diff options
| author | www-data <www-data@mail.pglaf.org> | 2026-02-06 13:41:34 -0800 |
|---|---|---|
| committer | www-data <www-data@mail.pglaf.org> | 2026-02-06 13:41:34 -0800 |
| commit | 9726e0341c866021fb315a71ea604c4e5fa5efe0 (patch) | |
| tree | fba0276634f80fbf4405ec6f04e6a30f054cf4b8 /77874-h | |
Diffstat (limited to '77874-h')
| -rw-r--r-- | 77874-h/77874-h.htm | 8299 | ||||
| -rw-r--r-- | 77874-h/images/i001.jpg | bin | 0 -> 49159 bytes | |||
| -rw-r--r-- | 77874-h/images/i001hq.jpg | bin | 0 -> 140675 bytes | |||
| -rw-r--r-- | 77874-h/images/i002.jpg | bin | 0 -> 69264 bytes | |||
| -rw-r--r-- | 77874-h/images/i002hq.jpg | bin | 0 -> 201492 bytes | |||
| -rw-r--r-- | 77874-h/images/i003.jpg | bin | 0 -> 75010 bytes | |||
| -rw-r--r-- | 77874-h/images/i003hq.jpg | bin | 0 -> 219374 bytes | |||
| -rw-r--r-- | 77874-h/images/i004.jpg | bin | 0 -> 30738 bytes | |||
| -rw-r--r-- | 77874-h/images/i004hq.jpg | bin | 0 -> 87527 bytes | |||
| -rw-r--r-- | 77874-h/images/i005.jpg | bin | 0 -> 41309 bytes | |||
| -rw-r--r-- | 77874-h/images/i005hq.jpg | bin | 0 -> 124117 bytes | |||
| -rw-r--r-- | 77874-h/images/i006.jpg | bin | 0 -> 72359 bytes | |||
| -rw-r--r-- | 77874-h/images/i006hq.jpg | bin | 0 -> 212065 bytes | |||
| -rw-r--r-- | 77874-h/images/i007.jpg | bin | 0 -> 89159 bytes | |||
| -rw-r--r-- | 77874-h/images/i007hq.jpg | bin | 0 -> 257947 bytes | |||
| -rw-r--r-- | 77874-h/images/i008.jpg | bin | 0 -> 53074 bytes | |||
| -rw-r--r-- | 77874-h/images/i008hq.jpg | bin | 0 -> 142590 bytes | |||
| -rw-r--r-- | 77874-h/images/i009.jpg | bin | 0 -> 57087 bytes | |||
| -rw-r--r-- | 77874-h/images/i009hq.jpg | bin | 0 -> 160781 bytes | |||
| -rw-r--r-- | 77874-h/images/i010.jpg | bin | 0 -> 81301 bytes | |||
| -rw-r--r-- | 77874-h/images/i010hq.jpg | bin | 0 -> 250359 bytes | |||
| -rw-r--r-- | 77874-h/images/i011.jpg | bin | 0 -> 79994 bytes | |||
| -rw-r--r-- | 77874-h/images/i011hq.jpg | bin | 0 -> 223699 bytes | |||
| -rw-r--r-- | 77874-h/images/i012.jpg | bin | 0 -> 45356 bytes | |||
| -rw-r--r-- | 77874-h/images/i012hq.jpg | bin | 0 -> 129764 bytes | |||
| -rw-r--r-- | 77874-h/images/i013.jpg | bin | 0 -> 55482 bytes | |||
| -rw-r--r-- | 77874-h/images/i013hq.jpg | bin | 0 -> 161475 bytes | |||
| -rw-r--r-- | 77874-h/images/i014.jpg | bin | 0 -> 88674 bytes | |||
| -rw-r--r-- | 77874-h/images/i014hq.jpg | bin | 0 -> 256284 bytes | |||
| -rw-r--r-- | 77874-h/images/i015.jpg | bin | 0 -> 76643 bytes | |||
| -rw-r--r-- | 77874-h/images/i015hq.jpg | bin | 0 -> 215613 bytes | |||
| -rw-r--r-- | 77874-h/images/i016.jpg | bin | 0 -> 85339 bytes | |||
| -rw-r--r-- | 77874-h/images/i016hq.jpg | bin | 0 -> 242583 bytes | |||
| -rw-r--r-- | 77874-h/images/i017.jpg | bin | 0 -> 43062 bytes | |||
| -rw-r--r-- | 77874-h/images/i017hq.jpg | bin | 0 -> 118872 bytes | |||
| -rw-r--r-- | 77874-h/images/i018.jpg | bin | 0 -> 76242 bytes | |||
| -rw-r--r-- | 77874-h/images/i018hq.jpg | bin | 0 -> 222708 bytes | |||
| -rw-r--r-- | 77874-h/images/i019.jpg | bin | 0 -> 52688 bytes | |||
| -rw-r--r-- | 77874-h/images/i019hq.jpg | bin | 0 -> 155983 bytes | |||
| -rw-r--r-- | 77874-h/images/i020.jpg | bin | 0 -> 40219 bytes | |||
| -rw-r--r-- | 77874-h/images/i020hq.jpg | bin | 0 -> 108353 bytes | |||
| -rw-r--r-- | 77874-h/images/i021.jpg | bin | 0 -> 74802 bytes | |||
| -rw-r--r-- | 77874-h/images/i021hq.jpg | bin | 0 -> 212437 bytes | |||
| -rw-r--r-- | 77874-h/images/i022.jpg | bin | 0 -> 86887 bytes | |||
| -rw-r--r-- | 77874-h/images/i022hq.jpg | bin | 0 -> 260391 bytes | |||
| -rw-r--r-- | 77874-h/images/i023.jpg | bin | 0 -> 38294 bytes | |||
| -rw-r--r-- | 77874-h/images/i023hq.jpg | bin | 0 -> 105930 bytes | |||
| -rw-r--r-- | 77874-h/images/i024.jpg | bin | 0 -> 67893 bytes | |||
| -rw-r--r-- | 77874-h/images/i024hq.jpg | bin | 0 -> 195118 bytes | |||
| -rw-r--r-- | 77874-h/images/i025.jpg | bin | 0 -> 46612 bytes | |||
| -rw-r--r-- | 77874-h/images/i025hq.jpg | bin | 0 -> 133228 bytes | |||
| -rw-r--r-- | 77874-h/images/i026.jpg | bin | 0 -> 76372 bytes | |||
| -rw-r--r-- | 77874-h/images/i026hq.jpg | bin | 0 -> 219770 bytes | |||
| -rw-r--r-- | 77874-h/images/i027.jpg | bin | 0 -> 69978 bytes | |||
| -rw-r--r-- | 77874-h/images/i027hq.jpg | bin | 0 -> 203180 bytes | |||
| -rw-r--r-- | 77874-h/images/i028.jpg | bin | 0 -> 79106 bytes | |||
| -rw-r--r-- | 77874-h/images/i028hq.jpg | bin | 0 -> 219202 bytes | |||
| -rw-r--r-- | 77874-h/images/i029.jpg | bin | 0 -> 79151 bytes | |||
| -rw-r--r-- | 77874-h/images/i029hq.jpg | bin | 0 -> 211872 bytes | |||
| -rw-r--r-- | 77874-h/images/i030.jpg | bin | 0 -> 51532 bytes | |||
| -rw-r--r-- | 77874-h/images/i030hq.jpg | bin | 0 -> 149075 bytes | |||
| -rw-r--r-- | 77874-h/images/i031.jpg | bin | 0 -> 75014 bytes | |||
| -rw-r--r-- | 77874-h/images/i031hq.jpg | bin | 0 -> 218007 bytes | |||
| -rw-r--r-- | 77874-h/images/i032.jpg | bin | 0 -> 61471 bytes | |||
| -rw-r--r-- | 77874-h/images/i032hq.jpg | bin | 0 -> 177701 bytes | |||
| -rw-r--r-- | 77874-h/images/i033.jpg | bin | 0 -> 40129 bytes | |||
| -rw-r--r-- | 77874-h/images/i033hq.jpg | bin | 0 -> 112702 bytes | |||
| -rw-r--r-- | 77874-h/images/i034.jpg | bin | 0 -> 70505 bytes | |||
| -rw-r--r-- | 77874-h/images/i034hq.jpg | bin | 0 -> 208601 bytes | |||
| -rw-r--r-- | 77874-h/images/i035.jpg | bin | 0 -> 41811 bytes | |||
| -rw-r--r-- | 77874-h/images/i035hq.jpg | bin | 0 -> 115529 bytes | |||
| -rw-r--r-- | 77874-h/images/i036.jpg | bin | 0 -> 44639 bytes | |||
| -rw-r--r-- | 77874-h/images/i036hq.jpg | bin | 0 -> 129863 bytes | |||
| -rw-r--r-- | 77874-h/images/i037.jpg | bin | 0 -> 79120 bytes | |||
| -rw-r--r-- | 77874-h/images/i037hq.jpg | bin | 0 -> 240359 bytes | |||
| -rw-r--r-- | 77874-h/images/i038.jpg | bin | 0 -> 52989 bytes | |||
| -rw-r--r-- | 77874-h/images/i038hq.jpg | bin | 0 -> 159274 bytes | |||
| -rw-r--r-- | 77874-h/images/ic001.jpg | bin | 0 -> 49495 bytes | |||
| -rw-r--r-- | 77874-h/images/ic001hq.jpg | bin | 0 -> 165153 bytes | |||
| -rw-r--r-- | 77874-h/images/ic002.jpg | bin | 0 -> 51785 bytes | |||
| -rw-r--r-- | 77874-h/images/ic002hq.jpg | bin | 0 -> 165923 bytes | |||
| -rw-r--r-- | 77874-h/images/ic003.jpg | bin | 0 -> 50337 bytes | |||
| -rw-r--r-- | 77874-h/images/ic003hq.jpg | bin | 0 -> 152573 bytes |
83 files changed, 8299 insertions, 0 deletions
diff --git a/77874-h/77874-h.htm b/77874-h/77874-h.htm new file mode 100644 index 0000000..f2725b8 --- /dev/null +++ b/77874-h/77874-h.htm @@ -0,0 +1,8299 @@ +<!DOCTYPE html PUBLIC "-//W3C//DTD XHTML 1.0 Strict//EN" + "http://www.w3.org/TR/xhtml1/DTD/xhtml1-strict.dtd"> +<html xmlns="http://www.w3.org/1999/xhtml" xml:lang="hu" lang="hu"> +<head> +<meta name="generator" content= +"HTML Tidy for HTML5 for Linux version 5.7.45" /> +<meta http-equiv="Content-Type" content= +"text/html; charset=utf-8" /> +<meta http-equiv="Content-Style-Type" content="text/css" /> +<title>Arany mesekönyv by Elek Benedek | Project Gutenberg</title> + +<style type="text/css"> +/*<![CDATA[*/ +body { + margin-left: 10%; + margin-right: 10%; +} + +h1,h2,h3 { + text-align: center; + clear: both; + line-height: 200%; +} + +h2,h3 { + margin-top: 2em; +} + +p { + margin-top: 0.75em; + margin-bottom: 0.75em; +} + +body > p { + text-align: justify; + text-indent: 1.5em; +} + +hr { + width: 33%; + margin-top: 2em; + margin-bottom: 2em; + margin-left: auto; + margin-right: auto; + clear: both; +} + +hr.chap {width: 65%} + +.pagenum { +/* visibility: hidden; */ +/* display: none; */ + position: absolute; + right: 2%; + color: gray; + font-size: smaller; + text-align: right; + text-indent:0; +} + +.center { + text-align: center; + text-indent: 0; +} + +.summary { + text-align: center; + text-indent: 0; + margin: auto; + font-size: 90%; +} + +.smcap { + font-variant: small-caps; +} + +.caption-small {font-weight: bold; font-size: small;} + +.caption {font-weight: bold;} + +.caption-largest {font-weight: bold; font-size: 2em;} + +.caption-150 {font-weight: bold; font-size: 150%;} + +.figcenter { + margin: auto; + text-align: center; +} + +.figright { + float: right; + clear: right; + margin: 0 0 0 8px; + padding: 0; + text-align: center; +} + +p.caption { + margin-top: 0; + font-size: smaller; +} + +.footnotes { + border: dashed 1px; +} + +.footnote { + margin-left: 10%; + margin-right: 10%; + font-size: 0.9em; + text-align: justify; +} + +.footnote .label { + position: absolute; + right: 84%; + text-align: right; +} + +.fnanchor { + vertical-align: super; + font-size: .8em; + text-decoration: none; +} + +.figcenter, .figcenter img { + max-width: 100%; +} + +ul.TOC { + list-style-type: none; + padding-left: 10%; +/* text-indent: 0; */ + text-indent: -5%; + width: 70%; + text-align: justify; +} + +ul.TOC li { + margin-top: 0.25em; +} + +li.li2 { + padding-left: 1em; + text-indent: 0; +} + +span.ralign { + position: absolute; + text-align: right; + right: 15%; + top: auto; +} +/*]]>*/ +</style> +</head> +<body> +<div style='text-align:center'>*** START OF THE PROJECT GUTENBERG EBOOK 77874 ***</div> +<hr class="chap" /> +<div class="chapter"></div> +<h1>ARANY MESEKÖNYV</h1> +<p class="center"><span class="caption">A VILÁG LEGSZEBB +MESÉI</span></p> +<p> </p> +<p class="center"><span class="caption-small">MESÉLI</span></p> +<p class="center"><span class="caption-150"><span class= +"smcap">Benedek Elek</span></span></p> +<p> </p> +<p class="center"><span class="caption-small">POGÁNY WILLY, FORD H. +J. ÉS KOTÁSZ KÁROLY RAJZAIVAL</span></p> +<p> </p> +<p> </p> +<p class="center"><span class="caption">BUDAPEST</span></p> +<p class="center"><span class="caption-small">AZ ATHENAEUM IRODALMI +ÉS NYOMDAI R.-T. KIADÁSA</span></p> +<hr class="chap" /> +<p class="center"><span class= +"caption-largest">CSUDALÁMPA</span></p> +<p class="center"><span class="caption">A VILÁG LEGSZEBB +MESÉI</span></p> +<p> </p> +<p class="center"><span class="caption-small">MESÉLI</span></p> +<p class="center"><span class="caption-150"><span class= +"smcap">Benedek Elek</span></span></p> +<p> </p> +<p class="center"><span class="caption-small">POGÁNY WILLY, FORD H. +J. ÉS KOTÁSZ KÁROLY RAJZAIVAL</span></p> +<p> </p> +<p> </p> +<p class="center"><span class="caption">BUDAPEST</span></p> +<p class="center"><span class="caption-small">AZ ATHENAEUM IRODALMI +ÉS NYOMDAI R.-T. KIADÁSA</span></p> +<hr class="chap" /> +<p><span class="pagenum"><a name="Page_4" id= +"Page_4">-4-</a></span></p> +<p><span class="pagenum"><a name="Page_5" id="Page_5"><br /> +-5-</a></span></p> +<div class="chapter"> +<h2>A három kalandos<a name="FNanchor_1" id= +"FNanchor_1"></a><a href="#Footnote_1" class="fnanchor">1)</a> és +az öt bagdádi nő története.</h2> +</div> +<p class="summary">(Az <i>Ezeregy éj</i> meséiből.)</p> +<p>Élt Bagdád városában, Harun Arresid kalifa idejében, egy +teherhordó, ki alacsony és fáradságos foglalkozása mellett is vidám +kedvű és szellemes ember volt.</p> +<p>Egy reggel, amint kosarával a piacon álldogált, gyönyörű szép +termetű, selyem fátyolos nő lépett hozzá s mondta nyájasan:</p> +<p>– Jer és kövess a kosaraddal.</p> +<p>A hordár, a jó kereset reményében, nagy örömmel követte a +nőt.</p> +<p>Csakhamar egy elzárt kapu előtt állott meg a nő, kopogtatott, +mire kinyílt a kapu. Egy hosszú fehér szakállú ember állott a +kapuban, annak a nő pénzt <span class="pagenum"><a name="Page_6" +id="Page_6">-6-</a></span> adott, az öreg ember pedig szó nélkül +egy nagy korsó finom bort adott át.</p> +<p>– Tedd a kosárba, – mondotta a nő a hordárnak.</p> +<p>Aztán egy gyümölcsös- és virágosboltba mentek, hol a nő +különféle fajta almát, körtét, narancsot, citromot, mirtust, +liliomot, jázmint s mindenféle illatos virágot vásárolt. Innét a +mészárszékre mentek, hol huszonöt font húst vettek, aztán mentek +tovább s össze-visszavásárolt a nő uborkát, borecetet, diót, +mogyorót, mandulát s mindenféle süteményt.</p> +<p>– Na, asszonyom, – mondotta a hordár, mikor a kosár szinültig +telt, – ha előre tudom, hogy ennyi mindent vásárol, lovat, vagy még +inkább tevét hoztam volna magammal.</p> +<p>A nő nevetett a hordár tréfás mondásán, de nem szólt semmit, +csak intett, hogy kövesse. Még sok mindenféle apróságot +összevásárolt, aztán egy pompás palota előtt állottak meg, melynek +a kapuja elefántcsont volt. A nő kopogtatott a kapun, s hát azt egy +olyan szép nő nyitotta ki, amilyen szépet a hordár még nem látott. +A feje szédült, a szeme káprázott a nagy gyönyörűségtől: tiszta +csuda, hogy a kosarat ki nem borította.</p> +<p>A kapun belől nagy előcsarnokba léptek, onnét széles udvarba, +melyet nyílt erkély vett körül s a fényes palota több pompás +szobájába nyílt. Az udvar hátsó felében pazarul díszített +emelvényen színarany trón állott, melynek ébenfa oszlopait ritka +nagyságú gyémántok és gyöngyök ékesíték. És be volt húzva ez a trón +művészi munkájú, vörös arany himzésű atlasszal. És volt az udvar +közepén egy nagy fehér márványmedence, abban kristálytiszta víz, +mely aranyozott oroszlánszájból zubogott le. <span class= +"pagenum"><a name="Page_7" id="Page_7">-7-</a></span></p> +<p>Nem győzött eleget csodálkozni a hordár ezen a rengeteg pompán, +de még csak akkor állott el igazán szeme-szája, mikor a harmadik +nőt látta meg, aki a trónon ült. Ez még a másodiknál is szebb volt! +Mindjárt látta azt is, hogy a három között ez a legelőkelőbb, mert +a másik kettő nagy tiszteletet mutatott iránta. Ennek a nőnek +Szobeida volt a neve; annak, <span class="pagenum"><a name="Page_8" +id="Page_8">-8-</a></span> aki ajtót nyitott, Szafia; annak, aki a +piacra járt, Amina. Amint beléptek az udvarra, mindjárt mondta +Szobeida a másik kettőnek:</p> +<div class="figcenter" style="width: 356px;"><a href= +"images/i001hq.jpg"><img src="images/i001.jpg" alt= +"A szeme káprázott a nagy gyönyörűségtől." title= +"A szeme káprázott a nagy gyönyörűségtől." /></a> +<p class="caption">A szeme káprázott a nagy gyönyörűségtől.</p> +</div> +<p>– Ej, ej, kedves nővéreim, nem látjátok, hogy ez a becsületes +ember roskadozik a teher alatt? Vegyétek le a kosarat róla.</p> +<p>Amina és Szafia megfogták a kosarat, segített Szobeida is, s +letették a földre. Aztán a kosár kiürítéséhez láttak s mikor ezzel +elkészültek, Amina gazdagon megajándékozta a hordárt. Meg volt +elégedve a hordár a pénzzel, akart is távozni, de csak állott, +állott egy helyben s gyönyörködött a három leány szépségében. De +nemcsak gyönyörködött, hanem csudálkozott is. Azon csodálkozott, +hogy az egész házban egy férfi nem sok, annyit sem látott. Pedig az +a sok minden jó, amit ide cipelt, arra vallott, hogy valami nagy +dínom-dánomra készülnek itt.</p> +<p>Szobeida eleinte azt hitte, hogy ki akarja magát pihenni a +hordár, de mikor látta, hogy igen sokáig álldogál ott, +megkérdezte:</p> +<p>– Mire vársz még? Nem kaptál talán elég pénzt?</p> +<p>– Nagyságos asszony, – felelt a hordár, – nem azért álldogálok +itt. Gazdagon megfizették a fáradságomat. Jól tudom én azt, hogy +illetlenség részemről, mikor tovább maradok itt, amint illenék, de +ne vegyék rossz néven, ha csudálkozom, hogy három ily szép nő +mellett egyetlen férfit sem látok. Az asszonyi társaság férfi +nélkül épp oly szomorú, mint a férfitársaság asszony nélkül.</p> +<p>De még egyebet is mondott a hordár. Figyelmeztette a szép +asszonyokat a bagdádi közmondásra: »Csak úgy esik jól az étel, ha +négyen ülnek az asztalnál <span class="pagenum"><a name="Page_9" +id="Page_9">-9-</a></span> s ott van csak igazi vidámság, hol +hegedű, lant, citera és hárfa muzsikál együtt.«</p> +<p>Az asszonyok nevettek a hordár beszédén, de Szobeida csakhamar +elkomolyodott s mondta:</p> +<p>– Egy kissé tolakodónak látszol, kedves barátom, s bár nem +érdemled meg, hogy felvilágosítsalak, tudd meg mégis, hogy mi +hárman testvérek vagyunk, s a világtól elvonultan élünk. Nagy okunk +van rá, hogy senki be ne tolakodjék a mi titkunkba, mert jól mondja +egy híres író: »Őrizd meg a titkodat és ne fedd fel senkinek. Ha +felfeded, nem vagy többé annak ura. Ha saját kebled nem őrizheti +meg a titkodat, kívánhatod-e, akire bíztad, annak a keblétől, hogy +megőrizze azt?</p> +<p>– Szép asszonyok, – mondotta a hordár, – én alacsony sorsú ember +vagyok, de azért tőlem telhetően műveltem a lelkemet mindenféle +tudós könyvek olvasásával. Azt olvastam egy könyvben: »Csak az +olyan emberek előtt kell elrejtenünk a titkunkat, akikről +nyilvánvaló, hogy bizalmunkkal visszaélnek; de aggodalom nélkül +rábízhatjuk az értelmes emberekre, kikről bizonyosak vagyunk, hogy +megőrzik azt.« A titok nálam ép oly biztosságban van, mintha +kamarában volna, melynek ajtaja bezárva s a kulcsa elveszett.</p> +<p>Szobeida most már jól látta, hogy mi a hordár kívánsága: +szeretne ott lenni a készülő lakomán. Mondta hát neki:</p> +<p>– Kedves barátom, tudod, hogy nagy lakomára készülünk, s azt is +tudod bizonyára, hogy nem vehetsz részt abban, mivelhogy nem vagy +rá hivatalos.</p> +<p>– S nem hallottad ezt a mondást, tette hozzá a szép Szafia, +hogy: ha hoztok, esztek, ha nem hoztok, a nagy semmivel elmehettek? +<span class="pagenum"><a name="Page_10" id= +"Page_10">-10-</a></span></p> +<p>A hordár nagy szégyenkezve éppen indulóban volt, mikor +megszólalt a szelid Amina:</p> +<p>– Kedves nővéreim, engedjétek meg, hogy itt maradhasson ez a +szegény ember. Amint láthatjátok, okos és vidám kedvű ember. Az ő +érdeme, hogy oly gyorsan bevásároltam, s közben elmés és bölcs +mondásaival pompásan mulattatott.</p> +<p>A hordár nagy örömében térdre borult Amina előtt, megcsókolta a +földet a nyájas szavú nő lába mellett, majd felkelt s mondá a három +szép nőnek:</p> +<p>– Ha megengeditek, hogy itt maradjak, ne féljetek attól, hogy +kegyességetekkel visszaélek, ellenkezően: a ti legalázatosabb +rabszolgátokként viselem magamat.</p> +<p>– Jól van, – mondotta Szobeida, – itt maradhatsz, de +figyelmeztetlek, hogy az illendőség szabályait szigorúan meg kell +tartanod.</p> +<p>Közben Amina gyorsan asztalt terített, tele rakta az asztalt +drága ételekkel és italokkal, aztán mind a három asszony asztalhoz +ült és maguk mellé ültették a hordárt is. Az első falat után Amina +bort töltött egy pohárba, kihajtotta, aztán arab szokás szerint +újra töltött, azt átadta Szobeidának, utána egy másik poharat +Szafiának, ezek is kihajtották a bort, végül a hordárnak töltött, +ki egy szép verset köszöntött rájuk s úgy hajtotta ki a bort.</p> +<p>Az asszonyok vidám kedvre derültek s már alkonyodott és még +mindíg az asztalnál ültek. Akkor Szafia felállott az asztal mellől +s mondta a hordárnak:</p> +<p>– Kelj fel és menj. Itt az ideje, hogy eltávozzál.</p> +<p>– Ó, szép asszonyok, hová menjek én most? A bor úgy +elgyengített, hogy nem találnék haza. <span class= +"pagenum"><a name="Page_11" id="Page_11">-11-</a></span> Engedjétek +meg, hogy itt maradjak, míg magamhoz térek.</p> +<p>– Igaza van ennek a jó embernek, – mondotta Amina. – Hadd +maradjon itt s töltse velünk az estét.</p> +<p>– Hát jó, maradj itt, – mondotta Szobeida a hordárnak, – de csak +azzal a feltétellel, hogy bármit látsz és hallasz, egy szót sem +szabad szólanod. Nem szabad megkérdezned, hogy ez vagy az miért +történt így vagy úgy, mert ha kérdezni találsz, olyat hallasz +tőlünk, amitől örök időkre elmegy a kedved a kérdezősködéstől.</p> +<p>Mondotta a hordár:</p> +<p>– Szép asszonyok, igérem és fogadom, hogy a nyelvem mozdulatlan +marad, a szemem pedig tükör lesz, mely semmit sem tart meg abból, +amit befogad.</p> +<p>– Hogy azt ne hidd, – mondotta Szobeida, – mintha éppen most +állapítottuk volna meg ezt a házirendet, ime, nézd, mi van felírva +belül az ajtó fölé.</p> +<p>A hordár az ajtó fölé nézett. Az volt oda írva nagy arany +betűkkel:</p> +<p>»<i>Aki oly dolgokról beszél, amelyek nem tartoznak rája, olyat +hall, ami nem tetszik majd neki.</i>«</p> +<p>E közben Amina feltálalta a vacsorát s újra mind a négyen +asztalhoz ültek. Ettek, ittak, daloltak, tréfáltak, szóval a +legvidámabb kedvben voltak, mikor egyszerre csak kopogtattak az +ajtón. Szafia, mert hogy az ő kötelessége volt az ajtónyitás, +gyorsan az ajtóhoz szaladott, kinyitotta, aztán kevés idő mulva +visszatért s jelentette a nővéreinek:</p> +<p>– Tudjátok-e, kik állanak az ajtó előtt? Három kalandos. +Bocsássuk be őket, mert a kalandosok, amint tudjátok, elmés, vidám +kedvű emberek, s bizonyára fognak mulattatni minket ma este. Aztán +ezeknek <span class="pagenum"><a name="Page_12" id= +"Page_12">-12-</a></span> a kalandosoknak az arcuk is igen érdekes. +Mind a három vak a bal szemére, s fejük, szakálluk és szemöldökük +le van borotválva. Azt mondják, hogy most érkeztek Bagdádba, ma +vannak itt először s mert nem tudják, hol találhatnának szállást, +találomra kopogtattak itt. Kérve-kértek, könyörögtek, hogy +könyörüljünk rajtuk, adjunk szállást éjszakára, akárhol +meghuzódnak, csak fedél alatt legyenek.</p> +<p>Szobeida és Amina egy ideig haboztak, aztán végre is +beleegyeztek, de lelkére kötötték Szafiának, hogy figyelmeztesse +őket a házirendre és olvastassa el velök, ami az ajtó fölé van +írva.</p> +<p>Szafia ajtót nyitott, a kalandosok beléptek, mélyen meghajlottak +az asszonyok előtt, azok meg fogadták nyájasan, kedvesen és +mindjárt asztalhoz ültették őket. Ettek, ittak a kalandosok, +csakhamar vidám kedvre derültek, aztán flótát meg tamburát kértek, +azon mindenféle vidám dalokat játszottak, az asszonyok daloltak és +közbe-közbe nagyokat nevettek. Mikor azonban éppen leghangosabbra +vált a jókedv, ismét kopogtattak az ajtón. Maga Harun Arresid +kalifa volt, aki ily késő este kopogtatott. A kalifának ugyanis az +volt a szokása, hogy éjjelenként álruhába öltözött, bejárta a +várost, hogy lássa, nem töri-e meg a rendet s csendet valaki. Vele +volt ez alkalommal Giafár is, a nagyvezír és Meszrur, a palotaőrök +főnöke. Mind a hárman kereskedőnek voltak öltözve. Mikor a szép +asszonyok palotájához értek s hallották a víg muzsikaszót, dalolást +és hangos nevetést, mondotta a kalifa a vezírnek:</p> +<p>– Eredj, kopogtass ennek a háznak az ajtaján. Be akarok menni, +hadd lám, mi történik odabent.</p> +<p>A vezír kopogtatott, Szafia az ajtót kinyitotta. <span class= +"pagenum"><a name="Page_13" id="Page_13">-13-</a></span></p> +<p>– Nagyságos asszony, – mondotta a vezír mélyen meghajolva, mi +hárman musszuli kereskedők vagyunk, s vagy tíz nappal ezelőtt drága +portékákkal jöttünk ide. Ma este egy kereskedőnél voltunk vacsorán, +nagy kedvünk kerekedett, énekeltünk, muzsikáltunk, nagy lármát +csaptunk, aztán egyszerre csak jöttek az éjjeli őrök, a társaság +egy részét letartóztatták, mi valahogy megugrottunk, de mert nem +ismerjük a járást ebben a városban, félünk, hogy ránk találnak és +letartóztatnak. Arra kérjük nagyságodat, adjon szállást nekünk ma +éjszakára.</p> +<p>Szafia jól szemügyre vette a vezírt és két társát, s mert látta, +hogy nem közönséges emberek, azt tanácsolta nővéreinek, hogy +adjanak szállást ezeknek is. Szobeida egy kicsit húzódozott, de +végre engedett, s bebocsátották a kereskedőket is.</p> +<p>A kalifa és társai igen udvariasan üdvözölték az asszonyokat és +a kalandosokat. Épp oly udvariasan fogadták az asszonyok is az +állítólagos kereskedőket.</p> +<p>– Isten hozott, – üdvözölte őket Szobeida, – de ne vegyétek +rossz néven, ha valamire figyelmeztetlek. Bármit láttok és hallotok +itt, nem szabad kérdeznetek az okát és nem szabad beszélnetek oly +dolgokról, amihez nincs közötök.</p> +<p>– A te szavad parancs, – mondotta a vezír. – – Nem vagyunk mi +sem erkölcsbírák, sem elméskedő, kíváncsiskodó emberek. Más ember +dolgába nem elegyedünk.</p> +<p>Most már mindnyájan asztalhoz ültek s folytatták a vígadozást. +Míg a vezír az asszonyokat mulattatta, a kalifa nem győzte eléggé +csudálni az asszonyok szépségét, bájosságát, jókedvét és +elmésségét. És feltünt neki a három kalandos is s igen szerette +volna <span class="pagenum"><a name="Page_14" id= +"Page_14">-14-</a></span> megkérdezni tőlük, hogy miért éppen a bal +szemére vak mind a három, de hát nem volt szabad kérdezősködnie. +Feltünt neki a ház pompás, fényes berendezése is, s gyanakodott, +hogy vajjon nincs-e varázslat ebben a szertelen nagy, tündéri +ragyogásban.</p> +<p>Vacsora végeztével a kalandosok táncra perdültek, mikor aztán a +táncnak vége volt, Szobeida felkelt az asztal mellől, kézen fogta +Aminát és mondta neki:</p> +<p>– Jer, hugom, tegyük azt, amit tenni szoktunk. Vendégeink +jelenléte ebben nem akadályozhat meg.</p> +<p>Amina gyorsan leszedett az asztalról minden edényt, Szafia meg a +bútorokat rakta helyére, aztán megkérte a kalandosokat, hogy +üljenek a szófára, oldalt, a kalifát és társait pedig, hogy a terem +másik oldalán foglaljanak helyet. – Te meg, – szólt a hordárnak, – +majd segítesz nekünk.</p> +<p>Amina most egy széket tett a terem közepére, aztán benyitott egy +oldalszobába és intett a hordárnak, hogy kövesse. A hordár utána +ment s csakhamar két kis fekete kutyával jött vissza. Mind a +kettőnek lánc volt a nyakán, s erős ostorcsapások nyoma látszott a +testükön. Szobeida, ki a kalandosok és a kalifa közt ült, most +felállott, s mondá nagyot sóhajtva: – és most teljesítsük +kötelességünket! Azzal felgyűrte az ujját könyökig, elvette az +ostort Aminától, aztán intett a hordárnak, hogy az egyik kutyát +adja oda Aminának, a másikat vezesse őhozzá.</p> +<p>A hordár teljesítette a parancsot, s a kis kutya, amint +Szobeidához közeledett, reszketve, könyörögve emelte rá a szemét. +De Szobeida nem törődött ezzel, lélekzete fogytáig ütötte, verte a +kutyát, mikor aztán nem bírta tovább, ledobta az ostort, a kutyát +előlábánál <span class="pagenum"><a name="Page_15" id= +"Page_15">-15-</a></span> fogva felemelte, végtelen szomorúsággal +néztek egymásra és sírtak mind a ketten. Végül Szobeida elővette +zsebkendőjét, letörölte a kutya könnyét és megcsókolta. +<span class="pagenum"><a name="Page_16" id= +"Page_16">-16-</a></span></p> +<div class="figcenter" style="width: 359px;"><a href= +"images/i002hq.jpg"><img src="images/i002.jpg" alt= +"»És most teljesítsük kötelességünket!« – mondá Szobeida." title= +"»És most teljesítsük kötelességünket!« – mondá Szobeida." /></a> +<p class="caption">»És most teljesítsük kötelességünket!« – mondá +Szobeida.</p> +</div> +<p>– Most eredj, – szólt a hordárnak, – vezesd vissza a helyére és +hozd ide a másikat.</p> +<p>A hordár elvezette a megkorbácsolt kutyát, aztán odavezette a +másikat és Szobeida ezzel is éppen úgy tett, mint az elsővel: +kegyetlenül megverte, aztán megcsókolta.</p> +<p>A kalandosok, nemkülönben a kalifa és társai szörnyen +csodálkoztak Szobeida különös eljárásán. Főként azt nem értették, +hogy elébb megveri, azután pedig megcsókolja ezeket a muzulmánok +hite szerint tisztátalan állatokat. Roppant kiváncsiak voltak +valamennyien ennek a furcsa dolognak a magyarázatára, különösen a +kalifa majd meghalt a kiváncsiságtól, intett is mindegyre a +vezírnek, hogy kérdezze meg, de a vezír visszaintett, hogy még +nincs itt annak az ideje.</p> +<p>Szobeida most leült a kalifa mellé, s egy ideig hallgatott az +egész társaság. Akkor Szafia a terem közepére állított székre ült s +mondta Aminának:</p> +<p>– Kedves nővérem, állj fel. Jól tudod, hogy mit akarok +mondani.</p> +<p>Amina bement egy másik oldalszobába, onnan egy ládácskát hozott +ki, mely sárga arannyal és zöld selyemmel gazdagon hímzett +atlasszal volt bevonva. Odament Szafiához, kinyitotta a ládácskát, +abból egy lantot vett elé s azt átnyujtotta neki. Szafia kezébe +vette a lantot, játszani kezdett rajta s az elválás fájdalmairól +oly végtelenül szomorú dalt énekelt, hogy a kalifa is, a többiek is +mélyen megindultak hallatán. Mikor a dalt bevégezte, átadta a +lantot Aminának s mondta neki: – nesze, játszál és dalolj te, az én +hangom nem bírja tovább.</p> +<p>Amina szintén a válás fájdalmáról dalolt megható <span class= +"pagenum"><a name="Page_17" id="Page_17">-17-</a></span> dalt s +annyira átérezte, amit dalolt, hogy valósággal kimerült belé. +Mondta is Szobeida:</p> +<p>– Csodát műveltél, édesem. Lám, mindnyájan látják, hogy érzed a +fájdalmat, mit kidaloltál.</p> +<p>De Amina nem hallotta a dicsérő szavakat, annyira fel volt +indulva, hogy lélekzete elállott, keblén és nyakán magánkívül +szakította fel a ruhát s ím, keble és nyaka tele volt beforrott +sebekkel. Mind a hányan voltak, borzadva néztek a szép asszonyra, +kinek testét szörnyen eléktelenítették a sebek, Amina pedig nagy +felindultságában elalélt…</p> +<p>Míg Szobeida és Szafia nővérüket élesztgették, azt mondta egyik +kalandos:</p> +<p>– Ha tudom, hogy ilyen borzalmas színjátékot kell végignéznünk, +inkább a szabad ég alatt háltam volna!</p> +<p>A kalifa magánkívül fordult a kalandosokhoz:</p> +<p>– Mi ez? Mit jelent ez?</p> +<p>– Uram, – felelte az egyik kalandos, – mi sem tudunk többet, +mint ti.</p> +<p>– Hogyan? – kérdezte a kalifa, – hát ti nem háziak vagytok?</p> +<p>– Nem, uram, mi sohasem voltunk ebben a házban. Előttetek néhány +perccel jöttünk ide.</p> +<p>Most a hordárt szólította meg a kalifa, de ez sem tudott többet, +mint ők. Akkor azt mondta a kalifa:</p> +<p>– Halljátok, mi itt heten vagyunk férfiak és csak három +asszonnyal van dolgunk: kérjünk felvilágosítást tőlük. Ha +vonakodnának, majd kényszerítjük rá.</p> +<p>De a nagyvezír nem helyeselte a kalifa tanácsát. Aztán félre +vonta s mondta neki: <span class="pagenum"><a name="Page_18" id= +"Page_18">-18-</a></span></p> +<p>– Uram, mindjárt virrad, légy hát türelemmel. Holnap majd +elfogatjuk őket s akkor megtudod a valóságot. Most nem illenék +erőszakoskodnunk. Ne feledd, uram, milyen szívesen fogadtak, mikor +azt hitték, hogy veszedelemben vagyunk.</p> +<p>Beszélhetett a vezír, a kalifa nem tudta legyőzni kiváncsiságát, +visszament a társasághoz, s mert egyik kalandos sem mert +vállalkozni a kérdezésre, a hordárt kezdette biztatni. E közben +Aminát magához térítették s Szobeida a társasághoz ment.</p> +<p>– Hát ti miről beszélgettek? – kérdezte Szobeida.</p> +<p>– Nagyságos asszonyom, – felelt a hordár, – ezek az urak azt +szeretnék tudni, hogy ha már megkorbácsoltad a két kis kutyát, +miért sírtál velök és miért csókoltad meg? És elájult nővérednek +miért van teste sebekkel borítva? Im, ez az, amire megkértek, hogy +nevökben kérdezzem meg tőled.</p> +<p>– Igaz, – kérdezte Szobeida a kalifát és a többieket, – hogy +megbíztátok ezt az embert ezzel a kérdéssel?</p> +<p>A nagyvezír kivételével mind igennel válaszoltak.</p> +<p>Mondta most Szobeida:</p> +<p>– Mikor ide beléptetek, figyelmeztettelek, hogy semmit sem +szabad kérdeznetek, bármit láttok és hallotok. És figyelmeztettelek +a kiváncsiskodás kellemetlen következéseire is, ugyebár? +Megszegtétek a szavatokat, hát bűnhődjetek érte.</p> +<p>Míg ezt mondta, nagyot toppantott a lábával, háromszor tapsolt a +kezével és kiáltott:</p> +<p>– Lépjetek be!</p> +<p>Nyomban nyílt az ajtó s hét fekete, hatalmas, erős rabszolga +lépett be, kezökben kard, aztán szó <span class="pagenum"><a name= +"Page_19" id="Page_19">-19-</a></span> nélkül megragadták a hét +férfit, földre dobták, a terem közepére hurcolták s nekikészültek, +hogy a fejöket levágják.</p> +<p>Gondolható, hogy mely nagy volt a kalifa rémülete! Bezzeg +megbánta, hogy nem fogadta meg a vezír tanácsát. Már mind el voltak +készülve a halálra, mikor az egyik rabszolga megszólalt:</p> +<p>– Parancsoljátok, úrnőim, hogy levágjuk a nyakukat?</p> +<p>– Várjatok, – szólt Szobeida, – hadd kérdezek elébb tőlük +valamit.</p> +<p>– Nagyságos asszonyom, – szakította félbe a halálra rémült +hordár, – ne öless meg engem mások bűneiért. Én ártatlan vagyok, +ezek a kalandosok a bűnösök. Ahová csak belépnek ezek, mindenüvé +szerencsétlenséget visznek. Ó, nagyságos asszonyom, ne büntesd hát +az ártatlant a bűnösök miatt. Gondold meg, hogy szebb dolog +megkegyelmezni egy nyomorultnak, mint letiporni azt.</p> +<p>Szobeida nagy haragja mellett sem állhatta meg, hogy ne nevessen +a hordár jajveszékelésén. Nem törődött tovább a hordárral, a +többiekhez fordult.</p> +<p>– Még egy pillanatig meghagyom az életeteket. Mondjátok meg, kik +vagytok. Nem hihetem, hogy előkelő emberek vagytok, mert ha azok +volnátok, nem szegtétek volna meg a szavatokat.</p> +<p>A kalifa abban a reményben, hogy, ha megmondják, kik s mik ők, +Szobeida nem meri megöletni, halkan odaszólt a vezírnek, hogy +mondja meg, kik s mik ők. De az okos és elővigyázatos vezír nem +teljesítette ura parancsát, mert tudta, hogy nagy gyalázat lesz a +kalifára, ha nyilvánosságra kerül ez a dolog. Különben is nem lett +volna ideje erre, mert Szobeida <span class="pagenum"><a name= +"Page_20" id="Page_20">-20-</a></span> már a kalandosokhoz fordult, +s megkérdezte, hogy nem testvérek-e.</p> +<p>– Nagyságos asszonyom, – válaszolt az egyik kalandos, – csak a +foglalkozásunk tesz testvérekké.</p> +<p>– Félszeműnek születtetek? – kérdezte Szobeida.</p> +<p>– Nem, – válaszolt a kalandos, – én egy ritka érdekes kalandban +vesztettem el a szememet. Hogy aztán szerencsétlenül jártam, +leborotváltattam a hajamat, szakállamat és szemöldökömet s azóta +kalandos ruhában járom a világot.</p> +<p>Szobeida most a másik két kalandost is megkérdezte s ezek is azt +felelték, mit az első, de az egyik még hozzátette:</p> +<p>– Nem vagyunk közönséges emberek, mind a hárman királyfiak +vagyunk s ma este ismerkedtünk meg egymással.</p> +<p>E szavakra egy kissé csillapodott Szobeida haragja, s szólt a +rabszolgáknak, hogy álljanak félre, de azért csak maradjanak a +teremben.</p> +<p>– Most pedig, – fordult Szobeida a kalifához s mind a többihez, +– aki elmondja az élete történetét s azt, hogy mi vezette ide, +annak nem lesz semmi bántódása, mehet szabadon, de nem fogom +kímélni azt, ki e parancsomnak nem engedelmeskedik.</p> +<p>A három asszony leült a szófára, a kalifa és a többiek szembe +velök a szőnyegre s elsőnek a hordár kezdett beszélni.</p> +<p>– Nagyságos asszonyom, te jól tudod, hogy mi vezetett engem ide. +Nagyságod nővére megszólított a piacon, én meg követtem mindenüvé, +ahol vásárolt. Alig bírtam a kosarat, annyi mindent hoztam ide, +aztán nagyságod kegyesen megengedte, hogy itt <span class= +"pagenum"><a name="Page_21" id="Page_21">-21-</a></span> maradjak, +amiért mindig hálás leszek. Ennyi az én történetem.</p> +<p>– Megkegyelmezek neked, – mondotta Szobeida, – mehetsz, s többé +ne lássalak.</p> +<p>Ám a hordár szerette volna hallani a többiek történetét s +kérésére Szobeida megengedte, hogy ott maradjon.</p> +<p>Most az egyik kalandos kezdett beszélni s a következő történetet +mondta el:</p> +<h3>Az első kalandos története.</h3> +<p>– Nagyságos asszonyom, – kezdé az első kalandos, – amint már +hallottad, én királyfinak születtem. Volt az apámnak egy testvére, +aki a szomszéd országnak volt a királya, s ennek volt egy fia és +egy leánya. A fiu egykorú volt velem. Mikor a nevelésem +befejeződött, rendszerint minden esztendőben egyszer meglátogattam +a nagybátyámat s az udvarában töltöttem egy-két hónapot. A fiatal +herceg és köztem szoros barátság szövődött, de az utolsó +látogatásom alkalmával a rendesnél is nagyobb melegséggel fogadott. +Ebéd után, mikor csak ketten voltunk, azt mondta nekem:</p> +<p>– Kedves rokon, tavaly óta, hogy utolszor láttalak, titokban egy +házat építettem, melyet ma megmutatok neked, elébb azonban meg kell +esküdnöd, hogy soha e titkomat el nem árulod.</p> +<p>Habozás nélkül megesküdtem, ő meg néhány pillanatra eltávozott, +aztán egy rendkívül szép nővel tért vissza. Nem mondta, hogy ki a +nő, én meg nem kérdeztem.</p> +<p>– Kedves rokon, – mondta a herceg, – kísérd <span class= +"pagenum"><a name="Page_22" id="Page_22">-22-</a></span> el e nőt a +temetőbe, ottan láttok majd egy újonnan épült kupolás síremléket, +az ajtaja nyitva, lépjetek be és ott várjatok rám, azonnal utánatok +megyek.</p> +<p>Szó nélkül nyujtottam karomat a nőnek s a hold világa mellett +elsétáltunk a temetőbe, ott a síremléket megtaláltuk és beléptünk a +nyitott ajtón. Csakhamar jött a herceg is. Egy korsó vizet, egy +kapát és egy zsák gipszet hozott magával. A kapával széthányta az +épület közepén levő sírt, eltakarította a földet, mely alatt egy +csapóajtó volt. E csapóajtó alá volt rejtve a sírbolt. Felemelte a +csapóajtót s alatta egy csigalépscő felsőfokait pillantottam meg. +Most a herceg a nőhöz fordult s mondta neki:</p> +<p>– Asszonyom, itt a lejárat ahhoz a helyhez, amelyről +beszéltem.</p> +<p>A nő leszállott a lépcsőn, s ugyanakkor így szólt hozzám a +herceg:</p> +<p>– Kedves rokon, hálásan köszönöm a fáradságodat, Isten +veled!</p> +<p>– Mit jelent ez? – kérdeztem én megdöbbenve.</p> +<p>– Elégedj meg annyival, amennyit láttál, – mondta ő, – +visszamehetsz azon az úton, amelyen jöttél.</p> +<p>Mit tehettem, visszamentem a palotába s reggel azt hittem, hogy +álom volt mindaz, amit tegnap este láttam. De nem sokáig tartott ez +az állapotom, átküldöttem a szolgát a herceg lakosztályába, hogy +nézze meg, itthon van-e. Csakhamar jött a szolga s jelentette, hogy +a herceg nem hált itthon, nagy az ijedelem, s keresik mindenfelé. +Én, természetesen, az esküm miatt nem mondhattam meg, hogy hol +keressék, de titokban kisiettem a temetőbe. Kerestem a herceg +síremlékét, de csak most, a nap világa mellett, vettem <span class= +"pagenum"><a name="Page_23" id="Page_23">-23-</a></span> észre, +hogy egy egész sereg, a hercegéhez hasonló síremlék van. Egész nap +kerestem, nem találtam. Kerestem másnap, harmadnap, negyednap, +hiába. Megjegyzem, hogy nagybátyám épp ekkoriban ment vadászatra, +még pedig hosszabb időre, nekem meg haza kellett mennem, de mielőtt +útrakeltem, a minisztereknek erősen lelkére kötöttem a herceg +keresését, ám eskümhöz híven, útba nem igazítottam őket.</p> +<p>Mikor visszatértem az apám udvarába, a palota ajtajában egy +sereg katona állotta utamat.</p> +<p>– Mi ez? – kérdeztem meglepődve.</p> +<p>– Herceg, – felelt a tiszt, – a hadsereg atyád helyett, akit +megöltek, a nagyvezírnek hódolt meg, téged meg az új király nevében +fogságra vetlek.</p> +<p>Mindjárt megfogtak a katonák és egyenest az új király elé +vezettek. Képzelhetitek az én fájdalmamat! Az új király halálosan +gyűlölt engem. Gyűlölete onnan eredt, hogy gyermekkoromban +játéknyilammal véletlenségből kilőttem az egyik szemét. Hiába +kértem tőle bocsánatot, színleg ugyan megbocsátott, de valójában +nem. Most, hogy hatalmában voltam, dühös vadként ugrott reám s +ujjaival kitépte a bal szememet. De még ezzel nem elégedett meg, +ládába záratott, kivitetett a pusztára s megparancsolta a hóhérnak, +hogy vágja le a fejemet és hagyjon ott madarak prédájának. Ám a +hóhér kegyelmesebb volt a királynál s szabadon eresztett, miután +megfogadtam, hogy elhagyom az országot s többé nem térek vissza. +Csak éjjel mehettem, nappal rejtőzködtem, így jutottam el a +nagybátyám városába. Nagybátyám, mikor elbeszéltem a szomorú +esetet, fájdalmasan kiáltott fel:</p> +<p>– Ó, jaj, hát nem volt elég, hogy a fiamat elveszítettem! +<span class="pagenum"><a name="Page_24" id= +"Page_24">-24-</a></span> Meg kellett érnem drága testvérem halálát +is, téged meg ily szánalmas állapotban kell látnom!</p> +<p>Aztán elkeseregte, hogy tűvé tették az egész országot, de +hasztalan, nem találják az ő kedves fiát. Megesett a szivem a +szerencsétlen apán, meg kellett szegnem titkomat.</p> +<p>– Kedves öcsém, – mondta bátyám, miután mindent elbeszéltem, – +most már van némi reményem, hogy megtalálom őt. Tudom, hogy +síremléket épített s tudom, hogy körülbelül mely tájon. De mert +titokban építette s te megesküdtél, hogy nem árulod el, csak mi +ketten menjünk a temetőbe, senki se tudjon erről.</p> +<p>Volt erre egyéb oka is, de azt előttem is elhallgatta. Mindjárt +kitünik, hogy miért.</p> +<p>Álruhába öltöztünk s a kertajtón át úgy mentünk a mezőre. +Szerencsésen eljutottunk a temetőbe, megtaláltuk a síremléket, +bementünk, a csapóajtót nagy üggyel-bajjal felemeltük, aztán +lementünk vagy ötven lépcsőn. Egy előszobába jutottunk, onnét egy +nagy terembe, melyet több örökmécses világított meg. Az ajtóval +szemben egy magas emelvény volt, annak a közepén elfüggönyözve +kettős koporsó: ebben feküdt a herceg és az a nő, kit én vezettem +volt ide. És halljátok csak, mind a kettőnek a teste szénné volt +égve!</p> +<p>Borzasztó volt e látvány, de még borzasztóbb, amit most +hallottam. A király, miután kisírta magát a holttestek felett, +mondta nekem:</p> +<p>– Tudj meg mindent, fiam. A nő, kinek holtteste a fiamé mellett +fekszik, az én drága szép leányom. Te nem ismerted őt, hisz évek +óta szigorú fogságban tartottam. Férjhez mehetett volna a +legelőkelőbb királyfiakhoz, de nem használt sem szép szó, sem +parancs, minden kérőt elutasított. Annyira szerette <span class= +"pagenum"><a name="Page_25" id="Page_25">-25-</a></span> a +testvérét, hogy képtelen volt megválni tőle. Már gyermekkorában úgy +összeforrott a szíve a testvére szívével, hogy nem egyszer mondta: +meghalna, ha nem láthatná őt. Akkor csak mosolyogtam e beszéden, de +az idő csak nevelte a testvéréhez való ragaszkodást s bár majd +megszakadt a szívem, kénytelen voltam elzáratni, hogy ne láthassák +egymást. Most már érted, hogy a fiam miért építette e sírboltot. +Csak arra várt, hogy hosszabb időre eltávozzam hazulról, +kiszabadította hugát a fogságból, idehozta e sírboltba, hogy ha már +nem láthatják egymást, együtt haljanak.</p> +<p>Szörnyű lelkiállapotban jöttünk el a sírboltból, sírtunk mind a +ketten. Mikor aztán a palotába visszaértünk, mondta nekem a +király:</p> +<p>– Édes öcsém, én elvesztettem a fiamat, te elvesztetted atyádat +és országodat, fiam helyett te leszel a fiam.</p> +<p>Alig mondta ezt a király, kivülről rettenetes lárma zajlott be a +palotába. Harsogtak a trombiták, peregtek a dobok, s az ablakon át +a sűrű porfellegben is láthattuk, hogy egy nagy sereg közeledik a +palota felé. Ugyanaz a nagyvezír állott a sereg élén, aki az apám +országát elvette, s most, íme, a nagybátyám országára tört. +Minthogy a rendes palotaőrökön kívül éppen ekkor más katonaság nem +volt a városban, az ellenség könnyen bánt el velünk. Nagybátyám +hamar elesett az egyenlőtlen viadalban, én magam küzdöttem még egy +ideig, mikor aztán láttam, hogy minden hiábavaló, nagy nehezen +kimenekültem a palotából s a városban nagybátyám egyik hű emberénél +húzódtam meg estig, ott a hajamat, szakállamat és szemöldökömet +leborotváltam, kalandosruhát vettem magamra, s így hagytam el a +várost. Úttalan utakon bolyongva <span class="pagenum"><a name= +"Page_26" id="Page_26">-26-</a></span> értem a dicső és híres Harun +Arresid birodalmába s elhatároztam magamban, hogy idejövök Bagdádba +és a nagy fejedelem lába elé vetem magamat, kinek nemes szívét +dicsérik, dicsőítik mindenütt. Ha meghallja az én szomorú esetemet, +bizonyosan védelmébe fogad. Ma este érkeztem a városba, az utcán +ismerkedtem meg e két szerencsétlen társammal, s mert már késő +volt, szállást nem találtunk, így kopogtattunk e ház kapuján. Ime, +nagyságos asszonyom, ez az én történetem.</p> +<p>– Elég, – mondá Szobeida, – meg vagyok elégedve, mehetsz, amerre +akarsz.</p> +<p>A kalandos azonban megkérte Szobeidát, hogy itt maradhasson és +meghallgathassa társai történetét. Szobeida megengedte.</p> +<h3>A második kalandos története.</h3> +<p>– Nagyságos asszony, – kezdette a második kalandos, – atyám, a +király, minthogy nem közönséges tehetséget látott bennem, +országának leghíresebb tudósait és művészeit rendelte udvarába s +ezekre bízta nevelésemet. Gyorsan megtanultam olvasni és írni, +betéve tudtam a koránt, mely a mi hitünk tanításait, imádságait és +törvényeit tartalmazza, s hogy alaposabban megismerjem, elolvastam +a leghíresebb íróknak a koránt magyarázó könyveit. Emellett +tanulmányoztam a történelmet, a széptudományokat, olvastam a +költőket, szóval: semmit el nem hanyagoltam. Különösen szerettem az +arab nyelv írásjegyeit s oly tökéletesen elsajátítottam a +szépírást, hogy az ország leghíresebb szépírómestereit is +felülmúltam ebben. Nagy képességeimnek Indiába is híre ment s India +<span class="pagenum"><a name="Page_27" id= +"Page_27">-27-</a></span> hatalmas királya kiváncsi lett rám. +Követeket küldött az atyámhoz, hogy engedjen el engem az udvarába. +Atyám igen örült a hatalmas fejedelem barátságának, s én csakhamar +útra keltem, de az út hosszúsága miatt csak kevés számú +kísérettel.</p> +<p>Már egy hónapja voltunk úton, mikor egyszerre csak sűrű +porfelleg kerekedett, s a porfellegből nagy hirtelen ötven +fegyveres lovas ugratott elénk. Mindjárt láttuk, hogy rablókkal +állunk szemben s mert kevesen voltunk, nem szálltunk harcba velök, +hanem egyenesen megmondtuk, hogy az indiai király emberei vagyunk. +Azt hittük, hogy nem bántanak, de keservesen csalódtunk.</p> +<p>– Mi nem vagyunk az indiai szultán alattvalói, ordították a +rablók s azzal körülfogtak minket.</p> +<p>Védtem magamat, amíg lehetett, de mikor láttam, hogy kísérőim +mind elestek, megsarkantyúztam lovamat. Szegény lovam nehéz +sebektől vérzett, nem sokáig bírta a vágtatást, s holtan esett +össze. Körülnéztem, de senkit sem láttam közelemben. A rablók a +zsákmányon osztozkodtak, nem törődtek velem. Egyedül voltam hát, +sebesülten, kimerülten, idegen országban. Bekötöztem különben nem +veszedelmes sebeimet, aztán nekivágtam a pusztának. Egyszerre egy +hegynek az aljába értem s ott egy barlangot vettem észre. Bementem +a barlangba és ott háltam. Éhségemet útközben szedett gyümölccsel +csillapítottam.</p> +<p>Másnap reggel útnak eredtem, de teljes egy hónapi vándorlásomban +sehol sem találtam oly helyet, ahol megállapodhattam volna. Végre +egy nagy városba értem, melynek vidékén örök tavasz virult. +Nyomorúságos állapotban voltam. Arcom, kezem, lábam a hosszú +vándorlásban feketére sült, csizmám szétszakadt, <span class= +"pagenum"><a name="Page_28" id="Page_28">-28-</a></span> ruhám +lerongyolódott. Bementem egy szabóhoz, ki elég szívesen fogadott, +még le is ültetett, miután szavaimból észrevette, hogy nem vagyok +műveletlen ember. Megkérdezte ki vagyok, honnét jövök, s én +elmondtam mindent, ami velem történt.</p> +<p>– Amit nekem elbeszéltél, – mondta a szabó, – el ne beszéld +másnak, mert ennek az országnak a királya nagy ellensége a te +apádnak, s ha megtudja, hogy itt vagy, újabb baj érhet.</p> +<p>Nem kételkedtem a szabó őszinteségében, amint a királyt +megnevezte, hiszen eleget hallottam annak idején erről az +ellenségeskedésről. A derék szabó ennem adott, sőt azt is +megengedte, hogy néhány napig, míg magamhoz térek, nála maradjak. +Mikor aztán ismét erőre kaptam, megkérdezte, hogy értek-e valami +mesterséghez. Elmondtam, hogy több nyelvet ismerek, s különösen az +írásom igen szép.</p> +<p>– A te tudományoddal – mondotta a szabó, – ebben az országban +éhen halsz, nincs itt erre szükség. De látom, hogy erős ember vagy, +azt tanácslom hát, hogy menj a szomszéd erdőbe, ott vágj tüzifát, +azt a piacon megveszik s ebből tisztességesen megélhetsz.</p> +<p>Mit tehettem? Meg kellett fogadnom a tanácsot, ha nem akartam, +hogy éhen haljak s hogy valaki rám ismerjen. A derék ember egy +fejszét meg egy fűrészt vett nekem s én másnap reggel néhány favágó +emberrel, kikkel a szabó megismertetett, kimentem az erdőbe. Még +aznap egy jó csomó fát vittem a piacra s kaptam is azért egy fél +aranyat. Csakhamar annyi pénzt szereztem, hogy a szabónak +visszaadhattam a pénzt, mit reám költött.</p> +<p>Már egy éve mult, hogy így éltem, mikor egyszer jóval beljebb +mentem az erdőbe, mint ahogy szoktam. <span class= +"pagenum"><a name="Page_29" id="Page_29">-29-</a></span> Egy igen +szép helyre találtam s ott munkának láttam. Amint egy fát +gyökerestől kitéptem, egy vasgyűrűt pillantottam meg, mely egy +szintén vas csapóajtóhoz volt erősítve. Eltisztogattam a földet +róla, felemeltem s egy lépcsőt láttam alatta. Nem sokat +gondolkoztam, lementem a lépcsőn s ím, ahogy a lépcső aljába értem, +egy roppant nagy palota előtt álltam. Bementem a palotába s hát az +oly világos volt, mintha csak szabad ég alatt állott volna. +Szebbnél-szebb, csupa vert arany falu termeken mentem át, aztán +egyszerre csak egy gyönyörűséges szép asszony jött szembe, de oly +szép, hogy önkénytelen megállottam, minden egyebet elfeledtem, őt +néztem, őt csodáltam csupán.</p> +<p>– Ki vagy te? – kérdezte a szép asszony, miután mélyen +meghajlottam előtte. – Ember vagy szellem?</p> +<p>– Ember vagyok, asszonyom, feleltem én, – a szellemekhez semmi +közöm.</p> +<p>– És hogy kerültél ide? Huszonöt esztendeje, hogy itt lakom s ez +idő alatt még rajtad kívül embert nem láttam itt.</p> +<p>– Asszonyom, – mondtam én, – mielőtt a kíváncsiságodat +kielégíteném, engedd meg, hogy hálát adjak a Mindenhatónak e +váratlan találkozásért, mely megvigasztal engem nagy +nyomorúságomban s talán téged is boldogabbá tesz, mint amilyen most +vagy.</p> +<p>Azután elmondtam szerencsétlen esetemet és hogy hogyan kerültem +e palotába.</p> +<p>– Elmondom én is neked az én szomorú történetemet, – szólt a +szép asszony s amíg beszélt, hullott a könny hófehér arcára. – +Bizonyosan hallottál a nagy Epitimaruszról, az Ébenfasziget +királyáról. Ennek a királynak a leánya vagyok én. Atyám egy +hercegnek szánt feleségül, aki rokonom volt, de éppen a lakodalom +<span class="pagenum"><a name="Page_30" id= +"Page_30">-30-</a></span> napján, mikor javában folyt a mulatság, +egy gonosz szellem elrabolt engem. Mikor megragadott a gonosz +szellem, elvesztettem eszméletemet s itt e palotában ébredtem fel. +Sokáig vigasztalhatatlan voltam, de az idő és a kényszerűség +megtörtek s lassanként beletörődtem sorsomba. Mindenem van, amit +kívánok, ami csak egy hercegnőt megillet. A gonosz szellem minden +tizedik nap meglátogat s ha eközben valamire szükségem van, csak +egy talizmánt kell megérintenem és ő azonnal itt van. Négy napja, +hogy utoljára itt volt, tehát ha kedved van rá, hat napig itt +maradhatsz, vendégem lehetsz.</p> +<p>Mondanom se kell, hogy szívesen maradtam e kedves asszony +társaságában. Illatos fürdőt csináltatott nekem s pompás, finom +ruhába öltöztetett. Ah, mily jól éreztem magam a nyomorúságos élet +után! Aztán gazdagon terített asztalhoz ültünk s én a finom +boroktól felhevülten mondtam neki:</p> +<p>– Szép hercegnő, te itt élve el vagy temetve, jer velem és örülj +ismét az igazi napvilágnak!</p> +<p>– Ne beszélj erről, – mondta a hercegnő mosolyogva. – A legszebb +napvilág sem ér annyit nekem, mintha itt hat napot veled +lehetek.</p> +<p>– Ezt a gonosz szellemtől való félelem mondatja veled, – szóltam +én. – Én nem félek tőle, annyira nem, hogy darabokra töröm a +talizmánját, aztán jöhet, szembe állok vele, ha még oly erős és +félelmetes is.</p> +<p>De a hercegnő, ki előre látta, hogy mi fog történni, +megeskettetett, hogy nem nyúlok a talizmánhoz.</p> +<p>– Mind a kettőnket elpusztítana, mondta ő. – Jobban ismerem én a +szellemeket, mint te.</p> +<p>Hiába beszélt a hercegnő, a bor elvette az eszemet, ráléptem a +talizmánra s darabokra tapostam. <span class="pagenum"><a name= +"Page_31" id="Page_31">-31-</a></span></p> +<p>Abban a pillanatban megremegett a palota, mintha össze akart +volna omlani, rettenetesen dörgött, villámlott, majd vastag +sötétség borult ránk. Fejemből egyszeribe elszállott a bor gőze s +láttam, de már későn, hogy mely nagy oktalanságot cselekedtem.</p> +<p>– Mi ez, hercegnő!? – kiáltottam én.</p> +<p>– Jaj neked, – rémüldözött a hercegnő, magával nem is törődve, – +véged van, ha nem menekülsz!</p> +<p>Megfogadtam a tanácsát, de nagy rémületemben ott hagytam a +fejszét és a fűrészt.</p> +<p>Alig értem a lépcsőhöz, a gonosz szellem a palotában termett s +rettentő haraggal kiáltott a hercegnőre:</p> +<p>– Mi történt? Miért hívtál?</p> +<p>– Véletlenségből, – mondta a hercegnő, – ráléptem a talizmánra, +ennyi az egész.</p> +<p>– Hazudsz! – ordított a szellem. – Hát ez a fejsze meg ez a +fűrész hogy kerül ide?</p> +<p>– Talán a nagy fergetegben te magad ragadtad fel valahol, +anélkül, hogy észrevetted volna, – okoskodott a hercegnő.</p> +<p>Közben, míg hirtelen újra magamra szedtem a szegényes ruhát, +hallottam a szellem gyalázkodó szavait, hallottam a kegyetlen +ütéseket és hallottam a hercegnő szívszaggató jajgatását, s majd +megszakadt a szívem amiatt, hogy ily nagy szerencsétlenségnek +lettem az okozója. Feltámolyogtam a lépcsőn, a csapóajtót földdel +befedtem, aztán visszatértem a városba egy csomó fával, mit úgy +szedegettem össze, hogy nem is tudtam, mit csinálok.</p> +<p>A szabó igen megörült hazaérkezésemnek. Azt hitte a jó ember, +hogy felismertek s bizonyosan véget vetettek nyomorult életemnek. +Megköszöntem irántam <span class="pagenum"><a name="Page_32" id= +"Page_32">-32-</a></span> való jóságát, de nem mondtam meg, hogy mi +történt velem. Visszahúzódtam szobácskámba s ott búsultam magamban, +de egyszerre csak bejött a szabó és mondta nekem:</p> +<p>– Uram, egy ősz öreg ember van itt, aki megtalálta a te +fejszédet és fűrészedet. Társaidtól megtudta, hogy hol lakol s +elhozta. Jer és beszélj vele, mert csak neked adja át.</p> +<p>Reszkettem egész testemben, mikor ezt hallottam, arcom +elfehéredett. Még jóformán meg sem kérdezhette a szabó, hogy mi +bajom esett, nyílt az ajtó és belépett az öreg ember a fejszével és +fűrésszel. Mindjárt láttam, hogy a gonosz szellem áll előttem. De +másként sem lehetett kétségem ebben, mert ő maga mondta menydörgő +hangon:</p> +<p>– Szellem vagyok, a szellemek fejedelme, Iblisz leányának a fia. +Nem a tied ez a fejsze? Hát ez a fűrész?</p> +<p>Nem tudtam felelni, annyira kihozott sodromból e szörnyűséges +alak. De nem is volt időm a feleletre, mert hirtelen megragadott, +kivitt a szobából, aztán egyszerre csak felszállott velem a magas +levegőégbe, szállott szélsebesen, messze, messze, majd hirtelen +leszállott a földre, nagyot toppantott, megnyilt a föld és egy +pillanat mulva ismét ott voltam a hercegnő palotájában.</p> +<p>Ó, jaj, mit kellett látnom! Vérben fetrengett a hercegnő, inkább +halt, mint élt, s arca könnyekben fürdött.</p> +<p>– Nem ez az ember volt itt? – ordított a szellem, miközben reám +mutatott.</p> +<p>– Most látom először, – felelt a hercegnő alig hallhatóan. +<span class="pagenum"><a name="Page_33" id= +"Page_33">-33-</a></span></p> +<p>– Nos, ha most látod először, nesze ez a kard s vágd le a +fejét.</p> +<p>Ó, – mondta a hercegnő – hát azt én hogy tegyem, mikor meg sem +tudom mozdítani a karomat? És ha volna is hozzá erőm, szabad +megölnöm egy ártatlan embert?</p> +<p>– Ebből a vonakodásból is látom, – mondta a szellem – hogy bűnös +vagy. És te, – fordult most hozzám, – nem ismered ezt a nőt?</p> +<p>– Hogyan ismerném, – mondtam én – mikor ma látom először?</p> +<p>– Ha most látod először, nesze a kard, vágd le a fejét, – mondta +nekem is a szellem. – Akkor aztán mehetsz innét.</p> +<p>Kezembe fogtam a kardot, a hercegnő mellé léptem és úgy néztem +rá, hogy tekintetemből láthatta: ha ő kész volt meghalni érettem, +kész vagyok erre én is. A hercegnő hálásan nézett reám, én meg +eldobtam a kardot s mondtam:</p> +<p>– Megvetésreméltó volnék, ha megölném ezt az asszonyt, akit +nemcsak hogy nem ismerek, de, amint látom, haldoklik. Tégy velem, +amit akarsz, hatalmadban vagyok, de kegyetlen parancsodnak nem +engedelmeskedem.</p> +<p>– Látom, – mondotta a szellem, – hogy mindketten dacoltok velem, +de hiába, tudom, hogy hazugság minden szavatok.</p> +<p>Azzal felvette a kardot s levágta a hercegnő egyik kezét. +Szegénynek csak annyi ideje volt, hogy másik kezével búcsút intsen +nekem, egy szempillantás mulva lelkét kilehelte, én meg ájultan +zuhantam a földre. Mikor magamhoz tértem, kérve kértem, hogy öljön +meg engem is, ám ő mondotta: <span class="pagenum"><a name= +"Page_34" id="Page_34">-34-</a></span></p> +<p>– Nem vagyok egészen bizonyos a te bűnösségedben, nem öllek meg +hát, hanem megelégszem azzal, hogy kutyává, vagy szamárrá, vagy +oroszlánná, vagy madárrá változtatlak. Reád bizom a választást, mi +akarsz lenni?</p> +<p>Hiába könyörögtem, hogy hagyjon meg emberi formámban, s mert nem +akartam sem ezzé, sem azzá változni, megragadott, kivitt a +palotából, felszállott velem a levegőégbe, aztán letett egy magas +hegy tetején, ott magában mormolt valamit, majd messze hallhatóan +mondta: Legyen majom belőle! – Azzal eltünt, én meg ott maradtam, +majommá változva, ismeretlen helyen, azt sem tudva, hogy közel +vagyok-e atyám országához vagy távol attól.</p> +<p>Sokáig keseregtem magamban a hegy tetején, aztán letámolyogtam a +hegy aljába. Végtelennek látszó pusztaság terült el előttem, s +teljes egy hónapot bolyongtam, mígnem egyszerre tenger partjára +értem. Éppen nagy szélcsend volt s a parttól fél mértföldnyire egy +hajó vesztegelt. Hirtelen letörtem egy fáról egy nagy, meg két +kisebb ágat, a nagyobb ágat bedobtam a vízbe, ráültem, a másik két +ággal kormányoztam s szerencsésen elértem a hajót. A fedélzeten +állók csakhamar észrevettek, s jól láttam, mennyire csudálkoznak a +különös látványon. De én most csak azzal törődtem, hogy mielébb a +fedélzeten legyek. Gyorsan felmásztam a fedélzetre, de mert +beszélni nem tudtam, most még nagyobb veszedelem fenyegetett, mint +amikor a szellem hatalmában voltam. A babonás kereskedők attól +féltek, hogy szerencsétlenséget hozok a hajóra s magukon kivül +kiabáltak:</p> +<p>– Agyon kell verni! – mondta egyik.</p> +<p>– Le kell nyilazni! – így a másik. <span class= +"pagenum"><a name="Page_35" id="Page_35">-35-</a></span></p> +<div class="figcenter" style="width: 364px;"><a href= +"images/i003hq.jpg"><img src="images/i003.jpg" alt= +"– Nesze a kard, vágd le a fejét, mondta a szellem." title= +"– Nesze a kard, vágd le a fejét, mondta a szellem." /></a> +<p class="caption">– Nesze a kard, vágd le a fejét, mondta a +szellem.</p> +</div> +<p><span class="pagenum"><a name="Page_36" id= +"Page_36">-36-</a></span></p> +<p>– Dobjuk a tengerbe! – kiabált a harmadik.</p> +<p>Bizonyosan el is pusztítanak, ha hirtelen a hajó kapitányához +nem szaladok s lába elé nem vetem magamat. Könyörögve ragadtam meg +a ruháját, hullott a köny a szemeből, és ez annyira meghatotta a +kapitányt, hogy védelmébe vett s szigorúan megtiltotta az +utasoknak, hogy bántsanak. Igen gyöngéden bánt velem a derék +kapitány, s amennyire szó nélkül lehetett, kifejeztem iránta való +nagy hálámat.</p> +<p>Két hét mulva egy szép város mellett kötött ki a hajónk. A +városból sokan jöttek a hajóra, többek közt a szultán néhány embere +is, kik a kereskedőkkel elegyedtek beszélgetésbe. Aztán egy nagy +papirlapot vettek elő s kérték a kereskedőket, hogy írjanak rá +néhány sort. Elmondták, hogy nemrég halt meg a szultán nagyvezíre, +akinek amellett, hogy okosan végezte az ország dolgát, gyönyörű +írása volt. A szultán megfogadta, hogy csak olyan embert választ +nagyvezírnek, akinek éppen ilyen szép írása van. Már sokan +próbálkoztak, de még eddig egyiknek sem tetszett az írása.</p> +<p>A kereskedők mind írtak a papirlapra, én meg csak arra vártam, +hogy az utolsó is elvégezze az írást, kikaptam kezéből a +papirlapot. Mind azt hitték, hogy szét akarom szaggatni a papirost +s elkezdtek kiabálni; de csakhamar megnyugodtak, mikor látták, hogy +írni akarok. Mindazonáltal el akarták venni tőlem a papirost, +nehogy bepiszkoljam. A kapitány azonban megakadályozta ezt s +mondta:</p> +<p>– Engedjétek csak, hogy írjon. Ha bepiszkolja a papirost, +megbüntetem; de ha jól ír (s én hiszem, hogy jól fog írni, mert még +ilyen ügyes és értelmes majmot nem láttam) fiamnak tekintem őt. +Volt egy fiam, aki közel sem volt olyan értelmes, mint ez a majom. +<span class="pagenum"><a name="Page_37" id= +"Page_37">-37-</a></span></p> +<p>Minthogy senki sem ellenkezett, kezembe fogtam a tollat s addig +le sem tettem, míg hatféle arab írással le nem írtam két-négy sort, +mégpedig mind a szultánt dicsőítő sorokat, a tőlem telhető legszebb +betükkel. Ámult-bámult mindenki, nem győztek eleget csudálkozni az +írásom szépségén, a szultán emberei pedig szaladva szaladtak el +vele.</p> +<p>Mikor a szultán elolvasta írásomat; azonnal parancsolta, hogy +nyergeljék s kantározzák fel legszebbik lovát s úgy vigyék hozzá +azt az embert, kinek ez a szép írása van.</p> +<p>– Uram, – mondta az egyik – nem ember, hanem majom írta ezt.</p> +<p>– Hogyan, – álmélkodott a szultán, – nem ember írása volna ez? +Nos, mindegy, tegyétek azt, mit parancsoltam!</p> +<p>A szultán emberei visszajöttek a hajóra, drága ruhába +öltöztettek engem s a parton lóra ültettek és vittek egyenest a +palotába, hol már várt a szultán és udvara. Amíg azonban a palotába +értem, a város népe kicsődült az utcára s úgy bámultak engem, mert +közben híre futott, hogy a szultán egy majmot tesz meg +nagyvezírnek.</p> +<p>Trónján ült a szultán, körötte a miniszterek s mindenféle nagy +urak, én meg háromszor mélyen meghajoltam, a szultán lába elé +borultam és a földet megcsókoltam. Aztán majom módjára leültem. A +szultán is, az udvara is nem győzött eléggé csudálkozni azon, hogy +egy majom ennyire ismerje a szultánt megillető tisztelet formáit. +Csak éppen beszélni nem tudtam, másként a viselkedésem egészen +kifogástalan volt. Most a szultán elbocsátotta az urakat, csupán a +szultánkisasszony kis udvarmestere s én maradtam vele. <span class= +"pagenum"><a name="Page_38" id="Page_38">-38-</a></span> Aztán +asztalt teríttetett, tálaltatott, leült az asztalhoz és intett +nekem, hogy én is üljek oda. Engedelmességem jeléül megcsókoltam a +földet, asztalhoz ültem s ettem, de szerényen, illendően.</p> +<p>Mikor az ebédnek vége volt, írószerszámot kértem, s néhány +verset írtam, melyek rendkívül tetszettek a szultánnak. Aztán +sakktáblát hozatott be s jelek útján megkérdezte, hogy tudok-e +sakkot játszani, mert játszani szeretne velem. Megcsókoltam a +földet s mutattam jellel, hogy mennyire megtisztelő rám a szultán +kegye. Az első játékot ő nyerte, a másodikat és harmadikat én, s +mert észrevettem, hogy ez kissé bosszantja, a sakktáblára ezt +írtam:</p> +<p>»Két hadsereg egész nap növekedő hévvel hadakozott. De mikor az +éj kiterjeszté rájok árnyékát, nyugodtan aludtak egymás mellett +ugyanazon a csatatéren.«</p> +<p>A szultán nem elégedett meg azzal, hogy csak maga lássa e +csudát, oda hivatta a leányát is, hadd lássa ő is, mire képes egy +majom. Csakhamar jött a hercegnő, de alig lépett a szobába, +hirtelen elfátyolozta arcát s mondta a szultánnak:</p> +<p>– Atyám, te, úgy látszik, elfeledted, hogy itt férfiak is +vannak.</p> +<p>– Hogyan, – csudálkozott a szultán – nincs itt férfi rajtam és +ezen a kis rabszolgán, a te udvarmestereden kivül.</p> +<p>– Atyám, – mondotta a hercegnő, – ez a majom, bár majom teste +van, egy nagy királynak a fia. Varázsló változta őt majommá. Iblisz +leányának a fia a varázsló, ő változtatta majommá, miután elébb az +Ébenfa-sziget királyának, Epitimarusznak a leányát kegyetlenül +megölte. <span class="pagenum"><a name="Page_39" id= +"Page_39">-39-</a></span></p> +<p>A szultán felém fordult s jelekkel kérdezte, hogy igaz-e, amit a +leánya mond, én meg igenlően bólintottam a fejemmel.</p> +<p>– Honnét tudod ezt? – kérdezte most a szultán a leányát.</p> +<p>– Atyám, – felelt a leány – bizonyára emlékszel, hogy +növendéklány koromban egy öreg nő volt mellettem. Ügyes varázsló +volt és a varázslat hetven szabályára tanított meg engem. E +tudományom által azonnal megismerem az elvarázsolt embereket, amint +rájok nézek. Tudom, hogy kik s azt is tudom, hogy ki varázsolta +meg.</p> +<p>– És fel tudnád oldani a herceget a varázslat alól? – kérdezte a +szultán.</p> +<p>– Igen, atyám, vissza tudnám adni neki az ő eredeti alakját, – +felelte a hercegnő.</p> +<p>– Nos, hát add vissza! Ennél nagyobb örömet nem szerezhetnél +nekem, mert azt szeretném, ha ő lenne a nagyvezírem és feleségül +venne téged.</p> +<p>– Atyám, – mondta a hercegnő, kinél szebb leányt még nem láttam, +– parancsolj és én engedelmeskedem.</p> +<p>Azzal bement a szobájába és egy késsel tért vissza, melynek a +pengéjébe héber betük voltak vésve, majd egy titkos szobába +vezetett minket, ott helyet mutatott nekünk az erkélyen, ő meg +kiment az udvarra, annak a közepén kört csinált s abba több régi +arab írásjegyet írt. Mikor ezzel kész volt, verseket mondott a +koránból, aztán egyszerre csak nagy fekete sötétség ereszkedett le, +mintha hirtelen ránk szakadt volna az éjszaka. Rémület fogott el +mindnyájunkat, de még nagyobb lett a rémületünk, mikor egyszerre +csak megpillantottuk <span class="pagenum"><a name="Page_40" id= +"Page_40">-40-</a></span> a gonosz szellemet, Iblisz leányának a +fiát, rettentő nagy oroszlánnak a képében.</p> +<p>– Te kutya, – kiáltott rá a hercegnő, – azt hiszed megijesztesz, +mert oroszlán képében jöttél ide?</p> +<p>– És te, – válaszolt a szellem, – nem szégyelled megszegni a +szerződésünket, melyet ünnepélyes esküvel pecsételtél meg?</p> +<div class="figcenter" style="width: 298px;"><a href= +"images/i004hq.jpg"><img src="images/i004.jpg" alt= +"A hercegnő kettévágta az oroszlán testét." title= +"A hercegnő kettévágta az oroszlán testét." /></a> +<p class="caption">A hercegnő kettévágta az oroszlán testét.</p> +</div> +<p>– Hah, átkozott, – mondta a hercegnő – ugyanezt vethetném én a +te szemedre!</p> +<p>– Most majd megfizetsz azért, hogy ide fárasztottál! – +fenyegetődzött a szellem.</p> +<p>Hirtelen kitátotta szörnyű nagy száját, hogy lenyelje a +hercegnőt, ez azonban gyorsan visszaugrott, egy szálat kitépett a +hajából, néhány szót mormolt, a <span class="pagenum"><a name= +"Page_41" id="Page_41">-41-</a></span> hajszál éles karddá +változott s ezzel a hercegnő kettévágta az oroszlán testét. Ám +abban a pillanatban az oroszlán kettévágott teste skorpióvá +változott, a hercegnő meg kígyóvá. Rettenetesen viaskodtak, de +egyik sem tudta legyőzni a másikat. Most a szellem sassá változott +és elrepült, de a hercegnő még erősebb fekete sassá lett azonnal, s +utána repült. Csakhamar mindketten eltüntek a szemünk elől.</p> +<p>Kevés idővel az eltünésük után megnyílt a föld előttünk s egy +feketés-fehéres macska ugrott ki. Szörnyen fel volt borzolódva a +szőre és rettenetesen nyávogott. Egy fekete farkas jött utána, mely +nem hagyta nyugton. Az erősen szorongatott macska nagy hirtelen +féreggé változott s belefúrta magát egy gránátalmába, mely +véletlenül éppen akkor esett le a fájáról. A fa egy meglehetős +mély, de nem igen széles csatorna mellett állott. Az alma, amint a +féreg belebujt, akkorára nőtt, mint egy jó nagy tök, felugrott az +erkély fedelére, s miután ott egy ideig ide-oda gurult, leesett az +udvarra és több darabba törött. A farkas, amely közben kakassá +változott, hirtelen felkapkodta a gránátalma magvait s egymásután +lenyelte. Mikor nem látott több magot, szárnyát megcsattogtatta és +felénk nézett, mintha kérdezte volna, hogy nincs-e több mag? Még +egyet megpillantott a csatorna partján, gyorsan odaröppent, de +mikor éppen fel akarta csippenteni, a mag a csatornába gurult és +ott egy kis hallá változott. Most a kakas csukává változott s +üldözőbe vette a kis halat. Két teljes órát maradtak a víz alatt, +nem tudtuk, mi történt velük, mikor egyszerre olyan szörnyű +kiáltást hallottunk, hogy megreszkettünk belé. Kevés idővel ezután +lobogó lángban láttuk a hercegnőt és a szellemet. Szörnyű nagy +lángokat fujtak egymásra, majd a <span class="pagenum"><a name= +"Page_42" id="Page_42">-42-</a></span> lángokból vastag +füstfellegek gomolyogtak, szálltak fel az ég felé. Nem ok nélkül +féltünk, hogy a lángok meggyujtják a palotát, de nemsokára még +alaposabb okunk lett a félelemre, mert a szellem, mely megszabadult +a hercegnőtől, egyenesen az erkélynek tartott és tüzes forgószelet +fujt reánk. Bár nyomban ott volt a hercegnő, nem akadályozhatta +meg, hogy a szultán szakálla meg ne perzselődjék, az arcát is +megsebezte a láng, a hercegnő kis udvarmesterét meg egészen +elégette, nekem pedig egy szikra a bal szemembe pattant. Igy lettem +félszeművé. Mindketten el voltunk készülve a halálra, a szultán is, +én is, mikor egyszerre csak halljuk a kiáltást: győzelem, győzelem! +– és ott állott előttünk a hercegnő igazi alakjában, a gonosz +szellemből pedig egy nagy rakás hamu lett. Gyorsan egy pohár vizet +hozott a hercegnő s néhány szót mondva magában, leöntött engem és +én abban a pillanatban visszaváltoztam emberré.</p> +<p>Meg akartam köszönni a hercegnőnek, ami nagy jót tett velem, de +nem volt rá időm, mert mindjárt a szultánhoz fordult és mondta +neki: – Atyám, legyőztem a gonosz szellemet, de igen drága nekem ez +a győzelem. Néhány pillanat mulva meghalok s így nem teljesülhet az +a kívánságod, hogy a herceg felesége legyek. A tűz egészen +általjárta testemet ebben a rettenetes viadalban és érzem, hogy +lassan-lassan elemészt. Nem történt volna ez velem, ha idejében +észrevettem volna a gránátalma utolsó magját. A szellem ebbe az +utolsó magba menekült, ha ez nem sikerült volna neki, magam veszte +nélkül győztem volna le őt. Emiatt voltam kénytelen tűzzé változni +s bár legyőztem őt, magam is elpusztulok…</p> +<p>– Édes szép leányom, – zogokott a szultán végtelen <span class= +"pagenum"><a name="Page_43" id="Page_43">-43-</a></span> nagy +fájdalmában, – csuda, hogy magam is élek. Lásd, kis udvarmestered +szénné égett, a herceg, kit a varázslat alól felszabadítottál, +félszemét vesztette… Tovább nem tudott beszélni, zokogásba fulladt +szava. Vele sírt a hercegnő; velök sírtam én is. Egyszerre csak +rémítően kezdett sikoltozni a hercegnő:</p> +<p>– Égek! Égek!</p> +<p>Ezt sikoltozta folyton, mígnem a halál véget vetett rettenetes +szenvedéseinek. Néhány pillanat mulva hamuvá lett ő is mint a +szellem.</p> +<p>Nem tudom kimondani, mennyire megrázott ez a szomorú eset. +Semhogy így lássam elpusztulni jótevőmet, inkább egész életemre +majom vagy kutya maradtam volna. A szultán ájultan esett össze, s +attól lehetett félni, hogy belepusztul a nagy csapásba. Közben +<span class="pagenum"><a name="Page_44" id= +"Page_44">-44-</a></span> beszaladtak az udvari emberek s nagy +nehezen életre térítettük.</p> +<div class="figright" style="width: 215px;"><a href= +"images/i005hq.jpg"><img src="images/i005.jpg" alt="– Égek! Égek!" +title="– Égek! Égek!" /></a> +<p class="caption">– Égek! Égek!</p> +</div> +<p>Nagy volt a bánat az egész városban s hét napig tartottak a +gyászünnepségek. A gonosz szellem hamvát szélnek eresztették, a +hercegnőét pedig egy drága hordóban gyüjtötték össze, hogy abban +megőrizzék, s a hordót egy síremlékben helyezték el.</p> +<p>A szultánt beteggé tette a leánya után való bánkódás, s már egy +hónapja feküdött, mikor magához rendelt.</p> +<p>– Herceg, – mondta nekem – teljes boldogságban éltem mindig s +boldogságomat semmi sem zavarta meg. A te idejöveteleddel tünt el +az én szerencsém. Leányom meghalt, s csuda, hogy életben maradtam. +Te vagy az oka minden szerencsétlenségnek, azért menj innen +békével, még pedig azonnal, mert meg vagyok győződve, hogy +jelenléted újabb bajt hoz reám. Eredj és többé vissza ne térj +országomba, mert bizony megbánnád keservesen.</p> +<p>Szólni akartam, de megtiltotta s én, mit tehettem, szó nélkül +távoztam el a palotából. Mielőtt elhagytam a várost, bementem egy +fürdőbe s ott leborotváltattam szakállamat és szemöldökömet, +kalandosruhát vettem magamra. Több országon mentem át és sehol sem +ismertek fel. Végre azt határoztam, hogy ide jövök Bagdádba, +elmondom történetemet a kalifának s ő bizonnyal megszán nyomorult +állapotomban. Ma este érkeztem ide s az első, akivel beszéltem, ez +a kalandos testvér volt, aki előttem mondta el a történetét.</p> +<p>Mikor a kalandos elvégezte a történetét, mondta Szobeida: +<span class="pagenum"><a name="Page_45" id= +"Page_45">-45-</a></span></p> +<p>– Jól van, mehetsz, amerre tetszik, nem lesz bántódásod.</p> +<p>De aztán neki is, éppen mint az elsőnek, megengedte, hogy ott +maradjon és meghallgassa a harmadik kalandos történetét.</p> +<h3>A harmadik kalandos története.</h3> +<p>Az én nevem – kezdte történetét a harmadik kalandos – Agib, s +Kasszib király fia vagyok. Atyámnak több országa volt, de én az ő +halála után annak az országnak a fővárosát választottam lakóhelyül, +amelyben ő lakott. Ez a város tenger partján fekszik, s rengeteg +nagy kikötőjében állandóan száz hadihajó állott felszerelten, +emellett számtalan másfajta hajó. Hatalmas birodalmamnak több +tartománya volt és több sziget is tartozott hozzá. Ezeket mind +sorba látogattam, s mert többnyire hajón jártam, annyira +megszerettem a hajózást, hogy egyszer aztán nagy útra indultam: +hadd lássam, mi van az én szigeteimen túl. Tíz hajóval indultam el, +s már negyven napja utaztunk, mindig szép időben, mikor egyszerre +rettentő nagy vihar kerekedett. Csaknem tönkre ment mind a tíz +hajó, de, szerencsére, ismét szép idő lett, s két nap mulva egy +szigeten kötöttünk ki. A nagy vihar azonban annyira megviselte a +hajókat, hogy lemondtam tervemről, s a hajókat visszafelé +irányittattam. Már tíz napja voltunk ismét tengeren, mikor +észrevettem, hogy a kormányos nem tudja, hol vagyunk. Felmászattam +egy matrózt a nagy árbóc tetejére, s ez azt jelentette, hogy jobbra +és balra tengernél és égnél egyebet nem lát, de egyenesen előre +nézve nagy feketeséget vett észre.</p> +<p>A kormányos, mikor ezt hallotta, elsápadott s magánkívül +kiáltotta: <span class="pagenum"><a name="Page_46" id= +"Page_46">-46-</a></span></p> +<p>– Ó, uram, király, elvesztünk! Olyan vesze delmes helyre +jutottunk, ahonnét nincs menekvés.</p> +<div class="figcenter" style="width: 347px;"><a href= +"images/i006hq.jpg"><img src="images/i006.jpg" alt= +"Az érclovas lezuhan a tengerbe." title= +"Az érclovas lezuhan a tengerbe." /></a> +<p class="caption">Az érclovas lezuhan a tengerbe.</p> +</div> +<p><span class="pagenum"><a name="Page_47" id= +"Page_47">-47-</a></span></p> +<p>– Mit beszélsz? Hová jutottunk?</p> +<p>– Uram, – magyarázta a kormányos, – az a nagy vihar eltérítette +hajónkat az útjából s holnap délben a Mágneshegyhez érünk, mely +ellenállhatatlanul húzza magához a hajót a benne s rajta levő +vasszerkezetnél fogvást. A Mágneshegy rendkívül meredek s van a +tetején egy érctemplom, annak a tetején meg egy ércparipa, a +paripán ül egy lovas, kinek a melle ólomlapokkal van fedve, +melyekbe varázsjelek vannak bevésve. A monda szerint ez a szobor az +okozója oly sok hajó pusztulásának s valameddig ezt a szobrot le +nem rombolják, minden hajó elpusztul, mely erre vetődik.</p> +<p>A kormányos beszéde szörnyen megrémítette embereimet s magam is +elkészültem a közeli halálra. És másnap reggel már elénk meredt a +félelmetes fekete hegy s déltájban már láthattuk a rettentő sok +vasszeget és mindenféle vasdarabot, melyek elpusztult hajókról +kerültek a hegy oldalára s a szélben szörnyen csengtek-bongtak, +fülsiketítően zakatoltak. Egy pillanat és mind a tíz hajóm +elmerült, valamennyi emberem tengerbe fulladott, csupán rajtam +könyörült az Isten: sikerült egy deszkába belekapaszkodnom, melyet +a szél egyenest a hegy lábához vitt, még pedig olyan helyre, hol +lépcsők voltak a hegybe vágva. Ezeken a lépcsőkön felmentem a hegy +tetejére, aztán beléptem a templomba, ott a földre dobtam magamat, +és Istenhez hálaimát rebegtem.</p> +<p>Éjszakára a templomban maradtam, s ím álmomban egy ősz öreg +ember jelent meg nekem, ki azt mondta:</p> +<p>– Figyelj reám, Agib! Reggel, mikor felébredsz, a lábad alatt +ásd fel a földet, Ott majd egy ércíjat és három ólom nyílvesszőt +találsz. Mind a három nyilat <span class="pagenum"><a name= +"Page_48" id="Page_48">-48-</a></span> lődd rá a szoborra s a lovas +azonnal a tengerbe esik, a ló meg melléd. Ásd el a lovat arra a +helyre, hol az íjat és a nyílvesszőket találtad. Abban a +pillanatban a tenger a templom aljáig fog emelkedni és akkor látsz +majd ott egy csónakot, melyben egy ércember ül, mindkét kezében +evező. Ülj a csónakba, de vigyázz, Isten nevét ki ne ejtsd a +szájadon. Ez az ércember tíz nap alatt más tengerre visz, onnét +aztán épségben hazajutsz, ha egész úton Isten nevét ki nem +ejted.</p> +<p>Amint felébredtem, követtem az ősz ember tanácsát, s minden úgy +történt, amint ő megjelentette. Beleültem a csónakba s vigyáztam, +hogy Isten nevét ki ne ejtsem. Már kilenc napja evezett velem az +ércember, mikor egy szigetet pillantottam meg. Oly nagy volt az +örömem, hogy önkénytelen felkiáltottam: Isten, legyen áldott a te +neved!</p> +<p>Abban a pillanatban a csónak az ércemberrel együtt elsülyedt, én +azonban fenntartottam magamat a víz színén, s úsztam a sziget felé. +Közben sötét este borult a tengerre, s már-már készültem a halálra, +mikor hirtelen nagy szél kerekedett s egy magas hullám partra +vetett. Vizes ruhámat kiteregettem a homokban, reggel aztán, mikor +a ruhám megszáradott, hirtelen magamra szedtem s mentem tovább, +hadd lássam, hol is vagyok tulajdonképpen. Egy puszta, de kedves +kis szigetre vetett a hullám, s végtelen nagy örömömre csakhamar +egy hajót láttam a sziget felé közeledni. Mivel nem tudhattam, hogy +jó barátot vagy ellenséget hoz-e a hajó, felmásztam egy sűrű lombos +fára s onnét figyeltem, hogy kik jöttek a hajóval. Közben a hajó +kikötött s arról tíz rabszolga lépett a szigetre, kik mindenféle +ásószerszámokat hoztak magukkal. Egyenest a sziget közepére mentek, +ott ásni kezdettek, majd <span class="pagenum"><a name="Page_49" +id="Page_49">-49-</a></span> úgy láttam, egy csapóajtót emeltek +fel. Aztán visszamentek a hajóhoz, onnét mindenféle élelmiszereket +vittek a felásott helyre és a csapóajtó alatt eltüntek. Majd ismét +visszatértek a hajóhoz s kevés idő mulva egy öreg ember jött velük +a felásott helyhez, aki egy előkelő formájú növendékifjat vezetett. +Most mind leszállottak s mikor visszajöttek, lezárták a csapóajtót, +visszamentek a hajóra s csak akkor vettem észre, hogy az ifju nincs +közöttük. A hajó hirtelen elindult a szárazföld felé, én meg +leszállottam a fáról s gyorsan a titokzatos helyhez siettem. +Elhánytam a földet a csapóajtóról, aztán felemeltem, s ím, kőlépcső +volt alatta, mely nagy, tágas szobába vezetett. A szoba földje puha +szőnyeggel volt borítva, volt ott selyemmel behúzott szófa is: ezen +ült az ifju s egy legyezővel legyezgette magát. Roppant megijedt, +mikor meglátott, de megnyugtattam, elmondtam neki, hogy +szerencsétlenül járt király vagyok, hogy láttam, mikor eltemették s +nem hallgattam el azon való csodálkozásomat, hogy ellenkezés nélkül +engedte magát élve eltemettetni.</p> +<p>Az ifjut megnyugtatták szavaim s mosolyogva kínált meg hellyel, +aztán mondta: – Hát bizony az én esetem ritka egy eset. Atyám +gazdag kereskedő. Házasságát Isten sokáig nem áldotta meg +gyermekkel. Egyszer aztán azt álmodta, hogy fia születik, de az nem +fog sokáig élni. Az álom beteljesedett, megszületett a fiu, s akkor +az én atyám egy csillagjóshoz fordult. »A te fiad, mondotta a jós, +baj nélkül éri meg a tizenötesztendőt, akkor aztán halálos +veszedelembe kerül. Ám, ha ettől szerencsésen megmenekszik, hosszú +életű lesz. Mikor a fiad tizenötesztendős lesz, akkor fogja Agib, +Kasszib király fia a Mágneshegy tetejéről az <span class= +"pagenum"><a name="Page_50" id="Page_50">-50-</a></span> érclovast +a tengerbe dönteni s ötven napra rá Agib megöli a fiadat«. Atyámat +mélyen megszomorította ez a jóslat, mivelhogy az álmával +megegyezett. Mindazonáltal gondosan neveltetett mostanáig. Tegnap +tudta meg, hogy Agib herceg tíz nap előtt az érclovast a tengerbe +döntötte. Már régebben építette ide ezt a menedékhelyet, hogy +szükség esetén ide rejtsen s most idehozott, hogy itt várjam meg az +ötven nap leteltét. Magam is azt hiszem, tette hozzá nevetve az +ifju, hogy Agib herceg itt nem fog felkeresni.</p> +<p>Természetesen, nem mondtam meg, hogy én vagyok az az Agib +herceg, kiről ilyen képtelenséget jósolt a csillagjós. Kinevettem a +jóslatot, s megnyugtattam a fiut, hogy vele maradok, míg a negyven +nap letelik. A negyven nap pedig igen gyorsan eltelt. Étel, ital +volt bőven, semmiben sem szűkölködtünk, s mert volt a fiunak sok +játéka is, egész nap játszottunk. Az egész idő alatt úgyszólván +kiszolgáltam a kissé gyámoltalan fiut, de szívesen tettem, mert +hálás volt ezért, meg aztán arra is gondoltam, hogy majd hálás lesz +az apja is és hazasegít országomba. Szóval, csakúgy repült az idő s +a legjobb kedvben virradtunk a negyvenedik nap reggelére. Amint +felkeltem, langyos meleg fürdőt készítettem a fiunak, fürdés után +visszafektettem az ágyba és gondosan betakartam. Mily boldog volt a +fiu és mily boldog voltam én is! Ime, mindjárt üt szabadulásunk +órája! Nagyokat nevettünk a jóslaton, én meg magamban meg voltam +győződve arról, hogy csaló volt az a jós. Már hogy én megöljem ezt +az ártatlan fiút!</p> +<p>Mikor éppen ezen mosolyogtam, a fiu megkert, hogy adjak neki +dinnyét. Kiválasztottam a legszebbet, de a kést nem találtam a +rendes helyén. Végre megpillantottam: <span class= +"pagenum"><a name="Page_51" id="Page_51">-51-</a></span> ott volt a +fiu ágya felett, a polcon. Gyorsan a kés után nyúltam, de mikor +éppen megmarkoltam, a lábam megcsúszott, s oly szerencsétlenül +estem a fiura, hogy a kést szívébe döftem! Egyszeribe +szörnyethalt.</p> +<p>Leírhatatlan volt kétségbeesésem. Magamon kívül vertem fejemet, +arcomat, mellemet, szaggattam a ruhámat s jajgatva dobtam magamat a +földre. – Ó, jaj, keseregtem, hát mégis igaza volt a jósnak, +meggyilkoltam ezt az ártatlan gyermeket! S szememet és kezemet az +égnek emelve könyörögtem az Istenhez: ha bűnös vagyok büntessen, +vessen véget nyomorult életemnek! De hiába vártam a halált, az volt +az Úr akarata, hogy tovább szenvedjek. Mit tehettem? A szegény fiut +nem támaszthattam fel, mellette nem maradhattam, hogy az atyja ott +találjon, elhagytam a rejtekhelyet, s a csapóajtót betakartam. Alig +végeztem el e munkát, láttam, hogy jön a hajó a fiuért. Gyorsan +felmásztam egy sűrű lombos fára s ott úgy elrejtőztem, hogy emberi +szem nem vehetett észre. Csakhamar partra szállott az öregember a +rabszolgákkal s láttam, mint sápad el arca, mikor a csapóajtón a +friss földhányást megpillantotta. Aztán felemelték a csapóajtót, +lementek és hallottam, amint a fiu nevét kiabálják és hallottam az +öregember szívszaggató jajgatását. És láttam, amint a rabszolgák +hozzák az elájult apát és halott fiát. Éppen az alá a fa alá +fektették le őket, amelyen én elbujtam. Nagy nehezen eszméletre +térítették az apát, aztán sírgödröt ástak s a fiut, miután drága +ruhába öltöztették, lebocsátották a sírba. Mikor aztán a halottat +elföldelték, a rejtekhelyről mindent a hajóra szállítottak s +csakhamar útrakelt a hajó.</p> +<p>Egyedül maradtam a szigeten. Teljes egy hónapot <span class= +"pagenum"><a name="Page_52" id="Page_52">-52-</a></span> tengődtem +itt vad gyümölcsön, mikor egyszerre csak észrevettem, hogy a tenger +vize szemlátomást apad. Annyira leapadt, hogy bátran belemehettem, +s mert a szárazföld nem volt messze a szigettől, hamarosan +átláboltam a vizen. Végre ismét a szárazföldön voltam s csakhamar +nagy tüzet pillantottam meg a messzeségben. De amint tovább-tovább +haladtam, láttam, hogy amit én tűznek véltem, vörösréz palota volt, +mely lángolni látszott a rátűzött napsugaraktól. Amint a palota +közelébe értem, leültem pihenni s úgy gyönyörködtem benne. De még +ki sem gyönyörködhettem magamat, tíz előkelő fiatal embert +pillantottam meg, kik egy magas és tisztes öreg ember társaságában +sétáltak. Ennél azonban sokkal inkább meglepett az, hogy mind a tíz +fiatalember a bal szemére vak volt. Barátságosan közeledtek hozzám +s megkérdezték, hogy mi hozott ide. Azt feleltem nekik, hogy az én +történetem igen hosszú s kértem, ha hallani kívánják, üljenek le +mellém. Leültek s elejétől végig elbeszéltem a történetemet.</p> +<p>Nagy érdekkel hallgatták a történetemet, aztán felhívtak a +palotába. A szebbnél-szebb szobák egész során haladtunk át, s végre +egy nagy terembe értünk, melyben köröskörül tíz szófa volt: ezen +hevertek nappal s háltak éjjel a fiatalemberek. A terem közepén is +volt egy szófa, melyre az öregember ült, a többire az ifjak ültek. +Minthogy egy szófán csak egynek volt hely, engem a terem közepén a +szőnyegre ültettek s ugyanakkor az egyik ifju figyelmeztetett, hogy +ne kérdezzek semmit, s különösen arra ne legyek kiváncsi, hogy +miért vesztették el a bal szemüket.</p> +<p>Kevés idő multán az öregember kiment, majd visszajött, az +ifjaknak egy-egy darab kenyeret hozott, <span class= +"pagenum"><a name="Page_53" id="Page_53">-53-</a></span> adott +nekem is s mikor a kenyeret megettük, egy-egy pohár bort is adott +nekünk.</p> +<p>Vacsora után újra el kellett beszélnem a történetemet s még késő +éjjel is mind erről beszélgettünk, mikor az egyik ifju hirtelen így +szólt az öregnek:</p> +<p>– Látod, hogy itt az alvás ideje, s te még sem hozol semmit +nekünk, hogy kötelességünket teljesítsük! – Erre az öreg egy +oldalszobába ment s onnan tíz tálat hozott ki, melyek kék posztóval +voltak betakarva. Az ifjak levették a takarót a tálakról, melyekben +hamu, szénpor és valami fekete máz volt, ezeket gyorsan +összekeverték, s a vegyülékkel igazán félelmetesre mázolták az +arcukat. Akkor aztán elkezdtek sírni, jajgatni, verték az arcukat, +mellüket s közben szüntelen kiabálták: Ime, bűnös életünk +büntetése!</p> +<p>Ezzel telt el az egész éjszaka, aztán megmosakodtak, tiszta +ruhát vettek magukra, mintha semmi sem történt volna. Bizony nehéz +volt megállanom, hogy ne szóljak, de valahogy mégis elfojtottam +kíváncsiságomat. Ám reggel, mikor sétálni mentünk, kitört belőlem a +kíváncsiság. De hiába faggattam, nem magyarázták meg különös +viselkedésük okát s komolyan figyelmeztettek, hogy ne törődjem a +dolgukkal. Nem is faggattam tovább s közömbös dolgokról +beszélgettünk egész nap. Éjjel azonban ismétlődött az előző éjjeli +jelenet s a következő éjjeleken szintén. Végre aztán azt mondtam +nekik, hogy vagy elégítsék ki a kíváncsiságomat, vagy mutassák meg +az útat országom felé, mert képtelen vagyok nézni minden éjjel ezt +a különös színjátékot, ha nem tudom az okát. Akkor aztán megszólalt +egyik ifju s mondá:</p> +<p>– Ha nem szóltunk eddig, azt irántad való barátságból tettük, +mert nem akarjuk, hogy a mienkhez <span class="pagenum"><a name= +"Page_54" id="Page_54">-54-</a></span> hasonló szerencsétlenség +érjen téged is. Jegyezd meg, hogy félszemedbe kerül, ha +kíváncsiságodat kielégítjük. S figyelmeztetünk arra is, hogy ha +félszemedet elveszted, nem maradhatsz köztünk, mert teljes a +számunk, több félszemű nem lehet itt.</p> +<p>De hiábavaló volt az ijesztgetés, makacsúl megmaradtam +kívánságom mellett.</p> +<p>– Jó, teljesüljön a kívánságod, – mondotta az ifju, s a +következő pillanatban egy hatalmas nagy ürüt vezettek be a terembe, +nyomban megfojtották, a bőrét lehúzták, akkor aztán átadták nekem a +kést s mondták: – Nesze, ez a kés, majd szükséged lesz reá. Most +belevarrunk ebbe a bőrbe, aztán elviszünk egy helyre, és ott +hagyunk. Amint ott hagyunk, leszáll hozzád egy óriás sas, felvisz a +fellegek közé, s egy magas hegy tetején letesz. Mihelyt földet érez +a lábad, a késsel hasítsd le magadról az ürübőrt s a sas majd +ijedten repül tovább. Menj tovább te is, s csakhamar egy rengeteg +nagy palota elé érsz, melynek a fala arannyal, smaragddal és +mindenféle drágakövekkel van kirakva. A palota kapuja állandóan +nyitva, bemehetsz bátran. Hogy mit találsz ott, arról nem +beszélünk, csak annyit mondunk meg előre, hogy ez az a palota, ahol +a félszemünket elvesztettük.</p> +<p>Nem szóltam semmit, ők meg gyorsan belevarrtak a bőrbe, aztán +valahol kitettek. És én éreztem nemsokára, hogy szállok felfelé, +majd földet érzett a lábam, s gyorsan kihasítottam a bőrt. A sas, +mikor meglátott, ijedten repült el, én meg tovább mentem s +csakhamar megpillantottam a palotát, melynél szebbet, ragyogóbbat +álmomban sem láttam. Beléptem a nyitott kapun s egy nagy négyszögű +udvarban találtam magamat, melyből 99 szandál, aloé és aranyajtó +nyilt <span class="pagenum"><a name="Page_55" id= +"Page_55">-55-</a></span> <span class="pagenum"><a name="Page_56" +id="Page_56"><br /> +-56-</a></span> kertekbe és különféle helyiségekbe, köröskörül +rengeteg sok lépcsőzet vezetett a palota felsőbb részeibe, szembe +velem pedig egy nyitott ajtó volt, a századik, mely egy óriás nagy +terembe nyílt. Ebben a teremben pedig negyven olyan szép fiatal +leány ült a puha szőnyegen, aminő csudaszépeket még nem láttam. +Amint megpillantottak, azonnal felállottak, elém siettek, s meg sem +várva köszönésemet, nyájas Isten hozottal üdvözöltek.</p> +<div class="figcenter" style="width: 577px;"><a href= +"images/i007hq.jpg"><img src="images/i007.jpg" alt= +"Aztán körbe ültek s kértek, hogy mondjam el kalandomat." title= +"Aztán körbe ültek s kértek, hogy mondjam el kalandomat." /></a> +<p class="caption">Aztán körbe ültek s kértek, hogy mondjam el +kalandomat.</p> +</div> +<p>– Már rég várunk egy olyan lovagot, minőnek te látszol, – mondta +egy közülök. – Reméljük, minden jó tulajdonság megvan benned s nem +lesz kellemetlen neked a mi társaságunk.</p> +<p>Aztán, hiába húzódoztam, a legpompásabb helyre ültettek. Azt +mondták:</p> +<p>– Ez a te helyed. E pillanattól fogva urunk és bíránk vagy, mi +meg rabszolgáid vagyunk s várjuk parancsaidat.</p> +<p>Lehetetlen elképzelni, milyen készséggel szolgáltak ki engem. Az +egyik meleg vizet hozott s megmosta lábamat, a másik a legpompásabb +ruhába öltöztetett, a harmadik finom ételeket szolgált fel, a +negyedik drága borral kínált. És így tovább. Mikor aztán jól ettem, +ittam, körbe ültek s kértek, hogy mondjam el a kalandomat. Szívesen +teljesítettem kívánságukat, s este lett, mire kalandom elbeszélése +véget ért. Akkor a leányok egy része gyertyát gyujtott s egyszerre +tündéri fény áradt szét a teremben. Mások meg asztalt terítettek s +megrakták az asztalt a legdrágább ételekkel és italokkal. Néhányan +hangszereket hoztak be s míg én a többiekkel vacsoráztam, ők +szebbnél-szebb dalokat játszottak és énekeltek. Mikor meg a +vacsorának <span class="pagenum"><a name="Page_57" id= +"Page_57">-57-</a></span> vége volt, a leányok egy része táncra +perdült. Micsoda szép, micsoda fenséges tánc volt ez!</p> +<p>Késő éjszaka volt már, mikor megmutatták az én szobámat. De jól +esett a pihenés! Rég nem aludtam ilyen puha ágyban, s nem csuda, +hogy másnap későn ébredtem. Mikor azonban felébredtem, mind ahányan +voltak, készen állottak szolgálatomra. Langyos meleg fürdőt +készítettek nekem s ki volt készítve a ruha is, a tegnapinál sokkal +fényesebb. És ez így volt nap nap után, így telt el egy esztendő: +egy pillanatra sem változott meg a leányok irántam való kedvessége. +Az esztendő elteltével azonban egy reggel a negyven leány kisírt +szemmel jött be hozzám. Megöleltek és sírva búcsúztak:</p> +<p>– Isten veled, kedves herceg, el kell hagynunk téged!</p> +<p>Csak hosszas faggatásomra mondották el, hogy miért kell +elmenniök. Azt mondta egy közülök:</p> +<p>– Hát tudj meg mindent. Mi mind a negyvenen királyleányok és +hercegnők vagyunk s amint láthattad, igen boldogan élünk itt, de +minden esztendő végén el kell távoznunk innen negyven napra +bizonyos kötelességek teljesítése végett, melyekről azonban nem +beszélhetünk neked. Tegnap volt az év vége s ma el kell hagynunk +téged. Átadjuk neked a palota valamennyi kulcsát, járhatsz, +kelhetsz szabadon, minden ajtót kinyithatsz az aranyajtó +kivételével. Ha ezt kinyitod, soha ez életben nem látjuk egymást. +Gondold meg, hogy életeddel játszol s a te halálod a mi +boldogtalanságunk. Nem akarunk megsérteni azzal, hogy magunkkal +vigyük az aranyajtó kulcsát, de kérve kérünk, győzd le +kíváncsiságodat éretted és mi érettünk. <span class= +"pagenum"><a name="Page_58" id="Page_58">-58-</a></span></p> +<p>Megnyugtattam őket, aztán sűrű könnyhullatás közt +elbúcsúztunk.</p> +<p>Egyedűl maradtam a palotában s végtelen nagy szomorúság +nehezedett a szívemre. Oly kellemesen telt el az esztendő e szép és +vidám kedvű leányok társaságában, hogy ügyet sem vetettem a palota +csudaszépségeire s eszembe sem jutott, hogy valami titokzatos +dolgok is lehetnek benne. De most, hogy egyedül maradtam, +örökkévalóságnak tetszett a negyven nap. Hogy bánatomat és +unalmamat elűzzem, kinyitottam az első ajtót s egy olyan +gyümölcsöskertbe léptem, melyhez hasonló, azt hiszem, az egész +világon nincs. Az a kert, melyet vallásunk halálunk után igér +nekünk, nem lehet szebb ennél. Ennek a kertnek a tisztasága, a fák +csudálatos elrendezése, ezer meg ezer fajta gyümölcs bősége, +frissesége, valósággal elkápráztatta szememet. Alig tudtam megválni +e kerttől. Most a második ajtót nyitottam ki s egy virágos kertbe +léptem, melyben az volt a csudálatos, hogy a virágok minden +elképzelhető fajtája egyszerre virágzott. A harmadik ajtó egy óriás +madárházra nyílt, mely a legfinomabb s legritkább márvánnyal volt +kikövezve. Mindenféle madár volt itt pompás kalitkákban, s +drágaköves vályucskákban volt az ételük és italuk. Mindenütt a +legnagyobb tisztaság és nem láttam sehol egy embert, holott csak a +madárház rendbentartására kellett volna legalább száz ember.</p> +<p>Este lett, mire a madárházat elhagytam s visszamentem a +szobámba, azzal az elhatározással, hogy másnap a többi ajtót nyitom +ki, természetesen, az aranyajtó kivételével. Amit aztán másnap +láttam, minden eddig látottat messze felülmult. Egy nagy udvarba +léptem, melyet egy csodaszép épület vett körül. Negyven +<span class="pagenum"><a name="Page_59" id= +"Page_59">-59-</a></span> nyitott ajtaja volt ennek az épületnek s +mindenik ajtó egy olyan kincseskamarába nyílt, mely értékesebb volt +a legnagyobb birodalomnál. Az egyikben egy halom drágagyöngy volt, +s nem egy, de ezer meg ezer jóval nagyobb galambtojásnál. A +másodikban gyémántok, karbunkulusok, a harmadikban smaragdok, a +negyedikben aranyrudak, az ötödikben vert arany, a hatodikban +ezüstrudak, a hetedikben vert ezüst, a többiben mindenféle +drágakövek.</p> +<p>De nem fárasztlak, asszonyom, mindazoknak a csudadolgoknak az +elmondásával, amiket a további napokon láttam. Csak annyit mondok, +hogy harminckilenc nap kellett arra, míg mindent láttam, a mi 99 +ajtón túl van, s most még a századik ajtó volt hátra, melynek a +kinyitását megtiltották…</p> +<p>Ha a negyvenedik napon uralkodni tudtam volna kíváncsiságomon, +ma én volnék a világ legboldogabb embere. De az ördög nem hagyott +nyugodni, ellenállhatatlan vágy fogott el, hogy kinyissam a +századik ajtót s én – kinyitottam. Alig léptem a küszöbre, valami +különös illat csapta meg az orromat s én eszméletlenül terültem el +a földön. Bár hamar magamhoz tértem, ahelyett, hogy kisiettem volna +a friss levegőre, beljebb léptem. Tágas, boltíves helyiség volt ez, +melyet óriás aranycsillárok világítottak meg, s erős aloé- és +ámbra-illat áradott a csillárok gyertyáiból. A sok mindenféle +érdekes látnivaló között főként egy remek szép fekete ló vonta +magára figyelmemet. Vert arany volt a nyerge és zablája s szinarany +vályujának egyik felében puhafinom sarju, a másik felében rózsavíz +volt. Megfogtam a kantárját s kivezettem az udvarra, hogy a nap +világánál jobban szemügyre vehessem. Aztán nagy kedvem támadt, hogy +ráüljek a <span class="pagenum"><a name="Page_60" id= +"Page_60">-60-</a></span> gyönyörű szép állatra, melyhez hasonló +szépet még nem láttam. Hirtelen rá is vetettem magamat, de mert +keccentésemre nem mozdult, meglegyintettem a korbáccsal, melyet az +aranyszobából hoztam magammal. Bár csak alig legyintettem rá, +szörnyű fájdalmasan nyerített fel a nemes állat, aztán egyszerre +csak kibontotta szárnyát, melyet eddig észre sem vettem, s szédítő +sebességgel szállott fel a levegőégbe. Amily rettenetes sebesen +szállott felfelé, épp oly sebesen szállott le egy palota sík +fedelére, hanyatt vágódva zuhantam le róla s ebben a pillanatban +farkával kisujtotta a bal szememet.</p> +<p>Igy lettem félszeművé. A ló elrepült, én meg nagy búsan lementem +a terraszról s ím, egy pillanat mulva ott állottam a félszemű +fiatalemberek szobájában. Senki sem volt bent, de csakhamar jött a +tíz ifju az öregemberrel. Az ifjak sem a visszatérésemen, sem a +félszeműségemen nem csudálkoztak.</p> +<p>– Sajnáljuk a szerencsétlenségedet, – mondták – de hát +vigasztaljon, hogy mi velünk is megesett ez a szerencsétlenség. Egy +esztendeig mi is oly vigan éltünk mint te, ép úgy nem tartottuk meg +a fogadásunkat, mint te s most nem tudjuk, még meddig kell +szenvednünk ezért. Azt már megmondtuk neked, hogy velünk nem +maradhatsz, azt tanácsoljuk hát, hogy eredj Bagdádba, ott tán +jobbra fordul sorsod.</p> +<p>Megmutatták az utat Bagdád felé s én útrakeltem. Útközben +szakállamat és szemöldökömet leborotváltattam, kalandosruhába +öltöztem s hosszú vándorlás után végre ide értem. Itt a kapuban +találkoztam szerencsétlen társaimmal, csudálkoztunk, hogy mind a +hármunknak éppen a bal szeme hiányzik, de már <span class= +"pagenum"><a name="Page_61" id="Page_61">-61-</a></span> +<span class="pagenum"><a name="Page_62" id="Page_62"><br /> +-62-</a></span> nem volt időnk erről beszélnünk, mert te, +asszonyom, csakhamar bebocsátottál minket.</p> +<div class="figcenter" style="width: 363px;"><a href= +"images/i008hq.jpg"><img src="images/i008.jpg" alt= +"Lezuhantam róla s farkával kisujtotta balszememet." title= +"Lezuhantam róla s farkával kisujtotta balszememet." /></a> +<p class="caption">Lezuhantam róla s farkával kisujtotta +balszememet.</p> +</div> +<p>Mikor a harmadik kalandos is befejezte a történetét, mondta +Szobeida:</p> +<p>– Mindhárman szabadok vagytok, mehettek, amerre tetszik.</p> +<p>De kérésükre megengedte, hogy ott maradjanak s meghallgassák a +más három ember történetét is.</p> +<p>– Nos, – fordult Szobeida ezekhez, most – rajtatok a sor, +beszéljetek!</p> +<p>– Nemes asszonyom, – mondta a nagyvezír – mi most sem mondhatunk +egyebet, mint amikor ide jöttünk.</p> +<p>És újra elmondta, hogy ők musszuli kereskedők és hogy s mint +kerültek ide.</p> +<p>Szobeida sokáig habozott, hogy mit tegyen velük, de végre is +megkegyelmezett nekik, azzal a feltétellel, hogy azonnal távoznak +valamennyien.</p> +<p class="center">*</p> +<p>Szó nélkül távoztak mind a heten, mikor aztán az utcán voltak, a +kalifa halkan oda szólt a nagyvezírnek, hogy a három kalandost +vigye magához szállásra, reggel pedig vezesse fel hozzá a palotába. +A nagyvezír magával vitte a kalandosokat, a hordár hazament, a +kalifa pedig a palotaőrrel a palotájába.</p> +<p>Lefeküdt a kalifa azonnal, de nem jött szemére álom, annyira +felizgatták az éjjel látott és hallott csudálatos történetek. +Különösen az izgatta, hogy ki lehet Szobeida, miért bánik oly +kegyetlenül a fekete kutyácskákkal és miért van Amina melle +össze-visszavagdalva. <span class="pagenum"><a name="Page_63" id= +"Page_63">-63-</a></span> A felkelő nap ébren találta, s nem volt +maradása az ágyban, felkelt s ment a fogadószobába, hol már +várakozott rá a nagyvezír.</p> +<p>– Vezír, – mondotta a kalifa – azonnal hozasd ide azt a három +nőt és a három kalandost. Nincs addig nyugvásom, míg a három nő +történetével meg nem ismerkedem. Siess és ne feledd, hogy +türelmetlenül várom visszaérkezésedet.</p> +<p>A vezír elsietett a nőkhöz, udvariasan közölte velük a kalifa +parancsát, anélkül, hogy említette volna az éjjel történteket, s a +nők szó nélkül követték a vezírt sűrűn elfátyolozott arccal. +Egyszerre érkeztek meg a palotába a kalandosokkal, kikkel már +előzetesen közölte a vezir, hogy ma éjjel a kalifa társaságában +voltak.</p> +<p>A kalifa igen kegyesen fogadta a nőket, aztán mondta, amint +következik:</p> +<p>– Szép hölgyeim, titeket bizonyára nyugtalanít, hogy a +kereskedőben, ki ma éjjel vendégetek volt, a kalifát ismeritek fel. +De nincs okotok a nyugtalanságra, mert én, ami velem történt, +elfeledtem. Szíves fogadásotokkal meg vagyok elégedve, s vajha +minden bagdádi asszony oly elmés és kedves volna, mint amilyennek +titeket láttalak. Csak azért hivattalak ide, hogy megtudjam, miért +sírt egyiktek együtt a kutyácskákkal, miután azokat kegyetlenül +megverte? És kiváncsi vagyok arra is, hogy a másik hölgynek a melle +miért van sebekkel borítva?</p> +<p>Miután a vezír ismételte a kalifa kérdéseit, Szobeida mélyen +meghajtotta magát s belefogott az ő történetének elmondásába. +<span class="pagenum"><a name="Page_64" id= +"Page_64">-64-</a></span></p> +<h3>Szobeida története.</h3> +<p>– Igazhitűek hatalmas ura, az én történetem igen csudálatos +történet. A két kis fekete kutya édestestvérem, ez a két asszony +azonban csak apáról az. Amina a neve annak, akinek a melle sebekkel +van borítva, a másiknak a neve Szafia. Az én nevem Szobeida.</p> +<p>Atyánk halála után a vagyon egyformán oszlott el köztünk, aztán +ez a két nővérem az anyjával más lakásba költözött, mi pedig, a +három édestestvér, az anyánkkal maradtunk, ki még élt akkor s ki +halálakor hármunknak ezer-ezer cekkinót hagyott. Nővéreim, kik +idősebbek voltak, csakhamar férjhez mentek, s én egyedül maradtam. +Kevés idő mulva a legidősebbik nővérem férje az egész vagyont +pénzzé tette, s mind a ketten Afrikába utaztak, hol sógorom +csakhamar elverte a pénzt s mikor a legnagyobb nyomorúságban +voltak, a feleségét a faképnél hagyta. Szerencsétlen nővérem +visszajött Bagdádba, könnyekig meghatott szomorú sorsa, s nemcsak +hogy szeretettel a házamba fogadtam, de megosztottam vele időközben +megnövekedett vagyonomat. Ami az enyém, az övé is volt, szabadon +rendelkezett azzal.</p> +<p>Már több hónapja éltünk együtt a legnagyobb egyetértésben, mikor +egyszerre a harmadik nővérem is a legnyomorúságosabb állapotban +tért be hozzám. Ő is éppen úgy járt, mint a másik s én őt is +hasonló szeretettel fogadtam.</p> +<p>Telt, mult az idő, s egyszer, azzal az ürüggyel, hogy bizonyára +terhemre vannak, azt mondták, hogy ismét férjhez mennek. Igyekeztem +megnyugtatni őket, hogy, ha más okuk nincs a férjhezmenésre, +nyugodtan <span class="pagenum"><a name="Page_65" id= +"Page_65">-65-</a></span> maradhatnak nálam, elég az én vagyonom +arra, hogy mind a hárman tisztességesen megéljünk. De attól tartok, +mondtam nekik, hogy nem ez az ok s hogy csakugyan újra férjhez +akartok menni, amin nem tudok eléggé csudálkozni. Jól tudjátok, +hogy mily ritka a becsületes ember, jobb lesz hát, ha tovább is +velem maradtok.</p> +<p>Hiába beszéltem, másodszor is férjhez mentek, de néhány hónap +mulva ismét csak visszakerültek hozzám és sírva kértek bocsánatot, +hogy nem fogadták meg a tanácsomat. Készek voltak rabszolganők +módjára élni nálam, csak újra befogadjam őket, én azonban most is +testvéri szerettetel fogadtam s mindenemet megosztottam velük.</p> +<p>Egy esztendő telt már el a legnagyobb egyetértésben, mikor azt +határoztam magamban, hogy selyemhernyótenyésztéssel megnevelt +vagyonomat még nagyobbra nevelem s megvettem egy hajót, hogy azon +selyemárut szállítsak a tengerentúli országokba. A persa +tengeröbölből indult a hajó. Velem jöttek nővéreim is. Egyenesen +Indiának tartottunk, s húsz napi hajózás után szárazföldet +pillantottunk meg. Egy magas hegy volt ez, melynek a tövében igen +szép város feküdt. Hajónk kikötött s nekem nem volt türelmem +megvárni, míg a nővéreim is felkészülődnek, egyedül mentem be a +városba. A város kapuja előtt számos őr ült és állt, mindeniknek +bot volt a kezében, s mikor egészen közelükbe értem, rémülten +láttam, hogy mind meg vannak kövülve. Bent a város utcáin is +számtalan ember állott és ült: mind meg voltak kövülve ezek is. A +kereskedők negyedében a boltok nagy része be volt zárva, a nyitott +boltokban pedig szintén megkövesedett emberek ültek. A kéményekből +nem szállott füst s <span class="pagenum"><a name="Page_66" id= +"Page_66">-66-</a></span> ebből láthattam, hogy kint és bent +egyaránt minden ember kővé változott itt. Mikor a város közepére +értem, nagy, aranylemezekkel fedett ajtót pillantottam meg, melynek +mind a két szárnya nyitva volt. Egy selyemfüggöny össze volt vonva +az ajtó között s lámpa függött felette. Felnéztem s egy palota +állott előttem, mely, nem kételkedem abban, csak ez ország +fejedelmének palotája lehetett. Félrehúztam a függönyt s az +előcsarnokban ott állt, ült meg feküdt néhány megkövesedett katona. +Bent az udvarban jönni-menni látszottak az emberek, de valójában +mind állottak úgy, amint a jövés-menés pillanatában megkövesedtek. +Bementem a második, a harmadik udvarba s mindenütt ugyanaz a +borzasztó halálos csend fogadott. A negyedik udvarban egy gyönyörű +szép palotára esett a tekintetem. Vertarany rácsokkal voltak +elzárva az ablakai s ezért a királyné palotájának néztem. Bementem +a palotába s ott először is egy nagy terembe léptem, hol csupa +megkövesedett fekete rabszolgákat találtam. A második teremben egy +kővé vált asszony feküdt a pamlagon. Korona volt a fején: ez volt +hát a királyné. Nyakát mogyorónagyságú gyöngyök ékesítették, +arannyal-ezüsttel hímzett ruháján drága kövek csillogtak, +ragyogtak. Szebbnél szebb, ragyogónál ragyogóbb szobákon mentem +azután át, mígnem egy óriási nagy terembe értem: ebben állott a +vertaranyból készült trón és köröskörül ragyogó csillárok, melyek +szemkápráztatóan világítottak.</p> +<p>– Mégis csak kell itt valaki élőnek lenni, gondoltam magamban, +másként a gyertyák nem égnének.</p> +<p>Tovább mentem, szobáról-szobára, valamennyi ragyogó szép volt, +de egy élő lelket sem találtam sehol. Nem gondoltam már sem a +hajómra, sem a nővéreimre, <span class="pagenum"><a name="Page_67" +id="Page_67">-67-</a></span> csak arra, hogy kíváncsiságomat +kielégítsem. Közben esteledett, visszafordultam, de eltévelyedtem, +s nem volt mit tennem, mint hogy itt maradtam éjszakára. Éppen le +akartam feküdni egy szobában, mikor egyszerre csak férfihangot +hallottam. Messziről jött a hang, de annyit kivettem belőle, hogy +valaki a koránt olvassa. Nagy örömmel siettem a hang irányába s +csakhamar egy teljesen kivilágított szobába értem, melynek közepén +egy kis szőnyeg volt kiterítve, olyan, amilyent nálunk imádkozáshoz +szoktak használni. A szőnyegen egy férfi ült, ki nagy figyelemmel +és hangosan olvasta a koránt. Beléptem a szobába s hangosan mondtam +el ezt az imát: »Áldott legyen az Úr, ki velünk volt s a tengeren +átsegített. Uram, mutasd meg nekünk kegyelmedet és segélj vissza +hazánkba! Hallgasd meg, Uram, az én imádságomat!«</p> +<p>Az ifju megfordult és csudálkozva nézett rám.</p> +<p>– Szép leány, ki vagy te, mi hozott ebbe az elpusztult városba? +Ha megmondod, viszonzásul én is megmondom, ki vagyok, miért +változtak kővé e város lakói s miért csak egyedül én kerültem ki +ezt a szörnyű sorsot.</p> +<p>Néhány szóval elmondtam az én utazásom célját, mire az ifju +visszatette a koránt a tokjába, aztán leültetett maga mellé. +Figyelmesen megnéztem az ifjut s kedves, szép arca eddig még nem +tapasztalt érzelmet fakasztott bennem.</p> +<p>– Kedves ifju, – mondtam én – türelmetlenül várom +elbeszélésedet.</p> +<p>– Szép leány, – szólt az ifju – ez a város egy hatalmas +birodalomnak volt a fővárosa s az én királyatyámnak nevét viselte. +Atyám egész udvara, a város és az egész birodalom lakói tűzimádók +voltak. Nekem <span class="pagenum"><a name="Page_68" id= +"Page_68">-68-</a></span> azonban muzulmán dajkám volt, ki ifju +koromban is mellettem maradott s ez megismertetett engem a +koránnal. Gyakran mondta nekem, hogy csak egy igaz Isten van s +óvakodjak más isteneket imádni. Szüleim tudta nélkül erős híve +lettem a muzulmán hitnek s híve maradtam dajkám halála után is.</p> +<p>Ezelőtt három esztendővel és néhány hónappal az egész város +felett hatalmas szózat zengett át, melynek minden szavát jól meg +lehetett érteni. »Emberek, így szólt a szózat, hagyjatok fel a +tűzimádással! Imádjátok az egy igaz, a könyörületes Istent!«</p> +<p>Teljes három esztendőn át hallatszott ez a szózat, de mivelhogy +senki sem tért meg az egy igaz Istenhez, a harmadik esztendő utolsó +napján, reggel két és három óra közt, minden ember abban a +helyzetben maradott, amelyben éppen akkor volt és kővé változott. +Atyámat is, anyámat is ez a sors érte. Egyedül én maradtam életben, +s azóta még erősebb hittel imádom az egy igaz Istent. Tudom, hogy ő +küldött téged is az én vigasztalásomra, ebbe a nagy +egyedülvalóságba, miért áldott legyen az Úr!</p> +<p>– Herceg, – mondtam én – nyilvánvaló, hogy a Gondviselés küldött +engem ide, hogy téged megszabadítsalak e szomorú helyről. Elviszlek +Bagdádba, hol az igazhívők hatalmas ura kellő tisztelettel fogad +majd téged s védelmébe vesz.</p> +<p>Az ifju elfogadta ajánlatomat s reggel a hajóra siettünk, hol +már nagy aggodalmak közt vártak a nővéreim és a hajósemberek. +Bemutattam a herceget nővéreimnek s elmondtam az ő szomorú +történetét. A matrózok több napon át a királyi palota rengeteg +kincseinek a hajóra szállításával foglalkoztak, de a kincsek és +mindenféle drágaságok nagy részét ott kellett hagynunk, +<span class="pagenum"><a name="Page_69" id= +"Page_69">-69-</a></span> mivel azok elszállítására több hajó +kellett volna. Mikor aztán elegendő élelemmel és vízzel is elláttuk +a hajót, az első kedvező széllel útra keltünk.</p> +<p>Uram, – folytatta Szobeida – a herceg, nővéreim és én napokon át +igen kellemesen töltöttük az időt, de, fájdalom, nem sokáig tartott +köztünk ez a kellemes viszony. Nővéreim irígykedve nézték, hogy +köztem és a herceg közt napról-napra bensőbb barátság fejlődik, s +egy nap bosszusan kérdezték tőlem, hogy mit kezdünk majd a +herceggel, ha Bagdádba érkezünk? Jól tudtam, hogy miért intézik +hozzám ezt a kérdést. Tudni akarták, hogy milyen érzelmekkel +viseltetem a herceg iránt. Tréfára vettem a dolgot s azt feleltem, +hogy férjül veszem a herceget, aztán hirtelen a herceghez fordultam +s kértem őt, hogy egyezzék bele.</p> +<p>– Asszonyom, – mondta a herceg – nem tudom, hogy nem tréfálsz-e, +de a magam részéről komolyan kijelentem itt a nővéreid előtt, hogy +ajánlatodat a legnagyobb örömmel fogadom el.</p> +<p>A Perzsa-öbölben járt ekkor a hajónk s kedvező szél mellett +másnap Balszorába kellett érnünk. De éjjel, míg aludtam, nővéreim a +tengerbe dobtak engem, a herceget szintén. Én egy ideig a víz +színén tartottam magamat, aztán egyszerre csak földet éreztem +talpam alatt. Szerencsésen szárazföldre értem s virradatkor láttam, +hogy egy puszta szigeten vagyok, mely nem esett messze Balszorától. +Ruhámat megszárítottam a napon, aztán ivóvizet és mindenféle +gyümölcsöt is találtam, nem kellett hát félnem az éhenhalástól. +Leheveredtem egy fa árnyékába, de nem sokáig pihenhettem ott; mert +egyszerre egy szárnyas kígyót vettem észre, mely jobbra-balra +tekeregve, kiöltött nyelvvel közeledett felém. Ijedten álltam fel s +akkor láttam, hogy <span class="pagenum"><a name="Page_70" id= +"Page_70">-70-</a></span> a kígyót egy még vastagabb kígyó üldözi, +már meg is fogta a farkát s le akarja nyelni. Ahelyett, hogy +elszaladtam volna, felkaptam egy mellettem heverő követ s úgy +megdobtam a vastag kígyó fejét, hogy egyszeribe szörnyet halt. A +másik kígyó erre kiterjesztette szárnyát és elrepült. Sokáig néztem +utána, aztán, mikor elvesztettem szemem elől, ismét lefeküdtem a fa +árnyékába és elaludtam.</p> +<p>Képzelheted, uram, csodálkozásomat, mikor felébredtem és egy +kellemes arcú fekete asszony állott előttem, ki egy szalagon két +kis fekete kutyát tartott.</p> +<p>– Hát te ki vagy? – kérdeztem az asszonyt.</p> +<p>– Én, – felelte az asszony – az a kígyó vagyok, akit az imént +szabadítottál meg a bizonyos haláltól. Azt hittem, jobban nem +szolgálhatom meg jóságodat, mint azzal, amit tettem. Tudtam a +nővéreid árulásáról s mihelyt a te jóságod által megszabadultam, +egybehivattam tündértársaimat – mert én tündér vagyok – mind, ami +portéka volt a hajón, Bagdádba vittük, aztán a hajót +elsülyesztettük. Ez a két fekete kutya a te két nővéred. Kutyává +varázsoltuk őket, de ez még nem elég büntetés nekik. Majd +megmondom, mint bánj velük.</p> +<p>Ezt mondván, egyik karjával engem vett fel, másik karjával a két +kutyát s egy szempillantás mulva bagdádi házamban tett le, mely +tele volt a hajóról ideszállított drága holmikkal. Mielőtt +eltávozott volna, átadta nekem a két kutyát s mondta:</p> +<p>– Annak a nevében, ki a tengereket mozgatja, parancsolom neked, +hogy ezt a két kutyát, kik a te életedre törtek s a te hercegedet a +tengerbe ölték, minden éjjel irgalmatlanul korbácsold meg.</p> +<p>Meg kellett igérnem, hogy parancsát teljesítem, <span class= +"pagenum"><a name="Page_71" id="Page_71">-71-</a></span> s azóta, +bár a szívem majd megszakad belé, a tündér parancsa szerint +cselekszem. Ime, uram, ez az én történetem.</p> +<p>Most, a vezír felhívására Amina lépett elő s ezt a történetet +mondta el:</p> +<h3>Amina története.</h3> +<p>– Igaz hívők ura, – így kezdette elbeszélését Amina, – hogy ne +ismételjem azt, amit Szobeida már elmondott, csak annyit mondok, +hogy anyám, miután özvegységre jutott és más házba költözött, +csakhamar férjhez adott engem e város egyik leggazdagabb emberéhez. +De még egy éve sem volt a házasságunknak, özvegységre jutottam s +férjemről nyolcvanezer zekkinót örököltem. Ebből a pénzből +tisztességesen megélhettem volna, én azonban, mihelyt a gyász első +hat hónapja letelt, tíz olyan ruhát csináltattam, hogy mindenik +tíz-tízezer zekkinóba került s a gyászév leteltével viselni kezdtem +a drága szép ruhákat.</p> +<p>Egy nap, amint házi dolgaimmal foglalatoskodtam, egy idős +asszony kopogtatott be hozzám. Alázatosan köszönt, megcsókolta a +földet s térden állva mondta:</p> +<p>– Jó asszony, bocsáss meg, hogy alkalmatlankodom, de hallottam +jószívűséged hírét s ez bátorított fel, hogy hozzád forduljak +kérésemmel. Özvegyasszony vagyok, idegen ebben a városban, nincs +itt semmi ismeretségem. Egyetlen leányomat egy előkelő ember veszi +feleségül, s szeretném, ha látná a családja, hogy nem vagyunk +ismeretlen, jött-ment emberek. Nagy tisztesség volna hát ránk, ha +oly előkelő asszony, mint te, megjelennél leányom menyegzőjén.</p> +<p>Megsajnáltam a szegény asszonyt, s szívesen teljesítettem +<span class="pagenum"><a name="Page_72" id= +"Page_72">-72-</a></span> a kérését, csak arra kértem, várjon, míg +magamra veszem legszebb ruhámat. Az asszony hálálkodva csókolta +lábamat; aztán azt mondta, hogy nem kell sietnem, elég, ha estefelé +öltözöm fel, akkor aztán újra eljön értem.</p> +<p>Elment az asszony; én meg előszedtem legszebb ruhámat, +legdrágább gyöngyeimet és ékszereimet s felkészülve vártam az +asszonyt, ki este pontosan eljött.</p> +<p>– Asszonyom, – jelentette nagy örömmel – a vőm nőrokonai már +egybegyültek, csupa előkelő hölgyek. Ha szíves leszel jönni, én +elkisérlek.</p> +<p>Azonnal elindultunk. Ő ment elől, én utána s jöttek velem az én +rabszolganőim is. Csakhamar egy igen széles és frissen sepert +utcában egy nagy kapu elé értünk, melyet egy nagy lámpa világított +meg. A kapu felett aranybetükkel volt bevésve: »Itt van az öröm +örök lakása.« Az öregasszony kopogtatott s a kapu azonnal megnyilt. +Az udvar végén egy nagy terembe léptünk, hol egy fiatal és +rendkívül szép nő fogadott. Elém jött, megölelt és egy szófára +ültetett, mely gyémántokkal gazdagon kirakott trón mellett +állott.</p> +<p>– Asszonyom, – mondta a szép nő – téged meghívtak, hogy jelen +légy egy menyegzőn, de remélem, ez a menyegző más lesz, mint te +képzeled. Van nekem egy fivérem, ki egyike a legműveltebb és +legtökéletesebb férfiaknak. Sokat hallott a te szépségedről és +bájosságodról s annyira szeret téged a híred után, hogy a te +kezedben van az ő boldogsága vagy boldogtalansága. Biztosíthatlak, +hogy semmiképpen sem lenne méltatlan hozzád. Kérlek, ne utasítsd el +őt!</p> +<p>Férjem halála óta még nem gondoltam arra, hogy újra férjhez +menjek, de nem volt erőm, hogy e szép nő kérését visszautasítsam. +Hallgatásom és elpirulásom <span class="pagenum"><a name="Page_73" +id="Page_73">-73-</a></span> éppen eleget mondott a szép nőnek, ki +tapsolt a kezével, mire nyílt az ajtó s azon egy oly fenséges +tartású és kellemetes arcú ifju lépett be, hogy igazán boldognak +éreztem magamat s büszke voltam a hódításomra. Leült mellém s a +beszélgetés során meggyőződtem, hogy még annál is külömb férfi, +mint aminőnek a nővére rajzolta. Mikor a leány látta, hogy rendben +vagyunk egymással, ismét tapsolt, mire belépett a kádi, ki elénk +tette a kész házassági szerződést. Én aláírtam, aztán aláírta a +négy tanú is, kik a kádival jöttek. Egyetlen egy dolgot kötött ki a +férjem, azt, hogy rajta kívül soha más férfival ne beszéljek s +arcomat látni ne engedjem. Ezzel megvolt a házasság s én lettem a +főszereplője a menyegzőnek, melyre mint vendéget hívtak meg.</p> +<p>Egy hónappal a házasságunk után valami kelmére volt szükségem s +engedelmet kértem a férjemtől, hogy vásárolni mehessek. Megadta az +engedelmet, s én annak az öregasszonynak, kiről már beszéltem, és +két rabszolganőnek kíséretében a városba mentem. Mikor a kereskedők +utcájában voltunk, mondta nekem az öregasszony:</p> +<p>– Drága asszonyom, mivel selyemkelmét akarsz venni, elvezetlek +egy fiatal kereskedőhöz, akit én ismerek. Biztosítlak, hogy sehol +sem találsz oly finom kelmét, mint nála.</p> +<p>Elmentünk a fiatal kereskedő boltjába, ott leültem s az +öregasszony megmondotta helyettem, hogy mit akarok venni. A +kereskedő több kelmét mutatott s én megkérdeztem az árát annak, +amelyik legjobban tetszett. Azt mondta az öregasszonynak, hogy ezt +a kelmét nem adja semmi pénzért, de szivesen nekem ajándékozza, ha +megengedem, hogy az arcomat <span class="pagenum"><a name="Page_74" +id="Page_74">-74-</a></span> megcsókolja. Felháborított a szemtelen +ajánlat s megparancsoltam az öregasszonynak, hogy mondja meg a +kereskedőnek, mint vélekedem az ajánlatáról. De az öregasszony, +ahelyett, hogy engedelmeskedett volna, azt mondta nekem, hogy az +nem is olyan nagy dolog, amit a kereskedő kíván tőlem, hiszen nem +kell beszélgetnem vele s így a szerződést nem szegem meg. Végre is +annyira megtetszett a kelme, hogy megfogadtam a tanácsot. Az +öregasszony és a rabszolganők félrefordultak, hogy ne lássanak +engem és én levettem arcomról a fátyolt. Oh, de mi történt! A +kereskedő, ahelyett, hogy megcsókolt volna, véresre harapta az +arcomat! Oly nagy volt a fájdalmam és rémületem, hogy ájultan estem +össze. Mikor magamhoz tértem, éreztem, hogy arcomat vér borítja. De +összeszedtem erőmet és hazasiettem, ott azonban újra elájultam. +Ágyba fektettek s ott tértem magamhoz.</p> +<p>Közben este lett s hazajött az uram. Látta, hogy a fejem be van +pólyázva s kérdezte, hogy mi bajom. Azt feleltem, hogy fáj a fejem +s azt hittem, hogy nem kérdezősködik tovább. De viaszgyertyát +gyújtott s meglátta, hogy meg vagyok sebesítve. – Miféle sebek +ezek? – kérdezte most már szigorúan. Habár semmi nagy bűnt nem +követtem el, mégsem tudtam megvallani az igazat. Azt mondottam, +hogy mikor vásárolni voltam, egy szűk utcában szembe jött velem egy +hordár, ki fát vitt a hátán s oly közel ment el mellettem, hogy a +fával megsebezte egy kissé az arcomat.</p> +<p>– Úgy? – kiáltotta az uram szörnyű haraggal. – Holnap reggel +megyek a rendőrség fejéhez, minden hordárt összefogdostatok s +valamennyit felakasztatom!</p> +<p>Abbeli félelmemben, hogy oly sok ártatlan ember <span class= +"pagenum"><a name="Page_75" id="Page_75">-75-</a></span> halálának +leszek az okozója, könyörögve kértem az uramat, hogy ne bántsa +szegény embereket e csekélység miatt.</p> +<p>– Mondd meg hát, mitől sebesültél meg? – kiáltott rám az +uram.</p> +<p>Most meg azt mondtam, hogy egy szegény seprűárus haladt el +mellettem szamárháton s amint félre néztem, a szamár oly erősen +lökött meg, hogy arccal egy kirakatnak estem.</p> +<p>– Ha ez igaz, – mondotta – holnap reggel addig nem kél fel nap, +hogy Giafárhoz, a nagyvezírhez megyek s minden seprűárust +megöletek.</p> +<p>– Az Istenért, – mondtam én – bocsáss meg szegény +ártatlanoknak!</p> +<p>– De asszony, – ordított magánkívül az uram – már most mit +higyjek? Mondd meg végre a való igazságot!</p> +<p>– Uram, – mondtam most – elszédültem s elestem. Igy sebesültem +meg.</p> +<p>De már erre elvesztette türelmét, tapsolt a kezével s három +rabszolga lépett be.</p> +<p>– Húzzátok ki az ágyból, – parancsolta a rabszolgáknak – s +fektessétek a szoba közepére!</p> +<p>A rabszolgák teljesítették a parancsot – s míg az egyik a +fejemet, a másik meg a lábamat fogta, a harmadikkal kardot hozatott +be s parancsolta ennek, hogy vágja le a fejemet és dobja a +Tigrisbe, hadd egyék meg a halak.</p> +<p>– No, vágjad már! – kiáltott a rabszolgára, mikor ez habozva +állott meg.</p> +<p>– Asszonyom, – mondta nekem a rabszolga, – közeledik életének +utolsó pillanata, nem kíván valamit rendelkezni halála előtt? +<span class="pagenum"><a name="Page_76" id= +"Page_76">-76-</a></span></p> +<p>Engedelmet kértem az uramtól, hogy szólhassak s ő megengedte. +Fejemet felemeltem, szeretettel néztem rá.</p> +<p>– Ah, – sóhajtottam alig hallhatóan – minő helyzetbe +jutottam!</p> +<p>Többet is akartam mondani, de könnyeim és sóhajtásaim +elfojtották szavaimat.</p> +<p>Ez azonban nem lágyította meg az ő szívét.</p> +<p>– Teljesítsd a kötelességedet, – szólt ridegen a +rabszolgának.</p> +<p>E pillanatban berohant az öregasszony, aki az uramnak dajkája +volt, lába elé vetette magát s úgy könyörgött:</p> +<p>– Oh, fiam, bocsáss meg neki! Gondold meg, hogy aki öl, +megölettetik; hogy beszennyezed a nevedet és elveszted az emberek +becsülését!</p> +<p>Oly megindítóan mondta ezt az öregasszony, miközben az arcát +elborították a könnyek, hogy az uram kissé ellágyult s mondta a +dajkának:</p> +<p>– Hát jó, irántad való szeretetből megkegyelmezek az életének, +de a büntetés nem marad el, hadd emlékezzék vissza egész életében a +bűnére!</p> +<p>Szörnyű volt ez a büntetés, szörnyebb a halálnál. Az egyik +rabszolgával össze-vissza hasogattatta a mellemet s mikor magamhoz +tértem, mert hisz a kegyetlen büntetés első pillanatában +elvesztettem az eszméletemet, borzadva láttam, hogy mellem mennyire +el el van éktelenítve. Nem az uram házában ébredtem fel, hanem egy +idegen házban, de ágyam szélén ott ült az öregasszony, ki hűségesen +ápolt négy hónapon át. Akkor vissza akartam térni első férjem +házába, de csak üres telket találtam a helyén. Még az utca is +eltűnt, amelyben e ház állott. Megtudtam, hogy a házamat is, az +utcát is férjemromboltatta le szertelen nagy haragjában. +<span class="pagenum"><a name="Page_77" id= +"Page_77">-77-</a></span></p> +<p>Mindenemből kifosztva mentem Szobeidához; aki igaz szerettel +fogadott nagy nyomorúságomban, s később, anyám halála után, +hugomat, Szafiát is házához vette. Azóta együtt élünk békességben, +megelégedésben. Ez az én történetem.</p> +<p class="center">* * *</p> +<p>A kalifa, miután mindent megtudott, amire kiváncsi volt, most +Szobeidához fordult s kérdezte:</p> +<p>– Tudod-e, hol tartózkodik az a tündér, ki nővéreidet arra a +szigorú büntetésre ítélte?</p> +<p>– Igazhívők ura, – mondta Szobeida – nem tudom, hol van, de egy +csomó hajszálat adott nekem s azt mondta, hogy, ha szükségem lesz +rá valaha, csak égessek el két hajszálat s azonnal nálam lesz.</p> +<p>– Nálad vannak azok a hajszálak? – kérdezte a kalifa.</p> +<p>– Mindig magammal hordom, – válaszolt Szobeida.</p> +<p>– Akkor hát hívd ide a tündért, – mondta a kalifa.</p> +<p>Szobeida félrefordult, két hajszálat kivett a kebléből s +elégette. Abban a pillanatban megrázkódott a palota s a kalifa +előtt állott a tündér ragyogó szép ruhában.</p> +<p>– Igazhívők ura, – szólt a tündér – íme, megjelentem. A hölgy, +ki a te parancsodra ide hívott engem, nagy jót tett velem. Hálából +hűtlen nővéreit kutyákká változtattam, de ha parancsolja felséged, +visszaadom nekik természetes alakjukat.</p> +<p>– Szép tündér, – mondta a kalifa – nagy örömet szerzel nekem, ha +megteszed ezt a szivességet, hisz eléggé meglakoltak azok a nők a +bűnükért. Előbb azonban <span class="pagenum"><a name="Page_78" id= +"Page_78">-78-</a></span> még egy szívességre kérlek. Te bizonyára +sok mindent tudsz, amit mi nem tudunk, s talán ismered azt a +kegyetlen férfit, aki e nőnek – s itt Aminára mutatott – oly +borzasztóan eléktelenítette a mellét. Csudálom, hogy ez az +embertelenség nem jutott tudomásomra.</p> +<p>– Felség, – mondotta a tündér – a két kis kutyát +visszaváltoztatom régi alakjára, ennek a nőnek pedig nyomtalanul +eltüntetem a melléről a sebeket, aztán majd megnevezem azt a férfit +is, aki oly kegyetlenül bánt vele.</p> +<p>A kalifa elhozatta a két kis kutyát, a tündér egy pohár vizet +hozatott, néhány szót mormolt magában s íme, a két kis kutyából +gyönyörű szép két leány lett; Amina melléről pedig eltűntek az +éktelen sebek.</p> +<p>– Igazhívők ura, – mondta most a tündér – most pedig megmondom, +ki az az ismeretlen férfi, aki a feleségével oly kegyetlenül bánt. +Ez a férfi Amin herceg, a te legidősebbik fiad. Az ő kegyetlensége +némikép menthető, mert a felesége kissé könnyelmű volt s mert nem +vallotta meg az igazat, nem csuda, ha a herceg a valóságnál +rosszabbra gondolt.</p> +<p>A kalifa azonnal elhivatta a herceget s mikor elmondta, hogy +mindent tud, a herceg nem várt atyja parancsára, szíves-örömest +bocsátott meg feleségének. Ő maga, a kalifa, Szobeidát vette +feleségül, a három leányt pedig a három kalandos királyfival +házasitotta össze.</p> +<p>Mind a három királyfinak pompás palotát építtetett s +birodalmának legmagasabb méltóságai közé emelte őket.</p> +<p>Ilyen nagylelkű ember volt Harun Arresid, az igazhívők hatalmas +ura.</p> +<hr class="chap" /> +<p><span class="pagenum"><a name="Page_79" id= +"Page_79">-79-</a></span></p> +<div class="chapter"> +<h2>Sahabeddin sejk.</h2> +</div> +<p class="summary">(Az Ezeregyéj-ből.)</p> +<p>Réges-régen, sok ezer esztendővel ennek előtte, volt Egyiptomnak +egy szultánja, aki igen szerette a tudós embereket. Ahány tudós +volt Egyiptomban, rendszerint mind a szultán palotájában lakott. +Össze-összeültek a tudósok, bölcselkedtek, vitatkoztak ezen, azon, +mindenféle dolgon, a szultán pedig hallgatta nagy figyelemmel. +Egyszer az egyik tudós azt állította, hogy Gábor angyal Mohamedet +éjjel, mikor Mohamed aludt, felkapta az ágyából s mindent +megmutatott neki, mi a hét égben, a paradicsomban és a pokolban van +s hogy a nagy prófétát, miután nyolcvanezer beszélgetést folytatott +Istennel, az angyal ismét visszavitte az ágyába. Még pedig olyan +rövid idő alatt vitte vissza, hogy Mohamed az ágyát még melegnek +találta, nemcsak, hanem egy kancsó éppen akkor esett a földre, +amikor az angyal őt elvitte s ebből a kancsóból a víz még akkor sem +folyt ki egészen, amikor a prófétát az angyal visszavitte.</p> +<p>– Ez lehetetlen dolog, – mondotta a szultán. – Ti azt mondjátok, +hogy a hét ég egymástól 500–5000 esztendő út-távolságra van és hogy +mindenik ég éppen éppen olyan mély, mint amilyen távolságra vagyon +egymástól. Hogyan lehetséges hát az, hogy Mohamed, <span class= +"pagenum"><a name="Page_80" id="Page_80">-80-</a></span> miután +bejárta mind a hét eget s Istennel nyolcvanezer beszélgetést +folytatott, visszatérésekor még melegnek találta az ágyát és a +kancsóból még nem folyt ki mind a víz? Van-e olyan könnyen hívő +ember a világon, hogy ezt a mesét elhigyje nektek? Avagy nem +tudjátok, hogy ha egy kancsó leesik a földre, abból mindjárt +kifolyik a víz utolsó cseppig?</p> +<p>A tudósok egyértelemmel azt felelték a szultánnak, hogy bizony +ez nem látszik valóságos dolognak, de a mindenható Istennek semmi +sem lehetlen. Ám mondhattak akármit a szultánnak a tudósok, a +szultán mégis mesének tartotta: nem hitte el nekik.</p> +<p>Ennek a dolognak nagy híre ment egész Egyiptomban. Meghallotta a +hírét Sahabeddin sejk is, aki ez időtájt nem volt a szultán +palotájában, tehát nem vett részt abban a vitában. Ahogy ezt a sejk +meghallotta, nem volt maradása otthon s a legrekkenőbb melegben +elutozott Kairóba, a szultán fővárosába. Ment egyenesen a +szultánhoz, fel a palotába. Amint a szultán megtudta, hogy a sejk +megérkezett, egyszeribe eléje ment, s nagy tisztelettel, nagy +szívességgel fogadta.</p> +<p>– Ugyan, miért jöttél ide ebben a rekkenő hőségben? – kérdezte a +sejket a szultán. – Nem tudtad valamelyik szolgádat küldeni, ha +valami ügyes-bajos dolgod van?</p> +<p>– Nem, uram, – felelte a sejk, – nem küldhettem a szolgámat, +mert nekem magamnak kellett jönnöm személyesen, hogy veled +beszéljek.</p> +<p>A szultán igen megörült a sejk szavainak, mert hát a sejkeket +nagy tiszteletben tartották a szultánok. Leültek a szobában s +elkezdettek beszélgetni. Ennek a szobának négy ablaka volt s a négy +ablak a világnak <span class="pagenum"><a name="Page_81" id= +"Page_81">-81-</a></span> négy tájéka felé nyílt. Egyszerre csak +megszólal a sejk s azt mondja a szultánnak:</p> +<p>– Felséges szultán, csukasd be az ablakokat.</p> +<div class="figcenter" style="width: 366px;"><a href= +"images/i009hq.jpg"><img src="images/i009.jpg" alt= +"– Ugyan, miért jöttél ide ebben a rekkenő hőségben? –" title= +"– Ugyan, miért jöttél ide ebben a rekkenő hőségben? –" /></a> +<p class="caption">– Ugyan, miért jöttél ide ebben a rekkenő +hőségben? –</p> +</div> +<p>A szultán becsukatta az ablakokat, aztán tovább folytatták a +beszélgetést. Közben a sejk felkelt s az egyik ablakot kinyitotta, +azt az ablakot, amelyik a Kireldagirra, vagyis a Vörös-hegyre nyilt +s kérte a szultánt, <span class="pagenum"><a name="Page_82" id= +"Page_82">-82-</a></span> hogy nézzen ki az ablakon. A szultán +kinézett az ablakon, de a lélegzete is elállott arra, amit látott. +Megszámlálhatatlan sok, fegyveres katonát látott a hegyen, +lovasokat, gyalogosokat s az a sok fegyveres katona szörnyű nagy +sebességgel rohant le a hegyen a szultán palotája felé. A szultán a +színében fehérre változott s rémülten kiáltotta:</p> +<p>– Óh, ég, mely rettenetes nagy hadsereg! Mit akar ez? Nézd, +egyenesen a palotámnak rohan.</p> +<p>– Ne félj, uram, – mondotta a sejk – nem lesz itt semmi baj.</p> +<p>Ezt mondván, bezárta az ablakot, aztán újra kinyitotta. Akkor a +szultán újra kinézett s a hegyen egy szál katona nem sok, annyit +sem látott.</p> +<p>A másik ablak a városra nézett. Most a sejk ezt nyittatta ki, s +a szultán, ahogy kinézett ezen az ablakon még jobban elrémült: +lángokban állott Kairó városa.</p> +<p>– Óh, mely rettenetes tűzvész, – kiáltott a szultán, – nézd, +hogy nyargalnak a lángok a házakon át, hogy omlanak porba a paloták +s hogy vágtatnak a lángok az én palotám felé! Végünk van: mindjárt +porba omlik az én gyönyörű városom!</p> +<p>– Ne félj, semmit, uram, – mondotta a sejk, – nincs semmi +baj.</p> +<p>Abban a pillanatban bezárta az ablakot, aztán ismét kinyitotta s +mikor a szultán újra kinézett az ablakon, Kairó városa állott épen, +szépen, mint egy perccel azelőtt.</p> +<p>– Nyittasd ki most a harmadik ablakot, – mondotta a sejk a +szultánnak.</p> +<p>Kinyittatta ezt is. Ez az ablak a Nilusra nézett. Haj, mit +látott a szultán! Ime, a Nilus megáradott, <span class= +"pagenum"><a name="Page_83" id="Page_83">-83-</a></span> +<span class="pagenum"><a name="Page_84" id="Page_84"><br /> +-84-</a></span> kicsapott a medréből, zugva zúgott, hömpölygött át +a réten, egyenesen a városnak.</p> +<div class="figcenter" style="width: 363px;"><a href= +"images/i010hq.jpg"><img src="images/i010.jpg" alt= +"Végezetül a negyedik ablakot nyittatta ki a sejk." title= +"Végezetül a negyedik ablakot nyittatta ki a sejk." /></a> +<p class="caption">Végezetül a negyedik ablakot nyittatta ki a +sejk.</p> +</div> +<p>– Óh, jaj, mi lesz, – kiáltotta a szultán – mindjárt eltemeti a +piszkos áradat az én gyönyörű városomat. Elpusztul az én drága +népem! Meghalok én is csúf halállal.</p> +<p>– Ne félj, – mondotta a sejk – nem hal meg sem a te néped, sem +te nem halsz meg.</p> +<p>A sejk becsukta az ablakot, aztán ismét kinyitotta s mikor a +szultán kinézett az ablakon, a Nilus szép csendesen folydogált a +medrében.</p> +<p>Végezetül a negyedik ablakot nyittatta ki a sejk. A negyedik +ablak egy szörnyű sivatagra nézett, de mily kellemetesen lepődött +meg a szultán, mikor látta, hogy annak a rettenetes sivatagnak +nyoma sincs; hogy felséges selyemrét van a sivatag helyén. Azon a +szép selyemréten szebbnél-szebb gyümölcsfák; azok a gyümölcsfák +tele vannak pompásnál pompásabb gyümölcsökkel s a selyemréten +szerteszét szaladgálnak a kristályvízű patakok; a patakok partján +rózsák, bazsalikumok, balzsamnövények, nárciszok, melyeknek az +illata elszállott a palotába, be az ablakon. Nem győzte nézni, +csudálni a szultán ezt a gyönyörű, ezt a felséges képet. És +behallatszott a palotába a gerléknek, a fülemiléknek édes +éneke.</p> +<p>– Gyere, gyere, – mondotta a sejknek – menjünk. Ez a paradicsom +maga!</p> +<p>Szeretett volna odarepülni, de a sejk becsukta az ablakot, aztán +ismét kinyitotta s mikor a szultán újra kinézett, a felséges szép +paradicsomnak nyoma sem volt, ott szomorkodott a helyén újra a +kietlen sivatag.</p> +<p>– Na, uram, – mondotta a sejk – úgy-e bár, elég csudálatos +dolgot láttattam veled és ez a sok csudálatos <span class= +"pagenum"><a name="Page_85" id="Page_85">-85-</a></span> dolog mind +semmi ahhoz a nagy csudához képest, melyre a mindenható Isten nagy +és végtelen ereje képes.</p> +<p>– Hiába, – mondotta a szultán – mégsem hiszem el, amit azok a +tudós emberek mondottak nekem.</p> +<p>– Nem hiszed? – mondotta a sejk – jól van, hát hozass be egy kád +vizet.</p> +<p>A szultán behozatott egy kád vizet, aztán mondotta a sejk:</p> +<p>– Mostan pedig, uram, vetkőzzél le. Lépj be a kádba, a fejedet +merítsd bele a vízbe, de mindjárt kapd is vissza.</p> +<p>A szultán szó nélkül engedelmeskedett, belépett a kádba, a fejét +beledugta a vízbe s hirtelen vissza is rántotta.</p> +<p>Ám, amikor a szultán a fejét a vízbe mártotta, abban a +pillanatban azt látta, hogy ő tengernek a partján van, egy magas +hegynek az oldalán. Roppant elcsudálkozott. Nem tudta elgondolni, +hogy és mint jött ő ide, erre az ismeretlen, idegen helyre. +Egyszerre aztán szörnyű haraggal kiáltott fel:</p> +<p>– Hej, cudar sejk, mit tettél velem? Megcsaltál! El akartad +venni a trónomat s hogy többet vissza ne jöjjek az én országomba, a +te átkos varázslatoddal idehoztál engemet, de majd visszakerülök én +még az országomba s akkor jaj neked! Megkeserülöd azt, amit én +velem tettél!</p> +<p>Elindult a hegy oldalán, járt fel-alá, dúlt-fúlt szörnyű +haragjában, de bizony nem tudott segíteni magán, mert azt se tudta, +merre induljon, merre menjen, jobbra-e, balra-e? Igy bolyongott +össze-vissza, s egyszerre csak az erdő felől favágó emberek +közeledtek <span class="pagenum"><a name="Page_86" id= +"Page_86">-86-</a></span> feléje. Haj, de megörült ezeknek az +embereknek, hogy mégis lát élő lelkeket, akikkel majd beszélhet, +akiktől majd kérdezősködhetik, de hirtelen meggondolta a a dolgot: +nem mondja meg nekik, hogy ki és mi. Minek mondaná, hiszen úgy sem +hinnék el. Azt mondanák róla, hogy csaló vagy bolond. Mikor a +favágók odaértek hozzá s üdvözölték, aztán megkérdezték, hogy ki és +mi, miféle járatbéli ember, azt felelte a szultán:</p> +<p>– Én bizony, édes barátaim, szerencsétlen kereskedő vagyok; a +hajóm a tengeren elsülyedett; egy szál deszkán mentettem meg az +életemet. Most itt vagyok, azt sem tudom, hogy hol. Azt sem tudom, +hogy mit kezdjek. Legyetek könyörületesek irántam, segítsetek +rajtam.</p> +<p>A favágókat mélyen megindította a szultán szerencsétlensége. +Szegényes ruhájukból adtak, amit adhattak; az egyik egy kabátot, a +másik sarut, aztán elkalauzolták a szomszéd városba, ott +elbúcsúztak tőle, Istennek ajánlották. Boldoguljon úgy, ahogy +tud.</p> +<p>Elindult a szultán a városban, ment fel s alá az utcákon, erre, +arra, aztán, amint ment, mendegélt, egyszerre csak megállott egy +kovácsműhely előtt. Fáradt volt már, alig bírta a lába. Betért a +műhelybe, ottan lerogyott egy padra. Még szólni sem tudott. A +kovácsműhelyben egy öreg ember dolgozott s hogy meglátta a +szultánt, szánakozva kérdezte:</p> +<p>– Hát te ki s mi vagy? Honnan jöttél? Hogy kerültél ide? Mert +látom, hogy idegen vagy.</p> +<p>A szultán azt mondotta a kovácsnak is, mint amit a favágóknak. +Aztán elmondta, hogy azok a jó emberek elvezették őt ide, a +városba. Azok adták neki ezt a rongyos kabátot, ezt a régi sarut. +<span class="pagenum"><a name="Page_87" id= +"Page_87">-87-</a></span></p> +<p>– No, ne búsulj, – mondotta az öreg kovács – adj hálát az +Istennek, hogy megmaradott az életed. Te még fiatal vagy, még +boldogulhatsz. De nem ismered ennek a városnak a szokásait. Nem +tudod, hogy mit s miként kell felhasználnod a magad javára. Mihez +szabad kezdened és mihez nem. Hallgasd meg hát az én tanácsomat. +Eredj, fiam, menj el az asszonyoknak a fürdőjéhez, ottan állj meg a +fürdő ajtaja előtt s minden asszonyt, aki ottan kilép, szólíts meg. +Kérdezd meg mindeniktől sorba, hogy van-e férje. Amelyik azt +mondja, hogy nincs, az majd a te feleséged lesz. Ez a szokás a mi +országunkban.</p> +<p>A szultán megfogadta az öreg ember tanácsát: elment a fürdőhöz, +megállott annak az ajtaja előtt és várt. Egyszerre kilépett a +fürdőből egy gyönyörűséges szép asszony.</p> +<p>– Haj, de szerencsés lennék, – gondolta magában a szultán – ha +ez a nő nem volna férjes asszony. Mindjárt meg is szólította:</p> +<p>– Szép asszony, van-e már férjed?</p> +<p>– Van, – felelt az asszony, – azzal tovább ment. A szultán nagy +szomorúan lecsüggesztette a fejét s várta, hogy ki jön majd a szép +asszony után. Alig tűnt el a szép asszony, egy másik lépett ki az +ajtón, de ez olyan csunya volt, mint éppen a rút idő. Szörnyű +félelem szállotta meg a lelkét a szultánnak. Szinte bizonyos volt +abban, hogy ennek a förtelmes csunya asszonynak nincs ura. De +hiába: meg kellett kérdeznie.</p> +<p>– Van-e férjed? – kérdezte az asszonyt.</p> +<p>Haj, mekkora kő esett le a szívéről! A förtelmes asszony azt +mondta:</p> +<p>– Van! – s azzal tovább ment. <span class="pagenum"><a name= +"Page_88" id="Page_88">-88-</a></span></p> +<p>Jött a harmadik asszony. Ez még csunyább volt amannál is. Most +még jobban megijedt a szultán.</p> +<p>– Bár inkább annak ne lett volna férje, – gondolta magában. +Szeretett volna elszaladni, de eszébe jutott az öreg kovács. Ott +maradt s megkérdezte a harmadik asszonyt is:</p> +<p>– Van-e férjed?</p> +<p>– Van, – felelte a csunya asszony s rá se nézve továbbment.</p> +<p>Most aztán kilépett a fürdőből a negyedik asszony. Olyan szép +volt ez az asszony, hogy a napra lehetett nézni, de ő rá nem. +Hasonlíthatatlanul szebb, mint az első. A szultán reszketett egész +testében, úgy kérdezte a gyönyörű szép asszonyt:</p> +<p>– Óh, szép asszony, van-e urad?</p> +<p>– Nincs, – mondotta az asszony. – Aztán végignézett büszkén a +szultánon; tetőtől-talpig mérte s egy szó nélkül tovább ment, +egyenesen haza. Szegény szultán! Ott maradt egy helyben, majd +felvetette a bánat s a szomorúság.</p> +<p>– Úgy látszik, hogy bolondított engem az az öreg kovács, – +mondotta magában. – Láttam ezen az asszonyon, hogy nézett engemet, +milyen dölyfösen, milyen gőgösen! De csuda-e, hogy így nézett rám? +Állhatott-e szóba velem, a rongyos, toprongyos emberrel egy ilyen +szép, egy ilyen csudaszép asszony?!</p> +<p>Már éppen indulóban volt, hogy visszamenjen az öreg kovácshoz és +szemére hányja, hogy’ volt lelke őt így elbolondítani, amikor +egyszerre csak jön feléje nagy sietve egy inas s megszólítja:</p> +<p>– Te vagy az a rongyos ember, aki itt állott az imént a fürdő +ajtaja előtt?</p> +<p>– Én vagyok, – felelte a szultán. <span class="pagenum"><a name= +"Page_89" id="Page_89">-89-</a></span></p> +<div class="figcenter" style="width: 368px;"><a href= +"images/i011hq.jpg"><img src="images/i011.jpg" alt= +"– Óh, szép asszony, van-e urad?" title= +"– Óh, szép asszony, van-e urad?" /></a> +<p class="caption">– Óh, szép asszony, van-e urad?</p> +</div> +<p><span class="pagenum"><a name="Page_90" id= +"Page_90">-90-</a></span></p> +<p>– Ha te vagy, akkor jer velem, hivat az asszonyom.</p> +<p>A szultán ment a szolgával, aki őt egy nagy, fényes palotába +vezette. Ott a fényes palotában leültette egy szobában, amely csupa +selyem, bársony volt. Aranyból, gyémántból voltak a székek, csupa +ragyogás, csupa gazdagság, csupa fényesség. Aztán eltűnt a szobából +az inas, a szultán egyedül maradt. Vagy két óra hosszat ült ott +egymagában, de közbe-közbe beszaladt az inas s mindegyre mondotta +neki: csak legyen türelemmel, mindjárt jön az asszonya. Aztán +egyszerre csak nyilt az ajtó, belépett a csudaszép asszony, mögötte +négy nő, azok is szebbnél-szebbek. Azon a csudaszép asszonyon drága +ékszerekkel megrakott ruha. A szeme is káprázott a szultánnak a +nagy ragyogástól, pedig ő már csak látott elég sok ragyogást, elég +sok fényességet! Az asszony nyájasan, mosolyogva közeledett a +szultánhoz s mondotta neki:</p> +<p>– Bocsáss meg, hogy olyan sokáig várakoztattalak, de nem akartam +megjelenni akármilyen ruhában az én uram előtt. Mert tudd meg, hogy +ez a ház a te házad e pillanattól fogva. Minden, amit itt látsz, a +tied. Te csak parancsolj, te csak kívánj akármit, minden kívánságod +teljesül, minden parancsodnak engedelmeskedünk.</p> +<p>– Óh, szép asszony, – mondotta a szultán – nem akarok hinni a +fülemnek, nem akarom elhinni, hogy én vagyok a legboldogabb ember a +világon. Nem tudom megérteni, miért fogadsz most olyan kegyesen, +mikor az előbb oly büszkén s oly dölyfösen mértél végig? Hiszen nem +csudálkoztam én ezen, mert rongyos vagyok, szerencsétlen +vagyok.</p> +<p>Mondotta az asszony:</p> +<p>– Uram, ebben a városban az a szokás, hogy az <span class= +"pagenum"><a name="Page_91" id="Page_91">-91-</a></span> asszonyok +büszkén, gőgösen nézzenek a férfiakra az utcán, ám bent a házban +barátságosak, nyájasak vagyunk.</p> +<p>– Úgy, – mondotta a szultán – akkor hát én vagyok itt az úr. +Hivasd ide a városban a legjobb szabót, a legjobb csizmadiát, hogy +váltsam fel diszes ruhával az én rongyaimat. Szégyenlek így állni +te eléd.</p> +<p>– Parancsodat már megelőztem, – mondotta az asszony – +elküldöttem egy kereskedőhöz, aki hoz majd számodra mindenféle +ruhát, tehozzád illőt.</p> +<p>Alig mondotta ezt az asszony, nyílt is az ajtó, jöttek az +inasok, az inasokkal egyszerre a kereskedő s leteregették a +szebbnél-szebb, a finomabbnál-finomabb ruhákat. Ott mindjárt +felöltöztették a szultánt s most, hogy ebben a pompás ruhában volt, +bizony megakadott rajta a szem. Daliás szép ember volt. Igazi +fejedelem, aminthogy az is volt. Aztán asztalt terítettek s az +asztalra finomabbnál-finomabb ételek és italok kerültek. Az asztal +mellé leültek ketten, mögéjük állottak az asszonyok, s +szebbnél-szebb dalokat énekeltek. Közbe-közbe harsonáztak, majd a +szultánnak a felesége is elővette citeráját, pengette a nótákat és +énekelt hozzá. Sohasem érezte magát ilyen boldognak a szultán.</p> +<p>No, telt, mult az idő. Éltek boldogságban, békességben. Már +eltelt hét esztendő s ezalatt a hét esztendő alatt Isten hét leány- +és hét fiu-gyermekkel áldotta meg házasságukat. Hanem mi történt? +Az történt, hogy nagy fényben, nagy pompában éltek, szórták a pénzt +s egyszerre csak elfogyott a nagy vagyon, az asszonynak a vagyona. +Sor került az ingóságokra, mind el kellett adni, aztán eladták a +palotát is s a nagy palota után kicsi kunyhóba szorult a család. +Akkor azt mondotta az asszony: <span class="pagenum"><a name= +"Page_92" id="Page_92">-92-</a></span></p> +<p>– Na, édes uram, én, amíg vagyonom volt, nem takarékoskodtam, +azon voltam, hogy kényelemben, pompában élj. Most már minden +elfogyott, te vagy a gazda, te vagy a családnak a feje, +gondoskodjál a családod eltartásáról.</p> +<div class="figcenter" style="width: 361px;"><a href= +"images/i012hq.jpg"><img src="images/i012.jpg" alt= +"– Hát neked mi bajod?" title="– Hát neked mi bajod?" /></a> +<p class="caption">– Hát neked mi bajod?</p> +</div> +<p>Hej, megszomorodott a szultán. Hát ő ugyan mit tudjon kezdeni? +Miből tudjon pénzt szerezni, mikor a világon semmiféle mesterséghez +nem ért? Búsult, tünődött, nem találta a helyét, kóborgott fel s +alá az utcán. Aztán egyszer csak eszébe jutott az öreg kovács. +Elmegy hozzá, hátha valami jó tanácsot adna. <span class= +"pagenum"><a name="Page_93" id="Page_93">-93-</a></span></p> +<p>– Hát neked mi bajod? – kérdezte az öreg ember – miért vagy oly +szomorú?</p> +<p>– Hogyne volnék szomorú, öreg apám, mikor feleségem van, +tizennégy gyermekem van s nincs mit enniök adnom.</p> +<p>– Hát nem értesz semmiféle kézművességhez? – kérdezte az öreg +ember.</p> +<p>– Semmiféléhez, – felelte a szultán.</p> +<p>– Na, fiam, nesze, itt van egy tallér, ezzel menj ki a piacra, +ottan vásárolj egy kötelet s várd a jó szerencsét, amíg valaki +megszólít, hogy terhet cipelj neki.</p> +<p>A szultán elment a tallérral, vett egy kötelet, aztán kiállott a +piacra a többi teherhordó ember közé s várta a jó szerencsét. Hát +jött is nemsokára egy ember s kérdezte:</p> +<p>– Akarsz-e terhet vinni?</p> +<p>– Azért vagyok itt, – felelt a szultán. – Azzal az ember +rámutatott egy nagy zsákra s mondotta:</p> +<p>– Nohát, hozd el utánam.</p> +<p>No, nehéz zsák volt az. A szultán átkötözte kötéllel, nagy +kínnal-bajjal a vállára emelte. Szegénynek a kötél ugy belevágódott +a húsába, hogy a fájdalomtól felordított, de hiába, nem tehetett +egyebet: vitte a zsákot. Mikor aztán odavitte, ahova kellett, +kapott ezért egy tallért. Este hazament nagy búsan s odaadta a +feleségének a tallért:</p> +<p>– Ihol, itt a napi keresetem.</p> +<p>– Hej, uram, ez bizony kevés, – mondotta az asszony – legalább +tíz tallért kell szerezned egy nap, ha nem akarod, hogy éhen +pusztuljunk mind: te is, én is s a gyermekeink is.</p> +<p>Szörnyű búba merült a szultán. Egész éjjel nem húnyta le a +szemét. Aztán másnap reggel kiment az <span class= +"pagenum"><a name="Page_94" id="Page_94">-94-</a></span> utcára, de +nem ment a piacra, hanem ment a tenger partjára, arra a helyre, +ahol először volt. Itt járt-kelt s végiggondolta az ő nagy +nyomorúságát, az ő rettenetes nagy szerencsétlenségét: mi volt ő és +mivé lett, Istenem, Istenem! S újra eszébe jutott a sejk, aki őt +ilyen gyalázatosan megcsalta. Átkozódva, szitkozódva járt-kelt a +tenger partján, aztán lerogyott egy helyben és sírt keservesen. +Mikor aztán jól kisírta magát, eszébe jutott, hogy már rég nem +imádkozott. A fejét belemerítette a vízbe, hogy imádság előtt +megmosakodjék. A következő pillanatban meg visszakapta a fejét a +vízből s hát Uram, teremtőm, nem akart hinni a szemének: ott volt +az ő palotájában, az ő királyi fényes palotájában – a vizes kádban! +A kád körül meg ott állottak az udvari emberek, ott állott a sejk +is.</p> +<p>– Óh, te kegyetlen sejk! – ordított a szultán – mit tettél +velem!? Hát nem félsz az Istentől, hogy képes valál ily kegyetlenül +megcsalni a te uradat, a te szultánodat?</p> +<p>– Uram, – válaszolt nyugodtan a sejk – nem értem a te haragodat. +Miért haragszol te én reám? Azt mondottam neked, hogy lépj bele +ebbe a kádba, merítsd a vízbe a fejedet, húzd vissza azonnal. Te +ezt meg is tetted. Egyéb semmi sem történt. Ime, itt vannak az +embereid, a bizonyságaim.</p> +<p>– Csaló vagy, ti is csalók vagytok! – kiáltotta a szultán – ez +nem igaz, nem így volt! Azóta, hogy én a fejemet bedugtam a vízbe, +teljes hét esztendeig voltam távol az én palotámtól. A te gonosz, a +te átkos varázslatod idegen országba vitt engemet. Idegen országban +sokat sanyarogtam. Abban az országban én megházasodtam. Hét +esztendeig éltem egy asszonnyal. Hét fiam, hét leányom volt. Emiatt +nem is panaszkodom, <span class="pagenum"><a name="Page_95" id= +"Page_95">-95-</a></span> mert ez alatt az idő alatt boldog voltam, +de aztán a boldogság után jött a nagy nyomorúság. Mint közönséges +teherhordó cipeltem a zsákot. A kötél belevágott a husomba s ezt +mind te csináltad, te, átkos varázsló!</p> +<div class="figcenter" style="width: 371px;"><a href= +"images/i013hq.jpg"><img src="images/i013.jpg" alt= +"– Óh, te kegyetlen sejk! –" title= +"– Óh, te kegyetlen sejk! –" /></a> +<p class="caption">– Óh, te kegyetlen sejk! –</p> +</div> +<p>– Nem, – mondotta a sejk – mindez nem történt meg, uram. De +látom, hogy te nem hiszel nekem, hát mindjárt meggyőzlek az én +igazságomról. <span class="pagenum"><a name="Page_96" id= +"Page_96">-96-</a></span></p> +<p>Abban a pillanatban a sejk beleszállott a kádba, a fejét +belémerítette a vízbe, de a szultánnak a haragja nem csillapodott, +kardot rántott s amikor a sejk a fejét a vízbe merítette, lecsapott +a kardjával, hogy vágja le a sejk fejét, mikor a vízből majd +visszakapja. Csakhogy a sejk nem kapta ám vissza a fejét a vízből, +eltűnt nyomtalanul. A következő pillanatban már ott volt az ő +városában, Damaszkuszban. Onnét pedig a következő levelet írta a +szultánnak:</p> +<p>– Óh, szultán, tudd meg, hogy mi: te és én, szegény szolgái +vagyunk a mindenható Istennek. Az alatt az idő alatt, amíg te a +fejedet a vízbe merítetted, aztán ismét azonnal vissza is húztad, +hét esztendő utat tettél meg te. Feleségül vettél egy asszonyt. +Neveltél hét leányt s hét fiut és kiállottál sok mindenféle +sanyarúságot, s íme, te mégsem akarod elhinni, hogy Mohamed, a mi +nagy prófétánk, az ágyát még melegen találta, s hogy a korsajából +nem folyt ki mind a víz. Ismerd el, hogy semmi sem lehetetlen +annak, aki semmiből teremtette az eget és a földet, csupán egy +szóval, ezzel az egy szóval: – Legyen!</p> +<p>A szultán szégyenkezve olvasta a levelet, elgondolkozott s +mondotta csendesen:</p> +<p>– Igaza van a sejknek. Annak, aki semmiből teremtette az eget és +a földet, annak semmi sem lehetetlen.</p> +<hr class="chap" /> +<p><span class="pagenum"><a name="Page_97" id= +"Page_97">-97-</a></span></p> +<div class="chapter"> +<h2>A föld teremtése.</h2> +</div> +<p class="summary">(Altáji monda.)</p> +<p>Mielőtt Isten a földet megteremtette, víz volt az egész +mindenség. Nem volt sem föld, sem ég. Nap sem volt, hold sem volt. +Isten fekete lud képében a víz felett lebegett s vele, mellette egy +ember is, szintén lud képében. Isten nem gondolt semmire, de az +ember szárnyával meg-megcsapkodta a vizet s befecskendezte vele +Istennek arcát. És gondolkozott az ember s mind arra gondolt, hogy +szeretne magasabbra emelkedni, mint Isten. Isten azonban +letaszította az embert, le a vízbe. Mikor az ember leesett a vízbe, +elkezdett fuldokolni s könyörgött:</p> +<p>– Óh, Isten, szabadíts meg engem!</p> +<p>Mondá Isten:</p> +<p>– Óh, ember, emelkedj hát fel a vízből!</p> +<p>Istennek szavára az ember felemelkedett a vízből a magasba. S +mondá ekkor Isten:</p> +<p>– Emelkedjék ki most a vízből egy kemény kő!</p> +<p>Abban a pillanatban a tengernek mélységéből kiemelkedett egy +nagy, kemény kő; annak a kőnek a hátára leült az ember s leült az +Isten is. Mondá Isten az embernek:</p> +<p>– Szállj le a tengernek fenekére és hozz fel földet onnan. +<span class="pagenum"><a name="Page_98" id= +"Page_98">-98-</a></span></p> +<p>Az ember leszállott a tenger fenekére, onnét földet vett a +kezébe, aztán felszállott s átadta a földet Istennek. Isten ezt a +földet széjjelszórta a tenger színe felett s mondá:</p> +<p>– Legyen szárazföld!</p> +<p>És lett erre szárazföld. Aztán ismét mondá Isten az +embernek:</p> +<p>– Szállj le a tenger fenekére s hozz ismét földet onnan</p> +<p>Gondolta az ember magában: Ha leszállok a tenger fenekére, magam +számára is hozok földet. Leszállott a tenger fenekére s mind a két +kezét jól teleszedte földdel s ami föld az egyik kezében volt, azt +átadta Istennek; ami a másik kezében volt, azt elrejtette a +szájában. Azt akarta, hogy titokban földet csináljon magának, Isten +tudta nélkül.</p> +<p>Isten a földet, amit az ember átadott neki, ismét elszórta s a +föld ezzel vastagabb lett. Az ember azonban a földtől, amit a +szájába vett, elkezdett fuldokolni, de mégsem szólt Istennek, +félreszaladott. Gondolta: Hogyha félremegyek, Isten nem látja! – De +Isten látta jól. Ott állott mellette. Egyszerre az ember fuldokolni +kezdett, már azt hitte, hogy mindjárt meghal s akkor elkezdett +könyörögni Istennek:</p> +<p>– Óh Isten, igazságos Isten, ments meg engem!</p> +<p>– Mit tettél? – kérdezte Isten. Ugy-e, titokban földet vettél a +szájadba, el akartad rejteni előlem! Miért rejtetted el?</p> +<p>Mondá az ember:</p> +<p>– Azért vettem a földet a szájamba, mert országot akartam +csinálni a magam számára.</p> +<p>Mondá Isten:</p> +<p>– Köpd ki! <span class="pagenum"><a name="Page_99" id= +"Page_99">-99-</a></span></p> +<p>Az ember kiköpte a földet s abból mindjárt kicsi, mocsaras +halmocska lett. És szólt most az Isten:</p> +<p>– Ember, ember, bűnbe keveredtél. Te gonoszat gondoltál s +gonoszat akartál cselekedni. A te alád rendelt emberek épen olyan +gonoszak lesznek, mint te. Az én alám rendelt emberek azonban +szentek lesznek. Azok látni fogják a napot, látni a világosságot, +látni az igazi Kuzbisztánt (az Isten). Ez lesz az én nevem. A te +neved pedig Erlik lészen, vagyis ördög. Az ember, aki a vétkét én +előlem elrejti, a te embered lesz, Erlik; az az ember pedig, aki a +te vétked elől rejtődzik, az enyém lesz.</p> +<p>Azután, hogy az Isten ezt mondá, növekedék a földből egy szép +szál fa, de annak a fának nem voltak ágai. Isten ránézett a fára s +mondá:</p> +<p>– Ime, egyetlen egy szál fa egymagában, ága sincs, bizony nem +szép fa. Hadd legyen ennek a fának kilenc ága.</p> +<p>Mindjárt kilenc ága nőtt a fának.</p> +<p>– Kilenc ágnak a tövén legyen kilenc ember; ebből a kilenc +emberből származzék kilenc nép!</p> +<p>És jöve a fához Erlik s valami különös zajgást hallott, zajgást, +amit ő nem érte. Mondá Erlik Istennek:</p> +<p>– Honnét ered a zúgás?</p> +<p>Mondá Isten:</p> +<p>– Az én népem.</p> +<p>Szólt erre Erlik:</p> +<p>– Óh, Isten, add nekem ezt a népet!</p> +<p>– Nem, nem adom neked, csak várj!</p> +<p>Gondolta magában Erlik: Várj, várj, én azért meg fogom szerezni +magamnak Istennek a népét.</p> +<p>Mikor Isten eltávolodott a fától, Erlik körülnézett s látott +ottan embereket, vadállatokat, madarakat és mindenféle élő +szörnyeket és szólt: <span class="pagenum"><a name="Page_100" id= +"Page_100">-100-</a></span></p> +<p>– Hogyan csinálta mindezt Isten? És miből fog táplálkozni mindez +a nép?</p> +<p>Nézte, nézte Isten teremtését és látta, hogy annak az +egyetlenegy fának az egyik oldaláról ettek, a másik oldaláról nem, +és szólt:</p> +<p>– Miért esztek csak a fának az egyik oldaláról?</p> +<p>Felelte egy ember:</p> +<p>– Ezen az oldalon van a mi eledelünk. Isten ezt jelölte ki +számunkra. Azt mondotta nekünk: »Ne egyetek a fának a négy ágáról, +hanem arról az öt ágáról, amely napkelet felé néz.« Ezt mondván az +Isten, égbe szállott. A fa tövében hagyott egy kutyát s mondá: »Ha +az ördög jön, fogd meg!« És hagyott azonkívül egy kígyót, ennek azt +mondta: »Ha jön az ördög, harapd meg.« És mondá Isten azt is a +kutyának és a kígyónak: »Ha jön egy ember és enni akar arról az öt +ágról, amely napkelet felé néz, engedjétek közel a fához; ha +azonban a négy ágról akar enni, közel ne engedjétek. Ezért ez a mi +eledelünk, – mondotta az ember az ördögnek.</p> +<p>Elment az ördög, majd újra visszatért a fához. Rögtön talált egy +embert, akinek Töröngői volt a neve. És szólt az ördög ehhez az +emberhez:</p> +<p>– Ha Isten nektek azt mondotta, hogy ehettek a fának öt ágáról, +a négy ágáról azonban nem, ez hazugság és nem igazság. Azt mondom +én, ne egyetek a fának öt ágáról, csak a négy ágáról.</p> +<p>Amint ezt mondotta az ördög, azonnal elaludott a kígyó és az +ördög beléjebújt s beléje bújván, mondá:</p> +<p>– Mássz fel erre a fára!</p> +<p>A kígyó felmászott a fára és evett abból a gyümölcsből, amelyről +Isten azt mondta, hogy abból az embernek nem szabad enni. Töröngői +mellett volt egy leány is, annak Edji volt a neve. <span class= +"pagenum"><a name="Page_101" id="Page_101">-101-</a></span></p> +<p>Mondá nekik a kígyó:</p> +<p>– Töröngői, Edji, egyetek ebből a gyümölcsből!</p> +<p>Mondá Töröngői:</p> +<p>– Nem, hogyan ennénk mi abból, mikor Isten megmondotta, hogy ne +együnk. Én nem eszem!</p> +<p>A kígyó azonban a leánynak adott a tilos gyümölcsből és az meg +is ette. A gyümölcs igen édes volt; ízlett a leánynak és egy falást +beléerőszakolt Töröngői szájába. Abban a pillanatban a férfinak is, +leánynak is minden szőre lehámlott a bőréről és szégyenlették +magukat erősen. A férfi elrejtőzött egy fa mögé, a másik pedig egy +másik fa mögé. Akkor leszállott az Isten az égből, de amint +leszállott, elrejtőzött előle minden nép.</p> +<p>Szólt Isten:</p> +<p>– Töröngői, Töröngői, Edji, Edji, hol vagytok?</p> +<p>Felelték ők:</p> +<p>– Itt vagyunk a fákon, de nem jövünk hozzád. Mondá Isten:</p> +<p>– Mi történt veled, Töröngői?</p> +<p>Felelte Töröngői:</p> +<p>– Edji a szájamba dugott a tilos gyümölcsből.</p> +<p>– Miért tetted ezt, Edji? – kérdezte Isten.</p> +<p>– A kígyó mondotta: egyél, – felelte Edji.</p> +<p>Szólott az Isten:</p> +<p>– Kígyó, mit tettél?</p> +<p>Felelte a kígyó:</p> +<p>– Belém bújt az ördög. Én nem mondottam, hanem ő, hogy egyenek a +tilos gyümölcsből.</p> +<p>– Hogyan bújt beléd az ördög? – kérdezte Isten.</p> +<p>– Aludtam, úgy bújt belém, – felelt a kígyó.</p> +<p>– Hát teveled mi történt, kutyám? – kérdezte Isten. Miért nem +haraptad meg az ördögöt? <span class="pagenum"><a name="Page_102" +id="Page_102">-102-</a></span></p> +<p>Felelt a kutya:</p> +<p>– Mert az én szememnek lehetetlen volt őt látni.</p> +<p>Szólt most Isten a kígyóhoz:</p> +<p>– Óh, kígyó, te most az ördögé lettél. Ellenséged lesz az ember, +ütni fog téged, ölni fog téged.</p> +<p>Aztán fordult Edjinek és mondá:</p> +<p>– Te azt a gyümölcsöt, melyről én mondottam, hogy nem szabad +megennetek, megetted, az ördögnek a szavát meghallgattad; az +ördögnek gyümölcsét megetted. Most én téged megbüntetlek. +Gyermekeket fogsz szülni nehéz fájdalmakkal s nem kerülöd el a +halált, pedig én téged halhatatlannak teremtettelek.</p> +<p>És szólt azután az Isten Töröngőinek:</p> +<p>– Megetted az ördög gyümölcsét, szavamnak nem engedelmeskedtél, +de hallgattál az ördög szavára. Az az ember, ki az ördög szavára +hallgat, az ördög országába való. Az az ember, ki az én szavamnak +nem engedelmeskedik, nem fogja látni az én világosságomat, nem +részesül az én kegyelmemben. Az örök sötétségben van az ő helye. +Mert az ördög az én ellenségem és az ördöggel együtt te is +ellenségem vagy, Töröngői. Látod, ha az ördög gyümölcsét meg nem +etted volna, egyenlő volnál én velem, mostan azonban születni fog +neked kilenc fiad és kilenc leányod. Én nem akarok több embert +teremteni, szaporodjék az ember maga-magából.</p> +<p>Akkor Isten az ördöghöz fordult s mondá:</p> +<p>– Miért csaltad meg az én emberemet?</p> +<p>Szólt Erlik:</p> +<p>– Midőn én téged kértelek, hogy add nekem őket, nem adtad nekem, +megejtettem hát csellel őket. Ha lóra ülnek, ledobom róla őket; ha +pálinkát isznak, összezördítem őket; ha háborúba keverednek, +ágakkal verem őket; ha vízre szállnak, vízbe lököm őket; ha +<span class="pagenum"><a name="Page_103" id= +"Page_103">-103-</a></span> fára másznak, ledobom onnan őket; ha +sziklára másznak, onnan is ledobom őket.</p> +<p>Mondá Isten:</p> +<p>– Három földréteg alatt van a sötétség országa, ahol sem nap +nincs, sem hold nincs, oda löklek le én téged. Nem adok több +ennivalót, tápláljátok magatokat magatok erején. Nem jövök többet +közétek. Elküldöm hozzátok Mai-Terét, tanítson meg ő titeket, hogy +kell megszerezni és elkészíteni az ennivalótokat.</p> +<p>Eljött hozzájuk Mai-Tere s megtanította őket, hogy miképen kell +megszerezni és megkészíteni az árpát, a retket, a liliomhagymát és +minden egyéb hagymákat. Akkor szólt az ördög:</p> +<p>– Eredj, Mai-Tere, könyörögj az Istennek, hogy szeretnék +felszállni hozzá és ott lenni az ő oldala mellett.</p> +<p>Elment Mai-Tere az Istenhez, leborult előtte s ott hevert Isten +előtt. Hatvankét esztendeig kérte könyörögve Istent, hogy engedje +magához Erliket. Mondá az Isten:</p> +<p>– Ha nem leszel tovább ellenségem; ha nem tanítod rosszra az +embereket, hát jer!</p> +<p>Felszállott Erlik az égbe, ottan leborult Isten elé s mondá:</p> +<p>– Áldj meg, Uram, s engedd meg, hogy én is teremthessek egeket +magamnak.</p> +<p>Mondá az Isten:</p> +<p>– Teremts magadnak egeket.</p> +<p>Erlik megteremté az ő egét Istennek áldásával és megtelt az ég +ördögökkel, megsokasodtak szörnyen. Élt ugyanekkor Istennek egy +embere, kinek Mandi-Sire volt a neve s aki gondolá magában: A mi +embereink a földön élnek, Erlik emberei pedig az égben; hogy van +ez? S amint ezen gondolkozott Mandi-Sire, <span class= +"pagenum"><a name="Page_104" id="Page_104">-104-</a></span> erősen +megharagudott Istenre s elindult, hogy kiveri Erliket és ördögeit +az égből. Ám Erlik szörnyű tüzet vetett Mandi-Sire ellen s +Mandi-Sire megfutamodott Erlik elől. Egyenesen Istenhez menekült. +Kérdezte Isten:</p> +<p>– Honnan jösz, Mandi-Sire?</p> +<p>Felelt az Istennek Mandi-Sire:</p> +<p>– Az Erlik népe fent él az égben, a mi népünk a földön, ez nem +igazság, Uram! Azt gondoltam magamban, hogy Erlik népét a földre +kergetem, de nem volt rá elég erőm s nem kergethetém el.</p> +<p>Mondá Isten:</p> +<p>– Senki sem erősebb, mint én; Erlik azonban erősebb most, mint +te. Az ő ideje még nem érkezett el, de ha elérkezik, mondani fogom +neked. Most indulj, eredj; ha azon az úton indulsz, amelyen én +mondom, erősebb leszel mint Erlik.</p> +<p>Telt, mult az idő, öreg ember lett Mandi-Sire s egyszer gondolta +magában: Itt a nap, melyről Isten nekem beszélt; ma elindulok.</p> +<p>Isten látta Mandi-Siret s szólt neki:</p> +<p>– Menj el magad, üzd el az égből Erliket s amire gondoltál, +teljesülni fog. Erős leszel, igen erős, erősebb, mint ő. S +részesülsz az én áldásomban, az én kegyelmemben.</p> +<p>Örült Mandi-Sire, nevetett, nevetett, és szólt:</p> +<p>– Uram, nincsen nekem fegyverem; nincsen nekem tegzem; nincsen +nekem dárdám; nincsen nekem kardom, csak a vörös kezem, hogyan +induljak el Erlik ellen?</p> +<p>– Hát mivel akarsz te elindulni? – kérdezte Isten.</p> +<p>Felelte Mandi-Sire:</p> +<p>– Nincs semmim. A lábammal ha rágázolok, a kezemmel ha +összetöröm. <span class="pagenum"><a name="Page_105" id= +"Page_105">-105-</a></span></p> +<p>Szólt az Isten:</p> +<p>– Ime, vedd ezt a dárdát.</p> +<p>Mandi-Sire vette a dárdát, felment az égbe, ottan legyőzte +Erliket és kiűzte az égből. Erliknek az egét porrá zúzta +dárdájával. Mindent, ami ott volt, ledobott a földre. Ezelőtt az +idő előtt sem kő, sem szikla, sem hegy nem volt a földön. Mikor +azonban Erlik egének a darabjai leestek a földre, egyszeribe +sziklák, kövek, nagy, rengeteg nagy, erdős hegyek támadtak a +gyönyörű szép síkságon. És akkor Mandi száműzte az égből Erliket, +az alattvalóit is. Az egyik a tengerbe esett, a másik le a fákra, a +fák hegyei közé, némelyek a sziklákra, sziklás hasadékok közé. +Mind, ahányan voltak, mind meghaltak, de megmaradt közülük Erlik s +mondá Istennek:</p> +<p>– Összetörted az egemet, most már nincs semmiféle országom, adj +egy keveset.</p> +<p>– Nem, nem adok neked semmiféle országot, – mondá az Úr.</p> +<p>– Adj bár egy hold földet, – kérte Erlik.</p> +<p>– Nem, nem adok neked semmiféle földet.</p> +<p>– Adj bár egy talpalatnyi földet!</p> +<p>– Nem, nem adok egy talpalattnyi földet sem.</p> +<p>Egy pálca volt Erlik kezében, azzal a földre ütött s mondá az +Úrnak:</p> +<p>– Add nekem bár ezt a földet, ami a pálcám végére ragadott.</p> +<p>Mondá az Úr:</p> +<p>– Legyen! Annyi föld lehet a tiéd, amennyi a pálcád végén +elfér.</p> +<p>Akkor Erlik ezen a kicsi földön elkezdett új eget építeni, de +Isten mondá:</p> +<p>– Menj le a föld alá, építs ott. Szállj le a pokolba. +<span class="pagenum"><a name="Page_106" id= +"Page_106">-106-</a></span> Neked nem szabad látni többet soha azt +a kiolthatatlan tüzet, amit én gyujtottam, sem a napnak, sem a +holdnak világát. Majd egykor a világ végén rád gondolok és ha jól +viseled magadat, megmutatom neked az én világosságomat, de ha rossz +leszel, akkor még kétszer olyan messzire küldelek, mint mostan.</p> +<p>Mondá Erlik:</p> +<p>– Uram, engedd meg legalább, hogy a halott embereket mind +magammal vihessem.</p> +<p>Mondotta az Úr:</p> +<p>– Azokat én nem adom neked.</p> +<p>– Óh uram, mondotta az ördög, hiszen akkor nekem egyetlenegy +alattvalóm sincsen. Le kell szállnom a földnek méhébe, mit +cselekedjek én ottan?</p> +<p>Mondá az Úr:</p> +<p>– Mit kérdezel te engem? Cselekedjél tetszésed szerint, teremts +magadnak embereket.</p> +<p>Akkor leborult Erlik az Úr előtt s mondá:</p> +<p>– Ha megáldasz, ha áldásodban részeltetsz, akkor fogok teremteni +embereket.</p> +<p>Isten részelteté áldásában Erliket és Erlik csinált egy fujtatót +és egy csipővasat és egy pörölyt. És a pöröllyel ráütött a +csipővasra és íme, egyszerre előugrott egy béka. Másodszor is +leütött a pöröllyel és elékerengett egy kígyó. Aztán harmadszor is +ütött a pöröllyel, elébújt egy medve, de mindjárt el is szaladott. +Még egyszer ütött, akkor eléjött egy vaddisznó. Még egyszer s akkor +jött egy <i>olmisz</i>, egy csupa szőr férfi s egy asszony. Isten +ráfújt az asszonyra s lett belőle egy madár, még pediglen kócsag, +akinek a szárnyával az emberek nem tollazzák fel a nyilukat; akinek +a húsát sem eszik meg; akitől a mocsár messziről bűzlik. Aztán +ráfújt Isten a férfira s abból lett egy patkány, akinek +<span class="pagenum"><a name="Page_107" id= +"Page_107">-107-</a></span> hosszú a lába, de keze nincs, aki a +házat bepiszkolja, mocskolja s aki a csizmákat össze-vissza +harapdálja.</p> +<p>Mondá ekkor az Úr az embereknek:</p> +<p>– Teremtettem nektek állatokat, szerzettem nektek ennivalót, +adtam nektek szép tiszta vizet, ihol, itt folyik előttetek a +földön, azt igyátok. Segítettem nektek mindenfélén, melyen +cselekedjétek majd a jót; én visszamegyek az égbe és egyhamar nem +is jövök közétek. Állj elé, Sál Jime, te maradsz itten helyettem az +emberek között. Halljad, amit mondok: azt az embert, aki pálinkát +ivott, s a kis gyermekeket, a disznókat, a borjukat, bárányokat +védjed, oltalmazd, Sál Jime. Azt az embert, aki jól élt a haláláig, +mindig jót cselekedett, vegyed kegyelmedbe, de aki puskával +meglőtte magát, vagy akármivel megölte magát, azt kegyelmedbe ne +vedd. Aki háborúban halt meg, azt hozzad az én országomba. Az +olyant, aki másoktól valamit elvesz, aki mással ellenségeskedik, ne +vedd kegyelmedbe, de kergesd el magadtól. Aki én érettem halt meg, +azt hozd az én országomba. Az ördögöt eltávolítottam tőletek, de ha +eljön hozzátok, adjatok enni neki, ám az ördög ételéből ne egyetek. +Ha az ördög ételéből esztek, akkor az ő alattvalóivá lesztek. El ne +felejtsétek az én szavaimat és ne feledjétek el, hogy eljövök én +majd hozzátok. Most messze megyek s ha visszajövök, meglátom +köztetek a jót is, a gonoszt is. Ezt mondván Sál Jimének, fordult +Jap-Karához s mondá neki:</p> +<p>– Jap-Kara, te állj Sál Jime mellé és segítsd őt az ő +munkájában. Ha Erlik eljön és el akarja vinni a halott embereket, +mondd meg azt Mandi Sirenek; Mandi erős, ő legyőzi majd Erliket. +Vigyázz, Sál Jime, hogy a gonosz lelkek maradjanak a föld alatt, de +ha mégis feljönnének a föld színére, mondd meg azt akkor +<span class="pagenum"><a name="Page_108" id= +"Page_108">-108-</a></span> Mai Terének. Mai Tere is erős, ő majd +legyőzi azokat. Állj elé, Podó-Sümkü, rád bízom a Napot és a +Holdat. Mandi Sire őrzi a földet és a vizeket, te a Napot és +Holdat; Mai-Tere fogja a gonoszt a jótól távol tartani. S +mégegyszer Maihoz fordult az Úr s mondá neki:</p> +<p>– Mai, ha egy fejedelmet igen rossznak tartasz, ne tartsd azért +rossznak az ő alattvalóit és ne bántsd őket. Ha egy fejedelmet +igenn jónak tartasz, azért ne nézd jónak mind az ő alattvalóit. +Oktasd az embereket minden jóra, tanítsd meg őket halászni +horoggal, tanítsd meg őket halászni hálóval, tanítsd meg őket +mókust lőni, tanítsd meg őket marhát őrizni, tanítsd meg őket +minden jóra, mintha én magam volnék itt.</p> +<p>Erre Isten eltávozott, felszállt az égbe. Mandi Sire ott maradt +a földön, csinált horgot és halászott, kenderből hálót font, aztán +csolnakot faragott s úgy halászott a tengeren. Aztán csinált +fegyvert, csinált puskaport és lőtt mókusokat és jól ment minden a +földön, Istennek szavai szerint, mert Mandi oktatott mindeneket +mindenre, ami jó. Egy nap aztán szólott Mandi:</p> +<p>– Ma elvisz engem innen a szél.</p> +<p>S íme, forgószél keletkezett egyszerre s elvitte Mandit.</p> +<p>Mondá Jap-Kara:</p> +<p>– Mandit Isten magához vette. Ne keressétek őt, mert többé meg +nem találjátok. Én Isten követe vagyok s most én is visszatérek. +Visszatérek abba az országba, hol Isten nekem lakást rendelt. +Semmit el ne felejtsetek abból, amit tanultatok s akkor Isten nem +hagy el titeket soha.</p> +<p>Ezt mondván, ő is felszállott az égbe.</p> +<hr class="chap" /> +<p><span class="pagenum"><a name="Page_109" id= +"Page_109">-109-</a></span></p> +<div class="chapter"> +<h2>A vízitündér és a királyfi.</h2> +</div> +<p class="summary">(Lapp mese.)</p> +<p>Réges-régen élt egy király, aki ott uralkodott a tenger partján, +egy hatalmas nagy országban. Alig házasodott meg, rögtön hadat +üzent neki a szomszéd ország királya, s ő nagy bánattal elbúcsúzott +fiatal feleségétől, kifeszíttette a hajó vitorláit s elindult +háborúba. Nem sokáig ment a hatalmas hajó a tengeren, egyszerre +csak egy óriás sziklába ütközött, s ott úgy megfeneklett, hogy +semmiképpen se tudtak kiszabadulni onnan. Mind jobban-jobban +sülyedt a hajó, s már azt hitték, hogy mind elpusztulnak +nyomorultul, mikor a tenger vizéből kiemelkedett egy gyönyörű +vízitündér s felkiáltott a hajósokhoz:</p> +<p>– Csak egy mód van arra, hogy megmeneküljetek a bizonyos +haláltól: ha a király nekem adja legelső gyermekét!</p> +<p>A király megrémült ettől a beszédtől, s haragosan kiáltotta le a +vízitündérnek:</p> +<p>– A gyermekemet nem adom, inkább meghalok!</p> +<p>Ebben a pillanatban hatalmas hullám csapta meg a hajó oldalát, +hogy majd elsülyedt, elkezdtek rimánkodni, könyörögni a katonák a +királynak, hogy így, meg úgy, ne engedje elpusztulni őket, mígnem a +király <span class="pagenum"><a name="Page_110" id= +"Page_110">-110-</a></span> megszánta a katonáit és odaigérte a +vízitündérnek első gyermekét.</p> +<p>A vihar egyszeribe megszünt, egy hullám kiszabadította a hajót a +sziklák közül s egy perc mulva kint voltak a szép, csendes +tengeren.</p> +<p>Jó pár hónap telt el, míg a király ismét hazatért az országába, +s hát a királyné egy gyönyörű fiugyermekkel fogadta.</p> +<p>Boldog volt a király, hogy azt se tudta, hova legyen nagy +boldogságában s el is feledte, amit a vizitündérnek igért. De telt, +mult az idő, a gyermekből szép szál fiu lett, s bezzeg most eszébe +jutott a királynak, hogy akármelyik percben eljöhet a vízitündér a +fiáért, s akkor vége a nagy boldogságnak. Nem volt ezentúl se +éjjele, se nappala, járt fel-alá a palotában szótlanul s nem volt +senki, aki jókedvre tudta volna deríteni. Hiába kérdezte, faggatta +a felesége, hogy mi bántja, a király sokáig nem mondta meg nagy +bánatja okát, de aztán mégis azt gondolta, jobb, ha a királyné is +jóelőre tudja, mintha váratlanul rabolják el a fiát.</p> +<p>Bezzeg, sírt a szegény királyné, mint a záporeső, mikor +meghallotta, hogy férje egy vízitündérnek igérte oda a fiát, aztán +gondolkozni, tépelődni kezdett, hogy s mint menthetné meg ettől a +szerencsétlenségtől szegényt. Addig-addig tépelődtek, amíg azt nem +határozták, hogy elküldik a palotából a királyfit, mert itt +mindenképpen megtalálja a vízitündér, s ha eljön majd egyszer, más +gyereket adnak neki helyette.</p> +<p>Mindjárt hivatták a királyfit, elmondták neki, hogy mi +veszedelem fenyegeti, ne maradjon hát itthon, hanem járjon-keljen a +világban. Hát bizony a királyfi egyet se búsult ezen, mert eddig +úgy őrizték, hogy a palota kertjébe se mehetett egyedül. +Csináltattak neki jó erős <span class="pagenum"><a name="Page_111" +id="Page_111">-111-</a></span> <span class="pagenum"><a name= +"Page_112" id="Page_112"><br /> +-112-</a></span> ruhát, cipőt, s a hátára egy bőrzsákot, abba +elemózsiát raktak jócskán, s avval elindult keserves +könnyhullatások közt a királyfi.</p> +<div class="figcenter" style="width: 363px;"><a href= +"images/i014hq.jpg"><img src="images/i014.jpg" alt= +"A vízitündér kéri a király első gyermekét." title= +"A vízitündér kéri a király első gyermekét." /></a> +<p class="caption">A vízitündér kéri a király első gyermekét.</p> +</div> +<p>Ment, mendegélt egész nap, s mikor beesteledett, egy nagy erdőbe +ért, ott szállást keresett magának. Talált is nemsokára egy fa +alatt puha mohaágyat, oda szépen leheveredett, s maga mellé tette +az elemózsiás zsákját, hogy falatozzék egyet. De bizony még ki sem +nyithatta a zsákot, nagy morgást hall a fa mögül, +recsegést-ropogást, aztán egyszerre csak előtte állott egy hatalmas +oroszlán.</p> +<p>– Mit keresel te itt? – kérdezte tőle olyan erős hangon, hogy az +erdő is zúgott belé.</p> +<p>– Egy vízitündér elől jöttem el hazulról, – válaszolta remegő +hangon a királyfi.</p> +<p>– Adj ennem az elemózsiádból, mert eljött a vacsorám ideje, s +nincs, amit egyek!</p> +<p>Örült bezzeg a királyfi, hogy nem őt akarja megenni az oroszlán, +sietve elészedett hát a zsákból egy kenyeret, meg egy üveg bort, s +az oroszlán elé tette.</p> +<p>Meg is ette az mind egy falásig, amit odaadott neki s aztán +békés hangon mondta:</p> +<p>– Most már jobban érzem magam, fiam. El is álmosodtam, s ez a +mohaágy éppen jó lesz nekem. Ha kedved van rá, te is leheveredhetsz +mellém.</p> +<p>Le is feküdt a királyfi az oroszlán mellé, s abban a nyomban el +is aludtak mindketten, s míg a nap a hasukra nem sütött, meg sem +moccantak. Először az oroszlán ébredt fel, s felköltötte a +királyfit is.</p> +<p>– Most el kell válnunk, fiam, egymástól, – mondotta neki – de +jót tettél velem, s én meg is hálálom. Vágd csak le a fülem hegyét, +rejtsd el jól valahová, s ha azt akarod, hogy te magad is oroszlán +légy, csak <span class="pagenum"><a name="Page_113" id= +"Page_113">-113-</a></span> dörzsöld meg jól magad evvel s abban a +pillanatban azzá változol!</p> +<p>Megköszönte a királyfi az ajándékot, s avval elbúcsúztak +egymástól: az egyik ment jobbra, a másik balra.</p> +<p>Alig ment egy darabig a királyfi, egyszerre csak eszébe jutott, +hogy megpróbálja, vajjon hogy is érezné magát oroszlánbőrben, +elévette hát az oroszlánfület, jól megdörzsölte magát vele, s hát +egyszerre csak érzi, hogy a feje megnő, bozontos lesz, a nyaka +vastag, a kezén karmok nőnek, s az egész teste szőrös! Erősen +tetszett így magának, s egész nap így ment oroszlán képében.</p> +<p>Mikor közeledett az este, ismét azt kívánta, hogy fiu legyen, s +hát egyszerre érzi, hogy kisebbedik a feje, a szőrös test helyett +az ő rendes teste van ismét, a karmok helyett rendes lába van. +Hamar keresett egy helyet, ahol az éjszakát eltöltse, talált is egy +szép páfrányos helyet s oda leheveredett. De még arra sem volt +ideje, hogy a szemét behúnyja, a háta mögül hatalmas csörtetést +hallott, s amint megfordítja a fejét, egy hatalmas barna medvét +pillantott meg.</p> +<p>– Mit keresel te itt? – kiáltotta a medve.</p> +<p>– Én egy vízitündér elől bujdosok, – felelte a királyfi +remegve.</p> +<p>A medvét nem igen érdekelte a vízitündér, hanem hamarosan a +bőrzsákra pislantott s így dirmegett-dörmögött:</p> +<p>– Éhes vagyok, adj valamit enni abból a zsákból!</p> +<p>A királyfi kinyitotta a zsák száját, előhúzta belőle a második +kenyerét meg egy üveg bort, s odaadta a medvének. Meg is ette az +mind egy falásig, amit odaadott neki, meg se kérdezte a királyfit, +hogy ő nem enne-e? <span class="pagenum"><a name="Page_114" id= +"Page_114">-114-</a></span></p> +<p>No, ahogy befejezte a vacsoráját a medve, rögtön a finom páfrány +ágyra tekintett, ahol a királyfi heverészett, s bezzeg, meg is +tetszett neki a jó puha ágy.</p> +<p>– Jó puha ágyad van, fiam, – mondta a medve – remélem, belátod, +hogy nekem is jól esnék itt a pihenés, – avval leheveredett s +mondta:</p> +<p>– Nem bánom, ha akarsz, mellém is fekhetsz!</p> +<p>Csudálkozott a királyfi, hogy a medve is épp úgy bánik vele, +mint az oroszlán, de bizony lefeküdt mellé, s úgy elaludtak, hogy +pirkadásig fel sem nyitották a szemüket. Először a medve ébredt +fel, s hogy a királyfi még tovább is aludta az igazak álmát, jót +csapott a mancsával a lábára. Bezzeg, hogy rögtön kiszaladt a +királyfi szeméből az álom!</p> +<p>– El kell válnunk most, fiam, – mormogta a medve – s hogy +jóságodért jóval fizessek én is, vágd le a fülem hegyét, s ha avval +megdörzsölöd magad, belőled is medve lesz!</p> +<p>A királyfi megköszönte az ajándékot, elrejtette s ment az +útjára.</p> +<p>Alig ment egy darabig, megdörzsölte magát a medvefüllel, mert +kiváncsi volt rá, hogy milyen is lesz, ha elváltozik. Rögtön karmok +nőttek ismét a keze helyett, szőrös lett, s recsegett-ropogott +alatta minden, amint nagy cammogással haladt. Estig így maradt, de +aztán gondolta, mégis csak jobb lesz fiuvá változni, mert olyan +nagy zajt csapott a csörtetésével, hogy az egész erdő zúgott bele. +Hamar át is változott s most nem keresett se mohaágyat, se +páfrányost, nehogy megint valakivel meg kelljen osztania a +hálóhelyét. Lefeküdt egy nagy fa alá, s éppen el akart szundítani, +mikor hallja, hogy a füle mellett folyton zümmög valami. Gondolta, +majd csak elrepül, de biz’ <span class="pagenum"><a name="Page_115" +id="Page_115">-115-</a></span> az nem repült el, hanem szépen +lassan azt zümmögte a fülébe:</p> +<p>– Mi dolgod van neked itt? Ilyen legénykének még otthon a helye +éjszaka.</p> +<p>– Egy vízitündér elől bujdosok, – felelte a királyfi, de a kis +méh nem igen hallgatott a válaszára, hanem megkérdezte:</p> +<p>– Adhatsz valamit enni? Igen éhes vagyok.</p> +<p>A királyfi odaadta az utolsó kenyerét s borát neki, a méh meg, +mikor utolsó morzsáig elfogyasztotta a kenyeret, megszólalt:</p> +<p>– Nem vagy olyan kövér, hogy együtt ne alhatnánk! – s evvel +elbujt a királyfi lába mellé, s rögtön elaludtak.</p> +<p>Reggel a méh ébredt fel először, odaszállott a királyfi füléhez, +zümmögött, amíg csak az ki nem nyitotta a szemét.</p> +<p>– El kell válnom tőled, te legény, – mondta a méh – de mielőtt +elszállanék, húzz ki egy szőröcskét belőlem, s éppen olyan méhhé +változhatol, ha eléveszed, mint én.</p> +<p>Azzal elrepült a méh, s a királyfi elrejtette gondosan a kis +szőrszálat a zsebében.</p> +<p>Egy-két órát mendegélt, de aztán erősen kiváncsi lett, hogy +ugyan milyen is lehet méh képében, elővette a kis szőröcskét, s hát +a legcsudálatosabb változás történt vele. A feje rettentő kicsivé +zsugorodott össze, a lába; mintha nem is lett volna, olyan kicsi +lett, s egész teste a legfinomabb szőrökkel volt fedve. A legjobban +tetszettek neki kis szárnyai, amelyek egész nap fáradság nélkül +repültek vele.</p> +<p>Estefelé egy várost pillantott meg, átváltozott hát ismét +emberré, s úgy ment be a kapun. Egyszerre <span class= +"pagenum"><a name="Page_116" id="Page_116">-116-</a></span> csak +egy palotához ér, s mert nyitva volt annak is a kapuja, bement s +rengeteg embert talált egy nagy teremben, akik össze-vissza +beszélgettek. Figyelte a szavukat, s hát megtudja, hogy itt a +király palotájában van, s hogy ezek vendégek, s mind arról +beszélgettek, hogy a királynak egyetlen leánya semmiképpen sem akar +férjhez menni, még csak a szeme elé sem ereszt férfiembert. +Próbálta az apja, hogy lefesttette a világ összes királyfiának +képét s megmutatta a leányának, hogy hátha megtetszik neki +valamelyik, de bizony festethette, mert a királykisasszony még csak +rájuk sem tekintett.</p> +<p>No, ahogy ezeket megtudta a királyfi, kezdtek elszállingózni az +emberek, s végre ő maradt egyedül a teremben. Ott meghúzta magát +csendesen, s mikor semmi zaj nem hallatszott a palotában, elővette +a kis szőrszálacskát, s méhhé változott át. Igy repült át az őrök +szemeláttára a termeken, aztán a kulcslyukon bebujt a +királykisasszony szobájába.</p> +<p>Ott megrázta magát, s ismét férfivá lett. Abban a pillanatban +felébredt a királykisasszony s rémülten sikoltozott:</p> +<p>– Segítség! Segítség! Egy ember jött ide! – de mire bejött az +őrség, a királyfi ismét átváltozott méhhé és semmit sem találtak +ott. Benéztek mindenhova, szekrénybe, ágy alá, s végre, mikor +látták, hogy senki sincs a szobában, azt hitték, hogy csak rossz +álmot látott a királykisasszony. Kimentek, csendesen behúzták maguk +mögött az ajtót, de alig tették ki a lábukat, a méhecske ismét +átváltozott királyfivá, s ott állott a szobában.</p> +<p>– Itt van megint az az ember! – sikoltotta a királykisasszony +ismét, s persze az őrök is rohantak <span class="pagenum"><a name= +"Page_117" id="Page_117">-117-</a></span> vissza a szobába. Megint +hiába kutatták át az egész szobát, mert a királyfi nyomban méhhé +változott, s az őrök azt gondolták magukban, hogy a +királykisasszony meghibázott az eszében, s többet, ha még úgy +sikoltozna is, úgyse jönnek be a szobába.</p> +<p>Látta jól a királykisasszony, hogy mit gondolnak az őrök +magukban s elhatározta, hogy akármi történik is vele, többet egyet +se kiált. Alig tették ki az őrök a lábukat a szobából, ismét ott +állott előtte a királyfi, s ő remegve, szótlanul ült az ágyán.</p> +<p>– Ne félj tőlem, szép királykisasszony, – szólította meg +nyájasan a királyfi – nem akarlak én bántani téged! – Aztán a +királykisasszony kertjéről, szép madarairól beszélt vele, s +lassankint úgy felbátorodott a királykisasszony, hogy szép +csendesen felelgetett neki a kérdéseire s jókedvűen elbeszélgettek. +Mire pirkadt a hajnal, a királykisasszony úgy megszerette a +királyfit, hogy azt mondta neki:</p> +<p>– A tied leszek, ha te is úgy akarod, mert én soha máshoz +feleségül nem megyek!</p> +<p>Mindjárt ebben meg is egyeztek, s a királykisasszony azt mondta +a vőlegényének:</p> +<p>– Három nap mulva háborúba indul az édes apám, s tudom, hogy a +kedvenc kardját itthon fogja felejteni a szobájában. Annak igéri +majd a kezemet, aki leghamarabb viszi oda a kardját, hát úgy +igyekezz, hogy te légy az!</p> +<p>A királyfi aztán elbúcsúzott tőle, mert kukorékolni kezdtek a +kakasok, s arra kérte, ha valamiképpen nem találna visszajönni, +menjen ki a tengerpartra s ott hegedüljön el egy dalt, mert akárhol +lesz is, azt megfogja hallani. Azzal elment a királyfi, s rögtön +jelentkezett <span class="pagenum"><a name="Page_118" id= +"Page_118">-118-</a></span> a király hadseregében katonának, s +harmadnap ő is elment a háborúba.</p> +<p>Alig mentek egy jó mértföldnyire, észreveszi a király, hogy +otthon felejtette a kedves kardját. Hiába ajánlották fel a vitézek +egymásután szebbnél szebb kardjukat, a királynak egy sem kellett, +összehívta a katonáit s kihirdette:</p> +<p>– Aki közületek leghamarább elhozza kedvenc kardomat, azé lesz a +leányom keze, s holtom után egész királyságom.</p> +<p>Nosza, lóra kapott egy sereg vitéz, köztük a királyfi s a Vörös +lovag is, vágtattak a villámnál is sebesebben, de mikor közeledtek +a kastélyhoz, mit gondolt, mit nem a királyfi, megdörzsölte magát +az oroszlánfüllel, s oroszlánná változott abban a nyomban. Bezzeg +megijedtek a többiek, a lovak megbokrosodtak, hogy alig bírtak a +vitézek velük, s így jóval hamarább ért a királyfi a palotához. Ott +hirtelen méhhé változott, bebujt a kulcslyukon a királyleány +szobájába, egy-kettőre emberré lett s a királykisasszony már futott +is eléje az apja kardjával. Hirtelen megölelte a királyfi a +menyasszonyát, s ez a zsebébe csúsztatott egy arany karikagyűrűt, +amelynek a párja ott ragyogott az ujján. Megköszönte a királyfi a +gyűrűt, s egy-kettőre elvágtatott a karddal.</p> +<p>Amint visszafelé tartott; találkozott a többi vitézekkel, hát +azok majd meghaltak az irígységtől, amikor meglátták őt a király +kardjával. Különösen a Vörös lovag nem bírta türtőztetni a mérgét, +először erőszakkal el akarta rabolni tőle, de mikor látta, hogy +sokkal erősebb a királyfi, mint ő, elhagyta, úgy tett, mintha +belényugodott volna a dologba, s mikor a királyfi tovább vágtatott, +nagy távolságra ő is utána <span class="pagenum"><a name="Page_119" +id="Page_119">-119-</a></span> ment. Mindabban reménykedett, hogy +valahol csak elszundít a királyfi, akkor megöli s elrabolja a +kardját.</p> +<p>Hát amint így lovagolt a királyfi nagy sebesen, erősen +megszomjazott, s mikor megpillantott a tenger partján egy kis +forrást, leugrott a lováról, maga mellé tette a kardot s lehasalt a +földre, hogy jót igyék. Alig ivott egy-két kortyot, a tenger +vizéből kiemelkedett a vízitündér, s hogy meglátta a királyfit, +mellette termett, s mire csak egyet is mukkanhatott volna a legény, +már összecsapódott a tenger hulláma fölöttük, s vitte le a tündér a +tenger fenekére.</p> +<p>Bezzeg nemsokára megérkezett a Vörös lovag is, s majd elájult a +nagy csudálkozástól, hogy hová lehetett a királyfi, hogy így +őrizetlenül hagyta a kardját. De sokat nem tépelődött ezen, hanem +felkapta a földről, s úgy elvágtatott vele, mint a szél.</p> +<p>Mikor vége volt a csatának, nagy diadallal tért haza a király +seregével, ott lovagolt mellette a Vörös lovag, s a +királykisasszony rögtön észrevette az ablakból, hogy az ő vőlegénye +nem jön a sereggel, hanem valami szerencsétlenség érte. Amint a +Vörös lovagra tekintett, érezte, hogy csak ez lehetett az, aki +ellopta a királyfitól a kardot, s hát az apja hozta is fel rögtön a +szobába s megmondotta neki, hogy ennek igérte a kezét.</p> +<p>Szegény királykisasszony majd meghalt nagy bánatában, s el nem +tudta gondolni, hová lehetett a vőlegénye. Még aznap menyasszonyi +ruhába öltöztették, s estére meg volt híva, aki épkézláb ember csak +volt a városban mind a fényes lakodalomra. Ott ült a +királykisasszony is nagy búsan egy darabig, de mikor senki sem +figyelt rá, felosont a szobájába s kinézett a szobájából a hullámzó +tengerre. <span class="pagenum"><a name="Page_120" id= +"Page_120">-120-</a></span></p> +<p>Fényesen sütött le a hold a tengerre, nézte, nézte a +királykisasszony, aztán egyszerre csak eszébe jut, hogy mit igért ő +a királyfinak, mielőtt az elment a háborúba. Nosza, hamar vette a +hegedüjét, kiosont a palotából, le a tengerpartra, s ott elkezdett +egy szép, szomorú dalt hegedülni.</p> +<p>A vizitündér és a királyfi éppen egy tengeri moszatágyon +feküdtek, mikor megszólalt a királyleány hegedüje szomorúan, +bánatosan.</p> +<p>– Hallgasd, csak hallgasd, – mondta a vízitündér a királyfinak, +– a te régi menyasszonyod hegedül ott fenn a tengerparton!</p> +<p>– Nem hallok semmit, – mondta a királyfi, – mert nem akarta, +hogy a tündér lássa, milyen boldog – vigy egy kissé feljebb a +vízben, hátha akkor hallanék valamit!</p> +<p>A vízitündér a vállára vette, s felvitte a tenger közepéig, ott +megállott, s ismét kérdezte:</p> +<p>– Hát most hallod-e a hegedü hangját?</p> +<p>– Nem hallok én most se egyebet, mint a hullámok zúgását, – +felelte ravaszul a királyfi, – de talán ha feljebb vinnél, +meghallanám!</p> +<p>Felvette ismét a hátára a tündér a királyfit, s szinte a víz +színéig vitte, ott megállott, s kérdezte tőle:</p> +<p>– Most már csak hallod a hegedü hangját?</p> +<p>– Csak a víz zúgását hallom most is, – felelte ismét a +királyfi.</p> +<p>Erre felkapta a vállára ismét a királyfit a tündér s kiúszott +vele a partra, ott megállott s kérdezte:</p> +<p>– Itt már csak hallod?</p> +<p>– Várj egy pillanatig, – felelte a királyfi, mert a víz mind +belément a fülembe, s amíg ki nem folyik, semmit se hallok!</p> +<div class="figcenter" style="width: 584px;"><a href= +"images/ic001hq.jpg"><img src="images/ic001.jpg" alt= +"Hallgasd csak, hallgasd, – mondta a vízitündér a királyfinak." +title= +"Hallgasd csak, hallgasd, – mondta a vízitündér a királyfinak." /></a> +<p class="caption">Hallgasd csak, hallgasd, – mondta a vízitündér a +királyfinak.</p> +</div> +<p><span class="pagenum"><a name="Page_121" id= +"Page_121">-121-</a></span></p> +<div class="figcenter" style="width: 341px;"><a href= +"images/i015hq.jpg"><img src="images/i015.jpg" alt= +"A királykisasszony hegedül a tengerparton." title= +"A királykisasszony hegedül a tengerparton." /></a> +<p class="caption">A királykisasszony hegedül a tengerparton.</p> +</div> +<p><span class="pagenum"><a name="Page_122" id= +"Page_122">-122-</a></span></p> +<p>Csak az kellett a királyfinak, hogy egy percre a szabad levegőn +maradhasson, nyúlt rögtön a zsebébe, előhúzta a kis méh +szőröcskéjét, s egy szempillantás alatt úgy eltünt a vízitündér +szeme elől, hogy az azt se tudta, hová legyen csudálkozásában. +Bebarangolta az egész tengert, végig kutatta a tengerpartot, aztán +leszállott a tenger mélyére és soha többé onnan elé se jött.</p> +<p>Hát a királyfi hová lett, mikor méhecskévé változott? Ő bizony +belébujt a királykisasszony zsebébe, s mikor az felkelt szomorúan, +hogy hazatérjen, vele együtt jutott be a palotába.</p> +<p>Bezzeg, ahogy felérkeztek a királykisasszony szobájába, ismét +legénnyé változott a méh, s ki tudná azt szóval elmondani, hogy +milyen boldog volt a királykisasszony, mikor megpillantotta! Rögtön +kézen fogta s levezette a vendégek közé, s így mutatta be +nekik:</p> +<p>– Ez a fickó avval dicsekszik, hogy nagyobb varázsló a Vörös +lovagnál is, s azért hoztam ide, hogy megszégyenüljön attól, amit +itt fog látni. Azt hazudta nekem, hogy oroszlánná is tud változni, +mutasd meg hát neki, Vörös lovag, hogy az nem olyan nagy dolog!</p> +<p>Persze a Vörös lovag azt se tudta, mit csináljon, soha még hírét +sem hallotta, hogyan kell oroszlánná változni s eleget fincsorgatta +az arcát, hogy hátha sikerülne neki valahogyan oroszlánná lenni, de +bizony csak nem sikerült az semmiképpen. Megszólalt ekkor ismét a +királykisasszony:</p> +<p>– Talán túlságosan nehéz dolog oroszlánná változni, változz hát +medvévé!</p> +<p>De bizony medvévé se tudott változni a Vörös lovag, s ott +szégyenkezett, pironkodott a vendégek előtt. <span class= +"pagenum"><a name="Page_123" id="Page_123">-123-</a></span></p> +<div class="figcenter" style="width: 597px;"><a href= +"images/i016hq.jpg"><img src="images/i016.jpg" alt= +"Szörnyű ordítással rohant a Vörös lovagra." title= +"Szörnyű ordítással rohant a Vörös lovagra." /></a> +<p class="caption">Szörnyű ordítással rohant a Vörös lovagra.</p> +</div> +<p><span class="pagenum"><a name="Page_124" id= +"Page_124">-124-</a></span></p> +<p>– Változz hát méhhé, – mondotta a királykisasszony ismét – úgy +hallottam, hogy ez a legkönnyebb dolog!</p> +<p>Erre a Vörös lovag elkezdett zümmögni, de bizony zümmöghetett, +mert továbbra is csak Vörös lovag maradt, s nem változott +méhhé.</p> +<p>– Hát akkor most próbálj te szerencsét, – fordult a +királykisasszony a királyfihoz – hadd lássuk, mit tudsz! Változz +először oroszlánná!</p> +<p>Egy szempillantás alatt ott állott a vendégsereg előtt egy óriás +oroszlán s szörnyű ordítással rohant a Vörös lovagra. Sikoltva +rohantak szerte a vendégek, s a Vörös lovag csak a +királykisasszonynak köszönhette az életét, mert ő tartotta vissza +az oroszlánt attól, hogy szertemarcangolja. A másik percben ismét +visszaváltozott emberré a királyfi, de nem sokáig lehetett nyugton +a Vörös lovag, mert rögtön megszólalt a királykisasszony:</p> +<p>– Változz most medvévé! – s már ott is állott dörmögve, mancsát +a Vörös lovag felé nyújtogatva egy hatalmas medve. A Vörös lovag +remegve hátrált előle a királykisasszony mögé. A király ezalatt +nyugodtan ült a helyén, s mikor a medve ismét emberré változott, +azt kérdezte tőle:</p> +<p>– Nem te voltál az, aki a kardot legelőbb elhoztad a +palotából?</p> +<p>– De bizony ő volt, – felelte most boldogan a királykisasszony, +s elejétől végig elmondotta, hogy történt a dolog, s hogy lopta el +a kardot a Vörös lovag. Bezzeg, keblére ölelte a beszéd végén a +királyfit a király! Mindjárt folytatták is a lakodalmat, de bizony +nem a Vörös lovag volt már a vőlegény, hanem a királyfi.</p> +<hr class="chap" /> +<p><span class="pagenum"><a name="Page_125" id= +"Page_125">-125-</a></span></p> +<div class="chapter"> +<h2>A néma szultánkisasszony.</h2> +</div> +<p class="summary">(Török mese.)</p> +<p>Hol volt, hol nem volt, valahol mégis volt, – volt egy hatalmas +szultán s annak egy fia. Egyszer a szultánfi lement az udvarba, ott +elévette aranylabdáját, s játszadozott vele. Amint jobbra, balra +dobálta a labdát, beállít az udvarba egy ősz öreg asszony, akinek +kezében egy nagy cserépkorsó volt aztán odamegy a kúthoz, hogy +megmerítse. Mit gondolt, mit nem a szultán fia, megcélozta a korsót +az aranylabdával, s kopp! el is találta az első célzásra.</p> +<p>No, ha eltalálta, el is törött a korsó.</p> +<p>Hej, búsúlt a szegény öreg asszony, de nem mert szólani egy árva +szót se. Mit tehetett szegény feje? Elment a boltba, s új korsót +vett ottan. Aztán megint csak a szultán kútjában akarta megmeríteni +a korsaját, de bizony, most sem járt több szerencsével, mint az +elébb, mert a szultánfi az új korsót is megdobta az +aranylabdájával, s az is izzé-porrá törött.</p> +<p>Most már mérgelődött is a szegény öreg asszony, de most se +szólott egy szót sem (hogy is mert volna szólni a hatalmas szultán +fiának!), hanem ment a boltba új korsóért. Nem volt elég pénze, +csak úgy majd megadomra adták a korsót, s mégis szerencsét próbált +vele az öreg asszony. <span class="pagenum"><a name="Page_126" id= +"Page_126">-126-</a></span></p> +<p>De bizony a kis szultánfi sem unta meg a mulatozását, hanem újra +csak megdobta a korsót a labdával. No de most már vége szakadt a +vén asszony türelmének is! Nagy haragjában megátkozta a +szultánfit.</p> +<p>– Hallod-e, te szultánfi, – kiabált az öreg asszony – azt +kivánom neked, hogy szeress belé a néma szultánkisasszonyba!</p> +<div class="figcenter" style="width: 370px;"><a href= +"images/i017hq.jpg"><img src="images/i017.jpg" alt= +"Az öregasszony megátkozza a szultánfit." title= +"Az öregasszony megátkozza a szultánfit." /></a> +<p class="caption">Az öregasszony megátkozza a szultánfit.</p> +</div> +<p>Csak ennyit mondott, többet nem s azzal eltünt, mintha a föld +nyelte volna el.</p> +<p>A szultánfi először nagyot nevetett, de aztán elkezdett +gondolkodni, tépelődni magában, hogy ugyan ki <span class= +"pagenum"><a name="Page_127" id="Page_127">-127-</a></span> lehet +az, akiről a vén asszony beszélt, s addig-addig gondolkodott, +tünődött magában, hogy egyszerre csak sáppadozni, fogyni kezdett, s +néhány nap mulva olyan beteg lett, hogy még az ágyból sem tudott +felkelni.</p> +<p>Hej, megijedt a szultán szörnyen! Vajjon mi baja lehet az ő +egyetlen drága fiának? Hivatta az orvosokat, kuruzslókat, de bizony +egy sem tudott segíteni a szultánfin.</p> +<p>Aztán kérdezte, faggatta a szultán a fiát, hogy hogy s mint +esett ebbe a nagy betegségbe, s addig faggatta, mignem el is mondta +a fiu az ő nagy búját, baját, hogy hát mivel átkozta meg őt az öreg +asszony.</p> +<p>– Nem segít én rajtam – mondotta a szultánfi – sem doktor, sem +senki, lelkem apám. Engedje meg, hogy keressem föl a néma +szultánkisasszonyt, az talán meggyógyítja az én nagy bajomat.</p> +<p>Egy ideig vonakodott a szultán, mert féltette a fiát a nagy +úttól, de mikor látta, hogy az napról-napra hervadozik, azt +mondotta neki:</p> +<p>– Hát, édes fiam, látom, hogy a te bajodon senki nem tud +segíteni. Veled eresztem a fővezírt, keressétek fel együtt a néma +szultánkisasszonyt.</p> +<p>El is indult a nagy útra a szultánfi meg a vezír, s hat hónapig +éjjel-nappal mentek, úgy, hogy a ruha már rongyokban lógott le +róluk.</p> +<p>A hatodik hónap végén egy magas hegynek a tetejére értek s hát +ott a föld, a kő, a virág, s minden, de minden úgy ragyogott, +csillogott valami nagy fényességtől, hogy majd megvakultak, amint +szertenéztek. Csudálkoztak, gondolkoztak eleget, hogy ugyan mi +lehet ennek a szertelen fényességnek az oka, – s mert épen előttük +ment el egy szegény vándor ember, megkérdezték tőle: <span class= +"pagenum"><a name="Page_128" id="Page_128">-128-</a></span></p> +<p>– Ugyan bizony, miért ilyen fényes itt minden?</p> +<p>– Az bizony azért, – felelte a vándor, – mert a néma +szultánkisasszonyé ez a hegy, s bár az hét sűrü fátyolt hord az +arca körül, mégis olyan ragyogó a szépsége, hogy megaranyozza a +hegyet.</p> +<p>– Hol lakik a szultánkisasszony? Megtudnád-e mondani? – kérdezte +a szultánfi nagy szívdobogással.</p> +<p>– Tudom biz én, hogy hol lakik. Éppen hat hónapig kell még +erdőn-mezőn keresztül mennetek. Akkor aztán egy szerályhoz értek, +ott lakik a szultánleány. De azt mondhatom, akinek az élete kedves, +oda ne menjen, mert halálnak halálával hal meg, ha őt meg nem +szólaltatja.</p> +<p>A szultánfi azonban nem ijedt meg a haláltól. Ujra +összeszedelőzködtek s mentek hegyeken, völgyeken, erdőkön, mezőkön, +folyóvizeken át szakadatlan. No, sok, sok vándorlás után, (a +mesében hamar mulik az idő!) mikor már vagy három hónapig utaztak, +elértek ismét egy magas hegy tetejére. Hát ott minden olyan piros +volt, mint a vér! Nem tudták elgondolni, hogy mi lehet ennek az +oka, lementek hát egy kicsi faluba, beültek egy kávéházba s +elkezdtek kérdezősködni, hogy voltaképen hol, s merre járnak s mi +oka annak az éktelen verességnek azon a magas hegyen.</p> +<p>Elmondják az emberek nagy szószaporítással, hogy annak bizony +senki más az oka, mint a néma szultánkisasszony, annak az ajaka +olyan rózsapiros, hogy a szine még a hegyet is pirosra festi. +Megmutatták az utat, hogy merre menjenek, ha oda akarnak menni, de +kérték erősen, hogy ne áldozzák fel hiába fiatal életüket, mert még +eddig mindenki szörnyű halállal halt meg, aki a néma szultánleányt +meg akarta nézni. <span class="pagenum"><a name="Page_129" id= +"Page_129">-129-</a></span></p> +<p>De bizony nem hallgattak a sok bölcs tanácsra, felkerekedtek +újra s mentek tovább hegyeken, völgyeken, erdőkön, mezőkön, +folyóvizeken át, szakadatlan.</p> +<p>Egyszer csak megint egy hegy aljába érnek, s hát annak a tetején +egy olyan palota állott, amely csupa embercsontból volt +kirakva.</p> +<p>– Na, – mondta a vezír – ez bizonyosan a néma szultánkisasszony +palotája s ezek a csontok azoké a legényeké, akik nem tudták +megszólaltatni. Ide kerül a mienk is, – vagy elvisszük a +szultánkisasszonyt!</p> +<p>Volt a hegy lábánál egy városka, ott egy vendéglőben meghúzódtak +s gondolták, eltöltenek egy-két napot, mielőtt tovább mennének. +Node olyan csudálatos várost soha nem láttak még, mint amilyen ez +volt! Az utcán, a vendéglőben s mindenütt csupa síró embert láttak. +Az egyik a fiát, a másik a bátyját siratta: mindenkinek volt valaki +siratni valója.</p> +<p>Kérdik a korcsmárost, hogy mi ennek a nagy szomoruságnak az oka. +A korcsmáros összecsapja a kezét bámulatában:</p> +<p>– Hát ti nem tudjátok, hogy hol jártok? Ez a néma +szultánkisasszony városa s az egész fiatalság felment már a várba, +hogy megszólaltassa a szultánkisasszonyt, de bizony, mind ott +hagyták a fogukat, mert egy szó nem sok, annyit sem tudtak kihúzni +belőle. Azért sírnak mind az emberek, mert mindegyiknek veszett oda +valakije. Ti is jobban teszitek, ha tovább állotok, mert bizony +szörnyű halálnak halálával haltok meg szép fiatalságotokban!</p> +<p>Nem szóltak egy szót sem a fiatalok, hanem kimentek a városba, +hogy egy kicsit széjjel nézzenek. Épen vásár napja volt s amint fel +s alá jártak a vásáros népek közt, meglát a szultánfi egy embert, +aki egy <span class="pagenum"><a name="Page_130" id= +"Page_130">-130-</a></span> kalickába zárt pacsirtát árult. +Megtetszett a kis pacsirta a szultánfinak, nem is tanakodik sokat, +hanem megveszi száz piaszterért. Mikor a vendéglőbe értek, +felakasztotta a szegre a kalickát s úgy nézegette nagy +szomorusággal a madarat, mert elgondolta, hogy ugyan mivel is tudná +ő megszólaltatni a szultánkisasszonyt, akiből annyi ember nem +tudott egy szót se kihúzni. Eszébe jutott, hogy milyen fiatalon +kell meghalnia s ebbéli szomoruságában hangos sírásra fakadt. Ahogy +így sirdogált, egyszerre csak megszólal a kalickában a kis +madár:</p> +<p>– Ugyan bizony, miért sírsz, te szultánfi?</p> +<p>Megijedt a szultánfi, egész testében elkezdett reszketni mint a +nyárfalevél, hogy vajjon ki szólítja, a madár-e, vagy valami gonosz +szellem, de mégis megemberelte magát. Gondolta, hátha Allah küldte +segítségül ezt a kis madarat. Mondta néki:</p> +<p>– Hogyne sírnék, mikor akárhogy töröm a fejemet, nem tudom +kigondolni, hogy mivel szólaltassam meg a néma +szultánkisasszonyt!</p> +<p>– No, azért kár a fejedet a falba verni. Hallgass ide: Menj fel +ma este a szerályba, vigy engem is magaddal s mikor beeresztenek a +szultánkisasszonyhoz, kezdj el beszélgetni hozzá. Engem tégy egy +zsámoly alá, hogy meg ne lásson s aztán, ha már sokáig beszéltél s +még mindig nem válaszolt, mondd azt neki: hogyha ő nem szól hozzád, +hát legalább a zsámollyal beszélgetsz egy kicsit, az bizonyosan nem +lesz olyan néma, mint ő. A többit bízd reám!</p> +<p>Meg is fogadta a tanácsot a szultánfi s este elindult a +szerályba. Ott leborult a szultán lába elé s úgy mondta el, hogy mi +szél hozta ide. Nézte, nézte a szultán a szultánfit, tetszett neki +a fiú erősen, s mert hogy tetszett, <span class="pagenum"><a name= +"Page_131" id="Page_131">-131-</a></span> <span class= +"pagenum"><a name="Page_132" id="Page_132"><br /> +-132-</a></span> ugyancsak lelkire beszélt, hogy így, hogy úgy, +menjen inkább haza az apjához, ne veszítse el szép ifju életét. De +beszélhetett, a szultánfi nem tágított s végre is csak be kellett +vezetni a szultánkisasszonyhoz.</p> +<div class="figcenter" style="width: 368px;"><a href= +"images/i018hq.jpg"><img src="images/i018.jpg" alt= +"Megtetszett a kis pacsirta a szultán fiának." title= +"Megtetszett a kis pacsirta a szultán fiának." /></a> +<p class="caption">Megtetszett a kis pacsirta a szultán fiának.</p> +</div> +<p>Ahogy belépett a szultánfi, első dolga volt, hogy a zsámoly alá +tegye a kalickát, aztán mélyen meghajolt az elfátyolozott +szultánkisasszony előtt s megkérdezte, hogy szolgál az egészsége. +Sok minden egyebet össze-visszabeszélt még, de beszélhetett annak +akár ítéletnapig is, nem szólt az egy szót se. Mikor már elfogyott +a türelme a szultánfinak, azt mondta:</p> +<p>– No, ha te nem szólasz hozzám, szultánkisasszony, beszélgetek +evvel a kicsi zsámollyal. Meglásd, ha nincs is lelke, lesz annyi +könyörület benne, hogy megszán s szól legalább egyet!</p> +<p>Csakugyan oda is fordult a zsámolyhoz s megkérdezte:</p> +<p>– Hogy vagy kis zsámoly?</p> +<p>Felelte a pacsirta:</p> +<p>– Igen jól, köszönöm kérdésedet. Óh, hány esztendeje vagyok már +itt s még soha senki se szólott hozzám! Téged bizonyára Allah +küldött hozzám, hogy megörvendeztess, de én sem leszek hálátlan, +elmondok neked egy történetet, hogy jobban teljék az időd!</p> +<p>– Volt egyszer egy szultán s annak egy gyönyörű leánya. Mikor +már akkora lett, hogy férjhez kellett volna adni, jött a palotába +három kérő. A szultán nem tudott választani közülök, hát azt mondta +nekik: – Menjetek el, fiaim, lássatok országot-világot s tanuljatok +valami mesterséget. Amelyik legügyesebb lesz közületek, annak adom +a leányomat. Jól van, a legények bele is egyeznek s elindulnak +együtt világot látni, szerencsét próbálni. Egyszer csak elérnek egy +forráshoz, <span class="pagenum"><a name="Page_133" id= +"Page_133">-133-</a></span> ott letelepednek s azt mondja az egyik: +– Én azt tanácsolom, váljunk itt el s menjünk ahányan vagyunk +annyifelé, s mikor kitanultuk a mesterségünket, találkozzunk megint +itt a forrás mellett. Hogy megtudjuk, nem ment-e valamelyikünk már +elébb haza, tegyük le a gyűrünket egy kő alá, az legyen a jel.</p> +<p>Meg is egyeztek abba, hogy elválnak, a gyűrüt is betették a kő +alá s elindultak hárman három felé.</p> +<p>A legidősebb közülök megtanulta, hogy hat hónapi utat hogy lehet +egy óra alatt megtenni, a második láthatatlanná lett, amikor akart, +a harmadik pedig még a halottat is fel tudta támasztani. Mikor már +mind a hárman jót tudták a mesterségüket, szépen hazafelé indultak +s épen egyszerre érkeztek a forráshoz, amelynél elváltak +egymástól.</p> +<p>Az a legény, aki láthatatlan tudott lenni, ha akart, azt mondta +a másik kettőnek:</p> +<p>– No, mi alighanem hiába tanultuk a mesterségünket, mert a +királyleány olyan beteg, hogy hét óra mulva meg hal szegény! A +harmadik azt mondta erre:</p> +<p>– Én meg tudnám gyógyítani, de ki tud olyan gyorsan hozzá jutni +az orvosságommal?</p> +<p>– Ha csak az a baj, elviszem én, – mondta a másik – s avval +repült az orvossággal a szultán palotájába.</p> +<p>Meg is gyógyult egy szempillantás alatt a szultánkisasszony s +már lent sétált a kertben a legénnyel, mikor a másik kettő nagy +fáradtan megérkezett.</p> +<p>A pacsirta most félbehagyta a mesét s azt kérdezte a +szultánfitól:</p> +<p>– Ugyan, melyiknek adnád a három legény közül a +szultánkisasszonyt? <span class="pagenum"><a name="Page_134" id= +"Page_134">-134-</a></span></p> +<p>– Ha tőlem függene, én bizony annak adnám, akié az orvosság +volt! – felelte a szultánfi.</p> +<p>A pacsirta annak akarta adni, aki megtudta, hogy beteg a +szultánleány s ezen addig huzakodtak-vitatkoztak, hogy szörnyen +megmérgelődött a néma szultánkisasszony, letépte a fátyolt az +arcáról s mondta:</p> +<p>– Na, igazi bolondok vagytok ti, hogy még annyit se tudtok, hogy +ki érdemli meg a szultánkisasszonyt. Hát aki elvitte neki az +orvosságot, nem az érdemli meg legjobban?</p> +<p>Hej, szaladtak a szolgák s szolgálók hamar a szultánhoz, hogy +megszólalt a leánya, de az megkötötte magát, hogy csak akkor lesz a +szultánfi felesége, ha még kétszer meg tudja szólítani.</p> +<p>Mit volt mit tenni a szultánnak, azt mondta a szultánfinak, hogy +jöjjön fel holnap este is, szólaltassa meg a leányát.</p> +<p>Hazament a szultánfi a szállására s még le sem feküdött, +elkezdte törni a fejét, hogy s mint szólaltathatná meg ismét a +szultánleányt.</p> +<p>– Egyet se törd a fejedet, – szólalt meg a pacsirta – vigy el +holnap este is magaddal s tégy fel a szekrényre engem, mert a +zsámolyt összetörte nagy haragjában a szultánleány. A többit bízd +reám.</p> +<p>El is vitte megint a szultánfi a pacsirtát a szerályba s +feltette a szekrényre, ő pedig elkezdett ismét a +szultánkisasszonyhoz beszélni. De bizony az olyan néma volt, mint a +sír. Oda fordult akkor a szultánfi a szekrényhez s elkezdett avval +beszélgetni.</p> +<p>– Jó, hogy a szultánkisasszony nem szól hozzád, így legalább én +velem beszélgetsz, – felelte neki a pacsirta – s ha akarod, mondok +egy szép mesét, hogy ne undd el magadat. <span class= +"pagenum"><a name="Page_135" id="Page_135">-135-</a></span></p> +<p>– Mondjad, mondjad, jó szívvel meghallgatom, – kérte a +szultánfi.</p> +<p>A pacsirta nem is kérette magát sokáig, hanem bele kezdett a +mondókájába:</p> +<p>– Élt egyszer egy kis városkában egy asszony s annak volt három +kérője: az egyiket hívták Mézcsurgatónak, a másikat Bőrnyúzónak, a +harmadikat Cserzővargának. Az asszony sokáig tanakodott magában, +hogy melyikhez menjen feleségül, de sehogy se tudott rájönni, hogy +melyik a legügyesebb a három közül. A három kérő közül egy sem +tudta a másikról, hogy az is szeretné az asszonyt, mert mindegyik +máskor járt az asszonyhoz, de mind a három egyformán sürgette az +asszonyt, hogy adjon már feleletet a kérésükre. Egyszer mit +gondolt, mit nem az asszony, nem tudom magam se, de elhivatta mind +a három kérőjét egyszerre.</p> +<p>Legelőbb Bőrnyúzó jött el, de hogy el ne vétsem a dolgot, – még +az előtt az asszony egy mély sírgödröt ásott az udvaron s mellé +leterített egy szemfedőt. Mikor meglátta az asszony, hogy jön +Bőrnyúzó, elkezdett sírni, jajveszékelni, hogy az alig győzte +kérdezni, mi történt vele. Nagy sírással mondja az asszony, hogy +egy hete, hogy eltemette az apját ebbe a sírba, de az kiszállott +belőle boszorkány képében.</p> +<p>– Ha szeretsz engem, – mondotta Bőrnyúzónak, – takaródz be ebbe +a szemfedőbe, feküdj belé a sírba s maradj ott három óra hosszat, +hogy, ha visszajön az apám, mást találjon benne s ne jöjjön többet +rémítgetni engem!</p> +<p>– Megteszem, hogyne tenném, te érted még a tengerbe is belé +ugornék, – mondotta a szerelmes Bőrnyúzó – s egy perc alatt lent +feküdött a sírban.</p> +<p>Alighogy lefeküdt Bőrnyúzó, jött Mézcsurgató. <span class= +"pagenum"><a name="Page_136" id="Page_136">-136-</a></span> Hát azt +is nagy sírással fogadja az asszony s mikor kérdezi, hogy miért van +úgy búnak ereszkedve, azt mondja neki az asszony:</p> +<p>– Hát hogyne búsulnék, bánkódnék, mikor az apám a sírjában +boszorkánnyá változott s úgy félek tőle, hogy a hideg is kiráz. +Tedd meg, kedves Mézcsurgató, a kedvemért, s állj ide egy nagy +kővel a sír mellé s ha megmozdul, üsd agyon, mert addig nem lesz +nékem nyugvásom!</p> +<p>Megtette Mézcsurgató, hogyne tette volna meg az asszonyért, +fogott egy nagy követ, odaállott a sír mellé s le nem vette róla a +szemét a boszorkányról.</p> +<p>Nemsokára megérkezett Cserzővarga is. Hát azt is nagy +jajveszékeléssel fogadja az asszony s mikor megkérdezi, hogy mi +baja, azt zokogja sűrü könnyhullatással az asszony:</p> +<p>– Jaj, édes Cserzővargám, nagy az én bajom, csak te segíthetnél +rajta. Nézd azt a sírt, abba temettem egy hete az apámat, de egy +ellensége boszorkány képében kiásta a sírját s most nem hágy +nyugtot szegénynek. Ha volna merszed hozzá, hogy ki vedd a sírból, +bizony meghálálnám!</p> +<p>Bezzeg Cserzővarga se volt rest, odaszaladt a sírhoz, kihúzta +belőle Bőrnyúzót, s hej, uccu neki! rohant utánuk Mézcsurgató a +nagy kővel, mert azt hitte, hogy két boszorkány lett az egyből, de +Bőrnyúzó se engedte csak úgy elvitetni magát, meg volt ijedve +szörnyen, hogy no, most elérkezett a végső órája, mert viszi a +boszorkány – s ő bizony, fogta a szemfedőt s egy perc alatt ledobta +magáról.</p> +<p>No, volt csudálkozás, mikor megismerték egymást!</p> +<p>– De mondd csak, édes szultánfi, – fordult a pacsirta a +legényhez – mit gondolsz, ki érdemli meg leginkább <span class= +"pagenum"><a name="Page_137" id="Page_137">-137-</a></span> az +asszonyt a három közül? – Én azt gondolom, hogy Cserzővarga volt a +legbátrabb a három közül.</p> +<p>– No bizony, Mézcsurgató fáradozott a legtöbbet, én azt hiszem, +– mondotta a szultánfi.</p> +<p>Amint így vitatkoznak, megint megmérgelődik a szultánleány, hogy +szegény Bőrnyúzóra, aki három órán át ott feküdött a sírban, senki +se gondol s közbekiáltott nagy hirtelen:</p> +<p>– No, ti ugyan jól osztjátok az igazságot! Bőrnyúzó volt a +legállhatatosabb s mégis mindig a másik kettőről beszéltek!</p> +<p>Vitték megint nagy örömmel a hírt a szultánnak, hogy ismét +megszólalt a leánya, de bizony, még harmadikszor is fel kellett +mennie a szultánfinak, mert a szultánkisasszony megkötötte magát, +hogy ő bizony, ha még egyszer meg nem szólaltatják, nem lesz a +szultánfi felesége.</p> +<p>Mikor hazaért a legény a pacsirtájával, ismét gondolkodni +kezdett, hogy vajjon miket mondjon a leánynak, de bizony nem hagyta +a pacsirta, hogy sokat törje a fejét rajta, hanem azt mondotta +neki:</p> +<p>– A szultánkisasszony nagy haragjában összetörte a szekrényt, +hát ma tedd a kalickámat az ajtó sarka mellé, a többire ne +gondolj.</p> +<p>El is mennek estére kelve, de akármennyit beszélt a szultánfi, +még csak meg se mukkant a szultánkisasszony. Odafordult aztán az +ajtófélfához s így szólt:</p> +<p>– Mesélj valamit nekem, ajtófélfa, mert a szultánkisasszonyt +ugyan hiába faggatom.</p> +<p>A pacsirta nem is kérette sokat magát, hanem elkezdett mesélni: +<span class="pagenum"><a name="Page_138" id= +"Page_138">-138-</a></span></p> +<p>– Volt egyszer egy asztalos, egy szabó, s egy szofta (diák.) +Elment ez a három pajtás együtt vándorolni s első este egy kis +vendéglőbe tértek s ott egy szobácskába lefeküdtek. Hajnalfelé +felébredt az asztalos, s mert nem tudott tovább aludni, felkelt s +ott a szobában széthullott fadarabokból egy leány alakot faragott, +aztán mert a munkában ismét elálmosodott, lefeküdt megint.</p> +<p>Nemsokára felébred a szabó, az is felkel s mikor meglátja a +szobában a fababát, mit gondolt, mit nem, összeszedett egy csomó +rongyot s szép kis ruhát varrott neki. Aztán ő is visszafeküdött az +ágyba.</p> +<p>Alig hogy elaludt, felkelt a szofta is, s hát amint meglátja a +szép fababát, úgy megtetszik neki, hogy letérdepelt a szoba +közepére s úgy kérte Allahot, hogy ebbe a szép testbe lelket is +adjon. Meg is hallgatta az imádságot Allah, s olyan lelkes emberré +tette a fababát, hogy a szoftának csak elállott a szeme-szája a +nagy csudálkozástól. Nem sokáig bámulhatta a szép leányt, mert +nemsokára felébredt a szabó meg az asztalos s hát azoknak is úgy +megtetszett a leány, hogy mindegyik magának akarta.</p> +<p>– Mondd meg hát, szultánfi, – kérdezte a pacsirta – kié legyen a +leány?</p> +<p>A szultánfi a szabónak ítélte a leányt s amint ott huzakodnak, +vitatkoznak, megszólal nagy mérgesen a szultánkisasszony:</p> +<p>– Hát ti igazán bolondok vagytok? Ha a szofta nem imádkozott +volna a lélekért, kinek kellett volna egy rongyos fababa!? Őt +illeti meg, senki mást a leány.</p> +<p>A szultánfinak sem kellett több! Nagy boldogan szaladt a +szultánhoz, hogy harmadszor is megszólalt a leánya. De az se +vonakodott már többet, mert szó, ami <span class="pagenum"><a name= +"Page_139" id="Page_139">-139-</a></span> szó, megtetszett neki is +a legény. Hazamentek a fiu szüleihez s ott olyan lakodalmat +csaptak, hogy tizennégy napig még a kutyák is bort ittak.</p> +<div class="figcenter" style="width: 370px;"><a href= +"images/i019hq.jpg"><img src="images/i019.jpg" alt= +"– Hát, ti igazán bolondok vagytok?" title= +"– Hát, ti igazán bolondok vagytok?" /></a> +<p class="caption">– Hát, ti igazán bolondok vagytok?</p> +</div> +<p>A vén asszonyt, akinek a szultánfi eltörte a korsaját, +felhivatták a palotába s ott élt élete végeig. Jó dolga vót, míg +meg nem hót, jó bizony!</p> +<hr class="chap" /> +<p><span class="pagenum"><a name="Page_140" id= +"Page_140">-140-</a></span></p> +<div class="chapter"> +<h2>A feltámadott asszony.</h2> +</div> +<p class="summary">(Maláji mese.)</p> +<p>Élt Kazam városában egy ember s annak gyönyörű szép felesége. Ez +az ember rendkívül szerette a feleségét, de annyira szerette, hogy +az ő szeretetének párja nem volt messze földön. Haj, Istenem, mely +nagy gyász érte ezt az embert! Mikor a legboldogabbnak gondolta +magát, akkor szállott le a halál angyala az ő gyönyörű szép +feleségéért. Jöttek az atyafiak, szomszédok, jó barátok, +vigasztalták az embert, de hiába, ráborult a felesége holt testére +s nem tudták onnan elszakasztani. Mult nap, nap után s nem volt +arra lelke, hogy a feleségét eltemettesse.</p> +<p>– Mit gondolsz? – mondották az emberek – hiszen már oszladozik a +feleséged teste. Temettesd el!</p> +<p>– Nem, nem, nem temetem el, – mondotta az ember – s ha el kell +temetni, temessetek el engem is vele.</p> +<p>– Azt nem tesszük, – mondották az emberek – hogy temetnénk el mi +tégedet, mikor élsz?!</p> +<p>– Ha nem temettek el, – mondotta az ember – akkor tegyétek a +feleségem holttestét egy csolnakba. Eresszétek a csolnakot a +tengerre, de a csolnakba én is beleülök, vele megyek: hadd +pusztuljak el a tengeren. <span class="pagenum"><a name="Page_141" +id="Page_141">-141-</a></span></p> +<p>Hiába beszéltek az emberek, nem tudták eszére téríteni szegényt. +Csolnakba fektették a holttestet; ő meg beleült. A csolnakot +ellökték a parttól s egyszerre csak eltünt szem elől. Nem látta +senki.</p> +<p>Ment, ment a csolnak a tengeren s a szegény ember csak sírt, +sirdogált folyton, keservesen, szakadott a könnye, mint a záporeső. +És kesergett folytonosan: Miért, hogy miért kellett meghalnia az ő +feleségének?! S íme, amint így kesergett, sirdogált a szegény +ember, egyszerre csak valami mennyei szózat hangzott feléje:</p> +<p>– Óh, te fiatal ember, aki annyira szereted a te feleségedet! +Valóban, nagy a te szerelmed, valóban, nagy a te hűséged, +csudálatosan nagy. Hallgass hát ide: add át életednek a felét a +feleségednek és ő azonnal életre fog kelni. Még 40 esztendőd van, +oszd el vele. Adj át huszat a feleségednek, marad még húsz a te +számodra.</p> +<p>Fölnézett az ember az égre s mondotta:</p> +<p>– Neki adom az életem felét, csak támadjon fel újra az én +feleségem.</p> +<p>Ahogy ezt mondotta, abban a pillanatban felnyilt az asszony +szeme. Mosolyogva ült fel a csolnakban. Szép volt, gyönyörű volt. +Szebb volt, gyönyörübb volt, mint annak előtte. A csolnak pedig +csak ment tovább, tovább s egyszerre csak elért egy szigetre. Annál +a szigetnél szoktak kikötni a hajók, hogy vizet vegyenek fel. +Kiszállottak a szigetre, egy fa alatt szépen letelepedtek s ott +éltek, éldegéltek nap, nap után. Hanem munkához kellett látni, +merthogy a semmiből nem élhettek. Munkához is láttak. A férj +dolgozott reggeltől estig. Meg is szerezte a mindennapit. Egyszer +aztán szörnyen elfáradott az ember. Fejét felesége ölébe hajtotta s +elszundikált. Aludott mélyen, amikor egy hajó <span class= +"pagenum"><a name="Page_142" id="Page_142">-142-</a></span> kötött +ki a szigetnél. A hajóból kiszállott a kapitány s véletlenül arra +ment, ahol az asszony ült. Odament egyenesen az asszonyhoz. Nézte, +nézte; szörnyen megtetszett neki s kérdezte tőle:</p> +<p>– Ki ez az ember, aki a te öledben fekszik?</p> +<p>– A férjem, – felelt az asszony.</p> +<p>Mondotta a kapitány:</p> +<p>– Ej de csunya, lerongyolódott ember felesége vagy te! Nem +tudod, hogy milyen szép vagy? Nem láttad soha a te szép arcodat? +Nézd meg a víznek a tükrében, hasonlítsd össze az urad arcával. +Hogyan élhetsz vele? Hallgass ide: jer én velem. Gazdag vagyok, +előkelő ember vagyok. Nézd meg az arcomat, ugyebár szép vagyok? +Hagyd itt ezt az embert, légy az én feleségem.</p> +<p>Az asszony nézte, nézte a kapitányt, aztán el kezdett +gondolkozni:</p> +<p>– Bizony, – gondolta magában – ez csakugyan szép ember s úgy +látszik, gazdag ember is. Itt hagyom az uramat, vele megyek.</p> +<p>Amit gondolt, azt meg is mondotta mindjárt:</p> +<p>– Jól van, veled megyek, követlek.</p> +<p>Szép csendesen letette az ura fejét a földre, aztán elment a +kapitánnyal, beszállott a hajóra. Ahogy beszállott, a hajó azonnal +el is indult. Alig ment el a hajó, felébredt az ember. Körülnéz, +keresi a feleségét. Nem látja sehol. Bejárja, beszaladja a +szigetet, kiabál: semmi válasz. Nincs, nincs, való igaz! Eltünt a +felesége! Aztán egyszerre csak a nagy messzeségben meglátott egy +hajót.</p> +<p>– Bizonyosan azon a hajón ment el, – gondolta magában. – S nagy +lett az ő szívének a szomorusága. Búsan bolyongott a tenger partján +s mind azon imádkozott, <span class="pagenum"><a name="Page_143" +id="Page_143">-143-</a></span> hogy bárcsak jönne egy másik hajó, +hogy utánna mehetne a hűtlen asszonynak. Isten meghallgatta +kívánságát, íme, jött egy másik hajó, kikötött az is a szigeten, +hogy vizet vegyen fel. Ennek a hajónak is a kapitánya kiszállott a +szigetre s megkérdezte:</p> +<p>– Hát te miért vagy olyan szomorú? Mi történt veled?</p> +<p>– Óh, uram, nagy az én esetem, – kesergett az ember s elmondotta +az ő történetét.</p> +<p>– Ne búsulj, – mondotta a kapitány – gyere csak, ülj fel az én +hajómra, majd utólérjük mi azt a hajót.</p> +<p>– Óh, uram, szolgád leszek egész életemre, – hálálkodott az +ember. Azzal felült a hajóra s az indult is nyomban. Csak úgy +repült a hajó a sík tengeren s csakhamar utólérte a másikat. Egymás +mellett haladott a két hajó. Egyszerre érkeztek a kikötőbe. Ahogy +horgonyt vetettek, mondotta a kapitány az embernek:</p> +<p>– Na, most eredj át a másik hajóra s keresd meg ott a +feleségedet, aztán, ha megtalálod, jelentjük a dolgot a +kikötő-parancsnoknak: az majd igazságot tesz.</p> +<p>Általment az ember a másik hajóra, elvegyült a hajósnép között. +Kereste, vizsgálta mindenfelé, hogy megláthatná-e a feleségét. +Aztán egyszerre csak betekintett egy kis ablakon s hát íme, ott +volt az asszony!</p> +<p>– Itt a feleségem, – mondotta a kapitánynak.</p> +<p>– Bizonyosan a te feleséged? – kérdezte a kapitány.</p> +<p>– Az enyém, az enyém, – mondotta az ember.</p> +<p>– Hát akkor gyere velem. Megyünk a kikötő-parancsnokhoz.</p> +<p>Mentek a kikötő-parancsnokhoz s ott a kapitány <span class= +"pagenum"><a name="Page_144" id="Page_144">-144-</a></span> +elmondotta, hogy mi történt ezzel az emberrel. Kérdezte a +parancsnok:</p> +<p>– Bizonyos vagy abban, hogy a te feleséged az, akit a hajón +láttál?</p> +<p>– Óh, uram, tökéletesen bizonyos vagyok abban. Láttam. Saját +szememmel láttam, nem csalódtam.</p> +<p>– Ha úgy van, akkor jól van, – mondotta a parancsnok – mindjárt +idehozatom s igazságot teszek.</p> +<p>A parancsnok egyszeribe küldötte a szolgáit, hogy hívják oda a +kapitányt. Jött is a kapitány mindjárt; mélyen, alázatosan +meghajolt a parancsnok előtt. Közben megjöttek a bírák is, akiket a +parancsnok hivatott s most a parancsnok kérdezte a kapitányt:</p> +<p>– Ki az az asszony, kapitány, aki a te hajódon van?</p> +<p>Felelte ez:</p> +<p>– Ez az asszony az én feleségem. Fiatal ember voltam még, amikor +feleségül vettem.</p> +<p>Mondotta a parancsnok:</p> +<p>– Ez a fiatal ember pedig, aki itt áll, azt mondja, hogy az az +asszony az ő felesége s hogy te tőle elraboltad.</p> +<p>– Óh, uram, óh hatalmas parancsnok, – mondotta a kapitány – még +igen fiatal voltam, amikor ezt a nőt feleségül vettem. Más +feleségem nem is volt soha.</p> +<p>– Mit szólsz ehhez? – fordult a parancsnok a férjhez. A kapitány +azt mondja, hogy ez az asszony mindig az ő felesége volt.</p> +<p>Mondotta a férj:</p> +<p>– Ő azt mondhatja, uram, de hivasd ide az asszonyt. Kérdezd meg +tőle, hadd mondja meg ő, melyiknek a felesége. És elbeszélte újra +az ő történetét kezdettől végig. <span class="pagenum"><a name= +"Page_145" id="Page_145">-145-</a></span></p> +<p>A bírák nagy álmélkodással hallgatták a beszédét s parancsolták +a kapitánynak, hogy egyszeribe hozza ide az asszonyt. A kapitány +elment vissza a hajójára s mondotta az asszonynak:</p> +<p>– Hallod-e, most el kell jönnöd a bírák elé s vallomást kell +tenned, hogy kinek vagy a felesége. Mondjad, hogy mindig az én +feleségem voltál; ne hagyj engem hazugságban!</p> +<p>– Ne félj semmit, – biztatta az asszony.</p> +<p>Mentek egyenesen a parancsnok elé s ahogy oda megérkeztek, +mondotta az egyik bíró:</p> +<p>– Asszony! Mondjad az igazságot: e két ember közül melyik volt +elébb a te urad?</p> +<p>Felelt az asszony:</p> +<p>– Az én uram mindig ez a kapitány volt, senki más.</p> +<p>– Nos, fiatal ember, – fordult a bíró a férjhez – mit szólsz +ehhez?</p> +<p>Felelet helyett a férj az asszonyhoz fordult s kérdezte +tőle:</p> +<p>– Hát te csakugyan sohasem haltál meg? Nem igaz, hogy én nagy +szeretetből megosztottam veled az életemet? Hogy negyven esztendőre +szabott életemből huszat neked ajándékoztam?</p> +<p>Az asszony összecsapta a kezét:</p> +<p>– Óh, halljátok, urak, hogy folyik a hazugság ennek az embernek +a szájából? Hát lehetséges az, hogy halott feltámadjon? Hallottatok +ti ehhez hasonlót valaha, amit ez a hazug ember beszél?</p> +<p>Mondották a bírák egy értelemmel:</p> +<p>– Az asszonynak igaza van. Hogyan mondhatsz te, ifjú ember, +olyat, hogy halott újra feltámadjon? Most már nyilvánvaló, hogy ez +az asszony a kapitány felesége és nem a tied. <span class= +"pagenum"><a name="Page_146" id="Page_146">-146-</a></span></p> +<p>Akkor meg a kapitány szólalt meg, aki az asszonyt elrabolta s +mondotta:</p> +<p>– Mit érdemel az olyan ember, azt kérdem én, aki másnak a +feleségét el akarja rabolni? Mert ez az ember nem akar egyebet: el +akarja rabolni az én feleségemet.</p> +<p>A bírák a férjhez fordultak most s mondották neki:</p> +<p>– Hallod, mit mond a kapitány? Bizony, súlyos ítéletet érdemel +az olyan ember, aki a más feleségét el akarja rabolni.</p> +<p>A férj erre az asszonyhoz fordult s mondotta elkeseredett +szívvel:</p> +<p>– Óh, te hűtlen, te áruló asszony te! Hátha te csakugyan nem +akarsz az én feleségem lenni, ha inkább akarod a kapitányt, mert +annak van aranya s ezüstje, ám legyen, de akkor vissza is veszem +tőled azt a húsz évet, amit neked ajándékoztam.</p> +<p>Ezzel felemelte a kezét s imádkozott fennhangon:</p> +<p>– Óh, egek ura, királya, mindenható Úr, te, aki mindenütt jelen +vagy s mindent látsz, hozzád könyörgök: add vissza nekem az én +éveimet, mert ez az asszony tagadja, hogy én az ő férje vagyok!</p> +<p>És halljatok csudát, mi történt ebben a pillanatban!</p> +<p>Az történt, hogy az asszony holtan rogyott össze. Most már +látták a bírák, hogy kinek részén az igazság. Nagy felháborodással +szólították be a szolgákat s parancsolták nekik: – Fogjátok meg a +kapitányt, vigyétek ki s kövezzétek meg. Nem érdemel mást az olyan +ember, aki más feleségét elrabolja.</p> +<p>Megragadták a szolgák a kapitányt, kivitték az udvarra, +megkövezték, azután ami vagyona volt, annak a felét odaadták a +férjnek, felét adták az állam kincstárának, a hajóját pedig a város +öreg embereinek.</p> +<hr class="chap" /> +<p><span class="pagenum"><a name="Page_147" id= +"Page_147">-147-</a></span></p> +<div class="chapter"> +<h2>Bar Kappara.</h2> +</div> +<p class="summary">(Zsidó mese.)</p> +<p>Élt valahol, nagy tengernek a partján, egy igen gazdag zsidó +ember, Bar Kappara volt a neve. Elment egyszer Bar Kappara a tenger +partjára, ott sétálgatott, nézegette a tengert, s hát csak fut be a +kikötőbe egy rengeteg nagy hajó, de mielőtt parthoz érne, nekifut +egy nagy sziklának, s úgy össze-vissza törött, hogy egy perc mulva +csak a deszkája úszkált szerteszét a vizen. Hej, lett nagy +ordítozás a hajó népe között! Ott úszkáltak, vergődtek, +fuldoklottak a tengerben, s nyujtogatták a karjukat a part felé, +hátha segítség jönne onnét?</p> +<p>Nosza, neki, a parton állók sem tátották el a szájukat, hanem +futottak ki erre, ki arra, az egyik kötélért, a másik csolnakért, +sokan ruhástól is beléugrottak a vízbe, hogy csak segíthessenek a +szerencsétleneken.</p> +<p>Bar Kappara sem gondolkozott sokat, hanem beleugrott a vízbe, s +úszott nagy igyekezettel a hajó felé. Ott lubickolt, nem messze a +sok szertehullott deszkától egy ifju ember, el-elmerült, majd ismét +felvetette egy hatalmas hullám, afelé igyekezett Bar Kappara, s jó +szerencsére épen akkor érkezett, mikor a szerencsétlent feléje +sodorta a haragos hullám. Megfogta jó <span class= +"pagenum"><a name="Page_148" id="Page_148">-148-</a></span> erősen, +s nagy üggyel-bajjal, kievickélt vele a partra. Meg sem állott a +parton, hanem a karján hazavitte a halottnak tetsző ifjat, otthon +lefektette a saját ágyába, úgy melengette, élesztgette sokáig.</p> +<div class="figcenter" style="width: 359px;"><a href= +"images/i020hq.jpg"><img src="images/i020.jpg" alt= +"Hazavitte a halottnak tetsző ifjat." title= +"Hazavitte a halottnak tetsző ifjat." /></a> +<p class="caption">Hazavitte a halottnak tetsző ifjat.</p> +</div> +<p>Végre kinyitotta szemét az ifju, s Bar Kappara elmondotta neki, +hogy Isten milyen csudásan mentette meg a haláltól őt egyedül, mert +a hajó többi embere mind egy szálig odaveszett. Aztán megkérdezte +tőle: <span class="pagenum"><a name="Page_149" id= +"Page_149">-149-</a></span></p> +<p>– Ki vagy te, s hol lakol?</p> +<p>– A római császár nagyobbik fia vagyok, – felelt az ifju – +tengeri utazást tettem az embereimmel, s most Isten tudja, hogyan, +s mikor jutok haza. Pénzem, kincsem elsülyedt, az embereim +odavesztek, amíg az apám elküldhetné számomra a pénzt, éhen +veszhetek itt.</p> +<p>De Bar Kappara nem hagyta ám, hogy sokáig szomorkodjék a herceg. +Szép selyemköntöst hozatott be a szolgáival, abba felöltöztette, +három gyönyörű pejparipát kivezetett az istállójából, s oda vitte +azokat is a herceg elé.</p> +<p>– Ne búsulj, fenséges herceg azon, hogy hogyan kerülsz haza. Itt +van ez a három ló, az egyiket használd te magad, a másik kettőn két +hű szolgám fog hazáig kísérni. Hogy valamiben szükséget ne lássatok +az úton, nesze, itt van egy zacskó arany, ennyi elég lesz addig, +amíg haza nem értek.</p> +<p>A herceg nagy örömében azt sem tudta, hova legyen, sírt is, +nevetett is egyszerre, aztán megölelte a megmentőjét, s így +szóllott hozzá:</p> +<p>– Neked köszönhetem az életemet, te jó ember, most még haza is +jutok a te jóvoltodból. Soha, míg élek, meg nem hálálhatom a te +jószívüségedet, de azt megigérem neked, hogy, ha a császári korona +valaha a fejemre kerül, a te jóságodat azzal jutalmazom, hogy +minden zsidó emberrel jól fogok bánni.</p> +<p>– Az Isten tartson meg jó szándékod mellett, ifju herceg, s +kísérjen messzi utadon, hogy semmi baj ne érhessen, – mondotta Bar +Kappara, s a míg láthatta a herceget, integetett utána.</p> +<p>Az ifju herceg el is jutott sok vándorlás után Rómába, az +édesapja házához. Hej, örvendtek, s szörnyülködtek <span class= +"pagenum"><a name="Page_150" id="Page_150">-150-</a></span> eleget, +amíg elmondotta, hogy milyen nagy veszedelemben volt, s mint +szabadult meg! Azt is elmesélte, hogy milyen jóságos volt hozzá az +a zsidó ember, aki megmentette. Örült a császár a fia +menekülésének, csak egy nem tetszett neki, az, hogy miért épen +zsidó embernek kellett kihúzni a vízből a fiát s olyan kegyesnek +lenni hozzá! Nem szerette a zsidókat: ha jót, ha rosszat hallott +róluk, mindegy volt neki.</p> +<p>– No, fiam, ha zsidó ember mentette meg az életedet, s az +küldött haza, – mondotta a császár a fiának – hamar küldd vissza az +embereit és küldd vissza a pénzt is neki, mert nem akarok zsidó +embernek sokáig tartozni. Még eljönne érte s követelné rajtad.</p> +<p>Nem tetszett az ifju hercegnek az ilyen beszéd, de mit tehetett +volna, utnak eresztette az embereket s a pénzen kívül gyönyörű +ajándékokat is küldött Bar Kapparának, mégpedig udvari emberek +által.</p> +<p>Mikor a küldöttek megjelentek Bar Kappara udvarán, gondolta +mindjárt, hogy valami nagy úr küldhette őket, s meg is kérdezte +tőlük:</p> +<p>– Kinek a házától jöttök ilyen pompával?</p> +<p>Azt felelték a küldöttek:</p> +<p>– A római herceg küldött minket hozzád, azzal az izenettel, hogy +ez az ajándék, amit itt küld, nem fizetség a te jóságodért, azt +sohasem hálálhatja meg neked, de ismét megfogadja, amint a fejére +teszik a császári koronát, a zsidóknak nem lesz bántódásuk +többé!</p> +<p>De Bar Kappara így szólt:</p> +<p>– Ha a herceg megjavítja az én testvéreim sorsát, én nem kivánok +semmi ajándékot tőle, vigyétek vissza. <span class= +"pagenum"><a name="Page_151" id="Page_151">-151-</a></span></p> +<p>Hiába bizonygatták az emberek, hogy szigoruan rájuk +parancsoltak, hogy semmit se vigyenek vissza, Bar Kappara nem +fogadott el semmit, hanem még megajándékozta aranygyűrükkel, +karperecekkel s egyéb drágaságokkal őket. Nem tehettek egyebet, +vissza kellett fordulniok a császár udvarába.</p> +<p>Elmesélték a küldöttek, amikor hazaértek, hogy hogyan s mint +jártak, nem hogy a zsidó ember fogadott volna el tőlük valamit, sőt +még az ajándékozta meg őket. Megörült ennek a fiatal herceg, de +bezzeg, dúlt-fúlt magában a császár! Hogy őt egy zsidó így csúffá +meri tenni! Nagy haragjában azzal fizetett Bar Kappara +nagylelküségeért, hogy megtiltotta a zsidóknak az ünnepek +megtartását, s ha valaki mégis meg merné tartani, elrendelte, hogy +azt halállal büntessék.</p> +<p>Hej, Istenem, imádkoztak, könyörögtek eleget a zsidók, hogy +fordítsa meg a császár akaratát az Isten, de mikor látták, hogy +hiába imádkoznak, elküldtek egy csomó embert rengeteg ajándékkal a +római császárhoz, hátha akkor enged majd nagy haragja. De bizony, +ebben is csalódtak szegények! A gőgös császár még színe elé se +bocsátotta őket, úgy kellett hazamenniök, ahogy eljöttek.</p> +<p>Mikor Bar Kappara látta, hogy a császár szíve semmiképen meg nem +könyörül a szegény zsidó népen, elhatározta, hogy elmegy Rómába a +császár színe elé, s megpróbálja, hátha ő majd megindítja szívét +azzal, hogy ő mentette meg a fia életét. Fel is szedelőzködött s +elment Rómába.</p> +<p>Alig hogy odaért, a tudósok mind elébe jöttek, s nagy +tisztelettel fogadták, mert nemcsak gazdagságáról s jóságáról, de +bölcsességéről is híres volt. Mikor megtudták a tudósok, hogy miben +jár, azt tanácsolták <span class="pagenum"><a name="Page_152" id= +"Page_152">-152-</a></span> neki, hogy elébb a herceghez menjen s +annak a pártfogását kérje, az még talán meg tudja az apja szívét +puhítani.</p> +<p>– Ha pedig pénzre lenne szükséged, bölcs Bar Kappara, hogy +célodat elérd, – mondták a tudósok – akkor csak fordulj hozzánk, +majd megsegítünk mi téged.</p> +<p>– Ha Isten úgy akarja, – felelte Bar Kappara – akkor pénz nélkül +is sikerül az, amit akarok, s így nincs pénzre szükségem. Azt +hiszem, az ifju herceg szívesen fogad s könyörögni fog +érettünk.</p> +<p>Felöltözött Bar Kappara díszes ruhájába s elment a herceg +palotája elé. Az őrnek azt mondotta:</p> +<p>– Mondd meg a hercegnek, hogy egy zsidó akar ő fenségével +beszélni.</p> +<p>Mikor a hercegnek megmondták az üzenetet, gondolta, hogy maga +elé se ereszti azt a zsidó embert, bizonyosan könyörög az is, hogy +puhítsa meg az apja szívét. Mintha bizony ő nem eleget kérte volna +már, de mikor még neki se akarja megtenni! De aztán eszébe jutott, +hogy mégis beereszteti a zsidót, hadd lássák legalább, hogy ő nem +gyűlöli őket úgy, mint az apja.</p> +<p>Be is engedték Bar Kapparát, s bizony, a herceg meg sem ösmerte +megmentőjét, mert jó pár esztendő eltelt azóta, hogy elváltak +egymástól.</p> +<p>Bar Kappara levetette térdre magát s könnyek között így szólott +a herceghez:</p> +<p>– Fenséges herceg, indítsd meg az édesapád szívét, hogy vonja +vissza a mi fejünkről azt a szigorú törvényt, amit hozott. Gondolj +arra is, amit ígértél nekem, amikor kimentettelek a vízből, hogy én +érettem jó leszel minden zsidóhoz.</p> +<p>Felugrott a herceg ülőhelyéből nagy lelkendezéssel, <span class= +"pagenum"><a name="Page_153" id="Page_153">-153-</a></span> amint +meghallotta, hogy Bar Kappara az, aki a lábánál könyörög, +fölemelte, maga mellé ültette, s olyan szívesen bánt vele, hogy egy +herceg is megirigyelhette volna. De Bar Kappara nemsokára ismét +megszólalt:</p> +<p>– Fenséges herceg, igaz, hogy nagy boldogságot szereztél nekem +azzal, hogy hozzám, az egyszerű zsidó emberhez ilyen jólelkű vagy, +de mégis arra kérlek, bocsáss el most engem, mert amikor a +testvéreim ilyen nagy bajban vannak, nem illik, hogy én ilyen +tisztességben részesüljek. Menj és kérd atyádat, s a zsidók Istene +meg fog jutalmazni téged nemes tettedért.</p> +<p>– Igazad van, megyek, – felelt a herceg – s bátran szembeszállok +az apámmal a ti jóvoltotokért.</p> +<p>Míg Bar Kappara a hercegnél volt, nagy izgalommal várakoztak rá +a római zsidók, s amikor meglátták, faggatták, kérdezték, hogy mire +ment a hercegnél. Bar Kappara azt válaszolta nekik:</p> +<p>– Azt gondolom, kedves testvéreim, hogy jóra fordul a mi szomorú +sorsunk, de azért ne bízzuk el magunkat, hanem imádkozzunk, hogy az +Isten megszánjon bennünket.</p> +<p>A zsidók szerettek volna többet is megtudni, de Bar Kappara, egy +szó nem sok, annyit se szólott hozzájuk, hanem elment a templomba, +s buzgón imádkozott.</p> +<p>A fiatal herceg ezalatt elment az apjához, s meghívta másnapra +ebédre magához, hátha ott majd könnyebben rá tudja beszélni, hogy +kegyelmes legyen a zsidókhoz. Alig hogy letelepedtek az asztalhoz, +megjelenik Bar Kappara a palota előtt, s kéri az ajtónállót, hogy +eressze be a herceghez.</p> +<p>– Dehogy eresztelek, dehogy eresztelek, – mondta az ajtónálló – +épen most ebédel a herceg. <span class="pagenum"><a name="Page_154" +id="Page_154">-154-</a></span></p> +<p>– Ne törődj vele, engedj be, – mondta Bar Kappara, s hogy +megindítsa a szolga szívét, egy aranygyűrüt adott neki.</p> +<p>– Ha száz aranygyűrűt adnál, akkor sem engedhetnélek be, mert +itt van az öreg császár, az nem szenvedheti a zsidókat, s a +fejemmel fizethetném meg az aranygyűrüdet.</p> +<p>Akkor csak azt kérte Bar Kappara, hogy egy levelet vinne be a +herceghez. Ha elfogadja a herceg, jó, ha nem, úgy elmegy onnan, +hogy senki meg nem látja.</p> +<p>Megtetszett az aranygyűrü a szolgának, szerette volna +megszolgálni, hát bevitte a levelet.</p> +<p>Hej, megijedt a herceg, mikor a levelet elolvasta! Gondolta +magában: Ha beeresztem a zsidót, az apám bizonyosan itt hagyja az +ebédet, mert nem állhatja őket. Ha nem, akkor meg megsértem az +életem megmentőjét. Én bizony, inkább beeresztem a zsidót, legalább +a szívem szerint cselekszem. Hátha az édesapámnak is meglágyul a +szíve, ha meglátja szemtől-szembe a fia megmentőjét?</p> +<p>Ki is adta a parancsot, hogy eresszék be a zsidót.</p> +<p>És bement Bar Kappara, nagy alázatosan leborult a császár +lábához s kegyelemért könyörgött, hogy a szegény testvérei sorsán +könnyítsen valamit a császár. De alig fejezte be könyörgését, a +fiatal herceg felállott az asztaltól, maga mellé ültette, s aztán +így szólott az apjához:</p> +<p>– Édes jó apám, ez a zsidó ember az, aki megmentett a bizonyos +haláltól. Én szeretettel és tisztelettel tartozom neki, s meg +akarom jutalmazni bátorságáért. Az egyetlen méltó jutalom az lenne, +ha te visszavonnád szigorú parancsodat, melyet a zsidókra +küldöttél; tedd meg hát, gondolj arra, ha ez a jó ember +<span class="pagenum"><a name="Page_155" id= +"Page_155">-155-</a></span> <span class="pagenum"><a name= +"Page_156" id="Page_156"><br /> +-156-</a></span> meg nem menti az életemet, nem állanék itt +előtted, de még az sem lenne, aki utódod legyen az +uralkodásban.</p> +<div class="figcenter" style="width: 367px;"><a href= +"images/i021hq.jpg"><img src="images/i021.jpg" alt= +"– Édes jó apám, ez a zsidó ember az, aki megmentett a bizonyos" +title= +"– Édes jó apám, ez a zsidó ember az, aki megmentett a bizonyos" /></a> +<p class="caption">– Édes jó apám, ez a zsidó ember az, aki +megmentett a bizonyos haláltól.</p> +</div> +<p>Nagy haragra gerjedt a császár, amikor hallotta a fia +kivánságát, de aztán gondolkozóba esett, s eszébe jutott, hogy mi +minden történhetett volna koronájával, birodalmával, ha a zsidó meg +nem menti a fiát, s megjuhászodott egy kicsit.</p> +<p>– No, édes fiam, teljesítem a kivánságodat. Ugy is nemsokára +eljő az az idő, mikor minden alattvalóm a te kezedbe kerül. A +zsidókat már most átengedem neked, csinálj velük azt, amit akarsz, +csak én ne tudjak róla.</p> +<p>– Neked pedig, zsidó, – fordult Bar Kapparához a császár – ezt +az aranyláncot adom, jutalmul a fiam megmentéseért.</p> +<p>Azzal felkelt az asztaltól s átment egy másik szobába.</p> +<p>Bar Kappara eleget vonakodott, hogy így s úgy, ő neki elég +jutalom az, ha a szigorú parancsot visszavonják, s nem kell még az +aranylánc is, a császár nem engedte el anélkül, el kellett vinnie +magával.</p> +<p>No, volt öröm, mikor elmondta Bar Kappara, hogy vége a +szenvedésnek. A zsidók nagy ünnepséget csaptak, s úgy tisztelték, +ünnepelték őt, mint egy fejedelmet. Bar Kappara aztán hazatért, s +nagy öregséget ért, de akkor is, azután is sokáig nem volt okuk +panaszra a zsidóknak, mert amíg a fiatal herceg élt, nem esett +semmi bántódásuk.</p> +<hr class="chap" /> +<p><span class="pagenum"><a name="Page_157" id= +"Page_157">-157-</a></span></p> +<div class="chapter"> +<h2>A kőtörő.</h2> +</div> +<p class="summary">(Japán mese.)</p> +<p>Réges-régen élt egy szegény ember, aki minden áldott nap kijárt +a nagy sziklás hegyek közé, ott egy nagy csákánnyal egymásután +fejtette ki a hatalmasabbnál-hatalmasabb kődarabokat, szállította +be a városba az embereknek, hogy építsenek házakat belőle. Nem volt +ember a falujában, aki nálánál ügyesebben tudott volna köveket +fejteni, szívesen is vették tőle a városiak, s ő úgy, ahogy, +szegényesen megélt a mesterségéből.</p> +<p>Hosszú ideig élt így boldogan, sorsával megelégedetten a szegény +ember, nem irígyelte a mások gazdagságát, eszébe se jutott, hogy az +ő élete is folyhatna másként. Élt abban az időben egy szellem a +hegyek között, s mit gondolt, mit nem, nem tudom, odatelepedett +arra a sziklára, ahol a szegény ember dolgozott serényen s +elkezdett beszélgetni vele. Össze-visszabeszélt mindenfélét, hogy +alig győzte hallgatni a szegény kőtörő, hogy így s úgy, ő megsegíti +varázslattal s olyan gazdaggá teszi, amilyenné csak akarja. +Csóválta az ember a fejét, egy hangot se szólt, nem tetszett neki +ez a különös dolog s otthagyta a szellemet. Ment be a városba, vitt +egy csomó követ egy nagy, gazdag embernek, s hát, a mint ott bemegy +a szobába, <span class="pagenum"><a name="Page_158" id= +"Page_158">-158-</a></span> lát olyan sok szép dolgot, amilyent +soha még csak álmában sem látott.</p> +<p>Ettől a perctől fogva olyan nehéznek, s olyan szegényesnek tűnt +fel a sorsa, hogy örökösen búslakodott, békétlenkedett magában. +Egyszer csak felsóhajtott magában:</p> +<p>– Ó, bárcsak gazdag ember lehetnék, s aludhatnék olyan ágyban, +amelynek ezüstös függönye van, arany rojtok lógnak le róla!</p> +<p>Egy hang szólalt meg a feje felett:</p> +<p>– Meghallgattam a kívánságodat, ezentúl gazdag ember leszel!</p> +<p>Nézett a szegény ember mindenfelé, hogy vajjon ki szól hozzá, de +sehol senkit sem látott. Gondolta, hogy talán csak képzelődött, +fogta a csákányát, s indult hazafelé, mert semmi kedve nem volt ma +a munkához. Hát amint hazaért, szeme-szája elállott a +csudálkozástól: a fakunyhó helyett, amelyben eddig lakott, ragyogó, +tündöklő palota állott! Benyit a fényes palotába nagy boldogsággal +a szegény ember, hát ott meg olyan ezüstös-aranyos ágy állott, +amilyenre vágyakozott. Na, a szegény ember rögtön belé is feküdött, +jól aludt, s reggelre még azt is elfelejtette, hogy valaha ő +valamit dolgozott is. Henyélt egész nap, sétált le s fel egyik +szobából a másikba, nézegetett ki az ablakon, s úgy töltötte el a +napját. Erősen unalmas volt bíz ez, mert nem tudta, hogy s mint +szokták eltölteni az idejüket a gazdag emberek, de segíteni nem +tudott rajta.</p> +<p>Egyszer nagy forró meleg nap volt, sütötte úgy a palotát a nap, +hogy majd megsült benne a szegény ember, aztán kidugta a fejét az +ablakon, hogy hátha egy kis friss szellőcske fujna arrafelé, s ím, +éppen akkor <span class="pagenum"><a name="Page_159" id= +"Page_159">-159-</a></span> <span class="pagenum"><a name= +"Page_160" id="Page_160"><br /> +-160-</a></span> robogott arra a herceg kocsija nagy büszkén, s a +herceg feje felett egy aranyos napernyő tartott árnyékot.</p> +<div class="figcenter" style="width: 364px;"><a href= +"images/i022hq.jpg"><img src="images/i022.jpg" alt= +"– Ó, bár csak gazdag ember lehetnék!" title= +"– Ó, bár csak gazdag ember lehetnék!" /></a> +<p class="caption">– Ó, bár csak gazdag ember lehetnék!</p> +</div> +<p>– Ó, bár én herceg lehetnék, – sóhajtott fel a kőtörő, – s lenne +egy ilyen gyönyörű fogatom, meg ilyen aranyos napernyőm!</p> +<p>– Kívánságodat meghallgattam, s teljesítem is! – hangzott ismét +a hang, – légy ezentúl herceg!</p> +<p>Úgy is lett, ahogy a szellem akarta, herceg lett a szegény +kőtörőből, skárlát-piros ruhás, arany-sujtásos szolgák állottak +sorfalat előtte, s mikor gyönyörű fogatával s az arany napernyővel +kocsizni indult, a nép csak úgy tolongott utána, hogy megbámulja a +gazdagságát. Büszke is volt a kőtörő a hercegségére, de, amint így +kocsikázott keresztül-kasul a városon egész nap, hiába tartotta +maga fölé az aranyos napernyőt, mégis csak keresztül törtek azon is +a napsugarak, s napról-napra feketébb lett az arca. Mérgelődött +erősen a szegény ember, hogy a nap mégis csak nagyobb úr őnála, s +így sóhajtott fel:</p> +<p>– A nap mégis csak hatalmasabb, mint én, ó, bárcsak én is az +lehetnék!</p> +<p>A hegy szelleme ismét megszólalt a feje felett:</p> +<p>– Meghallgattam a kívánságodat, te léssz ezután a nap!</p> +<p>Úgy is lett s a kőtörő boldogan küldte le égető sugarait a +földre, perzselte ki hatalmas forróságával a zöld füvet, +megrepesztette a földet, feketére sütötte a hercegek s a szegény +emberek arcát. Boldog volt, mert úgy érezte, hogy most már igazán ő +a leghatalmasabb a világon. De egyszerre csak egy felhő közeledett +hozzá, eléje húzódott s ő nem látott többé semmit, nem küldhette le +a sugarait a földre. <span class="pagenum"><a name="Page_161" id= +"Page_161">-161-</a></span></p> +<p>– Hát ez a rongyos felhő hatalmasabb, mint én? – kiáltott fel +dühösen, – nos, akkor felhő akarok lenni!</p> +<p>– Kívánságodat teljesítem, – hangzott ismét a szellem +hangja.</p> +<p>Rögtön felhővé változott a kőtörő s ezentúl ott lebegett a nap +és a föld között. Öntötte a vizet magából, s boldogan látta, hogy a +hatalma mekkora; hogy a földön ismét virágzik és zöldellik minden a +nagy forróság után. Öntötte, öntötte a vizet napokon, heteken át +magából, a patakok kiáradtak a medrükből, elöntötték a vetéseket, +elvitték a falvakat, s a felhő boldogan látta, hogy az ő hatalma +elől semmi sem menekül meg. De egyszerre csak a sziklára +pillantott, amelyen azelőtt oly szorgalmasan dolgozott, az állott +szilárdan, megingathatatlanul magában. Csodálkozva kiáltott fel a +felhő:</p> +<p>– Hát a szikla erősebb, mint én? Ó, bárcsak azzá lehetnék!</p> +<p>Ismét hallatszott a szikla szellemének a szava:</p> +<p>– Teljesítem kívánságodat, légy szikla!</p> +<p>Boldog volt most a szegény ember, nap sütése, eső esése őt meg +nem zavarhatták, úgy érezte, hogy most igazán ő a leghatalmasabb a +világon. Ám egy reggelen nagy ütéseket érzett a fején; odapillant, +hát egy ember vágja a követ csákányával, s szakadnak le egymásután +a kődarabok. Roppant félelem reszketett át minden részén, s +szomorúan mondta:</p> +<p>– Hát egy földi emberke hatalmasabb lehet, mint én? Ó, bárcsak +még egyszer én is az lehetnék!</p> +<p>– Légy hát emberré, ha úgy kívánod, – szólt ismét a szikla +szelleme. <span class="pagenum"><a name="Page_162" id= +"Page_162">-162-</a></span></p> +<p>Azzá is lett egy szempillantás alatt, s boldogan kezdte ismét +fejteni a köveket a szikláról. Soha többé nem gondolt arra, hogy +hatalmasabb legyen annál, a mi; szorgalmasan dolgozott, kemény +ágyon aludt, fakunyhóban lakott, s mégis elégedett, boldog volt +mindég. Sokszor hallgatódzott azután is, hogy vajjon nem szólítja-e +meg ismét a szikla szelleme, de soha-soha nem hallotta többé a +hangját.</p> +<hr class="chap" /> +<p><span class="pagenum"><a name="Page_163" id= +"Page_163">-163-</a></span></p> +<div class="chapter"> +<h2>A féleszű Lull.</h2> +</div> +<p class="summary">(A Felső-Indus vidékéről.)</p> +<p>Volt egyszer egy féleszű legény. Lull volt a neve. Ennek a +Lullnak épen a születése napján halt meg az apja. Régi példabeszéd, +hogy a fiu, akinek nincs apja, király az, mert azt tehet, amit +akar. Na, még csak Lull lett igazán király! Mert Lullnak egy +csipetnyi esze sem volt. Szegény anyja beszélhetett neki akármit, +nem tudta meggyőzni az eszét. Ostobának született, ostoba maradott +Lull. Hanem azért az anyja mégis csak anyja volt, szerette Lullt +erősen s mind azon járatta az eszét, ha valahol egy ügyes feleséget +találna neki.</p> +<p>Volt a Lull anyjának egy huga, özvegy asszony, s annak egyetlen +egy leánya. Lull anyja mindegyre eljárt a hugához s folyton +mondogatta:</p> +<p>– Hallod-e, hugom, neked van leányod, nekem van fiam. Látod, a +két gyermekből egy párt csinálhatnánk!</p> +<p>Mondotta a másik asszony:</p> +<p>– Ugyan, mit gondolsz? Hogy adjam a leányomat ehhez a féleszű +legényhez? Nem, édes néném, ezt nem tehetem.</p> +<p>De a Lull anyja csak beszélt, beszélt tovább. Nem hagyta magát: +<span class="pagenum"><a name="Page_164" id= +"Page_164">-164-</a></span></p> +<p>– Lásd, te nekem édes testvérem vagy, ha még te sem adod a +leányodat az én együgyű fiamhoz, hát ugyan ki adja más?</p> +<p>Addig beszélt, addig könyörgött, míg végre is azt mondotta a +huga:</p> +<p>– Jól van, néném, nem bánom, küldd el a fiadat, majd meglátom. +Beszélek vele. Lesz, ahogy lesz.</p> +<p>Hazament a Lull anyja nagy örömmel s ahogy hazament, mindjárt +vett mindenféle drága ruhákat, ajándékokat, azt általadta a +fiának:</p> +<p>– Eredj, fiam, vidd a nénédhez, add által a leányának: az lesz a +te menyasszonyod. Az ám: a feleséged. Lull nem szólt semmit, csak +röhögött. Vette a sok, drága, szép ruhát, a mindenféle ajándékot, +ment a menyasszonyához s általadta neki, de szólni nem szólt +semmit, csak ült egy helyben. Aztán, mikor este lett, szépen +hazament. Elment másnap is a menyasszonyához. Elment harmadnap is. +Minden nap elment, pedig hát a szokás szerint nem illett, hogy +valaki minden nap elmenjen a menyasszonyához. Bizony meg is unták +Lullt, de szörnyen megunták. Egyszer, amint Lull a menyasszonyától +jött hazafelé, találkozik egy leánnyal. Ez a leány épen a kút +mellett állott, akkor merte tele a dézsát vízzel, s fel akarta +emelni a fejére.</p> +<p>– Hallod-e, Lull, – szólította meg a leány – gyere ide, segélj +nekem, te erős vagy szörnyen: emeld a fejemre ezt a dézsát. Lull +odament, a leány azonban a szeme közé nevetett. El kezdett évődni +vele:</p> +<p>– Hát igazán vőlegény vagy te, Lull? Hát ilyen bolond legénynek +is adnak leányt?</p> +<p>Addig évődött, addig gúnyolódott a leány, hogy Lull bizony +kifogyott a béketűrésből. Hirtelen megragadta a leányt, felemelte, +megforgatta a levegőben <span class="pagenum"><a name="Page_165" +id="Page_165">-165-</a></span> s azzal belelódította a kútba. Aztán +mintha semmi sem történt volna, szépen hazament.</p> +<p>Ahogy hazament, kérdi az anyja tőle:</p> +<p>– Hol voltál, Lull?</p> +<p>– Ott voltam – felelt Lull – s annyit ettem, amennyi csak belém +fért.</p> +<p>– Hallod-e, Lull, – mondotta az anyja – nem volna szabad minden +nap elmenned, amíg jegyes vagy. Látod, a leányok kinevetnek, tréfát +űznek belőled s még vége szakadhat a mátkaságnak emiatt.</p> +<p>– Tréfát űznek belőlem? – kérdezte Lull. – Hát hiszen egy leány +már meg is próbálta, de meg is járta ám! Megfogtam a nyakánál fogva +s belédobtam a kútba. Olyan halott az, tudom, mint a kő. S Lull +akkorát kacagott, hogy csakúgy rengett belé.</p> +<p>– Óh, jaj, mit cselekedtél, – sopánkodott az asszony – tudod-e, +hogy ezért felakasztanak téged? Esze nélkül szaladott ki az asszony +a házból. Épen sötét volt. Nem látta senki, szaladott egyenesen a +kúthoz, leszállott a fenekére s nagy kínlódással a leány holttestét +fölcipelte, aztán egy korsót megtöltött homokkal, azt a leánynak a +nyakára kötötte s belédobta a folyóvizbe.</p> +<p>Amint jött hazafelé az asszony, egyszerre csak megbotlik +valamibe. Nézi, nézi, mi lehet. Tapogatja, hát egy kecskebaknak a +hullája. Mit gondolt, mit nem, felvette a kecskebakot, vitte a +kúthoz s beledobta; azzal szépen hazament. De az asszony félt +erősen, hogy az ő bolond fia az egész világnak el fogja mesélni, +mit csinált. Hogy megmentse a haláltól, össze-vissza gondolt +mindent. Gondolt ide, gondolt oda, aztán elszaladott a boltba, vett +egy nagy skatulya cukrot, azzal hazaszaladott s a cukrot az udvaron +széjjelhintette. <span class="pagenum"><a name="Page_166" id= +"Page_166">-166-</a></span> Akkor bement a szobába, szólította +Lullt, aki már aludott javában:</p> +<p>– Kelj fel, Lull! Kelj fel, Lull! Szaladj ki hamar. Láss csudát: +cukor-eső esett.</p> +<p>Lull egyszeribe kiugrott az ágyból, szaladott ki az udvarra, +mert hát Lull erősen szerette a cukrot. Hiszen fel is szedte +egyszeribe mind, amennyi cukor volt. Egyre-kettőre +felhabzsolta.</p> +<p>Közben a kútba vetett leánynak a házánál nagy volt a riadalom! +Nem tudták elgondolni, hogy mi történhetett a leánnyal. Délután +ment el hazulról a kútra, már rég sötét este s még mindig nincs +itthon a leány. Elindult az egész ház népe, a szomszédság. +Összecsődültek az emberek mindenfelől, tűvé tettek mindent, +keresték erre, keresték arra, egész éjjel, de elmult az éjszaka, +reggel lett, a leány nem volt sehol. – Bizonyosan megölte valaki, +mert drága fülönfüggője volt, – mondották az emberek – s a +holttestet valahol elrejtették.</p> +<p>Épen arra járt Lull, hallja az össze-vissza beszédet, látja a +nagy csődületet, odamegy s kérdi az embereket:</p> +<p>– Hát itt mi történt?</p> +<p>– Óh, Lull, – mondotta a leánynak az anyja – szegény kis leányom +kútra ment vizért, még tegnap elment s azóta nem jött vissza. +Keressük mindenfelé s nem találjuk.</p> +<p>– Hát ezért óbégattok? – kérdezte Lull. – Hiszen én a kútba +dobtam! Nem néztétek ott?</p> +<p>Egyszeribe megragadták Lullt s vitték a kúthoz.</p> +<p>– Gyere, Lull, gyere, mutasd meg.</p> +<p>Amint mentek, útközben kérdezi az egyik:</p> +<p>– Hát mikor dobtad a kútba? <span class="pagenum"><a name= +"Page_167" id="Page_167">-167-</a></span></p> +<p>– Mikor? – mondotta Lull – bezzeg hogy tegnap este, amikor a +cukor-eső esett.</p> +<p>– Hiszen ez bolond, – mondották az emberek – mit töltjük vele az +időt?</p> +<p>De voltak, akik azt mondották:</p> +<p>– Mégis csak menjünk a kúthoz, nézzünk bele, hátha csakugyan ott +van a leány. Odanéztek a kúthoz s mondotta Lullnak a leány +apja:</p> +<p>– Na, Lull, szállj le a kútba, keresd meg a leányomat s ha ott +van, hozd fel.</p> +<p>– Jól van, – mondotta Lull – hát csak kössetek egy kötelet a +derekamra. Én lemegyek és majd meglátjátok, hogy megtalálom.</p> +<p>Jó, erős kötelet kötöttek Lull derekára, leeresztették a kútba, +aztán az emberek körülállották, belenéztek s várták, hogy mi +történik.</p> +<p>Lull szépen leereszkedett a kútnak a fenekére, belemerült a +vízbe, kezével-lábával tapogatódzott a kút fenekén. Aztán egyszerre +csak valamibe megakadott a keze. Egyszeribe felbukkant a vízből és +kikiáltott a kútból:</p> +<p>– Hé, volt-e a leányotoknak két szarva?</p> +<p>– Csak hozd fel a holttestet, – kiáltott le a szegény ember – +majd meglátjuk.</p> +<p>Lull ismét belemerült a vízbe, aztán egy kis idő mulva +felbukkant s felkiáltott:</p> +<p>– Mondjátok, volt-e a leánynak négy lába?</p> +<p>De amikor ezt hallották, zúgolódtak, morgolódtak az emberek:</p> +<p>– Mit töltjük itt az időt ezzel a bolonddal?</p> +<p>De voltak, akik meg azt kiáltozták le:</p> +<p>– Hát csak hozd fel a holttestet, Lull. Derék fiu vagy! Hozd +fel! Mutasd meg. <span class="pagenum"><a name="Page_168" id= +"Page_168">-168-</a></span></p> +<p>Lull harmadszor is lemerült a vízbe, de most sokkal tovább +maradott a víz alatt, mint az elébb, utána nagy későre megint +felbukkant s felkiáltott az embereknek:</p> +<p>– Volt-e a leánynak hosszú farka?</p> +<p>Na, de erre majd felvetette a méreg s a bosszúság az +embereket.</p> +<p>– Miért nem hozod fel a holttestet, te bolond?! S +megfenyegették, hogyha mindjárt nem jön, agyonverik. Lull hirtelen +lebukott a vízbe negyedszer is s most olyan sokáig maradott a víz +alatt, hogy azt hitték az emberek, bizonyosan belefulladott; de +nagy későre mégis csak felbukkant a feje s jó magasra tartotta a +kecskebaknak a fejét a víz felett s torka szakadtából kiáltott a +boldogtalan apának:</p> +<p>– Na, mondjad, ez a te leányod?</p> +<p>De hiszen még csak most lett hadd-el-hadd! Az embereket szinte +széjjel vetette a méreg, a düh, a bosszúság. De voltak olyanok is, +akik meg a kacagástól pukkadtak meg szinte. Nem tudták, mit +mondjanak, mit gondoljanak, hova tegyék ezt a bolondot!</p> +<p>– No, ez igazán szörnyű nagy ostobaság, – mondotta egy ember, a +legkomolyabb valamennyi között – hogy ezt a sok drága időt +elvesztegettük emiatt a féleszű miatt.</p> +<p>Voltak, akik azt tanácsolták, hogy a kötelet húzzák a nyakára a +bolondnak, fojtsák meg s hagyják ott a kútban. De a boldogtalan apa +azt mondotta:</p> +<p>– Ne, ne, hagyjátok szegény bolondot, ne bántsátok!</p> +<p>Felhúzták Lullt a kútból, jól eldöngették s azzal Isten hírével +elkergették.</p> +<p>Amíg ez történt, Lullnak az anyja, szegény asszony, <span class= +"pagenum"><a name="Page_169" id="Page_169">-169-</a></span> nagy +gondban, nagy aggodalomban volt otthon. Temérdek kenyeret sütött, +azt mind kiosztotta a szegények között s imádkozott az istenekhez, +hogy irgalmazzanak az ő boldogtalan fiának. Hát csakugyan az +istenek meg is hallgatták a szegény asszonynak az imádságát. +Egyszerre csak Lull beállított épen, egészségesen, mintha semmi sem +történt volna. Hej, hogy örült szegény! Mert ha bolond is volt +Lull, mégis a napja volt az ő életének. Hanem, mikor kiörvendezte +magát, akkor aztán elkezdette szidni Lullt:</p> +<p>– Óh, te bolond, te, mit tettél?! Mit tettél! Látod, most +elvesztetted a menyasszonyodat. Ki lesz a feleséged ezután?</p> +<p>Mert hát közben ott járt az asszonynak a huga s azt +mondotta:</p> +<p>– Na, igazán szép dolgokat beszélnek a fiadról a faluban. Hogy +nincs több olyan bolond kerek e földön, mint ő. Már bizony +sajnállak, édes néném, de én az én leányomat nem adom a te bolond +fiadnak! Már el is jegyeztem egy más emberrel.</p> +<p>Igy lett vége a Lull mátkaságának. S nem is házasodott meg soha. +Nem bizony, mert nem akadott leány, aki az ő felesége legyen, kerek +e világon.</p> +<hr class="chap" /> +<p><span class="pagenum"><a name="Page_170" id= +"Page_170">-170-</a></span></p> +<div class="chapter"> +<h2>A teve és a patkány.</h2> +</div> +<p class="summary">(A Felső-Indus vidékéről.)</p> +<p>Egyszer egy teve megszökött a gazdájától. Ment, mendegélt +magában úttalan-utakon, jobbra-balra, mindenfelé s amint ment, +húzódott utána a kötőfék. Arrafelé járt egy patkány. Mit gondolt, +mit nem a patkány, megkapta a kötőféknek a végét, aztán hirtelen a +teve elé szaladott, mintha vezette volna. Mondotta is magában:</p> +<p>– Lám, milyen erős vagyok én! Egy tevét vezetek!</p> +<p>Hát csak mentek, mendegéltek, hanem egyszer egy nagy folyamnak a +partjára értek. Ott a patkány megállott. Nézett jobbra, balra, +előre, hátra, de menni tovább nem mert.</p> +<p>– Na, eredj tovább, – biztatta a teve.</p> +<p>– Nem merek ám, – mondotta a patkány – mert mély a víz +nekem!</p> +<p>– Ugyan, – mondotta a teve – nem mély víz az, legfeljebb térdig +ér.</p> +<p>Azzal szépen be is ment a vízbe a teve, be egészen a közepére. +Ottan megállott s visszaszólt a patkánynak:</p> +<p>– Na, látod, hogy csak a térdemig ér a víz?</p> +<p>– Meghiszem azt, – mondotta a patkány – csakhogy nagy különbség +van a te térded meg az én térdem <span class="pagenum"><a name= +"Page_171" id="Page_171">-171-</a></span> között. Tudod mit, teve? +Gyere vissza, felülök a hátadra s vígy át a vizen.</p> +<p>A teve vissza is jött, de azt mondta a patkánynak:</p> +<p>– Hallod-e, patkány, valld meg a hibádat. Lásd be, hogy önhitt +voltál s igérd meg nekem, hogy szerény leszel ezután. Akkor aztán +átviszlek a vizen.</p> +<p>Bezzeg hogy a patkány megigérte.</p> +<p>Azzal szépen felült a teve hátára s általmentek a víznek a másik +partjára.</p> +<p>Itt a vége, fuss el véle.</p> +<hr class="chap" /> +<p><span class="pagenum"><a name="Page_172" id= +"Page_172">-172-</a></span></p> +<div class="chapter"> +<h2>Napvilág és Holdvilág.</h2> +</div> +<p class="summary">(Kalmuk mese.)</p> +<p>Élt egyszer egy hatalmas kán, Kun-Szuany volt a neve. A kán +megházasodott s született ebből a házasságból egy gyönyörű szép +fiu. Ennek a gyönyörű szép fiunak Napvilág volt a neve. De alig +született meg a fiu, meghalt az édesanyja s a kán megházasodott +másodszor is. Ebből a házasságból is született egy fiu s ennek a +neve Holdvilág lett. Amint nőttek, növekedtek a fiuk, az asszony +elkezdett tűnődni, gondolkozni magában:</p> +<p>– Ha az idősebbik fiam életben marad, – gondolta magában az +asszony – akkor az én édes fiam sohasem lesz ennek az országnak +fejedelme. Ki kell gondolnom valamit, hogy a nagyobbik fiut, +Napvilágot, eltegyem láb alól.</p> +<p>Gondolkozott erre, arra, össze-vissza gondolt mindent, hogy +kezdjen a dolgába. Egyszer aztán, mit gondolt, mit nem, nagy +betegnek tetette magát, lefeküdött az ágyába, nyöszörgött, +jajgatott keservesen. Egész éjjel nem tudta lehunyni a szemét. +Éjjel-nappal csak a jajgatás, csak a nyöszörgés. A kán, aki erősen +szerette a feleségét, kétségbeesett. Hivatta a leghíresebb +doktorokat, nemcsak az országból, a világ minden tájékáról, de +hivathatta: a feleségén nem tudtak segíteni. <span class= +"pagenum"><a name="Page_173" id="Page_173">-173-</a></span> Az csak +jajgatott, az csak nyöszörgött rettenetesen. Egyszer aztán azt +mondotta az asszony:</p> +<p>– Hivathatod te a világnak minden doktorát, egy sem tud engem +meggyógyítani. Az én betegségemnek csak egy orvossága van, de azt +én nem mondom meg neked, inkább meghalok szörnyű halálnak +halálával.</p> +<p>Szörnyen megijedett erre a mondásra a kán, mert igen szerette a +feleségét, s mondotta neki:</p> +<p>– Hát, ha országomat s vagyonomat kellene adnom a te életedért, +nem adnám-e szívesen? Csak mondjad bátran, bármi legyen az +orvosszere a betegségednek, megszerzem azt én teneked!</p> +<p>Mondotta erre az asszony:</p> +<p>– Óh, édes uram, én csak úgy tudok meggyógyulni, ha két fiunk +közül az egyiknek a szívét szelámolajban megsütik és azt én +megeszem. De melyiket áldoznád fel a kettő közül? Napvilágot, +tudom, nem áldoznád fel, hiszen ő az első fiad; Holdvilágot pedig +én nem engedem, mert az az én édes fiam. Megszakadna a szívem, ha +meg kellene ennem az ő szívét. Nincs más mód, édes uram, meg kell +halnom.</p> +<p>– Nem, nem, – mondotta a kán – nem fogsz te meghalni. +Bármennyire szeretem, bármennyire sajnálom az én nagyobbik fiamat, +Napvilágot, holnap lesz az a nap: hóhér kezére adom, hadd ölje meg, +a szívét vegye ki. Neked meg kell gyógyulnod.</p> +<p>Mikor ez a beszéd folyt a kán s a felesége között, a szomszéd +szobában volt Holdvilág. Minden szót jól hallott s mert hogy erősen +szerette az ő bátyját, Napvilágot, szörnyű nagy búbánat nehezedett +a szívére.</p> +<p>– Nem, azt nem engedem, – mondotta magában – hogy az én kedves +bátyámat megöljék. Megmondom <span class="pagenum"><a name= +"Page_174" id="Page_174">-174-</a></span> neki, mit hallottam, hadd +meneküljön, mentse meg az életét. Vele megyek én is.</p> +<p>Szaladott a bátyjához s elmondotta szóról-szóra, hogy mit +hallott.</p> +<p>– Hát, ha így van, amint te mondod, akkor nekem el kell mennem, +– mondotta Napvilág. – Te csak maradj itthon, édes öcsém, tiszteld, +szeresd a te szüleidet, élj boldogan. Én megyek.</p> +<p>– Nem úgy, bátyám, – mondotta Holdvilág – ha te mégy, én is +megyek teveled; nem maradok itthon. Lesz, ami lesz, veled tartok +halálig.</p> +<p>Egyszeribe elhatározták, hogy még akkor éjjel elszöknek +hazulról. Nagy titokban felkészültek. Egy zsákot megtöltöttek +szárított baling-kaláccsal s éjnek éjszakáján, amikor épen a hold +felkelt, kilopóztak a palotából s kelet felé elindultak. Ahogy csak +győzték a menést, sietve siettek hegyeken-völgyeken, pusztákon át, +éjjel-nappal, szakadatlanul. Addig mentek, mendegéltek, amíg +egyszerre egy eliszaposodott folyóhoz értek, amelyben egy csepp víz +nem sok, annyi sem volt. Ami kalácsot vittek magukkal, már mind egy +falásig elfogyott. Szerettek volna inni: víz nem volt. Szegény +Holdvilág a nagy fáradtságtól, a nagy szomjuságtól lerogyott a +földre s mondotta:</p> +<p>– Édes bátyám, te csak eredj tovább, hagyj itt engem, én nem +tudok tovább menni. Úgy látszik: itt kell meghalnom.</p> +<p>– Nem, nem, – mondotta Napvilág – csak pihenj, én majd tovább +megyek s addig járok-kelek, keresek, amíg vizet nem találok +neked.</p> +<p>El is indult Napvilág, járt-kelt mindenfelé, hegyeken-völgyeken, +keresgélt, keresgélt, de sem forrást, sem patakot nem talált. +Visszafordult nagy búsan az öccséhez <span class="pagenum"><a name= +"Page_175" id="Page_175">-175-</a></span> s íme, szegény Holdvilág +élettelenül feküdött a földön. Meghalt a rettentő nagy szomjuság +miatt. Napvilág sírva borult az öccsére. Mikor aztán kisírta magát +keservesen, begöngyölgette egy lepedőbe, aztán szépen elrejtette +egy nagy kő alá. Imádkozott, hogy a feltámadáskor újra +találkozzanak, aztán keserves könnyhullatás között tovább ment.</p> +<div class="figcenter" style="width: 370px;"><a href= +"images/i023hq.jpg"><img src="images/i023.jpg" alt= +"Napvilág sirva borult az öccsére." title= +"Napvilág sirva borult az öccsére." /></a> +<p class="caption">Napvilág sirva borult az öccsére.</p> +</div> +<p>Ment, mendegélt s amint ment, egyszerre csak egy szörnyű nagy, +sziklás hegynek az aljába ért. Nekivágott a hegynek, ment feljebb, +feljebb s íme, egyszerre a sziklás hegynek az oldalában egy vörös +kaput lát. <span class="pagenum"><a name="Page_176" id= +"Page_176">-176-</a></span></p> +<p>A kapu vas volt. Belépett rajta s íme, bent egy öreg remete ült +egymagában. Kérdi a remete:</p> +<p>– Hát te honnan jösz, fiam? Úgy látszik, nagy a a te +szomoruságod. Mondjad, mi bánat ért?</p> +<p>Elmondotta Napvilág kezdettől végig, hogy mi minden történt vele +s azt mondja erre a remete:</p> +<p>– Ne búsulj, édes fiam. Van nekem olyan szerem, hogy azzal a +halottat fel lehet támasztani. Vezess csak engem oda, ahova az +öcsédet eltemetted: majd meglátod, hogy feltámasztom én őt.</p> +<p>Azzal elékeresett valami csudaszert, aztán elindultak ketten s +meg sem állottak, amig ahhoz a kőhöz nem értek, ahová Napvilág az +öccsét eltemette. Szépen kigöngyölték a lepedőből, a remete azzal a +szerrel végigkente Holdvilágnak a testét s íme, Holdvilág +egyszeribe kinyitotta a szemét, mintha csak egy nagyot aludott +volna.</p> +<p>– Most pedig legyetek az én fiaim, – mondotta a vén remete – +jertek velem az én házamba.</p> +<p>El is mentek a fiuk a vén remetével, ott éltek vele az ő házában +békességben, csendességben. Nem is vágyódtak el onnét sehova. Hanem +egyszer mi történt? Abban az országban, ahol a vén remete lakott, +volt egy folyó. Abból a folyóból öntözték meg az emberek a végtelen +nagy síkságot, hogy teremjen valamit. Ám ott, ahol a folyó eredett, +volt egy nagy tó. Abban a tóban lakott a sárkányoknak a fejedelme s +ez csak úgy adott vizet az embereknek, ha valahányszor vízre volt +szükségük, egy tizenöt esztendős fiut áldoztak neki. Épen, amikor a +fiúk a remetéhez mentek, nem volt egy csepp víz, amit az emberek +igyanak. Nem volt egy csepp víz, amivel a sivatagot megöntözzék, s +nem volt már az egész országban egyetlenegy tizenöt esztendős +<span class="pagenum"><a name="Page_177" id= +"Page_177">-177-</a></span> fiu, akit feláldozzanak: mind +feláldozták már. Nagy volt a szomoruság az országban. Óh jaj, mit +tegyenek? Hanem arrafelé legeltette a nyáját egy pásztorember, ahol +a remete lakott s ez valahogy észrevette, hogy van a remeténél egy +fiu, aki ép tizenöt esztendős lehet, s ahogy ezt észrevette, ment a +kánhoz. Mondotta neki:</p> +<p>– Uram, tudok egy fiut, aki tizenöt esztendős. Ott lakik a vén +remeténél. Áldoztasd fel ezt s lesz víz megint.</p> +<p>Ahogy ezt a kán meghallotta, nagy lett az ő öröme. Egyszeribe +küldette katonáit a remete házához, hogy hozzák el azt a fiut. El +is mentek ezek. Kopogtattak a remete ajtaján; ez meg kiszólt, +kérdezte:</p> +<p>– Mit akartok?</p> +<p>Felelték ezek:</p> +<p>– A kán küldött ide minket. Van nálad egy tizenöt esztendős fiu, +azonnal ereszd ki, hadd vigyük el hozzá.</p> +<p>Mondotta a remete:</p> +<p>– Mit beszéltek, ti emberek? Hogyan volna énnekem fiam? Sohasem +is volt, nem is lesz soha!</p> +<p>Hanem a katonák ott maradtak az ajtó előtt s várták, hogy nyissa +ki a remete az ajtót. Ám ez, mielőtt az ajtót kinyitotta volna, +Napvilágot hirtelen elrejtette egy kőhordóba, azt nagyhirtelen +bemázolta agyaggal, hogy pálinkás hordónak lássék, akkor aztán +kinyitotta az ajtót, beeresztette a katonákat. Azok keresték +mindenfelé a fiut, tűvé tették a remete házának minden szögletét, +nem találták sehol.</p> +<p>– Úgy látszik, – mondotta az egyik katona – hogy csakugyan nincs +fiad.</p> +<p>– Nincs, nincs, – mondotta a remete.</p> +<p>– De hátha mégis van, – mondotta a másik, – <span class= +"pagenum"><a name="Page_178" id="Page_178">-178-</a></span> s azzal +a kardjával rettenetesen vagdalni és szabdalni kezdette a +remetét.</p> +<p>– Ne bántsátok az apámat, itt vagyok, – kiáltott ki a hordóból +Napvilág – s abban a pillanatban elő is lépett. Bezzeg, hogy a +katonák megfogták Napvilágot s vitték magukkal. A vén remete pedig +összeesett szörnyű bánatában. Sírt keservesen, siratta Napvilágot, +akit úgy megszeretett, mintha édes fia lett volna.</p> +<p>Hát elvitték Napvilágot a kán palotájába. Vitték egyenesen a +hatalmas úr elébe. Mondották neki:</p> +<p>– Ime, itt a tizenöt esztendős fiu, akit feláldozhatsz a +sárkányok fejedelmének.</p> +<p>Épen abban a pillanatban lépett be a szobába a kánnak a leánya. +Ahogy ránézett Napvilágra, rajta felejtette a tekintetét. +Szeme-lelke megtelt gyönyörüséggel s apjának nagy szörnyűködésére +egyszerre csak nyakába ugrott Napvilágnak.</p> +<p>– Nem engedem, nem engedem, – kiabált a leány, – hogy +feláldozzák ezt a fiut. Ha pedig őt is feláldozzátok, áldozzatok +fel engem is!</p> +<p>Szörnyű haragra gerjedett a kán, dúlt, fúlt, nem tudta, mit +kezdjen, mit csináljon. Egyszerre azonban odafordult a katonákhoz s +mondotta nekik:</p> +<p>– Vigyétek hát őt is, beste lélek leányát! Varrjátok be ezzel a +fiuval bőrbe s dobjátok belé a tóba. Nem érdemel jobbat!</p> +<p>Elszörnyűködtek az emberek a kán parancsára, de ismerték jól a +természetét. Ellenmondani nem mert senki. Fogták az ifjut, fogták a +leányt, vitték a palotából, aztán bőrbe varrták mind a kettőt s úgy +vitték a tóhoz. Ott aztán bedobták áldozatul a sárkányok +fejedelmének.</p> +<p>Vitte, vitte a tó vize Napvilágot s a kán leányát. <span class= +"pagenum"><a name="Page_179" id="Page_179">-179-</a></span></p> +<div class="figcenter" style="width: 374px;"><a href= +"images/i024hq.jpg"><img src="images/i024.jpg" alt= +"A vén remete összeesett szörnyű bánatában." title= +"A vén remete összeesett szörnyű bánatában." /></a> +<p class="caption">A vén remete összeesett szörnyű bánatában.</p> +</div> +<p><span class="pagenum"><a name="Page_180" id= +"Page_180">-180-</a></span></p> +<p>Aztán egyszerre csak megszólalt Napvilág:</p> +<p>– Hiszen, ha csakugyan tizenöt esztendős fiu kell a sárkányok +fejedelmének, akkor megillet engem, hogy beledobjanak a tóba s +meghaljak szörnyű halálnak halálával, de mit vétett ez a gyönyörű +szép leány, akinek nincs egyéb bűne, mint hogy szeret engem?</p> +<p>Megszólalt a leány is:</p> +<p>– Ha engemet a vízbe dobnak, mert én csak leány vagyok, abban +tán van igazság, de miért dobják be ezt a szépséges szép fiut, aki +senkinek sem vétett?</p> +<p>Meghallotta a sárkányok fejedelme az ifjak beszédét s íme, +megesett a szíve rajtuk. Szépen a hátára emelte őket, kiúszott a +tóból velük, ott a bőrt szétvágta s szabadon bocsátotta őket. Abban +a pillanatban a tónak a vize megeredt, általfolyt a folyó száraz +medrébe. Volt víz elegendő az egész országnak. Napvilág pedig +mondotta a leánynak:</p> +<p>– Te most menj haza szépen az apád palotájába, én is elmegyek az +én apámhoz, a remetéhez. Megvígasztalom, hogy nem történt semmi +bajom, aztán ismét felkereslek téged az apád palotájában, hogy +egymásé legyünk egész életünkre.</p> +<p>Szépen elbúcsuztak egymástól. A leány ment az apja palotájába, +Napvilág pedig a remete házába. Megállott Napvilág a remete háza +előtt, kopogtatott az ajtón.</p> +<p>– Ki az? – kérdezte a remete.</p> +<p>– A fiad vagyok, a fiad, – felelt Napvilág.</p> +<p>– Nekem egyetlenegy fiam volt, – mondotta a remete, aki azt +hitte, hogy megint a kán emberei jöttek ide – azt pedig a kán +elraboltatta, megölette. Hagyjatok békében engem, én most ülök az +én házamnak a földjén és gyászolok. <span class="pagenum"><a name= +"Page_181" id="Page_181">-181-</a></span></p> +<p>Ismét szólt Napvilág:</p> +<p>– Bizony a te fiad vagyok én, édes öregapám, nyisd ki csak az +ajtót. A kán beledobatott a vízbe, de a sárkányok fejedelme +megkönyörült rajtam, szabadságomat visszaadta. Ne gyászolj többé +engemet.</p> +<p>Most már a remete kinyitotta az ajtót. Szegény öreg ember, hogy +lesoványodott! Haja, szakálla, bajúsza össze-visszakúszálódott. +Alig volt jártányi ereje.</p> +<p>– Jókor jöttél, – mondotta a remete – a sír szélén állok.</p> +<p>De Napvilág hirtelen tejet és vizet keresett, azt +összevegyítette, azzal megkenegette a remete testét, attól a remete +elkezdett éledezni; közben mindenféle, kedves szavakat mondott, +tréfált, s íme, a remetének derülni kezdett a kedve: Napvilág +visszaadta neki az életét.</p> +<p>Közben a leány is hazaért s haj, volt szörnyű nagy csudálkozás, +nagy álmélkodás! A népek összecsődültek mindenfelől. Megtelt az +udvar.</p> +<p>– Ilyen nagy csuda még nem történt! – kiabálták össze-vissza az +emberek. – Abból a tóból, akit oda dobtak, még élve nem jött vissza +senki. Mely nagy csuda! Vajjon, mi történhetett?</p> +<p>Akármi történt, az bizonyos, hogy ott állott előttük elevenen a +kán leánya. Körülvették a népek, hajlongtak előtte, csókolták a +ruhája szegélyét s mondottak neki minden szépet, minden jót. Aztán +jött a kán is. Haj, de nagy volt az ő öröme, mikor meglátta a +leányát!</p> +<p>– És a fiuval mi történt? – kérdezte a kán. Azt ugyebár megölte +a sárkány? <span class="pagenum"><a name="Page_182" id= +"Page_182">-182-</a></span></p> +<p>– Nem, nem, – mondotta a leány – nem ölte meg. Megesett a szíve +a derék fiun. Hallotta az ő szép beszédét, az ő szép szavait. +Hallotta az én szavaimat s nem volt lelke, hogy megöljön minket. +Szépen a hátára vett, kiúszott velünk a tóból s szabadon +eresztett.</p> +<div class="figcenter" style="width: 368px;"><a href= +"images/i025hq.jpg"><img src="images/i025.jpg" alt= +"A remete fia vagy te?" title="A remete fia vagy te?" /></a> +<p class="caption">A remete fia vagy te?</p> +</div> +<p>– Na, ez valóban csudálatos egy dolog, – mondotta a kán. – +Mindjárt menjetek – parancsolta embereinek – hozzátok ide azt az +ifjut,</p> +<p>Egyszeribe mentek Napvilágért s hozták magukkal mind a két fiut: +Napvilágot is, Holdvilágot is, s velük <span class= +"pagenum"><a name="Page_183" id="Page_183">-183-</a></span> az öreg +remetét is. Mikor a palota közelébe értek s a kán meglátta őket, +mondotta az ő minisztereinek:</p> +<p>– Ne várjuk meg, amíg feljönnek a palotába, menjünk eléjök, mert +ők megérdemlik ezt mitőlünk.</p> +<p>Lementek a palotából, ki a kapu elé, ottan fogadták nagy +tisztelettel a vén remetét és a két fiut.</p> +<p>– Igazi csuda vagy te, fiam, – mondotta a kán Napvilágnak. A +remete fia vagy te?</p> +<p>– Nem, – mondotta Napvilág – nem, egy kánnak a fia vagyok. A +mostoha anyám meg akart ölni engemet s ezért menekültem el hazulról +öcsémmel, mert velem jött ő is, pedig ő édes fia a mostoha +anyámnak.</p> +<p>Aztán elbeszélte végig a történetüket. Még jobban csudálkozott a +kán. Felvezette a palotába, aranyszékbe ültette őket, drága +ételeket, italokat hordatott az asztalra s mikor odaültek +valamennyien, mondá:</p> +<p>– Ha csakugyan úgy van, ahogy ti mondottátok, neked adom az én +leányomat, Napvilág! Rengeteg kincsemnek fele az én leányomé, vidd +ezt magaddal: hadd lássa a te apád s anyád, hogy kánnak a leánya +az, akit az ő palotájába viszel.</p> +<p>Még másnap felkerekedtek, rengeteg katona kísérte őket, rengeteg +szekér vitte a temérdek sok kincset. Igy érkeztek Napvilág apjának +az országába. Ám mielőtt a városba értek volna, levelet küldött +Napvilág az apjának, jelentette, hogy jönnek mind a ketten: ő is, +Holdvilág is. Arra felkerekedett a kán is egész udvarával, úgy ment +ki a város szélére, a fiai elébe. Haj volt öröm az egész városban, +amikor meglátták a rég elveszett fiukat! Lett nagy ünnepség a +palotában, hét országra szóló! Csak a gonosz szívü asszony nem +ünnepelt. Amikor meglátta a fiukat, szörnyű nagy ijedtében +meghasadt a szíve.</p> +<hr class="chap" /> +<p><span class="pagenum"><a name="Page_184" id= +"Page_184">-184-</a></span></p> +<div class="chapter"> +<h2>A kigyókirály.</h2> +</div> +<p class="summary">(Svéd mese.)</p> +<p>Hol volt, hol nem volt, de valahol mégis csak volt, volt egyszer +egy hatalmas király s annak gyönyörű szép felesége. Nagy +gazdagságban éltek, semmi gondjuk-bajuk nem lett volna, de esztendő +telt esztendő után s nem született gyermekük.</p> +<p>Búsult erősen a király, hogy nincs, akire hagyja halála után +gyönyörű országát, s bú volt a királyné élete is, mert látta, hogy +a nagy bánat mint emészti az urát.</p> +<p>Történt egyszer, hogy egy vén koldusasszony állott meg a palota +kapuja előtt s arra kérte a szolgákat, hogy engedjék be a +királynéhoz. Nagyot kacagtak ezen az udvarbéliek, hogy egy ilyen +rongyos koldusasszony a királyné szeme elé akar kerülni, s +odavetettek egynéhány krajcárt neki, hadd menjen tovább Isten +hírével. De a szegény asszony nem akart semmiképpen elmenni, +folyton azt hajtogatta, hogy neki beszélnie kell a királynéval, +mert egyedül csak ő tudja meggyógyítani az ő nagy bánatát.</p> +<p>Addig s addig erősködött, hogy felmentek s jelentették a +királynénak, hogy ki van itt, mit akar. A királyné bizony nem +kergette el a szegény asszonyt, hamar felhívatta magához, hadd +hallja, mit tud. <span class="pagenum"><a name="Page_185" id= +"Page_185">-185-</a></span></p> +<p>– Felséges királyné, én ismerem a te szomorú titkodat, – szólalt +meg a szegény asszony – és segítek is rajta. Szeretnéd, ha fiad +születne, s ha követed az én tanácsomat, nem egy, de két fiuval fog +megáldani az Isten.</p> +<p>Csudálkozott a királyné, hogy így eltalálta a bánatát ez a +szegény asszony s persze rögtön megkérdezte, hogy mit tegyen.</p> +<p>– Menj fel, királyné, ma este a fürdőszobádba, fürödjél meg, s +amikor megfürödtél, nyúlj le a kád fenekére, ott találsz két +hagymát, azokat gondosan hámozd meg s edd meg egymásután. Ha +megfogadod a szavamat, mához egy esztendőre két gyönyörű fiad +lesz.</p> +<p>Bezzeg örvendett a királyné a tanácsnak s amint leszállott az +este, elkészítette a fürdőt, beléült s amikor készen volt, +csakugyan megtalálta azt a két hagymát, amiről a vénasszony beszélt +neki. Úgy megörvendett, amikor meglátta, hogy elfelejtette az +öregasszony tanácsát s nem hámozta meg az elsőt, csak úgy, ahogy +volt, megette. Amint lenyelte, eszébe jutott a dolog s bezzeg bánta +erősen, de már nem segíthetett rajta, csak a másodikat hántotta s +ette meg úgy.</p> +<p>Na, telik, múlik az idő, eltelt egy esztendő s hát a királynénak +egy csúf kígyógyermeke született először s aztán egy gyönyörű szép +kicsi fiacskája. Nem sokat gondolkoztak a dolgon, a kicsi kígyót +kihajították az ablakon, a kis királyfit pedig aranybölcsőbe tették +s úgy mutogatták mindenkinek boldogan. Senki nem tudta az +országban, hogy a királynénak az elsőszülöttje egy csúf kígyó volt +s hogy az most valahol az erdőben bolyong szegény.</p> +<p>Telt, mult az idő, a fiatal herceg húsz esztendős lett s akkor +azt mondták neki a szülei: <span class="pagenum"><a name="Page_186" +id="Page_186">-186-</a></span></p> +<p>– No, fiam, te már elég idős vagy hozzá, hogy megházasodjál, +eredj s keress magadnak feleséget.</p> +<p>Megfogadta a királyfi a szülei parancsát, befogatott négy +paripát aranyos hintóba s elindult, hogy feleséget keressen +magának. Na, nem messzire haladhatott, mert alig ért el az első +keresztúthoz, ott feküdt keresztben egy óriás kígyó, hogy semerre +se lehetett tőle előre jutni. Megállottak a lovak, kitekint a +királyfi a kocsi ablakán s hát, Uram, Teremtőm, megszólal a kígyó s +kérdi a királyfit:</p> +<p>– Hová mégy?</p> +<p>– Semmi közöd hozzá, – mondotta a királyfi – oda megyek, ahova +akarok, mert én királyfi vagyok.</p> +<p>– Fordulj rögtön vissza, – mondotta ismét a kígyó – tudom én +jól, hogy menyasszonyt keresel magadnak, de addig, amíg én meg nem +házasodtam, te ne járj leánynézőbe.</p> +<p>Szörnyen mérgelődött a királyfi, hogy egy kígyó így mer beszélni +vele, de mit volt mit tennie, semerre se tudott előre menni a +kígyótól s szégyenszemre vissza kellett fordulnia.</p> +<p>Elmondta otthon, hogy s mint járt s elhatározták, hogy nem +hagyják annyiban a dolgot, hanem másnap újra megindulnak más úton, +hátha nem állaná ott útjokat a kígyó.</p> +<p>De bizony rosszul gondolták, ha így gondolták, mert a legelső +keresztúton ismét ott feküdt az óriás kígyó, s visszakergette őket. +Igy történt ez harmadnap is: a királyfi újra megpróbálkozott, hogy +útra keljen, de a kígyó aznap is ott hevert s haragosan +sziszegte:</p> +<p>– Addig te ne járj leánynézőbe, amíg én meg nem házasodtam! +<span class="pagenum"><a name="Page_187" id= +"Page_187">-187-</a></span></p> +<p>Mikor a király és felesége meghallották, hogy megint hogy s mint +járt a fiuk, elhatározták, hogy meghívják a palotába a kígyót s +valahogy feleséget szereznek neki.</p> +<p>Azt hitték, jó lesz neki akármilyen rabszolgalány s odaadták a +legcsúfabbat neki, de mikor reggel bementek a szobába, darabokra +szaggatva hevert ott a szegény lány. Bezzeg meggyült most a baja a +királynak s feleségének, hogy honnan szerezzenek a kígyónak kedvire +való feleséget! Kihirdették az egész országban, hogy feleséget +keresnek az óriás kígyónak, s várták a jó szerencsét, hogy valaki +majd csak ajánlkozik.</p> +<p>Élt ebben az időben egy szegény ember, akinek volt egy +gyönyörűséges szép leánya, s egy második felesége, akinél gonoszabb +s irígyebb teremtést messze földön nem lehetett találni. Volt neki +is egy leánya, de az olyan csúf és gonosz volt, hogy senki még csak +rá sem tudott nézni. Haragudott bezzeg a gonosz mostoha az ura +leányára, s amikor meghallotta, hogy a király egy kígyónak keres +feleséget, rögtön az jutott az eszébe, hogy a szép leánykát +odaküldi, hadd szaggassa darabokra az óriás kígyó.</p> +<p>Úgy tett, ahogy elgondolta: felment a király udvarába s +bejelentette, hogy az ő mostohalánya feleségül akar menni a +kígyóhoz. Bezzeg örömmel fogadták ott s másnap korán reggel +elküldtek érte. Mikor a szegény leányka meghallotta, hogy a +mostohája milyen sorsra szánta, sírt, zokogott s csak azért +könyörgött, hogy legalább még egy éjszaka engedjék otthon aludni. +Meg is engedték neki nagy sokára s ő, ahogy elérkezett az este, +kilopódzott a házból, elsietett a temetőbe s ott könyörgött az +anyja <span class="pagenum"><a name="Page_188" id= +"Page_188">-188-</a></span> sírján, hogy valamiképpen segítsen +rajta nagy bánatában. Addig sírt, zokogott, hogy végre +elszenderedett, s fel sem ébredt addig, amíg a nap fel nem kelt. +Akkor felugrott vidáman és boldogan, nekivágott a mezőnek s addig +ment, amíg csak három diót nem talált. Azokat gondosan a zsebébe +rejtette s így suttogott magában:</p> +<p>– Ha nagy bajban leszek, egyet a három közül feltörök!</p> +<p>Aztán hazasietett s nyugodtan kelt útra a király embereivel. +Amerre ment, mindenfelé sajnálkoztak szomorú sorsán, de ő csak +mosolygott s bátran lépett a királyi pár elé. Az esküvő napján nagy +tüzet rakatott a kályhába s egy nagy fazék lúgot tett fel rá főni, +három vadonatúj súrolókefét pedig beledobott a lúgba. Ő maga hét +hófehér vászoninget vett magára s úgy ment az esküvőre.</p> +<p>Mikor egyedül maradt a kígyóval, az megszólalt nagy +sziszegéssel:</p> +<p>– Későre jár az idő, vetkőzz le s feküdjél le!</p> +<p>– Előbb vetkőzz le te, – mondta a leány.</p> +<p>– Ezt még senki se mondta nekem, – csudálkozott a kígyó.</p> +<p>– Én pedig kérlek téged, – mondta a lány.</p> +<p>A kígyó elkezdett erre fujni, nyögni, sziszegni dühében, de +egyszerre csak lehámlott róla a legfelső bőre. Mikor ott feküdt a +bőr a földön, a szép leány is levetett egy inget magáról s a bőrt +belécsavarta. Megint rászólt a kígyó a leányra, hogy vetkőzzék le, +de az megint csak azt mondta:</p> +<p>– Vetkőzz le te!</p> +<p>Ismét megfogadta a kígyó a felesége szavát s nagy sziszegéssel, +fujással levetette magáról a második <span class="pagenum"><a name= +"Page_189" id="Page_189">-189-</a></span> <span class= +"pagenum"><a name="Page_190" id="Page_190"><br /> +-190-</a></span> bőrt is, aztán a harmadikat, negyediket, ötödiket, +hatodikat… s már úgy feküdt az asszony előtt, mint egy nagy csomó +rongy, mozdulatlanul. Fogta az asszony akkor a súroló keféket, +elkezdte dörzsölni, súrolni teljes erejéből a kígyót s addig +súrolta, amíg a három kefe el nem romlott, s hát, lássatok csudát! +amikor készen volt evvel, egy gyönyörű szép legény állott előtte, +aki lelkes szóval hálálkodott neki a megszabadításáért. Elmondotta +a szép legény, hogy ő a király idősebbik fia, de kígyó képében élt +eddig a földön s élhetett volna a világ végéig is, ha ő meg nem +szabadítja.</p> +<div class="figcenter" style="width: 352px;"><a href= +"images/i026hq.jpg"><img src="images/i026.jpg" alt= +"Egyszerre csak lehámlott róla a legfelső bőr." title= +"Egyszerre csak lehámlott róla a legfelső bőr." /></a> +<p class="caption">Egyszerre csak lehámlott róla a legfelső +bőr.</p> +</div> +<p>Na, reggel korán küldte a király az emberét, hogy nézze meg, +él-e még a leány, s hát amint az bekukucskált az ajtón, majd +meghalt a csudálkozástól, amikor a sok kígyóbőrt s vászoninget +meglátta a földön, az ágyon pedig egy szép lány meg egy dali szép +legény aludott csendesen. Szaladt mindjárt jelenteni a királynak a +dolgot, s bezzeg hogy eszébe jutott a királynénak a vénasszony +beszéde, akinek a tanácsára megette a hagymákat s bezzeg az is +eszébe jutott, hogy az első hagymát héjjastul ette meg s az +lehetett az oka, hogy kígyófia született. Szaladtak rögtön az ifju +párhoz, ölelték, csókolták a fiukat s nem győzték eleget kérdezni, +hogy s mint telt el az élete a szomorú egyedülvalóságban. Mindjárt +kihirdették az egész országban, hogy megkerült a király idősebbik +fia s ő lesz az ország királya, ha meghal az öreg király.</p> +<p>Jó darabig élt a kígyókirályfi boldogan fiatal feleségével a +palotában, nemsokára aztán meghaltak az öregek is s a kígyókirályfi +lett a király, de alig telt el egy esztendő, hadat üzent a szomszéd +ország királya. Mit tehetett a kígyókirály, elindult a háborúba, +<span class="pagenum"><a name="Page_191" id= +"Page_191">-191-</a></span> nagy búval-bánattal elbúcsúzott szép +fiatal feleségétől. De mielőtt utnak eredett, meghagyta minden +szolgájának s szolgálójának, hogy úgy vigyázzanak a feleségére, +amíg vissza nem tér, mint a szemük világára. A feleségének pedig +adott egy pecsétgyűrűt, hogy, ha levelet akar írni neki, avval +nyomtassa le, nehogy valaki más is olvashassa. Azzal elment a +király, a szegény királyné meg otthon maradt nagy bánatban, nagy +szomorúságban.</p> +<p>Megtudta a gonosz mostoha hamar, hogy elment a kígyókirály s +mert majd felvetette a méreg s a bosszuság, hogy olyan jó sorba +került az ő mostoha lánya, elgondolta magában, hogy most elmegy +hozzá, s akárhogy is megrontja a szerencséjét. Úgy is tett, ahogy +elgondolta, s nagy hízelkedéssel beállított a királynéhoz, +össze-vissza hazudott mindent, hogy ő előre tudta, hogy a kígyó a +király fia s csak el van varázsolva, s addig-addig hízelkedett, +hogy a királyné mindent elhitt neki, amit mondott s ott tartotta +maga mellett a palotában.</p> +<p>Nemsokára két gyönyörű fia született a királynénak, olyan +szépek, hogy a napra lehetett nézni, de rájuk nem. Irt is a +királyné rögtön az urának, hogy milyen nagy öröm érte, de boritékba +sem tehette a levelet, bejött a mostohája s mondotta nagy +hízelkedéssel:</p> +<p>– Engedd meg, lányom, hogy vágjak le egy tincset a hajadból, +küldjük el az uradnak, majd megörvend neki.</p> +<p>A királyné meg is engedte, hogyne engedte volna, de abban a +szempillantásban, hogy a mostoha lenyisszentette a hajtincset, +mélyen elaludott. Egyéb se kellett a gonosz asszonynak, egy-kettőre +más levelet <span class="pagenum"><a name="Page_192" id= +"Page_192">-192-</a></span> írt a kígyókirálynak, amelyben nagy +szomorúsággal tudatta vele, hogy két kutyakölyke született a +királynénak. Akkor aztán lelopta a pecsétgyűrűt a királyné +nyakából, lepecsételte vele a levelet s abban a nyomban el is +küldte.</p> +<p>Hej, elszomorodott szegény király, amikor ezt megtudta, de +gondolta magában, ő is csak kígyó képében született, s húsz évet az +erdőben töltött, mégis megváltódott a varázslattól, írt hát haza +rögtön, hogy a királynéra s a két kutyakölyökre úgy vigyázzanak, +mint a szemük világára.</p> +<p>Bezzeg nem várta meg a mostoha, hogy valaki másnak kezébe +kerüljön a levél, ellopta s egy másik levelet dugott belé, amelyben +az volt írva, hogy amint ez a levél megérkezik, rögtön égessék meg +a királynét mind a két gyermekével együtt, s ezt a levelet +egyszeribe odaadta a király leghűségesebb szolgájának.</p> +<p>Hej, búsult a hű szolga, amikor olvasta, hogy mit parancsol neki +a király! Nem tudta, mit csináljon, sajnálta erősen a királynét s a +két gyönyörű gyermeket, de nem mert ellenszegülni a király +parancsának. Nagy máglyát rakatott hát, de ahelyett, hogy a +királynét s a fiait égettette volna el, egy anyabárányt s két kis +bárányt égetett el a tűzben. Senki nem tudott erről a cseréről a +palotában, még a gonosz mostoha sem, aki elhíresztelte mindenfelé, +hogy boszorkány volt a leánya s azért égették meg; a hű szolga +pedig azt mondta a királynénak hogy rejtőzzék el, mert a király azt +üzente, hogy amíg ő haza nem érkezik, egy teremtett lélek se lássa +meg őt és gyermekeit.</p> +<p>Szót fogadott a királyné s elbujt a palota legkisebb szobájába a +két gyerekével: senki lélek nem <span class="pagenum"><a name= +"Page_193" id="Page_193">-193-</a></span> tudta, hogy ő csendesen +ott éldegél. Na, így telt, mult az idő, egyszerre csak hírt kap a +hű szolga a királytól, hogy nemsokára hazaérkezik. Bezzeg, megijedt +most, hogy mit szól majd a király, hogy nem teljesítette hűségesen +a parancsát. Mit volt mit tennie, felment hát a királynéhoz s +eléadta neki az igaz valóságot, hogy az ura meg akarta égettetni a +gyerekeivel együtt s most el kell menniök innen, nehogy itt találja +őket.</p> +<p>Elment hát nagy búsan a szegény királyné a két kicsi fiával, +ment, mendegélt, amíg csak egy rengeteg nagy erdőbe nem ért. Erősen +elfáradott szegény, estére is állott az idő s nem tudta, hogy hova +hajtsa le ma éjjel a fejét. Egyszerre csak tűzpislákolást látott, +nagy nehezen újra nekiindult a rengetegnek s nemsokára egy kis +kunyhó előtt állott meg, ahol egy szegény ember éppen vacsoráját +főzte a tűz mellett.</p> +<p>– Jó ember, – szólította meg a királyné a szegény embert – nem +adnál-e szállást éjszakára?</p> +<p>Adott biz’ az jó szívvel s nemsokára le is feküdtek mind a +hárman a kicsi kunyhóban. Reggel, mire a királyné felkelt, nem volt +ott a szegény ember, ő szépen feltakarított mindent, ebédet főzött, +s úgy várta, hogy jöjjön haza délre.</p> +<p>Jött is a szegény ember, még pedig lovon vágtatva, nyomában egy +kutya, de olyan szomorú volt a szegény ember arca, az ingjén meg +úgy folyt a friss vér, hogy a királyné meg se merte kérdeni, hol +járt. Mikor asztalhoz telepedtek, a szegény ember ismét tiszta +ingben volt, a véreset pedig beledobta egy nagy vizeskádba. Igy +volt ez mindennap ezután. Véres inggel jött haza a szegény ember, a +királyné meg szépen kimosta neki s megszárogatta, de nem tudta +elgondolni, <span class="pagenum"><a name="Page_194" id= +"Page_194">-194-</a></span> hogy miért olyan szomorú ez az ember s +miért jő minden nap vértől csurgó inggel haza.</p> +<p>Egyszer aztán, amikor éppen ebédnél ültek, megkérdezte tőle, +hogy hogy s mint van ez, de bizony Péter (mert így hívták) nem +akarta semmiképpen se elárulni a titkot. Gondolta a királyné, majd +ő is eléadja szomorú történetét, hátha akkor ő se restelkedik. El +is mondott mindent elejétől végig. Amikor elvégezte, Péter is +elkezdette a maga történetét s elmondotta a királynénak, hogy ő +igen rossz ember volt valamikor s eladta magát az ördögnek. Irást +is csináltak róla s most hiába javult meg, hiába él itt bűnbánóan +egyedül az erdőben, az ördög minden áldott nap magához hívja s +véresre veri.</p> +<p>Másnap, amikor ismét szomorú útjára készült Péter, a királyné +azt mondta neki, hogy csak maradjon itthon a két királyfi mellett, +majd elmegy ő az ördöghöz. Semmiképpen se akarta engedni Péter, +hogy a királyné olyan veszedelmes helyre menjen, de az +megvígasztalta, hogy van neki három diója, amit régen az anyja +sírján talált s az megmenti, ha nagy bajban lesz. Azzal felült a +Péter lovára, magával hívta a kutyát s ellovagoltak az erdőben.</p> +<p>Nem sokáig ment, egyszerre csak elébe ugrott az ördög s +megszólalt:</p> +<p>– Itt jön Péter lova és kutyája, de Péter nem jött velük!</p> +<p>Egy-két pillanatig szótlanul állott az ördög, aztán rettenetes +hangon kérdezte:</p> +<p>– Mit akarsz te itt?</p> +<p>– A Péter írásáért jöttem, – mondta a királyné.</p> +<p>Hej, elöntötte a méreg az ördögöt s csak úgy üvöltött: +<span class="pagenum"><a name="Page_195" id= +"Page_195">-195-</a></span></p> +<p>– Menj haza s mondd meg Péternek, hogy holnap itt várom s +háromszor annyi ütést kap tőlem, mint amennyit szokott!</p> +<p>A királyné egyet sem szólt többet, csak feltörte az egyik dióját +s hát egyszeribe lángba borultak az erdő fái, az ördög meg ordítva +szaladt vissza az odujába.</p> +<p>Másnap megint kilovagolt az erdőbe a királyné s csak a tűzön túl +látta az ördögöt, aki most még hatalmasabban ordított, hogy küldje +Pétert el, mert különben ő megy utána. Nem szólt egyet se az +asszony, hanem elővette a második dióját, azt is feltörte s hát még +nagyobb tűz lángolt fel, hogy az ördögnek még messzebb kellett +szaladnia. Avval a királyné megfordult s hazalovagolt. Harmadnap +ismét ott volt kora reggel s kérte az írást az ördögtől, de az most +is csak Pétert követelte s úgy üvöltött, hogy zengett, zúgott belé +az erdő.</p> +<p>Nem sokat teketóriázott a királyné most se, csak feltörte a +harmadik diót s hát olyan hatalmas tűz lángolt fel mindenünnen, +hogy az ördög nem menekülhetett semerre se. Most már könyörgésre +fogta a dolgot s egy hosszú faágra ráhúzta a Péter írását, úgy +nyujtotta át a tűzön a királynénak. Mindjárt elhamvadt a tűz s a +királyné boldogan vágtatott vissza az írással. Bezzeg boldog volt +Péter is, hogy megszabadult örökre az ördögtől, nem tudott eleget +hálálkodni a királynénak, hogy ilyen nagy jót tett vele.</p> +<p>Ezalatt a kígyókirály is megérkezett a háborúból s az első +kérdése az volt, amikor belépett a palota kapuján:</p> +<p>– Hol van a királyné s a két kutyakölyök?</p> +<p>Elcsodálkoztak persze, hogy miféle kutyakölyköket <span class= +"pagenum"><a name="Page_196" id="Page_196">-196-</a></span> keres s +elmondták neki, hogy nem kutyakölykei születtek a királynénak, +hanem két gyönyörű fia, de hát a király azt parancsolta, égessék +meg őket.</p> +<p>Elsápadott a szegény király, reszketett egész testében s +eléhozatta azt a levelet, amiben a gonosz mostoha az ő nevében +megírta, hogy elégessék a feleségét s a gyermekeit. Hej, nagy búnak +eresztette a fejét szegény, de mikor ezt látta a hűséges szolga, +elmondta a dolgot úgy, ahogy volt, hogy bárányokat égetett meg a +királyné és gyermekei helyett s hogy most attól való féltében, hogy +a király itthon találja őket, elküldte az erdőbe.</p> +<p>Bezzeg egy percnyi nyugalma nem volt több a királynak, +felpattant a lovára s ellovagolt az erdőbe a felesége után. Ment, +mendegélt három napon s éjen át s egy teremtett lelket nem látott. +Negyedik nap érkezett Péter kunyhajához s Isten nevében szállást +kért. Nem ösmerte meg a feleségét, olyan szegényes ruhában volt s +olyan szomorú volt az arca. Az bezzeg rögtön tudta, hogy az urának +ad szállást, de egy szó nem sok, annyit sem szólt, egy lócára ágyat +vetett neki, s a király nemsokára elaludt.</p> +<p>Keskeny volt a lóca s amint forgolódott a király, lelógott az +egyik karja a földre. Odaszólt a királyné az egyik fiának:</p> +<p>– Tedd fel, fiam, az apád kezét az ágyra!</p> +<p>Odamegy a fiu, de ügyetlenül fogta meg a király kezét s ahogy +feltette, rögtön felébredett. Nem szólt semmit, még a szemét se +nyitotta ki, gondolta, meghallgatja, mit beszélnek. Megint úgy +tett, mintha lecsúszott volna a karja s hát a királyné megint +megszólalt:</p> +<p>– Menj, fiam, tedd fel apád kezét, de vigyázz, <span class= +"pagenum"><a name="Page_197" id="Page_197">-197-</a></span> +<span class="pagenum"><a name="Page_198" id="Page_198"><br /> +-198-</a></span> ne légy olyan ügyetlen, mint a testvéred, mert még +felköltöd álmából.</p> +<div class="figcenter" style="width: 330px;"><a href= +"images/i027hq.jpg"><img src="images/i027.jpg" alt= +"A királyné az ördögtől visszaszerzi az írást." title= +"A királyné az ördögtől visszaszerzi az írást." /></a> +<p class="caption">A királyné az ördögtől visszaszerzi az +írást.</p> +</div> +<p>Hát érzi a király, hogy egy kis kéz szép gyöngéden megfogja a +kezét s a mellére teszi. Hej, felugrott most a király nagy +boldogan, bezzeg, most megismerte a feleségét, ölelte, csókolta őt +meg fiait s rögtön indultak haza. Persze, Pétert se hagyták ott, +hanem lovastól, kutyástól vitték magukkal.</p> +<p>Otthon nagy volt bezzeg az öröm, mikor megérkeztek, csak a +gonosz mostoha nem örült, mert még aznap máglyán égették el a beste +lelkét.</p> +<p>A kígyókirály még sokáig élt ezután a feleségével s a +gyerekeivel nagy boldogságban, s még ma is élnek, ha meg nem +haltak.</p> +<hr class="chap" /> +<p><span class="pagenum"><a name="Page_199" id= +"Page_199">-199-</a></span></p> +<div class="chapter"> +<h2>Az első esztendő.</h2> +</div> +<p class="summary">(Zsidó monda.)</p> +<p>Élt egyszer valahol egy jóságos öreg rabbi, akinek Ruben volt a +neve. Egyszer, amint a rabbi sétálgat az utcán csöndesen, békén, +megjelenik előtte a halál angyala, s így szól hozzá:</p> +<p>– Ruben, hallgasd meg, amit mondok néked. Én vagyok a halál +angyala, s eljöttem, hogy elvigyem magammal a te fiadat!</p> +<p>Azt felelte nagy szomorúsággal Ruben:</p> +<p>– Amit Isten akar, azon senki sem változtathat, azt tudom. Bele +is nyugodnám a fiam halálába, csak legalább megházasodhatott volna +szegény.</p> +<p>– No, ha csak az a bajod, – felelte az angyal, – azon könnyen +segíthetünk. Szívesen megvárom, amíg megházasodik a fiad, majd csak +azután viszem el.</p> +<p>Nem volt bizony nagy kedve a rabbinak az esküvőhöz, de már +megvolt a menyasszony, s nem is akarta a fia kedvét búra fordítani, +hát megtartották az eljegyzést nagy pompával. Négy hét mulva lett +volna a lakodalom napja, Ruben hát elküldte a fiát, hogy hívjon +vendégeket a nagy napra.</p> +<p>Alig ment az ifju egy-két lépést az utcán, megállítja Éliás +próféta az útjában, s így szól hozzá:</p> +<p>– Hová, hová olyan sebesen, fiam? <span class="pagenum"><a name= +"Page_200" id="Page_200">-200-</a></span></p> +<p>– A lakodalmamra hivok vendégeket, – felelte az ifjú.</p> +<p>– Hát nem tudod, hogy neked még a lakodalom előtt meg kell +halnod? – kérdezte Éliás próféta.</p> +<p>– Ha ez Istennek akarata, – felelte a vőlegény, – akkor +bizonyára beteljesedik, hiszen én sem vagyok különb a többinél, +akik előttem haltak meg.</p> +<p>Eliás azonban így válaszolt:</p> +<p>– Adok neked egy jó tanácsot, fiam. A lakodalmi ebédnél +leülhetsz te is az asztalhoz, de se ne igyál, se ne egyél egy +falatot se, de még a szemedet se vesd fel a tányérodról. Megjelenik +majd később egy ember a szobában, fedetlen fejjel, borzas hajjal s +össze-vissza tépett ruhában, de te mégis menj elébe, hajolj meg +előtte, vezesd az asztalfőre, a legelőkelőbb vendégek közé. Ha +aztán ő más helyet keres, akkor te ülj mellé, s járj a kedvében, +ahogy csak tudsz. Ez az én tanácsom. Ha megfogadod, jól jársz.</p> +<p>A legény megigérte, hogy az ő tanácsa szerint cselekszik, aztán +hazatért, de egy árva szót sem szólt arról, hogy kivel találkozott, +még búját sem mutatta, hanem vígan készült az esküvőre.</p> +<p>Amint megesküdött a fiatal pár, a vendégsereg is az asztalhoz +ült, elkezdődött a nagy evés, ivás, vigadozás, csak az ifjú +vőlegény volt szomorú, hallgatag, s egy falatot nem evett, egy +kortyot nem ivott.</p> +<p>Nemsokára nyilt az ajtó, s csakugyan belépett az az öreg ember, +akiről Éliás beszélt az ifjunak, rongyosan, piszkosan, mint egy +koldus. A fiu rögtön felállott, s odavezette a fő-fő vendégek közé +az öreget, de az szégyelte ott letelepedni, hanem leült a fiu +mellé. Az meg úgy tett, ahogy Éliás tanácsolta neki: nagy +becsületben tartotta az öreget. <span class="pagenum"><a name= +"Page_201" id="Page_201">-201-</a></span></p> +<p>Egyszer csak nagy hangosan megszólal az öreg ember:</p> +<p>– Fiam, szeretnék kérdezni tőled valamit.</p> +<p>– Kérdezz hát, – felelt reszketve az ifju.</p> +<p>– Ha egy házat kellene építened, s ahhoz szalmát meg agyagot +keverned, honnan vennéd a szalmát?</p> +<p>– Elmennék egy paraszt emberhez, s annyi szalmát vennék tőle, +amennyi csak kell.</p> +<p>– De hátha az a paraszt, mikor már mind a szalma össze van +keverve az agyaggal, eljönne hozzád, s követelné vissza a +szalmáját, mit tennél akkor? – mondotta az öreg.</p> +<p>– Kifizetném a szalmáját, vagy más szalmát vennék, s azt adnám +neki.</p> +<p>– De ha se pénz, se a más szalmája nem kell neki, csak az, amit +ő adott neked, akkor mit csinálnál, fiam?</p> +<p>– Hát bizony, akkor nem tehetnék egyebet, mint hogy széttörjem +az agyagot, s abból kiválasszam a paraszt szalmáját, máskép vissza +nem adhatnám, – mondotta a vőlegény.</p> +<p>– Magad mondtad ki magadra az ítéletet, – szólott az öreg ember. +Mert látod, a paraszt, aki a szalmát adta, nem más, mint a jó +Isten, az agyag te vagy, a szalma pedig a lelked. Most visszakéri +Isten azt a lelket, amit néked adott, s engem, a halál angyalát +küldött le érte, hogy vigyem el hozzá.</p> +<p>Hej, nagy csendesség lett a nagy vigasságból! Mindenki úgy ült a +helyén, mintha odacövekelték volna. Egyedül a vőlegény szólott:</p> +<p>– Ha már elviszel magaddal, engedd meg legalább, hogy a +szüleimtől, s a menyasszonyomtól búcsut vehessek.</p> +<p>– Tedd meg, fiam, megengedem. <span class="pagenum"><a name= +"Page_202" id="Page_202">-202-</a></span></p> +<p>Nagy sírás, jajgatás lett a búcsuzkodásból, Ruben rabbi buzgón +imádkozott az Istenhez, a fiatal asszony meg sírt keservesen, aztán +kérdezte a vőlegényétől:</p> +<p>– De hát ki az, aki azt mondja, hogy neked meg kell halnod?</p> +<p>– A halál angyala jött el értem, ott ül, s vár reám. Csak annyi +időm van, hogy elbúcsuzzam tőletek, aztán mennem kell vele.</p> +<p>Avval megölelte, megcsókolta forró könnyhullatás között a +feleségét, s menni akart. Ekkor megszólalt a fiatal asszony: – Várj +egy kicsit, odamegyek én a halál angyalához, s könyörgök neki. Én +nem hiszem, hogy ő meg akarna ölni téged.</p> +<p>Oda is ment nagy bátran, s igy szólt:</p> +<p>– Te vagy az, aki a férjemet meg akarod ölni?</p> +<p>– Én vagyok! – válaszolt a halál angyala.</p> +<p>– No hát, – mondotta az asszony, – ha te vagy, menj is vissza az +Istenhez, aki küldött téged, s juttasd eszébe azt a parancsát, ami +a Thora könyvében van: »Ha valaki megházasodott, egy évig legyen a +hadiszolgálat alól felszabadítva, nehogy elessék a csatában, s +feleségét más ember vehesse el.« Csak nem akarja az Isten saját +parancsát megtagadni, hisz az annyi volna, mintha az összes +parancsát megtagadhatná!</p> +<p>A halál angyalát meghatotta a fiatal asszony beszéde, felment +ismét az Isten szine elé, s a többi angyalokkal együtt kegyelemért +könyörgött hozzá, a fiatal férj életéért.</p> +<p>Az Isten meg is hallgatta kérésüket, adott még két esztendőt az +ifjunak, s így teljesedett a zsoltárnak szava: »Akik félik Istent, +azoknak vágyát teljesíti Isten, s megsegíti +szorongattatásukban.«</p> +<hr class="chap" /> +<p><span class="pagenum"><a name="Page_203" id= +"Page_203">-203-</a></span></p> +<div class="chapter"> +<h2>Világszép Nádszál kisasszony.</h2> +</div> +<p class="summary">(Magyar mese.)</p> +<p>Egyszer volt, hol nem volt, hetedhét országon is túl, az +óperenciás tengeren is túl, de még az üveghegyeken is egy sánta +arasszal túl, volt egyszer egy király, s annak két fia. Az +idősebbik fiu, ahogy egy kicsit fölcseperedett s kiserkedett a +bajusza, feleségül vett egy szép királykisasszonyt, de a kisebbiket +hiába biztatta az édesapja: azt mondta, hogy ő addig meg nem +házasodik, míg kerek e világon a legszebb királykisasszonyt meg nem +találja.</p> +<p>– No, azt keresheted, – mondta a bátyja, – mert a legszebb +királykisasszonyt én vettem feleségül.</p> +<p>– Hiszen, szép a feleséged, – mondotta a királyfi, – de nem +hiszem, hogy még szebb ne volna ezen a világon.</p> +<p>Hallja ezt a beszédet a kisebbik fiu fölnevelő dajkája, s amikor +az idősebbik királyfi tovább ment, azt mondta a kicsi +királyfinak:</p> +<p>– Bizony, jól mondottad, hogy van ezen a világon a bátyád +feleségénél szebb királykisasszony. Csakhogy sem a bátyád, sem a +felesége nem árulják el neked, mert az a világszép királykisasszony +a te bátyád feleségének a huga. <span class="pagenum"><a name= +"Page_204" id="Page_204">-204-</a></span></p> +<p>– No, bizony, ha az, megyek is utána.</p> +<p>– Megállj, csak fiam, – mondja az öreg asszony, – nem találod +meg azt az apja házában. El vagyon az rejtve egy nádszálban. +Hallottad-e hírét a Fekete-tengernek? Fekete-tengernek a +hetvenhetedik szigetjében vagyon három nádszál, a középsőben van a +világszép királykisasszony, a két szélsőben a két szobalánya. De +ezen a szigeten olyan nagy sötétség van, hogy a kardodat +felakaszthatod rája. Aztán, ha odatalálsz is, egy vén boszorkány +őrzi a három nádszálat, s jobban vigyáz rájuk, mint a két +szemevilágára, mert csak addig ég az élete gyertyája, amíg valaki +ezt a három nádszálat le nem vágja.</p> +<p>Hiszen a királyfinak se kellett egyéb, felnyergelte legjobbik +lovát, s indult még aznap, hogy felkeresse a világszép Nádszál +kisasszonyt. Ment hetedhét ország ellen, estére kelve betért egy +rengeteg nagy erdőbe, rengeteg nagy erdőben egy kicsi házikóba. Nem +lakott ott más, csak egy öreg asszony. Köszön az asszonynak +illendőképpen, fogadja az is nemkülönben, s kérdi:</p> +<p>– Ugyan, hol jársz itt, fiam, ahol a madár sem jár?</p> +<p>– Világszép Nádszál kisasszonyt keresem, aki a Fekete-tenger +hetvenhetedik szigetjében egy nádszálba vagyon elrejtve. Ugyan +bizony, hallotta-e a hírét?</p> +<p>– Sem hírét, sem nevét nem hallottam, édes fiam, de túl a +hegyen, kerek erdő aljában, lakik a néném, az talán hallotta hírét. +Hé, Miczi, hopp elé a sutból! – szólott a macskájának. – Igazítsd +útba ezt a legényt.</p> +<p>Kiszökött a macska a sutból, s a királyfi ment utána.</p> +<p>Mire pitymallott, megtalálta a másik öreg asszonyt is. +Elémondja, hogy mi jóban jár. Hallgat, hallgat az <span class= +"pagenum"><a name="Page_205" id="Page_205">-205-</a></span> öreg +asszony, mintha erősen gondolkoznék, s aztán mondja:</p> +<p>– Hej, fiam, nem érsz te soha oda világon való életedben, ha +olyan paripát nem szerzesz, amely sárkánytejet szopott, égő +parazsat evett, s tűzlángot ivott. De nini, mi van a fejeden? Ihol, +három arany hajszál, ezt a három arany hajszálat kihúzom a +fejedből, adok hozzá egy kilincsmadzagot. Mikor aztán kiérsz erre +meg erre a magas hegyre, ott a madzaggal csapd meg a három arany +hajszálat, s egyszeribe elébed toppan a táltos paripa.</p> +<p>Kihúzta az öreg asszony a királyfi fejéből a három arany +hajszálat, odaadja a kilincsmadzagot, megköszöni a királyfi, s meg +sem állott, míg annak a magas hegynek a tetejére nem ért. Ott +megcsapja a kilincsmadzaggal a három arany hajszálat s ím, +halljatok csudát! – ég, föld megrendül, száll a levegőégből +nagyerős vágtatással egy aranyszőrű ménes, aranyszőrű ménesből +kiválik egy paripa, szakad a láng a két orralikán, s nyerít hármat +egymásután, hogy megcsendült-bondult belé az egész világ, s csak +elejébe toppan a királyfinak:</p> +<p>– Itt vagyok, kicsi gazdám!</p> +<p>De hallgassatok csak ide, mi lett a madzagból! Szép aranyos +kantár, hogy csak úgy ragyogott, hogy csak úgy tündökölt.</p> +<p>– No, kicsi gazdám, hogy menjek? Úgy-e, mint a szél, vagy úgy, +mint a madár? Vagy még annál is sebesebben, úgy, mint a +gondolat?</p> +<p>Mondotta a királyfi:</p> +<p>– Mint a gondolat, édes lovam.</p> +<p>– Jól van, jól, kicsi gazdám, tudom én, mi a szíved szándéka. De +addig hiába megyünk a Fekete-tenger <span class="pagenum"><a name= +"Page_206" id="Page_206">-206-</a></span> hetvenhetedik szigetére, +amíg meg nem jártuk a Napnak fényes pitvarát, s onnét egy égő +sugarat el nem hozunk.</p> +<p>Nekiereszkedik a táltos a levegőnek, felszáll, mint a madár, +aztán nekivág, hasítja a levegőt, vágtat, mint a gondolat, s egy jó +szempillantás sem telt belé, megérkeznek a Föld kapujához. Az ám, +csakhogy a Föld kapujában két farkas állott istrázsát, s azt +mondták, hogy addig be nem eresztik a kapun a királyfit, amíg két +font húst nem ad a lovából. Gondolja a királyfi, bizony, nem adok +én a lovam húsából, inkább adok a magaméból. Kivette a zsebéből +csillagos bicskáját, kanyarított a combjából két font húst, +odavetette a farkasoknak:</p> +<p>– Most már mehettek, – mondták a farkasok. Repült a táltos, s +ím, jóformán be sem húnyta a szemét a királyfi, megszólal a +táltos:</p> +<p>– Nyisd ki a szemedet, kicsi gazdám, itt vagyunk a Napnak fényes +pitvarában.</p> +<p>Leszáll a királyfi s hát ott a Nap pitvarában van egy arany kád, +arany kádban tűzfürdő: megfürdött abban; gyémánt szegen arany +törülköző: abban megtörülközött; ezüst polcon arany fésű: azzal +megfésülködött; s vala ottan egy talpig tükör, odaállott, s +nézegette magát. De Uram, Teremtőm, halljátok csak, mi történt! +Kijön a pitvarba egy haragos öreg ember, bizonyosan a Napnak a +szolgája, meglátja a királyfit, amint nézegeti magát a tükörben, +nagy mérgesen ráfuj, kerekedik rettentő nagy szélvész, s úgy +elfujja lovastól, mindenestől, hogy hetvenhétezer mérföldig sem ért +földet a talpuk. Akkor meg leestek, olyan sötét lyukba, hogy sem +eget, sem földet nem láttak.</p> +<p>Hej, búnak ereszkedik a királyfi! Azt hitte, hogy <span class= +"pagenum"><a name="Page_207" id="Page_207">-207-</a></span> soha, +míg ez a világ s még két nap, meg nem látja az áldott fényes napot, +nem hogy annak egy sugarát a Fekete-tenger hetvenhetedik szigetére +vihesse. Csúszva, mászva tapogattak elébb-elébb, hol kígyóra, hol +békára léptek, s mikor vagy hét nap s hét éjszaka eltelhetett, +akkor értek egy nagy vaskapuhoz. Na, ide ugyan elcsúszhattak, +mászhattak, mert itt meg egy százfejű sárkány állott istrázsát. Az +ugyan által nem ereszti a kapun.</p> +<p>Sóhajtozott, tűnődött a szegény királyfi, hogy most már mit +csináljon. Tapogatott erre, tapogatott arra a kezével, hátha +másfelé mehetne, s ím, egyszerre valami pálcácska akad a kezébe. Az +ám, nem pálca volt ez, hanem furulya. Nagy bújában, bánatjában +belefujt a furulyába, s hát az olyan szépen szólt, hogy annál az +angyalok se muzsikálhatnak szebben. S mit gondoltok, mi történt? Az +történt, hogy a százfejű sárkány szépen lefeküdött a földre, egy +feje sem mozdult meg, úgy hallgatta a furulyaszót. De, bezzeg, +nekibátorodott a királyfi is s a vaskapun szépen kisétált.</p> +<p>Hát ahogy keresztülment a vaskapun, nyiladozni kezd a sötétség, +s mit látnak szemei? Jön elébe egy szépséges leány, aki nem vala +más, mint maga a Hajnal, a Napnak legszebb s legkedvesebb leánya. +Hogy történt, mint történt, én bizony nem tudom, úgy láttam, mint +ma, elég az, hogy megtetszett Hajnalnak a királyfi, maga mellé +ültette az ő szárnyas lovára, s vitte hetedhét ország ellen, emberi +szem nem látta gyönyörüséges szép tartományokon keresztül. Először +levitte a rézerdőbe. Ott dolgoztak a Nap favágói, vágták, döngették +a fákat, rakták a szekerekre, s vitték a Nap konyhájára. Innét +vitte az ezüsterdőbe. Ottan ezüstmadarak énekeltek szebbnél szebb +dalokat, s az ezüstfák <span class="pagenum"><a name="Page_208" id= +"Page_208">-208-</a></span> háromszor egymásután szépen meghajoltak +Hajnal előtt. Ezüsterdőből az aranyerdőbe vitte. Csengett is az az +arany madarak énekétől, s Hajnal előtt a fák háromszor egymásután +szépen meghajoltak.</p> +<p>Ennek az aranyerdőnek a közepén volt a Hajnal kertje, ennek a +kertnek a közepén a Hajnal gyémántpalotája, s ahogy megérkezett +Hajnal, összegyűltek mind a ragyogó csillagok, azután intett +Hajnal, leszállott a levegőégből bíboros fellegkocsi, +bíborosfellegkocsiban volt az aranylóca, arra ült a királyfival, s +azután úgy szállottak feljebb, feljebb, feljebb, mígnem fölértek a +Napnak fényes pitvarába. Ottan kiválasztott Hajnal egy sugarat, +szépen belefonta a királyfi hajába s mondotta:</p> +<p>– Na, királyfi, most már mehetsz, megtalálod világszép Nádszál +kisasszonyt. – S ím, abban a szempillantásban, honnét, honnét nem, +ott terem a királyfi táltos paripája, fölpattan rá a királyfi s +vágtattak hetedhét ország ellen, a Fekete-tenger felé. Hanem +egyszer csak megszólal a táltos s mondja:</p> +<p>– Hallod-e, kicsi gazdám, mindjárt ott leszek a Fekete-tenger +hetvenhetedik szigetjén, de jól vigyázz, úgy vágj a három +nádszálhoz, hogy egyszerre vágd le, mert különben vége az +életednek. Azt a három nádszálat pedig fel ne hasítsd, míg valami +vízhez nem érünk, mert, ha vizet nem tudsz adni nekik, szemed +láttára szörnyet halnak mind a hárman.</p> +<p>Hét nap s hét éjjel vágtatott a táltos, akkor értek a Fekete +tenger hetvenhetedik szigetére. Na, ez a sziget csakugyan olyan +sötét volt, hogy a királyfi felakaszthatta volna rá a kardját. De a +királyfi levette a süvegét, megvillant a hajába font napsugár, s +lett egyszerre ragyogó világosság. Hát csakugyan ott van a sziget +<span class="pagenum"><a name="Page_209" id= +"Page_209">-209-</a></span> közepén három nádszál, s amint a +királyfi odaér, a három nádszál szépen meghajlik előtte, pedig +szellő sem fújt. Kirántja a kardját a királyfi, megsuhintotta, s +egy csapásra tőből levágta mind a három nádszálat. S im, a három +nádszál tövéből fekete vér bugyogott ki s valami keserves jajgatás +hallatszott a földből. Az a fekete vér a vén boszorkány vére volt; +a keserves jajgatás az ő jajgatása volt. No, ez ugyan nem árt senki +léleknek, bátran visszaindulhatott tőle a királyfi. Szépen az ölébe +fektette a három nádszálat s mondotta a lovának.</p> +<p>– No most, édes lovam, vigy az én hazámba; rég nem láttam +apámat, anyámat.</p> +<p>Vágtatott a táltos hetedhét ország ellen, a királyfi meg csak +nézte, nézegette a három nádszálat, szerette volna felhasítani, +hadd lássa, csakugyan leány van-e bennük? Hátha csak hiába +idebolondították a Fekete-tenger hetvenhetedik szigetére? Ő bizony +elővette csillagos bicskáját, felhasított egy nádszálat, s kiesett +belőle egy gyönyörüséges szép leány, világszép Nádszál kisasszony +egyik szobalánya. Az volt az első szava:</p> +<p>– Vizet, vizet, mert mindjárt meghalok!</p> +<p>De csak most ijedt meg igazán a királyfi! Adott volna vizet, de +nem volt sehol. Egy jó szempillantás sem telt belé, meghalt a +leány, a két nádszálból pedig keserves sírás hallatszott. A szegény +leányt siratták bizonyosan. Búsult a királyfi, majd felvetette a +búbánat. Költögette a leányt, ébresztgette, de hiába, nem ébredt +fel. Leszállott a lováról, sírt ásott a kardjával s eltemette a +leányt.</p> +<p>Aztán mentek tovább s az ördög szállott-e belé, vagy mi, a jó +Isten tudja, felhasította a másik nádszálat is. Éppen úgy járt, +mint először. Nem tudott vizet <span class="pagenum"><a name= +"Page_210" id="Page_210">-210-</a></span> <span class= +"pagenum"><a name="Page_211" id="Page_211"><br /> +-211-</a></span> adni neki s a világszép Nádszál kisasszonynak +meghalt a másik szobalánya is. No, de most megfogadta a királyfi, +hogy a harmadik nádszálra vigyáz, mint a szeme világára. Hogy azt +addig fel nem hasítja, míg valahol forrásvízhez nem érnek. Hej, +pedig úgy szerette volna látni a világszép Nádszál kisasszonyt! De +amerre mentek, mindenütt szörnyű nagy pusztaság volt. Nem láttak +egy csepp vizet, majd meghaltak a nagy szomjuságban. Hanem +egyszerre csak leszállott a táltos a levegőégből, éppen egy +forrásvíz mellé.</p> +<div class="figcenter" style="width: 372px;"><a href= +"images/i028hq.jpg"><img src="images/i028.jpg" alt= +"– Vizet, vizet, mert mindjárt meghalok!" title= +"– Vizet, vizet, mert mindjárt meghalok!" /></a> +<p class="caption">– Vizet, vizet, mert mindjárt meghalok!</p> +</div> +<p>– No, édes kicsi gazdám, most felhasíthatod a nádszálat. De +elébb meríts vizet a süvegedbe.</p> +<p>Telemeríti süvegét a királyfi, aztán szépen felhasítja a +nádszálat, nehogy megsértse a világszép Nádszál kisasszony gyönge +testét, s im, csak kipattan a nádszálból egy olyan szépséges szép +leány, amilyent még emberi szem nem látott. Ott mindjárt egymás +nyakába borultak.</p> +<p>– Te az enyém, én a tied, ásó, kapa s a nagy harang válasszon el +minket!</p> +<p>Aztán felültek mind a ketten a táltos paripára, s a táltos egyet +ugrott, kettőt szökött, leszállott a királyfi apjának az +udvarába.</p> +<p>Ott ült éppen a király a palota tornácában, ott ült az idősebbik +fia is s a menye is, de bezzeg volt álmélkodás! Már el is siratták +a királyfit, nem hitték, hogy valaha lássák. S íme, megkerült. +Elhozta a legszebb királykisasszonyt kerek e világon. Örült az öreg +király, s mit csináljon a fia, meg a menye, örültek azok is. +Csaptak lakodalmat, hét országra szólót, húzták a cigányok, járták +a legények s leányok, még ma is járják, ha ugyan birják.</p> +<p>Itt a vége, fuss el véle.</p> +<hr class="chap" /> +<p><span class="pagenum"><a name="Page_212" id= +"Page_212">-212-</a></span></p> +<div class="chapter"> +<h2>Az átok.</h2> +</div> +<p class="summary">(Welszi mese.)</p> +<p>Réges-régen élt Pantamasban egy öreg ember. Jól élhetett volna, +volt nagy gazdasága, de mi öröme volt benne, ha a tündérek minden +áldott éjjel a földjére jártak táncolni s mindent letapostak? +Gondolkozott az öregember, hogy ugyan mit is csináljon, de mert +semmi okos nem jutott az eszébe, elment egy híres boszorkányhoz s +attól kért tanácsot. A boszorkány gondolkozott egy darabig, aztán +azt mondta neki:</p> +<p>– Lesd meg, fiam, a tündéreket s ha még egyszer ott látod őket, +szántsd fel azon a helyen, ahol táncoltak, a földet vesd be +búzával, s ne félj, nem jönnek többet oda.</p> +<p>Megtette az öreg, amit a boszorkány tanácsolt, s hát igaza volt +a vén banyának: nem jöttek oda többet a tündérek. Boldog volt az +öreg, hogy olyan szépen elmult a veszedelem, s mindennap kijárt a +földre, hogy nézegesse a vetést. Egy nap, mikor már estvéledett, +éppen hazatérőben volt a mezőről, egyszerre csak előtte termett egy +pirinyó emberke vörös ruhában, aki a kezében egy hegyes kardot +szorongatott. A kardot az öregember mellének szegezte s így szólt: +<span class="pagenum"><a name="Page_213" id= +"Page_213">-213-</a></span> <span class="pagenum"><a name= +"Page_214" id="Page_214"><br /> +-214-</a></span></p> +<div class="figcenter" style="width: 401px;"><a href= +"images/i029hq.jpg"><img src="images/i029.jpg" alt= +"A tündérek minden éjjel a földjére jártak táncolni." title= +"A tündérek minden éjjel a földjére jártak táncolni." /></a> +<p class="caption">A tündérek minden éjjel a földjére jártak +táncolni.</p> +</div> +<p>– Vigyázz magadra, mert nem kerülöd el a bosszunkat! – s avval +eltünt.</p> +<p>Először nagyot nevetett az ember a kis emberkén, de aztán, +amikor a szavaira gondolt, elkomolyodott, s nem érezte valami +bátorságosan magát.</p> +<p>Na, telt, mult az idő, a tavaszból nyár lett, a nyárból ősz, +mind megérett a gabona, s az öregember nagyban készülődött az egész +családjával, hogy másnap learatják a búzát. A kis vörös öregemberre +nem is gondolt már, szégyelte is magát, hogy félni tudott tőle. +Hát, ahogy lefekszenek az aratás előtt való este s mind elalszanak, +egyszerre csak megroppan az egész ház, mintha össze akarna +roskadni, kiugranak nagy ijedten az ágyból, s hallják, hogy valaki +azt mondja:</p> +<p>– Vigyázzatok, mert a bosszu közeledik!</p> +<p>Néztek jobbra-balra, de bizony senkit se láttak, aztán nagy +remegve ismét lefeküdtek. Hát, amikor másnap kimennek aratni a +mezőre, még csak egy szál búza se volt sehol, fekete hamu fedte az +egész földet! Keresztül-kasul járta az öreg a földet, hogy ugyan ki +égethette el ezt a sok drága búzát, s egyszerre csak ismét előtte +termett a kis vörös emberke, a mellének szegezte a kardját s +mondta:</p> +<p>– Ez csak a kezdete volt a bosszunknak, lesz még folytatása +is!</p> +<p>Elfehéredett a szegény öreg, mint a fehérített vászon s +elkezdett könyörögni a kis embernek, hogy így s úgy, ne tegyék +tönkre, inkább megengedi, hogy a tündérek örökké ott táncoljanak +ezután a földjén.</p> +<p>– Ez nem elég, – felelte szigorúan a kis ember – a királyom +annyira megharagudott reád, hogy téged is el akar varázsolni s ezen +már senki nem segít.</p> +<p>Zokogni kezdett a szegény ember, s addig-addig <span class= +"pagenum"><a name="Page_215" id="Page_215">-215-</a></span> +könyörgött a kis embernek; mígnem az megigérte neki, hogy megkéri a +királyt, változtassa meg a szavát.</p> +<p>– Három nap mulva, mikor a nap leszáll, várj itt reám, akkor itt +leszek a király válaszával, – mondotta az embernek és eltünt. +Harmadnap csakugyan megjelent az emberke s így szólt a remegő +gazdához:</p> +<p>– A királyom nem engedte el a büntetést, de avval enyhítette, +hogy, ha te nem akarsz megszenvedni érte, átszáll ez az átok a +családodra s majd valamelyik fiad vagy unokád fog szenvedni +érted!</p> +<p>Ez a szabadulás igen megtetszett az öregnek, ő bizony nem +gondolt a maradékaira, hanem szépen hazament, s nem szólt senkinek. +Sok-sok évig élt még azután s amikor meghalt, a fiai nagy sírással +kísérték ki a temetőbe. A tündérek ismét ott táncoltak minden +éjszaka s folyton azt énekelték:</p> +<p>– Vár a bosszu, vár, tireátok vár!</p> +<p>De bizony az öreg fiai úgy megszokták már ezt az örökös éneket, +hogy nem is féltek tőle, s egymásután haltak meg késő öregségben, +mind ahányan voltak.</p> +<p>Több száz esztendő elmult már, mikor Madoc, az ükunokája az +öregnek éppen a lakodalmát tartotta egy gyönyörű leánnyal s nagy +vígságban voltak mind az asztal körül, amikor egyszerre a patak +zúgásából mindenki tisztán hallotta ezeket a szavakat:</p> +<p>– Nemsokára üt a bosszu órája!</p> +<p>Mindnyájan az ablakhoz szaladtak, de most már csak a patak +csobogása hallatszott, semmi más. Ismét visszaültek a lakodalmas +asztalhoz, ettek, ittak, vígan voltak, de egyszerre +recsegni-ropogni kezdett a ház, mintha össze akarna dőlni, s +ugyanaz a hang, amelyet előbb hallottak, újra megszólalt:</p> +<p>– Üt már a bosszú órája! <span class="pagenum"><a name= +"Page_216" id="Page_216">-216-</a></span></p> +<p>A vendégek persze annyifelé szaladtak, ahányan voltak, magát a +menyasszonyt is hazakísérte Madoc a szüleihez, hogy ne kelljen +ebben a félelmetes házban maradnia.</p> +<p>Várták, várták Madocot a szülei haza, amikor a menyasszonyát +hazakísérte, de bizony azt várhatták, nem jött az meg se reggel, se +este. Tűvé tették az egész falut, de nem volt egy teremtett lélek +sem, aki látta volna; keresték, kutatták mindenfelé, de sehol még a +lába nyomát se látták.</p> +<p>Elmentek az öregek egy vén remetéhez, hogy attól kérjenek +tanácsot, hol keressék egyetlen fiukat, s a remete így +válaszolt:</p> +<p>– Hiába keresitek Madocot, szegény emberek, mert egy régi átok +teljesedett be rajta s ti soha, míg ez a világ világ lesz, őt +többet meg nem látjátok. Gondoljátok azt, hogy meghalt, bár +valamikor, tán sok száz év mulva, elő fog kerülni, dehát ti azt úgy +sem éritek meg.</p> +<p>A két szegény öreg nagy búsan hazament, s csakugyan úgy is +történt, ahogy az öreg remete mondotta. Évek teltek, multak +egymásután, de Madocnak semmi híre se jött, mindenki elhitte, hogy +meghalt, csak a menyasszonya várta hűségesen. Minden áldott nap +kiment egy nagy hegyre, onnan tekintgetett szerte-széjjel, hogy +vajjon nem látja-e meg valamerre Madocot, s mindennap szomorúbban +tért haza. Szeme elhomályosodott a sok sírástól, haja megőszült az +évek multával, aztán ő is meghalt s Madocnak minden rokona, +anélkül, hogy valamit is hallottak volna róla,</p> +<p>Pedig Madoc élt! Mikor hazafelé ment a menyasszonyától, +egyszerre csak tündéri szép zene hangjai ütötték meg a fülét, +megállt, hallgatódzott s mind <span class="pagenum"><a name= +"Page_217" id="Page_217">-217-</a></span> közeledett az égi hangok +felé. Egy barlanghoz ért, onnan zendültek ki a hangok, s őt annyira +elbájolta, hogy csak ment, ment, mindég beljebb.</p> +<p>Amint beért a barlang belsejébe, ott se látott semmit, csak a +zenét hallotta. De egyszerre csak eszébe jutott, hogy a szülei már +aggódni fognak, hogy ilyen sokáig nem tért haza, s indult ki a +barlangból. Odakint délre sütött a nap, pedig éjszaka volt, amikor +bement a barlangba. Csudálkozott nagyon, sietett is haza, s hát +amint nagy futva beront a házba, egy ősz, öreg embert pillant meg a +kályha mellett. Az öreg rákiáltott:</p> +<p>– Hát te miért futsz úgy, mintha kergetnének?</p> +<p>Madoc visszahökkent: egy idegen ember ült ott, s a szoba is +egész idegen volt neki. Bátortalanul szólalt meg, mert érezte, hogy +itt valami csudának kellett történnie:</p> +<p>– Én Madoc vagyok!</p> +<p>– Madoc? – mondotta az öreg fejcsóválva – semmiféle Madocot nem +ismerek errefelé. Régen mesélte az öregapám, hogy élt itt egyszer +egy Madoc s az úgy eltünt, hogy soha meg nem lelték. De van annak +már száz esztendeje is.</p> +<p>Madoc zokogva ült le egy székre, s az öregember vígasztalva +topogott hozzá, de mikor megérintette a vállát, egyszerre +összeomlott, mintha homokból lett volna.</p> +<p>Egy marék hamu maradt a helyén…</p> +<hr class="chap" /> +<p><span class="pagenum"><a name="Page_218" id= +"Page_218">-218-</a></span></p> +<div class="chapter"> +<h2>A hűség jutalma.</h2> +</div> +<p class="summary">(Újgörög mese.)</p> +<p>Volt egyszer egy szegény ember, de olyan szegény, hogy még csak +annyi pénze sem volt, hogy olajat vegyen a lámpásába s meggyujtsa +az ő szentjének. A szegény ember mit gondolt, mit nem, hogy lámpást +gyujthasson az ő szentjének, eladta egyetlenegy fiát egy gazdag +basának. Szép volt, okos gyermek volt a fiú s annyira megtetszett a +basának, hogy amikor nagyra nőtt, elhatározta, hogy egyetlen +leányát feleségül adja neki. A gyermekek szerették is egymást, +jobban, mintha igazi testvérek lettek volna. Ha az egyiknek egy +dinnyéje volt, a világért meg nem ette volna: megosztotta a +másikkal.</p> +<p>Szép volt a basa leánya is, szép és okos leány. Híre ment az +egész országban a szépségének, az okosságának. S egyszer csak mi +történt? Jött egy hatalmas, gazdag basa s megkérte a leány kezét a +fia számára. A leány apja bizony ingadozni kezdett. Gondolta +magában: – Mégis csak jobb gazdag emberekkel atyafiságba keveredni, +mintha egy szegény ember fiának adja a leányát s oda is igérte a +leány kezét.</p> +<p>Amikor ezt a szegény fiú meghallotta, hej, nagy búnak eredett +szegény feje! Nagy bújában, bánatjában otthagyta a basa palotáját, +kiment a mezőre, ahol a <span class="pagenum"><a name="Page_219" +id="Page_219">-219-</a></span> basa juhnyája legelészett, ottan +felöltözött juhászruhába s attól kezdve a juhokat őrizgette. Minden +nap elhaladott a basa palotája alatt a nyájával, aztán leült egy +nagy platánfa alá s, amíg a juhai legeltek, csak nézett, nézett +nagy szomorúan a világba. Nézte, nézte, hogy hulldogálnak a levelek +a platánfáról. Egyszer, amint ott üldögélt a fa alatt, a basa +leánya kinézett az ablakon s lekiáltott:</p> +<p>– Hé, juhász, gyere fel hozzám!</p> +<p>A juhász felment a palotába, de amikor az ajtón benyitott, +megállott az ajtó mellett, nem mert rálépni a szőnyegre.</p> +<p>– Gyere beljebb, – mondotta a leány – ne állj meg az ajtó +sarkában. Gyere, ülj ide mellém a diványra.</p> +<p>– Hogy mennék én oda, hogy ülnék én a diványra, – mondotta a +legény, – nem látod, hogy bocskor van a lábamon? Csak nem piszkolom +be a szőnyeget!</p> +<p>Akkor a leány kiszaladott a szobából, behozott egy pohár vizet, +ebbe a pohár vízbe titkon beledobta a mátkagyűrűjét és kínálta a +legényt:</p> +<p>– Igyál, juhász!</p> +<p>– Nem iszom, – mondotta a legény – hogyan érinteném én meg a +szájammal ezt a szép poharat? Még bepiszkolnám!</p> +<p>Hiába beszélt a leány, hiába kinálta, erőltette, a legény nem +ivott a vízből! Megharagudott a leány erősen s kiszidta a legényt a +palotából, de másnap reggel ismét ott ült ez a platánfa alatt. +Nézte, nézte, hogyan hulldogálnak a levelek a fáról. A leány meg +ismét lekiáltott hozzá. Mondotta neki:</p> +<p>– Gyere fel, juhász! Tegnap megbosszantottál, de azért csak +gyere fel. Húzd le a bocskorodat, ülj mellém a diványra. +<span class="pagenum"><a name="Page_220" id= +"Page_220">-220-</a></span></p> +<p>A legény lehúzta a bocskorát, felment a palotába, leült a leány +mellé a diványra, aztán elkezdettek beszélgetni. Beszéltek erről, +arról, mindenről, aztán a leány ismét megtöltötte a poharat vízzel, +titokban beledobta a mátkagyűrűjét. Kinálta a legényt:</p> +<p>– Igyál, juhász, igyál!</p> +<p>De a legény azt mondotta:</p> +<p>– Nem iszom, félek, hogy bepiszkolom a poharat.</p> +<p>– Egyébtől félsz, te legény! Bizonyosan attól, hogy méreg van a +vízben, úgy-e? Na, nézd, először én iszom belőle! – Kiitta a víznek +a felét, aztán a másik felét odanyujtotta a juhásznak.</p> +<p>– No, nesze, idd ki utolsó cseppig.</p> +<p>A juhász most ki is hajtotta a poharat az utolsó cseppig s a +gyűrű a szájába esett.</p> +<p>– Hát ez mi? – kérdezte a juhász. – Mit jelent ez?</p> +<p>Hej, szörnyen megharagudott a leány, hogy még most sem tudja, +hogy mit akar ez jelenteni! Haragos szavakkal kiszidta a palotából, +de a juhász magával vitte a gyürüt s amikor lement a nyájához s +leült ismét a fa alá, lánccal az övéhez kötötte a gyűrűt, aztán +szép csendesen hazaterelte a nyáját.</p> +<p>Következő reggel a leány bement a szüleihez s mondotta +nekik:</p> +<p>– Nektek egyetlenegy leányotok van s egyetlen leányotokat két +embernek igértétek oda. Én pedig azt mondom nektek, hogy azt +tegyétek, amit én akarok, mert másképen szörnyű halálnak halálával +halok meg. Mondjátok meg a basának, adjon a fiának ezer piasztert, +én is adok a juhásznak ezret, menjen mind a kettő világgá, s +amelyik ezzel a pénzzel több pénzt szerez, az legyen az én uram. +<span class="pagenum"><a name="Page_221" id= +"Page_221">-221-</a></span></p> +<p>Amikor a szülei látták, hogy a leány nem tréfál, szóltak is a +basának, hogy adjon a fiának ezer piasztert, hadd menjen, próbáljon +szerencsét. A basa bele is egyezett. A leány is adott ezer +piasztert a juhásznak s a két ifjú elindult világgá. A basa fia +nagy kisérettel indult útnak, harminc lovas vitéz kisérte s +rengeteg sok holmit vittek magukkal. A juhász gyalogszerrel indult. +A hátán volt egy tarisznya, a tarisznyában egy kevés kenyér, így +indult világgá. Hanem azért egyszerre érkeztek egy városba, +mégpedig Janinába.</p> +<p>Ott a basa fia beült egy vendégfogadóba, élt nagyúri módra. +Reggelre elköltött háromszáz piasztert, ebédre százat, vacsorára +ezret, amikor aztán elmult két-három nap, mondotta neki a +juhász:</p> +<p>– Jó lenne, ha tovább mennénk s megmutatnók hogy melyik szerez +több pénzt.</p> +<p>– Nem megyek én, – mondotta a basa fia – jól érzem én itt +magamat. Eredj csak te, szerezz, amennyi neked teszik, mit bánom +én.</p> +<p>Elindult a juhász egymagában, ment hegyeken völgyeken, +erdőkön-mezőkön által. Egyszer aztán egy nagy hegynek az aljában +megállapodott. Fáradt is volt, szomjas is volt szörnyen, nem tudott +tovább menni. Leheveredett. Amint ott hevert, egyszerre csak jön +egy öreg ember. Megáll mellette, kérdi:</p> +<p>– Hát te, fiam, hol jársz, merre jársz?</p> +<p>– Adj egy csepp vizet, – mondotta a juhász – olyan szomjas +vagyok, úgy eltikkadtam, hogy beszélni sem tudok.</p> +<p>– Nézd, fiam, emitt van egy forrás, eredj, igyál ebből, – +mondotta az öreg ember.</p> +<p>A legény feltápászkodott, elment a forráshoz s ámbátor szörnyen +szemetes volt annak a forrásnak a <span class="pagenum"><a name= +"Page_222" id="Page_222">-222-</a></span> vize, ivott belőle. Aztán +elbeszélte az öreg embernek az ő történetét. Elmondotta, hogy miért +indult világgá.</p> +<p>– Hát mennyi pénzed van? – kérdezte az öreg ember?</p> +<p>– Éppen ezer piaszter, – felelt a legény.</p> +<p>– Na, fiam, nesze, adok neked még ezer piasztert, menj el ebbe s +ebbe a városba, ott aztán kérdezősködjél az után a kávéház után, +amelyik kávéház gazdájának majma van. Ott kérdezd meg a kávéház +gazdájától, hogy mennyiért adja neked a majmát. Bizonyos lehetsz +abban, hogy amikor megnézi a ruhádat, a szemed közé kacag s azt +mondja majd, hogy kétezer piaszterért neked adja. Te abban a +pillanatban vedd ki a kétezer piasztert, olvasd le tanuk előtt s ha +nem akarja a majmot általadni, eredj törvényre s panaszold be.</p> +<p>A legény úgy tett, ahogy az öreg ember tanácsolta. Elment a +városba, felkereste azt a kávéházat, hát csakugyan ott volt a +majom. Megigérte a kétezer piasztert, tanuk előtt oda is igérte a +gazda, de, amikor leszámolta a pénzt, nem akarta általadni. Hát, +jó, elmentek törvényre s bezzeg, hogy a törvény neki ítélte a +majmot! Azzal szépen fogta a majmot a legény s elment vissza az +öreg emberhez.</p> +<p>– Na, fiam, látom, hogy megszerezted a majmot, – mondta az öreg +ember – de hát ennek a fele az enyém, most már osszuk el.</p> +<p>– Úgy van, ez az igazság, – mondotta a legény.</p> +<p>Az öreg ember kést vett elő, kettéhasította a majmot a fejétől a +farkáig, két egyenlő részre. Az egyik felét adta a legénynek, a +másik felét megtartotta magának. De a legény a felét sem akarta +megtartani, eldobta.</p> +<p>– Ha egy róka húsáért ötszáz piasztert kapnék s a bőréért egy +piasztert, – mondotta a legény – még <span class="pagenum"><a name= +"Page_223" id="Page_223">-223-</a></span> akkor sem kapnám vissza a +pénzemet, mert hiszen ez a fele hús éppen két róka.</p> +<p>Nevetett az öreg ember s mondotta:</p> +<p>– Jó, jó, gyere csak velem, menjünk be a kunyhóba.</p> +<p>Bementek. Ott ételt, italt vett elé az öreg ember, megvendégelte +a legényt, aztán kivette a majomnak az agyát, abból csinált valami +kenőcsöt s azt odaadta a legénynek:</p> +<p>– Na, fiam, nesze, tedd el ezt a kenőcsöt. Ezzel már most +világnak mehetsz. Aki vak emberrel találkozol, annak a szemét ezzel +a kenőccsel kend be, egyszeribe megjön a szemevilága. Ne szabd meg +előre, hogy mit kívánsz a vak embertől, elégedjél meg azzal, amit +fizetnek majd neked.</p> +<p>A legény megköszönte az öreg embernek nagy jóindulatát, azzal +elbúcsúzott tőle, ment, mendegélt s addig ment, amíg a tenger +partjára ért. Nem messze a tenger partjától volt egy sziget. Éppen +akkor indult el egy nagy csónak, abba beleült, hogy menjen át a +szigetre, de amikor a szigetre átment s fizetnie kellett volna a +csónakosnak, csak akkor jutott eszébe, hogy egy fillér sincs nála. +Pedig négy tallért kellett fizetni az átszállításért.</p> +<p>– Na, bizony, ha nincsen pénzed, – mondotta a csónakos – vissza +is viszlek oda, ahonnét elindítottalak.</p> +<p>Indult is vissza a csónak, de amint ment visszafelé a tengeren, +egyszerre csak meglát egy vak embert a legény. Megszólítja:</p> +<p>– Ha kifizeted az átkelésnek az árát, meggyógyítlak, visszaadom +a szemed világát.</p> +<p>– Csak gyógyíts meg, – mondotta a vak ember – ne félj, nem +leszek háládatlan. <span class="pagenum"><a name="Page_224" id= +"Page_224">-224-</a></span></p> +<p>Azzal bekente a vak embernek a szemét s íme, abban a pillanatban +megjött a szeme világa! Kapott ezért ötven piasztert, abból +kifizette a csónakosnak a négy tallért s ez meg szépen általvitte a +szigetre. Itt aztán elindult a legény, ment erre, arra, mindenfelé, +bejárta az egész szigetet s ahány vak embert csak talált, azokat +sorban mind meggyógyította. Ettől is kapott valamit, attól is +kapott valamit, nem törődött vele, hogy mennyit. Egyszer aztán +hallja, hogy egy rettentő gazdag ember van a szigeten, aki már +huszonöt esztendeje nem lát; aki a világnak már minden +csudadoktorával gyógyíttatta magát s azok mind nem tudták +helyrehozni a szemevilágát. Most is éppen hallotta, három doktor +van nála, gyógyítják, kuruzsolják, de hiába. Ment a legény +egyenesen a gazdag ember palotájába, ottan jelentette magát, de a +cselédek nem akarták beereszteni. Azt mondották neki:</p> +<p>– Mit akarsz te? Itt van a világ három leghíresebb doktora, azok +sem tudnak semmire menni.</p> +<p>El akarták kergetni, de addig erősködött a legény, hogy mégis +csak beeresztették. Ahogy bement a gazdag emberhez, elémondotta: ki +s mi ő, hogy s mint jutott a csudaorvossághoz, engedje meg, hogy +kenje meg a szemét. A vak ember meg is engedte s íme, ahogy egyszer +bekente, kezdett nyiladozni a szeme világa. Bekente egymásután +hatszor s íme, látott tisztán, tökéletesen.</p> +<p>– Na, édes fiam, – mondotta a gazdag ember – huszonöt +esztendeje, hogy nem láttam Isten áldott napját. Ezt neked +köszönhetem. Úgy sincs gyermekem: fiamnak fogadlak. Minden vagyonom +legyen a tied.</p> +<p>– Köszönöm, – mondotta a legény – de nekem vissza kell mennem az +én hazámba, mert van ott egy leány, akinek én megigértem, hogy +feleségül veszem. <span class="pagenum"><a name="Page_225" id= +"Page_225">-225-</a></span></p> +<p>– Hát, fiam, ha nem maradhatsz itt, adok én neked annyi pénzt, +amennyit csak elbírsz.</p> +<p>Azzal a tarisznyáját, övét megtöltötte színarannyal, aztán +elkisérte a legényt a tenger partjára. Ott a tengerparton hatvan +hajója volt a gazdag embernek. Kérdezte:</p> +<p>– Akarod-e, hogy mind a hatvan hajót neked ajándékozzam?</p> +<p>Mondotta a legény:</p> +<p>– Ha nekem ajándékozod, köszönettel fogadom.</p> +<p>Azzal felszállott az egyik hajóra, elindult, utánament a többi s +meg sem állott, amíg ki nem kötött a tenger partján.</p> +<p>Ment egyenesen az öreg emberhez, ottan megosztozott vele, +harminc hajót adott az öreg embernek, harminc hajó maradott neki. +Akkor kiürítette a tarisznyáját is, ki az övét is és ami pénz ebben +volt, azt is becsületesen megosztotta az öreg emberrel. Amikor +szépen megosztoztak, megköszönte a legény az öreg embernek minden +jóságát s nagy hálálkodással elbúcsúzott tőle, hogy menjen vissza a +menyasszonyához. Visszafelé mentében betért abba a városba, ahol a +basa fiától elvált. Hej, Istenem! Milyen állapotban volt a basa +fia! Tartozott az egész városnak. Már nem is adott neki senki +semmit. Éhezett, szakadott le a rongy róla. De a legény kifizette a +basa fiának minden adósságát, felöltöztette szépen, hanem elébb +kikötötte:</p> +<p>– Csak akkor fizetem ki minden adósságodat, akkor öltöztetlek +fel, ha megengeded, hogy a pecsétemet rásüssem a homlokodra.</p> +<p>– Ne, azt ne tedd, – mondotta a basa fia – ne gyalázz meg. Süsd +a pecsétet a hónom alá, ahol nem látják az emberek. <span class= +"pagenum"><a name="Page_226" id="Page_226">-226-</a></span></p> +<p>– Jól van, – mondotta a legény – hát a hónod alá sütöm.</p> +<p>Megmelegítette a pecsétet s rányomta a basa fiának a hónaaljára. +Azzal Istennek ajánlotta s ment vissza a menyasszonyához.</p> +<p>Hanem, amíg a tengeren ment hajóival, a basa fia lóra kerekedett +s három nappal hamarább ért haza. Rögtön ment a leány palotájába s +azt hazudta, hogy a juhász meghalt a tengeren, ne is várjanak rá +hiába, tartsák meg a lakodalmat. A leány apja csakugyan belé is +egyezett; készültek is a lakodalomra erősen. De éppen az nap, +amelyre a lakodalmat tűzték s a basa fia s a nagy vendégsereg +felmentek a palotába, aznap kötött ki harminc hajójával a legény. +Nagy híre ment ennek, hogy megérkezett egy ifjú, akinek harminc +hajója van.</p> +<p>Egyszeribe lementek a tenger partjára. Lement a basa is, sokan +csődültek össze s merthogy látták, hogy valami igen gazdag ember +lehet az, akinek annyi hajója van, meghívták a lakodalomra nagy +tisztességgel. Nem ismerték meg a legényt, merthogy olyan szép, +aranyos, gyémántos ruhába volt öltözve. Ki gondolta volna, hogy a +juhászlegény legyen az? Éppen kezdődött a lakodalom, amikor a +legény aranyos, gyémántos ruhájában belépett a palotába. A leány +csak ránézett, megismerte azonnal a legényt. Felugrott az asztal +mellől, szaladott a legény elé, nyakába szökött.</p> +<p>– Ihol van, ihol van az én édes mátkám!</p> +<p>Hej, lett egyszerre nagy felfordulás a palotában!</p> +<p>– Hiszen te azt mondtad, hogy meghalt ez a legény! – förmedett a +basa fiára a leány apja.</p> +<p>– Te mondtad azt? – kérdezte a legény. – Tudjátok-e, hogy mi van +ennek a hóna alatt? Mutasd csak meg! <span class="pagenum"><a name= +"Page_227" id="Page_227">-227-</a></span></p> +<p>Egyszeribe lehúzták róla a drága köntöst, nézték a hónaalját s +íme, rajta volt a juhászlegény pecsétje. Bezzeg, hogy kikergették a +palotából a basa fiát, de a vendégsereg ottmaradt s megtartották a +lakodalmat a juhászlegénnyel. Mikor azonban a vendégsereg eloszlott +s a juhászlegény a feleségével visszavonult a szobájába, egyszerre +csak kopogtat az ajtón valaki.</p> +<p>– Ki vagy? – kérdezte a juhászlegény.</p> +<p>– Én vagyok, – válaszolt valaki.</p> +<p>A juhászlegény megismerte a hangjáról, hogy ez az öreg ember. +Egyszeribe kinyitotta az ajtót.</p> +<p>– Na, fiam, eljöttem osztozni. Eddig is becsületesen +megosztoztál velem, már most tudod-e, hogy a feleségednek is a fele +az enyém? Éppen úgy el kell osztanunk, ahogy elosztottuk volt a +majmot.</p> +<p>A juhászlegény megdöbbent. Arca elfehéredett, mint a fehér +vászon, de nem szólt semmit. Elővette a kését és végig akarta +hasitani a feleségét, de az öregember megragadta a kezét. Mondotta +neki:</p> +<p>– Állj meg! Csak a hűségedet akartam próbára tenni. Ne bántsd a +feleségedet. Tudd meg, hogy én az Isten angyala vagyok, aki öreg +ember képében járok a földön. Én vagyok az, akinek a te édesapád +lámpást akart gyujtani s minthogy nem volt olajravalója, téged +eladott a basának. Azóta kisérem minden lépésedet, azóta védlek, +óvlak téged mindenütt, amerre jársz. Élj hát csak tovább a te +feleségeddel békességben, boldogságban!</p> +<p>Azzal az öreg ember eltűnt és a fiatalok éltek tovább +békességben, boldogságban.</p> +<hr class="chap" /> +<p><span class="pagenum"><a name="Page_228" id= +"Page_228">-228-</a></span></p> +<div class="chapter"> +<h2>A hal-leány.</h2> +</div> +<p class="summary">(Spanyol mese.)</p> +<p>Réges-régen élt egy nagy folyó partján egy szegény ember a +feleségével s a leányával. Nem volt ezen a leányukon kívül több +gyermekük, s ezt úgy kényeztették, úgy becézték, mintha király +leánya lett volna. Nem dolgozott az semmit az égvilágán, táncolt, +játszadozott egész áldott nap a folyó partján. Ha akármennyit +dolgozott az anyja, soha nem jutott eszébe, hogy valamit ő is +segíthetne neki a főzésben s takarításban.</p> +<p>Egy nap mégis annyit dolgozott a szegény asszony, hogy még a +lusta leány is megsajnálta, s megkérdezte, nem segíthet-e valamit +neki? Bezzeg, megörvendett a szegény asszony, s csudálkozott +erősen: ugyan mi érhette a leányát, hogy dolgozni akar s mindjárt, +hogy meg ne bánja jó szándékát, kezébe nyomta a hálót, hogy menjen +az apja helyett halászni, mert az már két napja kint járt a +tengeren.</p> +<p>Fogta hát a leány a hálót, s beléeresztette a folyóba, de +bizony, bár ott ült délig, egy hal nem sok, annyi sem akadt meg +benne. Erősen megúnta magát, s gondolta, ő bizony egyet sem lesi +többet a halakat, hanem haza megy. Ki is húzta a hálót a vízből s +éppen el akar indulni, mikor megcsobban a víz, s felugrik a +<span class="pagenum"><a name="Page_229" id= +"Page_229">-229-</a></span> levegőbe egy kis hal, s vissza megint a +vízbe. Uccu, beleszaladt a leány a vízbe, puszta kézzel kifogta egy +perc alatt a halat a vízből.</p> +<p>– Milyen gyönyörű kis hal! – kiáltotta boldogan, – de egyszeribe +megszólalt a kis hal:</p> +<p>– Ne ölj meg engem, te leány, mert ha megölsz, téged is hallá +változtatlak!</p> +<p>Nagyot nevetett a kis hal beszédén a leány, s szaladt vele +haza.</p> +<p>– Nézd csak, anyám, – mondta otthon – milyen nagyszerű halat +fogtam! Ezt aztán élvezet lesz megenni, mert még beszélni is tud! +Azt mondja, hogy hallá változtat engem, ha megöljük!</p> +<p>– Dobd akkor vissza a vízbe, édes lányom, – könyörgött neki az +anyja – hátha csakugyan el tud varázsolni, s akkor én is, apád is +meghalunk bánatunkban!</p> +<p>– Ugyan, anyám, – nevetett a leány – mit gondolsz, hogy egy +ilyen kis állat el tudna varázsolni engem? Különben is erősen éhes +vagyok, s ha meg nem készíted, meghalok.</p> +<p>Avval kiment a kertbe, feldíszítette a fejét szebbnél szebb +virágokkal, úgy tért megint vissza. Az anyja akkorára már +elkészítette a halat, a leány jókedvűen ült le az asztalhoz, s egy +jó darabot vett ki a tányérjába. Alig vette az első falatot a +szájába, egyszerre érezte, hogy meghidegül a teste, a feje +meglaposodik, s a szeme csak egy oldalra tekint, keze, lába eltünt, +úszószárnyacskák termettek helyébe, s úgy érezte, hogy rögtön meg +fog fulladni. Kapkodott a levegő után, aztán egy hatalmas ugrással +kivetette magát az ablakon: onnan egyenesen a folyóba esett. Itt +könnyebben érezte magát, gyorsan leúszott <span class= +"pagenum"><a name="Page_230" id="Page_230">-230-</a></span> a +tengerbe, s ott elvegyült a többi halak közé. Rögtön észrevették +rajta a többiek, hogy ez nem közibük való, s megkérdezték tőle, +honnan jő, s mit keres itt?</p> +<p>– Nem voltam én mindég hal, – mondotta szomorúan a hal-leány, – +alig öt perce, hogy azzá változtam, de hogy miért, azt nem +mondhatom el nektek! – Avval elmerült a habok közé, hogy ne lássák +könnye hullását.</p> +<p>A többiek azonban utána úsztak, s egy öreg hal így szólt +hozzá:</p> +<p>– Ha nem is akarod megmondani, úgy is tudjuk, hogy miként lettél +hallá, mert mi is úgy változtunk azzá. De ne búsulj, nem rossz élet +ez a miénk. Gyere velünk a királynőnkhöz, majd meglátod, hogy annak +olyan gyönyörűséges palotája van, hogy akármelyik földi királynő +megirígyelhetné!</p> +<p>A hal-leány félt egy kicsit ettől a kirándulástól, de még jobban +félt volna egyedül, hát inkább úgy tett, mintha tetszenék neki a +dolog, s útra kelt a sok ezernyi hallal.</p> +<p>Az emberek, akik a szikláról s hajókról látták ezt a nagy +haltömeget, azt hitték, hogy talán zátony van ott s jó messzire +elkerülték őket. Fogalmuk se lehetett ezeknek, hogy mi minden +gyönyörűség volt itt a tenger fenekén, a hal-leány se tudott hova +lenni a bámulattól, amint szertetekintgetett a tenger fenekén.</p> +<p>Látott ő ember korában is búvárharangot, tengeri moszatot, – de +mi volt ez mindahhoz képest, amit itt látott!</p> +<p>Arany, ezüst, drágakövek, gyöngyök halomban feküdtek a tenger +fenekén. Halott emberek fehér csontja fehérlett messziről, s óriás +tengeri szörnyek <span class="pagenum"><a name="Page_231" id= +"Page_231">-231-</a></span> suhantak el mellette, amelyek soha fel +nem jönnek a tenger felszínére. Eleinte oly sötétnek tetszett a +hal-leány előtt minden, hogy alig bírta követni a többieket, de +lassankint hozzászokott a szeme a zöldes fényhez, amely a tenger +fenekét megvilágította, s mindent épp úgy meglátott, mint a +többiek.</p> +<p>– Végre itt vagyunk! – kiáltott az egyik hal, s megállottak egy +lankás völgyben. Mert itt is épp úgy vannak hegyek és völgyek, mint +akár a földön.</p> +<p>Megmutatták a királynő palotáját a kis halacskának, s valóban +gyönyörűnek találta, sokkal szebbnek, mint a többi királyokét. A +falak vörös korállból épültek, az ablakok gyöngyből voltak, a +hatalmas ajtók tárva-nyitva állottak, s a rengeteg hal beözönlött +rajta a trónterembe, ahol a királynő ott ült trónusán. A királynő +teste leány volt, csak a lába helyett volt halfarka. Ott ült egy +kék és zöld kagylókból készült trónuson, s rögtön a hal-leányt +szólította meg, mert azt tolták előre a társai.</p> +<p>– Hol voltál eddig s honnan jöttél ide?</p> +<p>Halkan, remegő hangan mondta el a hal-leány a történetét. Alig +fejezte be, a királynő megszólalt:</p> +<p>– Én sem voltam örökké a tenger lakója, hanem egy hatalmas +királynak a lánya. Amikor megnőttem, férjhez mentem egy dali +királyfihoz, az esküvőmön apám rátette fejemre a koronáját, s azt +mondotta:</p> +<p>– Jól őrizd meg ezt a koronát, leányom, mert csak addig leszel +királynő, amíg a tied lesz a koronád. Én vigyáztam is rá, mint a +szemem világára, s boldogan éltem a férjemmel, s később kicsi +fiammal. Mert avval is megáldott a jó Isten. De egy nap lementem a +kertembe virágot szedni, s amint ott sétálgatok, mellettem termett +egy óriás, lekapta a fejemről a <span class="pagenum"><a name= +"Page_232" id="Page_232">-232-</a></span> koronát, megfogott jó +erősen, hogy moccanni se tudtam s azt mondta:</p> +<p>– Ezentúl a leányom lesz helyetted királyné, s úgy elvarázsolom +a férjedet, hogy az nem is fogja észrevenni.</p> +<p>– Úgy is tett, ahogy beszélt, s én bánatomba a tengerbe +ugrottam, s utánam ugrottak az udvarhölgyeim is, akik nem tudtak +volna nélkülem élni. Aztán mind halakká változtatta őket egy +varázsló, engem pedig félig ember, félig hal képében a halak +királyává tett, s itt is kell lennem addig, míg valahogy meg nem +kaphatom a régi koronámat.</p> +<p>– Én elhozom neked, felséges királynő, – kiáltott most a kis +halacska, – csak adj tanácsot, hogy hogyan tudnék hozzájutni?</p> +<p>– Hogyne mondanám meg, – felelte örömmel a királynő, – s nem is +fog semmi baj érni, ha mindenben követed tanácsomat. Hallgass hát +ide! Legelőször is vissza kell térned a szárazföldre, s felmenni +egy nagy, magas hegyre. Ott épített az óriás palotát magának. Ott +fogod találni őt a palotában, éppen akkor fogja megtudni, hogy +meghalt a leánya, amíg a király vadászaton járt. Egy hűséges +szolgával elküldte a királyné az én koronámat az apjának, s tőle +kell valahogy elhoznod. Erősen kell vigyáznod magadra, hogy hozzád +ne férhessen, s meg ne tudjon ölni, éppen ezért úgy elvarázsollak, +hogy csak meg kell érintened a homlokodat, s annak az állatnak a +nevét mondanod, amelyet a legkevésbbé bánthat, – s rögtön azzá is +fogsz válni.</p> +<p>A leány-hal rögtön útnak is indult, s most már oly ügyesen +úszott, hogy csakhamar elérte a szárazföldet. Ott megérintette a +homlokát, s így szólt:</p> +<div class="figcenter" style="width: 367px;"><a href= +"images/ic002hq.jpg"><img src="images/ic002.jpg" alt= +"A kis hal visszavitte a királyné koronáját." title= +"A kis hal visszavitte a királyné koronáját." /></a> +<p class="caption">A kis hal visszavitte a királyné koronáját.</p> +</div> +<p><span class="pagenum"><a name="Page_233" id= +"Page_233">-233-</a></span></p> +<p>– Legyek szarvas! – s ebben a pillanatban a hal helyén ott +állott vékony lábakkal, szép szarvakkal egy szarvas. Könnyed +szökésekkel haladt a dombos, völgyes helyeken, s egyszerre csak +elért a király erdejébe, ahol a királyfi vadászott. Egész nap hiába +töltötte az idejét a királyfi, egyetlen egy vadat se tudott +elejteni, haragos volt erősen, s hát, amint így halad a lován, +egyszerre csak megpillantja a gyönyörú szarvast. Üldözőbe veszi, s +bezzeg hiába futott teljes erejéből a szarvas, csakhamar utólérte a +királyfi, s már felhúzta az íját, hogy meglövi. Megszólalt ekkor +remegve, könnyező szemekkel a szarvas:</p> +<p>– Ne ölj meg engem, királyfi, – mondotta, – s a királyfi úgy +elcsudálkozott, hogy rögtön leeresztette az íjját, s amire magához +tért volna a csudálkozásból, már híre-pora se volt a +szarvasnak.</p> +<p>– Nem lehetett ez igazi szarvas, – gondolta magában a királyfi, +– bizonyosan elvarázsolt leány lesz ez, s vagy ez lesz a feleségem, +vagy senki.</p> +<p>Amint ezt elgondolta, csendesen visszalovagolt a palotájába.</p> +<p>Ezalatt a szarvas nagy lélekszakadva elért a kastélyhoz, s mert +nem találta ott kint a lépcsőn az óriást, elkezdett gondolkodni, +hogy hogy is tudjon ő bejutni a palota belsejébe. Hirtelen eszébe +jutott valami s felkiáltott:</p> +<p>– Hangya legyek!</p> +<p>Ebben a pillanatban eltüntek szép karcsú lábai, szarvai, s egy +kis fekete hangya mászkált a porban. Neki indúlt az óriás kőfalnak +s addig mászott nagy igyekezettel, amíg csak fel nem ért a +tetejére, s be nem tudott pislantani a falon keresztül az udvarba. +Először semmiképen se tudta elgondolni, hogyan kerül majd +<span class="pagenum"><a name="Page_234" id= +"Page_234">-234-</a></span> az óriás elébe, de aztán megpillantott +egy nagy fát, amelynek egy ága benyúlt az ablakon. Megérintette a +homlokát, s ezt mondta:</p> +<p>– Majom akarok lenni!</p> +<p>Mire felpillantott, már fürge majom volt s úgy szökött egyik +ágról a másikra, amíg csak arra nem ért, amely a szobába nyúlt. +Innen bevetette magát a szobába s hát ott volt az óriás: éppen +aludott, hatalmasan hortyogott.</p> +<p>– Papagáj akarok lenni! – mondotta most.</p> +<p>Rögtön egy tarka-barka papagáj állott az óriás ágya előtt, aki +éppen akkor kezdte törülgetni az álmot a szeméből. A papagáj +megvárta, amíg nagy sóhajtozások között felült, s csak akkor +kezdett beszélni, amikor az csudálkozva rátekintett.</p> +<p>– Azért jöttem, – mondotta, – hogy elvigyem koronádat, mert a +lányod meghalt már s így nincs miért magadnál tartsad!</p> +<p>Felordított nagy dühében az óriás, amint leánya halálát hallotta +emlegetni, odarohant a papagájhoz, s ki akarta csavarni rögtön a +nyakát. Bezzeg az se volt rest, hirtelen az óriás háta mögé +rebbent, s azt mondta neki:</p> +<p>– Légy türelemmel hozzám, hatalmas óriás, avval úgy sem érsz +semmit, ha engem megölsz!</p> +<p>– Abban bizony igazad van, – mondotta az óriás szelidebben – de +csak nem vagyok bolond, hogy a koronámat ingyen odaadjam. Várj, +hadd gondolkozzam, mit kérjek érte cserébe!</p> +<p>Elkezdte törni az óriás a fejét, sok gondolkozás után aztán +felragyogott az arca, s felkiáltott nagy boldogan: <span class= +"pagenum"><a name="Page_235" id="Page_235">-235-</a></span></p> +<p>– Megvan már! Odaadom neked a koronámat, ha elhozod nekem a Kék +Barlangból a kékköves nyakláncot!</p> +<p>Sokszor hallott a papagáj leány korában beszélni erről a +csudálatos barlangról, mely tele volt drága márványkövekkel, s +mindenféle ékszerekkel. Nem tudta ugyan, hogyan hozza el majd a +kékköves nyakláncot, de meghajolt az óriás előtt, kirepült az +ablakon s így szólt:</p> +<p>– Sas legyek! – s abban a pillanatban már hatalmas ívekben +szelte a levegőt, s mire a nap lemenőben volt, ott állott a Kék +Barlang szája előtt. Minden egyes szem kék követ külön kellett a +csőrével lekoppantani a szikláról, s bizony jó idejébe került s +istenesen elfáradt, amíg annyi követ összegyüjtött, hogy elég volt +egy nyakláncra. Valamelyik faágon talált egy kis zsinórt, arra +szemenként felfűzte a köveket, körültekerte a nyakán s huss! repült +vissza az óriás házába. Az ablaknál ismét papagájjá változott s +átnyujtotta a nyakláncot az óriásnak. Majd kiugrott ennek a szeme +örömében, de mégsem adta oda a koronát, hanem így szólt a +papagájhoz:</p> +<p>– Nem adom ezért a nyakláncért oda a koronát, hanem hozz a +fénylő csillagokból egyet, akkor megkapod, de úgy vigyázz, ha nem +sikerül, az életeddel játszol.</p> +<p>A papagáj kirepült szó nélkül az ablakon, s amikor eltünt az +óriás szeme elől, azt mormogta:</p> +<p>– Béka legyek! – s avval kiugrált egy fényes tóba, ott kikereste +a legragyogóbb csillagok képemását, egy zacskóba összegyüjtötte +azokat s visszatért a csillagfényű vízzel a palotába, ott hamarosan +koronává formálta őket s vitte az óriáshoz. <span class= +"pagenum"><a name="Page_236" id="Page_236">-236-</a></span></p> +<p>– Itt van a csillagkorona, amit kívántál, – mondta az óriásnak, +s az majd meghalt örömében, mikor megpillantotta a gyönyörű +koronát.</p> +<p>– A te varázsló erőd nagyobb az enyémnél, – kiáltotta az óriás – +most már odaadom a koronát, vigyed!</p> +<p>Egyéb se kellett a papagáj-leánynak, kiröppent vele az ablakon s +hangosan kiáltotta:</p> +<p>– Majom akarok lenni!</p> +<p>Rögtön majommá is lett, felszökött a fára, s mikor a falhoz +felért, ismét elkiáltotta magát:</p> +<p>– Legyek hangya!</p> +<p>Igy mászott lassan hangya képében le a falról, s mikor leért, +szarvassá változott, s mint a szél úgy vágtatott a tenger partjára. +Hal képében beszökött a vízbe, s úszott oly sebesen, ahogy csak +tőle kitelt.</p> +<p>A tenger fenekén már nagy volt a szomorúság, mert nem tudták +elképzelni, hol jár ennyi ideig a kis hal. Mind ott voltak a halak +a királyné körül, s róla beszélgettek. Az egyik azt mondta, +bizonyosan az óriás ölte meg, a másik azt, hogy talán valami óriás +hal kapta be, s egyszerre, amikor éppen ezen gondolkoztak, +megszólalt hátul egy hang:</p> +<p>– Nézzétek csak, mi az a fényesség, ami felénk közeledik?</p> +<p>Felpattant a királynő is hamar, hogy lássa, mi lehet az, s hát +megpillantja a kis halat, szájában a koronát! A kis hal csendesen +ért oda, s rátette a királynő fejére a koronát és erre csudálatos +változás történt! A halfark levált testéről, két láb állott a +helyén, a halak körülötte mind leányokká változtak s boldogan +ölelték, csókolták a kis halat, azaz a leányt, mert ő is leánnyá +változott, s még hétszerte szebb lett, mint <span class= +"pagenum"><a name="Page_237" id="Page_237">-237-</a></span> +annakelőtte volt. Úgy, ahogy voltak, mind felkészülődtek s mentek +haza a királynő országába, de bizony a királynő férje rég meghalt +már s a fia uralkodott az országban. Bezzeg boldog volt a királyfi, +hogy rég elveszett anyját újra láthatta, rögtön karonfogta s +levitte a kertbe, ott sétálgattak, beszélgettek egymással. A +királynő mindjárt észrevette, hogy fiát valami titkos bánat bántja +s megkérdezte tőle:</p> +<p>– Mi bánt téged, édes fiam?</p> +<p>– Nem mondom meg én azt, édes anyám, úgy se tud azon segíteni +senki.</p> +<p>– Hátha én tudok, – szólt a királynő – mondd csak el nekem.</p> +<p>A királyfi huzakodott egy darabig, de addig-addig faggatta az +anyja, hogy végre így szólt:</p> +<p>– Ki fogsz nevetni, anyám, mert az az én szomorúságom, hogy egy +gyönyörű szép szarvasba szerettem belé!</p> +<p>– Ez az egész? – nevetett a királynő, s avval elmondta +hamarosan, hogy mint került vissza az ő koronája, s hogy az a +szarvas itt van leány képében az ő udvarukban.</p> +<p>Rögtön hivatta is a leányt, s a királyfi csak állott előtte +szótlanul, mert ilyen gyönyörűt még soha életében nem látott. A +szeme ugyanaz volt, mint a szarvasé. A királyfi boldogan fogta meg +kezét s mondotta:</p> +<p>– Te az enyém, én a tiéd, ásó s kapa válasszon el minket.</p> +<p>A királynő mosolyogva nézte őket, aztán felvezették a hal-leányt +a palotába, nagy lakodalmat csaptak, s még ma is élnek, ha meg nem +haltak.</p> +<hr class="chap" /> +<p><span class="pagenum"><a name="Page_238" id= +"Page_238">-238-</a></span></p> +<div class="chapter"> +<h2>Hófehérke és Rózsapiroska.</h2> +</div> +<p class="summary">(Német mese.)</p> +<p>Volt egyszer egy szegény özvegyasszony. Nem volt egyebe, csak +egy házacskája, a házacska előtt egy kertecske s abban két +rózsafácska: fehér rózsa nyílt az egyiken, piros a másikon. Két kis +leánya volt az özvegyasszonynak s mert hogy hasonlítottak a két +rózsafához, Hófehérkének hívta az anyjuk az egyiket, +Rózsapiroskának a másikat. Kedves, jó gyermek volt mindakettő, +szorgalmatos, engedelmes s a természetük csak annyit különbözött, +hogy Rózsapiroska elevenebb, vidámabb kedvű volt, mint Hófehérke. +Szerette egymást a két leányka, igen szerette, mindég együtt jártak +erdőn, mezőn; nem féltek az erdei vadaktól, nem is bántotta őket +soha egy sem, de sőt ha látták őket, szeliden közeledtek hozzájuk. +Madarak, ha megpillantották, vidáman énekeltek, őzek, szarvasok +ugráltak, táncoltak körülöttük. Akárhányszor megesett, hogy egész +nap az erdőben jártak-keltek, még éjjel is kint háltak s az édes +anyjuk nem nyugtalankodott miattok: tudta, hogy nem esik semmi +bántódásuk. Egyszer megtörtént, hogy az erdőben háltak s reggel, +amikor felébredtek, egy szép kis gyermek állott mellettük, ragyogó +fehér ruhácskában, nem szólt semmit, csak mosolygott s azzal +eltűnt. Amikor aztán körülnéztek, <span class="pagenum"><a name= +"Page_239" id="Page_239">-239-</a></span> látták, hogy egy szörnyű +nagy szakadék mellett háltak s ha csak egyet lépnek a sötétben, +szörnyű halálnak halálával haltak volna meg. Mondták otthon, hogy +mi történt velük. Az édesanyjuk mosolygott:</p> +<p>– Az a gyermek bizonyosan angyal volt, aki vigyázott rátok +éjjel.</p> +<p>Esténként az özvegyasszony mesélt nekik, ők meg hallgatták, +reggel jókor keltek, segítettek az anyjuknak minden dolgában. Igy +telt, mult az idő szép lassan.</p> +<p>Hát egyszer aztán, egy este, mi történt? Az történt, hogy amint +asztalnál ültek s beszélgettek, kopogtatott valaki az ajtón.</p> +<p>– Nyiss ajtót, Rózsapiroska, szólt az asszony, hátha vándorember +keres szállást.</p> +<p>Rózsapiroska az ajtóhoz sietett, hátratolta a zárt, kinyitotta +az ajtót, de mindjárt vissza is ugrott: nem ember, de medve állott +az ajtóban. Rózsapiroska is, Hófehérke is az ágy mögé bújtak +ijedtükben, de a medve megszólalt s mondta:</p> +<p>– Ne féljetek, nem bántok én senkit. A nagy hidegben majd +megfagytam, azért jöttem, hogy felmelegedjem itt.</p> +<p>– Szegény medve, sajnálkozott az asszony, kerülj beljebb, feküdj +a tűzhely elé, csak arra vigyázz, nehogy a bundád meggyúljon.</p> +<p>Aztán szólt a leánykáknak:</p> +<p>– Hófehérke, Rózsapiroska, jertek elé, ne féljetek, nem bánt a +medve.</p> +<p>Mindaketten elésompolyogtak s leültek ők is a tűzhely mellé. +Megszólalt a medve megint, kérte a leánykákat, olyan szépen +kérte:</p> +<p>– Jó leánykák, verjétek ki a bundámból a havat. <span class= +"pagenum"><a name="Page_240" id="Page_240">-240-</a></span></p> +<p>A leánykák elévették a kis söprűjöket s kiverték a medve +bundájából a havat, a medve meg dörmögött megelégedetten s +hálálkodva pislogatott a leánykákra. Ugy nekibátorodtak a leánykák, +hogy le is ültek mellé a földre, hempergőztek rajta, simogatták a +bundáját, csiklandozták a talpát: majd felvetették a házat, olyan +jókedvük kerekedett. Aztán, amikor elálmosodtak, lefeküdtek, +elaludtak, elszundított a medve is. Reggel jókor felkelt a medve, +megköszönte a szállást, elbúcsuzott s visszament az erdőbe. Hanem +ettől a naptól kezdve minden este eljött a medve, játszott a +leánykákkal s ezek úgy megszerették, hogy várva-várták minden +este.</p> +<p>Elmult a tél, jött a tavasz s mondja a medve Hófehérkének:</p> +<p>– Na, most elmegyek s az egész nyáron nem jövök el.</p> +<p>– Hová mégy? kérdezte Hófehérke s a köny kicsordult szeméből, +úgy elszomorodott erre.</p> +<p>– El kell mennem a rengetegbe, hogy megőrizzem a kincseimet a +gonosz törpéktől. Télen, mikor fagyos a föld, nem tudnak feljönni, +de nyáron kibújnak a föld alúl s ezer szemem legyen, hogy meg ne +lopjanak. Áldjon meg az Isten, Hófehérke!</p> +<p>Nem is ment, de szaladt a medve. Bizony, bizony, úgy tetszett +Hófehérkének, mintha a medve szeméből is kicsordult volna a +köny.</p> +<p>Telt, mult az idő, s Hófehérke és Rózsapiroska kimentek az +erdőbe, hogy száraz galyat gyüjtsenek. Amint mennek elébb, elébb, +meglátnak egy nagy, földre döntött fát s látták, hogy azon ugrált +föl s alá valaki, vagy valami: ember-e, állat-e, nem tudták. +Közelebb mennek a fához, hát egy vén, hosszú fehérszakállas +<span class="pagenum"><a name="Page_241" id= +"Page_241">-241-</a></span> törpe az, kinek a szakálla a fa +hasadéka közé szorult s nem tudott kiszabadulni +semmiletteképpen.</p> +<p>– No, mit álldogáltok itt? – kiáltott a leánykákra. – Jertek, +segéljetek rajtam.</p> +<div class="figcenter" style="width: 366px;"><a href= +"images/i030hq.jpg"><img src="images/i030.jpg" alt= +"– No, mit álldogáltok itt?" title= +"– No, mit álldogáltok itt?" /></a> +<p class="caption">– No, mit álldogáltok itt?</p> +</div> +<p>– Hát mi történt kigyelmeddel? – kérdezték a leánykák.</p> +<p>– Nem látjátok, ostobák? Amint el akartam hasítani ezt a fát, a +szakállam beléakadt, a hasadék <span class="pagenum"><a name= +"Page_242" id="Page_242">-242-</a></span> hirtelen összecsapódott s +ide fogta szép fehér szakállamat.</p> +<p>Próbálták a leánykák mindenféleképpen, de sehogysem tudták +kiszabadítani a törpe szakállát.</p> +<p>– Elfutok a faluba emberekért, mondotta Rózsapiroska.</p> +<p>– Te, ostoba! förmedt rá a törpe, hát ennél okosabbat nem tudsz +kitalálni?</p> +<p>– Csak ne türelmetlenkedjék kelmed, csitította Hófehérke, +mindjárt segítek én.</p> +<p>Történetesen zsebében volt a kis ollója, azzal nyissz, nyissz! +lenyisszentette a törpe szakállát. Ahogy megszabadult a törpe, +fölkapta a zsákját, amely ott hevert a fa mellett s amely tele volt +arannyal, s ahelyett, hogy csak egy szóval is megköszönte volna a +leánykák jóságát, felkapta a zsákot a vállára, rá se nézett a +leánykákra, csak eltűnt a rengetegben.</p> +<p>– No, ez igazi fura ember, mondották a leánykák, de többet nem +törődtek vele. Amint elegendő galyat szedtek, hazamentek.</p> +<p>Telt, mult az idő, egyszer Hófehérke és Rózsapiroska kimentek a +patakra, hogy horgásszanak. Amint a patakhoz közelednek, látják, +hogy a patak partján valaki, valami vergelődik, mintha bele akarna +ugorni a patakba. Oda futnak s hát – a törpe volt az.</p> +<p>– Mit akar kelmed? kérdezte Rózsapiroska, csak nem akar a vízbe +ugorni?</p> +<p>– De már olyan bolond csak nem vagyok, kiabált a törpe. Nem +látjátok, hogy a hal akar belerántani?</p> +<p>Az ám, a törpe hosszú szakálla valahogy összegabalyodott a +horoggal s annál fogva rángatni kezdette <span class= +"pagenum"><a name="Page_243" id="Page_243">-243-</a></span> egy +nagy hal. Húzta, rángatta a horgot, de a szakálla miatt nem tudta +rándítani elég erővel s ha oda nem érnek a leánykák, bizonyosan +belebukik a vízbe. De a leánykák hirtelen elvágták a szakállát, +kiszabadították a horogból. Hát azt hiszitek, megköszönte ezt a +törpe? Dehogy köszönte, dehogy köszönte! Elkezdett kiabálni, +szitkozódni, hogy egyebet sem tudnak, csak mindég az ő szép +szakállából vágnak le, úgy segítnek rajta!</p> +<p>Ahogy megszabadult, fölkapott egy zsákot a nádasból, (az a zsák +tele volt drága gyöngyökkel), s egy szempillantás alatt eltűnt, +mintha a föld nyelte volna el.</p> +<p>Telt, mult ismét az idő, az özvegyasszony beküldötte a városba a +leánykákat, hogy vegyenek tűt, cérnát, szalagot s mi mást. Egy nagy +kopár pusztaságon mentek át a leánykák, azon a pusztaságon nagy, +óriás sziklák voltak szerte-széjjel. Ott a sziklák felett egy +szörnyű madár kerengett, aztán egyszerre csak leszállott a földre +egy szikla mellé. Abban a pillanatban szörnyű sikoltást hallanak, +futnak oda s hát az a nagy madár – keselyűsas volt az! – éppen fel +akarja venni a törpét a hátára s vinni, ki tudja, hová, merre. +Nosza, a leánykák megragadták a törpét, s addig küzdöttek a sassal, +hogy az végre is eleresztette. Ahogy megszabadult a törpe s magához +tért az ijedtségtől, rárivalt a leánykákra:</p> +<p>– Hát aztán nem tudtatok vigyázni jobban? Mind összeszaggattátok +a ruhámat, haszontalanok, ügyetlenek!</p> +<p>Azzal felkapott egy zsákot a szikla mellől (tele volt a zsák +drágakővel) s eltűnt.</p> +<p>A leánykák csak mosolyogtak rajta, megszokták <span class= +"pagenum"><a name="Page_244" id="Page_244">-244-</a></span> már a +hálátlanságát, nem törődtek vele. Bementek a városba, ott +elvégezték vásárjukat, aztán jöttek vissza szép csendesen. Hát +amint jönnek visszafelé a pusztaságon, kit látnak megint? Ott ült +egy kicsi tiszta helyen a törpe, kiürítette a zsákból a +drágaköveket. A nap éppen akkor szállott le, visszasütött a +drágakövekre, ragyogtak, tündököltek s a leánykák ámulva, bámulva +állottak meg, úgy csudálták a ragyogó drágaköveket. Egyszerre csak +felpillant a törpe, meglátja őket, rájuk kiált:</p> +<p>– Na, mit álltok, mit tátjátok itt a szájatokat?</p> +<p>Felugrott nagy mérgesen, hogy tovább állítson, de abban a +pillanatban kilép az erdőből a medve, szalad feléjük szörnyű +ordítással, szaladott volna a törpe is, de a félelemtől földbe +gyökerezett a lába. Amikor a medve odaérkezett, a törpe összefogta +a kezét, úgy könyörgött:</p> +<p>– Hagyd meg életemet s neked adom ezt a sok drágakövet!</p> +<p>De a medve nem hallgatott rá, csak rátapintott a talpával s a +gonosz törpe még jajt sem kiálthatott – vége volt.</p> +<p>Hófehérke s Rózsapiroska is, amikor messziről látták a medvét, +elszaladtak, mert nem ismerték meg az ő kedves medvéjüket, de a +medve utánuk szaladt, megállította:</p> +<p>– Ne féljetek, Hófehérke s Rózsapiroska, várjatok, veletek +megyek én is.</p> +<p>A leánykák megismerték a hangjáról, megálltak, s ím, amint a +medve közelükbe ért, nem volt az már medve! Hirtelen levetette +magáról a medvebőrt s színarany gúnyába öltözött, deli, szép +királyfi állott előttük. Mondta a leánykáknak: <span class= +"pagenum"><a name="Page_245" id="Page_245">-245-</a></span></p> +<p>– A király fia vagyok én, de ez az istentelen törpe, aki a +kincseimet ellopta volt, megvarázsolt, medveként kellett élnem az +erdőben, míg kezem közé nem került s ki nem nyomtam belőle a gonosz +lelkét.</p> +<p>Még aznap eljegyezte a királyfi Hófehérkét, a testvére meg +Rózsapiroskát. Az anyjukat s a két rózsafát magukkal vitték a +királyi palotába, volt ott aztán lakodalom, hét országra szóló. A +rózsafácskákat elültették az ablakuk előtt s nyílott minden +esztendőben fehér rózsa, piros rózsa, nyílik most is – aki nem +hiszi, menjen oda s nézze meg!</p> +<hr class="chap" /> +<p><span class="pagenum"><a name="Page_246" id= +"Page_246">-246-</a></span></p> +<div class="chapter"> +<h2>A párjanincs szép királykisasszony.</h2> +</div> +<p class="summary">(Orosz mese.)</p> +<p>Volt egyszer egy cár s annak felesége s egyetlenegy fia. Egy-két +napos volt még a gyermek, de szörnyen sírós: egy sereg dajka volt +körülötte, folytonosan ringatták-rengették, csicsísgatták, de ha +egyszer sírni kezdett, nem voltak képesek elhallgattatni. Sorba +dültek ki a dajkák mellőle. Egyszer azután az egyik dajka beszaladt +a cárhoz és mondotta neki:</p> +<p>– Gyere, nagy cár, gyere, ringasd el a fiacskádat, mi nem +vagyunk rá képesek.</p> +<p>Szaladott a cár, elkezdette ringatni a bölcsőt s dúdolgatta +magában:</p> +<p>– Aludj, fiacskám, édes fiacskám, aludj, aludj! Nőjj nagyra, +szépre, majd azután a feleséged lesz a párjanincs szép +királykisasszony, aki három anyának a leánykája, három nagyanyának +az unokája és kilenc testvérnek a hugocskája!</p> +<p>A cárevics azonnal elaludott, három teljes napig meg sem +mozdult, aludott szépen, csendesen. De amikor felébredett, olyan +keservesen sírt, hogy a dajkák hiába csicsísgatták, hiába +ringatták-rengették, nem tudták elaltatni. Megint szaladott az +egyik dajka a cárhoz. <span class="pagenum"><a name="Page_247" id= +"Page_247">-247-</a></span></p> +<p>– Gyere, nagy cár, gyere, siess. Altasd el a fiacskádat! – Jött +a cár, rengette, ringatta a bölcsőt s dudolgatta magában:</p> +<p>– Aludj, édes fiam, aludj. Nőjj nagyra, szépre; azután a +feleséged lesz a párjanincs szép királykisasszony, aki három +anyának a leánykája, három nagyanyának az unokája, kilenc +testvérnek a hugocskája!</p> +<p>A cárevics ismét elaludott és három napig meg sem mozdult. +Aludott szépen, csendesen. Amikor aztán felébredett, megszólalt s +mondotta a cárnak:</p> +<p>– Apácskám! Add rám áldásodat, mert én elmegyek messze földre +világot látni.</p> +<p>– Mit gondoltál, fiacskám, hiszen még csak kilenc napos vagy! – +mondotta a cár.</p> +<p>– Add rám áldásodat, mert akár adod, akár nem, én megyek.</p> +<p>– Hát csak eredj, fiam, legyen rajtad Isten áldása! – mondotta a +cár.</p> +<p>De akkor már a cárevics szép nagy fiú volt. Aki látta, +megcsudálta, nem hitt a szemének.</p> +<p>Elbúcsuzott apjától, anyjától, mindenkitől, aztán elindult a +cárevics, hogy megkeresse a párjanincs szép királykisasszonyt. +Amint ment, mendegélt, találkozott egy öregemberrel.</p> +<p>– Hova mégy, fiacskám? – kérdezte az öregember. – Szabad +akaratból mégy, vagy kényszerűségből?</p> +<p>– Semmi kedvem arra, hogy veled beszélgessek! – felelte a +cárevics. De amint egy-két lépéssel tovább haladott, megbánta nyers +beszédét, visszafordult az öregemberhez s mondotta neki:</p> +<p>– Várj, nagyapácskám, várj! Mit is kérdeztél te tőlem? +<span class="pagenum"><a name="Page_248" id= +"Page_248">-248-</a></span></p> +<p>– Azt kérdeztem, hogy szabad akaratból indultál-e útnak, vagy +kényszerűségből?</p> +<p>– Félig szabad akaratból, félig kényszerűségből, – felelte a +cárevics. – Mikor még bölcsőbeli gyermek voltam, az apám azzal +altatott el, hogy enyém lesz a párjanincs szép királykisasszony, +aki három anyának a leánykája, három nagyanyának az unokája s +kilenc testvérnek a hugocskája.</p> +<p>– Szép, szép, – mondotta az öregember – hanem gyalogszerrel nem +érsz te el ahhoz a párjanincs szép királykisasszonyhoz. Messze, +igen messze lakik az ide.</p> +<p>– Hát hol lakik? – kérdezte a cárevics.</p> +<p>– Az aranyországban, a világnak a végén.</p> +<p>– Hát hogyan juthatok én oda? Hol találhatok én magamnak való +csikót, amely odavigyen?</p> +<p>Mosolygott az öregember:</p> +<p>– Hol találhatsz? Hát nincs az apádnak elég lova? Eredj vissza! +Van otthon harminc egyforma ló, s parancsold meg a lovásznak, hogy +hajtsa ki azt a harminc lovat a Kéktengerre. Amelyik ló legmesszebb +megy be a tengerbe, akkor, amikor éppen nyakáig ér a víz, s nagyot +csendül a hab, akkorát, hogy a csendülés a tenger egyik partjától a +másik partjáig hallik: azt a lovat, amikor visszajön, fogd meg, +nyergeld fel, azzal indulj az aranyországba.</p> +<p>– Köszönöm a jó tanácsot, nagyapácskám! – mondotta a cárevics, s +úgy tett, amint az öregember tanácsolta. Hazament, még egy éjjel +otthon aludott, másnap reggel a harminc lovat kihajtotta a +Kéktengerre. Azt a lovat, amelyik a legbeljebb ment a tengerbe, +amikor visszajött, megfogta, felnyergelte, s felült reá. Ahogy a +kapún kiértek, megszólalt a ló: <span class="pagenum"><a name= +"Page_249" id="Page_249">-249-</a></span></p> +<p>– Fordulj le a földre, cárevics, hadd lépek rád háromszor!</p> +<p>A cárevics lefordult a ló hátáról, de a ló csak kétszer lépett +rá és mondta:</p> +<p>– Mégis sok volna háromszor rád lépnem, mert akkor olyan nehéz +lennél, hogy kettőnket a föld nem bírna el.</p> +<p>A cárevics visszaült a lóra és azzal elvágtattak. Egész nap +vágtatott a ló, szélnél sebesebben, még a gondolatnál is +sebesebben. Amikor aztán esteledett, alkonyodott, a +félhomályosságban valami épületfélét pillantott meg a cárevics. – +Vajjon mi lehet ez? – kérdezte magában. – Kunyhó-e, torony-e, +ház-e? – Nem tudta kivenni. Odament az épülethez, a lovát +megkötötte a kapu rézgyűrüjéhez, ő pedig belépett az udvarba. Ahogy +belépett, egy öregasszony állott előtte. Üdvözölte az öregasszonyt, +az fogadta nyájasan s marasztotta:</p> +<p>– Maradj itt, fiam, éjszakára! Hova indultál?</p> +<p>– Ne kérdezd ezt most, öreganyám. Elébb adj ennem-innom, hagyd, +hogy lefeküdjem. Éhes is vagyok, szomjas is vagyok, igen fáradt +vagyok; majd azután kérdezősködhetel.</p> +<p>Bement az öregasszony házába, az meg mindjárt készített jó +vacsorát, vetett neki jó puha ágyat. Hamarosan megvacsorázott, +aztán lefeküdött az ágyba a cárevics s mondta:</p> +<p>– Na, öreganyám, most már kérdezhetsz.</p> +<p>– Hát, hova indultál, édes fiam?</p> +<p>– Anyácskám, amikor én kicsi gyermek voltam, az édes apám, a +cár, azzal ringatott el, hogy a párjanincs szép királykisasszony +lesz a feleségem, aki három <span class="pagenum"><a name= +"Page_250" id="Page_250">-250-</a></span> anyának a leánykája, +három nagyanyának az unokája s kilenc testvérnek a hugocskája.</p> +<p>– Hej, fiam, – mondotta az öregasszony – hetven esztendős +vagyok, de a párjanincs szép királykisasszonyról soha sem +hallottam. Talán a néném tud róla. Egy napi távolságra lakik ide. +Majd reggel menj hozzá, addig csak aludjál. A reggel okosabb, mint +az este.</p> +<p>A cárevics lefeküdött, elaludott szépen, egész éjjel meg sem +mozdult, aztán jókor reggel felkelt, megmosakodott, a lovát +felnyergelte; elbúcsuzott az öregasszonytól, azután elvágtatott +hegyeken, völgyeken, erdőkön, mezőkön át. Amikor esteledett, +alkonyodott, a félhomályosságban ismét valami épületfélét +pillantott meg. De nem tudta, ház-e, palota-e, amit lát. Közelébe +vágtatott: ház volt az is. Nagy kapuja volt, a kapun ezüst gyűrü, +ahhoz kötötte a lovát, azután belépett az udvarba. Éppen az udvaron +állott egy öregasszony.</p> +<p>– Pfuj, pfuj, még sohasem szagoltam orosz csontot! – mondotta az +öregasszony. – Hogy kerültél te ide?</p> +<p>– Majd megmondom, édes öreganyám. Elébb azonban adj ennem, innom +s vess nekem jó ágyat, mert éhes vagyok, szomjas vagyok s igen +elfáradtam.</p> +<p>Az öregasszony mindjárt vacsorát készített, jól megvendégelte a +cárevicset, ágyat is vetett neki, azután kérdezte:</p> +<p>– Na, fiacskám, hát honnét vezérelt ide az Isten?</p> +<p>– Anyácskám, amikor még kicsi gyermek voltam, édes apám, a cár, +azt mondotta, hogy a párjanincs szép királykisasszony lesz a +feleségem.</p> +<p>– Hej, fiam, – mondotta az öregasszony – nyolcvan esztendős +vagyok, azóta itt lakom folyton <span class="pagenum"><a name= +"Page_251" id="Page_251">-251-</a></span> ebben az erdőben, de +hírét sem hallottam a párjanincs szép királykisasszonynak. Hanem +van nekem egy idősebb néném, annak a szolgálatában vannak az erdő +vadjai, a levegő madarai, a vizek halai. Ami csak ezen a világon +van, ezek mindenről tudnak. Most csak feküdj le szépen, aludjál, +reggel menj tovább. A reggel okosabb, mint az este.</p> +<p>A cárevics lefeküdött, aludott szépen; reggel korán felkelt, +megmosakodott, a lovát felnyergelte, elbúcsuzott az öregasszonytól. +Vágtatott hegyeken-völgyeken át s meg sem állott, amíg nem +esteledett, alkonyodott. Akkor megint egy házhoz ért. Annak a +háznak rengeteg nagy kapuja volt, azon a kapun aranygyűrü. +Idekötötte a lovát, azután bement, hogy szállást kérjen éjszakára. +Ott állott az udvar közepén egy öregasszony és rákiáltott a +sötétségben:</p> +<p>– Ki jött ide? Arra sem vagy érdemes, hogy vasgyűrühöz kösd a +lovadat, nemhogy aranyhoz kössed!</p> +<p>– Jó anyácskám, – mondotta a cárevics – ne haragudj, inkább +eloldom a lovamat s valahova máshova kötöm!</p> +<p>– Hát csak maradjon a lovad, gyere be, nem akarok én semmi +rosszat. Csak azt mondd meg: honnét jöttél, mióta jöttél, s merre +szándékozol?</p> +<p>– Hej, anyácskám, hiszen majd elmondom én azt, hanem reggel óta +egy befaló falás nem sok, annyit sem ettem, egy csepp vizet nem +ittam. Éhes vagyok, fáradt vagyok, adj nekem előbb vacsorát, azután +majd mindent elmondok.</p> +<p>Adott neki az öregasszony vacsorát, vetett jó puha ágyat, akkor +azután elmondotta a cárevics, hogy mivel altatta őt el az apja, +amikor gyermek volt. <span class="pagenum"><a name="Page_252" id= +"Page_252">-252-</a></span></p> +<p>– Hej, fiam, fiam! Kilencven esztendős vagyok, mióta +megszülettem, itt lakom ebben az erdőben, de a párjanincs szép +királykisasszonynak még hírét sem hallottam. Hanem csak feküdj le, +aludjál, majd reggel elészólítom én az állataimat, valamelyik csak +tud a párjanincs szép királykisasszonyról.</p> +<p>Lefeküdött a cárevics, aludott szépen, csendesen.</p> +<p>Reggel, amikor felkelt, felkelt az öregasszony is, kiállott az +udvar közepére s csengő hangon kiáltotta:</p> +<p>– Halak, halak! Gyertek ide mind!</p> +<p>Abban a pillanatban háborogni kezdett a Kéktenger, zajgott, +hullámzott, kicsapott a medréből, azután megint visszacsapott és +rengeteg sok hal maradt a szárazföldön, a kapu előtt. Kérdezte az +öregasszony:</p> +<p>– Hallottatok-e ti a párjanincs szép királykisasszonyról, aki +három anyának a leánykája, három nagyanyának az unokája és kilenc +testvérnek a hugocskája?</p> +<p>– Nem, sohasem hallottunk! – felelték a halak mind +egyértelemmel.</p> +<p>Akkor újra kiáltott az öregasszony:</p> +<p>– Erdő vadjai, gyertek ide!</p> +<p>Egyszeribe megmozdult az erdő, s amennyi vad volt benne, mind +ott termett az öregasszony előtt. Kérdezte ezeket is:</p> +<p>– Hallottátok-e hírét a párjanincs szép királykisasszonynak?</p> +<p>– Soha, de soha nem hallottuk! – felelték egyértelemmel az erdő +vadjai.</p> +<p>– Gyertek ide, levegő madarai! – kiáltott az öregasszony.</p> +<p>Még az ég is elfeketedett, annyi madár szállott le egyszerre a +magas levegőégből. <span class="pagenum"><a name="Page_253" id= +"Page_253">-253-</a></span></p> +<p>– Hallottátok-e hírét a párjanincs szép királykisasszonynak?</p> +<p>– Soha, de soha nem hallottuk! – felelték a madarak is +egyértelemmel.</p> +<p>Az öregasszony megfogta a cárevics kezét, bevezette a házába. +Szomorú volt maga is, de még szomorúbb a cárevics.</p> +<p>– Látod, fiam, látod, még ezek sem hallották a párjanincs szép +királykisasszonynak a hírét! – De alig léptek be a házba, egyszerre +csak jött nagy szárnycsattogással, hogy csakúgy zúgott-búgott bele +a levegő, a Mogol madár. Leszállott a ház elé.</p> +<p>– Hol voltál, – kérdezte az öregasszony – hogy olyan későn értél +ide?</p> +<p>– Ott voltam a párjanincs szép királykisasszonynál, – felelte a +Mogol madár. – Éppen templomba készült, én díszítettem fel a +ruháját.</p> +<p>– Na, ez jó, – mondotta az öregasszony – ez majd téged elvisz, +cárevics, ne búsulj. Hallod, – fordult a Mogol madárhoz az +öregasszony – ezt a fiút elviszed a párjanincs szép +királykisasszonyhoz!</p> +<p>– Jó szívvel, – mondotta a Mogol madár – hanem ugyancsak el kell +látni magunkat ennivalóval, mert messze útra megyünk!</p> +<p>– Mennyi hús kell? – kérdezte a cárevics.</p> +<p>– Bizony kell 120 font hús és egy hordó víz.</p> +<p>A cárevics ökröt vásárolt, levágatta, azután egy hordót +megtöltetett vízzel, a húst is, a vizet is rátette a madár hátára, +akkor ment a kovácshoz, csináltatott egy hosszú vaslándsát, aztán +elbúcsuzott az öregasszonytól s felült a Mogol hátára. A lovat +otthagyta az öregasszonynál; rábízta, hogy őrizze, amíg visszatér. +<span class="pagenum"><a name="Page_254" id= +"Page_254">-254-</a></span></p> +<p>Felszállott a Mogol madár a magas levegőégbe, repült erdőkön, +tengereken át s amint repült, vissza-visszafordította a fejét. A +cárevics pedig egy-egy nagy darab húst rákötött a lándsára, +odanyujtotta. Már csak egy darab hús volt, félt a szegény cárevics, +vajjon mi lesz most, ha az is elfogy? Mondta a Mogolnak:</p> +<p>– Mogol madár, Mogol madár! Szállj le a földre, mert mindjárt +nem lesz, amit egyél.</p> +<p>– Mit gondolsz, cárevics? Rengeteg erdő van itt alattunk és +szörnyű süppedős mocsár. Ha itt leszállunk, innen soha ki nem +kerülünk.</p> +<p>Odaadta az utolsó darab húst is a Mogol madárnak, aztán a madár +csak repült, repült tovább. Még mindig nem szállhatott le.</p> +<p>– Adj húst! – kiáltott vissza a Mogol madár.</p> +<p>Mit volt mit nem tenni szegény cárevicsnek, kivágott a combjából +egy darab húst, azt nyújtotta elé. Amikor aztán azt is megette a +Mogol madár, megcsattogtatta a szárnyát, hogy rengeteg szél +kerekedett belé s a következő pillanatban leereszkedett szép +csendesen a földre. Gyönyörű szép selyemrét volt, ahova a Mogol +madár leszállott. Tele volt ez a selyemrét csupa kék virággal. A +cárevics leszállott a madárról, elindult, de szörnyen +sántított.</p> +<p>– Hát te miért sántálsz, cárevics? – kérdezte a Mogol.</p> +<p>– Én bizony azért, Mogol madár, mert az utolsó falatot a +combomból vágtam ki.</p> +<p>– Bizony, ha a combodból, nesze! – s kiköpte a szájából a +cárevics combját, visszatette a helyére. Azután ráfujt, megint +ráköpött s a cárevics combja visszaforrott a helyére.</p> +<p>– Na, cárevics, ihol a város. Én itt majd várlak <span class= +"pagenum"><a name="Page_255" id="Page_255">-255-</a></span> téged. +Te csak menj be bátran, ott lakik a párjanincs szép +királykisasszony. Elébb azonban feküdj le szépen, pihend ki +magadat, aludjál. Majd reggel, amikor a harangok megkondulnak, +felébresztlek, menj a templomba, ott meglátod a párjanincs szép +királykisasszonyt.</p> +<p>Lefeküdött a cárevics, elaludott, s amikor aztán reggel +megkondultak a harangok, költötte, ébresztgette a Mogol madár, de a +cárevics meg sem mozdult. Csipkedte a csőrével, rugdosta a +karmával: hiába! Meg sem mozdult. Egész délelőtt nem ébredett fel. +Aztán délben megint megkondultak a harangok a déli litániára, akkor +nagynehezen felébredett a cárevics. Hirtelen felugrott, +megmosakodott, szépen felöltözködött, sietett a templomba, +belépett, meghajtotta magát négy felé, azután még egyszer a +párjanincs szép királykisasszony előtt. Akkor szépen a leány mellé +állott s egymás mellett állva imádkoztak. Amikor a litániának vége +volt, a cárevics szépen kijött a templomból, körülnézett s hát +éppen akkor jön a Kéktengeren egy hajó, ebből a hajóból kiszállott +hat vitéz. Azért jöttek, hogy megverekedjenek a párjanincs szép +királykisasszonyért. Amint a hat vitéz meglátta a cárevicset, +gúnyosan szóltak rá:</p> +<p>– Hát ez a parasztfickó mit akar itt? A párjanincs szép +királykisasszonynak még a kisujjára sem érdemes!</p> +<p>De hiszen ezt csak egyszer mondották, másodszor nem, mert a +cárevics szörnyű haraggal felemelte az öklét, egyet sujtott, s +három vitéz esett el abban a pillanatban. Azután megint felemelte +az öklét, sujtott másodszor is, s megint három vitéz esett le a +porba. Akkor aztán visszament a Mogol madárhoz. <span class= +"pagenum"><a name="Page_256" id="Page_256">-256-</a></span></p> +<p>– Na, cárevics, láttad-e a párjanincs szép +királykisasszonyt?</p> +<p>– Láttam, láttam és el sem is felejtem soha.</p> +<p>– Hát akkor csak feküdj le, pihend ki magadat, reggel majd +felébresztlek, ha megkondítják a harangot.</p> +<p>Lefeküdött, elaludott, hanem mikor reggel megkondultak a +harangok, hiába ébresztgette, költögette, csipkedte, rugta a Mogol +madár, nem tudta felébreszteni, olyan mélyen aludott. Aludt délig, +akkor ismét megkondultak a harangok a déli litániára. A cárevics +felébredett, hirtelen felugrott, megmosakodott, felöltözött és +szaladott a templomba. Ott találta ismét a templomban a párjanincs +szép királykisasszonyt, melléje állott, a királykisasszony +ránézett, elpirult, de nem szólt semmit, csak szép csendesen +imádkozott. Imádkozott a cárevics is.</p> +<p>Mikor a litániának vége volt, egymás mellett mentek ki a +templomból, de ahogy kilépett a templomból a cárevics, íme megint +jött egy hajó a Kéktengeren s a hajóból kiszállott most tizenkét +vitéz. Ezek is megnézték gúnyosan a cárevicset és mondták:</p> +<p>– Hát ez a parasztfickó mit akar itt? Hisz még a kisujjára sem +érdemes a párjanincs szép királykisasszonynak!</p> +<p>Szörnyű haragra lobbant a cárevics, öklét felemelte, közibök +sujtott és egyszerre hat vitéz harapott a fűbe. Aztán ismét +felemelte az öklét, közéjük sujtott s a másik hat vitéz is a fűbe +harapott. Azzal visszament a Mogol madárhoz.</p> +<p>– Na, cárevics, láttad-e a párjanincs szép +királykisasszonyt?</p> +<p>– Láttam, láttam s el sem is feledem soha, amíg élek! +<span class="pagenum"><a name="Page_257" id= +"Page_257">-257-</a></span></p> +<p>– Hát csak aludjál, majd reggel fölkeltlek, amikor a harangok +megkondulnak.</p> +<p>Elaludott a cárevics, reggel megkondultak a harangok, +ébresztgette a Mogol madár, de hiába: nem volt képes felébreszteni. +Mikor azonban a déli harangszó megkondult, akkor felébredett +magától, hirtelen felugrott, megmosakodott, felöltözött és szaladva +szaladott a templomba. Most már üdvözölte a leányt. Megfogta jobb +kezét, úgy állottak egymás mellett, úgy imádkoztak. Mikor a +litániának vége volt, szépen kijött a templomból, de íme, ismét +jött egy hajó a Kék tengeren s a hajóból most 24 vitéz szállott ki. +Azok is gúnyolódva, mosolyogva nézték a cárevicset s mondották +neki:</p> +<p>– Oh, te parasztkölyök, te! Mit akarsz itt? Talán bizony a +párjanincs szép királykisasszonyért jöttél? Hisz még a kisujjára +sem vagy érdemes!</p> +<p>Egyszeribe körülfogták a cárevicset és el akarták vinni a +párjanincs szép királykisasszonyt. De a cárevics fölemelte az +öklét, ismét közéjük sújtott, s egyszerre tizenkét vitéz harapott a +fűbe. Akkor ismét fölemelte az öklét, ismét közéjük sújtott: másik +tizenkét vitéz is a fűbe harapott. Most pedig szép gyöngén megfogta +a párjanincs szép királykisasszony a cárevics kezét, elvezette a +palotájába, aztán asztalt teríttetett, arra hordatott mindenféle +drága ételt és italt, leültette az asztal mellé s mondotta neki +lelkes szóval:</p> +<p>– Te vagy az én mátkám, cárevics. Feleséged leszek!</p> +<p>Még ott mindjárt megtartották a lakodalmat. Lakodalom után a +cárevics lefeküdött s mondotta a párjanincs szép +királykisasszonynak:</p> +<p>– Most pedig hagyj engem magamra, teljes kilenc napig aludni +fogok. Senki engem meg ne háborítson. <span class= +"pagenum"><a name="Page_258" id="Page_258">-258-</a></span> Hiába +is próbálsz felkelteni, úgysem ébredek fel. Majd felébredek +magamtól, amikor eljön az ideje.</p> +<p>– Soká lesz az, cárevics, – mondotta a felesége. Mi lesz addig +velem?</p> +<p>– Sokáig, vagy nem sokáig: nem tesz semmit, – mondotta a +cárevics. – Most aludnom kell.</p> +<p>Lefeküdött s kilenc nap és kilenc éjjel aludott.</p> +<p>Hej! hanem aközben mi történt? Egyszerre csak ott termett a +palotában a világhíres csontvázkirály. Csupa csontváz volt ez az +ember. Igazi szörnyeteg. S ez a csontvázkirály, mire felébredett a +cárevics, elrabolta a feleségét. Kereste szegény cárevics +mindenfelé a palotában, az udvaron, a kertben: nem találta. Amint +járt-kelt, bolyongott szegény, egyszerre csak találkozott egy +öregasszonnyal.</p> +<p>– Hej, cárevics, – mondotta az öregasszony, – itt hiába ne is +keresd a feleségedet! Eredj a csontvázkirály országába. Ott van ő +szomorú rabságban.</p> +<p>Elindult nagy búsan a cárevics, ment, mendegélt hetedhét ország +ellen, hegyeken, völgyeken, erdőkön, mezőkön át. Addig meg nem +állott, míg a csontvázkirály országába nem ért, a csontvázkirály +országában is az ő városába. Ottan bement egy házba, abban a házban +lakott egy öregasszony; szállást kért tőle.</p> +<p>– Mért vagy olyan szomorú, cárevics? – kérdezte az +öregassszony.</p> +<p>– Azért vagyok, öreganyám, mert mindenem volt és most semmim +sincs már! – Aztán elmondta, hogy mi történt vele. – Hej, ha még +egyszer láthatnám az én feleségemet! – sóhajtozott a cárevics.</p> +<p>– Hát csak feküdj le és aludjál! – mondotta az öregasszony. – +Holnap reggel háboruba megy a csontvázkirály, akkor majd elmehetsz +a feleségedért. <span class="pagenum"><a name="Page_259" id= +"Page_259">-259-</a></span></p> +<p>A cárevics lefeküdött, de nem jött álom a szemére, egész éjjel +nem aludott. Jókor reggel felkelt és ment egyenesen a +csontvázkirály palotájába, kopogtatott a kapun. Hát édes Istenem, a +párjanincs szép királykisasszony nyitotta ki a kaput! Sírva borult +a nyakába, aztán felmentek a palotába, ottan leültek egy asztal +mellé s keseregtek, panaszkodtak, kiöntötték szívük bánatát.</p> +<p>– Hiába minden, a csontvázkirálytól nem szabadulok én meg soha. +Mert a csontvázkirály halhatatlan ember. Hiszen, ha tudnám, hol van +a halála! – kesergett az asszony.</p> +<p>– Kérdezd meg, – mondotta a cárevics.</p> +<p>– Jó, meg is kérdezem.</p> +<p>Ahogy hazajött a csontvázkirály, az volt az első szava:</p> +<p>– Orosz szagot érzek, bizonyosan itt volt a cárevics.</p> +<p>– Ugyan, mit gondolsz, – mondta az asszony – hiszen ott maradott +a rengeteg erdőben, bizonyosan összeszaggatták a vadak.</p> +<p>– Aztán leültek vacsorázni. Vacsora közben elkezdette +cirókálni-morókálni az asszony a csontvázkirályt és kérdezte:</p> +<p>– Ugyan bizony, hol van a te halálod?</p> +<p>– Te ostoba asszony, te! Mit akarsz tudni? Be van kötve a +seprűbe.</p> +<p>Jókor reggel elment a csontvázkirály, a cárevics pedig +visszajött a feleségéhez és a mikor megtudta, hogy a csontvázkirály +halála a seprűbe van kötve, aranyporral behintette, aztán elment. +Estére meg visszajött a csontvázkirály. <span class= +"pagenum"><a name="Page_260" id="Page_260">-260-</a></span></p> +<p>– Hej, asszony, asszony! – ez volt az első szava, – orosz szagot +érzek! Bizonyosan itt volt a cárevics!</p> +<p>– Ugyan, hogy gondolsz ilyet! Te bizonyosan átnyargalsz egész +Oroszországon, azért érzed az orosz szagot. Hogy lehetne itt a +cárevics, mikor ott maradt a rengeteg erdőben, ahol bizonyosan +felfalták szegényt a vadállatok.</p> +<p>Aztán leültek a vacsorához. Az asszony ült a székre, a +csontvázkirály a padra s hát egyszerre csak meglátja az aranyozott +seprűt.</p> +<p>– Mi ez?</p> +<p>– Óh, halhatatlan csontvázkirály, látod, mennyire tisztellek, +milyen drága vagy te nékem. Még a halálod is kedves: +bearanyoztam.</p> +<p>– Ostoba asszony! – nevetett a csontvázkirály, hiszen csak tréfa +volt! Az én halálom az ajtófélfában van.</p> +<p>Na jó. Másnap ismét elment az csontvázkirály, a cárevics pedig +visszajött. Mikor megtudta, hogy az ajtófélfában van a +csontvázkirály halála, azt aranyozta meg.</p> +<p>Jön haza este a csontvázkirály s megint az volt az első +szava:</p> +<p>– Orosz szagot érzek, bizonyosan itt volt a cárevics.</p> +<p>– Mit gondolsz, hiszen ott maradott a rengeteg erdőben, +bizonyosan felfalták a vadak.</p> +<p>Vacsorához ültek, a csontvázkirály körülnézett és látta, hogy +csakugy ragyog az ajtófélfa.</p> +<p>– Mi ez? – kérdezte a csontvázkirály.</p> +<p>– Látod, látod, csontvázkirály! Mennyire tisztellek én téged! +Még a halálod is kedves nekem, azért aranyoztam be az ajtófélfát. +<span class="pagenum"><a name="Page_261" id= +"Page_261">-261-</a></span></p> +<p>– Ostoba asszony, ostoba asszony! Hiszen az csak tréfa volt! Az +én halálom egy tojásban van. Az a tojás pedig egy kacsában, a kacsa +pedig egy fatönkben, az a fatönk pedig a tengeren úszik.</p> +<p>Másnap a csontvázkirály ismét elment háborúba s jött a cárevics. +Mondta neki az asszony:</p> +<p>– Na, most már mégis csak megtalálom a csontvázkirály halálát! +Azt mondotta: egy tojásban van, az a tojás pedig egy kacsában, az a +kacsa pedig egy fatönkben és az a fatönk a tengeren úszik. Ime, +adok neked kenyeret, kalácsot, minden jót, vidd magaddal, mert ki +tudja, meddig jársz oda.</p> +<p>Elindult a cárevics, ment, mendegélt, hegyeken, völgyeken, +erdőkön, mezőkön által. Addig ment, mendegélt, hogy amit magával +vitt, minden elfogyott. Szörnyen megéhezett. Nézett erre, nézett +arra, ha valami ennivalót találna. Egyszer csak látja, hogy fenn a +magas levegőégben repül egy ölyvmadár. Fogta a fegyverét, +megcélozta az ölyvet. De az ölyv lekiáltott neki:</p> +<p>– Ne lőjj meg, cárevics, mert bizony mondom neked, hogy, ha +bajba kerülsz, nagy hasznomat veszed. – A cárevics nem lőtte meg az +ölyvet. Ment tovább s amint ment, mendegélt, szembe jött vele egy +medve. Mondotta a cárevics:</p> +<p>– Na, Miska, meg kell halnod, mert szörnyen éhes vagyok!</p> +<p>– Ne ölj meg, cárevics, mert még nagy hasznomat veheted. – Nem +ölte meg a medvét sem. Tovább ment, mendegélt, elérkezett a tenger +partjára. A tengernek a szélén ott uszkált egy csuka.</p> +<p>– Na, éppen jókor jössz, csuka! – mondotta a cárevics. – Ebbe a +helybe meglőlek s megeszlek. <span class="pagenum"><a name= +"Page_262" id="Page_262">-262-</a></span></p> +<p>– Ne lőjj meg, cárevics, mert bizony mondom, még nagy hasznomat +veszed.</p> +<p>Nem bántotta a cárevics a csukát sem, hagyta, hogy visszaússzon +a tengerbe, a tengernek a közepébe; ő meg ottan állt, álldogált, +nézett jobbra, nézett balra. Hát Uram, Teremtőm, egyszerre csak +megmozdul a tenger. Zuhogott, kavargott, kicsapott a partra. A +cárevics megfutamodott, szaladott a tenger elől magas hegynek +oldalába, ottan állott egy ágas fa, arra hirtelen felmászott, hogy +el ne lepje a tenger. De amint felmászott a fára, a tenger vize +szép csendesen visszaereszkedett s ím, a szárazföldön ott maradott +egy fatönk. Abban a pillanatban ott volt a medve s szót se szólt, +csak megragadta a fatönköt, szerteszaggatta, akkor a fatönkből +kiröppent egy kacsa, felszállott a magas levegőégbe. De ím, jött az +ölyv is. Utána a kacsának! Megragadta s darabokra szaggatta. S ím, +kiesett a kacsából egy tojás. Egyenesen belé a tengerbe. De ott +volt ám a csuka! Kifogta a tojást, úszott vele a tenger partjára és +általadta a cárevicsnek. Az meg szépen a zsebébe tette a tojást és +ment vissza a csontvázkirály palotájába. Felment egyenesen a +palotába, s ámbátor ott volt a csontvázkirály, megölelte, +megcsókolta a feleségét. Rárivallt a csontvázkirály:</p> +<p>– Hát te mit akarsz, cárevics? – Talán bizony el akarod venni +ezt az asszonyt? Mindjárt szörnyű halálnak halálával halsz meg!</p> +<p>– Elraboltad az én asszonyomat, – mondotta a cárevics, – de most +kezemben a halálod! – S kivette a tojást a zsebéből és mutatta a +csontvázkirálynak. És ím, abban a pillanatban elhomályosodott a +csontvázkirály szeme. Legyengűlt, elerőtlenedett. A cárevics +történetesen <span class="pagenum"><a name="Page_263" id= +"Page_263">-263-</a></span> egyik kezéből a másikba tette a tojást +s hát abban a pillanatban a csontvázkirály a szoba egyik sarkából a +másik sarkába szaladott, de úgy szaladott, hogy beleütődött a feje. +Ahogy ezt meglátta a cárevics, nagy gyorsan dobta egyik kezéből a +másikba, meg vissza a tojást, a csontvázkirály pedig esze nélkül +szaladott a szoba egyik sarkából a másikba, össze-vissza, míg +egyszer csak összeesett, lerogyott, meghalt szörnyű halállal.</p> +<p>Hej Istenem, volt öröm! A cárevics mindjárt befogott hat lovat +aranyos hintóba, egy zsákot megraktak arannyal-ezüsttel, azt +feltették a hintóba, aztán elindult a feleségével haza, az apjának +az országába.</p> +<p>Útközben betértek ahhoz az öregasszonyhoz, akinek a halak, +madarak s mindenféle vadak a szolgálatában állottak. Akinél a +cárevics hagyta az ő lovát. Hej, de örült a cárevics, amikor a +lovát meglátta! Megajándékozta gazdagon az öregasszonyt +arannyal-ezüsttel; annyit adott, hogy még kilencven esztendeig +élhetett belőle. Aztán futárt küldött az apjához, hogy jelentse: +jön a fia, még pedig a feleségével, a párjanincs szép +királykisasszonnyal. Még haza sem ért a futár jóformán, már otthon +volt a cárevics a feleségével. Volt öröm otthon!</p> +<p>– Ihol, édesapám, hazajöttem, elhoztam a párjanincs szép +királykisasszonyt!</p> +<p>Bezzeg, a cárnál nem kellett sokáig főzni a sört, égetni a +pálinkát: volt ott minden bőviben. Mindjárt megtartották a +lakodalmat, rengeteg sok hordót gurítottak ki az utcára, tele +voltak azok mindenféle jó italokkal: ihatott belőle boldog, +boldogtalan, amennyi csak belefért. Én is ott voltam, mézet és sört +ittam, de mind lefolyt a szakállamon, egy csepp sem be a +szájamon.</p> +<hr class="chap" /> +<p><span class="pagenum"><a name="Page_264" id= +"Page_264">-264-</a></span></p> +<div class="chapter"> +<h2>Bella-Flór hercegnő.</h2> +</div> +<p class="summary">(Spanyol mese.)</p> +<p>Réges-régen élt egy ember, s annak volt két fia. Az egyik, +amikor felcseperedett, elment világot látni, s teltek, multak az +évek, senki semmi hírt nem hallott róla, azt hitték, hogy talán meg +is halt. Az apjuk is lassan-lassan megöregedett, aztán meg is halt, +s ráhagyta egész vagyonát a kisebbik fiára, aki ezentúl egyedül +gazdálkodott a birtokon. Egyszer, amikor jő haza, látja, hogy a +szobában egy idegen ember áll, s nézeget jobbra-balra, mintha nem +ismerné meg a házat. Amikor a fiatal legény bejött, megkérdezte +tőle az idegen:</p> +<p>– Elfelejtettél engem?</p> +<p>– Nem felejthetek el olyan valakit, akit nem is ismertem soha, – +felelte barátságtalanul a legény.</p> +<p>– Én vagyok a te rég elvándorolt testvéred, – válaszolta az +utas, – s egy krajcár nélkül tértem haza. Itt hallottam a faluban, +hogy meghalt az édesapánk, Isten nyugosztalja szegényt.</p> +<p>– Már hat hónapja meghalt, – felelt a gazdag legény, – s rád +hagyott egy vén fakoporsót, ott van most is a padlás tetején. Jobb +lesz, ha sok fecsegés helyett az után nézel, mert én ugyan nem +töltöm veled <span class="pagenum"><a name="Page_265" id= +"Page_265">-265-</a></span> a drága időmet! – Azzal megfordult, s +otthagyta a szegény embert a házban.</p> +<div class="figcenter" style="width: 395px;"><a href= +"images/ic003hq.jpg"><img src="images/ic003.jpg" alt= +"Bella Flór hercegnő etetgette a tyúkjait." title= +"Bella Flór hercegnő etetgette a tyúkjait." /></a> +<p class="caption">Bella Flór hercegnő etetgette a tyúkjait.</p> +</div> +<p>Mit volt mit tenni, felkapaszkodott a padlásra a szegény vándor, +s hát ott csakugyan megtalálta a fakoporsót, de az olyan rozoga +volt, hogy alig tartotta össze egy-két szeg a deszkáit.</p> +<p>– Minek ez az ócska koporsó nekem? – mondotta magában. – +Legfeljebb tüzet rakhatok belőle, egyébre úgy se jó.</p> +<p>Le is vitte a hátán a koporsót az udvarra, elkezdte hasogatni +egy fejszével, s hát, amint hasogatja, egyszerre egy kis titkos +rekeszt lát benne, azt mindjárt kinyitja, s egy írást talál benne. +Nézi, nézi, jobbról-balról a papírt, hát látja, hogy adóslevél, +amely az apja nevére szólt s egy gazdag ember volt az adós. +Zsebredugta hamar az írást, szaladt vele a bíróhoz, mutatja neki, s +hát az azt mondja, hogy attól az embertől ugyan hiába kéri a +pénzét, mert az apjának se akarta semmiképpen megfizetni az +adósságát. Nem sokat törődött José (mert így hívták a szegény +embert) evvel a beszéddel, szaladt az adóshoz, s addig fenyegette, +hogy így s úgy, viszi akár a király elébe is a dolgot, hogy az nagy +keservesen kifizette neki a pénzt. Bezzeg, boldog volt most José, +zsebredugta a sok aranyat, többet nem is nézett az öccse háza felé, +hanem elindult a szomszéd város irányában.</p> +<p>Amint ment, mendegélt, jön vele szembe egy szegény asszony nagy +sírással. Kérdezi José tőle:</p> +<p>– Hát neked mi bajod, te szegény asszony?</p> +<p>– Nagy baj az én bajom, – felelte zokogva az asszony, – halálán +van az uram, s egy kegyetlen ember, akinek pénzzel tartozik, ilyen +betegen be akarja záratni a börtönbe! <span class= +"pagenum"><a name="Page_266" id="Page_266">-266-</a></span></p> +<p>– Ne búsulj, te szegény asszony, – mondta José neki, – adok én +pénzt, hogy kifizesd az urad adósságát!</p> +<p>Bezzeg, hálálkodott a szegény asszony Josénak, s szaladt haza +boldogan a pénzzel, átadta annak, akinek tartozott, s futott az +urához. No, annak szegénynek többet semmire se volt szüksége, meg +volt már halva, mire a felesége hazaért. Mikor José beérkezett a +városba, ismét ott találta az utcán a szegény asszonyt, siratta az +urát, hogy még csak el se temetheti, mert mind ami pénzt kapott, +odaadta adósságba. Megsajnálta José, kifizette a koporsó árát is, s +ment tovább. Erősen megfogyatkozott most már a pénze, össze-vissza +három arany volt a zsebében. Gondolta magában, evvel ugyan nem jut +messzire, ő bizony beáll a királyhoz szolgálatba.</p> +<p>Úgy is tett, ahogy elgondolta magában, elment a királyi udvarba, +s ott legelőször szolga lett, de olyan ügyesen végezte a dolgát, +hogy a király csakhamar lovaggá tette.</p> +<p>Telt, mult az idő, az ifjabbik testvér mind elpazarolta a +pénzét, s olyan szegény lett, mint a templom egere. Hallotta, hogy +a bátyja milyen szerencsésen járt a királyi udvarban, elment hát +oda, s addig könyörgött a bátyjának, amíg az ő szavára fel nem +vették szolgának.</p> +<p>Itt is irígy, s rosszlelkű maradt, mint amilyen azelőtt volt, s +amikor megtudta, hogy az öreg, csúf király szerelmes Bella-Flór +hercegnőbe, aki elmenekült előle valahová, – elhatározta, hogy azt +hazudja a királynak, hogy az ő bátyja tudja, hová bujdosott a +hercegnő, s el is tudja hozni. Gondolta, majd karóba huzatja a +király a José fejét, ha leány nélkül tér vissza. <span class= +"pagenum"><a name="Page_267" id="Page_267">-267-</a></span></p> +<p>Úgy is tett, ahogy a gonosz eszével elgondolta, felsompolygott a +királyhoz, s eléadta, a mondókáját. Hej, felugrott a király nagy +örömében, s szalajtott rögtön José után! Jött is az lélekszakadva, +mert el nem tudta gondolni, hogy miért hivatják olyan +sebbel-lobbal. Hát, alig hogy beteszi a lábát a király szobájába, +mondta ez neki:</p> +<p>– Ebben a pillanatban rohanj Bella-Flór hercegnőért, s ha +nélküle térsz haza, az életeddel játszol! – Amint ezt mondta, hátat +fordított a király s otthagyta egyedül a teremben.</p> +<p>Állt, állt egy darabig nagy csudálkozással José s nem tudta +elgondolni, hogy ugyan honnan is tudja ő elhozni Bella-Flór +hercegnőt, mikor azt se tudja, hogy hol van? De a világ végéig még +se állhatott a király szobájában, nagy búsan lement az istállóba, +hogy lovat válasszon magának az útra. Nézegette a szebbnél-szebb +lovakat egymásután, olvasgatta le a nevüket az aranytábláról, mert +abba volt mindegyiké belevésve, de egyik se tetszett neki, s már +végire ért az istállónak, mikor egy öreg fehér ló feléje fordította +fejét, s így szólt hozzá suttogva:</p> +<p>– Válassz engem s minden jóra fordul!</p> +<p>José nem is gondolkodott a dolgon sokat, rátette a nyerget a +fehér lóra, kivezette az istállóból, ráugrott s elindultak. Ott +volt a kemence előtt három frissen sütött cipó, azt felvétette a ló +Joséval, s betették a tarisznyába, úgy mentek ki a kapun. Jó +messzire haladtak már, anélkül, hogy valami történt volna velük, +egyszerre aztán a ló megpillant egy hatalmas hangyabolyt, ott +megállott, s azt mondta Josénak:</p> +<p>– Morzsáld el azt a három cipót ezeknek a hangyáknak, fiam. +<span class="pagenum"><a name="Page_268" id= +"Page_268">-268-</a></span></p> +<p>– Jó lenne az nekünk is, édes lovam, – felelte José, de a ló nem +hallgatott a szavára, s azt válaszolta:</p> +<p>– Egy alkalmat se mulassz el soha, hogy jót tégy valakivel! Add +oda a cipókat!</p> +<p>Többet José egyet sem ellenkezett, hanem elmorzsálta a cipókat, +aztán felült a lova hátára s mentek tovább: Alig mentek ismét egy +jó darabon, sziklás, meredek helyre értek, s hát ott vergődött egy +hatalmas sas a vadász hálójában. Megállott a ló a sas előtt, s +mondta Josénak:</p> +<p>– Szállj le, s szabadítsd ki azt a szegény madarat!</p> +<p>– Igen sokáig fog tartani, édes lovam, – felelte José, – s mikor +érünk akkor a hercegnőhöz?</p> +<p>– Ne törődj te avval, te csak ne mulassz el soha egy alkalmat +se, hogy jót tégy valakivel, – mondotta a ló Josénak.</p> +<p>Leszállott hát kénytelen-kelletlen a legény, s kiszabadította a +sast a hálóból, s akkor indultak ismét tovább. Amint jó darabon +mentek, egy folyó partjára érnek, hát ott látnak a homokban egy kis +halat, amint tátogtat nagy keservesen, s szeretne visszajutni a +vízbe.</p> +<p>– Nem látod, édes gazdám, azt a kis halat? – szólalt meg ismét a +ló, – hiszen ha nem teszed vissza a vízbe, meg fog fulladni a +homokban?</p> +<p>– Nohát, mi így soha rá nem találunk Bella-Flór hercegnőre, ha +minden percben megállunk, – dohogott José, – de mégis leszállott, s +visszadobta a vízbe a halat.</p> +<p>– Ne félj, az nem időveszteség, amikor másokon segítünk, – +mondotta a ló, – s avval mentek ismét tovább.</p> +<p>Kis idő mulva rengeteg erdő közepébe értek, <span class= +"pagenum"><a name="Page_269" id="Page_269">-269-</a></span> ott +állott a Bella-Flór hercegnő palotája, s ő éppen mikor odaértek, +etetgette a tyúkjait, kakasait.</p> +<div class="figcenter" style="width: 364px;"><a href= +"images/i031hq.jpg"><img src="images/i031.jpg" alt= +"– Egy alkalmat se mulassz el soha, hogy jót tégy valakivel!" +title="– Egy alkalmat se mulassz el soha, hogy jót tégy valakivel!" /></a> +<p class="caption">– Egy alkalmat se mulassz el soha, hogy jót tégy +valakivel!</p> +</div> +<p><span class="pagenum"><a name="Page_270" id= +"Page_270">-270-</a></span></p> +<p>– Álljunk meg itt az udvaron, majd én ficánkolok s kelletem +magam, – mondotta a ló, – hogy a hercegnő is kedvet kapjon egy kis +lovaglásra. Akkor aztán, ha felült reám, ugrálni kezdek, úgy +teszek, mintha le akarnám dobni a hátamról, s te mondjad neki, hogy +bizonyosan azért ugrálok, mert nem szokott nő ülni rajtam, aztán +kérjed, engedje meg, hogy te is felülj a háta mögé, hogy vigyázhass +rá. Ha aztán te is a nyeregben leszel, egyet se búsulj, repülünk +haza a király udvarába, mint a szél.</p> +<p>Minden úgy is történt, ahogy a ló előre megmondotta, s alig telt +belé egy jó fertályóra, már vágtattak, sebesebben, mint a szél, a +királyi vár felé. A hercegnő rögtön látta, hogy őt bizony csúffá +tették, de nem szólt egy szót sem, hanem hirtelen leoldotta a +kötényét, amely tele volt csirkéknek való korpával, s egy +szempillantás alatt mind leszórta a földre.</p> +<p>– Ó Istenem, – sikoltott most, – elejtettem mind a korpámat, +kérlek, lovag, szállj le s szedd fel.</p> +<p>De José nem állította meg a lovat, hanem azt felelte neki:</p> +<p>– Lesz ott elég korpa, ahova mi megyünk! – s avval vágtattak is +tovább.</p> +<p>Nemsokára egy sűrű erdőbe értek, ott elévette Bella-Flór +hercegnő a zsebkendőjét, elengedte s a szél felfujta a legmagasabb +fa tetejére.</p> +<p>– Ó Istenem, – kiáltott fel – állítsd meg a lovat, s menj fel a +fa tetejére a zsebkendőmért!</p> +<p>– Lesz ott elég zsebkendő, ahová mi megyünk, – felelte José és +vágtatott tovább.</p> +<p>Az erdőből hamarosan kijutottak s egy patakhoz értek, ott +lehúzta Bella-Flór hercegnő az ujjáról az aranygyűrűjét, +behajította a vízbe, s felsikoltott: <span class="pagenum"><a name= +"Page_271" id="Page_271">-271-</a></span></p> +<p>– Jaj Istenem, a legkedvesebb gyűrűm beleesett a vízbe, +szálljunk le és nézzük meg, hol lehet.</p> +<p>De José nem állította meg most sem a lovat, hanem azt +mondta:</p> +<p>– Lesz ott szebbnél-szebb gyűrű elég, ahová mi megyünk.</p> +<p>Nemsokára a palotához értek. Hát, a király már ott várta őket, +de bizony a hercegnő még csak rá sem vetette a tekintetét, hamar +beszaladt egy szobába s magára zárta az ajtót. Hiába könyörgött a +király neki, hogy jöjjön ki, egyre azt hajtogatta, hogy csak akkor +jön ki, ha elhozza neki valaki azt a három dolgot, amit elvesztett +az úton. Hivatta a király ismét Josét, mert azt gondolta, ha +valaki, akkor csak ő fogja tudni, hogy mit, s hol vesztett el a +hercegnő. No, szegény José, amint meghallotta a király parancsát, +megint búnak eresztette a fejét, de bizony azt ereszthette, mert ha +kedves volt az élete, újra vissza kellett indulnia. Legelőször is +hű társához, a fehér lóhoz ment, elkeseregte a bánatát, de az +megvígasztalta:</p> +<p>– Egyet se búsulj, édes gazdám, ülj fel a hátamra, majd csak +megleszünk valahogy.</p> +<p>Fel is pattant José rögtön a hátára, s mentek a sebes szélnél is +sebesebben, addig, amíg a hangyabolyhoz nem értek. Ott megállott a +ló, s azt mondta Josénak:</p> +<p>– Akarod, hogy megkapjad a hercegnő korpáját?</p> +<p>– Hát persze, hogy akarom, – felelte José, – de hiába akarom, +mert míg a világ, meg két nap, nem tudnám én azt összeszedni!</p> +<p>– Kiálts csak egyet a hangyáknak, ne félj, összeszedik +<span class="pagenum"><a name="Page_272" id= +"Page_272">-272-</a></span> azok neked, hálából, hogy jóllakattad +őket! – mondotta a ló.</p> +<p>Csudálkozva tekintett José a lóra, de mert okosabb dolog úgy sem +jutott az eszébe, hát kiáltott a hangyáknak, s ím, alig mondta el +nekik, hogy mit akar, nagy sürgés-forgás támadt közöttük, s hordták +nagy buzgón mindenünnen a korpamorzsákat. José leült egy fa alá +pihenni, a lova meg ropogtatta mellette a jó friss füvet, amíg csak +egy jókora halom korpa nem állott előttük. Azt hamar felszedte +José, bekötötte egy zsákba, felpattant a lóra és mentek tovább. +Addig vágtattak, amíg csak ahhoz a hatalmas fához nem értek, +amelyre felröpítette a szél Bella-Flór hercegnő zsebkendőjét. +Csóválta szegény José a fejét, amikor megpillantotta a fa +legeslegtetején, egy vékonyka ág végén lobogni a zsebkendőt.</p> +<p>– Hej, ha madár volnék, – sóhajtotta, – akkor talán le tudnám +hozni onnan, de ember képében sohase!</p> +<p>– Egyet se félj, édes gazdám – mondotta a ló, – hívd csak azt a +sast, amelyiket megszabadítottál a hálóból, majd lehozza az neked a +zsebkendőt.</p> +<p>Kiáltott is mindjárt José a sasnak, s az ott termett, egy perc +mulva már hozta is csőrében a Bella-Flór hercegnő zsebkendőjét. +Köszönte nagy boldogan José s felpattant ismét a fehér lóra, s +addig vágtattak, míg csak a patak partjára nem értek.</p> +<p>Már sötétedett az idő, s José alig látott az orráig, nemhogy a +patak fenekén meg tudta volna találni a gyűrűt. Felsóhajtott nagy +szomorúan:</p> +<p>– Hogy tudnám én megtalálni azt a gyűrűt, mikor azt sem tudom, +hogy merre keressem?</p> +<p>– Ne búsulj, – felelte a fehér ló – kiálts csak <span class= +"pagenum"><a name="Page_273" id="Page_273">-273-</a></span> egyet +annak a halnak, amelyiket bedobtál a vízbe, majd eléhozza az +mindjárt!</p> +<p>Csakugyan így is tett José, kiáltott a halnak, az ott is +termett, s egy szempillantás mulva hozta szájában a gyűrűt. +Köszönte José, s felpattant a lóra, visszalovagolt a palotába. Hej, +vitte a király nagy örömmel a hercegnő szobájához az elveszett +holmikat, de bizony az most se akarta semmiképpen beereszteni, +hanem azt kiáltotta ki:</p> +<p>– Addig az én szobám ajtaját ki nem nyitja senki, amíg azt a +gazembert, aki elrabolt engem a váramból, forró olajban meg nem +főzik!</p> +<p>A király megszomorodott erre a beszédre, hogy így fizessen a +José hűséges szolgálatáért, de aztán mégis maga elé hivatta, s azt +mondta neki:</p> +<p>– Nem tehetek róla, édes szolgám, hogy így kell hűségedet +meghálálnom, de Bella-Flór hercegnő azt akarja, hogy forró olajban +főzesselek meg, s én az ő kívánsága ellen semmit sem tehetek.</p> +<p>Elbúsulta magát szegény José, lement nagy búsan az istállóba s +elpanaszolta szomorú sorsát a fehér lónak.</p> +<p>– Egyet se búsulj, – vígasztalta meg a ló – csak ülj az én +hátamra. Amikor be kell ugranod a forró olajba, én felszippantom az +egyik orrlyukamon a forró olajat, s mire kieresztem a másikon, már +le is hült, semmi bajod se lesz tőle.</p> +<p>Többet egyet se kérdezősködött José, hanem úgy tett, ahogy a +fehér ló tanácsolta, s amikor az egész udvar összegyült, mosolygó +arccal ugratott belé a forró olajba. Hát majd meghalt mindenki a +nagy csudálkozástól, amikor egy perc mulva kiugrott az +olajoskatlanból, de úgy megfiatalodva s megszépülve, <span class= +"pagenum"><a name="Page_274" id="Page_274">-274-</a></span> hogy a +szemük-szájuk elállott a bámulástól. Bella-Flór hercegnő is eléjött +a szobájából erre a csudálatos hírre, s amint meglátta a gyönyörű +legényt, rögtön a nyakába borult s azt mondta:</p> +<div class="figcenter" style="width: 362px;"><a href= +"images/i032hq.jpg"><img src="images/i032.jpg" alt= +"A király beleugrott az olajoskádba." title= +"A király beleugrott az olajoskádba." /></a> +<p class="caption">A király beleugrott az olajoskádba.</p> +</div> +<p>– Én a tiéd, te az enyém, ásó, kapa s a nagy harang válasszon el +minket! <span class="pagenum"><a name="Page_275" id= +"Page_275">-275-</a></span></p> +<p>Bezzeg, José se mondatta kétszer ezt magának, a király meg +szertelen nagy bosszuságában beleugrott az olajoskádba, s abban a +szempillantásban porrá is égett. Josét ekkor kikiáltották királlyá +s még aznap megtartotta a lakodalmát Bella-Flór hercegnővel. Amikor +a legnagyobb dínom-dánom folyt a palotában, ő kisurrant az +istállóba, s megkérdezte a fehér lovat:</p> +<p>– Mondd meg most már, édes lovam, miért tettél te annyi jót +velem?</p> +<p>A fehér ló pedig így válaszolt neki:</p> +<p>– Nem vagyok én ló, hanem annak a szegény embernek a lelke, +akinek az adósságát kifizetted s akit eltemettettél. Hálából tettem +mindent, amit tettem, s jegyezd meg jól magadnak, hogy minden +jótettnek megvan a jutalma, elébb vagy utóbb.</p> +<p>Azzal eltünt a fehér ló, s José felment a palotába. Még sokáig +élt boldogságban a szép Bella-Flór hercegnővel, s jóságosan +uralkodott élete végéig.</p> +<hr class="chap" /> +<p><span class="pagenum"><a name="Page_276" id= +"Page_276">-276-</a></span></p> +<div class="chapter"> +<h2>Porkó király.</h2> +</div> +<p class="summary">(Sziciliai mese.)</p> +<p>Volt egyszer egy király s egy királyné. Nem volt gyermekük s +mindig amiatt siránkoztak, gyermekért epekedtek, de bizony hiába. +Egyszer a királyné elment sétálni s amint sétált, látott egy kocát +a malackáival. Felsóhajtott a királyné:</p> +<p>– Ó, Istenem, lám, ennek az oktalan állatnak is mennyi gyereke +van, csak nekem nem adott az Isten gyermeket, pedig mennyit +imádkoztam! Nem bánnám én, bárcsak egy gyermekem volna, mégha malac +volna is az a gyermek!</p> +<p>Hiszen ha ezt kívánta: kívánsága teljesedett is a királynénak. +Született neki egy kis malackája.</p> +<p>Hej, lett nagy bánat a királyi palotában! Nemcsak a királyi +palotában, hanem az egész országban. Búsult a királyné, sírt +keservesen, de aztán lassacskán megvígasztalódott s mondotta:</p> +<p>– Hát ez a malacka mégis csak az én gyermekem s éppen úgy +szeretem, éppen olyan kedves nekem, mintha egy szép gyermek volna! +– A kebeléhez szorította a malackát, szoptatta, ápolta, dajkálta s +a malacka nőtt napról-napra, mind nagyobb s nagyobb lett.</p> +<p>Egyszer aztán mi történt, mi nem: elég az, hogy a kis malacka +elkezdett szaladgálni körül a palotában s mind azt mormogta: +<span class="pagenum"><a name="Page_277" id= +"Page_277">-277-</a></span></p> +<p>– Feleséget akarok! Feleséget akarok!</p> +<p>– Ó, Istenem! – mondotta a királyné az urának. – Mit csináljunk? +Hisz nem kapunk hozzá királykisasszonyt! Nincs az a leány, aki +hozzámenjen feleségül. Mit tegyünk? Merre forduljunk? – kesergett, +tűnődött magában a királyné. Egyszer aztán eszébe jut, hogy jár a +palotába egy mosónő, annak van három szép leánya. Megpróbálja: +hátha az feleségül adná az egyik leányát az ő fiának. A királyné +mindjárt el is hivatta a mosónőt s mondotta neki:</p> +<div class="figcenter" style="width: 364px;"><a href= +"images/i033hq.jpg"><img src="images/i033.jpg" alt= +"Ó, felséges királyné, hogy adjam gyermekemet egy disznóhoz?" +title="Ó, felséges királyné, hogy adjam gyermekemet egy disznóhoz?" /></a> +<p class="caption">Ó, felséges királyné, hogy adjam gyermekemet egy +disznóhoz?</p> +</div> +<p>– Hallod-e, tégy nekem egy szívességet! A fiam meg akar +házasodni. A legidősebb leányodat add hozzá!</p> +<p>– Ó, felséges királyné, – mondotta a mosónő – hogy adjam a +gyermekemet egy disznóhoz? <span class="pagenum"><a name="Page_278" +id="Page_278">-278-</a></span></p> +<p>– Meg kell tenned! – mondotta a királyné. – Különben is jó dolga +lesz a leányodnak: királyné lesz belőle. Neked pedig mindent adok, +amit a szemed, szájad kíván.</p> +<p>Szegény volt a mosónő, hogyne lett volna! Rábeszéltette magát, +elment haza s mondotta az idősebbik leányának:</p> +<p>– Hallod-e, leányom, a király fia meg akar házasodni. Most, ha +akarsz, királyné lehetsz, mert feleségül vesz téged.</p> +<p>Bezzeg, hogy a leány nem szívesen lett a királyfi felesége. +Dehát aztán meggondolta: sok szép ruhát kap, lesz arany, gyémánt, +mindenféle ékszer, drágaság; jó dolga lesz. Azt mondta hát az +anyjának:</p> +<p>– Jól van, édes anyám, felesége leszek.</p> +<p>Egyszeribe vitték a palotába, ott nagy vendégséget csaptak, +három nap, három éjjel folyt folytonosan a lakodalom. Mikor aztán a +harmadik nap is eltelt, mit gondolt, mit nem a királyfi: +kiszaladott az udvarra, ottan egy pocsolyában meghengergőzött, +aztán ismét beszaladott a palotába s hozzádörgölődzött a +feleségének a drága szép ruhájához. De az asszony mérgesen +ellódította magától s mondotta neki:</p> +<p>– Ó, te utálatos állat, te, eredj, bepiszkolod drága szép +ruhámat! De a királyfi nem törődött vele, újra, meg újra +visszaszaladott hozzá, a ruhájához dörgölődzött, az asszony meg +mindannyiszor ellökte magától s mindenféle csúf szavakkal +illette.</p> +<p>Harmadik nap este a fiatal asszony bement a menyasszonyi +szobába, lefeküdött. Bement a királyfi is, de várt addig, amíg a +felesége elaludott, akkor aztán bezárta az ajtót, ledobta magáról a +disznóbőrt s gyönyörű szép fiú lett belőle. Akkor leakasztott a +<span class="pagenum"><a name="Page_279" id= +"Page_279">-279-</a></span> szegről egy kardot, egyet suhintott s +úgy leszelte a felesége fejét, mintha nem is lett volna. Mikor +aztán megvirradott, ismét visszabujt a disznó bőrébe, szaladott +keresztül-kasul a palotában s mind azt mormogta:</p> +<p>– Feleséget akarok!</p> +<p>Hej, megijedett a királyné! Vajjon mi történhetett? Bement a +menyasszonyi szobába s hát im ott feküdött a menye fej nélkül, +véresen.</p> +<p>– Jaj, Istenem, Istenem! – sopánkodott a királyné. – Most már +mit mondjak a szegény mosónőnek? – A fia pedig csak folyton +szaladgált, köröskörül a palotában s mind azt mormogta:</p> +<p>– Feleséget akarok! Feleséget akarok!</p> +<p>Mit volt mit tenni a királynénak: elment a mosónőhöz, nagy +sírással-rivással elkeseregte, hogy mi történt. Aztán mondotta:</p> +<p>– Add ide a második leányodat is, hátha az szerencsésebb +lesz.</p> +<p>– Ó, Istenem, – mondotta a mosónő – hát én hogy küldjem halálba +szívemről szakadt drága gyermekemet?</p> +<p>– Meg kell tenned! – mondotta a királyné. – Meglásd, ő majd +szerencsésebben jár. Aztán halálom után az övé lesz az egész +ország.</p> +<p>Addig beszélt a királyné, hogy a mosónő beleegyezett. Vitték fel +a palotába a második leányát is, megtartották a lakodalmat: ez is +tartott három teljes nap. Gyönyörű szép ruhába öltözött a +menyasszony, de bizony öltözhetett, mert a disznó folyton körülötte +szaladgált, mindegyre hozzádörgölődzött, bepiszkolta a drága szép +ruhát.</p> +<p>– Ó, te utálatos állat, te! – förmedett rá a felesége – eredj +innét, ne piszkold a drága szép ruhámat! – <span class= +"pagenum"><a name="Page_280" id="Page_280">-280-</a></span> De +ahányszor elkergette, annyiszor visszajött a királyfi s újra +bepiszkolta a ruhát.</p> +<p>Harmadik nap este bement az asszony a menyasszonyi szobájába s +amint elaludott, jött utána a királyfi is, lerántotta a szegről a +kardot s ennek is levágta a fejét.</p> +<p>Reggel aztán kiszaladott a szobából, futott fel s alá a +palotában, mind azt mormogta-hörögte;</p> +<p>– Feleséget akarok! Feleséget akarok!</p> +<p>– Jaj Istenem! – szörnyűlködött a királyné s beszaladott a +menyasszonyi szobába. Hát csakugyan a második leány is ott feküdött +véresen, fej nélkül.</p> +<p>Most már mit tudjon csinálni? De a fia csak szaladgált tovább s +folytonosan azt mormogta:</p> +<p>– Feleséget akarok! Feleséget akarok!</p> +<p>Nem volt maradása a királynénak, harmadszor is elment a +mosónőhöz, elkeseregte neki, hogy mi történt; de azért csak kérte +az asszonyt, adja oda a harmadik leányát is. Majd meglátja, hogy az +szerencsésebb lesz.</p> +<p>– Ó, felséges királyném, hogy kívánhat tőlem ilyet? Két +gyermekemet megölte a királyfi, most a harmadikat is odaadjam a +bizonyos halálnak?</p> +<p>– Ne félj, ne félj, csak add! Nem a halálé lesz. Meglásd, hogy +nem lesz semmi bántódása.</p> +<p>Addig beszélt a királyné, hogy a szegény mosónő odaadta a +harmadik leányát is.</p> +<p>Felvitték a palotába a leányt, felöltöztették drága szép ruhába. +De olyan szép volt az a leány, szebb a holdnál, szebb a napnál, +szebb a ragyogó csillagoknál. Mikor aztán ott ült az asztalnál s +hozzászaladott a disznó s piszkos testével hozzádörgölődött, nem +kergette el magától, hanem szépen megsimogatta, lehajolt hozzá s +úgy mondogatta: <span class="pagenum"><a name="Page_281" id= +"Page_281">-281-</a></span></p> +<p>– Édes kicsi állatocskám!</p> +<div class="figcenter" style="width: 372px;"><a href= +"images/i034hq.jpg"><img src="images/i034.jpg" alt= +"Édes kicsi állatocskám!" title="Édes kicsi állatocskám!" /></a> +<p class="caption">Édes kicsi állatocskám!</p> +</div> +<p>Három napig tartott most is a lakodalom, a harmadik <span class= +"pagenum"><a name="Page_282" id="Page_282">-282-</a></span> nap +este bement a menyasszonyi szobájába az asszony, bement utána a +királyfi is, piszkosan, rondán, megint hozzádörgölőzött a +ruhájához. Az asszony pedig lehajolt hozzá, mondotta neki nyájasan, +kedvesen:</p> +<p>– Gyere, csak gyere! Csak dörgölőzz hozzám! Nem bánom, ha +piszkos lesz a ruhám: kimosom, mást veszek magamra.</p> +<p>Egyik ruháját a másik után vetette le, vette magára az asszony, +de nem fogyott el a türelme. Folyton csak biztatgatta az urát:</p> +<p>– Piszkold, piszkold a ruhámat, van elég: mást veszek +helyette.</p> +<p>Igy telt el az első éjszaka, így a második, így a harmadik. +Harmadik éjjel, amikor az asszony elaludott, a királyfi levetette a +disznóbőrét, lefeküdött ő is az ágyba, de mire hajnalodott, ismét +felkelt, visszabujt a disznó bőrébe. A feleségének sejtelme sem +volt arról, hogy mi változás történt vele.</p> +<p>Bemegy aztán reggel a királyné, mert nem tudta elgondolni, hogy +mi történt: három napja, hogy nem mutatta magát sem a fia, sem a +menye. Azt hitte, hogy mindkettő szörnyű halált halt. S ím, ott +volt a menye is, elevenen, szépen, ott volt a fia is, de disznó +képében.</p> +<p>Igy telt, múlt az idő. Egy este azonban a fiatal asszony nem +aludott el s mikor az ura levetette magáról a disznóbőrét s látta, +hogy gyönyörű szép ifjuvá változott, mondotta magában:</p> +<p>– Hát úgy? Te nem vagy disznó? És te nem szólsz erről?</p> +<p>Azzal felnyitotta a szemét, felült az ágyban s mondotta az +urának: <span class="pagenum"><a name="Page_283" id= +"Page_283">-283-</a></span></p> +<p>– Hiába titkolózol előttem, most már láttam, hogy mi történt. +Hiszen te igazi ember vagy! Nem vagy te disznó!</p> +<p>Felelt a királyfi:</p> +<p>– Igazad van, de ne szólj senkinek. Mert ha szólsz valakinek, +akkor el kell mennem s neked is hét esztendeig, hét hónapig kell +vándorolnod, el kell szaggatnod hét pár cipőt: addig fel nem +szabadulok a varázslat alól.</p> +<p>Az asszony megigérte, hogy nem szól senkinek. Nem is szólott +sokáig, de fúrta az oldalát a titok, mégse állhatta meg, hogy ne +szóljon az anyósának. Mondotta neki:</p> +<p>– Hej, édes, anyám, ha tudná: milyen szép ember az én uram, +amikor leveti magáról a disznó bőrét!</p> +<p>Ahogy ezt mondotta, abban a pillanatban a királyfi eltűnt a +palotából, mintha a föld nyelte volna el. Keresték mindenfelé, tűvé +tették az egész palotát, az udvart, a várost, aztán az országot: +nem találták sehol. Hej! sírt keservesen a fiatal királyné, nem +tudta, hová legyen nagy bánatában.</p> +<p>– Én vagyok az oka mindennek, – kesergett magában – én kergettem +világgá! Most már nekem is el kell vándorolnom, hét esztendeig, hét +hónapig s hét napig folyton-folyvást mennem kell: addig őt meg nem +találom.</p> +<p>Csináltatott magának hét pár vas cipőt s hiába marasztották, +hiába mondották: maradjon ott, ne menjen világgá: elment, nem volt +otthon maradása.</p> +<p>Ment hegyeken, völgyeken, erdőkön, mezőkön át s az első este ért +egy házikóhoz. Abban a házikóban lakott egy jó öregasszony. +Belépett, köszönt; az asszony fogadta szívesen, nyájasan, a kicsi +királyné pedig mondta: <span class="pagenum"><a name="Page_284" id= +"Page_284">-284-</a></span></p> +<p>– Jó öregasszony, engedd meg, hogy töltsem itt az éjszakát! Úgy +elfáradtam, hogy nem tudok már tovább menni.</p> +<p>– Ülj le, édes fiam, – mondotta az öregasszony, aztán adott neki +vacsorát. Közben amíg vacsorázott, elbeszéltette: honnét jön, merre +megy, mi jóban jár.</p> +<p>– Hát fiam, – mondotta az öregasszony – neked most a föld alatt +kell tovább vándorolnod s addig kell ott maradnod, amíg éppen négy +pár cipőd szerteszakad.</p> +<p>Búsult a szegény asszonyka, egész éjjel nem jött szemére álom. +Reggel aztán, mikor búcsúzkodott, az öreg asszony adott neki egy +lámpácskát, megmutatta az útat a föld alá s azzal szegény kicsi +királyné elindult a föld alatt, ment, mendegélt, vándorolt négy +teljes esztendőn, négy hónapon s négy napon keresztül, mindig a +föld alatt. Addig ment, amíg a négy pár cipő rongyokba szakadott. +Akkor aztán ismét napvilágra ért s vándorolt tovább a föld színén. +S ahogy ment, mendegélt, ért egy sűrű rengetegbe, de olyan sűrű +rengetegbe, hogy semmiképen nem tudott abból kijutni. Ment jobbra, +ment balra s amint ment, mendegélt, látott messze-messze valami +világosságot.</p> +<p>Egyenesen a világosság felé tartott. S amint közelébe jutott, +látta, hogy egy házikó van ott. Kopogtatott a házikó ajtaján s +mindjárt nyílt is az, s egy öreg ember nyitott ajtót neki. Az öreg +ember pedig remete volt.</p> +<p>– Mit akarsz? – kérdezte a remete.</p> +<p>– Ó, öregapám, – felelt a kicsi királyné – szegény leány vagyok; +elindultam, hogy megkeressem az uramat. S elbeszélte az egész +történetét.</p> +<p>– Ó, szegény gyermek! – mondotta a remete. – <span class= +"pagenum"><a name="Page_285" id="Page_285">-285-</a></span> Még +nagyon messze kell vándorolnod, én pedig nem tudok rajtad segíteni. +Hanem itt az erdőben egy napi járóra lakik az én idősebbik bátyám, +az talán tud valami tanácsot adni. Maradj itt éjszakára, holnap +jókor reggel tovább mehetsz.</p> +<p>Reggel felköltötte a remete, megmutatta neki az útat s mikor +elbúcsúzott, adott neki egy diót s útnak eresztette.</p> +<p>Ment a kicsi királyné egész nap s estére elérkezett a második +remetének a kunyhajához. Annál töltötte az éjszakáját, annak is +elpanaszolta az ő búját-baját.</p> +<p>– Ó, szegény gyermek! – mondotta a remete. – Én nem tudok rajtad +segíteni. Hanem egy napi járóra lakik az én bátyám, itt az erdőben, +talán az adhat tanácsot.</p> +<p>Reggel aztán tovább ment a kicsi királyné, a remete pedig adott +neki egy gesztenyét s mondotta:</p> +<p>– Tedd el jól, még hasznát veheted.</p> +<p>Egész nap mendegélt a sűrű rengetegben a kicsi királyné s estére +megérkezett a harmadik remetéhez. Ennél töltötte az éjszakát, neki +is elkeseregte az ő búját-baját. De az sem tudott rajta segíteni, +hanem a még öregebb bátyjához igazította, aki egy napi járóra +lakott az erdőben. Mikor azonban elbúcsúzott, adott neki egy +mogyorót.</p> +<p>Negyedik nap este aztán megérkezett a legöregebb remetéhez, aki +olyan öreg volt, hogy a szakálla a földet verte. Bizony megijedett +tőle a kicsi királyné, olyan öreg volt. Mikor aztán elkeseregte +ennek a baját, mondotta az neki;</p> +<p>– Hej, szegény gyermek, neked még messzire kell menned, amíg a +hét esztendő, hét hónap s hét nap letelik! <span class= +"pagenum"><a name="Page_286" id="Page_286">-286-</a></span> Akkor +aztán érsz egy városba, ahol a királyfid időzik. Nesze, adok neked +egy varázspálcát. Éjjel menj a királyi palota elé, üss a földre, +azonnal egy gyönyörű szép palota lesz azon a helyen. Abban fogsz te +lakni, szemben éppen a király palotájával. – Többet nem mondott, +csak megáldotta s útnak eresztette.</p> +<div class="figcenter" style="width: 370px;"><a href= +"images/i035hq.jpg"><img src="images/i035.jpg" alt= +"Nesze, adok neked egy varázspálcát." title= +"Nesze, adok neked egy varázspálcát." /></a> +<p class="caption">Nesze, adok neked egy varázspálcát.</p> +</div> +<p>Igy ment tovább a szegény ifjú királyné. Addig ment, amíg a hét +pár cipő szerteszakadott, míg a hét esztendő, hét hónap s hét nap +letelt. Akkor csakugyan egy este megérkezett abba a városba, ahol +Porkó király lakott.</p> +<p>Porkó király már rég visszakapta az emberi alakját, megszabadult +a varázs alól, hanem a hű asszonyt <span class="pagenum"><a name= +"Page_287" id="Page_287">-287-</a></span> elfelejtette s egy szép +királynénál lakott, azaz hogy az tartotta őt fogságban. Azt akarta, +hogy feleségül vegye. Hallotta ezt a kicsi királyné, nagyon +elkeseredett a szíve, aztán ment a királyi palota elé, ottan a +földet, amint a remete tanácsolta, megsujtotta a varázspálczával. +Egyszeribe gyönyörű szép palota kerekedett oda. Abban a palotában +csak úgy nyüzsögtek, forgolódtak a cselédek. Volt abban minden, de +minden, amit szem és száj kíván, ennivaló, innivaló; arany, ezüst, +gyémánt, minden, de minden.</p> +<div class="figcenter" style="width: 381px;"><a href= +"images/i036hq.jpg"><img src="images/i036.jpg" alt= +"Az arany tyúk és csirkéi." title= +"Az arany tyúk és csirkéi." /></a> +<p class="caption">Az arany tyúk és csirkéi.</p> +</div> +<p><span class="pagenum"><a name="Page_288" id= +"Page_288">-288-</a></span></p> +<p>Reggel, mikor Porkó király felkelt s kilépett az erkélyre, látja +a gyönyörű szép palotát: ámult-bámult s hítta a királynét, nézze ő +is. Amíg nézegették s csudálták a gyönyörű szép palotát, a kicsi +királyné feltörte a diót, amelyet az első remete adott neki s ím, +abban a pillanatban egy gyönyörű szép aranytyúk s a gyönyörű +aranytyúk mellett egy sereg aranycsirke futkosott köröskörül, a +palota erkélyén. Szem még nem látott olyan szép tyúkot, olyan szép +csirkéket, mint amilyenek ezek voltak. Mikor ezt meglátta az +átelleni palotából a királyné, szörnyen megkívánta a csirkéket meg +a tyúkot. Egyszeribe küldötte a szobaleányt át a palotába, hogy +kérdezze meg attól az asszonytól, aki ott lakik: eladja-e a tyúkot, +meg a csirkéket. Ad neki értük, amit csak kíván.</p> +<p>Általment a szobaleány, megkérdezte a kicsi királynét, ez +azonban azt üzente:</p> +<p>– Mondd meg az asszonyodnak, szívesen adom, ingyen odaadom a +tyúkot is, a csirkéket is, ha megengedi, hogy egy éjjel a királyfi +szobájában háljak.</p> +<p>Visszament a szobaleány, mondotta az üzenetet, de a királyné +rettentő haragra gerjedett:</p> +<p>– Mit gondol ez az asszony? Nem, azt nem engedem meg!</p> +<p>– Ugyan miért ne? – mondotta a szobaleány. – Ma este öntsön +álomitalt a királyfi poharába s bátran beeresztheti azt az asszonyt +a szobájába.</p> +<p>Tetszett ez a tanács a királynénak, egyszeribe visszaküldötte a +szobaleányt, elhozatta az aranytyúkot, az aranycsirkéket s estére +meghívta a kicsi királynét a királyfi szobájába.</p> +<p>Mikor a kicsi királyné bement a királyfi szobájába, az már +aludott mélyen. Ő meg ráborult, sírt keservesen. <span class= +"pagenum"><a name="Page_289" id="Page_289">-289-</a></span></p> +<p>– Kelj fel, kelj fel, édes királyfi! – De hiába költötte, nem +kelt föl. – Hát elfelejtettél engem? Hét esztendeig, hét hónapig s +hét napig folyton vándoroltam érted. Eső vert, szél fujt, nap +feketített, hét pár vas cipőt elszaggattam, hogy feloldjalak téged +a varázslat alól. S te most hűtlen akarsz lenni énhozzám?</p> +<p>Igy kesergett, így sírt egész éjjel a kicsi királyné, de a +királyfi nem ébredett fel, mert hogy álomitalt ivott. Nem hallotta +a felesége kesergését, sírását. Reggel pedig az asszonynak el +kellett mennie a palotából, mielőtt a királyfi felébredett +volna.</p> +<p>Volt azonban a királyfi szobája alatt egy börtön, abban sok +ember sínylődött szomorú fogságban. Ezek hallották alulról, hogy +egy szegény asszony odafenn milyen keservesen sírt, panaszkodott. S +csudálkoztak ezen erősen, vajjon mi történhetett odafönn.</p> +<p>Hát jó, a szegény kicsi királyné visszament a palotájába. De +alig ment vissza, feltörte a gesztenyét s im, halljatok csudát: mi +történt! A gesztenyéből kipattant egy tiszta színarany kicsi-kicsi +tanító kisasszony s vele egy sereg kicsi, csupa színarany leányka; +azok ott ültek körülötte, varrtak, hímeztek, egyik szebb volt a +másnál, egyik kedvesebb a másnál. Mikor ezt az átelleni palotából a +királyné meglátta, bezzeg hogy megint nagy kedve kerekedett reá; +nagyon megkívánta, szerette volna megvenni ezeket is. Küldötte is +mindjárt a szobaleányt, kérdezte, hogy mi az áruk. Azt üzente a +kicsi királyné:</p> +<p>– Ingyen adom, csak engedje meg, hogy ma éjszakára bemehessek a +királyfi szobájába.</p> +<p>A szobaleány nem is ment vissza válaszért a királynéhoz, +mondotta neki: csak jöjjön bátran. Azzal felszedte <span class= +"pagenum"><a name="Page_290" id="Page_290">-290-</a></span> a +játékszert s nagy örömmel szaladt az asszonyához.</p> +<p>Este el is jött a kicsi királyné a palotába, bement a királyfi +szobájába, de az már aludt mélyen. Hiába sírt, hiába kesergett: nem +ébredett fel. Reggel el kellett mennie, mielőtt felébredett volna a +királyfi. De lent a börtönben jól hallották az ő sírását, az ő +kesergését. S mikor felkelt a királyfi, meg is mondották neki a +foglyok:</p> +<p>– Hej, felséges uram, már két éjszaka valami keserves sírást, +keserves panaszkodást hallunk a szobájából. Micsoda lehet az?</p> +<p>– Na, ez igazán csuda, – mondotta a királyfi – mert én semmit +sem hallottam.</p> +<p>De elkezdett gondolkozni: hátha csakugyan altatót tettek a +poharába, azért nem ébredett fel s feltette magában, hogy a +következő este egy csepp bort sem iszik.</p> +<p>A kicsi királyné pedig hazament nagy szomorúan s feltörte a +mogyorót. S ím, a mogyoróból egy csudaszép aranysas röppent ki. +Ragyogott, mint a fényes nap. Aki látta, megcsudálta. A sast +feltette szépen az erkélyre, hadd lássa az egész világ. Hát hiszen +látták is sokan, látta a királyné is s bezzeg hogy megkívánta az +aranysast is. Mindjárt szalasztotta a szobaleányt, hogy vegye meg. +Azt mondotta megint a szobaleánynak:</p> +<p>– Adom én jó szívvel, ingyen is odaadom, csak azt engedje meg a +királyné, hogy a királyfi szobájában töltsem az éjszakát.</p> +<p>– Hát csak jöjjön! – mondotta a szobaleány. – Azzal felkapta az +aranysast s szaladott vele az asszonyához. <span class= +"pagenum"><a name="Page_291" id="Page_291">-291-</a></span></p> +<p>Este azonban a királyfit hiába kínálták borral: nem ivott. A +szájához vitte a poharat, de titokban kiöntötte az asztal alá, nem +ivott egy cseppet sem. Aztán bement a szobájába, lefeküdött, úgy +tett, mintha aludnék. De bizony nem aludott. Aztán egyszerre csak +megnyílt az ajtó, belépett rajta a felesége, leült az ágya mellé, +kesergett, sirdogált magában:</p> +<p>– Hát csakugyan egészen elfeledtél? Hét esztendeig, hét hónapig +és hét napig folyton vándoroltam, eső verte, szél fujta, nap +feketítette arcomat, hét pár vascipőt elszaggattam, hogy +feloldjalak a varázslat alól és te most hűtlen akarsz lenni +énhozzám?</p> +<p>De bezzeg hogy amikor a királyfi ezt hallotta, egyszeribe eszébe +jutott az ő felesége. Felugrott az ágyból, átölelte, megcsókolta s +mondta lelkes szóval:</p> +<p>– Te vagy az én édes feleségem! Ne sírj, ne könnyezz, holnap +jókor reggel megszökünk innen!</p> +<p>Jókor reggel a kicsi királyné elment a palotából, aztán felkelt +a királyfi is. Mind a foglyokat, akik ott sínylődtek a börtönben, +kiszabadította, azok aztán hálából vele tartottak, nagy hirtelen +felszereltek egy hajót, még mielőtt a királyné észrevette volna, +aztán mind, ahányan voltak, felkerekedtek a hajóra. Vitték a szép +kicsi királynét magukkal, vissza egyenesen az édesapjuk országába. +Hej, gondolhatjátok, mekkora volt otthon az öröm, amikor a király s +a királyné meglátta az édes fiát s annak gyönyörű szép feleségét! +Egyszeribe nagy vendégséget csaptak. Bezzeg hogy mind +megvigasztalódtak, boldogok voltak, csak mi ülünk itten magunkban, +árván, szomorúan…</p> +<hr class="chap" /> +<p><span class="pagenum"><a name="Page_292" id= +"Page_292">-292-</a></span></p> +<div class="chapter"> +<h2>Bukolla.</h2> +</div> +<p class="summary">(Izlandi mese.)</p> +<p>Volt egyszer egy öregember meg egy öregasszony s azoknak egy +fiok. Egy kicsi rozoga kunyhócskában laktak hárman s nem volt egyéb +vagyonuk, éppen csak egy tehén. Ennek a tehénnek Bukolla volt a +neve. Egyszer, amikor a tehén megborjadzott, az öregasszony éppen +kint volt a pajtában, még segített is a borjúnak, hogy szopjon, de +amikor aztán kiment a pajtából s egy kevés idő mulva ismét +visszatért, híre-nyoma sem volt sem a tehénnek, sem a borjúnak.</p> +<p>Hej, de elszomorodott az öregasszony meg az öregember! +Elindultak mind a ketten, hogy megkeressék a tehenet. Keresték +mindenfelé, a faluban, a mezőn, az erdőn, de nem találták sehol. +Aztán estére hazatértek nagy szomorún s mondották a fiúnak:</p> +<p>– Na, most eredj, indulj te, keresd a tehenet, mert anélkül nem +élünk meg.</p> +<p>Adtak a fiúnak útravalót, még egy új cipőt is, azzal a fiú +elindult. Ment céltalan, maga sem tudta, hogy merre. Aztán egyszer +csak elfáradott, megéhezett. Leült egy helybe, s elkezdett +falatozni.</p> +<p>Amint ott üldögélt s ott falatozott, egyre kiabálta:</p> +<p>– Bőgj, kedves Bukolla, bőgj, ha valahol életben vagy! – s hát +csakugyan abban a pillanatban, valahol messze, elbődülte magát a +tehén. A fiú hirtelen felkelt <span class="pagenum"><a name= +"Page_293" id="Page_293">-293-</a></span> helyéből, elindult a +bőgés irányában. Ment sokáig, sokáig, jó messzire, de csak nem +találta a tehenet. Aztán ismét elfáradott, megéhezett, leült, +elkezdett falatozni s közben egyre kiabálta:</p> +<p>– Bőgj, kedves Bukolla, bőgj, ha valahol életben vagy!</p> +<p>És csakugyan, Bukolla ismét elkezdett bőgni, s most már +valamivel közelebb hallatszott a bőgése. Újra elindult a fiú, ment, +mendegélt s addig ment, amíg egy szörnyű nagy sziklához ért. +Felment annak a sziklának a tetejére, ottan leült, ismét elkezdett +enni s kiabálta:</p> +<p>– Bőgj, kedves Bukolla, bőgj, ha valahol életben vagy!</p> +<p>Hát csakugyan bőgött is Bukolla, még pedig a sziklának a tövéből +hallatszott most a bőgése. A fiú lemászott a szikláról s ott, annak +a tövében talált egy nagy-nagy barlangot.</p> +<p>Bement abba a barlangba s ím, ott állott a Bukolla. Meg volt +kötve. A fiú nem sokáig gondolkozott, elszabadította Bukollát, +kivezette a barlangból s indult vele hazafelé. De még nem haladott +messzire, egyszerre csak hallja, hogy kiabál utána valaki. +Visszanéz, hát egy rettentő óriás asszony szalad mögötte s a nagy +óriásasszony mellett egy másik, egy kisebbik.</p> +<p>– Jaj, Istenem, ezek mindjárt utólérnek! – sóhajtott a fiú. – +Most már mit csináljak?</p> +<p>Kérdezte Bukollát is:</p> +<p>– Na, édes Bukollám, mit csináljunk? Adj tanácsot!</p> +<p>Mondotta a tehén:</p> +<p>– Szakíts ki a farkamból egy szálat s dobd le a földre.</p> +<p>A fiú kiszakított egy szálat a tehén farkából, <span class= +"pagenum"><a name="Page_294" id="Page_294">-294-</a></span> ledobta +a földre. Akkor aztán a tehén mondotta a szőrszálnak:</p> +<p>– Parancsolom s rendelem neked, hogy egyszeribe nagy folyammá +változzál; de olyan naggyá, hogy azon senki által ne jöhessen, csak +a repülő madár!</p> +<p>Abban a pillanatban a szőrszálból rengeteg nagy folyó lett. De +amikor az óriásasszony odaért, átkiabált a fiúhoz:</p> +<p>– Ezzel nem segítettél magadon, fickó! Eredj haza, – szólott a +hugához, a kicsi óriásleányhoz – hozd ide az apám nagy ökrét!</p> +<p>Visszaszaladott a kicsi óriásleány s csakhamar vissza is ért egy +rettentő nagy ökörrel. Ez az ökör egy szempillantásra megitta az +egész folyót. Azzal az óriásasszony átlépett a folyón, szaladott a +fiú után, az meg kétségbe esett, nem tudta: mit csináljon. Kérdezte +ismét a tehenet:</p> +<p>– Jaj, Bukolla, kedves Bukolla, mit csináljunk? Mindjárt utólér +az óriásasszony!</p> +<p>– Tépj ki még egy szálat a farkamból, – mondotta a tehén – s +dobd le a földre.</p> +<p>Úgy tett a fiú, ahogy Bukolla tanácsolta s akkor Bukolla +mondotta a szőrszálnak:</p> +<p>– Parancsolom s rendelem, hogy nagy égő máglya legyen belőled, +de olyan nagy, hogy senki rajtad által ne jöhessen, csak a repülő +madár.</p> +<p>Abban a szempillantásban nagy égő máglyává változott a szőrszál. +De az óriásasszony felemelte az öklét, megfenyegette a fiút, +átkiabált a máglyán s mondotta:</p> +<p>– Ezzel nem segítettél magadon, fickó! Eredj, – szólt a hugához +– szaladj vissza, hozd el az apám nagy ökrét!</p> +<p>A kicsi óriásleány visszaszaladott s egyszeribe jött az ökörrel. +Azzal az ökörrel jött, amelyik a folyót <span class= +"pagenum"><a name="Page_295" id="Page_295">-295-</a></span> mind +megitta. Most pedig, ami víz volt benne, mind kieresztette s egy +szempillantásra kialudott a rettentő nagy égő máglya. Na, most +szaladott utána az óriásasszony! De hogy szaladott! Mint a +fergeteg. Még annál is sebesebben. Szinte már a nyomába ért a +fiúnak.</p> +<p>– Jaj, mi lesz most, – kérdezte a fiú – mit csinálunk, édes +Bukolla?</p> +<p>– Tépj ki egy szálat a farkamból, – mondotta – s dobd le a +földre! Ne félj semmit!</p> +<p>Úgy tett, ahogy a tehén tanácsolta: ledobta a szőrszálat a +földre, a tehén meg mondotta neki:</p> +<p>– Parancsolom s rendelem, hogy nagy heggyé változzál, de olyan +magas heggyé, hogy azon senki által ne jöhessen, csak a repülő +madár!</p> +<p>Egyszeribe magas heggyé változott a szőrszál, de olyan magas +heggyé, hogy a fiú nem látta a tetejét. De a következő +szempillantásban az óriásasszony már ott állott a hegy oldalán s +mondotta:</p> +<p>– Nem segítettél ezzel magadon, fickó!</p> +<p>Azzal odaszólott a hugának s mondotta neki:</p> +<p>– Hozd ide az apám vasfúróját!</p> +<p>A kicsi óriásleány hazaszaladt s egyszeribe jött a vasfúróval. +Azzal vette az óriásasszony a vasfúrót, fúrta-fúrta a lyukat a +sziklán át. Egy szempillantás alatt által is fúrta, hogy szépen +által tudott rajta nézni. Aztán hasra feküdött s elkezdett mászni a +lyukban. De hát a lyuk nem volt elég tágas, az óriásasszony a hegy +közepén megakadott benne, sem előre, sem hátra nem tudott menni. +Ott maradott s kővé változott. Ott van még ma is.</p> +<p>A fiú pedig szerencsésen hazaérkezett Bukollával s attól kezdve +az öregember s az öregasszony nagy boldogságban élt.</p> +<hr class="chap" /> +<p><span class="pagenum"><a name="Page_296" id= +"Page_296">-296-</a></span></p> +<div class="chapter"> +<h2>A vízitündér fia.</h2> +</div> +<p class="summary">(Dán mese.)</p> +<p>Volt egyszer egy kicsike kis faluban egy szegény kovácsmester. +Dolgozott naphosszat szegény feje, de úgy is csak alig hogy meg +tudtak élni, mert annyi gyereke volt, mint a rosta lika, még annál +is eggyel több. Ha nem volt a faluban elég dolga a szegény +kovácsnak, kiment a tenger partjára, s ha valami szerencsétlenül +járt hajó vetődött arra, azon szorgoskodott, ha pedig semmi dolga +nem akadt a parton, beléült a kis fekete csolnakjába s +halászgatott.</p> +<p>Egy nap elment ismét halászgatni, várja estére haza a felesége, +hát nem jő; várják másnap is, harmadnap is, s hogy nem jött, azt +hitték, bizonyosan belefulladt a tengerbe. De harmadnap este +egyszer csak kikötött a parton kis csolnakjával, az teli s teli +volt szebbnél-szebb s kövérebb halakkal, hogy annyi gyönyörű halat +még soha emberi szem együtt nem látott. Kérdezték tőle, hol járt, +hol fogta azt a rengeteg halat, de ő csak annyit felelt, hogy köd +ereszkedett a tengerre, s nem talált haza, azért nem jött, s amíg +kereste a partot, addig fogta a szép halakat.</p> +<p>Hát bizony hitték is ezt jódarabig az emberek, pedig nem ez volt +az igazság, mert a kovács, amint <span class="pagenum"><a name= +"Page_297" id="Page_297">-297-</a></span> ott evezett a tengeren, +egyszerre csak egy gyönyörű vízitündért pillantott meg, azt követte +le a vizek mélyére s három napig annak a vendége volt. Mikor +<span class="pagenum"><a name="Page_298" id= +"Page_298">-298-</a></span> aztán haza került, többet sohase volt +kedve semmihez, sem a rossz hajókat nem javította, sem otthon nem +dolgozott, még csak nem is halászgatott, ült csendesen, búsan a +tenger partján.</p> +<div class="figcenter" style="width: 543px;"><a href= +"images/i037hq.jpg"><img src="images/i037.jpg" alt= +"A kovács és a vízitündér." title= +"A kovács és a vízitündér." /></a> +<p class="caption">A kovács és a vízitündér.</p> +</div> +<p>Igy telt, múlt az idő hét esztendeig, s hát egy napon, amint a +kovács éppen ott állott a műhelye ajtajában, egy hat esztendős fiú +jött arra, illedelmesen köszönt a kovácsnak s így szólt hozzá:</p> +<p>– Üdvözletét küldi neked, édesatyám, az én tündéranyám, s azt +üzeni, hogy hat esztendeig tartott ő, most már viseljed gondomat +te!</p> +<p>Hatalmas erős fiú volt, tizennyolc esztendősnek látszott, pedig +alig volt még hat esztendős.</p> +<p>– Éhes vagy-e, fiam? – kérdezte a kovács.</p> +<p>– Az biz’ én, édesapám, még pedig erősen! – felelte János, mert +ez volt a neve a legénykének.</p> +<p>Beszólt a kovács a feleségének, hogy adjon a fiúnak kenyeret, az +le is szelt egy jó karajat s odaadta neki, de bizony egyet nyelt +János s még csak egy morzsa nem sok, annyi se maradt belőle.</p> +<p>Kérdi tőle a kovács:</p> +<p>– Jóllaktál-e, fiam?</p> +<p>– Nem biz’ én, édesapám, még egy fogamra is kevés volt az, amit +ettem! – mondta a fiú.</p> +<p>No, ha kevés volt, elévett a kovács egy egész kenyeret, azt +ketté szelte, vajat s mézet hozott neki, annak is neki látott +János, de bizony alig térült-fordult egyet a szobában a kovács, +mire visszatért a fiához, kenyérnek, vajnak, méznek híre-pora sem +volt.</p> +<p>Megkérdezte megint tőle:</p> +<p>– Jóllaktál-e, édes fiam?</p> +<p>– Még közel sem járok a jóllakáshoz, édesapám, – felelte a fiú, +– s megyek is innen egy házzal tovább, <span class= +"pagenum"><a name="Page_299" id="Page_299">-299-</a></span> mert +látom, hogy engem étellel itt nem tudnak eltartani.</p> +<p>Mindjárt fel is kerekedett János, csak egy vasbotot kért az +apjától, amivel útnak indulhasson.</p> +<p>No, hozott az apja egy rendes botnagyságú vasrudat, de azt csak +úgy összeroppantotta János az ujjai között. Ment megint a kovács, +hogy keressen vastagabbat neki, s hozott is olyan vastagot, mint +egy vasúti sín, de azt csak a térdére fektette s úgy eltörte, ahogy +más ember a tüzelőágat. Megy megint nagy csudálkozva a kovács, hogy +keressen még vastagabb vasrudat, hát talált is egy olyan vastagot, +mint egy nagy-nagy fának a dereka. No, megörült ennek János s +mondta az apjának:</p> +<p>– Evvel már elindulok, édesapám, az Isten áldja meg! – El is +indult, s bizony a kovács egyet se búsult rajta, hogy elment, mert +gondolta, hogy mindenéből kifosztotta volna ez a nagyétvágyú +legény, ha itt marad.</p> +<p>Ment, ment János jó darabon, s egyszer csak elérkezett egy +földesúr udvarába, ott bement s éppen a gazdával találkozott +szembe. Kérdi tőle a gazda:</p> +<p>– Hova mégy, te legény?</p> +<p>– Én bizony olyan szolgálatot keresek, ahol sokat kell dolgozni, +de ahol enni is kapok eleget! – felelte János.</p> +<p>– Éppen jókor jössz, – mondotta a gazda, – van már huszonnégy +szolgám erre az esztendőre, még kellene tizenkettő, egynek jó +leszel te is.</p> +<p>– No, gazd’uram, ha tizenkét emberre van csak szüksége, akkor +itt vagyok én egyedül, elvégzem én magam is tizenkettőnek a dolgát, +csak aztán legyen annyinak való étel is! <span class= +"pagenum"><a name="Page_300" id="Page_300">-300-</a></span></p> +<p>Megegyeznek a gazdával s az mindjárt be is vezette a konyhába, s +mert vacsoraidő volt, megparancsolta a szolgálónak, hogy az új +legénynek annyi ételt adjanak, amennyit tizenkettőnek szoktak. +Csudálkoztak erősen a konyhán, hogyne csudálkoztak volna, amikor +hallották a gazda parancsát, de akkor tátották csak el a szájukat, +amikor János egy ülőhelyében mind egy falásig megette tizenkét +ember vacsoráját. Akkor aztán lefeküdt, mert erősen el volt +fáradva, s aludt, mint a bunda.</p> +<p>Várja másnap reggel a gazda, hogy jöjjön ki a mezőre a többi +munkás közé, mert igen kiváncsi volt, hogy ugyan mennyit is tud +dolgozni a nagyétvágyú legény. Várta, várta egy darabig, de mikor +már delelőn járt a nap, megsokallotta a dolgot, bement Jánoshoz s +felrázta az ágyból.</p> +<p>– Kelj fel, János, eleget alhattál már!</p> +<p>Amint felnyitotta szemét a legény, felugrott az ágyból s +mondta:</p> +<p>– Igaza van, gazd’uram, érzem én is, hogy elkéstem a +reggelitől!</p> +<p>Azzal felöltözött hamar s ment a konyhába, ahol egy-kettőre +elfogyasztott tizenkét embernek készült reggelit.</p> +<p>– Hát most már mivel dolgozzam, gazd’uram? – kérdezte János.</p> +<p>Éppen cséplés ideje volt, a gazda elvezette Jánost egy óriás +csűrbe, ott hat asztag gabonát mutatott neki s azt mondta:</p> +<p>– Ha tizenkét ember helyett tudsz csakugyan dolgozni, akkor ezt +a gabonát mind kicsépeled!</p> +<p>A gazda elment s János hozzákezdett a csépléshez olyan cséppel, +amilyennel a többi munkás dolgozott, <span class="pagenum"><a name= +"Page_301" id="Page_301">-301-</a></span> de alig csapódott le +egyszer a csép, ízzé-porrá törött. Vett egy másikat, de avval is +csak úgy járt. Mérgelődött erősen, elindult, hogy keressen új +csépet, hát egyszer csak meglát két szénatartó rudat a szín +hátulján, nosza, felkapja azokat, egy hámistránggal jól összekötözi +s szalad vissza a csűrbe. Elkezdi verni az új cséppel a gabonát. +No, ez igazán nem törött össze, csak egy baj volt, hogy +bele-beleütődött a csűr fedelébe. Nem sokat gondolkozott János, +hogy már most mit csináljon. Felemelte szépen a cséppel az egész +tetőt s lerakta az udvarra, aztán nyugodt lélekkel folytatta a +munkáját. Délutánig mindahány asztag volt, kiverte, eléhozta ami +árpa, zab, rozs még a csűrben volt s egymás tetején kiverte azt is. +Mikor aztán egy szál nem sok, annyi gabona sem volt, a cséppel +ismét felemelte a csűr tetejét s a helyére tette. Akkor aztán +beszaladt a gazdához s jelentette, hogy kész a csépléssel. Bezzeg +hogy nem akarta hinni a gazda, futott ki a csűrbe, s hát Uram, +Teremtőm, még az is ki van verve, amit nem kellett volna! Ámult, +bámult a gazda, hát még mikor elmondták a többi cselédek, hogy a +csűr tetejét hogy vette le s tette vissza, bizony megijedt a gazda +erősen. De nem mutatta az ijedelmét, csak azt mondta neki:</p> +<p>– Jól dolgoztál, fiam, de így nem használhatom ezt a gabonát, +hiszen tele van polyvával! Még a mai nap meg legyen tisztítva, +hallod-e?</p> +<p>Fogja magát János s kezdi szemelgetni a tenyerén a gabonát, de +látja, hogy így egy esztendeig se lenne készen, kinyitotta hát a +csűrnek mind a két ajtaját, fújt keresztül rajta a szél s egy perc +alatt, ami polyva volt, mind kifújta az udvarra, hogy az csak úgy +sárgállott tőle, mint a tenger partja. A gabona meg ott +<span class="pagenum"><a name="Page_302" id= +"Page_302">-302-</a></span> állott a másik oldalán, tisztán, mint +az arany. Ment s jelentette a gazdának, hogy elkészült evvel a +munkával is, az meg szaladt, hogy lássa, igaz-e. Bezzeg, hogy igaz +volt! Aznap nem is kellett Jánosnak többet dolgoznia, mert +alkonyodott, de meg reggel óta egy falatot sem evett. Hiszen ha +nem, evett most huszonnégy ember helyett is.</p> +<p>No, a szegény gazdának ettől a perctől nem volt többet nyugta, +szaladt a feleségéhez, s elmondta neki, hogy az új szolga milyen +csuda dolgokat csinált megint. Megijedt az asszony is, ketten +elszaladtak a gazdatiszthez, hogy hátha az valami okosat ki tudna +találni s meg tudnának ettől a félelmetes erős embertől szabadulni? +A gazdatiszt gondolkozott egy darabig, aztán mondta a gazdának:</p> +<p>– Egyet se búsuljon kigyelmed, tudom én, hogy szabaduljunk meg +ettől a legénytől! Parancsoljuk meg az embereknek, hogy holnap +menjenek el az erdőbe fát vágni, s aki legkésőbben érkezik haza, +azt karóba húzatjuk. Jánosnak pedig ne mondjuk meg a dolgot, csak +küldjük el fáért. Bizonyosan ő jön majd legkésőbben haza, mert az +útat sem ösmeri, meg aztán nem is szereti a koránkelést!</p> +<p>Örült a gazda ennek a jó tanácsnak, mindjárt ki is adja a +cselédeknek a parancsolatot holnapra, s megfenyegeti őket, hogy aki +legkésőbben jön haza, halálnak a fia. Bezzeg, egyébről sem +beszéltek aznap este a cselédek, meghallotta János is, de bizony +nem sokat törte rajta a fejét, lefeküdt s aludt mint a bunda.</p> +<p>A többiek, alig pirkadott a hajnal, már mind talpon voltak, +befogták a legjobban járó lovakat, a legkeményebb szekerekbe, s +nagy ostorcsattogatás között indultak el az erdőbe, csak János +maradott az <span class="pagenum"><a name="Page_303" id= +"Page_303">-303-</a></span> ágyban, aludt mint a fekete föld s csak +akkor ébredt fel, mikor a nap már a hasára sütött. Akkor felugrott +az ágyból, hamar magára kapta a ruháját s mormogta magában:</p> +<p>– Igazán ideje már, hogy megreggelizzem! – avval ment is, +megette a tizenkét emberre valót, s aztán dolognak látott.</p> +<p>Keresett szekeret, amibe beléfogjon, de bizony csak egy rozoga +alkotmányt talált, ló is csak a legrosszabb négy volt otthon, egyik +bogos, másik sánta, a többi se jobb. De nem törődött vele, +egy-kettőre befogott s megindult a többi szekér nyomán az erdő +felé. Ment, ment, csendesen eregélt, hát egyszerre csak egy jókora +szakadékhoz ért, amelybe szinte beleestek a lovai. Nézegette egy +ideig, hogy mehetne ott át. Hát látja, hogy a többi emberek ott +leselkednek rá az erdő szélén, hadd lássák, hogy tud segíteni +magán. Megmérgelődik János, felkapott egy hét méter széles, hét +méter hosszú követ, s beléhajította a szakadékba s úgy ment aztán +keresztül rajta. Bezzeg, elment a kedvük a nevetéstől az +embereknek, szaladtak, hogy rakják meg az utolsó szekeret is, mert +úgy akarták, hogy ők tizenketten egyszerre érkezzenek meg, s János +maradjon egyedül utolsónak. János is elévette a fejszéjét, de alig +hogy hozzácsapott a fához, rögtön izzé-porrá törött kezében a +fejsze nyele, aztán nem is teketóriázott sokat, a két karjával +átölelte s egymásután döntötte ki a fákat.</p> +<p>Bámulták egy darabig az emberek, hogy mit csinál János, de aztán +hamar megrakták a tizenkettedik szekeret is s elindultak hazafelé. +János is felrakott egy csomó fát a rozoga szekérre, jól +átalkötözte, a lovakat kifogta belőle, mert azok még csak meg se +tudtak <span class="pagenum"><a name="Page_304" id= +"Page_304">-304-</a></span> moccanni vele, utána kötötte a +szekérnek, felkapta aztán fástól, mindenestől a vállára, s +megindult a többi után.</p> +<p>Alig megy egy darabon, hát látja, hogy ott áll mind a tizenkét +szekér egymás nyomában s az emberek kínlódnak, emelnek valamit a +szekerek előtt. Odamegy, hát látja, hogy az a kő, amit ő +beléhengerített a szakadékba, nem áll elég erősen, hogy tizenkét +szekér átmehessen rajta, s az emberek azon kínlódnak, hogy még egy +olyat hengerítsenek melléje, de bizony, meg sem tudták +mozdítani.</p> +<p>– Hát tizenkét ember se tud egy ilyen követ megmozdítani? – +kiáltotta János, amikor odaért hozzájuk. Letette a szekeret a +hátáról, s felemelt egy óriás nagy követ, odatette a másik mellé. +Mire a többiek felocsudtak a csudálkozástól, már tovább ment a +szekérrel. Meg is érkezett elsőnek a házhoz, de bizony bezárták +előtte a kaput, mert megleste a gazda, hogy melyik jön elől, s +amikor meglátta Jánost a szekérrel a hátán, szaladt, mint a bolond, +s bezáratott minden ajtót, nehogy be tudjon jönni a legény. No, +János se kopogott sokáig, amikor látta, hogy nem akarják +beereszteni, szépen áthajította a kapun a szekeret fástul.</p> +<p>Hej, megijedt a gazda, hogy talán a lovait is így hajigálja át, +szaladt a kapuhoz s kinyitotta.</p> +<p>– Jó napot adjon Isten, – köszönt nagy nyugalommal János a +gazdájának – s vitte a vén gebéket, szépen bekötözte az istállóba, +s amikor a dolgát elvégezte, ment egyenesen a konyhába, hogy +elfogyassza a vacsoráját. Nagysokára megérkeztek egymásután a többi +cselédek is, s amikor mind megérkeztek, azt kérdezte tőlük János: +<span class="pagenum"><a name="Page_305" id= +"Page_305">-305-</a></span></p> +<p>– No, fiúk, hát melyik jött legutolsónak, mert ott szeretnék +lenni az akasztásán!</p> +<p>Bezzeg, most azt mondták Jánosnak, hogy csak tréfa volt, ugyan +hogy is gondolhatott arra, hogy felakasszák, amelyik a legkésőbben +jön haza? No, János annyiba hagyta a dolgot, tudta ő jól, hogy mibe +sántikál a gazdája.</p> +<p>Most is ott tanácskozott a szobában a gazda, a felesége, meg a +gazdatiszt, hogy miképen tudjanak megszabadulni ettől a rettenetes +embertől. A gazdatisztnek eszébe jutott, hogy meg kéne csináltatni +a kutat, belül is kitisztíttatni, oda leküldeni Jánost egyedül, s +amikor lent van, akkor kövekkel agyonverhetnék. Tetszett a gazdának +a dolog, s ebbe meg is egyeztek a többi cseléddel is, s másnap mind +kutjavításnak állottak. János most is szinte délig aludt, akkor +megúnta várni már a gazda, bement s felköltötte. Felugrott az +ágyból, hamar felöltözött, rögtön szaladt a konyhába, hogy megegye +a reggelijét. Evés közben kérdezte meg a gazdáját:</p> +<p>– Hát ma mit dolgozunk, gazduram?</p> +<p>Mondja a gazda, hogy a kutat tisztítják ki, avval ment is ki +ismét a kúthoz, s csakhamar ment utána János is. Hát ott úgy +bajlódtak, kínlódtak az emberek a kút fenekén, hogy egy nagy követ +elmozdítsanak, hogy majd megszakadtak belé. Amikor ezt látta János, +mind felhívta, ahányan voltak, s egyedül szállott le a kút +fenekére. No bezzeg, csak ezt várta a gazda, hogy odalent legyen, +hamar jó nagy köveket cipeltetett oda az embereivel, s dobálták be +egymásután a kútba, hogy agyonüssék vele Jánost. No, ha bedobálták +a köveket, János se tartotta oda a fejét, hanem egyenkint mind +kifogta őket, s visszahajította a kút kávájára. <span class= +"pagenum"><a name="Page_306" id="Page_306">-306-</a></span> Látták +az emberek, hogy így ugyan még ők járhatnak rosszul, hamar hoztak +egy nagy malomkövet, nagy erőlködéssel felemelték a kútra, s +bedobták a János fejére. Ha bedobták, bizony János se tátotta el a +száját, hanem szépen keresztül dugta a fejét a malomkő likán, aztán +szépen felmászott, kilépett a kútból s mondta a gazdának:</p> +<p>– Megkövetem alásan, gazduram, többet a kútban nem dolgozom, +mert úgy veszem észre, hogy bolondot akarnak csinálni belőlem! – +Avval kibujtatta a fejét a malomkőből, lehajította a földre, hogy +csakúgy döngött a föld.</p> +<p>Se szó, se beszéd, szaladt a gazda nagy ijedten a feleségéhez; +aztán ismét összebujtak, tanakodtak, hogy s mint tudnának +megszabadulni ettől a rettenetes embertől. Ott volt már a +gazdatiszt is, s hárman tanakodtak. Megint csak a gazdatisztnek +jutott eszébe a legokosabb tanács. Azt javasolta a gazdának, küldje +ki másnap Jánost az Ördög tavára halászni, ott aztán majd megöli az +<i>Öreg Erik</i>, a tó gonosz szörnyetege. Örültek ennek a +tanácsnak, rögtön be is hivatták Jánost. Mondja neki a gazda:</p> +<p>– No, János fiam, holnap neked itthon semmi dolgot nem adok, +hanem menj el csak az Ördög-tavára halászni, s addig haza se gyere, +amíg a csolnakod tele nem lesz hallal.</p> +<p>– Elmegyek én szívesen, gazduram, – mondta János – csak adjon +velem egy sütet kenyeret, egy ládikó vajat, egy kevés túrót, s +pálinkát, mert ki tudja, mikor jövök haza?</p> +<p>Adott mindent szívesen a gazda, hogyne adott volna, csakhogy +többet ne lássa Jánost. Amikor szépen mindent felpakoltak neki, +fogta a vasbotját, amit <span class="pagenum"><a name="Page_307" +id="Page_307">-307-</a></span> még otthonról hozott, s elindult az +Ördög-tavához. Nemsokára odaért, beleült a csolnakba, s evezett +csendesen a tó közepe felé. Ott aztán megpihent, leeresztette az +evezőt, s nekiállott a falatozásnak, mert erősen megéhezett. De +bizony alig ette meg az első kenyeret, elkezdett hullámzani az +Ördög-tava, kiszökött belőle az Öreg Erik, s nagy haraggal +megragadta Jánosnak a nyakát hátulról, s húzta belé a vízbe. Hej, +most már János is azt hitte, hogy ez az utolsó <span class= +"pagenum"><a name="Page_308" id="Page_308">-308-</a></span> napja, +de gondolta, nem hagyja magát halálig, megfogta a nagy vasbotot, s +hátrafelé olyat sujtott az Öreg Erik fejére, hogy az csak +eleresztette a nyakát, s nyögni, rimánkodni kezdett az életéért. +Jól elrakta János a vasbottal, mikor aztán ő maga is megelégelte a +dolgot, kérdezte tőle:</p> +<div class="figcenter" style="width: 362px;"><a href= +"images/i038hq.jpg"><img src="images/i038.jpg" alt= +"… nagy haraggal megragadta János nyakát." title= +"… nagy haraggal megragadta János nyakát." /></a> +<p class="caption">… nagy haraggal megragadta János nyakát.</p> +</div> +<p>– Kedves-e az életed, Öreg Erik?</p> +<p>– Jaj, jaj, hogyne volna, édes fiam, adok mindent, ami kell, +csak eressz el a kezed közül! – felelte az Öreg Erik.</p> +<p>– No bizony, ha kedves, akkor amennyi hal csak van az Ördög +Tavában, holnap reggel mind ott legyen a gazdám udvarában, mert +különben jaj neked!</p> +<p>Bezzeg, meg is ígérte Öreg Erik, hogy amennyi hal van a tóban, +az mind ott lesz, csak engedje el. El is engedte János, jól +belécsubbantotta a vízbe, azzal fogta az evezőt s kievezett a +partra.</p> +<p>Éppen este volt, amikor hazaért, lefeküdt s aludt, mint a bunda. +Hát reggel, amikor kel fel a gazda, s megy ki az udvarra, nem tud +egyet sem lépni, úgy nyüzsgött a lába alatt a rengeteg hal. Fut +nagy ijedten vissza a szobába, mondja a feleségének, meg a +gazdatisztnek, hogy János megint csak túljárt az eszükön, s +elkezdtek megint tanácskozni, hogy ugyan hogy szabadulhatnának meg +tőle?</p> +<p>No, gondolkoztak egy jó darabig s egyszerre csak azt mondja az +asszony:</p> +<p>– Tudod-e, mit csinálj, édes uram?</p> +<p>– Mit? – kérdezte az ember.</p> +<p>– Küldd el a purgatóriumba s mondd meg neki, hogy kérjen az +ördögöktől három esztendőre adót!</p> +<p>Örült a gazda ennek a tanácsnak, futott is mindjárt, +<span class="pagenum"><a name="Page_309" id= +"Page_309">-309-</a></span> hogy mondja meg Jánosnak a dolgot, de +amíg odaért, egy nagy bottal folyton csapkodnia kellett a halakat a +lába előtt, úgy forgolódtak, vickándoztak az egész udvaron.</p> +<p>Aludt még János, amikor belépett a gazda, de bizony az nem +várta, hogy magától ébredjen fel, megrázta s amikor a legény nagy +álmosan felült, azt mondta neki:</p> +<p>– Köszönöm, édes fiam, hogy ezt a rengeteg halat mind +kihalásztad nekem, ebből látom, hogy hűséges, szorgalmas cselédem +vagy. Most még egy nagyobb szolgálatot kell megtenned, mert ezt a +dolgot senki másra nem bízhatom, csak rád!</p> +<p>– Mi legyen az? – kérdezte a legény.</p> +<p>– Az bizony az, édes fiam, hogy el kell menned a purgatóriumba s +az ördögöktől három évi adót kell elhoznod!</p> +<p>Azt felelte erre János:</p> +<p>– Ugyan, gazd’uram, miért nem kigyelmed megy oda?</p> +<p>Nem tudta a gazda, hogy mit feleljen erre a kérdésre, futott +vissza a feleségéhez, hogy megkérdje, ugyan mit is mondjon +Jánosnak, miért nem megy ő a pénzért.</p> +<p>– Ó, te bolond, – szidta a felesége – hát mondd, hogy erősen +rossz az út az erdőn át, s azért nem mégy!</p> +<p>Megy vissza ismét a gazda s mondja Jánosnak, amit az asszony +tanácsolt, akkor aztán csakugyan nem volt mit szóljon a parancs +ellen, s hamarosan felkészűlődött János az útra, hogy menjen a +purgatóriumha.</p> +<p>Feltarisznyáltatott magának két sütet kenyer et két láda vajat, +egy üveg olajat, egy üveg pálinkát, <span class="pagenum"><a name= +"Page_310" id="Page_310">-310-</a></span> ezt mind a hátára vette, +a vasbotját a kezébe s elindult.</p> +<p>Ment, ment, mendegélt s egyszerre egy nagy sűrü erdőbe ért. Ott +háromfelé szakadt az út, nem tudta, merre forduljon. Gondolta +magában, előbb leül s eszik, aztán majd csak kitalál valamit. Le is +telepedett egy nagy fa alá s eléveszi az elemózsiát, vágná a +kenyeret, de bizony a bicskáját sehol se találja. Körülnéz, hogy +nincs-e arrafelé valami vágószerszám, hát az egyik fa alatt ott +hevert egy eke. Bánta is ő, hogy nagy egy kicsit a kenyérszelésre, +vágta a kenyeret vele, mint a parancsolat. Amint ott szépen +eddegél, ellovagol mellette egy legény. Kérdi tőle János:</p> +<p>– Honnan jössz, te legény?</p> +<p>– A purgatóriumból, öcsém, – felelte a legény.</p> +<p>– Állj meg hát egy kicsit, – kiáltott János a legényre, de +bizony az, mintha süket lett volna, tovább vágtatott. Megmérgelődik +János, szalad a ló után, meg is fogja a két hátulsó lábánál olyan +erősen, hogy a lovas egy percz alatt keresztülbucskázott az állat +fején, be egy sűrü ciheresbe.</p> +<p>– No látod, öcsém, miért nem vártál rám, ha szólok, – mondta +neki János, aztán többet nem szólt, azt is lassan mondta, +visszamentek a fa alá, az elemózsiát felrakta a ló hátára, úgy +mentek tovább.</p> +<p>Mentek, mendegéltek, alig szólottak egyet-kettőt, hát egyszerre +csak egy kapuhoz értek, ott: volt, nincs, egyszerre csak eltűnt a +ló is, meg a legény is, mintha soha ott se lettek volna. Vár egy +darabig János a kapu előtt, hátha őt is beeresztik, de bizony +elvárhatott volna ott ítéletnapjáig, mert senki még csak a kapu +felé se jött. Hej, megmérgelődött János, elkezdte <span class= +"pagenum"><a name="Page_311" id="Page_311">-311-</a></span> ütni a +vasbottal a kaput, ahogy csak tudta, s hát szaladnak ki nagy +rémülten a kis ördögök, hogy mi van odaki. Kérdik Jánost: mit +akar?</p> +<p>Mondja János, hogy miért jött, erre mind oda futottak a kapuhoz +s neki dűltek, nehogy be tudjon jönni. De biz’ azt támogathatták, +mert János még egyet-kettőt sújtott a vasbottal a kapura s az úgy +széjjelreccsent, hogy még csak kapuformája se volt többet. Hej, +szaladtak az ördögök, ki erre, ki arra, a legtöbben be az Öreg +Erikhez, aki még most is az ágyban nyögte a János verését. Mondják +neki, hogy mit kíván az a rettenetes erős legény s hát Öreg Erik +rögtön megérezte, hogy ez csak János lehet s ijedten parancsolta az +ördögeinek:</p> +<p>– Adjátok oda, amit kér, mert különben mindegyikünket agyonver +az a legény!</p> +<p>Vitték is hamar, ami ezüst és arany csak volt a háznál, s adták +oda nagy alázatosan Jánosnak, aki soha életében ilyen rengeteg +pénzt nem látott. Megtömte a tarisznyáját, zsebeit úgy, hogy +mozdúlni is alig tudott. Akkor aztán szépen hazament a gazdájához, +aki ijedtében majd szörnyet halt, amikor meglátta. János leszámolta +a rengeteg pénz felét s aztán elbúcsuzott örökös-örökre, meg sem +állott hazáig. Az apjának hagyta a pénz másik felét, aztán tőle is +elbúcsuzott s visszament az anyjához, mert hogy erősen megúnta a +földi életet.</p> +<p>Ettől a perctől fogva többet senki sem látta Jánost, a +vizitündér erős fiát.</p> +<hr class="chap" /> +<p><span class="pagenum"><a name="Page_312" id= +"Page_312">-312-</a></span></p> +<div class="chapter"> +<h2>Kavó-fó.</h2> +</div> +<p class="summary">(Niasszi mese.)</p> +<p>Volt egyszer egy Kavó-fó nevű ember. Ez a Kavó-fó elment +vadászni az erdőbe. Szeretett volna vaddisznót lőni. Ahogy +elindult, egyszeribe szakadni kezdett az eső, de Kavó-fó azt +mondta:</p> +<p>– Mindegy, hadd szakadjon, én azért csak megyek vadászni.</p> +<p>Addig ment, amíg az erdőbe nem ért. Bejárta az erdőt, hanem +vaddisznót nem talált. Aztán nagy búsan elindult hazafelé. Amint +ment, mendegélt, egy tanyaház mellett látott egy asszonyt, aki nagy +tüzet rakott s a tűz mellett pecsenyét sütött. Éhes volt Kavó-fó, +fázott szörnyen, mivelhogy az esőben egészen általázott. Odament a +tűz közelébe. Amint odaért, egy fának a tetején kiabálni kezdett +egy holló. Mind ezt kiabálta;</p> +<p>– A! A! (Egyél! egyél!)</p> +<p>Mondotta Kavó-fó:</p> +<p>– Hát most mit csináljak? Enném biz’ én, de ha nem kínálnak!</p> +<p>A holló pedig csak kiabált tovább:</p> +<p>– A! A! (Egyél, egyél!)</p> +<p>Megszólalt az asszony is:</p> +<p>– Hát én most mit csináljak? Kínáljam ezt az embert? De ő nem +kér engem, hogy kínáljam. <span class="pagenum"><a name="Page_313" +id="Page_313">-313-</a></span></p> +<p>A holló csak folyton kiabált, kiabált:</p> +<p>– A! A! A! A!</p> +<p>Kavó-fó pedig folyton mondotta magában:</p> +<p>– Enném biz’ én jó szívvel, de ez az asszony nem kínál.</p> +<p>Az asszony is folyton mondotta magában:</p> +<p>– Kínálnám biz’ én jó szívvel, de nem kér, hogy kínáljam.</p> +<p>És ez így ment tovább folyton. Kavó-fó jó szívvel evett volna, +de az asszony nem kínálta. Az asszony jó szívvel kínálta volna, de +Kavó-fó nem kérte, hogy kinálja…</p> +<p>Itt a mese, fuss el vele.</p> +<hr class="chap" /> +<p><span class="pagenum"><a name="Page_314" id= +"Page_314">-314-</a></span></p> +<div class="footnotes"> +<h2>Lábjegyzetek.</h2> +<div class="footnote"> +<p><a name="Footnote_1" id="Footnote_1"></a> <a href= +"#FNanchor_1"><span class="label">1)</span></a> Volt egy +<i>Kalender</i> nevü hires és bölcs orvos, ki gyógyításával +csudadolgokat művelt s jó kedvével, szellemességével felvidította a +társaságokat. A ruházkodása igen különös volt. Feje le volt +borotválva, inget nem viselt, egy állati bőrt vetett át a vállán s +nehány fényesre csiszolt kő övezte a derekát, karján pedig igen +fényes hamiskövek csillogtak. Az ő nevéről nevezik kalandosoknak +azokat a vidám kedvü embereket, kik különös öltözetükben, borotvált +fejjel becsavarogják Perzsiát és Törökországot, itt is, ott is +beállítnak s mulattatják a társaságot. Az ebben a mesében szereplő +kalandosok azonban, mint csakhamar kitünik, kénytelenségből +öltöztek kalandosoknak.</p> +</div> +</div> +<hr class="chap" /> +<p><span class="pagenum"><a name="Page_315" id= +"Page_315">-315-</a></span></p> +<div class="chapter"> +<h2>TARTALOM.</h2> +</div> +<ul class="TOC"> +<li>A három kalandos és az öt bagdádi nő története <span class= +"ralign"><a href="#Page_5">5</a></span></li> +<li class="li2">Az első kalandos története <span class= +"ralign"><a href="#Page_21">21</a></span></li> +<li class="li2">A második kalandos története <span class= +"ralign"><a href="#Page_26">26</a></span></li> +<li class="li2">A harmadik kalandos története <span class= +"ralign"><a href="#Page_45">45</a></span></li> +<li class="li2">Szobeida története <span class="ralign"><a href= +"#Page_64">64</a></span></li> +<li class="li2">Amina története <span class="ralign"><a href= +"#Page_71">71</a></span></li> +<li>Sahabeddin sejk <span class="ralign"><a href= +"#Page_79">79</a></span></li> +<li>A föld teremtése <span class="ralign"><a href= +"#Page_97">97</a></span></li> +<li>A vízitündér és a királyfi <span class="ralign"><a href= +"#Page_109">109</a></span></li> +<li>A néma szultánkisasszony <span class="ralign"><a href= +"#Page_125">125</a></span></li> +<li>A feltámadott asszony <span class="ralign"><a href= +"#Page_140">140</a></span></li> +<li>Bar Kappara <span class="ralign"><a href= +"#Page_147">147</a></span></li> +<li>A kőtörő <span class="ralign"><a href= +"#Page_157">157</a></span></li> +<li>A féleszű Lull <span class="ralign"><a href= +"#Page_163">163</a></span></li> +<li>A teve és a patkány <span class="ralign"><a href= +"#Page_170">170</a></span></li> +<li>Napvilág és Holdvilág <span class="ralign"><a href= +"#Page_172">172</a></span></li> +<li>A kígyókirály <span class="ralign"><a href= +"#Page_184">184</a></span></li> +<li>Az első esztendő <span class="ralign"><a href= +"#Page_199">199</a></span></li> +<li>Világszép Nádszál kisasszony <span class="ralign"><a href= +"#Page_203">203</a></span></li> +<li>Az átok <span class="ralign"><a href= +"#Page_212">212</a></span></li> +<li>A hűség jutalma <span class="ralign"><a href= +"#Page_218">218</a></span></li> +<li>A hal-leány <span class="ralign"><a href= +"#Page_228">228</a></span></li> +<li>Hófehérke és Rózsapiroska <span class="ralign"><a href= +"#Page_238">238</a></span></li> +<li>A párjanincs szép királykisasszony <span class= +"ralign"><a href="#Page_246">246</a></span></li> +<li>Bella-Flór hercegnő <span class="ralign"><a href= +"#Page_264">264</a></span></li> +<li>Porkó király <span class="ralign"><a href= +"#Page_276">276</a></span></li> +<li>Bukolla <span class="ralign"><a href= +"#Page_292">292</a></span></li> +<li>A vízitündér fia <span class="ralign"><a href= +"#Page_296">296</a></span></li> +</ul> +<hr class="chap" /> +<div style='text-align:center'>*** END OF THE PROJECT GUTENBERG EBOOK 77874 ***</div> +</body> +</html> diff --git a/77874-h/images/i001.jpg b/77874-h/images/i001.jpg Binary files differnew file mode 100644 index 0000000..e72fc67 --- /dev/null +++ b/77874-h/images/i001.jpg diff --git a/77874-h/images/i001hq.jpg b/77874-h/images/i001hq.jpg Binary files differnew file mode 100644 index 0000000..e3e3782 --- /dev/null +++ b/77874-h/images/i001hq.jpg diff --git a/77874-h/images/i002.jpg b/77874-h/images/i002.jpg Binary files differnew file mode 100644 index 0000000..9010760 --- /dev/null +++ b/77874-h/images/i002.jpg diff --git a/77874-h/images/i002hq.jpg b/77874-h/images/i002hq.jpg Binary files differnew file mode 100644 index 0000000..88e8435 --- /dev/null +++ b/77874-h/images/i002hq.jpg diff --git a/77874-h/images/i003.jpg b/77874-h/images/i003.jpg Binary files differnew file mode 100644 index 0000000..53a623e --- /dev/null +++ b/77874-h/images/i003.jpg diff --git a/77874-h/images/i003hq.jpg b/77874-h/images/i003hq.jpg Binary files differnew file mode 100644 index 0000000..1f97c61 --- /dev/null +++ b/77874-h/images/i003hq.jpg diff --git a/77874-h/images/i004.jpg b/77874-h/images/i004.jpg Binary files differnew file mode 100644 index 0000000..17ca9b9 --- /dev/null +++ b/77874-h/images/i004.jpg diff --git a/77874-h/images/i004hq.jpg b/77874-h/images/i004hq.jpg Binary files differnew file mode 100644 index 0000000..ed26aeb --- /dev/null +++ b/77874-h/images/i004hq.jpg diff --git a/77874-h/images/i005.jpg b/77874-h/images/i005.jpg Binary files differnew file mode 100644 index 0000000..d73e45e --- /dev/null +++ b/77874-h/images/i005.jpg diff --git a/77874-h/images/i005hq.jpg b/77874-h/images/i005hq.jpg Binary files differnew file mode 100644 index 0000000..9c4d110 --- /dev/null +++ b/77874-h/images/i005hq.jpg diff --git a/77874-h/images/i006.jpg b/77874-h/images/i006.jpg Binary files differnew file mode 100644 index 0000000..e1851af --- /dev/null +++ b/77874-h/images/i006.jpg diff --git a/77874-h/images/i006hq.jpg b/77874-h/images/i006hq.jpg Binary files differnew file mode 100644 index 0000000..957f741 --- /dev/null +++ b/77874-h/images/i006hq.jpg diff --git a/77874-h/images/i007.jpg b/77874-h/images/i007.jpg Binary files differnew file mode 100644 index 0000000..97df737 --- /dev/null +++ b/77874-h/images/i007.jpg diff --git a/77874-h/images/i007hq.jpg b/77874-h/images/i007hq.jpg Binary files differnew file mode 100644 index 0000000..ef231f4 --- /dev/null +++ b/77874-h/images/i007hq.jpg diff --git a/77874-h/images/i008.jpg b/77874-h/images/i008.jpg Binary files differnew file mode 100644 index 0000000..2b5e6e8 --- /dev/null +++ b/77874-h/images/i008.jpg diff --git a/77874-h/images/i008hq.jpg b/77874-h/images/i008hq.jpg Binary files differnew file mode 100644 index 0000000..8922cc0 --- /dev/null +++ b/77874-h/images/i008hq.jpg diff --git a/77874-h/images/i009.jpg b/77874-h/images/i009.jpg Binary files differnew file mode 100644 index 0000000..34280ff --- /dev/null +++ b/77874-h/images/i009.jpg diff --git a/77874-h/images/i009hq.jpg b/77874-h/images/i009hq.jpg Binary files differnew file mode 100644 index 0000000..8d3f759 --- /dev/null +++ b/77874-h/images/i009hq.jpg diff --git a/77874-h/images/i010.jpg b/77874-h/images/i010.jpg Binary files differnew file mode 100644 index 0000000..235bf65 --- /dev/null +++ b/77874-h/images/i010.jpg diff --git a/77874-h/images/i010hq.jpg b/77874-h/images/i010hq.jpg Binary files differnew file mode 100644 index 0000000..2f6e24b --- /dev/null +++ b/77874-h/images/i010hq.jpg diff --git a/77874-h/images/i011.jpg b/77874-h/images/i011.jpg Binary files differnew file mode 100644 index 0000000..e2df0a2 --- /dev/null +++ b/77874-h/images/i011.jpg diff --git a/77874-h/images/i011hq.jpg b/77874-h/images/i011hq.jpg Binary files differnew file mode 100644 index 0000000..eb41b38 --- /dev/null +++ b/77874-h/images/i011hq.jpg diff --git a/77874-h/images/i012.jpg b/77874-h/images/i012.jpg Binary files differnew file mode 100644 index 0000000..0baa835 --- /dev/null +++ b/77874-h/images/i012.jpg diff --git a/77874-h/images/i012hq.jpg b/77874-h/images/i012hq.jpg Binary files differnew file mode 100644 index 0000000..f2ca950 --- /dev/null +++ b/77874-h/images/i012hq.jpg diff --git a/77874-h/images/i013.jpg b/77874-h/images/i013.jpg Binary files differnew file mode 100644 index 0000000..71eb317 --- /dev/null +++ b/77874-h/images/i013.jpg diff --git a/77874-h/images/i013hq.jpg b/77874-h/images/i013hq.jpg Binary files differnew file mode 100644 index 0000000..dd0e117 --- /dev/null +++ b/77874-h/images/i013hq.jpg diff --git a/77874-h/images/i014.jpg b/77874-h/images/i014.jpg Binary files differnew file mode 100644 index 0000000..634c020 --- /dev/null +++ b/77874-h/images/i014.jpg diff --git a/77874-h/images/i014hq.jpg b/77874-h/images/i014hq.jpg Binary files differnew file mode 100644 index 0000000..2562e78 --- /dev/null +++ b/77874-h/images/i014hq.jpg diff --git a/77874-h/images/i015.jpg b/77874-h/images/i015.jpg Binary files differnew file mode 100644 index 0000000..017e244 --- /dev/null +++ b/77874-h/images/i015.jpg diff --git a/77874-h/images/i015hq.jpg b/77874-h/images/i015hq.jpg Binary files differnew file mode 100644 index 0000000..4ff7806 --- /dev/null +++ b/77874-h/images/i015hq.jpg diff --git a/77874-h/images/i016.jpg b/77874-h/images/i016.jpg Binary files differnew file mode 100644 index 0000000..a197794 --- /dev/null +++ b/77874-h/images/i016.jpg diff --git a/77874-h/images/i016hq.jpg b/77874-h/images/i016hq.jpg Binary files differnew file mode 100644 index 0000000..75386f5 --- /dev/null +++ b/77874-h/images/i016hq.jpg diff --git a/77874-h/images/i017.jpg b/77874-h/images/i017.jpg Binary files differnew file mode 100644 index 0000000..93a8810 --- /dev/null +++ b/77874-h/images/i017.jpg diff --git a/77874-h/images/i017hq.jpg b/77874-h/images/i017hq.jpg Binary files differnew file mode 100644 index 0000000..52a90e0 --- /dev/null +++ b/77874-h/images/i017hq.jpg diff --git a/77874-h/images/i018.jpg b/77874-h/images/i018.jpg Binary files differnew file mode 100644 index 0000000..0c177f4 --- /dev/null +++ b/77874-h/images/i018.jpg diff --git a/77874-h/images/i018hq.jpg b/77874-h/images/i018hq.jpg Binary files differnew file mode 100644 index 0000000..6426391 --- /dev/null +++ b/77874-h/images/i018hq.jpg diff --git a/77874-h/images/i019.jpg b/77874-h/images/i019.jpg Binary files differnew file mode 100644 index 0000000..0d89054 --- /dev/null +++ b/77874-h/images/i019.jpg diff --git a/77874-h/images/i019hq.jpg b/77874-h/images/i019hq.jpg Binary files differnew file mode 100644 index 0000000..02732ec --- /dev/null +++ b/77874-h/images/i019hq.jpg diff --git a/77874-h/images/i020.jpg b/77874-h/images/i020.jpg Binary files differnew file mode 100644 index 0000000..2a98ae1 --- /dev/null +++ b/77874-h/images/i020.jpg diff --git a/77874-h/images/i020hq.jpg b/77874-h/images/i020hq.jpg Binary files differnew file mode 100644 index 0000000..d88a367 --- /dev/null +++ b/77874-h/images/i020hq.jpg diff --git a/77874-h/images/i021.jpg b/77874-h/images/i021.jpg Binary files differnew file mode 100644 index 0000000..dd5cac2 --- /dev/null +++ b/77874-h/images/i021.jpg diff --git a/77874-h/images/i021hq.jpg b/77874-h/images/i021hq.jpg Binary files differnew file mode 100644 index 0000000..5a27ff9 --- /dev/null +++ b/77874-h/images/i021hq.jpg diff --git a/77874-h/images/i022.jpg b/77874-h/images/i022.jpg Binary files differnew file mode 100644 index 0000000..853bcf7 --- /dev/null +++ b/77874-h/images/i022.jpg diff --git a/77874-h/images/i022hq.jpg b/77874-h/images/i022hq.jpg Binary files differnew file mode 100644 index 0000000..567b1a0 --- /dev/null +++ b/77874-h/images/i022hq.jpg diff --git a/77874-h/images/i023.jpg b/77874-h/images/i023.jpg Binary files differnew file mode 100644 index 0000000..a317b60 --- /dev/null +++ b/77874-h/images/i023.jpg diff --git a/77874-h/images/i023hq.jpg b/77874-h/images/i023hq.jpg Binary files differnew file mode 100644 index 0000000..4f239ff --- /dev/null +++ b/77874-h/images/i023hq.jpg diff --git a/77874-h/images/i024.jpg b/77874-h/images/i024.jpg Binary files differnew file mode 100644 index 0000000..3c319fc --- /dev/null +++ b/77874-h/images/i024.jpg diff --git a/77874-h/images/i024hq.jpg b/77874-h/images/i024hq.jpg Binary files differnew file mode 100644 index 0000000..8375d9e --- /dev/null +++ b/77874-h/images/i024hq.jpg diff --git a/77874-h/images/i025.jpg b/77874-h/images/i025.jpg Binary files differnew file mode 100644 index 0000000..b83223a --- /dev/null +++ b/77874-h/images/i025.jpg diff --git a/77874-h/images/i025hq.jpg b/77874-h/images/i025hq.jpg Binary files differnew file mode 100644 index 0000000..c81552e --- /dev/null +++ b/77874-h/images/i025hq.jpg diff --git a/77874-h/images/i026.jpg b/77874-h/images/i026.jpg Binary files differnew file mode 100644 index 0000000..2d94a14 --- /dev/null +++ b/77874-h/images/i026.jpg diff --git a/77874-h/images/i026hq.jpg b/77874-h/images/i026hq.jpg Binary files differnew file mode 100644 index 0000000..3652cbe --- /dev/null +++ b/77874-h/images/i026hq.jpg diff --git a/77874-h/images/i027.jpg b/77874-h/images/i027.jpg Binary files differnew file mode 100644 index 0000000..4a4b90a --- /dev/null +++ b/77874-h/images/i027.jpg diff --git a/77874-h/images/i027hq.jpg b/77874-h/images/i027hq.jpg Binary files differnew file mode 100644 index 0000000..847dd9a --- /dev/null +++ b/77874-h/images/i027hq.jpg diff --git a/77874-h/images/i028.jpg b/77874-h/images/i028.jpg Binary files differnew file mode 100644 index 0000000..9c4f99d --- /dev/null +++ b/77874-h/images/i028.jpg diff --git a/77874-h/images/i028hq.jpg b/77874-h/images/i028hq.jpg Binary files differnew file mode 100644 index 0000000..6558643 --- /dev/null +++ b/77874-h/images/i028hq.jpg diff --git a/77874-h/images/i029.jpg b/77874-h/images/i029.jpg Binary files differnew file mode 100644 index 0000000..3d0402b --- /dev/null +++ b/77874-h/images/i029.jpg diff --git a/77874-h/images/i029hq.jpg b/77874-h/images/i029hq.jpg Binary files differnew file mode 100644 index 0000000..980f3b3 --- /dev/null +++ b/77874-h/images/i029hq.jpg diff --git a/77874-h/images/i030.jpg b/77874-h/images/i030.jpg Binary files differnew file mode 100644 index 0000000..f342cd0 --- /dev/null +++ b/77874-h/images/i030.jpg diff --git a/77874-h/images/i030hq.jpg b/77874-h/images/i030hq.jpg Binary files differnew file mode 100644 index 0000000..0d9cd49 --- /dev/null +++ b/77874-h/images/i030hq.jpg diff --git a/77874-h/images/i031.jpg b/77874-h/images/i031.jpg Binary files differnew file mode 100644 index 0000000..fc424aa --- /dev/null +++ b/77874-h/images/i031.jpg diff --git a/77874-h/images/i031hq.jpg b/77874-h/images/i031hq.jpg Binary files differnew file mode 100644 index 0000000..762825f --- /dev/null +++ b/77874-h/images/i031hq.jpg diff --git a/77874-h/images/i032.jpg b/77874-h/images/i032.jpg Binary files differnew file mode 100644 index 0000000..7b141ae --- /dev/null +++ b/77874-h/images/i032.jpg diff --git a/77874-h/images/i032hq.jpg b/77874-h/images/i032hq.jpg Binary files differnew file mode 100644 index 0000000..6baad2d --- /dev/null +++ b/77874-h/images/i032hq.jpg diff --git a/77874-h/images/i033.jpg b/77874-h/images/i033.jpg Binary files differnew file mode 100644 index 0000000..0813c24 --- /dev/null +++ b/77874-h/images/i033.jpg diff --git a/77874-h/images/i033hq.jpg b/77874-h/images/i033hq.jpg Binary files differnew file mode 100644 index 0000000..c183a35 --- /dev/null +++ b/77874-h/images/i033hq.jpg diff --git a/77874-h/images/i034.jpg b/77874-h/images/i034.jpg Binary files differnew file mode 100644 index 0000000..a75e4e5 --- /dev/null +++ b/77874-h/images/i034.jpg diff --git a/77874-h/images/i034hq.jpg b/77874-h/images/i034hq.jpg Binary files differnew file mode 100644 index 0000000..8cde28b --- /dev/null +++ b/77874-h/images/i034hq.jpg diff --git a/77874-h/images/i035.jpg b/77874-h/images/i035.jpg Binary files differnew file mode 100644 index 0000000..9c03d37 --- /dev/null +++ b/77874-h/images/i035.jpg diff --git a/77874-h/images/i035hq.jpg b/77874-h/images/i035hq.jpg Binary files differnew file mode 100644 index 0000000..b7ebf62 --- /dev/null +++ b/77874-h/images/i035hq.jpg diff --git a/77874-h/images/i036.jpg b/77874-h/images/i036.jpg Binary files differnew file mode 100644 index 0000000..df7366f --- /dev/null +++ b/77874-h/images/i036.jpg diff --git a/77874-h/images/i036hq.jpg b/77874-h/images/i036hq.jpg Binary files differnew file mode 100644 index 0000000..589c0b9 --- /dev/null +++ b/77874-h/images/i036hq.jpg diff --git a/77874-h/images/i037.jpg b/77874-h/images/i037.jpg Binary files differnew file mode 100644 index 0000000..17f5bc0 --- /dev/null +++ b/77874-h/images/i037.jpg diff --git a/77874-h/images/i037hq.jpg b/77874-h/images/i037hq.jpg Binary files differnew file mode 100644 index 0000000..db506f3 --- /dev/null +++ b/77874-h/images/i037hq.jpg diff --git a/77874-h/images/i038.jpg b/77874-h/images/i038.jpg Binary files differnew file mode 100644 index 0000000..be2c335 --- /dev/null +++ b/77874-h/images/i038.jpg diff --git a/77874-h/images/i038hq.jpg b/77874-h/images/i038hq.jpg Binary files differnew file mode 100644 index 0000000..7c9f2cc --- /dev/null +++ b/77874-h/images/i038hq.jpg diff --git a/77874-h/images/ic001.jpg b/77874-h/images/ic001.jpg Binary files differnew file mode 100644 index 0000000..012a590 --- /dev/null +++ b/77874-h/images/ic001.jpg diff --git a/77874-h/images/ic001hq.jpg b/77874-h/images/ic001hq.jpg Binary files differnew file mode 100644 index 0000000..009c8c6 --- /dev/null +++ b/77874-h/images/ic001hq.jpg diff --git a/77874-h/images/ic002.jpg b/77874-h/images/ic002.jpg Binary files differnew file mode 100644 index 0000000..7a1ba50 --- /dev/null +++ b/77874-h/images/ic002.jpg diff --git a/77874-h/images/ic002hq.jpg b/77874-h/images/ic002hq.jpg Binary files differnew file mode 100644 index 0000000..eefa673 --- /dev/null +++ b/77874-h/images/ic002hq.jpg diff --git a/77874-h/images/ic003.jpg b/77874-h/images/ic003.jpg Binary files differnew file mode 100644 index 0000000..f1ce962 --- /dev/null +++ b/77874-h/images/ic003.jpg diff --git a/77874-h/images/ic003hq.jpg b/77874-h/images/ic003hq.jpg Binary files differnew file mode 100644 index 0000000..c958012 --- /dev/null +++ b/77874-h/images/ic003hq.jpg |
