hogy fél a +szerencsétlenségtől. + +--Nem lesz jó vége az egésznek. Annak a vadállatnak annyi esze sincsen +mint egy tyuknak. Kárát vallják még annak, hogy igy szabadjára eresztik +őket. + +Mindenki elhitte, hogy baj lesz a dologból. A raktárost is +figyelmeztették s ezzel a szegény embernek még nehezebb lett a feje. +Töprengve végezte a dolgát, babonás félelem szállotta meg, olyan, mintha +egy nagyobb hatalommal állanna szemben. Mikor a nagy fiu elibe került, +ideges reszketés fogta el. Egyszerre ránehezedett minden, a mit átélt, a +mióta feleséges ember s érezte, hogy gyöngül a karja, ha megakarja +rohanni ezt az ellenséget s elzsibbad az akarata. A fiu szemében is +felfedezett valami ijesztőt s elfordult, ha az ránézett, vagy lesütötte +a szemét, mintha szégyenlené magát. Most már a tébolydákhoz folyamodott. +Igért sok pénzt, a mennyit meg se tudott volna fizetni, csak vigyék el +előle ezt a rémet, de mindenütt azt mondták, hogy a fiu nem bolond. + +Az asszony részese volt mindenben, lesoványodott, a nagy gondban +betegeskedni kezdett és sokat panaszkodott mindenkinek, a kit csak +előtalált! + +--Ez lesz a halálom, ez a bárgyu... + +Egy reggel aztán vége lett mindennek. + +A nagy fiu lihegve és rettenetes halványan jött haza s keresni kezdte a +kicsit. Nem szólott semmit, csak nem értette meg, hogy hova tünt el a +barátja. Az anyja nyomon követte, leste minden mozdulatát, nem tudta, +hogy mit keres. Félt megkérdezni, várt, hogy szólaljon meg magától. +Mikor azonban látta, hogy nem beszél, már nem birta tovább, most már +bizonyos volt előtte, hogy miért jött haza a fiu. + +--Hiszen veled ment el!--kiáltott rá magánkivül. + +--Igen, nem--gagyogott a fiu--de most nincs sehol. + +Az asszony arcza elfehéredett, mint a tej és hátraesett a széken. A fiu +ettől még jobban megijedt, meg fölhányta az ágyakat s benézett még a +szekrények alá is a barátja után, igyekezett elmondani a dolgot ugy, a +mint volt. + +--Mentünk... mentünk a vason, a melyiken a kocsik járnak. A kezemet +fogta, énekelt, aztán egyszerre nem tudom hova lett. Talán a kocsik +vitték el, sok jött, nagyon sok, elől az, a melyik füstöl. Nem láttuk, +egyszerre ott volt mind, én is elestem, megütöttem a fejem. Mikor +elmentek a kocsik, sehol se volt. + +Bambán rámeredt az anyjára és még egyszer megkérdezte: + +--Nem jött haza? + + + + +RAFFAY TISZTELENDŐ UR + + +A mult szombaton, a mikor a hittan órára csődült össze a parókiára a +fiu- meg a leányiskola, különösen kegyetlen kedvében volt a tisztelendő. +Sorra kérdezte a katekizmust s könyv nélkül mondatta fel a szentek +csodatételeiről szóló történeteket, a melyek mind igen szépen meg vannak +irva a vallásos elmélkedésekről szóló könyv utolsó harmincznyolcz +oldalán, a függelékben. A ki valamire nem tudott megfelelni, annak +belekapaszkodott a hajába s rázta a sivalkodó kis kölyköt, még csak bele +nem fáradt a keze. + +--Gombozni, istentelenkedni a templom udvarán, azt tudsz, de tanulni +nem. Majd megtanítalak. + +Akkor már tanította is. A szomszédok elszörnyülködve sugdostak, hogy ezt +már még se lehet türni s meg kell jelenteni a dolgot a tanfelügyelőnek. + +Ezt különben folyton tervezték, de soha se lett belőle semmi. + +--Kiss Ferencz, mit tudsz szent Antalról? Mondd szóról-szóra. + +Mikor a gyerek hallgatott, közelebb ment hozzá. A fiu is hátrált egy +lépéssel s maga elé emelte mind a két kezét, mig jajgatva siránkozott. + +--Tudtam, tudtam, de elfelejtettem... Csak egy kicsit gondolkozom... + +A hátráló s már a falhoz lapult gyermeket látva, rettenetes dühbe jött a +tisztelendő. Sürün csapdosott a pálczájával a fejére és a vállára s mig +egyet-egyet ütött reá, az arczába kiabálva kérdezte tőle: + +--Tudtad, elfelejtetted, tudtad... + +Aztán kiverte az egész gyereksereget, közéjük suhintva a pálczával, a +mig menekültek előle s mikor már egy se volt a szobában, fáradtan esett +le a díványra. Nagy durva teste lihegett s egy kék kendővel törülte +magáról az izzadságot. Tompa kábultságba esett a nagy csöndben. Feje a +mellére hanyatlott s bután bámult a padló deszkájában egy szöget. Mikor +már sokáig nézte, tánczolni kezdett vele az egész ház, megindult alatta +a divány s forgott körben, mindig körben sebesen, sebesen. Csak akkor +állott meg, ha behunyta a szemét. Igy egyszerre nyugalom lett körülötte. + +Arra rezzent föl, hogy künn gyermekek kiabáltak az ablaka alatt. Félre +huzta a függönyt és kinézett. + +Az utcza tulsó oldalán egy kis fiu játszott egy leánykával. Simogatta a +haját és ölelte s valami olyast beszéltek, hogy: te leszel a mama, én az +apa, aztán megyünk, megyünk kézenfogva a gyermekkel... + +A pap egy darabig hallgatta s érezte, hogy az agyába tódul a vér. Az +volt az első gondolata, hogy jó messze lemegy a kertjében, megkeríti +őket, rájuk ront és üti, üti, hanem aztán még se ment odáig. Csak +fölrántotta az ablakot és kikiabált, hogy a két gyerek egyszerre +elrebbent, maguk után hagyva a porban a babát, egy czifrára mázolt, +szegényes kis rongyos jószágot, a miben igazán nem volt semmi szép se, +csak a neve, hogy ő a gyerek. Két ártatlan cseppség szeretetében +odaelőlegezett jövendő. + +Mikor a tisztelendő visszafordult, Mari asszony már fölterítette az +asztalt. Egy gyürött, foszlott szélü asztalkendőt terített az asztal +sarkára, rátett egy tányért, egy poharat s indult kifelé, hogy behozza +az ételt. Akkor azonban a tisztelendő hirtelen megingott, ujra azt +érezte, hogy forog körülötte minden. Nekiesett a falnak s +megkapaszkodott egy székben. A vén asszony hozzászaladt s támogatta a +diványig, a mire ugy végig esett mint egy oszlop. + +--Mi baj az istenért, már megint... + +--Igen, szédülök. + +--Csak maradjon egy kicsit magára, feküdjék nyugodtan. Hunyja be a +szemét, ha ugy jobb, ugy... + +Szürke kendőt kötött a fejére s elszaladt. A pap utána meresztette a +szemeit s a mikor már elment, akkor is mindig az ajtót nézte fáradt +bámulással. A pilláit már nem birta nyitva tartani, mint valami +elromlott redőny, barna, ránczos szemhéja mindegyre lehullott s szemmel +láthatólag erőtlenedett el az egész ember. Mintha valami láthatatlan +rémség kerülgette volna s azt vigyázná, ugy hallgatott, visszafojtva a +lélegzetét is s csak néha hörögve, ha már nagyon kiigyekezett belőle az +erő. + +Mikor az orvos jött, fáradtan, lustán panaszkodott. + +--Megint kerülget. Itt van mellettem, csak a kezem kell kinyujtani s +megfoghatnám, hogyha teste volna. Iszonyu, borzasztó nyavalya, még +senkise látta s mégis ugy szorítja a torkom, de ugy... + +--Megint bosszankodott tán a gyermekekkel? + +--Igen, megint... Aljasok, hitványak... Most is itt kettő, egy fiu meg +egy leány... + +--Hagyja... Lássa, ez a baj. Minek izgatja magát. Nem kell ugy rájuk +erőszakolni a hittant. Hagyjon nekik békét. Adjon be neki annyit a +vallásból, a mennyi nem rontja meg a gyomrukat, de beléjök öklözni, +bottal... Minek? + +A pap csak nézett. Belsejében forrott a méreg s nem volt ereje ahhoz, +hogy kitörjön. Az a csendes öreg ember, a ki mellette ült a divány +szélén, dühbe hozta. Nem tudta, hogy mi baja van, de érezte, hogy az +orvos képtelen felfogni a baját. Csendes lett és igyekezett +megmagyarázni, hogy mit érez. + +--Nem az a baj. A vallás, meg a könyv, meg a csodák, az mind semmi. Ha +már jönnek, az is dühbe hoz, magamon kivül vagyok, nem birok magammal, +perczről-perczre érzem, hogy mint hatalmasodik el bennem a vadállat. A +sok kölyök mind olyan egészséges és szép... Doktor, maga is olyan +papforma ember félig, magával lehet komolyan beszélni, esküt tett maga +is arra, hogy nem jár el a szája, ha valamit kikottyant az ember maga +előtt egy-egy bolond pillanatban, hát higyje el, hogy csak félig vagyok +ember, a testem az, meg a reverendám, meg a formám, hanem a másik felem, +a kutya... + +--Ugyan, ugyan... + +--Lássa, erről kellene maguknak irni egy könyvet, erről a félig +emberről, a kinek, mikor a szemét behunyja, vége van nem jön utána +senki. Arról, hogy embertelen dolog engem körül venni gyermekekkel a mi +mind a másé, hogy... mondja is meg az iskolában, hogy ide többet ne +küldjenek egyet se, mert kitekerem a nyakát... + +Kimerült, csendesebb lett s aztán már csak sugva mondta el azt, a mit +behunyt szemmel maga előtt látott. + +--Ha nekem csak egy volna... Egy leány, a kinek vennék szép kis fehér +ruhát, a haját befonnák világoskék pántlikába, azután jönne a püspök, +megbámulná, férjhez menne és folytatódnék az Isten mun-munkája... Vagy +egy kölyök, egészséges, verekedő ficzkó, a ki okos, a ki szép... + +Ugy nézett maga elé, mintha ott látná valahol a ködben a fiut is, a +leányt is. + + + + +A SPECZIÁLISTA + + +Tekintetes rendőrkapitány ur, tudom én, hogy mi az elővizsgálat, a min +át kell esni az embernek, mig eljutna az ügyészséghez, a hol jobban +bánnak a rabokkal. Nem adhat föl nekem olyan kérdést, a mire szép +csendesen meg ne felelnék, csak ne nézzen rám olyan szigoruan, mert +igazán nem szükséges. Lenn is megszorongatták a torkom, a mig idehoztak, +pedig a kis ujjam se nyujtottam ki ahoz, hogy védelmezzem magam. +Intelligens emberrel nem kellene olyan keményen bánni. Minek az? + +Hát hogy hogyan történt az egész? Nagyon egyszerüen. Most világosan áll +előttem mindennek a menete. El se hiszem, hogy másként történhetett +volna. + +Beteg voltam. Már régen az vagyok. A mellemben szurásaim vannak. Nézze, +most is micsoda bunda van rajtam, pedig mások már tavaszra öltöznek. +Most már birom valahogyan magam, hanem a tél elején szörnyen +összementem. Éjjeli munkám is akadt hivatalon kivül, nem sokat törődtem +azzal, hogy megárthat. Szerettem volna valami szép ajándékravalót +összespórolni, hogy ne legyen száraz karácsonya az asszonynak, +szegénynek. Akkor aztán egyszer csak azon vettem észre magam, hogy mind +az emberek feltünően érdeklődnek az egészségem iránt. Csupa részvét +mindenik, hogy ugy nézek ki mint a halál, meg lefityegnek a füleim, +szörnyen uri bőrben vagyok, meg több efféle s egyszer aztán egy orvos +pajtásom, a ki el-eljárt hozzám, meg a feleségemet is kezelte ugy kisebb +bajokban, hurutban, hideglelésben, igazán beteg sohase volt +szegény,--hát az orvos pajtásom azt mondta szerencsétlenségre akkor, a +mikor az asszony is hallotta, hogy:--pajtás, szedd össze magad s még ma +indulj el Meránba. Ott négy-öt hét alatt megint ember lesz belőled, de +ha tovább is itthon maradsz, nem állok jót semmiért. Ugy elpatkolsz, +hogy olyant még sohse láttál. Olyan vagy már is, mint egy gebe. + +Gondolt az ördög Meránra. Nem szegény hivatalnok embernek való az. Hanem +az asszony nem hagyott békét. Belémcsimpajkodott, Meránnal keltünk, +Meránnal feküdtünk, azzal boszantott egész nap, hogy csak menjek, +menjek. Pénzt is adott. A fehérnemüs szekrényben csupa frissen mosott, +szép fehér ruha közé eldugdosott szép lassan, én nem tudom mikor, +nyolczvan forintot. Ebből a sarokból előkerült egy ötös, a másikból egy +tizes, aztán ezüst forintosok, a markomba nyomta mind, csak menjek. + +Nagyon nehéz volt elmenni. Az asszony akkor már nagyon közel volt ahhoz +a stádiumhoz, a mikor még a himfarkas se hagyja egyedül a párját. +Biztatott, hogy ne féljek, ő se fél. Át kell esni ezen is, ha asszony +lesz a lányból; az anyjának is volt gyermeke, de mennyi, a nénjének is, +meg a szomszédasszonynak is, ennek is, annak is, sehol se történt semmi +baj, meg a te egészséged, a tied drágám!--már mint az enyém... ugy +mondta, hogy még most is hallom. Kiéreztem a szavából, hogy neki drágább +az én beteg hörgő mellem, mint akár magamnak is, és elmentem. + +De nem, kifelejtem a legfontosabbat. Mielőtt elmentem volna, gondolom +egy-két nappal, de hát az mindegy... Nem mindegy? Hát szerda volt, azt +tudom, most már csak annak járjanak utána, hogy mikor utaztam el, mert +erre nem emlékszem biztosan. Szerdán délelőtt elmentem Hallerhoz. +Gondoltam, erre az emberre bizhatom rá legnyugodtabban az asszonyt. +Speczialista, hires doktor s egyszer, a mikor dolga volt nálunk a +telekkönyvnél, szivességet tettem neki. Nem volt nagy dolog, leirtam +neki egy csomó C. lapot. Nem fizetett érte semmit, hanem azt mondta: + +--Kedves barátom, ha egyszer szüksége lesz reám, hát csak szóljon. +Feleséges embernél könnyen megeshetik, hogy egy és másért doktort hivnak +a házhoz. Hát ha olyan baj volna, a mihez egy ilyen magamformáju ember +kell, csak szóljon. Ott leszek. + +Erre gondoltam s elmentem hozzá szerdán délelőtt. Sok beteg volt nála, +későn került rám a sor. A mikor bementem mindjárt megismert. Azt +mondta:--kedves barátom, no mivel szolgálhatok? Sok a dolgom, de nem +baj, megteszek, a mit tehetek. + +Nagyon szépen megkértem, hogy váltsa be az igéretét. Azt is mondtam +neki, hogy nem kivánom ingyen. + +--Doktor ur--igy mondtam--szegény hivatalnok ember vagyok, hanem azért +nem szorultam rá arra, hogy ingyenben kérjek valamit. Itt a közelben van +egy rácz bérlő, a kinek nagyon sok dolga van nálunk a hivatalban s +mindig velem tárgyal, mert azt mondja, hogy mással nem tudja ugy +megértetni magát. Ez az ember minden ujesztendőben küld nekem ötven +forintot. Az idei ötven pengőt a doktor urnak szántam. Tudom, hogy nem +sok pénz, hanem egy ilyen magamforma ember nem képes többre. Arra kérem, +hogy a mikor ideküldenek majd tőlem, hogy baj van, legyen szives azonnal +az asszony mellé menni és segíteni rajta. Megteszi? + +--Hogyne kedves barátom... + +--Mondja becsületszavára. + +--Nevetséges. Persze, becsületszavamra, barátom, nyugodtan elmehet... Ha +én egyszer megigérem, mérget vehet reá... + +Elutaztam Meránba. Nem igen nyugodtan, mert az egész uton az asszony +járt az eszemben, meg ott is. A mikor a fenyők alatt zörögtettem a +csontjaimat, akkor is folyton haza gondoltam s éjjel néha arra ébredtem, +hogy sikoltást hallok:--Ferencz! segíts! Regelenkint azonban rendesen, +pontosan, mint az óra, beállított a levélhordó s jöttek a drága, édes +levelek, hogy készül a kicsi kelengye, a fejkötő már nincs divatban, de +annál több lesz a meleg rékli, meg az ingecske, meg a mama is megjött +már, hozott egy csomó vásznat, szabnak, varrnak egész nap s rólam is +diskurálnak, hogy: a Franczi eddig bizonyosan nagyon összeszedte magát, +kalandokkal gyanusítottak, a mi nekem nagyon jól esett, humort olvastam +ki belőle.--No--gondoltam--ha ily jó kedvük van, akkor nincs semmi baj. +Egyszer aztán durván, rettenetesen pofoncsaptak. Engedje meg, hogy erről +ne sokat beszéljek, jött egy telegramm az anyósomtól, hogy ha még +életben akarom találni a feleségemet, hát csak jöjjek a leggyorsabb +vonattal. Ötször voltak Hallernél, mindig megigérte, hogy azonnal ott +lesz és egyszer se ment el. Utoljára az anyósom ment el hozzá, de nem +bocsátották be, valami elegáns beteg volt benn. Akkor más doktor után +szaladtak, de már késő volt minden. Mikorra én hazaértem, tudja az +Isten, hogy hogyan jutottam el Meránból idáig--már meg volt halva. + +...Kapitány ur! Soha szebb halottat. Gyöngéd, rózsás pirosas volt az +arcza, aludt, tisztára aludt... Rám nem lehetett panasza senkinek. +Nyugodt gyászos ember voltam, az anyósom, mintha meg is neheztelt volna +egy kicsit rám, olyan jól viseltem magam. Hanem akkor már jól tudtam, +hogy mit teszek azután. Ha arról van szó, hogy előre megfontoltam-e a +szándékomat vagy sem, hát ne tessék tovább firtatni. Megvallom én magam +is, hogy igenis, még a vonaton elhatároztam a dolgot. Azt mondtam +magamban,--olyan józan voltam, mint most--azt mondtam:--Ha még él az +asszony, pofoncsapom azt az embert, aztán felrugom a piacz közepén s +elkiabálom, hogy nézzétek: ez az a bitang, a ki nekem szavát adta, hogy +a feleségem mellett lesz, ha ágyba esik s nem ment el, pedig ötször +hivták. Ha meghalt az asszony, hát akkor más történik, más, előre tudtam +a kocsiban. + +A temetésről szépen hazamentünk. Az anyósom elkezdett keservesen sírni s +azt mondta, hogy sírjak én is, mert az jól esik. Én azonban csak +körülnézegettem. Gyermekem nem volt, azt magával vitte szegény lelkem a +földbe, semmi se volt; nem is bucsuztam a lakásomtól, mintha nem is lett +volna már az enyém az a két szoba meg a konyha, a hol a cseléd iszonyuan +ordított, emlékszem azt hajtogatta: szegény jó asszonyom! szegény drága +teremtés! Isten nyugosztalja...--boszantott, utáltam. Mikor az anyósom +elfordult, az éjjeli szekrényből kivettem a revolverem, zsebrevágtam és +elmentem az uri kaszinóba. + +Tudtam hogy Haller esténkint odajár. A szolgának adtam egy forintot s +azt mondtam, hogy küldje ki a doktor urat. + +--Kit jelentsek be?--kérdezte. + +--Senkit. Mondja, hogy egy ur várja az előszobában. Röviden végez, csak +éppen kérdezni akar valamit. + +Mikor Haller kijött, agyonlőttem, aminthogy az csak természetes is. Hogy +most mi lesz? Bánom is én, csak a mig itt vagyok, kérem bánjanak velem +emberségesebben. Intelligens ember csak számíthat egy kis udvariasságra. + + + + +A FLÓRIÁN FILOZÓFIÁJA + +I. + + +Az apám temetéséről jöttünk haza. Szép, nagy gyászos ünnepség volt. A +katonakórházból indultunk ki, lenn az udvaron a banda játszott s a mikor +abbahagyta és megindult a sok tiszt meg legény, egy fekete posztóval +bevont dobot vertek. A nagy üveges kocsi előtt a fekete lovak +nyugtalanul rágták a zablát, fenn prédikált az esperes, a környékről +mind összegyültek a népek, fekete volt velük az utcza is, mint a milyen +fekete lepel lengett alá a szomszéd házról, a hol a tiszti kaszinó +gyászolt s mindenütt ott sürgött-forgott egy kis sötét ember, a ki +folyton rendelkezett haragosan hol az egyik, hol a másik kocsist tanítva +emberségre, mert a ficzkók megunták a hosszú prédikácziót s +összeállottak beszélgetni a gyalogjáró mellett. Aztán megint recsegett a +trombita, a kapu alól kiindult a banda, utána a katonák, a publikum, az +üveges kocsi, azután mink szegény gyermekek levett kalappal és a sok +kocsi, mig körülszaladgálta az egészet a kis köpczösfekete ember... + +Emosódik az emlékezetemben minden, csak némely jelentéktelen dolgok +kerülnek vissza az eszembe. A kis fekete embert például folyton látom, +azért beszélek róla annyit, meg aztán különösen az egyik ló maradt meg +az emlékemben. Ez valami temetkezési remonda lehetett, mindig trappra +fogta a lépést s annyira nem viselte komolyan magát, hogy egy fordulónál +nekivadulva ágaskodni kezdett s vitte magával a másik három lovat is, a +mint neki indult vágtatva a hegynek. Aztán egyszerre odaugrott a kis +fekete ember, belekapaszkodott a vágtató paripa orrába és káromkodott: + +--Te komisz, te disznó... + +A temető kapujáig hurczolta magával a ló a kis tömzsit, ott már +belefáradt s letette. A kis öreg pedig, a ki--hiszen ezt már körülbelül +tudjuk--a temetésrendező volt, egyenesen odament a kocsishoz, a miben az +anyám ült s valami hizelgőt mondott neki, ilyenformát: + +--A kapitány ur majdnem, hogy vágtatva ment a másvilágra, hanem nekem +sikerült észretériteni a lovat, kezét csókolom. + +...És mentünk... Szomoruan, bandukolva, mig odaértünk, a hol vége van +mindennek. Ott nagyot lőttek egymásután hármat a katonák, aztán +imádkoztunk s elindultunk haza. Anyám mellé a kis öcsémet s egy rokon +asszonyságot pakkoltam be, én pedig megindultam magamban, egy ösvényen a +kocsiuttól messze. + +Itt találkoztam Flóriánnal. + +Ő is fenn volt a temetésen, hanem hamarabb feljött s ebből az alkalomból +kifolyólag, hogy ne mult légyen el hiába az idő, meglátogatta a maga +halottait. Lenn a völgyben álldogált egy sir mellett s szivarozva +bámulta a vidéket. A mikor látta, hogy jövök, elém került. Minden +különösebb meghatottság nélkül nyujtotta a kezét s a másik karjával egy +nagy kört irva bele a levegőbe, a miben benne foglaltatott az egész +temető, azt jegyezte meg, hogy: + +--Mind idekerülünk, mind, mind... + +--A bizony, mind... + +Akkor már mentünk lefelé. Flórián a teljesen közönyös ember nyugalmával +járt mellettem. Egyszerre azonban hirtelen eszébe jutott valami s +gyorsan felém fordult. + +--Egy kis számla is maradt a kapitány ur után. Czukor, kávé, szappany, +bor... ki fogja azt most már rendbehozni? + +--Én. + +--Hát majd átirjuk, szólok az öcsémnek is.--Lennről még egyszer +visszanézett a csendes világra. Már homályos szürke volt az egész tájék, +ráereszkedni kezdett az este. Messze hátul a szilfák között, a hol a +zsidó temető hozzáér a mi földünkhöz, köd gomolygott s egészen távol, a +hova már ugyancsak mereszsze az ember a szemét, hogy belásson, +egyetlenegy csillag ragyogott az égen, valami halvány reménység a +halottas csendben. A temető kapujára nagy tábla volt fölszegezve s +vigasztalónak az volt ráirva, hogy föltámadunk. + +A kis örmény egy darabig a csillagot bámulta s mikor visszafordult, +megkopogtatta botjával a táblát. + +--Nem igaz... persze, hogy nem igaz. A mi ide be van raktározva, az jól +el van téve. Kezeskedem róla. Nem segít itt már semmi. Nekem fölirhat +ide, amit akar. + +Akkor már künn voltunk az utczán s mentünk hazafelé. + +Egy utczában laktunk. Tőlünk számítva, a harmadik házban volt a +Flóriánék boltja, az övé meg az öcscséé, szép nagy kereskedés, heringes +hordókkal az ajtó előtt. Nagy, sötét és dohos üreg volt a bolt, a +közepén mindig égett egy gázláng, hogy valami kis világosság legyen +benne. Aztán azért volt olyan jó bolt, mert minden, de minden akadt +benne, a főrevaló keszkenőtől a mustármagig, meg kis perczentre +dolgoztak a testvérek, nem nyuzták le a bőrét a vevőnek. + +Mikor az ablakaink alatt elmentünk, láttam, hogy benn világosság van a +szobákban és a sok rokon és ismerős mind nálunk gyült össze a temetés +után. Hivtam Flóriánt is, hogy jöjjön be, ő azonban nem akart. + +--Fölösleges az, kár, hogy mások is ott őgyelegnek, a hol semmi dolguk. + +--Dehogy, örül annak az ember, ha körülveszik ilyenkor... + +--Én nem... Különben is még el kell, hogy könyveljem a kapitány urat. + +--A számlát? Olyan sürgős? + +--Nem, az izét... a halottkönyvet. Tán nem is tudja, hogy mi az? Én azt +vezetem pontosan, benne van minden jó emberem. Tiszta dolog, valahová +csak föl kell jegyezni, hogy mit nyer, meg mit veszít az ember a +családban, meg a rokonságban, meg azok között, a kiket ismer. Jó kis +jegyzék, pontos, nézze meg... + +Nekem sem tetszett otthon a sok gyászos ember, elmentem vele a boltba. + + +II. + + +Az üzlet háta mögött két kis udvari szoba volt a lakás. Az egyikben +Tódor lakott, a fiatalabb, a másikban pedig az én emberem, az öreg +Flórián. Innen nyiltak kifelé az ajtók, egyik a konyhába, másik az +udvarra s a kettő között volt a pokróczczal leterített ágy, meg egy +nyitott szekrény, a miben sok ruha lógott. Alul néhány könyv is volt. +Lezárt, az esztendő végével szépen elraktározott nagy bőrös könyvek, +egyikre az volt irva: _Főkönyv_, a másikra: _Pénztári napló_, meg +_Árukönyv_, aztán egy másik, a mire ez a szó volt irva: _Hitelügyletek_. +Ezek közül szedte elő Flórián azt a könyvet, a miben éppen el akarta +könyvelni az apámat. + +--Mig elvégzem, lesz szives helyet foglalni--mondta s bemártotta a +tintába a tollat és elkezdte kitölteni a rubrikákat egy üres lapon, a +minek a tetejébe édes apám neve volt fölirva. A mikor rendbe jött a +dologgal, a füle mellé szurta fel a pennát s a könyvet egy kicsit +továbbtaszítva, hogy nyugodalmasan száradjon rajta a friss irás, +beszélni kezdett. Nem ugy, mintha helyén lett volna az esze, nem is +kivánom senkitől, hogy okos embernek tartsa Flóriánt, hanem mint egy +bolond, a kiben minden bolondsága mellett megmaradt még egy kis, még +itt-ott derengő józanság a körüllévő emberi haszontalanságokkal szemben, +mint a milyen például a halál is, meg a születés s egyéb fázisai az +életnek. + +--Beirtam a kapitány urat. Tizenegy esztendőt vesztettem rajta, de azt +hiszem, hogy azt az egy pár évet majd behozom Sturmon. + +--Ki az? + +--Itt a szomszéd boltos. Sokat igér. Csupa egészség. Ámbár ez a számítás +már kezd megingani egy kicsit, mert hát a kapitány ur is sokat igért még +csak ezelőtt két hónappal is. Mindegy, ebben az emberben megbizom. Nem +igen volt még beteg... + +--Hogy sokat él, azt gondolja?... + +--Nem sokat. Mindössze hatvan évet szántam neki. Más ugyan elszámította +volna magát, ha ezt a nagy egészséget látja, hanem én már kitapasztaltam +mindent. Jön egy betegség, aztán vége. Az ember csak ember. Hanem azért +bizom benne. + +Halgattunk és én azon gondolkoztam, hogy kivel van dolgom. Micsoda ember +ez a Flórián? Ő mosolyogva pislogott reám s a mikor már megszáradt +előtte az irás, a térdeire fektette a könyvet s magyarázni kezdte, hogy +mi van benne... + +--Tiszta dolog az egész, tessék idenézni: ... honvédszázados, született +ebben és ebben az esztendőben. Baja: májbetegség. Állása hozzám: rendes +vevő és jó ismerős. Remélhető életkor! hatvan év.--Igy van ez +mindenkinél, a ki benne van a könyvben. Amolyan határidőüzlet forma az +egész. Legföllebb csak az lehet benne feltünő, hogy nem pénzbe megy. De +hát csak a pénz az érték? Kérem, hát csak az a kopogó ezüst vagy arany +ér nekem valamit? Én ugy vagyok vele, hogy nem sokat adok reá. Törődjék +vele Tódor. Neki sohase volt felesége, gyermeke, végezze az üzlet +dolgát, ugy sincs egyéb baja, hanem én már körültekintek erre is, arra +is, hogy miben lehet valamit csinálni. Igy például, ez sem +haszontalanság. + +--Nem, teljességgel nem... + +--Ugy vagyok vele, hogy számot vetek előbb mindennel s aztán +megállapitom, hogy kire meddig számíthatok azok közül, a kik körülöttem +élnek. Ezt csak fontos tudni. Aztán bevezetem a könyvbe, nézze: Kelemen +János városi tanácsnok, koma--a szegény kis fiamat tartotta a keresztviz +alá, hetven év. Ez itt ki van huzva. Időközben elköltözött Bécsbe, most +már semmi közöm hozzá, ez a másik pedig tömlöczbe került csalásért, hát +ezzel se törődöm. + +--Aztán mi haszon van ebből a könyvből? + +--Sok, nagy haszon, engem nem érnek meglepetések. Nálam kiegyenlíti +egymást a sok eshetőség. Ha az egyik becsap s nem tartja be a határidőt, +itt marad helyette a másik. Abban tovább remélhetek. Ha a végén majd +összeadom az eredményeket, higyje meg, jól jövök ki az üzlet mellett. +Olyanforma ez, mint az olyan üzletember dolga, a kinek boltja van +Budapesten, Kolozsvárt, Debreczenben, Nagyváradon, Kecskeméten, +Szófiában, Belgrádban, s ha négy helyen pang az üzlet, a másik négy +helyen virul. Nem mond csődöt olyan könnyen, mint a másik, a kinek egy +raktárba van belefektetve mindene. + +Az üveges ajtón, a mi a másik szobától választott el bennünket, +meglibbent a fehér függöny s a nyiláson Tódor kukkantott be. Mikor +látta, hogy odapillantok, a homloka közepére támasztotta a mutató ujját +s Flórián felé integetett. + +--Nincs rendben az esze, tessék elhinni, hogy nincs rendben. + +Visszaintettem neki, hogy csak menjen onnan s néztem az öreg Flóriánt, a +ki keresgélt a könyvben s némely tételnél nagyon elgondolkozott. Vártam +még tőle valamit, hogy világos legyen az egész állapot. Addig már nem +megyek haza... Egyszerre csak talált valami érdekes megjegyzést a +könyvben, mert földerült az arcza. + +--Azon gondolkoztam, a mivel tisztába kell jönni az embernek, hogy +micsoda komplikáczióknak vagyok kitéve, még azokon felül, a melyeket már +kitapasztaltam. Most rájöttem... Nagyon kellemetlen meglepetéseket +hoznak nekem a járványos bajok. A múlt kolera alkalmával igen nagy +veszteségeket állottam ki. Meg az öngyilkosságok. Néha szezonja van +ennek is. Erre csak nem lehet számítani. Daliás szép urak sétálnak az +utczán, a szájukban szivar, mosolyognak s aztán puff, puff, itt is, ott +is... Az ilyesmi teljesen készületlenül talál. + +Betette a könyvet s csendesen ráütött az öklével, mintha ez azt +jelentené, hogy: no, mára rendben van. + +Már majdnem eltette, a mikor megint eszébe jutott valami. Rátámaszkodott +a vállamra s vizes lett a szeme, a mig beszélt. + +--Az aztán a legnagyobb baj, hogyha későn kezdi el az ember. Akkor már +bajos behozni némely nagy veszteséget. Például hát itt van az én dolgom. +A mikor a feleségem meghalt, még nem vezettem könyvet. Aztán jött a +difteritisz s elvitte a gyerekeket is. Micsoda fiu volt, bizonyosan +diplomás ember lett volna belőle. Beleszólt, a mikor a nagy emberek +beszéltek, politizált, a tanárok mindig izentek, hogy ne hagyjam annyit +tanulni, vigyem a mezőre... Hát aztán vittem a mezőre, vissza sem +hoztam... Ezt nem lehet behozni. Adok még magamnak vagy harmincz +esztendőt, hanem ez is kevés. Nem, nem, teljességgel nem lehet behozni. + + + + +A LOVAK + +I. + + +Gyéreséknél közönséges vasárnap délelőtt volt. Nem vártak senkit. +Csendes, hangtalan volt az udvar, egy-egy ember mozgott rajta néha, +mikor a ház előtti gyepágyakat öntözni kezdte a kertész s az istállókból +elővezettek egy-egy lovat a kuthoz. Hátulról, a szérüs kertből tompa +puffogás hallatszott elő s ott, a honnan a hang jött, aranyos könnyü +polyva felleg libegett a levegőben. Egy-két részes csépelt, olyan +szegény emberek, a kik nem várhatják be a nagy masinát. Mikor lenn az +utcza végén harmadszor is harangoztak a templomban, a tágas veranda +lépcsőin lefelé elindult a nagyságos asszony a maga rendes vasárnapi +utjára. Kicsi, félénk, amolyan gyermekforma jószág volt a nagyságos +asszony, a széltől is féltette az ember, nehogy valami erősebb rohanás +ketté törje derékban s aztán elvigye, hogy ne maradjon belőle semmi. +Vele mentek a cselédek is és a mig végigmentek az udvaron, a +konyhaajtóból szájtátva bámult utánuk a fehérkötényes, fehérsapkás +szakács, a ki éppen valami czifra madárról kopasztotta le a sok fényes, +aranyos tollat. Közben megint visítani kezdett a kut csövében a +szivattyú, vedrekkel rakták körül az istállófiuk a kerekre szabott +pázsitot a kut körül s az istálló tornyában, a minek olyan szép +bádogfedele volt, mint a templomnak, megszólalt egy kis csengettyü, +olyanforma, mint a mi a nagy harang mellett van az unitáriusoknál. + +Lassu sorjában kifelé lépdeltek az ajtókon a lovak. Csupa gyönyörü nagy +állat, tipus mindenik a maga formájában. Kicsi fejü, nyulánk, hosszu +testü, agár formáju paripák jöttek előbb, aztán alacsonyabb, tömzsi +kanczák, kicsi fejjel, temperamentumos, ideges állatok, nyerítve, +ficzánkolva, aztán magas, nagyon finom testü lovak, a melyeknek járás +közben reszketett a lábuk s füleik, megijedtek még arra is, ha jobban +összeharapták a zablát, aztán olyan erőszakos dögök, a melyeket két +ficzkó vezetett végig az uton, belekapaszkodva a szijjakba. Ezek voltak +a legszebbek. Némelyik két lábra állott, ha csak hozzáért valamelyik +legény, félre ugrott, hogy földre rántotta volna a lovászokat, ha inkább +nem engednek, arra ment a merre ő akart s nem oda, a hova vezették, ha +megrántották szájában a zablát, fölugrott és nyihogott, igazi vadak. +Leghátul pedig egy kis fehér lovacskát vezetett elő egy gyerek s hosszu +sorban, egyesével a széles kerti uton megindult a sok ló meg a sok +cseléd a kut felé. + +Mikor már már kigabalyodott a csavaros gruppok közül az egész, kijött +Gyéres is a házból. Utána ballagott egy hosszu fiatal ember is, a kis +urfi tanitója s belesüppedt egy nagy puha székbe a verenda korlátja +mellett. Amolyan szegény diák forma fiu volt, a ki minden iránt +érdeklődik, ha muszáj, de legjobban szereti a csendet. Gyéres kihajolt a +korláton s tágra nyitott szemekkel, mint valami gondos kasznár, +vizsgálni kezdte a lovakat. Nem szólott egy szót se, pedig lett volna +mondani valója. Ez meglátszott az arczán, meg mozdulatain, a mint néha +félrekapta a fejét s a tanitóra pillantott. Ilyenkor azonban +elkedvetlenedett, kapkodta a nézését ide-oda, nyugtalankodott s az olyan +embernek a kellemetlensége látszott meg rajta, a ki valami fontos +mondandójához publikumot keres és senki sincs körülötte, a ki megértse. +Egyszer hosszasabban nézett a tanitóra s erre az fölugrott a székről. + +--Parancsol nagyságos ur. + +--Nem, nem, semmi. Maga nem érti. Ha maga konyítana a lóhoz, urrá +tenném. Próbálja meg, tanuljon bele... + +--Bajos az, nagyságos ur... + +--Bajos, persze, hogy az... Hirtelen a kut felé meredt a szeme és +retteneteset kiáltott. + +--Tódor! Te bitang! Jobbra, jobbra!--Megint a diván felé fordult s most +már dühös volt nagyon.--A Czézár majd agyonrugta Menelaust. Rongy +paraszt, ugy czibálja a ló, a hogy akarja.--Megint kifelé nézett s ujra +rákiabált a legényre.--Marha! Bolondulj meg! Tovább, ha mondom!--S +egyszerre a nélkül hogy valami átmenetet talált volna a dühből idáig, +lelkesedni kezdett. + +--Most nézze, most. A feketét... Ni, hogy vezeti a lovászt. Több esze +van, mint annak a baromnak, azt mondhatom. Megállott s ugy bámulta a +lovat, a mely akkorra már szétugrott a többi közt s két lábra ágaskodva +nyerített föl a tornáczra. A formáit nézze, a csipőjét, meg a lábát, hát +a hogy ideszól, nem ész az, nem?... + +A diák visszasüppedt a székbe s azt mondta, hogy: de igen, igen, szép, +gyönyörü állat. + +--Bolond maga! Ha embert akarok látni ezen a vidéken, akkor a lovat +nézem. Az individuum, karakter, tiszta egész. Csupa nemesség. Az akar, +az parancsol, az hasonlít hozzám, a ki ur vagyok. Csak nem akarja +melléjük állítani ezeket ni. Csupa hülye, én mondom magának. Maga se +jobb náluk. Az ember csak ember, de a ló... maga ezt nem érti. Nekem itt +köröskörül van egy csomó földem. Csak egyszer láttam volna, hogy a +paraszt felesel velem, ha én azt mondom, hogy igy legyen, vagy ugy, +megbecsülném az embert. A ló folyton opponál. Vérbelit kell venni +belőle, a milyen ez vagy az s aztán látom, hogy mi az akarat. Ha ráülök, +földhöz akar csapni, azt mondja, nem vagy olyan ur, hogy meg nyergelj, +ha beleütöm a sarkantyut, fölugrik az égig. Látja, olyan bolondok maguk +mind, hogy a lóról ugy beszélnek: állat, négylábu, esze sincs. Én tudom, +hogy magukat sarkantyuzom, ütöm, rugom, a mikor nekem tetszik s egyszer +se nyerítettek ellenem, hát maguk-e az emberek, vagy a ló? + +Valósággal önkivületben kitárta a karjait, mintha magához akarta volna +ölelni az istállókat is. + +--Drágáim... + + +II. + + +Lenn az utcza végén ujra harangozni kezdtek. Vége volt a templomnak s +nagyon halk, a levegőn átszüremlett hangokban valami olyast lehetett +hallani a templomi énekből, hogy: téged Isten dicsérünk... Ketten, +hárman, szépen egymás mellett fölfelé jöttek az emberek, aztán meg a +lányok, asszonyok, tiszta, szép ünneplőben s a sok hivő ember mögött még +lenn a meredékes utcza végén látszott a kicsi nagyságos asszony a +cselédekkel, a mint hazafelé tipeg. A nélkül, hogy a vonásaiba +beleláthatott volna az ember, meglátszott az arczán a hivőknél +templomozás után elkövetkező meghatottság, a mint jött szép csendesen és +nézte maga előtt az utat alázatosan, az Isten szolgálóleányához +illendőségesképpen. A cselédek is ilyenformán igyekeztek utána. + +Benn az udvarban ezalatt végeztek a csépléssel a részesek. A +polyvafelleg lassan-lassan alábbszállott, mig bele nem kapaszkodott egy +szélpászma s el nem hordta az egészet s az emberek bejöttek az udvarba, +hogy osztozzanak. Mikor a nagyságos ur elé járultak a kérelemmel, az +nagyon dühbe jött. + +--Vasárnap? Hogy én majd odaállok nektek vékát méregetni?... +Pusztuljatok mindjárt... + +Egy öreg paraszt előczihelődött a többi közül, hogy majd megfelel, de a +mikor már beszélnie kellett volna, még mindig csak a kalapját forgatta a +kezei között nagy zavarban s motyogott, hogy ugy, meg ugy, vasárnap is +enni kell, meg az urnak könnyű, annak nincsen különbség a pénzében meg +az idejében... Hátul elvezették már a lovakat. A sor eleje már eltűnt az +istálló fekete szájában, a mikor egy magas, karcsú fekete paripa az +utolsók közül kirántotta a kötőfék szárát a lovász kezéből s +visszanyargalt a tornácz felé. Rohantában harsányan röhögött. A +parasztok a tornácz falához lapultak előle s az öreg keresztet vetett +magára. + +--Vége, vége... agyontapos... + +Az ur fenn az erkélyen egyszerre elfeledkezett róluk s mosolyogva, +ragyogó arczczal csak a lovat nézte. Az állat nyihogva kapálta a földet +s nagyokat fujt a porba. Mintha csak jó reggelt akart volna mondani. +Mikor a kocsisok utána futottak, ezeknek is az arczába fujta orrából a +forró gőzt s a nélkül, hogy megfogták volna a fék szárát, elindult +előttük az istálló felé. Gyéres erősen megfogta a tanitó kabátját s +előbb a még mindig a tornácz alatt szorongó parasztokra mutatott, azután +meg a ló után mosolygott. + +--Nohát, lássa. Hogy elrémült ez a sok bamba. Utálatos... Hát emberek +ezek?... Mikor lenn megint szervezkedni kezdtek a parasztok, hogy elől +kezdjék az ügyüket s az öreg ujra hebegni kezdett, rettenetes dühbe +jött... + +--Most már elég. Kihozom a botot s szétverek köztetek. Mars! Ki innen! + +A parasztok lassan huzódtak a kapu felé. Mikor már jó messze voltak, +megállottak egy perczre, mint a kivert állatok és összeröffentek. + +--Megbánja még... Nem lesz ez mindig igy. + +--Többet ér neki egy lova, mint mi mind... + +Fenn a tornáczon pedig ujra lelkesedni kezdett Gyéres. Karonfogta a +tanítót és huzta maga után. + +--Jöjjön, jöjjön.--Mig átmentek az udvaron, éppen befordult a kapun a +nagyságos asszony. A tanító köszönt s oda akart menni, de Gyéres nem +engedte. Oda se nézett az asszony felé, hanem nekipirulva, lázasan ment +a maga után utján, maga után vonszolva a fekete kabátos, hosszu fiút. Az +istálló ajtóban megállott, nagyot kiáltott: + +--Czézár! Menelaus! + +Mikor a lovak nyerítve feleltek, a fiuhoz fordult. + +--Hallja! Hallja!--Egyik lovától a másikhoz szaladgált, simogatta őket, +némelyikkel beszélgetni kezdett.--Hogy vagy? Jó volt a zab, a +széna?--Nézze, a szeme beszél, hát nézze! Itt ez a csillogó pont az +öröm, itt a másiknál a sötétes folt, ez a kis elhomályosodás éppen a +pillák alatt, az a bánat.--Valami baja van. No mi az, mért sirsz? +Hallja, a másik hogy kaczag. Mennyire szeretnek.--Egy nagyszügyü pejnek +átölelte a nyakát. Az erős, nagy állat fölkapta a levegőbe és lóbázni +kezdte. Gyéres kaczagott.--Igy, igy mulassunk.--Egyszerre eleresztette a +ló nyakát s leesett a friss alomba a jászol mellé. A ló félreugrott, a +tanító meg a kocsisok megijedtek, de a gazda befeküdt még mélyebben a +szalmába, behunyta a szemeit is s boldogan elnyult a ló előtt, a mely +most már idegesen szaglászni kezdte, mintha idegen volna. + +--Ne rugjál agyon öreg, ne rugjál... + +A tanító kiabálni kezdett. + +--Jöjjön nagyságos ur, jöjjön. + +--Maga nem érti, nem érti... + +A tanító már kezdte érteni. Megijedt tőle. Azt gondolta, hogy most +visszaviszi ezt az embert a házba, azután fut, amerre lát. Nem marad egy +fedél alatt az ilyen bolonddal. Rémülten czibálta föl a szalmáról az +istállógőzbe belebódult embert s ugy lökdöste maga előtt, mint a +gyermeket. + +Az udvaron megint ott lézengett néhány paraszt. A részesek jöttek +vissza, még egyszer megbeszélni az osztozkodás dolgát. Azt mondták, hogy +nekik a malomba kell menni. Ha most elindul az ember, akkor se érkezik +vissza holnap reggelig a liszttel. Nagyon megbámulták a nagyságos urat s +abból, ahogy a fekete kabátos hosszu ember elbánt vele, látták, hogy +megint csak nem beszélhetik meg az osztozkodás dolgát. + +--Pedig semmi se volna az egész. Két zsák neki, egy zsák nekünk, megint +kettő neki, aztán egy nekünk.--A hogy a kezeit a levegőben lóbálta, +mintha a zsákokat czipelné, hamar eligazította az osztozást, hanem hát a +valóságban nem megy az olyan könnyen. Most már elkeseredve, csendes +dühhel mentek el. + +--A szegény ember kutya neki. Majd egyszer csak megjárja. + +--Segítnek abban a lovak is. + + +III. + + +Azután egy darabig beteg volt Gyéres. Valami értelmetlen betegsége +akadt. Az orvosok se igen tudtak kiokosodni belőle. Egy csomó +jeges-zacskót raktak a fejére, szörpös, émelygős orvosságokkal teli +kanalakat erőltették be az összeszorított fogai közé, de a mellett +napról-napra semmi ujat se tudtak mondani a nagyságos asszonynak, ha az +ura állapotáról kérdezősködött. Már az Istennel is kezdtek előhozakodni, +a mikor pedig a doktor, akárhogyan is szájára veszi az Isten nevét, +akkor baj van. + +Azután azonban mégis csak segített az Isten. A beteg lassan-lassan föl +is kelt az ágyból. Rátámaszkodott a nyurga diákra s a mikor sütött a +nap, már ki is sétáltak. Azért még nagyon gyönge volt. Egy darabig +tartotta magát, aztán egyszerre összeesett benne az erő, nyögött, sírt +és sóhajtozott a lovai után, meleg délelőttökön kiült a tornáczra és +végig nézte az itatást. Ilyenkor különösen fészkelődött a helyén és +sokszor elfulladt a hangja, mig rá akart kiabálni egy-egy kocsisra, a ki +ugy vezette ki a lovat, mintha tehenet huzna maga után. A doktorokkal +pedig veszekedett, hogy lóra akar ülni, hajtani akar, az istállóba akar. +Egyszer aztán nagysokára megengedték neki, hogy lovagoljon. A nagyságos +asszony kis fehér kanczáját nyergelték meg neki. A mikor elővezették a +lovat, siránkozni és nyöszörögni kezdett a nagyságos ur, mint egy +gyermek. + +--Miért nem ültetnek bárányra, vagy valami juhászkutyára? Ezt a kis +rongyot hozzák ide. Letörik a dereka... + +Kétfelől tartották, amig elhelyezkedett a nyeregben. Amikor elindult már +mosolygott. Kezdte jól érezni magát a nyeregben. Egyszerre csak +megindult lassan trappba, aztán ki a kapun s a tornáczról már csak +annyit láttak, hogy galoppba iramodott a megrémült kis fehér lovacska s +eltünt az utcza végén. + +A nagyságos asszony nagyon megijedt. Lihegve szaladt le az istállóba s +rákiáltott az első lovászra, a ki a jászol mellett ácsorgott. + +--Vincze! Lóra hamar. Nyargalj a nagyságos ur után, tudod milyen gyönge. + +A nagyságos ur pedig már jött vissza. Reszketett alatta a ló, a zabláról +tenyérnyi czafatokban szakadt le a tajték, a lovasnak pedig a +boldogságba belebágyadt a szeme, ragyogott az arcza. Egyenesen +belovagolt az istállóba s parancsolni kezdett. + +--Elő a kocsit, az enyimet. Kettőt elől, hármat a rud mellé... +Vadakat... ló legyen, nem szamár... Czézár, Menelaus, Didó, a rud +mellé... Hozd le az ostoromat... Repülni akarok... + +Amikor látta, hogy nem sietnek s a sok kocsis összebámul, a zekéje +zsebéből előrántotta a revolvert. + +--Agyonlőlek kutya, ha gondolkozol mikor én beszélek.--Már lőtt is. A +golyó elsivított az egyik lovász füle mellett s tompa koppanással +lehullott a falról. + +Erre szétszaladt mindenki, csak az asszony maradt ott. Kérlelni kezdte a +nekibolondult embert. + +--Ne még. Két-három hét mulva... + +Gyéres rá se nézett. Türelmetlenül tappogott az agyagos padlón s nézte, +hogyan vezetik elő a lovakat. Egy inas lehozta az ostort. A kezébe +vette, nézte, hogyan hajlik, aztán kiment az istálló elé, egyet-kettőt +kongatott vele a levegőben, de türelmetlenül, inkább csak azért, hogy +teljék az idő. Azalatt azt nézte, hogy hogyan fognak be. Előhuztak egy +két kerekü kis kocsit, a mi egyéb sem volt, mint kerék, meg egy ülés s +eléje sorakoztatták a lovakat, csupa pihent állatot, mindeniket egy-egy +lovász tartotta féken. Az asszony körülszaladgált s a mikor látta, hogy +csakugyan nem tréfa a dolog, segítségért kiabált. + +--Doktor! Doktor! + +Nem jött senki s már elkészült a fogat. A lovak nyihogva ágaskodtak, még +egy pár szijat kellett becsatolni, de Gyéres már felugrott az ülésbe. +Pillanat alatt rendbeszedte kezében a gyeplőszárakat, egy szempillanatra +felállott, kieresztette az ostort, vadat, hangosat kiáltott, a miben +azonban benne volt minden szenvedélye, a mit az előtte toporzékoló +állatok iránt érzett, lovászok szétugráltak előle s a két nagy kerék +őrült iramodásban kikanyarodott az udvarról. A kicsi asszony szájtátva +bámult utána s a mikor a porát se látta, egyszerre, mintha csak most +ébredt volna fel a kábultságából, térdre esett az istálló előtt s +imádkozni kezdett.--Miatyánk, ki vagy a mennyekben...--Nem tudta tovább +mondani, megkapta hirtelen a sejtés s jajgatva szaladni kezdett. A +kapunál már elhagyta az ereje és csak nyögött. + +--Sohase jön vissza... vége, vége... + +Gyéres pedig rohant. Egyszer megakarta törülni a homlokát s ezzel +leverte a fejéről a kalapot. Betegsége alatt megnőtt a haja s most +lobogott utána a levegőben. Lábait nekifeszítette a kocsi deszkájának s +erősen tartotta a gyeplőt. A mikor a keze fáradni kezdett, engedett. A +falu végén bekanyarodott a tarlóba. A mint ott rohant végig, egy-egy +rögön magasra ugrott vele a kocsi. Még mindég nem rohantak elég vadul a +lovak. Most már a gyeplővel nem is sokat törődött, csak az ostorral +cserdített be egyszer-egyszer az állatok közé s hátravetette magát a +keskeny párnára, hogy csak ugy uszott előre s a lovakat nézte, hogy +hogyan vágtattak a földekbe, a messzibe, a semmibe s egy-egy pillanatra +behunyta a szemét, mint a gyermek a mikor hintázik. + +Messzire egy vesszőkerítést pillantott meg. Most már akadályt akart, +valamit, a mit keresztül törjön. Arra fordította a lovakat s +önkívületben látta, hogy most már mindjárt ott vannak, nekimennek. Ujra +fölállott várta, a mig odaérnek, hogy keresztülgázolnak majd ezen a +semmin, valami rongy parasztnak az összelopkodott korlátján... egy +pillanatig azt is látta, hogyan buknak egymásra a kocsi előtt a lovak s +aztán ő is beesett közéjük. + +Már nem tudta megkülönböztetni a sok közül, hogy melyik ló az, a +melyiknek a kemény czombjára ejtette le a fejét... Még érezte, hogy a +mellébe, meg az oldalába rug valamelyik állat a sok közül, de a mire +körül akart nézni, az agyát tompította el egy patkó, a mi belemélyedt a +fejébe. Még nyögött, a mikor kiszaladt segítségnek a paraszt. + + + + + + +End of Project Gutenberg's Thury Zoltán összes művei, vol. I, by Zoltán Thury + +*** END OF THIS PROJECT GUTENBERG EBOOK THURY ZOLTÁN ÖSSZES MŰVEI, VOL. I *** + +***** This file should be named 19749-0.txt or 19749-0.zip ***** +This and all associated files of various formats will be found in: + http://www.gutenberg.org/1/9/7/4/19749/ + +Produced by Tamás Róth, Szever Pál and the Online +Distributed Proofreading Team. With special thanks to the +library of Pécs, especially to the director, József +Kereszturi for the help in selecting and borrowing the +books. + + +Updated editions will replace the previous one--the old editions +will be renamed. + +Creating the works from public domain print editions means that no +one owns a United States copyright in these works, so the Foundation +(and you!) can copy and distribute it in the United States without +permission and without paying copyright royalties. Special rules, +set forth in the General Terms of Use part of this license, apply to +copying and distributing Project Gutenberg-tm electronic works to +protect the PROJECT GUTENBERG-tm concept and trademark. Project +Gutenberg is a registered trademark, and may not be used if you +charge for the eBooks, unless you receive specific permission. If you +do not charge anything for copies of this eBook, complying with the +rules is very easy. You may use this eBook for nearly any purpose +such as creation of derivative works, reports, performances and +research. They may be modified and printed and given away--you may do +practically ANYTHING with public domain eBooks. Redistribution is +subject to the trademark license, especially commercial +redistribution. + + + +*** START: FULL LICENSE *** + +THE FULL PROJECT GUTENBERG LICENSE +PLEASE READ THIS BEFORE YOU DISTRIBUTE OR USE THIS WORK + +To protect the Project Gutenberg-tm mission of promoting the free +distribution of electronic works, by using or distributing this work +(or any other work associated in any way with the phrase "Project +Gutenberg"), you agree to comply with all the terms of the Full Project +Gutenberg-tm License (available with this file or online at +http://gutenberg.org/license). + + +Section 1. General Terms of Use and Redistributing Project Gutenberg-tm +electronic works + +1.A. By reading or using any part of this Project Gutenberg-tm +electronic work, you indicate that you have read, understand, agree to +and accept all the terms of this license and intellectual property +(trademark/copyright) agreement. If you do not agree to abide by all +the terms of this agreement, you must cease using and return or destroy +all copies of Project Gutenberg-tm electronic works in your possession. +If you paid a fee for obtaining a copy of or access to a Project +Gutenberg-tm electronic work and you do not agree to be bound by the +terms of this agreement, you may obtain a refund from the person or +entity to whom you paid the fee as set forth in paragraph 1.E.8. + +1.B. "Project Gutenberg" is a registered trademark. It may only be +used on or associated in any way with an electronic work by people who +agree to be bound by the terms of this agreement. There are a few +things that you can do with most Project Gutenberg-tm electronic works +even without complying with the full terms of this agreement. See +paragraph 1.C below. There are a lot of things you can do with Project +Gutenberg-tm electronic works if you follow the terms of this agreement +and help preserve free future access to Project Gutenberg-tm electronic +works. See paragraph 1.E below. + +1.C. The Project Gutenberg Literary Archive Foundation ("the Foundation" +or PGLAF), owns a compilation copyright in the collection of Project +Gutenberg-tm electronic works. Nearly all the individual works in the +collection are in the public domain in the United States. If an +individual work is in the public domain in the United States and you are +located in the United States, we do not claim a right to prevent you from +copying, distributing, performing, displaying or creating derivative +works based on the work as long as all references to Project Gutenberg +are removed. Of course, we hope that you will support the Project +Gutenberg-tm mission of promoting free access to electronic works by +freely sharing Project Gutenberg-tm works in compliance with the terms of +this agreement for keeping the Project Gutenberg-tm name associated with +the work. You can easily comply with the terms of this agreement by +keeping this work in the same format with its attached full Project +Gutenberg-tm License when you share it without charge with others. + +1.D. The copyright laws of the place where you are located also govern +what you can do with this work. Copyright laws in most countries are in +a constant state of change. If you are outside the United States, check +the laws of your country in addition to the terms of this agreement +before downloading, copying, displaying, performing, distributing or +creating derivative works based on this work or any other Project +Gutenberg-tm work. The Foundation makes no representations concerning +the copyright status of any work in any country outside the United +States. + +1.E. Unless you have removed all references to Project Gutenberg: + +1.E.1. The following sentence, with active links to, or other immediate +access to, the full Project Gutenberg-tm License must appear prominently +whenever any copy of a Project Gutenberg-tm work (any work on which the +phrase "Project Gutenberg" appears, or with which the phrase "Project +Gutenberg" is associated) is accessed, displayed, performed, viewed, +copied or distributed: + +This eBook is for the use of anyone anywhere at no cost and with +almost no restrictions whatsoever. You may copy it, give it away or +re-use it under the terms of the Project Gutenberg License included +with this eBook or online at www.gutenberg.org + +1.E.2. If an individual Project Gutenberg-tm electronic work is derived +from the public domain (does not contain a notice indicating that it is +posted with permission of the copyright holder), the work can be copied +and distributed to anyone in the United States without paying any fees +or charges. If you are redistributing or providing access to a work +with the phrase "Project Gutenberg" associated with or appearing on the +work, you must comply either with the requirements of paragraphs 1.E.1 +through 1.E.7 or obtain permission for the use of the work and the +Project Gutenberg-tm trademark as set forth in paragraphs 1.E.8 or +1.E.9. + +1.E.3. If an individual Project Gutenberg-tm electronic work is posted +with the permission of the copyright holder, your use and distribution +must comply with both paragraphs 1.E.1 through 1.E.7 and any additional +terms imposed by the copyright holder. Additional terms will be linked +to the Project Gutenberg-tm License for all works posted with the +permission of the copyright holder found at the beginning of this work. + +1.E.4. Do not unlink or detach or remove the full Project Gutenberg-tm +License terms from this work, or any files containing a part of this +work or any other work associated with Project Gutenberg-tm. + +1.E.5. Do not copy, display, perform, distribute or redistribute this +electronic work, or any part of this electronic work, without +prominently displaying the sentence set forth in paragraph 1.E.1 with +active links or immediate access to the full terms of the Project +Gutenberg-tm License. + +1.E.6. You may convert to and distribute this work in any binary, +compressed, marked up, nonproprietary or proprietary form, including any +word processing or hypertext form. However, if you provide access to or +distribute copies of a Project Gutenberg-tm work in a format other than +"Plain Vanilla ASCII" or other format used in the official version +posted on the official Project Gutenberg-tm web site (www.gutenberg.org), +you must, at no additional cost, fee or expense to the user, provide a +copy, a means of exporting a copy, or a means of obtaining a copy upon +request, of the work in its original "Plain Vanilla ASCII" or other +form. Any alternate format must include the full Project Gutenberg-tm +License as specified in paragraph 1.E.1. + +1.E.7. Do not charge a fee for access to, viewing, displaying, +performing, copying or distributing any Project Gutenberg-tm works +unless you comply with paragraph 1.E.8 or 1.E.9. + +1.E.8. You may charge a reasonable fee for copies of or providing +access to or distributing Project Gutenberg-tm electronic works provided +that + +- You pay a royalty fee of 20% of the gross profits you derive from + the use of Project Gutenberg-tm works calculated using the method + you already use to calculate your applicable taxes. The fee is + owed to the owner of the Project Gutenberg-tm trademark, but he + has agreed to donate royalties under this paragraph to the + Project Gutenberg Literary Archive Foundation. Royalty payments + must be paid within 60 days following each date on which you + prepare (or are legally required to prepare) your periodic tax + returns. Royalty payments should be clearly marked as such and + sent to the Project Gutenberg Literary Archive Foundation at the + address specified in Section 4, "Information about donations to + the Project Gutenberg Literary Archive Foundation." + +- You provide a full refund of any money paid by a user who notifies + you in writing (or by e-mail) within 30 days of receipt that s/he + does not agree to the terms of the full Project Gutenberg-tm + License. You must require such a user to return or + destroy all copies of the works possessed in a physical medium + and discontinue all use of and all access to other copies of + Project Gutenberg-tm works. + +- You provide, in accordance with paragraph 1.F.3, a full refund of any + money paid for a work or a replacement copy, if a defect in the + electronic work is discovered and reported to you within 90 days + of receipt of the work. + +- You comply with all other terms of this agreement for free + distribution of Project Gutenberg-tm works. + +1.E.9. If you wish to charge a fee or distribute a Project Gutenberg-tm +electronic work or group of works on different terms than are set +forth in this agreement, you must obtain permission in writing from +both the Project Gutenberg Literary Archive Foundation and Michael +Hart, the owner of the Project Gutenberg-tm trademark. Contact the +Foundation as set forth in Section 3 below. + +1.F. + +1.F.1. Project Gutenberg volunteers and employees expend considerable +effort to identify, do copyright research on, transcribe and proofread +public domain works in creating the Project Gutenberg-tm +collection. Despite these efforts, Project Gutenberg-tm electronic +works, and the medium on which they may be stored, may contain +"Defects," such as, but not limited to, incomplete, inaccurate or +corrupt data, transcription errors, a copyright or other intellectual +property infringement, a defective or damaged disk or other medium, a +computer virus, or computer codes that damage or cannot be read by +your equipment. + +1.F.2. LIMITED WARRANTY, DISCLAIMER OF DAMAGES - Except for the "Right +of Replacement or Refund" described in paragraph 1.F.3, the Project +Gutenberg Literary Archive Foundation, the owner of the Project +Gutenberg-tm trademark, and any other party distributing a Project +Gutenberg-tm electronic work under this agreement, disclaim all +liability to you for damages, costs and expenses, including legal +fees. YOU AGREE THAT YOU HAVE NO REMEDIES FOR NEGLIGENCE, STRICT +LIABILITY, BREACH OF WARRANTY OR BREACH OF CONTRACT EXCEPT THOSE +PROVIDED IN PARAGRAPH F3. YOU AGREE THAT THE FOUNDATION, THE +TRADEMARK OWNER, AND ANY DISTRIBUTOR UNDER THIS AGREEMENT WILL NOT BE +LIABLE TO YOU FOR ACTUAL, DIRECT, INDIRECT, CONSEQUENTIAL, PUNITIVE OR +INCIDENTAL DAMAGES EVEN IF YOU GIVE NOTICE OF THE POSSIBILITY OF SUCH +DAMAGE. + +1.F.3. LIMITED RIGHT OF REPLACEMENT OR REFUND - If you discover a +defect in this electronic work within 90 days of receiving it, you can +receive a refund of the money (if any) you paid for it by sending a +written explanation to the person you received the work from. If you +received the work on a physical medium, you must return the medium with +your written explanation. The person or entity that provided you with +the defective work may elect to provide a replacement copy in lieu of a +refund. If you received the work electronically, the person or entity +providing it to you may choose to give you a second opportunity to +receive the work electronically in lieu of a refund. If the second copy +is also defective, you may demand a refund in writing without further +opportunities to fix the problem. + +1.F.4. Except for the limited right of replacement or refund set forth +in paragraph 1.F.3, this work is provided to you 'AS-IS' WITH NO OTHER +WARRANTIES OF ANY KIND, EXPRESS OR IMPLIED, INCLUDING BUT NOT LIMITED TO +WARRANTIES OF MERCHANTIBILITY OR FITNESS FOR ANY PURPOSE. + +1.F.5. Some states do not allow disclaimers of certain implied +warranties or the exclusion or limitation of certain types of damages. +If any disclaimer or limitation set forth in this agreement violates the +law of the state applicable to this agreement, the agreement shall be +interpreted to make the maximum disclaimer or limitation permitted by +the applicable state law. The invalidity or unenforceability of any +provision of this agreement shall not void the remaining provisions. + +1.F.6. INDEMNITY - You agree to indemnify and hold the Foundation, the +trademark owner, any agent or employee of the Foundation, anyone +providing copies of Project Gutenberg-tm electronic works in accordance +with this agreement, and any volunteers associated with the production, +promotion and distribution of Project Gutenberg-tm electronic works, +harmless from all liability, costs and expenses, including legal fees, +that arise directly or indirectly from any of the following which you do +or cause to occur: (a) distribution of this or any Project Gutenberg-tm +work, (b) alteration, modification, or additions or deletions to any +Project Gutenberg-tm work, and (c) any Defect you cause. + + +Section 2. Information about the Mission of Project Gutenberg-tm + +Project Gutenberg-tm is synonymous with the free distribution of +electronic works in formats readable by the widest variety of computers +including obsolete, old, middle-aged and new computers. It exists +because of the efforts of hundreds of volunteers and donations from +people in all walks of life. + +Volunteers and financial support to provide volunteers with the +assistance they need, is critical to reaching Project Gutenberg-tm's +goals and ensuring that the Project Gutenberg-tm collection will +remain freely available for generations to come. In 2001, the Project +Gutenberg Literary Archive Foundation was created to provide a secure +and permanent future for Project Gutenberg-tm and future generations. +To learn more about the Project Gutenberg Literary Archive Foundation +and how your efforts and donations can help, see Sections 3 and 4 +and the Foundation web page at http://www.pglaf.org. + + +Section 3. Information about the Project Gutenberg Literary Archive +Foundation + +The Project Gutenberg Literary Archive Foundation is a non profit +501(c)(3) educational corporation organized under the laws of the +state of Mississippi and granted tax exempt status by the Internal +Revenue Service. The Foundation's EIN or federal tax identification +number is 64-6221541. Its 501(c)(3) letter is posted at +http://pglaf.org/fundraising. Contributions to the Project Gutenberg +Literary Archive Foundation are tax deductible to the full extent +permitted by U.S. federal laws and your state's laws. + +The Foundation's principal office is located at 4557 Melan Dr. S. +Fairbanks, AK, 99712., but its volunteers and employees are scattered +throughout numerous locations. Its business office is located at +809 North 1500 West, Salt Lake City, UT 84116, (801) 596-1887, email +business@pglaf.org. Email contact links and up to date contact +information can be found at the Foundation's web site and official +page at http://pglaf.org + +For additional contact information: + Dr. Gregory B. Newby + Chief Executive and Director + gbnewby@pglaf.org + + +Section 4. Information about Donations to the Project Gutenberg +Literary Archive Foundation + +Project Gutenberg-tm depends upon and cannot survive without wide +spread public support and donations to carry out its mission of +increasing the number of public domain and licensed works that can be +freely distributed in machine readable form accessible by the widest +array of equipment including outdated equipment. Many small donations +($1 to $5,000) are particularly important to maintaining tax exempt +status with the IRS. + +The Foundation is committed to complying with the laws regulating +charities and charitable donations in all 50 states of the United +States. Compliance requirements are not uniform and it takes a +considerable effort, much paperwork and many fees to meet and keep up +with these requirements. We do not solicit donations in locations +where we have not received written confirmation of compliance. To +SEND DONATIONS or determine the status of compliance for any +particular state visit http://pglaf.org + +While we cannot and do not solicit contributions from states where we +have not met the solicitation requirements, we know of no prohibition +against accepting unsolicited donations from donors in such states who +approach us with offers to donate. + +International donations are gratefully accepted, but we cannot make +any statements concerning tax treatment of donations received from +outside the United States. U.S. laws alone swamp our small staff. + +Please check the Project Gutenberg Web pages for current donation +methods and addresses. Donations are accepted in a number of other +ways including checks, online payments and credit card donations. +To donate, please visit: http://pglaf.org/donate + + +Section 5. General Information About Project Gutenberg-tm electronic +works. + +Professor Michael S. Hart is the originator of the Project Gutenberg-tm +concept of a library of electronic works that could be freely shared +with anyone. For thirty years, he produced and distributed Project +Gutenberg-tm eBooks with only a loose network of volunteer support. + + +Project Gutenberg-tm eBooks are often created from several printed +editions, all of which are confirmed as Public Domain in the U.S. +unless a copyright notice is included. Thus, we do not necessarily +keep eBooks in compliance with any particular paper edition. + + +Most people start at our Web site which has the main PG search facility: + + http://www.gutenberg.org + +This Web site includes information about Project Gutenberg-tm, +including how to make donations to the Project Gutenberg Literary +Archive Foundation, how to help produce our new eBooks, and how to +subscribe to our email newsletter to hear about new eBooks. diff --git a/19749-0.zip b/19749-0.zip Binary files differnew file mode 100644 index 0000000..45d362e --- /dev/null +++ b/19749-0.zip diff --git a/19749-8.txt b/19749-8.txt new file mode 100644 index 0000000..8be528f --- /dev/null +++ b/19749-8.txt @@ -0,0 +1,9251 @@ +Project Gutenberg's Thury Zoltn sszes mvei, vol. I, by Zoltn Thury + +This eBook is for the use of anyone anywhere at no cost and with +almost no restrictions whatsoever. You may copy it, give it away or +re-use it under the terms of the Project Gutenberg License included +with this eBook or online at www.gutenberg.org + + +Title: Thury Zoltn sszes mvei, vol. I + Ketty s egyb elbeszlsek + +Author: Zoltn Thury + +Release Date: November 10, 2006 [EBook #19749] + +Language: Hungarian + +Character set encoding: ISO-8859-2 + +*** START OF THIS PROJECT GUTENBERG EBOOK THURY ZOLTN SSZES MVEI, VOL. I *** + + + + +Produced by Tams Rth, Szever Pl and the Online +Distributed Proofreading Team. With special thanks to the +library of Pcs, especially to the director, Jzsef +Kereszturi for the help in selecting and borrowing the +books. + + + + + + +THURY ZOLTN + +SSZES MVEI + + + + +ELS KTET + +KETTY S EGYB ELBESZLSEK + + + + +Nyomatott a kiad Kner Izidor knyvnyomdjban + + + +GYOMA + +1908 + + + + + + +TARTALOMJEGYZK + + +Ketty +A sztrjk +A stemny +Kmvesek +Becslet +Az egr +A legszegnyebb vrtan +A vacsora +A miniszter vendgei +A hatodik +Az ezred +A gyermek +Klvria +Az igazsg +Anna +A vast +Urak s parasztok +Este +jjel +Orvossgok +Szerencstlensg +A botrny +A kt Glubovitz +A komponista +A szerz +Rubin urnl +Az regrend ur +A tisztessges emberek +Az utols rban +Kt boltos +Tercsa nni gyermeket nevel +Logika +t kell dolgozni a knyvet +Sttsg +A kirly s a pipacs +A farkas +A kt fiu +Raffay tisztelend ur +A speczilista +A Flrin filozfija +A lovak + + + + + +KETTY + +I. + + +A brgerstrassei nagy czivilkaszrnya dobrakerlt s j olcsn jutott +hozz a szp nagy hzhoz valami Huber nev vastag, goromba kp bajor. A +mncheni hzakon nagyon sok az adssg, annak esett ldozatul a +czivilkaszrnya is. Nem valami tlsgosan nagy plet ez, hanem a +krnyezet kunyhi kzl ugy kiemelkedik a ngy emeletvel, mint a milyen +nagy egy hegy a hangyazsombk mellett--s szablyos, mint egy koczka, +nincs rajta semmi felesleges. A falait mr megszrktette a sok h s +es s csupa szk, munksemberek szmra ptett lakosztly miatt lett +kaszrnya a neve. Huber ur msnap bekltzkdtt a fldszintre s +minthogy meg akarta ismerni a lakit, mindjrt ebd utn behivatta a +hzmesternt. + +--No csak szintn rukkoljon ki mindennel. Fizetnek a lakk? + +--Ht igen, igen--hmmgtt az asszony. + +--Pontosan? + +--Igen, igen... Ltszott, hogy szeretne el is hallgatni valamit, ez az +ember nem ugy nz ki, mint aki kegyelmet ismer a lakkkal szemben, de +Huber ur nem elgedett meg a felelettel. + +--Szmllja el, kik fizetnek pontosan s kik rendetlenkednek... No, +befagyott a szja? + +A szegny j asszony ltta, hogy itt nincs mentsg, pontosan beszmolt +ht a lakkrl. + +--Az els emeleten a krpitos megksik nha egy-kt nappal, hanem azrt +nagyon becsletes ember. Erre az emeletre aztn nincs panasz. A msodik +egszen pontos, sokszor mg elre ideadja a pnzt egynmelyik, nehogy +elkltse. A harmadik emeleten lakik egy vmhivatalnok... + +--Balra, jobbra? + +--Jobbra, az egy kicsit krtys, de ha szerencsje van, kt-hrom +hnaprl egyszerre teszi le a gondjt. Fenn az atelierben egy fest +lakik, az bizony nagyon szegny ember. Beteges is, sokszor hetekig +fekszik, nem tud dolgozni sem... + +--Menjen fel s mondja meg neki, hogy holnap reggelre kltzzk ki. + +Az asszony megijedt. + +--n mondjam neki? + +--Maga ht. + +--n nem, krem. + +--Mirt, taln nagyon mrges ember. + +--Nem, dehogy, de flek... + +--Mitl? + +--Nagyon szegny ember az s szerencstlen is, meg beteg, csak nem +maradhat laks nlkl. Tl van most, uram, nem nyr. Sohase vennm a +lelkemre, ha nagy elbusulsban valami krt tenne magban. + +--Mondott valami ilyest? + +--Mondott bizony, azt mondta, hogy ha mr innen is kizavarjk, agyonlvi +magt. Vrjk meg, a meddig kszen lesz valamivel, ngy-t kpe is munka +alatt van, majd csak sikerl szereznie valamit. A volt hziur r is +hagyta a dolgot, szvesen vrt neki, mert ltta, hogy msklnben derk +ember. Vrjunk taln mi is mg egy kicsit. + +--Ezzel majd elvgzem n--mondta Huber ur s flment az atelierbe. + +Kopogsra egy spadt, szikr fiatal ember kiltotta ki a _szabadot_ s +bizonyosan azt hitte, hogy valami megrendelvel van dolga, mert rm +szaladt vgig az arczn. Huber ur azonban gyorsan szretrtette s +vgzett is vele hamar. + +--n lakik ebben a szobban? + +--n, szolglatra lehetek valamiben? + +--Huber vagyok, az uj hztulajdonos. Hallottam, hogy urasgod +rendetlenl fizeti a hzbrt. Ugy rendeztem be a dolgomat, hogy csupa j +lakim legyenek, azrt holnap dlig fizesse ki egy hnapra a hzbrt, +vagy hurczolkodjk ki. Azt is mondta a hzmestern, hogy fbe akarja +magt lni. Ebben az esetben legyen szives megkmlni a hzamat a +botrnytl, elg nagy az angolkert. Ehez tartsa magt, krem, mert n +nem szeretem a teketrit. + +A szegny fest kapkodott ide-oda, valamit felelni akart, de mire szhoz +jutott volna, Huber ur mr lenn jrt a vmhivatalnoknl. Nem tudta, hogy +mit tegyen? Sirni szeretett volna, de nem jtt kny a szembe, csak nagy +kesersg tlttte el egyszerre s annl inkbb dltak benne az +indulatai, mert rezte a tehetetlensgt. Ha nhny aranya lett volna, +hogy a szeme kz vghatn annak az arcztlan gazdag embernek, +megknnyebblne, de nincs s ki fogjk kergetni az utczra. Hogy azutn +mi lesz, arra nem is gondolt, csak a csfos elmenetelre. Kikaczagjk +majd ezek az emberek a mvszt, a kinek mg annyi pnze sincs, hogy ki +tudn fizetni ezt a lyukat. Homlokn megfeszltek az idegei, ugy eltelt +gonddal az agya. Hiba gondolkozott, el se tudta kpzelni, hogy honnan +vehetne pnzt. Kzel volt a megfulladshoz, annyira rnehezedett mellre +a flledt leveg s a nagy gond. A tprengsben megfjult a feje, majdnem +ntudatlanul botorklt ki az ajtn s le a lpcskn, ki az utczra. + +Knn a szlling hpelyhekkel kzdtt egy kis mrcziusi napfny, mintha +kergetznnek a sugarak a hval, csupa jtk az egsz leveg. Egy gyerek +meglkte futtban, de ezt szre se vette, csak ment elre, maga se tudta +merre. Bejrt egy csom utczt, a csips hideg megkktette arcza +halvnysgt s vkony, kopott ruhin tjrt a szl. Betvedt egy +mrushoz, a kinl mr sokat alkalmatlankodott. A mint belpett az +ajtn, mr idegess lett a nagytekintet frfi s meg se hallgatta a +hebegst. + +--Nem lehet krem, a mi zletnk nem ellegekre van ptve. + +--A nlkl nem dolgozhatom... + +--Szomor, de nem tehetnk rla. + +Shajtva ment haza, egyszerre eloszlott mg az a kis nrzete is, a mit +eddig olyan fltkenyen polt. Sehol se veszik semmibe, nmagnak csak +nem hazudhatik egyebet, a mikor ltja a valsgot. Bolondsg igy lni, a +leghalvnyabb kiltsa sincsen a boldogulsra. Mit akar ht mg? Ezen +tprengett, mire hazarkezett. + + +II. + + +Atelierjben egy szp, fiatal lenykt tallt. A nagy ablakfal eltt +llott s rdekldve, kivncsian lapozgatott egy vzlatknyvben. A mvsz +abbl a sorsbl szedi legszebb hangulatait, melyben l, csupa nyomor +volt a knyvbe rajzolva. Rongyos nagykend, vn olasz modellek, ellesve +az akadmia eltti hidegben, hes gyermekek, akikrl czafatban lgott le +a ruha, beesett, spadt, sovny arczok, minden lapon egy-egy vergd +let. A lny komoly, odaad figyelemmel mlyedt bele egy-egy vzlatba, +rtapadt a tekintete a vonsokra s ltszott az arczn, hogy nagyon +meghatottk a kpek. Nagy, komoly szemeit flvetette, amikor flnyilott +az ajt s nem ijedt meg a szokatlan helyzet miatt, hanem egyszeren, +termszetesen ksznttte a festt. + +--J napot, bocssson meg, hogy itt vrakoztam nre, de nem akartam a +lpcsn utjt llani. + +--Ki n, kisasszony? + +--A hztulajdonos lenya vagyok, Ketty. + +--Valami ujat izent taln az apja? + +--Nem, azt sem tudja, hogy itt vagyok. Magam akarom nt valamire krni. + +--Mi az? + +--Fessen le engem. + +A fest elknyszeredve nzett erre-arra, nem volt biz' itt semmi +olyasmi, amivel kpet lehetne kezdeni. Egy csom festk szradt a +palettjra, azt mr fel nem higtja semmifle olaj, sehol egy darabka +vszon, egy pillanatig azt gondolta, hogy taln gunyoldni akar vele a +leny, de mikor az arczra nzett, nagy jakaratot olvasott le rla. Azt +felelte ht neki, ami pen az ajkaira jtt. + +--Kisasszony, n nagyon szegny ember vagyok, megrendelse engem nagy +zavarbl ment ki, csakhogy ha ellegesen is nem segt rajtam, hozz sem +tudok kezdeni a kphez. + +A leny egszen termszetesnek tallta igy a dolgot s egy tven mrks +bankjegyet tett az asztalra. Szpteni se igyekezett a dolgot s olyan +egyenes komolysggal beszlt, mintha legalbb is tiz esztendvel idsebb +lenne. + +--Szvesen adok r elleget s apmtl azt is tudom, hogy n szegny. De +ez nem tesz semmit, mg jobban szeretem igy, tudom, hogy nagy gondot +fordt majd az n csnya kpemre. Holnap mr lhetek, ha ugy tetszik. + +--Ksznm, higyje el, hogy nagyon szorgalmas leszek. + +A fest flhivta a hzmesternt, s lekldte a pnzt a hzi urnak. +Elglten gondolt arra, hogy valamennyire elgttelt szerzett magnak +ezzel a nhny mrkval. Msnap j kedvvel kelt fel, befttetett, +valamennyire rendbehozta a fszkt s mikor a leny feljtt, elkezdtk a +munkt. + + +III. + + +Mikor a piktor kzbe-kzbe letette a palettt, sokat beszlgettek. +Mindenrl ssze-vissza, egyformn, rendszertelenl, szabadon +gondolkoztak mind a ketten s nha alig jutott eszkbe, hogy ujra +munkhoz kezdjenek. A lny azt mondta: + +--Az ls fraszt, a beszd pedig lvezetes. Inkbb beszljnk. + +--Ht a kppel mi lesz? + +--Az is elkszl, csak valamivel lassabban. Nem baj az. Ugy is apmat +akarom meglepni vele s neki mindegy, akr ma, akr egy ht mulva kapja +meg. + +--Nem sokat trdik a kpekkel? + +--Semmit. + +Mr voltak annyi bizalommal egyms irnt, hogy a fest megkrdezhette: + +--De a lenyval igen? + +--Velem se nagyon,--mondta a lny s keseren legyintett kezvel a +levegbe. Nem tartozom az zlethez, pedig csak zletember. Egsz nap +nincsen itthon, szaladgl a vrosban, mint valami commis, gorombskodik +itt is, ott is; nyer, veszt, de n senki vagyok neki. Tehetek amit +akarok, lhetek ugy, a mint pen a legjobbnak ltom, neki az +mindegy.--Egy kicsit elmlzott, htradlt a szken s shajtva beszlt +tovbb.--Egy kis szeretet nagyon boldogg tenne, nem lenne olyan res az +letem, mint most. rzem, hogy senki se ll hozzm kzel. Kr is +beszlni ilyesmirl, mert csak nagyon elkeseredem s azrt nem vltozik +semmi. + +A fest szrakozottan llott a vszon el s a httrt kezdte tfesteni +valami sttebb szinnel. Inkbb a fldet nzte, mint a vsznat, nagyon +elgondolkozott s neki is voltak szrevtelei arra, a mit a lny mondott. + +--Igy van mindentt, fogy a szivnk s n az esznk. Komoly dolog ez, +nagy talakulst jelent, megsinyli minden. Nem az n llapotra mondom, +taln tulozza is kiss, a mit mondott, hanem ltom naprl-napra +mindentt. Kevs az emberekben a szeretet, sok az zlet. A ki nem rti a +kereskedst, az elbukik. Mi nem rtjk. + +Sokig hallgattak aztn mind a ketten. A piktor szlalt meg elbb s nagy +volt hangjban az er. + +--n megmaradok annak, a ki voltam. Vgre is a mi igazsgunkrt is kell, +hogy kzdjn valaki. Szeretni kell mindent. Ki kell trni a szivnket s +nem elzrni. Ez a fld, ugy a milyen, soha se fog flemelni, sok benne +az, a mi bepiszkt, de az n eszmnyem szp, az nekem az anyag a +mvszetben, nem a mire nzni sem tudok. Szerelem, hla, becslet, +jsg, termszet--semmiben sem fogadni el azt, a miv tettk az emberek, +hanem a mint mi nzzk. Hogy naivak vagyunk, az nem tesz semmit, n +megvetem azt, aki ezt vdknt hozza fel ellenem. Legyen ms az okos, n +csak szeretni akarok s nagyon szeretni, ugy, a mint ma mr csak kevesen +tudnak. + +A lny magba szivott minden hangot s tgra nyitott szemekkel vrta, +hogy mg beszljen a fest. Az pedig elgondolkozott s ntudatlanul +babrlt a kpen. Az napra vge is lett a munknak, gpiesen fogtak kezet +egymssal. A leny mg visszafordult az ajtbl, mintha mondani akart +volna valamit, de azutn mgis csak sz nlkl ment el. + +Lenn nem tallta otthon az apjt s rlt, hogy egyedl maradhatott egsz +este. Belt a maga kis szobjba, lmpt se gyujtott, a mikor mr +besttedett, csak a sttben gondolkozott a divny tmljra dlve. +Valahogy igy gondolta ezt eddig is, csak formt nem tudott adni a +gondolatnak. Igen, igen, mindenben az eszmnyt, meg kell a salaktl +tiszttani az idelt, nemess lenni a gondolkozsban, kivlni a +tmegbl. Megtisztulni, megtisztulni! + +Krlnzve a szobban, szinte fzott. Ha az apjra gondolt, rezte, hogy +milyen messzire van tle. Magasan fltte ll s valami megvetsflt +rzett irnta. Most csak egy emberben ltja az igazit, utna vgyott, +hallgatni szerette volna mindig, a mit mond gynyrkdni benne s magban +ismtelgette minden szavt, mintha meg akarta volna tanulni az egszet. +Perczrl-perczre rezte, hogy mennyire tvolodik azoktl, a kikkel +egytt l s ha eddig valamennyire vonzdott hozzjuk, most ressg +maradt a vonzalom helyn a szivben s egy csom mly fanatizmus, csupa +olyan tanok, a melyek korltot emelnek kzte s a tbbi ember kztt. A +tbbi ember pedig els sorban az apja volt, ezt ismerte a legjobban s +mig magban flptette a maga hitvallst, megborzadt, hogy neki ilyen +apja van. Behivta a cseldet. + +--Ha apm hazajtt, mondja meg, hogy mr lefekdtem s hogy beteg +vagyok. + + +IV. + + +Msnap nem ment fl az atelierbe, flelmet rzett magban. Mg folyton +tartott lelkben a forradalom, elzrkzott mindenki ell s csak magban +szinezte ki a gondolatait, kislnyos lnksggel, de ntudatosan. +Harmadnap mr flment, de a kp keveset haladt. Sokat beszltek most mr +kzelebbrl, egyms mell lve. A frfi nha kipirult, a magban +felejtette a leny kezt. A leny csak hallgatta, mint egy idegen +orszgbl jtt szp szavu apostolt s tgra nyitott mly szemeiben +ltszott, hogy meg is rti s hogy lzba hozza az a tz, a melylyel a +fiatal ember vdi a maga igazsgt. + +Megrtettk egymst teljesen a maguk kln vilgban s zavarlag hatott +rjuk mg a hang is, a mi alulrl egyszer-egyszer felhangzott. Egyms +utn vgyakoztak mindig, szomoruan vltak el, rmmel tallkoztak ujra s +ha kezk az egymshoz rt, delej szaladt vgig rajtuk. Mikor a fiatal +ember szrevette, hogy szereti a lenyt, megijedt. Egyszerre +eltvoltani igyekezett magtl. Brmily nehezre esett is, kevesebbet +szlott hozz s szorgalmasabban dolgozott a kpen. A szegny lenyt +lehangolta ez a magaviselet, szomoran lt a helyn s egsz ms +kifejezst vett fl az arcza, mint a mi a kpre volt rajzolva. A fest +nem bnt semmit, csak legyen mr vge az egsznek, sietett, flt +magtl. + +Ketty sokszor fejfjsrl panaszkodott s elbb elment. Lassan haladt le +a lpcskn s igazn ugy nzett ki, mintha beteg lett volna. A fest +utna nzett s akkor sem tudta betenni az ajtt, mikor mr eltnt a +szemei ell. + +--Szegny gyermek... + +--Mr nem vagyunk mi egymshoz olyan szintk, mint eddig,--mondta +egyszer a leny s megteltek a szemei knynyel. + +--Mirt? De igen... + +--Mirt nem beszl nekem tbb arrl, a mint gondolkozik? Olyan szp +volt... + +--De nem igaz. + +--Nem! n mondja ezt? n? + +--n, belttam. Csak egy az igaz, az let, ugy a mint van. Ne hallgasson +semmi egybre, egyb minden hazugsg. Lssa, itt lnk, egyedl vagyunk +millik kztt, mit akarunk egyebet mint a millik? Ha lzadk vagyunk, +legzolnak minket, sokan vannak.--Kis sznetet tartott, keresett rveket +ehhez az uj okoskodshoz, de nem tudott meggyzds nlkl ugy beszlni, +hogy a leny el is higyje, a mit mond. Kapkodott erre-arra, rezte, hogy +gynge s ez elkesertette. Mit tudjon mondani ennek a lenynak, a ki ugy +nz r most is, mint a papra.--Az az igazsg, hogy gyengk vagyunk, a mi +fajtnk kihalt mr, vagy talakult. n is azon az uton vagyok, hogy ms +ember legyen bellem. Megjzanodtam, nem akarok ldozatul esni egy olyan +vallsnak, a miben nem hisz senki. + +--n hiszek. + +--Mi ketten, de aztn mutasson mg valakit, Senki sehol... Mi lesz +bellnk. Ketty, menjen szpen haza, hagyjon engem el. Nincs igazam, +szgyenlem magam, hogy telebeszltem a fejt bolondsggal. Mit csinlunk +mi ketten.--Htra huzdott s intett, hogy csak menjen, menjen a leny. +A szegny fiatal embert pedig lzass tette a sok beszd, egyszerre +megrmli, mikor mr a leny a kszbre tette a lbt, utna rohant s +megfogva a kezt, visszahuzta. + +--Vagy maradjon, de aztn legyen kszen mindenre. Szegnyek lesznk, +kinevetnek, megvetnek. + +Karjaiba fogta, a leny mosolyogva srt a vllra hajolva. Nem szlottak +semmit, csak leltk egymst, mintha fltek volna, hogy most mindjrt +elrppen a msik. + + + + +A SZTRJK. + +I. + + +A bcsi kenderfinomt-gyrban egy hete sznetel a munka. Az elmlt +szombaton deputczit kldtek a munksok az igazgathoz s bremelst +kveteltek. Az igazgat a legkerekebben visszautastotta ket s +csendrsgrt telegraflt a parancsnoksghoz. Ezzel nem szabad ksni, +mert ksbb aztn nagyon megbnhatja az ember. A tzeket kioltottk az +egsz gyrpletben, raktrak, gphz, mhelyek kapuira a zr mell +fltettk a lakatokat is. Kizavartak az udvarbl minden oda nem tartozt +s elnmult az egsz telep. A munksok a gyr kantinjai helyett +sztoszlottak a falubeli kocsmkban, sznokoltak, ittak s kimondtk, +hogy gazember az, a ki munkba ll, mig kvetelseiknek eleget nem +tesznek. jflkor mr az asszonyok is nekeltek, szemrmetlen, rszeg +tmegek lelkeztek a fstben s egy rszk az asztal alatt hemperegve, +teljesen elzva kezdte lvezni a szabadsgot. Az igazgat s a gyr +hivatalnokai tvirrasztottk az egsz jszakt csaldjaikkal egytt. +Tizenkt rakor begyltek valamennyien a nagy tancsterembe s az +igazgatn tet szolgltatott fel az egsz trsasgnak. + +Msnap reggelre megrkeztek a zsandrok.--A kapus pholyba hrom +legnynyel belt az rmester s a falu is tele lett szuronynyal. Csak a +rendet tartottk fenn, nem elegyedtek semmibe, a mi a sztrjkolok kzt +folyt. rizkedtek attl, hogy magukra vadtsk ezt a most mr mindig +rszeg tmeget s ha nhny nagyhang rendetlenkedt elfogtak, jjel, +titokban szlltottk be ket a vrosba. + +Egyszer aztn a sztrjkolkhoz belltott a szksg. Kevs megtakartott +pnzk volt s azzal is ugy bntak, hogy: vigye az rdg, most mr ugy +is mindegy--flettk, flittk s hamarosan elfogyott. Kezdtek +kijzanodni. Kesersg, dh fogta el ket. Az okosabbak megtantottk +ket, hogy mennyire igazuk van s hitvallss vlt kzttk, hogy most +mr semmi sem segt, csak a kitarts. Soknak mr kenyrre valja se +volt, hesen, szomjasan csavarogtak a tbbi kzt s mikor hiba vrtak +segtsget, sehonnan se jtt, a tehetetlen ember vak dhvel vetettk +bele magukat a nyomorba, kromoltk a czudar vilgot, a mely dljn +ssze, mert gy se r semmit; eladtk a htukrl az utols zubbonyt +kenyrrt s plinkrt s aztn kbultan vrtk, hogy mi lesz. +Lassan-lassan levetkztt az egsz tmeg. Az elvesztegetett +czkmkjaikkal eldobltk maguktl azt a kevs jzansgot s +megfontolst is, a mi addig meg volt bennk s a rettenetes nyomorsgban +magval ragadta ket a lz, az hes ember rjngse. Most kezdtek csak +igazn flelmesek lenni. Ha az igazgat r a csendrhadnagygyal s htuk +mgtt nhny szuronyos legnynyel vgigment a falun, visszaborzadt +nmely arcztl s mikor folyton ismtldtek ezek a tekintetek, az arcza +is fehr lett, mint a krta s szinte meneklve ment vissza a gyrba. A +hadnagynak izgatottan magyarzta meg, hogy most mr nemsokra baj lesz, +a faluban szerte pedig hirdetsekkel ragasztatta tele a falakat s +tudtra adta a munksoknak, hogy egy heti ideje van mg mindenkinek, +hogy viszatrjen a gyrba. Nmi engedmnyeket is igrt az esetre, ha +jvre ilyen rendzavars tbb nem trtnik. Ez csak olaj volt a tzre. +A vezrek a hirdetsek nagy srga papirost lobogtatva, sznokoltak a +kocsmkban s tele ordtottk a szegny nyj fejt azzal, hogy fl a +gyr, megijedtek. Most mr csak azrt se trnek vissza. Minden kell, +vagy semmi. A szegny embernek is olyan igazsga van, mint az rnak. k +eleget koplaltak, majd kikoplaltatjk az urakat is. Egyms utn ugrltak +fel az asztalra sznokolni, a tmeg belefulladt a sok szba s az +ltalnos hangulat magval ragadott mindenkit. + +--Megmutatjuk nekik!--ezzel vltak el egymstl s ezzel jttek ujra +ssze. Nmelyiket mr ingre vetkztette a nyomor, ezekbl rohammal dlt +a sz s a kromkods s ha rjuk nzett az ember, igazn azt hitte, hogy +igazuk van. Forrott, sistergett az egsz tmeg, mint egy izz katlan s +egy este nekimentek a gyrnak. Mig a nagy kaput dngettk, valaki +flrntotta bellrl a kis ajtt s csendrk llottk el a kszbt. A +kik az els sorokban llottak, meghkkentek kiss a szuronytl, de +htulrl nyomtk ket, nem lehetett visszatrni. A hadnagy killott +emberei el s revolvert tartott a kezben. Halavny volt, tancstalanul +nzett vgig a sok ember feje fltt s mikor a tmeg a falhoz +szortotta, ujra visszament az udvarba, a nlkl, hogy valamit +rendelkezett volna. A tmeg zugott, csak a legkzelebb llk szavt +lehetett kivenni. + +Egy reg, kis szrke ember llott az els sorban, lnk szemeivel +jobbra-balra nzett s meneklni szeretett volna. Mr nem lehetett, +remegett az izgalomban, mig elre toltk egy-egy lpssel s mikor mr +ltta, hogy okvetlenl a szuronyok kz jut, reszketve szlott a +csendrkhz: + +--Eresszetek be testvr, ti is szegny emberek vagytok. + +Htulrl mindig elbbre toltk, egy csendrkplr mellbevgta a puska +agyval. Az tstl elszdlt s tmolyogni kezdett, valamit keresett, a +mibe megfogdzzk. Rnczos, barna homlokrl folyt az izzadtsg s kis +szemei nyils utn kutattak, a hol elszaladhasson. A zsandrok +kiabltak, elkerlt a hadnagy is s veznyelt, de a tmeg mr nem +hallott semmit, csak nyomta elre az ellllkat. + +A kis reg ktsgbeesve tett egy-egy lpst s gynge lbait +megtmasztotta a kszbn. Visszaakart tartani mindenkit. Esedezve +nzett a zsandrokra s mg egyszer elmotyogta nekik, hogy: bocsssk be +ket, hiszen mindnyjan szegny emberek. Mikor belktk a kszbn, +flre akart hrtani utjbl egy szuronyt, ktsgbeesve nyomta oldalra a +puskacsvet s mutatta, hogy nem tehet rla, utna jnnek. Mg annyit +ltott, hogy a mellbl kimlik a vr s egy utols, szemrehny +tekintettel vgigesett a kszbn. Szomszdai is mellje buktak s az +utols hang, amely tksrte ket errl a vilgrl a msikra, a +csendrk sortznek drrense volt, mintha csak az tiszteletre +stttk volna el a puskkat. + + +II. + + +Most mr vr is folyt, sok vr. Gzlg vrs tcsk aludtak meg a kapu +eltt s folytak el keskeny, kanyarg rkokban a kvek kzt. Az emberek +elfordtottk tekintetket s megtalkodott tekintettel, sszeszortott +ajakkal mentek tovbb. A kapu eltt asszonyok s gyermekek +jajveszkeltek, egyenkint eresztettk be ket az udvarra s tadtk nekik +a halottjaikat. A sebeslteket benn poltk a gyrban, a nagy szvterem +megtelt gyakkal, melyek kzt fl s al jrt egy-kt csendr. Dlutn +megkezddtt a temets. A csendrk prosval, komolyan kisrtk el a +koporskat, mintha k is a gyszolkhoz tartoznnak. Egy msik csapat +egy csom munkst lnczra fzve hajtott be a vrosba, a falu pedig +mintha megdermedt volna, nem mert mozogni. A kocsmkba, a snts mell +csendrk szllsoltk be magukat s fegyvereiket egy-egy res hordhoz +tmasztva, figyeltek. Nmelyiknek egy-egy pillanatra leragadtak a +szemei, de a msik flrzta. Negyvennyolcz ra ta nem aludtak. A +hadnagy lmosan jrta sorba a posztokat, halvny volt a fradsgtl meg +a sok vrtl. Nha azon vette szre magt, hogy sirni szeretne s +shajtott. + +Egy kocsmban mgis sszeverdtt nhny munks. Itt csendr se volt, +nem jutott mindenhova. Csendesen ittak, suttogva beszltek s az +elfggnyztt ablak mgtt is sszedugtk a fejket, komor arczczal +cserlve ki egy-egy szt s keresve valamit a fstben. Mikor egy nyulnk, +szke fiatal ember belpett kzjk, sszenztek s nmelyik shajtott. A +fiatal ember a kis szrke munks fia volt. Szomoruan lt le az asztal +vgre, elfogadta a bort, de nem tudott inni. Gyorsan pislogott, hogy ne +sirjon s csak egy-egy szval vlaszolt a krdsekre. Legjobban szerette +volna, ha nem hborgatjk. + +--Ht eltemetttek?--krdezte az egyik munks. + +--El. + +--Ott volt a zsandr is? + +--Ott. + +--Nem vgtad agyon? + +A fiatal ember csak intett a fejvel, hogy: nem. A msik mosolyogva +mregette vgig a szemvel s mutatni akarta, hogy kevsre becsli. + +--n letttem volna az klmmel.--Mutatta szrs, durva kezeit s ujra +mondta:--az klmmel. A fiu elgondolkozott, hosszasan bmult bele a +pohrba s mikor flemelte a fejt, azt krdezte: + +--Ht azutn? + +A msik flvonta a vllt s ivott: + +--Az mindegy. A mi azutn jn, az nekem semmi, hanem a zsandrt +letttem volna. + +--Nem jl tetted volna, nem jl--erstette a fiatal ember s a tbbihez +fordult, mintha igazsgot krne. De azok nem adtak neki igazat. Egy +msik is mutatta az klt, az asztalra vgott s is elmondta, hogy mit +tett volna. + +--Letttem volna az klmmel a zsandrt. A czudar, hogy mer odajnni? + +Sokig hallgattak. A kis szrke ember fia gondolkozott, a maga igazsgt +mrte ssze a msikkal s a vgn nem adta meg magt s mg beszlt, +ltszott rajta, hogy nagy talakuls ment benne vgbe tegnap ta. + +--n is gondoltam r--mondta--de nem jl tettem. k az ersebbek. Most +mr ltom, hiba minden. Ht ha letm a zsandrt, mi lesz? Engem is +letnek. Ht a kis fiam, abbl mi lesz? Abbl embert kell csinlni, nem +olyant, mint a milyen szegny rdg az apja, hanem urat. + +--Mgis letttem volna!--llitotta konokul a msik. + +--Le, mert nem vesztettl semmit. + +--Ht az csm, ott fekszik a zsandrok kzt a krhzban. + +--Meggygyul, de az n apmat mr sehogy se tudod felklteni. + +Nem annyira a beszd, inkbb a vgtelenl szomor arcz hatott a tbbire. +Elhallgattak. + +--S mg vissza akarnak hivni, mondta vgre az egyik s rmutatott a falon +fgg srga hirdetsre. + +--n vissza is megyek, ha bevesznek, mondta csendesen a fiatal ember. + +--Te?--riadtak fel a tbbiek. + +--n ht!--s most mr valami dacz is vegylt a szavba, kezdte megvetni +ezeket az embereket, a kik nem tudjk megrteni. + +--Ht a szegny apd vajjon mit szlana hozz? + +--Nem szl mr semmit. + +Vette a kalapjt s indult. Mr a jrsn is ltszott, hogy egy nap +alatt nagyon sokat vnlt. Tmolygott s alig tallta meg a kilincset. Az +ajtbl mg egyszer visszafordult s komolyan szlott a tbbihez: + +--Jertek ti is vissza. + +Az egyik elkiltotta magt: + +--Mi? Hogy mi menjnk vissza?! + +A msik hozz akart vgni egy poharat. Annak, a ki legelszr szlott, +megint a temets jutott az eszbe, mert jra elmondta: + +--Letttem volna az klmmel a zsandrt. A czudar, oda mer jnni. + + +III. + + +A szegny fiu pedig elbdorgott az utczkon, maga se tudta, hogy merre +megy. Mindig az apja jrt az eszben s gy mosolygott, mint egy csendes +rlt. A gyr eltt megszltottk a csendrk: + +--Hogy hivnak? + +--Vas Jzsef. + +--Mit keresel az utczn? + +--Ht csak gy jrok. + +--Eredj haza, a mig j dolgod van. + +Haza nem akart menni. gy tett, mintha szt fogadna, gyorsabb lptekkel +indult el lefel az utczn, de mikor mr nem lthattk, ujra ellankadt s +gy hzta maga utn a lbait, mint a megvert komondor. Ktszer is elment +a hzuk eltt, ltta, hogy vilgossg van odabenn, taln ppen vacsort +ad az asszony a gyerekeknek, de azrt nem ment be. A nlkl, hogy tudta +volna, merre megy, kirt a falubl. Mikor mr nem ltott hzakat maga +krl, sztnzett, trlgette a szemt, hogy jobban lsson s megdobbant +a szive, mikor balra szrevette a temett. + +--n Istenem, ht idekerltem?--krdezte magtl s elindult a halmok +kztt megkeresni az apja sirjt. A fellegek mgl elderengett egy kis +holdvilg, knnyen rtallt. Sokig nzte, arra gondolt, hogy a tavaszon +kijn majd egyszer az asszonynyal s bevetik az egszet fmaggal, akkor +majd nem lesz ilyen fekete. Fradtnak rezte magt, lelt a sirra s +szrakozottan simogatni kezdte a hevenyben, kt fagbl sszertt +keresztet. Imdkozni szeretett volna mindenron, de alig mondott el +egy-kt sort a Miatynkbl, mr msfel kalandoztak a gondolatai s +egyebet motyogott a fogai kztt. + +--Ltod reg, nem jl van az, hogy gy elre mentl. Most is lnl, +egytt lennnk. + +Rmlten kapta fl a fejt, mikor lpteket hallott a hta mgtt s a +kibukkan hold fnyben megcsillani ltta a szuronyokat. Kt csendr +jtt. Az uj sirok krl czirkltak. Mire azonban megllottak eltte, +visszanyerte a btorsgt. Ok nlkl csak nem bntjk, emberek k is. +Hogy ide jtt, abban ugyan semmi rossz sincs. + +--Mit akarsz itt?--krdezte az egyik csendr. + +--Ht csak kijttem. Apm van itt alattam. + +A csendr gondolkozva nzett r, nzegette az arczt, aztn gyngden +odbb tolta s is lelt a sirra. + +--Adj egy kis helyet. + +Intett a trsnak is, hogy ljn le. Egy darabig hallgatva ltek egyms +mellett, vontatottan indult meg egy-kt sz kzttk. A fiu huzdott, +flszegen mindig tbb, tbb helyet adott a msik kettnek, azok pedig +fradtan, komoran bmultk maguk eltt a fldet. + +--reg volt mr? krdezte az egyik s befel mutatott a fldbe. + +--Olyan hatvanas. + +Az idsebb csendr gondolkozni kezdett s ktszer, hromszor is +vgignzte a fit, a mig szlott. + +--Egy kis szrke, szaklla s bajusza is volt? Ugy-e? + +--Az, az, ismerte taln? + +A csendr meglkte a trst s odasgott neki valamit. A fiu annyit +hallott belle: a kapuban, de erre flkapta a fejt. + +--Taln ltta szegnyt? Br ott lettem volna. + +A csendr gondolkozott, tallgatta magban: megmondjam, ne mondjam?--de +mikor vgignzett a fiatal ember szelid, szomoru arczn, mgis elmondta. + +--Ltod fiam, szomoru ez, n voltam ppen az, a kivel sszejtt az reg. +Meg kellett neki halni. + +A fiu utna mondta: + +--Meg, meg. + +Kivncsian mrte tettl talpig a csendrt, tudni akarta, hogy hogy nz +ki egy ilyen ember. A csendr tovbb beszlt: + +--Mirt jtt oda... reg ember ltre tudhatta volna, hogy az nem trfa. +Ha n nem lettem volna ott, ott van ms, mindegy. + +--Persze, sokan vannak, jegyezte meg a fiu s shajtott. Ez elragadt a +csendrkre is, elszomorodtak. A fiu jtt elbb szhoz, megint az +apjrl beszlt s most mr srt is. + +--Rosszul tette pedig kplr r, j munks volt s vnebb katona, mint +maga. + +A csendr intett, hogy kr rte. A fiut meghatotta a rszvt, egyszerre +szksgt rezte annak, hogy bizalmas legyen s beszlni kezdett a maga +dolgairl. + +--n mr megmondottam mindent. Hiba erlkdnk, az urak csak azt +csinljk a mi nekik tetszik. Visszamegyek a gyrba. Szljon kplr ur +egy-kt j szt az igazgat rnak. Sokat ksznhet most a gyr maguknak, +tn hajt a szavra, ajnljon be neki. Megteszi ugy-e? Hiszen maga kplr +r olyan j embernek ltszik. + + + + +A STEMNY + + +A kis Terka az ablak mellett gubbasztott, mint valami kopott kis madr +s tbmult a szomszd falra. Reggel ta mindig ott lt s hallgatta +annak a vedlett akcznak a zizegst, a mit az udvar kzepn koppasztott +le mg szegnyebbre a szl. Csak egyszer szlott oda a bejrnnak, a ki +a konyhn tett-vett, hogy adja a lba al a kis szket. A hta mg is +ttetett, egy prnt s kicsi, sovny, szintelen fejt az ablakveghez +tmasztva, resen bmult tovbb maga el. Pedig szp nagy fekete szeme +volt, az egyetlen szp s nagy azon a kicsi fejletlen gyermektesten, a +mi ppen csak akkorcska volt a piczi lbakkal s kezekkel, mintha a +gyermekiskolbl vittk volna frjhez. Nagyon nehezen birta magt. +Utols napjaiban volt annak az idnek, a mire az anyasg kvetkezik az +rmkkel, a mosolyg megelgedssel, mig a gyermek szopik, mig kapkod a +levegben, a mikor mr gyermek az a sejts, a mi most remegs, flelem, +nyugtalansg s rks hallos kpzelds. Aztn tkrt krt a +bejrntl, a kit most egy-kt hnapra fogadott mellje az ura, s +csinostotta magt. Klnfle maradk pntlikkat csokrozott ssze a +sovny nyakn meg a melln, a hajba is kttt egy vrs mslit, +vastagabb volt a szalag, mint az egsz tekercs a mit sszefogott. Aztn +friss fehr rklit vett el a szekrnybl, nygtt, mig ide-oda +vonszolta magt, flvette s azutn megint elhelyezkedett a szken az +ablak mellett s bmult a vilgba megtrt, bgyadt nzssel, mintha +vizes hlyog ereszkedett volna szemre. Az asszony ki- s bejrt s +csrmplt a konyhn az ednynyel s aztn becsapta maga utn a kls +ajtt s elment valamerre egy kicsit. Egy dleltt tizentszr is +elszaladt egy kicsit s plinkaszag mlik a szjbl, ha visszajn. +Olyankor a kicsi madrasszony zsebkendt tmtt az arczra s +szenvedett. Szlani azonban nem mert, mert ha a vnasszony itt hagyn, +egszen egyedli maradna egy dorombol nagy lusta macskval, a kit nem +lehet tkldeni a tudomnyos asszonysgrt, ha mr egyszer ugy adja az +isten, hogy ott kell hagyni az ablakot. + +Dlben hazaszaladt az ura egy kis flrra. Csak ppen hogy hamarosan +bekapta az ebdet, a mit a vnasszony fztt, s mr menni is akart +vissza a munkba. Szigor rend van a gyrban, tiz percz kss t hatos, +hsz percz egy forint bntets, ha mg tovbb ksik, akkor be se menjen +tbbet. A frfi szp, nagy legny volt, egy kicsit tulsgosan katons, +amolyan altisztes intelligencziju, kemny vonsokkal. A mestersgre +nzve bdogos. J munkju, jzan ember, a ki egy szoknyban vette +maghoz a kis lenyt s bebutorozkodott, a maga embersgbl, meg ves +lakst tartott ktszztiz forintrt. Mikor ujra el akart menni, az +asszony a nyakba csimpaszkodott, lehzta maghoz s remegve +cskolta--s suttogott neki. + +--Estre taln itt lesz. llj meg majd az ajtban s hallgatzz. Majd +rikkant egy nagyot. + +--Gondolod? + +--Taln... Egy kicsit megllott a szive verse, rmlet szaladt vgig az +arczn...--De ht n, vajjon hol leszek n? + +A frfi indulatosan vgott kzbe. Nem akart goromba lenni, de mr +annyiszor hallotta ezt a sejtst s annyira nem tudta megrteni, hogy +dhbe jtt, ha ujra ismtelte az asszony. + +--Ugyan ne beszlj marhasgot!--mondta.--Itt leszel, ht hol lennl, +itt... + +--Vagy msutt. + +--Fent!... De szrevette, hogy a kicsi test megvonaglik s mindjrt +sirs lesz a feleselsbl, ht ersen a karjaiba szortotta az asszonyt +s nagy, moh cskokat nyomott a nyakra, ott, a hol finom rvid +hajszlak vltak ki a kis czopfbl, a mi mint valami finom szke +szlakbl sszesodort ktlvg esett vgig az asszony htn a fehr +rklin. Mikor mgis csak megindult a homlyos szemekbl a kny, az lbe +vette s csittotta. + +--No fiam, hiszen tudod, hogy nem komolyan veszem... Csak mrges vagyok, +hogy annyit emlegeted... No, ne sirj... ugy megsajnl az ember, ha mg +sirsz is. + +--De meghzasodol ujra, ugy-e meg? + +--Bolond vagy. Hagyj nekem az ilyesmivel bkt. + +Hallgattak s a frfi az asszony feje fltt tnzve, szintn a szomszd +falra bmult. Ott is volt kt ablak, valami olyasfle kis laksnak a +szemei, mint amilyen az vk volt. Abban a partjban egy +lokomotiv-vezet lakott, a ki Budapesttl Predelig utazott, meg vissza, +aztn aludt egyet itthon s ujra ment Predelra meg vissza. Csak a +felesge volt itthon, egy nagyon szp, szles csipj, vllas kvrks +asszony, a kinek halovny, urias fehr volt az arcza. Sok regnyt +olvasott kk tbls knyvekbl s sokat s j teleket evett. Szeretett +jl lni, hozztartozott ez a polgrias nyugalomhoz, a miben igy egyedl +lt a vndor urval, aki mindig hallra fradtan jtt meg s mig a +vacsorjbl az utols falatokat ette, mr aludt. Gyermek se volt a +hzban, mg egy macska se s csak ppen nha jttek ltogatba a +szomszdasszonyhoz lemedettebb urfle npek, akikrl rosszat suttogott +az udvar. De ez inkbb azrt trtnt, mert a szp asszony nem igen +elegyedett ssze az udvar egyb npeivel. rkk bezrkzva olvasta a +regnyeket s ha szp drga ruhban elment hazulrl, megemelintette a +csipks szoknyit az rok fltt, ahov a szegny asszonyok ntik ki a +mosogat vizet s ugy hordta a fejt, mint a pva. Ez rosszul esett a +szegny npeknek s szivesen beszltek ht rosszat a +lokomotiv-vezetnrl, a kit klnben maguk kztt csfondrosan a +_nagysg_nak neveztek. + +Mig a szegny kicsi fak Terka meg az ura tbmultak a szomszd falra, +egyszerre az ablakhoz jtt a szp asszony is. Egy kicsit elmosdott a +figurja a kt vegen keresztl, de azrt ltszott rajta a szpsg, meg +az egszsg s az tvgy. Nagy tl fnkot hozott magval valahonnan +bellrl, bizonyosan a konyhrl, egyms tetejbe dobva egy csom +habknny, nekipirult drga stemnyt, a mit egyszerre tm a szjba az +ember s nem is rzi, hogy eszik. Mg nzegette, mosolyogva, gyngd +beczzssel s megevett egyet a tetejbl, aztn meg letette az egsz +garmadt az ablak prknyra s a nlkl, hogy csak egy pillantsig is +trdnk az udvarral, visszament a szoba szrkesgbe. Csak ppen a +szp, kvr vllai ltszottak mg, a mint a derekn rengve tovbb sztak +bele a sttbe s utna vilgtott a tele tl fnk, a j let, a hizs. + +A szegny kicsi asszony, a bdogosn, hesen meredt r a stemnyre. A +szja is ttva maradt, kifeketllettek belle a rossz fogai s +sszecsattogtak, a mikor mr sokig nzte a finom telt. rezte, hogy +harapnia kell belle, vagy mindjrt meghal. Az ura rmordult: + +--Mit bmulsz? Mg megkivnod... + +Az asszony mohn mg a szemeit is tgra nyitotta, mintha azzal is enni +akarna s epekedve, beteg vgyban nygve kunyorlt. + +--Hozzl belle. Csak egyet. Csakhogy beleharapjak... + +--n odamenjek? + +--Menj, az isten is megld. Aztn inkbb kikpm, csakhogy a szmba +vegyem... Belebetegszem, ha nem eszem belle. + +--De fiam. + +A bejr asszony ppen el volt a hztl egy kicsit s most jtt meg. A +mikor meghallotta, hogy mirl van sz, lelkendezni kezdett s +plinkagzzel vegyesen ontotta magbl a szt. + +--Jaj, drga lelkem, ha kvnja, ht adni kell neki, mert rmehet a +szegny lelkem asszony egszen. Csak menjen urasg, nem gyermeksg az. +Az ilyen asszony kivns. Ugy kell bnni vele, mint a tojssal. Menjen +csak, menjen, hozzon neki vagy hrmat. + +A bdogos nem szvesen indult el. Megltszott a kszldsn, a hogy a +kabtja ujjval a kalapjt keflte, meg a hogy hatrozatlanul, +rkszlve arra, hogy brmelyik pillanatban htrafordul, vgigment az +udvaron. A tuls ajtban is megllott mg egy pillanatig s olyan +illedelmesen kopogtatott, mintha igazn valami urhoz menne be--s azutn +egszen csend lett. A szl megint nekifekdt a gyrlevel fnak s +kopasztotta, nmelyik vessz mr egszen csupaszon hajladozott rajta, +majd meg az udvaron kerekedett egy kis tnczra a sok aszott levl s +ftylt hozz az eresz alatt a csatorna s aztn megint egszen +mozdulatlan lett a vilg, ellt mg a por is s mintha lassu, nagy, az +egsz kicsi udvart magba nyel shajts ereszkedett volna le a hzon, +fjni kezdett a kicsi asszonynak a csend. + +--Hol l olyan sokig? Nzzen utna,--mondta a bejr asszonynak, a ki a +konyhn csoszogott elre-htra.--Nzzen utna... + +Az asszony r sem hallgatott. + +--Jaj lelkem, csak nem rtom bele magam. + +--Mibe? + +--Ht a mit az ur csinl. Majd jn mindjrt. Csak kell neki beszlgetni +egy kicsit, nem kaphatja fl az telt, aztn hogy csak jjjn, mint egy +paraszt. Vagy igen ? + +--Nem, nem, de most mr nem is kell semmi. No, menjen utna... + +Ezt mondta mg nhnyszor, mig rhatrozta magt az asszony, hogy +nekimenjen az udvarnak. Lustn csoszogott vgig a piszkos kvezeten s +kopogott a tuls ajtn. Aztn vrt egy darabig s a kis formtlan asszony +az ablak mgtt, egyb idmr hijjban, szmllni kezdett hangosan: +egy, kett, hrom, ngy--s lassan mormogott tovbb mindig komorabban +... tizenkilencz, husz, huszonegy ... aztn meg dhvel, hogy gyorsan, +szakadozottan lihegett bele s kis, lapos mellt szinte doblta az +indulat, a mig szmllt, a fejbe tolult a vr s most mr majd +kiszaktotta az arczt a forrsg... Vgre nyilt az ajt s az ura jtt +ki, de csak a kszbig. Egy tnyron nhny fnkot hozott magval, +odaadta az asszonynak s jra becsukta az ajtt. Az asszony visszaindult +keresztl az udvaron. Cseppet se sietett, aztn hallszott, hogy nyitja a +konyhaajtt s csoszog befel s a kicsi szegny nmber flugrott a +szkrl s iramodott felje, belevgva magt szekrnybe, asztalba s +rikcsolt belle a dh: + +--Vissza! Vissza! Nem kell, egye meg... Mit csinl ott annyit? + +--Ht beszlget. Csak nem jhet ki, mint egy suta, hogy meg se ksznje. + +--Ne ksznje, nem kell--mondja meg neki. S a kis szegny teremts +leesett a fldre s tehetetlenl vergdni kezdett, mint valami beteg +verb... Lassankint csendesedett le, a mikor vizet is adott neki az +asszony s ekkor mr csak panaszkodott pihegve, alig-alig hogy megrteni +lehetett a gynge szavt: + +--Ott ragad. Annak a nnek kell a szp ember, ott tartotta. Mi lesz +velem, Istenem, Istenem... + +A vnasszony visszasegtette a szkre, mellje llott s trelmetlenl +szlott r, ha kicsuklott mellbl a sirs. + +--Nem olyan vilg szpe, lelkem, hogy ilyen lrmt csinljon. Majd jn, +mulat mg egy kicsit... + +Egyszerre aztn jtt az ember. Zavarban volt egy kicsit s ezt azzal +igyekezett elpalstolni, hogy hebehurgyn sietett. Flvette a kabtjt, +fejbe csapta a kalapot s r se nzett az asszonyra, mig bucsuzott. + +--Ht szervusz, most mr csak szaladjak... + +--Jl mulattl? + +--Likrt adott, finom, des plinkt, meg beszlgettnk... + +--Hazajssz korn? + +--Persze, amint lehet. + +Az asszony fak kis madrarczra kaczr mosolygst erltetett s +okvetlenl meg akarta mg lelni az embert. + +--Mr mindegy, egy perczig mg maradhatsz. + +--Nem, de ht mit akarsz? + +--Csak hallgatzzl majd az ajt eltt. Ne nyiss be mindjrt. + +--J, j. + +Dlutn szemmel tartotta egymst a kt asszony. Elszr csak gy +vletlenl tallkozott ssze a pillantsuk, aztn egymsba tapadtak s +azzal vgzdtt a fojtogat, gyilkos verekeds a szemek mrgvel, hogy a +szp, nagy asszony elrehuzta az ablakon a fggnyt s csak az egyik +szln hagyott egy kis nyilst, hogy tnzhessen a szomszdra. Az pedig +tompa fjssal bmult t az udvaron s mert szgyelte a vnasszony eltt +a beszdet, csak magban motyogott, keservesen nygve, mintha fbevertk +volna s kbult lenne: + +--Vgem van, vgem van... + +Mikor este hazajtt az ura, csak nagyon szomoran mosolygott re s +nzte, hogy mit csinl. Az ember az j holmijt szedte el a +szekrnybl, ltzkdtt s lopva pillantott az asszonyra, a mikor azt +hitte, hogy az nem veszi szre. De mindig azzal a szomoru mosolygssal +tallkozott, a mi zavarba hozta s vgre is rkiablt a szegny kis +nyavalysra: + +--De j kedved van. Folyton vigyorogsz. + +Az asszony mellre ejtette a fejt s keservesen shajtott. + +--Nem llok utadba. + +--Mit, nem llasz utamba? Hogy mondod? + +--Nem llok utadba. + +A frfi bevgta maga utn az ajtt s a konyhban kezdett el kiablni: + +--Utamba? Ht micsoda utamba? megyek a hova akarok... + +A kapuig gy ment, hogy kopogott a sarka a kvezeten s azutn a kicsi +asszony csak rezte, hogy valahol itt van a kzelben, de nem hallotta. +Egy kicsit mg bmult a homlyba s aztn egyszerre csak maga se tudta, +hogy mi kvetkezik s lefordult a szkrl, mint egy ltygs kis +tarisznya. A fejt belevgta az asztal lbba s alig hogy rezte, csak +ppen kbult volt s megveszekedett forgatagba szaladt ssze a feje +fltt a vilg. + + + + +KMVESEK + + +Borus, kesergs id volt, hosszu, mr tizenngy nap ta tart +napfogyatkozs. Egy haragos, fekete felleg folyton eltakarta ellnk a +napot, az es hidegre csapolta le a levegt, nha egy kis h is hullott +al, vagy jg kopogtatta meg az ablakot s augusztus kzepn flvettk a +tlikabtot s beftttnk a klyhba egy kis tavalyi sznnel. Egy +bartom, az ablakom alatt elszaladva, a prmes gallrbl flkiltott +hozzm: No nesze termszet, ssd meg!--Szval fl volt fordulva minden. +n is reztem a tbbivel, hogy be vagyunk csapva, ez se nem nyr, se nem +sz, valami habark a ngy vszakbl sszetve. Olyan fekete, hideg s +vizes, hogy elmegy benne mindentl az ember kedve, csak bmul, vr +valami vltozst s fzik. + +Az utcza tls oldaln ptenek. Ezeltt kt hnappal egy szegny kis +visk szgyenkezett a nagy puszta telken, ma mr kt emeletnyire +haladtak a nagy brhzzal. A tlre kszen kell, hogy legyen az egsz +ngyemeletes plet, sietnek vele. Mindennap ktszer-hromszor ltom +erre hajtani a pallrt. Kis kocsija van, ell magas, szles lssel s +egy mindig izzadt, nagy fekete l van befogva. Egy-kt perczre megll, s +szalad tovbb. Kzben hromszor is megnzi az rjt, s lihegve +kapaszkodik fl a bakra, hogy jra kezbe vegye a gyeplt. Az pl uj +hz egy egsz vilgot vett el ellem. Ugy reztem magam, mintha falun +laktam volna. A kis hz teteje fltt elnzhettem, mig csak elltott a +szemem, messze ki a vidkre, tul a gyakorltren, tul a vasti vonalon, +egsz a kds kk hegyekig. Jl visszahzdva a szobba, nem lttam a +tbbi emeletes hzat, csak a nyilt, szabad vilgot. Innen kaptam a +levegt is, mindig dt, frisset, egy-egy kis szelet, az es utn +nedves, borzongat, de azrt kellemes prt s nagyon megrezte a lelkem +az ptkezst. Mintha a fejemlgyra hordtk volna azt a sok tglt, +amibl flptik ezt a ngyemeletes polgri kaszrnyt, ugy nyom a nagy +lrma, s elkedvetlent ez az elhzott, aranylnczos ur a kopott +kocsijval s a lovval, a mely olyan fekete, mintha valami temetkezsi +trsulat szolglatban llott volna eddig. + +Nagy futsra, amelynek mr a hangjbl ki lehet rezni, hogy a futk +meneklnek, jajveszkels lrmjra az ablakhoz szaladtam. +Eszeveszetten, nagyokat ugrlva lefel, rohant le egy ember az +llvnyrl. Ez volt az utols a falon, a tbbiek mr mind flkrben +llottak az utczn s tpreng tartzkodssal bmultak a falakra. +Nmelyiknek tisztn leolvastam az arczrl, hogy szeretne egy lpst +elre tenni, de nem mer. Az asszonyok ttott szjjal, nehezen lihegve +huzdtak meg a frfiak hta mgtt, s csak lassan indult meg a beszd, +pr sz, mintha fltek volna megzavarni a levegt. + +--Befel hajlott, lttam,--mondta egy reges, meggrnyedt vll asszony +s ledobta vllrl a nehz tglahord kast. + +--Ropogott is,--tdtotta a msodik s mindjrt akadt tbb is, aki +hallotta ropogni a falat. Tbb hang sszevegylt, mr egyszerre +beszltek: + +--Megfagyott a vrem... + +--Alig birt a lbam... + +Megkerlve a telket, eljttek azok is, akik a hts falhoz hordtk a +meszet s tglt. Krdeztk, hogy mi baj s arra jra elkezddtt a +szegny tudatlan emberek kevsszav beszde, hogy: ropogott is, meg hogy +befel hajlott a homlokfal, s az reg asszony jra ismtelte, hogy: +megfagyott a vre, a msik pedig, hogy alig birta a lba. Az uj +asszonyok, lenyok rkezsvel nagyobb lett a lrma, az utcza kznsge +is megllott, perczrl-perczre ntt a csoport. A frfiak komoran +bmultk maguk eltt a fldet s durvn visszalktk azt, aki elre akart +tolakodni. Aggodalmasan nztk a falat s vrtk, hogy bedljn. + +Az asszonyoknak nem volt igazuk, a fal nem befel hajlott meg, hanem +egyszerre, mint egy meghajltott kspenge, a kzepn ki az utcza fel +kezdett domborodni. Tetejtl az aljig s lassan, valami olyas hangot +adva, mintha egymshoz drzslnnek kt kvet. A hz eltt tgulni +kezdett a kr, pr asszony befogta a flt, hogy ne hallja majd azt a +robajt, amelylyel sszedl a fal. Az utcza tls vgn vgtatva jtt kt +rendr, s br semmi szksg nem volt re, egy megijedt ember hvsra +sebes galoppban, nagy csilingelssel rkezett meg egy mentkocsi. A +lovasrendrk sippal hivtak mg magukhoz nhny gyalogost a kzeli +utczkbl s a hivatalos kordont is megvontk a hz eltt. Egy munkst +elszalasztottak a pallr utn s a reszket, aggodalmas emberek nagy +csendessgben tovbb vrta a tmeg, hogy mi lesz. + +Mr mindenki trelmetlenkedett. Lesz valami, nem lesz? ppen az ablak +alatt kt reg ur beszlgetett arrl a hallatlan knnyelmsgrl, +amelylyel manapsg ptenek s az egyik azt mondta, hogy meg kellene +csapatni minden pallrt, aki ilyen hitvny ember. A msik tovbb ment, +azt mondta, hogy a piaczon, a vroshza eltt, kellene megcsapatni, ugy, +ugy... Elhallgattak, mindenki figyelmes lett egy munksra, aki az +utczba befordulni ltvn a pallr kocsijt, szitkozdni kezdett. +Visszafeleselt a rendrknek s durvn eskdztt, hogy ha az Isten +mondan, akkor se hallgatna. Ez a hangulat ragads, nyugtalan lett +egyszerre a tbbi is, s csak akkor csendesltek el kiss, a mikor +lttk, hogy egy rendrtiszt is l a kocsin. Mormogtak, mint a cseld, +aki nem mer hangosan veszekedni a gazdval. + +A fal megllapodott a fele utjn s hiba vrtk, nem akart beomlani. A +pallr bosszankodva, minden szavt heves mozdulattal kisrve, +magyarzott valamit a rendrtisztnek, az pedig csak a vllait vonogatta. +A fellegek mgtt lassan lefel csszott az gbolton a nap. Nha a +vkonyabb rtegeken tszrdtt egy-egy sugr s srga pontokkal szrta +tele a sros utczt. Valami bucsufle volt ez. Esteledett, nem telik +bele msfl ra s stt lesz. Ez mg trelmetlenebb tett mindenkit. + +A pallr htulrl megkerlte a falat, s visszajtt. A rendrtiszthez +ment s ugy, hogy ms is hallja, hangosan mondta: + +--Nem dl be. + +A tiszt nem akart sokat beszlni, unatkozva kijelentette, hogy mindjrt +megrkezik a vroshzrl a bizottsg, az majd megmondja, hogy mit kell +tenni. Jtt is nemsokra hrom ur. Az egyik tvol maradt a veszedelmes +helytl, flszegen dalgott be a munksok kz. A msik kett s az +ptmester egszen a fal mell merszkedett. Sokat beszlgettek halkan +egy tglaraks mellett s nem tudtak elnyomni bizonyos fontoskod +kifejezst az arczukon, mikor visszajttek. + +--Momentn nincs veszly--mondta az egyik, s mert hirtelen nagyon +megtetszett neki ez a klns hangzs sz: momentn, tbbszr is +ismtelte. A msik rhagyta, hogy ugy van. A rendrtiszt kiss +hitetlenl hallgatta ket s csendesen, alig szreveheten mosolygott s +kijelentette, hogy le kell dnteni a falat, semmiesetre sem engedi meg, +hogy jszakra is llva maradjon. Az urak megint visszamentek a falhoz, +krlnzegettk minden oldalrl. + +--Flra munka kt gyes embernek--mondta az egyik. + +A munksok lassan kzeledni mertek. Az egyik uri ember a bizottsgbl +kzjk ment s biztatni kezdte ket. + +--Szp pnzt lehet szerezni. Kt gyes ember egy flra alatt +szthnyhatja. + +Nhnyan a fal fel pillantottak s az egyik azutn komolyan maga el +nzett, mintha ki akarna valamit szmtani magban. Msok vrtk, hogy +mit akar s mikor lttk, hogy mr majdnem elhatrozta magt, kezdtek +kedvet kapni a munkhoz. Mg fltek egy kicsit, de az egyik, mintha +kett akarn vgni a dolgot, gyorsan a pallrhoz ment s beszlni kezdett +vele. Ketten-hrman utna indultak, az egyik a fl uton visszatrt. A +pallr pnzt vett el s megmutatta az embereknek. Azok sszenztek, az +egyik shajtott s azt mondta: Isten nevben, a msik is rntott egyet a +vlln, mint minden nagy elhatrozs utn tenni szokta s a kt ember +elindult a fal fel. + +A visszatrt munks elknyszeredett mozdulattal mutogatott feljk s a +krltte llknak tvrl a hegyre elmondta a dolgot. + +--Neki mennek a falnak, Krsi ur husz-husz pengt igrt nekik. Meg +vannak bolondulva, ugy odalaptja ket a fldhz, mint a legyeket. A vak +is ltja, hogy be fog dlni velk a fal, kevs a malter, sok a tgla, +kt ember nem semmi... + +--De ha az urak azt mondjk, hogy megbrja... + +--Az urak?--Megvetleg legyintett a kezvel.--Mit tudnak ahoz az urak? + +A rendrk kzl el akart trni egy asszony, de nem bocstottk elre. +Az egyik munks felesge volt s csak most vette szre, hogy mire +vllalkozott az ura. Sirva kiablt utna, mire ltta, hogy az +erszakoskods hibaval, a rendrk nem engedik elre jnni. + +--Ferencz, Ferencz! Gyere vissza! + +Az egyik kmves megfordult tkzben s a hatrozatlan mozdulata arra +vallott, hogy szeretne visszatrni, mr megbnta az alkut. De ez csak +egy pillanatig tartott, elszgyenlette magt s ers lptekkel indult +neki a falnak. + +Az asszony tovbb kiablt. Egy rendr rmordult, hogy maradjon veszteg. +Mikor az urt megltta a fal tetejn, egyszerre el is nmult. A +szemeibl kibeszlt a ktsgbeess. Egyszerre valami bels sztn arra +ksztette, hogy letrdeljen s imdkozzk. Nem ltezett szmra, +krltte senki, flig nkivletben kezdett el imdkozni. Semmi j sem +jutott az eszbe, pr szt ismtelt folyton a Miatynk elejrl. +Mellette a mentkocsi el fogott l kaparta a fldet s nyertett az +istll utn. + +A kt ember pedig ontotta maga alatt a falat, tompa puffogssal hullott +a tgla a srba. vatosan kerestk a szilrd talajt, arczukrl csurgott +a verejtk s hromszor is megrugdostk a helyet, a hova lptek. Lassan +eltnt egy emelet, szabadabban kezdtek llegzeni az emberek. Nhny +gyerek _ljent_ kezdett kiablni s a hts fal egy res ajtnyilson t +ltni lehetett, amint az n ismers kk hegyeim mgl lassu mltsggal +elindult tjra a hold. + + + + +BECSLET + + +Csinos, finom ur beszlgetett a kzlelmezsi osztly eladjval szp, +sznyeges hivatalszobban. Az elad ur nemklnben finom rnak +ltszott, klnsen ilyen szp szobban, amibe, mintha csak mellkesen, +amugy vletlenl tvedt volna be az rasztal. Inkbb asszonyos volt +benne minden, puha, kicsi, selymes a divny, a szkek, spped finom +llatbrk a fldn s parfm meg finom halvnykkes czigarettafst a +levegben. Mintha valamelyik sarokban a nehz, nagyvirgos sznyeg alatt +selyembe ltztt szp leny bujt volna el s annak a lehellete tpllta +volna a szobt... + +A vendgnek egyszerre eszbe jutott valami: + +--Kellene nekem egy ember--mondta. Egy ember. + +--Minek? + +--Valami ember, akinek a zsebben megfrne egy kis mellkes pnz. Valami +rdg, affle szegny np, aki krmlget, ha munkt kap. Akad nlad +ilyen bizonyra. + +--Hogyne. + +--De megbzhat... + +--Persze... + +--Mert knyes kiss a dolog, tudod, olyan ember kell hozz, aki nem +fecseg. Valami leny prt akasztott a nyakamba egy gyermekrt, a mi ht: +lett. Lett valahogy, megszletett. Az gyvdem most arra az llspontra +helyezkedik, hogy akasztotta magt a nyakamba. Bizonytani is tudjuk. +Egsz csom levelem van tle, a miben kunyorl, hogy csak mg egyszer +lsson, meg mg egyszer. Ezekrl kell msolatot venni... Ht ha az +embered arraval, beszlnnk tn vele. + +--Most mindjrt? + +--Most, ha mr itt vagyok. + +--Majd a Kulecz megcsinlja. + +Az elad ur becsngetett egy szolgt s mg mindig az rdekes gy +jrhatott a fejben, mert mosolyogva adta ki neki a parancsot. + +--Kldje be a Kuleczet. + +Vrtak egy darabot s az ajtt nztk. Odaknn valaki a lbt trlte a +pokrczon, de mg mindig nem jtt be. Taln megnylazta a kezt s +vgigkeflte vele a kabtjt. Valami olyas nesz hallszott, aztn meg +halk, tartzkod kopogs s Kulecz benyitotta az ajtt. + +Kmikus kis szrke ember volt, hosszu fekete felltben, a mit a +szobban se vetett le magrl. Nagy csizmin megfeszlt a nadrg s +mintha a nagy, kitaposott lbbelibe lom lett volna ntve, ugy ltszott, +hogy nlklk, csak a maga erejn, mindjrt fldlne a kis vzna, reg +test. Aztn nagyon b, hosszu formtlan mellnye is volt mg s +mdfltt nagy zsebei a kabton. Most semmi se volt bennk s mgis ugy +lgtak ktfell, mintha teljesen hozzformldtak volna mr a sok +burgonyhoz, zldsghez, a mibl egy-egy nagy kosrra valt czepelt haza +bennk a kicsi vn ember. Csetlett-botlott az reg, a megriasztott llat +fl pillantsval nzett ki pilli all az urakra s pislogva +gymoltalanul vrta, hogy mi kvetkezik. + +Az urak mulattak rajta, de csak magukban s hagytk vrni. A fnk ur egy +kis trft is megengedett magnak. + +--Fegyelmi, reg, fegyelmi...--mondta neki. + +Az reg elspadt s flszegen kapkodott, mintha megingott volna alatta a +csizmatalapzat. + +--Nekem? + +--Persze. No ne ijedjen meg. Nem igaz. Csak ugy mondtam. + +Az reg azrt mg nygtt egyet. A fnk megsajnlta s sietett +elmondani a j hirt. + +--Egy kis munkt kap reg, otthonra. Itt a nagysgos ur valami +megbizhat embert keres, a ki lemsoljon egyetmst, ht n magt +ajnlottam. Knyelmesen csinos kis pnzt szerezhet, csak pontossg, +tudja, pontossg, az a f... + +Az reg flllegzett s boldog mosolygs telepedett aszott, rnczos +arczra. + +--Ez mr jobb--motyogta.--Sokkal jobb. Mikorra tetszik? + +--Ht elvllalja? + +--A nagysgos ur meg lesz elgedve. Biztostom. + +A nagysgos urat mulattatta az a nagy kszsg, a mivel ez a vn ember +kaplzott a husz-huszont forint utn, a mit majd fizet neki s lassan, +kimrten kezdett el trgyalni, hogy tovbb grnyedjen eltte a vn +legny. + +--Fontos dologrl van sz, regem. Nem szabad megmutatni senkinek. +Titok, rti? Hol fog majd dolgozni? Otthon? Nhny napig eltart a munka. + +--Otthon. Ugy szoktam, hogy a lenyom diktl n meg irok, mint a viz, +olyan gyorsan. Meg lesz elgedve a nagysgos ur. + +--Lenya is van? + +--Van. + +--Szp-e? + +Az reg hallgatott, de a fnke megfelelt helyette. + +--Persze. Ugy nzz erre a vn kujonra, hogy gynyr lnya van. +ltalban szpsg dolgban nem lehet panasza a familijra. A felesge +ma is szemreval asszony, olyan kvrks... Hazajtt mr? + +Az reg komoran nzett maga el s a vendghez szlott. + +--Mikor jhetek el az rsrt? + +Egy kis csend lett, de aztn megint szaporn beszlt az elad ur. + +--Otthagyta az reget. Fiatalt keresett magnak. Vagy igazabban az reg +kidobta... + +--Igazn? + +--Persze. Ht gyereket hagyott otthon. J vr fehrnp... + +Az reg ember remegett a nagy csizmkban s annyira felizgatta a beszd, +hogy ketttrtt a szjban minden sz, mig kijutott a vilgra. + +--Mikor mehetek az rsrt nagysgos ur? Ht gyerek, igaz, ht... Mikor +mehetek? + +A vendg ur gyorsan felelt: + +--Majd n viszem el maghoz. Este csak vrjon rm. Nem szabad errl az +rsrl tudni senkinek, hiszen mondtam mr. + +Este, kiss ksn is mr, kis levlcsomaggal ment el az reghez. Nagyon +szegny kis ktszobs laksban lakott a vn irnok. Az udvarrl kellett +benyitni hozz s az els szoba mr akkor stt volt. Az gyakban, meg a +fldn, szalmazskokon sorjban aludt a sok gyerek. Izzadtsg s forr +meleg prolgott fl a prnkrl s valamelyik a nagyobbak kzl horkolt +is, temesen, hosszan elnyujtva, mintha lassan vgig huzglt volna +valaki mindig egy mly hangot a cselln. A msik szobban vrt az reg +meg a lny. + +Mikor a finom ur jtt, flllottak mind a ketten s nagyot s alzatosat +bkolt az reg. A leny inkbb csak ppen hogy ksznt s ugy nzett +vgig a vendgen, mintha idegenkednk tle kiss. A nlkl, hogy +ismern, csak ppen mert olyan a kedve, hogy ne lssa szvesen. A vendg +is hamar vgzett vele. Gyorsan, a nlkl, hogy jformn rpillantott +volna, meghajolt eltte egy kicsit s azutn az reggel trgyalt. Hosszan +magyarzta neki a leveleket. Passzusokat mutatott, a miket ki kell majd +hagyni a msolatban, megkrdezte, hogy van-e pnze pennra, papirosra s +tiz forintot tett az asztalra, hogy azzal szerezze be a holmit, a mire +szksge van. Lopva nzett nha a lnyra, aki megbntottan, nma dhvel +pillantott vissza r, a mikor ltta, hogy ugy ll ebben a szobban, +mintha nem is lteznk. szre se veszi ez az ur. Nem a szegny uri +kisasszony forrott benne, hanem a lny, az rk lny, a minden lny, a +kit szabad szval akr sszetrni, de nem szabad szre se venni. s szp +volt, mskor taln nem is annyira, mint most. Magas, szlas, mersz +nzs s azrt mly szem, kopott, de majdnem kihiv bszkesg volt +benne, ami nha kivirul a rongybl, ha arraval a rongy, szp +asszonyforma leny, aki urnak termett. s ez az ember ugy ment el, hogy +megint csak alig pillantott re, csak ppen hogy mondott valamit, mint a +hogy odamorog az ember akrkinek az utczn. Csoda, hogy nem hozta +magval az ostort is, a mivel rkt hajszol, a mikor arraval kompnija +van. A leny nagy fekete szeme ugy villant utna, mintha a szikrjval +letni akarn s mikor visszament az apjhoz, csak ennyit mondott, +kibmulva a stt, szegnyes kk vszon holmival elfggnyztt ablakon +t az udvarra: + +--Utlatos. Csupa gg egy ilyen ur. + +Mindjrt munkhoz lttak. Az reg szp sima papirost tertett ki maga +el az asztalra s a krmn prblgatta a pennt. A mikor rendbejtt, a +leny elszedegette a leveleket s lassan, hogy az rssal mindig +utolrje az apja, olvasni kezdett a szagos papirosokrl. Mig az reg +irt, elreszaladt a levelekben. Rohanvst ment vgig a szegny +otthagyott leny nagy szerelmn, a mi epekedett, srt, fenyegetztt s +kvetelt s az regnek nha r kellett szlani: + +--No, hogy megy tovbb? + +Msnap jra jtt a finom ur s harmadnap is. Akkorra mr vge volt a +munknak, de ujat hozott. Most mr egy csom versre volt szksge +rsban, nagy, hossz versekre, amiket mind be akart tanulni. Vagy taln +nem is igaz, hogy ez volt a szndka, mert a verseket furn vlogatta +ki. Szmokat irt egy papirosra: ngy, nyolcz, kilencz, tizenegy... + +--Ezeket irja ki regem--mondta--azutn ha kszen van, csak szljon. +Aztn majd kijegyzem a tbbit. + +S a stt szobbl, a gyermeklom nagy bkessgbl, nha behallszott +egy-egy fojtott hang, amint a frfi rekedtesen beszlt a lenynak. +Egy-egy szk is megmozdult s nagy csend kvetkezett a lrmra. Aztn +halk, lehelletszer beszd, csak ppen hogy sejteni lehetett, hogy +valaki szlott valamicskt, megmozdult a leveg, a lusta--s az is +hallatszott, hogy a szp, nagy lenyban pihegve zakatol az indulat s +beczzi a fit: + +--Te rossz, otthagytad. Mindenkit megbolondtasz. Te kisasszonyfiu, te +szp... + +S egy dleltt, vasrnap, amikor kibeszlte magt az ember, komoran, +egszen sszetrve mondani kezdte a lenynak az reg, a mi sszegylt +benne, mig a sok verset sszerta a knyvbl. + +--Nem tudok beleszlani a dologba. Csinld, ahogy tudod. Szemrehnyst +se teszek neked, ha valami olyat cselekszel, amirt szigor birja +voltam a felesgemnek. Nem trdm az jszakddal, de a mig ennyi +szegny gyermek van renk szorulva, add nekem a nappalod. Ha rem hagyod +ket, elpusztulnak, pedig ht ktelessgnk az, hogy neveljk ket, a +mig lehet. Mr nem vagyok kvetel. Szegny, sszetrtt ember vagyok, +csinlj, a mi neked tetszik. De a gyerekekbl embert kell csinlni +valahogy. Ez a becslet. + + + + +AZ EGR + +I. + + +A Repcze-utcza knn van majdnem a vros vgn s csupa szegny ember +lakik benne. Kicsi az egsz, alig nhny hz, meg egypr res telek, +telve burjnnal, szemttel, korhadt, flig bedlt kertsekkel a +gyalogjr mellett. Kiizzadt, kormos lakatosok, kovcsok, nyakig meszes +kmvesek mennek vgig rajta estnkint hazafel, az asszonyok knn +vrjk ket a kapu eltt, mezitlbos, gatys gyerekek jtszanak a porban +s megbmuljk a tisztessgesen ltztt embert, mint a csodt. Szomszd +minden csald. tjrklnak egymshoz, a fiatalok sszelelkezve stlnak +vacsora utn le s fl az utczn, a frfiak is egytt sznak mg el egy +pipa dohnyt s az asszonyok tereferjt vgighordja a szl az utczn +egyik sarokhztl a msikig, mig az utols lmpssal egytt csendes +zsongssal kialszik az let. Mg itt-ott elszomorkodik egy-egy legny a +sipog harmonika mellett, de azutn legyzi az lom s a munks emberek +nehz szuszogsval alszik el az egsz utcza. + +Valsggal felfordult a csendes utcza egsz rendje, a mikor hire ment, +hogy egy igazi tekintetes asszony jn ide lakni. Egy hivatalnok ur +zvegye fogadta ki az uj fertlyra az egsz Farkas-fle hzat. Ez a hz +eddig is brbe volt adva, de nha kt-hrom csaldnak is, mert ngy +szoba volt benne. Elbb csak homlyos hirek keringtek az uj lakrl. +Nmelyek azt mondtk, hogy nem is igaz az egszbl semmi. Ezt maga +Farkas ur czfolta meg, mikor felmutatta a szerzdst. A sok kvncsi +ember belebmult a papirosba, de nem igen lettek okosabbak ezutn se, +mindssze az uriasszonysg nevt tudtk meg belle : Szoboszlay Pln. +Nmelyik ismert nvrl Szoboszlayakat. Az egyik valami irnok volt a +megynl s vagy tiz esztend eltt halt meg, hanem azt taln mgis +Krolynak hivtk. A msik Pl volt, de szrnyen nagy ur, valami bir +vagy mi,--bizonyosan idegenek lesznek. A Repce-utczban az urasg fell +mg mindg nagyon homlyos fogalmuk van az embereknek--szval, majd +elvlik, csak trelem. + +Egy napon bekltztek az uj lakk, Szoboszlayn s lenya, Berta. Kt +kocsin elfrt minden holmijuk. Az asszony kiss megkopott fekete +tern-ruht viselt, a leny pedig sima szrke kntst. Hamarosan +berendezkedtek s harmadnapra mr megjelent a szobaur is. Magukkal hoztk +a korbbi szllsrl, ugy mondtk, hogy nagyon j, ha kt gynge asszony +mellett mindig van egy frfi. is szivesen jtt. + +A kis utcznak pedig semmi szenzczija sem maradt a bekltzs nagy +napja utn. A Farkas-fle hzban csendes, falusias letet ltek, az uj +lakk kedvrt sohase fordult be az utczba valami uri hint, a mit meg +lehetett volna bmulni, k se sokat jrkltak. Szval olyan maradt az +utcza, mint amilyen volt. A szobaurtl vrtak mg valamit, de itt is +cserbenhagyta a remny az utczt. Gergely urat alig lttk napjban +ktszer. Reggel korn a kmvesekkel egyszerre szaladt be az egyetemre, +dlre vissza se jtt, este azutn ppen olyan szaladva, gyorsan jtt +haza, mint a hogy reggel elment. Az feltnt, hogy szp fiu. Az asszonyok +beszltek rla, nha s a lnyok kileselkedtek utna az ablakon. Csak ne +lett volna olyan nagyon gyetlen. Nagyokat lpett, lbzta a karjt a +levegben s kevs gondot fordtott magra. Sokat tanult; a kis hts +szobban, amelyben lakott, nha reggelig is gett a lmpa. Szoboszlayn +s Berta aggdtak is miatta, de birta, vasbl volt az akarata s a +teste. Kenyeret akart minl hamarbb, mert szrnyen sokat nlklztt +mr. + +Szoboszlaykhoz mg dik korban kltztt, a lenyt tantotta s ezrt +adtk a szllst s a kosztot. Mikor az idk vltoztak, Szoboszlay +meghalt s a leny is kintt mr a keze all, ottmaradt tovbbra is. A +nhny v alatt bels, csaldias viszony fejldtt ki kztk. Az asszony +sokszor mondta neki: kedves fiam s beavatta bens gyeibe. A szegny +diknak jl esett ez a szivessg s tetszett neki ez a szerep, hogy a +frfi a hznl. Pontosan fizetett, igyekezett kevss alkalmatlan lenni, +tovbb azonban nem merszkedett s nem is vgyott. J pajtsa volt a +lnynak. Nha, ha egy-egy flrra szabadsgot adott magnak s ott +hagyta a knyveit, kaczagva, jkedven, pajtskodtak el egymssal. A fiu +azonban mg mindg nem tudta egszen elhinni, hogy a leny mr nagy s +nem gyermek tbb; mskor flnk, kiss bizalmatlan termszete bizonyos +sajtsgos erlylyel prosult, mikor komolyan beszlt vele s ez +imponlt a lenynak. Felnzett nha r s elkomolyodott. Ha azonban a +fiut nagyon elfoglaltk a knyvei, napokig sem beszltek egyebet, csak +ppen, hogy kszntttk egymst. + +Egyszer a leny a maga kedves, kislenyos modorban utjt is llotta, a +mint ebd utn gyorsan szobjba akart menni, hogy tovbb tanuljon. + +--Tudja Gergely ur, hogy maga nagyon goromba?--krdezte s kihivlag, +valsggal vakmeren nzett fel a nagy emberre. + +Gergely mosolygott, ki akart volna bklni, de a leny intett, hogy az +nem megy olyan knnyen. + +--Mirt nem szlt hozzm mr hrom nap ta? + +--Tanulok. + +--Kilyukad a feje. Nem fl? + +--Mg a vizsgig kibirja, azutn mr ugy sincs szksg re, lesz +diploma. + +Nem bkltek ki. Mosolyogva vltak el, de Gergely hiba nyjtotta a +kezt, a leny nem fogadta el. Mrgesen nzett utna, de ez a tekintet +olyan rosszul sikerlt, hogy egyszerre nevettk el magukat re mind a +hrman. Mg sokig hallani lehetett, a mint a knyvbl mormogva tanult +odabenn a nagy dik. A lny s az anyja egymsra nztek, ltszott a +tekintetkn, hogy mindaketten Gergelyre gondolnak. Intettek egymsnak a +fejkkel, mintha mondtk volna: milyen derk fiu. + + +II. + + +Lehetett taln mr jfl is, amikor egyszerre les sikoltst hallottak a +Farkas-fle hzbl. A leny reszketve llott az ebdlben s a kt kis +klvel verte a hts szoba ajtajt. + +--Gergely ur, Gergely ur, az Istenre krem, hamar, flek... + +A nagy dik egyszerre talpon volt s rohant az ajt fel. Taln fel is +nyitja, ha akkor meg ujra knyrgni nem kezd a leny: + +--Ne jjjn, ne jjjn... + +--Mit tegyek ht, mi baj van? + +--Ne jjjn ki! Nem vagyok felltzve, czip sincs a lbamon. Nyissa ki +az ajtt, hogy vilgossg legyen de ne jjjn ki.--Hallani lehetett, +hogy mint reszket szegny.--Gergely kinyitotta az ajtt s vissza ment a +szobba. A leny csendesedni kezdett, mr nem flt olyan nagyon. Nyitva +hagyva minden ajtt, elbtorkodott a szobjig, futva hozta vissza +egyenkint a ruhit az ebdlbe s ugy ltzkdtt. A dik pedig mr +nagyon trelmetlen volt, nagy botot forgatott a kezben s minden +perczben kiszlott a msik szobbl: + +--Kszen van? + +--Mg nem, csak egy kicsit mg, mindjrt... + +--Ht mi baj van, beszljen mr. + +--Valaki van a szobban, mozgott... + +--Ember? + +--Nem tudom, mindjrt kiszaladtam. Kltsk fl a mamt is. + +--Hagyja majd megnzem, kszen van? + +--Jhet mr. + +Gergely kijtt, megfogta a leny reszket kezt, egytt mentek el addig +a szobig, a hol az aludni szokott. A kis fehr szobban semmi klns +jel nem mutatott arra, mintha betrk lettek volna benne. A leny csak +az ajtig mert menni, s ott is minden pillanatban kszen volt arra, hogy +visszafusson. Gergely sszekeresglt minden zugot, felnyitogatta a +szekrnyeket is s kijelentette, hogy itt semmi sincs. + +--Pedig mozgott, halottam, ersitette a leny s megrzkdott, mikor +eszbe jutott a hang, a melyet hallott. + +Gergely csak nzte s mikor ltta, hogy mg mindig nagyon fl, fejre +tette a kezt. A leny megnyugodott s nedves, sir szemeivel bizalommal +nzett fel re. + +--Meghaltam volna, ha nem lett volna itt,--mondta hls, megindult +hangon, de ebben a pillanatban megint valami nesz halatszott. Erre mind +a kt kezvel egyszerre ragadta meg a frfi karjt s csak a fejvel +mutatott be a szobba, hogy: ugy-e mondtam, van itt valami. Sztlanul, +llegzetket is visszafojtva vrtk, hogy mi lesz, + +Egyszerre aztn el is jtt valami. + +A kemencze melll, erre-arra nzegetve, vatosan mszott el egy egr, +Gergely ersen szortotta a leny karjt s intett, hogy hallgasson. A +szrke kis llat pedig mind btrabb lett, kijtt mr a szoba kzepig, +szaglszott a fldn, mintha valami kis ennival utn keresglne s +kezdte otthon rezni magt. + +--Milyen csinos--sgta Gergely a lenynak. + +Borzaszt--felelte a leny, de nem tudott elg halkan beszlni, mert az +egr is meghallotta s gyorsan vissza szaladt a kemencze mg. + +Lssa elkergette... + +Gergely most mr szpen j jszakt kivnt s vissza akart menni a +szobjba. A leny azonban csak nem bocstotta el a karjt s rmlten +krdezte: + +--Itt akar hagyni? + +--De ht mit csinljak, ltja, hogy nincs mr baj. + +--s az egr? + +--Mr visszament, szegny. + +--Visszajn. + +--Istenem, ht baj az? Egy kis egr... + +--Nagyon utlatos! Maradjon mg... + +--Ha akarja, szivesen, de egy kicsit furcsa... + +--Nem, nem, ne fljen,--sszetette a kezeit s ugy krte.--Meghalnk +flelmemben, ha itt kellene hogy maradjak egyedl. Felszaladna a prnra +is, fel... Beszlgessnk. + +Gergely letette a lmpt az asztalra s leltek egymssal szemben. A +frfi lassan emelte fl tekintett a lenyra s azutn olyan hosszasan +nzte, hogy az lesttte a szemeit. Nagyon kedves volt ez a kis borzas +fej, a tiszta homlokkal s az szinte nzs, nagy fekete szemekkel. +Gergely nem tudta levenni rla a szemeit s egyszerre elfelejtett +mindent, amit ma tanult. A helyzet is nagyon klns volt szmra. Ebben +a lnyszobban csak egyszer volt mg, mikor a nagy, nehz ruhaszekrnyt +egyik sarokbl a msikba tolta s most jjel egyedl van benne a +lenynyal. Gondolatban meleg szeretettel vette krl a reszket +gyermeket s a szoba illata elkbtotta. rezte, hogy szdl s lehunyta +a szemeit. Hallgattak mindaketten, nem tudtak beszlni. A frfit +egyszerre fogta el a varzs, ami megdbbentette, rezte, hogy szerelmes. +Flt mr egyedl maradni a lenynyal s menni szeretett volna. + +--Fl mg?--krdezte. Komoly, nyugodt akart lenni, de mr ez a kt +semmit sem jelent sz is lgyan, szerelmesen hangzott. + +--Nagyon flek--felelte elknyszeredve a leny s megijedt attl a +gondolattl, hogy egyedl marad.--Maradjon, majd beszlgetnk, hozza el +a knyvt, tanuljon itt, csinljon valamit, majd n is dolgozom. + +Gergely is ugy tallta, hogy az lesz a legjobb, ha kzttk lesz a +vaskos knyv. Tanulni kezdett, a leny kzimunkt vett el s dolgozott. +Nha szlottak egy-egy szt, de lopva srn pillantottak egymsra. A +hajnal is igy tallta ket, s mikor az els napsugr besttt az +ablakon, egymshoz lelte a knyvre s himzrmra hajolt kt fejet. + + +III. + + +A szrke kis vendg pedig llandan megjelent. Ugy ltszik, hogy tbb +rendbeli kijrsokkal rendelkezett fldalatti palotja, mert ha az egyik +lyukat betmtk, ms oldalrl stlt el. Ha szemlyesen nem +jelentkezett, akkor a falban rgcslt, s ez mr magban is rettenetes. +Szoboszlayn ktsgbe volt esve, de segteni nem tudott a bajon, csak +jajgatott. Valamelyik szomszdtl kaptak egy reg macskt, de az egr +mindig gyorsabb volt, mint a macska. A fiatalok pedig szre se vettk, +hogy mennyire vgyakoznak mr egyms utn. Ha a frfi ksett, a leny +sokszor szaladt az ablakhoz, megnzni, hogy jn-e mr, s olyan +titokzatosan mosolyogtak nha ssze, mintha mondani akarnnak egymsnak +valamit. A leny bellott jogsznak, hallgatta, nzte, a mint tanult +Gergely. Nha rkig elltek egymssal szemben, anlkl, hogy hangosan +beszltek volna, de a szemk sokszor sszetallkozott. Mskor meg +elmondtak egymsnak mindent, ami csak eszkbe jutott, ilyenkor a frfi +megfogta a leny kezt s el se eresztette, mg csak bcszni nem kezdtek +egymstl. Ez tartott a leghosszabban, pedig csak pr lpsre vltak el +egymstl. + +--Megbukom a vizsgn, nem tudok tanulni--mondta egyszer a frfi. + +--Tud mr eleget,--mondta a leny s bszkn nzett rajta vgig. + +Sokig tartott, mig annyira mentek, hogy a frfi beszlt is arrl, a +mirl eddig csak gondolkozni mertek. + +--De n nem tudok majd maga nlkl lni--trt ki egyszer belle s +megragadta a leny kezt. + +A leny csak nzett s mosolygott a nagyon szerelmes szzek tiszta, +boldog mosolygsval s folydoglni kezdtek szembl a knyek. + + + + +A LEGSZEGNYEBB VRTAN + + +Eszembe jut egy reg, bolond kocsis trtnete, ugy a mint azt nekem az +n mncheni bartom, Sipniewski Franck elbeszlte. A vn szolga addig +mesterkedett, mig feljutott oda, a hol az igazi lengyel hazafi +megtallja vgre az t megillet tisztessget, felhuztk az akasztfra. +Mert a lengyelnek olyan szent az akasztfa, mint neknk a kereszt. A +legkomolyabban beszlnek arrl, hogy majd egyszer, tudja a j Isten hogy +mikor, ha majd szabadok lesznek, Vars piaczn akasztft lltanak fl +az elnyomats emlkre s egy mrvny falba belevsik mindazok neveit, a +kiket bitn fojtott meg a fehr czr nevben, a muszka igazsg. Ha majd +flptik azt a falat, a te neved se fog hinyozni rla, reg Demeter. + +Az reg Sipniewski nagyon kompromittlva volt a hatvanharmadiki +flkelsben. Egyik ltet lelke volt az egsz mozgalomnak. Nem volt +politikus, csak hs. Elsznt s naiv, mint a felkelk nagy rsze. +Megeskdtt akr a szz Mrira, hogy gyzni fognak, de egyb alapja nem +volt a hitnek, mint a nagy btorsga, vagy az, hogy most mr bizonyosan +velk lesz az Isten. Elg sokig volt ellenk. + +Mikor mr rendben volt minden, olyan titokban, hogy csak a vak nem +ltta, gylekezni kezdett a tbor. Az reg Sipniewski befogatott egy +knny kocsiba, Demeter, a vn kocsis fellt a bakra, ur kocsis nagyon +elbcszott hazulrl, sirva kisrte ki ket a kapuig a hznp s a kis +kocsi mgtt gyorsan felporzott az ut, hogy aztn belljon az az ijeszt +csend, a minek okvetlenl el kell kvetkezni, ha olyan valaki hagy el +bennnket, a kit nagyon szeretnk s egyszerre eltnik szemnk ell mg a +por is, a mit a kocsija flvert. Az orszgt pora mg ismers, de a mi +azutn kvetkezik, ismeretlen, idegen vilg. + +A naiv katonban mgis volt annyi politika, hogy a meglepets ellen +biztostani akarta magt. Hogy aztn gyerekes idea szletett meg +becsletes agyban, az megint rvall a hsre, aki sehogy sem tud +komdizni. + +Azt hitte, hogy valami nagyon furfangos cselt eszelt ki, meglltotta a +kocsit s tancsot tartott Demeterrel. + +--Te reg--mondta neki--ha kozkokkal tallkozunk, r se hederts, hajts +tovbb. Ha meglltanak s krdezik, hogy hova megynk, azt feleljk, +hogy Varsba. Hogy honnan? Ht Kocinski urtl. + +--Igen, Kocinski urtl. + +Mindenki tudta, hogy Kocinski az oroszok rszre dolgozott. A ki tle +jn, az csak nem lehet gyanus. Ur is, kocsis is jt mosolygott ezen a +trfn. Demeter mg htra is nzett, megbmulta az urt, hogy milyen +okos ember. sszekacsintottak, kt ilyen vn rka mindenkit lefz. Majd +megnyulik a kozkok orra k meg vigan hajtanak tovbb. + +De nem igy esett. + +A legkzelebbi dlnl hrom kozk nyargal a kocsihoz. Az altiszt +elkrte az irsaikat s faggatni kezdte ket. + +--Hova mennek? + +--Varsba. + +--Mit akarnak ott? + +--Lovat venni. + +--Nincs most vsr. + +--Lesz a jv hten. + +--Honnan jnnek? + +Sipniewski ersen a kozk szeme kz nzett s kivgta a feleletet. + +--Kocinskitl. + +A kozk megkrdezte Demetert is. + +--Honnan jsztk? + +--Kocinski urtl. + +--Otthon volt az ur? + +--Otthon. + +--Ht az asszony? + +--Az is. + +Erre sz nlkl kzrefogtk a kocsit s a szegny Demeternek arra kellett +hajtani, a merre k parancsoltk. Visszavittk ket az els katonai +llomsra, tadtk a tisztnek. Demeter behuzta vllai kz a fejt s nem +szlott tbb egy szt sem. A tiszt ms kisretet adott melljk s +tovbb kisrtette ket. Negyednapra mr a hadbirsg eltt llottak. A +nemes ur egyenesen, mint a ki helyt ll mindenrt, Demeter pedig a +lengyel paraszt csknys makacssgval, inkbb csak rsandtott az +aranyos, czifra urakra. A hogy lesz, ugy lesz, de tle ugyan nem +hallanak egyebet, mint a mit a gazdja parancsolt. + +Demetert kikldtk s a birsg elnke vallatra fogta Sipniewskit. + +--Hol voltak? + +--Kocinskinl. + +--Nem igaz, Kocinski hrom ht ta Varsban van; most jra krdem, hogy +hol voltak? + +A szegny sarokba szoritott ember komoran maga el bmult s nem felelt. +Nem azon gondolkozott, hogy mit mondjon, de az suhant t egyszerre az +agyn, hogy veszve van s ez elkesertette. Mg ki sem lhette a +pisztolyt s mr is vget rt szmra minden. Mig sztlanul ott llott, +kny is gylt a szembe s motyogni kezdett: szegnyek, szegnyek. A +csaldjra gondolt, tudja a j Isten, hogy mikor ltja ket mg egyszer. +Taln soha. A tiszt rdekldve nzett re s gyngdebben szlott hozz: + +--Olvassa itt maga, az n neve is benne van a jegyzkben. A felkelkhz +ment, igaz? Ne tegye mg sulyosabb a helyzett. + +Sipniewskinek eszbe se jutott, hogy tagadjon, elpirult, hebegett volna, +ha megkisrti. Ugy rezte magt, mintha fojtogatnk, leesett egy szkre +s reszketett a hangja, a mint egy-egy szt kinygtt. + +--Igaz. + +Behivtk Demetert. Az reg ugy kullogott be az ajtn, mint a hogy egy +ilyen furfangos emberhez illik s taln mert flt, hogy vratlanul +vgighuz valaki a htn, mg mindig vllai kz szedte be a fejt s csak +ugy a gallrjbl nzett a vilgba, mintha nem akarna knnebb jnni. +Mikor egy pillanatig azt hitte, hogy senki se nz re, odasandtott a +gazdjnak: mi mr rtjk a dolgunkat, ugy-e uram? + +--Hol voltatok?--krdezte a tiszt. + +--Kocinski urnl. + +A tiszt Sipnievskihez fordult s intett neki hogy beszljen a kocsisval. +A szomoru ember knyes szemmel s fjdalmasan mosolyogva czfolta meg a +szegny Demetert. + +--Nem ott voltunk, fiam. Hazulrl jttnk, mondd meg az igazat. + +Demeter elbb meghkkent, de azutn visszamosolygott a +gazdjra.--tltok n a szitn mondta a szemeivel, mert hangosan nem +szlhatott.--Neked ezt mondanod kell uram, de n nem vagyok olyan +bolond, hogy utnad beszljek.--A tiszthez fordult s bizonykodott az +igazsga mellett. + +--Kocinski urtl jttnk bizony, Kocinski urtl. + +A gazdja egy lpst tett felje s beszlni akart vele, de a tiszt nem +engedte meg. E helyett igyekezett kiszedni Demeterbl az igazat. + +--Van-e felesged?--krdezte tle. + +--Van. + +--Gyermek is? + +--Ht hla az istennek, mind fiu. + +--Egyet se ltsz tbb kzlk, ha hazudsz. + +Demeter meg volt srtve. Vgignzett a tiszten, azutn a mellre tette +mindkt kezt, mintha krdezn, hogy csakugyan rla beszlnek-e? A tiszt +trelmetlenkedni kezdett, mgegyszer rszlt a szegny ostoba kocsisra. + +--Hol voltatok? + +--Kocinski urnl. + +A kozkok kilkdstk szegny Demetert az ajtn s lezrtk egy stt +pinczbe. Az uri rab fenn, a hivatal mellett kapott brtnt, amig itt +van, megbecslik, azutn vezesse a sorsa. A hadbir este krtyzott vele +s elnyert tle vagy hetven rubelt. Ittak is, a fogoly shajtozott, haza +gondolt, a bir vigasztalta s biztatta, hogy ne fljen, nem ktik fel. +Sok az enyhit krlmny, hanem az a szerencstlen Demeter nagyon +elrontotta a dolgt. Holnap prblnak mg vele. + +Reggel felhozattk ujra. + +--Hol voltatok? + +--Kocinski urnl. + +A gazdja megfogta a gallrjt, a szembe nzett s az izgalomban +reszketve beszlt hozz. Nha megrzta, hogy jobban megrtse azt, amit +mond neki s a flbe kiablt, mintha sket volna a szegny ember. + +--Demeter, ne lgy bolond. Mindennek vge, most mr ne lgy szamr. +Mondd meg az igazat. + +--Azt mondom. + +--Nem igaz. Nem voltunk Kocinskinl. rlt! Vigyzz magadra. Beszlj +igazat. Ltod, hogy n mr mindent elmondtam, nem kell, hogy tagadj. +Honnan jttnk? + +--Kocinski urtl. + +--Meg vagy veszve! + +Demeter rnevetett a gazdjra s sehogy se tudott tisztba jnni a +dologgal. Mit akarnak itt vele? Hanem az a msik ember, akirl tudta, +hogy mind a kettejknek ellensge, gyanusnak tnt fl neki s hamarosan +elbirlva a helyzetet, rjtt a szerencstlensgre, hogy itt hazudni +kell tovbb is. Azt hitte, hogy rparancsoltak a gazdjra, hogy eltte +igy beszljen. Nem, nem, rajta nem lehet kifogni. + +--Kocinski urtl jttnk. + +A gazdja ktsgbeesetten nzett re s vrta, hogy trjen maghoz. Sirt +dhben s sszeszoritotta az klt, hogy agyonvgja a vn kocsist s +lihegve alig birva magval, ujra elkezdett beszlni. + +--Demeter! des regem, szegny szolgm, fiam, mond meg az igazat. Hol +voltunk? Ugy-e otthon, ugy-e? + +Demeter mg jobban beletemetkezett a gallrjba, nagy kzdelem folyt le +a szegny paraszt lelkben, de azrt nem hagyta magt elbolondtani. + +--Nem, Kocinski urnl. + +A hadbir erre azt monta, hogy: elg. Demetert visszavittk a pinczbe s +megmondtk neki, hogy imdkozzk annyit, a mennyit csak tud, mert kt +ra mulva meghal. A szegny ember kimeresztette a szemeit erre a +beszdre, nzett ide-oda, de azutn azt mondta, hogy jl van, egyszer +ugyis el kell menni, ht mindegy. + +Kt ra utn felhoztk. A szegny j embert nagyon megviselte ez a kis +id, megtrplt, keser vons huzott barzdt az arczra, de azrt nem +hagyta magt. lnken nzegetett krl, vrta, hogy valaki segitsen +rajta. Mikor az akasztfa al llitottk, felnzett, drzslni kezdte a +homlokt, hirtelen szedte magba a llegzetet s sszemenve, reszketve +vrta, hogy mi lesz. + +Pr perc mulva lejtt nhny tiszt s kztk a hadbir. Mikor meglttk +ezt a szegny, bolond figurt, szorongva nztek ssze. A bir valsggal +dhbe jtt, lza is volt, mert ugy rordtott a szegny regre, hogy az +majd leesett a lbrl. + +--Hol voltatok te barom! Beszlj! + +--Kocinski urnl. + +A tisztek elfordultak. Demetert megragadtk a kozkok s amig az ember +szzig elszmll, Demeter mr meg volt halva. + + + + +A VACSORA + + +Csendesen ltnk a kvhzban, egy kis lengyel-magyar sziget a nagy +nmet cenban; csupa idegen gondolkozsmdu, elttnk pp olyan +rthetetlen emberek kztt, mint ahogy k kptelenek minket megrteni. +Valsggal ostobk vagyunk egymsra nzve. k elkpednek azon, hogy egy +hevesvr, hirtelenbeszd lengyel "czudar"-nak nevezi Bismarckot, vagy +kesersgben srva beszl Szibrirl. Lehet ms igazsg is, mint a mit +a trtnelem csinlt? s ez a spadt, villog szem ember kpviseli ezt +a msik igazsgot? Hihetetlen, igazn hihetetlen. Nha valamelyik +ismers kzlk lel a lengyel asztalhoz s ki is mondja a maga +vlemnyt arra a kisebbsgre, amely kptelen nyugton maradni hrom nagy +birodalom nyomsa alatt. Mit akarnak?--magyarzzk meg neki--s +elkezddik egy heves tzzel, kesersggel teli verekeds a szavakkal. Az +asztal kr gyl a publikum, a pincrlenynak egsz tmegen kell +ttrnie magt, ha valaki vizrt kilt. A billirdozk leteszik a dkot +s a nagy lrmra kivncsian nznek be az utcrl az emberek. + +Tegnap is igy esett, nagyon sszevesztek a lengyelek a nmetekkel, +kleikkel vertk egyms eltt az asztalt s nha a nagy zrvavarban nem +lehetett tudni, hogy ki beszl. Mikor legnagyobb volt a riadalom, egy +kis, szes ember erszakolta t magt a publikumon, elbb kikhgte +magt, mert nagyon megszorongattk, mig az asztalig eljutott s nmetl +kezdett beszlni. + +--Lengyelek az urak? + +Mikor megmondtk, hogy igenis lengyelekkel van dolga, egyszerre +lengyell beszlt tovbb s mi csak pr szt rtettnk meg abbl, amit +mondott:--liberal, szoczial, egy lengyel ujsg czimt s hogy +oroszokrl, lengyelekrl, Varsrl beszlt. A lengyelek tgra nyitott +szemekkel, csodlkozva hallgattk. Egy nagy pzeni fiu, akit a tbbiek +tagbaszakadt volta s harczias bozontos bajusza miatt _jenerl_-nak +hivnak maguk kzt, nem tudott elfojtani egy-egy indulatos kifakadst s +meghatottan mregette maga mellett a kis, szrke embert. Az egyik +lengyel egyszerre felugrott az asztal melll s elveszve a nagy +indulatokban, szinte ntudatlanul, felllsra knyszeritette a kis +jvevnyt, s beszlni kezdett. + +--Itt a bizonysg, nzzk ezt az urat, jl nzzk meg, lengyel +regnyir, klt s ujsgszerkeszt; jl nzzk meg. Most szktt meg +Varsbl, a felesgt s gyermekt hozta magval, a harmadik gyermek, +egy kis leny, ott maradt, mert nem tudtk hamarosan elkeriteni. Az +iskolban tanultam a verseit s most ... kell-e mg tbb? Az nk poti +palotkban laknak, a mieink pedig egy valamivel liberlisabb czikk +miatt, mint amilyen a mrtk, futnak a rendrsg ell. Itt van ez az ur, +ez az nk tallmnya... + +A kis szrke ember majdnem az asztal al zsugorodott, mikor krlnzve, +szrevette, hogy mindenki t nzi. A lengyel fiatalember pedig szerette +volna, ha az asztalra ll, hogy jobban lssk s fogta a kabtjt, hogy +el ne szaladjon. A _jenerl_ szitkozdott s srt, nagy, esetlen +testben mg mindig gyermek maradt az rzs, a krlllk pedig +lbujjhegyre llva nztek t egyms vlln, csakhogy jobban lthassk +ezt a nevezetes kis reget. Egyszerre elhallgatott mindenki s lassan +oszlani kezdett a publikum. Mikor egyedl maradt a trsasg, a kis ember +elmondta nagy szgyenkezve, hogy szrny nyomorban vannak, mindenk +zlogban van mr, az asszony s a gyermekek ki sem mozdulhatnak a +szobbl, mert egy-egy rongyon kivl nincs a mit magukra vegyenek. A +hotelier pnzt kr s ha legalbb tiz mrkt nem fizetnek le a +tartozsbl, kidobja ket az utczra; ezrt btorkodott flkeresni az +urakat. Pirult, szgyenkezett, de valahogy kinygte, a mit mondani akart +s lesttt szemekkel vrta, hogy mi kvetkezik most. A fiuk sszenztek. +Az, aki elbb a leghangosabban veszekedett, dhs sietsggel kutatta ki +a zsebeit, de nem tallt bennk egy fillrt sem s knyelmetlenl, +szgyenkezve nzett az regre, mintha bocsnatot krne azrt, hogy igen +szegny. Mindenki hallgatott. Az reg ember arczn ltszott, hogy +szrnyen megbnta mr a kisrletet, vgre is a _jenerl_ trte meg a +csendet, vette a kabtjt s menni kszlt. + +--Krem, csak egy keveset vrjon itt; azonnal jvk.--Mikor visszajtt, +nem volt mr felskabtja. Karonfogta az reget s vitte magval, ugy +ltszott, mintha a hna al vette volna, a kis ember majd eltnt +mellette. Az uton megbeszltk a dolgot. + +--Van egy mrkm s tven fillrem--kezdte a _jenerl_. Megosztozunk +rajta. Hnyan vannak? + +--Ngyen. + +--Nyolcz kenyr: huszonngy fillr, a tbbirt hideghust vesznk. +Menjnk az n hentesemhez, udvarolok a lenynak, majd sokat ad. Van +gyertyjuk? + +--Nincs. + +--Akkor azt is kell venni, de gyertyt kapok hitelbe is, azrt nem kell +pnzt adni. + +Hosszu lbaival akkorkat lpett, hogy a kis fradt ember alig birta +kvetni. Kzben megvsrolta a gyertyt, hust, kenyeret s a hotel +kapujban odaadott mindent a vendgnek. A kis szrke ember azonban nem +akarta elbocstani. Nagyon hls volt, meg akarta neki mutatni a +csaldjt, meg taln arra is gondolt, hogy beigazolja a nyomorusgt, +nehogy azt higyjk, hogy hazudott. A kapus kedvetlenl nzett vgig +rajtuk, kellemetlen, kopott embereken s kopogsukra egy csinos arczu, de +beteges szin asszony nyitotta fel a szoba ajtajt. + +A gyermekek, mint valami hes farkasklykk, egyszerre nekiestek az +telnek, nem sokat trdve azzal, hogy ki vette. Az asszony nem tudott +rendet tartani kzttk, az apjuk egy-egy szigoru pillantst vltott +velk, de azok figyelembe se vettk s a _jenerl_ tancstalanul, +gyetlenl llott mg mindig a szoba kzepn. + +--Kenyeret mg! Kolbszt, sok kolbszt!--kiltottk a gyermekek s +kleikkel taszigltk az apjukat.--Az odaadta nekik azt is, a mi ppen a +kezben volt, csakhogy hallgassanak. Az asszonynak alig jutott valami, a +kis hes rablk mindent elvettek tle. Egyszerre azonban elszgyenlettk +a kapzsisgukat, szrevettk, hogy igazsgtalanul osztottk fel a +vacsort s visszaadtak egy-egy falatot az anyjuknak. rtelmes arczukat +odadrzsltk a sovny karjhoz s ktfell is ngattk nagy szeretettel: + +--Egyl mama, egyl, des! + +A frfi csggedt, stt arczczal bmult rjuk s visszafojtotta a +shajtst, hogy ne zavarja ket. A _jenerl_ az gy szegletre lt s +ugy sszehuzta magt, mintha nem akarn szrevtetni, hogy itt van. Nagy +fejhez mrten arnytalanul kis szemeivel a gyermekek fel pislantott +nha s megijedt, amikor egyet nyikorgott sulyos teste alatt az gy +deszkja. rezte, hogy alkalmatlan, de nem tudott hamar alkalmas okot +tallni arra, hogy elillanjon. Szerettek volna beszlni, de nem tudtak. +Nagyon idegenek voltak egymsnak. A _jenerl_ a maga naivsgban is +megrezte, hogy zavarn ket, ha krdezskdnk; egy pillanatra azt +hitte, hogy tlt a kt eltte l alak koponyjn, s mint egy zsong +mhsereg, ugy tnt fel eltte a kis szomoru ember fejben a sok gond, +baj, hozz nem szlt volna a vilgrt. Az asszony sztlanul lt az +asztal mellett s hlsan nzett az idegenre, a mirt nem hborgatta. A +gyermekek egy durvn sszeszegezett ldra ltek le a sarokban s egyms +kztt suttogtak valamit. Az asztalon fstlgve, unalmasan pislogott a +hosszu, vastagbel gyertya s ugy tnczoltatta a falon az rnyakat, +mintha zsinegen rngattk volna a ngy fekete foltot valami +bbszinhzban. Vgre a frfi szlt, csak azrt, hogy valamit mondjon. + +--Egy nap megint a htunk mgtt van. + +Az asszony shajtott s elfordult a gyermekek fel, mintha valami dolga +lenne velk. A kisebbik fiu mosolyogva rnzett s bmulva krdezte: + +--Mirt sirsz? + +Az asszony zavarba jtt, vdekezett, de nem birta ki sokig, egyszerre +hangosan kezdett srni. A _jenerl_, mintha csak engedelemre vrt volna, +hogy beszlhessen, hozzment, gyetlenl motyogott, hogy: nem lesz +mindig igy s hogy megsegt az Isten, s mert nem tudta szval elmondani, +a mit gondolt, nagy tenyeres kezeivel gyetlenl kalimplt a levegben s +azutn mr csak nygtt, erlkdtt, hogy valamit mondjon. + +A gyermekek elkomolyodtak, kutatlag nztek krl s a nagyobbik +visszatolta cscst a sarokba, a mikor kivncsian elre tolakodott. + +Nagyon rosszul reztk mr magukat valamenynyien. rltek, mikor a +_jenerl_ hirtelen elhatrozssal a kalapja utn nyult s elment: +legalbb egyedl maradhatnak. A kis szrke ember lekisrte a vendget. +Sztalanul, lassan haladtak le egyms mellett a rossz lpcsn s csak az +els emeletnl llottak meg egy szra. + +A _jenerl_ akart valamit mondani, de nagyon nehezen ment a beszd. +Szzszor bocsnatot krt s mg se mondott mg semmit, vgre elkereste +mellnyzsebbl a maradkpnzt s a kis ember markba nyomta. Ujra +hadonzott laptkezeivel a levegben, mert anlkl nem lehet rtekezni. + +--Holnapra, reggelire, dleltt majd dolog utn ltunk... + +A szegny ember szgyenkezve huzta be vllai kz a fejt s +elknyszeredve kinlgatta vissza a pnzt. A _jenerl_ azonban nagy +eskdzssel fogadkozott, hogy neki kimerthetetlen hitele van, annyit +ehetik felirsra, amennyit akar s voltakppen nagy teher r nzve, ha +pnze van. Nem tud vele mit csinlni. + + + + +A MINISZTER VENDGEI + + +A miniszter a napokban levelet kapott egy hajdani iskols trstl, +Szts Tamstl. A levlir igy kezdte a mondanivaljt: "Mlyen tisztelt +Kegyelmes Bartom Ur"--s elmondta, hogy addig is, mig a hivatalos irst +megrajzoln az ottani polgri iskola rajztanra, rtesti, hogy a vros +megvlasztotta diszpolgrnak, s egy ht lefolysa alatt jnnek a +deputczival. mint polgrmester, szintn flrndul ez alkalomra s +rmmel ragadja meg az alkalmat, hogy kegyelmes bartjt +tiszteletteljesen dvzlhesse. Hiszi, hogy nem mltztatott mg +teljesen elfelejteni a vrost, melyben szletett, amelyben egytt +iskolztak s amely most a dszpolgrsggal lerni igyekezett +hldatossgnak egy kis porczijt. + +A kegyelmes ur egy perczig azon gondolkozott, hogy mi is ht voltakppen +rdeme a dszpolgrsgra--s rjtt, hogy semmi. Szgyenlette magt a +levl elolvassa utn, mert bizony igazn elfeledkezett errl a kis +fszekrl, Szts Tamsrl, meg a tbbiekrl. Mosolygott, ujra elolvasta +a levelet s htradlve szkben, teljesen tengedte magt az emlkeinek. +Lassankint megformlta magnak az egsz kis vrost, a milyen most lehet, +Szts Tamst, a ki nyurga, a sok tanulstl meggrnyedt dik volt s most +bizonyosan mg hosszabb s mg grnyedtebb tette htt a sok vrosi +gond. Kellemes meleg tlttte el a visszaemlkezsben s pajkos rmet +rzett a Szts Tams ltogatsn, mig arra gondolt, hogy nagyon kellemes +lesz ssze-vissza krdezskdni a deputcziban. E perczben annyira +megszerette ezeket a rgi j, becsletes embereket, hogy trelmetlen +lett s szerette volna, ha mindjrt benyitnak az ajtn. + +Nem kellett sokig vrni rjuk, a msik ht szombatjn mr megjelentek. +A kegyelmes ur kiment eljk az elszobba s Szts Tamst rajta kapta +azon, hogy mg utoljra elolvasta a beszdt, melyet hozz akart +intzni. Erre azonban nem volt id. A kegyelmes ur karonfogta, boldogan +megveregette a htt egy reg urnak, aki szintn a deputczihoz +tartozott s vitte ket befel. Utnuk ment egy harmadik ur is, aki a +diplomt szorongatta a kezben. A miniszter csak akkor vette szre, hogy +ezt is a vros kldte fel, mikor mr be akarta csukni eltte az ajtt s +szeme a polgrmester ktsgbeesett tekintetvel tallkozott.--Aha! Teht +hromtagu a kldttsg, gondolta magban s mosolyogva, kzen fogva +vezette be a knnrekedt szalonkabtos urat. + +Szts Tams hozz akart fogni a beszdhez, de a kegyelmes ur tjt +llotta a j szndknak. Elvette az oklevelet s maga se rtette, hogy +mirt olyan boldog, de ugy rezte, hogy ssze-vissza cskoln Szts +Tamst, ha egyedl volnnak. Hasonltott egy ismeretlen boldogsgba +cseppent dikhoz, vgigmltt rajta az rm, kisugrzott a szemeibl, az +arczbl. Aki a diplomt hozta, szernyen htrahuzdott. A miniszternek +nagy j kedvben pajkos, dikos tlete tmadt, s hozzment s bemutatta +magt, megmondta a nevt s hozztette azt is, hogy mi a foglalkozsa: +magyar kirlyi miniszter. + +A meglepett uri ember kapkodott, ijedten nzett kt trsra, mintha +tancsot krne s szintn bemutatta magt. + +--Becski Samu igazgat-tant. + +De mr msfel jrt a kegyelmes ur, a Szts Tams kezt szorongatta s +nevetve mrte vgig. + +--J husban vagy, reg... + +--Hl' istennek, ht igazn nem kegyeskedtl megfeledkezni... + +--Dehogy, dehogy.--Van-e felesged? + +--Van. + +--Ht gyerek? + +--Az is. + +--Hny? + +Hogy hny a gyerek, azt mr nem hallotta, mert a mint a mellette +feszeng regre nzett, egyszerre eszbe jutott, hogy ki is voltakppen +ez az r. Elkomolyodott, kedves emlkek tmadtak fl a lelkben, knyek +gyltek a szemeibe s shajtott. + +--Alig, alig ismertem meg, Babarczy btym. Jl tette, hogy eljtt. l-e +mg a nni? + +--Csak betegeskedik szegny feje. + +--Ht a mhely? + +--A fiamnak adtam, n mr penziba tettem magamat. + +--Jl megy a munka? + +--Nincs panasz r. + +Elhallgattak. Az igazgat-tant keveset rtett az egszbl, ksbb +szrmazott be a vroskba A msik hrom ember boldogan mosolygott, +egyszerre sszeomlott kzttk minden korlt, meghatva, knyes szemekkel +nzegettk egymst. Az reg Babarczy asztalosmester a szemeit trlgette +s aprnkint eldicsekedett mindazzal, mire az uton elkszlt. + +--Megvan mg a gyalupad, kegyelmes ur, amin gyalulni tetszett. A gyalut, +mindjrt hogy el tetszett kerlni tlnk, a fikba tette a felesgem +emlkbe. Nagyon szerette a kegyelmes urat... + +--Ht szilvaizes pnk van-e mg a vilgon, Babarczy btym? + +A kegyelmes ur kis dik korban mindennap tjrt az reg Babarczy +mhelybe alkalmatlankodni. Gyalult, furt, faragott, elfradt a nagy +munkban s jllakott a mestern asszony hires lekvros pnkjbl. Most +egyszerre az tltt az eszbe s az a gyermekes remnye tmadt, hogy +taln hozott magval vagy egyet a zsebben. Egy lekvros pnkrt a +rgiek kzl rmest lemondott volna egy udvari ebdrl. + +Az regnek felragyogott az arcza s boldogan hadart. + +--Meg, meg, megmondom az asszonynak, hogy mg emlkezni kegyeskedik a +pnkjra. Nagyon boldog lesz. Ha tudn, hogy mi itt most mirl +beszlnk! + +Az igazgat-tant kelletlenl szorongott. A kegyelmes ur szrevette ezt +s hamarosan pr krdst intzett hozz. + +--Hny iskolakteles van a vrosban? + +--Hromszznyolczvanngy. + +--Sok a mulaszts? + +--Szigoruan jrunk el, kegyelmes uram. + +--Nagyon helyesen. + +Az idegennel szemben egyszerre miniszteri sablon lett belle s ujra +felderlt az arcza, mikor visszafordult a kt rgi ismershz. + +--Nlam ebdeltek ma, regem, ugy-e Babarczy btym. + +A kt ismers majdnem ujjongott rmben, nem tartottak mr meg semmi +formt, csak a rgi j bartok voltak. Knyelmetlenl nztek ssze, +mikor eszkbe jutott az igazgat-tant, de a miniszter egyszerre +kisegtette ket zavarukbl. + +--Igazgat urat is szivesen ltom. + +Mindjrt t is vezette az urakat a laksba s ngynek terttetett. A +Kaszinbl hozatta t az ebdet s a hrom rgi ismers pillantsai +sszelelkeztek az telek gzben. Mosolyogva kinlgattk egymst, sokat +koczintottak s az reg asztalosnak sokszor eszbe jutott a felesge. A +miniszter kiolvasta a szemeibl, hogy mire gondol s olyan falusias j +kedvben volt, hogy elrzkenylt s egy pohr pezsgvel felksznttte +Babarczyn asszonyt. thajoltak az asztalon s ugy beszltek egymshoz. A +hzigazdt minden rdekelte, a mi ujsgot csak mondtak. A reformtus +templomot jra fedtk, az reg kntor helyett uj nekli mr a +zsoltrokat, a Zsoldos-utcza most mr hosszu, kinyulik egsz a hatrba, +tavaly flplt az els ktemeletes hz, a vn vrosi mrnk lenya +frjhez ment a jrsbirhoz, mind, mind nagyon rdekes dolog. Egy-egy +perczre elhallgattak, mskor meg, hiba integetett az igazgat-tant, +egyszerre beszlt a kt vendg s a miniszter htradlve a szkn, nedves +szemekkel hallgatta ket. + +--des j parasztjaim--gondolta magban s hagyta, hogy beszljenek, +csak hallgatott s ha az igazgat-tant ur nem lett volna ott, egyszerre +lelte volna maghoz mindakettt. Becsletessg, jsg, egyszersg +sugrzott le az arczaikrl, ez ugy hatott re, mint egy pohr +kristlytiszta forrsviz.--des j embereim--ismtelte magban sokszor +radozva. + +Az inas zavarta meg ket. Belpett s komolyan, mint a ki eltli az +ilyen kirugsokat, jelentette: + +--A miniszterelnk ur excellenczija vrja a kis szalonban a kegyelmes +urat. + +A kegyelmes ur tment a kis szalonba s komolyan nztek ssze a vendgek. +Suttogva szlott az igazgat-tant: + +--Lehet, hogy thozza s bemutat neki. + +--Mr hogy gondol ilyent--utastotta rendre a polgrmester. + +--Valami nagy baj lehet az orszgban, ha mg az ebdnl sem hagyjk +szegnyt nyugodni--mondta az asztalos. + +A tbbiek rhagytk, hogy bizony meglehet, komor idk jrnak. + +Mikor visszajtt a kegyelmes ur, szerettk volna leolvasni az arczrl, +hogy baj van az orszgban, de ppen ugy mosolygott, mint elbb, csupa +megelgeds, rm nttte el, mikor ujra megpillantotta a vendgeit. + +A polgrmester mindjrt el is meslte, hogy egyszer-msszor vele is +megesik, hogy a fispn megzavarja az ebdet, pedig ht az embernek +egyb nyugalma sincs, csak ppen amig eszik. + +--Legjobb az iparos dolga, senki se parancsol neki--vlemnyezte az reg +Babarczy s nem tudott elfojtani egy sajnlkoz mosolygst, a mint +vgignzett a hivatalnokokon. Az igazgat-tant meg elhozakodott, hogy +neki is vannak nha kellemetlensgei a tanfelgyelvel, de ezt mr nem +hallgatta senki, a vendgek s a gazda hallgatva gynyrkdtek egymsban +a j ebd utn s csak egy kzszortssal mondtk el egymsnak a j +kivnsgot, hogy: egszsgre adja Isten, a mit megevett. + +Az igazgat-tant aztn odahaza ilyenformn adta el a dolgot: + +--A miniszter ltta, hogy bennem tanult emberrel van dolga, meghvott +ebdre, a msik kettvel nem tudott mit csinlni, ht azokat is +meghivta, pedig mondhatom, hogy igazn illetlenl viseltk magukat, +klnsen az reg Babarczy. Elre megmondtam, hogy nem kell mesterembert +kldeni fl a kegyelmes rhoz. + + + + +A HATODIK + + +Egy kis sznet utn--taln pr ht lehetett mindssze--ujra lttuk, hogy +a Veressk hza eltt megjelenik az reg Bojth doktor cska batrja. Az +reg ur besntikl a hzba, a vn lovak bbiskolva dlnek neki a rudnak +s a nemkevsbb kiszolglt fehrhaju, sz bajuszu kocsis pipra gyujt a +bakon. A kik arra mentek, rszvttel jegyeztk meg, hogy: Veressknek +ujra betegk van.--Flra mulva kijtt az reg Bojth, Veress elkisrte a +kocsiig s trelmesen hallgatta, a mint motyogva magyarzott valamit: +kvskanllal ktrnkint, azutn jn a por ostyban, ers leves, +csirkehus, a tbbit aztn elvgzi az Isten. Veress rintett a fejvel, +hogy: igen, a tbbit majd elvgzi az Isten, s azzal visszament a hzba. +Az reg doktor flkapaszkodott a kocsiba, a kocsis htrafordult, de nem +azt krdezte meg, hogy hova mennek, hanem az induls eltt mg +bizalmasan, regesen elbeszlgettek egy keveset. Az egyik l +htrafordult s megnzte, hogy fllt-e a gazda s amikor ltta, hogy +csakugyan benn van mr a kocsiban, odakoczintotta a fejt a msik +koponyjhoz, mintha mondta volna, hogy: no mr most induljunk, reg +czimborm--s el is indultak. A kocsis meg krdezskdni kezdett: + +--Melyik beteg? + +--Most a Jenke. + +--Mi baja van? meghal? + +--Meg. + +--Ez lesz a hatodik hall nluk mostanban. + +Az reg doktor elbb mintha szmtgatott volna magban, de aztn intett, +hogy igen ez lesz a hatodik. A kocsis elrefordult, rszlott a lovakra: +gy h!--s tovbb mentek. + +Most, sok v utn, ha visszaemlkezem a Veressk hzra, hinyos, +zavaros kp ll elm. Nem igen emlkezem mr, hogy hny szobjuk volt s +ngy-e vagy t ablakon t vilgtott be hozzjuk az utcza fell a nap, +de amint rjuk gondolok, rgtn az orromba csap a hzuk szaga, az az +orvossgszag, mely beleette magt a falba, butorokba, sznyegbe, +fggnybe s a mely elkisrte Veressket mindenhova. A gyerekek elvittk +az iskolba, Veress a hivatalba s az asszony a piaczra, boltba, soha ki +nem fogytak belle. Szk elszobn t kellett belpni a laksukba. Mita +csak emlkezem, mindig ott llott egy nagy zld fggnys szekrny, ebbe +hordtk ki az vegeket, skatulykat, amibl mr kiittk, kiettk az +orvossgot. Volt ott kk, vrs, zld, srga veg, _ktrnkint, +rnkint, flrnkint_ felirattal s lassankint tele lett velk minden +polcz. Ha flrerebbent a fggny, vgigfutott az ember htn a hideg. A +patikrius, jlelk reg ur, egyszer majdnem kidobta a Veressk +cseldjt. + +--Vigyetek mr a henteshez is valamit a pnzetekbl!--kiltotta re s +majdnem elsirta magt, mikor a cseld elmeslte, hogy ilyen unalmas +szolglata soh'se volt. Inkbb menne a krhzba, mert ott legalbb +tudn, hogy hol van. + +Akkor az reg asszony volt beteg. Napjban tizszer is t kellett emelni +egyik gybl a msikba, vele volt elfoglalva az egsz csald. A gyerekek +lbujjhegyen jrtak, suttogva beszltek s a flesztend alatt, mig +nagyanyjuk a halllal kzkdtt, megrnczosodott a kpk s elfeledtk +azt, hogy gyermekek. Veress megprblta kivinni ket a mezre, hogy +ugrljk, kiabljk ki kedvkre magukat, de ezek a kis regek nem ltek +a szabadsggal. Az apjuk shajtott, nem erszakolta a dolgot. + +Aztn beteg volt ott mindenki. Alig vittk ki az reg anyt, az ujra +thuzott gyba lefekdt Veressn. Az reg Bojth doktor kocsija megint +megllott a hz eltt, az reg ur rendelt valamit, ujra jtt, ujra ment +s a lovak ugy beletanultak mr a mestersgkbe, hogy maguktl +megllottak a Veressk hza eltt akkor is, a mikor vletlenl odabenn +nem is volt beteg. Sokszor megesett, hogy ketten is nyomtk az gyat, +ilyenkor nem kellett trsasgrl gondoskodni a beteg szmra, +tbeszltek egymshoz. Kzben ki-kiszegeztk a kapura a fekete posztt, +feltztek r gombostvel egy gyszszegly czdult, dlutn megjtt a +vrosi, megyei tisztikar, kirukkolt a tzoltbanda s mint valami +keserves srs, felhangzott az udvaron a Beethoven-indul. Ez volt az +egyetlen jajsz. A csald mr beleszokott a gyszba, nem tudtak srni. +Veress mindig sszbb esett, a gyerekek tekintetbe pedig a korai +komolysghoz tprengs, bmuls vegylt, kezdtk nem rteni a dolgot. Az +reg asszony utn elment Veressn, egy pr gyerek, valami unokahug, s +szp csendesen egszen megtelt a zld fggnys szekrny az elszobban. + +Most Jenke lett beteg, dagadni kezdett a torka s azt mondta, hogy +bajosan tud nyelni. A nagynni, akit az anyt helyettesteni hozott +maghoz Veress, tapintatos, gyngd mdot keresett, amivel tudtra adja +a dolgot, de erre nem volt szksg. + +--El kell hivni Bojthot--mondta Veress s egy kanllal leszortva a +gyermek nyelvt, belenzett a torkba. Nem is volt nagyon megilletdve, +egy karosszket hozott az gy mell, s sztalanul vrta az orvost. +Sovny, fehr kezt rtapasztotta a gyermek homlokra, nzte maga eltt +a fldet. Azon gondolkozott, hogy mi lesz most mr belle, ha az utols +gyermeke is meghal, miutn teljesen elfogyott krltte a csald. Hogy +msknt is vgzdhetnk a betegsg, arra nem is gondolt, mr megszokta, +hogy az betegei meghalnak. Rendbeszedte emlkben a halottait s mikor +a vgre jutott, odasorozta mr a beteg gyermeket is. A temetkezsi +trsasgokrl ugy beszlt, mint akik szivesek voltak elkezelni mellle a +familit, s most a beteg gyermek mellett llva, nzve a vergd kis +lzas testet, csak az bntotta, hogy ezt is azok az idegen emberek +fogjk elkezelni. Mirt? Olyan szpen elvinn maga az lben, megsn +a sirt, addig lefektetn a pzsitra, beszlne hozz:--mindjrt kszen +lesznk, csak egy kicsit vrj mg, rgtn, rgtn, aztn odaadn a +fldnek, legyen az v. Az eszbe se jutott, hogy taln letben marad a +fia. Hogyan lehessen azt elkpzelni, hiszen a tbbi is mind meghalt. Az + agyban egszen ms filozfia fejldtt ki, mint a milyen a mienk, a +kiknl mg mindig ujsg s valami rendkivli dolog a temets,--teljes +megnyugvs a knyszersgben s tagadsa mindennek, a mi segthetne. + +A mikor az reg doktor megirta a reczeptet s adott egy csom utastst +s a tbbit az Istenre bizta--mosolygott s kicsufolta magban az +reget: + +--Ilyen reg lettl s mgsem tudod, hogy ez mind nem segt. Nem +szgyenled magad?--gondolta s szeretett volna a szembe kaczagni.--Vn +ostoba! mondta, amikor becsapta mgtte az ajtt s komikusnak tallta a +lovt, kocsijt, minden tudomnyt. Mikor msnap ujra eljtt, azrt +elbe ment, hallgatta amit mondott, mert ebbe is ugy beleszokott, mint a +hivatalba, vagy abba, hogy a nap bizonyos idszakaiban enni kell, de +magban kinevette s nem hitt neki egy szt se. + +Amikor megint eljtt a megyei s a vrosi tisztikar s a tzolt-banda, +bizonyos megknnyebblssel adta t nekik a kis halottat eltemetni. Arra +gondolt, hogy mr nem alkalmatlankodnak tbbet, nincs kit elvinni s +mikor arra a j trfra gondolt, hogy a doktor lovait ujra ngatni kell, +hogy tovbb menjenek a kapu ell, behunyta a szemeit s mosolygott. + + + + +AZ EZRED + +I. + + +Az ezredes ppen gyakorlatra kszlt, atilljt gombolta ssze s +kinzegetett az ablakon, hogy elvezetik-e mr a lovat. Kiss +trelmetlen is volt s mr maga akart lemenni az istllba, mikor az +elszobban beszdet hallott. Inasa igyekezett visszatartani valakit, +aki be akarta kldeni a nvjegyt. + +--Az ezredes ur ppen ki akar lovagolni, nem hiszem, hogy fogadna. + +--Kisrtse meg. + +--Amint parancsolja urasgod--s a szolga befel indult a nvjegygyel. + +Az ezredest zavarta volna a ltogats. Olyan izgatott volt a nagyobb +gyakorlatok eltt, mint egy kis hadnagy, aki elszr veznyel. +Flnyitotta az elszoba ajtajt. Maga akarta megkrni ltogatjt, hogy +jjjn mskor, mikor azonban megltta az elszobban ll fiatal embert, +egyszerre flderlt az arcza s szives rmmel szlott hozz: + +--n az, jjjn, jjjn. Ferencz nem ismeri mg, klnben nem csinlt +volna annyi czeremnit. + +--Kiss korn jttem... + +--Mindegy, mindegy... Adj konyakot. + +A fiatal emberre kellemesen, de knyelmetlenl is hatott a nagy +szivessg. Az ezredes nkntes korban szerette meg, mert j katona volt +s kitn lovas, de az olyan termszetesnek tnt fl eltte, hogy valaki +j katona s j lovas, hogy nem tartotta ezt elg rdemnek arra a +megklnbztetett jsgra, a mivel elhalmozta az reg katona. rezte, +hogy gyetlen, amint karltve vezette be a szobba ez a nagy tiszt s ez +bosszantotta. Igyekezett fesztelenl viselni magt, mintha ez a nagy +kzelsg egszen termszetes lenne, de nem tudott ert venni +tartzkodsn s hamarosan tgondolva a helyzetet, szrevette, hogy igy +van ez legjobban, Ez a nagy tiszt nem azrt tnteti ki, hogy komzzk +vele. Szernyen llott meg eltte s alig akart lelni. + +Az inas behozta a konyakos veget. Az ezredes szembelt a fiatal +emberrel, mosolyogva nzegette az egszsges, piros arczt s trelemmel +vrta, hogy mit akar. Mikor ltta, hogy knyelmetlenl feszeng, s nem +tudja elkezdeni a mondanivaljt, segteni prblt neki. + +--No, mit hozott Kadar bartom a falubl? Lovat? Van elad lova? + +--Nincs, ezredes ur, a mi arra val volna, mg fiatal; volna egy, de az +az anym kedvencze, nem adhatom el. + +--Egszsges nagysga? + +--Az, igen... + +--Hallottam, hogy gynglkedett. + +--Meghttte magt, de most mr jobban van. + +Akadozva beszltek. Csak az arczra kellett nzni a fiatal Kadarnak s +rgtn ltni lehetett, hogy nem azrt jtt, hogy az anyjrl s a +lovairl beszljen. Az ezredes megint tlttt az vegbl, s a mint +pohart a msikhoz koczintotta, mlyen belenzett a fiatal ember szembe +s megadta neki azt a komoly teketrit nem ismer hangot, melyet +ide-oda nzegetve keresett a szobban, mintha a falakrl akarn +leolvasni. + +--Mirt jtt, valami mondanivalja van taln? + +--Van, sok mondani valm van, ezredes ur. Msnak taln knny lenne +elllani vele, de nekem nagy dolog. Egy nagyon j embert keresek, hogy +tancsot adjon s azrt jttem ide. Magam ugy el vagyok knyszerlve, +hogy mr gondolkozni sem tudok. + +--Mi baj van? + +--Voltakppen semmi, ugy van minden, a mint eddig volt, csak n lettem +ms. Olyan haszontalan letet lek, hogy nmagam eltt szgyenlem +magamat, ha meggondolom, hogy mi is vagyok voltakppen. Semmi, igazn +semmi. Ez az ressg rettenetesen hat az emberre, ha egyszer rjn. + +--Gazdlkodik. + +--Dehogy, ezredes ur, ez csak tveds. n is hittem ezt egy darabig, de +mr ltom, hogy nem igaz. Ha ott vagyok, akkor is az az n gazdasgom, +mint ha nlklem csinljk. Ha dolgozom, az is haszontalan, mert rzem, +hogy az ispn mosolyog a htam mgtt s alig-alig vrja, hogy tovbb +menjek s helyrehozza, a mit n elrontottam. Az ember! rti a dolgt. +Mindenkit bmulok, a ki valami tud lenni legalbb, magamat pedig unom. +Ne mltztassk azt hinni, hogy egy rossz hangulat s rgtn ide +szaladtam panaszkodni. Mr rgen magamban hordozom azt, a mit most +elmondani szeretnk, hogy utlom ezt az rks urfiletet, szeretnk +valami lenni, valami olyas, aki nem ingyen eszi a kenyeret, akit meg +kell becslni... + +Az ezredes flllott s gondolkozva ment el az ablakig. A tbbit mr +kitallta s azon a formn tprengett, a hogyan majd felelnie kell. Kadar +nem akarta zavarni, elhallgatott, de a szemeivel lnken, +lpsrl-lpsre kisrte az ezredest. Mikor a vlasz ksett, mintha +jobban meg akarta volna gyzni, ujra beszlni kezdett, de most mr +halkabban, tartzkodbban... + +--Valami olyas foglalkozs utn akarok nzni, ahol hasznomat vehetik, +nem leszek terhre magamnak se, msnak se... + +Az ezredes gyorsan visszafordult s szrazon krdezte: + +--Katona akar lenni? + +Kadar flllott s most mr hatrozottabban felelt: + +--Az. + +Mindaketten elhallgattak. Mikor mr hosszu s igen kinos lett a sznet, +Kadar azt hitte, hogy nem beszlt elg vilgosan, nem lehetett a +szavaibl mindent ugy megrteni, a milyen igazn rzi a dolgot s ujra +mondani akart mg valamit. Az ezredes azonban flbeszaktotta s msfel +nzve, krdezskdtt. + +--A mi ezrednkben... Tnyleges tiszt?... + +--Ugy szeretnm, nagyon szeretnm. + +Egyszerre flllottak mindaketten. Az ezredes a fiatal ember vllra +tette kezt s nagyon rosszul esett neki, hogy kellemetlent kell +mondania. + +--Az nem lehet. Gyngden visszaerszakolta a szkre Kadart s kzel +lve hozz, komolyan, rszvttel beszlt.--Valamit n is rezett ebbl, +klnben nem fordult volna hozzm igy. A ki legjobban sajnlja a dolgot, +az n vagyok, de nem tehetek semmit. Volt sz rla, tavaly is +emlegettk, hogy Kadart be kellene hivni, hanem azutn mgsem lehetett +belle semmi. Ez mr olyan dolog, hogy n nem is beszlhetek rla, csak +ugy mondom, hogy mgis tjkozva legyen. + +Kadar lecsggesztett fejjel, komoran nzett maga el. Ajkain volt a +krds--hogy mirt?--de nem merte kimondani. Ers melle nehezen +llegzett, egyszerre gyorsan pislogni kezdett, mert kihullott volna +szembl a kny. Az ezredes igazn sznta, aggodalmas jsggal nzett +re, de most mr, ha benne volt a beszdben, el akart mondani +mindent.--Jobb igy, ugy gondolta, azutn egyszerre vge lesz s hamarabb +megnyugszik ez a szegny fiu is. + +--Lssa, fiam--megfogta a Kadar kezt s ugy beszlt tovbb--az a baj, +hogy ez az ostoba vilg mindent a szjra vesz, mint valami kofa. +Piaczra viszi a csaldi titkokat, a mihez csak annak van kze, a kit +illet. Ez voltakppen nagyon knyes dolog, de mi beszlhetnk rla itt, +a ngy fal kztt. Az n vlemnyemen semmit se vltoztat az, a mit a +vilg beszl, de ht a tisztikar. A mikor nrl volt sz, nagysga is +szba kerlt. + +--Anym... + +--Igen, azutn ez is mondott valamit, az is... Hogy rgen igy volt, meg +ugy volt. nagysgrl sokat meslnek itt is, ott is, knyes dolgot. +Szval, nem lehet, nem lehet... + +Ez az sz katonafej olyan lenygz hatssal volt a szegny +fiatalemberre, hogy br forrott a vre s minden kesersge egyszerre +nagy indulatba gylt ssze azok ellen, a kik kirekesztik maguk kzl, +felllani sem tudott, csak nzett maga el olyan ktsgbeesssel, hogy +csak most lehetett igazn ltni, milyen nagy a vesztesge. Akart volna +mondani mg valamit, olyas gondolata tmadt, hogy: hiszen az anym elbb +lt, mint n, mit tehetek rla,--de mg elg korn elhallgatott. + +Sz nlkl bucsuzott s az ajtban mg megllott egy pillanatra, mert +reszkettek a lbai s ssze akarta szedni magt. Az ezredes valami +vigasztalt keresett szmra s vgre is kitrt az reg katonbl az +szinte sz. + +--Szamarak vagyunk, fiam, azok, az egsz menzs!... + +Kadar mr ezt nem hallotta. Kocsija a kapu eltt vrta, fellt s rgtn +hazaindult a faluba. + + +II. + + +A flton rkiltott a kocsisra:--fordulj vissza! Az jutott eszbe s +ebben az eredmnyben sszpontosult minden, a mit zavarosan sszegondolt +az uton, hogy visszamegy, egytt vacsorzik a tisztekkel s mond nekik +valamit. Maga se tudta, hogy mit, de valami rettenetesen gorombt, +srtt, hogy ugy szkjk az arcukba a vr tle, mint a hogy pirulnia +kellett neki ma. Hogy azutn mi lesz, az mindegy. + +Alig mentek pr lpst visszafel, ujra egyebet gondolt. Kivette a +kocsis kezbl a gyeplt s megint hazafel fordtotta a lovakat. Hajtani +prblt, de unta. sszezsugorodott a hts lsen, mintha beteg lett +volna s behunyta a szemt, hogy ne figyelje a tvolsgot, a mi mg a +hztl elvlasztja. Ltta, hogy mr gyorsabban nem gyzik a lovak s +mgis nha ki akart ugrani a kocsibl, hogy eljk vgjon. Otthon akart +mr lenni s megnyugodott kiss, a mikor egyszer htranzve, semmit, egy +kmnyt se ltott tbb a vrosbl. Valamire kszlt, kegyetlen, durva +tervekkel volt tele. Meg nem llapodott semmiben, de beszlni akart mg +ma az anyjval. Vad, llatias dh fogta el s kjelgett abban a +gondolatban, hogy el fog mondani mindent, meg fogja mondani, +hogy:--Mirt mentl frjhez?--Mirt lettl anya?--Mindent, mindent +megmond, klnben megln a bels lz, a kinlds. A lejtn nem engedte +megktni a kocsi kerekeit, majd levertk a lovakat s galoppban mentek +fl a hegyre. + +Este volt mgis, mire hazartek. Otthon azzal fogadtk, hogy a +legkedvesebb lovt megnyilazta a kovcs, taln komolyabb baja is van, +mert a szegny llat sokat nyert s nem akar enni. Az ispn elhivatta +az llatorvost s most kalaplevve vrta, hogy mi legyen a kovcscsal. + +--Mondja meg neki, hogy mg ma kotrdjk ki az udvarbl. + +Az ispn intett, hogy ugy lesz. lelmes ember a kovcs, holnap ugy is +visszakunyorlja magt. + +--Levelek is jttek. + +--Majd holnap. + +--Srgsek. + +Kadar annyira megszokta mr rhagyni mindent erre a jzan egyszer +emberre, hogy mg a mostani lelki llapotban is gpiesen +engedelmeskedett neki s egytt mentek fel a szobba. Az irasztalon +megltott egy szivarskatulyt s errl eszbe jutott, hogy reggel ta nem +szivarozott. Most sem kivnta, de rgyujtott s oda sem hallgatva a +levelekre, intett mindenre, hogy jl van. Egyszerre a fojtott levegben +rezte hogy szdl. Flnyitotta az ablakot, ersen kihajolt, t meg +tjrta a fejt a szl. Mg mindig zsongott az agya, de mr valamivel +rendesebben gondolkozott. Lenn a csurgrl jve, parasztlenyok mentek +vgig az utczn s dudorsztak majdnem magukban. Az g megnpeslt, a +nyugaton, a fkon tszrve fnyt, elindult utjra a hold s innen-onnan +mindennnen eljttek a csillagok. Fehr, hullmos felleg takarta el +nhol a kk vgtelensget s a forr nap utn mintha flllegzettek volna +a mezk, kertek, friss illatot hozott magval a leveg. + +Sokig lhetett a fiatal ember az ablakban, mg fl tudta adni magnak a +krdst, hogy mit is akar ht? Nem tudott felelni re. Valamit, de hogy +mit, a j Isten tudja. + +A szobalny vacsorra hivta. Lement. + +A nagy asztal egyik sarkra volt fltertve kettjk rszre s az egyik +tertk mellett mr ott lt az anyja: vzna, sppadt arczu, kicsi reg +asszony. Csupa gondoskods volt szegny, maga szolglta ki a fit s +krdezskdtt mindenrl. Vkony, majdnem ttetsz, gynge kezei +ertlenl bntak a villval s a kssel, ugy evett, mint egy kis reg +madr s mikor egyszer megnyomta a villamos gombot, nem szlott utna a +csengety, mg ebben is segtsgre volt szksge, olyan gyefogyott, +gymoltalan reg asszony volt mr. + +A fia elbb nem tudott rnzni. Ha flemelte a szemt, hogy az anyjra +tekintsen, egyszerre ert vett rajta az indulat. Komoran, szemeit a +tnyrra szegezve, felelt egy-egy szval a sok krdsre s ugy gylt +benne lassankint a kesersg, hogy mr nem tudta volna killani sokig. +Azon tprengett, hogy mirt eszik voltakppen egy asztalnl ezzel az +idegen asszonynyal. + +Az reg pedig csak tovbb faggatta. + +--Eligaztottl mindent? + +--El. + +--Nagyon komor vagy. + +--Az. + +--Valami kellemetlensged volt? + +--Volt... sok. + +Felpillantott s ez a nzs elrulhatott valamit abbl, a mit rzett, +mert az reg asszony egyszerre letette a villt s mintha valami +vilgosodni kezdett volna az agyban, spadtan, hebegve krdezte: + +--Rm haragszol? + +Az ers, nagy frfi flllott s az regasszony is lecsuszott a szkrl. +Mikor igy egyms mellett llottak, a frfi elmosolygott. Nevetsgesnek +tnt fel neki a sok zavaros gondolat kztt, hogy ez a cseppnyi asszony +ilyen nagy fjdalmat tudott neki okozni. Ha mell ll, akkora, mint egy +rbocz. Semmit sem rezett irnta, csak vgtelen sznalmat, a mirt +olyan kicsi. Ha ms volna, taln sszetrn. + +Az reg asszony mg egyszer krdezte, de most mg halkabban s flve, +reszketve emelte fl a szemeit a fira. + +--Rem haragszol? + +A frfi kurtn felelt s visszalt a helyre. + +--Nem. + + + + +A GYERMEK + + +Az egsz bohm kompniban csak egy legnynek volt felesge, az igaz, +hogy neki volt hozz a legtbb pnze is, mert rendes havi gzsit huzott +az egyik gazdag nagybcsijtl. Ez a kis punktum asszony egy nap alatt +magba bolondtott mindenkit s olyan kedves, olyan j volt, hogy egy ht +alatt mr valamennyien azzal tiszteltk meg, hogy tegezdtnk vele. +Mikor azutn mr igen nagy volt a bartsg, a banda kz csapott a frj, +rettenetesen veszekedett, hogy csak magnak hzasodott s megtiltja, +hogy a felesgnek udvaroljanak, meg hogy beveri a fejt akrkinek, a ki +nem viseli magt j trsasghoz illen--de kinevette mindenki, mg az +asszony is.--Erre aztn sem tehetett egyebet, lelkbl kaczagott, +leragyogott az arczrl a nagy rm s bszkesg, hogy ilyen des kedves +kis felesge van, a kit egyszerre megszerettek a fiuk, ezek a szegny +rva legnyek, a kiket egy idegen vrosba toborzott ssze a sorsuk. Nagy +lds volt neknk ez az rkk mosolyg, kedves, csinos, kicsi asszony, +mellette a legfstsebb, legnmetebb korcsmban is otthon kezdtk rezni +magunkat. A blvnyimdsig mentnk vele szemben. Minden ok nlkl +cskoltuk a kezt, gynyrsggel trtk, ha nyakon teremtett rte s +soha, de soha se tudtunk komolyak lenni, ha kztnk volt. Vele egytt +mindnyjunkat elragadott valami gyermekes pajznsg, ntudatlan jkedv, +a mit magval hozott. Klnben szerette az asszonysgot jtszani, +szigoran megintette az illetlenkedket s mindennap megigrte, hogy nem +jn tbb ilyen szemtelen verbtrsasgba, a hol az embernek folyton +pirulnia kell, mert fogalmuk sincs arrl, hogy mi a trsadalmi +illendsg. Ezt a frje is megersitette s hozztette, hogy a felesge +kitn nevelsben rszeslt s ha egyebet nem is, de az ilyen vad +ficzkknak legalbb a j nevelst illenk respektlni. Az asszony +shajtott s lemondssal nzett vgig rajtunk, javthatatlanokon, +mikzben kereken kimondta a vlemnyt: + +--Kutybl nem lesz szalonna. + +Minthogy mr benne volt a visszaemlkezsben, elszavalt egy franczia +verset, ppen ugy, mint a hogy pisze orrn t egy kicsit dunnyogva +beszlt az a franczia leny, a ki megtantotta r. Kt karjt +olyanformn mozgatta a levegben, mint a madr, ha replni kszl. +Nagyon kedves volt. A ki legkzelebb lt hozz, kezet cskolt neki s +semmi bnbns nem mutatkozott megtalkodott arczn, mikor sszeszidtk +rte. Ebbl az alkalombl azt is elmeslte az asszonysg, hogy kitn +csaldbl val s hogy nluk odahaza, a mig frjhez nem ment egy ilyen +mihasznhoz, minden hten volt kt hrom szor s hogy a mamjval +bejrta Londont, Prist, Velenczt s hogy olyan kocsijuk is volt, a +melynek a kerekei gummival vannak behuzva s a mamnak sokszor volt +migrnje. A frj trelmetlenl de bszkn nzett vgig rajtunk s mint a +ki kiltte az utols argumentumot, lesujtott kznk. + +--Ennyi, azt hiszem, elg; vagy taln van itt mg valaki, a kinek +migrnes mamja lenne? + +sszenztnk, nhnyan elknyszeredve huztk fl a vllukat! Nem, nem, +mi ilyen mamt nem tudunk felmutatni. Megilletdve fordult az asszony +fel a kzvlemny. Nagy, nagy vagy, Mari!--szavalta egy hossz +plebejus s hamarosan megszerkesztettnk egy hdol feliratot, a mely igy +kezddtt: Mi Kirlynnk;--s telve vagy egy csom haszontalansggal, a +min azonban jl el lehet mulatni. + +Egy este a frj kijelentette, hogy nemsokra hrman lesznek. Ugy +sszenevetett az egsz trsasg, mintha mindnyjunkat rdekelt volna a +dolog. Az egyik elkiltotta magt: ljen!--Bizonyos megklnbztetett +tisztelettel nzett mindenki az elkomolyodott kis asszonykra s a nagy +csendessg beszlt mindenki helyett; azt mondta: Ejnye, ejnye, kis +jtszpajts, nem hittk, hogy ilyen komolyan fogod fel a dolgot.--Az +asszony megrtette a csendessget s flig hangosan felelt re: Ugy, ugy, +gyerekek. Krlnzett s a mikor ezt a sok megilletdtt arczot ltta, +megtelt a szeme csillog knnyel, a nlkl, hogy srt volna. +Vgigmosolygott a fiukon, s szeretettel teljes, lgy tekintete +megllapodott a frjn. lelkeztek a pillantsaik s a nlkl, hogy +valakinek eszbe jutott volna szrevenni, olyan szp volt a pillanat, +hogy bels meghatottsgban nem merte megzavarni senki. Lassan-lassan +bontakoztunk ki belle, szokatlanul hosszura kezdett mr nyulni a csend. +Az egyik fiu gondolatait kvetve, nknytelenl hangosan krdezte meg: + +--Flsz, Mari? + +Az asszonyka megborzongott, mintha fzott volna. Ltszott rajta, hogy +is ezzel a krdssel foglalkozott s inkbb csak magnak felelt, mikor +rvedezve, csendesen vlaszolt: + +--Azt hiszem, igen, egy kicsit.--Shajtott s hozztette: n Istenem, +hiszen olyan klns... + +A frj nevetett s erre mintha egy karmester ttt volna le a plczval, +mosolyogni kezdett mindenki, erszakosan, kelletlenl. Ez a nagy +igyekezet mg jobban meghatotta az asszonyt; visszamosolygott rnk, de +shajtva, knnyein keresztl. + +Az egyik valami nagyot akart mondani s sszecsapta hozz a bokjt. + +--n kilenczedik gyermeke vagyok az anymnak. + +A msik tlliczitlta: + +--Mi az? Semmi, n tizennegyedik vagyok. Az n mamm csak ugy csinlta +az efflt: hipp hopp, s megvolt egy gyerek. + +Mari azonban mr nem igen hallgatott renk, valahol messze kalandozott +az esze, ahov mi nem tudtuk kvetni. Klnben is reztk valamennyien, +hogy olyan htkznapiak vagyunk mellette, mint a templomos vasrnaphoz a +kedd vagy a pntek. Csak bucsuzskor elevenedtnk fel egy kiss. Az +asszony derltebben mosolygott s bgyadt volt, mintha ellmosodott +volna. Az egyik fiu vgignzett kis gyermekes termetn, bizalmasan +blingatott s nevetve jegyezte meg: + +--Milyen furcsa leszel, sehogyan sem tudlak elkpzelni. + +Erre mindenki alkotott magnak valami kpet a kis asszonykrl s az +nagyon komikus lehetett, mert mindnyjan nevettek. Jakaratu cseng +kaczags tlttte be a szobt s az asszonyka taln sohase rezte annyira +a nagy szeretetet, a mely krlvette, mint most. Ezt lehetett leolvasni +az arczrl s gyngd, jsgos pillantsbl, a melybe mindnyjunkat +belelelt. + +--Ha fiu lesz, Fridolinnak hivjuk! kiltotta az egyik s nagyon tetszett +neki az tlet, mert hatalmasat kaczagott neki. + +--Andrs! + +--Mihly! + +--Jnos! + +Mindenki szavazott, ssze-vissza kiabltak. Mg sehol sem volt az urfi s +mr keresztelni szerettk volna s mindenki a maga izlse szerint. Akkor +jutott eszbe az egyiknek az az eshetsg, amire eddig senki sem +szmtott. + +--Htha leny lesz? + +--Bedobjuk a vizbe, mint a kis macskt--kiltott az egyik s ijedten +nzett krl, hogy vajjon nem esik-e rosszul valakinek, taln ppen az +anynak ez a banlis megolds, de megknnyebblve ltta, hogy mindenki +nevet. + +Az asszonyka aztn kimaradt kzlnk, de mi megltogathattuk, szabad +volt. Rendesen az ablakhoz huzott knyelmes nagy szkben lt, majd +elveszett benne. Valamit varrogatott, de legtbbszr trdeire fektette a +munkjt s lustn maga el nzett, mintha keresne valamit a padln. Egy +reg tuds nmet asszony srgtt krltte, rkk rendezett, takartott +s lthat ellenszenvvel fogadott minket. Sehogy sem akarta megrteni, +hogy mint fogadhat egy ilyen llapotban. + +S egy jjel vratlanul kznk pottyant az uj ember. Templomi hangulatban +vettk krl az gyat, a melynek magas prnira bgyadtan hajtotta le +frissen fslt csinos fejt a kicsi asszonysg. Mellette szles, puha +prnn, jllakva szuszogott ez a kvetel kis llat, a kit mi sokkal +szebbnek kpzeltnk el, mint a milyen volt a valsgban. Az asszony +szeretetteljesen hordozta vgig rajtunk tekintett, de csak visszatrt a +fihoz. lmosan tiltakozott, mikor valaki Fridolinnak szltotta a +gyermeket s nem akarta megengedni, hogy trfra vegyk a dolgot. + +--Magatok ltjtok, gyerekek--mondta nagy komolyan--hogy most mr anya +vagyok.--Olyan szokatlannak tnt fl eltte is ez a nagy komolysg, hogy +mosolyogva folytatja:--Komoly ktelessgeim vannak, rtitek, gyerekek, +komoly... + +Az ura nem engedte, hogy tovbb beszljen, mert flt, hogy elfrad. +Kikergetett valamennyinket s azt mondta, hogy csaldtalan semmirekellk +vagyunk, a kik nem tudnak az asszonynyal bnni s csak az ajtn keresztl +kiablhattunk vissza a szobba:--Szervusz, Mari, aludjl jt, gondolj +renk,--s ettl a naptl kezdve a mi kis asszonysgunk szmunkra +elveszett,--az a kis vrs jszg elkvetelte tlnk. + + + + +KLVRIA + + +Az g egyik oldaln, ahol messze ppen rmutat egy hosszu, vkony fekete +torony, halovnyodni kezdett a hold. Tulfell pedig elre kldte a tzt +a nap, valami prs vrses gzt, mintha lenn, a katlanban sustorogva +izzana a tztnyr. A gomolyg fehr vilgossg belenyomult az jszakba +s a hold mr csak olyan lett, mint egy sarlforma halvny anyajegy az +g testn, mintha csak valami brnyfellegbl szakadt volna le. s krl +bredni kezdett a vilg. Elbb csak az llat... Valahol messze nyertett +egy l... Mg azt is hallani lehetett a hvs nma reggelben, hogy j +kedve van. Rhgtt a sarjunak s aztn mintha harapott volna belle. +Aztn sr vakkantssal bulikutya veszekedett valami nagy dggel, a ki +lustn bfgve ugatott vissza r--s igazsgot tett taln kztk egy +tehn, mert hosszan bgtt... Ez is mind messze van valahol, inkbb +sejts, mint a milyen krl a sok falu sr kk fst alatt, a mit nem +enged flszllani a nehz, vizes kd. Nmelyik egszen beesett a hegyek +kz, sok fa al s csak egy kt hz maradt fnn a gerinczen, msik +valami kis templom kr, tisztsra telepedett... Ha ugy a kaptatrl +nzi az ember, mintha sok kis fehr csibe lt volna le a porondra... +Nmelyiknek vilgt a szeme. Ott korn fejnek s voltakppen az lmosan +dng lenyok keltik fl a kakast. Az is belerikkant a csendbe, hogy +minl nagyobb hitelessg legyen a hajnal s mintha a prk, kdk +rtegein kllel kellett volna utat trnie, diadalmasan belefogzkodik a +fld szlbe a nap. Mg csak a tzes tar koponyja ltszik, lassan, +mltsgosan bvik el, mig parzsgolybis lesz belle, hogy ha valami +arraval legny megrugn, krl gurulna annak az erd, mez, hegy, vlgy +tnyrnak a szln, a mi most mr tiszta, vilgos s csillog, mintha +csupa drgak-harmattal lenne teleszrva. s hangos, fszin frjek +csattognak valahol jl elbujva a mg zldes vetsben, fnn az hes +madarak lrmznak, csomba gylve csipog a verb, a faluk mintha +tszlannak egymsnak j reggelt kivnni, zsonganak, lnek. Most mr az +ember kerekedett fll. Vontatott tlkbgs hallatszik flvltva hol +itt, hol ott; ostorpattogs, egy-egy kurjants, a mirl nem igen lehet +tudni, hogy a jszgnak szl-e, vagy a szomszdnak; gyerekrikkants, +valami konds-segtsg torkban nem fr meg a hang, a mi egsz jjel +meggylt benne s a nagy sszevisszasgbl lassan-lassan kiverekedi magt +egy csom fuvaros ember szava, a ki mind a lovat biztatja, csattog az +llat htn az ostor s csikorogva, nehezeket zkkenve a frissen +kavicsozott uton hosszu sor kocsi bontakozik ki a lejt aljn a fk +kzl. + +A kadarkiak jttek kposztval. Kis zmk lovak huztk a kocsikat +szomoruan bandukolva flfel a hegyre. A kocsik mellett kendbe bnylt +fej asszonyok mentek s az id meg a piacz fell trgyaltak a +fuvarosokkal. Mind gyalogoltak, hogy knnyebben huzzk a tert a lovak, +csak ppen egy kocsi tetejn lt egy leny. Ennek a dolgt is +megbeszlgette a tbbi. A krhzba vittk s mert az apja, a kovcs nem +akart kln fuvart fizetni, a Dombi fiu hajtott a mhely el hajnalban. +A kposzta mr fl volt rakva. Gynyr haboslevel, nagy kerek fejek, a +minek a fels levelei kifoszlottak a nagy bels nyoms alatt, csupa +risi kkemny kposzta, hogy tl legyen, a mibe befr belle egy is. +Recsegett, ropogott alatta a kocsi s igazn szp volt a Dombi fiutl, +hogy mg azzal a beteg lnnyal is bajoskodott. A kovcs az lbe hozta +ki a lenyt, flhgott vele a ferhrczre s ugy adta oda a fiunak fl a +kocsi tetejbe. Csupa nagykend volt szegny, de azrt reszketett. +Vrtelen, viasz kezeivel belefogzkodott az ers nagy fiuba, de +lecsusztak az ujjai s kimerlten hagyta, hogy czepeljk. A fiu +flrerakott nhny fej kposztt az oldalokra s a sppedsbe ltette a +lenyt. A kovcs komoran bmult fl a halvny-srga arczra s sz nlkl +fordult be a mhelybe, mikor a leny kimerlten behunyta a szemeit s +szenderegni kezdett. Aztn plinkval jtt ki s sz nlkl nyujtotta oda +a fiunak az veget. A legny mg mindig a lnynyal foglalatoskodott. A +hta mgl is kiszedte a kposztt, hogy ledlhessen s rtakarta a +subjt, hogy ne dideregjen. A leny meg se mozdult. A vkony, vedlett +rkli alatt rendetlenl pihegett a melle s a kezeivel fradtan +integetett, mintha lmodnk. + +--Mr alszik--mondta a Dombi fiu. + +A kovcs komoran felelt. + +--Hogy abbl kigygyitank legalbb. Pr ht ta ugy van, hogy a mint +lel, elalszik. Eldl, mint egy darab fa. Semmi hasznt se ltom. Eddig +mg tett-vett valamit, ltta a keze nyomt az ember. + +Shajtott s ment befel a plinks veggel. Az ajtbl mg visszaszlt: + +--Ht aztn majd megksznm... + +A fiu megsuhintotta az ostort s elindultak, jobbrl-balrl tbb kocsi +fordult ki az udvarokrl s egyms utn sorjba zkgve kanyarodnak +flfel a hegynek. Mintha fellegben lett volna a tet, letakarva egy +pszma sr kddel, a mi vig takarta el az Ur Jzust a feszleten. +Azontul a dereka s a feje mintha maga lett volna a fltmads, lebegett +a rezg hajnalban, a hogy a szl belefujt alatta a kdbe. A beteg leny +fl-flrezzent egy-egy pillanatra s flmeresztette szemeit a feszletre +s mosolygott. Ha vletlenl ugy fordult a kocsi a sok kanyarodn, hogy +nem ltta nyugtalan lett. Trelmetlenl leste, hogy mikor pillantja meg +ujra s aztn ujra mosolyogva bgyadt el, ha megpihent a szeme a nagy +szenvedn. + +A Dombi fiu nha flkapaszkodott a kocsira s gondosan betakargatta a +lenyt, ha a zkgs lerzta rla a subt. Simogatta a lgy +pillantsval s ftyolos lett a szeme, hogy ugy ssze van trve. + +--De kicsi helyen elfrsz--mondta neki, a mikor bren tallta. + +A leny mosolygott. Fradtan gyngn beszlt, a fiunak is a kposztra +kellett flmszni, hogy megrtse a szavt. + +--Fogja meg a kezem. Tartsa egy kicsit. + +--Fzol mg? + +--Nem, csak jl esik. Szoritsa... + +--Egszen kipirultl. Olyan vagy, mint az let. + +A leny htraejtette a fejt s tgranyitott szemmel bmult fl az gre. +Csak akkor fordult vissza, ha a a legny eleresztette a kezt. Nem ide +gondolt, de valami meleg kapocs kellett neki a msik meg e kztt a +vilg kztt. Szrakozottan, fradtan felelt a fiunak, ha krdezett +valamit s kzben-kzben el-elszunnyadt. Ha aludt, gynyr lett. Vr +mltt az ajkaiba, kipirult az arcza is s mintha mest hallgatott +volna, beszdesek, derltek lettek a vonsai. A fiu most mr el se +eresztette a kezt, hanem lzasan bmult re. Mikor flnyitotta a +szemeit, rhajolt s ugy beszlt hozz, hogy majdnem cskolta az arczt. + +--De szp vagy! Mint egy kisasszony, csak ppen uri gunyt kellene rd +adni. + +A leny most mr a feje al huzta a fiu karjt s kipirulva, a szemeit is +lehunyva hallgatta. A fiu meleg lehellete mintha letet adott volna +bele. Gynge szive rendkivli ervel kldte szt a lbaiba, karjaiba a +vrt, egyszerre nagyon egszsgesnek s boldognak rezte magt. Aztn +nagy elbgyads kvetkezett, vrtelen, fehr lett az arcza, a keze s +csak suttogni tudott. + +A fiu ujra rhajolt s beszlni kezdett neki. + +--Csak gygyulj meg hamar. n nem tudom, hogy esett, de mindg a +btymk mentek a lovakkal hozztok. Nem is igen lttalak mg, csak +gygyulj meg. Nekem nincs mg senki szeretm, nem is volt. Csak gyere +haza, de hamar. + +A leny alig tudta felemelni a karjt. Ktszer-hromszor is visszaesett +a keze, de aztn mgis sikerlt tfogni a legny nyakt. Mintha el se +akarta volna ereszteni tbbet, ugy fogta s sugdosott a flbe: + +--Cskoljon meg. A szmat... + +A fiu elrmlt s a kocsik mellett tnferg sok asszonyra mutatott. + +--Megltjk. Hogy gondolod az istenrt... + +--Nem baj. Engem mg soha se cskolt meg senki... + +A fiu rhajolt, mintha a kendjt igaztan s gyorsan cskolta meg. +Sietett s aztn ijedten nzett elre. De a leny boldog volt. +Flnyitotta a szemeit s a hegytetre bmult. Azzal oda is tapadt a +nzse s lassan-lassan elszintelenedett az arcza. + +Mg egyszer a fiuhoz fordult s elkldte maga melll. + +--Takarjon be jl s aztn menjen. + +--Ne fogjam mr a kezed? + +--Nem, hagyja... Ksznm, hogy elhozott. + +--Szeretnk melletted maradni. + +--Most mr ne. + +Trelmetlenl intett a fejvel, hogy menjen. A fiu erre leszllott s +ment a kocsi mellett. Kbult volt, nem igen tudott gondolkozni se, csak +az jrt valahogy tompn a fejben, hogy mikor jn vissza a leny. Arra +gondolt, hogy akkor is jn majd utna. res kocsin mennek haza, egyms +mell lnek. + +Mintha csendes shajtst hallott volna a kocsi tetejn. Flmszott s a +mikor a lenyra pillantott, rmlten kiablni kezdett. + +--Mit csinlsz? Mit csinlsz? + +A kocsi mell jtt egy-kt ember meg asszony s egy reg felszlt hozz: + +--No fiam. Mi van? + +A fiu resen bmult vgig rajtuk s nagyot rntott a gyepln, hogy +egyszerre meglltak a lovak--s leszllott. + +Lenn megint ngattk: + +--Mi az, no? + +Nem tudott mindjrt felelni. Egy kicsit pihent s aztn flmutatott az +ostorral a kocsi tetejre: + +--Meghalt. + + + + +AZ IGAZSG + + +A reggeli kv utn kifel tartottam mr a kvhzbl, amikor a tuls +sorokbl a nevemet hallottam. Elbb egy frfi kiablt, azutn egy n is. +Visszafordultam, ttrtem magamat a mg tegnap estrl halomra rakott +szkek kzt s amikor asztalukhoz rtem, alig-alig tudtam megismerni +ket. Egy rgi hzigazdm s az zvegyasszony nvre lt az asztal +mellett. Elttk bor s svnyviz llott az asztalon, olyan +rintetlenl, mint ahogy a pinczrleny odatette. + +Mindaketten nagyon megvltoztak azta, hogy utoljra lttuk egymst. A +frfi sokkal tisztessgesebben volt ltzve, mint azeltt. Valami +szabadalma volt, a mihez Nrnbergben kapott kompnistt, akkor vltunk +el. Ugy ltszik, hogy sikerrel dolgoznak, erre vallott a prmes tli +kabt, drga ruha s a gyri, a melyek az osztlyban els utmutati +annak, hogy valaki szegny emberbl gazdagra vltozott. Az asszonynak +komoly fekete ruhja volt, de jl megszabva s fnyes atlaszbetttel a +melln, a melyre vgig fekdt a nyakbl lecsng arany ralncz. De +nagyon komorak voltak mind a ketten, ugy vettem szre, mintha srtak +volna s taln mg most is kzel llannak hozz. A frfi zsebkendt +szorongatott a kezben. + +Megindult egy csom szapora krds s erre egy kiss flelevenedtek. + +A tallmny bevgott--meslte a frfi s felvidult az arcza, a mint +hosszasan elbeszlte, hogy mennyit kzdtt, a mig idig jutott.--A +czget _Pohl et Comp_.-nak hivjk, de kt trsa van. A hitetlenek. Egyik +se akart annyi pnzt fektetni a dologba, hogy magra lehessen. Most +persze szivesen kiturnk egymst, de nem lehet. Csak Nmetorszgban hat +gynk utazik az zlet rszrl, s mindentt kpviselve vannak. Haj, +haj, nagy dolog ez, a mig idig jutottak, mennyi baja volt azzal a kt +bolonddal, azt csak tudn megmondani. Mindig nyeresget kveteltek, +mr a msodik hnapban osztalkrl lmodoztak. Minduntalan +visszakveteltk a pnzt, soha mg ilyen hzsrtos embereket nem ltott. +Egyszer az egyiket kidobta az zletbl, s a knyveket mindig a +Wertheim-szekrnybe zrta, mert a trsak, ha ltjk, hogy milyen +tmntelen pnzt kellett kidobni az els idkben, sszeverekedtek volna. + +--Igy is volt elg skandalum!--mondta shajtva--errl csak annak lehet +fogalma, a ki ltta. + +--Most ki maradt odahaza? + +--A knyvelk meg k. Most mr rendben van minden, elmozdulhatok egy-egy +perczre. + +--Mirt jtt Mnchenbe? Valami hivatalos dolog? + +Szrakozottan felelt s olyan elknyszeredett tekintetet vltott a +nvrvel, hogy ijedten nztem rjuk. + +--Nem... nem... nem hivatalos--mormogta s lnken figyelni kezdte az +utczt. Egy kocsi zrgse keltette fel a figyelmt, a kalapjt is a +kezbe vette, hogy mindjrt kiszaladhasson, ha az a kocsi jnne, a +melyet vrt. De nem az volt. Megint visszafordult hozzm s most mr +knyei, a melyek rg utat kerestek maguknak, a szembe szktek s +vgigfolytak az arczn. Az asszony is srni kezdett. A pinczrleny +trlgets kzben rjuk bmult s intett a pnztros asszonynak, hogy: +nini, mit csinlnak ezek! A frfi csendesen srva s hiba erlkdve +azon, hogy felszrtsa a knyeit, vgtelen szomor arczczal kezdte +elmondani, hogy mirt jttek. + +--Ma operljk Marit. Itt fekszik a Schmidt tanr klinikjn. Nagy +beteg, szegny... + +Az asszony rmondta: + +--Szegny, szegny... + +--Mi baja? + +--A ggje, fl kell vgni. De most mr harmadszor csinljk, n nem +tudom, hogy mi lesz. + +Mari a Pohl fiatalabb testvre volt. Mikor nluk laktam, mg hajadon +volt, azutn frjhez ment egy npnekeshez, akire hat esztendeig vrt; +annyi kellett ahhoz, hogy trvnyesen elvljon az els felesgtl az +nekes. Azt ismertem. Derk, becsletes ember volt s a maga kis krben +majdnem mvsz. A trsaitl teljesen elt rendes letmdot folytatott, +elnke lett a npnekesek trsasgnak, a mely arrl gondoskodik, hogy +tisztessgesen eltemesse tagjait, s igy bizonyos kln tekintlyre tett +szert nemcsak trsai kzt, hanem a publikumban is. Hozzm sokszor +bejtt, _Herr Ungar_-nak szltott, nha nekem mutatott be elszr +egy-egy uj couplet-et s naiv bizalommal beszlt a szerelmrl, meg a +vlprrl. + +Rla gondolkodtam, meg az szerencstlen boldogsgrl, a mely +bizonyosan nagyon tnkrement, ha beteg az asszony,--a mikor htam mgtt +megszlalt a hangja: + +-- Herr Ungar!--Igyekezett rlni, de nem tudott, gyorsan kezet fogott +velem, s azutn rm sem nzett, a sgorhoz beszlt, lelt, ujra +felkelt, nem tallta meg a helyt sehol, s azt mondta, hogy ujra kimegy +az utczra s jrklva vrja be a tanr kocsijt. + +--Maradj itt a melegben, az ablakon t meglthatjuk. + +Fszkeldtt, forgatta kezben a kalapjt s mgis csak kiment. +Izgatottan topogott a gyaloguton s izzadt, pedig recsegett lbai alatt +a h, s metszn, lesen fujt a szl. Egyszer megint jtt egy kocsi, +fehrczilinderes kocsis lt a bakjn. Az nekes intett, hogy lljon meg, +megismerte a kocsiban Schmidt tanrt. Flnyitotta az ajtt, s most mr +teljesen elhagyta nyugalma. Hevesen beszlt, ltszott, hogy knyrg. A +doktor prszor flbeszaktotta, nyugalomra intette, ugy ltszott, hogy +biztatta. Egyszer a vllra ttt s a szeme kz beszlt valamit, +bizonyosan azt mondta: legyen ers--azutn szigoruan nzett re s +megvetleg legyintett a kezvel, taln azt krte szmon a szegny +embertl, hogy mirt olyan gyva. Pohlk is flugrltak, amikor +megllani lttk a kocsit, s kiszaladtak az utczra. Azutn hrman +beszltek ssze-vissza. Egyszer a tanr ur becsapta az ajtt s +tovbbhajtatott. + +--Menjnk utna--mondta az asszony. + +--Azt mondja, hogy nem ereszt be--felelte a szinsz. + +Pohl visszament a kvhzba fizetni, mi pedig jrklni kezdtnk az +utczn. Az asszony izgatott volt, mindig elttnk jrt s csuklott, mert +erszakkal el akarta fojtani a srst. Az nekes kiss lecsendeslt, +erszakolt megnyugvs lt az arczra. Mellettem haladt. Ksbb hozznk +csatlakozott Pohl s beszlni kezdett. + +--Mig nyomorogtunk, egszsgesek voltunk. Most mr mindennk van s Mari +beteg. Mit mondott a doktor? + +--Biztatott--felelte vontatottan a szinsz--de ez igy ment mindig. Nem +hiszek n neki. + +Pohl elre ment a nvrhez s karonfogta. A szinsz most mr egyedl +volt velem. Prszor rm nzett, mintha az utn kutatott volna, hogy mit +gondolok. Az n arczomon bizonyra nagy szomorsgot ltott, mert igazn +nagyon el voltam keseredve a sorsukon. Egyszerre csak azt krdezte: + +--Emlkszik mg a: _Was ich nicht sagen mag_-ra. + +Amint zavarosan elkalandoztak a gondolatai, ez a couplet-refrain jutott +az eszbe. Csodlkozva bmultam r, nem tudtam megrteni, hogyan +gondolhat ilyesmire, de nem vrta be a feleletet, hanem egyszerre +hirtelen megllott, s fojtott hangon kezdett el beszlni, hogy az +ellmenk meg ne halljk. Ez a kzkds mg jobban elrulta a dht, s +mig lihegve, sebesen beszlt, klre fogta a kezeit, mintha valakit +agyon akarna vgni. + +--S az n els felesgem hogy hizik! Hogy kvrebb legyen, ngyszz +markot fizettetnek velem a kosztjra. Az a msik pedig meghal.--Majd +lerntotta rlam a kabtomat, ugy megfogta.--No, Herr Ungar, van +igazsg? + +Pohlk visszafordultak, fztak. Ha kocsi jtt, sszenztek s ujra +lekaptk a szemeiket egymsrl. A kt frfi komoran bmult maga el, a +szinsz gy kutatta a fldet, mintha elvesztett volna valamit s azt +keresn, az asszony pedig taln imdkozott magban, mert kiss mindig +elmaradt s nem hallotta, hogyha valamit krdeztem tle. + + + + +ANNA + + +A somorjai br urfi nemrgiben egszen a bnatnak adta magt. A +msklnben is fura formju fiut nagyon megviselte a mrtktelen +szomorusg, mintha elrontotta volna vele a gyomrt. Hegyes madrfeje +belezldlt a betegsgbe, siralmasan elgynglt, tntorogva botorklt, +mintha rksen rszeg lett volna s lzas jszakkon srt, nygtt s +egy egszen kznsges lenynevet suttogott bele az tizzadt prnba. + +--Anna, Anna... + +S akkortjban esett meg az, hogy a mltsgos asszony lehivatta maghoz +a nevel kisasszonyt s szoksa ellenre ezuttal az irsos forma +mellzsvel lszval trgyalt vele. A mltsgos asszonynak ugyanis az +volt a divatja, hogy a kisasszonynak napiparancsokban adta tudtra a +mondanivalit a kis kisasszonykk nevelsre vonatkozlag. A parancsokat +cseldek hordtk fl a msodik emeletre, a hol a komornyik s a pards +kocsis szobi kztt kis, kt szobs laksa volt a kisasszonynak, fehr, +tiszta, mint a pohr, de szigoran egyszer s kellemetlenl szraz s +hideg... Ebbl a lenybl kellett bele valami, egy kis friss, de uri +lenyillat, hogy ne legyen egsz kznsges, mint tovbb a folyson a +szobalnyok szobi. A cseldek vigyorogva kzbestettk a parancsokat, +amikben mindig foglaltatott egy csom kellemetlenkeds, halk, ki-kitr +meg ujra lenyelt viczogssal vettk tudomsul azt, ha a kisasszony +kilpett a gangra, a szemtbl kiszrtak az ajtaja el egy csppet, csak +annyit, ami a bosszantsra elg s lenn a nagy ebdlben, a mikor a +szegny cseldkisasszony is ott lt az urakkal az ebd meg a vacsora +mellett, olyanformn kinltk meg a tllal, mintha valaki kzlk jutott +volna ahhoz a tisztessghez, hogy az asztalhoz ltesse a br s ez +mulattatn ket, szrakozottan fitymlva, trelmetlenl. Egyszer egy +lny a flbe is pusmogott: + +--Tessk mr kivenni, nem llhatok itt estig. + +Amint ebbl ltni mltztatik, a mltsgos asszony teljessggel nem +knyeztette el a nevelkisasszonyt. Annl nagyobb feltnsre +szmthatott teht az az eset, hogy szokatlan idben, a mikor +msklnben a frizrnvel szokott foglalatoskodni, flizent hozz, hogy +jjjn le. A nagy szalonban vrta, a mi olyan szoba volt, hogy nem is +rthetik meg benne egymst asszonynpek, nagy, csupa ris mltsgos +komor btorral telve, eleve kizrva magbl minden bizalmaskodst. A +mltsgos asszony a szoba kzepn llott meg egy nagy asztalra +tmaszkodva zsiros, gmbly klvel s mg ebben a nagy trben is majd +agyonnyomta mltsgval a kis nevelkisasszonyt. A leny elveszett a +sok nagyuri holmi kztt, szinte keresglni kellett utna. A szomszd +ajt fggnye meglibbent kiss, a mikor belpett s tejfehr, nagyszem +s rthaj gyermekfej kukucsklt be a szobba. Aztn egy kis vihogs +hallszott s a kis leny eltnt. Anna pedig mg mindig az ajtban llott. +Most mr sszeszedte magt valamicskt s tle telhetleg kemnyen nzett +vissza a nagy, kvr asszonyra. + +--Hivatni mltztatott. + +A mltsgos asszony meg se mozdult, csak intett neki, hogy jjjn +kzelebb. A leny elrejtt, megllott az asztal msik oldaln s vrta, +hogy mi lesz. Most mintha megint libbent volna egyet a fggny s ujra +kaczagott volna a gyermek, sejtve, hogy kikap a kisasszony. A lenynak +ez a czrnaszl vkony hang arczba kergette a vrt s igy esett meg az, +hogy a kteles tisztelet daczra szlalt meg elszr: + +--Mltztassk nvendkemet eltvoltani, mltsgos asszony. Ha +valamelyik mindig tanuja annak, hogy mltsgod megalz, kptelen vagyok +a feladatra, amivel megbiztak. + +--Honnan tudja, hogy mirt hivattam? + +--Rendesen az kvetkezik, hogyha lehivat mltsgod. + +A mltsgos asszony mosolygott. Mintha a nagy hatalom tetszett volna +neki, ami alatt sszegrnyed az effle npsg. Ggs s szraz maradt a +hangja, pedig egy kis szvessget akart belevegyteni. Sehogy se ment. +Mikor azt mondta a lenynak, hogy ljn le, az is inkbb parancs volt, +mint szives kinls. + +--Nincs sz most ilyesmirl,--kezdte--egyebet akarok mondani. Valamire +krni... Egy kis szivessgre, a mit megtehet azrt a sok jrt, a mit +tlnk lvezett, a mita itt van. A fiamrl van sz. + +A leny halvnyan bmult r a nagy asszonyra s idegenkedve huzdott el +tle, amikor kzelebb huzta hozz a szket. A mltsgos asszonynak +pedig tetszett az sszegubbaszkodott, trkeny kis figura a msik szken +s csak vontatottan, lassan folytatta a mondanivaljt, mintha ilyen +semmisggel szemben rdemes se lenne a sietsg. + +--A kisasszony egszen elvette ennek a fiunak az eszt. A kisasszony +azzal ksznte meg azt a jsgot, hogy a hzunkba fogadtuk, hogy +hdtott. Meghdtotta a brt s most mr meg a fiatal brt is. Ez +csunyasg a kisasszonytl. + +A leny flllott a szkrl s az ajt fel indult. Az arcza elbb +fllngolt, aztn halvny lett, kicsi, mg gyermekforma teste reszketett +s olyan megvetssel nzett vissza a nagy asszonyra, hogy az is +meghkkent kiss s nem ment utna. A szoba kzepn azonban mr elhagyta +az ereje, megtntorodott s keserves, hossz shajts szakadt fl a +mellbl. Panaszosan, inkbb nygve szlott: + +--Igy ne beszljen velem, nem hallgatom... + +A mltsgos asszony is szrevette, hogy ezzel a hanggal nem megy sokra +s mskpen prblt beszlni. + +--Maradjon a kisasszony. Minek olyan rzkeny? Vgre is n nemcsak a +gazdja vagyok hanem asszony s anya is, akinek a kisasszonnyal +szmadsa van. A kisasszony hdt... Azt hiszi, hogy nem vettem szre, +hogy milyen melegen nz magra a br... Flrehuzdik egy szgletbe s +csak magra bmul, hogy majd beleolvad. Szereti a kisasszonyt. + +A leny nyugodtan felelt: + +--Taln flfedezett bennem valamit, amit meg lehet becslni. + +A mltsgos asszony belevgott a leny szavba. + +--Mindegy. Nem trdm ezzel. A f a fiam dolga. Nem trm, hogy ez a +fiu tnkremenjen a kisasszony miatt. + +--Miattam? + +--Persze, akrmilyen ostobn is hangzik az, hogy a kisasszony szljon +bele a somorjai brk lete sorba. Nem trm, hallja, nem trm. A fiam +beteg, maga utn vgyakozik, lzas. Klnben is gynge, regnyes +termszet, affle brndoz. A kisasszony bszke, nem tudom, hogy mire, +de bszke s meg se hallgatta a fiam. Az n fiam... Elutasitotta, mint +valami kznsges ms fiut. + +--Nem szeretem. + +--Mindegy. Azrt nem lett volna szabad a kisasszonynak olyan kurtn +vgezni az n gyermekemmel. Az nem az a fajta, akinek ajtt lehet +mutatni. Mondhatott volna neki egy pr j szt. + +--Minek? + +--Hogy a fiu el ne keseredjk. A sok j utn, amit ebben a hzban +kapott, ennyit megrdemeltnk volna a kisasszonytl. + +A leny ttovn bmult az asszonyra s huzdozott tle. Flni kezdett +attl, ami kvetkezik s torkn akadt a sz, a mint beszlni kezdett. + +--Nem rtem, nem tudom, hogy mit akar. + +Most mr gt nlkl trt ki a nagy, kvr asszonybl a gg. Mintha meg +se rtette volna az akadkoskodst, amit ez a polgr sorsu szegny +tanitkisasszony megenged magnak, kvetelt, parancsolt s csak arra +dbbent meg kiss, mikor mind magasabbra, nagyobbra egyenesedett ki +eltte a leny s szp lett, ragyogott mint a napsugr, bevilgositotta +a szobt. + +--Nem rti? Ht rtse meg. Ketten vagyunk, nem hallja senki, ht mondok +magnak valamit. A fiam azzal fenyegetzik, hogy agyonlvi magt, ha +maga nem lesz az v. Az v... Azt a gyerek mskppen gondolja, mint +n. ostobn, szerelmesen, n meg ugy, hogy mindannyian meglehetnk +vele elgedve. is, aki szerelmes maga is, aki nem szerelmes s n is, +akinek gyermekem letre vigyzni kell. Azt mondom magnak, hogy az n +gyermekem nem a senki fia. Hallgassa meg s nem lesz belle kra. Ne adja +a bszkt s a szentet, hanem trje el, ha kzeledik maghoz. Az a fiu +somorjai br, nincs hozzszokva ahhoz, hogyha szerelemrl van sz, +kiadjk az utjt. Ha magnak ez ldozat, ht n megfizetem, de nem +trm, hogy egy ilyen magaforma leny miatt elpusztuljon a fiam. +rtette? Most mr tudja, hogy mit akarok. Ha egy kicsit nyersen mondtam +el, ht nem tehetek rla. Nem vagyok olyan kedvemben, hogy a kisasszonyt +kimljem a magam rovsra. + +A leny egy nagy brsszknek vetette a htt s olyan rmlettel nzett +az asszonyra, mintha vad eltt llana, aki most mindjrt rveti magt. +Majd elesett, jobbra-balra ingott s kemnyen megmarkolta az asztal +szlt, hogy le ne roskadjon. Agyban zavarosan gomolygott minden, amit +most hallott, behunyta a szemeit, hogy egyedl legyen s sszeszedje a +gondolatait, de csak mgse rtette az egszet. Czafatok vltak ki a +zrzavarbl, egy-egy sz, durvasgok, utlatos dolgok, amik elrmtettk +s arra ngattk, hogy szaladjon, de lbait megmozditani se tudta. Vgre +valamicskt tisztn ltott. Megrzta magt, mintha leakarta volna dobni +a testrl mindazt a sarat, amit rdobltak s kiegyenesedett. + +--Elmegyek innen. + +Az asszonybl most mr fktelenl dlt ki a dh. Az asztalt rzta s +durvn kiablt: + +--Azt nem! Itt marad. Ha kell, magukra csukom az ajtt, majd +megszelidl. A fiam nem hagyom elpusztulni egy rongyos leny miatt, aki +nlam ltztt ki kisasszonynak. Az n pnzemen. Ha bolondtani tud, ht +bolonduljon is... + +A leny mr oda se hallgatott, csak ismtelte: + +--Elmegyek. + +--Itt marad! + +--Elmegyek.--Aztn, mintha maghoz beszlne, indulat nlkl, szomoruan +szlott.--Nem tudja, hogy mit csinl, nem tudja, hogy mit mondott. + +Az asszony mintha rfekdt volna, egszen mellje ment, hogy sszefolyt +a szjukbl a lehellet s tulkiltotta a csendes beszdet. + +--Tudom, de nekem a gyermekem drga, nem maga, maga semmi... Maga +senki... Ha a fiam a maga szemrt meg tallna halni... + +A nagy hangra bejtt a br. Kicsi, rtelmes kp reg ur, kis, szurs +nzs szemekkel, amikkel mintha egyszerre mindent ltott volna... +Hosszu, meleg pillantssal mrte vgig a lenyt s szrazan szlott r az +asszonyra:--Mi a baj? + +A leny felelt. + +--Elmegyek innen. + +Az reg ember egy kicsit gondolkozott s blintott a fejvel. + +--Jl teszi. + +A mltsgos asszony beleszlott a beszdbe: + +--A kisasszonynak szerzdse van. Azt be kell tartani... + +Az reg ur ugy tett, mint a karmester, aki leinti a flsleges lrmt s +csak annyit mondott: + +--A kisasszony elmegy. + +Aztn megfogta a leny kezt s elhomlyosodott a nzse, amint beszlt: + +--s magval egytt elmegy a tisztessg is innen, lenyom. Elmegy... + + + + +A VASUT + + +Alig egy esztendeje, hogy a falum hatrn tvezettk a vasuti vonalat. +Egy nagy legelt szeltek kett a tltssel s ppen szemben a kzsg +hzval, a rt kzepre pteni kezdtk az llomst. Idegenekkel telt +meg a falu. Az olaszok estnkint tulordtottk a korcsmban a +benszltteket s meghonosult nlunk is a harmnika, a mitl veszettl +vontottak a kutyk s kromkodtak a zsandrok, mert ahol megszlalt, ott +bizonyosan verekeds lett a nagy mulatsg vge. Az uraknl sztszrva +laktak a mrnkk, a megye adott melljk hajdukat s ezek a +czifrazsinros hivatalos emberek bizonyos elitet kpeztek a tbbi +cseldsg s a parasztok kzt, kln asztalhoz ltek a korcsmban, a +munkrl beszltek s bort ittak s nem plinkt. Reggelenkint megindult +a bucsujrs a vasuti vonalhoz, a hajduk htukon vittk a hromlbu +magas asztalokat, lnczot, vonalzkat; a gyermekek tgra nyitott +szemmel-szjjal bmultk meg a sok furcsa holmit, a parasztok pedig +komoran mentek be hzaikba, hogy ne kelljen kszntenik a mrnkket, a +kiket urasgi fogatokon vittek ki a vonalhoz. + +Erre a szerencstlen falura vgzetes volt ez a vasuti vonal. Kt vros +kzt fekszik s kis hatrban alig terem meg a kenyrre val buza. +Vannak nagybirtokos uraik, de ennek nem ltja hasznt a paraszt. Fuvaros +itt minden ember, aki csak sszekuporgatott kt lra s egy cska +kocsira valt. Mindig van valami szlltani val, tavasztl a msik +tavaszig. Kezddik a zldsgen, azutn kvetkezik a gabona, gymlcs, +kposzta s a szlltmnyhoz tartoznak mellesleg a kis dikok is, akiket +tizent-hsz krajczrrt meg egy kis veg plinkrt ltetnek fl a +zskok tetejre. Azutn kvetkezik tlire a k. Hosszu vonalon k +hordjk be kavicscsal az orszgutat, nem is rt ahhoz ms igazn. s +mindehhez nem kell egyb, mint kt lovacska, amely koplalni tud s nem +veszti el a fejt a nagy hgn, hanem belefekszik a hmba s huz ngy +helyett, egy goromba lcss szekr s egy j, mogyornyi bogokra kttt +kurtanyel ostor. + +Mikor megrkezett az els mrnk s a szgmrjvel kiment a hatrba, +elindult a suttogs s krdeztk az emberek egymstl, hogy: mi lesz? A +felelettl fltek, fogalmuk se volt mg arrl, hogy mi kvetkezik, de +reztk, hogy valami rossz; s amikor a mrnk egyedl stlva hazafel +tartott, nem merte megkrdezni senki, hogy mit akar a hatrban. Azutn +rjttek maguktl, amikor mind tbb-tbb idegen ur rkezett s hossz +vrosi kocsikon elhoztk a sineket s egy kijellt vonal mell falat +raktak bellk. Lassan-lassan kzeledett a munka, mind kzelebb-kzelebb +hallottk az olasz munkshad ntjt: + + + Evviva, evviva, evviva Garibaldi, + Evviva, evviva, ....-- + + +mintha bizony valami rdeme lett volna Garibaldinak, hogy kiplt a +szrnyvonal. Egyszer azutn elkszlt az egsz. Olyan egyenes volt a +vonal, mint egy lnia. Az lloms pletbe bekltztt egy czifra, +aranysipks ur s egy napon bgve, megvadulva szaladtak szt a tlts +mellett legel barmok, vgig ment a vonalon az els masina. Kigylt a +csodra az egsz falu, mikor visszajve megllott a plyaudvaron: +krlvettk, tapogattk s eloldalogtak, mikor a trfs gpsz egy csom +gzt bocstott rejuk az egyik csapbl. Nhny regasszony rgtn +sszedugta a fejt s nagy sptozssal llapodtak meg abban, hogy: +elvsz a vilg, most mr bizonyosan elpuszttja az Isten. + +A vilgnak nem sok bntdsa lett a vasut miatt, mindssze abba a nagy +hlba, amely krlleli, behimeztek egy uj kis szlacskt, hanem a mi +embereink nagyon prul jrtak vele. Nem kellett mr ezutn senkinek se a +kocsi, se a l, hetekig a szegen lgott az ostor, hesen gyelegtek a +gyerekek az utczn s tele lett a kocsma. Ha mg ktakkora lett volna is, +akkor se jutott volna hely mindenkinek. A ki eddig felje se nzett, +most mr az is itt tanyzott, mohn ette, a mit a tbbiek beszltek s +ttte az asztalt s ivott ppen mint a tbbi. + +--A keservt a kormnynak! kihuztk a lbunk alul az orszgutat... igy +beszltek. + +Mikor egyszer a Vajda Tams kis fia benyitott kzjk s az apjhoz +fordulva elmondta hogy az anyja azt zente: menjen haza vacsorra s +vigyen szalonnt s turt: a durva, flig rszeg ember kilkte a +gyermeket az ajtn s utna kiltotta: + +--Mondd meg anydnak, hogy keressen ms embert magnak, hagyjon nekem +bkt. + +A gyerek pityeregve sntiklt vgig az utczn, a kocsmabeliek pedig +eszelsen a sok plinktl azt mondtk, hogy jl van ez igy, meg kell +mutatni a kormnynak, hogy ur marad a paraszt azrt, a portjn, ha ide +hoztk is a vasutat. Vajda ordtotta a legjobban, hogy megmutatja , +csakhogy mr egyszer lssa azt a vasutat. Csak flig volt rszeg, az +indulat tette vadd. Arra gondolt, hogy a lovai ugy lesovnyodtak, +mintha agarak volnnak s mikor hazament s elbe nyertettek a szegny +prk, a szivt jrta t ez a hang. Ugy sszeszokott ezzel a kt vn +llattal, hogy srt kesersgben a mikor mr az istll tetejrl a +szalmt is megetette velk, s most mr igazn semmit se tudott nekik +adni. Hromszor is behajtotta ket a szomszd hetivsrra, de ugyan ki +vesz tlire lovat, ugyis porcziba kell ktni a takarmnyt s csak +kstoltatni az llattal, hogy kijussanak vele tavaszig. A lovacskk +mindig visszajttek s Vajdban, ha az gyban fekdt, vagy a kocsmban +duhajkodott, egyformn gylt naprl-napra a mreg. + +Az els kocsikkal a miniszter ment vgig a vonalon. + +--Megltom n azt a minisztert!--mondta Vajda s a szomszdokkal kiment +az llomshoz, hogy lssa. A perronra nem engedtk be, telve volt a +plyaudvar urakkal s zsandrokkal. A vonalhoz se lehetett frni a hatr +mentn. A csendrk puskatussal fenyegetztek, s hivatalos komolysggal +posztoltak le s fl a vonat mentn. A parancsnoksg informlva volt mr +a np hangulatrl s megijesztette a sok cskval, puskval. A parasztok +a rten csoportosultak s csak messzirl lttk a fellobogzott kocsisort +s a lokomotiv kmnyre akasztott ris koszorut, amelyrl kt fell +szles szalag uszott a levegben. Csendesen, inkbb a fldet nzve +llottak ott, alig egy-kt szj mormogott valamit s a tbbi csak r +intett, hogy ugy van. + +--A mi pnznkn az adbl kolduss tesznek. + +--Mehetnk legelni, ha mr megdglttek a lovak. + +Vajda nem szlott egy szt se, elknyszeredve, szomoruan bmult maga el +s mikor mr rezte, hogy nem birja tovbb, hanem legalbb egy zsandrt +let, lefekdt a fldre s beprzslte az arczt a harmatba. Keservesen +shajtott, aztn messze magasra kvette szemeivel a gp fstjt, mintha +ott keresne valami krptlst, azutn megrzta magt a ruhban s +odaszlott az asszonynak, meg a gyereknek: + +--Gyernk, n! + +Az uton arrl beszlt, hogy ha mindenki olyan buta lenne, mint a tbbi +paraszt, soha se lenne igazsg a vilgon. Azutn hallgatott hazig. +Dlben sokat ivott s dlutn fbeverte a lovakat. Az asszony jajgatott +s szidta: te bolond, te haramia--az ember azonban vissza sem felelt, +hanem tment a kocsmba. Dlutn vgigstlt a falun szp asszony +felesgvel az llomsfnk. Az asszony flfogta ruhjt a srban, +megmutogatta hfehr csipks szoknyjt s czukrot akart adni egy +gyereknek, a ki a szraz rokban halszott. Mikor a gyerekhez +kzeledett, a hzbl mrgesen kiltott ki egy paraszt menyecske: + +--Jzsi! Gyere be! + +A gyerek flve kotrdott be a hzba. + +Mikor a fnk a kocsma eltt haladt el, nhny dhs megjegyzst hallott +s sietve vonta magval a csodlkoz, ijedt arczu asszonyt. Mikor mr a +rten voltak, meg is magyarzta, hogy mi a baj. + +Leesett a h. Az els fagy utn csilingelve suhogtak vgig az uton az +urasgi sznkk, a parasztok pedig tmeges falopst rendeztek az +erdben. Eddig becsletes uton szereztk meg a tzrevalt, telt a +fuvarukbl, most mr nem volt mivel kifizetni a fa rt. A kerl +egymsutn csukatta be ket, az asszonyok jajgattak, be-be szaladtak az +urakhoz a vrosba s mindig kedvetlenebbl jttek haza. Ha ftylt a +masina s lassu mltsggal begurult az llomsra, tkozdtak s olyan +szemet meresztettek a csinos, kaczr llomsi plet fel, mintha fl +akarnk gyujtani egy pillantsal. Nmelyek mr mondogattk, hogy majd +megmutatjk k a kormnynak, hogy mi az, kivenni az ember szjbl a +falatot s hogy lesz mg kvetvlaszts ... de ezeket megvetette a +tbbsg. Mindenki ltta, hogy csak a szjuk jr s ha ezutn t forint +helyett tizrt adjk el a szavazatukat, azzal ugyan nem bukik meg a +vasut. Pedig ide az kellene. Felszntani a tltst, bevetni a helyt +luczernval, hogy meg se lehessen ismerni tbbet, felgetni azt a czifra +hzat s belefektetni a hunczut kormnyt, az isten verje meg az egsz +vasutat! + +Kezdtek inkbb azokban megbizni, a kik nem kiabltk tele a falut. +Kzben megesett egy-egy kis temets. A gyerekek untk meg leghamarabb a +dolgot, kltzkdtek a msik vilgra. Vajdt is azzal fogadta egy este +az asszony, hogy flrebeszl a gyerek. Kt napig virrasztottak mellette, +egyms karjba adtk a forr kis testet s a frfi felje se nzett a +kocsmnak. Csak magban tkozdott, intett az asszonynak, mikor ftylt +a vonat, hogy hallod, hallod s az asszony rintett a fejvel: hallom. +Akkor trt ki az emberbl elszr hangosan a dh, mikor meghalt a +gyerek. Lecsapta az gyra a kis lettelen testet s kiment a hz el +szitkozdni. Dlt a szjbl a sz, szidta a kormnyt s vasutat, +mindennek ez az oka s a ki hallotta, mind rhagyta, mert ez mr vallss +lett a szegny emberek kztt s meszszirl megfenyegettk a prszklve +rohan gpet. Az ember pedig visszament a hzba, hangosan szuszogott, +nzte, hogy mint mossk, ltztetik az asszonyok a gyermeket. Este +leakasztotta a szegrl a pisztolyt, flrelkte az asszonyt, mikor +krdezskdtt, hogy mit akar, s elment. Kiment az llomsra. Itt +jrklt mg egy keveset a perronon, butn hallgatta a tvir-gp +kopogst. Mikor benzett az iroda ajtajn, a czifrasapks fnk ppen +nagyot nevetett. Ez a fejbe kergette a vrt, felszaktotta az ajtt s +rsttte a pisztolyt a fnkre. + +--Nem kell ide gzs!--kiltotta. + +A fnk kapkodott a levegben, nem rte a goly, de nagyon megijedt. A +szoba tele lett csips fsttel, minden lmpa elaludt, a szomszd +szobbl sikoltva szaladt be az asszony, s esszeveszettl kezdett +berregni a tvir-gp, taln a goly rte. A pnztros a bakter s a +raktros utn kiablt s megknnyebblve llegzett fl, mikor a sinek +mellett kt csendrt ltott szaladni az lloms fel. Az egyik csendr +rettenetes pofont adott a szegny embernek, csupa szoksbl, mert +szksg igazn nem volt re, megvasaltk, hogy jajgatott bele, szak +fell pedig nagy sipolva rkezett meg a vonat. A fuvaros behunyta a +szemt, hogy ne lssa. + + + + +URAK S PARASZTOK + + +Dl fel kezdett el esni az es, de csak permetezett s ugy trfzott, +hogy abbanhagyta, meg ujra kezdte. Nem volt valami komolyan nagy id, +br fekete volt az g, mint valami sttbarna poszt, a mire piszkos kk +tintafoltokat mzoltak el fellegnek. Inkbb a drgs volt ijeszt. +Valami messze bgssal kezddtt el, mindig kzeledett a hangja s olyan +rmsges hangos lett, mintha valami ennl a vilgnl nagyobb vadllat +ordtana le messzi magasrl s ugy hallgatott el, mint Urnapjn a rossz +sortz, a mit a rekrutkkal vegyes szzad puffant a levegbe a templom +eltt. Mg elpukkant utna egy-egy lthatatlan rppenty, a minek a +nyomban aztn egyszerre lngba borult az g s flvltva vrs, srga +meg fehr szinekben gett az egsz ris kupola, mintha elkpzelhetetlen +nagy rmek csapdostk volna egymsba az ember feje fltt a fklykat. +Szinte sziporkzott a mindenfle nehz szagokkal teltett sr leveg, a +mely pedig tunyn mozgott erre-arra egy-egy libbenssel s mg a fstt +is a fldn hagyta, a helyett, hogy jtszott volna vele, mint mskor, +jobb kedvben. s az egszben az a legnevezetesebb, hogy a rten +egyszerre megbolondult a csorda. Az kr fltartotta az orrt a levegbe +s szagolt mint a kop, aztn meg ideges lett a buta nagy llat, +elkezdett remegni, dflte egymst, nagyokat bgtt s vad rohanssal +haza indult, be a faluba. A tanyafszerre r se nztek, amikor bgve +eliramodtak mellette s negyedrval ksbb rtek nyomukba a gulysok. +Akkor mr benn a faluban, emberek kztt huzta meg magt a sok barom, s +elcsendesedett a pajtkban, lihegve a nagy futs utn, krl pedig mg +feketbb lett az g, tisztra jszaka s knn a falu krl szomoruan +hajtotta le a fejt az istenitlet eltt a buza meg a rozs. + +Estefel rkezett meg a patak. Mg messze volt, a mikor mr hallani +lehetett a szavt. Zugott s a mint leszakadt a hegyek kzl, egyszerre +hborg, piszkos szrke tenger lett a hatr. Percz alatt megteltek a +kubikgdrk, aztn nagy viztbla lett az egsz rtsg, jobbra is, balra +is elkezdtek kongani a harangok a szomszd falvakban s az ember a +vgtelen viz kzepn tancstalanul, bambn bmulta az eget. Olyan +belthatatlan volt a veszedelem, hogy haszontalan gyerekjtknak +ltszott ellenben minden. Csak kiabltak: uram segts s most mr itt is +rngattk a harangot, a kicsit is, meg a nagyot is, de nem ugy, mint +vasrnap, hanem mintha belebolondult volna a bajba a harangoz is. + +Az reg Rettegi Sndor a szp, rgi khz tornczn llott s onnan +kiablt le a breseknek az udvarra. Mellette az asszony gyapotkendbe +bujva reszketett s egy kis cseld a kisasszony utn jajgatott. A gazda +is halvny volt s aggodalmas, hanem kemnykedett s gorombn leszidta a +sirnkoz gyermeket: + +--Eredj pokolba: mit nyvogsz itt a nyakamon. Majd megjn, ne flj. + +A kisasszony mg reggel bement a vrosba. Ngylovas kocsira pakkoltk +fl egy csom komisszival, a mik kln-kln czdulkra voltak irva. +Azonkivl neki magnak is volt elg dolga. Vitt magval vagy husz +forintot, hrszra, selyemre... Az anyja most mr hangosan srt az ura +mellett s kunyorlt neki: + +--Csinlj valamit... kldjl valakit elje Sndor, ez nem trfa, nem +trfa... + +--Hazahozza az a ngy l, ha mr utban vannak. Ha pedig mg nem indultak +el, csak van eszk s nem jnnek. + +--Honnan tudjam n azt? Fogass be, n megyek elje. Sndor, ha baj +ri... Tudod, hogy kett mr meghalt... Ha ez az egy is meghal, akkor +elvesztem az eszem... + +A gazda megfogta az asszony kezt, maghoz vonta s most mr szorongva +bmult bele a viharba maga is. Lenn a cseldek a pinczt ritettk ki. +Kzjk kiltott: + +--Pista! Nyergelj!... + +Az asszony erre mg jobban megijedt. + +--Nem te! nem engedlek... + +A frfi kibontakozott s indult lefel a lpcsn: + +--Menni akarok. + +Lenn a vizben llva vrta meg, mig elvezettk a lovat, flkapaszkodott +a nyeregbe s nekivgott a tengernek. Az asszony pedig vgig esett a kis +cseld mellett a kvn s nyitott szemmel s hangtalanul lihegett. A kis +leny az lbe vette a fejt s drzslni kezdte a homlokt, hogy trjen +maghoz. s nagy nyomaszt csend lett a hzban. A tbbi cseld is +elttotta a szjt s bmultk a kapu nyilst, a melyen kilovagolt az +ur. Mig hallottk, hogy hogyan csapja be temesen a vizbe a lbait a l, +mg suttogtak, azutn pedig megvette ket a rejtelem, a mibe eltnt a l +meg a lovas, meg az egsz nagy kp krs-krl s csak nztek erre-arra +s vrtk, hogy leessk a vllukrl a gond. A kastly lpcsje volt a +legmagasabb, arra gyltek fl tancsba s sszedugva a fejket, reszketve +pusmogtak. + +Azalatt pedig mr rgen elakadt az uton a kisasszony. + +Gerend tjn rte el a kocsit a viz. Akkor mr az ut tltsre is +flhgott az r s a kavicsraksok mutattk mg egy darabig, hogy merre +van az ut. Visszafordulni mr nem lehetett, mert htul mg +veszedelmesebb volt a vilg... A lejtn nagyon mltt le a viz s a mikor +a lny egyszer htrafordult ijedten kapta vissza a fejt. A vros +tornyai feketn meredtek bele az gbe, mint valami magas, szimmetrikusra +formlt rnyak s mintha ugy inogtak volna jobbra-balra, mint a jegenye, +ha szl fuj. Ettl megijedt s remegve szlott a kocsisnak, hogy +gyorsabban hajtson. + +A vn kocsis kibontotta az ostort s nagyot kongatott a lovak feje +fltt, de azrt csak lassan, a lbaikat vatosan rakva kzkdtek az +llatok az rral s nmelyik htranzett nha, a nagy rtelmes szemeit a +kocsisra meresztve, mintha mondani akart volna valamit. De azrt csak +mentek s csak akkor bicsaklott meg bennk az er, mikor egy kis lejtre +kerltek s a bordikat kezdte mosni a viz. A kocsis pokrczokat doblt +htra a kisasszonynak, hogy csak takardzzk be jl s kromkodva +drmgtt: + +--Itt pusztulunk, kisasszony. + +A leny flhuzta a lbait az lsre s fehrre vlva vrta, hogy mi lesz. +Mikor apadt a viz s remnykedett, hogy mg se vsz el ebben a szrke +lben, a mi belthatatlanul krllelte, haza gondolt s kiablt ki a +lovakra, hogy siessenek, mintha ez hasznlt volna. Aztn meg, a mikor +jra ellepte a viz a kocsit, imdkozni prblt. Valahogy rendetlenl +sszeszedte magban a miatynkot s mondta, mint a gp. Mozdulni se +mert, mert a kocsit jobbrl-balrl lkdstek a hullmok. A kocsis is +eleresztette a gyeplt, belefogzkodott az lsbe s is motyogott +csendesen valamit, a mihez megemelintette a kalapot. Aztn sokszor +htrafordult, mondani akart valamit, de mindig csak lenyelte. Mikor uj +kaptatra rtek s megint elttk llott a lejt, amin uszik majd a l +is, meg a kocsi is, vgig trlgette az arczt egy nagy vrs kendvel s +csendesen beszlni kezdett a lenynak. + +--A kisasszony fiatal s ha veszni kell, az a rendje, hogy n pusztuljak, +a vn. Az mr ugy lesz. Azrt krem alzatosan, hogy ha itt maradnk, +tessk gondot viselni a kis unokmra. Ugy ldja meg az n Istenem a +kisasszonyt, mert n se voltam soha rossz cseld. + +A leny flbmult a bakra, a hol a vn ember beszlt, de nem is igen +tudta megrteni, hogy mit mond. sszezavarodott az agyban minden arra a +gondolatra, hogy nem kerl haza. rezte, hogy fulladozik, pedig mg csak +a flelem fojtogatta. Nem az a vgtelen piszkos viz, amely a kocsi +oldalait nyalja s utna nyulkl. Pihegett s egyszerre flugrott a +kocsiban s megragadta a kocsis karjt: + +--Hajts! + +--Nem lehet, kisasszony. + +--Verd vresre a lovat, szakadjon ki a lelke, csak menjen... + +Mikor a vn ember csendesen intett, hogy nem lehet erszakoskodni, +visszarogyott az lsre s tompa elfsulsba esett. Behunyta a szemeit s +vrta, hogy mi lesz. Most mr nem is imdkozott. gyis mindegy... Arra +riadt fl, hogy a bakon rmlten kiablni kezdett a vn ember. + +--Vgnk van. + +--Mi baj? + +A kocsis szakadozott szrke tmegre mutatott jobbra, ahonnan az r jtt. +Nagy csom tuskt hozott rohansban a viz, egyenesen neki a lovaknak. A +fa tompn koppant, amint egymshoz tdtt s rohant lefel. Nyihogva +igyekeztek flreugrani a lovak, de a szerszm sszetartotta ket s +egymst rugdosta s marta a ngy llat. Aztn panaszosak lettek. znnel +jttek a tuskk bele a szgykbe, meg az oldalukba. A szgletes hasbok +flhastottk brket, a mi utnuk jtt, az mr a hsba vgta be magt. +Az els kt l lefekdt a vizbe s tlcsrt fujtak maguk eltt a sr +zagyvalkba. A msodik kett mg llotta egy darabig a veszedelmet s +aztn az egyik ezek kzl is elbukott, egszen be a viz al. Essben +oszlopot fecskendezett fl a vizbl s srgs lvel lett tele a kocsi. A +negyedik reszketve llott. Patakzott belle a vr... Homlyos szemeivel +nha htranzett nagy szomoran, a vn kocsis pedig leeresztette a +karjt s elkezdett keservesen sirni: + +Hirtelen htrafordult s rekedten, egszen belelgyulva a fjdalmba, +szlott a kisasszonyhoz: + +--Ne felejtse el, a mit a gyerekekrl mondtam.--Aztn elre mutatott a +lovakra:--Ezeknek mr vge. + +Messzirl hangos sz hallatszott: + +--Eszter! Eszter! + +A lny flugrott s egy fzfa mgtt messze, hogy alig ismert r, az +apjt ltta. Az reg Rettegi lhton kzkdtt az rral, de nem tudott +elbbre jutni s a fzfa alatt megllott. Megint kiltott a lenynak: + +--lj fel egy lra s jer ide. + +A leny sszeszedte minden erejt s visszakiltott az regnek: + +--Nincs l! + +Az reg olyant szortott maga alatt a lovon, hogy az llat nyivogni +kezdett s nekiindult a viznek. Az r azonban visszasodorta a fa al. +Azalatt a kocsit dngettk a hasbok. Mr majdnem sztmllott az ble +is. Kerekei mr sszetrtek s most mr igazn a viz himblta az egszet, +mint valami ladikot. A leny ujra visszaesett az lsre s azon +gondolkozott, hogy mi az, ha az ember megfullad a vizben. Elll a +llegzete... Fog-e nagyon fjni? Befogta a szjt s prblta, hogy mi +lesz majd. Rmlten kapkodott a leveg utn, a mikor belemeredtek szemei +a prbba s meghlt benne a vr. + +s akkor valaki a kocsi mell llott. Ers nagy paraszt kerlt oda +valahonnan, mintha a vizbl bujt volna ki s sz nlkl kiemelte a lnyt +a kocsibl s ugy az lbe fektetve, mint a hogy a gyermeket szoks, +megindult vele keresztl a rten. Pr lps utn visszafordult s +kiablni kezdett a fzfa fel, a hol az reg Rettegi knozta a lovt. + +--Csak menjen haza az ur. Akkorra mi is ott lesznk. + +Azzal megint nekiindult a viznek. Derkig ment benne, de birta. A leny +remegett a karjaiban s egyszer, mikor nyakig belemerlt a szrke vizbe, +krlfonta karjaival a nyakt. A nagy paraszt pedig rmordult: + +--Csendesen legyen a kisasszony... Itt maradunk mindaketten. + +Mikor pedig elrt a rgi khzig, flvitte a lenyt a tornczra, maga +pedig nehezen lihegve lelt a kszbre pihenni. Fenn zavaros nagy lrma +lett. Az asszony nagyot sikoltott s mind a kettejket egyszerre lelte +maghoz a frfi. s srtak, fuldokolva, ujjongva, lenn pedig trdig +vizben ljenzett a cseldsg. Vgre eszkbe jutott a nagy paraszt is. + +A vn Rettegi lejtt hozz s kezet nyjtott neki. A paraszt azonban +visszavonta a magt. A gazda meg volt bntva s mrgesen szlott re. + +--Mi baja Kovcs Ferencz? Nem j kz tn ez magnak? + +Csendesen felelt a paraszt. + +--Prskdnk. Mig az a ngy hold ide nem megy, vagy oda nem megy, nem +bartkozom. + +Az reg Rettegi gondolt egyet s megint nyujtotta a kezt. + +--Ht menjen oda. Maga haza hozta a lenyomat, n megksznm. + +--Ksznje meg az ur, de ne igy. + +--Ht hogy? + +--Ugy, hogy: ksznm. Arrl pedig majd tesz a trvny. Annak a dolognak +nincsen semmi kze ehhez a dologhoz. Igazsgot itl majd nekem a bir. + + + + +ESTE + + +Estefelre fordult mr az id; nmely ablakokban, a melyeken bell +hivatalos emberek dolgoztak meg nagy asszonytrsasgok kvztak, +megjelent a magas ngyszgbe kivgott srga esti fny, a mi fehr +foltban esett le a gyalogjr szrkesgre. A vilgossg-koczkkba nhol +egy-egy, a lmpa meg az ablak kz helyezkedett otromba nagy fej hullott +bele az ablakbl, msutt hossz vkony karrikatura emberek mozogtak s +mindenen vgiglaposodott az utcza npe jvet-menet lkdsve egymst +fzsan, sietve... Az gbl lomha lmos es hullott al. Eredetileg h +akart lenni, de tkzben flolvadt a mindenfle fstben meg prban s +hideg izzadtsggal vonta be a grngys utat. s szrkesget, +vigasztalan komor kdt vert le az utakra, a mibl mintha torlaszszal +kzdene, nehezen bontakozott ki messze az ut vgn a villamos kocsi... +Azutn is ugy jtt, mintha tapogatdznk s csengetett s eldczgtt a +hzak kztt egy sor homlyos, zrgs ablakkal, a melyek alatt szrke +iszapprba vesztek el a kerekek. Ki a kztemet fel hosszu magas kfal +szaladt az ut mellett bele a levegtengerbe s annak is a vgn tkzdve +magt a homlyon, piczi gombosthegyni csillag ragyogott mr vagy +negyedra ta... + +A fal alatt pedig egy frfi ment, meg egy asszony. Nem egyms mellett, +hanem sorjban. Ell az ember meggrnyedve, mintha nagy terhet czipelne +s nehzkesen topogva a vizes porondon. Nagy csizmaszrak ltygtek a +lbain. Szikr, reges legny volt, ugy negyvent esztends, de a hogy +nagyon szuszogva baktatott, tventnek is ltszott. Htul az asszony +sokkal fiatalabb volt. Nagy kendbe bnylt arcza nem is olyan rgen +szp volt, rajta maradtak mostanig is a kedves szelid vonsok, a mikben +a becsletessg tkrzik vissza. Nehezen rt az ura nyomba. Kis, +lenyos, a sok munkban flbemaradt testt formtlann tette az, hogy +kzel szllongott a feje fltt valahol a szrke prban az anyasg. +Sirt is. Nem hangosan, csak ugy, hogy nha flcsuklott s azutn nygtt: +Jaj Istenem, jaj Istenem, elvetted, elvetted... + +Az ember ell flre hzta a sipkt, hogy ne hallja s bosszankodott. +Egyszer aztn az asszonyt se hallotta mr, elmaradt. Htranzett, +kereste s mikor visszament s a kkertshez dlve, zokogva tallta, +mregbe jtt. + +--Hagyd mr abba! Ugy siratod, mint valami uri asszony siratn, ha csak +egy volna neki. Van mg otthon elg s jn mg tbb is. Mert a szegny +emberhez jn az is, a minek a gazdaghoz kellene menni... + +--Az isten adta. + +--Az, de a kltsget nem adja hozz. + +Letette maga el a fldre a pakkjt, egy kis kk koporst, a minek a +fedeln egybefolyt a sttsgben a durvn rmzolt fehr virg s lbra +segtette az asszonyt. Messze az utcza vgn a vros fell ujra +belefrta magt a sttbe egy vrs lmps villamos kocsi s mig jtt, az +asszony gondolt valamit. + +--Tn flvenne. Prbld meg. + +--Hogy prbljam? mit prbljak rajta? Muszj neki. Szemlyszllts ez, +r van irva. Gyere csak. + +--De ht ez ni. + +--Szemly, halott szemly...--Lassankint mregbe jtt, a mint arra +gondolt, hogy taln nem veszik fel a kocsira s kromkodott.--A fejibe +verem neki, ha akadkoskodik. Mert az urnak j dolga van mg ebben is. +Elll a batr a fehr lovakkal, a kk batr, a mi gyermeknek val, +aztn belnek az uri npek, ell az veg ferslgba beteszik a kis +koporst s kocsikznak mg a bnattal is. Az urnak mg a temets is +mulatsg. + +--Ne mondjl ilyet! Rosszul esik az embernek. + +--Nem bntalak n tged. + +--Sirnak k is, nekik is fj... + +--Igen a batrban mgis csak ms az, mintha itt czipelem mg a testet +is. Gyere n... + +Indulatosan fogta meg az asszony kezt, hogy magval huzza a +legkzelebbi lmpig, a hol megll a kocsi. Mg idejben odartek. A +hosszu sor vizes ablak pen elttk llott meg s az ember elbb a kocsi +flugrjra tette a kis koporst s aztn flkapaszkodott maga is. Lenn +az asszony vrta, hogy mehet-e utna. Nem mehetett. A kalauz ppen akkor +jtt ki a kocsibl s elbb nagyot bmult, aztn meg szitkozdni kezdett. + +--Elment tn az esze? Na mg mire gondol. + +Az asszony htul rmlten rngatta az urt. + +--Vedd el, mg lelki... + +--Majd lelkm n tet. + +--Vedd el, Jnos, ne erszakoskodj. + +A kalauz csengetett s a kocsi megindult. Az ember ugy kapta rla le a +koporst, hogy utna ment vagy kt nagy lpssel s fenyegetett utna az +klvel. + +Az asszony csittotta: + +--Mindjrt mondtam, hogy ne is prbld... + +A kis mrges ember mg mindig kiablt: + +--Vesszen meg a fajtd,--s csak akkor csendesedett meg, a mikor mr +elkanyarodott a kocsi s a csengettyje is alig hallszott. Mr csak +stten bmult bele a tzvonalba, a mit a vrs lmpa nyomn mg mindig +maga eltt ltott az alkonyatban s magban drmgtt: + +--Ha tiszt l fel vagy valami dma, vele engedik mg a kutyt is. A +szegnyt nem, pedig ez a kicsi kutya itt mr nem ugat meg senkit. + +--Gyernk szp lassan. + +Megint nekivgtak az utnak a kerts mellett. Minden lpsnl sttebb +lett mr s az asszony nha megbotlott egy-egy kben. A frfi is +megllott ilyenkor egy pillanatra s korholta. Valami olyan paraszt +gyngdsggel szlott hozz, a miben benne van a nembnomsg is, de mg +az is kitetszett a szavbl, hogy rosszul esnk neki, ha baj rn az +asszonyt. + +--Elbukdcsolsz. Nem tudsz a lbad al vigyzni. Mindjrt ott hagyhatjuk +aztn ezt is a msik mellett. + +--Az isten rizzen. + +--Nehz ez a gyermek, megfekszi a karom. + +--Viszem n egy kicsit. + +--Mr csak elbirom odig. Vissza ugy is knnyebben jvnk majd. + +Az asszonybl megint kitrt a sirs. Megllott az uton olyan szomoruan, +mint egy esverte szrke kis madr s grcssen fuldoklott. + +--Ott marad szegnyke... ott marad--ezt hajtogatta, de ugy, hogy +flbemaradt a szjban a sz s mig a msik fele kvetkezett volna, egy +csom keserves jaj, jaj, jaj trt ki belle. + +A frfi is meghatottan fordult htra, miutn elbb konokul meg se akarta +hallani a sirst, remlve hogy majd csak utna megy amugy is az asszony. +Mig nzte, megtelt a szeme knynyel s mg jobban rlttyent kis szikr +teste a nagy csizmaszrra. Akkor szgyenlette el magt, mikor szrevette +az asszony arczn, hogy annak is jl esik az ellgyulsa. Kemny szval +ment neki s aztn drmgve indult el ujra elre. + +--Ott marad? Ht hol maradna? Vissza csak nem hozzuk. Ott kell neki +maradni. + +Mr nem volt messze a kapu. Szles utcza kt magas oszlop kztt, a min +hatlovas szekeren mennek t az urak s mg hely is marad a lovak meg a +kerekek mellett minisztrnsnak, fklysnak, efflnek. A szegny emberek +ugy loptk be magukat, mintha tilosban jrnnak. Az egyik oszlop tvben +osontak el s indultak befel a szles egyenes uton, a minek az egyik kis +siktorban mr kszen vrta a kis kk koporst a gdr. Azrt mgis +megltta ket egy hivatalnok s rjuk is szlott, a mikor mr elmentek: + +--Ks van hej. Mskor korbban kell jnni. + +Rmlet fagyott az asszony arczra, amint visszapillantott. Egyszerre az +otthonmaradottak sorsa hastotta vgig a szivt, meg az a csepp, aki +mg meg se szletett, az, hogy mirt jjjn mg mskor is ide? De az +ember sietve ment ell s ngatta: + +--Gyere mr. + +Az este mr egsz rtelepedett a kertre. Inkbb csak tapogatztak s az +ember egyszer gyuft is gyujtott, hogy megnzze a numerust egy lczen az +ut mellett. Vgre rtalltak a maguk svnyre s azutn csupa kis sirok +kzt jrtak, nha a lbukkal tapogatva jobbra-balra, hogy tjkozzk +magukat a csupa egyforma felosztsban, amibl egy csppel se jutott ki +nagyobb egyik gyermeknek, mint a msnak. Idig mindig csak halmok +voltak, azutn jttek a gdrk. + +Azok kzl egybe beletette az ember a koporst s nagyot szusszant. + +--Csakhogy itt vagyunk mr. Kifradtam, a teremtsit... + +--Jnos! + +--Jl van n... Mondjl ht valamit, mert n nem igen vagyok embere az +ilyesminek. + +Az asszony komolyan tprengve, hogy megltszott az arczn a gond, +gondolkozni kezdett, hogy mit mondjon. De csak sopnkodott: Uram Isten +elveszed... el, el... s egyb nem jtt az eszbe. + +--Valami imdsgot!--srgette az ember.--Imdsgot, ne csak rjj, a hogy + is tudna, hanem valahogy ugy beszlj, mintha pap is lenne itt. Egy kis +kpln legalbb, aki nem igen tud mg szpen beszlni... + +s a szegny asszony gondolkozott, hogy mit mondjon, de csak mindig +visszakerekedett oda, a honnan elindult:--Uram Isten elveszed, el, +el...--Mg tovbb is mondott valamit, valami ilyest:--Nem is mondom, +hogy add vissza; csak becsld meg szegnykt, n des drgmat. Olyan +szp volt mr; hogy' beszlt, mennyi mindent mondott, kutya, macska, l, +anya, apa, Sri!... mind, mind mondta. Kicsi Jzus, akinek majd az inasa +lesz, gondolj r, hogy mennyi mindent mondott... + +Az ember beleszlott. + +--Ne ilyen bolondsgokat beszlj. Mg n se tudom hallgatni. + +Lassan, csak ugy a tenyervel laptolni kezdte a koporsra a fldet s +attl kezdve hallgattak mind a ketten. Az asszony a sir fejnl +gubbasztott, kimeresztve a nagy szemeit, az ura pedig most mr a +nagycsizms lbval is szrta a fldet a kicsi gdrbe, a mi pedig, +mintha ette volna a rgt, alig akart megtelni. + +Mikor mgis flkerekedett kettejk kz a pup, elsnek flllott az +ember s valsggal flcziblta maga mell az asszonyt. + +--Gyere mr no! Nem jszakzhatunk itt. + +s krl mr egszen beesteledett s megindult megint ell az ember s +utna az asszony s sulyos lpsekkel taposta a sarat az s botorklva +ment utna a msik. Egsz uton csak egyszer kezdett el minden igazi ok +nlkl keservesen srni, beleborulva a vizes utba, a szegny kicsi +formtlan szrke madr, s az ura butn meghatva llott meg fltte. + + + + +JJEL + + +Krskrl fekete korom volt a vilg, egszen mozdulatlan a fld, az g +is csak annyiban nyugtalan, hogy az aljn ris fekete figurkkppen +egymst taszigltk a csodlatos, soha nem ltott llatok formjban +gomolyg fellegek. Mikor tizenkettt kongatott az ra az igazgatsg +nagy zrdaszer szrke hzn, egy csom fklys rnyk indult meg a +mzsaplet fell s mintha a lbuk se rn a fldet, a lpsek minden +lrmja nlkl jttek felnk. Egy-egy arczot nha megvilgtott a +fklya, ha fldhz vertk, hogy erre kapjon, de klnben a fenyrud +vgn lobogott a szurok s szinte lthatatlan volt az a sok kdember, aki +hozta a vilgossgot. A mi embereink elibk mentek, ezek kzl mr csak +taln minden harmadiknak a kezben fstlgtt egy-egy vgiggett +fklyaszk s a mikor fradtan, csodlatos bamba nzssel meg tntorg +jrssal elhaladtak mellettnk, egszen stt lett. A msik sor ember +flvltani jtt ezt a csapatot, de id telt bele, mig hozznk rtek. +Most mr a mi fklysaink is elmentek, amazok is messze voltak mg s a +feketesgben, a mi krlvett, rettenetesen nygtek s shajtottak az +emberek a szalmn. + +Alattunk pedig kezdett tmelegedni a fld, mintha valami ris +stkemencze tetejn taposnk az agyagot. S mintha megmozdult volna, +reztk, hogy reszket. A fklysok jttek. Szablyos ngyszgben +flllottak, minden kett kz egy-egy katona jutott feltztt +bajonettel s kivl a kvadrton sok zsandr stlt. Ezek kiabltak is s +ha a nagy hang se hasznlt, szidtk az Istent s visszalkdstek egy pr +asszonyt, aki okvetlenl be akart rontani a fklysok kz, mivelhogy +kereste az urt, vagy a gyermekt, a kirl nem tudta, hogy l-e, hal-e? + +--Azt kell elbb megvizsglni, hogy ki melyik a sok kztt. Nem rti? + +A felelet is eljutott hozznk. Rekedtes, kong hang volt, valami nem +egszen reg asszony, mert fiatalos volt benne az er. + +--Nem, nem rtem. Oda akarok... + +--Ha az megvan, kikapja mindenik a magt. + +A trnahznl tlkltek. Erre mlysges csend lett, s azt is hallani +lehetett, hogy csikorog a ktl a felhuz gp csigjn. Odameresztette +mindenki a szemeit a nagy ajtra, a mit a messze kls vilgts feketn +hagyott. Aztn hangos sz hallszott:--Fogd a fejnl! Emeld, jobbra--s +ngy ember lassan kiczepelt egy ajtdeszkra fektetett testet s +lefektettk a szalmra, ami hosszu vonalban el volt mr kszitve +azoknak, akik mg kvetkeznek. Msik ngy jtt, azok is hoztak valakit, +a fklysok tovbb adtk a hireket, a mint uj meg uj teherrel jttek ki +az emberek a kapun.--Ez mg l, annak mr vge, szuszog, ebben van mg +llek s nmelyik katona ttott szjjal elrehajolva bmult. + +Lenn a fld megsokallotta, hogy mind kihordjk a gyomrbl, amit mr +megevett, nagyot bdlt s vonaglott, a npek spadtan bmultak +egymsra, knn pedig, a hol a mindenfle kznsges ember llott, +jajgatni kezdtek az asszonyok. + +A trnahz most mr egyenletes lassu tempban egymsutn adta ki magbl +a sok fekete testet. Az emberek belejttek a munkba, most mr nem is +csinltak nagy czeremnit. A kiben semmi let se volt mr, azt csak +lefordtottk az ajtdeszkrl a zsupra, ami ppen kvetkezett, gyorsan +fordultak be a kapun, meg ujra ki, csak hang nem volt semerre semmi +egszsges, emberi. Egy-egy lncz csikorgott vagy messze keservesen +vontott egy kutya. Arra kvetkezett egy kis mozgs, hogy az +igazgatsgi hzbl lejttek a direktorkisasszonyok, s dideregve, az +egsz fejket bebnylva a nagykendkbe, vgigjrtk az egyms mell +fektetett emberek sort s egy-egy czikk narancsot dugtak a nyitott +szem, mg piheg emberek szjba, vagy konyakot adtak annak, aki meg +tudta inni. Az istenes munkba belefradtak, egymst tmogattk s +nmelyiket a cseldek vittk, csak ppen hogy a lbn jrt. Az apjuk +kldte ket; azt mondta, hogy ez j vrt szl a gyszos emberekben. + +A trnahzban megint csikorgott a lncz a felhuz csigjn s most ujra +megindult egymsutn a ngy-ngy ember; ugyltszik egsz rakst hozott +fel egyszerre a bennrekedtekbl a lift. + +--Vannak mg?--krdezte valaki egszen a sor vgn. A szalmn fekdt s +a lbaira egy cska zubbony volt tertve. Mellette lehorgasztott fejjel, +komoran egy fklyba bmulva, fiatal uri ember llott, valami hivatalnok +az igazgatsgtl. Mikor a hangot hallotta, gpiesen htrapillantott s +aztn krlbmult a nagy feketesgbe czl nlkl, bizonytalanul. A +lbainl megmozdult az ember. Rettenetes knnal fltmaszkodott a +knykre, a zubbony all pedig vkony, fekete csermelyben megindult s a +fiatal ember csizmi al folyt a vr. Az ember sszeszortotta az +ajkait, hogy ne kiltson, beledlledtek a szemei a fjdalomba s a mikor +mr egy kicsit hozzszokott a knhoz, suttogva szltotta meg ujra a +hivatalnokot. + +--Flp ur, meghalok? + +A fiatal ember rbmult s olyan kbult volt, hogy nem rtette meg +egyszerre a krdst. Csak ugy felelt az esze nlkl: + +--Meg, meg, mind...--A mikor rpillantott az emberre, lehajolt hozz s +jl megnzte.--Maga az, Fbin! + +--Mi a bajom? A lbamat nem rzem... Emelje fel a zubbonyt, nzze meg. + +A fiatal ember irtzattal meredt r s rmlten tiltakozott. + +--Nem, azt nem teszem, nem tehetem... + +--Mert n nem rek odig. + +Nagy csend lett, a kt ember egymsra bmult. Az ur flelemmel, +irtzattal, a paraszt nyugodtan, csak ppen hogy elfradva. is szlalt +meg ujra elszr. + +--Az baj, hogy reggelig se lek. Meg kellett volna mg mondani egyet s +mst az asszonynak. Ugy ltszik, hogy nem engedik ide, mig a tbbi is ki +nem kerl a trnbl. Hallom a zsandrt, azrt mondom. Ht Flp ur, j +hogy itt van. Tessk beszlni vele, hogy menjen azutn Sndor btymhoz +Abonyba, a gyerekeket pedig kldje fel Pestre a Ferihez. A mi kis pnzt +kap utnam, abbl lhet valahogy. Mikls legyen asztalos, beadhatja a +Sallay gyrba, Pistuka pedig majd az lesz, a mire kedve van. A nagy +ldban jobra, lenn ppen a deszkn pnz is van. Tn irn fel Flp ur, +elfelejti... + +A hivatalnok rbmult elkppedve, de melegen s mikor vonaglott egyet a +suttog ember arczn a fjs, feje al tette a karjt s aps +igyekezettel emelte a levegbe... Az ember sziszegett s a szemeit +lehunyva knyrgtt: + +--Velem ne trdjk... + +--Fbin... + +--Tessk? + +--Ht aztn igy elmegy, ilyen knnyen... + +Az ember lehunyta szemeit s most ugyltszik, eltompult benne a fjdalom, +mert kisimult az arcza. A msik pedig tprengett felette. Ilyen +kzvetlen kzelbl ltta a vget s meglepte az, hogy olyan knny a +meghals. Rhajolt a spadt arczra s belemeresztette a szemeit abba a +kiolvashatatlan vilgba, a mi a kett kzt van, ott, a hol az let +vgzdik s kezddik a nihil, a vgtelen rejtelem, a mibe az ember +belerl. Szerette volna megrzni ezt az embert s kifaggatni belle azt, +hogy mit lt, mit hall, mit rez, de arra is kptelen volt, csak bmult +s motyogott, magban tpeldve. + +--Ilyen knnyen Fbin, ilyen knnyen?... Igy megy el az ember?... + +Az ember flnyitotta a szemeit s mintha csendes mosolygs suhant volna +vgig az arczn. + +--Ki igy, ki amugy... + +--Borzaszt! + +--Egyszer meg kell halni. + +--De igy! + +--Igy, vagy ugy, mindegy. + +--Mondtam, hogy az Istvn-folyost be kell falazni. Mondtam, hogy +emberpusztuls lesz a vge. Mondtam, mondtam, n nem vagyok a hibs, +Fbin. Az igazgat ellenkezett...--Hogy erre gondolt, fktelen dhbe +jtt s tehetetlensgben a szalmba markolva srni kezdett s egyre azt +hajtotta:--Mondtam, n megmondtam nekik... + +Eltte mindig gyngbb s gyngbb lett a sppadt ember hangja. + +--Mindegy az... A fba is belet a menyk. Meg nincsen olyan ers hz, a +mi egyszer ssze ne dlne... Szz esztendeig nem mindenki lhet, nem is +lenne j, nem... Mirt legyek n nagyobb ur, mint ms, mindenki meghal, +mindenki... Jnnek msok, mennek, jnnek. + +A fiatal ember flllott s lzasan, mintha beteg lenne, motyogott +magban:--Mennek, jnnek, mennek... Egyszerre gyorsan visszafordult az +emberhez s kivncsisgban gve srgette a szemeivel, hogy mondjon mg +valamit. Az sszetrt ember most mr egszen mozdulatlanul, nyugodtan +fekdt, csak a zubbony alul kicsergedez vr mutatta, hogy mg nem aludt +el benne az let. Mosolygott; mintha mulatott volna azon az egszsges +frfin, a ki mellette guggolt. Aztn eszbe jutott valami, de mr olyan +halkan beszlt, hogy alig lehetett megrteni a hangjt. + +--Ne felejtse el Flp ur, a gyerek menjen a Sallay-gyrba, az asszony +Sndorkhoz, aztn csak ljenek, a mig lehet. + + + + +ORVOSSGOK + + +Tulajdonkppen mr szombaton kezddtt el a munka. A frfiak a fldek +kzepe tjn, hogy minden oldalrl egyformn kzel legyenek a keresztek, +szrt csinltak. Hig anyagot kentek szt a tarln, akkora ngyszgbe, +mint egy pokrcz, bokig bennetapostak eleintn, aztn mindig knnebb s +knnebb hzdtak belle, mig olyan sima lett, mint az asztal; krl +azalatt megraktk kvvel a szrt, falat emeltek a kalszos zsupokbl, +mintha az a ngyszg lenne a szegny gazdaember vra. A kvehords +nyomban verebek szedtk a szemet s r se hallgattak a kereplre, mely a +fld vgn, az orszgut mellett lrmzott. pen ugy hozzszokott mr a +madr is ehhez a csatarhoz, mint az ember. Vasrnap nagy pihen +kvetkezett. A legnynp mulatott csak, meg a lnyok. A frfi korn +fekdt, hogy ereje legyen holnapra, a mikor az kvetkezik, hogy az ember +kiveszi a termsbl a szemet, hasznt ltja a mult esztendnek. Reggel +kimentek a szrre s a mikor az g rmjn flbukkant a nap, mr +puffogott mindenfel a szalma kalszos feln a hadar, ritmikusan, +megczifrzva, mintha hrom-ngy kovcs vern az lln a lgyvasat. A +frfiak klnben komorak voltak s taln mg nehzkesebbek, mint mskor. +A terms nagyon rossz volt. Nagy polyvafellegek kavarogtak a levegben a +fejk fltt s alig-alig maradt valami kis szem a szrn, a mikor +elkaptk felle a kivert fej szalmt. Bennrl a falubl lenynek +hallatszott ki idnkint: egyetlen hang, a mire ideges lett a sok +paraszt. A mikor pihentek, nmn bmultak a kis szemetes buzacsomkra a +lbuk alatt, mindenik osztotta a szemvel hrom-ngy porcziba, +szmtgatta az adt s nmelyik ugy verte fldhz a cspt, mintha nem is +venn fel ujra. Azonkzben dl lett. Lenyok, asszonyok jttek kifel az +uton az ebddel s fradtan, ellanyhulva rkezett ki a fldekre a +harangsz. + +A falu res volt. A nagy familikbl maradtak otthon nhnyan, az +asszony, a gyermekek, az egszen kicsik s egy-kt cseld. Ebd utn +lassan, folyton trlkzve mentek vgig a posta fel az urak s +bkessgesen utnuk bdorgott egy-kt kutya, a ki ppen itthon maradt. +Kocsinak hire se sehol, csak ppen a fels uton jtt egy, de az is +letrt a malomhoz. Annl inkbb kirtt a nmasgbl, a mibe csak +messzirl dongott bele a puffogs, a jajgats, a mivel kiszaladt az +utczra Varga Boldizsrn. A nehz, nagytest asszony sietve topogott t +az uton egy msik kicsi hzba, ppen a bolt mellett s a tornczgerenda +oszlophoz tmaszkodva jajgatott. + +--Kata, Kata, jjjn ki komn lelkem... + +Msik asszony jtt ki a hzbl, de lomhn, mintha mg mindig aludt +volna. Ennek ms volt mr a formja is. Szikr, kemnyarczu asszony +volt; a mi elltszott a szoknyja meg az inge all a brbl, az srga, +mintha valami szintart festkben frdtt volna s kis, alig ujjnyi +vastag hajfonat csngtt le htul a feje bbjrl. Szursan nzte vgig +az asszonyt s ugy beszlt, mintha nem is akarn eltitkolni azt, hogy nem +szereti ha zavarjk. + +--Mit akar? + +--Jjjn t hamar. Az isten megfizeti, jjjn. A maga keresztfia, a Bni +valamit csinlt magnak. Az elbb jtt haza a szrrl, azt mondja, hogy +kalszt vertek a szembe. Meg is van dagadva a szeme, ugy hogy mr alig +ltszik. s ordit... Jjjn komn... + +Akkora mr elevenebb lett a rideg asszony. Bezrta az ajtt s sietve +ment t a msik hzba, el is maradt mgtte a msik, az anya, aki +jajgatott s az ut kzepn megllott imdkozni. + +--des istenem, des teremtm!... + +A gyermek valami hat esztends fick, a pitvar kzepn fekdt a fldn +s mr belekbult a fjdalomba. Piszkos kendt szortott a szemre s +csak nyafogott, mig azt nem rezte, hogy valami beleszur a fejbe a +szemn keresztl, ami thasogatja a brt, meg a csontot, mindent... +Ilyenkor vistott, amig birta s aztn ertlenl esett vissza a fldre. + +A kt asszony megllott mellette s egymsra bmult. Az anya +ktsgbeesetten, mintha rgtn belebolondulna abba, hogy igy knldni +ltja a gyermekt, a sovny srga szomszdn pedig inkbb vizsgldva, +mintha orvos vagy valami affle lenne. Vgre is lehuztk a gyermek kezt +a szemrl. Csunya vrs daganatot takart a piszkos kend. Az anya +elsppadt s a falnak esett, ugy elrmlt. A msik is megilletdve +szlott. + +--Ilyenkor megtesz az ember mindent. A gyermek mgis csak beteg, csnya +a szeme. Valamit be kellene taln adni neki. + +--Vagy megkenni... + +--Ugyan! Nem kls llapot ez... Klnben n nem is rtom bele magam. +Taln ha elszaladna a kapitnynhoz, az tudna valamit mondani. + +A nehz kvr asszony mr ment is. Porzott utna az ut, ahogy szaladt, +lihegve s megllva egy-egy pillanatra, mig kifjta magt, mert mr-mr +sszeesett. A kapitnyn lenn lakott a falu vgn s mindenre tudott +valami orvossgot. Nem drgt, rendesen olyant, ami mindjrt kitelt a +hztl, de ha boltba kellett menni rte, akkor is sokkal olcsbb volt, +mint a patika. Varga Boldizsrnn is segtett s a kvr asszony +nemsokra visszafel rohant az uton. Valsggal beesett a hzba s +rekedten nygte ki, hogy mit tancsolt a kapitnyn. + +--Anyatejet kell fejni a fjs szembe. Honnan vegyem? Honnan? + +Zavartan, ttovzva nzett a mellre s az ajtflfhoz verte a fejt +ktsgbeessben. + +--Honnan, honnan? + +A msik asszony elsuhant mellette s nem telt bele egy kis negyedra, mr +visszajtt a pakulrnval, akinek ppen hrom hete adott az Isten egy +lenygyermeket. A fiu akkor mr az gyban volt s az anyja mellette srt +most mr csndesebben, inkbb remnykedve, mint vigasztalanul. A +pakulrn becsletes nagy barna arcza sugrzott az rmtl. Boldogan +hajolt a gyermek fl s tele keblbl bsgesen ontotta a vrs +daganatba a tejet. A gyermek vistott s rugott, de a kt asszony lefogta +a kezt, lbt s az anyja fradtan knyrgtt a pakulrnnak: + +--Mg, mg... A mag is jllakik, meghllom... + +Valamicskt mgis enyhitett a gyermek tzn a friss tej. Vgigfolyt az +arczn s httte... Behunyta a msik szemt is, ami pedig mr szintn +dagadni kezdett s fjt... Mgis csendesebb lett s az asszony, aki a +mellben hozta el az enyhlst, bszkn huzta ssze a nyakn az inget s +mosolyogva, boldogan ment vissza a szp egszsges kis lenyhoz, aki +azalatt egy szrn, a kutya mellett rugdalzott s nagyokat rikkantott. + +Estre se harangoztak mg s mr nyilvnval lett a kt asszony eltt, +hogy az anyatej nem sokat hasznlt. Taln mg rtott is. A gyermek szeme +mind nagyobbra dagadt s vresebb lett s most mr folyton hasonlatosabb +lett hozz a msik is, mintha valami utlatos, borzalmas nyavalya el +akarta volna lepni az egsz fejt. Nha a homlokhoz kapott s mg +lesebben vistott. A szraz, sovny asszony ilyenkor elfordult. Nem +birta nzni, hogy hogyan kinldik a gyerek, s belelgyult, valsggal +elolvadt a sznalomban. Azon tprengett, hogy hova kellene menni +orvossgrt. A gyermek most mr egszen az kezben volt, az anyjnak +nem vehette semmi hasznt. A nagy, ers asszony az gy szlre dlve +hangtalanul vonaglott; azt se rezte volna, ha tik, ha rgjk... Semmi +lett belle. + +A sovny asszony egyszerre flkapta magt s elment. Az ajtcsapsra +flrezzent a gyermek anyja, de rgtn visszaejtette a fejt az gy +fjra. A gyermek utna nyult, kereste a kezt s rimnkodni kezdett +neki: + +--Nem ltok semmit se, magt se. Gyujtson lmpst. + +A szomszdn egy msik asszonnyal jtt vissza. ppen az uton tallta, +amint a szrrl jtt vissza s mindjrt hozta is. A magbl igrt neki +lisztet s dart s tolta maga eltt, mintha valami llatot hajtana. Az +asszonynak az volt a hire, hogy nagyon j doktor. Tmlczben is volt mr +s mostansg mr csak akkor hajland megosztani a tudomnyt a +szenvedkkel, ha semmi gyanus ember nincs a kzelben, teszem fel +kisbir, zsandr, vagy valami ur. A hzba sompolyogva elgondolkozva +llott meg a gyermek fejnl. Nem tudott rgtn tisztba jnni magval; +ilyen esete nem igen lehetett. + +--Taln egy kis porczukrot kellene a szembe fujni +szegnyknek--mondta--vagy hogy eczetes tormval borogatni. Taln +kmforos plinka se volna rossz. + +--Csak egyet mondjon, ne annyit. Megbdul az ember. + +--Ht az eczet, az val neki. Csak r kell tenni. Ha nem hasznl, akkor +mr az Isten szent felsge se akar segteni. + +Maga is letelepedett az gy mell s a szakajt rongyba gymszlt +eczetes tormt szortotta le a sajt kt nagy vrs kezvel a gyermek +szemeire. A gyermek magasra dobta magt az gyon s hrgtt perczekig, +mig ssze tudta szedni magban azt a hangot, ami vgtelen fjdalmnak +megfelelt. Akkor borzasztt kiltott, mint egy frfi, akit fejbevgnak s +fellt az gyban. Piczi karjaival hadonszott, megmarkolta az gy +deszkjt s rzta, hogy majd leszakadt alatta a nyoszolya s +lassan-lassan halt ki belle a hang. A doktorasszony vllat vont s +nmileg aggodalmasan suttogott a msiknak. + +--Nem tri, nem hogy hasznljon. + +A szegny asszony szemeibl kicsordult a knny, a fldhz csapta s az +agyagba taposta a szakajtrongyot. Azutn a kt szraz keze kz fogta a +gyermek fejt s beszlni kezdett hozz, mig knnyeivel az arczt mosta. + +--Buksi, te kicsi, no fj... + +A gyermek elallt. Valami kicsi megknnyebbls ltszott rajta. Feje +visszaesett a prnra, kis szintelen kezecskivel belefogzkodott a +szikr, csontos karba, a melyre rnehezedett forr, lzas teste s inkbb +csak egszen magban, hogy csak kitallni lehetett, de hallani nem a +szavt, az anyjt szltotta. Az sszetrt asszony erre flnyitotta a +szemeit s mereven bmult r a gyermekre. + +--A mag no! Mit nzi!--mondta az idegen asszony s dhsen rzta meg, a +mikor erre se akart letre bredni. + +A msik asszony szrakozottan llott fl az gy melll, +ktszer-hromszor vgigjrt a szobn, ltszott az arczn, hogy valamin +tpreng s aztn egyszerre flldtotta a helyrl a doktornt. + +--Nem tud maga semmit, de azrt megkapja a lisztet meg a dart, ha +hamarosan fuvart kert. + +--Honnan lelkem? mind a szrn vannak. + +--Jzan Sndor itthon van, oda menjen. Mondja neki, hogy ngy pengt +adok Mria-Bdig. Legyen itt mindjrt. + +Az asszony elment s a szomszdn letrdelt a msik mell a fldre s a +flbe kiablt, hogy htha megrti. + +--Vargn, elmegynk a szent Szzhz, Bdre. Annak segteni kell. Nekem +nem vrem itt ez a gyerek, de azrt ugy imdkozom, hogy tn jobban mint +maga. + +Az asszony intett, hogy rti. Flllott s szp rendesen kezdett +kszldni. A gyermeket lepedbe hengergettk, mieltt elmentek volna, a +Mria-kp alatt meggyujtottak egy mcsest s a torncz padkjra egyms +mell lve, sz nlkl vrtk a kocsit. A mikor megjtt, flltek, az +egyik asszony a gyermek fejt, a msik a lbait szortotta maghoz s +mind a ketten elkezdtek halkan a fogaik kztt imdkozni. Mr +alkonyodott. A gyermek testn nha, mintha a hideg futott volna vgig, +ugy megreszketett. Az anyja jobban a fejre huzta a lepedt s a mikor +rpillantott, megragadta a msik asszony karjt s nygve beszlt. + +--Nzze, mintha feketednk. + +Az is belenzett a leped tlcsrbe s halvnyan meredt re a +mozdulatlan gyerekre. A ficska halntka igazn feketedni kezdett, +elbb csak egy karikban, aztn mindig sttebb lett a folt. De lt. +Mintha vigasztalni akarta volna a kt asszonyt, egyet-egyet rugott +rajtuk, vagy a kezvel bktt beljk, de gyengn, alig-alig hogy +szrevettk. + +Hallgattak aztn az egsz uton. A sovny asszony tfonta mg a +szomszdjt is az egyik karjval, nehogy kiessk a kocsibl s ugy +kiablt a lovakra: gyih! gyih!--A hangja rikcsolt s a kis lovacskk +igazn megijedtek tle, mert galoppban iramodtak neki a bdi kaptatnak. + +A csodatev szz asszony kpe a templomban volt Bdn. A kt asszony +nyitva tallta az ajtt. Akkor mr csak az anyja karjban volt a gyerek +s a nehz nagy asszony vgig esett a kvn s a feje fl tartva a hideg, +most mr csak alig piheg kis testet, rikoltva kvetelztt. + +--Itt van, no most! Lssam, ht lssam! Mria, add vissza, Mria, ne +vedd el. + +A sovny szomszdn htrbb huzdott s ugy imdkozott, hogy egy +pillanatra meg nem llott a szja. Gyors, sietsges motyogsa volt a +kisret ahhoz az rjngshez, a mivel a msik asszony sikongott a +szeliden mosolygs asszonykp eltt. + +s lassan egszen fekete este lett. + + + + +SZERENCSTLENSG + + +Krem szpen, az a baj nem ott kezddik, a hol mondani mltztatik, hogy +az asszony bejtt a kvhzba, hanem elbb, messze, a hova visszamenni +nem is volna elgg fontos a nagysgos uraknak. Ha ugy parancsoljk, +hogy mondjam, ht mondom, csak ppen hogy az gyvd urral szeretnk pr +szt vltani, mert nem akarnk csak ugy a magam jszntbl valami +olyast mondani, a mi megnehezten az gyemet. Elg sulyos az mr ugy +is. + +Ott kezdtem, hogy sokkal hamarabb szlettem meg, mint a hogy apm +elvette az anymat. Csak ugy egytt ltek s n kilencz esztends voltam, +a mikorra anym addig kunyorlt, hogy az oltr el mentek. Apm +cspallr volt s elejtl kezdve nagyon dhs volt rm, hogy csak n +voltam az oka a hzasodsnak. A hol csak elkapott, megpofozott, +flrugdalt s rm kiablt, hogy egy ilyen ostoba bka miatt sok elnys +prtit elmulasztott. Tehettem n arrl? Egyszer ugy megttt, hogy +belesntultam, azta biczegek a ballbamra. Most mg nem annyira, mert +j meleg id van, de ha vltozik a temperatura, bizony nagyon szre +venni, akr mekkora sarkot rakatok is a csizmm al. Flnk beteges +gyermek lettem az apm miatt s tn a fejemben is volt valami baj, mert +biz n mg ma sem vagyok valami rtelmes ember; csak ppen hogy +dolgozom, a mihez ppen rtek s a mihez nem kell olyan nagy tudomny, +mint teszem fel a betvetshez, meg a rajzhoz s tbb affle uri +munkhoz. + +Anymnak volt egy bcsija Olhorszgban. Timr, meg finomabb dolgot is +elkszt, szattynt ilyesmit olyan puhra, mint a brsony. Annak irt, +hogy vegyen maghoz, aztn fizet rtem tiz pengt a kosztra, meg a +kvrtlyra s tanuljam ki a mestersget. Igy kerltem oda le. Nem volt +kedvem a timrsghoz, de ht lttam, hogy vgre is valamit meg kell +tanulni. Mig rendesen megrkeztek a tiz forintok, nem is volt semmi +bajom, de egyszer anym betegeskedni kezdett, akkor azt irta, hogy +legyenek egy kicsit trelemmel, aztn meghalt, ht egszen egyedl +maradtam s most mr ott kezdtek verni. Egszen belebutultam, mg gyvbb +s sirnkozbb fiu lettem s egyszer aztn nekiindultam a vilgnak. + +Azta aztn csavargok. Nem loptam, nem csaltam, csak legfllebb +koldultam, ha mr nagyon hes voltam, de azrt senki vilgtolvajt +annyiszor be nem zrtk, mint engem. Mintha csak arra lett volna +mindenfel a zsandr meg a policzia, hogy engem lkdssn be a +tmlczbe, ki a tmlczbl, meg utaztattak, kikergettek a vrosokbl, +elkldtek a hatrra, lefotografltak egy numerussal a kezemben, +rmfogtk, hogy valamibe trm a fejem, pedig sohase akartam egyebet, +mint megszerezni egy darab kenyeret. Nem kellettem senkinek. Egyszer, a +mikor mr nagyon el voltam keseredve, azt hiszem Brsszelben vagy +Lyonban--eljutottam n krem szpen mindenfel--egy korcsmba +tnferegtem. Sok szoczilista munkst talltam ott, a kik ppen arrl +sznokoltak, hogy milyen lesz a jv trsadalma, meg hogy minden ember +egyenl.--Ezek az n bartaim,--gondoltam,--de aztn kicsufoltak s +kidobtak. Nekik se kellettem. Megprbltam mindent, de ht nem ment. +Akkor aztn mondta valaki, hogy legyek pinczr. Valami els nem leszek +ott se, de ht meglhetek valahogy. Azta egszen j dolgom van, hogy +soha jobbat ne is adjon az Isten. Egsz jl elbiczeghettem volna odig, +a hol aztn mr tbbet nem biczeg az ember... + +Akkor aztn kzbejtt az, hogy meghzasodtam. No, ez nagy eset volt az +n szegny letemben. Sohase is mertem volna gondolni arra, hogy nekem +valaha sajt gyam legyen, meg ves laksom, rendes kosztom, a mit az +asszony tlal fel... Mgis megesett... Most mr elg baj lett belle, +hanem akkor nem birtam magammal az rmtl. Lgy termszet ember +vagyok, minden megrkat; akkortjban sokat srtam; magam se tudtam, hogy +mirt, csak potyogott a knnyem s csendes megelgeds tlttt el. + +--No reg fiu, mondtam magamnak--ht csak neked is megvirrad. Egy kicsit +kevesebbet iszol ezutn, mert akkor tetszik tudni, ugy ltem, mint a +tbbi pinczr; aztn hozz se nyulsz a krajczrokhoz, a mi +sszegylekezik a zsebedben, aztn jl lesz... Nem is rtettem egszen a +dolgot. Furcsllottam... Mivel rdemeltem meg? Ht mindegy, megtrtnt, +akadt prom nekem is. + +Nem volt szp, reg is mr egy kicsit... A nyri lokalitsban +ismerkedtnk meg. Egy msik lennyal vetdtt ki oda, meg egy rendr is +jtt velk, a ki meg a btyja volt. Szivesen beszlt... Aztn mondta, +hogy tegyek forr fokhagymt s inereszt ppiumot a lbamra, arra +kinyulik. Ez nekem jl esett... Lm, lm... gondoskodik rlam... Ott +maradtam egy-egy perczre az asztalnl... Beszlgettnk... A msik leny +kaczagott; azt hiszem azon mulatott, hogy hogyan tnczolnak a kezemben a +srs poharak, a mig jrok; leszidta, hogy viselje becsletesen magt; +ezt mondta a rendr is, aztn jttek mskor is s hamar rendbehoztunk +mindent. A fnkm adott negyven forintot, azzal vettnk butort, +asztalt, szkeket, szekrnyt, lmpt, mr a mi kell; is ide adta, a +mije volt, azzal fizettk meg a papot s ltnk szp csendesen, boldogan; +hogy milyen boldogan, azt nem is tudja az, a ki csak ugy knnyen jut a +csaldhoz, a szp ember, meg a ki p, egszsges. A mikor tellett az +idmbl, hazaszaladtam, nha mg dlutn is, hrom s t ra kztt... +Ksbb divnyt is vettnk... Ott hevertem, a mig az asszony a tz +mellett elmosta az ednyt s dudorszott... A szekrnyben egyszer ezst +forintokat is lttam egymsra rakva. Nem szltam egy szt se, csak +egyszerre ugy reztem, hogy ur vagyok s arrl kezdtem gondolkozni, hogy +hol nyitom meg majd a kvhzat. + +Akkor mr kvhzban voltam. Ott tbb ember megfordul. Mgis csak jobban +sszeszedi magt az ember. Sokat kell eltrni; ugy beszlnek az emberrel +a vendgek, mint a kutyval, hanem ht nem az a fdolog, hogy +czirgassanak, hanem, hogy ljnk. + +Igen, errl akartam beszlni... + +Nincs annak terminusa, hogy mikor, nem is ment egyszerre, hanem +lassan-lassan, nagyon bszke ember lettem. Nem a vendghez, hanem csak +ugy magamban, meg az asszony eltt. Gondoltam, hogy nem vagyok ppen +hnyt-vetett ember, ves laksom van, csaldom, becsletes keresetem, +minek engedjem meg, hogy minden lump belm trlje a lbt. A kvhzban +nem szltam semmit, a vllaim kz hztam a fejem, hanem otthon kezdtem +nagyobbnak mutatni magam, mint a milyen voltam. Gondoltam, hogy az +asszony eltt csak megmentem a becsletet. Lassan kezdtem, aztn mindig +tbbre btorkodtam, mert lttam, hogy jl esik neki, de meg ht +legfkppen nagyon jl esett egy kicsit kiegyenesedni. Mondtam neki: + +--No te asszony, a pinczrnek ugy ltalban nem igen megy jl a sora az +zletben. Nem igen bnik vele valami tisztessgesen se a kvs, se a +vendg, hanem nekem semmi bajom. Ugy megbecslnek, hogy szinte csoda. A +multkor is egy trsasg megkinlt srrel, kvt meg annyit ihatom, a +mennyi belm fr. + +Aztn azt mondtam egyszer, vagy nem is ppen azt, hanem olyasformt: + +--Az ember igazn nem is rzi, hogy ki kell szolglnia a vendget. Azt +mondjk: krek szpen egy kapuczinert, egy srt, meg-megksznik; ilyen +helyen csak jl rzi magt az ember. Mvelt emberekkel van dolga, nem +rzi, hogy frad. + +Aztn meg olyast is mondtam, hogy majdnem ugy vesznek a vendgek, mintha +n volnk a gazda. Mg a fnk is. Olyan trsforma vagyok, mintha nekem +is lenne pnzem az zletbe fektetve. A tzlegny a multkor is +mondta:--Hej Ferencz ur, csak nagy becslete is van itt magnak. Azeltt +mg pofon is csaptk minlunk a pinczrt... + +Az asszony ugy nzett rm, hogy aztn mr egszen beleszoktam a +hazudozsba. A mint betettem magam utn a kvhz ajtajt, mintha +kicserltek volna. Ugy mentem haza, mint valami hivatalnok az irodbl, +pedig ht egyszer-msszor ugyancsak bajos volt mr lehazudni, hogy +milyen keserves volt a dolgom a kvhzban. n voltam a viccz, tetszik +tudni. Volt egy vendg, aki mindig ugy jtt be, mint a hogy n biczegek +a ballbamra; figurt csinltak bellem, lkdstek az asztalok kztt, a +kvs tegezett s kiablt rem:--szedd a lbad te snta lidrcz! odbb +te gths!--A vendgek kaczagtak, egyszer a konyhbl bekrtk a +kalapomat, telentttk srrel s a fejembe csaptk; n voltam a kvhz +komdisa. De nem szltam egy szt se. Most mr gyerek is volt odahaza, +fiu, a kibl ugy hatroztam, hogy tanult embert nevelek, meg az asszony, +aki mosott rem, meg ugy gondoskodott rlam, mintha az des anym lett +volna, ht csak elnztem mindent. Bnja a fene, gondoltam, szenvedek, +legalbb van mirt. Leginkbb a mszros legnyek jrtak hozznk a +vghidrl. Mit kezdjek ki velk. Elcsapnnak, aztn a gyerek, meg az +asszony... rdg vigye... Nagyobb szerencstlensg is megesett mr sok +emberrel, mint hogy rhgtek rajta. + +Otthon pedig azt mondtam, hogy a kvs megkinlt, hogy lljak be mellje +kompnistnak. Pnz nem kell semmi, csak ppen hogy rszesedem a +haszonbl, meg hogy felgyelek a szemlyzetre... + +s itt ttt be aztn a baj. Innen kezdve mr ismerik a dolgot a +nagysgos urak. Nem vdelmezni akarom n magam azzal, a mit elmondtam +idig, csak ppen azt akartam elrni, hogy tudja meg a trvny, mirl +van sz. + +Egy dlutn,--ott meg is van irva az irsokban, hogy mikor, n mr nem +emlkszem tisztn vissza,--ppen nagyon trfs kedvkben voltak a +mszros legnyek. Azzal mulattak, hogy egyik is meg a msik is +kinyujtotta elm a lbt s nem engedett tovbb, hacsak t nem ugrom, ami +egy ilyen csmps embernek nehz dolog. Az alatt ell az veges ajtn +bejtt az asszony. Nzte az egszet s a mikor elre jttem, ijedten rm +szlott: + +--Mit csinlsz? + +Nagyon megzavarodtam, de azrt valahogy csak kivgtam magam. + +--Trflkozom az urakkal. Igy napkzben eljtszunk egy kicsit. + +--...A fjs lbaddal...--ezt mr ugy mondta, hogy lttam a szemben a +tjkozatlansgot, a hogy krlnzett, meg elrmlt. Hanem azrt, ha +akkor mindjrt vge szakadt volna a dolognak, nem lett volna semmi baj. +Otthon majd csak beszltnk volna valahogy... Hanem a vendgek garzdk +lettek. A mikor nem mentem vissza, kiabltak utnam. + +--Jsz-e mr te snta majom? + +--Hol maradsz te Luczifer? + +Az asszony bmult ide-oda, elkpedt, srt; egyszerre vge lett +mindennek, amit szpen megptettem otthon. Mondani akartam, hogy:--ht +bizony des fiam, a te urad nagyon keservesen vjja ki a garast +keresetnek, hogy kutyja mindenkinek, de azrt mink csak mink vagyunk, +ves laks meg... Hanem akkor elre jttek a vendgek, ell az, aki +mindig kifigurzott a jrsomban, s most pedig kiablt, hogy:--te +biczeg majom--s tbb effle. Elfutott a dh, ami nlam olyan hirtelen +jtt, mintha egy pohr nagyon ers plinktl egyszerre rszeg lesz a +gyengefej ember, mellettem volt az a dk, ott a tekintetes trvny +asztaln, a fejbe csaptam s aztn vge lett. + +Igy ll a dolog, knyrgm alzatosan. + + + + +A BOTRNY + +I. + + +Kevesen lttk a dolgot, de az a kevs tovbb beszlte a sokaknak, s +mra mr ksz a vilgra szl skandalum. Tegnap dlben a legelevenebb +uton, ott a hol a nagy emeletes kvhz s vendgl kaczrkodik a +komoly, csupa oszlop Operval, megllott egy kocsi. Egy reg ur lt +benne s egy szp fiatal, barna leny, tizenhat-tizenht esztends, nem +is egszen hossz ruhban, csak olyanban, a mi bokig r. Az inas +leugrott, fltrta az ajtt s lesegtette a gyermeket, a ki egy kicsit +krlnzett, keresett valakit. A lmpa mellett egy kopottas fiatal ember +llott. Btor nzs, j vidki fiu, bizonyosan valami egyetemi +hallgat, vagy mg inkbb valami teknikus, a ki az aprhirdetsek kztt +nagyon szerny felttelek mellett olyan haszontalan klykket keres, a +kiket szekundba ponltak a professzorok s most valahogyan ki kell +rntani a srbl. Mikor a leny megltta a fiut, merszen hozzlpett, +mondott neki pr szt s megfontoltan, komolyan, minden sietsg nlkl +megcskolta az arczt. Akkorra mr nhny kivncsi ember llott meg +krlttk s getve jtt egy lovasrendr, hogy lssa, mi a baj. Az reg +ur vgignzte az egszet a kocsibl; mikor a leny visszafordult, elje +nyujtotta a kezt, bevonta maga mell, az inas becsapta az ajtt s a +nyugtalan, ideges kt nagy nyulnk l megindult. A fiatalember tovbb +ment s valami jegyzetekrt betrt egy antikvriushoz. A kivncsiak is +eloszlottak szzfel kolportlni a hirt, a mi az estilapokrl mr +leksett, br egy ppen arra lzeng riporter nagyon utna vetette magt +a dolognak. + +Hogy ne tessk valami nagyon rosszat gondolni arrl a kis lenyrl, ime, +elmondom a trtnetrl azt is, a mi az eleje volt. + + +II. + + +Krlbell egy hete Rcz Lajos teknikus ur, a kinek mg csak ppen egy +szigorlata hinyzik ahhoz, hogy gpszmrnk legyen, flmszott egy +omnibusz tetejbe s kiment a ligetbe tanulni. Ilyenkor ott nagy csend +van, mg a verebek is hangtalanul gubbaszkodnak ssze a hidegben. Ha +vgigjrkl az utakon, nyugodtan gondolkozhatik az ilyen dikember, a +kit nem bnt a fagy meg a dr. A nagy kocsi lassan dczgtt elre a +sima uton, a dik flllott a kocsi korltja mell s azon mulatott, hogy +benzett a fldszintes laksokba s egy szp ebdl berendezst keresett +magnak arra az idre, a mikor majd ebdlje lesz. + +Knny, nagy kosrforma kocsi kzeledett gyors getsben az ut vgn. +Gynyr, knny lbu, karcsu lovak voltak elbe fogva. Fiatal ember +tartotta a gyeplt s nem lt mellette ms, mint egy szes bajuszu, prge +kalapos kocsis. A diknak megakadt rajtuk a szeme, kihajolt a korlton s +ugy nzte, hogy hogyan jnnek s hogy suhannak el majd az omnibusz +ablakai alatt, gyorsan, tnemenyszeren, mint a gondolat, a mi csak +tfut az ember agyn. Mosolygott s egyszerre fljajdult s az arczhoz +kapott. Bal fltl a szjig hossz vrs vonal egy szempillants +alatt, mintha kssel hastottk volna vgig. Az urfi, a ki a lovakat +hajtotta, vgighuzott rajta az ostorral. A szegny fiut elbb +megbntotta az les fjdalom s mikor jajgatni kezdtek krltte az +emberek, hogy--gazsg, aljassg, ha tanu kell, ht k itt vannak +valamennyien...--neki pirult az egsz arcza, hogy elveszett benne a +vrs vonal s lebotorklt a lpcsn s futni kezdett a kocsi utn. Mire +nhny lpst tett, mr eltnt a fogat s a dik tehetetlen dhvel llott +meg az utczn. Azalatt vgigfolyt a kabtjn a vr s gylekezni kezdtek +krltte a j emberek, hogy megvigasztaljk. Rettenetes volt a szp +nagy fiu. Szemeibl csurgott a knny, fradtan lihegett a nagy +indulatban, a mi majd sztvetette, fuldoklott. Tisztelettel bmult r a +tmeg s jtt egy rendr is, a ki azt mondta, hogy menjen be a kerleti +kapitnysghoz, ott majd kinyomozzk, hogy ki volt az a betyr... + +A fiu meneklt ellk. Zsebkendjt folyton az arczra szortva indult +el az utczkon kborolni. Egy-kt ra alatt lehlt egy kicsit, +nyugodtabban gondolkozhatott a mdokon, a hogy utna jrhatna az +ostorosnak. Vgre is nem tudott egyebet kiokoskodni, mint hogy nhny +lapban aprhirdetst adott ki, a miben felszltotta azt az urfikocsist, +a ki megttte, hogy jelentkezzk, klnben gyva klyknek tartja. + +A hirdetsek rt a hzi asszonya adta klcsn s borogatta jjel az +arczt is jeges ruhval, mig a fiu lzasan s izgatottan elaludt egy-egy +negyedrra. + + +III. + + +Hrom nap is elmlt s az urfi mg mindig nem jelentkezett. A negyedik +napon msik hzba, sokkal szebbe s elkelbbe kltztt t a trtnet. +Br Tomahidy Ferencz urnak az regebb kocsisa, a ki szintn Ferencz, de +csak az egszen kznsgesek kzl, elfogta a lpcsn a kisasszonyt s +alzatosan megkrte, hogy szlhasson egy pr szt, mert mr nem birja +tovbb magban tartani, ha kocsis is az ember. Van benne becslet, +klnsen, ha annyi derk urat szolglt, a milyen a fiatalok kztt mr +nem igen akad... + +--No ht mi baj? + +--Nagyon megksznnm, ha a mltsgos br urfival ezutn a Gbor menne +kocsizni. Fiatal mind a kett... n meg megmaradnk a kisasszonynak meg +az reg br urnak... + +--Mirt?... + +--Ht mert ha vletlenl ugy elfognk az ifju urat, hogy elrakjk, ht +n mr nem igen volnk mellje val. Nem tudom, hogy ugy +feledkenysgbl, mert nem ismernm meg benne hirtelenben a gazdmat, +nem-e tnk n is rajta egyet-kettt... + +A kisasszony bmulva meresztette a szemeit a vn emberre. + +--De ht mi trtnt?... + +--Benne ll mr az jsgban is, itt htul... Ell ugy ltszik szgyeltk +kiirni. + +Egy gyrtt lapot huzott el a zsebbl. A leny spadtan kapott utna, +de a kocsis nem adta mindjrt oda. Elbb krlvonalozta a krmvel a +helyet, a mit el kellett olvasni s mltatlankodva drmgtt: + +--Nagyon keresi az a fiatal ember. n se hagynm annyiba. + +A leny nekidlt a karfnak, egy darabig sztlanul maga el bmult, +sirni szeretett volna, valamit megsiratni, a kesersg sszeszortotta a +torkt s ersen sszenyomta az ajkait, hogy valahogy ki ne szaladjon a +szjn valami keserves nagy hang. + +-- volt?...--krdezte halkan. + +--Igenis, krem szpen. A mikor ki akartam rntani a kezbl az ostort, +mg rm is kiablt, hogy: marha, barom!... Nem szoktak igy beszlni az +emberrel... Krdeztem, hogy minek bntotta azt a fiatal embert; azt +mondta, hogy csak ugy, mert tetszett neki... Bizott a lban, az elvgtat +majd vele... De az a fiatal ur utna jtt, itt van ni... + +--Jl van. + +A kisasszony alatt megingott a fld. A kocsis lrmzta el a +szobalnyokat. De mgse volt szksg rjuk, a maga erejn ment fel a +msodik emeletre, a hol a btyja lakott. Az inas utjt llotta s azt +mondta, hogy a gazdja mg alszik. + +--Keltsd fl rgtn. + + +IV. + + +Mikor bejutott a rendetlen szobba, resett egy szkre. A btyja lmosan +krdezte meg: + +--Mi bajod? + +A lenynak reszketett a hangja, a mig csendesen, visszafojtott +indulattal beszlt: + +--Kldd ki Tnit az elszobbl, mert kiablni fogok. + +--Nem baj. + +A leny kiszlott az ajtn: + +--Hivja fel a papt! + +A btyja nagyot nzett erre. + +--Minek? + +--Legyen itt. Ismerje meg a fit. + +--Mit akarsz? + +A gynge gyermekleny hangosan zokogni kezdett s jajgatott, mintha +tnk. + +--Kiablni, kiablni... + +A btyja most mr csakugyan megijedt s hozz akart menni, hogy segtsen +rajta. + +--No mi bajod? + +A leny most mr flllott, nekitmaszkodott az asztalnak, hogy ersebb +legyen s most mr kemnyen, olyan rdesen beszlt, a milyen hangot ebbl +a szp, piros, de gyermekszjbl nem vrhatott az ember. + +--Mit akarsz? Azt akarod, hogy belehaljunk mind a szgyenbe, a mit rnk +hozol? Meddig megy a hitvnysgod? Te frfi, te ur, ht a kocsisok +tantsanak meg becsletre, arra vrsz? + +Oda dobta neki az ujsgot, kicsi klvel rcsapott arra a helyre, a mit +a Ferencz vastag, paraszt krme krlvonalozott. + +--Lttad? + +Most mr a btyja is elspadt s hebegett, mint a megfenyegetett +gyermek. + +--Igen. + +--s nem mentl oda megmondani, hogy te voltl? + +--Nem... Valami ripk... + +--Rossz ember! A mama mr meghalt bnatban, hogy ilyen semmi a fia, a +papa megszlt s meggrnyedt, mintha szzves lenne, n tnkre +komolyodtam, elvetted tlem a gyermeksgemet... Te ember vagy? +Milliomszorta emberebb vagyok... + +Az reg br jtt be s ttovzva llott meg az ajtban. A leny hozz +szaladt s a kabtjt rngatva, huzta be a szoba kzepbe. + +--Papa, ez az ember itt a te kocsidon, a te lovaidat hajtva, a te +ostoroddal arczul csapott egy fiatal embert, a kit elszr ltott +letben. Most az keresi az jsgban, hogy ki volt a bntalmazja. A te +fiad tudta ezt s nem mer oda menni, hogy azt mondja: engedj meg uram, +n egy hlye urfi-gyerek vagyok, sajnlom, hogy bntottalak, vagy hogy +killjon vele kardra, vagy nem tudom n mire. Itt hever, mint egy lusta +llat s hozzm jn panaszra a kocsis, hogy szgyenli ilyen ficzkval +egy uton jrni... + +Az reg ember sz nlkl vrt, hogy taln mond valamit a fia s a mikor +ltta, hogy hiba vrakozik, elfordult s indult kifel... A leny +azonban utna kiltott. + +--Papa! Mg valamit akarok mondani. Itt halljtok mind a ketten... Ugy +nyugodjk sirjban a mama, ugy lgy boldog te, ugy szeress engem, a hogy +megteszem, a mit mondok. Elgttelt akarok adni annak a fiatal embernek. +Rgtn irok neki s ha az utczn bntottk, ht az utczn teszem jv a +btym aljassgt. Velem jsz holnap s n megcskolom azt az embert +ott, a hol ez a ficzk megttte. Megmondom neki, hogy egy gyva +sihedernek vagyok a hga, ne panaszoljon rnk, mi nem vagyunk az okai +annak, hogy ez lett belle. Megcskolom... + +--De fiam... + +--Papa velem jsz. Eskdtem... A mama nyugalma... + + +V. + + +Ez a botrny trtnete. Ne mltztassk nagyon szigoran megkritizlni +azt a drga barna kis lenyt. + + + + +A KT GLUBOVITZ + + +A fiatalabb Glubovitz jformn suhanczkorban kerlt fel a fvrosba, de +mr akkor se igen ltszott meg rajta, hogy vidki. Roppant finoman +ltzkdtt s a modora is olyan elkel volt, mint valami hivatalnok. E +miatt valami megklnbztetett szivessggel bntak vele a boltosok, a +kiknl segdkedett. Csak ugy szltak hozz: Szabad krnem Glubovitz ur, +krem, sziveskedjk Glubovitz ur... s klnsen kitntettk az +asszonyok, a vevk. rkig elltek az ruasztal eltt a trpe zsllyken +s vrtk, a mig Glubovitz ur mssal vgzett, hogy rjuk kerlt a sor, +mint a patikban. A tbbi segd azalatt a pudli krl csorgott s +jformn csak a keze al adtak holmit, a mint parancsolta. Azalatt pedig +alattomosan pislogtak re s nvtelen levelekkel igyekeztek bemrtani a +fnknl. Glubovitz mindennel szemben rzketlen maradt. Azzal az +eleganczival szolglta ki a hlgyeknek a csipkt, szalagot, fodrot, +mint a bankr a grfokat a brban; sz nlkl jtt, ment, pontosan, +mint valami ram, senkit se engedett kzel maghoz, hozzfrhetlen, +hideg, mindig frissen vasalt uri ember volt, a kinek csak akkor villant +meg a szeme, ha sok pnzt olvasott. Ilyenkor lzas, moh vgygyal tzelt +le a pillantsa a bankkra s reszketett a keze. Klnben egy +viczehzmesternl volt hnapos gya s retket, vagy ha ppen pazar +kedvben volt, turt vacsorzott. Ebbl a vizes lyukbl, a moskonyha +melll indult ki minden reggel a sok nagy hz kz, a mik kzl nhnyat +mr kivlogatott magnak akkorra, a mikor sok pnze lesz s a kihezett +ember vgtelen tvgyval nzte a sok boltot, a mit majd mind flfal, ha +egyszer elg pnze lesz ahhoz, hogy a maga kezre kezdjen zletet. + +Igy lt ugy tiz esztendeig s akkor aztn flmondott a fnknek s a +szomszdban brelt egy ktakkora boltot, mint a milyenben eddig szolglt +s bevonult bel, mint egy fejedelem. Sok ldval, szvettekercscsel +megrakott kocsi kisrte s htul egy egylovas szekr hozta a nagy, +ktajts kasszt, a mit nyolcz legny czepelt be rudakon a sarokba +mindjrt a gzra mell. Oda kszitettk el az irodt is csupa +vegfalbl s bellitottak kt irasztalt is. Egy tekintlyeset a fnk +urnak s egy kicsi szernyet a fal mell valami hivatalnoknak, a ki majd +a knyveket vezeti. + +Akkor irta az reg Glubovitzn levlben, hogy j volna taln a nagyobbik +fiunak is Budapestre jnni. Csinlja be valahov az cscse, vagy adjon +neki egy kis llst vagy valamit, szernyet. Nem sok kell neki, csak +ppen hogy ljen. A fiatalabb Glubovitz erre irt, hogy csak jjjn a +btyja. Azt gondolta, hogy ugy is szksge lesz valami megbizhat +emberre, flhozta teht Adolfot s beltette maga mell az vegirodba. + +A btyja azonban falusi volt, nem igen ismerte ki magt itt az urak +kztt. Esetlenl, a nagy test emberek temps lassusgval mozgott, +drmgve, nagyokat nyelve beszlt s a mikor mr nhnyszor kegyetlenl +leszidta az cscse, vatosan vigyzott, hogy ne mondjon valami olyast, a +mire az megint ostobnak meg marhnak mondja el. Klnben egszen jl +elvgezte a dolgt a sok zleti knyv kztt, a melyeket mintha +egytl-egyig hozzmrtek volna; dolgozott hrom ember helyett. A fiatal +Glubovitz klnben alul tejveget vgatott az iroda falba s ilyenformn +a vsrl nagy uri kznsg szemt se zavarta a nagy falusi zsid, a +mint neki dlve a knyveknek, szles hta kifeszlt a zsiros, kopott +barna kabtbl. + +Azonkzben hire ment a fiatal Glubovitz szp nagy zletnek otthon is, +s felkivnkoztak az regek. A vn Glubovitz stlva pipzni akart a +szp boltban, a mama pedig csak nzni a sok csipkeholmit s simogatni a +szemeivel a selyem s brsonyflt. Klnben azt is irta, hogy szeretn +valami j tanrral megvizsgltatni magt, mivelhogy naprl-napra +nehezebbnek rzi a gyomrt meg a lbait s azt hiszi, hogy vizkrsga +van. Az idsebb Glubovitz, az Adolf megijedt erre. Nagy keze reszketve +gyetlenkedett a knyvekben, sren trlte a szemeit egy nagy kk +keszkenvel. + +--A mama, a mama,--motyogott s idegess tette az ifjabb Gluboviczot, a +ki mr nem volt ennyire naiv. Rkiablt a nagy aggodalomba egszen +belebutult emberre, hogy ne marhskodjk s fogja be a szjt. Azt +mondta, hogy tovbb lt az orrnl. A mama fl akar jnni a nyakra, +annyi az egsz. A vn fiu, az Adolf belebujt a knyvekbe s rzta a +fejt. + +--Nem igaz, nem igaz. + +Hogy mennyire igaza volt az Adolfnak, az hamarosan kislt. Az reg +asszony llapott veszedelmesnek tartotta a tanr s azt mondta, hogy j +lesz mindjrt ott tartani a szanatriumban. A hrom Glubovitz visszament +a boltba s az reg, a falusi mindjrt meg is engedte magnak azt a +gynyrsget, hogy stlva piplt ott, a hol az uri dmk alkudtak a +sok czifra semmisgre. Rmlten lkdste be az vegketreczbe a kisebbik +fia. Mig maga eltt tasziglta, azt mondta neki: + +--Parancsoljon beljebb kerlni, tessk... + +Nem akarta, hogy szrevegyk, hogy az a nagy csizms, falusi zsid az +apja. Az Adolf tjkozatlanul, butn bmult re s csak akkor jtt +mregbe, a mikor az cscse mr knn trgyalt a dmkkal a boltban. Az +apja azonban kemnyen lehordta: + +--Te mindig olyan nagy barom voltl, hogy megijedtek tled a npek. +Igaza van neki. Finom ember kell az zlethez, finom... + +Klnben a vnebb Glubovitz fiunak anyai rszrl is kijrt a maga +porczija, a mikor befttet meg narancsot vitt a szanatriumba. A +nygs, mindig panaszos reg asszony se igen vlogatta meg a szt, ha +ezzel a nagy, esetlen ficzkval beszlt. Srt, ha megforgatta a feje +alatt a prnt s a trdvel meglkte az gyat s azzal aludt el, hogy +leszedett a vn fiurl minden becsletet, mig mind nagyobbakat s +nagyobbakat pislantott s fradtan, inkbb nygve tudtra adta a +vlemnyt. + +...--Gyula ms... Abban rmm telik... Finom szp zlete van. maga is +urfi... Te utlatos bivaly, ugy lkdsl, de ugy...--Ilyenkor mr nehz +llekzettel, ersen szuszogva elaludt s a nagy bivaly Adolf, shajtva +jrta krl az gyat, hogy betakarja a flfuvdott formtlan testet. + +A tanr klnben nagyon hallgatagon viselte magt, mint a tudsok +ltalban, hanem egyszer mgis megmondta az Adolfnak, hogy a vn +asszonyra mr ne igen sokig szmtsanak, mert egyszer csak elmegy. +Msklnben nagyon nehzkes, de ha eljn az rja, akkor olyan frgn +kilibben ebbl a vilgbl, mint egy kis lepe. Csak a szivre kell, hogy +menjen a viz,--mondta nmileg npiesen a tanr ur, hogy az Adolf is +megrtse--s akkor aztn vge.--Akkor nap erszakkal kellett eltvoltani +Adolfot a kis vegirodbl, mert kihallatszott a grcss, csukls +zokogsa a boltba. s ekkor trtnt meg az, hogy a mikor az cscse mr +nagyon durvn szidta, a vn fiu flkapta az egyik nagy knyvet s agyon +akarta csapni a finom uri boltost. Szerencsre nem sok uri dma volt az +zletben ppen abban az rban. + +A vge pedig az lett a dolognak, hogy egyszer csakugyan a szivre ment +az reg asszonynak a viz. Az reg Glubovitz mr vagy hrom nap ta +mellette volt a szanatriumban. A kt fiu pedig ppen fenn volt a +raktrban, a mikor lenn a kis vegbrban csengett a telefon s a tanr +beszlni akart valamelyikkel a testvrek kzl. Egy kis szke segd +szaladt a telefonhoz s aztn meg fel a raktrba elmondani, hogy mi az +izenet; maga is izgatott volt egy kicsit s a mikor lejtt, kocsirt +rohant. + +Az regebbik Glubovitz ugy rohant le a kis csigalpcsn, hogy majd +sszetrte magt, htul pedig erlyesen rkiablt a msik. + +--Micsoda buta szalads... senki se kerget... + +--A mama, a mama. + +--Azzal nem segitsz rajta, ha kitrd a nyakad. + +Akkor mr lerkeztek a boltba s a gazda intzkedni kezdett. + +--Krausz! ljn a pnztrhoz. A Liza kisasszony menjen le a pinczbe s +mig visszajnnnk, nzze meg a japn selymeket. A mi csak egy kicsit +nyirkos, azt kln kell tenni. Majd n aztn gondoskodom rla. Fekete ur +menjen a vmhzhoz. Hol van Fekete ur?... + +Fekete urat elbb el kellett keresni, mert nem volt a boltban. A vnebb +Glubovitz sz nlkl szaladglt knn az udvaron, meg benn a pinczben, +mig elkereste valahol. Ugy hozta, mintha rabot srgetne a bir el s +izgatottan pusmogott az cscsnek. + +--Siess krlek. Menni kell mr. + +Mrgesen felelt a fiatalabb Glubovitz: + +--Csak intzkedni kell elbb, vagy mi? + +A vnebb igazat adott neki, de szorongva leste, hogy vge legyen mr a +beszdnek. + +A mikor mg egyre halmozta egymsra a sok utastst az cscse, szembe +kerlt vele a pudli mg s lihegve, kinban knyrgtt neki a szemvel, +hogy siessen. Az ifjabb Glubovitz pillantsa prszor bosszankodva +siklott rajta vgig, de vgre is mregbe jtt a gazda s csunyn lehordta +az okvetetlenked vn fit. + +--Eredj a pokolba! Hagyj nekem bkt! Ugy hagynd itt az zletet, mint a +kocsis az istllt, hogy pusztuljon benne minden. Szgyeld magad! + +--Szgyenlem, de gyere, krlek szpen. Taln mr nem is talljuk +letben. + +--Hogyne, mert olyan knnyen megy az. + +--Elg knnyen, gyere Gyula, gyere. + +A fiatalabb most mr igazn dhbe jtt. + +--Hallgass! Nem vagyok kivncsi az bgatsodra. n nem vagyok +magadfajta vn szamr, fogd be a szdat. Krem a Gizi kisasszonyt. + +A kisasszony nem igen sietett, s az regebb Glubovitz a sorsba +beletrdve, csendes megadssal vrt htul, nekivetve a htt egy oszlop +batiszt kelmnek. + +--Gizi kisasszony, ne mulassa el a napot az inasokkal! + +--Nem, krem. + +--De igen, krem. Ha szksge van r az embernek, sehol se talljk. +Tartsa itt az orrt! Menjen fel a raktrba s a nyri holmiban csinljon +egy kis rendet. + +Htul csendes, rekedtes hang szlott bele a beszdbe. + +--Gyere mr. + +Mrgesen riadt r a vn vidkire a fiatal Glubovitz. + +--Intzkedni csak kell! Hvjk ide a Ferenczet! + +Mindenfel kiabltak: + +--Ferencz! Ferencz!--Htul pedig stten bmult a sok ember kz az +regebb Glubovitz. + +Vgre elindultak. A fiatalabb testvr az egsz uton szidta az reget. +Azt mondta, hogy mg ez se jutott az eszbe, az se, ilyen hajszban az +ember mindent elfelejt... A vn fiu pedig nygtt mellette: + +--A mama, a mama... + +A szanatriumban szomoru csend fogadta ket. Mikor az regasszony +szobjhoz rtek, ppen kifel jtt a tanr. + +--Mr ks krem. Meghalt. + +Az regebb testvr neki vgta magt az ajtnak... Lihegett a melle s +ordtani kezdett mint egy nagy llat. + +--Mama, mama! + +Az cscse csittotta. + +--Ugyan hallgass! Ne bolondulj meg... sszeszalad a hz... + + + + +A KOMPONISTA + + +Az egyenesre szabott rekettye-bokrok kzl frissen kavicsozott rzs +utra rt a kocsi s bellrl idegesen zrgette meg a kocsis hta mgtti +ablakot az egyik utas. + +--Lassan! kirzod a velt a fejembl. + +Htul mind inkbb homlyba veszett a palafedel nagy hz. Egybefolytak +rajta az ablakok s szrklt a falban a vrs tgla; mikor flrtek egy +kis kaptatra, mr geometriai vonalakbl egymsba grbl czifra figura +lett a hz krl kiczirkalmazott nagy kert is s az orvossgszagot +legyrte a friss szna meg a pfrny meg levendula meg rezeda, a mi a +fldekrl s krs-krl a szegny zldsges asszonyok kertjeibl +kiradt. S hogy egyszerre vge legyen mg az emlknek is, csendes +permeteg indult meg, fllocsolta a port s nedves, esvizes meleget +lehelt be a kocsiba. Az urak megllottak, leeresztettk a kocsi fedelt +s az egyik, a betegebb forma levette mg a kalapjt is. + +--Meghlsz, minek gyerekeskedel? + +--Dehogy. Nem is kpzeled, hogy milyen jl esik. rzem, hogy hogyan +melegedik t a koponym s elll benne a fjs. Azok odalenn soha se +bntak velem ilyen gyngden.--Valamin gondolkozott, de ugy megerltette +a munka, hogy knnybe lbadtak a szemei. + +--Min trd a fejed?--krdezte a msik. + +--Valami hasonlaton s nem jut az eszembe semmi. Pedig minden munkm +tele van hasonlatokkal s micsoda friss s tall valamennyi. Ugy voltam +azzal mindig, hogy a kp mellett rgtn ott lttam a msikat is, a mit +ha nekem ugy tetszett, melllltottam. Ht egszen elbutultam ott lenn? +No nzd csak... + +--Ne erlkdj. Minek? + +--Akarok, akarok... + +--Hiszen nem fontos az, hogy most kpeket keresglj. A miket sszeirtl, +abban se az volt a lnyeg. + +--Nem, de sokat magyarztam vele. Iskolt csinltam abbl, hogy nem +sokat beszltem, hanem az ismeretlent megvilgtottam az ismeretessel. +Most is irnak mg igy? Mita nem olvastam, Istenem, Istenem, mita... + +--Majd minden megjn idvel... + +--Megvan! Ez az es mosolygs, gyermekmosolygs, rtatlan, jtkony. A +hogy pedig odalenn azok a hhrok szapultak, az rhgs, durva, +utlatos, llatias, a mit a ltl tanult el a goromba lelk ember... +Aztn hov megynk most? + +--Anydhoz. Vr mr. Nagy lesz az rme szegnynek, hogy ilyen szpen +meggygyultl. + +--Igen, igen. + +Lassan zkgtt r egyik kavicsrl a msikra a kocsi s mire lertek a +vros al, elllott az es. A beteg ember egy kicsit elszunnyadt; trsa +pldet tertett a trdre, sszegombolta melln a kabtot s gyr, szke +szakllt lesimtotta egy knny legyintssel. A kzben olyan szomoran +nzett re, hogy belelgyult a bnatba az arcza. Mikor egy nagyobb +zkkensnl flriadt, mr mosolygott. + +--Aludtl egy kicsit. + +--Fradt vagyok, pedig az, hogy itt lk a kocsiban, csak nem munka. + +--Majd megersdl. + +--Meg, meg, csak egy kicsi tintt lssak, mindjrt jobban rzem majd +magam. Annyi mondanivalm van... Tervezek egy nagy regnyt, nagyot, +szles, szoczilis alapokon, ugy pl fl majd, mintha csupa mzss +kbl raknl ssze egy nagy hzat, a minek a tetejn amorettek +cskolznak. Mert egy idill lesz a mellett az egsz. Gyermekszerelem... +Klnben nem tudom mg, nem tudom, nem is egszen tiszta mg a dolog... +Ez a nagy bzs verestglahz is benne lesz a sok vegcsvel, a min mind +apr czdula van, s a tusok, meg a lepedk... Majd megrjuk... Az lesz +a kegyelemdfs a szanatriumoknak. Azutn mr nem ltezik tbb. +Sztveri a fundamentumt a tmeg, ha meghallja, hogy mit akarnak pteni +flje azok a rablk... Krlek, most, hogy egy pillanatra elszunnyadtam, +mr rluk lmodtam. Borzaszt, hogy mit csinlnak ott az emberekkel. +Egsz csom volt ott olyan, a ki mr alig volt nha-nha sznl. Egy +reg muzsikus, valami komponista, a ki ugy ltszik igen sokat komponlt, +egsz nap egy roppant nagy zslyben lt s a padlt bmulta. Egy sz nem +sok, de annyit sem szlott. Ha flnyitotta a szjt, vlttt, mint az +llat s aztn kimerlten htraesett. n segtettem nha rajta, mig meg +nem borzadtam tle, de azutn be sem tudtam menni hozz. Krlek szpen, +nem csoda. n elvgre a knyrlet embere vagyok, hanem a knyrlet egy +bizonyos pontnl megsznik vagy pedig mskppen nyilvnul, mint a hogy +ezek a gazemberek csinljk a dolgukat. Egy goly... jl irnyozva, +ppen a vakszemnl be, azutn az agyveln keresztl ki a tuls oldalon. + +Valamicskt kiegyenesedett az lsen. A bartja tmogatta. Mikor erre +kapott, ujra beszlt, kinosan lihegve, nagy pauzkkal, a mialatt begylt +a tdejbe a leveg, a mi a kvetkez mondat elmondsra szksges volt, +az agyba pedig az a kis logika, a mi nlkl szertebeszlt volna, ppen +mint a hogy nzett kifel, mindenfel, mintha rkk keresne valamit. + +--Te persze nem rted. Nem igen sok bajod van az eszeddel. A hivatalt el +lehet ltni a nlkl is. De az a komponista megijesztett. Tudod, n is +komponlok, nem muzsikt, de engem meg a bet zavar ssze... Pldul, +hogy a b-nek jobbra van a hasa, a d-nek pedig balra, meg ilyen +szamrsgok. + +Indulatosan rkiltott a kocsisra.--lljon meg! + +Mikor mr llottak, keservesen panaszkodni kezdett: + +--Ugy zug, zug minden. + +--Szedd ssze magad egy kicsit. + +--Igen, ht mit mondtam? + +--Ne trdj vele. + +--De igen fontos. Gyere le, jrni akarok. + +Nygve szllott le a kocsirl s a bartjra tmaszkodva megindult a +gyepen, az rok mellett. Mikor pr lpst mentek mr, fradtan megllott +s halkan, titkolzva beszlt. + +--A kocsis ne hallja, a mit mondok. Az ilyen barom np nem rti meg +mlyebben az embert. + +--Beszlhettl volna francziul. + +A beteg ember fradtan tpeldtt valamin, a mit nem rtett meg s +szorongva ismtelte: francziul, francziul, ugy mr nem tudok. De ht +ez mindegy. Arrl van sz, krlek, hogy az a komponista megijesztett. +Nha, ha hosszasan nztem, lassan-lassan tvltozott a feje ppen +olyanra, a milyen az enym. Akrcsak a tkrbe nztem volna. Htha +egyszer ilyen leszek n is. Ugy mozog a fejem a nyakamon, mintha drthoz +lenne fzve s ugy bmulok majd a vilgba, hogy semmit se ltok. Akkor +aztn ujra a te dolgod kvetkezik. llj meg. Eskdj. + +--Mire? + +--A mit n krek tled, azt meg kell tenned. n nagyon, de nagyon +megijedtem a komponisttl, nem akarok olyan lenni. Ha egyszer ltod, +hogy olyan butn bmulok rd, mint a hogy meredt rem, ljj agyon. Sz +nlkl... Cskolj meg elbb, vagy mg azt se, utlatos az olyan fej, a +miben megbomlott a vel; csak ljj agyon. n taln flnk, vagy nem +tudnm felfogni a dolgokat... Eskdj... + +--Fiam, ne beszlj ilyet. + +--Addig nem megyek tovbb. + +Kimerlten roskadt le a gyepre s bgyadt knyrgssel nzett fl a szp +szl emberre, a ki lehajolt utna. + +--Elpusztulok itt, de nem megyek. Eskdj meg... + +--De ez bolondsg. rtsd meg. + +--Nem igaz. Te nem lttad azt az embert. Nem akarok olyan lenni. + +--Meggygyulsz. + +--Akkor ugyis mindegy. Veszed a revolvert s elvgzed helyettem a dolgot +s aztn ledobod mellm a fldre. Biztostani akarom magam. Eskdj meg... + +--Majd beszlnk rla. + +--Nem megyek tovbb. Nem... Vakon nem mehetek bele a vilgba. Igrd meg. +Mondd, hogy becsletedre... + +--Ne kivnj ilyent, rltsg. + +--Csak annyit mondj, hogy igred. + +--Gyernk. + +--Nem megyek. + +Az egszsges ember elknyszeredve nzett le a betegre, tancstalanul +llott s annyira meggytrte a kinos llapot, hogy beleizzadt. Vgre is +intett a fejvel, hogy jl van. Erre fltpszkodott a fldrl a beteg s +megindultak a kocsihoz vissza. Mig odartek, folyton bizonykodott. + +--Frfi vagy, bizom benned, frfi vagy... + +A prnn ujra elaludt. Szaggatottan llegzett s ritks szaklla +lobogott. Mikor a bartja egyszer flje hajolt, hogy kisimtsa szembl +a hajt, hallos rmlettel riadt fel s fuldokolva nygtt: + +--Mg ne, mg ne... + + + + +A SZERZ + + +A szinhz hes volt mr valami rlt nagy sikerre. Esztendk ta csak +ugy lt valahogy nagyon szegnyesen, nem volt egyetlen olyan estje se, +a melyen kijtt volna a sodrbl a publikum s lrmzott volna egy +kicsit. A szinhz nem beszltetett magrl. Olyan igazi htkznapi +intzet fle lett, a mit megszoktak az emberek, mint az ebdet meg a +vacsort, kopott, fakult. Egy ris, tven esztendben egyszer +lehetsges tombols kellene neki, hogy beszljenek rla, hogy divatba +jjjn, s uralkodjk minden ms tetrumok felett. Svrgs, hsg volt +mr a vgyakozs erre az estre. A legutols krista, a ki nem tudott +nevet adni a vgynak, szintn rezte, hogy kapkod valami utn; ragads +volt a lz, valsgos erszakoskods. A krmkkel akartak kisni valamit +a semmibl. + +Az igazgat mindennap korn jtt a szinhzhoz. Az cska szekrnyekbl +maga el rakott egy nagy csom rgi darabot s lzasan kutatta kzttk a +gyngyt. Ebben a hajszban elvesztette a judiciumt. Le, le szaladt a +szinpadra, fltasziglt maga eltt a meredek, csavaros lpcskn egy-egy +rendezt, vagy szinszt, a kit pen gallron foghatott s jeleneteket +olvasott fl neki egy rongyos, fakbets knyvbl. Mikor mr ms is +hallgatta, rendesen kitnt, hogy sletlensgen akadt meg a szeme. +Boszankodott s a kincskeres konoksgval bujta tovbb a rgi irsokat, +a melyek mr esztendk ta hevertek a nagy almriumokban. Aztn +sztosztotta a darabokat, csknyt adott a msok kezbe is, hogy csak +vjjk a sziklt, majd csak rakadnak az aranyra, a minek ott kell lenni +valahol. + +Egy reggel az egyik rendez nem minden sz nlkl adta vissza a rbizott +darabot. + +--Nzze regem, mondta, ez itt mintha igrne valamit. Roppant egyszer, +ugy folyik, mint a Duna, nagy mederben szlesen, lassan, de hatalmas. + +--Olvassuk! + +A darab tnyleg nagyon rdekes munka volt. Klasszikus igazsggal +elbeszlt trtnet, a melyben mintha csak ugy tallomra eresztettk +volna le hromszor a fggnyt, taln ott, a hol az ir mr kifradt. +Nagy, a kznsg tlaga eltt ismeretlen nyomorusg volt megfestve +benne, egy fiatal ember tragdija, a ki mert trelmetlenl szerelmes, +elvesz egy szp, szegny s ostoba lenyt s aztn zllik, megli az +asszony butasga. A vge szegnyember-hall, olyan, a milyent a mosnk +szoktak berendezni maguknak. Egy csom szn kkes, gyilkos lnggal +pislog a klyhban s egy kis grcscsel, nkivletben tvndorol az egsz +familia a siralom vlgybl valami msik vlgybe. Egy naiv lleknek +hallatlan vakmersge volt az egsz munka. Szuvern megvetse minden +dramaturginak, uj iskola, a mi a rgibl ppen csak azt vette t a +drmba, hogy beszltette figurit; egy kiszmthatatlan alkots, a mi, +ha akad olyan elsznt ember, a ki szinpadra viszi, vagy rettenetes +nagyot bukik, vagy egyenesen flmagasztosul, mint a szentek. Az pedig, a +ki irta, vagy nagyon sokfle fbl faragott talentum, vagy a vilg +legrtatlanabb zsenije, a ki semmirl sem tehet, arrl se, ha +megpofozzk az elads utn s arrl se, ha az lbe kapja a publikum s a +karjaiban hordozza meg, mintha Messis lenne, a ki megszletett +mindnyjunk jvoltra. + +A kt borotvlt kp szinhzboltos sunyin pislogott ssze. Egyik se +akart elre nyilatkozni; mr az jrt a fejkbe, hogy egyms nyakba +szzk majd a felelssget s elkaparintjk egymstl a flfedezs +dicssgt. + +--Megvernek valamennyinket. + +--Leszednek a szinpadrl. Megcskolnak. + +--Bolond, mbr az is megeshetik. + +--Eladjuk?... + +--Prbljuk meg, mit veszthetnk vele? + +--Irasson ht az atyafinak... hogy hvjk? + +--Tth Balzs. + +--...hogy eladjuk a darabjt s tiz szzalkot kap s ha lecseplik, ht +magra vessen. + +s lzba jtt az egsz szinhz. Elbb egy kicsit hidegen fogadtk a +szinszek a darabot. Megborzongtak tle. Aztn belemelegedtek, trtk +magukat utna, dleltt, dlutn prbltak, a llegzetket is +visszafojtva, lestk egyms ajkain a szt, megdbbenve a kptl, a mi +ebbl a sttsgbl kidomborodott, aztn siettettk az eladst, t +akartak esni rajta vagy erre, vagy arra; kszletlenl is nekimentek +volna mr; vnjt, fiataljt egyformn vissza kellett tartani. A +kznsg is rdekldni kezdett. Tth Balzsrl szzfle hiresztels kelt +szrnyra. Bizonyosat nem tudott senki. Mondtk ezt, mondtk azt, +vidkrl jttek is levelek, hogy egy ideig a Bnsgban lakott, aztn +Debreczenbe ment, tovbb is kisrtk az utjn, de egyszerre csak nyoma +veszett. maga nem bujt el, valsggal kurrentlni kellett, hogy csak +valahogy nlkle ne essk meg a premiere. + +Az elads eltt kt nappal rkezett tle levl a szinhzhoz. A titkr +vgigkiablta vele a folyoskat, mig eljutott vele az igazgathoz. + +--Megvan, megvan! + +--Ki? + +--Tth Balzs... Direktor ur itt van Tth Balzs. Itt a levlben... Azt +irja, hogy kldjnk neki tizenhat forintot, mert mskppen nem tud +fljnni a darabjhoz. Krt ott mindenfel pnzt, de nem adtak, ht +knytelen alkalmatlankodni... + +Az elads eltt alig nhny perczczel rkezett meg Tth Balzs. Flnk +egy kopott ember volt Ttovn bmult bele a vilgba. Kznysen, minden +rdeklds nlkl jrt a szinpadon, vatosan kikerlve mindent s +fnynlkli nagy szemeit le-lecsukta egy-egy hossz pillanatra, mintha +bntotta volna a sok gzlng fnye. Mr majdnem flhuztk a fggnyt, a +mikor mgis rhatrozta magt, hogy kr valamit attl a bartsgos +embertl, a ki oly szivesen vezetgette erre-arra. + +--Itt van a felesgem is, meg a gyermekek. Knyrgm, ha valami helyet +kaphatnnak... + +--Hol vannak? + +--Itt tul a vendglben, a hova beszllottunk... + +Egy rongyos csapszkbl kelletett elkeriteni ket. A zenekarba tettek +be mg egy pr szket nekik s a zsufolt szinhzban egyszerre kitalltk, +hogy kiket vezetett be a sznyegajtn a titkr. Egyszerre zsongani +kezdett az egsz hz, az asszonyok flgaskodtak, egyms feje fltt +nztk meg azt a kidudorodott ajku, szles orru, durva kez asszonyt, a +ki a szkeken a gyermekekkel egyetemben, elhelyezkedett. Egyszerre +hangos lett a csalds.--Ht ilyen? Az ir felesge?--Valamit megsejtett +a zsibongsbl az asszony is, mert flnken htrapislogott, olyanforma +alattomos pillantssal, mint a megriasztott llat. Szeretett volna +kimeneklni innen, a hol annyian nzik s magban szidta az urt, hogy +minek csinl ilyen ostobasgokat. Igy ideczepeli ket ennyi ember +kz... + +De mr flhuztk a fggnyt. Egy-kt szk lst mg lecsaptk itt-ott, +gyorsan elkszlt egy csndes flrra a publikum s fnn a szinpadon +megindult a szegnyes, vgtelenl egyszer, megdbbenten igaz akczi. A +kznsg sszezsugorodott, a llegzett visszafojtva hallgatott; +megllottak, mint valami nagy szrnyu madarak, lankadtan lehullottak a +legyezk. A levegben tisztn lehetett hallani egy betvedt dongt, a +publikum idegesen kapkodta a fejt fl a mennyezet fel s mikor a +szinpadon a szegny diurnista, a passziv nyomorult, valami keserves +megprbltats terhe alatt sszeroskadt s az asztalra esve sirni +kezdett, shajtani kezdett a fldszint. A kznsg belebolondult az +emberbe. A blazirt fvros egyszerre gyermek lett. Megvette a leveg, a +mi kiradt a szinpad nyomorsgbl, megindult a szegny ember utjn s +aztn nem hagyta el egy pillanatra se. Megtdtt kiss, mikor +rapszdikus tempban ott bocstottk le a fggnyt, a hol legkevsbb +vrta, de aztn megrtette a dolgot. Ez egy olyan trtnet, a mi akkor +igaz, ha nem szcenirozzk furfangos szinpadi emberek, maga a vilg, az +let; s flllott az egsz np, tombolt a szinhz, valsggal rjngtt +ez a sok ember, hogy az asszony ell a zenekarban reszketve bmult szt +az egsz hzban. + +Mikor egy szinsz meg egy szinszn kztt kijtt Tth Balzs s +meghajtotta magt, egy pillanatra csnd lett. A rendez fekete kabtrt +szaladglt, hogy radjk ebben az nnepi momentumban, de a direktor +visszakiablta. + +--Hagyja, maradjon olyan, a milyen. Igy szp az. + +s a szerz ugy jtt ki a kznsg el, a hogy kiszllott a harmadik +osztlyu vasuti kocsibl. Hosszu nagykabt volt rajta, tele fehr +szrrel, mert az uton magra vett mg egy pokrczot is, a lbn szlesre +taposott nagy sros csizma, behuzva a szk nadrg al, a nyaka +krlcsavarintva egy nagy piros slba, a minek a kt vge ell a kabton +lgott, az egyik kezbl sehogysem eresztette ki a sipkjt, mintha +flne, hogy ennyi ember kztt ellopja valaki s esetlenl hajlongott. Az +arczt elnttte a vr; mialatt mg jobban kiszktek a pofacsontjai, a +szja folyton jrt, mintha mondott volna valamit s kmikus lett volna, +ha nem olyan vgtelenl sznalmas, hes, betegformju ember. A csndre +egyszerre mg hangosabb lett a tombols. Az asszonyok kendket +lobogtattak, egsz csom rzst, szegft dobltak neki fl a szinpadra, +a gynge dobk virgai csak a zenekarig jutottak s behullottak a +ktatartk kz; tapsolt, a padlt verte az egsz szinhz s nem akartk +visszaengedni a szinfalak mg a szegny vedlett embert. Mikor lassan +lefel indult a vasfggny, dhngve tiltakoztak az erszak ellen s Tth +Balzsnak mg a kis ajt mg is ki kellett jnni nhnyszor, a mig +lassan-lassan lecsndesedett a tmeg. + +Odabenn reszketve esett le egy szkre. Az igazgat szorongatta a kezeit +s ugrlt krltte, simogatva mg a pillantsval is ezt a csodaembert. + +--No, ugy-e jl tettk, hogy kistuk. Nagy dolog, risi dolog... + +A szegny ember hitetlenl bmult maga el, mintha lmodnk. + +--Nem hittem, nem hittem... + +Tovbb is mg folyton ntt a siker. Hallatlan lett, csudt mvelt a +publikum. A darab vgn mr vonszolni kellett ezt a szegny nehzlbu +embert. A kznsg sem akart hazamenni. Mikor mr rlt a szinhz, +ugyanaz a publikum rohanta meg a pnztrakat, a mely vgignzte a +darabot. Ltni akartk holnap is s nagy tmegben gyltek ssze a +szinpadi bejrnl, ljenezve a flszeg, hosszu, sovny embert, a ki a +direktorra tmaszkodva, botorklt lefel a lpcskn, folyton azt +hajtogatva: + +--Nem hittem, nem hittem... + +Mikor este mr egy kicsit ivott, akkor eredt meg a nyelve: + +--Azt hittem, hogy az lesz a vgem. Bedugom egy este a klyha +szeleljt, megtmm sznnel, aztn reggelre flfordulunk mind. Ht +irtam; gondoltam, majd megsajnlnak, a kik itt maradnak. + + + + +RUBIN URNL + + +Kt gyerek tallkozott az utczn. Uri fiucskk. Az egyiknek +sszeszijazott korcsolyk voltak tvetve a vllain, hogy mind a kt +fnyes aczlsin a mellre lgott le. Ez kiss legnyesen jrt, a mellt +kidllesztve s szemmellthatlag nem sokat trdve az utczval, meg a +mindenfle npekkel. A msik fnyes viaszkos vszonba pakkolt s +tszijazott knyvcsomt vitt a hna alatt. Ez olyan ugynevezett rtelmes +arczu gyerek, okos szemekkel, amelyek azonban inkbb a fldet nzik, br +hamissg csillog ki bellk. Olyanforma a gyerek egsz megjelense, +mintha otthon vernk is. A bartjval szemben valami neki szokatlanul +nrzetes hangot hasznl, amit a msik bizonyos ktkedssel, olyanformn +hallgat, mint a ki tisztban van az embervel s nem engedi +flrevezettetni magt.--Csak itt mersz henczegni--mondja a pillantsa. + +--Szervusz Istvn--ksznti a gyereket.--No, kaptl-e sok pofont +mostanban? Apd mg mindig olyan alvalan bnik veled? Nem trnm. Van +arra trvny, hogy nem szabad a fiut verni. Mg az inasokat se, ht mg +a gimnazistt mennyire nem... Ha az ember egy kicsit a maga esze utn +megy, azrt mg nem kell lehuzni a brt. A te brd olyan lehet, mintha +a rosta. Az n apm gyvd. Gyere el egyszer, majd megmondja neked, hogy +mit tgy. + +_Istvn:_ Igazn? + +_A korcsolys:_ Mirt ne? Mert mg nem tudsz fizetni? Hidd el, hogy sok +nagy ember is elmegy a pnzzel. Ha megfelel elleget nem ttet le az +apm, ht rendesen krba marad. Mg a ksz kiadst se kapja meg. +mondja. S ebbl azt a nagy hztartst vezetni, mit gondolsz, nem +cseklysg... De azrt csak gyere fel. + +_Istvn:_ Ltod, ezrt bolondsg tanulni. Kinldik az ember, aztn +hiba. Semmi lttatja. + +_A korcsolys:_ Lttatja? Mi az, hogy: lttatja? + +_Istvn:_ Anym igy mondja. De az iparosnak sincs j dolga. Azt meg +adval zaklatjk. Lttam a Rubinnl. Van czigarettd? + +_A korcsolys:_ Nincs, de veszek. Gyere. + +A gyerek egy kicsit eltndtt, hogy visszaforduljon-e az utjrl. A +msik vigyorgott ezen, mire hirtelen elhatrozta magt s megfordult. + +_A korcsolys:_ Nem kapsz ki otthon? + +_Istvn (felhuzva a vllait, kiss elknyszeredett mosolygssal):_ Tn +nem. Majd mondok valamit. + +_A korcsolys:_ S mit mondtl az adrl? Hogy van az? hogy: zaklatjk... +Ki az a Rubin? + +_Istvn:_ Knyvkt. Most ott voltam nla egy ideig. Tisztessges ember +msklnben... + +_A korcsolys (kelletlenl mri vgig a bartjt):_ Rokonod? + +_Istvn (lnken tiltakozva):_ Dehogy. _(Mr fstl a szjukban a +czigaretta, mire is a korcsolyshoz mlt, knnyed, elegns akart +lenni. Sokkal folykonyabban, a czigarettafstbl tpllkoz uri +egyszersggel beszl.)_ Ht tudod, az ugy volt, hogy amikor a latinbl +meg a trtnetbl hazavittem az intt, ht az apm mr mindjrt kiablni +kezdett. Hogy ezt az osztlyt is nem jratja ktszer velem s neki mr +nincs pnze, s effle, mr amint ilyenkor k beszlni szoktak. Anym a +prtomra llott, amennyiben n azt mondtam, hogy az int mg semmit se +jelent, az mg nem ngyes s ppen csak megeshetik, hogy az lesz belle. +Mit tudja az ember azt elre. Ht anym is mondta,--j asszony, +becsletemre mondom, nem azrt, mert az n anym, hanem keresni kell a +prjt...--ht mondta, hogy vrjuk be az rtestt. S egyszer hallottam, +hogy veszekedtek. Apm kiablt, anym meg felelte: Ht csakugyan olyan +nagyon ki van az zrva, hogy a gyereket ldzik a tanrok...--Mr mint +engem.--Nem szopja az ujjbl. Ha a gyerek mondja, hogy ldzik, ht +legalbb utna kellene jrni. Kpvisel vagy, aztn mg annyit se tudsz +elrni a kormnynl, hogy annak a szegny fiunak nyugta legyen az +iskolban.--Az apm megint kiablt valamit, hogy nem kell effle +ostobasgokat beszlni, s magam is megijedtem egy kicsit.--Jl +adja,--gondoltam magamban--mr mint az anym. Tudod tiszta majom +szeretettel viseltetik a gyermekei irnt. De ht mindenkinek megvannak a +maga apr gyngi. Azrt nem szabad elitlned.--Ht akkor abban maradt a +dolog. Hogy mirl beszltek, azt is csak ksbb tudtam meg. Amikor +hazavittem a kisknyvet. Volt abban minden, csak j nem. + +--Megbuktl? + +--Nem, csak ngyest kaptam. A latin-tanrt, meg a trtnet-tanrt +csakugyan nem csalta meg az elrzete. Korai mg azonban buksnak +nevezni a dolgot, majd csak az v vgn kvetkezik, mbr azt hiszem, +hogy igyekezni fogok. Meg kellett igrnem apmnak. Az reg nagyon +kellemetlenkedett s ilyenkor tlem mindent kicsikar. Addig azonban mg +sok minden trtnt. Ltom, hogy apm csapkod, lrmz s mama jr utna. +Velem a haragosat adta. Nem szlott hozzm s ugy ment el mellettem, hogy +meg se ltott.--Na fiatal ur,--mondja egy reggel a szobaleny--majd +mestersgre adjk. Most mondta a nagysgos ur.--Ej, ha,--gondoltam, +ennek fele se trfa. Emlegettek afflt azeltt is, de annyira komoly +mg egyszer se volt a harag. Apm gynyren tartotta magt; micsoda +jellem ez az ember... Azonban nha szrevettem azrt, hogy mr szeretne +bartkozni. Ellgyulva pillantott utnam, ha keresztlmentem a szobn s +gondoltam: no most mindjrt bkl. Erre mgse kerlt a sor. Egy dleltt +azonban ltom, hogy nagyban kszldik valamire. Mi lesz ebbl? Vgre is +csak nem fog most szcnkat csinlni, amikor mr feledsbe ment az +gy... Ez izlstelensg volna. Nem tette. Dlben egsz hatrozottan azt +mondja nekem: Fiam, elhatroztam, hogy nevelsedben ms irnyban indulok +meg, illetleg, hogy ugy mondjam, itt kiss zavarba jtt az reg, mert a +mama rmeresztette a szemeit--hogy ugy mondjam, teljes fordult +csinlok. Arra nem vagy alkalmas, hogy tanult ember legyen belled. Ht +lgy iparos. A ki ezen a tren megllja a helyt, az ppen olyan derk +ember, mint a kinek diplomja van. + +--No mr megengedj... + +-- mondta. Ht csak hallgasd. A mama erre mondott valamit nmetl, de +apm az asztalra csapott s azt kiltotta: svjg! n mg azt sem tettem +meg, hogy egy btort pillantst vetetettem volna a mamra. szintn +szlva, megsajnltam ezt a derk embert. Sok baja van velem, ht csak +beszlje ki magt. Azt tudtam, hogy az iparbl ugy se lesz semmi. A mama +efflt meg se enged. Ha pedig rm akar ijeszteni, ht legyen meg az +rme neki. Ktsgbeesett kpet vgtam, a szjam szle begrblt, a mama +rm nzett, megint mondott valamit nmetl, aztn elkapta a +zsebkendjt, szemeire nyomta s kiment, kemnyen bevgva maga mgtt az +ajtt. Apm egy kicsit sszezsugorodott a szken s ugy nzett utna, n +akaratom s fltett szndkom daczra is elmosolyodtam kiss s erre +hamar sszeszedte magt.--Dlutn elviszlek Rubin urhoz, aki derk +mesterembert nevel majd belled. Aki nem szereti megtanulni, az mg +mindig nagyon szpen bektheti a knyvet. Ha nem akarsz urfi lenni, ht +lgy inas. Csak pofozzon a Rubin... + +Anym kiltott a msik szobbl:--Gyere csak, krlek.--Apm bement, +megint beszltek valamit nmetl. Pedig ht ha titkot akarnak tartani, +inkbb vennnek el egy darab papirost s arra irnk fel egymsnak a +krdseket s feleleteket. Azt nem hallja az ember a msik szobban. A +beszdet igen s mindegy az, hogy rti-e a szavakat vagy nem. Azrt +tudja, hogy mirl beszlnek. Mg azt is, hogy mit. A mama kiablt, apm +kibktette s vgl ugy ltszik, megmagyarzta neki azt, a mit n amugy +is tudtam, hogy trfa az egsz. Arra val, hogy n majd jjjek +knyrgni, hogy tanulni akarok. S ha rossz fiu volnk, ht alaposan +megszekirozhattam volna apmat. jtt volna engedelmet krni. Azonban +n mr akkor elhatroztam, hogy kedvre intzem el a dolgot. Majd +megkrem, hogy vigyen vissza az iskolba. Vgre is csakugyan sokat klt +rem, ht mirt ne legyen neki igaza? Dlutn a mama lelt-cskolt, +aztn meg ujra lelt, maghoz szortottt, unalmas volt! Apm egyiknkre +se nzett, csak szrny komolyan elindult, n utna, s igy kerltem +Rubinhoz. + +--Inas lettl? + +--Csak hallgasd. Rubin, aki nha negyven-tven forintos szmlt is hoz +mihozznk, mindjrt eleintn elkezdett velem szemtelenkedni. Ugy +ltszik, hogy ki volt adva neki az utasts. Tegezett s valami ponyvban +hulladkpapirt hordatott velem htra valami raktrba.--Ugy?--gondoltam +magamban.--Igy bntok ti velem? Majd megtantlak n titeket. Szpen +belejttem a knyvktszetbe s amikor egyszer Rubin pldlzgatni +kezdett, hogy taln mr meg is lehetne krlelni a kedves papt, ht azt +mondtam neki:--Hallja maga Rubin ur, n szeretem az iparomat. Ha magnak +nem kellek, ht majd kitant ms.--De fiatal ur...--kezdi , s ltom, +hogy szrnyen megdbbent. Aztn egy kicsit gondolkozott, megkeflte a +kalapjt s elment. Persze hogy apmhoz ment s beszmolt neki a +meglepetssel. Dlutn a mama hromszor is elstlt a mhely ablaka +alatt s flpislogott, msnap meg apm jtt, s rm se nzve, valami +knyvekrl trgyalt Rubinnal. Elment s hirtelen megint visszajtt s +msik aranyozst kivnt az egyik knyv sarkra. Ezen jl mulattam. Lesz +szegnynek otthon j dolga. Majd ad neki a mama knyvktszetet. Msnap, +mr mint tegnapeltt, ujra nlunk jrt. Engem is flrehivott egy +pillanatra s szigoran krdezte, hogy: no, nem gondoltuk-e meg a dolgot? +Nem jobb lett volna-e tanulni?--Nem--mondtam neki +hidegen.--Hajlandsgom van az iparra.--Ugy?--krdezte nagyon megnyult +brzattal s zavarba jtt.--De ht des fiam--kezdte ujra--n ebbe nem +egyeztem bele.--Odajtt Rubin is.--Ifju ur--mondja--ifju ur, ne tessk +megszomortani a papt.--Szeretem az iparomat--mondtam n.--Apm +kiablt. Ostobasg! Marhasg! Azt hiszed, hogy n ezt +eltrm!--Egyszerre azonban szp krsre fogta a dolgot.--Nzd, des +fiam, megigrtem anydnak, hogy nlkled nem megyek haza. Ne hagyj engem +szgyenben. Gyere haza, des fiam, aztn igyekezzl egy kicsit, lgy j +fiu... Gyere drgm... Vgre is megsajnltam az reget, ht hazamentem +vele. + +A korcsolys blintott. + +--Jl tetted. + + + + +AZ REGREND UR + + +A szobalny azzal jtt be, hogy egy regrend ur akar beszlni a +nagysgval. regrend ur? Micsoda regrend ur?--Ht egy regrend +ur.--S a nagysgval akar beszlni?--Igen.--Micsoda regrend uraid +vannak neked?--Vannak, vannak...--Ht jjjn az regrend ur.--Azzal n +bementem a msik szobba, hogy ne legyek terhre az regrend urnak s +lltlag jsgot olvastam, voltakppen azonban kifigyeltem, hogy mit +beszl az regrend ur, aki mintha klnsebben rdekelt volna, mint +valami ms ember. Taln azrt, mert a cseld se azt nem mondta, hogy: +_reg_, se azt, hogy _idses_ vagy vn, hanem egyszeren megtette egy +rend tagjv. Az regrendek... Istenem, vjjon leszek-e n +regrend?... + +Az ember beszlni kezdett knn. + +--Klatz vagyok, nagysgos asszony. + +--Glatz? + +--Nem, Klatz, K-val. A Guravecz s Trsa czg beltagja, ahol tegnap meg +tetszett fordulni. Gyerekholmit tetszett vsrolni, ingecskket, +harisnyt s czipt is. A czipvel klnsen el tetszett vteni az +adreszt. Mert mi, kezeit cskolom, csak nagyon mellesleg foglalkozunk +czipvel. Czip s keszty, az nlunk ppen csak hogy van, de nem +jfajta. Tartjuk, mert a publikum, klnsen a hlgyek, szeret egy +boltban mindent megvenni. Lelni a pult el, aztn odaparancsolni az +egsz listt, amit felirt magnak otthon. Ht van neknk, hanem nem +fektetnk sulyt re. Tetszik tudni, ahhoz egy kln ember kellene. Kln +osztly s ember, aki vsrolni tud bele. Nlunk azonban csak a Guravecz +gyetlenkedik, mert ezt sem rti. + +Knn nevetett az asszony. + +--Ht irjk ki az ajtra, hogy czipt vsrolni menjen msfel a +publikum. + +Kicsi sznet utn, ami alatt--azt hiszem--nagyot blintott az regrend +r, vlaszolt a frfi. + +--Ht igen. Az kellene. Az volna a tisztessg. Mert nlunk, krem, +haszontalan kis gyerekczipt legalbb is hrom hatossal fizet tul a +nagysga. Nincs raktr, nincs befektets, teht nincs relis alapja az +zletnek. Magunk se a gyrbl vsrolunk, teht mindenki elnyben van +felettnk, aki a gyrba megy beszerezni a kszlett. Mi elttnk mr a +gyr is, meg a nagykeresked is nyert az run. Teht ketten. A msik +boltost pedig csak a gyr elzi meg a nyeresgben. rt engem a nagysga? +rt? Mert az asszonyoknak ugy ltalban--tessk megbocsjtani--csak jr +a szjuk, hogy ilyen olcsn vsroltak, meg olyan olcsn vsroltak, +voltakpen azonban az asszonyokat legknnyebben csapja be az, akinek az +a kenyere. Teszem fel Guravecz... + +--n taln most klnvlik tle s msik boltot nyit? + +Csend, aztn egy kicsit srtdtten felel az ember. + +--Nem, nagysga. Nem arra indultam meg, hogy kuncsaftot hajszoljak, +hanem csak ugy, a kedvembl.--S aztn mintha valami kis gg lett volna a +beszdben, br egyszeren, csendesen, regrenden beszlt.--A +kedvembl. Mert ht a nagysga a hrom pr cipcsknl egy forinttal +krosodott. Tudniillik, ahogy n hallom, hogy Guravecz azt mondja, hogy +kett husz, mr minthogy: kt forint s husz krajczr, ht elveszem a +megrendelsi knyvet s konstatlom, hogy ez a gazember lehzza az +embereknek a brt. Tessk elhinni, hogy tegnap is kikptem a boltajt +kszbn, mieltt bementem volna levelezni. Mert n vgzem a levelezst. +Ebben is szp disznsgokat kell hogy lerjak. Guravecz mindig csddel +fenyegeti a gyrakat, hogy aztn futhatnak a pnzk utn s cignykodik s +n meg irom a leveleket ebben az irnyban, nagysga. Ht mit csinljak? +Guravecz tudniillik az zlet lelke, hanem rossz lelke, krem. Micsoda +hitvny ember!... Ha arrl a vevknek fogalmuk volna, ht nem botlannak +be mihozznk. Annl kevsbb, mert mindjrt a harmadik hzban igen +szolid zlet van. De micsoda tisztessges zlet!... Lankaszter s Bogy. +Kt nagyszer zsid, krem. Finom zleti emberek. Azok, krem, +szmitssal dolgoznak s ha nekem kell, mint a hogy most kell pldul, +mert nagyon kifogytam belle, egy tucat hling, ht odamegyek. Azt mr +csak nem teszem, hogy Guravecz kezeire adjam magam. Nem ismer az se +istent, se embert, se kompanistt, Olyan ember az krem... + +Az asszony trelmetlen lett, flbeszaktotta. + +--Teht n visszahozta a forintot, a mivel becsaptak. + +Az regrend ember elkpedve bmult re. + +--Dehogy, krem. Hogy tehessem n azt? n nem igen szlhatok bele +semmibe. Csak emsztem magam, de ugy emsztem magam, hogy nmely este +betege vagyok a boltnak. Tntorogva megyek haza, mintha rszeg volnk. +Mert igy nagyon utlatos m az zlet. Az igaz, hogy ugy se szp, a hogy +n csinltam a magamt, a mig egyedl voltam... Mert ht n lelket adtam +bele az zletbe. A tisztessg alapjn llottam s a ki csak egy kicsit +ugy nzett ki, ht annak volt hitele nlam. S kiszmtottam, hogy ennyi +kell az letre, ennyi kell arra, hogy flretegye az ember--s aztn +azonfell egy krajczrt se vettem el. Aztn tnkrementem. Nem a +tisztessg miatt, krem, hanem inkbb a hitelrt, mert a tisztessg j +az zletben. Tessk elhinni, hogy semmi sem fizeti ki jobban magt. Ezt +dudlom ennek a szerencstlennek is... Mert szerencstlen, krem. Hiszen +ha az ilyen embereket se akasztjk fel, ht akkor mire val az +akasztfa?... Ez az ember tudniilik arra val szimattal dolgozik, hogy +micsoda-forma vev jn be a boltba. Hogy kitl mit lehet kicsalni. Olyan +szimatja van, mint a kutynak. A hogy a vev bejn, mr mint az +asszonykuncsaft s a segdek meg az inasok kiablnak hogy: kezeit +cskolom, kezeit cskolom, mr nzi, hogy mit r az illet. Megolvassa +a pnzt a zsebekben--engedelmet krek--a szoknyn keresztl. S egy s +ugyanazon szvetet nla tfle ron is meg lehet kapni. Ez pedig +gyalzat, krem mert... Elg az ahhoz krem, hogy gyalzat s n igen +nagyon pirulva vgzem a levelezst ebben a boltban, a mi az enym is s +a miben az n nevemben is folyik ez a--engedelmet +krek--rongykereskeds. + +Hallottam, hogy flllott. Recsegett a czipje is, meg a padl is lba +alatt. + +--St, krem--mondta s a szavn hallottam, hogy mosolyog--n +rvnyestem is az elveimet az zletben, csak hogy ht, krem, mdjval. +Mert ugy ll a dolog, hogy tnkrementem s az apsom adta a pnzt, a +mivel itt trs lettem. Ujra adta s azt mondta, hogy j lesz mellm +valami zleti szellemet keresni, mert hogy n nem vagyok arra val +ember, hogy meglljk a magam lbn. Ht azrt llok n most ennek a +Guravecznek a lbn, az zleti szellem. Azonban nekem kiablni mgse +szabad, mert tnkrement ember vagyok s most mr a msodik hozomny van +befektetve az zletbe s nekem nzni kell, hogy hogy gymlcszik. Mert +jl megy neknk. Hanem a tisztelt frjt becslm, mert mindig +tisztessgesen ir az jsgba. Ha nincs odairva a neve, akkor is +megismerem. Krem, ezt ne tessk ugy venni, mintha hizelegni akarnk, +hanem igy van, ht igy van s a mikor be tetszett diktlni, hogy hova +kldje a pakkot a Guravecz, ht mindjrt megttte a flemet a nv. +Ejnye, hogy a fene egye meg ezt a bitangot, mr mint a Guraveczet, +gondoltam magamban, ht ilyen becsaps mr mg sincs rendjn s ht +gondoltam, hogy feljvk. + +--s aztn mit rek vele? + +--Nem sokat, krem, mert ha Guravecz bevesz valami pnzt, ht abbl mr +vissza nem lehet kapni semmit. Igen hitvny ember. Nla el van temetve a +pnz. S ezzel szemben hibaval az n minden mesterkedsem. Mert, krem, +megesett az, hogy a bels irodban leveleztem s zletfelekkel jtt be +s hazudott nekik s n mindig intettem a hta mgtt az illetknek, hogy: +nem igaz, nem igaz--s azrt mgis ugy csinlta meg az zletet, a hogy +akarta. Mert rm nem is nztek. Szmba se vettek. ott tncolt, +keringett s mindenflket sszehandabandzott s n hiba pusmogtam, +hogy: hazudik, hazudik, azrt csak neki volt igaza. S n, krem, +knytelen vagyok ennek a hitvny embernek a svindlijbl lni. S hogy +keres, krem! Gynyren. Soha mg olyan bviben nem voltam a pnznek, +mint a mita ez a gazember forgatja a kis tkmet. Hanem ht, krem, +mgis utlatos igy lni. n, krem, elhatroztam, hogy kinyilatkoztatom, +hogy n nem vagyok rszes az zletben. Csak zsebrevgom a pnzt; hanem +n egsz mskppen csinlnm. Egy r. Mindenkinek egy r. Az a bizonyos +r, amiben n tnkrementem. Mert n azt gondolnm, nagysgos asszony... + +--No mit? + +--Azt gondolnm, hogy taln tetszenk mgis bejnni holnap a boltba s +megmondani, hogy a czipcskkre rfizettem egy forintot, a hrom prra s +az egyebekre is vagy hrom forintot. A mire n--krem--nem vagyok tanu. +Azt n nem tehetem, n mint trs. Hanem a nagysga krje vissza a +pnzt. Nekem nagyon kellemetlen az, hogy lefekdjem azzal a tudattal, +hogy a nagysgtl is annyit loptunk, meg mstl is, hogy lopunk, +csalunk, s ahogy szombatonkint pnzt ad ki nekem Guravecz a pnztrbl, +ht mindig eszembe jut az egsz heti bn. S azt rzem, mintha +sszevernnek, ahogy megyek haza s felesgem azt krdi:--mi bajod? Pedig +ht semmi egyb bajom nincs, csak ez a pnz.--Ht taln tetszenk mgis +holnap benzni hozznk s esetleg visszaad Guravecz valamit. Tessk +mondani, hogy illetkes forrsbl tudja, hogy az ru sokkal olcsbban +kaphat s hogy be van csapva... + +A vendg felllott. Ugy ltszott, hogy megy. Az asszony pedig naiv +kivncsisggal krdezte tle: + +--De ht micsoda boltos n? Ide jn denuncilni a sajt zlett... + +--n krem, n... + +--n ht. + +--n ur vagyok, krem. Nem boltos. Engem megl a piszok. Tessk elhinni. + + + + +A TISZTESSGES EMBEREK + + +Valami klnset gondoltam,--mondta egy fiatal ember a msiknak s +mosolygott. Olyan formn azonban, hogy elgondolkozott a mellett s +ltszott a szemein, hogy nem mulatsgos az, amit klnsnek mondott. +ppen csak vrtezte magt a mosolygssal az ellen, hogy a msik esetleg +kineveti. Gyere, neked mondom el elszr.--Elhuzdtak. A ki mg a +teremben volt, nem igen figyelt rjuk. Krtyztak egy asztal krl, +amire a tmegen t csak flgaskodva lehetett beltni, nagy pnzben; a +fal mellett a szles brdivnyokra nmelyek a lbaikat is flraktk s +halkan beszlgettek; msfel indulatos szvlts hallszott; egy asztal +fl kt emberfej borult, mintha rvidltk lettek volna, bmultk a +sakktblt; mellettk fak kp, kihezett formj ember egy +virzsiniavget rgva, rvedezve, nem igen nagy figyelemmel nzte a +jtkot; a terem kzepn pedig billirdgolyk kocogtak s a szrny +fstbl kivlva, meg ujra elveszve benne, emberek kerlgettk az +asztalt. A kt fiatal ember behuzdott egy sarokba s az, a ki valami +klnset gondolt, beszlni kezdett. + +--Hogy ez a npsg itt nagyon is vegyes, azt magad is ltod. Nem +gondolkozom valami bolond arisztokratikusan, hanem rosszul rzem magamat +ebben a trsasgban. A hogy igy krlnzek, nemcsak hogy egyikhez se kt +semmi, hanem mindenkitl elriaszt valami. Vagy n ismerek valami feklyt +rajtuk, vagy msok beszlnek efflrl. s olyan mosolyogva, annyira +trfba vve a fogyatkozsokat, a mi jellemz a morlis felfogsra, ami +ebben a bdssgben dhng. Ebben a lokalitsban derlten trgyaljk le +pldul azt, hogy valaki kzlnk lopott. Kezet fognak az illetvel s +mig magukban mosolyogva mondjk, hogy: tolvaj, tolvaj,--lelnek vele +szemben az asztal mell krtyzni. Van itt ir pldul, a kinek soha egy +eredeti gondolata nem volt--innen is, onnan is elcsen valamit--s +megbnult alak. Rettenetes az, hogy a bohmben nincs becslet. Ugy +ltalban tudniillik... n istenem, az, hogy az ember kzd a mindennapi +kenyrrt, nem ok mg arra, hogy htat fordtson a tisztessgnek. +Rosszul rzem magam itt. Nincs bennem semmi abbl a czinizmusbl, a hogy +itt felfogjk az igazmondst, meg egyb kellemetlensget, a mivel az +embernek meggylik nha a baja. Az lenne a termszetes, ha be se tennm +ide a lbamat. Azonban trsasg nlkl se tudok lni. Valakire, akrkire +szksge van az embernek, hogy szt vltson vele. Egyedl, nagyon is +egyedl vagyok. A multkoriban pldul megesett velem az, hogy ltem a +korcsmban ebd utn s sehogy se tudtam flkelni az asztal melll. Mit +csinljak, hova menjek, ha bezrul mgttem a vendgl ajtaja? +Idegenkedtem attl, hogy az utczra menjek s aztn krlbmuljak, hogy +merre is induljak meg ht. Nem vr senki. Ht elkezdtem diskurlni egy +uri emberrel, a kire msklnben nem tudok undorods nlkl nzni. +Rvitt a szksg. A trsasg utn rzett vgyakozs. Ez az +ember,--mondjk--mi eltt megnslt, az anysnak volt a szeretje. A +hzassg csak arra val volt, hogy az reg asszony mindig maga mellett +tudja a legnyt. Trsasg nlkl teht nem lehet meglni. Azonban mi ll +utjban annak, hogy az ember egy, az ignyeinek megfelel trsasgot +hozzon ssze? A tisztessges emberekt... Ez az, amire gondoltam... + +A msik ember mosolygott. + +--Nagy arroganczia. + +A fiatal ember megtkzve nzett re. + +--Mirt? Ht pldul te nem szivesebben jnnl el hetenkint +egyszer-ktszer ilyen trsasgba, mint ide, a sokadalomba? Kevesen +lennnk. Szigoruan sszevlogatott kis csoport, amiben azonban egy se +akadna kivetni val. Mgis csak j az, ha az ember tudja, hogy kivel l +egy asztal mellett. Annyi ember kztt mindenfle akad, de a mi kis +trsasgunkban csak becsletes emberek volnnak. Egy kis sziget volnnk +az czenban. S megkzelthetetlenek. Szegnyek, de korrektek, +fanatikusan tisztessgesek... Ha egy kz tnyulna az asztalon a boros +palackrt, tudnm, hogy tiszta... + +A msik kedvetlenl dunnyogott. + +--J, j... + +--Nem tetszik neked a gondolat? + +--Nem. + +--Mirt? Pedig--lsd--azt hittem, hogy ha valaki, ht te lelkesedni +fogsz rte. Egy kis titkos,--semmifle hivatalos jelleget nem fitogtat, +bartsgos liga, asztaltrsasg, valami kis korcsma kln szobjban... +Nem volna kellemes? Egy kis feldls, megknnyebbls az utn, a hogy +meghentereg az ember a kznsges letben, mindenfle piszokban, a miben +elvgre meg kellene fordulni ezutn is, mivel hogy a mi szegny kis +kompninkban nem volnnak se kiadk, se megrendelk, se pfg +meczensok. Ha ezeket bebocstank, egyszerre vge lenne az egsznek. +Megvltoznk a karaktere... + +--Ht aztn hol a biztositk arra a nagy tisztessgre, a mit vrsz a +szemelgetsbl s a mi egybknt egy kicsit unalmas is lehet. + +--De megnyugtat. + +--Honnan tudod, hogy csupa olyan becsletes ember kerlne ssze, a kinek +alkalma is volt mr arra, hogy vlogasson a becslet s a becstelensg +kztt. A kit nemcsak a flelem tartott meg ez ideig a becslet utjn. +Mert ht, n istenem, az ember egyltalban csak azrt nem lop, mert +azt, a mit ellopni rdemes, vigyzza a rendr, vigyzza a gazda, a +szomszd, az egsz rdekkzssg. S a ki nem lop, az csak igen kis +rszben becsletes ember, nagyjban csak gyva, ht hogyan vlogatod ki +az vatosak kzl a becsleteseket? + +--Az rzsemmel, az sztnmmel, meg a tieddel, a mindnyjunkval. +Annak, a ki csak gyva, hinyzik a szembl a nzsnek az a btorsga, a +mi benne van pldul a te szemeidben. Az ilyen szembe belenzni jlesik, +eltelik az ember bizalommal. S tiz ilyen megbizhat szempr egy asztal +krl, hogy az ember senkire se gyanakszik... + +--Az rdat flted? + +--Nem, magamat. Tiszta akarok lenni, s bemocskol, magamtl elidegent az +rintkezs is az olyan elemmel, ami nem kedvemre val. Semmim sincs, nem +vagyok genie, a talentumom se valami tulsgos, ht legalbb azt az +rtket akarom nagyra nevelni magamban, hogy becsletesen ltem +becsletes emberek kztt. Ilyenformn aztn el tudom kpzelni azt, hogy +az ember mosolyogva hal meg. + +--Csak azrt? + +--Az let is ms. Dersebb. + +--S hol a prba? Vgre is, ha az aranynak ki kell llani a prbt, a te +embereidet is al kellene vetni valami kisrtsnek. A bizalomnak anlkl +semmi alapja nincs. A szem, ahogy mondod? Htha hlyog borul a szememre, +mr nem vagyok neked elg becsletes ember? mbr... + +A fiatal ember krlnzett, gondolkozott s kiss kedvetlenl felelt: + +--Gondolkoztam a prbn is. Nem is prbn, mert hiszen n bizonyos +lennk a dolgomban. Hanem tegyk fl, hogy van egy sorsjegyem s n lenn +vagyok Lovranban, vagy msutt, hiszen ez mindegy, s a kezembe akad egy +ujsg s olvasom, hogy nyertem negyvenezer forintot. Nem jhetek haza. +Beadsodtam a hotelben, innen vrom a pnzt. De ht most mr van +magamnak is, csak ppen egy megbizhat emberre van szksgem, akinek +elkldjem a sorsjegyet s aki kezeimhez juttatja a pnzt. Ht ugyan kinek +kldenm itt, mondd? Kire bizhatnm r ugy, hogy n odalenn ne remegjek +a pnzemrt? ppen csak hogy megrtsd azt, hogy mi az, amire n +gondoltam, azrt hozom fel ezt a pldt. Ha tudniillik megcsinlnm az +n trsasgomat, annak kldenem el benne a sorsjegyemet, akinek ppen +eszembe jutna a neve. Akrmelyiknek. S aztn a jobb flemrl rfordulnk +a bal flemre s boldog nyugalomban horkolnk tovbb. Pldul neked +kldenem, mbr te itt vagy trsasg nlkl is... + +A msik ember elgondolkozva nzett re s lassan, vontatottan krdezte: + +--Nekem? + +--Neked. + +Hallgattak s vgre is az, akinek a czimre majd elindul a sorsjegy, egy +kis, maga eltt is nevetsges szorongssal, aggodalmasan egyezett bele +a dologba. + +--Ht j, hanem ne a hzbrnegyed idejn. Ilyenkor semmifle jtllst +nem vllalhatok. Ha az embert nagyon szorongatjk, elklcsnz a +negyvenezerbl pr szz forintot. Nem gondolod? + + + + +AZ UTOLS RBAN + + +Knyelmes uri laksban, utols rit lte egy asszony. Besppedt az +arca, szemei alatt rozsds foltok ltek a csontokon. Tegnap taln mg +lz, ma azonban mr inkbb szederjes, zldes, fak foltok. Az gy +lbnl egy kkruhs pol-nvr sszegubbaszkodva imdkozott, s ha jtt +az orvos, flnzett r, mintha krdezn: mehetek? Az azonban szre se +vette. Szrakozottan jrt ki s be s valszinleg hireket vitt ki +valakinek. A frjnek. A frj egy Kafter nevezet vllalkoz volt. Kis, +szes, ignytelen ember, aki ppen csak ennek az gynek az elintzsre +szaladt haza valahonnan messzirl, s mintha trelmetlenkedne. Vgre is +van az embernek egyb dolga is. Tmntelen zlet, amit mind le kell +bonyoltani. Egy csom asszony volt mg a szobban. Egy egszen fiatal, +aki finom csipkekendbe knnyezett s sokszor emlegette a kedves nnit. +A frj ilyenkor idegesen nzett oda. Aztn volt ott egy reg asszony, +akinek az arcn azonban mvszileg el voltak kenve a rnczok s akinek +pomps kalapja all ppen csak egy kicsit szrkbe jtsz haj +kunkorodott el. Egy msik asszony valami szegny rokon volt. Rgimdi +vikler volt a vlln s minden klnsebb rdeklds nlkl bmult maga +el. t is a ktelessg hozta ide s srn nzte az rt, hogy mikor +szabadul mr. Volt ott mg egy kis kvrks ncske is. Az a frjet +szerette volna foglalkoztatni, s minduntalan mondott neki valamit s +mindig igy: kedves Kafter. Ezen diskrten mosolygott az reg hlgy. +Egyszer aztn kijtt az pol-testvr s minden oldalra meghajtva magt, +tment a szobn. Nyomban az orvos jtt s csendet intve a hlgyeknek, +suttogva beszlt: + +--A nagysgos asszonyon mr nem segt a tudomny, de taln megknnyti +utols perczeit az, ha maga krl ltja azokat, akiket szeret. Tessk +bemenni, de minl kevesebbet beszlni. Ha azonban mondana valamit, ht +jl jegyezzk meg maguknak. Ez fontos nha. Ht ne frasszk hiba. + +A hlgyek egyenkint bevonultak, legutolsnak a szegny rokon maradt a +sorban. Szcsn. Kaftern is csak igy hivta. Bgyadtan nzett vgig +rajtuk, amikor letelepedtek az gy mell, egyszerre azonban mintha +rdekelni kezdte volna valami. Elbb csak bizonytalanul rvedezett a +pillantsa az reg asszony feje fltt, de aztn csillogva pihent meg a +kalapon. Sokig nzte s mormogott is valamit, amit azonban nem lehetett +megrteni. Az asszony felje hajolt s desks figyelemmel krdezte: + +--Mit mondasz, kedvesem... + +A haldokl a kalapra bmult s elragadtats s irigysg telepedett ki az +arcra. + +--Gynyr--rebegte.--Egy kicsit igen is dus... + +Ezt egszen tisztn meg lehetett rteni. Szcsn is odahajolt s aztn a +kalapra pillantva, valami, cseldhez illend alzattal igyekezett +kedvben jrni a haldoklnak, amikor igazat adott +neki.--Csakugyan,--mondta--hanem a nagysgnak ilyen kell. Ami sokat +takar s egy cspp rnykot vet az arczra is. + +--A msik asszony tbmult az gy kk selyem paplana fltt s elbb +meghkkent a vratlan tmadsra, de aztn elnzett a Szcsn feje +fltt. sszeszortotta a fogait s egy hangot se felelt. Kzttk a +beteg azonban fltmaszkodott a fl karjra s krdleg nzett mind a kt +asszonyra. Szcsnnek mg mintha intett volna is, hogy csak elre. +Usztotta, mint a haraps kutyt, s megerltetve a szemeit s az agyt, +leste, hogy hogyan fog elspadni a kencs alatt is a hiu vn asszony. +Szcsn azonban mintha egyebet gondolt volna. Ugy ltszik, hogy nem volt +elgg tele epvel, ppen csak a szegnysg mrge gaskodott benne a +mdosabb ellen. A haldokl asszony arczn lthat volt a bosszusg, +amikor lassan Szcsn fel fordtotta a pillantst s ltta, hogy az +krlbmul a szobban s aztn, mintha elszgyelte volna magt, a +paplanra sti le a szemeit. Elhal hangon ppen csak annyit shajtott +oda a szp kalap alatt nmn figyel asszonynak: + +--Bizony, tged is csunyn megtpett az id, desem... S hirtelen +Szcsnhez fordult, s ha nem lett volna vgkppen fogytn az ereje, +taln a hajba markol. Annyira dhbe hozta az, hogy most a j +bartnjnek nem mondogatott oda helyette. Utoljra. Mert arra, hogy +bizalmasan csevegve marjk egymst, mr tbb nem lesz alkalom. Bgyadt, +le-lecsukd szemei mlyrl krrm villant el, mg suttogott, maradk +erejt nagyon kimlve szlott: + +--Szcsn, hajolj ide. Kzelebb, hogy halljad. Megemlkeztem rlad a +vgrendeletemben. + +Az asszony arct ellepte az rm. A msik ebben gynyrkdni ltszott, s +mintha magban mulatva frkszte volna a nagyszer hatst. A harmadik +asszony, a szp kalap alatt, nem figyelt oda. Nem rdekelte a +vgrendelet. Azon mrgeldtt mg mindig, hogy ez a rongyos asszony, a +cseldforma, bntani merte. Szcsn titkolni igyekezett kitr rmt s +meghatottan rebegte: + +--Te mindig j voltl, Terz.--S annyit legalbb megengedett magnak, +hogy a betegtl elfordulva, diadalmasan nzzen vgig a tbbin. Taln +gazdagabb lesz, mint akrmelyik. Valamelyik emeletes hzra gondolt. Volt +ilyen a haldoklnak tbb is. Egyet neki hagyott. Vge a nyomorusgnak, a +pletykahordsnak, kegyelembartsgnak. A haldokl azonban most mr +eltorzult arccal, vigyorogva suttogott neki tovbb: + +--Neked hagytam a szrke nagykendmet. Azt neked ki kell szolgltatni a +hagyatkbl... + +Szcsn rmeresztette a szemeit, s most mr nem trtztetve magt, +dhben remegve beszlt bele a haldoklnak mg vigyorgbb vlt arczba: + +--, te hitvny szemly, te... Ht ezrt hasznltl ki ugy, mintha a +bels cselded lettem volna... Ez a jutalom... , te hitvny... + +Most a jbartnn volt a sor, hogy kzbelpjen: + +--Ne izgassa a beteget. + +A haldokl asszony ujra felknyklt a prnra, s gynyrkdtt a +gyilkos villantsokban, amik a szp kalap all tjrjk a most mr nmn +sszegubbaszkodott, remnykedsben porig alzott, mozdulatlan fakarczu +asszonyt. Megelgedett pilantsa mintha azt mondta volna, hogy: no ez is +megkapta a magt. Valami azonban egyszerre figyelmeztette arra, hogy mi +vr re. Az poln bejtt s az gyhoz csoszogva, nneplyes brzattal +szlott: + +--A tisztelend ur itt van. + +Az asszony ijedten hebegett: + +--Mg nem. Mg nem.--S valamicskt emeltebb hangon szlott r a mg +mindig az gy mellett gubbaszt cska viklerre:--Szcsn, adj msik +kabtot rem. A fodr...--Iszonyu, grcss khgs jtt r s a kzben +intett egy elalv pillantssal az gy mellett a szkre, hogy: ott van. +Szcsn mint egy masina, llek nlkl, tisztn csak a megszoks igja +alatt, segtett neki. Lehuzta rla a gyrtt hlkabtot, mg egy +sznakoz pillantst is vetett az sszehorpadt, nyomorult testre, s +radta a friss kabtot. Azalatt az asszony mg krlnzett a szobban, s +a fiatal lenyra tapadt a pillantsa. A hang utn tallta meg. Az +tudniillik az gy feje mg hzdva, mg mindig csendesen sirdoglt s +panaszosan suttogott: des nni... Az des nni hirtelen vgzett vele. +Mg a kezt is flemelte, s feltartott, tltsz mutatujjt meglbzva +a levegben, ugy vigyorgott re, mint az imnt Szcsnre. + +--Te se kapsz semmit. Te szeretsz... szer... a nlkl is. Azt mondtad... + +A leny oda se hallgatott, csak arct a tenyereibe temetve zokogott. Az +asszony fellt az gyban, egy pillanatig meglepetten bmult re. +Hirtelen elfordult azonban, mert az gy lbnl megsuhogott egy ruha. +Azt hitte, hogy a pap, s rmlten nzett oda. Amint azonban megltta a +kis kvrks, rzsaszin arczbr, lettel teli asszonykt, hirtelen +megvltozott az arczkifejezse. Boszusggal nzett r, s mint aki mg +tartogat valamit, de mr siet, trelmetlenl szlott arrafel, ahol az +asszonyka lt: + +--Te meg az uramat nem kapod meg.--Pihent, ert gyjttt, hogy +kimagyarzza magt. Levegrt kapkodott. Szcsn megtmasztotta a +tenyervel a htt, s aztn tovbb folytatta:--A vgrendelet olyan, hogy +nem kaphatod meg. Csak addig az v a vagyonom, amig meg nem +hzasodik.--Majdnem megfulladt, s most mr alig lehetett rteni a +szavt.--rtetted?... Pnz nlkl tnkre ... megy ...--Mg egyszer +krlnzett az egsz trsasgon, s elhal, de diadalmas hangon +szlt:--Hogy tetszik? Menjetek... Szcsn indulj... Emlegessetek meg... +nem voltam ostoba... Indulj... Csak beteg, de nem ostoba... Menj... + +S htraesett a prnra. + + + + +KT BOLTOS + + +Egy vidki vrosban volt a tbbek kztt kt bolt. Az egyik modern. Nagy +tkrablakok mgtt kt kirakata is volt, mind a kettben egy-egy +teljesen felltztt, mozdulatlan urhlgygyel, a kik a tll, selyem, +csipke, vszon rengeteg tmegt tapostk. Benn csinos urak szolgltk ki +a hlgyeket, egy szintn elegns, de rut embernek a vezrlete alatt. Ez +az ur apr szem, a kzepesnl valamivel alacsonyabb termet, nagyon +szke, majdnem kenderszin, ritks bajuszu, kill pofacsontu, nagyfogu +ember volt. A tulajdonos. Hevessy Valr a neve. Sokat adott a +nemessgre s valami kis leereszkeds is volt a modorban, a mikor +elszedte az asszonysgoktl a pnzt, s kielgthetetlen, brutlis +hsget fejeztek ki a szemei s a szles szja, a mibl kiss mindig +elvillogtak a nagy, lapos fogak. A bolt mintha nem lett volna valami +igen nagyon szolid. Kicsi volt a kt nagy ablakhoz mrve s mgtte a +raktrban sok volt az res polcz. Egyszer hirtelenben kldtt t a +msik boltba pr vg vszonrt. Csak klcsnbe, mert--a mint +izente--dlutn mr megrkezik a vasutrl az rendelmnye is. Ebbl pr +lett. A msik bolt indtotta, mert sohse kapta vissza a vsznt,--s el +is vesztette, mert nem volt tanu arra, hogy csakugyan tvittek egyik +boltbl a msikba vsznat.--Hevessy ur azonban nagylelknek bizonyult a +msik pr folyamn, a mit tudniillik indtott a msik boltos ellen +becsletsrts miatt. Nem kivnta a megbntetst s ez bizonyos +megilletdst eredmnyezett, hogy: lm, ni, csakugyan van benne egy kis +tisztessg. Ugy ll tudniillik a dolog, hogy akkor mr ugy nagyjban +tisztban volt a vros azzal, hogy Hevessy ur nem tulsgosan becsletes +ember. Kimondani azonban nem merte ezt senki. Elzkeny volt, szerny, +kalapot emelt mindenkinek, vlasztkosan ltzkdtt, beszlt, +mosolygott, ht nehz egy ilyen tkletes embert olyan vddal illetni, a +mit bizonytani nem tud az ember. Akkoriban klnben elad volt a szp +bolt. Hevessy ur azt mondta, hogy megelgelte a kis vrost s miutn a +szomszd boltost tnkretette, tuladott az zleten s elhurczolkodott. +Mondtk, hogy taln Pestre. + +A msik boltos is utna jtt nhny v mulva. Az egszen msforma ember +volt. Kis, fakkp, beteges formju, khgs. A boltja, mig volt neki, +szk, alacsony, hosszu folyos volt, a minek a bels rszben nappal is +llandan gtek a gzlngok. A boltos vsrokra jr gyolcsos volt +fiatalabb korban, egy kicsit korltolt ember, de alapos keresked a +maga kis krben. Hamar betelt azonban a kocsizssal, a mi megviselte a +ldk tetejn utaz embert, s mert abban a vrosban tetszett neki a +piacz, megtelepedett. Egy kicsit kiterjesztette az zlett. De nem +nagyon. Ksz toalettekrl nla sz sem volt. S boldogult, mig meg nem +nyilt vele szemben a szp bolt, s el nem hdtotta a vevit. Mg a +falusiakat is. A pangs, a szp bolt elleni kzdelem egyszerre letrte. +Ez mr sok volt neki az zletbl. Arrl az ideig nem is lmodott, hogy +efle kzdelmekben legyen rsze a boltosnak. Hinyzott a gyakorlatbl a +verseny, s a mint megjelent, leverte a lbrl. Nhny vig mg +tengdtt a boltban, pislog, vizes szemekkel nem ltta a lassu +elmulst, s egyszerre aztn egy ht alatt kirulta a holmit s egy +horpadt kzitskval a kezben feljtt is Pestre. Ez a vros +tudniillik olyan vros, hogy mindenkinek jut benne egy haraps kenyr. +Odalenn a vidken legalbb ez a hire. + +Idefent megint sszeakadt Hevessy urral. Egyszer futlag tallkoztak az +utczn, s a kis fak boltos, a kinek klnben Maricsek Jnos volt a +neve, babons flelemmel trt ki elle.--Akkor mr vge,--gondolta +magban,--akkor n mr nem jutok llshoz, ha te is ebben a vrosban +vagy. Te keresztlhuzod az n kis szmadsomat.--S a hogy gymoltalanul +visszanzett, ltta, hogy egy pillanatra megfordul a msik ember is s +csunyn vigyorog. Otthon mondta is az asszonynak, hogy tallkozott +Hevessyvel s hogy annak, ugy ltszik, jl megy a sora. Hosszu kabt volt +rajta, meg czilinder a fejn, a kezben ezstfej bot... Az asszony +korn megsavanyodott, rkk nygdcsel szegny kis teremts volt, a +kinek azonban egyszerre vad remnysg, bizalom villant meg a szemeiben, +a mikor errl az emberrl beszltek. + +--Majd megalzkodnak a hivalkodk. Ne flj te semmit. Majd +megalzkodnak... + +Az embernek forgott valami a fejben, de mintha flt volna kimondani, +elbb egy kicsit elment az asszony melll s messzirl vizsglta az +arczt. + +--Nem fogsz megharagudni nagyon, ha mondok valamit?--krdezte. + +Az asszony vllat vont. + +--Nem. + +--Meg kellene bklni vele. Javamra lehetne. Flkeresnm, elmondanm +neki, hogy most mr konkurrenczirl sz sincs, letrt ember vagyok. +Taln szerezhetne valami kis kondiczit. + +Az asszony flllt s lzfoltok gyultak ki a szemei alatt. Rekedten +hrgtt a hangja, a mint fuldokolva kitrt a mellbl a rettenetes +mltatlankods. + +--! Neked! Elbb engem temess el. Te akarsz vele bklni, te, a ki +tudod, hogy gazember. Errl ne beszlj. + +--De des lelkem... + +--Te akarsz kezet szortani azzal a bitanggal. Te, a ki soha se csaltl +meg senkit s a kit tnkretett. Dehogy. Vrd meg, a mig megalzkodik, s +akkor rugd fel. Ht nincs a frfiban egy csepp becslet se? Mg a +becsletesben sincs? + +--Elfogy a pr forintunk, fiam, s aztn mit csinlunk? Valahova csak be +kell hogy jussak. + +Az asszony mr nem beszlt tbbet, csak ersen lihegett s a szemei +szikrztak. A kis, egygy ember vllai kz huzta a fejt s elment a +dolga utn. A dolga az volt, hogy kvhzakba jrt, mindenfle gynkkel +trgyalt s ellegeket adott nekik. Azok azutn msnapra, vagy a jv +htre igrtek neki valami biztosat s sszemosolyogtak, a mikor ujra meg +ujra jtt a kis, gyefogyott vidki s bocsnatot krve mg a szktl is, +a mit meglktt, krdezni iparkodott, hogy vajjon nincs-e valami ujsg. +Nem volt. Egyszer azonban az egyik gynk egy zletvezeti llsrl +beszlt valami rosz czgnl. Rosen s Stein. Az taln megfelel lenne, +mbr msforma ember kellene oda. Agilisabb... Klnben is egyszerre +trgytalann vlt a dolog, mert egy msik gynk kzbevgott: + +--Az mr be van tltve.--A kis, flnken mosolyg emberke fel fordult s +egy kis sznakozssal mondta neki:--Lssa bcsikm, ilyen embernek +kellene magnak is lenni. Olyannak, mint a ki ezt az llst elnyerte. +Hogy is hivjk, ejnye, nem jut az eszembe a neve. Az azt csinlta, hogy +a mikor megtudta, hogy Rosen, a kitl tbb fgg, mint Steintl, nagyobb +a rszesedse is, ht a mikor megtudta, hogy Rosen bevsrlson van +Prisban, ht elment hozz Prisba. A Rosen, ht az, tudja, egy parven. +Annak nagyon tetszett az, hogy ez a j csaldbl val, elegns fiu nem +sajnlta a kltsget, s hordozta t mindenfel Prisban s beleragadt, +mint a bojtorjn. Ez lett a vge. lelmesnek kell lenni manapsg. Hogy a +fenbe is hivjk, valami magyar nev ember... + +A kis, fak emberke sszegubbaszkodott a szkn, s inkbb csak hangosan +gondolkozott, a mikor kimondta ezt a nevet: Hevessy... + +--Az, az! Ht honnan tudja? + +A boltos mindenkinek meghajolt: azoknak, a kik nyujtottk a kezket, +kezet adott s csak annyit mondott:--Tudom.--Kimenet azon gondolkozott, +hogy bizony nem szeretne a Rosen s Steink brben lenni. Flt ettl +az embertl s jl teszi ms is, ha fl tle. Valami tiszteletflt is +rzett azonban irnta. Meg nem tudta magnak magyarzni azt, hogy egy +ilyen hitvny lelklet ember, egy ilyen szegny, nyavalys, hogy tud +ennyire boldogulni. Mi az ereje a vilgban? Lm, nem csalt, nem lopta +el senkinek a tiz vg vsznt, nem eskdtt hamisan,--s mgis itt +kuncsorog az utczn, jformn a holnapra val kenyr nlkl. Kell valami +hatalomnak lakozni abban a rongy emberben. S derengett a szegny, kis, +egyszer embernek az agyban valami.--Ah,--mondta--taln a felesgnek +a nagy btorsga. Persze. Meg hogy hatrozottan a szembe tud nzni az +embereknek, holott, ha csak egy kis szemrem volna benne, ht el +kellene, hogy bujjk ellk. Ez az, a mi poziczit biztosit szmra s +mindig az arra rdemesebbek, de gyetlenebbek rovsra.--S a szegny, +kis szrke ember ebben a pillanatban keserves irigysggel gondolt arra a +msik emberre, a ki egyszerre csak eltte termett az utban. A vedlett +kis boltos meghkkenve bmult fl re. + +Az csunyn vigyorgott s mintha csak tegnap vltak volna el egymstl s +pedig bartsgban, bizalmasan hunyorgatva szlott le r: + +--No, ht mg mindig semmi? lls utn jr, ugy-e? Nehz dolog. Sok a +munkanlkli ember. Csupa j er. Ht sehogyse megy a dolog? + +A kis boltos hebegett. + +--Sehogy. + +Az elkel uriember megfogta a karjt s kedlyeskedve biztatta: + +--Majd csak akad valami. De, ha minden ktl szakad, ht nzzen el +hozzm. Egy tforintocska mindig akad. Isten ldja meg. + +Gyorsan otthagyta, s az gyefogyott kis boltos ttott szjjal, spadtan, +aztn meg a kopott hajig kipirulva bmult utna. Mg kiablni is +megprblt, hogy: hallja, hallja!--de csak rtikullatlan hangok jttek +ki a torkn. Ugy fojtogatta a dh, hogy lekapta a fejrl a kalapot s +fltpte az inge gallrjt. Attl flt, hogy mindjrt megfullad. +Figyelni kezdtek r az emberek, s egy hordr a karja al nyult, hogy el +ne essk. A fulladoz ember halkan szlott:--kocsit. Csak a kocsiban +szedte ssze magt valamennyire. Elhatrozta, hogy otthon nem szl +semmit, hanem majd este, a mikor ujra tallkozja van egy gynkkel a +kvhzban, levelet ir annak az embernek. Elmondja a vlemnyt az ilyen +eljrsrl. Megmutatja, hogy a tnkrement embernek is van nrzete... +Egsz este volt egy kis borzongsa, de azrt elment a kvhzba. S mig +az gynkre vrt, egy levlpapir felett mindenflt kigondolt, a mit meg +kellene irni. Azonban nem jutott hozz, mert ismersk jttek. +Krltelepedtk az asztalt. Az egyik mindjrt hozz kezdett beszlni, +s ltszott az arczn a becsletes megelgeds, hogy a sok elleg fejben +most mr taln mgis hozzsegti valamihez ezt a szerencstlen embert. + +--No, bcsikm, ht ha ismeri azt a Hevessyt, most sse a vasat. az ur +a czgben. Nagy czg, ott kell ember bven. Ha valami szernyebb +munkakrrel megelgszik, ott akad hely. Ha most nem, egy-kt ht mulva. +Stein ki van dobva, Rosen kifizette, s most ez a msik lett trs az +zletben. S ahogy n ltom, ht kimarja ez Rosent is. Valami afle ember +lehet. + +A kis boltos bdultan, tntorogva ment haza. Mintha rszeg lett volna, +ttova, zavaros pillantssal nyitott be a szobba otthon. Az asszony +ijedten sietett elje, s leltette egy szkre. + +--Mi a bajod? Az Istenrt... + +Aztn egyszerre azt hitte, hogy flfedezte, hogy mi a baj. Fanatikusan +ragaszkodott magban ahhoz, hogy mindennek, nyomorusgnak, csapsnak, +betegsgnek az a bizonyos egy ember az oka, s szilaj gyllettel kezdett +rla beszlni. + +--! Megint tallkoztl vele? Bntott. Ne trdj vele. Majd megalzkodik +a felfuvalkodott, s akkor kpjl a szembe. Csapd pofon... Csak vrj... + +A kis boltos bgyadtan mosolygott, s pihegve, fradtan felelt: + +--Csakhogy n azt mr nem igen rem meg. Olyan sokig nem vrhatok. + + + + +TERCSA NNI GYERMEKET NEVEL + + +Krtyztunk az ebdl asztal mellett. Valaki azt mondta: kvint, kontra. +A tbbi krdezte: mi? A valaki most mr nagyot kiltott: kvint, +kontra.--A kiablsra azrt volt szksg, mert a gyermekszobbl +kiindulva s aztn szerteradva rettenetes lrma tlttte be a lakst. +Fktelen, vad topogs, nek, kzben a _Talpra magyar_-bl egyes +tredkes sor, a mint egy mr nagyobbacska fiu harsogta: esksznk, +esksznk. Kzs ervel pedig egy lapjval lefel fordtott asztalt +toltak jobbra-balra a szobban. Az automobilt. A ki a mulatsgbl +kirekesztettnek rezte magt, egy tmzsi kis fiu, srt.--Az anyjuk azt +mondta, hogy mr nem bir velk. Erre flkelt az asztal melll a +nagyapjuk s most mr is kiablt odabenn. Aztn egy szintn szigoru +nagybcsi is. A gyermekek pedig csak egymssal trdtek. Kiszaladtak, +egyik a varrgp tetejre mszott valami czrna-karika utn, a msik az +gy al bujt be, kett pedig az ebdl asztal krl megresedett +szkekre telepedett le. Egy kis parasztlny, a kinek a hasa fltt, +majdnem a melln vkony pertlivel volt megktve a ktnye, kznys +arczczal, inkbb csak megszoksbl lamentlt:--Tessk bejnni pubika, ne +roszalkodjk Bzsike! S benn a gyermekszobban egymsra bmult a magra +maradt kt szigor ur.--Nyilvnval, hogy ez az egsz terlet a +gyermekek. Mi csak megtrt lakk vagyunk rajta. Az let, a gondatlansg +az vk.--S ezt nem tudjtok, ti vnek? + +Htradltem a szken s egy pillanatra lehunyva a szemeimet, eszembe +jutott Tercsa nni. Terz, a kit nlunkfel a tbbek kzt Tercsnak is +beczznek. + +Testvre volt egy nagybcsimnak, a kinek Rendes Gyrgy volt a neve. +Falusi kisbirtokos volt s a mi a falu berendezsben szokatlan, nem a +futczn volt a hza, hanem egy, a futczt derkszgben keresztez +mellkutcza vgben. Olyanformn, hogy az ut a kapujn t bevezetett az +udvarra, mint valami sznyeg, a mi az elszobban indul meg s az +ebdlben tnik el. Az udvar nagy sivr terlet volt, amin kedvetlenl +bdorogtak a kutyk. Szeszlyesen volt beptve. A kapuval szemben +fpletnek llott a csr, a mit azonban inkbb kocsiszinnek hasznltak. +Ebben rendkivl nagy, rug nlkli ernys kocsi llott, a mibe azonban +akkor volt utoljra l befogva, a mikor Enyedrl hazavitte a +kocsigyros. A nagybtym krfogattal utazott Kolozsvrra, Fehrvrra, +vsrokra, meg ltogatba is s rendesen olyanformn, hogy a hosszu +szijostort a nyakba kanyartva, az krk mellett stlt. Nha elvette +azonban Vergiliust s olvasott belle. Egybknt a _Hrmas kis tkr_ +czim knyvet is olvasgatta s neknk is gyakran ajnlotta, hogy ne +hanyagoljuk el az irodalmat. Ma is rzk egy csizit, az ajndkt. A +kocsit azonban tyukok, csibk hasznltk nyugalom idejn, s ha valami +utra elhatroztk magukat a btymk, ht nemcsak alaposan le kellett +tisztogatni, hanem ki is kellett fstlni. A csr mellett voltak az +istllk, hrom is, s mintha fst szllott volna fel bellk, ugy +prllott az aljukon az esztendk ta fl nem takartott trgya, a mibl +a kszbk alatt bzs fekete l folyt ki az udvarra. Gynge, valamifle +rendszerekkel, de rosszul tpllt krk tntorogtak ki meg be az ajtn, +sovny tehenek s azta se lttam olyan komor borjukat, a milyenek +ezeknek a tgyt bkdstek. Ezek mgtt az pletek mgtt ris +szrskert terlt el kis boglykkal, a melyek kzl nmelyeket feketre +prklt az id. A lakhzba kln svnykertsen t lehetett bejutni s +pedig a kaputl balra kanyarodva, virggyak kztt, a melyeknek azonban +mr csak a formjuk volt meg. A hzban hrom szoba volt, de csak egyet +hasznltak belle arra, hogy benne lakjanak. Abban volt kt gy egyms +vgtben a fal mellett, egy asztal, a minek a tetejt kett lehetett +nyitni, a falnl egy vgighasadt tkr alatt lcza s az asztal krl pr +szk. A msik kt szobt llandan bebutorozni kszltek s tbbszr el +is jutottak mr odig, hogy a vrosokban, a hol megfordultak, nztek +butort. Egyszer megnztk klnben a hz zsindelyfdelt is, azon a +tjon, a hol a konyhba becsurgott a viz, de annak a kijavtsa is +annyiba maradt. Minden annyiba maradt, mint a hogy valahol, mg +gyermekkorban flbemaradt ember volt a btym is. A felesge +hozzalakult az vek folyamn. Hrom testvre volt. Az egyik elkerlt +valamerre, taln Olhorszgba. Egy molnrhoz ment volt frjhez, a ki +legutbb Galaczrl irt ezeltt harmincz esztendvel valami hagyatki +dologban. Nem vlaszoltak neki s se erszakolat a dolgot. A msik kt +testvre leny maradt. + +Mr abban az idben, a mikor engem a btymhoz kldtek vakczizni, +lehettek negyvenesztendsek. Kt-hrom v volt kztk a klnbsg. +Kln-kln laktak, mindegyik a maga birtokn, kzelben azonban, az +egyik jobbra, a msik meg balra a kis utcztl s srn elltogattak a +btyjukhoz. Naponkint krlbell tvenszer. Az is megesett, hogy csak +jtt valamelyik, krlnzett s miutn meggyzdtt arrl, hogy legutbbi +ltogatsa ta semmi vltozs se adta el magt az udvarban, sz nlkl +tvozott. A kapuban tallkozott a msikkal; br nem voltak haragban, +kszns nlkl mentek el egyms mellett. Lthatlag untk magukat. A +fiatalabbik, a kinek--ha jl emlkszem--Zsuzsa volt a neve, megprblt +embert szlani unalmban. Mindenfle trtnetekbe belekezdett, de a +msodik mondat kzepn flllott s kemny lpsekkel tvozott; s miutn +megfordult otthon s figyel, br kiss merev pillantssal krlnzett az +udvarn, ujra visszajtt. Megnzte a csr nyitott kapujt, sarkon +fordult s megint elment. Magas, szraz, laposmell lny volt. Nagy +lbai s kezei voltak s arnytalanul hosszu, sovny karjai, a melyeket +menetkzben ugy lbzott, mint a katonk. Mindig egyenesen, egy kicsit +htradlve tartotta magt, nagyokat lpett s kiablva, hadarva beszlt. +A nzse nagyon hatrozott volt, majd tszurta az embert, azonban +jobbra, balra, mindenfel kapkodta a pillantst, teht semmi hatrozott +kifejezsre nem tudott jutni. Az ajtkat kemnyen bevgta maga mgtt. A +btyja gyerekeit llandan rekczumozta. azt mondta, hogy: kordban +tartja ket. Azok pedig mosolyogva nztek vgig rajta s mr ott +tartottak, hogy ki se nevettk. Szmba sem vettk. Ha az utczaajt +nagyot pattant, oda se nztek. De mg a kutyk se. Tudtk, hogy ki jn. +Pr nap alatt kiismertem a viszonyokat n is. + +Egyszer valami nyolcz krajczrrl volt sz. Nem emlkszem, hogy mirt. +Taln loptuk a pnzt, de az is megeshetett, hogy talltuk vagy taln +ppen csak volt valahogy nyolcz krajczrunk. A summa fele egy nagy vrs +ngykrajczros pnz volt, erre biztosan emlkezem. Mintha most is +reznm a tenyeremen a nagy kerek pnzdarab bevgst, a karikt, a mit +a tenyerembe nyomott, ahogy szorongattam. Azt hiszem, hogy a kltekezs +keltette fl a figyelmt. A tbbiek azonban, belertve a msik nnit is, +a csndest, megelgedtek egy kis lomha hmmgssel. Tercsi nni azonban, +ha mr egybrt nem, jvnk rdekben tisztba akart jnni a dologgal. A +boltba nyargalt, verte a pultot, kidlledt szemekkel hallgatta vgig a +kis vrs zsidt, a ki eladta, hogy mi mindent vsroltunk, s rohant +vissza. Az utczaajt olyat csattant mgtte, hogy az oszlopfa a kilincs +felli oldalon egyet biczczent, mint a snta ember, s aztn helyrellott +mint a j katona, a ki mg betegen is egyenesen megllja a posztjt.--A +hogy igy helyrebillent az oszlop, elfoglalva rgi helyt a mr kitgult +gdrben, az nekem nagyon tetszett. Azt nztem, mig mint a szlvsz, +elrohant mellettem Tercsa nni. S rmten kiablt, vistott. Egy-egy +dhroham vgn szoknyit szerteterpesztve, fradtan dlt neki a +svnynek. Azt hajtotta, hogy mindnyjan az akasztfn fogunk meghalni. +Nem vett azonban idt magnak arra, hogy kifejtse az alapot is, a mire +ezt a kvetkeztetst flptette. Perdlt egyet s hadonzva, mintha +csphadar lenne mind a kt karja, a kend all kileng szes tincsekkel +megint nekivgott az utcznak. Az embereknek odakiablta utkzben, hogy +mirl van sz. A papnak is, a ki ppen arra jtt. Az utcza vgrl, +mieltt befordult volna a maga utjra, visszakiltott:--megirom +anydnak.--Mr mint az n anymnak. S visszavnszorgott. Az egyik fiu +figyelmeztetett, hogy: ni, hogy lg a ktnye.--Az bizony csakugyan +elolddott valahogy s rajta taposott, a mikor ujra bevgta maga utn az +ajtt, az udvar kvezetn termett s kiablt:--Ide gyere! Kitekerem a +nyakad! Ide gyere! A mikor senki mg csak oda se hallgatott, az gre +dlesztette a szemeit s krlbmult, mintha arrl akarna meggyzdni, +hogy nem slyednk-e? Nem. Erre uj bizonytkokrt nyargalt s az ajtbl +visszakiablt: semmit se hasznl a tagads.--Nem hasznl! + +...Flnzek krl a szobban. Nagy nyargals. Az let vulknja pirosra +fsti az arczocskkat. Kis lbacskk botorklnak krl a szobban, +frgn, br esetlenl, hogy az ember mindig attl fl: no, most tri +ssze magt. Szkek htba bonyoldik bele a gyepl, felkltik a +nagyapjukat, a bcsit, az anyjukat, flrelkik az utbl a foteleket, +foglalkozst adnak a ttleneknek, rikoltoznak, mintha mrtfldeket +kellene tkiltaniok s ttott szjjal bmul egy a nagyobbacskk kzl, a +mikor az anyja magyarzza neki, hogy mi is ott vagyunk.--Az m, +csakugyan. Inkbb csak szoksbl n is kiltok egyet, hogy: csend +legyen! s mosolygok azon, hogy micsoda nevetsges figurk vagyunk mi +nagyok. Nekik tudniillik, a kiknek a vilgt a mienkhez akarjuk +idomtani. Olyan sznalmasak, mint a milyen Tercsa nni volt, a mikor +gyermekeket nevelt. + + + + +LOGIKA + + +Egy Rza, Sugr Rza nevezet leny volt alkalmazsban egy budapesti +boltban. Kishirdets rvn jutott be. A kishirdetsben tudniillik az is +llott, hogy: ajnlatok fnykppel kretnek... s a lny harmadnapra mr +megkapta a czg levelt, hogy jhet. Gynyr lny volt tudniillik. Nem +mozg szpsg, hanem inkbb kasszba val. Trnra. A kassza fekete +mrvnylapja fltt s mgtte a tkrben mltsgosan rvnyesltek +gmbly vllai, lgy, alabstromos fehrsg nyaka s gmbly, a bluz +alatt minden mozdulatra, mg a llekzetvtelre is ingerlen ring +keblei. A haja fekete volt. Nem is fnyes, hanem olyan komor fekete, +mint a szn s rgtn a haj alatt befoglalva a hatalmas, nehz, de puha +keretbe--olyan fehr s tiszta volt az arcza, mint a frissen hullott h. +A szemei nyugalmas, mly pillantsuak voltak, szja kicsi, husos--s +ppen csak a homloka kiss nyomott.--A szp lny jelenltt hatrozottan +szre lehetett venni a bolt forgalmn. Sok fiatal ur jtt s nyakkendket +vsroltak, meg keztyt s a pnztrra pislogva vlogattak. Az is +megesett, hogy a segdek elbmszkodtak rajta s este a kt fnk +egyformn trte magt azon, hogy szmoljon le a lnynyal. Olyankor mr +vrtak rjuk a felesgeik s gynyr kalapjuk alul gyilkos pillantsokat +vetettek a lnyra. Az zlet azonban gynyren ment, s ha volt benne +rsze a lnynak, ht kr lett volna kildzni a boltbl. + +Ugyis elg hirtelen ment el, alig valamicskt tbb, mint egy esztendvel +azutn, hogy belpett. A pnztr mellett, a hosszu bolti asztal +folytatsakpen magas irasztal llott s e mellett dlutnonknt egy +fiatal ember dolgozott. Rengeteg folinsokban elknyvezte a sok +mindenfle zleti ttelt s pihennek egy-egy pillanatra lenzett a +lnyra. Az rezte, hogy valami tmelegti a fejebubjn a hajt s elbb +egy kis bosszusggal, azutn meg mindig bartsgosabban pillantott fel a +fiatal emberre. Az tudniillik olyanforma ember volt, a kihez nl lehet +menni. Komoly, munks, j jvedelm. Ha ez rdekldik irnta, az nem +affle kedlyeskeds, a mit vgbevisznek a kassza eltt ms fiatal urak. +Az effle ember ugy szerelmes, hogy mindjrt jn a hzassgi ajnlattal +is, hogy: kisasszony, ennyi a jvedelmem, nem vagyok gazdag, de a +felesgemet tisztessggel el tudom tartani--s effle. + +Egy este a fiatal ember a magas asztalrl egy sokrtbe sszehajtogatott +czdult ejtett le a pnztr mrvnyra s a knyvre hajolva, flszemmel +nzte, hogy mit szl hozz a lny. Az sokig szorongatta a papirt s +megilletdve, lassan bontotta ki. Az volt rirva:--Kisasszony, krem +szpen, vrjon rem a zrs utn. Valamit szeretnk mondani, a mi taln +mindkettnkre nzve fontos.--A lny zsebretette a levelet s konokul +elfordult az irasztaltl. Ksbb, a mikor mr elment a kalapja utn is +s ltta, hogy a fiatalember knyrgve pillant r, odasgta neki:--ma +nem. + +Kimenve a boltbl, mr megbnta, hogy elszalasztotta a mai napot, hanem +aztn idegenkedve gondolt arra, hogy ennek az embernek legyen a +felesge. Egy ilyen bolti embernek. Mg valami llamhivatalnok is +akadhat, vagy orvos, vagy mrnk, azok kzl, a kik az zletbe jrnak. +Igen kznsges ember egy ilyen knyvvezet, a kit a multkor is csunyn +sszeszidott az egyik fnk. Hogy trheti ezt el egy frfi? A hogy +lassan ment az utczn, megllapodott abban, hogy pofonvgta volna a +fnkt, s ha egy falat kenyere sincs msnapra, ht akkor is pofonvgta +volna. Erre az emberre pedig tbb r sem nz.--Msnap azonban az v +volt az els pillantsa s a mikor egy pillanatra egyedl maradtak az +ablak mellett, hirtelen rtmadt a fiatal emberre: + +--Mirt tri, hogy ugy bnjk nnel Frank? Hogy kivnja akkor a ms +becslst? + +A fiatal ember lassan, komolyan felelt: + +--Magrt trm. Nem akarom elveszteni az llsomat, mert akkor nem +mondhatom el magnak azt, a mit mondani akarok. + +--Ugy? + +--Nem tallta ki? + +A lny halkan s egy kicsit butn felelt:--Nem.--Ht azrt?--Este pedig +egy pillanatra rhajolt az asztalra s belesugta a nagy knyvbe:--vrom. + +Knn tallkoztak. A fiatal ember sz nlkl a karjt nyjtotta s +szorosan sszefogzkodva s hallgatagon lvezve az egyms kzelsgt, +czltalanul jrtk az utczkat. szre se vettk, hogy messze kimentek a +klvrosba, csupa apr hz kz. Mintha valami vidki vroskban lettek +volna. Porondos uton mentek, zizeg fk alatt s egy kis hz eltt +leltek egy padra. A frfi itt kezdte elmondani azt, hogy mennyi a +jvedelme, s hogy nem gazdag, s a leny belekapaszkodott a karjba s +lassan a vllra hajtotta a fejt. Most mr rezte, hogy ez az ember +lesz az ura. Ugy kell ennek lenni s arraval ember, derk ember, s +lassan, lassan flemelte a karjt, hogy maghoz lelje.--Ebben a +pillanatban valaki kicsapta a fejk fltt bellrl az ablakot s egy +kors viz mltt a nyakukba. A hogy flugrottak, benn iszonyu rhgs +tmadt. Tbben is lehettek a szobban, frfiak, asszonyok vegyesen. + +A fiatal ember ppen csak az arczt trlte vgig a kezvel s egy +rntssal lehuzva a vllrl a leny kezt, az ajt fel indult. A pr +lps alatt, mig elrte a kaput, gondja volt a lnyra is.--Vrjon csak +itt, majd megtantom a bitangokat. + +A lny azonban nem maradt el mellle. A kabtjba kapaszkodott s +knyrgtt neki:--Csak nem teszi ki magt efflnek! Ki tudja, hogy +hnyan vannak. Ne kezdjen ki velk. Ha szeret, ht nem teszi koczkra az +lett ezekkel a gyalzatosakkal szemben... Akkor mr elje kerlt s +elllotta a kaput. Fennrl kiabltak:--Ht gyere be! Gyere, ha mersz. A +lny meg most mr a frfi mellre dlt, magba olvasztotta az lelsvel +s sugdosott neki: + +--Nem megy. Akasszk fl magukat! dehogy megy. Meg kellene engem verni, +ha hagynm, hogy maga ezekkel kikezdjen. Az ilyennek kse is van. s +aztn mi lesz velem? Az imnt mondta, hogy felesgl akar venni, ht +akkor beleszlhatok.... Jjjn, jjjn...--Huzta magval s a frfi +megindult. Nagyon lihegett s kedvetlenl ment a lny mellett, a ki mg +mindig beszlt neki. Benn a vrosban, a hz eltt, a hova a lny +flment, kiss mr megcsillapodva azt mondta, hogy csakugyan jobb igy. +De mennyivel jobb. + +Melegen, kiss elrzkenylve szorongatta a lny kezt. + +--Maga nlkl valami komisz verekedsbe kerltem volna. Az ember mrges, +ha inzultljk... + +A lny hosszan nzett vgig rajta s aztn egy kis kesersggel mondta: + +--Azrt nem rtott volna vgigverni rajtuk. Ha az embert bntjk... + +--Akartam. + +--Akart? Mi az? Azt is lthatta, hogy engem is bntottak. A ruhm csupa +viz s azok a rongyosok mg most is rhgnek. Bizonyosan rhgnek... + +--Arrl mr nem tehetek. + +--Nem? Ht mrt nem forrasztotta a torkukra? Ha meghtrl ellk... + +A fiu ttott szjjal bmult r, s azutn, mintha hirtelen megtttk +volna. Hebegve beszlt, most mr igazn nem tudva azt, hogy voltakppen +mit akar tle a lny. + +--n? Hiszen nem bocstott be a hzba... Elhuzott. Ugy meglelt, hogy +mozdulni se birtam. Azt hittem, hogy szeret, hogy attl fl, hogy valami +bajom tmad, s ha mentem magval, ht az csak azrt volt, mert olyan +nagyon krt... + +A lny idegesen, gonoszul kaczagott: + +--S ez persze j volt magnak. Megkimlte a a brt. J br, ha mindent +eltr... + +--Ne bntson. Meg fogja bnni, ha igazsgtalan. Belekapaszkodott a +karomba. Nem igaz. + +--Ht el kellett volna, hogy lkjn. Oda kellett volna vgni engem a +falhoz s berohanni a hzba.--Ilyen hsbl nem krek. S hogy ne is lsson +tbbet, hogy ne legyek rks szemrehnys magnak azrt, hogy ilyen +gyvn viselte magt, ht nem maradok tbb abban a boltban. Maga csak +trje, hogy Frank lemarhzza hlgyek jelenltben, maga csak trjn +mindent, maga arra val; hanem nkem ilyen ember nem kell. + +A frfi a lnyra bmult, s elknyszeredetten vont vllat. Bennrl pedig +hallatszott a csoszogs, hogy jn a hzmester, kinyitni a kaput. + + + + +T KELL DOLGOZNI A KNYVET + + +Klein Efraim rabbinus urhoz beszaladt a gyerek az udvarrl s mondta, +hogy uri asszonysg jn. Dlutn volt. A rabbi a vadszlls verandn lt +s hirtelen magra kapta a kabtjt. Bor volt eltte az asztalon s egy +msik vegben taln mg egy ujjnyi savanyuvz. Az asztal krl hrom +hosszulbu, magas gyerekszk is volt s ezeknek a szkeknek a tjkn +pecstes, maszatos volt az abrosz. A vendget vgigkisrtk az udvaron a +gyerekek, de aztn, a mikor az apjuk elje ment a veranda lpcsjre, +otthagytk. Az asszony fiatal volt, magas termet, gmbly vll, telt +karu, fehr husos, lgy nyaku s szp asszony. Egy kicsit, alig +szrevehet tsuhansban hamisksan mosolygott, a hogy krlnzett ezen +az egszen idegen helyen s mintha ugy pillantott volna htra a kapu +fel, hogy visszafordulni volna kedve. Br az egsz megjelense elrulta +az asszonyt, a kinek az otthonban egsz csom gyereket sejt az ember, +volt valami tartzkods a fellpsben. Zavartan nzte a rabbit s ugy +lt le az odakinlt szkre, mint a ki nem biztos abban, hogy vajjon +helyesen cselekszik-e vagy nem. Stt, nagy, egy kicsit bgyadt szemeibe +az a nyugtalansg telepedett bele, a mivel a kzen vezetett gyerek bmul +utnunk, ha hirtelen elbocsjtjuk s egyszerre csak egyedl marad az +uton. + +--Parancsoljon nagysgos asszony--mondta a rabbi s maga is lelt a +vendggel szemben. + +Az asszony mosolygott. Azon mulatott, hogy idejtt s most nem tudja +elkezdeni a mondanivaljt. Egyszer aztn nekivgott. + +--Hajdu Dvidn vagyok. Ugy berontottam tisztelend urhoz, mint egy +fergeteg. + +--Dehogy, dehogy... + +--Hanem egy krdsem van s ma mr nem akartam tovbb halogatni... Ht +hirtelen felkszltem s itt vagyok. Nyolcz ve vagyok asszony. Ngy +gyermekem van. Az uram hivatalnok s nem valami knyelmes +llamhivatalban, vagy a fvrosnl, a hova--a mint tetszik tudni--nem +igen engedik be a zsid embert, hanem magnvllalatnl s tessk elhinni, +hogy reggeltl ks estig kell neki dolgozni, hogy azt a szerny, de +tisztessges polgri meglhetst biztostsa szmunkra, a miben lnk. A +drgasg nagy, a gyerekek nnek, mindig tbb s tbb kell s mindig tbb +s tbb szksgnk van az n szegny uramnak az erejre. Ebben a +dologban jttem... + +A frfi nagyot nzett. + +--Ebben? n ilyen irnyban nem igen lehetek segitsgre... + +Az asszony naiv, nagy bizalommal nzett r. + +--Dehogy nem! St ebbl az esetbl kifolylag segithet msokon is. +Ilyenforma asszonyokon, a milyen n vagyok. Ugy ll tudniillik a dolog, +hogy n, a mint itt lt tisztelend ur, nagyon vallsos asszony vagyok. +Tudom, hogy ez manapsg szokatlan. Uri n is, fiatal is, csinos is--nem +igen szokott elllani ezzel. Nem teszi ki magt annak, hogy +lemosolyogjk. n azonban nem sokat trdm ezzel, hanem belekapaszkodom +az Istenbe, hogy el ne hagyjon valahogy--mindenbe, mert gymoltalan +vagyok, nem tudok elgg a magam lbn jrni, hanem legklnsebben az +Istenbe. Az atheistknak pedig, a kik krlvesznek, mert hiszen manapsg +jformn az egsz vilg templomkerl, ht azt mondom nekik, hogy csak +hagyjanak meg engem a hitemben. Nekem az bizodalmat ad mg az olyan +nehz rkban is, a mikor pldul anya lesz az asszony. + +--Mindenesetre, mindenesetre... + +--Csak azrt mondom ezt el olyan hosszadalmasan, hogy tessk megismerni +engem. Ilyen vagyok. Gondolkozs nlkl elfogadom mindnyjunk felett +llnak az Istent s minden este imdkozom. Az n knyvbl, a minek az a +czime, hogy: _Az hitat knyve_. Nagyon szp knyv. Kivlrl tudom--s +vilgrt se higyje azt, hogy meg akarom kritizlni. Egyb knyvet igen, +hanem az imaknyv... Azt nem szabad... ppen csak fl akarom hivni a +figyelmt arra, hogy az n des uramrl, mert n csak a magam dolgt +tudom, ht rla beszlek, hogy az n uramrl igen kevs van beleirva a +knyvbe. Krem, ez az ember reggeltl ks estig frad rettnk, nha +utazik is zletileg, vonatrl le, vonatra fl, s mgis csak annyi van ez +imdsgban, hogy:--csaldunk fentartjt tartsa meg erben rettnk +kzdeni. + +--Ne volna tbb? + +--Nincs. Tessk megnzni, egy sor sincs tbb. Ez pedig csak kevs. +Sokkal tbbel tartozunk neki. Nekem eleinte fel sem tnt a dolog. +Elmondtam azt, a mi a knyvben van s azzal mr aludtam is. Hanem egyszer +hazahozzk az n uramat az irodbl. Kocsin, mellette l a knyvvezet, +velk szemben egy gyakornok s tmogatjk flfel a lpcsn. Nyolcz htig +fekdt betegen.--Ht ez mi?--gondoltam.--Az n uram beteg? Ht ez hogy +lehet?--Azutn rmit sok tvirrasztott jszaka utn elveszem ujra a +knyvet s olvasom s egyszerre ltom, hogy ez az egy sor bizony kevs. +Egy asszony, a ki a gyermekeit, az otthont, az egsz vilgt az urnak +ksznheti, hosszabban kell hogy imdkozzk rette. + +A frfi mosolygott s ezen egy kicsit megbotrnkozott az asszony. + +--Ne tartson butbbnak, tisztelend ur, mint a milyen vagyok. Tudom, +hogy idegen vilg az, a miben lek, de megmagyarztam, hogy n a +gyngesgemben csak akkor kaphatok valami kis erre, ha nem engedem +kizavarni magamat a hitembl. S tessk elhinni, hogy hinyos a knyv. +Nem mondom n azt, hogy azrt lett beteg az uram, mert csak azt az egy +sort imdkoztam rte, de taln _azrt is_. S azta n mr ki is +okoskodtam. A mikor ahhoz a fsvny sorhoz rek, leteszem a knyvet az +gyra, behunyom a szemem s elmondok n mindent az uramra nzve, a mi mg +benne kellene, hogy legyen a knyvben. Hanem ht mindenki nem jn r +erre s n is drgn tanultam ki, hogy mi a baj. + +A frfi most mr nem mosolygott, hanem olyan meglepets rgztt meg a +szemeiben, mintha valami ms vilgrszbl val asszony lne eltte. Ugy +ltszik, hogy nem kpzelte el, hogy igy is tudnak mg imdkozni, s +valami megmagyarzhatatlan bels ijedtsg szllotta meg. Arra gondolt, +hogy ha most valaki sszemri t ezzel az asszonynyal, ha hirtelenben +elkerlne valami olyan appartus, a mivel sszehasonltsokat lehet +tenni a hit dolgban, ht az asszony mgtt maradna. Mintha flt volna +ettl az asszonytl, gondolatban nknytelenl is elhuzdott tle s +trelmetlenl vrta, hogy elmenjen mr. + +Az asszony bktlenkedni kezdett. + +--Vagy krem, jl esnk-e nnek, ha a felesge ezzel az egy sorral +imdkoznk nrt? Ezeknek a gyerekeknek az apja, az ura ettl a sortl +vrna mindent... Ht nem kevs ez? Nem? + +--De igen, csakugyan... + +--Ugy-e ir mg hozz? + +--Igen, igen, nagysgos asszony, tdolgozom a knyvet. + +Az asszony mr flllott, bucsuzott, s boldog nyugalomban indult +hazafel. + + + + +STTSG + + +Tanr ur! Nem azrt jttem nhz, hogy trflkozzk velem. A mit gondol, +azt mondja ki nyiltan, szintn, himezs-hmozs nlkl. Ha p az eszem, +ht p, ksznm, ha nem az, az se ejt ktsgbe, el vagyok kszlve r. +Majd elmegyek valamerre hidegvizre, kikurltatom magam, mert valami +nehz nem lehet a betegsgem. Soha maniatikus hajlamaim nem voltak... De +igen, mgis egyszer, ez is inkbb komikus, de n eltt nem akarok +elhallgatni semmit. Egyszer azt hittem, hogy ldznek. Mr nagy dek +voltam, hetedik vagy nyolczadik osztlyos... Klnben mit tartozik ide +az egsz. + +Hogy mondjam? Ht mondom, ha tetszik, de megzavart az, hogy a tanr ur +olyan furcsn nz rem, mintha igazn ktelkednk a jzansgomban. +Sohase iszom. Nehogy azt higyje, hogy kapatosan jttem ide. Az a +histria, ht az ugy volt, hogy valami tmegbe keveredtem az utczn. +Emlkszem, nagyon sokan voltak, tn ezeren, vagy mg tbben kiabltak, +hadonztak botokkal, nha megzrgtt egy-egy bevert ablak; hogy mit +akartak, azt mr nem is tudom. Aztn jtt egy csom rendr, meg katonk +is, lttek, mi sztszaladtunk s sz nlkl rohantam be a gimnziumba, +htra-htra nzve, hogy vajjon nem csattog-e a htam mgtt a l. Ott +leestem, ugy szedtek fel a kapu all, mint egy zskot s folyton flre +beszltem. Nem is igaz, nem beszltem mst, mint a mi az eszembe jrt +folyton, de msok persze azt nem tudtk, azt hittk, hogy megzavarodtam. +n csak fltem, minek szgyeljem, fltem nagyon mindenkitl, a kinek +kard van az oldaln, vagy puskt, revolvert hord. Mindig a katonkat +lttam, a mint rohannak utnam s sokig az desanym kisrt el az +iskolba s azutn az egyetemre is. Mosolyog? Nem nevetni val ez pedig. +Az embernek csak egy igazi bizalmasa van, az az anyja. megrezte a +bajom s ha lne, most se nhz jttem volna, tanr ur, hanem hozz. +Hogy tudott gygytani! Csak rm lehelt s megknnyebbltem. + +R is voltam szorulva nagyon. Roppant vkonyka, tltsz br szke fiu +voltam. Alig volt bennem valami kis vr, zrgtt a csontom. Amellett +mindg hes az ismeretlenre, folyton a knyveket bujtam, tanultam, tudni +akartam mindent, bosszantott a tvolsg, elkesertett a vgtelen +kupolju g, a mely erszakosan bezrul az ember szeme eltt s egyszer +se hasad meg csak egy pillanatra is, hogy belthassunk. Betege voltam az +epeszt kinnak, hogy nem tanulhatok meg mindent. Az desanym aggdott +is rtem. Azt mondtk neki, hogy mg az egszsges falusi klykt is +megviseln az a mrtktelen tanuls, ht mg egy ilyen gynge ficzkt. +Eldugta ellem a knyveimet, vizet tltetett a lmpba petrleum helyett +s ha aztn elkezdtem jszaknkint keservesen sirni, hozzm jtt, mellm +lt, meglelt, vigasztalt s elaltatott. Mikor jjel felriadtam, akkor +is ott talltam mg az gyam szln, a mint suttogott: + +--Uram Isten segts meg, Uram Isten, ne vedd el az eszem. + +Mikor ez a katonahistria trtnt s hat htig fl se keltem az gybl s +rettenetes dolgokat beszlhettem ssze-vissza, visszaadta a knyveimet +meg a lmpmat s akkor emlkszem, sokat pusmogtak a msik szobkban. +Egy-egy hangbl azt vettem ki, hogy a knyvekkel akarjk kikergetni a +fejembl a katonkat. Hanem hiba. n akkor mr tudtam, hogy ezek a +rettenetes emberek ldznek. Megprbltam mindent, hogy rm ne +ismerjenek. Sokfle ruht hordtam, klnflekppen nyirattam, +beretvltattam magam, egyszer--emlkszem--snttottam is a jobb lbamra, +hogy majd taln nem ismernek meg, de hiba. Ha tallkoztam egygyel, +nagyon megnzett, tdftt a szemvel; tudtam, hogy, ha a fld tuls +oldalra megyek, akkor is rm tallnak. A mikor ezzel tisztba jttem, +akkor reztem az agyamba elszr valami olyas nyomst, mint most s +rrl-rra azon tndtem, hogy mi lesz bellem, ha majd meg +bolondulok. Akkor emlkszem, valami tervet is dolgoztam ki, hogy majd +igy teszek, vagy ugy elmegyek anymmal valamerre s mindig simogatni +fogja a fejem. + +Erre azonban csak kitrtem, mert nem tallom fontosnak az egszet. Azt +hiszem, hogy valami egyb bajom van. Nincs bennem rendben valami, valami +egyb. Azt krem, ha megvizsgln. nnek, azt mondjk, olyan szeme van, +hogy belt az emberbe, mintha csak sztnyitn a mellen a brt meg a hust +s flfeszten a csontot is. Ht nzzen ugy belm, mert elvgre +elhiheti, hogy nekem csak fontos tudni, hogy bolond vagyok-e vagy sem. +Most klnsen. Diszkrt dolog, de ht nnek csak elmondom mgis. +Klnben most elhagyom, nagyon elfradtam s aludni szeretnk. Nagyot, +hosszut, tudja olyan mly lmot, amikor az ember nem rzi az eszt, meg +semmit csak elzsibbad. Ha igy sokat beszlek, mindig ugy vagyok. Lssa, +ilyenkor volt nekem nagyon drga az des anym. Egy nagy kopott divnunk +volt a htuls szobban, azt nagyon szerettem. lelt az egyik vgre, +n meg vgig fekdtem a divnon s az lbe fektettem a fejem. Az +csodlatos volt, meg a hangja, a hogy mondta:--aludj drgm, aludj +drgm,--noht errl ne is beszljnk, mert felizgat... Hagyjuk, mondom, +hagyjuk ezt. Tanr ur, ha faggat, itt hagyom... Hogy igyam sok tejet, +meg stljak? Ezt teszem folyton s mr nem is hiszek a tejben meg a +friss levegben, hanem ha n mondja, Isten neki... + +* + +A multkor valami diszkrt dolgot emlegettem s azta folyton ezen jr az +eszem. Flek, hogy azt hiszi, hogy valami disznsgrl van sz. Noht ez +nagyon bntana. n bizom nben, megbecslm a tudomnyt, tetszik nekem +nben az egsz ember s boszantana, ha rosz vlemnye lenne rlam. Az +egsz nem olyan fontos, hogy kzust lehetne belle csinlni, hanem egy +olyan embernek, a kinek kevs a bartja, mgis csak kellemetlen. No, +ugye hogy igaz? + +A mi diszkrt ebben a dologban, az csak annyi, hogy mg nem nyilvnos, +ht nem igen illik fecsegni rla. Talltam egy lenyt, a ki nagyon +hasonlt az des anymhoz. ppen olyan szabsa van az arcznak, a szeme +is ugy nz; ha megregszik, szakasztott olyan lesz, mint az n szegny +j reg angyalkm. Noht ezt a lenyt n elfogom venni. Ha szegny, nem +baj, ha gazdag, ht n is az vagyok, vgre is ez nem fontos. Elveszem, +s ez a f. + +Nyugalmat akarok. Most mr tlsgosan megviselt ez a sok ldzs. +Belefradna egy igazi bolond is. Hogy n egyszer behajtottam nhny +ablakot, ez csak nem elg ok arra, hogy kildzzenek az emberek kzl. S +ezt mr megsugom nnek, nem kell tovbbadni. Azt hinnk, hogy nzs az +egsz szerelem, pedig nem igaz. A lenynak, ugy hallom, van egy rnagy +nagybtyja, valami tekintlyes katona, tudja, akinek adnak is valamit a +szavra. Ez az ember is kell nekem. Ha ez egyszer bemegy a tiszti +kaszinba, sszehivja a tiszteket s azt mondja nekik, hogy: nzztek +kamerdok, van itt egy szegny fiu, a kivel szemben ti nagyon +igazsgtalanok vagytok. Hallba kergetitek. Ez a szegny fiu elvette +hgomat s most mr azt mondom, hogy vge legyen a komiszkodsnak, mert a +ki mg ezutn is ldzi, annak velem gylik meg a baja. + +Ennyit csak elvrhatok majd tle, nem? Persze, tudtam, hogy igazat ad. +Gondolkozzk mindg jzanul az ember. Azrt ne rtsen flre. A lny +szp, okos, j... Hogy beszltem e vele? Dehogy, ht hogyan beszljek, +addig csak nem jrhatok ki az utczra, a mig rendben nincs ez a dolog. + +* + +A miket eddig sszebeszltem, most mr vegye ugy, mintha nem mondtam +volna. Haszontalansg az egsz, volt, nincs. Azta nagyot vltozott a +dolog. Most mr bizonyosan tudom, hogy bolond vagyok. Egy bartom azt +mondta, hogy beszl az rnagygyal. Ennek van mr vagy kt hete, s mg +sem vltozott semmi. Ugy ltszik, hogy mr se tud segteni rajtam. +Ostobasg olyan nagyon trdni vele, hiszen az embernek egyszer gyis +meg kell halni, hanem azrt mgis bnt, hogy annyira haragszanak rem. + +A lenyrl mr ne beszljnk. Hagyja, annak vge... Ennyit legalbb +vrtam a familijtl. Anlkl nem alkuszom, Azt szeretnm, hogy n +jrjak erre, arra, ahov n akarok, nyugodtan, hogy ne bntson senki, +szeressenek. Gondoltam, hogy taln gy megrem. No ht ez bolondsg, ez +semmi, ennek mr vge. Majd beszlnk mg rla, ha egszen elmulik. Most +mg bnt, fj, ha hozz rnek. Ha enym lehetett volna a leny, meg a +major! Akkor n ma nem igy beszlnk nnel, hanem hagyjuk az egszet, +mert sajog bennem minden, ha ez a megszabaduls az eszembe jut. Majd +taln mg egyszer beszlnk errl, addig hagyjuk. + +* + +Tanr ur, n elmenekltem nhz. Meg akarnak lni. lk az ablakban, +arra jnnek sokan, csupa katona, sor sor utn, egyik haragosabb, mint a +msik, rm nznek s most lttam, egyszerre mind rm fogja a puskt, +mind, mind. A tiszt volt az els... Hogy a tisztnek nincs puskja?... +Azt n nem tudja, van, van, mindkt vlln egy-egy. Elbb jobbrl vette +le, ltt, aztn balrl, azutn mind, mind lttek be az ablakon s +kiabltak; majd megbolondultam, rettenetes volt, ebbe belehalok. +Csakhogy elszaladtam, ez segtett. n lni akarok, lni. Tanr ur, n +tisztessges ember, ide jttem, dugjon el valahova, beszljen velk, +mondja meg nekik, hogy n nem bntok senkit, hagyjanak engem lni. +Mondja meg nekik, mondja meg.--Az rnagy, mit beszl az rnagyrl, abban +mr nem lehet bizni, ha akart volna valamit tenni, nem jutottam volna +ide a rettenetessgbe. + + + + +A KIRLY S A PIPACS + + +Egyszer, mg a messze idben valaha rgen volt egy nagy orszg. Csupa +okos, tudomnyos ember llott az ln. A kirly csak ugy ott szolglt +mellettk, alirta az irsokat, meg leragasztotta a sok pecstes +levelet, hanem azonkivl aztn nem is adtak neki semmi dolgot, mert +nagyon furcsa ember volt. Egy kicsit hbortos, bolond is, vagy mi, mert +br nem volt r semmi szksge, minden ott termett eltte, a mit a +szeme, szja megkivnt, mgis folyton olyasmin trte a fejt, a mihez az +ilyen jobbmdu embernek semmi kze. Ha nha beszabadult abba a szobba, +a hol a blcsek azon tancskoztak, hogy a hajkon ktszer, vagy +hromszor kiltson-e hurrt a legnysg, a mikor a szomszdbl a msik +kirly megrkezik, vagy hogy egy vagy kt soros gombu frakkban +tisztelegjen eminencijnak a kadarikai rseknek a deputci, olyan +hibavalsgokkal llott el, hogy a npnek nincs kenyere, egymsutn +hullanak el a falukban a gyermekek, mert a fld mg korpt se ad s +srva dng a fvros fel a sok paraszt. Segteni kell, mg akkor is, +ha az utols kabtunk adjuk oda. + +A blcsek nagyon megbotrnkoztak ezen a kellemetlenkedsen. Az egyik fl +is llott s illend tisztessgtudssal, amugy tessk-lssk, a mint hogy +ht ez kijr az ilyen mindenbe belekotnyelesked czimzetes kirlyoknak, +elmondta a maga vlemnyt. + +--Krem szpen, itt most fontos politikai rdekekrl beszlnk... + +--Mi az, semmi. Mr tanulhattatok volna annyit, hogy az els az ember. +Mentstek meg elszr az itthont, azutn menjetek a szomszdba sprni. +Ez csak vilgos... + +--Ugyan krem. + +Az egyik blcs odavgott a msiknak a szemvel s azutn meg az +okvetetlenked urra s sgva mondta: + +--Bolond, ugy-e bolond? + +A msik szomoruan felelt. + +--Az, tisztra az, most mr egszen vge. + +Egy lakj, a ki az ilyen knyes helyzetekben feltallja magt, +karonfogta a kirlyt s gyngden kivezette a terembl. A kirly csak az +ajtban vette szre, hogy voltakppen nem akar mg elmenni, de akkor +mr ksn volt, mert a lakj ismerte a gynge oldalt s a flbe sgta: + +--Jjjn felsg, jjjn, vrja a pipacs. + +A kirlynak kiderlt az arcza, fnylett a szeme, amint krlnzett. + +--Hol, hol? + +--Otthon, csak menjen hozz, felsg. + +--Kiengednek a kapun? + +--Ki, ki, csak mondja meg a portsnak, hogy n megengedtem, hogy +kimenjen... + +--Te, te engeded meg, te pimasz! + +A lakj okos ember volt, nem ellenkezett. Azzal vgta el a dolgot, hogy +csak tessk menni, flnyitjk a kaput. Ez a f. Az csak mindegy, hogy +kinek az engedelmre. Mg egytt mentek t egy udvaron. Ezt az idt +flhasznlta a kirly arra, hogy mondjon egy kt szt a lakjnak +azokbl, a mi ppen az eszben jrt. + +Mert tudod, fiam, ugy kell annak lenni, hogy mert az orszg a np, ht +a np legyen az uralkod. k millik s hogy mi lesz a sorsuk, az csak +fontosabb, minthogy lehull-e egy-kt korona. n nem sajnlnm az +enymet, hidd el. Utlatos ember az, a ki mindig a maga hasznt nzi. J +lehet dolgozni, szp lehet, de nem ilyen hibaval munkt, hanem okosat, +a mibe belefrad, megizzad az ember, hogy estre tudjon beszmolni +magnak az letnek egy napjrl. Hiba volt-e vagy nem. rted? + +A lakj rbmult s megrzta a fejt, hogy nem rti. + +--Nekem megvan a kenyerem. Igen, igen. Te nem rtesz. Arrl van sz, +hogy mindenkinek meglegyen a mag, meg hogy az egyik ne legyen llat, a +kivel ugy bnnak a kocsisok, a hogy nekik tetszik, a msik meg az ur, +csak ur s egyb semmi... + +A lakj bambn bmult a kirlyra s minthogy mr elvlt az utjuk, +befejezte a vitt a maga mdja szerint. + +--Mindenkinek megvan a hivatala.--n meg vagyok elgedve, mit trdm +mssal. + +A pipacs szilaj, vad leny volt. Ez a csufneve volt, valahogy mskppen +is hivtk. Knn lakott a vros vgn egy kis hzban, ahonnan nem is volt +szabad bejnnie soha, mert mindjrt elfogtk s tmlczbe dobtk a +zsandrok. Szp tiszta kis szobja volt, tele irssal, knyvvel, a +melyekhez visszatrt, a mikor mr elfradott erdn-mezn a kborlsban. +Azt tartottk rla, hogy bolond s azrt csatangol annyit a fk kzt, meg +a rgs mezei utakon, azonban nem sokat trdtt ezzel. Szerette a +fit, a fveit, lobog magas vetst ppen ugy, mint a kiszradt, srgra +aszott rtet. Azt mondta, hogy mindenbl lehet tanulni valamit, csak +nzni kell, hallgatni, figyelni, okoskodni s az ilyen eszels leny mg +a mrfldes tarln sincsen egyedl, mert vele van az Isten. + +Mikor a kirly bekopogott a friss zldre mzolt salugteren, elje +szaladt a leny, vonta be maga utn a szobba s annyi mondani valja +volt, hogy a beszdben ide-oda kapkodott s elllott a llekzete is, ugy +igyekezett megrtetni magt ezzel a komor emberrel, a kinek az arczri +leolvasta, hogy nem hoz szmra semmi vigasztalst. + +--Nzd csak! mondjuk igy, hogy n vagyok a np, n egyedl, vagy nem is +msknt. n vagyok a szellem, a melybe belekltztt minden, a mit +erre-arra mindenfel sszeszedett a szegny emberek kztt. Egy csom +panasz, szemrehnys, kesersg, dh s elmondom elejtl vgig. Te +pedig ur vagy, olyan nagy ur, a kinek nem parancsol senki. Az se ll a +j lelked utjba, hogy taln nem rtene meg az eszed, ht hallgass meg. +Nem lassan, hanem egyszerre tnkre megy az orszgod, mert rjr a +csaps, tz, viz, szrazsg, dgvsz, minden egyszerre. Az emberek mr +kromkodva mennek el a templom mellett, mert hiba imdkoznak, nem jn +es s nem szletik az elhullott helybe uj barom. Az g sem kk mr arra +kifel, hanem fekete. Eredj haza, csinlj rendet. Segts npeden, mert +ha az elpusztul, elveszett az orszg. + +A kirly lelt egy ldra, a kt sszeszortott klre hajtotta a fejt +s ugy rezte, hogy egy csom tzes vasmarok nekiment a szivnek s tpi, +tpi mindenfell. Rettenetesen fjt benne minden, az agya elkbult, +szemei nekimeredtek annak a semminek, a mibe sszeszaladt eltte a +vilg, a torka kiszradt, rezte, hogy szomjas s annyira gynge, hogy +ha csak az Isten keze meg nem fogja, lefordul a szegny leny ldjrl +s meghal, az agyagos fldre ejtve a korons fejt. Knn pedig rlt +tnczba kezdett a hz krl a nyomor s a ktsgbeess. Ms nem ltta, +csak k ketten, de majd belebolondultak ebbe a ltomnyba. Kisrtetnek +ltztt minden nyomorusgba fulladt paraszt, frfiak, asszonyok, +lenyok s sszefogzkodva, rjngve krltnczoltk a hzat. +Bezrgettek az ablakon, mintha a vihar rzta volna meg a kis +vegtblkat, dngettk a falat s nha ugy megingott az egsz kis gynge +hzik, mintha belekapaszkodott volna a szl s el akarta volna vinni a +negyedik hatrba. A kirly mell hzdott a lny is s suttogott a +flbe rettenetes dolgokat. + +--Igy lesz, mondom neked. Egyszerre csak mind eljnnek, oda be hozztok. +Hidd el. n mondom, megtantott re a mez, az erd, a trvny, a mi +ezekbe a knyvekbe meg van irva, az let, a kenyr trvnye, a mi csak +ideig-rig tri meg az igazsgtalansgot. Rendszerbe szedik egyszer ezt +a tnczot s azt le nem gyzi aztn semmi er, mert itt aztn vagy az +ltalnos, mindensges elzlls kvetkezik, vagy a diadal. Menj, menj, +szaladj haza, csinlj rendet az embereid kztt. + +A szegny kirly kirohant az jszakba, be a vrosba, fl a palotba, +egyenesen a blcsekhez, a kik mg mindig tancskoztak s most mr arrl, +hogy az gyulvsek szma s a szines, zszls vitorlk kztt milyen +legyen az arny, hogy se sok ne legyen, se kevs.--A kirly berontott a +szobba s nagyot csapott az asztal kzepbe. + +--Emberek, elpuszttjtok az orszgomat, egyenesen beleteszitek a sirba. +Trjetek szre. Itt a veszedelem, nem a holdban... + +Az urak kelletlenl nztek ssze s az egyik flllott s illendsg- s +tisztessgtudssal szlott: + +--De felsg, hiszen most a klpolitikrl van sz. + +A tbbi rmondta: + +--Persze, persze, nem lehet megbontani a rendet. + +A lakj megint bejtt s karonfogta a rendetlenked urat. + +--De felsg, ht modor ez? Pihenje ki magt, jjjn, jjjn... + +A kirly ment, mint egy masina, vgig a sok udvaron. Nem ltott, nem +hallott, inkbb csak megsejtett egy aranyos czifra padot valamelyik +sarokban. Erre leesett s megvigasztalhatatlanul, kimerlten hunyta le a +szemt. + + + + +A FARKAS + + +Vendg voltam a falun s vgigjrtunk mr minden uri szomszdot. Elvittek +mutogatni erre-arra, messzebb is, mikor egyszerre kifogytak a +vendgltim minden uri ismersbl. Akkor nagy tanakods kvetkezett, +hogy kit lehetne mg megltogatni a krnyken. Sokszor hallottam, hogy +valami reg Halmgyirl beszlnek, hogy ahoz mg el lehetne menni, de +aztn mindig halogattk ezt a ltogatst. + +--Vn bolond az, mondta a hzigazdm--nem rezn jl magt nla. + +--Fura ember... Meg aztn htha kiszabadulnak a farkasai. + +--Micsoda farkasokrl beszlnek? + +--Az a vn eszels egsz csomt tart ketreczben, mint ms ember a ludat. +Nha jszaknknt, ha csendes id van, idig elhallszik az ordtozsuk. +Van neki mr vagy negyven. Ez a szenvedlye... + +--Ht aztn mirt? + +--Mert bolond. + +--S megengedik a hatsgok az ilyen passzit? + +--Mirt ne. Nem bnt senkit. Mg hasznunkra van a bolondsga. Jobb +neknk, ha nla ordt az a sok vadllat, mint ha a krnyken csatangol. +Aztn, ha jl bezrja ket, kinek mi kze hozz. Ur az, nem lehet neki +olyan knnyen parancsolni. + +--Gyernk el hozz. + +Egy kicsit huztk, halasztottk mg a ltogatst, hanem mr nem hagytam +nekik nyugtot. Ltnom kellett azt a furcsa embert. Egy reggel aztn +felkszltnk, revolverekkel dugdostuk tele a zsebeinket, nem tudhatja +az ember, hogy mi minden trtnhetik, elllott a kis kocsi kt frge +hegyi lval s elindultunk Halmgyihoz. Hajnalban mr elrelovagolt egy +legny, hogy bejelentsen bennnket nla. Igy is attl fltek a gazdim, +hogy kiizen elnk valami hazugsgot s nem fogad el. + +--Nem igen szereti az embereket. Kevs szavu, gyllkd, zrkzott +llek s lehet, hogy ppen a lajstromon dolgozik. + +--Micsoda lajstromon? + +--Azt mondjk, hogy a vadllatait tartja szmban. sszeir rluk, +toronyt-boronyt, az isten tudn, hogy mivel van tele egy ilyen +bolondnak az esze. + +Mikor flkapaszkodtunk a hegyre, nagy lejt kvetkezett s a hegy alatt, +sok fa kztt a hol mr ritksan, mogyorbokrokkal, alacsony, +flbenmaradt tlgygyel, juharral, cserrel elkezddtt az erd, ott volt +a vn Halmgyi hza. Magas, foszlott vakolat, falkerts vette krl az +egszet, csak a hegy tetejrl lthattuk a hz tetejn a zsindelyt, +melyet bujn ntt be a moha, azutn, amint lennebb ereszkedtnk, +elveszett ellnk a hz. Egy csomban sok fekete fa lengett lomhn +jobbra, balra, a mint szakrl, vagy dlrl fujt a szl s a nagy csendbe +nha egy-egy hosszu vonts, veszedelmes ismeretlen hang vlttt bele. +Flelmes kezdett lenni a vidk. Hallgatva reztk mi is, a lovak pedig +nyihogva, nagyokat fujva rohantak lefel az uton s nhny ers +ostorcsapssal kellett szretrteni ket, mert a legszivesebben inkbb +visszafordultak volna. Klnsen az egyik remegett s nha magasra +flkapta a fejt, ugy szaglszva, mint a vadszkutya. + +A nehz kapu eltt egy kis reg ember topogott a hideg szi srban. +Mikor odakanyarodtunk a kocsival, lnken elnk szaladt s mig kibontott +a takarkbl, folyton beszlt, megtapogatta a lovakat s segtett +mindenkinek a leszllsban. + +--No Feri, csak hogy egyszer tged is lehet ltni. rvendek uraim, +rvendek s a pesti urat is elhoztad, szp, szp, tessk beljebb, elre, +elre uraim. + +Azutn a kocsisnak rendelkezett. + +--Te lekerlsz az istllkhoz. Jobbra fordulj be az uton a kerts +mellett; mondd csak, hogy a Farnos tekintetes ur lovai vagytok, aztn +kapsz mindent. n kldtelek, rtetted, n kldtelek, azt mondd meg az +ispn urnak, aztn nem lesz panaszod. Biztostalak, biztostalak. Feri, +csak hagyd, a kocsin maradhat minden, nem lopja el senki. Csak elre, +elre uraim. + +A nagy, nehz kapu mellett volt a kis ajt. Azon mentnk be nagy +csendesen egy piszkos nagy udvarra, a mit gazzal hordott tele az sz. +Belesppedtnk a rothadt falevl rtegbe, a mibl minden lpsnl srga, +szennyes viz szivrgott ki. Egyiknk se szlott egy szt se, csak a +hzigazda tnczolt krlttnk frgn, hol az egyik, hol a msik +vendgt ragadva karon s folytonosan beszlve hebehurgyn, minden +sszefggs nlkl sszehadarva mindent, a mi csak a megronglt agybl +a nyelvre tolongott. Egy-egy pillanatra megllottunk. Rettenetes nehz, +dgletes levegt czipelt felnk a szl, mikor egyszer-egyszer meglendlt +a leveg s tvolabb, de mr nem messze, egyms szavt tulkiablva +ordtott egy csom vadllat, a ki annl flelmetesebb volt, mert csak a +hangjt hallottuk. A kis reg ember mosolyogva nzett rnk. + +--n mr meg sem tudnk lenni nlklk. + +Krlnzett, hogy kinek beszljen s hirtelen karonfogva engem, pr +lpssel elbbre vitt, mintha titkot akarna mondani. + +--Nagy tanulmny ez krem, nagy tanulmny. Hiszen urasgod gondolja mr, +elvgre litertus ember, a kinek nyitva van a termszet. Jjjn csak, +jjjn... + +Egyszerre azonban htrafordult s engem eleresztve ott kezdett +beszlgetst. + +--Te Feri, tudja ez az ur az alapelvet. + +--Nem. + +--Nem? + +Arra megint hozzm szaladt s huzott maga utn, mig egy csendes sarokba +nem rtnk. Itt hirtelen elmondott mindent, a mit elbb tudnom kellett, +de nagyon izgatott volt, a mig beszlt. Fltem tle, huzdtam s nztem a +szemt, hogy milyen zavaros, res, fnytelen. Ugy ltszik szrevette az +idegenkedsemet, mert igyekezett megnyugtatni. + +--Csendes reg ember vagyok, ne tartson semmitl. Szeretem, ha +gondolkoz elmkkel tallkozom, azrt rohanom meg ugy. n ugyan +tisztban vagyok a magam dolgval, hanem azrt mgis szeretek +elbeszlgetni egy-egy okos fvel. Ezek a falusiak itt j emberek, hanem +ht mgse tudhatnak mindent. Meg sem rtik, ha mond nekik valamit az +ember. Mutatjk, hogy: igen igen, odahallgatnak, hanem azrt ltom, hogy +csak a repczn jr az eszk, meg az szi vetsen, az emberi agy bels +vilga elttk rthetetlen. Ahoz szegnyek, hanem ht n, elvgre +fvrosi ember--van ott nhny bartom is, nem ismeri ket? Nalczy +Pista, Gth Samu... nem? Egyiket se, noht mindegy, a fdolog az +alapelv, vagy eszme, vagy tny, de ht az is mindegy, hogy hogyan +mondjuk, a honnan kiindulunk. Ugy-e az a fdolog? + +--Az, az btym... + +--No lm, hogy mindjrt megrti. Ht itt van egy csom farkas, de egyik +se az, a melyiket n keresem. Tudja melyiket keresem? + +--Nem btym, nem... + +--Furcsa, ht nem preparltk elre arra, hogy bolond vagyok? Itt mind +azt meslik a krnyken... Ht azt keresem, a melyik a fiamat elvitte. +Egy-kt szval elmondom a trtnetet, hogy tudjon valami faktumot is. +Nem rgen hzasodtam s aztn gynyr fiam szletett. Szp egy klyk. +Tudja hrom ves korban mr olyan kis Glit volt, derk ficzk, +mondhatom. Egyszer tlen lement a cseldhzba. Kis dolmny volt rajta, +bell prmmel, meg nadrg, meg csizma s ftylni tanult a kocsistl. +Kijtt, bement, lrmzott, mi, n meg a felesgem, a ki szegny azta +megbolondult s Szebenben van a tbolydban, a tornczrl nztk, hogy +mit csinl. Egy kicsit ksi gyerek volt, ht roppant md rajta +csngtnk. Egyszer jn egy llat, valami nagy kutya, ugy lttam az els +perczben s felkapja a gyereket a cseldhz ell s eliramodik vele. A +gyermek vist, igy: Jaj! Jaj! n beszaladok a puskrt, de a mire +kijttem, mr vge volt mindennek. Farkas volt, nem kutya. Ide +beszemtelenkedett s elvitte a fiam. Ezt keresem, ezt a dgt, hanem mg +nem talltam meg. + +A szivembe szaladt minden vrem. Egyebet se hallottam, mint a hogy az +reg elmondta, hogy mint vistott a fia: Jaj! Jaj! aztn nehz lett az +agyam s mig rmeredtem a kis reg emberre, ugy reztem, mintha +sszezavarodnk bennem minden. Hangosan gondolkoztam, egy prszor +kiszaladt a szmon a vgtelen sajnlkozs: szegny, szegny, de az reg +meg se hallotta, most mr egszen az alapeszmvel volt elfoglalva. + +--rdekes, ugy-e rdekes, most csak meg kellene tallni azt a disznt, a +ki elvitte, de nincs kztk, nincs... Jjjn nzze meg... + +Megint frgn flugrott s vitt magval a csrig. A nagy kapu eltt egy +legny jrt le s fl vasvillval, mint valami katona. Az reg idegesen +intett neki, hogy nyissa ki a kaput. A legny leszedte a nagy lakatokat +s fltrta a kt nagy kapuszrnyat. A csr nagy szja vasrcscsal volt +elvlasztva a vilgtl s benn egymst hajszolva tolongott egy egsz +csom farkas. Rekedten ordtoztak, a mikor rjuk csapott a hideg szl s +csak a mikor egy kicsit megszoktk mr a vilgossgot, mentek neki a +rcsnak, vicsorgatva a fogukat s ordtva veszett mdon, hogy +megremegett bele az ember. Csak az reg maradt nyugodt s olyan feszlt +figyelemmel ksrte minden mozdulatukat, mint a hogy a termszettuds +figyeli meg a tre szegzett bogarat. + +--Arra ott ni sokig gyanum volt, de aztn rjttem, hogy mgse volt. +Sokkal nyugalmasabb termszet. Ott balra az a msik, az ott ni, a melyik +ppen a falhoz drzsldzik, taln inkbb lehetett, hanem az snta. Nem +vettem szre pedig, hogy snta lett volna az a bitang. Pedig semmi baja +sincs a lbnak, ugy "klsleg" megvizsgltattam, szval nem az volt. Ez +itt mintha sunyin nzne rm, a mikor idejvk, hanem ez kicsi, igen +kicsi. Amaz nagyobb volt, sokkal nagyobb: klnben hiszen mind benne +vannak a lajstromban, szpen sorjban. Nincs kztk, nincs mondhatom. De +majd megkerl, ha csak addig valahol bele nem dglik az hsgbe. Csupa +verem az egsz vidk, mind belehullanak, aztn hozzk ket s n +figyelem. Persze addig semmit se tehetek, a mig biztosat nem tudok. +Utlatos volna csak ugy gyanura cselekedni. Majd megjn, akkor aztn mg +nem tudom mi lesz, hanem rettenetes valami lesz. Nem tehetek rla, de +borzasztan nekimegyek, kitpem a belit a fogammal. + +Lihegett, megtrlte az arczt s lelt egy pillanatra pihenni... + +--A fogammal, igen, igen, hanem ht csak ugy gyanura nem lehet +elindulni. + + + + +A KT FIU + +I. + + +A lakodalmas vonat egy kis ksssel rkezett meg az llomsra. A +tisztviselk s a szolgk az llomsfnk kr gylekeztek a perronra s +vrtak. Ugy beszltk meg, hogy egy kis fogadtatst rendeznek a +raktrosnak, a ki ma hozza haza a felesgt. Mig a vonat megrkezett, +hrom ngy csoportba sszellva beszlgettek kln-kln a tisztek, +altisztek s a munksok, trgyaltk a hzassgot, ez volt ma a +legaktulisabb megbeszlni val a plya-udvaron. Nha valaki kivlt +egyik-msik csoportbl s a sinek kz llva, kezvel ernyt tartva a +szemei el, belenzett a kt hosszu vonalba addig, a mig sszernek s +ugy szaladnak tovbb a hosszu egyenes plyn, de aztn visszament a +tbbihez, mg sehol semmi. A fnkt most mr az nyugtalantotta, hogy +tbbet ksik a vonat, mint a mennyit elre jeleztek. Benzett az +irodba, de mr a kszbrl visszatrt, mert a feje felett megszlalt a +jelzharang, jelenteni, hogy a legkzelebbi plya-udvar mr kibocstotta +magbl a vonatot. A korlt mg rekesztett olcspublikum erre +cziheldni kezdett, tolongtak az ajt fel s mintha az egsz tmeg +rfekdt volna, recsegett elttk a korlt. + +Vgre, jval ngy ra utn, a plyaudvar vges-vgn megjelent egy kis +fstpszma, olyan kicsi, mint a czigaretta fstje. A mint kzelebb jtt, +mindig ntt, mr azt a fekete pontot is meg lehetett ltni alatta, a +mely innen hallva ugy zakatol, mint egy varrgp a harmadik szobban s +mig az ember elszmolna szzig, ott dbrgtt mr a lokomotiv a raktrak +eltt, lassu mltsggal kzeledve, forr lehellett kifujva magbl +mind a kt oldaln, mintha fradt volna. A napos tisztvisel kivlt a +csoportbl s tvette a kalauz jelentst. Mikor a jelents rdekes +kezdett lenni, odaintette a fnkt is, hogy ketten hallgassk. + +--Azrt kstnk annyit--jelentette a kalauz--mert vszjelzs volt az +uton. Egy gyermek kinyitotta az ajtt s lemszott a lpcskre, nem +lehetett visszavinni a kocsiba, a mig meg nem llottunk. Akkor is ugy +ordtott, mintha a brt nyuztk volna le. + +--Ki lltotta meg a vonatot? + +--Az apja, vagy mije, a raktros ebbl az udvarbl. A felesge a +gyerek, hat vagy ht esztends. A harmadik kocsi lpcsjrl szedtk le. +Ugy fogta a korltot, mint a majom, minden ujjt kln kellett +lefeszteni rla. Csoda, hogy pozdorja nem lett belle, az Isten rizte, +vagy mi... + +Lassan elindult arra fel, a hol a raktros adogatta le egy hordrnak a +holmijt. Egy perczre odalapultak a kocsikhoz, mert sisteregve szaladt +el mellettk a gp, visza a kuthoz vizrt. Azalatt a kt hivatalnok +sszenzett, a kalauz pedig mellettk llva vrta, hogy mit mondanak. + +--Irunk jegyzknyvet a dologrl? krdezte a napos hivatalnok. + +A fnk gondolkozott, s aztn hirtelen kivgta magt. + +--Jelentse be a legkzelebbi llomson--mondta a kalauznak s azzal +gyorsan a raktrosk kocsijhoz ment, hogy mint f-fember a +plyaudvarban fogadja az uj asszonyt. + +--No, megjttek Karacs ur?--kiltotta mr messzirl.--Csakhogy itt +vannak! + +Akkorra leszllott mr az asszony is. Elvette a bokrtt, a mit az +altisztek adtak be neki, szagolgatta a virgokat s nagy zavarban volt, +mert a kocsiban erszakosan sivtani kezdett a fiu s semmivel se +lehetett rbirni, hogy leszlljon. A raktros nagyon restelte a dolgot s +mrges pillantsokat vetett a kocsiba, erre mg jobban ordtott s +rugdosni kezdte az anyjt a gyermek, a ki ervel akarta kihuzni a +kocsibl. A kocsik tengelyt s kerekeit vgig kalaplva elindult a +vonat mellett egy lakatos a gphzbl. A mint a raktrosk kocsijhoz +rt, tltta a helyzetet, kormos fekete arczt bedugta az ajtn s +rkiltott a gyerekre: + +--Takarodsz ki, haszontalan klyk! + +Az asszony is huzni kezdte a gyereket s aggodalmas hangon szltgatta: + +--Jska gyere, megesz a bcsi: + +Jska erre kijtt a kocsibl, de mikor ltta, hogy a fekete ember +kaczagva megy tovbb, dhbe jtt s nagyon megharapta az anyja kezt. Az +asszony felsziszszent s a zsebkendjbe takarta a kezt, azonban olyan +nagyon fjt a haraps, hogy brmint igyekezett mosolyogni, knnyezni +kezdett. A frje odaszlt neki: halgass az Istenrt--a tbbi pedig nem +tudta, hogy mihez kezdjen. A pnztros boszankodva htat fordtott az +egsznek s bement az irodjba. A fnk mgis akart valamit mondani, +megsajnlta a szegny asszonyt. A gyerekre mutatott, intim igyekezett +lenni: + +--Ma egy kicsit haragos a kis fiu, ugy ltszik. + +A raktros boszankodva felelt: + +--Az, az uton is komdizott, alig birtunk vele. + +Ltszott az arczn, hogy szeretne vgig vgni rajta. + +A fnk most mr vgt akart vetni a faggatsnak. Mg egyszer az asszony +fel fordult s szivesen kezet szortott vele, vigyzva, hogy be ne +vrezze a kezt, mert a kendn mr tszivrgott a vr. + +--Kivnom, hogy jl rezze magt nlunk, Karacsn asszony. Az ura j +ember, derk tisztvisel... + +Az asszony zavarban volt, alig lehetett hallani, hogy mit felel: + +--Igen, jl fogjuk rezni magunkat. + +Azzal elindultak a msodik lpcs fel, a mely flvezetett a raktros +laksba. A gyermek az anyja szoknyjba kapaszkodott, az asszonynak +valsggal hurczolnia kellett maga utn. + +Az urak sszenztek s sz nlkl indultak vissza a hivatalos szobkba. +Nem akart egyik se addig szlani, mig az altisztek s a szolgk rjuk +figyelnek. Benn se beszltek sokat, csak elkomolyodtak, nyomasztlag +hatott valamennyikre az a csald, a melynek mr a megrkezse olyan +klns, hogy lehetetlen j vgre szmitani ilyen kezdettel. Mig az +asztalra hajolva dolgoztak, megltszott rajtuk, hogy egy gondolat jr a +fejkben. Nha t is pillantottak egymshoz s aztn megint lekaptk a +fejket a papirra. Akkor olddott meg a nyelvk, a mikor a fnk kijtt +a szobjbl s a nlkl, hogy megmonda volna, hogy kirl beszl, az +krdezte: + +--Ht aztn kapott-e legalbb ez a szerencstlen valami pnzt ezzel az +asszonnyal? + +Most mr mind belemelegedtek a beszdbe s meghnytk-vetettk a raktros +dolgt. + +--Valami keveset, pr ezer forintot. + +--S ezrt a nyakba vette ezt a klykt. + +--Mi lesz vele? + +--Hiszen ez a bmbl ficzk nem is gyerek, hanem majom. Nztk az +arczt? A homloka htraesik, ha volna is alatta agy, agyonnyomn. + +--De nincs, hiszen hlye. + +A gyerek ezalatt fenn elaludt. A raktros elment a dolgra s az asszony +megllott a vetetlen gy eltt, melyen a paplant maga al gyrve, ttott +szjjal, valsggal rszegmdra, nagyokat szuszogva aludt a fia. A mig +nzte, vgtelen remnytelensg s szomorusg mltt el az arczn. Mikor +rezte, hogy most mr nemsokra srni fog, elindult a szobkban +rakosgatni, hogy egyeben jrjon az esze ne a fin, ezen a nagy +nyomorusgon, a kit akrhogyan is kri, nem akar elvenni az Isten. + + +II. + + +A raktroskrl aztn nem sokat lehetett hallani. A frfi csendesen +mzslt, egsz nap flre huzva mindig a nagy kong raktrban a gyapot +sipkt, mintha nem csak a levegtl flne, hanem a hangtl is. +Idegenkedve nzett mindenkire s meg volt gyzdve arrl, hogy itt trft +znek belle, a mita bevonult az asszonnyal, meg azzal a hlye +gyerekkel, a ki csak ugy az grl, vagy honnan szakadt re. Ha +mosolyogva ment el mellette egy munks, gyanakodva nzett utna s ugy +frkszte az embereket, mintha a lelkkbe akarna ltni. Ez nyomta is +szegny fejt nagyon, olyan volt, mintha mindig fradt lenne. + +Azt is hitte, hogy megvetik. Mr bizonyra mindenki tudja, a mit +eltitkolni szeretett volna mg nmaga eltt is, hogy az asszony fenn +Pesten egytt lt egy gazdag urral s az adta neki a hromezer forintot +meg a gyereket is. pedig elvette a pnzt, azzal a a gyereket is ide +hozta az asszonyt is. Nem igen mert a szeme kzz nzni senkinek. Mintha +attl flt volna, hogy rkilt valaki: + +--Ugyan, ugyan, ne adja ugy a becsletest, maga komisz ember. + +Ilyenformn rezte magt otthon is, a mikor lelt a felesge mell. +Igyekezett j lenni az asszonyhoz, az rkk zug nagy raktrhoz szokott +hangjt hozz szoktatta ahhoz, hogy suttogjon, ha a szkebb ngy fal +kz kerl, szeliden, csendesen beszlt vele, mert flt, hogy egyszer a +fejhez vgja azt, hogy nem tisztessges ember az, a ki felesgl veszi +a ms ember szeretjt. + +A gyermektl pedig flt. Nem tudta, hogy mirt, de nagyon tartott tle. +Mig a szerencstlen bambn bmult re a szgletbl, azt hitte, hogy +borzong a hta. Flve pillantott egyszer-egyszer oda, de hirtelen +elfordult, mert megijedt attl a csunya, majomforma fejtl, a melyen ugy +htrasimult a homlok, mintha lefsltk volna s alatta a nagy vizes +szemek, a melyekkel a szerencstlen kibmult a vilgba a nlkl, hogy +megrtett volna valamit s mintha mindig panaszolt volna, hogy: lsstok, +milyen butnak teremtett engem az Isten. + +A raktros csak bels sztnnek engedett, a mikor elkezdett komolyabban +s a mennyire a kis intelligenczija megengedte, mlyebben foglalkozni a +gyerekkel. rezte, hogy ellensggel ll szemben, fel akart fegyverkezni +ellene, mert csak tudnia kell, hogy mi lakik abban a csunya majomban, a +kitl mg az desanyja is idegenkedve elhuzdik, mintha meg akarna +tagadni vele minden kzssget. + +Egyszer, vagy hat hnap utn elszr, kalcsot hozott neki a vrosbl s +mellje huzdott a sarokba. Az asszony nzte, hogy mit csinl s hagyta +ket, hogy csak bartkozzanak, ha tudnak. A gyerek azonban nem +bartkozott. Gyanakodva nzte ezt a kzeledst, elhuzdott, mindig csak +flszemmel, alattomosan nzve vissza, hogy nem kvetik-e ellensgesen, a +fogait vicsorgatva fordult vissza, a mikor ltta, hogy a raktros utna +ment. Azutn is hiba val volt minden. A mint ntt, az anyjhoz is mind +idegenebb lett s a helyett, hogy a mint remltk, az vekkel +megvilgosodott volna egy kiss az agya, mindg zrkzottabb s +flszegebb lett. Utbb mr talakult valami alkalmatlan butorr a +hzban, ide-oda taszigltk, de aztn nem sokat trdtek vele. + +A raktros aztn egyszere az asszony ellen fordult. Betegg tette az, +hogy nem tudott meneklni a vad gyerektl, a ki kzjk llott, az +agyban elkisrte a raktrba, ki a sinekre, mindenv s akar vele +valamit. Hogy mit, azt az Isten tudja. Mig a szegny megkinzott ember +sz nlkl bdorgott a munkja utn, mindig ezen tprengett, utbb +azonban mr megformlta magnak azt, a mit mintha a flbe kiablt volna +a gyerek, folyton hallott, zavarosan, rthetetlenl de mindig. + +--n vagyok a mult, a megbntets, rads a hozomnyra. + +Lassan-lassan rettenetes lett az asszony sorsa. Kimletlen, durva +veszekedseket kezdett vele az ura, azutn meg elkezdte verni. Elbb +flve nyult hozz, megijedt az els ts utn, mert azt hitte, hogy a +szeme kz ugrik a gyerek, de a mikor ltta, hogy ki sem mozdul a +sarokbl, csak egy kicsit elrenyujtja a nyakt, hogy jobban lsson, ugy +rezte magt, mintha szvetsgese volna. Az asszony kimondhatatlan +bnattal nzett vgig a gyereken, a ki mindennek az okozja, nem ment +bele a verekedsbe, nem ttte vissza az tst, sz nlkl trt. Mg +valami elgttelflt is rzett magban, mikor nagyon megszenvedett, azt +hitte, hogy vezekel s ez jl van igy. + +Egyszerre azonban beksznttt a raktros hzba a megvlt. + +Egy reggel, mikor mr hetekig ki sem mozdult a szobjbl az asszony, +egszsges, hangos sirs hallatszott ki tlk. Egy idegen asszony ki- s +be szaladglt az ajtn s a raktros, a mint csak tehette, flugrott az +emeletre egy-kt perczre. Mig a lpcst jrta, alig ismertek r, ugy +elvltozott. Elbb aggodalmas volt ugyan, aztn ragyogott az arcza s a +ki szembekerlt vele, mindenkinek elujsgolta a nagy rmt: + +--Fiam van, ma reggel jtt a vilgra... + +--Ht az anya egszsges-e?--Krdezgettk meg az asszonyok. + +--Mint a makk, nincsen semmi baj. + +--Hla Istennek. + +Mutogatni szerette volna a gyermeket. Lbujjhegyen surrantak be utna az +els szobba azok, a kiket csak elfoghatott. Az idegen asszony egy kis +vrs gyermeket hozott ki a msik szobbl s sorra jrt vele, hogy +mindenki lssa. Az emberek rhajoltak, megcsudltk, az asszonyok +azonban igazn megvoltak hatva, mert inkbb az anyra gondoltak, a ki +nehz lomba merlve pihegett benn a msik szobban. A rgi gyermeket +alig vette szre valaki. Az nem volt kvncsi semmire; valami +czrnakarikkkal babrlt a sarokban s fl se nzett, hogy legalbb +krlnzzen. + +A szobban csend volt. Az egyik sarokbl egy teknbl forr pra +szllott fl, a teherpnztros cseldje pedig hideg vizet hozott fel +vedrekben a kutrl. Az idegen asszony munkhoz ltott, a tbbi pedig j +llekkel vette krl a teknt s mig az uj gyermek megkapta az els +frdt, egymst rte a sok megjegyzs, csupa j tancs. + +Azt is tallgattk, hogy vajjon kire hasonlt. + +--Egszen az anyja. + +--Inkbb az apjra t bizony, kk lesz a szeme. + +--Milyen okosan nz. + +--Mr is tbb esze van, mint annak a suta Jsknak s a mint az asszonyok +a sarokba pillantottak, szinte undorodva fordultak el a +szerencstlentl, a ki, a mikor a nevt hallotta, bambn vgignzett +rajtuk. + +A raktros akkor mr nem volt ott. + +Leszaladt a plya-udvarra keresni mg valakit, a ki nem tudja az +ujsgot. Tallt is. A fnk pen a htrai szemlyvonatot indtotta +tovbb, kpenyegbe burkolva stlt a sinek kztt. Mikor mr elindult a +vonat, akkor szltotta meg a raktros. + +--Fnk ur, nagy ujsg, fiam szletett... + +A fnk mosolyogva nzett vgig rajta s megrzta a kezt. + +--De aztn most mr ms lesz a vilg, ugy-e? + +A boldog ember radozni kezdett: + +--Hogyne, hogyne, megbolondul az ember a nagy boldogsgban, persze hogy +ms, ujra kezdjk. + + +III. + + +Az uj gyerek ntt, fejldtt, szplt. Kedves gyermeke lett a +plya-udvarnak, mindenki formlt hozz valami jogot. Az egyik asszony +plyzta valaha, a msik az els falovacskt vsrolta neki kilencz +hnapos s kt hetes korban, a harmadik az anyja gya mellett +virrasztott t egy-kt jjelt, mig az asszony a nehz napjait lte. A +raktros boldog mosolyval ltta, hogy hogyan kapkodjk el egy-egy +cskra a kis fit, lehlt, megnyugodott a nagy elgedettsgben s a +csendes, gondnlkli emberek komolysgval vgezte dolgt. maga is +felszaladt egy-egy perczre a fihoz a munkbl, csak mondott neki +valamit, hogy lssa s hallja, a mint csengn, btran felel. Nha ugy +rezte, hogy ha lehetne, magba leheln ezt a gyermeket, hogy egszen az +v legyen s fltkenykedett az asszonyra, a ki egsz nap otthon van. +Ez az rzse azonban szelid volt, az ellgyult j ember ingerkedse +inkbb, sokszor, ha errl beszlt, knnybe lbbadt a szeme s lelni +szerette volna az egsz vilgot. Megosztoztak a gyereken bkessggel s +egyik sem irigykedett nagyon, ha a msiknak vletlenl tbb jutott +belle. + +Csak azon lzadtak fl, ha rszt krt belle magnak a rgi gyerek is. +Pedig ez is megesett. Egy reggel a blcs mellett talltk a fiut. +Szintelen szemeivel rbmult a gyermek mosolygs arczra, ppen a mikor +bredt. Mikor az anyja bejtt, sz nlkl tovbb llott, visszahuzdott +a vaczkba s onnan bmulta vgig, hogy mi trtnik azutn, hogy a +gyermek tele szjjal szopik, kapkod a kezecskivel a levegben s +kiabl. Bamba mosolygsra huzdott az arcza, tetszett neki ez a csepp +ember. Azutn megint sokig nem trdtt vele, de reggel, a mikor az +anyjuk nem volt a szobban s srni kezdett a gyerek, kivette a +blcsbl s karjra vette s magval vitte a sarokba. A gyerek elszr +nagyon megijedt, de azutn kibklt s kiszabadtva kezecskit a bkbl, +vgigsimogatta a szegny eszels gyermek arczt. + +Mikor az asszony kijtt, hallra rmlt. Elkapta a fiutl a gyermeket s +rettenetesen szitkozdni kezdett: + +--Te majom, hogy mersz hozznyulni, te bestia! + +A hlye dhbe jtt. Szk kis agyban megforgatta az egsz dolgot s ugy +tallta, hogy nem tett semmi rosszat. Rrontott az asszonyra, hogy +rugja, harapja, de ppen akkor nyitott be a raktros. Ez aztn +kegyetlenl vgzett vele, a mikor megtudta, hogy mirl van sz. Nagyon +megverte a szerencstlent. A nagy ordtsra sszeszaladtak a szomszdok +s igazat adtak neki, a mikor megtudtk, hogy mirl van sz. + +--Nyuzza le a brt a czudarnak.--Kivette a blcsbl... + +A teherpnztrosn kedvet rzett magban arra, hogy is adjon neki +nhny pofont s mintha a csecsem lett volna a szobban az egyetlen l +ember, a ki tiltakozik a vers ellen. Srni kezdett. Mikor vge lett a +szrnykdsnek, a szerencstlen fltpszkodott a fldrl, lebotorklt +a plya-udvarra. tcsatangolt a sineken s elindult a tlts msik +oldaln. Csak ks este kerlt haza. Nem tudta megmondani, hogy merre +jrt, de nem is sokat krdezskdtek utna. + +Attl kezdve, hogy most mr rendesen kijutott neki a vers, mg konokabb +lett. Napokig nem lehetett szavt venni, csak bmult maga el, sunyi +mdon frkszte azt, a mi krltte trtnik s leste klnsen a +gyermeket. A hogy a kis fiu kintt a plybl, a mint jrni s beszlni +kezdett, annak volt a leghivebb tanuja. Kivncsi volt erre a kicsi +emberre, hogy vajjon mi lesz belle. + +A gyermek is huzdott hozz, klnsen a mikor szrevette, hogy ennek a +nagy kamasznak belekapaszkodhatik a hajba, a flbe a nlkl, hogy +kiltana s theti, megrughatja, mindent eltr. A nagy ers fiu a gyermek +rabszolgja lett, vitte a htn, eltte csuszklt a porban s +lassan-lassan olyan pajtssg fejldtt kzttk, a mit nem lehetett mr +kiverni bellk. Ha az egyik nem volt ott a jtkban, ktsgbeesve +kereste a msik. A nagy fiu egyszer kemny klvel bedngette a szomszd +szoba ajtajt, mert elakartk zrni elle a gyermeket, a kicsi pedig +betege volt annak, hogy elakartk vlasztani a bartjtl. Megszktt +vele, mindentt a nyomba jrt, mint a kis csik s ha valahol +megpillantotta az ember a nagy eszels ficzkt, a mint bizonytalan nehz +lpseivel barangolt a mezkn, bizonyosan vele volt a kis bartja is s +tipegett utna fradhatatlanul, nehogy elmaradjon. + +A raktrost elkedvtelentette ez a nagy bartsg, flt tle. Azon +gondolkozott, hogy hogyan szabadulhatna meg a nagy fiutl, a ki +mindinkbb a nyakra ntt mr s olyan ers kezd lenni mr is, hogy nem +tancsos kiktni vele, klnsen ha dhben van. Rendre levelezte az +intzeteket, a hol taln bevennk nevelbe, de mindennnen +elutastottk. Ez a gond valsggal megtrte. A kis fiu vzna, gynge +gyermek maradt, az a ficzk pedig olyan, mint egy bika. Ell szz +esztendt, a helyett, hogy akr holnap elvenn az Isten. + +A plya-udvaron pedig sokat beszltek a dologrl. Senkinek se tetszett +az, hogy olyan nagy bartsgban van a kis fiu a btyjval, +aggodalmaskodtak s az egyik asszony ki is mondta nyiltan, hogy fl a +szerencstlensgtl. + +--Nem lesz j vge az egsznek. Annak a vadllatnak annyi esze sincsen +mint egy tyuknak. Krt valljk mg annak, hogy igy szabadjra eresztik +ket. + +Mindenki elhitte, hogy baj lesz a dologbl. A raktrost is +figyelmeztettk s ezzel a szegny embernek mg nehezebb lett a feje. +Tprengve vgezte a dolgt, babons flelem szllotta meg, olyan, mintha +egy nagyobb hatalommal llanna szemben. Mikor a nagy fiu elibe kerlt, +ideges reszkets fogta el. Egyszerre rnehezedett minden, a mit tlt, a +mita felesges ember s rezte, hogy gyngl a karja, ha megakarja +rohanni ezt az ellensget s elzsibbad az akarata. A fiu szemben is +felfedezett valami ijesztt s elfordult, ha az rnzett, vagy lesttte +a szemt, mintha szgyenlen magt. Most mr a tbolydkhoz folyamodott. +Igrt sok pnzt, a mennyit meg se tudott volna fizetni, csak vigyk el +elle ezt a rmet, de mindentt azt mondtk, hogy a fiu nem bolond. + +Az asszony rszese volt mindenben, lesovnyodott, a nagy gondban +betegeskedni kezdett s sokat panaszkodott mindenkinek, a kit csak +eltallt! + +--Ez lesz a hallom, ez a brgyu... + +Egy reggel aztn vge lett mindennek. + +A nagy fiu lihegve s rettenetes halvnyan jtt haza s keresni kezdte a +kicsit. Nem szlott semmit, csak nem rtette meg, hogy hova tnt el a +bartja. Az anyja nyomon kvette, leste minden mozdulatt, nem tudta, +hogy mit keres. Flt megkrdezni, vrt, hogy szlaljon meg magtl. +Mikor azonban ltta, hogy nem beszl, mr nem birta tovbb, most mr +bizonyos volt eltte, hogy mirt jtt haza a fiu. + +--Hiszen veled ment el!--kiltott r magnkivl. + +--Igen, nem--gagyogott a fiu--de most nincs sehol. + +Az asszony arcza elfehredett, mint a tej s htraesett a szken. A fiu +ettl mg jobban megijedt, meg flhnyta az gyakat s benzett mg a +szekrnyek al is a bartja utn, igyekezett elmondani a dolgot ugy, a +mint volt. + +--Mentnk... mentnk a vason, a melyiken a kocsik jrnak. A kezemet +fogta, nekelt, aztn egyszerre nem tudom hova lett. Taln a kocsik +vittk el, sok jtt, nagyon sok, ell az, a melyik fstl. Nem lttuk, +egyszerre ott volt mind, n is elestem, megtttem a fejem. Mikor +elmentek a kocsik, sehol se volt. + +Bambn rmeredt az anyjra s mg egyszer megkrdezte: + +--Nem jtt haza? + + + + +RAFFAY TISZTELEND UR + + +A mult szombaton, a mikor a hittan rra csdlt ssze a parkira a +fiu- meg a lenyiskola, klnsen kegyetlen kedvben volt a tisztelend. +Sorra krdezte a katekizmust s knyv nlkl mondatta fel a szentek +csodatteleirl szl trtneteket, a melyek mind igen szpen meg vannak +irva a vallsos elmlkedsekrl szl knyv utols harmincznyolcz +oldaln, a fggelkben. A ki valamire nem tudott megfelelni, annak +belekapaszkodott a hajba s rzta a sivalkod kis klykt, mg csak bele +nem fradt a keze. + +--Gombozni, istentelenkedni a templom udvarn, azt tudsz, de tanulni +nem. Majd megtantalak. + +Akkor mr tantotta is. A szomszdok elszrnylkdve sugdostak, hogy ezt +mr mg se lehet trni s meg kell jelenteni a dolgot a tanfelgyelnek. + +Ezt klnben folyton terveztk, de soha se lett belle semmi. + +--Kiss Ferencz, mit tudsz szent Antalrl? Mondd szrl-szra. + +Mikor a gyerek hallgatott, kzelebb ment hozz. A fiu is htrlt egy +lpssel s maga el emelte mind a kt kezt, mig jajgatva sirnkozott. + +--Tudtam, tudtam, de elfelejtettem... Csak egy kicsit gondolkozom... + +A htrl s mr a falhoz lapult gyermeket ltva, rettenetes dhbe jtt a +tisztelend. Srn csapdosott a plczjval a fejre s a vllra s mig +egyet-egyet ttt re, az arczba kiablva krdezte tle: + +--Tudtad, elfelejtetted, tudtad... + +Aztn kiverte az egsz gyereksereget, kzjk suhintva a plczval, a +mig menekltek elle s mikor mr egy se volt a szobban, fradtan esett +le a dvnyra. Nagy durva teste lihegett s egy kk kendvel trlte +magrl az izzadsgot. Tompa kbultsgba esett a nagy csndben. Feje a +mellre hanyatlott s butn bmult a padl deszkjban egy szget. Mikor +mr sokig nzte, tnczolni kezdett vele az egsz hz, megindult alatta +a divny s forgott krben, mindig krben sebesen, sebesen. Csak akkor +llott meg, ha behunyta a szemt. Igy egyszerre nyugalom lett krltte. + +Arra rezzent fl, hogy knn gyermekek kiabltak az ablaka alatt. Flre +huzta a fggnyt s kinzett. + +Az utcza tuls oldaln egy kis fiu jtszott egy lenykval. Simogatta a +hajt s lelte s valami olyast beszltek, hogy: te leszel a mama, n az +apa, aztn megynk, megynk kzenfogva a gyermekkel... + +A pap egy darabig hallgatta s rezte, hogy az agyba tdul a vr. Az +volt az els gondolata, hogy j messze lemegy a kertjben, megkerti +ket, rjuk ront s ti, ti, hanem aztn mg se ment odig. Csak +flrntotta az ablakot s kikiablt, hogy a kt gyerek egyszerre +elrebbent, maguk utn hagyva a porban a babt, egy czifrra mzolt, +szegnyes kis rongyos jszgot, a miben igazn nem volt semmi szp se, +csak a neve, hogy a gyerek. Kt rtatlan cseppsg szeretetben +odaellegezett jvend. + +Mikor a tisztelend visszafordult, Mari asszony mr fltertette az +asztalt. Egy gyrtt, foszlott szl asztalkendt tertett az asztal +sarkra, rtett egy tnyrt, egy poharat s indult kifel, hogy behozza +az telt. Akkor azonban a tisztelend hirtelen megingott, ujra azt +rezte, hogy forog krltte minden. Nekiesett a falnak s +megkapaszkodott egy szkben. A vn asszony hozzszaladt s tmogatta a +divnyig, a mire ugy vgig esett mint egy oszlop. + +--Mi baj az istenrt, mr megint... + +--Igen, szdlk. + +--Csak maradjon egy kicsit magra, fekdjk nyugodtan. Hunyja be a +szemt, ha ugy jobb, ugy... + +Szrke kendt kttt a fejre s elszaladt. A pap utna meresztette a +szemeit s a mikor mr elment, akkor is mindig az ajtt nzte fradt +bmulssal. A pillit mr nem birta nyitva tartani, mint valami +elromlott redny, barna, rnczos szemhja mindegyre lehullott s szemmel +lthatlag ertlenedett el az egsz ember. Mintha valami lthatatlan +rmsg kerlgette volna s azt vigyzn, ugy hallgatott, visszafojtva a +llegzett is s csak nha hrgve, ha mr nagyon kiigyekezett belle az +er. + +Mikor az orvos jtt, fradtan, lustn panaszkodott. + +--Megint kerlget. Itt van mellettem, csak a kezem kell kinyujtani s +megfoghatnm, hogyha teste volna. Iszonyu, borzaszt nyavalya, mg +senkise ltta s mgis ugy szortja a torkom, de ugy... + +--Megint bosszankodott tn a gyermekekkel? + +--Igen, megint... Aljasok, hitvnyak... Most is itt kett, egy fiu meg +egy leny... + +--Hagyja... Lssa, ez a baj. Minek izgatja magt. Nem kell ugy rjuk +erszakolni a hittant. Hagyjon nekik bkt. Adjon be neki annyit a +vallsbl, a mennyi nem rontja meg a gyomrukat, de beljk klzni, +bottal... Minek? + +A pap csak nzett. Belsejben forrott a mreg s nem volt ereje ahhoz, +hogy kitrjn. Az a csendes reg ember, a ki mellette lt a divny +szln, dhbe hozta. Nem tudta, hogy mi baja van, de rezte, hogy az +orvos kptelen felfogni a bajt. Csendes lett s igyekezett +megmagyarzni, hogy mit rez. + +--Nem az a baj. A valls, meg a knyv, meg a csodk, az mind semmi. Ha +mr jnnek, az is dhbe hoz, magamon kivl vagyok, nem birok magammal, +perczrl-perczre rzem, hogy mint hatalmasodik el bennem a vadllat. A +sok klyk mind olyan egszsges s szp... Doktor, maga is olyan +papforma ember flig, magval lehet komolyan beszlni, eskt tett maga +is arra, hogy nem jr el a szja, ha valamit kikottyant az ember maga +eltt egy-egy bolond pillanatban, ht higyje el, hogy csak flig vagyok +ember, a testem az, meg a reverendm, meg a formm, hanem a msik felem, +a kutya... + +--Ugyan, ugyan... + +--Lssa, errl kellene maguknak irni egy knyvet, errl a flig +emberrl, a kinek, mikor a szemt behunyja, vge van nem jn utna +senki. Arrl, hogy embertelen dolog engem krl venni gyermekekkel a mi +mind a ms, hogy... mondja is meg az iskolban, hogy ide tbbet ne +kldjenek egyet se, mert kitekerem a nyakt... + +Kimerlt, csendesebb lett s aztn mr csak sugva mondta el azt, a mit +behunyt szemmel maga eltt ltott. + +--Ha nekem csak egy volna... Egy leny, a kinek vennk szp kis fehr +ruht, a hajt befonnk vilgoskk pntlikba, azutn jnne a pspk, +megbmuln, frjhez menne s folytatdnk az Isten mun-munkja... Vagy +egy klyk, egszsges, vereked ficzk, a ki okos, a ki szp... + +Ugy nzett maga el, mintha ott ltn valahol a kdben a fiut is, a +lenyt is. + + + + +A SPECZILISTA + + +Tekintetes rendrkapitny ur, tudom n, hogy mi az elvizsglat, a min +t kell esni az embernek, mig eljutna az gyszsghez, a hol jobban +bnnak a rabokkal. Nem adhat fl nekem olyan krdst, a mire szp +csendesen meg ne felelnk, csak ne nzzen rm olyan szigoruan, mert +igazn nem szksges. Lenn is megszorongattk a torkom, a mig idehoztak, +pedig a kis ujjam se nyujtottam ki ahoz, hogy vdelmezzem magam. +Intelligens emberrel nem kellene olyan kemnyen bnni. Minek az? + +Ht hogy hogyan trtnt az egsz? Nagyon egyszeren. Most vilgosan ll +elttem mindennek a menete. El se hiszem, hogy msknt trtnhetett +volna. + +Beteg voltam. Mr rgen az vagyok. A mellemben szursaim vannak. Nzze, +most is micsoda bunda van rajtam, pedig msok mr tavaszra ltznek. +Most mr birom valahogyan magam, hanem a tl elejn szrnyen +sszementem. jjeli munkm is akadt hivatalon kivl, nem sokat trdtem +azzal, hogy megrthat. Szerettem volna valami szp ajndkravalt +sszesprolni, hogy ne legyen szraz karcsonya az asszonynak, +szegnynek. Akkor aztn egyszer csak azon vettem szre magam, hogy mind +az emberek feltnen rdekldnek az egszsgem irnt. Csupa rszvt +mindenik, hogy ugy nzek ki mint a hall, meg lefityegnek a fleim, +szrnyen uri brben vagyok, meg tbb effle s egyszer aztn egy orvos +pajtsom, a ki el-eljrt hozzm, meg a felesgemet is kezelte ugy kisebb +bajokban, hurutban, hideglelsben, igazn beteg sohase volt +szegny,--ht az orvos pajtsom azt mondta szerencstlensgre akkor, a +mikor az asszony is hallotta, hogy:--pajts, szedd ssze magad s mg ma +indulj el Mernba. Ott ngy-t ht alatt megint ember lesz belled, de +ha tovbb is itthon maradsz, nem llok jt semmirt. Ugy elpatkolsz, +hogy olyant mg sohse lttl. Olyan vagy mr is, mint egy gebe. + +Gondolt az rdg Mernra. Nem szegny hivatalnok embernek val az. Hanem +az asszony nem hagyott bkt. Belmcsimpajkodott, Mernnal keltnk, +Mernnal fekdtnk, azzal boszantott egsz nap, hogy csak menjek, +menjek. Pnzt is adott. A fehrnems szekrnyben csupa frissen mosott, +szp fehr ruha kz eldugdosott szp lassan, n nem tudom mikor, +nyolczvan forintot. Ebbl a sarokbl elkerlt egy ts, a msikbl egy +tizes, aztn ezst forintosok, a markomba nyomta mind, csak menjek. + +Nagyon nehz volt elmenni. Az asszony akkor mr nagyon kzel volt ahhoz +a stdiumhoz, a mikor mg a himfarkas se hagyja egyedl a prjt. +Biztatott, hogy ne fljek, se fl. t kell esni ezen is, ha asszony +lesz a lnybl; az anyjnak is volt gyermeke, de mennyi, a nnjnek is, +meg a szomszdasszonynak is, ennek is, annak is, sehol se trtnt semmi +baj, meg a te egszsged, a tied drgm!--mr mint az enym... ugy +mondta, hogy mg most is hallom. Kireztem a szavbl, hogy neki drgbb +az n beteg hrg mellem, mint akr magamnak is, s elmentem. + +De nem, kifelejtem a legfontosabbat. Mieltt elmentem volna, gondolom +egy-kt nappal, de ht az mindegy... Nem mindegy? Ht szerda volt, azt +tudom, most mr csak annak jrjanak utna, hogy mikor utaztam el, mert +erre nem emlkszem biztosan. Szerdn dleltt elmentem Hallerhoz. +Gondoltam, erre az emberre bizhatom r legnyugodtabban az asszonyt. +Speczialista, hires doktor s egyszer, a mikor dolga volt nlunk a +telekknyvnl, szivessget tettem neki. Nem volt nagy dolog, leirtam +neki egy csom C. lapot. Nem fizetett rte semmit, hanem azt mondta: + +--Kedves bartom, ha egyszer szksge lesz rem, ht csak szljon. +Felesges embernl knnyen megeshetik, hogy egy s msrt doktort hivnak +a hzhoz. Ht ha olyan baj volna, a mihez egy ilyen magamformju ember +kell, csak szljon. Ott leszek. + +Erre gondoltam s elmentem hozz szerdn dleltt. Sok beteg volt nla, +ksn kerlt rm a sor. A mikor bementem mindjrt megismert. Azt +mondta:--kedves bartom, no mivel szolglhatok? Sok a dolgom, de nem +baj, megteszek, a mit tehetek. + +Nagyon szpen megkrtem, hogy vltsa be az igrett. Azt is mondtam +neki, hogy nem kivnom ingyen. + +--Doktor ur--igy mondtam--szegny hivatalnok ember vagyok, hanem azrt +nem szorultam r arra, hogy ingyenben krjek valamit. Itt a kzelben van +egy rcz brl, a kinek nagyon sok dolga van nlunk a hivatalban s +mindig velem trgyal, mert azt mondja, hogy mssal nem tudja ugy +megrtetni magt. Ez az ember minden ujesztendben kld nekem tven +forintot. Az idei tven pengt a doktor urnak szntam. Tudom, hogy nem +sok pnz, hanem egy ilyen magamforma ember nem kpes tbbre. Arra krem, +hogy a mikor idekldenek majd tlem, hogy baj van, legyen szives azonnal +az asszony mell menni s segteni rajta. Megteszi? + +--Hogyne kedves bartom... + +--Mondja becsletszavra. + +--Nevetsges. Persze, becsletszavamra, bartom, nyugodtan elmehet... Ha +n egyszer megigrem, mrget vehet re... + +Elutaztam Mernba. Nem igen nyugodtan, mert az egsz uton az asszony +jrt az eszemben, meg ott is. A mikor a fenyk alatt zrgtettem a +csontjaimat, akkor is folyton haza gondoltam s jjel nha arra bredtem, +hogy sikoltst hallok:--Ferencz! segts! Regelenkint azonban rendesen, +pontosan, mint az ra, belltott a levlhord s jttek a drga, des +levelek, hogy kszl a kicsi kelengye, a fejkt mr nincs divatban, de +annl tbb lesz a meleg rkli, meg az ingecske, meg a mama is megjtt +mr, hozott egy csom vsznat, szabnak, varrnak egsz nap s rlam is +diskurlnak, hogy: a Franczi eddig bizonyosan nagyon sszeszedte magt, +kalandokkal gyanustottak, a mi nekem nagyon jl esett, humort olvastam +ki belle.--No--gondoltam--ha ily j kedvk van, akkor nincs semmi baj. +Egyszer aztn durvn, rettenetesen pofoncsaptak. Engedje meg, hogy errl +ne sokat beszljek, jtt egy telegramm az anysomtl, hogy ha mg +letben akarom tallni a felesgemet, ht csak jjjek a leggyorsabb +vonattal. tszr voltak Hallernl, mindig megigrte, hogy azonnal ott +lesz s egyszer se ment el. Utoljra az anysom ment el hozz, de nem +bocstottk be, valami elegns beteg volt benn. Akkor ms doktor utn +szaladtak, de mr ks volt minden. Mikorra n hazartem, tudja az +Isten, hogy hogyan jutottam el Mernbl idig--mr meg volt halva. + +...Kapitny ur! Soha szebb halottat. Gyngd, rzss pirosas volt az +arcza, aludt, tisztra aludt... Rm nem lehetett panasza senkinek. +Nyugodt gyszos ember voltam, az anysom, mintha meg is neheztelt volna +egy kicsit rm, olyan jl viseltem magam. Hanem akkor mr jl tudtam, +hogy mit teszek azutn. Ha arrl van sz, hogy elre megfontoltam-e a +szndkomat vagy sem, ht ne tessk tovbb firtatni. Megvallom n magam +is, hogy igenis, mg a vonaton elhatroztam a dolgot. Azt mondtam +magamban,--olyan jzan voltam, mint most--azt mondtam:--Ha mg l az +asszony, pofoncsapom azt az embert, aztn felrugom a piacz kzepn s +elkiablom, hogy nzztek: ez az a bitang, a ki nekem szavt adta, hogy +a felesgem mellett lesz, ha gyba esik s nem ment el, pedig tszr +hivtk. Ha meghalt az asszony, ht akkor ms trtnik, ms, elre tudtam +a kocsiban. + +A temetsrl szpen hazamentnk. Az anysom elkezdett keservesen srni s +azt mondta, hogy srjak n is, mert az jl esik. n azonban csak +krlnzegettem. Gyermekem nem volt, azt magval vitte szegny lelkem a +fldbe, semmi se volt; nem is bucsuztam a laksomtl, mintha nem is lett +volna mr az enym az a kt szoba meg a konyha, a hol a cseld iszonyuan +ordtott, emlkszem azt hajtogatta: szegny j asszonyom! szegny drga +teremts! Isten nyugosztalja...--boszantott, utltam. Mikor az anysom +elfordult, az jjeli szekrnybl kivettem a revolverem, zsebrevgtam s +elmentem az uri kaszinba. + +Tudtam hogy Haller estnkint odajr. A szolgnak adtam egy forintot s +azt mondtam, hogy kldje ki a doktor urat. + +--Kit jelentsek be?--krdezte. + +--Senkit. Mondja, hogy egy ur vrja az elszobban. Rviden vgez, csak +ppen krdezni akar valamit. + +Mikor Haller kijtt, agyonlttem, aminthogy az csak termszetes is. Hogy +most mi lesz? Bnom is n, csak a mig itt vagyok, krem bnjanak velem +embersgesebben. Intelligens ember csak szmthat egy kis udvariassgra. + + + + +A FLRIN FILOZFIJA + +I. + + +Az apm temetsrl jttnk haza. Szp, nagy gyszos nnepsg volt. A +katonakrhzbl indultunk ki, lenn az udvaron a banda jtszott s a mikor +abbahagyta s megindult a sok tiszt meg legny, egy fekete posztval +bevont dobot vertek. A nagy veges kocsi eltt a fekete lovak +nyugtalanul rgtk a zablt, fenn prdiklt az esperes, a krnykrl +mind sszegyltek a npek, fekete volt velk az utcza is, mint a milyen +fekete lepel lengett al a szomszd hzrl, a hol a tiszti kaszin +gyszolt s mindentt ott srgtt-forgott egy kis stt ember, a ki +folyton rendelkezett haragosan hol az egyik, hol a msik kocsist tantva +embersgre, mert a ficzkk meguntk a hossz prdikczit s +sszellottak beszlgetni a gyalogjr mellett. Aztn megint recsegett a +trombita, a kapu all kiindult a banda, utna a katonk, a publikum, az +veges kocsi, azutn mink szegny gyermekek levett kalappal s a sok +kocsi, mig krlszaladglta az egszet a kis kpczsfekete ember... + +Emosdik az emlkezetemben minden, csak nmely jelentktelen dolgok +kerlnek vissza az eszembe. A kis fekete embert pldul folyton ltom, +azrt beszlek rla annyit, meg aztn klnsen az egyik l maradt meg +az emlkemben. Ez valami temetkezsi remonda lehetett, mindig trappra +fogta a lpst s annyira nem viselte komolyan magt, hogy egy fordulnl +nekivadulva gaskodni kezdett s vitte magval a msik hrom lovat is, a +mint neki indult vgtatva a hegynek. Aztn egyszerre odaugrott a kis +fekete ember, belekapaszkodott a vgtat paripa orrba s kromkodott: + +--Te komisz, te diszn... + +A temet kapujig hurczolta magval a l a kis tmzsit, ott mr +belefradt s letette. A kis reg pedig, a ki--hiszen ezt mr krlbell +tudjuk--a temetsrendez volt, egyenesen odament a kocsishoz, a miben az +anym lt s valami hizelgt mondott neki, ilyenformt: + +--A kapitny ur majdnem, hogy vgtatva ment a msvilgra, hanem nekem +sikerlt szretriteni a lovat, kezt cskolom. + +...s mentnk... Szomoruan, bandukolva, mig odartnk, a hol vge van +mindennek. Ott nagyot lttek egymsutn hrmat a katonk, aztn +imdkoztunk s elindultunk haza. Anym mell a kis csmet s egy rokon +asszonysgot pakkoltam be, n pedig megindultam magamban, egy svnyen a +kocsiuttl messze. + +Itt tallkoztam Flrinnal. + + is fenn volt a temetsen, hanem hamarabb feljtt s ebbl az alkalombl +kifolylag, hogy ne mult lgyen el hiba az id, megltogatta a maga +halottait. Lenn a vlgyben lldoglt egy sir mellett s szivarozva +bmulta a vidket. A mikor ltta, hogy jvk, elm kerlt. Minden +klnsebb meghatottsg nlkl nyujtotta a kezt s a msik karjval egy +nagy krt irva bele a levegbe, a miben benne foglaltatott az egsz +temet, azt jegyezte meg, hogy: + +--Mind idekerlnk, mind, mind... + +--A bizony, mind... + +Akkor mr mentnk lefel. Flrin a teljesen kznys ember nyugalmval +jrt mellettem. Egyszerre azonban hirtelen eszbe jutott valami s +gyorsan felm fordult. + +--Egy kis szmla is maradt a kapitny ur utn. Czukor, kv, szappany, +bor... ki fogja azt most mr rendbehozni? + +--n. + +--Ht majd tirjuk, szlok az csmnek is.--Lennrl mg egyszer +visszanzett a csendes vilgra. Mr homlyos szrke volt az egsz tjk, +rereszkedni kezdett az este. Messze htul a szilfk kztt, a hol a +zsid temet hozzr a mi fldnkhz, kd gomolygott s egszen tvol, a +hova mr ugyancsak mereszsze az ember a szemt, hogy belsson, +egyetlenegy csillag ragyogott az gen, valami halvny remnysg a +halottas csendben. A temet kapujra nagy tbla volt flszegezve s +vigasztalnak az volt rirva, hogy fltmadunk. + +A kis rmny egy darabig a csillagot bmulta s mikor visszafordult, +megkopogtatta botjval a tblt. + +--Nem igaz... persze, hogy nem igaz. A mi ide be van raktrozva, az jl +el van tve. Kezeskedem rla. Nem segt itt mr semmi. Nekem flirhat +ide, amit akar. + +Akkor mr knn voltunk az utczn s mentnk hazafel. + +Egy utczban laktunk. Tlnk szmtva, a harmadik hzban volt a +Flrink boltja, az v meg az cscs, szp nagy kereskeds, heringes +hordkkal az ajt eltt. Nagy, stt s dohos reg volt a bolt, a +kzepn mindig gett egy gzlng, hogy valami kis vilgossg legyen +benne. Aztn azrt volt olyan j bolt, mert minden, de minden akadt +benne, a freval keszkentl a mustrmagig, meg kis perczentre +dolgoztak a testvrek, nem nyuztk le a brt a vevnek. + +Mikor az ablakaink alatt elmentnk, lttam, hogy benn vilgossg van a +szobkban s a sok rokon s ismers mind nlunk gylt ssze a temets +utn. Hivtam Flrint is, hogy jjjn be, azonban nem akart. + +--Flsleges az, kr, hogy msok is ott gyelegnek, a hol semmi dolguk. + +--Dehogy, rl annak az ember, ha krlveszik ilyenkor... + +--n nem... Klnben is mg el kell, hogy knyveljem a kapitny urat. + +--A szmlt? Olyan srgs? + +--Nem, az izt... a halottknyvet. Tn nem is tudja, hogy mi az? n azt +vezetem pontosan, benne van minden j emberem. Tiszta dolog, valahov +csak fl kell jegyezni, hogy mit nyer, meg mit veszt az ember a +csaldban, meg a rokonsgban, meg azok kztt, a kiket ismer. J kis +jegyzk, pontos, nzze meg... + +Nekem sem tetszett otthon a sok gyszos ember, elmentem vele a boltba. + + +II. + + +Az zlet hta mgtt kt kis udvari szoba volt a laks. Az egyikben +Tdor lakott, a fiatalabb, a msikban pedig az n emberem, az reg +Flrin. Innen nyiltak kifel az ajtk, egyik a konyhba, msik az +udvarra s a kett kztt volt a pokrczczal letertett gy, meg egy +nyitott szekrny, a miben sok ruha lgott. Alul nhny knyv is volt. +Lezrt, az esztend vgvel szpen elraktrozott nagy brs knyvek, +egyikre az volt irva: _Fknyv_, a msikra: _Pnztri napl_, meg +_ruknyv_, aztn egy msik, a mire ez a sz volt irva: _Hitelgyletek_. +Ezek kzl szedte el Flrin azt a knyvet, a miben ppen el akarta +knyvelni az apmat. + +--Mig elvgzem, lesz szives helyet foglalni--mondta s bemrtotta a +tintba a tollat s elkezdte kitlteni a rubrikkat egy res lapon, a +minek a tetejbe des apm neve volt flirva. A mikor rendbe jtt a +dologgal, a fle mell szurta fel a pennt s a knyvet egy kicsit +tovbbtasztva, hogy nyugodalmasan szradjon rajta a friss irs, +beszlni kezdett. Nem ugy, mintha helyn lett volna az esze, nem is +kivnom senkitl, hogy okos embernek tartsa Flrint, hanem mint egy +bolond, a kiben minden bolondsga mellett megmaradt mg egy kis, mg +itt-ott dereng jzansg a krllv emberi haszontalansgokkal szemben, +mint a milyen pldul a hall is, meg a szlets s egyb fzisai az +letnek. + +--Beirtam a kapitny urat. Tizenegy esztendt vesztettem rajta, de azt +hiszem, hogy azt az egy pr vet majd behozom Sturmon. + +--Ki az? + +--Itt a szomszd boltos. Sokat igr. Csupa egszsg. mbr ez a szmts +mr kezd megingani egy kicsit, mert ht a kapitny ur is sokat igrt mg +csak ezeltt kt hnappal is. Mindegy, ebben az emberben megbizom. Nem +igen volt mg beteg... + +--Hogy sokat l, azt gondolja?... + +--Nem sokat. Mindssze hatvan vet szntam neki. Ms ugyan elszmtotta +volna magt, ha ezt a nagy egszsget ltja, hanem n mr kitapasztaltam +mindent. Jn egy betegsg, aztn vge. Az ember csak ember. Hanem azrt +bizom benne. + +Halgattunk s n azon gondolkoztam, hogy kivel van dolgom. Micsoda ember +ez a Flrin? mosolyogva pislogott rem s a mikor mr megszradt +eltte az irs, a trdeire fektette a knyvet s magyarzni kezdte, hogy +mi van benne... + +--Tiszta dolog az egsz, tessk idenzni: ... honvdszzados, szletett +ebben s ebben az esztendben. Baja: mjbetegsg. llsa hozzm: rendes +vev s j ismers. Remlhet letkor! hatvan v.--Igy van ez +mindenkinl, a ki benne van a knyvben. Amolyan hatridzlet forma az +egsz. Legfllebb csak az lehet benne feltn, hogy nem pnzbe megy. De +ht csak a pnz az rtk? Krem, ht csak az a kopog ezst vagy arany +r nekem valamit? n ugy vagyok vele, hogy nem sokat adok re. Trdjk +vele Tdor. Neki sohase volt felesge, gyermeke, vgezze az zlet +dolgt, ugy sincs egyb baja, hanem n mr krltekintek erre is, arra +is, hogy miben lehet valamit csinlni. Igy pldul, ez sem +haszontalansg. + +--Nem, teljessggel nem... + +--Ugy vagyok vele, hogy szmot vetek elbb mindennel s aztn +megllapitom, hogy kire meddig szmthatok azok kzl, a kik krlttem +lnek. Ezt csak fontos tudni. Aztn bevezetem a knyvbe, nzze: Kelemen +Jnos vrosi tancsnok, koma--a szegny kis fiamat tartotta a keresztviz +al, hetven v. Ez itt ki van huzva. Idkzben elkltztt Bcsbe, most +mr semmi kzm hozz, ez a msik pedig tmlczbe kerlt csalsrt, ht +ezzel se trdm. + +--Aztn mi haszon van ebbl a knyvbl? + +--Sok, nagy haszon, engem nem rnek meglepetsek. Nlam kiegyenlti +egymst a sok eshetsg. Ha az egyik becsap s nem tartja be a hatridt, +itt marad helyette a msik. Abban tovbb remlhetek. Ha a vgn majd +sszeadom az eredmnyeket, higyje meg, jl jvk ki az zlet mellett. +Olyanforma ez, mint az olyan zletember dolga, a kinek boltja van +Budapesten, Kolozsvrt, Debreczenben, Nagyvradon, Kecskemten, +Szfiban, Belgrdban, s ha ngy helyen pang az zlet, a msik ngy +helyen virul. Nem mond csdt olyan knnyen, mint a msik, a kinek egy +raktrba van belefektetve mindene. + +Az veges ajtn, a mi a msik szobtl vlasztott el bennnket, +meglibbent a fehr fggny s a nyilson Tdor kukkantott be. Mikor +ltta, hogy odapillantok, a homloka kzepre tmasztotta a mutat ujjt +s Flrin fel integetett. + +--Nincs rendben az esze, tessk elhinni, hogy nincs rendben. + +Visszaintettem neki, hogy csak menjen onnan s nztem az reg Flrint, a +ki keresglt a knyvben s nmely ttelnl nagyon elgondolkozott. Vrtam +mg tle valamit, hogy vilgos legyen az egsz llapot. Addig mr nem +megyek haza... Egyszerre csak tallt valami rdekes megjegyzst a +knyvben, mert flderlt az arcza. + +--Azon gondolkoztam, a mivel tisztba kell jnni az embernek, hogy +micsoda komplikcziknak vagyok kitve, mg azokon fell, a melyeket mr +kitapasztaltam. Most rjttem... Nagyon kellemetlen meglepetseket +hoznak nekem a jrvnyos bajok. A mlt kolera alkalmval igen nagy +vesztesgeket llottam ki. Meg az ngyilkossgok. Nha szezonja van +ennek is. Erre csak nem lehet szmtani. Dalis szp urak stlnak az +utczn, a szjukban szivar, mosolyognak s aztn puff, puff, itt is, ott +is... Az ilyesmi teljesen kszletlenl tall. + +Betette a knyvet s csendesen rttt az klvel, mintha ez azt +jelenten, hogy: no, mra rendben van. + +Mr majdnem eltette, a mikor megint eszbe jutott valami. Rtmaszkodott +a vllamra s vizes lett a szeme, a mig beszlt. + +--Az aztn a legnagyobb baj, hogyha ksn kezdi el az ember. Akkor mr +bajos behozni nmely nagy vesztesget. Pldul ht itt van az n dolgom. +A mikor a felesgem meghalt, mg nem vezettem knyvet. Aztn jtt a +difteritisz s elvitte a gyerekeket is. Micsoda fiu volt, bizonyosan +diploms ember lett volna belle. Beleszlt, a mikor a nagy emberek +beszltek, politizlt, a tanrok mindig izentek, hogy ne hagyjam annyit +tanulni, vigyem a mezre... Ht aztn vittem a mezre, vissza sem +hoztam... Ezt nem lehet behozni. Adok mg magamnak vagy harmincz +esztendt, hanem ez is kevs. Nem, nem, teljessggel nem lehet behozni. + + + + +A LOVAK + +I. + + +Gyresknl kznsges vasrnap dleltt volt. Nem vrtak senkit. +Csendes, hangtalan volt az udvar, egy-egy ember mozgott rajta nha, +mikor a hz eltti gyepgyakat ntzni kezdte a kertsz s az istllkbl +elvezettek egy-egy lovat a kuthoz. Htulrl, a szrs kertbl tompa +puffogs hallatszott el s ott, a honnan a hang jtt, aranyos knny +polyva felleg libegett a levegben. Egy-kt rszes cspelt, olyan +szegny emberek, a kik nem vrhatjk be a nagy masint. Mikor lenn az +utcza vgn harmadszor is harangoztak a templomban, a tgas veranda +lpcsin lefel elindult a nagysgos asszony a maga rendes vasrnapi +utjra. Kicsi, flnk, amolyan gyermekforma jszg volt a nagysgos +asszony, a szltl is fltette az ember, nehogy valami ersebb rohans +kett trje derkban s aztn elvigye, hogy ne maradjon belle semmi. +Vele mentek a cseldek is s a mig vgigmentek az udvaron, a +konyhaajtbl szjttva bmult utnuk a fehrktnyes, fehrsapks +szakcs, a ki ppen valami czifra madrrl kopasztotta le a sok fnyes, +aranyos tollat. Kzben megint vistani kezdett a kut csvben a +szivatty, vedrekkel raktk krl az istllfiuk a kerekre szabott +pzsitot a kut krl s az istll tornyban, a minek olyan szp +bdogfedele volt, mint a templomnak, megszlalt egy kis csengetty, +olyanforma, mint a mi a nagy harang mellett van az unitriusoknl. + +Lassu sorjban kifel lpdeltek az ajtkon a lovak. Csupa gynyr nagy +llat, tipus mindenik a maga formjban. Kicsi fej, nyulnk, hosszu +test, agr formju paripk jttek elbb, aztn alacsonyabb, tmzsi +kanczk, kicsi fejjel, temperamentumos, ideges llatok, nyertve, +ficznkolva, aztn magas, nagyon finom test lovak, a melyeknek jrs +kzben reszketett a lbuk s fleik, megijedtek mg arra is, ha jobban +sszeharaptk a zablt, aztn olyan erszakos dgk, a melyeket kt +ficzk vezetett vgig az uton, belekapaszkodva a szijjakba. Ezek voltak +a legszebbek. Nmelyik kt lbra llott, ha csak hozzrt valamelyik +legny, flre ugrott, hogy fldre rntotta volna a lovszokat, ha inkbb +nem engednek, arra ment a merre akart s nem oda, a hova vezettk, ha +megrntottk szjban a zablt, flugrott s nyihogott, igazi vadak. +Leghtul pedig egy kis fehr lovacskt vezetett el egy gyerek s hosszu +sorban, egyesvel a szles kerti uton megindult a sok l meg a sok +cseld a kut fel. + +Mikor mr mr kigabalyodott a csavaros gruppok kzl az egsz, kijtt +Gyres is a hzbl. Utna ballagott egy hosszu fiatal ember is, a kis +urfi tanitja s belesppedt egy nagy puha szkbe a verenda korltja +mellett. Amolyan szegny dik forma fiu volt, a ki minden irnt +rdekldik, ha muszj, de legjobban szereti a csendet. Gyres kihajolt a +korlton s tgra nyitott szemekkel, mint valami gondos kasznr, +vizsglni kezdte a lovakat. Nem szlott egy szt se, pedig lett volna +mondani valja. Ez megltszott az arczn, meg mozdulatain, a mint nha +flrekapta a fejt s a tanitra pillantott. Ilyenkor azonban +elkedvetlenedett, kapkodta a nzst ide-oda, nyugtalankodott s az olyan +embernek a kellemetlensge ltszott meg rajta, a ki valami fontos +mondandjhoz publikumot keres s senki sincs krltte, a ki megrtse. +Egyszer hosszasabban nzett a tanitra s erre az flugrott a szkrl. + +--Parancsol nagysgos ur. + +--Nem, nem, semmi. Maga nem rti. Ha maga konytana a lhoz, urr +tennm. Prblja meg, tanuljon bele... + +--Bajos az, nagysgos ur... + +--Bajos, persze, hogy az... Hirtelen a kut fel meredt a szeme s +retteneteset kiltott. + +--Tdor! Te bitang! Jobbra, jobbra!--Megint a divn fel fordult s most +mr dhs volt nagyon.--A Czzr majd agyonrugta Menelaust. Rongy +paraszt, ugy cziblja a l, a hogy akarja.--Megint kifel nzett s ujra +rkiablt a legnyre.--Marha! Bolondulj meg! Tovbb, ha mondom!--S +egyszerre a nlkl hogy valami tmenetet tallt volna a dhbl idig, +lelkesedni kezdett. + +--Most nzze, most. A fekett... Ni, hogy vezeti a lovszt. Tbb esze +van, mint annak a baromnak, azt mondhatom. Megllott s ugy bmulta a +lovat, a mely akkorra mr sztugrott a tbbi kzt s kt lbra gaskodva +nyertett fl a tornczra. A formit nzze, a csipjt, meg a lbt, ht +a hogy ideszl, nem sz az, nem?... + +A dik visszasppedt a szkbe s azt mondta, hogy: de igen, igen, szp, +gynyr llat. + +--Bolond maga! Ha embert akarok ltni ezen a vidken, akkor a lovat +nzem. Az individuum, karakter, tiszta egsz. Csupa nemessg. Az akar, +az parancsol, az hasonlt hozzm, a ki ur vagyok. Csak nem akarja +melljk lltani ezeket ni. Csupa hlye, n mondom magnak. Maga se +jobb nluk. Az ember csak ember, de a l... maga ezt nem rti. Nekem itt +krskrl van egy csom fldem. Csak egyszer lttam volna, hogy a +paraszt felesel velem, ha n azt mondom, hogy igy legyen, vagy ugy, +megbecslnm az embert. A l folyton opponl. Vrbelit kell venni +belle, a milyen ez vagy az s aztn ltom, hogy mi az akarat. Ha rlk, +fldhz akar csapni, azt mondja, nem vagy olyan ur, hogy meg nyergelj, +ha beletm a sarkantyut, flugrik az gig. Ltja, olyan bolondok maguk +mind, hogy a lrl ugy beszlnek: llat, ngylbu, esze sincs. n tudom, +hogy magukat sarkantyuzom, tm, rugom, a mikor nekem tetszik s egyszer +se nyertettek ellenem, ht maguk-e az emberek, vagy a l? + +Valsggal nkivletben kitrta a karjait, mintha maghoz akarta volna +lelni az istllkat is. + +--Drgim... + + +II. + + +Lenn az utcza vgn ujra harangozni kezdtek. Vge volt a templomnak s +nagyon halk, a levegn tszremlett hangokban valami olyast lehetett +hallani a templomi nekbl, hogy: tged Isten dicsrnk... Ketten, +hrman, szpen egyms mellett flfel jttek az emberek, aztn meg a +lnyok, asszonyok, tiszta, szp nneplben s a sok hiv ember mgtt mg +lenn a meredkes utcza vgn ltszott a kicsi nagysgos asszony a +cseldekkel, a mint hazafel tipeg. A nlkl, hogy a vonsaiba +belelthatott volna az ember, megltszott az arczn a hivknl +templomozs utn elkvetkez meghatottsg, a mint jtt szp csendesen s +nzte maga eltt az utat alzatosan, az Isten szolgllenyhoz +illendsgeskppen. A cseldek is ilyenformn igyekeztek utna. + +Benn az udvarban ezalatt vgeztek a csplssel a rszesek. A +polyvafelleg lassan-lassan albbszllott, mig bele nem kapaszkodott egy +szlpszma s el nem hordta az egszet s az emberek bejttek az udvarba, +hogy osztozzanak. Mikor a nagysgos ur el jrultak a krelemmel, az +nagyon dhbe jtt. + +--Vasrnap? Hogy n majd odallok nektek vkt mregetni?... +Pusztuljatok mindjrt... + +Egy reg paraszt elcziheldtt a tbbi kzl, hogy majd megfelel, de a +mikor mr beszlnie kellett volna, mg mindig csak a kalapjt forgatta a +kezei kztt nagy zavarban s motyogott, hogy ugy, meg ugy, vasrnap is +enni kell, meg az urnak knny, annak nincsen klnbsg a pnzben meg +az idejben... Htul elvezettk mr a lovakat. A sor eleje mr eltnt az +istll fekete szjban, a mikor egy magas, karcs fekete paripa az +utolsk kzl kirntotta a ktfk szrt a lovsz kezbl s +visszanyargalt a torncz fel. Rohantban harsnyan rhgtt. A +parasztok a torncz falhoz lapultak elle s az reg keresztet vetett +magra. + +--Vge, vge... agyontapos... + +Az ur fenn az erklyen egyszerre elfeledkezett rluk s mosolyogva, +ragyog arczczal csak a lovat nzte. Az llat nyihogva kaplta a fldet +s nagyokat fujt a porba. Mintha csak j reggelt akart volna mondani. +Mikor a kocsisok utna futottak, ezeknek is az arczba fujta orrbl a +forr gzt s a nlkl, hogy megfogtk volna a fk szrt, elindult +elttk az istll fel. Gyres ersen megfogta a tanit kabtjt s +elbb a mg mindig a torncz alatt szorong parasztokra mutatott, azutn +meg a l utn mosolygott. + +--Noht, lssa. Hogy elrmlt ez a sok bamba. Utlatos... Ht emberek +ezek?... Mikor lenn megint szervezkedni kezdtek a parasztok, hogy ell +kezdjk az gyket s az reg ujra hebegni kezdett, rettenetes dhbe +jtt... + +--Most mr elg. Kihozom a botot s sztverek kztetek. Mars! Ki innen! + +A parasztok lassan huzdtak a kapu fel. Mikor mr j messze voltak, +megllottak egy perczre, mint a kivert llatok s sszerffentek. + +--Megbnja mg... Nem lesz ez mindig igy. + +--Tbbet r neki egy lova, mint mi mind... + +Fenn a tornczon pedig ujra lelkesedni kezdett Gyres. Karonfogta a +tantt s huzta maga utn. + +--Jjjn, jjjn.--Mig tmentek az udvaron, ppen befordult a kapun a +nagysgos asszony. A tant ksznt s oda akart menni, de Gyres nem +engedte. Oda se nzett az asszony fel, hanem nekipirulva, lzasan ment +a maga utn utjn, maga utn vonszolva a fekete kabtos, hosszu fit. Az +istll ajtban megllott, nagyot kiltott: + +--Czzr! Menelaus! + +Mikor a lovak nyertve feleltek, a fiuhoz fordult. + +--Hallja! Hallja!--Egyik lovtl a msikhoz szaladglt, simogatta ket, +nmelyikkel beszlgetni kezdett.--Hogy vagy? J volt a zab, a +szna?--Nzze, a szeme beszl, ht nzze! Itt ez a csillog pont az +rm, itt a msiknl a sttes folt, ez a kis elhomlyosods ppen a +pillk alatt, az a bnat.--Valami baja van. No mi az, mrt sirsz? +Hallja, a msik hogy kaczag. Mennyire szeretnek.--Egy nagyszgy pejnek +tlelte a nyakt. Az ers, nagy llat flkapta a levegbe s lbzni +kezdte. Gyres kaczagott.--Igy, igy mulassunk.--Egyszerre eleresztette a +l nyakt s leesett a friss alomba a jszol mell. A l flreugrott, a +tant meg a kocsisok megijedtek, de a gazda befekdt mg mlyebben a +szalmba, behunyta a szemeit is s boldogan elnyult a l eltt, a mely +most mr idegesen szaglszni kezdte, mintha idegen volna. + +--Ne rugjl agyon reg, ne rugjl... + +A tant kiablni kezdett. + +--Jjjn nagysgos ur, jjjn. + +--Maga nem rti, nem rti... + +A tant mr kezdte rteni. Megijedt tle. Azt gondolta, hogy most +visszaviszi ezt az embert a hzba, azutn fut, amerre lt. Nem marad egy +fedl alatt az ilyen bolonddal. Rmlten cziblta fl a szalmrl az +istllgzbe belebdult embert s ugy lkdste maga eltt, mint a +gyermeket. + +Az udvaron megint ott lzengett nhny paraszt. A rszesek jttek +vissza, mg egyszer megbeszlni az osztozkods dolgt. Azt mondtk, hogy +nekik a malomba kell menni. Ha most elindul az ember, akkor se rkezik +vissza holnap reggelig a liszttel. Nagyon megbmultk a nagysgos urat s +abbl, ahogy a fekete kabtos hosszu ember elbnt vele, lttk, hogy +megint csak nem beszlhetik meg az osztozkods dolgt. + +--Pedig semmi se volna az egsz. Kt zsk neki, egy zsk neknk, megint +kett neki, aztn egy neknk.--A hogy a kezeit a levegben lblta, +mintha a zskokat czipeln, hamar eligaztotta az osztozst, hanem ht a +valsgban nem megy az olyan knnyen. Most mr elkeseredve, csendes +dhhel mentek el. + +--A szegny ember kutya neki. Majd egyszer csak megjrja. + +--Segtnek abban a lovak is. + + +III. + + +Azutn egy darabig beteg volt Gyres. Valami rtelmetlen betegsge +akadt. Az orvosok se igen tudtak kiokosodni belle. Egy csom +jeges-zacskt raktak a fejre, szrps, melygs orvossgokkal teli +kanalakat erltettk be az sszeszortott fogai kz, de a mellett +naprl-napra semmi ujat se tudtak mondani a nagysgos asszonynak, ha az +ura llapotrl krdezskdtt. Mr az Istennel is kezdtek elhozakodni, +a mikor pedig a doktor, akrhogyan is szjra veszi az Isten nevt, +akkor baj van. + +Azutn azonban mgis csak segtett az Isten. A beteg lassan-lassan fl +is kelt az gybl. Rtmaszkodott a nyurga dikra s a mikor sttt a +nap, mr ki is stltak. Azrt mg nagyon gynge volt. Egy darabig +tartotta magt, aztn egyszerre sszeesett benne az er, nygtt, srt +s shajtozott a lovai utn, meleg dlelttkn kilt a tornczra s +vgig nzte az itatst. Ilyenkor klnsen fszkeldtt a helyn s +sokszor elfulladt a hangja, mig r akart kiablni egy-egy kocsisra, a ki +ugy vezette ki a lovat, mintha tehenet huzna maga utn. A doktorokkal +pedig veszekedett, hogy lra akar lni, hajtani akar, az istllba akar. +Egyszer aztn nagysokra megengedtk neki, hogy lovagoljon. A nagysgos +asszony kis fehr kanczjt nyergeltk meg neki. A mikor elvezettk a +lovat, sirnkozni s nyszrgni kezdett a nagysgos ur, mint egy +gyermek. + +--Mirt nem ltetnek brnyra, vagy valami juhszkutyra? Ezt a kis +rongyot hozzk ide. Letrik a dereka... + +Ktfell tartottk, amig elhelyezkedett a nyeregben. Amikor elindult mr +mosolygott. Kezdte jl rezni magt a nyeregben. Egyszerre csak +megindult lassan trappba, aztn ki a kapun s a tornczrl mr csak +annyit lttak, hogy galoppba iramodott a megrmlt kis fehr lovacska s +eltnt az utcza vgn. + +A nagysgos asszony nagyon megijedt. Lihegve szaladt le az istllba s +rkiltott az els lovszra, a ki a jszol mellett csorgott. + +--Vincze! Lra hamar. Nyargalj a nagysgos ur utn, tudod milyen gynge. + +A nagysgos ur pedig mr jtt vissza. Reszketett alatta a l, a zablrl +tenyrnyi czafatokban szakadt le a tajtk, a lovasnak pedig a +boldogsgba belebgyadt a szeme, ragyogott az arcza. Egyenesen +belovagolt az istllba s parancsolni kezdett. + +--El a kocsit, az enyimet. Kettt ell, hrmat a rud mell... +Vadakat... l legyen, nem szamr... Czzr, Menelaus, Did, a rud +mell... Hozd le az ostoromat... Replni akarok... + +Amikor ltta, hogy nem sietnek s a sok kocsis sszebmul, a zekje +zsebbl elrntotta a revolvert. + +--Agyonllek kutya, ha gondolkozol mikor n beszlek.--Mr ltt is. A +goly elsivtott az egyik lovsz fle mellett s tompa koppanssal +lehullott a falrl. + +Erre sztszaladt mindenki, csak az asszony maradt ott. Krlelni kezdte a +nekibolondult embert. + +--Ne mg. Kt-hrom ht mulva... + +Gyres r se nzett. Trelmetlenl tappogott az agyagos padln s nzte, +hogyan vezetik el a lovakat. Egy inas lehozta az ostort. A kezbe +vette, nzte, hogyan hajlik, aztn kiment az istll el, egyet-kettt +kongatott vele a levegben, de trelmetlenl, inkbb csak azrt, hogy +teljk az id. Azalatt azt nzte, hogy hogyan fognak be. Elhuztak egy +kt kerek kis kocsit, a mi egyb sem volt, mint kerk, meg egy ls s +elje sorakoztattk a lovakat, csupa pihent llatot, mindeniket egy-egy +lovsz tartotta fken. Az asszony krlszaladglt s a mikor ltta, hogy +csakugyan nem trfa a dolog, segtsgrt kiablt. + +--Doktor! Doktor! + +Nem jtt senki s mr elkszlt a fogat. A lovak nyihogva gaskodtak, mg +egy pr szijat kellett becsatolni, de Gyres mr felugrott az lsbe. +Pillanat alatt rendbeszedte kezben a gyeplszrakat, egy szempillanatra +felllott, kieresztette az ostort, vadat, hangosat kiltott, a miben +azonban benne volt minden szenvedlye, a mit az eltte toporzkol +llatok irnt rzett, lovszok sztugrltak elle s a kt nagy kerk +rlt iramodsban kikanyarodott az udvarrl. A kicsi asszony szjttva +bmult utna s a mikor a port se ltta, egyszerre, mintha csak most +bredt volna fel a kbultsgbl, trdre esett az istll eltt s +imdkozni kezdett.--Miatynk, ki vagy a mennyekben...--Nem tudta tovbb +mondani, megkapta hirtelen a sejts s jajgatva szaladni kezdett. A +kapunl mr elhagyta az ereje s csak nygtt. + +--Sohase jn vissza... vge, vge... + +Gyres pedig rohant. Egyszer megakarta trlni a homlokt s ezzel +leverte a fejrl a kalapot. Betegsge alatt megntt a haja s most +lobogott utna a levegben. Lbait nekifesztette a kocsi deszkjnak s +ersen tartotta a gyeplt. A mikor a keze fradni kezdett, engedett. A +falu vgn bekanyarodott a tarlba. A mint ott rohant vgig, egy-egy +rgn magasra ugrott vele a kocsi. Mg mindg nem rohantak elg vadul a +lovak. Most mr a gyeplvel nem is sokat trdtt, csak az ostorral +cserdtett be egyszer-egyszer az llatok kz s htravetette magt a +keskeny prnra, hogy csak ugy uszott elre s a lovakat nzte, hogy +hogyan vgtattak a fldekbe, a messzibe, a semmibe s egy-egy pillanatra +behunyta a szemt, mint a gyermek a mikor hintzik. + +Messzire egy vesszkertst pillantott meg. Most mr akadlyt akart, +valamit, a mit keresztl trjn. Arra fordtotta a lovakat s +nkvletben ltta, hogy most mr mindjrt ott vannak, nekimennek. Ujra +flllott vrta, a mig odarnek, hogy keresztlgzolnak majd ezen a +semmin, valami rongy parasztnak az sszelopkodott korltjn... egy +pillanatig azt is ltta, hogyan buknak egymsra a kocsi eltt a lovak s +aztn is beesett kzjk. + +Mr nem tudta megklnbztetni a sok kzl, hogy melyik l az, a +melyiknek a kemny czombjra ejtette le a fejt... Mg rezte, hogy a +mellbe, meg az oldalba rug valamelyik llat a sok kzl, de a mire +krl akart nzni, az agyt tomptotta el egy patk, a mi belemlyedt a +fejbe. Mg nygtt, a mikor kiszaladt segtsgnek a paraszt. + + + + + + +End of Project Gutenberg's Thury Zoltn sszes mvei, vol. I, by Zoltn Thury + +*** END OF THIS PROJECT GUTENBERG EBOOK THURY ZOLTN SSZES MVEI, VOL. I *** + +***** This file should be named 19749-0.txt or 19749-0.zip ***** +This and all associated files of various formats will be found in: + http://www.gutenberg.org/1/9/7/4/19749/ + +Produced by Tams Rth, Szever Pl and the Online +Distributed Proofreading Team. With special thanks to the +library of Pcs, especially to the director, Jzsef +Kereszturi for the help in selecting and borrowing the +books. + + +Updated editions will replace the previous one--the old editions +will be renamed. + +Creating the works from public domain print editions means that no +one owns a United States copyright in these works, so the Foundation +(and you!) can copy and distribute it in the United States without +permission and without paying copyright royalties. Special rules, +set forth in the General Terms of Use part of this license, apply to +copying and distributing Project Gutenberg-tm electronic works to +protect the PROJECT GUTENBERG-tm concept and trademark. Project +Gutenberg is a registered trademark, and may not be used if you +charge for the eBooks, unless you receive specific permission. If you +do not charge anything for copies of this eBook, complying with the +rules is very easy. You may use this eBook for nearly any purpose +such as creation of derivative works, reports, performances and +research. They may be modified and printed and given away--you may do +practically ANYTHING with public domain eBooks. Redistribution is +subject to the trademark license, especially commercial +redistribution. + + + +*** START: FULL LICENSE *** + +THE FULL PROJECT GUTENBERG LICENSE +PLEASE READ THIS BEFORE YOU DISTRIBUTE OR USE THIS WORK + +To protect the Project Gutenberg-tm mission of promoting the free +distribution of electronic works, by using or distributing this work +(or any other work associated in any way with the phrase "Project +Gutenberg"), you agree to comply with all the terms of the Full Project +Gutenberg-tm License (available with this file or online at +http://gutenberg.org/license). + + +Section 1. General Terms of Use and Redistributing Project Gutenberg-tm +electronic works + +1.A. By reading or using any part of this Project Gutenberg-tm +electronic work, you indicate that you have read, understand, agree to +and accept all the terms of this license and intellectual property +(trademark/copyright) agreement. If you do not agree to abide by all +the terms of this agreement, you must cease using and return or destroy +all copies of Project Gutenberg-tm electronic works in your possession. +If you paid a fee for obtaining a copy of or access to a Project +Gutenberg-tm electronic work and you do not agree to be bound by the +terms of this agreement, you may obtain a refund from the person or +entity to whom you paid the fee as set forth in paragraph 1.E.8. + +1.B. "Project Gutenberg" is a registered trademark. It may only be +used on or associated in any way with an electronic work by people who +agree to be bound by the terms of this agreement. There are a few +things that you can do with most Project Gutenberg-tm electronic works +even without complying with the full terms of this agreement. See +paragraph 1.C below. There are a lot of things you can do with Project +Gutenberg-tm electronic works if you follow the terms of this agreement +and help preserve free future access to Project Gutenberg-tm electronic +works. See paragraph 1.E below. + +1.C. The Project Gutenberg Literary Archive Foundation ("the Foundation" +or PGLAF), owns a compilation copyright in the collection of Project +Gutenberg-tm electronic works. Nearly all the individual works in the +collection are in the public domain in the United States. If an +individual work is in the public domain in the United States and you are +located in the United States, we do not claim a right to prevent you from +copying, distributing, performing, displaying or creating derivative +works based on the work as long as all references to Project Gutenberg +are removed. Of course, we hope that you will support the Project +Gutenberg-tm mission of promoting free access to electronic works by +freely sharing Project Gutenberg-tm works in compliance with the terms of +this agreement for keeping the Project Gutenberg-tm name associated with +the work. You can easily comply with the terms of this agreement by +keeping this work in the same format with its attached full Project +Gutenberg-tm License when you share it without charge with others. + +1.D. The copyright laws of the place where you are located also govern +what you can do with this work. Copyright laws in most countries are in +a constant state of change. If you are outside the United States, check +the laws of your country in addition to the terms of this agreement +before downloading, copying, displaying, performing, distributing or +creating derivative works based on this work or any other Project +Gutenberg-tm work. The Foundation makes no representations concerning +the copyright status of any work in any country outside the United +States. + +1.E. Unless you have removed all references to Project Gutenberg: + +1.E.1. The following sentence, with active links to, or other immediate +access to, the full Project Gutenberg-tm License must appear prominently +whenever any copy of a Project Gutenberg-tm work (any work on which the +phrase "Project Gutenberg" appears, or with which the phrase "Project +Gutenberg" is associated) is accessed, displayed, performed, viewed, +copied or distributed: + +This eBook is for the use of anyone anywhere at no cost and with +almost no restrictions whatsoever. You may copy it, give it away or +re-use it under the terms of the Project Gutenberg License included +with this eBook or online at www.gutenberg.org + +1.E.2. If an individual Project Gutenberg-tm electronic work is derived +from the public domain (does not contain a notice indicating that it is +posted with permission of the copyright holder), the work can be copied +and distributed to anyone in the United States without paying any fees +or charges. If you are redistributing or providing access to a work +with the phrase "Project Gutenberg" associated with or appearing on the +work, you must comply either with the requirements of paragraphs 1.E.1 +through 1.E.7 or obtain permission for the use of the work and the +Project Gutenberg-tm trademark as set forth in paragraphs 1.E.8 or +1.E.9. + +1.E.3. If an individual Project Gutenberg-tm electronic work is posted +with the permission of the copyright holder, your use and distribution +must comply with both paragraphs 1.E.1 through 1.E.7 and any additional +terms imposed by the copyright holder. Additional terms will be linked +to the Project Gutenberg-tm License for all works posted with the +permission of the copyright holder found at the beginning of this work. + +1.E.4. Do not unlink or detach or remove the full Project Gutenberg-tm +License terms from this work, or any files containing a part of this +work or any other work associated with Project Gutenberg-tm. + +1.E.5. Do not copy, display, perform, distribute or redistribute this +electronic work, or any part of this electronic work, without +prominently displaying the sentence set forth in paragraph 1.E.1 with +active links or immediate access to the full terms of the Project +Gutenberg-tm License. + +1.E.6. You may convert to and distribute this work in any binary, +compressed, marked up, nonproprietary or proprietary form, including any +word processing or hypertext form. However, if you provide access to or +distribute copies of a Project Gutenberg-tm work in a format other than +"Plain Vanilla ASCII" or other format used in the official version +posted on the official Project Gutenberg-tm web site (www.gutenberg.org), +you must, at no additional cost, fee or expense to the user, provide a +copy, a means of exporting a copy, or a means of obtaining a copy upon +request, of the work in its original "Plain Vanilla ASCII" or other +form. Any alternate format must include the full Project Gutenberg-tm +License as specified in paragraph 1.E.1. + +1.E.7. Do not charge a fee for access to, viewing, displaying, +performing, copying or distributing any Project Gutenberg-tm works +unless you comply with paragraph 1.E.8 or 1.E.9. + +1.E.8. You may charge a reasonable fee for copies of or providing +access to or distributing Project Gutenberg-tm electronic works provided +that + +- You pay a royalty fee of 20% of the gross profits you derive from + the use of Project Gutenberg-tm works calculated using the method + you already use to calculate your applicable taxes. The fee is + owed to the owner of the Project Gutenberg-tm trademark, but he + has agreed to donate royalties under this paragraph to the + Project Gutenberg Literary Archive Foundation. Royalty payments + must be paid within 60 days following each date on which you + prepare (or are legally required to prepare) your periodic tax + returns. Royalty payments should be clearly marked as such and + sent to the Project Gutenberg Literary Archive Foundation at the + address specified in Section 4, "Information about donations to + the Project Gutenberg Literary Archive Foundation." + +- You provide a full refund of any money paid by a user who notifies + you in writing (or by e-mail) within 30 days of receipt that s/he + does not agree to the terms of the full Project Gutenberg-tm + License. You must require such a user to return or + destroy all copies of the works possessed in a physical medium + and discontinue all use of and all access to other copies of + Project Gutenberg-tm works. + +- You provide, in accordance with paragraph 1.F.3, a full refund of any + money paid for a work or a replacement copy, if a defect in the + electronic work is discovered and reported to you within 90 days + of receipt of the work. + +- You comply with all other terms of this agreement for free + distribution of Project Gutenberg-tm works. + +1.E.9. If you wish to charge a fee or distribute a Project Gutenberg-tm +electronic work or group of works on different terms than are set +forth in this agreement, you must obtain permission in writing from +both the Project Gutenberg Literary Archive Foundation and Michael +Hart, the owner of the Project Gutenberg-tm trademark. Contact the +Foundation as set forth in Section 3 below. + +1.F. + +1.F.1. Project Gutenberg volunteers and employees expend considerable +effort to identify, do copyright research on, transcribe and proofread +public domain works in creating the Project Gutenberg-tm +collection. Despite these efforts, Project Gutenberg-tm electronic +works, and the medium on which they may be stored, may contain +"Defects," such as, but not limited to, incomplete, inaccurate or +corrupt data, transcription errors, a copyright or other intellectual +property infringement, a defective or damaged disk or other medium, a +computer virus, or computer codes that damage or cannot be read by +your equipment. + +1.F.2. LIMITED WARRANTY, DISCLAIMER OF DAMAGES - Except for the "Right +of Replacement or Refund" described in paragraph 1.F.3, the Project +Gutenberg Literary Archive Foundation, the owner of the Project +Gutenberg-tm trademark, and any other party distributing a Project +Gutenberg-tm electronic work under this agreement, disclaim all +liability to you for damages, costs and expenses, including legal +fees. YOU AGREE THAT YOU HAVE NO REMEDIES FOR NEGLIGENCE, STRICT +LIABILITY, BREACH OF WARRANTY OR BREACH OF CONTRACT EXCEPT THOSE +PROVIDED IN PARAGRAPH F3. YOU AGREE THAT THE FOUNDATION, THE +TRADEMARK OWNER, AND ANY DISTRIBUTOR UNDER THIS AGREEMENT WILL NOT BE +LIABLE TO YOU FOR ACTUAL, DIRECT, INDIRECT, CONSEQUENTIAL, PUNITIVE OR +INCIDENTAL DAMAGES EVEN IF YOU GIVE NOTICE OF THE POSSIBILITY OF SUCH +DAMAGE. + +1.F.3. LIMITED RIGHT OF REPLACEMENT OR REFUND - If you discover a +defect in this electronic work within 90 days of receiving it, you can +receive a refund of the money (if any) you paid for it by sending a +written explanation to the person you received the work from. If you +received the work on a physical medium, you must return the medium with +your written explanation. The person or entity that provided you with +the defective work may elect to provide a replacement copy in lieu of a +refund. If you received the work electronically, the person or entity +providing it to you may choose to give you a second opportunity to +receive the work electronically in lieu of a refund. If the second copy +is also defective, you may demand a refund in writing without further +opportunities to fix the problem. + +1.F.4. Except for the limited right of replacement or refund set forth +in paragraph 1.F.3, this work is provided to you 'AS-IS' WITH NO OTHER +WARRANTIES OF ANY KIND, EXPRESS OR IMPLIED, INCLUDING BUT NOT LIMITED TO +WARRANTIES OF MERCHANTIBILITY OR FITNESS FOR ANY PURPOSE. + +1.F.5. Some states do not allow disclaimers of certain implied +warranties or the exclusion or limitation of certain types of damages. +If any disclaimer or limitation set forth in this agreement violates the +law of the state applicable to this agreement, the agreement shall be +interpreted to make the maximum disclaimer or limitation permitted by +the applicable state law. The invalidity or unenforceability of any +provision of this agreement shall not void the remaining provisions. + +1.F.6. INDEMNITY - You agree to indemnify and hold the Foundation, the +trademark owner, any agent or employee of the Foundation, anyone +providing copies of Project Gutenberg-tm electronic works in accordance +with this agreement, and any volunteers associated with the production, +promotion and distribution of Project Gutenberg-tm electronic works, +harmless from all liability, costs and expenses, including legal fees, +that arise directly or indirectly from any of the following which you do +or cause to occur: (a) distribution of this or any Project Gutenberg-tm +work, (b) alteration, modification, or additions or deletions to any +Project Gutenberg-tm work, and (c) any Defect you cause. + + +Section 2. Information about the Mission of Project Gutenberg-tm + +Project Gutenberg-tm is synonymous with the free distribution of +electronic works in formats readable by the widest variety of computers +including obsolete, old, middle-aged and new computers. It exists +because of the efforts of hundreds of volunteers and donations from +people in all walks of life. + +Volunteers and financial support to provide volunteers with the +assistance they need, is critical to reaching Project Gutenberg-tm's +goals and ensuring that the Project Gutenberg-tm collection will +remain freely available for generations to come. In 2001, the Project +Gutenberg Literary Archive Foundation was created to provide a secure +and permanent future for Project Gutenberg-tm and future generations. +To learn more about the Project Gutenberg Literary Archive Foundation +and how your efforts and donations can help, see Sections 3 and 4 +and the Foundation web page at http://www.pglaf.org. + + +Section 3. Information about the Project Gutenberg Literary Archive +Foundation + +The Project Gutenberg Literary Archive Foundation is a non profit +501(c)(3) educational corporation organized under the laws of the +state of Mississippi and granted tax exempt status by the Internal +Revenue Service. The Foundation's EIN or federal tax identification +number is 64-6221541. Its 501(c)(3) letter is posted at +http://pglaf.org/fundraising. Contributions to the Project Gutenberg +Literary Archive Foundation are tax deductible to the full extent +permitted by U.S. federal laws and your state's laws. + +The Foundation's principal office is located at 4557 Melan Dr. S. +Fairbanks, AK, 99712., but its volunteers and employees are scattered +throughout numerous locations. Its business office is located at +809 North 1500 West, Salt Lake City, UT 84116, (801) 596-1887, email +business@pglaf.org. Email contact links and up to date contact +information can be found at the Foundation's web site and official +page at http://pglaf.org + +For additional contact information: + Dr. Gregory B. Newby + Chief Executive and Director + gbnewby@pglaf.org + + +Section 4. Information about Donations to the Project Gutenberg +Literary Archive Foundation + +Project Gutenberg-tm depends upon and cannot survive without wide +spread public support and donations to carry out its mission of +increasing the number of public domain and licensed works that can be +freely distributed in machine readable form accessible by the widest +array of equipment including outdated equipment. Many small donations +($1 to $5,000) are particularly important to maintaining tax exempt +status with the IRS. + +The Foundation is committed to complying with the laws regulating +charities and charitable donations in all 50 states of the United +States. Compliance requirements are not uniform and it takes a +considerable effort, much paperwork and many fees to meet and keep up +with these requirements. We do not solicit donations in locations +where we have not received written confirmation of compliance. To +SEND DONATIONS or determine the status of compliance for any +particular state visit http://pglaf.org + +While we cannot and do not solicit contributions from states where we +have not met the solicitation requirements, we know of no prohibition +against accepting unsolicited donations from donors in such states who +approach us with offers to donate. + +International donations are gratefully accepted, but we cannot make +any statements concerning tax treatment of donations received from +outside the United States. U.S. laws alone swamp our small staff. + +Please check the Project Gutenberg Web pages for current donation +methods and addresses. Donations are accepted in a number of other +ways including checks, online payments and credit card donations. +To donate, please visit: http://pglaf.org/donate + + +Section 5. General Information About Project Gutenberg-tm electronic +works. + +Professor Michael S. Hart is the originator of the Project Gutenberg-tm +concept of a library of electronic works that could be freely shared +with anyone. For thirty years, he produced and distributed Project +Gutenberg-tm eBooks with only a loose network of volunteer support. + + +Project Gutenberg-tm eBooks are often created from several printed +editions, all of which are confirmed as Public Domain in the U.S. +unless a copyright notice is included. Thus, we do not necessarily +keep eBooks in compliance with any particular paper edition. + + +Most people start at our Web site which has the main PG search facility: + + http://www.gutenberg.org + +This Web site includes information about Project Gutenberg-tm, +including how to make donations to the Project Gutenberg Literary +Archive Foundation, how to help produce our new eBooks, and how to +subscribe to our email newsletter to hear about new eBooks. diff --git a/19749-8.zip b/19749-8.zip Binary files differnew file mode 100644 index 0000000..ec7f71e --- /dev/null +++ b/19749-8.zip diff --git a/19749-h.zip b/19749-h.zip Binary files differnew file mode 100644 index 0000000..85db645 --- /dev/null +++ b/19749-h.zip diff --git a/19749-h/19749-h.htm b/19749-h/19749-h.htm new file mode 100644 index 0000000..135e478 --- /dev/null +++ b/19749-h/19749-h.htm @@ -0,0 +1,7365 @@ +<!DOCTYPE HTML PUBLIC "-//W3C//DTD HTML 4.01//EN" "http://www.w3.org/TR/html4/strict.dtd"> +<HTML> +<HEAD> +<TITLE>Thury Zoltán összes művei - 1. kötet</TITLE> +<META http-equiv=Content-Type content="text/html; charset=iso-8859-2"> +<STYLE type=text/css> +P {MARGIN-TOP: 0.75em; MARGIN-BOTTOM: 0.75em; TEXT-ALIGN: justify} +H1 {CLEAR: both; TEXT-ALIGN: center} +H2 {CLEAR: both; TEXT-ALIGN: center} +H3 {CLEAR: both; TEXT-ALIGN: center} +H4 {CLEAR: both; TEXT-ALIGN: center} +H5 {CLEAR: both; TEXT-ALIGN: center} +H6 {CLEAR: both; TEXT-ALIGN: center} +HR {CLEAR: both; MARGIN: 2em auto; WIDTH: 33%} +A:link {COLOR: #0000ff; TEXT-DECORATION: none} +LINK {COLOR: #0000ff; TEXT-DECORATION: none} +A:visited {COLOR: #0000ff; TEXT-DECORATION: none} +TABLE {MARGIN-LEFT: auto; MARGIN-RIGHT: auto} +BODY {MARGIN-LEFT: 10%; MARGIN-RIGHT: 10%; max-width: 40em} +.center {TEXT-ALIGN: center} +.u {TEXT-DECORATION: underline} +.caption {FONT-WEIGHT: bold} +.figcenter {MARGIN: auto; TEXT-ALIGN: center} +.poem {MARGIN-LEFT: 20%; MARGIN-RIGHT: 20%; max-width: 30em} +HR.full {WIDTH: 100%} +PRE {FONT-SIZE: 8pt} +</STYLE> +</HEAD> +<BODY> + + +<pre> + +Project Gutenberg's Thury Zoltn sszes mvei, vol. I, by Zoltn Thury + +This eBook is for the use of anyone anywhere at no cost and with +almost no restrictions whatsoever. You may copy it, give it away or +re-use it under the terms of the Project Gutenberg License included +with this eBook or online at www.gutenberg.org + + +Title: Thury Zoltn sszes mvei, vol. I + Ketty s egyb elbeszlsek + +Author: Zoltn Thury + +Release Date: November 10, 2006 [EBook #19749] + +Language: Hungarian + +Character set encoding: ISO-8859-2 + +*** START OF THIS PROJECT GUTENBERG EBOOK THURY ZOLTN SSZES MVEI, VOL. I *** + + + + +Produced by Tams Rth, Szever Pl and the Online +Distributed Proofreading Team. With special thanks to the +library of Pcs, especially to the director, Jzsef +Kereszturi for the help in selecting and borrowing the +books. + + + + + + +</pre> + +<HR style="WIDTH: 100%"> +<H2>THURY ZOLTÁN</H2> +<H1>ÖSSZES MŰVEI</H1> +<P> </P> +<P> </P> +<H3>ELSŐ KÖTET</H3> +<H3>KETTY ÉS EGYÉB ELBESZÉLÉSEK</H3> +<P> </P> +<P> </P> +<P> </P> +<H5>Nyomatott a kiadó Kner Izidor könyvnyomdájában</H5> +<P> </P> +<H5>GYOMA</H5> +<H4>1908</H4> +<HR style="WIDTH: 70%"> +<H2>TARTALOMJEGYZÉK</H2> +<P class=center><BR> +<A href="#1">Ketty</A><BR> +<A href="#2">A sztrájk</A><BR> +<A href="#3">A sütemény</A><BR> +<A href="#4">Kőművesek</A><BR> +<A href="#5">Becsület</A><BR> +<A href="#6">Az egér</A><BR> +<A href="#7">A legszegényebb vértanú</A><BR> +<A href="#8">A vacsora</A><BR> +<A href="#9">A miniszter vendégei</A><BR> +<A href="#10">A hatodik</A><BR> +<A href="#11">Az ezred</A><BR> +<A href="#12">A gyermek</A><BR> +<A href="#13">Kálvária</A><BR> +<A href="#14">Az igazság</A><BR> +<A href="#15">Anna</A><BR> +<A href="#16">A vasut</A><BR> +<A href="#17">Urak és parasztok</A><BR> +<A href="#18">Este</A><BR> +<A href="#19">Éjjel</A><BR> +<A href="#20">Orvosságok</A><BR> +<A href="#21">Szerencsétlenség</A><BR> +<A href="#22">A botrány</A><BR> +<A href="#23">A két Glubovitz</A><BR> +<A href="#24">A komponista</A><BR> +<A href="#25">A szerző</A><BR> +<A href="#26">Rubin urnál</A><BR> +<A href="#27">Az öregrendü ur</A><BR> +<A href="#28">A tisztességes emberek</A><BR> +<A href="#29">Az utolsó órában</A><BR> +<A href="#30">Két boltos</A><BR> +<A href="#31">Tercsa néni gyermeket nevel</A><BR> +<A href="#32">Logika</A><BR> +<A href="#33">Át kell dolgozni a könyvet</A><BR> +<A href="#34">Sötétség</A><BR> +<A href="#35">A király és a pipacs</A><BR> +<A href="#36">A farkas</A><BR> +<A href="#37">A két fiu</A><BR> +<A href="#38">Raffay tisztelendő ur</A><BR> +<A href="#39">A specziálista</A><BR> +<A href="#40">A Flórián filozófiája</A><BR> +<A href="#41">A lovak</A></P> +<HR style="WIDTH: 70%"> +<H3><A name="1"></A>KETTY</H3> +<H3>I.</H3> +<P>A bürgerstrassei nagy czivilkaszárnya dobrakerült s jó olcsón jutott +hozzá a szép nagy házhoz valami Huber nevü vastag, goromba képű bajor. A +müncheni házakon nagyon sok az adósság, annak esett áldozatul a +czivilkaszárnya is. Nem valami túlságosan nagy épület ez, hanem a +környezet kunyhói közül ugy kiemelkedik a négy emeletével, mint a milyen +nagy egy hegy a hangyazsombék mellett—és szabályos, mint egy koczka, +nincs rajta semmi felesleges. A falait már megszürkítette a sok hó és +eső s csupa szűk, munkásemberek számára épített lakosztály miatt lett +kaszárnya a neve. Huber ur másnap beköltözködött a földszintre s +minthogy meg akarta ismerni a lakóit, mindjárt ebéd után behivatta a +házmesternét.</P> +<P>—No csak őszintén rukkoljon ki mindennel. Fizetnek a lakók?</P> +<P>—Hát igen, igen—hümmögött az asszony.</P> +<P>—Pontosan?</P> +<P>—Igen, igen... Látszott, hogy szeretne el is hallgatni valamit, ez az +ember nem ugy néz ki, mint aki kegyelmet ismer a lakókkal szemben, de +Huber ur nem elégedett meg a felelettel.</P> +<P>—Számlálja elő, kik fizetnek pontosan s kik rendetlenkednek... No, +befagyott a szája?</P> +<P>A szegény jó asszony látta, hogy itt nincs mentség, pontosan beszámolt +hát a lakókról.</P> +<P>—Az első emeleten a kárpitos megkésik néha egy-két nappal, hanem azért +nagyon becsületes ember. Erre az emeletre aztán nincs panasz. A második +egészen pontos, sokszor még előre ideadja a pénzt egynémelyik, nehogy +elköltse. A harmadik emeleten lakik egy vámhivatalnok...</P> +<P>—Balra, jobbra?</P> +<P>—Jobbra, az egy kicsit kártyás, de ha szerencséje van, két-három +hónapról egyszerre teszi le a gondját. Fenn az atelierben egy festő +lakik, az bizony nagyon szegény ember. Beteges is, sokszor hetekig +fekszik, nem tud dolgozni sem...</P> +<P>—Menjen fel s mondja meg neki, hogy holnap reggelre költözzék ki.</P> +<P>Az asszony megijedt.</P> +<P>—Én mondjam neki?</P> +<P>—Maga hát.</P> +<P>—Én nem, kérem.</P> +<P>—Miért, talán nagyon mérges ember.</P> +<P>—Nem, dehogy, de félek...</P> +<P>—Mitől?</P> +<P>—Nagyon szegény ember az és szerencsétlen is, meg beteg, csak nem +maradhat lakás nélkül. Tél van most, uram, nem nyár. Sohase venném a +lelkemre, ha nagy elbusulásában valami kárt tenne magában.</P> +<P>—Mondott valami ilyest?</P> +<P>—Mondott bizony, azt mondta, hogy ha már innen is kizavarják, agyonlövi +magát. Várják meg, a meddig készen lesz valamivel, négy-öt képe is munka +alatt van, majd csak sikerül szereznie valamit. A volt háziur rá is +hagyta a dolgot, szívesen várt neki, mert látta, hogy máskülönben derék +ember. Várjunk talán mi is még egy kicsit.</P> +<P>—Ezzel majd elvégzem én—mondta Huber ur és fölment az atelierbe.</P> +<P>Kopogására egy sápadt, szikár fiatal ember kiáltotta ki a <i>szabadot</i> s +bizonyosan azt hitte, hogy valami megrendelővel van dolga, mert öröm +szaladt végig az arczán. Huber ur azonban gyorsan észretérítette s +végzett is vele hamar.</P> +<P>—Ön lakik ebben a szobában?</P> +<P>—Én, szolgálatára lehetek valamiben?</P> +<P>—Huber vagyok, az uj háztulajdonos. Hallottam, hogy uraságod +rendetlenül fizeti a házbért. Ugy rendeztem be a dolgomat, hogy csupa jó +lakóim legyenek, azért holnap délig fizesse ki egy hónapra a házbért, +vagy hurczolkodjék ki. Azt is mondta a házmesterné, hogy főbe akarja +magát lőni. Ebben az esetben legyen szives megkímélni a házamat a +botránytól, elég nagy az angolkert. Ehez tartsa magát, kérem, mert én +nem szeretem a teketóriát.</P> +<P>A szegény festő kapkodott ide-oda, valamit felelni akart, de mire szóhoz +jutott volna, Huber ur már lenn járt a vámhivatalnoknál. Nem tudta, hogy +mit tegyen? Sirni szeretett volna, de nem jött köny a szemébe, csak nagy +keserűség töltötte el egyszerre s annál inkább dúltak benne az +indulatai, mert érezte a tehetetlenségét. Ha néhány aranya lett volna, +hogy a szeme közé vághatná annak az arczátlan gazdag embernek, +megkönnyebbülne, de nincs és ki fogják kergetni az utczára. Hogy azután +mi lesz, arra nem is gondolt, csak a csúfos elmenetelre. Kikaczagják +majd ezek az emberek a művészt, a kinek még annyi pénze sincs, hogy ki +tudná fizetni ezt a lyukat. Homlokán megfeszültek az idegei, ugy eltelt +gonddal az agya. Hiába gondolkozott, el se tudta képzelni, hogy honnan +vehetne pénzt. Közel volt a megfulladáshoz, annyira ránehezedett mellére +a fülledt levegő s a nagy gond. A töprengésben megfájult a feje, majdnem +öntudatlanul botorkált ki az ajtón s le a lépcsőkön, ki az utczára.</P> +<P>Künn a szállingó hópelyhekkel küzdött egy kis márcziusi napfény, mintha +kergetőznének a sugarak a hóval, csupa játék az egész levegő. Egy gyerek +meglökte futtában, de ezt észre se vette, csak ment előre, maga se tudta +merre. Bejárt egy csomó utczát, a csipős hideg megkékítette arcza +halványságát s vékony, kopott ruháin átjárt a szél. Betévedt egy +műárushoz, a kinél már sokat alkalmatlankodott. A mint belépett az +ajtón, már idegessé lett a nagytekintetü férfiú s meg se hallgatta a +hebegését.</P> +<P>—Nem lehet kérem, a mi üzletünk nem előlegekre van építve.</P> +<P>—A nélkül nem dolgozhatom...</P> +<P>—Szomorú, de nem tehetünk róla.</P> +<P>Sóhajtva ment haza, egyszerre eloszlott még az a kis önérzete is, a mit +eddig olyan féltékenyen ápolt. Sehol se veszik semmibe, önmagának csak +nem hazudhatik egyebet, a mikor látja a valóságot. Bolondság igy élni, a +leghalványabb kilátása sincsen a boldogulásra. Mit akar hát még? Ezen +töprengett, mire hazaérkezett.</P> +<H3>II.</H3> +<P>Atelierjében egy szép, fiatal leánykát talált. A nagy ablakfal előtt +állott s érdeklődve, kiváncsian lapozgatott egy vázlatkönyvben. A művész +abból a sorsból szedi legszebb hangulatait, melyben él, csupa nyomor +volt a könyvbe rajzolva. Rongyos nagykendő, vén olasz modellek, ellesve +az akadémia előtti hidegben, éhes gyermekek, akikről czafatban lógott le +a ruha, beesett, sápadt, sovány arczok, minden lapon egy-egy vergődő +élet. A lány komoly, odaadó figyelemmel mélyedt bele egy-egy vázlatba, +rátapadt a tekintete a vonásokra s látszott az arczán, hogy nagyon +meghatották a képek. Nagy, komoly szemeit fölvetette, amikor fölnyilott +az ajtó s nem ijedt meg a szokatlan helyzet miatt, hanem egyszerüen, +természetesen köszöntötte a festőt.</P> +<P>—Jó napot, bocsásson meg, hogy itt várakoztam önre, de nem akartam a +lépcsőn utját állani.</P> +<P>—Ki ön, kisasszony?</P> +<P>—A háztulajdonos leánya vagyok, Ketty.</P> +<P>—Valami ujat izent talán az apja?</P> +<P>—Nem, azt sem tudja, hogy itt vagyok. Magam akarom önt valamire kérni.</P> +<P>—Mi az?</P> +<P>—Fessen le engem.</P> +<P>A festő elkényszeredve nézett erre-arra, nem volt biz' itt semmi +olyasmi, amivel képet lehetne kezdeni. Egy csomó festék száradt a +palettájára, azt már fel nem higítja semmiféle olaj, sehol egy darabka +vászon, egy pillanatig azt gondolta, hogy talán gunyolódni akar vele a +leány, de mikor az arczára nézett, nagy jóakaratot olvasott le róla. Azt +felelte hát neki, ami épen az ajkaira jött.</P> +<P>—Kisasszony, én nagyon szegény ember vagyok, megrendelése engem nagy +zavarból ment ki, csakhogy ha előlegesen is nem segít rajtam, hozzá sem +tudok kezdeni a képhez.</P> +<P>A leány egészen természetesnek találta igy a dolgot s egy ötven márkás +bankjegyet tett az asztalra. Szépíteni se igyekezett a dolgot s olyan +egyenes komolysággal beszélt, mintha legalább is tiz esztendővel idősebb +lenne.</P> +<P>—Szívesen adok rá előleget s apámtól azt is tudom, hogy ön szegény. De +ez nem tesz semmit, még jobban szeretem igy, tudom, hogy nagy gondot +fordít majd az én csúnya képemre. Holnap már ülhetek, ha ugy tetszik.</P> +<P>—Köszönöm, higyje el, hogy nagyon szorgalmas leszek.</P> +<P>A festő fölhivta a házmesternét, s leküldte a pénzt a házi urnak. +Elégülten gondolt arra, hogy valamennyire elégtételt szerzett magának +ezzel a néhány márkával. Másnap jó kedvvel kelt fel, befüttetett, +valamennyire rendbehozta a fészkét s mikor a leány feljött, elkezdték a +munkát.</P> +<H3>III.</H3> +<P>Mikor a piktor közbe-közbe letette a palettát, sokat beszélgettek. +Mindenről össze-vissza, egyformán, rendszertelenül, szabadon +gondolkoztak mind a ketten s néha alig jutott eszükbe, hogy ujra +munkához kezdjenek. A lány azt mondta:</P> +<P>—Az ülés fárasztó, a beszéd pedig élvezetes. Inkább beszéljünk.</P> +<P>—Hát a képpel mi lesz?</P> +<P>—Az is elkészül, csak valamivel lassabban. Nem baj az. Ugy is apámat +akarom meglepni vele s neki mindegy, akár ma, akár egy hét mulva kapja +meg.</P> +<P>—Nem sokat törődik a képekkel?</P> +<P>—Semmit.</P> +<P>Már voltak annyi bizalommal egymás iránt, hogy a festő megkérdezhette:</P> +<P>—De a leányával igen?</P> +<P>—Velem se nagyon,—mondta a lány s keserűen legyintett kezével a +levegőbe. Nem tartozom az üzlethez, ő pedig csak üzletember. Egész nap +nincsen itthon, szaladgál a városban, mint valami commis, gorombáskodik +itt is, ott is; nyer, veszt, de én senki vagyok neki. Tehetek amit +akarok, élhetek ugy, a mint épen a legjobbnak látom, neki az +mindegy.—Egy kicsit elmélázott, hátradőlt a széken és sóhajtva beszélt +tovább.—Egy kis szeretet nagyon boldoggá tenne, nem lenne olyan üres az +életem, mint most. Érzem, hogy senki se áll hozzám közel. Kár is +beszélni ilyesmiről, mert csak nagyon elkeseredem s azért nem változik +semmi.</P> +<P>A festő szórakozottan állott a vászon elé s a háttért kezdte átfesteni +valami sötétebb szinnel. Inkább a földet nézte, mint a vásznat, nagyon +elgondolkozott s neki is voltak észrevételei arra, a mit a lány mondott.</P> +<P>—Igy van mindenütt, fogy a szivünk s nő az eszünk. Komoly dolog ez, +nagy átalakulást jelent, megsinyli minden. Nem az ön állapotára mondom, +talán tulozza is kissé, a mit mondott, hanem látom napról-napra +mindenütt. Kevés az emberekben a szeretet, sok az üzlet. A ki nem érti a +kereskedést, az elbukik. Mi nem értjük.</P> +<P>Sokáig hallgattak aztán mind a ketten. A piktor szólalt meg előbb s nagy +volt hangjában az erő.</P> +<P>—Én megmaradok annak, a ki voltam. Végre is a mi igazságunkért is kell, +hogy küzdjön valaki. Szeretni kell mindent. Ki kell tárni a szivünket s +nem elzárni. Ez a föld, ugy a milyen, soha se fog fölemelni, sok benne +az, a mi bepiszkít, de az én eszményem szép, az nekem az anyag a +művészetben, nem a mire nézni sem tudok. Szerelem, hála, becsület, +jóság, természet—semmiben sem fogadni el azt, a mivé tették az emberek, +hanem a mint mi nézzük. Hogy naivak vagyunk, az nem tesz semmit, én +megvetem azt, aki ezt vádként hozza fel ellenem. Legyen más az okos, én +csak szeretni akarok s nagyon szeretni, ugy, a mint ma már csak kevesen +tudnak.</P> +<P>A lány magába szivott minden hangot s tágra nyitott szemekkel várta, +hogy még beszéljen a festő. Az pedig elgondolkozott s öntudatlanul +babrált a képen. Az napra vége is lett a munkának, gépiesen fogtak kezet +egymással. A leány még visszafordult az ajtóból, mintha mondani akart +volna valamit, de azután mégis csak szó nélkül ment el.</P> +<P>Lenn nem találta otthon az apját s örült, hogy egyedül maradhatott egész +este. Beült a maga kis szobájába, lámpát se gyujtott, a mikor már +besötétedett, csak a sötétben gondolkozott a divány támlájára dőlve. +Valahogy igy gondolta ő ezt eddig is, csak formát nem tudott adni a +gondolatnak. Igen, igen, mindenben az eszményt, meg kell a salaktól +tisztítani az ideált, nemessé lenni a gondolkozásban, kiválni a +tömegből. Megtisztulni, megtisztulni!</P> +<P>Körülnézve a szobában, szinte fázott. Ha az apjára gondolt, érezte, hogy +milyen messzire van tőle. Magasan fölötte áll s valami megvetésfélét +érzett iránta. Most csak egy emberben látja az igazit, utána vágyott, +hallgatni szerette volna mindig, a mit mond gyönyörködni benne s magában +ismételgette minden szavát, mintha meg akarta volna tanulni az egészet. +Perczről-perczre érezte, hogy mennyire távolodik azoktól, a kikkel +együtt él s ha eddig valamennyire vonzódott hozzájuk, most üresség +maradt a vonzalom helyén a szivében s egy csomó mély fanatizmus, csupa +olyan tanok, a melyek korlátot emelnek közte és a többi ember között. A +többi ember pedig első sorban az apja volt, ezt ismerte a legjobban s +mig magában fölépítette a maga hitvallását, megborzadt, hogy neki ilyen +apja van. Behivta a cselédet.</P> +<P>—Ha apám hazajött, mondja meg, hogy már lefeküdtem és hogy beteg +vagyok.</P> +<H3>IV.</H3> +<P>Másnap nem ment föl az atelierbe, félelmet érzett magában. Még folyton +tartott lelkében a forradalom, elzárkózott mindenki elől s csak magában +szinezte ki a gondolatait, kislányos élénkséggel, de öntudatosan. +Harmadnap már fölment, de a kép keveset haladt. Sokat beszéltek most már +közelebbről, egymás mellé ülve. A férfi néha kipirult, a magáéban +felejtette a leány kezét. A leány csak hallgatta, mint egy idegen +országból jött szép szavu apostolt s tágra nyitott mély szemeiben +látszott, hogy meg is érti s hogy lázba hozza az a tüz, a melylyel a +fiatal ember védi a maga igazságát.</P> +<P>Megértették egymást teljesen a maguk külön világában s zavarólag hatott +rájuk még a hang is, a mi alulról egyszer-egyszer felhangzott. Egymás +után vágyakoztak mindig, szomoruan váltak el, örömmel találkoztak ujra s +ha kezük az egymáséhoz ért, delej szaladt végig rajtuk. Mikor a fiatal +ember észrevette, hogy szereti a leányt, megijedt. Egyszerre +eltávolítani igyekezett magától. Bármily nehezére esett is, kevesebbet +szólott hozzá s szorgalmasabban dolgozott a képen. A szegény leányt +lehangolta ez a magaviselet, szomorúan ült a helyén s egész más +kifejezést vett föl az arcza, mint a mi a képre volt rajzolva. A festő +nem bánt semmit, csak legyen már vége az egésznek, sietett, félt +magától.</P> +<P>Ketty sokszor fejfájásról panaszkodott s előbb elment. Lassan haladt le +a lépcsőkön s igazán ugy nézett ki, mintha beteg lett volna. A festő +utána nézett s akkor sem tudta betenni az ajtót, mikor már eltünt a +szemei elől.</P> +<P>—Szegény gyermek...</P> +<P>—Már nem vagyunk mi egymáshoz olyan őszinték, mint eddig,—mondta +egyszer a leány s megteltek a szemei könynyel.</P> +<P>—Miért? De igen...</P> +<P>—Miért nem beszél nekem többé arról, a mint gondolkozik? Olyan szép +volt...</P> +<P>—De nem igaz.</P> +<P>—Nem! Ön mondja ezt? Ön?</P> +<P>—Én, beláttam. Csak egy az igaz, az élet, ugy a mint van. Ne hallgasson +semmi egyébre, egyéb minden hazugság. Lássa, itt élünk, egyedül vagyunk +milliók között, mit akarunk egyebet mint a milliók? Ha lázadók vagyunk, +legázolnak minket, sokan vannak.—Kis szünetet tartott, keresett érveket +ehhez az uj okoskodáshoz, de nem tudott meggyőződés nélkül ugy beszélni, +hogy a leány el is higyje, a mit mond. Kapkodott erre-arra, érezte, hogy +gyönge s ez elkeserítette. Mit tudjon mondani ennek a leánynak, a ki ugy +néz rá most is, mint a papra.—Az az igazság, hogy gyengék vagyunk, a mi +fajtánk kihalt már, vagy átalakult. Én is azon az uton vagyok, hogy más +ember legyen belőlem. Megjózanodtam, nem akarok áldozatul esni egy olyan +vallásnak, a miben nem hisz senki.</P> +<P>—Én hiszek.</P> +<P>—Mi ketten, de aztán mutasson még valakit, Senki sehol... Mi lesz +belőlünk. Ketty, menjen szépen haza, hagyjon engem el. Nincs igazam, +szégyenlem magam, hogy telebeszéltem a fejét bolondsággal. Mit csinálunk +mi ketten.—Hátra huzódott és intett, hogy csak menjen, menjen a leány. +A szegény fiatal embert pedig lázassá tette a sok beszéd, egyszerre +megrémüli, mikor már a leány a küszöbre tette a lábát, utána rohant s +megfogva a kezét, visszahuzta.</P> +<P>—Vagy maradjon, de aztán legyen készen mindenre. Szegények leszünk, +kinevetnek, megvetnek.</P> +<P>Karjaiba fogta, a leány mosolyogva sírt a vállára hajolva. Nem szólottak +semmit, csak ölelték egymást, mintha féltek volna, hogy most mindjárt +elröppen a másik.</P> +<HR style="WIDTH: 40%"> +<H3><A name="2"></A>A SZTRÁJK.</H3> +<H3>I.</H3> +<P>A bácsi kenderfinomító-gyárban egy hete szünetel a munka. Az elmúlt +szombaton deputácziót küldtek a munkások az igazgatóhoz s béremelést +követeltek. Az igazgató a legkerekebben visszautasította őket s +csendőrségért telegrafált a parancsnoksághoz. Ezzel nem szabad késni, +mert később aztán nagyon megbánhatja az ember. A tüzeket kioltották az +egész gyárépületben, raktárak, gépház, műhelyek kapuira a zár mellé +föltették a lakatokat is. Kizavartak az udvarból minden oda nem tartozót +s elnémult az egész telep. A munkások a gyár kantinjai helyett +szétoszlottak a falubeli kocsmákban, szónokoltak, ittak s kimondták, +hogy gazember az, a ki munkába áll, mig követeléseiknek eleget nem +tesznek. Éjfélkor már az asszonyok is énekeltek, szemérmetlen, részeg +tömegek ölelkeztek a füstben s egy részük az asztal alatt hemperegve, +teljesen elázva kezdte élvezni a szabadságot. Az igazgató s a gyár +hivatalnokai átvirrasztották az egész éjszakát családjaikkal együtt. +Tizenkét órakor begyültek valamennyien a nagy tanácsterembe s az +igazgatóné teát szolgáltatott fel az egész társaságnak.</P> +<P>Másnap reggelre megérkeztek a zsandárok.—A kapus páholyába három +legénynyel beült az őrmester s a falu is tele lett szuronynyal. Csak a +rendet tartották fenn, nem elegyedtek semmibe, a mi a sztrájkolok közt +folyt. Őrizkedtek attól, hogy magukra vadítsák ezt a most már mindig +részeg tömeget s ha néhány nagyhangú rendetlenkedőt elfogtak, éjjel, +titokban szállították be őket a városba.</P> +<P>Egyszer aztán a sztrájkolókhoz beállított a szükség. Kevés megtakarított +pénzük volt és azzal is ugy bántak, hogy: vigye az ördög, most már ugy +is mindegy—fölették, fölitták s hamarosan elfogyott. Kezdtek +kijózanodni. Keserűség, düh fogta el őket. Az okosabbak megtanították +őket, hogy mennyire igazuk van és hitvallássá vált közöttük, hogy most +már semmi sem segít, csak a kitartás. Soknak már kenyérre valója se +volt, éhesen, szomjasan csavarogtak a többi közt s mikor hiába vártak +segítséget, sehonnan se jött, a tehetetlen ember vak dühével vetették +bele magukat a nyomorba, káromolták a czudar világot, a mely dőljön +össze, mert úgy se ér semmit; eladták a hátukról az utolsó zubbonyt +kenyérért és pálinkáért s aztán kábultan várták, hogy mi lesz. +Lassan-lassan levetkőzött az egész tömeg. Az elvesztegetett +czókmókjaikkal eldobálták maguktól azt a kevés józanságot és +megfontolást is, a mi addig meg volt bennük s a rettenetes nyomorúságban +magával ragadta őket a láz, az éhes ember őrjöngése. Most kezdtek csak +igazán félelmesek lenni. Ha az igazgató úr a csendőrhadnagygyal s hátuk +mögött néhány szuronyos legénynyel végigment a falun, visszaborzadt +némely arcztól s mikor folyton ismétlődtek ezek a tekintetek, az ő arcza +is fehér lett, mint a kréta s szinte menekülve ment vissza a gyárba. A +hadnagynak izgatottan magyarázta meg, hogy most már nemsokára baj lesz, +a faluban szerte pedig hirdetésekkel ragasztatta tele a falakat s +tudtára adta a munkásoknak, hogy egy heti ideje van még mindenkinek, +hogy viszatérjen a gyárba. Némi engedményeket is igért az esetre, ha +jövőre ilyen rendzavarás többé nem történik. Ez csak olaj volt a tüzre. +A vezérek a hirdetések nagy sárga papirosát lobogtatva, szónokoltak a +kocsmákban s tele ordították a szegény nyáj fejét azzal, hogy fél a +gyár, megijedtek. Most már csak azért se térnek vissza. Minden kell, +vagy semmi. A szegény embernek is olyan igazsága van, mint az úrnak. Ők +eleget koplaltak, majd kikoplaltatják az urakat is. Egymás után ugráltak +fel az asztalra szónokolni, a tömeg belefulladt a sok szóba s az +általános hangulat magával ragadott mindenkit.</P> +<P>—Megmutatjuk nekik!—ezzel váltak el egymástól s ezzel jöttek ujra +össze. Némelyiket már ingre vetkőztette a nyomor, ezekből rohammal dőlt +a szó és a káromkodás s ha rájuk nézett az ember, igazán azt hitte, hogy +igazuk van. Forrott, sistergett az egész tömeg, mint egy izzó katlan s +egy este nekimentek a gyárnak. Mig a nagy kaput döngették, valaki +fölrántotta belülről a kis ajtót és csendőrök állották el a küszöböt. A +kik az első sorokban állottak, meghökkentek kissé a szuronytól, de +hátulról nyomták őket, nem lehetett visszatérni. A hadnagy kiállott +emberei elé s revolvert tartott a kezében. Halavány volt, tanácstalanul +nézett végig a sok ember feje fölött s mikor a tömeg a falhoz +szorította, ujra visszament az udvarba, a nélkül, hogy valamit +rendelkezett volna. A tömeg zugott, csak a legközelebb állók szavát +lehetett kivenni.</P> +<P>Egy öreg, kis szürke ember állott az első sorban, élénk szemeivel +jobbra-balra nézett s menekülni szeretett volna. Már nem lehetett, +remegett az izgalomban, mig előre tolták egy-egy lépéssel s mikor már +látta, hogy okvetlenűl a szuronyok közé jut, reszketve szólott a +csendőrökhöz:</P> +<P>—Eresszetek be testvér, ti is szegény emberek vagytok.</P> +<P>Hátulról mindig előbbre tolták, egy csendőrkáplár mellbevágta a puska +agyával. Az ütéstől elszédűlt s támolyogni kezdett, valamit keresett, a +mibe megfogódzzék. Ránczos, barna homlokáról folyt az izzadtság s kis +szemei nyilás után kutattak, a hol elszaladhasson. A zsandárok +kiabáltak, előkerült a hadnagy is és vezényelt, de a tömeg már nem +hallott semmit, csak nyomta előre az előlállókat.</P> +<P>A kis öreg kétségbeesve tett egy-egy lépést s gyönge lábait +megtámasztotta a küszöbön. Visszaakart tartani mindenkit. Esedezve +nézett a zsandárokra s még egyszer elmotyogta nekik, hogy: bocsássák be +őket, hiszen mindnyájan szegény emberek. Mikor belökték a küszöbön, +félre akart hárítani utjából egy szuronyt, kétségbeesve nyomta oldalra a +puskacsövet s mutatta, hogy nem tehet róla, utána jönnek. Még annyit +látott, hogy a melléből kiömlik a vér s egy utolsó, szemrehányó +tekintettel végigesett a küszöbön. Szomszédai is melléje buktak s az +utolsó hang, amely átkísérte őket erről a világról a másikra, a +csendőrök sortüzének dörrenése volt, mintha csak az ő tiszteletére +sütötték volna el a puskákat.</P> +<H3>II.</H3> +<P>Most már vér is folyt, sok vér. Gőzölgő vörös tócsák aludtak meg a kapu +előtt s folytak el keskeny, kanyargó árkokban a kövek közt. Az emberek +elfordították tekintetüket s megátalkodott tekintettel, összeszorított +ajakkal mentek tovább. A kapu előtt asszonyok és gyermekek +jajveszékeltek, egyenkint eresztették be őket az udvarra s átadták nekik +a halottjaikat. A sebesülteket benn ápolták a gyárban, a nagy szövőterem +megtelt ágyakkal, melyek közt föl és alá járt egy-két csendőr. Délután +megkezdődött a temetés. A csendőrök párosával, komolyan kisérték el a +koporsókat, mintha ők is a gyászolókhoz tartoznának. Egy másik csapat +egy csomó munkást lánczra fűzve hajtott be a városba, a falu pedig +mintha megdermedt volna, nem mert mozogni. A kocsmákba, a söntés mellé +csendőrök szállásolták be magukat s fegyvereiket egy-egy üres hordóhoz +támasztva, figyeltek. Némelyiknek egy-egy pillanatra leragadtak a +szemei, de a másik fölrázta. Negyvennyolcz óra óta nem aludtak. A +hadnagy álmosan járta sorba a posztokat, halvány volt a fáradságtól meg +a sok vértől. Néha azon vette észre magát, hogy sirni szeretne és +sóhajtott.</P> +<P>Egy kocsmában mégis összeverődött néhány munkás. Itt csendőr se volt, +nem jutott mindenhova. Csendesen ittak, suttogva beszéltek s az +elfüggönyzött ablak mögött is összedugták a fejőket, komor arczczal +cserélve ki egy-egy szót s keresve valamit a füstben. Mikor egy nyulánk, +szőke fiatal ember belépett közéjük, összenéztek s némelyik sóhajtott. A +fiatal ember a kis szürke munkás fia volt. Szomoruan ült le az asztal +végére, elfogadta a bort, de nem tudott inni. Gyorsan pislogott, hogy ne +sirjon s csak egy-egy szóval válaszolt a kérdésekre. Legjobban szerette +volna, ha nem háborgatják.</P> +<P>—Hát eltemettétek?—kérdezte az egyik munkás.</P> +<P>—El.</P> +<P>—Ott volt a zsandár is?</P> +<P>—Ott.</P> +<P>—Nem vágtad agyon?</P> +<P>A fiatal ember csak intett a fejével, hogy: nem. A másik mosolyogva +méregette végig a szemével s mutatni akarta, hogy kevésre becsüli.</P> +<P>—Én leütöttem volna az öklömmel.—Mutatta szőrös, durva kezeit s ujra +mondta:—az öklömmel. A fiu elgondolkozott, hosszasan bámult bele a +pohárba s mikor fölemelte a fejét, azt kérdezte:</P> +<P>—Hát azután?</P> +<P>A másik fölvonta a vállát s ivott:</P> +<P>—Az mindegy. A mi azután jön, az nekem semmi, hanem a zsandárt +leütöttem volna.</P> +<P>—Nem jól tetted volna, nem jól—erősítette a fiatal ember s a többihez +fordult, mintha igazságot kérne. De azok nem adtak neki igazat. Egy +másik is mutatta az öklét, az asztalra vágott s ő is elmondta, hogy mit +tett volna.</P> +<P>—Leütöttem volna az öklömmel a zsandárt. A czudar, hogy mer odajönni?</P> +<P>Sokáig hallgattak. A kis szürke ember fia gondolkozott, a maga igazságát +mérte össze a másikkal s a végén nem adta meg magát s míg beszélt, +látszott rajta, hogy nagy átalakulás ment benne végbe tegnap óta.</P> +<P>—Én is gondoltam rá—mondta—de nem jól tettem. Ők az erősebbek. Most +már látom, hiába minden. Hát ha leütöm a zsandárt, mi lesz? Engem is +leütnek. Hát a kis fiam, abból mi lesz? Abból embert kell csinálni, nem +olyant, mint a milyen szegény ördög az apja, hanem urat.</P> +<P>—Mégis leütöttem volna!—állitotta konokul a másik.</P> +<P>—Le, mert nem vesztettél semmit.</P> +<P>—Hát az öcsém, ott fekszik a zsandárok közt a kórházban.</P> +<P>—Meggyógyul, de az én apámat már sehogy se tudod felkölteni.</P> +<P>Nem annyira a beszéd, inkább a végtelenül szomorú arcz hatott a többire. +Elhallgattak.</P> +<P>—S még vissza akarnak hivni, mondta végre az egyik s rámutatott a falon +függő sárga hirdetésre.</P> +<P>—Én vissza is megyek, ha bevesznek, mondta csendesen a fiatal ember.</P> +<P>—Te?—riadtak fel a többiek.</P> +<P>—Én hát!—s most már valami dacz is vegyült a szavába, kezdte megvetni +ezeket az embereket, a kik nem tudják megérteni.</P> +<P>—Hát a szegény apád vajjon mit szólana hozzá?</P> +<P>—Nem szól ő már semmit.</P> +<P>Vette a kalapját és indult. Már a járásán is látszott, hogy egy nap +alatt nagyon sokat vénült. Támolygott s alig találta meg a kilincset. Az +ajtóból még egyszer visszafordult s komolyan szólott a többihez:</P> +<P>—Jertek ti is vissza.</P> +<P>Az egyik elkiáltotta magát:</P> +<P>—Mi? Hogy mi menjünk vissza?!</P> +<P>A másik hozzá akart vágni egy poharat. Annak, a ki legelőször szólott, +megint a temetés jutott az eszébe, mert újra elmondta:</P> +<P>—Leütöttem volna az öklömmel a zsandárt. A czudar, oda mer jönni.</P> +<H3>III.</H3> +<P>A szegény fiu pedig elbódorgott az utczákon, maga se tudta, hogy merre +megy. Mindig az apja járt az eszében s úgy mosolygott, mint egy csendes +őrült. A gyár előtt megszólították a csendőrök:</P> +<P>—Hogy hivnak?</P> +<P>—Vas József.</P> +<P>—Mit keresel az utczán?</P> +<P>—Hát csak úgy járok.</P> +<P>—Eredj haza, a mig jó dolgod van.</P> +<P>Haza nem akart menni. Úgy tett, mintha szót fogadna, gyorsabb léptekkel +indult el lefelé az utczán, de mikor már nem láthatták, ujra ellankadt s +úgy húzta maga után a lábait, mint a megvert komondor. Kétszer is elment +a házuk előtt, látta, hogy világosság van odabenn, talán éppen vacsorát +ad az asszony a gyerekeknek, de azért nem ment be. A nélkül, hogy tudta +volna, merre megy, kiért a faluból. Mikor már nem látott házakat maga +körül, szétnézett, törülgette a szemét, hogy jobban lásson s megdobbant +a szive, mikor balra észrevette a temetőt.</P> +<P>—Én Istenem, hát idekerültem?—kérdezte magától s elindult a halmok +között megkeresni az apja sirját. A fellegek mögül előderengett egy kis +holdvilág, könnyen rátalált. Sokáig nézte, arra gondolt, hogy a tavaszon +kijön majd egyszer az asszonynyal s bevetik az egészet fűmaggal, akkor +majd nem lesz ilyen fekete. Fáradtnak érezte magát, leült a sirra és +szórakozottan simogatni kezdte a hevenyében, két faágból összerótt +keresztet. Imádkozni szeretett volna mindenáron, de alig mondott el +egy-két sort a Miatyánkból, már másfelé kalandoztak a gondolatai s +egyebet motyogott a fogai között.</P> +<P>—Látod öreg, nem jól van az, hogy úgy előre mentél. Most is élnél, +együtt lennénk.</P> +<P>Rémülten kapta föl a fejét, mikor lépteket hallott a háta mögött s a +kibukkanó hold fényében megcsillani látta a szuronyokat. Két csendőr +jött. Az uj sirok körül czirkáltak. Mire azonban megállottak előtte, +visszanyerte a bátorságát. Ok nélkül csak nem bántják, emberek ők is. +Hogy ide jött, abban ugyan semmi rossz sincs.</P> +<P>—Mit akarsz itt?—kérdezte az egyik csendőr.</P> +<P>—Hát csak kijöttem. Apám van itt alattam.</P> +<P>A csendőr gondolkozva nézett rá, nézegette az arczát, aztán gyöngéden +odébb tolta s ő is leült a sirra.</P> +<P>—Adj egy kis helyet.</P> +<P>Intett a társának is, hogy üljön le. Egy darabig hallgatva ültek egymás +mellett, vontatottan indult meg egy-két szó közöttük. A fiu huzódott, +félszegen mindig több, több helyet adott a másik kettőnek, azok pedig +fáradtan, komoran bámulták maguk előtt a földet.</P> +<P>—Öreg volt már? kérdezte az egyik s befelé mutatott a földbe.</P> +<P>—Olyan hatvanas.</P> +<P>Az idősebb csendőr gondolkozni kezdett s kétszer, háromszor is +végignézte a fiút, a mig szólott.</P> +<P>—Egy kis szürke, szakálla és bajusza is volt? Ugy-e?</P> +<P>—Az, az, ismerte talán?</P> +<P>A csendőr meglökte a társát s odasúgott neki valamit. A fiu annyit +hallott belőle: a kapuban, de erre fölkapta a fejét.</P> +<P>—Talán látta szegényt? Bár ott lettem volna.</P> +<P>A csendőr gondolkozott, találgatta magában: megmondjam, ne mondjam?—de +mikor végignézett a fiatal ember szelid, szomoru arczán, mégis elmondta.</P> +<P>—Látod fiam, szomoru ez, én voltam éppen az, a kivel összejött az öreg. +Meg kellett neki halni.</P> +<P>A fiu utána mondta:</P> +<P>—Meg, meg.</P> +<P>Kiváncsian mérte tetőtől talpig a csendőrt, tudni akarta, hogy hogy néz +ki egy ilyen ember. A csendőr tovább beszélt:</P> +<P>—Miért jött oda... Öreg ember létére tudhatta volna, hogy az nem tréfa. +Ha én nem lettem volna ott, ott van más, mindegy.</P> +<P>—Persze, sokan vannak, jegyezte meg a fiu és sóhajtott. Ez elragadt a +csendőrökre is, elszomorodtak. A fiu jött elébb szóhoz, megint az +apjáról beszélt és most már sírt is.</P> +<P>—Rosszul tette pedig káplár úr, jó munkás volt s vénebb katona, mint +maga.</P> +<P>A csendőr intett, hogy kár érte. A fiut meghatotta a részvét, egyszerre +szükségét érezte annak, hogy bizalmas legyen és beszélni kezdett a maga +dolgairól.</P> +<P>—Én már megmondottam mindent. Hiába erőlködünk, az urak csak azt +csinálják a mi nekik tetszik. Visszamegyek a gyárba. Szóljon káplár ur +egy-két jó szót az igazgató úrnak. Sokat köszönhet most a gyár maguknak, +tán hajt a szavára, ajánljon be neki. Megteszi ugy-e? Hiszen maga káplár +úr olyan jó embernek látszik.</P> +<HR style="WIDTH: 40%"> +<H3><A name="3"></A>A SÜTEMÉNY</H3> +<P>A kis Terka az ablak mellett gubbasztott, mint valami kopott kis madár +és átbámult a szomszéd falra. Reggel óta mindig ott ült és hallgatta +annak a vedlett akácznak a zizegését, a mit az udvar közepén koppasztott +le még szegényebbre a szél. Csak egyszer szólott oda a bejárónénak, a ki +a konyhán tett-vett, hogy adja a lába alá a kis széket. A háta mögé is +tétetett, egy párnát s kicsi, sovány, szintelen fejét az ablaküveghez +támasztva, üresen bámult tovább maga elé. Pedig szép nagy fekete szeme +volt, az egyetlen szép és nagy azon a kicsi fejletlen gyermektesten, a +mi éppen csak akkorácska volt a piczi lábakkal és kezekkel, mintha a +gyermekiskolából vitték volna férjhez. Nagyon nehezen birta magát. +Utolsó napjaiban volt annak az időnek, a mire az anyaság következik az +örömökkel, a mosolygó megelégedéssel, mig a gyermek szopik, mig kapkod a +levegőben, a mikor már gyermek az a sejtés, a mi most remegés, félelem, +nyugtalanság és örökös halálos képzelődés. Aztán tükröt kért a +bejárónétól, a kit most egy-két hónapra fogadott melléje az ura, és +csinosította magát. Különféle maradék pántlikákat csokrozott össze a +sovány nyakán meg a mellén, a hajába is kötött egy vörös máslit, +vastagabb volt a szalag, mint az egész tekercs a mit összefogott. Aztán +friss fehér réklit vett elő a szekrényből, nyögött, mig ide-oda +vonszolta magát, fölvette s azután megint elhelyezkedett a széken az +ablak mellett és bámult a világba megtört, bágyadt nézéssel, mintha +vizes hályog ereszkedett volna szemére. Az asszony ki- és bejárt és +csörömpölt a konyhán az edénynyel s aztán becsapta maga után a külső +ajtót s elment valamerre egy kicsit. Egy délelőtt tizenötször is +elszaladt egy kicsit s pálinkaszag ömlik a szájából, ha visszajön. +Olyankor a kicsi madárasszony zsebkendőt tömött az arczára és +szenvedett. Szólani azonban nem mert, mert ha a vénasszony itt hagyná, +egészen egyedüli maradna egy doromboló nagy lusta macskával, a kit nem +lehet átküldeni a tudományos asszonyságért, ha már egyszer ugy adja az +isten, hogy ott kell hagyni az ablakot.</P> +<P>Délben hazaszaladt az ura egy kis félórára. Csak éppen hogy hamarosan +bekapta az ebédet, a mit a vénasszony főzött, s már menni is akart +vissza a munkába. Szigorú rend van a gyárban, tiz percz késés öt hatos, +húsz percz egy forint büntetés, ha még tovább késik, akkor be se menjen +többet. A férfi szép, nagy legény volt, egy kicsit tulságosan katonás, +amolyan altisztes intelligencziáju, kemény vonásokkal. A mesterségére +nézve bádogos. Jó munkáju, józan ember, a ki egy szoknyában vette +magához a kis leányt és bebutorozkodott, a maga emberségéből, meg éves +lakást tartott kétszáztiz forintért. Mikor ujra el akart menni, az +asszony a nyakába csimpaszkodott, lehúzta magához és remegve +csókolta—és suttogott neki.</P> +<P>—Estére talán itt lesz. Állj meg majd az ajtóban s hallgatózz. Majd +rikkant egy nagyot.</P> +<P>—Gondolod?</P> +<P>—Talán... Egy kicsit megállott a szive verése, rémület szaladt végig az +arczán...—De hát én, vajjon hol leszek én?</P> +<P>A férfi indulatosan vágott közbe. Nem akart goromba lenni, de már +annyiszor hallotta ezt a sejtést és annyira nem tudta megérteni, hogy +dühbe jött, ha ujra ismételte az asszony.</P> +<P>—Ugyan ne beszélj marhaságot!—mondta.—Itt leszel, hát hol lennél, +itt...</P> +<P>—Vagy másutt.</P> +<P>—Fenét!... De észrevette, hogy a kicsi test megvonaglik s mindjárt +sirás lesz a feleselésből, hát erősen a karjaiba szorította az asszonyt +s nagy, mohó csókokat nyomott a nyakára, ott, a hol finom rövid +hajszálak váltak ki a kis czopfból, a mi mint valami finom szőke +szálakból összesodort kötélvég esett végig az asszony hátán a fehér +réklin. Mikor mégis csak megindult a homályos szemekből a köny, az ölébe +vette és csitította.</P> +<P>—No fiam, hiszen tudod, hogy nem komolyan veszem... Csak mérges vagyok, +hogy annyit emlegeted... No, ne sirj... ugy megsajnál az ember, ha még +sirsz is.</P> +<P>—De megházasodol ujra, ugy-e meg?</P> +<P>—Bolond vagy. Hagyj nekem az ilyesmivel békét.</P> +<P>Hallgattak s a férfi az asszony feje fölött átnézve, szintén a szomszéd +falra bámult. Ott is volt két ablak, valami olyasféle kis lakásnak a +szemei, mint amilyen az övék volt. Abban a partájban egy +lokomotiv-vezető lakott, a ki Budapesttől Predeálig utazott, meg vissza, +aztán aludt egyet itthon s ujra ment Predeálra meg vissza. Csak a +felesége volt itthon, egy nagyon szép, széles csipőjü, vállas kövérkés +asszony, a kinek halovány, urias fehér volt az arcza. Sok regényt +olvasott kék táblás könyvekből és sokat és jó ételeket evett. Szeretett +jól élni, hozzátartozott ez a polgárias nyugalomhoz, a miben igy egyedül +élt a vándor urával, aki mindig halálra fáradtan jött meg s mig a +vacsorájából az utolsó falatokat ette, már aludt. Gyermek se volt a +házban, még egy macska se és csak éppen néha jöttek látogatóba a +szomszédasszonyhoz élemedettebb urféle népek, akikről rosszat suttogott +az udvar. De ez inkább azért történt, mert a szép asszony nem igen +elegyedett össze az udvar egyéb népeivel. Örökké bezárkózva olvasta a +regényeket és ha szép drága ruhában elment hazulról, megemelintette a +csipkés szoknyáit az árok fölött, ahová a szegény asszonyok öntik ki a +mosogató vizet és ugy hordta a fejét, mint a páva. Ez rosszul esett a +szegény népeknek és szivesen beszéltek hát rosszat a +lokomotiv-vezetőnéről, a kit különben maguk között csúfondárosan a +<i>nagyságá</i>nak neveztek.</P> +<P>Mig a szegény kicsi fakó Terka meg az ura átbámultak a szomszéd falra, +egyszerre az ablakhoz jött a szép asszony is. Egy kicsit elmosódott a +figurája a két üvegen keresztül, de azért látszott rajta a szépség, meg +az egészség és az étvágy. Nagy tál fánkot hozott magával valahonnan +belülről, bizonyosan a konyháról, egymás tetejébe dobva egy csomó +habkönnyü, nekipirult drága süteményt, a mit egyszerre töm a szájába az +ember s nem is érzi, hogy eszik. Még nézegette, mosolyogva, gyöngéd +beczézéssel s megevett egyet a tetejéből, aztán meg letette az egész +garmadát az ablak párkányára és a nélkül, hogy csak egy pillantásig is +törődnék az udvarral, visszament a szoba szürkeségébe. Csak éppen a +szép, kövér vállai látszottak még, a mint a derekán rengve tovább úsztak +bele a sötétbe és utána világított a tele tál fánk, a jó élet, a hizás.</P> +<P>A szegény kicsi asszony, a bádogosné, éhesen meredt rá a süteményre. A +szája is tátva maradt, kifeketéllettek belőle a rossz fogai és +összecsattogtak, a mikor már sokáig nézte a finom ételt. Érezte, hogy +harapnia kell belőle, vagy mindjárt meghal. Az ura rámordult:</P> +<P>—Mit bámulsz? Még megkivánod...</P> +<P>Az asszony mohón még a szemeit is tágra nyitotta, mintha azzal is enni +akarna és epekedve, beteg vágyban nyögve kunyorált.</P> +<P>—Hozzál belőle. Csak egyet. Csakhogy beleharapjak...</P> +<P>—Én odamenjek?</P> +<P>—Menj, az isten is megáld. Aztán inkább kiköpöm, csakhogy a számba +vegyem... Belebetegszem, ha nem eszem belőle.</P> +<P>—De fiam.</P> +<P>A bejáró asszony éppen el volt a háztól egy kicsit és most jött meg. A +mikor meghallotta, hogy miről van szó, lelkendezni kezdett s +pálinkagőzzel vegyesen ontotta magából a szót.</P> +<P>—Jaj, drága lelkem, ha kívánja, hát adni kell neki, mert rámehet a +szegény lelkem asszony egészen. Csak menjen uraság, nem gyermekség az. +Az ilyen asszony kivánós. Ugy kell bánni vele, mint a tojással. Menjen +csak, menjen, hozzon neki vagy hármat.</P> +<P>A bádogos nem szívesen indult el. Meglátszott a készülődésén, a hogy a +kabátja ujjával a kalapját kefélte, meg a hogy határozatlanul, +rákészülve arra, hogy bármelyik pillanatban hátrafordul, végigment az +udvaron. A tulsó ajtóban is megállott még egy pillanatig s olyan +illedelmesen kopogtatott, mintha igazán valami urhoz menne be—és azután +egészen csend lett. A szél megint nekifeküdt a gyérlevelü fának és +kopasztotta, némelyik vessző már egészen csupaszon hajladozott rajta, +majd meg az udvaron kerekedett egy kis tánczra a sok aszott levél s +fütyölt hozzá az eresz alatt a csatorna és aztán megint egészen +mozdulatlan lett a világ, elült még a por is és mintha lassu, nagy, az +egész kicsi udvart magába nyelő sóhajtás ereszkedett volna le a házon, +fájni kezdett a kicsi asszonynak a csend.</P> +<P>—Hol ül olyan sokáig? Nézzen utána,—mondta a bejáró asszonynak, a ki a +konyhán csoszogott előre-hátra.—Nézzen utána...</P> +<P>Az asszony rá sem hallgatott.</P> +<P>—Jaj lelkem, csak nem ártom bele magam.</P> +<P>—Mibe?</P> +<P>—Hát a mit az ur csinál. Majd jön mindjárt. Csak kell neki beszélgetni +egy kicsit, nem kaphatja föl az ételt, aztán hogy csak jőjjön, mint egy +paraszt. Vagy igen ?</P> +<P>—Nem, nem, de most már nem is kell semmi. No, menjen utána...</P> +<P>Ezt mondta még néhányszor, mig ráhatározta magát az asszony, hogy +nekimenjen az udvarnak. Lustán csoszogott végig a piszkos kövezeten s +kopogott a tulsó ajtón. Aztán várt egy darabig s a kis formátlan asszony +az ablak mögött, egyéb időmérő hijjában, számlálni kezdett hangosan: +egy, kettő, három, négy—és lassan mormogott tovább mindig komorabban +... tizenkilencz, husz, huszonegy ... aztán meg dühvel, hogy gyorsan, +szakadozottan lihegett bele s kis, lapos mellét szinte dobálta az +indulat, a mig számlált, a fejébe tolult a vér s most már majd +kiszakította az arczát a forróság... Végre nyilt az ajtó s az ura jött +ki, de csak a küszöbig. Egy tányéron néhány fánkot hozott magával, +odaadta az asszonynak s újra becsukta az ajtót. Az asszony visszaindult +keresztül az udvaron. Cseppet se sietett, aztán hallszott, hogy nyitja a +konyhaajtót és csoszog befelé s a kicsi szegény némber fölugrott a +székről és iramodott feléje, belevágva magát szekrénybe, asztalba és +rikácsolt belőle a düh:</P> +<P>—Vissza! Vissza! Nem kell, egye meg... Mit csinál ott annyit?</P> +<P>—Hát beszélget. Csak nem jöhet ki, mint egy suta, hogy meg se köszönje.</P> +<P>—Ne köszönje, nem kell—mondja meg neki. S a kis szegény teremtés +leesett a földre s tehetetlenül vergődni kezdett, mint valami beteg +veréb... Lassankint csendesedett le, a mikor vizet is adott neki az +asszony s ekkor már csak panaszkodott pihegve, alig-alig hogy megérteni +lehetett a gyönge szavát:</P> +<P>—Ott ragad. Annak a nőnek kell a szép ember, ott tartotta. Mi lesz +velem, Istenem, Istenem...</P> +<P>A vénasszony visszasegítette a székre, melléje állott és türelmetlenül +szólott rá, ha kicsuklott melléből a sirás.</P> +<P>—Nem olyan világ szépe, lelkem, hogy ilyen lármát csináljon. Majd jön, +mulat még egy kicsit...</P> +<P>Egyszerre aztán jött az ember. Zavarban volt egy kicsit s ezt azzal +igyekezett elpalástolni, hogy hebehurgyán sietett. Fölvette a kabátját, +fejébe csapta a kalapot s rá se nézett az asszonyra, mig bucsuzott.</P> +<P>—Hát szervusz, most már csak szaladjak...</P> +<P>—Jól mulattál?</P> +<P>—Likőrt adott, finom, édes pálinkát, meg beszélgettünk...</P> +<P>—Hazajössz korán?</P> +<P>—Persze, amint lehet.</P> +<P>Az asszony fakó kis madárarczára kaczér mosolygást erőltetett s +okvetlenül meg akarta még ölelni az embert.</P> +<P>—Már mindegy, egy perczig még maradhatsz.</P> +<P>—Nem, de hát mit akarsz?</P> +<P>—Csak hallgatózzál majd az ajtó előtt. Ne nyiss be mindjárt.</P> +<P>—Jó, jó.</P> +<P>Délután szemmel tartotta egymást a két asszony. Először csak úgy +véletlenül találkozott össze a pillantásuk, aztán egymásba tapadtak s +azzal végződött a fojtogató, gyilkos verekedés a szemek mérgével, hogy a +szép, nagy asszony előrehuzta az ablakon a függönyt s csak az egyik +szélén hagyott egy kis nyilást, hogy átnézhessen a szomszédra. Az pedig +tompa fájással bámult át az udvaron és mert szégyelte a vénasszony előtt +a beszédet, csak magában motyogott, keservesen nyögve, mintha főbeverték +volna és kábult lenne:</P> +<P>—Végem van, végem van...</P> +<P>Mikor este hazajött az ura, csak nagyon szomorúan mosolygott reá és +nézte, hogy mit csinál. Az ember az új holmiját szedte elő a +szekrényből, öltözködött és lopva pillantott az asszonyra, a mikor azt +hitte, hogy az nem veszi észre. De mindig azzal a szomoru mosolygással +találkozott, a mi zavarba hozta s végre is rákiabált a szegény kis +nyavalyásra:</P> +<P>—De jó kedved van. Folyton vigyorogsz.</P> +<P>Az asszony mellére ejtette a fejét s keservesen sóhajtott.</P> +<P>—Nem állok utadba.</P> +<P>—Mit, nem állasz utamba? Hogy mondod?</P> +<P>—Nem állok utadba.</P> +<P>A férfi bevágta maga után az ajtót s a konyhában kezdett el kiabálni:</P> +<P>—Utamba? Hát micsoda utamba? megyek a hova akarok...</P> +<P>A kapuig úgy ment, hogy kopogott a sarka a kövezeten s azután a kicsi +asszony csak érezte, hogy valahol itt van a közelben, de nem hallotta. +Egy kicsit még bámult a homályba s aztán egyszerre csak maga se tudta, +hogy mi következik s lefordult a székről, mint egy lötyögős kis +tarisznya. A fejét belevágta az asztal lábába s alig hogy érezte, csak +éppen kábult volt s megveszekedett forgatagba szaladt össze a feje +fölött a világ.</P> +<HR style="WIDTH: 40%"> +<H3><A name="4"></A>KŐMŰVESEK</H3> +<P>Borus, kesergős idő volt, hosszu, már tizennégy nap óta tartó +napfogyatkozás. Egy haragos, fekete felleg folyton eltakarta előlünk a +napot, az eső hidegre csapolta le a levegőt, néha egy kis hó is hullott +alá, vagy jég kopogtatta meg az ablakot és augusztus közepén fölvettük a +télikabátot s befűtöttünk a kályhába egy kis tavalyi szénnel. Egy +barátom, az ablakom alatt elszaladva, a prémes gallérból fölkiáltott +hozzám: No nesze természet, süsd meg!—Szóval föl volt fordulva minden. +Én is éreztem a többivel, hogy be vagyunk csapva, ez se nem nyár, se nem +ősz, valami habarék a négy évszakból összetéve. Olyan fekete, hideg és +vizes, hogy elmegy benne mindentől az ember kedve, csak bámul, vár +valami változást és fázik.</P> +<P>Az utcza túlsó oldalán építenek. Ezelőtt két hónappal egy szegény kis +viskó szégyenkezett a nagy puszta telken, ma már két emeletnyire +haladtak a nagy bérházzal. A télre készen kell, hogy legyen az egész +négyemeletes épület, sietnek vele. Mindennap kétszer-háromszor látom +erre hajtani a pallért. Kis kocsija van, elül magas, széles üléssel és +egy mindig izzadt, nagy fekete ló van befogva. Egy-két perczre megáll, s +szalad tovább. Közben háromszor is megnézi az óráját, s lihegve +kapaszkodik föl a bakra, hogy újra kezébe vegye a gyeplőt. Az épülő uj +ház egy egész világot vett el előlem. Ugy éreztem magam, mintha falun +laktam volna. A kis ház teteje fölött elnézhettem, mig csak ellátott a +szemem, messze ki a vidékre, tul a gyakorlótéren, tul a vasúti vonalon, +egész a ködös kék hegyekig. Jól visszahúzódva a szobába, nem láttam a +többi emeletes házat, csak a nyilt, szabad világot. Innen kaptam a +levegőt is, mindig üdét, frisset, egy-egy kis szelet, az eső után +nedves, borzongató, de azért kellemes párát s nagyon megérezte a lelkem +az építkezést. Mintha a fejemlágyára hordták volna azt a sok téglát, +amiből fölépítik ezt a négyemeletes polgári kaszárnyát, ugy nyom a nagy +lárma, s elkedvetlenít ez az elhízott, aranylánczos ur a kopott +kocsijával s a lovával, a mely olyan fekete, mintha valami temetkezési +társulat szolgálatában állott volna eddig.</P> +<P>Nagy futásra, amelynek már a hangjából ki lehet érezni, hogy a futók +menekülnek, jajveszékelés lármájára az ablakhoz szaladtam. +Eszeveszetten, nagyokat ugrálva lefelé, rohant le egy ember az +állványról. Ez volt az utolsó a falon, a többiek már mind félkörben +állottak az utczán s töprengő tartózkodással bámultak a falakra. +Némelyiknek tisztán leolvastam az arczáról, hogy szeretne egy lépést +előre tenni, de nem mer. Az asszonyok tátott szájjal, nehezen lihegve +huzódtak meg a férfiak háta mögött, s csak lassan indult meg a beszéd, +pár szó, mintha féltek volna megzavarni a levegőt.</P> +<P>—Befelé hajlott, láttam,—mondta egy öreges, meggörnyedt vállú asszony +s ledobta válláról a nehéz téglahordó kast.</P> +<P>—Ropogott is,—tódította a második s mindjárt akadt több is, aki +hallotta ropogni a falat. Több hang összevegyült, már egyszerre +beszéltek:</P> +<P>—Megfagyott a vérem...</P> +<P>—Alig birt a lábam...</P> +<P>Megkerülve a telket, előjöttek azok is, akik a hátsó falhoz hordták a +meszet és téglát. Kérdezték, hogy mi baj s arra újra elkezdődött a +szegény tudatlan emberek kevésszavú beszéde, hogy: ropogott is, meg hogy +befelé hajlott a homlokfal, s az öreg asszony újra ismételte, hogy: +megfagyott a vére, a másik pedig, hogy alig birta a lába. Az uj +asszonyok, leányok érkezésével nagyobb lett a lárma, az utcza közönsége +is megállott, perczről-perczre nőtt a csoport. A férfiak komoran +bámulták maguk előtt a földet s durván visszalökték azt, aki előre akart +tolakodni. Aggodalmasan nézték a falat s várták, hogy bedőljön.</P> +<P>Az asszonyoknak nem volt igazuk, a fal nem befelé hajlott meg, hanem +egyszerre, mint egy meghajlított késpenge, a közepén ki az utcza felé +kezdett domborodni. Tetejétől az aljáig s lassan, valami olyas hangot +adva, mintha egymáshoz dörzsölnének két követ. A ház előtt tágulni +kezdett a kör, pár asszony befogta a fülét, hogy ne hallja majd azt a +robajt, amelylyel összedől a fal. Az utcza túlsó végén vágtatva jött két +rendőr, s bár semmi szükség nem volt reá, egy megijedt ember hívására +sebes galoppban, nagy csilingeléssel érkezett meg egy mentőkocsi. A +lovasrendőrök sippal hivtak még magukhoz néhány gyalogost a közeli +utczákból s a hivatalos kordont is megvonták a ház előtt. Egy munkást +elszalasztottak a pallér után s a reszkető, aggodalmas emberek nagy +csendességében tovább várta a tömeg, hogy mi lesz.</P> +<P>Már mindenki türelmetlenkedett. Lesz valami, nem lesz? Éppen az ablak +alatt két öreg ur beszélgetett arról a hallatlan könnyelműségről, +amelylyel manapság építenek s az egyik azt mondta, hogy meg kellene +csapatni minden pallért, aki ilyen hitvány ember. A másik tovább ment, +azt mondta, hogy a piaczon, a városháza előtt, kellene megcsapatni, ugy, +ugy... Elhallgattak, mindenki figyelmes lett egy munkásra, aki az +utczába befordulni látván a pallér kocsiját, szitkozódni kezdett. +Visszafeleselt a rendőröknek s durván esküdözött, hogy ha az Isten +mondaná, akkor se hallgatna. Ez a hangulat ragadós, nyugtalan lett +egyszerre a többi is, s csak akkor csendesültek el kissé, a mikor +látták, hogy egy rendőrtiszt is ül a kocsin. Mormogtak, mint a cseléd, +aki nem mer hangosan veszekedni a gazdával.</P> +<P>A fal megállapodott a fele utján s hiába várták, nem akart beomlani. A +pallér bosszankodva, minden szavát heves mozdulattal kisérve, +magyarázott valamit a rendőrtisztnek, az pedig csak a vállait vonogatta. +A fellegek mögött lassan lefelé csúszott az égbolton a nap. Néha a +vékonyabb rétegeken átszűrődött egy-egy sugár és sárga pontokkal szórta +tele a sáros utczát. Valami bucsuféle volt ez. Esteledett, nem telik +bele másfél óra és sötét lesz. Ez még türelmetlenebbé tett mindenkit.</P> +<P>A pallér hátulról megkerülte a falat, s visszajött. A rendőrtiszthez +ment s ugy, hogy más is hallja, hangosan mondta:</P> +<P>—Nem dől be.</P> +<P>A tiszt nem akart sokat beszélni, unatkozva kijelentette, hogy mindjárt +megérkezik a városházáról a bizottság, az majd megmondja, hogy mit kell +tenni. Jött is nemsokára három ur. Az egyik távol maradt a veszedelmes +helytől, félszegen ódalgott be a munkások közé. A másik kettő és az +építőmester egészen a fal mellé merészkedett. Sokat beszélgettek halkan +egy téglarakás mellett s nem tudtak elnyomni bizonyos fontoskodó +kifejezést az arczukon, mikor visszajöttek.</P> +<P>—Momentán nincs veszély—mondta az egyik, s mert hirtelen nagyon +megtetszett neki ez a különös hangzású szó: momentán, többször is +ismételte. A másik ráhagyta, hogy ugy van. A rendőrtiszt kissé +hitetlenül hallgatta őket s csendesen, alig észrevehetően mosolygott és +kijelentette, hogy le kell dönteni a falat, semmiesetre sem engedi meg, +hogy éjszakára is állva maradjon. Az urak megint visszamentek a falhoz, +körülnézegették minden oldalról.</P> +<P>—Félóra munka két ügyes embernek—mondta az egyik.</P> +<P>A munkások lassan közeledni mertek. Az egyik uri ember a bizottságból +közéjük ment s biztatni kezdte őket.</P> +<P>—Szép pénzt lehet szerezni. Két ügyes ember egy félóra alatt +széthányhatja.</P> +<P>Néhányan a fal felé pillantottak s az egyik azután komolyan maga elé +nézett, mintha ki akarna valamit számítani magában. Mások várták, hogy +mit akar s mikor látták, hogy már majdnem elhatározta magát, kezdtek +kedvet kapni a munkához. Még féltek egy kicsit, de az egyik, mintha +ketté akarná vágni a dolgot, gyorsan a pallérhoz ment s beszélni kezdett +vele. Ketten-hárman utána indultak, az egyik a fél uton visszatért. A +pallér pénzt vett elő s megmutatta az embereknek. Azok összenéztek, az +egyik sóhajtott s azt mondta: Isten nevében, a másik is rántott egyet a +vállán, mint minden nagy elhatározás után tenni szokta s a két ember +elindult a fal felé.</P> +<P>A visszatért munkás elkényszeredett mozdulattal mutogatott feléjük s a +körülötte állóknak tövéről a hegyére elmondta a dolgot.</P> +<P>—Neki mennek a falnak, Körösi ur husz-husz pengőt igért nekik. Meg +vannak bolondulva, ugy odalapítja őket a földhöz, mint a legyeket. A vak +is látja, hogy be fog dőlni velük a fal, kevés a malter, sok a tégla, +két ember nem semmi...</P> +<P>—De ha az urak azt mondják, hogy megbírja...</P> +<P>—Az urak?—Megvetőleg legyintett a kezével.—Mit tudnak ahoz az urak?</P> +<P>A rendőrök közül elő akart törni egy asszony, de nem bocsátották előre. +Az egyik munkás felesége volt s csak most vette észre, hogy mire +vállalkozott az ura. Sirva kiabált utána, mire látta, hogy az +erőszakoskodás hiábavaló, a rendőrök nem engedik előre jönni.</P> +<P>—Ferencz, Ferencz! Gyere vissza!</P> +<P>Az egyik kőműves megfordult útközben s a határozatlan mozdulata arra +vallott, hogy szeretne visszatérni, már megbánta az alkut. De ez csak +egy pillanatig tartott, elszégyenlette magát s erős léptekkel indult +neki a falnak.</P> +<P>Az asszony tovább kiabált. Egy rendőr rámordult, hogy maradjon veszteg. +Mikor az urát meglátta a fal tetején, egyszerre el is némult. A +szemeiből kibeszélt a kétségbeesés. Egyszerre valami belső ösztön arra +késztette, hogy letérdeljen és imádkozzék. Nem létezett számára, +körülötte senki, félig önkivületben kezdett el imádkozni. Semmi új sem +jutott az eszébe, pár szót ismételt folyton a Miatyánk elejéről. +Mellette a mentőkocsi elé fogott ló kaparta a földet és nyerített az +istálló után.</P> +<P>A két ember pedig ontotta maga alatt a falat, tompa puffogással hullott +a tégla a sárba. Óvatosan keresték a szilárd talajt, arczukról csurgott +a verejték s háromszor is megrugdosták a helyet, a hova léptek. Lassan +eltűnt egy emelet, szabadabban kezdtek lélegzeni az emberek. Néhány +gyerek <i>éljent</i> kezdett kiabálni s a hátsó fal egy üres ajtónyiláson át +látni lehetett, amint az én ismerős kék hegyeim mögül lassu méltósággal +elindult útjára a hold.</P> +<HR style="WIDTH: 40%"> +<H3><A name="5"></A>BECSÜLET</H3> +<P>Csinos, finom ur beszélgetett a közélelmezési osztály előadójával szép, +szőnyeges hivatalszobában. Az előadó ur nemkülönben finom úrnak +látszott, különösen ilyen szép szobában, amibe, mintha csak mellékesen, +amugy véletlenül tévedt volna be az íróasztal. Inkább asszonyos volt +benne minden, puha, kicsi, selymes a divány, a székek, süppedő finom +állatbőrök a földön és parfüm meg finom halványkékes czigarettafüst a +levegőben. Mintha valamelyik sarokban a nehéz, nagyvirágos szőnyeg alatt +selyembe öltözött szép leány bujt volna el s annak a lehellete táplálta +volna a szobát...</P> +<P>A vendégnek egyszerre eszébe jutott valami:</P> +<P>—Kellene nekem egy ember—mondta. Egy ember.</P> +<P>—Minek?</P> +<P>—Valami ember, akinek a zsebében megférne egy kis mellékes pénz. Valami +ördög, afféle szegény nép, aki körmölget, ha munkát kap. Akad nálad +ilyen bizonyára.</P> +<P>—Hogyne.</P> +<P>—De megbízható...</P> +<P>—Persze...</P> +<P>—Mert kényes kissé a dolog, tudod, olyan ember kell hozzá, aki nem +fecseg. Valami leány pört akasztott a nyakamba egy gyermekért, a mi hát: +lett. Lett valahogy, megszületett. Az ügyvédem most arra az álláspontra +helyezkedik, hogy ő akasztotta magát a nyakamba. Bizonyítani is tudjuk. +Egész csomó levelem van tőle, a miben kunyorál, hogy csak még egyszer +lásson, meg még egyszer. Ezekről kell másolatot venni... Hát ha az +embered arravaló, beszélnénk tán vele.</P> +<P>—Most mindjárt?</P> +<P>—Most, ha már itt vagyok.</P> +<P>—Majd a Kulecz megcsinálja.</P> +<P>Az előadó ur becsöngetett egy szolgát s még mindig az érdekes ügy +járhatott a fejében, mert mosolyogva adta ki neki a parancsot.</P> +<P>—Küldje be a Kuleczet.</P> +<P>Vártak egy darabot és az ajtót nézték. Odakünn valaki a lábát törölte a +pokróczon, de még mindig nem jött be. Talán megnyálazta a kezét s +végigkefélte vele a kabátját. Valami olyas nesz hallszott, aztán meg +halk, tartózkodó kopogás és Kulecz benyitotta az ajtót.</P> +<P>Kómikus kis szürke ember volt, hosszu fekete felöltőben, a mit a +szobában se vetett le magáról. Nagy csizmáin megfeszült a nadrág s +mintha a nagy, kitaposott lábbelibe ólom lett volna öntve, ugy látszott, +hogy nélkülök, csak a maga erején, mindjárt földőlne a kis vézna, öreg +test. Aztán nagyon bő, hosszu formátlan mellénye is volt még és +módfölött nagy zsebei a kabáton. Most semmi se volt bennük és mégis ugy +lógtak kétfelől, mintha teljesen hozzáformálódtak volna már a sok +burgonyához, zöldséghez, a miből egy-egy nagy kosárra valót czepelt haza +bennük a kicsi vén ember. Csetlett-botlott az öreg, a megriasztott állat +félő pillantásával nézett ki pillái alól az urakra és pislogva +gyámoltalanul várta, hogy mi következik.</P> +<P>Az urak mulattak rajta, de csak magukban s hagyták várni. A főnök ur egy +kis tréfát is megengedett magának.</P> +<P>—Fegyelmi, öreg, fegyelmi...—mondta neki.</P> +<P>Az öreg elsápadt s félszegen kapkodott, mintha megingott volna alatta a +csizmatalapzat.</P> +<P>—Nekem?</P> +<P>—Persze. No ne ijedjen meg. Nem igaz. Csak ugy mondtam.</P> +<P>Az öreg azért még nyögött egyet. A főnök megsajnálta és sietett +elmondani a jó hirt.</P> +<P>—Egy kis munkát kap öreg, otthonra. Itt a nagyságos ur valami +megbizható embert keres, a ki lemásoljon egyetmást, hát én magát +ajánlottam. Kényelmesen csinos kis pénzt szerezhet, csak pontosság, +tudja, pontosság, az a fő...</P> +<P>Az öreg föllélegzett s boldog mosolygás telepedett aszott, ránczos +arczára.</P> +<P>—Ez már jobb—motyogta.—Sokkal jobb. Mikorra tetszik?</P> +<P>—Hát elvállalja?</P> +<P>—A nagyságos ur meg lesz elégedve. Biztosítom.</P> +<P>A nagyságos urat mulattatta az a nagy készség, a mivel ez a vén ember +kapálózott a husz-huszonöt forint után, a mit majd fizet neki s lassan, +kimérten kezdett el tárgyalni, hogy tovább görnyedjen előtte a vén +legény.</P> +<P>—Fontos dologról van szó, öregem. Nem szabad megmutatni senkinek. +Titok, érti? Hol fog majd dolgozni? Otthon? Néhány napig eltart a munka.</P> +<P>—Otthon. Ugy szoktam, hogy a leányom diktál én meg irok, mint a viz, +olyan gyorsan. Meg lesz elégedve a nagyságos ur.</P> +<P>—Leánya is van?</P> +<P>—Van.</P> +<P>—Szép-e?</P> +<P>Az öreg hallgatott, de a főnöke megfelelt helyette.</P> +<P>—Persze. Ugy nézz erre a vén kujonra, hogy gyönyörű lánya van. +Általában szépség dolgában nem lehet panasza a familiájára. A felesége +ma is szemrevaló asszony, olyan kövérkés... Hazajött már?</P> +<P>Az öreg komoran nézett maga elé és a vendéghez szólott.</P> +<P>—Mikor jöhetek el az írásért?</P> +<P>Egy kis csend lett, de aztán megint szaporán beszélt az előadó ur.</P> +<P>—Otthagyta az öreget. Fiatalt keresett magának. Vagy igazabban az öreg +kidobta...</P> +<P>—Igazán?</P> +<P>—Persze. Hét gyereket hagyott otthon. Jó vérű fehérnép...</P> +<P>Az öreg ember remegett a nagy csizmákban és annyira felizgatta a beszéd, +hogy kettétörött a szájában minden szó, mig kijutott a világra.</P> +<P>—Mikor mehetek az írásért nagyságos ur? Hét gyerek, igaz, hét... Mikor +mehetek?</P> +<P>A vendég ur gyorsan felelt:</P> +<P>—Majd én viszem el magához. Este csak várjon rám. Nem szabad erről az +írásról tudni senkinek, hiszen mondtam már.</P> +<P>Este, kissé későn is már, kis levélcsomaggal ment el az öreghez. Nagyon +szegény kis kétszobás lakásban lakott a vén irnok. Az udvarról kellett +benyitni hozzá s az első szoba már akkor sötét volt. Az ágyakban, meg a +földön, szalmazsákokon sorjában aludt a sok gyerek. Izzadtság és forró +meleg párolgott föl a párnákról s valamelyik a nagyobbak közül horkolt +is, ütemesen, hosszan elnyujtva, mintha lassan végig huzgált volna +valaki mindig egy mély hangot a csellón. A másik szobában várt az öreg +meg a lány.</P> +<P>Mikor a finom ur jött, fölállottak mind a ketten s nagyot és alázatosat +bókolt az öreg. A leány inkább csak éppen hogy köszönt s ugy nézett +végig a vendégen, mintha idegenkednék tőle kissé. A nélkül, hogy +ismerné, csak éppen mert olyan a kedve, hogy ne lássa szívesen. A vendég +is hamar végzett vele. Gyorsan, a nélkül, hogy jóformán rápillantott +volna, meghajolt előtte egy kicsit s azután az öreggel tárgyalt. Hosszan +magyarázta neki a leveleket. Passzusokat mutatott, a miket ki kell majd +hagyni a másolatban, megkérdezte, hogy van-e pénze pennára, papirosra s +tiz forintot tett az asztalra, hogy azzal szerezze be a holmit, a mire +szüksége van. Lopva nézett néha a lányra, aki megbántottan, néma dühvel +pillantott vissza rá, a mikor látta, hogy ő ugy áll ebben a szobában, +mintha nem is léteznék. Észre se veszi ez az ur. Nem a szegény uri +kisasszony forrott benne, hanem a lány, az örök lány, a minden lány, a +kit szabad szóval akár összetörni, de nem szabad észre se venni. És szép +volt, máskor talán nem is annyira, mint most. Magas, szálas, merész +nézésű s azért mély szemű, kopott, de majdnem kihivó büszkeség volt +benne, ami néha kivirul a rongyból, ha arravaló a rongy, szép +asszonyforma leány, aki urnak termett. És ez az ember ugy ment el, hogy +megint csak alig pillantott reá, csak éppen hogy mondott valamit, mint a +hogy odamorog az ember akárkinek az utczán. Csoda, hogy nem hozta +magával az ostort is, a mivel rókát hajszol, a mikor arravaló kompániája +van. A leány nagy fekete szeme ugy villant utána, mintha a szikrájával +leütni akarná s mikor visszament az apjához, csak ennyit mondott, +kibámulva a sötét, szegényes kék vászon holmival elfüggönyözött ablakon +át az udvarra:</P> +<P>—Utálatos. Csupa gőg egy ilyen ur.</P> +<P>Mindjárt munkához láttak. Az öreg szép sima papirost terített ki maga +elé az asztalra és a körmén próbálgatta a pennát. A mikor rendbejött, a +leány előszedegette a leveleket s lassan, hogy az írással mindig +utolérje az apja, olvasni kezdett a szagos papirosokról. Mig az öreg +irt, előreszaladt a levelekben. Rohanvást ment végig a szegény +otthagyott leány nagy szerelmén, a mi epekedett, sírt, fenyegetőzött és +követelt s az öregnek néha rá kellett szólani:</P> +<P>—No, hogy megy tovább?</P> +<P>Másnap újra jött a finom ur és harmadnap is. Akkorra már vége volt a +munkának, de ujat hozott. Most már egy csomó versre volt szüksége +írásban, nagy, hosszú versekre, amiket mind be akart tanulni. Vagy talán +nem is igaz, hogy ez volt a szándéka, mert a verseket furán válogatta +ki. Számokat irt egy papirosra: négy, nyolcz, kilencz, tizenegy...</P> +<P>—Ezeket irja ki öregem—mondta—azután ha készen van, csak szóljon. +Aztán majd kijegyzem a többit.</P> +<P>S a sötét szobából, a gyermekálom nagy békességéből, néha behallszott +egy-egy fojtott hang, amint a férfi rekedtesen beszélt a leánynak. +Egy-egy szék is megmozdult s nagy csend következett a lármára. Aztán +halk, lehelletszerü beszéd, csak éppen hogy sejteni lehetett, hogy +valaki szólott valamicskét, megmozdult a levegő, a lusta—s az is +hallatszott, hogy a szép, nagy leányban pihegve zakatol az indulat s +beczézi a fiút:</P> +<P>—Te rossz, otthagytad. Mindenkit megbolondítasz. Te kisasszonyfiu, te +szép...</P> +<P>S egy délelőtt, vasárnap, amikor kibeszélte magát az ember, komoran, +egészen összetörve mondani kezdte a leánynak az öreg, a mi összegyűlt +benne, mig a sok verset összeírta a könyvből.</P> +<P>—Nem tudok beleszólani a dologba. Csináld, ahogy tudod. Szemrehányást +se teszek neked, ha valami olyat cselekszel, amiért szigorú birója +voltam a feleségemnek. Nem törődöm az éjszakáddal, de a mig ennyi +szegény gyermek van reánk szorulva, add nekem a nappalod. Ha reám hagyod +őket, elpusztulnak, pedig hát kötelességünk az, hogy neveljük őket, a +mig lehet. Már nem vagyok követelő. Szegény, összetörött ember vagyok, +csinálj, a mi neked tetszik. De a gyerekekből embert kell csinálni +valahogy. Ez a becsület.</P> +<HR style="WIDTH: 40%"> +<H3><A name="6"></A>AZ EGÉR</H3> +<H3>I.</H3> +<P>A Repcze-utcza künn van majdnem a város végén s csupa szegény ember +lakik benne. Kicsi az egész, alig néhány ház, meg egypár üres telek, +telve burjánnal, szeméttel, korhadt, félig bedőlt kerítésekkel a +gyalogjáró mellett. Kiizzadt, kormos lakatosok, kovácsok, nyakig meszes +kőművesek mennek végig rajta esténkint hazafelé, az asszonyok künn +várják őket a kapu előtt, mezitlábos, gatyás gyerekek játszanak a porban +s megbámulják a tisztességesen öltözött embert, mint a csodát. Szomszéd +minden család. Átjárkálnak egymáshoz, a fiatalok összeölelkezve sétálnak +vacsora után le és föl az utczán, a férfiak is együtt színak még el egy +pipa dohányt s az asszonyok tereferéjét végighordja a szél az utczán +egyik sarokháztól a másikig, mig az utolsó lámpással együtt csendes +zsongással kialszik az élet. Még itt-ott elszomorkodik egy-egy legény a +sipogó harmonika mellett, de azután legyőzi az álom s a munkás emberek +nehéz szuszogásával alszik el az egész utcza.</P> +<P>Valósággal felfordult a csendes utcza egész rendje, a mikor hire ment, +hogy egy igazi tekintetes asszony jön ide lakni. Egy hivatalnok ur +özvegye fogadta ki az uj fertályra az egész Farkas-féle házat. Ez a ház +eddig is bérbe volt adva, de néha két-három családnak is, mert négy +szoba volt benne. Előbb csak homályos hirek keringtek az uj lakóról. +Némelyek azt mondták, hogy nem is igaz az egészből semmi. Ezt maga +Farkas ur czáfolta meg, mikor felmutatta a szerződést. A sok kíváncsi +ember belebámult a papirosba, de nem igen lettek okosabbak ezután se, +mindössze az uriasszonyság nevét tudták meg belőle : Szoboszlay Pálné. +Némelyik ismert névről Szoboszlayakat. Az egyik valami irnok volt a +megyénél és vagy tiz esztendő előtt halt meg, hanem azt talán mégis +Károlynak hivták. A másik Pál volt, de szörnyen nagy ur, valami biró +vagy mi,—bizonyosan idegenek lesznek. A Repce-utczában az uraság felől +még mindég nagyon homályos fogalmuk van az embereknek—szóval, majd +elválik, csak türelem.</P> +<P>Egy napon beköltöztek az uj lakók, Szoboszlayné és leánya, Berta. Két +kocsin elfért minden holmijuk. Az asszony kissé megkopott fekete +ternó-ruhát viselt, a leány pedig sima szürke köntöst. Hamarosan +berendezkedtek s harmadnapra már megjelent a szobaur is. Magukkal hozták +a korábbi szállásról, ugy mondták, hogy nagyon jó, ha két gyönge asszony +mellett mindig van egy férfi. Ő is szivesen jött.</P> +<P>A kis utczának pedig semmi szenzácziója sem maradt a beköltözés nagy +napja után. A Farkas-féle házban csendes, falusias életet éltek, az uj +lakók kedvéért sohase fordult be az utczába valami uri hintó, a mit meg +lehetett volna bámulni, ők se sokat járkáltak. Szóval olyan maradt az +utcza, mint amilyen volt. A szobaurtól vártak még valamit, de itt is +cserbenhagyta a remény az utczát. Gergely urat alig látták napjában +kétszer. Reggel korán a kőmüvesekkel egyszerre szaladt be az egyetemre, +délre vissza se jött, este azután éppen olyan szaladva, gyorsan jött +haza, mint a hogy reggel elment. Az feltünt, hogy szép fiu. Az asszonyok +beszéltek róla, néha s a lányok kileselkedtek utána az ablakon. Csak ne +lett volna olyan nagyon ügyetlen. Nagyokat lépett, lóbázta a karját a +levegőben s kevés gondot fordított magára. Sokat tanult; a kis hátsó +szobában, amelyben lakott, néha reggelig is égett a lámpa. Szoboszlayné +és Berta aggódtak is miatta, de birta, vasból volt az akarata és a +teste. Kenyeret akart minél hamarább, mert szörnyen sokat nélkülözött +már.</P> +<P>Szoboszlayékhoz még diák korában költözött, a leányt tanította s ezért +adták a szállást és a kosztot. Mikor az idők változtak, Szoboszlay +meghalt és a leány is kinőtt már a keze alól, ottmaradt továbbra is. A +néhány év alatt belső, családias viszony fejlődött ki köztük. Az asszony +sokszor mondta neki: kedves fiam s beavatta benső ügyeibe. A szegény +diáknak jól esett ez a szivesség s tetszett neki ez a szerep, hogy ő a +férfi a háznál. Pontosan fizetett, igyekezett kevéssé alkalmatlan lenni, +tovább azonban nem merészkedett és nem is vágyott. Jó pajtása volt a +lánynak. Néha, ha egy-egy félórára szabadságot adott magának s ott +hagyta a könyveit, kaczagva, jókedvüen, pajtáskodtak el egymással. A fiu +azonban még mindég nem tudta egészen elhinni, hogy a leány már nagy s +nem gyermek többé; máskor félénk, kissé bizalmatlan természete bizonyos +sajátságos erélylyel párosult, mikor komolyan beszélt vele és ez +imponált a leánynak. Felnézett néha rá és elkomolyodott. Ha azonban a +fiut nagyon elfoglalták a könyvei, napokig sem beszéltek egyebet, csak +éppen, hogy köszöntötték egymást.</P> +<P>Egyszer a leány a maga kedves, kisleányos modorában utját is állotta, a +mint ebéd után gyorsan szobájába akart menni, hogy tovább tanuljon.</P> +<P>—Tudja Gergely ur, hogy maga nagyon goromba?—kérdezte és kihivólag, +valósággal vakmerően nézett fel a nagy emberre.</P> +<P>Gergely mosolygott, ki akart volna békülni, de a leány intett, hogy az +nem megy olyan könnyen.</P> +<P>—Miért nem szólt hozzám már három nap óta?</P> +<P>—Tanulok.</P> +<P>—Kilyukad a feje. Nem fél?</P> +<P>—Még a vizsgáig kibirja, azután már ugy sincs szükség reá, lesz +diploma.</P> +<P>Nem békültek ki. Mosolyogva váltak el, de Gergely hiába nyújtotta a +kezét, a leány nem fogadta el. Mérgesen nézett utána, de ez a tekintet +olyan rosszul sikerült, hogy egyszerre nevették el magukat reá mind a +hárman. Még sokáig hallani lehetett, a mint a könyvből mormogva tanult +odabenn a nagy diák. A lány és az anyja egymásra néztek, látszott a +tekintetükön, hogy mindaketten Gergelyre gondolnak. Intettek egymásnak a +fejükkel, mintha mondták volna: milyen derék fiu.</P> +<H3>II.</H3> +<P>Lehetett talán már éjfél is, amikor egyszerre éles sikoltást hallottak a +Farkas-féle házból. A leány reszketve állott az ebédlőben s a két kis +öklével verte a hátsó szoba ajtaját.</P> +<P>—Gergely ur, Gergely ur, az Istenre kérem, hamar, félek...</P> +<P>A nagy diák egyszerre talpon volt s rohant az ajtó felé. Talán fel is +nyitja, ha akkor meg ujra könyörögni nem kezd a leány:</P> +<P>—Ne jőjjön, ne jőjjön...</P> +<P>—Mit tegyek hát, mi baj van?</P> +<P>—Ne jőjjön ki! Nem vagyok felöltözve, czipő sincs a lábamon. Nyissa ki +az ajtót, hogy világosság legyen de ne jöjjön ki.—Hallani lehetett, +hogy mint reszket szegény.—Gergely kinyitotta az ajtót s vissza ment a +szobába. A leány csendesedni kezdett, már nem félt olyan nagyon. Nyitva +hagyva minden ajtót, elbátorkodott a szobájáig, futva hozta vissza +egyenkint a ruháit az ebédlőbe és ugy öltözködött. A diák pedig már +nagyon türelmetlen volt, nagy botot forgatott a kezében s minden +perczben kiszólott a másik szobából:</P> +<P>—Készen van?</P> +<P>—Még nem, csak egy kicsit még, mindjárt...</P> +<P>—Hát mi baj van, beszéljen már.</P> +<P>—Valaki van a szobában, mozgott...</P> +<P>—Ember?</P> +<P>—Nem tudom, mindjárt kiszaladtam. Költsük föl a mamát is.</P> +<P>—Hagyja majd megnézem, készen van?</P> +<P>—Jöhet már.</P> +<P>Gergely kijött, megfogta a leány reszkető kezét, együtt mentek el addig +a szobáig, a hol az aludni szokott. A kis fehér szobában semmi különös +jel nem mutatott arra, mintha betörők lettek volna benne. A leány csak +az ajtóig mert menni, s ott is minden pillanatban készen volt arra, hogy +visszafusson. Gergely összekeresgélt minden zugot, felnyitogatta a +szekrényeket is és kijelentette, hogy itt semmi sincs.</P> +<P>—Pedig mozgott, halottam, erősitette a leány s megrázkódott, mikor +eszébe jutott a hang, a melyet hallott.</P> +<P>Gergely csak nézte s mikor látta, hogy még mindig nagyon fél, fejére +tette a kezét. A leány megnyugodott s nedves, siró szemeivel bizalommal +nézett fel reá.</P> +<P>—Meghaltam volna, ha nem lett volna itt,—mondta hálás, megindult +hangon, de ebben a pillanatban megint valami nesz halatszott. Erre mind +a két kezével egyszerre ragadta meg a férfi karját s csak a fejével +mutatott be a szobába, hogy: ugy-e mondtam, van itt valami. Szótlanul, +lélegzetüket is visszafojtva várták, hogy mi lesz,</P> +<P>Egyszerre aztán elő is jött valami.</P> +<P>A kemencze mellől, erre-arra nézegetve, óvatosan mászott elő egy egér, +Gergely erősen szorította a leány karját s intett, hogy hallgasson. A +szürke kis állat pedig mind bátrabb lett, kijött már a szoba közepéig, +szaglászott a földön, mintha valami kis ennivaló után keresgélne s +kezdte otthon érezni magát.</P> +<P>—Milyen csinos—súgta Gergely a leánynak.</P> +<P>Borzasztó—felelte a leány, de nem tudott elég halkan beszélni, mert az +egér is meghallotta s gyorsan vissza szaladt a kemencze mögé.</P> +<P>Lássa elkergette...</P> +<P>Gergely most már szépen jó éjszakát kivánt s vissza akart menni a +szobájába. A leány azonban csak nem bocsátotta el a karját s rémülten +kérdezte:</P> +<P>—Itt akar hagyni?</P> +<P>—De hát mit csináljak, látja, hogy nincs már baj.</P> +<P>—És az egér?</P> +<P>—Már visszament, szegény.</P> +<P>—Visszajön.</P> +<P>—Istenem, hát baj az? Egy kis egér...</P> +<P>—Nagyon utálatos! Maradjon még...</P> +<P>—Ha akarja, szivesen, de egy kicsit furcsa...</P> +<P>—Nem, nem, ne féljen,—összetette a kezeit és ugy kérte.—Meghalnék +félelmemben, ha itt kellene hogy maradjak egyedül. Felszaladna a párnára +is, fel... Beszélgessünk.</P> +<P>Gergely letette a lámpát az asztalra s leültek egymással szemben. A +férfi lassan emelte föl tekintetét a leányra s azután olyan hosszasan +nézte, hogy az lesütötte a szemeit. Nagyon kedves volt ez a kis borzas +fej, a tiszta homlokkal és az őszinte nézésü, nagy fekete szemekkel. +Gergely nem tudta levenni róla a szemeit s egyszerre elfelejtett +mindent, amit ma tanult. A helyzet is nagyon különös volt számára. Ebben +a lányszobában csak egyszer volt még, mikor a nagy, nehéz ruhaszekrényt +egyik sarokból a másikba tolta s most éjjel egyedül van benne a +leánynyal. Gondolatban meleg szeretettel vette körül a reszkető +gyermeket s a szoba illata elkábította. Érezte, hogy szédül és lehunyta +a szemeit. Hallgattak mindaketten, nem tudtak beszélni. A férfit +egyszerre fogta el a varázs, ami megdöbbentette, érezte, hogy szerelmes. +Félt már egyedül maradni a leánynyal s menni szeretett volna.</P> +<P>—Fél még?—kérdezte. Komoly, nyugodt akart lenni, de már ez a két +semmit sem jelentő szó is lágyan, szerelmesen hangzott.</P> +<P>—Nagyon félek—felelte elkényszeredve a leány s megijedt attól a +gondolattól, hogy egyedül marad.—Maradjon, majd beszélgetünk, hozza el +a könyvét, tanuljon itt, csináljon valamit, majd én is dolgozom.</P> +<P>Gergely is ugy találta, hogy az lesz a legjobb, ha közöttük lesz a +vaskos könyv. Tanulni kezdett, a leány kézimunkát vett elő és dolgozott. +Néha szólottak egy-egy szót, de lopva sürün pillantottak egymásra. A +hajnal is igy találta őket, s mikor az első napsugár besütött az +ablakon, egymáshoz ölelte a könyvre és himzőrámára hajolt két fejet.</P> +<H3>III.</H3> +<P>A szürke kis vendég pedig állandóan megjelent. Ugy látszik, hogy több +rendbeli kijárásokkal rendelkezett földalatti palotája, mert ha az egyik +lyukat betömték, más oldalról sétált elő. Ha személyesen nem +jelentkezett, akkor a falban rágcsált, s ez már magában is rettenetes. +Szoboszlayné kétségbe volt esve, de segíteni nem tudott a bajon, csak +jajgatott. Valamelyik szomszédtól kaptak egy öreg macskát, de az egér +mindig gyorsabb volt, mint a macska. A fiatalok pedig észre se vették, +hogy mennyire vágyakoznak már egymás után. Ha a férfi késett, a leány +sokszor szaladt az ablakhoz, megnézni, hogy jön-e már, s olyan +titokzatosan mosolyogtak néha össze, mintha mondani akarnának egymásnak +valamit. A leány beállott jogásznak, hallgatta, nézte, a mint tanult +Gergely. Néha órákig elültek egymással szemben, anélkül, hogy hangosan +beszéltek volna, de a szemük sokszor összetalálkozott. Máskor meg +elmondtak egymásnak mindent, ami csak eszükbe jutott, ilyenkor a férfi +megfogta a leány kezét s el se eresztette, míg csak búcsúzni nem kezdtek +egymástól. Ez tartott a leghosszabban, pedig csak pár lépésre váltak el +egymástól.</P> +<P>—Megbukom a vizsgán, nem tudok tanulni—mondta egyszer a férfi.</P> +<P>—Tud már eleget,—mondta a leány s büszkén nézett rajta végig.</P> +<P>Sokáig tartott, mig annyira mentek, hogy a férfi beszélt is arról, a +miről eddig csak gondolkozni mertek.</P> +<P>—De én nem tudok majd maga nélkül élni—tört ki egyszer belőle s +megragadta a leány kezét.</P> +<P>A leány csak nézett és mosolygott a nagyon szerelmes szüzek tiszta, +boldog mosolygásával s folydogálni kezdtek szeméből a könyek.</P> +<HR style="WIDTH: 40%"> +<H3><A name="7"></A>A LEGSZEGÉNYEBB VÉRTANÚ</H3> +<P>Eszembe jut egy öreg, bolond kocsis története, ugy a mint azt nekem az +én müncheni barátom, Sipniewski Franck elbeszélte. A vén szolga addig +mesterkedett, mig feljutott oda, a hol az igazi lengyel hazafi +megtalálja végre az őt megillető tisztességet, felhuzták az akasztófára. +Mert a lengyelnek olyan szent az akasztófa, mint nekünk a kereszt. A +legkomolyabban beszélnek arról, hogy majd egyszer, tudja a jó Isten hogy +mikor, ha majd szabadok lesznek, Varsó piaczán akasztófát állítanak föl +az elnyomatás emlékére s egy márvány falba belevésik mindazok neveit, a +kiket bitón fojtott meg a fehér czár nevében, a muszka igazság. Ha majd +fölépítik azt a falat, a te neved se fog hiányozni róla, öreg Demeter.</P> +<P>Az öreg Sipniewski nagyon kompromittálva volt a hatvanharmadiki +fölkelésben. Egyik éltető lelke volt az egész mozgalomnak. Nem volt +politikus, csak hős. Elszánt és naiv, mint a felkelők nagy része. +Megesküdött akár a szüz Máriára, hogy győzni fognak, de egyéb alapja nem +volt a hitének, mint a nagy bátorsága, vagy az, hogy most már bizonyosan +velük lesz az Isten. Elég sokáig volt ellenük.</P> +<P>Mikor már rendben volt minden, olyan titokban, hogy csak a vak nem +látta, gyülekezni kezdett a tábor. Az öreg Sipniewski befogatott egy +könnyü kocsiba, Demeter, a vén kocsis felült a bakra, ur kocsis nagyon +elbúcsúzott hazulról, sirva kisérte ki őket a kapuig a háznép s a kis +kocsi mögött gyorsan felporzott az ut, hogy aztán beálljon az az ijesztő +csend, a minek okvetlenül el kell következni, ha olyan valaki hagy el +bennünket, a kit nagyon szeretünk s egyszerre eltünik szemünk elől még a +por is, a mit a kocsija fölvert. Az országút pora még ismerős, de a mi +azután következik, ismeretlen, idegen világ.</P> +<P>A naiv katonában mégis volt annyi politika, hogy a meglepetés ellen +biztosítani akarta magát. Hogy aztán gyerekes idea született meg +becsületes agyában, az megint rávall a hősre, aki sehogy sem tud +komédiázni.</P> +<P>Azt hitte, hogy valami nagyon furfangos cselt eszelt ki, megállította a +kocsit s tanácsot tartott Demeterrel.</P> +<P>—Te öreg—mondta neki—ha kozákokkal találkozunk, rá se hederíts, hajts +tovább. Ha megállítanak s kérdezik, hogy hova megyünk, azt feleljük, +hogy Varsóba. Hogy honnan? Hát Kocinski urtól.</P> +<P>—Igen, Kocinski urtól.</P> +<P>Mindenki tudta, hogy Kocinski az oroszok részére dolgozott. A ki tőle +jön, az csak nem lehet gyanus. Ur is, kocsis is jót mosolygott ezen a +tréfán. Demeter még hátra is nézett, megbámulta az urát, hogy milyen +okos ember. Összekacsintottak, két ilyen vén róka mindenkit lefőz. Majd +megnyulik a kozákok orra ők meg vigan hajtanak tovább.</P> +<P>De nem igy esett.</P> +<P>A legközelebbi dülőnél három kozák nyargal a kocsihoz. Az altiszt +elkérte az irásaikat s faggatni kezdte őket.</P> +<P>—Hova mennek?</P> +<P>—Varsóba.</P> +<P>—Mit akarnak ott?</P> +<P>—Lovat venni.</P> +<P>—Nincs most vásár.</P> +<P>—Lesz a jövő héten.</P> +<P>—Honnan jönnek?</P> +<P>Sipniewski erősen a kozák szeme közé nézett s kivágta a feleletet.</P> +<P>—Kocinskitól.</P> +<P>A kozák megkérdezte Demetert is.</P> +<P>—Honnan jösztök?</P> +<P>—Kocinski urtól.</P> +<P>—Otthon volt az ur?</P> +<P>—Otthon.</P> +<P>—Hát az asszony?</P> +<P>—Az is.</P> +<P>Erre szó nélkül közrefogták a kocsit s a szegény Demeternek arra kellett +hajtani, a merre ők parancsolták. Visszavitték őket az első katonai +állomásra, átadták a tisztnek. Demeter behuzta vállai közé a fejét s nem +szólott többé egy szót sem. A tiszt más kiséretet adott melléjük s +tovább kisértette őket. Negyednapra már a hadbiróság előtt állottak. A +nemes ur egyenesen, mint a ki helyt áll mindenért, Demeter pedig a +lengyel paraszt csökönyös makacsságával, inkább csak rásandított az +aranyos, czifra urakra. A hogy lesz, ugy lesz, de tőle ugyan nem +hallanak egyebet, mint a mit a gazdája parancsolt.</P> +<P>Demetert kiküldték s a biróság elnöke vallatóra fogta Sipniewskit.</P> +<P>—Hol voltak?</P> +<P>—Kocinskinál.</P> +<P>—Nem igaz, Kocinski három hét óta Varsóban van; most újra kérdem, hogy +hol voltak?</P> +<P>A szegény sarokba szoritott ember komoran maga elé bámult s nem felelt. +Nem azon gondolkozott, hogy mit mondjon, de az suhant át egyszerre az +agyán, hogy veszve van s ez elkeserítette. Még ki sem lőhette a +pisztolyát s már is véget ért számára minden. Mig szótlanul ott állott, +köny is gyült a szemébe s motyogni kezdett: szegények, szegények. A +családjára gondolt, tudja a jó Isten, hogy mikor látja őket még egyszer. +Talán soha. A tiszt érdeklődve nézett reá s gyöngédebben szólott hozzá:</P> +<P>—Olvassa itt maga, az ön neve is benne van a jegyzékben. A felkelőkhöz +ment, igaz? Ne tegye még sulyosabbá a helyzetét.</P> +<P>Sipniewskinek eszébe se jutott, hogy tagadjon, elpirult, hebegett volna, +ha megkisérti. Ugy érezte magát, mintha fojtogatnák, leesett egy székre +s reszketett a hangja, a mint egy-egy szót kinyögött.</P> +<P>—Igaz.</P> +<P>Behivták Demetert. Az öreg ugy kullogott be az ajtón, mint a hogy egy +ilyen furfangos emberhez illik s talán mert félt, hogy váratlanul +végighuz valaki a hátán, még mindig vállai közé szedte be a fejét s csak +ugy a gallérjából nézett a világba, mintha nem akarna künnebb jönni. +Mikor egy pillanatig azt hitte, hogy senki se néz reá, odasandított a +gazdájának: mi már értjük a dolgunkat, ugy-e uram?</P> +<P>—Hol voltatok?—kérdezte a tiszt.</P> +<P>—Kocinski urnál.</P> +<P>A tiszt Sipnievskihez fordult s intett neki hogy beszéljen a kocsisával. +A szomoru ember könyes szemmel s fájdalmasan mosolyogva czáfolta meg a +szegény Demetert.</P> +<P>—Nem ott voltunk, fiam. Hazulról jöttünk, mondd meg az igazat.</P> +<P>Demeter előbb meghökkent, de azután visszamosolygott a +gazdájára.—Átlátok én a szitán mondta a szemeivel, mert hangosan nem +szólhatott.—Neked ezt mondanod kell uram, de én nem vagyok olyan +bolond, hogy utánad beszéljek.—A tiszthez fordult s bizonykodott az +igazsága mellett.</P> +<P>—Kocinski urtól jöttünk bizony, Kocinski urtól.</P> +<P>A gazdája egy lépést tett feléje s beszélni akart vele, de a tiszt nem +engedte meg. E helyett ő igyekezett kiszedni Demeterből az igazat.</P> +<P>—Van-e feleséged?—kérdezte tőle.</P> +<P>—Van.</P> +<P>—Gyermek is?</P> +<P>—Hát hála az istennek, mind fiu.</P> +<P>—Egyet se látsz többé közülük, ha hazudsz.</P> +<P>Demeter meg volt sértve. Végignézett a tiszten, azután a mellére tette +mindkét kezét, mintha kérdezné, hogy csakugyan róla beszélnek-e? A tiszt +türelmetlenkedni kezdett, mégegyszer rászólt a szegény ostoba kocsisra.</P> +<P>—Hol voltatok?</P> +<P>—Kocinski urnál.</P> +<P>A kozákok kilökdösték szegény Demetert az ajtón s lezárták egy sötét +pinczébe. Az uri rab fenn, a hivatal mellett kapott börtönt, amig itt +van, megbecsülik, azután vezesse a sorsa. A hadbiró este kártyázott vele +s elnyert tőle vagy hetven rubelt. Ittak is, a fogoly sóhajtozott, haza +gondolt, a biró vigasztalta s biztatta, hogy ne féljen, nem kötik fel. +Sok az enyhitő körülmény, hanem az a szerencsétlen Demeter nagyon +elrontotta a dolgát. Holnap próbálnak még vele.</P> +<P>Reggel felhozatták ujra.</P> +<P>—Hol voltatok?</P> +<P>—Kocinski urnál.</P> +<P>A gazdája megfogta a gallérját, a szemébe nézett s az izgalomban +reszketve beszélt hozzá. Néha megrázta, hogy jobban megértse azt, amit +mond neki s a fülébe kiabált, mintha süket volna a szegény ember.</P> +<P>—Demeter, ne légy bolond. Mindennek vége, most már ne légy szamár. +Mondd meg az igazat.</P> +<P>—Azt mondom.</P> +<P>—Nem igaz. Nem voltunk Kocinskinál. Őrült! Vigyázz magadra. Beszélj +igazat. Látod, hogy én már mindent elmondtam, nem kell, hogy tagadj. +Honnan jöttünk?</P> +<P>—Kocinski urtól.</P> +<P>—Meg vagy veszve!</P> +<P>Demeter ránevetett a gazdájára és sehogy se tudott tisztába jönni a +dologgal. Mit akarnak itt vele? Hanem az a másik ember, akiről tudta, +hogy mind a kettejüknek ellensége, gyanusnak tünt föl neki s hamarosan +elbirálva a helyzetet, rájött a szerencsétlenségére, hogy itt hazudni +kell tovább is. Azt hitte, hogy ráparancsoltak a gazdájára, hogy előtte +igy beszéljen. Nem, nem, rajta nem lehet kifogni.</P> +<P>—Kocinski urtól jöttünk.</P> +<P>A gazdája kétségbeesetten nézett reá és várta, hogy térjen magához. Sirt +dühében s összeszoritotta az öklét, hogy agyonvágja a vén kocsist s +lihegve alig birva magával, ujra elkezdett beszélni.</P> +<P>—Demeter! Édes öregem, szegény szolgám, fiam, mond meg az igazat. Hol +voltunk? Ugy-e otthon, ugy-e?</P> +<P>Demeter még jobban beletemetkezett a gallérjába, nagy küzdelem folyt le +a szegény paraszt lelkében, de azért nem hagyta magát elbolondítani.</P> +<P>—Nem, Kocinski urnál.</P> +<P>A hadbiró erre azt monta, hogy: elég. Demetert visszavitték a pinczébe s +megmondták neki, hogy imádkozzék annyit, a mennyit csak tud, mert két +óra mulva meghal. A szegény ember kimeresztette a szemeit erre a +beszédre, nézett ide-oda, de azután azt mondta, hogy jól van, egyszer +ugyis el kell menni, hát mindegy.</P> +<P>Két óra után felhozták. A szegény jó embert nagyon megviselte ez a kis +idő, megtörpült, keserü vonás huzott barázdát az arczára, de azért nem +hagyta magát. Élénken nézegetett körül, várta, hogy valaki segitsen +rajta. Mikor az akasztófa alá állitották, felnézett, dörzsölni kezdte a +homlokát, hirtelen szedte magába a lélegzetet s összemenve, reszketve +várta, hogy mi lesz.</P> +<P>Pár perc mulva lejött néhány tiszt s köztük a hadbiró. Mikor meglátták +ezt a szegény, bolond figurát, szorongva néztek össze. A biró valósággal +dühbe jött, láza is volt, mert ugy ráordított a szegény öregre, hogy az +majd leesett a lábáról.</P> +<P>—Hol voltatok te barom! Beszélj!</P> +<P>—Kocinski urnál.</P> +<P>A tisztek elfordultak. Demetert megragadták a kozákok s amig az ember +százig elszámlál, Demeter már meg volt halva.</P> +<HR style="WIDTH: 40%"> +<H3><A name="8"></A>A VACSORA</H3> +<P>Csendesen ültünk a kávéházban, egy kis lengyel-magyar sziget a nagy +német óceánban; csupa idegen gondolkozásmódu, előttünk épp olyan +érthetetlen emberek között, mint ahogy ők képtelenek minket megérteni. +Valósággal ostobák vagyunk egymásra nézve. Ők elképednek azon, hogy egy +hevesvérü, hirtelenbeszédü lengyel "czudar"-nak nevezi Bismarckot, vagy +keserüségében sírva beszél Szibériáról. Lehet más igazság is, mint a mit +a történelem csinált? És ez a sápadt, villogó szemü ember képviseli ezt +a másik igazságot? Hihetetlen, igazán hihetetlen. Néha valamelyik +ismerős közülük leül a lengyel asztalhoz s ki is mondja a maga +véleményét arra a kisebbségre, amely képtelen nyugton maradni három nagy +birodalom nyomása alatt. Mit akarnak?—magyarázzák meg neki—és +elkezdődik egy heves tüzzel, keserüséggel teli verekedés a szavakkal. Az +asztal köré gyül a publikum, a pincérleánynak egész tömegen kell +áttörnie magát, ha valaki vizért kiált. A billiárdozók leteszik a dákot +s a nagy lármára kiváncsian néznek be az utcáról az emberek.</P> +<P>Tegnap is igy esett, nagyon összevesztek a lengyelek a németekkel, +ökleikkel verték egymás előtt az asztalt s néha a nagy zürvavarban nem +lehetett tudni, hogy ki beszél. Mikor legnagyobb volt a riadalom, egy +kis, őszes ember erőszakolta át magát a publikumon, előbb kiköhögte +magát, mert nagyon megszorongatták, mig az asztalig eljutott s németül +kezdett beszélni.</P> +<P>—Lengyelek az urak?</P> +<P>Mikor megmondták, hogy igenis lengyelekkel van dolga, egyszerre +lengyelül beszélt tovább s mi csak pár szót értettünk meg abból, amit +mondott:—liberal, szoczial, egy lengyel ujság czimét és hogy +oroszokról, lengyelekről, Varsóról beszélt. A lengyelek tágra nyitott +szemekkel, csodálkozva hallgatták. Egy nagy pózeni fiu, akit a többiek +tagbaszakadt volta s harczias bozontos bajusza miatt <i>jenerál</i>-nak +hivnak maguk közt, nem tudott elfojtani egy-egy indulatos kifakadást s +meghatottan méregette maga mellett a kis, szürke embert. Az egyik +lengyel egyszerre felugrott az asztal mellől s elveszve a nagy +indulatokban, szinte öntudatlanul, felállásra kényszeritette a kis +jövevényt, s beszélni kezdett.</P> +<P>—Itt a bizonyság, nézzék ezt az urat, jól nézzék meg, lengyel +regényiró, költő és ujságszerkesztő; jól nézzék meg. Most szökött meg +Varsóból, a feleségét és gyermekét hozta magával, a harmadik gyermek, +egy kis leány, ott maradt, mert nem tudták hamarosan előkeriteni. Az +iskolában tanultam a verseit s most ... kell-e még több? Az önök poétái +palotákban laknak, a mieink pedig egy valamivel liberálisabb czikk +miatt, mint amilyen a mérték, futnak a rendőrség elől. Itt van ez az ur, +ez az önök találmánya...</P> +<P>A kis szürke ember majdnem az asztal alá zsugorodott, mikor körülnézve, +észrevette, hogy mindenki őt nézi. A lengyel fiatalember pedig szerette +volna, ha az asztalra áll, hogy jobban lássák s fogta a kabátját, hogy +el ne szaladjon. A <i>jenerál</i> szitkozódott és sírt, nagy, esetlen +testében még mindig gyermek maradt az érzés, a körülállók pedig +lábujjhegyre állva néztek át egymás vállán, csakhogy jobban láthassák +ezt a nevezetes kis öreget. Egyszerre elhallgatott mindenki s lassan +oszlani kezdett a publikum. Mikor egyedül maradt a társaság, a kis ember +elmondta nagy szégyenkezve, hogy szörnyü nyomorban vannak, mindenük +zálogban van már, az asszony és a gyermekek ki sem mozdulhatnak a +szobából, mert egy-egy rongyon kivül nincs a mit magukra vegyenek. A +hotelier pénzt kér s ha legalább tiz márkát nem fizetnek le a +tartozásból, kidobja őket az utczára; ezért bátorkodott fölkeresni az +urakat. Pirult, szégyenkezett, de valahogy kinyögte, a mit mondani akart +s lesütött szemekkel várta, hogy mi következik most. A fiuk összenéztek. +Az, aki előbb a leghangosabban veszekedett, dühös sietséggel kutatta ki +a zsebeit, de nem talált bennük egy fillért sem s kényelmetlenül, +szégyenkezve nézett az öregre, mintha bocsánatot kérne azért, hogy igen +szegény. Mindenki hallgatott. Az öreg ember arczán látszott, hogy +szörnyen megbánta már a kisérletet, végre is a <i>jenerál</i> törte meg a +csendet, vette a kabátját s menni készült.</P> +<P>—Kérem, csak egy keveset várjon itt; azonnal jövök.—Mikor visszajött, +nem volt már felsőkabátja. Karonfogta az öreget és vitte magával, ugy +látszott, mintha a hóna alá vette volna, a kis ember majd eltünt +mellette. Az uton megbeszélték a dolgot.</P> +<P>—Van egy márkám és ötven fillérem—kezdte a <i>jenerál</i>. Megosztozunk +rajta. Hányan vannak?</P> +<P>—Négyen.</P> +<P>—Nyolcz kenyér: huszonnégy fillér, a többiért hideghust veszünk. +Menjünk az én hentesemhez, udvarolok a leányának, majd sokat ad. Van +gyertyájuk?</P> +<P>—Nincs.</P> +<P>—Akkor azt is kell venni, de gyertyát kapok hitelbe is, azért nem kell +pénzt adni.</P> +<P>Hosszu lábaival akkorákat lépett, hogy a kis fáradt ember alig birta +követni. Közben megvásárolta a gyertyát, hust, kenyeret s a hotel +kapujában odaadott mindent a vendégnek. A kis szürke ember azonban nem +akarta elbocsátani. Nagyon hálás volt, meg akarta neki mutatni a +családját, meg talán arra is gondolt, hogy beigazolja a nyomoruságát, +nehogy azt higyjék, hogy hazudott. A kapus kedvetlenül nézett végig +rajtuk, kellemetlen, kopott embereken s kopogásukra egy csinos arczu, de +beteges szinü asszony nyitotta fel a szoba ajtaját.</P> +<P>A gyermekek, mint valami éhes farkaskölykök, egyszerre nekiestek az +ételnek, nem sokat törődve azzal, hogy ki vette. Az asszony nem tudott +rendet tartani közöttük, az apjuk egy-egy szigoru pillantást váltott +velük, de azok figyelembe se vették s a <i>jenerál</i> tanácstalanul, +ügyetlenül állott még mindig a szoba közepén.</P> +<P>—Kenyeret még! Kolbászt, sok kolbászt!—kiáltották a gyermekek s +ökleikkel taszigálták az apjukat.—Az odaadta nekik azt is, a mi éppen a +kezében volt, csakhogy hallgassanak. Az asszonynak alig jutott valami, a +kis éhes rablók mindent elvettek tőle. Egyszerre azonban elszégyenlették +a kapzsiságukat, észrevették, hogy igazságtalanul osztották fel a +vacsorát s visszaadtak egy-egy falatot az anyjuknak. Értelmes arczukat +odadörzsölték a sovány karjához s kétfelől is nógatták nagy szeretettel:</P> +<P>—Egyél mama, egyél, édes!</P> +<P>A férfi csüggedt, sötét arczczal bámult rájuk s visszafojtotta a +sóhajtását, hogy ne zavarja őket. A <i>jenerál</i> az ágy szegletére ült s +ugy összehuzta magát, mintha nem akarná észrevétetni, hogy itt van. Nagy +fejéhez mérten aránytalanul kis szemeivel a gyermekek felé pislantott +néha s megijedt, amikor egyet nyikorgott sulyos teste alatt az ágy +deszkája. Érezte, hogy alkalmatlan, de nem tudott hamar alkalmas okot +találni arra, hogy elillanjon. Szerettek volna beszélni, de nem tudtak. +Nagyon idegenek voltak egymásnak. A <i>jenerál</i> a maga naivságában is +megérezte, hogy zavarná őket, ha kérdezősködnék; egy pillanatra azt +hitte, hogy átlát a két előtte ülő alak koponyáján, s mint egy zsongó +méhsereg, ugy tünt fel előtte a kis szomoru ember fejében a sok gond, +baj, hozzá nem szólt volna a világért. Az asszony szótlanul ült az +asztal mellett s hálásan nézett az idegenre, a miért nem háborgatta. A +gyermekek egy durván összeszegezett ládára ültek le a sarokban s egymás +között suttogtak valamit. Az asztalon füstölögve, unalmasan pislogott a +hosszu, vastagbelü gyertya s ugy tánczoltatta a falon az árnyakat, +mintha zsinegen rángatták volna a négy fekete foltot valami +bábszinházban. Végre a férfi szólt, csak azért, hogy valamit mondjon.</P> +<P>—Egy nap megint a hátunk mögött van.</P> +<P>Az asszony sóhajtott és elfordult a gyermekek felé, mintha valami dolga +lenne velük. A kisebbik fiu mosolyogva ránézett s bámulva kérdezte:</P> +<P>—Miért sirsz?</P> +<P>Az asszony zavarba jött, védekezett, de nem birta ki sokáig, egyszerre +hangosan kezdett sírni. A <i>jenerál</i>, mintha csak engedelemre várt volna, +hogy beszélhessen, hozzáment, ügyetlenül motyogott, hogy: nem lesz +mindig igy és hogy megsegít az Isten, s mert nem tudta szóval elmondani, +a mit gondolt, nagy tenyeres kezeivel ügyetlenül kalimpált a levegőben s +azután már csak nyögött, erőlködött, hogy valamit mondjon.</P> +<P>A gyermekek elkomolyodtak, kutatólag néztek körül s a nagyobbik +visszatolta öcscsét a sarokba, a mikor kiváncsian előre tolakodott.</P> +<P>Nagyon rosszul érezték már magukat valamenynyien. Örültek, mikor a +<i>jenerál</i> hirtelen elhatározással a kalapja után nyult s elment: +legalább egyedül maradhatnak. A kis szürke ember lekisérte a vendéget. +Szótalanul, lassan haladtak le egymás mellett a rossz lépcsőn s csak az +első emeletnél állottak meg egy szóra.</P> +<P>A <i>jenerál</i> akart valamit mondani, de nagyon nehezen ment a beszéd. +Százszor bocsánatot kért és még se mondott még semmit, végre előkereste +mellényzsebéből a maradékpénzt s a kis ember markába nyomta. Ujra +hadonázott lapátkezeivel a levegőben, mert anélkül nem lehet értekezni.</P> +<P>—Holnapra, reggelire, délelőtt majd dolog után látunk...</P> +<P>A szegény ember szégyenkezve huzta be vállai közé a fejét s +elkényszeredve kinálgatta vissza a pénzt. A <i>jenerál</i> azonban nagy +esküdözéssel fogadkozott, hogy neki kimeríthetetlen hitele van, annyit +ehetik felirásra, amennyit akar s voltaképpen nagy teher rá nézve, ha +pénze van. Nem tud vele mit csinálni.</P> +<HR style="WIDTH: 40%"> +<H3><A name="9"></A>A MINISZTER VENDÉGEI</H3> +<P>A miniszter a napokban levelet kapott egy hajdani iskolás társától, +Szüts Tamástól. A levéliró igy kezdte a mondanivalóját: "Mélyen tisztelt +Kegyelmes Barátom Ur"—s elmondta, hogy addig is, mig a hivatalos irást +megrajzolná az ottani polgári iskola rajztanára, értesíti, hogy a város +megválasztotta diszpolgárának, és egy hét lefolyása alatt jönnek a +deputáczióval. Ő mint polgármester, szintén fölrándul ez alkalomra s +örömmel ragadja meg az alkalmat, hogy kegyelmes barátját +tiszteletteljesen üdvözölhesse. Hiszi, hogy nem méltóztatott még +teljesen elfelejteni a várost, melyben született, amelyben együtt +iskoláztak s amely most a díszpolgársággal leróni igyekezett +háládatosságának egy kis porczióját.</P> +<P>A kegyelmes ur egy perczig azon gondolkozott, hogy mi is hát voltaképpen +érdeme a díszpolgárságra—és rájött, hogy semmi. Szégyenlette magát a +levél elolvasása után, mert bizony igazán elfeledkezett erről a kis +fészekről, Szüts Tamásról, meg a többiekről. Mosolygott, ujra elolvasta +a levelet s hátradülve székében, teljesen átengedte magát az emlékeinek. +Lassankint megformálta magának az egész kis várost, a milyen most lehet, +Szüts Tamást, a ki nyurga, a sok tanulástól meggörnyedt diák volt s most +bizonyosan még hosszabb s még görnyedtebbé tette hátát a sok városi +gond. Kellemes meleg töltötte el a visszaemlékezésben s pajkos örömet +érzett a Szüts Tamás látogatásán, mig arra gondolt, hogy nagyon kellemes +lesz össze-vissza kérdezősködni a deputáczióban. E perczben annyira +megszerette ezeket a régi jó, becsületes embereket, hogy türelmetlen +lett s szerette volna, ha mindjárt benyitnak az ajtón.</P> +<P>Nem kellett sokáig várni rájuk, a másik hét szombatján már megjelentek. +A kegyelmes ur kiment eléjük az előszobába és Szüts Tamást rajta kapta +azon, hogy még utoljára elolvasta a beszédét, melyet hozzá akart +intézni. Erre azonban nem volt idő. A kegyelmes ur karonfogta, boldogan +megveregette a hátát egy öreg urnak, aki szintén a deputáczióhoz +tartozott s vitte őket befelé. Utánuk ment egy harmadik ur is, aki a +diplomát szorongatta a kezében. A miniszter csak akkor vette észre, hogy +ezt is a város küldte fel, mikor már be akarta csukni előtte az ajtót s +szeme a polgármester kétségbeesett tekintetével találkozott.—Aha! Tehát +háromtagu a küldöttség, gondolta magában s mosolyogva, kézen fogva +vezette be a künnrekedt szalonkabátos urat.</P> +<P>Szüts Tamás hozzá akart fogni a beszédhez, de a kegyelmes ur útját +állotta a jó szándéknak. Elvette az oklevelet s maga se értette, hogy +miért olyan boldog, de ugy érezte, hogy össze-vissza csókolná Szüts +Tamást, ha egyedül volnának. Hasonlított egy ismeretlen boldogságba +cseppent diákhoz, végigömlött rajta az öröm, kisugárzott a szemeiből, az +arczából. Aki a diplomát hozta, szerényen hátrahuzódott. A miniszternek +nagy jó kedvében pajkos, diákos ötlete támadt, s hozzáment és bemutatta +magát, megmondta a nevét és hozzátette azt is, hogy mi a foglalkozása: +magyar királyi miniszter.</P> +<P>A meglepett uri ember kapkodott, ijedten nézett két társára, mintha +tanácsot kérne s szintén bemutatta magát.</P> +<P>—Becski Samu igazgató-tanító.</P> +<P>De már másfelé járt a kegyelmes ur, a Szüts Tamás kezét szorongatta s +nevetve mérte végig.</P> +<P>—Jó husban vagy, öreg...</P> +<P>—Hál' istennek, hát igazán nem kegyeskedtél megfeledkezni...</P> +<P>—Dehogy, dehogy.—Van-e feleséged?</P> +<P>—Van.</P> +<P>—Hát gyerek?</P> +<P>—Az is.</P> +<P>—Hány?</P> +<P>Hogy hány a gyerek, azt már nem hallotta, mert a mint a mellette +feszengő öregre nézett, egyszerre eszébe jutott, hogy ki is voltaképpen +ez az úr. Elkomolyodott, kedves emlékek támadtak föl a lelkében, könyek +gyültek a szemeibe és sóhajtott.</P> +<P>—Alig, alig ismertem meg, Babarczy bátyám. Jól tette, hogy eljött. Él-e +még a néni?</P> +<P>—Csak betegeskedik szegény feje.</P> +<P>—Hát a műhely?</P> +<P>—A fiamnak adtam, én már penzióba tettem magamat.</P> +<P>—Jól megy a munka?</P> +<P>—Nincs panasz rá.</P> +<P>Elhallgattak. Az igazgató-tanító keveset értett az egészből, ő később +származott be a városkába A másik három ember boldogan mosolygott, +egyszerre összeomlott közöttük minden korlát, meghatva, könyes szemekkel +nézegették egymást. Az öreg Babarczy asztalosmester a szemeit törölgette +s apránkint eldicsekedett mindazzal, mire az uton elkészült.</P> +<P>—Megvan még a gyalupad, kegyelmes ur, amin gyalulni tetszett. A gyalut, +mindjárt hogy el tetszett kerülni tőlünk, a fiókba tette a feleségem +emlékbe. Nagyon szerette a kegyelmes urat...</P> +<P>—Hát szilvaizes pánkó van-e még a világon, Babarczy bátyám?</P> +<P>A kegyelmes ur kis diák korában mindennap átjárt az öreg Babarczy +műhelyébe alkalmatlankodni. Gyalult, furt, faragott, elfáradt a nagy +munkában s jóllakott a mesterné asszony hires lekváros pánkójából. Most +egyszerre az ötlött az eszébe s az a gyermekes reménye támadt, hogy +talán hozott magával vagy egyet a zsebében. Egy lekváros pánkóért a +régiek közül örömest lemondott volna egy udvari ebédről.</P> +<P>Az öregnek felragyogott az arcza s boldogan hadart.</P> +<P>—Meg, meg, megmondom az asszonynak, hogy még emlékezni kegyeskedik a +pánkójára. Nagyon boldog lesz. Ha tudná, hogy mi itt most miről +beszélünk!</P> +<P>Az igazgató-tanító kelletlenül szorongott. A kegyelmes ur észrevette ezt +s hamarosan pár kérdést intézett hozzá.</P> +<P>—Hány iskolaköteles van a városban?</P> +<P>—Háromszáznyolczvannégy.</P> +<P>—Sok a mulasztás?</P> +<P>—Szigoruan járunk el, kegyelmes uram.</P> +<P>—Nagyon helyesen.</P> +<P>Az idegennel szemben egyszerre miniszteri sablon lett belőle s ujra +felderült az arcza, mikor visszafordult a két régi ismerőshöz.</P> +<P>—Nálam ebédeltek ma, öregem, ugy-e Babarczy bátyám.</P> +<P>A két ismerős majdnem ujjongott örömében, nem tartottak már meg semmi +formát, csak a régi jó barátok voltak. Kényelmetlenül néztek össze, +mikor eszükbe jutott az igazgató-tanító, de a miniszter egyszerre +kisegítette őket zavarukból.</P> +<P>—Igazgató urat is szivesen látom.</P> +<P>Mindjárt át is vezette az urakat a lakásába s négynek teríttetett. A +Kaszinóból hozatta át az ebédet s a három régi ismerős pillantásai +összeölelkeztek az ételek gőzében. Mosolyogva kinálgatták egymást, sokat +koczintottak s az öreg asztalosnak sokszor eszébe jutott a felesége. A +miniszter kiolvasta a szemeiből, hogy mire gondol s olyan falusias jó +kedvében volt, hogy elérzékenyült s egy pohár pezsgővel felköszöntötte +Babarczyné asszonyt. Áthajoltak az asztalon s ugy beszéltek egymáshoz. A +házigazdát minden érdekelte, a mi ujságot csak mondtak. A református +templomot újra fedték, az öreg kántor helyett uj énekli már a +zsoltárokat, a Zsoldos-utcza most már hosszu, kinyulik egész a határba, +tavaly fölépült az első kétemeletes ház, a vén városi mérnök leánya +férjhez ment a járásbiróhoz, mind, mind nagyon érdekes dolog. Egy-egy +perczre elhallgattak, máskor meg, hiába integetett az igazgató-tanító, +egyszerre beszélt a két vendég s a miniszter hátradőlve a székén, nedves +szemekkel hallgatta őket.</P> +<P>—Édes jó parasztjaim—gondolta magában s hagyta, hogy beszéljenek, ő +csak hallgatott s ha az igazgató-tanító ur nem lett volna ott, egyszerre +ölelte volna magához mindakettőt. Becsületesség, jóság, egyszerüség +sugárzott le az arczaikról, ez ugy hatott reá, mint egy pohár +kristálytiszta forrásviz.—Édes jó embereim—ismételte magában sokszor +áradozva.</P> +<P>Az inas zavarta meg őket. Belépett és komolyan, mint a ki elítéli az +ilyen kirugásokat, jelentette:</P> +<P>—A miniszterelnök ur ő excellencziája várja a kis szalonban a kegyelmes +urat.</P> +<P>A kegyelmes ur átment a kis szalonba s komolyan néztek össze a vendégek. +Suttogva szólott az igazgató-tanító:</P> +<P>—Lehet, hogy áthozza és bemutat neki.</P> +<P>—Már hogy gondol ilyent—utasította rendre a polgármester.</P> +<P>—Valami nagy baj lehet az országban, ha még az ebédnél sem hagyják +szegényt nyugodni—mondta az asztalos.</P> +<P>A többiek ráhagyták, hogy bizony meglehet, komor idők járnak.</P> +<P>Mikor visszajött a kegyelmes ur, szerették volna leolvasni az arczáról, +hogy baj van az országban, de éppen ugy mosolygott, mint előbb, csupa +megelégedés, öröm öntötte el, mikor ujra megpillantotta a vendégeit.</P> +<P>A polgármester mindjárt el is mesélte, hogy egyszer-másszor vele is +megesik, hogy a főispán megzavarja az ebédet, pedig hát az embernek +egyéb nyugalma sincs, csak éppen amig eszik.</P> +<P>—Legjobb az iparos dolga, senki se parancsol neki—véleményezte az öreg +Babarczy s nem tudott elfojtani egy sajnálkozó mosolygást, a mint +végignézett a hivatalnokokon. Az igazgató-tanító meg előhozakodott, hogy +neki is vannak néha kellemetlenségei a tanfelügyelővel, de ezt már nem +hallgatta senki, a vendégek és a gazda hallgatva gyönyörködtek egymásban +a jó ebéd után s csak egy kézszorítással mondták el egymásnak a jó +kivánságot, hogy: egészségére adja Isten, a mit megevett.</P> +<P>Az igazgató-tanító aztán odahaza ilyenformán adta elő a dolgot:</P> +<P>—A miniszter látta, hogy bennem tanult emberrel van dolga, meghívott +ebédre, a másik kettővel nem tudott mit csinálni, hát azokat is +meghivta, pedig mondhatom, hogy igazán illetlenül viselték magukat, +különösen az öreg Babarczy. Előre megmondtam, hogy nem kell mesterembert +küldeni föl a kegyelmes úrhoz.</P> +<HR style="WIDTH: 40%"> +<H3><A name="10"></A>A HATODIK</H3> +<P>Egy kis szünet után—talán pár hét lehetett mindössze—ujra láttuk, hogy +a Veressék háza előtt megjelenik az öreg Bojth doktor ócska batárja. Az +öreg ur besántikál a házba, a vén lovak bóbiskolva dőlnek neki a rudnak +s a nemkevésbbé kiszolgált fehérhaju, ősz bajuszu kocsis pipára gyujt a +bakon. A kik arra mentek, részvéttel jegyezték meg, hogy: Veresséknek +ujra betegük van.—Félóra mulva kijött az öreg Bojth, Veress elkisérte a +kocsiig s türelmesen hallgatta, a mint motyogva magyarázott valamit: +kávéskanállal kétóránkint, azután jön a por ostyában, erős leves, +csirkehus, a többit aztán elvégzi az Isten. Veress ráintett a fejével, +hogy: igen, a többit majd elvégzi az Isten, s azzal visszament a házba. +Az öreg doktor fölkapaszkodott a kocsiba, a kocsis hátrafordult, de nem +azt kérdezte meg, hogy hova mennek, hanem az indulás előtt még +bizalmasan, öregesen elbeszélgettek egy keveset. Az egyik ló +hátrafordult s megnézte, hogy fölült-e a gazda s amikor látta, hogy +csakugyan benn van már a kocsiban, odakoczintotta a fejét a másik +koponyájához, mintha mondta volna, hogy: no már most induljunk, öreg +czimborám—s el is indultak. A kocsis meg kérdezősködni kezdett:</P> +<P>—Melyik beteg?</P> +<P>—Most a Jenőke.</P> +<P>—Mi baja van? meghal?</P> +<P>—Meg.</P> +<P>—Ez lesz a hatodik halál náluk mostanában.</P> +<P>Az öreg doktor előbb mintha számítgatott volna magában, de aztán intett, +hogy igen ez lesz a hatodik. A kocsis előrefordult, rászólott a lovakra: +gyí hé!—s tovább mentek.</P> +<P>Most, sok év után, ha visszaemlékezem a Veressék házára, hiányos, +zavaros kép áll elém. Nem igen emlékezem már, hogy hány szobájuk volt s +négy-e vagy öt ablakon át világított be hozzájuk az utcza felől a nap, +de amint rájuk gondolok, rögtön az orromba csap a házuk szaga, az az +orvosságszag, mely beleette magát a falba, butorokba, szőnyegbe, +függönybe s a mely elkisérte Veresséket mindenhova. A gyerekek elvitték +az iskolába, Veress a hivatalba s az asszony a piaczra, boltba, soha ki +nem fogytak belőle. Szük előszobán át kellett belépni a lakásukba. Mióta +csak emlékezem, mindig ott állott egy nagy zöld függönyös szekrény, ebbe +hordták ki az üvegeket, skatulyákat, amiből már kiitták, kiették az +orvosságot. Volt ott kék, vörös, zöld, sárga üveg, <i>kétóránkint, +óránkint, félóránkint</i> felirattal s lassankint tele lett velük minden +polcz. Ha félrerebbent a függöny, végigfutott az ember hátán a hideg. A +patikárius, jólelkü öreg ur, egyszer majdnem kidobta a Veressék +cselédjét.</P> +<P>—Vigyetek már a henteshez is valamit a pénzetekből!—kiáltotta reá és +majdnem elsirta magát, mikor a cseléd elmesélte, hogy ilyen unalmas +szolgálata soh'se volt. Inkább menne a kórházba, mert ott legalább +tudná, hogy hol van.</P> +<P>Akkor az öreg asszony volt beteg. Napjában tizszer is át kellett emelni +egyik ágyból a másikba, vele volt elfoglalva az egész család. A gyerekek +lábujjhegyen jártak, suttogva beszéltek s a félesztendő alatt, mig +nagyanyjuk a halállal küzködött, megránczosodott a képük s elfeledték +azt, hogy gyermekek. Veress megpróbálta kivinni őket a mezőre, hogy +ugrálják, kiabálják ki kedvükre magukat, de ezek a kis öregek nem éltek +a szabadsággal. Az apjuk sóhajtott, nem erőszakolta a dolgot.</P> +<P>Aztán beteg volt ott mindenki. Alig vitték ki az öreg anyót, az ujra +áthuzott ágyba lefeküdt Veressné. Az öreg Bojth doktor kocsija megint +megállott a ház előtt, az öreg ur rendelt valamit, ujra jött, ujra ment +s a lovak ugy beletanultak már a mesterségükbe, hogy maguktól +megállottak a Veressék háza előtt akkor is, a mikor véletlenül odabenn +nem is volt beteg. Sokszor megesett, hogy ketten is nyomták az ágyat, +ilyenkor nem kellett társaságról gondoskodni a beteg számára, +átbeszéltek egymáshoz. Közben ki-kiszegezték a kapura a fekete posztót, +feltüztek rá gombostüvel egy gyászszegélyü czédulát, délután megjött a +városi, megyei tisztikar, kirukkolt a tüzoltóbanda s mint valami +keserves sírás, felhangzott az udvaron a Beethoven-induló. Ez volt az +egyetlen jajszó. A család már beleszokott a gyászába, nem tudtak sírni. +Veress mindig összébb esett, a gyerekek tekintetébe pedig a korai +komolysághoz töprengés, bámulás vegyült, kezdték nem érteni a dolgot. Az +öreg asszony után elment Veressné, egy pár gyerek, valami unokahug, s +szép csendesen egészen megtelt a zöld függönyös szekrény az előszobában.</P> +<P>Most Jenőke lett beteg, dagadni kezdett a torka s azt mondta, hogy +bajosan tud nyelni. A nagynéni, akit az anyát helyettesíteni hozott +magához Veress, tapintatos, gyöngéd módot keresett, amivel tudtára adja +a dolgot, de erre nem volt szükség.</P> +<P>—El kell hivni Bojthot—mondta Veress s egy kanállal leszorítva a +gyermek nyelvét, belenézett a torkába. Nem is volt nagyon megilletődve, +egy karosszéket hozott az ágy mellé, s szótalanul várta az orvost. +Sovány, fehér kezét rátapasztotta a gyermek homlokára, nézte maga előtt +a földet. Azon gondolkozott, hogy mi lesz most már belőle, ha az utolsó +gyermeke is meghal, miután teljesen elfogyott körülötte a család. Hogy +másként is végződhetnék a betegség, arra nem is gondolt, már megszokta, +hogy az ő betegei meghalnak. Rendbeszedte emlékében a halottait s mikor +a végére jutott, odasorozta már a beteg gyermeket is. A temetkezési +társaságokról ugy beszélt, mint akik szivesek voltak elkezelni mellőle a +familiát, s most a beteg gyermek mellett állva, nézve a vergődő kis +lázas testet, csak az bántotta, hogy ezt is azok az idegen emberek +fogják elkezelni. Miért? Olyan szépen elvinné ő maga az ölében, megásná +a sirt, addig lefektetné a pázsitra, beszélne hozzá:—mindjárt készen +leszünk, csak egy kicsit várj még, rögtön, rögtön, aztán odaadná a +földnek, legyen az övé. Az eszébe se jutott, hogy talán életben marad a +fia. Hogyan lehessen azt elképzelni, hiszen a többi is mind meghalt. Az +ő agyában egészen más filozófia fejlődött ki, mint a milyen a mienk, a +kiknél még mindig ujság s valami rendkivüli dolog a temetés,—teljes +megnyugvás a kényszerüségben s tagadása mindennek, a mi segíthetne.</P> +<P>A mikor az öreg doktor megirta a reczeptet s adott egy csomó utasítást +és a többit az Istenre bizta—mosolygott és kicsufolta magában az +öreget:</P> +<P>—Ilyen öreg lettél s mégsem tudod, hogy ez mind nem segít. Nem +szégyenled magad?—gondolta s szeretett volna a szemébe kaczagni.—Vén +ostoba! mondta, amikor becsapta mögötte az ajtót s komikusnak találta a +lovát, kocsiját, minden tudományát. Mikor másnap ujra eljött, azért +elébe ment, hallgatta amit mondott, mert ebbe is ugy beleszokott, mint a +hivatalba, vagy abba, hogy a nap bizonyos időszakaiban enni kell, de +magában kinevette s nem hitt neki egy szót se.</P> +<P>Amikor megint eljött a megyei és a városi tisztikar s a tüzoltó-banda, +bizonyos megkönnyebbüléssel adta át nekik a kis halottat eltemetni. Arra +gondolt, hogy már nem alkalmatlankodnak többet, nincs kit elvinni s +mikor arra a jó tréfára gondolt, hogy a doktor lovait ujra nógatni kell, +hogy tovább menjenek a kapu elől, behunyta a szemeit és mosolygott.</P> +<HR style="WIDTH: 40%"> +<H3><A name="11"></A>AZ EZRED</H3> +<H3>I.</H3> +<P>Az ezredes éppen gyakorlatra készült, atilláját gombolta össze és +kinézegetett az ablakon, hogy elővezetik-e már a lovat. Kissé +türelmetlen is volt s már maga akart lemenni az istállóba, mikor az +előszobában beszédet hallott. Inasa igyekezett visszatartani valakit, +aki be akarta küldeni a névjegyét.</P> +<P>—Az ezredes ur éppen ki akar lovagolni, nem hiszem, hogy fogadna.</P> +<P>—Kisértse meg.</P> +<P>—Amint parancsolja uraságod—s a szolga befelé indult a névjegygyel.</P> +<P>Az ezredest zavarta volna a látogatás. Olyan izgatott volt a nagyobb +gyakorlatok előtt, mint egy kis hadnagy, aki először vezényel. +Fölnyitotta az előszoba ajtaját. Maga akarta megkérni látogatóját, hogy +jőjjön máskor, mikor azonban meglátta az előszobában álló fiatal embert, +egyszerre földerült az arcza s szives örömmel szólott hozzá:</P> +<P>—Ön az, jőjjön, jőjjön. Ferencz nem ismeri még, különben nem csinált +volna annyi czeremóniát.</P> +<P>—Kissé korán jöttem...</P> +<P>—Mindegy, mindegy... Adj konyakot.</P> +<P>A fiatal emberre kellemesen, de kényelmetlenül is hatott a nagy +szivesség. Az ezredes önkéntes korában szerette meg, mert jó katona volt +és kitünő lovas, de az olyan természetesnek tünt föl előtte, hogy valaki +jó katona és jó lovas, hogy nem tartotta ezt elég érdemnek arra a +megkülönböztetett jóságra, a mivel elhalmozta az öreg katona. Érezte, +hogy ügyetlen, amint karöltve vezette be a szobába ez a nagy tiszt s ez +bosszantotta. Igyekezett fesztelenül viselni magát, mintha ez a nagy +közelség egészen természetes lenne, de nem tudott erőt venni +tartózkodásán és hamarosan átgondolva a helyzetet, észrevette, hogy igy +van ez legjobban, Ez a nagy tiszt nem azért tünteti ki, hogy komázzék +vele. Szerényen állott meg előtte és alig akart leülni.</P> +<P>Az inas behozta a konyakos üveget. Az ezredes szembeült a fiatal +emberrel, mosolyogva nézegette az egészséges, piros arczát és türelemmel +várta, hogy mit akar. Mikor látta, hogy kényelmetlenül feszeng, s nem +tudja elkezdeni a mondanivalóját, segíteni próbált neki.</P> +<P>—No, mit hozott Kadar barátom a faluból? Lovat? Van eladó lova?</P> +<P>—Nincs, ezredes ur, a mi arra való volna, még fiatal; volna egy, de az +az anyám kedvencze, nem adhatom el.</P> +<P>—Egészséges ő nagysága?</P> +<P>—Az, igen...</P> +<P>—Hallottam, hogy gyöngélkedett.</P> +<P>—Meghütötte magát, de most már jobban van.</P> +<P>Akadozva beszéltek. Csak az arczára kellett nézni a fiatal Kadarnak s +rögtön látni lehetett, hogy nem azért jött, hogy az anyjáról és a +lovairól beszéljen. Az ezredes megint töltött az üvegből, s a mint +poharát a másikhoz koczintotta, mélyen belenézett a fiatal ember szemébe +és megadta neki azt a komoly teketóriát nem ismerő hangot, melyet +ide-oda nézegetve keresett a szobában, mintha a falakról akarná +leolvasni.</P> +<P>—Miért jött, valami mondanivalója van talán?</P> +<P>—Van, sok mondani valóm van, ezredes ur. Másnak talán könnyü lenne +előállani vele, de nekem nagy dolog. Egy nagyon jó embert keresek, hogy +tanácsot adjon s azért jöttem ide. Magam ugy el vagyok kényszerülve, +hogy már gondolkozni sem tudok.</P> +<P>—Mi baj van?</P> +<P>—Voltaképpen semmi, ugy van minden, a mint eddig volt, csak én lettem +más. Olyan haszontalan életet élek, hogy önmagam előtt szégyenlem +magamat, ha meggondolom, hogy mi is vagyok voltaképpen. Semmi, igazán +semmi. Ez az üresség rettenetesen hat az emberre, ha egyszer rájön.</P> +<P>—Gazdálkodik.</P> +<P>—Dehogy, ezredes ur, ez csak tévedés. Én is hittem ezt egy darabig, de +már látom, hogy nem igaz. Ha ott vagyok, akkor is az az én gazdaságom, +mint ha nélkülem csinálják. Ha dolgozom, az is haszontalan, mert érzem, +hogy az ispán mosolyog a hátam mögött s alig-alig várja, hogy tovább +menjek és helyrehozza, a mit én elrontottam. Az ember! Érti a dolgát. +Mindenkit bámulok, a ki valami tud lenni legalább, magamat pedig unom. +Ne méltóztassék azt hinni, hogy egy rossz hangulat s rögtön ide +szaladtam panaszkodni. Már régen magamban hordozom azt, a mit most +elmondani szeretnék, hogy utálom ezt az örökös urfiéletet, szeretnék +valami lenni, valami olyas, aki nem ingyen eszi a kenyeret, akit meg +kell becsülni...</P> +<P>Az ezredes fölállott s gondolkozva ment el az ablakig. A többit már +kitalálta s azon a formán töprengett, a hogyan majd felelnie kell. Kadar +nem akarta zavarni, elhallgatott, de a szemeivel élénken, +lépésről-lépésre kisérte az ezredest. Mikor a válasz késett, mintha +jobban meg akarta volna győzni, ujra beszélni kezdett, de most már +halkabban, tartózkodóbban...</P> +<P>—Valami olyas foglalkozás után akarok nézni, ahol hasznomat vehetik, +nem leszek terhére magamnak se, másnak se...</P> +<P>Az ezredes gyorsan visszafordult s szárazon kérdezte:</P> +<P>—Katona akar lenni?</P> +<P>Kadar fölállott és most már határozottabban felelt:</P> +<P>—Az.</P> +<P>Mindaketten elhallgattak. Mikor már hosszu és igen kinos lett a szünet, +Kadar azt hitte, hogy nem beszélt elég világosan, nem lehetett a +szavaiból mindent ugy megérteni, a milyen igazán ő érzi a dolgot s ujra +mondani akart még valamit. Az ezredes azonban félbeszakította s másfelé +nézve, kérdezősködött.</P> +<P>—A mi ezredünkben... Tényleges tiszt?...</P> +<P>—Ugy szeretném, nagyon szeretném.</P> +<P>Egyszerre fölállottak mindaketten. Az ezredes a fiatal ember vállára +tette kezét s nagyon rosszul esett neki, hogy kellemetlent kell +mondania.</P> +<P>—Az nem lehet. Gyöngéden visszaerőszakolta a székére Kadart s közel +ülve hozzá, komolyan, részvéttel beszélt.—Valamit ön is érezett ebből, +különben nem fordult volna hozzám igy. A ki legjobban sajnálja a dolgot, +az én vagyok, de nem tehetek semmit. Volt szó róla, tavaly is +emlegették, hogy Kadart be kellene hivni, hanem azután mégsem lehetett +belőle semmi. Ez már olyan dolog, hogy én nem is beszélhetek róla, csak +ugy mondom, hogy mégis tájékozva legyen.</P> +<P>Kadar lecsüggesztett fejjel, komoran nézett maga elé. Ajkain volt a +kérdés—hogy miért?—de nem merte kimondani. Erős melle nehezen +lélegzett, egyszerre gyorsan pislogni kezdett, mert kihullott volna +szeméből a köny. Az ezredes igazán szánta, aggodalmas jósággal nézett +reá, de most már, ha benne volt a beszédben, el akart mondani +mindent.—Jobb igy, ugy gondolta, azután egyszerre vége lesz s hamarabb +megnyugszik ez a szegény fiu is.</P> +<P>—Lássa, fiam—megfogta a Kadar kezét és ugy beszélt tovább—az a baj, +hogy ez az ostoba világ mindent a szájára vesz, mint valami kofa. +Piaczra viszi a családi titkokat, a mihez csak annak van köze, a kit +illet. Ez voltaképpen nagyon kényes dolog, de mi beszélhetünk róla itt, +a négy fal között. Az én véleményemen semmit se változtat az, a mit a +világ beszél, de hát a tisztikar. A mikor önről volt szó, ő nagysága is +szóba került.</P> +<P>—Anyám...</P> +<P>—Igen, azután ez is mondott valamit, az is... Hogy régen igy volt, meg +ugy volt. Ő nagyságáról sokat mesélnek itt is, ott is, kényes dolgot. +Szóval, nem lehet, nem lehet...</P> +<P>Ez az ősz katonafej olyan lenyügöző hatással volt a szegény +fiatalemberre, hogy bár forrott a vére s minden keserüsége egyszerre +nagy indulatba gyült össze azok ellen, a kik kirekesztik maguk közül, +felállani sem tudott, csak nézett maga elé olyan kétségbeeséssel, hogy +csak most lehetett igazán látni, milyen nagy a vesztesége. Akart volna +mondani még valamit, olyas gondolata támadt, hogy: hiszen az anyám előbb +élt, mint én, mit tehetek róla,—de még elég korán elhallgatott.</P> +<P>Szó nélkül bucsuzott s az ajtóban még megállott egy pillanatra, mert +reszkettek a lábai s össze akarta szedni magát. Az ezredes valami +vigasztalót keresett számára s végre is kitört az öreg katonából az +őszinte szó.</P> +<P>—Szamarak vagyunk, fiam, azok, az egész menázs!...</P> +<P>Kadar már ezt nem hallotta. Kocsija a kapu előtt várta, felült s rögtön +hazaindult a faluba.</P> +<H3>II.</H3> +<P>A félúton rákiáltott a kocsisra:—fordulj vissza! Az jutott eszébe s +ebben az eredményben összpontosult minden, a mit zavarosan összegondolt +az uton, hogy visszamegy, együtt vacsorázik a tisztekkel és mond nekik +valamit. Maga se tudta, hogy mit, de valami rettenetesen gorombát, +sértőt, hogy ugy szökjék az arcukba a vér tőle, mint a hogy pirulnia +kellett neki ma. Hogy azután mi lesz, az mindegy.</P> +<P>Alig mentek pár lépést visszafelé, ujra egyebet gondolt. Kivette a +kocsis kezéből a gyeplőt s megint hazafelé fordította a lovakat. Hajtani +próbált, de unta. Összezsugorodott a hátsó ülésen, mintha beteg lett +volna s behunyta a szemét, hogy ne figyelje a távolságot, a mi még a +házától elválasztja. Látta, hogy már gyorsabban nem győzik a lovak s +mégis néha ki akart ugrani a kocsiból, hogy eléjük vágjon. Otthon akart +már lenni s megnyugodott kissé, a mikor egyszer hátranézve, semmit, egy +kéményt se látott többé a városból. Valamire készült, kegyetlen, durva +tervekkel volt tele. Meg nem állapodott semmiben, de beszélni akart még +ma az anyjával. Vad, állatias düh fogta el s kéjelgett abban a +gondolatban, hogy el fog mondani mindent, meg fogja mondani, +hogy:—Miért mentél férjhez?—Miért lettél anya?—Mindent, mindent +megmond, különben megölné a belső láz, a kinlódás. A lejtőn nem engedte +megkötni a kocsi kerekeit, majd leverték a lovakat s galoppban mentek +föl a hegyre.</P> +<P>Este volt mégis, mire hazaértek. Otthon azzal fogadták, hogy a +legkedvesebb lovát megnyilazta a kovács, talán komolyabb baja is van, +mert a szegény állat sokat nyerít és nem akar enni. Az ispán elhivatta +az állatorvost s most kalaplevéve várta, hogy mi legyen a kovácscsal.</P> +<P>—Mondja meg neki, hogy még ma kotródjék ki az udvarból.</P> +<P>Az ispán intett, hogy ugy lesz. Élelmes ember a kovács, holnap ugy is +visszakunyorálja magát.</P> +<P>—Levelek is jöttek.</P> +<P>—Majd holnap.</P> +<P>—Sürgősek.</P> +<P>Kadar annyira megszokta már ráhagyni mindent erre a józan egyszerü +emberre, hogy még a mostani lelki állapotában is gépiesen +engedelmeskedett neki s együtt mentek fel a szobába. Az iróasztalon +meglátott egy szivarskatulyát s erről eszébe jutott, hogy reggel óta nem +szivarozott. Most sem kivánta, de rágyujtott s oda sem hallgatva a +levelekre, intett mindenre, hogy jól van. Egyszerre a fojtott levegőben +érezte hogy szédül. Fölnyitotta az ablakot, erősen kihajolt, át meg +átjárta a fejét a szél. Még mindig zsongott az agya, de már valamivel +rendesebben gondolkozott. Lenn a csurgóról jöve, parasztleányok mentek +végig az utczán és dudorásztak majdnem magukban. Az ég megnépesült, a +nyugaton, a fákon átszürve fényét, elindult utjára a hold és innen-onnan +mindenünnen előjöttek a csillagok. Fehér, hullámos felleg takarta el +néhol a kék végtelenséget s a forró nap után mintha föllélegzettek volna +a mezők, kertek, friss illatot hozott magával a levegő.</P> +<P>Sokáig ülhetett a fiatal ember az ablakban, míg föl tudta adni magának a +kérdést, hogy mit is akar hát? Nem tudott felelni reá. Valamit, de hogy +mit, a jó Isten tudja.</P> +<P>A szobalány vacsorára hivta. Lement.</P> +<P>A nagy asztal egyik sarkára volt fölterítve kettőjük részére s az egyik +teríték mellett már ott ült az anyja: vézna, sáppadt arczu, kicsi öreg +asszony. Csupa gondoskodás volt szegény, maga szolgálta ki a fiát s +kérdezősködött mindenről. Vékony, majdnem áttetsző, gyönge kezei +erőtlenül bántak a villával és a késsel, ugy evett, mint egy kis öreg +madár s mikor egyszer megnyomta a villamos gombot, nem szólott utána a +csengetyü, még ebben is segítségre volt szüksége, olyan ügyefogyott, +gyámoltalan öreg asszony volt már.</P> +<P>A fia előbb nem tudott ránézni. Ha fölemelte a szemét, hogy az anyjára +tekintsen, egyszerre erőt vett rajta az indulat. Komoran, szemeit a +tányérra szegezve, felelt egy-egy szóval a sok kérdésre s ugy gyült +benne lassankint a keserüség, hogy már nem tudta volna kiállani sokáig. +Azon töprengett, hogy miért eszik ő voltaképpen egy asztalnál ezzel az +idegen asszonynyal.</P> +<P>Az öreg pedig csak tovább faggatta.</P> +<P>—Eligazítottál mindent?</P> +<P>—El.</P> +<P>—Nagyon komor vagy.</P> +<P>—Az.</P> +<P>—Valami kellemetlenséged volt?</P> +<P>—Volt... sok.</P> +<P>Felpillantott s ez a nézés elárulhatott valamit abból, a mit érzett, +mert az öreg asszony egyszerre letette a villát s mintha valami +világosodni kezdett volna az agyában, sápadtan, hebegve kérdezte:</P> +<P>—Rám haragszol?</P> +<P>Az erős, nagy férfi fölállott s az öregasszony is lecsuszott a székről. +Mikor igy egymás mellett állottak, a férfi elmosolygott. Nevetségesnek +tünt fel neki a sok zavaros gondolat között, hogy ez a cseppnyi asszony +ilyen nagy fájdalmat tudott neki okozni. Ha mellé áll, akkora, mint egy +árbocz. Semmit sem érezett iránta, csak végtelen szánalmat, a miért +olyan kicsi. Ha más volna, talán összetörné.</P> +<P>Az öreg asszony még egyszer kérdezte, de most még halkabban s félve, +reszketve emelte föl a szemeit a fiára.</P> +<P>—Reám haragszol?</P> +<P>A férfi kurtán felelt s visszaült a helyére.</P> +<P>—Nem.</P> +<HR style="WIDTH: 40%"> +<H3><A name="12"></A>A GYERMEK</H3> +<P>Az egész bohém kompániában csak egy legénynek volt felesége, az igaz, +hogy neki volt hozzá a legtöbb pénze is, mert rendes havi gázsit huzott +az egyik gazdag nagybácsijától. Ez a kis punktum asszony egy nap alatt +magába bolondított mindenkit s olyan kedves, olyan jó volt, hogy egy hét +alatt már valamennyien azzal tiszteltük meg, hogy tegeződtünk vele. +Mikor azután már igen nagy volt a barátság, a banda közé csapott a férj, +rettenetesen veszekedett, hogy ő csak magának házasodott s megtiltja, +hogy a feleségének udvaroljanak, meg hogy beveri a fejét akárkinek, a ki +nem viseli magát jó társasághoz illően—de kinevette mindenki, még az +asszony is.—Erre aztán ő sem tehetett egyebet, lelkéből kaczagott, +leragyogott az arczáról a nagy öröm és büszkeség, hogy ilyen édes kedves +kis felesége van, a kit egyszerre megszerettek a fiuk, ezek a szegény +árva legények, a kiket egy idegen városba toborzott össze a sorsuk. Nagy +áldás volt nekünk ez az örökké mosolygó, kedves, csinos, kicsi asszony, +mellette a legfüstösebb, legnémetebb korcsmában is otthon kezdtük érezni +magunkat. A bálványimádásig mentünk vele szemben. Minden ok nélkül +csókoltuk a kezét, gyönyörüséggel türtük, ha nyakon teremtett érte és +soha, de soha se tudtunk komolyak lenni, ha ő köztünk volt. Vele együtt +mindnyájunkat elragadott valami gyermekes pajzánság, öntudatlan jókedv, +a mit magával hozott. Különben szerette az asszonyságot játszani, +szigorúan megintette az illetlenkedőket s mindennap megigérte, hogy nem +jön többé ilyen szemtelen verébtársaságba, a hol az embernek folyton +pirulnia kell, mert fogalmuk sincs arról, hogy mi a társadalmi +illendőség. Ezt a férje is megerősitette s hozzátette, hogy a felesége +kitünő nevelésben részesült s ha egyebet nem is, de az ilyen vad +ficzkóknak legalább a jó nevelést illenék respektálni. Az asszony +sóhajtott s lemondással nézett végig rajtunk, javíthatatlanokon, +miközben kereken kimondta a véleményét:</P> +<P>—Kutyából nem lesz szalonna.</P> +<P>Minthogy már benne volt a visszaemlékezésben, elszavalt egy franczia +verset, éppen ugy, mint a hogy pisze orrán át egy kicsit dunnyogva +beszélt az a franczia leány, a ki megtanította rá. Két karját +olyanformán mozgatta a levegőben, mint a madár, ha repülni készül. +Nagyon kedves volt. A ki legközelebb ült hozzá, kezet csókolt neki és +semmi bünbánás nem mutatkozott megátalkodott arczán, mikor összeszidták +érte. Ebből az alkalomból azt is elmesélte az asszonyság, hogy ő kitünő +családból való s hogy náluk odahaza, a mig férjhez nem ment egy ilyen +mihasznához, minden héten volt két három szoáré s hogy a mamájával +bejárta Londont, Párist, Velenczét s hogy olyan kocsijuk is volt, a +melynek a kerekei gummival vannak behuzva és a mamának sokszor volt +migrénje. A férj türelmetlenül de büszkén nézett végig rajtunk s mint a +ki kilőtte az utolsó argumentumot, lesujtott közénk.</P> +<P>—Ennyi, azt hiszem, elég; vagy talán van itt még valaki, a kinek +migrénes mamája lenne?</P> +<P>Összenéztünk, néhányan elkényszeredve huzták föl a vállukat! Nem, nem, +mi ilyen mamát nem tudunk felmutatni. Megilletődve fordult az asszony +felé a közvélemény. Nagy, nagy vagy, ó Mari!—szavalta egy hosszú +plebejus s hamarosan megszerkesztettünk egy hódoló feliratot, a mely igy +kezdődött: Mi Királynőnk;—s telve vagy egy csomó haszontalansággal, a +min azonban jól el lehet mulatni.</P> +<P>Egy este a férj kijelentette, hogy nemsokára hárman lesznek. Ugy +összenevetett az egész társaság, mintha mindnyájunkat érdekelt volna a +dolog. Az egyik elkiáltotta magát: Éljen!—Bizonyos megkülönböztetett +tisztelettel nézett mindenki az elkomolyodott kis asszonykára s a nagy +csendesség beszélt mindenki helyett; azt mondta: Ejnye, ejnye, kis +játszópajtás, nem hittük, hogy ilyen komolyan fogod fel a dolgot.—Az +asszony megértette a csendességet s félig hangosan felelt reá: Ugy, ugy, +gyerekek. Körülnézett s a mikor ezt a sok megilletődött arczot látta, +megtelt a szeme csillogó könnyel, a nélkül, hogy sírt volna. +Végigmosolygott a fiukon, s szeretettel teljes, lágy tekintete +megállapodott a férjén. Ölelkeztek a pillantásaik s a nélkül, hogy +valakinek eszébe jutott volna észrevenni, olyan szép volt a pillanat, +hogy belső meghatottságában nem merte megzavarni senki. Lassan-lassan +bontakoztunk ki belőle, szokatlanul hosszura kezdett már nyulni a csend. +Az egyik fiu gondolatait követve, önkénytelenül hangosan kérdezte meg:</P> +<P>—Félsz, Mari?</P> +<P>Az asszonyka megborzongott, mintha fázott volna. Látszott rajta, hogy ő +is ezzel a kérdéssel foglalkozott s inkább csak magának felelt, mikor +révedezve, csendesen válaszolt:</P> +<P>—Azt hiszem, igen, egy kicsit.—Sóhajtott és hozzátette: Én Istenem, +hiszen olyan különös...</P> +<P>A férj nevetett s erre mintha egy karmester ütött volna le a pálczával, +mosolyogni kezdett mindenki, erőszakosan, kelletlenül. Ez a nagy +igyekezet még jobban meghatotta az asszonyt; visszamosolygott ránk, de +sóhajtva, könnyein keresztül.</P> +<P>Az egyik valami nagyot akart mondani s összecsapta hozzá a bokáját.</P> +<P>—Én kilenczedik gyermeke vagyok az anyámnak.</P> +<P>A másik túlliczitálta:</P> +<P>—Mi az? Semmi, én tizennegyedik vagyok. Az én mamám csak ugy csinálta +az effélét: hipp hopp, s megvolt egy gyerek.</P> +<P>Mari azonban már nem igen hallgatott reánk, valahol messze kalandozott +az esze, ahová mi nem tudtuk követni. Különben is éreztük valamennyien, +hogy olyan hétköznapiak vagyunk mellette, mint a templomos vasárnaphoz a +kedd vagy a péntek. Csak bucsuzáskor elevenedtünk fel egy kissé. Az +asszony derültebben mosolygott s bágyadt volt, mintha elálmosodott +volna. Az egyik fiu végignézett kis gyermekes termetén, bizalmasan +bólingatott s nevetve jegyezte meg:</P> +<P>—Milyen furcsa leszel, sehogyan sem tudlak elképzelni.</P> +<P>Erre mindenki alkotott magának valami képet a kis asszonykáról s az +nagyon komikus lehetett, mert mindnyájan nevettek. Jóakaratu csengő +kaczagás töltötte be a szobát s az asszonyka talán sohase érezte annyira +a nagy szeretetet, a mely körülvette, mint most. Ezt lehetett leolvasni +az arczáról s gyöngéd, jóságos pillantásából, a melybe mindnyájunkat +beleölelt.</P> +<P>—Ha fiu lesz, Fridolinnak hivjuk! kiáltotta az egyik s nagyon tetszett +neki az ötlet, mert hatalmasat kaczagott neki.</P> +<P>—András!</P> +<P>—Mihály!</P> +<P>—János!</P> +<P>Mindenki szavazott, össze-vissza kiabáltak. Még sehol sem volt az urfi s +már keresztelni szerették volna és mindenki a maga izlése szerint. Akkor +jutott eszébe az egyiknek az az eshetőség, amire eddig senki sem +számított.</P> +<P>—Hátha leány lesz?</P> +<P>—Bedobjuk a vizbe, mint a kis macskát—kiáltott az egyik s ijedten +nézett körül, hogy vajjon nem esik-e rosszul valakinek, talán éppen az +anyának ez a banális megoldás, de megkönnyebbülve látta, hogy mindenki +nevet.</P> +<P>Az asszonyka aztán kimaradt közülünk, de mi meglátogathattuk, szabad +volt. Rendesen az ablakhoz huzott kényelmes nagy székben ült, majd +elveszett benne. Valamit varrogatott, de legtöbbször térdeire fektette a +munkáját s lustán maga elé nézett, mintha keresne valamit a padlón. Egy +öreg tudós német asszony sürgött körülötte, örökké rendezett, takarított +s látható ellenszenvvel fogadott minket. Sehogy sem akarta megérteni, +hogy mint fogadhat egy ilyen állapotban.</P> +<P>S egy éjjel váratlanul közénk pottyant az uj ember. Templomi hangulatban +vettük körül az ágyat, a melynek magas párnáira bágyadtan hajtotta le +frissen fésült csinos fejét a kicsi asszonyság. Mellette széles, puha +párnán, jóllakva szuszogott ez a követelő kis állat, a kit mi sokkal +szebbnek képzeltünk el, mint a milyen volt a valóságban. Az asszony +szeretetteljesen hordozta végig rajtunk tekintetét, de csak visszatért a +fiához. Álmosan tiltakozott, mikor valaki Fridolinnak szólította a +gyermeket s nem akarta megengedni, hogy tréfára vegyük a dolgot.</P> +<P>—Magatok látjátok, gyerekek—mondta nagy komolyan—hogy most már anya +vagyok.—Olyan szokatlannak tünt föl előtte is ez a nagy komolyság, hogy +mosolyogva folytatja:—Komoly kötelességeim vannak, értitek, gyerekek, +komoly...</P> +<P>Az ura nem engedte, hogy tovább beszéljen, mert félt, hogy elfárad. +Kikergetett valamennyiünket s azt mondta, hogy családtalan semmirekellők +vagyunk, a kik nem tudnak az asszonynyal bánni s csak az ajtón keresztül +kiabálhattunk vissza a szobába:—Szervusz, Mari, aludjál jót, gondolj +reánk,—s ettől a naptól kezdve a mi kis asszonyságunk számunkra +elveszett,—az a kis vörös jószág elkövetelte tőlünk.</P> +<HR style="WIDTH: 40%"> +<H3><A name="13"></A>KÁLVÁRIA</H3> +<P>Az ég egyik oldalán, ahol messze éppen rámutat egy hosszu, vékony fekete +torony, haloványodni kezdett a hold. Tulfelől pedig előre küldte a tüzét +a nap, valami párás vöröses gőzt, mintha lenn, a katlanban sustorogva +izzana a tüztányér. A gomolygó fehér világosság belenyomult az éjszakába +és a hold már csak olyan lett, mint egy sarlóforma halvány anyajegy az +ég testén, mintha csak valami bárányfellegből szakadt volna le. És körül +ébredni kezdett a világ. Előbb csak az állat... Valahol messze nyerített +egy ló... Még azt is hallani lehetett a hüvös néma reggelben, hogy jó +kedve van. Röhögött a sarjunak s aztán mintha harapott volna belőle. +Aztán sürü vakkantással bulikutya veszekedett valami nagy döggel, a ki +lustán böfögve ugatott vissza rá—és igazságot tett talán köztük egy +tehén, mert hosszan bőgött... Ez is mind messze van valahol, inkább +sejtés, mint a milyen körül a sok falu sürü kék füst alatt, a mit nem +enged fölszállani a nehéz, vizes köd. Némelyik egészen beesett a hegyek +közé, sok fa alá s csak egy két ház maradt fönn a gerinczen, másik +valami kis templom köré, tisztásra telepedett... Ha ugy a kaptatóról +nézi az ember, mintha sok kis fehér csibe ült volna le a porondra... +Némelyiknek világít a szeme. Ott korán fejnek s voltaképpen az álmosan +ődöngő leányok keltik föl a kakast. Az is belerikkant a csendbe, hogy +minél nagyobb hitelességü legyen a hajnal s mintha a párák, ködök +rétegein ököllel kellett volna utat törnie, diadalmasan belefogózkodik a +föld szélébe a nap. Még csak a tüzes tar koponyája látszik, lassan, +méltóságosan búvik elő, mig parázsgolyóbis lesz belőle, hogy ha valami +arravaló legény megrugná, körül gurulna annak az erdő, mező, hegy, völgy +tányérnak a szélén, a mi most már tiszta, világos és csillog, mintha +csupa drágakő-harmattal lenne teleszórva. És hangos, füszinü fürjek +csattognak valahol jól elbujva a még zöldes vetésben, fönn az éhes +madarak lármáznak, csomóba gyülve csipog a veréb, a faluk mintha +átszólanának egymásnak jó reggelt kivánni, zsonganak, élnek. Most már az +ember kerekedett fölül. Vontatott tülökbőgés hallatszik fölváltva hol +itt, hol ott; ostorpattogás, egy-egy kurjantás, a miről nem igen lehet +tudni, hogy a jószágnak szól-e, vagy a szomszédnak; gyerekrikkantás, +valami kondás-segítség torkában nem fér meg a hang, a mi egész éjjel +meggyült benne s a nagy összevisszaságból lassan-lassan kiverekedi magát +egy csomó fuvaros ember szava, a ki mind a lovat biztatja, csattog az +állat hátán az ostor s csikorogva, nehezeket zökkenve a frissen +kavicsozott uton hosszu sor kocsi bontakozik ki a lejtő alján a fák +közül.</P> +<P>A kadarékiak jöttek káposztával. Kis zömök lovak huzták a kocsikat +szomoruan bandukolva fölfelé a hegyre. A kocsik mellett kendőbe bónyált +fejű asszonyok mentek s az idő meg a piacz felől tárgyaltak a +fuvarosokkal. Mind gyalogoltak, hogy könnyebben huzzák a terüt a lovak, +csak éppen egy kocsi tetején ült egy leány. Ennek a dolgát is +megbeszélgette a többi. A kórházba vitték s mert az apja, a kovács nem +akart külön fuvart fizetni, a Dombi fiu hajtott a műhely elé hajnalban. +A káposzta már föl volt rakva. Gyönyörü haboslevelü, nagy kerek fejek, a +minek a felső levelei kifoszlottak a nagy belső nyomás alatt, csupa +óriási kőkemény káposzta, hogy tál legyen, a mibe befér belőle egy is. +Recsegett, ropogott alatta a kocsi s igazán szép volt a Dombi fiutól, +hogy még azzal a beteg lánnyal is bajoskodott. A kovács az ölébe hozta +ki a leányt, fölhágott vele a ferhérczre s ugy adta oda a fiunak föl a +kocsi tetejébe. Csupa nagykendő volt szegény, de azért reszketett. +Vértelen, viasz kezeivel belefogózkodott az erős nagy fiuba, de +lecsusztak az ujjai s kimerülten hagyta, hogy czepeljék. A fiu +félrerakott néhány fej káposztát az oldalokra s a süppedésbe ültette a +leányt. A kovács komoran bámult föl a halvány-sárga arczra s szó nélkül +fordult be a mühelybe, mikor a leány kimerülten behunyta a szemeit s +szenderegni kezdett. Aztán pálinkával jött ki s szó nélkül nyujtotta oda +a fiunak az üveget. A legény még mindig a lánynyal foglalatoskodott. A +háta mögül is kiszedte a káposztát, hogy ledülhessen s rátakarta a +subáját, hogy ne dideregjen. A leány meg se mozdult. A vékony, vedlett +rékli alatt rendetlenül pihegett a melle s a kezeivel fáradtan +integetett, mintha álmodnék.</P> +<P>—Már alszik—mondta a Dombi fiu.</P> +<P>A kovács komoran felelt.</P> +<P>—Hogy abból kigyógyitanák legalább. Pár hét óta ugy van, hogy a mint +leül, elalszik. Eldül, mint egy darab fa. Semmi hasznát se látom. Eddig +még tett-vett valamit, látta a keze nyomát az ember.</P> +<P>Sóhajtott s ment befelé a pálinkás üveggel. Az ajtóból még visszaszólt:</P> +<P>—Hát aztán majd megköszönöm...</P> +<P>A fiu megsuhintotta az ostort s elindultak, jobbról-balról több kocsi +fordult ki az udvarokról s egymás után sorjába zökögve kanyarodnak +fölfelé a hegynek. Mintha fellegben lett volna a tető, letakarva egy +pászma sürü köddel, a mi övig takarta el az Ur Jézust a feszületen. +Azontul a dereka és a feje mintha maga lett volna a föltámadás, lebegett +a rezgő hajnalban, a hogy a szél belefujt alatta a ködbe. A beteg leány +föl-fölrezzent egy-egy pillanatra s fölmeresztette szemeit a feszületre +és mosolygott. Ha véletlenül ugy fordult a kocsi a sok kanyarodón, hogy +nem látta nyugtalan lett. Türelmetlenül leste, hogy mikor pillantja meg +ujra s aztán ujra mosolyogva bágyadt el, ha megpihent a szeme a nagy +szenvedőn.</P> +<P>A Dombi fiu néha fölkapaszkodott a kocsira s gondosan betakargatta a +leányt, ha a zökögés lerázta róla a subát. Simogatta a lágy +pillantásával s fátyolos lett a szeme, hogy ugy össze van törve.</P> +<P>—De kicsi helyen elférsz—mondta neki, a mikor ébren találta.</P> +<P>A leány mosolygott. Fáradtan gyöngén beszélt, a fiunak is a káposztára +kellett fölmászni, hogy megértse a szavát.</P> +<P>—Fogja meg a kezem. Tartsa egy kicsit.</P> +<P>—Fázol még?</P> +<P>—Nem, csak jól esik. Szoritsa...</P> +<P>—Egészen kipirultál. Olyan vagy, mint az élet.</P> +<P>A leány hátraejtette a fejét s tágranyitott szemmel bámult föl az égre. +Csak akkor fordult vissza, ha a a legény eleresztette a kezét. Nem ide +gondolt, de valami meleg kapocs kellett neki a másik meg e között a +világ között. Szórakozottan, fáradtan felelt a fiunak, ha kérdezett +valamit s közben-közben el-elszunnyadt. Ha aludt, gyönyörü lett. Vér +ömlött az ajkaiba, kipirult az arcza is és mintha mesét hallgatott +volna, beszédesek, derültek lettek a vonásai. A fiu most már el se +eresztette a kezét, hanem lázasan bámult reá. Mikor fölnyitotta a +szemeit, ráhajolt s ugy beszélt hozzá, hogy majdnem csókolta az arczát.</P> +<P>—De szép vagy! Mint egy kisasszony, csak éppen uri gunyát kellene rád +adni.</P> +<P>A leány most már a feje alá huzta a fiu karját s kipirulva, a szemeit is +lehunyva hallgatta. A fiu meleg lehellete mintha életet adott volna +bele. Gyönge szive rendkivüli erővel küldte szét a lábaiba, karjaiba a +vért, egyszerre nagyon egészségesnek és boldognak érezte magát. Aztán +nagy elbágyadás következett, vértelen, fehér lett az arcza, a keze s +csak suttogni tudott.</P> +<P>A fiu ujra ráhajolt s beszélni kezdett neki.</P> +<P>—Csak gyógyulj meg hamar. Én nem tudom, hogy esett, de mindég a +bátyámék mentek a lovakkal hozzátok. Nem is igen láttalak még, csak +gyógyulj meg. Nekem nincs még senki szeretőm, nem is volt. Csak gyere +haza, de hamar.</P> +<P>A leány alig tudta felemelni a karját. Kétszer-háromszor is visszaesett +a keze, de aztán mégis sikerült átfogni a legény nyakát. Mintha el se +akarta volna ereszteni többet, ugy fogta és sugdosott a fülébe:</P> +<P>—Csókoljon meg. A számat...</P> +<P>A fiu elrémült s a kocsik mellett ténfergő sok asszonyra mutatott.</P> +<P>—Meglátják. Hogy gondolod az istenért...</P> +<P>—Nem baj. Engem még soha se csókolt meg senki...</P> +<P>A fiu ráhajolt, mintha a kendőjét igazítaná s gyorsan csókolta meg. +Sietett s aztán ijedten nézett előre. De a leány boldog volt. +Fölnyitotta a szemeit s a hegytetőre bámult. Azzal oda is tapadt a +nézése s lassan-lassan elszintelenedett az arcza.</P> +<P>Még egyszer a fiuhoz fordult s elküldte maga mellől.</P> +<P>—Takarjon be jól s aztán menjen.</P> +<P>—Ne fogjam már a kezed?</P> +<P>—Nem, hagyja... Köszönöm, hogy elhozott.</P> +<P>—Szeretnék melletted maradni.</P> +<P>—Most már ne.</P> +<P>Türelmetlenül intett a fejével, hogy menjen. A fiu erre leszállott és +ment a kocsi mellett. Kábult volt, nem igen tudott gondolkozni se, csak +az járt valahogy tompán a fejében, hogy mikor jön vissza a leány. Arra +gondolt, hogy akkor is ő jön majd utána. Üres kocsin mennek haza, egymás +mellé ülnek.</P> +<P>Mintha csendes sóhajtást hallott volna a kocsi tetején. Fölmászott és a +mikor a leányra pillantott, rémülten kiabálni kezdett.</P> +<P>—Mit csinálsz? Mit csinálsz?</P> +<P>A kocsi mellé jött egy-két ember meg asszony s egy öreg felszólt hozzá:</P> +<P>—No fiam. Mi van?</P> +<P>A fiu üresen bámult végig rajtuk s nagyot rántott a gyeplőn, hogy +egyszerre megálltak a lovak—és leszállott.</P> +<P>Lenn megint nógatták:</P> +<P>—Mi az, no?</P> +<P>Nem tudott mindjárt felelni. Egy kicsit pihent s aztán fölmutatott az +ostorral a kocsi tetejére:</P> +<P>—Meghalt.</P> +<HR style="WIDTH: 40%"> +<H3><A name="14"></A>AZ IGAZSÁG</H3> +<P>A reggeli kávé után kifelé tartottam már a kávéházból, amikor a tulsó +sorokból a nevemet hallottam. Előbb egy férfi kiabált, azután egy nő is. +Visszafordultam, áttörtem magamat a még tegnap estéről halomra rakott +székek közt s amikor asztalukhoz értem, alig-alig tudtam megismerni +őket. Egy régi házigazdám s az özvegyasszony nővére ült az asztal +mellett. Előttük bor és ásványviz állott az asztalon, olyan +érintetlenül, mint ahogy a pinczérleány odatette.</P> +<P>Mindaketten nagyon megváltoztak azóta, hogy utoljára láttuk egymást. A +férfi sokkal tisztességesebben volt öltözve, mint azelőtt. Valami +szabadalma volt, a mihez Nürnbergben kapott kompánistát, akkor váltunk +el. Ugy látszik, hogy sikerrel dolgoznak, erre vallott a prémes téli +kabát, drága ruha s a gyürüi, a melyek az ő osztályában első utmutatói +annak, hogy valaki szegény emberből gazdagra változott. Az asszonynak +komoly fekete ruhája volt, de jól megszabva és fényes atlaszbetéttel a +mellén, a melyre végig feküdt a nyakából lecsüngő arany óraláncz. De +nagyon komorak voltak mind a ketten, ugy vettem észre, mintha sírtak +volna s talán még most is közel állanának hozzá. A férfi zsebkendőt +szorongatott a kezében.</P> +<P>Megindult egy csomó szapora kérdés s erre egy kissé fölelevenedtek.</P> +<P>A találmány bevágott—mesélte a férfi s felvidult az arcza, a mint +hosszasan elbeszélte, hogy mennyit küzdött, a mig idáig jutott.—A +czéget <i>Pohl et Comp</i>.-nak hivják, de két társa van. A hitetlenek. Egyik +se akart annyi pénzt fektetni a dologba, hogy magára lehessen. Most +persze szivesen kiturnák egymást, de nem lehet. Csak Németországban hat +ügynök utazik az üzlet részéről, s mindenütt képviselve vannak. Haj, +haj, nagy dolog ez, a mig idáig jutottak, mennyi baja volt azzal a két +bolonddal, azt csak ő tudná megmondani. Mindig nyereséget követeltek, +már a második hónapban osztalékról álmodoztak. Minduntalan +visszakövetelték a pénzt, soha még ilyen házsártos embereket nem látott. +Egyszer az egyiket kidobta az üzletből, s a könyveket mindig a +Wertheim-szekrénybe zárta, mert a társak, ha látják, hogy milyen +töméntelen pénzt kellett kidobni az első időkben, összeverekedtek volna.</P> +<P>—Igy is volt elég skandalum!—mondta sóhajtva—erről csak annak lehet +fogalma, a ki látta.</P> +<P>—Most ki maradt odahaza?</P> +<P>—A könyvelők meg ők. Most már rendben van minden, elmozdulhatok egy-egy +perczre.</P> +<P>—Miért jött Münchenbe? Valami hivatalos dolog?</P> +<P>Szórakozottan felelt s olyan elkényszeredett tekintetet váltott a +nővérével, hogy ijedten néztem rájuk.</P> +<P>—Nem... nem... nem hivatalos—mormogta s élénken figyelni kezdte az +utczát. Egy kocsi zörgése keltette fel a figyelmét, a kalapját is a +kezébe vette, hogy mindjárt kiszaladhasson, ha az a kocsi jönne, a +melyet várt. De nem az volt. Megint visszafordult hozzám s most már +könyei, a melyek rég utat kerestek maguknak, a szemébe szöktek s +végigfolytak az arczán. Az asszony is sírni kezdett. A pinczérleány +törülgetés közben rájuk bámult s intett a pénztáros asszonynak, hogy: +nini, mit csinálnak ezek! A férfi csendesen sírva s hiába erőlködve +azon, hogy felszárítsa a könyeit, végtelen szomorú arczczal kezdte +elmondani, hogy miért jöttek.</P> +<P>—Ma operálják Marit. Itt fekszik a Schmidt tanár klinikáján. Nagy +beteg, szegény...</P> +<P>Az asszony rámondta:</P> +<P>—Szegény, szegény...</P> +<P>—Mi baja?</P> +<P>—A gégéje, föl kell vágni. De most már harmadszor csinálják, én nem +tudom, hogy mi lesz.</P> +<P>Mari a Pohl fiatalabb testvére volt. Mikor náluk laktam, még hajadon +volt, azután férjhez ment egy népénekeshez, akire hat esztendeig várt; +annyi kellett ahhoz, hogy törvényesen elváljon az első feleségétől az +énekes. Azt ismertem. Derék, becsületes ember volt s a maga kis körében +majdnem művész. A társaitól teljesen elütő rendes életmódot folytatott, +elnöke lett a népénekesek társaságának, a mely arról gondoskodik, hogy +tisztességesen eltemesse tagjait, s igy bizonyos külön tekintélyre tett +szert nemcsak társai közt, hanem a publikumában is. Hozzám sokszor +bejött, <i>Herr Ungar</i>-nak szólított, néha nekem mutatott be először +egy-egy uj couplet-et s naiv bizalommal beszélt a szerelméről, meg a +válópörről.</P> +<P>Róla gondolkodtam, meg az ő szerencsétlen boldogságáról, a mely +bizonyosan nagyon tönkrement, ha beteg az asszony,—a mikor hátam mögött +megszólalt a hangja:</P> +<P>—Á Herr Ungar!—Igyekezett örülni, de nem tudott, gyorsan kezet fogott +velem, s azután rám sem nézett, a sógorához beszélt, leült, ujra +felkelt, nem találta meg a helyét sehol, s azt mondta, hogy ujra kimegy +az utczára és járkálva várja be a tanár kocsiját.</P> +<P>—Maradj itt a melegben, az ablakon át megláthatjuk.</P> +<P>Fészkelődött, forgatta kezében a kalapját és mégis csak kiment. +Izgatottan topogott a gyaloguton és izzadt, pedig recsegett lábai alatt +a hó, s metszőn, élesen fujt a szél. Egyszer megint jött egy kocsi, +fehérczilinderes kocsis ült a bakján. Az énekes intett, hogy álljon meg, +megismerte a kocsiban Schmidt tanárt. Fölnyitotta az ajtót, s most már +teljesen elhagyta nyugalma. Hevesen beszélt, látszott, hogy könyörög. A +doktor párszor félbeszakította, nyugalomra intette, ugy látszott, hogy +biztatta. Egyszer a vállára ütött s a szeme közé beszélt valamit, +bizonyosan azt mondta: legyen erős—azután szigoruan nézett reá s +megvetőleg legyintett a kezével, talán azt kérte számon a szegény +embertől, hogy miért olyan gyáva. Pohlék is fölugráltak, amikor +megállani látták a kocsit, s kiszaladtak az utczára. Azután hárman +beszéltek össze-vissza. Egyszer a tanár ur becsapta az ajtót s +továbbhajtatott.</P> +<P>—Menjünk utána—mondta az asszony.</P> +<P>—Azt mondja, hogy nem ereszt be—felelte a szinész.</P> +<P>Pohl visszament a kávéházba fizetni, mi pedig járkálni kezdtünk az +utczán. Az asszony izgatott volt, mindig előttünk járt s csuklott, mert +erőszakkal el akarta fojtani a sírást. Az énekes kissé lecsendesült, +erőszakolt megnyugvás ült az arczára. Mellettem haladt. Később hozzánk +csatlakozott Pohl s beszélni kezdett.</P> +<P>—Mig nyomorogtunk, egészségesek voltunk. Most már mindenünk van s Mari +beteg. Mit mondott a doktor?</P> +<P>—Biztatott—felelte vontatottan a szinész—de ez igy ment mindig. Nem +hiszek én neki.</P> +<P>Pohl előre ment a nővéréhez s karonfogta. A szinész most már egyedül +volt velem. Párszor rám nézett, mintha az után kutatott volna, hogy mit +gondolok. Az én arczomon bizonyára nagy szomorúságot látott, mert igazán +nagyon el voltam keseredve a sorsukon. Egyszerre csak azt kérdezte:</P> +<P>—Emlékszik még a: <i>Was ich nicht sagen mag</i>-ra.</P> +<P>Amint zavarosan elkalandoztak a gondolatai, ez a couplet-refrain jutott +az eszébe. Csodálkozva bámultam rá, nem tudtam megérteni, hogyan +gondolhat ilyesmire, de ő nem várta be a feleletet, hanem egyszerre +hirtelen megállott, s fojtott hangon kezdett el beszélni, hogy az +elülmenők meg ne hallják. Ez a küzködés még jobban elárulta a dühét, s +mig lihegve, sebesen beszélt, ökölre fogta a kezeit, mintha valakit +agyon akarna vágni.</P> +<P>—S az én első feleségem hogy hizik! Hogy kövérebb legyen, négyszáz +markot fizettetnek velem a kosztjára. Az a másik pedig meghal.—Majd +lerántotta rólam a kabátomat, ugy megfogta.—No, Herr Ungar, van +igazság?</P> +<P>Pohlék visszafordultak, fáztak. Ha kocsi jött, összenéztek s ujra +lekapták a szemeiket egymásról. A két férfi komoran bámult maga elé, a +szinész úgy kutatta a földet, mintha elvesztett volna valamit s azt +keresné, az asszony pedig talán imádkozott magában, mert kissé mindig +elmaradt s nem hallotta, hogyha valamit kérdeztem tőle.</P> +<HR style="WIDTH: 40%"> +<H3><A name="15"></A>ANNA</H3> +<P>A somorjai báró urfi nemrégiben egészen a bánatnak adta magát. A +máskülönben is fura formáju fiut nagyon megviselte a mértéktelen +szomoruság, mintha elrontotta volna vele a gyomrát. Hegyes madárfeje +belezöldült a betegségbe, siralmasan elgyöngült, tántorogva botorkált, +mintha örökösen részeg lett volna s lázas éjszakákon sírt, nyögött és +egy egészen közönséges leánynevet suttogott bele az átizzadt párnába.</P> +<P>—Anna, Anna...</P> +<P>S akkortájban esett meg az, hogy a méltóságos asszony lehivatta magához +a nevelő kisasszonyt s szokása ellenére ezuttal az irásos forma +mellőzésével élőszóval tárgyalt vele. A méltóságos asszonynak ugyanis az +volt a divatja, hogy a kisasszonynak napiparancsokban adta tudtára a +mondanivalóit a kis kisasszonykák nevelésére vonatkozólag. A parancsokat +cselédek hordták föl a második emeletre, a hol a komornyik és a parádés +kocsis szobái között kis, két szobás lakása volt a kisasszonynak, fehér, +tiszta, mint a pohár, de szigorúan egyszerü és kellemetlenül száraz és +hideg... Ebből a leányból kellett bele valami, egy kis friss, üde uri +leányillat, hogy ne legyen egész közönséges, mint tovább a folyóson a +szobalányok szobái. A cselédek vigyorogva kézbesítették a parancsokat, +amikben mindig foglaltatott egy csomó kellemetlenkedés, halk, ki-kitörő +meg ujra lenyelt viczogással vették tudomásul azt, ha a kisasszony +kilépett a gangra, a szemétből kiszórtak az ajtaja elé egy csöppet, csak +annyit, ami a bosszantásra elég s lenn a nagy ebédlőben, a mikor a +szegény cselédkisasszony is ott ült az urakkal az ebéd meg a vacsora +mellett, olyanformán kinálták meg a tállal, mintha valaki közülük jutott +volna ahhoz a tisztességhez, hogy az asztalához ültesse a báró és ez +mulattatná őket, szórakozottan fitymálva, türelmetlenül. Egyszer egy +lány a fülébe is pusmogott:</P> +<P>—Tessék már kivenni, nem állhatok itt estig.</P> +<P>Amint ebből látni méltóztatik, a méltóságos asszony teljességgel nem +kényeztette el a nevelőkisasszonyt. Annál nagyobb feltünésre +számíthatott tehát az az eset, hogy szokatlan időben, a mikor +máskülönben a frizérnével szokott foglalatoskodni, fölizent hozzá, hogy +jőjjön le. A nagy szalonban várta, a mi olyan szoba volt, hogy nem is +érthetik meg benne egymást asszonynépek, nagy, csupa óriás méltóságos +komor bútorral telve, eleve kizárva magából minden bizalmaskodást. A +méltóságos asszony a szoba közepén állott meg egy nagy asztalra +támaszkodva zsiros, gömbölyű öklével s még ebben a nagy térben is majd +agyonnyomta méltóságával a kis nevelőkisasszonyt. A leány elveszett a +sok nagyuri holmi között, szinte keresgélni kellett utána. A szomszéd +ajtó függönye meglibbent kissé, a mikor belépett s tejfehér, nagyszemü +és rőthajú gyermekfej kukucskált be a szobába. Aztán egy kis vihogás +hallszott s a kis leány eltünt. Anna pedig még mindig az ajtóban állott. +Most már összeszedte magát valamicskét s tőle telhetőleg keményen nézett +vissza a nagy, kövér asszonyra.</P> +<P>—Hivatni méltóztatott.</P> +<P>A méltóságos asszony meg se mozdult, csak intett neki, hogy jőjjön +közelebb. A leány előrejött, megállott az asztal másik oldalán s várta, +hogy mi lesz. Most mintha megint libbent volna egyet a függöny s ujra +kaczagott volna a gyermek, sejtve, hogy kikap a kisasszony. A leánynak +ez a czérnaszál vékony hang arczába kergette a vért s igy esett meg az, +hogy a köteles tisztelet daczára ő szólalt meg először:</P> +<P>—Méltóztassék növendékemet eltávolítani, méltóságos asszony. Ha +valamelyik mindig tanuja annak, hogy méltóságod megaláz, képtelen vagyok +a feladatra, amivel megbiztak.</P> +<P>—Honnan tudja, hogy miért hivattam?</P> +<P>—Rendesen az következik, hogyha lehivat méltóságod.</P> +<P>A méltóságos asszony mosolygott. Mintha a nagy hatalom tetszett volna +neki, ami alatt összegörnyed az efféle népség. Gőgös és száraz maradt a +hangja, pedig egy kis szívességet akart belevegyíteni. Sehogy se ment. +Mikor azt mondta a leánynak, hogy üljön le, az is inkább parancs volt, +mint szives kinálás.</P> +<P>—Nincs szó most ilyesmiről,—kezdte—egyebet akarok mondani. Valamire +kérni... Egy kis szivességre, a mit megtehet azért a sok jóért, a mit +tőlünk élvezett, a mióta itt van. A fiamról van szó.</P> +<P>A leány halványan bámult rá a nagy asszonyra s idegenkedve huzódott el +tőle, amikor közelebb huzta hozzá a széket. A méltóságos asszonynak +pedig tetszett az összegubbaszkodott, törékeny kis figura a másik széken +s csak vontatottan, lassan folytatta a mondanivalóját, mintha ilyen +semmiséggel szemben érdemes se lenne a sietség.</P> +<P>—A kisasszony egészen elvette ennek a fiunak az eszét. A kisasszony +azzal köszönte meg azt a jóságot, hogy a házunkba fogadtuk, hogy +hódított. Meghódította a bárót s most már meg a fiatal bárót is. Ez +csunyaság a kisasszonytól.</P> +<P>A leány fölállott a székről s az ajtó felé indult. Az arcza előbb +föllángolt, aztán halvány lett, kicsi, még gyermekforma teste reszketett +s olyan megvetéssel nézett vissza a nagy asszonyra, hogy az is +meghökkent kissé és nem ment utána. A szoba közepén azonban már elhagyta +az ereje, megtántorodott s keserves, hosszú sóhajtás szakadt föl a +melléből. Panaszosan, inkább nyögve szólott:</P> +<P>—Igy ne beszéljen velem, nem hallgatom...</P> +<P>A méltóságos asszony is észrevette, hogy ezzel a hanggal nem megy sokra +s másképen próbált beszélni.</P> +<P>—Maradjon a kisasszony. Minek olyan érzékeny? Végre is én nemcsak a +gazdája vagyok hanem asszony és anya is, akinek a kisasszonnyal +számadása van. A kisasszony hódít... Azt hiszi, hogy nem vettem észre, +hogy milyen melegen néz magára a báró... Félrehuzódik egy szögletbe s +csak magára bámul, hogy majd beleolvad. Szereti a kisasszonyt.</P> +<P>A leány nyugodtan felelt:</P> +<P>—Talán fölfedezett bennem valamit, amit meg lehet becsülni.</P> +<P>A méltóságos asszony belevágott a leány szavába.</P> +<P>—Mindegy. Nem törődöm ezzel. A fő a fiam dolga. Nem türöm, hogy ez a +fiu tönkremenjen a kisasszony miatt.</P> +<P>—Miattam?</P> +<P>—Persze, akármilyen ostobán is hangzik az, hogy a kisasszony szóljon +bele a somorjai bárók élete sorába. Nem türöm, hallja, nem türöm. A fiam +beteg, maga után vágyakozik, lázas. Különben is gyönge, regényes +természet, afféle ábrándozó. A kisasszony büszke, nem tudom, hogy mire, +de büszke s meg se hallgatta a fiam. Az én fiam... Elutasitotta, mint +valami közönséges más fiut.</P> +<P>—Nem szeretem.</P> +<P>—Mindegy. Azért nem lett volna szabad a kisasszonynak olyan kurtán +végezni az én gyermekemmel. Az nem az a fajta, akinek ajtót lehet +mutatni. Mondhatott volna neki egy pár jó szót.</P> +<P>—Minek?</P> +<P>—Hogy a fiu el ne keseredjék. A sok jó után, amit ebben a házban +kapott, ennyit megérdemeltünk volna a kisasszonytól.</P> +<P>A leány tétován bámult az asszonyra s huzódozott tőle. Félni kezdett +attól, ami következik s torkán akadt a szó, a mint beszélni kezdett.</P> +<P>—Nem értem, nem tudom, hogy mit akar.</P> +<P>Most már gát nélkül tört ki a nagy, kövér asszonyból a gőg. Mintha meg +se értette volna az akadékoskodást, amit ez a polgár sorsu szegény +tanitókisasszony megenged magának, követelt, parancsolt s csak arra +döbbent meg kissé, mikor mind magasabbra, nagyobbra egyenesedett ki +előtte a leány és szép lett, ragyogott mint a napsugár, bevilágositotta +a szobát.</P> +<P>—Nem érti? Hát értse meg. Ketten vagyunk, nem hallja senki, hát mondok +magának valamit. A fiam azzal fenyegetőzik, hogy agyonlövi magát, ha +maga nem lesz az övé. Az övé... Azt a gyerek másképpen gondolja, mint +én. Ő ostobán, szerelmesen, én meg ugy, hogy mindannyian meglehetünk +vele elégedve. Ő is, aki szerelmes maga is, aki nem szerelmes és én is, +akinek gyermekem életére vigyázni kell. Azt mondom magának, hogy az én +gyermekem nem a senki fia. Hallgassa meg s nem lesz belőle kára. Ne adja +a büszkét és a szentet, hanem türje el, ha közeledik magához. Az a fiu +somorjai báró, nincs hozzászokva ahhoz, hogyha szerelemről van szó, +kiadják az utját. Ha magának ez áldozat, hát én megfizetem, de nem +türöm, hogy egy ilyen magaforma leány miatt elpusztuljon a fiam. +Értette? Most már tudja, hogy mit akarok. Ha egy kicsit nyersen mondtam +el, hát nem tehetek róla. Nem vagyok olyan kedvemben, hogy a kisasszonyt +kiméljem a magam rovására.</P> +<P>A leány egy nagy bőrösszéknek vetette a hátát s olyan rémülettel nézett +az asszonyra, mintha vad előtt állana, aki most mindjárt ráveti magát. +Majd elesett, jobbra-balra ingott s keményen megmarkolta az asztal +szélét, hogy le ne roskadjon. Agyában zavarosan gomolygott minden, amit +most hallott, behunyta a szemeit, hogy egyedül legyen s összeszedje a +gondolatait, de csak mégse értette az egészet. Czafatok váltak ki a +zürzavarból, egy-egy szó, durvaságok, utálatos dolgok, amik elrémítették +s arra nógatták, hogy szaladjon, de lábait megmozditani se tudta. Végre +valamicskét tisztán látott. Megrázta magát, mintha leakarta volna dobni +a testéről mindazt a sarat, amit rádobáltak s kiegyenesedett.</P> +<P>—Elmegyek innen.</P> +<P>Az asszonyból most már féktelenül dült ki a düh. Az asztalt rázta s +durván kiabált:</P> +<P>—Azt nem! Itt marad. Ha kell, magukra csukom az ajtót, majd +megszelidül. A fiam nem hagyom elpusztulni egy rongyos leány miatt, aki +nálam öltözött ki kisasszonynak. Az én pénzemen. Ha bolondítani tud, hát +bolonduljon is...</P> +<P>A leány már oda se hallgatott, csak ismételte:</P> +<P>—Elmegyek.</P> +<P>—Itt marad!</P> +<P>—Elmegyek.—Aztán, mintha magához beszélne, indulat nélkül, szomoruan +szólott.—Nem tudja, hogy mit csinál, nem tudja, hogy mit mondott.</P> +<P>Az asszony mintha ráfeküdt volna, egészen melléje ment, hogy összefolyt +a szájukból a lehellet s tulkiáltotta a csendes beszédet.</P> +<P>—Tudom, de nekem a gyermekem drága, nem maga, maga semmi... Maga +senki... Ha a fiam a maga szeméért meg találna halni...</P> +<P>A nagy hangra bejött a báró. Kicsi, értelmes képü öreg ur, kis, szurós +nézésü szemekkel, amikkel mintha egyszerre mindent látott volna... +Hosszu, meleg pillantással mérte végig a leányt s szárazan szólott rá az +asszonyra:—Mi a baj?</P> +<P>A leány felelt.</P> +<P>—Elmegyek innen.</P> +<P>Az öreg ember egy kicsit gondolkozott s bólintott a fejével.</P> +<P>—Jól teszi.</P> +<P>A méltóságos asszony beleszólott a beszédbe:</P> +<P>—A kisasszonynak szerződése van. Azt be kell tartani...</P> +<P>Az öreg ur ugy tett, mint a karmester, aki leinti a fölösleges lármát s +csak annyit mondott:</P> +<P>—A kisasszony elmegy.</P> +<P>Aztán megfogta a leány kezét s elhomályosodott a nézése, amint beszélt:</P> +<P>—És magával együtt elmegy a tisztesség is innen, leányom. Elmegy...</P> +<HR style="WIDTH: 40%"> +<H3><A name="16"></A>A VASUT</H3> +<P>Alig egy esztendeje, hogy a falum határán átvezették a vasuti vonalat. +Egy nagy legelőt szeltek ketté a töltéssel s éppen szemben a község +házával, a rét közepére építeni kezdték az állomást. Idegenekkel telt +meg a falu. Az olaszok esténkint tulordították a korcsmában a +benszülötteket s meghonosult nálunk is a harmónika, a mitől veszettül +vonítottak a kutyák s káromkodtak a zsandárok, mert ahol megszólalt, ott +bizonyosan verekedés lett a nagy mulatság vége. Az uraknál szétszórva +laktak a mérnökök, a megye adott melléjük hajdukat s ezek a +czifrazsinóros hivatalos emberek bizonyos elitet képeztek a többi +cselédség és a parasztok közt, külön asztalhoz ültek a korcsmában, a +munkáról beszéltek s bort ittak és nem pálinkát. Reggelenkint megindult +a bucsujárás a vasuti vonalhoz, a hajduk hátukon vitték a háromlábu +magas asztalokat, lánczot, vonalzókat; a gyermekek tágra nyitott +szemmel-szájjal bámulták meg a sok furcsa holmit, a parasztok pedig +komoran mentek be házaikba, hogy ne kelljen köszönteniök a mérnököket, a +kiket urasági fogatokon vittek ki a vonalhoz.</P> +<P>Erre a szerencsétlen falura végzetes volt ez a vasuti vonal. Két város +közt fekszik és kis határában alig terem meg a kenyérre való buza. +Vannak nagybirtokos uraik, de ennek nem látja hasznát a paraszt. Fuvaros +itt minden ember, aki csak összekuporgatott két lóra és egy ócska +kocsira valót. Mindig van valami szállítani való, tavasztól a másik +tavaszig. Kezdődik a zöldségen, azután következik a gabona, gyümölcs, +káposzta s a szállítmányhoz tartoznak mellesleg a kis diákok is, akiket +tizenöt-húsz krajczárért meg egy kis üveg pálinkáért ültetnek föl a +zsákok tetejére. Azután következik télire a kő. Hosszu vonalon ők +hordják be kavicscsal az országutat, nem is ért ahhoz más igazán. És +mindehhez nem kell egyéb, mint két lovacska, amely koplalni tud s nem +veszti el a fejét a nagy hágón, hanem belefekszik a hámba és huz négy +helyett, egy goromba lőcsös szekér és egy jó, mogyorónyi bogokra kötött +kurtanyelü ostor.</P> +<P>Mikor megérkezett az első mérnök s a szögmérőjével kiment a határba, +elindult a suttogás és kérdezték az emberek egymástól, hogy: mi lesz? A +felelettől féltek, fogalmuk se volt még arról, hogy mi következik, de +érezték, hogy valami rossz; s amikor a mérnök egyedül sétálva hazafelé +tartott, nem merte megkérdezni senki, hogy mit akar a határban. Azután +rájöttek maguktól, amikor mind több-több idegen ur érkezett s hosszú +városi kocsikon elhozták a sineket s egy kijelölt vonal mellé falat +raktak belőlük. Lassan-lassan közeledett a munka, mind közelebb-közelebb +hallották az olasz munkáshad nótáját:</P> +<TABLE WIDTH="100%"><TR><TD ALIGN="CENTER"> +Evviva, evviva, evviva Garibaldi,<BR> +Evviva, evviva, ....— +</TD></TR></TABLE> +<P>mintha bizony valami érdeme lett volna Garibaldinak, hogy kiépült a +szárnyvonal. Egyszer azután elkészült az egész. Olyan egyenes volt a +vonal, mint egy lénia. Az állomás épületébe beköltözött egy czifra, +aranysipkás ur s egy napon bőgve, megvadulva szaladtak szét a töltés +mellett legelő barmok, végig ment a vonalon az első masina. Kigyült a +csodára az egész falu, mikor visszajőve megállott a pályaudvaron: +körülvették, tapogatták s eloldalogtak, mikor a tréfás gépész egy csomó +gőzt bocsátott reájuk az egyik csapból. Néhány öregasszony rögtön +összedugta a fejét s nagy sápítozással állapodtak meg abban, hogy: +elvész a világ, most már bizonyosan elpusztítja az Isten.</P> +<P>A világnak nem sok bántódása lett a vasut miatt, mindössze abba a nagy +hálóba, amely körülöleli, behimeztek egy uj kis szálacskát, hanem a mi +embereink nagyon pórul jártak vele. Nem kellett már ezután senkinek se a +kocsi, se a ló, hetekig a szegen lógott az ostor, éhesen őgyelegtek a +gyerekek az utczán s tele lett a kocsma. Ha még kétakkora lett volna is, +akkor se jutott volna hely mindenkinek. A ki eddig feléje se nézett, +most már az is itt tanyázott, mohón ette, a mit a többiek beszéltek s +ütötte az asztalt és ivott éppen mint a többi.</P> +<P>—A keservét a kormányának! kihuzták a lábunk alul az országutat... igy +beszéltek.</P> +<P>Mikor egyszer a Vajda Tamás kis fia benyitott közéjük s az apjához +fordulva elmondta hogy az anyja azt üzente: menjen haza vacsorára s +vigyen szalonnát és turót: a durva, félig részeg ember kilökte a +gyermeket az ajtón s utána kiáltotta:</P> +<P>—Mondd meg anyádnak, hogy keressen más embert magának, hagyjon nekem +békét.</P> +<P>A gyerek pityeregve sántikált végig az utczán, a kocsmabeliek pedig +eszelősen a sok pálinkától azt mondták, hogy jól van ez igy, meg kell +mutatni a kormánynak, hogy ur marad a paraszt azért, a portáján, ha ide +hozták is a vasutat. Vajda ordította a legjobban, hogy megmutatja ő, +csakhogy már egyszer lássa azt a vasutat. Csak félig volt részeg, az +indulat tette vaddá. Arra gondolt, hogy a lovai ugy lesoványodtak, +mintha agarak volnának s mikor hazament s elébe nyerítettek a szegény +párák, a szivét járta át ez a hang. Ugy összeszokott ezzel a két vén +állattal, hogy sírt keserüségében a mikor már az istálló tetejéről a +szalmát is megetette velük, s most már igazán semmit se tudott nekik +adni. Háromszor is behajtotta őket a szomszéd hetivásárra, de ugyan ki +vesz télire lovat, ugyis porczióba kell kötni a takarmányt s csak +kóstoltatni az állattal, hogy kijussanak vele tavaszig. A lovacskák +mindig visszajöttek s Vajdában, ha az ágyban feküdt, vagy a kocsmában +duhajkodott, egyformán gyült napról-napra a méreg.</P> +<P>Az első kocsikkal a miniszter ment végig a vonalon.</P> +<P>—Meglátom én azt a minisztert!—mondta Vajda s a szomszédokkal kiment +az állomáshoz, hogy lássa. A perronra nem engedték be, telve volt a +pályaudvar urakkal és zsandárokkal. A vonalhoz se lehetett férni a határ +mentén. A csendőrök puskatussal fenyegetőztek, s hivatalos komolysággal +posztoltak le és föl a vonat mentén. A parancsnokság informálva volt már +a nép hangulatáról s megijesztette a sok csákóval, puskával. A parasztok +a réten csoportosultak s csak messziről látták a fellobogózott kocsisort +s a lokomotiv kéményére akasztott óriás koszorut, amelyről két felől +széles szalag uszott a levegőben. Csendesen, inkább a földet nézve +állottak ott, alig egy-két száj mormogott valamit s a többi csak rá +intett, hogy ugy van.</P> +<P>—A mi pénzünkön az adóból koldussá tesznek.</P> +<P>—Mehetünk legelni, ha már megdöglöttek a lovak.</P> +<P>Vajda nem szólott egy szót se, elkényszeredve, szomoruan bámult maga elé +s mikor már érezte, hogy nem birja tovább, hanem legalább egy zsandárt +leüt, lefeküdt a földre s bepörzsölte az arczát a harmatba. Keservesen +sóhajtott, aztán messze magasra követte szemeivel a gép füstjét, mintha +ott keresne valami kárpótlást, azután megrázta magát a ruhában s +odaszólott az asszonynak, meg a gyereknek:</P> +<P>—Gyerünk, nó!</P> +<P>Az uton arról beszélt, hogy ha mindenki olyan buta lenne, mint a többi +paraszt, soha se lenne igazság a világon. Azután hallgatott hazáig. +Délben sokat ivott s délután főbeverte a lovakat. Az asszony jajgatott +és szidta: te bolond, te haramia—az ember azonban vissza sem felelt, +hanem átment a kocsmába. Délután végigsétált a falun szép asszony +feleségével az állomásfőnök. Az asszony fölfogta ruháját a sárban, +megmutogatta hófehér csipkés szoknyáját s czukrot akart adni egy +gyereknek, a ki a száraz árokban halászott. Mikor a gyerekhez +közeledett, a házból mérgesen kiáltott ki egy paraszt menyecske:</P> +<P>—Józsi! Gyere be!</P> +<P>A gyerek félve kotródott be a házba.</P> +<P>Mikor a főnök a kocsma előtt haladt el, néhány dühös megjegyzést hallott +és sietve vonta magával a csodálkozó, ijedt arczu asszonyt. Mikor már a +réten voltak, meg is magyarázta, hogy mi a baj.</P> +<P>Leesett a hó. Az első fagy után csilingelve suhogtak végig az uton az +urasági szánkók, a parasztok pedig tömeges falopást rendeztek az +erdőben. Eddig becsületes uton szerezték meg a tüzrevalót, telt a +fuvarukból, most már nem volt mivel kifizetni a fa árát. A kerülő +egymásután csukatta be őket, az asszonyok jajgattak, be-be szaladtak az +urakhoz a városba s mindig kedvetlenebbül jöttek haza. Ha fütyölt a +masina és lassu méltósággal begurult az állomásra, átkozódtak s olyan +szemet meresztettek a csinos, kaczér állomási épület felé, mintha föl +akarnák gyujtani egy pillantásal. Némelyek már mondogatták, hogy majd +megmutatják ők a kormánynak, hogy mi az, kivenni az ember szájából a +falatot s hogy lesz még követválasztás ... de ezeket megvetette a +többség. Mindenki látta, hogy csak a szájuk jár s ha ezután öt forint +helyett tizért adják el a szavazatukat, azzal ugyan nem bukik meg a +vasut. Pedig ide az kellene. Felszántani a töltést, bevetni a helyét +luczernával, hogy meg se lehessen ismerni többet, felégetni azt a czifra +házat s belefektetni a hunczut kormányt, az isten verje meg az egész +vasutat!</P> +<P>Kezdtek inkább azokban megbizni, a kik nem kiabálták tele a falut. +Közben megesett egy-egy kis temetés. A gyerekek unták meg leghamarabb a +dolgot, költözködtek a másik világra. Vajdát is azzal fogadta egy este +az asszony, hogy félrebeszél a gyerek. Két napig virrasztottak mellette, +egymás karjába adták a forró kis testet s a férfi feléje se nézett a +kocsmának. Csak magában átkozódott, intett az asszonynak, mikor fütyölt +a vonat, hogy hallod, hallod s az asszony ráintett a fejével: hallom. +Akkor tört ki az emberből először hangosan a düh, mikor meghalt a +gyerek. Lecsapta az ágyra a kis élettelen testet s kiment a ház elé +szitkozódni. Dült a szájából a szó, szidta a kormányt és vasutat, +mindennek ez az oka s a ki hallotta, mind ráhagyta, mert ez már vallássá +lett a szegény emberek között s meszsziről megfenyegették a prüszkölve +rohanó gépet. Az ember pedig visszament a házba, hangosan szuszogott, +nézte, hogy mint mossák, öltöztetik az asszonyok a gyermeket. Este +leakasztotta a szegről a pisztolyt, félrelökte az asszonyt, mikor +kérdezősködött, hogy mit akar, s elment. Kiment az állomásra. Itt +járkált még egy keveset a perronon, bután hallgatta a táviró-gép +kopogását. Mikor benézett az iroda ajtaján, a czifrasapkás főnök éppen +nagyot nevetett. Ez a fejébe kergette a vérét, felszakította az ajtót s +rásütötte a pisztolyt a főnökre.</P> +<P>—Nem kell ide gőzös!—kiáltotta.</P> +<P>A főnök kapkodott a levegőben, nem érte a golyó, de nagyon megijedt. A +szoba tele lett csipős füsttel, minden lámpa elaludt, a szomszéd +szobából sikoltva szaladt be az asszony, s esszeveszettül kezdett +berregni a táviró-gép, talán a golyó érte. A pénztáros a bakter és a +raktáros után kiabált s megkönnyebbülve lélegzett föl, mikor a sinek +mellett két csendőrt látott szaladni az állomás felé. Az egyik csendőr +rettenetes pofont adott a szegény embernek, csupa szokásból, mert +szükség igazán nem volt reá, megvasalták, hogy jajgatott bele, észak +felől pedig nagy sipolva érkezett meg a vonat. A fuvaros behunyta a +szemét, hogy ne lássa.</P> +<HR style="WIDTH: 40%"> +<H3><A name="17"></A>URAK ÉS PARASZTOK</H3> +<P>Dél felé kezdett el esni az eső, de csak permetezett s ugy tréfázott, +hogy abbanhagyta, meg ujra kezdte. Nem volt valami komolyan nagy idő, +bár fekete volt az ég, mint valami sötétbarna posztó, a mire piszkos kék +tintafoltokat mázoltak el fellegnek. Inkább a dörgés volt ijesztő. +Valami messze búgással kezdődött el, mindig közeledett a hangja s olyan +rémséges hangos lett, mintha valami ennél a világnál nagyobb vadállat +ordítana le messzi magasról s ugy hallgatott el, mint Urnapján a rossz +sortüz, a mit a rekrutákkal vegyes század puffant a levegőbe a templom +előtt. Még elpukkant utána egy-egy láthatatlan röppentyü, a minek a +nyomában aztán egyszerre lángba borult az ég és fölváltva vörös, sárga +meg fehér szinekben égett az egész óriás kupola, mintha elképzelhetetlen +nagy rémek csapdosták volna egymásba az ember feje fölött a fáklyákat. +Szinte sziporkázott a mindenféle nehéz szagokkal telített sürü levegő, a +mely pedig tunyán mozgott erre-arra egy-egy libbenéssel s még a füstöt +is a földön hagyta, a helyett, hogy játszott volna vele, mint máskor, +jobb kedvében. És az egészben az a legnevezetesebb, hogy a réten +egyszerre megbolondult a csorda. Az ökör föltartotta az orrát a levegőbe +s szagolt mint a kopó, aztán meg ideges lett a buta nagy állat, +elkezdett remegni, döfölte egymást, nagyokat bőgött s vad rohanással +haza indult, be a faluba. A tanyafészerre rá se néztek, amikor bőgve +eliramodtak mellette s negyedórával később értek nyomukba a gulyások. +Akkor már benn a faluban, emberek között huzta meg magát a sok barom, és +elcsendesedett a pajtákban, lihegve a nagy futás után, körül pedig még +feketébb lett az ég, tisztára éjszaka s künn a falu körül szomoruan +hajtotta le a fejét az istenitélet előtt a buza meg a rozs.</P> +<P>Estefelé érkezett meg a patak. Még messze volt, a mikor már hallani +lehetett a szavát. Zugott s a mint leszakadt a hegyek közül, egyszerre +háborgó, piszkos szürke tenger lett a határ. Percz alatt megteltek a +kubikgödrök, aztán nagy viztábla lett az egész rétség, jobbra is, balra +is elkezdtek kongani a harangok a szomszéd falvakban s az ember a +végtelen viz közepén tanácstalanul, bambán bámulta az eget. Olyan +beláthatatlan volt a veszedelem, hogy haszontalan gyerekjátéknak +látszott ellenében minden. Csak kiabáltak: uram segíts s most már itt is +rángatták a harangot, a kicsit is, meg a nagyot is, de nem ugy, mint +vasárnap, hanem mintha belebolondult volna a bajba a harangozó is.</P> +<P>Az öreg Rettegi Sándor a szép, régi kőház tornáczán állott s onnan +kiabált le a béreseknek az udvarra. Mellette az asszony gyapotkendőbe +bujva reszketett s egy kis cseléd a kisasszony után jajgatott. A gazda +is halvány volt és aggodalmas, hanem keménykedett s gorombán leszidta a +siránkozó gyermeket:</P> +<P>—Eredj pokolba: mit nyávogsz itt a nyakamon. Majd megjön, ne félj.</P> +<P>A kisasszony még reggel bement a városba. Négylovas kocsira pakkolták +föl egy csomó komisszióval, a mik külön-külön czédulákra voltak irva. +Azonkivül neki magának is volt elég dolga. Vitt magával vagy husz +forintot, hárászra, selyemre... Az anyja most már hangosan sírt az ura +mellett és kunyorált neki:</P> +<P>—Csinálj valamit... küldjél valakit eléje Sándor, ez nem tréfa, nem +tréfa...</P> +<P>—Hazahozza az a négy ló, ha már utban vannak. Ha pedig még nem indultak +el, csak van eszük s nem jönnek.</P> +<P>—Honnan tudjam én azt? Fogass be, én megyek eléje. Sándor, ha baj +éri... Tudod, hogy kettő már meghalt... Ha ez az egy is meghal, akkor +elvesztem az eszem...</P> +<P>A gazda megfogta az asszony kezét, magához vonta s most már szorongva +bámult bele a viharba maga is. Lenn a cselédek a pinczét üritették ki. +Közéjük kiáltott:</P> +<P>—Pista! Nyergelj!...</P> +<P>Az asszony erre még jobban megijedt.</P> +<P>—Nem te! nem engedlek...</P> +<P>A férfi kibontakozott s indult lefelé a lépcsőn:</P> +<P>—Menni akarok.</P> +<P>Lenn a vizben állva várta meg, mig elővezették a lovat, fölkapaszkodott +a nyeregbe s nekivágott a tengernek. Az asszony pedig végig esett a kis +cseléd mellett a kövön s nyitott szemmel és hangtalanul lihegett. A kis +leány az ölébe vette a fejét és dörzsölni kezdte a homlokát, hogy térjen +magához. És nagy nyomasztó csend lett a házban. A többi cseléd is +eltátotta a száját s bámulták a kapu nyilását, a melyen kilovagolt az +ur. Mig hallották, hogy hogyan csapja be ütemesen a vizbe a lábait a ló, +még suttogtak, azután pedig megvette őket a rejtelem, a mibe eltünt a ló +meg a lovas, meg az egész nagy kép körös-körül és csak néztek erre-arra +s várták, hogy leessék a vállukról a gond. A kastély lépcsője volt a +legmagasabb, arra gyültek föl tanácsba s összedugva a fejüket, reszketve +pusmogtak.</P> +<P>Azalatt pedig már régen elakadt az uton a kisasszony.</P> +<P>Gerend táján érte el a kocsit a viz. Akkor már az ut töltésére is +fölhágott az ár és a kavicsrakások mutatták még egy darabig, hogy merre +van az ut. Visszafordulni már nem lehetett, mert hátul még +veszedelmesebb volt a világ... A lejtőn nagyon ömlött le a viz s a mikor +a lány egyszer hátrafordult ijedten kapta vissza a fejét. A város +tornyai feketén meredtek bele az égbe, mint valami magas, szimmetrikusra +formált árnyak s mintha ugy inogtak volna jobbra-balra, mint a jegenye, +ha szél fuj. Ettől megijedt s remegve szólott a kocsisnak, hogy +gyorsabban hajtson.</P> +<P>A vén kocsis kibontotta az ostort s nagyot kongatott a lovak feje +fölött, de azért csak lassan, a lábaikat óvatosan rakva küzködtek az +állatok az árral s némelyik hátranézett néha, a nagy értelmes szemeit a +kocsisra meresztve, mintha mondani akart volna valamit. De azért csak +mentek s csak akkor bicsaklott meg bennük az erő, mikor egy kis lejtőre +kerültek s a bordáikat kezdte mosni a viz. A kocsis pokróczokat dobált +hátra a kisasszonynak, hogy csak takaródzzék be jól és káromkodva +dörmögött:</P> +<P>—Itt pusztulunk, kisasszony.</P> +<P>A leány fölhuzta a lábait az ülésre s fehérre válva várta, hogy mi lesz. +Mikor apadt a viz s reménykedett, hogy még se vész el ebben a szürke +lében, a mi beláthatatlanul körülölelte, haza gondolt s ő kiabált ki a +lovakra, hogy siessenek, mintha ez használt volna. Aztán meg, a mikor +újra ellepte a viz a kocsit, imádkozni próbált. Valahogy rendetlenül +összeszedte magában a miatyánkot és mondta, mint a gép. Mozdulni se +mert, mert a kocsit jobbról-balról lökdöstek a hullámok. A kocsis is +eleresztette a gyeplőt, belefogózkodott az ülésbe és ő is motyogott +csendesen valamit, a mihez megemelintette a kalapot. Aztán sokszor +hátrafordult, mondani akart valamit, de mindig csak lenyelte. Mikor uj +kaptatóra értek s megint előttük állott a lejtő, amin uszik majd a ló +is, meg a kocsi is, végig törülgette az arczát egy nagy vörös kendővel s +csendesen beszélni kezdett a leánynak.</P> +<P>—A kisasszony fiatal s ha veszni kell, az a rendje, hogy én pusztuljak, +a vén. Az már ugy lesz. Azért kérem alázatosan, hogy ha itt maradnék, +tessék gondot viselni a kis unokámra. Ugy áldja meg az én Istenem a +kisasszonyt, mert én se voltam soha rossz cseléd.</P> +<P>A leány fölbámult a bakra, a hol a vén ember beszélt, de nem is igen +tudta megérteni, hogy mit mond. Összezavarodott az agyában minden arra a +gondolatra, hogy nem kerül haza. Érezte, hogy fulladozik, pedig még csak +a félelem fojtogatta. Nem az a végtelen piszkos viz, amely a kocsi +oldalait nyalja és utána nyulkál. Pihegett s egyszerre fölugrott a +kocsiban és megragadta a kocsis karját:</P> +<P>—Hajts!</P> +<P>—Nem lehet, kisasszony.</P> +<P>—Verd véresre a lovat, szakadjon ki a lelke, csak menjen...</P> +<P>Mikor a vén ember csendesen intett, hogy nem lehet erőszakoskodni, +visszarogyott az ülésre s tompa elfásulásba esett. Behunyta a szemeit és +várta, hogy mi lesz. Most már nem is imádkozott. Úgyis mindegy... Arra +riadt föl, hogy a bakon rémülten kiabálni kezdett a vén ember.</P> +<P>—Végünk van.</P> +<P>—Mi baj?</P> +<P>A kocsis szakadozott szürke tömegre mutatott jobbra, ahonnan az ár jött. +Nagy csomó tuskót hozott rohanásban a viz, egyenesen neki a lovaknak. A +fa tompán koppant, amint egymáshoz ütődött és rohant lefelé. Nyihogva +igyekeztek félreugrani a lovak, de a szerszám összetartotta őket s +egymást rugdosta és marta a négy állat. Aztán panaszosak lettek. Özönnel +jöttek a tuskók bele a szügyükbe, meg az oldalukba. A szögletes hasábok +fölhasították bőrüket, a mi utánuk jött, az már a húsba vágta be magát. +Az első két ló lefeküdt a vizbe s tölcsért fujtak maguk előtt a sürü +zagyvalékba. A második kettő még állotta egy darabig a veszedelmet s +aztán az egyik ezek közül is elbukott, egészen be a viz alá. Esésében +oszlopot fecskendezett föl a vizből és sárgás lével lett tele a kocsi. A +negyedik reszketve állott. Patakzott belőle a vér... Homályos szemeivel +néha hátranézett nagy szomorúan, a vén kocsis pedig leeresztette a +karját s elkezdett keservesen sirni:</P> +<P>Hirtelen hátrafordult s rekedten, egészen belelágyulva a fájdalmába, +szólott a kisasszonyhoz:</P> +<P>—Ne felejtse el, a mit a gyerekekről mondtam.—Aztán előre mutatott a +lovakra:—Ezeknek már vége.</P> +<P>Messziről hangos szó hallatszott:</P> +<P>—Eszter! Eszter!</P> +<P>A lány fölugrott és egy füzfa mögött messze, hogy alig ismert rá, az +apját látta. Az öreg Rettegi lóháton küzködött az árral, de nem tudott +előbbre jutni s a füzfa alatt megállott. Megint kiáltott a leánynak:</P> +<P>—Ülj fel egy lóra és jer ide.</P> +<P>A leány összeszedte minden erejét és visszakiáltott az öregnek:</P> +<P>—Nincs ló!</P> +<P>Az öreg olyant szorított maga alatt a lovon, hogy az állat nyivogni +kezdett s nekiindult a viznek. Az ár azonban visszasodorta a fa alá. +Azalatt a kocsit döngették a hasábok. Már majdnem szétmállott az öble +is. Kerekei már összetörtek s most már igazán a viz himbálta az egészet, +mint valami ladikot. A leány ujra visszaesett az ülésre s azon +gondolkozott, hogy mi az, ha az ember megfullad a vizben. Eláll a +lélegzete... Fog-e nagyon fájni? Befogta a száját és próbálta, hogy mi +lesz majd. Rémülten kapkodott a levegő után, a mikor belemeredtek szemei +a próbába s meghült benne a vér.</P> +<P>És akkor valaki a kocsi mellé állott. Erős nagy paraszt került oda +valahonnan, mintha a vizből bujt volna ki s szó nélkül kiemelte a lányt +a kocsiból s ugy az ölébe fektetve, mint a hogy a gyermeket szokás, +megindult vele keresztül a réten. Pár lépés után visszafordult s +kiabálni kezdett a füzfa felé, a hol az öreg Rettegi kínozta a lovát.</P> +<P>—Csak menjen haza az ur. Akkorra mi is ott leszünk.</P> +<P>Azzal megint nekiindult a viznek. Derékig ment benne, de birta. A leány +remegett a karjaiban s egyszer, mikor nyakig belemerült a szürke vizbe, +körülfonta karjaival a nyakát. A nagy paraszt pedig rámordult:</P> +<P>—Csendesen legyen a kisasszony... Itt maradunk mindaketten.</P> +<P>Mikor pedig elért a régi kőházig, fölvitte a leányt a tornáczra, maga +pedig nehezen lihegve leült a küszöbre pihenni. Fenn zavaros nagy lárma +lett. Az asszony nagyot sikoltott s mind a kettejüket egyszerre ölelte +magához a férfi. És sírtak, fuldokolva, ujjongva, lenn pedig térdig +vizben éljenzett a cselédség. Végre eszükbe jutott a nagy paraszt is.</P> +<P>A vén Rettegi lejött hozzá s kezet nyújtott neki. A paraszt azonban +visszavonta a magáét. A gazda meg volt bántva s mérgesen szólott reá.</P> +<P>—Mi baja Kovács Ferencz? Nem jó kéz tán ez magának?</P> +<P>Csendesen felelt a paraszt.</P> +<P>—Pörösködünk. Mig az a négy hold ide nem megy, vagy oda nem megy, nem +barátkozom.</P> +<P>Az öreg Rettegi gondolt egyet s megint nyujtotta a kezét.</P> +<P>—Hát menjen oda. Maga haza hozta a leányomat, én megköszönöm.</P> +<P>—Köszönje meg az ur, de ne igy.</P> +<P>—Hát hogy?</P> +<P>—Ugy, hogy: köszönöm. Arról pedig majd tesz a törvény. Annak a dolognak +nincsen semmi köze ehhez a dologhoz. Igazságot itél majd nekem a biró.</P> +<HR style="WIDTH: 40%"> +<H3><A name="18"></A>ESTE</H3> +<P>Estefelére fordult már az idő; némely ablakokban, a melyeken belül +hivatalos emberek dolgoztak meg nagy asszonytársaságok kávéztak, +megjelent a magas négyszögbe kivágott sárga esti fény, a mi fehér +foltban esett le a gyalogjáró szürkeségére. A világosság-koczkákba néhol +egy-egy, a lámpa meg az ablak közé helyezkedett otromba nagy fej hullott +bele az ablakból, másutt hosszú vékony karrikatura emberek mozogtak s +mindenen végiglaposodott az utcza népe jövet-menet lökdösve egymást +fázósan, sietve... Az égből lomha ólmos eső hullott alá. Eredetileg hó +akart lenni, de útközben fölolvadt a mindenféle füstben meg párában s +hideg izzadtsággal vonta be a göröngyös utat. És szürkeséget, +vigasztalan komor ködöt vert le az utakra, a miből mintha torlaszszal +küzdene, nehezen bontakozott ki messze az ut végén a villamos kocsi... +Azután is ugy jött, mintha tapogatódznék és csengetett s eldöczögött a +házak között egy sor homályos, zörgős ablakkal, a melyek alatt szürke +iszappárába vesztek el a kerekek. Ki a köztemető felé hosszu magas kőfal +szaladt az ut mellett bele a levegőtengerbe s annak is a végén átküzdve +magát a homályon, piczi gombostűhegyni csillag ragyogott már vagy +negyedóra óta...</P> +<P>A fal alatt pedig egy férfi ment, meg egy asszony. Nem egymás mellett, +hanem sorjában. Elől az ember meggörnyedve, mintha nagy terhet czipelne +s nehézkesen topogva a vizes porondon. Nagy csizmaszárak lötyögtek a +lábain. Szikár, öreges legény volt, ugy negyvenöt esztendős, de a hogy +nagyon szuszogva baktatott, ötvenötnek is látszott. Hátul az asszony +sokkal fiatalabb volt. Nagy kendőbe bónyált arcza nem is olyan régen +szép volt, rajta maradtak mostanáig is a kedves szelid vonások, a mikben +a becsületesség tükrözik vissza. Nehezen ért az ura nyomába. Kis, +leányos, a sok munkában félbemaradt testét formátlanná tette az, hogy +közel szállongott a feje fölött valahol a szürke párában az anyaság. +Sirt is. Nem hangosan, csak ugy, hogy néha fölcsuklott s azután nyögött: +Jaj Istenem, jaj Istenem, elvetted, elvetted...</P> +<P>Az ember elöl fülére húzta a sipkát, hogy ne hallja s bosszankodott. +Egyszer aztán az asszonyt se hallotta már, elmaradt. Hátranézett, +kereste s mikor visszament és a kőkerítéshez dülve, zokogva találta, +méregbe jött.</P> +<P>—Hagyd már abba! Ugy siratod, mint valami uri asszony siratná, ha csak +egy volna neki. Van még otthon elég s jön még több is. Mert a szegény +emberhez jön az is, a minek a gazdaghoz kellene menni...</P> +<P>—Az isten adta.</P> +<P>—Az, de a költséget nem adja hozzá.</P> +<P>Letette maga elé a földre a pakkját, egy kis kék koporsót, a minek a +fedelén egybefolyt a sötétségben a durván rámázolt fehér virág és lábra +segítette az asszonyt. Messze az utcza végén a város felől ujra +belefúrta magát a sötétbe egy vörös lámpás villamos kocsi s mig jött, az +asszony gondolt valamit.</P> +<P>—Tán fölvenne. Próbáld meg.</P> +<P>—Hogy próbáljam? mit próbáljak rajta? Muszáj neki. Személyszállítás ez, +rá van irva. Gyere csak.</P> +<P>—De hát ez ni.</P> +<P>—Személy, halott személy...—Lassankint méregbe jött, a mint arra +gondolt, hogy talán nem veszik fel a kocsira és káromkodott.—A fejibe +verem neki, ha akadékoskodik. Mert az urnak jó dolga van még ebben is. +Előáll a batár a fehér lovakkal, a kék batár, a mi gyermeknek való, +aztán beülnek az uri népek, elől az üveg ferslógba beteszik a kis +koporsót s kocsikáznak még a bánattal is. Az urnak még a temetés is +mulatság.</P> +<P>—Ne mondjál ilyet! Rosszul esik az embernek.</P> +<P>—Nem bántalak én téged.</P> +<P>—Sirnak ők is, nekik is fáj...</P> +<P>—Igen a batárban mégis csak más az, mintha itt czipelem még a testet +is. Gyere nó...</P> +<P>Indulatosan fogta meg az asszony kezét, hogy magával huzza a +legközelebbi lámpáig, a hol megáll a kocsi. Még idejében odaértek. A +hosszu sor vizes ablak épen előttük állott meg s az ember előbb a kocsi +fölugrójára tette a kis koporsót s aztán fölkapaszkodott ő maga is. Lenn +az asszony várta, hogy mehet-e utána. Nem mehetett. A kalauz éppen akkor +jött ki a kocsiból s előbb nagyot bámult, aztán meg szitkozódni kezdett.</P> +<P>—Elment tán az esze? Na még mire gondol.</P> +<P>Az asszony hátul rémülten rángatta az urát.</P> +<P>—Vedd el, még lelöki...</P> +<P>—Majd lelököm én őtet.</P> +<P>—Vedd el, János, ne erőszakoskodj.</P> +<P>A kalauz csengetett s a kocsi megindult. Az ember ugy kapta róla le a +koporsót, hogy utána ment vagy két nagy lépéssel és fenyegetett utána az +öklével.</P> +<P>Az asszony csitította:</P> +<P>—Mindjárt mondtam, hogy ne is próbáld...</P> +<P>A kis mérges ember még mindig kiabált:</P> +<P>—Vesszen meg a fajtád,—s csak akkor csendesedett meg, a mikor már +elkanyarodott a kocsi és a csengettyüje is alig hallszott. Már csak +sötéten bámult bele a tüzvonalba, a mit a vörös lámpa nyomán még mindig +maga előtt látott az alkonyatban s magában dörmögött:</P> +<P>—Ha tiszt ül fel vagy valami dáma, vele engedik még a kutyát is. A +szegényt nem, pedig ez a kicsi kutya itt már nem ugat meg senkit.</P> +<P>—Gyerünk szép lassan.</P> +<P>Megint nekivágtak az utnak a kerítés mellett. Minden lépésnél sötétebb +lett már s az asszony néha megbotlott egy-egy kőben. A férfi is +megállott ilyenkor egy pillanatra és korholta. Valami olyan paraszt +gyöngédséggel szólott hozzá, a miben benne van a nembánomság is, de még +az is kitetszett a szavából, hogy rosszul esnék neki, ha baj érné az +asszonyt.</P> +<P>—Elbukdácsolsz. Nem tudsz a lábad alá vigyázni. Mindjárt ott hagyhatjuk +aztán ezt is a másik mellett.</P> +<P>—Az isten őrizzen.</P> +<P>—Nehéz ez a gyermek, megfekszi a karom.</P> +<P>—Viszem én egy kicsit.</P> +<P>—Már csak elbirom odáig. Vissza ugy is könnyebben jövünk majd.</P> +<P>Az asszonyból megint kitört a sirás. Megállott az uton olyan szomoruan, +mint egy esőverte szürke kis madár s görcsösen fuldoklott.</P> +<P>—Ott marad szegényke... ott marad—ezt hajtogatta, de ugy, hogy +félbemaradt a szájában a szó s mig a másik fele következett volna, egy +csomó keserves jaj, jaj, jaj tört ki belőle.</P> +<P>A férfi is meghatottan fordult hátra, miután előbb konokul meg se akarta +hallani a sirást, remélve hogy majd csak utána megy amugy is az asszony. +Mig nézte, megtelt a szeme könynyel s még jobban rálöttyent kis szikár +teste a nagy csizmaszárra. Akkor szégyenlette el magát, mikor észrevette +az asszony arczán, hogy annak is jól esik az ellágyulása. Kemény szóval +ment neki s aztán dörmögve indult el ujra előre.</P> +<P>—Ott marad? Hát hol maradna? Vissza csak nem hozzuk. Ott kell neki +maradni.</P> +<P>Már nem volt messze a kapu. Széles utcza két magas oszlop között, a min +hatlovas szekeren mennek át az urak s még hely is marad a lovak meg a +kerekek mellett minisztránsnak, fáklyásnak, effélének. A szegény emberek +ugy lopták be magukat, mintha tilosban járnának. Az egyik oszlop tövében +osontak el s indultak befelé a széles egyenes uton, a minek az egyik kis +sikátorában már készen várta a kis kék koporsót a gödör. Azért mégis +meglátta őket egy hivatalnok s rájuk is szólott, a mikor már elmentek:</P> +<P>—Késő van hej. Máskor korábban kell jönni.</P> +<P>Rémület fagyott az asszony arczára, amint visszapillantott. Egyszerre az +otthonmaradottak sorsa hasította végig a szivét, meg azé a cseppé, aki +még meg se született, az, hogy miért jöjjön ő még máskor is ide? De az +ember sietve ment elől és nógatta:</P> +<P>—Gyere már.</P> +<P>Az este már egész rátelepedett a kertre. Inkább csak tapogatóztak s az +ember egyszer gyufát is gyujtott, hogy megnézze a numerust egy léczen az +ut mellett. Végre rátaláltak a maguk ösvényére s azután csupa kis sirok +közt jártak, néha a lábukkal tapogatva jobbra-balra, hogy tájékozzák +magukat a csupa egyforma felosztásban, amiből egy csöppel se jutott ki +nagyobb egyik gyermeknek, mint a másnak. Idáig mindig csak halmok +voltak, azután jöttek a gödrök.</P> +<P>Azok közül egybe beletette az ember a koporsót s nagyot szusszant.</P> +<P>—Csakhogy itt vagyunk már. Kifáradtam, a teremtésit...</P> +<P>—János!</P> +<P>—Jól van nó... Mondjál hát valamit, mert én nem igen vagyok embere az +ilyesminek.</P> +<P>Az asszony komolyan töprengve, hogy meglátszott az arczán a gond, +gondolkozni kezdett, hogy mit mondjon. De csak sopánkodott: Uram Isten +elveszed... el, el... és egyéb nem jött az eszébe.</P> +<P>—Valami imádságot!—sürgette az ember.—Imádságot, ne csak ríjj, a hogy +ő is tudna, hanem valahogy ugy beszélj, mintha pap is lenne itt. Egy kis +káplán legalább, aki nem igen tud még szépen beszélni...</P> +<P>És a szegény asszony gondolkozott, hogy mit mondjon, de csak mindig +visszakerekedett oda, a honnan elindult:—Uram Isten elveszed, el, +el...—Még tovább is mondott valamit, valami ilyest:—Nem is mondom, +hogy add vissza; csak becsüld meg szegénykét, én édes drágámat. Olyan +szép volt már; hogy' beszélt, mennyi mindent mondott, kutya, macska, ló, +anya, apa, Sári!... mind, mind mondta. Kicsi Jézus, akinek majd az inasa +lesz, gondolj rá, hogy mennyi mindent mondott...</P> +<P>Az ember beleszólott.</P> +<P>—Ne ilyen bolondságokat beszélj. Még én se tudom hallgatni.</P> +<P>Lassan, csak ugy a tenyerével lapátolni kezdte a koporsóra a földet s +attól kezdve hallgattak mind a ketten. Az asszony a sir fejénél +gubbasztott, kimeresztve a nagy szemeit, az ura pedig most már a +nagycsizmás lábával is szórta a földet a kicsi gödörbe, a mi pedig, +mintha ette volna a rögöt, alig akart megtelni.</P> +<P>Mikor mégis fölkerekedett kettejük közé a pup, elsőnek fölállott az +ember s valósággal fölczibálta maga mellé az asszonyt.</P> +<P>—Gyere már no! Nem éjszakázhatunk itt.</P> +<P>És körül már egészen beesteledett és megindult megint elől az ember s +utána az asszony és sulyos lépésekkel taposta a sarat az és botorkálva +ment utána a másik. Egész uton csak egyszer kezdett el minden igazi ok +nélkül keservesen sírni, beleborulva a vizes utba, a szegény kicsi +formátlan szürke madár, s az ura bután meghatva állott meg fölötte.</P> +<HR style="WIDTH: 40%"> +<H3><A name="19"></A>ÉJJEL</H3> +<P>Köröskörül fekete korom volt a világ, egészen mozdulatlan a föld, az ég +is csak annyiban nyugtalan, hogy az alján óriás fekete figurákképpen +egymást taszigálták a csodálatos, soha nem látott állatok formájában +gomolygó fellegek. Mikor tizenkettőt kongatott az óra az igazgatóság +nagy zárdaszerü szürke házán, egy csomó fáklyás árnyék indult meg a +mázsaépület felől s mintha a lábuk se érné a földet, a lépések minden +lármája nélkül jöttek felénk. Egy-egy arczot néha megvilágított a +fáklya, ha földhöz verték, hogy erőre kapjon, de különben a fenyőrud +végén lobogott a szurok s szinte láthatatlan volt az a sok ködember, aki +hozta a világosságot. A mi embereink elibük mentek, ezek közül már csak +talán minden harmadiknak a kezében füstölgött egy-egy végigégett +fáklyaüszök s a mikor fáradtan, csodálatos bamba nézéssel meg tántorgó +járással elhaladtak mellettünk, egészen sötét lett. A másik sor ember +fölváltani jött ezt a csapatot, de idő telt bele, mig hozzánk értek. +Most már a mi fáklyásaink is elmentek, amazok is messze voltak még s a +feketeségben, a mi körülvett, rettenetesen nyögtek és sóhajtottak az +emberek a szalmán.</P> +<P>Alattunk pedig kezdett átmelegedni a föld, mintha valami óriás +sütőkemencze tetején taposnók az agyagot. S mintha megmozdult volna, +éreztük, hogy reszket. A fáklyások jöttek. Szabályos négyszögben +fölállottak, minden kettő közé egy-egy katona jutott feltüzött +bajonettel s kivül a kvadráton sok zsandár sétált. Ezek kiabáltak is és +ha a nagy hang se használt, szidták az Istent és visszalökdöstek egy pár +asszonyt, aki okvetlenül be akart rontani a fáklyások közé, mivelhogy +kereste az urát, vagy a gyermekét, a kiről nem tudta, hogy él-e, hal-e?</P> +<P>—Azt kell előbb megvizsgálni, hogy ki melyik a sok között. Nem érti?</P> +<P>A felelet is eljutott hozzánk. Rekedtes, kongó hang volt, valami nem +egészen öreg asszonyé, mert fiatalos volt benne az erő.</P> +<P>—Nem, nem értem. Oda akarok...</P> +<P>—Ha az megvan, kikapja mindenik a magáét.</P> +<P>A tárnaháznál tülköltek. Erre mélységes csend lett, s azt is hallani +lehetett, hogy csikorog a kötél a felhuzó gép csigáján. Odameresztette +mindenki a szemeit a nagy ajtóra, a mit a messze külső világítás feketén +hagyott. Aztán hangos szó hallszott:—Fogd a fejénél! Emeld, jobbra—s +négy ember lassan kiczepelt egy ajtódeszkára fektetett testet és +lefektették a szalmára, ami hosszu vonalban el volt már készitve +azoknak, akik még következnek. Másik négy jött, azok is hoztak valakit, +a fáklyások tovább adták a hireket, a mint uj meg uj teherrel jöttek ki +az emberek a kapun.—Ez még él, annak már vége, szuszog, ebben van még +lélek s némelyik katona tátott szájjal előrehajolva bámult.</P> +<P>Lenn a föld megsokallotta, hogy mind kihordják a gyomrából, amit már +megevett, nagyot bődült és vonaglott, a népek sápadtan bámultak +egymásra, künn pedig, a hol a mindenféle közönséges ember állott, +jajgatni kezdtek az asszonyok.</P> +<P>A tárnaház most már egyenletes lassu tempóban egymásután adta ki magából +a sok fekete testet. Az emberek belejöttek a munkába, most már nem is +csináltak nagy czeremóniát. A kiben semmi élet se volt már, azt csak +lefordították az ajtódeszkáról a zsupra, ami éppen következett, gyorsan +fordultak be a kapun, meg ujra ki, csak hang nem volt semerre semmi +egészséges, emberi. Egy-egy láncz csikorgott vagy messze keservesen +vonított egy kutya. Arra következett egy kis mozgás, hogy az +igazgatósági házból lejöttek a direktorkisasszonyok, s dideregve, az +egész fejüket bebónyálva a nagykendőkbe, végigjárták az egymás mellé +fektetett emberek sorát s egy-egy czikk narancsot dugtak a nyitott +szemü, még pihegő emberek szájába, vagy konyakot adtak annak, aki meg +tudta inni. Az istenes munkába belefáradtak, egymást támogatták s +némelyiket a cselédek vitték, csak éppen hogy a lábán járt. Az apjuk +küldte őket; azt mondta, hogy ez jó vért szül a gyászos emberekben.</P> +<P>A tárnaházban megint csikorgott a láncz a felhuzó csigáján s most ujra +megindult egymásután a négy-négy ember; ugylátszik egész rakást hozott +fel egyszerre a bennrekedtekből a lift.</P> +<P>—Vannak még?—kérdezte valaki egészen a sor végén. A szalmán feküdt és +a lábaira egy ócska zubbony volt terítve. Mellette lehorgasztott fejjel, +komoran egy fáklyába bámulva, fiatal uri ember állott, valami hivatalnok +az igazgatóságtól. Mikor a hangot hallotta, gépiesen hátrapillantott s +aztán körülbámult a nagy feketeségbe czél nélkül, bizonytalanul. A +lábainál megmozdult az ember. Rettenetes kínnal föltámaszkodott a +könyökére, a zubbony alól pedig vékony, fekete csermelyben megindult s a +fiatal ember csizmái alá folyt a vér. Az ember összeszorította az +ajkait, hogy ne kiáltson, beledülledtek a szemei a fájdalomba s a mikor +már egy kicsit hozzászokott a kínhoz, suttogva szólította meg ujra a +hivatalnokot.</P> +<P>—Fülöp ur, meghalok?</P> +<P>A fiatal ember rábámult s olyan kábult volt, hogy nem értette meg +egyszerre a kérdést. Csak ugy felelt az esze nélkül:</P> +<P>—Meg, meg, mind...—A mikor rápillantott az emberre, lehajolt hozzá és +jól megnézte.—Maga az, Fábián!</P> +<P>—Mi a bajom? A lábamat nem érzem... Emelje fel a zubbonyt, nézze meg.</P> +<P>A fiatal ember irtózattal meredt rá s rémülten tiltakozott.</P> +<P>—Nem, azt nem teszem, nem tehetem...</P> +<P>—Mert én nem érek odáig.</P> +<P>Nagy csend lett, a két ember egymásra bámult. Az ur félelemmel, +irtózattal, a paraszt nyugodtan, csak éppen hogy elfáradva. Ő is szólalt +meg ujra először.</P> +<P>—Az baj, hogy reggelig se élek. Meg kellett volna még mondani egyet s +mást az asszonynak. Ugy látszik, hogy nem engedik ide, mig a többi is ki +nem kerül a tárnából. Hallom a zsandárt, azért mondom. Hát Fülöp ur, jó +hogy itt van. Tessék beszélni vele, hogy menjen azután Sándor bátyámhoz +Abonyba, a gyerekeket pedig küldje fel Pestre a Ferihez. A mi kis pénzt +kap utánam, abból élhet valahogy. Miklós legyen asztalos, beadhatja a +Sallay gyárba, Pistuka pedig majd az lesz, a mire kedve van. A nagy +ládában jobra, lenn éppen a deszkán pénz is van. Tán irná fel Fülöp ur, +elfelejti...</P> +<P>A hivatalnok rábámult elképpedve, de melegen és mikor vonaglott egyet a +suttogó ember arczán a fájás, feje alá tette a karját s apás +igyekezettel emelte a levegőbe... Az ember sziszegett s a szemeit +lehunyva könyörgött:</P> +<P>—Velem ne törődjék...</P> +<P>—Fábián...</P> +<P>—Tessék?</P> +<P>—Hát aztán igy elmegy, ilyen könnyen...</P> +<P>Az ember lehunyta szemeit s most ugylátszik, eltompult benne a fájdalom, +mert kisimult az arcza. A másik pedig töprengett felette. Ilyen +közvetlen közelből látta a véget s meglepte az, hogy olyan könnyü a +meghalás. Ráhajolt a sápadt arczra s belemeresztette a szemeit abba a +kiolvashatatlan világba, a mi a kettő közt van, ott, a hol az élet +végződik és kezdődik a nihil, a végtelen rejtelem, a mibe az ember +beleőrül. Szerette volna megrázni ezt az embert s kifaggatni belőle azt, +hogy mit lát, mit hall, mit érez, de arra is képtelen volt, csak bámult +és motyogott, magában tépelődve.</P> +<P>—Ilyen könnyen Fábián, ilyen könnyen?... Igy megy el az ember?...</P> +<P>Az ember fölnyitotta a szemeit s mintha csendes mosolygás suhant volna +végig az arczán.</P> +<P>—Ki igy, ki amugy...</P> +<P>—Borzasztó!</P> +<P>—Egyszer meg kell halni.</P> +<P>—De igy!</P> +<P>—Igy, vagy ugy, mindegy.</P> +<P>—Mondtam, hogy az István-folyosót be kell falazni. Mondtam, hogy +emberpusztulás lesz a vége. Mondtam, mondtam, én nem vagyok a hibás, +Fábián. Az igazgató ellenkezett...—Hogy erre gondolt, féktelen dühbe +jött s tehetetlenségében a szalmába markolva sírni kezdett és egyre azt +hajtotta:—Mondtam, én megmondtam nekik...</P> +<P>Előtte mindig gyöngébb és gyöngébb lett a sáppadt ember hangja.</P> +<P>—Mindegy az... A fába is beleüt a menykő. Meg nincsen olyan erős ház, a +mi egyszer össze ne dülne... Száz esztendeig nem mindenki élhet, nem is +lenne jó, nem... Miért legyek én nagyobb ur, mint más, mindenki meghal, +mindenki... Jönnek mások, mennek, jönnek.</P> +<P>A fiatal ember fölállott és lázasan, mintha beteg lenne, motyogott +magában:—Mennek, jönnek, mennek... Egyszerre gyorsan visszafordult az +emberéhez s kiváncsiságban égve sürgette a szemeivel, hogy mondjon még +valamit. Az összetört ember most már egészen mozdulatlanul, nyugodtan +feküdt, csak a zubbony alul kicsergedező vér mutatta, hogy még nem aludt +el benne az élet. Mosolygott; mintha mulatott volna azon az egészséges +férfin, a ki mellette guggolt. Aztán eszébe jutott valami, de már olyan +halkan beszélt, hogy alig lehetett megérteni a hangját.</P> +<P>—Ne felejtse el Fülöp ur, a gyerek menjen a Sallay-gyárba, az asszony +Sándorékhoz, aztán csak éljenek, a mig lehet.</P> +<HR style="WIDTH: 40%"> +<H3><A name="20"></A>ORVOSSÁGOK</H3> +<P>Tulajdonképpen már szombaton kezdődött el a munka. A férfiak a földek +közepe táján, hogy minden oldalról egyformán közel legyenek a keresztek, +szérüt csináltak. Hig anyagot kentek szét a tarlón, akkora négyszögbe, +mint egy pokrócz, bokáig bennetapostak eleintén, aztán mindig künnebb és +künnebb húzódtak belőle, mig olyan sima lett, mint az asztal; körül +azalatt megrakták kévével a szérüt, falat emeltek a kalászos zsupokból, +mintha az a négyszög lenne a szegény gazdaember vára. A kévehordás +nyomában verebek szedték a szemet s rá se hallgattak a kereplőre, mely a +föld végén, az országut mellett lármázott. Épen ugy hozzászokott már a +madár is ehhez a csatarához, mint az ember. Vasárnap nagy pihenő +következett. A legénynép mulatott csak, meg a lányok. A férfi korán +feküdt, hogy ereje legyen holnapra, a mikor az következik, hogy az ember +kiveszi a termésből a szemet, hasznát látja a mult esztendőnek. Reggel +kimentek a szérüre és a mikor az ég rámáján fölbukkant a nap, már +puffogott mindenfelé a szalma kalászos felén a hadaró, ritmikusan, +megczifrázva, mintha három-négy kovács verné az üllőn a lágyvasat. A +férfiak különben komorak voltak s talán még nehézkesebbek, mint máskor. +A termés nagyon rossz volt. Nagy polyvafellegek kavarogtak a levegőben a +fejük fölött és alig-alig maradt valami kis szem a szérün, a mikor +elkapták felőle a kivert fejü szalmát. Bennről a faluból leányének +hallatszott ki időnkint: egyetlen hang, a mire ideges lett a sok +paraszt. A mikor pihentek, némán bámultak a kis szemetes buzacsomókra a +lábuk alatt, mindenik osztotta a szemével három-négy porczióba, +számítgatta az adót s némelyik ugy verte földhöz a csépét, mintha nem is +venné fel ujra. Azonközben dél lett. Leányok, asszonyok jöttek kifelé az +uton az ebéddel s fáradtan, ellanyhulva érkezett ki a földekre a +harangszó.</P> +<P>A falu üres volt. A nagy familiákból maradtak otthon néhányan, az +asszony, a gyermekek, az egészen kicsik s egy-két cseléd. Ebéd után +lassan, folyton törülközve mentek végig a posta felé az urak és +békességesen utánuk bódorgott egy-két kutya, a ki éppen itthon maradt. +Kocsinak hire se sehol, csak éppen a felső uton jött egy, de az is +letért a malomhoz. Annál inkább kirítt a némaságból, a mibe csak +messziről dongott bele a puffogás, a jajgatás, a mivel kiszaladt az +utczára Varga Boldizsárné. A nehéz, nagytestü asszony sietve topogott át +az uton egy másik kicsi házba, éppen a bolt mellett s a tornáczgerenda +oszlopához támaszkodva jajgatott.</P> +<P>—Kata, Kata, jöjjön ki kománé lelkem...</P> +<P>Másik asszony jött ki a házból, de lomhán, mintha még mindig aludt +volna. Ennek más volt már a formája is. Szikár, keményarczu asszony +volt; a mi előlátszott a szoknyája meg az inge alól a bőréből, az sárga, +mintha valami szintartó festékben fürdött volna s kis, alig ujjnyi +vastag hajfonat csüngött le hátul a feje búbjáról. Szurósan nézte végig +az asszonyt s ugy beszélt, mintha nem is akarná eltitkolni azt, hogy nem +szereti ha zavarják.</P> +<P>—Mit akar?</P> +<P>—Jöjjön át hamar. Az isten megfizeti, jöjjön. A maga keresztfia, a Béni +valamit csinált magának. Az elébb jött haza a szérüről, azt mondja, hogy +kalászt vertek a szemébe. Meg is van dagadva a szeme, ugy hogy már alig +látszik. És ordit... Jőjjön kománé...</P> +<P>Akkora már elevenebb lett a rideg asszony. Bezárta az ajtót és sietve +ment át a másik házba, el is maradt mögötte a másik, az anya, aki +jajgatott és az ut közepén megállott imádkozni.</P> +<P>—Édes istenem, édes teremtőm!...</P> +<P>A gyermek valami hat esztendős fickó, a pitvar közepén feküdt a földön +és már belekábult a fájdalomba. Piszkos kendőt szorított a szemére és +csak nyafogott, mig azt nem érezte, hogy valami beleszur a fejébe a +szemén keresztül, ami áthasogatja a bőrt, meg a csontot, mindent... +Ilyenkor visított, amig birta s aztán erőtlenül esett vissza a földre.</P> +<P>A két asszony megállott mellette és egymásra bámult. Az anya +kétségbeesetten, mintha rögtön belebolondulna abba, hogy igy kínlódni +látja a gyermekét, a sovány sárga szomszédné pedig inkább vizsgálódva, +mintha orvos vagy valami afféle lenne. Végre is lehuzták a gyermek kezét +a szeméről. Csunya vörös daganatot takart a piszkos kendő. Az anya +elsáppadt és a falnak esett, ugy elrémült. A másik is megilletődve +szólott.</P> +<P>—Ilyenkor megtesz az ember mindent. A gyermek mégis csak beteg, csúnya +a szeme. Valamit be kellene talán adni neki.</P> +<P>—Vagy megkenni...</P> +<P>—Ugyan! Nem külső állapot ez... Különben én nem is ártom bele magam. +Talán ha elszaladna a kapitánynéhoz, az tudna valamit mondani.</P> +<P>A nehéz kövér asszony már ment is. Porzott utána az ut, ahogy szaladt, +lihegve s megállva egy-egy pillanatra, mig kifújta magát, mert már-már +összeesett. A kapitányné lenn lakott a falu végén s mindenre tudott +valami orvosságot. Nem drágát, rendesen olyant, ami mindjárt kitelt a +háztól, de ha boltba kellett menni érte, akkor is sokkal olcsóbb volt, +mint a patika. Varga Boldizsárnén is segített s a kövér asszony +nemsokára visszafelé rohant az uton. Valósággal beesett a házba s +rekedten nyögte ki, hogy mit tanácsolt a kapitányné.</P> +<P>—Anyatejet kell fejni a fájós szemébe. Honnan vegyem? Honnan?</P> +<P>Zavartan, tétovázva nézett a mellére s az ajtófélfához verte a fejét +kétségbeesésében.</P> +<P>—Honnan, honnan?</P> +<P>A másik asszony elsuhant mellette s nem telt bele egy kis negyedóra, már +visszajött a pakulárnéval, akinek éppen három hete adott az Isten egy +leánygyermeket. A fiu akkor már az ágyban volt s az anyja mellette sírt +most már csöndesebben, inkább reménykedve, mint vigasztalanul. A +pakulárné becsületes nagy barna arcza sugárzott az örömtől. Boldogan +hajolt a gyermek fölé s tele kebléből bőségesen ontotta a vörös +daganatba a tejet. A gyermek visított s rugott, de a két asszony lefogta +a kezét, lábát s az anyja fáradtan könyörgött a pakulárnénak:</P> +<P>—Még, még... A magáé is jóllakik, meghálálom...</P> +<P>Valamicskét mégis enyhitett a gyermek tüzén a friss tej. Végigfolyt az +arczán s hütötte... Behunyta a másik szemét is, ami pedig már szintén +dagadni kezdett és fájt... Mégis csendesebb lett s az asszony, aki a +mellében hozta el az enyhülést, büszkén huzta össze a nyakán az inget és +mosolyogva, boldogan ment vissza a szép egészséges kis leányához, aki +azalatt egy szürön, a kutya mellett rugdalózott és nagyokat rikkantott.</P> +<P>Estére se harangoztak még s már nyilvánvaló lett a két asszony előtt, +hogy az anyatej nem sokat használt. Talán még ártott is. A gyermek szeme +mind nagyobbra dagadt s véresebb lett és most már folyton hasonlatosabb +lett hozzá a másik is, mintha valami utálatos, borzalmas nyavalya el +akarta volna lepni az egész fejét. Néha a homlokához kapott s még +élesebben visított. A száraz, sovány asszony ilyenkor elfordult. Nem +birta nézni, hogy hogyan kinlódik a gyerek, s belelágyult, valósággal +elolvadt a szánalomban. Azon töprengett, hogy hova kellene menni +orvosságért. A gyermek most már egészen az ő kezében volt, az anyjának +nem vehette semmi hasznát. A nagy, erős asszony az ágy szélére dülve +hangtalanul vonaglott; azt se érezte volna, ha ütik, ha rúgják... Semmi +lett belőle.</P> +<P>A sovány asszony egyszerre fölkapta magát és elment. Az ajtócsapásra +fölrezzent a gyermek anyja, de rögtön visszaejtette a fejét az ágy +fájára. A gyermek utána nyult, kereste a kezét és rimánkodni kezdett +neki:</P> +<P>—Nem látok semmit se, magát se. Gyujtson lámpást.</P> +<P>A szomszédné egy másik asszonnyal jött vissza. Éppen az uton találta, +amint a szérüről jött vissza s mindjárt hozta is. A magáéból igért neki +lisztet és darát s tolta maga előtt, mintha valami állatot hajtana. Az +asszonynak az volt a hire, hogy nagyon jó doktor. Tömlöczben is volt már +s mostanság már csak akkor hajlandó megosztani a tudományt a +szenvedőkkel, ha semmi gyanus ember nincs a közelben, teszem fel +kisbiró, zsandár, vagy valami ur. A házba sompolyogva elgondolkozva +állott meg a gyermek fejénél. Nem tudott rögtön tisztába jönni magával; +ilyen esete nem igen lehetett.</P> +<P>—Talán egy kis porczukrot kellene a szemébe fujni +szegénykének—mondta—vagy hogy eczetes tormával borogatni. Talán +kámforos pálinka se volna rossz.</P> +<P>—Csak egyet mondjon, ne annyit. Megbódul az ember.</P> +<P>—Hát az eczet, az való neki. Csak rá kell tenni. Ha nem használ, akkor +már az Isten ő szent felsége se akar segíteni.</P> +<P>Maga is letelepedett az ágy mellé s a szakajtó rongyba gyömöszölt +eczetes tormát ő szorította le a saját két nagy vörös kezével a gyermek +szemeire. A gyermek magasra dobta magát az ágyon s hörgött perczekig, +mig össze tudta szedni magában azt a hangot, ami végtelen fájdalmának +megfelelt. Akkor borzasztót kiáltott, mint egy férfi, akit fejbevágnak s +felült az ágyban. Piczi karjaival hadonászott, megmarkolta az ágy +deszkáját és rázta, hogy majd leszakadt alatta a nyoszolya s +lassan-lassan halt ki belőle a hang. A doktorasszony vállat vont s +némileg aggodalmasan suttogott a másiknak.</P> +<P>—Nem tűri, nem hogy használjon.</P> +<P>A szegény asszony szemeiből kicsordult a könny, a földhöz csapta és az +agyagba taposta a szakajtórongyot. Azután a két száraz keze közé fogta a +gyermek fejét s beszélni kezdett hozzá, mig könnyeivel az arczát mosta.</P> +<P>—Buksi, te kicsi, no fáj...</P> +<P>A gyermek elalélt. Valami kicsi megkönnyebbülés látszott rajta. Feje +visszaesett a párnára, kis szintelen kezecskéivel belefogózkodott a +szikár, csontos karba, a melyre ránehezedett forró, lázas teste s inkább +csak egészen magában, hogy csak kitalálni lehetett, de hallani nem a +szavát, az anyját szólította. Az összetört asszony erre fölnyitotta a +szemeit s mereven bámult rá a gyermekre.</P> +<P>—A magáé no! Mit nézi!—mondta az idegen asszony s dühösen rázta meg, a +mikor erre se akart életre ébredni.</P> +<P>A másik asszony szórakozottan állott föl az ágy mellől, +kétszer-háromszor végigjárt a szobán, látszott az arczán, hogy valamin +töpreng s aztán egyszerre föllódította a helyéről a doktornét.</P> +<P>—Nem tud maga semmit, de azért megkapja a lisztet meg a darát, ha +hamarosan fuvart kerít.</P> +<P>—Honnan lelkem? mind a szérün vannak.</P> +<P>—Józan Sándor itthon van, oda menjen. Mondja neki, hogy négy pengőt +adok Mária-Büdig. Legyen itt mindjárt.</P> +<P>Az asszony elment s a szomszédné letérdelt a másik mellé a földre és a +fülébe kiabált, hogy hátha megérti.</P> +<P>—Vargáné, elmegyünk a szent Szüzhöz, Büdre. Annak segíteni kell. Nekem +nem vérem itt ez a gyerek, de azért ugy imádkozom, hogy tán jobban mint +maga.</P> +<P>Az asszony intett, hogy érti. Fölállott s szép rendesen kezdett +készülődni. A gyermeket lepedőbe hengergették, mielőtt elmentek volna, a +Mária-kép alatt meggyujtottak egy mécsest s a tornácz padkájára egymás +mellé ülve, szó nélkül várták a kocsit. A mikor megjött, fölültek, az +egyik asszony a gyermek fejét, a másik a lábait szorította magához s +mind a ketten elkezdtek halkan a fogaik között imádkozni. Már +alkonyodott. A gyermek testén néha, mintha a hideg futott volna végig, +ugy megreszketett. Az anyja jobban a fejére huzta a lepedőt s a mikor +rápillantott, megragadta a másik asszony karját és nyögve beszélt.</P> +<P>—Nézze, mintha feketednék.</P> +<P>Az is belenézett a lepedő tölcsérébe s halványan meredt reá a +mozdulatlan gyerekre. A fiúcska halántéka igazán feketedni kezdett, +előbb csak egy karikában, aztán mindig sötétebb lett a folt. De élt. +Mintha vigasztalni akarta volna a két asszonyt, egyet-egyet rugott +rajtuk, vagy a kezével bökött beléjük, de gyengén, alig-alig hogy +észrevették.</P> +<P>Hallgattak aztán az egész uton. A sovány asszony átfonta még a +szomszédját is az egyik karjával, nehogy kiessék a kocsiból s ugy +kiabált a lovakra: gyihé! gyihé!—A hangja rikácsolt s a kis lovacskák +igazán megijedtek tőle, mert galoppban iramodtak neki a büdi kaptatónak.</P> +<P>A csodatevő szüz asszony képe a templomban volt Büdön. A két asszony +nyitva találta az ajtót. Akkor már csak az anyja karjában volt a gyerek +s a nehéz nagy asszony végig esett a kövön s a feje fölé tartva a hideg, +most már csak alig pihegő kis testet, rikoltva követelőzött.</P> +<P>—Itt van, no most! Lássam, hát lássam! Mária, add vissza, Mária, ne +vedd el.</P> +<P>A sovány szomszédné hátrább huzódott és ugy imádkozott, hogy egy +pillanatra meg nem állott a szája. Gyors, sietséges motyogása volt a +kiséret ahhoz az őrjöngéshez, a mivel a másik asszony sikongott a +szeliden mosolygós asszonykép előtt.</P> +<P>És lassan egészen fekete este lett.</P> +<HR style="WIDTH: 40%"> +<H3><A name="21"></A>SZERENCSÉTLENSÉG</H3> +<P>Kérem szépen, az a baj nem ott kezdődik, a hol mondani méltóztatik, hogy +az asszony bejött a kávéházba, hanem előbb, messze, a hova visszamenni +nem is volna eléggé fontos a nagyságos uraknak. Ha ugy parancsolják, +hogy mondjam, hát mondom, csak éppen hogy az ügyvéd urral szeretnék pár +szót váltani, mert nem akarnék csak ugy a magam jószántából valami +olyast mondani, a mi megnehezítené az ügyemet. Elég sulyos az már ugy +is.</P> +<P>Ott kezdtem, hogy sokkal hamarabb születtem meg, mint a hogy apám +elvette az anyámat. Csak ugy együtt éltek s én kilencz esztendős voltam, +a mikorra anyám addig kunyorált, hogy az oltár elé mentek. Apám +ácspallér volt s elejétől kezdve nagyon dühös volt rám, hogy csak én +voltam az oka a házasodásának. A hol csak előkapott, megpofozott, +fölrugdalt s rám kiabált, hogy egy ilyen ostoba béka miatt sok előnyös +pártit elmulasztott. Tehettem én arról? Egyszer ugy megütött, hogy +belesántultam, azóta biczegek a ballábamra. Most még nem annyira, mert +jó meleg idő van, de ha változik a temperatura, bizony nagyon észre +venni, akár mekkora sarkot rakatok is a csizmám alá. Félénk beteges +gyermek lettem az apám miatt s tán a fejemben is volt valami baj, mert +biz én még ma sem vagyok valami értelmes ember; csak éppen hogy +dolgozom, a mihez éppen értek s a mihez nem kell olyan nagy tudomány, +mint teszem fel a betüvetéshez, meg a rajzhoz s több afféle uri +munkához.</P> +<P>Anyámnak volt egy bácsija Oláhországban. Timár, meg finomabb dolgot is +elkészít, szattyánt ilyesmit olyan puhára, mint a bársony. Annak irt, +hogy vegyen magához, aztán fizet értem tiz pengőt a kosztra, meg a +kvártélyra s tanuljam ki a mesterséget. Igy kerültem oda le. Nem volt +kedvem a timársághoz, de hát láttam, hogy végre is valamit meg kell +tanulni. Mig rendesen megérkeztek a tiz forintok, nem is volt semmi +bajom, de egyszer anyám betegeskedni kezdett, akkor azt irta, hogy +legyenek egy kicsit türelemmel, aztán meghalt, hát egészen egyedül +maradtam s most már ott kezdtek verni. Egészen belebutultam, még gyávább +és siránkozóbb fiu lettem s egyszer aztán nekiindultam a világnak.</P> +<P>Azóta aztán csavargok. Nem loptam, nem csaltam, csak legföllebb +koldultam, ha már nagyon éhes voltam, de azért senki világtolvaját +annyiszor be nem zárták, mint engem. Mintha csak arra lett volna +mindenfelé a zsandár meg a policzia, hogy engem lökdössön be a +tömlöczbe, ki a tömlöczből, meg utaztattak, kikergettek a városokból, +elküldtek a határra, lefotografáltak egy numerussal a kezemben, +rámfogták, hogy valamibe töröm a fejem, pedig sohase akartam egyebet, +mint megszerezni egy darab kenyeret. Nem kellettem senkinek. Egyszer, a +mikor már nagyon el voltam keseredve, azt hiszem Brüsszelben vagy +Lyonban—eljutottam én kérem szépen mindenfelé—egy korcsmába +ténferegtem. Sok szocziálista munkást találtam ott, a kik éppen arról +szónokoltak, hogy milyen lesz a jövő társadalma, meg hogy minden ember +egyenlő.—Ezek az én barátaim,—gondoltam,—de aztán kicsufoltak és +kidobtak. Nekik se kellettem. Megpróbáltam mindent, de hát nem ment. +Akkor aztán mondta valaki, hogy legyek pinczér. Valami első nem leszek +ott se, de hát megélhetek valahogy. Azóta egészen jó dolgom van, hogy +soha jobbat ne is adjon az Isten. Egész jól elbiczeghettem volna odáig, +a hol aztán már többet nem biczeg az ember...</P> +<P>Akkor aztán közbejött az, hogy megházasodtam. No, ez nagy eset volt az +én szegény életemben. Sohase is mertem volna gondolni arra, hogy nekem +valaha saját ágyam legyen, meg éves lakásom, rendes kosztom, a mit az +asszony tálal fel... Mégis megesett... Most már elég baj lett belőle, +hanem akkor nem birtam magammal az örömtől. Lágy természetü ember +vagyok, minden megríkat; akkortájban sokat sírtam; magam se tudtam, hogy +miért, csak potyogott a könnyem s csendes megelégedés töltött el.</P> +<P>—No öreg fiu, mondtam magamnak—hát csak neked is megvirrad. Egy kicsit +kevesebbet iszol ezután, mert akkor tetszik tudni, ugy éltem, mint a +többi pinczér; aztán hozzá se nyulsz a krajczárokhoz, a mi +összegyülekezik a zsebedben, aztán jól lesz... Nem is értettem egészen a +dolgot. Furcsállottam... Mivel érdemeltem meg? Hát mindegy, megtörtént, +akadt párom nekem is.</P> +<P>Nem volt szép, öreg is már egy kicsit... A nyári lokalitásban +ismerkedtünk meg. Egy másik leánnyal vetődött ki oda, meg egy rendőr is +jött velök, a ki meg a bátyja volt. Szivesen beszélt... Aztán mondta, +hogy tegyek forró fokhagymát és ineresztő pópiumot a lábamra, arra +kinyulik. Ez nekem jól esett... Lám, lám... gondoskodik rólam... Ott +maradtam egy-egy perczre az asztalnál... Beszélgettünk... A másik leány +kaczagott; azt hiszem azon mulatott, hogy hogyan tánczolnak a kezemben a +sörös poharak, a mig járok; ő leszidta, hogy viselje becsületesen magát; +ezt mondta a rendőr is, aztán jöttek máskor is és hamar rendbehoztunk +mindent. A főnököm adott negyven forintot, azzal vettünk butort, +asztalt, székeket, szekrényt, lámpát, már a mi kell; ő is ide adta, a +mije volt, azzal fizettük meg a papot s éltünk szép csendesen, boldogan; +hogy milyen boldogan, azt nem is tudja az, a ki csak ugy könnyen jut a +családhoz, a szép ember, meg a ki ép, egészséges. A mikor tellett az +időmből, hazaszaladtam, néha még délután is, három és öt óra között... +Később diványt is vettünk... Ott hevertem, a mig az asszony a tüz +mellett elmosta az edényt s dudorászott... A szekrényben egyszer ezüst +forintokat is láttam egymásra rakva. Nem szóltam egy szót se, csak +egyszerre ugy éreztem, hogy ur vagyok s arról kezdtem gondolkozni, hogy +hol nyitom meg majd a kávéházat.</P> +<P>Akkor már kávéházban voltam. Ott több ember megfordul. Mégis csak jobban +összeszedi magát az ember. Sokat kell eltürni; ugy beszélnek az emberrel +a vendégek, mint a kutyával, hanem hát nem az a fődolog, hogy +czirógassanak, hanem, hogy éljünk.</P> +<P>Igen, erről akartam beszélni...</P> +<P>Nincs annak terminusa, hogy mikor, nem is ment egyszerre, hanem +lassan-lassan, nagyon büszke ember lettem. Nem a vendéghez, hanem csak +ugy magamban, meg az asszony előtt. Gondoltam, hogy nem vagyok éppen +hányt-vetett ember, éves lakásom van, családom, becsületes keresetem, +minek engedjem meg, hogy minden lump belém törülje a lábát. A kávéházban +nem szóltam semmit, a vállaim közé húztam a fejem, hanem otthon kezdtem +nagyobbnak mutatni magam, mint a milyen voltam. Gondoltam, hogy az +asszony előtt csak megmentem a becsületet. Lassan kezdtem, aztán mindig +többre bátorkodtam, mert láttam, hogy jól esik neki, de meg hát +legfőképpen nagyon jól esett egy kicsit kiegyenesedni. Mondtam neki:</P> +<P>—No te asszony, a pinczérnek ugy általában nem igen megy jól a sora az +üzletben. Nem igen bánik vele valami tisztességesen se a kávés, se a +vendég, hanem nekem semmi bajom. Ugy megbecsülnek, hogy szinte csoda. A +multkor is egy társaság megkinált sörrel, kávét meg annyit ihatom, a +mennyi belém fér.</P> +<P>Aztán azt mondtam egyszer, vagy nem is éppen azt, hanem olyasformát:</P> +<P>—Az ember igazán nem is érzi, hogy ki kell szolgálnia a vendéget. Azt +mondják: kérek szépen egy kapuczinert, egy sört, meg-megköszönik; ilyen +helyen csak jól érzi magát az ember. Müvelt emberekkel van dolga, nem +érzi, hogy fárad.</P> +<P>Aztán meg olyast is mondtam, hogy majdnem ugy vesznek a vendégek, mintha +én volnék a gazda. Még a főnök is. Olyan társforma vagyok, mintha nekem +is lenne pénzem az üzletbe fektetve. A tüzlegény a multkor is +mondta:—Hej Ferencz ur, csak nagy becsülete is van itt magának. Azelőtt +még pofon is csapták minálunk a pinczért...</P> +<P>Az asszony ugy nézett rám, hogy aztán már egészen beleszoktam a +hazudozásba. A mint betettem magam után a kávéház ajtaját, mintha +kicseréltek volna. Ugy mentem haza, mint valami hivatalnok az irodából, +pedig hát egyszer-másszor ugyancsak bajos volt már lehazudni, hogy +milyen keserves volt a dolgom a kávéházban. Én voltam a viccz, tetszik +tudni. Volt egy vendég, aki mindig ugy jött be, mint a hogy én biczegek +a ballábamra; figurát csináltak belőlem, lökdöstek az asztalok között, a +kávés tegezett és kiabált reám:—szedd a lábad te sánta lidércz! odább +te göthös!—A vendégek kaczagtak, egyszer a konyhából bekérték a +kalapomat, teleöntötték sörrel s a fejembe csapták; én voltam a kávéház +komédiása. De nem szóltam egy szót se. Most már gyerek is volt odahaza, +fiu, a kiből ugy határoztam, hogy tanult embert nevelek, meg az asszony, +aki mosott reám, meg ugy gondoskodott rólam, mintha az édes anyám lett +volna, hát csak elnéztem mindent. Bánja a fene, gondoltam, szenvedek, +legalább van miért. Leginkább a mészáros legények jártak hozzánk a +vágóhidról. Mit kezdjek ki velük. Elcsapnának, aztán a gyerek, meg az +asszony... ördög vigye... Nagyobb szerencsétlenség is megesett már sok +emberrel, mint hogy röhögtek rajta.</P> +<P>Otthon pedig azt mondtam, hogy a kávés megkinált, hogy álljak be melléje +kompánistának. Pénz nem kell semmi, csak éppen hogy részesedem a +haszonból, meg hogy felügyelek a személyzetre...</P> +<P>És itt ütött be aztán a baj. Innen kezdve már ismerik a dolgot a +nagyságos urak. Nem védelmezni akarom én magam azzal, a mit elmondtam +idáig, csak éppen azt akartam elérni, hogy tudja meg a törvény, miről +van szó.</P> +<P>Egy délután,—ott meg is van irva az irásokban, hogy mikor, én már nem +emlékszem tisztán vissza,—éppen nagyon tréfás kedvökben voltak a +mészáros legények. Azzal mulattak, hogy egyik is meg a másik is +kinyujtotta elém a lábát s nem engedett tovább, hacsak át nem ugrom, ami +egy ilyen csámpás embernek nehéz dolog. Az alatt elől az üveges ajtón +bejött az asszony. Nézte az egészet s a mikor előre jöttem, ijedten rám +szólott:</P> +<P>—Mit csinálsz?</P> +<P>Nagyon megzavarodtam, de azért valahogy csak kivágtam magam.</P> +<P>—Tréfálkozom az urakkal. Igy napközben eljátszunk egy kicsit.</P> +<P>—...A fájós lábaddal...—ezt már ugy mondta, hogy láttam a szemében a +tájékozatlanságot, a hogy körülnézett, meg elrémült. Hanem azért, ha +akkor mindjárt vége szakadt volna a dolognak, nem lett volna semmi baj. +Otthon majd csak beszéltünk volna valahogy... Hanem a vendégek garázdák +lettek. A mikor nem mentem vissza, kiabáltak utánam.</P> +<P>—Jösz-e már te sánta majom?</P> +<P>—Hol maradsz te Luczifer?</P> +<P>Az asszony bámult ide-oda, elképedt, sírt; egyszerre vége lett +mindennek, amit szépen megépítettem otthon. Mondani akartam, hogy:—hát +bizony édes fiam, a te urad nagyon keservesen vájja ki a garast +keresetnek, hogy kutyája mindenkinek, de azért mink csak mink vagyunk, +éves lakás meg... Hanem akkor előre jöttek a vendégek, elől az, aki +mindig kifigurázott a járásomban, s most pedig kiabált, hogy:—te +biczegő majom—és több efféle. Elfutott a düh, ami nálam olyan hirtelen +jött, mintha egy pohár nagyon erős pálinkától egyszerre részeg lesz a +gyengefejü ember, mellettem volt az a dákó, ott a tekintetes törvény +asztalán, a fejébe csaptam s aztán vége lett.</P> +<P>Igy áll a dolog, könyörgöm alázatosan.</P> +<HR style="WIDTH: 40%"> +<H3><A name="22"></A>A BOTRÁNY</H3> +<H3>I.</H3> +<P>Kevesen látták a dolgot, de az a kevés tovább beszélte a sokaknak, s +mára már kész a világra szóló skandalum. Tegnap délben a legelevenebb +uton, ott a hol a nagy emeletes kávéház és vendéglő kaczérkodik a +komoly, csupa oszlop Operával, megállott egy kocsi. Egy öreg ur ült +benne és egy szép fiatal, barna leány, tizenhat-tizenhét esztendős, nem +is egészen hosszú ruhában, csak olyanban, a mi bokáig ér. Az inas +leugrott, föltárta az ajtót s lesegítette a gyermeket, a ki egy kicsit +körülnézett, keresett valakit. A lámpa mellett egy kopottas fiatal ember +állott. Bátor nézésű, jó vidéki fiu, bizonyosan valami egyetemi +hallgató, vagy még inkább valami teknikus, a ki az apróhirdetések között +nagyon szerény feltételek mellett olyan haszontalan kölyköket keres, a +kiket szekundába ponáltak a professzorok s most valahogyan ki kell +rántani a sárból. Mikor a leány meglátta a fiut, merészen hozzálépett, +mondott neki pár szót s megfontoltan, komolyan, minden sietség nélkül +megcsókolta az arczát. Akkorra már néhány kiváncsi ember állott meg +körülöttük s ügetve jött egy lovasrendőr, hogy lássa, mi a baj. Az öreg +ur végignézte az egészet a kocsiból; mikor a leány visszafordult, eléje +nyujtotta a kezét, bevonta maga mellé, az inas becsapta az ajtót s a +nyugtalan, ideges két nagy nyulánk ló megindult. A fiatalember tovább +ment s valami jegyzetekért betért egy antikváriushoz. A kiváncsiak is +eloszlottak százfelé kolportálni a hirt, a mi az estilapokról már +lekésett, bár egy éppen arra lézengő riporter nagyon utána vetette magát +a dolognak.</P> +<P>Hogy ne tessék valami nagyon rosszat gondolni arról a kis leányról, ime, +elmondom a történetről azt is, a mi az eleje volt.</P> +<H3>II.</H3> +<P>Körülbelül egy hete Rácz Lajos teknikus ur, a kinek még csak éppen egy +szigorlata hiányzik ahhoz, hogy gépészmérnök legyen, fölmászott egy +omnibusz tetejébe s kiment a ligetbe tanulni. Ilyenkor ott nagy csend +van, még a verebek is hangtalanul gubbaszkodnak össze a hidegben. Ha +végigjárkál az utakon, nyugodtan gondolkozhatik az ilyen diákember, a +kit nem bánt a fagy meg a dér. A nagy kocsi lassan döczögött előre a +sima uton, a diák fölállott a kocsi korlátja mellé s azon mulatott, hogy +benézett a földszintes lakásokba s egy szép ebédlő berendezést keresett +magának arra az időre, a mikor majd ebédlője lesz.</P> +<P>Könnyü, nagy kosárforma kocsi közeledett gyors ügetésben az ut végén. +Gyönyörü, könnyü lábu, karcsu lovak voltak elébe fogva. Fiatal ember +tartotta a gyeplőt s nem ült mellette más, mint egy őszes bajuszu, pörge +kalapos kocsis. A diáknak megakadt rajtuk a szeme, kihajolt a korláton s +ugy nézte, hogy hogyan jönnek s hogy suhannak el majd az omnibusz +ablakai alatt, gyorsan, tünemenyszerüen, mint a gondolat, a mi csak +átfut az ember agyán. Mosolygott s egyszerre följajdult és az arczához +kapott. Bal fülétől a szájáig hosszú vörös vonal egy szempillantás +alatt, mintha késsel hasították volna végig. Az urfi, a ki a lovakat +hajtotta, végighuzott rajta az ostorral. A szegény fiut előbb +megbénította az éles fájdalom s mikor jajgatni kezdtek körülötte az +emberek, hogy—gazság, aljasság, ha tanu kell, hát ők itt vannak +valamennyien...—neki pirult az egész arcza, hogy elveszett benne a +vörös vonal s lebotorkált a lépcsőn s futni kezdett a kocsi után. Mire +néhány lépést tett, már eltünt a fogat s a diák tehetetlen dühvel állott +meg az utczán. Azalatt végigfolyt a kabátján a vér s gyülekezni kezdtek +körülötte a jó emberek, hogy megvigasztalják. Rettenetes volt a szép +nagy fiu. Szemeiből csurgott a könny, fáradtan lihegett a nagy +indulatban, a mi majd szétvetette, fuldoklott. Tisztelettel bámult rá a +tömeg s jött egy rendőr is, a ki azt mondta, hogy menjen be a kerületi +kapitánysághoz, ott majd kinyomozzák, hogy ki volt az a betyár...</P> +<P>A fiu menekült előlük. Zsebkendőjét folyton az arczára szorítva indult +el az utczákon kóborolni. Egy-két óra alatt lehült egy kicsit, +nyugodtabban gondolkozhatott a módokon, a hogy utána járhatna az +ostorosnak. Végre is nem tudott egyebet kiokoskodni, mint hogy néhány +lapban apróhirdetést adott ki, a miben felszólította azt az urfikocsist, +a ki megütötte, hogy jelentkezzék, különben gyáva kölyöknek tartja.</P> +<P>A hirdetések árát a házi asszonya adta kölcsön s ő borogatta éjjel az +arczát is jeges ruhával, mig a fiu lázasan s izgatottan elaludt egy-egy +negyedórára.</P> +<H3>III.</H3> +<P>Három nap is elmúlt s az urfi még mindig nem jelentkezett. A negyedik +napon másik házba, sokkal szebbe és előkelőbbe költözött át a történet. +Báró Tomahidy Ferencz urnak az öregebb kocsisa, a ki szintén Ferencz, de +csak az egészen közönségesek közül, elfogta a lépcsőn a kisasszonyt és +alázatosan megkérte, hogy szólhasson egy pár szót, mert már nem birja +tovább magában tartani, ha kocsis is az ember. Van benne becsület, +különösen, ha annyi derék urat szolgált, a milyen a fiatalok között már +nem igen akad...</P> +<P>—No hát mi baj?</P> +<P>—Nagyon megköszönném, ha a méltóságos báró urfival ezután a Gábor menne +kocsizni. Fiatal mind a kettő... Én meg megmaradnék a kisasszonynak meg +az öreg báró urnak...</P> +<P>—Miért?...</P> +<P>—Hát mert ha véletlenül ugy előfognák az ifju urat, hogy elrakják, hát +én már nem igen volnék melléje való. Nem tudom, hogy ugy +feledékenységből, mert nem ismerném meg benne hirtelenében a gazdámat, +nem-e ütnék én is rajta egyet-kettőt...</P> +<P>A kisasszony bámulva meresztette a szemeit a vén emberre.</P> +<P>—De hát mi történt?...</P> +<P>—Benne áll már az újságban is, itt hátul... Elől ugy látszik szégyelték +kiirni.</P> +<P>Egy gyürött lapot huzott elő a zsebéből. A leány sápadtan kapott utána, +de a kocsis nem adta mindjárt oda. Előbb körülvonalozta a körmével a +helyet, a mit el kellett olvasni s méltatlankodva dörmögött:</P> +<P>—Nagyon keresi az a fiatal ember. Én se hagynám annyiba.</P> +<P>A leány nekidült a karfának, egy darabig szótlanul maga elé bámult, +sirni szeretett volna, valamit megsiratni, a keserüség összeszorította a +torkát s erősen összenyomta az ajkait, hogy valahogy ki ne szaladjon a +száján valami keserves nagy hang.</P> +<P>—Ő volt?...—kérdezte halkan.</P> +<P>—Igenis, kérem szépen. A mikor ki akartam rántani a kezéből az ostort, +még rám is kiabált, hogy: marha, barom!... Nem szoktak igy beszélni az +emberrel... Kérdeztem, hogy minek bántotta azt a fiatal embert; azt +mondta, hogy csak ugy, mert tetszett neki... Bizott a lóban, az elvágtat +majd vele... De az a fiatal ur utána jött, itt van ni...</P> +<P>—Jól van.</P> +<P>A kisasszony alatt megingott a föld. A kocsis lármázta elő a +szobalányokat. De mégse volt szükség rájuk, a maga erején ment fel a +második emeletre, a hol a bátyja lakott. Az inas utját állotta s azt +mondta, hogy a gazdája még alszik.</P> +<P>—Keltsd föl rögtön.</P> +<H3>IV.</H3> +<P>Mikor bejutott a rendetlen szobába, ráesett egy székre. A bátyja álmosan +kérdezte meg:</P> +<P>—Mi bajod?</P> +<P>A leánynak reszketett a hangja, a mig csendesen, visszafojtott +indulattal beszélt:</P> +<P>—Küldd ki Tónit az előszobából, mert kiabálni fogok.</P> +<P>—Nem baj.</P> +<P>A leány kiszólott az ajtón:</P> +<P>—Hivja fel a papát!</P> +<P>A bátyja nagyot nézett erre.</P> +<P>—Minek?</P> +<P>—Legyen itt. Ismerje meg a fiát.</P> +<P>—Mit akarsz?</P> +<P>A gyönge gyermekleány hangosan zokogni kezdett és jajgatott, mintha +ütnék.</P> +<P>—Kiabálni, kiabálni...</P> +<P>A bátyja most már csakugyan megijedt s hozzá akart menni, hogy segítsen +rajta.</P> +<P>—No mi bajod?</P> +<P>A leány most már fölállott, nekitámaszkodott az asztalnak, hogy erősebb +legyen s most már keményen, olyan érdesen beszélt, a milyen hangot ebből +a szép, piros, üde gyermekszájból nem várhatott az ember.</P> +<P>—Mit akarsz? Azt akarod, hogy belehaljunk mind a szégyenbe, a mit ránk +hozol? Meddig megy a hitványságod? Te férfi, te ur, hát a kocsisok +tanítsanak meg becsületre, arra vársz?</P> +<P>Oda dobta neki az ujságot, kicsi öklével rácsapott arra a helyre, a mit +a Ferencz vastag, paraszt körme körülvonalozott.</P> +<P>—Láttad?</P> +<P>Most már a bátyja is elsápadt és hebegett, mint a megfenyegetett +gyermek.</P> +<P>—Igen.</P> +<P>—És nem mentél oda megmondani, hogy te voltál?</P> +<P>—Nem... Valami ripők...</P> +<P>—Rossz ember! A mama már meghalt bánatában, hogy ilyen semmi a fia, a +papa megőszült és meggörnyedt, mintha százéves lenne, én tönkre +komolyodtam, elvetted tőlem a gyermekségemet... Te ember vagy? +Milliomszorta emberebb vagyok...</P> +<P>Az öreg báró jött be s tétovázva állott meg az ajtóban. A leány hozzá +szaladt s a kabátját rángatva, huzta be a szoba közepébe.</P> +<P>—Papa, ez az ember itt a te kocsidon, a te lovaidat hajtva, a te +ostoroddal arczul csapott egy fiatal embert, a kit először látott +életében. Most az keresi az újságban, hogy ki volt a bántalmazója. A te +fiad tudta ezt és nem mer oda menni, hogy azt mondja: engedj meg uram, +én egy hülye urfi-gyerek vagyok, sajnálom, hogy bántottalak, vagy hogy +kiálljon vele kardra, vagy nem tudom én mire. Itt hever, mint egy lusta +állat és hozzám jön panaszra a kocsis, hogy ő szégyenli ilyen ficzkóval +egy uton járni...</P> +<P>Az öreg ember szó nélkül várt, hogy talán mond valamit a fia és a mikor +látta, hogy hiába várakozik, elfordult és indult kifelé... A leány +azonban utána kiáltott.</P> +<P>—Papa! Még valamit akarok mondani. Itt halljátok mind a ketten... Ugy +nyugodjék sirjában a mama, ugy légy boldog te, ugy szeress engem, a hogy +megteszem, a mit mondok. Elégtételt akarok adni annak a fiatal embernek. +Rögtön irok neki s ha az utczán bántották, hát az utczán teszem jóvá a +bátyám aljasságát. Velem jösz holnap és én megcsókolom azt az embert +ott, a hol ez a ficzkó megütötte. Megmondom neki, hogy egy gyáva +sihedernek vagyok a húga, ne panaszoljon ránk, mi nem vagyunk az okai +annak, hogy ez lett belőle. Megcsókolom...</P> +<P>—De fiam...</P> +<P>—Papa velem jösz. Esküdtem... A mama nyugalma...</P> +<H3>V.</H3> +<P>Ez a botrány története. Ne méltóztassék nagyon szigorúan megkritizálni +azt a drága barna kis leányt.</P> +<HR style="WIDTH: 40%"> +<H3><A name="23"></A>A KÉT GLUBOVITZ</H3> +<P>A fiatalabb Glubovitz jóformán suhanczkorában került fel a fővárosba, de +már akkor se igen látszott meg rajta, hogy vidéki. Roppant finoman +öltözködött s a modora is olyan előkelő volt, mint valami hivatalnoké. E +miatt valami megkülönböztetett szivességgel bántak vele a boltosok, a +kiknél segédkedett. Csak ugy szóltak hozzá: Szabad kérnem Glubovitz ur, +kérem, sziveskedjék Glubovitz ur... És különösen kitüntették az +asszonyok, a vevők. Órákig elültek az áruasztal előtt a törpe zsöllyéken +s várták, a mig Glubovitz ur mással végzett, hogy rájuk került a sor, +mint a patikában. A többi segéd azalatt a pudli körül ácsorgott s +jóformán csak a keze alá adtak holmit, a mint parancsolta. Azalatt pedig +alattomosan pislogtak reá és névtelen levelekkel igyekeztek bemártani a +főnöknél. Glubovitz mindennel szemben érzéketlen maradt. Azzal az +elegancziával szolgálta ki a hölgyeknek a csipkét, szalagot, fodrot, +mint a bankár a grófokat a büróban; szó nélkül jött, ment, pontosan, +mint valami óramű, senkit se engedett közel magához, hozzáférhetlen, +hideg, mindig frissen vasalt uri ember volt, a kinek csak akkor villant +meg a szeme, ha sok pénzt olvasott. Ilyenkor lázas, mohó vágygyal tüzelt +le a pillantása a bankókra és reszketett a keze. Különben egy +viczeházmesternél volt hónapos ágya s retket, vagy ha éppen pazar +kedvében volt, turót vacsorázott. Ebből a vizes lyukból, a mosókonyha +mellől indult ki minden reggel a sok nagy ház közé, a mik közül néhányat +már kiválogatott magának akkorra, a mikor sok pénze lesz s a kiéhezett +ember végtelen étvágyával nézte a sok boltot, a mit majd mind fölfal, ha +egyszer elég pénze lesz ahhoz, hogy a maga kezére kezdjen üzletet.</P> +<P>Igy élt ugy tiz esztendeig s akkor aztán fölmondott a főnökének s a +szomszédban bérelt egy kétakkora boltot, mint a milyenben eddig szolgált +s bevonult belé, mint egy fejedelem. Sok ládával, szövettekercscsel +megrakott kocsi kisérte s hátul egy egylovas szekér hozta a nagy, +kétajtós kasszát, a mit nyolcz legény czepelt be rudakon a sarokba +mindjárt a gázóra mellé. Oda készitették el az irodát is csupa +üvegfalból s beállitottak két iróasztalt is. Egy tekintélyeset a főnök +urnak s egy kicsi szerényet a fal mellé valami hivatalnoknak, a ki majd +a könyveket vezeti.</P> +<P>Akkor irta az öreg Glubovitzné levélben, hogy jó volna talán a nagyobbik +fiunak is Budapestre jönni. Csinálja be valahová az öcscse, vagy adjon +neki egy kis állást vagy valamit, szerényet. Nem sok kell neki, csak +éppen hogy éljen. A fiatalabb Glubovitz erre irt, hogy csak jöjjön a +bátyja. Azt gondolta, hogy ugy is szüksége lesz valami megbizható +emberre, fölhozta tehát Adolfot és beültette maga mellé az üvegirodába.</P> +<P>A bátyja azonban falusi volt, nem igen ismerte ki magát itt az urak +között. Esetlenül, a nagy testü emberek tempós lassuságával mozgott, +dörmögve, nagyokat nyelve beszélt s a mikor már néhányszor kegyetlenül +leszidta az öcscse, óvatosan vigyázott, hogy ne mondjon valami olyast, a +mire az megint ostobának meg marhának mondja el. Különben egészen jól +elvégezte a dolgát a sok üzleti könyv között, a melyeket mintha +egytől-egyig hozzámértek volna; dolgozott három ember helyett. A fiatal +Glubovitz különben alul tejüveget vágatott az iroda falába s ilyenformán +a vásárló nagy uri közönség szemét se zavarta a nagy falusi zsidó, a +mint neki dülve a könyveknek, széles háta kifeszült a zsiros, kopott +barna kabátból.</P> +<P>Azonközben hire ment a fiatal Glubovitz szép nagy üzletének otthon is, +és felkivánkoztak az öregek. A vén Glubovitz sétálva pipázni akart a +szép boltban, a mama pedig csak nézni a sok csipkeholmit és simogatni a +szemeivel a selyem és bársonyfélét. Különben azt is irta, hogy szeretné +valami jó tanárral megvizsgáltatni magát, mivelhogy napról-napra +nehezebbnek érzi a gyomrát meg a lábait s azt hiszi, hogy vizkórsága +van. Az idősebb Glubovitz, az Adolf megijedt erre. Nagy keze reszketve +ügyetlenkedett a könyvekben, sürüen törülte a szemeit egy nagy kék +keszkenővel.</P> +<P>—A mama, a mama,—motyogott s idegessé tette az ifjabb Gluboviczot, a +ki már nem volt ennyire naiv. Rákiabált a nagy aggodalomba egészen +belebutult emberre, hogy ne marháskodjék s fogja be a száját. Azt +mondta, hogy ő tovább lát az orránál. A mama föl akar jönni a nyakára, +annyi az egész. A vén fiu, az Adolf belebujt a könyvekbe és rázta a +fejét.</P> +<P>—Nem igaz, nem igaz.</P> +<P>Hogy mennyire igaza volt az Adolfnak, az hamarosan kisült. Az öreg +asszony állapotát veszedelmesnek tartotta a tanár s azt mondta, hogy jó +lesz mindjárt ott tartani a szanatóriumban. A három Glubovitz visszament +a boltba s az öreg, a falusi mindjárt meg is engedte magának azt a +gyönyörűséget, hogy sétálva pipált ott, a hol az uri dámák alkudtak a +sok czifra semmiségre. Rémülten lökdöste be az üvegketreczbe a kisebbik +fia. Mig maga előtt taszigálta, azt mondta neki:</P> +<P>—Parancsoljon beljebb kerülni, tessék...</P> +<P>Nem akarta, hogy észrevegyék, hogy az a nagy csizmás, falusi zsidó az +apja. Az Adolf tájékozatlanul, bután bámult reá s csak akkor jött +méregbe, a mikor az öcscse már künn tárgyalt a dámákkal a boltban. Az +apja azonban keményen lehordta:</P> +<P>—Te mindig olyan nagy barom voltál, hogy megijedtek tőled a népek. +Igaza van neki. Finom ember kell az üzlethez, finom...</P> +<P>Különben a vénebb Glubovitz fiunak anyai részről is kijárt a maga +porcziója, a mikor befőttet meg narancsot vitt a szanatóriumba. A +nyögős, mindig panaszos öreg asszony se igen válogatta meg a szót, ha +ezzel a nagy, esetlen ficzkóval beszélt. Sírt, ha megforgatta a feje +alatt a párnát s a térdével meglökte az ágyat s azzal aludt el, hogy +leszedett a vén fiuról minden becsületet, mig mind nagyobbakat és +nagyobbakat pislantott s fáradtan, inkább nyögve tudtára adta a +véleményét.</P> +<P>...—Gyula más... Abban örömöm telik... Finom szép üzlete van. Ő maga is +urfi... Te utálatos bivaly, ugy lökdösöl, de ugy...—Ilyenkor már nehéz +lélekzettel, erősen szuszogva elaludt s a nagy bivaly Adolf, sóhajtva +járta körül az ágyat, hogy betakarja a fölfuvódott formátlan testet.</P> +<P>A tanár különben nagyon hallgatagon viselte magát, mint a tudósok +általában, hanem egyszer mégis megmondta az Adolfnak, hogy a vén +asszonyra már ne igen sokáig számítsanak, mert egyszer csak elmegy. +Máskülönben nagyon nehézkes, de ha eljön az órája, akkor olyan fürgén +kilibben ebből a világból, mint egy kis lepe. Csak a szivére kell, hogy +menjen a viz,—mondta némileg népiesen a tanár ur, hogy az Adolf is +megértse—s akkor aztán vége.—Akkor nap erőszakkal kellett eltávolítani +Adolfot a kis üvegirodából, mert kihallatszott a görcsös, csuklós +zokogása a boltba. És ekkor történt meg az, hogy a mikor az öcscse már +nagyon durván szidta, a vén fiu fölkapta az egyik nagy könyvet s agyon +akarta csapni a finom uri boltost. Szerencsére nem sok uri dáma volt az +üzletben éppen abban az órában.</P> +<P>A vége pedig az lett a dolognak, hogy egyszer csakugyan a szivére ment +az öreg asszonynak a viz. Az öreg Glubovitz már vagy három nap óta +mellette volt a szanatóriumban. A két fiu pedig éppen fenn volt a +raktárban, a mikor lenn a kis üvegbüróban csengett a telefon s a tanár +beszélni akart valamelyikkel a testvérek közül. Egy kis szőke segéd +szaladt a telefonhoz s aztán meg fel a raktárba elmondani, hogy mi az +izenet; ő maga is izgatott volt egy kicsit s a mikor lejött, kocsiért +rohant.</P> +<P>Az öregebbik Glubovitz ugy rohant le a kis csigalépcsőn, hogy majd +összetörte magát, hátul pedig erélyesen rákiabált a másik.</P> +<P>—Micsoda buta szaladás... senki se kerget...</P> +<P>—A mama, a mama.</P> +<P>—Azzal nem segitsz rajta, ha kitöröd a nyakad.</P> +<P>Akkor már leérkeztek a boltba s a gazda intézkedni kezdett.</P> +<P>—Krausz! Üljön a pénztárhoz. A Liza kisasszony menjen le a pinczébe s +mig visszajönnénk, nézze meg a japán selymeket. A mi csak egy kicsit +nyirkos, azt külön kell tenni. Majd én aztán gondoskodom róla. Fekete ur +menjen a vámházhoz. Hol van Fekete ur?...</P> +<P>Fekete urat előbb elő kellett keresni, mert nem volt a boltban. A vénebb +Glubovitz ész nélkül szaladgált künn az udvaron, meg benn a pinczében, +mig előkereste valahol. Ugy hozta, mintha rabot sürgetne a biró elé s +izgatottan pusmogott az öcscsének.</P> +<P>—Siess kérlek. Menni kell már.</P> +<P>Mérgesen felelt a fiatalabb Glubovitz:</P> +<P>—Csak intézkedni kell előbb, vagy mi?</P> +<P>A vénebb igazat adott neki, de szorongva leste, hogy vége legyen már a +beszédnek.</P> +<P>A mikor még egyre halmozta egymásra a sok utasítást az öcscse, szembe +került vele a pudli mögé s lihegve, kinban könyörgött neki a szemével, +hogy siessen. Az ifjabb Glubovitz pillantása párszor bosszankodva +siklott rajta végig, de végre is méregbe jött a gazda s csunyán lehordta +az okvetetlenkedő vén fiút.</P> +<P>—Eredj a pokolba! Hagyj nekem békét! Ugy hagynád itt az üzletet, mint a +kocsis az istállót, hogy pusztuljon benne minden. Szégyeld magad!</P> +<P>—Szégyenlem, de gyere, kérlek szépen. Talán már nem is találjuk +életben.</P> +<P>—Hogyne, mert olyan könnyen megy az.</P> +<P>—Elég könnyen, gyere Gyula, gyere.</P> +<P>A fiatalabb most már igazán dühbe jött.</P> +<P>—Hallgass! Nem vagyok kiváncsi az óbégatásodra. Én nem vagyok +magadfajta vén szamár, fogd be a szádat. Kérem a Gizi kisasszonyt.</P> +<P>A kisasszony nem igen sietett, s az öregebb Glubovitz a sorsába +beletörődve, csendes megadással várt hátul, nekivetve a hátát egy oszlop +batiszt kelmének.</P> +<P>—Gizi kisasszony, ne mulassa el a napot az inasokkal!</P> +<P>—Nem, kérem.</P> +<P>—De igen, kérem. Ha szüksége van rá az embernek, sehol se találják. +Tartsa itt az orrát! Menjen fel a raktárba s a nyári holmiban csináljon +egy kis rendet.</P> +<P>Hátul csendes, rekedtes hang szólott bele a beszédbe.</P> +<P>—Gyere már.</P> +<P>Mérgesen riadt rá a vén vidékire a fiatal Glubovitz.</P> +<P>—Intézkedni csak kell! Hívják ide a Ferenczet!</P> +<P>Mindenfelé kiabáltak:</P> +<P>—Ferencz! Ferencz!—Hátul pedig sötéten bámult a sok ember közé az +öregebb Glubovitz.</P> +<P>Végre elindultak. A fiatalabb testvér az egész uton szidta az öreget. +Azt mondta, hogy még ez se jutott az eszébe, az se, ilyen hajszában az +ember mindent elfelejt... A vén fiu pedig nyögött mellette:</P> +<P>—A mama, a mama...</P> +<P>A szanatóriumban szomoru csend fogadta őket. Mikor az öregasszony +szobájához értek, éppen kifelé jött a tanár.</P> +<P>—Már késő kérem. Meghalt.</P> +<P>Az öregebb testvér neki vágta magát az ajtónak... Lihegett a melle s +ordítani kezdett mint egy nagy állat.</P> +<P>—Mama, mama!</P> +<P>Az öcscse csitította.</P> +<P>—Ugyan hallgass! Ne bolondulj meg... Összeszalad a ház...</P> +<HR style="WIDTH: 40%"> +<H3><A name="24"></A>A KOMPONISTA</H3> +<P>Az egyenesre szabott rekettye-bokrok közül frissen kavicsozott rázós +utra ért a kocsi s belülről idegesen zörgette meg a kocsis háta mögötti +ablakot az egyik utas.</P> +<P>—Lassan! kirázod a velőt a fejemből.</P> +<P>Hátul mind inkább homályba veszett a palafedelü nagy ház. Egybefolytak +rajta az ablakok s szürkült a falában a vörös tégla; mikor fölértek egy +kis kaptatóra, már geometriai vonalakból egymásba görbülő czifra figura +lett a ház körül kiczirkalmazott nagy kert is és az orvosságszagot +legyürte a friss széna meg a páfrány meg levendula meg rezeda, a mi a +földekről és körös-körül a szegény zöldséges asszonyok kertjeiből +kiáradt. S hogy egyszerre vége legyen még az emléknek is, csendes +permeteg indult meg, föllocsolta a port s nedves, esővizes meleget +lehelt be a kocsiba. Az urak megállottak, leeresztették a kocsi fedelét +és az egyik, a betegebb forma levette még a kalapját is.</P> +<P>—Meghülsz, minek gyerekeskedel?</P> +<P>—Dehogy. Nem is képzeled, hogy milyen jól esik. Érzem, hogy hogyan +melegedik át a koponyám és eláll benne a fájás. Azok odalenn soha se +bántak velem ilyen gyöngéden.—Valamin gondolkozott, de ugy megerőltette +a munka, hogy könnybe lábadtak a szemei.</P> +<P>—Min töröd a fejed?—kérdezte a másik.</P> +<P>—Valami hasonlaton és nem jut az eszembe semmi. Pedig minden munkám +tele van hasonlatokkal és micsoda friss és találó valamennyi. Ugy voltam +azzal mindig, hogy a kép mellett rögtön ott láttam a másikat is, a mit +ha nekem ugy tetszett, melléállítottam. Hát egészen elbutultam ott lenn? +No nézd csak...</P> +<P>—Ne erőlködj. Minek?</P> +<P>—Akarok, akarok...</P> +<P>—Hiszen nem fontos az, hogy most képeket keresgélj. A miket összeirtál, +abban se az volt a lényeg.</P> +<P>—Nem, de sokat magyaráztam vele. Iskolát csináltam abból, hogy nem +sokat beszéltem, hanem az ismeretlent megvilágítottam az ismeretessel. +Most is irnak még igy? Mióta nem olvastam, Istenem, Istenem, mióta...</P> +<P>—Majd minden megjön idővel...</P> +<P>—Megvan! Ez az eső mosolygás, gyermekmosolygás, ártatlan, jótékony. A +hogy pedig odalenn azok a hóhérok szapultak, az röhögés, durva, +utálatos, állatias, a mit a lótól tanult el a goromba lelkü ember... +Aztán hová megyünk most?</P> +<P>—Anyádhoz. Vár már. Nagy lesz az öröme szegénynek, hogy ilyen szépen +meggyógyultál.</P> +<P>—Igen, igen.</P> +<P>Lassan zökögött rá egyik kavicsról a másikra a kocsi s mire leértek a +város alá, elállott az eső. A beteg ember egy kicsit elszunnyadt; társa +plédet terített a térdére, összegombolta mellén a kabátot s gyér, szőke +szakállát lesimította egy könnyű legyintéssel. A közben olyan szomorúan +nézett reá, hogy belelágyult a bánatba az arcza. Mikor egy nagyobb +zökkenésnél fölriadt, már mosolygott.</P> +<P>—Aludtál egy kicsit.</P> +<P>—Fáradt vagyok, pedig az, hogy itt ülök a kocsiban, csak nem munka.</P> +<P>—Majd megerősödöl.</P> +<P>—Meg, meg, csak egy kicsi tintát lássak, mindjárt jobban érzem majd +magam. Annyi mondanivalóm van... Tervezek egy nagy regényt, nagyot, +széles, szocziális alapokon, ugy épül föl majd, mintha csupa mázsás +kőből raknál össze egy nagy házat, a minek a tetején amorettek +csókolóznak. Mert egy idill lesz a mellett az egész. Gyermekszerelem... +Különben nem tudom még, nem tudom, nem is egészen tiszta még a dolog... +Ez a nagy büzös verestéglaház is benne lesz a sok üvegcsével, a min mind +apró czédula van, és a tusok, meg a lepedők... Majd megírjuk... Az lesz +a kegyelemdöfés a szanatóriumoknak. Azután már nem létezik több. +Szétveri a fundamentumát a tömeg, ha meghallja, hogy mit akarnak építeni +föléje azok a rablók... Kérlek, most, hogy egy pillanatra elszunnyadtam, +már róluk álmodtam. Borzasztó, hogy mit csinálnak ott az emberekkel. +Egész csomó volt ott olyan, a ki már alig volt néha-néha észnél. Egy +öreg muzsikus, valami komponista, a ki ugy látszik igen sokat komponált, +egész nap egy roppant nagy zsölyében ült s a padlót bámulta. Egy szó nem +sok, de annyit sem szólott. Ha fölnyitotta a száját, üvöltött, mint az +állat s aztán kimerülten hátraesett. Én segítettem néha rajta, mig meg +nem borzadtam tőle, de azután be sem tudtam menni hozzá. Kérlek szépen, +nem csoda. Én elvégre a könyörület embere vagyok, hanem a könyörület egy +bizonyos pontnál megszünik vagy pedig másképpen nyilvánul, mint a hogy +ezek a gazemberek csinálják a dolgukat. Egy golyó... jól irányozva, +éppen a vakszemnél be, azután az agyvelőn keresztül ki a tulsó oldalon.</P> +<P>Valamicskét kiegyenesedett az ülésen. A barátja támogatta. Mikor erőre +kapott, ujra beszélt, kinosan lihegve, nagy pauzákkal, a mialatt begyült +a tüdejébe a levegő, a mi a következő mondat elmondására szükséges volt, +az agyába pedig az a kis logika, a mi nélkül szertebeszélt volna, éppen +mint a hogy nézett kifelé, mindenfelé, mintha örökké keresne valamit.</P> +<P>—Te persze nem érted. Nem igen sok bajod van az eszeddel. A hivatalt el +lehet látni a nélkül is. De az a komponista megijesztett. Tudod, én is +komponálok, nem muzsikát, de engem meg a betü zavar össze... Például, +hogy a b-nek jobbra van a hasa, a d-nek pedig balra, meg ilyen +szamárságok.</P> +<P>Indulatosan rákiáltott a kocsisra.—Álljon meg!</P> +<P>Mikor már állottak, keservesen panaszkodni kezdett:</P> +<P>—Ugy zug, zug minden.</P> +<P>—Szedd össze magad egy kicsit.</P> +<P>—Igen, hát mit mondtam?</P> +<P>—Ne törődj vele.</P> +<P>—De igen fontos. Gyere le, járni akarok.</P> +<P>Nyögve szállott le a kocsiról s a barátjára támaszkodva megindult a +gyepen, az árok mellett. Mikor pár lépést mentek már, fáradtan megállott +s halkan, titkolózva beszélt.</P> +<P>—A kocsis ne hallja, a mit mondok. Az ilyen barom nép nem érti meg +mélyebben az embert.</P> +<P>—Beszélhettél volna francziául.</P> +<P>A beteg ember fáradtan tépelődött valamin, a mit nem értett meg s +szorongva ismételte: francziául, francziául, ugy már nem tudok. De hát +ez mindegy. Arról van szó, kérlek, hogy az a komponista megijesztett. +Néha, ha hosszasan néztem, lassan-lassan átváltozott a feje éppen +olyanra, a milyen az enyém. Akárcsak a tükörbe néztem volna. Hátha +egyszer ilyen leszek én is. Ugy mozog a fejem a nyakamon, mintha dróthoz +lenne füzve és ugy bámulok majd a világba, hogy semmit se látok. Akkor +aztán ujra a te dolgod következik. Állj meg. Esküdj.</P> +<P>—Mire?</P> +<P>—A mit én kérek tőled, azt meg kell tenned. Én nagyon, de nagyon +megijedtem a komponistától, nem akarok olyan lenni. Ha egyszer látod, +hogy olyan bután bámulok rád, mint a hogy ő meredt reám, lőjj agyon. Szó +nélkül... Csókolj meg előbb, vagy még azt se, utálatos az olyan fej, a +miben megbomlott a velő; csak lőjj agyon. Én talán félnék, vagy nem +tudnám felfogni a dolgokat... Esküdj...</P> +<P>—Fiam, ne beszélj ilyet.</P> +<P>—Addig nem megyek tovább.</P> +<P>Kimerülten roskadt le a gyepre s bágyadt könyörgéssel nézett föl a szép +szál emberre, a ki lehajolt utána.</P> +<P>—Elpusztulok itt, de nem megyek. Esküdj meg...</P> +<P>—De ez bolondság. Értsd meg.</P> +<P>—Nem igaz. Te nem láttad azt az embert. Nem akarok olyan lenni.</P> +<P>—Meggyógyulsz.</P> +<P>—Akkor ugyis mindegy. Veszed a revolvert s elvégzed helyettem a dolgot +s aztán ledobod mellém a földre. Biztosítani akarom magam. Esküdj meg...</P> +<P>—Majd beszélünk róla.</P> +<P>—Nem megyek tovább. Nem... Vakon nem mehetek bele a világba. Igérd meg. +Mondd, hogy becsületedre...</P> +<P>—Ne kivánj ilyent, őrültség.</P> +<P>—Csak annyit mondj, hogy igéred.</P> +<P>—Gyerünk.</P> +<P>—Nem megyek.</P> +<P>Az egészséges ember elkényszeredve nézett le a betegre, tanácstalanul +állott s annyira meggyötörte a kinos állapot, hogy beleizzadt. Végre is +intett a fejével, hogy jól van. Erre föltápászkodott a földről a beteg s +megindultak a kocsihoz vissza. Mig odaértek, folyton bizonykodott.</P> +<P>—Férfi vagy, bizom benned, férfi vagy...</P> +<P>A párnán ujra elaludt. Szaggatottan lélegzett s ritkás szakálla +lobogott. Mikor a barátja egyszer föléje hajolt, hogy kisimítsa szeméből +a haját, halálos rémülettel riadt fel s fuldokolva nyögött:</P> +<P>—Még ne, még ne...</P> +<HR style="WIDTH: 40%"> +<H3><A name="25"></A>A SZERZŐ</H3> +<P>A szinház éhes volt már valami őrült nagy sikerre. Esztendők óta csak +ugy élt valahogy nagyon szegényesen, nem volt egyetlen olyan estéje se, +a melyen kijött volna a sodrából a publikum s lármázott volna egy +kicsit. A szinház nem beszéltetett magáról. Olyan igazi hétköznapi +intézet féle lett, a mit megszoktak az emberek, mint az ebédet meg a +vacsorát, kopott, fakult. Egy óriás, ötven esztendőben egyszer +lehetséges tombolás kellene neki, hogy beszéljenek róla, hogy divatba +jöjjön, és uralkodjék minden más teátrumok felett. Sóvárgás, éhség volt +már a vágyakozás erre az estére. A legutolsó kórista, a ki nem tudott +nevet adni a vágyának, szintén érezte, hogy kapkod valami után; ragadós +volt a láz, valóságos erőszakoskodás. A körmükkel akartak kiásni valamit +a semmiből.</P> +<P>Az igazgató mindennap korán jött a szinházhoz. Az ócska szekrényekből +maga elé rakott egy nagy csomó régi darabot s lázasan kutatta közöttük a +gyöngyöt. Ebben a hajszában elvesztette a judiciumát. Le, le szaladt a +szinpadra, föltaszigált maga előtt a meredek, csavaros lépcsőkön egy-egy +rendezőt, vagy szinészt, a kit épen galléron foghatott és jeleneteket +olvasott föl neki egy rongyos, fakóbetüs könyvből. Mikor már más is +hallgatta, rendesen kitünt, hogy sületlenségen akadt meg a szeme. +Boszankodott s a kincskereső konokságával bujta tovább a régi irásokat, +a melyek már esztendők óta hevertek a nagy almáriumokban. Aztán +szétosztotta a darabokat, csákányt adott a mások kezébe is, hogy csak +vájják a sziklát, majd csak ráakadnak az aranyra, a minek ott kell lenni +valahol.</P> +<P>Egy reggel az egyik rendező nem minden szó nélkül adta vissza a rábizott +darabot.</P> +<P>—Nézze öregem, mondta, ez itt mintha igérne valamit. Roppant egyszerű, +ugy folyik, mint a Duna, nagy mederben szélesen, lassan, de hatalmas.</P> +<P>—Olvassuk!</P> +<P>A darab tényleg nagyon érdekes munka volt. Klasszikus igazsággal +elbeszélt történet, a melyben mintha csak ugy találomra eresztették +volna le háromszor a függönyt, talán ott, a hol az iró már kifáradt. +Nagy, a közönség átlaga előtt ismeretlen nyomoruság volt megfestve +benne, egy fiatal ember tragédiája, a ki mert türelmetlenül szerelmes, +elvesz egy szép, szegény és ostoba leányt s aztán züllik, megöli az +asszony butasága. A vége szegényember-halál, olyan, a milyent a mosónék +szoktak berendezni maguknak. Egy csomó szén kékes, gyilkos lánggal +pislog a kályhában s egy kis görcscsel, önkivületben átvándorol az egész +familia a siralom völgyéből valami másik völgybe. Egy naiv léleknek +hallatlan vakmerősége volt az egész munka. Szuverén megvetése minden +dramaturgiának, uj iskola, a mi a régiből éppen csak azt vette át a +drámába, hogy beszéltette figuráit; egy kiszámíthatatlan alkotás, a mi, +ha akad olyan elszánt ember, a ki szinpadra viszi, vagy rettenetes +nagyot bukik, vagy egyenesen fölmagasztosul, mint a szentek. Az pedig, a +ki irta, vagy nagyon sokféle fából faragott talentum, vagy a világ +legártatlanabb zsenije, a ki semmiről sem tehet, arról se, ha +megpofozzák az előadás után s arról se, ha az ölébe kapja a publikum s a +karjaiban hordozza meg, mintha Messiás lenne, a ki megszületett +mindnyájunk jóvoltára.</P> +<P>A két borotvált képü szinházboltos sunyin pislogott össze. Egyik se +akart előre nyilatkozni; már az járt a fejükbe, hogy egymás nyakába +sózzák majd a felelősséget s elkaparintják egymástól a fölfedezés +dicsőségét.</P> +<P>—Megvernek valamennyiünket.</P> +<P>—Leszednek a szinpadról. Megcsókolnak.</P> +<P>—Bolond, ámbár az is megeshetik.</P> +<P>—Előadjuk?...</P> +<P>—Próbáljuk meg, mit veszthetünk vele?</P> +<P>—Irasson hát az atyafinak... hogy hívják?</P> +<P>—Tóth Balázs.</P> +<P>—...hogy előadjuk a darabját s tiz százalékot kap s ha lecsepülik, hát +magára vessen.</P> +<P>És lázba jött az egész szinház. Előbb egy kicsit hidegen fogadták a +szinészek a darabot. Megborzongtak tőle. Aztán belemelegedtek, törték +magukat utána, délelőtt, délután próbáltak, a lélegzetüket is +visszafojtva, lesték egymás ajkain a szót, megdöbbenve a képtől, a mi +ebből a sötétségből kidomborodott, aztán siettették az előadást, át +akartak esni rajta vagy erre, vagy arra; készületlenül is nekimentek +volna már; vénjét, fiatalját egyformán vissza kellett tartani. A +közönség is érdeklődni kezdett. Tóth Balázsról százféle hiresztelés kelt +szárnyra. Bizonyosat nem tudott senki. Mondták ezt, mondták azt, +vidékről jöttek is levelek, hogy egy ideig a Bánságban lakott, aztán +Debreczenbe ment, tovább is kisérték az utján, de egyszerre csak nyoma +veszett. Ő maga nem bujt elő, valósággal kurrentálni kellett, hogy csak +valahogy nélküle ne essék meg a première.</P> +<P>Az előadás előtt két nappal érkezett tőle levél a szinházhoz. A titkár +végigkiabálta vele a folyosókat, mig eljutott vele az igazgatóhoz.</P> +<P>—Megvan, megvan!</P> +<P>—Ki?</P> +<P>—Tóth Balázs... Direktor ur itt van Tóth Balázs. Itt a levélben... Azt +irja, hogy küldjünk neki tizenhat forintot, mert másképpen nem tud +följönni a darabjához. Kért ott mindenfelé pénzt, de nem adtak, hát +kénytelen alkalmatlankodni...</P> +<P>Az előadás előtt alig néhány perczczel érkezett meg Tóth Balázs. Félénk +egy kopott ember volt Tétován bámult bele a világba. Közönyösen, minden +érdeklődés nélkül járt a szinpadon, óvatosan kikerülve mindent s +fénynélküli nagy szemeit le-lecsukta egy-egy hosszú pillanatra, mintha +bántotta volna a sok gázláng fénye. Már majdnem fölhuzták a függönyt, a +mikor mégis ráhatározta magát, hogy kér valamit attól a barátságos +embertől, a ki oly szivesen vezetgette erre-arra.</P> +<P>—Itt van a feleségem is, meg a gyermekek. Könyörgöm, ha valami helyet +kaphatnának...</P> +<P>—Hol vannak?</P> +<P>—Itt tul a vendéglőben, a hova beszállottunk...</P> +<P>Egy rongyos csapszékből kelletett előkeriteni őket. A zenekarba tettek +be még egy pár széket nekik s a zsufolt szinházban egyszerre kitalálták, +hogy kiket vezetett be a szőnyegajtón a titkár. Egyszerre zsongani +kezdett az egész ház, az asszonyok fölágaskodtak, egymás feje fölött +nézték meg azt a kidudorodott ajku, széles orru, durva kezü asszonyt, a +ki a székeken a gyermekekkel egyetemben, elhelyezkedett. Egyszerre +hangos lett a csalódás.—Hát ilyen? Az iró felesége?—Valamit megsejtett +a zsibongásból az asszony is, mert félénken hátrapislogott, olyanforma +alattomos pillantással, mint a megriasztott állat. Szeretett volna +kimenekülni innen, a hol annyian nézik s magában szidta az urát, hogy +minek csinál ilyen ostobaságokat. Igy ideczepeli őket ennyi ember +közé...</P> +<P>De már fölhuzták a függönyt. Egy-két szék ülését még lecsapták itt-ott, +gyorsan elkészült egy csöndes félórára a publikum s fönn a szinpadon +megindult a szegényes, végtelenül egyszerü, megdöbbentően igaz akczió. A +közönség összezsugorodott, a lélegzetét visszafojtva hallgatott; +megállottak, mint valami nagy szárnyu madarak, lankadtan lehullottak a +legyezők. A levegőben tisztán lehetett hallani egy betévedt dongót, a +publikum idegesen kapkodta a fejét föl a mennyezet felé s mikor a +szinpadon a szegény diurnista, a passziv nyomorult, valami keserves +megpróbáltatás terhe alatt összeroskadt és az asztalra esve sirni +kezdett, sóhajtani kezdett a földszint. A közönség belebolondult az +emberébe. A blazirt főváros egyszerre gyermek lett. Megvette a levegő, a +mi kiáradt a szinpad nyomorúságából, megindult a szegény ember utján s +aztán nem hagyta el egy pillanatra se. Megütődött kissé, mikor +rapszódikus tempóban ott bocsátották le a függönyt, a hol legkevésbbé +várta, de aztán megértette a dolgot. Ez egy olyan történet, a mi akkor +igaz, ha nem szcenirozzák furfangos szinpadi emberek, maga a világ, az +élet; és fölállott az egész nép, tombolt a szinház, valósággal őrjöngött +ez a sok ember, hogy az asszony elől a zenekarban reszketve bámult szét +az egész házban.</P> +<P>Mikor egy szinész meg egy szinésznő között kijött Tóth Balázs és +meghajtotta magát, egy pillanatra csönd lett. A rendező fekete kabátért +szaladgált, hogy ráadják ebben az ünnepi momentumban, de a direktor +visszakiabálta.</P> +<P>—Hagyja, maradjon olyan, a milyen. Igy szép az.</P> +<P>És a szerző ugy jött ki a közönség elé, a hogy kiszállott a harmadik +osztályu vasuti kocsiból. Hosszu nagykabát volt rajta, tele fehér +szőrrel, mert az uton magára vett még egy pokróczot is, a lábán szélesre +taposott nagy sáros csizma, behuzva a szűk nadrág alá, a nyaka +körülcsavarintva egy nagy piros sálba, a minek a két vége elől a kabáton +lógott, az egyik kezéből sehogysem eresztette ki a sipkáját, mintha +félne, hogy ennyi ember között ellopja valaki s esetlenül hajlongott. Az +arczát elöntötte a vér; mialatt még jobban kiszöktek a pofacsontjai, a +szája folyton járt, mintha mondott volna valamit s kómikus lett volna, +ha nem olyan végtelenül szánalmas, éhes, betegformáju ember. A csöndre +egyszerre még hangosabb lett a tombolás. Az asszonyok kendőket +lobogtattak, egész csomó rózsát, szegfüt dobáltak neki föl a szinpadra, +a gyönge dobók virágai csak a zenekarig jutottak s behullottak a +kótatartók közé; tapsolt, a padlót verte az egész szinház s nem akarták +visszaengedni a szinfalak mögé a szegény vedlett embert. Mikor lassan +lefelé indult a vasfüggöny, dühöngve tiltakoztak az erőszak ellen s Tóth +Balázsnak még a kis ajtó mögé is ki kellett jönni néhányszor, a mig +lassan-lassan lecsöndesedett a tömeg.</P> +<P>Odabenn reszketve esett le egy székre. Az igazgató szorongatta a kezeit +s ugrált körülötte, simogatva még a pillantásával is ezt a csodaembert.</P> +<P>—No, ugy-e jól tettük, hogy kiástuk. Nagy dolog, óriási dolog...</P> +<P>A szegény ember hitetlenül bámult maga elé, mintha álmodnék.</P> +<P>—Nem hittem, nem hittem...</P> +<P>Tovább is még folyton nőtt a siker. Hallatlan lett, csudát müvelt a +publikum. A darab végén már vonszolni kellett ezt a szegény nehézlábu +embert. A közönség sem akart hazamenni. Mikor már ürült a szinház, +ugyanaz a publikum rohanta meg a pénztárakat, a mely végignézte a +darabot. Látni akarták holnap is és nagy tömegben gyültek össze a +szinpadi bejárónál, éljenezve a félszeg, hosszu, sovány embert, a ki a +direktorra támaszkodva, botorkált lefelé a lépcsőkön, folyton azt +hajtogatva:</P> +<P>—Nem hittem, nem hittem...</P> +<P>Mikor este már egy kicsit ivott, akkor eredt meg a nyelve:</P> +<P>—Azt hittem, hogy az lesz a végem. Bedugom egy este a kályha +szelelőjét, megtömöm szénnel, aztán reggelre fölfordulunk mind. Hát +irtam; gondoltam, majd megsajnálnak, a kik itt maradnak.</P> +<HR style="WIDTH: 40%"> +<H3><A name="26"></A>RUBIN URNÁL</H3> +<P>Két gyerek találkozott az utczán. Uri fiucskák. Az egyiknek +összeszijazott korcsolyák voltak átvetve a vállain, hogy mind a két +fényes aczélsin a mellére lógott le. Ez kissé legényesen járt, a mellét +kidüllesztve és szemmelláthatólag nem sokat törődve az utczával, meg a +mindenféle népekkel. A másik fényes viaszkos vászonba pakkolt és +átszijazott könyvcsomót vitt a hóna alatt. Ez olyan ugynevezett értelmes +arczu gyerek, okos szemekkel, amelyek azonban inkább a földet nézik, bár +hamisság csillog ki belőlük. Olyanforma a gyerek egész megjelenése, +mintha otthon vernék is. A barátjával szemben valami neki szokatlanul +önérzetes hangot használ, amit a másik bizonyos kétkedéssel, olyanformán +hallgat, mint a ki tisztában van az emberével s nem engedi +félrevezettetni magát.—Csak itt mersz henczegni—mondja a pillantása.</P> +<P>—Szervusz István—köszönti a gyereket.—No, kaptál-e sok pofont +mostanában? Apád még mindig olyan alávalóan bánik veled? Nem türném. Van +arra törvény, hogy nem szabad a fiut verni. Még az inasokat se, hát még +a gimnazistát mennyire nem... Ha az ember egy kicsit a maga esze után +megy, azért még nem kell lehuzni a bőrét. A te bőröd olyan lehet, mintha +a rosta. Az én apám ügyvéd. Gyere el egyszer, majd megmondja neked, hogy +mit tégy.</P> +<P><i>István:</i> Igazán?</P> +<P><i>A korcsolyás:</i> Miért ne? Mert még nem tudsz fizetni? Hidd el, hogy sok +nagy ember is elmegy a pénzzel. Ha megfelelő előleget nem tétet le az +apám, hát rendesen kárba marad. Még a kész kiadást se kapja meg. Ő +mondja. S ebből azt a nagy háztartást vezetni, mit gondolsz, nem +csekélység... De azért csak gyere fel.</P> +<P><i>István:</i> Látod, ezért bolondság tanulni. Kinlódik az ember, aztán +hiába. Semmi láttatja.</P> +<P><i>A korcsolyás:</i> Láttatja? Mi az, hogy: láttatja?</P> +<P><i>István:</i> Anyám igy mondja. De az iparosnak sincs jó dolga. Azt meg +adóval zaklatják. Láttam a Rubinnál. Van czigarettád?</P> +<P><i>A korcsolyás:</i> Nincs, de veszek. Gyere.</P> +<P>A gyerek egy kicsit eltünődött, hogy visszaforduljon-e az utjáról. A +másik vigyorgott ezen, mire hirtelen elhatározta magát s megfordult.</P> +<P><i>A korcsolyás:</i> Nem kapsz ki otthon?</P> +<P><i>István (felhuzva a vállait, kissé elkényszeredett mosolygással):</i> Tán +nem. Majd mondok valamit.</P> +<P><i>A korcsolyás:</i> S mit mondtál az adóról? Hogy van az? hogy: zaklatják... +Ki az a Rubin?</P> +<P><i>István:</i> Könyvkötő. Most ott voltam nála egy ideig. Tisztességes ember +máskülönben...</P> +<P><i>A korcsolyás (kelletlenül méri végig a barátját):</i> Rokonod?</P> +<P><i>István (élénken tiltakozva):</i> Dehogy. <i>(Már füstöl a szájukban a +czigaretta, mire ő is a korcsolyáshoz méltó, könnyed, elegáns akart +lenni. Sokkal folyékonyabban, a czigarettafüstből táplálkozó uri +egyszerüséggel beszél.)</i> Hát tudod, az ugy volt, hogy amikor a latinból +meg a történetből hazavittem az intőt, hát az apám már mindjárt kiabálni +kezdett. Hogy ezt az osztályt is nem járatja kétszer velem s neki már +nincs pénze, és efféle, már amint ilyenkor ők beszélni szoktak. Anyám a +pártomra állott, amennyiben én azt mondtam, hogy az intő még semmit se +jelent, az még nem négyes és éppen csak megeshetik, hogy az lesz belőle. +Mit tudja az ember azt előre. Hát anyám is mondta,—jó asszony, +becsületemre mondom, nem azért, mert az én anyám, hanem keresni kell a +párját...—hát mondta, hogy várjuk be az értesítőt. S egyszer hallottam, +hogy veszekedtek. Apám kiabált, anyám meg felelte: Hát csakugyan olyan +nagyon ki van az zárva, hogy a gyereket üldözik a tanárok...—Már mint +engem.—Nem szopja az ujjából. Ha a gyerek mondja, hogy üldözik, hát +legalább utána kellene járni. Képviselő vagy, aztán még annyit se tudsz +elérni a kormánynál, hogy annak a szegény fiunak nyugta legyen az +iskolában.—Az apám megint kiabált valamit, hogy nem kell efféle +ostobaságokat beszélni, s magam is megijedtem egy kicsit.—Jól +adja,—gondoltam magamban—már mint az anyám. Tudod tiszta majom +szeretettel viseltetik a gyermekei iránt. De hát mindenkinek megvannak a +maga apró gyöngéi. Azért nem szabad elitélned.—Hát akkor abban maradt a +dolog. Hogy miről beszéltek, azt is csak később tudtam meg. Amikor +hazavittem a kiskönyvet. Volt abban minden, csak jó nem.</P> +<P>—Megbuktál?</P> +<P>—Nem, csak négyest kaptam. A latin-tanárt, meg a történet-tanárt +csakugyan nem csalta meg az előérzete. Korai még azonban bukásnak +nevezni a dolgot, majd csak az év végén következik, ámbár azt hiszem, +hogy igyekezni fogok. Meg kellett igérnem apámnak. Az öreg nagyon +kellemetlenkedett s ilyenkor tőlem mindent kicsikar. Addig azonban még +sok minden történt. Látom, hogy apám csapkod, lármáz s mama jár utána. +Velem a haragosat adta. Nem szólott hozzám s ugy ment el mellettem, hogy +meg se látott.—Na fiatal ur,—mondja egy reggel a szobaleány—majd +mesterségre adják. Most mondta a nagyságos ur.—Ej, ha,—gondoltam, +ennek fele se tréfa. Emlegettek affélét azelőtt is, de annyira komoly +még egyszer se volt a harag. Apám gyönyörüen tartotta magát; micsoda +jellem ez az ember... Azonban néha észrevettem azért, hogy már szeretne +barátkozni. Ellágyulva pillantott utánam, ha keresztülmentem a szobán s +gondoltam: no most mindjárt békül. Erre mégse került a sor. Egy délelőtt +azonban látom, hogy nagyban készülődik valamire. Mi lesz ebből? Végre is +csak nem fog most szcénákat csinálni, amikor már feledésbe ment az +ügy... Ez izléstelenség volna. Nem tette. Délben egész határozottan azt +mondja nekem: Fiam, elhatároztam, hogy nevelésedben más irányban indulok +meg, illetőleg, hogy ugy mondjam, itt kissé zavarba jött az öreg, mert a +mama rámeresztette a szemeit—hogy ugy mondjam, teljes fordulót +csinálok. Arra nem vagy alkalmas, hogy tanult ember legyen belőled. Hát +légy iparos. A ki ezen a téren megállja a helyét, az éppen olyan derék +ember, mint a kinek diplomája van.</P> +<P>—No már megengedj...</P> +<P>—Ő mondta. Hát csak hallgasd. A mama erre mondott valamit németül, de +apám az asztalra csapott s azt kiáltotta: svájg! Én még azt sem tettem +meg, hogy egy bátorító pillantást vetetettem volna a mamára. Őszintén +szólva, megsajnáltam ezt a derék embert. Sok baja van velem, hát csak +beszélje ki magát. Azt tudtam, hogy az iparból ugy se lesz semmi. A mama +effélét meg se enged. Ha pedig rám akar ijeszteni, hát legyen meg az +öröme neki. Kétségbeesett képet vágtam, a szájam széle begörbült, a mama +rám nézett, megint mondott valamit németül, aztán előkapta a +zsebkendőjét, szemeire nyomta s kiment, keményen bevágva maga mögött az +ajtót. Apám egy kicsit összezsugorodott a széken s ugy nézett utána, én +akaratom és föltett szándékom daczára is elmosolyodtam kissé s erre +hamar összeszedte magát.—Délután elviszlek Rubin urhoz, aki derék +mesterembert nevel majd belőled. Aki nem szereti megtanulni, az még +mindig nagyon szépen bekötheti a könyvet. Ha nem akarsz urfi lenni, hát +légy inas. Csak pofozzon a Rubin...</P> +<P>Anyám kiáltott a másik szobából:—Gyere csak, kérlek.—Apám bement, +megint beszéltek valamit németül. Pedig hát ha titkot akarnak tartani, +inkább vennének elő egy darab papirost s arra irnák fel egymásnak a +kérdéseket és feleleteket. Azt nem hallja az ember a másik szobában. A +beszédet igen s mindegy az, hogy érti-e a szavakat vagy nem. Azért +tudja, hogy miről beszélnek. Még azt is, hogy mit. A mama kiabált, apám +kibékítette s végül ugy látszik, megmagyarázta neki azt, a mit én amugy +is tudtam, hogy tréfa az egész. Arra való, hogy én majd jöjjek +könyörögni, hogy tanulni akarok. S ha rossz fiu volnék, hát alaposan +megszekirozhattam volna apámat. Ő jött volna engedelmet kérni. Azonban +én már akkor elhatároztam, hogy kedvére intézem el a dolgot. Majd +megkérem, hogy vigyen vissza az iskolába. Végre is csakugyan sokat költ +reám, hát miért ne legyen neki igaza? Délután a mama ölelt-csókolt, +aztán meg ujra ölelt, magához szorítottt, unalmas volt! Apám egyikünkre +se nézett, csak szörnyű komolyan elindult, én utána, s igy kerültem +Rubinhoz.</P> +<P>—Inas lettél?</P> +<P>—Csak hallgasd. Rubin, aki néha negyven-ötven forintos számlát is hoz +mihozzánk, mindjárt eleintén elkezdett velem szemtelenkedni. Ugy +látszik, hogy ki volt adva neki az utasítás. Tegezett s valami ponyvában +hulladékpapirt hordatott velem hátra valami raktárba.—Ugy?—gondoltam +magamban.—Igy bántok ti velem? Majd megtanítlak én titeket. Szépen +belejöttem a könyvkötészetbe s amikor egyszer Rubin példálózgatni +kezdett, hogy talán már meg is lehetne kérlelni a kedves papát, hát azt +mondtam neki:—Hallja maga Rubin ur, én szeretem az iparomat. Ha magának +nem kellek, hát majd kitanít más.—De fiatal ur...—kezdi ő, s látom, +hogy szörnyen megdöbbent. Aztán egy kicsit gondolkozott, megkefélte a +kalapját s elment. Persze hogy apámhoz ment s beszámolt neki a +meglepetéssel. Délután a mama háromszor is elsétált a mühely ablaka +alatt s fölpislogott, másnap meg apám jött, s rám se nézve, valami +könyvekről tárgyalt Rubinnal. Elment s hirtelen megint visszajött és +másik aranyozást kivánt az egyik könyv sarkára. Ezen jól mulattam. Lesz +szegénynek otthon jó dolga. Majd ad neki a mama könyvkötészetet. Másnap, +már mint tegnapelőtt, ujra nálunk járt. Engem is félrehivott egy +pillanatra s szigorúan kérdezte, hogy: no, nem gondoltuk-e meg a dolgot? +Nem jobb lett volna-e tanulni?—Nem—mondtam neki +hidegen.—Hajlandóságom van az iparra.—Ugy?—kérdezte nagyon megnyult +ábrázattal s zavarba jött.—De hát édes fiam—kezdte ujra—én ebbe nem +egyeztem bele.—Odajött Rubin is.—Ifju ur—mondja—ifju ur, ne tessék +megszomorítani a papát.—Szeretem az iparomat—mondtam én.—Apám +kiabált. Ostobaság! Marhaság! Azt hiszed, hogy én ezt +eltüröm!—Egyszerre azonban szép kérésre fogta a dolgot.—Nézd, édes +fiam, megigértem anyádnak, hogy nélküled nem megyek haza. Ne hagyj engem +szégyenben. Gyere haza, édes fiam, aztán igyekezzél egy kicsit, légy jó +fiu... Gyere drágám... Végre is megsajnáltam az öreget, hát hazamentem +vele.</P> +<P>A korcsolyás bólintott.</P> +<P>—Jól tetted.</P> +<HR style="WIDTH: 40%"> +<H3><A name="27"></A>AZ ÖREGRENDÜ UR</H3> +<P>A szobalány azzal jött be, hogy egy öregrendü ur akar beszélni a +nagyságával. Öregrendü ur? Micsoda öregrendü ur?—Hát egy öregrendü +ur.—S a nagyságával akar beszélni?—Igen.—Micsoda öregrendü uraid +vannak neked?—Vannak, vannak...—Hát jöjjön az öregrendü ur.—Azzal én +bementem a másik szobába, hogy ne legyek terhére az öregrendü urnak s +állítólag újságot olvastam, voltaképpen azonban kifigyeltem, hogy mit +beszél az öregrendü ur, aki mintha különösebben érdekelt volna, mint +valami más ember. Talán azért, mert a cseléd se azt nem mondta, hogy: +<i>öreg</i>, se azt, hogy <i>időses</i> vagy vén, hanem egyszerüen megtette egy +rend tagjává. Az öregrendüek... Istenem, vájjon leszek-e én +öregrendü?...</P> +<P>Az ember beszélni kezdett künn.</P> +<P>—Klatz vagyok, nagyságos asszony.</P> +<P>—Glatz?</P> +<P>—Nem, Klatz, K-val. A Guravecz és Társa czég beltagja, ahol tegnap meg +tetszett fordulni. Gyerekholmit tetszett vásárolni, ingecskéket, +harisnyát s czipőt is. A czipővel különösen el tetszett véteni az +adreszt. Mert mi, kezeit csókolom, csak nagyon mellesleg foglalkozunk +czipővel. Czipő és kesztyü, az nálunk éppen csak hogy van, de nem +jófajta. Tartjuk, mert a publikum, különösen a hölgyek, szeret egy +boltban mindent megvenni. Leülni a pult elé, aztán odaparancsolni az +egész listát, amit felirt magának otthon. Hát van nekünk, hanem nem +fektetünk sulyt reá. Tetszik tudni, ahhoz egy külön ember kellene. Külön +osztály s ember, aki vásárolni tud bele. Nálunk azonban csak a Guravecz +ügyetlenkedik, mert ezt ő sem érti.</P> +<P>Künn nevetett az asszony.</P> +<P>—Hát irják ki az ajtóra, hogy czipőt vásárolni menjen másfelé a +publikum.</P> +<P>Kicsi szünet után, ami alatt—azt hiszem—nagyot bólintott az öregrendü +úr, válaszolt a férfi.</P> +<P>—Hát igen. Az kellene. Az volna a tisztesség. Mert nálunk, kérem, +haszontalan kis gyerekczipőt legalább is három hatossal fizet tul a +nagysága. Nincs raktár, nincs befektetés, tehát nincs reális alapja az +üzletnek. Magunk se a gyárból vásárolunk, tehát mindenki előnyben van +felettünk, aki a gyárba megy beszerezni a készletét. Mi előttünk már a +gyár is, meg a nagykereskedő is nyert az árun. Tehát ketten. A másik +boltost pedig csak a gyár előzi meg a nyereségben. Ért engem a nagysága? +Ért? Mert az asszonyoknak ugy általában—tessék megbocsájtani—csak jár +a szájuk, hogy ilyen olcsón vásároltak, meg olyan olcsón vásároltak, +voltaképen azonban az asszonyokat legkönnyebben csapja be az, akinek az +a kenyere. Teszem fel Guravecz...</P> +<P>—Ön talán most különválik tőle és másik boltot nyit?</P> +<P>Csend, aztán egy kicsit sértődötten felel az ember.</P> +<P>—Nem, nagysága. Nem arra indultam meg, hogy kuncsaftot hajszoljak, +hanem csak ugy, a kedvemből.—S aztán mintha valami kis gőg lett volna a +beszédében, bár egyszerűen, csendesen, öregrendüen beszélt.—A +kedvemből. Mert hát a nagysága a három pár cipőcskénél egy forinttal +károsodott. Tudniillik, ahogy én hallom, hogy Guravecz azt mondja, hogy +kettő husz, már minthogy: két forint és husz krajczár, hát előveszem a +megrendelési könyvet s konstatálom, hogy ez a gazember lehúzza az +embereknek a bőrét. Tessék elhinni, hogy tegnap is kiköptem a boltajtó +küszöbén, mielőtt bementem volna levelezni. Mert én végzem a levelezést. +Ebben is szép disznóságokat kell hogy leírjak. Guravecz mindig csőddel +fenyegeti a gyárakat, hogy aztán futhatnak a pénzük után s cigánykodik s +én meg irom a leveleket ebben az irányban, nagysága. Hát mit csináljak? +Guravecz tudniillik az üzlet lelke, hanem rossz lelke, kérem. Micsoda +hitvány ember!... Ha arról a vevőknek fogalmuk volna, hát nem botlanának +be mihozzánk. Annál kevésbbé, mert mindjárt a harmadik házban igen +szolid üzlet van. De micsoda tisztességes üzlet!... Lankaszter és Bogyó. +Két nagyszerű zsidó, kérem. Finom üzleti emberek. Azok, kérem, +számitással dolgoznak s ha nekem kell, mint a hogy most kell például, +mert nagyon kifogytam belőle, egy tucat hálóing, hát odamegyek. Azt már +csak nem teszem, hogy Guravecz kezeire adjam magam. Nem ismer az se +istent, se embert, se kompanistát, Olyan ember az kérem...</P> +<P>Az asszony türelmetlen lett, félbeszakította.</P> +<P>—Tehát ön visszahozta a forintot, a mivel becsaptak.</P> +<P>Az öregrendü ember elképedve bámult reá.</P> +<P>—Dehogy, kérem. Hogy tehessem én azt? Én nem igen szólhatok bele +semmibe. Csak emésztem magam, de ugy emésztem magam, hogy némely este +betege vagyok a boltnak. Tántorogva megyek haza, mintha részeg volnék. +Mert igy nagyon utálatos ám az üzlet. Az igaz, hogy ugy se szép, a hogy +én csináltam a magamét, a mig egyedül voltam... Mert hát én lelket adtam +bele az üzletbe. A tisztesség alapján állottam s a ki csak egy kicsit +ugy nézett ki, hát annak volt hitele nálam. S kiszámítottam, hogy ennyi +kell az életre, ennyi kell arra, hogy félretegye az ember—s aztán +azonfelül egy krajczárt se vettem el. Aztán tönkrementem. Nem a +tisztesség miatt, kérem, hanem inkább a hitelért, mert a tisztesség jó +az üzletben. Tessék elhinni, hogy semmi sem fizeti ki jobban magát. Ezt +dudálom ennek a szerencsétlennek is... Mert szerencsétlen, kérem. Hiszen +ha az ilyen embereket se akasztják fel, hát akkor mire való az +akasztófa?... Ez az ember tudniilik arra való szimattal dolgozik, hogy +micsoda-forma vevő jön be a boltba. Hogy kitől mit lehet kicsalni. Olyan +szimatja van, mint a kutyának. A hogy a vevő bejön, már mint az +asszonykuncsaft s a segédek meg az inasok kiabálnak hogy: kezeit +csókolom, kezeit csókolom, ő már nézi, hogy mit ér az illető. Megolvassa +a pénzt a zsebekben—engedelmet kérek—a szoknyán keresztül. S egy és +ugyanazon szövetet nála ötféle áron is meg lehet kapni. Ez pedig +gyalázat, kérem mert... Elég az ahhoz kérem, hogy gyalázat s én igen +nagyon pirulva végzem a levelezést ebben a boltban, a mi az enyém is és +a miben az én nevemben is folyik ez a—engedelmet +kérek—rongykereskedés.</P> +<P>Hallottam, hogy fölállott. Recsegett a czipője is, meg a padló is lába +alatt.</P> +<P>—Sőt, kérem—mondta s a szaván hallottam, hogy mosolyog—én +érvényesítem is az elveimet az üzletben, csak hogy hát, kérem, módjával. +Mert ugy áll a dolog, hogy tönkrementem s az apósom adta a pénzt, a +mivel itt társ lettem. Ujra adta s azt mondta, hogy jó lesz mellém +valami üzleti szellemet keresni, mert hogy én nem vagyok arra való +ember, hogy megállják a magam lábán. Hát azért állok én most ennek a +Guravecznek a lábán, ő az üzleti szellem. Azonban nekem kiabálni mégse +szabad, mert tönkrement ember vagyok s most már a második hozomány van +befektetve az üzletbe s nekem nézni kell, hogy hogy gyümölcsözik. Mert +jól megy nekünk. Hanem a tisztelt férjét becsülöm, mert mindig +tisztességesen ir az újságba. Ha nincs odairva a neve, akkor is +megismerem. Kérem, ezt ne tessék ugy venni, mintha hizelegni akarnék, +hanem igy van, hát igy van s a mikor be tetszett diktálni, hogy hova +küldje a pakkot a Guravecz, hát mindjárt megütötte a fülemet a név. +Ejnye, hogy a fene egye meg ezt a bitangot, már mint a Guraveczet, +gondoltam magamban, hát ilyen becsapás már még sincs rendjén s hát +gondoltam, hogy feljövök.</P> +<P>—És aztán mit érek vele?</P> +<P>—Nem sokat, kérem, mert ha Guravecz bevesz valami pénzt, hát abból már +vissza nem lehet kapni semmit. Igen hitvány ember. Nála el van temetve a +pénz. S ezzel szemben hiábavaló az én minden mesterkedésem. Mert, kérem, +megesett az, hogy a belső irodában leveleztem s ő üzletfelekkel jött be +s hazudott nekik s én mindig intettem a háta mögött az illetőknek, hogy: +nem igaz, nem igaz—és azért mégis ugy csinálta meg az üzletet, a hogy ő +akarta. Mert rám nem is néztek. Számba se vettek. Ő ott táncolt, +keringett és mindenféléket összehandabandázott s én hiába pusmogtam, +hogy: hazudik, hazudik, azért csak neki volt igaza. S én, kérem, +kénytelen vagyok ennek a hitvány embernek a svindlijéből élni. S hogy +keres, kérem! Gyönyörűen. Soha még olyan bőviben nem voltam a pénznek, +mint a mióta ez a gazember forgatja a kis tőkémet. Hanem hát, kérem, +mégis utálatos igy élni. Én, kérem, elhatároztam, hogy kinyilatkoztatom, +hogy én nem vagyok részes az üzletben. Csak zsebrevágom a pénzt; hanem +én egész másképpen csinálnám. Egy ár. Mindenkinek egy ár. Az a bizonyos +ár, amiben én tönkrementem. Mert én azt gondolnám, nagyságos asszony...</P> +<P>—No mit?</P> +<P>—Azt gondolnám, hogy talán tetszenék mégis bejönni holnap a boltba s +megmondani, hogy a czipőcskékre ráfizettem egy forintot, a három párra s +az egyebekre is vagy három forintot. A mire én—kérem—nem vagyok tanu. +Azt én nem tehetem, én mint társ. Hanem a nagysága kérje vissza a +pénzét. Nekem nagyon kellemetlen az, hogy lefeküdjem azzal a tudattal, +hogy a nagyságától is annyit loptunk, meg mástól is, hogy lopunk, +csalunk, s ahogy szombatonkint pénzt ad ki nekem Guravecz a pénztárból, +hát mindig eszembe jut az egész heti bün. S azt érzem, mintha +összevernének, ahogy megyek haza s feleségem azt kérdi:—mi bajod? Pedig +hát semmi egyéb bajom nincs, csak ez a pénz.—Hát talán tetszenék mégis +holnap benézni hozzánk s esetleg visszaad Guravecz valamit. Tessék +mondani, hogy illetékes forrásból tudja, hogy az áru sokkal olcsóbban +kapható és hogy be van csapva...</P> +<P>A vendég felállott. Ugy látszott, hogy megy. Az asszony pedig naiv +kiváncsisággal kérdezte tőle:</P> +<P>—De hát micsoda boltos ön? Ide jön denunciálni a saját üzletét...</P> +<P>—Én kérem, én...</P> +<P>—Ön hát.</P> +<P>—Én ur vagyok, kérem. Nem boltos. Engem megöl a piszok. Tessék elhinni.</P> +<HR style="WIDTH: 40%"> +<H3><A name="28"></A>A TISZTESSÉGES EMBEREK</H3> +<P>Valami különöset gondoltam,—mondta egy fiatal ember a másiknak s +mosolygott. Olyan formán azonban, hogy elgondolkozott a mellett s +látszott a szemein, hogy nem mulatságos az, amit különösnek mondott. +Éppen csak vértezte magát a mosolygással az ellen, hogy a másik esetleg +kineveti. Gyere, neked mondom el először.—Elhuzódtak. A ki még a +teremben volt, nem igen figyelt rájuk. Kártyáztak egy asztal körül, +amire a tömegen át csak fölágaskodva lehetett belátni, nagy pénzben; a +fal mellett a széles bőrdiványokra némelyek a lábaikat is fölrakták és +halkan beszélgettek; másfelé indulatos szóváltás hallszott; egy asztal +fölé két emberfej borult, mintha rövidlátók lettek volna, bámulták a +sakktáblát; mellettük fakó képü, kiéhezett formájú ember egy +virzsiniavéget rágva, révedezve, nem igen nagy figyelemmel nézte a +játékot; a terem közepén pedig billiárdgolyók kocogtak s a szörnyü +füstből kiválva, meg ujra elveszve benne, emberek kerülgették az +asztalt. A két fiatal ember behuzódott egy sarokba s az, a ki valami +különöset gondolt, beszélni kezdett.</P> +<P>—Hogy ez a népség itt nagyon is vegyes, azt magad is látod. Nem +gondolkozom valami bolond arisztokratikusan, hanem rosszul érzem magamat +ebben a társaságban. A hogy igy körülnézek, nemcsak hogy egyikhez se köt +semmi, hanem mindenkitől elriaszt valami. Vagy én ismerek valami fekélyt +rajtuk, vagy mások beszélnek efféléről. És olyan mosolyogva, annyira +tréfába véve a fogyatkozásokat, a mi jellemző a morális felfogásra, ami +ebben a büdösségben dühöng. Ebben a lokalitásban derülten tárgyalják le +például azt, hogy valaki közülünk lopott. Kezet fognak az illetővel s +mig magukban mosolyogva mondják, hogy: tolvaj, tolvaj,—leülnek vele +szemben az asztal mellé kártyázni. Van itt iró például, a kinek soha egy +eredeti gondolata nem volt—innen is, onnan is elcsen valamit—s +megbénult alak. Rettenetes az, hogy a bohémben nincs becsület. Ugy +általában tudniillik... Én istenem, az, hogy az ember küzd a mindennapi +kenyérért, nem ok még arra, hogy hátat fordítson a tisztességnek. +Rosszul érzem magam itt. Nincs bennem semmi abból a czinizmusból, a hogy +itt felfogják az igazmondást, meg egyéb kellemetlenséget, a mivel az +embernek meggyülik néha a baja. Az lenne a természetes, ha be se tenném +ide a lábamat. Azonban társaság nélkül se tudok élni. Valakire, akárkire +szüksége van az embernek, hogy szót váltson vele. Egyedül, nagyon is +egyedül vagyok. A multkoriban például megesett velem az, hogy ültem a +korcsmában ebéd után és sehogy se tudtam fölkelni az asztal mellől. Mit +csináljak, hova menjek, ha bezárul mögöttem a vendéglő ajtaja? +Idegenkedtem attól, hogy az utczára menjek s aztán körülbámuljak, hogy +merre is induljak meg hát. Nem vár senki. Hát elkezdtem diskurálni egy +uri emberrel, a kire máskülönben nem tudok undorodás nélkül nézni. +Rávitt a szükség. A társaság után érzett vágyakozás. Ez az +ember,—mondják—mi előtt megnősült, az anyósának volt a szeretője. A +házasság csak arra való volt, hogy az öreg asszony mindig maga mellett +tudja a legényt. Társaság nélkül tehát nem lehet megélni. Azonban mi áll +utjában annak, hogy az ember egy, az igényeinek megfelelő társaságot +hozzon össze? A tisztességes emberekét... Ez az, amire gondoltam...</P> +<P>A másik ember mosolygott.</P> +<P>—Nagy arroganczia.</P> +<P>A fiatal ember megütközve nézett reá.</P> +<P>—Miért? Hát például te nem szivesebben jönnél el hetenkint +egyszer-kétszer ilyen társaságba, mint ide, a sokadalomba? Kevesen +lennénk. Szigoruan összeválogatott kis csoport, amiben azonban egy se +akadna kivetni való. Mégis csak jó az, ha az ember tudja, hogy kivel ül +egy asztal mellett. Annyi ember között mindenféle akad, de a mi kis +társaságunkban csak becsületes emberek volnának. Egy kis sziget volnánk +az óczeánban. S megközelíthetetlenek. Szegények, de korrektek, +fanatikusan tisztességesek... Ha egy kéz átnyulna az asztalon a boros +palackért, tudnám, hogy tiszta...</P> +<P>A másik kedvetlenül dunnyogott.</P> +<P>—Jó, jó...</P> +<P>—Nem tetszik neked a gondolat?</P> +<P>—Nem.</P> +<P>—Miért? Pedig—lásd—azt hittem, hogy ha valaki, hát te lelkesedni +fogsz érte. Egy kis titkos,—semmiféle hivatalos jelleget nem fitogtató, +barátságos liga, asztaltársaság, valami kis korcsma külön szobájában... +Nem volna kellemes? Egy kis felüdülés, megkönnyebbülés az után, a hogy +meghentereg az ember a közönséges életben, mindenféle piszokban, a miben +elvégre meg kellene fordulni ezután is, mivel hogy a mi szegény kis +kompániánkban nem volnának se kiadók, se megrendelők, se pöfögő +meczenások. Ha ezeket bebocsátanók, egyszerre vége lenne az egésznek. +Megváltoznék a karaktere...</P> +<P>—Hát aztán hol a biztositék arra a nagy tisztességre, a mit vársz a +szemelgetésből s a mi egyébként egy kicsit unalmas is lehet.</P> +<P>—De megnyugtató.</P> +<P>—Honnan tudod, hogy csupa olyan becsületes ember kerülne össze, a kinek +alkalma is volt már arra, hogy válogasson a becsület és a becstelenség +között. A kit nemcsak a félelem tartott meg ez ideig a becsület utján. +Mert hát, én istenem, az ember egyáltalában csak azért nem lop, mert +azt, a mit ellopni érdemes, vigyázza a rendőr, vigyázza a gazda, a +szomszéd, az egész érdekközösség. S a ki nem lop, az csak igen kis +részben becsületes ember, nagyjában csak gyáva, hát hogyan válogatod ki +az óvatosak közül a becsületeseket?</P> +<P>—Az érzésemmel, az ösztönömmel, meg a tieddel, a mindnyájunkéval. +Annak, a ki csak gyáva, hiányzik a szeméből a nézésnek az a bátorsága, a +mi benne van például a te szemeidben. Az ilyen szembe belenézni jólesik, +eltelik az ember bizalommal. S tiz ilyen megbizható szempár egy asztal +körül, hogy az ember senkire se gyanakszik...</P> +<P>—Az órádat félted?</P> +<P>—Nem, magamat. Tiszta akarok lenni, s bemocskol, magamtól elidegenít az +érintkezés is az olyan elemmel, ami nem kedvemre való. Semmim sincs, nem +vagyok genie, a talentumom se valami tulságos, hát legalább azt az +értéket akarom nagyra nevelni magamban, hogy becsületesen éltem +becsületes emberek között. Ilyenformán aztán el tudom képzelni azt, hogy +az ember mosolyogva hal meg.</P> +<P>—Csak azért?</P> +<P>—Az élet is más. Derüsebb.</P> +<P>—S hol a próba? Végre is, ha az aranynak ki kell állani a próbát, a te +embereidet is alá kellene vetni valami kisértésnek. A bizalomnak anélkül +semmi alapja nincs. A szem, ahogy mondod? Hátha hályog borul a szememre, +már nem vagyok neked elég becsületes ember? Ámbár...</P> +<P>A fiatal ember körülnézett, gondolkozott s kissé kedvetlenül felelt:</P> +<P>—Gondolkoztam a próbán is. Nem is próbán, mert hiszen én bizonyos +lennék a dolgomban. Hanem tegyük föl, hogy van egy sorsjegyem s én lenn +vagyok Lovranában, vagy másutt, hiszen ez mindegy, s a kezembe akad egy +ujság s olvasom, hogy nyertem negyvenezer forintot. Nem jöhetek haza. +Beadósodtam a hotelben, innen várom a pénzt. De hát most már van +magamnak is, csak éppen egy megbizható emberre van szükségem, akinek +elküldjem a sorsjegyet s aki kezeimhez juttatja a pénzt. Hát ugyan kinek +küldeném itt, mondd? Kire bizhatnám rá ugy, hogy én odalenn ne remegjek +a pénzemért? Éppen csak hogy megértsd azt, hogy mi az, amire én +gondoltam, azért hozom fel ezt a példát. Ha tudniillik megcsinálnám az +én társaságomat, annak küldenem el benne a sorsjegyemet, akinek éppen +eszembe jutna a neve. Akármelyiknek. S aztán a jobb fülemről ráfordulnék +a bal fülemre s boldog nyugalomban horkolnék tovább. Például neked +küldenem, ámbár te itt vagy társaság nélkül is...</P> +<P>A másik ember elgondolkozva nézett reá s lassan, vontatottan kérdezte:</P> +<P>—Nekem?</P> +<P>—Neked.</P> +<P>Hallgattak s végre is az, akinek a czimére majd elindul a sorsjegy, egy +kis, ő maga előtt is nevetséges szorongással, aggodalmasan egyezett bele +a dologba.</P> +<P>—Hát jó, hanem ne a házbérnegyed idején. Ilyenkor semmiféle jótállást +nem vállalhatok. Ha az embert nagyon szorongatják, elkölcsönöz a +negyvenezerből pár száz forintot. Nem gondolod?</P> +<HR style="WIDTH: 40%"> +<H3><A name="29"></A>AZ UTOLSÓ ÓRÁBAN</H3> +<P>Kényelmes uri lakásban, utolsó óráit élte egy asszony. Besüppedt az +arca, szemei alatt rozsdás foltok ültek a csontokon. Tegnap talán még +láz, ma azonban már inkább szederjes, zöldes, fakó foltok. Az ágy +lábánál egy kékruhás ápoló-nővér összegubbaszkodva imádkozott, s ha jött +az orvos, fölnézett rá, mintha kérdezné: mehetek? Az azonban észre se +vette. Szórakozottan járt ki és be s valószinűleg hireket vitt ki +valakinek. A férjnek. A férj egy Kafter nevezetü vállalkozó volt. Kis, +őszes, igénytelen ember, aki éppen csak ennek az ügynek az elintézésére +szaladt haza valahonnan messziről, s mintha türelmetlenkedne. Végre is +van az embernek egyéb dolga is. Töméntelen üzlet, amit mind le kell +bonyolítani. Egy csomó asszony volt még a szobában. Egy egészen fiatal, +aki finom csipkekendőbe könnyezett és sokszor emlegette a kedves nénit. +A férj ilyenkor idegesen nézett oda. Aztán volt ott egy öreg asszony, +akinek az arcán azonban müvészileg el voltak kenve a ránczok s akinek +pompás kalapja alól éppen csak egy kicsit szürkébe játszó haj +kunkorodott elő. Egy másik asszony valami szegény rokon volt. Régimódi +vikler volt a vállán s minden különösebb érdeklődés nélkül bámult maga +elé. Őt is a kötelesség hozta ide és sürün nézte az órát, hogy mikor +szabadul már. Volt ott még egy kis kövérkés nőcske is. Az a férjet +szerette volna foglalkoztatni, s minduntalan mondott neki valamit és +mindig igy: kedves Kafter. Ezen diskréten mosolygott az öreg hölgy. +Egyszer aztán kijött az ápoló-testvér s minden oldalra meghajtva magát, +átment a szobán. Nyomában az orvos jött s csendet intve a hölgyeknek, +suttogva beszélt:</P> +<P>—A nagyságos asszonyon már nem segít a tudomány, de talán megkönnyíti +utolsó perczeit az, ha maga körül látja azokat, akiket szeret. Tessék +bemenni, de minél kevesebbet beszélni. Ha azonban ő mondana valamit, hát +jól jegyezzék meg maguknak. Ez fontos néha. Hát ne fárasszák hiába.</P> +<P>A hölgyek egyenkint bevonultak, legutolsónak a szegény rokon maradt a +sorban. Szőcsné. Kafterné is csak igy hivta. Bágyadtan nézett végig +rajtuk, amikor letelepedtek az ágy mellé, egyszerre azonban mintha +érdekelni kezdte volna valami. Előbb csak bizonytalanul révedezett a +pillantása az öreg asszony feje fölött, de aztán csillogva pihent meg a +kalapon. Sokáig nézte s mormogott is valamit, amit azonban nem lehetett +megérteni. Az asszony feléje hajolt s édeskés figyelemmel kérdezte:</P> +<P>—Mit mondasz, kedvesem...</P> +<P>A haldokló a kalapra bámult s elragadtatás és irigység telepedett ki az +arcára.</P> +<P>—Gyönyörű—rebegte.—Egy kicsit igen is dus...</P> +<P>Ezt egészen tisztán meg lehetett érteni. Szőcsné is odahajolt s aztán a +kalapra pillantva, valami, cselédhez illendő alázattal igyekezett +kedvében járni a haldoklónak, amikor igazat adott +neki.—Csakugyan,—mondta—hanem a nagyságának ilyen kell. Ami sokat +takar és egy csöpp árnyékot vet az arczra is.</P> +<P>—A másik asszony átbámult az ágy kék selyem paplana fölött s előbb +meghökkent a váratlan támadásra, de aztán elnézett a Szőcsné feje +fölött. Összeszorította a fogait s egy hangot se felelt. Közöttük a +beteg azonban föltámaszkodott a fél karjára s kérdőleg nézett mind a két +asszonyra. Szőcsnének még mintha intett volna is, hogy csak előre. +Uszította, mint a harapós kutyát, s megerőltetve a szemeit és az agyát, +leste, hogy hogyan fog elsápadni a kenőcs alatt is a hiu vén asszony. +Szőcsné azonban mintha egyebet gondolt volna. Ugy látszik, hogy nem volt +eléggé tele epével, éppen csak a szegénység mérge ágaskodott benne a +módosabb ellen. A haldokló asszony arczán látható volt a bosszuság, +amikor lassan Szőcsné felé fordította a pillantását s látta, hogy az +körülbámul a szobában s aztán, mintha elszégyelte volna magát, a +paplanra süti le a szemeit. Elhaló hangon éppen csak annyit sóhajtott +oda a szép kalap alatt némán figyelő asszonynak:</P> +<P>—Bizony, téged is csunyán megtépett az idő, édesem... S hirtelen +Szőcsnéhez fordult, és ha nem lett volna végképpen fogytán az ereje, +talán a hajába markol. Annyira dühbe hozta az, hogy most a jó +barátnőjének nem mondogatott oda ő helyette. Utoljára. Mert arra, hogy +bizalmasan csevegve marják egymást, már többé nem lesz alkalom. Bágyadt, +le-lecsukódó szemei mélyéről káröröm villant elő, még suttogott, maradék +erejét nagyon kimélve szólott:</P> +<P>—Szőcsné, hajolj ide. Közelebb, hogy halljad. Megemlékeztem rólad a +végrendeletemben.</P> +<P>Az asszony arcát ellepte az öröm. A másik ebben gyönyörködni látszott, s +mintha magában mulatva fürkészte volna a nagyszerű hatást. A harmadik +asszony, a szép kalap alatt, nem figyelt oda. Nem érdekelte a +végrendelet. Azon mérgelődött még mindig, hogy ez a rongyos asszony, a +cselédforma, bántani merte. Szőcsné titkolni igyekezett kitörő örömét s +meghatottan rebegte:</P> +<P>—Te mindig jó voltál, Teréz.—S annyit legalább megengedett magának, +hogy a betegtől elfordulva, diadalmasan nézzen végig a többin. Talán +gazdagabb lesz, mint akármelyik. Valamelyik emeletes házra gondolt. Volt +ilyen a haldoklónak több is. Egyet neki hagyott. Vége a nyomoruságnak, a +pletykahordásnak, kegyelembarátságnak. A haldokló azonban most már +eltorzult arccal, vigyorogva suttogott neki tovább:</P> +<P>—Neked hagytam a szürke nagykendőmet. Azt neked ki kell szolgáltatni a +hagyatékból...</P> +<P>Szőcsné rámeresztette a szemeit, s most már nem türtőztetve magát, +dühben remegve beszélt bele a haldoklónak még vigyorgóbbá vált arczába:</P> +<P>—Ó, te hitvány személy, te... Hát ezért használtál ki ugy, mintha a +belső cseléded lettem volna... Ez a jutalom... Ó, te hitvány...</P> +<P>Most a jóbarátnőn volt a sor, hogy közbelépjen:</P> +<P>—Ne izgassa a beteget.</P> +<P>A haldokló asszony ujra felkönyökölt a párnára, s gyönyörködött a +gyilkos villantásokban, amik a szép kalap alól átjárják a most már némán +összegubbaszkodott, reménykedésében porig alázott, mozdulatlan fakóarczu +asszonyt. Megelégedett pilantása mintha azt mondta volna, hogy: no ez is +megkapta a magáét. Valami azonban egyszerre figyelmeztette arra, hogy mi +vár reá. Az ápolóné bejött s az ágyhoz csoszogva, ünnepélyes ábrázattal +szólott:</P> +<P>—A tisztelendő ur itt van.</P> +<P>Az asszony ijedten hebegett:</P> +<P>—Még nem. Még nem.—S valamicskét emeltebb hangon szólott rá a még +mindig az ágy mellett gubbasztó ócska viklerre:—Szőcsné, adj másik +kabátot reám. A fodr...—Iszonyu, görcsös köhögés jött rá s a közben +intett egy elalvó pillantással az ágy mellett a székre, hogy: ott van. +Szőcsné mint egy masina, lélek nélkül, tisztán csak a megszokás igája +alatt, segített neki. Lehuzta róla a gyürött hálókabátot, még egy +szánakozó pillantást is vetett az összehorpadt, nyomorult testre, s +ráadta a friss kabátot. Azalatt az asszony még körülnézett a szobában, s +a fiatal leányra tapadt a pillantása. A hang után találta meg. Az +tudniillik az ágy feje mögé húzódva, még mindig csendesen sirdogált és +panaszosan suttogott: édes néni... Az édes néni hirtelen végzett vele. +Még a kezét is fölemelte, s feltartott, átlátszó mutatóujját meglóbázva +a levegőben, ugy vigyorgott reá, mint az imént Szőcsnére.</P> +<P>—Te se kapsz semmit. Te szeretsz... szer... a nélkül is. Azt mondtad...</P> +<P>A leány oda se hallgatott, csak arcát a tenyereibe temetve zokogott. Az +asszony felült az ágyban, egy pillanatig meglepetten bámult reá. +Hirtelen elfordult azonban, mert az ágy lábánál megsuhogott egy ruha. +Azt hitte, hogy a pap, s rémülten nézett oda. Amint azonban meglátta a +kis kövérkés, rózsaszin arczbőrü, élettel teli asszonykát, hirtelen +megváltozott az arczkifejezése. Boszusággal nézett rá, s mint aki még +tartogat valamit, de már siet, türelmetlenül szólott arrafelé, ahol az +asszonyka ült:</P> +<P>—Te meg az uramat nem kapod meg.—Pihent, erőt gyüjtött, hogy +kimagyarázza magát. Levegőért kapkodott. Szőcsné megtámasztotta a +tenyerével a hátát, s aztán tovább folytatta:—A végrendelet olyan, hogy +nem kaphatod meg. Csak addig az övé a vagyonom, amig meg nem +házasodik.—Majdnem megfulladt, s most már alig lehetett érteni a +szavát.—Értetted?... Pénz nélkül tönkre ... megy ...—Még egyszer +körülnézett az egész társaságon, s elhaló, de diadalmas hangon +szólt:—Hogy tetszik? Menjetek... Szőcsné indulj... Emlegessetek meg... +nem voltam ostoba... Indulj... Csak beteg, de nem ostoba... Menj...</P> +<P>S hátraesett a párnára.</P> +<HR style="WIDTH: 40%"> +<H3><A name="30"></A>KÉT BOLTOS</H3> +<P>Egy vidéki városban volt a többek között két bolt. Az egyik modern. Nagy +tükörablakok mögött két kirakata is volt, mind a kettőben egy-egy +teljesen felöltözött, mozdulatlan urhölgygyel, a kik a tüll, selyem, +csipke, vászon rengeteg tömegét taposták. Benn csinos urak szolgálták ki +a hölgyeket, egy szintén elegáns, de rut embernek a vezérlete alatt. Ez +az ur apró szemü, a közepesnél valamivel alacsonyabb termetü, nagyon +szőke, majdnem kenderszinü, ritkás bajuszu, kiálló pofacsontu, nagyfogu +ember volt. A tulajdonos. Hevessy Valér a neve. Sokat adott a +nemességére s valami kis leereszkedés is volt a modorában, a mikor +elszedte az asszonyságoktól a pénzt, s kielégíthetetlen, brutális +éhséget fejeztek ki a szemei és a széles szája, a miből kissé mindig +elővillogtak a nagy, lapos fogak. A bolt mintha nem lett volna valami +igen nagyon szolid. Kicsi volt a két nagy ablakhoz mérve s mögötte a +raktárban sok volt az üres polcz. Egyszer hirtelenében küldött át a +másik boltba pár vég vászonért. Csak kölcsönbe, mert—a mint +izente—délután már megérkezik a vasutról az ő rendelménye is. Ebből pör +lett. A másik bolt indította, mert sohse kapta vissza a vásznát,—s el +is vesztette, mert nem volt tanu arra, hogy csakugyan átvittek egyik +boltból a másikba vásznat.—Hevessy ur azonban nagylelkünek bizonyult a +másik pör folyamán, a mit tudniillik ő indított a másik boltos ellen +becsületsértés miatt. Nem kivánta a megbüntetését s ez bizonyos +megilletődést eredményezett, hogy: lám, ni, csakugyan van benne egy kis +tisztesség. Ugy áll tudniillik a dolog, hogy akkor már ugy nagyjában +tisztában volt a város azzal, hogy Hevessy ur nem tulságosan becsületes +ember. Kimondani azonban nem merte ezt senki. Előzékeny volt, szerény, +kalapot emelt mindenkinek, választékosan öltözködött, beszélt, +mosolygott, hát nehéz egy ilyen tökéletes embert olyan váddal illetni, a +mit bizonyítani nem tud az ember. Akkoriban különben eladó volt a szép +bolt. Hevessy ur azt mondta, hogy megelégelte a kis várost s miután a +szomszéd boltost tönkretette, tuladott az üzleten és elhurczolkodott. +Mondták, hogy talán Pestre.</P> +<P>A másik boltos is utána jött néhány év mulva. Az egészen másforma ember +volt. Kis, fakóképü, beteges formáju, köhögős. A boltja, mig volt neki, +szük, alacsony, hosszu folyosó volt, a minek a belső részében nappal is +állandóan égtek a gázlángok. A boltos vásárokra járó gyolcsos volt +fiatalabb korában, egy kicsit korlátolt ember, de alapos kereskedő a +maga kis körében. Hamar betelt azonban a kocsizással, a mi megviselte a +ládák tetején utazó embert, s mert abban a városban tetszett neki a +piacz, megtelepedett. Egy kicsit kiterjesztette az üzletét. De nem +nagyon. Kész toalettekről nála szó sem volt. S boldogult, mig meg nem +nyilt vele szemben a szép bolt, s el nem hódította a vevőit. Még a +falusiakat is. A pangás, a szép bolt elleni küzdelem egyszerre letörte. +Ez már sok volt neki az üzletből. Arról az ideig nem is álmodott, hogy +eféle küzdelmekben legyen része a boltosnak. Hiányzott a gyakorlatából a +verseny, s a mint megjelent, leverte a lábáról. Néhány évig még +tengődött a boltban, pislogó, vizes szemekkel nem látta a lassu +elmulást, s egyszerre aztán egy hét alatt kiárulta a holmit s egy +horpadt kézitáskával a kezében feljött ő is Pestre. Ez a város +tudniillik olyan város, hogy mindenkinek jut benne egy harapás kenyér. +Odalenn a vidéken legalább ez a hire.</P> +<P>Idefent megint összeakadt Hevessy urral. Egyszer futólag találkoztak az +utczán, s a kis fakó boltos, a kinek különben Maricsek János volt a +neve, babonás félelemmel tért ki előle.—Akkor már vége,—gondolta +magában,—akkor én már nem jutok álláshoz, ha te is ebben a városban +vagy. Te keresztülhuzod az én kis számadásomat.—S a hogy gyámoltalanul +visszanézett, látta, hogy egy pillanatra megfordul a másik ember is és +csunyán vigyorog. Otthon mondta is az asszonynak, hogy találkozott +Hevessyvel s hogy annak, ugy látszik, jól megy a sora. Hosszu kabát volt +rajta, meg czilinder a fején, a kezében ezüstfejü bot... Az asszony +korán megsavanyodott, örökké nyögdécselő szegény kis teremtés volt, a +kinek azonban egyszerre vad reménység, bizalom villant meg a szemeiben, +a mikor erről az emberről beszéltek.</P> +<P>—Majd megalázkodnak a hivalkodók. Ne félj te semmit. Majd +megalázkodnak...</P> +<P>Az embernek forgott valami a fejében, de mintha félt volna kimondani, +előbb egy kicsit elment az asszony mellől s messziről vizsgálta az +arczát.</P> +<P>—Nem fogsz megharagudni nagyon, ha mondok valamit?—kérdezte.</P> +<P>Az asszony vállat vont.</P> +<P>—Nem.</P> +<P>—Meg kellene békülni vele. Javamra lehetne. Fölkeresném, elmondanám +neki, hogy most már konkurrencziáról szó sincs, letört ember vagyok. +Talán szerezhetne valami kis kondicziót.</P> +<P>Az asszony fölállt s lázfoltok gyultak ki a szemei alatt. Rekedten +hörgött a hangja, a mint fuldokolva kitört a melléből a rettenetes +méltatlankodás.</P> +<P>—Ő! Neked! Előbb engem temess el. Te akarsz vele békülni, te, a ki +tudod, hogy gazember. Erről ne beszélj.</P> +<P>—De édes lelkem...</P> +<P>—Te akarsz kezet szorítani azzal a bitanggal. Te, a ki soha se csaltál +meg senkit s a kit ő tönkretett. Dehogy. Várd meg, a mig megalázkodik, s +akkor rugd fel. Hát nincs a férfiban egy csepp becsület se? Még a +becsületesben sincs?</P> +<P>—Elfogy a pár forintunk, fiam, s aztán mit csinálunk? Valahova csak be +kell hogy jussak.</P> +<P>Az asszony már nem beszélt többet, csak erősen lihegett és a szemei +szikráztak. A kis, együgyü ember vállai közé huzta a fejét s elment a +dolga után. A dolga az volt, hogy kávéházakba járt, mindenféle ügynökkel +tárgyalt s előlegeket adott nekik. Azok azután másnapra, vagy a jövő +hétre igértek neki valami biztosat s összemosolyogtak, a mikor ujra meg +ujra jött a kis, ügyefogyott vidéki s bocsánatot kérve még a széktől is, +a mit meglökött, kérdezni iparkodott, hogy vajjon nincs-e valami ujság. +Nem volt. Egyszer azonban az egyik ügynök egy üzletvezetői állásról +beszélt valami rosz czégnél. Rosen és Stein. Az talán megfelelő lenne, +ámbár másforma ember kellene oda. Agilisabb... Különben is egyszerre +tárgytalanná vált a dolog, mert egy másik ügynök közbevágott:</P> +<P>—Az már be van töltve.—A kis, félénken mosolygó emberke felé fordult s +egy kis szánakozással mondta neki:—Lássa bácsikám, ilyen embernek +kellene magának is lenni. Olyannak, mint a ki ezt az állást elnyerte. +Hogy is hivják, ejnye, nem jut az eszembe a neve. Az azt csinálta, hogy +a mikor megtudta, hogy Rosen, a kitől több függ, mint Steintől, nagyobb +a részesedése is, hát a mikor megtudta, hogy Rosen bevásárláson van +Párisban, hát elment hozzá Párisba. A Rosen, hát az, tudja, egy parvenü. +Annak nagyon tetszett az, hogy ez a jó családból való, elegáns fiu nem +sajnálta a költséget, s hordozta őt mindenfelé Párisban s beleragadt, +mint a bojtorján. Ez lett a vége. Élelmesnek kell lenni manapság. Hogy a +fenébe is hivják, valami magyar nevü ember...</P> +<P>A kis, fakó emberke összegubbaszkodott a székén, s inkább csak hangosan +gondolkozott, a mikor kimondta ezt a nevet: Hevessy...</P> +<P>—Az, az! Hát honnan tudja?</P> +<P>A boltos mindenkinek meghajolt: azoknak, a kik nyujtották a kezüket, +kezet adott s csak annyit mondott:—Tudom.—Kimenet azon gondolkozott, +hogy ő bizony nem szeretne a Rosen és Steinék bőrében lenni. Félt ettől +az embertől s jól teszi más is, ha fél tőle. Valami tiszteletfélét is +érzett azonban iránta. Meg nem tudta magának magyarázni azt, hogy egy +ilyen hitvány lelkületü ember, egy ilyen szegény, nyavalyás, hogy tud +ennyire boldogulni. Mi az ereje a világban? Lám, ő nem csalt, nem lopta +el senkinek a tiz vég vásznát, nem esküdött hamisan,—és mégis itt +kuncsorog az utczán, jóformán a holnapra való kenyér nélkül. Kell valami +hatalomnak lakozni abban a rongy emberben. S derengett a szegény, kis, +egyszerü embernek az agyában valami.—Ahá,—mondta—talán a feleségének +a nagy bátorsága. Persze. Meg hogy határozottan a szemébe tud nézni az +embereknek, holott, ha csak egy kis szemérem volna benne, hát el +kellene, hogy bujjék előlük. Ez az, a mi pozicziót biztosit számára és +mindig az arra érdemesebbek, de ügyetlenebbek rovására.—S a szegény, +kis szürke ember ebben a pillanatban keserves irigységgel gondolt arra a +másik emberre, a ki egyszerre csak előtte termett az utban. A vedlett +kis boltos meghökkenve bámult föl reá.</P> +<P>Az csunyán vigyorgott s mintha csak tegnap váltak volna el egymástól és +pedig barátságban, bizalmasan hunyorgatva szólott le rá:</P> +<P>—No, hát még mindig semmi? Állás után jár, ugy-e? Nehéz dolog. Sok a +munkanélküli ember. Csupa jó erő. Hát sehogyse megy a dolog?</P> +<P>A kis boltos hebegett.</P> +<P>—Sehogy.</P> +<P>Az előkelő uriember megfogta a karját s kedélyeskedve biztatta:</P> +<P>—Majd csak akad valami. De, ha minden kötél szakad, hát nézzen el +hozzám. Egy ötforintocska mindig akad. Isten áldja meg.</P> +<P>Gyorsan otthagyta, s az ügyefogyott kis boltos tátott szájjal, sápadtan, +aztán meg a kopott hajáig kipirulva bámult utána. Még kiabálni is +megpróbált, hogy: hallja, hallja!—de csak ártikulálatlan hangok jöttek +ki a torkán. Ugy fojtogatta a düh, hogy lekapta a fejéről a kalapot s +föltépte az inge gallérját. Attól félt, hogy mindjárt megfullad. +Figyelni kezdtek rá az emberek, s egy hordár a karja alá nyult, hogy el +ne essék. A fulladozó ember halkan szólott:—kocsit. Csak a kocsiban +szedte össze magát valamennyire. Elhatározta, hogy otthon nem szól +semmit, hanem majd este, a mikor ujra találkozója van egy ügynökkel a +kávéházban, levelet ir annak az embernek. Elmondja a véleményét az ilyen +eljárásról. Megmutatja, hogy a tönkrement embernek is van önérzete... +Egész este volt egy kis borzongása, de azért elment a kávéházba. S mig +az ügynökre várt, egy levélpapir felett mindenfélét kigondolt, a mit meg +kellene irni. Azonban nem jutott hozzá, mert ismerősök jöttek. +Körültelepedték az asztalt. Az egyik mindjárt ő hozzá kezdett beszélni, +s látszott az arczán a becsületes megelégedés, hogy a sok előleg fejében +most már talán mégis hozzásegíti valamihez ezt a szerencsétlen embert.</P> +<P>—No, bácsikám, hát ha ismeri azt a Hevessyt, most üsse a vasat. Ő az ur +a czégben. Nagy czég, ott kell ember bőven. Ha valami szerényebb +munkakörrel megelégszik, ott akad hely. Ha most nem, egy-két hét mulva. +Stein ki van dobva, Rosen kifizette, s most ez a másik lett társ az +üzletben. S ahogy én látom, hát kimarja ez Rosent is. Valami aféle ember +lehet.</P> +<P>A kis boltos bódultan, tántorogva ment haza. Mintha részeg lett volna, +tétova, zavaros pillantással nyitott be a szobába otthon. Az asszony +ijedten sietett eléje, s leültette egy székre.</P> +<P>—Mi a bajod? Az Istenért...</P> +<P>Aztán egyszerre azt hitte, hogy fölfedezte, hogy mi a baj. Fanatikusan +ragaszkodott magában ahhoz, hogy mindennek, nyomoruságnak, csapásnak, +betegségnek az a bizonyos egy ember az oka, s szilaj gyülölettel kezdett +róla beszélni.</P> +<P>—Ő! Megint találkoztál vele? Bántott. Ne törődj vele. Majd megalázkodik +a felfuvalkodott, s akkor köpjél a szemébe. Csapd pofon... Csak várj...</P> +<P>A kis boltos bágyadtan mosolygott, s pihegve, fáradtan felelt:</P> +<P>—Csakhogy én azt már nem igen érem meg. Olyan sokáig nem várhatok.</P> +<HR style="WIDTH: 40%"> +<H3><A name="31"></A>TERCSA NÉNI GYERMEKET NEVEL</H3> +<P>Kártyáztunk az ebédlő asztal mellett. Valaki azt mondta: kvint, kontra. +A többi kérdezte: mi? A valaki most már nagyot kiáltott: kvint, +kontra.—A kiabálásra azért volt szükség, mert a gyermekszobából +kiindulva s aztán szerteáradva rettenetes lárma töltötte be a lakást. +Féktelen, vad topogás, ének, közben a <i>Talpra magyar</i>-ból egyes +töredékes sor, a mint egy már nagyobbacska fiu harsogta: esküszünk, +esküszünk. Közös erővel pedig egy lapjával lefelé fordított asztalt +toltak jobbra-balra a szobában. Az automobilt. A ki a mulatságból +kirekesztettnek érezte magát, egy tömzsi kis fiu, sírt.—Az anyjuk azt +mondta, hogy ő már nem bir velük. Erre fölkelt az asztal mellől a +nagyapjuk s most már ő is kiabált odabenn. Aztán egy szintén szigoru +nagybácsi is. A gyermekek pedig csak egymással törődtek. Kiszaladtak, +egyik a varrógép tetejére mászott valami czérna-karika után, a másik az +ágy alá bujt be, kettő pedig az ebédlő asztal körül megüresedett +székekre telepedett le. Egy kis parasztlány, a kinek a hasa fölött, +majdnem a mellén vékony pertlivel volt megkötve a köténye, közönyös +arczczal, inkább csak megszokásból lamentált:—Tessék bejönni pubika, ne +roszalkodjék Bözsike! S benn a gyermekszobában egymásra bámult a magára +maradt két szigorú ur.—Nyilvánvaló, hogy ez az egész terület a +gyermekeké. Mi csak megtürt lakók vagyunk rajta. Az élet, a gondatlanság +az övék.—S ezt nem tudjátok, ti vének?</P> +<P>Hátradültem a széken s egy pillanatra lehunyva a szemeimet, eszembe +jutott Tercsa néni. Teréz, a kit nálunkfelé a többek közt Tercsának is +beczéznek.</P> +<P>Testvére volt egy nagybácsimnak, a kinek Rendes György volt a neve. +Falusi kisbirtokos volt s a mi a falu berendezésében szokatlan, nem a +főutczán volt a háza, hanem egy, a főutczát derékszögben keresztező +mellékutcza végében. Olyanformán, hogy az ut a kapuján át bevezetett az +udvarra, mint valami szőnyeg, a mi az előszobában indul meg s az +ebédlőben tünik el. Az udvar nagy sivár terület volt, amin kedvetlenül +bódorogtak a kutyák. Szeszélyesen volt beépítve. A kapuval szemben +főépületnek állott a csür, a mit azonban inkább kocsiszinnek használtak. +Ebben rendkivül nagy, rugó nélküli ernyős kocsi állott, a mibe azonban +akkor volt utoljára ló befogva, a mikor Enyedről hazavitte a +kocsigyáros. A nagybátyám ökörfogattal utazott Kolozsvárra, Fehérvárra, +vásárokra, meg látogatóba is és rendesen olyanformán, hogy a hosszu +szijostort a nyakába kanyarítva, az ökrök mellett sétált. Néha elővette +azonban Vergiliust és olvasott belőle. Egyébként a <i>Hármas kis tükör</i> +czimü könyvet is olvasgatta s nekünk is gyakran ajánlotta, hogy ne +hanyagoljuk el az irodalmat. Ma is őrzök egy csiziót, az ajándékát. A +kocsit azonban tyukok, csibék használták nyugalom idején, s ha valami +utra elhatározták magukat a bátyámék, hát nemcsak alaposan le kellett +tisztogatni, hanem ki is kellett füstölni. A csür mellett voltak az +istállók, három is, s mintha füst szállott volna fel belőlük, ugy +párállott az aljukon az esztendők óta föl nem takarított trágya, a miből +a küszöbök alatt büzös fekete lé folyt ki az udvarra. Gyönge, valamiféle +rendszerekkel, de rosszul táplált ökrök tántorogtak ki meg be az ajtón, +sovány tehenek s azóta se láttam olyan komor borjukat, a milyenek +ezeknek a tőgyét bökdöstek. Ezek mögött az épületek mögött óriás +szérüskert terült el kis boglyákkal, a melyek közül némelyeket feketére +pörkölt az idő. A lakóházba külön sövénykerítésen át lehetett bejutni és +pedig a kaputól balra kanyarodva, virágágyak között, a melyeknek azonban +már csak a formájuk volt meg. A házban három szoba volt, de csak egyet +használtak belőle arra, hogy benne lakjanak. Abban volt két ágy egymás +végtében a fal mellett, egy asztal, a minek a tetejét ketté lehetett +nyitni, a falnál egy végighasadt tükör alatt lócza s az asztal körül pár +szék. A másik két szobát állandóan bebutorozni készültek s többször el +is jutottak már odáig, hogy a városokban, a hol megfordultak, néztek +butort. Egyszer megnézték különben a ház zsindelyfödelét is, azon a +tájon, a hol a konyhába becsurgott a viz, de annak a kijavítása is +annyiba maradt. Minden annyiba maradt, mint a hogy valahol, még +gyermekkorában félbemaradt ember volt a bátyám is. A felesége +hozzáalakult az évek folyamán. Három testvére volt. Az egyik elkerült +valamerre, talán Oláhországba. Egy molnárhoz ment volt férjhez, a ki +legutóbb Galaczról irt ezelőtt harmincz esztendővel valami hagyatéki +dologban. Nem válaszoltak neki s ő se erőszakolat a dolgot. A másik két +testvére leány maradt.</P> +<P>Már abban az időben, a mikor engem a bátyámhoz küldtek vakácziózni, +lehettek negyvenesztendősek. Két-három év volt köztük a különbség. +Külön-külön laktak, mindegyik a maga birtokán, közelben azonban, az +egyik jobbra, a másik meg balra a kis utczától és sürün ellátogattak a +bátyjukhoz. Naponkint körülbelül ötvenszer. Az is megesett, hogy csak +jött valamelyik, körülnézett s miután meggyőződött arról, hogy legutóbbi +látogatása óta semmi változás se adta elő magát az udvarban, szó nélkül +távozott. A kapuban találkozott a másikkal; bár nem voltak haragban, +köszönés nélkül mentek el egymás mellett. Láthatólag unták magukat. A +fiatalabbik, a kinek—ha jól emlékszem—Zsuzsa volt a neve, megpróbált +embert szólani unalmában. Mindenféle történetekbe belekezdett, de a +második mondat közepén fölállott s kemény lépésekkel távozott; s miután +megfordult otthon s figyelő, bár kissé merev pillantással körülnézett az +udvarán, ujra visszajött. Megnézte a csür nyitott kapuját, sarkon +fordult és megint elment. Magas, száraz, laposmellü lány volt. Nagy +lábai és kezei voltak s aránytalanul hosszu, sovány karjai, a melyeket +menetközben ugy lóbázott, mint a katonák. Mindig egyenesen, egy kicsit +hátradülve tartotta magát, nagyokat lépett s kiabálva, hadarva beszélt. +A nézése nagyon határozott volt, majd átszurta az embert, azonban +jobbra, balra, mindenfelé kapkodta a pillantását, tehát semmi határozott +kifejezésre nem tudott jutni. Az ajtókat keményen bevágta maga mögött. A +bátyja gyerekeit állandóan rekczumozta. Ő azt mondta, hogy: kordában +tartja őket. Azok pedig mosolyogva néztek végig rajta s már ott +tartottak, hogy ki se nevették. Számba sem vették. Ha az utczaajtó +nagyot pattant, oda se néztek. De még a kutyák se. Tudták, hogy ki jön. +Pár nap alatt kiismertem a viszonyokat én is.</P> +<P>Egyszer valami nyolcz krajczárról volt szó. Nem emlékszem, hogy miért. +Talán loptuk a pénzt, de az is megeshetett, hogy találtuk vagy talán +éppen csak volt valahogy nyolcz krajczárunk. A summa fele egy nagy vörös +négykrajczáros pénz volt, erre biztosan emlékezem. Mintha most is +érezném a tenyeremen a nagy kerek pénzdarab bevágását, a karikát, a mit +a tenyerembe nyomott, ahogy szorongattam. Azt hiszem, hogy a költekezés +keltette föl a figyelmét. A többiek azonban, beleértve a másik nénit is, +a csöndest, megelégedtek egy kis lomha hümmögéssel. Tercsi néni azonban, +ha már egyébért nem, jövőnk érdekében tisztába akart jönni a dologgal. A +boltba nyargalt, verte a pultot, kidülledt szemekkel hallgatta végig a +kis vörös zsidót, a ki előadta, hogy mi mindent vásároltunk, s rohant +vissza. Az utczaajtó olyat csattant mögötte, hogy az oszlopfa a kilincs +felőli oldalon egyet biczczent, mint a sánta ember, s aztán helyreállott +mint a jó katona, a ki még betegen is egyenesen megállja a posztját.—A +hogy igy helyrebillent az oszlop, elfoglalva régi helyét a már kitágult +gödörben, az nekem nagyon tetszett. Azt néztem, mig mint a szélvész, +elrohant mellettem Tercsa néni. S rémítően kiabált, visított. Egy-egy +dühroham végén szoknyáit szerteterpesztve, fáradtan dült neki a +sövénynek. Azt hajtotta, hogy mindnyájan az akasztófán fogunk meghalni. +Nem vett azonban időt magának arra, hogy kifejtse az alapot is, a mire +ezt a következtetését fölépítette. Perdült egyet s hadonázva, mintha +cséphadaró lenne mind a két karja, a kendő alól kilengő őszes tincsekkel +megint nekivágott az utczának. Az embereknek odakiabálta utközben, hogy +miről van szó. A papnak is, a ki éppen arra jött. Az utcza végéről, +mielőtt befordult volna a maga utjára, visszakiáltott:—megirom +anyádnak.—Már mint az én anyámnak. S visszavánszorgott. Az egyik fiu +figyelmeztetett, hogy: ni, hogy lóg a köténye.—Az bizony csakugyan +eloldódott valahogy s rajta taposott, a mikor ujra bevágta maga után az +ajtót, az udvar kövezetén termett s kiabált:—Ide gyere! Kitekerem a +nyakad! Ide gyere! A mikor senki még csak oda se hallgatott, az égre +dülesztette a szemeit és körülbámult, mintha arról akarna meggyőződni, +hogy nem sülyedünk-e? Nem. Erre uj bizonyítékokért nyargalt s az ajtóból +visszakiabált: semmit se használ a tagadás.—Nem használ!</P> +<P>...Fölnézek körül a szobában. Nagy nyargalás. Az élet vulkánja pirosra +fösti az arczocskákat. Kis lábacskák botorkálnak körül a szobában, +fürgén, bár esetlenül, hogy az ember mindig attól fél: no, most töri +össze magát. Székek hátába bonyolódik bele a gyeplő, felköltik a +nagyapjukat, a bácsit, az anyjukat, félrelökik az utból a foteleket, +foglalkozást adnak a tétleneknek, rikoltoznak, mintha mértföldeket +kellene átkiáltaniok s tátott szájjal bámul egy a nagyobbacskák közül, a +mikor az anyja magyarázza neki, hogy mi is ott vagyunk.—Az ám, +csakugyan. Inkább csak szokásból én is kiáltok egyet, hogy: csend +legyen! s mosolygok azon, hogy micsoda nevetséges figurák vagyunk mi +nagyok. Nekik tudniillik, a kiknek a világát a mienkhez akarjuk +idomítani. Olyan szánalmasak, mint a milyen Tercsa néni volt, a mikor +gyermekeket nevelt.</P> +<HR style="WIDTH: 40%"> +<H3><A name="32"></A>LOGIKA</H3> +<P>Egy Róza, Sugár Róza nevezetü leány volt alkalmazásban egy budapesti +boltban. Kishirdetés révén jutott be. A kishirdetésben tudniillik az is +állott, hogy: ajánlatok fényképpel kéretnek... s a lány harmadnapra már +megkapta a czég levelét, hogy jöhet. Gyönyörü lány volt tudniillik. Nem +mozgó szépség, hanem inkább kasszába való. Trónra. A kassza fekete +márványlapja fölött s mögötte a tükörben méltóságosan érvényesültek +gömbölyü vállai, lágy, alabástromos fehérségü nyaka s gömbölyü, a bluz +alatt minden mozdulatára, még a lélekzetvételére is ingerlően ringó +keblei. A haja fekete volt. Nem is fényes, hanem olyan komor fekete, +mint a szén s rögtön a haj alatt befoglalva a hatalmas, nehéz, de puha +keretbe—olyan fehér és tiszta volt az arcza, mint a frissen hullott hó. +A szemei nyugalmas, mély pillantásuak voltak, szája kicsi, husos—s +éppen csak a homloka kissé nyomott.—A szép lány jelenlétét határozottan +észre lehetett venni a bolt forgalmán. Sok fiatal ur jött s nyakkendőket +vásároltak, meg keztyüt s a pénztárra pislogva válogattak. Az is +megesett, hogy a segédek elbámészkodtak rajta s este a két főnök +egyformán törte magát azon, hogy ő számoljon le a lánynyal. Olyankor már +vártak rájuk a feleségeik s gyönyörü kalapjuk alul gyilkos pillantásokat +vetettek a lányra. Az üzlet azonban gyönyörüen ment, s ha volt benne +része a lánynak, hát kár lett volna kiüldözni a boltból.</P> +<P>Ugyis elég hirtelen ment el, alig valamicskét több, mint egy esztendővel +azután, hogy belépett. A pénztár mellett, a hosszu bolti asztal +folytatásaképen magas iróasztal állott s e mellett délutánonként egy +fiatal ember dolgozott. Rengeteg foliánsokban elkönyvezte a sok +mindenféle üzleti tételt s pihenőnek egy-egy pillanatra lenézett a +lányra. Az érezte, hogy valami átmelegíti a fejebubján a haját s előbb +egy kis bosszusággal, azután meg mindig barátságosabban pillantott fel a +fiatal emberre. Az tudniillik olyanforma ember volt, a kihez nőül lehet +menni. Komoly, munkás, jó jövedelmü. Ha ez érdeklődik iránta, az nem +afféle kedélyeskedés, a mit végbevisznek a kassza előtt más fiatal urak. +Az efféle ember ugy szerelmes, hogy mindjárt jön a házassági ajánlattal +is, hogy: kisasszony, ennyi a jövedelmem, nem vagyok gazdag, de a +feleségemet tisztességgel el tudom tartani—és efféle.</P> +<P>Egy este a fiatal ember a magas asztalról egy sokrétbe összehajtogatott +czédulát ejtett le a pénztár márványára s a könyvre hajolva, félszemmel +nézte, hogy mit szól hozzá a lány. Az sokáig szorongatta a papirt s +megilletődve, lassan bontotta ki. Az volt ráirva:—Kisasszony, kérem +szépen, várjon reám a zárás után. Valamit szeretnék mondani, a mi talán +mindkettőnkre nézve fontos.—A lány zsebretette a levelet s konokul +elfordult az iróasztaltól. Később, a mikor már elment a kalapja után is +és látta, hogy a fiatalember könyörögve pillant rá, odasúgta neki:—ma +nem.</P> +<P>Kimenve a boltból, már megbánta, hogy elszalasztotta a mai napot, hanem +aztán idegenkedve gondolt arra, hogy ennek az embernek legyen a +felesége. Egy ilyen bolti embernek. Még valami államhivatalnok is +akadhat, vagy orvos, vagy mérnök, azok közül, a kik az üzletbe járnak. +Igen közönséges ember egy ilyen könyvvezető, a kit a multkor is csunyán +összeszidott az egyik főnök. Hogy türheti ezt el egy férfi? A hogy +lassan ment az utczán, megállapodott abban, hogy ő pofonvágta volna a +főnököt, s ha egy falat kenyere sincs másnapra, hát akkor is pofonvágta +volna. Erre az emberre pedig többé rá sem néz.—Másnap azonban az övé +volt az első pillantása s a mikor egy pillanatra egyedül maradtak az +ablak mellett, hirtelen rátámadt a fiatal emberre:</P> +<P>—Miért türi, hogy ugy bánjék önnel Frank? Hogy kivánja akkor a más +becsülését?</P> +<P>A fiatal ember lassan, komolyan felelt:</P> +<P>—Magáért türöm. Nem akarom elveszíteni az állásomat, mert akkor nem +mondhatom el magának azt, a mit mondani akarok.</P> +<P>—Ugy?</P> +<P>—Nem találta ki?</P> +<P>A lány halkan s egy kicsit bután felelt:—Nem.—Hát azért?—Este pedig +egy pillanatra ráhajolt az asztalra s belesugta a nagy könyvbe:—várom.</P> +<P>Künn találkoztak. A fiatal ember szó nélkül a karját nyújtotta s +szorosan összefogózkodva s hallgatagon élvezve az egymás közelségét, +czéltalanul járták az utczákat. Észre se vették, hogy messze kimentek a +külvárosba, csupa apró ház közé. Mintha valami vidéki városkában lettek +volna. Porondos uton mentek, zizegő fák alatt s egy kis ház előtt +leültek egy padra. A férfi itt kezdte elmondani azt, hogy mennyi a +jövedelme, s hogy nem gazdag, s a leány belekapaszkodott a karjába s +lassan a vállára hajtotta a fejét. Most már érezte, hogy ez az ember +lesz az ura. Ugy kell ennek lenni és arravaló ember, derék ember, s +lassan, lassan fölemelte a karját, hogy magához ölelje.—Ebben a +pillanatban valaki kicsapta a fejük fölött belülről az ablakot s egy +korsó viz ömlött a nyakukba. A hogy fölugrottak, benn iszonyu röhögés +támadt. Többen is lehettek a szobában, férfiak, asszonyok vegyesen.</P> +<P>A fiatal ember éppen csak az arczát törülte végig a kezével s egy +rántással lehuzva a válláról a leány kezét, az ajtó felé indult. A pár +lépés alatt, mig elérte a kaput, gondja volt a lányra is.—Várjon csak +itt, majd megtanítom a bitangokat.</P> +<P>A lány azonban nem maradt el mellőle. A kabátjába kapaszkodott s +könyörgött neki:—Csak nem teszi ki magát effélének! Ki tudja, hogy +hányan vannak. Ne kezdjen ki velük. Ha szeret, hát nem teszi koczkára az +életét ezekkel a gyalázatosakkal szemben... Akkor már eléje került s +elállotta a kaput. Fennről kiabáltak:—Hát gyere be! Gyere, ha mersz. A +lány meg most már a férfi mellére dült, magába olvasztotta az ölelésével +és sugdosott neki:</P> +<P>—Nem megy. Akasszák föl magukat! dehogy megy. Meg kellene engem verni, +ha hagynám, hogy maga ezekkel kikezdjen. Az ilyennek kése is van. És +aztán mi lesz velem? Az imént mondta, hogy feleségül akar venni, hát +akkor beleszólhatok.... Jöjjön, jöjjön...—Huzta magával s a férfi +megindult. Nagyon lihegett s kedvetlenül ment a lány mellett, a ki még +mindig beszélt neki. Benn a városban, a ház előtt, a hova a lány +fölment, kissé már megcsillapodva azt mondta, hogy csakugyan jobb igy. +De mennyivel jobb.</P> +<P>Melegen, kissé elérzékenyülve szorongatta a lány kezét.</P> +<P>—Maga nélkül valami komisz verekedésbe kerültem volna. Az ember mérges, +ha inzultálják...</P> +<P>A lány hosszan nézett végig rajta s aztán egy kis keserüséggel mondta:</P> +<P>—Azért nem ártott volna végigverni rajtuk. Ha az embert bántják...</P> +<P>—Akartam.</P> +<P>—Akart? Mi az? Azt is láthatta, hogy engem is bántottak. A ruhám csupa +viz s azok a rongyosok még most is röhögnek. Bizonyosan röhögnek...</P> +<P>—Arról már nem tehetek.</P> +<P>—Nem? Hát mért nem forrasztotta a torkukra? Ha meghátrál előlük...</P> +<P>A fiu tátott szájjal bámult rá, s azután, mintha hirtelen megütötték +volna. Hebegve beszélt, most már igazán nem tudva azt, hogy voltaképpen +mit akar tőle a lány.</P> +<P>—Én? Hiszen nem bocsátott be a házba... Elhuzott. Ugy megölelt, hogy +mozdulni se birtam. Azt hittem, hogy szeret, hogy attól fél, hogy valami +bajom támad, s ha mentem magával, hát az csak azért volt, mert olyan +nagyon kért...</P> +<P>A lány idegesen, gonoszul kaczagott:</P> +<P>—S ez persze jó volt magának. Megkimélte a a bőrét. Jó bőr, ha mindent +eltűr...</P> +<P>—Ne bántson. Meg fogja bánni, ha igazságtalan. Belekapaszkodott a +karomba. Nem igaz.</P> +<P>—Hát el kellett volna, hogy lökjön. Oda kellett volna vágni engem a +falhoz s berohanni a házba.—Ilyen hősből nem kérek. S hogy ne is lásson +többet, hogy ne legyek örökös szemrehányás magának azért, hogy ilyen +gyáván viselte magát, hát nem maradok többé abban a boltban. Maga csak +türje, hogy Frank lemarházza hölgyek jelenlétében, maga csak türjön +mindent, maga arra való; hanem nékem ilyen ember nem kell.</P> +<P>A férfi a lányra bámult, s elkényszeredetten vont vállat. Bennről pedig +hallatszott a csoszogás, hogy jön a házmester, kinyitni a kaput.</P> +<HR style="WIDTH: 40%"> +<H3><A name="33"></A>ÁT KELL DOLGOZNI A KÖNYVET</H3> +<P>Klein Efraim rabbinus urhoz beszaladt a gyerek az udvarról s mondta, +hogy uri asszonyság jön. Délután volt. A rabbi a vadszőllős verandán ült +s hirtelen magára kapta a kabátját. Bor volt előtte az asztalon s egy +másik üvegben talán még egy ujjnyi savanyuvíz. Az asztal körül három +hosszulábu, magas gyerekszék is volt s ezeknek a székeknek a tájékán +pecsétes, maszatos volt az abrosz. A vendéget végigkisérték az udvaron a +gyerekek, de aztán, a mikor az apjuk eléje ment a veranda lépcsőjére, +otthagyták. Az asszony fiatal volt, magas termetü, gömbölyü vállú, telt +karu, fehér husos, lágy nyaku és szép asszony. Egy kicsit, alig +észrevehető átsuhanásban hamiskásan mosolygott, a hogy körülnézett ezen +az egészen idegen helyen s mintha ugy pillantott volna hátra a kapu +felé, hogy visszafordulni volna kedve. Bár az egész megjelenése elárulta +az asszonyt, a kinek az otthonában egész csomó gyereket sejt az ember, +volt valami tartózkodás a fellépésében. Zavartan nézte a rabbit s ugy +ült le az odakinált székre, mint a ki nem biztos abban, hogy vajjon +helyesen cselekszik-e vagy nem. Sötét, nagy, egy kicsit bágyadt szemeibe +az a nyugtalanság telepedett bele, a mivel a kézen vezetett gyerek bámul +utánunk, ha hirtelen elbocsájtjuk s egyszerre csak egyedül marad az +uton.</P> +<P>—Parancsoljon nagyságos asszony—mondta a rabbi s maga is leült a +vendéggel szemben.</P> +<P>Az asszony mosolygott. Azon mulatott, hogy idejött s most nem tudja +elkezdeni a mondanivalóját. Egyszer aztán nekivágott.</P> +<P>—Hajdu Dávidné vagyok. Ugy berontottam tisztelendő urhoz, mint egy +fergeteg.</P> +<P>—Dehogy, dehogy...</P> +<P>—Hanem egy kérdésem van s ma már nem akartam tovább halogatni... Hát +hirtelen felkészültem s itt vagyok. Nyolcz éve vagyok asszony. Négy +gyermekem van. Az uram hivatalnok s nem valami kényelmes +államhivatalban, vagy a fővárosnál, a hova—a mint tetszik tudni—nem +igen engedik be a zsidó embert, hanem magánvállalatnál s tessék elhinni, +hogy reggeltől késő estig kell neki dolgozni, hogy azt a szerény, de +tisztességes polgári megélhetést biztosítsa számunkra, a miben élünk. A +drágaság nagy, a gyerekek nőnek, mindig több és több kell s mindig több +és több szükségünk van az én szegény uramnak az erejére. Ebben a +dologban jöttem...</P> +<P>A férfi nagyot nézett.</P> +<P>—Ebben? Én ilyen irányban nem igen lehetek segitségére...</P> +<P>Az asszony naiv, nagy bizalommal nézett rá.</P> +<P>—Dehogy nem! Sőt ebből az esetből kifolyólag segithet másokon is. +Ilyenforma asszonyokon, a milyen én vagyok. Ugy áll tudniillik a dolog, +hogy én, a mint itt lát tisztelendő ur, nagyon vallásos asszony vagyok. +Tudom, hogy ez manapság szokatlan. Uri nő is, fiatal is, csinos is—nem +igen szokott előállani ezzel. Nem teszi ki magát annak, hogy +lemosolyogják. Én azonban nem sokat törődöm ezzel, hanem belekapaszkodom +az Istenbe, hogy el ne hagyjon valahogy—mindenbe, mert gyámoltalan +vagyok, nem tudok eléggé a magam lábán járni, hanem legkülönösebben az +Istenbe. Az atheistáknak pedig, a kik körülvesznek, mert hiszen manapság +jóformán az egész világ templomkerülő, hát azt mondom nekik, hogy csak +hagyjanak meg engem a hitemben. Nekem az bizodalmat ad még az olyan +nehéz órákban is, a mikor például anya lesz az asszony.</P> +<P>—Mindenesetre, mindenesetre...</P> +<P>—Csak azért mondom ezt el olyan hosszadalmasan, hogy tessék megismerni +engem. Ilyen vagyok. Gondolkozás nélkül elfogadom mindnyájunk felett +állónak az Istent s minden este imádkozom. Az ön könyvéből, a minek az a +czime, hogy: <i>Az áhitat könyve</i>. Nagyon szép könyv. Kivülről tudom—s +világért se higyje azt, hogy meg akarom kritizálni. Egyéb könyvet igen, +hanem az imakönyv... Azt nem szabad... Éppen csak föl akarom hivni a +figyelmét arra, hogy az én édes uramról, mert én csak a magam dolgát +tudom, hát róla beszélek, hogy az én uramról igen kevés van beleirva a +könyvbe. Kérem, ez az ember reggeltől késő estig fárad érettünk, néha +utazik is üzletileg, vonatról le, vonatra föl, s mégis csak annyi van ez +imádságban, hogy:—családunk fentartóját tartsa meg erőben érettünk +küzdeni.</P> +<P>—Ne volna több?</P> +<P>—Nincs. Tessék megnézni, egy sor sincs több. Ez pedig csak kevés. +Sokkal többel tartozunk neki. Nekem eleinte fel sem tünt a dolog. +Elmondtam azt, a mi a könyvben van s azzal már aludtam is. Hanem egyszer +hazahozzák az én uramat az irodából. Kocsin, mellette ül a könyvvezető, +velük szemben egy gyakornok s támogatják fölfelé a lépcsőn. Nyolcz hétig +feküdt betegen.—Hát ez mi?—gondoltam.—Az én uram beteg? Hát ez hogy +lehet?—Azután rémitő sok átvirrasztott éjszaka után előveszem ujra a +könyvet s olvasom s egyszerre látom, hogy ez az egy sor bizony kevés. +Egy asszony, a ki a gyermekeit, az otthonát, az egész világát az urának +köszönheti, hosszabban kell hogy imádkozzék érette.</P> +<P>A férfi mosolygott s ezen egy kicsit megbotránkozott az asszony.</P> +<P>—Ne tartson butábbnak, tisztelendő ur, mint a milyen vagyok. Tudom, +hogy idegen világ az, a miben élek, de megmagyaráztam, hogy én a +gyöngeségemben csak akkor kaphatok valami kis erőre, ha nem engedem +kizavarni magamat a hitemből. S tessék elhinni, hogy hiányos a könyv. +Nem mondom én azt, hogy azért lett beteg az uram, mert csak azt az egy +sort imádkoztam érte, de talán <i>azért is</i>. S azóta én már ki is +okoskodtam. A mikor ahhoz a fösvény sorhoz érek, leteszem a könyvet az +ágyra, behunyom a szemem s elmondok én mindent az uramra nézve, a mi még +benne kellene, hogy legyen a könyvben. Hanem hát mindenki nem jön rá +erre s én is drágán tanultam ki, hogy mi a baj.</P> +<P>A férfi most már nem mosolygott, hanem olyan meglepetés rögzött meg a +szemeiben, mintha valami más világrészből való asszony ülne előtte. Ugy +látszik, hogy nem képzelte el, hogy igy is tudnak még imádkozni, s +valami megmagyarázhatatlan belső ijedtség szállotta meg. Arra gondolt, +hogy ha most valaki összeméri őt ezzel az asszonynyal, ha hirtelenében +előkerülne valami olyan apparátus, a mivel összehasonlításokat lehet +tenni a hit dolgában, hát az asszony mögött maradna. Mintha félt volna +ettől az asszonytól, gondolatban önkénytelenül is elhuzódott tőle s +türelmetlenül várta, hogy elmenjen már.</P> +<P>Az asszony békétlenkedni kezdett.</P> +<P>—Vagy kérem, jól esnék-e önnek, ha a felesége ezzel az egy sorral +imádkoznék önért? Ezeknek a gyerekeknek az apja, az ő ura ettől a sortól +várna mindent... Hát nem kevés ez? Nem?</P> +<P>—De igen, csakugyan...</P> +<P>—Ugy-e ir még hozzá?</P> +<P>—Igen, igen, nagyságos asszony, átdolgozom a könyvet.</P> +<P>Az asszony már fölállott, bucsuzott, s boldog nyugalomban indult +hazafelé.</P> +<HR style="WIDTH: 40%"> +<H3><A name="34"></A>SÖTÉTSÉG</H3> +<P>Tanár ur! Nem azért jöttem önhöz, hogy tréfálkozzék velem. A mit gondol, +azt mondja ki nyiltan, őszintén, himezés-hámozás nélkül. Ha ép az eszem, +hát ép, köszönöm, ha nem az, az se ejt kétségbe, el vagyok készülve rá. +Majd elmegyek valamerre hidegvizre, kikuráltatom magam, mert valami +nehéz nem lehet a betegségem. Soha maniatikus hajlamaim nem voltak... De +igen, mégis egyszer, ez is inkább komikus, de ön előtt nem akarok +elhallgatni semmit. Egyszer azt hittem, hogy üldöznek. Már nagy deák +voltam, hetedik vagy nyolczadik osztályos... Különben mit tartozik ide +az egész.</P> +<P>Hogy mondjam? Hát mondom, ha tetszik, de megzavart az, hogy a tanár ur +olyan furcsán néz reám, mintha igazán kételkednék a józanságomban. +Sohase iszom. Nehogy azt higyje, hogy kapatosan jöttem ide. Az a +história, hát az ugy volt, hogy valami tömegbe keveredtem az utczán. +Emlékszem, nagyon sokan voltak, tán ezeren, vagy még többen kiabáltak, +hadonáztak botokkal, néha megzörgött egy-egy bevert ablak; hogy mit +akartak, azt már nem is tudom. Aztán jött egy csomó rendőr, meg katonák +is, lőttek, mi szétszaladtunk s ész nélkül rohantam be a gimnáziumba, +hátra-hátra nézve, hogy vajjon nem csattog-e a hátam mögött a ló. Ott +leestem, ugy szedtek fel a kapu alól, mint egy zsákot és folyton félre +beszéltem. Nem is igaz, nem beszéltem mást, mint a mi az eszembe járt +folyton, de mások persze azt nem tudták, azt hitték, hogy megzavarodtam. +Én csak féltem, minek szégyeljem, féltem nagyon mindenkitől, a kinek +kard van az oldalán, vagy puskát, revolvert hord. Mindig a katonákat +láttam, a mint rohannak utánam és sokáig az édesanyám kisért el az +iskolába s azután az egyetemre is. Mosolyog? Nem nevetni való ez pedig. +Az embernek csak egy igazi bizalmasa van, az az anyja. Ő megérezte a +bajom s ha élne, most se önhöz jöttem volna, tanár ur, hanem ő hozzá. +Hogy tudott gyógyítani! Csak rám lehelt és megkönnyebbültem.</P> +<P>Rá is voltam szorulva nagyon. Roppant vékonyka, átlátszó bőrü szőke fiu +voltam. Alig volt bennem valami kis vér, zörgött a csontom. Amellett +mindég éhes az ismeretlenre, folyton a könyveket bujtam, tanultam, tudni +akartam mindent, bosszantott a távolság, elkeserített a végtelen +kupoláju ég, a mely erőszakosan bezárul az ember szeme előtt s egyszer +se hasad meg csak egy pillanatra is, hogy beláthassunk. Betege voltam az +epesztő kinnak, hogy nem tanulhatok meg mindent. Az édesanyám aggódott +is értem. Azt mondták neki, hogy még az egészséges falusi kölyköt is +megviselné az a mértéktelen tanulás, hát még egy ilyen gyönge ficzkót. +Eldugta előlem a könyveimet, vizet töltetett a lámpába petróleum helyett +s ha aztán elkezdtem éjszakánkint keservesen sirni, hozzám jött, mellém +ült, megölelt, vigasztalt és elaltatott. Mikor éjjel felriadtam, akkor +is ott találtam még az ágyam szélén, a mint suttogott:</P> +<P>—Uram Isten segíts meg, Uram Isten, ne vedd el az eszem.</P> +<P>Mikor ez a katonahistória történt s hat hétig föl se keltem az ágyból és +rettenetes dolgokat beszélhettem össze-vissza, visszaadta a könyveimet +meg a lámpámat s akkor emlékszem, sokat pusmogtak a másik szobákban. +Egy-egy hangból azt vettem ki, hogy a könyvekkel akarják kikergetni a +fejemből a katonákat. Hanem hiába. Én akkor már tudtam, hogy ezek a +rettenetes emberek üldöznek. Megpróbáltam mindent, hogy rám ne +ismerjenek. Sokféle ruhát hordtam, különféleképpen nyirattam, +beretváltattam magam, egyszer—emlékszem—sántítottam is a jobb lábamra, +hogy majd talán nem ismernek meg, de hiába. Ha találkoztam egygyel, +nagyon megnézett, átdöfött a szemével; tudtam, hogy, ha a föld tulsó +oldalára megyek, akkor is rám találnak. A mikor ezzel tisztába jöttem, +akkor éreztem az agyamba először valami olyas nyomást, mint most s +óráról-órára azon tünődtem, hogy mi lesz belőlem, ha majd meg +bolondulok. Akkor emlékszem, valami tervet is dolgoztam ki, hogy majd +igy teszek, vagy ugy elmegyek anyámmal valamerre s ő mindig simogatni +fogja a fejem.</P> +<P>Erre azonban csak kitértem, mert nem találom fontosnak az egészet. Azt +hiszem, hogy valami egyéb bajom van. Nincs bennem rendben valami, valami +egyéb. Azt kérem, ha megvizsgálná. Önnek, azt mondják, olyan szeme van, +hogy belát az emberbe, mintha csak szétnyitná a mellen a bőrt meg a hust +s fölfeszítené a csontot is. Hát nézzen ugy belém, mert elvégre +elhiheti, hogy nekem csak fontos tudni, hogy bolond vagyok-e vagy sem. +Most különösen. Diszkrét dolog, de hát önnek csak elmondom mégis. +Különben most elhagyom, nagyon elfáradtam s aludni szeretnék. Nagyot, +hosszut, tudja olyan mély álmot, amikor az ember nem érzi az eszét, meg +semmit csak elzsibbad. Ha igy sokat beszélek, mindig ugy vagyok. Lássa, +ilyenkor volt nekem nagyon drága az édes anyám. Egy nagy kopott divánunk +volt a hátulsó szobában, azt nagyon szerettem. Ő leült az egyik végére, +én meg végig feküdtem a divánon s az ölébe fektettem a fejem. Az +csodálatos volt, meg a hangja, a hogy mondta:—aludj drágám, aludj +drágám,—nohát erről ne is beszéljünk, mert felizgat... Hagyjuk, mondom, +hagyjuk ezt. Tanár ur, ha faggat, itt hagyom... Hogy igyam sok tejet, +meg sétáljak? Ezt teszem folyton s már nem is hiszek a tejben meg a +friss levegőben, hanem ha ön mondja, Isten neki...</P> +<P class=center>*</P> +<P>A multkor valami diszkrét dolgot emlegettem s azóta folyton ezen jár az +eszem. Félek, hogy azt hiszi, hogy valami disznóságról van szó. Nohát ez +nagyon bántana. Én bizom önben, megbecsülöm a tudományát, tetszik nekem +önben az egész ember s boszantana, ha rosz véleménye lenne rólam. Az +egész nem olyan fontos, hogy kázust lehetne belőle csinálni, hanem egy +olyan embernek, a kinek kevés a barátja, mégis csak kellemetlen. No, +ugye hogy igaz?</P> +<P>A mi diszkrét ebben a dologban, az csak annyi, hogy még nem nyilvános, +hát nem igen illik fecsegni róla. Találtam egy leányt, a ki nagyon +hasonlít az édes anyámhoz. Éppen olyan szabása van az arczának, a szeme +is ugy néz; ha megöregszik, szakasztott olyan lesz, mint az én szegény +jó öreg angyalkám. Nohát ezt a leányt én elfogom venni. Ha szegény, nem +baj, ha gazdag, hát én is az vagyok, végre is ez nem fontos. Elveszem, +és ez a fő.</P> +<P>Nyugalmat akarok. Most már túlságosan megviselt ez a sok üldözés. +Belefáradna egy igazi bolond is. Hogy én egyszer behajítottam néhány +ablakot, ez csak nem elég ok arra, hogy kiüldözzenek az emberek közül. S +ezt már megsugom önnek, nem kell továbbadni. Azt hinnék, hogy önzés az +egész szerelem, pedig nem igaz. A leánynak, ugy hallom, van egy őrnagy +nagybátyja, valami tekintélyes katona, tudja, akinek adnak is valamit a +szavára. Ez az ember is kell nekem. Ha ez egyszer bemegy a tiszti +kaszinóba, összehivja a tiszteket s azt mondja nekik, hogy: nézzétek +kamerádok, van itt egy szegény fiu, a kivel szemben ti nagyon +igazságtalanok vagytok. Halálba kergetitek. Ez a szegény fiu elvette +húgomat s most már azt mondom, hogy vége legyen a komiszkodásnak, mert a +ki még ezután is üldözi, annak velem gyülik meg a baja.</P> +<P>Ennyit csak elvárhatok majd tőle, nem? Persze, tudtam, hogy igazat ad. +Gondolkozzék mindég józanul az ember. Azért ne értsen félre. A lány +szép, okos, jó... Hogy beszéltem e vele? Dehogy, hát hogyan beszéljek, +addig csak nem járhatok ki az utczára, a mig rendben nincs ez a dolog.</P> +<P class=center>*</P> +<P>A miket eddig összebeszéltem, most már vegye ugy, mintha nem mondtam +volna. Haszontalanság az egész, volt, nincs. Azóta nagyot változott a +dolog. Most már bizonyosan tudom, hogy bolond vagyok. Egy barátom azt +mondta, hogy beszél az őrnagygyal. Ennek van már vagy két hete, és még +sem változott semmi. Ugy látszik, hogy már ő se tud segíteni rajtam. +Ostobaság olyan nagyon törődni vele, hiszen az embernek egyszer úgyis +meg kell halni, hanem azért mégis bánt, hogy annyira haragszanak reám.</P> +<P>A leányról már ne beszéljünk. Hagyja, annak vége... Ennyit legalább +vártam a familiájától. Anélkül nem alkuszom, Azt szeretném, hogy én +járjak erre, arra, ahová én akarok, nyugodtan, hogy ne bántson senki, +szeressenek. Gondoltam, hogy talán így megérem. No hát ez bolondság, ez +semmi, ennek már vége. Majd beszélünk még róla, ha egészen elmulik. Most +még bánt, fáj, ha hozzá érnek. Ha enyém lehetett volna a leány, meg a +major! Akkor én ma nem igy beszélnék önnel, hanem hagyjuk az egészet, +mert sajog bennem minden, ha ez a megszabadulás az eszembe jut. Majd +talán még egyszer beszélünk erről, addig hagyjuk.</P> +<P class=center>*</P> +<P>Tanár ur, én elmenekültem önhöz. Meg akarnak ölni. Ülök az ablakban, +arra jönnek sokan, csupa katona, sor sor után, egyik haragosabb, mint a +másik, rám néznek s most láttam, egyszerre mind rám fogja a puskát, +mind, mind. A tiszt volt az első... Hogy a tisztnek nincs puskája?... +Azt ön nem tudja, van, van, mindkét vállán egy-egy. Előbb jobbról vette +le, lőtt, aztán balról, azután mind, mind lőttek be az ablakon s +kiabáltak; majd megbolondultam, rettenetes volt, ebbe belehalok. +Csakhogy elszaladtam, ez segített. Én élni akarok, élni. Tanár ur, ön +tisztességes ember, ide jöttem, dugjon el valahova, beszéljen velük, +mondja meg nekik, hogy én nem bántok senkit, hagyjanak engem élni. +Mondja meg nekik, mondja meg.—Az őrnagy, mit beszél az őrnagyról, abban +már nem lehet bizni, ha akart volna valamit tenni, nem jutottam volna +ide a rettenetességbe.</P> +<HR style="WIDTH: 40%"> +<H3><A name="35"></A>A KIRÁLY ÉS A PIPACS</H3> +<P>Egyszer, még a messze időben valaha régen volt egy nagy ország. Csupa +okos, tudományos ember állott az élén. A király csak ugy ott szolgált +mellettük, aláirta az irásokat, meg leragasztotta a sok pecsétes +levelet, hanem azonkivül aztán nem is adtak neki semmi dolgot, mert +nagyon furcsa ember volt. Egy kicsit hóbortos, bolond is, vagy mi, mert +bár nem volt rá semmi szüksége, minden ott termett előtte, a mit a +szeme, szája megkivánt, mégis folyton olyasmin törte a fejét, a mihez az +ilyen jobbmódu embernek semmi köze. Ha néha beszabadult abba a szobába, +a hol a bölcsek azon tanácskoztak, hogy a hajókon kétszer, vagy +háromszor kiáltson-e hurrát a legénység, a mikor a szomszédból a másik +király megérkezik, vagy hogy egy vagy két soros gombu frakkban +tisztelegjen ő eminenciájának a kadarikai érseknek a deputáció, olyan +hiábavalóságokkal állott elő, hogy a népnek nincs kenyere, egymásután +hullanak el a falukban a gyermekek, mert a föld még korpát se ad és +sírva ődöng a főváros felé a sok paraszt. Segíteni kell, még akkor is, +ha az utolsó kabátunk adjuk oda.</P> +<P>A bölcsek nagyon megbotránkoztak ezen a kellemetlenkedésen. Az egyik föl +is állott s illendő tisztességtudással, amugy tessék-lássék, a mint hogy +hát ez kijár az ilyen mindenbe belekotnyeleskedő czimzetes királyoknak, +elmondta a maga véleményét.</P> +<P>—Kérem szépen, itt most fontos politikai érdekekről beszélünk...</P> +<P>—Mi az, semmi. Már tanulhattatok volna annyit, hogy az első az ember. +Mentsétek meg először az itthont, azután menjetek a szomszédba söpörni. +Ez csak világos...</P> +<P>—Ugyan kérem.</P> +<P>Az egyik bölcs odavágott a másiknak a szemével s azután meg az +okvetetlenkedő urra és súgva mondta:</P> +<P>—Bolond, ugy-e bolond?</P> +<P>A másik szomoruan felelt.</P> +<P>—Az, tisztára az, most már egészen vége.</P> +<P>Egy lakáj, a ki az ilyen kényes helyzetekben feltalálja magát, +karonfogta a királyt s gyöngéden kivezette a teremből. A király csak az +ajtóban vette észre, hogy ő voltaképpen nem akar még elmenni, de akkor +már későn volt, mert a lakáj ismerte a gyönge oldalát s a fülébe súgta:</P> +<P>—Jöjjön felség, jöjjön, várja a pipacs.</P> +<P>A királynak kiderült az arcza, fénylett a szeme, amint körülnézett.</P> +<P>—Hol, hol?</P> +<P>—Otthon, csak menjen hozzá, felség.</P> +<P>—Kiengednek a kapun?</P> +<P>—Ki, ki, csak mondja meg a portásnak, hogy én megengedtem, hogy +kimenjen...</P> +<P>—Te, te engeded meg, te pimasz!</P> +<P>A lakáj okos ember volt, nem ellenkezett. Azzal vágta el a dolgot, hogy +csak tessék menni, fölnyitják a kaput. Ez a fő. Az csak mindegy, hogy +kinek az engedelmére. Még együtt mentek át egy udvaron. Ezt az időt +fölhasználta a király arra, hogy mondjon egy két szót a lakájnak +azokból, a mi éppen az eszében járt.</P> +<P>Mert tudod, fiam, ugy kell annak lenni, hogy mert az ország a népé, hát +a nép legyen az uralkodó. Ők milliók s hogy mi lesz a sorsuk, az csak +fontosabb, minthogy lehull-e egy-két korona. Én nem sajnálnám az +enyémet, hidd el. Utálatos ember az, a ki mindig a maga hasznát nézi. Jó +lehet dolgozni, szép lehet, de nem ilyen hiábavaló munkát, hanem okosat, +a mibe belefárad, megizzad az ember, hogy estére tudjon beszámolni +magának az életének egy napjáról. Hiába volt-e vagy nem. Érted?</P> +<P>A lakáj rábámult és megrázta a fejét, hogy nem érti.</P> +<P>—Nekem megvan a kenyerem. Igen, igen. Te nem értesz. Arról van szó, +hogy mindenkinek meglegyen a magáé, meg hogy az egyik ne legyen állat, a +kivel ugy bánnak a kocsisok, a hogy nekik tetszik, a másik meg az ur, +csak ur s egyéb semmi...</P> +<P>A lakáj bambán bámult a királyra s minthogy már elvált az utjuk, +befejezte a vitát a maga módja szerint.</P> +<P>—Mindenkinek megvan a hivatala.—Én meg vagyok elégedve, mit törődöm +mással.</P> +<P>A pipacs szilaj, vad leány volt. Ez a csufneve volt, valahogy másképpen +is hivták. Künn lakott a város végén egy kis házban, ahonnan nem is volt +szabad bejönnie soha, mert mindjárt elfogták és tömlöczbe dobták a +zsandárok. Szép tiszta kis szobája volt, tele irással, könyvvel, a +melyekhez visszatért, a mikor már elfáradott erdőn-mezőn a kóborlásban. +Azt tartották róla, hogy bolond s azért csatangol annyit a fák közt, meg +a rögös mezei utakon, ő azonban nem sokat törődött ezzel. Szerette a +fáit, a füveit, lobogó magas vetést éppen ugy, mint a kiszáradt, sárgára +aszott rétet. Azt mondta, hogy mindenből lehet tanulni valamit, csak +nézni kell, hallgatni, figyelni, okoskodni s az ilyen eszelős leány még +a mérföldes tarlón sincsen egyedül, mert vele van az Isten.</P> +<P>Mikor a király bekopogott a friss zöldre mázolt salugáteren, eléje +szaladt a leány, vonta be maga után a szobába s annyi mondani valója +volt, hogy a beszédében ide-oda kapkodott s elállott a lélekzete is, ugy +igyekezett megértetni magát ezzel a komor emberrel, a kinek az arczárói +leolvasta, hogy nem hoz számára semmi vigasztalást.</P> +<P>—Nézd csak! mondjuk igy, hogy én vagyok a nép, én egyedül, vagy nem is +másként. Én vagyok a szellem, a melybe beleköltözött minden, a mit +erre-arra mindenfelé összeszedett a szegény emberek között. Egy csomó +panasz, szemrehányás, keserüség, düh és elmondom elejétől végig. Te +pedig ur vagy, olyan nagy ur, a kinek nem parancsol senki. Az se áll a +jó lelked utjába, hogy talán nem értene meg az eszed, hát hallgass meg. +Nem lassan, hanem egyszerre tönkre megy az országod, mert rájár a +csapás, tüz, viz, szárazság, dögvész, minden egyszerre. Az emberek már +káromkodva mennek el a templom mellett, mert hiába imádkoznak, nem jön +eső s nem születik az elhullott helyébe uj barom. Az ég sem kék már arra +kifelé, hanem fekete. Eredj haza, csinálj rendet. Segíts népeden, mert +ha az elpusztul, elveszett az ország.</P> +<P>A király leült egy ládára, a két összeszorított öklére hajtotta a fejét +s ugy érezte, hogy egy csomó tüzes vasmarok nekiment a szivének és tépi, +tépi mindenfelől. Rettenetesen fájt benne minden, az agya elkábult, +szemei nekimeredtek annak a semminek, a mibe összeszaladt előtte a +világ, a torka kiszáradt, érezte, hogy szomjas és annyira gyönge, hogy +ha csak az Isten keze meg nem fogja, lefordul a szegény leány ládájáról +és meghal, az agyagos földre ejtve a koronás fejét. Künn pedig őrült +tánczba kezdett a ház körül a nyomor és a kétségbeesés. Más nem látta, +csak ők ketten, de majd belebolondultak ebbe a látományba. Kisértetnek +öltözött minden nyomoruságba fulladt paraszt, férfiak, asszonyok, +leányok és összefogózkodva, őrjöngve körültánczolták a házat. +Bezörgettek az ablakon, mintha a vihar rázta volna meg a kis +üvegtáblákat, döngették a falat s néha ugy megingott az egész kis gyönge +házikó, mintha belekapaszkodott volna a szél s el akarta volna vinni a +negyedik határba. A király mellé húzódott a lány is és suttogott a +fülébe rettenetes dolgokat.</P> +<P>—Igy lesz, mondom neked. Egyszerre csak mind eljönnek, oda be hozzátok. +Hidd el. Én mondom, megtanított reá a mező, az erdő, a törvény, a mi +ezekbe a könyvekbe meg van irva, az élet, a kenyér törvénye, a mi csak +ideig-óráig türi meg az igazságtalanságot. Rendszerbe szedik egyszer ezt +a tánczot s azt le nem győzi aztán semmi erő, mert itt aztán vagy az +általános, mindenséges elzüllés következik, vagy a diadal. Menj, menj, +szaladj haza, csinálj rendet az embereid között.</P> +<P>A szegény király kirohant az éjszakába, be a városba, föl a palotába, +egyenesen a bölcsekhez, a kik még mindig tanácskoztak s most már arról, +hogy az ágyulövések száma és a szines, zászlós vitorlák között milyen +legyen az arány, hogy se sok ne legyen, se kevés.—A király berontott a +szobába és nagyot csapott az asztal közepébe.</P> +<P>—Emberek, elpusztítjátok az országomat, egyenesen beleteszitek a sirba. +Térjetek észre. Itt a veszedelem, nem a holdban...</P> +<P>Az urak kelletlenül néztek össze s az egyik fölállott és illendőség- és +tisztességtudással szólott:</P> +<P>—De felség, hiszen most a külpolitikáról van szó.</P> +<P>A többi rámondta:</P> +<P>—Persze, persze, nem lehet megbontani a rendet.</P> +<P>A lakáj megint bejött és karonfogta a rendetlenkedő urat.</P> +<P>—De felség, hát modor ez? Pihenje ki magát, jöjjön, jöjjön...</P> +<P>A király ment, mint egy masina, végig a sok udvaron. Nem látott, nem +hallott, inkább csak megsejtett egy aranyos czifra padot valamelyik +sarokban. Erre leesett s megvigasztalhatatlanul, kimerülten hunyta le a +szemét.</P> +<HR style="WIDTH: 40%"> +<H3><A name="36"></A>A FARKAS</H3> +<P>Vendég voltam a falun s végigjártunk már minden uri szomszédot. Elvittek +mutogatni erre-arra, messzebb is, mikor egyszerre kifogytak a +vendéglátóim minden uri ismerősből. Akkor nagy tanakodás következett, +hogy kit lehetne még meglátogatni a környéken. Sokszor hallottam, hogy +valami öreg Halmágyiról beszélnek, hogy ahoz még el lehetne menni, de +aztán mindig halogatták ezt a látogatást.</P> +<P>—Vén bolond az, mondta a házigazdám—nem érezné jól magát nála.</P> +<P>—Fura ember... Meg aztán hátha kiszabadulnak a farkasai.</P> +<P>—Micsoda farkasokról beszélnek?</P> +<P>—Az a vén eszelős egész csomót tart ketreczben, mint más ember a ludat. +Néha éjszakánként, ha csendes idő van, idáig elhallszik az ordítozásuk. +Van neki már vagy negyven. Ez a szenvedélye...</P> +<P>—Hát aztán miért?</P> +<P>—Mert bolond.</P> +<P>—S megengedik a hatóságok az ilyen passziót?</P> +<P>—Miért ne. Nem bánt senkit. Még hasznunkra van a bolondsága. Jobb +nekünk, ha nála ordít az a sok vadállat, mint ha a környéken csatangol. +Aztán, ha jól bezárja őket, kinek mi köze hozzá. Ur az, nem lehet neki +olyan könnyen parancsolni.</P> +<P>—Gyerünk el hozzá.</P> +<P>Egy kicsit huzták, halasztották még a látogatást, hanem már nem hagytam +nekik nyugtot. Látnom kellett azt a furcsa embert. Egy reggel aztán +felkészültünk, revolverekkel dugdostuk tele a zsebeinket, nem tudhatja +az ember, hogy mi minden történhetik, előállott a kis kocsi két fürge +hegyi lóval s elindultunk Halmágyihoz. Hajnalban már előrelovagolt egy +legény, hogy bejelentsen bennünket nála. Igy is attól féltek a gazdáim, +hogy kiizen elénk valami hazugságot s nem fogad el.</P> +<P>—Nem igen szereti az embereket. Kevés szavu, gyülölködő, zárkózott +lélek s lehet, hogy éppen a lajstromon dolgozik.</P> +<P>—Micsoda lajstromon?</P> +<P>—Azt mondják, hogy a vadállatait tartja számban. Összeir róluk, +toronyát-boronyát, az isten tudná, hogy mivel van tele egy ilyen +bolondnak az esze.</P> +<P>Mikor fölkapaszkodtunk a hegyre, nagy lejtő következett s a hegy alatt, +sok fa között a hol már ritkásan, mogyoróbokrokkal, alacsony, +félbenmaradt tölgygyel, juharral, cserrel elkezdődött az erdő, ott volt +a vén Halmágyi háza. Magas, foszlott vakolatú, falkerítés vette körül az +egészet, csak a hegy tetejéről láthattuk a ház tetején a zsindelyt, +melyet buján nőtt be a moha, azután, amint lennebb ereszkedtünk, +elveszett előlünk a ház. Egy csomóban sok fekete fa lengett lomhán +jobbra, balra, a mint északról, vagy délről fujt a szél s a nagy csendbe +néha egy-egy hosszu vonítás, veszedelmes ismeretlen hang üvöltött bele. +Félelmes kezdett lenni a vidék. Hallgatva éreztük mi is, a lovak pedig +nyihogva, nagyokat fujva rohantak lefelé az uton s néhány erős +ostorcsapással kellett észretéríteni őket, mert a legszivesebben inkább +visszafordultak volna. Különösen az egyik remegett s néha magasra +fölkapta a fejét, ugy szaglászva, mint a vadászkutya.</P> +<P>A nehéz kapu előtt egy kis öreg ember topogott a hideg őszi sárban. +Mikor odakanyarodtunk a kocsival, élénken elénk szaladt s mig kibontott +a takarókból, folyton beszélt, megtapogatta a lovakat és segített +mindenkinek a leszállásban.</P> +<P>—No Feri, csak hogy egyszer téged is lehet látni. Örvendek uraim, +örvendek s a pesti urat is elhoztad, szép, szép, tessék beljebb, előre, +előre uraim.</P> +<P>Azután a kocsisnak rendelkezett.</P> +<P>—Te lekerülsz az istállókhoz. Jobbra fordulj be az uton a kerítés +mellett; mondd csak, hogy a Farnos tekintetes ur lovai vagytok, aztán +kapsz mindent. Én küldtelek, értetted, én küldtelek, azt mondd meg az +ispán urnak, aztán nem lesz panaszod. Biztosítalak, biztosítalak. Feri, +csak hagyd, a kocsin maradhat minden, nem lopja el senki. Csak előre, +előre uraim.</P> +<P>A nagy, nehéz kapu mellett volt a kis ajtó. Azon mentünk be nagy +csendesen egy piszkos nagy udvarra, a mit gazzal hordott tele az ősz. +Belesüppedtünk a rothadt falevél rétegbe, a miből minden lépésnél sárga, +szennyes viz szivárgott ki. Egyikünk se szólott egy szót se, csak a +házigazda tánczolt körülöttünk fürgén, hol az egyik, hol a másik +vendégét ragadva karon s folytonosan beszélve hebehurgyán, minden +összefüggés nélkül összehadarva mindent, a mi csak a megrongált agyából +a nyelvére tolongott. Egy-egy pillanatra megállottunk. Rettenetes nehéz, +dögletes levegőt czipelt felénk a szél, mikor egyszer-egyszer meglendült +a levegő s távolabb, de már nem messze, egymás szavát tulkiabálva +ordított egy csomó vadállat, a ki annál félelmetesebb volt, mert csak a +hangját hallottuk. A kis öreg ember mosolyogva nézett ránk.</P> +<P>—Én már meg sem tudnék lenni nélkülük.</P> +<P>Körülnézett, hogy kinek beszéljen s hirtelen karonfogva engem, pár +lépéssel előbbre vitt, mintha titkot akarna mondani.</P> +<P>—Nagy tanulmány ez kérem, nagy tanulmány. Hiszen uraságod gondolja már, +elvégre literátus ember, a kinek nyitva van a természet. Jöjjön csak, +jöjjön...</P> +<P>Egyszerre azonban hátrafordult s engem eleresztve ott kezdett +beszélgetést.</P> +<P>—Te Feri, tudja ez az ur az alapelvet.</P> +<P>—Nem.</P> +<P>—Nem?</P> +<P>Arra megint hozzám szaladt s huzott maga után, mig egy csendes sarokba +nem értünk. Itt hirtelen elmondott mindent, a mit előbb tudnom kellett, +de nagyon izgatott volt, a mig beszélt. Féltem tőle, huzódtam s néztem a +szemét, hogy milyen zavaros, üres, fénytelen. Ugy látszik észrevette az +idegenkedésemet, mert igyekezett megnyugtatni.</P> +<P>—Csendes öreg ember vagyok, ne tartson semmitől. Szeretem, ha +gondolkozó elmékkel találkozom, azért rohanom meg ugy. Én ugyan +tisztában vagyok a magam dolgával, hanem azért mégis szeretek +elbeszélgetni egy-egy okos fővel. Ezek a falusiak itt jó emberek, hanem +hát mégse tudhatnak mindent. Meg sem értik, ha mond nekik valamit az +ember. Mutatják, hogy: igen igen, odahallgatnak, hanem azért látom, hogy +csak a repczén jár az eszük, meg az őszi vetésen, az emberi agy belső +világa előttük érthetetlen. Ahoz szegények, hanem hát ön, elvégre +fővárosi ember—van ott néhány barátom is, nem ismeri őket? Naláczy +Pista, Góth Samu... nem? Egyiket se, nohát mindegy, a fődolog az +alapelv, vagy eszme, vagy tény, de hát az is mindegy, hogy hogyan +mondjuk, a honnan kiindulunk. Ugy-e az a fődolog?</P> +<P>—Az, az bátyám...</P> +<P>—No lám, hogy mindjárt megérti. Hát itt van egy csomó farkas, de egyik +se az, a melyiket én keresem. Tudja melyiket keresem?</P> +<P>—Nem bátyám, nem...</P> +<P>—Furcsa, hát nem preparálták előre arra, hogy bolond vagyok? Itt mind +azt mesélik a környéken... Hát azt keresem, a melyik a fiamat elvitte. +Egy-két szóval elmondom a történetet, hogy tudjon valami faktumot is. +Nem régen házasodtam s aztán gyönyörü fiam született. Szép egy kölyök. +Tudja három éves korában már olyan kis Góliát volt, derék ficzkó, +mondhatom. Egyszer télen lement a cselédházba. Kis dolmány volt rajta, +belül prémmel, meg nadrág, meg csizma s fütyülni tanult a kocsistól. +Kijött, bement, lármázott, mi, én meg a feleségem, a ki szegény azóta +megbolondult s Szebenben van a tébolydában, a tornáczról néztük, hogy +mit csinál. Egy kicsit késői gyerek volt, hát roppant mód rajta +csüngtünk. Egyszer jön egy állat, valami nagy kutya, ugy láttam az első +perczben s felkapja a gyereket a cselédház elől s eliramodik vele. A +gyermek visít, igy: Jaj! Jaj! én beszaladok a puskáért, de a mire +kijöttem, már vége volt mindennek. Farkas volt, nem kutya. Ide +beszemtelenkedett s elvitte a fiam. Ezt keresem, ezt a dögöt, hanem még +nem találtam meg.</P> +<P>A szivembe szaladt minden vérem. Egyebet se hallottam, mint a hogy az +öreg elmondta, hogy mint visított a fia: Jaj! Jaj! aztán nehéz lett az +agyam s mig rámeredtem a kis öreg emberre, ugy éreztem, mintha +összezavarodnék bennem minden. Hangosan gondolkoztam, egy párszor +kiszaladt a számon a végtelen sajnálkozás: szegény, szegény, de az öreg +meg se hallotta, most már egészen az alapeszmével volt elfoglalva.</P> +<P>—Érdekes, ugy-e érdekes, most csak meg kellene találni azt a disznót, a +ki elvitte, de nincs köztük, nincs... Jöjjön nézze meg...</P> +<P>Megint fürgén fölugrott s vitt magával a csürig. A nagy kapu előtt egy +legény járt le és föl vasvillával, mint valami katona. Az öreg idegesen +intett neki, hogy nyissa ki a kaput. A legény leszedte a nagy lakatokat +s föltárta a két nagy kapuszárnyat. A csür nagy szája vasrácscsal volt +elválasztva a világtól s benn egymást hajszolva tolongott egy egész +csomó farkas. Rekedten ordítoztak, a mikor rájuk csapott a hideg szél s +csak a mikor egy kicsit megszokták már a világosságot, mentek neki a +rácsnak, vicsorgatva a fogukat és ordítva veszett módon, hogy +megremegett bele az ember. Csak az öreg maradt nyugodt s olyan feszült +figyelemmel kísérte minden mozdulatukat, mint a hogy a természettudós +figyeli meg a tűre szegzett bogarat.</P> +<P>—Arra ott ni sokáig gyanum volt, de aztán rájöttem, hogy mégse ő volt. +Sokkal nyugalmasabb természet. Ott balra az a másik, az ott ni, a melyik +éppen a falhoz dörzsölődzik, talán inkább lehetett, hanem az sánta. Nem +vettem észre pedig, hogy sánta lett volna az a bitang. Pedig semmi baja +sincs a lábának, ugy "külsőleg" megvizsgáltattam, szóval nem az volt. Ez +itt mintha sunyin nézne rám, a mikor idejövök, hanem ez kicsi, igen +kicsi. Amaz nagyobb volt, sokkal nagyobb: különben hiszen mind benne +vannak a lajstromban, szépen sorjában. Nincs köztük, nincs mondhatom. De +majd megkerül, ha csak addig valahol bele nem döglik az éhségbe. Csupa +verem az egész vidék, mind belehullanak, aztán hozzák őket és én +figyelem. Persze addig semmit se tehetek, a mig biztosat nem tudok. +Utálatos volna csak ugy gyanura cselekedni. Majd megjön, akkor aztán még +nem tudom mi lesz, hanem rettenetes valami lesz. Nem tehetek róla, de +borzasztóan nekimegyek, kitépem a belit a fogammal.</P> +<P>Lihegett, megtörülte az arczát s leült egy pillanatra pihenni...</P> +<P>—A fogammal, igen, igen, hanem hát csak ugy gyanura nem lehet +elindulni.</P> +<HR style="WIDTH: 40%"> +<H3><A name="37"></A>A KÉT FIU</H3> +<H3>I.</H3> +<P>A lakodalmas vonat egy kis késéssel érkezett meg az állomásra. A +tisztviselők és a szolgák az állomásfőnök köré gyülekeztek a perronra és +vártak. Ugy beszélték meg, hogy egy kis fogadtatást rendeznek a +raktárosnak, a ki ma hozza haza a feleségét. Mig a vonat megérkezett, +három négy csoportba összeállva beszélgettek külön-külön a tisztek, +altisztek és a munkások, tárgyalták a házasságot, ez volt ma a +legaktuálisabb megbeszélni való a pálya-udvaron. Néha valaki kivált +egyik-másik csoportból s a sinek közé állva, kezével ernyőt tartva a +szemei elé, belenézett a két hosszu vonalba addig, a mig összeérnek és +ugy szaladnak tovább a hosszu egyenes pályán, de aztán visszament a +többihez, még sehol semmi. A főnököt most már az nyugtalanította, hogy +többet késik a vonat, mint a mennyit előre jeleztek. Benézett az +irodába, de már a küszöbről visszatért, mert a feje felett megszólalt a +jelzőharang, jelenteni, hogy a legközelebbi pálya-udvar már kibocsátotta +magából a vonatot. A korlát mögé rekesztett olcsópublikum erre +czihelődni kezdett, tolongtak az ajtó felé s mintha az egész tömeg +ráfeküdt volna, recsegett előttük a korlát.</P> +<P>Végre, jóval négy óra után, a pályaudvar véges-végén megjelent egy kis +füstpászma, olyan kicsi, mint a czigaretta füstje. A mint közelebb jött, +mindig nőtt, már azt a fekete pontot is meg lehetett látni alatta, a +mely innen hallva ugy zakatol, mint egy varrógép a harmadik szobában s +mig az ember elszámolna százig, ott dübörgött már a lokomotiv a raktárak +előtt, lassu méltósággal közeledve, forró lehelletét kifujva magából +mind a két oldalán, mintha fáradt volna. A napos tisztviselő kivált a +csoportból s átvette a kalauz jelentését. Mikor a jelentés érdekes +kezdett lenni, odaintette a főnököt is, hogy ketten hallgassák.</P> +<P>—Azért késtünk annyit—jelentette a kalauz—mert vészjelzés volt az +uton. Egy gyermek kinyitotta az ajtót s lemászott a lépcsőkre, nem +lehetett visszavinni a kocsiba, a mig meg nem állottunk. Akkor is ugy +ordított, mintha a bőrét nyuzták volna le.</P> +<P>—Ki állította meg a vonatot?</P> +<P>—Az apja, vagy mije, a raktáros ebből az udvarból. A feleségeé a +gyerek, hat vagy hét esztendős. A harmadik kocsi lépcsőjéről szedtük le. +Ugy fogta a korlátot, mint a majom, minden ujját külön kellett +lefeszíteni róla. Csoda, hogy pozdorja nem lett belőle, az Isten őrizte, +vagy mi...</P> +<P>Lassan elindult arra felé, a hol a raktáros adogatta le egy hordárnak a +holmiját. Egy perczre odalapultak a kocsikhoz, mert sisteregve szaladt +el mellettük a gép, visza a kuthoz vizért. Azalatt a két hivatalnok +összenézett, a kalauz pedig mellettük állva várta, hogy mit mondanak.</P> +<P>—Irunk jegyzőkönyvet a dologról? kérdezte a napos hivatalnok.</P> +<P>A főnök gondolkozott, s aztán hirtelen kivágta magát.</P> +<P>—Jelentse be a legközelebbi állomáson—mondta a kalauznak s azzal +gyorsan a raktárosék kocsijához ment, hogy mint fő-főember a +pályaudvarban fogadja az uj asszonyt.</P> +<P>—No, megjöttek Karacs ur?—kiáltotta már messziről.—Csakhogy itt +vannak!</P> +<P>Akkorra leszállott már az asszony is. Elvette a bokrétát, a mit az +altisztek adtak be neki, szagolgatta a virágokat s nagy zavarban volt, +mert a kocsiban erőszakosan sivítani kezdett a fiu és semmivel se +lehetett rábirni, hogy leszálljon. A raktáros nagyon restelte a dolgot s +mérges pillantásokat vetett a kocsiba, erre még jobban ordított s +rugdosni kezdte az anyját a gyermek, a ki erővel akarta kihuzni a +kocsiból. A kocsik tengelyét és kerekeit végig kalapálva elindult a +vonat mellett egy lakatos a gépházból. A mint a raktárosék kocsijához +ért, átlátta a helyzetet, kormos fekete arczát bedugta az ajtón és +rákiáltott a gyerekre:</P> +<P>—Takarodsz ki, haszontalan kölyök!</P> +<P>Az asszony is huzni kezdte a gyereket és aggodalmas hangon szólítgatta:</P> +<P>—Jóska gyere, megesz a bácsi:</P> +<P>Jóska erre kijött a kocsiból, de mikor látta, hogy a fekete ember +kaczagva megy tovább, dühbe jött és nagyon megharapta az anyja kezét. Az +asszony felsziszszent és a zsebkendőjébe takarta a kezét, azonban olyan +nagyon fájt a harapás, hogy bármint igyekezett mosolyogni, könnyezni +kezdett. A férje odaszólt neki: halgass az Istenért—a többi pedig nem +tudta, hogy mihez kezdjen. A pénztáros boszankodva hátat fordított az +egésznek és bement az irodájába. A főnök mégis akart valamit mondani, +megsajnálta a szegény asszonyt. A gyerekre mutatott, intim igyekezett +lenni:</P> +<P>—Ma egy kicsit haragos a kis fiu, ugy látszik.</P> +<P>A raktáros boszankodva felelt:</P> +<P>—Az, az uton is komédiázott, alig birtunk vele.</P> +<P>Látszott az arczán, hogy szeretne végig vágni rajta.</P> +<P>A főnök most már végét akart vetni a faggatásnak. Még egyszer az asszony +felé fordult és szivesen kezet szorított vele, vigyázva, hogy be ne +vérezze a kezét, mert a kendőn már átszivárgott a vér.</P> +<P>—Kivánom, hogy jól érezze magát nálunk, Karacsné asszony. Az ura jó +ember, derék tisztviselő...</P> +<P>Az asszony zavarban volt, alig lehetett hallani, hogy mit felel:</P> +<P>—Igen, jól fogjuk érezni magunkat.</P> +<P>Azzal elindultak a második lépcső felé, a mely fölvezetett a raktáros +lakásába. A gyermek az anyja szoknyájába kapaszkodott, az asszonynak +valósággal hurczolnia kellett maga után.</P> +<P>Az urak összenéztek s szó nélkül indultak vissza a hivatalos szobákba. +Nem akart egyik se addig szólani, mig az altisztek és a szolgák rájuk +figyelnek. Benn se beszéltek sokat, csak elkomolyodtak, nyomasztólag +hatott valamennyiükre az a család, a melynek már a megérkezése olyan +különös, hogy lehetetlen jó végre számitani ilyen kezdettel. Mig az +asztalra hajolva dolgoztak, meglátszott rajtuk, hogy egy gondolat jár a +fejükben. Néha át is pillantottak egymáshoz s aztán megint lekapták a +fejüket a papirra. Akkor oldódott meg a nyelvük, a mikor a főnök kijött +a szobájából s a nélkül, hogy megmonda volna, hogy kiről beszél, az +kérdezte:</P> +<P>—Hát aztán kapott-e legalább ez a szerencsétlen valami pénzt ezzel az +asszonnyal?</P> +<P>Most már mind belemelegedtek a beszédbe s meghányták-vetették a raktáros +dolgát.</P> +<P>—Valami keveset, pár ezer forintot.</P> +<P>—S ezért a nyakába vette ezt a kölyköt.</P> +<P>—Mi lesz vele?</P> +<P>—Hiszen ez a bömbölő ficzkó nem is gyerek, hanem majom. Nézték az +arczát? A homloka hátraesik, ha volna is alatta agy, agyonnyomná.</P> +<P>—De nincs, hiszen hülye.</P> +<P>A gyerek ezalatt fenn elaludt. A raktáros elment a dolgára s az asszony +megállott a vetetlen ágy előtt, melyen a paplant maga alá gyürve, tátott +szájjal, valósággal részegmódra, nagyokat szuszogva aludt a fia. A mig +nézte, végtelen reménytelenség és szomoruság ömlött el az arczán. Mikor +érezte, hogy most már nemsokára sírni fog, elindult a szobákban +rakosgatni, hogy egyeben járjon az esze ne a fián, ezen a nagy +nyomoruságon, a kit akárhogyan is kéri, nem akar elvenni az Isten.</P> +<H3>II.</H3> +<P>A raktárosékról aztán nem sokat lehetett hallani. A férfi csendesen +mázsált, egész nap fülére huzva mindig a nagy kongó raktárban a gyapot +sipkát, mintha nem csak a levegőtől félne, hanem a hangtól is. +Idegenkedve nézett mindenkire s meg volt győződve arról, hogy itt tréfát +üznek belőle, a mióta bevonult az asszonnyal, meg azzal a hülye +gyerekkel, a ki csak ugy az ágról, vagy honnan szakadt reá. Ha +mosolyogva ment el mellette egy munkás, gyanakodva nézett utána s ugy +fürkészte az embereket, mintha a lelkükbe akarna látni. Ez nyomta is +szegény fejét nagyon, olyan volt, mintha mindig fáradt lenne.</P> +<P>Azt is hitte, hogy megvetik. Már bizonyára mindenki tudja, a mit +eltitkolni szeretett volna még önmaga előtt is, hogy az asszony fenn +Pesten együtt élt egy gazdag urral és az adta neki a háromezer forintot +meg a gyereket is. Ő pedig elvette a pénzt, azzal a a gyereket is ide +hozta az asszonyt is. Nem igen mert a szeme közzé nézni senkinek. Mintha +attól félt volna, hogy rákiált valaki:</P> +<P>—Ugyan, ugyan, ne adja ugy a becsületest, maga komisz ember.</P> +<P>Ilyenformán érezte magát otthon is, a mikor leült a felesége mellé. +Igyekezett jó lenni az asszonyhoz, az örökké zugó nagy raktárhoz szokott +hangját hozzá szoktatta ahhoz, hogy suttogjon, ha a szükebb négy fal +közé kerül, szeliden, csendesen beszélt vele, mert félt, hogy egyszer a +fejéhez vágja azt, hogy nem tisztességes ember az, a ki feleségül veszi +a más ember szeretőjét.</P> +<P>A gyermektől pedig félt. Nem tudta, hogy miért, de nagyon tartott tőle. +Mig a szerencsétlen bambán bámult reá a szögletből, azt hitte, hogy +borzong a háta. Félve pillantott egyszer-egyszer oda, de hirtelen +elfordult, mert megijedt attól a csunya, majomforma fejtől, a melyen ugy +hátrasimult a homlok, mintha lefésülték volna s alatta a nagy vizes +szemek, a melyekkel a szerencsétlen kibámult a világba a nélkül, hogy +megértett volna valamit s mintha mindig panaszolt volna, hogy: lássátok, +milyen butának teremtett engem az Isten.</P> +<P>A raktáros csak belső ösztönnek engedett, a mikor elkezdett komolyabban +s a mennyire a kis intelligencziája megengedte, mélyebben foglalkozni a +gyerekkel. Érezte, hogy ellenséggel áll szemben, fel akart fegyverkezni +ellene, mert csak tudnia kell, hogy mi lakik abban a csunya majomban, a +kitől még az édesanyja is idegenkedve elhuzódik, mintha meg akarna +tagadni vele minden közösséget.</P> +<P>Egyszer, vagy hat hónap után először, kalácsot hozott neki a városból s +melléje huzódott a sarokba. Az asszony nézte, hogy mit csinál s hagyta +őket, hogy csak barátkozzanak, ha tudnak. A gyerek azonban nem +barátkozott. Gyanakodva nézte ezt a közeledést, elhuzódott, mindig csak +félszemmel, alattomosan nézve vissza, hogy nem követik-e ellenségesen, a +fogait vicsorgatva fordult vissza, a mikor látta, hogy a raktáros utána +ment. Azután is hiába való volt minden. A mint nőtt, az anyjához is mind +idegenebb lett s a helyett, hogy a mint remélték, az évekkel +megvilágosodott volna egy kissé az agya, mindég zárkózottabb és +félszegebb lett. Utóbb már átalakult valami alkalmatlan butorrá a +házban, ide-oda taszigálták, de aztán nem sokat törődtek vele.</P> +<P>A raktáros aztán egyszere az asszony ellen fordult. Beteggé tette az, +hogy nem tudott menekülni a vad gyerektől, a ki közéjök állott, az +agyában elkisérte a raktárba, ki a sinekre, mindenüvé és akar vele +valamit. Hogy mit, azt az Isten tudja. Mig a szegény megkinzott ember +szó nélkül bódorgott a munkája után, mindig ezen töprengett, utóbb +azonban már megformálta magának azt, a mit mintha a fülébe kiabált volna +a gyerek, folyton hallott, zavarosan, érthetetlenül de mindig.</P> +<P>—Én vagyok a mult, a megbüntetés, ráadás a hozományra.</P> +<P>Lassan-lassan rettenetes lett az asszony sorsa. Kiméletlen, durva +veszekedéseket kezdett vele az ura, azután meg elkezdte verni. Előbb +félve nyult hozzá, megijedt az első ütés után, mert azt hitte, hogy a +szeme közé ugrik a gyerek, de a mikor látta, hogy ki sem mozdul a +sarokból, csak egy kicsit előrenyujtja a nyakát, hogy jobban lásson, ugy +érezte magát, mintha szövetségese volna. Az asszony kimondhatatlan +bánattal nézett végig a gyereken, a ki mindennek az okozója, nem ment +bele a verekedésbe, nem ütötte vissza az ütést, szó nélkül türt. Még +valami elégtételfélét is érzett magában, mikor nagyon megszenvedett, azt +hitte, hogy vezekel és ez jól van igy.</P> +<P>Egyszerre azonban beköszöntött a raktáros házába a megváltó.</P> +<P>Egy reggel, mikor már hetekig ki sem mozdult a szobájából az asszony, +egészséges, hangos sirás hallatszott ki tőlük. Egy idegen asszony ki- és +be szaladgált az ajtón s a raktáros, a mint csak tehette, fölugrott az +emeletre egy-két perczre. Mig a lépcsőt járta, alig ismertek rá, ugy +elváltozott. Előbb aggodalmas volt ugyan, aztán ragyogott az arcza s a +ki szembekerült vele, mindenkinek elujságolta a nagy örömét:</P> +<P>—Fiam van, ma reggel jött a világra...</P> +<P>—Hát az anya egészséges-e?—Kérdezgették meg az asszonyok.</P> +<P>—Mint a makk, nincsen semmi baj.</P> +<P>—Hála Istennek.</P> +<P>Mutogatni szerette volna a gyermeket. Lábujjhegyen surrantak be utána az +első szobába azok, a kiket csak elfoghatott. Az idegen asszony egy kis +vörös gyermeket hozott ki a másik szobából és sorra járt vele, hogy +mindenki lássa. Az emberek ráhajoltak, megcsudálták, az asszonyok +azonban igazán megvoltak hatva, mert inkább az anyára gondoltak, a ki +nehéz álomba merülve pihegett benn a másik szobában. A régi gyermeket +alig vette észre valaki. Az nem volt kíváncsi semmire; valami +czérnakarikákkal babrált a sarokban s föl se nézett, hogy legalább +körülnézzen.</P> +<P>A szobában csend volt. Az egyik sarokból egy teknőből forró pára +szállott föl, a teherpénztáros cselédje pedig hideg vizet hozott fel +vedrekben a kutról. Az idegen asszony munkához látott, a többi pedig jó +lélekkel vette körül a teknőt és mig az uj gyermek megkapta az első +fürdőt, egymást érte a sok megjegyzés, csupa jó tanács.</P> +<P>Azt is találgatták, hogy vajjon kire hasonlít.</P> +<P>—Egészen az anyja.</P> +<P>—Inkább az apjára üt bizony, kék lesz a szeme.</P> +<P>—Milyen okosan néz.</P> +<P>—Már is több esze van, mint annak a suta Jóskának s a mint az asszonyok +a sarokba pillantottak, szinte undorodva fordultak el a +szerencsétlentől, a ki, a mikor a nevét hallotta, bambán végignézett +rajtuk.</P> +<P>A raktáros akkor már nem volt ott.</P> +<P>Leszaladt a pálya-udvarra keresni még valakit, a ki nem tudja az +ujságot. Talált is. A főnök épen a hétórai személyvonatot indította +tovább, köpenyegébe burkolva sétált a sinek között. Mikor már elindult a +vonat, akkor szólította meg a raktáros.</P> +<P>—Főnök ur, nagy ujság, fiam született...</P> +<P>A főnök mosolyogva nézett végig rajta és megrázta a kezét.</P> +<P>—De aztán most már más lesz a világ, ugy-e?</P> +<P>A boldog ember áradozni kezdett:</P> +<P>—Hogyne, hogyne, megbolondul az ember a nagy boldogságban, persze hogy +más, ujra kezdjük.</P> +<H3>III.</H3> +<P>Az uj gyerek nőtt, fejlődött, szépült. Kedves gyermeke lett a +pálya-udvarnak, mindenki formált hozzá valami jogot. Az egyik asszony +pólyázta valaha, a másik az első falovacskát vásárolta neki kilencz +hónapos és két hetes korában, a harmadik az anyja ágya mellett +virrasztott át egy-két éjjelt, mig az asszony a nehéz napjait élte. A +raktáros boldog mosolyával látta, hogy hogyan kapkodják el egy-egy +csókra a kis fiát, lehült, megnyugodott a nagy elégedettségben s a +csendes, gondnélküli emberek komolyságával végezte dolgát. Ő maga is +felszaladt egy-egy perczre a fiához a munkából, csak mondott neki +valamit, hogy lássa és hallja, a mint csengőn, bátran felel. Néha ugy +érezte, hogy ha lehetne, magába lehelné ezt a gyermeket, hogy egészen az +övé legyen és féltékenykedett az asszonyra, a ki egész nap otthon van. +Ez az érzése azonban szelid volt, az ellágyult jó ember ingerkedése +inkább, sokszor, ha erről beszélt, könnybe lábbadt a szeme és ölelni +szerette volna az egész világot. Megosztoztak a gyereken békességgel s +egyik sem irigykedett nagyon, ha a másiknak véletlenül több jutott +belőle.</P> +<P>Csak azon lázadtak föl, ha részt kért belőle magának a régi gyerek is. +Pedig ez is megesett. Egy reggel a bölcső mellett találták a fiut. +Szintelen szemeivel rábámult a gyermek mosolygós arczára, éppen a mikor +ébredt. Mikor az anyja bejött, szó nélkül tovább állott, visszahuzódott +a vaczkába és onnan bámulta végig, hogy mi történik azután, hogy a +gyermek tele szájjal szopik, kapkod a kezecskéivel a levegőben és +kiabál. Bamba mosolygásra huzódott az arcza, tetszett neki ez a csepp +ember. Azután megint sokáig nem törődött vele, de reggel, a mikor az +anyjuk nem volt a szobában és sírni kezdett a gyerek, kivette a +bölcsőből s karjára vette s magával vitte a sarokba. A gyerek először +nagyon megijedt, de azután kibékült s kiszabadítva kezecskéit a békóból, +végigsimogatta a szegény eszelős gyermek arczát.</P> +<P>Mikor az asszony kijött, halálra rémült. Elkapta a fiutól a gyermeket s +rettenetesen szitkozódni kezdett:</P> +<P>—Te majom, hogy mersz hozzányulni, te bestia!</P> +<P>A hülye dühbe jött. Szük kis agyában megforgatta az egész dolgot s ugy +találta, hogy nem tett semmi rosszat. Rárontott az asszonyra, hogy +rugja, harapja, de éppen akkor nyitott be a raktáros. Ez aztán +kegyetlenül végzett vele, a mikor megtudta, hogy miről van szó. Nagyon +megverte a szerencsétlent. A nagy ordításra összeszaladtak a szomszédok +és igazat adtak neki, a mikor megtudták, hogy miről van szó.</P> +<P>—Nyuzza le a bőrét a czudarnak.—Kivette a bölcsőből...</P> +<P>A teherpénztárosné kedvet érzett magában arra, hogy ő is adjon neki +néhány pofont s mintha a csecsemő lett volna a szobában az egyetlen élő +ember, a ki tiltakozik a verés ellen. Sírni kezdett. Mikor vége lett a +szörnyüködésnek, a szerencsétlen föltápászkodott a földről, lebotorkált +a pálya-udvarra. Átcsatangolt a sineken s elindult a töltés másik +oldalán. Csak késő este került haza. Nem tudta megmondani, hogy merre +járt, de nem is sokat kérdezősködtek utána.</P> +<P>Attól kezdve, hogy most már rendesen kijutott neki a verés, még konokabb +lett. Napokig nem lehetett szavát venni, csak bámult maga elé, sunyi +módon fürkészte azt, a mi körülötte történik s leste különösen a +gyermeket. A hogy a kis fiu kinőtt a pólyából, a mint járni és beszélni +kezdett, annak ő volt a leghivebb tanuja. Kiváncsi volt erre a kicsi +emberre, hogy vajjon mi lesz belőle.</P> +<P>A gyermek is huzódott hozzá, különösen a mikor észrevette, hogy ennek a +nagy kamasznak belekapaszkodhatik a hajába, a fülébe a nélkül, hogy +kiáltana s ütheti, megrughatja, mindent eltür. A nagy erős fiu a gyermek +rabszolgája lett, vitte a hátán, előtte csuszkált a porban s +lassan-lassan olyan pajtásság fejlődött közöttük, a mit nem lehetett már +kiverni belőlük. Ha az egyik nem volt ott a játékban, kétségbeesve +kereste a másik. A nagy fiu egyszer kemény öklével bedöngette a szomszéd +szoba ajtaját, mert elakarták zárni előle a gyermeket, a kicsi pedig +betege volt annak, hogy elakarták választani a barátjától. Megszökött +vele, mindenütt a nyomába járt, mint a kis csikó s ha valahol +megpillantotta az ember a nagy eszelős ficzkót, a mint bizonytalan nehéz +lépéseivel barangolt a mezőkön, bizonyosan vele volt a kis barátja is és +tipegett utána fáradhatatlanul, nehogy elmaradjon.</P> +<P>A raktárost elkedvtelenítette ez a nagy barátság, félt tőle. Azon +gondolkozott, hogy hogyan szabadulhatna meg a nagy fiutól, a ki +mindinkább a nyakára nőtt már s olyan erős kezd lenni már is, hogy nem +tanácsos kikötni vele, különösen ha dühben van. Rendre levelezte az +intézeteket, a hol talán bevennék nevelőbe, de mindenünnen +elutasították. Ez a gond valósággal megtörte. A kis fiu vézna, gyönge +gyermek maradt, az a ficzkó pedig olyan, mint egy bika. Elél száz +esztendőt, a helyett, hogy akár holnap elvenné az Isten.</P> +<P>A pálya-udvaron pedig sokat beszéltek a dologról. Senkinek se tetszett +az, hogy olyan nagy barátságban van a kis fiu a bátyjával, +aggodalmaskodtak s az egyik asszony ki is mondta nyiltan, hogy fél a +szerencsétlenségtől.</P> +<P>—Nem lesz jó vége az egésznek. Annak a vadállatnak annyi esze sincsen +mint egy tyuknak. Kárát vallják még annak, hogy igy szabadjára eresztik +őket.</P> +<P>Mindenki elhitte, hogy baj lesz a dologból. A raktárost is +figyelmeztették s ezzel a szegény embernek még nehezebb lett a feje. +Töprengve végezte a dolgát, babonás félelem szállotta meg, olyan, mintha +egy nagyobb hatalommal állanna szemben. Mikor a nagy fiu elibe került, +ideges reszketés fogta el. Egyszerre ránehezedett minden, a mit átélt, a +mióta feleséges ember s érezte, hogy gyöngül a karja, ha megakarja +rohanni ezt az ellenséget s elzsibbad az akarata. A fiu szemében is +felfedezett valami ijesztőt s elfordult, ha az ránézett, vagy lesütötte +a szemét, mintha szégyenlené magát. Most már a tébolydákhoz folyamodott. +Igért sok pénzt, a mennyit meg se tudott volna fizetni, csak vigyék el +előle ezt a rémet, de mindenütt azt mondták, hogy a fiu nem bolond.</P> +<P>Az asszony részese volt mindenben, lesoványodott, a nagy gondban +betegeskedni kezdett és sokat panaszkodott mindenkinek, a kit csak +előtalált!</P> +<P>—Ez lesz a halálom, ez a bárgyu...</P> +<P>Egy reggel aztán vége lett mindennek.</P> +<P>A nagy fiu lihegve és rettenetes halványan jött haza s keresni kezdte a +kicsit. Nem szólott semmit, csak nem értette meg, hogy hova tünt el a +barátja. Az anyja nyomon követte, leste minden mozdulatát, nem tudta, +hogy mit keres. Félt megkérdezni, várt, hogy szólaljon meg magától. +Mikor azonban látta, hogy nem beszél, már nem birta tovább, most már +bizonyos volt előtte, hogy miért jött haza a fiu.</P> +<P>—Hiszen veled ment el!—kiáltott rá magánkivül.</P> +<P>—Igen, nem—gagyogott a fiu—de most nincs sehol.</P> +<P>Az asszony arcza elfehéredett, mint a tej és hátraesett a széken. A fiu +ettől még jobban megijedt, meg fölhányta az ágyakat s benézett még a +szekrények alá is a barátja után, igyekezett elmondani a dolgot ugy, a +mint volt.</P> +<P>—Mentünk... mentünk a vason, a melyiken a kocsik járnak. A kezemet +fogta, énekelt, aztán egyszerre nem tudom hova lett. Talán a kocsik +vitték el, sok jött, nagyon sok, elől az, a melyik füstöl. Nem láttuk, +egyszerre ott volt mind, én is elestem, megütöttem a fejem. Mikor +elmentek a kocsik, sehol se volt.</P> +<P>Bambán rámeredt az anyjára és még egyszer megkérdezte:</P> +<P>—Nem jött haza?</P> +<HR style="WIDTH: 40%"> +<H3><A name="38"></A>RAFFAY TISZTELENDŐ UR</H3> +<P>A mult szombaton, a mikor a hittan órára csődült össze a parókiára a +fiu- meg a leányiskola, különösen kegyetlen kedvében volt a tisztelendő. +Sorra kérdezte a katekizmust s könyv nélkül mondatta fel a szentek +csodatételeiről szóló történeteket, a melyek mind igen szépen meg vannak +irva a vallásos elmélkedésekről szóló könyv utolsó harmincznyolcz +oldalán, a függelékben. A ki valamire nem tudott megfelelni, annak +belekapaszkodott a hajába s rázta a sivalkodó kis kölyköt, még csak bele +nem fáradt a keze.</P> +<P>—Gombozni, istentelenkedni a templom udvarán, azt tudsz, de tanulni +nem. Majd megtanítalak.</P> +<P>Akkor már tanította is. A szomszédok elszörnyülködve sugdostak, hogy ezt +már még se lehet türni s meg kell jelenteni a dolgot a tanfelügyelőnek.</P> +<P>Ezt különben folyton tervezték, de soha se lett belőle semmi.</P> +<P>—Kiss Ferencz, mit tudsz szent Antalról? Mondd szóról-szóra.</P> +<P>Mikor a gyerek hallgatott, közelebb ment hozzá. A fiu is hátrált egy +lépéssel s maga elé emelte mind a két kezét, mig jajgatva siránkozott.</P> +<P>—Tudtam, tudtam, de elfelejtettem... Csak egy kicsit gondolkozom...</P> +<P>A hátráló s már a falhoz lapult gyermeket látva, rettenetes dühbe jött a +tisztelendő. Sürün csapdosott a pálczájával a fejére és a vállára s mig +egyet-egyet ütött reá, az arczába kiabálva kérdezte tőle:</P> +<P>—Tudtad, elfelejtetted, tudtad...</P> +<P>Aztán kiverte az egész gyereksereget, közéjük suhintva a pálczával, a +mig menekültek előle s mikor már egy se volt a szobában, fáradtan esett +le a díványra. Nagy durva teste lihegett s egy kék kendővel törülte +magáról az izzadságot. Tompa kábultságba esett a nagy csöndben. Feje a +mellére hanyatlott s bután bámult a padló deszkájában egy szöget. Mikor +már sokáig nézte, tánczolni kezdett vele az egész ház, megindult alatta +a divány s forgott körben, mindig körben sebesen, sebesen. Csak akkor +állott meg, ha behunyta a szemét. Igy egyszerre nyugalom lett körülötte.</P> +<P>Arra rezzent föl, hogy künn gyermekek kiabáltak az ablaka alatt. Félre +huzta a függönyt és kinézett.</P> +<P>Az utcza tulsó oldalán egy kis fiu játszott egy leánykával. Simogatta a +haját és ölelte s valami olyast beszéltek, hogy: te leszel a mama, én az +apa, aztán megyünk, megyünk kézenfogva a gyermekkel...</P> +<P>A pap egy darabig hallgatta s érezte, hogy az agyába tódul a vér. Az +volt az első gondolata, hogy jó messze lemegy a kertjében, megkeríti +őket, rájuk ront és üti, üti, hanem aztán még se ment odáig. Csak +fölrántotta az ablakot és kikiabált, hogy a két gyerek egyszerre +elrebbent, maguk után hagyva a porban a babát, egy czifrára mázolt, +szegényes kis rongyos jószágot, a miben igazán nem volt semmi szép se, +csak a neve, hogy ő a gyerek. Két ártatlan cseppség szeretetében +odaelőlegezett jövendő.</P> +<P>Mikor a tisztelendő visszafordult, Mari asszony már fölterítette az +asztalt. Egy gyürött, foszlott szélü asztalkendőt terített az asztal +sarkára, rátett egy tányért, egy poharat s indult kifelé, hogy behozza +az ételt. Akkor azonban a tisztelendő hirtelen megingott, ujra azt +érezte, hogy forog körülötte minden. Nekiesett a falnak s +megkapaszkodott egy székben. A vén asszony hozzászaladt s támogatta a +diványig, a mire ugy végig esett mint egy oszlop.</P> +<P>—Mi baj az istenért, már megint...</P> +<P>—Igen, szédülök.</P> +<P>—Csak maradjon egy kicsit magára, feküdjék nyugodtan. Hunyja be a +szemét, ha ugy jobb, ugy...</P> +<P>Szürke kendőt kötött a fejére s elszaladt. A pap utána meresztette a +szemeit s a mikor már elment, akkor is mindig az ajtót nézte fáradt +bámulással. A pilláit már nem birta nyitva tartani, mint valami +elromlott redőny, barna, ránczos szemhéja mindegyre lehullott s szemmel +láthatólag erőtlenedett el az egész ember. Mintha valami láthatatlan +rémség kerülgette volna s azt vigyázná, ugy hallgatott, visszafojtva a +lélegzetét is s csak néha hörögve, ha már nagyon kiigyekezett belőle az +erő.</P> +<P>Mikor az orvos jött, fáradtan, lustán panaszkodott.</P> +<P>—Megint kerülget. Itt van mellettem, csak a kezem kell kinyujtani s +megfoghatnám, hogyha teste volna. Iszonyu, borzasztó nyavalya, még +senkise látta s mégis ugy szorítja a torkom, de ugy...</P> +<P>—Megint bosszankodott tán a gyermekekkel?</P> +<P>—Igen, megint... Aljasok, hitványak... Most is itt kettő, egy fiu meg +egy leány...</P> +<P>—Hagyja... Lássa, ez a baj. Minek izgatja magát. Nem kell ugy rájuk +erőszakolni a hittant. Hagyjon nekik békét. Adjon be neki annyit a +vallásból, a mennyi nem rontja meg a gyomrukat, de beléjök öklözni, +bottal... Minek?</P> +<P>A pap csak nézett. Belsejében forrott a méreg s nem volt ereje ahhoz, +hogy kitörjön. Az a csendes öreg ember, a ki mellette ült a divány +szélén, dühbe hozta. Nem tudta, hogy mi baja van, de érezte, hogy az +orvos képtelen felfogni a baját. Csendes lett és igyekezett +megmagyarázni, hogy mit érez.</P> +<P>—Nem az a baj. A vallás, meg a könyv, meg a csodák, az mind semmi. Ha +már jönnek, az is dühbe hoz, magamon kivül vagyok, nem birok magammal, +perczről-perczre érzem, hogy mint hatalmasodik el bennem a vadállat. A +sok kölyök mind olyan egészséges és szép... Doktor, maga is olyan +papforma ember félig, magával lehet komolyan beszélni, esküt tett maga +is arra, hogy nem jár el a szája, ha valamit kikottyant az ember maga +előtt egy-egy bolond pillanatban, hát higyje el, hogy csak félig vagyok +ember, a testem az, meg a reverendám, meg a formám, hanem a másik felem, +a kutya...</P> +<P>—Ugyan, ugyan...</P> +<P>—Lássa, erről kellene maguknak irni egy könyvet, erről a félig +emberről, a kinek, mikor a szemét behunyja, vége van nem jön utána +senki. Arról, hogy embertelen dolog engem körül venni gyermekekkel a mi +mind a másé, hogy... mondja is meg az iskolában, hogy ide többet ne +küldjenek egyet se, mert kitekerem a nyakát...</P> +<P>Kimerült, csendesebb lett s aztán már csak sugva mondta el azt, a mit +behunyt szemmel maga előtt látott.</P> +<P>—Ha nekem csak egy volna... Egy leány, a kinek vennék szép kis fehér +ruhát, a haját befonnák világoskék pántlikába, azután jönne a püspök, +megbámulná, férjhez menne és folytatódnék az Isten mun-munkája... Vagy +egy kölyök, egészséges, verekedő ficzkó, a ki okos, a ki szép...</P> +<P>Ugy nézett maga elé, mintha ott látná valahol a ködben a fiut is, a +leányt is.</P> +<HR style="WIDTH: 40%"> +<H3><A name="39"></A>A SPECZIÁLISTA</H3> +<P>Tekintetes rendőrkapitány ur, tudom én, hogy mi az elővizsgálat, a min +át kell esni az embernek, mig eljutna az ügyészséghez, a hol jobban +bánnak a rabokkal. Nem adhat föl nekem olyan kérdést, a mire szép +csendesen meg ne felelnék, csak ne nézzen rám olyan szigoruan, mert +igazán nem szükséges. Lenn is megszorongatták a torkom, a mig idehoztak, +pedig a kis ujjam se nyujtottam ki ahoz, hogy védelmezzem magam. +Intelligens emberrel nem kellene olyan keményen bánni. Minek az?</P> +<P>Hát hogy hogyan történt az egész? Nagyon egyszerüen. Most világosan áll +előttem mindennek a menete. El se hiszem, hogy másként történhetett +volna.</P> +<P>Beteg voltam. Már régen az vagyok. A mellemben szurásaim vannak. Nézze, +most is micsoda bunda van rajtam, pedig mások már tavaszra öltöznek. +Most már birom valahogyan magam, hanem a tél elején szörnyen +összementem. Éjjeli munkám is akadt hivatalon kivül, nem sokat törődtem +azzal, hogy megárthat. Szerettem volna valami szép ajándékravalót +összespórolni, hogy ne legyen száraz karácsonya az asszonynak, +szegénynek. Akkor aztán egyszer csak azon vettem észre magam, hogy mind +az emberek feltünően érdeklődnek az egészségem iránt. Csupa részvét +mindenik, hogy ugy nézek ki mint a halál, meg lefityegnek a füleim, +szörnyen uri bőrben vagyok, meg több efféle s egyszer aztán egy orvos +pajtásom, a ki el-eljárt hozzám, meg a feleségemet is kezelte ugy kisebb +bajokban, hurutban, hideglelésben, igazán beteg sohase volt +szegény,—hát az orvos pajtásom azt mondta szerencsétlenségre akkor, a +mikor az asszony is hallotta, hogy:—pajtás, szedd össze magad s még ma +indulj el Meránba. Ott négy-öt hét alatt megint ember lesz belőled, de +ha tovább is itthon maradsz, nem állok jót semmiért. Ugy elpatkolsz, +hogy olyant még sohse láttál. Olyan vagy már is, mint egy gebe.</P> +<P>Gondolt az ördög Meránra. Nem szegény hivatalnok embernek való az. Hanem +az asszony nem hagyott békét. Belémcsimpajkodott, Meránnal keltünk, +Meránnal feküdtünk, azzal boszantott egész nap, hogy csak menjek, +menjek. Pénzt is adott. A fehérnemüs szekrényben csupa frissen mosott, +szép fehér ruha közé eldugdosott szép lassan, én nem tudom mikor, +nyolczvan forintot. Ebből a sarokból előkerült egy ötös, a másikból egy +tizes, aztán ezüst forintosok, a markomba nyomta mind, csak menjek.</P> +<P>Nagyon nehéz volt elmenni. Az asszony akkor már nagyon közel volt ahhoz +a stádiumhoz, a mikor még a himfarkas se hagyja egyedül a párját. +Biztatott, hogy ne féljek, ő se fél. Át kell esni ezen is, ha asszony +lesz a lányból; az anyjának is volt gyermeke, de mennyi, a nénjének is, +meg a szomszédasszonynak is, ennek is, annak is, sehol se történt semmi +baj, meg a te egészséged, a tied drágám!—már mint az enyém... ugy +mondta, hogy még most is hallom. Kiéreztem a szavából, hogy neki drágább +az én beteg hörgő mellem, mint akár magamnak is, és elmentem.</P> +<P>De nem, kifelejtem a legfontosabbat. Mielőtt elmentem volna, gondolom +egy-két nappal, de hát az mindegy... Nem mindegy? Hát szerda volt, azt +tudom, most már csak annak járjanak utána, hogy mikor utaztam el, mert +erre nem emlékszem biztosan. Szerdán délelőtt elmentem Hallerhoz. +Gondoltam, erre az emberre bizhatom rá legnyugodtabban az asszonyt. +Speczialista, hires doktor s egyszer, a mikor dolga volt nálunk a +telekkönyvnél, szivességet tettem neki. Nem volt nagy dolog, leirtam +neki egy csomó C. lapot. Nem fizetett érte semmit, hanem azt mondta:</P> +<P>—Kedves barátom, ha egyszer szüksége lesz reám, hát csak szóljon. +Feleséges embernél könnyen megeshetik, hogy egy és másért doktort hivnak +a házhoz. Hát ha olyan baj volna, a mihez egy ilyen magamformáju ember +kell, csak szóljon. Ott leszek.</P> +<P>Erre gondoltam s elmentem hozzá szerdán délelőtt. Sok beteg volt nála, +későn került rám a sor. A mikor bementem mindjárt megismert. Azt +mondta:—kedves barátom, no mivel szolgálhatok? Sok a dolgom, de nem +baj, megteszek, a mit tehetek.</P> +<P>Nagyon szépen megkértem, hogy váltsa be az igéretét. Azt is mondtam +neki, hogy nem kivánom ingyen.</P> +<P>—Doktor ur—igy mondtam—szegény hivatalnok ember vagyok, hanem azért +nem szorultam rá arra, hogy ingyenben kérjek valamit. Itt a közelben van +egy rácz bérlő, a kinek nagyon sok dolga van nálunk a hivatalban s +mindig velem tárgyal, mert azt mondja, hogy mással nem tudja ugy +megértetni magát. Ez az ember minden ujesztendőben küld nekem ötven +forintot. Az idei ötven pengőt a doktor urnak szántam. Tudom, hogy nem +sok pénz, hanem egy ilyen magamforma ember nem képes többre. Arra kérem, +hogy a mikor ideküldenek majd tőlem, hogy baj van, legyen szives azonnal +az asszony mellé menni és segíteni rajta. Megteszi?</P> +<P>—Hogyne kedves barátom...</P> +<P>—Mondja becsületszavára.</P> +<P>—Nevetséges. Persze, becsületszavamra, barátom, nyugodtan elmehet... Ha +én egyszer megigérem, mérget vehet reá...</P> +<P>Elutaztam Meránba. Nem igen nyugodtan, mert az egész uton az asszony +járt az eszemben, meg ott is. A mikor a fenyők alatt zörögtettem a +csontjaimat, akkor is folyton haza gondoltam s éjjel néha arra ébredtem, +hogy sikoltást hallok:—Ferencz! segíts! Regelenkint azonban rendesen, +pontosan, mint az óra, beállított a levélhordó s jöttek a drága, édes +levelek, hogy készül a kicsi kelengye, a fejkötő már nincs divatban, de +annál több lesz a meleg rékli, meg az ingecske, meg a mama is megjött +már, hozott egy csomó vásznat, szabnak, varrnak egész nap s rólam is +diskurálnak, hogy: a Franczi eddig bizonyosan nagyon összeszedte magát, +kalandokkal gyanusítottak, a mi nekem nagyon jól esett, humort olvastam +ki belőle.—No—gondoltam—ha ily jó kedvük van, akkor nincs semmi baj. +Egyszer aztán durván, rettenetesen pofoncsaptak. Engedje meg, hogy erről +ne sokat beszéljek, jött egy telegramm az anyósomtól, hogy ha még +életben akarom találni a feleségemet, hát csak jöjjek a leggyorsabb +vonattal. Ötször voltak Hallernél, mindig megigérte, hogy azonnal ott +lesz és egyszer se ment el. Utoljára az anyósom ment el hozzá, de nem +bocsátották be, valami elegáns beteg volt benn. Akkor más doktor után +szaladtak, de már késő volt minden. Mikorra én hazaértem, tudja az +Isten, hogy hogyan jutottam el Meránból idáig—már meg volt halva.</P> +<P>...Kapitány ur! Soha szebb halottat. Gyöngéd, rózsás pirosas volt az +arcza, aludt, tisztára aludt... Rám nem lehetett panasza senkinek. +Nyugodt gyászos ember voltam, az anyósom, mintha meg is neheztelt volna +egy kicsit rám, olyan jól viseltem magam. Hanem akkor már jól tudtam, +hogy mit teszek azután. Ha arról van szó, hogy előre megfontoltam-e a +szándékomat vagy sem, hát ne tessék tovább firtatni. Megvallom én magam +is, hogy igenis, még a vonaton elhatároztam a dolgot. Azt mondtam +magamban,—olyan józan voltam, mint most—azt mondtam:—Ha még él az +asszony, pofoncsapom azt az embert, aztán felrugom a piacz közepén s +elkiabálom, hogy nézzétek: ez az a bitang, a ki nekem szavát adta, hogy +a feleségem mellett lesz, ha ágyba esik s nem ment el, pedig ötször +hivták. Ha meghalt az asszony, hát akkor más történik, más, előre tudtam +a kocsiban.</P> +<P>A temetésről szépen hazamentünk. Az anyósom elkezdett keservesen sírni s +azt mondta, hogy sírjak én is, mert az jól esik. Én azonban csak +körülnézegettem. Gyermekem nem volt, azt magával vitte szegény lelkem a +földbe, semmi se volt; nem is bucsuztam a lakásomtól, mintha nem is lett +volna már az enyém az a két szoba meg a konyha, a hol a cseléd iszonyuan +ordított, emlékszem azt hajtogatta: szegény jó asszonyom! szegény drága +teremtés! Isten nyugosztalja...—boszantott, utáltam. Mikor az anyósom +elfordult, az éjjeli szekrényből kivettem a revolverem, zsebrevágtam és +elmentem az uri kaszinóba.</P> +<P>Tudtam hogy Haller esténkint odajár. A szolgának adtam egy forintot s +azt mondtam, hogy küldje ki a doktor urat.</P> +<P>—Kit jelentsek be?—kérdezte.</P> +<P>—Senkit. Mondja, hogy egy ur várja az előszobában. Röviden végez, csak +éppen kérdezni akar valamit.</P> +<P>Mikor Haller kijött, agyonlőttem, aminthogy az csak természetes is. Hogy +most mi lesz? Bánom is én, csak a mig itt vagyok, kérem bánjanak velem +emberségesebben. Intelligens ember csak számíthat egy kis udvariasságra.</P> +<HR style="WIDTH: 40%"> +<H3><A name="40"></A>A FLÓRIÁN FILOZÓFIÁJA</H3> +<H3>I.</H3> +<P>Az apám temetéséről jöttünk haza. Szép, nagy gyászos ünnepség volt. A +katonakórházból indultunk ki, lenn az udvaron a banda játszott s a mikor +abbahagyta és megindult a sok tiszt meg legény, egy fekete posztóval +bevont dobot vertek. A nagy üveges kocsi előtt a fekete lovak +nyugtalanul rágták a zablát, fenn prédikált az esperes, a környékről +mind összegyültek a népek, fekete volt velük az utcza is, mint a milyen +fekete lepel lengett alá a szomszéd házról, a hol a tiszti kaszinó +gyászolt s mindenütt ott sürgött-forgott egy kis sötét ember, a ki +folyton rendelkezett haragosan hol az egyik, hol a másik kocsist tanítva +emberségre, mert a ficzkók megunták a hosszú prédikácziót s +összeállottak beszélgetni a gyalogjáró mellett. Aztán megint recsegett a +trombita, a kapu alól kiindult a banda, utána a katonák, a publikum, az +üveges kocsi, azután mink szegény gyermekek levett kalappal és a sok +kocsi, mig körülszaladgálta az egészet a kis köpczösfekete ember...</P> +<P>Emosódik az emlékezetemben minden, csak némely jelentéktelen dolgok +kerülnek vissza az eszembe. A kis fekete embert például folyton látom, +azért beszélek róla annyit, meg aztán különösen az egyik ló maradt meg +az emlékemben. Ez valami temetkezési remonda lehetett, mindig trappra +fogta a lépést s annyira nem viselte komolyan magát, hogy egy fordulónál +nekivadulva ágaskodni kezdett s vitte magával a másik három lovat is, a +mint neki indult vágtatva a hegynek. Aztán egyszerre odaugrott a kis +fekete ember, belekapaszkodott a vágtató paripa orrába és káromkodott:</P> +<P>—Te komisz, te disznó...</P> +<P>A temető kapujáig hurczolta magával a ló a kis tömzsit, ott már +belefáradt s letette. A kis öreg pedig, a ki—hiszen ezt már körülbelül +tudjuk—a temetésrendező volt, egyenesen odament a kocsishoz, a miben az +anyám ült s valami hizelgőt mondott neki, ilyenformát:</P> +<P>—A kapitány ur majdnem, hogy vágtatva ment a másvilágra, hanem nekem +sikerült észretériteni a lovat, kezét csókolom.</P> +<P>...És mentünk... Szomoruan, bandukolva, mig odaértünk, a hol vége van +mindennek. Ott nagyot lőttek egymásután hármat a katonák, aztán +imádkoztunk s elindultunk haza. Anyám mellé a kis öcsémet s egy rokon +asszonyságot pakkoltam be, én pedig megindultam magamban, egy ösvényen a +kocsiuttól messze.</P> +<P>Itt találkoztam Flóriánnal.</P> +<P>Ő is fenn volt a temetésen, hanem hamarabb feljött s ebből az alkalomból +kifolyólag, hogy ne mult légyen el hiába az idő, meglátogatta a maga +halottait. Lenn a völgyben álldogált egy sir mellett s szivarozva +bámulta a vidéket. A mikor látta, hogy jövök, elém került. Minden +különösebb meghatottság nélkül nyujtotta a kezét s a másik karjával egy +nagy kört irva bele a levegőbe, a miben benne foglaltatott az egész +temető, azt jegyezte meg, hogy:</P> +<P>—Mind idekerülünk, mind, mind...</P> +<P>—A bizony, mind...</P> +<P>Akkor már mentünk lefelé. Flórián a teljesen közönyös ember nyugalmával +járt mellettem. Egyszerre azonban hirtelen eszébe jutott valami s +gyorsan felém fordult.</P> +<P>—Egy kis számla is maradt a kapitány ur után. Czukor, kávé, szappany, +bor... ki fogja azt most már rendbehozni?</P> +<P>—Én.</P> +<P>—Hát majd átirjuk, szólok az öcsémnek is.—Lennről még egyszer +visszanézett a csendes világra. Már homályos szürke volt az egész tájék, +ráereszkedni kezdett az este. Messze hátul a szilfák között, a hol a +zsidó temető hozzáér a mi földünkhöz, köd gomolygott s egészen távol, a +hova már ugyancsak mereszsze az ember a szemét, hogy belásson, +egyetlenegy csillag ragyogott az égen, valami halvány reménység a +halottas csendben. A temető kapujára nagy tábla volt fölszegezve s +vigasztalónak az volt ráirva, hogy föltámadunk.</P> +<P>A kis örmény egy darabig a csillagot bámulta s mikor visszafordult, +megkopogtatta botjával a táblát.</P> +<P>—Nem igaz... persze, hogy nem igaz. A mi ide be van raktározva, az jól +el van téve. Kezeskedem róla. Nem segít itt már semmi. Nekem fölirhat +ide, amit akar.</P> +<P>Akkor már künn voltunk az utczán s mentünk hazafelé.</P> +<P>Egy utczában laktunk. Tőlünk számítva, a harmadik házban volt a +Flóriánék boltja, az övé meg az öcscséé, szép nagy kereskedés, heringes +hordókkal az ajtó előtt. Nagy, sötét és dohos üreg volt a bolt, a +közepén mindig égett egy gázláng, hogy valami kis világosság legyen +benne. Aztán azért volt olyan jó bolt, mert minden, de minden akadt +benne, a főrevaló keszkenőtől a mustármagig, meg kis perczentre +dolgoztak a testvérek, nem nyuzták le a bőrét a vevőnek.</P> +<P>Mikor az ablakaink alatt elmentünk, láttam, hogy benn világosság van a +szobákban és a sok rokon és ismerős mind nálunk gyült össze a temetés +után. Hivtam Flóriánt is, hogy jöjjön be, ő azonban nem akart.</P> +<P>—Fölösleges az, kár, hogy mások is ott őgyelegnek, a hol semmi dolguk.</P> +<P>—Dehogy, örül annak az ember, ha körülveszik ilyenkor...</P> +<P>—Én nem... Különben is még el kell, hogy könyveljem a kapitány urat.</P> +<P>—A számlát? Olyan sürgős?</P> +<P>—Nem, az izét... a halottkönyvet. Tán nem is tudja, hogy mi az? Én azt +vezetem pontosan, benne van minden jó emberem. Tiszta dolog, valahová +csak föl kell jegyezni, hogy mit nyer, meg mit veszít az ember a +családban, meg a rokonságban, meg azok között, a kiket ismer. Jó kis +jegyzék, pontos, nézze meg...</P> +<P>Nekem sem tetszett otthon a sok gyászos ember, elmentem vele a boltba.</P> +<H3>II.</H3> +<P>Az üzlet háta mögött két kis udvari szoba volt a lakás. Az egyikben +Tódor lakott, a fiatalabb, a másikban pedig az én emberem, az öreg +Flórián. Innen nyiltak kifelé az ajtók, egyik a konyhába, másik az +udvarra s a kettő között volt a pokróczczal leterített ágy, meg egy +nyitott szekrény, a miben sok ruha lógott. Alul néhány könyv is volt. +Lezárt, az esztendő végével szépen elraktározott nagy bőrös könyvek, +egyikre az volt irva: <i>Főkönyv</i>, a másikra: <i>Pénztári napló</i>, meg +<i>Árukönyv</i>, aztán egy másik, a mire ez a szó volt irva: <i>Hitelügyletek</i>. +Ezek közül szedte elő Flórián azt a könyvet, a miben éppen el akarta +könyvelni az apámat.</P> +<P>—Mig elvégzem, lesz szives helyet foglalni—mondta s bemártotta a +tintába a tollat és elkezdte kitölteni a rubrikákat egy üres lapon, a +minek a tetejébe édes apám neve volt fölirva. A mikor rendbe jött a +dologgal, a füle mellé szurta fel a pennát s a könyvet egy kicsit +továbbtaszítva, hogy nyugodalmasan száradjon rajta a friss irás, +beszélni kezdett. Nem ugy, mintha helyén lett volna az esze, nem is +kivánom senkitől, hogy okos embernek tartsa Flóriánt, hanem mint egy +bolond, a kiben minden bolondsága mellett megmaradt még egy kis, még +itt-ott derengő józanság a körüllévő emberi haszontalanságokkal szemben, +mint a milyen például a halál is, meg a születés s egyéb fázisai az +életnek.</P> +<P>—Beirtam a kapitány urat. Tizenegy esztendőt vesztettem rajta, de azt +hiszem, hogy azt az egy pár évet majd behozom Sturmon.</P> +<P>—Ki az?</P> +<P>—Itt a szomszéd boltos. Sokat igér. Csupa egészség. Ámbár ez a számítás +már kezd megingani egy kicsit, mert hát a kapitány ur is sokat igért még +csak ezelőtt két hónappal is. Mindegy, ebben az emberben megbizom. Nem +igen volt még beteg...</P> +<P>—Hogy sokat él, azt gondolja?...</P> +<P>—Nem sokat. Mindössze hatvan évet szántam neki. Más ugyan elszámította +volna magát, ha ezt a nagy egészséget látja, hanem én már kitapasztaltam +mindent. Jön egy betegség, aztán vége. Az ember csak ember. Hanem azért +bizom benne.</P> +<P>Halgattunk és én azon gondolkoztam, hogy kivel van dolgom. Micsoda ember +ez a Flórián? Ő mosolyogva pislogott reám s a mikor már megszáradt +előtte az irás, a térdeire fektette a könyvet s magyarázni kezdte, hogy +mi van benne...</P> +<P>—Tiszta dolog az egész, tessék idenézni: ... honvédszázados, született +ebben és ebben az esztendőben. Baja: májbetegség. Állása hozzám: rendes +vevő és jó ismerős. Remélhető életkor! hatvan év.—Igy van ez +mindenkinél, a ki benne van a könyvben. Amolyan határidőüzlet forma az +egész. Legföllebb csak az lehet benne feltünő, hogy nem pénzbe megy. De +hát csak a pénz az érték? Kérem, hát csak az a kopogó ezüst vagy arany +ér nekem valamit? Én ugy vagyok vele, hogy nem sokat adok reá. Törődjék +vele Tódor. Neki sohase volt felesége, gyermeke, végezze az üzlet +dolgát, ugy sincs egyéb baja, hanem én már körültekintek erre is, arra +is, hogy miben lehet valamit csinálni. Igy például, ez sem +haszontalanság.</P> +<P>—Nem, teljességgel nem...</P> +<P>—Ugy vagyok vele, hogy számot vetek előbb mindennel s aztán +megállapitom, hogy kire meddig számíthatok azok közül, a kik körülöttem +élnek. Ezt csak fontos tudni. Aztán bevezetem a könyvbe, nézze: Kelemen +János városi tanácsnok, koma—a szegény kis fiamat tartotta a keresztviz +alá, hetven év. Ez itt ki van huzva. Időközben elköltözött Bécsbe, most +már semmi közöm hozzá, ez a másik pedig tömlöczbe került csalásért, hát +ezzel se törődöm.</P> +<P>—Aztán mi haszon van ebből a könyvből?</P> +<P>—Sok, nagy haszon, engem nem érnek meglepetések. Nálam kiegyenlíti +egymást a sok eshetőség. Ha az egyik becsap s nem tartja be a határidőt, +itt marad helyette a másik. Abban tovább remélhetek. Ha a végén majd +összeadom az eredményeket, higyje meg, jól jövök ki az üzlet mellett. +Olyanforma ez, mint az olyan üzletember dolga, a kinek boltja van +Budapesten, Kolozsvárt, Debreczenben, Nagyváradon, Kecskeméten, +Szófiában, Belgrádban, s ha négy helyen pang az üzlet, a másik négy +helyen virul. Nem mond csődöt olyan könnyen, mint a másik, a kinek egy +raktárba van belefektetve mindene.</P> +<P>Az üveges ajtón, a mi a másik szobától választott el bennünket, +meglibbent a fehér függöny s a nyiláson Tódor kukkantott be. Mikor +látta, hogy odapillantok, a homloka közepére támasztotta a mutató ujját +s Flórián felé integetett.</P> +<P>—Nincs rendben az esze, tessék elhinni, hogy nincs rendben.</P> +<P>Visszaintettem neki, hogy csak menjen onnan s néztem az öreg Flóriánt, a +ki keresgélt a könyvben s némely tételnél nagyon elgondolkozott. Vártam +még tőle valamit, hogy világos legyen az egész állapot. Addig már nem +megyek haza... Egyszerre csak talált valami érdekes megjegyzést a +könyvben, mert földerült az arcza.</P> +<P>—Azon gondolkoztam, a mivel tisztába kell jönni az embernek, hogy +micsoda komplikáczióknak vagyok kitéve, még azokon felül, a melyeket már +kitapasztaltam. Most rájöttem... Nagyon kellemetlen meglepetéseket +hoznak nekem a járványos bajok. A múlt kolera alkalmával igen nagy +veszteségeket állottam ki. Meg az öngyilkosságok. Néha szezonja van +ennek is. Erre csak nem lehet számítani. Daliás szép urak sétálnak az +utczán, a szájukban szivar, mosolyognak s aztán puff, puff, itt is, ott +is... Az ilyesmi teljesen készületlenül talál.</P> +<P>Betette a könyvet s csendesen ráütött az öklével, mintha ez azt +jelentené, hogy: no, mára rendben van.</P> +<P>Már majdnem eltette, a mikor megint eszébe jutott valami. Rátámaszkodott +a vállamra s vizes lett a szeme, a mig beszélt.</P> +<P>—Az aztán a legnagyobb baj, hogyha későn kezdi el az ember. Akkor már +bajos behozni némely nagy veszteséget. Például hát itt van az én dolgom. +A mikor a feleségem meghalt, még nem vezettem könyvet. Aztán jött a +difteritisz s elvitte a gyerekeket is. Micsoda fiu volt, bizonyosan +diplomás ember lett volna belőle. Beleszólt, a mikor a nagy emberek +beszéltek, politizált, a tanárok mindig izentek, hogy ne hagyjam annyit +tanulni, vigyem a mezőre... Hát aztán vittem a mezőre, vissza sem +hoztam... Ezt nem lehet behozni. Adok még magamnak vagy harmincz +esztendőt, hanem ez is kevés. Nem, nem, teljességgel nem lehet behozni.</P> +<HR style="WIDTH: 40%"> +<H3><A name="41"></A>A LOVAK</H3> +<H3>I.</H3> +<P>Gyéreséknél közönséges vasárnap délelőtt volt. Nem vártak senkit. +Csendes, hangtalan volt az udvar, egy-egy ember mozgott rajta néha, +mikor a ház előtti gyepágyakat öntözni kezdte a kertész s az istállókból +elővezettek egy-egy lovat a kuthoz. Hátulról, a szérüs kertből tompa +puffogás hallatszott elő s ott, a honnan a hang jött, aranyos könnyü +polyva felleg libegett a levegőben. Egy-két részes csépelt, olyan +szegény emberek, a kik nem várhatják be a nagy masinát. Mikor lenn az +utcza végén harmadszor is harangoztak a templomban, a tágas veranda +lépcsőin lefelé elindult a nagyságos asszony a maga rendes vasárnapi +utjára. Kicsi, félénk, amolyan gyermekforma jószág volt a nagyságos +asszony, a széltől is féltette az ember, nehogy valami erősebb rohanás +ketté törje derékban s aztán elvigye, hogy ne maradjon belőle semmi. +Vele mentek a cselédek is és a mig végigmentek az udvaron, a +konyhaajtóból szájtátva bámult utánuk a fehérkötényes, fehérsapkás +szakács, a ki éppen valami czifra madárról kopasztotta le a sok fényes, +aranyos tollat. Közben megint visítani kezdett a kut csövében a +szivattyú, vedrekkel rakták körül az istállófiuk a kerekre szabott +pázsitot a kut körül s az istálló tornyában, a minek olyan szép +bádogfedele volt, mint a templomnak, megszólalt egy kis csengettyü, +olyanforma, mint a mi a nagy harang mellett van az unitáriusoknál.</P> +<P>Lassu sorjában kifelé lépdeltek az ajtókon a lovak. Csupa gyönyörü nagy +állat, tipus mindenik a maga formájában. Kicsi fejü, nyulánk, hosszu +testü, agár formáju paripák jöttek előbb, aztán alacsonyabb, tömzsi +kanczák, kicsi fejjel, temperamentumos, ideges állatok, nyerítve, +ficzánkolva, aztán magas, nagyon finom testü lovak, a melyeknek járás +közben reszketett a lábuk s füleik, megijedtek még arra is, ha jobban +összeharapták a zablát, aztán olyan erőszakos dögök, a melyeket két +ficzkó vezetett végig az uton, belekapaszkodva a szijjakba. Ezek voltak +a legszebbek. Némelyik két lábra állott, ha csak hozzáért valamelyik +legény, félre ugrott, hogy földre rántotta volna a lovászokat, ha inkább +nem engednek, arra ment a merre ő akart s nem oda, a hova vezették, ha +megrántották szájában a zablát, fölugrott és nyihogott, igazi vadak. +Leghátul pedig egy kis fehér lovacskát vezetett elő egy gyerek s hosszu +sorban, egyesével a széles kerti uton megindult a sok ló meg a sok +cseléd a kut felé.</P> +<P>Mikor már már kigabalyodott a csavaros gruppok közül az egész, kijött +Gyéres is a házból. Utána ballagott egy hosszu fiatal ember is, a kis +urfi tanitója s belesüppedt egy nagy puha székbe a verenda korlátja +mellett. Amolyan szegény diák forma fiu volt, a ki minden iránt +érdeklődik, ha muszáj, de legjobban szereti a csendet. Gyéres kihajolt a +korláton s tágra nyitott szemekkel, mint valami gondos kasznár, +vizsgálni kezdte a lovakat. Nem szólott egy szót se, pedig lett volna +mondani valója. Ez meglátszott az arczán, meg mozdulatain, a mint néha +félrekapta a fejét s a tanitóra pillantott. Ilyenkor azonban +elkedvetlenedett, kapkodta a nézését ide-oda, nyugtalankodott s az olyan +embernek a kellemetlensége látszott meg rajta, a ki valami fontos +mondandójához publikumot keres és senki sincs körülötte, a ki megértse. +Egyszer hosszasabban nézett a tanitóra s erre az fölugrott a székről.</P> +<P>—Parancsol nagyságos ur.</P> +<P>—Nem, nem, semmi. Maga nem érti. Ha maga konyítana a lóhoz, urrá +tenném. Próbálja meg, tanuljon bele...</P> +<P>—Bajos az, nagyságos ur...</P> +<P>—Bajos, persze, hogy az... Hirtelen a kut felé meredt a szeme és +retteneteset kiáltott.</P> +<P>—Tódor! Te bitang! Jobbra, jobbra!—Megint a diván felé fordult s most +már dühös volt nagyon.—A Czézár majd agyonrugta Menelaust. Rongy +paraszt, ugy czibálja a ló, a hogy akarja.—Megint kifelé nézett s ujra +rákiabált a legényre.—Marha! Bolondulj meg! Tovább, ha mondom!—S +egyszerre a nélkül hogy valami átmenetet talált volna a dühből idáig, +lelkesedni kezdett.</P> +<P>—Most nézze, most. A feketét... Ni, hogy vezeti a lovászt. Több esze +van, mint annak a baromnak, azt mondhatom. Megállott s ugy bámulta a +lovat, a mely akkorra már szétugrott a többi közt s két lábra ágaskodva +nyerített föl a tornáczra. A formáit nézze, a csipőjét, meg a lábát, hát +a hogy ideszól, nem ész az, nem?...</P> +<P>A diák visszasüppedt a székbe s azt mondta, hogy: de igen, igen, szép, +gyönyörü állat.</P> +<P>—Bolond maga! Ha embert akarok látni ezen a vidéken, akkor a lovat +nézem. Az individuum, karakter, tiszta egész. Csupa nemesség. Az akar, +az parancsol, az hasonlít hozzám, a ki ur vagyok. Csak nem akarja +melléjük állítani ezeket ni. Csupa hülye, én mondom magának. Maga se +jobb náluk. Az ember csak ember, de a ló... maga ezt nem érti. Nekem itt +köröskörül van egy csomó földem. Csak egyszer láttam volna, hogy a +paraszt felesel velem, ha én azt mondom, hogy igy legyen, vagy ugy, +megbecsülném az embert. A ló folyton opponál. Vérbelit kell venni +belőle, a milyen ez vagy az s aztán látom, hogy mi az akarat. Ha ráülök, +földhöz akar csapni, azt mondja, nem vagy olyan ur, hogy meg nyergelj, +ha beleütöm a sarkantyut, fölugrik az égig. Látja, olyan bolondok maguk +mind, hogy a lóról ugy beszélnek: állat, négylábu, esze sincs. Én tudom, +hogy magukat sarkantyuzom, ütöm, rugom, a mikor nekem tetszik s egyszer +se nyerítettek ellenem, hát maguk-e az emberek, vagy a ló?</P> +<P>Valósággal önkivületben kitárta a karjait, mintha magához akarta volna +ölelni az istállókat is.</P> +<P>—Drágáim...</P> +<H3>II.</H3> +<P>Lenn az utcza végén ujra harangozni kezdtek. Vége volt a templomnak s +nagyon halk, a levegőn átszüremlett hangokban valami olyast lehetett +hallani a templomi énekből, hogy: téged Isten dicsérünk... Ketten, +hárman, szépen egymás mellett fölfelé jöttek az emberek, aztán meg a +lányok, asszonyok, tiszta, szép ünneplőben s a sok hivő ember mögött még +lenn a meredékes utcza végén látszott a kicsi nagyságos asszony a +cselédekkel, a mint hazafelé tipeg. A nélkül, hogy a vonásaiba +beleláthatott volna az ember, meglátszott az arczán a hivőknél +templomozás után elkövetkező meghatottság, a mint jött szép csendesen és +nézte maga előtt az utat alázatosan, az Isten szolgálóleányához +illendőségesképpen. A cselédek is ilyenformán igyekeztek utána.</P> +<P>Benn az udvarban ezalatt végeztek a csépléssel a részesek. A +polyvafelleg lassan-lassan alábbszállott, mig bele nem kapaszkodott egy +szélpászma s el nem hordta az egészet s az emberek bejöttek az udvarba, +hogy osztozzanak. Mikor a nagyságos ur elé járultak a kérelemmel, az +nagyon dühbe jött.</P> +<P>—Vasárnap? Hogy én majd odaállok nektek vékát méregetni?... +Pusztuljatok mindjárt...</P> +<P>Egy öreg paraszt előczihelődött a többi közül, hogy majd megfelel, de a +mikor már beszélnie kellett volna, még mindig csak a kalapját forgatta a +kezei között nagy zavarban s motyogott, hogy ugy, meg ugy, vasárnap is +enni kell, meg az urnak könnyű, annak nincsen különbség a pénzében meg +az idejében... Hátul elvezették már a lovakat. A sor eleje már eltűnt az +istálló fekete szájában, a mikor egy magas, karcsú fekete paripa az +utolsók közül kirántotta a kötőfék szárát a lovász kezéből s +visszanyargalt a tornácz felé. Rohantában harsányan röhögött. A +parasztok a tornácz falához lapultak előle s az öreg keresztet vetett +magára.</P> +<P>—Vége, vége... agyontapos...</P> +<P>Az ur fenn az erkélyen egyszerre elfeledkezett róluk s mosolyogva, +ragyogó arczczal csak a lovat nézte. Az állat nyihogva kapálta a földet +s nagyokat fujt a porba. Mintha csak jó reggelt akart volna mondani. +Mikor a kocsisok utána futottak, ezeknek is az arczába fujta orrából a +forró gőzt s a nélkül, hogy megfogták volna a fék szárát, elindult +előttük az istálló felé. Gyéres erősen megfogta a tanitó kabátját s +előbb a még mindig a tornácz alatt szorongó parasztokra mutatott, azután +meg a ló után mosolygott.</P> +<P>—Nohát, lássa. Hogy elrémült ez a sok bamba. Utálatos... Hát emberek +ezek?... Mikor lenn megint szervezkedni kezdtek a parasztok, hogy elől +kezdjék az ügyüket s az öreg ujra hebegni kezdett, rettenetes dühbe +jött...</P> +<P>—Most már elég. Kihozom a botot s szétverek köztetek. Mars! Ki innen!</P> +<P>A parasztok lassan huzódtak a kapu felé. Mikor már jó messze voltak, +megállottak egy perczre, mint a kivert állatok és összeröffentek.</P> +<P>—Megbánja még... Nem lesz ez mindig igy.</P> +<P>—Többet ér neki egy lova, mint mi mind...</P> +<P>Fenn a tornáczon pedig ujra lelkesedni kezdett Gyéres. Karonfogta a +tanítót és huzta maga után.</P> +<P>—Jöjjön, jöjjön.—Mig átmentek az udvaron, éppen befordult a kapun a +nagyságos asszony. A tanító köszönt s oda akart menni, de Gyéres nem +engedte. Oda se nézett az asszony felé, hanem nekipirulva, lázasan ment +a maga után utján, maga után vonszolva a fekete kabátos, hosszu fiút. Az +istálló ajtóban megállott, nagyot kiáltott:</P> +<P>—Czézár! Menelaus!</P> +<P>Mikor a lovak nyerítve feleltek, a fiuhoz fordult.</P> +<P>—Hallja! Hallja!—Egyik lovától a másikhoz szaladgált, simogatta őket, +némelyikkel beszélgetni kezdett.—Hogy vagy? Jó volt a zab, a +széna?—Nézze, a szeme beszél, hát nézze! Itt ez a csillogó pont az +öröm, itt a másiknál a sötétes folt, ez a kis elhomályosodás éppen a +pillák alatt, az a bánat.—Valami baja van. No mi az, mért sirsz? +Hallja, a másik hogy kaczag. Mennyire szeretnek.—Egy nagyszügyü pejnek +átölelte a nyakát. Az erős, nagy állat fölkapta a levegőbe és lóbázni +kezdte. Gyéres kaczagott.—Igy, igy mulassunk.—Egyszerre eleresztette a +ló nyakát s leesett a friss alomba a jászol mellé. A ló félreugrott, a +tanító meg a kocsisok megijedtek, de a gazda befeküdt még mélyebben a +szalmába, behunyta a szemeit is s boldogan elnyult a ló előtt, a mely +most már idegesen szaglászni kezdte, mintha idegen volna.</P> +<P>—Ne rugjál agyon öreg, ne rugjál...</P> +<P>A tanító kiabálni kezdett.</P> +<P>—Jöjjön nagyságos ur, jöjjön.</P> +<P>—Maga nem érti, nem érti...</P> +<P>A tanító már kezdte érteni. Megijedt tőle. Azt gondolta, hogy most +visszaviszi ezt az embert a házba, azután fut, amerre lát. Nem marad egy +fedél alatt az ilyen bolonddal. Rémülten czibálta föl a szalmáról az +istállógőzbe belebódult embert s ugy lökdöste maga előtt, mint a +gyermeket.</P> +<P>Az udvaron megint ott lézengett néhány paraszt. A részesek jöttek +vissza, még egyszer megbeszélni az osztozkodás dolgát. Azt mondták, hogy +nekik a malomba kell menni. Ha most elindul az ember, akkor se érkezik +vissza holnap reggelig a liszttel. Nagyon megbámulták a nagyságos urat s +abból, ahogy a fekete kabátos hosszu ember elbánt vele, látták, hogy +megint csak nem beszélhetik meg az osztozkodás dolgát.</P> +<P>—Pedig semmi se volna az egész. Két zsák neki, egy zsák nekünk, megint +kettő neki, aztán egy nekünk.—A hogy a kezeit a levegőben lóbálta, +mintha a zsákokat czipelné, hamar eligazította az osztozást, hanem hát a +valóságban nem megy az olyan könnyen. Most már elkeseredve, csendes +dühhel mentek el.</P> +<P>—A szegény ember kutya neki. Majd egyszer csak megjárja.</P> +<P>—Segítnek abban a lovak is.</P> +<H3>III.</H3> +<P>Azután egy darabig beteg volt Gyéres. Valami értelmetlen betegsége +akadt. Az orvosok se igen tudtak kiokosodni belőle. Egy csomó +jeges-zacskót raktak a fejére, szörpös, émelygős orvosságokkal teli +kanalakat erőltették be az összeszorított fogai közé, de a mellett +napról-napra semmi ujat se tudtak mondani a nagyságos asszonynak, ha az +ura állapotáról kérdezősködött. Már az Istennel is kezdtek előhozakodni, +a mikor pedig a doktor, akárhogyan is szájára veszi az Isten nevét, +akkor baj van.</P> +<P>Azután azonban mégis csak segített az Isten. A beteg lassan-lassan föl +is kelt az ágyból. Rátámaszkodott a nyurga diákra s a mikor sütött a +nap, már ki is sétáltak. Azért még nagyon gyönge volt. Egy darabig +tartotta magát, aztán egyszerre összeesett benne az erő, nyögött, sírt +és sóhajtozott a lovai után, meleg délelőttökön kiült a tornáczra és +végig nézte az itatást. Ilyenkor különösen fészkelődött a helyén és +sokszor elfulladt a hangja, mig rá akart kiabálni egy-egy kocsisra, a ki +ugy vezette ki a lovat, mintha tehenet huzna maga után. A doktorokkal +pedig veszekedett, hogy lóra akar ülni, hajtani akar, az istállóba akar. +Egyszer aztán nagysokára megengedték neki, hogy lovagoljon. A nagyságos +asszony kis fehér kanczáját nyergelték meg neki. A mikor elővezették a +lovat, siránkozni és nyöszörögni kezdett a nagyságos ur, mint egy +gyermek.</P> +<P>—Miért nem ültetnek bárányra, vagy valami juhászkutyára? Ezt a kis +rongyot hozzák ide. Letörik a dereka...</P> +<P>Kétfelől tartották, amig elhelyezkedett a nyeregben. Amikor elindult már +mosolygott. Kezdte jól érezni magát a nyeregben. Egyszerre csak +megindult lassan trappba, aztán ki a kapun s a tornáczról már csak +annyit láttak, hogy galoppba iramodott a megrémült kis fehér lovacska s +eltünt az utcza végén.</P> +<P>A nagyságos asszony nagyon megijedt. Lihegve szaladt le az istállóba s +rákiáltott az első lovászra, a ki a jászol mellett ácsorgott.</P> +<P>—Vincze! Lóra hamar. Nyargalj a nagyságos ur után, tudod milyen gyönge.</P> +<P>A nagyságos ur pedig már jött vissza. Reszketett alatta a ló, a zabláról +tenyérnyi czafatokban szakadt le a tajték, a lovasnak pedig a +boldogságba belebágyadt a szeme, ragyogott az arcza. Egyenesen +belovagolt az istállóba s parancsolni kezdett.</P> +<P>—Elő a kocsit, az enyimet. Kettőt elől, hármat a rud mellé... +Vadakat... ló legyen, nem szamár... Czézár, Menelaus, Didó, a rud +mellé... Hozd le az ostoromat... Repülni akarok...</P> +<P>Amikor látta, hogy nem sietnek s a sok kocsis összebámul, a zekéje +zsebéből előrántotta a revolvert.</P> +<P>—Agyonlőlek kutya, ha gondolkozol mikor én beszélek.—Már lőtt is. A +golyó elsivított az egyik lovász füle mellett s tompa koppanással +lehullott a falról.</P> +<P>Erre szétszaladt mindenki, csak az asszony maradt ott. Kérlelni kezdte a +nekibolondult embert.</P> +<P>—Ne még. Két-három hét mulva...</P> +<P>Gyéres rá se nézett. Türelmetlenül tappogott az agyagos padlón s nézte, +hogyan vezetik elő a lovakat. Egy inas lehozta az ostort. A kezébe +vette, nézte, hogyan hajlik, aztán kiment az istálló elé, egyet-kettőt +kongatott vele a levegőben, de türelmetlenül, inkább csak azért, hogy +teljék az idő. Azalatt azt nézte, hogy hogyan fognak be. Előhuztak egy +két kerekü kis kocsit, a mi egyéb sem volt, mint kerék, meg egy ülés s +eléje sorakoztatták a lovakat, csupa pihent állatot, mindeniket egy-egy +lovász tartotta féken. Az asszony körülszaladgált s a mikor látta, hogy +csakugyan nem tréfa a dolog, segítségért kiabált.</P> +<P>—Doktor! Doktor!</P> +<P>Nem jött senki s már elkészült a fogat. A lovak nyihogva ágaskodtak, még +egy pár szijat kellett becsatolni, de Gyéres már felugrott az ülésbe. +Pillanat alatt rendbeszedte kezében a gyeplőszárakat, egy szempillanatra +felállott, kieresztette az ostort, vadat, hangosat kiáltott, a miben +azonban benne volt minden szenvedélye, a mit az előtte toporzékoló +állatok iránt érzett, lovászok szétugráltak előle s a két nagy kerék +őrült iramodásban kikanyarodott az udvarról. A kicsi asszony szájtátva +bámult utána s a mikor a porát se látta, egyszerre, mintha csak most +ébredt volna fel a kábultságából, térdre esett az istálló előtt s +imádkozni kezdett.—Miatyánk, ki vagy a mennyekben...—Nem tudta tovább +mondani, megkapta hirtelen a sejtés s jajgatva szaladni kezdett. A +kapunál már elhagyta az ereje és csak nyögött.</P> +<P>—Sohase jön vissza... vége, vége...</P> +<P>Gyéres pedig rohant. Egyszer megakarta törülni a homlokát s ezzel +leverte a fejéről a kalapot. Betegsége alatt megnőtt a haja s most +lobogott utána a levegőben. Lábait nekifeszítette a kocsi deszkájának s +erősen tartotta a gyeplőt. A mikor a keze fáradni kezdett, engedett. A +falu végén bekanyarodott a tarlóba. A mint ott rohant végig, egy-egy +rögön magasra ugrott vele a kocsi. Még mindég nem rohantak elég vadul a +lovak. Most már a gyeplővel nem is sokat törődött, csak az ostorral +cserdített be egyszer-egyszer az állatok közé s hátravetette magát a +keskeny párnára, hogy csak ugy uszott előre s a lovakat nézte, hogy +hogyan vágtattak a földekbe, a messzibe, a semmibe s egy-egy pillanatra +behunyta a szemét, mint a gyermek a mikor hintázik.</P> +<P>Messzire egy vesszőkerítést pillantott meg. Most már akadályt akart, +valamit, a mit keresztül törjön. Arra fordította a lovakat s +önkívületben látta, hogy most már mindjárt ott vannak, nekimennek. Ujra +fölállott várta, a mig odaérnek, hogy keresztülgázolnak majd ezen a +semmin, valami rongy parasztnak az összelopkodott korlátján... egy +pillanatig azt is látta, hogyan buknak egymásra a kocsi előtt a lovak s +aztán ő is beesett közéjük.</P> +<P>Már nem tudta megkülönböztetni a sok közül, hogy melyik ló az, a +melyiknek a kemény czombjára ejtette le a fejét... Még érezte, hogy a +mellébe, meg az oldalába rug valamelyik állat a sok közül, de a mire +körül akart nézni, az agyát tompította el egy patkó, a mi belemélyedt a +fejébe. Még nyögött, a mikor kiszaladt segítségnek a paraszt.</P> +<HR style="WIDTH: 100%"> + + + + + + + +<pre> + + + + + +End of Project Gutenberg's Thury Zoltn sszes mvei, vol. I, by Zoltn Thury + +*** END OF THIS PROJECT GUTENBERG EBOOK THURY ZOLTN SSZES MVEI, VOL. I *** + +***** This file should be named 19749-h.htm or 19749-h.zip ***** +This and all associated files of various formats will be found in: + http://www.gutenberg.org/1/9/7/4/19749/ + +Produced by Tams Rth, Szever Pl and the Online +Distributed Proofreading Team. With special thanks to the +library of Pcs, especially to the director, Jzsef +Kereszturi for the help in selecting and borrowing the +books. + + +Updated editions will replace the previous one--the old editions +will be renamed. + +Creating the works from public domain print editions means that no +one owns a United States copyright in these works, so the Foundation +(and you!) can copy and distribute it in the United States without +permission and without paying copyright royalties. Special rules, +set forth in the General Terms of Use part of this license, apply to +copying and distributing Project Gutenberg-tm electronic works to +protect the PROJECT GUTENBERG-tm concept and trademark. Project +Gutenberg is a registered trademark, and may not be used if you +charge for the eBooks, unless you receive specific permission. If you +do not charge anything for copies of this eBook, complying with the +rules is very easy. You may use this eBook for nearly any purpose +such as creation of derivative works, reports, performances and +research. They may be modified and printed and given away--you may do +practically ANYTHING with public domain eBooks. Redistribution is +subject to the trademark license, especially commercial +redistribution. + + + +*** START: FULL LICENSE *** + +THE FULL PROJECT GUTENBERG LICENSE +PLEASE READ THIS BEFORE YOU DISTRIBUTE OR USE THIS WORK + +To protect the Project Gutenberg-tm mission of promoting the free +distribution of electronic works, by using or distributing this work +(or any other work associated in any way with the phrase "Project +Gutenberg"), you agree to comply with all the terms of the Full Project +Gutenberg-tm License (available with this file or online at +http://gutenberg.org/license). + + +Section 1. General Terms of Use and Redistributing Project Gutenberg-tm +electronic works + +1.A. By reading or using any part of this Project Gutenberg-tm +electronic work, you indicate that you have read, understand, agree to +and accept all the terms of this license and intellectual property +(trademark/copyright) agreement. If you do not agree to abide by all +the terms of this agreement, you must cease using and return or destroy +all copies of Project Gutenberg-tm electronic works in your possession. +If you paid a fee for obtaining a copy of or access to a Project +Gutenberg-tm electronic work and you do not agree to be bound by the +terms of this agreement, you may obtain a refund from the person or +entity to whom you paid the fee as set forth in paragraph 1.E.8. + +1.B. "Project Gutenberg" is a registered trademark. It may only be +used on or associated in any way with an electronic work by people who +agree to be bound by the terms of this agreement. There are a few +things that you can do with most Project Gutenberg-tm electronic works +even without complying with the full terms of this agreement. See +paragraph 1.C below. There are a lot of things you can do with Project +Gutenberg-tm electronic works if you follow the terms of this agreement +and help preserve free future access to Project Gutenberg-tm electronic +works. See paragraph 1.E below. + +1.C. The Project Gutenberg Literary Archive Foundation ("the Foundation" +or PGLAF), owns a compilation copyright in the collection of Project +Gutenberg-tm electronic works. Nearly all the individual works in the +collection are in the public domain in the United States. If an +individual work is in the public domain in the United States and you are +located in the United States, we do not claim a right to prevent you from +copying, distributing, performing, displaying or creating derivative +works based on the work as long as all references to Project Gutenberg +are removed. Of course, we hope that you will support the Project +Gutenberg-tm mission of promoting free access to electronic works by +freely sharing Project Gutenberg-tm works in compliance with the terms of +this agreement for keeping the Project Gutenberg-tm name associated with +the work. You can easily comply with the terms of this agreement by +keeping this work in the same format with its attached full Project +Gutenberg-tm License when you share it without charge with others. + +1.D. The copyright laws of the place where you are located also govern +what you can do with this work. Copyright laws in most countries are in +a constant state of change. If you are outside the United States, check +the laws of your country in addition to the terms of this agreement +before downloading, copying, displaying, performing, distributing or +creating derivative works based on this work or any other Project +Gutenberg-tm work. The Foundation makes no representations concerning +the copyright status of any work in any country outside the United +States. + +1.E. Unless you have removed all references to Project Gutenberg: + +1.E.1. The following sentence, with active links to, or other immediate +access to, the full Project Gutenberg-tm License must appear prominently +whenever any copy of a Project Gutenberg-tm work (any work on which the +phrase "Project Gutenberg" appears, or with which the phrase "Project +Gutenberg" is associated) is accessed, displayed, performed, viewed, +copied or distributed: + +This eBook is for the use of anyone anywhere at no cost and with +almost no restrictions whatsoever. You may copy it, give it away or +re-use it under the terms of the Project Gutenberg License included +with this eBook or online at www.gutenberg.org + +1.E.2. If an individual Project Gutenberg-tm electronic work is derived +from the public domain (does not contain a notice indicating that it is +posted with permission of the copyright holder), the work can be copied +and distributed to anyone in the United States without paying any fees +or charges. If you are redistributing or providing access to a work +with the phrase "Project Gutenberg" associated with or appearing on the +work, you must comply either with the requirements of paragraphs 1.E.1 +through 1.E.7 or obtain permission for the use of the work and the +Project Gutenberg-tm trademark as set forth in paragraphs 1.E.8 or +1.E.9. + +1.E.3. If an individual Project Gutenberg-tm electronic work is posted +with the permission of the copyright holder, your use and distribution +must comply with both paragraphs 1.E.1 through 1.E.7 and any additional +terms imposed by the copyright holder. Additional terms will be linked +to the Project Gutenberg-tm License for all works posted with the +permission of the copyright holder found at the beginning of this work. + +1.E.4. Do not unlink or detach or remove the full Project Gutenberg-tm +License terms from this work, or any files containing a part of this +work or any other work associated with Project Gutenberg-tm. + +1.E.5. Do not copy, display, perform, distribute or redistribute this +electronic work, or any part of this electronic work, without +prominently displaying the sentence set forth in paragraph 1.E.1 with +active links or immediate access to the full terms of the Project +Gutenberg-tm License. + +1.E.6. You may convert to and distribute this work in any binary, +compressed, marked up, nonproprietary or proprietary form, including any +word processing or hypertext form. However, if you provide access to or +distribute copies of a Project Gutenberg-tm work in a format other than +"Plain Vanilla ASCII" or other format used in the official version +posted on the official Project Gutenberg-tm web site (www.gutenberg.org), +you must, at no additional cost, fee or expense to the user, provide a +copy, a means of exporting a copy, or a means of obtaining a copy upon +request, of the work in its original "Plain Vanilla ASCII" or other +form. Any alternate format must include the full Project Gutenberg-tm +License as specified in paragraph 1.E.1. + +1.E.7. Do not charge a fee for access to, viewing, displaying, +performing, copying or distributing any Project Gutenberg-tm works +unless you comply with paragraph 1.E.8 or 1.E.9. + +1.E.8. You may charge a reasonable fee for copies of or providing +access to or distributing Project Gutenberg-tm electronic works provided +that + +- You pay a royalty fee of 20% of the gross profits you derive from + the use of Project Gutenberg-tm works calculated using the method + you already use to calculate your applicable taxes. The fee is + owed to the owner of the Project Gutenberg-tm trademark, but he + has agreed to donate royalties under this paragraph to the + Project Gutenberg Literary Archive Foundation. Royalty payments + must be paid within 60 days following each date on which you + prepare (or are legally required to prepare) your periodic tax + returns. Royalty payments should be clearly marked as such and + sent to the Project Gutenberg Literary Archive Foundation at the + address specified in Section 4, "Information about donations to + the Project Gutenberg Literary Archive Foundation." + +- You provide a full refund of any money paid by a user who notifies + you in writing (or by e-mail) within 30 days of receipt that s/he + does not agree to the terms of the full Project Gutenberg-tm + License. You must require such a user to return or + destroy all copies of the works possessed in a physical medium + and discontinue all use of and all access to other copies of + Project Gutenberg-tm works. + +- You provide, in accordance with paragraph 1.F.3, a full refund of any + money paid for a work or a replacement copy, if a defect in the + electronic work is discovered and reported to you within 90 days + of receipt of the work. + +- You comply with all other terms of this agreement for free + distribution of Project Gutenberg-tm works. + +1.E.9. If you wish to charge a fee or distribute a Project Gutenberg-tm +electronic work or group of works on different terms than are set +forth in this agreement, you must obtain permission in writing from +both the Project Gutenberg Literary Archive Foundation and Michael +Hart, the owner of the Project Gutenberg-tm trademark. Contact the +Foundation as set forth in Section 3 below. + +1.F. + +1.F.1. Project Gutenberg volunteers and employees expend considerable +effort to identify, do copyright research on, transcribe and proofread +public domain works in creating the Project Gutenberg-tm +collection. Despite these efforts, Project Gutenberg-tm electronic +works, and the medium on which they may be stored, may contain +"Defects," such as, but not limited to, incomplete, inaccurate or +corrupt data, transcription errors, a copyright or other intellectual +property infringement, a defective or damaged disk or other medium, a +computer virus, or computer codes that damage or cannot be read by +your equipment. + +1.F.2. LIMITED WARRANTY, DISCLAIMER OF DAMAGES - Except for the "Right +of Replacement or Refund" described in paragraph 1.F.3, the Project +Gutenberg Literary Archive Foundation, the owner of the Project +Gutenberg-tm trademark, and any other party distributing a Project +Gutenberg-tm electronic work under this agreement, disclaim all +liability to you for damages, costs and expenses, including legal +fees. YOU AGREE THAT YOU HAVE NO REMEDIES FOR NEGLIGENCE, STRICT +LIABILITY, BREACH OF WARRANTY OR BREACH OF CONTRACT EXCEPT THOSE +PROVIDED IN PARAGRAPH F3. YOU AGREE THAT THE FOUNDATION, THE +TRADEMARK OWNER, AND ANY DISTRIBUTOR UNDER THIS AGREEMENT WILL NOT BE +LIABLE TO YOU FOR ACTUAL, DIRECT, INDIRECT, CONSEQUENTIAL, PUNITIVE OR +INCIDENTAL DAMAGES EVEN IF YOU GIVE NOTICE OF THE POSSIBILITY OF SUCH +DAMAGE. + +1.F.3. LIMITED RIGHT OF REPLACEMENT OR REFUND - If you discover a +defect in this electronic work within 90 days of receiving it, you can +receive a refund of the money (if any) you paid for it by sending a +written explanation to the person you received the work from. If you +received the work on a physical medium, you must return the medium with +your written explanation. The person or entity that provided you with +the defective work may elect to provide a replacement copy in lieu of a +refund. If you received the work electronically, the person or entity +providing it to you may choose to give you a second opportunity to +receive the work electronically in lieu of a refund. If the second copy +is also defective, you may demand a refund in writing without further +opportunities to fix the problem. + +1.F.4. Except for the limited right of replacement or refund set forth +in paragraph 1.F.3, this work is provided to you 'AS-IS' WITH NO OTHER +WARRANTIES OF ANY KIND, EXPRESS OR IMPLIED, INCLUDING BUT NOT LIMITED TO +WARRANTIES OF MERCHANTIBILITY OR FITNESS FOR ANY PURPOSE. + +1.F.5. Some states do not allow disclaimers of certain implied +warranties or the exclusion or limitation of certain types of damages. +If any disclaimer or limitation set forth in this agreement violates the +law of the state applicable to this agreement, the agreement shall be +interpreted to make the maximum disclaimer or limitation permitted by +the applicable state law. The invalidity or unenforceability of any +provision of this agreement shall not void the remaining provisions. + +1.F.6. INDEMNITY - You agree to indemnify and hold the Foundation, the +trademark owner, any agent or employee of the Foundation, anyone +providing copies of Project Gutenberg-tm electronic works in accordance +with this agreement, and any volunteers associated with the production, +promotion and distribution of Project Gutenberg-tm electronic works, +harmless from all liability, costs and expenses, including legal fees, +that arise directly or indirectly from any of the following which you do +or cause to occur: (a) distribution of this or any Project Gutenberg-tm +work, (b) alteration, modification, or additions or deletions to any +Project Gutenberg-tm work, and (c) any Defect you cause. + + +Section 2. Information about the Mission of Project Gutenberg-tm + +Project Gutenberg-tm is synonymous with the free distribution of +electronic works in formats readable by the widest variety of computers +including obsolete, old, middle-aged and new computers. It exists +because of the efforts of hundreds of volunteers and donations from +people in all walks of life. + +Volunteers and financial support to provide volunteers with the +assistance they need, is critical to reaching Project Gutenberg-tm's +goals and ensuring that the Project Gutenberg-tm collection will +remain freely available for generations to come. In 2001, the Project +Gutenberg Literary Archive Foundation was created to provide a secure +and permanent future for Project Gutenberg-tm and future generations. +To learn more about the Project Gutenberg Literary Archive Foundation +and how your efforts and donations can help, see Sections 3 and 4 +and the Foundation web page at http://www.pglaf.org. + + +Section 3. Information about the Project Gutenberg Literary Archive +Foundation + +The Project Gutenberg Literary Archive Foundation is a non profit +501(c)(3) educational corporation organized under the laws of the +state of Mississippi and granted tax exempt status by the Internal +Revenue Service. The Foundation's EIN or federal tax identification +number is 64-6221541. Its 501(c)(3) letter is posted at +http://pglaf.org/fundraising. Contributions to the Project Gutenberg +Literary Archive Foundation are tax deductible to the full extent +permitted by U.S. federal laws and your state's laws. + +The Foundation's principal office is located at 4557 Melan Dr. S. +Fairbanks, AK, 99712., but its volunteers and employees are scattered +throughout numerous locations. Its business office is located at +809 North 1500 West, Salt Lake City, UT 84116, (801) 596-1887, email +business@pglaf.org. Email contact links and up to date contact +information can be found at the Foundation's web site and official +page at http://pglaf.org + +For additional contact information: + Dr. Gregory B. Newby + Chief Executive and Director + gbnewby@pglaf.org + + +Section 4. Information about Donations to the Project Gutenberg +Literary Archive Foundation + +Project Gutenberg-tm depends upon and cannot survive without wide +spread public support and donations to carry out its mission of +increasing the number of public domain and licensed works that can be +freely distributed in machine readable form accessible by the widest +array of equipment including outdated equipment. Many small donations +($1 to $5,000) are particularly important to maintaining tax exempt +status with the IRS. + +The Foundation is committed to complying with the laws regulating +charities and charitable donations in all 50 states of the United +States. Compliance requirements are not uniform and it takes a +considerable effort, much paperwork and many fees to meet and keep up +with these requirements. We do not solicit donations in locations +where we have not received written confirmation of compliance. To +SEND DONATIONS or determine the status of compliance for any +particular state visit http://pglaf.org + +While we cannot and do not solicit contributions from states where we +have not met the solicitation requirements, we know of no prohibition +against accepting unsolicited donations from donors in such states who +approach us with offers to donate. + +International donations are gratefully accepted, but we cannot make +any statements concerning tax treatment of donations received from +outside the United States. U.S. laws alone swamp our small staff. + +Please check the Project Gutenberg Web pages for current donation +methods and addresses. Donations are accepted in a number of other +ways including checks, online payments and credit card donations. +To donate, please visit: http://pglaf.org/donate + + +Section 5. General Information About Project Gutenberg-tm electronic +works. + +Professor Michael S. Hart is the originator of the Project Gutenberg-tm +concept of a library of electronic works that could be freely shared +with anyone. For thirty years, he produced and distributed Project +Gutenberg-tm eBooks with only a loose network of volunteer support. + + +Project Gutenberg-tm eBooks are often created from several printed +editions, all of which are confirmed as Public Domain in the U.S. +unless a copyright notice is included. Thus, we do not necessarily +keep eBooks in compliance with any particular paper edition. + + +Most people start at our Web site which has the main PG search facility: + + http://www.gutenberg.org + +This Web site includes information about Project Gutenberg-tm, +including how to make donations to the Project Gutenberg Literary +Archive Foundation, how to help produce our new eBooks, and how to +subscribe to our email newsletter to hear about new eBooks. + + +</pre> + +</BODY> +</HTML> diff --git a/LICENSE.txt b/LICENSE.txt new file mode 100644 index 0000000..6312041 --- /dev/null +++ b/LICENSE.txt @@ -0,0 +1,11 @@ +This eBook, including all associated images, markup, improvements, +metadata, and any other content or labor, has been confirmed to be +in the PUBLIC DOMAIN IN THE UNITED STATES. + +Procedures for determining public domain status are described in +the "Copyright How-To" at https://www.gutenberg.org. + +No investigation has been made concerning possible copyrights in +jurisdictions other than the United States. Anyone seeking to utilize +this eBook outside of the United States should confirm copyright +status under the laws that apply to them. diff --git a/README.md b/README.md new file mode 100644 index 0000000..84de444 --- /dev/null +++ b/README.md @@ -0,0 +1,2 @@ +Project Gutenberg (https://www.gutenberg.org) public repository for +eBook #19749 (https://www.gutenberg.org/ebooks/19749) |
