1 files changed, 1502 insertions, 0 deletions

diff --git a/78422-0.txt b/78422-0.txt
new file mode 100644
index 0000000..0a2bb24
--- /dev/null
+++ b/78422-0.txt
@@ -0,0 +1,1502 @@
+*** START OF THE PROJECT GUTENBERG EBOOK 78422 ***
+
+LEGSZEBB OROSZ MESÉK
+
+KISFIUKNAK, KISLÁNYOKNAK
+
+OROSZ EREDETIBŐL FORDITOTTA
+
+HÁZSONGÁRDY GÁBOR
+
+AZ ÁRNYKÉPEKET RAJZOLTA
+
+KARINTHY ADA
+
+HAJNAL KÖNYVKIADÓ-VÁLLALAT
+
+BUDAPEST, VI., RÉVAY-UTCA 14.
+
+3665 Korvin Testvérek Budapest.
+
+
+
+
+ELŐSZÓ
+
+_Tolsztoj_. Ne ijedjetek meg ettől az idegen névtől gyermekek.
+Képzeljetek magatok elé egy kedves, őszhajú öreg bácsit, amilyennek a
+Mikulás-bácsit ismeritek. Éppen mint a Mikulás bácsi, úgy szerette
+Tolsztoj Leó is a gyermekeket. Nagyon okos ember volt, nagy író, majd ha
+nagyok lesztek, megbarátkoztok még jobban vele. Okosságánál csak a
+jósága volt nagyobb. Maga köré gyűjtötte falusi birtokára az orosz
+gyermekeket és mesélt nekik, jóságosan, kedvesen, okosan. Iskolát is
+csinált a birtokán, leírta a meséit és azokat tanulták meg a gyermekek.
+Ugy-e jó iskola lehetett?
+
+Kiválogattunk nektek egynéhányat az olvasókönyvéből, élvezzétek ti is.
+
+_A kiadó bácsik._
+
+
+
+
+1.  A KIS CICA
+
+_Tolsztoj_
+
+Volt egyszer egy kisfiú, meg egy kislány, Vaszja és Katja. Volt nekik
+egy macskájuk. Tavasszal a macska eltünt, keresték a gyermekek
+mindenfelé, de nem tudták megtalálni. Egyszer a nagy hombár mellett
+játszottak, hát hallják, hogy a fejük fölött, vékony hangon miákol
+valami. Vaszja fogja a létrát, és felmászik a hombár padlására. Katja
+lenn maradt és kérdezte:
+
+– Megvan? Megvan?
+
+De Vaszja nem felelt. Végre lekiált Vaszja:
+
+– Megvan! A mi macskánk,… és kis macskái vannak: milyen csoda! Jöjj fel
+gyorsan!
+
+Katja hazaszaladt, kért tejet és elhozta a macskáknak.
+
+Öt kis cica volt. Mikor megnőttek egy kicsit és kezdtek már kimászni a
+sarokból, ahol születtek, fogtak a gyermekek egy kis cicát, a szürke,
+fehér lábút és hazavitték. Az anyjuk velök örült és megengedte, hogy a
+cica náluk maradjon. A gyermekek etették, játszottak vele és magukkal
+vitték aludni.
+
+*
+
+Egyszer kimentek a gyermekek játszani az útra és elvitték a cicát is. A
+szél összehordott egy csomó szalmát az útra, a cica a szalmával
+játszott, és a gyermekek örültek neki. Azután találtak az út mellett
+piszkebokrokat és megfeledkeztek a cicáról.
+
+Egyszer csak hallják, hogy valaki erősen kiáltja: „Visssza, vissza!“ és
+látják, hogy jön egy vadász, előtte pedig két kutya szalad, meglátták a
+cicát és meg akarják fogni. De a cica, – még butácska szegény, –
+ahelyett hogy futna, leül a földre, meggörbíti a hátát és nézi a
+kutyákat.
+
+Katja megijedt a kutyáktól, kiáltozott és futásnak eredt előlük. Vaszja
+már okosabb volt, odarohan a cicához, és egyszerre érkezik oda a
+kutyákkal. A kutyák meg akarták fogni a cicát, de Vaszja rávetette magát
+gyorsan a cicára és eltakarta a kutyák elől.
+
+A vadász futva sietett oda és elkergette a kutyákat. Vaszja pedig
+hazavitte a cicát és sokáig nem vitte többet magával a mezőre.
+
+
+
+
+2.  AZ AGYAGBÁBÚ
+
+_(Mordvin mese)_[1]
+
+Élt egyszer egy mordvin ember a feleségével. Nem volt nekik gyermekük.
+Csináltak maguknak bábut agyagból és elnevezték a fiuknak.
+
+Nagyra sikerült a fiu, de rossz volt. Kezdett száradni a bábú,
+megszáradt és a lábára állott. Azután így szólt:
+
+– Apám, én megeszlek.
+
+És lenyelte az apját.
+
+Ment azután az anyjához:
+
+– Anyám én megeszlek.
+
+És megette az anyját.
+
+Jött a házba a néni, őt is felfalta. Azután megette a bábú az egész
+rokonságot.
+
+Elindult azután, amerre látott. Lát egy orosz asszonyt vödörrel. Megette
+a vödröt és a rúdját.
+
+Megevett azután még egy parasztot, lovastul, szekerestül.
+
+És ez még mind kevés.
+
+Tovább ment… Hát egyszer elkezd esni az eső. Vizes lett a bábú és
+összeesett.
+
+Akkor kibujtak belőle az emberek és elkezdtek veszekedni az öreg
+emberrel és asszonnyal:
+
+– Miért csináltatok ilyen bábút?
+
+Felelték ezek:
+
+– Soha többet nem csinálunk agyagbábút.
+
+
+
+
+3.  A KÉT KIS KECSKE
+
+_Borin_
+
+Volt egyszer két kecske. Olyan vidámak voltak. A gyermekek szerettek
+velük játszani.
+
+Gyakran etették a kecskéket fehér kenyérrel.
+
+Csak a kis Lyduska félt tőlük.
+
+Egyszer Lyduska kiment a kapun. Meglátták a kecskék és hozzá siettek.
+
+Lyduska megrémült. A kezében volt egy darab kenyér. Odaszorította a
+ruhájához.
+
+De a kecske kihúzta a szájával.
+
+Lyduska a falhoz lapult és sírva fakadt.
+
+Odajött a dadája és kérdezte:
+
+– Miért sírsz?
+
+Lyduska csak sír és azt mondja:
+
+– A kecske meg akar enni.
+
+– Oh dehogy – mondta a dada – a fehér kenyeret akarja.
+
+
+
+
+4.  MESE ÉS VALÓSÁG
+
+Tél volt. Szerjózsa a kályha mellett ült és hallgatta a mesét. Nagyanyja
+ezt a mesét mondta el Hófehérkéről:
+
+
+MESE
+
+Volt egyszer egy öreg ember és egy öreg asszony. Nem volt gyermekük.
+Csináltak maguknak hóból leánykát. Elkezdték fujni és a kislány eleven
+lett. Az öregek elnevezték Hófehérkének.
+
+Egyszer Hófehérke kiment a barátnőivel a mezőre. Ott a gyermekek
+ugráltak a napon, Hófehérkének is megjött a kedve, ő is ugrált a napon
+és elolvadt.
+
+
+VALÓSÁG
+
+Szerjózsának is megjött a kedve, hogy csináljon magának élő Hófehérkét.
+Kiment az udvarra és nagy babát rakott össze hóból.
+
+Elkezdte Szerjózsa fujni; sokáig fujta, majd megfagyott. Bement
+megmelegedni a kúnyhóba.
+
+Felmelegedett Szerjózsa és kiment megnézni, vajjon nem éledt-e fel
+Hófehérke? Nézi, de Hófehérke egészen szétesett.
+
+Bemegy Szerjózsa a kunyhóba és panaszkodik nagyanyjának:
+
+– Csináltam magamnak Hófehérkét. Fujtam, fujtam, de nem lett eleven,
+hanem egészen szétesett.
+
+De a nagyanyja így szólt:
+
+– Butuska vagy te, Szerjózsa. Amit mondtam neked, _mese_ volt és te azt
+hitted, hogy _igaz_.
+
+
+
+
+5.  HÁZIÁLLATOK.
+
+_Mese_
+
+Egy udvarban élt egy csomó házi állat: liba, kakas, bárány, kecske,
+disznó, tehén, ló, macska és kutya.
+
+Egyszer éjszakára mind összebujtak. Beszélgettek a farkasról. Mindenik
+azt mondta magáról, hogy ő nem fél a farkastól.
+
+A liba gágogta:
+
+– Csak kerüljön a szemem elé a farkas, én megeszem.
+
+A kakas kukorékolta:
+
+– Én megölöm.
+
+A bárány bégette:
+
+– Én nekimegyek és a homlokommal darabokra töröm.
+
+A kecske mekegte:
+
+– Én a szarvammal összetépem.
+
+A disznó röfögte:
+
+– Én szétmarcangolom.
+
+A tehén bőgte:
+
+– Én a szarvammal felszúrom.
+
+A ló nyerítette:
+
+– Én a patámmal széjjeltaposom.
+
+A macska miákolta:
+
+– Én a szemét kikaparom.
+
+A kutya ugatta:
+
+– Én kis darabokra szaggatom.
+
+Kis veréb ült az eresz alatt és hallgatta. Hirtelen látja, hogy valami
+mozog a veteményes kertben. Megremeg a kis veréb és odaáll kiáltani tele
+torokból:
+
+– Testvérek, jön a farkas!
+
+Együtt bujtak el, ki hova, a kakas a libával a ketrecbe, a bárány a
+kecskével az ólba, a disznó a tehénnel a csűrbe, a ló az istállóba, a
+macska a kályhára, a kutya a küszöb alá, a veréb összegubbaszkodott és
+szárnya alá dugta a fejét.
+
+Mind meglapultak, reszkettek és hallgatóztak.
+
+Egyszer csak kidugta a kis veréb a fejét a szárnya alól nagy félve.
+Odapillant a veteményes kertbe és meglát egy nyulat. Meghúzódott a
+tapsifüles a káposztalevelek alatt és evett nagy szuszogva. Nagyon
+megörült a veréb, kirepült az eresz alól és elkiáltotta magát:
+
+– Testvérek, ne féljetek, csak nyul!
+
+
+
+
+6.  GYERMEKEK AZ ERDŐN
+
+Két gyermek, egy kis fiu meg a huga, mentek az iskolába. Az útjuk egy
+gyönyörű árnyékos erdő mellett vezetett. Az út meleg volt és poros, az
+erdő pedig árnyékos és hűvös.
+
+– Tudod mit – mondta a fiu a hugának – még elérkezünk idejében az
+iskolába. Az iskola fülledt és unalmas, de az erdő árnyékos és hűvös.
+Hallgasd csak, hogy énekelnek a madarak és egyik mókus a másik után
+ugrándoz az ágakon. Nem mennénk oda, testvér?
+
+A kis lány szivesen elfogadta a bátyja ajánlatát. Ledobták a gyermekek a
+könyveket a fűbe, kézenfogták egymást és a zöld bokrok között leültek a
+fák alá. Az erdő igazán hűvös volt és hangos. A madarak vidáman
+röpködtek, énekeltek és kiáltoztak, mókusok ugráltak az ágakon, bogarak
+mászkáltak a fűben.
+
+Meglátták a gyermekek az aranyos rózsabogarat.
+
+– Játszál velünk, – mondták a gyermekek a rózsabogárnak.
+
+– Szivesen tenném, – felelte a bogár – de nincs időm, ebédet kell
+keresnem magamnak.
+
+– Játszál velünk – mondták a gyermekek a sárga, bársonyos darázsnak.
+
+– Nem játszhatom veletek – felelte a darázs – mézet kell gyűjtenem.
+
+– Nem játszanál-e velünk? – kérdezték a gyermekek a hangyától.
+
+De a hangyáknak nem volt idejük meghallgatni őket. Majdnem háromszor
+akkora szalmaszálat cipeltek, mint amekkorák ők maguk és siettek
+felépíteni lakásukat.
+
+A gyermekek elmentek a mókushoz, és megkérték, hogy játszódjék velük, de
+a mókus megcsóválta bolyhos farkát és azt felelte, hogy neki mogyorót
+kell gyűjtenie télire.
+
+A galamb azt mondta:
+
+– Én fészket rakok a kicsinyeimnek.
+
+A szürke nyul futott, ahogy csak tudott, hogy megmosdjék a patakban.
+
+A fehér epervirágoknak a földön sem volt idejük játszani a gyermekekkel,
+kihasználták a szép időt, és siettek elkészíteni idejére izletes, pompás
+gyümölcseiket.
+
+A gyermekek kezdtek unatkozni, mindenki végezte a maga dolgát és senki
+sem akart játszani velük.
+
+Elmentek a patakhoz. Csörgedezve folydogált a patak az erdőn keresztül a
+köveken.
+
+– Neked igazán nincs semmi dolgod, – mondták neki a gyermekek, – játszál
+velünk.
+
+– Mit mondsz? Nekem nincs semmi dolgom? – csörögte haragosan a patak. –
+Oh ti lusta gyermekek. Nézzetek ide! Én dolgozom éjjel-nappal, nem
+ismerek egy percnyi pihenőt sem. Talán nem én adok inni az embereknek és
+állatoknak. Ki táplálja őket, mossa a fehérneműjüket, forgatja a molnár
+kerekét, viszi a hajót és oltja a tüzet? Oh annyit dolgozom, hogy szédül
+bele a fejem – mondta a patak és tovább csörgedezett a köveken.
+
+A gyermekek még jobban unatkoztak, már azt gondolták, hogy jobb lenne
+előbb elmenni az iskolába, aztán ha kijönnek az iskolából, jöjjenek
+ismét az erdőbe.
+
+Egy kis idő mulva észrevettek a zöld ágon egy gyönyörű kis fülemülét.
+Ott ült csendesen és úgy látszott, hogy nincs semmi dolga csak úgy
+kedvtelésből fütyüli szép énekét.
+
+– Hej, vidíts fel minket – kiáltotta a kis fiu a fülemülének – neked úgy
+látszik, igazán nincs semmi dolgod, játszódj velünk.
+
+– Mit? – mondta sértődötten a fülemüle – nekem nincs semmi dolgom? Hát
+nem egész reggel fogdostam legyeket a kis fiókáimnak? Annyit dolgoztam,
+hogy már mozgatni sem tudom a szárnyamat. Most pedig elaltatom énekemmel
+a kicsinyeimet. És ti mit csináltatok ma, lusta gyermekek? Nem mentetek
+az iskolába? semmit sem tanultatok, futkostok az erdőben és hátráltattok
+másokat a munkájukban. Menjetek inkább oda, ahova küldtek, és jusson
+eszetekbe, hogy csak az pihenhet és játszhatik kellemesen, aki dolgozott
+és mindent megtett, ami a kötelessége.
+
+A gyermekek elszégyelték magukat, elmentek az iskolába és szorgalmasan
+tanultak.
+
+
+
+
+7.  BURJONUSKA
+
+_Tolsztoj_
+
+Élt egyszer egy özvegy asszony, Marja, az ő hat kis gyermekével. Nagyon
+szegényen éltek. A kis pénzükön tarka tehenet vettek, az adott tejet a
+gyermekeknek. A legidősebb gyermekek legeltették Burjonuskát a mezőn és
+adtak neki moslékot otthon. Egyszer az anyjuk kiment az udvarra és a
+legidősebb fiu, Misa, felmászott a polcra, kenyérért, levert egy poharat
+és eltörte. Misa nagyon megijedt, hogy az anyja megveri, összeszedte a
+nagyobb üvegdarabokat, kiment az udvarra és elásta, a kisebb darabokat
+mind összeseperte és bedobta a moslékba. Az anya kereste a poharat,
+kérdezte, hol van, de Misa nem szólt semmit, és a dolgot elfelejtették.
+
+Másnap, ebéd után kiment az anyja, hogy enni adjon Burjonuskának a
+moslékból és látja, hogy Burjonuska szomorú és nem eszik az ételből.
+Próbálta gyógyitgatni a tehenet, elhivatta a kovácsot. Mondta a kovács.
+
+– A tehén már nem él sokáig, le kell vágni a husáért.
+
+Elhivták a mészárost, és az levágta a tehenet. A gyermekek hallották,
+hogy az udvaron bőg Burjonuska, összebujtak mind a kályhán és keservesen
+sírtak. Mikor leölték Burjonuskát, lehúzták a bőrét, felvágták a nyakát
+és ott találták az üvegdarabot.
+
+Akkor megtudták, hogy attól lett beteg, mert üveg esett a moslékba.
+Mikor Misa meghallotta, még keservesebben sírt és mindent elmondott
+anyjának a pohárról. Anyja nem szólt semmit, sírt ő is. Aztán azt
+mondta:
+
+– Meghalt a mi Burjonuskánk. Hogy élnek meg a kis gyerekeim tej nélkül?
+
+Misa még jobban sírt. Nem jött le a kályháról, mikor a többiek mind
+ették a tehén fejéből készült kocsonyát. Minden éjjel látta álmában,
+hogy Vaszilij a szarvánál fogva hozza a tarka Burjonuska fejét és az
+szomorú szemekkel néz rá és véres a nyaka. A gyermekeknek azóta nem volt
+tejük. Csak ünnepnapokon került tej a házba, mikor Marja a szomszédoktól
+kért egy-egy pohárral.
+
+Meghallották, hogy a falu urasága dadát keres a gyermekeihez. Azt mondja
+az öreg nagyanyó a leányának:
+
+– Engedj el, én elmegyek dadának, megsegít téged az Isten egyedül is, a
+gyermekekkel együtt. És én, ha Isten úgy adja, visszajövök egy év mulva,
+pénzzel.
+
+Igy is lett. Az öreg anyóka elment az urasághoz. És Marjának még
+nehezebb volt az élete a gyermekekkel. A gyermekek tej nélkül éltek
+egész évben, csak túrót és kását ettek és soványak lettek és sápadtak.
+
+Eltelt az év, megérkezett haza az öreg nagyanyó és hozott húsz rubelt.
+
+– Na, leányom – mondta – most megvesszük a tehenet.
+
+Örült Marja és vele örültek a gyermekek.
+
+Elment Marja az öreg Vaszilijhoz a piacra, tehenet venni.
+
+A szomszédokat megkérték, hogy vigyázzanak a gyermekekre, és az öreg
+Zachara nagyapót megkérték, menne velük megvenni a tehenet. Imádkoztak
+az Istenhez és elmentek a városba. A gyermekek kifutottak az utcára és
+vártak, nem látják-e a tehenet.
+
+Találgatták, vajjon milyen lesz a tehén? Tarka, vagy fehér? Arról
+beszélgettek, hogyan fogják etetni. Vártak, vártak egész nap. Elmentek
+egy mérföldnyire a tehén elé. Már kezdett sötétedni, hazamentek.
+
+Hát ime látják, hogy az utcán kocsin jön a nagyanyó és a kocsi mögött
+megy a tarka tehén, a szarva oda van kötve és mellette megy az anyjuk és
+egy száraz ággal nógatja. Odafutottak a gyermekek, egyre nézegették a
+tehenet, vettek kenyeret, füvet, kezdték etetni. Anyjuk ezalatt bement a
+kunyhóba, levetkőzött, kiment az udvarra a kis székkel és a sajtárral.
+Leült a tehén alá, megtörülte a tőgyét. Hát uram Isten! elkezdte fejni!
+A gyermekek leültek köréje és nézték, hogyan bugyog ki a tej a tőgyéből
+a sajtárba. Megtöltötte az anya félig a sajtárt, levitte a pincébe és
+adott a gyermekeinek egy-egy pohár tejet vacsorára.
+
+
+
+
+8.  MAROSKA
+
+_Vodosov_
+
+
+I.
+
+Élt egyszer egy öreg asszony a leányával és a mostohalányával. A lányát
+nagyon szerette, kényeztette, gyakran mondta neki:
+
+– Nasztarocskám, te szépségem, te mákvirágocskám – és adott neki piros
+szallagot és gyöngyöt a hajába. De Nasztarocska nem segített az
+anyjának, csak aludni szeretett; ha varrni, fonni kezdett, mindjárt
+kiesett minden munka a kezéből.
+
+Nadja pedig, a mostohalány, aranyleány volt: etette, itatta a jószágot,
+fát, vizet hordott az udvarról a házba, sepert, takarított már kora
+hajnalban. Mindig vidám volt, miközben megfejte a tehenet, énekelgetett
+magának. Nehéz vödörrel a vállán siet a kútról és neki az sem nehéz,
+szépen beszélt mindenkivel, tréfásan válaszolt a tréfára. De a
+mostohaanyja nem állhatta, szidta, szemrehányásokat tett neki:
+
+– Te könnyelmű, szeles! Mindenből játékot csinálsz, töltöd az időt és
+ingyen eszed a kenyerem!
+
+
+II.
+
+Megjött a tél. Azt beszélték az emberek, hogy az erdőben sétál a gazdag,
+hatalmas Maroska. Csudát művel. Fehér leplet terit a mezőre, erdőre,
+csillogó üvegpalotákat épít a folyóra, tavakra, drágaköves ezüst rojttal
+diszíti az erdőt, és a rojt úgy ragyog, mint a szivárvány a napon.
+
+Gazdag Maroska, de kegyetlen. Aki nincs jóba vele, azt megveri
+irgalmatlanul jeges vesszőjével.
+
+Sötét este volt. Künn hófuvás kerekedett. A gonosz öreg azt mondta
+Nadjának:
+
+– Te sohasem félsz semmitől; neked semmi sem nagy dolog. Nos, menj ki az
+erdőbe, üdvözöld Maroskát. Nála lapáttal lehet venni a sok ezüst
+kincsből. Találd meg a kincset, az lesz a hozományod.
+
+– Mitől félnék? – mondta Nadja. – Elmegyek és viszek magammal lapátot
+is.
+
+Ki is ment a határba; körülötte sötétség, a havat a szemébe fujja a
+szél, és elvakítja, hópelyhek hullanak a lábai alá is, de Nadja bátran
+megy előre, tapogatja lapáttal az utat.
+
+
+III.
+
+A hófuvás hirtelen elállott, a felhők széjjel szakadoztak és
+felragyogott a hold az égen. Nadja előtt fehér hólepelben ragyog az
+erdő. A fenyők zöld ágai kivillannak a fehér hótakaró alól.
+
+Mintha látna valamit, mintha hatalmas öreg óriás kelne fel a bokrok
+mellől, és integetne fejével az ágak közül. Nadja nem ijedt meg, útat
+lapátol magának a nagy fenyő felé és énekli: „Maroska te ősz ember, légy
+jó hozzám ez egyszer. Hidat építsz a folyókon, felöltözteted az erdőt,
+mezőt fehér hópelyhekkel, befeded a mocsarakat, egyengeted az utakat,
+Maroska te ősz ember, légy jó hozzám ez egyszer!“
+
+Nadja énekelt és Maroska megrecsegtette a fenyőt, ágról-ágra ugrált
+rajta, hogy csak úgy recsegett, ropogott minden.
+
+
+IV.
+
+Egyszer csak ime egész csendesen odajön Maroska Nadjához és súgja:
+
+– Meleged van leányka? Meleged van szépségem?
+
+– Oh melegem, melegem Maroska! – mondja vidáman Nadja, egészen kipirult
+a munkától.
+
+Maroska egyre erősebben ropogtatta a fenyőt és ujra kérdezte:
+
+– Meleged van-e kicsikém?
+
+De Nadja már a fenyő alatt lapátolta a havat és így szólt:
+
+– Oh majd kigyulok Marosocska!
+
+Hát egyszer csak cseng a lapát… nézi; vasláda van a hó alatt, benne
+drága ajándékok: drágaköves fülbevaló, selyem menyasszonyi fátyol,
+bársonybunda.
+
+Alig tudja hazacipelni Nadja a ládát. Az öreg elbámult, mikor meglátta,
+milyen szerencsés volt Nadja. Rögtön elküldte a leányát is az erdőbe,
+hátha még gazdagabb ajándékot ad neki Maroska.
+
+Várnak, várnak – nincs Nasztazuska! Elmennek keresni és nagynehezen
+kihúzzák a hóból, alig él már. Keze, lába, arca lefagyott.
+
+
+
+
+9.  A TŰZVÉSZ
+
+_Puskin_
+
+Egy pillanat alatt lángban állott az egész ház. Ropogott a padló, csak
+úgy repültek a szikrák, a fészer lángot vetett és már-már roskadozott,
+vörös füst csapott fel a tetőre.
+
+Gyorsan összeszaladt az egész falu az udvarra. Asszonyok siettek nagy
+sikoltozással megmenteni rongyaikat. Mint valami tűzeső, hullottak a
+szikrák és a házak fellángoltak.
+
+Uj látvány vonta most magára az emberek figyelmét. Macska futkosott
+ide-oda a hombár tetején, nem tudta szegény, merre ugorjék. Minden
+oldalról lángok vették körül. A szegény állat keserves miákolással kért
+segitséget. Kis fiuk hahotázva nevettek, mikor látták kétségbeesését.
+
+– Mit nevettek, ördögfiókák? – mondta a kovács. – Nem féltek az
+Istentől? Isten teremtménye szenved és ti ostobán örültök?
+
+Létrát támasztott az égő tetőhöz és felmászott a macskáért. Az okos
+állat megértette szándékát és boldog, hálás arccal kapaszkodott a ruhája
+ujjába.
+
+A kovács összepörkölődve jött le zsákmányával.
+
+A tűz még dühöngött egy ideig, aztán végre lecsendesedett és csak láng
+nélkül izzó zsarátnokhalmok világítottak a sötét éjszakába; a zsarátnok
+körül ott járkáltak a szomorú emberek.
+
+
+
+
+10.  AZ EMBER ÉS A VIZIKIRÁLY
+
+_Tolsztoj_
+
+Egy ember a folyóba ejtette a fejszéjét, nagy szomorúan leült a partra
+és sírva fakadt.
+
+Meghallotta a vizikirály, megsajnálta az embert, kihúzott a vízből egy
+arany fejszét és így szólt:
+
+– A tied ez a fejsze?
+
+Mondta az ember:
+
+– Nem, nem az enyém.
+
+A vizitündér kihúzott egy másik, ezüst fejszét.
+
+Az ember ismét azt mondta:
+
+– Nem, nem az enyém.
+
+Akkor kihúzta a vizitündér az igazi fejszét.
+
+Mondta az ember:
+
+– Igen, ez az én fejszém.
+
+A vizitündér odaadta az embernek mind a három fejszét, a
+becsületességéért.
+
+Otthon megmutatta az ember a fejszéket a barátjának és elmondta, mi
+történt.
+
+Hát az egyik barátja azt gondolja magában, hogy ő is úgy tesz. Kimegy a
+folyóhoz, bedobja a fejszéjét a vízbe és leül a partra sírni.
+
+Kihúz a vizikirály egy arany fejszét és megkérdezi:
+
+– A tied ez a fejsze?
+
+Az ember nagyon megörült és elkiáltotta magát:
+
+– Az enyém, az enyém!
+
+A vizitündér nem adta neki az arany fejszét és az ő tulajdonát sem adta
+vissza, mert nem volt becsületes.
+
+
+
+
+11.  A VAK ÉS A TEJ
+
+_Tolsztoj_
+
+Egy született vak ember megkérdezte egy látótól:
+
+– Milyen szinű a tej?
+
+A látó azt felelte:
+
+– A tej szine olyan, mint a fehér papiré.
+
+Kérdezte a vak:
+
+– De hát az is olyan hangot ad, ha megfogják, mint a papir?
+
+Mondta a látó:
+
+– Nem, olyan fehér, mint a fehér liszt.
+
+Kérdezte a vak:
+
+– De az is olyan puha és porzós, mint a liszt?
+
+Mondta a látó:
+
+– Nem, egyszerűen fehér, mint a fehér nyúl.
+
+Kérdezte a vak:
+
+– De az is olyan szőrű és puha, mint a nyúl?
+
+Mondta a látó:
+
+– Nem éppen olyan fehér a szine, mint a hóé.
+
+Kérdezte a vak:
+
+– De az is olyan hideg, mint a hó?
+
+És akárhány példát mondott a látó, a vak nem tudta megérteni, hogy
+milyen a fehér szine a tejnek.
+
+
+
+
+12.  KÉT KERESKEDŐ
+
+_Tolsztoj_
+
+Egy szegény kereskedő útra készült és minden vasárúját oda adta
+megőrzésre a gazdag kereskedőnek. Mikor visszajött, elment a gazdag
+kereskedőhöz, és visszakérte az ő vasát.
+
+A gazdag kereskedő eladta az egész vasárút és hogy valami kifogást
+mondjon, így szólt:
+
+– A te árúddal szerencsétlenség történt.
+
+– Micsoda?
+
+– Én betettem egy gabonaraktárba. De ott nagyon sok egér van. Megrágták
+az egész vasat. Én magam láttam, hogyan rágták össze. Ha nem hiszed,
+nézd meg.
+
+A szegény kereskedő nem állott oda vitatkozni. Azt mondta:
+
+– Minek nézzem meg. Ugyis elhiszem. Tudom, hogy az egerek mindig vasat
+rágnak. Isten veled.
+
+És a szegény kereskedő elment.
+
+Az utcán látja, hogy fiucskák játszanak, köztük a gazdag kereskedő fia.
+A szegény kereskedő odament a kis fiuhoz, megfogta a kezét és elvitte
+magával.
+
+Másnap találkozik a gazdag kereskedő a szegénnyel, és elmeséli neki a
+keserűségét, hogy a fiát nem találja sehol és kérdezte:
+
+– Nem láttad a fiamat?
+
+Mondta a szegény kereskedő:
+
+– Hogyne láttam volna. Amikor tegnap visszajöttem tőled, láttam, hogy
+egy karvaly lecsapott a fiadra, megragadta és elvitte.
+
+A gazdag kereskedő megharagudott és azt mondta:
+
+– Szégyen, hogy kigúnyolsz engem. Hát lehetséges dolog, hogy a karvaly
+elvigye a fiamat?
+
+– Én nem nevetek rajtad. Miért ne volna lehetséges, hogy a karvaly
+elvigye a fiadat, mikor az egerek megettek száz pud vasat? Minden
+lehetséges.
+
+Akkor megértette a gazdag kereskedő és így szólt:
+
+– Az egerek nem ették meg a te vasadat, én eladtam, és kétszeresen
+fizetem vissza neked.
+
+– Akkor a karvaly sem vitte el a fiadat, visszaadom neked.
+
+
+
+
+13.  AZ EGÉR-LEÁNY
+
+_Tolsztoj_
+
+Egy ember a folyó mellett sétált és látta, hogy a holló meg akar enni
+egy egeret. Követ dobott feléje és a holló elengedte az egeret. Az egér
+beleesett a vízbe. Az ember kihalászta az egeret a vízből és hazavitte.
+Nem volt neki gyermeke és azt mondta:
+
+– Óh ha ebből az egérből kis leány lenne.
+
+És az egér leányka lett. Mikor a kis lány megnőtt, azt kérdezte tőle az
+ember.
+
+– Kihez akarsz férjhez menni?
+
+Mondta a leány:
+
+– Ahhoz akarok menni, aki erősebb mindennél a világon!
+
+Az ember elment a naphoz és így szólt:
+
+– Nap! Az én leányom ahhoz akar férjhez menni, aki erősebb mindennél a
+világon. Te vagy erősebb mindennél a világon, vedd el feleségül a
+leányomat.
+
+A nap így szólt:
+
+– Én nem vagyok erősebb mindennél a világon, a felhők eltakarnak engem.
+
+Az ember elment a felhőkhöz és így szólt:
+
+– Felhők ti erősebbek vagytok mindennél, vegyétek el feleségül a
+leányomat.
+
+Mondták a felhők:
+
+– Nem, mi nem vagyunk erősebbek mindennél, a szél kerget bennünket.
+
+Az ember elment a szélhez és így szólt:
+
+– Szél, te erősebb vagy mindennél, vedd el feleségül a leányomat.
+
+Mondta a szél:
+
+– Én nem vagyok erősebb mindennél, a hegyek feltartóztatnak bennünket.
+
+Az ember elment a hegyekhez és így szólt:
+
+– Hegyek! vegyétek el feleségül a leányomat, ti erősebbek vagytok
+mindennél.
+
+Mondták a hegyek:
+
+– Erősebb nálunk az egér, az kirág bennünket!
+
+Akkor az ember elment az egérhez és így szólt:
+
+– Egér, te erősebb vagy mindennél, vedd el feleségül a leányomat.
+
+Az egér beleegyezett. Az ember visszament a leányhoz és így szólt:
+
+– Az egér erősebb mindennél, az kirágja a hegyet, a hegy megakasztja a
+szelet, a szél hajtja a felhőket, a felhők elhomályosítják a napot, és
+az egér feleségül akar venni téged.
+
+De a leány így szólt:
+
+– Óh! mint csináljak most? hogyan menjek én férjhez az egérhez?
+
+Ekkor azt mondta az ember:
+
+– Ó bárcsak megint egérré lenne a leányom.
+
+A leányból egérke lett és az egérke férjhez ment az egérhez.
+
+
+
+
+14.  A SIKLÓ
+
+_Tolsztoj_
+
+
+I.
+
+Egy asszonynak volt egy leánya Masa. Masa elment a barátnőivel fürdeni.
+A kis lányok levetették a ruhájukat, letették a partra és beugráltak a
+vízbe.
+
+A vízből kimászott egy nagy sikló és oda kúszott egyenesen a Masa
+ruhájába. A leánykák kijöttek a vízből, felvették a ruhájukat és
+hazamentek. Mikor Masa fel akarta venni a ruháját és látta, hogy azon
+fekszik egy sikló, fogott egy vesszőt és el akarta kergetni, de a sikló
+felemelte a fejét és emberi hangon sziszegett:
+
+– Masa, Masa igérd meg, hogy te leszel a feleségem.
+
+Masa elkezdett sírni és mondta:
+
+– Csak add vissza a ruhámat, mindent megteszek.
+
+– Eljössz hozzám feleségül?
+
+Masa így szólt:
+
+– Elmegyek.
+
+Erre a sikló lement a ruhájáról és bemászott a vízbe.
+
+Masa felvette a ruháját és haza sietett. Otthon azt mondta az anyjának:
+
+– Anyuskám, egy sikló feküdt a ruhámon és azt mondta: Ha nem leszel a
+feleségem, nem adom vissza a ruhádat. És én megigértem.
+
+Az anya nevetett és így szólt:
+
+– Ezt te csak álmodtad.
+
+
+II.
+
+A hét végén egész siklósereg mászkált a Masáék háza felé.
+
+Masa látta a siklókat, megijedt és így szólt:
+
+– Anyácskám, értem jöttek a siklók!
+
+Az anya nem hitte, de mikor látta, hogy igaz, nagyon megijedt, ő is
+lezárta a pitvart és a szobát. A siklók a kapu alá kúsztak és bementek a
+pitvarba, de nem tudtak bemászni a házba. Mikor vissza akartak térni,
+mind összegomolyodtak, és felvetették egymást az ablakra. Betörték az
+ablaküveget és beestek a házba a földre.
+
+Felmásztak a padokra, asztalra és a kemencére. Masa ott gubbasztott a
+sarokban a kemencén, de a siklók megfogták, elhurcolták onnan és
+bevitték a vízbe.
+
+Az anya megsiratta leányát, mert azt hitte, hogy meghalt.
+
+Egyszer az ablaknál ült és kinézett az utcára. Hát kit lát hirtelen?
+Masája a kezénél fogva vezetett egy kis fiut, a karján meg egy kislány
+ült.
+
+Nagyon megörült, összecsókolta Masát és kérdezte tőle, hol volt és kié a
+gyermekek? Masa azt mondta, hogy ezek az ő gyermekei, a sikló elvette őt
+feleségül és hogy ott él vele a vizi birodalomban.
+
+Kérdezte az anya a lányától, boldogan él-e a vizi birodalomban és a lány
+azt mondta, hogy jobban, mint a földön.
+
+Kérte az anyja Masát, maradjon vele, de Masa nem akart. Azt mondta,
+megigérte a férjének, hogy visszamegy.
+
+Akkor kérdezte az anya a leányát:
+
+– Hogyan mégy haza?
+
+– Megyek és kiáltom: Oszip, Oszip, gyere ide és vigyél be engem. Akkor
+kijön a partra és bevisz engem.
+
+Ekkor kérte az anyja Masát:
+
+– Nos jól van, csak egy éjszakát maradj nálam.
+
+Masa lefeküdt és elaludt, de az anya fogta a fejszét és kiment a vízhez.
+
+Mikor oda érkezett a vízhez, elkezdett kiáltani:
+
+– Oszip, Oszip, vigyél oda.
+
+A sikló kijött a partra. Akkor az anya feléje sujtott a fejszével és
+levágta a fejét. A víz egész vörös lett a piros vértől.
+
+Az anya hazament, de a lány felébredt és így szólt:
+
+– Most hazamegyek, anyácskám, már kezdek unatkozni és hazamennék.
+
+Fogta a kislányt a karjára, a kisfiut vezette a kezésnél.
+
+Mikor a vízhez érkezett, kiáltozni kezdett:
+
+– Oszip, Oszip, jöjj értem.
+
+De senki sem jött.
+
+Akkor ránézett a vízre és látta, hogy a víz vörös és a sikló feje úszik
+rajta.
+
+Megcsókolta akkor Masa a leányát és a fiát és mondta nekik:
+
+– Nincs már apátok, nem lesz anyátok sem. Te leányom légy fecskemadár,
+repülj a víz fölött, te fiacskám légy fülemüle, énekelj hajnalban és én
+kakuk leszek, kakukolni fogok, úgy siratom az én férjemet.
+
+És mind elrepültek különböző tájak felé.
+
+
+
+
+15.  A KISLÁNY ÉS A GOMBA
+
+_Igaz történet_
+
+_Tolsztoj_
+
+Két kis lány mendegélt hazafelé gombával.
+
+Utközben a vasuti sineken kellett keresztül menniök.
+
+Azt gondolták, hogy a vasut messze van, felmásztak a töltésre és
+átmentek a sineken.
+
+Egyszer csak zakatol a masina. Az idősebb leányka hátra maradt, de a
+kisebbik – nekirohant a vonatnak.
+
+Az idősebb leányka kiáltott a testvérének:
+
+– Ne gyere vissza.
+
+De a masina olyan közel volt és olyan erősen zakatolt, hogy a fiatalabb
+lányka nem hallotta, azt hitte, hogy vissza kell jönnie. Visszafutott a
+sineken, de megbotlott, leejtette a gombát és nekiállott felszedegetni.
+
+A vonat már egészen közel volt, a gépész fütyült, ahogy csak tudott.
+
+A nénje kiáltott:
+
+– Hagyd a gombát!!
+
+De a kisebbik leányka azt hitte, hogy fel kell szednie a gombát és
+felmászott az útra.
+
+A gépész nem tudta megállítani a vonatot. Fütyült teljes erejéből és
+közeledett a leánykához.
+
+A nénje kiabált és sírt. Mindenki az ablakhoz sietett a kupékból, a
+kalauz a vonat végére szaladt, hogy lássa, mi történt a leánykával.
+
+Mikor a vonat közeledett, mindnyájan látták, hogy a kislány lefekszik a
+sinek közé, fejjel lefelé és nem mozdul.
+
+Azután, mikor a vonat már messze haladt, felemelte a kislány a fejét,
+hirtelen térdre ugrott, összeszedte a gombát és oda futott a nénjéhez.
+
+
+
+
+16.  A TYUK ÉS A FECSKE
+
+_Tolsztoj_
+
+A tyúk elment a kígyótojáshoz és elkezdett kotolni rajta.
+
+Meglátta a fecske és mondta:
+
+– Oh te ostoba! Kiköltöd és mikor megnő, először is téged öl meg.
+
+
+
+
+17.  A SIKER
+
+_– Igaz történet –_
+
+_Tolsztoj_
+
+Egy szigetre mentek az emberek, ahol sok drágakő volt. Az emberek nagyon
+megöregedtek, akik odamentek, keveset ettek, keveset aludtak, és mindig
+dolgoztak. Csak egy volt közöttük, aki semmit sem csinált, evett, ivott
+és aludt. Mikor összegyültek otthon, az egyik felköltötte ezt az embert
+és így szólott:
+
+– Te mivel mész haza?
+
+Az fogta magát, felemelt egy maroknyi földet a lába alól és betette egy
+zsákba.
+
+Mikor mind hazamentek, ez az ember kiveszi a földet a zsákból, és benne
+találta a legdrágább köveket.
+
+
+
+
+18.  A VIZIKIRÁLY ÉS A GYÖNGYSZEM
+
+_Tolsztoj_
+
+Egy ember csolnakon ment egyszer és egy drágagyöngyöt a tengerbe ejtett.
+Visszament az ember a partra, vett egy vödröt és kezdte kimerni a vizet
+és kiönteni a földre.
+
+Igy merte ki három napig szünet nélkül.
+
+A negyedik napon kijött a vízből a vizi király és megkérdezte:
+
+– Miért mered ki a vizet?
+
+Felelt az ember:
+
+– Azért merem ki, mert elvesztettem egy gyöngyöt.
+
+Kérdezte a vizikirály:
+
+– És mikor hagyod abba?
+
+Felelte az ember:
+
+– Ha majd kiszárítottam, akkor hagyom abba.
+
+Akkor visszament a vizikirály a vízbe, kihozta onnan a legszebb gyöngyöt
+és odaadta az embernek.
+
+
+
+
+19.  A LEGJOBB KÖRTE
+
+_Tolsztoj_
+
+Egy úr elküldte a szolgáját körtéért és azt mondta neki:
+
+– Vedd meg nekem a legjobbakat.
+
+Elmegy a szolga a boltba és kér körtét. A kereskedő eléje tesz, de azt
+mondja a szolga:
+
+– Nem, adj nekem a legjobból.
+
+Mondja a kereskedő:
+
+– Kóstolj meg egyet, meglátod, hogy milyen jó.
+
+– Azt tudom – mondta a szolga – hogy ez az egy jó, ha csak egyet
+kóstolok meg.
+
+Megkóstolta tehát mindenik körtét és elvitte az uraságnak.
+
+Ekkor az úr elkergette.
+
+
+
+
+20.  A KISLÁNY ÉS A RABLÓK
+
+_Tolsztoj_
+
+Egy kis lány a mezőre hajtotta a tehenet. Jöttek a rablók és elvitték a
+kislányt. A rablók magukkal vitték a kislányt az erdőbe, a házukba és
+megparancsolták neki, hogy főzzön, tisztogasson és varrjon. A kislány
+ott élt a rablóknál, dolgozott nekik és nem tudta, hogyan menjen el.
+Mikor a rablók elmentek, bezárták a leánykát. Egyszer mind elmentek a
+rablók és a kislány egyedül maradt. Hozott magának szalmát, csinált a
+szalmából egy babát, varrt neki ruhát és odaültette az ablakhoz.
+
+Azután bemázolta magát mézzel, belehengergett tolluba és olyan lett,
+mint egy rémes madár.
+
+A leány kiugrott az ablakon és elfutott. Csakhogy mikor az útra ért,
+látta, hogy szembe jönnek vele a rablók. A rablók nem ismerték őt meg és
+megkérdezték:
+
+– Madárijesztő, mit csinál a mi leányunk?
+
+A kislány így felelt:
+
+– Mos, főz és varr, a rablók ablakában vár.
+
+És erre gyorsan elfutott.
+
+A rablók hazaérkeztek és látják, hogy ki ül az ablakban.
+
+Az egyik köszönt és így szólt:
+
+– Jónapot leánykánk, engedj be minket.
+
+És látja, hogy a leányka nem mozdul és hallgat. Elkezdte szidni a babát,
+de az minderre nem mozdul és hallgat.
+
+Mikor kinyitja az ajtót és meg akarja verni a leánykát, csak akkor
+látta, hogy az nem leány, hanem szalmabáb. A rablók eldobták és azt
+mondták:
+
+– Megcsalt bennünket a leányka.
+
+A kislány pedig elment a folyóhoz, megmosakodott és hazament.
+
+
+
+
+21.  SZUDOMA
+
+_Tolsztoj_
+
+A pszkovszkoi kormányzóságban a porchovszkom kerületben van a Szudoma
+folyócska. Ennek a folyócskának a partján van két hegy. Egyik szemben a
+másikkal.
+
+Az egyik hegyen volt hajdan Vusgorod városa, a másik hegyen a régi
+időkben itélkeztek a szlávok. Mesélik az öregek, hogy erre a hegyre a
+régi időben az égből függött alá egy lánc és aki becsületes volt, az
+elérhette kezével a láncot, de aki bűnös volt, az nem tudta elérni.
+
+Egyszer egy ember kölcsön kért egy másiktól pénzt és letagadta. Elvitték
+őket Szudoma hegyre és megparancsolták, hogy nyuljanak a lánchoz. Az,
+aki adta a pénzt, kinyujtotta a kezét és gyorsan megérintette. Most a
+bűnösön volt a sor. Az nem is vonakodott, csak odaadta a botját annak,
+akivel perben volt, hogy jobban elérje kezével a láncot. Kinyujtotta a
+kezét és megérintette. A nép ekkor nagyon elcsodálkozott, hogyan lehet
+mindkettőjüknek igazuk? De a bűnös botja belül üres volt és bele
+rejtette azt a pénzt, amivel tartozott. Mikor odaadta a botot az ember
+kezébe, a pénz annál volt, akitől kölcsön kérte, a bottal odaadta a
+pénzt is, ezért érinthette meg a láncot.
+
+Igy megcsalt mindenkit. Ekkor visszahúzódott a lánc az égbe és többet
+nem szállott le.
+
+Igy beszélik az öregek.
+
+
+
+
+22.  A SZIGORU BÜNTETÉS
+
+_Tolsztoj_
+
+Elment egyszer egy ember a vásárba és vett húst főzni. De a kereskedő
+megcsalta, kemény húst adott, ami már régen függött.
+
+Mikor hazamegy a hússal, elkezd káromkodni. Találkozik a cárral és az
+megkérdezi:
+
+– Miért káromkodol?
+
+Mondta az ember:
+
+– Azért káromkodom, mert megcsaltak. Kifizettem három fontot és csak
+kettőt adott és az is kemény hús.
+
+Mondta a cár:
+
+– Menjünk vissza a vásárba, mutasd meg azt, aki megcsalt téged.
+
+Az ember visszament és megmutatta a kereskedőt. A cár magához vette a
+húst, megmérte és látta, hogy a kereskedő csalt. A cár így szólt:
+
+– Nos mit kivánsz, mit csináljak a kereskedővel?
+
+Az ember azt mondta:
+
+– Parancsold meg, hogy vágjanak ki a hátából annyi húst, amennyivel
+megcsalt engem.
+
+A cár így szólt:
+
+– Jól van. Hozz egy kést és vágj ki a kereskedő hátából egy font húst,
+csak ügyelj, hogy te pontosan annyit vágj ki, mert ha többet vagy
+kevesebbet vágsz ki egy fontnál, bűnt követsz el és felakasztatlak.
+
+Az ember elhallgatott és hazament.
+
+
+
+
+23.  A CÁR FIA ÉS A TÁRSAI
+
+_Tolsztoj_
+
+Két fia volt a cárnak. A cár az idősebbiket szerette, és neki adta az
+egész birodalmat. Az anya nagyon sajnálta a fiatalabb fiát és
+szembeszállt a cárral. A cár megharagudott rá és mindennap volt náluk
+ilyen perpatvar. A fiatalabb cárfiu azt gondolta: Jobb nekem elmenni
+valahova. Elbúcsúzott apjától, anyjától, felvette a legrégibb ruháját és
+elindult vándorolni.
+
+Az úton találkozik egy kereskedővel. A kereskedő elbeszélte a cárfiunak,
+hogy azelőtt gazdag volt, de minden holmija beleesett a tengerbe, és
+most elmegy idegenbe szerencsét próbálni.
+
+Együtt mentek. A harmadik napon csatlakozott hozzájuk még egy új társ.
+Örültek neki és új társuk elmondta, hogy ő parasztgazda. Volt háza,
+földje, kitört a háború, mindenét összegázolták, udvarát felégették, nem
+tudott ott tovább élni, most megy munkát keresni idegen földre.
+
+Mind a hárman együtt mentek. Elérkeztek egy nagy városhoz és leültek
+pihenni. Egyszer csak így szólt a paraszt:
+
+– Nos testvéreim, most elmegyünk sétálni a városba, aztán mindenikünknek
+munkát kell vállalni, kiki amihez ért.
+
+Mondta a kereskedő:
+
+– Én tudok kereskedni, ha volna egy kis pénzem, nagyon sokat nyernék
+vele.
+
+A cárfiu mondta:
+
+– Én sem dolgozni nem tudok, sem kereskedni, én csak uralkodni tudok. Ha
+volna birodalmam, nagyon jól tudnék uralkodni.
+
+Mondta a paraszt:
+
+– Nekem nem kell pénz, sem birodalom, nekem csak legyen lábam, hogy
+mehessek és karom hogy dolgozzam, majd megélek és eltartalak titeket is.
+Mert különben amíg kapsz pénzt és amíg kapsz birodalmat, éhenhaltok.
+
+Mondta a cárfiu:
+
+– A kereskedőnek pénz kell, nekem birodalom kell, neked erő, hogy
+dolgozzál, de a pénz, a birodalom és az erő Istennél van. Ha Isten
+akarja, ad nekem birodalmat, neked erőt, de ha nem akarja, sem neked
+erőt, sem nekem birodalmat nem ad.
+
+
+II.
+
+A paraszt nem akart ráhallgatni és bement a városba. A városban
+megfogadták, hogy hordjon fát. Este kifizették a bérét, odasietett a
+társaihoz és így szólt:
+
+– Ti csak várjatok a birodalomra, én már dolgozom.
+
+Másnap elvette a pénzt a kereskedő a paraszttól és bement a városba.
+
+A vásárban megtudta, hogy a városban kevés a vaj és mindennap várnak új
+küldeményt. A kereskedő elment a kikötőhöz és várta, várta a hajót.
+Nemsokára megjött a hajó a vajjal. A kereskedő oda sietett mindenkinél
+előbb a hajóhoz, felkereste a tulajdonost és megvette az egész vajat és
+odaadta a pénzt. Azután elment a kereskedő a városba, eladta a vajat és
+az ő munkája húszszor annyi pénzt hozott, mint azelőtt a paraszté és a
+pénzt elvitte a társainak.
+
+A cárfiu így szólt:
+
+– Most aztán én megyek be a városba. Ti mindaketten szerencsések
+voltatok, talán én is az leszek. Istennek semmi sem nehéz, ha neked
+parasztnak ad munkát, a kereskedőnek üzletet, a cárfiunak ad birodalmat.
+
+Elment a cárfiu a városba, látta, hogy a nép összegyül az utcára és sir.
+A cárfiu kérdezte, hogy miért sirnak. Azok mondták:
+
+– Még nem tudod, az éjjel meghalt a cárunk és másik cárt nem találunk.
+
+– Miért halt meg?
+
+– Ugy kell lenni, hogy valami gazember megmérgezte.
+
+A cárfiu felnevetett és így szólt:
+
+– Az nem lehet.
+
+Egyszer csak az egyik ember ránéz a cárfiura, észreveszi, hogy nem úgy
+beszél velük és nem olyan ruhát visel, mint a városbeliek és elkiáltja a
+magát:
+
+– Testvérek, ez az ember eljött hozzánk, hogy kémkedjék a mi
+városunkban.
+
+Lehet, hogy ő maga mérgezte meg a cárt. Látjátok, beszél, de nem úgy
+ahogy mi és nevet, mikor mi sirunk. Fogjátok meg és vigyétek a börtönbe.
+
+Elfogták a cárfiut, bevitték a börtönbe és két napig nem adtak neki
+enni. A harmadik napon odamentek a cárfiuhoz és elvitték a törvényre. Az
+egész nép összegyült meghallgatni, hogyan itélkezik a törvényszék a
+cárfiu fölött.
+
+A törvényszéken kérdezték a cárfiutól, hogy miért jött ebbe a városba?
+
+Mondta a cárfiu:
+
+– Én cárfiu vagyok, apám az egész birodalmát a bátyámnak adta és az
+anyám pörölt miattam az apámmal. Én ezt nem akartam, elbúcsúztam apámtól
+és anyámtól és elmentem világgá. Az úton találkoztam két társammal, egy
+kereskedővel és egy paraszttal és velük jöttem a ti városotokba. Mikor
+leültünk és lepihentünk a város előtt, mondta a paraszt, hogy most
+dolgozni kell, kiki amit tud. A kereskedő azt mondta, hogy ő kereskedni
+tud, de nincs pénze. Én azt mondtam, hogy én csak uralkodni tudok, de
+nincs birodalmam. A paraszt azt mondta, hogy mi éhen fogunk veszni, ha
+pénzre és birodalomra várunk, de hogy neki van ereje és karja és hogy ő
+ellát minket is a magáéból. Bement a városba, szerzett pénzt és nekünk
+hozta. A kereskedő ezzel a pénzzel elment és keresett tízszer annyit.
+Azután én mentem a városba és ime ott elfogtak és bezártak a börtönbe és
+két napig nem adtak enni és most ki akarnak végezni. De én nem félek
+semmitől, mert tudom, hogy minden Isten kezében van és ha Istennek úgy
+tetszik, ti cárrá választotok engem.
+
+Amint úgy elbeszélt mindent, a törvényszék meghallgatta és nem tudták,
+mit feleljenek.
+
+Egyszer csak az egyik ember a tömegből elkiáltja magát:
+
+– Ime Isten küldte ezt a cárfiut. Nem kaphatunk jobb cárt, válasszátok
+meg őt cárrá.
+
+És mindnyájan megválasztották őt cárnak.
+
+
+III.
+
+Mikor megválasztották cárnak, elküldött a cárfiu, hogy felkerestesse
+utitársait a városon kivül.
+
+Mikor elmondták nekik, hogy hivatja őket a cár, azok felugráltak. Azt
+gondolták, hogy elkövettek valami rosszat a városban. De lehetetlen volt
+elfutni, elmentek tehát a cárhoz. A lábai elé borultak, de a cár azt
+parancsolta, hogy álljanak fel. Akkor ismerték meg a társukat. A cár
+elmondott nekik mindent, mi történt vele és így szólt:
+
+– Látjátok, nekem volt igazam. A jó és a rossz, minden Isten kezében
+van. És Istennek nem nehéz birodalmat adni a cárnak, üzletet a
+kereskedőnek és munkát a parasztnak.
+
+Megjutalmazta őket és megengedte, hogy éljenek az ő birodalmában.
+
+
+
+
+24.  A RÓKA ÉS A FARKAS
+
+Együtt mentek a róka és a farkas. Megláttak egy kelepcét. Mondta a róka
+a farkasnak:
+
+– Edd meg te a húst, én majd figyelek, nem lát-e valaki?
+
+Nekilátott a farkas a húsnak, de a csapda megfogta.
+
+A róka elvette a húst és így szólt:
+
+– Nos komám, most én eszem, te pedig vigyázz, nem jön-e a vadász.
+
+És elment a hússal.
+
+
+
+
+25.  KÉT TESTVÉR
+
+_Tolsztoj_
+
+
+I.
+
+Két testvér elindult együtt utazni. Délben lefeküdtek pihenni az
+erdőben. Egy kicsit aludtak, aztán felébredtek és látják, hogy mellettük
+egy kő fekszik és a kövön valami írás van. Elkezdték olvasni és
+olvasták:
+
+„_Aki ezt a követ megtalálja, az menjen egyenesen az erdőbe a felkelő
+naphoz. Az erdőben talál egy folyót. Usszon ezen a folyón keresztül a
+másik partra. Meglát egy medvét a medvekölyökkel, vegye el a
+medvekölyköt a medvétől és fusson anélkül, hogy hátranézne, egyenesen a
+hegyre. A hegyen meglát egy házat és a házban megtalálja a
+boldogságot._“
+
+Olvasták a testvérek az írást, és szólt a fiatalabb:
+
+– Jöjj menjünk együtt. Lehet, hogy átusszuk a folyót, eljutunk a
+medvekölyökkel a házba és együtt megtaláljuk a boldogságot.
+
+Mondta az idősebb:
+
+– Én nem megyek az erdőbe a medvéhez és neked sem tanácsolom. Először:
+senki sem tudja, vajjon igazat irtak-e arra a kőre, lehet, hogy csak
+tréfa az egész. Másodszor: hogyha igazat irtak is és elmegyünk az
+erdőbe, beáll az éjszaka, nem találunk el a folyóhoz és eltévedünk. De
+még hogyha megtaláljuk is a folyót, vajjon átússzuk-e? Lehet, hogy gyors
+és széles. Harmadszor: Hogyha keresztül uszunk is a folyón, vajjon
+könnyű dolog-e elvenni a medvétől a medvekölyköt? Hátha megtámad minket
+és elveszünk a boldogsággal együtt. Negyedszer: még ha sikerül is
+elvenni a medvekölyköt, nem futhatunk fel a hegyre, anélkül, hogy
+visszanéznénk. De főképen azért nem tanácsolom, mert ugyan milyen
+boldogságot találunk abban a házban? Lehet, hogy olyan boldogság vár
+ránk, amilyenre egyáltalában nincs szükségünk.
+
+
+II.
+
+Mondta a fiatalabb:
+
+– Én nem úgy látom a dolgot. Nem hiába áll ez a felírás a kövön. És az
+egész írás nagyon világos. Először: szerencsétlenség nem lesz belőle, ha
+megpróbáljuk. Másodszor: ha nem megyünk, valaki más olvassa el az írást
+a kövön, elmegy, megtalálja a szerencsét és mi nélküle maradunk.
+Harmadszor: fáradság és munka nélkül a világon semmi öröm sincs.
+Negyedszer: nem akarom, hogy azt gondolják, félek valamitől.
+
+Szólt erre az idősebb:
+
+– A közmondás azt tartja: _Aki a nagyobb boldogságot keresi, a kicsit
+elmulasztja;_ és még: _Ne igérj darut az égbe, hanem adj cineget a
+kézbe._
+
+Mondta a fiatalabb:
+
+– Én meg azt hallottam: _Aki fél a farkastól, nem megy az erdőbe_, és
+még: _Fekvő kő alatt nem gyül meg a víz._ Amondó vagyok, mennünk kell!
+
+A fiatalabb elment, az idősebb meg ott maradt.
+
+Csakugyan elérkezett a fiatalabb testvér az erdőbe, megtalálta a folyót,
+átúszta és a parton meglátta a medvét. Éppen aludt. Megfogta a
+medvekölyköt és hátra sem nézett, úgy futott a hegynek. Mikor a tetejére
+ért, szembe jött vele a nép, kocsira ültették, bevitték a városba és
+megtették cárnak.
+
+Öt évig uralkodott. A hatodik évben háborút indított ellene egy másik
+cár, legyőzte, elfoglalta a várost és elkergette őt. Akkor ismét
+elindult vándorolni a fiatalabb testvér és elment a bátyjához.
+
+Bátyja a faluban élt, sem szegényen, sem gazdagon. Megörültek egymásnak
+a két testvér és elbeszélték egymásnak életük folyását.
+
+Mondta az idősebb:
+
+– Látod, igazam volt. Én egész idő alatt nyugodtan jól éltem, igaz, hogy
+te cár voltál, de sok keserűséget is láttál.
+
+Mondta a fiatalabb:
+
+– Én bizony nem bántam meg, hogy elmentem az erdőbe a hegyre; most ugyan
+rosszul megy sorom, de van mire visszaemlékeznem az életemben, neked
+nincs semmi emléked.
+
+
+
+
+Lábjegyzetek.
+
+[Footnote 1: A mordvin nép rokona a magyarnak. Oroszországban él.]
+
+
+
+
+TARTALOM
+
+  Előszó  3
+  1. A kis cica _(Tolsztoj)_  5
+  2. Az agyagbábú _(Mordvin mese)_  8
+  3. A két kis kecske _(Borin)_  10
+  4. Mese és valóság  12
+  5. Háziállatok  14
+  6. Gyermekek az erdőn  17
+  7. Burjonuska _(Tolsztoj)_  21
+  8. Maroska _(Vodosov)_  25
+  9. A tűzvész _(Puskin)_  30
+  10. Az ember és a vizikirály _(Tolsztoj)_  32
+  11. A vak és a tej _(Tolsztoj)_  34
+  12. Két kereskedő _(Tolsztoj)_  36
+  13. Az egér-leány _(Tolsztoj)_  39
+  14. A sikló _(Tolsztoj)_  42
+  15. A kislány és a gomba _(Tolsztoj)_  47
+  16. A tyúk és a fecske _(Tolsztoj)_  49
+  17. A siker _(Tolsztoj)_  50
+  18. A vizikirály és a gyöngyszem _(Tolsztoj)_  51
+  19. A legjobb körte _(Tolsztoj)_  53
+  20. A kislány és a rablók _(Tolsztoj)_  54
+  21. Szudoma _(Tolsztoj)_  56
+  22. A szigorú büntetés _(Tolsztoj)_  58
+  23. A cár fia és a társai _(Tolsztoj)_  60
+  24. A róka és a farkas  67
+  25. Két testvér _(Tolsztoj)_  68
+
+
+*** END OF THE PROJECT GUTENBERG EBOOK 78422 ***