diff options
Diffstat (limited to '76236-h')
| -rw-r--r-- | 76236-h/76236-h.htm | 9838 | ||||
| -rw-r--r-- | 76236-h/images/cover.jpg | bin | 0 -> 163943 bytes | |||
| -rw-r--r-- | 76236-h/images/i001.jpg | bin | 0 -> 89163 bytes | |||
| -rw-r--r-- | 76236-h/images/i001hq.jpg | bin | 0 -> 243635 bytes | |||
| -rw-r--r-- | 76236-h/images/i002.jpg | bin | 0 -> 62908 bytes | |||
| -rw-r--r-- | 76236-h/images/i002hq.jpg | bin | 0 -> 188137 bytes | |||
| -rw-r--r-- | 76236-h/images/i003.jpg | bin | 0 -> 36360 bytes | |||
| -rw-r--r-- | 76236-h/images/i003hq.jpg | bin | 0 -> 106619 bytes | |||
| -rw-r--r-- | 76236-h/images/i004.jpg | bin | 0 -> 11840 bytes | |||
| -rw-r--r-- | 76236-h/images/i004hq.jpg | bin | 0 -> 34199 bytes | |||
| -rw-r--r-- | 76236-h/images/i005.jpg | bin | 0 -> 4496 bytes | |||
| -rw-r--r-- | 76236-h/images/i005hq.jpg | bin | 0 -> 11413 bytes | |||
| -rw-r--r-- | 76236-h/images/i006.jpg | bin | 0 -> 4052 bytes | |||
| -rw-r--r-- | 76236-h/images/i006hq.jpg | bin | 0 -> 10771 bytes | |||
| -rw-r--r-- | 76236-h/images/i007.jpg | bin | 0 -> 2972 bytes | |||
| -rw-r--r-- | 76236-h/images/i007hq.jpg | bin | 0 -> 7377 bytes | |||
| -rw-r--r-- | 76236-h/images/i008.jpg | bin | 0 -> 4460 bytes | |||
| -rw-r--r-- | 76236-h/images/i008hq.jpg | bin | 0 -> 10825 bytes | |||
| -rw-r--r-- | 76236-h/images/i009.jpg | bin | 0 -> 39549 bytes | |||
| -rw-r--r-- | 76236-h/images/i009hq.jpg | bin | 0 -> 122020 bytes | |||
| -rw-r--r-- | 76236-h/images/i010.jpg | bin | 0 -> 58631 bytes | |||
| -rw-r--r-- | 76236-h/images/i010hq.jpg | bin | 0 -> 174780 bytes |
22 files changed, 9838 insertions, 0 deletions
diff --git a/76236-h/76236-h.htm b/76236-h/76236-h.htm new file mode 100644 index 0000000..ed39fd0 --- /dev/null +++ b/76236-h/76236-h.htm @@ -0,0 +1,9838 @@ +<!DOCTYPE html PUBLIC "-//W3C//DTD XHTML 1.0 Strict//EN" + "http://www.w3.org/TR/xhtml1/DTD/xhtml1-strict.dtd"> +<html xmlns="http://www.w3.org/1999/xhtml" xml:lang="hu" lang="hu"> +<head> +<meta name="generator" content= +"HTML Tidy for HTML5 for Linux version 5.7.45" /> +<meta http-equiv="Content-Type" content= +"text/html; charset=utf-8" /> +<meta http-equiv="Content-Style-Type" content="text/css" /> +<title>Az egri csillagok (II. kötet) by Géza Gárdonyi | Project +Gutenberg</title> + +<style type="text/css"> +/*<![CDATA[*/ +body { + margin-left: 10%; + margin-right: 10%; +} + +h1,h2,h3 { + text-align: center; + clear: both; + line-height: 200%; +} + +h2,h3 { + margin-top: 2em; +} + +h2 span.smaller { + font-size: 80%; +} + +p { + margin-top: 0.75em; + margin-bottom: 0.75em; +} + +body > p { + text-align: justify; + text-indent: 1.5em; +} + +hr { + width: 33%; + margin-top: 2em; + margin-bottom: 2em; + margin-left: auto; + margin-right: auto; + clear: both; +} + +hr.chap {width: 65%} + +.pagenum { +/* visibility: hidden; */ +/* display: none; */ + position: absolute; + right: 2%; + color: gray; + font-size: smaller; + text-align: right; + text-indent:0; +} + +.center { + text-align: center; + text-indent: 0; +} + +.caption-small {font-weight: bold; font-size: small;} + +.caption {font-weight: bold;} + +.caption-150 {font-weight: bold; font-size: 150%;} + +.figcenter { + margin: auto; + text-align: center; +} + +p.caption { + margin-top: 0; + font-size: smaller; +} + +.footnotes { + border: dashed 1px; +} + +.footnote { + margin-left: 10%; + margin-right: 10%; + font-size: 0.9em; + text-align: justify; +} + +.footnote .label { + position: absolute; + right: 84%; + text-align: right; +} + +.fnanchor { + vertical-align: super; + font-size: .8em; + text-decoration: none; +} + +.poem { + font-size: 0.9em; + display: table; + margin: auto; + text-align: left; +} + +.figcenter, .figcenter img { + max-width: 100%; +} + +.poem .stanza { + margin: 1em 0em 1em 0em; +} + +.poem span.i0 { + display: block; + margin-left: 0em; + padding-left: 3em; + text-indent: -3em; +} +/*]]>*/ +</style> +</head> +<body> +<div style='text-align:center'>*** START OF THE PROJECT GUTENBERG EBOOK 76236 ***</div> +<hr class="chap" /> +<div class="chapter"></div> +<div class="figcenter"><img src="images/cover.jpg" alt="" title= +"" /></div> +<hr class="chap" /> +<h1>AZ EGRI CSILLAGOK</h1> +<p class="center"><span class="caption">(BORNEMISSZA GERGELY +ÉLETE)</span></p> +<p class="center"><span class="caption">REGÉNY ÖT +RÉSZBEN</span></p> +<p> </p> +<p class="center"><span class="caption">IRTA</span></p> +<p class="center"><span class="caption-150">GÁRDONYI +GÉZA</span></p> +<p> </p> +<p class="center"><span class="caption">II. KÖTET</span></p> +<p class="center"><span class="caption-small">(4. 5. +RÉSZ)</span></p> +<p> </p> +<p class="center"><span class="caption">BUDAPEST</span></p> +<p class="center"><span class="caption">LÉGRÁDY TESTVÉREK +KIADÁSA.</span></p> +<p class="center"><span class="caption-small">NYOMATOTT LÉGRÁDY +TESTVÉREKNÉL, BUDAPESTEN.</span></p> +<hr class="chap" /> +<p><span class="pagenum"><a name="Page_1" id= +"Page_1">-1-</a></span></p> +<div class="chapter"> +<h2><span class="smaller">NEGYEDIK RÉSZ.</span><br /> +EGER VESZEDELME.</h2> +</div> +<p><span class="pagenum"><a name="Page_2" id= +"Page_2">-2-</a></span></p> +<p><span class="pagenum"><a name="Page_3" id="Page_3"><br /> +-3-</a></span></p> +<p>Ha van az égben könyv, amelybe a magyarok történetét irják, a +következő nyolc évet igy jegyezték fel bele:</p> +<p>1545: A töröké már Buda, Esztergom, Fejérvár, Szeged, Nógrád, +Hatvan, Veszprém, Pécs, – csaknem az egész ország.</p> +<p>1546: A török 15 szandsákra osztotta Magyarországot. A magyaroké +már csak a Felföld és a Dunántulnak egy kis része.</p> +<p>1547: A magyarokat nemcsak a török nyúzza, hanem az osztrák +is.</p> +<p>1548: Luther és Kálvin tanai az egész országban terjednek.</p> +<p>1549: A török nemcsak pénzt szed adóba, hanem gyermeket is.</p> +<p>1550: Erdély ellen oláh és török sereg indult. Fráter György +nehány nap alatt ötvenezer embert állitott talpra. Az oláht +megverték. A török visszavonult.</p> +<p>1551: Izabella királyné távozott Erdélyből. Fráter Györgyöt +orgyilkosok megölték.</p> +<div class="chapter"> +<h3>I.</h3> +</div> +<p>És következett az 1552-ik esztendő.</p> +<p>Már kéklett a szilva és nyilt a napraforgó, mikor egy napos, de +szeles délután ott állt Éva asszony egy kis soproni háznak a +tornácán. Valami külföldre utazó ifjunak válogatott az ura +ruháiból. <span class="pagenum"><a name="Page_4" id= +"Page_4">-4-</a></span></p> +<p>Mióta nem láttuk őt, mind arcában, mind testében +meggömbölyödött, megasszonyosodott. Arcának gyönge fehér bársonya +ma is leányos, de nyilt két szemében ma már nem mosolyog a régi +pajkosság, hanem inkább szelid nyugodt okosság tükrözik.</p> +<p>Ha komolyan néz valakire, senki el nem hiszi, hogy ez a +szelidarcu bájos teremtés összekalandozta ezelőtt nyolc évvel +Törökországot; úgy lő és viv, mint akármelyik férfi, s úgy lovagol, +hogy nincs az az arab szpáhi, amelyik el ne bámuljon, ha +meglátja.</p> +<p>– Hát van itt két ruha, – mondja a diáknak. És egy viseltes +meggyszín kamuka ruhát, meg egy egyszerü kenderszövetet tett az +asztalra. – Ez a kamuka még bő lesz magának, de lehet, hogy egy pár +hónap mulva már belenő.</p> +<p>A diák arca kivörösödött az örömtől.</p> +<p>– Itt-ott egy kicsit majd igazitok rajta, – szólt az asszony a +ruhát forgatva. – Node estig úgyis pihen.</p> +<p>Aztán a kenderszövetü ruhát vette föl.</p> +<p>– Ez éppen jó lesz. Az uram akkor hordta ezt, mikor Budán járt; +mikor a török elvette Budát, s mink a királynéval Lippára +költöztünk.</p> +<p>– Jó lesz, – mondja örömmel a diák. – Ebben megyek tovább, mert +ezt a por se fogja.</p> +<p>Az asszony belenyult minden zsebbe. Üres volt valamennyi. De +mégis a mellény csücskében érzett valami keményest.</p> +<p>A zseb lyukas volt. Éva beledugta az ujját, s egy sokszorosan +összehajtogatott vékony pergamenpapirost talált a bélés között.</p> +<p>Kiterjeszti, hát egy ötszögü forma rajz; mindenféle vonalak és +pontok.</p> +<p>– Mi lehet ez, Miklós diák? Valami tekenős béka úgy-e? +<span class="pagenum"><a name="Page_5" id= +"Page_5">-5-</a></span></p> +<p>Tenyerére veszi a diák. Csakhamar megforditja s nézi +hosszasan.</p> +<p>– Nem tekenős béka, – mondja, – bár olyanforma.</p> +<p>E pillanatban egy kis hatéves feketeszemü gyerek robog ki a +szobából. Az oldalán remek kis aranyozott markolatu kard, kopott, +pirosbársony hüvelyü.</p> +<p>– Anyám, – mondja, – azt igérted, hogy trombitát kapok.</p> +<p>– Jaj, Jancsikám, ne háborgass mostan – feleli az anya. – Eredj +le, kedves, a kertbe Lucához.</p> +<p>A gyerek, lóvá tette a kardot, s vidáman lelovagolt az udvarra, +onnan meg a kertbe.</p> +<p>– Hát biz ez, – mondja a diák a papirost figyelemmel szemlélve, +– egy várnak a rajza, mégpedig Eger váráé.</p> +<p>– Eger váráé?</p> +<p>– Az bizony. Tessék nézni: ez a béka kettős vonallal van +körülhúzva. Ez a kettős vonal fal. A béka feje meg a négy lába, öt +kiszögellő bástya. A vékonyvonalas foltok benne az épületek.</p> +<p>– Hát ez a sarló-forma, itt a béka mellett?</p> +<p>– Ez az úgynevezett külső vár. Épület nincs benne, mint más +külső várban, csak két bástya, s azon két torony.</p> +<p>– És ez a fekete kapocs, amelyik a sarlót a békához köti?</p> +<p>– Ez a Sötétkapu.</p> +<p>– Miért sötét?</p> +<p>– Mert a föld alatt megy.</p> +<p>– És ez itt a kapu mellett?</p> +<p>– Istálló.</p> +<p>– Ilyen nagy istálló?</p> +<p>– Nagy kell oda, tekintetes asszony. Aztán bizonyosan +<span class="pagenum"><a name="Page_6" id="Page_6">-6-</a></span> +itt van a kocsiszín is, meg a lovászok lakása, a kulcsár is itt +lakik.</p> +<p>– Hát ez a pontozott, itt a kapu mellett?</p> +<p>– Ez templom volt. Az a templom, amelyet Szent-István király +épittetett. Ennek a felét bizony lorombolták nem is olyan régen: +éppen tiz esztendeje.</p> +<p>– De kár volt.</p> +<p>– Bizony kár volt, de a templom derekán húzták át az új nagy +árkot, és épitették a külső várat. Kellett, mert ez volt a vár +leggyöngébb oldala</p> +<p>– Dehát honnan tudja ezt maga, Miklós?</p> +<p>– Hogyne tudnám. Két esztendeig jártam ott iskolába. Mindenki +erről beszélt ottan. Akkor épitették a Sötét-kaput is.</p> +<p>– Dehát itt is van egy kapu, a nyugoti oldalon, a patak +mellett.</p> +<p>– Van itt a délin is. Három kapuja van.</p> +<p>– Hát ezek a mindenféle piros húzások?</p> +<p>A diák egy percig hallgatva betüzte a jegyeket.</p> +<p>– Ezek földalatti útak.</p> +<p>– Ilyen sok földalatti út van?</p> +<p>– Van, de nem mind használható.</p> +<p>– És ezek a négyszögletü szobafélék?</p> +<p>– Földalatti termek. Ez itten viz-tartó. Emez meg temető.</p> +<p>– Temető? Föld alatt?</p> +<p>– Annak kell lenni, mert lám’ ide erre a földalatti útra az van +irva: <i>Halottak útja.</i></p> +<p>Az asszony megborzongott.</p> +<p>– Furcsa, – mondotta, – hogy a halottakat ide temetik.</p> +<p>– Csak kolera idején, – felelte a diák. – Most már jut eszembe, +hogy hallottam erről. <span class="pagenum"><a name="Page_7" id= +"Page_7">-7-</a></span></p> +<p>– Jaj, hogy előbb nem jött Miklós, legalább két héttel?</p> +<p>– Mért?</p> +<p>– Ha előbb jön, előbb adom a ruhát; ha előbb adom a ruhát, előbb +megtalálom benne ezt a rajzot. Szegény uram éppen oda ment +Egerbe.</p> +<p>– Azt mondják, hogy a török odafordul?</p> +<p>– Hiszen éppen azért ment az uram Egerbe. Csak szegény apám el +ne ment volna vele. Gondolja csak: hetvenesztendős ember. Keze-lába +fából. És elment az urammal!</p> +<p>– Harcolni?</p> +<p>– Hát egyrészt azért. Másrészt meg volt egy jóbarátja: Bálint +pap. Ezelőtt egy esztendővel összekaptak valamin; még akkor szegény +anyám is élt; aztán a pap Egerbe költözött Dobóhoz. Hát azzal akar +kibékülni.</p> +<p>Az asszony ezt mondva, felnyitott egy zöldre festett virágos +ládát, és kivett egy könyvet. Az imádságos könyve volt. Beletette a +vár rajzát, s eközben kipillantott a kertbe, a fiára, aki ott +futkosott a virágöntöző cseléd mellett.</p> +<p>– Majd csak jön valaki Egerből, – mondotta az asszony, – Pető +Gáspárnak a bátyja itt lakik. A király embere. Ő küldött egy szekér +puskaport a várba, meg golyót, mivelhogy az öcscse ott van. Hát ha +követ jön hozzá Egerből, odaadom neki ezt a rajzot.</p> +<p>Azzal tűt és cérnát vett a kezébe, s a kamuka ruha varrásába +fogott.</p> +<p>Amint ott beszélgetnek tovább, a kapun egy sötétkék-mentés ember +lép be, s hogy a kaput vissza beteszi, köszön valakinek.</p> +<p>– Ne fáradjon tovább – mondja, – bent már majd eligazodom.</p> +<p>Éva feláll. A hang ismeretlen neki. Az alak is. <span class= +"pagenum"><a name="Page_8" id="Page_8">-8-</a></span></p> +<p>A tornácra három lépcsőn kell fellépni. Az idegen itt fölemeli a +fejét. Félszemü barna testes ember. A bajusza huszáros. A kezében +olyanféle bot van, mint aminővel a falusi birók szoktak járni.</p> +<p>– Jónapot kivánok! – köszön fel az asszonynak. – Azt mondták, +hogy itt lakik tekintetes nemes Bornemissza Gergely hadnagy +uram.</p> +<p>– Itt lakik, – feleli az asszony, – de nincs itthon.</p> +<p>– Hát csakugyan elment már?</p> +<p>– El, Egerbe.</p> +<p>– Ejnye, ejnye, – szól a fejét csóválgatva az ember, – de nagyon +sajnálom! Meg tetszik engedni, hogy felmenjek?</p> +<p>– Tessék.</p> +<p>Az ember föllép a lépcsőn. Leveszi a kalapját, és mély +tisztelettel meghajol.</p> +<p>– Balogh Tamás a nevem, – mondja. – Révfalusi nemes ember +vagyok.</p> +<p>A meghajlásáról lehetett látni, hogy nem paraszt. Az asszony +mosolyogva húzott ki egy széket az asztal alól, s közben bemutatta +a diákot:</p> +<p>– Réz Miklós diák. Külsőországi iskolába utazik. A bátyja a +király hadában szolgál, és ismeri az uramat, hát erre jött egy +vásári kocsin, és betért megpihenni.</p> +<p>– Isten éltessen öcsém, – mondotta a félszemü, anélkül, hogy +kezet nyujtott volna a diáknak.</p> +<p>Leült és megint ejnyézett.</p> +<p>– A lóvásárra jöttem, – mondja a térdére csapva, – és sok +mindenféle dolgom lett volna vele. Többek között pénzt is hoztam +volna neki.</p> +<p>– Pénzt? – kérdi elcsodálkozva a menyecske.</p> +<p>– Azt mondták pénzre van szüksége, hogy Egerbe megy, és hogy +eladja egynémely arany és ezüst-marháját. <span class= +"pagenum"><a name="Page_9" id="Page_9">-9-</a></span></p> +<p>– Nem igen van minekünk.</p> +<p>– Én nagyon szeretem a gyürüket, – szólt az ember a kezét +fölemelve.</p> +<p>Tiz szebbnél szebb gyürü ragyogott az ujján.</p> +<p>Folytatta:</p> +<p>– És hogy neki van egy gyönyörü gyürüje.</p> +<p>– Van, – felelte mosolyogva az asszony.</p> +<p>– Egy holdas.</p> +<p>– És csillagos.</p> +<p>– A hold topáz.</p> +<p>– A csillagok gyémántok.</p> +<p>– Láthatnám? – kérdezte az ember.</p> +<p>S a hangja remegett.</p> +<p>– Nem, – felelte az asszony. Mindig a zsebében hordja. Valami +szerencse-gyürü az. Töröké volt.</p> +<p>A kis Jancsi megint ott csörtetett az udvaron. Egy szökkenéssel +a lépcsőn termett, s hogy az idegent megpillantotta, a gyermekek +szokott bámulásával nézett reá.</p> +<p>– Köszönj szépen a bácsinak, – mondotta az asszony.</p> +<p>– Tán a hadnagy úr fia? – kérdezte az idegen. – De mit is +kérdem, hiszen szakasztott mása!</p> +<p>S magához vonta a gyereket. Megcsókolta.</p> +<p>Az anyán valami kellemetlen érzés hulláma csapott végig. Oh az +anyai sziv megérzi az emberbe burkolt lelket, mikor a gyermekéhez +nyúlnak!</p> +<p>De ez csak muló érzés volt. A következő pillanatban már el is +feledte.</p> +<p>– Forduljunk egyet a vásárban, – mondotta a diák, aki +fölöslegesnek látta magát a tornácon. – Elviszem Jancsit a +szekeresemhez. Megmutatom neki a kis csikót.</p> +<p>– Jó, – felelte az asszony, – itt egy denár. Vegyen <span class= +"pagenum"><a name="Page_10" id="Page_10">-10-</a></span> neki +trombitát. De vigyázzon rá Miklós. Te is Jancsikám. Tudod mit +mondott apád!</p> +<p>És Tamás úrhoz fordulva folytatta:</p> +<p>– Nagyon meghagyta, hogy a gyerekre vigyázzunk.</p> +<p>A gyerek örömében ugrálva ment el a diákkal.</p> +<p>Az anya még utánok kiáltott:</p> +<p>– A templom közelében legyenek Miklós. Majd kimegyünk mink +is.</p> +<p>Mert már egésznap készült, hogy kimegy a vásárba. Holmi +apróságokat akart venni a bécsi kereskedőktől, akik ilyenkor +lejöttek.</p> +<p>Balogh Tamás uram ezen idő alatt szórakozottan forgatta a +kalapját, és kedvetlenül nézett maga elé.</p> +<p>– Mi hirt tud Szolnokról? – kérdezte az asszony. – Ugy-e nem bir +vele a török?</p> +<p>– Magam is azt hiszem, – felelte komoran Balogh Tamás.</p> +<p>– Az uram is azzal vált el tőlem, hogy a török aligha kerül az +idén Eger alá. Szolnokot nagyon megerősitették tavaly. Erősebb, +mint Eger.</p> +<p>– Sokkal erősebb.</p> +<p>– S ha még elesik is, egy havi munkát ad a töröknek, mig +beveszi.</p> +<p>Balogh Tamás uram erre fanyaran mosolyog.</p> +<p>Dehát mi van ezen mosolyogni való?</p> +<p>– Van-e a tekintetes hadnagy úrnak valami arcképe itthon? – +kérdezte hirtelen.</p> +<p>– Van bizony, – felelte az asszony. – Tavaly festette le egy +német festő.</p> +<p>– Nem mutatná meg a tekintetes asszony? Sok jót hallottam már a +vitéz úrról, szeretném ismerni.</p> +<p>– Hát nem ismerik egymást? – kérdezte csodálkozva a +menyecske.</p> +<p>– Valamikor, de már régen, beszéltem vele. <span class= +"pagenum"><a name="Page_11" id="Page_11">-11-</a></span></p> +<p>Az asszony bevezette a vendéget a szobába. A szoba sötét volt, +és levendula illattal teljes. Mikor aztán az asszony fölnyitotta az +ablaktáblákat, látni lehetett, hogy vendégszoba.</p> +<p>A földön törökszőnyegek. A fal mellett egy medvebőrös divány. Az +ablaknál irószekrény. E mellett könyves szekrény. Sok +pergamenkötésü könyv, talán száz is. A falon arcképek. Az öreg +Cecey sisakos képe, barna korában. Ceceyné kancsalnak festve, +aranyhimzetű fejkötőben. Aztán egy diófarámába foglalt sárga +Krisztuskép. Egy pajkos leányarc, amely Bornemisszánéhoz hasonlit, +s e mellett a Gergely képe.</p> +<p>Fiatal vidám tekintetü barna ember. Nyilt szemeiből eszesség +sugárzik. A bajusza pörge; kerek kis puha szakál köriti az állát; +haja könnyü fürtökben vállig omló.</p> +<p>– Szép ember, – mondja Tamás uram, figyelmesen nézve a képet. – +Vajjon mennyi idős?</p> +<p>– Huszonhat éves.</p> +<p>– És már ekkora fiuk van!</p> +<p>– Nyolc éves házasok vagyunk mink, – felelte mosolyogva a +menyecske. Gyerekek voltunk, mikor összekerültünk.</p> +<p>Tamás úr megint a képre nézett. Aztán ismét megszólalt:</p> +<p>– És igaz, hogy Konstantinápolyban is járt a vitéz úr?</p> +<p>– Járt bizony. Én is vele voltam.</p> +<p>– Van egy török ismerősöm, az beszélt róla. Manda bég. Óriás +ember. A vitéz úr neki nagy szivességet tett.</p> +<p>– Manda bég? Sohase hallottam tőle ezt a nevet.</p> +<p>– Persze, – szólt bólogatva Tamás uram, – azelőtt Hajván volt a +neve.</p> +<p>– Hajván! – kiáltott felkacagva a menyecske. – Hogyne ismernénk! +Én is láttam. <span class="pagenum"><a name="Page_12" id= +"Page_12">-12-</a></span></p> +<p>Tamás úr mégegyszer felnézett a képre, s nézte hosszan, némán, +összevont szemöldökkel, mintha sohase akarná többé ezt az arcot +elfelejteni. A fejével úgy integetett neki, mintha köszönne, aztán +az asszonynak is köszönve, háttal ment ki az ajtón.</p> +<p>Az asszonyon ismét az a rossz érzés ömlött végig, ami akkor +fogta el, mikor Tamás úr a gyermekhez nyúlt. Mindazonáltal +kikisérte a tornác-lépcsőig.</p> +<p>Az ember mindig a jobbján ment. Ez parasztos volt. Meghajolva +köszönt. Ez uras volt. Háttal ment ki az ajtón, ez törökös +volt.</p> +<p>Az asszonyt nyugtalanság szállotta meg, de csakhamar leszidta +érte magát.</p> +<p>– Nem illik rosszat gondolni a szerencsétlenről, – mondotta a +varráshoz visszaülve. – Félszemü ember, ennyi az egész.</p> +<p>És hogy kiűzze a nyugtalanságot az elméjéből, dalba fogott. A +cseléd dalolt a kertben, ő is azt dalolta, s e közben gyors ujjal +igazgatta fel egymás után a meggyszin kamuka ruhára a megtágult +gombokat. Egy helyen feslés is volt. Erre piros selyem cérnát +keresett.</p> +<p>De az eszéből csak nem ment ki a látogató.</p> +<p>– Ki ez az ember? – kérdezte a ruhát a térdére bocsátva.</p> +<p>A gyürü, az arcképnézés, Hajván emlegetése, a török módon való +távozás…</p> +<p>Ki ez az ember?</p> +<p>Szinehagyott arccal bámult a betett kapura, s agyának minden +izmát megfeszitette, hogy feleletet kapjon.</p> +<p>Most már ismerős volt neki az arc is, a hang is. De nem tudta +honnan?</p> +<p>A gyürü, ez ötlött most az eszébe. Gergely azt mondta, elviszi, +de a hétköznapi mellényébe tette. Elvitte-e a mellényt? +<span class="pagenum"><a name="Page_13" id= +"Page_13">-13-</a></span></p> +<p>Az asszony a nagy ruhás ládához sietett, és kiforgatta, +kidobálta a ruhákat. A mellény itt van. Egy tapintás reá: valami +kemény van benne. A gyürü! A gyürü! Itt van. Még csak papirosba se +takarta.</p> +<p>S ekkor, mint a felhőn átcikázó villám, egy név villant el az +agyában. A homlokára kapott és felkiáltott:</p> +<p>– Jumurdsák!</p> +<p class="center">*</p> +<p>A cseléd hallja a kiáltást. Fölszalad a kertből. Látja az +asszonyát a szétszórt ruhák között a láda előtt ülve. Az arca +sápadt. A szeme ki van karikásodva.</p> +<p>– Tekintetes asszony!</p> +<p>Nem felel.</p> +<p>A cseléd fut a szobába. Néz mindenfelé. Rablást sejt.</p> +<p>Végre is kapja az ecetes üveget, és dörzsöli, szagoltatja az +asszonynyal.</p> +<p>– Az uram veszedelemben van, – ez volt az első szava. – Hol a +gyermek? Igaz: elküldtem. Hamar a köpenyegemet, Luca! Megyünk a +Jancsiért!</p> +<p>– De ilyen betegen tekintetes asszony.</p> +<p>– Nem vagyok beteg, – felelt az asszony, levegőt sziva, mint a +fuldokló.</p> +<p>S úgy amint öltözve volt, fölkelt, és kisietett a kapun. A +veszedelem érzése megacélozta az izmait. Ment, rohant egyenesen a +templom felé.</p> +<p>Az utca tele volt jövő-menő vásári néppel, kocsikkal, +tehenekkel, madzagon sántitó disznókkal, s az állatok között az +árukkal megrakodott falusi emberek. Vásári zajgás. Por. +Hagymaillat.</p> +<p>A cseléd már a templomnál érte utól. Ráboritotta a +köpönyeget.</p> +<p>Ugyanebben a pillanatban ért szembe velök a diák is.</p> +<p>Futva és az embereket lökdösve jött, s lihegve mondotta: +<span class="pagenum"><a name="Page_14" id= +"Page_14">-14-</a></span></p> +<p>– A templom előtt hirdetik, hogy Szolnok elesett.</p> +<p>– A gyermekem! – kiáltott rá Éva. – Hol hagyta?</p> +<p>A diák zavarodottan nézett rá.</p> +<p>– Balogh úr bevitte a templomba. Azt mondta, hogy mig ő +imádkozik, vigyem meg a hirt.</p> +<p>Éva ledobta magáról a köpönyeget és futton futva rohant a +templomnak. Fel a lépcsőn. Be a sokaság között a főajtón.</p> +<p>– A gyermekem! – kiáltozta fuldokolva. – A gyermekem!</p> +<p>Bent éppen litániáztak, s a környékbeli német parasztok harsogva +énekelték a német litániát.</p> +<p>Az asszony azonban őrültként sikoltozva rohant át rajtok:</p> +<p>– Jancsi! – kiáltotta. – Jancsi fiam!</p> +<p>De a kis Jancsi nem felelt egyik padból se.</p> +<hr class="chap" /> +<p><span class="pagenum"><a name="Page_15" id= +"Page_15">-15-</a></span></p> +<div class="chapter"> +<h3>II.</h3> +</div> +<p>Szeptember ötödik napján Gergely a siroki vár alatt köszönt a +felkelő napnak. A nap szembe sütött vele és kétszázötven +gyalogosával, s lehet, hogy nem is a napnak köszönt ő, hanem, hogy +egy katonasereget látott szembe jönni, azért emelte a szeme elé a +kalapját.</p> +<p>Csak maga ült lóháton, a sereg előtt, hát ő vette leghamarabb +észre a katonaságot.</p> +<p>– Mi a csuda lehet ez? – mormogott magában. – Töröknek nem +török, magyarnak meg, ha magyar, akkor nem jöhet Eger felől?</p> +<p>S átremegett a szivén az a gondolat, hogy Dobó ott hagyta Egert, +s az jön vele szemben.</p> +<p>Mert hej ez a Ferdinánd király mindig igéri a segitséget, de +soha nem adja. Igy veszett el Lippa, Temesvár az idén, Szolnok is +ki tudja, megállja-e a sarat? Amilyen okos számitó ember ez a Dobó, +bizony hamar kikétszerkettőzi, hogy egy magyar nem birhat száz +törökkel.</p> +<p>Az úton egyebet se láttak, csak kocsikon ülő papokat. Mind +Egerből jött. Eleinte csak köszöngetett nekik, de aztán hogy +megsokalta ezt e nagy menekülést, ki se tért az útból.</p> +<p>Hát megriadt egy pillanatra, hogy Dobó ott hagyta az egri várat. +De csak egy pillanatra. A következő pillanatban elkergette magától +ezt a gondolatot. Nem olyan ember az! Bárki jön az úton, nem Dobó. +Ha a Dobó <span class="pagenum"><a name="Page_16" id= +"Page_16">-16-</a></span> hada jön, akkor sincs Dobó vele. Ott +marad egymaga és meghal egymaga, de a történelem azt az egyet nem +irhatja fel róla, hogy félt.</p> +<p>Zászló nem volt a szemben jövő haddal, vagy ha volt is, +összecsavarva vitte valamelyik szekér. Körülbelül kétszáz fő. S +lassu lépésben, rendetlen összevisszaságban jöttek.</p> +<p>Intett Ceceynek, aki hátul lovagolt a sereg mögött, s egy vén +katonával beszélgetve üzte az út unalmát. Az öreg odaszöktette a +lovát a vejéhez.</p> +<p>– Egy kicsit előre megyek – mondotta Gergely.</p> +<p>Azzal megsarkantyuzta a paripáját és a szembejövő sereg elé +vágtatott.</p> +<p>Szeme a vezért kereste. Nincs köztük tollas süvegü. Hát megállt +előttük és valamennyiöknek szólott:</p> +<p>– Ti kassaiak vagytok?</p> +<p>Nem felelt egyik se. Zavart szemmel néztek rája. Némelyik el is +vörösödött.</p> +<p>– Honnan jöttök?</p> +<p>Erre se felelt egyik se.</p> +<p>– No, – kiáltotta Gergely bosszusan, – tán a néma barátok +katonái vagytok?</p> +<p>Végre egy nagyállu öles ember fölemeli a fejét és azt +mondja:</p> +<p>– Hát mink kassaiak vagyunk és onnan jövünk, ahova a tekintetes +hadnagy úr megyen.</p> +<p>– Egerből?</p> +<p>– Onnan. De jobb, ha a tekintetes hadnagy úr se fárad addig.</p> +<p>– Hát mért? Mi baj van?</p> +<p>– Mi? Hát csak az, hogy bolond kecske az, amelyik neki ugrik a +késnek!</p> +<p>– Micsoda késnek?</p> +<p>– Tetszik-e tudni, hogy mi vége lett Temesvárnak? <span class= +"pagenum"><a name="Page_17" id="Page_17">-17-</a></span></p> +<p>– Tudom.</p> +<p>– Tetszik-e tudni, hogy Losoncit levágták, a népét +felkoncolták?</p> +<p>– Mondom, hogy tudom.</p> +<p>– Hát azt tetszik-e tudni, hogy kétszázezer a török?</p> +<p>– Azt is tudom.</p> +<p>– Hát azt tetszik-e tudni, hogy Dobó uramnak ezer katonája +sincsen.</p> +<p>– Még lehet annyi.</p> +<p>– Hát azt tetszik-e tudni, hogy Szolnok tegnapelőtt beadta a +kulcsot?</p> +<p>– Azt is tudom, – felelte elsápadva Gergely. (Mert bizony most +hallotta ő azt először.) – És azt is tudom, hogy ha ti voltatok +volna ottan, akkor is elveszett volna. Hát csak menjetek haza. S +hogy ne menjetek üresen, hát netek, ez mindnyájatoknak szól +patkányok!</p> +<p>S azzal ugy vágta pofon a nagyállu embert, hogy az neki esett a +másiknak.</p> +<p>A következő pillanatban már kirántotta a kardját, s bizony +közéjük szabdal, ha le nem ugranak az útról.</p> +<p>– Tisztelem Serédi Györgyöt, kiáltotta utánok. – Különb +katonákat kivánok neki, mint ti vagytok. Patkányok!</p> +<p>(Serédi volt akkor a kassai kapitány.)</p> +<p>A kassaiak morogva széledtek szét a mezőn. Gergely rájok se +nézett többé. Megindult ismét, s a lova a sarkantyu nyomásából +érezte, hogy a gazdája reszket haragjában.</p> +<p>Még jó, hogy egy cigánykaravánt talált ott az uton. A kassaiak +döntötték-e fel az egyik kocsit, vagy magától esett az árokba, a +cigányság annak a kiemelésével foglalkozott.</p> +<p>Gergely visszapillantott, hogy messze van-e még a <span class= +"pagenum"><a name="Page_18" id="Page_18">-18-</a></span> serege, +azután, hogy azt bevárja, megállt a cigányok előtt, s nézte hogy +vesződnek.</p> +<p>– Nini, – kiáltott fel egyszerre. – Sárközi barátom!</p> +<p>Az egyik gubancos cigány elvigyorodott erre a nyájas +megszólitásra, és levett kalappal hajlongva közeledett, miközben +ravasz szemeit fürkészőn járatta a Gergely arcán.</p> +<p>– Hát nem ismersz meg?</p> +<p>– Dehogynem, hogyne ismerném nagyságos uram, csak azs nem jut +esembe, hogy kicsoda?</p> +<p>– No majd eszedbe jut. Mit csinálsz itt? Látom rongyos vagy, +mint a madárijesztő.</p> +<p>A cigány csakugyan rongyos volt. Csak ing volt rajta meg egy +posztó darabokkal foltozott bőrnadrág, vagy talán inkább +bőrdarabokkal foltozott posztónadrág. A lábaszára kilátszott +belőle. A lábán nem volt semmise.</p> +<p>– Hát van-e már lovad?</p> +<p>– Dehogy van csókolom azt a kedves kezsit, dehogy van. Nem is +les tebbet soha!</p> +<p>– Gyere velem Egerbe öreg. Lovat is kapsz, ha egy hónapig ott +szolgálsz, meg azonfelül olyan piros nadrágot kapsz tőlem, hogy +minden cigány megnagyságol róla.</p> +<p>A cigánynak felragyogott a szeme. Végig pillantott a saját +rongyos öltözetén, majd ismét felnézett a vitéz arcába, és a fejét +vakarta.</p> +<p>– Egerbe? meleg les ott uram.</p> +<p>– Ne félj te attól. A leghűvösebb bástya alatt dolgozhatsz. +Fizetést adatok neked. Te leszel az én fegyverigazitóm.</p> +<p>S törökül folytatta:</p> +<p>– Alláh isini raszt getirzün! (Isten segitsen a dolgodban.) +<span class="pagenum"><a name="Page_19" id= +"Page_19">-19-</a></span></p> +<p>A cigány a levegőbe szökött.</p> +<p>– Bornemisza Gergely, vitézs hadnagy uram! – kiáltotta. – +Csókolom kezsit lábát!</p> +<p>– No csakhogy megismertél.</p> +<p>– Meg! Meg! Hogyne ismertem volna meg csókolom azt a kedves +lábát, mindjárt megismertem, csak ast nem tudtam kicsoda.</p> +<p>– Hát jösz velem?</p> +<p>– Elmennék, bizony Isten elmennék…</p> +<p>– Hát gyere!</p> +<p>– Csak azs a fene terek ott ne volna!</p> +<p>– Hiszen még nincs ott.</p> +<p>– De ott les a kutya. Ahun igy gyinnek-mennek a katonák, visket +a talpam.</p> +<p>– Én is ott leszek, Sárközi. Ne félj, mig engem látsz. Aztán a +végső esetben: egérútja van a várnak Miskolcig.</p> +<p>Csak úgy találomra mondta ezt Gergely. Nem tudott ő Eger váráról +egyebet, csak azt, hogy Dobó benne a kapitány, meg Mekcsey az +alkapitány, – két olyan ember, akiért ő elmenne a világ végéig +is.</p> +<p>A föld alatti út emlitése hatott-e a cigányra, vagy a ló, vagy a +piros nadrág, vagy hogy Gergelyt szerette, még egy kicsit +vakaródzott, aztán így szólt:</p> +<p>– Hát ha fizsetést is kapnék, katona ruhát is, sarkantyus sárga +csizmát, meg egy jó paripát, nem baj, ha vak is fél semire, hát +akkor felcsapok.</p> +<p>A Gergely serege már akkor ott állt, s nevetve hallgatta ezt a +beszélgetést. Még nagyobb lett a derültség, mikor Gergely +odanyujtotta a kezét a cigánynak, és ez belecsapott.</p> +<p>– No, – azt mondja Gergely a zsebébe nyulva, – itt ez a denár +foglalónak. Egerig ráülhetsz a vezetéklovamra. <span class= +"pagenum"><a name="Page_20" id="Page_20">-20-</a></span> Ott aztán +mihelyt ló-vakulás lesz, a tiéd az első.</p> +<p>A cigány vigan ugrott fel a paripára, s meztelen sarkait hozzá +ütögette a ló oldalához.</p> +<p>A cigánykaraván szerencsét orditott neki. Ő is visszaorditott +valamit cigányul. Aztán félrecsapta a süvegét s kivetett mellel, +büszkén lovagolt Gergely mellett.</p> +<hr class="chap" /> +<p><span class="pagenum"><a name="Page_21" id= +"Page_21">-21-</a></span></p> +<div class="chapter"> +<h3>III.</h3> +</div> +<p>Néhány óra mulva a baktai úton eléjök ragyogtak a lombok és +dombok között az egri vár zöld mázas cseréppel fedett tornyai, s a +tornyokon a nemzeti szinü zászlók, meg a városnak vörös-kék +zászlói.</p> +<p>Ünnepre készülnek itten. A halál tart lakodalmat. Az ágyúk +muzsikálnak. Vajjon hányan táncolnak át a másvilágra?</p> +<p>De Gergely nem erre gondolt mostan, csak arra, hogy ebben a szép +várban Dobó vár reá. Örömében fölemelte a süvegét, és a seregéhez +fordulva kiáltotta:</p> +<p>– Oda nézzetek fiuk! Mert az Isten is oda néz most az égből!</p> +<p>Azzal megsarkantyuzta a lovát, és előre vágtatott.</p> +<p>A cigány egy percig megzavarodott, hogy ott maradjon-e a sereg +élén, vagy hogy ő is utána menjen a hadnagynak? Egyszerre felfogta, +hogy komikussá válik, ha ő vezeti a sereget, hát jól megcsapkodta a +tenyerével a ló tomporát, a sarkával meg a ló hasa alá +kalapált.</p> +<p>A ló nagyokat ugrott, s a magasba dobálta a cigányt. De nem +hiába kupeckedett a more egész életében, mindig ügyesen +visszahullott a paripára.</p> +<p>A kocsiút tele volt fellegző porral, s a por menekülőkkel. +Asszonyok, öregek és gyermekek ültek a kocsikon, vagy ballagtak a +butorokkal, baromfival megrakott <span class="pagenum"><a name= +"Page_22" id="Page_22">-22-</a></span> <span class= +"pagenum"><a name="Page_23" id="Page_23"><br /> +-23-</a></span> <span class="pagenum"><a name="Page_24" id= +"Page_24"><br /> +<br /> +-24-</a></span> kocsik mellett. Némelyik kocsin borju is volt, +némelyik meg disznókat szállitott.</p> +<div class="figcenter" style="width: 586px;"><a href= +"images/i001hq.jpg"><img src="images/i001.jpg" alt="Eger vár képe." +title="Eger vár képe." /></a> +<p class="caption">Eger vár képe.</p> +<p class="caption">(Ez a kép 1596-ból való. Az Ortelius-féle +történelemben jelent meg. Arról, hogy Dobó idejében milyen volt a +vár, nem került még elő rajz. A templom, mint a mai maradványok +mutatják, kissé kijebb esik, mint ahogy rajzolva van, mert hiszen +felét a külső vár épitése miatt kellett lebontani.)</p> +</div> +<div class="figcenter" style="width: 580px;"><a href= +"images/i002hq.jpg"><img src="images/i002.jpg" alt= +"Egernek más festőtől való képe." title= +"Egernek más festőtől való képe." /></a> +<p class="caption">Egernek más festőtől való képe.</p> +<p class="caption">(A várost ez is északról mutatja.)</p> +</div> +<p>A török nem eszi meg a disznót, de ki tudja, mikor kerülnek +vissza! Egynehányan tehenet vezettek. Egy piros csizmás kisleány +rigót vitt kalitkában a kocsi mellett; egy asszony meg fazékba +ültetett virágzó rózsafát. Sok kocsi, nagy hurcolkodás. Ezek +egyrésze vissza se fog térni többé. Kivált azok, akik amoda lent a +völgyben a Cifrakapun át Felnémet felé mennek: a zsellérek, meg az +özvegy asszonyok; – ezek ott maradnak a felföldön, ahol török ló +még nem hagyott patkónyomot. Különösen Kassa, – ez volt a menekülők +főiránya.</p> +<p>Gergely azonban nem sokat törődött ezekkel. Negyedóra nem telt +belé, már átszökött a baktai kapun, amely a város falának nyugati +bejárata, azután tekintetét föl-fölemelve nyargalt át a piacon, s +kanyarodott fel a várkapunak.</p> +<p>A fal itt fehér és szinte mészszagu, annyira új.</p> +<p>A hid le volt bocsátva. Gergely madárként röppent be a várba fel +a vén fák között; szemei a kapitányt keresték.</p> +<p>Ott állt a vár piacán, ibolyakék bársonymentében, kardosan, +piros csizmában, sastollas bársonysüveg a kezében. Mellette egy +szőke apród, aki zászlót tartott a karján: egy nemzeti szinüt és +egy kékvöröset. Dobó másik oldalán ott állt az öreg Bálint pap, +fehér karingben, stólásan, fekete reverendában. A kezében +rézfeszület. Nagy fehér szakállával olyan, mint valami bibliai +próféta.</p> +<p>Éppen a katonák esketését végezték el. Dobó valami beszédet +mondott nekik, aztán föltette a süvegét, s a robogó paripa felé +fordult.</p> +<p>Gergely leugrott a paripáról, és ragyogó szemekkel villantotta +tisztelgőre a kardját. <span class="pagenum"><a name="Page_25" id= +"Page_25">-25-</a></span> <span class="pagenum"><a name="Page_26" +id="Page_26"><br /> +-26-</a></span></p> +<div class="figcenter" style="width: 236px;"><a href= +"images/i003hq.jpg"><img src="images/i003.jpg" alt="Dobó István." +title="Dobó István." /></a> +<p class="caption">Dobó István.</p> +<p class="caption">(Egerben levő siremléke.)</p> +</div> +<p>– Jelentem alásan vitéz kapitány uram, megérkeztem.</p> +<p>Dobó csak nézett. Végigsimitotta kerek szürke szakállát, hosszú +lengeteg bajuszát, és megint csak nézett.</p> +<p>– Nem ismer meg, úgye kapitány uram. Nyolc esztendeje, hogy nem +láttuk egymást. Én a kegyelmed leghivebb katonája vagyok: +Bornemissza Gergely.</p> +<p>– Gergely fiam! – kiáltott fel Dobó a karjait széttárva. A +szivemre lelkem! Tudtam, hogy te nem hagysz el engemet!</p> +<p>És megölelte, megcsókolta a vitézt.</p> +<p>– Dehát csak magad jöttél?</p> +<p>Abban a pillanatban táncolt be a Sárközi paripája, félölnyi +magasságra dobálva a rongyos mezitlábos cigányt.</p> +<p>A katonák felkacagtak.</p> +<p>Dobó is elmosolyodva kérdezte:</p> +<p>– Csak nem ez talán a sereged?</p> +<p>– Dehogy – feleli nevetve Gergely is. – Ez csak egy puskacsináló +czigány. Jól tettem tán, hogy elhoztam?</p> +<p>– Minden ember aranyat ér itt, – feleli Dobó a kezét elkapva a +cigánytól, nehogy az megcsókolja.</p> +<p>Hanem a cigányon nem lehetett kifogni. A lábát csókolta meg a +kapitánynak.</p> +<p>– Dehát mégis mennyien jöttetek? – kérdezte Dobó +nyugtalanul.</p> +<p>– Nem sokan, – felelte röstelkedve Gergely. Mindössze +kétszázötven drabantot adtak alám.</p> +<p>– Kétszázötven! – szólt Dobó ragyogó arccal. – Fiam, ha +mindenhonnan ennyi katonát kaptam volna, a maklári mezőn fogadnám a +törököt.</p> +<p>– Hát nem jön segitség!</p> +<p>Dobó felelet helyett a levegőbe legyintett, aztán egyet nyelt, s +a körülötte álló tisztekhez fordult. Bemutatta nekik Gergelyt. A +király hadából már ott volt Zoltay, <span class="pagenum"><a name= +"Page_27" id="Page_27">-27-</a></span> akivel Budán ismerkedett meg +ezelőtt tizenegy esztendővel. Most is olyan szőke és nyulánk, vig +ember, és még szakált se hord, tehát nőtelen. Aztán ott volt Pető +Gáspár, egy gyorskezü apró ember, aki szintén a király hadából +való, s nagyságos cimet visel. Egy vékonyképü kékszemü legény állt +Pető mellett. Ez is melegen megszoritotta a Gergely kezét, és igy +szólt:</p> +<p>– Fügedi János vagyok, a káptalan hadnagya.</p> +<p>Gergely ránéz.</p> +<p>– De ismerős vagy nekem, kedves öcsém!</p> +<p>Amaz vállat vont, s mosolyogva felelte:</p> +<p>– Nem emlékezem.</p> +<p>– Nem te adtál-e nekem ökörfület Erdélyben?</p> +<p>– Ökörfület?</p> +<p>– No igen. Mikor a Fürjes esküvője lett volna, hátul a +konyhaudvaron.</p> +<p>– Lehet, mert csakugyan én osztogattam ott az apródoknak +mindenfélét.</p> +<p>– Reménylem, most visszaszolgálom.</p> +<p>– Hogyhogy?</p> +<p>– Kapsz érte egy igazi basa-fület.</p> +<p>Aztán Petőhöz fordult Gergely:</p> +<p>– Hát te mért vagy olyan szomorú!</p> +<p>– Hogyne volnék szomorú, – feleli Pető, – husz lovasom elinalt +az úton. De felakasztom a kutyákat, csak mégegyszer elém +kerüljenek!</p> +<p>– Sohse bánd, – szólt közbe Dobó. – A kapu nyitva van. Menjen, +aki félti a bőrét. Nekem ugyan nem gyikok kellenek ezekre a +falakra!</p> +<p>Csak most pillantott Bálint papra is Gergely. Már egy +esztendeje, hogy nem látta. Megölelte és megcsókolta az öreget.</p> +<p>– Hát nem ment el a papokkal tisztelendő atyám? <span class= +"pagenum"><a name="Page_28" id="Page_28">-28-</a></span></p> +<p>– Valakinek csak kell itt maradni, – duhogott az öreg.</p> +<p>Aztán azt kérdezte:</p> +<p>– Cecey mit csinál?</p> +<p>– Jön! – felelte szinte kiáltva Gergely. – A fiatalok szöknek, a +vének jönnek és kardot hoznak. Meglássátok, hogy az én fakezü apám +hogy forgatja a kardot!</p> +<p>Egy rövidnyaku köpcös ember lépett ki a templom árnyékából. +Rettentő széles kard verte a lába szárát. Egy szapora járásu öreg +urral jött és már messziről integetett és nevetett Gergelyre.</p> +<p>Mekcsey volt.</p> +<p>Mióta Gergely nem látta, megszakállasodott és méginkább +hasonlitott a bikához. A föld szinte rengett izmos lépései +alatt.</p> +<p>– Hát te megházasodtál? – kérdezte Gergely, mikor már vagy +háromszor megölelte.</p> +<p>– Micsoda? – felelte Mekcsey, már egy Sárikám is van azóta.</p> +<p>– Kit vettél el?</p> +<p>– Az ég legkékebb szemü angyalát!</p> +<p>– Kit no?</p> +<p>– Szúnyog Esztert.</p> +<p>– Hát a szép kigyófejü kardod?</p> +<p>– Megvan, csak hétköznap nem akarom koptatni.</p> +<p>– És hol van a családod?</p> +<p>– Budetin várába küldtem őket, mig a törököket agyon nem +verjük.</p> +<p>Dobóra pillantva folytatta:</p> +<p>– Én ugyan mondtam az öregnek, hogy ne küldjük el a +feleségünket, de ő úgy félti az ő Sáráját, mint valami gyereket, +hát elküldtük őket, elég gondunk lesz a törökkel is.</p> +<p>A számtartó jelentése szakitotta félbe a beszélgetésüket. +<span class="pagenum"><a name="Page_29" id= +"Page_29">-29-</a></span> Az öreg egy árkus papirost terjesztett ki +Dobó előtt, és a szemüvegétől a papirost messzetartva olvasta:</p> +<p>– Hát van: bárány 8050; ökör, tehén, borju, szóval vágómarha: +486; buza, rozs, meg liszt összesen 11671 véka. Árpa meg zab 1540 +véka.</p> +<p>Dobó a fejét rázta:</p> +<p>– Kevés lesz, Sukán bácsi.</p> +<p>– Magam is ezt gondolom kapitány uram.</p> +<p>– Ha itt szorit a török a télre, mit adunk a lovaknak?</p> +<p>Az öreg vállat vont:</p> +<p>– Hát bizony nagyságos kapitány uram, alighanem sült cipót.</p> +<p>– Bor mennyi van?</p> +<p>– 2215 köböl.<a name="FNanchor_1" id="FNanchor_1"></a><a href= +"#Footnote_1" class="fnanchor">1)</a></p> +<p>– Az is kevés lesz.</p> +<p>– De legalább óbor. Az idén már megette a kutya a szüretet. Sör +is van egynehány hordóval.</p> +<p>– Disznó?</p> +<p>– 139 élő. Szalonna 215 oldal.</p> +<p>Bornemissza érdeklődéssel hallgatta volna tovább is ezt a +jelentést, de a seregére gondolt. Visszaült a lovára, és ismét +kiment a kapun, hogy seregét katonai rendben bevezesse.</p> +<hr class="chap" /> +<p><span class="pagenum"><a name="Page_30" id= +"Page_30">-30-</a></span></p> +<div class="chapter"> +<h3>IV.</h3> +</div> +<p>Gergely még aznap délelőtt amint a serege bemutatását és +elhelyezését elvégezte, újra lóra ült és benyargalta a várat.</p> +<p>– Mily gyönyörü vár! – kiáltotta Dobóhoz visszatérve. Ha valaha +vártiszt leszek, itt engedjen az Isten letelepedni.</p> +<p>– Még semmit se láttál, – szólt Dobó. Jer, majd én mutatom meg +neked.</p> +<p>S hogy Bornemissza leszállt a lováról, intett a szőke +apródnak:</p> +<p>– Hozd Kristóf a lovat utánunk.</p> +<p>Azzal karonfogta Gergelyt, és a déli kapuhoz vezette.</p> +<p>– Hát látod, – szólott itt megállva. Hogy hamarosan tájékozni +tudd magadat, képzelj egy nagy tekenős békát, amelyik délre néz. Ez +ahol most vagyunk, ez a feje. A négy lába meg a farka, – ezek a +bástyák. A két oldala két gyalogkapu.</p> +<p>És közben felszólt a kapu tornyába:</p> +<p>– Vigyáztok ott fenn?</p> +<p>– Vigyázunk kapitány uram, – felelte le a torony erkélyéről az +őr.</p> +<p>S hogy kihajolt, az oldalán levő kürtöt hátrataszitotta.</p> +<p>– Gyerünk fel, – mondotta Dobó. – Erről az oldalról jön ma vagy +holnap a török, hát ezt is nézd meg. <span class="pagenum"><a name= +"Page_31" id="Page_31">-31-</a></span></p> +<p>Egy kézmozdulattal előre akarta bocsátani Gergelyt, de ez +meghátrált:</p> +<p>– Már beesküdtem kapitány uram.</p> +<p>Ez azt jelentette: Nem vagyok vendég.</p> +<p>Dobó hát elől ment.</p> +<p>A toronyban négy őr volt. Ezek tisztelegtek.</p> +<p>– Ismerjétek Bornemissza Gergely főhadnagy urat, – szólt +Dobó.</p> +<p>Az őrök erre mégegyszer tisztelegtek. Gergely hasonlóképpen a +süvegéhez emelte a kezét.</p> +<p>A torony erkélyéről két kis falu látszott a vár előtt, ezeken +túl pedig két szétágazó domblánc között kékeszöld buja növényzetü +sikság.</p> +<p>– Itt kezdődik az Alföld – mondotta Dobó.</p> +<p>– És az a két kis falu?</p> +<p>– A innenső Almagyar, a tulsó Tihamér.</p> +<p>– És ez a kanyargó patak?</p> +<p>– Eger patak.</p> +<p>– Ezek a falak ujak itt a kapu körül?</p> +<p>– Ujak. Én épittettem.</p> +<p>– Jó magasak. A török itt aligha próbálkozik.</p> +<p>– Hát azért épittettem. Bal felől amint látod ágyú védi a +kaput.</p> +<p>– Minden várban bal felől védi: a szembe jövőnek jobb kézben +nincs pajzsa.</p> +<p>– Itt jobbról nem is lehetett volna. Amint látod, a patak itt +folyik a vár nyugoti oldalán.</p> +<p>S a vár nyugoti oldalára mentek.</p> +<p>– Széditő magas fal. Van ez tiz öl is.</p> +<p>– Még tán több is. Ezen az oldalon igazán nem próbálhat a török +semmit. Kivül kő; belől föld. De most üljünk lóra, mert ezen az +oldalon hamar átmehetünk.</p> +<p>Lóra ültek és lovon mentek végig a nyugoti oldalon.</p> +<p>Itt a város látszott lent a völgyben. Benne a püspöki +<span class="pagenum"><a name="Page_32" id= +"Page_32">-32-</a></span> templom, a püspöki palota. A hegyoldalban +Szent Miklós temploma, aggastyán (augusztinus) barátoké.<a name= +"FNanchor_2" id="FNanchor_2"></a><a href="#Footnote_2" class= +"fnanchor">2)</a> A város mögött egy vastag egyenletes hegy, azon +túl a Mátra kék ormai.</p> +<p>Ezen az oldalon is két bástya, s középen egy kis erős kapu. A +patakhoz éppen lovakat vezettek le a katonák.</p> +<p>A patakon túl a város piacán egynehány ember látszott, meg egy +falka disznó.</p> +<p>– Itt még vannak? – kérdezte bámulva Gergely.</p> +<p>– Még vannak, – felelte Dobó. Pedig mindennap leizenek, hogy +menjenek már. Mindegyik el akarja adni a disznóját, +aprómarháit.</p> +<p>A kapu előtt egy széles arcu sovány hadnagy oktatott körülbelől +ötven katonát.</p> +<p>Kard volt náluk; a fejükön leeresztett rostélyú rozsdás sisak; a +vállukon vas. Kettő a középen állt. A hadnagy vezényelte:</p> +<p>– Vissza! Vágj! Vissza! Vágj! Mondom szamár, hogy amint vágtál, +kapd vissza a kardodat!</p> +<p>A tanitványon látszott, hogy sohase volt katona. Markos kis erős +parasztfiú volt, s Dobó csak azért tette a kassai csapatba, mert az +ilyen erő kár az ágyúhoz.</p> +<p>– Ki ez a hadnagy? – kérdezte Gergely.</p> +<p>– Hegedüs, – felelte Dobó, – a kassaiak hadnagya. Kemény +ember.</p> +<p>S leszólt a csoporthoz.</p> +<p>– Ha valamit nem értetek, kérdezzétek meg a hadnagy úrtól.</p> +<p>A legény erre leeresztette a kardját, és Dobóra tekintve +szólott:</p> +<p>– Azt nem értem kapitány uram, hogy mért kell nekem a kardot +visszakapni? <span class="pagenum"><a name="Page_33" id= +"Page_33">-33-</a></span></p> +<p>– A hadnagy úr megmondja.</p> +<p>– Azért te, bagariacsizma, – szólt a hadnagy mérgesen, – hogy +védd is magad vele, meg megint ütésre készen légy.</p> +<p>– Dejszen hadnagy uram, – szólt a legény egyet oldalt pökve, – +akit én egyszer meglegyintek, nem vág az nekem vissza!</p> +<p>Dobó rápöccentett a lovára, s elmosolyodva szólott:</p> +<p>– Egri gyerek. Jól beszél.</p> +<p>Végignyargaltak a fal mentében. Itt a palota mögött +zöldrácsozatu virágos kert. Benne padok és szőlő-sátor. A rezeda +illata szállongott a kertből, s egy kései rókapillangó kerengett a +rózsák fölött.</p> +<p>Hogy Gergely a rózsákon felejtette a szemét, Dobó is megállt és +szólott:</p> +<p>– Szegény feleségem ugyan hiába ültette ezt a sok virágot.</p> +<p>– Hol van a nagyságos asszony?</p> +<p>– Haza küldtem a testvéreimhez. Az asszonyi szem gyöngiti az +embert.</p> +<p>A kerten át a nyugoti oldal sarkára értek.</p> +<p>A fal itt is éktelen magas. Alatta kiálló dombrész. Az le van +faragva a város talajáig meredekre.</p> +<p>– No nézd, – mondotta Dobó. – Ez itt a földbástya. Ez csak arra +való, hogy ezt a sarkot a lövéstől védje, meg azt a másik bástyát +ott, oltalmazza. Az ott a tömlöcbástya.</p> +<p>Innen megint szép panoráma nyilt a városra, és a patak mentén +északfelé nyúló völgyre. A völgy vége egy falu: Fel-német. Nagy +falu. Azon túl már hegyek torlaszolják el a széles völgyet +mindenfelől.</p> +<p>De Gergely nem sokáig gyönyörködött a képben. Figyelmét a vár +északi oldala költötte fel. Itt magas dombok <span class= +"pagenum"><a name="Page_34" id="Page_34">-34-</a></span> vannak +szemben a várral, s a dombokat csak egy mély ásott árok választja +el a vártól.</p> +<p>– A támadást innen lehet várni, – mondotta a dombokat +szemlélve.</p> +<p>– Innen, – felelte Dobó. De itt legerősebb is a fal, s a +legnagyobb ágyúkból négy erre szolgál.</p> +<p>A tömlöcbástyánál leszállt a lováról, és átadta a kantárt +Kristóf apródnak.</p> +<p>– Bevezetheted, – mondotta, – az istállóba.</p> +<p>Fölmentek a tömlöcbástyára, ahol egy nagy ágyú, négy mozsár és +valami húsz szakállas ágyú nézett a domb felé.</p> +<p>Az ágyúk mellett egy göndörhaju német pattantyús oktatta a +parasztokat.</p> +<p>– Mikor én mondok <i>bor!</i> akkor adjál <i>bor!</i> Mikor én +mondok <i>düssz!</i> akkor adjál <i>düssz!</i></p> +<p>A parasztok igen komolyan hallgatták a tűzmestert, de Dobó +elmosolyodva mondta neki:</p> +<p>– Venn szi szangz <i>bor</i> dann bekommen szi keine pulver, +veil dasz <i>bor</i> keine pulver iszt szondern vein.</p> +<p>Épp oly rosszul beszélt németül, mint a pattantyús magyarul, de +azért megértették egymást. S a tűzmester ujra kezdte:</p> +<p>– Mikor én mondok <i>par</i>, akkor nekem ne hozz <i>bar</i>, +hanem pulver, krucifiksz donnervetter!</p> +<p>Végre is a parasztoknak kellett megmagyarázni, hogy mikor József +mester bort kér, akkor puskaporos zacskót kell nyitni neki, mikor +pedig port kér, bort adjanak.</p> +<p>Öt ilyen német pattantyús volt a várban. Dobó Bécsből hozta +őket. Több idegen nem volt a vár népe között.</p> +<p>– Nézd ezt a gyönyörü ágyút, – mondotta Dobó az ágyút +végigsimitva a kezével, – Béka a neve. Mikor ez kuruttyul, a török +megérzi az esőt!</p> +<p>Az ágyú bronzból volt, és ragyogott, mint az arany. <span class= +"pagenum"><a name="Page_35" id="Page_35">-35-</a></span></p> +<p>Tovább mentek kelet felé, ahol a sarkon megint egy kiszögellő +erős bástyát találtak.</p> +<p>Itt Gergely bámulva állott meg.</p> +<p>A bástyától kezdve a vár keleti részén egy erős magas falkaraj +sarlóként övezte a vár keleti oldalát. Kivül árok, belől árok. +Tiz-tizenkét ölnyi mélység. Csupán a közepén át volt egy töltés, +amely láthatólag azért volt csinálva, hogy a katonák +átjárhassanak.</p> +<p>– Ez a külső vár, – mondotta Dobó. – Láthatod, hogy kelet felől +hegynek beillő domb van. Ez a Királyszéke. Azért hivják igy, mert +Szent István király innen nézte a sátora előtt üldögélve a templom +épülését.<a name="FNanchor_3" id="FNanchor_3"></a><a href= +"#Footnote_3" class="fnanchor">3)</a> Ezt a dombot itt lent ketté +kellett szakitani.</p> +<p>– Értem, – felelte Gergely, – okos ember volt, aki csinálta.</p> +<p>– Perényi csinálta ezelőtt tiz évvel. A túlsó végén is van egy +bástya, az a Bebek bástya. Az a torony meg ott a szegleten arra +való, hogy le a kapuig, meg idáig lehessen látni és lőni az +ellenséget. <span class="pagenum"><a name="Page_36" id= +"Page_36">-36-</a></span></p> +<p>A fal itt is mint köröskörül öles vesszőpalánkkal volt +magasitva. Néhol még friss volt rajta a sár. Ez a palánk azért +kellett, hogy kivülről be ne lásson az ellenség, s hogy a fal +tetején járhassanak a védők.</p> +<p>– Hát most gyerünk a templombástyára, – szólt Dobó, Gergelyt +ismét karon öltve.</p> +<p>Csak néhány lépést kellett a Sándorbástyáról tenniök, s Gergely +előtt egy különös épület állott. Egy rengeteg nagyságu templomnak a +fele. A két hátulsó tornya is megvan. (Azelőtt négy tornya volt.) A +faragványok, az ajtók, az ajtók fölött kőből faragott óriás +virágok, csorba orcájú kőszentek. De micsoda templom az, amely +hivek helyett földdel van megtömve; harangok helyett ágyuk vannak a +tetején, s orgona helyett ágyúk dörgése szól belőle.</p> +<p>A templom oldala jobbról balról be volt dombozva. A dombon +kecske legelt. Oldalt egy boltozott bejárás. A kövei kormosak.</p> +<p>– Itt talán a puskaport tartják? – kérdezte Gergely.</p> +<p>– Azt, – felelte Dobó. – Jer és nézd meg, mennyi erő van itt +összehalmozva!</p> +<p>– Ez sekrestye volt.</p> +<p>– Az. Jó száraz hely a puskapornak.</p> +<p>– No nagy vétek volt ezt a templomot így elpusztitani.</p> +<p>– Magam is sajnálom, de inkább igy legyen, hogysem Alláht +dicsérjék benne.</p> +<p>Beléptek. A hely inkább boros pincéhez hasonlitott, mint +sekrestyéhez: telides tele volt fekete hordóval.</p> +<p>– Mennyi van? – kérdezte Gergely elámultan.</p> +<p>– Sok, – felelte Dobó. – Több mint kétszáz hordó. Itt tartom +minden puskaporomat.</p> +<p>– Egy helyen? Hátha felrobban?</p> +<p>– Az lehetetlen. Az ajtó előtt őr áll. Kulcsa nincs <span class= +"pagenum"><a name="Page_37" id="Page_37">-37-</a></span> hozzá +másnak, mint nekem. Be nem mehet más, mint Mekcsey vagy az öreg +Sukán. Napnyugta után napfelkeltéig meg nem adom oda a kulcsot +senkinek.</p> +<p>Gergely fölpillantott az ablakra. Az üvegből volt, s háromszoros +vasrostély védte az üveget.</p> +<p>Az ajtóval szemben, ahova rézsút hullott a világosság, nagy +kerek kád áll. Szinig meg van töltve puskaporral.</p> +<p>Gergely belemarkol, s visszapörgeti.</p> +<p>– Ez, ugymond, ágyúba való. Jó száraz.</p> +<p>– A puskába valót apró tonnákban tartom, – feleli Dobó.</p> +<p>– Itt csinálták, vagy Bécsben?</p> +<p>– Részben itt, részben Bécsen.</p> +<p>– S milyen vegyitékü az idevaló?</p> +<p>– Három negyede salétrom, a negyedik negyed kén és szén.</p> +<p>– Puha faszén vagy kemény?</p> +<p>– Puha.</p> +<p>– Az a legjobb. Hanem én egy-két kanállal többet adok a szénből, +mint mások szoktak.</p> +<p>A kád fölött a fekete falon egy nagy fakó festmény látszott. +Csak két fejet lehetett rajta látni. Az egyik szakállas szomorú +arcu férfié. A másik egy ifjué, aki a férfinak a mellére hajol.</p> +<p>A két alaknak fénykör volt a fején. A nyaktól kezdve le volt +repitve a vászon, úgy, hogy a fal kilátszott.</p> +<p>– Ez valószinüleg a templom oltárképe volt, – mondotta Dobó. +Talán még Szent István festtette.</p> +<p>A sekrestye előtt két száraz malom forgott.</p> +<p>Ló huzta mind a kettőt. A templom oldalán egy boltozat alatt két +tűzmester felügyelete alatt kézi bombákat csináltak a katonák.</p> +<p>Gergely itt megállt. Megnézte a puskaport és a kanócot, s a +fejét rázta. <span class="pagenum"><a name="Page_38" id= +"Page_38">-38-</a></span></p> +<p>– Talán nem jó? – kérdezte Dobó</p> +<p>– Jó, elég jó, – felelte Gergely, – de én engedelmet kérek, hogy +azon a bástyán, amelyiken leszek, magam készithessem a +bombákat.</p> +<p>– Mondd meg őszintén, ha jobbat tudsz. Te tudós ember vagy, és +itt a vár védelme a fő, nem a mellékes tekintetek.</p> +<p>– Hát én jobbat tudok, – mondotta Gergely. – Ezek a régi bombák +sustorognak, ugrálnak, elpukkannak, aztán vége. Én magot teszek +bele.</p> +<p>– Micsoda magot?</p> +<p>– Kis bombát, rézporba kevert olajos csepüt, vasport és egy +darab ként. Az én bombám csak akkor kezdi a munkát, mikor +elsült.</p> +<p>Dobó visszakiáltott a bomba készitőknek:</p> +<p>– Hagyjátok abba a munkát. Bornemissza főhadnagy úr vissza fog +ide jönni, és aszerint dolgozzatok, amint ő parancsolja.</p> +<p>Fölmentek a bástyának átalakitott templom tetejére.</p> +<p>Ez körül volt állitva vesszőből font és földdel töltött +kasokkal. A kasok között kőboltozatu fülkékben ágyúk. A középen +golyóhalom és puskaporos gödör.</p> +<p>Innen egészében lehetett látni a külső várat, amint óriás karéj +alakjában keritette a vár keleti oldalát. Rajta két bástya, s a két +bástyán két kerek torony.</p> +<p>De lehetett látni a szemben levő nagy földemelkedést is, amely +épp olyan magas, mint maga a vár.</p> +<p>Hát itt keletről erős lesz az ostrom, – mondotta Gergely. – A +nap is szembe süt reggelenkint. Ide ember kell.</p> +<p>– Rád gondoltam, – felelte Dobó egyszerüen.</p> +<p>– Köszönöm. Meg fogom állani a helyemet.</p> +<p>És a két ember kezet fogott.</p> +<p>Az ágyúk között volt egy nagy testes bronz-ágyú. <span class= +"pagenum"><a name="Page_39" id="Page_39">-39-</a></span> Öblös +torkába emberfej nagyságú golyó fért. A betük és cifrázatok +aranyként ragyogtak rajta.</p> +<p>– Ez a <i>Baba</i>, – mondotta Dobó. – Olvasd a feliratát.</p> +<p>Az ágyú derekán két pálma között ez a mondat ragyogott:</p> +<p><i>Erős várunk nekünk az Isten!</i></p> +<hr class="chap" /> +<p><span class="pagenum"><a name="Page_40" id= +"Page_40">-40-</a></span></p> +<div class="chapter"> +<h3>V.</h3> +</div> +<p>Szeptember kilencedikén nem sütött fel a nap. Az eget szürke +felhők takarták. A Mátra ormait is felhő ülte. Az idő egésznap +olyan volt, mint a kényes gyerek arca, aki sirni akar, csak azt +kell kitalálnia, hogy miért sirjon?</p> +<p>A várban élénk nyüzsgés. Az ácsok az alsó piacon félöles karókat +faragnak. Mellettök egy katona lyukat fur a karókba s kereszt +alakot formál belőlök. A harmadik csoport katona olajos szurkos +csepüt kötöz a keresztekre. Ezeknek a neve <i>furkó</i>. Már van +egy halommal.</p> +<p>A sekrestye mellett az öreg Sukán vékával méri a puskaport. +Paraszt emberek apró bőrzacskókba tömik. Hordják a +pattantyusokhoz.</p> +<p>Ugyancsak a sekrestye mellett János tűzmester cserépből készült +golyókat tömet puskaporral. Ezek a <i>lapdák</i>. Egy arasznyi +puskaporos kanóc áll ki belőlük. Mikor meg akarják gyujtani, +olyanféle drótos szerszámba teszik, mint a mai angol lapdaütők. De +dobják kézzel is, s a füles golyókat kópjával is. Ezekből is készen +volt valami ezer darab.</p> +<p>Az ókapu felé, ahol egy hosszú házsor szolgál kaszárnyának, +köszörüsök és lakatosok dolgoznak. Mindenkinek a fegyverét meg kell +igazitaniok, aki hozzájuk viszi.</p> +<p>A Sötét-kapu mellett földalatti szépen épitett istállókban +állnak a marhák. A mészárosok itt vágnak a fal <span class= +"pagenum"><a name="Page_41" id="Page_41">-41-</a></span> mellett. A +vér egy lyukon az árokba csurog. Négy-öt marhát vágnak mindennap. +Sok a katona.</p> +<p>Gergely éppen a Sándor bástyán állott. Gerendákból és deszkákból +emelvényt ácsoltak ottan, hogy föl lehessen futni belülről a +falakra.</p> +<p>Ez az emelvény már minden bástyánál megvolt, de itt ujra kellett +csinálni, mert nem jól ástak le egy cölöpöt, és mozgott.</p> +<p>Dobó most fölment rajta a tisztjeivel, s meg-meg rázogatta az +oszlopokat.</p> +<p>– Ugy kell ennek állni, – mondotta, – hogy akkor is megtartson +száz embert, ha minden oszlopját ellövik.</p> +<p>A templom tornyán a kürtös egy hosszut rikoltott.</p> +<p>– No, mi az? – kiáltott fel Mekcsey, – itt vagyunk!</p> +<p>– Jönnek!</p> +<p>Ebből az egy szóból megértették a tisztek, hogy az előőrség +jön.</p> +<p>Maklárig az őröknek hosszú láncolata állott már egy hét óta. +Eleven teleszkop, amely kinyult az abonyi mezőig s éjjel nappal a +török megérkezését vigyázta.</p> +<p>Ezeket jelentette a: jönnek!</p> +<p>Mekcsey felugrott a fal tetejére, és sietve indult a kapu felé. +Maga Dobó is. Mind követték a tisztek. A déli bástyán aztán +megálltak, és kiváncsian néztek arra az útra, amely a kis Almagyar +falun át a messze sikságból vágódik egyenesen a várkapuig.</p> +<p>Az almagyari úton egy vágtató lovast lehetett látni. Süveg +nélkül jött. A dolmánya panyókára vetve röpdösött utána.</p> +<p>– Az én katonám! – szólt Gergely, – Bakocsai!</p> +<p>Mert hogy ez a Bakocsai kitünő lovas volt, és a <span class= +"pagenum"><a name="Page_42" id="Page_42">-42-</a></span> sors +gyalogossá tette, mindig azon rimánkodott, hogy lóra ülhessen. Igy +jutott ezen a napon őrszemnek is.</p> +<p>Ahogy közelebb jutott, látni lehetett, hogy az arca merő egy +vér, s hogy a ló oldalán valami dinnye forma gömbölyüséget hoz.</p> +<p>– Az én katonám! – szólt ismét Gergely, de most már szinte +kiáltva örömében, – Bakocsai.</p> +<p>Mert kétségtelen volt, hogy a fiu verekedett.</p> +<p>– Egri gyerek, – felelte rá Mekcsey.</p> +<p>– De az én katonám, – szólt Gergely vissza. – Az én +tanitványom!</p> +<p>A hírhozó nyomában még három őr rugatta az út porát. A többit +tán levágták.</p> +<p>Hát itt van a török!</p> +<p>Mit érezhetett Dobó e hírnek hallatára? Az a török had jön, +amelyik ebben a nyárban az ország két legerősebb várát rombolta el: +Temesvárt és Szolnokot, s ezenkívül elfoglalta Drégelyt, Hollókőt, +Salgót, Bujákot, Ságot, Balassa-Gyarmatot, – mindent, amit akart. +Mert úgy indult el ez a had, hogy ami még hátra van +Magyarországból, beleigázza a török hatalomba.</p> +<p>Hát már itt tartanak. Százötvenezernyi emberarcu fenevad. +Nagyobb részüket a zsenge gyermekkortól nyilazásra, lövésre, +falmászásra, tábori életre nevelték. Kardjuk Damaszkusban készült; +vértjük derbendi acél; lándzsájuk hindosztáni mesterkovácsoktól +való; ágyúikat Európa legjobb öntői csinálják; puskaporuk, +golyójuk, fegyverük mérhetetlen és megszámlálhatatlan.</p> +<p>S velük szemben?</p> +<p>Itt áll ez a kis vár, s benne alig kétezer ember, s alig hat +régi hitvány ágyú.</p> +<p>Mit érezhetett Dobó?</p> +<p>A hírhozó Bakocsai István felvágtatott a várba, és megállt +izzadtan, porosan Dobó előtt. A nyereg szijján <span class= +"pagenum"><a name="Page_43" id="Page_43">-43-</a></span> egy +göndörbajuszu barna törökfej; őneki magának az egész bal arca végig +fekete az aludt vértől.</p> +<p>– Jelentem alásan vitéz kapitány uram, – szólt a bokáját +összeütve, – itt a török az istenfáját!</p> +<p>– Az egész had, vagy csak egy csapat?</p> +<p>– Az egész hadnak az eleje az istenfáját. Nem láttuk az egészet +az abonyi erdő miatt, de nagyon jönnek az istenfáját. Ahogy +bennünket észrevettek, mindjárt elkaptak kettőt belőlünk az +istenfáját, oszt még engem is hajszoltak egy darabig; legutóbb ez a +füstös az istenfáját.</p> +<p>S ezt mondva a hüvelykujjával a nyergen lógó törökfej felé +bökött.</p> +<p>– Hát a társaid hol vannak?</p> +<p>A vitéz a kapu felé pillantott.</p> +<p>– Mosakodnak a patakban, az istenfáját!</p> +<p>– No, – azt mondja Dobó, – mától fogva tizedes vagy. Erigy és +igyál egy kupa bort, – az istenfáját! – tette hozzá mosolyogva.</p> +<p>A vár udvarán mindenki odatolongott, hogy a levágott fejet +nézze. A beretvált fejnek egy hosszú fürtje volt középen. Annál +fogva tartotta Bakocsai, s büszkén mutogatta.</p> +<hr class="chap" /> +<p><span class="pagenum"><a name="Page_44" id= +"Page_44">-44-</a></span></p> +<div class="chapter"> +<h3>VI.</h3> +</div> +<p>A török megérkezésének hirére olyanná vált a vár, mint a zajgó +méhkas.</p> +<p>Mindenki Bakocsai köré tolongott, hogy szavát hallja. Még az +asszonyok is odafutottak a sütőházakból és konyhákból, s +lábujjhegyre állva hallgatták a csoport mögött a vitéz +beszédeit.</p> +<p>De ez persze csak akkor történt már, mikor Dobó ott hagyta a +piacot, és a tisztekkel együtt fölment a palotába, tanácskozni, +rendelkezni.</p> +<p>A vitéz fölakasztotta a török fejet egy hársfára, s ő maga +székre ült, hogy átengedje a fejét a borbélynak.</p> +<p>Tizenhárom borbély volt a várban: négy mester és kilenc legény. +Nem annyira a hajnyirás lesz itt a kötelességük, mint inkább a +gyógyitás.</p> +<p>Ebben az időben nyirni, beretválni és gyógyitani egy mesterség +vala.</p> +<p>Hát a borbélyok mind a tizenhárman ráestek most Bakocsaira, +csakhogy közel lehessenek a szavához. Legelsőbben is a dolmányát +huzták le, meg az ingét.</p> +<p>Péter mester volt a legöregebb köztük, hát az fogta mosásba +legelőször. Egy nagy cseréptálat eléje tartottak, egy fazék vizet +meg föléje.</p> +<p>Csurgatták, mosták.</p> +<p>Eddig csak állotta a vitéz, de mikor a hosszu fejsebet varrni +kezdték, szétrugta a széket, tálat, borbélyt és <span class= +"pagenum"><a name="Page_45" id="Page_45">-45-</a></span> +borbélylegényt, s rettentő istenfájázások között felkopogott +ballagott a kaszárnyába.</p> +<p>– Nem vagyok én nadrág az istenfáját, – mondotta mérgesen.</p> +<p>Lekapott egy nagy pókhálót az ablakszélről és a fejére tette. +Bekötötte a fejét maga. Leült. Jól beszalonnázott, beborozott, +aztán ledült a szalmazsákra, s öt perc múlva már aludt.</p> +<hr class="chap" /> +<p><span class="pagenum"><a name="Page_46" id= +"Page_46">-46-</a></span></p> +<div class="chapter"> +<h3>VII.</h3> +</div> +<p>A vitézzel csaknem egy időben egy lovas parasztember is érkezett +a várba. Szűr volt rajta és felgyűrt szélű fekete kalap. A kezében +zöld furkósbot, akkora mint ő maga.</p> +<p>Mikor Dobó végzett a vitézzel, az ember leszólt a lováról egy +asszonynak:</p> +<p>– Melyik a kapitány úr?</p> +<p>– Az ott ni, – mondja az asszony, – az a nagy bajszu derék.</p> +<p>Az ember leszállt a lováról. Hozzákötötte egy cölöphöz. A +tarisznyába nyult. Kivett belőle egy nagy pecsétes levelet.</p> +<p>A kalapját a kezébe véve, Dobóhoz ballagott.</p> +<p>– Levelet hoztam, mondja az irást átnyujtva.</p> +<p>– Kitől? – kérdezi Dobó.</p> +<p>– Töröktől, – feleli a paraszt.</p> +<p>Dobó arca elsötétült.</p> +<p>– Hogy merte kend elhozni! – kiáltott az emberre. Vagy török +kend?</p> +<p>– Nem, – feleli megszeppenve az ember, – Kaálból való vagyok én +instálom.</p> +<p>– Tudja-e azt kend, hogy magyar embernek nem szabad az ellenség +levelét hordoznia?</p> +<p>És a katonákhoz fordulva parancsolt:</p> +<p>– Fogjátok fegyver közé!</p> +<p>Két dárdás katona a paraszt mellé állott. <span class= +"pagenum"><a name="Page_47" id="Page_47">-47-</a></span></p> +<p>– Uram! – kiáltott a paraszt térdre esve. Kényszeritettek!</p> +<p>– Csak arra kényszeritettek hogy átvedd, arra nem, hogy +átadd.</p> +<p>És ujból a katonákhoz fordult:</p> +<p>– Itt álljatok!</p> +<p>Összetrombitáltatta a vár népét, s anélkül, hogy a levelet +fölbontotta volna, összefont karokkal állt a hársfánál, emelyen a +török fej lógott.</p> +<p>Öt perc nem telt belé, együtt volt a várnépe mind. A tisztek +Dobó körül. A katonák sorrendben. Leghátul a parasztok meg az +asszonyok.</p> +<p>Akkor Dobó igy szólt:</p> +<p>– Azért hivattam össze a vár népét, mert a török levelet +küldött. Én az ellenséggel nem levelezek. Ezt a levelet azonban +fölolvastatom, majd megtudjátok: miért?</p> +<p>Azzal átadta a levelet Gergelynek, a ki mindenféle irást első +tekintetre el tudott olvasni, s legtudósabb volt a vár népe +között.</p> +<p>– Kérlek olvasd fel hangosan.</p> +<p>Gergely egy kőre állott. Feltörte a pecsétet, s kirázta a porzót +a papirosból. Azután a levél aljára pillantva, hangosan +olvasta:</p> +<p>– Küldi Achmed pasa Kaálból.</p> +<p>„Dobó István egri kapitánynak üdvözlet.</p> +<p>„Én aki vagyok az anatoliai Achmed basa, a hatalmas +legyőzhetetlen császár főtanácsosa, megszámlálhatatlan és +ellenállhatatlan hadának főkapitánya, izenem és irom, hogy a +hatalmas császár ezen a tavaszon két sereget küldött +Magyarországra. Az egyik sereg elfoglalta Lippát, Temesvárt, +Csanádot és Szolnokot s minden várat és várkastélyt, a mely a +Körös, Maros, Tisza és Duna vidékén áll. A másik sereg elfoglalta +Veszprémet, Drégelyt, <span class="pagenum"><a name="Page_48" id= +"Page_48">-48-</a></span> Szécsént és az egész Ipoly mentét, s +ezenkivül levert két magyar sereget. Nincs erő, amely nekünk +ellenállhatna.</p> +<p>„És most ez a két diadalmas hadsereg Eger vára alatt +egyesül.</p> +<p>„A hatalmas és győzhetetlen császár akaratából intelek titeket, +hogy ő felségének ellene szegülni ti se merjetek, hanem engedelemre +hajoljatok, s a mely basát én küldök, beereszszétek, Eger várát és +városát neki átadjátok.</p> +<p>– Hogy a fenébe ne! – zúgták minden felől. Ne olvasd tovább! Eb +hallgassa!</p> +<p>Dobó azonban csendességre intette őket.</p> +<p>– Csak hallgassátok a török muzsikát. Nagyon szép, mikor ilyen +fennen szól. Olvasd csak tovább.</p> +<p>– Ha engedelmesek lesztek, hitemre mondom, hogy se magatoknak se +jószágotoknak bántódása nem lesz. A császártól minden jót nyerek +nektek, s olyan szabadságban tartalak benneteket, mint a régi +királyok,</p> +<p>– Nem kell török szabadság! – rikoltott közbe a fakezü Cecey, – +jó nekünk a magyar is!</p> +<p>Amire mindenki elnevette magát.</p> +<p>Gergely folytatta:</p> +<p>– És minden bajtól megoltalmazlak benneteket…</p> +<p>Itt már mindenki kacagott, maga a levél olvasó is.</p> +<p>Csak Dobó állott komoran.</p> +<p>Gergely tovább olvasott:</p> +<p>– Erre adom hiteles pecsétemet. Ha pedig nem engedelmeskedtek, a +hatalmas császár haragját vonjátok fejetekre, s akkor mind magatok, +mind gyermekeitek mindnyájan halállal pusztultok el. Azért hát +nekem azonnal feleljetek.</p> +<p>Haragos zúgás volt erre a felelet. Az arcok megvörösödtek. A +legjámborabb embernek a szeme is tüzet hányt. <span class= +"pagenum"><a name="Page_49" id="Page_49">-49-</a></span></p> +<p>Gergely átnyujtotta a levelet a kapitánynak. Annak a szavát +leste most mindenki.</p> +<p>Dobónak nem volt szükséges kőre állnia, hogy kilássék a +csoportból. Magas öles ember. Ellátott mindenki feje fölött.</p> +<p>– Ime, mondotta acélos, de keserü hangon, ez az első és utolsó +levél, amely töröktől jött ebbe a várba, s el is olvasódott. +Megérthettétek belőle, hogy mért jön. Szabadságot hoz karddal és +ágyuval. A keresztény vérben fürdő pogány császár hozza ránk ezt a +szabadságot. Nem kell? Ha nem kell szabadság, levágja fejünket! Hát +erre válaszoljunk. Ez a válaszom!</p> +<p>Azzal kétfelé repitette és összegyürte a levelet, és a +parasztnak az arcába dobta.</p> +<p>– Hogy merted idehozni gazember!</p> +<p>És a katonákhoz fordult:</p> +<p>– Vasat a lábára! Vessétek a tömlöcbe a bitangot!</p> +<hr class="chap" /> +<p><span class="pagenum"><a name="Page_50" id= +"Page_50">-50-</a></span></p> +<div class="chapter"> +<h3>VIII.</h3> +</div> +<p>E mindeneket fölizgató esemény után Dobó a palotába szólitotta a +tisztjeit.</p> +<p>A terem csakhamar megtelt. A négy főhadnagyon kivül ott voltak a +hadnagyok is, a pattantyus tisztek is. Némelyik utközben a +diszruháját, ünnepi süvegét kapta magára. Némelyik csak a bajuszát +sodorta ki utközben. Mindenki érezte, hogy ez a levél a vészharang +első megkondulása volt.</p> +<p>Dobó még csak az elmaradt őrséget várta.</p> +<p>Összefont karral állott az ablaknál, s az alant elterülő várost +nézte. Milyen szép épületek, milyen szép fehér házak! S a város +üres. Csak a palota alatt a patakon nyüzsög a vár népe. Lóitató +katonák, vizhordó emberek; egy sárgakendős asszony, aki most lép ki +egy kapun; a hátán nagy batyu. S két kis gyermeket vonszolva siet a +vár felé.</p> +<p>– Ez is a várba jön, – mormogta Dobó kedvetlenül.</p> +<p>Az apród ott állt Dobó mellett. Lenvirágkék bársony dolmány volt +rajta. A szeme is éppen ilyen szinü. Inkább leánynak látszott, mint +fiunak.</p> +<p>Dobó ehez fordult mostan. Végigsimogatta a fiu vállig érő haját, +és azt mondja neki:</p> +<p>– Mit álmodtál Kristóf? Nem álmodtad-e haza magadat? +<span class="pagenum"><a name="Page_51" id= +"Page_51">-51-</a></span></p> +<p>– Nem, – felelte a fiu. Szégyelném magamat, ha ilyet +álmodnék.</p> +<p>Ez az egy apród maradt itten. Ez az egy is csak azért, mert az +apja irt a kapitánynak, hogy a fiut haza ne küldje. Mostoha anyja +volt a fiunak. Nem nézett rá szives szemmel. Dobó a maga fiának +tekintette.</p> +<p>A több apródot mind haza küldte Dobó. 14–16 éves fiuk voltak. +Vitézi iskola volt nekik a Dobó udvara. A próbát nem engedte még +Dobó letenni nekik.</p> +<p>Még egy ilyen kedves apródja volt: Balogh Balázs, a tavaly +megölt György barát egyik hadnagyának a fia. Ez még Kristófnál is +fiatalabb egy esztendővel, s kitünő lovas. Ez sirva ment el +augusztusban. Különösen az fájt neki, hogy Kristóf itt marad. Az is +volt hozzá a búcsúszava:</p> +<p>– Megállj, ha visszajövök, kihivlak viadalra!</p> +<p>Nagy Lukács vitte el magával ezt a gyereket, hogy útközben +átadja az anyjának. Mert özvegyasszonynak a fia s egyetlen +gyermek.</p> +<p>– No ez a Lukács sokáig odamarad, – szólt Mekcseynek a fejét +csóválva Dobó. Attól tartok, levágták.</p> +<p>– Nem hiszem, – felelte Mekcsey. Az apró embereket nem féltem. +Valami különös babonám van rá, hogy az apró emberek szerencsések a +hadban.</p> +<p>– Éppen forditva van, – felelte Gergely, aki inkább magas volt, +mint kicsi. Az apró ember sohse ül olyan bizton a lován, mint a +hosszu. Az aprót a ló viszi a harcban, a hosszu meg a lovat.</p> +<p>Az ajtónálló jelentette, hogy az őrök megérkeztek.</p> +<p>– Ereszd őket be, felelte Dobó komoran.</p> +<p>Hét sárgacsizmás sarkantyus legény állott meg a terem közepén. +Kettőnek vizes volt a haja, hát ezek csakugyan mosakodtak.</p> +<p>Az egyik vizes haju előre lépett és igy szólt: <span class= +"pagenum"><a name="Page_52" id="Page_52">-52-</a></span></p> +<p>– Jelentem alásan itt az ellenség, Abony alatt.</p> +<p>– Tudom, – felelte Dobó. Az első török is itt van. Elhozta +Bakocsai.</p> +<p>Ez szemrehányó hangon volt mondva. A vitéz a város kékvörös +szinét viselte. Egyet szuszszant és a fején egyet rántva +felelte:</p> +<p>– Kapitány uram én hozhattam volna hármat is.</p> +<p>– Hát mért nem hoztál?</p> +<p>– Hát csak azért, mert én szétvágtam a fejét mind a +háromnak.</p> +<p>A teremben nagy derültség áradt el. A hét katona közül négy be +is volt kötve. Dobó maga is elmosolyodott.</p> +<p>– Hát Komlósi fiam, mondotta, nem a törökfej itt a hiba, hanem a +ti fejetek. Nektek nem az volt a kötelességtek, kogy verekedjetek, +hanem az, hogy hírt adjatok. A Bornemissza hadnagy úr katonája +hozta meg a hirt. Ti azonban előbbre valónak tartottátok, hogy +mosakodjatok, meg fésülködjetek, inget váltsatok meg bajuszt +pödörjetek. Micsoda katona vagy te Komlósi Antal!</p> +<p>Komlósi búsan nézett maga elé. Érezte, hogy Dobónak igaza van. +Azonban felemelte a fejét és igy felelt:</p> +<p>– Hát majd meglátja kapitány uram, hogy micsoda katona +vagyok.</p> +<p>Az őrök jelentéséből kétségtelenné vált, hogy a török húzódik +fölfelé. Dobó uj őrséget rendelt, s megparancsolta, hogy ne +álljanak harcba a török őrséggel, csak jelentsék óránkint a +közeledést. Azután kiküldte őket, és az asztalhoz ült.</p> +<p>Már akkor ott voltak a teremben az összes hadnagyok, a +vártisztek s az öt német tűzmester. Ezeken kivül ott volt a pap és +az öreg Cecey.</p> +<p>– Barátaim, – kezdte Dobó, az ünnepi csöndben, hallottátok, hogy +bekövetkezett, amit évek óta várunk.</p> +<p>A hangja olyan volt, mint a nagyharangé. Egy <span class= +"pagenum"><a name="Page_53" id="Page_53">-53-</a></span> percre +elhallgatott. Talán egy gondolatát hallgatta el. Aztán mintha +rövidre akarná fogni a mondani-valóját, igy folytatta:</p> +<p>– Mekcsey kapitánytársam az imént adta át teljes jegyzékét a vár +erejének. Körülbelől ismeritek ugyan, de én mégis szükségesnek +tartom, hogy felolvassuk és halljátok. Kérlek Gergely öcsém.</p> +<p>Átadta az irást Gergelynek, aki könnyebben és gyorsabban birta +az effélét, mint Sukán bácsi. Gergely készséggel olvasott.</p> +<p>– Az egri vár ereje 1552. szeptember 9-én.</p> +<p>– Vagyis ma, – szólott Dobó.</p> +<p>– A várnak van ma belső lovasa kétszáz, belső gyalogosa +ugyanannyi, behivott egri és környékbeli puskás 875; – Nagyságos +Perényi Ferenc ur küldött 25 embert; Serédy György úr küldött vagy +kétszázat.</p> +<p>– Abból nincs több, csak valami ötven, – szólt Mekcsey.</p> +<p>És egy sunyorgó szemü, arcban erősen csontos hadnagyra +pillantott.</p> +<p>– Nem tehetek róla, – felelte ez. Én itt vagyok.</p> +<p>És a kardjára csapott.</p> +<p>Dobó békitő hangon szólt a hadnagyra.</p> +<p>– Hegedüs barátom, ki beszél itt rólad? Hunyadinak is voltak +hitvány katonái.</p> +<p>Gergely tovább olvasott.</p> +<p>– Megint Kassáról jött kétszáztiz fölkelő. Nohát itt van, – +szólt Hegedüsre pillantva. Kassán is vannak vitézek.</p> +<p>És folytatta:</p> +<p>– A karthauzi barátok négy drabantot küldtek. Az egri káptalan +kilencet.</p> +<p>– Kilencet? – Mordult fel Bolyky Tamás, a borsod <span class= +"pagenum"><a name="Page_54" id="Page_54">-54-</a></span> puskások +hadnagya. Hiszen azoknak száznál is több a katonájok!</p> +<p>– Fizetésre se adták, – felelte röviden Dobó.</p> +<p>Fügedi, a káptalan hadnagya felállt, Dobó azonban leintette:</p> +<p>– Kérlek öcsém, majd máskor. Az ördög se bántja a káptalant. +Folytasd Gergely öcsém csak röviden és hamar.</p> +<p>Gergely hát szaporán, barátosan olvasott tovább. De jó hosszú +volt a litánia. Sáros, Gömör, Szepes, Ung, a szabad városok mind +küldtek egy-egy kis csapat drabantot. A jászai prépost negyven +embert küldött egymaga. Ezt meg is éljenezték.</p> +<p>Végül Gergely ismét fölemelte a hangját és igy szólt:</p> +<p>– Vagyunk tehát összesen száz ember hiján kétezren.</p> +<p>Dobó végigpillantott az asztalnál ülőkön, és a tekintete +Hegedüsön állott meg. A kassai hadnagyra nézve folytatta.</p> +<p>– Ehez még hozzászámithatjuk azokat az embereket, akiket várbeli +szolgálatra hivtam be: a tizenhárom borbélyt, nyolc mészárost, +három lakatost, négy kovácsot, öt ácsot, kilenc molnárt és a +harmincnégy parasztembert, akik majd az ágyúknál segitenek. Ez +ostrom idején mind fegyvert ragadhat. Azután számitsuk még Nagy +Lukácsot, akit Szent János fejevétele napján Szolnok alá elküldtem +huszonnégy lovassal. Ezeknek már régen itthon kellene lenniök, – +szólt Mekcseyre emelve a tekintetét.</p> +<p>És folytatta:</p> +<p>– Hát volnánk igy is meglehetősen, de én király őfelségétől +várom a legfőbb segitséget.</p> +<p>Az öreg Cecey a levegőbe csapott és hümmögött.</p> +<p>– Nono Cecey bátyám, – szólt Dobó. – Nem úgy van már, mint volt +régen. A király nagyon jól tudja, <span class="pagenum"><a name= +"Page_55" id="Page_55">-55-</a></span> hogy ha Eger elesik, hát +beteheti a szent koronát a régiségtárba.</p> +<p>– Nincs többé Magyarország, – toldta hozzá Mekcsey, aki Dobó +mellett állott.</p> +<p>– Lesz német, – duhogta az öreg.</p> +<p>– A király hada két nagy seregben jön – folytatta Dobó, – +ötven-hatvanezer, talán százezer jól táplált és jól fizetett +katona. Egyiket vezeti Móric szász herceg, a másikat Miksa herceg. +A király kétségtelenül utánok küld, hogy hozzánk siessenek. S ma +talán már annak a két tábornak a jelszava: Eger!</p> +<p>– Hiszi a miskolci pék, – morgott Cecey.</p> +<p>– Hát hiszen én is, – mordult vissza Dobó. – És ezennel megkérem +kegyelmedet, hogy a szavamba ne vagdaljon. Az én követem Vass +Miklós még ma ujra elindul Bécsbe, és ha nem találja útban a király +hadát, értesitést viszen a török megérkezéséről.</p> +<p>Gergelyhez fordult.</p> +<p>– A gyülés után rögtön megirod a kérelmet ő felségének, s +mellékeled a török levélét. Úgy megird, hogy még a kősziklák is +idejőjjenek Eger alá.</p> +<p>– Megirom, – felelte Gergely.</p> +<p>– Semmi okunk sincs, hogy nehéz szivvel várjuk a törököt. A +falak erősek. Puskapor, meg élelem van annyi, hogy egy esztendeig +is kibirjuk. A király, hacsak az erdélyi hadát ideküldi is, minden +török Mohamedhez megyen Eger alól. Dehát olvasd fel most a második +számu jegyzéket, – szólt Gergelynek.</p> +<p>Gergely olvasta:</p> +<p>– Nagy bomba ágyú egy; másik nagy bomba ágyú, Béka nevű és Baba +nevű, kettő; a királytól három ágyú; Perényi Gábortól négy ágyú, +Serédi Benedektől egy ágyú.</p> +<p>– A puskaport nem mértük meg, mert nem is lehet, – szólt közbe +Dobó. Tavalyról is maradt, a királytól is <span class= +"pagenum"><a name="Page_56" id="Page_56">-56-</a></span> kaptunk. A +sekrestye alja szinig van kész puskaporral. Ezenkivül van +salétromunk és malmunk a puskapor-csinálásra. Folytasd.</p> +<p>Gergely olvasta:</p> +<p>– Öreg réztarack, faltörő öt; vastarack ugyanilyen öt; +őfelségétől réz faltörő négy; golyóöntő a faltörőkhöz és +szakálasokhoz huszonöt; dupla prágai szakálas ágyú kettő; +seregbontó szakálas ágyú öt.</p> +<p>– No urak, – szólt Dobó, – azt hiszem felelhetünk a töröknek. De +ez még semmi. Olvasd tovább.</p> +<p>– Prágai és csetneki réz és vas szakálas háromszáz; kézi puska +kilencvenhárom; német kézi puska százkilencvennégy.</p> +<p>– Ez nem ér semmit, – szólt Cecey Dobóhoz fordulva. – A jó íjj +többet ér minden puskánál.</p> +<p>Ezen egy kis vita támadt. Az öregek Cecey szavát helyeselték. A +fiatalok a puska pártján voltak.</p> +<p>Végre is Dobó azzal vágta ketté a vitát, hogy a puska is jó, az +íjj is jó, de legjobb az ágyú.</p> +<p>Kristóf apród ekkor egy remek mívű aranyos sisakot és egy kis +ezüst feszületet tett az asztalra. A karján még egy palást-féle +köpönyeg is volt. Dobó háta mögé állva tartotta.</p> +<p>Gergely még egy jó sort olvasott. Benne volt a jegyzékben minden +fegyver: kópja, gerely, paizs, csáklya, csákány, buzogány, kanóc, +dárda és minden hadi szerszám, amit nem a segitség hozott +magával.</p> +<p>Akkor aztán Dobó fölállott.</p> +<p>Az előtte levő aranyos sisakot a fejére vette, a vörös bársony +kapitányi mentét a vállára. És balkezét a kardján nyugtatva +szólott:</p> +<p>– Kedves barátaim és védő társaim. A falakat láttátok, most már +a falakon belől levő erőt is ismeritek. Ebben a várban van most a +megmaradt ország sorsa. <span class="pagenum"><a name="Page_57" id= +"Page_57">-57-</a></span></p> +<p>A teremben csend volt. Mindenki érezte, hogy Dobó igazat +mond.</p> +<p>– Ha Eger elesik, utána nem tarthatja magát se Miskolc, se +Kassa. Az apró várakat lerázza a török, mint a diót. Nincs többé +ellenállás. És akkor Magyarországot beirhatja a történelem a +halottak könyvébe.</p> +<p>Komor szemmel nézett körül és folytatta:</p> +<p>– Az egri vár erős, de itt van a szolnoki példa, hogy a falak +ereje nem a kőben van, hanem a védők lelkében. Ott pénzen fogadott +idegen zsoldosok voltak. Nem a várat mentek védeni, hanem hogy +zsoldot kapjanak. Itt az öt pattantyus kivételével minden ember +magyar. Itt mindenki a hazát védi. Ha vér kell, vérrel, ha élet +kell, élettel. De ne mondhassa azt ránk a jövendő nemzedék, hogy +azok a magyarok, akik 1552-ben itt éltek, nem érdemelték meg a +magyar nevet.</p> +<p>Az ablakon besütött a nap és végigjátszott a falon függő +fegyvereken, s a falak mellett rudakon álló páncélokon. Tündöklővé +tette a kapitány aranyos sisakját is. Gergely mellette állott. Egy +pillantást vetett az ablakra, aztán a szeméhez emelte a tenyerét, +hogy a vezérre nézhessen.</p> +<p>– Azért hivattam össze kegyelmeteket – folytatta Dobó, – hogy +mindenki számot vethessen magával. Aki többre becsüli a maga +egészségét, mint a nemzet jövendőjét, nyitva van a kapu. Nekem +férfiak kellenek. Inkább kevés oroszlán, mint sok nyúl. Akinek +reszket az ina a közelgető zivatartól, hagyja el a termet, mielőtt +tovább szólnék, mert meg kell esküdnünk a vár védelmére oly +esküvel, hogy ha azt megszegi valaki, meg ne állhasson holta után +az örök Isten orcája előtt.</p> +<p>Félre nézett és várt, hogy mozdul-e valaki?</p> +<p>A teremben csend volt.</p> +<p>Nem mozdult senki. <span class="pagenum"><a name="Page_58" id= +"Page_58">-58-</a></span></p> +<p>A feszület mellett két viaszgyertya állott. Az apród +meggyujtotta.</p> +<p>Dobó tovább beszélt:</p> +<p>– Meg kell esküdnünk egymásnak az örök Isten szent nevével +ezekre a pontokra.</p> +<p>Egy iv papirost ragadott fel az asztalról és olvasta:</p> +<p>– Először: akármiféle levél jön ezentul a töröktől, el nem +fogadjuk, hanem a község előtt olvasatlanul megégetjük.</p> +<p>– Igy legyen! – hangzott a teremben. Elfogadjuk!</p> +<p>– Másodszor: mihelyt a török megszállja a várat, senki neki ki +ne üvöltsön; bármit kiáltozzanak is be, arra semminémü felelet ne +hangozzék, – se jó, se rossz.</p> +<p>– Elfogadjuk!</p> +<p>– Harmadszor: a várban a megszállás után semmiféle beszélgető +csoportosulás se kint se bent ne legyen. Se ketten, se hárman ne +suttogjanak.</p> +<p>– Elfogadjuk!</p> +<p>– Negyedszer: a közemberek és altisztek a hadnagyok tudta +nélkül, a hadnagyok a két kapitány intézkedése nélkül a csapatokon +nem rendelkeznek.</p> +<p>– Elfogadjuk!</p> +<p>Egy érdes hang szólalt meg Fügedy mellett:</p> +<p>– Valamit ide szeretnék betoldani.</p> +<p>A szóló Hegedüs volt, a Serédy hadnagya. Az arca ki volt +vörösödve.</p> +<p>– Halljuk, – szóltak az asztalnál.</p> +<p>– Azt ajánlom, hogy a két kapitány viszont a hadnagyokkal mindig +egyértelemben intézkedjék, valahányszor úgy fordul a sor, hogy akár +a védelem dolgában, akár más fontos intézkedésben, a hadnagyok +közül csak egy is tanácskozást kiván.</p> +<p>– Az ostrom szünetében elfogadom, – szólott Dobó.</p> +<p>– Elfogadjuk! – zúgták rá mindannyian. <span class= +"pagenum"><a name="Page_59" id="Page_59">-59-</a></span></p> +<p>Dobó folytatta:</p> +<p>– Utolsó pont: aki a vár megadásáról beszél, kérdez, felel, vagy +bármiképp is a vár megadását akarja, halál fia legyen!</p> +<p>– Haljon meg! – kiáltották lelkesen. – Nem adjuk meg a várat! +Nem vagyunk zsoldosok! Nem vagyunk szolnokiak! – hangzott +mindenfelől.</p> +<p>Akkor Dobó levette az aranyos sisakot. Hosszú szürke haját +végigsimitotta. Intett a papnak.</p> +<p>Bálint pap fölállt. Szintén levette a süvegét, és fölemelte az +asztalon álló kis ezüst feszületet.</p> +<p>– Esküdjetek velem, – mondotta Dobó.</p> +<p>A teremben mindenki a feszület felé nyujtotta a kezét.</p> +<p>– Esküszöm az egy élő Istenre…</p> +<p>– Esküszöm az egy élő Istenre, – hangzott az ünnepi +mormolás.</p> +<p>– Hogy véremet és életemet a hazáért és királyért, az egri vár +védelmére szentelem. Sem erő, sem fortély meg nem félemlit. Sem +pénz, sem igéret meg nem tántorit. A vár feladásáról sem szót nem +ejtek, sem szót nem hallgatok. Magamat élve sem a váron belől, sem +a váron kivül meg nem adom. A vár védelmében elejétől végéig +alávetem akaratomat a nálamnál feljebb való parancsának. Isten +engem úgy segéljen!</p> +<p>– Úgy segéljen! – zúgták egyhanggal.</p> +<p>– És most magam esküszöm, – szólt Dobó, két ujját a feszületre +emelve. – Esküszöm, hogy a vár és az ország védelmére forditom +minden erőmet, minden gondolatomat, minden csepp véremet. Esküszöm, +hogy ott leszek minden veszedelemben veletek! Esküszöm, hogy a +várat pogány kezére jutni nem engedem! Sem a várat, sem magamat +élve meg nem adom! Föld úgy fogadja be a testemet, ég lelkemet! Az +örök Isten taszitson el, ha eskümet meg nem tartanám! <span class= +"pagenum"><a name="Page_60" id="Page_60">-60-</a></span></p> +<p>Nem kételkedett itt azon senki. Lángolt mindenkinek az arca, +mert tűz volt mindenkinek a szivében. A Dobó esküjére minden kard +kivillant. Egy szivvel lélekkel kiáltották:</p> +<p>– Esküszünk! Esküszünk!</p> +<p>Dobó ismét föltette sisakját, és leült.</p> +<p>– Hát testvéreim, – mondotta egy árkus papirost véve a kezébe, – +most még azt beszéljük meg, hogy a falak őrségét hogyan helyezzük +el? A falak védelmére nem egyforma beosztás kell, mert a város +felől meg az új bástya felől sik a föld és völgyes. A keleti meg az +éjszaki bástyák felől vannak a dombok meg a hegyek. Kétségtelen, +hogy ide állitják az ágyúkat, és itt törik majd a falat, hogy +beronthassanak.</p> +<p>– Nem törik azt át sohase, – mondotta Cecey.</p> +<p>– Nono, – felelte Dobó.</p> +<p>Aztán ismét folytatta:</p> +<p>– Ácsot meg kőmivest azért rendeltem jó számmal a várba, hogy +amit a török ront, éjjel berakják. Hát itt lesz a legnagyobb munka, +és ha az őrséget most el is osztjuk, az majd az ostrom szerint +változik.</p> +<p>– Csak intézze kegyelmed kapitány úr, mi elfogadjuk, – +kiáltották többfelől.</p> +<p>– Hát én azt gondolom: négy seregre oszszuk a védelmet. Egyik +sereg lesz a főkapunál; másik a szeglettoronyig való részen; +harmadik a külső várban; negyedik a tömlöcbástya körül északon. E +négy csoportnak megfelelően, négy részre oszlik bent az álló sereg +is. Ezeket Mekcsey kapitány társam fogja igazgatni. Ostrom idején +az ő gondja lesz a katonák váltakozása, valamint a belső vár +védelme is.</p> +<p>– Hát a város felőli oldal? – kérdezte Hegedüs.</p> +<p>– Oda csak egyes őröket állitunk. A kapunál elég <span class= +"pagenum"><a name="Page_61" id="Page_61">-61-</a></span> ha husz +ember lesz. Ez úgyis szűk gyalogkapu, s innen nem is próbálhat a +török támadást.</p> +<p>És egy ív papirost vett fel.</p> +<p>– A legények számát hozzávetőleg így osztottam el. Az ókapunál, +vagyis főkapunál az új bástyáig legyen állandóan száz drabant. A +tömlöcbástyán száznegyven, a tiszttel száznegyvenegy. A Sándor +bástya mentén százhusz a kapu nélkül. Innen vissza a kapuig +százöt.</p> +<p>– Ez négyszázhatvanhat, – mondotta Gergely.</p> +<p>– A templom két tornyán tiz-tiz drabant. Ez a belső vár +védelme.</p> +<p>– Négyszáznyolcvanhat, – számitotta hangosan Gergely.</p> +<p>Dobó folytatta:</p> +<p>– Most következik a külső vár. A Csabi bástyán legyen kilencven +ember a Bebek bástyáig. Innen a szeglettoronyig százharminc. Az +ókaputól a szegletig ötvennyolc. Itt még egy keskeny kőfal van, +amely összeköti a belső várat a külsővel. Itt inkább szemmel kell +őrködni, mint fegyverrel. Hát ide elég harmincnyolc drabant.</p> +<p>Mekcseyre pillantva folytatta:</p> +<p>– Ide lehet állitani a gyöngéket, s ostromok alatt a könnyü +sebesülteket is.</p> +<p>– Egy hiján nyolcszáz, – mondotta Gergely.</p> +<p>– Mármost hogyan oszszuk szét a tiszteket? Hogy magamon kezdjem, +én ott akarok lenni mindenütt.</p> +<p>Lelkes éljenzés.</p> +<p>– Mekcsey társam dolgát már tudjuk. A négy főhadnagy ur közül +egy az ókapunál lesz. Ide erő kell, és rettenhetetlen lélek, mert +hogy a török a kapun be akar jönni, azt hiszem az kétségtelen. Itt +a halállal farkasszemet kell nézni.</p> +<p>Pető Gáspár fölállt és a mellére csapott:</p> +<p>– Kérem azt a helyet! <span class="pagenum"><a name="Page_62" +id="Page_62">-62-</a></span></p> +<p>A nagy éljenzésben csak a Dobó beleegyező fejmozdulatát lehetett +látni. Az öreg Cecey átnyujtotta Petőnek a balkezét.</p> +<p>– Ezenkivül, – mondotta – a külső vár a legveszedelmesebb pont. +A török itt az árok betemetésén fog mesterkedni. Itt is a főtisztek +bátorsága, hazaszeretete és halálmegvetése kell.</p> +<p>Három főhadnagy volt még Petőn kivül; mind a három +fölállott:</p> +<p>– Itt vagyok, – mondotta Bornemissza.</p> +<p>– Itt vagyok, – mondotta Fügedy.</p> +<p>– Itt vagyok, – mondotta Zoltay.</p> +<p>– Hát hogy össze ne vesszetek – szólott Dobó, – ott lesztek mind +a hárman.</p> +<p>A tűzmesterek már előbb megkapták a maguk ágyúját, különben se +tudtak egy szót se magyarul. Dobó azonban még egy főágyúmestert +akart. Ki legyen az?</p> +<p>Senki se volt értője ennek a szerszámnak, csak Dobó. Hát Dobó +magára vállalta.</p> +<p>Hogy erre ujabb éljen-riadalom támadt a teremben, s hogy a +tűzmesterekre is néztek, ezek nyugtalanul kérdezték:</p> +<p>– Was ist das? Was sagt er?</p> +<p>Bornemissza erre hozzájuk fordult és így magyarázta meg az öt +németnek:</p> +<p>– Meine herrn. Kapitány Dobó vird zein der haupt bum-bum! +Ferstanden?</p> +<p>A németek megértették.</p> +<p>Dobó ezután összetrombitáltatta az egész katonaságot. A vár +terén azoknak is elmondta az öt pontot, amire odabent megesküdtek, +s felhivta őket, hogy amelyikök félelmet érez, tegye le inkább a +kardot, hogysem meggyöngitse a többit is, mert – úgymond – a +félelem olyan ragadós nyavalya, mint a pestis, sőt még ragadósabb, +<span class="pagenum"><a name="Page_63" id= +"Page_63">-63-</a></span> mert egy pillanat alatt átszáll a +másikra. Hát itt a bekövetkezendő nehéz napok alatt, erőslelkü +emberek kellenek.</p> +<p>Azután kibontotta a vár kékvörös zászlaját, és összefogta a +nemzeti szinüvel.</p> +<p>– Esküdjetek!</p> +<p>Erre a szóra a városbeli székesegyház harangja megkondult.</p> +<p>Csak egyet kondult, többet nem.</p> +<p>Mindenki a város felé pillantott. Ez a kondulás olyan volt, mint +egy jajkiáltás. Csak egy. S utána figyelő csöndesség áll az egész +tájon.</p> +<p>A vitézek fölemelték az ujjukat.</p> +<hr class="chap" /> +<p><span class="pagenum"><a name="Page_64" id= +"Page_64">-64-</a></span></p> +<div class="chapter"> +<h3>IX.</h3> +</div> +<p>Ezen az estén Dobó vendégül látta mindazokat, akik vele délelőtt +a teremben megesküdtek.</p> +<p>Az asztal egyik végén Dobó ült, másik végén Mekcsey. Dobó +mellett jobbfelől <i>Bálint pap</i> ült, balfelől <i>Cecey</i>. A +pap mellett <i>Pető</i>. Petőt különben is meg kellett becsülni +ezzel a helylyel. A bátyja, Pető János udvari méltóság volt: a +király főpoharasa. Ennek a révén kapták a puskaport, meg az öt +tűzmestert Bécsből. Csak aztán következett vagy kor vagy rang +szerint részint Mekcseytől, részint Dobótól számitva a sort: +<i>Zoltay</i>, <i>Bornemissza</i>, <i>Fügedy</i>. Aztán <i>Koron +Farkas</i>, az abauj-megyei gyalogosok hadnagya; <i>Kendi +Bálint</i> és <i>Hegedüs István</i>, a Serédy György hadnagyai, +akik ötven drabantot hoztak; <i>Fekete Lőrinc</i>, aki Regécből +jött tizenötöd magával; <i>Lőkös Mihály</i>, akit száz gyaloggal +küldtek a szabad városok; <i>Nagy Pál</i>, Bátori György harminc +drabantjának hadnagya, bikaerejü merész ember; <i>Jászay +Márton</i>, a jászói prépost negyvenegy drabantjának a hadnagya; +<i>Szency Márton</i>, szepesi hadnagy, – ez negyven gyalogost +hozott; <i>Bor Mihály</i> kitünő puskás, Sárosmegye küldte +hetvenhat gyaloggal; Ugocsából ott volt <i>Szalacskay György</i> és +<i>Nagy Imre</i>. Ez utóbbit Homonnay Gáborné küldte tizennyolc +gyaloggal. Eperjesről <i>Blaskó Antal</i> jött el.</p> +<p>Ezek mind hadnagyok voltak. Ezek után ült <i>Paksy</i> Jób, a +legszálasabb tiszt a király seregéből, s <i>Bolyky</i> Tamás, a +borsodi ötven puskás hadnagya. Ezek később <span class= +"pagenum"><a name="Page_65" id="Page_65">-65-</a></span> jöttek, +hát odaültek a vártisztek közé, akik voltak: <i>Sukán János</i>, az +öreg számtartó; <i>Imre deák</i> kulcsár, a boros pince +felügyelője; <i>Mihály deák</i> cipóosztó; <i>Gyöngyösy Mátyás</i> +deák a püspök deákja, (a vár a püspöké volt;) <i>Boldizsár</i> deák +irnok s még egynéhányan. Mert Dobó nemcsak a tiszteket hivta meg, +hanem hogy az egész vár képviselve legyen a vacsorán, egy tizedest, +egy közembert, egy egri nemest és egy egri parasztot is +felhivatott.</p> +<p>Az ételhordás a Dobó négy-öt szolgájának a dolga volt, de ezek +munkája azzal könnyebbedett, hogy a főtisztek is beállitották a +szolgáikat.</p> +<p>Dobó mögött Tarjáni Kristóf állott, az apród. Dobónak ez +szolgált. Ez nyújtotta eléje az ételt. Ez töltötte mindig tele a +poharát, valahányszor kiürült.</p> +<p>Péntek lévén, a vacsorát tormás csukával kezdték, kirántott +süllővel, harcsával és kecsegével folytatták, s turós csuszával és +fahéjjas főtt aszalt gyümölcscsel végezték. De volt az asztalon +szőlő is, alma, körte és dinnye is bőven.</p> +<p>Mért adta a takarékos Dobó ezt a vacsorát? A mai ünnepi gyülés +befejezéseül? Vagy hogy az egymásnak ismeretlen tisztek +összeismerkedjenek, és összemelegedjenek? Vagy tán a bor +világitásánál a lelkek erejét vizsgálta? A levegő kezdetben ünnepi +volt, szinte templomi. A hófehér abroszok, a Dobó cimerével vésett +ezüst evőeszközök, az asztal fölött láncon függő faragott hordó, az +őszi virágokból készült bokréták, – mindez inkább lakadalmi pompa +volt, mint egyszerü vacsora.</p> +<p>Még akkor se melegedett meg a keze senkinek, mikor a csuka után +a szép hordóból gránátpiros bor ömlött a poharakba. A Dobó mai +magasztos beszéde ült a lelkeken, mint ahogy a harangszó után +elmélázva hallgatja az ember a harang után maradt csöndességet. +<span class="pagenum"><a name="Page_66" id= +"Page_66">-66-</a></span></p> +<p>A csuka után a szolgák kihordták a tányérokat, s mindenki azt +várta, hogy valaki beszélni fog.</p> +<p>Dobó elmélázva ült a barna bőrrel bevont karosszékben. Őt +nézték.</p> +<p>S ebben a csöndességben egyszercsak fölhallatszik a +sütőasszonyok vidám dalolása:</p> +<div class="poem"> +<div class="stanza"><span class="i0"><i>Csak azért +szeretek</i><br /></span> <span class="i0"><i>Falu végén +lakni;</i><br /></span> <span class="i0"><i>Erre jár a +rózsám</i><br /></span> <span class="i0"><i>A lovát +itatni.</i><br /></span></div> +<div class="stanza"><span class="i0"><i>A lovát +itatni</i><br /></span> <span class="i0"><i>Magát +fitogtatni</i><br /></span> <span class="i0"><i>Piros két +orcáját</i><br /></span> <span class="i0"><i>Velem +csókoltatni.</i><br /></span></div> +</div> +<p>Egyszerre eltüntek a felhők. Az ég kiderült. Hát komolyodjanak-e +a férfiak, mikor asszonyok is vannak itt a várban, s ők a +veszedelem bevonulását dalolva várják.</p> +<p>Mekcsey fölvette az előtte álló ezüst serleget, és +fölállott.</p> +<p>– Tisztelt vendégség, – mondotta. Nagy napok előtt állunk. Maga +a jó Isten is az ég ablakában ül és nézi, hogyan fog itt kétezer +ember megharcolni kétszázezerrel. És én mégse csüggedek. Gyáva +ember nincs közöttünk egy se; hiszen még az asszonyok is, amint +halljuk, vígan dalolnak odalent. De ha nem igy volna is, van +közöttünk két ember, aki mellett félni nem lehet. Ismerem mind a +kettőt kora ifjuságomtól. Az egyiket azért teremtette az Isten, +hogy példája legyen a magyar bátorságnak. A vas ereje van benne. +Olyan, mint az aranynyal zománcozott kard. Csupa erő és nemesség. A +másik meg, akit szintén ifjúságomtól ismerek, a furfangnak és +minden találékonyságnak <span class="pagenum"><a name="Page_67" id= +"Page_67">-67-</a></span> a mestere. Ahol ez a két ember jelen van, +vagy az erő, vagy a furfang bizonyosságában érzem magamat. Nem +lehet veszedelemtöl tartani. Azt kívánom, hogy úgy ismerjék mint +én: Dobó Istvánt, a mi kapitányunkat, és Bornemissza Gergelyt, a mi +főhadnagyunkat.</p> +<p>Dobó állva fogadta a kocintásokat, aztán állva is maradt, és így +felelt:</p> +<p>– Kedves véreim. Ha olyan ijedős volnék is, mint a szarvas, hogy +akármiféle ebfalka csaholása megremegtetne, mikor nemzetem sorsáról +van szó, megállok és ellenszegülök. A Jurisics példája mutatja, +hogy micsoda erősség a leghitványabb vár is, ha férfiak vannak +benne. A mi várunk erősebb, mint Kőszeg volt, s nekünk is +erősebbeknek kell lennünk. Én ismerem a török hadat. Még a bajuszom +is alig ütközött, mikor ott voltam a mohácsi mezőn, és láttam a +Szulejmán hadát. Elhigyjétek nekem, hogy az a huszonnyolcezer +magyar összegázolta volna azt a százezernyi csőcseléket, ha csak +egy ember is van, a ki a csatát vezetni tudja. Nem vezetett, nem +rendezett ott senki. A csapatok nem az ellenség állása szerint +bontakoztak széjjel, hanem csak úgy gondolom formára. Tomory +szegény, dicső emlékű nagy hős, de nem volt vezérnek való. Azt +gondolta szegény, hogy a vezérség ebből a szóból áll: Utánam! Hát +egyet imádkozott, aztán meg egyet káromkodott, és azt mondta: +Utánam! Azzal megindult a seregünk mint őszszel a fecskék tábora, +neki a török közepének. A török úgy széledt előttünk, mint a +lúd-falka. Mink meg rohantunk vakon neki az ágyúsornak. Persze az +ágyúk, a láncos golyók megtették, amit emberi erő nem tehetett. +Négyezren maradtunk a huszonnyolcezerből. De ennek a rettenetes +szerencsétlenségnek két nagy tanulsága volt. Az egyik az, hogy a +török tábor nem vitézek sokasága, hanem mindenféle gyülevész népé. +Összeszednek mindenféle embert és állatot, csakhogy a sokaságukkal +elrémitsék a <span class="pagenum"><a name="Page_68" id= +"Page_68">-68-</a></span> tyukszivü embert. A másik tanulság az, +hogy a magyar akármilyen kevés, megzavarhatja és meggyőzheti a +törököt, ha a bátorsága mellé okosságot viszen magával paizsul.</p> +<p>Az asztalnál ülők feszült figyelemmel hallgatták a főkapitányt. +Ez tovább folytatta:</p> +<p>– A mi állapotunkban azt parancsolja az okosság, hogy kitartók +legyünk mindaddig, mig a király serege meg nem érkezik. A várat +lőni és rombolni fogják, s meglehet ledöntik a falat, amely +egyideig védeni fog bennünket. De ekkor nekünk kell előállanunk. S +ahogy a falak védtek bennünket, úgy kell nekünk védenünk a falakat. +A falra hágó ellenség ott fog találni bennünket minden résen. A +magyar nemzet sorsát nem ejtjük el hitványul soha!</p> +<p>– Nem! nem! – kiáltották mindnyájan fölállva.</p> +<p>– Köszönöm, hogy eljöttetek, – folytatta Dobó. – Köszönöm, hogy +elhoztátok kardotokat és sziveteket a haza oltalmára. Valami erős +érzés van bennem, hogy az Isten Eger vára fölé nyújtja a kezét, és +azt mondja a pogány tengernek: Eddig és ne tovább! Ez az érzés +erősitsen benneteket is, s akkor bizton, hogy ugyanezen a helyen +vígan fogjuk megülni a győzelem torát.</p> +<p>– Úgy legyen! kiáltották mindenfelől, s összecsörrentek az +ezüstpoharak.</p> +<p>Dobó után Pető állott fel, a gyorsmozgású hadnagy, aki a vár +legjobb népszónoka volt.</p> +<p>Jobbra balra rántott egyet a nyakán, és igy szólt:</p> +<p>– Mekcsey uram bizik Dobóban meg Bornemisszában, ezek meg biznak +mibennünk meg a falakban. Én is megmondom miben bizok.</p> +<p>– Halljuk! Halljuk!</p> +<p>– Két erős vár esett el az idén a több között: Temesvár meg +Szolnok. <span class="pagenum"><a name="Page_69" id= +"Page_69">-69-</a></span></p> +<p>– Veszprém?</p> +<p>– Veszprémben nem volt ember. Miért esett el ez a két erős vár? +Azt fogják egy idő mulva mondani, hogy azért esett el, mert a török +erősebb volt. Nem úgy van pedig. Azért esett el, mert Temesvárt +spanyol zsoldosok védték, Szolnokot meg spanyolok, csehek meg +németek. Hát most megmondom miben bizom. Abban, hogy Egert nem védi +se spanyol, se német, se cseh. Itt ez öt pattantyús kivételével +mindenki magyar, s főképen egri. Saját fészküket védő oroszlánok! +Én a magyar vérben bizom.</p> +<p>Itt már kimelegedett minden arc, fölemelkedtek a poharak. Pető +be is fejezhette volna a beszédét, de a népszónokok bőségével +folytatta:</p> +<p>– A magyar pedig olyan, mint a kova. Mentül jobban ütik, antul +jobban szikrázik. Hát azt a kontyos irgalmát annak a Mohamed +putrijaiban szedett, fügefáról szakadt ringyes-rongyos sok +vizivójának, nem birna-e velök ez a kétezer, magyar anyától, +vitéznek született, lóháton nevelkedett, magyar buzán erősödött +egri bikavér ivó katona?</p> +<p>Elnyomta az éljenzés, a kardcsörgés és kacagás a szavát, de ő +megintcsak sodort egyet a bajuszán, egyet nézett oldalt, és igy +fejezte be:</p> +<p>– Eger eddig csak egy szép város volt. Adja az Isten, hogy +ezentul a magyar dicsőség városa legyen. Pogányvérrel irjuk a +falra: Ne bántsd a magyart! S ha majdan századok mulva az örök +földi béke mohája zöldellik e vár maradványain, levett kalappal jár +majd itt az utánunk jövő századok fia, s büszke érzéssel mondja: a +mi apáink küzdöttek itten, áldott legyen a poruk is!</p> +<p>De már erre olyan riadalom támadt, úgy összecsókolták a +szónokot, hogy nem lehetett tovább beszélnie.</p> +<p>De nem is akart.</p> +<p>Leült és átnyujtotta a kezét Bolyki Tamásnak, a borsodi legények +hadnagyának. <span class="pagenum"><a name="Page_70" id= +"Page_70">-70-</a></span></p> +<p>– Tamás, – mondotta – ahol mi ketten leszünk, fájjon a feje a +töröknek!</p> +<p>– Oly szépen beszéltél, – felelte Tamás a fejét rázva, – hogy +akár most rohannék a töröknek.</p> +<p>Pető után már senkise érzett magában erőt, hogy köszöntőt +mondjon. Gergelyt szólongatták, de ő mint afféle tudós ember, nem +szeretett beszélni. Hát csak mindenki a szomszédjával beszélt, s a +vacsora vidám zsongása töltötte be a termet.</p> +<p>Dobó is fölmelegedett, hol az egyik szomszédjának, hol a +másiknak nyujtotta kocintásra a poharát.</p> +<p>Egyszer Gergelynek is átnyujtotta, s hogy a pap Pető mellé ült +beszélgetni, átintette Gergelyt maga mellé.</p> +<p>– Ülj csak ide fiam, – mondotta. – A Török fiukról akarok +beszélni veled. Irtam nekik is, de ugy-e hiába?</p> +<p>– Bizony, – felelte Gergely a poharat maga elé téve, – nem +hiszem, hogy látjuk őket. Jancsi nem szeret várat védeni. Feri meg +nem jön ennyire el. Nem hagyja ott a Dunántult.</p> +<p>– Igaz, hogy Bálint úr meghalt?</p> +<p>– Az bizony szegény, már egypár hónapja. A másvilágra vitte a +bilincseit.</p> +<p>– Mennyivel élte túl az asszonyt?</p> +<p>– Jó egynéhány esztendővel. Az asszony tetszik tán tudni, akkor +halt meg, mikor mink Konstantinápolyból hazajöttünk. Éppen +temették, mikor Debrecenbe érkeztünk.</p> +<p>– Jó asszony volt, – mondta Dobó elgondolkozva.</p> +<p>S a poharáért nyult, mintha érte akarna inni.</p> +<p>– Bizony olyan nem sok terem a földön, – szólt Gergely szintén a +pohárért nyulva.</p> +<p>S hogy némán kocintottak, talán mind a kettőnek az volt a +gondolata, hogy az a jóságos asszony látja odafenn ezt az érette +emelt poharat. <span class="pagenum"><a name="Page_71" id= +"Page_71">-71-</a></span></p> +<p>– Hát Zrinyi? – folytatta Dobó. – Annak is irtam, hogy jőjjön el +Egerbe.</p> +<p>– Az el is jött volna, de már hónapok óta hallja azt a hirt, +hogy a bosnya pasa ellene készülődik. Én februárban beszéltem +Miklós bácsival Csáktornyán. Ő már akkor tudta, hogy a török nagy +haddal jön Temesvárra, Szolnokra, Egerre. Még velem iratta meg a +levelet a királynak.</p> +<p>S mig igy beszélt, végigsimitotta az apród haját.</p> +<p>Az ajtó előtt sipok és trombiták zenéje szólalt meg:</p> +<div class="poem"> +<div class="stanza"><span class="i0"><i>Sárga csizmás Miska sárban +jár</i><br /></span> <span class="i0"><i>Panni a pataknál rája +vár.</i><a name="FNanchor_4" id="FNanchor_4"></a><a href= +"#Footnote_4" class="fnanchor">4)</a><br /></span></div> +</div> +<p>Mintha új vért öntöttek volna mindenkibe. Dobó intésére az apród +bebocsátotta a siposokat. Három sipos és két trombitás. Köztük van +a cigány is. Nagy rozsdás sisak a fején s benne három kakastoll. Az +oldalán hüvelytelen kard madzagra kötve. Meztelen két lábán óriás +sarkantyuk.</p> +<p>Szépen játszottak. Mindenki rájok figyelt. Mikor megismételték a +nótát, egy mély bariton hang kezdett dalba a hadnagyok sorában:</p> +<div class="poem"> +<div class="stanza"><span class="i0"><i>Török, tatár, bosnya, mind +pogány!</i><br /></span> <span class="i0"><i>Felnyergeltem hóka +paripám.</i><br /></span> <span class="i0"><i>Szomorú füz lombja +borulj rám!</i><br /></span> <span class="i0"><i>Isten veled gyönge +violám!</i><br /></span></div> +<div class="stanza"><span class="i0"><i>Az ég alján kék hegy. +Messze van.</i><br /></span> <span class="i0"><i>Az én kis galambom +messzébb van.</i><br /></span> <span class="i0"><i>Mindig a hegy +felé gondolok.</i><br /></span> <span class="i0"><i>S mindig +messzebb-messzebb ballagok.</i><br /></span></div> +</div> +<p><span class="pagenum"><a name="Page_72" id= +"Page_72">-72-</a></span></p> +<p>A hadnagy nagy termetü, kisodrott bajszu legény volt. A bajusza +örökké úgy állt keresztben az orra alatt, hogy hátulról is meg +lehetett ismerni.</p> +<p>– Ki is ez a fiu, – kérdezte Gergely Dobóhoz hajolva.</p> +<p>– A komáromi kapitánynak az öcscse: Paksy Jób.</p> +<p>– Szép hangja van.</p> +<p>– És azt hiszem: vitéz fiu. Akik ilyen nagyon szeretnek dalolni, +azok mind jó vitézek.</p> +<p>A hadnagy még egy harmadik rendet is akart a nótából, de nem +jutott eszébe.</p> +<p>A siposok is várták, hogy mikor kezdi.</p> +<p>Ebben a percnyi szünetben, valaki elkiáltotta magát.</p> +<p>– Éljen a papunk!</p> +<p>– Éljen! – kiáltozták mindnyájan poharat emelve, s oda +nyujtották a papnak kocintásra.</p> +<p>– Éljen, – mondotta Dobó is. – Ez az egy pap maradt itten. Dicső +öreg! Az Isten éltesse!</p> +<p>A pap meghatottan hebegett köszönetet.</p> +<p>– Éljen a legöregebb! – kiáltotta Zoltay.</p> +<p>Cecey vidáman felelte:</p> +<p>– Öreg a nagyapátok! Én még táncolni is tudok.</p> +<p>– Éljen a vár legfiatalabb védője! – kiáltotta Pető.</p> +<p>Erre már Tarjáni Kristóf is pohárért nyult, és elpirulva +kocingatott a vendégekkel.</p> +<p>– Éljen az a török, – kiáltotta Gergely, – akinek legelőször +ütjük ki a fogát!</p> +<p>Minthogy erre nem volt kivel kocintani, mindenki nevetett, és +csak a szomszédjával kocintott.</p> +<p>A piros arcu egri nemes ember állott fel mostan. Galléros kék +köpönyegét jobb felén vállára vetette. Jobbra-balra törült egyet a +bajuszán; aztán meg hátra az üstökén és szólott: <span class= +"pagenum"><a name="Page_73" id="Page_73">-73-</a></span></p> +<p>– Éljen az, aki először fog meghalni Egerért!</p> +<p>Szétnézett nagy büszkén, s a nékül hogy kocintott volna +valakivel, fenékig üritette a poharát.</p> +<p>Vajon megfordult-e az eszében, hogy magára köszöntött, s magára +ivott a jó egri ember?</p> +<hr class="chap" /> +<p><span class="pagenum"><a name="Page_74" id= +"Page_74">-74-</a></span></p> +<div class="chapter"> +<h3>X.</h3> +</div> +<p>A nagy lábas óra mutatója tizenegyen állott, mikor belépett egy +őr, és az ajtóban megállva jelentette:</p> +<p>– Kapitány uram a török már Makláron van.</p> +<p>– Az előőrség vagy az egész had?</p> +<p>– Több mint előőrség. A holdvilágnál úgy jöttek mint az árviz. +Sok sátor és sok tűz látszik.</p> +<p>– Akkor holnap már itt lesznek, – szólott Dobó.</p> +<p>És elbocsátotta az őrt azzal, hogy reggelig már nem szükséges +jelentést tenniök.</p> +<p>Maga is fölállott, és ezzel jelt adott az oszlásra.</p> +<p>Mekcsey a terem egy sarkába vonta Gergelyt, Fügedyt, Petőt és +Zoltayt. Egypár szót szólott nekik, aztán Dobóhoz sietett.</p> +<p>– Kapitány uram, – mondotta a sarkantyuját összepönditve, – vagy +kétszázan kimennénk az éjjel Maklárra.</p> +<p>– Minek? – kérdezte Dobó.</p> +<p>– Jóestét mondani a töröknek.</p> +<p>Dobó jókedvüen húzott egyet a bajuszán. Aztán az ablakzugba +lépett. Mekcseynek utána kellett lépnie.</p> +<p>– Hát, – igy felelt Dobó – nem bánom. A vár népére biztató lesz, +ha az első összeütközés sikerül.</p> +<p>– Éppen azért gondoltam magam is.</p> +<p>– Ha nagy a harci kedv, rendesen jól fog a kard. De téged nem +eresztelek el.</p> +<p>Mekcsey megrándult. <span class="pagenum"><a name="Page_75" id= +"Page_75">-75-</a></span></p> +<p>Dobó nyugodtan nézett rá.</p> +<p>– Te olyan vagy mint a bika. Bele öklelsz minden fába, és +egyszercsak majd nem tudod kihuzni a szarvadat. Pedig neked +vigyáznod kell magadra, hogy ha én el találok esni, azonnal átvedd +a vezérséget. Ezt csak neked mondom. Hanem Bornemissza meg a többi +kimehet. Gergely eszes fiu, nehéz tőrbe ejteni. Hivd csak ide.</p> +<p>Gergely egy perc mulva ott termett.</p> +<p>– Hát kimehetsz Gergely, – mondotta Dobó, – de nem kétszáz +emberrel, hanem százzal. Elég ennyi. Rájok csaptok. Egy kicsit +megrezzentitek őket. Azzal visszafordultok. Emberéletben pedig kár +ne essék.</p> +<p>– Kapitány uram, – esdekelt a kis Tarjáni, – hadd menjek én is +velök.</p> +<p>Dobó megint húzott egyet a bajuszán, mintha onnan húzna ki +minden feleletet.</p> +<p>– No nem bánom, – mondotta. – De mindig Gergely hadnagy úr +mögött légy. Ha agyon találnak ütni, elém ne kerülj többet, azt +megmondom.</p> +<hr class="chap" /> +<p><span class="pagenum"><a name="Page_76" id= +"Page_76">-76-</a></span></p> +<div class="chapter"> +<h3>XI.</h3> +</div> +<p>Gergely rohanva rohant a lovas legények tanyájára. S trombitaszó +helyett, egyet lőtt a szobában a pisztolyával.</p> +<p>A legények felugrottak.</p> +<p>– Ide hozzám! – kiáltotta Gergely.</p> +<p>A legfürgébbeket választotta ki a maga százának.</p> +<p>– Egy kettő! Öltözzetek! – mondotta. – Mikorra hármat pillantok, +lent legyetek kardosan lóháton a kapunál.</p> +<p>Egy hosszukezü legény állt hozzá legközelebb. Annak azt +mondta:</p> +<p>– Te fuss az alkapitány úrhoz, és kérj egy emberfogót. Magaddal +hozod.</p> +<p>A többinek meg azt mondta:</p> +<p>– Apró-puska legyen mindegyiknek a nyeregkápáján!</p> +<p>Még akkor a pisztolyt apró-puskának hivták.</p> +<p>Gergely lefutott a lépcsőn, és az istálló felé sietett. A +konyhából kisugárzó vörös lámpafénynél egy sárgadolmányos sisakos +embert látott, amint az egy felforditott dézsán ült, és egy fél +görögdinnyét tartott a térdén; azt kanalazta.</p> +<p>Az ember mezitláb volt.</p> +<p>– Ez nem lehet más, mint az én cigányom, – mondotta Gergely.</p> +<p>És rákiáltott:</p> +<p>– Sárközi! <span class="pagenum"><a name="Page_77" id= +"Page_77">-77-</a></span></p> +<p>– Tessen parancsolni, – felelte a cigány félig fölemelkedve.</p> +<p>– Ha velem jösz, lovat szerezhetsz.</p> +<p>– Hova? – kérdezte kiegyenesedve a cigány.</p> +<p>– A törökre, – felelte vigan Gergely. – Alszanak most. Meglepjük +őket.</p> +<p>A cigány a fejét vakarta.</p> +<p>– Nem lehet, – mondotta.</p> +<p>– Mért ne lehetne?</p> +<p>– Megesküdtem ma a tebbivel, hogy nem hagyom el a várat.</p> +<p>– Dehiszen nem arra esküdtetek, hanem arra, hogy véditek.</p> +<p>– Lehet, hogy a tebbi arra esküdözsött, – felelt a cigány, a +vállát csaknem a füléig vonogatva, – én arra esküdözstem, hogy +degeljek meg, ha kimegyek a várból. Isten engem úgy segéljen!</p> +<p>Azzal visszaült a görögdinnyéhez, és a fejét csóválgatva, +jóétvágygyal tovább falatozott.</p> +<hr class="chap" /> +<p><span class="pagenum"><a name="Page_78" id= +"Page_78">-78-</a></span></p> +<div class="chapter"> +<h3>XII.</h3> +</div> +<p>Tiz perc nem telt belé, Gergely már kint lovagolt a katonáival a +maklári úton, a holdvilágos félsötétségben.</p> +<p>Előtte két ember: Fekete István altiszt és Bódogfalvi Péter +közember. A Melegvizen túl levezették őket a rétre. Itt már a lovak +dobogását elnyelte a puha föld. A száz lovas, száz lengő árnyékhoz +hasonlitott.</p> +<p>Az andornaki erdőnél megpillantották az első őrtüzet.</p> +<p>Péter megállt.</p> +<p>A többi is.</p> +<p>A hold ekkor az utolsó negyedében volt, s csak éppen annyit +világitott, hogy a fák és emberek alakja fekete árnyékokként +rajzolódott elő az éjszakából.</p> +<p>Gergely odalovagolt Bódogfalvihoz, és így szólt hozzá:</p> +<p>– Szállj le. Menj kigyómódra az első őrig. Kerülj a háta mögé, +és szúrd le. Azután nézd meg a tüzet. Ha nincs mellette senki, vess +rá egy félmarok puskaport. De abban a pillanatban lebukjál ám, +nehogy valaki meglásson.</p> +<p>– És a lovam?</p> +<p>– A lovadat idekötöd ehez a fához. Itt megtalálod, mikor +visszatérünk.</p> +<p>– És ha vannak a tüznél?</p> +<p>– Körülnézel gondosan, hogy hol és miképpen fekszenek, és hol +vannak legtöbben?</p> +<p>Jó félóráig álltak a patak partján a füzbokrok mellett, s +ezalatt Gergely utasitásokat adott nekik. <span class= +"pagenum"><a name="Page_79" id="Page_79">-79-</a></span></p> +<p>– Ameddig futást láttok, üssétek vágjátok őket. Senki száz +lépésnél tovább ne menjen a társaitól, nehogy elvágódjék. Amint a +kürtöt halljátok, rögtön visszafordulunk és haza vágtatunk. Ameddig +a kürt nem szól, szabad a mulatság.</p> +<p>A legények körben álltak, és minden szóra figyeltek.</p> +<p>Gergely folytatta:</p> +<p>– Valószinű, hogy megriadnak, és nem is gondolnak ellenállásra. +Ebben az esetben addig vágjátok a sűrűjét, mígcsak szét nem esnek. +Tanuljátok meg egyszer s mindenkorra, hogy a ki lovon hadakozik, +olyan sebesen csapkodjon, hogy az ellenfélnek ne legyen ideje +vissza vágni. Mint a záporeső, úgy húlljon a vágás.</p> +<p>Gergely elhallgatott. A törökök felé fülelt. Aztán ismét a +legényekhez fordult:</p> +<p>– Hol az emberfogó?</p> +<p>– Itt vagyok hadnagy uram, – felelt egy hosszú alak a +sorban.</p> +<p>– Nálad a szerszám?</p> +<p>– Nálam, – felelte a legény.</p> +<p>S egy villaforma hosszú szerszámot emelt a magasba.</p> +<p>– Tudsz vele bánni?</p> +<p>– A kapitány úr megtanított rá.</p> +<p>– Hát csak kapd el vele a nyakát valamelyiknek, s gyürd le a +kutyát. Az lenne csak a dicső, fiuk, ha egy főtisztet tudnánk +fogni. A legszebb sátorban van az ilyen s bizonyosan egy ingben +aluszik. Azt is fogjuk meg, ha lehet.</p> +<p>Ismét fülelt. Ismét folytatta:</p> +<p>– A foglyot meg kell kötözni, de csak a kezén. Ha fogunk lovat +is, arra ülhet, s akkor te Kristóf, meg te másik kis ember közre +fogjátok s a lova kantárát a magatok lovához kötve hozzátok. Ha +szökni, beszélni, kiáltani, vagy hátrafelé lecsúszni própál, +mindjárt üssétek! <span class="pagenum"><a name="Page_80" id= +"Page_80">-80-</a></span></p> +<p>– Hátha nem lesz ló? – kérdezte Kristóf.</p> +<p>– Akkor futnia kell a lovatok mellett, s ti azonnal menjetek +előre. Minket ne is várjatok.</p> +<p>A bokrok mellett megjelent a Péter alakja. Futva jött.</p> +<p>– Az őrt leszúrtam, – mondotta lihegve. – A tűz a sátorok között +ég, és egy török szolgaféle ül mellette. Sárga papucs a kezében, +sárga festék mellette.</p> +<p>– Tiszti szolga, – mondotta Gergely. – Tovább.</p> +<p>– A többi százával ott fekszik a gyepen, holmi pokrócokon, a +tüztől balra egy kerek térségen.</p> +<p>– Alszanak?</p> +<p>– Mint a medve.</p> +<p>– Jól van, – felelte Gergely. – Hát most fiuk lehetőleg széjjel +egymástól tiz lépésnyire. Amint én elsütöm a puskámat, minden puska +közibük roppanjon, s mind rájok, mint a farkasok. Nagy lármával +essünk rájok, és üsd vágd nem apád!</p> +<p>Megvárták mig Bódogfalvi visszajött, és széttágultak napkelet +felé.</p> +<p>A legszélső Pető volt. A sisakjába tüzött három sastoll +megismerhetővé tette már messziről. Bekanyaritotta a lovas láncot +félhold alakban, s a Gergely ügetéséhez szabta a magáét.</p> +<p>Most már Gergely vezetett.</p> +<p>Még egy darabig csendesen ügetve ment a bokrok oldalában, aztán +egyszerre sebes vágtatást kezdett. Mikor az első török őr +felüvöltött, Gergely rásütötte a pisztolyát. A következő +pillanatban minden pisztoly eldurrant, s a száz lovas fergetegként +robogott rá az alvó török hadra.</p> +<p>A sátorok erdeje, abban a pillanatban ropogva burrogva +elevenedik meg. Török és magyar orditás keveredik egy hangzavarrá. +A földön alvók megriasztott foglyokként riadnak fel, s fut, ugrik, +tolong a sok török keresztül kasul egymáson a sátorok között. +<span class="pagenum"><a name="Page_81" id= +"Page_81">-81-</a></span></p> +<p>– Rajta! Rajta! – hangzik Gergely szava.</p> +<p>– Allah! Allah akbál! – üvölti a török.</p> +<p>– Üsd a kutyát! – bömböli Pető Gáspár valahol a sátorok +között.</p> +<p>Pokoli zürzavar. Kardok villogása. Török üvöltés, magyar +káromkodás. A kardok fokosok zuhognak. A lovak dübörögnek. Sátorok +recsegnek. A föld is reng és nyög a száz lovas rohama alatt.</p> +<p>Gergely két sátor között egy falka összeszorult pogányt lát. +Azokra ugrat. Vágja őket jobbra balra. Érzi, hogy a kardja mindig +testet ér, s előtte hullnak és dőlnek mint a juniusi búza, mikor az +agár benne nyargal.</p> +<p>A holdvilágnál látja, hogy a törökök minden lova egy csoporton +legel, s hogy a menekülők felkapnak rája.</p> +<p>– Utánam fiuk! – kiáltja Petőnek, aki már ide érkezett.</p> +<p>S megrohanják a lovasokat is. Vágnak embert lovat egyaránt. +Csörög a kard; ropog a dárda; zuhog a buzogány. A török rémülten +ugrál lóra. Némelyik lóra kettő is. Aki teheti, lovon menekül; aki +lóra nem tud kapni, gyalog illan el a sötétségben.</p> +<p>Gergely azonban nem üldözi őket. Megáll és gyülekezőt fuvat.</p> +<p>A sátorok közein át mindenfelől ugrálnak hozzá az emberei.</p> +<p>– A török fut! kiáltja Gergely. Kapkodjatok össze minden +elhozhatót. Lovát a kezéről senki el ne hagyja. Amelyik sátor előtt +tűz van, rugjátok a tüzet a sátorra!</p> +<p>A legények megint szétoszlottak. Gergely lesuhintotta a vért a +kardjáról, és beleszurkált valami háromszor egy sátor ponyvájába, +igy dugta ismét hüvelybe.</p> +<p>– Pfuj micsoda utálatos munka ez! – mondotta Feketének, aki +hasonlóképpen törülgette a kardját. <span class="pagenum"><a name= +"Page_82" id="Page_82">-82-</a></span></p> +<p>Aztán hogy török már seholse ugrált, maga mellé szólitotta +Kristófot:</p> +<p>– Nézzük sorra a sátorokat!</p> +<p>A hold gyönge világánál nem lehetett látni, hogy melyik sátor a +főtiszté. A sátorok nem voltak egyformák. Egyik kerek volt, a másik +négyszögü. S amelyik sátor diszesebb volt is, mint a többi, az csak +előre küldött sátor volt, s közemberek aludtak benne.</p> +<p>Gergely az egyik sátorról lekapott egy lófarkas zászlót, és hogy +Kristófot meglátta, rákiáltott:</p> +<p>– No fiu, vágtál-e?</p> +<p>– Vágtam kettőt, – felelte lihegve az apród.</p> +<p>– Csak kettőt?</p> +<p>A fiu büszkén felelte:</p> +<p>– A többi elfutott előlem!</p> +<p>A legények ezalatt egypár kocsit és szekeret is keritettek, s +azokra dobálták fel, ami már a lovukra nem fért: a szőnyegeket, +aranyos boncsokokat, drágaköves kutaszokat, (lófarku lónyakdisz), +lószerszámokat, sisakokat, fegyvereket, főző edényeket és mindent, +ami a kezükbe akadt. Még egypár sátort is elhoztak.</p> +<p>Hajnalodott mikor visszaérkeztek a várba.</p> +<p>Dobó már nyugtalanul várta őket a bástyán. Ha ez a kirohanás nem +sikerül, a vár népe megfélemlik, s jaj annak a várnak, amelyiknek a +népe remegve áll a falon.</p> +<p>Hanem ahogy meglátta a telerakott lovakat, kocsikat, és +szekereket, s Gergelyt amint már messziről felmutatta a lófarkas +török zászlót, kigyulladt az arca az örömtől.</p> +<p>Mikor a vitézek berobogtak a kapun, már az egész vár népe ott +várta őket, s lelkes éljennel fogadta.</p> +<p>A katonák nemhogy vesztettek volna, hanem inkább szaporodtak. A +hosszú legény egy betömött szájú törököt hozott, s egyenesen Dobó +elé vezette. Ott kirántotta a szájából a turbángyolcsot. +<span class="pagenum"><a name="Page_83" id= +"Page_83">-83-</a></span></p> +<p>– Jelentem alássan, – mondotta büszkén, – nyelvet is +hoztunk.</p> +<p>– Marha! – kiáltotta a török tigris-mérgesen a vitéz szeme +közé.</p> +<p>Dobó nem szokott nevetni, de ezuttal elmosolyodott.</p> +<p>– Varsányi, – mondotta a fogolynak, – te hát jól adod a +törököt.</p> +<p>És a vitézhez fordult:</p> +<p>– Ugyan oldozd fel, hiszen ez a mi kémünk.</p> +<p>– Mondani akartam a butának, hogy magyar vagyok, – szólt +keservesen Varsányi, – de mindig fejbe ütött, ahányszor +megszólaltam, aztán meg betömte a számat is.</p> +<p>S azzal úgy illesztette a tenyerét, hogy a vitéz jónak látta +odább húzódni.</p> +<hr class="chap" /> +<p><span class="pagenum"><a name="Page_84" id= +"Page_84">-84-</a></span></p> +<div class="chapter"> +<h3>XIII.</h3> +</div> +<p>Dobó magához szólitotta Gergelyt meg Mekcseyt és a kémnek is +szólott:</p> +<p>– Jer.</p> +<p>Bement a belső kapun álló tornyos, emeletes épületbe, és a kapus +szobájába lépett.</p> +<p>Leült egy gyökérből font karosszékbe, és intett Varsányinak, +hogy beszéljen.</p> +<p>– Hát kapitány uram, – kezdte a kém a kezeszárát dörzsölgetve, – +jön az egész had. Achmed pasa jön elől. Az éjjel a tábor Abonyban +aludt. Az elejit felküldték Manda béggel Maklárig. Az irgalmát, – +tette hozzá megváltozott hangon.</p> +<p>Ez az <i>irgalmát</i> a vitéznek szólott, aki idáig hurcolta. A +kezén mély árkokat hagyott a zsinór; meg egypár ütést is kapott a +feje búbjára, mert bizonyosan kapálódzott az erőszak ellen.</p> +<p>– Hát bég is volt veletek? – riadt fel Gergely. – Azt bezzeg +megfoghattuk volna!</p> +<p>– Alig, – felelte a kém. – Kövér ember az, mint a barátok +disznaja. Van három mázsa ha nem több.</p> +<p>– Hogy mondtad a nevét?</p> +<p>– Manda. Azt nem fogja a golyó. Nem régi bég. Csak most a nyáron +kapta a temesvári csata után. A katonák különben csak úgy hivják, +hogy <i>Hajván</i>.</p> +<p>Gergely fölkacagott. <span class="pagenum"><a name="Page_85" id= +"Page_85">-85-</a></span></p> +<p>– Ez az, – mondotta a két kapitánynak, – akiről a minap este +beszéltem. No majd fogja itt a golyó!</p> +<p>– Beszélj tovább, – szólt Dobó a kémnek.</p> +<p>– Jön aztán Szokolovics Mehemed beglerbég. Ez jó lövő. Az +ágyukat ez állitja fel és sütteti el először. Azt mondják, olyan +szeme van, hogy a falon is átlát vele. Ezt én nem hiszem.</p> +<p>– Ágyújok mennyi van?</p> +<p>– Faltörő öreg ágyújok van tizenhat. Más nagy ágyújuk van +nyolcvanöt. Kisebb golyólövő ágyujok százötven. Mozsárágyú igen +sok. Golyót hoznak negyven szekérrel, puskaporos tevét kétszázat +láttam. Egy szekérben csak márványgolyót hoztak.</p> +<p>– A had el van-e látva jól élelemmel?</p> +<p>– Rizsük nincs bőven, de lisztet meg húst hatalommal szereznek +eleget.</p> +<p>– Betegség nincs a táborban?</p> +<p>– Nincs. Csak Kászon bég betegedett meg Hatvannál az +uborkától.</p> +<p>– Ki jön még?</p> +<p>– Arszlán bég.</p> +<p>– A volt budai pasa fia?</p> +<p>– Az.</p> +<p>– Hát még?</p> +<p>– Musztafa bég, Kamber bég, Veli bég.</p> +<p>– Az irgalmát ennek a Veli bégnek, – mordult fel Mekcsey, – ezt +megdanoltatom!</p> +<p>– De meg is táncoltatjuk, – mondotta Gergely.</p> +<p>– Hát az a Dervis bég? – kérdezte Dobó, – az miféle szerzet?</p> +<p>– Nagyon különös, – felelte Varsányi. – Rendes bég mint a többi, +hanem mikor csatázik, leveti a bég ruhát és szőrcsuhát ölt. Azért +hivják Dervis bégnek. <span class="pagenum"><a name="Page_86" id= +"Page_86">-86-</a></span></p> +<p>És kedvetlenül nézett Dobóra, mert a kérdésből látta, hogy +Dobónak más kéme előbb hozott ujságot, mint ő.</p> +<p>– Milyen ember? – fakgatta tovább Dobó. – Melyik had élén +áll?</p> +<p>– Én a lovasokkal láttam. Félszemü ember. Azelőtt jancsár aga +volt és Jumurdsák az igazi neve.</p> +<p>Gergelynek erre a névre megmozdult a keze, és a kardjára +csuszott.</p> +<p>– Jumurdsák, – mondotta, – hiszen én ezt ismerem. Hát nem +emlékezik rá kapitány uram, hiszen ettől szabadultam én meg +gyermekkoromban.</p> +<p>– Emlékszem arra az esetre, – felelte Dobó Gergelyre tekintve, – +de a törökre nem emlékszem. Annyi törökkel volt életemben bajom, +hogy biz én nem csuda, ha egyiket másikat elfelejtem.</p> +<p>A homlokához kapott:</p> +<p>– Hogyne ismerném. Az öcscse ez Arszlán bégnek. Kutya kegyetlen +ember!</p> +<p>És ismét a kémhez fordult:</p> +<p>– Mi voltál a táborban?</p> +<p>– Már a Manda bég szolgája voltam, az ördög vigye el azt a +tulkot, (aki elfogott), minden szándékukról hirt adhattam +volna.</p> +<p>– És hogyan jutottál a bég mellé?</p> +<p>– Jóbarátságban voltam a szolgájával, s mindig a sátornál +lődörögtem. Hatvan alatt a bég megharagudott rája, és elverte, +engem meg hogy már sokszor látott segiteni, csak magához szólitott, +mert én is tudtam már téntát főzni.</p> +<p>– Mit?</p> +<p>– Téntát. Úgy iszsza az a téntát, mint mink a bort. Reggel, +délben, este csak téntát iszik.</p> +<p>– Nem ténta lesz az te. <span class="pagenum"><a name="Page_87" +id="Page_87">-87-</a></span></p> +<p>– De bizony ténta. Valami babból főződik, oszt olyan keserü, +hogy még másnap is pöktem tőle, mikor megkóstoltam. A babot úgy +hiják, hogy kávé.</p> +<p>A vezérek egymásra néztek. Egyik se hallotta még közülök a +kávét.</p> +<p>– Hát ez jó hogy oda jutottál, – mondotta Dobó maga elé +pillantva. – A had mit beszél Egerről? Erősnek beszélik-e, vagy +hogy könnyü munkának gondolják?</p> +<p>– Szolnok eleste óta, – felelte a kém, – azt hiszik, hogy övék +az egész világ. Az egész táborban beszélik, hogy Ali pasa azt irta +Achmednek, hogy Eger csak egy rozzant akol.</p> +<p>– Hát még nem egyesültek?</p> +<p>– Még nem.</p> +<p>Dobó ránézett Mekcseyre. Mekcsey mosolyogva vont vállat, Gergely +azt mondta:</p> +<p>– No majd meglátják micsoda harapós birkák vannak itten!</p> +<p>A kém folytatta:</p> +<p>– A táborban sok a csőcselék. A hadat mindenféle görög +kereskedő, kötéltáncos, örmény, lókupec és cigány kiséri. Rabok is +vannak egynéhány százan. Többnyire temesvári nők. Ezek széjjel +vannak osztva a tisztek között.</p> +<p>– Gazemberek! – mordult fel Mekcsey.</p> +<p>A kém folytatta:</p> +<p>– Férfi rabot nem láttam. Arszlán bég egy nap tizszer is +elmondja, hogy az egriek, mihelyt a temérdek hadat meglátják, +azonnal kiszöknek, mint a szolnokiak.</p> +<p>– Hát a had ereje?</p> +<p>– A sok janicsár, meg a még több lovas müszellem. Aknászok is +jönnek. Ezeket lagumdsiknak hivják, <span class="pagenum"><a name= +"Page_88" id="Page_88">-88-</a></span> meg jönnek kumbaradsik is, +akik kópjával meg parittyával vetik a várba a cserép bombát.</p> +<p>– Jól van, szólt Dobó fölkelve, – hát menj most feküdni, s éjjel +szökj vissza a táborba. Ha valami jelenteni valód lesz, csak jer +ide a város felől a fal alá, és lobogtass fehér kendőt.</p> +<hr class="chap" /> +<p><span class="pagenum"><a name="Page_89" id= +"Page_89">-89-</a></span></p> +<div class="chapter"> +<h3>XIV.</h3> +</div> +<p>A piacon mindjárt megkezdődött a kótyavetye. Öt megrakott szekér +és nyolc apró török ló.</p> +<p>A cipóosztó deákot kihuzták az ágyból: egy asztalt eléje, egy +dobost melléje; kikiáltónak megtették Bódogfalvit.</p> +<p>– Kezdjük a lovakon, – mondotta Pető.</p> +<p>– Egy gyönyörü arabus ló, – kezdte Bódogfalvi.</p> +<p>– Vedd össze a kettőt, – szólt Mekcsey.</p> +<p>Mert két egyforma kis pejló volt a zsákmányban.</p> +<p>No ezekre senkise igért, de azért elkeltek. Dobó megbizta +Mekcseyt, hogy a két szép lovat vegye meg az apródok számára. Hát +Mekcsey megvárta szól-e valaki?</p> +<p>De mindenki a fegyverekre és ruhafélékre tartogatta a pénzét; +akkor Mekcsey megvette négy forinton mind a nyolc lovat, és +bevezette az istállóba.</p> +<p>A szekerek következtek. Ezekből már bőven fordult ki a sok szép +fegyver. Egy-két denáron ékköves kardot, elefántcsontnyelü puskát +lehetett venni. Az asszonyok a ruhaféléért versenyeztek. Fügedy egy +husz-fontos buzogányt vett, Paksi Jób bársony csótárt, Zoltay egy +ezüst-sisakot, amelynek orrvédő pecke volt. Hullt a pénz Mihály +deák elé, s a deák szorgalmasan jegyezte, hogy ki mit vett, és +mennyit adott érte.</p> +<p>Mikor az első szekérnek a fenekére értek, Bódogfalvi +fölkiáltott: <span class="pagenum"><a name="Page_90" id= +"Page_90">-90-</a></span></p> +<p>– Most pedig következik ama hires Dárius királynak a kincses +ládája!</p> +<p>S egy katona segitségével szép borjubőrös ládát emelt a +sarogjára.</p> +<p>A láda be volt csukva, de zár vagy lakat nem látszott rajta. +Baltát kellett hozni, hogy fölszakitsák.</p> +<p>A vár népe szinte nyomta egymást kiváncsiságában: ha a Dárius +kincse nincs is a ládában, bizonyosan értékes holmi van benne.</p> +<p>– Én egypár ezüst kupát szeretnék venni, szólt a vár egyik +kocsmárosa.</p> +<p>– Én egy szép selyem kendőt, – szólt egy piroscsizmás leány.</p> +<p>Mert hogy már egy csomó női ruhát meg egy nehány virágcserepet +dobtak le a szekérről, nyilvánvaló volt, hogy némelyik török tiszt +elhozta a feleségét is.</p> +<p>– Én csak egypár papucsot szeretnék, – mondotta egy öreg +asszony. Mindig hallottam, hogy a török jó papucsot csinál.</p> +<p>A láda felpattant, s a nézők nem csekély meglepődésére egy 6–7 +éves fiucska emelkedett ki belőle.</p> +<p>Egy fehérarcu, őz-szemü ijedt török gyermek. A feje rövidre +nyirt. A testén ingecske. A nyakán egy aranypénz.</p> +<p>Bódogfalvi elkáromkodta magát:</p> +<p>– Tyhű azt a rusnya békafejü teremtésit annak a fügefán termett +apádnak!</p> +<p>S borzasztó utálattal fintorgatta az orcáját.</p> +<p>Erre mindenki felkacagott.</p> +<p>– Üsd agyon a porontyát! – rikoltott át a másik kocsiról egy +katona.</p> +<p>– Ki kell pusztitani még a magját is! – mondotta egy másik.</p> +<p>A gyerek sirva fakadt. <span class="pagenum"><a name="Page_91" +id="Page_91">-91-</a></span></p> +<p>– Lépj hát ki, az apád sarkantyúját, – orditott rá +Bódogfalvi.</p> +<p>S megfogta a vállánál. Kiemelte a ládából, s ledobta a gyepre, +úgy hogy elbukott.</p> +<p>A gyerek akkor felsivalkodott.</p> +<p>Mindenki gyülölettel és útálattal nézett reá.</p> +<p>– Jaj de csúf – mondotta egy asszony.</p> +<p>– Nem is csúf, – felelte a másik.</p> +<p>Ő pedig könnyes szemmel és görbe szájjal állott a földön is; +minden pillanatban törült egyet a szemén, nézett hol erre, hol +arra. Hangosan nem mert sirni. Csak szepegett.</p> +<p>– Üssétek agyon! – kiáltott újból a sátorbontó katona.</p> +<p>A gyermek e hangtól megriadva egy asszony szoknyájához bújt és +belerejtette az arcát. Ez véletlenül az az asszony volt, amelyik +azt mondta, hogy csúf a gyerek. A sütőasszonyok közül való sovány +sasorru vénasszony. A karja most is fel volt gyűrve és tésztás; a +fején hátrakötött kékkendő.</p> +<p>– Oh hogyisne! – szólalt meg akkor a gyermek fejére téve a +kezét. Hátha nem is török. Ugye fiam nem vagy török?</p> +<p>A gyermek fölemelte az arcát, de nem felelt.</p> +<p>– Hát mi volna, – felelte Bódogfalvi. Itt vannak a ruhái is. Itt +a sapkája, piros; itt a dolmánya, ez is piros! Ki látott már ilyen +bugyogót? Madzag van az alján; össze lehet húzni, mint a zacskót +szokás.</p> +<p>S ledobálta a gyermek ruháit.</p> +<p>– <i>Annem</i>, szólalt meg a gyermek, – <i>nerede</i>?</p> +<p>– No úgy-e hogy magyar! – kiáltott az asszony diadalmasan. Azt +mondja: <i>anyám gyer ide</i>!</p> +<p>– Dehogy magyar az Vasné, – szólt Pető. – Nem <span class= +"pagenum"><a name="Page_92" id="Page_92">-92-</a></span> azt mondja +az, hogy <i>jer ide</i>, hanem azt, hogy <i>nerede</i>. Azt +kérdezi, hol az anyja?</p> +<p>És a gyermekhez fordult:</p> +<p>– <i>Jok burda anang!</i> (Nincs itt az anyád.)</p> +<p>A gyermek, erre megint sírva fakadt, és ezt a szót zokogta:</p> +<p>– <i>Meded, meded!</i> (jaj-jaj.)</p> +<p>Vasné letérdelt és szótlanul öltöztette a gyermeket. Piros +bugyogó, piros sapka, piros saru, violaszinű bársonydolmány. Bizony +foltos a dolmányka, fakó a piros saru. Megtörülte a kötényében a +fiu arcát.</p> +<p>– Vissza kell ereszteni, – mondta aztán fölállva.</p> +<p>Pető maga se tudta mit tegyen.</p> +<p>– Ej! – orditott fel Bódogfalvi a kardját kirántva, – hát a mi +gyerekeinket nem öldösik-e meg a kutyák? Még a csecsemőnek se +kegyelmeznek!</p> +<p>– Szúrd agyon! – kiáltotta a sátorbontó.</p> +<p>Vasné elrántotta a gyermeket, s a karját tartotta, hogy a katona +meg ne üsse.</p> +<p>– Ne bántsd!</p> +<p>De már akkor három asszony is fogta a gyermeket.</p> +<p>Mikorra a katona visszadugta a kardját, a gyermek úgy eltünt a +szoknyák és kötények között, hogy kopóval se lehetett volna +megtalálni.</p> +<hr class="chap" /> +<p><span class="pagenum"><a name="Page_93" id= +"Page_93">-93-</a></span></p> +<div class="chapter"> +<h3>XV.</h3> +</div> +<p>Gergely az éjszakai harc után leugratott a Melegvizre és +megfürdött, azután gyorsan visszatért.</p> +<p>A palota előtt egy kéklajbis vastagdereku legénynyel +találkozott.</p> +<p>A legény ágyutisztitó vaspálcát vitt a vállán. A pálca végén +kormos csöpü feketélett. Köszönt Gergelynek.</p> +<p>Amint igy odafordul arccal, Gergely megdöbbenve áll meg.</p> +<p>Ez a kéklajbis szőke legény, ez a gyerekes kis orr a két merész +szem között…</p> +<p>Vannak olyan arcok, amelyek úgy megmaradnak bennünk, mint az +olajfestmények a falon. Nem változnak. Gergelyben élt ez az arc és +ez az alak. Mikor gyermekkorában rab volt és a kocsin ült a +parasztleány ölében, akkor látta ezt az arcot és alakot. A legény +meg volt láncolva és a törököt szidta.</p> +<p>Gergely rákiáltott:</p> +<p>– Gáspár!</p> +<p>– Az a nevem, – felelte a legény elmosolyodva. Honnan tetszik +engem ismerni?</p> +<p>Gergely nem tudott szólni.</p> +<p>– Ez mégis bolond dolog, – mondotta eszmélkedve, – hiszen +<i>ez</i> mégse lehet <i>az</i>. Húsz esztendeje innen-onnan, hogy +láttam.</p> +<p>– Hogy hivják az apádat? – kérdezte újból.</p> +<p>– Ugy mint engem: Kocsis Gáspárnak. <span class= +"pagenum"><a name="Page_94" id="Page_94">-94-</a></span></p> +<p>– Az anyád meg valami Margit ugy-e?</p> +<p>– Az.</p> +<p>– Nem Baranyában kerültek azok össze?</p> +<p>– Debizony.</p> +<p>– Török rabságban voltak.</p> +<p>– Csak vitték őket.</p> +<p>– De kiszabadultak.</p> +<p>– Ugy volt.</p> +<p>– Dobó szabaditotta ki őket.</p> +<p>– Meg egy kis fiu.</p> +<p>Gergelynek elfutotta a láng az arcát.</p> +<p>– Itt van az anyád?</p> +<p>– Ide húzódott, mert az apám is itt van. Velem van az apám: egy +ágyút gondozunk.</p> +<p>– Hol az anyád, te?</p> +<p>– Ahun gyün a?</p> +<p>Egy nagyképü vastag asszony ballagott a kapu felől. Két tejes +kupa a kezében. A hátán putton. A köténye is tele sárgarépával.</p> +<p>– Kedves Margit néném, hadd csókoljam képen, – mondja Gergely +eléje szaladva.</p> +<p>S mielőtt az asszony magához térne, csakugyan meg is csókolja +mind a két orcáját.</p> +<p>Az asszony csak hüledezve néz rá.</p> +<p>– Én vagyok lelkem az a kis fiu, – mondja Gergely, – akit kend +az ölében vitt a pécsi uton.</p> +<p>– Né! – mondja az asszony meghőkölve, – kegyelmed volt az vitéz +uram?</p> +<p>Olyan vastag hangja volt, mint a fatrombitának.</p> +<p>– Én, lelkem, – feleli Gergely, – de sokszor eszembe jutott az a +jóságos leánykori képe, meg ahogy bennünket ott anyált, dajkált a +szekér tetején.</p> +<p>Margit asszonynak megvizesedett a szeme az örömtöl.</p> +<p>– Fogd ezt a kupát, – mondja a fiának, – mert <span class= +"pagenum"><a name="Page_95" id="Page_95">-95-</a></span> +bizonyisten kiesik a kezemből! Hát az a csepp lány? – kérdezte +tovább Gergelyt, – él-e még?</p> +<p>– De él ám. Az most a feleségem. Odahaza van Sopronban. Kisfiam +is van: János. Megirom nekik, hogy a jó Margit nénit láttam.</p> +<p class="center">*</p> +<p>Hej Gergely vitéz, hol van a te kis fiad? hol van a te szép +asszony-feleséged!</p> +<hr class="chap" /> +<p><span class="pagenum"><a name="Page_96" id= +"Page_96">-96-</a></span></p> +<div class="chapter"> +<h3>XVI.</h3> +</div> +<p>Gergely ezen a napon ugyan jól megfeküdte a medvebőrt. Arra +ébredt fel, hogy valami nagy zuhogás van a várban, mintha ajtókat +akarnának beszakasztani.</p> +<p>Egyet nyújtózkodott és fölkelt. Kinyitotta az ablak fatábláit. +Hát lángban a város. A gyönyörü nagy székesegyház, a püspöki +palota, a Miklóstemplom, a kanonok háza, a Cifra-malom s még egypár +derék ház vörös lángözönben, felkanyargó füstben. A zuhogás meg a +feje fölött s az egész várban pokoli.</p> +<p>Nyitja a belső ablakot, hát csak úgy röpköd a sindely az orra +előtt. A monostor tetejét is szakgatják, a templom szép új födelét +is. Repül a sok zöld cserépzsindely, léc, szelemenfa +mindenfelől.</p> +<p>Nyitja a harmadik ablakot, arról se lát egyebet, mint +tetőszakgatást. Az udvaron meg a házak között senki, hanem a falak +tele néppel.</p> +<p>Nézi a nap állását. Dél elmult. Szól a szolgájának. Nincs. Kapja +a vizet. Mosdik nagy sebesen. A következő percben már rajta a ruha, +a kard, a sastollas süveg. Lódul le a lépcsőn, ugrik a +sindelyhullás alatt; siet a bástyára.</p> +<p>Hát mint egy világot elnyelő tarka vizáradat jön a török a +völgyből. Jön nagy csengéssel-bongással, dobpergéssel, +trombitamuzsikával. Feljebb és feljebb hág a lejtőn. A vörös, +fehér, és kék szinek egymásba hullámozva hordják az óriási +boncsokokat. <span class="pagenum"><a name="Page_97" id= +"Page_97">-97-</a></span></p> +<p>Almagyar, ez a szép kis falu a Melegviz körül, ég. Minden háza +ég.</p> +<p>A maklári úton végtelenségbe vesző hosszu fekete sora a +bivalyoknak. Ez mind ágyut vontat.</p> +<p>A hegyoldalban a ragyogó vértezetü dsebedsik, s lent a vadaskert +felé<a name="FNanchor_5" id="FNanchor_5"></a><a href="#Footnote_5" +class="fnanchor">5)</a> a piros-sapkás lovas akindsik nagy tömege. +Mi minden jön még ezek után!</p> +<p>– Hol a főkapitány úr? – kérdezte Gergely körülpillantva.</p> +<p>– A templom tornyán, – felelte az egyik katona.</p> +<p>Gergely odapillantott. A torony teteje lapos. Ott áll Dobó a +hétköznapi galambszin süvegben. Mellette Mekcsey, Zoltay, Pető, a +pap, Cecey meg az öreg Sukán.</p> +<p>Gergely is idefut mostan.</p> +<p>A toronyba falépcső visz fel. Hármasával szedi a lába alá. Egy +fordulónál Fügedybe ütközik.</p> +<p>– Mért ég a város? – kérdezi lihegve.</p> +<p>– A kapitány gyujtatott fel egypár tetőt, hogy a török mögéje ne +bujhasson.</p> +<p>– Hát itt, micsoda bontás van?</p> +<p>– Leverjük az összes tetőket, hogy a töröknek ne legyen mit +gyujtania.</p> +<p>– Hova mégy?</p> +<p>– Vizet hordatok a medencébe. Erigy csak fel: Dobó már +kérdezett.</p> +<p>A toronyból még jobban lehetett látni a törökhadat. Maklárig +tarkállott a had, mint a tóból kiömlő folyó. Ott volt a +főtanya.</p> +<p>– No Gergely, – mondotta Mekcsey megfordulva, – éppen most +kérdezem Kristófot, hogy így vertétek-e agyon a törököt az éjjel? +<span class="pagenum"><a name="Page_98" id= +"Page_98">-98-</a></span></p> +<p>– Feltámadtak a kutyák, – felelte Gergely. – Ahol jön az is, +akinek Bakocsay a fejét elhozta.</p> +<p>S Dobóhoz fordulva kérdezte:</p> +<p>– Nem lövünk-e elejbök egy köszöntést?</p> +<p>– Nem, – felelte Dobó.</p> +<p>Aztán hogy Gergely kérdőn nézett rá, a fejével a örök felé in +tett:</p> +<p>– Aki jön, az mondjon előbb jónapot.</p> +<p>A város alatt elszéledt a had a vadaskert felé, éppen mint az +árviz, mikor követ talál, s körülfolyja.</p> +<hr class="chap" /> +<p><span class="pagenum"><a name="Page_99" id= +"Page_99">-99-</a></span></p> +<div class="chapter"> +<h3>XVII.</h3> +</div> +<p>Ezen az éjszakán megint eltünt egynehány felvidéki ember. Jött +helyettük más. Felnémetről valami harminc parasztember jött be. +Kiegyenesitett kaszával jöttek, az egyik meg csépet hozott. A +cséphadaró persze ki volt verve szöggel. Egy bőrkötényes zömök +ember vezette őket. A vállán hatalmas kalapács.</p> +<p>Mikor Dobó előtt megálltak, leemelte a kalapácsot és a lábszára +mellé eresztette. A süvegét leemelve igy szólott komoran:</p> +<p>– Felnémetiek vagyunk. Bejöttünk. Az én nevem Gergely. Kovács +vagyok. Ha kell, vasat ütök, ha kell, törököt.</p> +<p>Dobó kezet fogott ezzel a kovácscsal.</p> +<p>Jöttek aztán almagyariak, tihamériak, abonyiak, többnyire +parasztok feleségestül, jól feltariszny ázva, s lóval kocsival +is.</p> +<p>Egy széles szekér is kanyarodott fel az úton. A szekéren harang +volt, akkora harang, hogy két oldalt a kerekek súrolták.</p> +<p>A szekér előtt egy öreges, úrféle jött. Mellette két úri fiu, +kék posztó dolmányban, piros csizmában. Az egyik húsz éves, +felkunkoritott bajuszu, a másik tizenhat éves, – még gyerek.</p> +<p>Egyforma kerek az arcuk. A nyakuk is egyforma rövid. Az öreg +oldalán széles kard fekete bársony hüvelyben; <span class= +"pagenum"><a name="Page_100" id="Page_100">-100-</a></span> a két +fiu oldalán két új vörös-bársony hüvelyű vékony kard.</p> +<p>Az öreg fekete ruhában volt. A csizmája is fekete.</p> +<p>Dobónak már távolból feltünt ez a gyászruha, de hogy a +felnémetiek elfoglalták, csak akkor vette megint észre az embert, +mikor odaért. Az egri biró volt.</p> +<p>– Nini András deák! – mondotta Dobó a kezét nyujtva.</p> +<p>– Én vagyok, – felelte az egri biró. – Itt hozom az +öregharangot. A többit elásattam.</p> +<p>– És ez a két derék fiu?</p> +<p>– Az én fiaim.</p> +<p>Dobó kezet nyujtott ezeknek is.</p> +<p>És az ökrök vezetőjéhez fordult:</p> +<p>– Tegyétek a harangot a templom bástya mellé. Kristóf, – szólt +az apródjának. – Mondd meg Mekcsey úrnak, hogy a harangot ásassa +el, hogy golyó ne érje.</p> +<p>Tekintete a biró fekete csizmáján akadt meg.</p> +<p>– Kit gyászol bátyám?</p> +<p>Az egri biró végigvonta az újját a szemén. Könnyezve +felelte:</p> +<p>– A városomat.</p> +<p>Aztán egy hamuszinruhás ember jött meg két nő. Mind a két nő +egy-egy gyermeket vezetett.</p> +<p>Az emberre szives szemmel nézett Dobó, s meg is szólitotta:</p> +<p>– Molnár ugy-e?</p> +<p>– A maklári molnár vagyok, – felelte az szinte megüdülve a +barátságos szótól. – Itt háltam az éjjel a Cifra malomban.</p> +<p>– Hát ez a két nő?</p> +<p>– Az egyik a feleségem, másik a leányom. Az a kettő meg a két +kisfiam. Nem akartak elhagyni, hát mondok talán csak lesz itt +helyök. <span class="pagenum"><a name="Page_101" id= +"Page_101">-101-</a></span></p> +<p>– Hiszen hely van, arról szó sincs, de mit csinálunk evvel a sok +asszonynyal?</p> +<p>És Sukánhoz fordulva kérdezte:</p> +<p>– Hány asszony van a várban?</p> +<p>– Idáig negyvenöt, – felelte Sukán.</p> +<p>Dobó a fejét csóválta.</p> +<p>Aztán megint három ember jött, meg egy pap is velök, egy sovány +beesett képű pap. Kard nem volt nála, csak egy bot, meg egy +rókabőrből készült tarisznya.</p> +<p>No ennek Dobó megörült. Pap mindenképpen kellett volna a várba +több is. Részint, hogy az Isten közellétét érezzék a harcosok, +részint hogy prédikáljanak, részint, hogy a haldoklókat az utolsó +szentséggel ellássák. No meg, hogy <i>temessenek</i>.</p> +<p>– Isten hozta, – mondotta Dobó. – Nem kérdem a nevét se, mert +Istentől jön, az Isten küldötte hozzánk.</p> +<p>– Van pap varba? – kérdezte az egyház embere. – Hany pap +megvan?</p> +<p>– Csak egy, – felelte Dobó, elszomorodva.</p> +<p>Mert a pap kiejtéséből észrevette, hogy ez se fog +prédikálni.</p> +<hr class="chap" /> +<p><span class="pagenum"><a name="Page_102" id= +"Page_102">-102-</a></span></p> +<div class="chapter"> +<h3>XVIII.</h3> +</div> +<p>S ahogy a török ömlött délfelől, s patkó alakban terjedt el a +város körül, a város maradék lakossága felhuzódott a várba, mind. +Jobbára parasztok és iparosok voltak ezek, s velök az asszonyaik, +gyermekeik is.</p> +<p>Minden megszállott városban akadnak ilyen hitetlenek, akik azt +mondják:</p> +<p>– Nem igaz az, hogy jön a török. Minden esztendőben rémitik vele +az embert, aztán meg is öregszünk, meg meg is halunk, de a törökkel +annyi bajunk sincs, mint a cserebogárral.</p> +<p>Ilyen gondolkozásu ember mindenütt van. Ezeket önti el az árviz, +ezeket pusztitja legjobban a háboru. Ezek a Ráérünk család soha ki +nem haló ágazatai.</p> +<p>Dobó nem bánta, hogy jönnek. Minél több az ember annál jobb. Az +asszony és a gyermek ugyan nem szivesen látott vendég a várban, +dehát nem lehet őket elzavarni; meghát ennyi katonára kell is +asszonykéz.</p> +<p>Hát csak hadd jőjjenek.</p> +<p>Az asszonyokat elbocsátották a konyhák, sütőkemencék közé. Sukán +bácsi helyet mutatott minden családnak. Némelyik szobában +tizen-huszan is meg kellett férni. Elvégre is csak éjjeli szállás +kell, meg hogy a motyót legyen hova tegyék.</p> +<p>A férfiakat azonban Mekcsey betereltette a kapubástya +szögletébe, s addig nem volt szabad beljebb menniök, mig meg nem +esküdtek, mint a katonák. <span class="pagenum"><a name="Page_103" +id="Page_103">-103-</a></span></p> +<p>– Ej, – mondta egy egri szőlős gazda az eskü után, – hiszen +éppen azért jöttünk mink ide, hogy ne hagyjuk a várat.</p> +<p>Mire egy másik ráduplázott:</p> +<p>– Arra való a vár, hogy védelmezze az ember.</p> +<p>Itt mindjárt fegyvert is osztottak nekik. Halommal feküdt a +kard, a dárda, a paizs, a sisak a bástya bolthajtásaiban. Persze +nem damaskusi, hindosztáni és derbendi remekek, csak aféle rozsdás +egyszerü szerszámok, amik századról századra maradnak a várban. +Választhatott kiki magának olyat, amilyet akart.</p> +<p>Egy vastagbajuszu varga, akinek a szemöldöke is beillett volna +bajusznak, nagy önérzettel szólott:</p> +<p>– Hát jó ez a sok fegyver kapitány uram, de én ám elhoztam a +dikicsemet is.</p> +<p>S valóban egy fényes dikicset vett ki a köténye +melledzőjéből.</p> +<p>– Ha énnekem török jön a tagadóját, hát kihasitom evvel a +hasát!</p> +<p>A sisakot is felpróbálták egypáran, de mert nehéz is az ilyen +vaskalap, meg jobban hasonlit a fazékhoz, mint a szép fényes vitézi +sisakhoz, csak ott hagyták.</p> +<p>– Minek ez?</p> +<p>No majd megtudjátok, hogy minek.</p> +<p>Alkonyatkor jelentették a toronyőrök, hogy Felnémet felől egy +négylovas úri kocsi jön sebes vágtatással.</p> +<p>El nem tudták találni: ki lehet? Négylovas kocsiban a püspök +szokott járni. Más úri ember csak akkor ül kocsiba, ha beteg.</p> +<p>De ide beteg ember nem jön.</p> +<p>A kapitányok maguk is a bástyára állva vizsgálták a sárkányként +röpülő négyes fogatot.</p> +<p>– Meglássák kegyelmetek, hogy a püspök jön, – mondotta Fügedy, a +káptalan hadnagya. <span class="pagenum"><a name="Page_104" id= +"Page_104">-104-</a></span></p> +<p>S hogy ezt senki el nem hitte neki, példákat szedett a +történelemből:</p> +<p>– Nem voltak-e eddig minden csatában jelen? Nem voltak-e ott +Mohácsnál csaknem valamenyien? Hiszen a püspökség nemcsak egyházi +tisztség, hanem katonai is. Minden püspöknek megvan a maga +katonasága. Minden püspök kapitány is egyuttal.</p> +<p>– Bár minden kapitány is püspök lehetne, – felelte Dobó.</p> +<p>Talán arra gondolt, hogy akkor több katonát állithatott volna a +török ellen.</p> +<p>– Hátha valami kengyelfutó jön a királytól, csakhogy +megbetegedett az úton! – szólt Mekcsey.</p> +<p>Dobónak kiderült az arca.</p> +<p>– A király nem hagyhat el bennünket, – mondotta.</p> +<p>S türelmetlenségében megindult le a lépcsőn, a piacon át az +ókapuhoz, ahol a kocsifeljárója volt a várnak.</p> +<p>A kocsi bőrfödeles sárgára festett úri kocsi. Felkanyarodott a +déli kapunak, s behajtatott a kapu alatt a vár piacára.</p> +<p>Akkor aztán kiszállt belőle egy fekete ruhába öltözött magas +termetü asszonyság.</p> +<p>– A főkapitány úr? – ez volt az első szava.</p> +<p>Hogy Dobót meglátta, fölvetette a fátyolát. Körülbelől negyven +esztendős asszony. A ruhájáról látszik, hogy özvegy.</p> +<p>– Baloghné asszony, – mondotta Dobó megdöbbenve.</p> +<p>S leemelte a süvegét. Meghajolt.</p> +<p>Annak az apródnak az anyja volt ez, akit Nagy Lukácscsal küldött +haza Dobó.</p> +<p>– A fiam! – szólt remegő ajakkal az asszony, – hol van Balázs! +<span class="pagenum"><a name="Page_105" id= +"Page_105">-105-</a></span></p> +<p>– Én haza küldtem, – felelte Dobó, – több mint egy hónapja.</p> +<p>– Tudom, de visszajött.</p> +<p>– Nem jött vissza.</p> +<p>– Levelet hagyott hátra, hogy idejön.</p> +<p>– Nem jött.</p> +<p>– Utána szökött Nagy Lukácsnak.</p> +<p>– Az se jött vissza.</p> +<p>– Oh! – kiáltott az özvegy a homlokára nyomva a kezét, – ez az +én egyetlen fiam volt, hát ez is elveszett!</p> +<p>– Még nem bizonyos.</p> +<p>– Az uramnak a halálos ágyánál esküdtem meg, hogy amig meg nem +házasodik, veszedelembe nem eresztem. Ő a család utolsó sarja.</p> +<p>– Tudom tekintetes asszony, – felelte Dobó sohajtva. – Hiszen +éppen azért küldöttem haza. Most már csak forduljon vissza, mig a +török had gyürüje össze nem ér.</p> +<p>És egy század lovast rendelt az asszony kisérőjének.</p> +<p>– Ha visszajönne, – szólt az asszony összekulcsolt kézzel.</p> +<p>Dobó a szavába vágott:</p> +<p>– Már nem jöhet vissza. A város éjjel már körülzáródik. Ide csak +a király serege törhet be.</p> +<p>– Hát ha azzal jönne vissza…</p> +<p>– El nem bocsátom magam mellől egy pillanatra se.</p> +<p>Az asszony kocsiba ült.</p> +<p>Előtte-utána ötven-ötven lovas. A négy ló pehelyként ragadta +vissza a kocsit a Cifrakapu felé.</p> +<p>Még csak ez az egy kapu volt nyitva a négy közül. Ezen lehetett +menni Szarvaskő vagy Tárkány felé. <span class="pagenum"><a name= +"Page_106" id="Page_106">-106-</a></span></p> +<p>Negyedóra mulva jelentették a toronyőrök, hogy a török sereg +felső karéja a Cifrakapuhoz ért.</p> +<p>Egy száguldó lovas jött vissza az asszony kiséretéből.</p> +<p>– Fekete hadnagy úr kérdezteti, hogy átvágja-e az asszonyságot a +törökön?</p> +<p>Dobó felhágott a bástyára. Látta a vértesek sokaságát a kapu +körül, s a vértesek mögé kanyarodó azabokat. Azt felelte:</p> +<p>– Ne!</p> +<p>S ott maradt a bástyán. Kezét a szeme fölé ernyőzve nézett észak +felé.</p> +<p>– Fiuk, – mondotta a bástyán lévő katonáknak. Melyiteknek van jó +szeme? Nézzetek csak arra Felnémet felé!</p> +<p>– Egynehány lovas jön ott, – felelte az egyik legény.</p> +<p>– Husz, – szólt a másik.</p> +<p>– Huszonöt, – szólt ismét az előbbi.</p> +<p>– Nagy Lukács jön! – kiáltotta Mekcsey a templom-bástyáról.</p> +<p>Valóban az volt: a törökök után csellegő hadnagy. Hol a manóban +járt ennyi ideig, és hogyan jön be?</p> +<p>Mintha sebes szél hozná őket, úgy jönnek az úton. Késő már Nagy +Lukács! A török elállta a kaput!</p> +<p>Nagy Lukács még nem tud erről semmit. Lekanyarodik a dombról a +Cifrakapunak. Itt valószinüleg megpillantja a török lovasságot, +mert nagyot ránt a lova zabláján, és fordul a kis csapat gyors +kanyarodással a baktai kapunak.</p> +<p>Itt még több a katona.</p> +<p>– Bezzeg vakarhatod most Lukács, ahol nem is viszket! – mondja +nevetve Zoltay.</p> +<p>– De csak éppen lovasság ne volna a kapunál, – <span class= +"pagenum"><a name="Page_107" id="Page_107">-107-</a></span> mondja +Dobó, szikrázó szemmel – Lukács átvágná magát!</p> +<p>Áll Lukács és néz a vár felé. Csóválja a fejét.</p> +<p>Integetnek innen sürün a kalappal a falon álló legények.</p> +<p>– Gyere Lukács, ha mersz!</p> +<p>A török lovak a messzeségben hirtelen megtarkulnak. Valami száz +akindsi fordul fel a lóra. Üzőbe veszi Nagy Lukácsot.</p> +<p>Nagy Lukács se rest. Megindul a maga huszonnégy lovasával, s +kezdődik a verseny. Először lehet látni a lovakat is, később csak +két porfelhőt, amely felszáll a jegenyefák tetejéig, s terjed +sebesen Felnémet felé.</p> +<hr class="chap" /> +<p><span class="pagenum"><a name="Page_108" id= +"Page_108">-108-</a></span></p> +<div class="chapter"> +<h3>XIX.</h3> +</div> +<p>Másnap vasárnap volt, de nem szóltak az egri harangok.</p> +<p>A vár és a város körül volt folyva törökkel.</p> +<p>A hegyeken és dombokon széles messzeségben a sátorok ezrei +tarkállottak; a sátorok előtt aranygombu boncsokokat és holdas +zászlókat lengetett a szél. A gyepen, a hol gyep volt, a paripák +ezrei legeltek. A patakban bivalyok, ökrök fürödtek. A csengő-bongó +népáradatból ki-kiemelte a nyakát egy-egy teve, s ki-kifehérlett +egy-egy lovon ülő tisztnek a turbánja.</p> +<p>A szineknek ebből a hullámzó özönéből szigetként magaslott ki az +egri vár, s a pázsit a vár előtt, meg az a domboldal, a melylyel +szemben a legmagasabb falat épitették.</p> +<p>Dobó a tisztjeivel megint a tetőtlen tornyon állott. Milyen jó, +hogy ide emelte ezt a két tornyot Szent-István király: látni lehet +róla, hogyan állit ágyut a török. A vár északi oldalán van egy nagy +gyepes térség, akkora, mint a budai vérmező fele. Ezen tul meg van +egy szép szőlődomb. Ime erre huzatott fel a török három öreg +ágyút.</p> +<p>Mégcsak kasokat sem állitanak mellé. A harminc bivalyt se +hajtották messze, csak a domb alá, a pázsitra. Ott legelnek. Most +már csak a tevék vannak az ágyúk mellett. Azoknak a háta fekete +zsákokkal van megrakva. <span class="pagenum"><a name="Page_109" +id="Page_109">-109-</a></span></p> +<p>– Bőrzsákok, – magyarázta – Dobó. Azokban – tartják a +puskaport.</p> +<p>Ott forgolódnak az apró termetü vörös turbános topcsik a +várbeliek szeme előtt. Az ágyúk fekete szája most még némán ásit a +vár felé. A topcsi-basa le-leguggol és végignéz rajtok. Igazgatja +jobbra-balra, följebb-lejebb.</p> +<p>Az egyik ágyu a két toronynak fog szólni, a másik a középső +északi bástyának, amely a palotát takarja.</p> +<p>– Látjátok hogyan céloz? – mondja Dobó. – Nem az ágyú tetejével +céloz, hanem a hátuljával.</p> +<p>Egy pattantyus legény dugta föl a fejét a torony ajtaján és +szól:</p> +<p>– Kapitány úr!</p> +<p>– Gyere ide, – feleli Dobó.</p> +<p>A legény felmászik. Egy pillantást vet a török ágyúk felé és +megáll katonásan.</p> +<p>– Kapitány úr, – mondja, – Balázs mester kérdezteti, hogy ne +lőjjön-e vissza?</p> +<p>– Mondd, hogy ne lőjjön addig, mig én nem rendelem. Azután +visszajösz ide.</p> +<p>A topcsik tovább tömték a három zarbuzánt. Bunkós végü vasakkal +verték a hasába a puskaport.</p> +<p>– Kedvem volna pedig, közibük durrantani, – mondotta tüzesen +Mekcsey. – Mikorra elkészülnének, éppen szétvetődnének.</p> +<p>– Hadd mulassanak, – felelte nyugodtan Dobó.</p> +<p>– Csak legalább rájuk üthetnék, – mozgolódott Gergely is.</p> +<p>– Most ne, – felelte Dobó. – Csak lássuk, hogy lőnek?</p> +<p>A topcsik már a fojtást gyömöszölték a zarbuzán torkába. A töltő +vasat most már négyen fogták és jelszóra verték az ágyuba. +<span class="pagenum"><a name="Page_110" id= +"Page_110">-110-</a></span></p> +<p>– A pogány irgalmát, – szólal meg Cecey is. – Kapitány öcsém hát +minek az ágyú?</p> +<p>– Kedves öregem, még kegyelmed is pözsög ellenem! Hát majd +holnap megtudja, hogy miért nem lövök?</p> +<p>A topcsik most bőröket szedtek elő egy másik zsákból. Kettő +fogta, egy kente fagygyuval. Azután megforditották és a fagyatlan +felébe beletakarták a golyót.</p> +<p>– Ezek tán tojással lőnek! – kérdezte Zoltay gúnyosan.</p> +<p>Ekkor érkezett vissza a pattantyus legény.</p> +<p>– Állj ide elém, – mondotta Dobó. Az előbb láttam, hogy félsz. +Hát nézd: ide lőnek, énrám. Ide állsz elibém!</p> +<p>A legény elvörösödve állt Dobó elé.</p> +<p>Dobó lenézett a toronyból, s hogy Petőt meglátta, leszólt +neki:</p> +<p>– Gáspár fiam, neked jó torkod van: kiáltsd el magadat, hogy a +török mindjárt lő: senki meg ne rettenjen. Az asszonyok, ha éppen +félnek, a napsütéses oldalon járjanak.</p> +<p>A topcsik már mind a három ágyúba beletették a golyót. A három +tűzmester lángoló kanócot tartott a kezében. Egy topcsi mögötte +megpöködte a tenyerét, s a tarkóját fölfelé simogatva nézett a vár +felé.</p> +<p>A puskapor lobbot vetett, az ágyu füstöt és lángot, s három +földet rázó bum-bum hangzott el egymás utána.</p> +<p>A vár megreszketett a dördüléstől, aztán csend következett +után.</p> +<p>– Semmi, – szólalt meg Dobó.</p> +<p>És akkor lekergette a legényt.</p> +<p>A füst pedig lomhán szállt az ágyukról fölfelé.</p> +<p>Negyedóra mulva Pető felfutott a toronyba. Egy <span class= +"pagenum"><a name="Page_111" id="Page_111">-111-</a></span> +mészáros legény is mászott utána. Két erős karján egy nagy büzzel +gőzölgő golyót cipelt Dobó elé.</p> +<p>– Jelentem alássan itt a golyó, – mondotta Pető. A patakba +esett. A vizhordó emberek hozták fel puttonban.</p> +<p>– Mondd nekik, hogy hordják a vízet tovább. A kaput nem kell +becsukni.</p> +<p>– De mink nem lövünk? – kérdezte Pető is.</p> +<p>– Vasárnap van, felelte mosolyogva Dobó, – hogy lőnénk?</p> +<p>És tovább nézte, hogyan hütik az ágyút, és hogyan töltenek újra +a topcsik?</p> +<hr class="chap" /> +<p><span class="pagenum"><a name="Page_112" id= +"Page_112">-112-</a></span></p> +<div class="chapter"> +<h3>XX.</h3> +</div> +<p>Másnap reggel már ott volt a három ágyú feleközelségre a gyep +közepén, s meg is szaporodott másik hárommal.</p> +<p>A tegnapi kilenc lövés ugyan kárba veszett. A várból még csak +nem is feleltek rá. Hát most közelre hozták az ágyúkat, olyan +közelre, hogy közönséges nyillövés is elhatna hozzájok a +várból.</p> +<p>Tudta ezt Dobó, hogy igy lesz. Minek rezzentette volna el őket, +s minek ingatta volna meg a vár népe bizalmát holmi sikeretlen +viszontpuffogással.</p> +<p>Már virradatkor talpon volt és maga igazitotta minden arra +szolgáló ágyúját a feleletre. Ő bizony nem csavarta bőrbe a +golyókat, csak éppen megfaggyasztotta, meg nem is az ágyúk +hátuljával célzott, hanem az elejével.</p> +<p>Megvárta mig a török is elkészül a kasok mögött, aztán mikor az +első török ágyú eldördült, felkiáltott:</p> +<p>– Isten nevében: tűz!</p> +<p>Egyszerre emelkedett a tizenkét magyar ágyúhoz a kanóc, s +egyszerre dördült el mind a tizenkettő.</p> +<p>A török kasok dőltek és szakadtak. Két török ágyú felfordult. +Egy darabokra szakadt. A topcsik dühös orditása és futkosása a +kasok mögött jelezte, hogy ezt a feleletet nem várták.</p> +<p>– No bátyám, – szólt Dobó az öreg Ceceynek, érti-e már, hogy +tegnap miért nem lőttünk?</p> +<p>És a lábát szétvetve állott a falon. Két kézzel pödörte kétfelé +a bajuszát.</p> +<hr class="chap" /> +<p><span class="pagenum"><a name="Page_113" id= +"Page_113">-113-</a></span></p> +<div class="chapter"> +<h3>XXI.</h3> +</div> +<p>A várbeliek nem ijedtek meg annyira, mint Dobó aggódva gondolta. +Eger mióta a puskaport feltalálták, a világ leglövöldözőbb városa. +Itt ma sem eshetik majális, tüzoltóvigalom, választás, dalkörünnep, +kertimulatság, műkedvelői előadás, hogy előtte ne ágyúznának. Az +ágyú helyettesiti a plakátot. Néha plakát is van, de azért az ágyút +nem engedik el. A várban mindig ott hever egynehány mozsárágyú, az +lő vele, aki akar. Hát hogy is ijedtek volna meg az egriek?</p> +<p>Mindössze egy ember volt a várban, aki az első ágyúlövésre +leesett a székről, és négykézláb futott a pincébe.</p> +<p>Ha nem is mondom, könnyü kitalálni, hogy kiről van szó.</p> +<p>De bezzeg kaptak rajta a katonák, kihúzták őkegyelmét a pincéből +és azon sárgadolmányosan, pirosnadrágosan, sisakosan és +mezitlábosan, felvonszolták a bástyára.</p> +<p>Ott fogta kettő a két szétterjesztett kezénél fogva, kettő a +lábánál, egy meg a hátával támasztotta a hátát. S kiabálta a +töröknek:</p> +<p>Ide lőjjetek!</p> +<p>A cigány csak állta, mig töltöttek, de mikor az ágyú megint +elsült, kirántotta magát a kezükből és egy hajmeresztő két-öles +ugrással lenn termett az udvaron. Ott legelőször is összetapogatta +magát, hogy nem sodorta-e el valamijét az ágyúgolyó, aztán futott, +mint az agár az Ókapu felé.</p> +<hr class="chap" /> +<p><span class="pagenum"><a name="Page_114" id= +"Page_114">-114-</a></span></p> +<div class="chapter"> +<h3>XXII.</h3> +</div> +<p>A királyszéki ágyúkat ezen a napon mind szétlőtte Dobó.</p> +<p>A topcsik jajgatva és dühöngve futkároztak széjjel. Két topcsi +aga meghalt. A harmadik tisztet ponyvában vitték el az ágyúk +mellől. A téren nem maradt egyéb, mint a feldőlt és széttört kasok, +három holt teve, nyomorékká lőtt ágyúk, ládák és darabokban heverő +ágyúkerekek.</p> +<p>S mintha ez nem lett volna elég, Gergely éjfélkor még ki is +csapott rájuk és húsz paripát és egy öszvért ragadott be +magával.</p> +<p>Dehát annyi volt ott a ló, meg az ember, meg az ágyú, hogy +virradóra megint álltak a vesszőből font és földdel töltött kasok +Mindössze hátrább álltak valamivel s egy nagy földhányást emeltek +az ágyúk elé. A kasok hézagaiban uj tizenkét ágyú, az ágyúk körül +uj topcsik és uj agák.</p> +<p>Még a nap föl se kelt, megrázkódott a vár a szörnyű dörgésektől, +s tompa dobbanások jelezték, hogy a golyók a falat ütik.</p> +<p>Dobó ismét kisütötte a maga ágyúit, s ismét felforgatta a +kasokat, s ágyúkat, de a feldőlt kasok mögött új kasok emelkedtek, +s azok mellett új ágyúk. A topcsik pedig nem futottak széjjel. +Szöges korbácscsal ült mögöttük egy vértes dsebedsi falka. Itt csak +lőni lehet és meghalni. <span class="pagenum"><a name="Page_115" +id="Page_115">-115-</a></span></p> +<p>– Hát csak lőjjenek, – mondotta Dobó. – Nekünk kimélnünk kell a +puskaport.</p> +<p>És csak a szakálasokból lövetett, hogy a munkájukat +meg-megzavarja.</p> +<p>Ezen a napon még nem szállta meg a várost a török. A gyalogság a +vár kapúit őrizte, a lovasság a város kapuit.</p> +<p>A török egyelőre nem kezdett velök harcot. Mit neki a város! A +vár kell! A kié a vár, azé a város is.</p> +<p>A török főtisztek már kétnapja lóháton járják a halmokat, +hegyeket, hogy a vár belsejébe beláthassanak. De nem lát oda be, +csak a madár. A tornyok látszanak csak ki. A falakat, bástyákat +vesszőből font s földdel tapasztott palánk takarja.</p> +<p>Hát hova lőjjenek?</p> +<p>Lőtték a falat, a palánkot meg a kasokat.</p> +<p>Belől pedig volt egypár szép épület. A rengeteg nagy templom, +igy a megmaradt felével is remeke volt az épitő művészetnek. A régi +püspöki palota mellette, szintén faragott kőből épült. (Azóta se +volt ilyen kaszárnyája magyar katonának!) A várnagyi palotát meg +Dobó csinositotta ki, mikor megházasodott. Olasz épitőmester +faragta, rakta volt össze, s üvegablakai voltak, mig lent a +városban bizony csak papirosból meg olajos vászonból volt a püspök +ablaka is.</p> +<p>A török hát csak lőtt és lőtt. Törte a falat, a falon a fonott +palánkot. Mikor aztán leszállt az esti sötétség, a topcsik bedugták +az ágyújokat bőrrel és lefeküdtek, a Dobó kőmüvesei meg előszedték +a vakoló kanalat, és a parasztokkal szépen berakták, bevakolták a +törést megint.</p> +<hr class="chap" /> +<p><span class="pagenum"><a name="Page_116" id= +"Page_116">-116-</a></span></p> +<div class="chapter"> +<h3>XXIII.</h3> +</div> +<p>A két pasa azonban nem elégedett meg ennyivel. Háboruban vénült +ember volt mind a kettő. Ahol ezek jártak, romok maradtak utánok és +a szultán birodalma szélesedett.</p> +<p>A negyedik napon már behatoltak a városba. Gyerekjáték volt ez +nekik. Ezrével volt a hadban az ügyes falmászó. Némelyik úgy mászta +a falat, mint a gyík.</p> +<p>A kapu őreinek meg volt hagyva, hogy azonnal visszavonuljanak, +amint a török betör, hát el is hagyták a kapukat és kardjukat +kézben tartva szép rendben visszahúzódtak a várba.</p> +<p>Akkor Arszlán bég a Boldogasszony temploma mellé húzatott négy +nagy zarbuzánt, és azokra a bástyákra irányozta, ahol a magyarok +néma ágyúi állottak.</p> +<p>Ez már jobban lőtt.</p> +<p>Golyói a város felől való oldalon törték a falakat meg a +palánkot. A legtöbbje kárba veszett, de amelyik talált, +rontott.</p> +<p>Délben hogy együtt ebédeltek, Dobó hallgatag volt és komor.</p> +<p>A királytól nem jött még üzenet. Az egri püspöktől éjjel jött +vissza a kém. Azt felelte a püspök, hogy nincs pénze, se +katonasága, de imádkozni fog a várbeliekért. Dobó arcán egy izom se +rándult meg erre az izenetre.</p> +<p>De a szemöldöke összébb vonódott.</p> +<p>A Nagy Lukács dolga is búsitotta. Vitéz tisztje volt +<span class="pagenum"><a name="Page_117" id= +"Page_117">-117-</a></span> ez. Mindig a török mellett szeretett +lappangani. Belekapdosott a nagy török hadba, meg elillant, mire +utána indultak. Most bezzeg hogyan tér vissza, mikor körül van +fogva a vár, s Felnémetig tarkállanak a sátorok!</p> +<p>Az ebédnél jelentették, hogy Nagy Antalt ellőtte egy +ágyúgolyó.</p> +<p>Bornemissza fölpattant:</p> +<p>– Kapitány uram, hadd üssek ki a törökre! Restellem, hogy a +város kapuit kardvágás nélkül hagytuk el.</p> +<p>Budaházy egy erős állu és vállas melles tiszt is megszólalt:</p> +<p>– Hadd lássa a török, kapitány uram, hogy nemcsak éjszaka merünk +rája csapni, hanem nappal is.</p> +<p>Pető is megmordult:</p> +<p>– Ha kevesen vagyunk is, neki megyünk százan százezernek.</p> +<p>– Hát jól van, – felelte Dobó fölvidámulva, – de nem érdemes +azért itt hagynotok az ebédet.</p> +<p>Aztán ebéd után megadta az utasitást:</p> +<p>– Kicsaptok a gyaloghadra a főtemplom mellett. Keresztül +rontotok rajta egy kanyarodással, és vissza nyargaltok azonnal. +Harc csak annyi legyen, amennyi kinek kinek az útjába esik. +Felállani, rendezkedni, jelszót várni nem szabad, mert akkor ott +hagyjátok a fogatokat. Százan mehettek.</p> +<p>Nossza a tisztek kapják a sisakot páncélinget. Fel a lóra. A +legénység mind velök akar tartani, de Gergely diák kiválasztja +közülök a legizmosabbakat.</p> +<p>Az azabok, lagumdsik, piadok ott ebédelnek a földön ülve a +templom előtt levő pázsiton. Mindössze leves az ebédjük s a kanalat +már visszadugták az övszijba, övkendőbe. Most vöröshagymát esznek +rá kenyérrel. Némelyik dinnyézik, némelyik uborkát, zöld paprikát +fal a leves után. Mindezt jól lehet a várból látni. Csak a patak +meg <span class="pagenum"><a name="Page_118" id= +"Page_118">-118-</a></span> a város piaca választja el őket a +megszállatlan földtől. A piac házai mellé egy falka janicsár is +telepedett. Ezek most éppen vigan vannak. Egy ügyes legény handsárt +és sárga dinnyét dob fel a magasba. Először elkapja a handsárt, a +handsár hegyén meg a dinnyét.</p> +<p>Úgylátszik, fogadásból teszi, mert ime egy janicsár görögdinnyét +visz hozzá. Egy darabig beszélnek, aztán a janicsár feldobja a +görögdinnyét, a másik meg a kardot.</p> +<p>Egy harmadik janicsár ránt egyet hátul az ügyeskedőn. A dinnye a +kövezetre hull és a katonák nagy mulatságára szétrecscsen.</p> +<p>A janicsárok észre se veszik, hogy egyszercsak nem itatnak a +patakban, se vizet nem hordanak fel a várba.</p> +<p>Csak két percnyi szünet ez, hát hogy tünnék fel. Még azt se +veszik észre, hogy a falakon szaporodik az ember, kivált a nyilas +meg a puskás. De már azt bezzeg észreveszik, hogy valami nagy +robogás támadt. Amint arra fordult a fejök, megdördül a falon három +mozsár és mindenféle szöget, golyót, vasszemet pök a szemük közé. A +várkapun a lovak és lovasok hosszu vonala robog elő.</p> +<p>Mint a fergeteg ugratnak át a patakon, s mikorra ők kardot +kapnak, csihi puhi, csapkodják vagdalják őket. Keresztül át rajtok +ott teremnek a nagy füves téren, amelyre a püspöki templom vet +délutánonkint árnyékot.</p> +<p>A gyalog törökök ijedten ugranak fel, s néznek a piac felé. +Némelyik fut, némelyik megáll és kardot ránt.</p> +<p>A robogó lovasság ime ott terem. Tüzes sárkányok a +megsarkantyuzott paripák. Ezt már nem várja meg a török. Fut a sok +száz gyalog, mint a farkasoktól megriasztott nyáj. A magyar a +hátukon.</p> +<p>De az utcákból jön a segitség: lovas akindsik és günöllük, +puskás és dárdás vakmerő janicsárok.</p> +<p>Ime Gergelynek is dárdát feszit egy vadképü janicsár. Le akarja +szurni a lóról. <span class="pagenum"><a name="Page_119" id= +"Page_119">-119-</a></span></p> +<p>Gergelynek kettőt villan a kardja. Az egyik villanás után ketté +törik a dárda, a másik villanás után, hanyatt vágódik a török.</p> +<p>– Jézus! Jézus! – kiáltják a bástyáról.</p> +<p>– Allah! Allah! – üvölt a török.</p> +<p>A magyarok mindinkább elszélesedve kigyóznak közöttük. Horváth +Mihálynak a lovát szügyön döfi egy janicsár. A ló ledől. Horváth +leugrik róla és agyonvágja a janicsárt, meg még egyet. Azon eltörik +a kardja. A harmadikat már csak az öklével üti orrba, s megindul +futva, gyalog a lovasok nyomában maradt üres téren vissza a +várfelé.</p> +<p>A többi még mindig előre tör. A lovak lába épp oly jól dolgozik, +mint a lovon ülők karja. Budaházi éppen iszonyú vágásra emeli a +karját, mikor a ház oldalába szorult janicsárok puskát sütögetnek. +A kard kihull Budaházi kezéből. Megforditja a lovát, s a lova +nyakára borulva vágtat visszafelé.</p> +<p>Erre a többi is megfordul.</p> +<p>A főutcán ezer akindsi robog alá segitő fergetegként. Gergely +idejében kikerüli őket. Nagy s-betüt kanyarodik a káptalan utca +felé. Ez az utca is tele van, de több a gyalog török benne, mint a +lovas, s a hogy a gyalog eszeveszetten menekül, csak zavarja a +török lovasokat, akiknek a saját katonáikra is kell ügyelniök. +Mindazonáltal hatalmas tömegben robognak szembe a perzsa gurebák. +De mi ez a mi bőszülten nekik rontó századunknak! Véres utca nyilik +rajtok, s jobbra-balra hupogva esnek mint a zsákok.</p> +<p>Most látszik csak, hogy a testes erős magyar ló mellett micsoda +gyönge az apró keleti ló. Tiz magyar lovas szétnyom száz török +lovast, ha neki rohan, s amelyik magyar nekihúzódik a töröknek, hát +abból a törökből se lesz háziúr soha az egri várban. <span class= +"pagenum"><a name="Page_120" id="Page_120">-120-</a></span></p> +<p>Jönnek már visszafelé.</p> +<p>– El a kapuból!</p> +<p>A vár falán ujjongó nép kiáltozása összevegyül a visszafelé +harcolók lármájával.</p> +<p>Dobó aggódva látja, hogy a mellékutcákból hogyan rohannak még +mindig az akindsik és dsebedsik a többi török segitségére. Tüzet +vezényel. A falon megdördülnek a puskák és megpendülnek az ijjak. A +török csapat eleje visszatorpan, s megtorlódik.</p> +<p>E percben éktelen nagy üvöltés hangzik a várfalon. Mindenki +odapillant, hát a cigány üvölt ottan. Dühösen ugrálva rázza a +kardját a török felé.</p> +<p>Fenyegeti őket!</p> +<p>Ami lovasaink a törököknek ebből a megzavarodásából vigan +iklatnak fel, s a várbeliek diadalkiáltása között robognak be a +várkapun.</p> +<p>Nem tartott negyedóráig ez a küzdelem, de a templomtér, a piac +és a káptalan utca holtakkal, sebesültekkel és sántitó lovakkal van +tele. A megzavart törökök tájtékzó dühvel kotródnak visszafelé, s a +távolban meg-megfordulva rázzák az öklüket.</p> +<hr class="chap" /> +<p><span class="pagenum"><a name="Page_121" id= +"Page_121">-121-</a></span></p> +<div class="chapter"> +<h3>XXIV.</h3> +</div> +<p>A patakra nyiló kaput még ezen a napon se csukatta be Dobó. Hadd +járjon ki a vár népe reggeltől estig. Hadd lássa a török, hogy nem +félünk.</p> +<p>Aztán ha éppen berontanának is? Nem áll-e őrt mindig százhusz +drabant a kapunál, kétszázhatvankilenc a belső piacon? Hát a nagy +mozsár a kapu torkában? S elvégre a hidat akkor is fel lehet húzni, +mikor tele van emberrel.</p> +<p>Hát csak jöttek-mentek a lovas-katonák, meg a vizhordó emberek. +A lovas-katonák a lovukat itatták. A vizhordó emberek a vár mélyén +levő kőmedencébe hordták a vizet. Van ugyan kút is a várban, de a +kétezer embert, meg azt a sok lovat egy kút nem látja el vizzel. +Hát csak fel a vizet, amennyit csak lehet.</p> +<p>A patak tulsó partján meg törökök itattak. A gyalog törökök +közül is mentek oda, s ittak a patakból.</p> +<p>A patak vize alig combig érő.</p> +<p>Hogy im a vizhordó egri paraszt megszokta vala a törököt, meg +azt is látta délelőtt, hogy hogyan meggázolta őket a várbeli +katona, hát ahogy ott meregeti a vizet a lajtba, meg nem állja, +hogy oda ne szóljon a töröknek:</p> +<p>– Gyere át koma, ha mersz.</p> +<p>A török ha nem is érti a szót, látja a fej mozdulatát. Hát ő is +int:</p> +<p>– Gyere át te! <span class="pagenum"><a name="Page_122" id= +"Page_122">-122-</a></span></p> +<p>A másik török is elmosolyodik, az is hivogat. A következő +percben már öt-hat török, meg ugyanannyi magyar hivogatja +egymást.</p> +<p>Egy szennyes turbánu óriás kurd, a sebes lábát mossa a tulsó +parton. Térdig fel van gyürkőzve. Nagy hencegve föláll és belép a +patakba. Odatolja nagy szőkebajszos pofáját a magyarnak: Hát itt +vagyok: mi kell no?</p> +<p>A mi parasztaink azonban nem ugranak el. Ők is övbegyürt +gatyaszárral állnak a vizben. Az egyik mint a villám elkapja a +török karját, s átrántja maguk közé.</p> +<p>Mikorra a többi észhez kap, már ott lökdösi, vonszolja négy +paraszt a kurdot a lajtos taligák közt, a többi meg dárdát tart a +tulsó parton levő pogányok felé.</p> +<p>A kurd orditva rángatja magát, de erős kezek tartják. Szakad +róla dolmány, gomb és zsinór. A turbánja lefordul a fejéről. Az +orra vérzik. Segitségért kiabál és leveti magát a földre. A +segitség nem jön. Huzzák a lábánál fogva oly sebesen, hogy föl se +kelhet, mig csak be nem szánkázott a várkapun.</p> +<p>Állitják Dobó elé.</p> +<p>A török most már nem olyan kevély. Leveri magáról a port, és +keresztbe teszi a mellén a kezét. Mélyen meghajol.</p> +<p>Dobó a várnagyi terembe vezetteti. Hivatja tolmácsnak +Bornemisszát. Ül egy rúdon lógó vértezet mellett. A törököt még +csak meg se láncoltatja.</p> +<p>– Hogy hivnak?</p> +<p>– Dsekids, – feleli a török dühében reszketve.</p> +<p>– Kinek a hadából való vagy?</p> +<p>– Ahmed pasáéból.</p> +<p>– Mi vagy?</p> +<p>– Piad.</p> +<p>– Eszerint gyalogos? <span class="pagenum"><a name="Page_123" +id="Page_123">-123-</a></span></p> +<p>– Az uram.</p> +<p>– Ott voltál Temesvár ostromán?</p> +<p>A török a lábára mutat, amelynek ikráján négy újjnyi seb +vöröslik.</p> +<p>– Ott voltam uram.</p> +<p>– Miért veszett el az a várunk?</p> +<p>– Allah akarta.</p> +<p>– Úgy beszélj nekem, hogy ha egy hazug szón kaplak, véged +van.</p> +<p>A török meghajolt. Látszott a szemén, hogy nem mer hazudni.</p> +<p>Dobónak nem volt részletes értesülése Temesvár ostromáról. Csak +annyit tudott, hogy Temesvár jobban meg volt erősitve, mint Eger, s +hogy ennek a tábornak csak a fele volt ott, és mégis elesett +Losonczival együtt.</p> +<p>A teremben ott volt a kihallgatáson néhány tiszt is, aki ebben +az órában vártát pihent: Pető, Zoltay, Hegedüs, Bolyki Tamás, +Kristóf apród meg András, az egri biró.</p> +<p>Ezek ott ültek Dobó körül. Csak az apród állott Dobó mögött a +karosszék hátára könyökölve; meg a rab állott mezitláb, kopaszan +négy lépésnyire Dobó előtt.</p> +<p>S a rab mögött két dárdás.</p> +<p>Gergely egy tábori széken ülve forditotta törökre a Dobó +kérdéseit s magyarra a török feleleteit.</p> +<p>– Mikor érkeztetek Temesvár alá?</p> +<p>– Redseb havának ötödik napján. (Junius 27-én).</p> +<p>– Hány faltörő ágyútok volt?</p> +<p>– Tizenkét zarbuzánt hozott a nagyságos pasa.</p> +<p>Bolyki felmordult:</p> +<p>– Hazudik!</p> +<p>– Nem hazudik, – felelte Dobó, – hiszen Ali a felvidéken járt a +többivel.</p> +<p>S tovább kérdezte a pogányt:</p> +<p>– Ali pasa hány zarbuzánnal csatlakozott hozzátok? <span class= +"pagenum"><a name="Page_124" id="Page_124">-124-</a></span></p> +<p>– Négygyel, – felelte a török.</p> +<p>– – Tizenhat faltörő ágyút mondott az én kémem is.</p> +<p>És ismét a törökhöz fordult:</p> +<p>– Mondd el nekem, micsoda rendben történt ennek a várnak az +ostroma. Nem titkolom előtted, hogy a magunk védelmeért kérdezem. +Ha csak egy szóval is meg akarsz téveszteni, halál fia vagy. Ha +igazat beszélsz, az ostrom után békén elbocsátalak.</p> +<p>Ez olyan határozott hangon volt mondva, hogy akár minden szót +vasba lehetett volna önteni.</p> +<p>– Nagyságos uram! – szólt a török a hála felörvendő hangján. – +Lelkem üdvössége legyen a nyelvemen.</p> +<p>És most már bátran és folyékonyan beszélt:</p> +<p>– A nagyságos pasa ott éppenúgy mint itten, kinézte a vár +leggyöngébb pontjait, és addig lövette, mégcsak alkalmassá nem +tette a meghágásra.</p> +<p>– Mi volt az a leggyöngébb pont?</p> +<p>– A viztorony, uram. Nagy küzdelemmel foglalhattuk csak el. Úgy +hullt az ember, mint a fü a sarló alatt. Nekem is ott csapott a +nyil a lábamba. A viztorony eleste után a németek és spanyolok +kiizentek a várból, hogy megadják magukat, ha békén elmehetnek, hát +a pasa becsületszóra igérte, hogy nem lesz bántódásuk.</p> +<p>A török beszéde alatt folyton morgott kint az ágyú, s most hogy +a török ideért a szóval, rettenetes csattanással-ropogással szakadt +át a palota mennyezete: egy emberfej nagyságu ágyúgolyó mész és +vakolathulladékkal együtt odazuhant Dobó és a török közé.</p> +<p>A török visszahőköl. Dobó azonban csak egy pillantást vetett a +puskapor-bűzt lehelő golyóra, és mintha misem történt volna, +nyugodtan szólott:</p> +<p>– Folytasd! <span class="pagenum"><a name="Page_125" id= +"Page_125">-125-</a></span></p> +<p>– A városbeli nép, – folytatta a török, – a városbeli nép…</p> +<p>A lélekzete úgy elakadt, hogy nem birta folytatni.</p> +<p>Kristóf apród himzett szegélyü kendőt vett elő és leveregette a +mészport a főkapitány arcáról, süvegéről és ruhájáról. A török +ezalatt levegőzhetett.</p> +<p>– Folytasd, – szólt Dobó.</p> +<p>– A nép mindenét el akarta vinni. És ez volt a hiba. Losonczi +egy napot kért a készülődésre. A katonaság a zsákmányolástól látta +megfosztva magát, s másnap reggel, mikor megindult a gyaurok +kivonulása, bosszusan nézték. Ezért küzdöttünk-e itt huszonöt +napig, – mondották, – hogy most mindent elvigyenek? És +oda-odakapdostak a szekerekhez. A keresztények nem védekeztek, hát +mindig nagyobb lett a kapkodás. Különösen a gyermekeket kapdosták, +meg a fiatal nőket. Stambulban se árulnak szebb lányokat, mint ezek +között voltak.</p> +<p>– Dehát nem állitott a pasa védelmet?</p> +<p>– Állitott, de hiába volt. Mikor a keresztény katonák sora +következett, azokból is elragadtak egyet: Losonczinak egy szép ifju +apródját. Az apród kiáltott. Losonczi megmérgedt. A magyarok mind +fellázadtak. Kardot rántottak és nekünk rontottak. Az volt a +szerencse, hogy éppen a vértes dsebedsik állottak ottan, különben +átvágták volna magukat az egész seregen.</p> +<p>Dobó vállat vont;</p> +<p>– A dsebedsik? Azt hiszed, hogy akin egy kis bádog van, az +győzhetetlen? Nem a bádog tette, hanem hogy kevesen voltak.</p> +<p>Egy második ágyúgolyó zuhant be a terembe. A falat diszitő régi +fakó zászlókon ütött át, s a padlózatot beszakitotta.</p> +<p>Az ülők mindnyájan fölkeltek. Hegedűs elment. A többi, hogy Dobó +ülve maradt, várakozott. <span class="pagenum"><a name="Page_126" +id="Page_126">-126-</a></span></p> +<p>– Hol sátorozik Ahmed pasa? – kérdezte a töröktől.</p> +<p>– A melegviz mellett, a vadaskertben.</p> +<p>– Gondoltam, – felelte Dobó a tisztjeire tekintve.</p> +<p>És ismét a törökhöz fordult:</p> +<p>– Azt mondd meg, mi ennek a hadnak a legnagyobb ereje?</p> +<p>A szemébe nézett erősen:</p> +<p>– A janicsárság, a tüzérség, a sokaság. Nagyságos Ali pasa +tanult vezér. Egyik kezében dús jutalom. Másikban vasbot. Mert aki +nem megy előre, mikor ő parancsolja, hátul a jaszaulok vasbottal +verik őket.</p> +<p>– És mi a gyöngéje?</p> +<p>A kurd gondolkozva vont vállat.</p> +<p>Dobónak a szeme két tőrként éleződött reá.</p> +<p>– Hát, mondotta a kurd, én nem felelhetek mást, ha a lelkemet +nyitott irásként teritem is a lábad elé, nagyságos uram, csak azt +mondhatom, hogy addig is erős volt ez a had, mig ketté oszolva +járt. Hiszen valami harminc erősséget rombolt el ez a had nagyságos +uram, és sehol nem győzték meg, hát mit mondjak gyöngéjének?</p> +<p>Dobó intett a rab mögött álló két legénynek.</p> +<p>– Kössétek meg, és vessétek a tömlöcbe.</p> +<p>Aztán fölkelt maga is.</p> +<p>A harmadik ágyugolyó a helyére zuhant be. Ezer darabra törte a +szép faragású karos széket, s ott forgott tovább az oszlop +mellett.</p> +<p>Dobó meg se fordult. Átvette Kristóftól a hétköznapi acélsisakot +és a fejére tette.</p> +<p>Kiment a tömlöcbástya tetejére, s onnan nézte, melyik ágyú töri +a palotát?</p> +<p>Csakhamar meglátta. Neki irányozta három ágyúját. És egyszerre +süttette el.</p> +<p>A kasok között zavartan futkosnak; az ágyú elhallgatása mutatta, +hogy Dobó nem pazarolta a puskaport. <span class="pagenum"><a name= +"Page_127" id="Page_127">-127-</a></span></p> +<p>– Dicső lövés! – mondotta Gergely is ujjongva.</p> +<p>S hogy lefelé mentek a bástya lépcsőjén, rámosolygott Dobóra, és +igy folytatta:</p> +<p>– A törököt csak megeskette kegyelmed, de ám a tolmácsot +elfelejtette megesketni.</p> +<p>– Csak nem görbitetted tán el a vallomását?</p> +<p>– El uram. Mikor azt kérdezte kapitány uram, hogy mi a török +legnagyobb ereje? valamit kihagytam. Azt mondta a török, hogy Ali a +maga négy ágyújával többet tudott rontani, mint Ahmet a +tizenkettővel. Hát előre látható, hogy Ali addig ágyuztatja a +várat, migcsak minden fal le nem omlik.</p> +<p>– Tessék, – felelte Dobó.</p> +<p>– Hát csak ezt hallgattam el, – fejezte be Bornemissza. Ha jónak +látja kapitány ur, ám közölje a többivel.</p> +<p>– Jól tetted, – felelte Dobó a kezét nyujtva. A vár népét nem +szabad aggodalmakkal neheziteni. De mármost én is megmondom neked, +amit a kurd piad se tudott: hogy mi a sereg gyöngéje?</p> +<p>Neki támaszkodott háttal a bástya falának, és összefonta a +karjait.</p> +<p>– A tizenhat zarbuzán, folytatta, talán már holnap egyszerre +dolgozik. S lőnek egyszerre száz-kétszáz ágyúból. A falakon kapukat +törnek és a tornyokat ledöntik. De ez időbe kerül: hetekbe. Ez +alatt ezt a rengeteg hadat etetni kell. Gondolod, hogy hozhattak +annyi élelmet, amennyi ennek a hadnak bőven elég? Gondolod, hogy +ami még kell, mindig elő tudják teremteni? És ha itt éri őket az +októberi hideg, gondolod, hogy ez a meleg földön nőtt nép éhes +gyomorral és fázó bőrrel mászik ezekre a falakra?</p> +<p>Egy ágyúgolyó csapódott el mellettök s lyukat csinált a +földbe.</p> +<p>Dobó fölpillantott a pattantyúsokra és folytatta: <span class= +"pagenum"><a name="Page_128" id="Page_128">-128-</a></span></p> +<p>– A nép mindaddig bátor, mig minket bátraknak lát. Az a fő, hogy +tartsuk magunkat, migcsak van mit enniök, migcsak az idő meg nem +rokkan, migcsak a király hada meg nem érkezik.</p> +<p>– És ha nem lesz mit enniök? És ha hosszú lesz az ősz? És ha a +király hada Győr alatt marad?</p> +<p>Ha Gergely ezeket a kérdéseket valami olyan nyomatékkal mondja, +hogy még egy negyedik kérdést is lehet utána gondolni, Dobó talán +egyenesen láncba vetette volna érte, de Gergely nyilt arccal, +szinte mosolyogva szólott. Talán nem is azért, hogy Dobó feleljen, +hanem inkább azért, mert visszhangként önkénytelenül merült fel ez +a három kérdés a beszédből.</p> +<p>Dobó keserű mosolylyal felelte:</p> +<p>– Akkor? Nem megizente-e az egri püspök, hogy misézik +érettünk?</p> +<hr class="chap" /> +<p><span class="pagenum"><a name="Page_129" id= +"Page_129">-129-</a></span></p> +<div class="chapter"> +<h3>XXV.</h3> +</div> +<p>Alkonyat felé egy fekete feredsébe burkolt nő sietett át a +piacon. Nem kisérte más, csak egy tizenöt éves forma szerecsen fiu, +meg egy nagy tarka tábori eb.</p> +<p>Az eb a pataknál lement inni, a nő pedig a kezét tördelve járt +föl s alá a parton. A kapu felé nézegetett. A kaput alkonyatkor fel +szokták vonni. A nő talán erre várt. És hogy a kaput felvonták, +átgázolt a patakon anélkül, hogy a ruháját megemelte volna.</p> +<p>– Fiam! – kiáltott szinte sikoltva a kapu előtt, – <i>enim +fiam!</i></p> +<p>Dobónak jelentették, hogy itt a kis török fiunak az anyja.</p> +<p>– Ereszszétek be, ha éppen be akar jönni, – felelte Dobó.</p> +<p>A felvonó hidon, amely egyuttal kapu is, keskeny kis vasajtó +van. Felnyitották a nőnek.</p> +<p>Az azonban rémülten hátrált.</p> +<p>A kutya ugatott.</p> +<p>– Enim fiam! – kiáltotta a nő ujból.</p> +<p>S valami erszény félét emelgetett. Csörgette belőle a másik +tenyerébe hullatva az aranyakat.</p> +<p>Az ajtó ujra bezárult.</p> +<p>A nő ismét közelitett. A kezét tördelve járt föl és alá a kapu +előtt. A fátyolát fölvetette és fehér kendővel törülgette leomló +könnyeit. S eközben folyton kiabált: <span class="pagenum"><a name= +"Page_130" id="Page_130">-130-</a></span></p> +<p>– Szelim! Enim fiam!</p> +<p>Hirtelen megzörgette a vasajtót.</p> +<p>Az ajtó ismét kinyilt, de a nő ismét rémülten hátrált.</p> +<p>Ekkor Gergely megjelent a bástyán a kapu fölött s kezénél fogva +fölvonta a gyermeket.</p> +<p>– Szelim! sikoltott a török nő a két karját nyujtva a gyermek +felé.</p> +<p>– Anam! – kiáltott a gyermek is a szabadon levő karját nyujtva +az anyja felé.</p> +<p>A kutya nyihogva ugrált, s közbe-közbe nagyokat vakkantott.</p> +<p>Gergely nem szólhatott ki a várból, de a gyermek kiszólhatott. +És a gyermek ezt kiáltotta le az anyjának:</p> +<p>– Keresztény rabbal kicserélhetsz anyám, az ostrom után.</p> +<p>A nő letérdelt és mintha a levegőn át akarná megölelni, +kinyujtotta a két kezét, s hogy a gyermek eltünt, csókokat hintett +utána.</p> +<hr class="chap" /> +<p><span class="pagenum"><a name="Page_131" id= +"Page_131">-131-</a></span></p> +<div class="chapter"> +<h3>XXVI.</h3> +</div> +<p>Ezen az éjjelen koromsötétség boritotta a várat, a várost, a +hegyeket, az eget, az egész világot.</p> +<p>Dobó későn feküdt le, de éjfélkor ismét végigment a bástyákon. +Vastag posztójú hosszú mente volt rajta, s a fején fekete +selyemsüveg. Kezében az őrségek jegyzéke.</p> +<p>A virrasztó főhadnagy ebben az órában Zoltay. Ez is mentét vett +magára, mert az éj hüvös volt. Amint Dobót megpillantotta a +Sándorbástyán, szótlanul üdvözölte a kardjával.</p> +<p>– Van mondani valód? – kérdezte Dobó,</p> +<p>– Az előbb néztem körül, – felelte Zoltay, – minden ember a +helyén van.</p> +<p>– A kőművesek?</p> +<p>– Reggelre végeznek.</p> +<p>– Jer velem, – mondotta Dobó. Megbizok benned, de az őrségnek +látnia kell, hogy én is vigyázok.</p> +<p>Átadta a jegyzéket Zoltaynak, és sorra járták a bástyákat. +Zoltay felolvasta a neveket mindenütt. Az ágyúkat minden bástyán +sötétség takarja. Az ágyúőrök fekete árnyékok. A bástyák és falak +boltozatai előtt minden őrségnél tűz ég. A várakozók ott melengetik +a kezüket.</p> +<p>A várban csend van, csak a kőmivesek halk csattogása hallatszik +olykor, amint vakolnak.</p> +<p>Dobó a bástya szélére áll. Minden öt percben lámpás villanik ki +a lövőrésekből. A lámpás dárdára van <span class="pagenum"><a name= +"Page_132" id="Page_132">-132-</a></span> tűzve és husz-öles +fényszárnyat röpit szét a falon és az árkon túl.</p> +<p>Aztán a dárdát ismét bevonják, és a fényszárny másik bástyánál +lövel ki az éjszakába.</p> +<p>Dobó a nyugati kapunál megáll. Az őr tiszteleg. Dobó elveszi +tőle a dárdát, és küldi az embert a kapusért.</p> +<p>Az őr felrobog a lépcsőn. Lehallatszik, amint költi a +kapust.</p> +<p>– Mihály bá!</p> +<p>– No.</p> +<p>– Gyüjjék kend üstöllést.</p> +<p>– Minek?</p> +<p>– Itt a kapitány úr.</p> +<p>Egy dobbanás. (Most ugrott ki az ágyból.) Két koppanás. (Most +rántja a csizmát.) Egy csörrenés. (Most kapja a kardot.) Robogás. +(Fut le a falépcsőn.)</p> +<p>S megáll a szikszai szürbe burkolódott nagybajuszu ember Dobó +előtt. Az egyik fél bajsza felfelé, a másik lefelé.</p> +<p>– Hát először is, – mondja Dobó az őrnek a dárdát visszaadva, – +ha te katona vagy, hát ne mondd a tizedesnek, hogy Mihály bá! se +pedig hogy: gyüjjék üstöllést; hanem azt mondd: Tizedes uram a +kapitány úr hivja. Igy illik, de ostrom idején ez mindegy. Nagyobb +baj az, hogy igazad van. Aki ingre gatyára vetkezve alszik, az nem +<i>tizedes ur</i>, hanem <i>Mihály bá</i>. Azt a hetvenhét fontos +ágyúgolyó alá való kényelmes irgalmát az ilyen kapuőrző tizedesnek, +hát lehet a megszállott várban levetkezve is aludni!</p> +<p>Minthogy erre a kérdésre Mihálynak még az égnek álló bajusza is +lekonyult, de feleletet senki sem adott, Dobó folytatta:</p> +<p>– Mától kezdve itt fog kend aludni minden éjjel a földön a kapu +alatt. Értette kend?</p> +<p>– Értettem. <span class="pagenum"><a name="Page_133" id= +"Page_133">-133-</a></span></p> +<p>– A másik, amit mondani akarok, az, hogy a kaput többet nem +eresztjük le reggenkint, ellenben az orgonát leeresztjük, két rúd +kivételével s mihelyt ostrom történik, leereszti kend az egészet, +anélkül, hogy utasitást várna.</p> +<p>– Értettem.</p> +<p>Nem telt belé öt perc, egyenkint zuhantak le a combvastagságú +hegyes vasrudak a kapualja belső felében, s orgona sippokként +zárták el a kapualját is. Csupán két rúd maradt függve. Éppen +annyi, hogy egy ember kényelmesen ki és bejárhatott.</p> +<p>Dobó most a templombástyára ment föl. Megnézte itt is az +ágyúkat, s az alvó és őrködő pattantyusokat. Aztán összefonta a +karját és körülnézett az éjszaka messzeségében.</p> +<p>Az ég koromsötét, de a föld telve csillagokkal. Tihamértól +Felnémetig sikok, dombok és hegyek a török tábori tüzekkel vannak +behintve.</p> +<p>De csöndesség van mindenütt.</p> +<p>És ekkor a csöndes éjszakában keletről átható éles kiáltás +hangzik fel a vár közelében a sötétség mélyéből.</p> +<p>– Bornemissza Gergely, te király hadnagya hallod-e?</p> +<p>Csend.</p> +<p>A kiáltó folytatja:</p> +<p>– Nálad van egy török gyűrű. Énnálam van egy magyar gyermek. Az +a gyűrű az enyém. Ez a gyermek a tied.</p> +<p>Szünet.</p> +<p>A kiáltás ujra hangzik:</p> +<p>– Ha akarod a gyermekedet, jer a nyugati kapuhoz. Add ide a +gyűrűmet. Odaadom a gyermekedet. Felelj nekem Bornemissza +Gergely!</p> +<p>Dobó látta, hogy az őrök arca mind a kiáltó felé fordul, noha a +sötétségben semmit se lehet látni. <span class="pagenum"><a name= +"Page_134" id="Page_134">-134-</a></span></p> +<p>– Senki ne merjen felelni! morogta a kardját megcsörrentve.</p> +<p>Nem is felelt senki.</p> +<p>A kiáltó folytatta:</p> +<p>– Ha a szavamnak nem hiszel, majd hiszel akkor, ha a gyermeked +fejét a várba dobatom.</p> +<p>Dobó jobbra balra pillantott, és igy szólt:</p> +<p>– Meg ne merjétek mondani Bornemissza úrnak! A ki szót mer róla +szólni, akár neki, akár másnak, Istenemre mondom megkeserüli!</p> +<p>– Köszönöm, kapitány úr, – felelt egy rekedt hang Dobó háta +mögött.</p> +<p>Bornemissza volt.</p> +<p>Egy nyílra fekete csepüt kötözött, és azt szurkozva +folytatta:</p> +<p>– Minden éjjel kiabálnak ilyen ostobaságot. A mult éjjel +Mekcseynek kiabálták, hogy tiszteli a felesége: igen jól érzi magát +Arszlán bég sátorában.</p> +<p>Belemártotta a nyilat egy olajos kantába és folytatta:</p> +<p>– Az én feleségem, gyermekem Sopronban van. Onnan ők el nem +mozdulnak se télen se nyáron.</p> +<p>A kiáltó ismét megszólalt:</p> +<p>– Hallod-e Bornemissza! Itt van a fiad velem. Jer a kapuhoz egy +óra mulva, megláthatod.</p> +<p>Gergely ijjra tette a nyilat. Hozzáérintette a tüzhöz és +felkapta: ellőtte a kiáltó felé.</p> +<p>A tüzes nyil üstökös csillagként szállt át a sötétségen, és +megvilágitotta egy pillanatra azt a dombot, amelyik mögött a nap +szokott fölkelni.</p> +<p>A dombon két kaftános török állt. Az egyiknek szócső volt a +kezében. A másiknak a félszemét fehér kendő takarta</p> +<p>De gyermek nem volt velök.</p> +<hr class="chap" /> +<p><span class="pagenum"><a name="Page_135" id= +"Page_135">-135-</a></span></p> +<div class="chapter"> +<h3>XXVII.</h3> +</div> +<p>Ezen az éjszakán más dolog is történt.</p> +<p>A kapun Varsányi kéredzkedett be, s egyenesen Dobóhoz +rohant.</p> +<p>Dobó még ott volt a templombástyán, s a kezét melegitette a +tűznél.</p> +<p>– Uram, – mondotta – azt jöttem jelenteni, hogy már minden +zarbuzán föl van állitva. A Hécey udvaráról is fognak lőni. +Ezenkivül az összes szakállas ágyúk és tarackok megszólalnak. A +város felől két helyről, a dombokon három helyről törik a falat a +zarbuzánok, és ötven pontról is ontják a golyót más ágyúk. A déli +imádság alatt meg kirohannak a kumbaradsik, és kopjákon parittyákon +szórják a tüzes bombát. Jajajaj! – tette hozzá csaknem sirva.</p> +<p>– Eszerint, – mondotta Dobó nyugodtan, – lőni fogják a +tömlöcbástyát, a külső várat, meg az ókaput, hát még?</p> +<p>– Mindent kapitány uram!</p> +<p>– Van még valami mondani valód?</p> +<p>– Nincs uram más, csak az, hogy jobb lenne-e ha már ilyen +kevesen vagyunk, s ekkora veszedelem…</p> +<p>Nem fejezhette be, mert Zoltay úgy csapta arcul, hogy az orra +vére a falra feccsent.</p> +<p>Dobó közibök nyujtotta a kezét.</p> +<p>– Ne bántsd!</p> +<p>S hogy Varsányi az orrát törülgetve értetlenül nézett Zoltayra, +Dobó igy szólt hozzá: <span class="pagenum"><a name="Page_136" id= +"Page_136">-136-</a></span></p> +<p>– Nem tudod-e, hogy halál fia, aki a vár feladását csak emliteni +is meri.</p> +<p>– Én kém vagyok, – duhogott Varsányi, – engem azért fizetnek, +hogy mindent megmondjak.</p> +<p>– Elég, – mondotta Dobó. Még ma éjjel fel fogsz esküdni te is. +Azután lesz gondom rád, hogy aranyba törülhesd az orrodat. Most jer +velem.</p> +<p>A kút mellett haladtak el, ahol Gergely a cigánynyal és négy +paraszttal bombákat töltött. Éjjel nappal öt ember csinálta ezeket +a bombákat. Gergely tanitotta be őket erre, s azért kellett éjjel +is dolgozniok, hogy a váratlan ostrom esetén ne legyen +kapdosás.</p> +<p>Dobó magához szólitotta Gergelyt. Felmentek mind a hárman a +palotába.</p> +<p>Itt Dobó kivonta az iróasztal fiókját, és azt mondta +Gergelynek:</p> +<p>– Írj levelet Szalkaynak, hogy a királytól és püspöktől eddig +semmi segitség nem érkezett, s hogy a vármegyéket és városokat +sürgős segitségre szólitsa.</p> +<p>Mig Gergely a levelet irta, Dobó a szomszédszobában föleskette +Varsányit is.</p> +<p>– Uram, – mondotta az eskü után Varsányi, – jól tudom én azt, +hogy kinek szolgálok. Ha ez a vár megmarad, nem kell énnekem többé +török ruhába öltöznöm.</p> +<p>– Jól beszélsz, – felelte Dobó. De ha semmi jutalmat se várnál, +akkor is csak igy kellene szolgálnod a hazáért.</p> +<p>Egy kancsó bor állott az asztalon. Odatette a kém elé:</p> +<p>– Igyál Imre.</p> +<p>A kém szomjas volt. Csaknem fenékig fölhajtotta a kancsót.</p> +<p>Mikor a bajuszát megtörülte, látszott a szeme járásán, hogy +hálálkodni akar, Dobó azonban megelőzte.</p> +<p>– A törökhöz azt hiszem nem mehetsz vissza többé, <span class= +"pagenum"><a name="Page_137" id="Page_137">-137-</a></span> mert az +éjjel el kell vinned ezt a levelet Szarvaskőre. Aztán ott vársz, +migcsak Vas Miklós vissza nem érkezik a királytól meg a püspöktől. +Ha lehet behozod őt is. Ha nem lehet, akkor csak magad jösz. Van +jelszó?</p> +<p>– Dehogy van uram. Ha az ember török ruhában van, meg egy két +szót tud törökül is, úgy járhat-kelhet köztük, mintha velük jött +volna. De csak úgy pofon ne vágtak volna engem.</p> +<p>A szomszéd szobában megpendült a Gergely sarkantyúja. Dobó +átment, hogy a levelet meghallgassa.</p> +<hr class="chap" /> +<p><span class="pagenum"><a name="Page_138" id= +"Page_138">-138-</a></span></p> +<div class="chapter"> +<h3>XXVIII.</h3> +</div> +<p>És másnap szeptember 16-án a nap az ágyuk bömbölésére kelt föl a +hegyek mögül.</p> +<p>A föld rengett. Az ágyútelepekről a füst fekete föllegekben +szállt az égi felhők közé, s már az első órában eltakarta a napot, +s az égnek kék tengerét</p> +<p>A bástyák és falak zuhogtak, ropogtak. A belső várba vegyesen +hullt a nehéz és az apró golyó, a tüzes nyíl, s a tüzes lapda. +Ember és állat élete nem volt többé biztonságban.</p> +<p>De ezt a veszedelmet készen várták a várbeliek. Dobó már éjjel +felkürtöltette a katonaságot. Egy részök a palánkot magositotta +azokban az irányokban, ahonnan a Hécey prépost házától várták +másnapra a golyóhullást. Más részökkel előhordatta a padlásokon +maradt állatbőröket, s vizes kádakba hordatta.</p> +<p>Ismét mások gerendákat, hordókat és földdel megtöltött zsákokat +hordtak a külső várba, a tömlöcbástyához és a kapukhoz, hogy a +törésnél minden anyag idejében készen legyen.</p> +<p>Amennyi üres csöbör s fazék csak volt a várban, azt mind meg +kellett tölteni vizzel. A földszinti és földalatti helyiségekből +minden fölöslegest kihordtak, s ágyakat raktak be. A répa, a +krumpli, a só, – minden olyan, aminek a golyó nem ártott, fölül +került most, s a helyét a dolgozó és alvó ember foglalta el. +<span class="pagenum"><a name="Page_139" id= +"Page_139">-139-</a></span></p> +<p>Az istállót is megásták, s a lovak, tehenek félöllel mélyebb +állást kaptak.</p> +<p>A házak északi és keleti oldalát behányták földdel.</p> +<p>A várban már nem volt más éghető, csak a baromistálló teteje, +meg az istálló előtt egynéhány boglya széna, egy kis kazal buza, +meg egy boglya alomnak való szalma.</p> +<p>Dobó lehányatta az istálló tetejét is. A szénaboglyákat, +buza-kazalt behúzatta tehénbőrökkel, a szalmára meg földet +hányatott.</p> +<p>Ami még gyulékony anyag volt, mint a házak padlása, meg az +ostrom-állások, azok oltására széthordatta a vizes bőröket.</p> +<p>Az ágyuk megdördülése ebben a munkában találta még a várat. Az +első félmázsás golyó a konyhán ütött be, s összetört egy csomó +edényt.</p> +<p>Az asszonyok akkor raktak tüzet s készitették a lisztet, a +zsirt, a szalonnát, hogy a katonáknak főzzenek.</p> +<p>A nagy golyó beütésére rettenetes ijedelem támadt. Egymás +hegyén-hátán rohannak ki a konyhából, s aki nem fér az ajtón, +mászik az ablakon.</p> +<p>A golyó pedig ott forog egy halom tört edény, fatál és zúzott +cserép között.</p> +<p>Mekcsey az istállóból látta a beütést. Odarohant.</p> +<p>– Mi az? – dördült rájok a kezét széttárva, hogy feltartóztassa +őket.</p> +<p>– Beesett egy golyó.</p> +<p>– Vissza kell menni! Győjjenek utánam!</p> +<p>S besiet a konyhába. Kap egy dézsát a két fülinél. Önti a +golyóra.</p> +<p>– No, – mondja a golyót a sarokba rugva, – főzzenek tovább. A +golyó balról jött, hát a konyha balfelében kell maradni. A másik +oldalról át kell szedni minden <span class="pagenum"><a name= +"Page_140" id="Page_140">-140-</a></span> edényt, és senki azon a +felén ne járjon. Itt a konyha bal felén biztonságban vannak.</p> +<p>– Jaj, – mondotta egy asszony, – a tyúkom az éjjel kukorékolt. +Végünk van.</p> +<p>– Kakas volt az, – mondja Mekcsey.</p> +<p>– De bizony tyúk volt kapitány uram.</p> +<p>– No ha tyúk volt, hát délre azt főzzék meg nekem, akkor majd +nem kukorikol!</p> +<p>Az asszonyok még egy ideig hányták magukra a keresztet, de aztán +mikor a második golyó szakadt át a tetőn, maguk öntötték le vizzel +és guritották a másik mellé.</p> +<p>Ettől a golyózáportól az egész vár népe megzavarodott. Eddig +csak egy helyen duhogott az ágyú s ha a golyó be is szállt olykor, +tudták már, hogy azokat a falakat kell kerülni, amelyekre csak a +reggeli nap süt, és azokat a falakat, amelyek örökös árnyékban +vannak. Azonban hogy most mindenfelől görgött, süvöltött és csapott +a golyó, s nagyságra a görögdinnye és dió között váltakozott, nem +tudták hol vannak biztonságban.</p> +<p>Bezzeg volt most kelete minden rossz sisaknak, minden páncélnak. +Eddig csak a cigány hordta a sisakot, és mellvértet, ha mezitláb +volt is, most azonban, hogy a golyó mindenfelé pattogott, ütődött, +potyogott, s a borbélyoknak mindjárt az első órában tiz sebesültet +kellett varrniok és timsózniok, mindenki a fegyverrakásokhoz +sietett s igyekezett magának vasboritókot biztositani.</p> +<p>A két kapitány meg a hat főhadnagy az első negyedórában a vár +minden pontját bejárta.</p> +<p>– Nem kell félni! – mennydörgött Dobó.</p> +<p>S a hadnagyok szava visszhangként kiáltozta mindenfelé.</p> +<p>– Nem kell félni! A golyóesés nem váltakozik. Ahova egyszer +golyó hullt, ott ne járjatok. <span class="pagenum"><a name= +"Page_141" id="Page_141">-141-</a></span></p> +<p>De ők maguk csak jártak mindenfelé.</p> +<p>És csakugyan nem telt belé egy óra, maguk a golyók mutatták meg, +hogy melyik épületek, melyik falak a veszedelmesek. A golyók +leverték a vakolatot, s ahol homokkő volt az épület, annyi golyó +állott bele, hogy a fal fekete volt.</p> +<p>Viszont egyes faloldalok sértetlenek, fehérek voltak, s ha az +ilyen helyre esett is a golyó, csak úgy esett, hogy a másik falról +pattant oda.</p> +<p>Minden ilyen fal védőfal volt egyuttal, ahol a mesteremberek +dolgozhattak; a katonák pihenhettek.</p> +<p>Nem sok fal volt ilyen a várban, az is igaz.</p> +<hr class="chap" /> +<p><span class="pagenum"><a name="Page_142" id= +"Page_142">-142-</a></span></p> +<div class="chapter"> +<h3>XXIX.</h3> +</div> +<p>És a halálnak ebben a zivatarában, Dobó hol az egyik bástyán +jelent meg, hol a másikon.</p> +<p>A fején ragyogó acélsisak volt most már, a mellén vért, a karján +és lábain védővasak. A kezén vaskeztyü.</p> +<p>Itt az ágyúvédő kasokat igazittatta, amott magát az ágyút.</p> +<p>– Csak azt kell lőni, – mondotta, – amelyik bizonyos. Kiméljük a +puskaport emberek!</p> +<p>Ezt az egyet nem értették a várban.</p> +<p>– A Jankóját ennek a puskapornak, – duhogtak a parasztok, – hát +nem arravaló-e, hogy lőjünk vele?</p> +<p>S nem volt ember a várban, akinek a marka lövésre ne viszketett +volna. Hiszen látnivaló, hogy itt a török az orrunk alatt: irtani +kell a gonosz zsiványait, vagy legalább távoltartani a vártól.</p> +<p>Azonban Dobónak nem mertek szólni. Minél viharzóbb lett az +ostrom, annál jobban a maga markába szedett minden intézkedést.</p> +<p>A török most már a vár keleti részén levő hegyoldalt is mind +befolyta. Sátorok és boncsokok, s közte a tarka hadi nép sokadozott +mindenfelé a vár körül.</p> +<p>A tábori zene hol itt szólamlott meg, hol amott, s a sipok, +trombiták és réztányérok zenéje kisérte az ágyúk szakadatlan +mennydörgését.</p> +<p>Ahol meg a falat nem törte az ágyú, a kumbaradzsik dobták ott a +bombát, s az ijjas janicsárok lőtték a tüzes nyilat. <span class= +"pagenum"><a name="Page_143" id="Page_143">-143-</a></span></p> +<p>Golyózápor és tűzeső.</p> +<p>Ezektől a nyilaktól és robbanó bombáktól még jobban +megzavaradott a nép, mint a golyótól.</p> +<p>Azonban a gyakorlott hadnagyok itt is csakhamar megjelentek.</p> +<p>Amint az első bombák behulltak és sustorogva, ugrálva szórták a +vörösen szikrázó tüzet, maga Dobó is vizes bőrt ragadott és +ráborult a bőrrel együtt egy ilyen bombára.</p> +<p>A nép bámulva látta, hogy a bomba nem hogy szétvetné a +kapitányt, hanem egy kicsit dibeg-dobog, aztán elalszik a bőr +alatt.</p> +<p>A következő bombákat már a katonák fülelték le.</p> +<p>Cserépből meg üvegből voltak ezek a bombák.</p> +<p>– Majd mutatunk mi különbet a töröknek – mondotta Gergely.</p> +<p>S előhozatta a maga bombáit, amelyekkel egy héten át +foglalkozott.</p> +<p>Dobó rátette a kezét Gergely vállára:</p> +<p>– Még ne!</p> +<hr class="chap" /> +<p><span class="pagenum"><a name="Page_144" id= +"Page_144">-144-</a></span></p> +<div class="chapter"> +<h3>XXX.</h3> +</div> +<p>Reggeltől estig szakadatlanul mennydörögtek az ágyúk, s esett az +eső.</p> +<p>A zarbuzánok félmázsás golyói kapu nagyságu szakadékokat +rontottak a falakon. A szakállasok és tarackok nehéz apró golyói +letördelték a templom gyönyörü faragványaít, s beszakgatták a +várnagyi palota hátulsó falát.</p> +<p>Mikor az őrálló katonaság a Sándorbástyán hajnalban +elhelyezkedett a palánk mögött, a török szakállas ágyúkból jégeső +gyanánt hullott rájok hátulról a golyó.</p> +<p>– Arcra! – vezényelte hirtelen Gergely.</p> +<p>A százötven katona a földre vetette magát.</p> +<p>Gergely a fal szélére ült.</p> +<p>A golyók a fejük fölött süvöltöttek el, s belecsapódtak a vár +falába.</p> +<p>Olyan lett a palánk a falon, mint a rosta.</p> +<p>Szünet következett. A török kilőtte minden ágyuját, hát +töltött.</p> +<p>– Fel! – vezényelte Gergely.</p> +<p>Öt ember fekve maradt.</p> +<p>– Ezeket vigyétek a templom elé, – szólt búsan Gergely. – Van-e +köztetek sebesült is?</p> +<p>Tizenöt ember lépett elé szótlanul a sorból.</p> +<p>– Hát ti meg menjetek a borbélyokhoz.</p> +<p>S a fejét rázva, veszettül teremtettézett. <span class= +"pagenum"><a name="Page_145" id="Page_145">-145-</a></span></p> +<p>– Fiuk – mondotta aztán, – nem hasalhatunk itt egész nap. +Hozzatok ásót, és csináljunk árkot.</p> +<p>Tizenkint elvezényelte az embereit, s csakhamar mind a százötven +katona ásott.</p> +<p>Egy óra nem telt belé, olyan árkot hánytak a katonák, hogy +mellig állhattak benne.</p> +<p>Gergely megvárta, mig a törökök megint lőnek, aztán kiugrott az +árokból s a belső várba sietett, hogy Dobónak az árokásásról +jelentést adjon.</p> +<p>A monostor mellett ott találta a kis török fiut, amint az +ereszet szárazán játszott. Füstölgő ágyú golyót ásott ki kanállal a +falból. A gyerek bizonyosan a konyhából szökött meg, s olyan helyen +állott, ahol egyre hullt a golyó.</p> +<p>– Hajde! (Takarodj innen!) – kiáltott rá Gergely.</p> +<p>A gyerek megrettent, és Gergely felé fordult. A falhoz +támaszkodva sápadtan és félő szemmel nézett reá, mig a két tenyerét +a falhoz tette, mintha az anyja szoknyáját keresné.</p> +<p>Uj golyók csaptak a falba s verték a vakolatot. Egy ökölnyi +nagyságu fekete golyó a gyermek válla fölött csapott a falba, s +piszkos karikát hagyott maga körül.</p> +<p>Gergely odaugrott. Elrántotta a gyermeket, és bevitte az ölében +a palotába.</p> +<hr class="chap" /> +<p><span class="pagenum"><a name="Page_146" id= +"Page_146">-146-</a></span></p> +<div class="chapter"> +<h3>XXXI.</h3> +</div> +<p>A nap ezen az estén hamvas nehéz föllegek mögött szállott le +Bakta felé. Csak egy percre villantott ki egy ég közepéig ragyogó +aranydeszkát, aztán vérszinü felhők között tünt el, hogy világitson +egy boldogabb földrész embereinek, akik ezen az estén az őszibogár +békés zengése mellett hajtják párnára a fejöket.</p> +<p>Az egri várban csak most kezdődik a munka.</p> +<p>Amint a topcsik utolsó lövése is elmorajlott, a kőmivesek fogják +a vakoló kanalat, a parasztok hordják a követ, a földet, a +gerendát, a vizet, a homokot, s megkezdődik a tört rések +betömése.</p> +<p>A falak szélén hasrafektetett puskások, a réseken dolgozó +munkások.</p> +<p>Időnkint egy mozsárlövés hangzik, hol az egyik, hol a másik +bástyán. A golyó, amely felszáll, szétpattanik a magasban, s egy +pillanatra vörös világossággal lobbantja be a vár előtt a +teret.</p> +<p>Ezek a világitó golyók kellenek most már: a törökcselt +vigyázzák.</p> +<p>– Dolgozzatok emberek, dolgozzatok! – hangzik hol itt, hol amott +a tisztek szava.</p> +<p>Egy kőmives kötélen ereszti le magát a magasból, hogy a törésbe +tett gerendát kivülről vaskapocscsal erősitse a falhoz.</p> +<p>Ekkor alulról puskatüzelés lobbanik el, s a munkásokra +golyózápor hull. <span class="pagenum"><a name="Page_147" id= +"Page_147">-147-</a></span></p> +<p>A török puskák lángja két század hason fekvő janicsárt világit +meg.</p> +<p>Hatalmas sortüz felel nekik a falakról.</p> +<p>De a kőmives aláhullt a mélységbe.</p> +<p>– Csak belől dolgozzatok! – hangzik a Pető szava.</p> +<p>S a munkások a török tüfenksik meg-megujuló puskázása között +dolgoznak tovább.</p> +<p>Éjfélkor a kapuőr kürtje szólal meg.</p> +<p>Dobó egy puskaporos ládán ül. Fölkapja a fejét.</p> +<p>– No, itt a király levele, – mondja Pető.</p> +<p>Valóban öt perc nem telik bele, két lihegő véres ember áll Dobó +előtt.</p> +<p>Mind a kettő török ruhába van öltözve s a kezökben levő véres +kard mutatja, hogy Eger várába nem valami jó mulatság bejönni.</p> +<p>– No, – mondja Dobó, – szóljatok hát.</p> +<p>Varsányi az egyik, aki a mult éjjel ment el. A másik Vas Miklós, +aki a királynak vitte el az Ahmed pasa levelét.</p> +<p>Varsányi szólalt meg:</p> +<p>– Majd megöltek!</p> +<p>Vas Miklós elveti a véres kardot és leül a kőporos földre. Sárga +csizma van a lábán. Lehuzza. Bicskát vesz elö. Fölfejti a talpát. +Levél van abban. Nyujtja Dobónak,</p> +<p>És csak most tud megszólalni:</p> +<p>– Szemben voltam a püspökkel. Tiszteli szépen a nagyságos +kapitány urat. A püspök maga vitte a levelet a királyhoz. Itt a +felelet.</p> +<p>– A harmadikat megölték – mondja Varsányi.</p> +<p>– Micsoda harmadikat? – mordul rá Pető.</p> +<p>– Szürszabó Istvánt, a mi katonánkat. Az is kiszorult a várból. +Velünk akart vissza jönni. Dárdával szurták le itt a kapu +előtt.</p> +<p>Nagyot lélekzett és folytatta: <span class="pagenum"><a name= +"Page_148" id="Page_148">-148-</a></span></p> +<p>– Nem is gondoltuk, hogy itt is vannak a kapunál. Ahogy +ideértünk, megfujom a sipomat. Ahogy megfujom a sipomat, ránk esik +ám tiz török is a kapu mellett. Csihi puhi. Még szerencse, hogy +setét volt, meg hogy a kaput mindjárt kinyitották. Istvánt előttem +szurták le, alig birtam beugrani.</p> +<p>Dobó ezalatt már feltörte a pecsétet, amely különben is porrá +vált már a csizmában, és egy lámpáshoz hajolva olvasta a +levelet.</p> +<p>Az arca egyre sötétebb. A két szemöldöke már egészen összeér. +Mikor végére jut a levélnek, egyet ránt a fején, és zsebre taszitja +a levelet.</p> +<p>Pető szeretné megkérdezni, mit irt a király, azonban Dobó sötét +pillantást vet maga körül, s Varsányihoz fordul.</p> +<p>– Átadtad a levelet Szalkay urnak?</p> +<p>– Átadtam uram. Tiszteletét küldi. Egész délelőtt irt, és ahány +levél, annyi lovas postát küldött széjjel még délelőtt.</p> +<p>– Van még valami mondani valótok?</p> +<p>– Nekem nincs, – mondja Vas Miklós. A püspök úr igen kegyesen +fogadott, király ő felségénél is szivesen fogadott mindenki, de +nekem vágás van a fejemen, szeretnék már a borbélyhoz menni.</p> +<p>– Pető fiam, – mondotta Dobó. – El ne felejtsd holnap: mondd meg +Sukánnak, hogy ennek a két emberemnek a nevét azok közé irja be, +akiknek majd az ostrom után jutalmat kérünk a királytól.</p> +<p>– Uram, – mondja Varsányi, – nekem még van jelenteni valóm.</p> +<p>Dobó fölemelte a fejét.</p> +<p>– Hát az, – folytatta Varsányi, – hogy Nagy Lukács kéreti +nagyságodat, tartasson egynehány fáklyást a főkapunál. Haza akar +jönni. <span class="pagenum"><a name="Page_149" id= +"Page_149">-149-</a></span></p> +<p>– Láncba veretem! – mondja haragosan Dobó. – Majd megtanitom én +őt a katonai pontosságra.</p> +<p>Egy puttonos ember sietett el mellettök a vizzel. Dobó +félreállt, s fölkiáltott a kőmiveseknek:</p> +<p>– Keresztbe azt a gerendát, ne hosszába!</p> +<p>És ismét Varsányihoz fordult:</p> +<p>– Azt hiszi talán az a Lukács, hogy a várat kivülről kell +védeni. No de csak kerüljön a szemem elé.</p> +<p>Varsányi feleli:</p> +<p>– Nagyon bánkódik az uram, hogy kiszorult, nem is tud hova lenni +bújában.</p> +<p>Dobó nyugtalanul jár fel és alá a lámpás alatt.</p> +<p>– Bolondság volna, – mondja. – Mit gondol az az ember? Különben +akármit izenget, a büntetést el nem kerüli. Még az éjjel vissza +kell mennetek. Levelet visztek ujra püspökhöz, királyhoz. Vissza +birsz menni, Miklós?</p> +<p>Miklós kendőt tartott a fején. Fiatal üde arcájára balfelől +patakként csurgott a vér, s a kendő piros volt már a vértől.</p> +<p>– Vissza, – felelte készségesen. – Akkor majd Szarvaskőn +varratom be a fejemet.</p> +<hr class="chap" /> +<p><span class="pagenum"><a name="Page_150" id= +"Page_150">-150-</a></span></p> +<div class="chapter"> +<h3>XXXII.</h3> +</div> +<p>A romlás mindennap több és több a falakon, de a kőmives is több. +Az őrség nagyobb része változik éjjelenkint. Másnap, mikor újra +megszólalnak a török ágyúk, tiz öl magasan föcscsenik ki a sár a +falakból, s az oda lőtt ágyúgolyó benmarad a falban örökre.</p> +<p>– Csak lőjjetek! – kiáltja a vén Cecey. Erősitsétek a +falunkat!</p> +<p>De a tizedik napon már romnyilásra is virrad a török: nem birták +éjjel mind becsinálni.</p> +<p>Hát dolgoztak rajta nappal is.</p> +<p>A második hét végén egy szűrös paraszt jelent meg a kapunál. Nem +a hevesi viselet volt rajta, de hogy maga jött fel, +beeresztették.</p> +<p>Dobó a piacon fogadta. Tudta, hogy mit akar.</p> +<p>– Hová való kend? – kérdezte haragos hangon.</p> +<p>– Csábrági ember vagyok uram. Lisztet hoztam a töröknek.</p> +<p>– Mennyit?</p> +<p>– Tizenhat szekérrel.</p> +<p>– Ki küldte?</p> +<p>– A tiszttartó úr.</p> +<p>– Nem tiszttartó úr az, hanem alávaló pribék.</p> +<p>– Meg kellett hódolnunk uram, hogy úgy ne járjunk, mint a +szomszéd.</p> +<p>– Ki az a szomszéd?</p> +<p>– Drégely vára, uram. <span class="pagenum"><a name="Page_151" +id="Page_151">-151-</a></span></p> +<p>– Levelet hozott kend úgy-e?</p> +<p>– Azt hoztam, uram.</p> +<p>– A töröktől?</p> +<p>– Onnan uram.</p> +<p>– Mondta-e kendnek a lelkiismerete, hogy bűnt cselekszik, mikor +a levelet elhozza.</p> +<p>– Nem tudom mi van benne.</p> +<p>– Hát lehet-e jó abban, ami töröktől jön?</p> +<p>Az ember nem felelt.</p> +<p>– Tud-e kend olvasni?</p> +<p>– Nem.</p> +<p>Dobó az asszonyokhoz fordult:</p> +<p>– Hozzatok ki egy fazék parazsat.</p> +<p>Kihozták. Letették.</p> +<p>Dobó rávetette a levelet, s azt mondta a katonáinak:</p> +<p>– Fogjátok meg ezt a hazaárulót és tartsátok a füstjébe. Szagold +hitvány, ha olvasni nem tudod!</p> +<p>Aztán bilincsekbe verette és ott hagyta a piacon: lássa a vár +népe, hogyan jár, aki a töröktől levelet fogad el.</p> +<hr class="chap" /> +<p><span class="pagenum"><a name="Page_152" id= +"Page_152">-152-</a></span></p> +<div class="chapter"> +<h3>XXXIII.</h3> +</div> +<p>Ennek a jelenetnek tanui voltak a hadnagyok is. A nép is +odasereglett, hogy megbámulja az embert, aki könyezett a füsttől és +elkeseredéstől.</p> +<p>– Látod bibást! – mondotta neki a cigány, – minek álltál be +levélhordozsónak?</p> +<p>A levél hol vörös, hol fekete lemezekre bomlott a parázson. +Mikor vörös volt, a betük fekete cifraságokként tüntek fel rajta, +mikor meg elszenesedtek a lapok, akkor a betük egy percig izzó +vörösen kacskaringóztak rajtok.</p> +<p>Gergely is ott állt.</p> +<p>Mikor a paraszt ember belépett a kapun, minden ágyú +elhallgatott.</p> +<p>A török várta a választ.</p> +<p>– Kapitány uram, – mondotta Gergely, mikor kiléptek a +csoportból, – én akaratlanul is elolvastam egy sort a levélből.</p> +<p>– Minek olvastad el? – felelte Dobó vállat vonva. Én nem +olvastam el, mégis tudom.</p> +<p>– Hát nem volna érdemes róla beszélni, folytatta Gergely, – de +hogy az az egy olyan igazi pogányos volt, nem állhatom meg, hogy +kegyelmednek meg ne mondjam.</p> +<p>Dobó sem azt nem mondta: mondd, sem azt hogy: ne mondd.</p> +<p>Hát Gergely folytatta:</p> +<p>– Azt volt a sor: „Vagypedig van-e koporsód István? <span class= +"pagenum"><a name="Page_153" id="Page_153">-153-</a></span></p> +<p>Dobó erre megfordult:</p> +<p>– Hát van. S ha ezzel azt akarja kérdezni, hogy készen vagyok-e +a halálra, hát erre az egyre felelek neki.</p> +<p>Néhány perc mulva fekete koporsó jelent meg a várfalon. A két +sarkánál két vasláncon két kópja tartotta. A vitézek letűzték a két +kópja nyelét a kőrésekbe.</p> +<p>S akkor a török ágyúk újra megdördültek.</p> +<hr class="chap" /> +<p><span class="pagenum"><a name="Page_154" id= +"Page_154">-154-</a></span></p> +<div class="chapter"> +<h3>XXXIV.</h3> +</div> +<p>Szent Mihály nap estéjén körülbelől tizenöt nagy szakadék volt a +falakon.</p> +<p>A külső vár falán volt a legtöbb. A másik nagy törés délkeleten +a szeglettoronynál. A harmadik és negyedik a déli oldalon, ahol a +kaput beszakitották, a magas őrtornyot derékon úgy +összelövöldözték, hogy az ember nem érti, mi tartja? mért nem dől +le?</p> +<p>A vár népe már nem győzte a tömést. Előre látható volt, hogy ha +mindnyájan dolgoznak is, fele a rombolásoknak betöltetlen +marad.</p> +<p>– Dehát csak dolgozzunk emberek.</p> +<p>Dobó éjfélkor felhivta a tisztjeit a templombástyára, és +világitó golyókat lövetett föl.</p> +<p>– Nézzétek, – mondotta, – azok az erre vonuló földhányások, mint +a vakondok, mikor néha a föld szine alatt túr, azok az árkok mind +tele vannak katonával.</p> +<p>A törökök valóban ezen az éjjelen mind a falak közelébe +huzódtak. Látni lehetett mindenfelé az előtérben a janicsárok vörös +zászlóit, a sátrak között elnyúló ostromlétrákat, s a zsákvászon +janicsár sátorokat, amelyekben tíz-húsz ember is hált. Ez volt most +a török gyürü belső vonala.</p> +<p>– Fiaim, – mondotta Dobó – ez azt jelenti, hogy holnap ostrom +lesz. Háljon mindenki idekünn.</p> +<p>A romlásokba mozsarakat és puskásokat állitott. Az ágyúkat is a +romlások iránt igazitotta. A falak mellett <span class= +"pagenum"><a name="Page_155" id="Page_155">-155-</a></span> +köröskörül ott volt már minden kopja, lándsa, bomba, csáklya, +kasza, ami csak a várban fegyverkészlet volt.</p> +<p>S kezet nyújtott minden tisztjének.</p> +<p>– Fiaim, – mondotta, – tudja már mindenitek a teendőjét. +Aludjatok, amennyit lehet. Az ostromot vissza kell vernünk.</p> +<p>Valami különös morajlás támad a város felől.</p> +<p>Valamennyien arra figyelnek.</p> +<p>A patak felőli kapunál a Varsányi sípja szólal meg élesen.</p> +<p>– Kaput nyissatok, – kiáltja Dobó.</p> +<p>Növekvő lárma a városban. Lódobogás. Fegyvercsattogás. Magyar +kiáltozás:</p> +<p>– Kaput nyiss! Lukács jön!</p> +<p>A kapu őrsége Vajda János hadnagy. Ez mindjárt fáklyát gyújtat, +s kitartatja. Hát ott rohan hosszú vonalban a Nagy Lukács csapata, +a piacon éjszakázó dsebedsiken keresztül át a vár felé.</p> +<p>– Le a fáklyát! – kiáltja Vajda, – a kapu alá!</p> +<p>Mert rögtön látta, hogy jobb azoknak sötétben jönniök.</p> +<p>A hidat azonnal lebocsátották, s az orgona oszlopaiból hármat +felrántottak.</p> +<p>A puskások, dárdások mind a kapu köré.</p> +<p>A mi vitézeink egyik a másik után ugrat be. Nyomukban özönlik a +török.</p> +<p>S véres dulakodás kezdődik a kapu alatt.</p> +<p>Egy mezitlábas piad macskaként fut fel a hid láncán. A szájában +keresztbe tett handsár. Azt a fáklyatartó őr megpillantja. Egy +percig farkasszemet néznek. Az őr aztán úgy vágja a szeme közé a +fáklya tüzes végét, hogy a török hanyatt esik vissza a +sötétségbe.</p> +<p>A többi török ezalatt szakadatlanul Allah akbárt üvöltve, egymás +hegyin hátán tolul be a kapu alatt. <span class="pagenum"><a name= +"Page_156" id="Page_156">-156-</a></span></p> +<p>– A hidat fel, – kiáltja Dobó.</p> +<p>A puskások lövése dörgi túl a hangját.</p> +<p>– A hidat nem lehet felhúzni, – harsogja le a kapus.</p> +<p>Látszik is, hogy tele van törökkel.</p> +<p>Gergely ekkor ér oda. Elkapja a fáklyát egy őrtől, s a mozsárhoz +töri magát vele. A következő pillanatban lángot okádva dördül el a +mozsár, s utcát söpör a hidon rajzó törökök között.</p> +<p>A hid ropogva és nyikorogva emelkedik a hatalmas csigákon. A +törököket is emeli fölfelé.</p> +<p>Innen az orgona oszlopai hullanak le, túlnan a hid csapódik +fel.</p> +<p>Valami ötven török reked benn kapu-közben. Azok dühösen forognak +csapkodnak mindenfelé, mignem rakásra hullanak a lövéstől, s a +dárdától.</p> +<p>Egynehány perc mulva hörgő és vonagló embertömeg fekszik +keresztül-kasul egymáson a sötét kapu alatt.</p> +<p>Dobó már a kapu előtti téren áll.</p> +<p>A fáklyavilágnál huszonkét süvegetlen lovas sorakozik vonalba +előtte.</p> +<p>Egy vállas kis ember előlép és megáll.</p> +<p>– Jelentem alásan – mondja diadalmas hangon, – megérkeztem.</p> +<p>– Lukács fiam! – feleli Dobó a kezében levő véres dárdát +eldobva. – Láncot érdemelsz a lábadra gézengúz csavargó! +Aranyláncot a nyakadra derék vitézem!</p> +<p>S megöleli a katonáját.</p> +<p>– Hát hogyan jöttetek be!</p> +<p>– Várnunk kellett kapitány úr, mig annyi törököt tudtunk vágni, +hogy mindegyikünknek jusson egy turbán meg egy köpönyeg. +Ki-kirontottunk Szarvaskőből, s ma este már csak két turbán +hiányzott. Varsányi ideadta a sipját. És bejöhettünk volna +észrevétlenül, ha a piacon <span class="pagenum"><a name="Page_157" +id="Page_157">-157-</a></span> is lovasság van. De a gyalogság +megneszelte, hogy nem hozzájuk tartozunk, aztán ránk támadt.</p> +<p>– Kik hiányzanak?</p> +<p>A katonák egymásra tekintgettek. Az éjjeli világosság csak a fél +arcukat világitotta meg. Mind vérzett. Ruhán lovon egyaránt +zsinórzott a vér.</p> +<p>– Gábor, – hangzott a szó.</p> +<p>– Bicskey, – hangzott megint.</p> +<p>– Balkányi…</p> +<p>– Soós Gyuri…</p> +<p>Dobónak a szeme megállt egy leányhajú kis legényen, aki a sorban +hátrahúzódva állott, s a lova nyaka mellé rejtette az arcát.</p> +<p>– Balázs! – kiáltott rá, – te vagy?</p> +<p>A fiu előlépett, és letérdelt. Dobó lábához tette a kezében levő +véres kardot, és lehajtotta a fejét szótlanul.</p> +<p>Balogh Balázs volt, az ő legkisebb apródja.</p> +<hr class="chap" /> +<p><span class="pagenum"><a name="Page_158" id= +"Page_158">-158-</a></span></p> +<div class="chapter"> +<h3>XXXIV.</h3> +</div> +<p>Ezen az éjszakán nyolcvan puskást kivéve minden katona alhatott. +A falak mellett, szalmán és árkokban aludtak. Rajtok és mellettök a +fegyver: kard, dárda; a puskásoknál a puska a falra fektetve, +fölporozva, lövésre peckelve.</p> +<p>Minden tíz-húsz lépésnyire őr állott az alvók között. Az +ágyúknál is a tornyokban is. A város felől való oldalon álltak a +legkevesebben.</p> +<p>Aki pedig nem volt katona, az mind fenn volt és dolgozott.</p> +<p>A kőmivesek mellé Dobó odarendelt e az összes parasztságot, a +mészárosokat, molnárokat, lakatosokat, ácsokat, a négy kovácsot, a +két pecért, de még a cigányt is.</p> +<p>A töréseket a leghosszabb szálfákkal állittatta be. Föld deszka +és homok s amennyi kő csak lehetett a sebes munka +össze-visszaságában, került a törésekre. A bedöntött kaput meg kell +hordani földdel, kővel, homokkal, töltött hordóval. Mozsarat eléje, +föléje; oldalt szakállas ágyút, amennyi jut.</p> +<p>A tüfenksik mély árkokban állnak lent, és fel-feltüzelnek, +valahányszor a munkások közül valaki a romlásban megjelenik. +Elkerülhetetlen ez néha, akárhogyan takarják is a fellátást +vesszőkasokkal.</p> +<p>A szeglettoronynál Bolyky Tamás tömeti az omladékot. Itt hogy az +omladék háromöles, a gerendákat vasboronával szegezteti össze a +borsodi hadnagy. A boronák <span class="pagenum"><a name="Page_159" +id="Page_159">-159-</a></span> jól megtartják a gyepes földet, de +bajos kivülről szögezni a lent fekvő janicsárok miatt.</p> +<p>Hiába lőnek rájuk, hiába szórnak le bombát, azok úgy elburkolták +magukat földhányással és sövénynyel, hogy csak a puskájok hegye +látszik ki.</p> +<p>És hát a várbeliek lámpása világit nekik a célpontokhoz.</p> +<p>– Fel a boronákat! – kiáltja Bolyky Tamás.</p> +<p>A parasztok ott állnak a boronákkal, de ezen az éjszakán innen +is hárman kerültek a sebesültek közé.</p> +<p>– Fel a boronákat! – ismétli Bolyky Tamás.</p> +<p>A parasztok habozva állnak.</p> +<p>A hadnagy föllép a szakadék közepébe, s ujra kiált:</p> +<p>– Mozduljatok hát! Ide! Ide!</p> +<p>S a boronák sebesen szállnak fölfelé. Alul ropog a török +fegyver. Fent kopog a kalapács, és zörög, csattog a lánc, amelylyel +összecsatolják a boronákat.</p> +<p>– Ne féljetek! – kiáltja a borsodi hadnagy.</p> +<p>S nem mer félni senki.</p> +<p>Egy golyó elcsattan a hadnagy sisakján, s leüti róla a tolltartó +ezüstöt.</p> +<p>– Gyorsan, gyorsan! – kiáltja egy boronát megragadva.</p> +<p>Hozzákapcsolja a lánccal a gerendához, s a másikért nyúl.</p> +<p>– Tamás! – kiáltja föl Mekcsey, – gyere onnan!</p> +<p>Mert a golyó sűrűn kopog a tornyon, s lent egyre ropog a török +puska.</p> +<p>– Azonnal, – feleli Bolyky Tamás.</p> +<p>S még egy boronáért hajol le.</p> +<p>De úgy marad.</p> +<p>– Tamás! – kiáltja Mekcsey megrendülve.</p> +<p>Tamás marad féltérden. A sisak lehull a fejéről; hosszú szürke +haja előre omlik. <span class="pagenum"><a name="Page_160" id= +"Page_160">-160-</a></span></p> +<p>Mekcsey fölrohan, s leöleli Tamást a romladék nyilásából; +fekteti a bástyafal belső szögletébe.</p> +<p>– Lámpást ide!</p> +<p>Bolyky Tamásnak viaszfehér az arca. A szakálán vér csordul +végig, s csöpög a földön fehérlő mész-porba.</p> +<p>– Tamás! – kiáltja Mekcsey – tudsz-e szólni?</p> +<p>S könnyezve néz reá.</p> +<p>– Tudok, – feleli Tamás bágyadtan. – Küzdjetek +rendületlenül.</p> +<hr class="chap" /> +<p><span class="pagenum"><a name="Page_161" id= +"Page_161">-161-</a></span></p> +<div class="chapter"> +<h3>XXXV.</h3> +</div> +<p>A vár ki volt világitva. Dobó lóháton járt egyik töréstől a +másikig.</p> +<p>Az ókapu fölött levő torony aggasztotta leginkább. A török a +kaput is bezúzta, a tornyot is megrongálta. A délfelőli oldalon +kilátszott belőle a csigalépcső, s annak is el volt törve négy +foka.</p> +<p>A kaput csak be tudják rakni, de már a torony megépitésére nincs +idő. Mi lesz ha ezt holnap is lövik? Ez a torony vigyázó és puskázó +hely a déli irányba. Ha ezt ledöntik, nagy erőssége vész el a +várnak.</p> +<p>Negyven jó puskás drabantot rendel ide. Itt kell hálniok ma a +felporozott puska mellett.</p> +<p>– Aludjatok! – kiált fel hozzájok. – Elég ha két ember van ébren +a déli ablakoknál!</p> +<p>Azzal megforditotta a lovát, s a szeglettoronyhoz vágtatott.</p> +<p>– Mi az itt? – kiáltotta. – Mért nem dolgoztok?</p> +<p>– Uram, – mondja egy munkás, – ebben a percben lőtték el Bolyky +hadnagy urat.</p> +<p>A lépcsőn akkor hozták lefelé egy kőhordó saroglyán. A lába +lelógott. Két keze keztyütlenül összekulcsolva a mellvérten. +Mekcsey a sisakját vitte utána.</p> +<p>– Meghalt? – kérdezte Dobó.</p> +<p>– Meg, – felelte búsan Mekcsey.</p> +<p>– Dolgozzatok tovább! – kiáltotta fel Dobó a bástyára. +<span class="pagenum"><a name="Page_162" id= +"Page_162">-162-</a></span></p> +<p>Aztán leszállott a lóról s levette a süvegét. Hozzá lépett a +halotthoz és szótlanul, búsan nézett reá. Azután rátette a kezét a +halott kezére.</p> +<p>– Isten áldjon meg, Bolyky Tamás. Te még az éjszakán átszállsz a +csillagok országán s meglátod az Örökkévalót. Állj meg előtte Eger +vitéze és mutass rá vérző sebedre. S mutass le erre a várra, ahol +kétezer magyar áll a te utadra készen. Isten veled Tamás! Isten +veled Eger hőse! Isten veled hazaszeretet martirja!</p> +<p>Hajadonfővel, búsan nézett utánok, mig csak a lámpás el nem tünt +az istállók szögleténél, akkor ismét a lovára ült, és a palotáknál +levő másik töréshez vágtatott.</p> +<p>Itt Zoltay egy nagy kötéltekercscsel bajlódott, hogy gerendát +gerendához erősitve épitse be a romlást. Ő maga is segitett a +kötelet huzni, s közben közben rákiáltozott az emberekre:</p> +<p>– Úgy húzod mintha a saját hajadat húznád! Fogd meg Jancsi az +irgalmát! Úgy húzd, mintha a török császárt húznád akasztófára!</p> +<p>S a gerendák ropogva feszültek egymáshoz. Az ácsok fölverték a +foglaló-vasakat, s föld, kő és homok szaporán hullott, hogy töltse +a rést, amelyet a török ágyúk szakgattak.</p> +<p>Dobó felszólt Zoltaynak:</p> +<p>– Jer le!</p> +<p>Zoltay eleresztette a kötelet, de még egyszer +visszakiáltott:</p> +<p>– A vasat ne kiméljétek!</p> +<p>Dobó a vállára tette a kezét.</p> +<p>– Menj aludni fiam. Holnapra erő kell!</p> +<p>– Csak még egypár hordót…</p> +<p>– Aludni takarodj! – rivalt rá Dobó. – Egy! kettő! <span class= +"pagenum"><a name="Page_163" id="Page_163">-163-</a></span></p> +<p>Zoltay a süvegéhez emelte a kezét, és szótlanul +engedelmeskedett.</p> +<p>Dobó nem ismert ellentmondást.</p> +<p>Még Fügedyt és Petőt zavarta be Dobó, aztán maga is leszállt a +palota előtt. A lovát átadta az ajtónálló őrnek. Bement a +szobájába.</p> +<p>A kis földszínti szoba, ahova az ágyuzás óta helyezkedett, egy +zöld cserép függő-lámpással volt megvilágitva. Az asztalon hideg +hús, bor és kenyér. Dobó csak úgy állva fölvette a kenyeret és tört +belőle egy darabot.</p> +<p>A szomszéd szobából őszhaju gyászruhás asszony nyitotta Dobóra +az ajtót. A kezében gyertya.</p> +<p>Hogy Dobót meglátta, belépett a szobába.</p> +<p>Baloghné volt, Balázs apród anyja.</p> +<p>Ez az úri asszony a bentrekedésekor mindjárt feltalálta magát. A +kulcsárné szerepét vette át s ő főzött Dobónak, ő gondoskodott +mindenről.</p> +<p>– Hogy van a fia? – kérdezte Dobó.</p> +<p>– Alszik már, – felelte az asszony. – Mellén, fején, karján, hat +vágás is van. De kapitány úr, kegyelmed egész nap nem eszik, és +egész éjjel nem alszik, ez nem tarthat így tovább. Hogyha holnap se +jön ebédelni, én magam hordom utána, ameddig el nem költi.</p> +<p>– Nem értem rá, – felelte Dobó a poharát fölhörpintve. – Az +ágyam meg van vetve?</p> +<p>– Három napja úgy van éjjel nappal.</p> +<p>– No akkor ma lefekszem, – szólt Dobó a székre ülve. – Nincs +nagy sérülés a fiun?</p> +<p>– Bizony a fején hosszú a vágás. A többi a bőrdolmányra esett, +hála Istennek; minden tagját könnyen mozgatja.</p> +<p>– Tessék lefeküdni, – mondotta Dobó. – Én is lefekszem ma. +Aludnom kell. Jóéjszakát!</p> +<p>Azzal fölugrott, és ujra kisietett a szobából. <span class= +"pagenum"><a name="Page_164" id="Page_164">-164-</a></span></p> +<p>Az előszobában függött az éjjeli hosszú mentéje. Azt felkapta és +a tömlöcbástyára futott. Gergelyt itt találta, amint egy legénynyel +nagy bőrzacskót vitetett felfelé.</p> +<p>– Mi az? – mondotta haragosan, – hát te ébren vagy? Nem +megparancsoltam, hogy aludjál!</p> +<p>– Már aludtam, – felelte Gergely, – de eszembe jutott, hogy a +harmat rászáll az ágyúkra. Száraz port hordatok mindenüvé.</p> +<p>Dobó leszólt a világitó mozsárhoz:</p> +<p>– Tűz!</p> +<p>A mozsár sistergett és eldördült. A golyó száz öl magasban +fellángolva pattogott széjjel, s bevilágitotta a vár körületét.</p> +<p>A török tábor mozdulatlanul feküdt a vár körül, csak az őrök +álltak fülig begallérozva a csapatok előtt.</p> +<p>Aztán újra csöndesség volt. Dobó követte Bornemisszát a +templombástyára, s nézte hogyan fujja az ki a nedves port a +gyujtólyukakból, és hogyan hint mindenhova gondosan szárazat.</p> +<p>Állt összefont karral a bástya ormán a Baba-ágyú mellett, s +mikor a Gergely lépései elhangzottak, a körülötte levő nagy +csöndességben fölemelte a szemét az égre.</p> +<p>Holdatlan felhős ég. Csak egy kis folton ragyog egynéhány fehér +csillag.</p> +<p>Dobó levette a süvegét és térdre ereszkedett. Az égre emelte a +szemeit.</p> +<p>– Istenem! – mormolta, a karjait széttárva, – te aki ura vagy +égnek és földnek, ura vagy a mi szegény hazánknak is… Te látod ezt +a rengeteg rablógyilkos hadat, te látod a mi kis romladozó +várunkat, s benne ezt a maroknyi elszánt népet… A mindenségben +talán annyi neked ezer ember sorsa, mint ezer füszálé, s az +országok keletkezése és elmulása talán annyi, mint egy hullám élete +a tengerben. Oh de minekünk ez a mindenségünk, <span class= +"pagenum"><a name="Page_165" id="Page_165">-165-</a></span> ez a +kis ország! A földben apáink csontjai porladoznak, a föld szinén +szeretteink örülnek egymásnak. Ha kell a mi életünk, vedd el uram +tőlünk, hulljunk el, mint a fűszál a kaszás vágása alatt, csak ez +az ország maradjon meg, ez a szép Magyarország, hogy ne legyen +eltörülve a nemzetek közül a miénk!</p> +<p>Az arca sápadt volt. Szeméből kicsordult a könny. És könnyes +arccal folytatta:</p> +<p>– Mária, Jézus anyja, Magyarország védő asszonya! A te képedet +zászlóinkon hordozzuk, a te nevedet milliók ajka énekli magyarul. +Könyörögj érettünk!</p> +<p>És ismét folytatta:</p> +<p>– Szent István király! nézz alá az égből! Nézd pusztuló +országodat, veszendő nemzetedet! Nézd Egert, ahol még állnak a te +szent köveid, és a hol még a te nyelveden, a te vallásodon dicséri +a nép a Mindenhatót. Mozdulj meg a te mennyei sátorodban Szent +István király, óh borulj az Isten lába elé!</p> +<p>Megrázta a fejét és összekulcsolt kezét az ég felé nyújtva +rebegte:</p> +<p>– Isten, Isten! Legyen a szived a miénk!</p> +<p>Az a kis folt az égen kiderült, s mindig több és több csillag +ragyogott alá az égről.</p> +<p>Dobó letörülte a könnyeit s az ágyú talpfájára ült. Percekig +nézett mozdulatlanul a vár alatt levő sötétségbe.</p> +<p>A török tábor halk morajlással aludt. Százezer ember +lélegzetétől remegett a levegő.</p> +<p>Dobó háttal az ágyúra könyökölve ült és ott ültében a fejét az +ágyúra hajtva, elaludt.</p> +<hr class="chap" /> +<p><span class="pagenum"><a name="Page_166" id= +"Page_166">-166-</a></span></p> +<div class="chapter"> +<h3>XXXVI.</h3> +</div> +<p>Az istállók szögletében egy éretlen vékony kakaskikirikelés, +nyomban egy vastag kukoriku. A fekete eget halvány szürke szalag +választja el kelet felől a domboktól.</p> +<p>Virrad.</p> +<p>Mintha a föld rögei mozdulnának lent. Széles messzeségben halk +csörgés támad. Fekete hullámokként mozog az egész föld, s a csőrgés +morajlás mindig erősebb és erősebb. Már egy-egy csengetyüszó is +belekeveredik a csörgésbe, egy-egy halk sipszó is. A szürke szalag +az éghatár alján mindig szélesebb, a feketeség az ég menyezetén +átlátszó fátyol.</p> +<p>Már látni a zászlók mozgását odalenn. Már látni a turbánok +csoportjait, az égnek meredő vékony létrákat, amelyek ide oda +imbolyogva közelednek a vár felé.</p> +<p>A keleti ég gyorsan világosodik. A szürkeség helyét rózsaszin +foglalja el, s a sötétség világából előmerednek már a vár tetőtlen +tornyai és romlott falai.</p> +<p>– Uram, – szólt Bornemissza, Dobó vállára téve a kezét.</p> +<p>Dobó megrázkódott.</p> +<p>– Te vagy Gergely?</p> +<p>S anélkül, hogy feleletet várna, lenézett a hullámzó +sokaságra.</p> +<p>– Ébresztőt fuvass!</p> +<p>A bástyakürt megszólalt, s rá nyolc kürt felelt. <span class= +"pagenum"><a name="Page_167" id="Page_167">-167-</a></span></p> +<p>A vár egy perc mulva fegyverek csörgésével élénkült meg. Az +árkok megelevenedtek. A bástyákon és falakon felsorakozott a +katonaság.</p> +<p>Dobó lóra pattant, s a virradat világosságánál vizsgálta, melyik +részen, hogy állanak a török csoportok.</p> +<p>A paloták felől való oldalon állt a legtöbb.</p> +<p>– Amint a falra rohannak, a laptákat vessétek alá! – ez volt az +utasitása mindenütt a kapitánynak.</p> +<p>Kristóf apród a piacon találkozott a kapitánynyal.</p> +<p>Szürke kis török lovon ült, és sötétkék meleg mente takarta.</p> +<p>– Uram, – mondotta, – a páncélt ne hozzam-e ki?</p> +<p>– Ne, – felelte Dobó, – azonnal bemegyek.</p> +<p>De nem ment be. Amint a világosság percenkint növekedett, egyik +bástyától a másikhoz nyargalva rendezte a népét.</p> +<p>– Ne lőjjetek, – mondotta a pattantyusoknak, – csak a sürűjére. +A fő most a tüzes lapta meg a kopja.</p> +<p>Aztán ismét kiáltott:</p> +<p>– Addig a falakra ne hágjatok, mig a török az ágyúkat ki nem +sütötte.</p> +<p>A lapták ott feküdtek nagy gulákba rakva, a romlások közelében. +Hetekig készitették. Bornemissza Gergely egy belső töltést is +csináltatott, s ez kétszeres erejüvé tette a laptát. Először akkor +sült el, mikor levetették, másodszor, mikor kiesett a magva. Azután +percekig égő nagy fehér szikrák röpültek belőle széjjel, s akinek a +ruhájára, arcára szálltak, ugrálni tanitották.</p> +<p>A török ilyent nem tudott csinálni.</p> +<p>Kristóf apród egydarabig várt a palota ajtaja előtt az urára, +azután mikor látta, hogy az mindig sebesebben száguld egyik +bástyától a másikhoz, bement a terembe és magára emelte a +mellvértet meg a sisakot, az ölébe <span class="pagenum"><a name= +"Page_168" id="Page_168">-168-</a></span> a karvasat, combvasat, s +a szeglettoronynál elébe került Dobónak.</p> +<p>Dobó csakúgy lóháton szedte magára a vasruhát. Kristóf lóháton +ülve adta rá a mellvértet, a karvasat, a vaskeztyüket; azután +leugrott a lóról s a lábvasakat szijjazta fel az urának. Végül az +aranyos sisakot emelte le a nyeregkápáról.</p> +<p>– A másikat hozd ki, – felelte Dobó, – az acél sisakot.</p> +<p>Már ekkor olyan világos volt, hogy lent a törökcsapatokat +tisztán lehetett látni. A falak alatt az árkokban ezernyi turbán és +sisak hullámzott. De még most csak álltak. A jelet várták, hogy a +rohamot megkezdjék.</p> +<p>Nemsokáig kellett várniok. Amint a világosság annyira megnőtt, +hogy a rontások fokait, a kiálló köveket s boronagerinceket meg +lehetett látni, a török ágyúk egyszerre megdördültek, s az eget +földet reszkettető dörgésbe a dobok, kürtök, trombiták lármája, +százezernyi török Allah! – üvöltése vegyült.</p> +<p>Az árkokból szöcskékként ugráltak elő az azabok, janicsárok, +delik, dsebedsik, s mindenféle gyalogtörök. Az ostromlétráknak +erdeje repült a megrombolt falak és bástyák felé, s ezek mögül a +nyilak zápora szállt magas ivekben a falakra.</p> +<p>És zengett a török tábori zenekar.</p> +<p>De felülről is megjött a felelet. A lefelé irányzott ágyúk +lángot, vasat, ólmot és üvegcserepet okádtak oda, ahol a +legsűrűbben sokadozott fel a török. Százak leomlottak, százak +tolongtak ugyanabban a percben az elesettek fölé.</p> +<p>Az ostromlétrák belecsattantak a kőbe, a vasba, a gerendákba és +szinte futva emelkedett fölfelé a falakon a sokaság. A fejeken +paizs, az egyik kézben szakállas lándzsa, a szájban keresztbe +fogott görbe kard. <span class="pagenum"><a name="Page_169" id= +"Page_169">-169-</a></span></p> +<p>Huszonhét zászló vezette a hadat a létrán fölfelé a paloták +mögött levő romláson.</p> +<p>– Allah akbar! La illa il Allah! Ja kerim! Ja rahim! Ja fettah! +– viharzott szüntelen a bőszült orditás.</p> +<p>– Falra! Falra! – hangzott fenn a felelet.</p> +<p>S a falak megnépesültek. Csak most indult meg a bomba-hullás. +Csak úgy kézzel dobálták alá a sistergő, aztán lángoló s végül +durrogó bombákat. A létrák horogvasán csattogott a szekerce, a +csákány, a fejsze. Némelyik létrán húsz ember is volt, mikor +leszakadt. Egymást törve zuhogtak alá, utcát csapva a lent +nyüzsgőkön. Azonban helyükbe egy perc mulva új hulláma szállt a +fegyveres tömegnek, s a felkapcsolt létrák mellé új létrák +emelkedtek.</p> +<p>A szeglet-bástyán, amelynek tegnap este óta Bolyky-bástya a +neve, Gergely diák meg Zoltay intézkedik.</p> +<p>Az ostrom vihara itt ugyanaz, ami a másik három törésnél, de +mert a szakadék nagyobb, a felrohanók száma is több.</p> +<p>A bombák százával verik le a mászókat, s alulról is lőnek, de +nem drága a töröknek semmi élet, mikor annyi van, csak egyszer be +tudjon törni tíz, a nyomában már egymást tolva óriási folyamként +dől be az egész had.</p> +<p>Ezt kell meggátolni.</p> +<p>A bombák már egy órája verik vissza a szakadatlanul fölfelé +törőket, de mindig marad létra és a létrán ember, s amint a nagy +első létra megfeszült a kőben, a kisebb létrákat egymásnak +adogatják fel, hogy a felső párkányra akaszszák.</p> +<p>– Kapjátok fel a létrát! kiáltja Gergely.</p> +<p>Hát itt a török nagy elképedésére nem hogy szakgatnák a létrát, +hanem amint felnyujtogatják, odafenn szépen elkapják és +felrántják.</p> +<p>Már valami öt létrát elrántottak tőlük, mikor egy <span class= +"pagenum"><a name="Page_170" id="Page_170">-170-</a></span> +sárgarézbe öltözött török úgy kapcsolja fel a magáét, hogy azonnal +rá is áll.</p> +<p>– Huzzátok! – kiáltja Gergely.</p> +<p>S beleakasztja a létrába a kopja végét. Fesziti. – Segitsetek! – +kiáltja Gergely. A létra hid gyanánt mered el a faltól. A végén lóg +a sárgarezes török. A kezében bojtos hosszu lándzsa. De hogy a +levegőbe került, kiejti a lándsát, s két kézzel kapaszkodik az alsó +fogba.</p> +<p>Lóg a levegőben.</p> +<p>Alant a sereg üvöltöz.</p> +<p>Gergely szeretné berántatni a törököt, de nincs idő: egy prémes +sapkájú azab szökik fel a másik kis létrán, azzal kell elbánni.</p> +<p>– Forditsátok le! – kiáltja a létrát húzó négy legénynek.</p> +<p>Azzal elkapja a kopját és vállon döfi az azabot, aki hanyatt +homlok zuhan le, magával sodorva valami tízet a feltörekvőkből.</p> +<p>Ezalatt a legények is megfogadják a szót: egyet forditanak a +létrán. A rézpáncélos töröknek választania kell: a karficamodás, +vagy a levegőben való húsz-öles repülés között.</p> +<p>Az utóbbit választja.</p> +<p>Egy dobos, aki cipó forma dobot zörget, valami tíz ölnyire a +faltól, éppen a fejére kapja a rézembert, s vele együtt terül a +holtak közé.</p> +<p>De mi ez az ezrek között!</p> +<p>Egy krokodilus-bőr paizs emelkedik futva fölfelé. Alatta a +törököt nem lehet látni. A sima paizson elcsuszik a kopja hegye. A +ravasz török valószinüleg a sisakja hegyéhez kapcsolta a paizs +közepét, s igy akármerről szúrja is a legény, csak lebillen a +paizs, s levegőt szúr a kopja.</p> +<p>– Igy kell azt! – kiáltja Gergely odaugorva. <span class= +"pagenum"><a name="Page_171" id="Page_171">-171-</a></span></p> +<p>S azzal a vastag végét forditja előre a kopjának, s végig +reccsent vele a krokodilusos törökön, úgy, hogy az egyszerre +lefordul.</p> +<p>S eközben folyton hangzik a siketitő üvöltés:</p> +<p>– Allah akbar! Ja kerim! Ja fettah!</p> +<p>Közbe olykor magyarul is:</p> +<p>– Adjátok meg a várat!</p> +<p>– Nesze! – feleli Zoltay egy rettentő csákányütéssel lyukasztva +át pajzsot, sisakot és koponyát.</p> +<p>Ő a falszakadék tulsó végén csak csákánynyal dolgozik.</p> +<p>A fal derékig takarja. A kopjával való munkát a legényeinek +engedte át. Ő maga ott áll egy vasborona-fal fölött, ahova könnyű +létrát akasztani, s ahol létra létra mellett áll, és sűrűn hág fel +a fegyveres sokaság.</p> +<p>Egy-két létrát eltöretett, de aztán elkiáltotta magát:</p> +<p>– Csak a fejire fiúk!</p> +<p>S maga is kedvét találja abban, hogy személyesen fogadja az +érkezőket. A páncélja acélból való. A csákánya nyele olyan hosszú, +mint a bot.</p> +<p>– Gyere csak, füstös, gyere, egyem azt a szép bornyuszájú +pofádat! mondja egy fekete képű szerecsennek, aki nádból font +könnyü kerek paizszsal rugtat fölfelé, s a paizs mögül +ki-kivillantja a szeme fehérét.</p> +<p>Amint egy ölnyire ér, golyóként összeguborodva halad tovább. Az +a szándéka, hogy a létra felső fokára hirtelen kirugódva belevágja +a lándsát Zoltayba, s fenn terem az ormon.</p> +<p>Az egri kerület annak van igérve, aki elsőül tüzi ki a diadal +zászlóját. A török hadban nincsenek méltóságok. Mindenki a +közemberségen kezdi, s minden úr a maga erejéből emelkedett +urrá.</p> +<p>Hát jön a fekete párduc. A nyomában egy nagyszakállú dsebedsi +tajtékzó szájjal üvölti az Allah akbárt. Az <span class= +"pagenum"><a name="Page_172" id="Page_172">-172-</a></span> +övszijjban hátul egy rövidnyelű lófarkas zászló. A szájában +keresztbe illeszti a széles meztelen jatagánt.</p> +<p>– Allah akbar! Ja kerim! Ja rahim!</p> +<p>Zoltay lerántja a sisakrostélyt. Éppen jókor. A szerecsen +egyenesre rugódva döfi fel a lándsát, s beletöri a hegyét a sisak +álladzó gombjába.</p> +<p>Abban a pillanatban rácsattan a csákány, s a szerecsen a +létráról a levegőbe rugódva fejjel hull alá.</p> +<p>Ott a szakállas, aki alatta volt. Annak nem lándsa van a +kezében, hanem láncra kötött szöges buzogány. A buzogány feje van +láncon.</p> +<p>Zoltay elkapja a fejét az ütéstől, s úgy vág vissza a +csákánynyal, hogy a szakállas keze eltörik.</p> +<p>A török egy darabig félkézen lógva ordit, de egy második ütés +elnémitja. S a nagy test az élőket lesöpörve gördül le a +létrán.</p> +<p>– Tisztelem a prófétádat! – kiáltja utána Zoltay.</p> +<p>A törökkel való beszéd meg van tiltva, de Zoltay nem bir anélkül +harcolni, hogy egy-egy mondással ne kisérje minden ütését. Ám +fogják érte büntetés alá az ostrom után, neki ez olyan szokása, +hogy nem tehet róla, s a mellette küzdő legénység is a bátorság +levegőjében érzi magát.</p> +<p>– Üsd fiam János! – kiáltja egynek oldalt, – üsd mintha tüzes +mennykő volnál!</p> +<p>– Mit vársz! – kiáltja a másiknak, – talán azt várod, hogy +megcsókoljon?</p> +<p>Aztán, hogy ő eléje tolakodik ismét egy acélinges turbános +gureba, odakiált a mellette állóknak:</p> +<p>– Igy tapintsatok rá!</p> +<p>A nyakát találta. A vér fölpreckel a falra, s a gureba oldalt +forogva hull lefelé.</p> +<p>– Hullj a pokol fenekéig! – kiáltja utána. <span class= +"pagenum"><a name="Page_173" id="Page_173">-173-</a></span></p> +<p>A nap már kisütött. Vakitó csillogással özönlik a sok +acélpaizsos, aranygombos zászlókat hozó ellenség.</p> +<p>Dobó lóháton nyargal egyik ostromlott helyről a másikhoz. Itt +ágyút irányoz, amott a sebesülteket hordatja; tömet, lövést sürget; +kopját, lándsát vitet oda, a hol a fegyver fogytán van. Biztat, +dicsér, korhol. Két apródját minduntalan küldi az álló sereghez, +amelylyel Mekcsey a belső várban rendelkezik.</p> +<p>– Száz embert a palotákhoz! Ötvenet a Bolyky-bástyára! Ötvenet +az Ókapuhoz.</p> +<p>Ez igy megy szüntelen.</p> +<p>S a csapatok alig félórai harc után felváltva látják magukat. +Izzadtan, véresen, de lelkesülten vonulnak be pihenni a vár két +kocsmája elé, s dicsekedve beszélik a még nem harcoltaknak a +hőstetteiket.</p> +<p>Ezek pedig égnek a harc-vágytól. Mekcsey titkon maga is dühöng, +hogy nem harcolhat, hanem ott kell ácsorognia a vár udvarán, s meg +kell elégednie azzal, hogy a Dobó izenetére fel-felmozdit egy-egy +csapatot, s biztató szóval látja el őket:</p> +<p>– Menjetek! A haza sorsa van fegyvereteken!</p> +<p>S azok rohanva mennek.</p> +<p>A török a bástyákon pihent erőket talál magával szemben.</p> +<p>Már iszamosak az ostromlétrák a vértől. A létrák körületén +biborvörös a fal, s lent a halottak tömege véres domb. De lent új +meg új ezrek hágnak a halottakra. Szólnak a kürtök, ropognak a +dobok, harsog a tábori zenekar, s a szakadatlan Allah üvöltésbe +belevegyül fent a harci rikoltás, lent a lóháton nyargalászó +jaszaulok parancsosztó kiáltozása, az ágyubömbölés, a puskadörgés, +bombaropogás, paripák nyeritése, haldoklók hörgése, létrák +recsegése. <span class="pagenum"><a name="Page_174" id= +"Page_174">-174-</a></span></p> +<p>– Mondd meg a prófétádnak, hogy ezt Zoltay vágta! – hangzik a +bástya füst-fellegéből a kiáltás.</p> +<p>Állati üvöltés és mozsárdörgés nyomja el a vitéz kiáltásait, de +a körülötte levő alakok és fegyverek gyors forgása mutatja, hogy a +legénység itt keményen dolgozik.</p> +<p>A napot füst homályositja el, s a vár körülete is gomolygó füst, +amelyből ki-kitündöklik egy-egy sisakos török hadtest, előbarnálik +egy-egy sor puskaport hozó teve, s fel-fellobognak a zászlók és +boncsokok.</p> +<p>Az ókapu bástyájánál váltakozik a legtöbb ember. Pető Gáspár +intézkedik itten, s a török mázsás kőgolyókkal szakgatja a +palánkot, a falat, valahányszor a létrák erdeje megritkul.</p> +<p>A betömött kaput csáklyákkal és ásókkal szedte szét a török, s +az orgona oszlopaiból már hármat kitört.</p> +<p>– Ötszáz! – kiáltja Dobó Kristófnak.</p> +<p>S Kristóf forditja a lovát: megy ötszáz emberért.</p> +<p>Ez majdnem az egész tartalék.</p> +<p>Mekcsey fölcsatolja a sisakját, s az ókapu felé fordul. Ha +betörnek, megkezdődik az ő munkája is: a belső vár védelme.</p> +<p>S a kapu alatt, meg a kapu bástyán úgy hull a török, mint a +légy. A toronyból a mi puskásaink folyton lövöldözve rogyasztják +őket halomra. Pető Gáspár mennydörgő szava hangzik minduntalan:</p> +<p>– Utánam fiuk! Ne hátrálj! Két kézzel üsd! Ha meghal is, rugj +egyet rajtok!</p> +<p>S ő maga immár derékig véresen üt vág, hol karddal, hol +csákánynyal, hol kopjával.</p> +<p>Mikor meggyérül a létrák népe, vizért kiált! Az asszonyok ott +hordják a bástya alatt korsókban és fakupákban.</p> +<p>Pető felkap egy fakupát, s a sisakrostélyt feltaszitva iszik, +oly mohón, hogy kétfelől patakként csurog a páncéljára <span class= +"pagenum"><a name="Page_175" id="Page_175">-175-</a></span> a viz; +csurog tovább ki a páncélból a könyökén, térdén, sarkain. De ő nem +is veszi észre ezt dühében és szomjában. Addig iszik, mig csak egy +cseppig ki nem issza.</p> +<p>Abban a pillanatban látja, hogy egy török fenn van a falon, s +egyik kezében boncsokot tart, a másikkal vagdal veszettül. S utána +felbukkan a másik törökfej, meg a harmadik.</p> +<p>– Haj! az apád irgalmát! – rikolt fel.</p> +<p>S berántja a törököt a lábaszáránál fogva. Lehempereg vele a +lépcsőn. Fogja a nyakát mikor megállapodnak; veri arcba a +vaskeztyüs öklével.</p> +<p>Azután ujra felugrik. Ott hagyja a félig megfojtott törököt a +lent forgolódó paraszt népnek, s asszonyoknak. Ő maga fut a +bástyára, s üt, vág gyors kézzel egy pillanatban hatfelé is.</p> +<p>Egy török az ormon kitüzi a zászlót, amire lenn diadal-orditás a +felelet. De nem leng az ott egy percig se. Mig az odarohanó katonák +a feltolakodókat agyalják, egy rozsdás-sisaku vitéz macskaként +kuszik az oromra. Egy irtózatos csapással levágja a zászlós török +karját úgy, hogy a kar a zászlóval együtt visszahull.</p> +<p>– Ki vagy? – kiáltja Pető a fal alatt.</p> +<p>A vitéz megfordul és büszkén feleli vissza:</p> +<p>– Komlósi Antal.</p> +<p>A paloták felől nyargalva jön a kis Balázs apród. A fél feje be +van kötve fehér kendővel, de azért csakúgy röpköd az ura körül, +mintha semmi baja se volna.</p> +<p>– A palotánál kiszakadt a tömés! – kiáltja.</p> +<p>– Száz embert! feleli Dobó.</p> +<p>S mig a fiu Mekcseyhez nyargal, ő maga mint a villám száguld a +palotákhoz.</p> +<p>A török kiszakitotta a tömést, s gerendák és koronák úgy állnak +ki a falból, mint a sült halból a gerinc. <span class= +"pagenum"><a name="Page_176" id="Page_176">-176-</a></span> A falon +mászó nép sűrűsége, mint a hangyáké. Dobó felugrik a fal tetejére +Egy török fejét kettéhasitja, és lekiált:</p> +<p>– Döntsétek ki a gerendát!</p> +<p>Eddig befelé huzták csáklyákkal, most kifelé lóditják +egyszerre.</p> +<p>A gerenda meg a boronák magukkal söprik létrástól az üvöltő +pogányt, s bár nagy lyuk tátong utána a falon, mindegy az: egy-két +öllel feljebb vagy lejebb, küzdeni kell a feltolakodók ellen.</p> +<p>A magyar zászlót leüti egy golyó a falról. Kihull a török közé. +Ime mire jó a nagy falszakadék: egy magyar katona kiugrik rajta, +szembe csap egy törököt, s beragadja a zászlót, mielőtt hozzá +vághatnának.</p> +<p>– Látlak fiam Török László, – kiáltja örömmel Dobó.</p> +<p>Ágyugolyó csap a falba, s kőporral veti tele a katonák szemét. +Dobó előtt egy testes kis ember hanyatlik a falhoz, s dől el a fal +hosszában. A sisak leesik a fejéről, s Dobó lábához gurul.</p> +<p>Dobó kitörli a szemét, s ránéz: András fekszik ott, az egri +biró. Kezében görcsösen szoritja a vértől pirosló kardot.</p> +<p>De im mind a két apródja fut az ó-kapu felől. Egy pillantás az +ó-kapu tornyára: ott leng a török zászló, egy, kettő, öt, tiz +is.</p> +<p>És a torony résein befelé ropog a puska, mig a janicsárok +kivülről mászszák a tornyot, s egy nagy piros zászlót visz az egyik +a foga között, hogy a torony legtetejére kitüzze.</p> +<p>A vár belsejében a rémület moraja hullámzik át. A vár körül +százezer török diadalüvöltése reszketteti meg a levegőt.</p> +<p>A magyar arcok elsápadnak. <span class="pagenum"><a name= +"Page_177" id="Page_177">-177-</a></span></p> +<p>Dobó lóra veti magát, s a templom-bástyára nyargal. Az ágyukat a +torony derekának irányozza, s mig a janicsárok valami háromszázan, +diadallal rajzanak a tornyon, három ágyut egyszerre eldördit.</p> +<p>Ez a vár mentsége.</p> +<p>A torony meginog, s nagy robajjal ledől. A mészpor fellegként +száll fel az omladékból; s a kövekből csordul a török vér, mint a +szüreti sajtóból a bor.</p> +<p>A többi, aki betolongott a kapun meg a falakon, ez égszakadás +földindulásra rémülten forditott hátat, s nem telt belé öt perc, +üresek voltak az ostromlétrák. Csak a holtak és haldoklók tarka +tömege boritotta, kivül belül, az ókaput és környékét.</p> +<p>Dél felé a többi helyeken is megszünt a harc. Ezrével fekszik a +holt és sebesült török a falak alatt, s a levegő reszket a +sebesültek szüntelen hangzó <i>ej vá!</i> és <i>meded!</i> +kiáltozásától.</p> +<p>A jaszauloknak nincs semmi hatalmuk többé, hogy ezen a napon +rábirják a katonaságot az ostrom folytatására.</p> +<p>De a vár piaca is tele van sebesültekkel.</p> +<p>A borbélyok ott forgolódnak valamennyien vizes tállal, +gyolcscsal, tépéssel, timsóval és árnikával a sebesültek körül.</p> +<p>Akinek keze vagy lába van ellőve, azt kapják először munkába. +Bekötik úgy ahogy tudják. A többinek ezalatt meg kell elégednie +azzal, hogy az asszonyok mossák a sebüket. Nagyobb rész némán állja +a szenvedést s várja mig sorra kerül, de némelyek keservesen +nyögnek.</p> +<p>– Istenem, Istenem! – sírja egy fiatal katona, Arany Mihály nevü +egri puskás, – a félszemem örökre odavan!</p> +<p>S véres arcára szoritja a kendőjét. <span class= +"pagenum"><a name="Page_178" id="Page_178">-178-</a></span></p> +<p>Pető ott ül egy paraszt-szürön szalmaszéken a többi között. A +lábikráján akkora seb, hogy tócsába gyülik a szék alatt a vére.</p> +<p>– Ne óbégass Miska! – kiált a katonára. – Inkább félszemmel élj +az egri várban, mintsem hogy két szemmel akaszszon fel a török!</p> +<p>S a fogát összeszoritva állja, hogy a borbély arnikával mossa az +iszonyu sebet a lábán.</p> +<p>A holtak ott vannak kiteritve a templom ajtajában.</p> +<p>Dobó leszáll a lováról és leveszi a sisakját, úgy megy végig +könnyes szemmel köztük.</p> +<p>Az egri biró is ott fekszik. Ősz haja be van pirosodva vérrel. +Portól lepett sárga csizmáján is látszik egy lövés vérfoltja. A két +fia ott sir mellette.</p> +<p>A katonák egyrésze ott áll füstösen, rongyosan, izzadtan, +véresen a piacon. A két zászlótartó kétfelől. Dobó odaszól Balázs +apródnak:</p> +<p>– Hozd ide a város lobogóját!</p> +<p>S letérdel a halott mellé. A város kékvörös zászlóját leszakitja +a nyélről, s ráteriti az egri biróra szemfödőnek.</p> +<p class="center">Vége a negyedik résznek.</p> +<hr class="chap" /> +<p><span class="pagenum"><a name="Page_179" id= +"Page_179">-179-</a></span></p> +<div class="chapter"> +<h2><span class="smaller">ÖTÖDIK RÉSZ.</span><br /> +HOLD-FOGYATKOZÁS.</h2> +</div> +<p><span class="pagenum"><a name="Page_180" id= +"Page_180">-180-</a></span></p> +<p><span class="pagenum"><a name="Page_181" id="Page_181"><br /> +-181-</a></span></p> +<div class="chapter"> +<h3>I.</h3> +</div> +<p>Szarvaskő kapitánya ott állt egésznap a vártoronyban, és +hallgatta hogyan dörög az ágyu Eger felől.</p> +<p>Itt szépen sütött az őszi nap. Az erdő alig egypár napja indult +sárgulásnak, s hogy eddig mindennap esett az eső, s minden éjjel +tiszta volt az ég, a fák alja és a patak mente kizöldült. Mintha +nem is ősz volna, hanem tavasz.</p> +<p>Eger annyira van Szarvaskőtől, mint Isaszeg Gödöllőtől, vagy +Siófoktól Füred a vizen át. Mikor reggelenkint az ágyuk +megdördültek, a felhő megtömegesült az égen, s egy óra nem telt +belé, hullt az eső. Néha szennyes eső is hullott. Az az egri ágyuk +füstje volt. Idáig elhozta a szél a felhőbe belekeveredett füstöt, +s mintha a mennybéli kéményseprők mozsdóvizét öntenék alá, úgy +bemocskolta ez az eső a szarvaskői falakat, az udvart, a sziklákat, +és a várkapitány úr őszirózsáit.</p> +<p>Szarvaskő olyanféle kis vár, mint Drégely volt. Magas +vaskő-sziklán épült, s mintha a feltornyosult sziklák tetejét +faragták volna ki várnak, olybá tünt fel annak, aki először látta. +Dehát kicsiny volt. Mindössze három ház fért el rajta, s udvara +csak annyi, hogy egy kocsi megfordulhatott benne. Hát inkább +vadászkastély volt ez, mint vár. Menedéknek csak abban az időben +lehetett használni, mikor még az ágyu a jövendő idők találmányai +közé tartozott. Most már legfeljebb arra jó, hogy pihenője legyen +az Egerbe vonuló csapatoknak, s hogy postaállomás legyen, mikor +Egert ellenség szállja meg. <span class="pagenum"><a name= +"Page_182" id="Page_182">-182-</a></span></p> +<p>Ha Eger elesik, Szalkay Balázs uram lóra ülhet a maga +negyvenkilenc katonájával és mehet az északi megyékbe a rokonaihoz, +– hacsak úgy nem akar tenni, mint a haragos Szondy, vagy mint Nyári +Lőrinc a szolnoki kapitány, aki ennek a hónapnak a negyedikén +egymaga állott ki a százezernyi török ellen a vár kapujába; – a jó +Isten tudja mit gondolt magában.</p> +<p>Hát ott állt a jó Szalkay Balázs a toronyban. Sarkig érő, +vargányaszinű galléros őszi mente volt rajta, s rókaprémes kucsma a +fején. Aggodalommal meresztette nedves kék szemeit arra a magas +hegyre, amely az Eger felé való látást elfödte előle. Egert nem +láthatta, hát nézte a hegyet. Ha másfelé nézett volna, akkor is +hegyet látott volna, mert a hegyek sokasága állja körül ezt a +várat, s a hegyek köröskörül olyan közel vannak, hogy egy jó +puskával akármelyik hegyoldalban legelő őzre rálőhet.</p> +<p>A vár alatt egynehány házacska, s az Eger patak.<a name= +"FNanchor_6" id="FNanchor_6"></a><a href="#Footnote_6" class= +"fnanchor">6)</a> A patak mentén köves kocsiut.</p> +<p>Hát állt Szalkay uram a toronyban és nézte a semmit.</p> +<p>Itt csendesség volt. S Balázs uram majdnem hanyat esett, mikor +egyszerre a háta mögött álló őr belerikolt a kürtjébe.</p> +<p>– Jönnek, – mondja az őr mentegetőzve, mikor látja, hogy az ura +megrettent a váratlan kürtszótól, s a kezét pofonra emeli.</p> +<p>– Bivaly! – szól reá Balázs úr, – mit kürtölsz a fülembe, ha itt +vagyok! Tulok!</p> +<p>Lepillant a sziklákon fölkanyarodó ösvényre, hát két lovast lát +maga alatt. Úrfélék. A kisebbik talán apród. Messziről jöhetnek, +mert mögöttük a nyereg culával van <span class="pagenum"><a name= +"Page_183" id="Page_183">-183-</a></span> megrakva. A vállukon +kurta puska. Mind a kettőn kengyelig érő mente.</p> +<p>– Ezek nem Egerből jönnek, – tünődik fenhangon Szalkay.</p> +<p>– Talán Vas Miklós, – véli a toronyőr.</p> +<p>Kap az ura szaván, hogy az előbbi ostobaságot feledtesse. +Azonban rosz napja van: Balázs urat megint ellobbantja a +bosszuság.</p> +<p>– Már hogy jönne Vas Miklós te toklyó! te bivalybornyú! Hát azt +hiszed, hogy annyira van Bécs mint Apátfalva! Apád csutorája, te +öszvér!</p> +<p>Mióta Egert vivta a török, mindig ingerült volt ez a jó ember, +most meg hogy a kürtszótól való megrettenését szégyelte a szolgája +előtt, majd felfalta.</p> +<p>Az őr vörös volt röstelkedésében. Nem mert többet szólni. +Szalkay uram fogta a kardja markolatát, s leindult a csigalépcsőn, +hogy megnézze miféle madár jön? Mert két hónap óta mindig csak +mentek innen. Jönni nem jött senki.</p> +<p>A vár udvarán egy fiatal merész-tekintetü s halvány arcu legény +állott. Se bajussza, se szakálla. A két lovat mögötte az apródféle +fiu fogta. A legény ahogy meglátta a gazdát, eléje ment, és a +süvegét a kezében tartva hajtotta meg magát.</p> +<p>– Bornemissza Gergely főhadnagynak az öcscse vagyok. A nevem +János. Ez a fiu meg Réz Miklós diák. A várban van az ő bátyja +is.</p> +<p>Szalkay kezet nyujtott Bornemissza Jánosnak. A másiknak nem. +Gyakorlott szeme megismerte, hogy csak ez az ur.</p> +<p>– Isten hozott, – mondotta. – A bátyádat nem ismerem, de ha +találkozok vele, megcsókolom. Kedves vendégem vagy. <span class= +"pagenum"><a name="Page_184" id="Page_184">-184-</a></span></p> +<p>Azzal szives kézmozdulatot tett az ajtó felé.</p> +<p>– Köszönöm, felelte az ifju, nem vendégül jöttem, csak egy pár +kérdésre: azt szeretném tudni mi a hir Egerből.</p> +<p>Szalkay vállat vont és Eger felé intett:</p> +<p>– Hallhatod!</p> +<p>– Hallom, hogy ágyúznak.</p> +<p>– Már tizenkilencedik napja.</p> +<p>– Erős a vár?</p> +<p>Szalkay megint vállat vont.</p> +<p>– Erős a török is.</p> +<p>– Van elég katona?</p> +<p>– Ezer kilencszáz harmincöten voltak tizedikén. Azóta folyton +lövik őket.</p> +<p>– A király nem küldött segitséget?</p> +<p>– Eddig nem.</p> +<p>– A püspök?</p> +<p>– Az se.</p> +<p>– De várnak?</p> +<p>– Várni várnak. De ne beszéljünk olyan sokat öcsém. Jer és +pihend ki magadat. A lovakról látom, hogy kora hajnalban +indultál.</p> +<p>Látszott Balázs uron, hogy az ilyen szapora kérdések igy a vár +udvarán állva nem kedvesek neki. Ő maga is rég az asztalhoz +kivánkozott már, és csak az ostrom morajlása tartotta odakünn. Az +idő már délfelé jár, és még nem reggelizett.</p> +<p>– Uram – mondotta a jövevény az ajtóban, – az a fiu, aki velem +jött, teologus diák.</p> +<p>– Diák? Hát akkor… Hé diák! – kiáltott vissza. Gyere hát öcsém +tarts velünk!</p> +<p>Szobát adott a vendégeinek, s illatos mosdóvizet. (Varsányi +hozott neki a török táborból holmi rózsaolajat, azzal akart +dicsekedni.)</p> +<p>Mikorra a vendégei bekerültek az ebédlőbe, már <span class= +"pagenum"><a name="Page_185" id="Page_185">-185-</a></span> fel +volt teritve, sőt a sült nyul is ott párolgott az asztalon.</p> +<p>– Mink most nyullal élünk, – mondotta Balázs úr mentegetőzve. Az +egri nyulak mind felhuzódtak erre a lárma elől, hát mit tegyen +velük az ember egyebet, mint azt, hogy megeszi.</p> +<p>Bornemissza most hogy mente nélkül volt, testhez álló meggyszin +kamukában jelent meg az ebédlőben. A diákon csak egyszerü +kenderszövetü ruha volt. Mind a kettőjük derekán egyforma szijjöv, +s az övön hajlott magyar kard.</p> +<p>Az asztalon nem volt más evőszer, csak kanál. Abban az időben +mindenki a maga késével evett. A villát csak kint a konyhában +használták.</p> +<p>A két vendég is a derekához nyult. Ott függött mind a kettőnél a +zsebkés. Az idősebbiké gyöngyházas nyelü, aranyos, a diáké csak +afféle fehérvári fanyelü bicska.</p> +<p>– Oh én szeretem a nyulat, – felelte Bornemissza János, – és ez +remekül van megkészitve. Nálunk más módon csinálják. Vajjon az én +bátyámról tud-e valamit kapitány ur?</p> +<p>– Más módon? – kérdezte Szalkay.</p> +<p>A nyúl iránt jobban érdeklődött.</p> +<p>– Sokféle módja van, – felelte Bornemisssza János. Nálunk borban +mossák meg a nyulat, aztán egy kis vizzel teszik fel a tűzre. +Kenyérszeletet is raknak belé s azzal főzik, de vigyáznak rá, hogy +a lé el ne sustorogjon. Mikor a lé forr, elveszik a tűztől, +kiveszik a húst, s a levét megszürik. Most következik a megszürt +lébe a szegfü, a bors, a sáfrány meg a gyömbér. De vajjon +megtudjuk-e még ma, hogy a várban mi történt? Vajjon az én szegény +bátyám nem halt-e meg?</p> +<p>S a szeme könybe lábadt. <span class="pagenum"><a name= +"Page_186" id="Page_186">-186-</a></span></p> +<p>– Hát ecetet nem tesztek hozzá? – kérdezte tovább Szalkay, +anélkül hogy felpillantana.</p> +<p>– Dehogynem, de ezt csak a végén, mikor másodszor kerül a nyul a +lébe. Nekünk még ma Egerbe kell jutnunk.</p> +<p>Szalkay végig leszopta a nyulcomb csontját, aztán kocintott a +vendégeivel.</p> +<p>Azok nem ittak bort.</p> +<p>– Hm, – mondotta Szalkay.</p> +<p>Megtörülte a bajszát az asztalkendőbe és ismét azt mondta:</p> +<p>– Hm.</p> +<p>Egy darabig hallgatott; egyszer aztán felkönyökölt az asztalra, +és megszólalt:</p> +<p>– Az egri várba?</p> +<p>– Oda, oda, – felelt a sápadt Bornemissza János. Még ma +este.</p> +<p>– Azt szeretném tudni hogyan: úgy-e mint a madár, vagy úgy mint +a kisértetek: kulcslyukon.</p> +<p>– Mint a vakondok édes bátyám.</p> +<p>– Vakondok?</p> +<p>– A várnak földalatti útjai vannak.</p> +<p>– Földalatti útjai?</p> +<p>A fejét rázta.</p> +<p>Bornemissza János a kebelébe nyult, és kivett egy pergamenlapot. +Letette Szalkay elé.</p> +<p>– Ihol van: ezek a vörös vonalak.</p> +<p>– Tudom, – felelte Szalkay a rajzra pillantva. Ezek ugyan itten +itt vannak, de ottan nincsenek ám ott. Ezeket még Perényi idejében +belőtték.</p> +<p>Most már a vendégen volt a csodálkozás sora.</p> +<p>– Belőtték?</p> +<p>– De be ám. Mikor Perényi ketté szakitotta a Szent-István király +templomát, ráakadtak az alagutakra, <span class="pagenum"><a name= +"Page_187" id="Page_187">-187-</a></span> s mindegyikbe +beleágyuztak. Valamennyi leszakadt. Nem magyar csinálta azokat az +utakat. A magyar ember nem gondol szökésre, mikor várat épit.</p> +<p>– Bizonyos ez? – kérdezte a vendég.</p> +<p>– Olyan bizonyos, mint az, hogy itt ülünk.</p> +<p>– Dehát kétségtelenül bizonyos? Honnan tudja kegyelmed, hogy +olyan nagyon bizonyos?</p> +<p>Szalkay vállat vont.</p> +<p>– A Dobó követei hozzám járnak. A török táboron keresztül +jönnek-mennek. A minap egyet le is szurtak közülök. Ha volna csak +egy út is, gondolod, hogy nem azon jönnének?</p> +<p>– Es mikor jön a követ, vagy mikor megy?</p> +<p>– Hát most is van kint kettő! Vas Miklós az egyik, Szabó Imre a +másik. Bécsbe küldötte őket Dobó a királyhoz.</p> +<p>– És mikor jönnek vissza! Mikor mennek be a várba?</p> +<p>– Vas Miklós talán egy hét mulva, Szabó talán két hét mulva. +Minden héten megy innen a követ.</p> +<p>A kérdező szemét elboritotta a könny. Sápadtan és könnyes +szemmel nézett maga elé.</p> +<p>Szalkay felhörpintette a poharát. Megint hümmentett egyet, aztán +hátrahanyatlott a karosszékben, és a szeme szögletéből nézve szólt +csöndesen:</p> +<p>– Hallod-e te Bornemissza János! Úgy nem vagy te János, mint +ahogy én nem vagyok Miklós. És úgy nem vagy te az öcscse +Bornemisszának, mint ahogy én nem vagyok a püspöknek. Asszony vagy +te hugom, akármilyen dolmány van is rajtad; az én szememet meg nem +csalod!</p> +<p>– Bocsásson meg Szalkay uram, – felelte a jövevény fölállva. – +Nem azért titkoltam magamat kegyelmed előtt, mintha meg akarnám +téveszteni, hanemhogy engem ne <span class="pagenum"><a name= +"Page_188" id="Page_188">-188-</a></span> tartóztasson az utamban. +Én Bornemissza Gergelynek a felesége vagyok.</p> +<p>Szalkay felállt és meghajtotta magát:</p> +<p>– Szolgálatára állok hugomasszony.</p> +<p>– Köszönöm. Hát most elmondom, mért jöttem. Az én jó uramnak van +egy török talizmánja. Az, akié volt, ellopta a mi kis fiunkat, s +idehozta Egerbe. Azt gondolta, hogy a talizmán az uramnál van. +Nézze, ez az.</p> +<p>S az asszony a kebelébe nyult, és kivette a zsinóron függő remek +török gyűrűt.</p> +<p>– Szép, – mondotta Szalkay a gyűrűre bámulva.</p> +<p>Az asszony folytatta:</p> +<p>– Én egydarabig a soproni katonákkal kerestettem a törököt, de +hogy azok nem találták, magam jöttem utána. A török babonás. Az a +talizmán mindene. Ha lehet, megöli az uramat, ha nem lehet, megöli +a fiamat. Hiszen ha az uramnál volna a gyűrű, akkor talán még +beszélhetnének egymással. Az uram kiadná a gyűrűt, a török beadná a +gyermeket.</p> +<p>Szalkay a fejét rázta:</p> +<p>– Kedves hugomasszony: az egriek megesküdtek, hogy a törökkel +szót nem váltanak, semmiféle izenetet tőlük el nem fogadnak. A ki +pedig törökkel szól, vagy vagy velök izenetet vált, az akár tiszt +akár közember, halál fia.</p> +<p>A fejét vakarva folytatta:</p> +<p>– Ha csak tegnap ért volna ide hugomasszony.</p> +<p>– De ki tudja bejutottak-e?</p> +<p>Nagy Lukácsra gondolt a kapitány.</p> +<p>– Most már mindegy, – felelte az asszony. – Nekem be kell jutnom +még ma. Én nem esküdtem meg, hogy a törökkel nem beszélek.</p> +<p>– Dehát hogyan gondolja? Hiszen csak nem verekednek át ketten a +táboron? <span class="pagenum"><a name="Page_189" id= +"Page_189">-189-</a></span></p> +<p>– Álruhában megyünk.</p> +<p>– Ha álruhában mennek, a városból lövik agyon.</p> +<p>– Felkiáltunk.</p> +<p>– Akkor meg a váron kivül levők kezébe esnek. A kapuk be vannak +tömve. Lehet, hogy ma már kővel is be vannak rakva.</p> +<p>– Hát a követ hogy megy be öt nap mulva?</p> +<p>– Életveszedelemmel. Az talán tudja: melyik kapun várják. Annak +van sipja, jelszava. Az tud törökül. Azt kell megvárniok, ha éppen +minden áron bele akarnak rohanni a veszedelembe.</p> +<p>– És ha én fehér kendővel megyek! Ha azt mondom, hogy egy +Jumurdsák nevü tisztet keresek?</p> +<p>– Kegyelmed szép és fiatal. Ha fiunak nézik is, épp olyan +értékes, mint ha nőnek ismerik. Az első katona, aki megfogja, +beköti a maga sátorába.</p> +<p>– De ha én egy tisztre hivatkozom.</p> +<p>– Kétszázezer ember van ott. Nem ismeri az mindegyik névről az +összes tiszteket. Nem is egy-nyelvüek. Perzsák, arabok, +egyiptomiak, kurdok, tatárok, szerbek, horvátok, görögök, örmények, +– ezerféle népség. A tisztjeiket is csak a maguk csapatában ismerik +névről, de ez a név is nem a tiszteké, hanem maguk csinálják. Ha +például nagyorru a tiszt, akár Ahmed annak a neve, akár Hasszán, +azt ők maguk között nagyorrunak vagy elefántnak hivják; ha +vereshaju, akkor mókus a neve, vagy vörös réz; ha sovány és +hosszulábu, gólyának mondják. És igy tovább: mindenkinek az a neve +ottan, amiről testileg legkönyebben meg lehet ismerni.</p> +<p>A nő lecsüggesztette a fejét.</p> +<p>– Hát adjon tanácsot Szalkay bátyám.</p> +<p>– Az én tanácsom az, hogy várjunk meg egy bemenőt. Akár Vas +Miklós lesz az, akár más, kegyelmed <span class="pagenum"><a name= +"Page_190" id="Page_190">-190-</a></span> odaadja neki a gyűrűt, s +az beviszi. Akkor Bornemissza uram majd módját találja, hogyan +beszéljen a törökkel.</p> +<p>Ez valóban bölcs tanács volt; de haj, a lázasan lüktető anyai +sziv nem ismeri a <i>majd</i> szót. Ő csak a gyilkot látja, amely a +szerettei fölött lebeg. Az elé kell pajzsot tartani mielőbb!</p> +<p>Éva kiterjesztette a vár alaprajzát, és hosszan belemerült annak +a szemléletébe.</p> +<p>– Ha a várat még a magyarok bejövetele előtt épitették, – szólt +aztán a fejét fölemelve, – a mostaniak nem is tudhatják, mi van +alatta. Ime itt a templom, s innen ágazódik széjjel három +földalatti út. Ezeket csakugyan belőhették. De itt a negyedik út, +ez a mostani palota alá viszen, s messze van a többitől. Ezt nem +találhatták meg akkor, mikor a Sándorbástyát épitették. Vagy +tudták, vagy nem. Hol ennek a bejárata Miklós?</p> +<p>S a fiu elé tolta a papirost.</p> +<p>– A téglaégető kemencéknél, – felelte a fiu egy percnyi +szemlélet után.</p> +<p>– Van efféle ottan? – kérdezte az asszony Szalkayt.</p> +<p>– Van, – felelte Szalkay. – Északkeletre van a vártól.</p> +<p>A fiu olvasta a mákszemnyi apró irást:</p> +<p>– Északkeleten téglakemence. Lapos kerek kő; diófától tiz lépés +délre. Ez a bejárat.</p> +<p>– Van ott diófa? – kérdezte ismét az asszony.</p> +<p>– Én bizony nem emlékszem, – felelte Szalkay. – Életemben +egyszer jártam ottan, még Perényi idejében.</p> +<p>– És az a téglaégető mennyire van a vártól?</p> +<p>– Nincs messzire. Negyedóra talán.</p> +<p>– Akkor ott van török.</p> +<p>– Bizonyosan van. Ha egyéb nem, a had kisérő népe: a pásztorok s +más efélék.</p> +<p>– Adhat valami török ruhát kegyelmed? <span class= +"pagenum"><a name="Page_191" id="Page_191">-191-</a></span></p> +<p>– Van.</p> +<p>– Deli-köpönyeg is van?</p> +<p>– Az is van, de csak egy. Hanem biz az végig van hasitva.</p> +<p>– Összevarrom, – felelte az asszony. – Egyszer már utaztam igy: +delinek öltözve. Nem gondoltam, hogy valaha hasznát látom.</p> +<p>A kezét a homlokához emelve gondolkozott. Egyszer csak +felpattant.</p> +<p>– Nem, – mondotta, – nem maradok addig se, mig bevarrom a +köpönyeget. Még igy jobb lesz. Köszönöm a szives vendéglátást.</p> +<p>S azzal odanyujtotta finom fehér kezét a kapitánynak.</p> +<p>– Dehát csak nem…</p> +<p>– Indulunk azonnal.</p> +<p>A kapitány fölkelt és elállta az ajtót.</p> +<p>– Nem engedhetem. Ilyen vaktában belemenni a veszedelembe… +Örökre vádolnám érte magamat.</p> +<p>Éva az első szónál a kardjára kapott. A másodiknál +visszataszitotta a félig kihuzott pengét, s visszaült az +asztalhoz.</p> +<p>– Igaza van, – mondotta megtörten. – Más módon kell mennünk. +Valamit ki kell eszelnünk, hogy el ne fogjanak.</p> +<p>– Éppen ez az, – felelte Balázs úr szintén leülve. – Ha csak egy +hajszálnyi lehetőség is mutatkozik, elbocsátom kegyelmedet.</p> +<hr class="chap" /> +<p><span class="pagenum"><a name="Page_192" id= +"Page_192">-192-</a></span></p> +<div class="chapter"> +<h3>II.</h3> +</div> +<p>Az egri vártól északkeletnek van egy magas hegy. Ez az Eged. +Voltaképen Szent Egid, vagy Szent Egyed volna az igazi neve, de +hogy az <i>Egyed</i> nevet be nem vette soha a magyar gyomor, ma is +csak Eged annak a hegynek a neve. Annyira van az Egertől, mint a +Szentgellérthegy Kőbányától. De sokkalta magasabb és testesebb.</p> +<p>Ha ennek a hegynek az irányában valami erős kezü ember kilőne +egy ludtollal szárnyazott nyilat, az a nyil átrepülne azon a +dombon, ahol a török ágyúk egyik falkája dörög, és abba a völgybe +hullana, ahol a tábori gyülevész nép ütött tanyát. A kereskedők, a +lócsiszárok, a borbélyok, a dervisek, a kuruzslók, köszörüsök, +szörbet és halve árulók, a kötéltáncosok, a rabszolgakereskedők, +zsibárusok, cigányok s más eféle nép telepe most ez a völgy. Innen +járnak nappal a táborba kalmárkodni, csereberélni, hulladékot +lesni, népet mulattatni, kuruzsolni, lopni, csalni, szóval: +<i>élni</i> a katonák közé.</p> +<p>Október másodikán, a Szent Mihálynapi ostrom után harmadnapra +egy fiatal deli érkezett ide a tárkányi erdő felől. Lóháton ült. +Atilla, szűknadrág, sárga bakancs és teveszőr-köpönyeg volt rajta. +Turbán helyett a delik szokása szerint a köpönyeg csuklyája födte a +fejét. Az öve körültüzködve handzsárral. A vállán ijj és puzdra. +Egy megláncolt lábu magyar fiut hajtott maga előtt. Az meg egy +ökröt. Ökör és fiu láthatóképpen a deli zsákmánya volt. +<span class="pagenum"><a name="Page_193" id= +"Page_193">-193-</a></span></p> +<p>Ezen a tájon szőlőültetvények vannak. A magyar nem szüretelt az +idén. De tele is van a szőlő törökkel. Akármerre néz az ember, +turbános vagy prémsapkás alakok bukdácsolnak a szőlők között.</p> +<p>Némelyik rákiált a fiatal delire:</p> +<p>– Hol szedted azt a gyönyörü zsákmányt?</p> +<p>De azok éppen akkor hajtják legdühösebben az ökröt. Nem +felelnek.</p> +<p>A deli: Éva.</p> +<p>A rab: Miklós.</p> +<p>Őrök nincsenek erre, vagy ha vannak is, azok is böngésznek a +szőlőben. Minek az őr, ha nincs ellenség? Bornemisszáné +feltartóztatás nélkül jut a téglaégető völgybe, ahol a szennyes és +diszes sátorok összevisszasága, az ebek és cigánypurdék sokasága +lármázza őket körül. Aztán a kereskedők jönnek s licitálnak +egymásra:</p> +<p>– Hogy adod a fiut? Én adok érte ötven piasztert.</p> +<p>– Én adok érte hatvan gurust.</p> +<p>– Én hetvenet.</p> +<p>– Az ökörért adok husz piasztert!</p> +<p>– Én harmincat.</p> +<p>– Negyvenet.</p> +<p>A deli nem áll szóba senkivel.</p> +<p>A kezében dárda van. Azzal vigyáz folyton hol az ökörre, hol a +rabra. A rab kezében ostor pattog.</p> +<p>Leballagnak a téglakemencéhez. Itt még tarkább a kép. A +téglákból a cigányság házakat hevenyészett. Tető helyett galylyal +vagy ponyvával boritotta be. A kemencékben is tanyát vert egynehány +cigány család. Sütnek, főznek, heverésznek az őszi napon.</p> +<p>A vén diófa alatt valami lócsiszár keritett magának helyet. Éva +csak a délfelé való tizedik lépést nézte. Ott volt a lovak állása. +Mellette a csiszár négy-rudu sátora, s kiirva reá török betűvel a +koránból vett idézet: <span class="pagenum"><a name="Page_194" id= +"Page_194">-194-</a></span></p> +<p>„Amint Allah akarja, ugy leszen.“</p> +<p>Mert a török kalmár sohasem a maga nevét irja a boltjára, hanem +csak egy idézetet a koránból.</p> +<p>Éva meglátta a követ. Valamikor malomkő volt az. Régen ott +fekhetik. Ugy bele van süppedve a földbe, hogy csak a félkaréja áll +ki. A közepéből magasra nőtt a fű, s rajta meg egy két bokor +kövirózsa vert tanyát.</p> +<p>Éva behajtotta az ökrét és rabját a lovak közé. A dárdáját +beleszúrta a malomkő közepébe.</p> +<p>A kereskedő hajlongva jött elő.</p> +<p>– Hogy adod a rabot? – kérdezte a szakállát simogatva.</p> +<p>Éva jelezte, hogy ő néma.</p> +<p>A néma katona nem ritkaság, s ha még hozzá se szakálla se +bajusza, a török előtt egyszerre világos, hogy ez olyanféle Isten +teremtése, aki most deli ugyan, de amikor nem deli, az a +kenyérkeresete, hogy abból él, amije nincsen.</p> +<p>Hát a görög beszélt:</p> +<p>– Otuz gurus. (Harminc piaszter.)</p> +<p>Éva jelezte, hogy csak az ökör eladó.</p> +<p>A görög megnézte az ökröt elől-hátul; megtapogatta egy emelő +mozdulattal a szügyét, s igy szólt:</p> +<p>– Jirmi gurus. (Husz piaszter.)</p> +<p>Éva a fejét rázta.</p> +<p>A kereskedő harminc s végül harmincöt piasztert igért.</p> +<p>Éva ezalatt leült a kőre, s a lába szárát fájdalmasan tapogatta. +Nyers hus volt odakötve. Át is ütődött a leve a kékposztón.</p> +<p>Mikor a görög harmincöt piasztert igért, Éva jelekkel s +dárdahegygyel mutatta, hogy egy sátort szeretne, mégpedig ezen a +helyen.</p> +<p>A görög látva a deli halványságát és kimerültségét, <span class= +"pagenum"><a name="Page_195" id="Page_195">-195-</a></span> +érthetőnek találta, hogy a deli át akarja pihenni az ostrom +hátralevő részét. Három-négy rongyosnál rongyosabb sátort is +hozatott elő a szolgájával. Tessék választani.</p> +<p>Éva kiválasztotta a legnagyobbat, amelyik a legfoltosabb volt, s +rámutatott az ökörre, hogy elvihető. A kereskedő kevésnek találta +érte az ökröt. Éva odaadta a lovát is, de jelezte, hogy a sátort +felállitva kivánja átvenni.</p> +<p>Hát a kereskedő neki nógatta a maga két szerecsenjét, s azok ott +Éva fölé kifeszitették a sátort.</p> +<p>No ez simán ment.</p> +<p>– Az Isten segit minket! – susogta Éva az örömtől szinte +reszketve, mikor Miklóssal a sátor belsejében magára maradt.</p> +<p>Mármost csak az volt a kérdés, hogyan és mikor emeljék el a +követ?</p> +<p>Nincs más hátra, csak egy rúdat kell szerezni. Azt beleteszik a +malomkő lyukába, s felbillentik a követ.</p> +<p>Rúdat szerezni pedig nem nehéz, csak a lovak korlátfájából kell +egyet elvenni, s ez éjjel megtörténhetik.</p> +<p>Kiültek a sátor elé, s elővették a tarisznyát.</p> +<p>Az ágyú dörgött a dombon túl. A lombok között a várnak egy +tornyát is látták. Félig rom volt már az a torony, de ők mégis +örömmel nézték, mert azt mutatta: hova jutnak még ezen az +éjszakán.</p> +<p>A mindenféle nép ott zsibongott körülöttük. Olykor katonák is +jöttek. Többnyire lovat vettek, vagy a kuruzslókat keresték fel. A +cigánytalizmánoknak is nagy volt a kelete. Nem igen biztak bennök, +de azért vették. Egy szőrös mellü azabnak koszoruként függött a sok +talizmán a mellén.</p> +<p>– Mit gondol, Miklós, – szólt Éva a köpenyegén végigdőlve, – nem +lehetne-e nekem a fiamat megkeresnem? Ahogy idáig eljutottam, +beljebb is eljuthatok. <span class="pagenum"><a name="Page_196" id= +"Page_196">-196-</a></span></p> +<p>– Már megint ezen töprenkedik a tekintetes asszony?</p> +<p>– Nem tartóztat fel senki ebben a ruhában. Megkereshetem, +megtalálhatom a seregben is. Eléje állok Jumurdsáknak, és azt +mondom neki: Itt a gyürü, add ide a fiamat!</p> +<p>– Erre ő elveszi a gyűrűt, és nem adja ki a fiut.</p> +<p>– Nyomorult gazember!</p> +<p>– Hiszen ha nem az volna. De még ha becsületes volna is, mi +lenne, ha a táborban valamelyik tiszt parancsot kiáltana +kegyelmednek? Lehetnek olyan csapatok, ahova delinek nem szabad +keveredni. Az ágyúk telepe is zárt hely lehet. Mindjárt +észrevennék, hogy kegyelmed idegen a táborban.</p> +<p>– Elfognának, az bizonyos.</p> +<p>– S még ha el nem fognák is, Jumurdsák ki nem eresztené a +markából.</p> +<p>Éva felsóhajtott. Kibontotta a tarisznyát. Kenyeret és hideg +csirkét vett elő. Kirakta egy kis bőr-abroszra.</p> +<p>– Együnk, Miklós.</p> +<p>Végre bealkonyodott. Az ágyúdörgés megszünt. A sötétségben +csakhamar aludni tért mindenki.</p> +<p>Éva egy tekercs gyertyát vett elő a tarisznyából. Tüzes taplóval +meggyujtották.</p> +<p>Éjféltájban Miklós kilopódzott a sátorból, s nehány perc mulva +egy karvastagságú rúddal tért vissza.</p> +<p>Beledugták a malomkőbe, s elmozditották.</p> +<p>A kő alatt nem volt más, csak a nedves fekete agyagföld, meg +egypár fekete bogár.</p> +<p>Éva odatoppantott a lábával a kő helyére.</p> +<p>Ez a toppantás kérdés volt a földhöz: üres vagy-e?</p> +<p>A föld tompán dobbant:</p> +<p>– Üres vagyok. <span class="pagenum"><a name="Page_197" id= +"Page_197">-197-</a></span></p> +<p>Éva a tarisznyából ásót vett elő. Rászoritotta a dárdája nyelére +s ásott. Miklós kézzel kaparta a földet.</p> +<p>A második arasznyi mélységben az ásó deszkára koppant.</p> +<p>Erős és vastag tölgyfa deszka volt az, de már félig korhadt. +Kiásták, kiemelték. Azon alól már ott tátongott egy gyermekderék +vastagságu, sötét kőlyuk.</p> +<p>– Menjen előre, – mondotta Éva.</p> +<hr class="chap" /> +<p><span class="pagenum"><a name="Page_198" id= +"Page_198">-198-</a></span></p> +<div class="chapter"> +<h3>III.</h3> +</div> +<p>Valami tiz kis lépcsőn kellett lemenni. Akkor a lyuk hirtelen +kiszélesedett. Rakott volt, mint a pince, s fennállva lehetett +benne menni.</p> +<p>A levegő fojtott volt, a lyuk koromsötét. A falakat itt-ott a +salétrom fehér virága foltozta be. A kövek nyirkos hideget +leheltek.</p> +<p>Miklós ment elől. Vitte a gyertyát. Olykor bokáig érő vizben +mentek, olykor kőbe akadtak, amely a boltozattól vált el. Ilyenkor +Miklós hátraszólt:</p> +<p>– Vigyázzon tekintetes asszony: kő van az útban.</p> +<p>A szava tompán hangzott, mint a posztóval bevont dobé. A falak +elnyelték itt a hangot. A föld néhol dobogott a lépéseik alatt. +Erre bizonyosan egy másik alagút is van. Micsoda nép épithette +ezeket? Még akkor nem irtak történelmet, mikor ez épült. Ki tudja +micsoda népfajok éltek már ezen a földön mielőttünk? Meglehet olyan +népfajok, akik műveltebbek, szebbek, erősebbek voltak mint mink; +akik a maguk korát újkornak nevezték; akik azonban épp úgy +küzdöttek egymással, mint mink.</p> +<p>Oh micsoda vadállat a földön az isteni ember!</p> +<p>Miklós ismét visszaszólt:</p> +<p>– Vigyázzunk tekintetes asszony: hajolni kell!</p> +<p>S hajolva ment tovább.</p> +<p>A föld egyre emelkedett, a boltozat egyre alacsonyodott. +<span class="pagenum"><a name="Page_199" id= +"Page_199">-199-</a></span></p> +<p>Miklós már négykézláb ment tovább. Éva megállt.</p> +<p>– Menjen csak Miklós, – mondotta. – Ha az alagút betömődött, +vissza kell térnünk az ásóért.</p> +<p>Miklós tovább mászott. A gyertyafény egyre keskenyedett, végre +eltünt. Éva maga maradt a sötétségben.</p> +<p>Letérdelt és imádkozott.</p> +<p>– Oh én Istenem, szegény bolyongó lelkemnek atyja, látsz-e +engemet itt e vak mélységben is? Csak egypár lépés választ el az én +Gergelyemtől. Azért adtál-e össze minket, hogy ily szerencsétlen +módon legyünk eltépve egymástól. Hozzád forditom arcomat, remegő +szivemet. Istenem, itt az ellenség lába alatt, a föld fekete +mélységében: engedj hozzájutnom!</p> +<p>A fény ismét megjelent. Csakhamar Miklós is előbukkant. Hason +csúszott, aztán meggörnyedve jött fel a mélységből.</p> +<p>– Az alagút husz lépésnyire szűkűl, aztán tág tíz lépésen át. +Itt az út kétfelé válik, de mind a kettő be van omolva.</p> +<p>– Vissza kell mennünk az ásóért, – felelte Éva. – Ásnunk kell +reggelig. De minden órában meg kell jelennie Miklós a sátor előtt, +hogy gyanut ne keltsünk.</p> +<p>A fiu szótlanul engedelmeskedett.</p> +<p>– Ha az uramhoz jutok Miklós, – mondotta Éva, – meg fogjuk +hálálni a maga jóságát. Az uramat Dobó nagyon szereti. Beszerzi +magát íródeáknak Dobó mellé.</p> +<p>– Nem fogadom el, – felelte Miklós. – A gyermek az én hibámból +veszett el, s az én segitségemmel kell megkerülnie. Mihelyest +megkerül, fogom a vándorbotot, s megyek az iskolába.</p> +<p>Szegény Miklós te! Nem mégy te az iskolába többet soha!</p> +<hr class="chap" /> +<p><span class="pagenum"><a name="Page_200" id= +"Page_200">-200-</a></span></p> +<div class="chapter"> +<h3>IV.</h3> +</div> +<p>A Szent Mihálynapi ostrom délig tartott. Délután hűlt az ágyú +mind a két részen. A várban a <i>circumdederunt</i> zsoltár +hangzott, lent a vár körül a tábori dervisek szedték szekerekre a +holtakat, meg azokat a sebesülteket, akik a maguk erejéből nem +birtak tovább mozdulni.</p> +<p>A vár kivül-belül feketéllett a vértől. A bástyákon és az ostrom +négy helyén az asszonyok hamut és kőport hintettek a halál +tócsáira. A szeglettoronynyal leomlott janicsárokat a várbeli hóhér +dobálta le. Zászlóikat behordták a lovagterembe. Fegyvereiket +odaszórták a katonáknak: kinek mi tetszik, vehet belőle.</p> +<p>Minden janicsárnak a ruhájában, övében vagy süvegében találtak +pénzt. Aranyat ezüstöt. Nem sokat. Azt a vár ládájába pecsétes +zacskóba tették. Az ostrom után szét fogják osztani.</p> +<p>Azokat a katonákat, akik legkevesebb ideig küzdöttek, Dobó +mindjárt ebéd után a falak javitására rendelte. Legelsőbben is a +ledöntött torony köveit hordták el. Estig szedték azok közül az oda +sajtolt török halottakat.</p> +<p>Ezen az éjjelen Hegedüs hadnagy künn hált a Sándorbástyán +Gergelylyel.</p> +<p>Az éj hüvös volt. A hold széles sarlója ragyogva úszott a +csillagok között. Gergely egy boltozat alá hozatott maganak és két +hadnagytársának szalmazsákot. A boltozat előtt tűz égett. +<span class="pagenum"><a name="Page_201" id= +"Page_201">-201-</a></span></p> +<p>És amint ott feküsznek a tűz langyos leheletében, azt mondja +Hegedüs:</p> +<p>– Te tudós ember vagy Gergely. Én is papnak készültem, de +elcsaptak. Húsz törököt vertem le ma a saját kezemmel, s ezek +között volt egy, amelyik kétszer rám csapott. Hát nem mondhatod +azt, hogy nincs bennem bátorság.</p> +<p>Gergely felkönyökölt. Érezte ebből a bevezetésből, hogy vagy +tanácsot kérnek tőle, vagypedig olyas valamit mond neki a kassaiak +hadnagya, amire bölcsen kell felelnie.</p> +<p>A hadnagy ült a szalmazsákon. A köpönyege derékig kéklett rajta. +Sárga bőrdolmány volt azon alól, hát nem fázott.</p> +<p>Folytatta:</p> +<p>– Mégis sokszor eltünődöm, hogy az ember csak ember, akár le van +borotválva a feje, akár nincs. Éshát mink tulajdonképpen +gyilkolunk.</p> +<p>– Embert ölünk, – felelte Gergely.</p> +<p>– És azok is ölnek minket.</p> +<p>– Persze, hogy ölnek. Ha azok fegyver helyett csutorával +másznának a falra, mink is csutorával fogadnánk őket, s vér helyett +bor folyna.</p> +<p>– Ezzel tisztában vagyok, – felelte Hegedüs.</p> +<p>Egyet nyelt és oldalt nézett a tűzbe, mint aki habozik, hogy +szóljon-e vagy se? Végre azt mondja:</p> +<p>– Azt magyarázd meg nekem: mi a bátorság?</p> +<p>– Az imént mondtad, hogy magad levertél húsz törököt, s te +kérdezed-e mi a bátorság?</p> +<p>Hegedüs, mintha nem is hallotta volna ezt a feleletet, tovább +beszélt:</p> +<p>– Ha egy olyan okos ember volna közöttünk, akinek annyi esze +volna, mint nekünk mindnyájunknak, <span class="pagenum"><a name= +"Page_202" id="Page_202">-202-</a></span> vagy mondjuk: annyi esze +volna, mint minden embernek összevéve a világon, azt hiszem, az nem +volna bátor.</p> +<p>Ránézett Gergelyre. A tűzfény Gergelynek szembe sütött, neki +csak az arca kidudorodó csontjait vonalozta körül.</p> +<p>Mit akart ezzel mondani?</p> +<p>Gergely nyugodtan felelte:</p> +<p>– Sőt éppen az volna a legbátrabb. Miről gondolod, hogy nem +volna bátor?</p> +<p>– Arról, hogy jobban meg tudja becsülni az élet értékét. Mert +hogy mink itt vagyunk ezen a földön, az bizonyos, de hogyha +fejünket veszi a török, nem bizonyos, hogy élünk-e tovább. Ami +megvan, azt az ilyen nagyeszü ember nem veti el olyan könnyen +magától csupán azért, hogy azt mondják: derék ember volt!</p> +<p>– Én is gondolkoztam már ezen, – felelte Gergely, – s azt +találtam, hogy csak a középszerü elme ragaszkodik az élethez. A +gyönge elméjű ember azért bátor, mert nem érti a halált. Az erős +elméjű ember meg azért bátor, mert érti.</p> +<p>– A halált?</p> +<p>– Azt. A gyönge elméjű ember állati életet él. Az állat nem +ismeri a halált. Nézd a tyukot például: mennyire védi az ő +csirkéit. Mihelyt azonban felfordul a csirke, minden sajnálkozás +nélkül ott hagyja. Ha úgy értené a halált, mint a középrendü ember, +úgy-e hogy sajnálná, siratná? Tudná, hogy az ő gyermeke elvesztette +az életét. De a kinek a halálról nincsen fogalma, annak az életről +sincsen. És most nézzük az erős elméjü embert. Ez meg éppen azért +bátor, mert érzi, hogy a test nem mindene. Hogy hol voltunk, +mielőtt éltünk volna? hová leszünk, mikor már nem élünk? azt ebben +a földi testben nem tudjuk. De mi is lenne belőlünk, ha tudnánk? +Hiszen akkor nem a mostani dolgokról gondolkoznánk, <span class= +"pagenum"><a name="Page_203" id="Page_203">-203-</a></span> hanem +arról, hogy ez meg az az ismerősünk mit csinál a másvilágon, meg +hogy ott azok a dolgok, amiknek a folyásában voltunk, hogy folynak +tovább?</p> +<p>– Jójó, – felelte Hegedüs, – a papoktól sokszor hallok ilyenféle +beszédet. De ennek a földi életnek bizonyára van értéke, s nem arra +való, hogy egy egy gyött-ment pogánynak legyen kit levágnia.</p> +<p>A tűz pattogva égett, s aranynyá változtatta a szalmazsák +mellett fekvő vérteket és kardokat. Gergelynek egy bőrpaizs volt a +párnája. Visszadőlt arra és álmosan felelte:</p> +<p>– Bolondokat beszélsz jó Hegedüs. Az állati ember vakon +cselekszi néha a jót, az értelmi ember mindig tudva. Tudod te azt +jól, hogy nagy és szent dolog a hazát védeni, épp olyan, mint mikor +az édes anyját védi az ember.</p> +<p>S a köpönyeget a fülére rántva, folytatta:</p> +<p>– Hol van az megirva, melyik törvényben, hogy az ember védje az +anyját a saját élete árán is. Az állat bizony nem is védi. De az +ember, a legbutább épp úgy, mint a legértelmesebb, neki rohan az +anyja megtámadójának, s ha meghal, érzi, hogy ez szerencsétlenség +ugyan, de másképp nem cselekedhetett.</p> +<p>S álmos hangon folytatta:</p> +<p>– Isteni törvény mozgatja néha az akaratot. A szeretet isteni +törvény. A anya-szeretet, a haza-szeretet egy. A lelket nem ölheti +meg a török.</p> +<p>Hegedüs nem szólt többet. Ő is végigdőlt az ágyon. A várban nem +hallatszott más, csak az őrök egyforma sétálása, meg az egyik malom +csöndes morgása, s a ló lépései, amint a malmot hajtotta.</p> +<hr class="chap" /> +<p><span class="pagenum"><a name="Page_204" id= +"Page_204">-204-</a></span></p> +<div class="chapter"> +<h3>V.</h3> +</div> +<p>Másnap reggel nem szólt az ágyú. A török földsáncok mögött +azonban zsibajgott a tábor.</p> +<p>– A török megint levelet ir, – mondotta Dobó.</p> +<p>Egy iv fehér papiros volt a kezében. Megfuvatta a gyülekező +jelet. A pihenő katonák két perc mulva ott álltak hadi rendben.</p> +<p>Dobó szólott:</p> +<p>– Vitézek! Azért hivattalak benneteket össze, hogy +megdicsérjelek. A vár első ostromát olyan keményen vertétek vissza, +amint magyar katonákhoz illett. Nem láttam köztetek gyávát egyet +se. Megérdemlitek a hősi nevet! A török eltakarodása után magam +megyek fel a király ő felségéhez, és magam kérek nektek jutalmat; +de addig is, mig ezt megtehetem, van köztetek négy ember, akinek a +vár csekély pénzéből jutalmat kell adnom. Álljon elő Bakocsai +István, Török László, Komlósi Antal, Sonci Szaniszló.</p> +<p>A négy vitéz kilépett a sorból és Dobó elé állott. Mind a +négynek be volt a feje kötve.</p> +<p>Dobó folytatta:</p> +<p>– A külső vár falára felhatolt az ellenség és kitüzte az első +zászlót. Bakocsai Antal, közvitéz egymaga rohant a janicsárok +falkája közé. Kiteperte a zászlót a török kezéből és vissza +ledobta. Addig is, mig a királyi jutalmat megkapja, tizedessé +léptetem elő s ötven denárt és egy öltözet uj ruhát kap. +<span class="pagenum"><a name="Page_205" id= +"Page_205">-205-</a></span></p> +<p>Sukán számtartó beleolvasta az ötven denárt a vitéz markába.</p> +<p>Dobó folytatta:</p> +<p>– A vár zászlaját a fallal együtt ágyú-golyó sodorta le. Kiesett +a törökök közé. Török László egymaga kiugrott a résen és +visszahozta. Addig is, mig királyi jutalomra vár, kap a vár +pénzéből egy forintot, és egy öltözet purgomál posztó-ruhát.</p> +<p>A vitéz diadalmasan pillantott körül. Sukán a jutalmat a markába +olvasta.</p> +<p>Dobó folytatta:</p> +<p>– Az ókapunál is kitüztek egy zászlót. Komlósi Antal a falra +rohant, s a török jobb kezével együtt levágta. Addig is, mig +királyi jutalmat vár, két forintot kap és egy öltözet ruhát.</p> +<p>A negyedik vitéz volt még hátra.</p> +<p>– Soncy Szaniszló, – mondotta Dobó, – mikor a tömés kiszakadt és +százával dőlt volna befelé a török, te egymagad ugrottál oda, és +nem nézve hányan vannak, agyba főbe verted a betolakodókat, mignem +segitség érkezett. Jutalmad a királyén kivül most még csak két rőf +stamet posztó, és egy forint.</p> +<p>A posztónak abban az időben nagy ára volt, s mivelhogy +egyenruhát a katonák nem viseltek, egy ilyen öltözet posztóruha, +bizony egész életre elszolgált. A mi meg a pénzt illeti, ha azt +nézzük, hogy Dobónak a főkapitányi egész évi fizetése 600 frt volt, +s hogy amit ő a vár pénzének emlegetett, az alatt az ő erszényét +kellett érteni, a pénzbeli jutalmat nem lehet keveselnünk.</p> +<p>Dobó még ezt mondta:</p> +<p>– Nem a vitézségtekhez szabtam ezt a jutalmat, hanem a vár +erszényéhez. Kivületek sokan vannak a seregben, akik szintén +hőstetteket cselekedtek; magam láttam, hogy némelyik harminc +törököt is agyonvert, s hogy <span class="pagenum"><a name= +"Page_206" id="Page_206">-206-</a></span> többet ne emlitsek, itt +van a Nagy Lukács serege. Tudjátok mit cselekedett! Mosthát +értsétek meg: csak a legislegkiválóbbakat akartam megdicsérni, akik +az életöket a hazáért a bizonyos halál veszedelmében forgatták.</p> +<p>A kapu felől jelző kürt szólalt meg, s rá egy percre egy idegen +paraszt ember kopogott a piacon Dobó felé.</p> +<p>A kezében levél volt.</p> +<p>– Menjetek a dolgotokra, – mondotta Dobó a katonáinak.</p> +<p>Egy szót szólt még Mekcseynek, s mikor a parasztember hozzáért, +megvetéssel pillantott rajta végig; s anélkül, hogy kihallgatta +volna, lóra ült.</p> +<p>A parasztot a tisztek fogadták.</p> +<p>A levelet anélkül hogy elolvasták volna, kétfelé szakitották. +Felét a tűzre dobták, felét megetették vele, azután ő is csak +bekerült a tömlöcbe, s gondolkozhatott arról, hogy nem jó dolog a +töröknek szolgálni semmiképpen se.</p> +<p>Sári Andrásnak hivták ezt az embert. Fehérvárról hozta magával a +török.</p> +<p>Egy óra hosszáig várt a török, hogy kijön-e az ember megint a +kapun vagy sem? Mikor látták, hogy az egriek nem leveleznek, ujra +megdördült minden ágyú a falak körül s a vár alatt ásott árkok +megteltek török harcosokkal.</p> +<p>De mig eddig csak az Allah kiáltások s gúnyos megjegyzések +hangzottak a török táborból, most minden oldalon azt +kiáltották:</p> +<p>– Adjátok meg magatokat! Csúfos végetek lesz, ha nem +engedtek!</p> +<p>Másik hang:</p> +<p>– Azt gondoljátok, mindig visszaverhetitek az ostromot? Ez csak +próba volt! A csecsemőnek se kegyelmezünk! <span class= +"pagenum"><a name="Page_207" id="Page_207">-207-</a></span></p> +<p>Ismét másik:</p> +<p>– Hagyjátok ott Dobót! Ha meg akar halni, haljon meg maga! Aki +kijön a várkapun, semmi bántódása nem lesz! Elviheti magával +pénzét, fegyverét!</p> +<p>– Aki ki akar jönni, csak fehér kendőt tüzzön a dárdájára! – +orditotta fel az árokból egy hegyes sisaku vén szpáhi.</p> +<p>– Ezer aranyat kap, aki bennünket kiereszt! – kiáltotta egy +structollas janicsár aga.</p> +<p>Erre valami hárman rálőttek, de ő idejében lebukott.</p> +<p>– Dobó meg van bolondulva! – hangzott ismét másik oldalról a +kiáltás. Ti ne legyetek bolondok! Az első, aki kijön a várból, száz +aranyat kap, az utána való husz kijövő tiz-tiz aranyat, s békén +elmehettek!</p> +<p>A magyarul tudó öreg katonák kiáltoztak igy az ellenséges +táborból; de kiáltoztak tótul is, németül is, spanyolul, olaszul +is.</p> +<p>A várbeliek pedig nem feleltek nekik se magyarul, se tótul, se +németül, se spanyolul, se pedig olaszul.</p> +<p>A kiáltozás mindinkább megújult. Az igéret egyre fényesebb, a +fenyegetés egyre borzalmasabb. Végre Gergely a maga falán +nekiállitotta a maga dobosait, trombitásait, kürtöseit s +valahányszor lenn valamelyik török kiáltozásba kezdett, megperdült +a dob, és gúnyosan rikoltozott a kürt, vagy leharsogta a +trombita.</p> +<p>A vár népe ezen földerült. A többi oldalon is kiállitották a +dobosokat, kürtösöket, a három várbeli sipos is megtalálta a maga +dolgát. A vitézek közül meg akinek vaspajzsa volt, azt +csattogtatta. Pokoli lárma fojtott el minden további +bekiáltást.</p> +<p>Paksy Jób<a name="FNanchor_7" id="FNanchor_7"></a><a href= +"#Footnote_7" class="fnanchor">7)</a> lovas hadnagy engedelmet kért +Dobótól, hogy hadd üssön ki a kiáltozókra. <span class= +"pagenum"><a name="Page_208" id="Page_208">-208-</a></span></p> +<p>Herkulesi erejü szép szálas legény volt ez a hadnagy. A bajusza, +mikor reggelenkint kihúzta, a két füléig ért. Az ostromban egyetlen +vágással ketté hasitott egy sisakos törökfejet, úgy hogy az erős +sisak is kétfelé esett.</p> +<p>Csak száz embert kért.</p> +<p>– Ne okoskodjál Jób öcsém, – felelte Dobó, – hátha valami baj +ér.</p> +<p>De Paksy Jób égett a haragtól. Lefelé licitált, mint Ábrahám a +sodomai úton:</p> +<p>– Csak ötvenet. Csak huszat.</p> +<p>Utoljára már csak tiz embert kért, hogy egyet fordulhasson.</p> +<p>Dobó talán ezt sem engedte volna meg, hanem ekkor már +csoportosan sorakozott Paksy mellé a sok harcvágyban égő katona. +Kipirosodott arccal kiáltozták:</p> +<p>– Nagyságos kapitány úr!</p> +<p>Dobó attól tartott, hogy ha még tovább is ellenkezik, nem az ő +okos ovatosságának tulajdonitják, hanem annak, hogy kevesli már a +várbeli erőt, s aggódik, vagy magyarán szólva: fél. Hát azt mondta +nekik:</p> +<p>– Ha éppen kedvetek van elpusztulni, csak menjetek.</p> +<p>– Hányan? – kerdezte Paksy, szinte rikoltva az örömtől.</p> +<p>– Kétszázan, – felelte Dobó.</p> +<p>Azzal hátat forditott nekik.</p> +<p>A patakra nyiló kapu még ép volt. Paksy kiválasztotta a maga +kétszáz emberét, s kirontott.</p> +<p>Ez déltájban történt.</p> +<p>A patak tele volt lóitató akindsival. Egynéhány tevét is itattak +ottan.</p> +<p>A kétszáz katona villámként csapott rájok. Hullott az akindsi +mint a répa. Paksy ahogy előlment, utcát rombolt <span class= +"pagenum"><a name="Page_209" id="Page_209">-209-</a></span> rajtok, +s páncéla, lova piroslott a jobboldalán a vértől.</p> +<p>A többi is követte a példát, s az akindsi-had az ijedelem +kiáltozásaival, egymást törve forditott nekik hátat, mig két felől +a janicsárok ezrével rohantak reájok.</p> +<p>De akkor az történt, hogy a Paksy lova megriadt egy tevétől, s +oldalt ugrott. Paksy éppen ebben a pillanatban mért egy drótinges +szpáhira egy iszonyu vágást. Lelódult az oldalt ugró lóról. A lovát +szügyön döfték. A ló végig hemperedett Paksyn, s ott maradt +mellette.</p> +<p>A többi legény ezt látva körbe állt Paksy körül, s iszonyuan +vagdalkozott, hogy a hadnagynak ideje legyen fölkelni.</p> +<p>Az azonban nem történt meg: Paksynak kificamodott a lába. De igy +ültében is forgatta a kardot; szurt vágott maga körül. A sisak +leesett a fejéről, s akkor egy janicsár a fejére vágott.</p> +<p>A várfalakon visszahivót harsogtak a trombiták. A legénység +megfordult s átvágta magát a török sokaságon. Csak tiz legény +maradt ottan Paksy körül. Ezek egyszer csak dárda-erdőben találták +magukat.</p> +<p>A törökök azt kiáltozták nekik:</p> +<p>– Adjátok meg magatokat!</p> +<p>A tiz legény, egyik a másik után eresztette le a kardját.</p> +<p>Megadták magukat.</p> +<p>– Gyávák! – kiáltották haraggal a várból.</p> +<p>Mekcseyt alig lehetett visszatartani, hogy ki ne rontson.</p> +<p class="center">*</p> +<p>Egy óra mulva magas tányér alaku emelvényt ácsoltak a +Király-széken.</p> +<p>A török hóhér ott a dombon a várbeliek szemeláttára <span class= +"pagenum"><a name="Page_210" id="Page_210">-210-</a></span> azon az +emelvényen törte vaskerékkel össze a sebesült egri vitézeket, Paksy +kivételével valamennyit.</p> +<p>(Paksynak bizonyosan azért kegyelmeztek meg, mert megtudták +tőle, hogy a komáromi kapitány öcscse. Mint később kitudódott, +levitték Konstantinápolyba, a Héttoronyba, és csak nagy +váltságdijért eresztették szabadon.)</p> +<hr class="chap" /> +<p><span class="pagenum"><a name="Page_211" id= +"Page_211">-211-</a></span></p> +<div class="chapter"> +<h3>VI.</h3> +</div> +<p>Az egriek eddig csak gyülölték a törököt, most már utálták is. +Az asszonyok sirtak. A katonák ki akartak rohanni.</p> +<p>De Dobó lezáratta a kaput.</p> +<p>Ali pasa a gyalázatos kegyetlenség után bekiáltotta a várba:</p> +<p>– Tudjátok meg, hogy a segitségtekre jött királyi hadat +széjjelvertük! Nincs kegyelem többé. Ha meg nem adjátok magatokat, +valamennyien igy jártok, mint ezek itten.</p> +<p>A nép sápadtan hallgatta ezeket a szavakat. A török gaztette +annyira megdermesztette a dobosokat is, hogy elfelejtettek +beledobolni a kiáltásba.</p> +<p>– Hazudnak az alávalók! – szólt Gergely a körülötte álló +katonáknak. Úgy hazudnak, mint ahogy nekünk kiabálják minden +éjszakán, hogy a feleségünk, menyasszonyunk, gyermekünk fogva van. +A király hada jön. Minden órában várhatjuk.</p> +<p>– De hátha nem hazudnak? – szólt egy nyers hang vissza.</p> +<p>Gergely amúgy is szintelen volt. Erre a felszólalásra úgy +elfehéredett, hogy a szakállát bajuszát szinte szálankint meg +lehetett volna olvasni.</p> +<p>Hegedüs hadnagy volt ez a visszaszóló.</p> +<p>Gergely ránézett, s kezét a kardjára szoritva felelte:</p> +<p>– Ejnye hadnagy uram! Kellene annyit tudni a <span class= +"pagenum"><a name="Page_212" id="Page_212">-212-</a></span> hadak +szokásából, hogy a szétvert had zászlóit el szokta venni az +ellenség. Ha csakugyan megverték volna őket, nem mutogatták volna-e +fel a zászlókat?</p> +<p>S végig nézett rajta.</p> +<p>A templombástyán történt ez. A bástyán ott állt Dobó is. +Mellette Cecey botra támaszkodva, Zoltay, Fügedi meg Márton pap; ez +fehér ingben, stólában. (Most végezte egy sulyosan sebesültnek a +temetését.)</p> +<p>Dobó csak elhült a Hegedüs szavára, de Cecey a Gergely +magyarázatára odakiáltott Hegedüsnek:</p> +<p>– Ostoba beszéd! Meg akarod-e félemliteni a katonaságot?</p> +<p>Hegedüs dühösen nézte vissza Gergelyt:</p> +<p>– Idősebb katona vagyok mint te, tacskó! Hogy mersz engem +oktatni! Hogy mersz engem végignézni!</p> +<p>S kardot rántott.</p> +<p>Gergely is.</p> +<p>Dobó közéjük állt, és nyugodtan szólott:</p> +<p>– Az ostrom után elvégezhetitek. Mig a vár meg van szállva, +egymásra kardot huzni ne merjetek!</p> +<p>A két összeháborodott hadnagy visszadugta a kardját.</p> +<p>Dobó hideg hangon rendelkezett, hogy Hegedüs az ókapunál legyen +szolgálaton a Mekcsey seregében, Gergely pedig fontos ok nélkül el +ne hagyja a külső várat.</p> +<p>– Az ostrom után… szólt mégegyszer Hegedüs, fenyegető +szempillantással.</p> +<p>– Nem búvok el, – felelte Gergely fagyosan.</p> +<hr class="chap" /> +<p><span class="pagenum"><a name="Page_213" id= +"Page_213">-213-</a></span></p> +<div class="chapter"> +<h3>VII.</h3> +</div> +<p>Dobót elkedvetlenitette ez az összeszólalkozás.</p> +<p>Ahogy a két tiszt két különböző irányban elment, odafordult +Ceceyhez:</p> +<p>– Mi lesz velünk, – mondotta, – ha a tisztek egymásban is +ellenséget látnak. Hogyan harcolnak ezek együtt! Ki kell őket +békiteni!</p> +<p>– Ördög vigye el ezeket a kassaiakat, – felelte Cecey. Az én +fiamnak igaza volt.</p> +<p>Gyalog mentek át a piacon. A kocsmából nótázás hallatszott, s +éppen mikor odaértek, kidűlöngélt az ajtón három katona. Egymás +nyakába voltak kapaszkodva s Laokon-mozdulatokkal indultak a +kaszárnya-házsor felé. Danoltak.</p> +<p>A középső Bakocsai volt. Ez a nóta végén elkurjantotta +magát:</p> +<p>– Saóse halunk meg!</p> +<p>Mikor a jókedvüek meglátták Dobót, eleresztették egymást, s +álltak mint a pizai torony; pislogva hallgattak.</p> +<p>Dobó elment mellettök szótlanul, s a kocsmaajtó előtt +megállt.</p> +<p>Bent is danoltak. Török László a sebre való kendőt lobogtatta. +Komlósi az asztalt verte a bádog kupával. Soncy Szaniszló a +siposokért orditott. Mellettök még három közvitéz itta a bátorság +jutalmát.</p> +<p>Dobó az apródjához fordult:</p> +<p>– Hivd ide a két kocsmárost. <span class="pagenum"><a name= +"Page_214" id="Page_214">-214-</a></span></p> +<p>Egy perc mulva ott állt a két ember: Debrői György felgyürt ujju +ingben, Nagy László melledzős két kötényben. A két ember +szinehagyott arccal zavarodottan állt a főkapitány haragos szeme +előtt.</p> +<p>– Kocsmárosok, – mondotta Dobó, s a szava vesszőként pattogott. +Ha még egyszer részeg katonát látok a várban, azt a kocsmárost, +akinél az ember leitta magát, felakasztatom!</p> +<p>Azzal megfordult és tovább ment.</p> +<hr class="chap" /> +<p><span class="pagenum"><a name="Page_215" id= +"Page_215">-215-</a></span></p> +<div class="chapter"> +<h3>VIII.</h3> +</div> +<p>Éjjel ismét rakták, tömték a nappal leágyúzott falakat. Dobó +csak egy-két órát aludt. Éjjel-nappal lehetett látni hol itt, hol +amott, s lehetett hallani nyugodt mély hangját, amint +intézkedett.</p> +<p>És ezen az éjjelen a keleti dombról ismét felhangzott az erős +kiáltó szó:</p> +<p>– Hallod-e Dobó István! Régi ellenfeled köszönt: Arszlán bég. +Soha a nevemet szennyesnek nem láthattad. Becsületem tiszta mint a +kardom.</p> +<p>S mintha a kiáltó lélekzetet venne, egy percnyi szünet +következett.</p> +<p>Aztán folytatta:</p> +<p>– Jó Losonci István halálát példának ne forgassátok! Ő maga volt +az oka! De ha éppen nem hisztek nekünk, én magam ajánlkozom tuszul! +Nem félek hozzád bemenni egymagam, ha a fehér zászlót kitüzted! +Tartsatok engem fogva, mig a várból kivonultok, s öljetek meg +tüstént, ha a kivonulók közül valamelyiknek csak egy hajaszála is +elvész. Én kiáltom ezt: Arszlán bég, ama hires Jahja pasa oglu +Mohammed fia.</p> +<p>Szünet következett, mintha a kiáltó feleletet várna.</p> +<p>De Dobó már az első szavaknál lóra ült, és a másik bástyához +nyargalt. Csak a katonák hallották a beszédet.</p> +<p>És a kiáltó folytatta:</p> +<p>– Tudom, hogy az én személyem neked elég biztositék, de ha a +népednek nem elég, azt is megteszszük, <span class= +"pagenum"><a name="Page_216" id="Page_216">-216-</a></span> hogy az +egész hadat három mérföldre visszaszállitjuk, s elő nem jön egy +török se, migcsak ti is három mérföldre nem lesztek az ellenkező +irányban. Felelj nekem vitéz Dobó István!</p> +<p>A vár hallgatott.</p> +<div class="figcenter" style="width: 187px;"><a href= +"images/i004hq.jpg"><img src="images/i004.jpg" alt= +"Dobó István öregkori képe." title= +"Dobó István öregkori képe." /></a> +<p class="caption">Dobó István öregkori képe.</p> +<p class="caption">(Hű arcképnek látszik. Érdekes a szemének erős +kifejezése. A többi egri hős képét hiába keresi az olvasó: ezidáig +nem kerültek elő sem a muzeumokban, sem a képtárakban.)</p> +</div> +<hr class="chap" /> +<p><span class="pagenum"><a name="Page_217" id= +"Page_217">-217-</a></span></p> +<div class="chapter"> +<h3>IX.</h3> +</div> +<p>Éjfélkor Dobó a puskaporos ajtó előtt egy legényt pillantott +meg, amint ez egy rakás nagy tálat vitt a fején.</p> +<p>– Mi az? – kérdezte.</p> +<p>– Gergely főhadnagy úr parancsolta, hogy tálakat vigyek a +konyhából.</p> +<p>– Hol a főhadnagy úr?</p> +<p>– A tömlöc-bástyán.</p> +<p>Dobó odalovagolt, s ott találta Gergelyt a fal alatt, ahol a +lámpás égett. Egy vizes tál fölé hajolva térdelt mozdulatlanul.</p> +<p>– Gergely, – szólt Dobó a lovát megállitva.</p> +<p>Gergely felállott.</p> +<p>– Nem tudtam, hogy még fenn van kapitány úr, különben Mekcseynek +jelentettem, hogy tálakat vigyáztatok.</p> +<p>– Az akna végett?</p> +<p>– A végett. Hogy az ostromot visszavertük, most már bizonyos, +hogy aknákat fognak ásni.</p> +<p>– Jól van felelte Dobó. A dobosok is rakják le a dobokat a +földre, s borsót reá.</p> +<p>– És apró sörétet.</p> +<p>Dobó leszállt a lováról, és szólott Kristóf apródnak:</p> +<p>– Járd be az őröket és mondd meg nekik, hogy a dobokat és +tálakat minden fordulásnál vizsgálják. Mihelyt a viz remeg, vagy a +dobon a borsók, sörétek rezegnek, azonnal jelentsék. <span class= +"pagenum"><a name="Page_218" id="Page_218">-218-</a></span></p> +<p>S Gergelyt karonfogva a vár belsejébe vonta.</p> +<p>– Édes Gergely fiam, mondotta neki atyai hangon, aminővel csak +az apródjait szokta megszólitani. Már egy hete figyellek téged. Mi +bajod van? Nem ilyen szoktál te lenni.</p> +<p>– Uram, – felelte Gergely felsóhajtva, – nem akartam terhelni +vele kegyelmedet, de ha már kérdezi, megmondom. Mióta a várat +megszállták, minden éjjel bekiáltják, hogy fogva van a kis +fiam.</p> +<p>– Hazug beszéd.</p> +<p>– Én is azt gondoltam. Eleinte rá se hederitettem. De ma egyhete +bedobtak a várba egy kis kardot. Az az én fiamé.</p> +<p>Ezt mondva, egy kis bársonyhüvelyü kardot vett elő a dolmánya +alól.</p> +<p>– Ez az kapitány uram. Tudom, hogy nem emlékezik reá. Pedig ezt +a kardot kegyelmed adta nekem, mikor először találkoztunk. Azután +én adtam a fiamnak, mikor most elváltam tőle. Hogyan került ez a +töröknek a kezébe?</p> +<p>Dobó értetlenül bámult a kardra.</p> +<p>Gergely folytatta:</p> +<p>– Én a feleségemet, fiamat Sopronban hagytam. Arra semmiféle +török nem jár. Ha járna, agyonvernék. Az én feleségem pedig onnan +el nem mozdul, mert nincs is kihez mennie.</p> +<p>– Érthetetlen, – felelte Dobó a fejét rázva. – Talán ellopták a +kardot? Ócskáshoz, katonákhoz került.</p> +<p>– Hogy tudják akkor, hogy az én fiamé? És van valami összefüggés +is a bajban, ami kigyóként marcangolja a szivemet. Ennek a +Jumurdsáknak alias Dervis-bégnek volt egy talizmánja. Azt elvette +tőle az én Istenben boldogult nevelő papom: Gábor pap. És nekem +hagyta. Azóta az a bolond török mindig azt keresi. Hogyan tudta +<span class="pagenum"><a name="Page_219" id= +"Page_219">-219-</a></span> meg, hogy nálam van? fel nem foghatom. +De megtudta, az kétségtelen, mert kéri tőlem.</p> +<p>– És azt gondolod, hogy a fiad csakugyan nála van? Hát ördög +vigye el azt a gyűrűt, vesd ki neki!</p> +<p>– Hiszen éppen ez a különös, – felelte a sisakját levéve +Gergely, – hogy nincs nálam a gyűrű. Otthon hagytam.</p> +<p>– Megáll az eszem, – szólt Dobó a fejét rázva. – Még ha arra +gondolok is, hogy a törökök Sopronban jártak, azt találnám +természetesnek, hogy a bég a gyürűt ragadja el és nem a +gyermeket.</p> +<p>– Én is ezen bolondulok meg, – felelte Gergely.</p> +<p>– És gondolod, hogy a gyermeked csakugyan itt van?</p> +<p>– Ahogy a kis kard idejutott Sopronból, most már azt kell +gondolnom, hogy az én kisfiam is ide juthatott.</p> +<p>A palotához értek. Dobó leült a palota előtt lévő +márványpadra.</p> +<p>– Ülj le, – mondotta.</p> +<p>A két térdére könyökölve nézett maga elé, aztán igy szólt:</p> +<p>– Hát még ma éjjel megtudhatjuk, hogy igaz-e vagy nem a török +szava?</p> +<p>Odaszólt a palota előtt járó őrnek:</p> +<p>– Miska. Eredj a tömlöcbe. Vezesd ide azt a kurdot, akit a +patakban fogtak az emberek.</p> +<p>Az ablakon kihajolt Baloghné és szólott:</p> +<p>– Ne adjam-e ki a hosszú mentét kapitány úr?</p> +<p>Mert csak dolmány volt Dobón. Szürke szarvasbőr dolmány, s az +éji levegő hűvös volt.</p> +<p>– Köszönöm, – felelte Dobó. – Mindjárt aludni megyek. Pető hogy +van?</p> +<p>– Félrebeszél és nyöszörög, – felelte az asszony.</p> +<p>– Ki fog virrasztani mellette? <span class="pagenum"><a name= +"Page_220" id="Page_220">-220-</a></span></p> +<p>– A Kocsis Gáspár feleségét hivattam be, de amig el nem +csendesül, magam is virrasztok.</p> +<p>– Nincs ok rá, – felelte Dobó. – Láttam a sebet. Be fog +gyógyulni. Nyugodjon le kegyelmed!</p> +<p>A kurd öt perc mulva ott állt előttük.</p> +<p>– Vedd le róla a láncot! – szólt Dobó az őrnek.</p> +<p>A kurd a kezét a mellén keresztbe téve mély meghajlással +várakozott.</p> +<p>– Hallod-e pogány, – mondotta Dobó.</p> +<p>Gergely tolmácsolt minden mondatot.</p> +<p>– Ismered Dervis béget?</p> +<p>– Ismerem, – felelte a kurd. – Félszemü. Dervisruhában jár, de +alatta páncélt hord.</p> +<p>– Ez az, – mondotta Dobó. – Hová való vagy te?</p> +<p>– Bitliszbe uram.</p> +<p>– Van apád?</p> +<p>– Van uram.</p> +<p>– Családod?</p> +<p>– Két gyermekem van.</p> +<p>– Én téged kibocsátalak a várból egy feltétel alatt.</p> +<p>– Rabszolgád vagyok uram holtomig.</p> +<p>– Elmégy dervis béghez. Ennél a bégnél egy kis rab-fiu van. +Megmondod a bégnek, hogy ha azt a kis fiut holnap délben idehozza a +patak felől levő kapuhoz, ahol te rabul estél, megkapja érte amit +kiván. Fehér kendővel jőjjetek.</p> +<p>– Értem uram.</p> +<p>– Egy ember kimegy a kapun tőlünk a fiuért, és magával viszi a +bég talizmánját. Te pedig elvezeted a bégtől a fiút, és átadod a mi +emberünknek. De meg kell esküdnöd itt anyád szerelmére és +gyermekeid boldogságára, hogy amit kivánunk, megteszed.</p> +<p>– Megesküszöm uram, – felelte a kurd.</p> +<p>Kristóf már ott állt mellettök. Dobó hozzáfordult: <span class= +"pagenum"><a name="Page_221" id="Page_221">-221-</a></span></p> +<p>– Menj be Kristófom a lovagterembe. A sarokban van egy rakás +török holmi, s azok között egy kis török könyv. Hozd ki azt a +könyvet.</p> +<p>Az a könyv a korán volt, amit az olvasni tudó harcosok maguknál +hordtak. Pergamenbe volt kötve, és acélkarika volt a sarkán. Abban +a karikában zsinór volt. Igy szokták az olvasni tudó törökök a +mellükön hordani.</p> +<p>A kurd rátette az ujját a koránra, és megesküdött. Azután Dobó +lábához borult. Megcsókolta a földet és örömtől piros arccal +távozott.</p> +<p>– De uram, – mondotta remegő hangon Gergely – ha a török látja, +hogy megcsaljuk…</p> +<p>Dobó nyugodtan felelte:</p> +<p>– Ha nála volna a gyermek, már megmutatta volna. Hazudik a +gazember! Én csak téged akarlak megnyugtatni.</p> +<hr class="chap" /> +<p><span class="pagenum"><a name="Page_222" id= +"Page_222">-222-</a></span></p> +<div class="chapter"> +<h3>X.</h3> +</div> +<p>Gergely lázas szivvel sietett a bástyájára, hogy átaludja az éj +hátralévő részét.</p> +<p>Mikor a malmok mellett elment, az árnyékból egy <i>pszt</i> szó +hallatszott, jobban mondva egy <i>pst</i>.</p> +<p>Gergely odanéz. A cigányt látja szalmán, amint féltérdre +emelkedve integet.</p> +<p>– No mit akarsz? – kérdezte Gergely idegesen.</p> +<p>A cigány felkel, és susogva beszél:</p> +<p>– Kutya van a kertben!</p> +<p>– No.</p> +<p>– Az este az ókapunál egy kassai katonának a sisakja álladzóját +reperáltam. Hegedüs hadnagy úr arról beszélt, hogy mikor ostrom +van, duplán kell fizetni. A katonák haragusznak Dobó nagyságos +úrra. Azt mondják, hogy a török minden jót igér, ő meg semmit. +Választani kell.</p> +<p>Gergely a lélekzetét is visszatartva nézett a cigányra.</p> +<p>– S előtted beszéltek igy?</p> +<p>– Minden katona előtt. Én meg nem mondottam volna, de ha már +félni kell, jobban félek a terektöl mint a kassai hadnagy +úrtól.</p> +<p>– Jer velem, – mondotta Gergely.</p> +<p>Megkereste Mekcseyt, s a töltéscsinálóknál ráakadt.</p> +<p>– Pista, – mondotta, hallgasd meg Sárközit.</p> +<p>S azzal ott hagyta őket.</p> +<hr class="chap" /> +<p><span class="pagenum"><a name="Page_223" id= +"Page_223">-223-</a></span></p> +<div class="chapter"> +<h3>XI.</h3> +</div> +<p>Reggel, mikor Dobó előjött a palotából, Hegedüs már a +palota-ajtóban várta.</p> +<p>– Uram! – szólt tisztelgőre emelve a kezét, – jelenteni valóm +vagyon.</p> +<p>– Jer velem, – mondotta Dobó. Mondd el a kapunál.</p> +<p>A kapu fölött már ott állt Gergely, s vele Mekcsey, Fügedi. A +vesszőpalánk takarta őket a pataknál nyüzsgő töröktől.</p> +<p>Dobó egy pillantást vetett alá.</p> +<p>– Még senki?</p> +<p>– Senki, – felelte Gergely.</p> +<p>S Hegedüsre pillantott.</p> +<p>Hegedüs a sisakjához emelte a kezét. Gergely hasonlóképpen. De +hidegen tekintettek egymásra.</p> +<p>Dobó Hegedüshöz fordult.</p> +<p>– Uram, szólt Hegedüs, – meg kell mondanom, hogy a katonák közt +egy kis elégedetlenség félét vettem észre.</p> +<p>Dobó szemei kikerekedtek.</p> +<p>– Sajnos, – folytatta Hegedüs, kerülve a Dobó tekintetét, – +vannak öreg katonák köztük, akik ismerik az ugynevezett +ostrompénzt. Tegnap egésznap azt várták, hogy megkapják, mint +máskor, máshol szokás volt. Este már morogtak. Gondoltam: tovább +mérgesedik a baj, ha leszidom őket. Hát engedtem őket beszélni. +Arra kértek: mondjam meg kapitány úrnak, hogy mi a kivánságuk. +<span class="pagenum"><a name="Page_224" id= +"Page_224">-224-</a></span></p> +<p>– Hát először is, – felelte Dobó, – nem lett volna szabad +elfelejtenie hadnagy úr, hogy a várban semmiféle settegésnek +sugdosódásnak helye nincsen. Másodszor, ami az ostrompénzt illeti, +aki nem a hazáért harcol itten, hanem az ostrompénzért, hát csak +jelentkezzék, – kifizettetem.</p> +<p>Ezzel ellépett a hadnagytól, s áthajolt a palánkon.</p> +<p>– Jön, – szólalt meg Gergely.</p> +<p>A törökök közül elővált a kurd. Most már fel volt fegyverkezve. +Két magyar gyermeket vezetett. Mind a kettő lajbis, gatyás +mezitlábas parasztgyermek. Hogy a kurd nagyokat lépett, a két +gyermek futva ment mellette.</p> +<p>Tőlük valami százlépésnyire látni lehetett a félszemü dervist. +Lovon ülve követte a kurdot, de golyótávolságban megállt, és a +kengyelbe hágva, fölegyenesedve nézett a vár felé.</p> +<p>– A gyermekek nem az enyémek! – szólt riadozó örömmel +Gergely.</p> +<p>S valóban a két gyermek idősebb volt, mint az ő Jancsikája. Az +egyik gyermek körülbelül tiz éves, a másik tizenkettő.</p> +<p>A kurd megállt a kapu előtt, és fölkiáltott:</p> +<p>– A bég egy gyermek helyett kettőt küld. Adjátok ki a gyürüt, +akkor elküldi a harmadik gyermeket is.</p> +<p>Dobó felszólt a toronyőrnek.</p> +<p>– Hajoljon ki, kend! Intsen a kezével annak a kurdnak, hogy +elmehet.</p> +<hr class="chap" /> +<p><span class="pagenum"><a name="Page_225" id= +"Page_225">-225-</a></span></p> +<div class="chapter"> +<h3>XII.</h3> +</div> +<p>Ezen a napon csakúgy törte rontotta a török a falat, mint előbb. +A nagy torku zarbuzánok lassan dolgoztak, de borzasztó erővel. +Minden dördüléssel egyidejüleg ropogott a fal, s olykor egy-egy +omlás robaja volt hallható.</p> +<p>Hanem ezen a napon mégis történt valami változás, amit az őrök +már korán reggel jelentettek.</p> +<p>Az összes lovasság elhuzódott a vártól. Sehol nem lehetett látni +a piros sapkás akindsiket, a páncélban ragyogó szpáhikat, az +össze-vissza ruházkodó besliket, kámzsás deliket, aprólovu +günüllüket, gurebákat, müszellemeket és szilidárokat. De még a +kilencszáz tábori teve is hiányzott.</p> +<p>Mi történt?</p> +<p>A várbeliek örömtöl ragyogó arccal jártak-keltek. A köszörüs +parasztoknál a cigány is megjelent, s fényesre köszörültetett egy +hosszu rozsdás kardot. A sütő kemencéknél felhangzott az asszonyok +dala. A gyermekek a kemencék mellett lévő domb gyepén játszottak: a +fiuk háborusdit, a leányok körbe-kerengőt.</p> +<div class="poem"> +<div class="stanza"><span class="i0"><i>Kék +liliomszál</i><br /></span> <span class="i0"><i>Ugorj a +Dunába.</i><br /></span> <span class="i0"><i>Támaszd meg +oldalad</i><br /></span> <span class="i0"><i>Az +aranyvirágba.</i><br /></span> <span class="i0"><i>Fésülködjél meg +te,</i><br /></span> <span class="i0"><i>Mosakodjál meg +te,</i><br /></span> <span class="i0"><i>Törülközzél meg +te.</i><br /></span></div> +</div> +<p><span class="pagenum"><a name="Page_226" id= +"Page_226">-226-</a></span></p> +<p>A Baloghné cselédje odavezette a kis török fiut.</p> +<p>Nézte az a játékot bámulva.</p> +<p>– Vegyétek be ezt is, – mondotta a cseléd a fiuknak.</p> +<p>– Nem veszszük be, – felelték azok.</p> +<p>A leányok bevették. Nem értette mit dalolnak, de olyan áhitattal +forgott velök, mintha tudja az Isten, micsoda szent dologban volna +része.</p> +<p>De hát mi volt az oka a nagy örömnek?</p> +<p>A török lovasok eltüntek: ebből kétségtelennek látszott, hogy a +fölmentő had közeledik. A király hada! Hova ment volna a török +lovasság, ha nem ez elé?</p> +<p>S a dobosok még vigabban zörgették el a be-bekiáltó hangokat; a +vár nagydobosa fel-felugrott a falra, ahonnan a kiáltás jött, s +elbumbumozta a kiáltó szavat.</p> +<p>De cédulák is hulltak a várba. Ezeket nyilakon röpitették be. No +nem olvasta senki: aki érte, az dobta a tüzbe. A nyilat meg vitték +Ceceyhez.</p> +<p>Az öreg egésznap a tömlöcbástyán ült, és ahányszor a közelben +török bukkant fel, rányilazott.</p> +<p>Csak a Dobó arca volt változatlanul komoly.</p> +<p>Hol az egyik, hol a másik toronyba hágott fel, és kémlelte az +ellenséget. Olykor mereven nézett egy pontra, olykor a fejét +rázta.</p> +<p>Egyszercsak beszólitja Mekcseyt a palotába.</p> +<p>– Kedves öcsém, – mondotta egy székre vetve magát. Az a Hegedüs +nem tetszik nekem. Vigyáztasd.</p> +<p>– Már vigyáztatom.</p> +<p>– Akivel beszél, ahova néz, ahova lép, tudnom kell minden +órában.</p> +<p>– Tudni fogjuk.</p> +<p>– De neki nem szabad ezt észrevennie, mert akkor meglep +valamivel.</p> +<p>– Nem veszi észre. <span class="pagenum"><a name="Page_227" id= +"Page_227">-227-</a></span></p> +<p>– Ha lázadás lenne a várban, akkor végünk van. Megtehetném azt, +hogy elzáratom, de nekünk tudnunk kell, hogy hányan és kik tartanak +vele. Úgy kell kivágnunk a rothadt részt, hogy semmi ne maradjon. +Kivel vigyáztatod?</p> +<p>– A cigánynyal. Az tegnap a kassaiak között dolgozott, ma ujra +ott fog dolgot találni. Megmondtam neki, hogy egy teljesen ép +felszerszámozott pompás lovat kap, ha a szolgálata a dologban +hasznos lesz. Inkább szinlelje, hogy velük tart, tudni fogjuk, ha a +sor rákerül.</p> +<p>– Más megbizható embered nincsen?</p> +<p>– Nekem volna, de a kassaiak nem biznának benne. A cigányt +sokkal inkább csekélylik, hogysem előtte tartózkodnának.</p> +<p>– Csak azt kell megtudni, kik a kolomposok.</p> +<p>– Igy adtam neki én is az utasitást.</p> +<p>– Hát akkor jól van, – szólt Dobó fölkelve. – Mehetünk.</p> +<p>– Főkapitány uram, – szólt ekkor Mekcsey, – a jelek azt +mutatják, hogy a király hada jön.</p> +<p>Dobó búsan nézett Mekcseyre.</p> +<p>– Lehet, hogy jön, – felelte szomoruan – de azok a jelek, amiket +ti mindnyájan erre magyaráztok, nekem nem a király hadát +mutatják.</p> +<p>Mekcsey elámultan nézett Dobóra.</p> +<p>Ez folytatta:</p> +<p>– A jaszaulok (hadrendezők) mind itt vannak. A két vezért együtt +láttam lóháton az Almagyaron. Az ágyuk közül egyet se vittek el. A +két zenekar is itthon van.</p> +<p>– Hát mi volna? – kérdezte Mekcsey észrevehető +röstelkedéssel.</p> +<p>Dobó vállat vont:</p> +<p>– Nem lehet egyéb öcsém, mint az, hogy az erdőre mentek. +<span class="pagenum"><a name="Page_228" id= +"Page_228">-228-</a></span></p> +<p>– Az erdőre?</p> +<p>– Oda, meg a szőlőkbe. Azt gondolom, hogy a két vezér a fal +magasságát akarja megröviditeni. Rőzsét és földet hordatnak. Be +fogják tömni az árkunkat, s dombot emelnek a romlásoknál. Hanem +édes Pistám ezt csak neked mondom. A várbeliek hadd legyenek mind +abban a hitben, hogy jön a fölmentő had.</p> +<p>Azzal egy sokat jelentő meleg pillantással a kezét nyujtotta +kapitánytársának, s abba a szobába fordult, ahol Pető feküdt.</p> +<hr class="chap" /> +<p><span class="pagenum"><a name="Page_229" id= +"Page_229">-229-</a></span></p> +<div class="chapter"> +<h3>XIII.</h3> +</div> +<p>Amint bealkonyodott, előcsenegtek a török lovasok.</p> +<p>Egy világitó golyó megmutatta, hogy minden lovas a kantáránál +fogva vezeti a lovát, s minden ló meg van rakva rőzsével.</p> +<p>A tevék hosszú sora tömött zsákokat hozott, s amint +lekanyarodtak a Bajuszhegyről, egyenkint jöttek, egyik a másik +után.</p> +<p>Dobó lefelé forditotta a szakállasok és mozsarak száját, s +közibök lövetett. De az éj mindinkább sötétedett s a lovasok száma +nem ritkult. Dobó abbahagyta az ágyuzást és csak a puskásokkal +lövetett.</p> +<p>A török pedig nyüzsögve dolgozott alant. Ropogott az egymásra +szórt rőzse, s venyige. Közben-közben hangzott a rendelkező +jaszaulok kiáltása.</p> +<p>Dobó a várbeli lámpások nagyrészét a falak üregeibe hordatta. +Ugy rakták le a lámpásokat, hogy a falat minden felé megvilágitsák, +de alulról se nyíllal se golyóval meglőni ne lehessen.</p> +<p>A vár belülről sötét volt, csak imitt-amott égett egy lámpás. Az +ókapu körül levő részt a sűtőkemencékből kiáramló fény világitotta +meg. Az asszonyok most is dalolva dolgoztak.</p> +<p>– Csak hadd daloljanak, – mondotta Dobó. – Ahol dalolnak, onnan +nem távozik a jószerencse.</p> +<p>Mekcsey éjféltájban a Bolyki-bástya tornyából vigyázta, hogy nem +mozgolódik-e a török éjjeli ostromra? <span class= +"pagenum"><a name="Page_230" id="Page_230">-230-</a></span></p> +<p>A tisztek is szanaszét oszolva virrasztottak.</p> +<p>Mekcsey a két kezét a füléhez tölcsérezve hajolt alá, s a +tekintete áthatolni iparkodott a sötétségen.</p> +<p>Ekkor valaki megrántotta hátulról a dolmányát.</p> +<p>A cigány volt.</p> +<p>Janicsár-saruban jött fel. A fején kakastollal körültüzködött +sisak. Az egyik oldalán kard, a másik oldalán fehér markulatu török +jatagán.</p> +<p>– Kapitány úr, – mondotta titokzatosan, – kezemben érzem a jó ló +kantárszárát.</p> +<p>– Van bizonyiték?</p> +<p>– Jőjjön, de tüstént.</p> +<p>– Hova?</p> +<p>– A viztartóhoz. Oda ereszkedett le Hegedüs.</p> +<p>– Egyedül?</p> +<p>– Három katonája a viztartó ajtajában strázsál.</p> +<p>Mekcsey szintén bukdácsolva sietett le a lépcsőn.</p> +<p>A torony aljában állt az őrség.</p> +<p>Hat katonát magával szólitott.</p> +<p>– Fegyvertelenül jőjjetek! a csizmát vessétek le! Szijjat, vagy +kötelet hozzatok!</p> +<p>Azok szótlanul engedelmeskedtek.</p> +<p>Mikor leértek a bástyáról, Mekcsey tovább mondta a +parancsot.</p> +<p>– A viztartóhoz megyünk. Ott három katona ül, vagy áll, vagy +fekszik. Hátulról megrohanjátok őket és megkötözitek. Elvezetitek a +tömlöcbe és átadjátok a tömlöctartónak, hogy zárja be őket. Semmi +kiáltás! Semmi hang!</p> +<p>A viztartó tájéka sötét volt, csak egy rossz cölöpnek a tetejét +érte világosság. A katonák, mikor odaérkeztek, négykézláb mentek +tovább.</p> +<p>Néhány perc mulva csörömpölés, huppanások, káromkodások +hangzottak a viztartó tájékán. <span class="pagenum"><a name= +"Page_231" id="Page_231">-231-</a></span></p> +<p>Ekkor Mekcsey is odafutott.</p> +<p>A három katona le volt gyürve.</p> +<p>A viztartónak mind a két ajtaja nyitva. Mekcsey belehajolt. Lenn +koromsötétség.</p> +<p>– Itt van? – kérdezte visszafordulva a cigánytól.</p> +<p>– Magam láttam, mikor lement.</p> +<p>– Hegedüs hadnagy? Nem tévedtél?</p> +<p>– Az, az.</p> +<p>– Fuss a főkapitány urhoz. Az újbástyán lesz. Kéretem jőjjön +ide! Utközben mondd Gergely főhadnagy urnak, hogy küldjön azonnal +öt drabantot.</p> +<p>A cigány elnyargalt.</p> +<p>Mekcsey kihúzta a kardját és a viztartóból felvezető lépcsőhöz +ült.</p> +<p>Lent ekkor mintha hangok hallatszottak volna.</p> +<p>Mekcsey fölkelt és leeresztette a csapóajtónak azt a szárnyát, +amelyik a lépcsőt takarta.</p> +<p>Jött az öt drabant, s velök csaknem egyidőben Dobó és Kristóf +apród. Az apród lámpást lógatott a kezében, s világitott vele +Dobónak.</p> +<p>Mekcsey intett, hogy siessenek. A hangok már ekkor +erősödtek.</p> +<p>– Erre, erre! – hangzott egy tompa hang a mélységben.</p> +<p>Dobó felvonatta a drabantok puskáját. A viztartó szélén kellett +tartaniok.</p> +<p>– Kristóf – mondotta aztán, – még húsz embert hozz Gergely +úrtól.</p> +<p>A lámpást elvette tőle, s letette a cölöp mellé, de úgy, hogy a +viztartóban nem világitott.</p> +<p>A mélységben fegyvercsörgés, léptek robaja</p> +<p>– Erre, erre! – hangzik erősebben.</p> +<p>Egy nagy csobbanás, nyomban egy másik csobbanás, <i>ej vá! +meded!</i> kiáltások, ujabb csobbanások. <span class= +"pagenum"><a name="Page_232" id="Page_232">-232-</a></span></p> +<p>A lépcsőtakaró ajtó megkoppan. Dobó felkapja a lámpást. Az ajtó +mellett Hegedüs hadnagy ólomsápadt arca bukkanik elő.</p> +<p>Mekcsey galléron ragadja.</p> +<p>– Fogjátok meg! – kiáltja Dobó.</p> +<p>A hadnagyot erős kezek kapják meg. Kirántják a mélységből.</p> +<p>– Vegyétek el tőle a fegyvert!</p> +<p>Lent még egyre hangzik a csobogás, a zürzavaros kiáltozás:</p> +<p><i>Jetisin! Jetisin!</i> (Segitség!)</p> +<p>Dobó letartja egy pillanatra a lámpást, hát ott kepickél a sok +fegyveres, turbános török a nagy fekete vizmedencében, mig egy +oldallyukon egymást nyomva özönlik a többi.</p> +<p>– Tűz! – kiáltja Dobó.</p> +<p>Az öt puskás a lyukba tüzel.</p> +<p>A viztartó ürege akkorát szól, mint az ágyu. Bőszült orditás rá +a felelet.</p> +<p>– Maradj itt, – mondja Dobó Mekcseynek. A lyukat be kell járni. +El kell menni addig, ameddig a vár fala van. Ott be kell falazni. +Egy őr mindig ott legyen a fal mellett.</p> +<p>S a katonákhoz fordult. Rámutatott Hegedüsre és a társaira:</p> +<p>– Vasat rájok! Külön-külön zárjátok el őket!</p> +<p>Azzal visszament a bástyára.</p> +<p>Mekcsey a mélységből magyar hangot hallott:</p> +<p>– Segitség! Emberek!</p> +<p>Letartotta a lámpást. A fulladtakon ott vergődött egy bőrsapkás +török; az kiabált.</p> +<p>– Vessetek alá egy kötelet, – mondotta, hátha ez is a várból +való.</p> +<p>A vödörhuzó kötél ott volt a kut mellett. Aláeresztették +<span class="pagenum"><a name="Page_233" id= +"Page_233">-233-</a></span> vödröstül. A fuldokló belekapott a +vödörbe. Három katona fölhúzta.</p> +<p>Mikor az ember följutott, úgy tátogott, mint a partra jutott +harcsa.</p> +<p>Mekcsey az arcához tartotta a lámpást. Nagybajuszu akindsi volt. +A viz csurgott a bajuszáról és ruhájáról.</p> +<p>– Magyar vagy? – kérdezte Mekcsey.</p> +<p>– Kegyelmezz uram! – szólt a török térdre borulva.</p> +<p>Hogy igy tegezte Mekcseyt, török mivolta ebből kitetszett.</p> +<p>Mekcsey majdnem visszalökte, de mégis meggondolta, hogy jó lesz +tanunak.</p> +<p>– Szedjétek el tőle a fegyvert, – mondotta a katonáknak – és +zárjátok a levélhozó parasztok közé.</p> +<hr class="chap" /> +<p><span class="pagenum"><a name="Page_234" id= +"Page_234">-234-</a></span></p> +<div class="chapter"> +<h3>XIV.</h3> +</div> +<p>A vár körületén másnap október negyedikén hatalmas töltést +világitott meg a fölkelő nap.</p> +<p>A mély árok, amely körülvette a várat, helyenkint be volt +töltve. Árok volt; domb lett.</p> +<p>A törések átellenében voltak ezek a dombok. Alul rőzse, +kukoricaszár, erdei haraszt, venyige; – fölül föld. Ezt a munkát +bizonyára addig folytatja a török, migcsak egy-két helyen olyan +magas nem lesz, hogy át lehet ágyuzni és rohanni a várba.</p> +<p>Dobó megszemlélte ezt a munkát, aztán a tisztekért küldött. +Behivatta a lovagterembe a négy főhadnagyot, meg behivatott egy +hadnagyot, egy őrmestert, egy tizedest, és egy közlegényt. +Jegyzőképpen Mihály deák szolgált, a cipóosztó.</p> +<p>Az asztal zöld posztóval volt bevonva. Rajta feszület, és két +égő gyertya a feszület mellett. A terem sarkában a vörös posztóba +öltözött hóhér. Mellette egy serpenyőben égő szén. A kezében +fujtató. A serpenyő mellett ólomdarabok és harapófogó.</p> +<p>Dobó fekete posztó ruhába volt öltözve. A sisakja csúcsán +kapitányi sastoll. Előtte egy ív tiszta papiros.</p> +<p>– Tisztelt társaim, – mondotta. Azért jöttünk össze, hogy +Hegedüs hadnagynak és társainak az ügyét megvizsgáljuk. A jelek +arra mutatnak, hogy árulók. Lelkiismeretesen meg fogjuk itélni.</p> +<p>S intett, hogy a rabokat vezessék elő. <span class= +"pagenum"><a name="Page_235" id="Page_235">-235-</a></span></p> +<p>Gergely fölállott.</p> +<p>– Uraim, – mondotta – én ebben a dologban biró nem lehetek, mert +a vádlottal haragban vagyok. Mentsenek föl a biráskodástól.</p> +<p>Mekcsey is fölállt.</p> +<p>– Én csak tanu lehetek, – mondotta. Azt hiszem biró és tanu egy +személyben senkise lehet.</p> +<p>– Legyen tanu, – felelték az asztalnál ülők.</p> +<p>Gergely távozott.</p> +<p>Mekcsey kiment az előcsarnokba.</p> +<p>Az őrök elővezették Hegedüst, meg a három társát, és a törököt +is.</p> +<p>Hegedüs sápadt volt. A szemét kék gyürük környezték. Nem merte +fölemelni a tekintetét.</p> +<p>Dobó csak őt hagyta bent. A többit kiküldötte.</p> +<p>– Halljuk, – mondotta. Mi volt ez a törökvezetés?</p> +<p>Hegedüs ekkor összeszedte magát, és szakgatottan beszélve ezeket +mondta:</p> +<p>– Én a törököt csak a viztartóba akartam becsalni. A várat +feladni nem akartam. Mindenki úgy árt a töröknek, ahogyan tud.</p> +<p>Dobó végighallgatta nyugodtan. A tisztek se kérdeztek tőle +semmit. Mikor már nem szólt többet, Dobó félre állitatta, s +behivatta egyenkint a legényeket.</p> +<p>– Mink, – mondotta az első, – nem tehettünk egyebet, mint amit a +hadnagy úr parancsolt. Nekünk engedelmeskedni kell.</p> +<p>– Mit parancsolt?</p> +<p>– Azt parancsolta, hogy álljunk a viztartó szélén, ő egypár +törököt hoz be.</p> +<p>– Mit mondott, hogy minek?</p> +<p>– Hogy a vár átadásáról beszéljünk.</p> +<p>Dobó a hadnagyra nézett.</p> +<p>– Nem igaz, – mondotta ez rekedten, – hazudik. <span class= +"pagenum"><a name="Page_236" id="Page_236">-236-</a></span></p> +<p>– Én-e? – szólt sértődve a legény. Hát nem azt mondta-e hadnagy +úr, hogy a török minden jót beszél, Dobó uram meg semmi jót se, +mégcsak ostrompénzt se akar adni.</p> +<p>– Hazudik – ismételte Hegedüs.</p> +<p>Bevezették a másik legényt.</p> +<p>– Miért voltatok a kútnál?</p> +<p>– Törököt vártunk, – felelte ez búsan. Azt mondta a hadnagy úr, +hogy a vár előbb-utóbb a török kezébe kerül, hát jobb pénzért, mint +vér árán. Bizonyos, hogy meghalunk, ha nem adjuk át szépen a +várat.</p> +<p>Dobó behozatta a harmadik legényt is.</p> +<p>– Én nem tudok semmit, – mondotta ez. Csak oda voltam rendelve a +kúthoz, de hogy miért, azt nem tudom.</p> +<p>– Nem mondta-e Hegedüs hadnagy, hogy ki kell egyezni a +törökkel?</p> +<p>– De azt mondta.</p> +<p>– Mikor mondta először?</p> +<p>– A nagy ostrom után való estén.</p> +<p>– És hogyan mondta?</p> +<p>– Úgy, hogy mink kevesen vagyunk, azok meg sokan, s hogy lám a +többi várat se lehetett tartani, pedig akkor kétfelé járt a +török.</p> +<p>– Ostrompénzről szólt-e valamit Hegedüs hadnagy?</p> +<p>– Szólt. Azt mondta, hogy dupla zsoldot kellene kapnunk.</p> +<p>– Hát a várfeladásról mit mondott?</p> +<p>– Azt, hogy a török igy is úgyis megkapja, hát jobb ha még fizet +is, mintsemhogy a nyakunk is odaveszszen.</p> +<p>– És a legénység mit mondott rá?</p> +<p>– Semmit. Csakúgy tűz mellett beszélgettünk, mikor már a török +bekiabált. <span class="pagenum"><a name="Page_237" id= +"Page_237">-237-</a></span></p> +<p>– Tik nem kiáltottatok-e vissza?</p> +<p>– Nem. Csak a hadnagy úr beszélt velök éjjel.</p> +<p>– Hogyan beszélt velök?</p> +<p>– Egy hasadékon át az ókapúnál. Odament és beszélt három izben +is.</p> +<p>– Törökkel?</p> +<p>– Törökkel.</p> +<p>– És mit mondott, mikor visszatért?</p> +<p>– Azt, hogy a török mindenkit bántatlanúl elbocsát, senkit se +vág le. A kassaiaknak ezenkivül tiz-tiz aranyat ad, és hogy a két +basa pecsétes levelet küld, hogy szavának áll.</p> +<p>– Hányan hallották ezt a legények közül?</p> +<p>– Valami tizen.</p> +<p>– Hát miért nem jelentettétek nekem? Nem megesküdtetek-e, hogy a +várfeladásról nem beszéltek!?</p> +<p>A legény hallgatott.</p> +<p>Dobó folytatta:</p> +<p>– Nem az lett volna-e a kötelességtek, hogy azonnal jelentsétek +a hadnagy beszédét.</p> +<p>– Nem mertük.</p> +<p>– Szóval: elhatároztátok, hogy a várat török kézre játszátok. +Kik egyeztek ebbe bele?</p> +<p>A legény még hét nevet mondott, aztán mentegette magát:</p> +<p>– Mink nagyságos kapitány úr nem határoztunk semmit, mink csak +engedelmeskedtünk. Csak a hadnagy úr beszélt, meg ő parancsolt.</p> +<p>A fal egy ágyúgolyó ütődésétől dobbant meg. A rudakra +függesztett páncélok megzördültek. A falról egy csomó vakolat +pergett le azon az oldalon.</p> +<p>Dobó a birákra nézett:</p> +<p>– Van-e valami kérdezni való?</p> +<p>A közlegény-biró kérdezett: <span class="pagenum"><a name= +"Page_238" id="Page_238">-238-</a></span></p> +<p>– A tiz legény beleegyezett-e abba, hogy a vár a töröké +legyen?</p> +<p>A vádlott sápadtan felelt:</p> +<p>– A közlegény nem akarhat mást, mint a tisztje.</p> +<p>Több kérdés nem volt.</p> +<p>– Még a török van hátra, – mondta Dobó. Vezessétek be.</p> +<p>A török háromszor hajolt meg, mig az asztal elé ért. Ott +meghajoltan maradt. Keze a mellén keresztben.</p> +<p>– Mi a neved? – kérdezte Dobó.</p> +<p>– Juszuf.</p> +<p>– Juszuf, vagyis magyarul József. Állj egyenesen!</p> +<p>A török fölegyenesedett. Körülbelül harminc éves akindsi volt. +Zömök izmos ember. Belapitott orra, s a fején levő sebforradás +tanúskodott arról, hogy a csatákban eleget forgott.</p> +<p>A kérdésekre elmondta, hogy tiz éve él Magyarországon, s hogy +ott volt a falnál, mikor a Hegedüs kiszolt a résen:</p> +<p>– Hé törökök! Melyitek tud magyarul?</p> +<p>– Hazudik – morgott Hegedüs. Zoltay főhadnagy is beszélt mindig +a törökkel.</p> +<p>– Én? – hörkent fel Zoltay.</p> +<p>– Igenis beszéltél. Valahányszor ostrom van, mindig kiabálsz +nekik.</p> +<p>Zoltay dühében elhalványodva állott fel:</p> +<p>– Vizsgálatot kérek magam ellen, – mondotta. Nem ülhetek tovább +a birói székben. Hogy én mindig kiáltok egyet, amikor ütök, az +meglehet. De ez csak káromkodás. Az nem vétek! Micsoda beszéd +ez!</p> +<p>Dobó csititotta:</p> +<p>– Mindnyájan tudjuk ezt a szokásodat, és senki ezért téged meg +nem szól. De mert harag ébredt benned a vádlott iránt, fölmentünk a +biráskodás alól. <span class="pagenum"><a name="Page_239" id= +"Page_239">-239-</a></span></p> +<p>Zoltay meghajtotta magát, és kiment.</p> +<p>Dobó újra a törökre nézett.</p> +<p>Ez aztán tört magyarsággal elmondta, hogy Hegedüs az ókapunál +beszélt egy agával, azután Arszlán béggel. A bégtől becsületszót +kért és száz aranyat. Azt mondta, hogy bebocsátja éjjel az egész +sereget a várba, csak ott ásasson a kapu mellett, ahol a nagy +rézdobot szokták verni. Ő (és itt Hegedüsre mutatott) azt mondja, +lement éjjel a viztartóba s alagútra akadt, amely azonban a kapunál +be van omolva. Az omlásnál a feje fölött hallotta a rézdobot +szólni, s a katonák lépését is hallotta, hát sokat ásatni nem kell. +Ő éjjel tizenkét órakor várni fogja őket, de azt is kiköti, hogy az +ókapunál levő kassai katonákat ne bántsák. Megegyeztek. Éjfélkor +Hegedüs lámpással vezette őket. A janicsárok, azabok és piadok +keverten jöttek. Háromezren voltak készen a földalatti útra. A +többi katona, Isten tudja hány ezer, két kapu kinyitását várta. +Hanem az történt, hogy Hegedüsnek a lámpása a viztartó sarkánál a +falba ütődött és elaludt. Sötétségben vezette az előcsapatot +tovább. Ő tudta a járást, de a nagy vizmedence széle keskeny, s itt +ő a sötétben is boldogult, de az előcsapat egymáson tolongva a +vizbe bukdácsolt.</p> +<p>– Nem tudsz-e arról, – kérdezte Dobó – hogy Dervis bég elrabolta +az egyik hadnagyunk fiát.</p> +<p>– De tudok – felelte a török. Két hét óta minden sátorban +keresik a gyermeket. A bég keresteti. Ellopták tőle, vagy elszökött +az ideérkezése után harmadnapra.</p> +<p>Dobó Hegedüsre nézett.</p> +<p>– Nyomorult! – mondotta.</p> +<p>Hegedüs térdre borult:</p> +<p>– Irgalmazzanak, könyörüljenek rajtam! – kiáltotta. – +Megtévedtem, elvesztettem az eszemet. <span class= +"pagenum"><a name="Page_240" id="Page_240">-240-</a></span></p> +<p>– Megvallod-e magad is, hogy a várat az ellenség kezére akartad +juttatni.</p> +<p>– Megvallom.</p> +<p>A tárgyalás nem tartott tovább egy óránál.</p> +<p>A következő órában már ott függött Hegedüs hadnagy a vár piacán, +egy gerendából hevenyészett akasztófán, s Fügedy kikiáltotta a vár +népének:</p> +<p>– Igy hal meg minden esküszegő, akár közember, akár tiszt, aki a +várat a török kezébe akarja ejteni.</p> +<p>A három közlegénynek a fülét csapták el, az akasztófa alatt. A +többi hetet megláncolt lábbal belső munkára rendelték.</p> +<p>A törököt úgy kidobták a várból a magas nyugoti falon, hogy +nyakaszegetten hullt a társai közé.</p> +<p>A vár népe láthatta, hogy Dobó nem tréfál.</p> +<hr class="chap" /> +<p><span class="pagenum"><a name="Page_241" id= +"Page_241">-241-</a></span></p> +<div class="chapter"> +<h3>XV.</h3> +</div> +<p>Te minden erőnél erősebb erő anyai; szeretet! Te emberi testbe +öltözött napfény! Te Isten szivéből leszállott láng, haláltól nem +félő erős gyöngeség!</p> +<p>Te aki ott hagyod biztos hajlékodat, puha párnádat, minden +kincsedet, hogy a halál erdején át alakoskodjál át veszendő +szeretteidhez. Te aki lebujdosol a föld mélységébe, te aki gyönge +karoddal akarsz át-áthatolni a falon, amelyre fegyveres fenevadak +százezre üvölt tehetetlenül! Te aki nem ismered a lehetetlent, ha +arról van szó, akit szeretsz, ha együtt kell szenvedned, meghalnod +is vele, – csodállak téged asszonyi sziv!</p> +<p class="center">*</p> +<p>Két éjen és két napon át ásták magukat által meg által az alagút +omladékain, a nyirkos hidegben, a laza boltozatok alatt. Néhol csak +egypár lépés volt az omladék: egy órai munkával átvergődtek, de +néhol kövekkel is kellett bajlódniok, és sem a gyönge asszonyi kar, +sem a tizenöt éves különben is fejletlen ifjú karja nem volt +hozzászokva az ilyen munkához.</p> +<p>Október harmadika estéjén alig hogy álomra csendesült a tábor, +magukhoz szedték minden élelmiszerüket.</p> +<p>A vártól már számitásuk szerint csak néhány száz lépés +választotta el őket. Azt remélték, hogy nem kell többé +visszatérniök.</p> +<p>És egész éjjel dolgoztak.</p> +<p>A föld alatt nem vették észre, mikor virrad, mikor <span class= +"pagenum"><a name="Page_242" id="Page_242">-242-</a></span> jön fel +a nap. A földet és rőzsét hordó paripák dübörgését hallották egész +éjen át, s hallották a várbeli ágyúk és mozsarak dörgését is. Azt +gondolták odalenn, éjjeli ostrom van, s még lázasabban dolgoztak, +hogy bejuthassanak.</p> +<p>Kint azonban virradt, hajnalodott, reggeledett, s a nap +fölszállt a borsodi hegyek közül. A török lócsiszár szolgái látva a +sátor élettelenségét, benéztek. A félre mozditott kő, a széles lyuk +megdöbbentette őket. Hogy a lovasok ismét rőzsét szedtek +mindenfelé, a kalmár maga rohant egy deli-agához, és az örömtől +szinte reszketve jelentette:</p> +<p>– Uram! – A várat én juttatom a had kezébe. – Alagutat fedeztem +föl az éjszaka!</p> +<p>Itt a sok deli, akindsi, besli és gureba otthagy rőzsét, lovat a +szabadban. Sipok és trombiták rikoltnak gyülekezőt. Mindenféle +katona összekeveredve, zörögve, zsibongva tolong le a bejárat +torkán a mélységbe.</p> +<p>Vezeti őket fáklyával a kalmár.</p> +<p class="center">*</p> +<p>A két szegény lélek ezalatt törte magát mindinkább előre.</p> +<p>Az út egy helyen lejtőssé vált. A kövek itt szárazak voltak, s +az út hirtelen megszélesedett.</p> +<p>Egy háromszögletű nagy földalatti nyirkos terembe jutottak.</p> +<p>– A vár árka alatt kell lennünk, – mondotta Miklós.</p> +<p>Azonban a terem két sarkán két omladék van. Melyik az út a kettő +közül?</p> +<p>Az egyik omladék nyerges. A tetején kis omlott lyuk, amelybe egy +emberfej belefér.</p> +<p>A másik omladékon oldalt feketélt valami nyilás.</p> +<p>– Itt az út kétfelé válik, – mondotta Miklós. – Most az a +kérdés, melyiket bontsuk? <span class="pagenum"><a name="Page_243" +id="Page_243">-243-</a></span></p> +<p>Föllépett a kövekre, s a lyukhoz tartotta a gyertyát.</p> +<p>A láng lobogott.</p> +<p>A baloldali nyilást is megpróbálta.</p> +<p>A láng itt állott.</p> +<p>A süvege szélébe tüzte a gyertyát, s belekapaszkodott a legfelső +kőbe. Éva segitett. A kő robogva gurult át a többin.</p> +<p>– Még egyet! – mondotta Miklós.</p> +<p>Ismét nekifeszültek mind a ketten. Ez a kő nem engedett.</p> +<p>– Az aprókat kell körüle kiszednünk.</p> +<p>Fogta az ásót, és körülszurkálta vele a követ. Aztán újra +belekapaszkodtak.</p> +<p>A kő ingadozott.</p> +<p>Miklós nagyot lélekzett, s megtörülte az arcát.</p> +<p>– Fáradt vagyok, – mondotta bágyadtan.</p> +<p>– Pihenjünk, – felelte Éva.</p> +<p>S leültek a kőre.</p> +<p>Miklós elhanyatlott, s abban a percben elaludt.</p> +<p>Éva maga is kábult volt, és halálra fáradt. A ruhája térdig +vizes, sáros; a kezei véresek. Haja a sok hajladozásban kibomlott, +s félig a dolmányba szoritva, félig azon kivül hullámzott a nyaka +körül.</p> +<p>Fogta a gyertyát és benézett mind a két üregbe.</p> +<p>Mind a kettő szabad útat mutatott.</p> +<p>– Egy kicsit megpihenünk, – mondotta a gyertyát a kőre ragasztva +– de nem alszom el, nem, csak pihenek.</p> +<p>S amint hátradőlt, halk dübörgést hallott maga előtt.</p> +<p>A szemöldökét összevonva nézett maga elé a sötétségbe: fönt +dübörögnek-e vagy idelent?</p> +<p>Ekkor az alagút mélyéből vörös fényszál röppent elő.</p> +<p>– Miklós! – sikoltotta Éva a fiút megrázva. – Jönnek!</p> +<p>A fiú bágyadtan emelte föl a szemepilláit. <span class= +"pagenum"><a name="Page_244" id="Page_244">-244-</a></span></p> +<p>– Jönnek! – ismételte Éva kétségbeesetten.</p> +<p>S a kardjához kapott.</p> +<p>A kardnak csak a hűvelye volt meg. Ott maradt valamelyik +omladéknál, ahol követ feszitettek. Az övében volt jatagánokat is +mind eltörték már a munkában, a zsebkést is. Nem volt náluk +semmi.</p> +<p>A fény kiszélesedve közeledett.</p> +<p>Éva minden erejét összeszedve kapott a kőhöz. Miklós is. A +gyertyájok elaludt. A kő mozdult, de nem engedett.</p> +<p>A rémület dermedtségével nézték, hogyan válik ki a sötétségből a +fáklyát tartó kalmár, s mellette a lógó bajuszú termetes aga, +akinek övében aranyként csillogtak a handsárok.</p> +<p>A következő percben kezek emelkedtek rájok, s ők fogva +voltak.</p> +<p>Az aga egy pillantást vetett a megkezdett munkára, s gyorsan +határozott.</p> +<p>– Fogd a fáklyát kölyök! – mondotta Miklósnak.</p> +<p>Miklós nem értette a szavakat, csak azt látta, hogy a fáklyát a +kezébe nyomják.</p> +<p>A katonák egy perc alatt szétszedték a nehéz köveket.</p> +<p>Az út két ember-szélességben szabad volt.</p> +<p>Az üreg már ekkor megtelt fegyveresekkel.</p> +<p>– Te fogsz vezetni, – mondotta az aga Miklósnak. – Az a másik +pedig, – folytatta Évára tekintve – itt marad. Ha rosszul vezetsz +bennünket, azt a nőt a közlegények közé vetem.</p> +<p>Egy janicsár tolmácsolta ezeket a szavakat.</p> +<p>Éva lehúnyta a szemét.</p> +<p>Az aga visszapillantott, és igy szólt:</p> +<p>– Egy deli őrizze itt azt a hitetlent!</p> +<p>S azzal meglökte Miklóst, hogy menjen előre. <span class= +"pagenum"><a name="Page_245" id="Page_245">-245-</a></span></p> +<p>Egy deli Éva mellé állott. A többi megindult. Minthogy azonban +az aga nem mondta, hogy ki őrizze a foglyot, a deli csakhamar +átadta egy másik delinek.</p> +<p>– Őrizd te!</p> +<p>Az is állt egy darabig, de talán eszébe jutott, hogy akik +elsőkül jutnak a várba, holtig nagyságos urak lesznek, átkinálta a +foglyot egy müszellemnek.</p> +<p>– Nem őrzöm én, – felelt a müszellem.</p> +<p>S odább lépett.</p> +<p>A delit ette a méreg.</p> +<p>– Majd én megőrzöm, csak eredj, – szólt ekkor egy szőrös süvegű +kis azab.</p> +<p>S kivonta a handsárját. Az asszony mellé állott.</p> +<p>Éva félholtan támaszkodott a falhoz. Mellette sűrűn lépkedtek el +a különféle öltözetű, puskapor és hagymaszagú mocskos katonák. Mind +meztelen kardot tartott már a kezében, s valamennyinek a szeme +lángolt a diadal reményétől.</p> +<p>Olykor egy fáklyás jött, s világitott egy-egy csoport előtt. +Olykor csak a sötétben toppogva jöttek. Zörgött-csörgött rajtok a +fegyver. Egyik egy széles vörös zászlót hozott a vállán.</p> +<p>Ekkor a terem bejáratától visszafelé az alagút hosszan beomlott. +A dübörgés percekig tartott, s a kövek elzárták az előlmenőket a +hátuljövőktől.</p> +<p>A terem megüresedett. Az omlás irányából tompa jaj és hörgés. A +másik irányban az elhaladó fegyverek halk zörgése.</p> +<p>Az asszony őre megszólalt magyarul:</p> +<p>– Ne féljen!</p> +<p>És megfogta az asszony kezét.</p> +<p>– Jőjjön, – mondotta. – Az út itt kétfelé válik. Ha ki tudom +bontani a másik nyilást, megszabadultunk.</p> +<p>Éva az élet áramlatát érezte újra az ereiben. <span class= +"pagenum"><a name="Page_246" id="Page_246">-246-</a></span></p> +<p>– Kicsoda kegyelmed? – kérdezte felocsudva.</p> +<p>– Varsányi a nevem, – felelte röviden az ember.</p> +<p>Acélt és kovát vett elő az övéből és kicsiholt.</p> +<p>A tapló csakhamar égett. Illatos füst vegyült az alagút fojtott +levegőjébe. Viaszgyertyához tartotta és fújta.</p> +<p>A gyertya lángra lobbant. A termet újra világosság árasztotta +el.</p> +<p>– Fogja, húgom, ezt a gyertyát.</p> +<p>A baloldali omladékhoz lépett, s egy-két rántással meglazitotta +a köveket.</p> +<p>Kis ember volt, de erős. A nagy kockakövek egymásután gurultak, +hol kifelé, hol befelé. Csakhamar akkora nyilás támadt, hogy egy +ember átbújhatott.</p> +<p>Elvette a gyertyát az asszonytól és előre ment. A tenyerét a +gyertya elé tartotta. Annyira sietett, hogy Éva alig birta +követni.</p> +<p>Az út itt már tisztább volt, de még mindig lefelé kellett +menniök.</p> +<p>Varsányi egyszer visszafordult:</p> +<p>– Kicsoda kegyelmed? Talán a királytól jön?</p> +<p>– Attól, – felelte Éva gépiesen.</p> +<p>– Kapunk hadat?</p> +<p>– Nem tudom.</p> +<p>– No mindegy. Csak azt tudnám, hol vagyunk. Sietnünk kell, hogy +a törököt megelőzzük.</p> +<p>Az út most már fölfelé vonult. Oldalt egy-egy fülkét lehetett +látni. A kövek azonban barnák voltak és a viz harmatként csillogott +a köveken.</p> +<p>– Már a várban vagyunk, – mondotta Varsányi. – Alighanem a +viztartónál fogunk kilyukadni.</p> +<p>Fehér vakolathalom zárta el az útat. Azon át erős mészszag +szállt hozzájok.</p> +<p>Varsányi káromkodott.</p> +<p>– Tyüh, azt a rézcsákányát a világnak! <span class= +"pagenum"><a name="Page_247" id="Page_247">-247-</a></span></p> +<p>– Mi az? – kérdezte Éva.</p> +<p>– Semmi no. Majd én előre mászok.</p> +<p>Átadta a gyertyát Évának, s ráhasalt a halomra. Éva benyújtotta +a gyertyát.</p> +<p>Varsányi állt már odabent. Fogta a gyertyát és hümmögött. Majd +Évának segitett, hogy a halmon átcsúszhasson, s megálljon.</p> +<p>Egy tág és fehérlő üregben voltak. Felülről gyászének hangzott: +az <i>In paradisum deducant te angeli</i>, s a magasból nappali +világosság szürődött alá.</p> +<p>Az üreg telve volt egymáson keresztül-kasul álló fehér +koporsóval, s körös-körül hig mészszel. A koporsók szélén rojtokba +száradt a mész. Oldalt a koporsók mellett egy félig eldőlt inges, +bajuszos, sovány képű halott meredt ki a mésztóból. A felülről ömlő +világosság megvilágitotta az arcát. A nyakán kötél lógott.</p> +<p>Varsányi bámulva nézett erre az alakra. Aztán +visszatekintett.</p> +<p>Éva ott feküdt mögötte a földön, ájultan.</p> +<hr class="chap" /> +<p><span class="pagenum"><a name="Page_248" id= +"Page_248">-248-</a></span></p> +<div class="chapter"> +<h3>XVI.</h3> +</div> +<p>Ezalatt a fiu is vezette a török hadat.</p> +<p>Eleinte félholt volt az ijedelemtől, de aztán arra gondolt, hogy +ha kibukkannak a várba, elkiáltja magát.</p> +<p>Ez a gondolat megerősitette. Ingadozás nélkül vitte a fáklyát +hol az aga előtt, hol mellette.</p> +<p>Csakhamar ők is fölfelé kanyarodtak. Akadály nélkül jutottak el +egy falig, amely az Egerben mindenütt azonos homokkőből épült, s +amelynek vakolata azt mutatta, hogy nem régen rakták.</p> +<p>– Bontsatok! – szólt a katonáinak az aga.</p> +<p>A vakolat csakhamar hullott a jatagánok és dárdák éle alatt. +Csak az első két-három követ volt nehéz kibontani, a többi már +könnyebben mozdult az acélizmu kezek erejétől.</p> +<p>De mégis tovább dolgoztak egy óránál.</p> +<p>Mikor már embernyi nagy lett a nyilás, az aga átléptette +Miklóst.</p> +<p>Tágas pinceféle helyre jutottak. Mindenfelé hordók és hordók. +Csak az volt különös, hogy a hely inkább teremhez hasonlitott, mint +pincéhez. A falon is egy rongyos nagy kép, s alatta kerek kád. A +képen két fejet lehetett látni. Az egyik szakállas szomorú arc, a +másik egy szintén szomorú ifjú, amint a szakállasnak a mellére +hajol. A fejük fölött fénykör. Az ifjú feje alatt kilátszik a fal a +vászon rongyai közül.</p> +<p>– Fegyvert a kézbe! – szólt az aga hátra. <span class= +"pagenum"><a name="Page_249" id="Page_249">-249-</a></span></p> +<p>És folytatta;</p> +<p>– Itt vagyunk! Amint az ajtót felszakitjuk, nem kell orditani! +Ha senkit se látunk, összevárjuk a hátul jővőket! A zászlósok +azonnal a falra fussanak!</p> +<p>És hogy erre igent bólintottak a körülötte állók, folytatta:</p> +<p>– A kapu felé fogunk rohanni. Nincs kegyelem. Az ott levő őrség +lefegyverzése az első, és a kapu kinyitása. Értettétek?</p> +<p>– Értettük, – hangzott a katonák halk morgása feleletül.</p> +<p>Az aga előbbre lépett, s megpillantotta a vasajtó előtt a nagy +puskaporos kádat. Meghökkent.</p> +<p>A puskaporos kamrában voltak. A hordókban nem bor volt, hanem +puskapor.</p> +<p>De Miklós is tudta már, hogy hova jutottak.</p> +<p>Amint ott állott a nagy kádnál, visszafordult. Végigpillantott +az egymásra tolongó fegyveres alakokon; arca sápadt volt és +átmagasztosult; aztán belecsapta az égő fáklyát a puskaporba.</p> +<hr class="chap" /> +<p><span class="pagenum"><a name="Page_250" id= +"Page_250">-250-</a></span></p> +<div class="chapter"> +<h3>XVII.</h3> +</div> +<p>Mikor a koporsót leeresztették, Varsányi felkiáltott az +embereknek:</p> +<p>– Hé emberek!</p> +<p>A kiáltásra bámuló s ijedt arcok jelentek meg a temető üreg +ajtajában. Az egyik hajadonfővel, a másik rozsdás disztelen +sisakban, amely szijjal volt az állához erősitve.</p> +<p>Varsányi ujra felkiáltott.</p> +<p>– Én vagyok itt, Varsányi! Huzzatok fel!</p> +<p>A karjába emelte Évát, és koporsóról-koporsóra lépkedett vele a +kötelekig. A két kötelet összefogta és beleült.</p> +<p>Az emberek felhuzták.</p> +<p>A sirüregnél nem volt más, csak a két pap meg a két kötéleresztő +paraszt. Ezek bámulva néztek Évára, aki halottként feküdt a gyepen, +ahova Varsányi lebocsátotta.</p> +<p>– Hozzatok vizet, – mondotta Varsányi a parasztoknak.</p> +<p>Ebben a pillanatban vörös lángtorony lövődött fel a +templombástyából. Fellövődött az égig, s fekete deszkák, gerendák, +kövek, fadarabok repültek benne.</p> +<p>A várat olyan dördülés rázta meg, hogy mindenki megsiketült, s a +földre bukott.</p> +<p>A levegőből kőzápor, vér, fegyver, fa és donga hullott alá.</p> +<p>Egy percig tartó halotti csend követte ezt a robbanást. Halotti +csend a várban és a váron kivül a török <span class= +"pagenum"><a name="Page_251" id="Page_251">-251-</a></span> +táborban is. Mindenki kábultan nézett maga elé, nem tudván +megérteni, hogy az ég szakadt-e le, vagy a föld nyilott meg, hogy +tüzokádó pokollá válva itéletnapi borzalmas lángözönbe boritsa a +világot.</p> +<p>Török csel! – Ez volt az egyetlen egy gondolat mindenkiben.</p> +<p>A vár odavan! – Ez volt az egyetlen érzés, amely a dobbanásban +megállt sziveket átbékózta.</p> +<p>Gergely a Sándor-bástya alján bombaanyaggal telt bögréket +kötözött. A robbanás szele neki taszitotta őt a pajzsoknak, amelyek +szögeken függve a falat boritották.</p> +<p>Ahogy fölemelte a tekintetét, a lángoszlop fölül kitölcséresedve +vöröslött az égen, s benne egy fekete malomkerék, a kerék körül +hanyatt fekve lefelé szálló kerengő emberek.</p> +<p>Volt annyi lélekjelenléte, hogy a bástya boltozata alá ugrott, +de ő is gondolata szakadt siket arccal nézett az első percben maga +elé.</p> +<p>A következő percben azonban megmozdult a vár népe. Ide-oda +futkosó emberek, fegyvereiket elhányó katonák, jajgató asszonyok, +fékeiket szakgató megvadult paripak látszottak mindenfelé.</p> +<p>Lent a török táborban diadalmas üvöltés, ostromlétrák +emelkedése, s a vár felé hullámzó fegyveres ezerek.</p> +<p>– Végünk van! – hangzott a várban minden irányból.</p> +<p>Asszonyok a gyermekeiket kézen ragadva és ölbe kapva futkostak a +kormos köveken és a kormos gerendákon, tüzes üszkökön át az ókapu +felé.</p> +<p>A levegőből sűrű fekete hó hullongott. Az a pernye volt. +Beszállingózta az egész várat, mintha gyászba akarná takarni.</p> +<p>S eléktelenedett holttestek, és emberi tagok hevertek itt-ott a +szétszórt köveken és fadarabokon. <span class="pagenum"><a name= +"Page_252" id="Page_252">-252-</a></span></p> +<p>Dobó hajadon fővel a paripáját rángatva száguldott a robbanás +helyére, s a katonákat a falra parancsolta.</p> +<p>– Nem történt semmi! – kiáltozta jobbra balra. Csak huszonnégy +tonna puskapor volt a sekrestyében!</p> +<p>A tisztek is mind lóra kaptak, és a Dobó szavával csillapitották +a népet mindenfelé.</p> +<p>– Vissza mindenki a helyére!</p> +<p>Mekcsey dühében egy eltört lándsa-nyéllel botozta a kábult és +engedetlen katonákat.</p> +<p>– Fegyvert fogj, a kutya Pilátusodat! Falra!</p> +<p>S maga is leugrott a lóról. Öles kópját kapott a kezébe, s a fal +tetejére rohant.</p> +<p>– Utánam fiuk! Utánam aki ember!</p> +<p>A falramászó törököket hatalmas tüzelés fogadta. A katonák a +belső térről, vezérlet nélkül is a falra futottak, s dolgozott a +buzogány, a kópja, a kard, a csákány.</p> +<p>A török szintén vezénytelenül egymást nyomta előre hátra, s kint +a falak körül épp akkora volt a zavarodás, mint bent a várban.</p> +<p>Legtöbben a robbanás helyére tolultak.</p> +<p>Gergely látta a maga bástyájáról, hogyan ömlik a fekete +hóhullásban a tarka török had, a templombástya felé.</p> +<p>– Itt maradj! – kiáltotta Zoltaynak, s ő maga a kardját kivonva +rohant a templom-bástyára.</p> +<p>Utközben az üstök mellett rohant el. Azoknak a levese főtt itt, +akik délben vártán voltak, s most kerültek volna ebédhez.</p> +<p>Gergely egy pillantást vetett a nyolc nagy üstre, amelyben az +apróra vágott hús forró leve gőzölt és rotyogott.</p> +<p>Áttaszitotta az egyik üst fülén a rudat, s odakiáltott a tálas +parasztnak:</p> +<p>– Fogja kend! A többit is hozzátok a bástyára! <span class= +"pagenum"><a name="Page_253" id="Page_253">-253-</a></span></p> +<p>S mikor fölértek, lezuditotta a forró levest a létrákon sokadozó +törökökre.</p> +<p class="center">*</p> +<p>Varsányi mikor felocsudott, az asszonynyal találta magát. A két +pap azon ingesen stólásan a falakra rohant, a két paraszt meg +kétfelé, valószinüleg az ágyúkhoz.</p> +<p>Varsányi fölemelte Évát a vállára és a palotába vitte. Gondolta: +ha királyi követ, odavaló.</p> +<p>S átadta Baloghnénak, hogy locsolja fel.</p> +<hr class="chap" /> +<p><span class="pagenum"><a name="Page_254" id= +"Page_254">-254-</a></span></p> +<div class="chapter"> +<h3>XVIII.</h3> +</div> +<p>Csak az ostrom visszaverése után szemlélték meg, hogy a robbanás +micsoda kárt okozott.</p> +<p>A templombástya jobb oldala a sekrestyével együtt fekete tátongó +üredék volt. A várfal az éjjeli épitéssel együtt ledőlt ezen a +helyen, s a két száraz malomnak, amelyik ezen a helyen dolgozott, +csak a düledéke volt meg. A sekrestye oldalában harminc vágni való +marha volt. Ezek megszakgatva és döglötten hevertek.</p> +<p>A vártán volt nyolc legényt darabokra tépetten találták meg. +Odaveszett egy hadnagy is, Nagy Pál, akit Bátory György küldött +volt harminc drabanttal Erdőd várából.</p> +<p>S a közelben levő katonák közül is sokan megsebesültek. Egy +Horvát Gergely nevű vitéznek vállban szakitotta le a karját a +robbanás valami köve. Még aznap meghalt, s még aznap lebocsátották +a temetőbe.</p> +<p>A várbeliek csak akkor tértek tulajdonképen magukhoz, mikor +látták, hogy a török nem birt a várba felhatolni.</p> +<p>– Az Isten velünk van! – kiáltotta Dobó a haját hátrasimitva és +az égre pillantva. Bizzatok vitézek az Istenben!</p> +<p>Az ostromot tulajdonképen a leves verte vissza. A török hozzá +volt szokva tűzhöz, kardhoz, kopjához, de a forró leveshez nem.</p> +<p>Amint az első létrán végig ömlött a forró paprikás lé, az +embereket mintha lesöpörték volna. A létrák alján <span class= +"pagenum"><a name="Page_255" id="Page_255">-255-</a></span> tolongó +had is szerte ugrott. Ki a kezéhez kapott, ki az arcához. A fejüket +pajzszsal takarva iparkodtak el a falak alól.</p> +<p>A várbeliek föllélekzettek.</p> +<p>Dobó a molnárokat és ácsokat hivatta.</p> +<p>– Szedjétek össze, – mondotta, – a malom részeit. A kettőből +csináljatok egy portörő kölyüs malmot. A mi hiányzik, azt az ácsok +azonnal faragják.</p> +<p>És körülpillantva kérdezte:</p> +<p>– Hol van a számtartó?</p> +<p>Egy kormos fekete alak lépett elő a monostor falaiból. A +bajuszára szállt kormot fujva, szakállát ütögetve állt Dobó +elé.</p> +<p>Az öreg Sukán volt.</p> +<p>– Sukán bácsi, – mondotta Dobó, – adjon ki a pincéből +salétromot, ként és szenet. Mihelyt a malom elkészül, a molnárok +puskaport fognak törni.</p> +<p>Csak most gondolt arra, hogy maga is mosakodni menjen. Olyan +volt ő is, mint a kéményseprő.</p> +<hr class="chap" /> +<p><span class="pagenum"><a name="Page_256" id= +"Page_256">-256-</a></span></p> +<div class="chapter"> +<h3>XIX.</h3> +</div> +<p>A palota ajtajában egy kormos ember ült. Félig törökösen volt +öltözve. A kezében egy nagy darab sült tök. Azt ette kanállal.</p> +<p>Amint Dobót meglátta, felállott.</p> +<p>– Te vagy Varsányi?</p> +<p>– Én vagyok uram.</p> +<p>– Mi hirt hoztál?</p> +<p>– Valami követet hoztam a várba. Asszonyféle. Azt gondolom +Miklósnak baja esett.</p> +<p>Dobó szinte rohanva ment be Baloghnéhoz.</p> +<p>– Hol a követ? – kérdezte.</p> +<p>Az asszony a Pető ágya mellett ült. Sisakot bélelt piros +selyemmel; – a fia sisakját.</p> +<p>– Követ? – kérdezte bámulva. Csak egy asszony jött.</p> +<p>– Hát az az asszony.</p> +<p>Baloghné benyitott a szomszédszobába, s megint bevonta az +ajtót.</p> +<p>– Alszik, – mondotta, – ne háborgassuk. Nagyon ki van +merülve.</p> +<p>Dobó benyitott.</p> +<p>Éva az ágyban feküdt, fehér tiszta ágyban. Csak a feje látszott, +amint halványan, szétomló hajától környezve félig be volt süppedve +a párnába.</p> +<p>Dobó elámulva nézte ezt a finom halvány arcot. Nem ismerte. +<span class="pagenum"><a name="Page_257" id= +"Page_257">-257-</a></span></p> +<p>Viszsahuzódott.</p> +<p>– Valami levelet nem hozott?</p> +<p>– Nem, – felelte Baloghné zavart arccal.</p> +<p>– Kérem a nőnek a ruháit. Ki ez a nő?</p> +<p>Baloghné vállat vont, majd kérlelőn nézett Dobóra.</p> +<p>– Azt mondta, hogy a nevét ne kérdezzük: attól tart, hogy +kegyelmed nem szivesen látja.</p> +<p>– Kérem a nőnek a ruháit!</p> +<p>Baloghné egy sáros, meszes török katonai ruhát hozott be a +folyosóról. A kis szattyáncsizmák kénsárgák, rajtok sarkantyú. Az +övben ötven és egynehány magyar arany; egy törött kard és két +törött jatagán.</p> +<p>– Tapogassa össze a zsebeket.</p> +<p>Az egyik zsebben papiros zörgött.</p> +<p>– Ez az, – mondotta Dobó.</p> +<p>S azon kormos kézzel fölbontotta az összehajtott +pergamenpapirost.</p> +<p>A vár alaprajza volt az.</p> +<p>Semmi más nem volt a zsebekben, csak egy pár összegyűrt keztyű. +A ruha varratait is összetapogatták, fölfejtették. A csizmát is +szétbontották.</p> +<p>Semmi.</p> +<p>– Nincs-e nála az ágyban?</p> +<p>– Nincs, – felelte Baloghné. Én adtam szegénykének inget is. Oh, +hogy össze volt törve. Régen nem alhatott. A föld alatt jött be a +halottak útján át.</p> +<p>Dobó behivatta Varsányit.</p> +<p>– Azt mondtad: követ.</p> +<p>– Úgy értettem.</p> +<p>– Hát nem mondta tisztán?</p> +<p>– Nem beszéltünk mink uram. Az alaguton jöttünk be csaknem +futva.</p> +<p>– A töröknek van-e élelme? <span class="pagenum"><a name= +"Page_258" id="Page_258">-258-</a></span></p> +<p>– Jön néha tíz-húsz szekér liszt, meg egy-egy nyáj birka. Az +Isten tudja hol szerzik!</p> +<p>– Eszerint nem éheznek.</p> +<p>– Eddig nem éheztek.</p> +<p>– Mit tudsz még a táborból?</p> +<p>– Csak azt, hogy Királyszéke felől árkot ásnak.</p> +<p>– A várba?</p> +<p>– Bizonyosan, mert a lagumdsik dolgoznak.</p> +<p>– Mért nem jöttél be? A rőzsehordásról hirt kellett volna +adnod.</p> +<p>– Nem lehetett. A kapuk elé a legerősebb janicsárokat tették. +Gyanut keltett volna, ha át akarok rajtuk menni.</p> +<p>– Hát most már maradj a várban. Jelentkezzél Bornemissza Gergely +úrnál, és mondd meg neki, hogy az aknát merről ássák. Azután +visszatérsz, és a palota körül leszel.</p> +<p>Az irás még a kezében volt. Hivatta Mekcseyt.</p> +<p>– Fogd ezt a rajzot, – mondta neki. A földalatti utak vannak +rajta. Szólitsd azonnal a kőmiveseket, és rakasd be, ha van még +berakatlan. Legelőször is a temetőgödörnél levő útat kell +befalazni!</p> +<p>Még a két apródnak adott egynehány megbizást, azután fürdeni +ment, s újra felöltözködve végigdőlt egy medvebőrös lócán.</p> +<p>Igy aludt mindig az ostrom alatt a napnak és éjnek egy-egy +órájában. A várbeli katonák azt tartották róla, hogy negyven napig +birja az ébrenlételt és az étlenséget.</p> +<hr class="chap" /> +<p><span class="pagenum"><a name="Page_259" id= +"Page_259">-259-</a></span></p> +<div class="chapter"> +<h3>XIX.</h3> +</div> +<p>Csak este beszélt Évával.</p> +<p>Bornemisszáné már akkor fölkelt. Könnyü otthonkába volt +öltözködve; bizonyosan azokból a női ruhákból szedett valamit +magára, amiket az első kicsapáskor az ura hozott be +zsákmányképen.</p> +<p>Ezeket a női ruhákat nem tudták a kótyavetyén eladni, hát +betették a palota egy üres szobájába. Jó lesz a szegényeknek az +ostrom után.</p> +<p>Dobó a vacsoránál beszélt vele.</p> +<p>– Kicsoda kegyed? – ez volt az első szava hozzá.</p> +<p>Mert azt mindjárt látta, hogy uri nő.</p> +<p>A két apród Dobó mögött állt. Baloghné is bent volt a szobában. +A birkapecsenye mellé akkor hozott be vörös bort. A két +viaszgyertya mellé még egyet gyujtott.</p> +<p>– Nem tudom megmondhatom-e másképpen mint négyszem között, – +felelte Éva. – Nem Baloghné miatt, hanem mert nem tudom, hogy +főkapitány úr megengedi-e, hogy a nevem tudva legyen.</p> +<p>A két apród Dobó intésére távozott.</p> +<p>– Tessék leülni, – szólt Dobó a szemben levő székre mutatva.</p> +<p>Amint Baloghné is kiment, Éva ismét felállt.</p> +<p>– Én uram, – mondotta, – Bornemissza Gergelynek a felesége +vagyok.</p> +<p>Dobónak kiesett a kés a kezéből.</p> +<p>Éva folytatta: <span class="pagenum"><a name="Page_260" id= +"Page_260">-260-</a></span></p> +<p>– Tudom, hogy az ilyen helyen, az ilyen munkában nem jó ha +asszony van jelen, de higyje meg kegyelmed, én az uramat a harctól +eljajgatni nem fogom.</p> +<p>– Tessék leülni, – felelte Dobó. – Engedelmet kérek, hogy +evésközben fogadom. Tessék velem tartani.</p> +<p>De ezek csak hideg szavak voltak.</p> +<p>– Köszönöm, – felelte Éva visszaülve a székre. Tudom, hogy a +főkapitány urnak minden perce meg van olvasva.</p> +<p>– Gergely tudja, hogy itt van?</p> +<p>– Nem.</p> +<p>– Hát hugomasszony, – szólt Dobó most már nyájas tekintettel, – +jól tette kegyelmed, hogy nem fedezte fel a nevét. Gergelynek nem +szabad tudnia, hogy kegyelmed itt van. Ebben kérlelhetetlen vagyok. +Az ostrom már nem tarthat soká: a fölmentő seregnek meg kell +érkeznie. Miért jött kegyelmed ide?</p> +<p>– A gyermekemet…</p> +<p>– Hát csakugyan elrabolták?</p> +<p>– El.</p> +<p>– És a gyűrű?</p> +<p>– Itt van, – felelte Éva a nyakán függő zsinórt elővonva.</p> +<p>Dobó egy pillantást vetett a gyürüre. Ivott egy korty bort, és +fölállt.</p> +<p>– Mivel biztosit kegyelmed arról, hogy Gergelylyel nem +beszél?</p> +<p>– Minden parancsának alávetem magamat, főkapitány úr, – felelte +Éva alázatosan.</p> +<p>– Megérti azt kegyelmed, hogy miért nem szabad Gergelylyel +beszélnie?</p> +<p>– Gondolom.</p> +<p>– Gergely a várnak az esze. Az ő elméjét nem szabad <span class= +"pagenum"><a name="Page_261" id="Page_261">-261-</a></span> elvonni +a vártól egy percre se. Kit ismer még itt kegyed?</p> +<p>– Mekcseyt, Fügedyt, Zoltayt; az apám is itt van, Bálint pap +is.</p> +<p>– Nem szabad mutatkoznia kegyednek a Baloghné szobáin kivül. +Igérje ezt becsületszavára!</p> +<p>– Igérem.</p> +<p>– Esküdjék meg!</p> +<p>– Esküszöm.</p> +<p>– Én viszont igérem, hogy gyermeke előkeritéséért mindent +megteszek. Adja ide a talizmánt.</p> +<p>Éva átnyujtotta.</p> +<p>Dobó felcsatolta a sisakját, s mielőtt keztyüt huzott volna, +odanyujtotta a kezét az asszonynak.</p> +<p>– Bocsásson meg, hogy ilyen nyers vagyok. Nem lehet máskép. +Tekintse a feleségem szobáit, itt hagyott holmiját a magáénak.</p> +<p>– Még egy szót, – mondotta Éva. – Baloghné asszonynak mit +mondjak: ki vagyok?</p> +<p>– Mondjon amit akar, csak Gergely meg ne tudja, hogy kegyed itt +van.</p> +<p>S ezt mondva kilépett az ajtón, és a lováért kiáltott.</p> +<hr class="chap" /> +<p><span class="pagenum"><a name="Page_262" id= +"Page_262">-262-</a></span></p> +<div class="chapter"> +<h3>XX.</h3> +</div> +<p>Estefelé erős szél kerekedett, s kihordta a kormot, pernyét a +várból.</p> +<p>Dobó a robbanás romjaira szólitotta a kőmiveseket és a +parasztokat.</p> +<p>– Szedjétek össze a szanaszét heverő köveket, – mondotta – s +próbáljatok dolgozni. Ugy rakjátok a falat, hogy a lövésektől +mindig takarva legyetek.</p> +<p>Fölment a Baba-ágyúhoz és annak a talpára ülve ónnal egy szelet +papirosra irt.</p> +<p>Magyarul irta a következő levelet:</p> +<p><i>Hallod-e Dervis bég. A Bornemissza gyermekét mihelyt +megtalálod, jelezd kékvörös zászlóval azon a jegenyefán, amelyik a +patak mellett a vártól északra áll. Gyürüd lenyomata a levélen van. +A gyermeket fehérzászlós küldött hozhatja. Nemcsak a gyürüt adom ki +érte, hanem egy nálunk levő török gyermeket is.</i></p> +<p>Mekcseyt szólitotta.</p> +<p>Eltakarta az irást kezével s azt mondta neki:</p> +<p>– Ird alá kérlek a nevedet.</p> +<p>Mekcsey szó nélkül aláirta.</p> +<p>Balázs már ott állt a pecséttel és a gyertyával.</p> +<p>Dobó elhajolt az ágyutól, s úgy csöppentette a viaszt a levél +belsejébe a Mekcsey neve mellé. Mekcsey rányomta a gyürüjét a +pecsétre, aztán anélkül, hogy kérdezte volna: kinek? minek? – +dolgára sietett. <span class="pagenum"><a name="Page_263" id= +"Page_263">-263-</a></span></p> +<p>Dobó összehajtogatta a levelet, s kivül a török gyürüvel +pecsételte le.</p> +<p>A félhold és a csillagok tisztán látszottak a pecséten.</p> +<p>S hivatta Varsányit.</p> +<p>– Varsányi barátom, mondotta nyájasan. Most tudom már én, hogy +miért nem jösz te a várba? Minek is jönnél, mikor úgyis mindig +kiküldünk. Ismered-e a Dervis béget?</p> +<p>– Mint a csizmám szárát, – felelte vigan Varsányi.</p> +<p>– Hát itt van ez a levél. Ezt belopod vagy a sátorába, vagy a +ruhájába, vagy az ivópoharába, vagy ha akarod átnyujtod neki.</p> +<p>– Belövöm éjjel nyilon a sátorába.</p> +<p>– Azután menj el Szarvaskőbe, s várd meg Vas</p> +<p>Miklóst. Most már jönnie kell.</p> +<p>– S hogyan jövünk a várba?</p> +<p>– A kapu mellett jobbra minden éjjel zsineg fog lógni. Azt +rántsátok meg. A csengetésre kaput nyitnak.</p> +<p>Varsányi kendőbe takarta a levelet, s a keblébe rejtette.</p> +<p>A Sándor-bástyán erősen hullt a golyó. Dobó látta, hogy zavar +van ott. A katonák rendetlenül vonultak széjjel.</p> +<p>A török észrevette, hogy a külső várfalat egy kis kapu köti +össze a belsővel. (Olyan volt az átjáró a két fal között, mint a +csaton a pecek.) A török észrevette az átjárót, s látta, hogy a kis +kapun ki- és bejárnak a vitézek.</p> +<p>Nosza ágyut vontatott a hegyre, s erősen golyózta a kaput.</p> +<p>Alig egy óra alatt öt ember esett el a kapu táján. <span class= +"pagenum"><a name="Page_264" id="Page_264">-264-</a></span></p> +<p>– Deszkát fel! – kiáltott Dobó. A palánkot emeljétek +magasabbra!</p> +<p>De hiába emelték a takarót oda. A török ágyuk már úgy feküdtek, +hogy rászórták a golyót a deszkán, palánkon át is a kapura.</p> +<p>– Ez egy fertálymázsa puskaporomba kerül! – morgott Dobó. És +épen most.</p> +<p>Gergely futva jött a szeglettoronyból.</p> +<p>– Kapitány úr, – mondotta – igy nem maradhat a kapu! A legjobb +katonáimat ellövik!</p> +<p>– Mit tehetünk, – felelte Dobó.</p> +<p>S halkan folytatta:</p> +<p>– Várni kell, mig a porcsinálást megkezdik.</p> +<p>A golyó hullt a kapura, miut a záporeső.</p> +<p>– Engedje meg, hogy a falat kitörjük, vagy alól megássuk.</p> +<p>– Neked nem kell külön engedelmet kérned Gergely. Tedd meg.</p> +<p>Gergely a kapu mellett lyukat vágatott a falon, s azon át +járatta a katonáit.</p> +<p>A török pedig szórta tovább is a golyót az üres kapura, úgy hogy +söpörni lehetett a kapu alján.</p> +<p>Éjjel ismét hordta a török a földet, a rőzsét.</p> +<p>A hold egy kevéssé világitott nekik. A várból ki-kilőttek +rájok.</p> +<p>– Ne lőjjetek egy darabig, – mondotta Dobó.</p> +<p>Hogy a várbeliek elcsöndesedtek, a török zsibajgás, dobogás, +ropogás hangja egyre erősődött.</p> +<p>Szaporodtak.</p> +<p>Dobó a négy romláshoz vitte az összes puskásokat. Egy sor fekvő +fölött egy sor térdelő, ezek fölött egy sor előre hajló.</p> +<p>A lámpások elsötétedtek. <span class="pagenum"><a name= +"Page_265" id="Page_265">-265-</a></span></p> +<p>A török mindegyre több és fedetlenebb. Apró kézilámpások +világitanak nekik a munkában.</p> +<p>Mikor a csoport följebb-följebb hágva ott turbánzik már a romlás +előtt, Dobó tüzet kiált.</p> +<p>Az orditás és megzavarodás, ami e lövésre keletkezett, s a futó +és nyargaló csoportok jelezték, hogy a lövés nem esett hiába. +Egynéhány tüfenksi visszapuskázott, de senkit se talált. A munkát +csak lent folytatták, s óvatosan, mindig takarva magukat.</p> +<hr class="chap" /> +<p><span class="pagenum"><a name="Page_266" id= +"Page_266">-266-</a></span></p> +<div class="chapter"> +<h3>XXII.</h3> +</div> +<p>A malom éjjel nappai duhogott. A friss puskapor feketén pergett +a teknőkbe. A várbeliek bizalma viszszatért.</p> +<p>A török uj sáncot vetett, s alighogy megvirradt, a nagyprépost +házánál három zarbuzán dördült meg. Most az északnyugoti torony +volt a cél. Innen ugyan bajos ostromot kezdeni, de talán el akarták +vonni az erőt a többi vároldaltól.</p> +<p>A nagy fekete ágyugolyók sasokként szállottak a toronyra.</p> +<p>A lövés irányában volt a katonák lakóháza. Egy sor alacsony ház. +Háttal a várfalnak támaszkodik valamennyi. Ezekre hullt a faltörő +golyók közül, amelyik nem kapott elég puskaport.</p> +<p>A várnagyi palota nyugoti oldala kezdett szakadozni.</p> +<p>Baloghné rémülten rohant be abba a szobába, ahol Dobónak ágyat +vetett.</p> +<p>A kapitány az ágy mellett székben ült, és a két kezét a szék két +karján pihentetve hátradőlten aludt édesen. Előtte égő gyertya. A +feje fölött elbarnult nagy olajfestmény: Szent István király képe, +amint a koronát Máriának nyujtja. A bástyává átalakitott templomból +tették ide, s már oly fakó volt, hogy az alakok szeme csak barna +foltnak látszott.</p> +<p>Dobó itt szokott aludni. <span class="pagenum"><a name= +"Page_267" id="Page_267">-267-</a></span></p> +<p>Csak virradat felé tért ma haza. A hajnali órára hirtelen való +ostromot várt talán, hogy nem vetkezett.</p> +<p>Azt az oldalt lőtték, amelyikben aludt. A golyók ugy rázták a +házat, hogy a gerendák recsegtek. A szoba egyik falán négy ujjnyi +repedés. Ki lehetett rajta látni a palánkra.</p> +<p>– Kapitány ur! – kiáltotta Balogné.</p> +<p>A vakolat egy ujabb lövéstől a fejére hullt.</p> +<p>Odaugrott a kapitányhoz és megrázta.</p> +<p>– No mi az? – szólt Dobó a szemét fölnyitva.</p> +<p>– A palotát lövik! Keljen fel az Isten szerelmére!</p> +<p>Dobó körülnézett. Látta a szakadást. Fölállt.</p> +<p>– Az ágyamat tessék levitetni, – szólott, valamelyik alsó +szobába, amelyik közel van ajtóhoz. Mindjárt visszajövök.</p> +<p>Ez a <i>Mindjárt visszajövök</i>, – olyan soha meg nem tartott +mondása volt Dobónak, hogy Baloghné még ebben a veszedelemben is +elmosolyodott.</p> +<p>– Legalább azt várja meg, mig egy kis borlevest csinálok.</p> +<p>– Az jó lesz. Köszönöm, – felelte Dobó, a vakolatot rázva a +dolmánya ujjáról. A gyomrom alélt. Néhány szegfüszeget is kérek +bele.</p> +<p>– Hova küldjem?</p> +<p>– Majd beugrom érte.</p> +<p>– Dehogy ugrik kapitány úr. Kiküldöm a fiamtól.</p> +<p>Egy felkantározott ló mindig ott állt az ajtó előtt, s a ló +mellett hol egyik, hol másik apród a maga kis lovával. Dobó +ráfordult és megindult, hogy a várat bejárja.</p> +<p>A katonák egyrésze öltözetlenül tolongott ki a nyugoti oldalon +levő apró kaszárnyaházakból. A fegyver a felsőruhával a vállukon, +vagy a honuk alatt. Némelyiknek <span class="pagenum"><a name= +"Page_268" id="Page_268">-268-</a></span> a nadrág is a nyaka +között. Káromkodnak, mint a jégeső.</p> +<p>– Menjetek a monostorba, – mondotta Dobó. Azt nem lövik.</p> +<p>Egy másik csoporttal Mekcsey haladt át a piacon. Ásó, kapa és +csákány volt a katonáknál. Mekcsey egy nagy kovás puskát tartott a +kezében.</p> +<p>Hogy Dobót meglátta, intésül fölemelte a puskát, s feléje +sietett. Dobó odaszöktette a paripáját.</p> +<p>– A Királyszék felől árkot ásnak, – jelentette Mekcsey. Azok +ellen megyünk.</p> +<p>– Jó, – felelte Dobó. Igazitsd el őket. Ássanak, azután azonnal +keress meg.</p> +<p>A Bolyky bástyára ment. Ennek az alján az istállók mellett öt +ember ült. A fejükön sisak. Az arcuk piros a tűzfénytől. Apró +szalmakoszorukat kötöttek. Mellettük üstökben fött a szurok.</p> +<p>A bástyán Gergelyt találta, amint a dob fölé hajolva nézte a +borsót.</p> +<p>– A törökök aknába fogtak, szólt fölállva, mikor Dobót meglátta. +Ma már észrevettünk egyet. Mekcsey maga ment rájuk.</p> +<p>– Tudom, – felelte Dobó.</p> +<p>– A dobok mind vizesek, de a viz rezgésével észrevettük.</p> +<p>Dobó a palánkhoz állt, és annak a nyilásán kinézett.</p> +<p>A töréseknél körülbelül egy ölet emelkedett a vesszőhányás. Egy +holt akindzsit akkor vittek el a dervisek két kópján a rőzse +közül.</p> +<p>– Ez még az éjjeli lövésben esett el, – mondotta Dobó.</p> +<p>Szemben a falakkal már mindenfelé látszott a sok árok és sövény. +A török is takarta magát. <span class="pagenum"><a name="Page_269" +id="Page_269">-269-</a></span></p> +<p>– Valami készül megint mondotta Dobó. A jaszaulok és janicsárok +nem mutatkoznak semerre se.</p> +<p>Mekcsey ekkor ért föl a bástyára.</p> +<p>– Ásnak, – jelentette röviden.</p> +<p>Az arcán látszott, hogy az éjjel semmitsem aludt. Szintelen volt +és kócos. A dolmánya vállon meszes és sáros. Bizonyosan a +kőmiveseknél segitett gerendát emelni.</p> +<p>– Kapitánytársam, – mondotta rideg, szemrehányó hangon Dobó, – +már megint magad akartál az aknába szállani! Azonnal aludni +menj!</p> +<p>A lépcsőn ekkor jött fel Balázs apród. A kezében ezüsttálca, s +azon ezüstpohár. Fehéren párolgott a pohár a hajnali hideg +levegőben. Mekcsey köszönt és leindult.</p> +<p>Dobó szelidre változott hangon szólt utána:</p> +<p>– Pista!</p> +<p>Mekcsey megfordult.</p> +<p>– Vedd el Balázstól a poharat, és idd meg kedves öcsém.</p> +<hr class="chap" /> +<p><span class="pagenum"><a name="Page_270" id= +"Page_270">-270-</a></span></p> +<div class="chapter"> +<h3>XXIII.</h3> +</div> +<p>A következő éjjelen megtudták, hogy mit csináltak aznap a +janicsárok?</p> +<p>Hát biz ők olyanforma alkotmányokat csináltak, mint amilyenek +alatt a papok viszik a szentséget a körmenetekben. Csakhogy a +mennyezet teteje erős deszka, a négy rudja meg négy kópja.</p> +<p>Ilyen mozgó tetők alatt hordták ezentul éjjelenként a földet meg +a rőzsét.</p> +<p>A vár népe elnevezte ezt az alkotmányt <i>tárgy</i>-nak.</p> +<p>A főtisztek délután kialudták magukat. Többnyire délután +aludtak, mert az ostromtól csak reggel lehetett tartani, s délelőtt +a török aznapi terve már kitudódott. Éjjel megint talpon voltak, s +ilyenkor a legénység fele tért nyugodni. Dobó úgy egyezett meg +Mekcseyvel, hogy nem tartanak rendes időt az alvásra, hanem amint +az egyik kipihente magát, a másik azonnal pihenni tér.</p> +<p>Bizony nem aludt az egyik se, csak itt-ott egy órát, néha +délután kettőt is.</p> +<p>Hej ette a méreg a puskásokat, hogy a törököt a tárgyak sokasága +takarta. Ami ép tetődeszkázat volt a városi házakon, azt a török +mind összeszedte. Látta, hogy másképpen nem boldogul, csak ha maga +is falat emel.</p> +<p>A Sándor bástyán már olyan magas volt a töltés, hogy a romlásig +ért.</p> +<p>A tárgyak fedték a törököt, a rőzsék fedték a feltoló +<span class="pagenum"><a name="Page_271" id= +"Page_271">-271-</a></span> fejét. A romlás körül állandóan husz +puskás, meg egy-egy töltött mozsár. A falon is erre vigyázó +fegyverek.</p> +<p>Gergely maga is itt őrködött most legjobban.</p> +<p>Egyszercsak valami husz török törekedik elő. Mindegyik fején +venyige csomó.</p> +<p>Gergely leszólt a falról.</p> +<p>– Gasparics!</p> +<p>– Tessék, – hangzott egy erős férfihang.</p> +<p>– Nem viszket a markotok?</p> +<p>– Dehogynem az áldóját! Hadd üssünk ki rájok hadnagy úr!</p> +<p>– Éppen azt gondoltam én is. Hát lehet. Csak arra vigyázzatok, +hogy amint szúrtatok, azonnal ugorjatok vissza.</p> +<p>– Értem hadnagy úr.</p> +<p>A romláson dolgoztak a kőmivesek, de még egy ember-szélességnyi +rés volt az alján is.</p> +<p>Gergely szavára kiugrik Gasparics, mellbeszúr egy jatagánokkal +körülfegyveres törököt, azzal visszaugrik.</p> +<p>A török összeesik. A többi hord tovább.</p> +<p>Most már három ember ugrik ki a résen. Lándzsával leteritenek +ugyanannyi törököt, megint ugranak vissza.</p> +<p>A török káromkodik, de alulról tolong fel a többi.</p> +<p>A résen most már tiz ember surran ki. Ki karddal, ki lándzsával. +Ölik, vágják a rőzsehordókat. Aztán visszafordulnak és beugrálnak a +résen egymásután.</p> +<p>A török elhányja a rőzsét, harmincan is neki a három hátul +maradtnak.</p> +<p>Gergely lövet a falról. A török egyik a másikra bukfencezik, +hanem egy Kálmán nevü tizedes nagy lándsaszúrást hoz vissza a +mellében.</p> +<p>– Lőjjetek tik is! – kiált le Gergely.</p> +<p>A többi törökre már az alsó nyilásból villámlik a halál. +<span class="pagenum"><a name="Page_272" id= +"Page_272">-272-</a></span></p> +<p>Ennél a villanásnál látszott, hogy körülbelől negyven török +feküdt véresen a rés előtt. A többi új csoportba pattanva lándsával +és karddal rohan a résnek.</p> +<p>– Lőjj! – kiáltja Gergely a falon levőknek.</p> +<p>Ekkor érkezett oda Dobó.</p> +<p>A rés előtt ott fekszik hanyatt a vérében Kálmán. A résen beszúr +egy janicsár, s hogy senkit sem talál, egy kurjantással +beugrik.</p> +<p>Dobó épp a rés mellett áll. Ugy üti orrba meztelen ököllel, hogy +a vér szétpreckel belőle. Ugyanabban a pillanatban Gasparics +lándsát vet beléje.</p> +<p>A többi török nem meri követni. Hátat forditanak, és +széjjel-ugrálnak a rőzsehányásban.</p> +<p>– Dobjátok ki a kutyát! – mondja Dobó a kőmiveseknek.</p> +<p>S fölmegy a falra.</p> +<p>– Az aknázást abbahagyta a török, – mondja Gergelynek.</p> +<p>– Gondoltam, – felelte Gergely.</p> +<p>– Van valami mondani-valód?</p> +<p>– Tessék megnézni a bögréinket.</p> +<p>A bástyaoldalban függő olajlámpásnál öt legény dolgozott, s +köztük a cigány is.</p> +<p>Egynehány száz cserép-bögre volt ott. Azt töltögették.</p> +<p>Az egyik puskaport tett bele egy marokkal. A másik rongyot és +követ gyömöszölt rá. A harmadik ismét egy marok puskaport tett a +bögrébe. A negyedik egy halom ujjnyira vagdalt rozsdás +puskacső-darabok mellett ült, s azokat töltötte puskaporral. +Kétfelől fával verte be. Az ötödik dróttal szoritotta a két dugót a +csőhöz. A cigány besározta.</p> +<p>– Már háromszáz bögrénk van készen, jelentette Gergely. +<span class="pagenum"><a name="Page_273" id= +"Page_273">-273-</a></span></p> +<p>– Tegyetek közéje ként is, – mondotta Dobó. – Jó nagy +darabokat.</p> +<p>– Az bizony jó lesz, – felelte Gergely.</p> +<p>Balázs apród rohant a kénért.</p> +<p>Dobó egy darabig elégedett arccal nézte ezt a mesterkedést, +aztán körülpillantott:</p> +<p>– Itt van Gasparics?</p> +<p>– Itt vagyok, – felelte a legény alulról.</p> +<p>– Gyere fel.</p> +<p>A legény fölugrott, és összecsapta Dobó előtt a bokáját.</p> +<p>– Te voltál az első, aki a résen kiugrottál?</p> +<p>– Én, kapitány úr.</p> +<p>– Mától fogva tizedes vagy!</p> +<hr class="chap" /> +<p><span class="pagenum"><a name="Page_274" id= +"Page_274">-274-</a></span></p> +<div class="chapter"> +<h3>XXIV.</h3> +</div> +<p>Mindennap próbáltak valamit a törökök.</p> +<p>Hogy a tárgyak jó védelmet nyujtottak az első éjjelen, látják ám +másnap a várbeliek, hogy a Hécey prépost házától kezdve nagy +földhányás túródzik a vár délnyugoti faláig.</p> +<p>A falnál csakhamar hordók tolódnak fel az árokból, s ezer meg +ezer kéz hordja és rakja az üres hordót.</p> +<p>A török feltörte az összes pincéket. Kieresztette a bort a +hordókból, s ide hordta a vár alá.</p> +<p>Most ezen az oldalon egy nagy hordófal épül. Kézből kézbe száll +a hordó, s fordul fenékkel talpra valamennyi.</p> +<p>Még aznap fölépül a hordóhegy. Támasztéka a várfal. Tulfelől +lépcsőzetes.</p> +<p>A várból egésznap puskáznak rájok, de nem tesznek annyi kárt +bennök, hogy elriadnának.</p> +<p>S még éjjel is döng és duhog a sok hordó és szüreti kád.</p> +<p>A puskások nagy része idekerül most. A mozsarak is ott guggolnak +a falon. Egypár szakállas ágyú oldalt a hordóhalomra céloz.</p> +<p>– Bolond a török, – mondja Fügedy.</p> +<p>Fügedynek ez a fal a helye mostan.</p> +<p>De nem bolond az. Lám kora hajnalban előmozdul a hordók alján +egypár nagy széles tárgy. Nyolc kópja tartja. Husz harminc török is +elfér egy-egy tárgy alatt. <span class="pagenum"><a name="Page_275" +id="Page_275">-275-</a></span></p> +<p>– Tüzet és vizet! – rendelkezik Dobó. Hozzatok szalmát, +vasmacskát, horgot és csáklyát, sokat!</p> +<p>Mert nemcsak a tárgyak mozgását látta, hanem azt is, hogy lent +az árokban fáklyákat gyujtanak.</p> +<p>A Bebek-bástyát is lőtték tegnap, s itt zsákokba kötött föld +volt a lépcsőjök.</p> +<p>Dobó egy pillanatra itt is megfordult. Gergelyt készen találta +mindenféle láncra kötött vasmacskával és csáklyákkal. A bástyán tüz +égett. A tüz mellett üstökben faggyú olvadt. A szurkos +szalmakoszoruk rakásokba rendezve feketéllettek a tüz körül.</p> +<p>A török itt is nagy tárgyak alá huzódva indult a vár ellen.</p> +<p>Mekcsey az ókapunál tömetett. Innen is vártak ostromot.</p> +<p>A veszedelem legfenyegetőbb volt a délnyugati sarkon, ahol +Fügedy állott. Dobó fölnyomta az acélsisakját, és Balázs apród +kiséretében odanyargalt.</p> +<p>Hát már akkor égett a palánk.</p> +<p>A török ezuttal nem orditozott. Óvatosan a tárgyak alá húzódva +puskázott a várbeliekre.</p> +<p>Felülről nem lehetett lőni. Az égő palánk aljából lőttek vissza +s lyukakat vágtak csákánynyal a kő között, hogy ezeken a réseken +lőhessenek a tárgyak alá.</p> +<p>– Szalmát rájok! harsogta Dobó.</p> +<p>Egyfelől a viz locsogott az égő palánkra, másfelől olajba és +faggyuba mártott tüzes szalmakoszoruk repültek a tárgyak fölé.</p> +<p>Amelyik tárgy a falig jutott, azt csáklyákkal fölforditották, +vagy ellökték. Amelyiknek a teteje tüzet fogott, azt csak hagyták +közeledni. A török csakhamar eldobta, és orditva menekült a +tüzesőből.</p> +<p>A hordók inogtak alattuk, s némelyik a hátán vitte a lángoló +tüzet. <span class="pagenum"><a name="Page_276" id= +"Page_276">-276-</a></span></p> +<p>– Szalmát, csak szalmát! – kiáltotta Dobó.</p> +<p>Az olajba mártott szalma lángoló rongyokban repült ujra alá a +tárgyak födelére. A kopjatartók eldobták a szerszámukat, s +hanyatt-homlok rohantak le a golyózáporból.</p> +<p>De ez csak szünet volt. Amint az első támadókat visszaverték, a +török ágyúk a palánk szakgatásába fogtak.</p> +<p>Dobó hasra fektette a népét, hogy a golyók ne találják. A +palánk-cölöpök közül kettőt sikerült a török ágyúknak ellőniök. A +palánk megingott, és negyven öl hosszan ropogva recsegve kifelé +hajolt.</p> +<p>Még egy cölöprontás, és leszakad az egész.</p> +<p>– Csáklyát elő, – kiáltotta Fügedy. És láncokat.</p> +<p>Ötven csáklya kapott a kifelé hajló palánkba.</p> +<p>Vasláncok és kötelek, új cölöpök és karók kerültek elő. A palánk +csakhamar ismét az előbbi állásába helyezkedett.</p> +<p>Dobó már ekkor a Bolyky-toronynál volt, ahol a szurok, puskapor +és égett faggyu egybekeveredett illatában Gergely fogadta az +ostromot.</p> +<p>Ez a félig rom szeglettorony nagy bizalma lett a töröknek. Hogy +Temesvár is egy torony miatt esett el, ezt tartották a szerencse +pontjának, habár az első ostromban nem is sikerült a sarkukat +megvetni benne.</p> +<p>Itt hogy csupa földet hordtak a torony fala mellé, belülről nem +lehetett rájok lőni.</p> +<p>A törökök egymást nyomva tolakodtak a széles tárgyak alatt fel. +Hullt rájok az égő szurkos és faggyús koszoru, mégis sikerült a +toronyba hágniok.</p> +<p>– Üsd vágd! – hangzott a tisztek kiáltása.</p> +<p>– Allah akbar! – volt a felelet.</p> +<p>A torony alján csáklyák és kopják nyulakodtak elő. Taszigálták, +kaparták, vágták, horgolták a tárgyakat.</p> +<p>De a török is dolgozott. A tárgyak alól a tüfenksik <span class= +"pagenum"><a name="Page_277" id="Page_277">-277-</a></span> +puskáztak. Lándsák és gránátok röpültek alulról a védőkre.</p> +<p>Egy páncélos szpáhi halálmegvetéssel ugrott a falra, s a két +vasas kezével malmozva verte szét a csáklyákat és kopjákat. A másik +harmadik a nyomában.</p> +<p>Mig ezt a hármat leagyalták buzogánynyal, a többi ezeknek a +hátán előnyom akodott.</p> +<p>Egy perc nem telt belé, már feltoltak egy tehénbőrrel bevont +tárgyat a torony tetejére, s az alatt harminc-negyven janicsár +térdelve és hasalva lőtte a bástyán küzdő katonákat</p> +<div class="figcenter" style="width: 361px;"><a href= +"images/i005hq.jpg"><img src="images/i005.jpg" alt= +"(Az egri ostromból fennmaradt harci csákány.)" title= +"(Az egri ostromból fennmaradt harci csákány.)" /></a> +<p class="caption">(Az egri ostromból fennmaradt harci +csákány.)</p> +</div> +<p>Dobó az ágyukhoz rohant.</p> +<p>A torony belsejében levő katonák még csak nem is árthattak +nekik, mert a torony teteje be volt már deszkázva, s a deszkákat +nem lehetett lelökni a janicsárok miatt.</p> +<p>– Jertek ki! – kiáltotta Gergely.</p> +<p>S a janicsárok puskáival mit se törődve maga is csáklyát +ragadott. Beleakasztotta az egyik tárgytartó kópjába, s azt +elrántotta. <span class="pagenum"><a name="Page_278" id= +"Page_278">-278-</a></span></p> +<p>A bástyán levő katonák is észrevették a torony új elfoglalását. +Mind a tüzes szerszámhoz kaptak, s a falon felnyomakodó +janicsárokat elboritották tüzzel.</p> +<p>Dobó látta, hogy a janicsárok összeköttetése megszakadt. +Hirtelen lefelé fordittatta a két ágyut, és a töltésen sokadozó +janicsárok közé lövetett.</p> +<p>A janicsárféle katona nem igen tart az ágyutól. Két ágyunak két +magva nem sokat árt. A dörgést meg megszokták ezek. Csakhogy a Dobó +ágyui apró maggal vannak töltve. Közelről tízével-huszával dől tőle +a török.</p> +<p>A janicsárok irtózva hátráltak.</p> +<p>– Tüzet rájok! Tüzet! – hangzott fent is a Gergely szava.</p> +<p>S a torony-tetőn rekedt janicsárokra repült a szurok-koszoru. A +török ide-oda kapkodott, de hogy a puskáját már kilőtte, nem volt +ideje újra tölteni. A tűz és láng egyre több. Orditva vetik alá +magukat a torony ból. S még jól járt az, aki kivül esett. Az +egyszerüen kitörte a nyakát. Aki a várba ugrott, az rosszabbúl +járt, mert úgy agyon verték, hogy csontja se maradt épen.</p> +<hr class="chap" /> +<p><span class="pagenum"><a name="Page_279" id= +"Page_279">-279-</a></span></p> +<div class="chapter"> +<h3>XXV.</h3> +</div> +<p>A török este és éjjel a földbástyánál folytatta a harcot. A +földbástya a város északnyugati szegletén folytatása a kőbástyának. +A földet összevissza turkálták, hogy a bástya alá lyukat +szerezzenek, de a vár fala nem földre épült itt a hegyen. Fal falon +áll le húsz ölnyi mélységig, mintha az ismeretlen időkben a +völgyből épitették volna a várat, s egy újabb kor népe meghordta +volna a régi várat földdel, s föléje építette volna a maga várát, +míg végre jött a Szent István király népe, s a váron vár fölé +fölfalazta a mai várat.</p> +<p>Dobó csakhamar észrevette, hogy ez az éjjeli ostrom csak +szinleges.</p> +<p>Odarendelt egy hadnagyot kétszáz emberrel, s a többi népet +meghagyta a rendes számban a vártákon.</p> +<p>A török lovasság sem a hordóhegyen, sem a torony ostrománál nem +mutatkozott. Előre látható volt, hogy ezen az éjjelen folytatja a +fahordást.</p> +<p>Most azt találták ki, hogy rőzse helyet hasábfát hordanak. +Amennyi teve, ló, ökör, bivaly és öszvér volt a táborban, az estére +kelve mind hasábfával megrakodva tért vissza a falak alá.</p> +<p>A falakkal szemben levő sáncokból először csak találomra +dobálták ki a fát, azután mikor a fahalom eléggé takarta őket, +rendezésbe fogtak.</p> +<p>Ezer meg ezer kéz mozgatta, hányta a hasábfát és dorongfát +egymásra, s az előbbi éjszakák csöndes munkája <span class= +"pagenum"><a name="Page_280" id="Page_280">-280-</a></span> +helyett, csupa zuhogást és kopácsolást lehetett hallani +mindenfelől.</p> +<p>A fát vaskapcsokkal és láncokkal erősitették össze.</p> +<p>A Gergely bástyája előtt készült pedig ez a nagy fabástya, s +alig három öl távolságra a teteje.</p> +<p>A török ügyesen dolgozott: a fát úgy rakta, hogy mindig takarva +legyen, s az egy öl magas takaró mögül átdobálták a vastag +dorongfákat az árokba is. Az árok szemlátomást temetődött be és +nőtt a fahegy a kőfal mellett.</p> +<p>Gergely hol az egyik lövőrésen, hol a másikon nézett ki, hogy +vizsgálja az ellenséges munkát. Utoljára fölment a palánkhoz.</p> +<p>Ott találta Dobót. A kapitány a rendes térdig érő mentében +állott. A fején könnyü fekete acélsisak.</p> +<p>– Uram, – mondotta Gergely, – kérem azokat a sindelyrakásokat, +amiket a tetőkről leverettünk.</p> +<p>– Hordathatod.</p> +<p>– Aztán kérek faggyut, szurkot és olajat.</p> +<p>– Amennyi kell, rendeld. Sok faggyu nincs.</p> +<p>– Hát ami van. Szalonnát is kérek, sokat.</p> +<p>– Olyan éhes vagy?</p> +<p>– Husz harminc oldalt. Amennyit csak lehet.</p> +<p>Dobó hátraszólt Kristófnak:</p> +<p>– Eredj költesd fel Sukánt. Adjon az éléstárból faggyut és +negyven oldal szalonnát. Hozzák azonnal ide!</p> +<p>És csak ezután kérdezte hogy: minek?</p> +<p>Hát bizony Gergely azt eszelte ki, hogy amint a török ott hányta +rakásra a fát, szalonnát, meg faggyut meg sindelyt dobáltatott a +hasábfa és a rőzse közé.</p> +<p>A töröknek fel se tünt ez a dobálás. A várból folyton dobáltak +rájok. Kődarab, csont, repedt fazék, döglött macska s mi eféle +repült közéjök minden percben. Az arasznyi széles szalonnadarabok e +sok minden között fel <span class="pagenum"><a name="Page_281" id= +"Page_281">-281-</a></span> se tüntek. Ha éppen meg is nézte +valamelyik, vagy nem ismerte mire való, vagy ha ismerte, utálattal +nézte.</p> +<p>Gergely arasznyi széles szeletekre vágatta a szalonnát és mindig +oda dobatta a fa közé. S hullt közbe az olajfestékes sindely, a +faggyú, a szalma, időnkint meg ledobatott egy-egy szalmába pólyált +cserépbögrét.</p> +<p>Ezek a bögrék sárral voltak betapasztva, dróttal meg +körülfonva.</p> +<p>A belsejökben puskapor volt, meg töltött csődarabok s ujjnyi +darabokban kén.</p> +<p>Dobó levizsgálódott.</p> +<p>– Mikorra elkészülnek, – mondotta, – reggel lesz. Kristóf nézd +meg Mekcseyt ébren van-e? Ha ébren van, mondd neki, hogy én +lefekszem. Ha nincs ébren, hagyjátok aludni. Azután az őrségeket +járod be, megmondod, hogy mihelyt ostromra való mozgást látnak, a +szeglettoronyhoz jőjjenek jelenteni. Te nem fekszel le Gergely?</p> +<p>– Ma nem, – felelte Gergely. – Megvárom a reggelt.</p> +<p>– És Zoltay?</p> +<p>– Aludni küldtem, hogy reggel erő is legyen a bástyán.</p> +<p>– Amint a fabástya felépült, költess fel!</p> +<p>Fölment a szeglettoronyba s egy katonai nyoszolyára dőlt. +Kristóf apród ott állt kivont karddal a torony ajtaja előtt.</p> +<p>Apródi kötelessége volt ez. Őrizte az alvó oroszlánt.</p> +<hr class="chap" /> +<p><span class="pagenum"><a name="Page_282" id= +"Page_282">-282-</a></span></p> +<div class="chapter"> +<h3>XXVI.</h3> +</div> +<p>Hajnalra már csaknem olyan magas volt a török fabástyája, mint a +belső. Másfél öl hiányzott csak, hogy olyan magas legyen.</p> +<p>Gergely még két meszes ágyucső darabot tömetett meg. Beverette +fával keményen.</p> +<p>– No ez az ágyu se hitte szakállas korában, hogy még egyszer +lőni fog, – mondotta a cigány.</p> +<p>– Régi ágyuból lesz az új – felelte az egyik katona.</p> +<p>– Hát ha új, adjunk neki nevet is, szólt a cigány. Legyen az +egyik <i>Rajkó</i>, a másik <i>Galamb</i>.</p> +<p>Mert minden ágyunak megvolt a maga neve.</p> +<p>Gergely ólomgolyót vett ki a zsebéből és ráirta a kisebbik +ágyura:</p> +<p><i>János</i>.</p> +<p>A nagyobbikra:</p> +<p><i>Éva</i>.</p> +<p>Hóna alá vette ezt a két ágyudarabot és fölment a bástyára.</p> +<p>A hajnal gyorsan öntötte szét az égen a világosságot. Lenn +mozgolódott a tábor: csapatok zörgése közeledett mindenünnen.</p> +<p>Gergely felköltette Dobót.</p> +<p>Az emberek már kopjákkal és csáklyákkal álltak a falon. A +puskások a dértől fehér falon frissen porozott <span class= +"pagenum"><a name="Page_283" id="Page_283">-283-</a></span> +csöveket tartottak. A bástya három ágyuja lefelé volt irányozva és +a sötétkapu két ágyuja fölfelé a falakra.</p> +<p>– Gyujtsátok meg a szurok-koszorukat, – parancsolta Gergely, – +és dobjátok ki.</p> +<p>Az emberek egyszerre munkában voltak.</p> +<p>Mikorra Dobó odaért, már úgy özönlött a dombokra a török, mint a +hangya. A fát még mindig rakták és kopácsolták. Már olyan magas +volt, mint a belső bástya. Időnkint át is löktek a hasábfából, hogy +a két fal között levő árkot kitöltse. Rengeteg sok fa volt ott. Egy +egész erdő. S a favár erős. A tetején nyers tehénbőrrel gondosan +beboritott tárgyak inogtak.</p> +<p>Az égő koszoruk nem ártanak a tehénbőrnek, ami meg nem ide hull, +lábbal löki a török odább.</p> +<p>Egy éles siphangra ezernyi ezrek Allah orditása rázta meg a +levegőt, s az óriás faépület dörgött a felrohanó lábak +robogásától.</p> +<p>A tárgyak alól villámgyorsan tolódtak elő a hosszu ostromlétrák, +hogy áthidalják a fabástyát a kőbástyával.</p> +<p>De emitt is készen voltak. Egyszerre százával repült a törökre a +tüzes koszoru. Égő szalma és kén boritotta el a létrákat, s a +szalmára hullt a szurkos zsindely.</p> +<p>Az első törökcsoport, amelyik az égő tüzön át akart rohanni, a +csáklyák és kópják hegyével találta szembe magát, a többit már +kard, csákány és buzogány fogadta.</p> +<p>Egy telt képü török, hatalmas boncsokot emelve bukkant fel a +farakáson három ölnyire Gergelytől. Amint az Allaht orditotta, az +egész feje egy szájjá változott.</p> +<p>Gergely kapta a kisebbik ágyudarabot, és belevágta ennek a +töröknek a pofájába. A nagyobbik ágyudarabot a lent égő tüzbe +vetette.</p> +<p>A nagy faalkotmányt teljesen elboritotta a török, s bizonynyal +átrohantak volna az égő tüzön is, ha egyszercsak <span class= +"pagenum"><a name="Page_284" id="Page_284">-284-</a></span> azon +nem veszik észre magukat, hogy alulról fölfelé is szól ám a puska +meg az ágyu.</p> +<p>A cserépbögrék pukkadozni kezdtek és szerteszét dobálták az égő +ként.</p> +<p>– Ja kerim! Ja rahim! Meded! Ej vá! Jetisin! – orditozták +megzavarodva.</p> +<p>Hanem a jaszaulok nem bocsátották le őket.</p> +<p>– Szavul! Szavul! (Vigyázz! Vigyázz!) – kiáltozták feleletül, s +az alant maradtakat küldték vizért.</p> +<p>Az ostromlók vizzel, fegyverrel, ruhával próbálták megmenteni a +napok és éjek hosszán készült faalkotmányt, de most már a faggyu és +szalonna is olvadásnak indult a fahasábok között, s a bögrék +mindegyre szaporábban lövöldözték széjjel a ként, s gyujtották az +ölfahasábokat.</p> +<p>A török nem akarta hinni, hogy ezek a nagy fadarabok +meggyulladnak.</p> +<p>Már hozták a vizet bőrvedrekben, csöbrökben és edényekben s +rohantak vele mindenüvé, ahol a tüz egy-egy fölfelé csapó lófark +alakjában lángolt ki a farakásból. Bőszülten és rémülten ugrándozva +oltottak.</p> +<p>De az emelvény óriás máglyává változott. A puskacsövek csak most +kezdtek széjjeldurrogni, s a zsir kék lánggal sercegve fecskendett +az oltók szeme közé. A két ágyúdarab hatalmas dördüléssel sült el +egymás után és ott ahol elsült, szétvetette a fát s a törököt.</p> +<p>Leirhatatlan réümlet és orditás. Az ostromlétrák hidján át ujabb +meg ujabb erőfeszitéssel nyomakodnak át a füstből és lángból azok a +janicsárok, akik a mögöttük durrogó tüzön nem birnak visszavonulni. +Egyik másik kétségbeesett ugrással veti magát a kőfalra, s +ugyanabban a pillanatban véres fejjel hull alá. A többi a +máglyarakás tetején táncol dühében, fegyverrel csapkodva szét a +gyuladozó favégeket. <span class="pagenum"><a name="Page_285" id= +"Page_285">-285-</a></span></p> +<p>De micsoda hiábavaló munka! Lángtenger az, amely a fal mellett +hullámzik, s vihar dörgése benne a sok robbanás. Amilyen gyorsan és +dühösen jöttek, oly gyorsan és dühösen ugrálnak széjjel.</p> +<p>A meleg oly nagy a vár-falon is, hogy az ágyukat vissza kell +vontatni, s a vitézeknek az ostromállásokat kell locsolniok, hogy a +fa meg ne gyulladjon.</p> +<p>E pokoli tüzben ott üvöltenek a menthetetlen török sebesültek, +tulnan a lángon meg hangzik a jaszaulok bősz orditása, s látszik +egy darabig a fel-felpuskázó gőz, amint az utolsó oltási +kisérleteket teszik, s a két hadat láng és füst választja el +egymástól.</p> +<hr class="chap" /> +<p><span class="pagenum"><a name="Page_286" id= +"Page_286">-286-</a></span></p> +<div class="chapter"> +<h3>XXVII.</h3> +</div> +<p>Ha fával nem boldogulunk, boldogulunk földdel! – gondolta a +török.</p> +<p>Ágyuzásba fogta a hordásra veszedelmes külső várat, és nappal +duhogtatta, lövöldöztette, éjjel pedig hordatta a rőzsét meg a +földet. Meg is öntöztette.</p> +<p>Gergely aggodalommal látta, mint növekedik a meggyujthatatlan +ujabb út a bástya felé. Azon fognak feljönni százával ezrével.</p> +<p>Gondolkozva járt-kelt a várban.</p> +<p>Megnézett minden romhalmot, kőrakást, az istállót, a vermeket, a +halomba rakott ágyugolyót, s boszankodva rázta a fejét.</p> +<p>A sekrestye romjai között is megfordult, mig végre a lakatosok +zugánál állt meg. Itt a halomra hányt tömérdek magyar és török +fegyver előtt egy nagy kerék feketélett. Gergely megismerte, hogy +az egyik szétvetett malomnak a kereke.</p> +<p>A cigány a keréken ült, s egy nagy cseréptálból főtt hust evett. +Rettenetesen fel volt fegyverkezve. A lábán piros janicsárcsizmák. +Az övében rozsdás jatagánok. A fején egy lyukas sisak, amely +szintén töröké lehetett.</p> +<p>A cigány katonának érezvén magát fölállt. A tálat a balkarja alá +fogta. A jobbjával szalutált.</p> +<p>Azután ujra nekiült a husevésnek.</p> +<p>– Kelj fel csak koma, – mondotta Gergely, – hadd lássam azt a +kereket. <span class="pagenum"><a name="Page_287" id= +"Page_287">-287-</a></span></p> +<p>A cigány félreállt.</p> +<p>A kerék meglehetősen ép volt. Két küllője volt mindössze +kitörve. Gergely ráállt, és egyenkint megnyomogatta a küllőket. +Csak egy mozgott.</p> +<p>– Hm, – mondotta Gergely az állát az ujjára téve.</p> +<p>A cigány megszólalt:</p> +<p>– Tán tereket akar őrletni nagyságos hadnagy uram.</p> +<p>– Azt, – felelte Gergely. – Szegezzétek meg szaporán ahol +laza.</p> +<p>A lakatosok letették a tálat, s kalapácsot fogtak.</p> +<p>Gergely Dobót kérdezte.</p> +<p>– Volt ma erre tizszer is, felelte az egyik lakatos, de már van +félórája, hogy nem láttuk.</p> +<p>Gergely elindult a kapitány keresésére.</p> +<p>Elment a templombástyáig. Ott nincsen. Talán a földbástyán +van.</p> +<p>Amint ott járkál tétován, a palota egyik nyitott ablakában női +szempárt pillant meg.</p> +<p>Megdöbbenve áll, s pislog, mint aki erősebben akar látni.</p> +<p>De a női szempár eltünt.</p> +<p>Gergely megkövülten mered az ablaknyilásra. Valami különös meleg +érzés futott rajta végig, mikor e női szemeket megpillantotta, ugy +hogy egy percig meg nem birt mozdulni.</p> +<p>– Eh, bolondság! – mormolta aztán a fejét megrázva. – Hogy +gondolhatok ilyet!</p> +<p>De megint felnézett mégis. Akkor már a kis török fiu arcát látta +az ablakban.</p> +<p>A földbástya felől Dobó jött.</p> +<p>Gergely eléje sietett.</p> +<p>– Azt a malomkereket kérem kapitány úr, – mondotta a kezét a +sisakjához emelve. <span class="pagenum"><a name="Page_288" id= +"Page_288">-288-</a></span></p> +<p>– Vidd, – felelte röviden Dobó.</p> +<p>S befordult a palotába.</p> +<p>Gergely a konyhák elé ment, ahol a katonák hosszu sorban a +földön ülve ecet-illatos lencsefőzeléket ettek.</p> +<p>Elszólitott közülök tizet. A kereket a maga bástyájához +gurittatta.</p> +<hr class="chap" /> +<p><span class="pagenum"><a name="Page_289" id= +"Page_289">-289-</a></span></p> +<div class="chapter"> +<h3>XXVIII.</h3> +</div> +<p>Rozsdás és tört puskacső volt a várban elég. Ezeket tömette +ujra. Belekötöztette dróttal a kerékbe, ugy, hogy véggel kifelé +álljanak. A csövek közeit megtömette forgácscsal, kénnel, +faggyuval, szurokkal. Két oldalt beszögeztette deszkával. Végül +széles deszkatalpat csináltatott a keréknek köröskörül, hogy el ne +dőljön.</p> +<p>Csodájára járt ennek a pokolgépnek az egész vár népe.</p> +<p>Maga Dobó is megnézte egynehányszor. A közepébe egy mozsarat +adott.</p> +<p>– Ezt ugy igazitsd belé Gergely, hogy legislegutóljára süljön +el.</p> +<p>– Ugy lesz kapitány ur.</p> +<p>– Kell-e még valami Gergely fiam?</p> +<p>– Hát ha lehet, az üres hordókat kérem.</p> +<p>– A pincéből?</p> +<p>– Onnan.</p> +<p>– Van elég csak hozasd.</p> +<p>Lent egyre növekedett a halom. Bent egyre csinálódott a +hordó.</p> +<p>A hordókat is olyan formán töltötték meg mint a kerekeket. Követ +is tettek belé: alul, fölül, oldalt. Befenekelték erősen, csak a +lyukon hagyták ki a gyujtózsinórt.</p> +<p>Dobónak volt szakállas ágyuja sok. A szakállas ágyu +tulajdonképpen falba fektetett nagy puska volt, s nagyobb golyó nem +fért bele a diónál. Szakállasnak a külső végén <span class= +"pagenum"><a name="Page_290" id="Page_290">-290-</a></span> levő +lefelé álló vasdarabról nevezték. Azért kellett ez a vasszakál, +hogy az ágyu mikor elsütéskor visszarugódik, legyen ami +megtartsa.</p> +<p>Hát a nagy hordókba a régi rozsdás szakállasokból is adott +Dobó.</p> +<p>Valami ötven ilyen hordót készitettek el a törökök fogadására. +Jól megabroncsolták, körül drótozták, szögezték. Ha nem ihatunk +belőle, legyen ágyú a hordó!</p> +<p>A török pedig éjjeleken át buzgón csinálta a szép meneteles utat +a bástyára.</p> +<hr class="chap" /> +<p><span class="pagenum"><a name="Page_291" id= +"Page_291">-291-</a></span></p> +<div class="chapter"> +<h3>XXIX.</h3> +</div> +<p>Gergely a délelőtti órában az emberei között aludt, mikor +egyszercsak jelentik Zoltaynak, hogy az istálló sarkában a viz +remeg, a borsó pedig rezeg.</p> +<p>Hát lám a gonosz török nemcsak hordja a földet, hanem ássa +is!</p> +<p>Zoltay nem engedte Gergelyt felkölteni. Mekcseyért küldött.</p> +<p>Mekcsey öt perc mulva ott volt.</p> +<p>Ide-oda vitette a tálat meg a dobot, mig végre a kocsiszinben +megtalálta azt a pontot, ahol ásni kell.</p> +<p>Tiz legény nekiállott az ásásnak. Időnkint szüneteltek, s +letevegették a tálat.</p> +<p>Déltájban fölébredt Gergely is, s legott az ásáshoz futott.</p> +<p>A legények már három öl mélységben dolgoztak. A lagumdsik tompa +dobbanásai jelezték, hogy közel vannak.</p> +<p>– Hohó kapitány ur, – mondotta Mekcseynek, – ez az én bástyám! +Itt te nem parancsolsz.</p> +<p>– Hát mit akarsz? – felelte Mekcsey kedvetlenül.</p> +<p>– Az ásást abbahagyni.</p> +<p>– Hogy felvessék a falat!</p> +<p>– Hogy elvegyem a kedvüket a további ásásoktól!</p> +<p>– Tedd, amit akarsz, – felelte Mekcsey vállatvonva.</p> +<p>S ott hagyta.</p> +<p>Gergely egy nagy mordály puskát hozatott. Maga <span class= +"pagenum"><a name="Page_292" id="Page_292">-292-</a></span> +illesztette belé a kovát, maga porozta fel. Tiz puskást szólitott +maga mellé. A lámpásokat elfujatta.</p> +<p>Koromsötétben maradtak.</p> +<p>A duhogás egyre erősebb. Már a vezető tiszt szavát is lehet +hallani.</p> +<p>Gergely a tenyerét a falhoz tartva érzi: hol reng a föld +legjobban.</p> +<p>– Pszt, – mondja halkan a legényeknek. Mindjárt beütnek!</p> +<p>Ebben a pillanatban beüt az egyik csákány, s a föld peregve +omlik le a Gergely lábához.</p> +<p>Emberderéknyi lyuk támad.</p> +<div class="figcenter" style="width: 350px;"><a href= +"images/i006hq.jpg"><img src="images/i006.jpg" alt= +"(Kovás-puska az ostrom idejéből.)" title= +"(Kovás-puska az ostrom idejéből.)" /></a> +<p class="caption">(Kovás-puska az ostrom idejéből.)</p> +</div> +<p>A lagumdsi megáll és benéz.</p> +<p>Itt sötét van. Nem lát semmit. Amint megfordult, látni lehet a +lámpásaikat, s a lámpások közt egy fehérturbános, aranypaszomántos +nagyhasu agát.</p> +<p>A lagumdsi kiált, hogy lyukat ért.</p> +<p>Az aga arra fordul.</p> +<p>A Gergely mordálya ellobban, eldördül. Az aga a hasához kapva +rogyik össze.</p> +<p>– Tüzelj! – kiáltja Gergely.</p> +<p>A tiz legény a lyukba teszi a puskát; dirr-durr lövik az egymás +hátán menekülő lagumdsikat.</p> +<p>A legények harminc csákánynyal és az aga holttestével térnek +vissza. Csak egy marad ottan felvont fegyverrel meg egy lámpással, +amely az út torkát bevilágitja.</p> +<hr class="chap" /> +<p><span class="pagenum"><a name="Page_293" id= +"Page_293">-293-</a></span></p> +<div class="chapter"> +<h3>XXX.</h3> +</div> +<p>Az agát leteritették a vár piacára. Nem valami szépen teritették +le, mert a feje a kövezethez koppant, s a turbánja legurult, mikor +letették.</p> +<p>De jól van annak már igy is.</p> +<p>Köpcös, szürke szakállu ember. Kopasz fején három hosszu +sebforradás mutatja, hogy rászolgált az agaságra. Gergely lövése a +töltéssel együtt bement a hasába s egy kisebb golyó a mellén érte, +valószinüleg mikor a legények lőttek.</p> +<p>Sukán számtartó összevizsgáltatta turbánját, övét, zsebét s +följegyezte mennyi pénz, gyürü és fegyver van nála. Ezeket az +értékeket azok a közkatonák kapják, akik az ásásnál +foglalkoztak.</p> +<p>Azután átengedte a halottat a kiváncsiak szemléletének.</p> +<p>Először persze az asszonyok állták körül.</p> +<p>– Ilyen piros papucsba járnak ezek! mondotta az egyik.</p> +<p>– Fűzővel kötik a bugyogó alját, – szólt a másik.</p> +<p>– Valami gazdag úr lehetett.</p> +<p>– Talán hadnagy vagy kapitány.</p> +<p>– Vajjon volt-e felesége?</p> +<p>– Tiz is talán.</p> +<p>– Nem is volt csunya ember, – szólt a maklári molnárné. Kár hogy +török volt.</p> +<p>Zoltay is egy pillantást vetett rá, és szólott: <span class= +"pagenum"><a name="Page_294" id="Page_294">-294-</a></span></p> +<p>– Ez az egy aga mégis csak bejutott a várba!</p> +<p>Azzal odább ment.</p> +<p>Egyszercsak a kis török gyerek bebúvik az asszonyok szoknyáján +át, és örvendő kiáltással hajlik a halotthoz:</p> +<p>– <i>Baba! Babadsizim! Baba! Sekerli babadsizi!</i> (Apa! +Apácskám! Apa! Édes apácska!)</p> +<p>És a mellére veti magát. Öleli, csókolja. Arcát arcához fekteti. +Rázza. Nevet rá.</p> +<p>– Baba, babadsizim.</p> +<p>Az asszonyok szeme megtelik könynyel. Baloghné kézen fogja a +gyermeket:</p> +<p>– Jer Szelim! Baba alszik!</p> +<hr class="chap" /> +<p><span class="pagenum"><a name="Page_295" id= +"Page_295">-295-</a></span></p> +<div class="chapter"> +<h3>XXXI.</h3> +</div> +<p>Mikor hajnalban megindul ismét a rengeteg had a völgyben, a +legénység a jól elkészültség dühös gyönyörüségével nézi a +mozgásukat. A boszu izgalma felhúzott rugóként feszül izmaikban. +Már nem is tudnak várni. Egy kis köpcös legény kiugrik a résen a +földhányásra, az orditozva ömlő törökséggel szembe, s megfenyegeti +őket a kardjával.</p> +<p>A legények kacagása erre a felelet.</p> +<p>– Ki az? – kérdezi Zoltay maga is nevetve.</p> +<p>– A kis Varga, – mondják. Varga János.</p> +<p>A legény visszaugrott, de ahogy a nagy nevetést észrevette, +másodszor is kipattant a résen, és megfenyegette a török hadat.</p> +<p>Már akkor puskáztak rá a tüfenksik, s ő a puskalövéstől még +gyorsabban ugrott vissza, mint az előbb. Erre még jobban +kacagtak.</p> +<p>Ezt már Dobó is látta. Intett neki a fejével.</p> +<p>Varga János, hogy a Dobó tetszését észreveszi, uccu neki +kipattan harmadszor is, és a golyókkal mitsem törődve emberül +ráfenyeget a bőszülten fölfelé törekvő törökökre.</p> +<p>Repül rá golyó, bomba, buzogány. Nem találja egyikse. Ugrál +csufolódva, s rájok nyujtja a nyelvét. Aztán megint beugrik a +résen.</p> +<p>És ez ott a török orra előtt! <span class="pagenum"><a name= +"Page_296" id="Page_296">-296-</a></span></p> +<p>– Jutalmat kapsz! – kiáltja le Dobó. Ember vagy!</p> +<p>S látva, hogy itt rendben van minden, lóhátra ül, és az ókapuhoz +vágtat, mert a török a keleti és déli oldalon kanyaritja be a +várat. Két helyre szögellik most az ostromnak minden ereje.</p> +<p>Gergely páncélba öltözve áll a bástyán. Körülötte a hordók, meg +az óriási kerék.</p> +<p>– Gyertek csak, gyertek!</p> +<p>S jönnek is. A tábori zenekar harsogva csengő muzsikájával +jönnek. A zenekar megáll a várral szemben a dombon, és szól +szakadatlanul.</p> +<p>– Majd táncoltok is mindjárt! kiáltja Zoltay.</p> +<p>Mert a zene ideges menetü ugrasztó zene volt.</p> +<p>Térdig érő pajzsokkal takartan, vasba öltözötten dübörögnek elő +a szpáhik. A kezökben lándsa, vagy kopja. A csuklójukon szijjon +lógó meztelen kard. Futva indulnak az árokból sürü tömegben a +bástyának.</p> +<p>– Allah akbar! La illah! il allah! Ja fettah!</p> +<p>Feleletül lezuhan egy kis hordó, s tüzet pökdösve, ugrálva gurul +nekik. Egy szpahi eléje szurja a kopjáját a földbe, a másik, +harmadik melléje.</p> +<p>A negyedik megragadja, hogy ledobja az árokba. Abban a +pillanatban eldurran a hordó s lángokádékkal veti szét az +előcsapatot.</p> +<p>Mikorra feltudnának nézni, már köztük a másik hordó is. Pöködi, +lövi a tüzet százfelé. Megáll a vasba öltözött emberek között, s +veti őket széjjel.</p> +<p>De azok nem fordulhatnak vissza. Alulról ezernyi ezer feltörekvő +nyomja őket. Csak a nagy ugrosás látszik, a falhoz lapulás, a +hátrább állók visszahőkölése, meg a tiz ölre okádó tüz.</p> +<p>S hogy még erre se robban szét a szpáhik nyomott <span class= +"pagenum"><a name="Page_297" id="Page_297">-297-</a></span> +csapata, megnyilik a bástyán a palánk s egy óriási füstös +deszkakerék jelenik meg a magasban.</p> +<p>A kerék közepe füstöl; füstöl és sistereg. Lezuhan a kőfalról. +Megindul a tömött ezerek seregének.</p> +<p>– <i>Iléri, iléri!</i> (Előre) – hangzik mindenfelől a tisztek +és jaszaulok kiáltozása.</p> +<p>De a kerék megjelenése mást mond az elől jövő vakmerőknek.</p> +<p>Még oda se ért jóformán közéjök, kidurran belőle az első villám +s egy ötven öles tüzfecskendés, amelynek minden cseppje kék lánggal +ég tovább a kilövellés után, akár élőre akár holtra esett.</p> +<p>A török had eleje rémülten veti magát arcra, hogy ezt az +ördögkereket a hátán engedje legurulni, de az már forgó tüzkerékké +változik közöttük: lángot lő, égő olajat pökdös, violaszinü +tűztulipánokat szór a tar fejekre, harci köntösökre; sisteregve, +pattogva, dirregve durrogva ugrál rajtok tovább; küllőiből kigyózó +sugarakban szórja fecskendezi, lövi a vörös, kék és sárga +csillagokat.</p> +<p>A legvitézebb csapatok is őrült futással menekülnek e pokoli +csoda elől.</p> +<p>S a keréknek mintha esze és akarata volna, nyomon követi a +futókat, leüti a lábukról, befecskendezi őket eleven tüzzel: égő +olajjal, égő kénnel; elsüti a puskájokat ugy, hogy egymást lövik; +teleköpi tüzzel szemüket, szájukat, fülüket, nyakukat, ugy, hogy +bukfencet vet tőle még a haldokló is. S megy a kerék tovább. +Hosszu, tüzes mennykövek szállnak belőle s leütik a jaszaulokat a +lovukkal együtt. A tüze csontig éget, a füstje fojt, a durrogása +megsiketit. Lángokba öltözteti a csapatokat, amelyek mellett +elrohan s nyomában nem maradnak mások, csak tüzkinban fetrengők, +égő halottak s őrültként ugrándozó égő elevenek. <span class= +"pagenum"><a name="Page_298" id="Page_298">-298-</a></span></p> +<p>Hiába való a jaszaulok tombolása, a szeges ostor, a futók +arcbaverése, nincs többé ember ezen az oldalon.</p> +<p>S a magyarok még rá kiugrálnak a romláson s aki a kerék utján +fektében vagy a rémület dermedtségében ott maradt, ütik, vágják, +kaszabolják irgalmatlanul.</p> +<hr class="chap" /> +<p><span class="pagenum"><a name="Page_299" id= +"Page_299">-299-</a></span></p> +<div class="chapter"> +<h3>XXXII.</h3> +</div> +<p>Mekcseynek jó volt ott hagyni az aknát, mert három helyen törtek +volna be a föld alatt az ókapunál.</p> +<p>Mig emitt a tüzes kerék dolgozott, az ókapunál a föld alatt +folyt a viaskodás.</p> +<p>Itt a fal már oly romlott volt, hogy a török a kövek között +szurkált be, a magyar meg ki, mig Mekcsey a föld alatt reájok +szembe ásva, három helyen futamitotta meg őket egymásután.</p> +<p>A török utoljára felgyujtotta a kaput, s azon akart berontani, +de persze vastag, erős falat talált a kapu mögött. Idejekorán +berakatta azt Mekcsey.</p> +<p>Gergely amint a maga bástyája környékén a legények kirontását és +az őrült futást látta, vizes bőrökkel teritette le az ágyukat és +puskaporos ládákat; tiz embert az őrségen hagyott, a többit az +Ókapuhoz vitte, hogy Mekcseynek segitsen.</p> +<p>Nem volt mit segiteni. A török had rémülete erre az oldalra is +áthatott. Az ide vezetett tömegek közül csak a tüfensdik állták meg +a helyüket. Ezek ott hullámoztak a kapu körül s lőttek és +töltöttek, s megint lőttek szakadatlanul.</p> +<p>A falak tetején a palánk alá huzódva az őrök álltak, csupán az +állások alatt hajladozott egy csoport katona. Ki-kiszurkáltak a fal +hasadékain.</p> +<p>Gergely felfut a falra. Lenéz. Látja, hogy egy csapat +<span class="pagenum"><a name="Page_300" id= +"Page_300">-300-</a></span> török mozgolódik a fal tövében, ahol +sem felülről, sem oldalt nem lőhetik őket.</p> +<p>A magyarok kiszurkálnak rájok, de ők részint a lyukatlan +helyekhez lapulnak, részint guggolnak. Némelyiknél zsák van, +némelyiknél kő.</p> +<p>A zsákkal, kővel a puska-réseket iparkodnak begyömöszölni, hogy +a magyarok ne lőhessenek.</p> +<p>Hát ezeket a töméseket lökdösik ki belülről, ki-ki szurnak a +törökre is.</p> +<p>A törökök meg, ahogy a magyar lándsa kilükken a falból, +elkapják. Belekapaszkodnak ketten hárman is. Egy darabig +fürészelnek vele, aztán kirántják a lándsát.</p> +<p>A magyar káromkodik.</p> +<p>– Ejnye! – kiált le Gergely a legényeknek. Ott a tűz! Tegyétek +bele a lándsát!</p> +<p>A tűz ott ég a fal mellett. Husz katona is odaugrik s tartja a +lándsa végét a parázs közé.</p> +<p>A török kapásra készen, vigyorogva lesi az uj lándsákat.</p> +<p>Hát egyszerre husz lándsa is kibökődik a falból.</p> +<p>Uccu elkapja a török, de bezzeg odasül a tenyere. S dühös +szitkozódásukra bent a magyar katonák kacagása felel mostan.</p> +<hr class="chap" /> +<p><span class="pagenum"><a name="Page_301" id= +"Page_301">-301-</a></span></p> +<div class="chapter"> +<h3>XXXIII.</h3> +</div> +<p>Október 12. Szerda.</p> +<p>Ezen a napon már olyan a vár, mint a rosta.</p> +<p>Harminckét napja, hogy lövik szünet nélkül, hol egyik oldalon, +hol a másikon.</p> +<p>A török ágyugolyó annyi már a várban, hogy uton útfélen botlanak +benne. A parasztok nyírfaseprővel verik félre az apraját az útból, +nehogy az ostrom alatt bukdossanak rajtok. A nagyját részint az +ágyukhoz, részint a falakra hordják.</p> +<p>Az újbástya és a földbástya között v-betü alaku nyilás. A +tömlöcbástya oldala leomlott a mélybe. A földbástya csupa lyuk, +mint a darázsfészek. A Bolyky toronynak csak két fala áll. A +szeglet-torony, mint az egérrágta gyertya. Palánk csak itt-ott. A +belső épületek is kidőlt bedőlt tetőtlen romok. A palotában +mindössze három szoba van még, azokba is beesik az eső.</p> +<p>S kivül tutulnak a farkasok.</p> +<p>A faltoldozó munka ma már nappal is folyik. Gerendák és deszkák +toldozzák a lyukakat. A kő csak támaszték ezek mögött.</p> +<p>Az ókapunál Mekcsey maga is hordja a követ. A fáradtakat +biztatja, az Istent segitségre emlegeti. Előre látható: hogy itt +erős lesz az ostrom. A falat hol Dobó, hol Gergely, hol Mekcsey +vizsgálja. Mind a hárman azt találják, hogy a szeglettorony nem +védi többé ezt a kaput; itt kézi bombákra van szükség. A +faállványokat ilyen <span class="pagenum"><a name="Page_302" id= +"Page_302">-302-</a></span> szerrel hordják meg. A résekhez ügyes +puskásokat állitanak.</p> +<p>Gergely a szurok koszorukat, tüzes lapdákat, kalácsokat gyártja +és hordatja mindenfelé.</p> +<p>Zoltay a Sándor-bástyán épít.</p> +<p>Fügedy az új-bástya töréseit láncokkal kötteti be.</p> +<p>Dobó lóháton jár, hol itt, hol ott röpködő golyók között, hogy a +munka haladása egyforma legyen. Egy kis török lovon követi Balázs +apród, és hordja a kapitány rendeleteit.</p> +<p>Ezen a napon Pető is lóhátra ült. A lába be van pólyázva térdig. +Egy kicsit sápadt. Mekcsey őhelyette van az ókapunál, ő most a +Mekcsey helyén van a belső haddal.</p> +<p>Érces mély hangon beszél hol itt, hol ott a népnek.</p> +<p>– Harminckét napja van itt a török, de bár itt lenne, mig az +utolsót is a pokolba röpitjük. A király hada késik, de nem marad +el! A mi bátorságunkról beszél az egész világ! Még száz esztendő +mulva is azt fogják mondani a <i>bátor</i> szó helyett, hogy +<i>egri</i>.</p> +<p>Hogy nagy a csoportosulás a szónokoló vitéz körül, Dobó is +megáll egy percre, hogy hallgassa mi az.</p> +<p>Az utolsó mondatra elmosolyodik, azt mondja elgondolkozva a +mellette álló Ceceynek:</p> +<p>– Törődik is velünk a világ száz esztendő mulva, hogy milyen +volt az orrunk.</p> +<p>Inkább magának mondja ezt, mint Ceceynek s mintha csak most +venné észre, hogy fennhangon beszélt, igy folytatja:</p> +<p>– De az mindegy. Nem az orr a fő, hanem a lélek, és nem a +jutalom, hanem a kötelesség.</p> +<p>Azzal elugratott a Sándor-bástya felé.</p> +<p>A vitézek tovább élednek a sok szép szótól. A helyüket +megállották volna e nélkül is. De a szép szó úgy esik nekik, mint a +jó bor. Nyelik jóizüen. <span class="pagenum"><a name="Page_303" +id="Page_303">-303-</a></span></p> +<p>Pető félrecsapja a sisakját, és folytatja:</p> +<p>– Eljön ide maga a király is. Sorba állittatja az egri +vitézeket, s mindegyikkel kezet fog. De meg is érdemlitek. Azt is +hallottam, hogy csupa egri közkatonákból szedi ezentul a tisztjeit! +Minden közkatona hadnagy lesz az ostrom után, – igy hallottam. +Lehet aztán kapitány is! Semmi se természetesebb. Elvégre neki is +olyan katona a legjobb, amelyik megállja a sarat.</p> +<p>Oldalt pillant, s meglátja a cigányt, aki kecske módon ugrik a +levegőbe egy előtte elcsapó golyótól.</p> +<p>– No cigány, – mondja, – te nem kapsz még csak nemességet se. Te +még egy törököt se ütöttél agyon.</p> +<p>– Akartam én, – feleli a cigány, – de ha elsalad elülem, isse +meg a devla!</p> +<hr class="chap" /> +<p><span class="pagenum"><a name="Page_304" id= +"Page_304">-304-</a></span></p> +<div class="chapter"> +<h3>XXXIV.</h3> +</div> +<p>Este felé egy fehér kendős török jelent meg az egyik résnél.</p> +<p>Megismerték, hogy Vas Miklós.</p> +<p>Egyszerre berántották. Ragadták Dobóhoz.</p> +<p>Utközben száz meg száz ajak kérdezte tőle:</p> +<p>– Mi a hir?</p> +<p>– Jön a had! – kiáltotta Miklós mindenfelé.</p> +<p>Dobó tanitotta rá, hogy ezt felelje a kérdezőknek.</p> +<p>A biztató válasz becikázta a várat.</p> +<p>Hát jön a had! Mégis csak igazat beszél az a Pető főhadnagy +úr!</p> +<p>Vas Miklós levette Dobó előtt a turbánját, s kibontotta a +patyolatból a levelet. Átnyujtotta.</p> +<p>Dobó megnézte a pecsétet. A püspöktől jött. A pecsét mellett +tépte fel, s nyugodt kézzel bontotta szét a levelet.</p> +<p>Lóháton ült. Köréje oda csődült a nép. Mig ő a levelet olvasta, +a nép az arcán iparkodott olvasni a levél tartalmát.</p> +<p>De olyan volt ez az arc, mint a vas. Mikor elkezdte olvasni a +levelet, éppen olyan volt az arca, mint mikor elvégezte.</p> +<p>Összehajtotta a levelet és a zsebébe tette, aztán körül +pillantott, mintha bámulna azon, hogy olyan sokan állnak ottan.</p> +<p>– Hát jön a had, – mondotta nyugodtan. <span class= +"pagenum"><a name="Page_305" id="Page_305">-305-</a></span></p> +<p>A főhadnagyok közül csak Pető állt ott. Ennek odaszólt, hogy más +is hallhatta:</p> +<p>– A hadnagy urakat este hivatni fogom. Örvendetes hirt akarok +közölni.</p> +<p>Aztán bement a szobájába, s bevonta maga után az ajtót.</p> +<p>Leült a székre. Vasnyugalmu vonásai szomorúakká változtak. +Keserüen és reménytelenül nézett maga elé.</p> +<hr class="chap" /> +<p><span class="pagenum"><a name="Page_306" id= +"Page_306">-306-</a></span></p> +<div class="chapter"> +<h3>XXXV.</h3> +</div> +<p>Ezen a napon más levelet is kapott Dobó. Egy paraszt ember +hozta. A kezében levő levélről látszott, hogy a török küldi.</p> +<p>Ez volt Ali basának a harmadik követe.</p> +<p>A várbeliek már tudták, hogy Dobó a piacon fogja átvenni ezt a +levelet. Az embert odaállitották.</p> +<p>Az esték hüvösek voltak, s a pihenő katonák ott a piacon +tüzeltek. Szalonnát piritottak, s egy-egy pohár vizes bort ittak +reá.</p> +<p>– Jobb lesz, ha elégeti kend, mielőtt a kapitány úr meglátná, – +szólt jószivüen egy, – istenuccse ebül jár kend!</p> +<p>– Hogy eegetneem el, – felelte az ember, – nem az enyeem.</p> +<p>– De az ellenségtől hozza kend.</p> +<p>– Attaól hozom a ki küedte.</p> +<p>– Felakasztik kendet.</p> +<p>– Engem?</p> +<p>– Kendet ám. Egy hadnagyunkat is felakasztatta a kapitány úr. Az +pedig úr volt ám, nemes ember, nem afféle zsíros paraszt, mint +kend.</p> +<p>Az akasztófa még ott állt a piacon. A katona rámutatott:</p> +<p>– Ahun a: ott az akasztófa is még.</p> +<p>A paraszt megszeppent. Körülvakarta a fejét. Belenyult a +tarisznyába. <span class="pagenum"><a name="Page_307" id= +"Page_307">-307-</a></span></p> +<p>Ekkor robogott oda Dobó.</p> +<p>– Mi az? – kérdezte. Ki ez az ember? Mit akar?</p> +<p>A paraszt a szüre alá tolta a tarisznyáját.</p> +<p>– Kovács Esvány vagyok, csókolom a kezeejt, – felelte a süvegét +zavartan forgatva.</p> +<p>– Mit akar kend?</p> +<p>– Csak éppen bejöttem, mondok mit csinaalnak.</p> +<p>– Kend levelet hozott!</p> +<p>– De nem een.</p> +<p>S hogy erre Dobó szinte átszegezte a tekintetével, a homlokát +törülgetve ismételte:</p> +<p>– Istenuccse nem hoztam!</p> +<p>S még hátrább tolta a szűr alatt a tarisznyát.</p> +<p>– Motozzátok meg! – szólt Dobó a katonáinak.</p> +<p>A paraszt sápadtan engedett. A tarisznyából előkerült a +nagypecsétes pergament levél.</p> +<p>– Tűzbe! – kiáltotta Dobó.</p> +<p>A katona tűzbe dobta a levelet.</p> +<p>A paraszt reszketett.</p> +<p>– Een nem tudom hogy került hozzaam, – szólt mentegetőzve – +valaki beletette.</p> +<p>– Vasba! – szólt Dobó a parasztra mutatva. – Aztán be a többi +közé a vén gazembert!</p> +<hr class="chap" /> +<p><span class="pagenum"><a name="Page_308" id= +"Page_308">-308-</a></span></p> +<div class="chapter"> +<h3>XXXIV.</h3> +</div> +<p>A sok ágyúzás miatt ezen a napon is (okt. 12.) esett az eső, +csak este húzódtak szét a fellegek, amikor az erős szél végigrohant +a tájékon.</p> +<p>A várbeliek látták, hogy a török a sáncokba gyült. Dobó csak +háromszáz katonát hagyott pihenni. A többinek a törések körül +készen kellett állania.</p> +<p>Tizenegy óra felé az utolsó felhőt is elfújta a szél az égről. A +telt hold szinte nappali fénynyel árasztotta el Egert.</p> +<p>– Fegyverre emberek! – hangzott mindenfelé a várban. – Fegyverre +azok is, akik nem katonák.</p> +<p>S a holdvilágos romok közül mindenfelől sisakos, lándsás alakok +bontakoztak elő.</p> +<p>Bálint pap is fegyverbe öltözötten állt a piaci tartalékosok +közé. A kezében akkora kópja, hogy vendégoldalnak is beillett +volna. A két kocsmáros is oda sorakozott. A molnárok, az ácsok, a +mészárosok, a belső munkás parasztok, mind fegyvert öltve várták a +parancsot.</p> +<p>A vár népe érezte, hogy az utolsó próba ez.</p> +<p>Kivül a török-rézdobok peregtek már. A sáncok árkaiba úgy ömlött +az ember, mint záporeső után a rohanó viz. Az emberáradat fölött +lófarkas zászlók lebegtek. A sáncokon túl a török tiszteket +lehetett olykor látni, amint paripáikon ide-oda jártak. A +holdfénynél villogott a paripákon levő ékköves szerszám. Turbánjok +patyolata ragyogó sisak köré volt csavarva. <span class= +"pagenum"><a name="Page_309" id="Page_309">-309-</a></span></p> +<p>A tornyos turbánu jaszaulok ide-oda nyargalászva rendezték a +támadó csapatokat.</p> +<p>Éjfélkor meglobbantak a vár körül a török ágyúk, s öt percig +tartó dörgés között okádták a várra a golyót, azután fölhangzott +köröskörül az Allah-üvöltés, és a lófarkas zászlók szinte röpültek +a falakra.</p> +<p>Az ókapu előtt s a fal tetején harminc helyen égett a tűz. A +bombák, kalácsok és koszorúk sercegve fogtak lángot. Nagy szikrázó +ivekben száz meg száz tüzes szivárvány.</p> +<p>De az ostromlók elszántan törik magukat fel a falakra. Az +ostromlétrák gyorsan kapcsolódnak. A létrákon mókusokként szöknek +fölfelé a janicsárok, az azabok, és a gyalogsággá tett +lovasság.</p> +<p>Mig a katonák egyrésze a létrák kapcsait veri, másik rész a +fölfelé törekvőket dobálja, önti a tűzzel.</p> +<p>A lófarkas boncsokok vissza-visszahullnak, de új meg új kezek +ragadják fel. A letört létrák helyét jók foglalják el. A lehullt +emberek vonagló testén át új csapatok özönlenek a létrákra.</p> +<p>Oly sűrűn jönnek a falon, hogy eltakarják a testökkel. Ahol a +résen kiszúr a magyar lándsa, ott lehull a létráról a török, de +nyomban ott a másik. Ki se kerüli a veszedelmes pontot, csak a +szerencsére bizza, hogy a hasába megy-e az új lándsaszúrás, vagy +elsiklik a hóna alatt a levegőbe.</p> +<div class="figcenter" style="width: 381px;"><a href= +"images/i007hq.jpg"><img src="images/i007.jpg" alt= +"(Szakállas lándsa az ostrom idejéből. Valószinüleg töröké volt.)" +title= +"(Szakállas lándsa az ostrom idejéből. Valószinüleg töröké volt.)" /></a> +<p class="caption">(<i>Szakállas lándsa</i> az ostrom idejéből. +Valószinüleg töröké volt.)</p> +</div> +<p>Kapu már nincs. A falnak begerendázott szakadékait létrákon álló +fejszések tördelik. A felülről leesők magukkal rántják olykor a +fejszéseket is, s tűzben és vérben <span class="pagenum"><a name= +"Page_310" id="Page_310">-310-</a></span> hempergőzve vonaglanak, +mig a következő percben, a tolongók talpa elfödi őket.</p> +<p>– Allah akbar! Ja kerim! Ja rahim!</p> +<p>– Jézus velünk légy!</p> +<p>S hull a tüzes szerszám: csattog a csákány; durrog a bomba; +recseg a létra; zuhog a fejsze; dühöng a vérzivatar.</p> +<p>A palánkig jutott föl egyszerre valami ötven ostromló. A palánk +recsegve hajol kifelé. Mekcsey elkapja egy legénytől a harci +bárdot, s a palánk egy kötelére vág.</p> +<p>A palánk a rajta levő páncélosokkal együtt lezuhan és százával +söpri le a törököt.</p> +<div class="figcenter" style="width: 293px;"><a href= +"images/i008hq.jpg"><img src="images/i008.jpg" alt= +"(Harci fokos az ostrom idejéből.)" title= +"(Harci fokos az ostrom idejéből.)" /></a> +<p class="caption">(<i>Harci fokos</i> az ostrom idejéből.)</p> +</div> +<p>– Talpra fiúk! – kiáltja Mekcsey egy másfélöles kopjával a falra +ugorva.</p> +<p>Hatalmas kövek s a zarbuzánokból belőtt félmázsás vasgolyók +zuhognak le a földön összekeveredve hempergő törökökre.</p> +<p>De alulról is száll a nyil, meg a kő. Mekcsey fél arca vérbe +borúl.</p> +<p>– Kapitány úr! – kiáltják neki. – Az arca!</p> +<p>– Tüzet! Tüzet! – üvölti Mekcsey.</p> +<p>S vascsizmás lábával lesöpri egy tűzrakás parazsát a földön +fetrengökre.</p> +<p>A magyar is hull a falon. Egyik ki, a másik be. De nem nézik +mostan ki a halott. Az elesett helyére új harcos <span class= +"pagenum"><a name="Page_311" id="Page_311">-311-</a></span> hág +alulról, és szórja a követ, a golyót, a tüzet mindaddig, mignem +újra megtelnek az ostromlétrák, s a falig ért törököt buzogánynyal +kell visszaverni.</p> +<p>Ezalatt a földbástyán is hasonló viaskodás folyik. Itt Dobó +vezeti a védelmet. Mikor már a bombák és tüzes koszorúk poklán is +áttört a török had, gerendákat hozat. Fekteti a falra, s igy +söpreti a törököt.</p> +<p>A kis szünetet, amely igy keletkezik, arra használja fel, hogy +lóra kap és az ókapuhoz nyargal, hogy lássa, mennyire tudnak itt +ellentállani. Majd ahogy a tömlöcbástya felől visszatér, látja, +hogy itt nincs ostrom. Odakiáltja a földbástyára a tömlöcbástya +népét.</p> +<p>A bástya népének már amugyis oda volt a figyelme. Mindnyája +szeretett volna részt venni az ostromban, s aki csak tehette, a +palánkra állva, falra hajolva, ágyúra ágaskodva nézte, mint folyik +az ostrom a szomszéd bástyán.</p> +<p>Igy történik, hogy a török ennek a bástyának neki veti a létrát. +Először csak kettő, három, azután tiz, tizenöt.</p> +<p>Hogy innen nem hull sem a tűz, sem a kő, megindulnak nagy sebten +fölfelé.</p> +<p>Mikorra az öreg Sukán a falon álltában visszafordul, már fel is +lükkent egy sisakos töröknek a feje.</p> +<p>– Tyhü! az apádat! – rikoltja az öreg.</p> +<p>Odaugrik a kezében levő kopjával, s annak a bunkós végét égnek +kanyaritva olyat csap reá, hogy a török tizedmagával hull a +létráról.</p> +<p>– Ide, ide! Hé emberek! – kiáltja Sukán, a másik létra népét +döfölve.</p> +<p>Pribék János az első, aki melléje futamodik, s az ágyúmester +csizmadiaszékét egy fellépő zászlós töröknek a szeme közé +vágja.</p> +<p>A lent őrködő katona segitségért fut. Két perc mulva +<span class="pagenum"><a name="Page_312" id= +"Page_312">-312-</a></span> ott van Pető a pihent nép egy részével +s itt is száll a tüzes kalács, kő és bomba az ostromlókra.</p> +<p>Dobónak is ide fordul most már a figyelme.</p> +<p>Látja, hogy a nemzeti szinű zászlót golyó töri nyélben. +Elhozatja az álló sereg zászlaját. Adja Nagy Istvánnak.</p> +<p>Már ekkor hajnal van.</p> +<p>Nagy István a hajnal piros világosságában fut fel a zászlóval. +Nincs rajta páncél, se sisak, mégis felhág a bástya kiálló ormára, +és keresi a vasfogót, ahová a zászlót betűzni kellene.</p> +<p>– Nem kell kitűzni, – mondja Dobó. – Elragadhatnák.</p> +<p>Ebben a pillanatban Nagy István a szivéhez kap, s egyet fordulva +elvágódik a földön az ágyú mellett.</p> +<p>Dobó elkapja a madárként feléje szálló zászlót, s Bocskaynak +adja.</p> +<p>– Tartsd fiam!</p> +<p>A törött zászló selymét lerepiti. Adja Kristóf apródnak:</p> +<p>– Teritsd Nagy Istvánra.</p> +<p>A hajnali világosságnál a Bolyky-bástyánál is megkezdődik az +ostrom.</p> +<p>Ide nyolc zászlóval rohannak. A biborban kelő nap fénye égő +rubintgombokká változtatja a boncsokok aranydiszét.</p> +<p>Már annyiszor megjárták ennél a bástyánál, hogy ide most csupa +janicsár jön; a hadnak legvénebb és legpróbáltabb tigrisei. A +fejükön sisak; az arcukon, nyakukon acéldrót-fátyol; a mellükön, +karjukon vas; a lábukon könnyü szattyáncsizma.</p> +<p>Gergely és Zoltay ott van mind a kettő. Egész éjjel tétlenül +kellett virrasztaniok, s hallgatniok mozdulatlanúl a három másik +bástya pokoli ostromát. <span class="pagenum"><a name="Page_313" +id="Page_313">-313-</a></span></p> +<p>No, de annál jobb ha világos van.</p> +<p>Valami kétszáz azab vizzel telt tömlőkkel sorakozik a bástya +elé. Mindegy: szórni kell a tüzet, mihelyt fejet ér.</p> +<p>Itt nem az ostromló létrákkal kezdik. Amint a védők +felgyülemlettek a falra, egyszerre ezer kéz mozdul meg alant, s a +védőket a kő és nyilzápor boritja el.</p> +<p>Zoltayt egy kő fejen találta. Szerencse, hogy rajta volt a +sisak. Csak az álladzót törte el.</p> +<p>Zoltay a helyzethez hiven: káromkodott.</p> +<p>– No megálljatok kutyák, – mondotta az álladzót letörve, – ezért +ma száz orrot verek be a tietek közül!</p> +<p>S nem is tellett bele egy negyedóra, már fel-felhangzott a +kiáltása:</p> +<p>– Nesze pogány a sisakomért!</p> +<p>S egy másiknak:</p> +<p>– Kellene Eger? Nesze!</p> +<p>Egy nagy tehénbőrös tárgy emelkedett ki a török táborból, hogy +csuda volt nézni. Ötven azab volt csak a hordozója, belül belefért +kétszáz janicsár.</p> +<p>Gergely most meggyújtotta a hordókat is.</p> +<p>Az óriás födél tekenős-béka gyanánt közeledett a falhoz. Ha a +bőrt le is szedik róla csáklyával, mikorra meggyújtják, fölér a +falra.</p> +<p>S még kérdés, hogy meggyújthatják-e? Nemcsak a bőr csepegett a +viztől, hanem a fa is. A török tanult.</p> +<p>A nap kibukkant a keleti hegyek mögül és szembe sütött a +Sándor-bástya védőivel. A nap is a töröknek segitett.</p> +<p>Amint az ostromfödél a bástya lejtőjére ért, Gergely nagyot +kiáltott:</p> +<p>– Arcra! <span class="pagenum"><a name="Page_314" id= +"Page_314">-314-</a></span></p> +<p>A legények el nem tudták gondolni miért, de a nagy puskaropogás +megérttette velök.</p> +<p>A török azt eszelte ki, hogy a nagy tárgy tetejét puskacsövekkel +rakta körül. Orgonasipokként álltak a csövek a védők felé. Ezt +pillantotta meg Gergely.</p> +<p>– Talpra! – vezényelte mostan. S hátrakiáltott:</p> +<p>– Hordót!</p> +<p>Leguritotta az első hordót.</p> +<p>A török nem borult most a földre, hanem vagy félreugrott, vagy +átugrotta, s törtetett tovább előre.</p> +<p>– Két hordót! – kiáltotta Gergely.</p> +<p>A harmadikat maga igazitotta lökésre, s maga emelte a kanócot, +hogy meggyújtsa.</p> +<p>A két hordó megint utcát csinált a lent nyüzsgő tömegben. A +harmadikat egy vastagdereku janicsár elfogta, s az út gödrébe +lökte. Behányta földdel.</p> +<p>Mikor rátaposott a földre, a hordó szétdurrant, s az égbe +vetette magát a janicsárt a földdel együtt, s a körülállókból még +valami húsz embert elcsapott.</p> +<p>Ez megzavarta a feltörekvő hadat, de hátúl hangzott a jaszaulok +<i>iléri!</i> és <i>szavul</i> (Vigyázz!) kiáltása, s a vizes +tömlők locsogása, amelyek a széthulló tüzet oltották.</p> +<p>– Most csak követ rájok! – kiáltotta Gergely.</p> +<p>Meg akarta várni, míg sűrűn lepik az útat s a falakat.</p> +<p>S a siketítő Allah-üvöltés, trombitálás és dobpergés között elő +is tört újra a had. A létrák erdeje közeledett a falhoz.</p> +<p>Egy janicsár horgas-végü kötelet dobott a falra, s a jatagánt a +foga közé szoritva, majomi ügyességgel mászta meg a kötelet.</p> +<p>A fejére kő hullott, és leütötte róla a sisakot. Kopasz feje +olyan volt, mint a sárga dinnye a beforrott kardvágásoktól. +<span class="pagenum"><a name="Page_315" id= +"Page_315">-315-</a></span></p> +<p>Mászott tovább.</p> +<p>Gergely lándzsát kapott, hogy leszurja.</p> +<p>Mikor a török már csak egy ölnyire van Gergelytől, fölemeli az +arcát.</p> +<p>Izzadt volt ez az arc, a száj pedig lihegő.</p> +<p>Gergelyt mintha mellbe csapták volna, úgy megdöbbent.</p> +<p>Ez az arc! Ez Gábor pap, az ő néhai mestere! Ugyanazok a szürke +szemek; ugyanaz a vékony bajusz; ugyanazok a kiálló +szemöldökcsontok!</p> +<p>– Te a Gábor pap öcscse vagy! – kiált a törökre.</p> +<p>Az értetlenül mereszti rá a szemét.</p> +<p>– Üssétek agyon, – mondja Gergely elfordulva, – már magyarul se +tud!</p> +<hr class="chap" /> +<p><span class="pagenum"><a name="Page_316" id= +"Page_316">-316-</a></span></p> +<div class="chapter"> +<h3>XXXVII.</h3> +</div> +<p>Alkonyatig tartott a rettenetes ostrom. Akkor a török minden +oldalon megverten vonult el a falak alól.</p> +<p>A vár körül ezrével feküdt a tömérdek holttest és sebesült, s a +levegőt a csontjaikban törött vonaglók <i>ej vá</i> (jaj) +<i>jetisin!</i> (segitség) és <i>meded Allah!</i> (jaj Istenem) +kiáltozása, nyöszörgése töltötte be.</p> +<p>De a vár is halottakkal és sebesültekkel volt tele, s a falak és +állványok belől is pirosak voltak a vértől.</p> +<p>A vitézek fáradtságtól bágyadtan hordták össze a sebesülteket és +halottakat.</p> +<p>A tisztek mosakodni és fürödni mentek. Dobó maga is olyan kormos +volt a puskapor-füsttől, hogy ha az ő ismert nagy acél-sisakja +nincs a fején, ember meg nem ismeri az orcájáról.</p> +<p>S igy ezen kormosan fogadta még a Baba ágyú mellett a +jelentéseket.</p> +<p>– Hatvanöt halott, és hetvennyolc sebesült, öt mázsa puskapor, – +jelentette Mekcsey.</p> +<p>– Harminc halott és száztiz sebesült. Puskapor nyolc mázsa, – +jelentette Bornemissza Gergely. – A törést még az éjjel helyre kell +állitani.</p> +<p>– Három mázsa puskapor, huszonöt halott, valami ötven sebesült, +– jelentette Fügedy s az arcára tette a kezét.</p> +<p>– Te is megsebesültél talán? – kérdezte Dobó.</p> +<p>– Nem, – felelte Fügedy, – hanem olyan fogfájás <span class= +"pagenum"><a name="Page_317" id="Page_317">-317-</a></span> jött +rám, mintha tüzes lándsát forgatnának az arcomban.</p> +<p>A jelentést tevők között Dobó megpillantotta Varsányit is.</p> +<p>A kém dervis-ruhában volt, s mintha piros kötény volna előtte, +véres a mellén le a lábfejig.</p> +<p>– Varsányi, – szólt Dobó a jelentéseket félbeszakítva, – jer +ide! Sebesült vagy?</p> +<p>– Nem, – felelte Varsányi, – a halottakat kellett idelent +hordanom, míg jelt nem adhattam.</p> +<p>– Hát mi ujság?</p> +<p>– Szalkay uram irt mindenfelé a vármegyéknek meg a városoknak +másodízben is.</p> +<p>– És nem jött még eddig senki?</p> +<p>– Jött innen-onnan, – felelte Varsányi vontatott hangon, – de +összevárják egymást, hogy nekivághassanak a töröknek.</p> +<p>Ebből Dobó megértette, hogy Szalkay sehonnan se kapott +feleletett.</p> +<p>– Mit tudsz a törökről?</p> +<p>– Négy napja lődörgök közöttük, hát tudom, hogy borzasztóan el +vannak keseredve.</p> +<p>– Hangosabban! – szólt felragyogó szemmel Dobó.</p> +<p>S a kém olyan hangon ismételte, hogy a körülállók is +hallhatták:</p> +<p>– A török borzasztóan el van keseredve. Az idő hideg nekik. +Élelmi szerük nincsen. Magam láttam, a tulajdon élő szememmel, +mikor egy nógrádi ember öt szekér lisztet hozott tegnap. Tálakban +és süvegekben hordták széjjel. Még csak azt se várták, hogy tészta +legyen belőle: ették marokkal azon mód, amint a zsákokból +kiszedték. De mi ez ennyi embernek?</p> +<p>– Kristóf, – szólt Dobó az apródnak. – Menj a mészárosokhoz. +<span class="pagenum"><a name="Page_318" id= +"Page_318">-318-</a></span> A legénységnek a legszebb marhákból +vágjanak. Minden ember pecsenyét egyék ma is, holnap is.</p> +<p>És ismét a kémhez fordult.</p> +<p>– A janicsárok már tegnap erősen morogtak, – folytatta a +kém,</p> +<p>– Hangosan!</p> +<p>– A janicsárok morogtak, – folytatta kiáltva Varsányi. – Azt +mondták, hogy az Isten a magyarokkal van. Meg azt is, hogy ők hozzá +vannak szokva minden hadi szerszámhoz, de tűzhöz nincsenek. Ilyen +tüzes csodákat mint amilyenek ellen ők harcolnak, még nem +láttak.</p> +<p>Dobó egy percig szótlanul nézett maga elé.</p> +<p>– Egy óra mulva, – mondotta, – légy a palota előtt. Vas Miklóst +fogod elkisérni ujra Szarvaskőig.</p> +<p>Azután Sukánhoz fordult.</p> +<p>Az öregnek be volt pólyázva a feje, orra úgy, hogy csak a két +szemüvege meg a bajusza látszott ki az arcából. Mind a mellett +kemény recsegő hangon jelentette:</p> +<p>– A mai napon húsz mázsa porunk fogyott el.</p> +<div class="figcenter" style="width: 392px;"><a href= +"images/i009hq.jpg"><img src="images/i009.jpg" alt="A Sötétkapu." +title="A Sötétkapu." /></a> +<p class="caption">A Sötétkapu.</p> +</div> +<hr class="chap" /> +<p><span class="pagenum"><a name="Page_319" id= +"Page_319">-319-</a></span></p> +<div class="chapter"> +<h3>XXXVIII.</h3> +</div> +<p>A fölkelő nap ujra a falon láthatta az egri vitézeket, de a +falak körül még annyi volt a holttest, hogy a dervisek nem győzték +hordani.</p> +<p>Az ágyúk hallgattak. Maga az égi nap is dideregve kelt a +hidegben s a város a völgyekkel együtt toronyig érő ködben +volt.</p> +<p>A köd csak nyolc óra tájban oszlott el. Akkor a nap, mintha +mégegyszer vissza akarná varázsolni a tavaszt, derült kék égből +enyhén sütött alá.</p> +<p>A várbeliek is takaritották a halottaikat. A parasztok és az +asszonyok saraglyákon és az ókaputól szekéren hordták őket össze. +Bálint pap temetett. Márton pap a haldoklókat látta el utolsó +kenettel.</p> +<p>A fölkelő nap világosságánál látni lehetett, hogyan vonulnak a +vár felé a távoli hegyekről a különféle török hadak.</p> +<p>Látni lehetett, hogy ide vonják az összes hadi népet, s mihelyt +valamennyien együtt lesznek, a teljes hadi erővel rohanják meg a +várat.</p> +<p>A vitézek az éjjel az egésznapi harc után mély és hosszu álmot +aludtak. Dobó engedte őket, csakhogy a bástyák körül kellett +aludniok. A bástyákon csupán egy-egy őr vigyázott. S a tisztek is +halálhoz hasonló mély alvásban voltak ezen az éjszakán. Bornemissza +még nyolc órakor is úgy aludt a Béka ágyú alatt, hogy sem a +trombitaszó, sem a jövőmenők zaja nem ébresztette föl. Egy +<span class="pagenum"><a name="Page_320" id= +"Page_320">-320-</a></span> pokrócba volt csavarodva, s hosszú +barna haja a dértől fehérlett.</p> +<p>Mekcsey kendőt teritett a fejére, s a maga köpönyegét takarta +reá.</p> +<p>Dobó az ágyúkat és mozsarakat apró vasszeggel töltette meg. A +romlások elé néhol kővel megrakott kocsikat vonatott, másutt +hordóval, gerendával, bőrrel, s más efélével tömetett. A falak +párkányát a kőmivesek egyes helyeken lefaragták, hogy az +ostromlétrák könnyen ne kapcsolódjanak. A falak tetejét meghordták +kővel. A konyháról az összes üstöket kihordták, és megtöltötték +vizzel. A bástyára az üstök mellé minden szurkot kihordtak, ami +csak a várban volt. A palotán volt óncsatornát darabokra tördelve +osztották széjjel. A mészárosoknak délre ökröt kellett sütniök +nyárson. A kenyeret kihordták a piacra, ahol a várakozók és pihenők +szoktak gyűlni. Össze rakták halmokba. Mihály a cipós diák nem +bánta most, akárki akármennyit falatoz belőle. Szép barna +dolmányba, sárga csizmába öltözve jelent meg a piacon a sütőknél, s +csak annyit jegyzett be a papirosába: <i>Okt. 14. Hétszáz +tzipó</i>.</p> +<p>Ezalatt pedig gyültön gyült a török. A hegyekről és dombokról +ragyogó tarkan épáradat ereszkedett lefelé.</p> +<p>Tíz órakor a piac trombitása összehivót fujt. A vár népe +egybegyülekezett. A piac közepén templomi selyemzászlók lobogtak. +Egyiken Mária képe, másikon Szent István király, a harmadikon Szent +János. Kopott fakó zászlók. A bástyává lett várbeli templomból +valók. A papok egy asztalból hevenyészett oltárnál álltak. +Violaszinü miseruha volt rajtok. Az asztalon szentségtartó.</p> +<p>A várbeliek tudták már, hogy ma mise lesz. Mindenki kimozsdva, +kikefélve a legszebb ruhájában ment az isteni tiszteletre. A +tisztek a virágok minden szinében, piros csizmásan, sarkantyusan; a +bajuszuk kipödörve, a <span class="pagenum"><a name="Page_321" id= +"Page_321">-321-</a></span> sisakjukon toll. Mekcseyn testhez +simuló ragyogó új acéling volt. Az oldalán két kard; az egyik a +kigyós kard, amelylyel csak ünnepen szokott járni.</p> +<p>Bornemissza Gergely hegyes acélsisakban jött. A sisak ellenzőjén +három fehér darutoll. Ezüst madárláb tartotta ezt a három tollat. +Ezenkivül csupán a mellén volt vas. A karjait piros bőr dolmány +takarta. A kezén selyemkeztyü, amely kivül apró acél láncszemekkel +volt boritva. A nyakán aranyhimzetü kihajtott gallér.</p> +<p>Zoltay nem is állta meg megjegyzés nélkül.</p> +<p>– De vőlegényes gallérod van!</p> +<p>– A feleségem munkája, – felelte Gergely. – Nem a török +tiszteletére vettem fel, hanem a haláléra.</p> +<p>Zoltay is harci bőrdolmányba volt öltözve, s két kardot kötött. +Sisakjának nem volt rostélya, hanem egy acélrudacska nyult le +belőle az orra hegyéig, s köröskörül drótfátyol hullt a nyakára. +Valami szpahi-tiszté lehetett az a sisak, itt vette a kótyavetyén, +mikor az első kiütésük volt.</p> +<p>Fügedy talpig vasban jelent meg. A szeme zavaros volt. +Fogfájásról panaszkodott.</p> +<p>– Annál jobban ütöd a törököt, – vigasztalta Zoltay. – Jó ha az +ember ilyenkor mérges.</p> +<p>– Mérges vagyok én e nélkül is, – felelte morogva Fügedy.</p> +<p>Petőn csak sisak volt és szarvasbőrdolmány. Lóháton jött, mert +még mindig nem tudott járni. Az egybegyültek hátamögé állott és +onnan intett a kardjával üdvözlést a főtiszteknek.</p> +<p>A többi is a legjobb ruháiba öltözött. Nem a misére öltöztek, +mert még akkor nem is tudták, hogy mise lesz, csak épen mindenki +érezte, hogy ez a nap az utolsó. S a halál akármilyen csunyára +festik is, rettentő nagy ur. Az ő tiszteletére öltöztek. Akinek nem +volt más ruhája a <span class="pagenum"><a name="Page_322" id= +"Page_322">-322-</a></span> rajtavalón kivül, az is kipödörte, +kiviaszkozta legalább a bajuszát.</p> +<p>Már csak Dobó hiányzott.</p> +<p>Ragyogó páncélöltözetben jött elő. A fején aranyos sisak, a +sisak csucsán hosszu fekete sastoll. Az oldalán széles ékköves +kard. A kezén félig lemezes, félig ezüstláncszemekből alkotott +vaskesztyü. A kezében aranyozott végü, vörös bársony markulatu +lándsa.</p> +<p>A két apród mögötte hasonlóképen talpig vasban. Az oldalukon +rövid kard. A hajuk a sisakból kihullámozva omolt a vállukra.</p> +<p>Dobó megállt az oltár előtt és levette a sisakját. Hogy a két +pap nem tudott beszélni, Mekcsey szólott a népnek.</p> +<p>– Testvéreim, – mondotta a süvegét letéve. A tegnapi ostrom után +látjuk, hogy a török minden hadát összevonja. A mai napon minden +ellenséges erő összepróbálkozik a mi gyönge erőnkkel. De ahol az +Isten van, az ő akarata ellen hiába tör a pogány! A szentségben, +amit itt látunk, tudjuk, hogy az élő Jézus van jelen. Velünk van! +Boruljunk le és imádkozzunk!</p> +<p>S a vár népe egyszerre letérdelt. Mekcsey a pap helyett elkezdte +az imádságot.</p> +<p>– Miatyánk, Isten…</p> +<p>Halkan rebegték, mondatonkint.</p> +<p>Mikor az Ament is elmondták, hosszú ünnepi csönd támadt.</p> +<p>Márton pap Mekcseyhez hajolt s elmondta neki mit szóljon +tovább.</p> +<p>Mekcsey felállt és szólt:</p> +<p>– Istennek ez a két hű szolgája most azért emeli fel a +szentséget, hogy mindnyájatoknak teljes bünbocsánatot adjon. Az óra +szorosabb, hogysem meggyónnotok lehetne. <span class= +"pagenum"><a name="Page_323" id="Page_323">-323-</a></span> Ilyen +órában az egyház megadja a feloldozást gyónás nélkül is. Csak +magatokban szánjátok büneiteket.</p> +<p>S ujra letérdelt.</p> +<p>A minisztráló fiu csengetett. Bálint pap fölemelte a szentséget. +A nép lehajolt arccal hallgatta, amint az agg pap a feloldozás +szavait rebegi.</p> +<p>Mikor ujra fölemelték az arcukat, a szentség már vissza volt +téve az asztalra, s a pap a kezeit áldásra kiterjesztve, könnyes +szemekkel mozdulatlanul nézett a tiszta ég magasába.</p> +<p>A szertartás végeztével Dobó föltette ujra a sisakját. Fölállott +egy kőre és szólott:</p> +<p>– Isten után nekem van szavam hozzátok! Ezelőtt harmincnégy +nappal megesküdtünk, hogy a várat fel nem adjuk. Eskünket +megtartottuk. Ugy állt ez a vár eddig, mint a tenger viharában a +kőszikla. Most az utolsó próba következik. Az Istent hivjuk +segitségül. Büntelen lélekkel, halálra készen kell küzdenünk a +várnak és hazánknak megmaradásáért! Példátlan az a kitartás, amit +eddig cselekedtünk, s példátlan az a gyalázat, amely itt a törököt +eddig is érte. Bízom a fegyverünkben, bizom a lelkünk erejében, +bízom Szűz Máriában, aki Magyarország pátronája, bízom Szent István +királyban, akinek a lelke vele van mindig a magyar nemzettel, és +legjobban bízom magában az Istenben! Induljunk testvéreim!</p> +<p>Megperdült a dob, és megharsant a trombita.</p> +<p>A vitézek acélos erővel ragadták föl a lándsáikat és csoportokra +szakadozva oszlottak széjjel. Dobó lóhátra ült. Két apródja két kis +arab lovon követte.</p> +<p>A papok ekkor misébe fogtak. A misén csupán a sebesültek voltak +jelen, s azok az őrök, akiknek az imént a falakon kellett +maradniok.</p> +<p>Dobó körülnézett mindenfelé. Látta, hogy a lovak nagy +csoportokban katonák nélkül legelnek a közeli dombokon. +<span class="pagenum"><a name="Page_324" id= +"Page_324">-324-</a></span> Köröskörül mozgó lándsaerdő. A török +tengerként özönli körül a várat.</p> +<p>Most már látni lehetett a két basát is. Ali basa rengeteg +sárgadinnye alaku turbánban, sápadt vénasszony arc. A másik basa +nagy őszszakállú óriás. Kék selyemkaftánja volt mind a kettőnek, de +Alié világosabb. Az övükön levő fegyverek gyémántja fehér szikrákat +vetett minden mozdulatuknál.</p> +<p>A bégek pompás lovakon ülve vezették a hadakat. Az agák meg a +jaszaulok ültek még lovon. A többi mind gyalog.</p> +<p>Déltájban megdördültek a török ágyúk, s felhangzott a két török +tábori zenekar.</p> +<p>Az ég megtelt füsttel. A levegő megreszketett az <i>Allah +akbár</i> kiáltástól.</p> +<p>Ekkor meggyujtották bent is a tüzeket.</p> +<hr class="chap" /> +<p><span class="pagenum"><a name="Page_325" id= +"Page_325">-325-</a></span></p> +<div class="chapter"> +<h3>XXIX.</h3> +</div> +<p>A parasztokat, asszonyokat s egyéb bemenekült népet Dobó mind az +üstök, s falak mellé rendelte.</p> +<p>A belső házakban nem maradt senki, csak a gyermekek, meg a +palotában a két asszony.</p> +<p>Baloghné a fiát menteni jött ide, s maga is itt rekedt. A fiát +vitézi iskolába adta: nem merte a szobába fogni. De haj: gyönge még +a gyerek, nem hadba való még. Mi lesz vele a pogány fenevadak +fegyvere alatt! De azért soha egy vonása se mutatta, hogy félti a +gyermeket. Dobó vasakarata még az ő aggodalmát is lekapcsolta. Nem +mert lélekzetet venni, ha ez az ember ránézett. Ugy volt mint a +katonák: Dobó szavára gépies engedelmességgel mozdult minden. Az +emberek elvesztették az akaratukat. Az ő akarata szállt meg +mindenkit. Szava se kellett, csak intése, s az ember tagjai +aszerint mozdultak.</p> +<p>Mi lett volna a várból, ha ennek az embernek csak egy hajaszála +is félelmet mutat. Óvatosságra intett mindenkit; páncélt, vértet, +sisakot öltetett mindenkivel, de mikor a halál megjelent a falon, +személyválogatás nélkül vezette ellene a vár népét.</p> +<p>Senkise becsesebb a hazánál!</p> +<p>A szegény asszonynak az ostrom napjai gyötrelmesek voltak. Oh +hogy reszketett minden reggel, mikor a fia Dobó mellé csatlakozott! +Micsoda aggodalommal leste egész napon át, hogy nem sebesül-e meg +az ostromban? S micsoda öröm volt neki, mikor Kristóf apród +felváltotta <span class="pagenum"><a name="Page_326" id= +"Page_326">-326-</a></span> a szolgálatban, s a fia fáradtan és +puskaportól szennyesen rontott a palotába.</p> +<p>Ilyenkor mindig ugy fogadta, mintha távol utból tért volna haza: +mozsdatta, fürösztötte; selymes hosszu haját fésülte, kefélte, s +eléje adott minden jót, ami csak a konyhán találkozott.</p> +<p>– Ki halt meg? Ki sebesült meg a tisztek közül? – ez volt mindég +a két asszony első kérdése.</p> +<p>A fiu nem tudta, hogy Éva kicsoda. Azt gondolta egri asszony, +mint a többi, s hogy az anyja ide vette a palotába segitségnek. Hát +csak elmondta a hireket. E hirek mindig a halottak felsorolásával +kezdődtek, s a Gergely bácsival végződtek. Hogy ez a Gergely bácsi +miket ki nem talál! Tele volt a lelke Gergely bácsi csodálatával. +Elmondta hogyan, hány törökkel látta küzdelemben, s micsoda +fortélyokkal vert le külön minden törököt.</p> +<p>Éva visszafojtott lélekzettel, sápadtan és büszkén hallgatta, s +csak akkor mosolyodott el, mikor a fiu oda ért az elbeszélésben, +hogy a török nem birt azzal a csodálatos Gergely bácsival.</p> +<p>Ez a két asszony az ostromok vihara alatt sirva remegve állt az +ablaknál. Egy kis nyiláson át nem láthattak mást, mint az ide-oda +futkosó népet, a fel-felpirosló tüzet, azután amint a sebesülteket +hozták egyenkint, mindig sűrűbben és véresebben.</p> +<p>Baloghné a gyermekéért remegett, Éva az uráért. Rettenetes +gondolat, hogy egyszercsak megpillantja azok között, akiket hoznak, +vagy akiket a temetőgödör mellé hordanak, s ő még csak azt se +mondhatja neki: Isten veled!</p> +<p>És az agg félnyomorék apa is itt van. Sokszor látja őt +végigbaktatni a palota utján. A vállán akkora íjj, mint ő maga. A +puzdrája hol üres, hol tele van nyillal. Oh csak oda kiálthatna +neki: <span class="pagenum"><a name="Page_327" id= +"Page_327">-327-</a></span></p> +<p>– Apám! Édes apám! Vigyázzon magára jó kegyelmed!</p> +<p>Mikor az ágyuk ezen a napon megdördültek, a két asszony sirva +borult egymás nyakába:</p> +<p>– Imádkozzunk hugom!</p> +<p>– Imádkozzunk néném!</p> +<p>S letérdeltek, arccal a földre borúltak. Imádkoztak.</p> +<p>S velük együtt imádkozott a távolban szanaszét +Felső-Magyarország minden vidékén másfélezer asszony, minden nap, +minden éjjel. És kicsiny gyermeki kezek kapcsolódtak össze a távol +menedékein: imádkoztak az ártatlanok édes apáért, aki Egerben +van.</p> +<p>– Jó Isten tartsd meg az életét édesapának! Hozd vissza nekünk +édesapát!</p> +<p>Pokoli dübörgés, trombitaharsogás, Jézus kiáltozás, +Allah-orditozás.</p> +<p>Már hozzák a sebesülteket. Vértől fekete saroglyán hozzák az +elsőt. Fiatal sápadt katona. A lába térdben van ellőve. A borbélyok +nagyjából bekötik. Minek vesződnének vele csak egy-két órai +reménységnek kötik be a lábát, aztán ugyis elvérzik.</p> +<p>S hozzák a másodikat, harmadikat és negyediket. Az egyiknek az +egész arca egy véres roncs. A két szeme hiányzik. Fogai kilátszanak +az arcából. A másiknak a nyakában nyilvessző áll. Azt kell kivágni. +A harmadiknak vállban van elcsapva a jobb keze. Leül a földre és +vár hangtalanul, mignem a szemére ráhomályzik a halál.</p> +<p>Dobó száguldó paripán robog el a palota előtt. Nyomában messze +elmaradva fut Kristóf apród. Hol a másik? – kérdezi az anya +kétségbeejtő tekintete.</p> +<p>Amott fut az is a Sándor bástya felé: bizonyosan izenetet visz. +Hála Istennek!</p> +<p>Már annyi a sebesült, hogy mind a tizenegy borbélynak dolgot ad. +Már három török zászlót is hoztak a sebesültekkel. <span class= +"pagenum"><a name="Page_328" id="Page_328">-328-</a></span> A török +kiáltozás egyre hangosabb és hangosabb; a puskapor füstje +elhomályositja a keleti és északi bástyák körületét.</p> +<p>– Irgalom Istene! – mondja Baloghné a fejéhez kapva. Mi lesz +velünk, ha a török betör!</p> +<p>– Akkor én meghalok! – feleli Éva falnál sápadtabb arccal, de +ércerős hangon.</p> +<p>S bemegy a fegyverszobába. Kardot hoz ki onnan, a Dobó +kétköznapi kardját. Teszi az asztalra.</p> +<p>A nyitott ablakon át behallatszik a sebesültek nyöszörgése és +jajgatása.</p> +<p>– Oh a szemem, a szemem! – sirja az egyik. Soha nem látom többé +Isten szép világát.</p> +<p>– Koldus vagyok! – nyögi a másik. Mind a két kezem levágták!</p> +<p>A borbélyok körül már annyi a sebesült, hogy nem győzik +kötözni.</p> +<p>– Ki kell mennünk! – szól Baloghné. Segitenünk kell a +borbélyoknak.</p> +<p>– Én is kimenjek-e? Én is kimegyek! Érzem, hogy a sebesültek +ápolását se becsületszó, se parancs nem tilthatja meg.</p> +<p>Baloghné felnyitja az ajtót, s a távolba néz a tömlöcbástya +felé. Dobót látja ott, amint iszonyu kardvágást mér a falra fellépő +török fejére s amint a holtat visszalöki.</p> +<p>Balázs apród ott áll mögötte, leeresztett rostélyu acélsisakban. +Az urának a lándzsáját, buzogányát, s egy másik kardját tartja a +hóna alatt.</p> +<p>A nap tisztán és melegen süt az égből. Dobó egy rántással +kicsatolja sisakját és átnyujtja Balázsnak. Azután zsebkendőt ránt +elő az ővéből, és megtörli izzadt homlokát.</p> +<p>Küzd tovább hajadonfővel. <span class="pagenum"><a name= +"Page_329" id="Page_329">-329-</a></span></p> +<p>Balázs apród nem tudván hova tenni az aranyos sisakot, a saját +fejére teszi.</p> +<p>A fiu is fent áll a falon. Az anya kiáltani akar neki, hogy +álljon hátrább, de ugyse hallaná meg a fiu ebben a pokoli +tombolásban.</p> +<p>S amint fölemeli a kezét, hogy a fiának intsen, a fiu elejti +Dobó fegyvereit s a nyaka felé kap. Ugyanekkor megtántorodik, egyet +fordul. Fejéről az aranyos sisak lehull és elgurul. A fiu arcra +vágódik anélkül, hogy a kezével maga elé nyulna.</p> +<p>Az anya velőtrázó sikoltással üti el az ajtót; rohan oda. +Felöleli a fiát, jajgatja, ráveti magát; ölelgeti, nevét kiáltozza +őrjöngő fájdalmában.</p> +<p>Dobó egy pillantást vet a fiura, s fölveszi az elgurult sisakot. +Két katonának int, s a fiura mutat.</p> +<p>A két katona felfogja a fiut: egyik vállon a másik térdben és +beviszik a palotába, az anyja szobájába.</p> +<p>A fiu fekszik véres nyakkal, mint a meglőtt galamb, +élettelenül.</p> +<p>– Oh nincs már nekem fiam! – jajgatja az ősz özvegyasszony.</p> +<p>– Talán csak elájult, – mondja az egyik katona, és lecsatolja az +apród fejéről a rostélyos sisakot, mellvértet és egyéb vasakat.</p> +<p>A fiu nyakán azonban nagy lőtt seb tátong. Nem is a nyakán, +hanem a derekán ment be a golyó. A nyakán csak kijött.</p> +<p>Az özvegy letörli a könyeit. Szeme vérbe borul. Felkapja az +asztalon heverő kardot, amit az imént Éva hozott ki a szobából, s +kirohan vele, fel a tömlöcbástyára.</p> +<p>Van ott már több asszony is.</p> +<p>Lent főzik a vizet, a szurkot, az ólmot. Hordják sebesen, +amelyik forr: adják a katonáknak. <span class="pagenum"><a name= +"Page_330" id="Page_330">-330-</a></span></p> +<p>– Hideg vizet is hozzanak, innivalót! kiáltják a katonák, mikor +egy-egy kis szünet támad az ostromban.</p> +<p>– A pincéhez asszonyok! kiált le Dobó. Csapra minden hordót! +Hordjátok kupákban a katonáknak.</p> +<p>Az asszonyok egyrésze, a melyik a kiáltást meghallotta, +szétrebben.</p> +<p>Imre diák ott jár fegyveresen fel és alá a pince előtt.</p> +<p>Hogy a sok asszony odarohan, beletaszitja a kulcsot a +pinceajtóba.</p> +<p>– A tiszteknek ugy-e? – kérdezi Kocsisnét.</p> +<p>Margit asszony kiáltva felel:</p> +<p>– Mindnek deák uram, mindnek! A kapitány ur mondta.</p> +<p>Imre deák belöki a pinceajtót:</p> +<p>– Hátul a java! – kiáltja.</p> +<p>Azzal leereszti a sisak rostélyt, és a kardját kirántva rohan a +tömlöcbástyára.</p> +<p>A török mindegyre nagyobb és nagyobb tömegben tör fel a bástyán. +Már fel is ugrálnak. Gyilkos birokra kelnek itten a vitézekkel. +Maga Dobó is torkon markol egyet, egy óriást, akinek csak a csontja +van egy mázsa. Próbálja visszalökni. A török megveti a lábát. Egy +percig mind a kettő liheg. Akkor Dobó összeszedi az erejét, és +berántja; leveti az állvány magasából az udvarra.</p> +<p>A töröknek leesett a sisakja, s ő maga a kövek közé huppant, de +megint tápászkodik, s visszaforditja a fejét, hogy jönnek-e a +társai?</p> +<p>Ekkor ér oda Baloghné. Vércse-sikoltással suhintja meg a kardját +a levegőben, s a török feje kétfelé esik iszonyu csapása alatt.</p> +<p>A többi asszony is fenn van már a bástyán. A katonák a +viaskodásban nem veszik már át az égő szurkot, <span class= +"pagenum"><a name="Page_331" id="Page_331">-331-</a></span> a +követ, az ólmot, hát felhordják ők maguk, s a füstben, a porban, a +lángban lezuditják a felkapaszkodó törökre.</p> +<p>Hull a halott és szaporodik az élő. Egy-egy kőhengerités, szurok +és ólomöntés utcát tisztit az ellepett falon, de a holtak halma +csak a pihent tömeg feljutását könnyiti meg. Az élők elkapják a +visszahulló halottól a boncsokokat, s a lófarkas zászló újra ott +táncol a létrán.</p> +<p>Dobó csodálkozó pillantást vet Baloghnéra, de nincs idő szólni. +Ő maga is küzd. Ragyogó páncéljáról talpig csurog a vér.</p> +<p>Az asszony csapást csapás után oszt a felnyomakodó törökre, mig +végre lándsaszúrás találja, s leomlik a földre.</p> +<p>Nincs már aki elrántsa. A küzdelem a fal tetejére csap. A +holtakra rágázolnak az élők. Dobó egy kiálló oromra lép és +lenéz.</p> +<p>Már az agák is itt vannak a faltövében. Veli bég egy nagy +vörösbársony lobogót hoz lóháton nyargalva. A török harcosok a +lobogó láttára új üvöltésben törnek ki.</p> +<p>A lobogó az Ali pasa győzelmi lobogója. Harminc vár és +várkastély ormán hirdette már az idén ez a lobogó a török erő +diadalát. Soha nem érte más, mint a dicsőség sugara!</p> +<p>Veli bég a földbástyához nyargal a lobogóval. Itt +legfáradtabbnak látszik a védelem, mert már asszonyok is +harcolnak.</p> +<p>Dobó sasszeme is észreveszi az aranytól ragyogó széles ünnepi +zászlót. Petőhöz izen, s őmaga a földbástyára rohan.</p> +<p>Ember-ember ellen küzd itt. Meg-megjelenik egy-egy zászlós alak, +meg visszatünik a mélybe. A harcosok a felszálló por és füst +fátyolába burkoltan viaskodnak. A szurokkoszorúk és tüzes kalácsok +vörös csillagokként mozognak és röpködnek a füstfelhők között. Dobó +abban a <span class="pagenum"><a name="Page_332" id= +"Page_332">-332-</a></span> pillanatban ér oda, amint egy felhágó +török Szőr Mátyásba, a maklári molnárba meriti markolatig a +jatagánját.</p> +<p>– Itt vagyok emberek! – dördül meg Dobó hangja a bástyán.</p> +<p>A katonákat e hangra új erő szállja meg, s a falra tolakodó kat +Jézus-kiáltás és bünnek soha fel nem róható magyaro s káromkodások +között öldöklik vissza.</p> +<p>Dobó látja, hogy a török talpig derbendi acélba van öltözve. Az +ilyenről lesiklik a kard. Gyors elhatározással veti magát reá, és +nyomja le a megölt molnárra.</p> +<p>A török vállas izmos ember; levetni igyekszik Dobót, de ez is +nagytestü. Ott viaskodnak életre halálra, a holtak és gerendák +között. A török tehetetlen dühében a vasat harapja le Dobó +karjáról, aztán hirtelen visszacsap és arccal fordul fölfelé. De ez +a halála. Dobó megtalálja a meztelen nyakat, s beleszoritja a +lelket irgalmatlanul.</p> +<p>De még föl sem emelkedett, egy magasból lehulló töröklándsa +csattan a lábába s végighasitva a bőrszijjat, megáll a +lábikrájában.</p> +<p>Dobó fájdalmában felordit, mint az oroszlán. A térdére rogyva +kap a lábához, és szemét a kin könnyei vizesitik meg.</p> +<p>– Uram! – mondja rémülten Kristóf apród. – Megsebesült?</p> +<p>Dobó nem felel, kirántja a lándsát a lábából és elveti. Egy +percig összeszoritott ököllel áll és szivja a fogát, mig az ütés +első mérge szétmulik. Azután egyet rug; próbálja, hogy eltörött-e a +lába? Nem törött el, csak vérzik. Ahogy a fájás kiszállott belőle, +ismét felragadja a kardját, s reá veti magát tigrisként a résen +benyomakodó törökre. Jaj annak, a ki most eléje kerül!</p> +<p>Mig itt életre-halálra folyik a küzdelem, alig tíz ölnyire innen +a másik résnél sereglik meg az ellenséges had. <span class= +"pagenum"><a name="Page_333" id="Page_333">-333-</a></span></p> +<p>A rés gerendái beszakadnak az irtózatos nyomástól, s a török +győzelmi orditással ront be anélkül, hogy falat másznia +kellene.</p> +<p>Egyik a másikat tolja, taszitja. Fegyver a jobb kézben, a balban +boncsok. Az elől jöttek a bástyára rohannak a boncsokkal, a később +jövők az állványok alatt várakozó sebesülteket s asszonyokat +rohanják meg.</p> +<p>A sebesültekkel csak könnyen boldogulnak, de az asszonynép dühös +rikoltással ragadja fel az üstöket és a kondérokat.</p> +<p>A vastagdereku Kocsis Gáspárné ugy locscsantja forró vizzel +szembe az egyik nagyszakállu agát, hogy amint az aga a szakállához +kap, ott marad a diszes szakáll a markában.</p> +<p>Egy másik asszony tüzes hasábfát ragad fel, s azzal üti fejbe a +törököt. A fa szikrái csillagokként csapnak széjjel, s a többi +asszony már fegyverrel száll szembe a pogányokkal.</p> +<p>– Üssétek! Üssétek! – bömböl a felnémeti kovács.</p> +<p>Odarohant a pörölyével az asszonyok közé, s ahogy ott hadakozik +egymásnak vetett háttal három pogány, az egyiket úgy sujtja fejbe, +hogy a török orrán száján öleset feccsent a vér.</p> +<p>A másik török erre hasbaszurta a kovácsot.</p> +<p>– Velem jösz a másvilágra kutya! – kiáltotta a kovács az iszonyu +szúrásra.</p> +<p>S mielőtt lerogyott volna, még egyszer megforditotta a levegőben +félmázsás pörölyét, s azután terült le a földre, mikor látta, hogy +az ellenfele az iszonyu csapástól pogácsává lapitott sisakkal, +zsákként zuhan a holtak közé.</p> +<p>Az asszonyok már akkor mind felragadták a heverő fegyvereket, s +ádáz dühvel viaskodnak a törökkel. A kendőjük leesett; a hajuk +kibomlott; szoknyájuk ide-oda csavarodik a küzdelemben, de ők nem +gondolnak mostan <span class="pagenum"><a name="Page_334" id= +"Page_334">-334-</a></span> <span class="pagenum"><a name= +"Page_335" id="Page_335"><br /> +-335-</a></span> asszonyi voltukra, párduccokként esnek a töröknek. +Kardjuk nem fog fel semmi csapást: ami rájuk hull, az az övék, de +amit ők adnak, az meg a töröké.</p> +<div class="figcenter" style="width: 392px;"><a href= +"images/i010hq.jpg"><img src="images/i010.jpg" alt= +"Az egri hősnők." title="Az egri hősnők." /></a> +<p class="caption">Az egri hősnők.</p> +<p class="caption">(Székely Bertalan festménye a Nemzeti +Muzeumban.)</p> +</div> +<p>– Éljenek az asszonyok! – hangzik mögöttük Pető kiáltása.</p> +<p>A főhadnagy pihent csapatot hozott. Maga is kardot ragadva +ugratja a lovát egy tigrisként felszökkenő akindsinak, s leteriti a +gerendák közé.</p> +<p>A katonái ezalatt polyvaként szórják szét a betolakodott +törököt, sőt még a lyukon is kirontanak, s Dobó a falra térdelve +meredt szemmel néz alá, mig kardjáról és szakálláról csepeg a +vér.</p> +<p>A nekibőszült egriek ott verik a törököt a holtak között, a +bástya alatt.</p> +<p>– Vissza! – kiáltja Dobó a torka minden erejéből.</p> +<p>De a harci zivatarban nem hallják azok a maguk szavát se.</p> +<p>Egy Tóth László nevű közvitéz a piros bársony lobogós béget +megpillantva, neki ugrik. A kezében mordály van. A bég mellére +süti. Egy kapás a lobogóhoz, a másik mozdulata, hogy az üres +mordályt egy török szeme közé vágja. Aztán visszaugrik a +zsákmánynyal, mig vele kijutott öt társát összevagdalják a +janicsárok.</p> +<p>Dobó csak az látja, hogy Veli bég lefordul a lóról, s hogy a +basa győzelmi zászlóját magyar ragadta el. Helyet mutat a pihent +csapatnak, s balkarjának véres rongyain egyet csavarva, le a réshez +rohan. Pető ott áll már gyalog, s a rés előtt levő mozsárágyúhoz +emel egy lángoló fahasábot.</p> +<p>A lobogó után tóduló janicsárokat ez a lövés visszarugja.</p> +<p>– Tölts! – kiáltja Dobó az egyik katonának. Négyen itt +maradjatok. Követ gerendát ide, ha van idő!</p> +<hr class="chap" /> +<p><span class="pagenum"><a name="Page_336" id= +"Page_336">-336-</a></span></p> +<div class="chapter"> +<h3>XL.</h3> +</div> +<p>Éva maga maradt a halottal.</p> +<p>Egy percig megkövülten meredt reá, azután megmozdult. A fejére +föltette a sisakot; a derekára a páncélt; a karjára a karvértet. A +fiu kevéssel volt kisebb, mint ő. Beleöltözött a ruhájába.</p> +<p>A fiu kardja kicsiny volt. Bement a szobába, és kihozott egy +egyenes, hosszu olasz tőrt. Ráöltötte a markolat szijját a +csuklójára.</p> +<p>A hüvelyt ott hagyta.</p> +<p>Ment a meztelen tőrrel szinte futva, maga se tudva hova. Csak +annyit tudott, hogy az ura Zoltayval együtt a külső várat +védelmezi. De hogy a palotából merre kell a külső várba menni, azt +nem tudta.</p> +<p>A nap már leszállóban volt ekkor, de a köröskörül gomolygó +füstön át az is csak olyan volt, mint egy tüzes ágyu-golyó, amely +függve maradt a levegőben.</p> +<p>A vár térképéről emlékezett, hogy a külső vár keletről sarló +alakjában vonul a teknősbéka mellett.</p> +<p>A nap jobb kézt nyugszik, annak hát balra kell lennie.</p> +<p>Tiz katona jött szemben. Futva jöttek. Elől egy tizedes. A +katonák jobb karja és jobb oldala vörös a vértől. A vállukon +lándsát tartottak. A tömlöc-bástya felé rohantak. Aztán egy +tántorgó katona jött. Az arcából csurgott a vér. Bizonyosan a +borbélyokhoz akart menni. Még egy pár lépést tett, aztán elterült a +földön. <span class="pagenum"><a name="Page_337" id= +"Page_337">-337-</a></span></p> +<p>Éva egy pillanatig tétovázott, hogy ne emelje-e föl? De egy +második és harmadik halott vagy ájult is feküdt ottan. Ez a +harmadik az egri biró nagyobbik fia volt. Az ablakból ismerte. A +mellében nyilvessző állott.</p> +<p>Asszonyok jöttek a pince felől. A fejükön fakupák, a kezökben +sajtár vagy füles fazék.</p> +<p>Futva mentek ezek is kelet felé. Éva hozzájuk csatlakozott. +Ahogy az istállók mellett elmentek, egy kis lefelé lejtős alaguthoz +értek, amelyben két lámpás égett.</p> +<p>Ez volt a Sötét-kapu. Ez kötötte össze a külsővárat a +várral.</p> +<p>Mikor ezen átértek, a porban és füstben dübörgő pokolba +jutottak.</p> +<p>A holtak szanaszét szóródva feküdtek lent a földön, fenn a +lépcsőn, az állványokon. Az egyikben Éva megismerte Bálint papot. +Hanyatt feküdt. A sisak nem volt a fején. Nagy fehér szakálla piros +volt a vértől. A kezében most is ott volt a kard.</p> +<p>Éva egy buzogányt kapott fel a földről, és felrohant a lépcsőn. +A viadal itt is birokkal folyt már. A katonák a falon állva +lökdösték vissza a törököt. Egy asszony égő gerendavéget sujtott le +a magasból. Egy másik tüzes furkót lóbált meg, és csapta a török +fejére.</p> +<p>Ekkor a bástyán két ágyú dördül el egymás után, és lesöpri a +törököt a falról.</p> +<p>Éva a lövésre odapillant, s látja Gergelyt, amint a kanócot +tartja, s lefelé mereszti a szemét, hogy a lövése eredményét +lássa.</p> +<p>A fal párkányán maradt törököt leverik, aztán egy percnyi szünet +következik. A katonák mind hátrafordulnak, és torkuk szakadtából +kiáltják:</p> +<p>– Vizet! Vizet!</p> +<p>Egy sisakos vén katona éppen Éva mellett kiált a <span class= +"pagenum"><a name="Page_338" id="Page_338">-338-</a></span> +fal-omladék egy kiálló kövéről. Az arcán harmatként gyöngyözik a +véres verejték. A szeme alig látszik ki a vérből.</p> +<p>Éva megismeri az apját.</p> +<p>Elkapja a kupát az egyik asszonytól és odanyujtja neki. Tartja, +segít neki.</p> +<p>Az öreg iszsza mohón. Piros egri óbor van abban, nem víz.</p> +<p>Az öreg nagyot húz belőle. A bajuszáról csurog a bor, mikor +elveszi a szájától; aztán nagyot lélekzik.</p> +<p>Éva látja, hogy a jobb keze lángol az öregnek. Nem csoda: fából +van csuklóig; bizonyosan a szurkos szalma kapott belé. Az öreg +észre se vette.</p> +<p>Éva leteszi a kupát és buzogányt, és az öreg karjához kap. +Tudja, hogy hol van felcsatolva a fakéz. Gyors ujjal oldja fel a +csattot, s a fakéz repül a török közé.</p> +<p>Az öreg pedig fogja a kardját, és a bástyán kihajolva sujt ujra +balkézzel egy rézholdakkal kivert nádpaizsra.</p> +<p>Éva tovább rohan az ura felé. Itt-ott egy halottat kell +átugrania. Itt-ott egy égő csóva repül el a szeme előtt. Itt-ott +egy golyó csattan a falba. A vitézek azonban mind isznak. Csak +vizet kérnek, s az is nektár lett volna nekik. A bor? mintha isteni +erőt innának magukba!</p> +<p>A lent kavarogva kiáltozó törökök zajába belerecseg a Zoltay +kiáltása:</p> +<p>– Most gyertek kutyák, hadd izenek Mohamednek a +paradicsomba!</p> +<p>S rá egy perc mulva csak ennyi:</p> +<p>– Jó éjszakát!</p> +<p>A török, akinek ez szólt, bizonyosan elfelejtett neki +visszaköszönni.</p> +<p>– Iléri! iléri! – hangzik a jaszaulok üvöltése szakadatlanul. +<span class="pagenum"><a name="Page_339" id= +"Page_339">-339-</a></span></p> +<p>S új tömegek, új létrák, új pajzsok emelkednek a holtak +dombján.</p> +<p>Éva megtalálja végre Gergelyt, amint egy puskaporral töltött +hordócskát gyujt meg, s vettet le a magasból.</p> +<p>Azután a sisakját a földre csapva ugrik egy asszony elé. A kupát +elragadja tőle, s iszik oly mohón, hogy két oldalt kétfelé csurog a +piros bor.</p> +<p>Éva a maga borát egy másik katonának nyujtja. Ott is hagyja a +kezében. A sisakért fordul, de amint lehajlik érte, szurokfüst csap +a szemébe. Mikorra kikönnyezi, Gergelyt nem látja sehol.</p> +<p>Ahogy jobbra balra néz, körülötte a katonák hirtelen +leguggolnak.</p> +<p>Lent a tüfensik sortüze dördült el, alig tiz ölnyire a faltól. +Éva sisakját megcsapta egy golyó, s később látta, hogy meg is +repesztette.</p> +<p>Akkor Éva elhuzódott a faltól.</p> +<p>Lent szünet nélkül szólt a zene, s pergett a dob.</p> +<p>Egy hosszunyaku jaszaul éles torokkal üvöltötte a fal alatt:</p> +<p>– <i>Já ájjuhá!</i> (Ide!)</p> +<p>A had kevert volt már odalenn. A janicsárok helyére a bőrsapkás +azabokat és piros sapkás akindsiket hajtották.</p> +<p>Egy fehér-ruhás dervis, aki azonban sisakot viselt a teveszőr +süveg helyett, lobogót ragadott a kezébe, és <i>iléri! iléri!</i> – +üvöltéssel indult közöttük tíz öreg janicsártól környezve a falak +ellen.</p> +<p>A derviseket nem szokták lőni a miéink, de hogy ennek sisak volt +a fején, s kard a kezében, lőttek reá. Magára vonta Éva figyelmét +is.</p> +<p>Szél támadt. Elfujta a füstöt, s lobogtatta a háromgombos +boncsokot a dervis kezében. Amint a vár felé fordult, Éva látta, +hogy a dervis félszeme be van kötve. <span class="pagenum"><a name= +"Page_340" id="Page_340">-340-</a></span></p> +<p>– Jumurdsák! – sikoltotta tigrisharaggal.</p> +<p>S a kezében levő buzogányt sárga villámként röpitette le a +magasból.</p> +<p>A buzogány túlrepült a dervis fején, és mellen talált egy +janicsárt. A dervis meghallotta a sikoltást, és fölpillantott. +Ugyanekkor a bástyáról újra beletüzelt az ágyú a katonaságba, s a +dervist a csoportjával együtt füst boritotta el.</p> +<p>Mikorra a füst eloszlott az árokból, a dervisnek nyoma se volt +ott, ellenben a falak megteltek a fölfelé rugaszkodók +csapataival.</p> +<p>Gergely a bástyáról a romlásra futott.</p> +<p>Hajadonfővel volt. A kezében lándsa. Az arca puskaportól +fekete.</p> +<p>– Sukán! – kiáltotta egy vértől lepett kopjával küzdő alaknak, – +van-e még szurok a pincében?</p> +<p>A hangja rekedt volt. Az öregnek csaknem a füléhez hajolt a +kérdéssel.</p> +<p>– Nincs, – felelte Sukán, – hanem egy hordó gyanta van ott. Jó +lesz az?</p> +<p>– Hozassa tüstént a Perényi-ágyúhoz!</p> +<p>Az öreg mellett ott küzdött Imre deák. Letette a kópját és +elrohant.</p> +<p>– Vitézek! – kiáltotta Gergely. – Szedjük össze az erőnket!</p> +<p>Tulnan visszhangként csapott át a Zoltay szava:</p> +<p>– Ha most visszaverjük őket, nem mernek többet jönni!</p> +<p>– Tüzet! tüzet! – kiáltották másfelől.</p> +<p>Az asszonyok rúdra öltött üstökben hozták a forró ólmot, és +forró olajat.</p> +<p>Vas Ferencné egy lapáton parazsat hoz fel a falra, s aláforditja +a törökre. De ugyanekkor a lapát is kiesik <span class= +"pagenum"><a name="Page_341" id="Page_341">-341-</a></span> a +kezéből: egy golyótól elcsapott kődarab üti halántékon. Neki esik +háttal egy oszlopnak s összerogyik.</p> +<p>Egy asszony lehajol érte. Egy szempillantással látja, hogy vége +van. A másik pillantása a Vas Ferencné mellett heverő bástyakőre +esik. Felkapja a követ és a falhoz siet vele. Egy golyó mellben +találja. Elbukik.</p> +<p>– Anyám! – kiáltja egy pirosszoknyás leány.</p> +<p>De nem borul az anyjára, hanem előbb fölkapja a követ amit az +elejtett, és lezuditja ugyanott, ahol az anyja akarta.</p> +<p>A kő két törököt sújtott agyon. Csak mikor ezt látja, fordul +vissza az anyjához, és felöleli, leviszi az állás lépcsőzetén</p> +<p>A füsttengerben lent egy csapat tekenős-béka paizs közeledik. A +pajzsok alatt nem lehet látni az akindsikat, olyan szorosan jönnek +egymás mellett.</p> +<p>– Vigyázzunk vitézek! – hangzik a Gergely szava.</p> +<p>– Vizet! Tüzet! – kiáltja Zoltay.</p> +<p>Most egy bádoggal bevont tárgy emelkedik ki a sáncból. Négy piad +rohan vele a falhoz. A létrán levők elkapják s a fejük fölé vonják. +Aztán jön a többi tárgy. Valamennyi bádoggal van bevonva, hogy a +védők csáklyával le ne szakgathassák a tetejét.</p> +<p>– Forró vizet! – kiáltja hátra Gergely. – Sokat!</p> +<p>Éva ekkor hozzáugrik, és a fejére nyomja a sisakot.</p> +<p>– Köszönöm Balázs! – szól Gergely. – Dobó küldött?</p> +<p>Éva nem felelt. Lerohant a bástyáról forró vizért.</p> +<p>A bádoggal bevont tárgyak egymáshoz csatlakoztak. Alája +beugráltak a könnyü ruházatu falmászók. Némelyik félig meztelen +volt. A fejüket nem nehezitette sisak. Az övükből kidobáltak minden +nehéz fegyvert. Csak a karjukon lógott szijjra kötve a görbe éles +kard.</p> +<p>Széles vastetőzetté vált a sok összecsatlakozott tárgy. +<span class="pagenum"><a name="Page_342" id= +"Page_342">-342-</a></span> Az agák közül is ugráltak alája. Dervis +bég is átszökött az árkon, s hozta a félholdas boncsokot.</p> +<p>– Vizet vizet! – kiáltotta Gergely.</p> +<p>Az ércfödél emelkedett. Mázsás köveket zuditottak le a falról. +Az ércfödél szétnyilt és elnyelte a követ, aztán ismét +összeállt.</p> +<p>– Forró vizet! – kiáltotta Zoltay is odarohanva.</p> +<p>Gergely ahogy meglátta Zoltayt, le az ágyúhoz rohant.</p> +<p>A gyanta már ott volt egy hordóban.</p> +<p>Gergely feldöntötte a hordót, és szólt a pattantyusoknak:</p> +<p>– Tömjétek az ágyúkba, amennyi beléjök fér! Verjétek be, hogy +porrá zuzódjék! Kevés fojtást rá!</p> +<p>A falról ekkor zuditották le a forró vizet!</p> +<p>Ahova a kő nem tudott eljutni, a forró viz eljutott. A tárgyak +egyszerre meginogtak, és szétlazultak. Alólok <i>ej vá</i>! és +<i>meded</i>! üvöltéssel ugráltak ki a törökök.</p> +<p>Egyrészök a falon maradt. Ezekre Gergely rálőtt egy +mozsár-ágyúval. De még mindig maradtak a falon. Gergely +visszarohant a bástyáról.</p> +<p>– Gergely! – hangzott a Pető szava.</p> +<p>– Itt vagyok, – felelte Gergely rekedten.</p> +<p>– Ötven embert hoztam. Elég?</p> +<p>– Hozz még amennyit lehet! Rakasd lent a tüzet, és tiz ember +hordjon mindent.</p> +<p>A tüfenkcsik ujabb lövése a mozsár-ágyú füstjével egybekavarodva +elfátyolozta a falat egy percre. Ezt a percet a könnyü öltözetü +falmászók arra használták fel, hogy újra elboritották a +létrákat.</p> +<p>Gergely visszarohant a bástyára.</p> +<p>– Meg van már töltve? – kérdezte.</p> +<p>– Meg, – felelte az öreg kocsis Gáspár.</p> +<p>– Tűz! <span class="pagenum"><a name="Page_343" id= +"Page_343">-343-</a></span></p> +<p>Az ágyú lobbot vetett, és eldurrant.</p> +<p>A gyanta húsz-öles lángoszlopként szállott ki belőle. Még azok a +törökök is leugráltak a falról, akiket az ágyúnak csak a szele +ért.</p> +<p>A fal letisztulását a jaszaulok és tisztek dühös orditása +követte.</p> +<p>A bástyáról látni lehetett, hogy fut el a faltól minden katona. +Azab, piad, müszellem, deli, szpáhi, gureba, akindsi, mind +összekeveredve rémülettel rohan a sáncok felé. És látni lehetett, +mint tartóztatja fel őket a sok jaszaul, a sok aga. Már nem is +korbácscsal, hanem karddal verik vissza a futásra mozdult tömeget, +s azok véres fejjel dühtől tájtékozva kapják fel ujból az +ostromlétrákat, s most már egyenesen a magyar ágyúk falára +rohannak.</p> +<p>A dervis vezeti őket. Ő megy elől. A drága boncsokot a foga közé +szoritva, paizs nélkül rohan felfelé.</p> +<p>A szomszéd létrán is egy aga mászik elől, egy nagy testü óriás. +Turbánja akkora, mint a gólyafészek, kardja akkora, mint a +hóhérbárd.</p> +<p>Gergely körülpillant, s ujra ott látja maga mellett az +apródot.</p> +<p>– Balázs! – mondja neki, – menj innen!</p> +<p>S rekedt hangja a két utolsó szóban csengővé válik.</p> +<p>Balázs nem felel. Az az olasz kard van a kezében, amelyet a +szobából hozott. Ott áll vele a létránál, amelyen a dervis jön +fölfelé.</p> +<p>Gergely lepillant.</p> +<p>– Hajván! – kiáltja a felbukkanó óriásra. – Oh te barom! te +bivaly! – folytatja törökül, – hát te azt hiszed, hogy nem fog a +fegyver!</p> +<p>A török megdöbbenve néz. Széles nagy ábrázata megkövülten mered +Gergelyre. <span class="pagenum"><a name="Page_344" id= +"Page_344">-344-</a></span></p> +<p>Ezt a pillanatot használja fel Gergely. A kezében levő lándsát a +török szügyébe veti.</p> +<p>A török egyik kézzel a lándsába markol, másikkal iszonyu csapást +mér Gergelyre. De a csapás a levegőt éri, s a nagy test iszonyu +zuhanással esik egy bádog tárgyra.</p> +<p>A dervis ezalatt följutott.</p> +<p>Lándsaszurását fejének félrekapásával kerüli el Éva. A következő +pillanatban végig vág a dervisen, s a kapaszkodó balkart találja +el.</p> +<p>A dervis karján kétfelé esik a fehér gyapjuruha, de kivillanik +alóla a ragyogó dróting.</p> +<p>Egy szökemléssel a falon terem. A szijjon lógó kardot a markába +kapva, rohan Évára.</p> +<p>Éva hátrább vonult két lépéssel. A kardot mereven eléje tartva, +kikerekedett szemmel várja a rohanást.</p> +<p>De a török régen járja a halál iskoláját: tudja, hogy a +kinyujtott egyenes kardba nem jó belerohanni. Egy toppanással +megállitja magát, s a kinyujtott kardra sujt, hogy félrecsapja, s +hogy egy második vágással az apródféle legénykét küldje a lelkek +hazájába.</p> +<p>De Éva is ismeri ezt a vágást. Gyors kört ir alulról fölfelé +kardja a levegőben, s elkerüli vele a török kardot. Mikorra a török +másodikat akar sujtani, már becsuszott az Éva kardja a hóna +alá.</p> +<p>A dróting, ez mentette meg a törököt. Az acél szemek ropogtak, +de a dervis ugyanekkor vágott, s a kardja fejen találta Évát.</p> +<p>A szegény asszony kábultan szédeleg, s eszméletét veszitve dől +el az ágyú mellett.</p> +<hr class="chap" /> +<p><span class="pagenum"><a name="Page_345" id= +"Page_345">-345-</a></span></p> +<div class="chapter"> +<h3>XLI.</h3> +</div> +<p>Mikor Éva felocsudott a kábulatából, egy düledezett +gerendaépület alatt találta magát. A gerendák fölött tiszta holdas +ég, s fehéren ragyogó csillagok.</p> +<p>Az első pillanatban nem tudta hol van. A feje valami hideg +nedvességben feküdt; ez bántotta. Aztán megtisztázódott előtte +minden.</p> +<p>Csend van. Tehát vége a harcnak. Vajjon ki az úr a várban: a +török-e vagy a magyar? A falon egy őrnek egyforma lassu járása +kopogott.</p> +<p>Föl akart állni, de nehéznek érezte a fejét. Annyit mégis látott +e mozdulattal, hogy a bástya közelében van, s hogy mellette egy +asszony fekszik arcra borulva, s egy katona, akinek nincsen +feje.</p> +<p>A gerendákon át lámpafény vöröslött. Emberi lépések közeledtek. +Egy rekedt férfi hang szólott:</p> +<p>– Az apródot vegyük-e előbb, vagy az asszonyt?</p> +<p>– Mind a kettőt, – felelte a másik.</p> +<p>– Mégis az apród…</p> +<p>– Vigyük hát az apródot. A kapitány úr még fenn van.</p> +<p>– A palotához vigyük, vagy a többi közé?</p> +<p>– A többi közé kell vinni. Halottnak ez is csak olyan halott, +mint a többi.</p> +<p>Megfogta egyik lábtul, másik a hóna alatt és ráemelték a +saroglyára.</p> +<p>Éva ekkor megszólalt: <span class="pagenum"><a name="Page_346" +id="Page_346">-346-</a></span></p> +<p>– Emberek.</p> +<p>– Nini, hát él az ifiur? Hálistennek ifiur! Akkor a palotába +vigyük.</p> +<p>Ez a megjegyzés a társának szólott.</p> +<p>– Emberek, – mondotta Éva, – él-e az uram?</p> +<p>– Él-e? hát hogyne élne! Most kötik a borbélyok a lábát.</p> +<p>– Gergely hadnagyot kérdem én.</p> +<p>– Gergely deák urat? – kérdezte a paraszt csodálkozva.</p> +<p>És társához halkan szólott:</p> +<p>– Félrebeszél.</p> +<p>Azzal megfogták a saroglya két végét, és fölemelték.</p> +<p>– Emberek! – szólt Éva szinte kiáltva, – feleljetek nekem: Él-e +Bornemissza Gergely főhadnagy úr?</p> +<p>Hogy ilyen parancsoló hangon szólott, a két paraszt csaknem +egyszerre felelt:</p> +<p>– Él hát.</p> +<p>– Sebesült?</p> +<p>– Keze, lába.</p> +<p>– Vigyetek hozzá!</p> +<p>A két paraszt leeresztette a saroglyát.</p> +<p>– Hozzá?</p> +<p>Az egyik fölkiáltott az őrnek:</p> +<p>– Hé, vitéz! Hol a Gergely hadnagy úr?</p> +<p>– Mit akartok? – hangzott alá a Gergely hangja.</p> +<p>– Balázs ifiur van itt tekintetes úr. Valamit akar mondani.</p> +<p>A lépcsőn közeledő lépések hangja. Gergely jön sántikálva. +Lámpás van a kezében. A lámpásban gyertya ég.</p> +<p>A lépcsők alján megáll, és szól valakinek.</p> +<p>– Lehetetlen, hogy holnap harc legyen. Annyi a halott, hogy két +napig se birják eltakaritani.</p> +<p>A lámpás közeledik. <span class="pagenum"><a name="Page_347" id= +"Page_347">-347-</a></span></p> +<p>– Vegyétek le a sisakomat, mondja Éva.</p> +<p>A paraszt a csathoz nyul az asszony álla alatt.</p> +<p>Gergely ekkor ér oda.</p> +<p>– Szegény Balázskám, – mondja, – csakhogy élsz?</p> +<p>A paraszt leveszi a sisakot. Éva fejébe égető fájdalom nyilallik +belé.</p> +<p>– Jaj! – kiáltja csaknem sikoltva.</p> +<p>Mert beleragadt a sisak bélése a vérbe, és hajba, s a paraszt +bizony nem tudta, hogy a fején a seb a fekvőnek.</p> +<p>Gergely letette a lámpást, és az asszony fölé hajolt.</p> +<p>Az asszony látta, hogy még most is olyan kormos a Gergely arca, +mint volt. A bajusza, szakálla, szemöldöke le van égve. A jobb keze +vastag kötésben.</p> +<p>De az ő arca is felismerhetetlen volt. Annyi vér és annyi korom +volt rajta. Csak a két tiszta szem fehére látszott ki a véres, +füstös arcból, s Gergely idegein ugyanaz a meleg áramlás futott +végig, amit akkor érzett, mikor a kerék dolgában járt, s a palota +ablakában ugyanezeket a szemeket látta.</p> +<p>S a két szempár egy pillanatig egymásra irányult.</p> +<p>– Gergely! – szólalt meg ekkor az asszony.</p> +<p>– Éva! – kiáltotta Gergely megrendülve. Éva! Éva! Hogy kerülsz +te ide!</p> +<p>S mivelhogy összecikázott az agyában mindaz, amit a gyermekéről +hallott, s mind az, amit az apródnak vélt alak viseletében látott, +megértette a legkeserűbbet a kérdés pillanatában. A könny +kicsordult mind a két szeméből, és végigcsurgott puskapor-füstös +orcáján.</p> +<hr class="chap" /> +<p><span class="pagenum"><a name="Page_348" id= +"Page_348">-348-</a></span></p> +<div class="chapter"> +<h3>XLII.</h3> +</div> +<p>Erre az isszonyú ostromra háromnapi halotthordás következett. Az +ágyúk lőtték a romokat, a romok tövében meg a dervisek és azabok +hordták a halottakat.</p> +<p>És ez megszámlálhatatlan volt. Ember emberen feküdt a falak +alján. Az árkokban a vértől akkora volt a sár, hogy néhol +gerendapallót tettek át rajta, hogy járhassanak. S a holtak körül +szétszórt és darabokra tört pajzsok, boncsokok, kardok, dárdák, +puskák mindenfelé.</p> +<p>Éjjel-nappal hordta a török a halottait. Csupán a külső vár +falai alól nyolcezer halottat kellett elvinniök. Csak harmadnapra +tisztult el az utolsó halott is, amikor már a hollók le-leszálló +csoportjait puskával kellett elriasztgatni.</p> +<p>De bent is nagy volt a veszteség. Márton pap, az ostrom után +való délelőttön egyszerre háromszáz halott fölött énekelte el az +<i>Absolve Dominet</i>.</p> +<p>A háromszáz halott ott feküdt sorjában a közös sirgödör körül. +Közepén Bálint pap egyházi ingben, stólában, mellette Cecey +fejetlenül, azután nyolc hadnagy, Balázs apród az anyjával, Szőr +Máté a maklári molnár, Gergely a felnémeti kovács, Gasparics, Vas +Ferencné, Baloghné, asszonyok, leányok, felismerhetetlen arcu, +csonka és véres halottaknak nagy és csendes sokasága; néhol csak +egy fej, néhol csak egy kar, néhol csak egy véres ruhatömeg.</p> +<p>A temetésen ott voltak az összes tisztek, maga Dobó is +hajadonfővel, kezében tartva a vár zászlaját. <span class= +"pagenum"><a name="Page_349" id="Page_349">-349-</a></span></p> +<p>Mikor a pap beszentelte a halottakat, Dobó megszólalt, s beszélt +el-elcsukló hangján a viszszafojtott sirásnak.</p> +<p>– Levett sisakkal állok előttetek, vérben és tüzben eltávozott +vitéztársaim. Lelketek már ott van a csillagokon tul az örök +hazában; porotokat áldja a jelen és a maradék. Meghajtom a vár +zászlóját előttetek ti megdicsőült hősök, kik mindnyájan a hazáért +haltatok meg, s Istentől várjátok jutalmatokat. Isten veletek! Az +örökkévalóság világában, Szent István királyunk orcája előtt +találkozunk!</p> +<p>S a várbeli ágyúk dörgése között bocsátották alá egyenkint a +halottakat.</p> +<p class="center">*</p> +<p>Vasárnap, október 16-ikán Dobó délután aludt egy órát, s amint +kiheverte az álmot a szeméből, lóra ült, és a Sándor-bástyára +lovagolt.</p> +<p>A várbeliek már ekkor nem épitettek, csak a réseket állták.</p> +<p>Az ágyuk szakadatlanul dörögtek.</p> +<p>– Eredj Kristóf fiam, – mondotta az apródjának, – nézd meg a +Bolyky-bástyát, mit csinálnak ott? Én innen az ókapuhoz megyek.</p> +<p>Kristóf lóra ült. A sötétkapunál fához kötötte a lovát, s gyalog +futott be, aztán végig a falon Bornemisszához.</p> +<p>Az egyik szakadékon át ágyúgolyó csapta meg. Csak lefordult a +falról a kőtörmelékes deszkákra.</p> +<p>Az őr kiáltott Zoltaynak:</p> +<p>– Főhadnagy ur! A kis apród elesett.</p> +<p>Zoltay megdöbbenve ugrott fel a falra. Látta a fiu mellvasán a +nagy véres horpadást. A katona mellette térdelt, s hogy a fiu feje +a mellére hanyatlott, lecsatolta a fejéről a sisakot. <span class= +"pagenum"><a name="Page_350" id="Page_350">-350-</a></span></p> +<p>– Menj tüstént a főkapitány urhoz, – mondotta Zoltay a fiut +magához ölelve. Jelentsd neki az esetet!</p> +<p>A fiu még élt. Arca fehér volt mint a viasz. Szomoruan nézett +Zoltayra, s igy rebegett:</p> +<p>– Jelentse hogy meghaltam.</p> +<p>S azzal egyet sohajtott és csakugyan meghalt.<a name= +"FNanchor_8" id="FNanchor_8"></a><a href="#Footnote_8" class= +"fnanchor">8)</a></p> +<p>A következő napon nem ágyuszóra virradtak. A sátorok ott +fehérlettek a halmokon és hegyoldalakban, de törököt nem lehetett +látni.</p> +<p>– Vigyázzunk! – mondotta Dobó, nehogy valami csel érjen +bennünket.</p> +<p>S részint a föld alatt levő üregekhez, részint a szakadékokhoz +állitotta az őrségeket.</p> +<p>Mert nem igen lehetett már a fal tetején állni sehol. A vár csak +romhalmaz volt, s az emberek mint a kövek közt mozgó bogarak.</p> +<p>– Elmentek! Elmentek! – hangzott az öröm riadozása a várban.</p> +<p>Azonban a tisztek senkit se eresztettek ki a falak közül.</p> +<p>Nap fölkelte után negyedórával egy asszonyt jeleztek az őrök. A +fejére boritott fekete selyem-feredse mutatta, hogy török +asszony,</p> +<p>Maklár felől jött. Öszvéren ült. A magas kápáju csont-nyeregben +előtte egy kis magyar gyermek. Az öszvért a kantárnál fogva egy +tizenöt éves szerecsen fiu vezette.</p> +<p>Kaput nem nyitottak az asszony előtt. S azon egyszerü okból nem +nyitottak, mert kapu nem volt. <span class="pagenum"><a name= +"Page_351" id="Page_351">-351-</a></span></p> +<p>Az asszony belovagolt a kapu mellett levő falnyiláson, s nem +tudván magyarul, csak ezt a szót kiáltozta:</p> +<p>– Dobó! Dobó!</p> +<p>Dobó a kapuomladék tetején állva vizsgálódott a sáncok felé. A +török nőt látta jönni. S azt is mindjárt gondolta, hogy ez az +asszony a kis Szelim anyja. Mégis, hogy a nő az ő nevét kiáltotta, +lejött az omladékról.</p> +<p>Az asszony leborult a lábához, azután ujra fölemelte a fejét, s +térdén maradva nyujtotta feléje a magyar gyermeket.</p> +<p>– Szelim! Szelim! – mondotta a két kezét könyörgőn +összetéve.</p> +<p>A magyar gyermek hat éves forma volt. Barna arcu kis okos szemü +fiu. A kezében fából faragott lovacskát tartott.</p> +<p>Dobó rátette a kezét a fiu fejére.</p> +<p>– Hogy hínak fiam?</p> +<p>– Jancsinak.</p> +<p>– Hát a másik neved?</p> +<p>– Bojnemissza.</p> +<p>Dobó az örömtől megrezzenve fordult a Sándor-bástya felé.</p> +<p>– Gergely! Gergely! – kiáltotta. – Fussatok hamar Gergely +hadnagy úrhoz.</p> +<p>De már akkor Gergely rohanva jött a bástyáról.</p> +<p>– Jancsikám! Jancsikám! – kiáltotta, mig a könnyei +potyogtak.</p> +<p>S majd megette a gyermeket.</p> +<p>– Jer, anyádhoz!</p> +<p>A török asszony sápadtan ragadta meg a fiucskát. De úgy +megragadta mint a sas a bárányt.</p> +<p>– Szelim! – kiáltotta. – Szelim!</p> +<p>Látszott rajta, hogy kész széttépni a gyermeket, ha a magáét meg +nem kapja. <span class="pagenum"><a name="Page_352" id= +"Page_352">-352-</a></span></p> +<p>Egy perc mulva jött Éva a palotából. A feje a homlokán át be +volt kötve fehér kendővel, de az arca az örömtől piroslott. Kézen +futtatta maga mellett a kis török gyermeket. A kis Szelim a rendes +török ruhájában volt, s rettentő nagy kalácsba ragaszkodva futott +Éva mellett.</p> +<p>Mind a két anya kitárt karokkal röppent a maga gyermekéhez. Az +egyik azt kiáltotta:</p> +<p>Szelim!</p> +<p>A másik azt kiáltotta:</p> +<p>Jancsikám!</p> +<p>S letérdeltek a gyermekükhöz. Ölelték, csókolták.</p> +<p class="center">*</p> +<p>S amint a két asszony ott térdelt egymással szemben, egyszercsak +összepillantottak, s kezet nyujtottak egymásnak.</p> +<hr class="chap" /> +<p><span class="pagenum"><a name="Page_353" id= +"Page_353">-353-</a></span></p> +<div class="chapter"> +<h3>XLIII.</h3> +</div> +<p>A török csakugyan megszökött.</p> +<p>Varsányi, aki az asszony után egy órára jött be a várba, +elmondta, hogy a basák még egy ostromot akartak, de a janicsárok +mikor ezt tudatták velök, a basák sátora elé csapkodták le a +fegyvereiket, s dühösen kiáltozták:</p> +<p>– Ha mindnyájunkat felakaszttattok is, nem harcolunk tovább! +Allah nincs velünk! Allah a magyarokkal van! Isten ellen nem +harcolunk!</p> +<p>Achmed pasa ott a sereg szine előtt sirva és a szakállát tépve +szidta Ali pasát:</p> +<p>– Alávaló nyomorult, – üvöltötte a szeme közé, – rossz akolnak +mondtad Eger várát, juhoknak a bennök levő népet, most vidd a +császár elé ezt a gyalázatot magad!</p> +<p>És csak a kérlelő bégek közbevetődésén mult, hogy a két pasa +össze nem verekedett a hadsereg szine előtt.</p> +<p>A tisztek között is nagy volt a hiány. Veli béget ágyon vitték +el a harctérről, Dervis béget is félig agyonverten találták meg +éjjel a falak alatt.</p> +<p>Olyan félelem volt a táborban a magyarok iránt, annyi volt a +tüzben és fegyverben sebesült, hogy mikor a pasák kiadták a +topcsiknak a visszavonulásra való parancsot, a többi még a reggelt +se várta be, hanem éjjel a sátorokat, podgyászokat ott hagyva utnak +indult.</p> +<p>Varsányi szavára leirhatatlan öröm szállotta meg a várbelieket. +Az emberek táncoltak, a süvegüket a földhöz csapkodták, a török +lobogókat kitűzték, az ágyúkat kilőtték. <span class= +"pagenum"><a name="Page_354" id="Page_354">-354-</a></span></p> +<p>Márton pap a kezében levő keresztet az égnek tartva, az öröm +őrjöngő hangján kezdte énekelni a zsoltárt:</p> +<p>– Te Deum laudamus!</p> +<p>A harangot kiemelték a földből s a gerendát, amelyen függött, +két oszlopra téve, megkonditották.</p> +<p>Bim-bam-bim-bam szólt vigan a harang, s ahogy Márton pap a piac +közepén a keresztet tartva énekelt, köréje térdelt a nép, maga Dobó +is.</p> +<p>Azután Nagy Lukács felkiáltott:</p> +<p>– Menjünk utánok!</p> +<p>Ahány ló volt, arra mind katona ugrott, s utána! kirobogtak +Maklár felé a török után.</p> +<p>A gyalogosok meg a sátorokba rohantak. Tömérdek puskaport, +golyót és fegyvert hoztak. A sátorokat még hetek mulva is +hordották.</p> +<p>Estére valamennyi lovas zsákmánytól roskadozva tért vissza a +várba.</p> +<p>A vár népéből háromszáz halott pihent már lenn a közös sirban, s +nyolcszáz sebesült feküdt még szanaszét szénán szalmán a vár +belsejében.</p> +<p>A főtisztek is mind sebesültek. Dobó, Bornemissza, kezén lábán; +Zoltay fekszik; Mekcsey tetőtől talpig a sebek és ütések +gyüjteménye, Fügedy három fogával áldozott Mahomednek. Buzogánynyal +ütötte ki valamelyik török, de vigan szenvedte, mert megszünt a +fogfájása.</p> +<p>És seb nélkül nincs a vár népe között se férfi, se asszony, csak +egyetlen egy: a cigány.</p> +<p>Sukánnak az utolsó jelentése igy hangzott:</p> +<p>– Nagyságos főkapitány úr, jelentem, hogy a várba lőtt +ágyúgolyókat mind összeszedtük és megolvastuk.</p> +<p>– Mennyi?</p> +<p>– Hát ha azt nem számitjuk, ami még itt-ott a falakban van, öt +hiján tizenkétezer.</p> +<hr class="chap" /> +<p><span class="pagenum"><a name="Page_355" id= +"Page_355">-355-</a></span></p> +<div class="chapter"> +<h3><i>Befejezés.</i></h3> +</div> +<p>Mikor az ostrom előtt Dobó segitséget kért a szikszói gyüléstől, +azt felelték neki, illetőleg Mekcseynek, aki Dobót képviselte:</p> +<p>– Ha elegen nem voltatok, minek maradtatok a tisztségben! Ha +megettétek a koncát, igyátok meg a levét is!</p> +<p>A két kapitánynak az volt erre a felelete, hogy az ostrom után +mind a kettő lemondott.</p> +<p>Egész Európa tapsolt és ujjongott a győzelem hallatára. A +királyt mindenfelől üdvözlő levelek dicsérték. A töröktől elfoglalt +zászlóknak csodájára jártak a bécsiek. (Az Ali pasa bársonylobogója +bizonyára ma is ott van a Habsburgok egyéb győzelmi jelvényei +között.)</p> +<p>A király leküldötte Egerbe Sforzia Mátyás főkapitányt, hogy +Dobót és Mekcseyt maradásra birja. De ezek hajthatatlanok +maradtak.</p> +<p>– Kötelességünket megtettük, – mondotta Dobó. – Bár +<i>mindenki</i> úgy megtette volna! Adja át ő felségének +tiszteletünk és hódolatunk kifejezését.</p> +<p>A király azután Bornemissza Gergelyt nevezte ki Dobó helyére +Egervár főkapitányának.</p> +<p class="center">Vége a regénynek.</p> +<hr class="chap" /> +<div class="footnotes"> +<h2>Lábjegyzetek.</h2> +<div class="footnote"> +<p><a name="Footnote_1" id="Footnote_1"></a> <a href= +"#FNanchor_1"><span class="label">1)</span></a> Egy köböl bor 16 +pint vagyis félakó.</p> +<p><a name="Footnote_2" id="Footnote_2"></a> <a href= +"#FNanchor_2"><span class="label">2)</span></a> Ma rác templom.</p> +<p><a name="Footnote_3" id="Footnote_3"></a> <a href= +"#FNanchor_3"><span class="label">3)</span></a> Szederkényi s más +történetirók is Királyszéknek a mai pástot tartják, ahol a +dézsmaház van. Ez a tévedés Tinódytól indult ki, mert ő irja:</p> +<div class="poem"> +<div class="stanza"><span class="i0"><i>Csuda szép helyön Eger vára +vagyon</i><br /></span> <span class="i0"><i>Az völgyre fekszik egy +hegy oromzaton.</i><br /></span> <span class="i0"><i>Északra +ellenben Királyszéki vagyon</i><br /></span></div> +</div> +<p>Csakhogy amint a további sorokból kitünik, Tinódy nem tudta +magát jól tájékozni. Azt mondja ugyanis:</p> +<div class="poem"> +<div class="stanza"><span class="i0"><i>Délről fekszik város, egy +völgybe vagyon</i><br /></span></div> +</div> +<p>A város akkor sem volt délről, hanem nyugotról. Délről Almagyar +falu volt. Az összes térképek ezt mutatják. A város kerités fala +hozzá volt épitve a várhoz. A pástról (akárki meggyőződhetik egy +pillantással) nem lehetett a templom épitését nézni. A király a mai +sánci iskola tájékán ülhetett. Eszerint ha Tinódy délre mondta a +várost, ez a domb az ő déli irányának az északja: ez a domb a +<i>Királyszéke</i>.</p> +<p><a name="Footnote_4" id="Footnote_4"></a> <a href= +"#FNanchor_4"><span class="label">4)</span></a> Semmi se bizonyitja +azt, hogy valamely nóta abból a korból való, amelyben először +lekottázták.</p> +<p><a name="Footnote_5" id="Footnote_5"></a> <a href= +"#FNanchor_5"><span class="label">5)</span></a> Vadaskert volt a +mai Érsekkert.</p> +<p><a name="Footnote_6" id="Footnote_6"></a> <a href= +"#FNanchor_6"><span class="label">6)</span></a> Ma kicsike falu van +a jobbágy házak helyén, s ez a falu arról nevezetes, hogy egész +télen át nem látja a napot.</p> +<p><a name="Footnote_7" id="Footnote_7"></a> <a href= +"#FNanchor_7"><span class="label">7)</span></a> Budai Ferenc azt +mondja, hogy Tinódi és más történetirók hibásan irják Jakabnak.</p> +<p><a name="Footnote_8" id="Footnote_8"></a> <a href= +"#FNanchor_8"><span class="label">8)</span></a> Istvánffy és az ő +nyomán a történetirók hibásan irják, hogy Tarjáni Kristóf fejéről +lőtték le az aranyos sisakot. Tinódi a két apródot világosan +megkülönbözteti, s megirja, hogy Kristóf apród a Bolyky-bástyához +futtában esett el</p> +</div> +</div> +<hr class="chap" /> +<div style='text-align:center'>*** END OF THE PROJECT GUTENBERG EBOOK 76236 ***</div> +</body> +</html> + diff --git a/76236-h/images/cover.jpg b/76236-h/images/cover.jpg Binary files differnew file mode 100644 index 0000000..8c5c73c --- /dev/null +++ b/76236-h/images/cover.jpg diff --git a/76236-h/images/i001.jpg b/76236-h/images/i001.jpg Binary files differnew file mode 100644 index 0000000..80ce016 --- /dev/null +++ b/76236-h/images/i001.jpg diff --git a/76236-h/images/i001hq.jpg b/76236-h/images/i001hq.jpg Binary files differnew file mode 100644 index 0000000..052419d --- /dev/null +++ b/76236-h/images/i001hq.jpg diff --git a/76236-h/images/i002.jpg b/76236-h/images/i002.jpg Binary files differnew file mode 100644 index 0000000..6cfd6fe --- /dev/null +++ b/76236-h/images/i002.jpg diff --git a/76236-h/images/i002hq.jpg b/76236-h/images/i002hq.jpg Binary files differnew file mode 100644 index 0000000..5ba90c7 --- /dev/null +++ b/76236-h/images/i002hq.jpg diff --git a/76236-h/images/i003.jpg b/76236-h/images/i003.jpg Binary files differnew file mode 100644 index 0000000..45ced7a --- /dev/null +++ b/76236-h/images/i003.jpg diff --git a/76236-h/images/i003hq.jpg b/76236-h/images/i003hq.jpg Binary files differnew file mode 100644 index 0000000..d29ffc3 --- /dev/null +++ b/76236-h/images/i003hq.jpg diff --git a/76236-h/images/i004.jpg b/76236-h/images/i004.jpg Binary files differnew file mode 100644 index 0000000..41f9477 --- /dev/null +++ b/76236-h/images/i004.jpg diff --git a/76236-h/images/i004hq.jpg b/76236-h/images/i004hq.jpg Binary files differnew file mode 100644 index 0000000..4bbfa5f --- /dev/null +++ b/76236-h/images/i004hq.jpg diff --git a/76236-h/images/i005.jpg b/76236-h/images/i005.jpg Binary files differnew file mode 100644 index 0000000..9875719 --- /dev/null +++ b/76236-h/images/i005.jpg diff --git a/76236-h/images/i005hq.jpg b/76236-h/images/i005hq.jpg Binary files differnew file mode 100644 index 0000000..2383289 --- /dev/null +++ b/76236-h/images/i005hq.jpg diff --git a/76236-h/images/i006.jpg b/76236-h/images/i006.jpg Binary files differnew file mode 100644 index 0000000..dbe23e9 --- /dev/null +++ b/76236-h/images/i006.jpg diff --git a/76236-h/images/i006hq.jpg b/76236-h/images/i006hq.jpg Binary files differnew file mode 100644 index 0000000..3772716 --- /dev/null +++ b/76236-h/images/i006hq.jpg diff --git a/76236-h/images/i007.jpg b/76236-h/images/i007.jpg Binary files differnew file mode 100644 index 0000000..7a015dd --- /dev/null +++ b/76236-h/images/i007.jpg diff --git a/76236-h/images/i007hq.jpg b/76236-h/images/i007hq.jpg Binary files differnew file mode 100644 index 0000000..7229a86 --- /dev/null +++ b/76236-h/images/i007hq.jpg diff --git a/76236-h/images/i008.jpg b/76236-h/images/i008.jpg Binary files differnew file mode 100644 index 0000000..bbdc60c --- /dev/null +++ b/76236-h/images/i008.jpg diff --git a/76236-h/images/i008hq.jpg b/76236-h/images/i008hq.jpg Binary files differnew file mode 100644 index 0000000..fdc8ae0 --- /dev/null +++ b/76236-h/images/i008hq.jpg diff --git a/76236-h/images/i009.jpg b/76236-h/images/i009.jpg Binary files differnew file mode 100644 index 0000000..716a3f8 --- /dev/null +++ b/76236-h/images/i009.jpg diff --git a/76236-h/images/i009hq.jpg b/76236-h/images/i009hq.jpg Binary files differnew file mode 100644 index 0000000..691aaf5 --- /dev/null +++ b/76236-h/images/i009hq.jpg diff --git a/76236-h/images/i010.jpg b/76236-h/images/i010.jpg Binary files differnew file mode 100644 index 0000000..fa4194b --- /dev/null +++ b/76236-h/images/i010.jpg diff --git a/76236-h/images/i010hq.jpg b/76236-h/images/i010hq.jpg Binary files differnew file mode 100644 index 0000000..622d10b --- /dev/null +++ b/76236-h/images/i010hq.jpg |
