diff options
Diffstat (limited to '77615-h')
| -rw-r--r-- | 77615-h/77615-h.htm | 6853 | ||||
| -rw-r--r-- | 77615-h/images/ch01.png | bin | 0 -> 82549 bytes | |||
| -rw-r--r-- | 77615-h/images/ch02.png | bin | 0 -> 106186 bytes | |||
| -rw-r--r-- | 77615-h/images/ch03.png | bin | 0 -> 53376 bytes | |||
| -rw-r--r-- | 77615-h/images/ch04.png | bin | 0 -> 60666 bytes | |||
| -rw-r--r-- | 77615-h/images/ch05.png | bin | 0 -> 86411 bytes | |||
| -rw-r--r-- | 77615-h/images/ch06.png | bin | 0 -> 83829 bytes | |||
| -rw-r--r-- | 77615-h/images/ch07.png | bin | 0 -> 86861 bytes | |||
| -rw-r--r-- | 77615-h/images/ch08.png | bin | 0 -> 62451 bytes | |||
| -rw-r--r-- | 77615-h/images/ch09.png | bin | 0 -> 60545 bytes | |||
| -rw-r--r-- | 77615-h/images/ch10.png | bin | 0 -> 46869 bytes | |||
| -rw-r--r-- | 77615-h/images/ch11.png | bin | 0 -> 60303 bytes | |||
| -rw-r--r-- | 77615-h/images/ch12.png | bin | 0 -> 107117 bytes | |||
| -rw-r--r-- | 77615-h/images/ch13.png | bin | 0 -> 123536 bytes | |||
| -rw-r--r-- | 77615-h/images/ch14.png | bin | 0 -> 95009 bytes | |||
| -rw-r--r-- | 77615-h/images/ch15.png | bin | 0 -> 85385 bytes | |||
| -rw-r--r-- | 77615-h/images/ch16.png | bin | 0 -> 75639 bytes | |||
| -rw-r--r-- | 77615-h/images/ch17.png | bin | 0 -> 101394 bytes | |||
| -rw-r--r-- | 77615-h/images/ch18.png | bin | 0 -> 81322 bytes | |||
| -rw-r--r-- | 77615-h/images/ch19.png | bin | 0 -> 87215 bytes | |||
| -rw-r--r-- | 77615-h/images/ch20.png | bin | 0 -> 110900 bytes | |||
| -rw-r--r-- | 77615-h/images/ch21.png | bin | 0 -> 78612 bytes | |||
| -rw-r--r-- | 77615-h/images/ch22.png | bin | 0 -> 105091 bytes | |||
| -rw-r--r-- | 77615-h/images/ch23.png | bin | 0 -> 74639 bytes | |||
| -rw-r--r-- | 77615-h/images/ch24.png | bin | 0 -> 31698 bytes | |||
| -rw-r--r-- | 77615-h/images/ch25.png | bin | 0 -> 37549 bytes | |||
| -rw-r--r-- | 77615-h/images/ch26.png | bin | 0 -> 40124 bytes | |||
| -rw-r--r-- | 77615-h/images/ch27.png | bin | 0 -> 32405 bytes | |||
| -rw-r--r-- | 77615-h/images/ch28.png | bin | 0 -> 38924 bytes | |||
| -rw-r--r-- | 77615-h/images/ch29.png | bin | 0 -> 43236 bytes | |||
| -rw-r--r-- | 77615-h/images/ch30.png | bin | 0 -> 35068 bytes | |||
| -rw-r--r-- | 77615-h/images/ch31.png | bin | 0 -> 31685 bytes | |||
| -rw-r--r-- | 77615-h/images/ch32.png | bin | 0 -> 40404 bytes | |||
| -rw-r--r-- | 77615-h/images/ch33.png | bin | 0 -> 39089 bytes | |||
| -rw-r--r-- | 77615-h/images/cover.jpg | bin | 0 -> 202735 bytes | |||
| -rw-r--r-- | 77615-h/images/i001.jpg | bin | 0 -> 64217 bytes | |||
| -rw-r--r-- | 77615-h/images/i001.png | bin | 0 -> 35658 bytes | |||
| -rw-r--r-- | 77615-h/images/i001hq.jpg | bin | 0 -> 190608 bytes | |||
| -rw-r--r-- | 77615-h/images/i002.jpg | bin | 0 -> 26742 bytes | |||
| -rw-r--r-- | 77615-h/images/i002.png | bin | 0 -> 24061 bytes | |||
| -rw-r--r-- | 77615-h/images/i002hq.jpg | bin | 0 -> 78249 bytes | |||
| -rw-r--r-- | 77615-h/images/i003.jpg | bin | 0 -> 34645 bytes | |||
| -rw-r--r-- | 77615-h/images/i003hq.jpg | bin | 0 -> 100263 bytes | |||
| -rw-r--r-- | 77615-h/images/i004.jpg | bin | 0 -> 43749 bytes | |||
| -rw-r--r-- | 77615-h/images/i004hq.jpg | bin | 0 -> 121647 bytes | |||
| -rw-r--r-- | 77615-h/images/i005.jpg | bin | 0 -> 29434 bytes | |||
| -rw-r--r-- | 77615-h/images/i005hq.jpg | bin | 0 -> 82840 bytes | |||
| -rw-r--r-- | 77615-h/images/i006.jpg | bin | 0 -> 33006 bytes | |||
| -rw-r--r-- | 77615-h/images/i006hq.jpg | bin | 0 -> 95654 bytes | |||
| -rw-r--r-- | 77615-h/images/i007.jpg | bin | 0 -> 32894 bytes | |||
| -rw-r--r-- | 77615-h/images/i007hq.jpg | bin | 0 -> 93163 bytes | |||
| -rw-r--r-- | 77615-h/images/i008.jpg | bin | 0 -> 39785 bytes | |||
| -rw-r--r-- | 77615-h/images/i008hq.jpg | bin | 0 -> 119060 bytes | |||
| -rw-r--r-- | 77615-h/images/i009.jpg | bin | 0 -> 28162 bytes | |||
| -rw-r--r-- | 77615-h/images/i009hq.jpg | bin | 0 -> 83276 bytes | |||
| -rw-r--r-- | 77615-h/images/i010.jpg | bin | 0 -> 37844 bytes | |||
| -rw-r--r-- | 77615-h/images/i010hq.jpg | bin | 0 -> 110308 bytes | |||
| -rw-r--r-- | 77615-h/images/i011.jpg | bin | 0 -> 49034 bytes | |||
| -rw-r--r-- | 77615-h/images/i011hq.jpg | bin | 0 -> 152486 bytes | |||
| -rw-r--r-- | 77615-h/images/i012.jpg | bin | 0 -> 31177 bytes | |||
| -rw-r--r-- | 77615-h/images/i012hq.jpg | bin | 0 -> 91884 bytes | |||
| -rw-r--r-- | 77615-h/images/i013.jpg | bin | 0 -> 29235 bytes | |||
| -rw-r--r-- | 77615-h/images/i013hq.jpg | bin | 0 -> 81533 bytes | |||
| -rw-r--r-- | 77615-h/images/i014.jpg | bin | 0 -> 31927 bytes | |||
| -rw-r--r-- | 77615-h/images/i014hq.jpg | bin | 0 -> 97003 bytes | |||
| -rw-r--r-- | 77615-h/images/i015.jpg | bin | 0 -> 28881 bytes | |||
| -rw-r--r-- | 77615-h/images/i015hq.jpg | bin | 0 -> 82853 bytes |
67 files changed, 6853 insertions, 0 deletions
diff --git a/77615-h/77615-h.htm b/77615-h/77615-h.htm new file mode 100644 index 0000000..a7310bb --- /dev/null +++ b/77615-h/77615-h.htm @@ -0,0 +1,6853 @@ +<!DOCTYPE html PUBLIC "-//W3C//DTD XHTML 1.0 Strict//EN" + "http://www.w3.org/TR/xhtml1/DTD/xhtml1-strict.dtd"> +<html xmlns="http://www.w3.org/1999/xhtml" xml:lang="hu" lang="hu"> +<head> +<meta name="generator" content= +"HTML Tidy for HTML5 for Linux version 5.7.45" /> +<meta http-equiv="Content-Type" content= +"text/html; charset=utf-8" /> +<meta http-equiv="Content-Style-Type" content="text/css" /> +<title>Fenn és lenn | Project Gutenberg</title> + +<style type="text/css"> +/*<![CDATA[*/ +body { + margin-left: 10%; + margin-right: 10%; +} + +h1,h2 { + text-align: center; + clear: both; + line-height: 200%; +} + +h2 { + margin-top: 2em; +} + +p { + margin-top: 0.75em; + margin-bottom: 0.75em; +} + +body > p { + text-align: justify; + text-indent: 1.5em; +} + +hr { + width: 33%; + margin-top: 2em; + margin-bottom: 2em; + margin-left: auto; + margin-right: auto; + clear: both; +} + +hr.chap {width: 65%} +hr.tb {width: 25%;} + +.pagenum { +/* visibility: hidden; */ +/* display: none; */ + position: absolute; + right: 2%; + color: gray; + font-size: smaller; + text-align: right; + text-indent:0; +} + +.center { + text-align: center; + text-indent: 0; +} + +.right { + text-align: right; + margin-right: 1.5em; +} + +.caption-small {font-weight: bold; font-size: small;} + +.caption {font-weight: bold;} + +.caption-large {font-weight: bold; font-size: large;} + +.caption-150 {font-weight: bold; font-size: 150%;} + +.figcenter { + margin: auto; + text-align: center; + font-style: italic; +} + +p.caption { + margin-top: 0; + font-size: smaller; +/* font-style: italic; */ +} + +h2 img { + margin: auto; + margin-bottom: 2em; + display: block; + max-width: 100%; +} + +.figcenter, .figcenter img { + max-width: 100%; +} + +ul.TOC { + list-style-type: none; + padding-left: 10%; +/* text-indent: 0; */ + text-indent: -5%; + width: 70%; + text-align: justify; +} + +ul.TOC li { + margin-top: 0.25em; +} + +span.ralign { + position: absolute; + text-align: right; + right: 15%; + top: auto; +} +/*]]>*/ +</style> +</head> +<body> +<div style='text-align:center'>*** START OF THE PROJECT GUTENBERG EBOOK 77615 ***</div> +<hr class="chap" /> +<div class="chapter"></div> +<div class="figcenter"><img src="images/cover.jpg" alt="" title= +"" /></div> +<hr class="chap" /> +<p class="center"><span class="caption-150">MAGYAR +REGÉNYIRÓK</span></p> +<p class="center"><span class="caption-large">KÉPES +KIADÁSA</span></p> +<p> </p> +<p class="center"><span class="caption-small">Szerkeszti és +bevezetésekkel ellátja</span></p> +<p class="center"><span class="caption">MIKSZÁTH KÁLMÁN</span></p> +<p> </p> +<p> </p> +<p class="center"><span class="caption-large">56. KÖTET</span></p> +<p> </p> +<p class="center"><span class="caption-large">FENN ÉS +LENN</span></p> +<p class="center"><span class="caption-small">Irta</span></p> +<p class="center"><span class="caption-large">HERCZEG +FERENCZ</span></p> +<p> </p> +<p> </p> +<p class="center"><span class="caption-large">BUDAPEST</span></p> +<p class="center"><span class= +"caption-large">FRANKLIN-TÁRSULAT</span></p> +<p class="center"><span class="caption">magyar irod. intézet és +könyvnyomda</span></p> +<p class="center"><span class="caption-large">1908</span></p> +<hr class="chap" /> +<h1>FENN ÉS LENN</h1> +<p class="center"><span class="caption">REGÉNY</span></p> +<p> </p> +<p class="center"><span class="caption-small">IRTA</span></p> +<p class="center"><span class="caption-150">HERCZEG +FERENCZ</span></p> +<p> </p> +<p class="center"><span class="caption">MÜHLBECK KÁROLY +RAJZAIVAL</span></p> +<p> </p> +<p> </p> +<p class="center"><span class="caption-large">BUDAPEST</span></p> +<p class="center"><span class= +"caption-large">FRANKLIN-TÁRSULAT</span></p> +<p class="center"><span class="caption">magyar irod. intézet és +könyvnyomda</span></p> +<p class="center"><span class="caption-large">1908</span></p> +<p class="center"><i>Singer és Wolfner tulajdona.</i></p> +<p class="center"><span class="caption-small">Franklin-Társulat +nyomdája.</span></p> +<hr class="chap" /> +<p><span class="pagenum"><a name="Page_1" id= +"Page_1">-1-</a></span></p> +<div class="chapter"> +<h2>ELŐSZÓ AZ ELSŐ KIADÁSHOZ.</h2> +</div> +<p>Ki másnak is ajánlhatnám első regény kisérletemet, mint +<i>anyámnak?</i> Az a jóságos, okos asszony bizonyára szemet fog +hunyni könyvem gyöngéi fölött, valamint szemet hunyt már vagy egy +könyvtárra menő megiratlan ostobaságom fölött.</p> +<p>Az olvasótól nem kivánhatok hasonló gyöngéd elnézést, azért jó +is lesz, ha elmondom a <i>Fenn és Lenn</i> rövid genézisét, hogy +legalább a felelősség egy részét azokra hárítsam, kik velem szemben +a felbujtó szerepét játszották.</p> +<p>Úgy volt, hogy az <i>Egyetemes Regénytár</i> szerkesztősége az +1889-ik év folyamán 1000 frankos regénypályázatot hirdetett.</p> +<p>A pályázat ösztönzött arra, hogy tollhegyre tűzzek egy tarka +mesét, mely akkoriban fölbukkant szemeim előtt; libbenő szárnyakon +körülcsapongott, mondhatom: szinte üldözőbe vett. Megszületett a +<i>Fenn és Lenn</i>.</p> +<p>A birálók elsősorban dicséretükkel tüntették ki pályaművemet, a +díjat nem itélhették oda, mert a regény már külső alakjánál fogva +igen nagy volt, terjedelme nem felelt meg a pályázat föltételeinek. +<span class="pagenum"><a name="Page_2" id= +"Page_2">-2-</a></span></p> +<p>Kiadóim fölszólítására újra átdolgoztam regényemet.</p> +<p>Ezzel az olvasó kezébe adom. Ha elsőszülöttemnek, – kitől végre +sem tagadhatom meg teljesen apai gyöngédségemet, – ha +elsőszülöttemnek, mondom, sikerül az olvasót egy estén át +szórakoztatni: akkor betöltötte hivatását.</p> +<p>Budapest, 1890. évi február hóban.</p> +<p class="right"><i>A szerző.</i> <span class="pagenum"><a name= +"Page_3" id="Page_3">-3-</a></span></p> +<div class="chapter"> +<h2><img src="images/ch01.png" alt="" title="" />I.</h2> +</div> +<p>* várostól délnek hirtelen meredek hegyláncz szökik a zúgó +nádassal borított lapály elé, komor daczczal feszülve a végtelen +rónának, mintha azt mondaná: Budától eddig te uralkodtál, – itt +véged van! A róna hatalmas földhullámokat vet, aztán megtörten +simul a hegy lábához. Az első hegyek mögött erdős kúpok emelkednek +lépcsőzetesen, míg végre egy, a távolban kéklő gerincz színfalként +elzárja a szemhatárt.</p> +<p>A rónára dülő sziklagerincz egy meredek csúcsát csonka vártorony +koronázza, reczés ormaival élesen furódva a déli ég mély +korongjába. E torony messzi tájakat ural, uralma legitimitásának +titka – mint minden igazi legitimitásé – elvész a népvándorlás +ködös homályában. Valaha őrszem volt az ország déli kapuján, mely +nem egyszer döngött súlyos buzogánycsapások alatt, ha a Duna +völgyéből feketén hömpölyögtek északnak idegen, kalóznemzetségek +pusztító árjai.</p> +<p>Később török bégek tanyáztak itt, az utolsó bég <span class= +"pagenum"><a name="Page_4" id="Page_4">-4-</a></span> emlékére +keresztelte el a nép «Jó Ali tornyának». A várhegy mögött emelkedő +magaslatok «Törökköny» nevet visel. A nagy török tragédia itt egy +békülékeny akkorddal végződik: Ali, az utolsó magyarországi bég, +kinek ereiben egy csepp folyt a bölcs kalifák véréből; e +magaslatról áldotta meg Magyarországot, midőn a róna északi +szemhatárán fölbukkantak a rettenetes Eugen herczeg vértesei: az +ősz bég szeme könybe borult, amint végigrévedezett a zöldelő tájon, +melyről tudta, hogy mindörökké elveszett az igazhívők számára; +aztán marczona spahijaival, szerecseneivel és karcsúnyakú tevéivel +útra kelt Allah nevében, a fölkelő nap irányában… Az iszlam +világuralmának zivataros fellege szétfoszlott; az utolsó béggel egy +elkésett ködfoszlány uszott Keletnek, megaranyozva a költészet +napjától. Jó Ali azóta már Mohamed paradicsomába költözött, hol +fiatal hurik fogadták a vén leventét. A vár odafenn romba dőlt, de +a várjobbágyok kunyhói lenn a völgyben gyarapodni kezdtek és ma +hatezer lakosa van Boros-Keve mezővárosának.</p> +<p>A lakosok nagyrészt ama sziléziai gyarmatosok unokái, kiket +Mária Terézia királynő telepített ide a hétéves háború után. A +város fasoros, egyenes utczáival, tágas tereivel és csinos +épületeivel kedvező benyomást tesz; a többnyire sárgára meszelt +házak, tisztaságtól villogó ablakaikkal és rikító, olajfestésű +kerítésrácsaikkal, a lakosság jólétéről és ideges rendszeretetéről +tanuskodnak. Ha valamely idegen, kit a véletlen az ország eme +félreeső zugába <span class="pagenum"><a name="Page_5" id= +"Page_5">-5-</a></span> vetett, a város nevezetességei után +tudakozódik, mindenekelőtt megmutatják neki a lendületes +gótstilusban épült templomot, aztán megbámultatják vele a megyeház +oszlopos homlokzatát; végül a bennszülöttek nem fognak +megfeledkezni arról, hogy figyelmét a «kastélyra» irányítsák.</p> +<p>A kastély tulajdonképen nem tartozik a városhoz, mert vagy +tizenöt percz távolságra esik ettől, a hegy lábán kanyargó, +nyárfasoros országút mentén. Egyébiránt semmiben sem különbözik +mindama úri lakoktól, melyek a mult század első felében, a magyarra +fordított barok ízlésben épültek. Tágas, komor épület, kettős +tetővel, potrohos ablakrácsozattal és túlizmos +homokkő-kariatidákkal, – még a kertkerítés golyóbis oszlopai és a +megszokott czímertartó griffek is föltalálhatók. Az oszlopos +pitvaron és a kovácsolt vaserkélyen meglátszik, hogy későbbi toldás +eredményei. Az úrilak körül nagy kert terül el, melyen észrevehető, +hogy évtizedek óta fürészt és kertész-ollót nem látott, de épen +emez elhanyagoltatásának köszönheti egész báját. A kastély meredek +tetőgerincze fölött a százéves szálfák egymás felé nyujtogatják +lombos karjaikat: némely helyen a buja folyondár felkuszott a fa +koronájáig, hosszú indát bocsátva alá a magasból; a kastély mögött +az ősi platánfák törzsei aggasztóan közelre dőlnek egymáshoz, +lombozatuk sűrű kupolát alkot, melyen csak elvétve szűrődik át +egy-egy halvány napsugár. A titokzatos félhomályban egy kiszáradt +szökőkút tritonjai fehérlenek s ha hébe-korba kiváncsi +rigó-rikoltás nem <span class="pagenum"><a name="Page_6" id= +"Page_6">-6-</a></span> zavarná az ünnepélyes csöndet, az ember azt +hinné, hogy nappal is egy letünt kor álmai kisértenek a zúgó +vadonban.</p> +<div class="figcenter" style="width: 449px;"><a href= +"images/i001hq.jpg"><img src="images/i001.jpg" alt= +"A titokzatos félhomályban egy kiszáradt szökőkút tritonjai" title= +"A titokzatos félhomályban egy kiszáradt szökőkút tritonjai" /></a> +<p class="caption">A titokzatos félhomályban egy kiszáradt szökőkút +tritonjai fehérlenek…</p> +</div> +<p>Az idegen, ki véletlenül erre kocsizik, megtudja kevei +kocsisától, hogy a kastély a Lovrich bárók tulajdona, kik utóbbi +időkben csak elvétve néztek le családi birtokukra, különben pedig +Bécsben szoktak tartózkodni állandóan. Az utas hamar észreveszi, +hogy a jó keveiek csak azért látnak nevezetességet a kastélyban, +mert előkelő zárkózottsága imponál nekik s mert megszokták, hogy +lakóiban a mesés gazdagság és hatalom megtestesítőit bámulják.</p> +<p>Ha aztán az utas a csalódás egy nemével fordul el a látottaktól, +a szemben levő hegylejtőn egy nyaraló szökik szemébe, mely fölkelti +érdeklődését már azért is, mert vörös bádogtetejével, csinos +erkélyével és kaczér, fehér ablakfüggönyeivel jóltevő ellentétet +alkot a komor úrilakhoz. A kit érdekel, az megtudhatja, hogy ez a +«Pogányvár», melyet tréfásan azért neveznek így, mert a boldogult +Pogány Mihály építtette családja számára. Ha beszédes a kocsis, +hozzá fogja tenni, hogy uradalmi ügyész volt a megboldogult, a kit +mindenki szeretett, mert jólelkű úriember volt és sokat lendített a +szegény emberek ügyes-bajos dolgán. <span class="pagenum"><a name= +"Page_7" id="Page_7">-7-</a></span></p> +<div class="chapter"> +<h2><img src="images/ch02.png" alt="" title="" />II.</h2> +</div> +<p>Esteledett.</p> +<p>Boros-Keve a völgyben már árnyba borult, fenn a magasban, a +Pogányvár kéményén, még egy elkésett napsugár siklott végig. A +nyaraló alatti kertből, a nagy gesztenyefa tájékáról, víg kaczagás +csengett föl. A fa egyik ágáról kezdetleges hinta függött alá, +melyen patyolat jó kedvükben ketten foglaltak helyet: egy +körülbelül nyolcz éves fiú és egy leány, ki az iskoláslány és a +fiatal hölgy közötti átmeneti korszakot élte.</p> +<p>A fiú a hinta deszkáján ült s neki pirult arcczal, merészen és +mégis borzadva hasította a levegőt. A leány a deszkán állott s +karcsú karjait magasra emelve fogta a kötelet, – a mint a hintát +lendítette, nyulánk termete tökéletes szépségű vonalakban mozgott. +Mindketten kaczagtak. Üde tavaszi est volt, a gesztenyefa koronája +illatos virágesőt hintett alá, mindketten fiatalok voltak, – ez +végre is elegendő ok a kaczagásra.</p> +<p>– Magasabbra, Jolán! – könyörgött a gyerek hévvel. <span class= +"pagenum"><a name="Page_8" id="Page_8">-8-</a></span></p> +<p>– Nem lehet, Béni, a mama már türelmetlen lesz. – A leány ezzel +kissé hátradőlt és keskeny lábával iparkodott a lengő hintát +megakasztani.</p> +<p>Béni titokban eviczkélő mozdulatokat tett; miután meggyőződött, +hogy a hintát egyedül meg nem lendítheti, boszankodva vonta fülére +matrózsipkáját. E pillanatban váratlan tünemény vonta magára +figyelmét.</p> +<p>– Jé, Jolán, nézd, egy néger fehér kalappal!</p> +<p>– Jé! – szólt Jolán csodálkozva, a megjelölt irányban +tekintve.</p> +<p>– Ez mulatságos, – jegyezte meg Béni.</p> +<p>Aztán mindketten kezüket szemük fölé emelve, erősen a hegyi út +felé tekintettek.</p> +<p>A hegyi úton, mely a nyaraló mellett elhaladva, a közeli +Törökkút községbe vezetett, egy férfi alakja bukkant föl. Nem volt +ugyan szerecsen, de sötétbarna arcza, mely a délövi égalj hatására +vallott, nem szégyenítette meg Béni képzeletét. Most letért az +útról és a nyaralóba vezető fasort balra hagyva, egyenesen a +gesztenyefa felé közeledett.</p> +<p>– Ki ez? Mit akar ez? – kérdezte Jolán halkan s megfeledkezve +arról, hogy a hintán áll, arczát karjára támasztotta és gyermekes +kiváncsisággal figyelt a közeledőre.</p> +<p>Az idegen mosolyogva folytatta útját. Magas termetű fiatalember +volt, villogó fekete szemmel, különben szabályos metszésű +vonásainak a sötét arczszín s egy halántékán végigfutó sebforradás +bizonyos kihívó rútságot kölcsönzött. E hatást csak növelte az a +gunyoros vonás a szemei körül. Finom <span class="pagenum"><a name= +"Page_9" id="Page_9">-9-</a></span> öltözéke feltünő szabású volt, +kabátja alul egy selyem-ing puha gallérja látszott ki. Hanyagul, +kissé szétvetett lábakkal járt, a mi különben csak a lovassági +tisztek és tengerészek előjoga szokott lenni, mozdulatait bizonyos +öntudatos, ellentmondást nem türő határozottság jellemezte.</p> +<p>A hinta előtt megállt, eldobta szivarját és levetette puha, +fehér kalapját.</p> +<p>– Itt vagyok!</p> +<p>Jolán zavartan szökött le a gyepre, Béni egyensúlyát vesztette +és rémülten kapkodott a levegőben. Az idegen, miután nem kapott +választ, egy hirtelen mozdulattal magához ölelte a leányt és +habozás nélkül megcsókolta.</p> +<p>– Jézus Mária! – Jolán rémülten siklott ki karjaiból, majd +néhány szökéssel a gesztenyefa mögé hátrálva, lihegve nézett +farkasszemet vakmerő támadójával.</p> +<p>– Tehát annyira megváltoztam, hogy már Jolán sem ismer rám? – +kérdezte az kissé bosszankodva.</p> +<p>– Hogyan, te, te volnál? – dadogta a leány.</p> +<p>– Ki más?</p> +<p>– Te Attila – Tila!</p> +<p>– Én magam.</p> +<p>A varázs meg volt törve. A fiatal leány előlépett a fatörzs +mögül, összekulcsolta kezeit és éghez emelte a szemét, mintha kérné +az égieket, hogy saját érdekükben vegyenek tudomást a hallatlan +eseményről, mely most a Pogányvár kertjében lefolyt. <span class= +"pagenum"><a name="Page_10" id="Page_10">-10-</a></span></p> +<p>– Ez nagyszerű, – mondta aztán.</p> +<p>A nagyszerű egyébiránt is kedves kifejezései sorába +tartozott.</p> +<p>– Semmi nagyszerűt nem látok abban, ha valaki elmegy és +visszajön; de ha valaki néhány év mulva elfelejti legjobb barátját, +az már szomorú.</p> +<p>Jolán kitörő örömmel nyujtotta mindkét kezét a megérkezett felé; +most már áradt belőle a szó.</p> +<p>– Te, ez aztán a meglepetés! Már azt hittük, soha többé nem jösz +haza. Merre is jártál mindenütt? Láttad már a mamát? Mit beszélek! +hogy láttad volna? menjünk a mamához!</p> +<p>Béni meglehetős bizalmatlansággal figyelte meg a történteket. +Most gyors fordulattal lekúszott a hintáról és sebesen iramodott a +nyaraló felé, jelenteni, hogy történt valami – mi, azt még nem +lehet tudni.</p> +<p>– Hogyan vetődtél ily váratlanul haza? – kérdezte Jolán, a mint +ketten a nyaraló felé haladtak.</p> +<p>– Egy hónapja, hogy Londonba érkeztem. Eleinte az angol +fővárosban akartam maradni, de aztán – Isten tudná hogyan – olyas +valami lepett meg, amit honvágynak szokás nevezni. Hozzá még +eszembe jutott, hogy van nekem egy kis bajtársam, ott valahol az +alsó Duna mentén és nagy kiváncsiság fogott el, mivé nőhette ki +magát az a borzas iskolás-leány…</p> +<p>– Amint látod: tiszteletreméltó agszüzzé – szolgálatodra! – +szólt Jolán, csinos bókot csapva. <span class="pagenum"><a name= +"Page_11" id="Page_11">-11-</a></span></p> +<p>– Jól használtad föl az idődet, gyermek, meg vagyok veled +elégedve.</p> +<p>Attila mosolyogva tekintett végig rajta. A leány igazán csinos +volt. Okos gyermekarcza, melyre a nyári nap heve gyönge, barna +zománczot varázsolt, bájos ellentétet alkotott szőke hajával; +nyulánk, fiatal termetét minden mozdulatában öntudatlan kecs +jellemezte.</p> +<p>– Már azt hittük, – kezdé Jolán, kit Attila fürkésző tekintete +kissé zavarba ejtett, – már azt hittük, örökre ott rekedtél +valamelyik vad országban; de úgy-e az ember nem feledi oly könnyen +azokat, a kiket valaha szeretett?</p> +<p>– Láthatod, hogy nem.</p> +<p>– És hol voltál, mielőtt Londonba mentél?</p> +<p>– Zanzibárban.</p> +<p>– Zan-zi-bár! Oláhországban lehet?</p> +<p>– Nem, keleti Afrikában.</p> +<p>– Tudom már. Oh, én mindent tudok. Tudom, hogy idegen országokat +fedeztél föl, hogy hires ember vagy, a ki vizilovakra vadászott és +ezért az angol királynőtől rendjeleket kapott… Mindezt és még +többet olvastam az ujságokban. Egyszer azt írták, hogy +meghaltál.</p> +<p>– Reménylem, nem tartottál képesnek ily meggondolatlanságra?</p> +<p>– Nem lett volna szép tőled, ha annyira megszomorítasz +bennünket. A mama néha kissé sírt is utánad, de én nem, én csak +bosszankodtam. Szeretném is tudni, mi dolgod volt neked a +négerekkel és a vizilovakkal? <span class="pagenum"><a name= +"Page_12" id="Page_12">-12-</a></span></p> +<p>– Látod, – magyarázta Attila – a dolog így áll: a térképen +Afrika közepén egy nagy fehér folt van; e folt azt jelenti – e folt +nem jelent semmit! Ez sok embert bosszantott már, újabb időben +főleg a Central Afrikan Companyt bosszantotta, mely aztán többek +közt elküldött engem is, hogy nézzük meg, mi van ama fehér folt +helyén… Nejossumig akartam menni, fájdalom, nem jutottam el oda, de +meglehet, hogy más alkalommal oda is elérek!</p> +<p>– És azért, hogy Béni még több földrajzot tanuljon, érdemes volt +annyira csuffá tenni a kezeidet? Minő kérgesek! Szegény arczodat is +hogy tönkrebarnítottad?</p> +<p>– Ez onnan van, – magyarázta Attila jókedvüen – mert a piros +napernyőmet odaajándékoztam a kaukai királynak, kinek most +trónmennyezet gyanánt szolgál. Frakkot is adtam neki. Ő még inget +is kért, de ezt megtagadtam tőle; a czivilizáczió művét nem szabad +elhamarkodni. Pedig ha odaadtam volna neki, talán elértem volna +Nejossumig…</p> +<p>Időközben fölértek a nyaraló erkélyére, hol a nekibátorodott +Béni jelentette, hogy Pogány néni mindjárt itt lesz. Pogányné, ki +Béni zavart előadásából is sejtette a rejtélyes idegen kilétét, +mielőtt mutatkozott volna, még hamarjában rendbeszedte magát. A +rendbeszedés tulajdonképpen csak annyiból állott, hogy új +selyemkötőjét más új selyemkötővel cserélte föl és hogy néhányszor +izgatottan futott körül a szobában. Aztán megjelent az <span class= +"pagenum"><a name="Page_13" id="Page_13">-13-</a></span> erkélyen +hófehér kendővel kezében, örömtől sugárzó arczczal. Az özvegy kissé +elhízott, de még elég csinos asszony volt, leánya különben +feltünően hasonlított rá.</p> +<p>Az üdvözlés után, melynél a könnyen meginduló özvegy kissé sírt +is, sorra kerültek a szokásos kérdések, aztán számot adtak +egymásnak az utolsó évek eseményeiről. Pogányné hangja fájdalmasan +csengett, midőn hangsúlyozta, hogy meglehetősen jó anyagi viszonyok +közt maradtak vissza és végre büszkén, midőn a leányára mutatott, +ki időközben «ugyancsak fölcseperedett».</p> +<p>Azalatt teljesen beesteledett. Az erkélyen kigyultak a +széllámpák. Jolán kikereste a pohárszék féltett kincseit, nagy +fáradsággal himzett abroszokat és a nehéz ezüstneműt, aztán – +szokása ellenére – segített a csinos szobaleánynak a vacsora +fölszolgálásában.</p> +<p>Pogányék, Attila őszinte örömére, nem kivántak «utikalandokat» +hallani; Jolán is megelégedett azzal a fölvilágosítással, hogy +Afrikában sok a szunyog és nagy a forróság. Béni, kit láthatólag +sértett a mellőzés, melyet tapasztalnia kellett, fölfordított egy +borospoharat, ezzel alkalmat adva Jolánnak, hogy kellően bemutassa +a nap hősének.</p> +<p>– Ismered ezt a rossz fiut, Attila? A nagybácsi fia.</p> +<p>– Tíz közül a hatodik – tette hozzá Pogányné. – Minden évben +másik jön hozzánk nyaralni.</p> +<p>Béni hamarjában kiszámította, hogy tíz év mulva is rajta lesz a +sor… <span class="pagenum"><a name="Page_14" id= +"Page_14">-14-</a></span></p> +<p>– Egyike a híres Pogány-fiúknak? – kérdezte Attila.</p> +<p>A Pogányfiúk * váron, hol atyjuk keresett orvos volt, két +dologról voltak híresek: először, hogy egyikük sem tudta könyv +nélkül a fivérei nevét; másodszor, hogy fölötte ügyesek voltak a +parittya kezelésében.</p> +<p>A várhegy mögött fölbukkant a hold korongja, az erkélyponyvához +haragosan búgó bogarak verődtek. Attila szivarra gyujtott és +kijelentette, hogy gyermekkora óta ily jól nem találta még magát. +Jolán tapsolt örömében és alkalomszerűnek találta, hogy barátja +kedélyére hasson.</p> +<p>– Ugy-e, Tila, jó itt lenni? Ugy-e, nem mégy többé vizilovak +után?</p> +<p>– Nem, – évelődött az – itt maradok, családot alapítok.</p> +<p>– Te – családot?</p> +<p>Jolán ez ötletet fölötte mulatságosnak találta.</p> +<p>Béni, ki nagynénje korholó tekintetéből azt következtette, hogy +Jolán valami sikerült megjegyzést tett, hirtelen teli torokból +hahotázni kezdett. Büntetésül feküdni kellett mennie.</p> +<p>Mikor Attila elbúcsuzott a nyaralóból, hogy fölkeresse szállását +a városban, tíz órára járt az idő. Jolán az erkély korlátjához +lépett és a távozó után hajolt.</p> +<p>– Mikor jössz föl ismét, Tila?</p> +<p>Attila visszafordult a lépcsőn és a korláthoz támaszkodott. +Arcza érintette a leány kezét.</p> +<p>– Feljövök holnap. <span class="pagenum"><a name="Page_15" id= +"Page_15">-15-</a></span></p> +<p>– Jőjj korán.</p> +<p>Azzal kezet fogtak.</p> +<p>Csillagos éj volt, Attila lábai előtt szabályos fénypontok +jelölték a város kivilágított utczáit. Az éj sötétjéből apró +szentjánosbogarak villantak elő. Fény a magasban, fény a mélyben, +fény mindenütt. <span class="pagenum"><a name="Page_16" id= +"Page_16">-16-</a></span></p> +<div class="chapter"> +<h2><img src="images/ch03.png" alt="" title="" />III.</h2> +</div> +<p>E század elején Lovrich Lázár volt a délvidék leghatalmasabb +sertéskereskedője. Csordáit a Tiszában és a Dunában usztatta, +hajcsárai tilinkózva bandukoltak Ráczország szivéből Budaváráig. A +nép Pokrócz Lázárnak nevezte, válogatott gorombaságai miatt, +melyeket csodálatos hidegvérrel vagdalt mindazok fejéhez, kik +kénytelenek voltak vele érintkezni. Pokrócz Lázár azon a vidéken, +mint elvont fogalom, ma is él, jelentve a pokrócz-gorombaság +mellett a mesés gazdagságot és durva pénzgőgöt. A napóleoni +hadjáratok sok sertést fogyasztottak és Pokrócz Lázár még Waterloo +bekövetkezte előtt mondhatta termetes életpárjának: Anyjuk, +földesúr lesz a fiadból!</p> +<p>És a fiuból, Lovrich Vazulból, földesúr lett. A Törökkuthy +grófoktól, kik Törökkutat és Kevét birták, harminczezer sertés +árán, nemesi joggal megvette a kevei uradalmat kastélyostul. +Pokrócz Lázár fia kastélyban lakott, igazi, duplatetejü +kastélyban.</p> +<p>Kezdetben csak nagynehezen tudta magát beleélni <span class= +"pagenum"><a name="Page_17" id="Page_17">-17-</a></span> a földesúr +szerepébe. Főélvezete abban telt, hogy kabát nélkül kikönyökölt az +oszlopos pitvar alá. Hébe-korba kihozatta Kevéről a rokon +Lovrichokat, földhöz ragadt szegény ördögöket, megbámultatta velük +kertjét és kastélyát, üvegcsillárait és mandolafáit; ha aztán majd +megpukkasztotta őket az epés irigység, üres kézzel szélnek +kergette.</p> +<p>Mikor asszony került a házhoz, – egy öreg granicsár-hadnagy +leánya – megváltozott sok minden. A nők könnyen szabadulnak a +parvenü-illattól s Lovrich is lassankint beletalálta magát az úri +semmittevés teknikájába.</p> +<p>Egy nap csodálatos hír járta be a vidéket: Lovrich Vazul hétágú +koronát kapott, Pokrócz Lázár fia ezentúl «kevei Lovrich báró» lesz +– «a közügyek terén, de főleg a mezőgazdaság emelése érdekében +szerzett érdemei elismeréseül…»</p> +<p>Lovrich bárónak két gyermeke volt, «Iván báró» és «Sarolta +bárónő» – mint maga szokta őket nevezni.</p> +<p>Mire a fiatal Iván báró a bécsi Teréziánumból, hol nevelkedett, +ismét lejött atyja birtokára, kitünt, hogy néhány év alatt megtette +azt az utat, melyet a vármegye főnemessége a mohácsi vész óta +megtett. Pokrócz Lázár unokája tökéletes gentleman volt. Jól +ruházkodott, beszélt jól francziául és kevésbbé jól angolul, telelt +már Párisban, nyaralt Londonban, érdeklődött lovak és szinésznők +iránt, meg tudta különböztetni a telivért a félvértől, a +St.-Julient a Cliquottól, a sertésbőr-szivartárczát a borjúbőrtől. +Kocsija néha szélsebesen robogott végig <span class= +"pagenum"><a name="Page_18" id="Page_18">-18-</a></span> Keve +utczáin; a szegény Lovrichok, kik időközben nagyon fölszaporodtak, +most már nem utánozták a malaczvisongást (mint ezt még atyja +láttára tenni szokták), hanem lerántották süvegüket. E szögletes +arczú, komor tekintetű ifjú, ki magas bakján előrehajolva figyelt +telivéreire, már nem volt vér az ő vérükből, hanem a felső, idegen +réteg tagja.</p> +<p>Időközben a kastély is nagy változáson ment át. A pitvartetőről +eltünt a kék mázolás s a hivalgó aranyíczmer, az utóbbit faragott +kőczímer pótolta. A sorfalba nyomorított bokrok és a szögletesre +nyirt fák kedvük szerint nőhettek. Az öreg Lovrich Vazul +feleségével a kastély hátsó szárnyába hurczolkodott, honnan csak +ritkán jött elő a «charmant garçon-menage»-ban gyönyörködni, melyet +gyermekei vittek. A megyei birtokosok, főleg pedig a leányos anyák, +csodálkozva kérdezték egymástól, hogyan ismerhették ennyire félre +Lovrichékat? A huszártisztek, az udvarképesség tavaszának eme +fecskéi, gyakorlataik közben be-betértek a kastélyba.</p> +<p>Évek multak. Iván báró megnősült, neje Zalkovszky-Zelenka +Adelaid herczegnő volt… A «herczegnő» czímet különben nem kell +túlságosan komolyan venni. Zalkovszky Adelaid egy lengyel családból +származott, mely már a Jagellók kora óta messaliance-okból +táplálkozott. A herczegnő rokonszenves és szép asszony volt, ki +férjét ki nem állhatta és mindvégig meg volt győződve, hogy a +túlvilágon martírkoronát fog kapni, mert föláldozta magát +családjáért. E házasság kétségkívül emelte a Lovrichok tekintélyét. +Iván báró, ha nejéről beszélt, <span class="pagenum"><a name= +"Page_19" id="Page_19">-19-</a></span> mindig «a herczegnőnek» +nevezte. A házasság sokáig gyümölcstelen maradt, midőn tizedik +évben a herczegnőnek leánya született, ez az anya életébe került. A +leány anyja után Etel nevet nyert, – vele még találkozni +fogunk.</p> +<p>Iván báró nővére, Sarolta, már meglehetősen érett szépség volt, +mikor férjhezment. Addig is sok gondot okozott családjának és a +vármegye pletykáinak. A Sarolta bárónőről terjesztett +mendemondákban egy Kun Attila nevü fiatal, csinos mérnök játszott +szerepet, ki a kevei csatornázási munkálatokat vezette és miután +Lovrichék a csatornázásnál érdekelve voltak, hosszabb ideig volt a +kastélyba szállva. Midőn a mérnök hirtelen elvesztette állását, +ebben mindenki ama kósza hirek megerősítését látta. Tény, hogy Kun +még sokáig tartózkodott foglalkozás nélkül a városban; tény, hogy +Sarolta bárónő, ki teljesen letett régi kevélységéről, ez idő alatt +sokat járt-kelt a városban. Végre Kun eltünt a vidékről és Saroltát +nyakra-főre férjhez adták Törökkuthy grófhoz. A gróf egy ősrégi, de +már a forradalom előtt tönkrement család utolsó sarja volt; +betegeskedése miatt kénytelen volt odahagyni a katonai szolgálatot; +– egyébiránt csak egy kifejezett egyéni vonása volt: mindig és +mindenütt unatkozott. Mikor most nejével kezébe adták az +adósságmentes törökkuti uradalmat, meg volt győződve, hogy +hallatlan szerencsét csinált.</p> +<p>Saroltának fia született, ki a keresztségben Agenor nevet nyert. +Törökkuthy gróf nemsokára rá tüdőbajának áldozata lett. +<span class="pagenum"><a name="Page_20" id= +"Page_20">-20-</a></span></p> +<p>A gróf halálával a város pletykái ismét működésbe léphettek: +Kun, a sokat emlegetett mérnök újra feltünt és ezúttal mint a +törökkuti uradalmak igazgatója nyert alkalmazást. A közönség végre +ezt is megszokta és a Lovrich-család is szemet húnyt a dolog +felett, talán, mert főuri gondolkozását nem sértette túlságosan a +lappangó botrány, mely végre is csak a nyárspolgárias +illemszabályok megvetése volt.</p> +<p>A lappangó botrány nyilt botránynyá vált, midőn egy nap kitünt, +hogy az özvegy titokban megesküdött jószágigazgatójával. Iván báró +dühöngött, még az öreg Vazul is előkereste atyai átkának tompa +nyilait. Kunéknak el kellett hagyniok a törökkuti uradalmat, mely a +kis Agenor örökét képezte. Boros-Kevére költöztek, hol szűk +viszonyok közt, szigorú viszavonultságban éltek. Midőn az öreg +Vazul meghalt, – Iván báró esküdözött, hogy a messaliance ölte meg +– kitagadta leányát.</p> +<p>Kunnénak, mint szokás mondani, nem volt szerencséje a férjeivel; +második férje, rövid idővel rá, hogy neje egy fiúval ajándékozta +meg, ki atyja után Attila nevet nyert, lovaglás közben fölbukott +lovával, agyrázkódást kapott és belehalt. Az özvegy és Iván báró +sokkal inkább meghidegültek már egymás iránt, minthogy köztük +kibékülés jöhetett volna létre. Kunné tehát megmaradt a városban. +Férje végzetes balesete óta a Lovrichok családi betegségének, a +szívtágulásnak tünetei kezdtek rajta mutatkozni; a még mindig szép +asszony halálos betegségével arányban nőtt lángoló gyűlölete a +«kastélybeliek» iránt és rajongó szeretete fia, Attila iránt. +<span class="pagenum"><a name="Page_21" id= +"Page_21">-21-</a></span></p> +<p>Midőn Kunné hirtelen meghalt, Iván báró megjelent ravatalánál. A +báró kissé meg volt indulva és magával vitte a nyolczéves Attilát a +kastélyba. Most már három gyermek volt a kezén: Törökkuthy Agenor, +Kun Attila és saját leánya, Etel. Legjobban megvolt akadva a kis +Attilával. A báró elhatározta, hogy a fiúnak szerény vagyoni +viszonyaihoz és jövő társadalmi állásához mért polgári nevelést fog +adni, – a polgári nevelés természetével azonban sehogy sem tudott +tisztába jönni. Végre egy szerencsés ötlete támadt. Tapasztalta, +hogy a fiú az uradalmi ügyészhez, Pogány Mihályhoz, különös +ragaszkodást tanusít: Pogányék áldott jó emberek hírében állottak, +a báró tehát rájuk bizta a fiút «polgári nevelés» czéljából – +természetesen kellő kárpótlás mellett.</p> +<p>Így került Kun Attila a Pogány-családba, hol csakhamar +elfeledtették vele, hogy árván maradt a világon. A «polgári +nevelés» annyiban állott, hogy Pogányék versenyezve kényeztették a +fiút, kiben mindig a földesurék gyermekét látták.</p> +<p>Attila, miután elvégezte középiskoláit, Iván báró határozott +kivánságára teknikai pályára készült. «Legyen az, a mi az apja +volt», – mondta a báró – ki ebben a tragikai igazság egy nemét +látta. A fiatalember elnyerte a mérnöki oklevelet, nagybátyja ekkor +mozgásba hozta magas összeköttetéseit és kineveztette öcscsét a +kevevidéki szabályozó vállalathoz. Attila nem tudta méltatni a báró +nagylelkűségét. Egy csodálatos, félig alázatos, félig gunyos (a +báró szerint pedig szemtelen) levélben <span class= +"pagenum"><a name="Page_22" id="Page_22">-22-</a></span> +értesítette «méltóságos nagybátyját», hogy nincs szándékában a +felajánlott állomást elfoglalni, – sem kedve, sem tehetsége nincs +egész életén át «vágányon gördülni»; a bárótól pedig csak egy +szívességet fogad el: hogy az minél kevesebbet törődjék vele a +jövőben, egyben fölmenti őt gyámatyai kötelességei alul is. Ez elég +világosan volt mondva. A száraz hangon írt sorokból is elővillant +az a mély gyűlölet, melyet Kunné örökségképpen hagyott fiára.</p> +<p>A fiatal mérnök, engedve kalandos hajlamainak, egy délamerikai +vasútépítővállalathoz szerződött. Az öldöklő égalj, melynek hatása +alatt társai sorra dőltek, végre megtámadta az ő egészségét is. Kun +ekkor búcsú nélkül otthagyta munkáját és elment Kairóba gyógyulni. +A véletlen úgy akarta, hogy itt megismerkedjék a híres Sidneyvel, +ki a Central-African-Company megbizásából ekkor készült harmadik +fölfedező útjára. A két ember megtetszett egymásnak és Kun, ki +testi ruganyosságával ismét visszanyerte vállalkozó kedvét, habozás +nélkül követte Sidneyt fölfedező útjára. Az expediczióval együtt jó +ideig teljesen nyoma veszett. «Elzüllött» – mondta Iván báró a +meggyőződés hangján. – Hónapok mulva az angol lapok kalandos +híreket közöltek az expediczió sorsáról. Sidney társainak egy +részével szomjan veszett, de az életbenmaradottak, egy Kun nevü +fiatalember vezérlete alatt, csodálatos vakmerőséggel nyomultak a +fekete földrész szivének. Ismét egy félév mulva szórványos hírek +érkeztek Afrika belsejéből, melyek az utazók legyilkoltatásáról +<span class="pagenum"><a name="Page_23" id= +"Page_23">-23-</a></span> beszéltek. «Mondtam, ugy-e?» – szólt +ekkor Iván báró, bár nem mondott semmit. A hírek ismét +ellentmondásra találtak, hosszú ideig titokzatos homály fedte az +expediczió sorsát, míg végre kétséget kizáró bizonyossággá lett, +hogy Kun él és fényesen oldotta meg Sidney feladatát. A fölfedező, +ki szaktudósok állítása szerint forradalmat idézett elő +Közép-Afrika földrajzában, nemsokára Londonba érkezett, hol a +tudományos világ sietett őt kitüntetéseivel elhalmozni. A földrajzi +társulat megválasztotta tagjának, mit a lapok azzal a megjegyzéssel +vettek tudomásul, hogy Kun a nagytekintetű társulatnak, fönnállása +óta, korra legifjabb tagja; a királyné pedig a fölfedezők +aranyérmével tüntette ki. Mikor Iván báró ezt megtudta, nyugodtan +mondta: «Persze, a Lovrich-vér!» <span class="pagenum"><a name= +"Page_24" id="Page_24">-24-</a></span></p> +<div class="chapter"> +<h2><img src="images/ch04.png" alt="" title="" />IV.</h2> +</div> +<p>Kun Attila mindennapos vendég lett a Pogányvárban. +Tulajdonképpen azzal a szándékkal kereste föl hazáját, hogy itt +visszavonultságban rendezze az anyagot ama nagyszabású műve +megírásához, melylyel a tudományos világ előtt be akart számolni +utazása eredményéről. A jegyzetek és naplók azonban egyelőre még a +hatalmas bőröndök mélyén pihentek, sem ideje, sem kedve nem volt a +munkához. Egy neme a reakcziónak volt ez, a sok évi fáradalmak és +tanulmányok után. Jolánnal ott kezdte ismét a régi barátságot, a +hol hat évvel ezelőtt félbenhagyták s mindketten vetélkedtek a +gyermekkori mulattató ostobaságok fölelevenítésében. Bénivel +háromszoros dacz- és védszövetséget kötöttek, mely hangos +működésével betöltötte a szomszédos hegyeket, fölforgatta a +házirendet és melynek hatalma előtt még Pogánynénak is meg kellett +hajolnia.</p> +<p>– Három fiatal darázs, mely ifjúságának napfényében <span class= +"pagenum"><a name="Page_25" id="Page_25">-25-</a></span> zümmög, – +mondta a látogatóba jött Pogány doktor.</p> +<p>Béni el volt ragadtatva új czimborájától.</p> +<p>– Ez aztán a ficzkó! Ez tud bánni a parittyával.</p> +<p>Pogánynéra, ki különben is maga a gyöngeség volt a «gyermekkel» +szemben, föltétlen hatással volt az az ellentmondást nem tűrő +határozottság, melylyel kedvencze föllépett.</p> +<p>– Lássa, édes Attila, – jegyezte meg egyizben – maga mintha +elkényeztetné Bénit…</p> +<p>– Az ilyen gyerek arravaló, hogy kényeztessük.</p> +<p>– Lássa, édes Attila, Jolán egyre futkos a hegyekben, pedig már +nem is gyermek…</p> +<p>– Ráér otthon ülni, ha táblai biróné lesz.</p> +<p>Jolán zokon vette a «táblai birónét», mert tudta, hogy ez +egyedüli udvarlójára, Kálváry Kálmán törvényszéki jegyzőre +vonatkozott. A jegyző hébe-korba föl szokott látogatni Pogányékhoz, +kiket már gyermekkora óta ismert. Csinos, szőke, örökké mosolygó, +gondosan öltözködő fiatalember volt, kinek egész ambicziója oda +irányult, hogy majd egyszer a törvényszéki elnök nyugdíját +élvezhesse.</p> +<p>Jolánnak ezelőtt hizelgett a tudat, hogy Kálváry, kihez a kevei +leányos anyák annyi reményt fűznek, őt már nagylányszámba veszi; +mióta azonban Attila megérkezett, egészen más szemmel nézte a +jegyzőt. Szinte iparkodott magát barátja előtt mentegetni.</p> +<p>– Tudod, Tila, ez a Kálváry már fiúkorában is olyan +kiállhatatlan finnyás és gondos volt, mint most. Emlékezem, te néha +átnyaláboltad, ledobtad a fűbe <span class="pagenum"><a name= +"Page_26" id="Page_26">-26-</a></span> és addig hemperegtél vele, +míg ő is olyan borzas és kuszált nem lett, mint minden rendes +gyerek; – ma is így egyre lestem, hogy mikor fogod már +meghempergetni…</p> +<p>Egyszer Attila szeme megakadt a várromon.</p> +<p>– Gyerekek, oda nekünk egyszer föl kell másznunk.</p> +<p>Jolán és Béni tapsoltak örömükben. Még soha nem voltak fenn, – a +mama nem engedte meg, de Attilának bizonyára meg fogja engedni, +hisz Attilának meg van engedve minden.</p> +<p>A három barát másnap délután útnak indult a várhegy felé. A +nyaraló fölötti szőlőkben Sobri, a komondor, mint negyedik +csatlakozott hozzájuk. Az idő kedvező volt. Béni, kire Jolán +kabátkáját bízták, boldogságban úszott és azzal adott örömének +kifejezést, hogy nagy ívekben megelőzve a többieket, versenyt +futott Sobrival.</p> +<p>Az út hosszabbra nyúlt, mint gondolták. Félórai erős gyaloglás +után csak a völgy fenekére értek, mely elválasztotta a Pogányvárt a +várhegytől. Attila műértően szemlélte a hegyet, mely most imponáló +nagyságban emelkedett előttük.</p> +<p>– Jó félóra kell, míg fölérünk.</p> +<p>Béni feltünően csendes lett és fáradtnak látszott; alig +haladhattak húsz lépést a meredek lejtőn, leült a fűbe és szomorú +arczczal jelentette ki, hogy ő nem mehet tovább, mindkét lába fel +van törve. Attila lehajolt hozzá: bizony ez nem tud fölmenni a +romig. Jolán kétségbeesett arczot csinált és lemondással tekintett +a hegyre. <span class="pagenum"><a name="Page_27" id= +"Page_27">-27-</a></span></p> +<p>– Sejtettem, hogy nem fogok oda fölmenni soha! – mondta búsan. +Attila tanakodva tekintett körül, aztán a fiúval a karján gyorsan +nekivágott a völgynek, Jolán utánuk futott. A völgyön ér húzódott +át, partján vizimalom kelepelt, a házikó ajtajában öreg anyóka +ült.</p> +<p>Az öreg asszonyra bizták Bénit, szívére kötve, hogy ne ereszsze +a fiút a vízhez, tűzhöz, a kelepelő malomkerékhez és egyéb +veszedelmes dolgokhoz. Béni megnyugodott sorsában és csak arra +kérte őket, ha találnak egy «kicsi kis sast» odafenn, hozzák el +neki. Azzal ketten újra neki indultak a hegynek; Jolán néhány lépés +mulva megállt.</p> +<p>– Egyedül menjünk fel? – kérdezte.</p> +<p>– Már csak azért is, hogy sejtelmedet meghazudtoljuk.</p> +<p>– De hát – illik ez?</p> +<p>Illik! e szót most hallotta Attila első izben barátnőjétől, +bosszúsan nevetve fakadt ki: – Éppen az kell még, hogy ily +iskolásleány olvassa fejemre az illemtant!</p> +<p>Jolán kissé fölbigyesztette ajkát, aztán kisérőjével útnak +indult.</p> +<p>– A várrom gyermekkorom óta sokat foglalkoztatta képzeletemet, – +jegyezte meg útközben. Nem jártam még fönn, de gyakran órákon át +epedve néztem a szürke falakat. Azt képzeltem, hogy odafönn a +magasban csodálatos, mesés lények tanyáznak; – a lényekkel sokat +foglalkoztam s meg voltam győződve, hogy ők is ismernek engem s +befolyást gyakorolnak sorsomra. Néha álmodtam is <span class= +"pagenum"><a name="Page_28" id="Page_28">-28-</a></span> velük. +Most is kissé izgatott vagyok, mintha valami rendkívüli dolognak +kellene velem történnie…</p> +<p>Az ösvény összeszorult, úgy, hogy nem mehettek egymás mellett. +Attila ez alkalommal egy tapasztalással gazdagodott, hogy Jolánnak +csinos lába van. A leány, ki előre ment, néha megállt, hogy +lélekzetet vegyen; ilyenkor sápadt mosolylyal tekintett vissza +barátjára.</p> +<p>Végre fölértek a várhoz. A kapú düledező bolthajtásán át a +várudvarra léptek, melyet óriás faltörmelékek fedtek, egy résen át +beléptek Ali tornyába. Jolán félénken hökkent vissza a hűvös szellő +elől, mely a torony homályából áradt, aztán Attila kezét fogva, +belépett. A szellemek, melyekkel képzelete megnépesítette a +romokat, nem mutatkoztak, de Jolán érezni vélte leheletüket. Miután +átbujtak minden bolthajtáson és megmásztak minden bástyát, a +körfalnak a rónára néző ormára telepedtek.</p> +<p>Mindketten hallgattak; lassankint bizonyos emelkedett hangulat +vett rajtuk erőt, mintha elmult századok lehelete érintené +arczukat. A nagy torony fülkéiben szél üvöltött, reczés ormai közül +toronyi fecskék raja keringett félénk víjjongással. Alattuk szines +térkép gyanánt terült el a végtelen róna, sárga országútjaival, +kékes erdeivel és szürke vízfolyásaival. Úgy érezték magukat, +mintha szabadon lebegnének, szédítő magasságban, a kék +semmiségben.</p> +<p>Délen ezüstszalag csillogott a napban. A Duna! Nem többé az +illedelmesen áthidalt és megszabályozott <span class= +"pagenum"><a name="Page_29" id="Page_29">-29-</a></span> szőke +gyermek, hanem a férfiúvá izmosodott Danubius, ki vállán hordta +nagy Szolimán gályaraját és látta lobogni Rozgonyi Czeczil +«tengerzöld ruháját». Az ősi Danubius, ki keblére ölelte a szőke +Tiszát s a zöldszemű Szávát és most ujjongva hömpölygeti örökhabját +keletnek, anyja, a Fekete-tenger ölébe… A Duna fölötti fensíkon +zajlott le, a hagyomány szerint, a hún tragédia utolsó felvonása: +Attila király árvái ott küzdötték végig az utolsó hún csatát, +mielőtt leventéikkel örökre letüntek a világtörténelem +szinpadjáról.</p> +<p>Attila megszakította a csendet.</p> +<p>– Sajátságos, hogy a középkor nagy és apró zsarnokai rendesen +magaslatokon tanyáznak, pedig semmi sem alkalmasabb arra, hogy az +emberben saját törpeségének tudatát ébren tartsa, mint ily +nagyszerű kilátás.</p> +<p>Jolán a táj egyes pontjait kezdte magyarázni.</p> +<p>– Ez itt a Törökköny – ott van Törökkút községe – a kastély +teteje kilátszik a fák közül – ez a hegy alattunk, túl a +szakadáson, a Bagolykő, tetején sajátságos, könyvalakú sziklák +hevernek egymáson…</p> +<p>– Csodálnám, – szólt közbe Attila – csodálnám, ha a Bagolykőnek +nem volna meg a maga mondája; szokatlan alakjával szinte kihívja a +nép képzeletét.</p> +<p>– Nem ismered a könnyelmű asszonyok mondáját?</p> +<p>Attila nem ismerte. Jolán kissé gondolkozott, aztán elmondta +meséjét. <span class="pagenum"><a name="Page_30" id= +"Page_30">-30-</a></span></p> +<p>– A pogány időkben, mikor a most kopár hegyeket még ősi rengeteg +fedte, lakott a várban egy kegyetlen török basa, kinek hét lófark +volt a czímerében és akinek a nevét elfelejtettem. A basa nem +szeretett senkit és semmit a világon, csak a tizenkét kis fiát. +Ezekből tizenkét török basát akart nevelni, hogy irtsák a +keresztényeket. Volt a basának még tizenkét szép felesége is, de +ezek nem szerették urukat, mert féltek a tüskés szakállától és mert +könnyelmű asszonykák voltak.</p> +<p>Egyszer a basa alkonyatkor vadászatról jött haza; mikor +ellovagolt a Bagolykő alatt, a szikla ormán egy nagy baglyot látott +kuporogni, mely egyre forgatta nagy szemét.</p> +<p>– Óh, te csúf bagoly! – kiáltott fel a tüskés basa. A bagoly +azonban boszorkány volt és e naptól fogva halálos ellensége lett a +basának, mert ámbátor vén és rút bagoly volt, mégis hiú volt a +szemére. Azóta alkonyatkor gyakran lehetett látni, amint ide-oda +tipegett a Bagolykő tetején, mérgesen forgatva szemét és rázva +tollas karját a vár felé. Ha aztán leszállt az éj, föllendült a +magasba és nesztelenül kerengett a vár bástyái körül, – de az őrök +résen voltak és éles lándzsáikkal utána döftek.</p> +<p>Egy nap a tüskés basának kedve támadt háborúba menni. Ekkor maga +elé parancsolta tizenkét feleségét, gondjukra bizta a tizenkét fiát +és megesküdött a próféta szakállára, hogy kiirt a várból minden +asszonynépet, ha a fiaiban kár esik. Azzal harczosaival +elvágtatott. <span class="pagenum"><a name="Page_31" id= +"Page_31">-31-</a></span></p> +<p>Naplemente után az asszonyok kiültek a vár fokára és nézték a +csillagos eget. Néha egy-egy csillag elunta magát és sziporkázó +ívben futott le a völgybe. Az öreg keresztény remete hálókat +feszített a nádasban és felfogja a leesett csillagokat, – mondták +az asszonyok – aztán kedvet kaptak meglesni az öreg varázsló éjféli +munkáját. Kiosontak a várkapun és lefutottak a völgybe. Ezt +észrevette a boszorkány odaát, lopva átrepült a várba, ott +kiszedegette a tüskés basa tizenkét fiát a bölcsőkből és csőrében +átvitte a szikla odújába. Itt levágta a szegény kis pogányokat, +megsütötte és föltálalta a nagy farkasnak, ki minden éjjel feljött +hozzá a zsombékból, mert szeretője volt…</p> +<p>Jolán e pillanatban hirtelen félbeszakította meséjét és rémülten +sikoltott fel, mintha a zsombék farkasa csattogtatná rá a fogát. +Attila felszökött helyéről és elkapott egy fiatal vércsét, mely +eddig észrevétlenül lapult lábaiknál a törmelék alá s most hosszú +verébugrásokban iparkodott szabadulni.</p> +<p>– Szerencsénk van, – mondta – megvan a kis sas Béni számára. +Azzal letépte kalapja szalagját és megkötötte a madár lábát; Jolán +a vércsét vállára ültette. Attila pedig ismét leült a leány +lábaihoz.</p> +<p>– Ott hagytuk el mesédet, hogy a zsombék farkasa +vacsorázott…</p> +<p>– Igen, – folytatta Jolán – a farkas megette a tizenkét +fiucskát. Mikor a tizenkét anya hajnalban fáradtan és lihegve ért +fel a várba, üresen találták a bölcsőket; erre nagy sírásra +fakadtak, mert fiatalok voltak és nem akartak meghalni. +<span class="pagenum"><a name="Page_32" id= +"Page_32">-32-</a></span></p> +<p>Csakhamar megjött a tüskés basa csatlósaival és a lándzsahegyre +tűzött emberfejek mutaták, hogy győzelmes háborúból jön. Először is +fiait kédezte. A könnyelmű asszonyok zokogva borultak térdre és +elmondták, hogy míg ők aludtak, valaki elvitte a gyermekeket. Ki +vitte? – kérdezte a basa vérben forgó szemekkel. – A könnyelmű +asszonykák siránkozva tépdesték hajukat és egyik a másiktól +kérdezte: ki vitte? ki vitte?</p> +<p>A tüskés basa éktelen dühre gerjedt és fölemelt csákánynyal +rontott nekik, megkergette őket az udvaron, végig a bástyákon, fel +a nagy torony tetejére. Itt magukra reteszelték a csapóajtót. Az +ajtó döngött üldözőjük csákánycsapásai alatt, végre beszakadt és a +résen feltünt a dühöngő tüskés feje. A könnyelmű asszonyok tudták, +hogy végórájuk ütött, összefogódzkodtak és levetették magukat a +mélységbe. A basa lehajolt utánuk és gúnyosan kiáltotta: Ki +vitte?</p> +<p>– Ki vitte? – kérdezte vissza tizenkét hang – mert a könnyelmű +asszonyok nem zuhantak a sziklára, hanem karcsú madarakká változtak +át és nyilsebes ívekbe hasították a levegőt.</p> +<p>Azóta sok száz év mult el, de a könnyelmű asszonyok még egyre +kerengnek a vár körül, ijedten kérdezve egymástól: Ki vitte? Néha +odalapulnak a falak hasadékaihoz és kémlelik, odabenn vannak-e +fiaik? Néha sűrű rajba verődve, átszállanak a Bagolykőre, ha ott +egy-egy nagyfejű bagolyra találnak, mely mérgesen tipeg ide-oda, +üldözőbe veszik és haragosan visítják: ez vitte! ez vitte! +<span class="pagenum"><a name="Page_33" id= +"Page_33">-33-</a></span></p> +<p>– Mi a tanulsága mesédnek? – kérdezte Attila, mikor a leány +elhallgatott. Jolán kissé gondolkozott.</p> +<p>– Az, hogy akinek felesége és gyermeke van, az ne kószáljon +idegenben, hanem őrizze szépen tűzhelyét.</p> +<p>Attila kaczagott. – Jól véded nemedet – igazi asszony-logika. +Van különben mesédnek más tanulsága is: Boros-Kevén a tüskés basa +tizenkét feleségével még nem halt ki a könnyelmű asszonyok +nemzetsége, mert lám, a fecskék időközben fölszaporodtak sok +százra.</p> +<p>Jolán nem felelt, hanem elgondolkozva figyelt a mélységbe.</p> +<p>– Mily szokatlan, hogy a kastély ablakai nyitva vannak, – +jegyezte meg végre, kezével a rónára mutatva, hol a Lovrich-kastély +csinos gyermekjátékként állott. – Ez jelenti, hogy a földesúrék +megjöttek Bécsből.</p> +<p>– Éppen az kellett még, – szólt Attila kedvetlenül.</p> +<p>– Meg fogod őket látogatni?</p> +<p>– Nem, – volt a rövid válasz.</p> +<p>– Ismered Etel bárónőt? – faggatta Jolán tovább.</p> +<p>– Nem ismerem, nem is vágyódom e szerencsére.</p> +<p>– Oh, Attila, ha tudnád, minő szép. Ha a városon átkocsizik, +olyan büszke, mint egy királynő; ha én férfi volnék, oh, én utána +bolondulnék.</p> +<p>Attila alig ügyelt e szavakra, hanem állát tenyerébe támasztva, +figyelmesen nézett barátnője arczába, melyet a nagy szalmakalap +piros karimája <span class="pagenum"><a name="Page_34" id= +"Page_34">-34-</a></span> izzó dicsfényként övezett. A leáldozó nap +apró fénypontokat rajzolt szemébe. A fiatalembernek eszébe jutott +egy festmény, mely Ingeborgot ábrázolja a sziklán, Frithiof +kedvencz sólymával vállán.</p> +<p>– Tudod-e, Jolán, hogy te csinos leány vagy? – kérdezte +egyszerre, minden bevezetés nélkül, aztán, hogy szavainak hatását +mérsékelje, mosolyogva tette hozzá: – Kálváry erre bizonyára kész +volna esküt tenni…</p> +<p>Jolán felszökött helyéről és szemét égnek emelve, váratlanul +daczos elkeseredéssel mondta: – Én is szeretnék gazdag, kevély +bárónő lenni!</p> +<p>– Ugyan? – kérdezte Attila kellemetlen meglepetéssel. – Hogy +szép ruháid, lovaid és udvarlóid legyenek? – Oh – te +iskolásleány!</p> +<p>Jolán e közben gyors szökéssel föntermett a bástya fokán és +odalépett a kőpárkányhoz: Attila rémülten fölugrott és rákiáltott, +mint egy neveletlen gyermekre szokás: – Jössz le rögtön? Te! – +Leesel.</p> +<p>A leány, aki egy zerge biztonságával állott a szédítő mélység +fölött, nem ügyelt rá, hanem kinyujtotta karjait a róna fölé.</p> +<p>– Ej, – mondá – ha mindaz, a mit látok, a föld, a víz, a +kastély, a város az enyém lenne. Akkor a férfiak mind előttem +térdelnének és imádnának…</p> +<p>– Jolán, te bolond vagy, komolyan megharagszom, ha nem jössz +le…</p> +<p>– Ne nyulj hozzám, mert föllendülök a magasba. Én tudok repülni. +<span class="pagenum"><a name="Page_35" id= +"Page_35">-35-</a></span></p> +<p>Attila visszafojtott lélekzettel nézte, de nem volt bátorsága +hozzá közeledni.</p> +<p>– Képzeld, hogy úgy volna, amint egyszer megálmodtam, – szólt a +leány – a kastély, a föld, a város, minden, minden az enyém, – +gazdag és hatalmas vagyok – és te térdelj le előttem…</p> +<p>– Legyen már eszed, te kis bolond!</p> +<p>– Nekem nincs eszem és ha le nem térdelsz rögtön, komolyan +elrepülök a fecskékkel; te aztán egyedül mehetsz haza. Elrepüljek? +egy… kettő…</p> +<p>A leány Attila lábaihoz dobta nagy szalmakalapját, miközben a +haja a vállára omlott, aztán kezeit fején összefonta és lassan +ringatta magát bokáin. A vércse csapkodott a szárnyaival.</p> +<p>– Letérdelsz? egy… kettő…</p> +<p>Attila nem tudta, hogy nevessen-e, vagy mérgelődjék. Miközben +egyik térdével a füvet érintette, kérlelő hangon mondta: – Jolán, +édes Jolán, ne légy gyermek, – ha bajod történik, utánad ugrom.</p> +<p>A leány édesen mosolygott.</p> +<p>– Igazán megtennéd? Ne félj, nem foglak szavadon. Nem járja, +hogy egy ilyen ember egy falusi libáért meghaljon. Ne félj, ha +leesem is, azért nem halok meg, – a könnyelmű asszonyok Ali tornyán +fecskékké változnak. És én könnyelmű asszony vagyok, mert a +gazdagságra vágyódom, a kis fiamat pedig ott hagytam az öreg +boszorkánynál a malomban – ki vitte? ki vitte?</p> +<p>Attila villogó szemekkel követte a leány minden mozdulatát: most +egy hirtelen szökéssel föntermett a bástyán, megragadta Jolán +karját és haragosan, <span class="pagenum"><a name="Page_36" id= +"Page_36">-36-</a></span> majdnem durván lerántotta helyéről. A +leány fájdalmasan fölsikoltott és elesett volna, ha két izmos kar +föl nem fogja.</p> +<div class="figcenter" style="width: 431px;"><a href= +"images/i002hq.jpg"><img src="images/i002.jpg" alt= +"A leány Attila lábaihoz dobta nagy szalmakalapját, kezeit fején" +title= +"A leány Attila lábaihoz dobta nagy szalmakalapját, kezeit fején" /></a> +<p class="caption">A leány Attila lábaihoz dobta nagy +szalmakalapját, kezeit fején összefonta és lassan ringatta magát +bokáin.</p> +</div> +<p>– Ereszsz el, – könyörgött félénken. Attila nem felelt, hanem +magasra emelve a könnyű termetet, levitte a vár udvarára. Szívét +csudálatos keserűség lepte el, maga sem tudta mért, de egy +pillanatig kedve lett volna a gyermekkel, kit karjaiban tartott, a +mélységbe vetni magát… Aztán terhével leindult a völgybe. Szó +nélkül haladtak. A nap még nem hunyt le, de a hegy keleti oldala +már árnyékba borult. Jolán behunyta szemét, jól esett pihennie e +hatalmas mellen, melynek tiszta, éles dobogását érezte és az izmos +karok által vitetni magát, – hová? mit bánta ő!</p> +<p>A fiatalember valami gorombasággal akart könnyíteni +kedvetlenségén. Sokáig gondolkozott. – Te rossz gyermek! – mondta +végre halkan.</p> +<p>Jolán barátja vállára hajtotta fejét, mintha ezzel kérlelni +akarná; arczuk érintkezett, Attila nyakán meleg leheletet érzett. +Ez oly hatással volt rá, hogy egyszerre megállt és ajkaival kereste +Jolán ajkait, – de csak szempilláját érte: aztán dobogó szívvel +sietett tovább. A völgyben letette terhét. Jolán fáradtnak +látszott, bár arcza lángvörös volt; midőn barátja ráparancsolt, +hogy tüzze föl a haját, szó nélkül engedelmeskedett.</p> +<p>Aztán Bénire gondoltak és mindkettőjüket aggodalom fogta el. A +fiut a malom melletti illatos szénakazalon találták alva, az öreg +molnárné hűségesen őrködött mellette. Attila átadta a gyereknek +<span class="pagenum"><a name="Page_37" id= +"Page_37">-37-</a></span> a «kis sast», aztán meglehetős +hallgatagon indultak a nyaraló felé.</p> +<p>Pogányné már türelmetlenül várta őket. Egész délután ama +szerencsétlen turisták emlékének fölidézésével rémítgette magát, +kik az Alpesek sziklahasadékaiban és hófuvásaiban lelték gyászos +halálukat… <span class="pagenum"><a name="Page_38" id= +"Page_38">-38-</a></span></p> +<div class="chapter"> +<h2><img src="images/ch05.png" alt="" title="" />V.</h2> +</div> +<p>Az eső szakadt. Attila nem kis bosszúságára, szó sem lehetett +arról, hogy a Pogányvárba menjen. Józan megfontolás után úgy +találta, hogy jó is volna, ha egyelőre ritkábban látogatna föl; +utolsó kirándulásuk alkalmával az az érzékies akkord, mely oly +váratlanul hangot adott bensejében, tudatára ébresztette annak, +hogy Jolán nemcsak barátja, de nő is. Végre olyképp alkudott meg +magával, hogy elhatározta, hogy ezután – jobban fog vigyázni +magára. Unalmában kéziratait kereste elő, hogy munkához lásson, +miután azonban elérte azt, hogy a bőröndökből kidobott holmijával +isszonyú rendetlenséget csinált szobáiban, türelmét veszítette és +lement a fogadó kávéházba. Itt az ablakba ült és kinézett a +kétségbeejtően szürke hegységre. Az utcza ki volt halva, a kis +város gyéren lüktető érverése teljesen szünetelni látszott.</p> +<p>Most néhány lovas haladt el a kávéház előtt; a czimeres +pokróczokkal letakart telivéreken angol lovászok ültek, az eső +daczára is lépésben haladtak és utánozhatatlan cselédkevélységgel +viszonozták <span class="pagenum"><a name="Page_39" id= +"Page_39">-39-</a></span> néhány kávéházi vendég barátságos +köszöntését.</p> +<p>– A földesúr lovai, – szólt Attilához a vendéglős, amaz +elragadtatással, mely mindig erőt vett a keveieken, ha a kastélyba +tartozó dolgokról beszéltek. – Utóbb egy bérruhás szolga lépett a +kávéházba, pirosképű, mosolygó öreg, ki bizalmasan üdvözölte a +vendéglőst, aztán Attilához lépett.</p> +<p>– Kun úr, nemde? – mondá, kalapját könnyen megbillentve; azzal +keresgélni kezdett zsebeiben, közben félhalkan mormogá: – Levelet +hoztam uraságodnak a méltóságos úrtól…</p> +<p>Attila idegesen nézte az öreget, majd kicsattant belőle a méreg, +melynek tulajdonképpen okozója a rossz időjárás volt.</p> +<p>– Mondd meg a bárónak: ha ezentúl levelet küld, küldje jobb +nevelésű inassal. – Azzal kivette a szolga kezéből a levelet és +hátat fordított neki. Az öreg zavartan hebegett valamit s lekapva +fövegét, alázatos és mégis megbotránkozott arczczal várt további +parancsot.</p> +<p>– Kedves Kun! – írta Iván báró. – Leköteleznél, ha vagyoni ügyek +rendezése czéljából kastélyomban szerencséltetnél, hova tegnap +megérkeztem. Örvendenék, ha ez már ma délután lehetséges volna. +Alázatos szolgád, Lovrich.</p> +<p>– Délután tiszteletemet fogom tenni a méltóságos úrnál, – szólt +Attila minden gondolkozás nélkül. Azzal zsebébe gyűrte a +levelet.</p> +<p>A következő pillanatban már megbánta elhatározását. Egész +kevélysége, ellenszenve, melyet <span class="pagenum"><a name= +"Page_40" id="Page_40">-40-</a></span> gyermekkora óta a +kastélybeliek ellen táplált, most fölébredt benne és tiltakozott az +ellen, hogy Iván báróval bármi összeköttetésbe is lépjen. A +Lovrich-névben mindenkor a brutális dölyf, a kicsinyes gyűlölködés +abstrakczióját látta; atyjának lealázó szerepe, anyjának elhibázott +élete, ama rideg napok, melyeket valaha a kastélyban töltött: +mindez emlékezetében egy nagy, keserű érzéssé folyt egybe, mely +szenvedélyes gyülölettel fordult a Lovrich-név ellen. Mint +gyermekifjú, gyakran kéjelgett a gondolatban, hogy egykor mint +bosszúálló nemtő fog szemben állani Iván báróval, – később, mikot +fogalmai tisztultak, mosolygott ugyan ez ábrándokon, de a családban +ezután is mindig ellenlábasait látta. Mióta az élet szinpadjára +lépett, a nézőtéren mindig ott látta a bárói családot és ez buzdító +befolyással volt igyekezetére. Emelkedni, magasra emelkedni, hogy +szédülve tekintsenek fel hozzád, ez volt a jeligéje.</p> +<p>A munka józanító hatása alatt megfeledkezett a Lovrichokról, +elért sikerei, legutóbbi időben pedig a Pogányvár tiszta légköre, +elfeledtették vele merész álmait, most pedig kinosan érintette, +hogy a Lovrich-név és mindaz, ami hozzátapad, ismét feltünik +előtte. Elhatározta, hogy el fog menni Iván báróhoz. Üzleti +ügyekben tett, fagyos, szertartásos látogatás nem kötelez semmire, +de meglesz az az előnye, hogy szemébe nézhet régi ellenségének és +határozottan állást foglalhatnak a jövőre nézve.</p> +<p>Mikor délután a vendéglő kocsiján végigrobogott a nyárfasoros +országúton, az eső megszünt ugyan, <span class="pagenum"><a name= +"Page_41" id="Page_41">-41-</a></span> de az ég borult volt, a +hegyeket ólmos köd fedte, a rónán pedig tikkasztó hőség derengett. +Kellemetlen érzelmek közt lépett a kastély pitvarára. Az öreg +szolga, a kivel reggel oly rosszul bánt, alázatos mosolylyal +sietett eléje, aztán hajlongva és oldalvást tipegve vezette föl a +lépcsőn. Attila emelt fővel lépett a fogadóterembe.</p> +<p>A férfi, a kivel szemben találta magát, Lovrich Iván báró volt. +Magas, szikár alak, merev tartással, szögletes arczczal, tar +koponyával, – a délszláv tipust a hajlott orr és az erős állkapocs +mutatta.</p> +<p>– Örvendek, igen örvendek, – szólt Kunhoz, azzal helyet kinált +neki. – Némely vagyoni ügyek rendezése végett fárasztottalak +magamhoz…</p> +<p>– Leveléből tudom ezt, méltóságos uram. – Attila a méltóságos +czímet különösen hangsúlyozta. Nagybátyja nem is szabadkozott a +czímzés ellen, de továbbra is tegezte.</p> +<p>A báró elmondta, hogy Attila anyja után némi vagyon maradt +értékpapirokban, erről kiván leszámolni. Azzal egy táblázatos +kimutatást vett elő, látszott, hogy most olvasta el első izben, +mert akadozva olvasta. Később átadta öcscsének az értékpapirokat, a +melyekről az nyugtát írt; mindegyikük zsebre tette a maga +irományait, azután farkasszemet néztek.</p> +<p>– Örömmel értesültem, hogy kitüntetésekben részesültél, – törte +meg a házigazda a csendet.</p> +<p>– Érdememen felül méltattak, – felelt Attila épp oly banálisan. +A beszéd fonala újra megakadt.</p> +<p>– Mindenesetre szép, ha az ember már ily fiatal <span class= +"pagenum"><a name="Page_42" id="Page_42">-42-</a></span> korában a +saját erejéből, – hogy is mondjam? – igen, saját erejéből pozicziót +alkot magának.</p> +<p>Attila a következő szünetet arra használta, hogy búcsut mondjon, +fontos teendőkkel mentegetve magát. A házigazda a szoba közepéig +kisérte, azután utána szólt: – Reménylem, még látjuk egymást?</p> +<p>A vendég néma meghajtással felelt és gyors léptekkel sietett le +a lépcsőn. Némi csalódást érzett! Az első találkozást nagybátyjával +sokkal jelentősebbnek, tragikusabbnak képzelte. A viharos jelenet, +a melyre el volt készülve, elmaradt, a báró semmitmondó +udvariassága zavarba ejtette. A szigorú, előitéletben +megcsontosodott főúr, a kit gyermekkori emlékei után Iván báróban +látott, most hirtelen korlátolt nyárspolgárrá változott át, a ki +valószinüleg nem is rossz ember, de mindenesetre érdemetlen a +lángoló gyűlöletre, a melyet évek óta rápazarolt…</p> +<p>A kastély előtt hiába kereste kocsiját, cselédre se tudott +akadni, így tehát nekivágott a kertnek, a mely mögött a gazdasági +épületek állottak.</p> +<p>A felhők mélyen jártak a kert fölött, úgy látszott, mintha a fák +koronáit érintenék, a kastélyt az a bántó, kékes fény árasztotta +el, a mely a zivatar előhírnöke. A tekervényes fasor, melyben +haladt, mindinkább sűrűsödött és zöld alagutat alkotott a feje +fölött. A derengő homály, – a nyomasztó levegő, – a halotti csend, +– mindez kellemetlen, ideges hangulatba ejtette. Egy fordulónál +hirtelen megállott, – egy óriás kőserleg alatt, <span class= +"pagenum"><a name="Page_43" id="Page_43">-43-</a></span> a melynek +nyilásából buja folyondár hullámzott alá, fehér női alak állott. +Tudta, hogy Etel bárónő. Gyakran hallotta már magasztalni a bárónő +szépségét, de e pillanatban elbűvölőnek találta. Az urna +talapzatához támaszkodott, figyelemmel szemlélve egy apró bogárkát, +a mely keztyüjén ült és szárnyát nyitogatta: a bárónő fedetlen +fejét, a melyen a fekete haj simán le volt fésülve, vállára +hajtotta, kinyujtott karjával hosszúnyelű esernyőjére támaszkodott. +Széles válla és karcsú dereka kifogástalan hajlású vonalakban +szögelt elő a háttérből, egész lénye az üde, illatos ifjúság, az +erőteljes báj varázsát lehelte. Attila közvetlenül mellette állott, +a bárónő azonban azt gondolhatta, hogy egyik szolga kiván valamit, +mert nem tekintett föl; fejét csak akkor fordította lassan feléje, +midőn a bogár halk zümmögéssel elrepült ujjáról.</p> +<p>Attila levett kalappal állott előtte. A bárónő összerezzent és +egy félénken kérdő pillantást vetett rá.</p> +<p>– Agenor? – kérdezte.</p> +<p>– Bocsánat bárónő, – nem szívesen háborgatom, – kocsimat +kerestem és úgy tévedtem ide…</p> +<p>Etel megmaradt állásában és vizsga, majdnem ellenséges szemmel +tekintett végig rajta.</p> +<p>– Nevem Kun Attila, – tette hozzá a fiatalember.</p> +<p>– Az Afrika-utazó? – kérdezte a bárónő kissé fátyolozott +hangon.</p> +<p>– Jártam Afrikában.</p> +<p>– Gyakran hallottam említeni a nevét. – Ezzel <span class= +"pagenum"><a name="Page_44" id="Page_44">-44-</a></span> kezet +nyujtott neki, – kis, kemény gyermekkéz volt, a melyet finom őzbőr +fedett.</p> +<div class="figcenter" style="width: 430px;"><a href= +"images/i003hq.jpg"><img src="images/i003.jpg" alt= +"Az urna talapzatához támaszkodott, figyelemmel szemlélve egy apró" +title= +"Az urna talapzatához támaszkodott, figyelemmel szemlélve egy apró" /></a> +<p class="caption">Az urna talapzatához támaszkodott, figyelemmel +szemlélve egy apró bogárkát, mely keztyűjén ült…</p> +</div> +<p>Attila szükségesnek találta, hogy a leány előtt, a ki +rokonságukat egy szóval sem érintette, találkozásuknak véletlen +voltát hangsúlyozza, s újra visszatért az eltünt kocsira.</p> +<p>– Annyi nyomatékot fektet a véletlenre, mintha a lelkiismeretét +akarná tisztázni, – jegyezte meg a báróné.</p> +<p>– Igaza van, bárónő, nem tudom magamnak megbocsátani, hogy +megzavartam gondolataiban – vagy ábrándjaiban?</p> +<p>– Ábrándokat nem ismerek; a mi gondolataimat illeti, nem +tudhatja, nem tartozom-e hálával annak, a ki elvon tőlük?</p> +<p>– Csak azért tettem ezt a megjegyzést, mert a bárónő nagyon +meglepettnek látszott, midőn észrevett.</p> +<p>– Bocsásson meg az illetlen fogadásért, de ön eltünően hasonlít +egy emberhez, egy ismerősömhöz, a ki már meghalt.</p> +<p>– Gyakran mondták nekem, hogy hasonlítok Törökkuthy Agenorhoz, +de a gróf, tudtommal, nem halt meg?</p> +<p>Etel nem felelt, hanem lassú léptekkel megindult az úton, a +fiatalembert ezáltal kényszerítve, hogy oldalán haladjon. Látszott +rajta, hogy szép termetének tudatában lépeget; napernyőjét két +kézzel keresztbe fogta, fejét lassan ringatta jobbra-balra. Fehér +ruhája, a melyből gyenge chypreillat áradt, keresett +egyszerüségében a körmönfont szabóművészet remeke volt. +<span class="pagenum"><a name="Page_45" id= +"Page_45">-45-</a></span></p> +<p>– Állandóan kiván ezen a vidéken maradni, vagy vannak újabb +utazási tervei? – kérdezte a bárónő.</p> +<p>– Mielőtt második útra készülnék, első utam tudományos +eredményét kell rendeznem és ez talán sok időt fog igénybe +venni.</p> +<p>– Sajátságosnak találom, hogy tudományos eredményekről beszél. +Nem hihetem, hogy valaki ily fáradalmakat és veszélyeket keres – +pusztán csak tudományos eredményekért.</p> +<p>– S ha nem a tudományért, akkor hát miért? – kérdezte +Attila.</p> +<p>– Meg vagyok győződve, hogy a küzdelmet nem a zsákmányért, nem +is a babérért, hanem a gyönyörért kereste, a melyet a küzdelem +nyujt.</p> +<p>Attila csodálkozva tekintett a leányra.</p> +<p>– Megengedem, hogy igaza van, bárónő, de ok ez arra, hogy +megvessem azt, a mit ön babérnak nevez?</p> +<p>A bárónő nem felelt egyenesen, hanem szokatlan hévvel +mondta:</p> +<p>– Mit akar most itt? Könyveket írni? Aggkoráig szedni a hervadó +babért a fáról, a melyet ifjú napjaiban leterített egy csapásra? Ha +az ön helyében lehetnék, oh, én visszamennék, irtanám tovább a +rengeteget. A küzdelem az élet, a reflexió a halál. Küzdjön +reflexió nélkül, a míg czélt nem ér!</p> +<p>– S mit ért bárónő czél alatt?</p> +<p>– A véget, – volt a nyugodt válasz.</p> +<p>Attila alig mert hinni a fülének, a mikor mindezt <span class= +"pagenum"><a name="Page_46" id="Page_46">-46-</a></span> egy fiatal +leány szájából hallotta. A bárónő észrevehette megütközését, mert +gyönge mosolylyal mondta:</p> +<p>– Ne tekintse a vendégjog megsértésének, a mit általánosságban +mondok s a mi végre is talán csak egyéni hangulatom kifolyása. +Rossz napom van ma. – Az utóbbi szavakat mosoly, végtelenül +fájdalmas mosoly kisérte, a mely fölkeltette Attila érdeklődését. +Egyideig hallgatva haladtak egymás mellett.</p> +<p>– Szakítsa le nekem azt a rózsát, – törte meg a csendet +Etel.</p> +<p>A fiatalember föllélekzett, szinte jól esett neki, hogy a bárónő +virág iránt is tud érdeklődni. A virág tövisén kissé megkarczolta +az ujját, Etel észrevette ezt és mosolyogva mondá: – Igazi lovag – +vérét ontja hölgye egy szeszélyeért.</p> +<p>A társalgás ezzel végre a fiatalok között szokásos mederbe lett +volna terelve, ha két újabb alak nem tünik fel a fatörzsek közt. +Huszártisztek voltak. Attila gyakran látta őket Boros-Kevén. Miután +szertartásos udvariassággal üdvözölték a bárónőt, ez megismertette +az urakat egyással. A főhadnagy Zalkovszky herczeg volt, Etel +távoli rokona anyai részről, a százados Korláth gróf. – +«Vőlegényem» tette hozzá a bárónő.</p> +<p>A főhadnagy feltünően szép, férfias alak volt, délczeg +termetéhez pompásan illett az aranysujtásos egyenruha, minden +mozdulata amaz előkelő nyugalom bélyegét viselte, a mely a +tökéletes szalonembert jellemzi. Etel vőlegényének nem volt annyira +<span class="pagenum"><a name="Page_47" id= +"Page_47">-47-</a></span> rokonszenves a külseje. Termete a +középnagyságon alul maradt, alakja csontos és szikár volt, csak +egyenesen szétfutó, szokatlan széles válla sejtetett a rendesnél +nagyobb izomerőt; domború homloka és szorosan zárt szája erélyes +jellemre engedett volna következtetni, ha nagy, szürke szemének +nincs oly révedező, bizonytalan kifejezése. Jelentéktelen embernek +látszott; megjelenésének az sem szolgált előnyére, hogy egyik +lábára észrevehetően biczegett. Attila gyakran hallotta már a +százados nevét. Mint sportembernek európaszerte ismert neve volt. +Voltak, a kik a kontinens legjobb lovasának mondták.</p> +<p>Midőn Etel bemutatta Attilát a tiszteknek, ezek meglepetten +tekintettek rá. A fiatalember érezte, hogy Korláth szürke szeme +gyakran irányul arczára.</p> +<p>A herczeg bebizonyította, hogy ő a szó szoros értelmében az, a +mit szellemes társalgónak neveznek és csakhamar átvette a társalgás +fonalának vezetését. A környékbeli úri házak kisebb-nagyobb +eseményeit mondta el és Etel bárónő, a ki mind élénkebb lett, +látható érdeklődéssel hallgatta szellemes és csipős megjegyzéseit. +Attila nem ismerte az apró történetek hőseit és nem is vehetett +részt a társalgásban. Kiméletlenségnek találta ezt Etel +részéről.</p> +<p>Korláth komor és hallgatag maradt és csak egyizben intézte a +szót a fiatalemberhez: – Engedelmet kérek, rokona önnek az afrikai +Kun?</p> +<p>– Magam vagyok az, a kit százados úr az afrikainak nevez. +<span class="pagenum"><a name="Page_48" id= +"Page_48">-48-</a></span></p> +<p>– Gondoltam, – szólt Korláth – fölötte hasonlít bátyjához, +Törökkuthyhoz.</p> +<p>A herczeg időközben észrevette Etel rózsáját.</p> +<p>– Gyönyörű virág!</p> +<p>Etel beszívta a virág illatát és odanyújtotta neki: – Ha hasznát +tudja venni – tessék!</p> +<p>Attila ajkába harapott és kezdett annak tudatára ébredni, hogy +neki itt fölötte jelentéktelen szerepet osztottak és hogy jelenléte +már nagyon is fölösleges. Időközben megkerülték a kastélyt, a a +pitvar előtt ott állott a kocsi. A fiatalember elpirult, midőn a +társaság szeme megakadt az ütött-kopott járművön, a +parasztkocsissal bakján. Majd minden bevezetés nélkül röviden +elbúcsuzott. A bárónő közömbös arczczal nyújtott neki kezet, – a +viszontlátást egy szóval sem említette. Zalkovszky az első +pillanatban észre sem látszott venni a feléje nyújtott kezet…</p> +<p>– Hajts! – kiáltott Attila, midőn magára csapta a kocsi ajtaját. +A jármű tetejét nehéz záporcseppek kezdték verni.</p> +<p>Attila útközben elmélkedni kezdett látogatásáról; bosszankodott, +hogy már előbb nem távozott, – Etel egy szóval sem emlékezett meg +rokonságukról!</p> +<p>E pillanatban vad gyűlöletet érzett a szép és kevély teremtés +iránt.</p> +<p>A kocsi gyorsan robogott a záporban párolgó országúton, midőn +Attila összeharapott foggal mormogta: – Soha többé! <span class= +"pagenum"><a name="Page_49" id="Page_49">-49-</a></span></p> +<div class="chapter"> +<h2><img src="images/ch06.png" alt="" title="" />VI.</h2> +</div> +<p>Az ég kitisztult, a ködből fölmerült hegyek üde zöld szinben +pompáztak, midőn Attila másnap a kedves hegyi úton fölmehetett a +Pogányvárba.</p> +<p>Még egyre érezte a tegnapi látogatás keserű ízét s midőn most a +lejtő mögött felbukkant a kastély teteje, gyermekes daczczal +fordította félre fejét. Tisztában volt magával, hogy e csekély +élménynek túlságos jelentőséget tulajdonít, de éppen hiuságának +tudata volt az, a mi elkeserítette.</p> +<p>A mint tisztább és magasabb levegőrétegbe jutott, kicsinyes +tépelődései kezdtek elmaradozni az úton.</p> +<p>Jolán fehér kötővel futott eléje.</p> +<p>– Láttalak, Attila, a távcsövön át láttalak a szép Etellel +sétálni…</p> +<p>– Dolgom volt a bárónál.</p> +<p>– Milyen ruhában volt?</p> +<p>– Amennyire emlékszem, koczkás kabátban.</p> +<p>– Ej, – kiáltott Jolán megvetéssel, – nem a földesúr, hanem +Etel?!</p> +<p>– Mit tudom én? Egyébiránt azt is láthattad.</p> +<p>– Ugy-e, hogy fülig szerelmes vagy? <span class= +"pagenum"><a name="Page_50" id="Page_50">-50-</a></span></p> +<p>– Kis bolond! Épp úgy beleszerethetnék az útszéli +oszlopkőbe.</p> +<p>– Ugy-e, hogy nagyon, nagyon szép?</p> +<p>Attila Jolán vállára tette két kezét és a szemébe nézett. – Te +pedig a fehér kötődben százszor többet érsz, mint Etel, minden +kevélységével együtt!</p> +<p>Attila nem akart ezzel bókot mondani, önkéntelenül jött ajkára, +a mit e pillanatban gondolt.</p> +<p>– Ne beszélj ilyen badarságokat – mondta a leány, de aztán +oldalra hajtotta fejét, hogy arczával érintse a vállán fekvő +kezet.</p> +<p>Attila oly jól érezte magát a nyaralóban, mint megérkezése óta +egyszer sem. Úgy rémlett előtte, mintha sokáig lett volna távol a +Pogányvártól és most mindent fölségesnek talált. A keresetlen +nyájasság, a társalgás fesztelensége, a cselédek alázatos +bizalmaskodása, mindez és a polgári háztartásnak még száz apró +részlete, meg volt már azelőtt is, de ő csak most becsülte meg.</p> +<p>Vacsora előtt a fiatalok a kertben mulattak. Béni sem Attilával, +sem Jolánnal nem volt megelégedve, egyikük sem mutatott kedvet ama +lármás csinyekhez, a melyek máskor kedves időtöltésüket +képviselték. Végre a fiú elkeseredetten vonult a konyhába, hogy a +vacsorát megsürgesse.</p> +<p>A két jóbarát azalatt a nagy gesztenyefa alatt pletykázott: a +leány a hintaszékben ült, míg barátja mögötte állott és lassan +ringatta. Jolán ölébe tartotta a vércsét, a melyet Alitornyáról +hoztak.</p> +<p>– Elvettem Bénitől; csak két napig telt öröme <span class= +"pagenum"><a name="Page_51" id="Page_51">-51-</a></span> benne, +aztán erőnek-erejével ki akarta tépni a szárnytollait, hogy a +kalapja mellé tűzze. De a vércse vitézül megvédte a tollát és Béni +véres ujjal futott meg. Szegény vércse! Most az enyim, már ismer +is, olyan szelid, akár a galamb…</p> +<div class="figcenter" style="width: 405px;"><a href= +"images/i004hq.jpg"><img src="images/i004.jpg" alt= +"A leány a hintaszékben ült, míg barátja mögötte állott és lassan" +title= +"A leány a hintaszékben ült, míg barátja mögötte állott és lassan" /></a> +<p class="caption">A leány a hintaszékben ült, míg barátja mögötte +állott és lassan ringatta.</p> +</div> +<p>A madár guggolva ült és mérgesen pislantott szúró, fekete +szemével. Jolán megsimogatta rozsdaszinű tollát, aztán – a nélkül, +hogy fölnézne – mondta:</p> +<p>– Ezután majd nem jöhetsz oly gyakran hozzánk, ugy-e, Tila?</p> +<p>– Ej, talán le akarsz rázni a nyakadról?</p> +<p>– Ne beszélj, – én jobb szeretném, ha éjjel-nappal velem volnál, +de az ember nem teheti mindig azt, a mit szeretne és neked talán +sok dolgod lesz.</p> +<p>– És mi dolgom lenne? – kérdezte Attila, a ki tudni akarta, hová +czéloz a leány.</p> +<p>– A könyvedet fogod megírni, aztán látogatásokat kell tenned, – +nem?</p> +<p>– Az íráshoz nincs kedvem, ismerőseim pedig nincsenek.</p> +<p>– Hát Etel, hát a földesúr?</p> +<p>– Ezek aligha fognak többé látni.</p> +<p>Jolán hitetlenül ringatta fejét.</p> +<p>– Én tudom, – mondta aztán fontoskodó arczczal, – én tudom, +hogyan van az. Egyszer majd meghívnak ebédre, – ez nagyon +természetes, hiszen rokonaid – aztán egy hét mulva odamégy, a mint +illik, fekete kabátban, akkor azt mondják: kedves Attila… +<span class="pagenum"><a name="Page_52" id= +"Page_52">-52-</a></span></p> +<p>– Kedves Attila! Tovább?</p> +<p>–… miért nem mutatja magát gyakrabban? Egyszerre aztán azon +veszed észre magadat, hogy ott vagy mindennap és eszedbe se jut, +hogy fölnézzél ide, a mi szegény Pogányvárunkba. Úgy-e, Tila?</p> +<p>– Nem lesz úgy, Jolán! Én hegyi lakónak születtem, – úgy, mint +ez a vércse – a fojtott levegő a völgyben nem tesz jót nekem.</p> +<p>– Pedig meglásd, úgy lesz, a mint mondtam. Tudom, egy ideig jól +fogod magad itt érezni, de aztán egyszerre meg fogod unni a mi +szegény kertünket, a hol más nem terem, mint vadrózsa és kökörcsin +és le fogsz kivánkozni oda a völgybe, az alóékhoz és a +kaméliákhoz…</p> +<p>Attila kissé hátralendítette a széket, hogy a leány szemébe +nézhessen.</p> +<p>– Tudod mit, Jolán? Nekem a vadrózsa apró neveletlenségei +nagyobb örömet okoznak, mint a kamélia királyi kevélysége.</p> +<p>Jolán tágra nyitott szemmel tekintett rá, a hogy a kezdő +játékos, a kinek tapasztaltabb ellenfele megmondta, milyen kártya +van a kezében. Nem is talált egyhamar feleletet és midőn szeme +találkozott Attila tekintetével, lassan lebocsátotta pilláját.</p> +<p>– Rózsa, vadrózsa… – szólt Attila nyujtott hangon, mintha +gyermekhez beszélne, aztán két tenyerébe fogta Jolán arczát.</p> +<p>– Rózsa, vadrózsa… – ismételte halkan s most már lehajolt a +leány füléhez. Jolán szíve <span class="pagenum"><a name="Page_53" +id="Page_53">-53-</a></span> hangosan dobogott, a mint homályosuló +szemmel a kastély felé tekintett; mikor pedig arczán érezte Attila +kezét, olyféle hangulatba jött, mint a túlérzékeny gyermek, a kinek +csak kevés dédelgetés kell, hogy sírva fakadjon…</p> +<p>– Rózsa, vadrózsa… – e perczben forró csók zárta le ajkát.</p> +<p>Attila nem egyszer csókolta már meg a leányt, de ez a csók nem +volt olyan, ez a csók arczába kergette a vért. A míg a fiatalember +maga is megindultan hallgatott, a leány fölemelkedett helyéről és +összekulcsolt kézzel, lesütött fővel állott előtte, mint a gyermek, +a ki érzi, hogy bünös és büntetését várja.</p> +<p>Végtelen örömére Béni rohant a kertbe. Hogy fedezze a dísztelen +visszavonulást, a melyre a konyhából kényszerítették, már messziről +kiáltotta: «Nem játszunk semmit?» Azzal Jolánnak futott. A leány +ölébe vonta és szőke fejét simogatta. «Légy jó!» – mondta +halkan.</p> +<p>Időközben teljesen beesteledett. Attila czigarettázott és +szótalanul ringatta a széket; Jolán a fiú fejére támasztotta +arczát; Béni pedig, a ki ily gyöngéd bánásmódhoz nem volt szokva, +kényelembe helyezte magát a puha leánykar között és szaggatott +hangon csacsogott a kilátásban levő vacsoráról, a csillagokról, a +komondorról és a vári ágyúkról.</p> +<p>A Pogányné egészséges hangja a házba szólította a fiatalokat. +Máskor, ha Attila elhagyta a nyaralót, barátnője rendesen lekísérte +a hegyi útig; midőn a fiatalember ma elindult, a leány habozva +<span class="pagenum"><a name="Page_54" id= +"Page_54">-54-</a></span> és félénken tekintett rá, de aztán anyja +mellett maradt az erkélyen.</p> +<p>Másnap Attila Kálváry jegyzőt találta Pogányéknál. Az ég tudná, +minő gondolatok forrongtak Jolán szőke fejében, tény azonban, hogy +tüntető szivességgel fogadta a jegyző udvarlását. Mikor kérésére +Kálváry zongorához ült, melléje támaszkodott és vállán átnyúlva +lapozta a hangjegyes füzetet. A fiatalember füle kipirult az +örömtől. Attila ezalatt lármás tornagyakorlatokat végzett Bénivel a +szoba túlsó sarkában.</p> +<p>Öreg este lett, mire a két fiatalember együtt elhagyta a +nyaralót. Kálváry arcza lángolt, – a vörös bor, a melyet Jolán oly +szorgalmasan töltött poharába és a leány szokatlan +szeretetreméltósága, a különben józan embert teljesen +kizökkentették kerékvágásából.</p> +<p>Harmadnapra Attila ismét fölment a nyaralóba és jól esett neki a +tudat, hogy Kálváry ezúttal nem fog közte és a leány közt +állani.</p> +<p>Jolán nyilt ellenségeskedéssel fogadta.</p> +<p>– Egyedül jössz, Tila?</p> +<p>– Egyedül, – ingerkedett Attila – magammal akartam hozni +Kálváryt is, de a szegényt baj érte és most nem hagyhatja el a +lakását, – képzeld! a borbélya megbetegedett és most nincs ember a +megyében, a ki eltalálná a helyes hajválasztékát…</p> +<p>– Nagyszerű! – méltatlankodott Jolán. – Kálváry igen jóravaló +fiatalember, a kit kár gunyolni. <span class="pagenum"><a name= +"Page_55" id="Page_55">-55-</a></span></p> +<p>A leány az egész délután folyamán föntartotta a szigorú +ostromállapotot; a kertbe a forróság és később a szunyogok miatt +nem akart menni, aztán kézimunkával ölében, leült anyja mellé, +lesujtó pillantásokkal védekezve Attila apró támadásai ellen.</p> +<p>Attila egészen új alakban látta most Jolánt és úgy találta, hogy +ez alakjában elbűvölő. Csiklandozó vágyat érzett, hogy barátnőjét +kizavarja erőltetett nyugalmából.</p> +<p>– Tudom, – mondta Pogánynénak – tudom miért nem akar Jolán a +kertbe jönni: tegnapelőtt este, mikor egyedül voltunk, bogár esett +az arczára, – láttam, hogy hirtelen borzongás járta át.</p> +<p>Jolán ölébe ejtette munkáját és fülig elpirult, aztán hosszú, +megvető pillantást vetett az ingerkedőre. Még ő mer tegnapelőttről +beszélni!</p> +<p>Pogányné a konyhába nézett, Attila jóakaróan fordult a +leányhoz.</p> +<p>– Ezután majd kifeszített ernyővel járj a kertben, hogy bogarak +ne essenek az arczodra…</p> +<p>– Te meg szájkosárral járj a kertben, – vágott vissza a +megtámadott lángvörös arczczal.</p> +<p>A fiatalember elbúcsuzott és mosolyogva nyujtott kezet +ellenségének, – ez félénken engedte át két ujját.</p> +<p>– Kisérj el a hegyi útig, – szólt Attila, és fogva tartotta a +kezét. Jolán egy perczig habozott, aztán engedve a szelid +kényszernek, lehajtott fővel, lassan lement a lépcsőn. Attila +mellett haladva, karját összefonta a hátán és érdekkel szemlélte +<span class="pagenum"><a name="Page_56" id= +"Page_56">-56-</a></span> a gönczöl szekerét, a mely óriás +vonalakban ragyogott a sötét hegyek fölött. Attila szintén a +csillagképet nézte és megnevezte egyes csillagjait; a leány halk +megjegyzéseket tett s ujjával a magasba mutatott. A hegyi úton +elváltak.</p> +<p>– Jó éjt, Attila! – Jolán kissé habozva tekintett a nyaraló +felé; a holdat még eltakarta a várhegy, az ut sötét volt, csak a +végén csillogtak az erkély széllámpái, mint apró ikercsillagok. +Attila tudta, hogy barátnőjének megvan az a gyermekkori rossz +szokása, hogy fél a sötétben.</p> +<p>– Te félsz? majd visszakisérlek.</p> +<p>– Nem félek! – felelt Jolán gyorsan – csak a sötét fák ne +volnának, nincs messze, állj meg itt, míg odafutok…</p> +<p>– Itt maradok.</p> +<p>– Aztán szólj hozzám, akkor egy cseppet sem félek… Jolán +fölkapta a ruháját és könnyű szökésekben futni kezdett.</p> +<p>– Ott vagy, Tila? – hangzott nemsokára félénken.</p> +<p>– Itt vagyok.</p> +<p>– Tila!</p> +<p>– Jolán!</p> +<p>– Attila!</p> +<p>A lágy női hang, amely félénken és mégis végtelen megnyugvással +csendítette a nevét a vak éjbe, egyszerre bűvös hatást tett +Attilára. Hívták, – delejes hatalom kényszerítette, hogy +menjen…</p> +<p>– Jolán, Jolán, megyek. Azzal a nyaraló felé <span class= +"pagenum"><a name="Page_57" id="Page_57">-57-</a></span> sietett. +Jolán az út felén várta, mindketten lihegtek a futástól.</p> +<p>– Itt felejtettél valamit?</p> +<p>Attila felelni akart, de nem talált szavakat, aztán némán +magához ölelte Jolánt. Ez halkan fölsikoltott és lehajtotta a +fejét, – halántékát és szemét forró csókok érték… «Attila! Attila!» +– susogta rémülten. Attila szorosabban vonta magához és érezte, +hogy a leány feje vállára hanyatlik.</p> +<p>Ajkuk találkozott.</p> +<p>– Jolán! – csengett Pogányné hangja a nyaralóból…</p> +<p>A leány kivonta magát Attila karjából, keze végig siklott a +férfi karján, míg kezéhez ért, ezt kissé megszorította, aztán +hirtelen lehajolt és ajkát szorította az izmos férfikézre. Azzal +elsietett.</p> +<p>Attila egy perczig még mozdulatlanul állott, aztán megindult a +város felé. Feje fölött denevérek keringtek; a várhegy fölött +felbukkant a hold óriás korongja, bűvös fényben fürösztve az ősi +romot. Az éj fényes méhéből csodálatos, zsongó hangok szürődtek +elő, néha meg úgy rémlett, mintha a távolból elhaló női hang +kiáltaná a nevét…</p> +<p>A gyermekleány egy nap megunja szokott játékát és sarokba dobja +kedves bábuját. Kezd költeményeket olvasni, anyai gyöngédséggel +szereti virágait és ha éjjel egyedül van szegény dobogó szívével – +sír és maga sem tudja, miért. Ez így szokott történni, a mióta +leányok, virágok és dobogó <span class="pagenum"><a name="Page_58" +id="Page_58">-58-</a></span> szívek vannak a világon. Ha ily +változás megy végbe egy leányon, az föltünik mindenkinek; föltünik +a csillagoknak, a melyek néha vakító fényben égnek, ha rengő +sugaraikat beküldik a leányszoba alacsony ablakán; föltünik a +galamboknak, amelyek sokat mondó búgással bókolnak a háztetőn; +föltünik a virágoknak, a melyek alkonyatkor sejtelmes illatárammal +töltik el a kertet; – csak azoknak nem tünik föl, a kiket a dolog +közelebbről érdekelne.</p> +<p>Pogányné apró-cseprő házi gondjai közepette, észre sem vette +mindeme csodálatos természetű tüneményeket. Sem a csillagokban, sem +a virágokban, sem leányában nem tapasztalt változást. Pedig Béni +egyre kongatta feje fölött a vészharangot:</p> +<p>– Néni, Jolán igazán úgy tesz, mint egy nagy kisasszony, – nem +akar már velem játszani…</p> +<p>– Ideje is, hogy valahára kissé megokosodjék…</p> +<p>Talán éppen e pillanatban történt, hogy a kertben két szerelmes +ajk találkozott s hogy a vércse kárörömmel csattogtatta a +szárnyát…</p> +<p>Amaz emlékezetes nap óta, a mely Jolánra nézve legalább is oly +fontosságú volt, mint Rómára márczius idusa, néhány nap múlt el. E +napok elsején a leány föltünő szórakozott volt, arcza egyre égett, +legyezőjét folyton mozgásban tartotta, – néha lopva tekintett +Attilára, arczára azonban nem igen mert nézni. A másodikon már +gyakrabban és hosszabban találkozott a szemük. Jolán ajka szélén +<span class="pagenum"><a name="Page_59" id= +"Page_59">-59-</a></span> ilyenkor könnyű, titokzatos mosoly vonult +végig. A következő napok nevezetes eseményei között szerepelt két +kéz találkozása a lépcső karfáján, két nyugtalan czipőhegy véletlen +érintkezése az asztal alatt, aztán ismét egy hosszú, forró csók a +gesztenyefa alatt… <span class="pagenum"><a name="Page_60" id= +"Page_60">-60-</a></span></p> +<div class="chapter"> +<h2><img src="images/ch07.png" alt="" title="" />VII.</h2> +</div> +<p>Egy délután, – az ég borult volt, s a hőség nem kötötte őket a +nyaralóhoz – a fiatalokat a kert alatti sziklán találjuk. +Elszigetelt, hatalmas kődarab volt az, a melyet a természet +szeszélye dobott a lejtő lábához; alatta a kevei országút +kanyarodott el. Míg Béni, a ki itt egyszer – állítólag – kígyót +látott, doronggal a kezében kutatott a csúszó-mászó szörny után, +addig Jolán és Attila a szikla ormára telepedtek. Jolán mezei +virágokból koszorút font s midőn az elkészült, Attila fekete hajára +nyomta.</p> +<p>– Olyan vagy, mint nepomuki szent János, – jegyezte meg +jókedvűen. Egyszersmind arra használta fel az alkalmat, hogy +hosszan babráljon barátja fején s tenyerét végighúzza az arczán. +Egy pillanatig tenyerén érezte Attila ajkát s boldogan hunyta le +szemét.</p> +<p>E perczben heves szélroham ijesztette fel őket. <span class= +"pagenum"><a name="Page_61" id="Page_61">-61-</a></span> A táj +elsötétedett, a hegyek mögül szeszélyes alakú, kékesfekete fellegek +vágtattak elő.</p> +<p>– Siessünk föl, mert elér az eső, indítványozta Jolán. Azzal +felszökött helyéről. Ruhája lobogott a szélben.</p> +<p>– Már menydörög is…</p> +<p>Nem volt az menydörgés, csak az országút fahídja dübörgött egy +gyorsan közeledő kocsi alatt. Magasülésű vadászfogat volt, lovait +Etel bárónő hajtotta. A két barna szélsebesen ügetett, úgy, hogy +Korláth százados, a ki a kocsi mellett lovagolt, csak rövid +vágtatóban haladhatott velük párhuzamosan. Etel és Korláth hangosan +kiáltoztak egymásnak egyes szavakat. Mikor a szikla alá értek, a +bárónő fölnézett, – csodálkozó, kérdő pillantása találkozott Attila +szemével; a következő pillanatban már eltünt az út kanyarodása +mögött, gyorsan, mint egy látomány.</p> +<p>Attilának csak most jutott eszébe, hogy a koszorú a fején +van.</p> +<p>– Ej, – mondta, miközben kedvetlenül dobta le a virágokat – te +egész bolondot csinálsz belőlem… Jolán nagy szemmel tekintett rá. +Ez volt az első bántó akkord, a mely megzavarta az eddigi +harmóniát. Attila gondolatai ez este ismét Etel után kalandoztak. +Bántotta, hogy a bárónő oly nevetséges helyzetben látta, oly +bizalmas együttlétben Jolánnal. A bárónő otthon bizonyára le fogja +írni a szikla-jelenetet, aztán mosolyogni fognak rajta, a kevély +Etel, a szép Zalkovszky és a komor Korláth… Maga is csodálkozott, +hogy <span class="pagenum"><a name="Page_62" id= +"Page_62">-62-</a></span> mily mély gyökeret vert szívében a +gyülölet Lovrichék, de főleg Etel iránt.</p> +<p>Midőn Kun Attila másnap elhagyta szállását, hogy Pogányvárba +menjen, az utczán fölkeltette figyelmét egy női alak, a mely előtte +haladt. Járásán és öltözetén látszott, hogy nem kevei. Széles +vállú, karcsú alak volt, szokatlan egyszerűségű fekete öltözéke és +merész diszítésű kalapja nagyvilági izlésre vallott; keztyűs +balkezével ruháját fogta, jobbjával óriás doggot vezetett. Nyugodt, +de gyors léptekkel haladt rovább, könnyű fejbicczenéssel fogadva a +minden oldalról feléje irányuló köszöntéseket. Attila önkéntelenül +meggyorsította lépteit, úgy rémlett előtte, hogy ismernie kell ezt +az alakot: – e perczben chypreillatot érzett – most már tudta, hogy +Etel bárónő.</p> +<p>A sarkon egy málhás szekér állotta el a bárónő útját, így +akaratlanúl is utolérte. Meglepetten tapasztalta, hogy Etel +mosolyogva nyújtja felé a kezét.</p> +<p>– Lám, Kun! Már azt hittem, hogy ismét visszament Afrikába?</p> +<p>Rózsás kedvében volt, jó kedve szinte szebbé tette. Tiszta, +szürke szeme ragyogott, ajka szélén piczi gödör mutatkozott, a mely +bájos, nőies kifejezést kölcsönzött komoly metszésű arczának.</p> +<p>– Oly régóta nem mutatta magát, – folytatta – pedig szerettem +volna önt első találkozásunk után mielőbb viszontlátni.</p> +<p>Attilát a nem várt nyájasság gyanakodóvá tette.</p> +<p>– Ez annyira hizelgő rám nézve, hogy alig merem komolyan venni. +<span class="pagenum"><a name="Page_63" id= +"Page_63">-63-</a></span></p> +<div class="figcenter" style="width: 436px;"><a href= +"images/i005hq.jpg"><img src="images/i005.jpg" alt= +"Széles vállú, karcsú alak volt – … óriás doggot vezetett." title= +"Széles vállú, karcsú alak volt – … óriás doggot vezetett." /></a> +<p class="caption">Széles vállú, karcsú alak volt – … óriás doggot +vezetett.</p> +</div> +<p>– Pedig komolyan veheti. A mennyire emlékszem, első +találkozásunk alkalmával zivataros idő volt? Nem szeretném, ha egy +foszlány ama fellegekből, a melyek akkor fejünk fölött jártak, +megmaradt volna emlékében…</p> +<p>Etel félbeszakította önmagát: – Van valami dolga?</p> +<p>– Csak addig bárónő, míg fontosabbat nem találok.</p> +<p>– Elég fontos az, hogy egyedül ne fussak kocsim után? – +kérdezte.</p> +<p>– Ha megengedi, elkisérem.</p> +<p>Egy perczig hallgatagon lépegettek egymás mellett, aztán Etel +elmosolyodott; a fiatalember kérdőleg tekintett rá.</p> +<p>– Tudni akarja, mi mulattat? – szólt a bárónő. – Ezek a jó +keveiek, a kik oly csodálkozó szemet meresztenek ránk. E +pillantások felét, mint becsületes osztályrészét, igénybe veheti. +Én ismerem a keveieket. Ők most bennünk nem látnak két sétáló +emberfiát, hanem két kibékült háborus felet. Lássa, odaát az a +pápaszemes hölgy, – szinte rémülettel tekint ránk – attól tart, +hogy most örökre bezárul a kevei pletykák Janus-temploma, a melyben +harmincz év óta oly gyakran végezte ájtatosságát.</p> +<p>Attila elmosolyodott az ötleten. Midőn a czukrászbolt közelébe +értek, az ajtóban több hölgy várta a közeledésüket.</p> +<p>– Szerezzünk ezeknek külön élvezetet, – szólt Etel gyermekes +jókedvvel, s a fiatalember karjába <span class="pagenum"><a name= +"Page_64" id="Page_64">-64-</a></span> fűzte kezét. – Vigadj +Boros-Keve, Capulet és Montecchi karöltve jár…</p> +<p>Attila maga is sajátosnak találta helyzetét.</p> +<p>– Mondja kérem, – kérdezte a bárónő, – miről kezdtem magának az +előbb beszélni?</p> +<p>– A fellegekről, bárónő.</p> +<p>– Igen, a fellegekről. Azt akartam mondani, hogy nekem is, mint +a legtöbb halandónak, vannak verőfényes és vannak borús napjaim. A +papa az utóbbiakat nálam ossiani napoknak szokta nevezni. Ily napom +rendesen akkor van, ha bizonyos széles körben ismert kérdések +jutnak eszembe, például: miért terem a rózsa mellett tövis és miért +következik a világos napra sötét éj? Én tudniillik a napvilágot és +rózsát jobban szeretem a tövisnél és sötétségnél…</p> +<p>– Pedig alig hihetem, bárónő, hogy közelebbi ismeretségben +álljon az utóbbiakkal.</p> +<p>Etel sajátos mosolylyal tekintett Attilára, aztán szárazon +mondta: – Meglehet, hogy igaza van. Az is meglehet, hogy +istenkisértés, ha igy beszélek, – a mindennapi kenyerem megvan, a +rózsa és a verőfény pedig végre is csak fényüzési czikk, nemde?</p> +<p>– Ha az volna is, Lovrich bárónő ama kellemes helyzetben van, +hogy a fényűzés semmi nemét nem kell megtagadnia magától.</p> +<p>– Ej, ez világosan van mondva. Régi tapasztalás különben, hogy a +gazdag ember nem hisz a szegénységben.</p> +<p>– Engem illet a gazdag jelző, bárónő? Kissé keserű gúny. +<span class="pagenum"><a name="Page_65" id= +"Page_65">-65-</a></span></p> +<p>– Nem gúny, – felelt vissza Etel – a ki kincsét az országúton +állítja ki, az ne csodálja, ha koldusok járnak a nyakára.</p> +<p>Attilának eszébe jutott a sziklai jelenet, mikor Etel őt +Jolánnal együtt látta, – most kaczagott, de azért mégis +elpirult.</p> +<p>– Bárónő, – mondta – ön visszaél azzal, hogy egy ép oly +gyermekes, mint ízléstelen helyzetben látott…</p> +<p>– Nem volt az, – vágott szavába Etel, – helyzete nem volt sem +gyermekes, sem ízléstelen. Ha festeni tudnék, lefesteném azt a +jelenetet és képemet elkeresztelném «A lakmározó Alkibiadesnek». A +hős letette a sisakot, a szép rabnő koszorút font homlokára… De +megálljunk, ma nincs ossiani napom és azért nem is bosszantom +tovább. Én tudniillik ilyen napjaimon azoknak, a kiket balsorsuk +utamba sodor, nem mondok ugyan ossiani verseket, hanem prózai +neveletlenségeket… Őszintén sajnálom, hogy első találkozásunknak +ily napon kellett végbemennie…</p> +<p>Mindez bizonyos száraz, jókedvű gúnynyal volt előadva; úgy +látszott, mintha a bárónő önmagát akarná ironizálni. Attila szintén +fölvette ezt a modort.</p> +<p>– Sajnálnám, ha a bárónőt e miatt lelkiismereti furdalások +gyötörték volna. Ha egy perczre felleges hangulatban volt is az +ellentét hatása alatt, annál jobban tudtam élvezni jó kedvének +feltünő napját…</p> +<p>– Feltünő napját? – kérdezte Etel, gyanakvó pillantást vetve rá. +<span class="pagenum"><a name="Page_66" id= +"Page_66">-66-</a></span></p> +<p>– Igen is, feltünő napját. Midőn e természeti tünemény +végbement, éppen Zalkovszky herczeg és vőlegénye csatlakoztak +hozzánk.</p> +<p>Attila különösen hangsulyozta Zalkovszky nevét, Etel +mosolygott.</p> +<p>– Emlékszem. Látom, ön elég éles elméjű volt kitalálni, hogy e +természeti tüneményt Zalkovszky jelenléte idézte elő.</p> +<p>E vallomásra Attila vetett gyanakvó pillantást a bárónőre.</p> +<p>– A herczeg, – folytatta Etel – jelenlétével csodálatosan +megnyugtató, hogy úgy mondjam, narkotikus hatást tesz idegeimre. Ha +azokról a bizonyos rózsákról tünődöm, akkor a kutyájáról beszél, a +mely két lábon tud járni, vagy Szentmáray Dzsina új ruhájáról, a +melybe kék patkók vannak hímezve… Lássa, ilyenkor megfeledkezem a +rózsákról és tövisekről és minden vágyam oda irányul, hogy nekem is +legyen tudós kutyám és kékpatkós ruhám. Reménylem, most már nem +veszi rossz néven, ha jelenléte nem tud rám hasonló hatást +tenni?</p> +<p>Időközben elértek a népkerthez, a melynek fái mögött a bárónő +kocsija látszott.</p> +<p>– Mennyire haladt már irodalmi munkássága? – kérdezte Etel +hirtelen.</p> +<p>– Még el sem kezdtem; mindeddig akadályozva voltam.</p> +<p>A bárónő mosolyogva intett fejével a hegység felé, de e +mosolyban nem volt gúny.</p> +<p>– Mindenesetre szeretetreméltó akadály. És, <span class= +"pagenum"><a name="Page_67" id="Page_67">-67-</a></span> ha szabad +kérdeznem, meddig szándékozik még magát akadályoztatni?</p> +<p>Ez oly egyszerűen volt mondva, hogy Attila nem érezhette magát +megsértve.</p> +<p>– A türelmetlen utókornak egyelőre még várakoznia kell, a míg +egy csendes zugra nem találtam, a hol felüthetem műhelyemet. A +fogadó erre nem igen alkalmas.</p> +<p>– Ha mutatok önnek ilyen buen-retiro-t, akkor az utókor hálája +mellett ki fogom érdemelni az önét is?</p> +<p>– Mindenesetre bárónő, de hol legyen az?</p> +<p>– A kastélyunkban! – szólt Etel bárónő mosolyogva, aztán vidáman +tette hozzá:</p> +<p>– Ugyebár, nem vagyok rossz diplomata? Most már bevallom, hogy +diplomácziai küldetésben járok el, – atyám nevében meghivom: legyen +vendégünk itt tartózkodásának idejére.</p> +<p>Attila meglepetten tekintett rá. E meghívás oly váratlanúl érte, +hogy sokáig nem tudott mit felelni. Végre néhány köznapias +szólásmóddal iparkodott magát mentegetni.</p> +<p>A bárónő összeránczolta homlokát s kedvetlenül mondta: – Miért +mondja mindezt? Egyszerű ajánlatot tettem önnek, – feleljen rá +egyszerüen igennel, vagy nemmel.</p> +<p>– Nem szeretnék udvariatlannak látszani, bárónő.</p> +<p>– Az úgynevezett udvarias emberek előttem nem rokonszenvesek. +Tehát: igen, vagy nem?</p> +<p>– Nem! – felelt Attila most már határozottan. <span class= +"pagenum"><a name="Page_68" id="Page_68">-68-</a></span></p> +<p>– Megindokolásra nincs szükségem, – szólt Etel közönyösen, azzal +kivonta kezét a fiatalember karjából és kocsija után nézett.</p> +<p>Attila érezte, hogy mondania kell valamit.</p> +<p>– Ön igazságtalan irántam, bárónő, hogy nem akarja meghallgatni +az okokat, a melyek e különben oly hizelgő meghívás…</p> +<p>Etel szavába vágott. – «Különben oly hizelgő meghívás!» Ön kezd +narkotikus hatást tenni rám. Hagyja el, én ismerem ez okokat és – +legyünk méltányosak: – talán méltatom is.</p> +<p>Attila az utolsó szavak hallatára elvesztette hidegvérét és +ingerülten fakadt ki:</p> +<p>– Ha ismeri, ha méltatja, – miért akkor e játék? Alig hihetem, +hogy az illem szent nevében tagadja meg annyira érzelmeit…</p> +<p>Etel megállt és napernyőjére támaszkodva, nyugodtan tekintett a +fiatalember szemébe, a mely e pillanatban sötét daczban égett.</p> +<p>– Azt hiszi, nem tudom, mit érez ön? Nagyon jól el tudom +képzelni, mennyi keserűség és gyülölet halmozódott össze önben a +Lovrichok ellen. Tudom, hogy van oka a Lovrichokat gyűlölni. Ha az +ön helyében lennék, talán szintén az tenném. Ebben tehát +egyetértünk. Van azonban egy másik pont, a melyre nézve nem értünk +egyet. Én azt képzeltem, hogy ön engem nem fog a Lovrichok közé +sorolni; magam sem tudom miért, de azt képzeltem. Az én eremben nem +folyik több Lovrich-vér, mint az önében, én nem azonosítom magamat +a Lovrichokkal: ha őszinte akarok lenni, <span class= +"pagenum"><a name="Page_69" id="Page_69">-69-</a></span> nem is +szeretem őket. Azt hittem, hogy ön mindezt sejteni fogja, – csakis +ezen föltevésben vállaltam el atyám megbízását – úgy látszik +azonban, csalódtam.</p> +<p>Minthogy Attila nem felelt rögtön, a bárónő felszállt kocsijára, +az inastól átvette a gyeplőt és az ostort; egy pillanatig habozott, +aztán leszólt a bakról – angolul beszélt, hogy az inas meg ne +értse: – Van még valami mondanivalója?</p> +<p>Attila habozva tekintett a bárónőre, a ki most kevélyen +fölvetette fejét. Aztán levette kalapját s meghajtotta magát. – +Rendelkezésére állok, bárónő, parancsoljon velem.</p> +<p>Etel lehajolt a bakról s kezet nyujtott neki.</p> +<p>– Köszönöm – mondta – s most még egyet: tudja, hogy nem vagyok +kaczér?</p> +<p>Ezt oly határozottan s oly nemes önérzettel mondta, hogy Attila +önkénytelenül meghajtotta a fejét.</p> +<p>– Mikor látjuk egymást viszont? – kérdezte Etel.</p> +<p>– A mikor parancsolja?</p> +<p>Etel gondolkozott. – Önnek rendezni való dolgai lesznek, – +tűzzük ki a határidőt holnap estére, hat órára? – Ezzel mosolyogva +intett a fejével s míg a fiatalember kalappal kezében állt, a kocsi +megindult és a leány kis keze biztosan vezette a két tüzes +ügetőt.</p> +<p>A robogó fogat eltünt a temetőfal mögött, Attila gondolataiba +mélyedve indult fel a hegynek. Azon törte a fejét: mi birhatta rá +Iván bárót, hogy őt <span class="pagenum"><a name="Page_70" id= +"Page_70">-70-</a></span> meghívja; de főleg mi birhatta rá Etelt, +hogy e meghívás szószólója legyen? Fölizgatott képzelete, különösen +az utóbbi kérdést, a legkalandosabb föltevésekkel iparkodott +megoldani; töprengésében azonban nem jutott elfogadható +eredményhez.</p> +<p>A Pogányvárban meglehetősen szófukar volt, feszélyezve érezte +magát és nem tudta, minő formában adja tudtára Jolánnak a +történteket. Végre úgy segített magán, hogy vacsoraközben elmondta +Pogánynénak, hogy lakását a kastélyba fogja áttenni, – ezt +lehetőleg száraz hangon mondta, mintha ez lett volna a világon a +legegyszerűbb dolog.</p> +<p>Jolán némán tette le kését és égő szemmel tekintett rá. Attila +teljesen Pogánynéhoz fordult, megmagyarázta neki, hogy lehetetlen +volt a meghívást visszautasítani és hogy egyébiránt is dologhoz +kell látnia. Az özvegy mindezt természetesnek találta. A szokott +jókedv ezúttal azonban sehogysem akart megjönni. Jolán kedvetlenül +járt-kelt a házban, anyja apró meghagyásait kedvetlenül +teljesítette, a kastélybeliekről nem tett említést.</p> +<p>Mikor Attila távozott, a leány elkisérte egy darabig, a hegyi +úton kezet fogtak. – Jó éjt! – mondta Jolán unatkozó hangon. Attila +csodálkozva tekintett rá, – a mint szemük találkozott, delejes +szikra villant fel közöttük, – a következő pillanatban a leány +Attila karjába vetette magát.</p> +<p>Attila megsimogatta haját.</p> +<p>– Látod, – mondta – azért mi a régiek maradunk, – ha nem jöhetek +is föl mindennap, azért <span class="pagenum"><a name="Page_71" id= +"Page_71">-71-</a></span> gyakran meg foglak látogatni, – ennek, +ennek úgy kell lennie…</p> +<p>Jolán szenvedélyesen ölelte át nyakát.</p> +<p>– Attila, Attila, – ha nem szeretsz, – én meghalok!</p> +<p>A hegyi úton néhány elkésett munkás jött le; a fiatalember +szeliden kibontakozott a leány karjából, aztán önmagával +elégedetlen hangulatban távozott.</p> +<p class="center">*</p> +<p>Attila másnap délután, kevés idővel hat óra előtt, gyors +léptekkel haladt a hegylejtőn kígyózó országúton. A mikor a zúgó +nyárfasorba ért, a távolban észrevette a kastély tetejét. +Csodálatos izgatottság fogta el, mert érezte, hogy a mai nappal új +fejezete kezdődik életének s midőn most kifeszített vitorlákkal +sietett az ismeretlen világrész felé, már-már megfeledkezett arról +a gyermekarczról, a mely oly végtelen levertséggel tekintett +utána.</p> +<p>A park nyitott rácskapujában Etel bárónő állott; látszott, hogy +várt valakit. Mosolyogva, magasra emelt fővel tekintett az +országútra, egyik karjával a czímertartó griffhez támaszkodott, +fehér ruhája, – a melyet a nap vakító fénynyel árasztott el – +hosszú redőkben folyt alá, kissé előrevetett lábán. Mellette +kutyája állott, a hatalmas állat figyelmesen nézte az érkezőt… +<span class="pagenum"><a name="Page_72" id= +"Page_72">-72-</a></span></p> +<div class="chapter"> +<h2><img src="images/ch08.png" alt="" title="" />VIII.</h2> +</div> +<p>– Remélem, jól fogod magad nálunk érezni, – hiszen +tulajdonképpen itthon vagy.</p> +<p>E szavakkal fogadta Iván báró öcscsét a kastélyban.</p> +<p>Attila most már tisztában volt azzal, hogy a báró legkevésbbé +sem az az ember, a kinek éveken át tartotta. A valódi tragédiák +intrikusait keményebb fából faragják.</p> +<p>Korlátolt, szűkkeblü öreg, a ki – eltekintve bizonyos +arisztokratikus külsőségektől, – minden ízében nyárspolgár. +Különben meglehetősen különcz. Mióta a halál a Lovrich-családban +oly dús aratást tartott, hipokondrikus rögeszmékben szenvedett; az +orvosokban nem bízott s maga gyógykezelte magát. Híve volt a +homeopatiának, érdeklődött az állati delejesség hatásai iránt, +újabb időben pedig beállott vegetáriánusnak. Bár soha komolyabban +beteg nem volt, egész életén át pácziens maradt, a haláltól pedig +senki sem félt úgy, mint ő.</p> +<p>Attila nemsokára meggyőződött arról is, hogy Iván báró ama +grand-seigneuri nimbus ellenére, <span class="pagenum"><a name= +"Page_73" id="Page_73">-73-</a></span> a melylyel magát még +otthonában is övezni szerette, még a cselédség előtt sem bir valami +túlságos nagy tekintélylyel. A legfőbb placzet-jogot mindenben Etel +bárónő gyakorolta, a ki – ha éppen akarta – még atyja világos +parancsait is hatálytalanokká tudta tenni.</p> +<p>A bárót, midőn Attilát meghívta a kastélyba, csakis külső okok +vezették, esze ágában sem volt, hogy – mint ezt Attila sejtette – e +meghívással ünnepiesen véget vessen a régi családi torzsalkodásnak. +Néhány nappal ezelőtt történt, hogy egyik szomszéd birtokos, +Szentmáray gróf, valami vízszabályozási ügyben írt Iván bárónak s +levele végén fölemlítette, hogy, ha a báró őt meglátogatja, hozza +magával hírneves rokonát is, mert asszonyai égnek a vágytól Kunt +megismerhetni. A megyei főnemesség köréből a Szentmáray család volt +az, a mely legtovább vonakodott a Lovrichokat mint rangtársakat +elismerni; ez elég ok volt Iván bárónak, hogy különös tisztelettel +viseltessék e család iránt. Mikor most megtudta, hogy a gróf +csillagkeresztes «asszonyai» érdeklődnek Kun iránt, maga is más +szemmel kezdte nézni öcscsét. Etel, a kivel a dolgot megbeszélte, +nem ellenezte a meghívás tervét, sőt készségesen magára vállalta a +keresztülvitelét…</p> +<p>A kastélybeliek meglehetős visszavonultságban éltek, Attila +kedve szerint láthatott munkához. Korláth és Zalkovszky ezredükkel +a galicziai hadgyakorlatokhoz vonultak, más vendég pedig nem igen +fordult meg Lovrichéknál.</p> +<p>Attilát meglepte az az udvarias közöny, melylyel <span class= +"pagenum"><a name="Page_74" id="Page_74">-74-</a></span> a százados +menyasszonyától elbúcsuzott. Ama rövid idő alatt, a melyben a +jegyeseket megfigyelte, meggyőződést szerezhetett, hogy köztük +szerelemről szó sem lehet. Érdekházasság készült, itt a szó +legridegebb értelmében és a jegyesek alig vettek maguknak +fáradtságot, hogy ezt titkolják.</p> +<p>Ennek az eljegyzésnek különben elég érdekes előjátéka volt.</p> +<p>Körülbelül négy év előtt Korláthtal egy ezredben egy fiatal főúr +szolgált, a ki a vidéki társaság elismert kedvencze volt. Ez +Törökkuthy Agenor gróf volt, Attila féltestvére. A fiatal gróf +egyike volt a sors ama ritka kegyenczeinek, a kiket a természet +pazarul ruház föl legfényesebb adományaival. Ősi neve és gazdagsága +már egymaga is előkelő helyet biztosított neki a társadalomban; +társai mint kitünő tisztet és szeretetreméltó bajtársat ismerték, +férfias szépsége, szelleme és lovagiassága elbűvölt, meghódított +mindenkit. Ha Athén aranykorában él, talán méltó versenytársa +lehetett volna Alkibiadesnek.</p> +<p>Törökkuthy, midőn Kevén állomásozott, idejének legnagyobb részét +a kastélyban töltötte. Etel már akkor, fiatal kora ellenére is, +testileg és szellemileg annyira ki volt fejlődve, hogy nagyleány +számba ment. Agenor nem titkolta, hogy mély vonzalmat érez szép +cousine-ja iránt és az egész környék biztosra vette, hogy a két +rokonból nemsokára egy pár lesz. Zalkovszky herczeg volt egyedüli +állhatatos, habár szerencsétlen versenytársa a grófnak. Etel és +főleg Iván báró (a ki szivesen látta volna, <span class= +"pagenum"><a name="Page_75" id="Page_75">-75-</a></span> ha az +egész Lovrich-vagyon ismét egy kézbe kerül) napról-napra várták +ünnepies nyilatkozatát.</p> +<p>Ekkor Törökkuthy váratlanul titokzatos, nagy változáson ment át. +Az életkedvtől pezsgő tiszten kezdtek a búskomorság jelei +mutalkozni, mindent untatónak és ízléstelennek talált, régi +szeretetreméltósága eltünt, a helyett gúnyolódó, fanyar és czinikus +modort vett fel. A kastélyból minden érthető ok nélkül elmaradt. +Megesett, hogy heteken át mogorván elzárkózott legbizalmasabb +barátjai elől, néha ismét vad és olykor botrányos tivornyákban +lelte kedvét. Környezete megütközve tapasztalta a hirtelen +változást, okát azonban senki sem tudta adni. Voltak, a kik Agenor +modorából keletkező elmebetegségre következtettek.</p> +<p>Mindez legjobban sujtotta Etelt, a leány csak most ébredt +tudatára annak, mennyire szereti ezt az embert.</p> +<p>Agenor egy reggel, miután az egész éjszakát átdorbézolta, félig +mámoros fővel vágtatott ki a városból. Azon vette észre magát, hogy +Lovrichék parkja alatt van. A park fái között a bárónő alakja +látszott. A fiatal tiszt átugratott a kerítésen.</p> +<p>– Etel, – mondta, miután a bárónőhöz érve leszökött lováról – +Etel, búcsuzni jöttem. Elmegyek. Nem fogjuk egymást +viszontlátni.</p> +<p>Etel a dúlt, sápadt arczba tekintett és végtelen levertség +szállotta meg.</p> +<p>– Mindennek vége, – folytatta Agenor rekedt hangon – feledd el +mindazt, a mi köztünk történt és légy boldog. <span class= +"pagenum"><a name="Page_76" id="Page_76">-76-</a></span></p> +<p>– És azt hiszed, – szólt Etel halkan – azt hiszed, hogy én így +boldog lehetek?</p> +<p>Agenor tétovázó szemmel tekintett rá, arczát sötét pír futotta +el. Maguk sem tudták, hogyan történt, egyszerre csak átölelve +tartották egymást, görcsösen és félénken, mintha már hallanák +végzetük közeledő lépteit, a mely örökre szét fogja őket +választani. Mikor Etel föleszmélt a forró csókzápor után, Agenor +már eltünt. Másnap megtudta, hogy a gróf az éjjel elhagyta Kevét, +előbb azonban lemondott tiszti rangjáról. Később kitünt, hogy +Agenor a fővárosba ment, a hol a külvilágtól légmentesen +elzárkózva, mint különcz élt palotájában. Látogatásokat nem +fogadott, bizalmas öreg komornyikján kivül senkivel sem +érintkezett; a palotában még levelet és hírlapot sem fogadtak el. +Ismerősei most már meg voltak győződve, hogy a gróf elmebetegség +áldozata, Iván báró pedig, a ki visszaemlékezett arra, hogy a +Törökkuthyak többé-kevésbbé mind különczök voltak, ebben az +átöröklési elmélet beigazolását látta.</p> +<p>Etel nem említette senki előtt az utolsó találkozásuk alkalmával +történteket, de nem is hitt Agenor elmebetegségében. Sejtette, hogy +a gróf sötét világfájdalmának oka valamely titokzatos, irtóztató +katasztrófa, a mely végkép feldúlta lelki egyensúlyát. Rövid idővel +Agenor távozása után levele vett tőle, a melyben csak egy szó volt: +«Meghaltam». A bárónő megértette az üzenetet, most már vége volt +mindennek közöttük; Agenor maga kizártnak látta a lehetőséget, hogy +valaha egymáséi legyenek… <span class="pagenum"><a name="Page_77" +id="Page_77">-77-</a></span></p> +<p>Évekkel ezután Iván báró egy nap tudtára adta Etelnek, hogy +Korláth gróf megkérte a kezét. A bárónő habozás nélkül elfogadta a +százados ajánlatát, – Korláth vagy más, egyre megy. Iván bárónak +fölötte tetszett leányának józansága; a szerelmi házasságnak, +Sarolta bárónő «esete»; óta, amúgy is rossz híre volt +Lovrichéknál.</p> +<p>Korláth gróf fényesnevű családból származott. A kik ismerték, +azt tartották róla, hogy becsületes a szőrszálhasogatásig, lassú +gondolkozású a korlátoltságig és szófukar a kétségbeesésig. Neki +csak egy szenvedélye volt: a lovaglás sportja, – a mi ennek körén +kívül esett, az alig érdekelte. Életét épp oly meggyőződéssel +szentelte a lónak, mint Paganini a hegedünek. Soha eszébe nem +jutott volna a házasság, ha bátyját nem lövik agyon párbajban és a +családi hitbizománynyal rá nem száll a név fentartásának +kötelezettsége. Etel bárónőt különben családja választotta ki +számára.</p> +<p>Mikor a bárónőnek bemutatták vőlegényét, kijelentette, hogy hű +felesége lesz, de egyelőre még nincs kedve férjhezmenni. Korláth +ajkához vitte a leány kezét és megnyugtatta azzal, hogy kész várni, +a meddig Etelnek tetszik. Már egy éve, hogy várt.</p> +<p>Iván bárót boldoggá tette jövendőbeli vejének az az igérete, +hogy fel fogja venni a Korláth-név mellé a Lovrich-nevet…</p> +<p>Midőn Kun Attila most először találkozott Etellel, a bárónőt +rémület szállotta meg, mintha világos nappal kisértettel állt volna +szemben, – a fiatalember annyira hasonlított Törökkuthy Agenorhoz, +<span class="pagenum"><a name="Page_78" id= +"Page_78">-78-</a></span> hogy első pillantásra össze lehetett +volna őket téveszteni. Egy csapásra új életre ébredt benne mindaz, +a mit szíve legmélyére temetett: régi szerelme Agenor iránt, +elfeledett álmai a boldogságról. Etelt, a ki a jól fegyelmezett +természetek sorába tartozott, megrémítette ez a jelenség. Azt +hitte, hogy már teljesen leszámolt a multtal, s hogy számára e +boldog ábrándokkal együtt a szív viharainak kora is +egyszermindenkorra véget ért s most megütközve tapasztalta, hogy +Agenor testvérének puszta megjelenése, a keserú és mégis oly édes +emlékek egész raját idézi föl benne és állandó veszélylyel +fenyegeti lelki nyugalmát. Erős akarata volt, hogy a veszélylyel +szembeszálljon. Midőn atyja váratlanul azt idítványozta, hogy +hívják meg Kún Attilát, örömmel járult a tervhez. A mindennapi +érintkezés józanító hatása alatt bizonyára szét fognak foszlani +rémlátomásai s minden vissza fog térni régi, köznapi kerékvágásába. +<span class="pagenum"><a name="Page_79" id= +"Page_79">-79-</a></span></p> +<div class="chapter"> +<h2><img src="images/ch09.png" alt="" title="" />IX.</h2> +</div> +<p>Kun Attila néhány nap mulva teljesen otthonosan érezte magát a +kastélyban, a nagyúri kényelmet gyorsan szokta meg. A báró bizonyos +tüntető szívességet tanusított iránta. Rendes beszélgetésük a +vízszabályozási ügyek körül forgott; ezekben szakember volt +mindakettő, – Attila tanulmányainál fogva, a báró sok évi +gyakorlata révén.</p> +<p>Már egy hete időzött a kastélyban, a nélkül, hogy a bárónővel +másutt találkozott volna, mint a szokásos étkezéseknél.</p> +<p>Egyszer korán reggel lópatkó csattogását hallotta ablaka alatt. +A bárónő sétalovaglásra készült és türelmetlenül várt a kertben, +míg a cselédség Drillt kereste, Etel nagy kutyáját. Attilának újra +be kellett ismerni, hogy a leány szép. Sötétkék szoros +lovagló-öltönye a fehér piquet-mellénynyel elbűvölően símult +előkelő termetéhez, a mely biztosan és könnyen mozgott a nyeregben. +Pompás lova <span class="pagenum"><a name="Page_80" id= +"Page_80">-80-</a></span> nyugtalanul kaparászott patájával. A +bárónő észrevette Attilát az ablakban és mosolyogva intett fel.</p> +<p>– Jó reggelt! Nincs kedve velem jönni? – Aztán, a nélkül, hogy +bevárta volna a feleletét, parancsot adott, hogy nyergeljék föl +Ladyt.</p> +<p>– Ismeri a vöröskeresztet a dombon? Ott megvárom. +Viszontlátásra! – Azzal lovagló ostorával tisztelgett és időközben +előkerülő kutyájától követve, kiügetett az országútra.</p> +<p>Attila nemsokára a Lady nevű angol kancza hátán a rétnek vette +az irányt. Az ér homokjában fölfedezte a bárónő lovának a nyomát. +Csakhamar elérte a dombot, a melynek tetején vörös fakereszt +állott. Évekkel ezelőtt futóbetyárok agyonvertek egy kálvinista +diákot; a jámbor parasztok, nem törődve a kiszenvedett szegény +lélek vallásfelekezetével, ezt az egyszerű emléket emelték neki, a +mely most pörlekedő szarkák gyülekező helyéül szolgált. A +fiatalember a dombról széttekintett a tájon, a a bárónőnek azonban +nyomát sem látta. Északon vasuti töltés szegte át a rónát, egy +magányos őrház alatt ludak fürödtek a pocsolyában. A ludak most +gágogva rebbentek szét, – a töltésről hirtelen fölbukkanó lovas +alak ugratott át fürdőhelyükön.</p> +<p>– Ez bolond! – mondta önkénytelenül Attila, a ki méltatni tudta +az ugrást. Etel sebesen vágtatva közeledett a réten, rugalmas +derékkal követve lovának szabályos szökéseit. Most árokhoz +közeledett, a ló előreszegett fővel iramodott az akadálynak, aztán +hosszú ívben átvetette magát a túlsópartra. Midőn patái egy +pillanatra összeértek a <span class="pagenum"><a name="Page_81" id= +"Page_81">-81-</a></span> levegőben, a bárónő magasra emelte jobb +kezét, a hogy ez a longeon szokás. Most lassan léptetett föl a +dombnak, a remegő állat nyakát veregetve.</p> +<div class="figcenter" style="width: 422px;"><a href= +"images/i006hq.jpg"><img src="images/i006.jpg" alt= +"A ludak gágogva rebbentek szét – a töltésről hirtelen felbukkanó" +title= +"A ludak gágogva rebbentek szét – a töltésről hirtelen felbukkanó" /></a> +<p class="caption">A ludak gágogva rebbentek szét – a töltésről +hirtelen felbukkanó lovas alak ugratott át fürdőhelyükön.</p> +</div> +<p>– Zerifet három napig nem jártatták, kissé meg kellett +hajszolnom, hogy nyugton maradjon, – magyarázta Attilának, aztán +hozzátette: – Ha akarja, menjünk a zárdába, kissé messzire esik +ugyan, de a nap úgy sem ronthat már sokat az arczbőrünkün.</p> +<p>A két lovas gyors ügetésben nekivágott a rétnek, a puha talaj +dobogott alattuk, a lovak szügybe vágott fővel, hetykén vetették +lábaikat.</p> +<p>– A művelt társalgó szerint nem illik ugyan, hogy magával +egyedül kószáljak a réten, – kezdte Etel – de a művelt társalgó nem +is tudja, hogy mi jóbarátok vagyunk és e szerint legkevésbbé sem +veszedelmesek egymásra.</p> +<p>Attila kissé meglepetten tekintett a bárónőre, a ki nyugodt +mosolylyal folytatta: – Csodálkozik azon, hogy rövid ismeretség +után is már barátomnak nevezem? Lássa, én nem adok igazat azoknak, +a kik azt tartják, hogy az érzelmeknek is, mint a bornak, meg kell +érniök, hogy élvezhetők legyenek. Nekem különben nincs is időm +sokáig várni. Elmondhatom, hogy egész életemben még nem volt +barátom, gyermekkoromban még játszótársaim sem voltak. Pedig mindig +szükségét éreztem egy hű, résztvevő barátnak, jelenleg jobban, mint +valaha. Nos, meg fogom találni magában a hű, résztvevő barátot?</p> +<p>Minthogy Attila nem felelt rögtön, a bárónő <span class= +"pagenum"><a name="Page_82" id="Page_82">-82-</a></span> +hozzátette: – Nem kívánom ingyen, adok cserébe egy hű résztvevő +barátnőt. – Nem folytathatta tovább, mert nyugtalankodó lovával +kellett foglalkoznia. A gyér gyepen szórványos birkanyáj delelt, a +komondor rekedt csaholással vágott a lovak elé. Zerif fölágaskodott +és rakonczátlankodni kezdett; végre Drill, a ki mezei egereket +kergetve, elmaradt, elősietett és erélyesen rendreutasította a +komondort.</p> +<p>Időközben már megkerülték a hegylejtőt s déli oldalára értek. A +bárónő kisérőjéhez terelte lovát, lehuzta hosszú keztyűjét s oda +nyujtotta neki kezét.</p> +<p>– Elfogad barátjának?</p> +<p>A fiatalember megszorította a karcsú ujjakat és mélyen tekintett +a szürke szembe, a mely őszintén és becsületesen pillantott rá.</p> +<p>Harangszó figyelmeztette őket, hogy elértek a zárdához. A kis +zárda, templomával csinosan festett a hegység déli lejtőjén. +Pokrócz Lázár építtette sárkányölő szent György tiszteletére, öt +kalugyer számára, a kiknek kötelességük volt mindennap énekes misét +mondani az alapító lelki üdvéért. Az öreg Lázár ezzel az +alapítványnyal jó alkut kötött. Egy csomó bankóval szentéletü ember +hírébe keveredett; a kalugyerekkel lemiséztette bűneit, azonfelül +megszerezte a családnak egy előkelő szent különös barátságát. A +klastrom tölgyfakapuja fölött a védszent képe pompázott, a mint +indigókék égbolt alatt, arany lándzsáját belemártja a papagályzöld +sárkány testébe.</p> +<p>Az istentisztelet már javában folyt, mikor beléptek a templomba. +«Imádkozni fogok, hogy barátságunk <span class="pagenum"><a name= +"Page_83" id="Page_83">-83-</a></span> tartós legyen», suttogta +Etel komoly arczczal; aztán letérdelt az egyik imaszékbe. Attila a +templomot nézte. A falakat szent képek borították; bizanczi alapon +csodálatos, merev alakok, nagy mandulaszemmel és aranykoronával. A +kalugyerek javában énekelték egyhangú danájukat, az egyik hatalmas +ezüst füstölőt lóbált, a sztáric áldólag terjesztette szét kövér, +fehér kezét. A bárónő gyermekes kiváncsisággal és jámbor +borzongással hallgatta a jól ismert éneket, Attila pedig azon +gondolkozott, vajjon mi történnék, ha most megcsókolná az előtte +térdelő leány ingerlően fehér nyakát?…</p> +<p>A lovasok még az istentisztelet vége előtt hagyták el a zárdát +és a bárónő vezérlete alatt a szőlőkön át a hegyeknek vették +útjukat! Egy órai erős ügetés után áthaladtak a hegyszakadás +mélyén, aztán Keve alá értek. A rossz kövezet miatt lépésben mentek +át a városon.</p> +<p>– Jobbra arcz! – szólt Etel a fő-utcza sarkán. A kocsiút szélén +karcsú leányalak állott egy kis fiúval és mind a ketten tágra +nyitott szemmel nézték a lovasokat. Jolán volt. – Attila a +kalapjához kapott. Hirtelen eszébe jutott, hogy mióta a kastélyba +jött, még egyszer sem járt fenn a Pogányvárban. A véletlen +találkozás oly kínosan hatott rá, hogy fülig elvörösödött.</p> +<p>Etel bárónő lopva figyelt barátjára. Midőn a népkert alá értek, +a hol már csendesebb volt a város, oly közel lovagolt Attilához, +hogy Drillnek már nem jutott hely a két ló között. <span class= +"pagenum"><a name="Page_84" id="Page_84">-84-</a></span></p> +<p>– Tehát a mi baráti frigyünk minden körülmények között fennáll? +– kérdezte egyszerre a bárónő.</p> +<p>– Még kérdi?</p> +<p>– Lássa, én e barátsággal azt a régi és együgyű előítéletet +szeretném megczáfolni, mintha férfi és nő közt lehetetlen volna a +valódi barátság. Azt mondják, az ilyen barátságnak előbb-utóbb +ellenségeskedéssé vagy szerelemmé kell átváltoznia; – nos, mi be +fogjuk bizonyítani az ellenkezőjét, jó pajtások leszünk és semmi +más, – ugy-e bár? Ez igen kényelmes lesz mindkettőnkre nézve. +Magának nem lesz kötelessége, hogy nekem udvaroljon, én pedig nem +leszek kénytelen «toujours en vedette» lenni. A barátságnak már +azért is föltétlen előnyt adnék a szerelem fölött, mert nem ismeri +a féltékenységet. Engem örömmel töltene el, ha tudnám, hogy barátom +egy magához méltó nőt szeret, barátsága legfőbb jelének venném, ha +beavatna titkába…</p> +<p>Attila tudta, hogy új barátnőjének e reflexiókra a Jolánnal +történt találkozás adott okot. Kissé elkedvetlenítette, hogy a +bárónő szükségesnek tartotta vele szemben a barátság és egyéb +érzelmek között való válaszfalt annyira hangsúlyozni.</p> +<p>– Nekem is hasonló nézeteim vannak a barátságról – mondta. – +Mily édes lehet az, ha az ember boldogságtól túláradó szívét +kitárja a rokonkeblű barát előtt! Ha én egyszer ily helyzetbe +kerülnék, bárónő, nagyon igénybe venném a barátságot! <span class= +"pagenum"><a name="Page_85" id="Page_85">-85-</a></span></p> +<p>A frázis, melyet Attila őszintének látszó hévvel mondott el, +annyira ellentétben volt egész lényével, hogy a bárónő sokáig +bizalmatlanul tekintett rá. Aztán meglegyintette Zerifet, a ki egy +a szélben mozgó papirdarab láttára ismét nyugtalankodni kezdett. +<span class="pagenum"><a name="Page_86" id= +"Page_86">-86-</a></span></p> +<div class="chapter"> +<h2><img src="images/ch10.png" alt="" title="" />X.</h2> +</div> +<p>A fiatal barátság, a melyet Etel bárónő oly ünnepiesen +proklamált, egyelőre csak azt eredményezte, hogy a két barát +érintkezésének külső formája fesztelenebb lett, különben minden +maradt a régiben.</p> +<p>Attila még folyvást nem volt képes összeegyeztetni Etel +jellemének ellentmondásos vonásait; néha forró vágy fogta el, hogy +megoldja a talányt, a mely a szép szfinksz titokzatos mosolya alatt +rejlik.</p> +<p>Etel sem volt megelégedve sem Attilával, sem önmagával. Érezte, +hogy nem sikerült megnyernie a fiatalember föltétlen bizalmát. Ha +barátságukról beszéltek, – a mi gyakran megesett – Attila ezt néha +ama száraz, didaktikai modorban tette, a mely önmagában hordja +gúnyos kritikáját. Néha úgy látszott, mintha túlmerész logikájával +ad absurdum akarná vezetni a bárónőnek a barátságra vonatkozó +kedvencz elméletét.</p> +<p>Ilyenkor akaratlanul egymásra mosolyogtak, mint Cicero sokat +idézett két augura. A bárónőnek voltak <span class= +"pagenum"><a name="Page_87" id="Page_87">-87-</a></span> +pillanatai, a mikor sajnálni kezdte, hogy Attilát meghívta a +kastélyba. Éber álmaiban azon vette magát észre, hogy képzeletében +a fiatalember alakja csodálatosan összefolyik Törökkuthy Agenor +alakjával, a ki megjelent előtte, hogy újra átéreztesse vele +mindazt, a mit örökre el akart felejteni.</p> +<p>A hadgyakorlatok időközben véget értek, Korláth ezrede bevonult +Kevére, a százados újból mindennapos vendég lett a kastélyban. +Komoly, józan arca láttára némi megnyugvást érzett a bárónő…</p> +<p>Egy délután a kastélybeliek az erkély árnyas ponyvája alatt +mulattak. Etel Korláthtal kártyázott, Iván báró és Attila egy +tervrajz fölé hajoltak. A fiatalember éles kifejezésekben gáncsolta +a kevei csatornahálózat hibáit, a báró, – a ki öcscse megjegyzéseit +feszült figyelemmel hallgatta, – fölötte csodálkozott, hogy ez +egyszerű dolgok még nem jutottak neki eszébe.</p> +<p>– A társulat közegei csalók vagy tudatlanok, – fejezte be +szavait Attila. Iván báró akaratlanul bólintott hozzá.</p> +<p>– Te, Attila, – mondta aztán – én azt tartom, neked szép jövőd +lehetne a mérnöki pályán. Ha megelégelted külföldi kóborlásaidat, +azt tanácsolnám, hogy vállalj állami hivatalt.</p> +<p>– Nem akarok csavar lenni egy gépezetben, a melynek egész +működését nem helyeslem. Különben is sokkal tovább szívtam Isten +szabad levegőjét, semhogy kedvem lehetne a királyi irattárak +<span class="pagenum"><a name="Page_88" id= +"Page_88">-88-</a></span> porát nyelni. Ha foglalkozás után nézek, +hirlapíró leszek.</p> +<p>– Hirlapíró? – kérdezte a báró, minden szótagot külön +hangsúlyozva.</p> +<p>– Ebben a pályában azt szeretem, hogy egész keretével a +közvetlen jelenben mozog.</p> +<p>Iván báró elvesztette hidegvérét. Ő sohasem olvasott politikai +lapokat, de a hirlapirókat, «a kiknek soha sincs nyugtuk és a kik +maguk sem tudják, mit akarnak», szívből megvetette.</p> +<p>– Ujságíró zsidó akarnál lenni? – kérdezte kedvetlenül. – +Kérlek! ujságot akarnál írni, a melyben olvasni lehet, hogy Péter +kitörte a lábát, Pál hamis csődöt mondott és az aszalt szilva pang? +Kinevetne az egész világ!</p> +<p>– Ha egynéhánynak azok közül, a kik bátyám szemében a világot +képviselik, beverném a fejét, láthatná, hogy a fejek üresek és nem +nevetnek többé…</p> +<p>– Csak nem akarod mondani, hogy az ujságírás úrnak való +foglalkozás?</p> +<p>– Úrnak való foglalkozás? Ha elkártyázom a pénzemet és aztán +sorra legelem barátaimat, ez úrnak való. Ha beszegődöm egyik +ismerősömhöz maitre de plaisir-nek, vagy főbe lövöm magamat, ez is +úrnak való. De ha ép eszem és erős karom tudatában, saját munkámmal +keresem meg a kenyeremet, ez nem úrnak való. Ugyan kérem, hány száz +esztendőt aludtak végig önök?</p> +<p>Iván bárónak később jutott eszébe, hogy hasonló viták alkalmával +rendesen a rövidebbet szokta húzni és most a rendezett +visszavonulásra gondolt. <span class="pagenum"><a name="Page_89" +id="Page_89">-89-</a></span></p> +<p>– Nem érdemes a dolgot élére állítani, hiszen egyelőre úgyis +csak hipotézisről van szó. De ha elfogadom is az álláspontodat, még +akkor sem fogod rámbizonyítani, hogy hasznos dolgot művelnél azzal, +ha lapot adnál ki. Ujság van több a kelleténél, úgy burjánoznak elő +a fővárosi talajból, mint nyári eső után a gomba.</p> +<p>– Az más kérdés – felelt Attila. – Ha lapom rossz, akkor nem +fogják olvasni és akkor nem is érdemelek jobbat, mint hogy éhen +veszszek. De nem fogok éhen veszni, mert lapom nem lesz rossz. Ti +itt – bármit mondjatok is – szeretitek a föltünést és a botrányt. +Ha csak az kell, azzal bőven szolgálhatnék. Itt van a kevei ártér +terve, – lám ebből az anyagból tudnék annyi botrányos leleplezést +gyúrni, hogy akár egy évig megtölthetném vele a lap hasábjait. A +lap korbácscsá válnék kezemben, a nagyságos és méltóságos +szabályozási parókákból csak úgy rebbennének elő a molyok!</p> +<p>– Keresztény embernek pedig nem tanácslom, hogy ebbe a +darázsfészekbe nyuljon… – mondta Iván báró elfojtott hangon.</p> +<p>– Ezredünk holnap futtatást rendez, a verseny után tánczestély +is lesz, – természetesen eljöttök, Iván? – E kérdést Korláth +intézte a báróhoz, az erkély túlsó oldaláról.</p> +<p>– Ha Etel akarja…</p> +<p>– Etel akarja. Te is meg vagy híva, Kun.</p> +<p>Attila habozva tekintett Etelre, a bárónő intett a fejével. +<span class="pagenum"><a name="Page_90" id= +"Page_90">-90-</a></span></p> +<p>– Köszönettel fogadom – szólt Attila.</p> +<p>Korláth kevés idő mulva visszalovagolt a városba.</p> +<p>Attila késő este jegyzeteiben lapozgatott, a munka azonban nem +akart haladni; mióta hazaérkezett, régi munkakedvét bénító tunyaság +váltotta fel. Most is álmodozva lépett a nyitott ablakhoz. Az éj +szép volt, a fák hivogatóan suttogtak a kertben, a tikkasztó +forróságot langyos légáram váltotta fel. Attila kedvet kapott egy +kis esti sétára. Nemsokára égő szivarral a szájában kóborolt a +sötét kert szürke kavicsútain. Kis idő mulva megállt, +szomszédságában megzördült a haraszt. Rögtön Etelre gondolt, midőn +a leány hangja csakugyan megszólalt a sötétben. Kutyájához beszélt: +«Drill, vigyázz!»</p> +<p>A kutya hüvös orra megérintette a fiatalember kezét.</p> +<p>– Drill megismerte a jóbarátot, bárónő.</p> +<p>– Kun, maga az? – A bárónő hangja kedvetlenül hangzott; Attila, +a ki már a délután folyamán észrevette, hogy Etelnek «ossiani» +napja van, jónak látta a felvonuló vihar elől kitérni.</p> +<p>– A mint látom, nemcsak engem csalt ki a gyönyörű éj, – ezért +átengedem a bárónőnek a tért.</p> +<p>Etel nem felelt. Midőn a fiatalember néhány lépést a kastély +felé tett, a leány nevén szólította.</p> +<p>– Ha kedve van, sétáljon velem.</p> +<p>Oly sötét volt a fasorban, hogy Attila akkor sem +különböztethette meg a leány vonásait, a mikor <span class= +"pagenum"><a name="Page_91" id="Page_91">-91-</a></span> lassú +léptekkel mellette haladt, – csak a világos ruha, a mely mellette +suhogott, győzte meg, hogy nem bolyong egyedül a homályban.</p> +<p>– Csodálom bátorságát, – kezdte Attila – hogy védelem nélkül mer +a kertben járni. Veszélyről ugyan szó sem lehet, de a bozót éjnek +idején nem kelt valami megnyugtató benyomást.</p> +<p>– Nem is vagyok védelem nélkül. Oltalmazóm a derék Drill. Drill +be van tanítva az emberek elleni küzdelemre, – én e tulajdonságától +irtózom és talán végszükség esetén sem venném igénybe, de a papa +rámerőszakolta, hogy egyedül ne legyek magányos sétáimon.</p> +<p>– Mondja Etel, miért kényszerített, hogy elfogadjam Korláth +meghívását a tiszti mulatságra?</p> +<p>A bárónő nevetett, úgy látszott, visszanyerte jó kedvét.</p> +<p>– Mert azt akarom, hogy ott legyen. Meglássa, jól fogja magát +érezni, ott lesz az egész megyei birtokosság.</p> +<p>– Jól fogom magamat érezni – mint a varjú a pávák közt.</p> +<p>– Köszönöm a pávát, – felelt Etel, aztán némi szünet után +hozzátette:</p> +<p>– Demokrata megvetéssel tekint ránk, pedig ahhoz nincs joga, +maga sokkal inkább arisztokrata, mint mi valamennyien. Merné +tagadni, hogy önmagának nagyobb belső becset tulajdonít, mint +nekünk összevéve? És miben áll az arisztokratizmus, ha nem abban, +hogy egyik ember a másik fölé helyezi magát? Ej, az úgynevezett +szellemi arisztokráczia <span class="pagenum"><a name="Page_92" id= +"Page_92">-92-</a></span> türelmetlenebb a vérbelinél, pedig végre +is csak születés dolga… Maga nem lesz varjú, hanem sas a pávák +közt. A kőszáli sas megvetéssel nézi majd a fényestollú pávákat, a +mint fölfuvalkodva tipegnek a tőbbi baromfi közt… Büszke sas, +szürke sas, el akarod velem hitetni, hogy irigyeled a szegény páva +fényes tollát?</p> +<p>Attila halkan kaczagott, szivarja piros fénypontként égett a +sötétben.</p> +<p>– Ha a szegény varjú – mondta – egy perczig azt álmodta, hogy +rokonságban áll a pávákkal, az ön gúnyja kigyógyítja nagyzási +hóbortjából. Különben: akár varjú, akár sas, mindkettő rablólovag +és egyformán távol áll az udvar szárnyasaitól. Természetellenes +barátságuk egy ideig fönn fog állani, míg a kékvérű páva föl nem +fuvalkodik s a szegény rablólovag szárnyra nem kél, hogy +visszasiessen vadonjába…</p> +<p>– És mielőtt az udvariatlan lovag útra kél, – egészítette ki a +bárónő – rendesen kedve kerekedik néhány czifratollú barátja nyakát +kitekerni, – nemde? Nos barátom, én meg fogom magát az estélyen egy +kis páva-barátnőmmel ismertetni, a ki alaposan kifecsegi majd +fejéből gyilkos szándékait. Bájos, fiatal páva, indigókék vérrel, +kilenczágú pehelykoronával, tizenhat évvel és hatvannégy őssel. És +meglehet, maga be fogja ismerni, hogy az ősök és koronák már csak +azért is birnak jogosultsággal, hogy Szentmáray Dzsina bájainak +illő keret gyanánt szolgáljanak. És meglehet, hogy a daczos +rablólovag ki fog szállani a messze világba <span class= +"pagenum"><a name="Page_93" id="Page_93">-93-</a></span> és +hirdetni fogja mindenütt: Szentmáray Dzsinának vannak legfényesebb +tollai valamennyi páva közt; a ki ezt tagadni merné, az küzdjön meg +velem életre-halálra!</p> +<p>– Jobbnak tart, bárónő, mint a minő vagyok. Félek, már annyira +elvadultam, hogy sem Dzsina grófnő bájai, sem Dzsina grófnő ősei +már nem szelidíthetnek meg.</p> +<p>– Akkor sem veszít semmit. Én rávezetem a gyanutlan táborra, +magától függ, hogy ellenség, vagy barát gyanánt viseli-e ott magát. +Ha gyilkoló kedve támad, irokéz barátom, bő zsákmányra tehet szert. +Gyönyörű parókákat fog ott találni; ha majd egyszer visszatér +demokrata őserdejébe, teleaggathatja velük vígwamja tűzhelyét, hogy +késő unokái gyönyörködjenek bennük…</p> +<p>A sétálók egy tisztásra értek, a hol kisértetiesen fehérlettek a +kiszáradt szökőkút tritonjai a sötétben. Etel a medencze +kőkorlátjára ült és föltekintett a csillagos égre. A közelben +tücsök hallatta egyhangú csiripelését.</p> +<p>– Az éjnek, különösen a csillagos éjnek, gyermekkorom óta +sajátságos hatása van rám, – mondta a leány. – Az «Ezeregyéj» +meséiből tudtam, hogy az utazó Szimbád egy idegen szigetre került, +a hol a benszülöttek minden újhold éjjelén szárnyra keltek, hogy +bekalandozzák a csillagos eget. Azóta, ha újhold idején az égboltot +néztem, mindig ama boldog szigetlakókra gondoltam és végtelen +levertséggel töltött el a <span class="pagenum"><a name="Page_94" +id="Page_94">-94-</a></span> tudat, hogy egész éltemen át a föld +porában kell mozognom. Miért nem nevet?</p> +<p>Etel még egyre magasabbra tekintett és bizonyos fájdalmas +humorral folytatta, halkan, vontatott hangon szólva, mintha +önmagához beszélne.</p> +<p>– Mindegyikünknek megvan a maga csillagképe, a mely +ellenállhatatlan erővel csalogatja. Az elérhetetlen után való szomj +talán legnagyobb szenvedése a bünös emberiségnek. Kiváltságolt +lényekben e vágy hangot ad; ez a csalogány és a költő genézise. Én +értem a csalogány és a költő vágyát, száz hangnemben szól, de +mindig egyről dalol: az elérhetetlenről és ismeretlenről. Aranynál +a szivárvány után futó gyermek, másnál ismét a hósivatagban álló +fenyő, a mely a forró homokpusztában sorvadó pálmáról álmadozik, +míg betege lesz, elpusztul. Ez bizony bolond ötlet, de nagyon +szomorú, hogy az embert ily ostobaságok végtelen nyomorulttá tudják +tenni…</p> +<p>Etel hirtelen Attila karjára tette a kezét.</p> +<p>– Ért valamit ebből? Azt hiszem, igen, – maga talán szintén +szivárvány után futotta be a világot?</p> +<p>A leány az éj ragyogó mélysége felé fordította arczát, a finom +profilt megvilágította a sápadt csillagfény. Attila rátette kezét a +karján pihenő női kézre s halkan mondta:</p> +<p>– Értem. Hisz én is álmodtam, kerestem, – forró vágygyal, lázas +sietséggel. Mit? magam sem tudtam. Csak ha valamit sikerült +elérnem, tudtam, hogy nem ezt. De most már ismerem az én +csillagképemet <span class="pagenum"><a name="Page_95" id= +"Page_95">-95-</a></span> és sejtem, hogy örökre elérhetetlen lesz +számomra.</p> +<p>Etel még folyvást a magasba tekintett, míg Attila, a ki fogva +tartotta a kezét, lassan folytatta:</p> +<p>– Elérhetetlen magasban áll fölöttem, hideg, vakitó fényű +csillag…</p> +<p>A bárónő feléje fordította arczát, aztán kivonta a kezét és +száraz hangon mondta:</p> +<p>– A csillagképek változnak, holnap már más csillag fog e helyen +állani. Azt hiszem különben, legfőbb ideje, hogy befejezzük +csillagászati tanulmányainkat.</p> +<p>Mikor megindultak a kastély felé, nyájasabb hangon mondta:</p> +<p>– Tudja, hogy büszke vagyok emberismeretemre? Mikor magát első +ízben láttam, azt gondoltam: végre egy ember, a kinek nem lesz az a +rögeszméje, hogy nekem udvaroljon! – Napról-napra jobban belátom, +hogy méltó bizalmamra.</p> +<p>A fiatalember ajkába harapott; egy pillanatig kedvet érzett +azzal felelni, hogy szó nélkül megcsókolja a leányt. A kastély +előtt a bárónő megállt, a kövezet között kiserkenő fűben apró +szentjánosbogár csillogtatta fényes fényét.</p> +<p>– Minő bolondok vagyunk mi emberek, Elérhetetlen égi +csillagokról ábrándozunk, s a föld szerény csillagait, a melyek +után csak le kell hajolnunk, figyelmünkre se méltatjuk.</p> +<p>– Ha csillag – legyen égi csillag! – felelte Attila daczosan… +<span class="pagenum"><a name="Page_96" id= +"Page_96">-96-</a></span></p> +<div class="chapter"> +<h2><img src="images/ch11.png" alt="" title="" />XI.</h2> +</div> +<p>Félórányira a várostól, a kevei nagyrét tarka képet mutatott. A +huszárezred tartotta lóversenyét. A megye birtokosai, a kiknek +vendégszeretetét a tisztikar egész éven át élvezte, régi szokás +szerint e napon, mint az ezred vendégei, adtak egymásnak találkát a +versenytéren.</p> +<p>A kezdetleges versenypályát hosszú póznákon lengő zászlók +határolták; a körön kívül helyezkedtek el a nagy számban megjelent +keveiek, a kiknek sportszenvedélyüket az évenkint egyszer tartatni +szokott versenyből kellett kielégíteniök; a körön belül +csoportosultak a meghivott vendégek fogatai a jury sátra körül. +Kettős- és négyesfogatok, hintók, batárok, parkkocsik és furcsa +szerkezetű gigek egész kocsitorlaszt alkottak, a melyet +világosruhás hölgyek tartottak elfoglalva, udvarlóikkal kaczagva és +beszélgetve. A fiatal földbirtokosok, a kik merész szabású +öltözékkel és hatalmas látcsővel tüntettek sportszenvedélyük +mellett, a tisztekkel csoportba verődve, hamisítatlan turfjargonban +beszélték meg a verseny kilátásait.</p> +<p>A lobogó zászlók, a színes napernyők, a fehér sátor, az +egyenruhák és világos női kalapok, hozzá <span class= +"pagenum"><a name="Page_97" id="Page_97">-97-</a></span> a lovak +nyerítése és a katonazenekar harsogó hangja, – mindez csillogó, +zengő és egyre váltakozó kaleidoszkoppá folyik össze; az alap: az +ifjú, zöld gyep, a háttér a ragyogó kék ég, a mely a rétet vakító, +bántó napfénynyel árasztja el; az egész pedig plein-air-kép a szó +legmerészebb értelmében. Ha valamely művész ezt a képet rikító +részleteivel híven lefestené, a műbírálat bizonyára kifütyölné +«lehetetlen színárnyalatai» miatt.</p> +<p>Az altisztek versenyének vége volt, midőn egy megkésett fogat +ügetett a versenytér felé. Egy csinos hadapród, a ki addig végtelen +önmegelégedéssel jártatta fakóját a hintók között, fontoskodva +sietett az újonnan érkezők fogadására. A hintóból Lovrich, Etel és +Attila szálltak ki.</p> +<p>A bárónő vőlegénye karján lépett a jury sátrába, Iván báró +azalatt öcscsét hamarjában megismertette a kezeügyébe esőkkel. – Az +afrikai! – tette hozzá minden bemutatásnál. Mikor Attila egyedül +maradt, háta mögött két tiszt hangját hallotta, a mint épen róla +beszéltek.</p> +<p>– Ki az a fekete? – kérdezte az egyik, a ki monoklit viselt, oly +hangosan, mintha nem tartaná érdemesnek halkabban szólani.</p> +<p>– Lovrichék egy rokona, azt mondják Afrikából jött.</p> +<p>– Könyvcsináló?</p> +<p>– Sportsman. Oroszlánokra, tigrisekre vadászott, átkozott +ficzkó, – az a sebhely az arczán is tigriskarmolás…</p> +<p>– Ej? Ismertess meg vele. <span class="pagenum"><a name= +"Page_98" id="Page_98">-98-</a></span></p> +<p>Attila, a ki eddig csak állatseregletben látott eleven +oroszlánt, sejtette, hogy Iván báró hiúsága szerezte meg neki ezt a +reklámot és mosolygott az előnyön, a melyben a vadász a +könyvcsináló fölött részesült.</p> +<p>E perczben Etel intette magához. Csak akkor vette észre, hogy a +bárónő mellett még egy leány áll, mikor már áttörte a tisztek +körfalát. A leány szokatlanul kicsi volt, Etelnek nem is kellett +karját fölemelnie, hogy átölelhesse nyakát. Nagyvilági hölgy +mignon-kiadásban, csak nagy barna szeme, a melyet most kiváncsian +irányított Attilára, bizonyította, hogy nem egyike ama csodaszép +babatündéreknek, a melyek jó gyermekeknek karácsonyéjjeli álmukban +jelennek meg. Ruhája sportjelvényekkel volt diszítve, kalapján, +öltönyén, karpereczén patkók szerepeltek számos változatban.</p> +<p>– Kun Attila, rokonom – Szentmáray Dzsina grófnő, barátnőm, – +mutatta be őket egymásnak Etel.</p> +<p>Dzsina grófnő hihetetlen kis kezet nyujtott a fiatalembernek, +aztán kifogástalan bókot csapott előtte. Még mielőtt egy szót +válthattak volna, megkondult a jelző harang, a körülállók kisiettek +a sátorból és a két új ismerős magára maradt.</p> +<p>– Kezdődik a tisztek vadászversenye, – fussunk a korláthoz, – +indítványozta a grófnő. Később visszaküldte Attilát a látcsöveért. +Mikor a fiatalember visszatért, a grófnőt a magas korláton találta +ülve, apró lábait himbálva, oldalán egy főhadnagy könyökölt, a ki +föltünt rendkívüli rútságával. <span class="pagenum"><a name= +"Page_99" id="Page_99">-99-</a></span> Dzsina grófnő mint Ylang +herczeget mutatta be és francziául beszélt vele.</p> +<div class="figcenter" style="width: 439px;"><a href= +"images/i007hq.jpg"><img src="images/i007.jpg" alt= +"A grófnőt a magas korláton találta ülve, apró lábait himbálva," +title= +"A grófnőt a magas korláton találta ülve, apró lábait himbálva," /></a> +<p class="caption">A grófnőt a magas korláton találta ülve, apró +lábait himbálva, oldalán egy főhadnagy könyökölt!…</p> +</div> +<p>– Ki ez? – kérdezte Attila, a mikor a tiszt elment.</p> +<p>– Ylang herczeg. Nem ismeri Ylang herczeget?</p> +<p>– Sajátságos név.</p> +<p>– Nem is az igazi neve. Igazi nevét nem tudja kimondani senki, – +talán ő maga sem – de mert hasonló hangzása van, elkereszteltük +Ylangnak. Kinai, vagy japáni, vagy talán siámi, – szóval pogány, a +kit ide küldtek huszárságot tanulni. Különben nagyon jól tánczol és +kár érte, hogy már visszamegy a hazájába. Ma tartja +búcsuestélyét.</p> +<p>Dzsina grófnő, szokása ellenére, sokáig időzött már egy +tárgynál.</p> +<p>– Hanem én le fogok innen bukni, – mondta aztán – adja ide kérem +a kezét. Szereti a versenyeket, Kun báró?</p> +<p>– A versenyeket szeretem, de azért keserűen ki kell +ábrándítanom: nem vagyok báró.</p> +<p>Dzsina grófnő csodálkozva tekintett rá, mintha nem tudná +fölfogni, hogyan lehet valaki nem báró, aztán feszült érdekkel +kezdett a versenyre figyelni.</p> +<p>A díjosztás után Etel lépett hozzájuk.</p> +<p>– Gyermek, – szólott a grófnőhöz – egy perczre engedd át nekem +udvarlódat, sértetlenül visszahozom. – Aztán Attila karjába öltve +kezét, magával vonta.</p> +<p>Egy idősebb hölgy, a ki lorgnonjával figyelemmel <span class= +"pagenum"><a name="Page_100" id="Page_100">-100-</a></span> kisérte +őket, elég hallhatóan mondta szomszédnőjének: Csinos pár!</p> +<p>– Lesz szíves megismertetni valakivel, a kinek ismeretsége után +régóta vágyódom? – szólt Etel barátjához.</p> +<p>– Ki legyen az?</p> +<p>– Ki más, mint a pogányvári tündér?</p> +<p>A fiatalember alig titkolhatta el kellemetlen meglepetését.</p> +<p>– Pogány Jolán, – tehát itt van?</p> +<p>– Nem látta még? Én rögtön, a mint ideértünk, kikerestem a +tömegből. Jöjjön, majd odavezetem.</p> +<p>Azzal keresztül vágtak a pályán a rét ama része felé, a hol a +meg nem hívott közönség helyezkedett el. Itt is kocsitorlasz +emelkedett, de ez nem fényes hintókból, hanem az éppen nem fényes +kevei bérkocsikból és parasztszekerekből állott.</p> +<p>Jolán egy ismerős családdal kocsizott a versenyre s Kálváryval +és Bénivel e perczben a külső korlátnál állt. A leány szörnyű +zavarba jött, midőn Etel hozzá lépett, – hogy ő valaha a földes úr +leányával szemtől-szembe álljon és beszélgessen, azt annyira +hihetetlennek találta, hogy most alig merte elfogadni a feléje +nyujtott kezet.</p> +<p>– Régóta kivántam megismerni, – szólt hozzá a bárónő – hiszen mi +jóformán szomszédok vagyunk, azonkívül közös barátunk annyi +kedveset beszélt nekem kegyedről…</p> +<p>Attilát zavarba hozta Etel hazugsága. Ő a kastélyban +<span class="pagenum"><a name="Page_101" id= +"Page_101">-101-</a></span> soha sem említette Jolán nevét. A +találkozásnak ez a formája nem volt inyére, szeretett volna előbb +valami ürügyet kigondolni, hogy hosszú elmaradását a Pogányvárból +kimentse…</p> +<p>Etel eközben bizalmasan karonfogta új ismerősét és lassan +fel-alá sétálva elbűvölő kedvességgel csevegett, – Kálváry +jelenlétéről azonban tudomást sem vett. Jolán még folyvást nem tért +magához zavarából; mivel nem tudta, hogyan szólítsa Etelt (az +egyszerű «bárónő» czímzést keveselte), meglehetős ügyetlen alakban +adta feleletét. Néha félénk oldalpillantást vetett Attilára.</p> +<p>Ez kezdte a helyzetet kinosnak találni. Óvakodott attól, hogy +Jolánt megszólitsa, mert nem akarta, Etel előtt tegezni, másrészről +sajnálta a szegény gyermeket, a kinek határozatlan modora oly +szánalmas ellentétben állott a bárónő szeretetreméltóan biztos +föllépésével.</p> +<p>A jelző harang végre jelt adott a búcsuzásra. Etel meg nem +állhatta, hogy anyai jóakarattal megne simogassa a fiatal leány +kipirult arczát, aztán Attila karján távozott. Jolán hosszan +tekintett utánuk.</p> +<p>– Legyen őszinte, bárónő, – szólt Attila – miért kivánta +megismerni ezt a gyermeket?</p> +<p>– Míg őt nem ismertem, magát sem ismertem teljesen. Ha meg +akarjuk ismerni Pált, meg kell ismerkednünk Virginiával is.</p> +<p>– Most ismeri Jolánt, gondolhatja, hogy ő nekem az lehetne, a mi +Pálnak Virginia volt?</p> +<p>– Hogy őszinte legyek, egy ideig azt hittem, <span class= +"pagenum"><a name="Page_102" id="Page_102">-102-</a></span> hogy +maguk szeretik egymást. Most meggyőződtem az ellenkezőről. A ki ily +elragadó gyermeket nevezhet a magáénak, nem hagyja heteken át +magára.</p> +<p>Dzsina grófnő hozzájuk futott. – Minő ostoba vagyok! – +kiáltotta, – még be se mutattam Kunt a mamának… <span class= +"pagenum"><a name="Page_103" id="Page_103">-103-</a></span></p> +<div class="chapter"> +<h2><img src="images/ch12.png" alt="" title="" />XII.</h2> +</div> +<p>Este az egész társaság a boroskevei «Csillag»-fogadó +nagytermében találkozott. Attila kissé megkésett öltözködés közben; +midőn belépett a terembe, a patkóalakra terített asztal sarkáról, +egy óriási virágbokréta mögül, Dzsina grófnő integetett feléje.</p> +<p>– Jöjjön, – szólt a grófnő – ezt a helyet fentartottam magának, +asztalnál szeretek régi ismerősök mellett ülni.</p> +<p>Megjegyzendő, hogy a grófnőt az egész ezred még rövidszoknyás +éveiből ismerte, csak Attila volt új ismerőse.</p> +<p>Attila körülnézett és Etelt kereste. A bárónő az asztal felső +végén ült, a társasága vőlegényéből és ennek bizalmasabb barátaiból +állott, többnyire már idősebb tisztekből. A fiatalember titokban +azt a megjegyzést tette, hogy a szép leány ma egész nap az +illedelmes menyasszony szerepében tetszeleg magának. <span class= +"pagenum"><a name="Page_104" id="Page_104">-104-</a></span></p> +<p>– Nézze, minő dühös szemeket mereszt rám Vass hadapród, – +jegyezte meg Dzsina grófnő.</p> +<p>– És miért dühös a hadapród?</p> +<p>– Mert nem eresztettem magam mellé; ki nem állhatom. Nagyon +képzelődő, mert nemsokára kamarás lesz. Mintha az valami volna! +Maga is kamarás?</p> +<p>– Nem vagyok az, grófnő, már előbb voltam bátor megjegyezni, +hogy ereimben egészen közönséges piros vér folyik.</p> +<p>– Igen, tudom, – vágott szavába a grófnő – csak a kedves mamája +volt a bárói családból való. Ez kellemetlen, akkor még jobb, ha a +papa báró és a mama polgári születésü. Nekem is van egy rokonom, a +kinek már lehetne annyi őse, hogy máltai lovag lehessen, de +szerencsétlenségére a mamája polgári. Most aztán ujra kezdhetik az +egész családfát. Szeret tánczolni?</p> +<p>– Szenvedélyesen, – hazudta Attila.</p> +<p>– Én is rajongok a tánczért, de a papa nagyon szigorú velem és +megtiltotta a csárdást. Azt mondja, hogy mikroszkópikus termetem +van és hogy gyönge vagyok. A papa néha nagyon udvariatlan. Gyönge +vagyok én?</p> +<p>Egy futólagos oldalpillantás meggyőzte Attilát, hogy, noha a +grófnő termete apró, még sem gyönge.</p> +<p>– Mikor volt utoljára udvari bálon? – kérdezte Dzsina.</p> +<p>– Mult év augusztusában, – felelt Attila.</p> +<p>– Hogyan, nyáron?</p> +<p>– Igen, a kaukai király udvarán. <span class="pagenum"><a name= +"Page_105" id="Page_105">-105-</a></span></p> +<p>– Tánczolt?</p> +<p>– Nem tánczoltam. Én ő felsége mellett ültem a nagy kenyérfa +alatt és egy égő fáklyát tartottam; ő felsége rézüstöt vert, a +trónörökös bivalyszarvat fujt, az anyakirályné pedig két kókuszdiót +csattogtatott össze; – az udvar körben ült és tapsolt, a +miniszterek és zászlósurak pedig körben tánczoltak…</p> +<p>– Ez érdekes, – nevetett Dzsina grófnő – az európai udvari bálok +nem ilyen mulatságosak. Engem még nem mutattak be, de Ojtózy Giza – +az atyja nagykövet Rómában – sokat járt a Kvirinálban és elmondott +nekem mindent. Az ember ott sorfalat áll és vár, vár, vár, – aztán +jön a királyné és megszólítja, akkor az embernek vigyáznia kell, +hogy ostobaságot ne mondjon, – aztán ismét vár, vár, – végre +keveset tánczol, éjfélkor pedig hazaküldik aludni. Mulatság ez?</p> +<p>A czigány most keringőt játszott, a türelmetlen fiatal tisztek +tánczolni kezdtek. Dzsina villogó szemmel vette le gömbölyű +válláról a prémes belépőt.</p> +<p>– Tánczoljunk, – mondta, miközben kezét Attila karjára tette, +aztán halkan dúdolta a keringő dallamát.</p> +<p>Attila később Etelhez lépett.</p> +<p>– Irokéz uram, – kérdezte a bárónő – gyűjtött-e már sok +skalpot?</p> +<p>– Egész délután a békepipát szívtam. Bárónő nem tánczol?</p> +<p>– Mit keres a menyasszony a tánczolók között? <span class= +"pagenum"><a name="Page_106" id="Page_106">-106-</a></span></p> +<p>– Feltünően hangsulyozza ma a menyasszonyt…</p> +<p>– Ej, szemrehányás akar ez lenni a multra nézve?</p> +<p>– Nem, aggodalom a jövőre nézve.</p> +<p>– Pedig hálával tartozik nekem, hogy hangsúlyozom a +menyasszonyt. Ha nem tenném, ha tánczolnék és vigadnék, akkor maga, +mint illedelmes ember, kötelezve volna idejének egy részét nekem +szentelni… Ily áldozatot elfogadnom tiltja a barátság.</p> +<p>– Ha így folytatja, bárónő, kérni fogom, hogy vonja meg tőlem a +barátságát.</p> +<p>– Ezt mindkettőnk érdekében nem szeretném. De látom, Dzsina +annyira nekihevült a táncznak, nem csorbítom a jogát, ha egy +perczre igénybe veszem.</p> +<p>A bárónő Attila karján körülsétált a teremben.</p> +<p>– Nem kell féltékenynek lennie, – mondta később – ha Dzsinát +annyi hévvel látja tánczolni. Ő klasszikus szenvedélylyel tánczol, +mint maga Terpsychore, soha a tánczos, mindig a táncz kedvéért.</p> +<p>– Úgy látom, bárónő, – szólt Attila kedvetlenül, – el akar velem +hitetni oly dolgot, a melyet maga sem hisz: hogy én Dzsina grófnő +mellett, vagy bármely társaságban, jól érezhetem magamat, ha ön +nincs ott.</p> +<p>– Pedig határozott kivánságom, hogy minden más társaságban épp +oly jól érezze magát, mint az enyémben. <span class= +"pagenum"><a name="Page_107" id="Page_107">-107-</a></span></p> +<p>Etel ezt komoly, majdnem parancsoló hangon mondta.</p> +<p>– Ezt is barátságának köszönhetem?</p> +<p>– El akarok mindent távolítani, a mi nem tartozik szorosan a +barátsághoz, hogy ezt annál tisztábban őrizzem meg.</p> +<p>– A baráttól megtagadja még amaz apró előnyöket is, a melyeket +mindenki élvez, a ki jogosítva van önnek banális módon +udvarolni?</p> +<p>– Nem akarom, hogy udvaroljon és nem akarom, hogy súlyt +fektessen amaz apró kitüntetésekre, a melyekben udvarlóimat +részesítenem kell. Azok az emberek közönyösek előttem, maga nem +közönyös előttem, magát szeretem…</p> +<p>Attilát az utolsó szóra mintha villamos ütés járta volna át.</p> +<p>– Igen, – folytatta Etel a legnagyobb nyugalommal – szeretem, +mint testvér a testvérét, vagy – ha szabad e hasonlatot használnom +– mint anya a gyermekét. Meg van elégedve ezzel a vallomással?</p> +<p>A leány kissé elpirult és bájos mosolylyal tekintett rá. Attila +önkéntelenül magához szorította a bárónő kezét. Időközben a +hagyományos pálmazughoz értek. Etel letelepedett a kerevetre, +Attila a támlányra könyökölt.</p> +<p>– Meg van velem elégedve? – kérdezte Etel újra s tiszta szemét a +fiatalemberre szögezte, miközben fejét a keringő üteme szerint +ringatta.</p> +<p>– És ha nem volnék megelégedve? Ha azt mondom: azzal, hogy +fölemel, lealáz és leköti kezemet? <span class="pagenum"><a name= +"Page_108" id="Page_108">-108-</a></span> Ha azt mondom: feledje +el, hogy rokonvonásokat viselek, feledje el, hogy szeret – testvéri +szeretettel, ha lemondok mindeme előnyökről, csak azért, hogy ama +banális udvarlók sorába léphessek, a kiknek joguk van remélni és +elérni azt, a mit elérhetnek?</p> +<div class="figcenter" style="width: 421px;"><a href= +"images/i008hq.jpg"><img src="images/i008.jpg" alt= +"Etel letelepedett a kerevetre, Attila a támlányra könyököli." +title= +"Etel letelepedett a kerevetre, Attila a támlányra könyököli." /></a> +<p class="caption">Etel letelepedett a kerevetre, Attila a +támlányra könyököli.</p> +</div> +<p>Etel kissé elpirult, majd összevonta szemöldökét, kevélyen +tekintett végig a fiatalemberen.</p> +<p>– Ha elfelejteném, hogy barátom, akkor nem maradna az ön számára +semmi, – éppen semmi…</p> +<p>Attila az ajkába harapott és komoran tekintett maga elé; most +világosan vélte látni, hogy Etel sokat hangoztatott barátságának +csak az a czélja, hogy őt ártalmatlanná tegye.</p> +<p>– Bocsásson meg, – mondta gunyoros alázatossággal, – a réteg, a +melyből származom, mélyen fekszik, oda nem süt a nap, – nem szabad +csodálkoznia, ha elvakultam, mikor először tekintettem a napba.</p> +<p>Azzal fölemelkedett helyéről. A bárónő kellemetlen meglepetéssel +tekintett rá s aztán röviden intett neki, hogy maradjon.</p> +<p>– Úgy látom, kételkedik őszinteségemben és azt hiszi, hogy +kaczér játékot űzök magával? Meg fogom győzni az ellenkezőről. +Beszéljünk most már nyiltan. Én sem magától, sem mástól nem akarok +hallani semmit, a mi szerelemre vonatkozik, mert ehhez nincs jogom, +– szeretek!</p> +<p>– Korláthot szereti? – kérdezte Attila bizalmatlanul.</p> +<p>A bárónő elutasítólag intett. <span class="pagenum"><a name= +"Page_109" id="Page_109">-109-</a></span></p> +<p>– Vőlegényem nem tart igényt szerelemre. Hallgasson tovább! +elmondok önnek egy dolgot, a melyet eddig senkinek sem mertem volna +elmondani. Tizenhat éves voltam, százan mondták, hogy nem vagyok +rút, tudtam, hogy gazdag vagyok; – gyermekészszel azt hittem, hogy +ezzel megvásárolhatom a boldogságot. Kezdetben úgy látszott, hogy ő +is szeret, később egész modora hirtelen megváltozott irántam. Mit +mondjak még? Tizenhat éves szívem azt sugalta, hogy a hirtelen +keletkezett jégburok alatt lángoló szív dobog…</p> +<p>Etel arczát sötét pír futotta el, majd fölemelte arczát és +fájdalmas mosolylyal mondta:</p> +<p>– Túl kell esnem egy megszégyenítő vallomáson. Egyszer, ostoba +gyermekszívem szavára hallgatva, tudtára adtam, hogy – igen, hogy +szeretem…</p> +<p>– És? – kérdezte Attila izgatottan.</p> +<p>Etel a fogát mutatta.</p> +<p>– És? Elment és máig sem láttam, előbb azonban elég érthetően +tudtomra adta, hogy nem lehetek az övé, hogy nem kellek neki.</p> +<p>– Az őrült! – kiáltotta Attila.</p> +<p>– Lássa, én nem haltam meg szégyenemben, de biztosítom, közel +jártam hozzá. Az egész eset oly egyszerű, oly nevetséges – és éppen +ez az, ami majd megőrjített.</p> +<p>– S ez az ifjukori ábránd, a melyet egy méltatlanra pazarolt, +olyan hatással van önre most is?</p> +<p>– Nem ismerek ábrándot. Már akkor tudtam, hogy szerelmi +bánatukban csak a költők fantáziájában <span class= +"pagenum"><a name="Page_110" id="Page_110">-110-</a></span> halnak +meg az emberek. A mint látja, nem is haltam meg, hanem eljegyeztem +magamat az első becsületes emberrel, akit atyám hozott. Korláthban, +tudom, hogy jellemes férjet kapok.</p> +<p>Etel kissé elhallgatott, aztán suttogó hangon folytatta: – Egy +ismert angol közmondás azt tartja, hogy minden házban van egy +rejtett csontváz. Én a szívembe rejtettem a vázamat; ha rágondolok, +pirulás és irtózás fog el; ha valaki szívemhez közeledik, pirulás +ér, irtózat fog el…</p> +<p>A bárónő lehajtotta fejét és elfojtott hangon tette hozzá: – +Irtózom és mégis imádom, mint a szent ereklyét.</p> +<p>Most Attilához fordult és élesen tekintett rá.</p> +<p>– Maga az első, a kit beavattam titkomba, reménylem, nincs kedve +megosztani szivét egy csontvázzal?</p> +<p>– És ki ő? – kérdezte a fiatalember önfeledten.</p> +<p>– Egy halott! – volt a rövid válasz.</p> +<p>Dzsina grófnő hozzájuk lépett.</p> +<p>– Visszaadom az udvarlódat, – szólt Etel – a táncz alatt kissé +hajba kaptunk, de most ismét jó barátok vagyunk, – ugyebár Kun?</p> +<p>Attila megszorította a feléje nyujtott kezet.</p> +<p>– Én azt hiszem, hogy maga szerelmes Lovrich Etelbe? – +konstatálta Dzsina grófnő, mikor ismét kettecskén voltak.</p> +<p>– De grófnő!</p> +<p>– A táncz alatt megfigyeltem, – olyan sajátságosan néztek +egymásra! <span class="pagenum"><a name="Page_111" id= +"Page_111">-111-</a></span></p> +<p>– Hová gondol grófnő – egy menyasszony!</p> +<p>– Igaz!</p> +<p>Ez a döntő érv teljesen eloszlatta Dzsina gyanuját.</p> +<p>Világos reggel volt már, midőn a vendégek elhagyták a +Csillagot.</p> +<p>Lovrichék hintaja nemsokára a hegység aljában robogott, végig a +nyárfasoron, szembe a fölkelő nappal. A hegység felől hűs reggeli +szellő kerekedett, az útszéli bokrokon harmatcsöppek +csillogtak.</p> +<p>– Na, szükségünk volt erre? – kérdezte Iván báró, aztán +nemsokára elszunnyadt. Attila és Etel szemközt ültek. A leány +erőteljes természetén alig hagyott nyomot az álmatlanul töltött éj, +csak szeme, a mely alatt piros folt mutatkozott, tekintett kissé +bágyadtan, arczán szokatlanul lágy, meleg vonás mutatkozott. Kéjes +borzongással dőlt az ülés sarkába, fejét oldalra hajtotta, nagy +kalapja alól félig behunyt szemmel tekintett a fiatalemberre. +Sokáig néztek szembe, Attila térde érintette a leány ruháját.</p> +<p>Attila nem volt boros, mégis a pezsgő, az ébren töltött éj, a +zene, mely még egyre csengett fülében, a chypreillat, melyet +érzett, mindez csodálatos hangulatba hozta. E hangulat hatása alatt +egyszerre megszólalt, minden bevezetés nélkül azt mondva:</p> +<p>– Szeretnék a lelkedbe tekinteni, te illatos talány. Ki vagy te? +Mi vagy te?</p> +<p>Etelt ez a megszólítás nem lepte meg, talán, <span class= +"pagenum"><a name="Page_112" id="Page_112">-112-</a></span> mert az +ő idegei sem voltak rendes állapotban; mosolyogva nyújtott kezet a +fiatalembernek, halk hangon mondva:</p> +<p>– Barátod vagyok!</p> +<p>Attila fogva tartotta kezét, hosszú idő mulva újra +megszólalt:</p> +<p>– Nem vagyok sem babonás, sem gyáva, csontvázaktól nem irtózom, +ereklyéket tiszteletben tudok tartani…</p> +<p>– Gyermek vagy! – mondta Etel, gyöngén megszorítva ujjait.</p> +<p>– Itthon vagyunk már? – kérdezte Iván báró, állomittas +hangon…</p> +<p class="center">*</p> +<p>Zalkovszky és Ylang herczeg még tíz órakor délelőtt sem akartak +megbarátkozni azzal a gondolattal, hogy az éjnek vége legyen. Az +ázsiai, a kinek a számtalan búcsupohár fejébe szállt, tálczákat +rakatott a czimbalomra és pokoli lárma közepett húzatta a +Rákóczi-indulót. Zalkovszky herczeg pedig némán könyökölt az üres +palaczkokkal borított asztalra és komoran bámult szivarja füstjébe. +Zalkovszky az adósságaira gondolt. Mint minden Zalkovszky, ő is +zilált anyagi viszonyok közt élt. Több ízben már azt hitte, hogy el +kell vesznie az apró adósságok posványában s mindannyiszor az +utolsó pillanatban találkozott egy szerencsés véletlen, a mely +partra segítette. Az a tudat, hogy ő kedvencze a sorsnak, +elbizakodottá tette. Helyzete most olyan kedvezőtlen volt, mint +<span class="pagenum"><a name="Page_113" id= +"Page_113">-113-</a></span> még soha. Az ezredes tegnap bizalmasan +tudtára adta, hogy följelentések érkeztek ellene és három napi időt +engedett neki a dolog elsimítására. Az éjjel vad vígságba ölte +gondját, a mely most újult erővel támadt neki. Bár a legkalandosabb +tervek fordultak meg az agyában, végre is be kellett látnia, hogy +helyzete kétségbeejtően reménytelen. – A zene most elnémult, a +hirtelen beállott csend még növelte levertségét. A mióta tiszt volt +és adósságokkal küzködött, mint ultima ratiót mindig szem előtt +tartotta uz öngyilkosság eszméjét. Nem becsülte túlságosan az «élet +édes megszokását». – ezt vakmerő lovaskalandjaival és párbajaival +többször bebizonyította – de az a gondolat, hogy néhány türelmetlen +zsidó kedvéért főbelőjje magát, idegessé tette…</p> +<p>Ylang herczeg most szembe ült vele és reggelit rendelt.</p> +<p>– Nem fekszem le, – mondta, – búcsulátogatásokat kell tennem, +tizenegy órára ide rendeltem a kocsimat.</p> +<p>– Tanácslom, aludd ki magad, – szólt Zalkovszky.</p> +<p>– Nem érek rá. Ha kissé pezsgős vagyok is, az nem tesz semmit, +már tettem ily állapotban látogatásokat. Ha belépek a szobába, +leülök és nem beszélek semmit, – majd azt fogják hinni, hogy el +vagyok érzékenyedve…</p> +<p>Ylang herczeg nevetett és feldöntötte teáját, a minek még jobban +nevetett. Később az órájára nézett. <span class="pagenum"><a name= +"Page_114" id="Page_114">-114-</a></span></p> +<p>– Mit csináljunk tizenegyig? – kérdezte.</p> +<p>– Játszunk? – szólt Zalkovszky ásítva.</p> +<p>– Nem bánom, de valami ostoba játékot, gondolkozni most nem +tudok.</p> +<p>Eleinte kis tétekbe játszottak, miután azonban egyikük sem tett +pénzt az asztalra, egyszerűbb számítás kedvéért a vesztes fél +mindig megkétszerezte a tétet. Zalkovszky szerencsében volt.</p> +<p>Tizenegy órakor a pinczér jelentette, hogy a herczeg kocsija +előállt.</p> +<p>– Nyolczezer a különbözet? – kérdezte Ylang herczeg, miközben +fölcsatolta kardját… «Szeretném látni, örökké így megy-e ez? +Tizenhatezer vagy semmi –» Zalkovszky nyert, az ázsiai újra +osztott. «Harminczkettő vagy semmi!» Lett harminczkettő. «Ez bolond +dolog – hatvannégy vagy semmi.» Zalkovszky újra nyert. «Ez nem +tarthat örökké», mondta Ylang s azzal újra osztott. Most már +Zalkovszky is felállott.</p> +<p>A kártyák az asztalra estek, Ylang herczeg bosszusan rugott föl +egy széket. «A különbözet százhuszonnyolcz, – holnap talán több +szerencsém lesz.» Azzal távozott.</p> +<p>Zalkovszky aludni ment. Vagy egy órahosszat feküdt nyitott +szemmel ágyában, aztán az éjjeli szekrény márványlapjára irta: +128,000 forint.</p> +<p>Ylang herczeg csak másnap délután jött vissza látogatásaiból. A +Csillag különszobájában Zalkovszkyt találta.</p> +<p>– Pompás, – mondta az ázsiai, – folytathatjuk a játszmát. +<span class="pagenum"><a name="Page_115" id= +"Page_115">-115-</a></span></p> +<p>Zalkovszky fejét rázta. – Nem játszom.</p> +<p>– De hiszen én százhúszezer forinttal hátralékban vagyok?</p> +<p>– Százhuszonnyolczezerrel, de nekem nincs kedvem játszani.</p> +<p>Ylang herczeg elsápadt, – gazdag volt ugyan, de ezt az összeget +mégis sokalta.</p> +<p>Bajtársak közt néha megesik, ha unalmukban nekiülnek kártyázni +és szóra játszanak, hogy óriási különbözetek támadnak, – ezt nem +szokás behajtani, hanem revánzszsal egyenlítik ki. Ha az ember +húszszor egymásután megkettőzteti a tétet, végre is nyernie kell. A +vesztes féltől függ, hogy a tisztesség kedvéért akkor hagyjon föl a +játékkal, ha mérsékelt összeggel van még bátralékban.</p> +<p>– Sajátságosnak találom, hogy nem akarsz revánzsot adni, – +jegyezte meg Ylang élesen.</p> +<p>Zalkovszky fölkelt és csipőjére tette kezét.</p> +<p>– Sajátságosabbnak találom, hogy újabb játékra szólítasz föl, +mielőtt még adósságodat megfizetted volna. A huszonnégy óra régóta +elmult…</p> +<p>Ylangban fölébredt az ázsiai deszpota-vér.</p> +<p>– Ki fogom egyenlíteni a csekélységet, – mert nekem csekélység, +– mihelyt megjön a postán. Addig légy kegyes várni.</p> +<p>Másnap délben Ylang herczeg, két tiszttársa kiséretében, +megjelent Zalkovszky lakásán és szó nélkül leolvasott az asztalra +százhuszonnyolcz ezerforintos bankjegyet. Az ázsiai még aznap +elbúcsuzott az ezredtől és elutazott Londonba. Rövid idő mulva a +lapok jelentették, hogy hadseregünknek <span class= +"pagenum"><a name="Page_116" id="Page_116">-116-</a></span> ez az +exotikus vendége visszatért ázsiai hazájába.</p> +<p>A kártyajátszma története nemsokára nyilvánosságra jutott és +különböző itéleteket provokált.</p> +<p>– Nagyon helyes, – mondta Vass hadapród, – Ylangnak ez az +érvágás nem árt. Hazamegy, lenyakaztat egy tuczat mandarint, +elkobozza vagyonukat és ismét ott van, a hol volt…</p> +<p>Korláth százados másként fogta föl a dolgot. Miután Ylang +herczeget a vasútra kisérte, egyenesen Zalkovszky lakására +hajtatott.</p> +<p>– Tudtodra adom, hogy a tisztikarnál becsületbírósági eljárást +fogok ellened indítványozni, döntse el az, hogy bajtárshoz illő +dolog-e részegeket fosztogatni…</p> +<p>Két nap mulva a Kevevidéki Hirlap röviden vett tudomást a K–th +gr. százados és Z–y hg. főhadnagy közt lefolyt kardpárbajról, a +melyben az előbbi karján súlyosan, az utóbbi vállán könnyen +megsebesült. A Hirlap azzal nyugtatta meg olvasóit, hogy mindkét +«közkedveltségnek örvendő» tiszt immár gyógyulófélben van…</p> +<div class="figcenter" style="width: 399px;"><img src= +"images/i001.png" alt="" title="" /></div> +<p><span class="pagenum"><a name="Page_117" id= +"Page_117">-117-</a></span></p> +<div class="chapter"> +<h2><img src="images/ch13.png" alt="" title="" />XIII.</h2> +</div> +<p>Attila végre rászánta magát, hogy meglátogassa Pogányékat. A +multkori találkozás a versenytéren eszébe juttatta, mily illetlenül +hanyagolta el a pogányváriakat és most sietett, hogy hibáját +lehetőleg jóvátegye.</p> +<p>A nyaralóban szívesen fogadták, senki egy szóval sem kérdezte +hosszú távollétének okát. Az útközben összeállított védőbeszéd +teljesen kárba veszett.</p> +<p>Kálváryt is ott találta; Jolán láthatólag szivesen csevegett a +jegyzővel és egyre hozzá intézte a szót. A beszélgetés a +lövészkertben tartott mulatság körül folyt, a melyben Jolán is +részt vett és – Kálváry állítása szerint – kék ruhájában olyan +volt, mint egy kis grófnő. Jolánnak minden szava elárulta, mily +pompásan mulatott a bálon.</p> +<p>Attila titokban bevallotta magának, hogy rossz emberismerő. Ő +Jolán részéről viharos szemrehányást, vagy legjobb esetben is +duzzogást várt, de azt még álmában sem merte hinni, hogy a leány, +<span class="pagenum"><a name="Page_118" id= +"Page_118">-118-</a></span> a ki őt oly lángolóan látszott +szeretni, most kedvet érezzen tánczmulatságokba járni. E +felületesség kínosan érintette, szerette volna, ha Jolánban több +érzésre talál… Midőn most újra a bájosan félszeg gyermekleány +közelében volt, újra hallotta, a mint fontoskodó arczczal kedves +semmiséget fecsegett, egyszerre kezdte érezni, hogy Jolán nem +közönyös előtte. Ha elhanyagolta is, jól esett neki a tudat, hogy +korlátlan uralma alatt áll, a melyet bármikor érvényesíthet ismét. +Hogy most kisiklani érezte kezéből ez uralom gyeplőit, fölébredt +benne a sértett hiuság, a melyet féltékenységnek tartott. Kálváry +most már határozottan udvarolt a leánynak; ennek a jelentéktelen +embernek a bátorsága is bosszantotta.</p> +<p>A jegyző végre eltávozott. Attila egyedül maradt Jolánnal a +gesztenyefa alatt.</p> +<p>Jolán kitörő lelkesedéssel kezdett Etelről beszélni; – hogy a +bárónő őt fölkereste a versenytéren és fél Keve szemeláttára +karonfogta, ezt ő élete legfontosabb eseményei közé sorozta… +Egyszerre elhallgatott és barátjára tekintett:</p> +<p>– Mi bajod, Tila? te nem vagy ma olyan, mint máskor.</p> +<p>– Semmi, beszélj csak tovább, – mit csinál a vércséd?</p> +<p>– Óh, képzeld, a hűtlen elhagyott. Eleinte csak a háztetőre +röpült, onnan egy darab hússal még vissza tudtam csalni, egyszer +aztán fölrepült a magasba és azóta nem jött meg.</p> +<p>Jolán ismét elhallgatott és figyelmesen tekintett <span class= +"pagenum"><a name="Page_119" id="Page_119">-119-</a></span> +barátjára, a ki komor arczczal bámult maga elé. A leányt aggódás +fogta el. A keserüség és elégedetlenség, a mely Attila szívét e +perczben eltöltötte, lassankint megérintette őt is. Mély +levertséget érzett, a melyről nem tudott magának számot adni.</p> +<p>– Ne menjünk fel a mamához? – kérdezte félénken s miután nem +nyert feleletet, bátran elhatározta, hogy a felleget, mely kettőjük +közé ereszkedett, el fogja űzni. – Ej, Tila, ne légy olyan szomorú! +– kiáltotta vigan s azzal régi szokása szerint, végighúzta tenyerét +a fiatalember arczán.</p> +<p>Attilának erre az érintésre fejébe szökött a vér, – eltaszította +magától a kezet. Mikor aztán a megrémült leányra tekintett, a ki +közel állt a síráshoz, hevesen ölébe vonta és kipirult arczát +szenvedélyes csókkal halmozta el.</p> +<p>Jolán rémülten, megindultan, a legnagyobb zavarban, zokogva és +mégis boldogan simult hozzá… Aztán nedves szemmel tekintett +föl.</p> +<p>– A bárónő oly szép, oly nemes, – én meg ostoba leány vagyok, – +azt hittem, nem kellek már, de még mindig szeretlek…</p> +<p>Attila remegő kézzel simogatta a leány haját.</p> +<p>– Nem tudok nélküled élni, nem tudok… – szólt Jolán szenvedélyes +fájdalommal, s mikor aztán Attila újra megcsókolta, megnyugodott és +behunyta a szemét.</p> +<p>Attila e perczben úgy érezte, hogy ezt az édes gyermeket nem +szabad többé kiengedni karjából. <span class="pagenum"><a name= +"Page_120" id="Page_120">-120-</a></span> Ily határtalan szerelmet, +ily bizalomteljes odaadást nem fog sehol másutt találni. Ez a te +boldogságod, ez a te világod, melyet két karoddal átölelsz – sugta +neki egy benső hang, – minden, a mi ezenkívül esik, hiú +czafrang.</p> +<p>Jolán zavartan és borzas hajjal ragadta ki magát karjából, a +mint a bokrok mögött Béni tipegő léptei közeledtek.</p> +<p>Attila megigérte Etelnek, hogy öt órakor ismét a kastélyban +lesz. Mikor most elhagyta a nyaralót, hat óra is elmult már. A +kastélyban vendégeket talált: Etel Dzsina grófnővel és Vass +hadapróddal croquettezett a ház előtti nagy gyepköröndön. A kis +grófné lángvörös, merészszabású öltözékében fölötte csinos volt; ha +kissé megemelte szoknyája szegélyét és feketeharisnyás, laktopános +piczi lábát a labdára helyezte, művész tökélylyel kezelte a +hosszunyelű kalapácsot.</p> +<p>– Öt óra van most? – kérdezte Etel a belépőtől.</p> +<p>– Tudom már, – szólt Dzsina grófnő duzzogva, – hegyi tündérek +után futkos, míg mi itt elepedünk utána.</p> +<p>Attila esküdözött, hogy Etel nem mondta, hogy vendégeket +vár.</p> +<p>– Mert féltékeny rám, – felelt Dzsina, barátnőjét átölelve.</p> +<p>Etel meglegyintette az arczát.</p> +<p>Alkonyatkor Szentmárayék eltávoztak, hintójuk mellett a hadapród +lovagolt. Attila még éjfélkor is nyugtalan léptekkel járt fel s alá +szobájában. Gondolataiban <span class="pagenum"><a name="Page_121" +id="Page_121">-121-</a></span> önkénytelen is párhuzamot vont Etel +és Jolán között. Amaz büszke szépségében, nagyvilági modorával, a +gyermekkora óta megszokott fényűzés kellemes keretével, minden +ízében a herczegnő leánya, a ki szoros barátságának ellenére is +bizonyos ingerlő tartózkodást tanusít, – a másik nyugtalan, +elhamarkodott, jelentéktelen gyermekleány, a kinek csak egy +szikrára van szüksége, hogy lángra lobbanjon és karjába repüljön +annak, a kit szeret. Elégedetlen kezdett lenni magával, Jolánnal +szemben tanusított magaviselete miatt. Hiusága ki volt elégítve, a +leány egy intésére ismét a karjába futott; most úgy találta, hogy +hatalmával kegyetlen módon visszaélt, midőn újra felizgatta Jolán +képzeletét. Mi czélja lehetett e gyermekes szerelmeskedésnek? A +házasság, a szerelemnek ez a nyárspolgárias logikája, nem volt +ínyére. Forró vágyai, nagyratörő álmai, tehetségének és erejének +büszke tudata, rosszul illettek volna egy szerény, polgári +háztartás keretébe. Azok a merész tervek, a melyek agyában talán +még határozott alakot sem öltöttek, sóvár vágygyal vonzották a +fényes magasba, ama társadalmi osztály felé, a melyet azelőtt oly +szenvedélylyel gyűlölt, mint az éhező gyűlöli a dőzsölőt. A +kisvárosi polgári élet sivár terén ama metszett szárnyú gólya +szerepét játszotta volna, a mely kétségbeesetten botorkál a puszta +udvaron és epedve tekint föl a kék magasba, a hol boldogabb társai +fürödnek a napfényben… Érezte, hogy nem született +nyárspolgárnak!</p> +<p>Tünődéséből hirtelen zongorahangok zavarták fel, <span class= +"pagenum"><a name="Page_122" id="Page_122">-122-</a></span> a +melyek a nyitott ablakon szürődtek be. A zongorázó csak Etel bárónő +lehetett. Attila kilépett szobájából s a kertbe sietett; miután +megkerülte a kastélyt s az épület homlokzata elé jutott, meglepetve +állt meg.</p> +<p>A zongoraszoba ablaka ki volt nyitva, keretében Etel alakja +látszott. Erőteljes, üde termetének körvonalai élesen szöktek elő a +háttérből, arczára a zongorán álló lámpák fénye világított. A leány +pongyolát viselt, karja mezítelen volt. Chopin szerzeményeinek +egyikét játszotta; csodálatos, bűvös zene, a mely könnyen pengő +ütemeiben is megmérhetetlen szenvedélyt sejtet. A borongó, mélabús +akkordokban mintha egy egész nemzet fájdalma keseregne, néha fékét +vesztve, szenvedélyes panaszszal zokog fel, hogy aztán ismét szelid +bánatba ringassa önmagát. Néha fölcsillan a lengyel könnyelműség és +zsongó, könnyű lejtemben utánozza saját fájdalmának hangjait.</p> +<p>A Bösendorfer hanghullámai szétrebbentek a langyos éjben, mint +zengő csalogányok. Etel technikája nem volt kifogástalan, de oly +megkapó szenvedélylyel játszott, annyi eredeti érzést öntött +zenéjébe, mintha a hangok közvetlenül túlpezsgő szívéből +fakadnának. Látszott rajta, hogy a saját zenéjében kéjeleg, mint a +fülemile. Ajka szorosan le volt zárva, szemét félig behunyta, fejét +hátraszegte…</p> +<p>Attila sokáig nézte az elbűvölő képet és egyszerre gyökeret vert +benne a meggyőződés, hogy ily hangokat csak a szenvedélyes szerelem +találhat. A játék most egy halk akkordban elnémult, a mely +<span class="pagenum"><a name="Page_123" id= +"Page_123">-123-</a></span> fájdalmas, elégedetlen rezgésben +tartotta Attila idegeit. Etel az ablakhoz lépett s hosszasan +tekintett az éjbe.</p> +<p>Nem láthatta az árnyékban állót, Attila mégis úgy érezte, mintha +szeme delejes hatalommal irányulna feléje. E pillanatban emésztő, +érzékies vágy szállotta meg: bírnia kell e büszke nőt, ha az +üdvösségébe kerül is! <span class="pagenum"><a name="Page_124" id= +"Page_124">-124-</a></span></p> +<div class="chapter"> +<h2><img src="images/ch14.png" alt="" title="" />XIV.</h2> +</div> +<p>Etel bárónő elvesztette régi, öntudatos nyugalmát. +Kristálytiszta, józan lelkére ködfátyol borult, a mely mögött +titokzatos erők forrongtak. A káoszból végre egy erős áram tört +elő: a vágy a boldogság után. És ez az ösztön, a mely ellen egész +erejével védekezett, ama férfi felé sodorta, a ki kiméletlen +merészséggel terjesztette feléje karját. Azért hívta közelébe ezt +az embert, hogy legyőzze vele a sírjából föltámadó kisértetet s +most a halott kezet nyujtott az élőnek, a mult szövetkezett a +jelennel, hogy őt letérítse arról az útról, a melyet követnie +kellett.</p> +<p>Most is, midőn az erkélyen kifeszített japáni ernyő alatt ült, +ott könyökölt a kisértő mögötte. A nyitott szobában atyja sétált, +lenn a kertben munkások dolgoztak, a napfény józanul sütött és +<span class="pagenum"><a name="Page_125" id= +"Page_125">-125-</a></span> Etel mégis kétkedett, hogy ember vagy +kisértet-e az, a ki füléhez hajolva, közönyös arczczal, de villogó +szemekkel suttogja:</p> +<p>– Azt mondja, nem boldog? Meg kell mondanom az igazat. Nem +boldog, mert túlságosan fél a boldogtalanságtól. Nem szeret, mert +nem akar csalatkozni. Érzéketlen és ezért beleélte magát egy +gyermekes ábrándba, melyhez makacsul ragaszkodik, hogy megóvja +magát minden kényelmetlen szenvedélytől. Lemondott a boldogság +édenéről, hogy elkerülje a boldogtalanság vadonját. A közöny arany +középútját választotta és az észszerű házasság kényelmes +országútján akar az életen át kocsizni. Ha van bátorsága boldognak +lenni, mondjon le a józanságról és okosságról, vesse magát behunyt +szemmel ama férfi kebelére, a ki azt mondja önnek: boldogíts és +boldogítani foglak…</p> +<p>Etel nem tekintett föl, hanem épp oly halkan mondta:</p> +<p>– Miért mondja nekem mindezt? Menyasszony vagyok!</p> +<p>– Tudom és saját szavaiból tudom, hogy ez az eljegyzés nem egyéb +frázisnál: Nem szereti vőlegényét, vőlegénye pedig nem is tud +szeretni. Ezt az eljegyzést ketten komoly oknak tartják arra, hogy +egy hosszú, sivár élet tartamára egymáshoz lánczolják magukat? Ha +ezt teszi, akkor nincs joga boldogságért esedezni az éghez…</p> +<p>A bárónő szó nélkül fölemelkedett helyéről s a szoba ajtajába +lépett, a hol atyja járt föl s alá.</p> +<p>Másnap reggel Korláth százados jött a kastélyba, <span class= +"pagenum"><a name="Page_126" id="Page_126">-126-</a></span> karja +még föl volt kötve. Menyasszonya hívta meg, hogy szabadságidejét +töltse közelében.</p> +<p>Attila most már tudta, hogy Etel fél, – de kitől fél? Tőle vagy +önmagától? A bárónő szokatlanul szeretetreméltó volt vőlegénye +iránt, százféle apró előzékenységgel környezte a sebesültet. +Délután órákon át sétáltak a kertben; Attila láthatta őket +ablakredőnyein át a magas fák alatt; az üde női alak csodálatos +ellentét volt a komor férfi szikár alakjával.</p> +<p>A véletlen úgy akarta, hogy Korláthot néhány nap mulva a +hadtestparancsnok egy sürgönye *várra szólította. Félórával később +a százados Kevére hajtott, Etel az erkélyen ült és hosszan +tekintett az országúton robogó hintó után.</p> +<p>Délután egyedül sétált a kert árnyas fasoraiban. A szökőkútnál +Kun Attilára bukkant, a ki egy füzet olvasásába volt elmélyedve. +Etel megérintette legyezőjével a vállát s nyájas hangon mondta:</p> +<p>– Remélem, nagy utat tett a halhatatlanság felé az utolsó öt nap +alatt, – sokat dolgozott?</p> +<p>– Egy sort sem írtam.</p> +<p>– Miért zárkózott akkor el oly légmentesen?</p> +<p>– Őszinte leszek: nem akarok bűntársa lenni eljegyzése +hazugságának.</p> +<p>Etel szomoruan csüggesztette le fejét.</p> +<p>– Még mindig ez a keserű hang, – most már magam sem hiszem, hogy +barátok maradhassunk.</p> +<p>– Én sem hiszem, de nem is akarom, – szólt Attila növekedő +indulattal. – Barátságunk nem volt egyéb, mint fegyver az ön +kezében, hogy engem ártalmatlanná tegyen. Barátságba burkolta +<span class="pagenum"><a name="Page_127" id= +"Page_127">-127-</a></span> közönyét, hogy engem is közönyre +kényszerítsen. Megelégeltem e fagyos barátságot. Láthatja, őszinte +vagyok, nyilt kártyával játszom. Fölmondom önnek a barátságot, +legyünk ezentúl ellenségek. Megengedem önnek, hogy teljes szívéből +gyűlöljön, viszont engedje meg nekem, hogy lángolóan szeressem. +Menjen teljesedésbe sorsom, lássuk, mi erősebb: a barátság-e, vagy +a gyűlölet…</p> +<p>Etel szó nélkül indulni készült. Attila, a kit a bárónő külső +nyugalma bántott, indulatosan szólt: – Biztosnak érzi magát? +Figyelmeztetem, ne építsen előitéletemre. Nem leszek válogatós +fegyvereimben. Bírni akarom önt és bírásáért nem rettenek vissza +semmitől…</p> +<p>Etel megállt és kijátszotta utolsó kártyáját, a melyet hetek óta +tartogatott.</p> +<p>– A vendégjog megsértésétől sem?</p> +<p>Ez elég érthető volt. – Attila meghajtotta magát.</p> +<p>– Attól nem kell tartania, bárónő. Holnap indulok.</p> +<p>– Ez lojális eljárás! – mondta a bárónő, fejét kissé meghajtva, +s azzal nyugodt léptekkel ment a kastély felé.</p> +<p>Hová fog ez vezetni? kérdezte Attila magában. Nem ragadtatta-e +magát túlmesszire szenvedélye által? A büszke nyiltság, a melylyel +Etelnek elárulta szerelmét, jól megfontolt tervéhez tartozott +ugyan, de a lehetőséget, hogy a kastélyt el kell hagynia, nem vonta +be számításai körébe. Most nem tudta, hogyan fogja majd kevély +igéretét beváltani, – de érezte, hogy a megkezdett úton kell +haladnia, ha valaha czélt akar érni… <span class="pagenum"><a name= +"Page_128" id="Page_128">-128-</a></span></p> +<div class="chapter"> +<h2><img src="images/ch15.png" alt="" title="" />XV.</h2> +</div> +<p>Attila kellemetlen meglepetésére, másnap délben Zalkovszky +herczeg hajtatott az udvarba. Különben sem rokonszenvezett +Zalkovszkyval, de ma e váratlan látogatás halomra döntötte mindama +reményeket, a melyeket ittlétének utolsó napjához fűzött. Etel +tüntető barátsággal fogadta a herczeget.</p> +<p>– Tulajdonképpen búcsuzni jöttem, – mondta Zalkovszky. – +Lemondtam a tényleges szolgálatról és a tartalékba vonulok. Köztem +és a tisztikar egyrésze közt nézeteltérés merült fel, a mely végleg +elkedvetlenített a szolgálattól. Mióta a polgári elemek tért +nyertek a lovasságban, nálunk is divatba jött az a szentimentális +kultusz, a melyet a bajtársiassággal űznek. Nekem pedig nincs +kedvem más magatartást tanusítani bárki iránt is, mint a minővel +minden gentlemannek tartozom…</p> +<p>Iván báró meg volt győződve, hogy a főhadnagyot adósságai +üldözték el az ezredtől és óvatosságból czélzásokat kezdett tenni +az idei termés kedvezőtlen kilátásaira.</p> +<p>A kastélybeliek nyáron a nap egy részét a <span class= +"pagenum"><a name="Page_129" id="Page_129">-129-</a></span> +szabadban töltötték, Etel bárónő tehát délután vendégével a kertben +sétált. Drill követte őket.</p> +<p>– Nem sajnálja itt hagyni az ezredet? – kérdezte a leány, csak +hogy mondjon valamit.</p> +<p>– Ha valamit sajnálok itt hagyni, az csakis maga.</p> +<p>Etel kissé meghajtotta fejét, de nyugtalan oldalpillantást +vetett a főhadnagyra, a ki keserűen folytatta: – Tudja kinek +köszönhetem, hogy kardomat szögre kell akasztanom? Vőlegényének, +Korláthnak. Ő uszította rám az ezred nyárspolgárias elemeit. Ennek +a becsületes embernek a barátságát már drágán fizettem meg, először +magát rabolta el tőlem…</p> +<p>– Álmában beszél! – szólt Etel bosszusan.</p> +<p>– Etel, maga tudja, hogy szeretem…</p> +<p>– Kérem, hagyjuk ezt. Öt évi ismeretségünk alatt már annyi +alakban vallotta be szerelmét, – a melyben maga épp oly kevéssé +hisz, mint én, – hogy újat most nem mondhatna.</p> +<p>– Ej, ha szerelmem mögött milliók állanának!</p> +<p>– Zalkovszky, úgy találom, hogy izléstelen kezd lenni: – kissé +visszaél távoli rokonságunkkal.</p> +<p>– Izléstelennek találná, ha mindezt más távoli rokona mondaná, – +például az afrikai?</p> +<p>Etel elpirult, aztán kevélyen tekintett a herczegre:</p> +<p>– Honnan veszi a bátorságot, hogy velem ily hangon +beszéljen?</p> +<p>A herczeg villogó szemmel nézte a szép leányt. Nem ok nélkül +beszélt ily merész hangon. Korláthtal <span class= +"pagenum"><a name="Page_130" id="Page_130">-130-</a></span> való +viszályát a lefolyt párbaj kétes eredményével nem tekintette még +elintézettnek; brutális bátorsága ösztökélte, hogy a nevén ejtett +csorbát véresen torolja meg. Etel által akarja kényszeríteni a +századost, hogy újra szembeszálljon vele. Mielőtt elhagyná a +vidéket, csattanósan akart megválni ellenségeitől, – régi gyöngéje +a szép leány iránt, mellőztetése miatt való bosszúsága, arra +birták, hogy ezt egy vakmerő szerelmi vallomással iparkodjék +elérni. Ha Etel igénybe veszi vőlegénye védelmét (és valószinű, +hogy ezt tenni is fogja), akkor elérte czélját, – ha nem veszi +igénybe, annál jobb! – A bárónő most hátat fordított neki és +Drillel megindult a kastély felé. Zalkovszky gyors elhatározással +kezén fogta.</p> +<p>– Etel – én imádom…</p> +<p>– Erőszak? Arczátlan! – Hiába iparkodott kezét a herczeg ujjai +közül kiszabadítani.</p> +<p>– Ily ingerlő ajk sérteni is tud? – szólt Zalkovszky mosolyogva +s azzal közelebb vonta a leányt.</p> +<p>– Zalkovszky, – ismeri Korláthot!</p> +<p>– Éppen azért…</p> +<p>Zalkovszky ajkai megérintették a leány ajkát.</p> +<p>– Attila! – kiáltotta a bárónő rémülten.</p> +<p>– Tehát ő? ha ő, miért nem én is?</p> +<p>Zalkovszky karjába zárta a leányt és forró csókzáporral +árasztotta el arczát. Etel lángvörös arczczal, a legnagyobb +undorral védekezett.</p> +<p>– Drill – segits! – sikoltotta…</p> +<p>A herczeg e perczben vad morgást hallott, vállán tüzes fájdalmat +érzett; midőn meglepetten fordult <span class="pagenum"><a name= +"Page_131" id="Page_131">-131-</a></span> meg, egy hatalmas lökésre +egyensúlyát vesztve, leszédült a gyepre. A bárónő óriás doggja +villogó szemekkel, bőszült morgással állott mellén, éles fogai a +herczeg torkát érintették. Zalkovszky fegyvertelen volt. Sápadtan, +hörögve feküdt a földön, egész lényét az irtóztató meggyaláztatás +érzete remegtette meg.</p> +<div class="figcenter" style="width: 408px;"><a href= +"images/i009hq.jpg"><img src="images/i009.jpg" alt= +"Etel lángvörös arczczal, a legnagyobb undorral védekezett." title= +"Etel lángvörös arczczal, a legnagyobb undorral védekezett." /></a> +<p class="caption">Etel lángvörös arczczal, a legnagyobb undorral +védekezett.</p> +</div> +<p>– Átkozott fenevad!</p> +<p>Mozdulni nem mert, tudta, hogy a felbőszült állat, a melynek +forró leheletét nyakán érezte, szétmarczangolná.</p> +<p>Etel már rég eltünt a kastély felé. Drill egyideig hiába várt +további parancsot, aztán szikrázó szemmel és agyarkodva vonult a +harasztba.</p> +<p>A herczeg halottsápadtan sietett a gazdasági udvarba, a hol +kocsiját tartotta. Zubonya szét volt tépve, válla vérzett. Mikor +kendője után nyult, hogy hideg verejtéktől gyöngyöző homlokát +megtörölje, ujjai forgópisztolya hideg csövét érintették. – Oh, én +bolond! – mondta dühösen, homlokára csapva.</p> +<p>Kocsija néhány percz mulva kirobogott az országútra, a lovakat a +groom hajtotta, a herczeg a forróság ellenére is, vállára vonta a +köpenyét.</p> +<p>A kert alatt Drill fogadta a kocsit, szokása szerint víg +csaholással. Zalkovszky megállította a kocsit és éles füttyöt +hallatott. A kutya megállt s fülét hegyezte, – a következő +pillanatban gyors egymásutánban két lövés dörrent. Az elsőre Drill +egyik lába után kapott, a másodikra gyenge vakkanással a gyepre +hempergett. A groom a lovak közé csapott… <span class= +"pagenum"><a name="Page_132" id="Page_132">-132-</a></span></p> +<p>Estefelé a kertész föllármázta a kastélyt, a bárónő doggja +véresen és fájdalmasan nyihogva kuporodott a park egy félreeső +zugában.</p> +<p>Etel maga is lement, hívására elővánszorgott az eb, egyik lába +szét volt zuzva, mellén véres seb volt, melyet nyaldosott.</p> +<p>– Hívják elő Kun urat, az ért a sebekhez.</p> +<p>Az elősiető Attila a gyepen térdelve találta Etelt, ölében az +állat hatalmas feje nyugodott, csipkekendőjével a vérzést +iparkodott elállítani.</p> +<p>Attila megvizsgálta a kutyát, a cselédség elálló lélegzettel +csoportosult köréje.</p> +<p>– Drillt meggyilkolták, – egyik golyó a tüdejében maradt, – a +szegény Drill meg fog halni.</p> +<p>– Szegény, hős védőm, – mondta Etel megindult hangon. A haldokló +eb fájdalmasan nyöszörgött; midőn úrnője simogató kezét érezte, +megcsóválta farkát.</p> +<p>A kevei állatorvos már későn jött, – Drill elköltözött e +világból, a hol oly rosszul jutalmazzák a hűséget. A cselédség +eltemette a kertben. Etel kis groomja, a ki a kutya gondozásával +volt megbízva, keservesen zokogott, mintha árván maradna a +világon.</p> +<p>A kastély másnap is halottas házhoz hasonlított, a cselédség +szomorú arczczal járt-kelt. Attila tíz órakor bejelentette magát a +bárónőnél.</p> +<p>Etel szobájában fogadta. Az előbb tért csak vissza lovaglásából +és már át is öltözködött. Jókedvünek látszott és éppen hosszú +keztyűjét húzta fel.</p> +<p>– Mi jót hoz, Kun? <span class="pagenum"><a name="Page_133" id= +"Page_133">-133-</a></span></p> +<p>– Búcsuzni jöttem, bárónő, – engedje meg, hogy őszinte +köszönetet mondjak szives vendéglátásáért.</p> +<p>A bárónő helyet kinált neki és maga is szembe ült vele; +keztyűjével babrált, aztán hosszan tekintett szemébe, miközben +ajkán könnyű mosoly czikázott át.</p> +<p>– Hová szándékozik innen menni?</p> +<p>– Egyelőre a fővárosba, a telet ott akarom tölteni.</p> +<p>– Ez szerencsés gondolat, – mondta Etel; – a farsangon +találkozni fogunk odafenn, Szentmárayék is Budapesten fogják +tölteni a telet. Az idei farsang szépnek igerkezik, mondják, az +udvar is a fővárosba jön…</p> +<p>Etel mindezt nyugodtan, csevegve mondta. Attila szivére +lassankint keserűség nehezedett, éles tekintettel nézett a bárónőre +– midőn végtelen meglepetésére, szemében egy könyet látott +csillogni. E köny váratlan hatással volt rá.</p> +<p>– Etel, – kérdezte megindultan, – kinek szól a köny +szemében?</p> +<p>A leány mosolyogva babrált keztyűjén és vállat vont. – A fele +Drillnek, – a fele meg magának…</p> +<p>Szemeik találkoztak. A fiatalember felállt helyéről és kezét +vakmerően a bárónő vállára téve, lehajolt és felcsókolta a könyet. +A bárónő mozdulatlan maradt, csak a keze remegett. Attila térdre +vetette magát.</p> +<p>– Itt marad? – kérdezte Etel halkan.</p> +<p>A kérdezett nem felelt. A leány most lehajolt <span class= +"pagenum"><a name="Page_134" id="Page_134">-134-</a></span> és +ajkával könnyedén megérintette homlokát, aztán újra kérdezte:</p> +<p>– Itt marad?</p> +<p>– Itt! – válaszolt Attila tompa hangon.</p> +<p>Mindketten hallgattak, a bárónő hüvös keze végigsimított a +fiatalember forró homlokán.</p> +<p>– És mi lesz most? – kérdezte végre Etel.</p> +<p>– Tegyen velem, a mit akar.</p> +<p>– Azt én mondom magának.</p> +<p>Attila lassan emelte föl szemét, aztán hevesen karjába vonta a +leányt és szenvedélyes csókjaival halmozta el arczát. Etel nem +védekezett, de arczát sötét pír futotta el, rémülten tekintett rá, +majd fölkelt s az ablakhoz lépett, hol zavartan rendezte +fürteit.</p> +<p>A fiatalember homályosuló szemmel nézte, melle lihegett, valami +ismeretlen, félelmes nyomást érzett mellén – talán boldogságának +terhe volt? A bárónő most ismét közeledett hozzá s a kerevet +támlányára könyökölve, fájdalmasan tekintett szemébe.</p> +<p>– Ennek nem lett volna szabad megtörténnie – de legyen, a mint +kívánja!</p> +<p>E pillanatban halk sarkantyúpengés és biczegő léptek nesze +hallatszott az előszobából. Az ajtó kinyilt s belépett Etel +vőlegénye. <span class="pagenum"><a name="Page_135" id= +"Page_135">-135-</a></span></p> +<div class="chapter"> +<h2><img src="images/ch16.png" alt="" title="" />XVI.</h2> +</div> +<p>Attila elérte azt, a mi után vágyódott.</p> +<p>A mi még rövid idő előtt legmerészebb álmainak a tárgya volt, +azt a sors ama pillanatban dobta ölébe, midőn reménytelen +lemondással volt eltelve. A szép, a kevély Etel, a «herczegnő» +leánya, az övé akart lenni.</p> +<p>Nem tudta diadalát tiszta szívvel élvezni. A váratlan szerencse +szinte nyomasztólag hatott rá és el fojtotta benne az öröm érzetét. +Maga is csodálkozott ezen állapotán. Az ujongó örömmámor helyett +fájdalmas reflexiók töltötték el.</p> +<p>Végre sikerült magát kiragadnia álmadozásaiból s lassankint erőt +vett rajta az a kellemes büszkeség, a mely a szerencse kedveltjeit +szokta eltölteni, a kik érzik, hogy a kivételes lények sorába +tartoznak.</p> +<p>Korláth jelenléte miatt Attila nem beszélhetett Etellel +bizalmasan. Délután, mikor az egész társaság a kertben sétált, Etel +közeledett hozzá s halnak mondta:</p> +<p>– Még ma találkoznunk kell, – fontos közlenivalóm van. +<span class="pagenum"><a name="Page_136" id= +"Page_136">-136-</a></span></p> +<p>– Talán este a kertben, mint akkor?</p> +<p>A bárónő hevesen rázta fejét.</p> +<p>– Nem! jőjjön tizenegy órakor az ablakom alá…</p> +<p>Tizenegy órakor éjjel Attilának sikerült észrevétlenül lejutni a +kertbe. Etel emeleti szobaablaka nem volt kivilágítva, de úgy +tetszett, mintha a vasrács mögött világos alak könyökölne.</p> +<p>Egy ősrégi platánfa embervastagságú ága közvetlenül az ablak +alatt hajolt le, lombozatát a potrohos rácsba fonva. Attila gyorsan +elhatározta magát. Egy szökéssel elérhette ujjaival az ágat, egy +lendülettel felvonta magát a lombozatba, – mikor felállt, elérte az +ablakrácsozatot és keze találkozott Etel kezével. A bárónő +simogatta kezét és suttogva mondta:</p> +<p>– Tudtam, hogy talál majd módot közelembe jutni, ámbár a fára +nem gondoltam. Hallgasson rám. Győzött, – kezébe teszem a sorsomat, +– behunyt szemmel követem. Gondolkozzék most már helyettem is, mert +én nem tudok többé gondolkozni. Nem tudja, mennyit küzködtem, de +most már vége; azt hiszem, ez volt a legjobb, a mit tehettem. Néha +nagyon boldogtalannak éreztem magamat. Mit akartam mondani? Igen, +Korláth! Ez a becsületes, jó Korláth még menyasszonyának tekint, – +ma jövőnkről beszélt, a mit azelőtt sohasem tett. Ez a hazugság +égeti arczomat. Meg akartam neki vallani mindent, de nem volt hozzá +erőm – zsibbadás fogott el, a szó torkomon akadt…</p> +<p>– Szegény gyermekem! – szólt Attila. <span class= +"pagenum"><a name="Page_137" id="Page_137">-137-</a></span></p> +<p>– Kérem, Attila, tegye meg maga. Mondjon el neki mindent.</p> +<p>– Már gondoltam erre, de nem tudom, minő formában tegyem.</p> +<p>– Beszéljen vele nyiltan és becsületesen; én ismerem Korláthot, +ezzel el lehet nála érni mindent. Rendezze úgy, hogy holnap már ne +legyek menyasszonya…</p> +<p>– Egy dolog nyugtalanít, – szólt Attila, – nem tartom még +elérkezettnek az időt arra, hogy atyád megtudjon valamit…</p> +<p>– Mondja meg Korláthnak, hogy ne szóljon apámnak, mondja meg +neki, hogy én kéretem erre, akkor meg fogja tenni…</p> +<p>Tovább beszéltek. Attila élvezetet talált abban, hogy tegezze a +leányt, Etel ezt szívesen hallotta, de nem viszonozta.</p> +<p>Egyszerre megcsörrent a szomszédos ablak. Attila egy sötét +árnyat látott eltünni.</p> +<p>– Ránk lestek! – mondta indulatosan.</p> +<p>Attila álmatlanul töltötte az éj nagyobb részét; mikor végre +nyugtalan álomba merült, az ablakfüggönyök mögött már sápadt fény +derengett, a fecskék vigan csiripeltek az eresz alatt.</p> +<p>Forró délelőtt volt, mikor égő szemmel fölébredt. Még nem +fejezte be öltözködését és már Korláth lépett be.</p> +<p>– Az egész házban nincs egy pohár cognac, – panaszkodott a +százados.</p> +<p>Attila most már tudta, hogy nem ő leste meg tegnapi találkáját. +Korláth az ablak alatt álló alacsony <span class="pagenum"><a name= +"Page_138" id="Page_138">-138-</a></span> kerevetre dőlt, míg +Attila nyakravalójával babrált.</p> +<p>– Te, Korláth, – mondta egyszerre, – tudom, hogy becsületes +ember vagy.</p> +<p>– Hál’ istennek, tudja az egész hadsereg, – felelt a százados +jókedvüen.</p> +<p>– Ez teszi kötelességemmé, hogy fölvilágosítsalak egy kinos +ügyben…</p> +<p>A százados, a ki az ezred eleven párbajkodexe volt, meg volt +győződve, hogy valami bonyolult becsületügyet fognak előtte +föltálalni.</p> +<p>– Te rólad van szó, – folytatta Attila, – te rólad és Etelről. +Etel nem lehet a nőd…</p> +<p>A jég meg volt törve, most már habozás nélkül beszélt. Elmondott +mindent, a mint az éjjel összeállította magának. Hogyan vert +gyökeret mindkettőjükben az egymás iránt való szerelem, mint +küzdöttek sokáig e szenvedély ellen, hogyan sodorta őket egymás +karjaiba az ellenállhatatlan delej… Beszédközben izgatottan járt +fel s alá a szobában, zsebre tett kézzel.</p> +<p>A százados mereven és némán ült a helyén, egy szóval, egy +mozdulattal sem szakította félbe elbeszélését. Háttal ült az +ablaknak, arczát nem lehetett látni, de csontos keze, a mely az +asztalon nyugodott, lassankint remegni kezdett. Attila rég +befejezte szavait s megállt a százados előtt.</p> +<p>– Minden jól van, nagyon jól van, – szólt végre Korláth rekedt +hangon. – Ha Etel nem akar, csak szólnia kell, – én megyek +tovább…</p> +<p>Most fölállott s meggyujtotta kialudt szivarját <span class= +"pagenum"><a name="Page_139" id="Page_139">-139-</a></span> az égő +viaszgyertyán. Most látszott csak, hogy arcza halottsápadt +volt.</p> +<p>– Mindezt, – mondotta Attila, – mindezt így csak neked +mondhattam el, mert ismerlek és tudom, mivel tartozom neked.</p> +<p>– Én is jobb szeretem, ha becsületesen végeznek velem. Mond meg +Etelnek, hogy szabad – legyen boldog.</p> +<p>A százados a szivart, a mely ezúttal már égett, ismételten a +gyertya fölé tartotta. Attila nyugtalanul figyelt rá, az irtóztató +fölindulás, a mely Korláthon látszott, fölötte meglepte. Álmodni se +merte volna, hogy e száraz ember szerethesse Etelt.</p> +<p>– Mit szándékozol most tenni? – kérdezte, midőn Korláth sapkája +után nyult.</p> +<p>– A mit tennem kell! Ivánnal beszélek.</p> +<p>– Ezt nem szabad tenned. Még nincs itt az ideje, hogy Iván +megtudja a történteket, azért ne is mond meg neki az eljegyzés +fölbomlásának valódi okát. Etel kéri ezt tőled, mint baráti +szolgálatot.</p> +<p>– Etel? – A százados gondolkozott. – Jól van, az ő kedvéért +megtanulok hazudni is.</p> +<p>– Okvetlenül szükséges, hogy most beverjük egymás fejét? – +kérdezte Attila.</p> +<p>A százados a fejét rázta és kezet nyujtott neki. A keze jéghideg +volt.</p> +<p>Aztán biczegő léptekkel távozott. <span class="pagenum"><a name= +"Page_140" id="Page_140">-140-</a></span></p> +<div class="chapter"> +<h2><img src="images/ch17.png" alt="" title="" />XVII.</h2> +</div> +<p>Iván báró magához kérette öcscsét.</p> +<p>Attila érezte, hogy életének egy nagyhorderejű mozzanata előtt +áll; bármennyire ideges természetü volt különben, e perczben nem +volt izgatott; mint viharos multjának minden kritikus helyzetében, +most is bizonyos álomszerű fásultság vett rajta erőt, a melyet +könnyen lehetett hidegvérszámba venni.</p> +<p>Iván báró szobájának ablakai sűrűn be voltak függönyözve, úgy, +hogy Attila első pillanatra sötétben találta magát. A bárónak +reggel óta heves szívdobogása volt, szokása szerint maga rendelt +magának – brómot és nyugalmat. A brómot már bevette, a nyugalmat +még nem tudta megtalálni, bár az egész ház lábujjhegyen járt és +suttogva beszélt. Most az asztalnál ült s szorgalmasan keresgélt +egy bőrtokban, homeopatikus kicsinységű üvegcsék közt.</p> +<p>– Bátyám, hivatott?</p> +<p>– Ah, itt vagy!</p> +<p>A báró egy fölbontott levelet tolt az asztal szélére.</p> +<p>– Olvasd ezt!… – mondta. <span class="pagenum"><a name= +"Page_141" id="Page_141">-141-</a></span></p> +<p>Attila az ablakhoz lépett s kissé szétvonta a függöny szárnyait, +a résen vakító fehér fénysáv czikázott be a sötét szobába, +megvilágítva a báró tar koponyáját.</p> +<p>A levelet Korláth írta. A százados tudtára adta a bárónak, hogy +eljegyzésétől visszalép. Egy év óta volt alkalma tapasztalni, hogy +a bárónő nem szereti, pedig Etel sokkal finomabb kedélyű nő, +semhogy egy érdekházasság rideg lánczai közt boldog lehessen. +Egyébiránt ő maga is érzi, hogy csak úgy lehet boldog, ha +tűzhelyéhez egy szerető nőt vezet… Őszinte örömére fog szolgálni, +ha Etel arra használja szabadságát, hogy szíve választása szerint +legyen boldog, őt tekintse ezentúl is leghűbb barátjának, s a +többi.</p> +<p>Ama hely, melyen egy «szerető nőről» tesz említést, csodálatos +ellentét volt Korláth rideg, szögletes kezevonásával.</p> +<p>– Kész vagy? – kérdezte Iván, türelmetlenül lecsapva a bőrtok +tetejét.</p> +<p>– Elolvastam.</p> +<p>– Mit szólsz hozzá?</p> +<p>A báró hátradőlt székén és ujjaival az asztalon kezdett dobolni, +mint a bíró, a ki egy hosszú védőbeszéd meghallgatására készül, a +melyről előre tudja, hogy nem használhat a vádlottnak.</p> +<p>– Mit szóljak hozzá? A levél elég világos. Korláth házasodni +akar és talán már ki is szemelt valakit…</p> +<p>– Bolondítani akarsz? – Iván báró az asztalra csapott +tenyerével. – Korláth és szerelmi házasság! <span class= +"pagenum"><a name="Page_142" id="Page_142">-142-</a></span> A ki +csak egyszer látta az utczán, az sem tartja képesnek ily +ostobaságra. Majd megmondom én, miért lép vissza az eljegyzéstől; +mert gentleman és nem akar elvenni egy nőt, a ki kedvesét éjjel +fára mászatja, hogy találkát adjon neki – igen!</p> +<p>– Ki kémkedett utánam? – kérdezte Attila indulattal.</p> +<p>– Azt hiszem, jogom van hozzá, becsületére ügyelni, nem?</p> +<p>– Nem vonom kétségbe, de nem is sértettem meg háza +becsületét.</p> +<p>– Hagyjuk azt; a becsületről különböző fogalmak vannak, – mondta +Iván, az állát dörzsölve, – nekünk talán más fogalmaink vannak, +mint nektek. Nem erről van szó. A százados faképnél hagyta a +leányomat s ennek te vagy az oka. Miféle elégtételt tudsz ezért +nekem adni?</p> +<p>Attila belátta, hogy ha valami, úgy csak a merészség segíthet +rajta.</p> +<p>– Nem tagadom, – mondta, – szeretem Etelt és Etel is szeret. +Szerettem volna ezt bátyámnak más alkalommal elmondani, de így is +jól van. Miután leánya szívét birom, kérem a kezét…</p> +<p>A báró felszökött helyéről, – szerencsére jókor eszébe jutott a +bróm és a nyugalom, azért lenyelte az ajkára tóduló feleletet s +megelégedett azzal, hogy megrántsa mellényét. Végre szelid hangon +mondta:</p> +<p>– Tudod, hogy szemtelen vagy?</p> +<p>– Bátyám! <span class="pagenum"><a name="Page_143" id= +"Page_143">-143-</a></span></p> +<p>Iván összekulcsolta a kezeit és szelid mosolylyal folytatá:</p> +<p>– Teremtőm! Az első jött-ment beállít hozzám az utczáról és mert +egy ebédet adtam neki, elém áll és megkéri leányomat. Az én +leányomat! Ez – ez – nem rossz!</p> +<p>Attila visszanyerte önuralmát.</p> +<p>– Bátyám, elveti a sulykot, nem vagyok jött-ment. Nevemet ismeri +Európa és a társadalmi állás, a melyet magamnak kivívtam, nem áll +túlságosan az öné mögött.</p> +<p>– Lám! – gúnyolódott Iván báró. – Fejedbe ment, hogy Szentmáray +gróf kezet fogott, hogy Dzsina grófnő kaczérkodott s hogy a fiatal +mágnások per tu lettek veled? Meglásd, ha kidoblak a házamból, +mindez meg fog változni. A gróf a a főrendiház üléseire kocsizik és +nem áll meg, hogy veled kezet szorítson, a grófnő az ischli +esplenade-on sétál a főherczeggel és nem kaczérkodik veled, a +fiatal urak pedig udvari vadászatokra lovagolnak és nem ismernek +rád…</p> +<p>Attila kedvetlenül szakította félbe a bátyját:</p> +<p>– Nem irigylem az emberek gyermekes előitéleteit, de kérem, +vezettesse magát komolyabb szempontok által, ha gyermeke +boldogságáról van szó.</p> +<p>Iván báró megvetőleg intett a kezével.</p> +<p>– Boldogság! Miféle boldogságot nyujthatnál gyermekemnek? Azt, a +melyet atyád nyujtott a nővéremnek. Jól ismerem azt a daczos +boldogságot, a melyet anyád egy elhibázott élet árán vásárolt, +<span class="pagenum"><a name="Page_144" id= +"Page_144">-144-</a></span> – azt a boldogságot, a melyet szívesen +cserélt volna föl a halállal, ha büszkesége nem tartja vissza. Én +nem hiszek a szerelem tragikumában, én csak a meggondolatlanság +tragikumában hiszek. Ha mindazok, a kik a szerelem ürügye alatt +öngyilkosságra vagy mesalliancera vetemednek, egy-két évi +gondolkozási időt engednének maguknak, akkor öngyilkosságok és +mesalliance-ok nem fordulnának elő. Én Etelnek gondolkozási időt +fogok adni, ő ezért egyszer köszönetet fog nekem mondani. De mit +beszélek? Tudd meg elhatározásomat: végrendeletet csinálok, +vagyonomat nevemmel együtt Korláthra hagyom, – ha ő nem akarja, +vesszen a név, a pénz legyen a réti pópáké. Amíg élek, magam fogok +vigyázni a leányomra…</p> +<p>Attila lehajtotta a fejét. A határtalan gyűlölet, a mely a báró +erőltetett nyugalma ellenére is kicsengett szavaiból, mélyen +lesujtotta. Egy pillanatig úgy érezte, hogy térdre kell borulnia az +agg előtt, ki anyjának vonásait viselte.</p> +<p>– Bátyám – mondta esdő hangon, Ivánhoz közeledve. E +megszólításra kitört a báróból nehezen visszafojtott haragja.</p> +<p>– Ne nevezz így! Istenemre mondom, nem rajtam mult, hogy egy +Kunnak joga van engem ma bátyjának nevezni…</p> +<p>– Őrjöngő! – mormogta Attila kedvetlenül, kalapja után +nyulva.</p> +<p>Iván báró meghallotta ezt a szót.</p> +<p>– Igen, őrjöngök! – kiáltotta és most már dühbe beszélte magát. +– Oh, én bolond, én százszoros <span class="pagenum"><a name= +"Page_145" id="Page_145">-145-</a></span> bolond! Hogy el tudom +felejteni, a mit minden paraszt tud: az alma nem esik messze a +fájától! Magam hívtam házamba – épp úgy, mint atyám. Vak voltam – +épp úgy, mint atyám. Most ott állok, a hol atyám állt. Kun! nem +volt elég egy Lovrich-leány? Az utolsót, a legjobbat is el akarod +ragadni? Az én szép, büszke Etelemet… Ej, résen találsz, +korbácscsal űzlek ki a házamból, valamint korbácsot érdemelt volna +apád is…</p> +<p>Attila már csak nehezen türtőztette magát. Látta, hogy jelenléte +csak tüzeli a lángoló gyűlöletet, melyet atyjának emléke fölkeltett +a báróban. Távozóban visszafordult s komoran mondta:</p> +<p>– Anyám testvérétől eltűröm e sértéseket, de senkinek sem +tanácslom, hogy atyám emlékét gyalázza…</p> +<p>Iván báró, a kivel életében nem beszéltek így, teljesen +elvesztette eszméletét.</p> +<p>– Atyád emlékét? Haha! Tudod, mi volt atyád? Kitartott +férfi!</p> +<p>Attila fölemelt ököllel rontott a bárónak, a ki sápadtan +menekült az asztal mögé. Egy perczig farkasszemet néztek, a +fiatalember szeme vérben forgott, – most lassan leeresztette a +kezét s lihegő hangon mondta:</p> +<p>– Te! Apámnak két hibája volt: gyönge ember volt és nagyon +szerette az anyámat. Én talán nem szeretem annyira leányodat, de +nem is vagyok gyönge ember. Megkeményített az élet kohója. Én +szembe merek szállni veled, pénzeddel, czímeres rongyaiddal és +csatlósaiddal. Kettőt igérek <span class="pagenum"><a name= +"Page_146" id="Page_146">-146-</a></span> neked becsületszavamra: +pénzed, melyet egy csaló kufár kapart össze, nem kell, – add a +pópáknak, én undorodom a szennytől. Leányodról azonban soha le nem +mondok önként, – az ő dolga, hogy lemond-e rólam…</p> +<p>Aztán nyugodtabb hangon folytatta:</p> +<p>– Te egész életedben a porban mozogtál, nem is tudhatod, hogy +vannak emberek, a kik föl tudnak emelkedni a magasba…</p> +<p>Iván báró kerekre nyitott szemmel tekintett öcscsére, a ki most +öklével mellére ütött:</p> +<p>– Nézz rám! – mondta és hangja most már diadalmas és +elbizakodott volt, – Nézz rám! nekem szárnyam van, föl fogok +emelkedni, a hová te vakandok szemeddel el sem látsz. És oda fogom +fölemelni leányodat, – a sertéskereskedő unokáját…</p> +<p>Midőn Attila elhagyta a szobát, a kilincs kisiklott kezéből s az +ajtó döngve csapódott be utána. A folyosón olyan hangulat vett erőt +rajta, a melyet akasztófa-humornak szokás nevezni.</p> +<p>Etel ajtaja előtt egy sárgaarczu asszonyság állt, a kit eddig +még nem látott a kastélyban.</p> +<p>– A bárónő gyöngélkedik és nem fogadhat senkit.</p> +<p>A fiatalember nyugodtan vonta elő névjegyét és behajtotta +sarkát.</p> +<p>– Mondja a bárónőnek, hogy búcsútiszteletemet kivántam +tenni…</p> +<p>Szobájába érve, cselédeket talált, a kik holmiját csomagolták. +Attila intézkedéseket tett podgyásza <span class="pagenum"><a name= +"Page_147" id="Page_147">-147-</a></span> iránt, aztán felöltővel a +karján, elhagyta a házat, a melyhez oly sokféle emlék kötötte.</p> +<p>Az udvaron befogott hintó várta. Midőn a fogat elhaladt a kapu +két griffje közt, úgy rémlett neki, mintha Etel ablakán megmozdult +volna a függöny.</p> +<p>A hintó az országúton robogott, sűrű porfelhőt hagyott maga +után. A tájra tikkasztó hőség nehezedett, csak a hegység felől +kerekedett üdítő szellő. Attila föltekintett a zöldelő, hűs +magaslatra, a honnan a Pogányvár nézett alá. E pillanatban a sivár +hangzavarba, a mely eltölté lelkét, új hang vegyült. Csodálatos, +sóvár vágy fogta el. Ki akart szökni a czimeres hintóból, a melynek +bakján mereven ült a két czilinderes alak, lélekszakadva akart +feltörtetni a magasba, végig a hullámos szőlőkön, keresztül a +bokros szakadásokon, míg föl nem ér a bádogtetejű házikóhoz… E +perczben a rét felől egy fiú futott a kocsi felé, kalapjával +integetve. Etel bárónő groomja volt, a ki lihegve ért az országútra +s levelet adott át Attilának. A fiatalember egy bankjegyet nyomott +a fiú kezébe s míg a hintó továbbgördült a nyárfasorban, olvasni +kezdte a levelet, Etel levelét.</p> +<p>A levél irónnal volt írva, megszólítása nem volt.</p> +<p>«Irtóztató jeleneten mentem át, a melyet szeretnék kitörölni +életemből. Lealázó őrizet alatt állok, beteg vagyok az izgalomtól +és a megszégyenüléstől. Atyám teljesen megváltozott. Most már én +kérem: szeressen tovább is, mert sokat szenvedek önért és sejtem, +hogy szenvedéseim csak most kezdődnek. Jövőmet kezébe teszem. Isten +önnel.» <span class="pagenum"><a name="Page_148" id= +"Page_148">-148-</a></span></p> +<p>A fiatalember még egyre nézte a papirlapot, a melynek egyik +sarkát a Lovrichok bárói czímere foglalta el, – a kocsi azalatt rég +elhaladt a nyaraló alatt.</p> +<p>– Hová hajtsak, nagyságos úr? – kérdezte a kocsis.</p> +<p>Attila az órájára nézett.</p> +<p>– Hajts egyenesen a vasúthoz…</p> +<p>Nemsokára föltünt előtte a vasuti töltés, a mely északnak +futott, a végtelen rónán át, a távoli fővárosba.</p> +<p>Az őrház jelző-harangja mélán kondult. A nap vakító, forró +sugárkévéket hintett a rónára, Attila mégis úgy látta, mintha +szürke korong borulna a táj fölé s mintha a messzi szemhatáron +homályos foltok úsznának… <span class="pagenum"><a name="Page_149" +id="Page_149">-149-</a></span></p> +<div class="chapter"> +<h2><img src="images/ch18.png" alt="" title="" />XVIII.</h2> +</div> +<p>A boroskevei kastélyban történtek óta harmadfél év mult el.</p> +<hr class="tb" /> +<p>Néhány korai verőfényes nap már-már elbizakodottá tette a +főváros járdataposóit, midőn a búcsuzó tél még egyszer +visszafordult a küszöbön és hatalmas hóförgeteget zúdítva a város +nyakába, bebizonyította, hogy még nem hajlandó föladni törvényes +jogait.</p> +<p>A főváros ismét téli képet öltött. A Rákos felől hófellegek +torlódtak össze, a körútakon dermesztő hideg szél csörrentette meg +a gázlámpákat. A hótorlaszokkal szegélyezett utczákon nesztelenül +surrantak fel s alá a bérkocsik; a járó-kelők rohamlépésben +haladtak.</p> +<p>Este hat óra lehetett. Egy belvárosi klubban, a mely főleg az +országgyülés fiatalabb tagjainak és a sportkörök egy részének +szolgál találkozó helyül, az olvasóterem monumentális kandallója +körül nagyobb társaság gyűlt össze.</p> +<p>A véletlen hozta össze az egész társaságot; egyik része +szinházba és estélyekre készült, másik <span class= +"pagenum"><a name="Page_150" id="Page_150">-150-</a></span> része a +klub játszótermeinek törzsvendégei közé tartozott. A jelenlevők +izgatott hangulatban voltak és az olvasóterem szabályzata ellenére, +fenhangon folytatták beszélgetésüket, a mely vitának is +beillett.</p> +<p>E pillanatban egy magas, deli férfialak lépett a terembe; a +belépőben polgári ruhája ellenére is Zalkovszky herczegre ismerünk. +A herczeg, miután a hadsereg tartalékállományába vonult, egyik +miniszter rokona útján megszerezte egy képviselői kerület +mandátumát; – a mandátum bizonyos jelentőséget kölcsönöz a jeunesse +dorée ama tagjainak, a kiket vagyoni viszonyaik eltiltanak +költségesebb sportnemektől. A kifogástalan frakk egyébiránt épp oly +délczegen simult férfias termetéhez, mint hajdan az aranyzsinóros +attila.</p> +<p>– Olvasta, herczeg, a Nemzetőr esti lapját? – kérdezte a +társaság egyik idősebb tagja.</p> +<p>– Nem olvastam, – persze újabb botrány?</p> +<p>– Hallatlan botrány…</p> +<p>– Úgynevezett leleplezések?</p> +<p>– Ismét a kevei vízszabályozás ügyében szólal fel.</p> +<p>– A papír türelmes, – mondta Zalkovszky s azzal az asztalon levő +hirlapok közt keresgélni kezdett.</p> +<p>– Kun Attiláról senki sem mondhatja, hogy valaha visszaélt volna +a papir türelmével. – E megjegyzés egy fiatal ellenzéki +képviselőtől eredt.</p> +<p>A herczeg szemébe tolta üvegét, aztán szárazon mondta: – Tudjuk, +minő eszközökkel küzd az új <span class="pagenum"><a name= +"Page_151" id="Page_151">-151-</a></span> néptribun. A szabályozási +hajszához a társulat egy elcsapott könyvelője szolgáltatta neki az +anyagot, a kit sikerült megvesztegetnie.</p> +<p>– A milyen az ellenség, olyan a harczmodor. Nem tagadhatod +különben, hogy Kun mindenkor bátran és nyilt sisakrostélylyal +küzdött. Nem lehet róla ma már kicsinylő hangon beszélni; oly éles +tolla, mint neki, alig van embernek az országban, hogy minő +debatter, azt bebizonyította a tegnapi ülésen… Kun ma talán +legnépszerűbb képviselőnk.</p> +<p>A herczeg a «népszerű» szó hallatára gúnyosan mosolygott, aztán +kissé türelmetlenül mondta:</p> +<p>Mindez engem kevéssé érdekel, – megengedem, hogy a +csatornatisztítás hasznos foglalkozás, de semmi esetre sem tiszta +munka.</p> +<p>E megjegyzést az egész társaság izléstelennek találta, de senki +sem felelt rá, ama fiatal képviselőnek sem volt kedve Zalkovszkyval +összetűzni. Egy, a társaságtól távolabb ülő alak most szükségesnek +találta a társalgást más mederbe terelni. Ősz férfi volt, élénken +villogó, fekete szeme meglepő ellentétben volt hófehér hajával, +éles metszésü vonásai keleti származásra vallottak. Ez Bóditz +lovag, szelleméről és czinizmusáról jól ismert és rettegett alakja +a parlamentnek. Fiatal korában egy hatalmas párt agent provokatőrje +volt, most mint egy bank vezérigazgatója élvezte jól megérdemelt +babérait és dús nyugdijait. A kormányok ezt az éleseszü és +lelkiismeretlen hívüket csak ritkán, bonyolult kérdések +megoldásánál léptették <span class="pagenum"><a name="Page_152" id= +"Page_152">-152-</a></span> működésbe, ilyenkor is gyakran kétélű +fegyvernek bizonyult.</p> +<p>– Hallom, – mondta Bóditz bántó, rikácsoló hangon, – hallom, a +múzeum mögötti Faubourg St. Germainnek új lakói vannak?</p> +<p>– Kik azok? – kérdezte egy hang.</p> +<p>– Lovrich Iván és leánya.</p> +<p>– Ej, a rácz nábob?</p> +<p>– Az öreg eredeti alak, – folytatta Bóditz – azt mondják, +utazási mániában szenved. Már évek óta keresztül-kasul járja egész +Európát, mindenütt magával hurczolva leányát…</p> +<p>– Be fogják vezetni a leányt? – kérdezte ama fiatal +ellenzéki.</p> +<p>E kérdésre egy lovaregyleti tag szolgált fölvilágositással. – +Azt hiszem, igen, ha ugyan Lovrichnak sikerül leányát rábírni, hogy +emberek közé menjen. A leánynak tudniillik egész idioszinkraziája +van minden társaság ellen.</p> +<p>– Miért nem adják férjhez?</p> +<p>– E körül fordul éppen a dolog. Azt mondják, búskomorságának oka +egy reménytelen, egy lehetetlen szerelem. Egyszer már jegyben is +járt Korláthtal, a híres lovassal; Korláth azonban jónak látta +visszalépni, midőn értesült, minő versenytársa van… Az angol +hígh-lifeben megszokott dolog, hogy egy különben fashionable woman +trainerbe vagy jockeybe szeret. A Lovrich-családban különben már +volt ilyen eset…</p> +<p>– Gyerekmese! – szólt közbe Zalkovszky kedvetlenül. <span class= +"pagenum"><a name="Page_153" id="Page_153">-153-</a></span></p> +<p>– Nem hiába zörög a haraszt, – jegyezte meg Bóditz, a ki +láthatólag kedvét lelte a pletykában. – Tegnapelőtt az Operában +érdekes jelenet tanuja voltam; e jelenet nem folyt le a színpadon, +hanem egyik páholyban. A Säkkingenit adták; mikor Werner untig +hallott búcsudalát énekelte, szokott trombitakíséret mellett, egy +földszinti páholyban egy fiatal hölgy görcsös zokogásba tört ki. A +dolog annyira feltünt volt, hogy atyja sietve volt kénytelen +kivezetni. A hölgy Lovrich bárónő volt.</p> +<p>– Nem látok abban semmi feltünőt, ha egy fiatal leány egy +émelyítő dal hallatára sírva fakad – jegyezte meg Zalkovszky.</p> +<p>– Különösen, ha a helyzet annyira találó, – élhetetlenkedett +Bóditz; – a trombita helyett csak oda kellett képzelnie az idomító +ostort… Bóditz hirtelen elhallgatott és egy ujságlap fölé hajolt, +midőn két ujabb alak lépett a terembe; Korláth és Kun Attila.</p> +<p>Korláth nemrég lett őrnagyi ranggal a főhadparancsnoksághoz +beosztva. Midőn feljött a fővárosba, fölkereste Attilát; – a +képviselő kezdetben feszélyezve érezte magát az őrnagygyal szemben, +Korláth nemes egyszerűsége azonban csakhamar helyreállította köztük +a régi jó viszonyt.</p> +<p>A két barát az olvasóasztalhoz telepedett, Attila az élczlapokat +kezdte lapozgatni. Mindegyikben saját torzképére talált; az +egyikben mint rókavadász űzte a szabályozási botrányban +kompromittáltakat, a másik lap, mint csatornatisztítót mutatta be, +a ki alámerül a fölmerült iszapban. <span class="pagenum"><a name= +"Page_154" id="Page_154">-154-</a></span></p> +<p>– Nem szívesen járok ide, – mondta Korláth. – Nem szeretek +Zalkovszkyval találkozni. Egész modorában van valami gyerekes +kihívás. A mennyire ismerem, előbb-utóbb belém fog kötni, – ha +ennek már meg kell lennie, szeretném, ha botrány nélkül +történhetnék.</p> +<p>Attila a herczegre tekintett, a ki e pillanatban élesen nézett +szemébe.</p> +<p>– Minő szerepet játszik? – kérdezte az őrnagy. Attila vállat +vont.</p> +<p>– Az egész világ ismeri Ylang herczeg esetét, de különbözőképp +itélik meg. Némelyek fosztogatónak nevezik, mások – köztük +tekintélyes emberek is – hevesen védik. Végre is tartalékos tiszt +és képviselő. A főuri körök tartózkodnak tőle, kártyáznak vele, de +nem viszik házaikba.</p> +<p>Az őrnagy később az órájára nézett. – Ha akarod, menjünk az +operába, a nagy áriát még meghallgathatjuk.</p> +<p>Korláth hintója nemsokára megállt az Operaház arkádjai alatt, a +két barát a gróf családi páholyába lépett. A telt házból több +látcső irányult Attila felé, a kit a közönség a főváros érdekes +alakjai közé sorozott.</p> +<p>A nagy ária után, a melyet a tenorista szokott bravurral énekelt +végig, harsogó tapsvihar töltötte be a házat.</p> +<p>– Ki az a rózsaszínű hölgy ott az emeleti páholyban? – kérdezte +az őrnagy.</p> +<p>– A ki oly erősen ránk szegezi látcsövét?</p> +<p>– Az. <span class="pagenum"><a name="Page_155" id= +"Page_155">-155-</a></span></p> +<p>– Csodálom, hogy nem ismered, a fővárosi botránykrónika sokat +foglalkozik vele, – Livia, a prima ballerina.</p> +<p>– Emlékszem rá; Bóditz kedvese…</p> +<p>A főváros botránykrónikája akkoriban sokat foglalkozott Bóditz +lovagnak a szép tánczosnőhöz való viszonyával. Az ősz államférfit +mindenki hidegen számító embernek ismerte, még fiatal korában sem +követett el úgynevezett ostobaságokat, – annál nagyobb föltünést +keltett, hogy vén napjaira jutott a tánczosnő hálójába.</p> +<p>Időközben egy fiatalember, egy ismert szinházlátogató, +kopogtatott be a páholyba.</p> +<p>– Diszkrét megbizásban jövök, – mondta Attilához, – Livia kéret, +hogy egy perczre látogasd meg páholyában – fontos mondanivalója +van.</p> +<p>– Vajjon mit akarhat? – kérdezte Attila, a ki nem ismerte +személyesen a tánczosnőt.</p> +<p>A parlamentair mosolyogva húzta fel a vállát.</p> +<p>Attila felnézett a páholyra. Nem bánom, – mondta, – elég csinos, +hogy az ember az ő kedvéért fölmenjen a lépcsőn.</p> +<p>A föltűnően csinos tánczosnő egyedül ült páholyában. Alakja a +két kariatid által szegélyezett homályos keretben illatos +genreképre emlékeztetett. Minden rózsaszinű volt rajta; ruhája, +színházi kalapja, legyezője, keztyüje és zsebkendője. A +szeretetreméltó szeszély, a melylyel az idény divatjának fittyet +hányt, kitünő összhangban állott egész személyével, – az ember azt +hitte, hogy <span class="pagenum"><a name="Page_156" id= +"Page_156">-156-</a></span> másképp nem lehet, mint hogy e karcsu, +gömbölyü alakot rózsaszirmok takarják.</p> +<div class="figcenter" style="width: 416px;"><a href= +"images/i010hq.jpg"><img src="images/i010.jpg" alt= +"A föltűnően csinos tánczosnő egyedül ült páholyában." title= +"A föltűnően csinos tánczosnő egyedül ült páholyában." /></a> +<p class="caption">A föltűnően csinos tánczosnő egyedül ült +páholyában.</p> +</div> +<p>Livia nem várta be, hogy Attilát bemutassák neki, hanem fejét +kecsesen hátra hajtva, mosolyogva nyujtotta feléje jobbját.</p> +<p>– Képzelem, milyen önmegtagadásába került puritán lelkének, míg +lábát be merte tenni a bűnbarlangba.</p> +<p>Meglehetősen beszélt magyarul, az olaszosan éneklő hangsúlyozás +jól hangzott szájából. Attila biztosította, hogy nem érzi magát +puritánnak, s hogy a páholy rózsaillata nem emlékeztet +bűnbarlangra.</p> +<p>– Mondja kérem, – szólt Livia hirtelen elkomolyodva, – hogy mer +felőlem olyan dolgokat iratni a lapjában?</p> +<p>– Nem emlékszem, mi vonhatta magára neheztelését. A szinházi +rovattal nem törődöm, ha azonban tudósítónk udvariatlan volt…</p> +<p>– Mit? Udvariatlan? Tudja, hogy korbácscsal – igen! korbácscsal +akartam fölmenni a szerkesztőségbe? Botrányos hazugságokat írtak +össze, – ki a referens?</p> +<p>Attila nevetett és megnevezte egyik munkatársát. Livia +diadalmasan koppintott a homlokára. – Az a vöröshajú? Ah, én azt az +embert egyszer kidobtam az öltözőmből, – őt és még néhányat.</p> +<p>Attila megigérte, hogy mérsékletre fogja inteni a munkatársát s +most már szent lett közöttük a béke.</p> +<p>– Tehát béke, – mondta Livia, örvendek, hogy nem vettem igénybe +az ultima ratiót. <span class="pagenum"><a name="Page_157" id= +"Page_157">-157-</a></span></p> +<p>– Ej, ez tehát ultimátum volt?</p> +<p>Livia bólintott. – Ha nem jött volna páholyomba, látta volna +holnap azt a botrányt a szerkesztőségben… Voi forse parlate +italiano?</p> +<p>– Per costume di casa.</p> +<p>A signorina nevetett és milanói tájszólásban szédítő sebességgel +kezdett beszélni.</p> +<p>– Io sono fiero, – la meta dal pubblico az én páholyomra néz +most.</p> +<p>– De nem éppen barátságos szemmel, különösen cavaliere Bóditz +nem, – felelt Attila, egy szemben levő páholyra mutatva.</p> +<p>A tánczosnő fölbigyesztette ajkát, aztán mosolyogva felelt: – Az +a bella bruna franciula sem látszik együttlétünknek örülni.</p> +<p>Attila a kijelölt irányba tekintett és szeme Szentmáray Dzsina +grófnő pillantásával találkozott. A grófnő egyenesen ült anyja +mellett, az engedelmes gyermek merevségével, de most csendes +megbotránkozással fordította el fejét Attilától. Aztán újra és újra +föltekintett hozzá, csakhogy előbbi műveletét ismételhesse… Livia +nevetett és bizalmasan hajolt Attilához.</p> +<p>– Eh, la picciola talán féltékeny?</p> +<p>Attilának eszébe jutott, hogy már nagyon is sokáig időzött a +szép tánczosnő páholyában.</p> +<p>– Ha nincs okosabb dolga, látogasson meg egyszer, – szólt Livia, +midőn kezet nyujtott a távozónak.</p> +<p>– Bocsásson meg, túl vagyok halmozva teendőkkel, alig lesz időm, +hogy tiszteletemet tegyem… <span class="pagenum"><a name="Page_158" +id="Page_158">-158-</a></span></p> +<div class="chapter"> +<h2><img src="images/ch19.png" alt="" title="" />XIX.</h2> +</div> +<p>Midőn Kun Attila harmadfél év előtt hirtelen megjelent a +fővárosban, a külföld elismerése, a mely nevéhez fűződött, kitünő +ajánló levélnek bizonyult. A fiatal fölfedező teljesen meg lehetett +elégedve a fogadtatással, a melyben a mérvadó körök, de főleg a +sajtó részesítették. Attila mint mondani szokás, «divatba jött» és +elég ügyes volt, a kedvező hangulatot fölhasználva, pozicziót +teremteni magának.</p> +<p>Új környezetében eszébe jutott egy ember, a kivel a sors oly +csodálatos viszonyba hozta s a kivel most egy város falai között +él: Törökkuthy Agenor gróf. Sohasem szerette bátyját, a kit röviden +a kastélybeliekhez számitott és felelőssé tette amaz +igazságtalanságért, a melylyel a sors megosztotta köztük +javait.</p> +<p>Az új világítás, a melyben most látta, csak növelte +ellenszenvét; ő a tett és küzdelem embere, megvetést érzett a korán +elaggott világfi iránt, aki unatkozó magányában élt különcz +szeszélyeinek. <span class="pagenum"><a name="Page_159" id= +"Page_159">-159-</a></span></p> +<p>Első és természetes gondolata az volt, hogy egyszerűen nem +törődik Agenorral, később azonban megváltoztatta szándékát. +Méltatlannak találta magához a határozatlanságot, a mely bátyjához +való viszonyában volt, érzett magában bátorságot, hogy arczába +nézzen, – hadd foglaljanak állást egymással szemben.</p> +<p>Ily gondolatokkal eltelve, kocsizott a fővárosban való +tartózkodásának első félévében, a Törökkuthy-palota elé, hogy ott +rövid látogatást tegyen. A palota – ha egy rideg, kaszárnyaízlésben +emelt épületet szabad így nevezni – sötétbarna homlokzata csak +egyemeletes ugyan, de jóval magasabb a szomszéd kétemeletes +házaknál is; tölgyfaajtaja és óriás ablakai légmentesen elzártaknak +látszanak; az elzárkózottság benyomását növelik a falvédő +kőoszlopok, amelyek vaslánczokkal vannak összekötve.</p> +<p>A kicsengetett kapus mogorván jelentette, hogy a méltóságos úr +elutazott.</p> +<p>– Ezzel gyorsan végeztem, – gondolta Attila, aztán átadta a +névjegyét. Meglepetésére, a kapus most feltárta a kaput: – +Méltóztassék, a gróf úr várja.</p> +<p>Attila lépteinek nesze visszhangot keltett a ház komor +csendjében. A lépcsőház kőlapjaira és kovácsolt vaslámpáira festett +ablak szórta előkelően bágyadt fényét, a hosszu, kihalt folyosók a +józan napvilág ellenére is kisérteties benyomást keltettek. A +portás harangütése bántóan kongott a mély csendben, egy elősiető +szolga szó nélkül tárta ki a szárnyasajtókat. <span class= +"pagenum"><a name="Page_160" id="Page_160">-160-</a></span></p> +<p>Attila tágas terembe lépett, a mely világítását szokatlan nagy, +boltíves ablakon át nyerte. A terem egyedüli díszét óriás +arányokban tartott kandalló képezte, a butorzat nagy +tölgyfaasztalból és hasonló faragott székekből állott, a falakat +embermagasságig tölgyfaburkolat fedte.</p> +<p>Az ablakfülkében egy férfi állt, most megfordult s a belépő felé +közeledett. Attila kínos meglepetéssel tekintett rá, – babonás +érzés fogta el, mintha váratlanul hasonmását látná kilépni egy +tükör keretéből. A két testvér első pillantásra csalódásig +hasonlított egymáshoz, közelebbi megfigyelésre tünt csak fel, hogy +a gróf valamivel alacsonyabb öcscsénél, arcza soványabb és +fehérebb, homloka, a melyen haja már gyérülni kezdett, magasabb, +mint Attiláé, orra pedig élesebb metszésű és nagyobb.</p> +<p>– Törökkuthy Agenor gróf? – kérdezte Attila zavarában.</p> +<p>– Kevei és törökkuti Törökkuthy Agenor gróf – Kevevár ura – +Kevemegye örökös főispánja – császári és királyi kamarás – +főrendiházi tag – huszárfőhadnagy – a többit tán elengeded?</p> +<p>A gróf ezt ércztelen hangon hadarta el, aztán mosolyogva +nyújtott kezet öcscsének, majd melegebben tette hozzá: – Remélem, +mindezt már megbocsátottad nekem?</p> +<p>Attila elpirult.</p> +<p>– Nem tudtam, hogy valami megbocsátani valóm volna…</p> +<p>– Akkor csodálom nemes gondolkozásodat, – <span class= +"pagenum"><a name="Page_161" id="Page_161">-161-</a></span> én +sokáig nem tudtam neked megbocsátani, hogy elvetted tőlem anyám +szeretetét.</p> +<p>A két testvér tekintete találkozott, Attila csodálkozva, Agenor +fürkészőleg tekintett fivérére.</p> +<p>– Régóta várlak már, – szólt a gróf, – szerettem volna, ha előbb +jössz hozzám s csak aztán mégy a többiekhez.</p> +<p>– Kit értesz a többiek alatt?</p> +<p>– Mindenkit – főleg Lovrichékat. Szerettem volna, ha az én +utasításaim alapján ismered meg őket s nem az övék alapján engem. +Ez nagy különbség lett volna. Azt mondták, ugy-e bár, hogy bolond +vagyok? – Agenor szivaros dobozt tolt öcscse elé.</p> +<p>– Nem tételezel fel rólam annyi önállóságot, hogy itéletemet +utasításokról menten meg tudjam alkotni?</p> +<p>Agenor szivarra gyujtott, aztán fejét rázta.</p> +<p>– Elméletben igen, gyakorlatban nem… – mondta szárazon, aztán +öcscse hirlapírói működéséről kezdett beszélni. – Figyelemmel +kisérem lapodat, – te tudsz írni!</p> +<p>Beszélgetés közben rávezette öcscsét, hogy politikai elveit +fejtegesse. Attila fölkapta a tárgyat s bizonyos hévvel beszélt, +közbe némi önérzettel emlékezve meg eddigi sikereiről.</p> +<p>Agenor helyeslőleg bólingatott fejével és feszült figyelemmel +hallgatta.</p> +<p>– Úgy látom, te mindenben osztod nézeteimet? – kérdé végül +Attila.</p> +<p>– Helyeslem mindenben, de nem osztom semmiben, <span class= +"pagenum"><a name="Page_162" id="Page_162">-162-</a></span> abból +az okból nem, mert nekem nincsenek politikai elveim. Minden jelszó +jó, csak zászlóra lehessen írni és legyen, a ki lelkesedik érte. +Még az önzést is jogosultnak tartom, ha az, a ki zászlajára írta, +komolyan hisz jogosultságában. Piros rózsa, fehér rózsa, kurucz, +labancz… valamennyinek egy a czélja: közvetlenül a küzdelem és +közvetve a győzelem. És ez jól van így, mert a küzdelem az élet, a +nyugalom a halál…</p> +<p>Attilának úgy rémlett, mintha ily nézeteket már Etel bárónőtől +is hallott volna egy «ossiani napján». Most mindketten hallgattak, +Agenor fel s alá kezdett járni a teremben, a mely döngve adta +vissza lépteit, majd újra megállt öcscse előtt és hevesen mondta: – +Legokosabb, ha őserdőnek képzeled a világot, ennek egyes fáit +kereszteld el bűnnek vagy előitéletnek, szóval oly dolognak, a +melyet szívből gyűlölsz, te meg hitesd el magaddal, hogy +élethivatásod az erdőt irtani. Vedd fejszédet és vágjad! Vágjad +hajnaltól naplementig, míg karod bírja, ha belefáradtál, csak addig +pihenj, míg újra lélegzethez jutsz. Ha ezt teszed, akkor nem fogsz +unatkozni, étvágyad, álmod jó leszen és diadallal fog eltölteni +minden egyes ledöntött fatörzs. Ne mérlegeld munkád becsét, ne +kérdezd: hasznos munka-e fákat irtani, ne is kutasd, miért kell +éppen neked ezt a munkát teljesítened? Arra se gondolj, hogy +nyomodban buján hajtanak a levágott gyökerek, hogy előtted +beláthatatlan rengeteg terül még el, – csak vágd, vágd, vágd!</p> +<p>Attila gondolkozni kezdett, nem mondanak-e <span class= +"pagenum"><a name="Page_163" id="Page_163">-163-</a></span> igazat +azok, a kik Agenort egyszerűen bolondnak nevezik?</p> +<p>– Ha fölismerted magadban a szkepszist, mért nem szabadulsz +tőle? – kérdezte.</p> +<p>– Több joggal mondhatnád a kigyó által megmartnak, ha vérét már +megbomlasztotta a méreg: mért nem szabadulsz tőle?</p> +<p>Időközben alkonyodni kezdett, Attila csak néha vehette ki a +szemben ülő vonásait, ha szivarja fölcsillámlott a homályban. +Lámpát nem hoztak.</p> +<p>– Van istened? – kérdezte Agenor hirtelen, minden bevezetés +nélkül.</p> +<p>– Vallásos nem vagyok, de nem is alkottam magamnak még végleges +meggyőződést. Őszintén szólva: ki szoktam térni ily kérdések elől. +Fegyelmezetlen fő vagyok, nem szeretem az absztrakt +tünődéseket.</p> +<p>– Jobb is, ha érintetlenül hagyod a kihült tűzhelyet. Egyszer, +ha megdermeszt az élet tele, meglehet, hogy a hamu alatt még +találsz egy szikrát, a melylyel tüzet rakhatsz magadnak. Én nem +hiszek semmiben! Emlékszel gyermekkorunkra? Ha álmos fővel +eldaráltuk az esti áldást, azt hittük, őrangyalunk oda száll +fejpárnánk mellé; – az angyal nem volt ott, de mi édesen +szunnyadtunk. Ma nem imádkozom, de az édes álmok ideje is elmult +számomra. Könnyű az istent lelkedből kifilozofálni, de semmiféle +logikával vissza nem filozofálhatod többé…</p> +<p>Agenor újra elhallgatott, öcscse a bekövetkező hosszú szünetet +arra használta, hogy elbúcsuzzék. <span class="pagenum"><a name= +"Page_164" id="Page_164">-164-</a></span></p> +<p>– Szeretném, ha gyakrabban keresnél föl, – mondta a gróf. – +Házam ugyan unalmas, mint egy kripta, de meghozhatod nekem ezt az +áldozatot, végre is, testvéred vagyok.</p> +<p>Attila e naptól kezdve gyakran kereste föl Agenort. Már első +találkozásuk részben eloszlatta ellenszenvét bátyja iránt, minél +gyakrabban látta, annál több részvétet és rokonszenvet érzett a +talányos ember iránt, a ki minden hóbortja mellett végtelen +boldogtalannak látszott.</p> +<p>Öcscsét kivéve, a gróf nem érintkezett senkivel, látogatásokat +nem fogadott, palotáját soha el nem hagyta. A palotához fedett +lovarda volt építve, abban néha lovagolt. A személye körüli +szolgálatokat öreg szolgája, Gábor teljesítette, a kiben +föltétlenül bízott.</p> +<p>Attilában, midőn testvérét jobban megfigyelte, mindinkább +gyökeret vert a meggyőződés, hogy a gróf sötét világfájdalmának oka +nem egyszerű életúntság. Sejtette, hogy Agenort valami irtóztató +csapás sújthatta, támpontot azonban e részben nem nyerhetett, +bátyja sohasem érintette saját multját és mesterileg értett hozzá, +hogy minden erre vonatkozó czélzás elől idejekorán kitérjen. +Társalgásuk rendesen általános mederben mozgott, a fiatalember +ilyenkor csodálkozva tapasztalta, mennyire általános a rombolás +munkája, a mely bátyja kedélyében végbement. Soha egy egészséges, +meleg érzésre nem akadt. Agenor láthatólag rendszeresen kiirtott +lelkéből minden napvilágot, virágillatot és madárdalt, csak egy +pozitiv dolgot ismert: a sírt! <span class="pagenum"><a name= +"Page_165" id="Page_165">-165-</a></span></p> +<p>Ha Attila kezdetben ama reménynyel biztatta magát, hogy idővel, +ha megnyerte bátyja bizalmát, gyógyító hatást fog rá gyakorolhatni, +csakhamar be kellett ismernie, hogy csalódott. Agenor +hozzáférhetetlen maradt. A gyógyítási kísérletek szánalmas +balsikerrel végződtek s Attila, miután hozzátörődött bátyja +csodálatos modorához, felhagyott a kisérletekkel.</p> +<p>A gróf egyébiránt nagy érdeklődést tanusított minden iránt, a mi +öcscsét érintette. Láthatólag tanulmányozta, tanulmánya eredményét +azonban sem itélet, sem tanács alakjában nem közölte vele.</p> +<p>Kun Attila nemsokára az országgyűlés tagja lett.</p> +<p>Bóditz lovag, a ki különös előszeretettel viseltetett a fiatal +publicista iránt (saját ifjított kiadását látta benne), egyszer a +klubban minden bevezetés nélkül kérdezte:</p> +<p>– Van fölösleges hatezer forintja, barátom?</p> +<p>– Miért kérdi, méltóságos uram?</p> +<p>– Van egy olcsó kerületünk.</p> +<p>– Pénzért vegyek mandátumot?</p> +<p>Az öreg csodálkozva tekintett rá, aztán szárazon mondta: – +Olcsóbb, ha szép igéretekkel fizetheti meg, – de az ilyen kerületek +már nagyon ritkák.</p> +<p>Attila ez emlékezetes párbeszéd után nemsokára Boros-Kevén +lépett föl, pártonkívüli programmal. A kormányon levő párt s egyik +ellenzéki párt ellenjelölteket állítottak; midőn Kun és a +kormánypárt közt döntő szavazásra került a sor, az örökké ellenzéki +keveiek a törökkutiakkal szövetkezve, <span class= +"pagenum"><a name="Page_166" id="Page_166">-166-</a></span> +kivívták neki a mandátumot a Lovrich- és Szentmáray birtokokhoz +tartozó falvak ellen.</p> +<p>Soknemű elfoglaltsága ellenére, a melylyel parlamenti működése +és lapjának szerkesztése járt, Attila talált rá időt, hogy +fentartsa az összeköttetést bátyjával. Tudta, hogy Agenornak +szüksége van társaságára, de neki is jól esett koronként a +nagyvárosi élet zajos hullámverése elől a palota előkelő csendjébe +menekülni. Itt rendszerint számot adott bátyjának küzdelmeiről, +kifejtette terveit, mérlegelte a győzelem valószinűségét, élvezte +sikereit. Agenor volt az ő közönsége, a mely nem tapsolt ugyan, de +nem is pisszegett, hanem feszült figyelemmel hallgatta.</p> +<p>A gróf két év alatt nagyobb hatalmat nyert Attila fölött, mint +ez maga is sejtette, hatalmát azonban sohasem használta arra, hagy +öcscse elhatározásait befolyásolja. Attila lassanként hozzászokott, +hogy bátyjában második énjét lássa, a kit habozás nélkül avatott be +legtitkosabb gondolataiba is. A gróf ismerte öcscsének viszonyát +Etelhez és tudomással birt a kastélyban történtekről, Jolán, a kit +Attila több ízben említett, kűlönösen érdekelte, ezt bizonyították +gyakori kérdései.</p> +<p>– Gondolod, hogy Jolán még szeret?</p> +<p>Attila a fejét rázta.</p> +<p>– Ártatlan szerelmeskedés volt az egész. Tulajdonképpen +ostobaság volt tőlem, hogy fölizgattam a gyermek képzeletét, nem is +megyek egyhamar Boros-Kevére…</p> +<p>– És mi lesz a vége? – kérdezte Agenor <span class= +"pagenum"><a name="Page_167" id="Page_167">-167-</a></span> más +alkalommal, midőn Attila kitörő gyűlölettel emlékezett meg Iván +báróról.</p> +<p>– Elpusztulok vagy győzni fogok. Ha győztem és elértem oda, a +hová vágyódom, akkor kiragadom Etelt atyja kezei közül s megmondom +Ivánnak: szavadon foglak, – add pénzedet a nagyréti pópáknak… +<span class="pagenum"><a name="Page_168" id= +"Page_168">-168-</a></span></p> +<div class="chapter"> +<h2><img src="images/ch20.png" alt="" title="" />XX.</h2> +</div> +<p>A józsefvárosi Lovrich-palota előtt zárt hintó állt meg.</p> +<p>Az inas leszökött a bakról s kinyitotta a czímeres ajtót, – a +hintó mélyéből először két hófehér terrier szökött elő, aztán egy +nevetségesen kicsi kéz, majd egy hasonló arányu láb mutatkozott, +végre maga Dzsina grófnő termett az aszfalton. A grófnő halkan +füttyentett kutyáinak, aztán fölfutott velük a lépcső +szőnyegén.</p> +<p>A fogadóteremben egy éltes nővel találta magát szemben, a ki +kínos meglepetéssel tekintett a berohanóra. Rövid haja, a melyről +hamarjában nem lehetett tudni, hogy szürke-e vagy hamvasszőke, +kaczér fürtökben kunkorodott öreg fejére, puritán szabásu öltönye +koczkás volt, mint egy sakkdeszka, szürke halszeme és durva szája +oly hatással voltak Dzsinára, hogy ösztönszerűleg azt mondta: «Good +evening, Missis, may I speak with the lady!» <span class= +"pagenum"><a name="Page_169" id="Page_169">-169-</a></span></p> +<p>A grófnő csak nemrégiben szabadult ki a tanulószobából és nagy +fogékonysága volt egy telivérű missis tekintélye iránt, ezért +örömmel látta megjelenni a mellékszoba ajtajában Etel bárónő magas +alakját. Dzsina szenvedélyesen vetette magát Etel karjaiba.</p> +<p>– Etel, Etel! csakhogy megvagy ismét…</p> +<p>A bárónő mosolyogva, de maga is kissé megindultan várta be, míg +kis barátnője visszanyeri önuralmát, aztán magával vonta a +szobájába.</p> +<p>– Csakhogy megvagy ismét, – szólt Dzsina, karját barátnője +derekára fonva – már azt hittem, sohasem látjuk egymást…</p> +<p>Miután helyet foglaltak, Dzsina fogva tartotta Etel kezét.</p> +<p>– Tegnap az Operában hallottam Korláthtól, hogy megjöttél. A +mama nem akart ideereszteni, a míg ti nálunk nem voltatok, – tudod, +kissé apprehendál, hogy harmadéve búcsu nélkül mentetek el Kevéről, +– de én nem engedtem magamat visszatartani…</p> +<p>Dzsina hirtelen elhallgatott s jelentős pillantást vetett a +mellékszoba felé, a hol a missis hosszú léptekkel járt föl s +alá.</p> +<p>– Bátran beszélhetsz, – nem ért magyarul, – nyugtatta meg +Etel.</p> +<p>– De hát mit akar ez itt?</p> +<p>– Társalkodónőm.</p> +<p>– Rabtartónőhöz hasonlít. Te eddig oly szabad voltál, mint egy +amerikai lady, – ezt nem értem most… <span class="pagenum"><a name= +"Page_170" id="Page_170">-170-</a></span></p> +<p>Etel két kezébe fogta barátnője arczát.</p> +<p>– Az ilyen gyermek sokat nem ért meg!</p> +<p>Dzsina gyanakodva tekintett rá, a gyermek szóra azonban eszébe +jutott valami.</p> +<p>– Édes Etel, mondd, nőttem egy keveset?</p> +<p>– Azt hiszem, igen, egy keveset…</p> +<p>A bárónő hazudott, barátnője azt a benyomást tette, mintha +utolsó találkozásuk óta kisebb lett volna. Dzsina, fájdalmas +lemondással arczán, lépett az álló tükör elé és karcsu derekára +tette két kezét.</p> +<p>– Mindenki azt mondja, hogy hízom, – ugy-e nem igaz?</p> +<p>Ez oly esdő hangon volt mondva, hogy embertelenség lett volna +ellentmondani. A grófnő ismét leült Etel mellé és szokott +gyorsasággal tért át más tárgyra.</p> +<p>– Sokat utaztál? Irigyellek, – merre jártál?</p> +<p>– Jártam mindenütt, – felelt Etel! – láttam Madridot, +Konstantinápolyt, a trondheimi hegyeket, a nápolyi öblöt és még mit +tudom én mit, – most pedig csak egyet kivánok: nyugalmat! A bárónő +ezt mosolyogva, de fáradt hangon mondta.</p> +<p>– Hogy van az, hogy most Budapesten teleltek? Máskor nem +szoktatok ide jönni.</p> +<p>– Utóbbi időben hébe-korba szívdobogásom volt, – a szivem kissé +megtágult, ez már szokás a családunkban… Az orvosok megtiltották a +további utazást és azt mondták a papának, vigyen olyan helyre, a +hol jól érzem magamat és a hol szórakozást találok, – én Budapestet +választottam. <span class="pagenum"><a name="Page_171" id= +"Page_171">-171-</a></span></p> +<p>– Okosan tetted.</p> +<p>– Mi ujság Kevemegyében?</p> +<p>– Mikor otthagytuk Szentmárát, még minden a régiben volt. Az +idei versenybál nem ért sokat, az urak nagyon siettek és éjfélkor +már mind be voltak csípve. A papa még reggel a kocsin is dalolta: +Ha férfilelkedet egy hölgyre föltevéd… Vass Pista hadnagy lett, de +a piros kadétsipka jobban illett az arczához. Már párbaja is volt. +Névnapomra ezt a két kutyát küldte ajándékba, az ő tiszteletére +elkereszteltem az egyiket Vassnak, a másikat Pistának. A +kastélyotok nagyon elhagyatott, meglátogattam a szegény Drill +sírját is…</p> +<p>Dzsina grófnő fáradhatatlanul csevegett tovább, emlékezetéből +száz apróságot szedegetve elő, a melyeket aztán tarka egyvelegben +tálalt fel barátnőjének.</p> +<p>– Engem az idén be fognak mutatni az udvarnál, aztán elmegyek a +fiatal urak báljára is. Azt hiszem, fehér ruhát fogok viselni. +Szeretnék egy empire-öltözéket, de mikor olyan kicsi vagyok! De +most jut eszembe, Etel, tudod, kit láttam tegnap? Az afrikait, Kun +Attilát!</p> +<p>A bárónő nem tett erre semmi megjegyzést.</p> +<p>– Az Operában láttam és nagyon megharagudtam rá! Képzeld, egy +egész felvonáson át a híres Livia páholyában ült. Nem is néztem rá +egyetlen egyszer sem.</p> +<p>– Ki az a híres Livia? – kérdezte Etel habozva.</p> +<p>– Nem hallottad a hírét? Az Opera első tánczosnője, <span class= +"pagenum"><a name="Page_172" id="Page_172">-172-</a></span> nagyon +szép és nagyon kaczér, – az egész város beszél róla, és ha valahol +említik, a fiatal gavallérok mindig összemosolyognak. Az ujságok is +borzasztó dolgokat tudnak felőle, – nem is szabad a mama előtt +elolvasnom, a mit róla írnak… Most egy öreg zsidó akarja nőül +venni.</p> +<p>Etel némán hallgatta mindezt.</p> +<p>– Volt már Kun nálatok? – kérdezte később a grófnő.</p> +<p>– Nem volt.</p> +<p>– Hogy van az?</p> +<p>– Nem tudom.</p> +<p>– Nálunk se járt. Te, Etel, én azt tartom, az az ember +elkövetett valamit. A papa azelőtt nagyon szerette, de most nem +szereti. Azt mondja, veszedelmes ember, izgató…</p> +<p>Dzsina grófnő még tovább fejtegette volna az atyja politikai +nézeteit, ha a mellékszobában sarkantyúpengés nem hallatszik.</p> +<p>Iván báró lépett be, Korláthot vezetve karján.</p> +<p>– Nézze, Etel, kit hoztam! – mondta a báró.</p> +<p>A leány sokkal jobban tudott magán uralkodni, semhogy volt +vőlegényével szemben zavart mutatott volna. Korláth ellenben +elvörösödött, midőn megérintette a feléje nyújtott kezet.</p> +<p>– Szép, hogy nem feledkezett meg régi barátnőjéről, – szólt +Etel.</p> +<p>– Nem szabad ezt a látogatást érdeméül betudni, – vágott szavába +Iván báró, – úgy fogtam el az utczán. <span class= +"pagenum"><a name="Page_173" id="Page_173">-173-</a></span></p> +<p>Dzsina grófnő feszült érdeklődéssel figyelt a volt jegyesekre. +Etel azonban nagyvilági könnyedséggel segítette át az őrnagyot az +első találkozás kínos benyomásain. Csakhamar élénk, de mindennapi +beszélgetés fejlődött.</p> +<p>Iván báró megelégedéssel látta, minő szivesen fogadja leánya a +grófot. Titokban nem adta fel a reményt, hogy Etelt még mint +Korláth grófnőt fogja látni. A mi Kunt illeti, ez az ő számára nem +létezett – legalább a világ előtt nem, – igaz, hogy gondolataiban +annál többet foglalkozott vele. Képzeletében a Kun név állandó +veszedelem volt, a mely becstelenséggel fenyegeti a Lovrich nevet. +Attila alakja összefolyt az elhalt uradalmi igazgató alakjával, a +ki föltámadt sírjából, hogy teljessé tegye a megaláztatást, a +melyet a büszke Lovrichokra mért.</p> +<p>A báró első fölhevülésében egy angol társalkodónőt adott leánya +mellé. A rideg missis, a ki a bárótól szigorú utasításokat kapott, +meg volt győződve, hogy Etel ártatlan arcza mögött csökönyös bűnös +lappang és az alárendeltek szokott túlbuzgalmával a rabtartó +szerepét játszotta. Még attól a megalázástól sem kímélte meg, hogy +felbontotta a leveleit. A bárónő mindezt megváltoztathatta volna, +de méltóságán alólinak tartotta, hogy atyjánál panaszt tegyen, +inkább kevély alázattal tűrte az angol otrombaságokat. Etel sohasem +ragaszkodott atyjához; ama sértések óta pedig, a melyeket a kevei +kastélyban Attila miatt el kellett tűrnie a feldühödött bárótól, a +megvetés egy nemét érezte <span class="pagenum"><a name="Page_174" +id="Page_174">-174-</a></span> ellene, csak a férfit látta benne, a +ki egy nőt bántalmazni tud.</p> +<p>Iván bárót ellenben leányának szokatlan alázatossága +megindította, most ébredt csak tudatára annak, mennyire imádja «a +herczegnő leányát». Etel egészségi állapota aggasztotta. A leány, a +ki eddig a viruló erő megtestesülése volt és aczélidegekkel +látszott bírni, most gyakran szívdobogásban szenvedett. – A bárónő +remek szervezete le fogja győzni a keletkező bajt, – mondták az +orvosok, – a bárónő kerüljön minden felindulást, vegyen mindent +könnyedén, vigadjon, mulasson. Legjobb gyógyszer a kaczagás…</p> +<p>Etel komoly arczczal igérte, hogy kaczagni fog, ha aztán sötét +éjjel egyedül volt szilajul dobogó szivével, kezei hidegülni +kezdtek és rémület vett erőt rajta: párnáiba rejtette arczát, +nehogy a missis a mellékszobában meghallja zokogását.</p> +<p>A sok keserüség között növekedő diadalérzettel várta +szabadítóját. A hangok, a melyek Kun Attila nevét a nyilvánosság +előtt mind gyakrabban hangoztatták, eljutottak hozzá is.</p> +<p>– Reménylem, ezentúl saját jóvoltodból is el fogsz jönni? – +szólt Iván báró, midőn Korláth elbúcsuzott.</p> +<p>Az őrnagy habozva tekintett Etelre, – a ki kezet nyújtott +neki.</p> +<p>– Örvendeni fogok, ha legrégibb barátomat minél gyakrabban +láthatom. <span class="pagenum"><a name="Page_175" id= +"Page_175">-175-</a></span></p> +<div class="chapter"> +<h2><img src="images/ch21.png" alt="" title="" />XXI.</h2> +</div> +<p>A gázlángok már kigyuladtak a Nemzetőr szerkesztőségében, a +munka javában folyt.</p> +<p>Csapó szerkesztő, a ki a lap tulajdonképpeni lelke és éltető +eleme volt, kavargó füstfelleg közepett könyökölt dolgozóasztala +fölött. Jeles hirlapiró, de igénytelen külsejű ember volt, +rövidlátó arcza a túlfeszített éjjeli munka következtében +kedvtelen, életunt kifejezést nyert, elhanyagolt ruházata eléggé +mutatta, mily bölcseleti gondatlansággal viseltetik Csapó úr az ő +külső megjelenése iránt. A Nemzetőr szép olvasónői, ha hébe-korba +illatos levélkéket menesztettek a szerkesztőségbe, képzeletükben +bizonyára más külsővel ruházták fel a hires «Ráspolyt», a ki +szellemtől és finom gúnytól csillogó napi csevegéseivel híressé +tette lapja tárczarovatát.</p> +<p>Csapó úr éppen «a közélet egy előkelő faktorának» tollából +származott czikket dolgozott át. Csapó úr művészi tökélyre vitte a +munka e nemét – néhány közbeszúrt ötlettel, egy megpendített eszme +továbbfejtésével, a legrosszabb czikket is élvezhetővé tudta tenni. +Csapó úr kegyelméből a közélet nem egy előkelő faktora keveredett +már ügyes tollú ember hírébe. <span class="pagenum"><a name= +"Page_176" id="Page_176">-176-</a></span></p> +<p>A mellékszoba ajtajából most a főszerkesztő szólította Csapót. +Kun egy kéziratot nyujtott szerkesztője felé, a melyen az utolsó +sorok még nedvesek voltak.</p> +<p>– Olvassa el e czikket, – mondta, széket tolva Csapó elé.</p> +<p>Három rövid czikk volt, mindhárom ismét a kevemegyei +vízszabályozásoknál fölmerült visszaélésekre vonatkozott és élesen +támadta a közmunkaügyi tárczát.</p> +<p>– Mit szól hozzá? – kérdezte Attila.</p> +<p>– Remekül van megírva, – felelt Csapó, – de ha követni akarja a +tanácsomat, dobja tűzbe.</p> +<p>– Tudtam, hogy ezt fogja mondani, – szólt Attila nevetve.</p> +<p>– E czikkek megjelenése után a Nemzetőr nem lesz többé az, a mi +volt. Eddig bizonyos értelemben a pártok felett állott, szavát +meghallgatták minden táborban, – ennek köszönhette nagy befolyását. +Ez most meg fog változni, mert e czikkekben nyilt támadás van a +kormány ellen s mi teljes erővel evezünk az ellenzék felé…</p> +<p>– Nem fogunk csatlakozni egy ellenzéki párthoz sem.</p> +<p>– De nem akadályozhatjuk meg, hogy ők ne csatlakozzanak hozzánk. +Ez egyre megy; a Nemzetőr pártlap lesz.</p> +<p>– Látott már embert, a ki nem megy harczba, mert sajnálja fényes +fringiáját? A lap különben mindenben követi régi irányát, nincs is +ellenvetésem, ha főleg a miniszterelnökkel szemben nem <span class= +"pagenum"><a name="Page_177" id="Page_177">-177-</a></span> kíméli +a tömjénfüstöt; – támadólag csak a közmunkaügyi tárcza ellen lépünk +föl – ezt a polémiát magam fogom vezetni.</p> +<p>Csapó urat e nyilatkozat kissé megnyugtatta s mert a +mellékszobában vinnyogni kezdett a telefon csengője, otthagyta +főnökét.</p> +<p>Kevés idő mulva egy katonatiszt lépett a szerkesztőségbe, Kun +után tudakozódott. Fiatal százados volt, éles, merész vonásokkal, +nyulánk termetéhez jól illett a törzskari egyenruha.</p> +<p>– Bóditz vagyok, – mondta, Attila szobájába lépve.</p> +<p>– Örvendek. A családi hasonlatosságot atyjával fölismertem.</p> +<p>– Képviselő úr barátja atyámnak?</p> +<p>– A méltóságos úr tisztelői sorába tartozom.</p> +<p>– Emlékszem, hogy atyám gyakran különös rokonszenvvel emlékezett +meg képviselő úrról, – e barátságos viszony fölbátorít egy +kérésre…</p> +<p>Attila helyet kínált látogatójának, a ki folytatta:</p> +<p>– Kérelmem nagyon bizalmas természetű. Nyiltságom meg fogja +lepni, de szolgáljon mentségemül, hogy bennem egy szikrája sincs +atyám diplomácziai tehetségének és hogy kényszerhelyzetben +vagyok.</p> +<p>Attilát e bevezetés kiváncsivá tette.</p> +<p>– Képviselő úr mindenesetre hallott ama botrányos viszonyról, a +melyben atyám Grimaldi Liviához áll? Ismeri atyámat és a dolgot épp +oly érthetetlennek fogja találni, mint magam. Tény azonban, hogy +atyám öreg napjaira teljesen a tánczosnő hatalmába került. +Elképzelheti, hogy e <span class="pagenum"><a name="Page_178" id= +"Page_178">-178-</a></span> szerencsétlen szenvedélye sok kínos és +viharos jelenetet idézett elő otthonunkban; a vége az lett, hogy +szegény anyám, a ki már ezüstlakodalmát is megülte, kénytelen volt +az én lakásomba költözni, atyám pedig megindította ellene a +válókeresetet és komolyan el van határozva, hogy ama személyt nőül +veszi…</p> +<p>– Nem tudott százados úr semmit sem elérni atyjánál?</p> +<p>– Semmit; meglehet, hogy magam vagyok az oka, mert túlheves +voltam. Atyám kiutasított házából és kitagadással fenyegetett.</p> +<p>– Azt hiszi, hogy fenyegetését teljesíteni fogja?</p> +<p>– Isten a tanum, hogy könnyű szívvel mondanék le örökrészemről, +ha a dolog nem érintené életboldogságomat. Én vőlegény vagyok. +Jegyesem nem gazdag, de előkelő családból, a Hajváry-családból +származik. A család előitéleteit az új nemessel szemben csak arám +állhatatossága tudta legyőzni. Ha most a hirhedt Livia atyám neje +lesz, a Hajváryak nem fognak rokonságba lépni egy névvel, a melyhez +országos botrány emléke fűződik… Mindezt azért mondtam el képviselő +úrnak, mert tudom, hogy befolyással bír atyámra…</p> +<p>Attila szavába vágott.</p> +<p>– Félek, hogy félreismeri viszonyomat atyjához. Nem állunk oly +közel egymáshoz, mint talán gondolja, és sejtem, hogy utaink a +közel jövőben teljesen el fognak válni.</p> +<p>– Magam sem reménylem, hogy valaki egyszerüen kibeszélhesse +atyám fejéből ezt a szerencsétlen <span class="pagenum"><a name= +"Page_179" id="Page_179">-179-</a></span> rögeszmét. Emlékszem +azonban, hogy a Nemzetőr egy időben élesen birálta meg Livia +erkölcsi viseletét; akkoriban azt hittem, hogy e czikkek talán +lehetetlenné fogják tenni a tánczosnőt, – újabb időben azonban azt +kellett tapasztalnom, hogy a lap megváltoztatta nézetét és most – +bocsánat! – most ön csinálja neki a legnagyobb reklámot…</p> +<p>– Ujságczikkektől ne várjon eredményt. Ha kiüldöznők is az +Operából, azzal még nem nyernénk semmit.</p> +<p>– A mennyire atyámat ismerem: igaza lehet.</p> +<p>A százados kissé gondolkozott, aztán megadással mondta:</p> +<p>– Bocsásson meg, hogy ennyi időn át untatom, de lássa, nekem +sajátságos ösztönöm sugallta, hogy ha valaki, úgy ön segíthet +rajtam. Atyám egyszer a képviselőházból jött, ha jól tudom, a +költségvetést tárgyalták…</p> +<p>– Akkor kissé összekaptunk, – jegyezte meg Attila.</p> +<p>– Atyám az ülés után elragadtatással beszélt önről. – Ember a +talpán, – mondta, – úgy sarokba szorított, hogy mozdulni sem +bírtam. Másnap meg azt mondta önről: ha van ember, a ki a kártyámba +lát, úgy Kun az.</p> +<p>Attila elmosolyodott.</p> +<p>A százados folytatta:</p> +<p>– Mikor most hiába törtem fejemet, miként vethetnék gáncsot +Livia terveinek, elhatároztam, hogy feljövök önhöz, elmondok önnek +mindent, <span class="pagenum"><a name="Page_180" id= +"Page_180">-180-</a></span> megkérem, hogy legyen barátom és +segítsen rajtam.</p> +<p>A képviselő kezet nyujtott a századosnak, a kinek nyiltsága +megnyerte tetszését.</p> +<p>– Barátságomat már is megnyerte. Minő stádiumban van különben +atyjának válópöre?</p> +<p>– Egy hónap mulva már be is lehet fejezve.</p> +<p>Attila gondolkozva járt fel és alá a szobájában, a százados +feszült figyelemmel tekintett arczába.</p> +<p>– Atyja nem fog lemondani Liviáról, – mondta a képviselő, – de +Liviát talán rá lehetne bírni, hogy kikosarazza az atyját. Ha Livia +például beleszeretne valakibe, komolyan beleszeretne, – akkor a +kérdés meg lenne oldva.</p> +<p>– Tud is az szeretni! – szólt Bóditz.</p> +<p>– Nem ismeri a balletcsillagok természetrajzát. Önzők és +szívtelenek azokkal szemben, akik őket szeretik, de föláldozók azok +iránt, a kiket szeretnek. Százados úr! Volna bátorsága arra, hogy +atyja versenytársa gyanánt lépjen föl?</p> +<p>A százados meglepetten tekintett Attilára, aztán fejét +csóválta.</p> +<p>– Az lehetetlen, mit szólna menyasszonyom?</p> +<p>Attila elgondolkozott, aztán elmosolyodott és órájára +nézett.</p> +<p>– Hagyjuk a dolgot egyelőre függőben, meglehet, hogy rövid idő +mulva nemcsak jó tanácscsal, de tettel is segíthetek önön…</p> +<p>A százados elment, Attila pedig kiszólt a szerkesztőségbe:</p> +<p>– Ma magam megyek az Operába. <span class="pagenum"><a name= +"Page_181" id="Page_181">-181-</a></span></p> +<div class="chapter"> +<h2><img src="images/ch22.png" alt="" title="" />XXII.</h2> +</div> +<p>A következő vasárnap a Nemzetőr volt a főváros legolvasottabb +hírlapja. Daczára annak, hogy a lap (Csapó úr elővigyázata folytán) +a szokottnál nagyobb kiadásban jelent meg, az ujságárusítók +csakhamar elkapkodták az utolsó példányig. A nap eseménye az +államtitkár ellen intézett támadás volt.</p> +<p>A Nemzetőr főszerkesztője este kissé izgatott hangulatban hagyta +el a szerkesztőséget és az Andrássy-út felé irányította lépteit. A +képzőművészetek palotájában egy külföldi művész állította ki +festményeit; a mióta a kiállítás megnyilt, egész nap tarka tömeg +hullámzott a termekben, este pedig hosszú kocsisor várakozott a +villamos fényben úszó főbejárat előtt.</p> +<p>Attila meglehetősen későn vett magának időt a kiállítás +megtekintésére. A záróóra közel volt, a termekben csak néhány +rajongó műbarát késett még, vissza-visszatérve egy-egy képhez. +Attila a folyosón át a nagy terembe lépett, hogy megszemlélje a +kiállítás fénypontját, egy óriás csoportképet. <span class= +"pagenum"><a name="Page_182" id="Page_182">-182-</a></span> A +teremben már csak két személyt talált: egy fiatal hirlapírót, a ki +könyvében jegyezgetett s egy koczkás ruhájú éltesebb hölgyet, a ki +a kereveten ült s tárgymutatója fölött csöndesen elszunyadt.</p> +<p>Midőn Attila a kisebb mellékterembe lépett, az ajtóban +meglepetve állott meg. A szobában magas női alak állott egy kép +szemléletébe merülve, klasszikus metszésű vonásai a villamos +fényben márványfehérek voltak. A fiatalember szíve viharosan +dobogott…</p> +<p>– Etel!</p> +<p>A bárónő lassan az ajtó felé fordította fejét, aztán kezét +keblére szorította, ujját pedig ajkához emelte, hallgatást +parancsolva. Attila mozdulatlanul maradt, mintha igézet alatt +állana s tétovázó szemmel tekintett a leányra.</p> +<p>Most feléje lépett, a bárónő gyorsan az ablakmélyedésbe hátrált, +ujját még egyre ajkán tartva.</p> +<p>– Legyen nyugodt, kérem, őröm a mellékszobában van. Tegyen úgy, +mintha egy képet szemlélne s beszéljen halkan…</p> +<p>Ezt suttogó hangon mondta.</p> +<p>Attila néhány lépésnyire állott Eteltől, a ki félig hátat +fordítva neki, egy magasan függő kép szemléletébe látszott +elmerülni.</p> +<p>– Etel! Oly régóta nem láttalak…</p> +<p>– Halkabban!</p> +<p>– Itt maradsz most a fővárosban?!</p> +<p>A bárónő igent intett.</p> +<p>– Gyakran foglak láthatni?</p> +<p>A bárónő fejét rázta. <span class="pagenum"><a name="Page_183" +id="Page_183">-183-</a></span></p> +<p>– Csak ha véletlenül találkozunk. Őrizet alatt állok. Ne tegyen +kisérletet, hogy közelembe jusson, ezzel csak rosszabbítaná a +helyzetemet. Sokat szenvedtem önért.</p> +<p>– Légy erős! – mondta Attila. – Nemsokára meg fog változni +minden. Sorsomnak most kell eldőlnie, ha győztes maradok, +kiszabadítlak…</p> +<p>– Imádkozni fogok, hogy győzzön; de ha nem győz?</p> +<p>– Akkor vége, mindennek vége!</p> +<p>Etel a fejét ringatta.</p> +<p>– Akkor is megosztom sorsát, – mondta egyszerűen.</p> +<p>E szavaknál hátraszegett fővel, nyugodtan tekintett a magasba, a +halkan zümmögő üveggömb bűvös fénynyel árasztotta el.</p> +<p>Fiatal házaspár lépett most a terembe. Egy pillanatig habozva +néztek a bárónőre, vajjon az is a kiállított tárgyakhoz tartozik-e, +aztán sorra vették a festményeket. A férj suttogó hangon magyarázta +azt, a mit könyvéből olvasott, a csinos nő hivő áhitattal +biczczentett fejével. Midőn végre távoztak, Etel újra megszólalt, +most már Attilára szegezte szemeit.</p> +<p>– Még egyet! Tudja, hogy nem vagyok féltékeny, de gyűlölöm a +hazugságot, még a gondolatban elkövetett hazugságot is…</p> +<p>– Kétkedel bennem?</p> +<p>– Egyszer azt mondta, szeret. Elvárom, hogy a mely perczben +érzi, hogy nem szeret többé, ezt nyiltan és becsületesen tudtomra +fogja adni… <span class="pagenum"><a name="Page_184" id= +"Page_184">-184-</a></span></p> +<p>E pillanatban gyors, botorkáló léptek közeledtek. Etel +összerezzent és ajkába harapott. A missis lépett a szobába; miután +álmos, gyanakvó pillantást vetett Attilára, nehány torokhangot +hallatott és védenczével távozott. Nemsokára harangütés jelezte a +záróórát.</p> +<p>Attilának nem volt alváshoz kedve, fölkereste a bátyját. A +grófot festői műhelyében találta. Tehetsége fölülemelkedett a +műkedvelők szokott színvonalán, futólagosan odavetett tanulmányai +meglepő tehetségről tanuskodtak, mivel azonban nem merített a +természet örök forrásából és modellek után sem dolgozott, alkotásai +a valószinütlenség és a bevégzetlenség bélyegét hordták magukon. A +mit első hevében jól alkotott, azt kidolgozás közben ismét +elrontotta. Rendesen egyes részleteket kezdett az összbenyomás +rovására kidomborítani, ha aztán belátta, hogy nem képes többé az +eredeti eszme magaslatára emelkedni, kedvét veszítette és +megsemmisítette a bevégzetlen munkát.</p> +<p>Műterme – egy üvegkupolás szoba – teljesen nélkülözte a divatos +művészműhelyek szeszélyes díszítését. Összes művészi berendezését +néhány festőállvány és fabáb s a fal mellett elhelyezett nagyszámú +gipszöntvény képezte, modellek hiányában az utóbbiakról készítette +tanulmányvázlatait. Ezek közt volt a mediczii, a knidoszi, az +akropoliszi, úgyszintén a Kallipygos és Astragaligusa +melléknevekkel felruházott Vénusz. Márványszobor csak egy volt +köztük: a milói Vénuszé. A háttérben harmónium állott, a melyen a +ház ura néha játszani szokott. <span class="pagenum"><a name= +"Page_185" id="Page_185">-185-</a></span></p> +<div class="figcenter" style="width: 429px;"><a href= +"images/i011hq.jpg"><img src="images/i011.jpg" alt= +"A grófot festői műhelyében találta." title= +"A grófot festői műhelyében találta." /></a> +<p class="caption">A grófot festői műhelyében találta.</p> +</div> +<p>Midőn a képviselőt most belépni látta, szó nélkül leemelt az +állványról egy megkezdett képet s festett oldalával a falnak +támasztotta. Attila megszokta már bátyjának ilyféle különczködéseit +s a kerevetre vetette magát.</p> +<p>– Tudod, – kérdezte, – kivel találkoztam ma?</p> +<p>Agenor kérdőleg tekintett rá.</p> +<p>– Etellel!</p> +<p>A gróf hirtelen megfordult sarkán s az ablakmélyedésbe lépett. +Egy ideig ujjaival az üvegen dobolt, aztán nyugodtan kérdezte:</p> +<p>– Itt vannak Lovrichék?</p> +<p>– Itt vannak és éppen jókor jöttek, hogy tanui legyenek a döntő +ütközetnek. Ma dördült el a Nemzetőrben az első robbantó lövés, +holnap a kormánynyal már nyilt harczban állok, – meglehet, hogy a +válságtól már csak hetek választanak el.</p> +<p>Agenor a harmóniumhoz ült s szárazon mondta:</p> +<p>– Ha azok a szegény ördögök, a kik leleplezéseid folytán +kenyerüket veszítették, legalább tudnák, hogy nekik a szép Lovrich +Etelért kell éhezniök!</p> +<p>– Mit akarsz? Thersites is a szép Helenáért szenvedett. C’est la +guerre!</p> +<p>– Thersites kenyérért harczolt, valamint Hektor hazájáért, +Achilles pedig a halhatatlanságért, – de egyik sem az asszonyért. +Barátom, te sem küzdesz asszonyért!</p> +<p>Agenor végigfuttatta ujjait a billentyűkön s mielőtt Attila még +válaszolhatott volna, megkérdezte:</p> +<p>– Bizton tudod, hogy Etel szeret? <span class="pagenum"><a name= +"Page_186" id="Page_186">-186-</a></span></p> +<p>– Sajátságos kérdés! Ha nem szeretne, miért kötné sorsát az +enyémhez? Az egész leány különben élő talány előttem s éppen ez az, +a mi ellentállhatatlanul vonz feléje.</p> +<p>Agenor játszani kezdett hangszerén, a hosszan nyujtott, telt +hanghullámok szétáradtak a kupola alatt. Attila elmerengve +hallgatta a sajátszerű zenét s a milói Vénusz szobrára tekintett, a +mely fenséges márványszépségében állott előtte.</p> +<p>– Az istennő arcza csodálatosan emlékeztet Etelre, – mondta +egyszerre.</p> +<p>– Csak most veszed észre ezt a hasonlatosságot? – kérdezte +Agenor, megszakítva játékát.</p> +<p>– A műcsarnokban tünt föl először. A villamos fény és az éles +árnyék meglepővé tették a hasonlatosságot.</p> +<p>– Hiszel a szerelemben? – kérdezte Agenor váratlanul.</p> +<p>– Hogy hiszek-e? – Az emberek évezredek óta mást se tesznek, +mint szeretnek.</p> +<p>– Oh igen, az emberek! Az emberek évezredeken át hittek +kísértetekben, szellemekben és boszorkányokban is. Hány boszorkányt +égettek meg? Látod, azért még sincsenek boszorkányok.</p> +<p>Attila észrevette, hogy Agenor ma a szokottnál is komorabb +hangulatban van, azért nem is mondott neki ellent. Bátyja időközben +zsebretett kézzel lépett a milói szobor elé és sajátságos +mosolylyal tekintett végig a márvány-istennőn.</p> +<p>– És tudod mi az asszonyi szépség? A zsiradék helyes elosztása a +bőr alatt… <span class="pagenum"><a name="Page_187" id= +"Page_187">-187-</a></span></p> +<p>A gróf fel-alá kezdett járni és szokása szerint szárnyra +bocsátotta szeszélyes röptű szellemét:</p> +<p>– A teremtés minden teremtményét fegyverrel ruházta fel, hogy +megállhasson a létért való küzdelemben. Az oroszlánnak körmöket +adott, a verticellának pedig tapadó csápot, a melylyel hozzá tapad +a kagylóhoz vagy békához, hogy egész életén át hurczoltassa és +tápláltassa magát. A mi a verticellának a csáp, az az asszonynak a +szépség. Schopenhauer mondta, hogy a természet a női szépséggel +rövid ideig tartó csattanó hatást akart elérni; – a férfi a szépség +részegítő hatása alatt szem elől téveszti józan önérdekét és – a +verticella hozzá tapad, hogy gondtalanul eviczkéljen az élet +tengerében. Ez a szerelem s a házasság genézise, értve mindkettőt +eredeti, tehát tökéletes alakjában… A mit a költők és rajongók még +hozzáadtak, az mind sallang, hogy szalonképessé tegyék vele a +meztelen ösztönt.</p> +<p>Attila kaczagott, de bosszankodott is.</p> +<p>– E szerint a szerelem s a nőiesség egész kultusza az – izmok s +a zsiradékok felosztásán alapszik? Ha ez áll, akkor a lángész az +agy foszfortartalma, az erény a kellő csábítás hiánya, az egész +világ pedig…</p> +<p>– Az egész világ pedig nem templom rajongók számára, hanem +műhely, – egészítette ki szárazon Agenor.</p> +<p>Attilának nem volt bátorsága kommentárt adni a «műhely» +fogalmához, a mely oly kevéssé egyezett meg bátyja életmódjával. +<span class="pagenum"><a name="Page_188" id= +"Page_188">-188-</a></span></p> +<div class="chapter"> +<h2><img src="images/ch23.png" alt="" title="" />XXIII.</h2> +</div> +<p>Attila Korláthtal az Operában volt, a hová egy idő óta gyakran +eljárt.</p> +<p>A szemben levő páholyban Bóditz ült, az első helyet egy kiélt +arczú öreg foglalta el, a ki élénken látcsövezte a közönséget.</p> +<p>– Ki az Bóditz mellett? – kérdezte Attila.</p> +<p>– Ojtózy, – volt a felelet. – Ojtózy gróf e napokban jött csak +meg egyik külföldi udvarból, a hol magasabb diplomácziai állásban +tartózkodott.</p> +<p>A kegyelmes úr most a színpadra irányította látcsövét, aztán +szomszédjához fordult.</p> +<p>– Csinos! mi a neve?</p> +<p>– Livia, Grimaldi Livia, – felelt Bóditz.</p> +<p>– Kinek a gyémántjait viseli? – kérdezte a kegyelmes, a ki még +sokkal rövidebb idő óta volt itthon, semhogy ismerhette volna a +Bóditzról keringő pletykákat.</p> +<p>– Nem tudom, kegyelmes uram, én nem törődöm ilyenekkel…</p> +<p>A gróf még egyre a színpadra figyelt.</p> +<p>– Jól tánczol. Van valami a mozdulataiban, a <span class= +"pagenum"><a name="Page_189" id="Page_189">-189-</a></span> mi +Elszler Fánnira emlékeztet, csak valamivel lágyabb. Ah, most már +tudom, ki fizeti az ékszerész-számláit.</p> +<p>– Kit gondolsz, kegyelmes uram? – kérdezte Bóditz +kelletlenül.</p> +<p>– Ott szemben a páholyban – egyik a kettő közül. – Az egyik +talán Korláth – de a fekete.</p> +<p>– Kun Attila.</p> +<p>– Kun? Úgylátszik, a néptribunnak főúri kedvtelései vannak. – +Livia neki tánczolja egész szólóját.</p> +<p>És valóban, a szép tánczosnő – nem törődve a közönséggel – +szemét folyton Attila páholyára szegezte. A mint gömbölyű karjait +feje felett összefonva, könnyen és karcsún perdült a lámpák elé, az +ember azt hihette volna, hogy illatos almafavirág, a melynek csak +gyönge légáramra van szüksége, hogy lihegve és csillogva szálljon +ama földszinti páholy homályába…</p> +<p>Attila tapsolt, Livia a karnak engedte át a tért s pihegve, +csípőre tett kezekkel sétált föl-alá a háttérben. A tánczbetétnek +vége lett, a dalmű tovább folyt, midőn Livia bizalmasainak egyike +megjelent Attila páholyában.</p> +<p>– A művésznő egy perczre öltözőjébe kéreti a képviselő urat; azt +hiszem, lapjának dícséretét akarja megköszönni.</p> +<p>Attila kissé gondolkozott, azután kijelentette, hogy nem megy, +nem hagyhatja egyedül barátját.</p> +<p>– De Livia azt mondta, hozzam fel minden áron. <span class= +"pagenum"><a name="Page_190" id="Page_190">-190-</a></span></p> +<p>– Mondja neki, hogy nem sikerült semmi áron.</p> +<p>– Nem fogja elhinni, majd azzal gyanusít, hogy féltékenységből +át sem adtam üzenetét. Adjon legalább valami bizonyítékot +kezembe.</p> +<p>Attila kivette gomblyukából az ibolyacsokrot s odaadta.</p> +<p>Ojtózy gróf időközben érdeklődéssel szemlélte a Nemzetőr +szerkesztőjét, végre letette látcsövét s Bóditzhoz fordult.</p> +<p>– Ez az ember sok főfájást okoz nektek? – kérdezte.</p> +<p>– Attól félek, hogy a java még hátra van. Olvastad ma a +lapját?</p> +<p>– Olvastam. Azt hiszem, a titkár nemsokára megrongált egészségét +valami külföldi fürdőben fogja helyreállítani. Botrányhajhászatból +teszi ezt Kun, vagy akar valamit?</p> +<p>– Akar valamit. Mióta tanulmányozni kezdtem, meggyőződtem, hogy +jól megfontolt terv szerint halad egy kitűzött czél felé.</p> +<p>Bóditz önmegelégedéssel kezdte magyarázni azt, a mit Kun +tervének nevezett. Bóditz a parlamenti aréna forró porondján vénült +meg és bizonyos gyöngédséggel figyelte meg a fiatal nemzedék ama +tagjait, a kik, véleménye szerint, ügyesen forgatták az alkotmányos +küzdelem fegyvereit. Ez nem akadályozta a vén gladiátort abban, +hogy alkalomadtán egy fiatal bajnoknak nyakát szegje.</p> +<p>– Első czikkeiben, a melyeket a kevei szabályozás ügyében írt – +szólt Bóditz, – a védművek <span class="pagenum"><a name="Page_191" +id="Page_191">-191-</a></span> szakszerű kritikáját hozta, több +baklövést mutatva ki. Ez feltünést keltett és néhány alantas +közegnek állásába került. Egy későbbi czikk sikkasztással vádolta a +társulat vezetőit. Az elcsapott mérnökök mint tanuk jelentkeztek; +bebizonyult, hogy a kevei töltés czölöpjei egy méterrel rövidebbek +az előirányzatnál, egyik igazgató lemondott az állásáról, egyik +vállalkozó pedig hüvösre került. A per be volt fejezve, mindenki +elintézettnek gondolta a dolgot, Kun ekkor azt állította, hogy a +társulatot ellenőrző kormánybiztos megvesztegettette magát. A +biztos nem várta be a vizsgálatot, hanem előrehaladott kora miatt +nyugalomba vonult. Mi akkor kezdtük sejteni, hogy egy óvatos, de +vakmerő ellennel állunk szemben s mert erélyének és kiváló +szakértelmének nem egy bizonyítékát adta már, azon voltunk, hogy +megnyerjük magunknak.</p> +<p>– Tettetek kisérletet?</p> +<p>– Tettünk.</p> +<p>Bóditz hangja suttogássá vált, midőn folytatta:</p> +<p>– Magam jártam nála, értésére adtam, hogy a kormánybiztos állása +üresedésben van…</p> +<p>– Mit felelt?</p> +<p>– Azt mondta: az istenek nem arra valók, hogy fazekat +drótozzanak.</p> +<p>– Ej, hisz ez nagyzási hóbortban szenved!</p> +<p>Bóditz vállat vont.</p> +<p>– Nagyon bízik magában.</p> +<p>– Azt hiszed, hogy veszedelmes lehet?</p> +<p>– Már is a fejünkre nőtt. A csőcselék rajong <span class= +"pagenum"><a name="Page_192" id="Page_192">-192-</a></span> érte, a +titkár bukása csak növelni fogja erejét és önbizalmát.</p> +<p>– Akkor a miniszterre kerülne a sor? Azt hiszed, hogy Kun +egyedül fogja ostromolni a kormányt?</p> +<p>– Egyedül? Ő kívül áll ugyan a pártokon, de a kormány elleni +küzdelemben számíthat valamennyi ellenzéki párt támogatására.</p> +<p>A kegyelmes úr ismét Kunra irányította látcsövét, közben halkan +mondta:</p> +<p>– Arisztokratikus orr, tüzes szem, érzékies száj – barátom! Ily +anyagból nem gyúrnak Cézárokat, legfölebb Alkibiadeseket. Sokkal +fiatalabb és vérmesebb, semhogy sokáig fenn tudja magát tartani a +közvélemény kegyében. A nép azt kívánja bálványaitól, hogy legyenek +mentek emberi gyöngéktől, járjanak otthon is fekete kabátban és +csináljanak borotválkozás közben is ünnepélyes arczot. Meglásd, Kun +ezt nem győzi sokáig. Egyszer majd alkibiadesi mámorában széttör +néhányat az útszéli istenek közül, akkor halált fognak rá kiáltani +azok, a kik ma vállaikra emelik. Talán a legjobb, a mit Kunnal +szemben tehettek: várjatok!</p> +<p>– Az a kérdés, lesz-e időnk erre. Nem hiszem, hogy Kun +rendszeres ostrom alá vegye pozicziónkat; ez ostrom alatt kénytelen +volna kimutatni saját gyöngéit is. Váratlan, vakmerő támadással fog +ránk törni; ily támadás az ő hatalma és népszerűsége mellett +veszélyes lehetne. Tudod, hogy nincs egységes kormánypártunk, a +párttöredékek, a melyeket a miniszter oly ügyesen tud egymás +<span class="pagenum"><a name="Page_193" id= +"Page_193">-193-</a></span> ellen kijátszani, csak lazán függnek +össze… Ha nem értek rá várni, akkor tegyétek ártalmatlanná. Egy +fiatalembernek, a ki a tribunt adja, de sem erkölcseiben, sem +elveiben nem puritán, mindig elevenére lehet találni. Egy +ostobaság, egy párbaj, egy botrányos szerelmi kaland, – ilyesmi +lerántja válláról a tribun-tógát. A mennyire emlékszem, te értesz +ily apró komédiák rendezéséhez! Talán éppen ez a tánczosnő lehetne +fegyver a kezedben.</p> +<p>Bóditz nem felelt, nem tetszett neki, hogy a kegyelmes úr oly +állhatatosan összeköttetésbe hozza Liviát az afrikaival…</p> +<p>Attila időközben elbucsúzott Korláthtól s még az előadás vége +előtt hagyta el a szinházat. Az utczasarkon bérkocsi állt, a bakon +leánycseléd ült nagy ruhás-kosárral, a kocsi előtt karcsú női alak +várakozott. Attila fölismerte Liviát.</p> +<p>– Az éj oly szép, hogy szeretnék gyalog menni, ha nem volnék +egyedül, – szólt a tánczosnő a szobaleányhoz, a kivel láthatólag +bizalmas lábon állt.</p> +<p>– Ha elfogadja kíséretemet, nem lesz egyedül, – szólt +Attila.</p> +<p>A tánczosnő hátra fordult.</p> +<p>– Ej, lám, Kun! A jó alkalmat nem szalasztom el. Hajts!</p> +<p>Az utóbbi meghagyás a kocsisnak szólt.</p> +<p>Livia könnyű léptekkel haladt Attila mellett.</p> +<p>– Nem lett volna szabad kiséretét elfogadnom, büntetésül, hogy +nem jött föl a színpadra. <span class="pagenum"><a name="Page_194" +id="Page_194">-194-</a></span></p> +<p>– Nekem pedig nem lett volna szabad kíséretemet +fölajánlanom.</p> +<p>– Udvariatlan! És miért nem?</p> +<p>– Hazudjak?</p> +<p>– Nem, mondjon igazat; jutalmul megbocsátok.</p> +<p>– Megigéri? Tehát hallja: óvakodom a tűztől, nem akarom +megperzselni a szárnyamat.</p> +<p>Livia kaczagott.</p> +<p>– Ezt olyan hangon mondja, hogy nem tudom, bóknak vegyem-e vagy +gorombaságnak?</p> +<p>– Egyiknek sem, vegye igazságnak.</p> +<p>Livia kissé elgondolkozott, majd büszkén mondta:</p> +<p>– Pedig elhiheti, ha tehetségemben állana, akkor sem éreznék +kedvet önt – hogy is mondta? – megperzselni.</p> +<p>– Abban nem kétkedem.</p> +<p>– Én azt hiszem, barátom, maga kissé képzelődő; kissé nagyon is +képzelődő. A csokrot, a melyet küldött, természetesen eldobtam.</p> +<p>A tánczosnő fehér fogait mutatta és merészen hazudott; az +ibolyacsokor a mellére volt tűzve.</p> +<p>– Csak azért hívattam a színpadra, – folytatta, hogy +megköszönjem a Nemzetőr birálatát.</p> +<p>Attilának csak most tünt föl, minő bizalmas lábon áll már +Liviával.</p> +<p>– Meg van most elégedve velem? – kérdezte.</p> +<p>– Köszönöm, többet tett értem, mint a mennyit megérdemeltem. +Most már jól találom itt magamat, a közönség is kezd szeretni. +Kezdetben sokat boszantottak, képzelje, egyik élczlap versben +<span class="pagenum"><a name="Page_195" id= +"Page_195">-195-</a></span> azt állította, hogy két kedvesem van +egyszerre. Nem infámis hazugság?</p> +<p>– Én mindig csak a felét hiszem annak, a mit a világ mond.</p> +<p>Livia megállt s végignézett rajta.</p> +<p>– Mit jelentsen ez?</p> +<p>– Vegye úgy, a mint mondtam. Vagy említsek nevet?</p> +<p>– Tegye, kérem!</p> +<p>– Bóditz lovag.</p> +<p>Livia nevetett.</p> +<p>– Ennyi az egész? Bóditz! El fogja hinni, ha becsületszavamra +mondok valamit? Hallja, Bóditz még a kisujjam hegyét sem csókolta +meg, nem, egyszer sem…</p> +<p>Aztán fölemelte fejét:</p> +<p>– A kit nem szeretek, annak nem leszek kedvese, legfölebb +felesége.</p> +<p>– Ha ismeretségünk nem volna oly újkeletű, kérdeznék öntől +valamit.</p> +<p>– Kérdezzen, mintha gyermekkori játszótársak volnánk.</p> +<p>– Mi birta arra, hogy az öreget – elbolondítsa?</p> +<p>– Nem udvarias, de legalább őszinte. Elhiheti, nem törődöm +Bóditz pénzével. Ezt könnyebben kaphatnám meg, ha nem lennék a +neje. De nekem a neve kell! A fővárosiak eleget boszantottak ostoba +pletykáikkal, most én fogom őket visszabosszantani azzal, hogy +lovag Bóditzné és méltóságos asszony leszek. <span class= +"pagenum"><a name="Page_196" id="Page_196">-196-</a></span></p> +<p>– S e szeszélyért fel akarja dúlni egy család boldogságát? +Bóditz neje öreg anyóka, fiatal korában együtt küzdött és koplalt +férjével; most, midőn öreg napjait kényelmes jólétben tölthetné, +elkergeti házából? Van lelkiismerete?</p> +<p>– Nincs! Az olyan nőnek, mint én vagyok, lelkiismeretre nincs +szüksége. De miért mondja nekem mindezt?</p> +<p>– Még nincs vége! Bóditznak van egy fia, nyiltszivű, becsületes +katona, atyja kitagadta – ennek ön az oka. A fiu vőlegény és imádja +menyasszonyát; az eljegyzés felbomlott, – ennek is ön az oka!</p> +<p>– Mért mondja nekem ezt? – kérdezte Livia egymásra harapott +fogakkal.</p> +<p>– Szíve meg fogja adni a választ.</p> +<p>– Már megint a szívem! Hát van nekem szívem?</p> +<p>– Bizton tudom, hogy most érzi dobbanását.</p> +<p>Livia félvállról nézett kisérőjére, aztán halkan mondta:</p> +<p>– Minderről nem tudtam semmit. Az öreg azt mondta, hogy felesége +akar válni, az ügyvéd is azt mondta, barátaim mind azt mondták.</p> +<p>– Akkor versenyt hazudtak, – igen, hazudtak! Őrízkedjék különben +úgynevezett barátaitól. Ezeket az alázatos, igénytelen embereket +csak a hiuság viszi az ön közelébe, ezek jobban rontják hírét, mint +a legkérlelhetetlenebb ellenségei.</p> +<p>– Itthon vagyok, – mondta Livia egy bérház kapuja előtt. +<span class="pagenum"><a name="Page_197" id= +"Page_197">-197-</a></span></p> +<p>Attila megnyomta a csengetyű gombját s a tánczosnőhöz fordult, a +ki némán támaszkodott a kapunak s nagy szemekkel tekintett rá.</p> +<p>– Haragszik?</p> +<p>Livia lassan rázta fejét.</p> +<p>– Nem haragszom, – úgy látom, magának több van megengedve, mint +másoknak.</p> +<p>Attila fogva tartotta a kezét, a melyet Livia feléje +nyújtott.</p> +<p>– Ha bizton tudnám, hogy nekem több van megengedve, szeretnék e +jogommal visszaélni.</p> +<p>– Mit akar?</p> +<p>– Fogadja el látogatásomat.</p> +<p>– Most?</p> +<p>– Most.</p> +<p>– Ezt megérdemeltem, – szólt Livia, miközben iparkodott ujjait +kiszabadítani. Midőn ez nem sikerült, gúnyosan mondta:</p> +<p>– És ha most fölviszem, ugy-e bár, akkor kész nekem +megbocsájtani, hogy tönkre akarom tenni egy család boldogságát?</p> +<p>– Nem, Livia, maga félreért. Ha most fölvisz lakására, kérni +fogom, hogy holnap dobja ki onnan Bóditzot.</p> +<p>Livia nagy szemeket meresztett rá, aztán elfojtott hangon +kérdezte:</p> +<p>– Tehát azt kívánja, hogy válasszak Bóditz és maga közt?</p> +<p>– Ha azt kívánnám?</p> +<p>– Ne így! Kívánja vagy nem kívánja?</p> +<p>– Tehát: kívánom! <span class="pagenum"><a name="Page_198" id= +"Page_198">-198-</a></span></p> +<p>– Ej! S mit nyújt maga nekem?</p> +<p>– Nem veszem nőül, de nem is sértem meg gyémántokkal.</p> +<p>A házmester kulcsa megfordult a zárban.</p> +<p>Attila még mindig fogva tartotta a kis kezet.</p> +<p>– Ő – vagy én? – kérdezte most hévvel s e hév nem volt egészen +mondvacsinált.</p> +<p>– Nem, – önnel szemben tisztességes maradok.</p> +<p>Livia kiragadta kezét s befutott a kapun. <span class= +"pagenum"><a name="Page_199" id="Page_199">-199-</a></span></p> +<div class="chapter"> +<h2><img src="images/ch24.png" alt="" title="" />XXIV.</h2> +</div> +<p>A mit Ojtózy gróf Bóditznak az Operában megjósolt, az nemsokára +szóról-szóra bekövetkezett, A Nemzetőrben megtámadott titkár +«megrongált egészségének helyreállítása czéljából» hosszabb +szabadságot vett s a czitromok honába utazott. A hivatalos frázis +nem tartotta magát sokáig, a mérvadó körök csakhamar kénytelenek +voltak leplezetlenül bevallani a titkár bukását. Ojtózy a titkár +legjobb barátai közé tartozott, de azért büszke volt a diadalra, a +melyet politikai előérzetének csalhatatlansága aratott.</p> +<p>Kun hatalma és a mérvadó körök zavara félelmetes mérvben kezdett +nőni. A kisebb hirlapok, a melyek a Nemzetőr uszályába +kapaszkodtak, siketítő diadalrivalgásba törtek ki, a félhivatalosak +pedig jó arczczal beleharaptak a savanyú almába, megelégedéssel +konstatálva, hogy a kormánynak van hatalma és jóakarata minden +vétkest – álljon az bármily magasan – megbüntetni.</p> +<p>A Nemzetőr tartózkodó állást foglalt el, néhány czélzása +sejttette, hogy a purifikáczió művét még nem tekinti +befejezettnek.</p> +<p>Mit akar ez még? kérdezték egymástól a kormány bizalmasai. +<span class="pagenum"><a name="Page_200" id= +"Page_200">-200-</a></span></p> +<p>A tigris csakhamar kimutatta karmait. Parlamenti körökben hire +járt, hogy Kun interpellálni szándékozik a közmunkaügyi minisztert +a szabályozási ügyben.</p> +<p>Attila maga gondoskodott róla, hogy a hír jóeleve elterjedést +nyerjen, – talán, mert szüksége volt a közönség feszült figyelmére, +a telt karzatokra és a képviselőház előtt tolongó tömegre, mint +statiszta eszközökre.</p> +<p>A sajtó napok óta foglalkozott a történendőkkel s mikor +elérkezett a várt nap, a közönség kiváncsiságának húrja pattanásig +meg volt feszítve. A szabályozási visszaélések alárendelt kérdése +teljesen háttérbe szorult, mindenki érezte, hogy nagyobb dolgokról, +talán a kormányon levő párt tűzpróbájáról van szó.</p> +<p>A parlament előtt már korán reggel tarka néptömeg tolongott. +Azzal töltötték idejüket, hogy az érkező képviselőkkel lármás módon +tudatták rokonszenvüket vagy ellenszenvüket. Zalkovszky – deli +alakja miatt – először életében kapott harsány éljent, a min ő +csodálkozott leginkább. A meginterpellálandó miniszter ellen +tulajdonképpen tüntetés volt tervezve, midőn azonban a +méltóságteljes aggastyán, a ki egy történelmi név viselője volt, +kiszállt kocsijából, a tömeg némán csinált neki helyet.</p> +<p>A folyosókon nyomott csend uralkodott, a képviselők sűrű +csoportokba verődve, beszélgettek.</p> +<p>Az ülés kezdetét vette, Kun még nem mutatkozott. A száraz +napirendet gyorsan leőrölték. Most <span class="pagenum"><a name= +"Page_201" id="Page_201">-201-</a></span> az utczáról tompa moraj +hallatszott, a mely zúgva közeledett és harsogva áradt a +képviselőház előcsarnokáig.</p> +<p>– Üdvöz légy, Grachus! – szólt Bóditz a buffetbe lépő +Kunhoz.</p> +<p>– Grachus sorsára akarsz juttatni? – kérdezte a +megszólított.</p> +<p>– Ma még nem – ma te dobhatod a Dunába a szenátust…</p> +<p>A karzatok szakadásig voltak megtömve, a képviselők látcsövei +főleg egy pont felé irányultak, a hol óriás legyező mögül Livia +csinos arcza mosolygott alá.</p> +<p>Sorra kerülnek az interpellácziók. A villamos csengetyűk +megszólalnak, a padok csakhamar megtelnek. Egy öreg képviselő nagy +bőbeszédűséggel interpellál a romániai marhabevitel tárgyában…</p> +<p>Végre Kun nevét olvassák. Attila fölegyenesedik és szólni kezd. +Első szavait elnyeli a zaj, végre csend áll be. Akadozva beszél, +mintha el volna fogulva, előadása meglehetősen száraz. A +hallgatóság elfojtott lélegzettel követi szavait. A szónok +lassanként nekihevül, kilép tartózkodásából, öblös hangja betölti a +termet. Most egy pillanatra elhallgat, ajkain gúnyos mosoly fut +keresztül, aztán maró iróniával kezdi ecsetelni a kormány «elsimító +gépezetének» működését… Minden megjegyzése egy ragyogó darázs, a +mely mérges fullánkot hagy ott, a hová száll. A rövid szüneteket +zúgó helyeslés tölti be. Most hangja halkabban cseng, a mint +<span class="pagenum"><a name="Page_202" id= +"Page_202">-202-</a></span> rátér a követett rendszer +következményeinek ecsetelésére. A hallgatóság egy része teljesen a +szónok uralma alá kerül. A ház – köznapiasan szólva – zúgó tenger, +a melynek hullámai felcsapkodnak a karzatokig. Kun szavára elemi +erővel törnek elő a meglepetés, a megbotránkozás, a helyeslés +hangjai, kezének egyetlen intésére mély csend áll be. Amint most +kevélyen visszavetett fővel, villogó szemmel és a miniszter felé +kinyújtott kézzel áll és fejtegetéseit abban vonja össze, hogy a +miniszter, a ki alatt ily dolgok történhettek, vagy tehetetlen, +vagy czinkos – fölséges és merész volt, mint a bosszú nemtője… +Végül fölvette az előtte fekvő lapot és meglepő nyugodt hangon +elolvasta interpellácziójának szövegét. Aztán fölharsant a végtelen +helyeslés, a képviselők zajongva és vitatkozva tolongtak köréje, az +elnöki csengetyű hangja elveszett a siketítő zsongásban.</p> +<div class="figcenter" style="width: 420px;"><a href= +"images/i012hq.jpg"><img src="images/i012.jpg" alt= +"Attila felegyenesedik és szólni kezd." title= +"Attila felegyenesedik és szólni kezd." /></a> +<p class="caption">Attila felegyenesedik és szólni kezd.</p> +</div> +<p>Az interpellált miniszter végzetes taktikai hibát követett el, a +midőn a felszólalásra rögtön felelt. Hangja remegett a +felindulástól, de előadása színtelen és erőtlen volt, a különben +oly szellemes debatter elvesztette lába alól a talajt.</p> +<p>Kun felszökött s egy rövid: szellemtől szikrázó rögtönzéssel +halomra döntötte a miniszteri logika kártyavárát, zúgó helyeslés +közepett kijelentve, hogy nem fogadhatja el a választ.</p> +<p>A miniszter újabb szavait zavart lárma nyelte el, a ház a +szavazást követelte. A feszült figyelem közt megejtett szavazás, +csekély szavazatkülönbséggel, elvetette a minister válaszát. Az +eredmény <span class="pagenum"><a name="Page_203" id= +"Page_203">-203-</a></span> óriás izgatottságot keltett, a +minisztérium határozott vereséget szenvedett.</p> +<p>A ház elnöke csak nagynehezen tudott szóhoz jutni, hogy a +bekövetkező ünnepek miatt az ülések hosszabb időre való elnapolását +indítványozza.</p> +<p>A künn várakozó sokaság zajos tüntetéssel fogadta a fiatal +képviselőt. A mint beszállt Törökkuthynak rá várakozó hintójába, +egy öreg ember tekintett utána hideg verejtéktől gyöngyöző +homlokkal. A miniszter volt.</p> +<p>Agenor szürkéi magasra emelt fővel indultak meg a sokaságban, az +elegáns kocsis és az inas mereven ültek a bakon, Attila pedig +jobbra, balra integetett kalapjával. Egy fiatal leány, a ki +anyjával a karzatról jött, önfeledten rózsát dobott a hintóba. +Attila fölvette a virágot és mosolyogva hajtotta meg fejét.</p> +<p>– Cirkuszi bohócz, – dörmögte Zalkovszky herczeg, aztán karját +nyújtotta a miniszternek s a kocsijához vezette, kiméletlenül +taszítva félre az útjában állókat.</p> +<p>– Tehetetlen vagy czinkos! – mormogta a miniszter önfeledten. – +Ezt nekem mondja, nekem, a ki vagyonom felét áldoztam föl +állásomnak. Óh, miért nem vagyok fiatalabb!</p> +<p>Attila kocsiját diadalrivalgás kisérte, a kocsit, a melyben a +miniszter és Zalkovszky ültek, füttyök és fölemelt öklök fogadták. +Kun és Zalkovszky e pillanatban mégis egyet gondoltak: hogy a mai +nap eseményeire fogják fölépíteni jövőjüket. <span class= +"pagenum"><a name="Page_204" id="Page_204">-204-</a></span></p> +<p>– Ave Caesar, moriturus te salutat! Arczod sugárzik, mint +Mózesé, – jó napod volt? – E szavakkal fogadta Agenor öcscsét.</p> +<p>– Jó, minden várakozáson felül jó, – mondta Attila. – Azzal +részletesen elmondta a történteket. Agenor feszült érdekkel +hallgatta.</p> +<p>– Benned megvannak a jó szónok kellékei, – szólt Agenor, – +szeretnék egyszer nagyobbszabású beszédet hallani tőled.</p> +<p>Attilának, a ki még mindig sikerének hatása alatt volt, +hizelgett bátyjának érdeklődése; a szobában fel-alá járva, röviden +összegezte interpellácziója tartalmát. Hangja azonban csakhamar +érczesebben csengett, előadása szónoki lendületet vett, a mint +mindinkább elsodortatta magát heve által. Csakhamar ismét +parlamenti szónoklatának medrébe tért; újra mesterileg eltalálta az +elbeszélés, a gúny, a nemes harag finom változatait.</p> +<p>Agenor nyugodtan bólintott a fejével.</p> +<p>– Sejtettem, hogy jó szónok vagy, de fogalmam sem volt, hogy ily +művészi tökéletességre vitted. El tudom képzelni a hatást a +parlamentben. Ily közvetlen hatást csak az őszinte meggyőződés +érhet el. Nem csodálom, hogy a miniszter fejét vesztette…</p> +<p>– A hatásos szónoklat főkelléke a tárgynak megfelelő hangulat, – +magyarázta Attila. – A miniszter nem tudta eltalálni a kellő +hangulatot, a disszonánczia, a mely szavai és a helyzet közt +uralkodott, elrontotta a hatást.</p> +<p>Agenor a fejét rázta. <span class="pagenum"><a name="Page_205" +id="Page_205">-205-</a></span></p> +<p>– Ha a miniszter hatással akart volna védekezni, a sértett +önérzet, a megbotránkozás hangján kellett volna válaszolnia. De az +önérzet s az őszinteség nem a tüdőben van, – honnan öntse szavaiba, +ha nem érzi?</p> +<p>– A jó debatter rendben tartja fegyvertárát. Talán +meggyőzhetlek, ha a miniszter helyzetébe képzelem magamat…</p> +<p>Attila fényesen oldotta meg föladatát, látszott, hogy saját +szellemének tűzijátékában gyönyörködik.</p> +<p>Sikerült rögtönzéssel válaszolt előbbi vádjaira, meglepő +őszinteséggel adta a méltatlanul gyanusított szerepét, a kinek +önérzete tiltja, hogy az ellene koholt rágalmak czáfolásába +bocsátkozzék…</p> +<p>Agenor fanyar arczczal kelt föl helyéről.</p> +<p>– Bocsáss meg, hogy egy perczig hihettem őszinteségedben. Most +már elhiszem, hogy az őszinteség, a lelkesedés és minden, a mit +akarsz, a tüdőben van. A hazafiság is mindenesetre a tüdőben +rejlik. A tüdő uralkodik a közvélemény, az ország fölött. Csak azt +csodálom, hogy nem nevettek egymás szemébe, ha ilyen beszédeket +mondtok. Ha tőlem függne, a mai leczke után kizárnék minden +úgynevezett szónokot a parlamentből…</p> +<p>Most is egy lehelet elég volt, hogy fölkavarja az egész +keserűséget, a mely lelkét eltöltötte. Fanyar szelleme csodálatosan +zavarta össze az igazságot szofizmákkal, hogy aztán egy megoldatlan +kérdésnél, egy bántó, hamis hangnál elhallgasson. <span class= +"pagenum"><a name="Page_206" id="Page_206">-206-</a></span></p> +<div class="chapter"> +<h2><img src="images/ch25.png" alt="" title="" />XXV.</h2> +</div> +<p>Több napja mult már a viharos képviselőházi ülésnek, a főváros +közvéleménye még egyre ideges mozgásban volt.</p> +<p>Kun Attila dolgozószobájában ült s éppen egyikét ama +vezérczikkeknek fejezte be, a melyek hivatva voltak a nyilvánosság +idegességét ébren tartani. Miután a kézirat alá jegyezte nevét, +kilépett lakásának nagy üvegerkélyére, a mely alatt a körút +impozáns képe terült el.</p> +<p>A bérház kapuja előtt számozatlan bérkocsi állt meg. Attila +ismerhette a kocsit, mert arczát hirtelen pír futotta el. Aztán az +ablak hideg üvegének támasztotta homlokát, halántékere dobbanásán +számítva az időt, a mely eltelhet, a míg valaki fölér a második +emeletre.</p> +<p>Bóditz lépett a lakásba.</p> +<p>– Vártál? – kérdezte az öreg, a kit lihegésbe hozott a +lépcsőmászás.</p> +<p>Attila napok óta nem gondolt Bóditzra, de azért jónak találta +azt mondani:</p> +<p>– Sejtettem, hogy föl fogsz keresni, méltóságos uram.</p> +<p>– Akkor azt is sejted, miért kereslek föl?</p> +<p>– Nem kímélhetlek meg a fáradságtól, hogy elmondjad. +<span class="pagenum"><a name="Page_207" id= +"Page_207">-207-</a></span></p> +<p>– Tehát azért jöttem el, hogy szerencsét kivánjak neked a +multkori sikerült meglepetéshez. Győzelemnek nem fogod nevezni a +pillanatnyi zavart, a melybe táborunkat ejtetted! Mondhatom +különben, hogy kitünő voltál. Önmagamra ismertem benned, erőm +teljében, – csak a hangom nem volt soha olyan jó. Magaddal sodortad +az egész házat; ha a miniszterelnök e pillanatban fölveti a bizalmi +kérdést, meglehet, hogy a megbotránkozás forgószele lesodorja a +bársonyszékről. Te is tudod azonban, hogy a forgószelek rövid ideig +tartanak. A ház el van napolva, a hazaoszlott képviselők +apró-cseprő gondjaik között kijózanodnak nemes lelkesedésükből, a +pártfegyelem apparátusa működésbe lép, röviden: a pártdíszcziplina +százegyedszer is győzni fog a lelkesedés fölött. Másodszor nem +fogod meglephetni az óvatossá lett tábort…</p> +<p>Attila elmosolyodott.</p> +<p>– Magamévá tettem Frithiof jeligéjét: a ki elfogatja magát, +bitófát érdemel. Hanem tudod, méltóságos uram, kissé emlékeztetsz +az agg Veturiára?</p> +<p>– Hallgass rám, – folytatta Bóditz. – Ha a kormány támadólag +lépne föl ellened, a harcz rövid és eredményében kétségtelen lenne. +A kormány azonban nem keresi az ilyen győzelmet, a mely sem +hasznot, sem dicsőséget nem hozhatna zászlóira. Mit szólnál hozzá, +ha a tábor vezére, a kit oly vakmerően megtámadtál, hozzád lépne s +azt mondaná: Merészséged tetszik nekem, ily emberekre szükségem van +– légy az enyém! <span class="pagenum"><a name="Page_208" id= +"Page_208">-208-</a></span></p> +<p>Attila fölállott.</p> +<p>– A miniszterelnök megbizásából vagy itt?</p> +<p>– Ha nem bízott is meg egyenesen, tudhatnád, hogy tanácsomat +követni szokta.</p> +<p>– Ti tehát azt várjátok tőlem, hogy Coriolanként vonuljak el +Róma falai alól, esetleg tépessem szét magamat volszkusaim +által?</p> +<p>– Ellenkezőleg, kitárjuk előtted Róma kapuit, volt +szövetségeseidet pedig nevetheted a falakról, a melyek a te +védelmed alatt megvívhatlanok lesznek.</p> +<p>– És hogyan lenne ez lehetséges?</p> +<p>– Nagyon egyszerűen. A miniszter újra felelni fog +interpellácziódra. Megköszöni neked buzgóságodat a visszaélések +kiirtása körül, igéri, hogy szigorú vizsgálatot fog indítani a +tárgyban. Ez lojális. Te megnyugszol e válaszban és a lapokban +terjesztett álhírek czáfolására kijelented, hogy meggyőződésed +szerint a gyanu árnyéka sem férhet a miniszter jelleméhez és +hazafiságához. Ez is lojális.</p> +<p>– És aztán? – kérdezte Attila.</p> +<p>– Aztán? Az államtitkár állása nemsokára üresedésbe jön; az +országban nincs jelesebb szakemberünk, mint te, – ha akarod, két +hónap mulva bevonulhatsz a közmunkaügyi miniszterium palotájába. +Akarod?</p> +<p>– Nem akarom! – mondta Attila minden habozás nélkül, aztán +kedvetlenül dobta el czigarettáját.</p> +<p>– Semmi esetre? <span class="pagenum"><a name="Page_209" id= +"Page_209">-209-</a></span></p> +<p>– Semmi esetre!</p> +<p>Bóditz izgatottan kelt fel székéről.</p> +<p>– Az istenért, hát mit akarsz? – csattant ki belőle a szó.</p> +<p>Attila vállat vont.</p> +<p>– Ki mondja, hogy akarok valamit tőletek? Kötelességemet +teljesítem, ez az egész. Elveimet nem adom fel…</p> +<p>– Elveidet nem is kell feladnod, éppen azt akarjuk, hogy +érvényesítsed azokat. Figyelj rám! Mint titkár, lelke leszel a +minisztériumnak. A miniszter öreg ember, a ki keveset ért +szakmájához és örül, ha békében hagyják. A Házban is te fogod +képviselni a tárczát. A miniszter régóta nyugalomba akart már +vonulni, most meg éppen el van kedvetlenítve, – a történtek után +nem teheti egyhamar, ez bukáshoz hasonlítana. Egyideig még +névszerint vezetni fogja a tárczát, – mondjuk egy évig, – +aztán…</p> +<p>Bóditz észrevette, hogy Attila foga alatt egy vércsepp szivárog +alá ajkából és elfojtott hangon egészítette ki:</p> +<p>–… aztán a nélkülözhetetlen titkár lép helyébe.</p> +<p>Attila mosolygott, bár szokatlanul halvány volt.</p> +<p>– Jól játszod szerepedet, méltóságos uram.</p> +<p>– Szerepemet? – kérdezte Bóditz.</p> +<p>– No igen, – ki kezeskedik nekem arról, hogy mindezt komolyan +mondod?</p> +<p>– Kétkedel szavamban?</p> +<p>– Bóditz-Talleyrand szavában? <span class="pagenum"><a name= +"Page_210" id="Page_210">-210-</a></span></p> +<p>– El fogod hinni, ha oly szájból hallod, a melynek szavában +nincs jogod kétkedni.</p> +<p>Attila kissé lehajtotta fejét.</p> +<p>– Tehát igen, vagy nem? – kérdezte Bóditz.</p> +<p>– A feleletet annak fogom adni, a kinek szavában nincs jogom +kétkedni…</p> +<p>Bóditz savanyú arczczal tekintett Attilára, aztán kalapja után +nyúlt.</p> +<p>– Valamennyire tehát mégis rendben volnánk? – mondta. – A dolog +természetesen mély titok egyelőre. Ne tégy semmiféle lépést, míg +újra föl nem kereslek.</p> +<p>Attila a lépcsőig kisérte vendégét, a ki itt újra +megszólalt.</p> +<p>– Mázsás kő esett le a szívemről. Már azt hittem, meg sem +állasz, a míg szét nem verted az országgyűlést s a Rákoson ki nem +kiáltatod magadat magyar császárnak. – Még valamit! Sejtem, hogy +nem fogsz végleg megállni a helyen, a melyre nemsokára följutsz. Ha +majd egyszer magasan, nagyon magasan állasz, ne feledd el, hogy egy +Bóditz nevű öreg volt az, a ki Aeneas aranyágával jelent meg +másodemeleti legénylakásodon…</p> +<p>– Nem fogom soha elfeledni, hogy van egy jóakaróm, a kit +Bóditznak hívnak.</p> +<p>Az öreg mélyen, majdnem alázattal hajtotta meg magát. – Attila +egy pillanatig gondolkozott, nem űz-e gúnyt belőle?</p> +<p>Midőn visszatért szobájába, első dolga volt ezer darabra tépni +az íróasztalon fekvő kéziratot, aztán Agenorhoz ment. <span class= +"pagenum"><a name="Page_211" id="Page_211">-211-</a></span></p> +<p>Több nap mult el. Késő este volt, midőn Attila visszatért +lakására. Az erkélyre lépett és gondolataiba mélyedve tekintett alá +a csöndes körútra, a melynek lámpasorai hosszú tűzfonalakként +futottak össze a távolban. Ismét ama érthetetlen, fájdalmas +tanulság vett erőt rajta, a mely megzsibbasztotta idegeit, mikor +először csókolta Etel büszke ajkait. Elérhető közelben látta midama +dolgokat, a melyek után valaha forró vágy epesztette, most azon +vette észre magát, hogy kételkedni kezd becsükben. Egy neme a +honvágynak lepte meg régmult napok után, beleálmodta magát ismét a +jókedvű Pierrot szerepébe, a ki szeszélyesen kalandozza be Isten +napsütötte világát s a hol egy zöldelő virányra bukkan, ott +lefekszik a gyepre és fölbámul a kék égboltra…</p> +<p>– Egy idegen úr járt itt délután, – mondta a szolga, névjegyet +nyújtva Attilának.</p> +<p>– Kálváry Kálmán, – olvasta Attila, a kire e név oly hatással +volt, mintha egy rég letünt mesevilág emlékét idézné elő. A névjegy +írónnal sűrűn tele volt írva.</p> +<p>«Kétszer hiába kerestelek, – írta a jegyző – reménylem, holnap +reggel szerencsésebb leszek. Egyelőre is ennyit: Jolán k. a. +állapota még nem fordult jobbra, a láz nem akar csökkenni. Az +orvosok már föladtak minden reményt. A beteg folyton a te nevedet +emlegeti. Többet szóval.»</p> +<p>Attila zavartan tekintett a névjegyre, nem tudta fölfogni, mit +jelentsen ez. A mint újra és újra átolvasta, <span class= +"pagenum"><a name="Page_212" id="Page_212">-212-</a></span> +lassanként forró vérhullám emelkedett föl szívéből agyába, +zsongással töltve el fülét.</p> +<p>Jolán beteg, – az orvosok lemondtak róla – Kálváry úgy beszél a +dologról, mintha föltenné, hogy ismeri az előzményeket, – a leány +őt kívánja… Mind e gondolatok nyílsebesen járták át agyát. A +váratlan hír lesujtotta.</p> +<p>Ismét az a húr rezzent meg keblében, a melynek hangját sokáig +erőszakkal elfojtotta. Szemei előtt megjelent a leány alakja, üde +közvetlenségében, minden bájos félszegségével. S ez a szerelmes kis +bolond, a ki teljesen az ő teremtése volt, a ki még beszédmodorát +és apró neveletlenségeit is tőle tanulta, Jolán most szenved, a +halállal vívódik…</p> +<p>Attila úgy érezte, hogy bűnös a leány halálában.</p> +<p>Aztán hirtelen elhatározta, hogy le fog utazni Boros-Kevére, le +fog utazni a reggeli vonattal, a mint Kálváryval beszélt. Ez +egyszerű ötlet megnyugvással töltötte el. Az éjszakát nyugtalanul +töltötte, gyakran fölijedt szendergéséből s ilyenkor lázas álmaiból +iparkodott kifejteni a valóságot.</p> +<p>Kálváry még reggel ágyban találta a képviselőt.</p> +<p>– Jolán? Hogy van Jolán? – kérdezte Attila mohón.</p> +<p>A jegyző mosolygott s egy sürgönylapot nyújtott át neki.</p> +<p>– Ezt tegnap este a fogadóban találtam.</p> +<p>Attila elálló lélegzettel olvasta:</p> +<p>«Jolán veszedelmen kívül. Dr. Pogány.» <span class= +"pagenum"><a name="Page_213" id="Page_213">-213-</a></span></p> +<p>– Tehát van Isten az égben!</p> +<p>– Bizony, mondta Kálváry, – nagyon meg voltunk ijedve, mikor +Jolán kisasszony hagymázba esett.</p> +<p>Attila röstelte bevallani, hogy Jolán betegségéről nem volt +tudomása és kerűlő úton iparkodott valamit megtudni.</p> +<p>– Hogyan is történhetett ez? – kérdezte.</p> +<p>– Ez a betegsége jó tanulság lesz Jolán kisasszonynak, – mondta +Kálváry. – A kaszinóban rontotta el magát. Mikor már hajnalban +valamennyien hazakészültünk, ő még egyre járta a csárdást azzal a +bolondos hadnagygyal. Az anyja úgy vitte el a czigánytól. Így +kimelegedve ment az utczára s itt még atlaszczipőben gázolt a mély +hóban, persze, hogy aztán meghűtötte magát.</p> +<p>Kálváry aztán áttért a saját dolgára. Egy nagybátyja volt az +igazságügyi minisztériumban, ezt fölkereste, hogy támogassa +pályázatát a boroskevei törvényszéknél megürült bírói állásra; a +bácsi kevés reményt adott neki, azt mondta, elvből nem pártfogolja +rokonait.</p> +<p>Mikor a jegyző elbúcsuzott, Attila megkérdezte, melyik vonattal +utazik el.</p> +<p>– A déli vonattal.</p> +<p>– Akkor együtt megyünk.</p> +<p>– Lejösz Kevére? Hogy fog a szegény Jolán örűlni!</p> +<p>Attila azonban nem utazott Kevére. A délelőtt folyamán a +véletlen összehozta a fiatal képviselővel, a ki a miniszterelnökkel +rokonságban állott. <span class="pagenum"><a name="Page_214" id= +"Page_214">-214-</a></span></p> +<p>– Eljösz ma az Operába? – kérdezte a képviselő.</p> +<p>– Nem mehetek, elutazom.</p> +<p>– Pedig szerettelek volna a kegyelmes úrral összehozni. Megkért, +hogy rendezzek valami nyilvános helyen véletlen találkozást, – ma +az Operában lesz családjával.</p> +<p>Attila habozott. Jolán veszedelmen kivül volt, a tudat, hogy a +leány gyermekes könnyelműségeért bűnhődött, különben is lehűtötte +kissé…</p> +<p>– Ott leszek az Operában, – az utazásra holnap is ráérek.</p> +<p>– Ez helyes! A szép Livia bizonyára zokon is venné, ha nem +néznéd meg új szerepében.</p> +<p>– Livia? – kérdezte Attila kellemetlen meglepetéssel.</p> +<p>– Bocsánat, nem akarok indiszkrét lenni, de a miről az egész +város beszél és a miért az egész férfivilág őszintén irigyel…</p> +<p>– S miről beszél az egész város?</p> +<p>– Arról, hogy Livia kidobta az öreg Bóditzot s szélnek +eresztette udvarlóit. A szegény Zalkovszky majd kicsattan a +méregtől – gyémánt ékszert küld Liviának és Livia odaajándékozza +valami elzüllött gyermekeket mentő egyesületnek, hozzá a +hírlapokban nyugtáztatja… Csúnya felsülés!</p> +<p>– Ezt most hallom először, – de miért irigyelne engem a +férfivilág?</p> +<p>– Nos barátom, mert a férfivilág nagyon jól tudja, hogy Livia +mindezt a te kedvedért teszi. <span class="pagenum"><a name= +"Page_215" id="Page_215">-215-</a></span></p> +<p>– Álmodol?</p> +<p>– Éppen nem, Livia különben szokott naivitással maga hirdeti +úton- útfélen…</p> +<p>Attilának mindez nem volt inyére, ily mendemondák az ő nyilvános +szereplésének sehogysem lehettek hasznára. <span class= +"pagenum"><a name="Page_216" id="Page_216">-216-</a></span></p> +<div class="chapter"> +<h2><img src="images/ch26.png" alt="" title="" />XXVI.</h2> +</div> +<p>– Úgylátszik, Livia szándékosan azt akarja, hogy az egész +közönség ránk figyeljen, – jegyezte meg Korláth, midőn este Attila +mellett ült az Operában.</p> +<p>A szép tánczosnő tüntetően, szinte kihívóan kaczérkodott a +páholy felé. Attila kedvetlenül húzódott vissza, sejtette +egyébiránt, hogy e demonstráczió Bóditznak szól, a ki Zalkovszky +herczeggel egy szemben levő páholyban foglalt helyet.</p> +<p>Később a miniszter páholyába hívták. A kegyelmes úr tüntető +barátsággal fogadta, kövér kalmár arcza, a mely azonban oly finoman +tudott mosolyogni, sugárzott a szívességtől, a mint megismertette +nejével és leányával.</p> +<p>A nézőtérről számos arcz fordult a páholy felé, a közönség úgy +érezte, hogy nagyfontosságú jelenet folyik le szeme előtt. A +páholyban élénk társalgás fejlődött, a szerencse napfényében, a +mely oly vakító sugárkévékben hullott Attila fejére, szelleme +pompás színgazdagságban mutatkozott.</p> +<p>– Az afrikai a kegyelmesnél? – szólt Zalkovszky Bóditzhoz; – +hogyan került az oda?</p> +<p>– Hivatlanul bizonyára nem ment, – válaszolt az öreg +rosszkedvüen. <span class="pagenum"><a name="Page_217" id= +"Page_217">-217-</a></span></p> +<p>– S a miniszter mennyire előzékeny vele, – mit jelent ez?</p> +<p>– Azt jelenti, hogy az afrikai egy lépéssel tovább ér, mint mi +valamennyien ezer lépéssel, – úgy a politikában, mint az +asszonyoknál.</p> +<p>Bóditz nevetett mérgében, Zalkovszky pedig gyémántjaira gondolt +és ajkába harapott.</p> +<p>– Hogyan, – kérdezte, – a kormány talán megjutalmazza +botrányaiért?</p> +<p>– Ama bizonyos erdei logika diadala ez, a melynek jeligéje: +tárczádat vagy életedet! Ha az ilyképp meginterpellált gyöngébbnek +érzi magát az interpellálónál, odaadja a tárczát, csakhogy +megtarthassa az életét.</p> +<p>A herczeg meglepetve tekintett Bóditzra, a kit rossz kedve +vigyázatlanná tett.</p> +<p>– Nem volt más mód ezt az embert elhallgattatni? – kérdezte.</p> +<p>– Ott voltál a parlamentben, láthattad, hogy nem.</p> +<p>– A parlament! – szólt Zalkovszky megvetéssel… – A hol szóárról +van szó, ott a Kun Attiláék persze legyőzhetetlenek, – az ilyen +fajzat ellen drasztikusabb eszközökkel kell küzdeni.</p> +<p>– Ez igen szép, – de csak elméletben.</p> +<p>Zalkovszky ingerülten suttogta:</p> +<p>– Már két hete, hogy rálesek, – a lakására csak nem +törhetek?</p> +<p>– Ez huszárlogika, – szólt Bóditz, – ilyesmi különben is többet +használna Kunnak, mint ártana. Még az kellene, hogy megverekedjék +politikai elveiért! <span class="pagenum"><a name="Page_218" id= +"Page_218">-218-</a></span></p> +<p>A herczeg jó ideig hallgatott; aztán Bóditz füléhez hajolt.</p> +<p>– Tudod mi az ugratás, méltóságos uram?</p> +<p>– Csak sejtem.</p> +<p>– Ha az embernek valakire fáj a foga s néhány szikrázó +kardvágással vagy pisztolylövéssel szeretne magán könnyíteni, de +nem vallhatja be az igazi okot, akkor csinált ürügy alatt ugratja +be ellenfelét a párbajba.</p> +<p>– Ez érdekes, – szólt Bóditz, – értesz te ehhez?</p> +<p>Zalkovszky nevetett.</p> +<p>– Mondhatom, hogy e művészetben bizonyos tökélyre vittem. Keress +ki nekem a közönségből egy tisztességes embert, mondj valami +ürügyet, – legyen az bármily badar, – fogadok, hogy ő fog engem az +adott ürügy alatt provokálni.</p> +<p>– De hiszen így lehetetlenné lehet tenni a legtisztességesebb +embert is!</p> +<p>– A mint veszszük.</p> +<p>– Azt mondod: bármily badar ürügy is? Ha például Kunt +beugratnád, hogy kihívjon Livia jó hírnevéért – eh, ostobaság!</p> +<p>Zalkovszky nevetett.</p> +<p>– Nem is rossz gondolat! Ilyesmit kerestem én…</p> +<p>Kun és Korláth korán hagyták el a színházat s a klubba hajtattak +vacsorára. A klub alapító-ünnepét ülte, a termek túl voltak +zsúfolva, a két barát egy kisebb étteremben telepedett le.</p> +<p>A színház végével újabb társaság vetődött szobájukba, +<span class="pagenum"><a name="Page_219" id= +"Page_219">-219-</a></span> az érkezők közt volt Zalkovszky is, a +ki egyenesen a két barát asztalához ült.</p> +<p>– Ennek az embernek pléharcza van, – suttogta Korláth.</p> +<p>A két barát már a fekete kávénál tartott, midőn a zene +elhallgatott. Zalkovszky sűrűn hajtogatta poharát s fennhangon +adomázott az asztal felső végén. Livia forgott szóban.</p> +<p>– A gyermekvédőknek adta gyémántjaimat, – szólt Zalkovszky, – +nekem pedig azt üzente, hogy ő rózsadíjra pályázik.</p> +<p>A többiek nevettek.</p> +<p>– Mi juthatott eszébe? – kérdezte egy hang.</p> +<p>– Egyszerű dolog: Livia szerelmes, új kedvese pedig féltékeny, +mint a velenczei mór. Miután pedig a házasság nincs kizárva, +egyikünk sem lesz oly szívtelen, hogy ezt a szép frigyet +megzavarja…</p> +<p>Az asztalnál kínos csend állott be, mindenki ismerte az +Attiláról kerengő pletykákat. Attila hátradőlt székében s élesen +figyelt Zalkovszkyra. A jelenlevők egyike tréfával akarta élét +venni a dolognak.</p> +<p>– Jelentkezzél a póttartalékba, Zalkovszky, hiszen neked +különben szerencséd szokott lenni az asszonyoknál.</p> +<p>– Tévedsz, – felelte Zalkovszky, – nekem e téren sohasem volt +szerencsém, mert nem vagyok az, a mit érdekes embernek szokás +nevezni. Egy közönséges tuczatgentleman nem lehet Don Juan. Hanem +egy kalandor, a kinek anyja talán grófnő <span class= +"pagenum"><a name="Page_220" id="Page_220">-220-</a></span> és +atyja talán komornyik, félig svihák, félig gentleman, kifeszített +könyökkel tolakodik a társaságba, itt produkálja magát kóczevésben, +vagy könyvcsinálásban.</p> +<p>– Esetleg kártyaosztásban! – vágott közbe Attila élesen.</p> +<p>Zalkovszky kissé elvörösödött, aztán halotti csendben +folytatá:</p> +<p>– Esetleg imponál a mobnak utazásaival a majmok országában, – +nos, ez Livia ízlése is.</p> +<p>Attila halálsápadtá vált s föl akart emelkedni helyévől, Korláth +keze azonban visszatartotta. Zalkovszky ajkán megvető mosoly jelent +meg, aztán még tovább ment.</p> +<p>– Ily emberrel mi nem versenyezhetünk; ő szerelmet nyujt – mi +csak hitvány pénzt. Én ismerem Liviát s tudom, hogy attól, a kit +szeret, áldozatokat nem fogad el, – sőt talán – ő maga – volna – +képes áldozatra…</p> +<p>A szó torkán rekedt. Attila eltaszította az őrnagy kezét s +felszökött helyéről. A csillárok forogtak szemei előtt, de azért +néhány lépéssel a herczeg előtt termett, – a ki mosolyogva, de +sápadtan emelkedett föl, – és arczul ütötte,</p> +<p>A monokli kirepült a herczeg szeméből és nyakára +csavarodott.</p> +<p>A csattanást mély csend követte, csak Korláth elkésett szava +hallatszott: üsd arczul!</p> +<p>Attila vérben forgó szemmel tekintett Zalkovszkyra.</p> +<p>– Ezt akartad? – kérdezte rekedt hangon. <span class= +"pagenum"><a name="Page_221" id="Page_221">-221-</a></span></p> +<p>A herczeg elfakult arczczal kapott baloldalához, hol +tisztkorában kardját viselte, aztán az asztalról egy nehéz ezüst +kagylót ragadott föl, – barátjai azonban megfogták a karját.</p> +<p>– Ezt másképp is el lehet intézni.</p> +<p>A két ellenfél között most már tízen is tolongtak.</p> +<p>– Ezt nekem! ezt nekem! – hörögte Zalkovszky fölemelt +ököllel.</p> +<p>A szomszéd termekből frakkos és egyenruhás alakok özönlöttek be, +a zene hirtelen elnémult, – Attila fásultan követte az őrnagyot a +kijárat felé.</p> +<p>– Kit akarsz második szekundánsnak? – kérdezte Korláth, midőn +Attila lakásán voltak.</p> +<p>– Ismered Bóditz századost?</p> +<p>– A vezérkarból? Majd elmegyek hozzá.</p> +<p>Mikor elváltak, Korláth visszaszólt.</p> +<p>– Készülj el minden eshetőségre, Zalkovszky bátor és kitünő +lövő. <span class="pagenum"><a name="Page_222" id= +"Page_222">-222-</a></span></p> +<div class="chapter"> +<h2><img src="images/ch27.png" alt="" title="" />XXVII.</h2> +</div> +<p>A segédek tárgyalásai másnap gyorsan be lettek fejezve. A +herczeg a lehető legszigorúbb föltételeket szabta ki. Attila +segédei megjegyzés nélkül elfogadtak mindent. A párbaj a következő +nap reggel fog lefolyni.</p> +<p>Attila a Törökkuthy palotába hajtatott, hogy bátyját a +történtekről értesítse, a gróf azonban nem volt otthon, az éjjeli +vonattal Bécsbe utazott. Attila sokkal inkább el volt foglalva +saját dolgaival, minthogy e rendkívüli eseményből következtetést +vont volna le.</p> +<p>Késő estig irományait rendezte, aztán levélíráshoz látott. Mikor +a kész leveleket elolvasta, úgy találta, hogy érzelgősek s +elégette. Aztán száraz, közönyös hangon akart írni, ekkor meg úgy +találta, hogy nincs is mit írnia.</p> +<p>Mikor végre elaludt, meglepően közvetlen és tiszta álomkép +csalta érzékeit. Úgy látta, mintha a Jolán betegágya előtt +térdelne, – a leány láztól lihegő kebellel, homályos szemekkel, +tehetetlenül feküdt, Attila egész valóját végtelen fájdalmas +szánakozás járta át, midőn ajkaival megérintette a beteg gyermek +szempilláit.</p> +<p>– Meg fogok halni, – suttogott Jolán – azt <span class= +"pagenum"><a name="Page_223" id="Page_223">-223-</a></span> +mondják, azért, mert tánczoltam, – ne hidd! meghalok, mert nem +szeretsz…</p> +<p>Attila a leány szűzies vállaira hajtotta fejét, mondva:</p> +<p>– Élned kell, szeretlek és mindig szerettelek!</p> +<p>Álmában úgy érezte, hogy nem mondott valótlanságot. A leány +boldogan mosolygott és arcza kivirult a bájos örömtől… Most +gomolygó fellegeken pihentek, Jolán szerelemittasan simult +karjaiba, – a fellegeken sötét, fenyegető alakok közeledtek taposó +léptekkel, köztük Bóditz lovag szúró szemével, Livia csillogó +jelmezben, Agenor fanyar mosolyával, vállán a milói Vénuszt +hurczolva, az istennő márványarcza csodálatosan hasonlított Lovrich +Etelhez.</p> +<p>Világos reggel volt, midőn Attila fölébredt, ágya előtt Korláth +és Bóditz százados álltak.</p> +<p>Tíz perczczel később már Korláth kocsijában ültek. Attila még +egyre álmának hatása alatt állott, arczán még érezni vélte Jolán +csókjának melegét. Rendkívüli helyzetekben a lélek fogékonynyá lesz +az álom-élet titokzatos behatásai iránt.</p> +<p>Zsebkönyvéből kitépett egy lapot, erre irónnal írta:</p> +<p>«Szerettem volna élni, hogy a tied lehessek.»</p> +<p>A lapot Korláthnak adta.</p> +<p>– Boros-Kevén van egy Pogány Jolán nevű leány, – ha valami +ostobaság történik velem, add át neki ezt személyesen.</p> +<p>A fogat egy fedett lovarda előtt állt meg. Zalkovszky és +szekundánsai czigarettázva heverésztek <span class= +"pagenum"><a name="Page_224" id="Page_224">-224-</a></span> a +váróterem kerevetein, két fiatal orvos sebészeti műszereket +csomagolt ki.</p> +<p>– Ha úgy tetszik, megkezdhetjük, – szólt Korláth.</p> +<p>A társaság kiment a hideg lovardába, Korláth kimérte a +lépéseket, aztán a pisztolyokért sorsoltak.</p> +<p>A két ellenfél szemben állt, – Korláth tapsolt, Zalkovszky +eldobta szivarját, fölemelte pisztolyát és gyorsan kilépte az +avance-ot, aztán előrehajolva, bal kezét ökölbe szorítva, +czélozott, – az üveget kiejtette szeméből, ezúttal látni akart. +Attila lassan lépett előre, a midőn a homokba tűzött kardhoz ért, +eldördült ellenfelének lövése. Attila éles ütést érzett balkezén, – +a golyó szétzúzta kezét. Összelapított ujjaiból lassan szivárgott a +vér a homokba. Az orvos feléje sietett, ő visszaintette fejével és +fölemelte pisztolyát. Zalkovszky nyugodt mosolylyal várta a golyót. +A lövés eldördült és nem talált.</p> +<p>A herczeg halkan mondta hozzálépett segédének:</p> +<p>– Mindkét pisztoly jobbra rugott.</p> +<p>Korláth bosszusan suttogta:</p> +<p>– Rosszul lősz, Attila, pedig oly közel álltál hozzá…</p> +<p>Az orvosok megvizsgáltak a sebesültet, három újja szét volt +zúzva, de kevés vért veszített. A segédek tanakodva tekintettek +össze. Zalkovszky savanyú arczot vágott.</p> +<p>Attilát az égő fájdalom, a melyet kezén érzett, csakhamar dühbe +hozta; selyemkendőt csavarva öklére, mondta: <span class= +"pagenum"><a name="Page_225" id="Page_225">-225-</a></span></p> +<p>– Én folytathatom!</p> +<p>Zalkovszky udvariasan hajtotta meg a fejét. Újra felálltak, a +herczeg ismét gyorsabban lépte ki az avance-ot s élesen czélozva +várta be, míg ellenfele megáll.</p> +<p>Korláth fanyar arczczal gombolta be mentéjét, Bóditz százados +fogai közt szívta fel a levegőt.</p> +<p>Zalkovszky lövése csattanó visszhangot keltett a tető alatt. – +Attilát hatalmas ütés rázkódtatta meg. Karját forró fájdalom járta +át, szemei egy perczre elhomályosultak, fölemelte fegyverét s a +sötétbe lőtt.</p> +<p>Korláth hozzásietett és megtapogatta mellét.</p> +<p>– Semmi?</p> +<p>Attila fejét rázta.</p> +<p>– Csak a karom.</p> +<p>– Akkor jól van.</p> +<p>A herczeg a lövés után egy pillanatig mozdulatlan maradt, aztán +mintegy csodálkozva rázta fejét és támolygó léptekkel hátrált a +falig, a hol lihegve dőlt a faburkolatnak. Az orvos hozzásietett, +hogy támogassa, de a herczeg már lecsúszott a falon a fagyos +homokba. Föltépték mellényét, – a finom, fehér ingen nagy, forró +vérfolt mutatkozott, a mely gyorsan szivárgott tovább. Az orvos +fejét vesztette és párnák után kiáltozott, mintha ezektől függne a +sebesült megmentése. A vívóterem üvegfala mögött rémült +cselédarczok mutatkoztak.</p> +<p>Zalkovszky sápadtan mosolygott.</p> +<p>– Azt hiszem, a beleimet lyukasztotta át, – mondta rekedt +hangon. <span class="pagenum"><a name="Page_226" id= +"Page_226">-226-</a></span></p> +<div class="figcenter" style="width: 380px;"><a href= +"images/i013hq.jpg"><img src="images/i013.jpg" alt= +"Az orvos hozzásietett, hogy támogassa, de a herczeg" title= +"Az orvos hozzásietett, hogy támogassa, de a herczeg" /></a> +<p class="caption">Az orvos hozzásietett, hogy támogassa, de a +herczeg már lecsúszott a falon a hideg homokba.</p> +</div> +<p>Időközben szétfejtették Attila balkarján a ruhát. A felső karon +a domború izmok szét voltak roncsolva, a golyó az átzúzott csontban +akadt meg.</p> +<p>Félóra mulva már lakásán feküdt. Az előhívott egyetemi sebész a +golyó kereséséhez látott, félórai munka után diadalmasan tartotta +az összelapított ólomdarabot a sebesült homályosuló szeme elé. +Aztán az összezúzott ujjakat választotta le kezéről. Korláth +hidegvérűen segédkezett a műtétnél.</p> +<p>A délutánt a sebesült egyedül töltötte szolgájával s a klinikai +ápolóval, estefelé Korláth ismét fölkereste. Attila most már sokkal +könynyebben érezte magát. Az őrnagy szokott hallgatásába merülve +ült az ágy mellett.</p> +<p>– Hogy van ő? – kérdezte Attila egyszerre.</p> +<p>– Egy óra előtt meghalt, – volt a száraz felelet.</p> +<p>Attila kissé fölemelkedett párnáiból, aztán visszahanyatlott s a +fal felé fordulva, sokáig feküdt mozdulatlanul. Az őrnagy azt +hitte, hogy elaludt és sapkája után nyult. Sarkantyújának halk +pengésére a sebesült megszólalt.</p> +<p>– Szeretném, ha ez nem történt volna meg.</p> +<p>– Ha te nem tetted volna, megpróbáltam volna én, – válaszolt +Korláth közömbösen, aztán távozott.</p> +<p>Alkonyodni kezdett. Attila ismét egyedül maradt s mereven bámult +a szobamennyezet festményeire. Agyára lassankint tompa nyomás +nehezedett, szemére szürke köd ereszkedett, néha fölrezzent, mintha +ismét érezné csontjaiban az orvos <span class="pagenum"><a name= +"Page_227" id="Page_227">-227-</a></span> hideg aczélfogóját. +Egyszerre az a tudat járta át, hogy most már minden, a miért eddig +küzdött, örökre elveszett számára. Levertség fogta el. Hiába +erőlködött, hogy e kínos érzés alól szabaduljon, forrongó agyában a +gondolatok már szédítő sebességgel iramodtak ide s tova. A mult +napok eseményei és szereplői csodálatos zűrzavarban folytak össze s +a keringő egyvelegből fölbukkantak Bóditz, Zalkovszky, Agenor és +Jolán alakjai.</p> +<p>– Elővette a sebláz, – mondta a betegápoló. A két cseléd halkan +suttogott, midőn megszólalt az előszoba csengője.</p> +<p>Karcsú, elegáns női alak lépett be. A cselédek csodálkozva +látták, hogy a feketeruhás nő egyenesen az ágyhoz siet, ott térdre +veti magát és megcsókolja a beteg kezét. Livia – ő volt a késői +látogató – ledobta kalapját és keztyűjét s azt mondta, hogy +virrasztani fog a beteg mellett. Azzal az ágyhoz ült s hűvös +kezével végigsimította Attila forró homlokát. <span class= +"pagenum"><a name="Page_228" id="Page_228">-228-</a></span></p> +<div class="chapter"> +<h2><img src="images/ch28.png" alt="" title="" />XXVIII.</h2> +</div> +<p>A miről az egész város beszélt, a mit a bérkocsisok a bakon s a +hordárok a sarkon vitattak: Kun Attila párbajának híre csak +estefelé hatolt a Lovrich-kastély előkelő csendjébe.</p> +<p>Etel bárónő a zongoránál ült és halk akkordokat hallatva, +iparkodott egy bánsági népdalt visszaidézni emlékébe. A missis +kedvencz olvasmányába, Shakespeare sonettjeibe volt elmélyedve.</p> +<p>– Mit gondol, bárónő, mit akar a költő mondani, midőn imádottját +férfi-nőnek nevezi?</p> +<p>Etel vállat vont és mert időközben megtalálta a keresett +futamot, hévvel kezdte játszani dalát. Aztán hirtelen megszakítva +játékát, a zongorán még fölbontatlanul heverő esti lap után +nyult.</p> +<p>– Halálos végű párbaj, – a bárónő a szereplők neveit kereste, +lélegzete elállt, a mint Kun Attila nevét olvasta. Lázas mohósággal +futotta át a hírt.</p> +<p>Aztán Attilára gondolt, – elképzelte a fiatalembert, a mint +szétlőtt karral, láztól s a kioltott emberélet tudatától gyötörve, +fekszik elhagyatott lakásán; – s mindez ő érte történt! ő érte, a +kinek bírásáért Attila ama vakmerő küzdelmet folytatja, a melynek a +mai párbaj egyik epizódja! <span class="pagenum"><a name="Page_229" +id="Page_229">-229-</a></span></p> +<p>Etel szó nélkül szobájába ment, itt föltette kalapját s egy +alvajáró ösztönével haladt le a lépcsőn, maga sem tudta, mit akar. +A félig nyitott kapu előtt habozva állott meg, – a mint kitekintett +az idegen, népes utczára, a melynek gázlámpái már égtek, a +tehetetlenség érzete szállta meg. Visszafordult és belépett +atyjához.</p> +<p>– Atyám, Kun Attila sebesülten fekszik lakásán, – kérem, +kisérjen oda…</p> +<p>Iván báró nem hitt füleinek.</p> +<p>– Én kisérjem Kun lakására? – kérdezte majdnem rémülten.</p> +<p>Etel igent intett.</p> +<p>– Az előbb egyedül akartam menni, – mondta nyugodtan, – de a +kapuban eszembe jutott, hogy illendőbb, ha atyámmal megyek.</p> +<p>Iván báró felszökött helyéről.</p> +<p>– Etel, maga gonosz tréfát űz velem!</p> +<p>– Nekem el kell mennem Attilához, – szólt a bárónő monoton +hangon.</p> +<p>A báró nem fojthatta vissza tovább fölindulását, féktelen +szavakkal támadt leányára. Etel némán hallgatta végig, aztán kérve +mondta:</p> +<p>– Vezessen oda!</p> +<p>A bárónő sápadt volt, szemei tágra voltak nyitva, pillái néha +lezáródtak, mintha hirtelen fény bántaná. Iván rögtön elfelejtette +haragját, a mint leányán észrevette a közelgő szívgörcs +előjeleit.</p> +<p>– Rosszul van, Etel?</p> +<p>– Kérem, vezessen Attilához.</p> +<p>A bárón erőt vett a szánalom, kezén fogva a <span class= +"pagenum"><a name="Page_230" id="Page_230">-230-</a></span> +kerevethez vezette leányát. Etel szó nélkül követte s szórakozottan +tekintett körül. Az öreg majdnem sírva fakadt, midőn szép, beteg +gyermekére tekintett, a kit annyira szeretett s a ki mégis idegen +volt hozzá. Most már parancsot adott a befogásra s midőn leánya +mellett ült a kocsiban, bundájával gondosan betakarta a lábait.</p> +<p>– Be lehet menni gazdádhoz? – kérdezte Iván Attila +szolgáját.</p> +<p>A szolga felelet helyett fölemelte a hálószoba ajtófüggönyét. A +betegszoba karbolszagába átható ibolyaillat vegyüt, a beteg ágya +fölé karcsú női alak hajolt, gyöngéden figyelve ziháló lélegzetére. +A nő most a belépőkre szegezte szép, sötét szemét. – Etel rögtön +megismerte a tánczosnőt, a kinek nevét utóbbi időben oly sűrűn +hallotta említeni. Livia kecsesen meghajolt s a háttérbe +vonult.</p> +<p>A bárónőnek nem volt bátorsága a beteghez közeledni; az ajtóban +állva, mereven tekintett a sötét férfiarczra, a mely nyugtalanul +hánykolódott a fehér párnák közt. Iván báró néhány szokásos +résztvevő kérdést intézett a szolgához. A bárónő még egyre +mozdulatlanul állt, a kínos csendet most csak a sebesült lihegése s +az ébresztő óra ketyegése zavarta.</p> +<p>– Talán mehetnénk? – indítványozta a báró. Etel atyja karjára +támaszkodva távozott, a tánczosnő mély meghajlását merev +főhajtással viszonozta…</p> +<p>Hajnalfelé a Lovrich-palota csöndjét sikoltó hangok zavarták +meg. A báró éjfél után csodálatos <span class="pagenum"><a name= +"Page_231" id="Page_231">-231-</a></span> ösztön által +vezéreltetve, fölébresztette a bárónő komornáját s beküldte úrnője +hálószobájába, – a leány rémülten jelentette, hogy a bárónő hidegen +és élettelenül fekszik ágyában.</p> +<p>Az előhívott orvos már ismét eszméletnél találta Etelt s a +báróval reggelig virrasztott mellette. Etel erős szervezete +csakhamar helyreállította a szívgörcs által megszakított +életműködést, másnap délben elhagyhatta ágyát.</p> +<p>A délután folyamán Szentmáray Dzsina látogatta meg, a grófnő +szokása szerint kaczagva sietett barátnője nyakába.</p> +<p>– Mit látok, Etel, te is tudsz beteg lenni?</p> +<p>– Az éjjel egy kis szédülésem volt.</p> +<p>Dzsina levetette kabátkáját, aztán Etel lábához ült egy +zsámolyra, barátnője térdére támasztva karját.</p> +<p>– Persze, Etel, már hallottál a párbajról? Az egész város másról +se beszél. Szegény Zalkovszky – borzasztó! Ha ezt előre tudtam +volna, néha udvariasabb lettem volna hozzá. A papa nagyon haragszik +Kunra, – nem azért, hogy verekedett, de hogy ilyen nőért +verekedett…</p> +<p>Etel figyelni kezdett. A párbaj okáról nem tudott még semmit, +Iván báró gondosan elrejtette előle a hírlapokat.</p> +<p>– Nőért? – kérdezte.</p> +<p>– Talán nem is tudod, hogy Liviáért verekedtek, a szép +tánczosnőért? Nem olvastad a lapokat?</p> +<p>– Nem olvastam semmit… <span class="pagenum"><a name="Page_232" +id="Page_232">-232-</a></span></p> +<p>Dzsina grófnő kabátkája után futott és zsebéből előkeresett egy +ujságlapot.</p> +<p>– Ezt kiollóztam magamnak – majd elolvasom…</p> +<p>Azzal a zárdában nevelkedett leányok éneklő hangsúlyozásával +olvasni kezdte:</p> +<p>– Ma már teljesen lehullott a fátyol a tragédia részleteiről; +keserű érzés tölti el az embert, ha megtudja, hogy egy történelmi +nevezetességű név utolsó viselőjének el kellett véreznie egy +kaczérságáról ismert tánczosnő kedvéért. Szomorú világot vet ferde +társadalmi…</p> +<p>Dzsina megszakította magát, hogy ez nem érdekes, aztán más +helyen folytatta az olvasást:</p> +<p>– Az összetűzés egy előkelő klubban történt, a melynek alapító +ünnepélyén a két ellenfél találkozott. A boldogtalan herczeg néhány +humoros és bizalmas körben éppen nem szokatlan megjegyzése egy +ismert nevű tánczosnő magánéletére, annyira fölingerelte Kunt, hogy +megfeledkezve magáról, elkövette az irtóztató sértést. Jellemző +Kunra nézve, hogy ő ragaszkodott a küzdelem folytatásához, midőn az +első golyóváltás után a herczeg megelégedett a nyert +elégtétellel.</p> +<p>Dzsina grófnő gondosan összehajtotta az ujságlapot, mondva:</p> +<p>– Többet is tudok.</p> +<p>Azzal gondosan körülnézett s óvatosan suttogta Etel fülébe:</p> +<p>– Az a Livia kedvese Kunnak…</p> +<p>Aztán suttogó hangon folytatta: <span class="pagenum"><a name= +"Page_233" id="Page_233">-233-</a></span></p> +<p>– Kun nagyon féltékeny volt és megtiltotta neki, hogy +udvaroltasson magának. Livia vissza is adta szavát egy gazdag +zsidónak, a ki el akarta venni. Zalkovszky aztán a klubban +panaszkodott, hogy Livia nem fogadta el a gyémántjait, a másét +pedig elfogadja, – erre Kun megharagudott és arczul ütötte. Ez az +igazság. Valószínűleg mindketten be voltak csípve, ilyenkor a +férfiak könnyen összevesznek.</p> +<p>Etel bárónő elszoruló szívvel hallgatta barátnője pletykáit.</p> +<p>A herczeg ravatala egy vele rokonságban álló főúr palotájában +állott. A temetés a közönség minden rétegeinek részvéte mellett +folyt le; az elhunyt rangtársai, a kik életében tartózkodtak tőle, +miután becsülete védelmében esett el, rehabilitáltnak tekintették +és gondoskodtak róla, hogy a temetés a gyász és főúri pompa +impozáns tüntetése legyen.</p> +<p>Az utczákat, a melyeken a gyászmenet áthaladt, nagy közönség +lepte el, – a herczegi czímerrel díszített halottas kocsit a +politikai és katonai világ előkelőségei követték.</p> +<p>Midőn a menet a Lovrich-palota elé ért, Dzsina grófnő +megindultan ölelte át barátnőjét. A lobogó fáklyák, a koszorúkkal +borított koporsó, a zene vontatott hangjai, a melyek a vastag +ablaküvegen átszűrődtek, nem tévesztették el hatásukat: a grófnő +keserves zokogásra fakadt. Szegény Zalkovszky!</p> +<p>Etel nedves szemmel bámult alá a zsibongó sokaságra. A +mulandóság melankolikus akkordjai <span class="pagenum"><a name= +"Page_234" id="Page_234">-234-</a></span> megérintették és végtelen +csüggedéssel töltötték el. Most már tisztán tudta, hogy közte és +Kun közt mindennek vége. Az érczkoporsóban pihenő halottal együtt +örök nyugalomra tértek az ő lázas, szenvedélyes álmai is; jövő +életében csak egy elv vezérelheti: a józan kötelességérzet.</p> +<p>Dzsina grófnő távozása után újabb látogató jött: Korláth gróf. +Az őrnagy Zalkovszky temetéséről jött és teljes díszben volt.</p> +<p>– Hogy van Kun? – kérdezte Etel.</p> +<p>– Legyen nyugodt, sebei nem veszélyesek. Két hét mulva már +elhagyhatja az ágyát.</p> +<p>Az őrnagy magyarázni kezdte, hogy a hirlapok teljesen elferdítve +közölték a dolgot. Liviának semmi köze a párbajhoz, Kun alig ismeri +a tánczosnőt és Zalkovszky puszta verekedési vágyból kötött bele. +Etel gyönge mosolylyal hallgatta az őrnagy szavait, a melyek csak +egy dologról győzték meg: hogy Korláth becsületes ember.</p> +<p>Sokáig tekintett elmerengve az utczára, aztán váratlan +kérdezte:</p> +<p>– Emlékszik arra, hogy egykor menyasszonya voltam?</p> +<p>Korláth elpirult a gallérjáig…</p> +<p>– Úgy látom, emlékszik, – szólt Etel. – Arra is fog emlékezni, +hogy eljegyzésünket sértő módon fölbontottam. Elhatároztam, hogy +ezért elégtételt adok magának. Ha akarja, most ön utasíthat el +engem, – fölajánlom a kezemet!</p> +<p>Az őrnagy talán először életében érzett szívdobogást. +<span class="pagenum"><a name="Page_235" id= +"Page_235">-235-</a></span></p> +<p>– Nem tudja, mit tesz! – mondta szemrehányó hangon.</p> +<p>– De tudom. Azt is tudom, hogy szeret. Megértette ajánlatomat? +Felajánlom kezemet, föltétel és magyarázat nélkül.</p> +<p>Korláthot keserűség szállta meg.</p> +<p>– Ha nem sejteném, minek köszönhetem boldogságomat…</p> +<p>– Téved, ha azt hiszi, hogy féltékeny szeszélynek. Magyarázatot +azonban nem adok. Ha van bátorsága elfogadni, úgy, a mint vagyok – +itt vagyok!</p> +<p>Az őrnagy szürke szeme villogni kezdett.</p> +<p>– Előbb azonban felelnie kell egy kérdésre, – szólt Etel. – Van +jogom kezem fölött rendelkezni? Maga azt tudni fogja…</p> +<p>A bárónő élesen figyelt az őrnagyra. Ez nem habozott a +felelettel. Reggel papirlapot talált tárczájában, s miután nem +emlékezett, hogyan került az oda, elolvasta.</p> +<p>– Szeretnék élni, hogy a tiéd lehessek, – írta Attila Pogány +Jolánnak. Korláth egyszerű fölfogása szerint ez csak egyet +jelenthetett, – erre gondolt, midőn Etelnek a kérdésére felelt.</p> +<p>– Van joga!</p> +<p>A bárónő fájdalmas mosolylyal nyujtott neki kezet.</p> +<p>– Ha nem utasít vissza…</p> +<p>Az őrnagy ajkához vonta a finom ujjakat. <span class= +"pagenum"><a name="Page_236" id="Page_236">-236-</a></span></p> +<div class="chapter"> +<h2><img src="images/ch29.png" alt="" title="" />XXIX.</h2> +</div> +<p>A mint Törökkuthy Agenor két napi távolléte után megjött +Bécsből, egyenesen Attila lakására hajtatott. A gróf itt mint +házigazda lépett föl és rendelkezéseit ellentmondást nem tűrő +határozottsággal adta. Liviát, a kit a betegnél talált, udvariasan, +de határozottan hazaküldte, megigérvén neki, hogy naponkint +többször értesíteni fogja a beteg hogylétéről; a betegápolót +elbocsátotta s helyébe saját komornyikját, az öreg Gábort rendelte; +magának ágyat készíttetett a betegszobába s kijelentette, hogy +egyelőre itt fog lakni. A sebesült ápolását szakértelemmel és +önfeláldozással teljesítette; a jeges borogatásokat rendesen maga +váltogatta, a míg szükségesnek látta s felváltva virrasztott +Gáborral.</p> +<p>Attila úgy érezte magát, mintha gondos anyai kéz dédelgetné. A +grófban most nem lehetett ráismerni az embergyűlölőre, kitünően +értett hozzá, mint kell elűzni a betegszoba unalmát. Attila csak +most látta, mily elbűvölően szeretetreméltó tud lenni Agenor.</p> +<p>A párbajról csak egyszer volt szó köztük.</p> +<p>– Szédültem s a sötétbe lőttem, de a sátán vezette a kezemet… +<span class="pagenum"><a name="Page_237" id= +"Page_237">-237-</a></span></p> +<p>A végzetes párbaj Kun Attilára nézve messzire ható +következményekkel járt. A herczeg tragikus sorsa részvétet keltett +mindenütt. Kiki ismerte délczeg alakját, a mely a fővárosi élet +érdekes jelenségei közé tartozott. Zalkovszky az utolsó időben +sűrűn közlekedett polgári körökkel és itt számos csodálója akadt. A +lapok nekrológokat szenteltek neki, egyik-másikban az elhunyt +életéből bizalmas visszaemlékezéseket közöltek ama bizonyos +«vigasztalhatatlan barátok», a kik minden előkelő halott nevével +reklámot csinálnak maguknak. A közönség szájában számos adomaszerű +vonás keringett, a mely jellemezte a herczeg rokonszenves +személyét. Egy képviselőnek, a ki meglátogatta halálos ágyán, +tréfásan azt mondta:</p> +<p>– Végrendeletet nem csinálok, nincs egyebem, mint becsületem és +monoklim… Egy előkelő lap erre megjegyezte, hogy ily «aeschilosi +humora» csakis klasszikus lelkierejű embernek lehet. Voltak, a kik +a herczegben egy erkölcsi elvet láttak elvérezni, a mely állást +foglalt a terjedő erkölcsromlással szemben…</p> +<p>Minél tisztább fény esett az elhunyt sírjára, annál sötétebb +árnyba borult Kun Attila alakja. A néptribun, a ki epébe mártott +tollal gáncsolta az erkölcstelenséget, – viszonyt folytat egy +ballettánczosnővel; az elvek férfia egy rózsaszínű rongy miatt +kioltja egy ember életét! A homályos szerkesztői irodákból a +megbotránkozás kiáltása tört elő. A zakatoló rotácziós gépek +quousque-tandemet kiáltottak «az élettel és becsülettel űzött +<span class="pagenum"><a name="Page_238" id= +"Page_238">-238-</a></span> frivol játék» elé; – komoly hangok +szólaltak föl, a melyek a törvényhozástól erélyes rendszabályokat +követeltek az erkölcsök terjedő elvadulása ellen. A lovardában +fölvillant puskapor ismét éles világosságot vetett a párbaj +előitéletének rákbajára; a társadalom vezeklést vélt teljesíteni, +midőn Kunt ostorozta.</p> +<p>Kun nem érzett magában hivatást a bűnbak szerepére. +Nyilatkozatot tett közzé, a nyilatkozat rövid volt, de erős. Ez nem +volt már a tömeg kegyét hajhászó politikus, hanem a zsentleman, a +ki a magánéletéhez vezető ajtót becsapja a csőcselék orra +előtt.</p> +<p>A nyilatkozat rossz hatást tett. A hetedik nagyhatalom +veszélyeztetve érezte szuverén placet-jogát és sietett +népfölkelését mozgósítani. Mindazok, a kik eddig Kun +legkellemetlenebb szövetségesei voltak: apró zuglapok munkatársai, +részben pápaszemes, szűkmellű urak, részben fiatal sihederek, félig +tőzsde-galopinek, félig revolver-zsurnaliszták, – most poros +íróasztalaik mögött megbotránkoztak azon, hogy akadt ember, a ki +becsületbeli ügyben kétségbe merte vonni csalhatatlanságukat. A +kormány lapjai siettek a fuldoklót teljesen alámeríteni. Olyan +embert, a ki vizet prédikál és bort iszik, nem lehet komolyan +venni. Egyik félhivatalos, a melynek politikai rovatát Bóditz +szokta sugalmazni, komoly társadalmi bajt látott abban, hogy +manapság lelkiismeretlen kalandorok képesek a közvéleményt +terrorizálni.</p> +<p>Ily támadásokért sovány elégtételt nyujthatott <span class= +"pagenum"><a name="Page_239" id="Page_239">-239-</a></span> +Attilának, hogy főleg főúri körökben, magaviseletét kifogástalannak +találták. Ama dilemmába jutott, hogy őt, a ki mindenkor demokrata +elveket hirdetett, Zalkovszky rangtársai vették oltalmukba a «mob» +támadásaival szemben…</p> +<p>Midőn először hagyta el lakását, a klubba ment ebédelni. +Asztalnál az öreg Bóditz mellé került. Attila tudta, hogy a lovag +már megbékült nejével s ezért nem minden él nélkül kérdezte:</p> +<p>– Még mindig legényéletet folytatsz, méltóságos uram?</p> +<p>– A hosszabb üléseket ürügyül szoktam használni, hogy egy-egy +ebédre elpártoljak hazulról. A házi boldogságban is jó mértéket +tartani.</p> +<p>Bóditz buzgón látott leveséhez, néhányszor lopva tekintett +Attilára, végre közönyösen kérdezte:</p> +<p>– Mikor utazol?</p> +<p>– Ki mondta, hogy utazom?</p> +<p>– Nem emlékszem már, de úgy rémlik előttem, mintha valaki szóba +hozta volna, hogy újabb afrikai útra készülsz. Te ott szép +sikereket értél el.</p> +<p>Bóditz ezzel csak meg akarta erősíteni, a mit Attila úgy is +tudott: hogy a kormány végleg elejtette.</p> +<p>– Hallottam, – mondta Bóditz később, – hallottam, hogy az +ügyészség meg fogja inditani ellened a vizsgálatot.</p> +<p>– A számkivetésbe menőnek utolsó kivánságát teljesíteni szokás, +– szólt Attila; – neked van befolyásod az igazságügyi tárczánál? +<span class="pagenum"><a name="Page_240" id= +"Page_240">-240-</a></span></p> +<p>– Vajmi kevés! – szabadkozott Bóditz.</p> +<p>– Egy iskolatársam van, a kit szeretnék kineveztetni a kevei +törvényszékhez.</p> +<p>Bóditz föllélegzett és följegyezte magának Kálváry nevét.</p> +<p>Délután Korláth látogatta meg Attilát.</p> +<p>– Sebeid szépen gyógyulnak? – kérdezte az őrnagy.</p> +<p>– Már alig érzek valamit.</p> +<p>Korláth sokáig gondolkozott, látszott rajta, hogy akar valamit. +Végre megszólalt.</p> +<p>– Te Attila, emlékszel még utolsó párbeszédünkre a kevei +kastélyban?</p> +<p>Attila meglepetten tekintett rá.</p> +<p>– Augusztus huszonkettedikén volt, – folytatta az őrnagy, – +benéztem hozzád egy pohár konyakra, te akkor elmondtad, hogy Etel +nem akar az enyém lenni.</p> +<p>– Miért említed ezt most?</p> +<p>– Mert azóta minden megváltozott. Etel az enyém akar lenni, – +kért, hogy adjam ezt tudtodra…</p> +<p>Attila felszökött, mint a bozót farkasa a kopók csaholására, +Korláth nyugodtan, de kissé sápadtan folytatta:</p> +<p>– Etel maga tette nekem ezt az ajánlatot. Én szó nélkül +elfogadtam, úgy, a mint Kevén szó nélkül visszaléptem.</p> +<p>Az őrnagy egyszerű nyugalma oly hatással volt Attilára, hogy +szintén erőt vett magán. Sötéten tekintett maga elé, de nem +válaszolt. <span class="pagenum"><a name="Page_241" id= +"Page_241">-241-</a></span></p> +<p>– Meg vagyok győződve, – mondta Korláth, – és Etel is meg van +győződve, hogy ezzel csak saját kívánságod teljesül.</p> +<p>– Honnan merítettétek ezt a meggyőződést?</p> +<p>Korláth azt a nyitott lapot nyujtotta át Attilának, a melyet ez +a párbaj reggelén írt, lázas álmának hatása alatt.</p> +<p>– Tárczámban találtam, – mondta, – nem tudtam mi az, +elolvastam.</p> +<p>Attila szórakozottan gyürte össze a czédulát.</p> +<p>– Tehát ezzel vége. Nincs egyéb hátra, minthogy szerencsét +kivánjak.</p> +<p>Az őrnagy kissé meghajtotta magát. A hang, a melylyel barátja +ezt mondta, nem tetszett neki. Mikor elindult, az ajtóban +visszafordult.</p> +<p>– Nem szeretném, ha megbántottalak volna.</p> +<p>Attila barátja vállára tette kezét.</p> +<p>– Te becsületes ember, akarva se tudnál bántani.</p> +<p>Mikor egyedül volt gondolataival, arczpirító szégyenérzet vett +rajta erőt…</p> +<p>– Mit szándékozol most tenni? – kérdezte Agenor, a kit +meglátogatott.</p> +<p>– A komédiának vége, a lámpákat eloltják. Mielőtt teljesen +besötétedik, elbúcsuzom jóakaróimtól s lemegyek Boros-Kevére.</p> +<p>– Minő terveid vannak jövődre nézve?</p> +<p>Attila kaczagott.</p> +<p>– Jövőmre nézve? Igaz! hisz nekem kenyér után kell néznem. Ej, +majd pályázom a szabályozó társulathoz, – hátha megtesznek +szakaszmérnöknek? <span class="pagenum"><a name="Page_242" id= +"Page_242">-242-</a></span> A fizetés nem sok, de majd keresek +magamnak takarékos asszonyt, a ki maga varrja a ruháit és rendben +tartja a házamat. Vasárnap majd a polgármesterrel fogok +tarokkozni…</p> +<p>– Kérdés, hogy a polgármester leül-e közönséges szakaszmérnökkel +tarokkozni, – jegyezte meg Agenor, aztán leült a harmóniuma mellé. +Később felhagyott játékával s mosolyogva lépett Attilához.</p> +<p>– Ezen is túl kell esned. Meglehet, hogy egyszer még szépnek +fogod találni a ruhákat, a melyeket a feleséged szab. Egyelőre nem +csodálnám, ha öngyilkosságra gondolnál.</p> +<p>Attilát elkeserítette, hogy bátyja oly könnyedén veszi mindazt, +a mi ő vele történt.</p> +<p>– Tulajdonképpen jól van minden, a mint van, – mondta, – ha +mások nem döntik fel kártyaváraimat, előbb-utóbb megtettem volna +magam. A mit mondtam, azt szóról-szóra meg fogom tenni: lemegyek +Kevére, megnősülök és pályázom a társulathoz. Ha nem adnak állást, +talán te fogsz megtenni uradalmi mérnöknek – atyám is olyasmi +volt.</p> +<p>– Atyánk is az volt, – igazította ki Agenor nyugodtan.</p> +<p>Attila meglepetten tekintett a grófra. Sejtette ugyan, hogy +atyai részről is egy vérből származnak, de ezt a gondolatot soha ki +nem fejezte.</p> +<p>Midőn távozott, Agenor melegen szorított vele kezet: ezt máskor +nem szokta megtenni.</p> +<p>Az Andrássy-úton jól ismert fogat jött vele <span class= +"pagenum"><a name="Page_243" id="Page_243">-243-</a></span> +szemben. A hatalmas carossier-k kényesen ügettek, a kerekek +nesztelenül surrantak végig a faburkolaton. A kocsiban Etel ült +társalkodónőjével. A bárónő szeme futólagosan érintette Attilát, +köszönését hideg fejbólintással fogadta.</p> +<p>Otthon levelet talált kiadójától. A derék nyomdatulajdonos, a +kit a Nemzetőr rövid fönnállása óta vagyonos emberré tett, +családapai minőségére hivatkozva, folyamodott a «képviselő úr +ismert nagylelküségéhez», hogy lépjen vissza önként szerződésüktől, +mert ha neve tovább is ott áll a lap alatt, a szép virágzásnak +indult Nemzetőr rövid idő alatt tönkre fog menni. Egy tuczat vidéki +kaszinó máris zamatos levelek kíséretében mondta föl az +előfizetést…</p> +<p>– Patkány! – mormogta Attila. <span class="pagenum"><a name= +"Page_244" id="Page_244">-244-</a></span></p> +<div class="chapter"> +<h2><img src="images/ch30.png" alt="" title="" />XXX.</h2> +</div> +<p>A pohár csordultig volt. A keserűség, a mely hetek óta +összehalmozódott Attila szivében, csakhamar előtört.</p> +<p>A mint mozdulatlanul hevert a pamlagon, egy terv fogamzott meg +agyában, a mely ellen első pillanatban föllázadt minden jobb +érzése, de a mely éppen képtelensége által behálózta túlcsigázott +képzeletét.</p> +<p>Ha e terv sikerül, bukása egy csapásra emelkedéssé fog válni. +Vissza fog vonulni, de mint legyőzött is oly zsákmányt fog vinni +magával, a melyért legyőzői irigyelni fogják. Az egyenetlen +harczban övé lesz az utolsó szó. A társadalomnak, – a mely őt +botrányhajhászással vádolja, – oly botránynyal fog felelni, a +melynek emléke fenmarad évek multán is…</p> +<p>Íróasztalához sietett és remegő kézzel szakgatott mondatokat +vetett papirra:</p> +<p>«Etel! Midőn küzdöttem, érted küzdöttem, – ha győztem volna, +veled osztom meg győzelmem jutalmát. Elbuktam, le vagyok alázva, el +kell hagynom a fővárost: követelem, oszd meg velem sorsomat! Nem +kérdem, szeretsz-e, de ama hatalomra, a mely egykor karjaimba +sodort, parancsolom, hogy <span class="pagenum"><a name="Page_245" +id="Page_245">-245-</a></span> kövess! Ma este kilencz órakor az +indóháznál várlak. Bizton tudom, hogy ott leszel. Ne válaszolj, +hanem jőjj! Várlak. Attila.»</p> +<p>Attila ezt a levelet a szolgájának adta, hogy vigye el a +Lovrich-palotába és adja át Etel bárónőnek, úgy, hogy senki észre +ne vegye.</p> +<p>Midőn a szolga visszajött és jelentette, hogy a levelet átadta, +Attila pénzt és revolvert vett magához és elhagyta a lakását.</p> +<p>A pályaudvarnál oly meggyőződéssel szállt ki a bérkocsijából, +hogy Etel nem fog eljönni. Így is jó! mondta elszántan. +Megnyugvással töltötte el, hogy sorsa nemsokára teljesedésbe fog +menni. Még csak nyolcz óra volt. Az elsőosztályú váróteremben egy +képviselőtársát találta, a ki kerületébe készült, hogy beszámoló +beszédet tartson. A képviselő meg volt győződve, hogy az elmondandó +beszéd lesz nemsokára a politikai világ világ legfontosabb +eseménye. Az új iskolának volt híve, zászlajára a közigazgatás +államosítását írta.</p> +<p>– Vakmerőség tőlem, – mondta Attilának, – a főispán dühös lesz +reám.</p> +<p>Oly fontosságot tulajdonított a dolognak, mintha az ész imádását +akarná indítványozni a konventben. A képviselő végre fölült a +vonatra, Attila kisietett a pályaudvar elé. Ha Etel jönni akar, +most kell jönnie. A bérkocsik egymásután robogtak a fényesen +világított csarnok elé. A futárvonat indulásra készen állt. Attila +izgatottan járta be a várótermeket, – hátha Etel már ott van? – +aztán ismét a kijárathoz sietett. Most egy elkésett fogat vágtatott +<span class="pagenum"><a name="Page_246" id= +"Page_246">-246-</a></span> az indóház elé, a kövezet szikrázott a +lovak patkója alatt. A fogatból elfátyolozott, magas női alak +szökött ki – nem volt Etel. A vonat elindult, zakatoló visszhangot +keltve a csarnokban, majd eltünt az éjben.</p> +<p>Attila a menetrendet kezdte tanulmányozni. Valószínűnek +tartotta, hogy Etel nem szabadulhatott idejekorán, de meg fog jönni +az éjféli vonathoz. Jönni fog, hisz oly hangon írt neki, hogy +jönnie kell.</p> +<p>Belépett az étterembe. A pinczérek unatkozva suttogtak a pénztár +mellett, csak egyik asztalnál ült két utas. Midőn közelükbe +telepedett, suttogni kezdtek. Kiváncsi lett, nem róla beszélnek-e +és figyelni kezdett.</p> +<p>– Azt hiszi, hogy még tarthatja magát? – kérdezte az egyik.</p> +<p>– Semmiesetre, hacsak Weisz és fiai meg nem elégszenek harmincz +százalékkal.</p> +<p>Újra a pénztárcsarnokba ment. A kocsik ismét robogtak, a szolgák +futkostak, a portás unatkozó hangon hadarta el az állomásokat…</p> +<p>Éjfél után belátta, hogy várakozásának nincs czélja. Lassú +léptekkel hagyta el a csarnokot. Az utczán gyerekes dacz szállta +meg – jönnie kell! Azzal visszasietett. Döngő léptei egyhangú +visszhangot keltettek a csarnokban, a villamos óra mutatója +félelmetes gyorsasággal szökött előre.</p> +<p>Az üvegkupolán sápadt fény szűrődött be, – elindult az első +reggeli vonat. A csarnokban nedves, fojtó szag terjedt, a pénztár +előtt bepólyázott <span class="pagenum"><a name="Page_247" id= +"Page_247">-247-</a></span> alakok mozogtak, rekedt hangon +beszélgetve és kedvetlenül szivarozva.</p> +<p>Attilát idegessé tette az a gondolat, hogy a világos nap itt +fogja találni és gyalog nekiindult a városnak.</p> +<p>A külváros apró házai közt egyes házóriások magaslottak, feketén +furódva a sápadt égboltba. Az üzletek még be voltak zárva, csak +itt-ott pislogott egy csapszék előtt piros lámpa. Attila nem vette +útját lakása felé, hanem czéltalanul bolyongott tovább. A reggeli +ég mocskos üvegharangként borult a városra, az utczákon nyomasztó +kátrányszag terjedt el. A kocsiúton néhány otromba seprőgép haladt +el. A reggeli csendet csak itt-ott kongó léptek és rekedt köhögés +zavarta. Néha egy-egy nyurga alak siklott el mellette, hosszú +léptekkel, szivarcsutkák után hajlongva.</p> +<p>Attila nem érzett bágyadtságot és önkénytelenül a Dunának vette +útját. Csak akkor eszmélt föl, mikor már áthaladt a lánczhidon s az +alagút sötétlő torka előtt állt, a melynek méhében még hosszú +sorban csillogtak a gázlángok.</p> +<p>Nemsokára fölért a várba, a melynek falai közt mély csend +honolt. – Megállt a bástya fokán s letekintett a pesti partra. +Szeme végigrévedezett a háztömegen, a mely a parttól szétfutott a +ködös szemhatárig. Az egész kép sűrű párakörben folyt össze, +keleten számtalan gyári kémény okádta feketén kavargó füstellegeit +a ködös magasba, az utczatorkolatokban violaszínű gőzfoszlányok +úsztak, a tetők tengerére kétségbeejtő szürkeség nehezedett. +<span class="pagenum"><a name="Page_248" id= +"Page_248">-248-</a></span></p> +<p>Attila ujjai görcsösen kapcsolódtak a revolver agya körül…</p> +<p>E pillanatban a keleti szemhatáron fölvillant az első napsugár. +A város tornyai és szeszélyes kupolái diadalmasan bontakoztak ki a +ködös fátyolból, a Dunán halvány aranypontok csillantak meg.</p> +<p>Attila feje fölött megnyílt egy ablak, csinos nő, fején piros +kendővel, mosolyogva tekintett a napba.</p> +<p>Tehát van még napsugár, van még mosoly a világon?!</p> +<p>Attilát jóltevő melegség járta át. Gondolatai tisztulni kezdtek. +Az éjjel szenvedélyes dacz töltötte el, később a tehetetlen düh +vett rajta erőt, hajnalban kétségbeejtő fásultságot érzett, – az +elő napsugárra megszólalt szíve, mint Memnon szobra, a hangzavarból +békülékeny akkord csengett elő. Úgy érezte, hogy félelmetes álmon +ment keresztül, álmon, a mely telve volt szívtelen önzéssel, gyötrő +nagyravágyással, rideg dölyffel. Undor fogta el, midőn az elmult +éjre gondolt, a melyet forró agygyal és sivár szívvel töltött az +indóházban, – hálát érzett Etel iránt, hogy nem egyezett bele őrült +tervébe.</p> +<p>Hajdani elpusztíthatatlan életkedve visszatért. Érezte, hogy +mindaz, a mit pótolhatatlan veszteségnek tartott, nyomasztó +tehertől szabadította meg. Most már semmi, semmi sem akadályozhatja +abban, hogy Jolán karjába siessen és ezt a gyermeket oly boldoggá +tegye, a mint az megérdemli.</p> +<p>Ruganyos léptekkel indult le a városba.</p> +<p class="center">*</p> +<p><span class="pagenum"><a name="Page_249" id= +"Page_249">-249-</a></span></p> +<p>Hogy Etel bárónő semmi választ nem adott Attila levelére, annak +egyszerű magyarázata az, hogy el sem olvasta a levelet.</p> +<p>A missis, a ki semmit sem vesztett rabtartó buzgalmából, +véletlenül tanúja volt a bárónő és Attila szolgája közt lefolyt +rövid párbeszédnek és a mint a szolga távozott, ölyvként csapott a +a levélre, a melyet Etel a kezében tartott.</p> +<p>– Mit jelent ez? – kérdezte Etel megütközve.</p> +<p>– E levél Kuntól van, ismerem kötelességemet. – A missis +zsákmányával az ablakhoz lépett.</p> +<p>Ez több volt, mint a mennyit Etel büszkesége elviselhetett. +Sápadt volt a felindulástól. E pillanatban Iván báró lépett a +szobába. Nem értette, mi történt itt, de ösztönszerűleg a levél +után nyúlt, a melyet a missis feléje tartott.</p> +<p>– Atyám, – szólt Etel, – e levél hozzám van czímezve.</p> +<p>– Kun írta, – vágott szavába a missis.</p> +<p>– Kun?</p> +<p>Iván bárót villamos ütés járta át. – Etel azonban megelőzte és +gyors mozdulattal kikapta a levelet társalkodónője ujjai közül.</p> +<p>– A levelet! – kiáltotta Iván.</p> +<p>Etel a kandallóig hátrált, sápadtan és villogó szemmel tekintett +atyjára.</p> +<p>– A levelet meg fogom mutatni vőlegényemnek, – senki másnak!</p> +<p>– Látni akarom! – kiáltott Iván báró magánkívül, azzal +megragadta leánya csuklóját.</p> +<p>Etel villámgyorsan a kandallóba vetette a papirlapot +<span class="pagenum"><a name="Page_250" id= +"Page_250">-250-</a></span> – egy föllobbanó lángnyelv +megsemmisítette a vita tárgyát. Aztán kiszabadította karját atyja +kezéből és a missishez fordulva, hidegen mondta:</p> +<p>– Arczátlan cselédet nem tűrök meg szolgálatomban, – ön el van +bocsátva!</p> +<p>Úgy látszott, hogy atyjának is tudna hasonlót mondani, de aztán +megelégedett azzal, hogy egyetlen szót vágjon az arczába:</p> +<p>– Nemes?! <span class="pagenum"><a name="Page_251" id= +"Page_251">-251-</a></span></p> +<div class="chapter"> +<h2><img src="images/ch31.png" alt="" title="" />XXXI.</h2> +</div> +<p>Attila az éj izgalmai után édes szendergésbe merült. Egyszerre +álmából az a kellemetlen érzés riasztotta föl, hogy éles szempár +irányul rá. A kerevet előtt Gábor állt, Agenor komornyikja.</p> +<p>Az öreg lassan bólintgatott fejével Attila felé.</p> +<p>– Mi az? – kérdezte a képviselő álomittasan.</p> +<p>Gábor beszélni akart, de csak néhány érthetetlen szót +dünnyögött, aztán hosszú, görcsös zokogásba tört ki.</p> +<p>– Az én uram… az én jó uram… – dadogta.</p> +<p>Attilát szörnyű sejtelem fogta el.</p> +<p>– A grófot baj érte? A gróf – meghalt?</p> +<p>A komornyik igent intett. Attila visszahanyatlott nyugvóhelyére, +majd talpra szökött s kalapja után nyúlt.</p> +<p>A Törökkuthy-palota kapuja tárva volt, a folyosókon rémült arczú +cselédek tanácskoztak. Attilát ösztöne a gróf hálószobájába vonta. +A szobában két férfit talált: egy orvost meg egy rendőrtisztet, az +utóbbi éppen a jegyzőkönyvet vette föl. Az éjjeli szekrényen két +viaszgyertya égett, a szobát sajátságos, édeskés illat töltötte be. +A halott ágyában feküdt. A selyemtakaró föl volt vonva mellére, +<span class="pagenum"><a name="Page_252" id= +"Page_252">-252-</a></span> megtört szeme nyiva maradt, egyik keze +lecsüngött az ágy szélén.</p> +<p>– Az öngyilkosság megállapítható? – kérdezte a rendőrtiszt.</p> +<p>– Meg! – felelte az orvos; – a gróf úr éjfél után két órakor +követte el tettét, – a kandallón álló órát legalább akkor állította +meg. E selyemkendőt kloroformba áztatta és arczára borította, – a +belélegzett gőz nemsokára álomba merítette; a halálnak még hajnal +előtt kellett bekövetkeznie.</p> +<p>A rendőrtiszt egy papirlapot mutatott Attilának.</p> +<p>– Megismeri a gróf úr írását?</p> +<p>A lapon csak néhány szó volt:</p> +<p>«Tettem oka életuntság. Végrendeletem a közjegyzőnél van. A +szükséges rendelkezéseket öcsém, Kun Attila fogja teljesíteni.»</p> +<p>– Bátyám írása, – szólt Attila.</p> +<p>A két úr eltávozott, Attila magára maradt a halottal. Leült az +ágy szélére és kezét bátyja hideg kezére téve, hosszasan tekintett +arczára.</p> +<p>Tehát bevégeztetett! A titokzatos tragédia utolsó felvonása +lejátszódott!</p> +<p>A reggeli szellő megmozgatta a nyitott ablak függönyeit és +meglobogtatta a gyertya lángját, Attilának úgy tetszett, mintha a +halott lassan ringatná fejét…</p> +<p>Merengéséből Gábor zavarta föl, a ki szónélkül levelet nyujtott +át neki. A levél Agenor kezétől származott. Attila az ablakhoz +lépett, alig olvasott azonban néhány sort, midőn az ajtó újra +megfordult sarkában s egy inas borotvált arcza tekintett be. +<span class="pagenum"><a name="Page_253" id= +"Page_253">-253-</a></span></p> +<p>– Senki sincs bent, – szólt hátra.</p> +<p>Attila önkénytelenül összevonta a függönyt, midőn Etel és Iván +báró léptek a halottas szobába. A bárónő világos ruhát viselt; a +mint gyors léptekkel az ágyhoz sietett, chypre-illat vegyült a +szoba viasz- és kloroformszagába. Etel letérdelt a a szőnyegre és +imádkozni kezdett, Iván báró kiváncsi borzongással tekintett a +halottra és szánakozva csucsorította össze a száját.</p> +<p>– Szegény! – mondta, – mindig gondoltam, hogy ez lesz a +vége…</p> +<p>– Hagyjanak magamra, – szólt Etel fátyolozott hangon.</p> +<p>Atyja csodálkozva tekintett rá, de aztán teljesítette a +kivánságát.</p> +<p>A mint az ajtó bezáródott, a leányon hirtelen változás ment +végbe, úgy, hogy Attila, a ki már ki akart lépni rejtekéből, újra +összevonta a függönyszárnyakat. Etel felszökött a szőnyegről, ajkán +halk, de végtelen fájdalmas sikoly tört ki, a minőt csak a halálra +sebzett szív talál, aztán szemrehányó, keserű hangon szólt a +halotthoz:</p> +<p>– Nem akartál élni? Te kevély, te bűnös ember!</p> +<p>Szavait kínos zokogás fojtotta el. Most bizonytalan léptekkel +közeledett az ágyhoz s lehanyatlott annak szélére. Sokáig nézte a +halottat, félénk, majdnem ellenséges szemmel, aztán egyszerre +könyei közt mosolyogva, halk, édes hangon mondta:</p> +<p>– Most nem tilthatod meg, hogy szeresselek, mint megtiltottad +életedben. <span class="pagenum"><a name="Page_254" id= +"Page_254">-254-</a></span></p> +<div class="figcenter" style="width: 387px;"><a href= +"images/i014hq.jpg"><img src="images/i014.jpg" alt= +"A bárónő világos ruhát viselt; gyors léptekkel" title= +"A bárónő világos ruhát viselt; gyors léptekkel" /></a> +<p class="caption">A bárónő világos ruhát viselt; gyors léptekkel +az ágyhoz sietett…</p> +</div> +<p>Attilán borzadás futott végig, mintha őrültet hallana +beszélni.</p> +<p>Etel most már egészen közel hajolt a halotthoz s kezével gyér +haját simogatta.</p> +<p>Az ajtón halk kopogtatás hallatszott, Iván báró bedugta +fejét.</p> +<p>– Talán elég volt már, Etel? Fölizgatja magát…</p> +<p>– Még egy pillanatig! – szólt Etel esdő hangon.</p> +<p>Miután az ajtó újra bezáródott, ismét a halott fölé hajolt.</p> +<p>– Bocsáss meg – én is megbocsátottam neked.</p> +<p>És habozás nélkül megcsókolta Agenor hideg ajkát. Aztán megtette +azt, a mi eddig senkinek sem jutott eszébe: lezárta a halott +nyitott pilláit.</p> +<p>Attila ismét egyedül volt gondolataival. Rövid pár percz éles +világosságot vetett oly sok dologra, a mely eddig homályban volt +előtte. Most már ismerte Etel titkát. Mily mély lehetett a bárónő +szerelme, ha a sok évi mellőztetés után is ily szenvedélyesen tört +napfényre! A megszégyenülés egy nemét érezte, a midőn megtudta, +hogy a gyöngéd rokonszenv, a melyet Etel ő iránta érzett, nem volt +szerelem, hanem Agenor iránti szerelmének egy szegény morzsája, a +melyet talán csak bátyjához való hasonlatosságának +köszönhetett.</p> +<p>Aztán bátyja levelét kezdte olvasni, a levél hosszú volt.</p> +<p>«Keserű gúnyja a sorsnak,» – írta Agenor, – «hogy engem, a ki +mindenkor őszinte megvetést éreztem társadalmi előitéletek iránt, +társadalmi előitélet kerget halálba. Hogy rövid legyek: amerikai +<span class="pagenum"><a name="Page_255" id= +"Page_255">-255-</a></span> párbaj «áldozata» vagyok. Ellenfelem +nem él már. Nem akarom magamat az úgynevezett «lovagiasság» +nimbuszával övezni, azért elmondok neked mindent, a mi +érdekelhet.</p> +<p>Hét év előtt, – midőn még tettleges szolgálatban voltam, – +Zalkovszky herczeg és én egy leányt szerettünk. Kiki a maga módja +szerint szerette. Én meg voltam győződve, hogy boldogságom függ a +leány birásától, – Zalkovszky érzelmeire, mint nyiltan bevallotta, +nagy hatással volt imádottjának vagyona.</p> +<p>A leány nekem adott előnyt. Zalkovszky véralkata mellett semmi +sem volt természetesebb, minthogy e miatt belém tűzzön. Egy +alkalommal egy ló patkolása miatt vitát provokált velem s mert +fölismertem szándékát, súlyos sértéssel vetettem véget az ízetlen +jelenetnek. Ő ezt ugratásnak nevezte. A sértés fölötte súlyos volt. +Ellenfelem még aznap lakásomra jött s indítványozta, hogy amerikai +párbajjal intézzük el viszályunkat. Bármennyire szokatlan is +tisztek közt a párbaj eme neme, álszégyenből, nehogy kevésbbé +elszántnak tartson, elfogadtam ajánlatát. Pezsgős fővel tettem, de +józan állapotban sem tettem volna egyebet. Ketten aztán épp oly +regényes, mint ízetlen módon elhatároztuk, hogy közös imádottunk +döntsön sorsunk fölött.</p> +<p>Tervünk keresztülvitelére másnap közös látogatást tettünk a +kastélyban. Délután kártyáztunk Etellel. Etel osztott, az első +kártya, a melyet fölütött, pique-hetes volt. Megállapodásunk +szerint <span class="pagenum"><a name="Page_256" id= +"Page_256">-256-</a></span> ezzel el volt döntve, hogy a vesztes +fél hét év mulva tartozik magát megölni. Azt hiszem, mindketten +megkönnyebbülést éreztünk, – hét év hosszú idő! A komédia tovább +folyt. A ki kettőnk közül elveszíti az első játszmát, eljátszotta +életét. Etel vesztette el az első játszmát, én a másodikat. Ezzel +sorsom el volt döntve. Szolgálati teendők ürügye alatt elhagytam a +kastélyt.</p> +<p>Nem tudom, undor vagy kaczagás fog-e el, midőn ezt olvasod, – +mindkettő jogosult. Becsületszavam arra is kötelezett, hogy végleg +lemondjak Etelről. Visszavonultam tőle, e lépésnek köszönhettem a +fölfedezést, hogy szeret. Sokat szenvedtem, a midőn egy tiszta +szerelem szűzies nyilvánulásaira közönynyel kellett felelnem. +Sokáig nem is győztem a természetellenes küzdelmet.</p> +<p>Egyszer, – magam sem tudom már, hogyan esett, – egyszerre +karomban tartottam a leányt s éreztem csókjait ajkamon. Midőn +kíjózanodtam mámoromból, beláttam, hogy kerülnöm kell Etel +veszélyes közellétét. Kezdetben az volt szándékomban, hogy szilaj +vígságban töltöm életem utolsó éveit, most azonban magány és +nyugalom után vágyódtam. A mint tudod, lemondtam a szolgálatról és +följöttem a fővárosba – haldokolni. Itt, a nagyváros zajában, a hol +mindenki el van foglalva magával, könnyebben kerülhettem el az +emberek figyelmét.</p> +<p>Gyakran zúgolódtam sorsom ellen, – hogyne! Sorsomat egy pezsgős +fővel adott «becsületszó» képviselte. Gyakran vetettem föl magamban +a kérdést: <span class="pagenum"><a name="Page_257" id= +"Page_257">-257-</a></span> vajjon az ember, a kinek a teremtés +szeszélye egy csöppet engedélyezett a végtelenség tengeréből, +kötelezheti-e magát az önmegsemmisítésre? Midőn most rövid, +talányos álomélet után fejjel ugrom a szürke semmibe, kaczagtató +frázis gyanánt cseng fülemben a – «lovagiasság!»</p> +<p>Most veszem észre, hogy fölösleges dolgokkal untatlak. Rövidebb +leszek. Egy keserű elégtételem megvolt: Zalkovszky nem ért czélt a +leánynál!</p> +<p>Mikor Zalkovszkyt lelőtted, sohasem érzett öröm érzete vett +rajtam erőt. Az elfojtott életkedv fölpezsgett bennem. Fiatal +vagyok, boldog lehetek még! Zalkovszky sírjába vitte párbajunk +titkát, – én élhetek! élhetek!</p> +<p>Ekkor levelet kaptam, a melyet Zalkovszky halálos ágyán írt. +<i>Elvárom, hogy beváltod szavadat!</i> Ez a volt tartalma. Sorsom +el volt döntve. Nem mintha ez a figyelmeztetés hatással lett volna +«becsületérzésemre», – de a határtalan fanatizmus, a mely túléli a +halált is, lesujtott. A klubok lelkiismeretlen fosztogatója meghal +a becsület nevében és sírba szólít a becsület nevében. És ezt +őszintén teszi! Meg vagyok győződve, hogy Zalkovszky, ha az én +helyzetemben lett volna, egy perczig sem habozna «szavát +beváltani»…</p> +<p>A sok évi haldoklás kifárasztott, ha akarnék sem tudnék már +boldog lenni. Érzem, hogy nem vagyok köteles meghalni, – de nincs +erőm élni. Édes megnyugvással tölt el a pihenés, a végnélküli +pihenés eszméje. Hogy a frázis teljes győzelmet ne arasson, egy +nappal később hajtom végre magamon <span class="pagenum"><a name= +"Page_258" id="Page_258">-258-</a></span> az itéletet, a mint +«becsületemmel» kötelezve vagyok. Hidd el, alig győzöm már ennek az +egy napnak a végét bevárni.</p> +<p>Sejteni fogod, hogy a leány, a kinek szerelme oly végzetes +befolyással volt életemre, Lovrich Etel. Kivánom, hogy Etel soha +meg ne tudja, mennyire szerettem és szeretem most is. Ő még boldog +lehet, nem akarom megháborítani lelke nyugalmát.</p> +<p>Vagyonomat rád hagytam.</p> +<p>Végül még egyet. Tanulmányoztalak, ismerem előnyeidet és +hibáidat. Ha boldog akarsz lenni, ne vezettesd magad eszed, de még +kevésbbé képzeleted által, hallgass egyszerűen szíved szavára. Én +mondom neked: a világ még nem annyira romlott, hogy benne a szív +delejtűjével el ne lehetne igazodni.</p> +<p>Feledd el minél előbb halványuló árnyékomat, de ha éppen rám +gondolsz, jusson eszedbe, hogy jobban szerettelek, mint sejtetted. +Jó éjt! Agenor.»</p> +<p>Attila növekedő megindulással olvasta végig e sorokat. +Megszégyenülés és bánat fogta el; – bánat, hogy bátyját ama +torzképek után itélhette meg, a melyekben a haldokló kedvét lelte, +megszégyenülés, midőn saját kellemetlenségeit összehasonlította e +martir szenvedéseivel.</p> +<p>Midőn most a halotthoz lépett, keserű elégedetlenséget érzett a +sors igazságtalansága miatt, hogy ennyi fájdalomnak nem tudott más +megoldást találni, mint a megsemmisülést…</p> +<p>– Megsemmisülés? <span class="pagenum"><a name="Page_259" id= +"Page_259">-259-</a></span></p> +<p>Minél tovább szemlélte a rokonvonásokat, annál inkább lepte meg +a vidám nyugalom, a mely az arczon elterült, mióta Etel keze +lezárta pilláit. A megtört, félig behunyt szem titokzatos fényben +csillog, az ajk körül rejtelmes, diadalmas mosoly mutatkozik, – +mintha az anyag bilincseiből fölszabadult szellem éppen most +siklana ki a kutató emberi elme durva keze közül, hogy ujjongva +szálljon a napfényes magasba… <span class="pagenum"><a name= +"Page_260" id="Page_260">-260-</a></span></p> +<div class="chapter"> +<h2><img src="images/ch32.png" alt="" title="" />XXXII.</h2> +</div> +<p>Verőfényes tavaszi nap volt, Kun Attila gyors léptekkel sietett +a Lovrich-palotába. A kapustól megtudta, hogy Etel bárónő a kertben +van, tehát odairányította lépteit. Rövid keresés után rátalált. +Etel egy padon ült a verőfényben, gondolataiba volt elmerülve és +napernyője hegyével íveket rajzolt a sárga homokba. Attilának +eszébe jutott első találkozásuk, mikor a bárónőt hasonló helyzetben +lepte meg, csakhogy termetét most fekete gyászruha fedte, a mely +megindító bájt kölcsönzött halvány arczának.</p> +<p>A bárónő meglepetten tekintett föl.</p> +<p>– Csodálkozik, hogy itt lát? – kérdé Attila. – Ittlétemnek +egyszerű oka van: búcsuzni jöttem.</p> +<p>Etel zavart volt, midőn ösztönszerű udvariassággal helyet kinált +neki.</p> +<p>– Elutazik? – kérdezte aztán szokott fátyolozott hangján.</p> +<p>– Elutazom. Valószinü, hogy sokáig nem fogjuk egymást látni, de +az is meglehet, hogy utaink szétválnak örökre. Nem akarok távozni +anélkül, hogy öntől egy szives búcsúszót ne vigyek magammal.</p> +<p>Etel kissé összevonta szemöldökét s szótlanul tekintett +Attilára. <span class="pagenum"><a name="Page_261" id= +"Page_261">-261-</a></span></p> +<p>– Feledje el mindazt, a mi köztünk történt, – folytatta az – és +bocsásson meg, hogy valaha utjába álltam. Egyszer azt mondta, hogy +úgy szeret, mintha testvére volnék. Kényszeríteni akartam, hogy +nekem több legyen testvéremnél, – meglakoltam érte. Ama testvéri +szeretet emlékére kérem: bocsásson meg vakmerő levelemért… Őrült +voltam, midőn irtam.</p> +<p>– És mi volt ama levélben? – kérdezte Etel.</p> +<p>– Hogyan, nem olvasta?</p> +<p>– Nem. Atyám kényszerrel akarta tőlem elvenni, én olvasatlanul +elégettem.</p> +<p>– Ezt őrangyalom tanácsolta önnek! – szólt Attila a legnagyobb +örömmel. – Most már meg fog bocsátani, hiszen nem tudja, minő +nyomorult voltam!</p> +<p>Etel nem válaszolt, hanem hidegen kérdezte:</p> +<p>– Hová utazik most?</p> +<p>– Boros-Kevére.</p> +<p>– Mi dolga lesz ott?</p> +<p>– Egy régi tartozást kell megfizetnem. Itt már nincs mit +keresnem, de nem is tudnék itt maradni. Megelégeltem a fővárosi +életet. Az utczákat, a palotákat, az embereket, – mindezt rútnak, +kicsinyesnek, kétségbeejtően szürkének találom. Haza fogok menni. +Az utolsó évek emlékét kitörlöm életemből és újra ott kezdem +életemet, a hol három év előtt voltam.</p> +<p>– Eszerint nem volt szerelem, – szólt Etel, – hanem szeszély, a +mi ama nőhöz – ama tánczosnőhöz lánczolta? <span class= +"pagenum"><a name="Page_262" id="Page_262">-262-</a></span></p> +<p>– Liviához? Sem egyik, sem másik. Livia, mint oly sokan, szinte +abban a meggyőződésben élt, hogy miatta volt a párbaj…</p> +<p>– És nem úgy van? – kérdezte Etel bizalmatlanul.</p> +<p>– Nem.</p> +<p>– Igazat beszél?</p> +<p>– Hinni fog, ha bátyám emlékére mondom.</p> +<p>– És – hogyan került ama nő az ön lakására?</p> +<p>– Regényes kötelességének tartotta, hogy ápoljon. Én akkor +eszméletlen voltam. Agenor később eltávolította, – azóta nem is +találkoztam vele…</p> +<p>A bárónő arczát sötét pir futotta el, fejét keblére +csüggesztette. Sokáig hallgatott, végre tétovázó szemmel tekintett +Attilára.</p> +<p>– Megbocsát?</p> +<p>A fiatalember ajkához emelte a feléje nyújtott kezet.</p> +<p>– Most már a régi, testvéri szeretettel kivánom: legyen boldog! +– mondta Etel.</p> +<p>Attila fölkelt. A bárónő egy gyűrűt huzott le ujjáról, tejopál +czímer, apró gyémántokkal szegélyezve.</p> +<p>– Szeretném, ha e gyűrűvel jegyezné el menyasszonyát, – azt +fogom képzelni, hogy hozzájárultam a boldogságához.</p> +<p>Attila ujjára vonta a gyűrűt, aztán eszébe jutott valami.</p> +<p>– Ajándékát ezzel viszonozom, – mondta, selyemkendőt nyújtva át +Etelnek. Sötétpiros ceyloni kendő volt, sarkába Agenor czímere +hímezve. <span class="pagenum"><a name="Page_263" id= +"Page_263">-263-</a></span></p> +<p>Etel ösztönszerűen arczához emelte a kendőt.</p> +<p>– Csodálatos illat, ezt már éreztem valahol.</p> +<p>– Kloroform illat, – szólt Attila halkan.</p> +<p>Etel arczát hirtelen pir futotta el, a kendőt ajkához szorítva, +mohón szívta be illatát.</p> +<p>– Isten önnel, – szólt Attila.</p> +<p>A bárónő kezet nyújtott neki, de aztán meggondolta magát és +viruló arczát nyújtotta. Egy pillanatig úgy látszott, mintha kedve +volna sírni, de aztán kivonta magát karjából.</p> +<p>Attila Korláthot és Bóditz századost találta lakásán.</p> +<p>– Kikisérlek a vasúthoz, – mondta az őrnagy.</p> +<p>– Én pedig újra köszönetet jöttem mondani, – szólt Bóditz, – +atyámtól pedig ezt a levelet hoztam.</p> +<p>A levelet az igazságügyminiszter írta Bóditz lovaghoz, +értesítve, hogy a boros-kevei bírói állást Kálváry Kálmánnal, – +mint a szorgalma és képzettsége folytán legméltóbb pályázóval – +szándékozik betölteni.</p> +<p>Attila tárczájába rejtette a levelet. Egy hasznát hát mégis +látta politikai szereplésének: örömet okozhatott egy becsületes +embernek. <span class="pagenum"><a name="Page_264" id= +"Page_264">-264-</a></span></p> +<div class="chapter"> +<h2><img src="images/ch33.png" alt="" title="" />XXXIII.</h2> +</div> +<p>A lapály fölött tavaszi szél csattogtatta szárnyait, a nádas +zúgva hajlongott előtte. A vasuti töltés mentén hollósereg +emelkedett föl, lomha szárnycsapásokkal lendülve a ködös +magasba.</p> +<p>A római sánczra dülő czigánysátorból barna arczok bámultak a +futárvonat után, a mely a sápadt reggeli fényben zakatolva sietett +délnek, a kevei róna méhébe.</p> +<p>Mire kivilágosodott, halk tavaszi eső kezdett permetezni, +párhuzamos gyöngysorokat rajzolva a kocsiablakokra. Attila +álmodozva ült egyik kocsiban, a vágtató kerekek üteméből egy régi, +gyermekkori dalt zümmögött fülébe</p> +<p>Álmodozásából éles fütty riasztotta föl: Boros-Keve!</p> +<p>Még minden a régiben van! Előtte fekszik a hegység a török +várral, a város, a melynek apró házai félénken lapulnak a hatalmas +templom körül. Az indóház előtt ott áll a Csillag ütött-kopott +bérkocsija, a bakon ugyanaz a parasztkocsis pipázgat, a ki évekkel +ezelőtt a Lovrich-kastélyba vitte. Az a titokzatos gyári kazán is +ott fekszik még az út szélén…</p> +<p>Amint a kocsi lassan végigdöczögött a főutczán, <span class= +"pagenum"><a name="Page_265" id="Page_265">-265-</a></span> a +melynek alacsony, virágos ablakai mögött halkan suttogott a +kisvárosi élet, Attilát egyszerre csodálatos látomány szállta meg. +Tegnap Jolánnál járt, a leány fehér kötőjével kaczagva futott +eléje. Ma ismét Jolánhoz megy és a leány ismét kaczagva fog karjába +repülni. A mi pedig tegnap és ma közt történt, az egyike volt ama +félelmetes álmoknak, a melyeket a gondviselés sötét éjjel azért +bocsát ránk, hogy véget vessen kételyeinknek és édessé tegye a +verőfényes napot.</p> +<p>Pogányék csak nyáron tartózkodtak a Pogányvárban, különben a +főutczában levő házukban laktak.</p> +<p>Midőn Attila belépett a csinos udvarra, úgy érezte, hogy térdre +kell borulnia és megcsókolnia a hófehérre súrolt küszöböt. A +komondor rögtön megismerte régi jóakaróját és nyihogva ugrándozta +körül.</p> +<p>A csinos szobaleány felsikított:</p> +<p>– Jézus! a nagyságos Attila úr, – hogy fog Jolán kisasszony +örülni!</p> +<p>Attila megtudta, hogy Pogányné a nyaralóba ment, a tavaszi +munkálatokra vigyázni; Jolán valamelyik barátnőjét kereste föl, +délelőtt azonban ő is felmegy a hegyre.</p> +<p>Elhatározta, hogy megkeresi Jolánt a városban. Ha kétszer +végigsétál a főutczán, bizton az ablakokba csődül az egész +leánynépség, ezek közül kiválaszthatja magának Jolánt.</p> +<p>A templom boltíves kapujából énekhangok szürődtek elő. Delejes +erő vonzotta befelé; egy jóarczu öreg helyet csinált neki a padban. +<span class="pagenum"><a name="Page_266" id= +"Page_266">-266-</a></span></p> +<p>A főoltár Mária-képe élő virággal volt koszorúzva, a lépcsőket +piros szőnyeg fedte, az istentisztelet nagy ünnepélyességgel folyt. +Az orgona hangjai szétáradtak a hatalmas oszlopok közt, a keskeny +gót ablakokon ferde fénysávok szürődtek az oltárfülke hüvös +homályába. A gomolygó tömjénfüstöt ezüst köddé változtatta a +verőfény.</p> +<p>A zene és ének halk zsongássá folyt össze Attila fülében és +idegeit, a melyek hetek óta kínos rezgésben voltak, édes +megnyugvással töltötte el. Kezére hajtotta homlokát; midőn mély +csend közepett harangcsengés hirdette az áldozat bemutatását, +gyermekkora óta nem érzett kegyeletes borzongás futotta át. Az +egyhangu éneket mekegő férfihang vezette, máskor ez kihivta volna +gunyolódását, most halk zümmögéssel kisérte. Úgy érezte, hogy ez +egyszerű alakok közé kell vegyülnie, hogy velük egyetemben jámbor +áhítattal dicsérje istent, a bűnbocsátó, az irgalmas istent.</p> +<p>A boltíves ablak egy kék üvegvirágán napsugár tört keresztül, +vakító fénynyel árasztva el egy női kalapot, a melynek viselője a +túlsó padsor sarkán térdelt, Attila nem láthatta arczát, de üde, +fehér nyaka delejes erővel bilincselte le szemét. A leány, a ki +eddig buzgón imádkozott, most fölemelte fejét és gyermekes +kiváncsisággal tekintett a magasba, honnan ízzó üvegvirág kék +dicsfényt szórt rá. Attila szíve félelmetes hangon dobogott. – +Jolán volt! Vállban és csípőben kissé szélesebb, derékben kissé +karcsubb, a félszeg gyermekleányból viruló nő fejlődött, de még +mindig a régi <span class="pagenum"><a name="Page_267" id= +"Page_267">-267-</a></span> Jolán. Ugyanaz a gyermekes, puha áll, +az a komoly és mégis kiváncsi szem, azok a megindító tiszta +vonások, a melyek utóbbi időben oly gyakran jelentek meg +álmában.</p> +<div class="figcenter" style="width: 372px;"><a href= +"images/i015hq.jpg"><img src="images/i015.jpg" alt= +"Attila nem láthatta arczát, de üde, fehér nyaka delejes" title= +"Attila nem láthatta arczát, de üde, fehér nyaka delejes" /></a> +<p class="caption">Attila nem láthatta arczát, de üde, fehér nyaka +delejes erővel bilincselte le szemét.</p> +</div> +<p>– Minő ünnep van ma? – kérdezte szomszédjától.</p> +<p>Az öreg csodálkozva tekintett rá.</p> +<p>– Gyümölcsoltó boldogasszony.</p> +<p>Az istentisztelet véget ért, a hivők tolongva hagyták el a +templomot. Attila iparkodott Jolánhoz jutni, de az ellenkező +irányban hullámzó emberáradat szétválasztotta őket. A szabadban +hiába nézett körül a zsibongó sokaságban; miután az utolsó anyóka +is elhagyta a templomot, jó ideig még kutatva bolyongott az +utczákon, aztán gyors léptekkel a hegynek indult.</p> +<p>A lejtőt hűvös szél járta, az útszélen a rügyező kökénybokrokon +esőcseppek csillogtak, a fényes, tejszínű magasban csiripelő pontok +úsztak. Attila levette kalapját és teli tüdővel szívta a nedves +tavaszi levegőt; lépteit mindinkább gyorsította, a legmeredekebb +helyen már futott is.</p> +<p>A nyaraló elhagyatva állt a még puszta kert fölött. Attila nem +ment az ajtó felé, hanem a szőlőknek vágva, megkerülte a házat. Az +erkély ponyvája le volt eresztve, talán éppen most feszítették ki. +Dobogó szívvel állt meg, közvetlen közelében, a ponyva mögött két +ismerős hang hallatszott: Jolán és Kálváry hangja.</p> +<p>– Nyáron majd fürdőbe viszem, – szólt éppen a jegyző. +<span class="pagenum"><a name="Page_268" id= +"Page_268">-268-</a></span></p> +<p>– Mi jutott eszébe, maga pazarló! – feleselt Jolán. – Itt fogunk +lakni a Pogányvárban, maga reggel lemegy a hivatalba és délután +feljön ismét.</p> +<p>– Délben is feljövök.</p> +<p>– Azt nem engedem meg, – tönkre futná magát. Majd a Csillagban +fog ebédelni.</p> +<p>– Abból nem lesz semmi, nem azért házasodom meg, hogy tovább is +a Csillag sületlen rostélyosait egyem.</p> +<p>– Ej? Talán azért, hogy kisült rostélyosokat kapjon? +Telhetetlen!</p> +<p>– Maga tudja, hogy akkor is elvenném, ha egész életemen át +száraz kenyeret kellene ennem.</p> +<p>– Nem tudom, nem is hiszek semmit.</p> +<p>– Elhiszi most?</p> +<p>Egy csók, – a leány kaczagva védekezett. Attila a fal tövének +durva köveihez támasztotta homlokát. A jegyesek vígan fecsegtek +tovább.</p> +<p>– Kissé mégis szeret? – kérdezte Kálváry.</p> +<p>– Kissé, – bár magam sem tudom, hogyan jött az egyszerre. Még +mikor beteg lettem, azt hittem, sohasem fogom szerethetni. Magának +akkor Budapestre kellett utaznia és rajtam kinzó türelmetlenség +vett erőtt, – vártam, egyre vártam…</p> +<p>– De nem engem!</p> +<p>– Nem tudtam, kit várok, de éreztem, hogy valakinek jönnie kell +és egészséges leszek ismét. Mikor betegágyam mellett egy résztvevő +alak jelent meg, egyszerre nyugodt lettem. Lázamban sokat +töprengtem azon, ki lehet az, a ki a mamával ágyam mellett virraszt +– néha a keze után is <span class="pagenum"><a name="Page_269" id= +"Page_269">-269-</a></span> tapogattam. Mikor aztán egy nap +fölismertem magát, lássa, akkor öröm fogott el, hogy maga az és nem +más, és éreztem, hogy magát szeretem és nem mást. Hanem illetlen +volt a mamától, hogy az ágyamhoz eresztette!</p> +<p>Kálváry kissé el volt érzékenyedve.</p> +<p>– Lássa, édes, – mondta, – oly boldog vagyok, hogy kezdek félni +a boldogságomtól. Szinte hihetetlen, hogy ez így tartson. Ha most +nem neveznek ki bírónak, várnunk kell az esküvővel talán egy évig, +talán tovább is…</p> +<p>– Várni fogunk egy évet, ha kell tizet is, – szólt Jolán +határozottan.</p> +<p>– De – ha az az ember visszajön.</p> +<p>– Kálmán!</p> +<p>– Minden sikerül neki, amit akar, – meglehet, hogy ki fogja +nyujtani a kezét maga után, – Jolán, én nem tudok maga nélkül +élni!</p> +<p>– Maga néha ostobaságot beszél, – jegyezte meg a leány szárazon. +– Törődik ő ilyen vidéki libával, a minő én vagyok?</p> +<p>– De ha mégis törődik? – élhetetlenkedett Kálváry.</p> +<p>– Akkor azt mondom neki: sohasem szerettél, most sem szeretsz, +nem is tudsz te igazán szeretni. És ha szeretnél is, tanulj meg te +is egyszer lemondani.</p> +<p>A jegyesek elhallgattak, Pogányné lépett az erkélyre. A jó +asszony egyszerre fölsikoltott:</p> +<p>– Irgalmas Istenem, – Attila!</p> +<p>Attila mosolyogva lépett az erkélyre. <span class= +"pagenum"><a name="Page_270" id="Page_270">-270-</a></span></p> +<p>– Ez aztán meglepetés! – dadogta Kálváry.</p> +<p>– Minő sápadt; talán beteg? – kérdezte az özvegy aggódva.</p> +<p>Attila fejét rázta.</p> +<p>– Semmi, – kissé kifáradtam, rég nem jártam hegyen.</p> +<p>– Ülj le! – szólt Jolán, – a ki csipőre tett kézzel, nagy +szemmel tekintett rá.</p> +<p>Attila leült és mosolyogva tekintett barátjaira. Homlokán hideg +verejték gyöngyözött.</p> +<p>– Tulajdonképpen azért jöttem, – mondta, – hogy szerencsét +kivánjak eljegyzéstekhez. Kálmánnak hoztam is valamit. – Azzal +kivette tárczájából a miniszter levelét.</p> +<p>A jegyző növekedő örömmel olvasta, aztán vígan kiáltotta:</p> +<p>– Hat hét mulva megtartjuk az esküvőt!</p> +<p>Mikor Jolán komoly arczába tekintett, hirtelen elnémult, a leány +azonban lopva érintette a kezét.</p> +<p>– Ugy-e, Tila, – szólt a leány, – ezután törökkúti földesúr +leszel, – akkor majd büszkeségedben meg sem látsz bennünket!</p> +<p>Attila egy pillanatig Jolán szemébe nézett, homlokán a sebhely +vérvörös lett, aztán fölállott s kalapja után nyult.</p> +<p>– Maradj hát! – szólt Jolán kedvetlenül.</p> +<p>– Nem lehet, dolgom van.</p> +<p>– Mikor látunk ismét?</p> +<p>– Talán néhány év mulva.</p> +<p>– Hogyan? Hová mégy?</p> +<p>– Afrikába, – volt a száraz felelet. – Már <span class= +"pagenum"><a name="Page_271" id="Page_271">-271-</a></span> első +izben Nejosszumig akartam menni, de nem sikerült, – most ráérek s +el fogok menni Nejosszumig.</p> +<p>A jelenlevők összenéztek, egyik sem tett kisérletet, hogy a +fiatalembert tovább tartóztassa. Amint Jolán végigtekintett +barátján, a ki sápadt arczczal, beesett szemmel, béna karral állt +előtte, egyszerre köny szivárgott a szemébe.</p> +<p>Attila távozott. A hegyi úton habozva megállt, úgy látszott, +mintha a város felé akarna menni, de aztán megfordult s a törökkuti +hegyeknek vágott.</p> +<p>Jolán némán állt anyja és vőlegénye közt s nedves szemmel +tekintett a magas alak után, a mely sietve haladt föl a távoli +magaslaton.</p> +<p>– Minő ember! – mondta keserüen, – egyszer sem néz vissza!</p> +<p>Attila lihegő mellel és lüktető halántékkal folytatta útját. +Érezte, hogy a fárasztó hegymászás jót tesz neki és ösztönszerűen a +legmeredekebb kúpnak, a várhegynek vett irányt.</p> +<p>Nemsokára belépett a törökvár düledező kapuján, aztán fáradtan +dőlt az északi bástya fokára.</p> +<p>Egykor itt ült amaz iskolás leány a vércsével vállán, amikor +elmondta a könnyelmű asszonyok bohó regéjét.</p> +<p>A városban most delet harangoztak. A sugártornyok kőrostélyaiból +kitörő harangzúgás diadalmasan járta át az éles tavaszi +levegőt.</p> +<p>Lenn a mélyben komoran állt a kastély a park lombtalan fái közt, +– a lejtőről a Pogányvár piros <span class="pagenum"><a name= +"Page_272" id="Page_272">-272-</a></span> bádogteteje integetett. +Két csinos játékszer, a melyet valamely óriás gyermek felejtett +ott.</p> +<p>Attila a magasba tekintett s egy korai fecskére figyelt, a mely +félénk csicsergéssel kerengett a végtelen ürben. Néha sebes ívekben +lecsavarodott a magasba, a hol elenyésző pontnak látszott, aztán +ismét lesiklott a mélybe, hogy fáradt szárnynyal újra kezdje +czéltalan útját.</p> +<p>Attila úgy érezte, mintha az árva madár saját lelke volna, a +mely czéltalanul tévelyeg a nagy, szürke semmiségben.</p> +<p>A kevély férfi lehajtotta fejét és keservesen sírt.</p> +<div class="figcenter" style="width: 334px;"><img src= +"images/i002.png" alt="" title="" /></div> +<p><span class="pagenum"><a name="Page_273" id= +"Page_273">-273-</a></span></p> +<div class="chapter"> +<h2>KÉPJEGYZÉK.</h2> +</div> +<ul class="TOC"> +<li>1. A titokzatos félhomályban egy kiszáradt szökőkút tritonjai +fehérlenek <span class="ralign"><a href="#Page_5">5</a></span></li> +<li>2. A leány Attila lábaihoz dobta nagy szalmakalapját, kezeit +fején összefonta és lassan ringatta magát bokáin <span class= +"ralign"><a href="#Page_35">35</a></span></li> +<li>3. Az urna talapzatához támaszkodott, figyelemmel szemlélve egy +apró bogárkát, mely keztyűjén ült <span class="ralign"><a href= +"#Page_43">43</a></span></li> +<li>4. A leány a hintaszéken ült, míg barátja mögötte állott és +lassan ringatta <span class="ralign"><a href= +"#Page_50">50</a></span></li> +<li>5. Széles vállú, karcsú alak volt – … óriás doggot vezetett +<span class="ralign"><a href="#Page_62">62</a></span></li> +<li>6. A ludak gágogva rebbentek szét – a töltésről hirtelen +felbukkanó lovas alak ugratott át fürdőhelyükön <span class= +"ralign"><a href="#Page_80">80</a></span></li> +<li>7. A grófnőt a magas korláton találta ülve, apró lábait +himbálva, oldalán egy főhadnagy könyökölt <span class= +"ralign"><a href="#Page_98">98</a></span></li> +<li>8. Etel letelepedett a kerevetre, Attila a támlányra könyökölt +<span class="ralign"><a href="#Page_107">107</a></span></li> +<li>9. Etel lángvörös arczczal, a legnagyobb undorral védekezett +<span class="ralign"><a href="#Page_130">130</a></span></li> +<li>10. A föltünően csinos tánczosnő egyedül ült páholyában +<span class="ralign"><a href="#Page_155">155</a></span></li> +<li>11. A grófot festői műhelyében találta <span class= +"ralign"><a href="#Page_184">184</a></span></li> +<li>12. Attila felegyenesedik és szólni kezd <span class= +"ralign"><a href="#Page_201">201</a></span></li> +<li>13. Az orvos hozzásietett, hogy támogassa, de a herczeg már +lecsúszott a falon a hideg homokba <span class="ralign"><a href= +"#Page_225">225</a></span></li> +<li>14. A bárónő világos ruhát viselt; gyors léptekkel az ágyhoz +sietett <span class="ralign"><a href= +"#Page_253">253</a></span></li> +<li>15. Attila nem láthatta arczát, de üde, fehér nyaka delejes +erővel bilincselte le szemét <span class="ralign"><a href= +"#Page_266">266</a></span></li> +</ul> +<hr class="chap" /> +<div style='text-align:center'>*** END OF THE PROJECT GUTENBERG EBOOK 77615 ***</div> +</body> +</html> diff --git a/77615-h/images/ch01.png b/77615-h/images/ch01.png Binary files differnew file mode 100644 index 0000000..ce92a38 --- /dev/null +++ b/77615-h/images/ch01.png diff --git a/77615-h/images/ch02.png b/77615-h/images/ch02.png Binary files differnew file mode 100644 index 0000000..fe2bfec --- /dev/null +++ b/77615-h/images/ch02.png diff --git a/77615-h/images/ch03.png b/77615-h/images/ch03.png Binary files differnew file mode 100644 index 0000000..f8f7837 --- /dev/null +++ b/77615-h/images/ch03.png diff --git a/77615-h/images/ch04.png b/77615-h/images/ch04.png Binary files differnew file mode 100644 index 0000000..85b1ff6 --- /dev/null +++ b/77615-h/images/ch04.png diff --git a/77615-h/images/ch05.png b/77615-h/images/ch05.png Binary files differnew file mode 100644 index 0000000..fde076f --- /dev/null +++ b/77615-h/images/ch05.png diff --git a/77615-h/images/ch06.png b/77615-h/images/ch06.png Binary files differnew file mode 100644 index 0000000..0e438fa --- /dev/null +++ b/77615-h/images/ch06.png diff --git a/77615-h/images/ch07.png b/77615-h/images/ch07.png Binary files differnew file mode 100644 index 0000000..96141d3 --- /dev/null +++ b/77615-h/images/ch07.png diff --git a/77615-h/images/ch08.png b/77615-h/images/ch08.png Binary files differnew file mode 100644 index 0000000..134fa95 --- /dev/null +++ b/77615-h/images/ch08.png diff --git a/77615-h/images/ch09.png b/77615-h/images/ch09.png Binary files differnew file mode 100644 index 0000000..dc2341a --- /dev/null +++ b/77615-h/images/ch09.png diff --git a/77615-h/images/ch10.png b/77615-h/images/ch10.png Binary files differnew file mode 100644 index 0000000..8700a31 --- /dev/null +++ b/77615-h/images/ch10.png diff --git a/77615-h/images/ch11.png b/77615-h/images/ch11.png Binary files differnew file mode 100644 index 0000000..fc89d1e --- /dev/null +++ b/77615-h/images/ch11.png diff --git a/77615-h/images/ch12.png b/77615-h/images/ch12.png Binary files differnew file mode 100644 index 0000000..e5a8776 --- /dev/null +++ b/77615-h/images/ch12.png diff --git a/77615-h/images/ch13.png b/77615-h/images/ch13.png Binary files differnew file mode 100644 index 0000000..f59d882 --- /dev/null +++ b/77615-h/images/ch13.png diff --git a/77615-h/images/ch14.png b/77615-h/images/ch14.png Binary files differnew file mode 100644 index 0000000..96eb7dc --- /dev/null +++ b/77615-h/images/ch14.png diff --git a/77615-h/images/ch15.png b/77615-h/images/ch15.png Binary files differnew file mode 100644 index 0000000..f53ac8b --- /dev/null +++ b/77615-h/images/ch15.png diff --git a/77615-h/images/ch16.png b/77615-h/images/ch16.png Binary files differnew file mode 100644 index 0000000..ba21d33 --- /dev/null +++ b/77615-h/images/ch16.png diff --git a/77615-h/images/ch17.png b/77615-h/images/ch17.png Binary files differnew file mode 100644 index 0000000..61b9709 --- /dev/null +++ b/77615-h/images/ch17.png diff --git a/77615-h/images/ch18.png b/77615-h/images/ch18.png Binary files differnew file mode 100644 index 0000000..0e834eb --- /dev/null +++ b/77615-h/images/ch18.png diff --git a/77615-h/images/ch19.png b/77615-h/images/ch19.png Binary files differnew file mode 100644 index 0000000..811c35f --- /dev/null +++ b/77615-h/images/ch19.png diff --git a/77615-h/images/ch20.png b/77615-h/images/ch20.png Binary files differnew file mode 100644 index 0000000..280c382 --- /dev/null +++ b/77615-h/images/ch20.png diff --git a/77615-h/images/ch21.png b/77615-h/images/ch21.png Binary files differnew file mode 100644 index 0000000..c20506a --- /dev/null +++ b/77615-h/images/ch21.png diff --git a/77615-h/images/ch22.png b/77615-h/images/ch22.png Binary files differnew file mode 100644 index 0000000..7dc88e1 --- /dev/null +++ b/77615-h/images/ch22.png diff --git a/77615-h/images/ch23.png b/77615-h/images/ch23.png Binary files differnew file mode 100644 index 0000000..40308eb --- /dev/null +++ b/77615-h/images/ch23.png diff --git a/77615-h/images/ch24.png b/77615-h/images/ch24.png Binary files differnew file mode 100644 index 0000000..1669730 --- /dev/null +++ b/77615-h/images/ch24.png diff --git a/77615-h/images/ch25.png b/77615-h/images/ch25.png Binary files differnew file mode 100644 index 0000000..c385fec --- /dev/null +++ b/77615-h/images/ch25.png diff --git a/77615-h/images/ch26.png b/77615-h/images/ch26.png Binary files differnew file mode 100644 index 0000000..7e12e68 --- /dev/null +++ b/77615-h/images/ch26.png diff --git a/77615-h/images/ch27.png b/77615-h/images/ch27.png Binary files differnew file mode 100644 index 0000000..56b0eef --- /dev/null +++ b/77615-h/images/ch27.png diff --git a/77615-h/images/ch28.png b/77615-h/images/ch28.png Binary files differnew file mode 100644 index 0000000..60c4505 --- /dev/null +++ b/77615-h/images/ch28.png diff --git a/77615-h/images/ch29.png b/77615-h/images/ch29.png Binary files differnew file mode 100644 index 0000000..b8ecb46 --- /dev/null +++ b/77615-h/images/ch29.png diff --git a/77615-h/images/ch30.png b/77615-h/images/ch30.png Binary files differnew file mode 100644 index 0000000..6ec9d00 --- /dev/null +++ b/77615-h/images/ch30.png diff --git a/77615-h/images/ch31.png b/77615-h/images/ch31.png Binary files differnew file mode 100644 index 0000000..a66cde0 --- /dev/null +++ b/77615-h/images/ch31.png diff --git a/77615-h/images/ch32.png b/77615-h/images/ch32.png Binary files differnew file mode 100644 index 0000000..2c04f76 --- /dev/null +++ b/77615-h/images/ch32.png diff --git a/77615-h/images/ch33.png b/77615-h/images/ch33.png Binary files differnew file mode 100644 index 0000000..6e0a6cf --- /dev/null +++ b/77615-h/images/ch33.png diff --git a/77615-h/images/cover.jpg b/77615-h/images/cover.jpg Binary files differnew file mode 100644 index 0000000..d88fec9 --- /dev/null +++ b/77615-h/images/cover.jpg diff --git a/77615-h/images/i001.jpg b/77615-h/images/i001.jpg Binary files differnew file mode 100644 index 0000000..5f7eac7 --- /dev/null +++ b/77615-h/images/i001.jpg diff --git a/77615-h/images/i001.png b/77615-h/images/i001.png Binary files differnew file mode 100644 index 0000000..49e26d0 --- /dev/null +++ b/77615-h/images/i001.png diff --git a/77615-h/images/i001hq.jpg b/77615-h/images/i001hq.jpg Binary files differnew file mode 100644 index 0000000..df056ba --- /dev/null +++ b/77615-h/images/i001hq.jpg diff --git a/77615-h/images/i002.jpg b/77615-h/images/i002.jpg Binary files differnew file mode 100644 index 0000000..91b1c68 --- /dev/null +++ b/77615-h/images/i002.jpg diff --git a/77615-h/images/i002.png b/77615-h/images/i002.png Binary files differnew file mode 100644 index 0000000..975cd4d --- /dev/null +++ b/77615-h/images/i002.png diff --git a/77615-h/images/i002hq.jpg b/77615-h/images/i002hq.jpg Binary files differnew file mode 100644 index 0000000..6b8d4e9 --- /dev/null +++ b/77615-h/images/i002hq.jpg diff --git a/77615-h/images/i003.jpg b/77615-h/images/i003.jpg Binary files differnew file mode 100644 index 0000000..ee125ed --- /dev/null +++ b/77615-h/images/i003.jpg diff --git a/77615-h/images/i003hq.jpg b/77615-h/images/i003hq.jpg Binary files differnew file mode 100644 index 0000000..51ef4dc --- /dev/null +++ b/77615-h/images/i003hq.jpg diff --git a/77615-h/images/i004.jpg b/77615-h/images/i004.jpg Binary files differnew file mode 100644 index 0000000..ca3a626 --- /dev/null +++ b/77615-h/images/i004.jpg diff --git a/77615-h/images/i004hq.jpg b/77615-h/images/i004hq.jpg Binary files differnew file mode 100644 index 0000000..5363a20 --- /dev/null +++ b/77615-h/images/i004hq.jpg diff --git a/77615-h/images/i005.jpg b/77615-h/images/i005.jpg Binary files differnew file mode 100644 index 0000000..6e1bad6 --- /dev/null +++ b/77615-h/images/i005.jpg diff --git a/77615-h/images/i005hq.jpg b/77615-h/images/i005hq.jpg Binary files differnew file mode 100644 index 0000000..42e9200 --- /dev/null +++ b/77615-h/images/i005hq.jpg diff --git a/77615-h/images/i006.jpg b/77615-h/images/i006.jpg Binary files differnew file mode 100644 index 0000000..e6f79c7 --- /dev/null +++ b/77615-h/images/i006.jpg diff --git a/77615-h/images/i006hq.jpg b/77615-h/images/i006hq.jpg Binary files differnew file mode 100644 index 0000000..2ce23d4 --- /dev/null +++ b/77615-h/images/i006hq.jpg diff --git a/77615-h/images/i007.jpg b/77615-h/images/i007.jpg Binary files differnew file mode 100644 index 0000000..82051b3 --- /dev/null +++ b/77615-h/images/i007.jpg diff --git a/77615-h/images/i007hq.jpg b/77615-h/images/i007hq.jpg Binary files differnew file mode 100644 index 0000000..c7d5a45 --- /dev/null +++ b/77615-h/images/i007hq.jpg diff --git a/77615-h/images/i008.jpg b/77615-h/images/i008.jpg Binary files differnew file mode 100644 index 0000000..b84bf85 --- /dev/null +++ b/77615-h/images/i008.jpg diff --git a/77615-h/images/i008hq.jpg b/77615-h/images/i008hq.jpg Binary files differnew file mode 100644 index 0000000..0e0d1d9 --- /dev/null +++ b/77615-h/images/i008hq.jpg diff --git a/77615-h/images/i009.jpg b/77615-h/images/i009.jpg Binary files differnew file mode 100644 index 0000000..1837f98 --- /dev/null +++ b/77615-h/images/i009.jpg diff --git a/77615-h/images/i009hq.jpg b/77615-h/images/i009hq.jpg Binary files differnew file mode 100644 index 0000000..7f448f5 --- /dev/null +++ b/77615-h/images/i009hq.jpg diff --git a/77615-h/images/i010.jpg b/77615-h/images/i010.jpg Binary files differnew file mode 100644 index 0000000..0e170b9 --- /dev/null +++ b/77615-h/images/i010.jpg diff --git a/77615-h/images/i010hq.jpg b/77615-h/images/i010hq.jpg Binary files differnew file mode 100644 index 0000000..8a95b44 --- /dev/null +++ b/77615-h/images/i010hq.jpg diff --git a/77615-h/images/i011.jpg b/77615-h/images/i011.jpg Binary files differnew file mode 100644 index 0000000..9729261 --- /dev/null +++ b/77615-h/images/i011.jpg diff --git a/77615-h/images/i011hq.jpg b/77615-h/images/i011hq.jpg Binary files differnew file mode 100644 index 0000000..dc680e6 --- /dev/null +++ b/77615-h/images/i011hq.jpg diff --git a/77615-h/images/i012.jpg b/77615-h/images/i012.jpg Binary files differnew file mode 100644 index 0000000..9d6cbc4 --- /dev/null +++ b/77615-h/images/i012.jpg diff --git a/77615-h/images/i012hq.jpg b/77615-h/images/i012hq.jpg Binary files differnew file mode 100644 index 0000000..04e4e53 --- /dev/null +++ b/77615-h/images/i012hq.jpg diff --git a/77615-h/images/i013.jpg b/77615-h/images/i013.jpg Binary files differnew file mode 100644 index 0000000..361d991 --- /dev/null +++ b/77615-h/images/i013.jpg diff --git a/77615-h/images/i013hq.jpg b/77615-h/images/i013hq.jpg Binary files differnew file mode 100644 index 0000000..65fca63 --- /dev/null +++ b/77615-h/images/i013hq.jpg diff --git a/77615-h/images/i014.jpg b/77615-h/images/i014.jpg Binary files differnew file mode 100644 index 0000000..0ca6425 --- /dev/null +++ b/77615-h/images/i014.jpg diff --git a/77615-h/images/i014hq.jpg b/77615-h/images/i014hq.jpg Binary files differnew file mode 100644 index 0000000..d865ede --- /dev/null +++ b/77615-h/images/i014hq.jpg diff --git a/77615-h/images/i015.jpg b/77615-h/images/i015.jpg Binary files differnew file mode 100644 index 0000000..c402d91 --- /dev/null +++ b/77615-h/images/i015.jpg diff --git a/77615-h/images/i015hq.jpg b/77615-h/images/i015hq.jpg Binary files differnew file mode 100644 index 0000000..ded6491 --- /dev/null +++ b/77615-h/images/i015hq.jpg |
