diff options
| -rw-r--r-- | .gitattributes | 4 | ||||
| -rw-r--r-- | 75960-0.txt | 8289 | ||||
| -rw-r--r-- | 75960-h/75960-h.htm | 8071 | ||||
| -rw-r--r-- | 75960-h/images/cover.jpg | bin | 0 -> 155246 bytes | |||
| -rw-r--r-- | 75960-h/images/i001.png | bin | 0 -> 98267 bytes | |||
| -rw-r--r-- | 75960-h/images/i001hq.png | bin | 0 -> 281618 bytes | |||
| -rw-r--r-- | LICENSE.txt | 11 | ||||
| -rw-r--r-- | README.md | 2 |
8 files changed, 16377 insertions, 0 deletions
diff --git a/.gitattributes b/.gitattributes new file mode 100644 index 0000000..d7b82bc --- /dev/null +++ b/.gitattributes @@ -0,0 +1,4 @@ +*.txt text eol=lf +*.htm text eol=lf +*.html text eol=lf +*.md text eol=lf diff --git a/75960-0.txt b/75960-0.txt new file mode 100644 index 0000000..172fea2 --- /dev/null +++ b/75960-0.txt @@ -0,0 +1,8289 @@ + +*** START OF THE PROJECT GUTENBERG EBOOK 75960 *** + + +OSSENDOWSKI + +ÁLLATOK, EMBEREK ÉS ISTENEK + +* + +BEASTS MEN AND GODS + +FORDÍTOTTA SAJÓ ALADÁR + +HARMADIK KIADÁS + +FRANKLIN-TÁRSULAT KIADÁSA, BUDAPEST + +FRANKLIN-TÁRSULAT NYOMDÁJA. + + + + +ELŐSZÓ. + +Ez a könyv az úgynevezett híres könyvek közé tartozik. Nagy lett a híre +egy csapásra, amikor megjelent és az egész világon sokféle nyelvre +lefordítva olvasgatják érdeklődéssel és élvezettel a lengyel +Ossendowskinak eredetileg Amerikában angol nyelven megjelent művét. A +lengyel tudós a bolsevikok elől menekült Krasznojarszkból és +úttalan-utakon Mongolországon és Tibeten keresztül ezer veszedelem közt +vágta át magát a Csöndes-Oceánhoz. Hihetetlen akaraterővel, csodálatra +méltó kitartással, az állandóan eléje tornyosuló nehézségek láttára +sokszor közel az elcsüggedéshez, de mindannyiszor új erőfeszítéssel +járta végig szenvedéseinek útját, amelyen szerzett tapasztalatait +örökítette meg könyvében. + +Híres lett tehát már megjelenésekor, de azóta még híresebb, mert +körülötte nagy tudományos vita keletkezett és még nem is ért véget. +Hedin Sven a világhírű kutató indította meg, aki kijelentette, hogy +irodalmi tekintetben mesteri elbeszélés Ossendowski könyve, de földrajzi +adatai, különösen Északkelet-Tibetről, hamisak és félrevezetik az +olvasót. Azután jöttek mások, akik Mongolországban éltek évekig és +mindenféle tévedést, tódítást olvastak Ossendowski fejére. A lengyel író +barátja és könyvének amerikai kiadója, Lewis Stanton Palen +megpróbálkozott az ez idő szerint Afrika belsejében időző Ossendowski +igazolásával, de a harc még nem ült el. Erősen lövöldöznek innen is, +túlnan is és közben egyre növekszik a híres könyv olvasóinak száma. + +Nekünk a pörbe nem lehet beleszólásunk. Akár jobbra dől el, akár balra, +mindenképpen rendkívül érdekes olvasmány marad Ossendowski könyve és a +tudományos szempontból kifogásolt részek leszámításával is tanulságos és +érdekfeszítő az «Állatok, emberek és Istenek», amelynek magyar nyelvre +fordításával, úgy hisszük, nem végeztünk fölösleges munkát. + +Budapest, 1924 november. + +_A fordító._ + + + + +ELSŐ RÉSZ. ÉLET ÉS HALÁL KÖZT. + + +ELSŐ FEJEZET. Be az erdőségbe. + +Az 1920. év elején lakóhelyem véletlenül Krasznojarszk szibériai város +volt, amely a Jenisszei partján terül el, ama fönséges folyamén, +amelynek bölcsője Mongolország napsütötte hegyei közt van és fölmelegítő +életével a Jeges-tengerbe szakad. Torkolatánál kétszer szállott partra +Nansen, hogy megtalálja Európából Ázsia szívébe a legrövidebb +kereskedelmi utat. A szibériai tél közepén ott kapott el hirtelenül +annak az őrült forradalomnak forgószele, amely egész Oroszországban +dühöngött és ebben a békés és gazdag országban a gyűlölet és bosszúszomj +szakadékait tépte föl és borzasztó vérontást, számtalan meg nem torolt +gonosztettet teremtett. Senki sem mondhatta meg akkor, mi vár reá. +Napról-napra élt az ember. Senki sem tudta, hogy ha elhagyja lakását, +visszatér-e oda vagy pedig elhurcolják az utcáról és ama +torzkép-bíróságok, forradalmi bizottságok börtöneibe vetik, amelyek +rettenetesebbek voltak és véresebbek a középkori inkvizició +bíróságainál. Ez az üldözés nem kímélt bennünket sem, akik idegenek +voltunk ebben a széttépett országban. + +Egy reggel, amikor egyik ismerősöm meglátogatására távoztam hazulról, +hirtelen azt a hírt kaptam, hogy húsz vörös katona bekerítette a +házamat, mert el akar fogni. Menekülnöm kellett. A leggyorsabban magamra +kaptam ismerősömnek egyik régi vadászruháját, elláttam magamat pénzzel +és a város mellékutcáin át, gyalogszerrel a nyílt országútra siettem. +Ott fölfogadtam egy parasztot, aki kocsin négy óra alatt húsz +mérföldnyire vitt el a várostól, hogy erdővel sűrűn benőtt vidék közepén +tegyen le. Útközben fegyvert, háromszáz patront, fejszét, kést, +báránybőrbundát, teát, sót, szárított kenyeret és üstöt vásároltam. + +Behatoltam az erdő belsejébe és félig leégett kunyhóhoz jutottam. + +Ettől kezdve igazi világkóborló lett belőlem, de nem is álmodtam, meddig +kell majd ezt a szerepet játszanom. Másnap vadászni mentem és +szerencsésen lelőttem két fajdkakast. Sok szarvascsapára akadtam. Ez +biztosított, hogy itt nem fogok élelmiszer hiányában szűkölködni. De +ezen a helyen nem sokáig időzhettem. Öt nap mulva, amikor vadászatról +tértem vissza, észrevettem, hogy füst száll föl kunyhóm kéményéből. +Lassan a házhoz lopódzkodtam és ott két fölnyergelt lovat láttam. +Nyergeikre katonapuskák voltak erősítve. A kéretlen vendégek tehát künn +hagyták fegyvereiket. Már pedig rám nézve, akinél fegyver volt, két +fegyvertelen ember nem volt veszedelmes. Gyorsan átfutottam tehát a +szabad téren és beléptem a kunyhóba. A benne levő padról két katona +ugrott föl ijedten. Bolsevikok voltak. Nagy asztrakán-sapkájukon ott +láttam a bolsevizmus vörös csillagát és zubbonyukon a piszkos-vörös +bolsevista szalagokat. + +Üdvözöltük egymást és leültünk. A katonák teát főztek maguknak. Együtt +ittuk ezt a mindig szívesen fogadott italt és beszélgettünk, miközben az +egész időn át gyanakodva figyeltük egymást. Hogy az ő gyanakodásukat +lefegyverezzem, azt mondtam, messzi vidékről való vadász vagyok és most +azért lakom itt, mert úgy látom, hogy ez a vidék nagyon gazdag +cobolyban. Ők viszont úgy mutatkoztak be, mint katonái egy +különítménynek, amelyet a városból küldtek ki az erdőségbe, hogy gyanús +népséget üldözzön. + +– Tudd meg pajtás, – szólt hozzám az egyik – mi ellenforradalmárokat +hajszolunk, hogy agyonlőjjük őket. + +Ezt úgyis tudtam. Magatartásommal azt iparkodtam velük elhitetni, hogy +egyszerű, paraszti vadász vagyok és semmi közöm az +ellenforradalmárokhoz. Egyszersmind egyre azon járt az eszem, hogy +kéretlen vendégeim eltávozása után hova mehetnék. + +Sötétedett és a sötétségben a két katona arca még kevésbbé látszott +bizalomgerjesztőnek. + +Votkaüvegeket vettek ki a zsebükből és itták. Az alkohol hatása nagyon +is észrevehetően nyilvánult. Állandó megszakítással, hangosan fecsegtek, +azzal kérkedve, hogy Krasznojarszkban hány burzsit öltek már meg és hány +kozákot dobtak a folyam jege alá. Később civakodni kezdtek, de nemsokára +elfáradtak és lefekvéshez készülődtek. + +Ekkor hirtelenül messzire kitárult a kunyhó ajtaja. A fűtött helyiség +gőze nagy felhő alakjában tódult ki a hidegre. Ebből a felhőből, amikor +a gőz kissé lecsapódott, szellemként bukkant föl egy magas ösztövér +parasztnak az alakja, akinek fején nagy asztrakán-sapka, testén nagy +báránybőrbunda volt, ami csak erősítette alakjának masszív hatását. +Fegyverével lövésre készen állott. Öve alatt ott volt az éles fejsze, +amely nélkül a szibériai paraszt nem tud élni. Szeme gyors és szikrázó, +mint a vadállaté, fölváltva tapadt valamennyiünkre. Egy pillanat múlva +levette a sapkáját, keresztet vetett és azt kérdezte: + +– Ki itt a gazda? + +Felvilágosítottam. + +– Szabad az éjjelt itt töltenem? + +– Igen, – feleltem. – Elég a hely mindnyájunknak. Igyék egy csésze teát. +Még forró. + +Az idegen levetette bundáját és fegyverét a sarokba támasztotta. Eközben +szeme állandóan rajtunk függött és mindazon, ami a helyiségben volt. +Régi bőrzubbonyt viselt, hasonló anyagból készült nadrággal, amely magas +botosba volt behúzva. Fiatal, finom arcát gyönge gúny öntötte el. Fehér, +éles foga villogott. Tekintete átható volt. Borzas fején szürke fürtöket +láttam. Szája körül elkeseredés vonásai látszottak. Azt mutatták, hogy +életének nagyon viharosnak és veszedelmekben gazdagnak kellett lennie. + +Fegyvere mellett foglalt helyet és fejszéjét maga mellé tette a földre. + +– Miért? Ez a feleséged? – kérdezte a fejszére mutatva az egyik részeg +katona. + +A nagy paraszt tiszta szemével nyugodtan ránézett és éppen olyan +nyugodtan felelt: + +– Manapság mindenféle népséggel összeakad az ember, sokkal biztosabb +fejszével. + +Mohón kezdte inni a teát, miközben szeme, mintha élesen kérdezne, +többször rám tekintett, azután végigröpült pillantása az egész +helyiségen, mintha feleletet keresne kétségeskedésére. Minden kérdésre, +melyet teaszürcsölgetés közt intéztek hozzája a katonák, nagyon lassan +és óvatosan felelt. Végül, hogy megmutassa, hogy elkészült az ivással, +megfordította a poharát, a megmaradt kis darab cukrot rátette a pohárra +és így szólt a katonákhoz: + +– Kimegyek, hogy a lovam után nézzek és lenyergelem a ti lovaitokat is. + +– Jó lesz, – mondta a félálomban levő fiatalabb katona. + +– Hozd be a fegyvereinket is. + +A katonák a padokon feküdtek és nekünk csak a padlót hagyták. Az idegen +nemsokára visszatért, elhozta a fegyvereket és a sötét sarokba +állította. A nyeregtakarókat a padlóra dobta, rájuk ült és lehúzta a +csizmáját. + +A katonák és a vendégem nemsokára hortyogtak. Én azonban nem aludtam, +mert meg kellett fontolnom, hogy mi most a teendőm. Hajnalhasadtakor +végre elszundikáltam és fényes nappal ébredtem föl. Az idegent nem +láttam. Kimentem a kunyhóból és egy szép sárga mén fölnyergelésével +találtam elfoglalva. + +– Elmegy? – kérdeztem. + +– Igen. De ezekkel a pajtásokkal szeretnék elmenni, – susogta. – Azután +majd visszajövök. + +Többet nem kérdeztem tőle, csak annyit mondtam, hogy várni fogom. + +Levette a bőrtáskákat, amelyek a nyergén függtek és a kunyhó elégett +sarkába tette úgy, hogy nem lehetett látni, megvizsgálta a kengyelt, a +szárakat és elkészülvén a nyergeléssel, rám mosolyogva így szólt: + +– Most készen vagyok és fölkeltem pajtásaimat. + +Félórával a reggeli tea után három vendégem elbúcsúzott. Künn maradtam +és fát hasogattam a kályhám számára. Egyszerre csak bizonyos távolból +fegyverdörej hallatszott, először egy, majd egy második. Azután csönd +lett. Azon a helyen, amelynek közelében a lövések eldördültek, egy +csapat megijesztett császárfajd riadt föl és átröpült hozzám. Egyik +magas fenyő csúcsáról szarkacsörgés hallatszott. Sokáig füleltem az +erdőbe, hogy megtudjam, közeledik-e valaki a kunyhómhoz, de teljes volt +a csönd. + +A Jenisszei alsó folyásán nagyon korán sötétedik. Tüzet raktam a +kályhámban és megfőztem a levesemet, miközben állandóan figyeltem minden +kívülről hozzám behallatszó zajra. Mert az egész idő alatt tisztában +voltam azzal, hogy a halál áll mellettem és emberek, vadállatok +beavatkozásával, hideggel, balesettel vagy betegséggel minden +pillanatban elpusztíthat. Tudtam, hogy senki sem volt a közelemben, aki +segíthetne és hogy egyedüli segítségem Isten keze, lábam és kezem ereje, +pontos célzásom és hidegvérem. + +Figyelésem azonban nem használt. Észre sem vettem, amikor az idegen +visszatért. Miként tegnap, most is egészen hirtelenül jelent meg a +küszöbön. A gőzön át láttam nevető szemét és finom arcát. Belépett a +kunyhóba és hangos csörömpöléssel három fegyvert lökött a sarokba. + +– Két ló, két fegyver, két nyereg, két skatulya szárított hús, féltégla +tea, egy kis zsák só, ötven patron, két köpeny, két pár csizma. Mindezt +nevetve sorolta elő. Valóban, – így folytatta – meglehetősen eredményes +vadászatom volt ma. + +Meglepetve néztem reá. + +– Miért van meglepetve? – kérdezte nevetve, – Komu Nŭjny eti tovarisi? +Mit kezdhet az ember ezekkel a fickókkal? Igyunk teát és feküdjünk le +aludni. Holnap más, biztosabb helyre viszem önt, azután elutazom. + + +MÁSODIK FEJEZET. Útitársam titka. + +Virradatkor ébredtünk, hogy ezt az első menedékhelyemet csakhamar magunk +mögött hagyjuk. Személyes birtokunkat becsomagoltuk a nyeregtáskákba, +amelyeket az egyik nyergen erősítettünk meg. + +– Négy-ötszáz versztnyire kell utaznunk, – jelentette be kedélyesen az +utitársam. + +Iván volt a neve, ami Oroszországban, ahol minden második embert így +hívnak, rám nézve semmit sem jelentett. + +– Tehát nagyon sokáig fogunk utazni, – jegyeztem meg sajnálkozva. + +– Nem tovább egy hétnél, sőt talán addig sem, – felelte. + +Az első éjjelt az erdőben, szabad ég alatt töltöttük el. Vándorlásom +másfél éve alatt hány hasonló éjjelt éltem át! Nappal kemény hideg volt. +A megfagyott hó csikorgott a ló patkója alatt. A patkóról leváló +hódarabok, amikor végiggurultak a megfagyott kérgen, mintha üveg tört +volna el. Nyírfajdok röpültek föl lusta lomhasággal a fákról. Nyulak +ugrottak le kényelmesen a folyók nyári ágyába. Éjjel a szél sóhajtozni +és fütyülni kezdett, miközben fejünk fölött összehajlította a fák ágait. +De a fák alatt szélcsend volt és nyugalom. + +Hatalmas fákkal körített szakadékban tartottunk pihenőt. Ott kidőlt +fenyőkre akadtunk, amelyekből tuskókat vágtunk a tűzre. Miután teát +főztünk, nekiláttunk az evésnek. + +Iván két fatörzset vonszolt helyünkre, fejszéjével egyik oldalukon +símára ácsolta a törzseket és síma oldalukkal egymásra rakta őket. +Azután két végükön nagy éket vert közéjük, amely két-három hüvelyknyire +elválasztotta egymástól a törzseket. Ebbe a nyílásba faszenet raktunk és +láttuk, hogy a tűz gyorsan végigfutott a símára csiszolt oldalak egész +hosszában. + +– Így még reggel is lesz tüzünk, – mondta. – Ez az aranykeresők +naida-ja. Mi aranykeresők, akik nyáron és télen az erdőkben vándorlunk, +mindig naida mellett alszunk. Finom dolog. Majd meglátja. + +Fenyőágakat vágott le és lejtős tetőt készített belőlük, amelyet a +naidával szemben két oszlopra erősített. Ágtetőnk és naidánk fölött a +védő fenyőfák ágai terpeszkedtek. Még több ágat is hozott és a tető +alatt levő hóra terítgette. Erre azután a nyeregtakarókat tettük. Ebben +a fészekben Iván leheveredhetett és felsőruháját egészen a zubbonyáig +levethette. Nemsokára észrevettem, hogy izzad a homloka és hogy homlokát +is, tarkóját is ruhaujjával dörzsölgeti. + +– Most jó meleg van itt. + +Rövid idő mulva én is kénytelen voltam a köpenyemet levetni. Nemsokára +minden takaró nélkül lefeküdtem aludni. Míg a fenyők és tetőnk ágain +keresztül csillámlottak a hideg, tiszta csillagok és a naidán túl fájó +hideg volt, addig mi itt kellemesen védve voltunk. Ez éjjel óta nem +féltem többé a hidegtől. Ha nappal alaposan átfagytam a nyeregben, éjjel +a barátságos naidával alaposan átmelegítettem magamat, nehéz felöltőm +nélkül pihentem, csak zubbonyban ültem a fenyőfák alatt és iszogattam a +mindig kedves teát. + +Napi vándorlásunkon Iván elbeszélte Transbajkália hegyeiben és erdőiben +tett aranykereső útjának élményeit. Elbeszélése az érdekfeszítő +kalandoknak, veszedelmeknek és harcoknak eleven sora volt. Iván típusa +volt azoknak az aranykeresőknek, akik Oroszországban, de más országokban +is a leggazdagabb aranybányákat fedezik föl és maguk mindamellett +koldusok maradnak. Azt nem mondta meg, hogy miért hagyta el +Transbajkáliát és jött el a Jenisszeihez. Magatartásából kiéreztem, hogy +erről nem óhajt beszélni és nem is unszoltam. Titokzatos életének e +részéről később egészen véletlenül mégis föllebbent kissé a fátyol. + +Közel értünk utunk céljához. Egész napon át csak nagy nehézséggel +jutottunk előre egy-egy sűrű füzesen keresztül, mert közeledtünk a nagy +Jenisszei jobboldali mellékfolyója, a Mana partjához. A bokrok közt élő +nyulak keményre taposott nyomát láttuk mindenütt. Ezek a kis fehér +erdőlakók keresztül-kasul futkostak előttünk. Máskor vörös farkát láttuk +egy-egy rókának, amely a szikla mögött meglapulva egyszerre figyelt +minket és a gyanútlan nyulakat. + +Iván sokáig szótlan volt, majd beszélni kezdett. Elmondta, hogy nem +messzire tőlünk, a Mana egyik kis ágának torkolatánál kunyhó van. + +– Mit gondol? Elmenjünk odáig, vagy pedig ismét naida mellett töltsük az +éjjelt? + +Azt indítványoztam, hogy menjünk egészen a kunyhóig, mert mosakodni +óhajtottam és mert már nagyon szerettem volna igazi tető alatt meghálni. +Iván összeráncolta szemöldökét, de engedett. + +Már sötétedett, amikor egy kunyhóhoz közeledtünk, amelyet sűrű erdő és +málnabokrok vettek körül. Kicsiny ház volt két apró ablakkal és egy +óriási orosz kályhával. Az épülethez egy pincével ellátott fészernek +maradványa támaszkodott. + +Iván ivott a katonáktól örökölt üvegből és nemsokára meglehetősen +beszédes lett. Szeme csillogott és kezével gyakran és gyorsan végigjárta +hosszú fürtjeit. Elbeszélte egyik kalandjának történetét, de hirtelen +elakadt a beszéde és a félelem kifejezésével az egyik sötét sarokba +bámult. + +– Patkány van ott? – kérdeztem. + +Ismét szótlan lett és szemöldökét összehúzva gondolkodott. Mivel gyakran +órák hosszáig szoktunk hallgatni, nem lepett meg magaviselete. Egyszerre +csak felém hajolva ezt suttogta: + +– Egy régi történetet akarok önnek elmondani. Transbajkáliában volt egy +barátom. Fegyenc. A neve Gavronsky. Sok erdőn és sok hegyen vándoroltunk +együtt aranykereső utunkon. Megegyeztünk, hogy mindent egyforma részben +megosztunk, de Gavronsky hirtelen a Jenisszei mellett elterülő szibériai +őserdőbe ment és eltűnt. Öt év mulva hallottuk, hogy nagyon kiadós +aranybányát talált és gazdag ember lett. Később aztán a feleségével +együtt meggyilkolták… + +Egy pillanatig hallgatott, azután folytatta: + +– Ez itt az ő régi kunyhójuk. Itt élt a feleségével és valahol a folyó +mellett találta az aranyat. Hogy hol, nem mondta meg senkinek. A +környéken élő parasztok mind tudják, hogy sok aranya volt a bankban és +hogy aranyat adott el a kormánynak. Itt ölték meg őket… + +Iván a kályhához lépett, égő fadarabot vett ki, megvilágította vele a +padló egyik helyét és előre lépett. + +– Látja ezt a foltot a padlón és a falon? Az ő vérük. Gavronsky vére. +Meghaltak, de nem árulták el az aranytelepet. Az aranyat a folyó partján +vájt mély lyukból vették ki és a fészer alatt levő pincében rejtették +el. De Gavronsky nem adott belőle semmit. Pedig, nagy Isten, mennyire +megkínoztam! Tűzzel égettem őket, az ujjaikat hátra görbítettem, +szemeiket az ujjammal kinyomtam. Gavronsky hallgatott és meghalt. + +Egy pillanatig gondolkozott, azután gyorsan ezt mondta: + +– Mindezt a parasztoktól hallottam. + +A fadarabot visszadobta a kályhába és leroskadt a padra. + +– Itt az alvás ideje, – mondá a szavakat szinte kilökve magából és +elcsendesült. + +Sokáig hallgattam lélekzését és a magával folytatott suttogást, mialatt +egyik oldaláról a másikra fordult és pipázott. + +Reggel elhagytuk a gonosz szenvedés és bűntett e tanyáját. + +Utazásunk hetedik napján sűrű cédruserdőhöz értünk, amely hosszú +hegylánc előhegyein terült el. + +– A legközelebbi paraszttelep nyolcvan verstnyire van, – mondta Iván. – +A nép idejár az erdőbe cédrustobozt gyűjteni. De csak ősszel. Ősz előtt +tehát senkivel sem fog találkozni. Sok madarat és állatot, gazdag +diókészletet fog itt találni úgy, hogy megélhet. Nézze ezt a folyót. Ha +el akar jutni a parasztokhoz, a folyót kell követnie, elviszi hozzájuk. + +Iván segített nekem agyagkunyhót építeni. Nem valóságos agyagkunyhó volt +ez, hanem úgy teremtődött meg, hogy egy nagy, valószínűleg vad vihartól +kidöntött cédrus gyökérzetét kihúztuk a földből. Így mély nyílás támadt, +házamnak ez lett a szobája és egyik oldalán agyagfal védte, amelyet a +kicsavart gyökérzet támogatott. Egyes átcsüngő gyökérrészek állványzatot +alkottak, amelybe botokat és ágakat dugdostunk. Így csináltunk tetőt, +amelyet végül, hogy szilárdabb legyen, kövekkel és hideg ellen való +védekezésül hóval födtünk be. A kunyhó homlokoldala nyitva maradt, de a +naida állandóan védte. + +Ebben a hóval födött kunyhóban két hónapot töltöttem el, mintha nyár +lett volna. Minden más emberi teremtmény látása nélkül és anélkül, hogy +érintkezésbe jöttem volna a fontos eseményektől megrázott világgal, itt +éltem e sírban, a kidöntött fa gyökere alatt a szabad természetben és +állandó kísérőm a családom sorsa miatt való súlyos gond volt. + +Iván másnap elhagyott. Zsákban szárított kenyeret és kevés cukrot +hagyott hátra számomra. Soha többé nem láttam. + + +HARMADIK FEJEZET. Küzdelem a létért. + +Most egyedül voltam. Körülöttem csak az örökzöld, hóval födött +cédruserdő, a meztelen bokrok és a befagyott folyó. Ameddig a fák ágai +és törzsei közt elláthattam, semmi más, csak a cédrusok és a hó nagy +óceánja. Szibériai őserdő. Taiga! Meddig leszek kénytelen itt élni? Rám +találnak itt a bolsevikok? Megtudják-e a barátaim, hol vagyok? Mi +történik a családommal? Ezek a kérdések égették állandóan agyamat. + +Nemsokára megértettem, miért hozott Iván ily messzire. Utunkban nem egy +magányos helyet érintettünk, ahol biztosságban magamra hagyhatott volna. +De mindig azt mondta, hogy olyan helyre visz, ahol könnyebben lehet +megélni. És ebben igaza volt. A cédrusfa és cédruserdőkkel borított +hegyek különös bájt adtak magányos rejtekhelyemnek. A cédrus csodálatos, +hatalmas fa, messzire szétterülő ágakkal, örökzöld sátor, amely +védelmébe vesz mindenféle élő lényt. A cédrusok közt mindig élénk volt +az élet. Amott egyre lármáztak az ágról-ágra ugráló mókusok. Emitt +magtörő hollók kiáltoztak élesen. Egy csapat pirók, karminvörös mellel, +mint a láng röpült el a fák között. Vérpintyek kis serege csapott alá és +a fák amfiteátrumát megtöltötte énekével. Egy nyúl egyik fatörzstől a +másikig ugrándozott. Mögötte a havon mászó menyét árnyéka ólálkodott. A +keményre fagyott havon gondosan lépegetve, nemes szarvas közeledett. És +végül a hegy csúcsáról meglátogatott a szibériai erdő királya, a barna +medve is. + +Mindez szórakoztatott. Elűzte fekete gondolataimat és bátorságot adott a +kitartásra. Jó, ámbár kissé nehéz időtöltésem volt az is, hogy +fölmásztam az erdő közepéből kiemelkedő hegy csúcsára, ahonnan +elláthattam egy, a szemhatáron elnyúló vörös sávig. Ez a Jenisszei túlsó +partjának vörös szirtje volt. Ott terült el az ország, ott voltak a +városok, az ellenségek és a barátok. Ott volt az a pont is, melyet +családom lakóhelyéül állapíthattam meg. Ez volt az oka annak, miért Iván +ide hozott. + +Minél inkább tűntek el magányosságomban a napok, annál fájdalmasabban +éreztem kísérőm hiányát. Noha ez az ember Gavronsky gyilkosa volt, úgy +gondoskodott rólam, mintha az apám lett volna, mindig fölnyergelte a +lovamat, fölaprította helyettem a fát és mindent megtett, hogy +kényelmessé tegye életemet. + +Olykor arra gondoltam, hogy ha e helyen kellene meghalnom, összeszedném +végső erőmet és fölvonszolnám magamat a hegy csúcsára, hogy ott +halhassak meg. + +A vad természetben való ez az élet azonban sok alkalmat adott az +elmélkedésre is, de még többet testi foglalkozásra. Állandó kemény és +komoly harc volt a létért. A legnehezebb munka a naida számára való nagy +fatuskók előkészítése volt. A kidőlt fák törzsét mindig hó födte és oda +volt fagyva a talajhoz. Tehát ki kellett ásnom és azután hosszú rúd +segítségével mozdítottam tovább helyéről. Hogy ezt a munkát +megkönnyítsem magamnak, fám megszerzésére a hegyet választottam, +ahonnan, bár följutnom nehéz volt, könnyen leguríthattam a fatörzseket. +Nemsokára pompás fölfedezést tettem: kunyhóm közelében nagyobb tömegű +vörösfenyőre akadtam, az erdő e szép és mégis szomorú óriásaira, +amelyeket valami hatalmas vihar döntött le. Törzseiket hó födte, de +gyökereikkel még a földbe kapaszkodtak. Mikor fejszémmel belevágtam a +gyökérbe, fejszém éle oly mélyen vágódott bele, hogy csak nagynehezen +tudtam kiszabadítani. Ennek okát kutatva rájöttem, hogy a gyökér át van +itatva gyantával. Csak egy szikra kellett, hogy a fa szilánkjai +meggyulladjanak. Később is mindig volt készletem belőle, hogy a +vadászatról való hazatérésemkor gyors tűzön megmelegíthessem a kezemet +vagy teát főzhessek. + +Időm nagyobb részét vadászással töltöttem el. Világos volt, hogy minden +napot munkában kell eltöltenem, mert csak így felejtem el szomorú +gondolataimat. Reggeli teám után rendesen az erdőbe mentem, hogy +nyírfajdot és császármadarat lőjjek. Miután egy-két madarat lelőttem, +elkészítettem ebédemet, mely sohasem büszkélkedett gazdag ételsorral. +Állandóan szárnyaslevest ettem, maroknyi szárított kenyérrel és utána +vég nélkül teát ittam. Egyszer a madárvadászaton zajt hallottam a sűrű +bokrok közt. Amikor figyelmesen nézegettem, szarvasaggancs hegyét +pillantottam meg. A földre lapulva arrafelé csúsztam, de az éber állat +meghallotta közeledésemet és hatalmas lármával eltűnt a bokrok közt. +Miután körülbelül háromszáz lépésnyire futott, egészen világosan láttam, +amint a hegy meredekénél megállott. Csodálatos állat volt. Sötétszürke +volt a teste, a hátgerince csaknem fekete és akkora volt, mint egy kis +tehén. Fegyveremet egy ágra fektettem és lőttem. Az állat óriásit +ugrott, néhány lépésnyire futott és összeroskadt. Amilyen gyorsan csak +tudtam, odasiettem, de a szarvas ismét fölugrott és fölvonszolta magát a +hegyre. Egy második lövés leterítette. Így meleg szőnyegre és +húskészletre tettem szert. Agancsa, melyet a falam ágaira erősítettem, +szép kalapfogas lett. + +Sohasem fogom elfelejteni azt az érdekes, de vad látványt, amelynek +egyszer kunyhómtól néhány kilométernyire voltam a tanuja. Ott kis +süppedés volt, amelyet fű és vörös áfonya födött. Ott a császármadár és +a fogoly bogyót szokott keresni. A bokrok mögött nesztelenül közeledtem +e helyhez, ahol nagy csapat császármadarat láttam a hóban kapirgálva és +bogyót csipegetve. El voltam merülve nézésükbe, amikor hirtelen nagyot +ugrott az egyik császármadár. Erre az egész madársereg megijedve +elröpült. Az első madár, meglepetésemre, csigavonalban, merőlegesen a +magasba emelkedett, ahonnan egyszerre csak halva zuhant alá. Odasiettem, +ahol lezuhant, de még nem jutottam el addig, amikor a megölt madár +testéről egy mohó menyét ugrott le és elbújt egy kidőlt fa törzse +mögött. A madár gégéje rettenetesen össze volt marcangolva. Tisztában +voltam azzal, hogy a menyét megtámadta a császármadarat, beleharapta +magát a torkába és mialatt a madár felrepült vele, gégéjéből kiszívta a +vért és ez okozta a madár hirtelen lezuhanását. A menyét e +léghajós-ügyességének köszönhettem, hogy egy patront megtakarítottam. + +Állandó harcban éltem a természettel. Bántó és keserű gondolatok egyre +jobban megmérgezték a lelkemet. + +Múltak a napok és hetek. Melegebb szelek fuvallatát éreztem. A nyiltabb +helyeken olvadni kezdett a hó. Itt-ott kisebb vízfolyások voltak +láthatók. Nemsokára egy-egy legyet vagy pókot láthattam, amely fölébredt +a kemény tél után. Láttam, hogy tavasszal lehetetlen lesz az erdőt +elhagynom, mert akkor minden folyó kiárad. A süppedő lápon nem lehet +átjutnom. Az állatoktól kitaposott minden út áradó víznek lesz az ágya. + +A tavasz nagyon gyorsan érvényesítette jogát. Az én hegyem nemsokára +megtisztult a hótól és csak kövek, nyírek és nyárfák törzsei és magas +hangyabolyok födték. A folyó helyenként áttörte jégtakaróját. Forrott és +habzott. + + +NEGYEDIK FEJEZET. A halász. + +Egyszer, amikor vadászni voltam, a folyó partjához értem. Sok vöröshátú, +nagyon nagy halat vettem észre. Mintha csak vérrel lettek volna +megtöltve. A víz felületén úsztak és élvezték a napsugarat. Amikor a +folyó egészen megtisztult a jégtől, ezek a halak hihetetlenül nagy +tömegben jelentek meg. Csakhamar kisütöttem, hogy a folyón fölfelé +iparkodnak, mert az ívás idejét a kisebb folyóágakban töltik el. +Elhatároztam, hogy halászni fogok olyan rabló eljárással, aminő minden +országban tilos. De minden ügyész és bíró bizonyára enyhébben ítéli meg +annak az embernek a tettét, akinek egy kidöntött fa gyökere alatt kell +élnie és aki ilyen viszonyok közt megszegi az ésszerű törvényeket. + +Sok vékony nyír- meg nyárfaágat szedtem össze és vízrekesztőt fontam +belőlük, amelyen a halak nem hatolhatnak át. Hiába kísérelték meg, hogy +átugorják. A part közelében körülbelül tizennyolc hüvelyknyi szélességű +nyílást szabadon hagytam e gátban a víz színe alatt és a vízfolyással +szemben levő oldalán puha, fűzfavesszőből font mély kosarat erősítettem +rá. Ebbe jutottak a halak, ha átbújtak a lyukon. Én meg hideg +kegyetlenséggel ott álltam és vastag bunkóval fejbe vertem őket. +Többnyire harminc, néha több, egész nyolcvan fontnyi volt a zsákmányom. +Taimen ennek a halnak a neve. A pisztrángok családjába tartozik és +egyike a Jenisszei legjobb fajtájú halainak. + +Két hét mulva vége volt a halászásnak. Kosaram nem szállított már több +kincset. Hát ismét vadászni kezdtem. + + +ÖTÖDIK FEJEZET. A veszedelmes szomszéd. + +Minél jobban életre keltette a tavasz a természetet, annál kiadósabb és +élvezetesebb volt a vadászás. Reggel, napfölkeltekor, hangokkal volt az +erdő tele, hangokkal, amelyek a város lakójának idegenek és amelyeket +nehéz egymástól megkülönböztetni. Ekkor dürgött a fajdkakas és énekelte +szerelmi dalát a cédrus hegyes ágain, miközben az alatta, a lehullott +levelek közt kapirgáló szürke tyúkot bámulta. Ezt a tollas Carusót +nagyon könnyen meg lehetett közelíteni és egy lövésre poétikus +kötelességét inkább hasznos kötelességgel cserélte föl. Halála könnyű +volt, hiszen szerelmes volt és süket. Künn a tisztáson a császárfajdok +verekedtek szétterpesztett foltos farkkal, míg a tyúkok szorosan +mellettük páváskodtak, a nyakukat nyujtogatták és egymással fecsegtek, +valószínűleg valami pletykát harcoló kakasaikról. A távolból erős és +mély, de mégis gyöngédséggel és szeretettel teli bőgés hallatszott, a +szarvas szerelmi kiáltása, míg a fölötte levő szirten a hegyi kecske +rövid, szaggatott hangja szólalt meg. A bokrok alján vidám nyulak +huncutkodtak. Gyakran egészen a közelükben, a jó alkalmat lesve, egy +vörös róka nyúlt el a hasán. Farkasról sohasem hallottam ott semmit; +rendszerint nincs a szibériai hegy- és erdővidéken. + +Volt azonban egy másik állat, amely a szomszédom lett. Egyikünknek +pusztulnia kellett. Egyszer, mikor egy nagy fajdkakassal tértem vissza a +vadászatról, hirtelen valami fekete mozgó tömeget vettem észre a fák +alatt. Megálltam. Medve volt. Hangyabolyban kotorászott. Amikor +megneszelt, hevesen fújtatott és gyorsan elillant. Ügyetlen lábának +gyorsasága szerfölött meglepett. Másnap reggel, amikor köpenyemmel +betakarva még kunyhómban feküdtem, zaj vonta magára figyelmemet. +Kémlelődve kinéztem és fölfedeztem a medvét. Hátsó lábán állt és +lármásan szimatolgatott. Alighanem azt vizsgálgatta, miféle teremtmény +lehet az, amely medve módjára, kidöntött fa törzse alatt tölti el a +telet. Nagyot kiáltottam és a fejszével az üstre ütöttem. Korai +látogatóm erre elfutott, ahogyan csak a lába bírta. De nem nagyon +örültem a látogatásának. Kora tavasszal történt ez, amikor a medvének +tulajdonképpen még nem kellett volna elhagynia telelő helyét. Az +úgynevezett hangyászó medvék közé tartozott. Rendkívüli medvefajta, +amely híjával van a medvetörzshöz tartozó családok minden etikettjének. + +Tudtam, hogy a hangyászó medve nagyon ingerlékeny és vakmerő. Hamarosan +fölkészültem tehát úgy a védelemre, mint a támadásra is. Az előkészület +rövid volt. Öt patronnak a hegyét ledörzsöltem és ezzel dum-dumot +csináltam. Ilyen nem szívesen látott vendéggel szemben eléggé érthető +argumentum lettek. Fölvettem a kabátomat és elmentem oda, ahol először +találkoztam a medvével és ahol sok hangyaboly volt. Bejártam az egész +hegyet, benéztem minden zugba, de sehol nem tudtam fölfedezni +látogatómat. Megcsalódva és kifáradva közeledtem a kunyhómhoz, +megfeledkezve minden óvatosságról. Ekkor hirtelen megláttam az erdő +királyát, éppen amikor alacsony lakásomból kibújt és a bejáratot +körülszaglászta. Lőttem. Ordított fájdalmában meg dühében és hátsó +lábára állott. Amikor egy második golyó szétzúzta egyik lábát, +leereszkedett, de mindjárt megtámadásomra indult, úgy, hogy megsebesült +lábát maga után húzva, ismét fölállni iparkodott. Csak a harmadik golyó +végzett vele, amely mellbe találta. Körülbelül 200–250 font volt a súlya +és kitűnően ízlett. Legjobb volt kotelettnek elkészítve. De nagyon +bevált, mint hamburgi szeletis, forró kövön puhítva és sütve, amikoris a +hús nagy darabokra dagadt föl, de ezek a darabok olyan könnyűek voltak, +mint a pétervári «Medved»-ben a legfinomabb omelette soufflée. Éléstáram +e jókor jött meggazdagodása után addig éltem menedékhelyemen, míg a föld +kiszáradt és a folyó is leapadt annyira, hogy partja mentén +nekivághattam az útnak oda, ahová Iván utalt. + +A legnagyobb óvatossággal utaztam és gyalog tettem meg az utat a part +mentén. Egész háztartásomat és birtokomat szarvasbőrzsákba csomagolva +magammal cipeltem. Így megterhelve gázoltam át az utamba eső kisebb +vizeken és mocsarakon. Körülbelül ötven mérföld után a Sifkova nevű +területre érkeztem. Ott egy Tropov nevű parasztnak az erdőhöz +legközelebb eső kunyhójára bukkantam. Egy ideig nála laktam. + +* + +Ha összefoglalom a szibériai őserdőben tett tapasztalatomat, ezekre a +következtetésekre jutok: az alkalom korunk minden egészséges emberében +újra felébreszti a primitív ember, vadász vagy harcos hajlandóságait és +képessé teszi őt a természettel való küzdelemre. A művelt elméjű ember +kedvezőbb helyzetben van, mint a műveletlen, mert ennek nincs elég +tudása és akaratereje ahhoz, hogy keresztülverekedje magát. De a +kultivált embernek azt az árat kell ezért fizetnie, hogy nem lehet +számára semmi sem oly rettenetes, mint a föltétlen egyedüllét és annak +tudata, hogy tökéletesen el van vágva az emberi társadalomtól, az +élettől, a szellemi és esztétikai kultúrától. Egy lépés, a gyöngeségnek +csak egy pillanata kell és teljes őrület keríti hatalmába ezt az embert, +hogy elháríthatatlan pusztulásba rántsa. A hideggel és az éhséggel való +harc irtózatos napjait éltem át. De még rettenetesebbek voltak azok a +napok, amikor az akaratom küzködött a gyöngítő és összemorzsoló +gondolatokkal. Még ma is reszket a szívem és a lelkem, ha ezekre a +napokra emlékezem és ha most, tapasztalatom leírásakor, ismét életre +keltem őket, újra visszasülyedek a félés és a kétségbeesés állapotába. + +Végül meg kell jegyeznem, hogy éppen a civilizált államokban nagyon is +keveset törődnek az emberek kiképzésével arra, ami primitív viszonyok +közt lehet a hasznukra, olyan viszonyok közt, amelyek a természettel +való életküzdelemből származnak. Ennek megváltoztatása az egyedüli út, +hogy új nemzedéket neveljünk, erős, egészséges, kitartó emberekből, +akiknek egyszersmind a lelkük is kifejlődött. + +A természet megsemmisíti a gyöngét, de megsegíti az erőset; a lélek +olyan indulatait ébreszti föl, amelyek a modern élet közönséges +viszonyai közt alva maradnak. + + +HATODIK FEJEZET. Egy folyó erjedésben. + +A Sifkova-vidéken nem sokáig maradtam. De a rövid időt minden +tekintetben kihasználtam. Először is egy embert, akiben megbízhattam, a +városba küldtem barátaimhoz, akiktől ezen az úton fehérneműt, csizmát, +pénzt kaptam és egy kis ládát az első segítségnyujtáshoz szükséges +anyaggal és a legfontosabb orvosszerekkel. Megkaptam így azt is, ami a +legfontosabb volt: útlevelet hamis névre, mert a bolsevikok számára +természetesen halott voltam. + +E némileg kedvezőbb körülmények közt jövendő terveimről gondolkodtam. +Sifkovában nemsokára híre járt, hogy egy bolsevista népbiztos fog +odaérkezni, aki marhát rekvirál a vörös hadsereg számára. Veszedelmessé +vált tehát az ottidőzés. Csak arra vártam, hogy a Jenisszei +megszabaduljon a tömör jégtakarótól, amely jó sokáig elzárta még akkor +is, amikor a kisebb folyóágak már szabadok voltak és a fák tavaszi +lombot kaptak. Ezer rubelért fölfogadtam egy halászt, aki késznek +nyilatkozott arra, hogy mihelyt a folyó teljesen megtisztul a jégtől, a +folyón fölfelé, ötvenöt mérföldnyire elvisz egy elhagyott aranybányához. + +Egy reggelen fülsiketítő ropogást halottam. Mintha borzasztó ágyúlövés +lett volna. Kifutottam és azt láttam, hogy a folyó hatalmas jégtömeget +felemelt és azután áttörte, hogy darabokra tépje. A parthoz siettem, +ahol félelmetes, de nagyszerű látványban volt részem. A folyó azt a nagy +jégtömeget, amely délen levált, leúsztatta és északi irányban magával +cipelte az itt őt még részben födő vastag jégréteg alatt. Ennek nyomása +végül széttörte ezt az északi téli gátat és ezzel lehetővé tette az +egész nagy tömeg utolsó rohamát a Jegestenger felé. + +A Jenisszei, «Jenisszei apó», «a hős Jenisszei», Ázsia leghosszabb +folyóinak egyike. Mély és pompás, különösen középfolyásán, amelyet +hegyláncok öveznek. + +Az irtózatos folyam óriási jégmezőket cipelt le, amelyeket a sellőkön és +az itt-ott kinyúló sziklákon összetört. Haragos forgatagban táncoltatta +a jeget és letépte azokat a táborhelyeket is, amelyeket a jégen +rendeztek be a karavánok számára. Ezek a karavánok télen Minuszinszkból +Krasznojarszkba menet, mindig a befagyott folyón járnak. Időről-időre +megakadt a folyam szabad futása. Ilyenkor ropogó robaj támadt. A nagy +jégmezők összenyomódtak és olykor harminc lábnyi magasságig egymásra +torlaszolódtak. Ezzel gátat emeltek a mögöttük levő víz elé, amely +gyorsan növekedett, az alacsonyabb partokon kiáradt és nagyobb +jégtömegeket kidobott a szárazra. A megerősödött víz ereje végül mégis +meghódította az útját elzáró jégtöltést és az összetörő üveg +csörömpölésével darabokra tépte. + +A folyó kanyarodóinál és a nagy sziklákon ijesztő volt a kaosz. Rengeteg +jégtömbök összetorlódva, vadul táncoltak, míg fölvetődtek a magasba, más +jégtömbökbe ütköztek vagy szétzúzódtak a part szirtjein, ahonnan +kőomladékot, földet és fát téptek ki. Nagy, tizenöt-húsz lábnyi falat +halmozott föl az egész part hosszában mesés gyorsasággal ez a +természetóriás. Ezt a falat a parasztok zaberega-nak nevezik és csak úgy +juthatnak el azon keresztül a folyóhoz, hogy külön utat vágnak benne. Az +óriásnak egy hihetetlen művét láttam. Sok lábnyi vastag és sok méter +széles jégtömböt röpített ugyanis merőlegesen a magasba úgy, hogy a part +szélétől több mint ötven lábnyira zuhant le a földre, ahol fiatal erdőt +és kis fákat zúzott szét. + +Mialatt a jég e nagyszerű távozását figyeltem, szívem félelemmel és +borzalommal lett tele, látván az irtózatos zsákmányt, amelyet a +Jenisszei ez évenként megismétlődő visszavonulásán magával vonszolt. A +zsákmány a kivégzett ellenforradalmárok holtteste volt – Kolcsak +admirális, az antibolsevista Oroszország főkormányzója volt hadseregének +tisztjei, katonái és kozákjai. Ez a minuszinszki Cseka véres munkájának +volt az eredménye. Levágott fejjel és kézzel, megcsonkított arccal, +félig elégett testtel és szétzúzott koponyával sok száz ilyen holttest +úszott a víz színén és sírját keresve összekeveredett a jégtömbökkel; +vagy pedig a dühöngő örvény forgataga szétmorzsolta őket a hegyes +jégtömbök között és alaktalan tömeggé tépte szét, amelyet a folyó, +megiszonyodva a rábízott föladattól, kihányt a szigetekre és zátonyokra. +Végigmentem a Jenisszei egész középfolyása mentén és mindenütt állandóan +rátaláltam a bolsevikok munkájának e rothadó, irtózatos nyomára. A folyó +egyik helyén egy kanyarodóban nagy halom döglött lovat láttam. Az +áramlat és a jég nem kevesebbet, mint háromszázat dobott oda. E helytől +egy versztnyire más fölfedezést tettem, amelyet idegeim nem bírtak el. +Ott ugyanis a parton fűzek hosszú sorát láttam, amelyek újjszerűen +lecsüngő ágaikkal, mindenféle alakban és helyzetben, emberi holttesteket +halásztak ki a meggyalázott folyóból és olyan természetes módon +tartották fogva, hogy megterhelt lelkem ezt a benyomást sohasem tudja +többé elfelejteni. Itt hetven holttest irtózatos csoportot alkotott. + +A sok jéghegy végre mind lecsúszott és kísérőjükként kidőlt fák törzsei, +fatönkök és halottak, halottak, halottak. A halász és a fia kivájt +nyírfatörzsből készült kis csónakba ültettek engemet a podgyászommal +együtt és a part mentén rudakkal fölfelé toltak. Csónakot erős +áramlásban rúddal víz ellen tolni nagyon kemény munka. Az élesebb +hajlásokon kénytelenek voltunk evezni és izmainkkal kellett küzdenünk az +áradás egész erejével szemben. Némely helyen a sziklába kellett +kapaszkodnunk és csak úgy juthattunk előre, hogy a sziklát kézzel +megragadva, lassan előre húztuk magunkat. Akárhányszor jó sokáig +tartott, míg ilyen sellőkön öt-hat méternyire előbbre juthattunk. + +Két nap alatt elérkeztünk utunk céljához. Több napot egy aranybányában +töltöttem el, amelyben egy őr élt a családjával. Mivel maguknak is kevés +készletük volt, nekem semmit sem adhattak, úgy, hogy ismét a +fegyveremnek kellett működnie, hogy élelmet szerezzek és gazdámat is +élelmiszerhez segítsem. + +Itt egy napon fölbukkant egy geometer. Nem bújtam el előle, mert a télen +át az erdőben akkora szakállam nőtt, hogy még az anyám sem ismert volna +meg. De vendégünknek elég éles szeme volt ahhoz, hogy azonnal lássa, ki +vagyok. Nem féltem tőle, mert észrevettem, hogy nem bolsevik. Rájöttünk, +hogy közös ismerőseink vannak és hogy a jelen eseményeiről egyformák a +nézeteink. Az aranybánya közelében, kis faluban lakott, ahol bizonyos +közmunkákra kellett felügyelnie. Elhatároztuk, hogy együtt menekülünk +Oroszországból. Én már régóta törtem ezen a fejemet. Most megérett a +tervem. Mivel Szibériában való földrajzi helyemet jól ismertem, a +legbiztosabb útnak ezt tartottam: Urianhaion át Mongolország északi +részébe, amely a Jenisszei forrásvidékéhez tartozik és azután +Mongolországon keresztben át a távoli Keletre és a Csöndes-Óceánhoz. A +Kolcsak-kormány bukása előtt azt a megbízást kaptam, kutassam ki +Urianhait és Nyugat-Mongolországot és ennek következtében akkor a +legnagyobb pontossággal tanulmányoztam minden térképet és könyvet, +amelyet e területről csak kaphattam. Vakmerő tervem megvalósítására +legerősebben a biztosságom után való vágy unszolt. + + +HETEDIK FEJEZET. Szovjet-Szibérián keresztül. + +Néhány nap mulva útnak indultunk. A Jenisszei balpartján levő erdőségen +át déli irányban haladtunk. Attól félve, hogy valami nyomot hagyunk +magunk után, amennyire csak lehetett, elkerültük a falvakat. Ahol ezt +nem tehettük meg, ott általában jól fogadtak a parasztok, akik +inkognitónkon nem láttak keresztül. Megállapítottuk, hogy gyűlölték a +bolsevikokat, akik sok falut elpusztítottak. Az egyik helyen azt +ujságolták nekünk, hogy a fehérek üldözésére Minuszinszkből vörös +különítményt küldtek ki. Ez a hír arra kényszerített bennünket, hogy +messzire elkanyarodjunk a Jenisszei partjától és az erdőkben és +hegyekben elbújjunk. Csaknem tizennégy napig maradtunk ott, mert ez idő +alatt vörös katonák járták be a vidéket és rosszul öltözött, +fegyvertelen tiszteket fogdostak össze, akik a bolsevikok kegyetlen +bosszúja elől bújtak el. Véletlenül egy mocsárhoz érkeztünk, ahol fára +fölakasztva huszonnyolc tiszt holttestét találtuk. Arcuk és testük meg +volt csonkítva. Ennek láttára elhatároztuk, hogy sohasem kerülünk élve a +bolsevikok kezébe. Erre szolgáltak fegyvereink és a nálunk levő +ciankáli. + +Amikor egyszer a Jenisszei egyik mellékfolyóján átkeltünk, szűk, iszapos +szoroshoz értünk, amelynek bejáratánál emberek és lovak feloszló testei +hevertek. Kevéssé távolabb széttört szánkóra akadtunk kifosztott +ládákkal és szétszórt papirossal. A közelben széttépett ruha és több más +halott feküdt. Kik voltak ezek a szegény emberek? Miféle tragédia +játszódott le ebben az erdőben? Megpróbáltuk a talány megfejtését. +Megvizsgáltuk az okiratokat és papirokat. Pepelajev tábornok törzséhez +intézett hivatalos iratok voltak. A Kolcsak-hadsereg visszavonulásakor a +törzs egy része valószínűleg ezen az erdőn jött keresztül, hogy +elrejtőzzék a mindenfelől előrenyomuló ellenség elől. Itt azonban a +vörösök kezébe estek, akik megölték őket. Nem messze e helytől halva +találtunk egy nőt, akinek állapota világosan bizonyította, hogy mi érte, +míg egy szánakozó golyó megváltotta. A holttest egy melléktábor mellett +feküdt, amely tele volt szétszórt üvegekkel és konzervdobozokkal és a +gyilkosságot megelőző orgiáról beszélt. + +Minél messzebbre jutottunk délre, annál barátságosabban fogadott a nép +és annál ellenségesebb indulattal volt a bolsevikok ellen. Végre +kijutottunk az erdőségből és a minuszinszki irtózatos sivatagba +kerültünk, amelyet a magas vörös Kizill-Kaja hegylánc szel keresztül és +helyenként sóstavak födik. Ez a síroknak országa, sok ezer nagy és kicsi +dolmennek, első birtokosai síremlékeinek országa, tíz méter magasságig +terjedő kőpiramisok, amelyeket hódító útján Dsingisz khán és később a +nyomorék Tamerlan-Timur állított emlékül. E dolmenek és kőpiramisok +ezrei állanak végtelen sorban, északi irányban. Ezen a síkságon a +tatárok élnek most. A bolsevikok kirabolták őket és ezért gyűlölik a +bolsevikokat. Nyíltan megmondhattuk tehát nekik, hogy menekülő úton +vagyunk. Ingyen adtak élelmiszert, elláttak vezetőkkel és +fölvilágosítottak bennünket, hol pihenhetünk meg és veszedelem esetén +hol kell elbújnunk. + +Több nap mulva a Jenisszei magas partjáról megláttuk az első gőzöst, az +Oriolt, amely Krasznojarszkból Minuszinkszba vörös csapatokat +szállított. + +Nemsokára a Tuba folyó torkolatáig értünk, amelyet élesen keleti +irányban kellett követnünk, egészen a Szajan-hegységig, ahol Urianhai +kezdődik. Az volt a nézetünk, hogy a Tuba és mellékfolyója, az Amyl +mentén levő út lesz utazásunknak legveszedelmesebb része, mert e két +folyó völgyeit sűrűn lakja olyan nép, amely Setinkin és Krafcseno ismert +kommunista elvtársaknak sok katonát adott. + +Egy tatár bennünket és lovainkat kompon átvitt a Jenisszei jobb partjára +és napkeltekor még néhány kozákot is küldött, aki elkísért egészen a +Tuba torkolatáig. Ott egész napi pihenőt élveztünk. Vad fekete ribiszke +és cseresznye volt az élelmünk. + + +NYOLCADIK FEJEZET. Három nap ellenségek közt. + +Hamis útleveleinkkel fölszerelve, előre haladtunk a Tuba völgyében. +Minden tíz-tizenöt versztnyire száz-kétszáz házra terjedő faluhoz +érkeztünk, amelyekben az egész közigazgatás a szovjetek kezében volt és +ahol a kémek minden arramenőt gyanakodva megfigyeltek. Ezeket a falvakat +két okból nem kerülhettük el. Először is ez a kísérlet, amikor a +földeken állandóan találkoztunk parasztokkal, gyanút keltett volna és +valami szovjethatóságot talán arra bírt volna, hogy bennünket elfogjon +és Minuszinszkbe küldjön a Csekához, ahol aztán utóljára láttuk volna a +napvilágot és másodszor az útitársamnak megengedte az útlevele, hogy +útján a kormánypóstát használja. Arra voltunk tehát kényszerítve, hogy a +falusi szovjeteket felkeressük és tőlük kérjük lovaink kicserélését. A +kozákok kocsin vittek minket az első faluba, ahol négy póstalovat +kaptunk. Ámbár a bolsevikok voltak az urak, mégis azt a fölfedezést +tettük, hogy a parasztok, csekély kisebbség kivételével, ellenségei +voltak a bolsevikoknak és szívesen támogattak bennünket. A kapott +segítségért azzal kárpótoltam őket, hogy gyógyítottam betegeiket és +utitársam praktikus tanácsokat adott nekik a gazdálkodásra nézve. Főként +a régi disszidensek és a kozákok segítettek bennünket. + +Néha teljesen kommunista falvakba érkeztünk. Hamar megtanultuk, miről +lehet ezeket megismerni. Ha csörgő lócsengőinkkel valamelyik faluba +belovagolva azt láttuk, hogy a véletlenül a házak előtt ülő parasztok +hajlandóságot mutattak arra, hogy homlokukat összeráncolva vagy haragos +megjegyzésekkel fölkeljenek, abban a hitben tudniillik, hogy új vörös +ördögök jöttek, akkor tudtuk, hogy ez a kommunistákkal ellenséges falu +volt, ahol biztosságban megpihenhettünk. Ha azonban a parasztok közelebb +jöttek, szívesen üdvözöltek bennünket és elvtársnak szólítottak, +mindjárt tudtuk, hogy ellenséges helyen vagyunk és megfelelő óvatossági +intézkedéseket kell tennünk. Az efajtájú falvakban nem a szabadságot +szerető szibériai parasztok laktak, hanem Ukrainából való emigránsok, +lusta és iszákos emberek, akik noha fekete és termékeny föld vette körül +falvaikat, kicsiny, piszkos kunyhóban éltek. Nagyon veszedelmes, de +egyszersmind kellemes pillanatokat töltöttünk el a nagy Karatuz faluban. +Ez tulajdonképpen város. Itt 1912-ben két iskola nyílt meg. Lakóinak +száma tizenötezer. Karatuz a déli Jenisszei kozákjainak fővárosa. Most +azonban nagyon nehezen lehet erre a helyre ráismerni, mert a +parasztemigránsok és a vörös hadsereg emberei az egész kozák lakosságot +legyilkolták és a legtöbb házat fölgyujtották. A minuszinszki kerület +keleti részében ez a város jelenleg a bolsevizmus középpontja. Amikor +ott lócsere végett a szovjet épületébe léptünk, a Cseka éppen ülésezett. +Azonnal körülfogtak bennünket és iratainkat kérték. Mivel +lelkiismeretünk nem nagyon bízott abban, hogy útleveleink jó hatást +fognak tenni, megkíséreltük e vizsgálat elkerülését. Útitársam később +gyakran mondta nekem: + +– Nagy szerencse ránk nézve, hogy a bolsevisták közt aki tegnap még +haszontalan suszter volt, ma kormányzó és hogy a tudomány embereinek +kell az utcát söpörniök és a vörös lovasság istállóját tisztogatniok. +Szóba állhatok a bolsevikokkal, mert nem tudnak különbséget a +dezinfekció és difteritisz, az antracit és az appendicitisz közt. Ilyen +módon addig fecseghetek nekik mindenfélét, míg eltérítem őket attól a +szándékuktól, hogy golyót röpítsenek belém. + +A karatuzi Csekának is annyi mindenfélét fecsegtünk, hogy mindent +megkaptunk, amit csak óhajtottunk. Kerületük jövendő fejlődésére +vonatkozó nagyszerű tervet terjesztettünk elő, eléjük tartottuk, hogy +utakat és hidakat építünk nekik, ami képessé teszi őket arra, hogy +Urianhaiból fát, a Szajanok hegyeiből vasat és aranyat, Mongolországból +marhát és bőröket exportáljanak. Mekkora dicsősége lesz ez a +szovjetkormány teremteni akarásának! Körülbelül egy óra hosszáig tartott +az óda, amelyet elénekeltünk nekik. És mire befejeztük, a Cseka tagjai +teljesen megfeledkeztek iratainkról. Személyesen cserélték ki lovainkat, +személyesen rakták föl málhánkat a kocsira és jó sikert kívántak nekünk. +Oroszország határán ez volt az utolsó idegpróba. + +Amikor az Amyl völgyén haladtunk át, kegyes volt hozzánk a szerencse. A +komp közelében a karatuzi milicia egyik tagját találtuk. Ennek a +katonának a kocsiján több fegyver és automata pisztoly volt, többnyire +Mauzer, egy expedició fölszerelésére szánva, amelynek néhány kozáktiszt +fölkutatása végett be kellett járnia Urianhait. Ez óvatosságra intett, +mert nagyon könnyen összetalálkozhattunk volna ezzel az expedicióval és +nem voltunk bizonyosak abban, vajjon zengzetes frázisaink iránt éppen +olyan megértést tanusítanak-e a katonák is, mint a Cseka tagjai. A +katonához intézett kérdések révén megtudtuk, mi lesz az expedició útja. +A legközelebbi faluban ezzel a katonával egyazon házban háltunk meg. Ki +kellett nyitnom podgyászomat és mindjárt észrevettem, hogy a katonánk +csodálkozva pillant útizsákomra. + +– Mi tetszik magának annyira? + +Ezt susogta: + +– Nadrág… nadrág… + +Városi polgártársaimtól vastag fekete posztóból való, egészen új lovagló +nadrágot kaptam. Ez a nadrág vonta magára a milicember vágyakozó +figyelmét. + +– Ha magának nincs más nadrágja… – jegyeztem meg, miközben megfontoltam +új barátom ellen irányuló támadó tervemet. + +– Nincs, – felelte szomorúan. – A szovjet nem ad nadrágot. A +szovjetemberek azt mondják, ők is nadrág nélkül járnak. És az én +nadrágom már teljesen tönkrement. Nézzen csak ide. + +E szavakkal fölemelte köpenyének alsó részét. Odanéztem és valóban nem +tudtam, hogyan volt képes ebben a nadrágban megmaradni, mert akkora +lyukak voltak rajta, hogy inkább hálónak látszott, mint nadrágnak, +hálónak, amelyen még egy kis cápa is átbújhatott volna. + +– Eladja? – kérdezte a katona. + +– Azt nem tehetem, mert nekem is szükségem van rája. – Feleltem +határozottan. + +Pár percig gondolkodott. Majd odalépett hozzám és azt mondta: + +– Menjünk ki és beszéljünk a dologról. Itt nem igen lehet. + +Kimentünk és mindjárt elkezdte: + +– Nos, hogy vagyunk? Maguk Urianhaiba mennek. Ott a szovjetbankónak +nincs értéke, úgy, hogy semmit sem tud majd vásárolni, pedig ott +rengeteg coboly, rókabőr, hermelin és aranypor van, amit a lakosság +fegyverért és patronért nagyon szívesen elcserél. Mindegyikünknek van +fegyvere. Ha nekem adja a nadrágot, adok még egy fegyvert és száz +patront. + +Mintha nem érteném, mit akar, ezt feleltem: + +– Nem kell nekünk fegyver. Bennünket megvédenek az irataink. + +– Nem is úgy értem, – szakított félbe, – hanem a fegyvert majd +becserélheti prémre és aranyra. Azonnal odaadom a fegyvert. + +– Hja úgy, erről van szó. Igen ám, de ez nagyon kevés ezért a nadrágért. +Maga most Oroszországban seholsem kaphat nadrágot. Egész Oroszország +nadrág nélkül jár és a maga fegyveréért éppen csak egy cobolybőrt +kapnék. De mit kezdjek egy darab bőrrel? + +Így értem el vágyam teljesülését. A milickatona megkapta a nadrágomat és +én egy fegyvert kaptam száz patronnal és azonkívül még két automata +pisztolyt, egyenként negyven patronnal. Most annyira föl voltunk +fegyverkezve, hogy megvédhettük magunkat. Még arra is rábeszéltem a +nadrágom szerencsés tulajdonosát, szerezzen nekünk a fegyverviselésre +engedelmet. Ezzel aztán a törvény is, a hatalom is a mi oldalunkon volt. + +Egyik félreeső faluban három lovat vásároltunk, kettőt hátasnak, egyet +málhásnak, vezetőt fogadtunk és elláttuk magunkat szárított kenyérrel, +hússal, sóval, vajjal. Miután ott huszonnégy óráig pihentünk, megkezdtük +az utat föl az Amylnak a Szajan-hegységbe, Urianhai határára. Reméltük, +hogy ott már nem akadunk bolsevikokra. + +A Tuba torkolatától három napi útra, a mongol Urianhai terület határán, +elhagytuk az utolsó orosz falut. E három napon törvényt nem ismerő +néppel voltunk folytonos érintkezésben, állandó veszedelem környékezett +bennünket és mindig hirtelen halál leselkedett reánk. Csak vas +akaraterőnk, hidegvérünk és nem tágító makacsságunk segített keresztül +minden veszedelmen és őrzött meg attól, hogy lezuhanjunk a mélységbe, +amelynek fenekén oly sokan feküdtek, akiknek nem sikerült, mint nekünk, +a szabadsághoz való kezdő lépést megtenniök. Talán nem volt elegendő +kitartásuk és hidegvérük, talán nem rendelkeztek azzal a költői +tehetséggel, hogy utakról, hidakról, aranybányákról ódát zengjenek, vagy +talán nem volt fölösleges nadrágjuk. + + +KILENCEDIK FEJEZET. A Szajanok területén. + +Sűrű, fiatal erdő vett körül bennünket. A sokszínű lombozatukat már +elvesztő bokrok és fák közt a magas, már sárguló fűben alig lehetett az +útnyomot meglátni. Az Amyl régi, már elfeledett szorosán voltunk. Ezen +szállították huszonöt évvel ezelőtt a készleteket, gépeket és munkásokat +az Amylvölgy számos, most elhagyott aranybányája számára. Az út végig +kanyarodott a gyorsan folyó Amyl mentén, azután mély erdőbe hatolt, +miután mocsaras vidéken, amellyel tele van ez a veszedelmes szibériai +láptalaj, sűrű bozótosokon, hegyeken és tágas réteken vitt keresztül. + +Vezetőnk, aki valószínűleg kitalálta, mi az igazi célunk, +aggodalmaskodva a földre tekintett és így szólt: + +– Három lovas ment el erre patkolt lovon. Talán katonák. + +Aggodalma megszűnt, mikor felfedezte, hogy a nyomok oldalt elágaztak, +azután ismét visszatértek az útra. + +– Nem lovagoltak tovább, – mondta ravaszul mosolyogva. + +– Kár, – feleltük. – Kellemesebb lett volna, ha társaságban utazhatunk. + +A paraszt megsímogatta a szakállát és nevetett. Kijelentésünk nyilván +nem hatott rá. + +Utunkban elhaladtunk egy aranybánya mellett, amelyet egykoron +nagyszerűen berendeztek, most azonban elhagyatva, épületeit feldúlva +találtuk. A bolsevikok minden gépet, készletet, sőt az épületek egyes +részeit is elvitték. Közelében sötét, mogorva templom volt, összetört +ablakokkal, letépett kereszttel és elégett toronnyal, a mai Oroszország +szomorú, de jellegzetes ismertetője. Az őr éhező családja állandó +veszedelemben élt a bányában. Elmondták nekünk, hogy ezen az erdővidéken +egy vörös banda kóborolt, amely elrabolt mindent, ami még megmaradt a +bánya területén, fosztogatta a bánya leggazdagabb részét és az így nyert +aranyat távoli falvakban megitta és eljátszta. E falvakban a parasztok +bogyókból és burgonyából készítik a tiltott votkát és aranysúlyáért +szokták eladni. Ha ezzel a bandával összeakadunk, ez a halálunkat +jelentette volna. + +Három nap mulva átléptük a Szajan-hegység északi gerincét, átlovagoltunk +az Algiak határfolyón és e naptól kezdve Oroszországon kívül voltunk, +Urianhai területén. + +Ebben a csodálatos, a legkülönbözőbb természeti kincsekben gazdag +országban a mongol törzsek egyik, ma csak hatezer lélekre terjedő és +lassanként kihaló ága lakik. Nyelve teljesen elüt a mongolok többi +tájnyelvétől és életideálja az «örök béke» elve. Urianhaiban az oroszok, +a mongolok és a kínaiak már régóta kísérleteztek a közigazgatással. +Mindannyian maguknak követelték a szuverénitást ezen a területen, +amelynek szerencsétlen lakói, a szojotok, éppen ezért mindhárom +parancsolónak kénytelenek voltak adót fizetni. Ennek következtében ez az +ország számunkra nem volt teljesen biztos menedékhely. Milickatonáktól +már hallottunk arról az expedicióról, amely az Urianhaiba való +előnyomulásra készülődött. Most a parasztunktól megtudtuk, hogy a +Kis-Jenisszei mellett levő falvakban és a messzebb délre levő +helységekben vörös különítmények alakultak, amelyek mindenkit, aki a +kezük közé került, kiraboltak és megöltek. Legutóbb megöltek hatvankét +tisztet, aki Urianhaion át Mongolországba akart jutni; kiraboltak és +megöltek egy kínai kereskedő-karavánt és megöltek néhány német +hadifoglyot, aki megszökött a szovjetparadicsomból. + +A negyedik napon mocsaras völgybe érkeztünk, ahol nyílt erdők közt +magányos orosz ház állott. Itt elbúcsúztunk vezetőnktől, aki sietett, +hogy hazaérhessen, még mielőtt a hó elzárja előle az utat a Szajanokon +át. A ház tulajdonosa vállalta, hogy tízezer szovjetrubelért elvezet +minket a Szeybi folyóhoz. Mivel fáradt lovainkat pihentetnünk kellett, +elhatároztuk, hogy huszonnégy órát itt töltünk. + +Éppen teáztunk, amikor házigazdánk leánya ezt kiáltotta: jönnek a +szojotok! És hirtelen négy fölfegyverzett szojot hatolt a szobába. A +fejükön hegyes kalap volt és ránk vigyorogva mondták: + +– Mendé! (Jó napot!) + +Azután rögvest, minden ceremónia nélkül, kikutattak bennünket. Átható +tekintetüket egész fölszerelésünk egyetlen gombja, egyetlen szegélye sem +kerülte el. Egyikük, aki mintha a helység merinje (rendőrfő) vagy +kormányzója lett volna, politikai fölfogásunkat kezdte tudakolni. +Láthatólag tetszett neki, hogy a bolsevikokat bírálgattuk, mert nyíltan +kezdett velünk beszélni. + +– Maguk jó emberek. Nem szeretik a bolsevikokat. Mi segítségükre +leszünk. + +Megköszöntem és neki ajándékoztam a vastag ezüstzsinórt, melyet az +övemen hordtam. + +Mielőtt beköszöntött az est, elhagytak bennünket azzal, hogy reggel +visszatérnek. Sötétedett. Kimentünk, hogy kimerült legelő lovaink után +nézzünk. Azután visszamentünk a házba. Vidáman beszélgettünk +vendégszerető gazdánkkal, amikor az udvarról egyszerre patkócsattogás és +durva hang hallatszott. A következő percben öt, puskával és karddal +fölfegyverzett vörös katona lépett be. Megborzongtam. A szívem +hevesebben kezdett dobogni. Tudtuk, hogy a vörösök ellenségeink voltak. +Asztrakán sapkájukon ott volt a vörös csillag és karjukon a vörös +háromszög. Ahhoz a különítményhez tartoztak, amely a kozáktiszteket +hajszolta. + +Sandán nézve bennünket, levetették köpenyeiket és leültek. Mi kezdtük +meg a beszélgetést azzal, hogy utunk célja hídak, utak és aranybányák +vizsgálgatása. Tőlük aztán megtudtuk, hogy nemsokára megérkezik a +parancsnokuk még hét emberrel és hogy a gazdánkat akarják vezetőnek a +Szeybi folyóhoz, ahol véleményük szerint a kozáktisztek rejtőzködnek. + +– Ez éppen jó, – mondtam, – legalább együtt utazhatunk. + +Az egyik katona azt felelte, hogy ez a tiszt-elvtárstól függ. + +Beszélgetésünk közben belépett a szojot kormányzó. Tetőtől-talpig +végigmustrálta az újonnan érkezetteket és azt kérdezte tőlük: + +– Miért vettétek el a szojotok jó lovait és a rosszakat hagytátok itt +nekünk? + +A katonák kinevették. + +– Jusson eszetekbe, hogy idegen országban vagytok, – válaszolta a +nevetésre fenyegetőző hangon a szojot. + +– Vigyen el az ördög! – kiáltott az egyik katona. + +De a szojot nyugodtan az asztalhoz ült és átvette a csésze teát, amelyet +a háziasszony töltött neki. A beszélgetés megszűnt. A szojot megitta a +teát, elszítta hosszú pipáját, azután fölállott. + +– Ha holnap reggelig a lovak vissza nem kerülnek gazdáikhoz, – mondta – +akkor majd elmegyünk értük. + +E szavakkal megfordult és kiment. + +A katonák arcán látható volt az aggodalom. Nemsokára egyikük mint +küldönc eltávozott, míg a többi lehorgasztva fejét, szótlanul ült. Késő +este megjött a tiszt többi hét emberével. Amikor jelentést kapott a +szojotról, összeráncolta a homlokát és ezt mondta: + +– Ez baj. A mocsaras területen kell átmennünk, ahol minden domb mögött +egy szojot fog reánk leskelődni. + +Úgy látszott, hogy igazán nagyon aggódik. Izgatottsága következtében +szerencsére nem sokat törődött velünk. Megnyugtattam és megigértem, hogy +ezt az ügyet holnap rendbe hozom a szojottal. A tiszt durva marha és +ostoba fickó volt, akinek csak az volt a vágya, hogy jutalmul a +kozáktisztek elfogatásáért előléptessék és attól félt, hogy a szojot +megakadályozhatja a Szeybihez való eljutását. + +Napkeltekor a vörös különítménnyel együtt útnak indultunk. Miután már +körülbelül tizenöt kilométert megtettünk, messzi a bokrok között két +lovast láttunk. Szojotok voltak. A hátukon puska. + +– Várjon egy pillanatig, – mondtam a tisztnek. – Majd tárgyalok velük. + +Amilyen gyorsan csak bírta a lovam, elvágtattam. A lovasok egyike a +szojot-kormányzó volt, aki így szólt hozzám: + +– Maradjon a különítmény mögött és segítsen nekünk. + +– Jól van, – feleltem. – De beszélgessünk kissé, hadd higyjék azok az +emberek, hogy tárgyalunk. + +Kis idő mulva kezet fogtam a szojottal és visszatértem a katonákhoz. + +– Minden rendben van, – kiáltottam. – Folytathatjuk utunkat. A szojotok +nem fogják utunkat zavarni. + +Tovább indultunk. Amikor egy nagy réten mentünk át, nagy távolságban két +szojotot pillantottunk meg, aki teljes vágtatással egy hegyre lovagolt +föl. + +Szépen, fokozatosan véghezvittem a szükséges manővert, azaz útitársammal +együtt a különítmény mögé kerültem. A mi hátunk mögött már csak egy +katona maradt, akinek baromi külseje volt és irántunk nyilvánvalóan +nagyon ellenséges indulattal viseltetett. Alkalmam nyílt, hogy +kísérőmnek csak ezt az egy szót súghattam: «Mauzer» és már láttam, hogy +nagygondosan kigombolta nyeregtáskáját és kissé kihúzta belőle +pisztolyának agyát. + +Csakhamar megértettem, miért nem kísérelték meg a katonák, noha +tapasztalt erdei emberek voltak, hogy vezető nélkül jussanak a +Szeybihez. Az Algiak és a Szeybi közt az egész terület csupa hegylánc, +melyet mély, mocsaras völgyek szakítanak meg. Átkozott és veszedelmes +vidék. Gyakran térdükig elsülyedtek a lovak, megbotlottak és lábuk +beleragadt a lápi haraszt gyökerébe. Gyakran elestek úgy, hogy mi alájuk +kerültünk, nyeregrészek összetörtek és elszakadt a kantárszár. Sőt néha +annyira besüppedtünk, hogy a lovasok térdéig ért a föld. Az én lovam +egyszer egész mellével és fejével a vörös folyós iszapba sülyedt. Utána +elesett a tisztnek a lova és a tiszt fejét egy kő megsebesítette. +Kísérőm térdét egy fa sebesítette meg. Néhány katona is lezuhant és +megsérült. + +A lovak nagyokat fújtattak. Valahonnan rekedt és nyugtalanító +varjúkárogás hallatszott. És az út még csak rosszabb lett. A nyom +továbbra is a mocsáron vitt át, de az utat kidőlt fák tuskói elzárták. +Ha a lovak átugrották a tuskókat, gyakran mély lyukakba szorultak bele. +Mi és a katonák tele voltunk vérrel és iszappal és nagyon féltünk, hogy +lovaink teljesen ki fognak merülni. Az út egy nagy részén le kellett +szállnunk és vezetnünk kellett a lovakat. Végül széles mocsárhoz +érkeztünk, amelyet haraszt födött és sziklatuskók körítették. Itt +nemcsak a lovak, hanem a lovasok is féltestükkel sülyedtek a látszólag +feneketlen posványba. A mocsár egész felülete vékony tőzegtelep volt, +amely fekete rothadó vízzel telt tavat fedett be. Amikor végre beláttuk, +hogy csak úgy haladhatunk előre, ha egymástól nagyobb távolságban, +egyenként megyünk, akkor valóban a felszínen tudtuk magunkat tartani, de +a léptek alatt hajladozott minden, mint a vékony jég. Helyenként +valósággal hullámzott a talaj. + +Hirtelen három lövés hallatszott. Hangjuk nem volt erősebb, mint a +Flóbert-fegyveré, de igazi lövések voltak, mert a tiszt és két katona a +földre bukott. A többi katona fegyvert ragadott és megrettenve az +ellenséget kereste. Hamarosan még négy ember került ki a nyeregből. +Ekkor észrevettem, hogy a mi utóvéd katonánk fölemeli fegyverét és éppen +engem vesz célba. De az én Mauzerem gyorsabb volt az ő fegyverénél és +ezért folytathatom most elbeszélésemet. + +– Rajta! – kiáltottam a barátomnak. Most mi is részt vettünk a +lövöldözésben. Nemsokára seregestől jelentek meg a mocsáron a szojotok. +Levetkőztették az elesetteket, a zsákmányon megosztoztak és ismét +birtokukba vették lovaikat. + +Egy órai nagyon nehéz út után meredeken kellett felkapaszkodnunk és +nemsokára fákkal födött fensíkra értünk. A kormányzóhoz közeledve így +szóltam: + +– A szojotok tulajdonképpen nem is olyan nagyon békés emberek. + +Keményen rám nézett és ezt válaszolta: + +– Nem szojotok voltak, akik öltek. + +Igaza volt, mert abekan-tatárok voltak szojot ruhában, akik a +bolsevikokat megölték. Ezek a tatárok úton voltak, hogy gulyáikat és +méneseiket Urianhaion át Oroszországból Mongolországba hajtsák. +Vezetőjük és közbenjárójuk egy kalmuk láma volt. + +Másnap reggel kis orosz telephez érkeztünk és néhány lovast vettünk +észre, aki az erdőből kémlelődött. Fiatal és bátor tatáraink egyike a +leggyorsabb vágtában feléjük tartott, de csakhamar megfordult és +megnyugtató mosolygással tért vissza. + +– Minden rendben van, – kiáltotta nevetve. – Csak tovább előre! + +Jó széles úton, egy magas fakerítés mentén haladtunk tovább, amely rétet +határolt. Ezen sok vapiti vagy ahogyan még másként mondják izubr legelt, +amely állatot az oroszok a szarváért tenyésztik. Mert ezt a szarvat, +amíg fiatal, nagy áron megvásárolják a tibeti és kínai +gyógyszerkereskedők. Megfőzve és megszárítva panti a neve és nagyon +drágán adják el a kínaiaknak. + +A telepesek nagy félelemmel fogadtak bennünket. + +– Hála Istennek, – mondta új háziasszonyunk. – Azt hittük… + +Elnyelte a mondanivalóját és férjére nézett. + + +TIZEDIK FEJEZET. Csata a Szeybi mellett. + +Folytonos veszedelem kifejleszti az ember éberségét és ítélőképességét. +Amilyen fáradtak voltunk, nem vetköződtünk le és lovainkat se nyergeltük +le. Mauzer-pisztolyomat a kabátomba dugtam és szemügyre vettem az +embereket. Az első, amit észrevettem, egy puskának az agya volt a nagy +ágy – parasztoknál szokásos – vánkoshegye alatt. Azután észrevettem, +hogy vendéglátónk alkalmazottai állandóan be-kijárnak, hogy tőle +parancsokat vegyenek át. Bár hosszú volt a szakálluk és a ruhájuk nagyon +piszkos, mégsem látszottak egyszerű parasztoknak. Nagyon figyelmesen +néztek bennünket és engemet, meg barátomat sohasem hagytak egyedül a ház +urával. Egyáltalán nem értettük a dolgot. De bejött a szojot kormányzó +és látván a feszélyezett helyzetet, a szojotok nyelvén elmondott +házigazdánknak mindent, amit rólunk tudott. + +– Bocsássanak meg kérem, – mondta a telepes, – de hiszen tudják, hogy +manapság tízezer gyilkos és rabló közt csak egy becsületes ember akad. + +Ezután egészen nyiltan beszélt. Vendéglátó gazdánk megtudta, hogy egy +bolsevik banda kozáktiszteket keresve, akik az ő házában élnek, meg +fogja támadni az ő birtokát. Egy különítmény teljes megsemmisítéséről +már hallott. A mi elbeszélésünk azonban nem tudta teljesen megnyugtatni +az öreg embert, mert füléhez jutott, hogy a vörösök egy nagy +különítménye közeledik Uszinszki kerület határa felől, mert üldözi +azokat a tatárokat, akik marháikkal déli irányban Mongolországba akarnak +kiszabadulni. + +– A legnagyobb aggodalommal várjuk őket minden percben, – mondta nekem a +házigazdánk. – Szojotom éppen most jött meg és jelentette, hogy a +vörösök már átkeltek a Szeybin és a tatárok harcra készülődnek. + +Azonnal kimentünk, hogy nyergeinket és málhatáskáinkat megvizsgáljuk. +Azután száron vezetve lovainkat, elbújtattuk őket az ott levő +cserjésben. Fegyvereinket és pisztolyainkat készenlétben tartottuk és +állást foglaltunk a kerítés mellett, hogy bevárjuk közös ellenségünket. +Egy óra telt el izgató várással. Ekkor az erdőből hozzánk futott az +egyik munkás és azt súgta: + +– Átjönnek a mi mocsarunkon… Az ütközet megkezdődött. + +És szavainak igazolásául az erdőn keresztül valóban egyetlenegy +puskalövés hallatszott. Nemsokára különböző fajtájú fegyverek egyre +élesebb ropogása kezdődött. A lárma a ház felé közeledett. Majd +patkócsattogást és a katonák durva kiáltását hallottuk. Hirtelen három +vörös ugrott be a házba az útról, ahol most két irányból lövöldöztek +rájuk a tatárok. Vadul káromkodtak. Egyikük a házigazdánkra lőtt, aki +összerogyott és térdre bukott, amikor a vánkos alatt levő fegyvert +akarta megragadni. + +– Ti kik vagytok? – kiáltotta durván az egyik katona felénk fordulva és +fegyverét felemelve. Mauzereinkkel feleltünk és pedig olyan +eredményesen, hogy csak egy katona, aki hátrább maradt az ajtó +közelében, tudott megmenekülni, de az udvaron egyik munkás kezébe +jutott, aki megfojtotta. Állt a harc. A vörösök az út mellett elfutó +árokban a háztól háromszáz lépésnyire lefeküdtek és viszonozták az őket +bekerítő tatárok tüzelését. Néhány katona a házhoz futott, hogy +pajtásainak segítsen. De íme most házigazdánk munkásainak szabályszerű +sortüzét hallottuk. Nyugodtan és pontosan lőttek, akárcsak +hadgyakorlaton. Öt vörös katona az úton elesett, a többiek pedig az +árokban kerestek födözéket. Kis idő mulva megállapítottuk, hogy az +ároknak ama végéhez másztak, amely legközelebb volt az erdőhöz, ahol +lovaikat hátrahagyták. A fegyverropogás mindegyre távolodott. Nemsokára +láttuk, hogy ötven-hatvan tatár a réten át üldözi a vörösöket. + +Két napig pihentünk itt a Szeybi mellett. Kiderült, hogy házigazdánk +munkásai, számszerint nyolcan, tisztek voltak, akik a bolsevikok elől +elrejtőztek. Engedelmet kértek, hogy elkísérhessenek bennünket, amibe +beleegyeztünk. + +Így tehát, amikor utunkat folytattuk, nyolc fölfegyverzett tiszt volt a +födözetünk és három málháslovunk volt. Áthaladtunk a Szeybi és Ute +folyók közt elterülő szép völgyön. Mindenütt pompás legelőket találtunk +sok nyájjal. De abban a két-három házban, amely az út mellett volt, +egyetlen élő embert sem tudtunk találni. Félelmében elbújt mindenki, +amikor a vörösökkel való harc híre ide érkezett. Másnap megmásztuk a +Daban nevű magas hegyláncot. Azután tág, leégett erdőterületen haladtunk +át, ahol kidőlt fák mellett vitt az utunk. Majd újra völgybe szálltunk +le, amelynek fenekét hullámos partvidék elrejtette előlünk. E hullámok +mögött folyt a Kis-Jenisszei, az utolsó nagy folyó mielőtt az igazi +Mongolországba jut az ember. + +A folyótól mintegy tíz kilométernyire az erdőből fölszálló füstoszlopot +vettünk észre. Két tiszt előre ment kémszemlére. Sokáig nem adtak +életjelt és mivel attól féltünk, hogy valami baj érte őket, harcra +fölkészülve, óvatosan a füst felé tartottunk. Mikor a közelébe értünk, +sok ember hangját hallottuk, közöttünk a mi tisztjeink hangos nevetését +is. + +Egy rét közepén nagy sátort láttunk, ágakból készült két fekvőhellyel és +körülötte körülbelül ötven-hatvan férfit. Mihelyt kijutottunk az +erdőből, felénk futottak és nagy örömmel üdvözöltek. Orosz tisztek és +katonák nagy táborához jutottunk, akik Szibériából való menekülésük után +az urianhai orosz telepesek és gazdag parasztok házaiban éltek. + +– Mit csinálnak itt? – kérdeztük meglepetve. + +– Ohó, hát semmit sem tudnak arról, ami történt? – felelt egy +meglehetősen öreg ember, aki Osztrovszky ezredesnek mondta magát. +Urianhaiban a katonai népbiztos megparancsolta, hogy a huszonnyolc évnél +idősebb férfiakat mind mozgósítani kell. Ezekből az elvtársakból alakult +különítmények most mindenfelől közelednek Belocarszk város felé. +Kirabolják a telepeseket és a parasztokat és mindenkit megölnek, aki a +kezükbe kerül. Itt rejtőztünk el előlük! + +Az egész tábornak csak tizenhat fegyvere és három bombája volt. Az +utóbbinak a tulajdonosa egy tatár ember volt, aki kalmuk vezetőjével +Mongolország nyugati részében levő nyájaihoz iparkodott. Elmondtuk utunk +célját és azt a szándékunkat, hogy Mongolországon keresztül a +Csöndes-Óceán legközelebbi kikötőjéig hatoljunk. A tisztek arra kértek, +vigyem őket magammal. Beleegyeztem. + +További utunkon megállapították hírszerzőink, hogy ama paraszt házának +közelében, akinek bennünket kompon a Kis-Jenisszei folyón kellett +átszállítania, nincsenek elvtársak. Siettünk, amennyire csak lehetett, +hogy lehetőleg hamar elhagyhassuk a Jenisszei veszedelmes zónáját és +eltűnhessünk a túlsó parton levő erdőségben. Havazott. De a hó mindjárt +el is olvadt. Esti szürkület előtt hideg északi szél kerekedett, amely +vékony ködöt hozott magával. + +Késő este érkezett társaságunk a folyóhoz. Az ott lakó telepes szívesen +fogadott bennünket és noha még jég úszkált a folyón, mindjárt +ajánlkozott, hogy átvisz bennünket, a lovainkat pedig átúsztatja. +Tárgyalásunkat végighallgatta a telepes egyik munkása, egy vörös hajú, +kancsal fickó. Az egész idő alatt föl s alá futkosott. Hirtelen eltűnt. +Gazdánk, mikor ezt észrevette, hangjában a félelem kifejezésével, ezt +mondta: + +– A faluba futott és idehozza az elvtársakat. Rögtön át kell kelnünk a +folyón. + +Utamnak legrettenetesebb éjjele kezdődött most. A telepesnek azt +ajánlottuk, hogy csak készletünket és municiónkat vegye a tutajába, mi +pedig a lovainkkal átúsztatunk. Így el akartuk kerülni, hogy többször +kelljen az utat ide-oda megtennie. Ezen a helyen a Jenisszei körülbelül +háromszáz méter széles. Nagyon erős sodrú és partja hirtelen szakad le a +víz egész mélységéig. A szél éles fütyüléssel kergette szemünkbe a havat +és fájón vagdosta az arcunkat. Előttünk folyt a fekete, sebes víz, amely +vékony, táncoló, körbeforgó jégtömböket vitt magával. + +Lovam sokáig nem akart a magas partról leugrani. Prüszkölt és +ágaskodott. Teljes erőmből végigvágtam a korbáccsal a nyakán, míg végre +szánalmat keltő nyögéssel belevetette magát a hideg folyamba. Mindketten +teljesen elmerültünk úgy, hogy alig tudtam magamat a nyeregben tartani. +Hamar néhány méternyire jutottam a parttól. Lovam erőfeszítése közben +fejét és nyakát messzire előre nyujtotta és szakadatlanul prüszkölt. +Éreztem minden mozdulatát a vízben és testének reszketését. Végre a +folyam közepére értünk, ahol rendkívül sebes volt a víz. Kezdtünk +elmerülni. A borzasztó sötétségben kísérőim kiáltását és a lovak +félelmének és szenvedésének nyögését hallottam. Mellemig voltam a jeges +vízben. Néhányszor jégtömbökbe ütköztem. Olykor-olykor a hullámok +összecsaptak a fejem fölött. Nem volt időm arra, hogy körülnézzek és a +hideget érezzem. Teljesen hatalmába kerített az élet után való állati +vágy. Csak az járt a fejemben, hogy menthetetlenül elpusztulok, ha az +áramlattal való küzdelemben a lovam ereje alul marad. Ennek +következtében minden figyelmem lovam erőfeszítésére és remegő félelmére +irányult. Hirtelen nagyot nyögött. Észrevettem, hogy kezd elmerülni. A +víz nyilván már orrlyukán felül terjedt, mert időnként hosszabb közökben +hallatszott ijedt horkolása. Egy nagy jégtuskó nekiment a koponyájának, +mire a ló megfordult úgy, hogy most az árral úszott. Csak nagynehezen +tudtam ismét a part irányába terelni, de éreztem, hogy vége felé jár az +ereje. A feje többször eltűnt a víz kavargó felszíne alatt. Most már nem +válogathattam. Lecsúsztam a nyeregből és úszni kezdtem. Bal kezemmel a +lóba kapaszkodtam, jobbommal pedig tempóztam és közben hangos nógatással +bátorítgattam az állatot. Egy ideig szétnyitott ajakkal és erősen +összeszorított foggal úszott. Tágra nyitott szeme leírhatatlan félelmet +árult el. Mihelyt kiszálltam a nyeregből, a vízben fölemelkedett és +nyugodtabban, meg gyorsabban úszott. + +Végre hallottam, hogy kimerült lovam patkója kőgörgetegbe ütközik. És +mint én, társaim is egymásután partot értek. A jól begyakorolt lovak +valamennyien teljes épségben áthozták lovasaikat. Sokkal lejjebb ért +partot telepesünk a készletekkel. Pillanatnyi vesztegelés nélkül a +lovakra raktuk cókmókjainkat és folytattuk utunkat. + +A szél erősebb és hidegebb lett. Napfelkeltével rendkívül metsző lett a +hideg. Átázott ruhánk megfagyott és kemény lett, mint a bőr. Vacogott a +fogunk. Szemünkben a láz vörös tüze égett. De csak előbbre törekedtünk, +hogy minél nagyobb legyen a távolság köztünk és az elvtársak közt. +Miután mintegy tizenöt kilométert tettünk meg az erdőben, nyílt völgybe +jutottunk, ahonnan megláttuk a Jenisszei túlsó partját. Reggel nyolc óra +lehetett. A túlsó parton levő úton lovasoknak és kocsiknak fekete, +kígyószerű vonala tekergőzött. Vörös katonák csapata volt a málhával. +Ezért leszálltunk és hogy figyelmüket magunkra ne vonjuk, elbújtunk a +bokrok közt. + +Egész napon át folytattuk utunkat. A hőmérő zérus fokot mutatott. Csak +este állottunk meg egy hegységben, amelyet vörösfenyőerdő borított. Ott +nagy tüzet raktunk, megszárítottuk ruháinkat és alaposan megmelegedtünk. +Éhes lovaink nem távoztak a tűztől, hanem közvetetlenül mögöttünk állva, +lehorgasztott fejjel aludtak. Másnap korán reggel szojotok jöttek a +táborunkhoz. + +– Ulan? (vörös?) – kérdezte az egyik. + +– Nem, nem, – kiáltotta az egész társaság. + +– Tzagan? (fehér?) – volt a következő kérdés. + +– Igen, igen, – felelte a tatárunk. – Mindnyájan fehérek. + +– Mendé! Mendé! – Ez volt most a válasz és miután teát ittak, rendkívül +fontos dolgokat kezdtek elmondani. + +Előadásuk szerint a vörös elvtársak a Tannu-Ola-hegységből előrehatoltak +és az egész mongol határ mentén előőrsöket állítottak föl, hogy elfogják +azokat a parasztokat és szojotokat, akik megkísérelték marhájuk +elhajtását. Ilyenformán lehetetlennek látszott a Tannu-Ola hegységen +való átkelés. + +Csak egy kivezető utat láttam: Buret Hei mocsaras völgyében kell előre +hatolnunk, hogy eljussunk a Koszogol-tó déli partjára, amely már az +igazi Mongolország területén van. + +A szojotok hírei valóban nagyon kellemetlenek voltak. A Szangaltaiban +levő első mongol állomás a mi táborunktól nem volt messzebbre hatvan +mérföldnél, ellenben Koszogolig a legrövidebb út is kétszázhetvenöt +mérföldet tett ki. Ekkora erőfeszítést aligha várhattunk azoktól a +lovaktól, amelyeken a barátom és én lovagoltunk, hiszen rossz úton, +igazi élelem és pihenés nélkül már hatszáz mérföldnél többet tettek meg. +De átgondolván a helyzetet és többi útitársam állapotát is megfontolván, +elhatároztam, hogy nem kísérlem meg a Tannu-Ola-hegységen való átkelést. +Tisztjeim ugyanis ideges, erkölcsileg megfogyatkozott férfiak voltak, +rosszul öltözve és rosszul fölfegyverezve. Sőt legtöbbjének egyáltalán +nem volt fegyvere. Tudom, hogy ütközetben a legnagyobb veszedelmet a +fegyvertelen emberek okozzák. Könnyen pánik áldozataivá lesznek, +elvesztik a fejüket és megmételyezik a többieket is. Barátaimmal tehát +tanácsot ültem, amelynek eredményeként elhatároztuk, hogy a Koszogolhoz +megyünk. Társaságunk beleegyezett, hogy követ bennünket. + +Ebéd után – leves, nagy húsdarabokkal, száraz kenyér és tea – +elindultunk. Körülbelül két órakor kezdtek előttünk a hegyek emelkedni. +Északkeleti nyúlványai voltak a Tannu-Ola hegységnek, amely mögött volt +Buret Hei völgye. + + +TIZENEGYEDIK FEJEZET. A vörös elvtársak sorompója. + +Két meredek hegyhát közt levő völgyben yak- és szarvasmarha-gulyát +láttunk, amelyet tíz szojot lóháton gyorsított tempóban hajtott észak +felé. Fáradtan érkeztek a szojotok hozzánk és kisvártatva elmondták, +hogy Todji noyonjának (fejedelmének) parancsára a gulyát a Buret Hei +mentén Mongolországba hajtják, mert a noyon attól tart, hogy máskülönben +elrabolják a vörös elvtársak. A parancs szerint cselekedtek, de szojot +vadászoktól megtudták, hogy a Tannu-Ola-hegység e részét Vladimirovkából +való elvtársak szállták meg. Ennek következtében kénytelenek voltak +megfordulni. Ez előörsök helyét és a Mongolországba vivő hegyszorost +megszálló elvtársak számát tudakoltuk tőlük. Azután a tatárunkat és a +kalmukot elküldtük hírszerzésre, mi többiek pedig a további +előnyomulásra készülődtünk: ingeinkbe csavartuk a lovak lábát és kendőt +meg kötéldarabokat kötöttünk az orruk köré, hogy ne nyeríthessenek. + +Már sötétedett, amikor visszatért hírszerzőink jelentették, hogy +körülbelül harminc elvtárs tőlünk mintegy tíz kilométernyire tábort +ütött és pedig szojotok jurtáiban (nemezből készült mongol sátor). A +szorosnál két előörs áll, az egyik két, a másik három katona. Az +előörsöktől a távolság a táborig csak valamivel több egy mérföldnél. + +A mi utunk két előörs közt volt. A hegy csúcsáról egészen világosan +láttuk és le is puffanthattuk volna őket. + +Amikor a szoros közelébe érkeztünk, a társaságunkat hátrahagytam és +barátomat, a tatárt, a kalmukot és két fiatal tisztet magammal vittem. +Előttem ötszáz méternyire két tábortüzet láttam a hegyről. Mindeniküknél +egy katona ült fegyverrel. A többi aludt. Az elvtársakkal tulajdonképpen +nem óhajtottam harcba keveredni, de ha egyáltalán át akartunk jutni a +szoroson, akkor végeznünk kellett az előörsökkel és pedig lövés nélkül. +Az volt a nézetem, hogy később már nem kutathatnak bennünket az +elvtársak, mert az egész út sűrűn tele volt ló- és szarvasmarhanyommal. + +– Azzal a kettővel én számolok le, – súgta a barátom a bal előörsre +mutatva. + +Nekünk többieknek a másik előörssel kellett végeznünk. A bokrokon át +barátom után másztam, hogy szükség esetén a segítségére lehessek. Be +kell azonban vallanom, hogy miatta a legkevésbbé sem aggódtam. +Körülbelül hét láb magas ember volt és akkora volt az ereje, hogy ha +például valamelyik ló nem akarta a zablát a foga közé venni, karját a ló +nyaka köré fonta, alulról pedig megrúgta a ló mellső lábát, úgy, hogy az +állat elesett és a földön könnyűszerrel föl lehetett kantározni. + +Amikor száz lépésnyire közeledtünk, hátramaradtam a bokrok mögött és +figyeltem. Egészen tisztán láttam a tüzet és a bóbiskoló őrt. Fegyvere a +térdén nyugodott. Mellette alvó társa meg se mozdult. + +Egy ideig nem láttam a barátomat. A tábortűznél nyugalom volt. Hirtelen +néhány elnyomott kiáltás hallatszott a másik előörsről. Azután ismét +teljes csend lett. A mi őrünk lustán felemelte a fejét. Éppen ebben a +pillanatban fölmagasodott barátom óriási alakja, közém és a tűz közé +lépett és már a következő pillanatban a levegőben kalimpált az őr lába, +mert társam gégén fogta és átdobta a bokrozatba, ahol mindketten +eltűntek. Egy pillanat mulva a barátom ismét fölbukkant. Áldozatának +fegyverét megforgatta annak feje fölött. Egy tompa ütés hallatszott, +amit föltétlen nyugalom követett. Barátom visszajött hozzám; zavartan +mosolyogva mondta: + +– Ennek vége. Vigye el az ördög! Gyermekkoromban az anyám papot akart +belőlem csinálni. Amikor felnőttem, agronom lettem, hogy – embereket +fojtogassak és betörjem a koponyájukat. Rettenetesen bolond dolog a +forradalom. + +Haragosan és utálattal kiköpött és pipára gyujtott. + +A másik előörsnél is mindennek vége volt. + +Még az éjjel elértük a Tannu-Ola-hegység legmagasabb hátát, hogy azután +sűrű bokrozatú völgybe szálljunk le és kis folyók, meg más víztömegek +valóságos hálóján evickéltünk át. Elérkeztünk a Buret Hei +forrásvidékéhez. Körülbelül egy órakor megállottunk, hogy megetessük +lovainkat, mert éppen ezen a helyen nagyon jó volt a fű. + +Azt hittük, hogy itt biztosságban vagyunk. Nem egy megnyugtató jelet +láttunk. A hegyeken legelésző yak-nyájak voltak láthatók és hozzánk jövő +szojotok megerősítették föltevésünket. Itt a Tannu-Ola mögött még nem +láttak a szojotok vörös katonát. Ezeknek a szojotoknak egy tégla teát +ajándékoztunk és boldogan, ama biztos tudatban távoztak tőlünk, hogy mi +tzaganok jó emberek vagyunk. + +Míg lovaink pihenve a jó füvön legelésztek, mi a tűz mellett +meghánytuk-vetettük további útitervünket. Ez alkalommal éles +nézeteltérés támadt társaságunk két csoportja közt. Az egyiknek szónoka +egy ezredes volt, akire négy másik tiszttel együtt olyan nagy hatást +tett az, hogy a Tannu-Ola-hegység déli részén nem voltak vörösök, hogy +ezek elhatározták a Kobdoig való előnyomulást, ahonnan az Emil folyónál +levő táborig akartak hatolni, ahol a kínai hatóságok Bakics tábornok +seregéből hatezer embert internáltak. Barátom és én azonban tizenhat +tiszttel együtt jobbnak tartottuk előbbi tervünk megvalósítását, +nevezetesen azt, hogy iparkodjunk a Koszogol-tó partját elérni, hogy +onnan a távoli keletre jussunk. Mivel egyik csoport sem tudta a másikat +meggyőzni, társaságunk szétvált. + +Másnap délben elbúcsúztunk egymástól. A mi tizennyolc emberre terjedő +csoportunk útközben sok harcot állott ki és sok nehézséget kellett +leküzdenie, ami hat bajtársunk életébe került. De mi többiek a hűség oly +erős kötelékével összefűzve értük el utunk célját, hogy még azután is +megőriztük egymás iránt a legbarátságosabb érzelmeket. A másik csoport, +amelynek vezetője Jukoff ezredes volt, tönkre ment. Erős vörös +lovas-különítménnyel akadt össze, amely két ütközetben megverte. Csak +két tiszt menekült meg. Ezek mondták el nekem a szomorú hírt és a harcok +részleteit később, amikor négy hónap mulva Urgaban találkoztam velük. + +Tizennyolc lovasból és öt málháslóból álló csoportunk fölfelé követte a +Buret Hei völgyét. Mocsarakon vergődtünk keresztül, átkeltünk sok +piszkos folyón, hideg szelek jártak át bennünket és megkínzott a hó meg +jég. A tatárunk teljesen megbízhatóan vezetett bennünket azon az úton, +amely az Urianhaiból Mongolországba hajtott sok marha lábnyomán +világosan fölismerhető volt. + + +TIZENKETTEDIK FEJEZET. Az örök béke országában. + +A szojotok, Urianhai lakói büszkék arra, hogy valódi buddhisták, akik +tisztán őrizték meg a szent Rama tanait és Sakia-muni mély bölcseségét. +Örök időktől ellenségei a háborúnak és minden vérontásnak. Régen, a +tizenharmadik században inkább elhagyták hazájukat és inkább északon +kerestek menedéket, mintsem hogy harcoltak volna vagy alattvalóivá +lettek volna Dzsingisz khánnak, a véres császárnak, aki pedig szerette +volna ezeket a csodálatos lovasokat és ügyes nyilazókat hadseregébe +besorozni. Hogy a harcot elkerüljék, történetük folyamán háromszor +vándoroltak így északi irányban és a mai napig sem állíthatja senki, +hogy szojotnak a kezén emberi vér nyomát látta volna. Békeszeretetükkel +diadalt arattak a szojotok a háborún. A béke ez országában még a szigorú +kínai közigazgatási tisztviselők sem tudtak a hajthatatlan törvényeknek +teljes érvényt szerezni. Éppen így viselkedtek a szojotok az oroszokkal +szemben, akik vért és bűntettet szomjazva, behurcolták országukba a +forradalom pestisét. Állandóan kerülték a vörös csapatokkal és az +elvtársakkal való összeütközést, úgy, hogy családostól és marhájukkal +együtt a messzi Kamcsik és Szoldjak fejedelemségekbe tértek ki előlük. +Ennek az elvándorló folyamnak keleti ága Buret Hei völgyén ment +keresztül. Ennélfogva ott minduntalan szojotokat értünk utól marháikkal +és nyájaikkal. + +A kanyargó Buret Hei-úton hamar jutottunk előre és már két nap mulva +megkezdtük a kapaszkodást a Buret Hei és Kharga völgyei közt levő +hegyszoros felé. Az út nem volt nagyon meredek, de itt is mindenütt +kidőlt vörösfenyők hevertek és bármily hihetetlen, itt is sok mocsaras +hely volt, amelyeken csak nehezen tudtak a lovak áthatolni. Nemsokára +ismét veszedelmessé vált az út. Kavics és kőgörgeteg borította, amely a +lovak lába alatt lecsúszott az út mellett tátongó mélységbe. Lovaink +hamar kifáradtak ezeken a morénákon, amelyeket nyilván a hajdankor +gleccserei vetettek a hegyoldalra. Néhányszor szorosan a meredek szélén +vitt el az utunk és lovaink nagy tömegű követ és homokot rúgtak le a +mélységbe. Emlékszem, hogy egy egész hegyen kellett átmennünk, amelyet +ilyen mozgó homok borított. Ezen a hegyen le kellett szállnunk a +nyeregből és száron kellett vezetnünk lovainkat, hogy körülbelül egy +mérföldet gyalog botorkáljunk e csúszós talajon. E közben többször +térdig süppedtünk be és a homoktömeggel együtt a szakadék felé +csúsztunk. Egyetlen ügyetlen mozdulat és lezuhanunk a mélységbe. Egyik +lovunkat ez a sors érte. A hasa mélyen beszorult ilyen mozgó csapdába és +nem tudott kiszabadulni. A homokkal együtt lecsúszott és legurult a +meredeken. Halálútján csak ágak törését hallottuk. Csak nagynehezen +tudtunk hozzája lemászni, hogy legalább a nyerget és a nyeregtáskákat +megmenthessük. + +Följebb a hegynek le kellett mondanunk egyik málháslovunkról, amely +Urianhai északi határától kezdve szolgált bennünket. Terhe levételével +próbáltunk rajta segíteni, de hasztalan, nem lehetett előbbre hajtani. +Fejét lelógatva megállt és olyan kimerültnek látszott, hogy biztosra +vettük kimúlását. Néhány szojot megvizsgálta, megtapogatta lábainak +izmait, megfogta a fejét, ide-oda mozgatta, azután így szólt: + +– Ez a ló nem tud tovább menni. Kiszáradt az agyveleje. + +Hát otthagytuk. + +Ugyane napon este, amikor egy magaslatra érve széles, vörösfenyőkkel +borított fensíkon voltunk, a vidék gyönyörű változásában +gyönyörködhettünk. Néhány szojot vadász jurtáit találtuk itt, amelyek +fakéregből készültek és nem, mint közönségesen, nemezből. A sátrakból +tíz fegyveres ember ugrott elő. Tudtunkra adták, hogy Szoldjak fejedelme +senkinek sem engedi meg a továbbhaladást, mert attól tart, hogy +gyilkosok és rablók juthatnak be országába. Aggodalmas pillantással ezt +kiáltották: + +– Menjetek vissza, ahonnan jöttetek! + +Magam nem feleltem és megakadályoztam, hogy e dolog miatt egy öreg +szojot és tisztjeim egyike civakodni kezdjen. A völgyben levő folyóra +mutatva, megkérdeztem, mi a neve. + +– Oina, – felelte a szojot. – Ez fejedelemségünk határa. Azon tilos +átmenni. + +– Rendben van, – feleltem. – De azt csak megengeditek, hogy kissé +melegedjünk és kipihenjük magunkat? + +– Igen, igen, – mondták a vendégszerető szojotok és táborukba vezettek. + +Odamenet az öreg szojotnak cigarettát, egy másiknak egy skatulya gyujtót +adtam. Egy sorban mentünk mindannyian egy szojot kivételével, aki lassan +bicegett mögöttünk és kezével az orrát fogta. + +– Beteg? – kérdeztem. + +– Igen, – felelte szomorúan az öreg szojot. – A fiam. Két nap óta az +orra vérzik és már egészen legyöngült. + +Megálltam és magamhoz hívtam a fiatal embert. + +– Gombold ki a kabátodat. Tedd csupasszá nyakadat, melledet és fejedet +hajtsd hátra annyira, amennyire csak tudod. + +Mialatt ezt megtette, néhány percig leszorítottam fejének mindkét +oldalán az ütőereket. Azután így szóltam hozzá: + +– Most már nem fog az orrod vérezni. Menj a sátradba és feküdjél le +kicsit. + +Ujjam «titokzatos» munkája nagy hatással volt a szojotokra. Az öreg +szojot félénken és nagy tisztelettel suttogta: + +– Ta Lama, Ta Lama! (Nagy orvos!) + +A jurtában teával kínált meg bennünket az öreg szojot. Maga mélyen +elgondolkodott, majd társaival tanácskozott és végül így szólt: + +– A fejedelmünk feleségének valami szembaja van és azt hiszem, a +fejedelem örülni fog, ha elviszem hozzája a «Ta Lama»-t. Ezért nem fog +megbüntetni, hiszen csak azt parancsolta meg, hogy rossz embert ne +engedjünk át a határon. Ez a parancs azonban nem akadályozhatja meg a jó +embereket, hogy hozzája eljuthassanak. + +Meglehetősen közömbösen ezt feleltem: + +– Tegyétek azt, amit a legjobbnak tartotok. Az igaz, hogy értek a +szembaj gyógyításához, de ha kívánjátok, visszafordulok. + +Az öreg ember megijedve mondta: + +– Nem. Én magam fogom tovább vezetni. + +A tűz mellett ülve tűzkővel pipára gyújtott, a csutoráját kabátja újján +végigdörzsölte, azután a bennszülöttek igazi vendégszeretete szerint +odakínálta nekem. Comme il faut viselkedtem és pipáztam. Azután tovább +adtam a pipát társaságunk többi tagjainak is, akik mindannyian vagy +cigarettát vagy kevés dohányt, avagy néhány gyujtót adtak. Így +megpecsételtük barátságunkat. Nemsokára sokan tolultak be jurtánkba, +férfiak, nők, gyermekek, de kutyák is. Mozdulni sem lehetett. A tömegből +osztályának lebegő vörös ruhájában, símára borotvált, rövidhajú láma +lépett elő. Ruházata és arcának kifejezése egészen más hatást tett, mint +a piszkos szojotok hajfonataikkal és hegyükön mókusfarkkal díszített +nemezsapkáikkal. A láma nagyon barátságos volt hozzánk és vágyakozva +nézte arany gyűrűinket és óráinkat. Elhatároztam, hogy hasznomra +fordítom Buddha szolgájának e vágyakozását. Teát és szárított kenyeret +nyújtva neki, azt mondtam, hogy lovakat kell vásárolnom. + +– Nekem van egy lovam. Meg akarja venni? – kérdezte. – De orosz +bankjegyért nem adom. Majd elcseréljük valamiért. + +Sokáig kellett vele alkudoznom. Arany jegygyűrűmért végre egy esőköpenyt +és egy bőrnyerget, egy szép szojot lovat, amelynek az elvesztett +málháslovat kellett pótolnia, és még egy fiatal kecskét kaptam. + +Az éjszakát itt töltöttük. Vacsorára kövér ürühúst kaptunk. + +Másnap reggel az öreg szojot vezetésével elindultunk azon az úton, amely +az Oina hegytől és mocsártól mentes völgyében vitt előre. Tudtuk, hogy a +barátom lova, az én lovam, továbbá még három állat, sokkal jobban ki +volt merülve, semhogy a Koszogolig eljuthatott volna. Ezért +elhatároztuk, hogy Szoldjákban még néhány lovat próbálunk vásárolni. +Nemsokára szojot-jurták kisebb csoportjaira akadtunk, amelyeket gulyák +és ménesek vettek körül. A fejedelem mozgó fővárosához közeledtünk. + +Vezetőnk előre lovagolt, hogy a törzsfővel tanácskozzék. Mielőtt ezt +megtette, ismételten biztosított bennünket, hogy a fejedelem nagyon fog +örülni, ha a Ta Lamat üdvözölheti, de amikor ezt mondta, meglehetősen +ijedtnek és aggódónak látszott. Rövid idő mulva alacsony bokrokkal +födött nagy síkságra érkeztünk. Lenn a folyó partján nagy jurtákat +láttunk, amelyeken sárga és kék zászlókat lengetett a szél. Könnyen +kitaláltuk, hogy ez a kormány székhelye. + +Vezetőnk nemsokára visszajött hozzánk. Arca sugárzott az örömtől. A +kezével integetett és ezt kiáltotta: + +– A noyon (fejedelem) kéreti önöket! Nagyon örül! + +Harcosból diplomatává kellett változnom. Amikor a fejedelem jurtájához +közeledtünk, két tisztviselő jött elénk, pávatollal hegyben végződő +mongol sapkájukon. Nagy tisztelettel arra kérték az idegen «noyont», +hogy lépjen be a jurtába. Barátom, a tatár és én mentünk be. A drága +selyemmel gazdagon feldíszített jurtában beteges külsejű, töpörödött, +öreg emberkét találtunk. Az arca símára volt beretválva, a haja rövidre +volt nyírva. A fején szintén hegyes hódbőrsapka volt, vörös +selyembojttal, amelyre sötétvörös mandarinfej volt erősítve, alula +kikívánkozó hosszú pávatollakkal. Orrán nagy kínai szemüveg. Alacsony +pamlagon ült és újjai idegesen babráltak olvasójának gyöngyeivel. Ez +volt Ta Láma, Szoldjak fejedelme és a buddhista templom főpapja. + +A legszívesebben üdvözölt és fölkért, foglaljunk helyet a rézserpenyőben +égő tűz mellett. Meglepően szép felesége teát és kínai süteményt tett +elénk. Pipáztunk, bár ebben a fejedelem, mint láma, nem tartott velünk. +De kötelességét, mint házigazda, mégis teljesítette, amennyiben az +általunk fölkínált pipát az ajkáig emelte, nekünk pedig zöld nefritből +készült burnótüvegcséjét nyujtotta. Így eleget tévén az etikett +követelményeinek, megvártuk, mi mondanivalója lesz a fejedelemnek. +Megkérdezte, szerencsés volt-e az utunk és mik a terveink. Egész nyíltan +beszéltem vele és vendégszeretetét kértem társaságunk többi tagjai és +lovaink számára. Erre rögtön megparancsolta, hogy számunkra négy jurtát +állítsanak föl. + +– Azt hallom, hogy az idegen noyon jó orvos, – mondta a fejedelem. + +– Igen, értek néhány betegség gyógyításához és van is nálam egy-két +orvosság, – volt a feleletem. – De nem vagyok orvos. A tudomány más +ágait tanulmányoztam. + +Ezt azonban nem értette meg a fejedelem. Az ő egyszerű fölfogása szerint +annak az embernek, aki betegséget gyógyítani tud, orvosnak kellett +lennie. + +– A feleségemnek két hónap óta minduntalan a szemével van baja. Segítsen +rajta. + +Megkértem a fejedelemnét, mutassa meg a szemét. Tipikus gyulladása volt, +amit a jurtában levő állandó füst és az általános tisztátalanság +okozott. A tatár előhozta orvosságos ládámat. Bórvízzel megmostam a +szemét, kevés kokaint és cinkszulfát gyönge oldatát csöpögtettem beléje. + +– Kérem, gyógyítson meg, – könyörgött a fejedelemné. – Ne menjen el +innen addig, míg meg nem gyógyított. Magának és társainak juhokat, tejet +és lisztet adunk. Gyakran sírok most, mert azelőtt nagyon csinos szemem +volt és férjem azt szokta volt mondani, hogy mint a csillag, úgy ragyog. +Most azonban egészen vörös. Ezt nem tudom elviselni! Ezt nem tudom +elviselni! + +Szeszélyesen dobbantott a lábával és kacéran rám mosolyogva ezt +kérdezte: + +– Meg akar engem gyógyítani? Meg akar? + +A bájos nők jelleme és magaviselete mindenütt egyforma: a fényes +Broadway-n, a hatalmas Temze mellett, a vidám Páris élénk bulvárjain és +a szojot fejedelem selyemmel díszített jurtájában, a vörösfenyővel +födött Tannu-Ola hegység mögött. + +– Mindenesetre megkísérlem – felelte az új szemorvos. + +Tíz napot töltöttünk itt és ez idő alatt mindig élveztük az egész +fejedelmi család jóságát és barátságát. A fejedelemné szeme, amely nyolc +évvel ezelőtt csábította el a már öreg fejedelem-lámát, ismét rendbe +jött. Alig tudott hová lenni örömében és ritkán távozott a tükörtől. + +A fejedelem öt, meglehetősen jó lovat adott nekem, tíz juhot és négy +zsák lisztet, amelyet mindjárt kenyérré változtattunk. Barátom Romanov +ötszáz-rubeles bankjegyet ajándékozott neki Nagy Péter arcképével. Én +egy darab aranyat adtam neki, amelyet egy folyóágyban találtam. Az egyik +szojotnak megparancsolta a fejedelem, hogy vezessen bennünket a +Koszogolhoz. A fejedelem egész családja elkísért bennünket a kolostorig, +amely tíz kilométernyire volt a «fővárostól». A kolostort magát nem +látogattuk meg, ellenben megálltunk a «dugun»-nál, az ott lévő kínai +kereskedelmi telepnél. A kínai kereskedők ellenséges pillantásokat +vetettek reánk, bárha ezzel együtt mindenféle portékát kínálgattak. +Különösen azon iparkodtak, hogy néhány kerek üveg maygolot vagy ánizsból +készült édes pálinkát sózzanak ránk. Mivel nem volt sem veretlen +ezüstünk, sem kínai dollárunk, csak vágyakozva néztük ezeket a vonzó +üvegeket, míg a fejedelem segítségünkre jött és megparancsolta a +kínaiaknak, hogy öt üveget csomagoljanak nyeregtáskáinkba. + + +TIZENHARMADIK FEJEZET. Miszteriumok, csodák és új ütközet. + +E napon este a Teri Nor szent tóhoz érkeztünk, iszapos és sárga, nyolc +kilométernyi vízfölülethez, amelynek a partja sem volt csábító. A tó +közepén egy lassanként eltűnő szigetnek maradványai voltak, amelyen +kevés fa és néhány régi rom állott. Vezetőnk elmagyarázta nekünk, hogy a +tó két évszázaddal ezelőtt még nem létezett és helyét nagyon erős kínai +vár foglalta el. A vár egyik kínai parancsnoka megsértett egy öreg +lámát, aki erre elátkozta a helyet és megjósolta, hogy teljes pusztulás +vár rá. Már másnap víz hatolt föl a talajból, elpusztította a várat és +elnyelte a kínai katonákat. Ha vihar száguld végig a vízen, a hullámok +még ma is partra vetik a vízben elpusztult emberek és lovak csontjait. + +A Teri Nor évről-évre nagyobbodik és egyre jobban közeledik a +hegységhez. A tó keleti partjának mentén megkezdtük egy hóval födött +hegyhát megmászását. Kezdetben jó volt az út, de vezetőnk előre +megmondta, hogy előttünk van még az út legnehezebb része. Két nap mulva +jutottunk el ehhez a legnehezebb részhez. Meredek hegy várt ott ránk, +amelyet sűrű erdő és hó borított. E hegyen túl volt az örök hó birodalma +– láncok, amelyeknek a tiszta napsütésben fénylő fehér köpenyéből sötét +sziklatömbök meredtek ki. Ez volt a Tannu-Ola-hegység legkeletibb, +legmagasabb része. + +Az erdőben töltöttük az éjjelt és másnap reggel megkezdtük a hegység +megmászását. Délben zegzugos úton, össze-vissza hurcolt a vezetőnk. +Utunkat mindenütt mély szakadékok, széles mocsarak, kidőlt fák és +sziklatömbök zárták el, amelyek a hegy csúcsáról való vad zuhantukban +itt fönnakadtak. Néhány óra hosszáig előre küzdöttük magunkat, +kifárasztottuk lovainkat és hirtelen ugyanarra a helyre érkeztünk, ahol +legutoljára megállottunk. Világos, hogy szojotunk eltévesztette az utat. +Arca félelmet árult el. + +– Az elátkozott erdő régi ördögei, – suttogta reszkető ajakkal, – nem +akarják megengedni, hogy átjuthassunk. Ez nagyon rossz jel. Vissza kell +térnünk Khargába a noyonhoz. + +Én azonban megfenyegettem, mire nyilván reménytelenül, ismét átvette a +vezetést. Embereink egyike, egy vadász Urianhaiból szerencsére +észrevette a fákon azokat a jeleket, amelyek a vezetőnktől eltévesztett +utat mutatták. E jeleket követve, átjutottunk az erdőn és egy leégett +vörösfenyő erdőövön. Azután ismét egy kis erdőbe kerültünk, amely az +örök hóval födött hegység szélén volt. + +Sötét lett. Az éjjelt tehát itt kellett eltöltenünk. Erős szél +kerekedett, amely sűrű, fehér havat hozott magával Semmit sem láthattunk +és táborhelyünket magas hó borította el. Lovaink mint fehér szellemek +álldogáltak, nem akartak enni és a tűztől sem akartak elmenni. A szél +fölborzolta sörényüket és farkukat. Üvöltött és fütyült a +hegyszakadékokon. Valahonnan elhalóan farkasfalka lármája hallatszott és +ha szélroham hozta felénk, éles ugatássá növekedett. A tűznél feküdtünk, +amikor hozzám jött a szojot és így szólt: + +– Noyon, jöjjön velem az obohoz (a Mongolország veszedelmes útrészein +levő szent jel), mutatok valamit. + +Odamentünk és fölmásztunk a hegyre. Egy nagyon meredek hegyeresz lábánál +nagy rakás kő és fatönk volt, amely körülbelül három méternyi magaslatot +alkotott. Ez volt az obo. Az obok a lamaisták szent jelei, veszedelmes +útrészeken a rossz szellemeknek, e helyek uralkodóinak oltárai. +Mellettük elhaladó szojotok és mongolok a szellemeknek adót fizetnek: az +obo faágaira hatykot, azaz hosszú kék selyemszalagot vagy a ruha +béléséből kitépett darabot kötnek, avagy egyszerűen a lovak sörényéből +való hajfonatot kötnek rá. Néha húsdarabokat és sót, vagy teával telt +csészéket is tesznek a kőre. + +– Nézzen ide, – mondta a szojot. – A hatykok leszakadtak. Ezért dühösek +a démonok és nem fogják nekünk megengedni az átjutást. Noyon… + +Megragadta a kezemet és esdekelve mondta: + +– Noyon, forduljunk vissza, kérem, nagyon kérem! A szellemek nem +akarják, hogy áthágjuk hegyeiket. Húsz év óta senki sem merte az istenek +akarata ellen átlépni e hegyeket és azok a vakmerő emberek, akik +megkísérelték, ott mind elpusztultak. Hóviharban és fagyban rohanták meg +őket a démonok. Lássa! Már kezdődik… Menjen vissza a mi noyonunkhoz. +Várjon, míg melegebb idő köszönt be, akkor… + +Nem hallgattam tovább a szojotot, hanem visszamentem a tűzhöz, amelyet a +sűrű hóban alig tudtam meglátni. Mivel attól tartottam, hogy vezetőnk +megszökik, megparancsoltam az őrnek, hogy maradjon mellette. Késő éjjel +fölkeltett az őr. + +– Lehet, hogy tévedek, – úgymond – de azt hiszem, fegyverdörejt +hallottam. + +Mit mondhattam? Lehetséges volt, hogy kóborló emberek elszakadt +társaiknak lövéssel akarták jelezni a helyüket. Vagy talán az őr +tévedésből egy lehulló sziklának, jég- vagy hódarabnak a zaját gondolta +lövésnek. Nemsokára újra elaludtam. Álmomban tiszta látomásom volt. Künn +a hóban mélyen elmerült síkon lovasok vonala mozgott. Láttam +málháslovainkat, kalmukunkat és a komikus lovat a római orral. Láttam, +amint erről a hósíkról a hegység egyik kies völgyébe szállnak le. Itt +néhány vörösfenyő nőtt, közelükben kicsi, be nem fagyott hegyi folyó +gurgulázott. Majd a fák közt égő tüzet vettem észre. Azután fölébredtem. + +Világos volt. Fölráztam a többieket és felszólítottam őket, hogy a +lehető leggyorsabban készüljenek föl, mert nincs veszteni való időnk. +Vihar dühöngött. A hó elvette a szemünk világát és betemetett minden +útnyomot. A hidegség metszőbb lett. Végre nyeregben voltunk. A szojot +elől lovagolt és az utat iparkodott megtalálni. Minél magasabbra +jutottunk, annál ritkábban vesztette el a nyomot. Gyakran mély +hógödrökbe buktunk bele. Jégsíma sziklákat kellett megmásznunk. A szojot +végre megfordította a lovát, odajött hozzám és nagyon határozottan +mondta: + +– Nem akarok magával meghalni és nem megyek tovább. + +Első mozdulatom az volt, hogy végigvágok rajta a korbácsommal. Oly közel +voltam Mongolország «áldott földjéhez», hogy a kívánságaim +teljesülésének útjába álló ez a szojot leggonoszabb ellenségemnek tűnt +föl. De fölemelt karomat leeresztettem. Fejemben egészen őrült gondolat +villant meg. + +– Ide hallgass! Ha megfordulsz, golyót kapsz a hátadba és nem a hegy +csúcsán, hanem a lábánál halsz meg. De megmondom, mi lesz velünk. +Mihelyt elérjük ott fönn a sziklákat, megszűnik a vihar és a hó. Kisüt a +nap, mialatt a hósíkon haladunk át, azután völgybe jutunk, amelyben +vörösfenyők nőnek és egy be nem fagyott hegyi folyó folyik. Ott gyújtunk +majd tábortüzet és ott töltjük el az éjjelt. + +A szojot bámulva kérdezte: + +– A noyon már átment a Darkhat Ola-hegységen? + +– Nem, – felelém. – De tegnap éjjel látomásom volt, ezért tudom, hogy a +hegy gerincét magunk mögött hagyjuk. + +– Vezetni fogom, – mondta a szojot. + +Megkorbácsolta a lovát és a meredek kapaszkodón fölvezetett bennünket a +hegyhát csúcsára, az örök hó körletébe. Oda érkezvén, az üvöltő viharban +ezt kiáltotta: + +– Itt a havon végighúztak egy ostorszíjat. Nem szojotok voltak. + +A talány azonnal megfejtődött. Sortűz dördült el. Kísérőim egyike +fölkiáltott és jobb vállához kapott. Az egyik málhásló, amelyet golyó +talált a füle mögött, élettelenül esett össze. Gyorsan leugrottunk a +nyeregből, a sziklák mögött födözéket kerestünk és megvizsgáltuk a +helyzetet. Körülbelül ezer lépés szélességű kis völgy választott el +bennünket egy párhuzamos hegyvonaltól. Ott mintegy harminc lovast +födöztünk föl, akik lovaikról leszállva, ránk lőttek. Az ellenség +váratlanul támadott meg bennünket, megparancsoltam tehát társaságomnak, +hogy viszonozzuk a tüzelést. + +– A lovakra célozzatok, – kiáltott Osztrovszky ezredes. + +Azután megparancsolta a tatároknak és a szojotoknak, hogy saját +lovainkat helyezzék biztosságba. Az ellenfél lovai közül hatot lelőttünk +és valószínűleg még többet megsebesítettünk, mert megvadultak. +Fegyvereink azonkívül alapos emlékeztetőt adtak minden egyes +ellenségünknek, aki fejét elég vakmerően kidugta a szikla mögül. +Állásunkat egyre élénkebben lövöldöző vörös katonák dühös kiáltását és +átkozódását hallottuk. + +Egyszerre csak észrevettem, hogy a szojot rúgással talpra állította +három lovunkat, egyiknek a nyergébe pattant és egy másikat maga után +húzott. Utána a tatár és a kalmuk ugrott nyeregbe. Már célba vettem a +szojotot, de amikor a tatárt és a kalmukot mögötte láttam szép lovaikon, +lebocsátottam a fegyvert. Mert most már tudtam, hogy minden rendben van. +A vörösök sortüzet adtak hármukra, de megmenekültek és eltűntek a +sziklák mögött. A tűzharc egyre hevesebb lett. Nem tudtam, mit kell +tennünk. Mi ritkán lőttünk, hogy kíméljük a municiót. + +Mialatt az ellenséget figyelmesen szemmel kísértem, magasan a vörösök +fölött két sötét pontot vettem észre a hóban. Lassan közeledtek +ellenségeinkhez, akik elől néhány kiugró szikla elrejtette őket. Amikor +ezek mögül kiléptek egy áthajló szirt peremén állottak, amelynek lábánál +a vörösök fedezéket kerestek. Most már nem kételkedtem abban, hogy a két +sötét pont két embernek a feje volt. Hirtelen megláttam, hogy ez a két +ember fölugrott, valamit meglóbált és ledobott. Erre fülsiketítő ropogás +hallatszott, amelyre a völgyben többszörös viszhang felelt. +Közvetetlenül ezután újabb robbanás hallatszott, amit a vörösöknél vad +kiáltozás és rendetlen lövöldözés követett. Az ellenségnek nehány lova a +meredeken legurult a hóba. Lövéseinktől üldözve a katonák, amilyen +gyorsan csak lehetett, elfutottak a völgybe, amelyből mi kijöttünk. + +A tatár később elmondta nekem, hogy a szojot indítványára a kalmukkal +együtt megkerülték a vörösök állását és bombával hátba kapták az +ellenséget. + +Bekötöztem a megsebesült tiszt vállát, levettem a terhet a megölt +málháslóról, azután folytattuk utunkat. Nehéz volt a helyzetünk. Semmi +kétségünk sem volt aziránt, hogy a vörös különítmény Mongolországból +jött. E szerint hát Mongolországban vörös csapatok voltak? Mekkorák? Hol +találkozunk velük? Tehát Mongolország már nem az áldott ország? +Rendkívül szomorú gondolatok kerítettek bennünket hatalmukba. + +De a természet kegyes volt hozzánk. A szél lassanként vesztett erejéből. +Megszűnt a vihar. A nap egyre jobban áttört a fellegeken. Magas, hóval +fedett fennsíkon haladtunk, amelynek egyik felén a szél egészen +elsöpörte a havat, a másikon pedig akkora hóhalmokat fújt össze, hogy +megrekedtek a lovaink. Le kellett szállnunk és derékig gázoltunk a +hóban. Gyakran ló és lovas elsülyedt, úgy kellett őket kiszabadítani. + +Végre megkezdődött az út lefelé. Napnyugtakor megállapodtunk a kis +vörösfenyőerdőben, fák alatt, tűz mellett töltöttük el az éjjelt és teát +ittunk, amelyet a nyílt kis hegyi folyóból merített vízzel készítettünk. +Több ízben ráakadtunk legutóbbi ellenségünk nyomára. + +Tehát maga a természet is és Darkhat Ola haragos démonjai segítettek +nekünk. Mégsem voltunk jókedvűek, mert gonosz bizonytalanság új és talán +pusztító veszedelmekkel fenyegetődzött. + + +TIZENNEGYEDIK FEJEZET. Az ördögfolyó. + +Ulan Taiga mögöttünk volt Darkhat Olával. Most nagyon gyorsan haladtunk +előre, mert itt kezdődött a minden hegytől mentes szabad mongol lapály. +Nagy legelők terpeszkedtek mindenfelé. Egy-két helyen vörösfenyőerdő +volt. Néhány nagyon sebes vizű folyón keltünk át. Vizük azonban nem volt +mély és az ágyuk is kemény volt. A Darkhat-síkon való két napi menetelés +után szojotokkal találkoztunk, akik északnyugati irányba, az Orgarkha +Ola hegységébe hajtották nagysietve marháikat. Ezektől a szojotoktól +nagyon gonosz híreket hallottunk. + +Az irkucki kerület bolsevikjai átlépték a mongol határt, a Koszogol-tó +déli partján elfoglalták Khathyl orosz telepítvényt és délnek fordultak +Muren Kure orosz telep ellen, amely a Koszogoltól délre hatvan +mérföldnyire van egy nagy lama kolostor mellett. A mongolok ezzel +szemben azt mondták nekünk, hogy Khathyl és Muren Kure közt nincsenek +vörös katonák. Elhatároztuk tehát, hogy e két hely közt hatolunk előre +és így iparkodunk a távolabb keletnek eső Van Kureba eljutni. + +Elbocsátottuk szojot vezetőnket és három hírszerzőt küldve előre, +elindultunk. A Koszogolt körülzáró hegyekről e széles alpesi tó pompás +fekvésében gyönyörködhettünk. Kedves sötét erdőrészekkel födött +dombjaival mintha régi aranyba foglalt zafir lett volna. Este +eljutottunk Khathyl közelébe, amelyet óvatosan közelítettünk meg. A +Koszogolból kifolyó Jarga vagy Egingol folyó partján állottunk meg. Ott +egy mongol embert találtunk, aki kész volt arra, hogy átvisz a befagyott +folyó tulsó partjára és Khathyl meg Muren Kure közt elhaladó biztos utat +mutat nekünk. A folyó partján mindenütt nagy obokat és a folyami +szellemeknek állított kis áldozati köveket találtunk. Megkérdeztük a +mongolt: + +– Miért van itt ennyi obo? + +– Ez az ördögfolyó, veszedelmes és alattomos. Két napja kocsisor ment át +a jégen. Három kocsi belepusztult és öt katona megfulladt. + +Megkezdtük az átkelést. A folyó felülete, amelyen nem volt hó, olyan +volt, mint egy nagy tükör. Lovaink nagyon óvatosan lépkedtek, de +nehányuk mégis elbukott. Száron kellett tehát őket vezetnünk. +Lehorgasztott fejjel és reszketve bámulták ijedt szemmel a lábuknál +elterülő jeget. Lenéztem én is és megértettem félelmüket. Az egy lábnyi +vastagságú, átlátszó jégtakarón át tisztán lehetett látni a folyó +fenekét. Bár tíz méter, sőt több volt a mélysége, a hold világánál mégis +minden követ, lyukat, sőt egyes növényeket is a legalaposabban meg +lehetett különböztetni. A jég alatt rohanó gyorsasággal áramlott a +Jarga. Tajtékzott és árjának útját habnak és buboréknak hosszú vonala +mutatta. Hirtelen összerezzentem és mintha a jégre szögeztek volna, +megállottam. A jég fölött ágyúlövés hallatszott, amelyet egy második és +egy harmadik lövés követett. + +– Gyorsabban, gyorsabban! – kiáltotta a mongolunk és a kezével +integetett. + +Egy újabbi ágyúlövés után közvetetlen közelünkben végigrepedt a jég. A +lovak fölágaskodtak és elvágták magukat. Sokan alaposan összeverték +magukat a jégen. Rövid idő alatt két lábnyira tágult a repedés, amelyet +most már egész hosszában láthattam. A víz a hasadáson át azonnal +elárasztotta a jeget. + +– Előre! Előre! – kiáltotta a vezető. + +Nagy fáradságunkba került, míg a lovakat arra kényszeríthettük, hogy +átugorjanak a jégen és tovább haladjanak. Reszkettek és nem akartak +engedelmeskedni. Csak erős ostorcsapásainkra felejtették el a pánikszerű +félelmet. + +Amikor a másik parton az erdőben biztosságban voltunk, a mongol +elmondta, hogy ilyen titokzatos módon többször megnyílik a folyó és nagy +víztömegeket szabaddá tesz. Minden ember és állat elpusztul, ha ilyenkor +a jégen van. A hideg víz vad árja a jég alá ragadja őket. Néha +megtörtént, hogy éppen a ló lába alatt repedt meg a jég és amikor az +állat mellső lábával beleesett, a repedés ismét összeállott és levágta a +lábát. + +A Koszogol völgye kialudt tűzhányó kráterje. A tó magas nyugati +partjáról láthatók körvonalai. A vulkáni erő még ma is érvényesül és +arra kényszeríti a mongolokat, hogy az ördög dicsőítésére obokat +építsenek és oltárain áldozzanak. + +Egész éjjel és másnap is azon iparkodtunk, hogy keleti irányban előre +jussunk, mert így akartuk elkerülni a vörösöket és jó legelőt akartunk +találni a lovainknak. Körülbelül este kilenc órakor tűz fényét láttuk a +távolban. Barátom és én előrementünk a tűz irányában, abban a hitben, +hogy bizonyára mongol jurtáról van szó, ahol biztosságban táborozhatunk. +Egy mérföldet kellett megtennünk, amíg fölismerhettük egy jurtacsoport +körvonalait. De a jurtákból senki sem jött elénk, sőt nem üdvözölt +bennünket, mint máskor, a fekete mongol kutyák vad ugatása sem. Bizonyos +volt azonban, hogy messziről tüzet láttunk. Mégis kellett tehát +valakinek itt lennie. + +Leszálltunk a lóról és gyalog közeledtünk a jurtákhoz. Ezek egyikéből +hirtelenül két orosz katona rohant ki és egyikük pisztolyával rám lőtt, +de nem talált, a lovamat azonban a nyergen keresztül megsebesítette a +hátán. Mauzer pisztolyommal lelőttem a támadót. A másikat puskája +agyának egyetlen ütésével a barátom ölte meg. Átkutattuk a zsebeiket és +iratokat találtunk bennük, amelyekről kiderült, hogy a belsőszibériai +kommunista védelmi hadtest második svadronjának a katonái voltak. + +Ezekben a jurtákban töltöttük el az éjjelt. Tulajdonosaik alighanem +elmenekültek, mert a vörös katonák a mongolok tulajdonát összeszedték és +belerakták a nyeregtáskáikba. Valószínűleg éppen tovább akartak menni, +mert teljesen föl voltak öltözve. Ezzel az összeütközéssel két újabb +lovat szereztünk, amelyekre a bokrok közt találtunk rá, két fegyvert és +két automata pisztolyt patronokkal. Azonkívül a nyeregtáskákban teát, +dohányt, gyujtót és patronokat találtunk, csupa rendkívül becses dolgot +életünk fenntartására. + +Amikor két nappal később az Uri folyó partjának közelébe érkeztünk, két +orosz lovassal találkoztunk, akik bizonyos Szutunin nevű ataman (kozák +törzsfő) kozákjai voltak, aki a Szelenga völgyében a bolsevikok ellen +harcolt. Ezek a kozákok Szutunintól üzenetet vittek Kaigorodoffnak, az +Altai területén levő bolsevikellenes csapatok vezérének. Elmondták +nekünk, hogy az egész orosz-mongol határ mentén bolsevik csapatok +állanak és hogy Kiachtába, Ulankomba és Kobdoba kommunista agitátorok +hatoltak be és ott rábírták a kínai hatóságokat, hogy mindenkit, aki +Oroszországból menekült, kiadjanak. Azt is megtudtuk, hogy Urga és Van +Kure környékén kínai csapatok és a külső Mongolország függetlenségeért +harcoló Ungern-Sternberg báró, orosz bolsevikellenes tábornok és +Kazagrandi ezredes különítményei közt harcok voltak. Ungern bárót már +kétszer vereség érte, amiért Urgaban a kínaiak nagyon fönhéjázóan +viselkedtek és minden külföldit azzal gyanusítottak, hogy +összeköttetésben van az orosz tábornokkal. + +Beláttuk, hogy ilyenformán alaposan megváltozott a helyzet. A +Csöndes-oceánhoz el volt zárva az utunk. + +Alaposan megfontolva mindent, arra az eredményre jutottam, hogy csak egy +kivezető út lehetséges: minden mongol várost, amelyben kínai +közigazgatás van, el kell kerülnünk, északról délnek át kell haladnunk +Mongolországon, majd a Jasszaktu khán fejedelemségének déli részében +levő sivatagon be kell mennünk a belső Mongolország nyugati részén levő +Gobiba, amilyen gyorsan csak lehetséges, át kell jutnunk a Kanszu +tartományban erre következő hatvan mérföldnyi kínai területen és azután +Tibetbe kell benyomulnunk. Azt reméltem, hogy ott majd csak találok +valahol egy angol konzult, akinek segítségével eljuthatok Indiába, +valamelyik angol kikötőbe. Tisztában voltam azzal, mekkora nehézségekkel +jár ez a vállalkozás, de nem volt más választásom. Bele kellett vágnom +ebbe az őrült kísérletbe, vagy kétségtelenül elpusztulok bolsevik +kéztől, avagy valamelyik börtönben sorvad el az életem. + +Amikor társaimmal közöltem az új tervet, anélkül, hogy óriási +nehézségeit és eszeveszettségét eltitkoltam volna, habozás nélkül azt +mondták: + +– Vezessen bennünket! Követni fogjuk! + +Határozottan kedvezett nekünk az az egy körülmény, hogy nem kellett +éhségtől félnünk, mert el voltunk látva teával, dohánnyal, gyujtóval és +bőségben volt lovunk, nyergünk, fegyverünk, köpenyünk és csizmánk, csupa +kitűnő fizetőeszköz ezen a vidéken. Mindjárt hozzá is láttunk új +expediciós tervünk megvalósításához. Föladatunk az volt, hogy déli +irányban előrenyomuljunk és eközben Uliasszutai várost jobbra hagyjuk, +az irányt Zaganluk felé vegyük, azután áthaladjunk a Jasszaktu khán +fejedelemségében levő Balia kerület kietlen vidékein, átlovagoljunk a +Naron Khuhu Gobin és tovább haladjunk a Boro-hegységbe. Itt azután +hosszabb ideig tartózkodhatunk, hogy mi is, lovaink is kipihenhessük +magunkat. Utunk második része lesz belső Mongolország, a kis Gobi, a +torgutok földje, a Kahra-hegység és Kanszu egy sarkának átszelése, ahol +Szucsau kínai várostól nyugatra haladnánk el. Onnan azután Kokunorba, +majd délre a Jangtsze folyam forrásvidékéhez kell magunkat átküzdenünk. +Hogy ezenfelül még mit kell tennünk, az meglehetősen homályos volt +előttem. De e tekintetben segített Ázsiának az egyik tisztem birtokában +levő térképe. Erről azt láttam, hogy a Jangtsze forrásvidékének nyugati +részén levő hegyláncok ezt a folyamrendszert elválasztják a Brahmaputra +folyammedencéjétől Tibetben, ahol mint reméltem, majd angol segítséget +kapok. + + +TIZENÖTÖDIK FEJEZET. Kísértetek útja. + +Nem adhatok más címet, amikor az Ero folyótól Tibet határáig terjedő +utamat írom meg. Ezt az ezerszáz mérföldet behavazott hegyeken és +pusztaságon át negyvennyolc nap alatt tettük meg. Utunkon minden más +emberrel való találkozást kerülni iparkodtunk, csak nagyon rövid +pihenőket tartottunk teljesen elhagyatott helyeken és heteken át csupán +nyers, fagyott húst ettünk, hogy tábortűzzel fel ne keltsük az emberek +figyelmét. Ha egy-egy juh vagy birka vásárlása már nagyon szükséges +volt, két fegyvertelen embert küldtünk el, akik azt mesélték a +bennszülötteknek, hogy orosz telepesek munkásai. Még a lövéstől is +óvakodtunk, pedig például egyszer ötezer főnyi nagy antilopnyájjal +találkoztunk. Balia mögött, Jasszaktu khán láma területén, aki úgy +került a trónra, hogy testvérét az urgai Élő Buddha parancsára +megmérgezték, vándorló orosz tatárokkal találkoztunk, akik nyájaikat az +Altaitól és Abakantól egészen idáig hajtották. Ezek az emberek a +legbarátságosabbak voltak irántunk, ökrökkel és harminchat tégla teával +láttak el bennünket. Azonkívül megóvtak az elkerülhetetlen pusztulástól, +mert fölvilágosítottak bennünket, hogy ebben az évszakban lovakkal nem +lehet a Gobin átmenni, mert ott ilyenkor egyáltalán nincs fű. Tevéket +kell szereznünk lovaink és minden fölösleges készletünk kicserélésével. +Az egyik tatár másnap egy gazdag mongolt hozott a táborukba, akivel +megkötötte az üzletet. A mongol tizenkilenc tevét adott nekünk, de ezért +elvette valamennyi lovunkat, egy fegyvert, egy pisztolyt és a legjobb +kozák nyerget. Azt tanácsolta, hogy Narabancsiban föltétlenül látogassuk +meg a szent kolostort, amely a mongol-tibeti úton a legutolsó +láma-kolostor. Azt mondta, hogy a szent Hutuktu, akiben Buddha újra +született (a legnagyobb papi rang, megtestesült Isten), nagyon +megsértődnék, ha nem keresnők föl a kolostort és az áldások híres +áldozati szekrényét, amelynél minden Tibetbe tartó utas áldozni szokott. +Kalmuk lámánk megerősítette a mongolok szavait. Elhatároztam tehát, hogy +a kalmukkal odamegyek. A tatárok néhány nagy selyem hatykot adtak +ajándékul és négy pompás lovat kölcsönöztek. Ámbár táborhelyünktől +ötvenöt mérföldnyire volt ez a kolostor, aznap este kilenc órakor +beléptem e szent Hutuktu jurtájába. + +A Hutuktu középkorú, kicsi, símára beretvált emberke volt. A neve Jelyp +Djamszrap Hutuktu. Barátságosan fogadott, nagyon örült a +hatyk-ajándéknak, valamint a mongol etiketkérdésekben való +jártasságomnak, amire a tatárom oktatott ki régóta nagy kitartással. +Nagyon figyelmesen hallgatta elbeszélésemet és az útirányra vonatkozólag +értékes tanácsot adott. Ajándékunk viszonzásául egy gyűrűt adott, amely +azóta minden láma-kolostor ajtaját megnyitotta előttem. Ennek a +Hutuktunak a nevét nemcsak egész Mongolországban, hanem Tibetben is és +Kína láma-világában nagyon tisztelik. Pompás jurtájában töltöttük az +éjszakát és másnap reggel fölkerestük az áldozati szekrényt, ahol gong, +tamtam és fütyülő zenei kíséretével éppen ünnepi istentisztelet volt. A +lámák mély hangjukon mondták el az imádságokat, az alsóbbrendű papok +pedig mindig ugyanazzal a refrénnel feleltek. Szüntelenül ismételték a +szent mondatot: «Om! Mani padme Hom!» (Üdv, nagy láma a lótuszvirágban). + +A Hutuktu szerencsés utat kívánt, nagy sárga hatykot ajándékozott nekünk +és a kolostor kapujáig kísért. Amikor már a nyeregben ültünk, így szólt: + +– Ne feledjék, hogy itt mindig szívesen látott vendégek lesznek. Az élet +nagyon kúszált és minden fordulat lehetséges. A jövőben talán még +kénytelenek lesznek a mi félreeső Mongolországunkat fölkeresni. Akkor +azután, kérem, ne mulasszák el Narabancsi Kure fölkeresését. + +Ugyanaz éjjel visszatértünk a tatárok táborhelyéhez, hogy másnap reggel +folytassuk utunkat. Mivel fáradt voltam, nagyon kapóra jöttek a teve +lassú és kényelmes mozdulatai. Egész napon át bóbiskoltam és néha-néha +el is aludtam. Ez végzetemmé vált. Mikor egyszer a tevém egy meredek +folyóparton ment fölfelé, álmomban leestem róla és úgy belevágtam a +fejem egy kőbe, hogy elvesztettem az eszméletemet és amikor ismét +magamhoz tértem, véres volt a felöltőm. Barátaim ijedten állottak +körülöttem. Bekötözték a fejemet. Azután tovább mentünk. Jóval később +tudtam meg egy orvostól, aki megvizsgált, hogy a sziesztámat +koponyatöréssel fizettem meg. + +Átkeltünk az Altai és a Karlik Tag legkeletibb hegysorain, amelyek a +Tien San hegyrendszernek Gobi irányában előretolt legszélsőbb előörsei. +Azután északról délnek átlovagoltunk az egész Khuhu Gobin. Ez idő alatt +a legkeményebb hideg volt, de a megfagyott homok szerencsénkre gyorsabb +menetelést tett lehetővé. Mielőtt átkeltünk a Khara-hegyláncon, +tevéinket ismét lovakra cseréltük be, amely üzletben a torgutok még a +bőrünket is lehúzták. + +E hegyek peremét követve, Kanszu tartományba érkeztünk. Ez nagyon +veszedelmes lépés volt, mert a kínaiak minden menekültet elfogtak, úgy +hogy aggódnom kellett orosz tiszttársaim miatt. Nappal szakadékokban, +erdőkben és bokrok közt bujtunk el, hogy éjjel erőtetett meneteket +végezzünk. Az a néhány kínai paraszt, akivel találkoztunk, békés +embernek látszott és nagyon vendégszerető volt. Határozott rokonérzéssel +érdeklődtek a kalmuk iránt, aki valami keveset tudott kínai nyelven és +orvosságos ládám iránt. Mindenütt találtunk beteg embereket, akiknek +főként szemgyulladás, reuma és bőrbetegség volt a bajuk. Újra és újra a +segítségemet kérték. + +Amikor a Nam Sanhoz, az Altyn Tag északkeleti ágához közeledtünk (amely +viszont a Pamir és Karakorum-rendszer keleti előfutárja), egy nagy kínai +kereskedő-karavánt értünk utól, amelyhez csatlakoztunk. Három napon +keresztül végtelen, szorosszerű völgyeken tekergőztünk át. Majd magas +hágókra kapaszkodtunk. Itt megállapítottuk, hogy a kínaiak ezen a +nehezen járható vidéken jól megtudják találni a legkönnyebb +karavánutakat. + +Félig ájultan tettem meg ezt az egész nagy utat ama mocsaras tavak nagy +csoportjáig, amelyek a Koko Nort és nagy folyók egész hálózatát +táplálják. Fáradtság és állandó idegfeszültség következtében, amiben +alighanem része volt annak, hogy a fejemre zuhantam, heves lázrohamok +gyötörtek. Egyszer valósággal égtem, utána pedig annyira vacogott a +fogam, hogy a lovam ijedtében elragadott és néhányszor kivetett a +nyeregből. Dühöngtem, kiabáltam, sőt néha sírtam. A családomat +szólítgattam és megmondtam neki, hogyan juthat el hozzám. + +Mintha álmodnám, úgy emlékszem rá, hogy egy napon társaim leemeltek a +nyeregből, a földre fektettek és kínai pálinkával erősítgettek és amikor +kissé magamhoz tértem, azt mondták: + +– A kínai kereskedők nyugatnak fordulnak, nekünk azonban déli irányban +kell haladnunk. + +– Nem! Északi irányban! – feleltem élesen. + +– De nem, déliben, – próbáltak meggyőzni a társaim. + +Bosszúsan kiáltottam: + +– Az ördögbe is! Éppen most úsztunk át a Kis-Jenisszein és Algiak +északra van! + +Társaim ellentmondtak: + +– Tibetben vagyunk. A Brahmaputrához kell eljutnunk. + +Brahmaputra… Brahmaputra. Ez a szó belevájt égő agyamba, rettentő zajt +és borzasztó mozgást idézett elő benne. De hirtelen visszaemlékeztem +mindenre és kinyitottam a szememet. Alig tudtam az ajkamat megmozgatni +és csakhamar ismét elvesztettem öntudatomat. Társaim a +Sharkhe-kolostorba szállítottak, ahol a láma-doktor fatil (a kínaiak és +tibetiek előtt nagy orvosi értékű ritka gyökér) vagy kínai ginszeng +oldatával ismét helyrehozott. Amikor megvitatta velünk úti terveinket, +nagyon kétségeskedett, keresztül tudunk-e jutni Tibeten. De +kétségeskedésének okát nem akarta megmondani. + + +TIZENHATODIK FEJEZET. A titokzatos Tibetben. + +Sharkheból meglehetősen széles út vitt át a hegyeken. A kolostortól déli +irányban menő kétheti út ötödik napján beléptünk abba a nagy +hegykatlanba, amelynek közepén a nagy Koko-Nor-tó terül el. Ha +Finnország megérdemli, hogy a «tízezer tó országá»-nak nevezzék, akkor a +Koko-Nor terület bizonyára éppen olyan jól mondható a millió tó +országának. + +E tó nyugati széle és Doulan Kitt közt haladtunk előre, miközben sok +mocsár, tó, meg kicsiny, mély és piszkos folyó közt zegzugos úton +mentünk. Itt nem födte jég a vizet. Csak a hegycsúcsokon éreztük +kellemetlenül a hideg szelet. Benszülöttekkel ritkán találkoztunk. +Kalmukunk csak nagynehezen tudakolhatta meg az utat juhászoktól, akikkel +véletlenül összetalálkoztunk. A Tasszoun-tó keleti partjáról átküzködtük +magunkat egy a másik parton levő klastromba. Ott kis pihenőt tartottunk. +Kívülünk még néhány vendég volt e szent helyen. Tibetiek voltak, akik +rendkívül szemtelenül viselkedtek velünk szemben. Nem akartak velünk +szóbaállni. Mindannyian föl voltak fegyverkezve, többnyire katonai +fegyverrel, mindenikükön két vállszíj volt tele patronnal, övükből pedig +két-három pisztoly és még munició kandikált ki. Nagyon behatóan +foglalkoztak velünk. Világos volt, hogy azt mérlegelték, mekkora erővel +lehetünk. Ugyanaz nap elhagytak bennünket és ekkor megparancsoltam a +kalmuknak, tudja meg a templom főpapjától, miféle emberek voltak ezek. A +szerzetes sokáig kitérő választ adott, de közlékenyebb lett, mihelyt +megmutattam neki Narabancsi Hutuktu gyűrűjét és nagy sárga hatykot +ajándékoztam neki. Ezt mondta: + +– Azok gonosz emberek. Óvakodjatok tőlük. + +A nevüket azonban nem akarta megmondani. Vonakodását a buddhista +törvényre való hivatkozással okolta meg, amely megtiltja, hogy valaki +apjának, tanítójának vagy vezetőjének nevét kiejtse. + +Később kitaláltam, hogy itt Észak-Tibetben ugyanarról a szokásról van +szó, mint Észak-Kínában. Itt is, mint ott, hunghuc-bandák (északkínai +rablók) csavarognak. Ezek időnként megjelennek a nagy kereskedői +társaságok főhadiszállásán és a kolostorokban, ott adót követelnek és +ezt behajtván, a kerület védőivé válnak. Ez a rablóbanda nyilván éppen +ilyen módon e tibeti kolostor védőjévé volt. + +Amikor utunkat folytattuk, nagy messzeségben, gyakran a távoli +szemhatáron ismételten láttunk egyes lovasokat, akik mintha a mi +mozdulatainkat figyelték volna. Minden kísérletünk, hogy közelükbe +juthassunk és beszédbe elegyedhessünk velük, kudarcot vallott. Gyors kis +lovaikon úgy eltűntek, mint az árnyék. + +Amikor a Ham-San hegység meredek és nehéz szorosát elértük s éppen +éjszakai szállásra készülődtünk, a fejünk fölött egy magas hegykúpon +hirtelen negyven lovas jelent meg hófehér lovakon és minden +figyelmeztetés nélkül egész golyózáporral árasztott el bennünket. +Tisztjeink közül ketten jajgatva összerogytak. Egyikük szörnyet halt, a +másik pedig még csak néhány percig élt. + +Nem engedtem meg embereimnek, hogy a tüzelést viszonozzák, hanem fehér +zászlóval a kezemben a kalmuk kíséretében előre mentem, hogy az +ellenséggel tárgyaljak. Kétszer ránk lőttek, de azután abbahagyták a +tüzelést és a kúpról több lovast küldtek le hozzánk. + +Tárgyalni kezdtünk. A tibetiek kijelentették, hogy a Ham-San szent hely, +ahol nem szabad az éjjelt eltölteni. Azt tanácsolták, menjünk tovább, +akkor biztosságban leszünk. Megkérdezték, honnan jövünk, hová megyünk és +utunk okát megtudván, azt mondták, hogy ők ismerik a bolsevikokat, akik +Ázsia népeit kiszabadítják a fehér faj jármából. Mivel nem óhajtottam +velük politikai vitába keveredni, visszamentem kísérőimhez. El voltam rá +készülve, hogy visszamenet rögtön golyót kapok a hátamba, de tibeti +hunghucaink nem lőttek. + +Két bajtársunk holttestét, mint szomorú útadót, hátrahagyva, tovább +indultunk. Egész éjjel lovagoltunk. Kimerült lovaink minduntalan meg +akartak állni és le akartak heveredni, de mi mindannyiszor továbbmenésre +kényszerítettük őket. + +A zeniten állt már a nap, amikor végre megállottunk. Lovainkat anélkül, +hogy lenyergeltük volna őket, kissé pihentettük. Előttünk széles, +mocsaras síkság terült el, ahol nyilván a Ma-Csu folyó forrásai voltak. +Nem messze tőle volt az Aroung-Nor-tó. + +Marhaganéjjal tüzet raktunk és vizet készítettünk teához. De itt is +minden figyelmeztetés nélkül minden irányból golyók röpültek ránk. +Sziklák mögött azonnal fedezéket kerestünk, de a tűz egyre hevesebb lett +és közeledett. A támadók közben körülfogtak bennünket és a golyózápor +mindegyre sűrűsödött. + +Csapdába kerültünk. Egészen tisztán láttuk, hogy úgy látszik, el kell +pusztulnunk. + +Megint megkíséreltem a tárgyalást, de amikor fehér zászlómmal +fölemelkedtem, az egyetlen felelet még erősebb golyózápor lett. Az egyik +golyó, szikláról lepattanva, ballábamon talált és benne maradt. +Ugyanekkor egyik útitársam meghalt. + +Nem maradt más hátra a számunkra: harcolnunk kellett. Az ütközet +körülbelül két óra hosszáig tartott. Rajtam kívül még hárman sebesültek +meg könnyebben. Ellenálltunk, ameddig csak tudtunk. + +A hunghucok közeledtével kétségbeejtő lett a helyzetünk. Társaim egyike, +egy nagyon tapasztalt ezredes, így szólt: + +– Nincs más választásunk, lóra kell ülnünk és lovagolnunk kell az +életünkért… valahová. + +Valahová… Rettenetes volt ez a szó. De csak egy pillanatig +tanácskoztunk. Nyilvánvaló volt, hogy minél messzebb hatolunk be Tibetbe +ezzel a gyilkos bandával a nyomunkban, annál kevesebb a kilátás életünk +megmentésére. + +Elhatároztuk, hogy visszatérünk Mongolországba. De hogyan? + +Ezt nem tudtuk. Megkezdtük visszavonulásunkat. Folytonos lövöldözés +közben lovainkon a leggyorsabban észak felé ügettünk. Ismét elesett +három társam, egyik a másik után. Elesett a tatárom, akinek a nyakát +fúrta keresztül a golyó. Utána halálkiáltással két fiatal, erős tiszt +bukott le a nyeregből, míg lovaik vad félelemben elvágtattak a síkságon +át. + +Ezek a veszteségeink felbátorították a tibetieket. Egy golyó jobb +bokavédőm csatjába ütközött és a csatot bőr- és posztódarabkákkal együtt +a bokám fölött belekergette a húsba. Régi kipróbált barátom, az agronom, +fölkiáltott és kezével a vállához kapott. Láttam, hogy amint éppen +lehetett, megtörölte és bekötözte vérző homlokát. Egy pillanattal később +kétszer lőtték keresztül kalmukunknak ugyanazt a kezét, amely teljesen +összeroncsolódott. + +Ugyanekkor huszonöt hunghuc rohamra indult ellenünk. Ezredesünk ezt +vezényelte: + +– Adjatok rájuk sortüzet! + +Hat rabló a földre bukott. Két másik támadó leszédült a nyeregből és +ahogyan csak tudtak, futottak most már visszavonuló társaik után. Néhány +perccel később megszűnt ellenségeink tüzelése és most ők lobogtattak +fehér zászlót. + +Két lovas közeledett hozzánk. Tárgyalás közben kiderült, hogy a +vezérüket egy golyó mellen találta. Orvosi segítséget kértek tőlünk a +számára. + +Ekkor azonnal reménysugarat láttam. Magamhoz vettem orvosságos ládámat +és megsebesült kalmukommal, aki nyögött és káromkodott, elindultam. + +– Adjon annak az ördögnek egy adag ciankálit, – kívánták társaim. + +Nekem azonban más volt a tervem. + +A megsebesült vezérhez vezettek bennünket. Sziklák közt, nyeregtakarókon +feküdt. Nekünk azt mondták, hogy tibeti ember, de arcvonásaiból mindjárt +észrevettem, hogy szárt vagy turkomán lehet, valószínűleg Turkesztán +déli részéből. Kérő, ijedt szemmel nézett rám. Megvizsgáltam és +megállapítottam, hogy a golyó balról jobbra áthatolt a mellén, hogy sok +vért vesztett és nagyon gyönge. + +Gondosan megtettem mindent, amit csak megtehettem. Minden orvosságot, +még a jodoformot is, amelyet fölhasználtam, megérintettem a nyelvemmel, +hogy megmutassam, nincs bennük méreg. + +Jóddal megtisztítottam a sebet, jodoformmal megfecskendeztem, majd +bekötöztem. Ezután elrendeltem, hogy a megsebesült embert nem szabad +megérinteni, sem pedig megmozdítani, hanem feküdni kell őt hagyni ott, +ahol most van. Az egyik tibetinek megmutattam, hogyan kell a kötést +kicserélni és vattát, kötőszert, meg kevés jodoformot hagytam neki +hátra. A betegnek, akiben már dolgozott a láz, egy adag aszpirint adtam, +azonkívül még több tabletta kinint hagytam ott. + +Mindezek után kalmukom közvetítésével a következő ünnepi beszédet +intéztem a körülállókhoz: + +– A seb meglehetősen veszedelmes, de nagyon erős orvosságot adtam a +vezéreteknek. Remélem, hogy fölgyógyul. Azonban csak egy föltétellel: +azok a gonosz szellemek, amelyek büntetésül beléje bújtak, mert +bennünket, ártatlan utasokat jogtalanul megtámadtatok, azonnal megölik +őt, mihelyt még csak egyet is lőttök. Fegyvereitekben nem szabad +egyetlen golyónak sem maradnia. + +E szavak után megparancsoltam a kalmuknak, hogy ürítse ki a fegyverét, +ugyanekkor én is kivettem Mauzer pisztolyomból a patronokat. + +A tibetiek alázatosan követték a példámat. + +– Ne feledjétek el, amit mondtam, tizenegy nap és tizenegy éjjel ne +mozduljatok el erről a helyről és ne töltsétek meg fegyvereiteket. +Máskülönben elviszi vezéreteket a halál démona, benneteket pedig üldözni +fog. + +E szavak után, fejük fölé emelve Narabancsi Hutuktu gyűrűjét, ünnepiesen +távoztam. + +Visszatértem társaimhoz, akiket iparkodtam megnyugtatni. Azt mondtam +nekik, hogy újabb támadástól nem kell tartanunk és most a szerencsében +bízva kell megkísérelnünk a Mongolországba vivő út megtalálását. De +lovaink nagyon ki voltak merülve és olyan soványak voltak, hogy akár a +bordáikra akaszthattuk volna köpenyeinket. + +Még két napig maradtunk megtámadtatásunk helyén. Ezt az időt arra +használtam föl, hogy páciensemet ismételten fölkeressem. Ez a pihenő +lehetővé tette azt is, hogy a mi, szerencsére könnyebb sebeinket +bekötözgessük és kissé magunkhoz térjünk. A golyónak lábikrámból való +kivágására, szerencsétlenségemre, csak zsebkéssel rendelkeztem. + +Megtudakolván a rablóktól a karavánutakat, nagyon könnyen rátaláltunk a +főutak egyikére. Ott szerencsénkre találkoztunk Pounzig fiatal mongol +herceg karavánjával, aki szent küldetésben járt, mert az urgai Élő +Buddhától vitt üzenetet a lasszai Dalai Lámának. A herceg segítségünkre +volt a lovak, tehenek és élelmiszer vásárlásában. + +Mivel fegyvereinket és készleteinket elcseréltük volt állatokért és +élelmiszerért, teljesen kifosztva tértünk vissza a +Narabancsi-kolostorba, ahol a Hutuktu szívesen fogadott. + +– Tudtam, hogy vissza fogtok jönni, – mondta. – Az istenek elárulták +nekem. + +Délre való hatolásunk örök útadójaként hat emberünk Tibetben maradt. +Csak tizenketten kerültünk vissza a kolostorba. + +Két hétig maradtunk a kolostorban, hogy rendbe szedjük magunkat és +kitaláljuk, hogy a sors hullámzó tengerén milyen irányba terelnek +bennünket az események. + +A tisztek beléptek egy különítménybe, amely akkor Mongolországban a +bolsevikok, Oroszország tönkretevői ellen alakult. Eredeti kísérőm +azonban és én, a mongol síkságon át való útra készülődtünk, nem riadva +vissza a kalandoktól és veszedelmektől, amelyekkel menedékhely után +kutatva ott is találkozhatunk. + +És most, a tönkretevő, örökké emlékezetemben maradó út e jelenetei után +ezeket a fejezeteket régi kipróbált barátomnak, az agronómnak, orosz +útitársaimnak és különösen ama kísérőim megszentelt emlékezetének +ajánlom, akik ott nyugosznak Tibet hegyeinek lábánál: Osztrovszki +ezredesnek, Zuboff és Turoff kapitányoknak, Pisarjevszky hadnagynak, a +kozák Vernigorának és a tatár Mahomed Szpirinnek. E helyen is kifejezem +nagy köszönetemet a segítségért és a barátságért, amelyben +részesítettek, Szoldjak fejedelmének, a noyonnak és Ta Lámának, valamint +a Narabancsi-kolostor Kampo Gelongjának, a tiszteletreméltó Jelyb +Djamszrap Hutuktunak. + + + + +MÁSODIK RÉSZ. A DÉMONOK ORSZÁGA. + + +TIZENHETEDIK FEJEZET. A titokzatos Mongolország. + +Ázsia szívében van a nagy, titokzatos, gazdag Mongolország. A Tien San +havas legelőitől és a nyugati Zungaria forró homoksivatagjaitól +Közép-Ázsia írtózatosan nagy részén terül el, egészen a Szajan-hegység +erdős magaslatáig és Kína nagy faláig. + +A népek bölcsője, történelmi korszakoknak eredő helye, legendák veszik +körül. Szülőhelye vérszomjas hódítóknak, akiknek fővárosai ma a Gobi +homokja alatt vannak eltemetve, de akiknek titokzatos vonatkozásai és +régi nomád törvényei máig élve maradtak; országa szerzeteseknek és +rosszakaratú ördögöknek, hazája vándorló törzseknek, amelyeket Dzsingisz +khán és Kublai khán leszármazottjai, a fiatalabb ágak khánjai és +hercegei kormányoznak. + +Titokzatos országa a Rama, Sakia-muni, Djonkapa és Paspa kultuszának, +amelyet az Élő Buddha – Bogdo Gheghen Ta Kureban vagy Urgában – +képvisel, aki a lámai vallásnak ujjászületett Buddha harmadik legnagyobb +méltósága; országa titokzatos orvosoknak, prófétáknak, varázslóknak, +jósoknak és boszorkányoknak, országa a Svasztikának, az az ország, amely +még mindig nem felejtette el a régen meghalt, Ázsia és Európa felének +uralkodóivá lett nagy hatalmasságok gondolatait. + +Országa csupasz hegyeknek és kopár síkságoknak, amelyeket a nap +elégetett és a hideg megölt, országa beteg barmoknak és beteg +embereknek, a pestis, förtelmes bőrbajok és a himlő fészke. Országa +gőzölgő hőforrásoknak és veszedelmes hegyszorosoknak, amelyeken gonosz +szellemek laknak, országa szent halban gazdag tavaknak, országa +farkasoknak, ritka szarvasfajoknak és hegyi kecskéknek, országa +számtalan mormotának, vad lónak, vad szamárnak és vad tevének, amelyek +sohasem láttak féket, országa dühös kutyáknak és mohó ragadozó +madaraknak, amelyek fölfalják a síkra kitett halottakat. + +Az az ország, melynek kihaló, kezdetleges népe nagy atyáknak a síkságok +porában és homokjában fehéredő csontjaira tekint, ahol kipusztul egy +nép, amely azelőtt egyszer meghódította Kínát, Sziámot, Észak-Indiát és +Oroszországot, de melynek harcosait később, akkor az egész keresztény +világot a vad Ázsia betörése ellen védő lengyel lovagok dárdái +tartóztatták föl. + +Az az ország, amelynek földje a megrepedésig gazdag kincsekben, de nem +teremt elő semmit, amelynek mindene hiányzik, inségeskedik és amelyre +súlyosan ránehezedik a világ mostani végzete. + +A sors úgy akarta, hogy miután teljesülhetetlennek bizonyult az a +tervem, hogy Tibeten át elérjem a Csendes-oceánt, az életemért küzdve és +biztosságra törekedve, fél évet töltöttem el ebben az országban. + +Régi hű barátomat és engemet elkapott a rendkívül fontos és veszedelmes +események forgószele, amely 1921-ben végigsöpört Mongolországon. + +Mégis ennek a körülménynek köszönhetem, hogy megismerhettem a csöndes, +jószívű és becsületes mongol népet. A lelkében olvashattam, láttam +szenvedéseit és reményeit. Tanuja voltam a szorongás és félelem +rettenetes állapotának, amelyen a misztérium borong ebben az országban, +ahol a misztérium betölti az egész életet. Megfigyeltem, amikor folyamok +tompa dörgéssel széttörték a nagy téli hidegben jégláncaikat, láttam, +amikor tavak emberi csontokat dobtak ki partjaikra, hallottam, amikor +vad hangok szólaltak meg a hegyszakadékokban, sírszerű pusztaságokon +tűzlángokat állapítottam meg, megpillantottam égő tavakat, fölnéztem +hegyekre, amelyeknek csúcsai megmászhatatlanok, tekergőző, gödrökben +áttelelő kígyók nagy rakásaira bukkantam, eljutottam folyamokhoz, +amelyek örökké be vannak fagyva, találtam sziklákat, amelyek mintha +megkövesedett tevék, lovasok és karavánok lettek volna és mindenütt a +csupasz, csupasz hegyeket pillantottam meg, amelyeknek ráncai a sátánnak +a lenyugvó nap sugarában vérbe mártott köpenyéhez hasonlítanak. + +– Nézzen oda, – mondta egy öreg pásztor, az elátkozott Zagasztai +lejtőjére mutatva. – Ez nem hegy, ez Ő, aki vörös köpenyben fekszik ott +és várja a napot, amikor ismét fölkel, hogy megint harcra keljen a jó +szellemekkel. + +A pásztor szavaira Vroubelnek, az ismert festőnek misztikus képe jutott +az eszembe. Ugyanezeket a csupasz hegyeket mutatja a sátánnak lila- és +bíborszínű ruhájával, akinek arcát egy közeledő szürke felhő félig +elfödi. + +Mongolország a misztérium és a démonok rettentő országa. Nem csodálható +tehát, hogy itt a vándorló nomád törzsek ősrégi életrendjének minden +megsértése vörös vérpatakokban és iszonyatban végződik. + +Miután a Koko-Nor kerületből visszatértünk Mongolországba és néhány +napig kipihentük magunkat a Narabancsi kolostorban, egy ideig +Uliasszutaiban, Külső Mongolország nyugati részének fővárosában éltünk. +Nyugaton Uliasszutai a legutolsó tisztán mongol város. Mongolországban +csak három tisztán mongol város van: Urga, Uliasszutai és Ulankom. A +negyedik város, Kobdo, határozottan kínai jellegű, mert e kerület Kína +közigazgatásának a középpontja. Ebben a kerületben ide-oda vándorló és +Peking meg Urga uralmát csak névleg elismerő törzsek laknak. +Uliasszutaiban és Ulankomban a jogellenesen jelenlevő kínai biztosokon +és csapatokon kívül mongol kormányzók vagy szaitok voltak, akiket az Élő +Buddha nevezett ki. + +Alighogy a városba érkeztünk, mindjárt politikai szenvedélyek háborgó +tengerén találtuk magunkat. A mongolok az ő országukban folytatott kínai +politikának szenvedélyes izgatottsággal ellenszegültek. A kínaiak +dühöngtek és adófizetést követeltek a mongoloktól az egész időre, amióta +Kínától kicsikarták Mongolország autonómiájának elismerését. Az orosz +telepesek, akik a város közelében, a nagy kolostorok szomszédságában és +az ide-oda vándorló törzsek közt szálltak meg, egymással civakodó +politikai csoportokra szakadtak. Urgából híre jött, hogy +Ungern-Sternberg báró orosz tábornok vezérletével harc folyik Külső +Mongolország függetlenségének fönntartásáért. Az orosz tisztek és +menekültek különítményekbe állottak össze, amelyeket a kínaiak nem +tűrtek meg, a mongolok ellenben szívesen láttak. A bolsevikok, akiknek +gondot okozott, hogy Mongolországban fehér harci csapatok alakulnak, a +mongol határra küldték csapataikat. Irkutszk és Csita, Uliasszutai és +Urga közt hírhordók jártak, akik a bolsevikoktól minden elképzelhető +ajánlatokat hoztak a kínai biztosoknak. A Mongolországban levő kínai +hatóságok fokozatosan növekvő titkos összeköttetésekbe léptek a +bolsevikokkal és Kiachtában és Ulankomban a nemzetközi jog megsértésével +kiadták nekik az orosz menekülteket. Urgában orosz kommunista községet +rendeztek be a bolsevikok. A törvényes orosz konzulok nem tettek semmit. +A Koszogol és a Szelenga-völgy vidékén levő vörös csapatok harcba +keveredtek bolsevikellenes tisztek csoportjaival. A kínai hatóságok a +mongol városokban helyőrségeket létesítettek és büntető expediciókat +küldtek az országba. És hogy a kavarodás még tökéletesebb legyen, a +kínai csapatok házkutatásokat végeztek, amikoris fosztogattak és loptak. + +Micsoda atmoszférába jutottunk a Jenisszei mellett, Urianhaion, +Mongolországon, a turgutok földjén, Kanszun és Koko Noron át tett nehéz +és veszedelmes utunk után. + +– Higyje el, – mondta öreg barátom, – inkább fojtanék meg elvtársakat és +harcolnék hunghucok ellen, mint hogy itt hírekre és egyre rosszabb +hírekre várjak! + +Igaza volt, mert a mi helyzetünkben az volt a legrosszabb, hogy a +tények, a hírek és a fecsegések e zűrzavarában a vörösök ellenállás +nélkül közeledhettek volna Uliasszutaihoz és puszta kézzel megfojthattak +volna mindenkit. + +Szívesen elhagytuk volna a bizonytalanságok e városát, de nem tudtuk, +hová mehetnénk. Északon ellenséges párthívek és vörös csapatok voltak. +Délen már elvesztettük néhány társunkat és magunk is megsebesültünk. +Nyugaton a kínai közigazgatási tisztviselők és csapataik dühöngtek és +keleten háború tört ki, amelyről a kínai hatóságoknak mindent eltitkoló +kísérletével szemben is hírek szivárogtak át és nagyon komolynak +tüntették föl a helyzetet Külső Mongolország e részében. Nem maradt +tehát számunkra más, mint hogy Uliasszutaiban maradjunk. Kívülem itt +lakott még több lengyel katona, aki oroszországi hadifogolytáborból +szökött meg, két lengyel család és két amerikai cég. Mindannyian olyan +helyzetben voltak, mint mi. Összetartottunk és megszerveztük saját +hírszolgálatunkat, amelynek az volt a föladata, hogy a leggondosabban +figyelje meg az események kifejlődését. A kínai biztossal és a mongol +kormányzóval sikerült jó viszonyba jutnunk, ami tájékozódásunkra nagyon +is hasznos volt. + +Mi volt a magyarázata mindezeknek a mongolországi eseményeknek? +Uliasszutai nagyon intelligens mongol kormányzója a következő +felvilágosítással szolgált: + +– A Mongolország, Kína és Oroszország közt 1912 október 21-én, 1913 +október 23-án és 1915 június 7-én kötött szerződésnek megfelelően +megadták a függetlenséget Külső-Mongolországnak és vallásunk erkölcsi +vezetőjének ismerték el. A Kahlkhaban és Külső-Mongolországban élő +mongol népeknek Bogdo Djebtszung Damba Hutuktu Khán címmel ő szentsége, +az Élő Buddha lett a szuzerénje. Amíg Oroszország erős volt és Ázsiában +érvényt tudott szerezni a politikájának, a pekingi kormány tiszteletben +tartotta a szerződést. Mikor azonban Oroszország a Németországgal való +háború kezdete után kénytelen volt csapatait Szibériából kivonni, Peking +Mongolországban elvesztett jogainak helyreállítását kezdte követelni. Ez +okból az 1912 és 1913. évi szerződéseket kiegészítették az 1915. évi +konvencióval. De amikor 1916-ban Oroszország minden hadi erejét +lekötötte a sikertelen háború és amikor később, 1917 februárjában kitört +az orosz forradalom, a kínai kormány nyíltan ismét visszavette +Mongolországot. Mindenütt új mongol minisztereket és kormányzókat +nevezett ki, olyan egyéneket, akik barátságos érzelemmel voltak Kína +iránt. A mongol függetlenségi mozgalom sok hívét elfogatta és Pekingben +börtönbe vettette. Urgában és más mongol városokban kínai igazgatást +rendezett be és ő szentségét, a Bogdo khánt megfosztotta az igazgatás +minden jogától, amennyiben kínai dekrétumok puszta aláíró gépjévé tette. +Végül még csapatokat is küldött Mongolországba. E pillanattól kezdve +sűrűn jöttek kínai kereskedők és kulik. A kínaiak adók és illetékek +fizetését követelték 1912-től kezdve. Ennek következtében a mongol +lakosság csakhamar mindenét elvesztette úgy, hogy most városaink és +kolostoraink szomszédságában koldussá lett, földlyukakban lakó mongolok +egész telepei láthatók. A mongol arzenálokat és kincstárakat +lefoglalták, a kolostorokat adófizetésre kényszerítették és minden +mongolt üldöztek, aki síkra szállt hazája szabadságáért. Kínai ezüsttel, +kitüntetésekkel és címekkel vesztegetve, a szegényebb mongol +fejedelmeket maguknak nyerték meg a kínaiak. Így azután könnyen +megérthető, hogy az uralkodó osztály, ő szentsége, a khánok, a hercegek +és az előkelő lámák, de a tönkretett és sanyargatott nép is, +határozottan ellenséges érzelemmel vannak az így föllépő kínai +közigazgatási tisztviselők iránt, mert nem feledték el, hogy egykoron +mongol uralkodók kormányozták Pekinget és Kínát és uralmuk idején +Ázsiában Kínának juttatták az első helyet. Szembeszállnunk azonban nem +lehetett. Nem volt fegyverünk. Vezéreink mind őrizet alatt voltak és a +fegyveres ellenállás minden mozdulatára ugyanazokban a pekingi +börtönökben fejezték volna be életüket, amelyekben éhséggel és +kínszenvedéssel nemeseink, fejedelmeink és lámáink közül már nyolcvanan +pusztultak el. Rendkívül hatalmas lökés kellett, hogy a nép cselekedjék. +Ezt a lökést megadták Cseng Y tábornok és Csu Tekihsziang tábornok kínai +adminisztrátorok. Ezek kihirdették, hogy ő szentsége a Bogdo khán fogoly +a saját palotájában és figyelmeztették őt arra, hogy a pekingi kormány +egyik korábbi határozata értelmében – amelyet azonban a mongolok +jogtalannak tartanak – ő szentsége az utolsó Élő Buddha. Ez már több +volt a soknál. A nép és Élő Istenük közt azonnal titkos összeköttetések +szövődtek és terveket dolgoztak ki ő szentsége megszabadítására, meg a +szabadságharcra. Segítségünkre volt Djam Bolon, a burjétok nagy +fejedelme, aki tárgyalni kezdett a bolsevikok ellen akkor +Transbajkáliában harcoló Ungern tábornokkal és fölszólította, vonuljon +be Mongolországba és segítsen harcunkban a kínaiak ellen. Így kezdődött +a szabadságharcunk. + +Így magyarázta meg nekem a helyzetet Uliasszutai kormányzója. Később +azután ez történt. Miután Ungern báró beleegyezett abba, hogy +Mongolország szabadságáért küzdjön, elrendelte az északi kerületekben +lakó mongolok mozgósítását és megígérte, hogy saját kicsiny +különítményével a Kerulen folyó mentén eljön Mongolországba. +Összeköttetésbe lépett a Mongolországban levő másik különítménnyel, +Kazagrandi ezredes csapatával és a mozgósított mongol lovasok +támogatásával megkezdte a támadást Urga ellen. Kétszer vereséget +szenvedett, de 1921 február 3-án sikerült a várost elfoglalnia és az Élő +Buddhát ismét a khánok trónjára ültette. + +Március vége felé azonban Uliasszutaiban még ismeretlenek voltak +mindezek az események. Nem tudtunk sem Urga elestéről, sem arról, hogy a +közel 15,000 főnyi kínai sereg a maimaicsengi csatákban, a Tola partján +és az urga-udei úton elpusztult. A kínaiak minden erejükkel a valóság +elleplezésén fáradoztak, amennyiben mindenkit megakadályoztak abban, +hogy Urgatól nyugatra juthasson el. De a hírek ott voltak a levegőben és +mindenkit fölizgattak. Egyre feszültebb lett a helyzet és a viszony a +kínaiak közt az egyik, a mongolok és az oroszok közt a másik részen +naponta élesebb lett. + +Uliasszutaiban ebben az időben Wang Tszao-tszun volt a kínai biztos, +tanácsadója Fu Hsziang. Fiatal és tapasztalatlan ember volt mindkettő. + +A kínai hatóságok barátomat, Uliasszutai kormányzóját, a kiváló mongol +hazafit, Chultun Beyle herceget elbocsátották és helyét egy kínaibarát +láma-fejedelemmel, Urga volt vicehadügyminiszterével töltötték be. + +Az elnyomás még gonoszabb lett. Most itt is megkezdődtek a házkutatások +az orosz tisztek és telepesek lakásain és nyílt összeköttetések +kezdődtek a bolsevikokkal. Napirenden volt a letartóztatás és a +verekedés. Az orosz tisztek hatvan főnyi titkos különítményt alkottak, +úgy, hogy most már védelmezhették magukat. De ebben a különítményben +véleményeltérés támadt M. M. Michailoff alezredes és néhány tisztje +közt. Világos volt, hogy a különítmény a döntő pillanatban széthull. + +Mi nem oroszok elhatároztuk, hogy alaposan kikémleljük, nem kell-e vörös +csapatok megérkezésétől tartanunk. Régi barátom és én ajánlkoztunk a +hírszerző szerepére. Chultun Beyle herceg nagyon jó vezetőt adott +nekünk, egy Tzeren nevű öreg mongol embert, aki folyékonyan beszélt és +írt oroszul. Ez a vezető nagyon érdekes személyiség volt, mert már +tolmácsként szerepelt úgy a mongol hatóságoknál, mint alkalomadtán a +kínai biztosnál is. Nem nagyon régen mint külön hírnököt nagyon fontos +táviratokkal Pekingbe küldték. A fölülmúlhatatlan lovas az Uliasszutai +és Peking közt elterülő utat, 1800 mérföldnyi távolságot, bármily +hihetetlenül hangzik is, kilenc nap alatt tette meg. Úgy készült föl az +útra, hogy testét, mellét, lábaszárát, karját erős gyapjúkötéssel +csavarta körül. Ilyen módon védekezett ily hosszú lovaglás fáradalma +ellen. A sapkáján három sastoll volt annak jeléül, hogy a kapott parancs +szerint a madár gyorsaságával repülhet. Tzara nevű különleges okirat +jogot adott neki arra, hogy minden postaállomáson a legjobb lovakat +követelje, egyet hátasnak és egy teljesen fölnyergeltet váltásnak, +valamint, hogy két oulatch vagy őr kísérje őt fedezetül és a lovak +visszavezetése végett. Így fölszerelve az ourtonnak nevezett +postaállomások közt vágtatva tette meg a 15–30 mérföldet és mindenik +állomáson csak éppen annyi időt töltött, amennyi a lovak és az őrök +kicserélésére kellett. Egy őr mindig előre lovagolt, úgy hogy a +legközelebbi állomáson mindig előre tudtak érkezéséről. Minden őr három +lovat vitt magával, ami lehetségessé tette, hogy egyik nyeregből a +másikba pattanjanak és kifáradt lovukat visszatértükig hátrahagyják. A +táviratvivő minden harmadik állomáson megivott egy csésze forró zöld +teát és mindjárt folytatta a rohanást délnek. Napi tizenhét-tizennyolc +órai ilyen lovaglás után az éj hátralevő részét valamelyik állomáson +töltötte el, ahol lefekvés előtt elnyelt egy főtt ürücombot. Így utazott +kilenc napon át. + +Ezzel az emberrel a szolgálatomban egy hideg téli reggelen elindultunk +Kobdo irányába. Onnan azt a nyugtalanító hírt kaptuk, hogy vörös +csapatok vonultak be Ulankomba, ahol a kínai hatóságok valamennyi +európait kiszolgáltatták nekik. Utunkba esett a Dzafin folyó, amelyet +jég borított. Rettenetes víz. Ágya futóhomok, mely nyáron sok tevét, +lovat és embert ragad le a mélybe. + +Amikor a kobdói út felét megtettük, a kis Baga Nor-tó partján egy +pásztor jurtájához értünk. Az est beköszöntése és sűrű havat hozó +forgószél arra kényszerített bennünket, hogy ott éjjelezzünk. A jurta +mellett pompás fakó állott, ezüsttel és korallokkal gazdagon díszített +nyereggel. + +A jurtához való közeledésünkre két mongol sietett ki belőle. Egyikük +gyorsan a nyeregbe ugrott és hamarosan eltűnt a síkság havas dombjai +mögött. Annyit észrevettünk, hogy nagy felöltője alatt sárga ruhát +viselt és hogy nagy, zöld bőrhüvelybe dugott kés volt nála, amelynek +nyele szaruból és elefántcsontból készült. A másik ember, a jurta +tulajdonosa, az ottlakó Novontziran herceg pásztora volt. + +Örült, amikor meglátott bennünket és befogadott a jurtájába. + +– Ki volt az a lovas azon a fakón? – kérdeztük tőle. + +Lesütötte a szemét és hallgatott. + +– Mondd meg. Ha nem mondod meg a nevét, ez azt mutatja, hogy rossz +emberekkel barátkozol. + +Kezével hadonászva tiltakozott. + +– Nem, nem! Jó ember, nagy ember, de a törvény tiltja, hogy a nevét +kiejtsem. + +Megértettük, hogy az eltávozott vagy a pásztornak a gazdája, vagy pedig +valami előkelő láma volt. Ezért nem is követelődztünk tovább, hanem +alváshoz készülődtünk. Vendéglátónk három ürücomb főzéséhez fogott hozzá +és nagy késével ügyesen kivágta belőle a csontokat. Beszélgettünk vele +és megtudtuk, hogy itt senkisem látott vörös csapatokat. Ellenben +Kobdoban és Ulankomban kínai katonák sanyargatták a lakosokat és +bambuszbottal halálra verték azokat a férfiakat, akik feleségeiket +védték e szörnyetegekkel szemben. Ezért a mongolok közül néhányan a +hegyekbe menekültek, hogy ott beálljanak Kaigordoffnak, egy Altaiból +való tatár tisztnek a különítményébe, aki fegyvert adott nekik. + + +TIZENNYOLCADIK FEJEZET. A titokzatos bosszuló láma. + +A két napi út után, amelyen hóban és metsző hidegben 170 mérföldnél +többet tettünk meg, örültünk a pihenésnek a jurtában és szabadon, +gondtalanul beszélgettünk a leveses ürühús-vacsoránál, amikor egyszerre +mély, rekedt hangot hallottunk: + +– Szayn! – jó estét! + +A szénserpenyőtől az ajtó felé fordultunk, ahol középmagas, nagyon zömök +mongol embert láttunk, aki szarvasbőrköpenyt és oldalhajtókákkal +ellátott sapkát viselt. Övében ugyanaz a zöld hüvelyű nagy kés volt, +amelyet az elsiető lovason láttunk. + +– Amourszayn! – feleltük. + +Gyorsan fölgombolta az övét és letette a felöltőjét. Sárga selyemből +készült pompás ruhában állt most előttünk, amely fénylett, mint a nap. +Símára beretvált arca, megnyírt haja, balkezén a vörös korallokból való +olvasója és sárga ruhája világosan bizonyították, hogy előkelő lámapap +állt előttünk, – lámapap nagy gyilokkal, amely kék vállszalagja alá volt +dugva. Ránéztem házigazdánkra és mongol vezetőmre, Tzerenre és +mindkettőnek az arcán félelmet és tiszteletet láttam. Az idegen odajött +a szénserpenyőhöz és leült. + +Egy darab húst vett a szájába és így szólt: + +– Beszéljünk oroszul. + +Beszélgetni kezdtünk. Az idegennek némi kifogásolnivalója volt az urgai +Élő Buddha kormányzásán. + +– Odaát felszabadítják Mongolországot, meghódítják Urgát, megverik a +kínai hadsereget és itt nyugaton minderről nem hallunk semmit. Itt, +mialatt a kínaiak agyonverik és meglopják népünket, nem történik semmi. +Az én nézetem szerint Bogdo khánnak értesítéseket kellett volna ide +küldenie. Miért tudnak a kínaiak Urgából és Kiachtából Kobdóba +hírvivőket küldeni, akik segítséget kérnek számukra és miért nem tudja +ezt a mongol kormány megtenni? Miért? + +– Küldenek-e a kínaiak segítő csapatokat Urgába? – kérdeztem. + +Rekedt nevetéssel ezt válaszolta a vendégünk: + +– Valamennyi hírvivőt elfogtam, leveleiket elvettem és őket magukat +vissza… a sírba küldtem. + +Újra nevetett és különös fényű szemével körülnézett. Csak most vettem +észre, hogy pofacsontjai és szeme olyan vonalakat mutatnak, aminőket +Közép-Ázsia mongoljainál rendszerint nem lehet látni. Inkább tatárnak +vagy kirgiznek tetszett. + +Hallgattunk és pipáztunk. + +– Mikor indul el a csahar-különítmény Uliasszutaiból? – kérdezte. + +Azt feleltük, hogy erről még nem hallottunk semmit, mire vendégünk +kijelentette, hogy a kínai hatóságok Mongolország belsejében +mozgósították a harcias csaharok egy erős különítményét, egy olyan +törzset, amelynek vándorhelye nincs messze a nagy faltól. A különítmény +feje egy ismert hunghuc, akinek a kínai kormány kapitányi rangot adott +azért az ígéretéért, hogy a kínai hatóságoknak meghódítja a kobdói és +urianhai kerületekben levő valamennyi törzset. + +Mikor vendégünk megtudta, mi utunknak a célja, azt mondta, hogy a +legpontosabb hírekkel szolgálhat és így fölöslegessé válik +továbbutazásunk. Hozzáfűzte még: + +– Különben nagyon veszedelmes is, mert Kobdo népét le fogják gyilkolni +és a várost fölgyujtják. Ezt egészen határozottan tudom. + +Nagy figyelemmel és rokonérzéssel fülelt, amikor Tibeten való +átnyomulásunk szerencsétlen kísérletéről hallott. + +– Egyedül csak én lehettem volna segítségükre, de sohasem a Narabancsi +Hutuktu. Az én laissez-passer levelemmel Tibetben bárhová elmehettek +volna. Én Tushegoun láma vagyok. + +Tushegoun láma. Mennyi rendkívüli elbeszélést hallottam már erről az +emberről. Orosz kalmuk ember, akinek a cár uralkodása idején a +propaganda miatt, amelyet a kalmuk nép függetlensége érdekében +folytatott, sok orosz börtönnel kellett megismerkednie és akit +ugyanebből az okból a bolsevikok üldöztek. Mongolországba menekült és +itt a mongolok közt azonnal nagy befolyásra tett szert. Ez nem is volt +csoda, mert ő a potalai (Lassza) Dalai Láma belső barátja és tanítványa +és a legképzettebb a lámak közt, híres gyógyász és doktor. Az Élő +Buddhához való viszonyában csaknem független állást foglalt el. +Nyugat-Mongolország és Zungaria valamennyi nomád törzsének vezére lett, +sőt egész Turkesztánig terjedt a befolyása. Hatalmának alapja, ahogyan +magát kifejezte, a misztérium dolgaiban való nagy jártassága volt, de +mint nekem elbeszélték, alapja volt nagyrészben az is, hogy pánikszerű +félelemben tudta tartani a mongolokat. Aki nem teljesítette a parancsát, +meghalt. Az engedetlenkedő sohasem tudhatta, mely napon és órában bukkan +föl a büntető láma, a Dalai Láma különös és hatalmas barátja. A +csodatevő nem sokat teketóriázott: egy késszúrás, egy golyó, vagy egy +szorítás a gégén és megvolt a büntetés. + +Künn a szél üvöltött és a megfagyott havat odacsapta a jurta kifeszített +nemezfalához. A szél ordításán át több hangnak a lármája, kiabálás, +nevetgélés hallatszott be hozzánk. Éreztem, hogy ebben a környezetben +valami vándorló nomádot könnyen rá lehetne venni arra, hogy csodában +higyjen, hiszen maga a természet is segít ebben. Alighogy ez a +gondolatom támadt, a Tushegoun láma hirtelen fölkapta a fejét, keményen +rám nézett és így szólt: + +– Nem egy dolog van a természetben, amit nem ismerünk és az a képesség, +hogy az ismeretlent föl tudjuk használni, teremti meg a csodát. Csakhogy +ezzel a képességgel nagyon kevesen rendelkeznek. Be fogom ezt +bizonyítani, azután majd mondja meg, látta-e már azt, amit én mutatok. + +Fölállt, a karján feltűrte sárga ruháját és a juhpásztor felé indult, +akire rászólt: + +– Misik, kelj föl! + +A pásztor fölkelt, mire a láma gyorsan kigombolta a pásztor ruháját és +meztelenre kitakarta a mellét. Még nem is sejthettem, hogy mit akar, +amikor a Tushegoun minden erejével a pásztor mellébe döfte a kését. A +mongol, akinek egész teste vérrel volt borítva, a földre zuhant. A láma +sárga selyemruháján odacsöppent vért vettem észre. Fölkiáltottam: + +– Mit csinált? + +– Pszt, csönd, – súgta felém fordítva egészen fehérré vált arcát. + +Néhány metszéssel megnyitotta a mongol mellét. Láttam a pásztor lassan +lélekző tüdejét és szívének mozdulatait. A láma újjával megérintette +ezeket a szerveket, de mintha nem folyt volna már több vér és a pásztor +arca is teljesen nyugodt volt. Amikor a láma nekikészülődött a pásztor +testének megnyitásához, a félelemtől és iszonyattól lecsuktam a +szememet. Mikor nemsokára ismét fölpillantottam kissé, még jobban +bámultam, mert láttam, hogy a pásztor még mindig nyitott kabáttal, de +sértetlen mellel feküdt és csendesen aludt, mig a Tushgoun láma a tűz +mellett ült, pipázott és mélyen elgondolkozva a lángokba bámult. + +– Ez csodálatos, – mondám. – Ilyet még sohasem láttam. + +– Miről beszél? – kérdezte a kalmuk. + +– A csodájáról, aminek maga mondja, – feleltem. + +– Én sohasem mondtam annak, – rovott meg hideg hangon a kalmuk. + +– Maga látta? – kérdeztem kísérőmet. + +– Mit? – kérdezte álmosan. + +Megértettem, hogy Tushegoun láma hipnotikus erejének lettem áldozatává. +Ez azonban inkább volt kedvemre, mint hogy egy ártatlan mongolt meghalni +lássak. Azt ugyanis nem hittem, hogy Tushegoun láma áldozatainak testét +éppen olyan gyorsan össze tudja foltozni, mint ahogyan bizonyára szét +tudja vágni. + +Másnap elbúcsúztunk vendéglátóinktól, mivel küldetésünket befejeztük, +elhatároztuk, hogy visszatérünk. + +Tushegoun láma azt mondta nekünk, hogy ő ott van mindenütt. Egész +Mongolországot összevándorolja és egyszer a pásztor és a vadász +magábanálló, egyszerű jurtájában lakik, máskor a hercegek és törzsfők +pompás sátrában. + +Ez a kalmuk boszorkánymester ravaszul mosolyogva ezt mondta, amikor +elvált tőlünk: + +– A kínai hatóságoknak ne beszéljen rólam semmit. + +Azután hozzáfűzte: + +– Amit tegnap este átélt, csak futólagos demonstráció volt. Ti európaiak +nem akarjátok beismerni, hogy mi, föl nem világosult nomádok, a titkos +tudomány erejével rendelkezünk. Bizonyára másként gondolkodnék, ha csak +egyszer láthatná a legszentebb Tashi Láma csodáit és hatalmát, akinek +parancsára például Buddha régi szobra előtt meggyulladnak a lámpák és +mécsek. De van még egy hatalmasabb és szentebb ember… + +– A Világ Királya Aghartiban? – vetettem közbe. + +Nagycsodálkozva rámbámult, homlokát gondolkozva összeráncolta és azt +kérdezte: + +– Hallott róla? + +Pár pillanat mulva folytatta: + +– Csak egy ember ismeri az ő szent nevét, csak egy most élő ember volt +valaha Aghartiban. Az én vagyok. És ez a magyarázata annak, miért +tüntetett ki a legszentebb Dalai Láma és miért fél tőlem az urgai Élő +Buddha. Én azonban sohasem fogok a lasszai legfőbb pap szent trónján +ülni és azt a méltóságot sem fogom elérni, amelyet Dzsingisz khán, a +sárga tan feje hagyott hátra. Én nem vagyok szerzetes, én harcos vagyok +és bosszúálló. + +Ügyesen nyeregbe ugrott, végig vágott a lován és elröpült, miután a +szokásos mongol búcsúszavakat mondtan: + +– Szayn! Szayn! – bayna! + +Visszatérőben Tzeren sok száz legendát beszélt el, amely Tushegoun láma +személyéhez fűződik. Az egyikre különösen emlékszem. A mongolok 1911-ben +vagy 1912-ben fegyveres kézzel próbálták szabadságukat a kínaiaktól +kiküzdeni. Nyugat-Mongolország kínai főhadiszállása Kobdóban volt, ahol +a legjobb kínai tisztek vezérletével körülbelül tízezer kínai katona +állomásozott. Hun Baldon, egy egyszerű pásztor, aki a kínaiakkal vívott +harcokban kitüntette magát és akinek az Élő Buddha a Hun herceg címet +adta, kapott parancsot Kobdo bevételére. Baldon, aki óriási erejű ember +volt, rosszul fölfegyverzett mongoljait vad, rettenthetetlen +elszántsággal vezette többszöri rohamra. Mindannyiszor kénytelen volt +visszavonulni, mert géppuskatűz nagy veszteséget okozott neki. +Váratlanul megjelent Tushegoun láma, aki maga köré gyűjtötte a mongol +katonákat és a következő beszédet intézte hozzájuk: + +– Nem kell a haláltól félnetek és nem szabad hátrálnotok. +Mongolországért harcoltok és haltok meg, amelynek az Istenek nagy jövőt +rendeltek. Nézzétek, mi lesz Mongolország sorsa. + +Kezével a távolba mutatott. A katonák látták, hogy körülöttük az egész +vidék csupa gazdag jurta és legelő, amelyen sok ló és szarvasmarha +legelt. A síkságon lovasok tűntek föl drága nyergű paripákon. Az +asszonyokon a legpompásabb selyemruhák voltak, füleikben tömör +ezüstkarikák és hajukban drága ékszer. Kínai kereskedők végtelen +karavánt tereltek egy előkelő külsejű mongol kormányzó elé, akit cifrán +öltözött katonák vettek körül és büszkén tárgyalt a kereskedőkkel az árú +megvétele végett. + +Röviddel ezután eltűnt a látomás. Tushegoun újra beszélt: + +– Ne féljetek a haláltól. Megvált bennünket a földi fáradalmaktól és az +örök boldogsághoz visz. Nézzetek keletre. Látjátok-e előbbi csatákban +elesett testvéreiteket és barátaitokat? + +– Igen, látjuk, látjuk, – kiáltották a legnagyobb elragadtatással a +mongol harcosok. + +Most nagy csoport lakást pillantottak meg, amelyek jurták vagy meleg és +barátságos fénybe merült templomcsarnokok lehettek. Vörös és sárga +selyem födte e lakásokat, az oszlopok és a falak mindenütt arany fényben +csillogtak. A nagy vörös oltáron arany kandeláberekben áldozati gyertyák +égtek. A földön puha párnákon pihentek azok a mongolok, akik Kobdo +korábbi megrohanásaiban elestek. Előttük alacsony lakk-asztalok +állottak, tele gőzölgő húsételekkel, borral és teával megtöltött magas +edényekkel, szárított sajttal, datolyával, mazsolával és dióval. Az +elesett katonák arany pipából füstöltek és jókedvűen beszélgettek. + +Ez a látomás is eltűnt. A levegőbe bámuló mongolok előtt fölemelt kézzel +már csak a titokzatos kalmuk állott. + +– Előre csatára és győzelem nélkül nincs visszatérés! A harcban nálatok +vagyok! + +A roham megkezdődött. A mongolok veszett bátorsággal harcoltak, százával +elestek, de elfoglalták Kobdót. Akkor azután megismétlődött a már régóta +nem látott esemény: tatár hordák földúltak egy igazi várost. Hun Baldon +megadta a fosztogatásra a hagyományos jelet: feje fölött piramis alakban +összetéve három, vörös szalagokkal díszített lándzsát vitetett. Ezzel +három napra kiszolgáltatta a várost a katonáknak. Megkezdődött a +gyilkolás és a fosztogatás. Minden kínai meghalt. A várost fölgyújtották +és a vár falait földig lerombolták. Hun Baldon azután Uliasszutaiba +ment, hogy ott is elpusztítsa a kínai várat. Ennek az eseménynek +tanuiként láthatók ma Uliasszutaiban a romok, a szétzúzott falak és +tornyok, a csupaszon a levegőbe nyúló kapuk és az elégett kínai +hivatalok és kaszárnyák maradványai. + + +TIZENKILENCEDIK FEJEZET. A vad csaharok. + +Uliasszutaiba való visszatérésünk után azt hallottuk, hogy a mongol +kormányzó nyugtalanító híreket kapott Muren Kureból. Levélben közölték +vele, hogy a Koszogol-tó környékén Kazagrandi ezredest vörös csapatok +visszaszorították. A kormányzó attól félt, hogy a vörösök Uliasszutai +ellen vonulnak. Ezért a két amerikai cég feloszlatta az üzletét, +aminthogy többi barátaink is gyors távozásra készülődtek, ámbár haboztak +a város elhagyásával, mert attól féltek, hogy éppen nekimehetnek a +keletről küldött csahar-különítménynek. + +Elhatároztuk, hogy megvárjuk e különítmény megérkezését, mert ez az +egész helyzetet megváltoztathatja. Néhány nap mulva meg is érkezett. +Kétszáz harcias csahar rabló egy kínai hunghuc parancsnoksága alatt. Az +utóbbi nagy, csupa csont és bőr ember volt, akinek a keze csaknem a +térdéig ért. Szél és nap megbarnította az arcát. A homlokán és a pofáján +két széles sebhely volt, az egyik ferdén az üres szemüregen át. + +A különítmény a szétrombolt várban tanyázott egy kínai épület közelében, +amely a mongolok rohamában elkerülte az általános pusztulást és most a +kínai biztosnak volt a főhadiszállása. A csaharok már megérkezésük +napján kifosztottak egy kínai dugunt, azaz kereskedelmi telepet, amely +alig félmérföldnyire volt a várostól. Megsértették a kínai biztos +feleségét is, akit árulónak mondtak. A csaharok ezzel nem is állítottak +valótlant, mert Wang-Tszao-tszun kínai biztos, amikor Uliasszutaiba +érkezett, a gyarmatokon élő kínaiak szokása szerint mongol ágyastársat +követelt, mire a szolgalelkű új kormányzó megparancsolta, hogy adjanak +neki egy szép mongol leányt. + +Napirenden volt a rablótámadás, a veszekedés és a részeg csaharok +orgiája és ezért Wang-Tszao-tszun azon fáradozott, hogy a különítményt a +leggyorsabban tovább vonultassa nyugati irányban Kobdóba és tovább +Urianhaiba. + +Egy hideg téli reggelen Uliasszutai lakói különös látványnak voltak a +tanui. A város főútján a csahar csapat haladt végig. A harcosok hármas +sorokban, kicsi sovány ponikon lovagoltak. Testüket meleg kék ruha és +báránybőrfelöltő födte, fejükön a szabályszerű medvebőr-sapka és állig +föl voltak fegyverkezve. Vad lármával és kiáltással lovagoltak, miközben +mohó szemmel vizsgálgatták a kínai üzleteket és az orosz telepesek +házait. Élükön a hunghucfőnök lovagolt, mögötte három fehérfelöltős +lovas, aki lengő zászlókat tartott és kagylókon művelt valamit, amit +bizonyára zenélésnek gondolt. + +A csaharok egyike nem tudott ellenállni a kísértésnek. Leugrott a lóról +és berohant az egyik kínai boltba. A házból mindjárt kihallatszott a +kínai kereskedők ijedt kiáltása. Erre a hunghuc megfordította a lovát és +meglátván a csahar lovát a boltajtó előtt, tudta, hogy mi történt. +Szigorú hangon kiparancsolta a csahart és amikor kijött, korbácsával +teljes erővel az arcába vágott. A csahar arcát elöntötte a vér, de már a +következő pillanatban zúgolódás nélkül a nyeregben ült és +visszavágtatott a helyére. + +A csaharok ez elvonulásakor mindenki elbújt a házában. Csak az ajtórésen +és az ablaksarkon merték az emberek a távozó harcosokat félve +vizsgálgatni. Kivéve azonban ezt az egy esetet, békességben történt az +elvonulás. Csak akkor tört ki a vad harcosokkal veleszületett +szenvedély, amikor a várostól mintegy hat mérföldnyire egy kínai +borkaravánnal találkoztak. Kifosztották a karavánt és több hordót +kiürítettek. Hargama közelében azután csapdába jutottak, amelyet +Tushegoun láma készített nekik és itt úgy elbántak velük, hogy a +csaharok legelőterületei nem fognak megörülni, ha majd hazatérnek ezek a +harcosok, akiket a Tuba szojot utódainak legyőzésére küldtek. + +Azon a napon, amelyen a csapat elhagyta Uliasszutait, sűrűn hullott a hó +és az utak hamarosan járhatatlanokká lettek. Nem lehetett tehát mongolt +találni, hogy akár ökörrel vagy yakkal útra keljen. Ilyen időjárásban +csak a teve vált be, de Uliasszutaiban csak kevés teve volt és ezeknek a +hajcsárjai is azt hitték, hogy nem lehet eljutni a legközelebbi vasúti +állomásig, a körülbelül 1400 mérföldnyire levő Kuku-Hotoig. Úgy látszott +tehát, hogy további várakozára kényszerülünk. De mire várjunk? A halálra +vagy a megmenekülésre? Csak a magunk ereje segíthetett. Ezért barátom és +én elhatároztuk, hogy mégis elindulunk és sátorral, kályhával és +élelemmel láttuk el magunkat. + +A Koszogol-tó partját akartuk kikémlelni, ahonnan a mongol kormányzó +vörös csapatok érkezését várta. + + +HUSZADIK FEJEZET. Jagisztai démona. + +Kis oszlopunk, négy hátas és egy málhás teve, északi irányban a Boyagol +folyó völgyében haladt a Tarbagatai hegy felé. Köves volt az út és mély +hó borította. Tevéink nagyon óvatosan lépkedtek és a tevehajcsár +«ok-ok»-kiáltására nagyokat fújva keresték az utat. Miután elhagytuk a +várat és a kínai dugunt, egy domb háta mögött elkanyarodtunk és miután +többször is át kellett kelnünk egy jégmentes folyón, egy hegygerincre +kezdtünk fölkapaszkodni. Itt nagyon nehézzé és veszedelmessé lett az +előrehaladás. Tevéink roppant óvatosak voltak és ahogyan ilyen +helyzetben szokták, állandóan a fülüket mozgatták. Az út zeg-zugban, +hegyszakadékokban vitt fölfelé, hegyhátakon keresztül, azután ismét +völgyekbe szálltunk le, amelyek azonban nem voltak annyira mélyek, úgy +hogy mindig magasabbra jutottunk. Egyik helyen a hegyháton terpeszkedő +szürke felhő alatt fekete foltokat pillantottunk meg magunk fölött a +fehér hóban. + +– Ezek obok, e szoros gonosz szellemeinek oltárai, – magyarázta a +vezető. – A szorosnak Jagisztai a neve. Sok nagyon régi történet kering +róla még ma is. Ezek a történetek éppen olyan régiek, mint a hegyek. + +Fölszólítottuk, hogy mondjon el egyet-mást. A mongol nyugtalanul +körülnézett és elkezdett beszélni: + +– Régen történt, nagyon régen… Dzsingisz Khán unokája ült a kínai trónon +és uralkodott Ázsián. A kínaiak megölték a khánjukat és egész családját +ki akarták irtani. De egy öreg szent láma megmentette a császár +feleségét és kis fiát, akiket gyors tevéken elvitt a nagy falon túlra, +ahonnan idekerültek a mi sivatagjainkra. A kínaiak sokáig keresték a +menekülők nyomát és végül is kitudták, hogy hová mentek. Gyors lovakon +erős kínai csapatot küldtek ki az elfogásukra. A kínaiak már-már +utólérték a menekülő trónörököst, de a láma könyörgésére olyan sűrű +havazás kerekedett, hogy csak tevék tudtak a havon haladni, de lovak +nem. Az a láma egy félreeső kolostorból való volt. Mi magunk is eljutunk +oda. Hogy odaérhessünk, át kell kelnünk a Jagisztaion. Az öreg láma +éppen itt, ezen a helyen, hirtelenül megbetegedett és holtan bukott le a +nyeregből. Ta Szin Lo, a nagy khán özvegye könnyekre fakadt. Látván a +kínai lovasokat ott lenn a völgyben közeledni, mégis folytatni akarta +útját a szoros felé. De a fáradt tevék minden pillanatban megálltak. Az +asszony nem tudta, hogyan kell őket továbbhaladásra bírni. A kínai +lovasok egyre közeledtek. Már örömkiáltásuk is hallható volt, mert azt +hitték, hogy a markukban van a díj, amelyet a mandarinok a trónörökös +elfogására kitűztek. Az anya és fia fejét majd visszaviszik Pekingbe, +hogy ott a nép a Tchien-Menen kigúnyolhassa. A megrémült anya égnek +emelve fiát, így kiáltott föl: + +– Mongolország földje és istenei, tekintsetek annak a férfiúnak a +sarjadékára, aki híressé tette a mongol nevet a világ egyik végétől a +másikig! Ne engedjétek meg, hogy Dzsingisz Khan húsa elpusztuljon. + +Ebben a pillanatban meglátott egy fehér egeret, amely egyik közeli +sziklán ült. Az egér a térdére ugrott és így szólt: + +– Ide küldtek, hogy megmentselek. Menj nyugodtan tovább és ne félj, azok +az emberek, akik téged és fiadat, titeket, akikre dicső élet vár, +üldöznek, elérték életük végét. + +Ta Szin Lo nem értette, hogyan tud egy kis egér háromszáz embert +föltartóztatni. Az egér visszaugrott a földre és így folytatta: + +– Én Jagisztai vagyok, a Tarbagatai démona, hatalmas vagyok és az +Istenek kedvelnek. De mivel kétségbe vontad a csodát teremtő egér +hatalmát, mától kezdve a Jagisztaion veszedelemben lesznek úgy a jók, +mint a gonoszok. + +Az özvegy és fia megmenekült. Jagisztai azonban ma sem ismer kegyelmet. +Résen kell lennie az embernek, ha ezen a szoroson megy keresztül, mert a +hegy démonja mindig készen áll arra, hogy az utast tőrbe csalja. + +A Tarbagatai gerincének minden magaslatán sok obo van. Egy helyen +valóságos torony volt kövekből. Úgy látszott, hogy a démon várt +bennünket. + +Amikor megkezdtük a kapaszkodást a főgerincre, az arcunkba éles, hideg +szelet fújt, amely ott fütyült és üvöltött körülöttünk, azután a +fölöttünk levő lejtőkről letépett egész hótömegeket dobott reánk. Semmit +sem ismertünk meg körülöttünk, sőt az előttünk levő legközelebbi tevét +sem láthattuk. + +Hirtelen lökést éreztem. Körülnéztem. Semmi különöset sem láttam. +Kényelmesen ültem hússal és kenyérrel megtöltött két nyeregtáskám közt, +de… nem láttam tevémnek a fejét. A teve eltűnt. Úgy látszik, megcsúszott +és valami szűk szakadékba zuhant, míg a nagy nyeregtáskák egy sziklán +fönnakadtak. Jagisztai démonja ezúttal csak tréfált, de úgy látszott, +hogy ezzel a tréfával nem éri be, mert csakhamar egyre növekvő haragot +mutatott. + +Dühös szélrohamokkal le akart tépni bennünket és podgyászunkat a +tevékről, állatainkat földre akarta teríteni és megfagyott hódarabokkal +el akarta venni a levegőnket és a szemünk világát. A mély hóban órák +hosszat csak nagyon lassan vonszoltuk magunkat előre. Végre kis völgybe +érkeztünk, amelyben a szél ezerhangú erővel fütyült és üvöltött. +Besötétedett. A mongol ide-oda futkosva az utat kereste. Végre +visszatért, a karjaival hadonászott és ezt mondta: + +– Eltévedtünk. Itt kell tehát éjjeleznünk. Ez nagy baj, mert itt nincs +fa a kályha számára, a hidegség pedig még nagyobb lesz. + +Összefagyott kezeinkkel nagynehezen sátrat vertünk a szélben és +beleállítottuk az itt használhatatlan kályhát. A sátrat hóval födtük be, +az összefútt hótömegekbe hosszú lyukakat ástunk és tevéinket a +letérdelés «dzuk, dzuk» parancsszavával arra kényszerítettük, hogy e +lyukakba feküdjenek. Azután a podgyászunkat bevittük a sátorba. + +Társam sehogysem tudott belenyugodni abba, hogy föl nem használt kályha +mellett fagyoskodva töltse el az éjjelt. + +– Kimegyek tüzelőfáért, – mondta határozottan. + +Fejszét ragadott és kiment. Egy óra mulva nagy darab távirópóznával jött +vissza. Megfagyott ujjait dörzsölgetve így szólt: + +– Tudjátok meg ti Dzsingisz Khánok, ha fejszét fogtok és arra kissé +balra fölfelé mentek, kidöntött távírópóznákat találtok. Megismerkedtem +a jó Jagisztaial, aki megmutatta nekem a póznákat. + +Nem messzire tőlünk volt az orosz távíróvonal, amely a bolsevikok napjai +előtt Irkutszkot Uliasszutaival kötötte össze, de a mongolok a kínaiak +parancsára kidöntötték és a drótot elrabolták. A póznák tehát most a +szorosan átkelő utasok megmentőivé lettek. Nekik köszönhettük, hogy +meleg sátorban tölthettük az éjjelt és meleg vacsorát, forró húslevest +metélttel, ehettünk a haragos Jagisztai uralmi területének középpontján. + +Másnap korán reggel ismét rátaláltunk az útra. Két-háromszáz lépésnyire +lehetett a sátrunktól. Tovább folytattuk az utat a Tarbagatai hegyláncán +át. + +Az Adair folyó völgyének kezdetén sok karminpiros csőrű mongol varjút +láttunk a sziklák körül keringeni. Arrafelé mentünk és egy lónak meg +lovasának holttestére bukkantunk. Csak nem régen pusztulhattak el. +Hogyan, nehéz volt kitalálni. Szorosan egymás mellett feküdtek, a +kantárszár a férfi jobbkezére volt csavarva. Szúrt seb vagy lövés helye +nem volt látható. A férfi arcvonásait nem lehetett felismerni. Felöltője +mongolos volt, ellenben nadrágja és kabátja nem volt mongol szabású. +Azon tépelődtünk, mi érhette a lovast és lovát. Mongolunk lehorgasztotta +a fejét és súgva, de határozottan ezt mondta: + +– Ez Jagisztai bosszúja. A lovas a déli obon nem mutatott be áldozatot +és ezért őt is, lovát is megfojtotta a démon. + +Túl voltunk végre a Tarbagatai hegyláncon. Lábunknál az Adair völgye +terült el. Ez szűk, zeg-zugos sík terület, amely követi a hegyláncokkal +bekeretezett folyót és kövér fű fedi. A szétrombolt távíróvonal két +részre osztotta a völgyet. Az uliasszutai-irkutzki táviróvonal +szétrombolását Kínának Mongolországban követett aggressziv politikája +tette szükségessé. + +Nemsokára nagy juhnyájakkal kezdtünk találkozni, amelyek a hó alatt a +nagyon tápláló füvet keresték. Egyes helyeken yakok mutatkoztak és a +hegyek magasabb ereszkedőin ökrök. Pásztort azonban csak egyetlenegyszer +láttunk, mert az ország lakói szemlátomást kerülték az átutazókat. Sőt +még jurtát sem lehetett az úton találni. A nomádok nagyon ügyesen tudják +kiválasztani a téli szállásnak való helyet. Gyakran kerestem föl télen +mongol jurtákat, amelyek olyan védett helyen voltak, hogy én, aki a +szeles lapályról jöttem, úgy éreztem, mintha melegházban lennék. + +Amikor útközben egy nagyobb juhnyájhoz közeledtünk, a nyáj nagyobb része +azonnal elvonult. Amikor még közelebb mentünk, a kisebbik részből is +eltávozott harminc vagy negyven állat és fölugrott a hegymeredeken. +Messzelátómmal azután a következő felfedezést tettem: a nyájnak ama +részében, amely még most is ott állott, csupa közönséges juh volt. A +nagyobbik részben, amely a lapályon át vonult el, mongol antilopok +(gazella gutturosa) voltak, míg azok az állatok, amelyek fölmásztak a +hegyre, argálik (ovis Argali) voltak. Az egész társaság, az argálikkal +együtt, az Adair-völgy lapályán legelészett. A völgy nyilván jó legelő +volt még most télen is. A folyó sok helyen nem volt befagyva és itt-ott +nagy gőzfelhőt láttam a nyílt víz fölszínén. Nehány antilop és argáli +felénk nézdegélt. + +– Most majd megkísérlik utunk keresztezését, – mondotta a mongol +nevetve. – Az antilopok nagyon mulatságos állatok. Néha mérföldekre +elfutnak, hogy a lovakat megelőzve, előttük az utat keresztezhessék és +ha ez megtörtént, ismét nyugodtan legelnek. + +Én már ismertem az antilopok e sztratégiáját és elhatároztam, hogy +vadászat céljára kihasználom. A vadászatot a következő módon szerveztük +meg: egy mongolt a málhás tevével ugyanabban az irányban tovább hagytunk +menni. Mi hárman többiek legyezőalakban szétváltunk és az úttól jobbra a +nyáj felé tartottunk. A nyáj azonnal meglepetve bámult, mert az ő +etikettjük azt kívánta, hogy egyidőben kell keresztezniök az utat mind a +négy lovas előtt. Körülbelül háromezer állat lehetett együtt és ez az +egész hadsereg céltalanul futkosott egyik oldalról a másikra. Tökéletes +volt a kavarodás. Öt állat két sorban ama pont felé rohant, ahol én +voltam. Nagyot kiáltottam és lőttem. Az állatok azonnal megállottak és e +közben, részben egymást átugorva, rakásra buktak. Ijedtségüket drágán +kellett megfizetniök, mert alkalmat adott nekem arra, hogy négyszer +lőhettem és két pompás állatot leteríthettem. A barátom még nálamnál is +szerencsésebb volt, mert csak egyszer lőtt bele a vele párhuzamosan +rohanó nyájba és egy lövéssel két állatot lőtt le. + +Az argálik időközben még magasabbra másztak föl a hegyre és ott, mint a +katonák, sorban állottak föl. Élesen figyeltek bennünket. Még e nagy +távolságból is világosan fölismerhettem izmos testüket, hatalmas fejüket +és erős szarvukat. + +Zsákmányunk összeszedése után az előre lovagolt mongol után +rugaszkodtunk, hogy folytassuk utunkat. Sok helyen juh-tetemet láttunk, +a nyakuk föl volt tépve és lágyékukról le volt rágva a hús. + +– Ez farkasok munkája, – mondta a mongol. – Ezen a vidéken mindig sok a +farkas. + +Még több antilopnyájjal találkoztunk és mindannyiszor addig vágtattak +mellettünk, míg előttünk átugorhattak az út másik oldalára. Mihelyt ez +sikerült, szép csöndesen megálltak és békességben tovább legeltek. +Egyszer, hogy az antilopokat elbolondítsam, a tevémet az ellenkező +irányba fordítottam. Az egész nyáj azonnal elfogadta a kihívást, új +útirányommal párhuzamosan kezdett vágtatni, amíg csak előttem +kényelmesen át nem juthatott az út túlsó felére. Azután ismét +visszafordítottam a tevémet, mire az állatok is belefogtak az előbbi +manőverbe és így azután visszakerültek első legelőhelyükre. Másik +alkalommal ugyanegy nyájjal szemben háromszor ismételtettem meg ezt a +fogást és nagyon jól mulattam ezeknek az állatoknak ostoba szokásán. + +Nagyon kellemetlen éjjelt kellett ebben a völgyben eltöltenünk. +Megállapodtunk a befagyott folyó partjának olyan helyén, ahol magas, +előreugró szirt megvédett bennünket a szél ellen. Tűz égett a +kályhánkban, az üstben forró víz volt, tehát a sátrunk is meleg volt és +kellemes. Éppen pihenni akartunk és már örültünk a vacsorának, amikor +közvetetlenül a sátor mellett hirtelenül pokoli vonítást és nevetést +hallottunk, amire a völgy másik oldaláról hosszúra elnyújtott, siralmas +üvöltés felelt. + +– Farkasok, – mondta a legnagyobb nyugalommal a mongol, mialatt fogta a +revolverét és kiment. Hosszabb ideig nem jött vissza. Végre lövést +hallottunk és kisvártatva belépett a sátorba a mongol. + +– Kissé megijesztettem őket. Az Adair partján egy teve hullája közül +gyűltek össze. + +– Remélhetőleg nem a mi tevéinket támadták meg? + +– Majd tüzet rakunk a sátoron kívül, akkor békében hagynak bennünket. + +Vacsora után aludni tértünk. Sokáig ébren feküdtem és hallgattam a +tűzben égő fa ropogását, a tevék mélyen sóhajtó lélekzését és a +farkascsordák távoli üvöltését. Végezetül mégis csak elaludtam. Nem +tudtam, meddig aludtam, amikor egy oldalamat érő erős lökés +fölébresztett. Szorosan a sátor szélénél feküdtem és kívülről a +legcsekélyebb ceremónia nélkül keményen nekiment valami az oldalamnak. +Azt hittem, talán valamelyik teve volt, amely a sátor nemezfalát +rágdosta. Mauzerommal nagyot ütöttem a fal felé. Éles ordítás +hallatszott, amit gyorsan elfutó lábak zaja követett. + +Reggel farkasnyomokat találtunk a sátor közvetetlen közelében. +Odamerészkedtek és a sátorfal alatt kapargatni kezdtek. A rablók egyike +bizonyára daganattal a fején volt kénytelen visszavonulni. A mongol +nagykomolyan ezt mondta: + +– A farkasok és a sasok Jagisztai szolgái. + +Ez azonban nem akadályozza meg a mongolokat abban, hogy farkasra +vadásszanak. Baylei herceg táborában tanuja voltam egykor ilyen +vadászatnak. A mongol lovasok legjobb lovaikon utólérték a síkon a +farkasokat és súlyos bambuszfütykössel, aminek tashur a neve, +agyonverték. Egy orosz állatorvos megtanította a mongolokat arra, hogyan +lehet a farkasokat sztrichninnel megmérgezni, de ezt az eljárást +csakhamar abbahagyták a mongolok, mert féltették a kutyáikat, a nomádok +hű barátját és szövetségesét. A sast és az ölyvet azonban sohasem +bántják a mongolok, sőt még etetik is. Ha állatot ölnek, mint ahogyan mi +a kutyának vetünk oda élelmet, ők a levegőbe dobnak húsdarabokat, +amelyeket a sasok és ölyvek röptükben kapnak el. A sasokat és ölyveket +nagyra becsülik azért, mert elriasztják a varjakat és szarkákat, amelyek +veszedelmesek a marhára és a lóra nézve, mert az állatok hátán levő +sebeket fölkaparják és összevagdossák. + + +HUSZONEGYEDIK FEJEZET. A halál helye. + +Tevéink lassan és egyenletesen ballagtak északi irányban. Naponta +huszonöt-harminc mérföldet tettünk meg. Egy kis kolostor közelébe +jutottunk, amely az úttól balra volt. A kolostor épületei négyszöget +alkottak és vastag oszlopokból készült vastag kerítés vette körül. A +kerítés mindenik oldalának közepén nyílás volt, amely az épületnégyszög +középpontján levő templom négy ajtajához szolgált. A templom kínai +stílusban épült, vörösre lakkozott oszlopokkal és hajlított tetővel és +jóval túlmagaslott a lámák körülötte levő alacsony lakóházain. Az út +másik oldalán volt valami, ami kínai erődnek látszott, a valóságban +azonban kereskedelmi telep (dugun) volt. A kínaiak ugyanis telepeiket +mindig erődszerűen építik, kettős, egymástól néhány lépésnyire levő +fallal. Minden eshetőségre készen rendesen húsz-harminc teljesen +felfegyverzett emberük van ott benn. Ezeket a dugunokat veszedelem +esetén erődként használják föl és hosszabb megszállást is ki tudnak +benne tartani. + +A dugun és a kolostor közt, az úthoz valamivel közelebb, néhány nomádnak +a tábora volt. Lovaikat és marháikat seholsem lehetett látni. Ezek a +mongolok bizonyára már hosszabb idő óta voltak itt és marháikat a +hegyekben hagyták. Több jurtán sokszínű, háromszögletű zászló +lengedezett, annak jeléül, hogy ott betegek vannak. Néhány jurta +közelében magas oszlopok voltak, hegyükön mongol sipkával, ami azt +hirdette, hogy az illető jurták gazdái meghaltak. A lapályon kóborgó +kutyafalkák elárulták, hogy a holttestek a közelben, vagy a +szakadékokban, vagy pedig a folyóparton feküdtek. + +Táborukhoz közeledve, veszett dobolást, fuvola melankólikus hangját és +éles, őrült kiáltást hallottunk. Mongolunk, aki előre ment, hogy hírt +szerezzen, azt, jelentette hogy néhány mongol család jött ide a +kolostorba, mert Jahanszti Hutuktutól vár segítséget, akinek az a híre, +hogy csodálatos gyógyító ereje van. Bélpoklosság és fekete himlő támadta +meg ezeket az embereket, akik nagy útról jöttek, de a Hutuktu nem volt a +kolostorban, hanem Urgába ment az Élő Buddhához. Kénytelenek voltak +tehát varázsló orvosok segítségét kérni. + +A betegek egymásután meghaltak. A megérkezésünket megelőző napon a +huszonhetedik halottat tették ki a síkságra. + +Még beszélgettünk az esetről, amikor a jurták egyikéből egy varázsló +orvos lépett ki. Öreg ember volt, félszemén hályog, arca himlőhelyes. +Rongyokba volt öltözve. Csípőjéről több színes rongy lógott le. Dob és +fuvola volt nála. Kék ajkán habot, szemében őrületet láttunk. Hirtelen +forgolódni és hosszú lábának ezerszeres kificamításával, vállának +ezerszeres rángatásával táncolni kezdett, miközben verte a dobot, +fuvolázott, nagyokat kiáltott, őrjöngött, magát mindig gyorsabb +mozdulatokra erőszakolta, míg végre halványan és véres szemmel a hóra +zuhant, ahol tagjai tovább reszkettek és továbbra is összefüggéstelenül +kiáltozott. Ilyen módon gyógyította a doktor betegeit. Őrültségével meg +akarta ijeszteni a gonosz szellemeket, a betegség okozóit. + +Egy másik varázsló orvos piszkos, iszapos vizet adott inni betegeinek. +Ez a víz, mint nekem elmondták, az Élő Buddha fürdővize volt, aki ebben +mosta meg «isteni», a szent lótuszvirágból született testét. + +– «Om, om!» – kiabálta szakadatlanul a két varázsló. + +Mialatt a doktorok az ördöggel viaskodtak, a beteg emberek magukra +voltak hagyatva. Nagy lázban feküdtek báránybőrbundák és köpenyek egész +halmaza alatt, félrebeszéltek, dühöngtek és ide-oda hánykolódtak. A +szénserpenyő mellett még egészséges felnőttek és gyermekek egykedvűen +beszélgettek, teáztak és pipáztak. A szenvedők és halottak közt annyi +ijesztő nyomort láttam ezekben a jurtákban, hogy nem tudom leírni. + +Erre gondoltam: Ó, nagy Dzsingisz khán, aki olyan jól megértetted Ázsia +és Európa sorsát, aki életedet a mongol név dicsőségének szentelted, +miért nem világosítottad föl saját népedet, amely még mindig megőrizte +régi erkölcsét, becsületességét és békés szokásait, hogy védve legyen +ilyen halál ellen? A karakorumi mauzoleumban évszázadok folyamán +szétporladt csontjaidnak szembe kellene szállaniok egykoron nagy, a fél +civilizált világtól rettegett néped gyors kihalásával! + +Ez járt a fejemben, amikor a biztos halált várók táborát láttam és +hallottam a haldokló férfiak, nők és gyermekek nyögését, kiáltozását és +dühöngését. Valahol messze éhes kutyák vonítottak és egyhangúan szólt a +kifáradt varázsló dobja. + +Előre! Nem tudtam tovább nézni az iszonyat e képét. Amikor megint úton +voltunk, az az érzés nehezedett reánk, mintha a borzasztó helyről valami +ijesztő, láthatatlan szellem követne bennünket. A betegségek ördögei? +Vagy csak az iszonyat képei? Vagy éppen azoknak a lelke, akiket ott a +mongol sötétség oltárán áldoznak föl? Megmagyarázhatatlan félelem fogott +el bennünket. Csak miután letértünk az útról és egy erdős hegyháton át +egy katlanba léptünk, ahonnan nem volt látható sem a Jahantszi Kure +kolostor, sem a dugun, sem a haldokló mongolok sírja, csak akkor +lélekzettünk ismét szabadabban. + +Nagy tóhoz érkeztünk. A Tiszingol volt. Partján nagy orosz ház állott, a +távíróállomás Koszogol és Uliasszutai közt. + + +HUSZONKETTEDIK FEJEZET. Gyilkosok közt. + +Amikor a távíróállomáshoz közeledtünk, egy szőke fiatal ember, az +állomás Kanine nevű hivatalnoka jött elénk. Némi zavarral éjszakai +szállást ajánlott föl a házában. Belépésünkkor egy magas, szikár férfi +állt föl az asztal mellől és határozatlan magatartással felénk tartott, +de amellett nagyon is figyelmesen vizsgálgatott bennünket. + +– Vendégek, – mondta nekik Kanin, – Khathylba utaznak, magánszemélyek, +idegenek, külföldiek… + +– Aha, – mondta a másik nyugodtan, mintha megértette volna. + +Amikor övünket megoldottuk és nagykeservesen kibújtunk a nehéz mongol +köpenyből, a magas férfi nagyon buzgón sugdolódzott a gazdánkkal. +Hallottam, hogy amikor az asztalhoz közeledtünk, ezt mondta neki: + +– Tehát kénytelenek vagyunk elhalasztani. + +Kanine csak biccentett egyet a fejével. + +Az asztalnál még mások is ültek, köztük Kanine segédje, fehér arcú, +magas szőke ember, aki mindenféléről fecsegett. Félig bolond volt. Ott +volt Kanine felesége is, sápadt, fiatal, kimerültnek látszó, ijedtszemű +teremtés, akinek arca elárulta, hogy félelem kínozza. Mellette egy +körülbelül tizenöt éves, fiatal, rövidhajú leány ült, aki férfi módjára +volt öltözve. Még Kanine két kis fia is ott volt a szobában. + +Valamennyivel megismerkedtünk. A nagy idegen Gorokoff néven mutatkozott +be és Szamgaltaiból való telepesnek mondta magát. A rövidhajú leányt +testvéreként mutatta be. + +Kanine felesége észrevehető félelemmel nézett bennünket és nem szólt +semmit. Nyilvánvaló volt, hogy kínos neki a jelenlétünk. Mi azonban, +akik nem válogathattunk szállásban, teázni kezdtünk és kenyeret meg +hideg húst ettünk. + +Kanine elmondta, hogy családja a táviróvonal szétrombolása óta +nyomorgott. A bolsevikok Irkutszkból nem küldtek neki fizetést, úgy +kellett tehát megélnie, ahogy éppen lehetett. Családjával együtt szénát +csinált, amit eladtak az orosz telepeseknek, Khatylból Uliasszutaiba és +Szamgaltaiba magánközleményeket és árúkat továbbítottak, szarvasmarhával +kereskedtek, vadásztak és ilyen módon tengették életüket. + +Gorokoff kijelentette, hogy kereskedelmi ügyei következtében Khathylba +kénytelen utazni. Ő és testvére nagyon örülnének tehát, ha a mi +karavánunkhoz csatlakozhatnának. Színtelen szeme, amely mindig kerülte +másnak a tekintetét, éppenséggel nem tette vonzóvá az arcát. + +Beszélgetés közben azt kérdeztük Kaninetól, hogy vannak-e a közelben +orosz telepesek. Ráncbaszedett homlokkal és haragosan nézve ezt felelte: + +– Körülbelül egy versztnyire az állomástól még egy Bobroff nevű gazdag +öreg ember lakik. De nem ajánlom, hogy fölkeresse, mert haszontalan, nem +vendégszerető, vén fickó. + +Kanine felesége férjének e szavaira lesütötte a szemét és a vállát +összehúzta, mintha borzongás járná át. Gorokoff és testvére tovább is +egykedvűen pöfékelt. Mindez, Kanine beszédének ellenséges hangja, +feleségének zavarodottsága és Gorokoffék mesterkélt közönbössége, +föltűnt nekem. Ezért elhatároztam, hogy megnézem azt az öreg telepest, +akiről Kanine oly kedvezőtlen leírást adott. Uliasszutaiban két Bobroff +nevű embert ismertem. Kaninenak azt mondtam, hogy fölkérésre személyesen +kell Bobroffnak egy levelet átadnom, magamra vettem felöltőmet és +távoztam. + +Bobroff háza mélyedésben épült és magas kerítés vette körül, amelyen +átkukucskáltak a házak alacsony födelei. Az egyik ablakból világosság +szűrődött ki. A kapun kopogtam. Dühös kutyaugatás volt a felelet. A +kerítés hasadékain át négy óriási fekete mongol kutyát pillantottam meg, +amelyek fogaikat csattogtatva és különösen vonítva, a kapunak rontottak. +Az udvaron kinyílt a ház ajtaja és valaki ezt kérdezte: + +– Ki az? + +Azt feleltem, hogy utas vagyok Uliasszutaiból. Mindenekelőtt megkötözték +a kutyákat. Azután bebocsátott egy ember, aki tetőtől talpig +vizsgálgatott engem. Zsebéből revolvernek az agya látszott. Miután az, +amit látott, valamint elbeszélésem, hogy ismertem a rokonait, +megnyugtatta, melegen üdvözölt, meghívott a házába és bemutatott a +feleségének, egy tiszteletreméltó öreg hölgynek és gyönyörű ötéves kis +fogadott leányának. Ezt a leánykát a pusztában találta az anyja +holtteste mellett, aki a bolsevikok elől menekülve, kimerültség +következtében vesztette az életét. + +Bobroff elmondta, hogy Kazagrandi orosz különítménye Koszogolból elűzte +a vörös csapatokat. Khathylba tehát veszedelem nélkül folytathattuk az +utunkat. Az öreg ember ezt kérdezte: + +– Miért nem inkább nálam tölti az éjszakát, mint odaát azoknál a +rablóknál? + +Bővebb fölvilágosítást kértem és nagyon fontos dolgokat tudtam meg. Úgy +látszott, hogy Kanine bolsevik, az irkutszki szovjet ügynöke és azért +küldték ide, hogy mindent megfigyeljen. De most ártalmatlanná lett, +vélte Bobroff, mert az állomása és Irkutszk között megszakadt az +összeköttetés. Ellenben Biiszkből, az Altai-területről éppen most egy +nagyon hatalmas biztos érkezett. + +– Gorokoff? + +– Ő így nevezi magát, de én is Biiszkből jövök, ahol mindenkit ismerek. +Pouzikoff az igazi neve és a kíséretében levő rövidhajú leány a +szeretője. Ő a Cseka megbízottja, a leány pedig ennek a hatóságnak az +ügynöke. Ezek ketten a mult augusztusban a Kolcsak-féle hadsereg hetven +megkötözött tisztjét lőtték agyon revolverrel. Gaz, gyáva gyilkosok! +Most idejönnek, hogy az országot kikémleljék. Az én házamban akartak +éjjelre megszállni, de én nagyon jól ismerem őket és megtagadtam a +vendégszeretetet. + +Visszaemlékezve az állomáson az asztalnál hallott többféle gyanús szóra +és a gyanús pillantásokra, ezt kérdeztem: + +– És nem fél tőlük? + +– Nem, – felelte az öreg ember. – Magamat és családomat meg tudom +védeni. És védelmezőm is van, – a fiam. Egész Mongolországban nem talál +még egy olyan lövőt, lovast és harcost, mint ő. Sajnálom, hogy nem +ismerkedhetik meg vele. Elment, hogy a nyájak után nézzen és csak holnap +tér vissza. + +Barátságosan elbúcsúztunk. Meg kellett ígérnem, hogy visszatérőben nála +fogunk lakni. Kanine és Gorokoff ezzel a kérdéssel fogadott: + +– Nos, mit fecsegett rólunk Bobroff? + +– Magukról semmit, – feleltem. – Amikor megtudta, hogy itt lakom, +egyáltalán nem akart velem beszélni. Hát mi történt köztetek? – +kérdeztem nagy meglepetést színlelve. + +– Régi viszály, – mormogta Gorokoff. + +– Gonoszlelkü vén bűnös, – mondta Kanine. + +Eközben azonban Kanine feleségének ijedt szeme valódi rémületet árult +el, mintha arra lett volna elkészülve, hogy a következő pillanatban +halálos csapás éri. + +Gorokoff összecsomagolta a holmiját, hogy másnap reggel készen legyen az +útra. Mi egyszerű ágyainkat a mellékhelyiségben állítottuk föl és +lefekvéshez készülődtünk. Előbb azonban odasúgtam a barátomnak, hogy a +revolverét minden eshetőségre tartsa készen. Barátom mosolygott, mialatt +revolverét elővette és fejszéjét a vánkosa alá tette. Súgva mondta: + +– Ezek az emberek kezdettől fogva gyanúsak voltak nekem. Valami rosszban +törik a fejüket. Holnap Gorokoff mögött lovagolok és egy csinos kis +dumdum-golyót tartok készen a számára. + +A mongolok az éjjelt a maguk sátrában, a nyílt udvaron a tevék mellett +töltötték; az állatok közelében akartak lenni, hogy takarmányozhassák +őket. + +Reggel hét óra felé útnak indultunk. Barátom, mint karavánunk utóvédje +foglalt helyet és ilyen módon mindig Gorokoff mögött maradt, aki, mint +testvére is, – mindkettő tetőtől-talpig föl volt fegyverkezve, – pompás +lovon ült. Megkérdeztem: + +– Hogyan tudták a lovaikat ilyen jó állapotban tartani, amikor pedig már +megtették a nagy utat Szamgaltaitól idáig? + +Amikor Gorokoff azt felelte, hogy a lovak Kanine tulajdona, világosan +láttam, hogy ez nem lehet olyan szegény, mint aminőnek magát +föltüntette. Mert e pompás lovak egyikéért is minden gazdag mongol annyi +juhot adott volna neki, hogy egész háztartása egy évig el lett volna +látva juhhússal. + +Nemsokára nagy mocsárhoz érkeztünk, amelyet sűrű bokrok vettek körül. +Rendkívül meglepett, hogy ott sok száz fehér kuropatkát vagy foglyot +láttam. Közeledtünkre kacsák szálltak föl a vízről. Télen, a legélesebb +szélben és hóban vadkacsa! A mongol ezt így magyarázta meg: + +– Ez a mocsár mindig meleg marad és sohasem fagy be. Itt egész éven át +élnek vadkacsák, úgyszintén kuropatkák is, amelyek a puha, meleg földben +elegendő táplálékot találnak. + +Míg a mongollal beszéltem, a mocsár fölött vörösessárga lángot láttam. +Ide-oda lobogott, de azonnal eltűnt. Ám a túlsó szélen nemsokára két +újabb lángnyelv tűnt föl. Megértettem, hogy itt igazi lidércekről van +szó, lidércekről, amelyeket mindenütt a legendák ezrei vesznek körül, de +a vegyi tudomány teljesen természetesen úgy magyaráz meg, hogy +meggyullad az a mocsárgáz, amely a növényanyagoknak a meleg, nedves +földben való elrothadása folytán képződött. A mongol ezt mondta: + +– Adair démonjai laknak itt, akik állandó harcban vannak Muren +szellemeivel. + +– Valóban, – gondolám, – ha még a prózai Európában is és ma is azt +hiszik a falusiak, hogy a lángnyelvek gonosz varázslat szülöttei, akkor +a misztérium országában legalább is két szomszédos folyó démonjainak +háborús jelenségei kell, hogy legyenek. + +Mögöttünk hagyván a mocsárt, messzi előttünk nagy kolostort láttunk. Bár +fél mérföldnyire oldalt esett az úttól, Gorokoffék mégis azt mondták, +hogy oda kell lovagolniok, mert a kínai üzletekben egyet-mást be akarnak +vásárolni. Gyorsan ellovagoltak és megígérték, hogy nemsokára utólérnek. +De jó sokáig nem láttuk őket ismét. Később teljesen váratlan körülmények +közt, amelyek rájuk nézve nagyon tragikus jelentőségűek voltak, +találkoztunk velük. Ami bennünket illet, mi egészen meg voltunk +elégedve, hogy ilyen hamar megszabadultunk tőlük. Most azután +részletesen elmondhattam a barátomnak mindent, amit Bobroff beszélt +róluk. + + +HUSZONHARMADIK FEJEZET. Vulkánon. + +Másnap este Khathylba érkeztünk. Ez kis orosz telep tíz szétszórt +épülettel, az Egingol vagy Jaga völgyében, amely fél mérföldnyire a falu +fölött lép ki a Koszogolból. A Koszogol óriási alpesi tó. Mély, hideg, +hossza nyolcvanöt, szélessége tíz-harminc mérföld. Nyugati partján a +darkhat-szojotok laknak, akik Hubszugulnak nevezik. Koszogol a mongol +neve. + +A szojotok is, a mongolok is rettenetes, szent víznek tekintik. Ez az +előítélet könnyen megérthető, mert a tó még most is vulkánikus +működésben levő területen van. Nyáron, teljesen csöndes napokon néha +magas hullámok csapdossák fölületét, amelyek veszedelmesek nemcsak a +bennszülöttek halászcsónakjainak, hanem a tavon közlekedő nagy orosz +személyszállító gőzösöknek is. Télen pedig egészen váratlanul darabokra +töri jégtakaróját és a törések helyén gőzfelhők szállnak a magasba. A tó +fenekén nyilván szórványosan forró források kezdenek működni, vagy talán +lávaömlésről van szó. Hogy ezek a természeti jelenségek valamiféle +földalatti konvulzióra vezetendők vissza, bizonyítja a nagytömegű +döglött hal, amely a sekélyebb helyeken olykor elzárja a kifolyást. + +A tó rendkívül gazdag halban. Főként pisztráng- és lazacfajtában. +Híressé tették csodálatos «fehér halai», amelyeket azelőtt egész +Szibériában, sőt Mongolországban egész Mukdenig szétküldözgettek. A +«fehér hal» kövér, nagyon finom és jó kaviárt ad. A tónak egy másik +halfaja a fehér khayrusz vagy pisztráng, amely a vándorlás idején, a +legtöbb hal szokásával ellentétben, vízmentében vonul a Jagaba ahol az +egymás mellett hemzsegő halak olykor-olykor egyik parttól a másikig az +egész folyót elborítják. Ezt a halfajtát azonban nem halásszák, mert +tele van féreggel és táplálékul nem alkalmas. Sőt még a macska és a +kutya sem nyúl hozzá a khayruszhoz. Nagyon érdekes jelenség ez, amelyet +Dorogosztaiszky irkutszki egyetemi tanár vizsgálgatott, míg a bolsevikok +meg nem zavarták munkájában. + +Khathylban pánik volt. Kazagrandi ezredes orosz különítménye hirtelen +harcképtelenné lett és miután a bolsevikokat kétszer megverte és +Irkutszk ellen jól haladt előre, tisztjei viszálykodása következtében +széthullott. A bolsevikok kihasználták ezt a helyzetet, ezer főre +erősítették meg csapataikat és előre indultak, hogy az elvesztett +területet visszaszerezzék, míg a Kazagrandi-felé különítmény maradványa +Khathylba vonult vissza, ahol egy utolsó kísérletet akart tenni az +ellenállásra a vörösökkel szemben. + +Khathyl lakói minden ingó jószágukat kocsira rakva elmenekültek a +városból. Marháikat és lovaikat ott hagyták. Az egyik részük azt +tervezte, hogy a nem messzi fenyőerdőkben és hegyzugokban bújik el, míg +másik részük déli irányba indult Muren Kure és Uliasszutai felé. + +A megérkezésünket követő napon a mongol községi hivatalnok azt a hírt +kapta, hogy a vörös csapatok megkerülték Kazagrandi ezredes embereit és +most valóban Khathyl ellen közelednek. A mongol hivatalos képviselő erre +okiratait és szolgáit azonnal tizenegy tevére rakatta és otthagyta a +yament. Vele együtt szó nélkül eltűntek a mi mongol vezetőink és +magukkal vitték a tevéinket. + +A helyzetünk kétségbeejtőnek látszott. A még el nem menekült +telepesekhez siettünk, hogy tevéket próbáljunk tőlük vásárolni. Ezek +azonban, az eseményeket várva, állataikat Mongolország félreeső helyeire +küldték és ezért nem tehettek szolgálatunkra. Erre elmentünk Gay V. G. +doktorhoz, egy a városban élő állatorvoshoz, akit a marhapestis ellen +folytatott harca egész Mongolországban híressé tett. Családjával együtt +lakott itt és miután kényszerítve látta magát az állami szolgálat +elhagyására, marhakereskedő lett belőle. Rendkívül érdekes, ügyes és +erélyes személyiség volt. A cári uralom alatt az volt a megbizatása, +hogy a német fronton levő orosz hadsereg számára Mongolországból az +egész hússzállítást végezze. Ilyen módon rengeteg vállalatnak lett a +megszervezője. Amikor a bolsevikok 1917-ben hatalomra jutottak, nekik is +rendelkezésükre állott. Később, amikor Kolcsak csapatai elkergették a +bolsevikokat Szibériából, elfogták és bíróság elé állították. De +szabadon engedték, mert belátták, hogy ő az egyetlen ember, aki ezt a +nagy mongol vállalkozást intézheti. Így azután Kolcsak admirálisnak a +hússzállítója lett. A legutóbbi időben Gay Kazagrandi csapatainak fő +szervezője és szállítója volt. + +Nekünk mindjárt azt mondta, hogy nem tehetünk mást, mint hogy beérjük +néhány nyomorult, letört lóval, amely elvihetne bennünket hatvan +mérföldnyire Muren Kureba, ahol majd találunk tevét az Uliasszutaiba +való visszatérésre. De még ezek a lovak is bizonyos távolságra vannak a +várostól, úgy, hogy az éjjelt itt kell töltenünk, azt az éjjelt, amelyen +a vörös csapatokat várják. + +Csodálkozva láttuk, hogy családjával együtt Gay is maradni akar a +vörösök megérkezéseig. Különben csak néhány kozák maradt vissza a +városban azzal a megbizatással, hogy figyeljék meg a vörös csapatok +mozdulatait. + +Leszállt az éj. Barátom és én készek voltunk harcolni vagy, a legvégső +esetben, öngyilkosságot elkövetni. A Jaga közelében, egy kis házban +tartózkodtunk, amelyben néhány munkás lakott és nem tartotta +szükségesnek a távozást. A munkások fölmentek egy dombra, ahol egészen +addig a hegyláncig, amely mögül a vörös különítménynek föl kellett +bukkannia, át lehetett tekinteni az egész vidéket. Az erdőben levő e +figyelőhelyről hirtelen kiáltozva futott vissza az egyik munkás. + +– Jaj, jaj, jönnek a vörösök. Egy lovas, ahogy csak tud, vágtat az erdei +úton. Rákiáltottam, de nem felelt. Sötét volt, de fölismertem, hogy a ló +idegen állat. + +– Ne fecsegj ostobaságot, – mondta egy másik munkás. – Valószínűleg +valami mongol lovagolt el arra, akit te vörösnek néztél. + +– Nem, nem volt mongol, – válaszolta az első munkás. – A ló meg volt +patkolva. Egészen tisztán hallottam a patkócsattogást. Jaj nekünk! + +– Szép dolog, – mondta a barátom. – Úgy látszik, ez a végünk. Ostoba +dolog, hogy így kelljen elpusztulnunk. + +Igaza volt. + +Ebben a pillanatban kopogtak az ajtón. A mongol volt, aki elhozta nekünk +a három lovat a menekülésre. Azonnal nyergeltünk és a harmadik lóra +fölraktuk sátrunkat és az élelmiszert. Mindjárt el is lovagoltunk, hogy +még Gaytól elbúcsúzzunk. + +Gay házában egész haditanácsot találtunk. A hegyekről két-három telepes +és néhány kozák vágtatott le és azt jelentette, hogy a vörös különítmény +közeledik Khathylhoz, de az éjjel az erdőben marad, ahol már tábortüzet +rak. A ház ablakán át valóban tűzfényt lehetett látni. Igazán nagyon +különös volt, hogy az ellenség ott az erdőben akarta megvárni a reggelt, +amikor pedig zavartalanul lovagolhatott volna a faluig, amelyet el akart +foglalni. + +Egy fölfegyverkezett kozák lépett be és jelentette, hogy a különítmény +két fegyveres embere a házhoz közeledik. A szobában levők mindannyian +füleltek. Kívülről több ló patkócsattogását és emberek hangját +hallottuk. Azután kopogtak. + +– Szabad, – mondta Gay. + +Két fiatal ember lépett be. Szakálluk egészen fehér volt és arcuk a nagy +hidegtől lángolóan vörös. Közönséges szibériai felöltő volt rajtuk és a +fejükön nagy asztrakán sapka. De fegyver nem volt náluk. + +Azonnal kikérdeztük őket. Kiderült, hogy a szóban forgó különítmény az +irkutszki és a yakutszki kerületekből való fehér parasztok csapata volt, +amely a bolsevikok ellen harcolt. Irkutszk közelében vereség érte őket +és most Kazagrandival próbáltak összeköttetést teremteni. E csapat +vezére egy szocialista volt, Wasszilieff kapitány, akinek szocialista +hajlandóságai miatt a cár alatt sokat kellett szenvednie. + +Veszedelmen kívül voltunk tehát. Mégis, mivel mindent megtudtunk, ami +kívánatos és sürgős volt, hogy jelentést tegyünk, elhatároztuk, hogy +azonnal elindulunk Muren Kureba. + +Az úton utólértünk három kozákot, aki vissza akarta hozni a délnek +menekülő telepeseket. Hozzájuk csatlakoztunk. Gyalogosan átvezettük a +lovakat a folyó jegén. A Jaga meg volt veszve. A föld alatti erők a jég +alatt fölfelé törekvő nagy hullámokat teremtettek, amelyek hangos +ordítással nagy jégdarabokat téptek le, kis darabokra törték össze és a +víz mentében levő, még el nem tört jégmező alá szívták. Kígyókhoz +hasonló repedések terjedtek különböző irányban a jég fölületén. Az egyik +kozák belebukott a repedések egyikébe. Csak éppen hogy még kihúzhattuk. +A jéghideg fürdő miatt vissza kellett térnie Khathylba. Lovaink +ismételten megcsúsztak és elestek. Ember és állat a halál jelenlétét +érezte. + +Végre elértük a túlsó partot és déli irányban folytathattuk utunkat. Tíz +mérföld után találkoztunk az első menekülő csoporttal. A menekülők nagy +sátort ütöttek, tüzet raktak benne és megtöltötték meleggel, de füsttel +is. Táboruk egy kínai kereskedelmi telep mellett volt, amelynek +tulajdonosai azonban nem engedték meg a telepeseknek, hogy tágas +házaikba léphessenek be, jóllehet gyermekek, nők és betegek is voltak a +menekülők közt. Csak félórát töltöttünk itt el. + +Amikor utazásunkat folytattuk, kivéve azokat a helyeket, ahol vastagon +feküdt a hó, jó volt az út. + +Átkeltünk az Egingol és Muren folyók meglehetősen magas vízválasztóján. +A szoros közelében teljesen váratlan dolog történt velünk. Éppen egy +meglehetősen széles völgyön haladtunk át, amelynek felső részét sűrű +erdő borította. Az erdő közelében két lovast vettünk észre, aki nyilván +figyelt bennünket. Az a mód, ahogy a nyeregben ültek és lovaiknak a +fajtája azt mutatta, hogy nem lehetnek mongolok. Odakiáltottunk nekik és +integettünk. De nem feleltek. Az erdőből kijött egy harmadik lovas, aki +szintén megállott, hogy szemügyre vegyen bennünket. Elhatároztuk, hogy +kikérdezzük őket. Feléjük vágtattunk. Amikor mintegy ezer méternyire +voltunk tőlük, leszálltak a lóról és tartós tüzet indítottak ellenünk. +Szerencsére nyitott sorban lovagoltunk, tehát rossz célpont voltunk. Mi +is leugrottunk, lehasaltunk a földre és elkészültünk a harcra. De nem +lőttünk, mert azt hittük, hogy talán tévedésből vörösöknek néztek +bennünket. Röviddel azután eltűntek. Európai fegyverrel lőttek, ami +újabb bizonyítékául szolgált annak, hogy nem voltak mongolok. Vártunk, +amíg semmit sem láthattunk már az erdőben, akkor előre mentünk, hogy +megvizsgáljuk a nyomukat, amely, mint megállapítottuk, patkolt lovaktól +származott, ami világosan igazolta, hogy nem mongolokkal volt dolgunk. +Vajjon kik lehettek ezek az emberek? Sohasem tudtuk megállapítani. + +A szoroson való átkelés után Teternikoff D. A. murenkurei orosz +telepessel találkoztunk, aki meghívott, hogy Muren Kureban lakjunk az ő +házában és megígérte, hogy ott a lámáktól tevéket szerez nekünk. + +Nagyon metsző hideg volt és az éles szél még érezhetőbbé tette. Nappal +csontig fagytunk, hogy éjjel sátorkályhánk mellett kellemesen +fölmelegedjünk. + +Két nap mulva elértük a Muren völgyét és messziről megláttuk Kure +négyszögét, kínai tetőivel és nagy vörös templomaival. A közelben egy +másik négyszög volt: a kínai és orosz telepítvény. További két óra alatt +eljutottunk vendégszerető kísérőnk és szeretetreméltó fiatal felesége +házához. Az újonnan szerzett barátok pompás löncsöt adtak nekünk, nagyon +ízletes fogásokkal. + +Öt napot töltöttünk Kureban, a bérbeveendő tevéket várva. Ez idő alatt +sok menekült érkezett Khathylból, mert Kazagrandi ezredes lassanként a +Koszogol déli partjára vonult vissza. A megérkezettek közt két ezredes +is volt, Plavako és Maklakoff, ugyanazok, akik Kazagrandi csapatainak +föloszlását okozták. Alig jelentek meg a menekülők Muren Kureban, a +mongol hivatalnokok közölték, hogy a kínai hatóságok parancsára minden +orosz menekültet el kell távolítaniok. Az inséges menekülők ezt +kérdezték: + +– Hová menjünk mi hajléktalanok most télen, az asszonyokkal és +gyermekekkel? + +– Ahhoz semmi közünk, – felelték a mongol hivatalnokok. – A kínai +hatóságok haragszanak és megparancsolták nekünk, hogy kergessünk el +titeket. Nem segíthetünk rajtatok. + +A menekülőknek el kellett hagyniok Muren Kuret és nem messzire a +várostól, a szabad ég alatt ütötték föl sátraikat. Plavako és Maklakoff +lovat szerzett és elindult Van Kure felé. Később megtudtam, hogy kínaiak +útközben agyonverték őket. + +Mi három tevét szereztünk és egy nagy csapat kínai kereskedővel és orosz +menekülővel útnak indultunk Uliasszutai irányába. Útunkon a barátságos +vendéglátóinkra, Teternikoffékra való kellemes visszaemlékezés kísért. + +Tevéinkért 33 liang veretlen ezüst nagyon drága bérösszeget kellett +fizetnünk, amit egy Uliasszutaiban levő amerikai cég adott nekünk. Ez az +összeg körülbelül 2·7 font fehér fémmel ér föl. + + +HUSZONNEGYEDIK FEJEZET. Rettenetes bűntett. + +Nemsokára eljutottunk arra az útra, amelyen északi irányban utaztunk és +ismét láttuk a kidöntött távíróoszlopok sorát, amelyek egyszer már oly +barátságosan melegítő védelmet adtak nekünk. A Tiszingol völgyének +északi részében levő erdős dombokhoz érkeztünk, amikor sötétedni +kezdett. Ezért elhatároztuk, hogy Bobroff házában töltjük az éjjelt, míg +kísérőink azt tervezték, hogy a távíróállomáson Kanine vendégszeretetét +kérik. + +Az állomás kapujánál fegyveres katonát találtunk, aki alaposan +kikérdezett bennünket és miután feleleteink kielégítették, fütyült, mire +egy fiatal tiszt jött ki a házból. + +– Ivanoff hadnagy, – mutatkozott be a tiszt. – Fehér párthívekből való +szakaszommal szálltam itt meg. + +Tíz főnyi kíséretével Irkutszk vidékéről jött és összeköttetésbe lépett +az Uliasszutaiban levő Michailoff alezredessel, aki megparancsolta, hogy +szállja meg ezt a gerendavárat. + +– Jöjjenek kérem közelebb – mondta udvariasan. + +Megmondtam, hogy Bobrofféknál akarok lakni, mire kezével a kétségbeesés +mozdulatát téve, így szólt: + +– Ne fáradjon, Bobroffékat agyonverték és házukat fölgyújtották. + +Az iszonyat kiáltását nem tudtam elnyomni. A hadnagy folytatta: + +– Kanine és Pouzikoffék megölték őket, birtokukat kifosztották, azután a +házat a benne levő holttestekkel fölgyújtották. Meg akar róla győződni? + +Barátom és én a hadnaggyal odamentünk és megnéztük az iszonyat helyét. +Elégett gerendák és deszkák alatt megfeketedett oszlopok állottak, az +asztali fölszerelés és a vasfazekak szanaszét hevertek. Kissé oldalt, +egy nemezdarab alatt pihent az, ami a szerencsétlenekből megmaradt. +Elsőnek a tiszt szólalt meg. + +– Az esetről jelentést küldtem Uliasszutaiba és onnan azt az értesítést +kaptam, hogy a meghaltak rokonai két tiszttel ide fognak jönni, hogy +megvizsgálják az ügyet. Ezért nem temethetem el a halottakat. + +A szomorú látványtól lesújtva kérdeztük: + +– Hogyan történt ez? + +– A következőképpen. Tíz katonámmal éjjel érkeztem ide. Mivel attól +tartottam, hogy itt vörösök lehetnek, lopózkodva jöttünk ide az +állomáshoz és előbb az ablakon pillantottunk be. Láttuk, hogy Pouzikoff, +Kanine és a rövidhajú leány ruhát és más tárgyakat osztogat szét és +ezüstdarabokat mér le. Nem értettem meg mindjárt ennek a jelentőségét, +de éreztem, hogy jó lesz, ha továbbra is résen leszünk. Ezért az egyik +katonámnak megparancsoltam, hogy másszon át a kerítésen és nyissa ki a +kaput. Berohantunk az udvarba. Az első személy, aki a ház előtt nekünk +futott, Kanine felesége volt. Kezét tördelte és borzasztó félelemmel +kiáltotta: «Tudtam, hogy szerencsétlenséget fog hozni!» Azután elájult. +A férfiak egyike egy mellékajtón egy fafészerhez rohant és ott a +kerítésen át próbált menekülni. Magam nem vettem észre. De katonáim +egyike elfogta. Az ajtónál Kanine lépett elénk, aki sápadt volt és +reszketett. Ekkor már láttam, hogy valami fontos dolognak kellett +történnie és valamennyiüknek megmondtam, hogy letartóztatom őket. A +férfiakat megkötöztük és a legszigorúbb őrizet alá helyeztük. +Kérdéseinkre eleinte nem feleltek, kivéve Kanine feleségét, aki azt +kiáltozta: «Szánjátok meg a gyermekeket, azok ártatlanok!» Térdre +hullott és könyörögve tördelte a kezét. A rövidhajú leány ezalatt +szemtelenül nevetett és teli szájjal arcomba fújta a füstöt. Kénytelen +voltam megfenyegetni és így szóltam: + +– Tudom, hogy valami bűntettet követtetek el, de még nem akarjátok +beismerni. Ha nem fogtok vallani, a férfiakat agyonlövetem, a nőket +pedig Uliasszutaiba vitetem a bírósághoz. + +Határozottan beszéltem, mert nagyon dühös voltam. Elsőnek, nagy +meglepetésemre, a rövidhajú leány szólalt meg. + +– Mindent elmondok önnek. + +Tentát, tollat, papírost hozattam. Katonáim voltak a tanuk. Azután +jegyzőkönyvbe foglaltam Pouzikoff asszonyának a vallomását. Véres +elbeszélése így hangzott: + +– Férjem és én bolsevik biztosok vagyunk. Azért küldtek ki bennünket, +hogy megtudjuk, hány fehér tiszt bújt el Mongolországban. De Bobroff, a +vén fickó ismert bennünket. Tulajdonképpen tovább akartunk utazni, +Kanine azonban visszatartott bennünket azzal, hogy Bobroff gazdag és ő, +Kanine, már régen megölését és birtokának kifosztását tervezi. A fiatal +Bobroffot kártyázásra csábítottuk. Amikor a fiatal Bobroff hazament, az +uram utána lopódzott és lelőtte. Ezután mindannyian Bobroff házához +mentünk. Fölmásztam a kerítésre és a kutyáknak megmérgezett húst +vetettem, úgy hogy pár perc mulva megdöglöttek. Erre mindnyájan +átmásztunk a kerítésen. Az első személy, aki a házból kilépett, Bobroff +felesége volt. Pouzikoff, aki elbújt az ajtó mögött, fejszével +agyonütötte. Az öreg fickót álmában vertük agyon fejszével. A kis leány +a lármára befutott a szobába. Kanine golyót röpített a fejébe. Azután +kifosztottuk a házat, fölgyujtottuk és ekkor veszni hagytuk a lovakat és +a marhákat is. Később minden tökéletesen elégett volna úgy, hogy semmi +nyom sem maradt volna. De ekkor maguk hirtelen megérkeztek és ezek az +ostoba fickók mindjárt elárultak bennünket. + +– Gazemberség volt, – mondta a hadnagy, amikor visszamentünk az +állomáshoz. – Égnek állott a hajam, amikor ennek a fiatal asszonynak, +tulajdonképpen még gyermeknek, nyugodt elbeszélését hallottam. Csak +ekkor értettem meg, hogy a bolsevizmus a hit, istenfélelem és +lelkiismeret megsemmisítésével mily mélyre taszította le az embereket. +Csak ekkor ébredtem annak tudatára, hogy az emberiség e +legveszedelmesebb ellenségeivel szemben minden becsületes embernek +kíméletlen harcot kell folytatnia. + +Az állomásra visszamenet az út oldalán fekete foltot vettem észre, amely +magára vonta figyelmemet. A foltra mutatva megkérdeztem, hogy mi az? + +– Ez a gyilkos Pouzikoff, akit agyonlőttem, – felelte a hadnagy. – +Kaninet és Pouzikoff feleségét is agyonlőttem volna, de sajnáltam Kanine +feleségét és gyermekeit. Még nem tanultam meg, hogyan kell nőket +agyonlőni. Ezeket az embereket most magukkal együtt katonáim őrizete +alatt Uliasszutaiba fogom küldeni. Így is meg fogják találni a halált, +mert a mongolok, akiknek bírósága elé kerülnek, gyilkosság miatt +bizonyosan kivégzik őket. + +Ez történt Tiszingolnál, amelynek partjain lidércek járnak hangtalanul a +mocsarak fölött. + +Utunk Tiszingolból Uliasszutaig ezeknek a gonosztevőknek a kíséretében +nagyon kellemetlen volt. Barátom és én teljesen elvesztettük szokott +lelkierőnket. Kanine állandóan dacos gondolatokba mélyedt, a szemtelen +nő ellenben nevetett, dohányzott és a katonákkal, meg több kísérőnkkel +durva tréfát űzött. Végül átkeltünk a Jagisztaion és néhány óra mulva +megláttuk előbb a várat, majd a síkon szétszórt házakat, amelyekről +tudtuk, hogy az már Uliasszutai. + + +HUSZONÖTÖDIK FEJEZET. Nyugtalan napok. + +Megint az események forgószelébe jutottunk. Azalatt a két hét alatt, +amíg távol voltunk Uliasszutaitól, sok minden történt. Wang-Tszao-tszun +mindössze kilenc kísérőt küldött Urgába, de egyetlen egy sem tért +vissza. A helyzet Mongolországban egyáltalán nem volt tisztázva. Az +Uliasszutaiban alakult orosz különítmény a telepesek megjöttével +megerősödött és bár a kínaiak kiterjedt kémrendszerükkel tudomást +szereztek róla, jogtalanul, de tovább is fönnállott. A városban orosz +ember és egyáltalán külföldi ember nem mert a házából távozni. +Fölfegyverkezve mindenki otthon maradt. Éjjel minden telepesházban őrök +vigyáztak. Ezekre az óvatossági intézkedésekre a kínaiak adtak okot. A +kínai kereskedők a rendelkezésükre álló fegyverkészlettel biztosaik +parancsára fölfegyverezték alkalmazottaikat és a megmaradt fegyvereket a +hivatalnokoknak adták át, akik kétszáz kulit szereltek föl velük. A +kínaiak a mongol arzenált is elfoglalták és az ott talált fegyvereket a +kínai zöldségtenyésztők közt osztották szét a Nagan Huszhunban, a kínai +telepesek bekerített telepítvényén, ahol a legalsóbb munkásosztályból +való kínai nép lakott. Kínának e söpredéke most hatalmasnak érezte +magát. Ezek a fickók most izgatott gyűléseket tartottak és nyilván +összeütközésre készültek föl. Éjjente a kulik sok patronos ládát vittek +a kínai boltokból a Nagan Huszhunba. A kínai csőcselék tűrhetetlenül +arcátlan módon viselkedett. Ezek a kulik szemtelenül megállították és +kikutatták az utcán a járókelőket. Mindenképpen azon voltak, hogy +összeütközést idézzenek elő, amely alkalmat adna nekik a zsákmányolásra +és meggazdagodásra. Bizonyos kínai körökből kapott titkos hírek révén +megtudtuk, hogy a kínaiak pogromra készülődnek az Uliasszutaiban lakó +oroszok és mongolok ellen. Tudtuk, hogy csak egyetlenegy házat kell +meggyujtani a város megfelelő helyén és egy lángtenger lesz a faházakból +épült egész telep. Az oroszok és a mongolok megtették a védelemre +szükséges intézkedéseket. Megerősítették az őröket, a város kerületei +részére vezetőket neveztek ki, külön tűzoltóságot szerveztek és hirtelen +menekülés esetére lovakat, kocsikat és élelmiszert tartottak készen. Még +rosszabbra fordult a helyzet, amikor Kobdóból az a hír érkezett, hogy +ott a kínaiak pogromot rendeztek, több lakost megöltek és fosztogatás +vad orgiája után az egész várost fölgyujtották. Sokan a hegyi erdőkben +kerestek menedéket, de mert meleg ruhával és élelmiszerrel nem voltak +kellőképpen ellátva, a Kobdo környékén levő hegyek már a legközelebbi +napokban a menekültek jajveszékelésétől viszhangzottak. A mongol tél +szabad ege alatt a kemény hideg és az éhség elpusztította a nőket és a +gyermekeket. A kínaiak Uliasszutaiban csakhamar megtudták mindezeket a +híreket. Gúnyosan nevettek és Nagan Huszhunban nagy gyűlést szerveztek, +amelyen arról tanácskoztak, hogy a csőcseléket nekieresztik a városnak. + +Ezeket a terveket egy fiatal kínaitól tudtuk meg, aki az egyik telepes +szakácsának volt a fia. Elhatároztuk, hogy azonnal utána járunk a +dolognak. Egy orosz tiszt, a barátom és én összeállottunk, hogy a fiatal +kínai vezetésével a város peremére menjünk. Úgy tettünk, mintha csak +sétára indulnánk. A város végén azonban megállított bennünket egy kínai +őr, aki szemtelenül kijelentette, hogy a várost senkinek sem szabad +elhagynia. Mialatt a kulival beszéltem, megállapítottam, hogy a város és +a Nagan Huszhun közt az út egész mentén kínai őrök állottak és hogy ebbe +az irányba csak úgy özönlött a kínaiak tömege. Beláttuk tehát, hogy +innen teljességgel lehetetlen a gyűlés helyét elérnünk. Hát más utat +választottunk. + +Keleti irányban hagytuk el a várost és a kínai kizsákmányolás +következtében koldussá lett mongolok tábora mentén haladtunk. Úgy +látszott, hogy a mongol táborban is aggódva várták a bekövetkezendőket, +mert noha jó későre járt már az idő, senki sem feküdt le aludni. Azután +a folyó jegén át, kerülő utakon lopódzkodtunk a Nagan Huszhunhoz. A +városon kívül, födözéket keresve ahol csak lehetett, a földön másztunk. +Revolverekkel és kézigránátokkal voltunk fölfegyverezve. A városban +barátaink egy kis csapata készenlétben volt, hogy szükség esetén +segítségünkre jöjjön. Négyünk közül a fiatal kínai mászott elől. Őt, +mintha csak az árnyéka lett volna, a barátom követte, aki egyre +figyelmeztette a kínait, hogy megfojtja, mint egy patkányt, ha a +legcsekélyebb mozdulatot teszi, amely elárulhatna bennünket. Attól +tartok, hogy a fiatal vezető nem találta nagyon kellemesnek ezt a sétát. + +Végre megláttuk a Nagan Huszhun kerítését. Most már csak nyílt terület +volt köztünk és az összeesküvők közt úgy, hogy könnyen fölfödözhették +volna csoportunkat. Elhatároztuk tehát, hogy egyenkint mászunk át a +szabad téren, de azzal a kivétellel, hogy a kínai a barátom társaságában +maradt. Szerencsénkre sok megfagyott szemétdomb volt a síkon és ezek +födözéket adtak nekünk. + +A kerítés árnyékában csúsztunk az udvar felé, ahonnan izgatott tömeg +hangjai csalogattak bennünket. Mivel a sötétségben jó megfigyelő helyet +választottunk, közvetetlen szomszédságunkban rendkívüli dologról +győződhettünk meg. + +Egy másik láthatatlan vendég volt jelen a kínaiak gyülekezetén. A földön +feküdt fejével egy lyukban, amelyet kutyák ástak ki a kerítés alatt. Meg +sem moccant és nyilván nem hallotta meg a mi odaérkezésünket. A közelben +egy földmélyedésben egy fehér ló feküdt, amelynek orrlyuka be volt +kötve. Kevéssel odább a kerítéshez kötve egy másik fölnyergelt ló +állott. + +Az udvaron nagy volt a lárma. Körülbelül kétezer ember kiabált ott +össze-vissza. Vitatkoztak és vadul hadonásztak a karjaikkal. Csaknem +mindannyian el voltak látva puskával, revolverrel, karddal és baltával. +Fiatal legények szaladgáltak a tömegben, akik állandóan biztatgatták az +embereket, iratokat osztogattak és mindenféle nyilatkozatot tettek. +Végre egy nagy, szélesvállú kínai a kút kávájára állott. Megforgatta +fegyverét a feje fölött és hangosan, élesen beszélni kezdett. + +– Azt mondja az embereknek, – magyarázta meg a tolmácsunk, – hogy azt +kell tenniök, amit Kobdóban már megtettek a kínaiak. A biztostól +határozott igéretet kell szerezniök arra, hogy meg fogja parancsolni az +őrségnek, ne álljon terveik megvalósításának útjába. A biztosnak +azonfelül el kell vennie az oroszoktól minden fegyvert. Akkor azután +megbosszuljuk az oroszokon Blagovescsenszkben elkövetett bűntettüket, +amellyel 1900-ban háromezer kínait a vízbe fojtottak. Ti most itt +maradtok, én pedig a biztoshoz megyek, hogy beszéljek vele. + +A szónok leugrott a kútról és a város felé szolgáló kapuhoz sietett. +Ekkor észrevettem, hogy a fejével a kerítés alatt fekvő férfi kimászott +a lyukából, fölrántotta a fehér lovat a mélyedésből, odafutott, ahol a +másik ló megkötve állott és ezt a lovat a mi oldalunkra vezette, amely a +várostól jobbra oldalt esett. A második lovat otthagyta, maga pedig +elbújt a kerítés sarkánál. A kínaiak szónoka kilépett a kapun. Amikor +lovát a kerítés másik oldalán látta, a hátára vetette fegyverét és +odament az állathoz. Körülbelül az út felét tette meg, amikor az idegen +hirtelen elővágtatott a kerítés sarkánál levő búvóhelyéből és ezt az +embert a földről villámgyorsan fölrántotta a nyergébe, ahol a már félig +megfojtott kínainak bekötötte a száját. Az idegen azután a várostól +nyugati irányba száguldott el. + +– Mit gondol, ki volt ez? – kérdeztem a barátomat, aki azonnal azt +felelte: + +– Bizonyára Tushegoun láma. + +Az egész látomány engemet is nagyon emlékeztetett a titokzatos bosszuló +lámára. + +Késő éjjel megtudtuk, hogy kevéssel a kínaiak szónokának eltávozása +után, aki a biztos segítségét akarta megszerezni a tervezett +vállalkozásnak, a várakozó gyűlés kellő közepébe hajították be a fejét +és hogy hasonló módon nyolc fiatal legény tűnt el nyomtalanul a +Huszhuntól a városba vivő úton. Ez annyira terrorizálta a kínaiakat, +hogy fölhevült lelküket hideg zuhany érte. + +Másnap váratlan segítséget kaptunk. Urgából egy fiatal mongol vágtatott +be a városba. Felöltője össze volt tépve, haja teljesen összekócolva, +övéből revolver nyúlt ki. A piacra robogva, ahol a mongolok össze +szoktak gyülekezni, a nyeregből ezt kiáltotta: + +– Urgát a mi mongoljaink és Ungern báró dchiang dchün (tábornok kínai +címe) meghódították! Bogdo Hutuktu ismét a khánunk! Mongolok, üssétek +agyon a kínaiakat és fosszátok ki boltjaikat! Vége a türelmünknek! + +A tömeg nagyon izgatott lett. A lovast körülfogták az emberek, akik +kérdésekkel ostromolták. A kínaiak által elbocsátott öreg mongol +kormányzót, Chultun Beylit azonnal értesítették a helyzetről. A hírhozót +magához rendelte. Miután kikérdezte, a tömeg föllázítása miatt +elfogatta, de nem akarta őt kiadni a kínai hatóságoknak. Amikor ez +történt, magam is a kormányzónál voltam és tanuja voltam +állásfoglalásának. Amikor Wang-Tszao-tszun, a kínai biztos azzal +fenyegette meg a kormányzót, hogy engedetlenség miatt felelősségre +vonja, az öreg ember csak az olvasójához nyúlt és így szólt: + +– Azt hiszem, hogy ennek a mongolnak minden szava igazat mond és attól +tartok, hogy mostani viszonyunk hamarosan az ellenkezőjére fordul. + +Az volt az érzésem, hogy Wang-Tszao-tszun is belátta a mongol +jelentésének helyességét, mert nem ragaszkodott a követeléséhez. + +E pillanattól kezdve eltűntek a kínaiak Uliasszutai utcáiról. Helyüket +orosz tisztek őrjáratai és a mi külföldi telepünk emberei foglalták el. +A kínaiak körében keletkezett pánikot még csak növelte egy levél, amely +azt a hírt hozta, hogy a mongolok és az altai-tatárok Kaigorodoff tatár +tiszt vezetésével megkezdték azoknak a kobdói kínaiaknak az üldözését, +akik a város kifosztásakor szerzett zsákmánnyal szökni iparkodtak, hogy +az üldözők utólérték és Szinkiang határán megsemmisítették a +fosztogatókat. A levél szerint továbbá Bakics tábornokot és azt a +hatezer embert, akit a kínai hatóságok vele együtt az Amyl folyónál +internáltak, fölfegyverezték és ezek most a Kuldjában internálva volt +Annenkoff atamánnal fognak egyesülni, hogy azután Ungern báróval +próbáljanak egyesülni. A levél e második része helytelennek bizonyult, +mert se Bakics, se Annenkoff nem foglalkozott hasonló tervvel. Sőt +Annenkoffot a kínaiak mélyen Turkesztán belsejébe száműzték. E hírek +azonban mindenesetre a legnagyobb megdöbbenést okozták a kínaiak közt. + +Éppen ebben az időben a bolsevikok három ügynöke érkezett Irkutszkból +Bourdokoff orosz bolsevik telepes házába. Szaltikoff, Freimann és Novak +volt a nevük. A három ügynök mindjárt azon kezdett dolgozni, hogy a +kínai hatóságokat az orosz tisztek lefegyverzésére és a vörösöknek való +kiszolgáltatására bírja. Rábeszélték az ügynökök a kínai kereskedelmi +kamarát, hogy az irkutszki szovjettől kérje egy vörös különítménynek +Uliasszutaiba való küldését, amely megvédje a kínaiakat a fehér +különítményekkel szemben. Freimann mongol nyelven írt kommunista +röpiratokat hozott és azonkívül utasítást az Irkutszkba szolgáló távíró +vonal ujjáépítésére. + +Ennek a kvartettnek a politikája nagy sikerrel járt. Wang-Tszao-tszun +nemsokára együtt dolgozott az ügynökökkel. Így azután hamar visszatértek +azok a napok, amikor pogromot várhattunk Uliasszutaiban. Az orosz +tisztek attól féltek, hogy lefogják őket. Az amerikai cégek egyikének +képviselője velem a kínai biztoshoz ment, hogy tárgyalást kezdjen. +Megmagyaráztuk neki, hogy cselekedetei törvénytelenek, mert kormánya nem +hatalmazta föl, hogy összeköttetésbe lépjen a bolsevikokkal és Peking +még nem is ismerte el a szovjetkormányt. Wang-Tszao-tszun és +tanácsadója, Fu-Sziang nagy zavarba jöttek, amikor ilyen módon +megtudták, hogy mi ismertük a bolsevik ügynökökkel való titkos +összejöveteleiket. A kommiszárius arról biztosított bennünket, hogy +őrcsapata elég erős a pogrom megakadályozására. + +Ez valóban nagyon derék csapat volt, csupa jól begyakorolt és +fegyelmezett katona, akinek vezetője egy komoly és jól nevelt tiszt +volt. De mit tehetett nyolcvan katona háromezer kuli, ezer +fölfegyverzett kereskedő és kétszáz fiatal legény csőcselékseregével +szemben? + +Nagyon erősen hangoztattuk az aggodalmunkat és rámutatva arra, hogy a +külföldi és az orosz lakosság el van határozva a végsőkig való +védekezésre, lelkére beszéltünk a biztosnak, hogy akadályozzon meg +minden vérontást. + +Wang azonnal elrendelte, hogy erős őrjáratok járják be a várost. Ennek +nemsokára az a rendkívül különös látvány lett a következménye, hogy a +város minden részében ugyanegy időben orosz, külföldi és kínai őrjáratok +vonultak végig. Akkor még nem tudtuk, hogy további háromszáz ember +állott őrségen, tudniillik Tushegoun láma emberei, akik a hegyek közt +húzták meg magukat. + +Nemsokára új, alapos és hirtelen fordulat állott be. A mongol kormányzó +a legközelebbi kolostor lámái révén azt a hírt kapta, hogy Kazagrandi +ezredes irreguláris kínai bandákkal való ütközet után elfoglalta Van +Kuret, ott három orosz-mongol lovasdandárt alkotott és egyáltalán +mozgósította a mongolokat az Élő Buddha, az oroszokat pedig Ungern báró +parancsára. Néhány óra mulva ismeretessé vált, hogy kínai katonák a +dzaini nagy kolostorban meggyilkolták Barszky orosz kapitányt és hogy +ezért Kazagrandi csapatainak egy része megtámadta és elkergette az +odavaló kínaiakat. + +Van Kure bevételekor az oroszok foglyul ejtettek egy koreai kommunistát, +aki arannyal és propagandairatokkal ellátva, Moszkvából úton volt Korea +és Amerika megdolgozására. Kazagrandi ezredes ezt a koreait aranyával +együtt tovább küldte Ungern báróhoz. + +Miután e hírek Uliasszutaiba érkeztek, városunk orosz különítményének +vezetője letartóztatott minden bolsevista ügynököt és valamennyit, +Bobroff gyilkosaival együtt, haditörvényszék elé állította. Kaninet, +Pouzikoffnét és Freimannt agyonlőtték. Szaltikoff és Novak dolgában némi +kétség támadt. Szaltikoffnak különben is sikerült megszöknie, míg +Novakot Michailoff alezredes parancsára eltoloncolták nyugat felé. + +Uliasszutai orosz különítményének vezetője az orosz telepeseket +mozgósította és nyiltan a maga védelmébe vette a várost, amibe a mongol +hatóságok hallgatólagosan beleegyeztek. + +Chultun Beyli mongol kormányzó a szomszédos mongol fejedelmeket +tanácskozásra hívta össze, amelynek lelke Hun Jap láma, az ismert mongol +hazafi lett. A fejedelmek azonnal összeállították a kínaiakhoz intézendő +követelményeket, amelyek abban csúcsosodtak ki, hogy teljesen ki kell +üríteniök a Chultun Beyli alá tartozó területet. Ebből a követelésből a +különféle kínai és mongol elemek közt tárgyalások, fenyegetődzések és +súrlódások keletkeztek. Wang-Tszao-tszun a rendezésre nézve külön +tervvel állott elő, amelyet néhány mongol fejedelem elfogadott. Jap láma +azonban a döntő pillanatban a földre dobta a kínai okiratot, kihúzta a +kését és megesküdött, hogy inkább öngyilkos lesz, semhogy pecsétjét +ráüsse ilyen áruló megegyezésre. Ennek következtében visszautasították a +kínai ajánlatokat és az ellenfelek most harcra készülődtek. Jasszaktu +khán, Szain-Noion khán és Jahantszi láma területeiről minden fegyveres +mongolt behívtak. A kínai hatóságok elhelyezték négy géppuskájukat és a +vár védelmére fegyverkeztek. + +Úgy a kínaiak, mint a mongolok is állandóan tanácskoztak. Végül eljött +hozzám, mint közvetetlenül nem érdekelt idegenhez, régi barátunk, Tzeren +és átadta nekem Wang-Tszao-tszun és Chultun Beyli egyidejű kérését, hogy +kíséreljem meg, nem lehetne-e a két elem közt békét teremteni és illő +megegyezést létesíteni. Hasonló kérelmet adtak át egy amerikai cég +képviselőjének is. + +A döntőbírák és a kínai meg mongol képviselők a következő este tartották +meg első gyűlésüket. Ez annyira szenvedélyes és viharos volt, hogy mi +külföldiek kétségbe vontuk küldetésünk sikerét. Amikor éjfél felé a +szónokok kifáradtak, mi két pontra nézve mégis megegyezést tudtunk +teremteni: a mongolok kijelentették, hogy nem óhajtanak háborúskodni és +hogy az egész ügyet oly módon akarják szabályozni, amely továbbra is +megtartaná számukra a nagy kínai nép barátságát, viszont a kínai biztos +beismerte, hogy Kína vétett ama szerződések ellen, amelyek törvényes +módon teljes függetlenséget biztosítottak Mongolországnak. + +Ez a két pont volt a legközelebbi gyűlésen a mi munkánk alapja és ebből +indultunk ki, hogy kibékülésre szorítsuk a feleket. Három napig tartott +a tanácskozás és végül úgy fejlődött ki, hogy mi külföldiek +indítványokkal állhattunk elő a szabályozásra nézve. Indítványaink +főpontjaival oda lyukadtunk ki, hogy a kínaiak lemondanak az +adminisztrativ hatalomról, visszaadják a mongoloknak fegyvereiket, +lefegyverzik a kétszáz legényt és elhagyják az országot, a mongolok +pedig a maguk részéről a kínai biztosnak és nyolcvan főnyi fegyveres +őrségének az országból való szabad és tisztességes távozást +biztosítanak. Ezt az uliasszutai kínai-mongol szerződést aláírták és +megpecsételték Wang-Tszao-tszun és Fu-Hsziang kínai biztosok, a két +mongol kormányzó, Hun Jap láma és más fejedelmek, továbbá az orosz és +kínai kereskedelmi kamarák elnökei és mi, mint döntőbírák. + +A kínai hivatalnokok és kísérőik mindjárt csomagolni kezdtek és az +elvonulásra készülődtek. A kínai kereskedők Uliasszutaiban maradtak, +mert Chultun Beyli kormányzó, aki most teljesen hatalmában tartotta a +várost, jótállt biztosságukért. + +Megjött Wang-Tszao-tszun expediciója elutazásának napja. A megterhelt +tevék már ellepték a yamen udvarát és az emberek már csak a lovak +megérkezését várták a pusztáról. Hirtelen az a hír terjedt el, hogy az +illető lovakat az éjjel ellopták és déli irányban elhajtották. A két +katona közül, akit azért küldtek ki, hogy kövesse a lovak nyomát, csak +az egyik jött vissza azzal a jelentéssel, hogy a másikat megölték. + +Az egész városban nagy volt a megdöbbenés. A kínaiak közt pánik +keletkezett, amely még csak növekedett, amikor keletről, egy félreeső +ourtonról (mongol postaállomás, ahol lócsere van) néhány mongol jött és +azt jelentette, hogy az Urgába vivő postaút különböző helyén tizenkét +olyan katona holtteste fekszik, akit Wang-Tszao-tszun küldött levéllel +Urgába. A titoknak, amely ezeket az eseményeket körülvette, nemsokára +meglesz a magyarázata. + +Az orosz különítmény parancsnoka levelet kapott Domojiroff V. N. kozák +ezredestől, aki megparancsolta, hogy azonnal fegyverezze le a kínai +helyőrséget, fogjon el minden kínai hivatalnokot, küldje őket Ungern +báróhoz Urgába, Uliasszutait foglalja el, ha kell, erőszakkal is és +állítsa helyre az összeköttetést az ő különítményével. Ugyanebben az +időben bevágtatott a városba egy hírhordó Narabancsi Hutuktu levelével, +amely azt jelentette, hogy egy orosz különítmény Hun Boldon és +Domojiroff urgai ezredes vezetésével néhány kínai üzletházat kifosztott +és a kereskedőket megölte, hogy ugyanez a különítmény azután a +kolostorhoz jött és lovakat, élelmiszert és szállást kért. A Hutuktu +segítséget kért, mert az a veszedelem fenyegeti, hogy Hun Boldon, Kobdo +vad meghódítója, kifosztja a félreeső, védetlen kolostort. + +Nyomatékosan arra unszoltuk Michailoff alezredest, hogy a megpecsételt +szerződést ne sértse meg, mert ezzel meghazudtolná mindazokat a +külföldieket és oroszokat, akiknek részük volt a szerződés megkötésében. +Ez pedig csak utánzása lenne annak a bolsevik módszernek, amely szerint +állami ügyekben mindenkit meg kell téveszteni. + +Komoly figyelmeztetésünk megtette a hatását Michailoffra, mert +Domojiroffnak azt felelte, hogy Uliasszutai harc nélkül már az ő kezében +van, a volt orosz konzulátus épületén az orosz birodalom lobogója leng, +a kínai legényeket lefegyverezték, a többi parancsot azonban nem +teljesítheti, mert megsértené az éppen Uliasszutaiban aláírt +kínai-mongol szerződést. + +Narabancsi Hutuktutól naponta több hírvivő ment Uliasszutaiba. A hírek +egyre nyugtalanítóbbak lettek. A Hutuktu jelentette, hogy Hun Boldon +mozgósítja, fölfegyverzi és katonailag kiképezi a mongol koldusokat és +lótolvajokat, hogy a katonák elveszik a kolostor juhait, hogy Domojiroff +«noyon» állandóan részeg és hogy a Hutuktu minden tiltakozására csak +kigúnyolás és szidalom a felelet. + +A hírhozók nem tudtak pontos adatokkal szolgálni annak a különítménynek +a nagyságáról. Néhányan azt mondták, hogy körülbelül harminc ember, +mások ismét azt állították, hogy Domojiroff parancsnoksága alatt +nyolcszáz főnyi csapat van. Sehogysem értettük a helyzetet és pedig +annál kevésbbé, mert nemsokára egyáltalán nem jött hírhordó. A kormányzó +valamennyi levele válasz nélkül maradt és az általa kiküldött hírvivők +nem jöttek vissza. Kétségtelennek látszott, hogy ezeket az embereket +vagy megölték, vagy pedig fogságba jutottak. + +Chultun Beyli herceg elhatározta, hogy maga megy el oda. Magával vitte +az orosz és kínai kamarák elnökeit, valamint két mongol tisztet. Múltak +a napok, anélkül, hogy bármit is hallottunk volna róla. A mongolok +nyugtalankodni kezdtek. + +A kínai biztos és Hun Jap láma külföldi csoportunkat arra kérte, +küldjünk valakit Narabancsiba, hogy megszüntesse az ott kitört viszályt +és vegye rá Domojiroffot a szerződés elismerésére. Csoportunk engem kért +meg, hogy a közjó érdekében vállaljam ezt a küldetést. Tolmácsul egy +nagyon derék orosz telepest adtak mellém, a megölt Bobroff unokaöccsét, +aki kitűnő lovas és hidegvérű, bátor ember volt. Michailoff alezredes +azonfölül még egyik tisztjét is kísérőmül adta. + +Expressz-tzarával a póstalovak számára és egy vezetővel ellátva öreg +barátomhoz, Jelib Djamszraphoz Narabancsi Hutuktujához nagy gyorsasággal +tettük meg az általam jól ismert utat. Bár némely helyen nagy volt a hó, +naponta száz-százötven mérföldet tettünk meg. + + +HUSZONHATODIK FEJEZET. Fehér hunghucok bandája. + +Utazásunk harmadik napján késő este érkeztünk meg Narabancsiba. A +kolostorhoz közeledve, több lovast vettünk észre, akik mihelyt megláttak +bennünket, visszavágtattak a kolostorhoz. Sokáig nézdegéltünk az orosz +különítmény tábora után, de nem találtuk meg. Mongolok a kolostorba +kísértek bennünket, ahol a Hutuktu azonnal fogadott. Chultun Beyli a +jurtájában ült. Hatykokat ajándékozott nekem és ezt mondta: + +– A jó Isten küldte ide éppen ezekben a súlyos pillanatokban. + +Kiderült, hogy Domojiroff mindkét kereskedelmi kamarai elnököt +letartóztatta és Chultun herceget agyonlövéssel fenyegette meg. Mivel +sem Domojiroff, sem Hun Boldon nem rendelkezett olyan okirattal, amely +cselekedeteikre fölhatalmazta volna őket, ezért Chultun Beyli +elhatározta, hogy harcba száll velük. + +Kértem, hogy vezessenek Domojiroffhoz. A sötétben négy nagy jurtát +láttam és két mongol őrt, orosz fegyverrel. Beléptünk az orosz «noyon» +sátrába. Itt egészen különös látvány tárult a szemünk elé. A jurta +közepén a serpenyőben tűz égett. Azon a helyen, ahol máskor az oltár +áll, most trónus volt és ezen ült a magas, vékony, őszhajú Domojiroff +ezredes. Csak alsóruha és harisnya volt rajta, kissé be volt csípve és +úgy látszott, hogy történeteket beszélt el. A tűzserpenyő körül +különböző festői helyzetben tizenkét fiatal ember hevert. + +Az engemet kísérő tiszt Domojiroffnak jelentést tett az Uliasszutaiban +történtekről. Az ezt követő beszélgetés folyamán megkérdeztem +Domojiroffot, hol van különítményének a tábora. Nevetett, amikor egy +kézmozdulattal ezt felelte: + +– Ez itt a különítményem. + +Rámutattam arra, hogy Uliasszutaiba küldött parancsainak formájából +következtetve azt hittük, hogy nagy csapat áll a parancsnoksága alatt. +Azután elmondtam neki, hogy Michailoff alezredes összeütközésre +készülődik egy Uliasszutai ellen vonuló vörös sereggel. + +– Micsoda? – kérdezte félénken és zavartan. – Jönnek a vörösök? + +Az éjjelt a jurtájában töltöttük. Amikor lefeküdni készültem, a tisztem +a fülembe súgta: + +– Vigyázzon, tartsa készen a revolverét. + +Nevetve feleltem: + +– De hiszen fehér különítmény közepette vagyunk és ezért teljes a +biztonságunk. + +– Huhu, – válaszolta a tisztem és a félszemével hunyorgatott. + +Másnap fölszólítottam Domojiroffot, hogy jöjjön velem sétálni a +pusztaságba. Ezt az alkalmat fölhasználtam, hogy teljesen nyiltan +beszéljek vele az eseményekről. Neki és Hun Boldonnak csak azt +parancsolta meg Ungern báró, hogy lépjenek összeköttetésbe Bakics +tábornokkal. De ehelyett kifosztották az útjukba eső kínai üzletházakat +és ő maga elhatározta, hogy nagy hódító lesz. Útközben több tiszttel +találkozott, aki megszökött Kazagrandi csapatától és most ezek voltak az +ő külön bandája. Rábeszéltem Domojiroffot, hogy rendezze el békésen a +Chultun Beylivel való viszályt és ne vétsen a szerződés ellen. + +Domojiroff erre még előttem rögtön a kolostorba sietett. Visszamenet egy +vad arcú nagy mongollal találkoztam, akin kék selyemruha volt – Hun +Boldon. Bemutatkozott és oroszul beszélt. + +Amikor a mongol rablóvezérrel való e rövid találkozás után Domojiroff +sátrába érkeztem és csak éppen hogy a köpenyemet letettem, berohant egy +mongol és fölszólított, hogy menjek Hun Boldon jurtájába. A rablóvezér +pompás kék jurtában éppen mellettünk lakott. Ismervén a mongol szokást, +nyeregbe pattantam és lóháton tettem meg sátráig a tíz lépésnyi utat. + +Hun Boldon hidegen és büszkén fogadott. Ujjával rám mutatva ezt kérdezte +a tolmácstól: + +– Ki ez? + +Láttam, hogy meg akar sérteni. Én is így válaszoltam. Rámutattam az +ujjammal és még barátságtalanabb hangon ugyanazt a kérdést intéztem a +tolmácshoz: + +– Ki ez? Előkelő fejedelem, harcos, pásztor vagy faragatlan ember? + +Boldon megzavarodott. Reszkető hanggal és idegesen rámtámadt, hogy nem +engedi meg az ő ügyeibe való beavatkozásomat és mindenkit agyon fog +lőni, aki parancsaival ellenkezni merészkedik. Öklével az asztalra +csapott. Azután fölkelt és elővette revolverét. De én, aki már sokat +utaztam a nomádok közt, mindannyiukat – a fejedelmeket, lámákat, +pásztorokat és rablókat – alaposan tanulmányoztam. Megfogtam +korbácsomat, minden erőmmel az asztalra ütöttem vele és így szóltam a +tolmácshoz: + +– Mondjad meg neki, hogy se mongollal, se orosszal nem beszélt, hanem az +a megtiszteltetés érte, hogy egy külföldi emberrel, egy nagy és szabad +állam polgárával beszélhetett. Mondjad meg, hogy előbb tanuljon meg +férfinak lenni. Majd csak azután látogathat meg és majd csak azután +beszélhetünk egymással. + +Megfordultam és kimentem. Tíz perc mulva belépett a jurtámba Hun Boldon +és bocsánatot kért. Rábeszéltem, hogy tárgyaljon Chultun Beylivel és ne +sértse meg magatartásával a szabad mongol népet. Még az éjjel minden +rendbe jött. Hun Boldon elbocsátotta mongoljait és elutazott Kobdóba, +míg Domojiroff a bandájával elindult Jasszaktu khán országába, hogy ott +a mongolokat mozgósítsa. Chultun Beyli beleegyezésével +Wang-Tszao-tszunhoz levelet intézett, amelyben a kínai őrség +lefegyverezését követelte, mert Urgában is így tettek valamennyi kínai +csapattal. Ez a levél azonban már csak akkor jutott el Uliasszutaiba, +amikor Wang, aki az ellopott lovak helyére tevéket vásárolt, már úton +volt a határ felé. Erre Michailoff alezredes ötven embert küldött ki +Sztrigine hadnagy vezetésével, hogy érje úton Wangot és vegye át +őrségének fegyvereit. + + +HUSZONHETEDIK FEJEZET. Misztérium egy kis templomban. + +Chultun Beyli és én készen voltunk Narabancsi Kure elhagyására. Amíg a +Hutuktu az áldások templomában istentiszteletet tartott a kormányzóért, +addig én a különféle lámai fokok, a Gelongok (pap, akinek joga van, hogy +áldozzon), a Getulok (a láma-szerzetesek harmadik foka), a Chaidjek +(nagyrangú pap, de nem inkarnált isten) és a Rabdjampák házainak falai +közt levő szűk utakon vándorolgattam és az iskolák közt, ahol a +Marambá-nak nevezett tudós teológia-doktorok együtt tanítanak az +orvos-doktorokkal, vagy Ta Lámákkal, a tanulók vagy Bandi-k lakóházai, a +raktárhelyiségek, az irattári épületek és a könyvtárak közt sétálgattam. +Amikor visszatértem a Hutuktu jurtájába, ő maga ott volt. Nagy hatykot +nyujtott át nekem és azt ajánlotta, hogy járjunk egyet a kolostor körül. +Nagyon elgondolkodónak látszott, miből azt következtettem, hogy valamit +meg akar nekem magyarázni. Amikor a jurtából kiléptünk, hozzánk +csatlakozott az orosz kereskedelmi kamara immár megszabadult elnöke és +egy orosz tiszt. A Hutuktu egy kis épülethez vezetett bennünket, amely +fénylően sárga kőfal mögött volt. + +– Ebben az épületben lakott egyszer a Dalai Láma és Bogdo khán. Azoknak +az épületeknek, amelyekben az a szent személyiség tartózkodott, mindig +sárga színt adunk. Lépjenek be. + +Az épület belseje ragyogó volt. Földszint az étterem, amely gazdag +faragású, nehéz kínai fenyőfaasztalokkal és porcellánnal, meg bronzokkal +teli szekrénykékkel volt berendezve. Fölötte két szoba volt. Az egyik +nehéz, sárga selyemfüggönyökkel eltakart hálószoba, amelynek faragott +mennyezetéről bronzláncon értékes színes kövekkel ékesített nagy kínai +lámpa lógott le. Ebben a helyiségben nagy négyszögletes ágy volt, selyem +vánkosokkal, derékaljakkal és kendőkkel. Az ágy állványa szintén kínai +fenyőfából készült és különösen a lábai, amelyeken tetőszerű fölépítmény +nyugodott, gazdag faragásokban mutatták a napot elnyelő sárkány ismert +mintáját. Az ágy mellett szekrény állott, amelyet teljesen befödött a +vallásos képeket ábrázoló faragás. Négy kényelmes karosszék és a +háttérben alacsony keleti trónus egészítette ki a szoba bútorzatát. + +– Látja ezt a trónust? – kérdezte a Hutuktu. – Egy téli estén több lovas +érkezett a kolostorba. Azt kívánták, hogy a Gelongok és Getulok a +Hutuktuval és a Kantóval (a kolostor apátja) együtt gyülekezzenek össze +ebben a szobában. Azután az idegenek egyike elfoglalta a trónust és +levette a baslykját, a sapkaszerű fövegét. A lámák mindannyian +térdrehullottak, mert fölismerték a Tashi Lámát és Bogdo khánt, azt az +embert, akit régen leírtak a Dalai Láma szent bullái. Az az ember volt +ez, akié az egész világ és aki behatolt a természet minden +misztériumába. A Tashi Láma rövid tibeti imádságot mondott, megáldotta a +jelenlevőket, aztán a legközelebbi fél évszázadra jósolgatott. Ez +harminc évvel ezelőtt történt. És időközben minden, amit megjósolt, +beteljesedett. Mialatt a következő szobában levő kis imaszekrény előtt +imádkozott, az ajtó magától kinyílt, az oltár előtt maguktól +kigyulladtak a gyertyák és a szent tűzserpenyőkből, bár nem volt bennük +szén, tömjéngőz áramlott ki, amely betöltötte az egész helyiséget. Akkor +azután a Világ Királya a társaival együtt eltűnt körünkből. Semmi nyoma +sem maradt, kivéve a selyem tróntakaró ráncait, amelyek azonban +lassanként ismét kisimultak és a trónus csakhamar ismét olyan volt, +mintha egyáltalán senki sem ült volna rajta. + +A Hutuktu odament az imaszekrényhez, letérdelt, szemét elfödte és +imádkozni kezdett. Az arany Buddha nyugodt, közömbös arcára tekintettem, +amelyre ide-oda imbolygó árnyat vetettek a lobogó lámpák, majd a trónus +mellett levő helyre néztem. Csodálatos és alig hihető, de igazán egy +komoly, kifejezésteljes arcú, erős, izmos férfit láttam ott, akinek nagy +reliefet adott szemének fénye. Fehér ruhába öltözött, átlátszó testén +keresztül megláttam a trónus székhátán levő tibeti fölírásokat. +Lecsuktam szememet, majd ismét kinyitottam. Nem volt ott senki; de a +selyem tróntakaró mozogni látszott. + +Idegesség, – gondoltam, – a szokatlan környezet és a nagy erőfeszítés +következtében beállott rendellenes, túlzott érzékenység. + +A Hutuktu hozzám fordult és ezt mondta: + +– Adja ide a hatykját. Az az érzésem, hogy ön aggódik azoknak az +embereknek a sorsán, akiket szeret. Imádkozni akarok értük. És önnek is +imádkoznia kell. Fohászkodjék az Istenhez és lelki szemét függessze a +Világ Királyára, aki itt volt és megszentelte ezt a helyet. + +A Hutuktu a hatykot Buddha vállára tette és leborulva az oltár előtt +levő szőnyegre, imát suttogott. Majd fölemelte a kezét és csöndes +mozdulattal intett nekem. + +– Tekintsen a Buddha szobra mögött levő sötét térbe. Ott meg fogom +mutatni szeretteit. + +Engedelmeskedtem a mély hangon adott parancsnak és a Buddha szobra +mögött levő sötét fülkébe néztem. A sötétségből nemsokára füst és +átlátszó fonalak áramlottak ki. A levegőben lebegtek, egyre sűrűsödtek +és szaporodtak, míg végül több személynek a testét és különböző tárgyak +körvonalait mutatták. Egy előttem ismeretlen szobát láttam, amelyben a +családom ült. Nehány ember volt velük, akiket ismertem és mások, akiket +nem ismertem. Ráismertem még a ruhára is, amely a feleségemen volt. +Kedves arcának minden vonása felismerhető volt. A látomás fokonkint +elhomályosult. Füstté és átlátszó fonalakká bomlott szét és eltűnt. Az +arany Buddha mögött nem volt más mint a sötétség. + +A Hutuktu fölemelkedett, hatykomat levette Buddha válláról és e +szavakkal adta vissza: + +– A szerencse mindig önnel és családjával lesz. Isten jósága nem fogja +elhagyni. + +Kiléptünk az ismeretlen Világ Királya épületéből, amelyben ez az egész +emberiségért imádkozott és megjósolta a népek és államok sorsát. Nagyon +meglepett, hogy kísérőim szintén látták a víziómat. A legaprólékosabban +leírták azoknak a személyeknek az alakját és ruháját, akiket Buddha feje +mögött a sötét fülkében láttam.[1] + +A mongol tiszt elbeszélte, hogy Chultun Beyli előző napon arra kérte a +Hutuktut, mondja meg életének e fontos fordulatában és hazájának e +válságában a sorsát. De a Hutuktu a félelem kifejezésével csak a kezével +intett és nem akart beszélni. Amikor én vonakodásának oka után +kérdezősködtem és azt mondtam, hogy a kérés teljesítése megnyugtathatná +Chultun Beylit, mint ahogy engemet megerősített szeretteim látása, a +Hutuktu ráncba szedte homlokát és így felelt: + +– Nem! A látomás nem tetszenék neki. Fekete a sorsa. Tegnap háromszor +kutattam a sorsát elégett lapockacsontokon és juhok beleiben, de +mindannyiszor ugyanaz az ijesztő eredmény mutatkozott… + +Nem fejezte be beszédét, hanem arcát teli félelemmel elfödte a kezével. +Úgy látszott, meg volt győződve arról, hogy Chultun Beyli sorsa fekete, +mint az éjszaka. + +Chultun Beyli és én útra keltünk. Egy óra mulva az alacsony dombok +mögött voltunk, amelyek Narabancsi Kuret elfödték előttünk. + + +HUSZONNYOLCADIK FEJEZET. Közel a halálhoz. + +Azon a napon érkeztünk vissza Uliasszutaiba, amikor visszatért a +Wang-Tszao-tszun őrségének lefegyverzésére kiküldött különítmény. Ez a +különítmény összetalálkozott Domojiroff ezredessel, aki megparancsolta, +hogy ne érjék be a kíséret lefegyverzésével, hanem fosszák is ki. +Sajnos, a különítmény vezetője, Sztrigine hadnagy teljesítette ezt a +jogtalan parancsot. Szégyen volt látni az orosz katonákat és tiszteket, +a kínai ruhákkal, cipőkkel és karkötőórákkal, amit a kínai +hivatalnokoktól és a födözettől vettek el. A zsákmányból valamennyinek +jutott ezüst és arany. Wang-Tszao-tszun mongol felesége és a fivére a +különítménnyel együtt visszajött és panaszt tett, hogy az oroszok +kirabolták őket. A kínai hivatalnokok és kíséretük éhségnek és +hidegségnek kitéve, csak a legnagyobb fáradsággal érték el a kínai +határt, mert kirablásuk után minden készlet nélkül kellett tovább +menniök. + +Mi idegenek elálmélkodva láttuk, hogy Michailoff alezredes katonai +tisztelettel fogadta Sztrigine hadnagyot. De hamar megértettük, amikor +megtudtuk, hogy a kínai ezüst egy részét Michailoff, Fu-Sziang szépen +díszített nyergét pedig a felesége kapta meg. Chultun Beyli követelte, +hogy a kínaiaktól elvett minden fegyvert és minden tőlük ellopott +jószágot neki szolgáltassanak ki, mert később majd vissza kell mindent +adnia a kínai hatóságoknak. De Michailoff visszautasította ezt a +kívánságot. Ezért mi idegenek az orosz különítménnyel megszakítottunk +minden érintkezést. Az oroszok és a mongolok közt is nagyon feszült lett +a viszony. Több orosz tiszt tiltakozott Michailoff és Sztrigine +cselekedetei ellen. Így azután mindig gyakoribb és komolyabb lett a +viszálykodás. + +Ebben az időben egy reggelen fegyveres lovasok különös csapata érkezett +Uliasszutaiba. A bolsevista Bourdukoff házában szálltak meg, aki mint +hallottuk, nagy tömegű ezüstöt adott át nekik. Ezek az emberek, akik azt +mondták, hogy ők a császári gárda volt tisztjei, a következők voltak: +Poletika, Philipoff N. N. ezredesek és az utóbbinak három testvére. +Kijelentették, hogy össze akarják vonni a Mongolországban és Kínában +levő fehér tiszteket és katonákat, akikkel Urianhaiba mennek, hogy +szembe szálljanak a bolsevikokkal. Szükséges azonban, hogy előbb +megsemmisítsék Ungernt és Mongolországot visszaadják Kínának. Az +oroszországi Fehérek Központi Szervezete képviselőinek mondták magukat. + +Az Uliasszutaiban levő orosz tisztek egyesülése az újonnan érkezetteket +gyűlésre hívta meg, megvizsgálta irataikat és kihallgatta őket. +Kiderült, hogy ezeknek a tiszteknek régebbi összeköttetéseikre vonatkozó +állításai teljesen hamisak, hogy Poletika a bolsevikok hadügyi +biztosságában foglalt el fontos állást, hogy az egyik Philipoff segédje +volt Kameneffnek, amikor ez először kísérelte meg, hogy Angolországba +jusson, hogy Oroszországban egyáltalán nem létezett Fehérek Központi +Szervezete, hogy az Urianhaiban megindítandó harc indítványozása csak +csapda volt a fehér tiszteknek és hogy az újonnan érkezettek szoros +politikai összeköttetésben voltak a bolsevik Bourdukoffal. + +E világos bizonyítékok ellenére is éles vita támadt a tisztek közt, hogy +mit csináljanak ezekkel az emberekkel. Ez a vita két pártra szakította a +különítményt. Michailoff alezredes több tiszttel belépett Poletika +csoportjába. Éppen ebben az időben érkezett különítményével +Uliasszutaiba Domojiroff ezredes, aki mindkét párttal azonnal +érintkezésbe lépett, tájékozódott a politikai helyzet iránt, aztán +Poletikát Uliasszutai parancsnokává nevezte ki és ezzel egyidőben az +uliasszutai eseményekről részletes jelentést küldött Ungern bárónak. Ez +a jelentés nagyon sokat foglalkozott velem. Azzal vádolt meg, hogy +akadályozom Domojiroff parancsainak teljesítését. + +Ettől kezdve állandóan szemmel tartottak az irántam ellenséges indulatú +ezredes tisztjei. Több oldalról figyelmeztettek, hogy legyek résen. Ez a +banda és vezérük nyiltan fölvetette azt a kérdést, mi joga van +tulajdonképpen ennek az idegennek a Mongolország ügyeibe való +beavatkozásra. Sőt Domojiroff egyik tisztje az egyik gyűlésen egyenesen +felelősségre vont. Nagyon nyugodt hangon ezt feleltem: + +– És milyen jogon avatkoznak a mongol ügyekbe orosz menekültek, akik sem +hazájukban, sem külföldön semmiféle jogot nem élveznek? + +A tiszt nem felelt, de szeméből kiolvashattam a válaszát. Óriási alakú +barátom, aki mellettem ült, szintén észrevette ezt, odament hozzája, +föléje hajolva kinyújtotta kezét és karját, mintha éppen álomból ébredt +volna föl és ezt mondta: + +– Szeretnék már egy kicsit boxolni. + +Egy alkalommal hajszálon mult, hogy Domojiroff embereinek kezébe nem +kerültem. Külföldi csoportunk ébersége mentett meg. A várba mentem, hogy +a külföldiek elutazása dolgában a mongol kormányzóval tárgyaljak. +Chultun Beyli jó ideig ott tartott, úgy, hogy csak este kilenc órakor +tudtam ismét visszatérni. Lovam lépést ment. Fél mérfölddel a város +előtt egy gödörből három férfi ugrott ki és felém futott. Korbácsommal +nekiszalajtottam a lovamat, de ebben a pillanatban észrevettem, hogy egy +másik gödörből még több ember ugrott elő és ezek látszólag el akarták +vágni az utamat. De csalódtam, mert ez a második csoport megrohanta és +elfogta az előbbi három embert. Egyik külföldi ember hangját hallottam, +aki oda szólított. + +Az illető helyen lengyel katonák és más külföldiek kezében Domojiroff +három tisztjét találtam. Derék barátom volt a vezetőjük, aki éppen a +tisztek kezét kötözgette össze úgy, hogy a csontjuk ropogott. E munkáját +bevégezvén, komoly arccal, örök pipájával a szájában ezt mondta a +barátom: + +– Azt hiszem, a legjobb lesz, ha a folyóba dobjuk őket. + +Az ő komolyságán és Domojiroff tisztjeinek félelmén nevetve, +megkérdeztem a támadókat, miért törtek reám. Lesütötték a szemüket és +hallgattak. Hallgatásuk hangosan beszélt. Nagyon is jól tudtuk, mi volt +a szándékuk: revolver volt náluk. + +– Rendben van, – mondtam. – Világos minden, mint a nap. Szabadon +bocsátom magukat. De jelentsék annak az embernek, aki magukat kiküldte, +hogy a legközelebbi alkalommal nem fog örülni a maguk visszatérésének. +Fegyvereiket Uliasszutai parancsnokának fogom átadni. + +Barátom föloldotta kötelékeiket. Ekkor is ugyanazzal a félelmetes +gondossággal járt el és egyre ismételte: + +– Én bizony a folyóban a halakat tápláltam volna veletek! + +Azután visszatértünk a városba és magukra hagytuk a gonosztevőket. + +Domojiroff továbbra is hírvivőket küldött Ungern báróhoz. Egyszer arra +kérte, hogy adjon neki teljhatalmat és jelentést tett Michailoffról, +Chultun Beyliről, Poletikáról, Philipoffról és rólam. De ázsiai +ravaszsággal jó viszonyt tartott fönn ugyanakkor mindazokkal, akiknek +halált szánt a szigorú harcos, Ungern báró kezéből, aki ilyenformán +mindarról, ami Uliasszutaiban történt, teljesen egyoldalú jelentéseket +kapott. Egész telepünk nagyon izgatott volt. Nemcsak a tisztek oszlottak +szét különböző pártokra, hanem a katonák is csoportokba álltak és +vezetőiket bírálgatva, meghányták-vetették a napi eseményeket. +Domojiroff néhány emberének a befolyása alatt fegyelemellenes +megjegyzések jártak szájról-szájra. Így például a következő +rosszindulatú tréfát adták tovább egymásnak a közönséges katonák: + +– Most hét ezredesünk van, aki mind magának követeli a főparancsnokságot +és civakodik egymással. Valamennyit jól el kellene verni és aki közülök +a legtöbb verést bírja ki, azt válasszuk meg vezérünknek. + +Ez a rossz vicc mutatta, hogy milyen állapotban volt az orosz +különítmény. + +– Úgy látszik, – mondta egyszer a barátom, – nemsokára abban a +kellemetességben részesülünk, hogy itt Uliasszutaiban is +katonatanácsokat láthatunk. Vigye el az ördög! Egy dolog nagyon +kellemetlen itt: nincsenek mély erdők, amelyekben jó keresztények +elbujhatnak, hogy megszabaduljanak mindezektől az átkozott szovjetektől. +Ez a nyomorult Mongolország csupasz, rettenetesen csupasz és nem ad +nekünk rejtekhelyet. + +Katonaszovjet fölállításának veszedelme valóban nagyon közel volt. A +katonák egy alkalommal hatalmukba kerítették az arzenál fegyvereit, +amelyeket a kínaiak adtak át és elhurcolták a táborukba. Terjedt az +iszákosság, a játék és a viszálykodás. Mi külföldiek nagy figyelemmel +kísértük az eseményeket és végre, mivel katasztrófa kitörésétől kellett +tartanunk, elhatároztuk, hogy Uliasszutait, a civakodás és denunciálás e +fészkét elhagyjuk. Hallottuk, hogy Poletika csoportja is készülődik, +hogy nehány nap mulva útnak induljon. + +Mi külföldiek két csoportra oszoltunk. Az egyik a régi karavánutat +választotta, amely a Gobin visz keresztül, messzire délre Urgától +Kuku-Hortóba vagy Kveihuacsengbe és Kalganba. A második csoport, én, a +barátom és két lengyel katona, Urgába igyekezett Zain Szabin át, ahol +Kazagrandi ezredes, mint nem régen megírta, találkozni akart velem. +Elhagytuk tehát Uliasszutait, ahol annyi izgatottságban volt részünk. + +Az eltávozásunkat követő hatodik napon a burjét Vandaloff és Bezrodnoff +orosz kapitány parancsnoksága alatt mongol-burjét különítmény érkezett +Uliasszutaiba. Ezzel a különítménnyel később Zain Szabiban találkoztam. +Urgából küldte ki Ungern báró, hogy rendet teremtsen Uliasszutaiban, +azután menjen Kobdóba. Zain Szabiból jövet Bezrodnoff találkozott +Poletika és Michailoff csoportjával. Átkutatta őket és podgyászukban +különféle gyanús iratokat talált, azonfölül pedig Michailoffnak és +feleségének podgyászában a kínaiaktól elvett ezüstöt és más jószágot. +Ebből a tizenhat főnyi csoportból Philipoffot elküldte Ungern báróhoz, +három embert szabadon bocsátott és a többi tizenkettőt agyonlövette. Így +ért véget Zain Szabiban az uliasszutaii menekültek egyik pártjának élete +és Poletika tevékenysége. Uliasszutaiba érkezvén Beznodroff, a +kínaiakkal kötött szerződés megsértése miatt agyonlövette Chultun Beylit +és ugyanezt a sorsot juttatta még nehány bolsevista orosz telepesnek. +Domojiroffot elfogta és Urgába szállíttatta. Így csinált rendet. A +Chultun Beyliről szóló jóslat beteljesedett! + +Tudtam, mit jelentett rólam Domojiroff. Mégis elhatároztam, hogy nem +kerülöm el Urgát, mint ahogyan Poletika akarta tenni, amikor Bezrodnoff +elfogta. Hozzászoktam ahhoz, hogy szemébe nézzek a veszedelemnek és +eltökéltem, hogy fölkeresem a rettenetes «véres bárót». Senki sem +döntheti el a maga sorsát. Tudtam, hogy igazam volt és a félelem érzése +már régóta idegen nekem. Azt a hírt, hogy Zain Szabiban halál érte +ismerőseinket, útközben egy mongol lovastól kaptuk, aki velem töltötte +az éjjelt egy ourton jurtájában és jelentéséhez fűzve a következő +halotti legendát beszélte el: + +– Régen történt, akkor tudniillik, amikor Kínán a mongolok uralkodtak. +Uliasszutai fejedelme, Beltisz Van, őrült volt. Kénye-kedve szerint +mindenkit kivégeztetett és ezért nem merte senki Uliasszutait útjába +ejteni. Valamennyi többi fejedelem és a gazdag mongolok körülzárták a +várost, amelyben Beltisz dühöngött, az összeköttetést mindenfelé +elvágták és senkinek nem engedték meg, hogy ki- vagy bemenjen. A +városban éhinség keletkezett. Az ökröket, juhokat és lovakat már mind +elfogyasztották. Beltisz Van végre elhatározta, hogy katonáival nyugati +irányban kirohan, mert el akar jutni törzsei egyikének, az oroszoknak +földjére. De a harcban embereivel együtt ő is elesett. A fejedelmek +Buyantu Hutuktu tanácsára az uliasszutai hegyek meredekein elásták a +halottakat. Vallásos énekek éneklése közben és a varázslati szokások +követésével ásták el a halottakat, hogy megakadályozzák a halált az +ország újabb fölkeresésében. A sírokat kövekkel födték be és a Hutuktu +kinyilatkoztatta, hogy az erőszakos halál gonosz démona csak akkor +hagyja el ismét a földet, ha emberi vér fogja öntözni a sírköveket. Ez a +legenda most megvalósult. Az oroszok három bolsevikot és a kínaiak két +mongolt lőttek agyon a sírhelyen. Beltisz Van gonosz szelleme kitört a +nehéz sírkő alól és most sarlójával levágja a népet. A nemes Chultun +Beyli életét vesztette, Michailoff orosz noyon elesett és a halál +Uliasszutaiból el fogja árasztani a mi nagy síkságainkat. Ki lenne képes +most még föltartóztatni? Kinek lenne elég ereje, hogy most még +összekötözze vad kezét? Rossz idő jár az istenekre és a jó szellemekre. +A gonosz démonok hadat üzentek a jó szellemeknek. Mit tehet hát az +ember? Csak elpusztulhat, csak elpusztulhat… + + + + +HARMADIK RÉSZ. ÁZSIA VONAGLÓ SZÍVE. + + +HUSZONKILENCEDIK FEJEZET. A nagy hódítók országútján. + +Dzsingisz khán, a nagy hódító, a szomorú, komoly, szigorú Mongolország +fia, a régi mongol legenda szerint fölment a Karaszu-Togol hegy csúcsára +és sasszemével nyugatra és keletre tekintett. Nyugaton emberi vérnek +egész tengerét látta és fölötte a szemhatárt elfödő véres köd lebegett. +Ott tehát nem láthatta meg, mi a végzete. És mégis azt parancsolták neki +az istenek, hogy nyugatra menjen és oda vezesse minden harcosát és a +mongol törzseket. Keleten azonban gazdag városokat, fényes templomokat, +szerencsés népnek nagy tömegét, kövér földű kerteket és mezőket látott, +ami igen tetszett a nagy mongolnak. Így szólt fiaihoz: + +– Ott nyugaton tűz, kard, szétromboló és bosszuló sors leszek. Keletre +pedig mint kegyes, nagy építő fogok jönni, aki boldogságot hoz a népnek +és az országnak. + +Ezt mondja a legenda. Sok igazságot találtam benne. Dzsingisz khán +nyugatra irányuló útjának nagy részét bejártam és mindenütt sírokkal meg +kőemlékekkel láttam megjelölve. Láttam a hős keleti útjának egyik részét +is, azét az útét, amelyen Kínába ment. Ott egészen más kép tárult a +szemem elé. + +Amikor társaságunk Uliasszutaiból elindult, az volt az első gondunk, +hogy kényelmesen utazzunk. Naponta csak harmincöt-ötven mérföldet +tettünk meg, míg körülbelül hatvan mérföldnyire voltunk Zain Szabitól. +Itt elváltam a többiektől, hogy elmenjek erre a helyre, hiszen +Kazagrandi ezredessel akartam ott találkozni. A nap éppen fölkelt, +amikor egyetlen mongol vezetőm és én nekiindultunk az alacsony, erdős +hegyhátnak, amelynek tetejéről még egyszer láttam kísérőimet lenn a +völgyben. Sejtelmem sem volt a sok és csaknem végzetes veszedelemről, +amelynek ki voltam téve ezen a kiránduláson, amely sokkal tovább +tartott, mint ahogyan számítottam. + +Amikor átmentünk egy homokos partú kis folyón, mongol vezetőm +elbeszélte, hogyan járnak el a mongolok, ha nyáron a lámák tilalma +ellenére aranyat akarnak mosni a folyóból. A munka módja nagyon +kezdetleges, de eredménye mutatja, mennyi arany van itt a homokban. Az +aranyat mosó mongol hasra fekszik, tollal oldalt söpri a homokot és +beléfú az így támadt gödröcskébe. Időről-időre megnedvesíti egyik újját +és ezzel a nedves újjal kis aranyszemet vagy göröngyöcskét emel föl, +amelyet az álla alatt függő zacskóba ejt. Az aranykeresők egy nap alatt +ilyen módon egy uncia aranynak körülbelül egy ötödét szedik össze. + +Elhatároztam, hogy az egész utat Zain Szabiba egy nap alatt teszem meg. +Az ourtonokon a lovak befogását és nyergelését, amennyire csak lehetett, +siettettem. Ez állomások egyikén a mongolok vad lovat, nagy erős szürke +csődört adtak nekem. Amikor nyeregbe akartam szállni és a lábam már a +kengyelben volt, a ló megrúgta azt a lábamat, amely a tibeti harcban +megsebesült. Egyszeriben megdagadt és nagyon fájt. + +Napnyugtakor láttam meg Zain Szabi első orosz és kínai házait, majd +magát a kolostort is. Leszálltunk egy, a hegy lejtőjén csörgedező kis +folyó völgyébe. E hegy csúcsán a fehér sziklák olyan különleges alakúak, +hogy egy tibeti imádság szavait mutatják. A hegy lábánál lámák temetkező +helye volt, azaz csontrakások voltak ott és egy kutyafalka. Végre +közvetetlenül előttünk volt a kolostor, közönséges négyszög, melyet +fakerítés vett körül. Közepén Mongolország többi templomépületeitől +nagyon elütő nagy templom állott. Nem kínai, hanem tibeti stílusban +épült fehér ház, merőleges falakkal, fekete keretű ablakok szabályos +soraival és fekete cseréppel födött tetővel. Egy másik kisebb +épület-négyszög valamivel odább, keletre volt. Ezek orosz lakóházak +voltak, amelyeket a kolostorral – telefon kötött össze. + +– Ez a zaini Élő Isten háza, – mondta a mongol a kisebb négyszögre +mutatva. – Szereti az orosz szokásokat és életmódot. + +A kolostor északi részén kúpalakú dombon torony van, amely a babiloniai +Zikkuratra emlékeztet. Ebben a templomban őrzik a régi könyveket és +kéziratokat, a régi templomi dísztárgyakat, a vallásos szertartásoknál +használt tárgyakat és a meghalt Hutuktuk ruháit. E múzeum mögött meredek +szikla nyúlik a magasba, amelyet nem lehet megmászni. A sziklafalba +különösebb rend nélkül lámai istenek képei vannak bevésve. Mindenik kép +vagy félméternyi. A szerzetesek éjjel lámpákat szoktak előttük +meggyújtani, úgy, hogy messziről láthatók az istenek és istennők képei. + +Beléptünk a kereskedelmi telepre. Az utcák elhagyottak. Az ablakokon +csak nők és gyermekek tekintettek ki. Egy orosz cégnél szálltam meg, +amelynek fiókjait ismertem az ország más részeiben. + +Meglepetésemre, mint ismerőst üdvözöltek Zain Szabiban. Narabancsi +Hutuktuja ugyanis utasított minden kolostort, hogy bárhová jövök, +legyenek a segítségemre, mert megmentettem a Narabancsi-kolostort és +mint világos isteni kinyilatkoztatások mutatták, Buddhának az istenek +által kedvelt inkarnációja vagyok. Az irántam oly kegyes hajlandóságú +Hutuktunak körlevele nagy hasznomra volt. Sőt még jobban kellene +dícsérnem, mert arra volt rendelve, hogy megmentse az életemet. + +Az itt élvezett vendégszeretet nagyon jókor jött, mert megsérült lábam +erősen megdagadt és nagy fájdalmat okozott. Amikor a csizmámat lehúztam, +láttam, hogy egész lábam egy vér, mert a régi seb a lórúgás +következtében újra megnyílt. Bekötözték úgy, hogy három nap mulva ismét +járni tudtam. + +Kazagrandi ezredest már nem találtam Zain Szabiban. Miután itt +megsemmisítette a kínai irreguláris csapatokat, visszatért Van Kureba. A +parancsnok, akit hátrahagyott, átadta nekem az ezredes levelét, amelyben +meghívott, hogy mihelyt kissé kipihentem magamat Zainban, látogassam +meg. A levélhez mongol okirat volt csatolva, amely följogosított, hogy +egyik nyájtól a másikig az urgával, amit később fogok leírni, lovakat és +szekereket szerezzek. Ez a további kétszáz mérföldnyi út nagyon +kellemetlen föladat volt számomra; de Kazagrandinak, akivel eladdig még +nem találkoztam, alapos okai lehettek, hogy a velem való találkozást +kívánja. + +A megérkezésemet követő napon déli egy órakor meglátogatott a helység +«Istene», akinek Gheghen Pandita Hutuktu volt a neve. Egy istennek +eredetibb és különösebb megjelenését sohasem képzelhettem volna el. +Kicsiny, sovány, huszonkét éves fiatal ember volt, gyors, ideges +mozdulatokkal és kifejezésteljes arccal, amely, mint minden mongol +istené, nagy, megrémült szemet uralt. Kék selyem orosz katonakabát volt +rajta, sárga vállrojtokkal, amelyek a Pandita Hutuktu szent jelét +mutatták, kék selyem nadrág és magasszárú csizma, a fejét pedig sárga +hegyben végződő fehér asztrakán sapka födte. Övébe revolver és kard volt +dugva. Nem tudtam, hogy mit gondoljak erről az álruhába öltözött +istenről. Házigazdámtól elfogadott egy csésze teát, azután mongollal +kevert orosz nyelven beszélni kezdett. + +– Nem messze Kuretól van a régi Erdeni Dzu kolostor, amely Karakorum, +Dzsingisz khán egykori fővárosa romjainak helyén épült. Később Kublai +khán gyakran odament, hogy az isteneknek áldozzon és fáradalmait mint +Kína, India, Perzsia, Afganisztán, Mongolország és fél Európa császárja +kipihenje. Most már csak romok és sírok mutatják az egykori «szerencsét +hozó napok kertjé»-nek helyét. Baroun Kure jámbor szerzetesei a romok +alapzatában kéziratokat találtak, amelyek sokkal régiebbek, mint maga +Erdeni Dzu. Meetchik-Atak, az én Marambám (a theologia doktora) ott egy +okiratot talált, amely megjósolta, hogy Zain Hutuktuja nemsokára +megkapja a Pandita címet, csak huszonegy éves lesz, Dzsingisz khán +országainak szívéből fog származni és mellén a Szvasztika természetes +jelét fogja viselni. Ez a Hutuktu, akit egy nagy háború és nagy +nyugtalanság napjaiban igen tisztelni fog a nép, megkezdi majd a harcot +a «Vörös Veszedelem» szolgáival szemben. Le fogja őket győzni, rendet +fog teremteni a világon, hogy azután ezt a szerencsés napot a fehér +templomok és a tízezer harang énekének városában megünnepelje. Én +Pandita Hutuktu vagyok. A jelek és szimbólumok rám vallanak. Én fogom +megsemmisíteni a bolsevikokat, a «Vörös Veszedelem» orosz szolgáit és +Moszkvában fogom magam dicsőséges és nagy munkám után kipihenni. Ezért +megkértem Kazagrandi ezredest, vegyen föl engem Ungern báró csapatai +közé és adjon nekem alkalmat a harcra. A lámák meg akarják akadályozni +eltávozásomat. De ki itt az isten? + +Erélyesen dobbantott a lábával, míg a lámák és az őt kísérő őrség tagjai +tiszteletteljesen fejet hajtottak. + +Amikor eltávozott tőlem, egy hatykkal ajándékozott meg. Nyeregtáskámban +kutatva, egyetlen tárgyat találtam, amely egy Hutuktuhoz méltó +ajándéknak tetszett nekem, tudniillik egy kis üveg osmiridiumot, a +platinának e ritka, természetes kísérő elemét. + +– Ez a legszilárdabb és legkeményebb fém, – mondám. – Legyen, Hutuktu, +az ön dicsőségének és erejének jele! + +A Pandita megköszönte és fölszólított, hogy látogassam meg. + +Miután megsebesülésemet némiképpen kihevertem, európai módon fölszerelt +házához mentem: villamos világítás, villamos csengő és telefon. Bort meg +édességet tett elém és két nagyon érdekes személyiséggel ismertetett +meg. Az egyik egy öreg tibeti orvos volt, himlőhellyel mélyen átszántott +arccal, erős, vastag orral és kancsal szemmel. Különös orvos volt. Az +volt a kötelessége, hogy Hutuktukat kezeljen és meggyógyítson, ha +betegek és hogy… megmérgezze őket, ha nagyon függetlenekké vagy +különködőkké lettek vagy ha politikájuk nem vágott össze az Élő Buddha +lámái tanácsának avagy a Dalai Lámának kívánságaival. Azóta a Pandita +Hutuktu valószínűleg már örök békességben nyugszik valamely szent hegy +csúcsán, ahová bizonyára rendkívüli udvari orvosának gondossága küldte. +A lámák tanácsa ugyanis nem szívesen látta a Pandita Hutuktu harcias +hajlandóságát. + +Pandita szerette a bort és a kártyát. Egy napon, amikor oroszok +társaságában időzött és európai ruha volt rajta, lámák jöttek rohanva és +jelentették, hogy az istentisztelet már megkezdődött és az «Élő +Isten»-nek el kell foglalnia helyét a trónuson, hogy imádhassák őt. A +legcsekélyebb zavar nélkül az európai ruhára és hosszú szürke nadrágjára +ráterítette vörös hutuktu-köpenyét és a lámák gyaloghintón úgy vitték el +«Istenüket». + +Az orvosi méregkeverőn kívül még egy tizenhárom éves fiút találtam a +Hutuktu lakásán, akinek fiatalsága, vörös ruhája és kurtára nyírott haja +azt gyaníttatta, hogy Bandi vagy pedig a Hutuktu lakásán szolgáló +tanuló. Kiderült azonban, hogy más állása volt. Ez a fiú volt az első +Hubilgan, szintén Buddha egyik inkarnációja, tapasztalt jós és a Pandita +Hutuktu utóda. Állandóan részeg volt, szenvedélyes kártyás és szeretett +rosz élceket faragni, amin a lámák nagyon megütköztek. + +Ugyanaz este megismertem a második Hubilgant, aki meglátogatott. Ő volt +igazi gondozója Zain Szabinak, amely az Élő Buddhának közvetetlenül +alárendelt, független terület. Ez a Hubilgan komoly, harminckét éves +aszkéta férfi volt, aki jó nevelésben részesült és nagyon jártas volt a +mongol népélet tudományában. Ismerte az orosz nyelvet, amelyen sokat +olvasott. Különösen érdeklődött más népek élete és története iránt. +Főként az amerikai nép teremtő zsenijét becsülte nagyra. Nekem ezt +mondta: + +– Ha Amerikába megy, kérje meg az amerikaiakat, hogy jöjjenek el hozzánk +és vezessenek ki bennünket a minket körülvevő sötétségből. A kínaiak és +az oroszok csak pusztulást hoznak közénk. Csak az amerikaiak menthetnek +meg bennünket. + +Miután a lábam kellőképpen helyreállott, a Hutuktu meghívott, utazzam +vele Erdeni Dzuba, amire szívesen ráálltam. Az indulás reggelén könnyű +és kényelmes kocsit hoztak a számomra. Utunk öt napig tartott. +Fölkerestük Erdeni Dzut, Karakorumot, Hoto-Zaidamot és Khara Balgaszunt. +Mindezeken a helyeken romjai láthatók kolostoroknak és városoknak, +amelyeket Dzsingisz khán és utódai, Ugadai és Kublai építettek a +tizenharmadik században. Most már csak falak és tornyok maradványát, +nehány nagy sírt és a romok alatt könyveket lehetett találni régi +legendákkal és történetekkel. + +– Nézze ezeket a sírokat, – mondta a Hutuktu. – Itt temették el Uyuk +khán fiát. Ezt a fiatal herceget a kínaiak megvesztegetéssel rávették +arra, hogy ölje meg az apját. De ezt megakadályozta saját nővére, aki +öreg apjáért, a császárért és khánért való aggodalmában őt ölte meg. Ott +van Mangu khán szeretett feleségének, Tszinillanak a sírja. Elhagyta +Kína fővárosát, hogy Khara Bolgaszunba menjen, ahol beleszeretett +Dameharenbe, a bátor juhpásztorba, aki olyan gyorsan tudott lovagolni, +hogy utólérte a szelet és vad yakokkat meg vad lovakat puszta kézzel +fogott el. A dühös khán megfojtatta hűtlen feleségét, de később császári +pompával eltemettette és gyakran jött ide a sírjához, hogy megsirassa +elvesztett szerelmét. + +Tudni akartam, hogy mi történt Dameharennel. Maga a Hutuktu nem tudott +fölvilágosítást adni, de öreg szolgája, valóságos irattárosa a +legendáknak, ezt felelte: + +– Vad csahar-rablók segítségével sokáig Kína ellen harcolt. Azt azonban +senki sem tudja, hogyan halt meg. + +A szerzetesek a romok helyén meghatározott időben imádkoznak, azután +szent könyveket és tárgyakat kutatgatnak, amelyek a romok alatt vannak +elrejtve. Nem régen két kínai fegyvert, két aranygyűrűt találtak itt és +két tekercs régi kéziratot, amelyek bőrzsinórral voltak összekötözve. + +Fölvetettem magamban ezt a kérdést: + +– Miért vonzotta ez a vidék azokat a hatalmas császárokat és khánokat, +akik a Csöndes-Óceántól az Adriai tengerig uralkodtak? A vonzóerőt +bizonyára nem ezek a fenyővel és nyárfával borított hegyek és völgyek, +nem is a messzi homokterületek, a visszahúzódó tavak és sziklák adták. + +Azt hiszem mégis, hogy kérdésemre megtaláltam a feleletet. A nagy +császárok, akik emlékeztek Dzsingisz khán látomására, itt új +megnyilatkozásokat és jövendöléseket kerestek az ő csodálatos, fönséges +sorsára vonatkozólag, amelyet egyforma nagy mértékben isteni tisztelet, +engedelmesség és gyűlölet vett körül. De hol érintkezhettek volna az +istenekkel, a jó és gonosz szellemekkel, ha nem ezen a helyen? Zain +területe régi romjaival kiválóan alkalmas erre. + +– Azt a hegyet csak az az ember tudja megmászni, – magyarázta a Pandita, +– aki Dzsingisz khán egyenes leszármazottja. A közönséges ember feleúton +megfullad, ha tovább merészel menni. Mongol vadászok nemrégen +farkascsordát kergettek ezen a hegyen. De amikor a hegy kapaszkodójának +ama bizonyos helyére jutottak, mindannyian életüket vesztették. Ott a +hegy meredekén sasok, nagyszarvú juhok és kabarga-antilopok csontjai +hevernek, amely állatok könnyűek és gyorsak, mint a szél, mégis el +kellett pusztulniok. Ott lakozik a gonosz démon, akinek birtokában van +az emberi sorsok könyve. + +– Ez az a felelet, amelyet keresek, – gondoltam. + +A Kaukázus nyugati részében Szoukhoum Kale és Tuopszei közt egy hegyet +láttam, amelyen farkasok, sasok és vad kecskék hasonlóképen elpusztulnak +és amelyen emberek is életüket vesztenék, ha nem tennék meg az útnak e +részét mindig lóháton. Ott ugyanis széngáz áramlik ki a földből úgy, +hogy körülbelül fél méternyi magasságig ülepszik le ez a mérges gáz. Aki +lovon ül, e réteg fölött van és ezért nem éri veszedelem. A lovak +fejüket mindig magasra vetik és félve fújtatnak, míg el nem hagyták a +veszedelem zónáját. Itt, e hegy csúcsán, ahol a gonosz démon az emberi +sorsok könyvében lapozgat, ugyanerről a jelenségről van szó. Megértettem +azt a vallásos félelmet, amelyet ez a hely a mongolokban keltett, +valamint a vonzóerőt is, amelyet ez a vidék Dzsingisz khán nagyranőtt, +csaknem gigászi utódaira gyakorolt. Fejük átmagaslott a mérges gáz +rétegén úgy, hogy föl tudtak jutni e titokzatos és félelmetes hegy +csúcsára. Ezt a természeti jelenséget geológiai alapon is meg lehet +magyarázni, mert ez a vidék széntelepeknek déli széle, amelyekből +gyakran szén- és mocsárgáz áramlik ki. + +A romoktól nem messze Hun Dopcsin Djamtszo országában kis tó van, +melynek fölülete olykor-olykor vörös lánggal ég és nagy rémülettel tölti +el a mongolokat, meg a méneseket. Természetes, hogy ennek a tónak is +gazdag a legendaköre. Itt valamikor meteor hullott le és mélyen +belefúródott a földbe. Az így keletkezett lyukban keletkezett a tó. A +mongolok fölfogása szerint földalatti barlangok lakói, akik félig +emberek, félig démonok, az «ég kövét» mély ágyából ki akarják húzni. Ha +a követ fölemelték, meggyullad a víz, mire a kő minden fáradozás +ellenére mindannyiszor visszazuhan. Magam nem láttam ezt a tavat, de egy +orosz telepes azt mondta nekem, hogy talán petróleum van a vízen és vagy +a parton rakott tábortűztől vagy a nap perzselő sugaraitól meggyullad. + +Mindenesetre nagyon érthető, miért vonzódtak ide a nagy mongol +hatalmasságok. A legnagyobb hatással Karakorum volt reám, az a hely, +ahol a kegyetlen és bölcs Dzsingisz khán lakott és szőtte gigászi +terveit, amelyek az egész Nyugatnak vérrel való meghódítását és Keletnek +még soha nem látott dicsőséggel való megajándékozását célozták. +Dzsingisz khán két Karakorumot épített, az egyiket itt, Tatsza Gol +közelében, a karavánút mellett, a másikat Pamírban, ahol gyászoló +katonái az emberi hódítók legnagyobbját abban a mauzoleumban temették +el, amelyet ötszáz fogoly épített és munkájuk befejeztével valamennyit +föláldozták az elhúnyt szellemének. + +A harcias Pandita Hutuktu imádkozott a romoknál, ahol a fél világon +uralkodó e hatalmasság árnyai járnak-kelnek. Itt imádkozott a Hutuktu, +akinek lelke kalandosan elképzelt tetteket és Dzsingisz khán meg +Tamerlan dicsőségét szomjazta. + +Visszatérőben, Zaintól nem messze, meghívott magához egy nagyon gazdag +mongol, aki fejedelmi személyek fogadására alkalmas, drága szőnyegekkel +és selyemdrapériákkal díszített jurtákkal rendelkezett. A Hutuktu +elfogadta a meghívást. A jurtában leheveredtünk a puha vánkosokra, +mialatt a Hutuktu a mongolt megáldotta úgy, hogy szent kezével +megérintette a fejét és átvette a hatykokat. A házigazda azután egy +egész juhot hozatott be, amelyet rengeteg nagy edényben megfőztek. A +hutuktu levágta a juh egyik hátsó lábát és átnyujtotta nekem, míg a +másik hátsó lábát magának foglalta le. Azután nagy darab húst adott a +házigazda legkisebb fiának, ami annak volt a jele, hogy a Pandita +Hutuktu a lakoma megkezdésére szólította föl a jelenvoltakat. A juh egy +pillanat alatt szétvágva és széttépve a banketten résztvevők kezében +volt. Amikor a Hutuktu a juhláb fehér csontját, amelyen már egy parányi +hús sem volt, odadobta a tűzserpenyő mellé, a házigazda letérdelve, egy +darab juhbőrt húzott ki a tűzből és mindkét kezével szertartásosan +fölkínálta a Hutuktunak. A Pandita késével lekaparta róla a gyapjút és a +hamut, keskeny szalagokra vágta szét és mindjárt nekilátott ehhez a +valóban nagyon ízletes fogáshoz. Az illető bőrdarab annak a bőrnek egy +része, amely a mellcsont fölött van. Mongolországban tarach vagy «nyil» +a neve. Ha a juhot lenyúzzák, ezt a kis bőrrészt kivágják, forró szénre +teszik, ahol lassan megsül. Így elkészítve, a legpompásabb ínyesfalat és +mindig a legelőkelőbb vendégnek nyujtják át. A szokás és hagyomány +szerint sohasem szabad szétosztani. + +Evés után azt indítványozta a házigazdánk, hogy menjünk vastagszarvúakra +vadászni, amely állatoknak nagy nyája, mint tudva volt, alig +félmérföldnyire a jurtáktól a hegyekben legelészett. Gazdagon díszített +nyergekkel és kantárokkal díszített lovakat vezettek elő. A Hutuktu +lovának kantárzatát vörös és sárga rongyok ékesítették, hogy megmutassák +a lovas rangját. Mögöttünk körülbelül ötven mongol lovas vágtatott. +Amikor célhoz érve, leszálltunk a nyeregből, sziklák mögött állítottak +föl bennünket, amelyek mintegy háromszáz lépésnyire lehettek egymástól. +A mongol hajtók megkezdték a hegy körül a bekerítő mozdulatot. +Körülbelül félóra mulva észrevettem, hogy fönn a sziklák közt valami +elsurrant és nemsokára megállapítottam, hogy ott egy szép vastagszarvú +ugrott óriási léptekkel szikláról-sziklára, mögötte pedig villámgyorsan +több, mint húsz darabból álló nyáj rohant. Nagyon bosszankodtam, amikor +úgy láttam, hogy a mongolok elrontották a hajtóvadászatot, mert a teljes +bekerítés megtörténte előtt oldalt kiengedték a nyájat. Szerencsére +tévedtem. Éppen a nyáj előtt levő szikla mögül ugyanis fölugrott egy, a +karjával hadonászó mongol. Csak a nagy vezérállat nem hagyta magát +elijeszteni, hanem elrohant a fegyvertelen mongol mellett. A nyáj +azonban hirtelen elkanyarodott és a lejtőn lefelé éppen felém rohant. +Lőttem és két állatot leterítettem. A Hutuktu is lelőtt egy +vastagszarvút és egy mósusz-antilopot, amely váratlanul bújt elő az +egyik szikla mögül. Az elejtett állatok legnagyobb szarvainak párja +körülbelül harminc fontot nyomott. De ez fiatal állaté volt. + +A Zain Szabiba való visszatérésünket követő napon, mivel teljesen +meggyógyultnak éreztem magamat, elhatároztam, hogy most már útnak +indulok Van Kureba. A Hutuktu, amikor elbúcsúztam tőle, nagy hatykot +adott nekem, egyszersmind a legmelegebben megköszönte azt az ajándékot, +amelyet ismeretségünk első napján adtam neki. + +– Gyönyörű ajándék, mondá. Kirándulásunk után teljesen kimerültnek +éreztem magamat. Bevettem az ön orvosságát és tökéletesen visszaadta +ifjúi erőmet. Köszönöm, nagyon köszönöm! + +A szerencsétlen flótás lenyelte az osmiridiumot. Bizonyára nem árthatott +neki. De különös, hogy hasznára volt. Nyugat orvosai talán ezek után +szintén alkalmazni óhajtják ezt az új, ártatlan és nagyon olcsó szert, +amelyből az egész világon csak nyolc font van. Arra kérem azonban őket, +hogy cserébe Mongolország, Barga, Szinkiang, Kokonor és Közép-Ázsia +minden más országa részére hagyják meg nekem a szabadalmi jogot. + +Egy öreg orosz telepes kísért, mint vezető. Nagy, de könnyű és kényelmes +kocsit kaptam, amelyet egészen különös módon húztak tovább. Négy méter +hosszú, egyenes rudat keresztben a kocsira erősítettek. Ezt a rudat két +lovas a nyeregkápára vette és így vágtattak velem a síkságon át. +Mögöttünk négy másik lovas vágtatott négy külön lóval. + + +HARMINCADIK FEJEZET. Elfogva! + +Zaintól körülbelül tizenkét mérföldnyire egy hegyhátról lovasoknak +kígyószerű vonalát láttuk a völgyben haladni. Félórával később mély, +mocsaras folyó partján találkoztunk ezzel a különítménnyel. Mongolok, +burjétok és tibetiek voltak, valamennyien orosz fegyverrel. Az oszlop +élén két férfi lovagolt. Egyikük, akin óriási fekete asztrakán sapka +volt, vörös, kaukázusi, a vállra lelógó kámzsával, elállta az utamat és +durva, rekedt hangon kérdezte: + +– Kicsoda maga? Honnan jön és hová megy? + +A feleletem éppen ilyen lakonikus volt. Erre a vezér azt mondta, hogy a +különítménye Ungern báró csapatainak Vandaloff kapitány parancsnoksága +alatt álló egyik szakasza. + +– Én Bezrodnoff kapitány vagyok, a hadbíró. + +Hirtelen hangosan nevetett. Szemtelen, ostoba arca nem tetszett nekem. +Meghajolva a többi tiszt előtt, megparancsoltam lovasaimnak a +továbblovaglást. + +– Ezt már nem! – kiáltotta Bezrodnoff kapitány, aki megint elállta az +utamat. – Nem engedhetem meg a továbbutazást. Hosszan és komolyan kell +önnel beszélnem és azért vissza kell velem jönnie Zainba. + +Tiltakoztam és Kazagrandi ezredes levelére hivatkoztam. De Bezrodnoff +fagyosan ezt felelte: + +– Ez a levél Kazagrandi ezredes dolga. Az én dolgom az, hogy +visszaszállítsam Zainba és beszéljek önnel. Adja ide a fegyverét. + +Ezt a követelést nem akartam teljesíteni még akkor sem, ha halál +fenyegetett volna. Ezt feleltem: + +– Hallja, mondja meg őszintén, igazán a bolsevikok ellen harcol ez a +különítmény vagy talán vörös csapat? + +– Nem, biztosítom, hogy nem vörös csapat – vetette közbe a felém +közeledő Vandaloff burjét tiszt. – Már három év óta harcolunk a +bolsevikokkal. + +– Akkor nem adhatom át a fegyveremet, – feleltem nyugodtan. – +Szovjetszibériából hoztam magammal. Sok harcot vívtam e hű fegyverrel és +most fehér tisztek fegyverezzenek le? Ezt a szégyent nem viselhetem el. + +E szavakkal a folyóba dobtam puskámat és revolveremet. A tisztek zavarba +jöttek. Bezrodnoff dühében elvörösödött. Így szóltam hozzá: + +– Megaláztatástól kíméltem meg önt és magamat. + +Bezrodnoff szótlanul megfordította a lovát. Háromszáz főnyi egész +különítménye azonnal elém állott. Csak a két utolsó lovas maradt állva +és megparancsolta a mongolnak, hogy fordítsa meg a kocsimat. Azután kis +csoportom mögé álltak. Fogoly voltam! A mögöttem levő lovasok egyike +orosz ember volt, aki elmondta, hogy Bezrodnoff sok halálítéletet visz +magával. Bizonyosra vettem, hogy köztük lesz az enyém is. + +Ostoba, nagyon ostoba dolog! Mi célja volt annak, hogy vörös +különítményeken vágtam magamat keresztül, hogy fagy és éhség kínjait +állottam ki és hogy Tibetben csaknem elpusztultam, ha most Bezrodnoff +egyik mongoljának golyójától kell meghalnom? Ez az élvezet nem érte meg +azt a sokáig tartó és oly hosszú utazást! Ilyen véget a legnagyobb +örömmel megadott volna nekem minden szibériai Cseka. + +Zain Szabiba érkezvén, átvizsgálták a podgyászomat. Bezrodnoff a +legaprólékosabban kikérdezett az uliasszutai eseményekről. Körülbelül +három óra hosszáig beszéltünk egymással. Megpróbáltam az uliasszutai +tisztek védelmezését hangoztatva, hogy az embernek nem szabad magát +csupán Domojiroff jelentésére rábíznia. Beszélgetésünk végeztével a +kapitány fölállott és bocsánatot kért, amiért föltartóztatott. Azután +egy szép, fogóján ezüst veretű revolvert ajándékozott nekem és ezt +mondta: + +– Büszkesége rendkívül tetszett nekem. Kérem, fogadja el tőlem emlékül +ezt a fegyvert. + +Másnap reggel ismét útra keltem Zain Szabiból. Most azonban a zsebemben +volt Bezrodnoff mentslevele. + + +HARMINCEGYEDIK FEJEZET. Az urga. + +Megint elhaladtunk a nekem már ismerős helyek mellett, a hegyen, ahonnan +Bezrodnoff különítményét megláttam és a folyó mellett, amelybe +beledobtam a fegyveremet. Csakhamar elhagytunk mindent. Az első +ourtonon, kellemetlen meglepetésünkre, nem találtunk lovat. A jurtákban +csak egy mongol volt két fiával. A mongol, amikor megmutattam neki az +okiratomat, ezt mondta: + +– A noyonnak joga van urgára. Nemsokára itt lesznek a lovak. + +Lóra pattant és magával vitte két mongolomat. Ezeket és magát is négy-öt +méter hosszú, vékony rúddal látta el, amelyeknek a végén kötélhurok +volt. Mindhárman elvágtattak. Kocsim utánuk indult. Elhagytuk az utat és +egy óra hosszáig haladtunk keresztül-kasul a pusztaságon, míg végre nagy +legelésző méneshez érkeztünk. A mongol a rúdjával befogta a nekünk +szükséges lovakat, amikor a hegyből hirtelen odavágtattak a ménes +tulajdonosai. Mihelyt az öreg mongol megmutatta nekik irataimat, +mindjárt alázatosan belenyugodtak a dologba és az engem idáig kísért +mongolok fölváltására négy embert bocsátottak rendelkezésünkre. Az urgát +használó mongolok ilyen módon nem az ourton – vagy állomásúton utaznak, +hanem közvetetlenül egyik ménestől a másikig. Minden mongol, aki urgára +kötelezett, amily gyorsan csak lehet, végezni akar a föladatával. Mint +az őrültek vágtatnak toronyiránt a legközelebbi ménesig, hogy ott a +szomszédnak adják tovább föladatukat. Minden utas, akinek urgára joga +van, maga foghatja el a szükséges lovakat és ha nincs ott a tulajdonos, +akkor az előbbi tulajdonosokat kényszerítheti, hogy tovább lovagoljanak +vele és a lovakat visszahagyják a legközelebbi ménesnél, ahol új lovakat +szereznek. De erre csak ritkán van eset, mert a mongol nem szereti a +maga lovait másnak a méneséből kikeresni, mivel ez civódásra ad +alkalmat. + +Az utazás e módjáról adták az idegenek – így szól egy magyarázat, – Urga +városnak a nevét. A mongolok mindig Ta Kure, a nagy kolostor néven +nevezik. A burjétok és az oroszok, akik elsőknek utazták be ezeket a +vidékeket, azért adták a városnak az Urga nevet, mert főcélja volt +mindama kereskedelmi expedicióknak, amelyek az utazás e régi módján +szelték keresztül a pusztaságot. Egy másik magyarázat szerint a város +hurokban épült, amelyeknek oldalait három hegygerinc alkotja és egyikük +mentén folyik a Tola folyó, éppen mint az urga rúdja. + +Ennek a maga nemében páratlan urga-menetjegynek a segítségével +körülbelül kétszáz mérföldet jártam be Mongolországnak eddig még +ismeretlen vidékein. E közben kedvező alkalmam nyílt ez országrész +állatvilágának megfigyelésére. Sok nagy, öt-hatezer darabból álló mongol +antilopnyájat láttam és vastagszarvúak, vapitik és kabarga-antilopok sok +csoportja került a szemem elé. Olykor gyorsan, mint valami látomás, vad +lovak és szamarak kis csapata suhant el a szemhatáron. + +Az egyik helyen marmoták nagy telepét figyelhettem meg. Több +négyszögmérföldnyi területen szétszórva láthatók voltak a dombjaik, +amelyeknek bejáró nyílásai az állatok folyosóihoz és lakásaihoz visznek. +E dombok közt ide-oda futkostak a különböző nagyságú szürkesárgás és +barna állatok. A legnagyobb akkora volt, mint egy középnagyságú kutya. +Mozdulataik nehézkesek voltak. Kövér testükön mozgott a bőr, mintha bő +lenne. A marmoták kitűnően ásnak. Amikor mély gödreiket kiássák, a +köveket mindig földobják a föld színére. Sok helyen láttam +marmota-dombokat rézércdarabokból. Tovább északra gyakran akadtam +dombokra ásványanyagokkal, amelyek vanadiumot tartalmaztak. Ha a marmota +lyukának bejáratánál tartózkodik, fölegyenesedve ül a hátsó lábán és +olyan, mint valami fadarab vagy kőtömeg. Mihelyt lovast pillant meg a +távolban, nagy kíváncsisággal figyelgeti és élesen fütyül. A marmota e +kíváncsiságát hasznukra fordítják a vadászok, akik rúdra erősített, +ide-oda lebegő posztórongyokkal közelednek a lyukakhoz. Ilyenkor a kis +állat minden figyelme ezekre a rongyokra irányul és csak az életét +kioltó golyó magyarázza meg a neki eddig ismeretlen tárgy jelentőségét. + +Nagyon izgató látványnak voltam a tanuja, amikor az Orkhon folyó +közelében haladtam át ilyen marmota-telepen. Sok ezer lyuk volt ott, +úgy, hogy mongoljaimnak nagyon óvatosaknak kellett lenniök, hogy a lovak +ki ne törjék a lábukat. Fölöttünk sas keringett. Hirtelen, mint egy +darab kő, lezuhant az egyik dombra, ahol sziklaként megmeredve, +mozdulatlanul ülve maradt. Nehány perc mulva a marmota, amelynek ebben a +dombban volt a lakása, kibújt a lyukon, hogy egyik szomszédjához menjen. +A sas erre leugrott a domb tetejéről és fél szárnyával eltakarta a +bejáratot. A marmota meghallván az így keletkezett zajt, megfordult és +azonnal támadni kezdett, hogy lakásába visszajuthasson, mert alighanem +családja volt benne. Megkezdődött a harc. A sas a szabad szárnyával, fél +lábával és a csőrével küzdött, de a bejáratot nem tette szabaddá. A +marmota nagy vakmerőséggel támadta meg a ragadozó madarat, de egy ütés, +amelyet a fejére kapott, leterítette. A sas csak most bocsátotta le +szárnyát a domb bejáratáról és miután megölte a marmotát, karmaival +belékapaszkodva, nagynehezen elszállt vele a hegyekbe. + +Kopárabb helyeken, ahol csak elvétve lát az ember fűszálat, egy másik +rágcsáló lakik: az imouran. Akkora körülbelül, mint a mókus. Bundájának +színe a sivatagéhoz hasonlít. Kígyószerűen ide-odatekeregve mozog. +Összegyüjti a széltől hordott magvakat és parányi lakásába viszi. Az +imouran hű barátja a pusztai pacsirta, amelynek a háta és a feje barna. +A madár, ha az imourant futni látja, ráül a hátára, szárnycsapásokkal +egyensúlyozza magát és így sétalovaglást rendez, míg az imouran hosszú, +bozontos farkát jókedvűen ide-oda csóválja. A pacsirta lovaglás közben +nagyon ügyesen és meglepően gyorsan összefogdossa az élősdieket, amelyek +barátjának a hátán élnek és e munkában való örömét rövid, víg énekkel +árulja el. A mongolok ezért «a vidám pacsirta lová»-nak nevezik az +imourant. A pacsirta figyelmezteti az imourant, ha sas vagy héja +közeledik. Mihelyt a levegő rablóit meglátja, háromszor éleset füttyent. +Azután maga is menedéket keres valami kő mögött vagy valami kis lyukban. +Az imouran, ha ezt a jelet meghallotta, nem mutatkozik többé, míg a +veszedelem el nem mult. A vidám pacsirta és lova így élnek +szeretetreméltó szomszédokként. + +Mongolország más részeiben, ahol sok a fű, még egy másik fajtájú +rágcsálóra is bukkantam, amellyel egyszer már Urianhaiban találkoztam, +nevezetesen egy óriási, fekete rövidfarkú patkányra, amely társaságban, +néha kétszáz állatra terjedő telepeken él. Érdekes állat és egyedüli a +maga nemében, mert téli takarmányának elkészítése tekintetében a +legügyesebb mezőgazda az állatok közt. Azokban a hetekben, amelyekben a +fű nedvben a legdúsabb, fejének gyors rántásával lekaszálja úgy, hogy +éles, hosszú előfogával egyetlen ütéssel húsz-harminc fűszálat vág le. A +füvet azután megszárítja és az így készített szénát később valóban +tudományos módon rétegenkint halomra gyűjti. Először is körülbelül +lábnyi magas dombot készít. Ezen keresztül négy rézsutos pálcát ver be a +földbe. A pálcák a domb közepe alatt összefutnak. Felső végüket a széna +felületén hosszú fűszálakkal köti meg, amelyeknek vége kellőképpen +kinyúlik. Ekkor újabb lábnyi magas réteget terít rája és ennek fölületét +az előbbi módon ismét megerősíti. Ezzel az eljárással megvédi a +szénarakást attól, hogy a szél elfújhassa. A szénarakást mindig +közvetetlenül lakásának az ajtaja előtt készíti el, tehát télen nem kell +sokat mászkálnia a takarmányért. A lovak és a tevék nagyon szeretik e +kis mezőgazda szénáját, mert a legtáplálóbb fűből készül. De a +szénadombok olyan erősen össze vannak kötözve, hogy csak nagy +fáradsággal lehet széttaposni. + +Mongolországban párjával, vagy nagyobb csapatban mindenütt ráakadtam a +szürkesárga pusztai tyúkra, amelyet szalgának vagy fecskefogolynak +neveznek és pedig azért, mert mint a fecskének, hosszú és hegyes a farka +és röpülése is nagyon hasonlít a fecskééhez. Ez a madár szelíd és nem +bizalmatlan. Tíz-tizenöt lépésnyire magához ereszti az embert. De ha +fölijed, nagyon magasra röpül és messze utat megtesz, miközben az egész +idő alatt éppen úgy csicsereg, mint a fecske. Általában szürke és sárga +színezetűek, de a hím madárnak a hátán és a szárnyán szép csokoládészínű +foltja van, a lábaszárán és a lábán pedig sűrű tollruhát hord. + +Ezekre a megfigyelésekre akkor nyílt alkalmam, amikor az urgával kevéssé +látogatott vidékeken utaztam. De az utazás e módjának megvolt a +kellemetlensége is. A mongolok mindig toronyiránt és nagyon gyorsan +szállítottak rendeltetésem helyére és nagy megelégedéssel fogadták a +kínai dollárokat, amelyekkel őket megjutalmaztam. Mivel azonban ez előtt +az utazás előtt már ötezer mérföldet tettem meg kozák nyergemben, amely +most porral belepve, használatlanul feküdt mögöttem a kocsiban, magamban +föllázadtam az ellen, hogy most a kíméletlenül futó szekér, amelyet vad +lovak és éppen olyan vad lovasok kövön, dombon és lyukakon húztak +keresztül, kerékbetörjön és darabokra tépjen. Minden csontom fájni +kezdett. Már nyögtem minden lélekzésnél. Megsebesült lábamat heves +köszvényroham kínozta. Következő éjjel nem tudtam aludni, sem feküdni, +sőt az ülés is nehezemre esett. Egész éjjel föl s alá sétáltam és +hallgattam a jurtalakók hangos hortyogását. Közben védekeznem kellett +két nekemtámadó nagy fekete kutya ellen. Másnap a folytonos rázást csak +délig bírtam ki. Kénytelen voltam megállani és lefeküdni. Fájdalmam +elviselhetetlen volt. Nem tudtam megmozdítani se a lábamat, se a +hátamat. Végül nagy láz fogott el. Elfogyasztottam egész aszpirin- és +kinin-készletemet, de nem éreztem megkönnyebbülést. Újabb álmatlan éjjel +várt tehát reám. Ezt szörnyű volt még elgondolni is. Szállásunk egy +kolostor mellett levő vendég-jurtában volt. Mongoljaim elhivatták a +lámadoktort, aki két nagyon keserű port adott be nekem és biztosított, +hogy másnap reggel már folytathatom az utamat. Nemsokára a szívműködés +élénkülését éreztem, de utána a fájdalom csak növekedett. Még egy éjjelt +töltöttem el álmatlanul. De napkeltével megszűnt a fájdalom. Egy óra +mulva lovat nyergeltettem magamnak. A szekérre nem akartam többé +fölülni. + +Mialatt a mongolok összefogdosták a lovakat, a sátramhoz jött Philipoff +ezredes. Elbeszélte, hogy mindazokat a vádakat, amelyek szerint ő, a +testvére és Poletika bolsevikok, tagadta és Bezrodnoff megengedte neki a +Van Kureba való utazást, hogy ott Ungern báróval találkozzék, akit Van +Kureba vártak. De Philipoff nem tudta, hogy mongol vezetője bombával +fölszerelve és egy másik mongol Ungern bárónak szóló levéllel már úton +volt. Azt sem tudta, hogy testvéreit és Poletikát Zain Szabiban +agyonlőtték. + +Philipoff sietett; még aznap el akart jutni Van Kureba. Én egy órával +később indultam el. + + +HARMINCKETTEDIK FEJEZET. Egy öreg jövendőmondó. + +Most ismét az ourtonúton mentünk tovább. Azokon a vidékeken, amelyeken +keresztülhaladtunk, a mongoloknak nagyon gyönge és kimerült lovaik +voltak, mert a jurtalakóknak Daicsin Van és Kazagrandi sok hírvivője +számára állandóan lovakat kellett kiállítaniok. Az éjjelt a Van Kuret +megelőző utolsó ourtonon kellett eltöltenünk, ahol egy kövér öreg mongol +és a fia volt a póstaállomás vezetője. Az öreg mongol vacsora után +kezébe vette egy juh lapockacsontját, gondosan eltávolított róla minden +húsmaradékot és rám pillantva, a tűzbe tette. Valami varázsige mormolása +után így szólt hozzám: + +– Megmondom magának a jövőt. Az én jóslataim mind beteljesednek. + +Amikor a csont egészen megfeketedett, kivette a tűzből, lefújta róla a +hamut, nagyon pontosan megvizsgálta a külsejét és a csonton át a parázst +nézegette. Egy ideig folytatta ezt a vizsgálódást, azután arcán félelem +kifejezésével visszatette a csontot a szénre. + +– Mit látott? – kérdeztem nevetve. + +– Hallgasson! – susogta. – Ijesztő jeleket találtam. + +Megint kivette a csontot a tűzből, újra megvizsgálta minden oldalról, +miközben imákat mormolt és különös mozdulatokat végzett. Azután +ünnepies, nyugodt hangon ezt jósolta: + +– Magas, vöröshajú fehér ember alakjában a halál fog maga mögött állni +és közvetetlen közelből figyelni fogja. De a halál elkerüli… Egy másik +fehér ember a barátja lesz… A negyedik nap letelte előtt elveszti +ismerőseit. Hosszú kés adja meg nekik a halált. Már látom, miként falják +föl őket a kutyák. Óvakodjék a nyeregfejű embertől. Az életére fog +törni. + +E jóslás után dohányozva és teázva még egy ideig együtt ültünk. De az +öreg ember mindig a félelem kifejezésével tekintett reám. Nem tudtam +szabadulni attól a gondolattól, hogy csak fogolytársak nézhetnek így +arra, akit halálra ítéltek. + +Másnap még napkelte előtt elhagytuk a jövendőmondót. Körülbelül tizenöt +mérföldnyi út után föltűnt Van Kure. + +Kazagrandi ezredest a főhadiszállásán találtam. Jó családból származott, +tapasztalt mérnök és derék tiszt, aki a háborúban a keletitengeri Moon +sziget védelmében és később a Volga mellett a bolsevikok ellen harcolva +kitűnt. Kazagrandi ezredes fürdőt ajánlott föl nekem, igazi fürdőkádban, +amely a kereskedelmi kamara elnökének a házában volt. Amíg ebben a +házban időztem, belépett egy magas, fiatal kapitány. Hosszú, fürtös, +vörös haja volt és az arca szokatlanul fehér. Szeme nagy és hideg, mint +az acél, ajka szép, vékony, csaknem leányos. De szemében annyi kemény +kegyetlenség volt, hogy kellemetlenné vált e különben szép arcnak a +látása. Amikor eltávozott, házigazdámtól megtudtam, hogy ez a tiszt +Veszelovszky kapitány volt, segédtisztje Rezukhin tábornoknak, aki +Mongolország északi részében küzdött a bolsevikok ellen. A tábornok +segédtisztjével együtt éppen ma érkezett meg Van Kureba, hogy Ungern +báróval tanácskozzék. + +Ebéd után Kazagrandi ezredes fölszólított, hogy menjek a jurtájába. Ott +elmagyarázta a nyugatmongolországi helyzetet, amely nagyon feszültté +vált. + +– Ismeri Gay doktort? – kérdezte. – Ön tudja, hogy különítményem +megszervezésében a segítségemre volt, de Urga azzal vádolja, hogy a +szovjet ügynöke. + +Amennyire csak lehetett, védelmeztem Gayt, hiszen a segítségemre volt, +de különben is Kolcsak fölmentette minden vád alól. + +– Igen, igen, Gay igazolására én is előállottam ezzel, – mondta az +ezredes, – de Rezukhin leveleket fogott el, amelyeket Gay a +bolsevikoknak írt. Ungern báró parancsára Gayt ma a családjával együtt +Rezukhin főhadiszállására küldték és attól félek, hogy nem érkeznek meg +oda. + +– Miért? + +– Útközben ki fogják őket végezni, – felelte az ezredes. + +– Mit tegyek, hogy ezt megakadályozzam? Gay nem lehet bolsevik. Sokkal +jobban nevelt és sokkal okosabb ember. + +– Nem tudom, nem tudom, – mormogta elcsüggedésre valló mozdulattal +Kazagrandi ezredes. – Próbáljon meg Rezukhinnel beszélni. + +Elhatároztam, hogy azonnal fölkeresem Rezukhint. Éppen ebben a +pillanatban belépett Philipoff ezredes, aki a katonák kiképzése körül +elkövetett hibákról kezdett beszélni. Már amikor rajtam volt a köpenyem, +még egy tiszt jött a jurtába. Kis ember volt, régi zöld ellenzős kozák +sapkával és összeszakadt szürke mongol köpennyel. Jobb karja föl volt +kötve. Ez volt Rezukhin tábornok, akinek rögtön bemutattak. Beszélgetés +közben a tábornok nagyon udvariasan és nagyon ügyesen megtudakolta, hogy +Philipoff és én milyen életet éltünk a legutolsó három évben. Közben +tréfálkozott és diszkréten, szerényen nevetett. Elbúcsúzását +fölhasználva, vele együtt kimentem. Ellenvetéseimet nagyon figyelmesen +és udvariasan meghallgatta, azután nyugodt hangján ezt mondta: + +– Gay dr. a szovjet ügynöke, aki csak azért mondja magát fehérnek, mert +ilyen módon mindent jobban akar látni, hallani és tapasztalni. Bennünket +mindenütt ellenség vesz körül. Az orosz nép demoralizálva van. Az orosz +pénzért minden árulásra kész. Ilyen ember Gay. De különben sincs már +semmi célja, hogy az ügyét megvitassuk. Ő és családja már nem él. +Embereim ma innen öt kilométernyire fölkoncolták őket. + +Megrémülve néztem ennek a kicsiny, mozgékony embernek az arcába, akinek +oly lágy volt a hangja és a magatartása oly udvarias. És most annyi +gyűlöletet és elhatározottságot olvastam ki a szeméből, hogy egyszerre +megértettem azt a reszkető félelmet, amely a tiszteket az ő jelenlétében +elfogja. Később Urgában többet tudtam meg Rezukhinról, aki egyformán +volt híres föltétlen vitézségéről és határtalan kegyetlenségéről. Ungern +báró házőrzője volt, mindig kész arra, hogy vezéréért tűzbe menjen vagy +hogy torkon ragadja azt, akire az ura ráuszítja. + +Még négy nap sem telt el és «ismerőseimnek hosszú kés adta meg a +halált». Az öreg mongol póstaállomás-vezető jóslatának egyik része már +megvalósult. Most rajtam volt a sor, hogy szemébe nézzek a halálos +veszedelemnek. Nem kellett sokáig várnom. Ungern-Sternberg báró, az +ázsiai lovashadosztály parancsnoka két nap mulva Van Kureba érkezett. + + +HARMINCHARMADIK FEJEZET. «Fehér ember alakjában a halál fog maga mögött +állni.» + +«A rettenetes tábornok, a báró» teljesen észrevétlenül jött át +Kazagrandi ezredes őrszemein. Kazagrandival való beszélgetés után +Philipoff ezredest és engem fölszólított a báró, hogy menjünk el +hozzája. Kazagrandi ezredes adta át nekem ezt az üzenetet. Azonnal menni +akartam, de az ezredes vagy egy fél óráig visszatartott. Azután e +szavakkal bocsátott útnak: + +– Most segítse meg önt az Isten! Menjen! + +Ez a különös búcsúztató bizony nem volt vígasztaló és rendkívül +titokzatosan hangzott. Magammal vittem revolveremet és zsebembe +rejtettem a ciankálimat. + +A báró a katonaorvos jurtájában szállt meg. Amikor az előtérbe léptem, +elém jött Veszelovszky kapitány. Kozákkard volt az oldalára kötve és +övében revolver volt tok nélkül. Bement a jurtába, hogy bejelentse +megérkezésemet. Amikor ismét kijött a sátorból, azt mondta: + +– Lépjen közelebb. + +A jurta bejáratánál vértócsa ötlött a szemembe, amelyet a föld még nem +tudott beinni – rosszat jelentő üdvözlet valakitől, aki előttem volt +itt. Kopogtam. Magas tenor azt felelte: + +– Szabad! + +Alig hogy átléptem a küszöböt, mint egy tigris, felém ugrott egy vörös +mongol selyemköpenybe burkolt alak, megrázta a kezemet, azután egész +hosszában végigterült a sátor oldalfalánál levő ágyon. Szemét rám +tapasztva, hisztérikus hangon kiabálta: + +– Mondja meg, kicsoda ön? Itt mindenütt sok a kém és az izgató. + +Egy pillanat elegendő volt, hogy fölismerjem megjelenését és +pszihológiáját. Kis fej széles vállon; szőke, rendetlen haj; vöröses, +bozontos bajusz és sovány, fáradt arc, hasonló a bizánci ikonok +képeihez. De mindezt elnyomta az acélszem fölött levő nagy kidudorodó +homlok. Ez a szem rám meredt, mint a ketrecbe zárt vadállat szeme. +Megfigyelésem csak egy pillanatig tartott, de mindjárt tisztában voltam +azzal, hogy nagyon veszedelmes ember volt velem szemben, aki mindenkor +képes valami jóvá nem tehető dolgot elkövetni. Ámbár bizonyára nagy +veszedelemben voltam, súlyosan megsértve éreztem magamat. + +– Üljön le! + +Rám kiáltott sziszegő hangon. Egy székre mutatott és türelmetlenül +rángatta a bajuszát. Éreztem, hogy elönt a harag és állva ezt feleltem +neki: + +– Megengedte magának báró, hogy engem megsértsen. Az én nevem annyira +ismert, hogy nem lett volna szabad magát ilyen sértésre elragadtatnia. +Tehet velem, amit akar, mert a hatalom az ön oldalán van. De arra nem +kényszeríthet, hogy szóba álljak valakivel, aki engem megsértett. + +Alighogy ezt kimondtam, Ungern báró leugrott az ágyról és szemmellátható +meglepődéssel mustrált engem végig, miközben visszafojtotta a lélekzetét +és még mindig a bajuszát rángatta. Külsőleg megőriztem a nyugalmamat és +közömbösen szétnéztem a jurtában. Csak akkor vettem észre, hogy Rezukhin +tábornok is ott volt. Meghajlással üdvözöltem őt és viszonozta +köszönésemet. Azután ismét a bárót figyeltem, aki lehorgasztott fővel és +csukott szemmel ült, időnként a szemöldökét dörzsölte és magában +mormogott. Hirtelen fölállott és mellettem elnézve, ezt mondta: + +– Kimehet! Már nincs arra szükségem… + +Hátrafordultam és csak most láttam meg Veszelovszky kapitányt fehér, +hideg arcával. Nem hallottam, mikor bejött. Megfordult és kiment. + +«Fehér ember alakjában a halál» állott mögöttem, gondolám. De vajjon +teljesen elkerült-e már? + +A báró egy ideig elgondolkozva állott, azután rapszodikus, be nem +fejezett mondatokban beszélni kezdett: + +– Bocsánatot kérek… Meg kell értenie a dolgot… annyi az áruló! A +becsületes emberek eltűntek. Senkiben sem bízhatom. Minden név vagy +hamis, vagy álnév. Okiratokat hamisítanak. Csal a szem és a szó. Minden +demoralizálva van és mindent megfertőzött a bolsevizmus. Éppen az imént +adtam ki a parancsot, hogy kaszabolják le Philipoff ezredest, aki az +orosz Fehér Szervezet képviselőjének mondta magát. Ruhájának bélésében +két bolsevista titkos jelírást találtak… Amikor a tisztem lesújtott rá, +még akkor is azt kiáltotta: «miért öl meg, elvtárs?» Senkiben sem +bízhatom. + +Azután hallgatott. Én is hallgattam. + +– Bocsánatot kérek, – kezdte újra. – Megsértettem önt, de hiszen nemcsak +ember vagyok, hanem nagy seregek vezére is és a fejemben sok a gond és +aggodalom! + +Hangjából egyszerre kétségbeesés és őszinteség csendült ki. Barátságosan +kezét nyujtotta. Ismét csönd. Végre így feleltem: + +– Mit parancsol most, hogy velem tegyenek? Mert nekem nincsenek se +hamis, se valódi okirataim. De tisztjei közül sokan ismernek és Urgában +akárhányan vannak, akik bizonyíthatják, hogy én nem lennék képes se +agitátor, se… + +– Szükségtelen, szükségtelen… – szakított félbe a báró. – Tiszta a +dolog! Behatoltam az ön lelkébe és mindent tudok. Amit a Narabancsi +Hutuktu önről írt, igaz. Mit tehetek önért? + +Elmondtam neki, hogy barátom és én miként menekültünk el +Szovjet-Oroszországból, hogy hazánkba térjünk és miként csatlakozott +hozzánk egy csoport lengyel katona, abban a reménységben, hogy megint +elérheti Lengyelországot. Arra kértem, nyujtson segítséget, hogy +eljuthassak a legközelebbi kikötőbe. + +– Szívesen, szívesen… Minden tekintetben a segítségére leszek, – felelte +izgatottan. – Automobilomon elviszem önt Urgába. Holnap elindulunk és +majd Urgában meghányjuk-vetjük a továbbiakat. + +Elbúcsúztam és távoztam a jurtából. Szállásomra érkezve, Kazagrandi +ezredest nagy aggodalomban találtam. Keresztet vetve ezt mondta: + +– Hála Istennek! + +Megható volt az öröme; mégis azt gondoltam, hogy az ezredes, ha akart +volna, sokkal többet tehetett volna vendégének a megmentéséért. + +Ennek a napnak az izgalma kifárasztott és mintha évekkel megöregedtem +volna. A tükörbe pillantva, úgy rémlett, hogy őszebb lettem. Éjjel nem +tudtam aludni. Egyre Philipoff ezredes fiatal, csinos arcára, a +vértócsára, Veszelovszky kapitány hideg szemére kellett gondolnom és +Ungern bárónak a kétségbeesés és a gond hangján folyó beszédére. Végre +mélyen elaludtam. + +Ungern báró keltett föl. Eljött, hogy kimentse magát, mert nem vihet +magával az automobilján, mivel Daicsin Vant kénytelen elvinni. De +megparancsolta, úgymond, hogy fehér tevéjét hátasnak és két kozákot +födözetnek bocsássanak rendelkezésemre. E közlése után olyan gyorsan +távozott a szobából, hogy a köszönetre sem maradt időm. + +Most már teljesen elkerült az álom. Fölöltözködtem és egyik pipát a +másik után szívtam el. E közben azt gondoltam: + +– Mennyivel könnyebb mégis a bolsevikokat a Szeybi mocsarain legyőzni és +átkelni Ulan Taiga havas csúcsain, ahol a gonosz démonok minden utast +agyonvernek! Ott minden egyszerű volt és érthető. Itt azonban őrült +lidércnyomás, sötét, visszataszító forgatag minden! + +Éreztem, hogy valami tragédia, valami irtóztató dolog volt Ungern báró +minden mozdulatában, aki mögött az a csöndes, fehérarcú Veszelovszky és +a halál lépkedett. + + +HARMINCNEGYEDIK FEJEZET. A háború borzalmai. + +Másnap virradatkor elhozták Ungern báró pompás fehér tevéjét. +Elindultunk. A társaságomban két kozák, két mongol katona és egy láma +volt. Két málhás tevével is rendelkeztem. Ezek a sátrat és az +élelmiszerkészletet vitték. + +Még mindig féltem, hogy a báró talán ezen az úton akar megöletni, nehogy +Van Kureban, barátaim szemeláttára kelljen velem végeznie. Egy golyó a +hátamba és végem van. Ennek következtében készen voltam arra, hogy +bármely pillanatban előránthassam revolveremet és védhessem magamat. +Ügyeltem arra is, hogy a kozákok mindig előttem vagy mellettem +haladjanak. + +Déltájban messziről automobil tülkölését hallottuk és nemsokára Ungern +bárót láttuk teljes gyorsasággal utánunk robogni. Kíséretében két +segédtiszt és Daicsin Van herceg volt. A báró nagyon szeretetreméltóan +üdvözölt és azt kiáltotta: + +– Urgában viszontlátom önt! + +– Ó, – gondoltam, – tehát mégis azt akarja, hogy eljussak Urgába. Nos, +akkor az úton nem kell aggódnom, Urgában pedig sok barátom lesz. + +A báróval való találkozás után a két kozák nagyon figyelmes lett irántam +és azon voltak, hogy elbeszélésekkel szórakoztassanak. Részleteket +mondtak el a Transbajkáliában a bolsevikokkal vívott súlyos harcokról és +a kínaiakkal Urga közelében folytatott csatáról; leírták, hogy több +kínai katonánál miként akadtak kommunista útlevélre; nagyon dícsérték +Ungern bárót a bátorságáért, aki dohányozva és teázva a tűzvonalban a +tábortűznél szokott ülni, anélkül, hogy csak egyszer is megsebesült +volna; példának fölhozták, hogy egyik ütközetben hetvennégy golyó +fúródott a köpenyébe, a nyergébe és a nyeregtáskákba, anélkül, hogy +megsebesült volna és azt mondták, hogy ez egyik oka nagy befolyásának a +mongolokra; elbeszélték továbbá, hogy Ungern báró az urgai csata előtt +lovas-őrjáraton volt és visszajövet bambuszbotjával (taszhur) ölt meg +egy kínai tisztet és két katonát; elismeréssel szóltak arról, hogy a +tábornoknak nincs más fölszerelése, mint két fehérneműkészlete és két +pár csizmája; jellemzésére pedig azt mondták, hogy ütközetben mindig +nyugodt és kedves, a béke ritka napjaiban pedig szigorú és rosszkedvű. + +Én viszont Szibériából való elmenekülésemről mondtam el egyetmást a +kozákoknak. Beszélgetés közben nagyon gyorsan telt el a nap. Tevéink +állandóan ügettek úgy, hogy a szokásos napi tizennyolc–húsz mérföld +helyett csaknem ötven mérföldet tettem meg. Az én állatom gyorsabb volt +a többinél. Rendkívül nagy fehér teve volt, pompás vastag sörénnyel. +Belső-Mongolország egyik fejedelme ajándékozta Ungern bárónak. + +Az Orkhon folyó tulsó partján láttuk meg az első halott kínai katonát. +Az út közepén feküdt, arccal fölfelé, széttárt karral. Átkelvén a +Burgut-hegyen, a Tola folyó völgyébe jutottunk. E folyó mellett tovább +fölfelé van Urga. Az út most tele volt a menekülő kínaiaktól eldobott +köpennyel, inggel, csizmával és üsttel és sok halott feküdt mindenfelé. +Azután mocsáron keltünk át, amelynek mindkét oldalán valóságos heggyé +tornyosult a sok halott ember, a kimúlt ló és teve, az összetört szekér +és mindenféle katonai fölszerelés romja. Ungern báró tibetijei itt +vágták el a menekülő kínai fölszerelési oszlop útját. + +Különös és megrázó volt látni az ellentétet a rakáson fekvő halottak és +a tavasz csírázó, újra ébredő élete közt. Minden pocsolyában különféle +fajtájú vadkacsák úszkáltak. A magas fűben darvak táncolták sajátságos +szerelmi táncukat. A tavakon hattyúk és libák nagy serege mozgott. A +mocsarakat a mindig párosával mutatkozó szurpánok vagy «lámalibák» +élénkítették, a mongolok e szent madarai, amelyek fényesen színes +ruhájukkal mintha elsurranó fényfoltok lettek volna. A magasabb, +szárazabb helyeken vadpulykák ugrándoztak és élelmüket keresve, harcra +keltek egymással. Szalgafoglyok nagy csapatai repültek el előttünk. És a +hegyek lejtőin, nem messze a tavasz visszatértének örülő állatoktól, +ugató és a napfényben nyújtózkodó farkasok feküdtek, amelyek játszó +kutyákhoz hasonlítottak. + +A természet csak az életet ismeri. Neki a halál csak epizód, amelynek +nyomát eltörli homokkal, hóval és kövér fű és színesen csillogó bokrok +meg virágok díszével. Mit törődik azzal a természet, ha Csifuban vagy a +Jangtsze partján egy anya egy csésze rízst áldoz vagy tömjént éget el az +áldozati szekrény előtt, hogy imádkozzék fia hazatéréseért, aki örökre +ismeretlenül elesett a pusztában a Tola folyó mellett, ahol csontjait +kiszárítják a természet pazarló tüzének sugarai és a szelek szétszórják +a puszta homokján? Nagyszerű a természetnek közömbössége a halállal +szemben és mohósága az élet után. + +Negyedik napon az est beköszöntése után a Tola folyó partjához értünk. A +rendes gázlót nem tudtuk megtalálni. Tevémet tehát belekényszerítettem a +folyóba, hogy a szerencsében bízva átjussak. Épségben át is kerültünk, +mert sekély, bár kissé iszapos helyre akadtunk. És ezért hálás lehettem, +mert ha a tevének mély a víz és a nedves elem a nyakáig ér, akkor nem +úgy úszik, mint a ló, hanem rendszerint az oldalára fekszik, hogy az +árammal vitesse magát, ami lovasára nézve nagyon kellemetlen. + +A folyó partján sátort ütöttünk. + +Újabb tizenöt mérföld után másnap csatatéren mentünk keresztül, amelyen +a harmadik nagy csatát vívták meg Mongolország függetlenségéért. Ungern +báró csapata itt hatezer kínaival ütközött össze, akik Kiachtából +siettek ide, hogy urgai földieiknek segítségére legyenek. A kínaiakat +tökéletesen megverték, négyezer ember fogságba esett, de azok, akik +megadták magukat, a következő éjjel szökni próbáltak. Ungern báró a +transbajkáli kozákokat és tibetieit küldte ki üldözésükre és az ő +munkájuk eredményét láttuk most a halálnak e mezején. Még körülbelül +ezerötszáz holttest hevert itt temetetlenül. Kozákjaim előadása szerint +még sokkal több halottat már eltemettek. A halottakon kardokozta +irtózatos sebek voltak láthatók. Nagy összevisszaságban mindenfelé +fölszerelési tárgyak hevertek. A mongolok elhagyták az iszonyat e +vidékét. Helyüket farkasok foglalták el; ott feküdtek minden kő mögött +és minden gödörben. Kutyafalkák, elvadult bestiák marakodtak a +farkasokkal a zsákmányért. + +Végül mögöttük volt az átkozott hadistennek hozott tömegáldozat helye. +Nemsokára egy sekély, gyorssodrú folyó közelébe érkeztünk. A mongolok +itt leszálltak tevéikről. Sapkáikból itták a folyó vizét. A szent víz +volt ez, amely elfolyik az Élő Buddha lakóhelye mellett. + +A kanyargó völgyből hirtelen egy másik mélyedésbe jutottunk, ahol nagy, +sötét, sűrű fenyőerdővel borított hegy emelkedett föl előttünk. + +– Szent Bogdo-Ol! – kiáltotta a láma. – Székhelye az isteneknek, akik a +mi Élő Buddhánkat oltalmazzák! + +Bogdo-Ol az irtózatos csomó, amely három hegyláncot köt össze egymással. +Délnyugaton a Gegyl, délen a Gangyn és északon a Huntu. A fiatal erdővel +borított hegy az Élő Buddha tulajdona. Az erdőben a Mongolországban +föltalálható valamennyi állatfaj otthonos. A vadászat azonban tilos. A +törvény ellen vétő mongolt halálra ítélik, külföldinek pedig száműzés a +büntetése. Még a Bogdo-Olon való egyszerű átkelés is tilos halálbüntetés +terhe mellett. Ezt a tilalmat csupán egy ember szegte meg, Ungern báró, +aki ötven kozákkal átkelt a hegyen, előrenyomult az Élő Buddha +palotájáig, ahol a kínaiak fogságban tartották Urga főpapját és ellopta +az Élő Buddhát. + + +HARMINCÖTÖDIK FEJEZET. Az élő istenek, a harmincezer Buddha és a +hatvanezer szerzetes városában. + +Végre tehát előttem volt az Élő Buddha székhelye. A Bogdo-Ol lábánál +fehér tibeti épület emelkedik, amely a napfényben csillámló zöldeskék +cseréppel van födve. Facsoportok közepette pompás látványt nyujt az +áldozati szekrények és kis paloták fantasztikus teteje mellett. A +hegytől elfordult oldalán a Tola folyón átvivő hosszú híd köti össze a +szerzetesek városával, amelyet egész Keleten Ta Kure néven szentnek +ismernek. Itt seregestől laknak másodrangú csodatevők, próféták, +varázslók és gyógyításhoz értő orvosok. Mindezek az emberek isteni +eredetűek és élő istenekként tisztelik őket. Balra, lapos magaslaton, +öreg kolostor van, rengeteg magas, sötétvörös toronnyal. Ez a kolostor +mint «Láma városának temploma» ismert. Benne Buddhának óriási aranyozott +bronzszobra van, amely aranyozott lótuszvirágon ül. Sok kisebb templom, +áldozati szekrény, obo, nyílt oltár, csillagászati célokat szolgáló +torony, a lámáknak szürke, egyenletes házakból és jurtákból álló +városrésze, amelyben mintegy hatvanezer mindenféle korú és rangfokozatú +szerzetes lakik, iskolák, szent irattári épületek és könyvtárak, a +Bandik (buddhista hittaniskolák növendékei) házai és a Kínából, +Tibetből, valamint a burjétok és kalmukok földjéről való tisztelt +vendégeknek szolgáló fogadók alkotják az igazi mongol várost. + +A kolostor alatt van a külföldiek telepe, ahol az orosz, a külföldi és a +leggazdagabb kínai kereskedők laknak és ahol a színdús keleti bazár +mutatja lüktető életét. Egy kilométerrel lejjebb a maimaicsengi sánc +elkeríti a többi kínai kereskedelmi telepet és még messzebbre a völgyben +orosz magánházaknak hosszú sora, egy kórház, egy templom és végre az +ügyetlenül épített, négyszögletes vörös téglaépület is látható, amely +azelőtt az orosz konzuli hivatal volt. + +Már a kolostor közelében voltunk, amikor egy a közelben levő mély út +bejáratánál több mongol katonát vettem észre. Három holttestet +vonszoltak oda be. + +– Mit csinálnak ezek az emberek? – kérdeztem. + +A kozákok csak mosolyogtak, de nem feleltek. Hirtelen katonás köszönésre +húzták ki magukat. + +A mély útból kis mongol poni jött ki, amelyen tömzsi férfi ült. Amikor +elhaladt mellettünk, vállrojtján az ezredesi rangjelzést vettem észre. +Sűrű szemöldök alatt fekvő hideg, színtelen szemével végigmustrált. +Sapkáját levette a fejéről és csupasz koponyájáról letörölte az +izzadságot. Föltűntek nekem koponyájának különös hullámzó vonalai. Ez +volt a «nyeregfejű ember», akitől a Van Kuret megelőző utolsó +póstaállomáson az öreg jövendőmondó óvott. + +– Ki ez a tiszt? – kérdeztem. + +Bár már meglehetősen távol volt, a kozákok mégis csak suttogni merték: + +– Szepailoff ezredes, Urga parancsnoka. + +Szepailoff ezredes a legsötétebb alak a mongol események nagy tömegében. +Valamikor technikus volt, majd csendőr és a cár uralma alatt gyorsan +jutott előre. Mint teljesen rendellenes jelenséget ismerték. A teste +mindig idegesen mozgott és rángatódzott. Ha beszédjének árja elindult, +kevés kellemes hang jött ki a gégéjéből, de az ajka nyállal és habbal +lett tele. Arcát mindig rángatódzás éktelenítette el. Szepailoff őrült +volt. Ungern báró kétszer is megvizsgáltatta orvosi bizottsággal és +megparancsolta neki, hogy pihenjen egy ideig. Remélte, hogy így majd +megszabadulhat tőle, gonosz géniuszától. De hasztalan volt minden. +Szepailoff kétségtelenül szadista volt. Később hallottam, hogy az +elitélteket ő maga végezte ki és hogy e munka közben nevetni és énekelni +szokott. Urgában rettenetes dolgokat beszéltek róla. Valóságos véreb +volt, aki a halál karmaival kapaszkodott bele áldozataiba. Ungern báró +kegyetlenségének híre és dicsősége őt illeti. Ungern báró elmondta +nekem, hogy Szepailoff az útjában van és őt is bármikor megöletheti. A +báró félt Szepailofftól, nem mint embertől, hanem a babona +következtében, mert az őrült ezredes Transbajkáliában egy varázsdoktort +talált, aki azt jósolta, hogy a báró meghal, ha Szepailoffot elbocsátja +szolgálatából. Szepailoff nem adott pardont bolseviknak, vagy olyan +embernek, aki bolsevikkal valamiféle összeköttetésben volt. +Bosszúszomjának az volt az oka, hogy a bolsevikok a börtönben +megkínozták és szökése után egész családját megölték. + +Egy orosz cégnél szálltam meg, ahol Uliaszutaiból való útitársaim +azonnal fölkerestek. Nagy örömmel üdvözöltek, mert a Van Kureban és Zain +Szabiban történtek miatt nagyon aggódtak értem. + +Miután fürödtem és némileg rendbehoztam magamat, barátaimmal az utcára +mentem. Beléptünk a bazárba. Az egész piacon nagy volt a tolongás. A +vásárló, eladó és árúikat dícsérő emberek csoportjainak ünnepi külsőt +adtak a kínai szövetből való pompás szalagok, a gyöngysorok, fülbevalók +és karkötők, amit mindenütt megvételre kínáltak. Emitt a vásárlók +juhokat tapogattak végig, hogy megtudják, kövérek-e vagy soványak, amott +pedig a mészáros nagy húsdarabokat vágott le a fölaggatott állati +testekről. Bárhová nézett az ember, mindenütt a puszta nevető és +tréfálkozó fiait látta. Mongol asszonyok magasra fésült hajjal és +fejükön fölfordított csészealjhoz hasonlító nehéz ezüst sapkával az +eladásra kirakott selyemszalagokat és hosszú gyöngyláncokat bámulták. +Egy imponálóan nagy mongol férfi pompás lovak kis csoportját +vizsgálgatta és alkuba bocsátkozott a mongol zahachineval, a lovak +tulajdonosával. Egy csontos, fürge, napsütötte tibeti, aki talán azért +jött Urgába, hogy az Élő Buddhát imádja, vagy talán titkos üzenetet +hozott Lasszából, a másik «istentől», egyre fecsegett és alkudozott, +hogy egy achátból kifaragott lótusz Buddha-szoborhoz hozzájuthasson. Más +helyen nagy csapat mongol és burjét egy kínai kereskedőt állott körül, +aki üvegből, kristályból, porcellánból, ametisztből, achátból és +nefritből készült burnótüvegcséket kínált megvételre és a venni +szándékozó mongoloktól tíz fiatal ökröt kért az egyik darabért, amely +barna erezetű, zöldes-habos nefritből volt kimetszve. És mindenütt ott +voltak láthatók a burjétok hosszú, vörös ruhában, meg vörös aranyhimzésű +sapkájukkal és színes ellentétül a tatárok fekete köpenyben, fejükön +kifordított fekete bársonysapkával. Igazi keleti kép volt ez az +összevisszaság. + +A lámák adták meg e kép hátterét. Sárga és vörös ruhában sétálgattak +mindenfelé, festőileg a vállukra vetett sapkával. E legkülönbözőbb alakú +sapkák közül az egyik sárga gombához, a másik vörös frigiai sapkához, +vagy régi vörösszínű görög sisakhoz hasonlított. A tömeg közé +keveredtek, ünnepiesen csacsogtak, az olvasót morzsolgatták és aki +kíváncsi volt rá, annak megjósolták a jövendőt, de persze e célra főként +a gazdag mongolokat keresték ki maguknak. Ezen a vásáron nem egy +politikai és vallási kémkedés is folyt. Azt a sok mongolt, aki +Mongolország különböző részéből jött ebben az időben Urgába, állandóan +figyelő lámák hálója vette körül. + +Az épületeken orosz, kínai és mongol lobogó lengett. Egyetlen csillagos +lobogót a piac egyik kis bolthelyisége fölött lehetett látni. A közelben +levő sátrak és jurták is gazdag zászlódíszben pompáztak. Voltak ott +négyszögek és körök, amelyek hercegek vagy magánszemélyek lakását +jelezték, de háromszögű zászlók is, amelyek azt hirdették, hogy ott +himlős és bélpoklos emberek szenvedtek és haldokoltak. A napsütésben +mindennek rendkívül színpompás hatása volt. Imitt-amott Ungern báró +katonái feszítettek, az oroszok hosszú, kék ruhában, a mongolok és +tibetiek vörös ruhában és sárga vállrojttal, amelyen Dzsingisz khán +szvasztikája és az Élő Buddha iniciáléja volt látható és a mongol +hadsereg kínai különítményének kínai katonái. A kínai hadsereg +megsemmisülése után ugyanis kétezer kínai harcos azt az előjogot kérte +az Élő Buddhától, hogy az ő légiójába sorozzák őket és hűséget, meg +engedelmességet fogadtak neki. Kívánságuk teljesült. Most két ezredet +alkottak, amelyeknek katonái a sapkán és a vállrojton a régi kínai ezüst +sárkányt viselték. + +Az egyik sarkon nagy automobil jött velünk szembe. Ungern báró ült +benne, akin sárga selyem mongol kabát volt kék övvel. Automobilja teljes +gyorsasággal haladt, de a báró mégis megismert. A kocsiját azonnal +megállíttatta, kiszállt belőle és fölszólított, hogy kísérjem el a +jurtájába. + +A báró kicsiny, egyszerűen berendezett jurtában lakott, amely egy kínai +hong (kereskedelmi cég) udvarán volt fölállítva. Főhadiszállása két +közeli jurtában volt, míg szolgaszemélyzete egy kínai fang-tzuban volt +elhelyezve. Amikor figyelmeztettem igéretére, hogy segíteni fog egy +tengeri kikötőhöz való eljuthatásomban, a tábornok világos szemével rám +nézett és francia nyelven ezt mondta: + +– Itt vége felé közeledik a munkám. Kilenc nap mulva megkezdem a háborút +a bolsevikok ellen és bevonulok Transbajkáliába. Kérem, hogy addig még +maradjon itt. Sok év óta nem érintkezhettem civilizált emberrel. Mindig +egyedül vagyok a gondolataimmal. Szeretném önnek gondolataimat +elmondani. Szeretnék önnel elbeszélgetni úgy, hogy ne a «véres őrült +bárót», ahogyan barátaim neveznek, ne is a «szigorú nagypapát», így +neveznek tisztjeim és katonáim, lássa bennem, hanem csak egy közönséges +embert, aki sokat kutatott és még többet szenvedett. + +A báró néhány percig elgondolkodott. Azután folytatta: + +– Megfontoltam a továbbutazását és mindent előkészítek az ön számára. De +arra kérem, hogy kilenc napig maradjon itt. + +Mit tehettem? A báró hálásan kezet fogott velem és teát hozatott. + + +HARMINCHATODIK FEJEZET. A keresztes vitézek és tengeri rablók fia. + +– Beszéljen magáról és utazásáról – unszolt a báró. + +Elmondtam neki mindent, amiről azt hittem, hogy érdekli. Elbeszélésem +mintha alaposan fölizgatta volna. + +– Most én fogok önnek magamról beszélni és el fogom mondani, hogy ki és +mi vagyok! Nevemet annyi gyűlölet és félelem veszi körül, hogy senki sem +tudhatja, mi a valóság és mi a hamisság, mi a megtörtént dolog és mi a +legenda. Ha jegyzeteket csinál mongolországi útjáról és a «véres +tábornok» jurtájában való tartózkodásáról, akkor talán egyszer írni fog +róla. + +Ungern báró behúnyta a szemét és dohányzott. Beszéd közben nem fejezte +be mondatait, mintha valaki megakadályozta volna azok helyes +fölépítésében + +– Az Ungern-Sternberg család régi család, németeknek magyarokkal és +Attila-korabeli húnokkal való keveréke. Harcias eleim minden európai +háborúban résztvettek. Ott voltak a keresztes-hadjáratokban. Egy +Ungernt, aki Oroszlánszívű Richárd alatt harcolt, Jeruzsálem falainak +tövében öltek meg. Még a tragikus gyermek-kereszteshadjáratban is életét +vesztette egy Ungern, a tizenegy éves Ungern Ralf. Amikor a +tizenkettedik században az ország legvakmerőbb harcosait a szlávok ellen +a német császári birodalom keleti határára küldték, köztük volt elődöm, +Halsa Ungern-Sternberg Artúr báró. Ott a határon a lovagok megalkották a +német lovagrendet, amely tűzzel-vassal terjesztette a keresztény tant a +litvánok, esztek, lettek és szlávok közt. Amikor a grünwaldi csatában +lengyel és litván csapatok megsemmisítették a német rendet, ugyanott két +Ungern-Sternberg bárót is megöltek. Családom mindig harcias volt és +hajlott a miszticizmusra és aszkétaságra. + +– A XVI. és XVII. században több Ungern bárónak vára volt Lettországban +és Esztországban. Nem egy legenda és elbeszélés fűződik hozzájuk. +Ungern-Sternberg Henrik, akit a «bárd»-nak neveztek, vándorló lovag +volt. A franciaországi, angolországi, spanyolországi és olaszországi +lovagi tornákon annyira ismerték nevét és dárdáját, hogy ellenfelei +féltek tőle. Spanyolországban, Cadiz mellett esett el egy lovag +kardjától, aki kettéhasította a sisakját és a koponyáját. Ungern Ralf +báró rablólovag volt, aki Riga és Reval közt garázdálkodott. Ungern +Péter bárónak vára volt Dagö szigetén, a Keleti tengeren, ahol abban az +időben, mint rablólovag, a tengeri kereskedelemnek az ura volt. + +– A XVIII. század elején élt az ismert Ungern Vilmos báró, aki +alchimista volt és akit a «sátán testvéré»-nek neveztek. Nagyapám az +Indiai Óceánon volt tengeri rabló, aki adót követelt az angol +kereskedőktől és a brit hadihajók éveken át nem tudták elfogni. De végre +mégis csak elfogták, kiszolgáltatták az orosz konzulnak, aki +Oroszországba küldte, ahol Transbajkáliába való száműzésre ítélték. Én +is tengerésztiszt vagyok, de az orosz-japán háború arra kényszerített, +hogy elhagyjam igazi hivatásomat és a zabajkal-kozákok csapatába lépjek. +Egész életemet a háborúnak és a buddhizmus tanulmányozásának szenteltem. +A nagyapám hozta el nekünk magával a buddhizmust Indiából. Atyám és én +ennek következtében e tan követői lettünk. Transbajkáliában +megkíséreltem, hogy a forradalom aljassága ellen való kíméletlen harcra +megalkossam a katonai buddhisták rendjét. + +Amikor a báró idáig jutott, elhallgatott és idegesen egyik csésze teát +itta a másik után. Teája olyan erős és fekete volt, mint a kávé. + +– A forradalom aljassága!… Gondolkodott-e erről valaha valaki más is, +mint Bergson, a francia filozófus és a tudós tibeti Tashi Láma? + +A tengeri rabló fia tovább beszélt, miközben tudományos elméleteket, +műveket, a tudomány és irodalom embereinek neveit, a szentírást és +buddhista könyveket idézte és fölváltva franciául, németül, oroszul és +angolul beszélt. + +– A buddhista és a régi keresztény könyvekben arról az időről olvastunk, +amikor ki fog törni a háború a jó és gonosz szellemek közt. Akkor el +kell jönnie az ismeretlen «átok»-nak, amely meghódítja a világot, +elpusztítja a kultúrát, megöli az erkölcsöt és mindenkit megsemmisít. +Fegyvere a forradalom. Minden forradalomban a rombolónak durva erőszaka +fog a tapasztalatban megérett intellektuális teremtő helyére lépni és a +legalacsonyabb ösztönöket és kívánságokat fogja homloktérbe tolni. Az +emberiség még jobban el fog távolodni az istenségtől és lelkivilágtól. A +nagy háború bebizonyította, hogy az emberiségnek fölsőbb ideálokhoz kell +fölemelkednie. De akkor megjelent ez az «átok», amelyet előre látott +Krisztus, János apostol, Buddha, az első keresztény vértanúk, Dante, +Leonardo da Vinci, Goethe és Dosztojevszky. Megjelent, megakasztotta az +emberiség előrehaladását és elzárta utunkat az istenséghez. A forradalom +fertőző betegség. Amikor Európa szerződést kötött Moszkvával, megcsalta +magát és a világ többi részeit is. A nagy szellem életünk küszöbére +Karmát (a buddhista Nemezis megszemélyesítője) állította, aki nem ismer +se haragot, se kegyelmet. Le fog számolni az emberiséggel és ez a +leszámolás az éhséget, a rombolást, a kultúra, a dicsőség, a becsület és +szellem elpusztulását, az államok megsemmisülését és az emberiség +megsemmisülését fogja jelenteni. Már látom e borzalmakat, az emberiség +sötét, őrült pusztulását. + +Hirtelen fölpattant a jurta ajtaja. Egy segédtiszt lépett be és feszesen +megállott. + +– Miért jön erőszakosan a szobába? – kérdezte haragosan a tábornok. + +– Excellenciás uram, a határon levő előörsök elfogtak és elhoztak egy +bolsevista őrjáratot. + +A báró fölkelt. A szeme villámlott, arca rángatódzott. + +– Hozza ide a jurtám elé! + +Minden feledve volt; az ihletett beszédet, a meggyőző hangot, mindent +elnyomott a szigorú vezér parancsa. A báró fejére tette a sapkáját, +fogta a bambusztaszhurt, amit mindig magával vitt és kirohant a +jurtából. Követtem. A jurta előtt kozákok közepette hat vörös katona +állott. + +A báró a foglyok elé állott és néhány percig mereven nézte őket. Arca +elárulta, hogy agyát súlyos gondolatok járják át. Azután a foglyoktól +elfordulva, leült az egyik kínai ház küszöbére és gondolataiba +elmélyedve, kis ideig ott maradt. Egyszerre csak fölállott, odament a +foglyokhoz, határozott mozdulattal mindeniket külön-külön vállán +érintette a taszhurjával és ezt mondta: + +– Te balra állj, te jobbra állj! + +Ilyen módon két részre osztotta az elfogott őrjáratot: jobbra négy és +balra két ember jutott. Ezután ezt a parancsot adta ki: + +– Kutassátok ki ezt a kettőt! Ezek alighanem biztosok! + +Azután a másik négyhez fordulva ezt kérdezte: + +– A bolsevikok által mozgósított parasztok vagytok? + +– Igenis, excellenciád, – felelték a megrémült katonák. + +– Menjetek a parancsnokhoz és mondjátok meg neki, hogy az én +rendeletemre sorozzon be titeket az én csapatomba. + +A balra állóknál útleveleket találtak, amelyekből kiderült, hogy a +kommunista politikai szakosztály biztosai. A tábornok összeráncolta a +homlokát és lassan kimondta az ítéletet: + +– Fütykössel verjétek őket agyon! + +Megfordult és ismét bement a jurtába. Beszélgetésünket most már +sehogysem tudtuk folytatni. Magára hagytam tehát a bárót. + +A nekem szállást adó orosz cégnél eltöltött vacsora után Ungern néhány +tisztje jött oda. Élénken beszélgettünk, amikor egyszerre automobil +tülkölését hallottuk. A tisztek erre rögtön elnémultak. Egyikük +föltűnően megváltozott hangon megjegyezte: + +– A tábornok hajtat itt valahol a közelben. + +A megszakadt beszélgetést csakhamar folytattuk. De nem sokáig. A cég +segédje berohant a szobába és jelentette: + +– A báró! + +A báró jött és a küszöbön mozdulatlanul megállott. A lámpák még nem +égtek, ámbár benn a szobában már sötétedni kezdett. A báró mégis azonnal +megismert mindenikünket. Odament a ház asszonyához, kezet csókolt neki, +mindenikünket külön-külön üdvözölt, azután az asztalhoz ült és elfogadta +a neki fölajánlott teát. Nemsokára beszélni kezdett. A ház asszonyának +ezt mondta: + +– El akarom lopni a vendégét. + +Azután tőlem kérdezte: + +– Nem jönne el velem automobilsétára? Megmutatom a várost és környékét. + +A köpenyemet magamra vévén, szokásom szerint zsebrevágtam a +revolveremet, mire a báró fölnevetett. + +– Hagyja itt azt a jószágot! Ön itt teljes biztosságban van. De különben +is gondoljon Narabancsi Hutuktujának jóslatára, hogy a szerencse mindig +önnel lesz. + +– Igaz, – feleltem és szintén nevettem. – Jól emlékszem arra a jóslatra. +De nem tudom, hogy az én esetemben mit ért a Hutuktu szerencse alatt. +Lehet, hogy a szerencsével a halált gondolja. + +Kimentünk. A kapunál, messzire világító lámpásával ott állott a nagy +Fiat-kocsi. A soffőri szolgálatot teljesítő tiszt szoborként megmeredve +ült a kormánynál és meg sem mozdult, mialatt mi a kocsiba szálltunk és +leültünk. A báró kiadta a parancsot: + +– A dróttalan állomáshoz! + +Valósággal röpültünk. A városban még ébren volt a keleti élet. A kép, +amelyet most nyujtott, még különösebb és csodálatosabb volt. A tömegben +mindenütt fürge mongol, burjét és tibeti lovasokat lehetett látni. A +karavánok tevéi ünnepiesen fölemelték a fejüket, amikor elrohantunk +mellettük. A mongol szekerek fakerekei szívettépően nyikorogtak. Pompás +nagy ívlámpák fénye sugárzott be mindent. Az a villamos telep adta nekik +az áramot, amelyet a báró mindjárt Urga elfoglalása után egy +telefonteleppel és dróttalan állomással együtt létesített. Parancsára az +utcákat is megtisztították és dezinficiálták, ami bizonyára nem történt +meg velük Dzsingiszkhán óta. Auto-omnibuszjáratot is rendszeresített a +város egyes részei közt, hidakat épített a Tola és Orkhon folyókon át, +életet adott egy ujságnak, laboratóriumot teremtett állatorvosok +részére, kórházakat és iskolákat nyitott meg és intézkedéseket tett a +kereskedelem védelmére, amennyiben kímélet nélkül fölköttetett minden +orosz és mongol katonát, akit kínai cég kifosztásán kaptak rajta. Így +egyszer elfogtak két kozákot és egy mongol katonát, mert pálinkát loptak +egy kínai boltból. Amikor a bűnösöket a báró elé állították, földobatta +őket az automobiljába és az illető bolthoz hajtatott. Ott visszaadta az +ellopott pálinkát és ráparancsolt az elfogott mongolra, hogy orosz +társainak egyikét kösse föl a ház nagy kapujára. Amikor ez megtörtént, +rászólt: + +– Most akaszd föl a másikat is! + +Miután ezzel is végzett a mongol, a három katona parancsnokának hagyta +meg, hogy akassza föl a mongolt. Ez bizonyára gyors és igazságos eljárás +volt. De a kínai boltos nagyszorongva a báróhoz sietett: + +– Generális báró! Generális báró! Kérem távolíttassa el ezeket a +kapumról, különben senkisem lép a boltomba! + +Miután a kereskedelmi negyed elröpült a szemünk előtt, az orosz telepre +érkeztünk. Egy hídnál, amelyen át kellett haladnunk, több orosz katona +és négy rendes külsejű mongol asszony állott. A katonák keményen +tisztelegtek, úgy álltak, mint a cövek és parancsnokuk szigorú arcára +függesztették szemüket. Az asszonyok eleinte el akartak futni, de azután +rájuk is átragadt a fegyelem, kezüket köszöntésül ők is a fejükhöz +rántották föl és éppen olyan mozdulatlanul állottak, mint északról való +udvarlóik. A báró rám nézett és nevetett. + +– Lássa ezt a fegyelmet! Még a mongol asszonyok is köszönnek nekem! + +Nemsokára a pusztaságon voltunk. Az automobil röpült, mint a nyíl, +fülünk mellett fütyült a szél és köpenyünk ráncait meg sapkánkat +rángatta. De Ungern báró nem volt megelégedve. Csukott szemmel ülve, +egyre ismételgette: + +– Gyorsabban! Gyorsabban! + +Sokáig hallgattunk. Végre megszólalt: + +– Tegnap megcsapattam a segédtisztemet, mert berohant a jurtába és +félbeszakította az elbeszélésemet. + +– Legyen szíves és fejezze be most, – feleltem. + +– Nem úntatja a történetem? Már nem maradt sok mondanivalóm. Elmondtam +már, hogy Oroszországban katonai buddhisták rendjét akartam +megteremteni. Minek? Az emberiség fokozatos fejlődésének védelmére és +harcra a forradalom ellen. Mert bizonyos vagyok abban, hogy az evolució +az istenséghez, a revolució az állatiassághoz visz. Nekem azonban +Oroszországban kellett dolgoznom! Oroszországban, ahol a paraszt durva, +kiskorú, vad és mindig rosszkedvű, ahol gyűlöl mindenkit és mindent, +anélkül, hogy tudná, miért. A paraszt gyanakvó, anyagiasan gondolkozó és +nincs semmiféle szent ideálja. Az orosz értelmiségbeliek pedig képzeleti +ideáloknak élnek, amelyeknek nincs semmi reális alapjuk. Erősen +hajlandók mindent megbírálni, de teremtő erejük nincs. Akaratuk sincs és +nem tudnak mást, mint beszélni, beszélni, beszélni. Mint a paraszt, ők +sem tudnak senkit és semmit szeretni. Szeretetük és érzelmük csak +képzelt. Gondolatuk és hangulatuk jön és megy, mint a röpke szó és semmi +nyoma sem marad. Ez okozta, hogy társaim csakhamar véteni kezdtek a +rendi határozatok ellen. Erre elrendeltem a cölibátust, a nő, a kényelem +és a fölösleges teljes megtagadását, ahogyan a sárga tan kívánja. És +hogy az orosznak lehetővé tegyem fizikai természetének a legyőzését, +megengedtem az alkohol, a hasis és az ópium korlátlan élvezetét. Most +alkoholélvezetért felköttetem a tisztjeimet és katonáimat. Akkor azonban +ittunk a «fehér láz»-ig, a delirium tremenszig. A rendet nem +szervezhettem meg. De háromszáz rendkívül vakmerő és vad férfit +gyűjtöttem magam köré. A Németország ellen való háborúban és később a +bolsevikok ellen való harcokban is hősökké fejlődtek. Most már csak +kevesen vannak közülük. + +– Excellenciás uram, a dróttalan táviróállomás! – jelentette a soffőr. + +– Hajtson oda! – parancsolta a tábornok. + +Lapos dombon volt a nagy, hatalmas rádió-állomás, amelyet a visszavonuló +kínaiak részben elpusztítottak, de Ungern báró mérnökei ismét rendbe +hoztak. A tábornok gyorsan átolvasta a beérkezett táviratokat és nekem +adta át. Moszkvából, Csitából, Vladivosztokból és Pekingből jöttek. +Külön sárga papiroslapon voltak a jelírásos jelentések. Ezeket a báró a +zsebébe csúsztatta és így szólt hozzám: + +– Ezeket a jelentéseket ügynökeim küldik, akik Csitában, Irkutszkban, +Karbinban és Vladivosztokban állomásoznak. Valamennyi ügynök zsidó, +csupa ügyes és vakmerő ember és mindannyi a barátom. Van egy zsidó +tisztem is, Vulfovics, aki jobb szárnyam parancsnoka. Vad, mint az ördög +és a mellett okos és bátor… De most menjünk vissza! + +Visszarohantunk a hosszú úton és belemerültünk az éjjel sötétjébe. Vad +hajsza volt. A kocsi kis köveken és gödrökön, sőt kis patakokon is +átugrott. Mialatt a pusztaságon átrepültünk, többször láttam fölvillanó +kis fénypontokat, amelyek azonban csak egy pillanatig voltak láthatók. + +– Farkasok szeme, – magyarázta a kísérőm. – Jóllakatjuk őket a húsunkkal +és ellenségeink húsával. + +Azután visszatért vallomásához. + +– A háború folyamán fölismertük az orosz hadsereg fokozatos romlását és +előre láttuk Oroszországnak szövetségeseivel szemben való árulását, +valamint a forradalom veszedelmét is. Ez utóbbinak megelőzésére tervet +dolgoztunk ki, amely szerint minden mongol népnek, amely még nem +felejtette régi tanait és erkölcseit, egy ázsiai állammá kell +egyesülnie. Ez az állam autonóm törzsegységekből alakult volna és a +legnagyobb és legrégibb kultúra országának, Kínának erkölcsi és +törvényhozói vezetésének vetette volna alá magát. Hozzája tartoztak +volna a kínaiak, a mongolok, a tibetiek, az afgánok, Turkesztán mongol +törzsei, a tatárok, a burjétok, a kirgizek és a kalmukok. Azt akartuk, +hogy az állam fizikailag és erkölcsileg erős legyen és saját lelkének, +saját filozófiájának és saját egyéni politikájának gondos megőrzésével +védelmet nyujtson a forradalom ellen. Ha a megőrült és megromlott +emberiség továbbra is fenyegetni fogja az emberi nemben az isteni +szellemet, továbbra is vért fog ontani és akadályozni fogja az erkölcsi +fejlődést, akkor ez az ázsiai állam határozottan véget vet ennek a +mozgalomnak és tartós, szilárd békét teremt. Propagandánknak a háború +alatt pompás sikere volt a turkománok, kirgizek, burjétok és mongolok +közt… Álljon meg! – kiáltotta hirtelen a báró. + +Az automobil erős lökéssel megállott. A tábornok kiugrott a kocsiból és +fölszólított, hogy kövessem. A pusztaságba mentünk. A báró, mintha +valamit keresne, az egész idő alatt lehajtotta a fejét. Végre azt +mormogta: + +– Ah, elment innen… + +Meglepetve pillantottam rá. + +– Azelőtt egy gazdag mongolnak volt itt a jurtája. Noszkoff orosz +kereskedőnek volt a szállítója. Noszkoff vad ember volt, amit a +mongoloktól neki adott «sátán» név bizonyít. Mongol adósait a kínai +hatóságokkal megverette és börtönbe vettette. Ezt a mongolt is +tönkretette. Mindenét elvesztette és innen harminc mérföldnyire levő +helyre menekült. De Noszkoff rátalált, ami marhája és nyája még +megmaradt, elvette és családjával együtt éhhalálnak tette ki. Amikor +Urgát elfoglaltam, megjelent nálam ez a mongol még harminc családdal, +amelyet szintén Noszkoff tett tönkre. A halálát kívánták… Hát +fölakasztattam a «sátán»-t… + +Az automobil nagy ívben kanyarodva ismét tovább rohant az éjben és +Ungern báró éles, ideges hangon ismét egész Ázsia körül való +gondolatairól beszélt. + +– Oroszország elárulta Franciaországot, Angolországot és Amerikát. +Aláírta a breszt-litovszki szerződést és a kaoszban elmerült. Ekkor +elhatároztuk, hogy Ázsiát mozgósítjuk Németország ellen. Hírvivőink +előrehatoltak Mongolországba, Tibetbe, Turkesztánba és Kínába. De ebben +az időben a bolsevikok megkezdték az orosz tisztek megölését. +Kénytelenek voltunk tehát polgárháborút kezdeni ellenük és le kellett +mondanunk nagyázsiai terveinkről. De reméljük, hogy később még +fölrázhatjuk egész Ázsiát és a segítségével visszahozhatjuk a békét és +az Istent a földre. Úgy érzem, hogy Mongolország fölszabadításával +segítségére voltam ennek az eszmének. + +A báró egy pillanatig elgondolkodott. Majd szomorúan folytatta: + +– A mozgalomban résztvevő néhány társam azonban nem szeret engem +kegyetlenségem és szigorúságom miatt. Még nem értik meg, hogy nem +politikai pártot, hanem az egész jelenkori kultúra gyilkosainak +szektáját kell legyőznünk. Miért végzik ki az olaszok a «Fekete kéz» +tagjait? Az amerikaiak miért ölik meg villamos úton az anarhista +bombavetőket? És nekem ne legyen megengedve, hogy megmentsem a világot +azoktól, akik a nép lelkét akarják megölni? Nekem, a németnek, +kereszteslovagok és rablólovagok utódjának? Gyilkosoknak csak halált +szánok… Forduljon meg! – parancsolta a soffőrnek. + +Másfél óra mulva megpillantottuk Urga villamos lámpáit. + + +HARMINCHETEDIK FEJEZET. Ungern báró tisztjei közt. + +A város bejáratának közelében automobil állott egy kis ház előtt. + +– Mit jelent ez? – szólt a báró. – Hajtson oda! + +Kocsink a másik automobil mellé állott. A kapu fölpattant. Több tiszt +kirohant és el akart bújni. + +– Vigyázz! – vezényelte a tábornok. – Vissza a házba! + +A tisztek engedelmeskedtek. A báró taszhurjára támaszkodva utánuk ment. +Mivel a kapu nyitva maradt, mindent láthattam és hallhattam, ami +történt. + +– Jaj nekik! – súgta a soffőr. – A tisztek tudták, hogy a báró velem +elhagyta a várost, ami mindig nagy utat jelent. Ezért elhatározták, hogy +vidáman töltik el az estét. Meg fogja parancsolni, hogy halálra botozzák +őket. + +Láttam, hogy az asztal egyik vége tele volt üveggel és konzervdobozzal. +Két fiatal asszony ült az asztalnál. A tábornok beléptére fölugrottak. +Hallottam, hogy a báró érdes hangján röviden, élesen, keményen beszélt. + +– Elpusztul a hazájuk… gyalázat valamennyi oroszra és ők nem értik meg… +nem érzik… bor és asszony kell nekik… Gazemberek! Elvetemültek!… +Százötven taszhurt kap mindegyiktek! + +Azután suttogóra vált a hangja. + +– És maguknak hölgyeim, nincs semmi érzékük népük romlása iránt? Nincs? +Maguknak mindegy. És nem gondolnak a fronton levő férjeikre, akiket +talán éppen most ölnek meg? Maguk nem nők!… Ide hallgassanak hölgyeim. +Még egyszer és fölköttetem magukat… + +Visszajött a kocsihoz és többször megszólaltatta az automobil-tülköt. +Azonnal mongol lovasok vágtattak oda. + +– Vigyétek ezeket az embereket a parancsnokhoz! Majd később kiadom a +parancsot, mi történjék velük. + +A báró jurtájáig terjedő úton hallgattunk. Izgatott volt, nehezen +lélekzett, egyik cigarettáról a másikra gyújtott rá és egy-két +szippantás után eldobta. + +– Vacsorázzék velem, – mondta. + +Meghívta még törzskari főnökét is, egy nagyon tartózkodó, szomorú, de +rendkívül jól nevelt embert. A szolgák forró kínai ételt tálaltak föl, +amit hideg hús és kompót követett. A nélkülözhetetlen tea persze nem +hiányozhatott. Pálcikákkal ettünk. A báró nagyon szórakozott volt. + +Óvatosan a magukról megfeledkezett tisztekről kezdtem beszélni és +megpróbáltam, hogy a rendkívül súlyos viszonyokra utalva, amelyek közt +élnek, kimentsem viselkedésüket. + +– Testestől-lelkestől rosszak, demoralizáltak és a mélységek mélységére +sülyedtek, – mormogta a báró. + +A törzskarnak a főnöke segítségemre volt és a báró végre is arra +utasította, telefonozza meg a parancsnoknak, hogy bocsássa szabadon a +tiszteket. + +Másnap a barátaimmal voltam együtt, akikkel az utcákon kóboroltam és +megfigyeltem az élénk életet. A báró nagy energiája nem engedett +pihenést sem magának, sem pedig környezetének. Mindenütt ott volt és +mindent látott, de sohase avatkozott be alantasainak munkájába. +Mindenkinek dolgoznia kellett. + +Estére a törzskar főnöke hívott meg a szállására, ahol sok intelligens +tisztet találtam. Megint el kellett mondanom utazásom történetét. +Élénken beszélgettünk, egyszerre csak belépett Szepailoff ezredes. +Magában dúdolgatott. A jelenlevők azonnal elhallgattak és egyik a másik +után valami ürüggyel távozni iparkodott. Szepailoff nehány iratot adott +át a házigazdánknak, azután hozzám fordult.: + +– Pompás halpástétomot és forró paradicsomlevest küldök majd önnek +vacsorára. + +Távozása után a házigazda kétségbeesve tördelte a kezét és ezt mondta: + +– Ez után a forradalom után most ezzel a söpredékkel vagyunk kénytelenek +dolgozni! + +Néhány perc mulva egy katona Szepailofftól halpástétomot és leveses +tálban levest hozott. Mikor a katona az asztal fölé hajolt, hogy letegye +az edényt, a törzskar főnöke a szemével intett nekem és ezt mondta: + +– Nézze meg ezt az arcot. + +Eltávozta után a törzskar főnöke fülelt, míg léptei egészen +elhangzottak. + +– Ez Szepailoff hóhérja. Ez akasztja föl és fojtja meg azokat a +szerencsétleneket, akiket elitéltek. + +Azután nagy meglepetésemre a levest kiöntötte a szénserpenyő mellé, majd +kiment és a halpástétomot átdobta a kerítésen. + +– Szapailoff főztje és bár bizonyára nagyon ízletes, méreg lehet benne. +Szepailoff házában nagyon veszedelmes bármit enni és inni. + +Ez események következtében nagyon nyomott kedvben tértem vissza a +házamhoz. Házigazdám még nem aludt, hanem ijedt szemmel az ajtóig elém +jött. A barátaim is ott voltak. Mindnyájan ezt mondták: + +– Hála Istennek! Nem érte semmi baj? + +– De hát mi történt? – kérdeztem. + +– Ide hallgasson, – mondta a házigazdám. – Alighogy ön eltávozott, +Szepailofftól egy katona jött ide azzal, hogy adjuk át a podgyászát, +mert önnek szüksége van rá. De mi tudtuk, hogy mit jelent ez – hogy +először átkutatják, azután… + +Mindjárt megértettem a veszedelmet. Szepailoff azt tehette volna be a +podgyászomba, amit akart és azután bevádolhatott volna. + +Régi barátom, az agronóm és én rögtön elmentünk Szepailoff szállására. +Barátomat künn hagytam az ajtó előtt. + +Amikor beléptem, ugyanaz a katona jött elém, aki a vacsoránkat hozta. +Szepailoff azonnal fogadott. Tiltakozásomra azt felelte, hogy tévedés +történt és arra kért, hogy várjak egy pillanatig. Kiment. Vártam öt, +tíz, tizenöt percig. Nem jött senki. Az ajtón kopogtam, de nem kaptam +feleletet. Ekkor elhatároztam, hogy fölkeresem Ungern bárót. De amikor a +kijárathoz mentem, zárva találtam az ajtót. Megpróbálkoztam a másik +ajtónál; az is zárva volt. Kelepcébe estem! Már fütyülni akartam a +barátomnak, amikor a falon telefont pillantottam meg. Fölszólítottam +Ungern bárót. Néhány perc mulva megjelent Szepailoffal együtt. + +– Mit jelent ez? + +Ezt kérdezte Szepailofftól szigorú, fenyegetődző hangon és feleletet sem +várva, taszhurjával akkorát ütött rá, hogy Szepailoff a földre zuhant. + +Kimentünk. A tábornok kihozatta podgyászomat. Azután a maga jurtájába +vitt el. + +– Itt fog lakni! Nagyon örülök, hogy ez megtörtént, – tette hozzá +mosolyogva, – mert most mindent elmondhatok önnek, amit elmondani +szeretnék. + +Erre megkérdeztem: + +– És le is szabad írnom mindazt, amit itt hallottam és láttam? + +Egy pillanatig gondolkozott, azután ezt felelte: + +– Adja ide a jegyzőkönyvét. + +Odaadtam az albumot, amelyben útivázlataim voltak. Ezt írta bele: + +– A halálom után. Ungern báró. + +Ezt az ellenvetést kockáztattam meg: + +– De hiszen én öregebb vagyok, mint ön és hamarább fogok meghalni. + +Szemét lezárta, fejét lehorgasztotta és ezt suttogta: + +– Ó nem. Még százharminc nap, azután vége lesz; azután… Nirvána! +Mennyire belefáradtam gondjaimba, aggodalmaimba és gyűlöletembe. + +Sokáig hallgattunk. Éreztem, hogy most Szepailoff halálos ellenségemmé +lett és Urgát a lehető leggyorsabban el kell hagynom. Éjfél után kettőre +járt az idő. Ungern báró hirtelen fölállott. + +– Menjünk a nagy és jó Buddhához. + +Elgondolkozva és ragyogó szemmel mondta ezt, míg egész arcán egyetlen +szomorú, keserű mosoly vonult át. + +Előparancsolta az automobilt. + + +HARMINCNYOLCADIK FEJEZET. Buddha előtt. + +A kolostorhoz érve, elhagytuk az automobilt és szűk utcák labirintusában +merültünk el, míg végre Urga legnagyobb temploma előtt álltunk, amelynek +tibeti fala és ablaka, de hivalkodó kínai teteje volt. Egyetlen lámpás +égett a bejáratnál. A bronz- és vasveretű nehéz kapu zárva volt. Amikor +a tábornok ráütött a nagy sárgaréz gongra, amely a kapu mellett függött, +minden irányból megijedt szerzetesek futottak felénk. Meglátván a +«tábornok bárót», a földre borultak, mert tiszteletből nem akartak a +nagy emberre nézni. + +– Keljetek föl, – mondta a báró – és bocsássatok be a templomba. + +A belseje olyan volt, mint a legtöbb láma-templomé, ugyanazok a sokszínű +zászlók, imákkal, szimbolikus jelekkel és szentek képeivel, ugyanazok a +boltozatról lelógó nagy selyemszalagok és isteneknek meg istennőknek +ugyanama képei. Az oltár mindkét oldalán alacsony vörös padok voltak a +lámák és a kórus számára. Kis lámpások vetették fényüket az oltáron álló +arany és ezüst edényekre és gyertyatartókra. Az oltár mögött nehéz, +sárga selyemfüggöny csüngött tibeti fölírásokkal. + +A lámák félrevonták a függönyt. A mögötte levő térben, a lobogó lámpások +félhomályában az arany lótuszvirágon ülő Buddha aranyozott szobra lett +látható. Az arca közömbös volt és nyugodt. Gyönge fénysugár adott neki +némi életet. A szobor mindkét oldalán sok ezer kisebb Buddha, jámbor +templomlátogatók áldozati ajándéka állott. A báró a gongra ütött, hogy a +nagy Buddha figyelmét a maga imádságára terelje és egy marék pénzt +dobott egy nagy bronz-csészébe. Azután a keresztes vitézek e sarjadéka, +aki a Nyugat minden filozófusát olvasta, lecsukta a szemét, kezével +eltakarta az arcát és imádkozott. Bal csuklóján fekete olvasót vettem +észre. Körülbelül tíz percig imádkozott. Azután a kolostor második +végéhez vezetett. Odamenet ezt mondta: + +– Ezt a templomot nem szeretem. Új és akkor építették, amikor az Élő +Buddha megvakult. Az arany Buddha arcán nem látok se könnyüt, se +reményt, se gondot, se a nép háláját. Még nem mult el elegendő idő, hogy +ilyen nyomokat hagyott volna az isten arcán. Most a jóslások régi +szobájához fogunk menni. + +Ez kicsiny, a kortól megfeketedett épület volt, hasonló egy lapos, kerek +tetejű toronyhoz. Az ajtók ki voltak tárva. Az ajtótól kétoldalt +forgatható imakerekek voltak elhelyezve, Az ajtó fölött vörösrézlap volt +látható az állatöv jegyeivel. A szobában két szerzetes volt, aki +szutrákat énekelt. Nem tekintettek föl, amikor beléptünk. A tábornok +odalépett hozzájuk és így szólt: + +– Vessetek kockát, hogy meglássam napjaim számát. + +A szerzetesek két csészét hoztak, amelyekben sok kocka volt. A kockákat +egy alacsony asztalra vetették ki. A báró végignézte ezt a műveletüket +és velük együtt számította ki az eredményt, azután ezt mondta: + +– Százharminc! Megint százharminc! + +Az oltárhoz lépve, amelyen Buddhának Indiából idehozott régi kőszobra +állott, újra imádkozni kezdett. + +Virradatkor még más templomokat és imahelyeket is fölkerestünk, +meglátogattuk az orvosi iskola múzeumát, a csillagászati célokat +szolgáló tornyot és az udvart is, ahol a bandik és a fiatal lámák napi +reggeli birkózó gyakorlataikat végezték. Más helyen a lámák nyilazásban +gyakorolták magukat. Néhány előkelőbb láma meleg ürühúst, teát és vad +hagymát szolgált föl nekünk. + +A jurtába visszatérvén, hasztalan próbáltam aludni. Sok mindenféle +kérdés járta át a fejemet. + +– Hol vagyok? Mely korszakban élek? + +Tudtam, hogy homályosan érzem valami nagy eszme, valami óriási terv, +valami leírhatatlan emberi fájdalom láthatatlan érintését. + +Ebéd után a tábornok azt mondta, hogy be fog mutatni az Élő Buddhának. +Mivel az Élő Buddhától nagyon nehezen lehet kihallgatást kapni, nagyon +megörültem ennek a kínálkozó alkalomnak. Automobilunk nemsokára +megállott az isten palotáját körülvevő vörös-fehér csíkos fal kapuja +előtt. Kétszáz láma rohant elő sárga és vörös ruhában, hogy a Dchiang +Dchünt, a tábornokot üdvözölje ezzel az elfojtott tiszteletteljes +suttogással: «Khán! Hadisten!» Tágas csarnokon vezettek keresztül +bennünket, amelynek kemény vonalait a félhomály enyhítette. Nehéz +faragott ajtók szolgáltak a palota belső részébe. A csarnok mélyében +daisz állott, sárga selyem vánkossal befödött trónussal. A trónus +támlája vörös volt, arany szegéllyel. Két oldalán sárga selyemből +készült faliernyők voltak, kínai fenyőből készült cifra keretben. A +trónus mellett üvegszekrények állottak, tele Kínából, Japánból, Indiából +és Oroszországból származó műtárgyakkal. A trónus előtt levő hosszú, +alacsony asztal mellett nyolc mongol nemes ült. Elnökük nagyon +tiszteletreméltó, okos, energikus arcú és nagy, átható szemű öreg ember +volt. Megjelenése buddhista szenteknek drágakő-szemmel ellátott ama +faszobraira emlékeztetett, amelyeket a tokiói múzeum buddhizmusnak +szentelt részében láttam, ahol a japánok Amida, Daunichi-Buddha, Kvanon +istennő és a jókedvű öreg Hotei régi szobrait mutogatják. + +Ez az ember Jahantszi Hutuktu volt, a mongol minisztertanács elnöke, +akit messzi Mongolország határán túl is tiszteltek. A többi jelenlevők +miniszterek, khánok és Khalkha legfőbb fejedelmei voltak. Jahantszi +Hutuktu fölszólította Ungern bárót, hogy az ő oldalán foglaljon helyet. +Számomra európai széket hoztak. Ungern báró tolmács segítségével tudtára +adta a minisztertanácsnak, hogy nehány nap mulva eltávozik +Mongolországból és figyelmeztette a minisztereket, védjék meg a +Dzsingisz khán utódai számára kivívott szabadságot, mert a nagy császár +lelke még él és azt követeli a mongoloktól, hogy újra hatalmas nép +legyenek és hogy mindazokat az ázsiai királyságokat, amelyeken egykor ő +uralkodott, egyetlen nagy középázsiai állammá egyesítsék. + +A tábornok fölemelkedett. A többiek mind követték példáját. Mindeniktől +külön-külön komolyan elbúcsúzott. Jahantszi láma előtt mélyen meghajolt. +Jahantszi Hutuktu kezét a báró fejére tette és megáldotta őt. + +A tanácskozó teremből mindjárt ahhoz az orosz stílusban épült házhoz +mentünk, amely az Élő Buddha személyes lakóhelye. A házat vörös és sárga +lámák, szolgák, a Bogdo tanácsosai, hivatalnokok, jövendőmondók, +doktorok és kegyeltek serege teljesen körülvette. E ház kapujától a +palota külső faláig hosszú, vörös kötél húzódott, amelynek vége künn a +falon át lelógott. A zarándokok letérdelve egy ott álló szerzetesnek +selyem hatykot vagy egy darab ezüstöt szoktak adni. Ha valaki megérinti +a kötél végét, amelynek belső vége a Bogdo kezében van, akkor +közvetetlen összeköttetésbe jut a szent, ujjászületett Élő Istennel. Azt +hiszik, hogy a teveszőrből és lószőrből készült kötélen át áldás áramlik +ki az imádkozókhoz. Minden mongol aki megérintette a misztikus kötelet, +zarándokútjának jeléül vörös szalagot visel a nyaka körül. + +Nagyon sokat hallottam a Bogdo khánról, mielőtt alkalmam nyílt, hogy +megláthattam. Hallottam, hogy nagyon hajlik az alkoholélvezetre és ebbe +is vakult bele, hallottam, hogy külsőleg mennyire szereti a nyugati +kultúrát és hogy feleségével együtt, aki az ő nevében sok küldöttséget +és hírhozót fogad, mélyen a kancsó fenekére szokott nézni. + +Abban a szobában, amelyet a Bogdo magán-dolgozószobául használt, két +láma-titkár volt. Ezeknek éjjel-nappal őrizniök kellett az ott levő +ládát, amelyekbe nagy pecsétjei voltak rejtve. Az egész terem a lehető +legegyszerűbb volt. Egy alacsony kínai lakkasztalkán a Bogdo +írószerszáma feküdt és egy sárga selyembe burkolt skatulya kis +pecsétekkel, amelyeket a kínai kormány és a Dalai Láma adott neki. +Mellette alacsony karosszék volt és egy bronz szénserpenyő vas +kályhacsővel. A falakon a Szvasztika jelei és tibeti meg mongol +föliratok voltak láthatók. A karosszék mögött kis oltár állott arany +Buddha-szoborral, amely előtt két faggyúgyertya égett. A padlót vastag, +sárga szőnyeg födte. + +Amikor beléptünk, az Élő Buddha a szomszédos szobában levő kis +magán-imaszekrénynél volt. Ebbe a szobába senkinek sem szabad belépnie, +kivéve magát a Bogdo khánt és a Kanpo-Gelongot (a gelongok legfőbb +rangja), akinek az a föladata, hogy a templomi szertartásokat rendezze +és az Élő Buddhának magányos imáiban segédkezzék. Az egyik titkár azt +mondta, hogy a Bogdo ma reggel nagyon izgatott volt. Délben ment az +imaszekrényhez. + +A sárga tan komolyan imádkozó főnökének hangját sokáig hallottuk. Azután +egy másik ismeretlen hang szólalt meg. A szekrénynél a föld Buddhája az +ég Buddhájával beszélgetett – legalább ezt mondták a lámák. + +– Várjunk kissé, – indítványozta a báró. – Talán nemsokára kijön. + +Várakozás közben a tábornok Jahantszi lámáról beszélt. Elmondta, hogy ha +Jahantszi nyugodt, éppen olyan, mint más ember, ellenben ha meg van +hatva és mélyen elgondolkozik, akkor dicsfény látható a feje körül. + +Félóra mulva a láma-titkárok egyszerre csak nagy félelmet mutattak. A +szekrényhez való bejárat mellett hallgatództak. Azután arccal a földre +borultak. Az ajtó lassan kinyílt és belépett Mongolország császárja, az +Élő Buddha, ő szentsége Bogdo Djebtszung Damba Hutuktu, külső +Mongolország khánja. Kövér, öreg ember volt. Komoly, símára beretvált +arca a katolikus egyház bíborosaira emlékeztetett. Sárga selyemből +készült, fekete szegélyű mongol kabát volt rajta. A vak ember szeme +tágra meredt. Nehézkesen a karosszékbe roskadt és ezt susogta: + +– Írjátok! + +Az egyik titkár mindjárt papirost és kínai íróecsetet vett elő. A Bogdo +lediktálta iménti látomását és amit mondott, meglehetősen zavart volt és +éppenséggel nem hangzott érthetően. A következő szavakkal végződött: + +– Ezt láttam én, a Bogdo Hutuktu Khán, amikor a nagy, bölcs Buddhával +beszéltem, akit a jó és a gonosz szellemek vettek körül. Bölcs lámák, +Hutuktuk, Kanpok, Marambak és szent Gheghenek adjatok feleletet +látomásomra! + +Befejezvén diktátumát, letörölte homlokáról az izzadságot és +megkérdezte, ki van jelen. A titkárok egyike letérdelve ezt felelte: + +– Ungern báró khán Dchiang Dchün és egy idegen. + +A tábornok bemutatott a Bogdónak, aki üdvözlete jeléül fejet hajtott. A +tábornok és a Bogdo halkan beszélgetett egymással. A nyitott ajtón át +megláttam az imaszoba egy részét. Láttam egy nagy asztalt több könyvvel, +amelyek közül nehány nyitva volt, nehány pedig a földön feküdt, egy +szénserpenyőt vörösen izzó faszénnel és egy kosarat, amelyben egy juhnak +a jóslásra szolgáló lapockacsontja és bele volt. A báró nemsokára +fölkelt és meghajolt a Bogdo előtt. A tibeti a báró fejére tette a kezét +és e közben imát mormolt. Azután a maga nyakáról levett egy ikont és a +báró nyakába akasztotta. + +– Ön nem fog meghalni, hanem az élő lények legfőbb alakjában újra fog +születni. Gondoljon erre ujjászületett hadisten, a hálás Mongolország +khánja. + +Nyilvánvaló volt, hogy az Élő Buddha megáldotta a «véres tábornokot» a +halála előtt. + +A következő két napon háromszor nyílt alkalmam arra, hogy az Élő Buddhát +a Bogdo egyik barátjával, Djam Bolon burjét fejedelemmel +meglátogathattam. Ezeket a látogatásokat könyvem negyedik részében fogom +leírni. + +Ungern báró számomra és kíséretem számára megszervezte a továbbutazást a +Csöndes-Óceánhoz. Úgy volt, hogy Mandzsuország északi részéig teveháton +utazunk. Mivel Uliasszutaiból levelet küldtem a pekingi francia +követségnek és nálam volt Uliasszutai kínai kereskedelmi kamarájának +levele, amely megköszöni, hogy a várost megóvtam a pogromtól, ezért azt +terveztem, hogy előrehatolok a keletkínai vasút legközelebbi állomásáig +és onnan Pekingbe megyek. Útitársamul szegődött Olufszen E. V. dán +kereskedő és egy tudós turgut láma, aki szintén Pekingbe igyekezett. + +Sohasem fogom elfelejteni az 1921 május 19-től 20-ra forduló éjszakát. +Vacsora után Ungern báró azt indítványozta, hogy menjünk el Djam Bolon +jurtájába, akivel az Urgába való megérkezésemet követő első napon +ismerkedtem meg. Djam Bolon jurtája fából készült, magas, lapos síkon +volt fölállítva az orosz telepítvény mögött. A bejáratnál két burjét +tiszt fogadott és kísért be a jurtába. Djam Bolon középkorú, magas, +vékony ember volt és az arca szokatlanul hosszú. A világháború előtt +egyszerű juhpásztor volt és Ungern báróval együtt harcolt előbb a német +fronton, majd a bolsevikok ellen. A burjétok nagyfejedelme volt, utódja +egykori burjét királyoknak, akiket az orosz kormány megfosztott +trónjuktól, mert megkísérelték a burjét nép függetlenségének +megteremtését. + +A szolgák dióval, mazsolával, fügével és sajttal teli tálakat hoztak és +teát szolgáltak föl. + +– Ez az utolsó éjjel, Djam Bolon! Ön megigérte… + +– Nem feledtem el, – válaszolta a burjét. – Minden készen van. + +Amikor az óra éjfélt mutatott, Djam Bolon fölkelt és kiment a jurtából. +Ungern báró, mintha igazolni akarná magát előttem, így szólt hozzám: + +– Azt akarom, hogy még egyszer jósolják meg a sorsomat. Ügyünk érdekében +még nagyon korán lenne meghalnom… + +Djam Bolon egy kicsi, középkorú asszony kíséretében jött vissza, aki +keleti módra lekuporodott a szénserpenyő mellé, mélyen meghajolt és +rámeresztette a szemét Ungern báróra. Arca fehérebb, keskenyebb és +soványabb volt, mint aminő a mongol asszonyoké szokott lenni. Szeme +fekete volt és éles. Ruhája a cigányasszonyok öltözetéhez hasonlított. +Később megtudtam, hogy a burjét népnek egyik híres jövendőmondója és +jósnője, cigánynő és burjét férfi leánya volt. + +Övéből lassan kis zacskót húzott ki és néhány kis madárcsontot meg egy +maroknyi szárított füvet vett ki belőle. Azután szaggatott, érthetetlen +szavakat kezdett suttogni és időről-időre füvet dobott a tűzbe. A sátrat +lassanként jó illat járta át. Éreztem szívem dobogását és ködös lett a +fejem. Miután minden füvét elégette, a madárcsontokat a szénserpenyőre +rakta és kis bronzfogóval újra meg újra megforgatta. Amikor a csontok +megfeketedtek, megvizsgálta és ekkor félelem és fájdalom kezdett kiülni +az arcára. Idegesen letépte fejkendőjét, rángatózni kezdett és rövid, +éles mondatokat kiáltott. + +– Látok… Látom a hadistent… Élete vége felé jár… rettenetes… utána +árnyék… fekete, mint az éjszaka… árnyék… Még százharminc lépés marad… +azon túl sötétség… semmi… semmit sem látok… A hadisten eltűnt… + +Ungern báró lehorgasztotta a fejét. Az asszony kitárt karral a hátára +zuhant. Elájult, de mintha csukott szempillája alatt fénylő pupillát +láttam volna. Két burjét kivitte az élettelen alakot. Erre sokáig mély +csönd lett a burjét fejedelem jurtájában. Végre Ungern báró fölkelt és +magában beszélgetve, körüljárogatta a szénserpenyőt. Majd megállt és +nagyon gyorsan ezt mondta: + +– Meg fogok halni! Meg fogok halni!… De ez nem tesz semmit, nem tesz +semmit. Az ügy már mozgásban van és nem fog meghalni… Ismerem az utat, +amelyen ez az ügy haladni fog. Dzsingisz khán utódainak törzsei +fölébredtek. A mongolok szívében senki sem fogja a tüzet eloltani. +Ázsiában a Csöndes- és az Indiai-Óceántól egészen a Volga partjáig egy +nagy állam lesz. Buddha bölcs vallása el fog terjedni északra és +nyugatra. Ez a szellem győzelme lesz. Támad majd hódító és vezér, +erősebb és vakmerőbb, mint Dzsingisz khán és Ugadai. Okosabb lesz és +kegyesebb lesz, mint Baber szultán és kezében tartja majd a hatalmat +addig a szerencsés napig, amelyen a Világ Királya földalatti fővárosából +a napvilágra lép. Miért, miért nem leszek én a buddhizmus harcosainak +legelső sorában? Karma miért rendelte ezt így? De így kell lennie! +Oroszországnak előbb meg kell tisztulnia a forradalom gyalázatától, +vérrel és elpusztulással kell megtisztulnia és mindenkinek, aki a +kommunizmus híve, családjával együtt kell tönkremennie, hogy utódjai +kiirtassanak. + +A báró feje fölé emelte a kezét és úgy mozgatta, mintha valami +ismeretlen személynek parancsokat és rendeleteket adott volna. + +Virradni kezdett. + +– Megjött az én időm! – mondta a tábornok. – Rövidesen elmegyek Urgából. + +Gyorsan és keményen kezet fogott velünk: + +– Isten önnel mindörökre. Rettenetes halállal fogok meghalni. De a világ +még sohasem látott olyan terrort és olyan vértengert, aminőt most fog +látni… + +A jurta ajtaja becsapódott. Eltűnt. Sohasem láttam őt többé. + +– Nekem is távoznom kell, mert én is ma utazom el Urgából. + +– Tudom, – felelte a fejedelem. – A báró bizonyos okból hagyta önt itt. +Negyedik kísérőül maga mellé adom a mongol hadügyminisztert. Ez önre +nézve szükséges… + +Ezt az utolsó mondatot minden egyes szót megnyomva mondta Djam Bolon. +Nem kérdeztem az okát, mert megszoktam a misztériumok ez országának +misztériumát és a jó és rossz szellemeket. + + +HARMINCKILENCEDIK FEJEZET. A nyeregfejű ember. + +Miután Djam Bolon jurtájában teát ittam, gyorsan visszalovagoltam +szállásomhoz, hogy kevés cókmókomat összecsomagoljam. A turgut-láma már +ott volt. + +– A hadügyminiszter velünk fog utazni. Ez szükséges. + +– Jól van, – feleltem. + +Ezzel Olufszen házához lovagoltam, ezért az én dán útitársamért. De +Olufszen váratlanul kijelentette, hogy kénytelen még néhány napot +Urgában eltölteni. Ez végzetes elhatározás volt a részéről, mert egy +hónap mulva azt jelentették róla, hogy megölte Szepailoff aki Ungern +báró eltávozása után mint városparancsnok Urgában maradt. + +A hadügyminiszter, tömzsi, fiatal mongol, csatlakozott karavánunkhoz. +Körülbelül hat mérföldet lovagolhattunk, amikor automobilt láttunk +mögöttünk közeledni. A láma félősen beburkolódzott a köpenyébe. Éreztem, +– ez az érzésem sohasem csalt meg – hogy veszedelem közeleg. Kinyitottam +tehát revolverem tokját és elfordítottam a revolver zárócsapját. +Nemsokára megállott mellettünk az automobil. Szepailoff ült benne +mosolygó arccal és mellette két hóhérja, Chesztiakoff és Idanoff. +Szepailoff rendkívül barátságosan köszöntött bennünket és ezt kérdezte: + +– Önök Khazahudukban váltanak lovat? Azon a szoroson át, amelyik ott +elől van, visz oda az út? Nem ismerem az utat és utól kell érnem egy +hírvivőt, aki oda ment. + +A hadügyminiszter azt felelte, hogy aznap este Khazahudukban leszünk és +megmagyarázta Szepailoffnak az utat. Az automobil tovarohant. Amikor +eltűnt a szoros túlsó felén, a hadügyminiszter megparancsolta egy +mongolnak, hogy vágtasson előre és nézze meg, nem állott-e meg az +automobil valahol a szoros túlsó felén. A mongol nekiindította a lovát +és elrúgtatott. Lassan követtük. + +– Mi a baj? – kérdeztem. – Kérem, adjon felvilágosítást. + +A miniszter elbeszélése szerint Djam Bolon tegnap megtudta, hogy +Szepailoff útközben utól akar érni, hogy megöljön, mert azzal gyanusít, +hogy a bárót fölingereltem ellene. Djam Bolon ezt bejelentette a +bárónak, aki azután az én biztosságomra rendelte el ezeket az +intézkedéseket. + +Az előre lovagolt mongol visszajött és jelentette, hogy az automobilt +nem látni sehol. + +– Mi most más útra térünk, – mondta a miniszter, – úgy, hogy az ezredes +hiába fog bennünket várni Khazahudukban. + +Undur Doboban északnak fordultunk és este egy fejedelem táborához +érkeztünk. Itt elbúcsúztunk a minisztertől, pompás friss lovakat kaptunk +és a legnagyobb gyorsasággal folytattuk utunkat kelet felé és így messzi +magunk mögött hagytuk a nyeregfejű embert, akitől Van Kure közelében +annyira óvott az öreg jövendőmondó. + +Tizenkét nap mulva, amely idő alatt nem volt több kalandom, elérkeztünk +a keletkínai vasút első állomásához. Onnan, nekem hihetetlennek tetsző +kényelemben, Pekingbe utaztam. + +* + +A pompás szállóbeli élet kényelmének közepette sem tudtam szabadulni +attól a hatástól, amelyet az Urgában eltöltött kilenc nap gyakorolt rám, +amikor naponta láttam Ungern bárót, az «újraszületett hadistent». Az +újságok jelentéseket közöltek a bárónak Transbajkálián át való véres +előnyomulásáról. Ezek a jelentések fölélesítették emlékeimet. Sőt most, +több mint hét hónap elteltével sem tudom elfeledni az őrület, az +ihlettség és a gyűlölet amaz éjszakáit. + +A jóslat teljesült. Körülbelül százharminc nappal azok után az események +után, Ungern báró, tisztjeinek árulása következtében a bolsevikok kezébe +került, akik, mint jelentették, szeptember vége felé kivégezték. + +Ungern-Sternberg báró… Mint a bosszúálló Karma véres viharja száguldott +végig Közép-Ázsián. Mit hagyott hátra? A katonáinak szóló, Szent János +kinyilatkoztatásával végződő szigorú parancsot: + +– Ne álljon senki az orosz nép lelkét megrontók és megölők +megbosszulásának útjába. A forradalmat ki kell irtani a világból. Tőle +óvott bennünket Szent János látomása: «És az asszony fel volt öltözve +bíborba és bársonyba és fölékesítve arannyal és drágakővel és +gyöngyökkel, kezében tartva egy arany poharat, telve undoksággal és az ő +paráznaságának tisztátalanságával. És homlokára e név vala írva: Titok. +A nagy Babilon, a paráznaságok és föld undokságainak anyja. És láttam ez +asszonyt megrészegedve a szentek vérétől és Jézus vértanuinak vérétől.» + +Emberi dokumentum ez, dokumentuma az orosz tragédiának, talán +dokumentuma a világ tragédiájának. + +De a mongol jurtákban és a burjétok, mongolok, kirgizek, kalmukok és +tibetiek tábortüzeinél a juhpásztorok tovább fogják mesélni a +keresztesvitézek és tengeri rablók e fiának legendáját. + +– Egy fehér harcos jött északról. Fölszólította a mongolokat, hogy +tépjék szét rabláncaikat, amelyek le is hullottak a fölszabadított +földre. Ez a fehér harcos az újraszületett Dzsingisz khán volt. +Megjósolta valamennyi mongol legnagyobbikának eljövetelét, aki el fogja +terjeszteni Buddha nemes tanát és Dzsingisz khán, Ugadai és Kublai khán +utódainak hatalmát. Így lesz! + +Ázsia fölébredt és fiai most merészen beszélnek. + +A világ békéjére jó lesz, ha mint a bölcs építők, Ugadai és Baber +szultán tanítványai, nem pedig mint «a pusztító Tamerlan gonosz +démonjainak» képviselői fognak föllépni. + + + + +NEGYEDIK RÉSZ. AZ ÉLŐ BUDDHA. + + +NEGYVENEDIK FEJEZET. Az ezer örömök szerencsét adó kertjében. + +Mongolországban, a csodák és misztériumok országában lakik mindannak a +megőrzője, ami titokzatos és ismeretlen, az Élő Buddha, ő szentsége +Djebtszung Damba Hutuktu Khán vagy Bogdo Gheghen, Ta Kure főpapja. A +soha meg nem haló Buddha inkarnációja ő, képviselője a szellemi +császárok szakadatlan, titokzatosan folytatódó ágának, akik 1670 óta +uralkodnak és Buddha-Amitabha nemesítő szellemét egyesítik magukban +Chan-ra-zival vagy a «hegyek szánalmas szellemével». Minden benne +gyökerezik, a napmitosz, a Himalája titokteljes hegycsúcsainak varázsa, +az indiai pagodáról szóló elbeszélések, a mongol császároknak – egész +Ázsia császárjainak – fanyar fensége, a kínai bölcsek régi, ködös +legendái, a brahminok gondolataiba való behatolás, az «erényes rend» +szerzeteseinek szigorú életszabályai, az örökké vándorló harcosok, az +oletok khánjaikkal, Batur Hun Taigi és Guszhi bosszúja, Dzsingisz khán +és Kublai khán büszke hagyománya, a lámák klerikális-reakciós +pszihológiája és a tibeti királyok misztériuma, akiknek sorát +Szrong-Tszang-Gampa nyitotta meg és Paszpa sárga szektájának +kegyelmetlensége. Ázsiának, Mongolországnak, Pamirnak, a Himalájának, +Mezopotámiának, Perzsiának és Kínának egész összefolyó története +körülveszi az urgai Élő Istent. Nem csoda, hogy a Volga mellett, +Szibériában, Arábiában, az Eufrát és a Tigris közt, Indokínában és a +Jegestenger partján tisztelik a nevét. + +Urgában való időzésem alatt többször fölkerestem az Élő Buddha +lakóhelyét, beszéltem vele és megfigyeltem életmódját. A tudós Marambák +közt levő kegyeltjei sokat beszéltek nekem róla. Láttam, amikor +horoszkópokat olvas le, hallottam jóslásait, alkalmam nyílt, hogy +könyveinek és kéziratainak régi archivumába tekinthettem, amelyek +valamennyi Bogdo khán életének leírását és jóslását tartalmazzák. A +lámák nagyon nyíltszívüek voltak velem szemben, mert Narabancsi +Hutuktujának levele megnyerte számomra a bizalmukat. + +Az Élő Buddhának, mint a lámaizmusban mindennek, kettős személyisége +van. Okos, éleselméjű és energikus, de egyszersmind iszákos, ami +megvakulását okozta. Amikor megvakult, a lámák kétségbeestek. +Néhányuknak az volt a véleménye, hogy a Bogdo khánt meg kell mérgezni és +Buddha egy másik inkarnációjának kell a helyét elfoglalni. Mások +ellenben rámutattak azokra a nagy érdemekre, amelyeket a főpap a +mongolok és a sárga tan követői szerint szerzett. Elhatározták tehát, +hogy az isteneket óriási Buddha-szoborral ellátott nagy templommal +fogják kiengesztelni. Ez azonban nem segített a Bogdo szemevilágán. De +az eset alkalmat adott neki arra, hogy azoknak a lámáknak, akik a +probléma megoldására nézve a nagyon radikális módszert pártolták, +segítségére legyen, hogy hamarább léphessenek át a fölsőbb életbe. + +A Bogdo khán állandóan az egyház és Mongolország sorsán töpreng. De +ugyanekkor haszontalan játékokat űz. Nagyon tetszik neki a tüzérség. Egy +volt orosz tiszt két öreg ágyút ajándékozott neki, amiért a Tumbaiir Hun +címet kapta, ami azt jelenti, hogy «szívemhez közelálló fejedelem». Ezt +a két ágyút ünnepnapokon a vak ember nagy gyönyörűségére elsütik. +Automobil, gramofon, telefon, kristály, porcellán, kép, illatszer, +hangszer, ritka állat és ritka madár, elefánt, a Himalájából való medve, +majom, indiai kígyó és papagály, mindezt ott lehet találni az «Isten» +palotájában, de mindenről hamar megfeledkeztek. + +Urgába az egész lámai és buddhista világból jönnek zarándokok és +ajándékok. A palota kincstárosa, a tiszteletreméltó Balma Dorji, egyszer +elvitt magával abba a nagy csarnokba, amelyben az ajándékokat őrzik. +Drága tárgyak páratlan múzeuma ez. Vannak ott olyan ritka dolgok, +amelyeket Európa múzeumaiban nem is ismernek. A kincstáros, amikor egy +ezüst lakattal elzárt szekrényt nyitott ki, így szólt: + +– Itt a Bei Kem folyóból való tiszta aranyrögök, Kemchickből származó +fekete cobolyprémek és csodatévő szarvasagancsok vannak. Ebben a +skatulyában, amelyet az orochonok küldtek, drága ginszeng-gyökér és +jószagú mósusz van. Ez itt a «befagyott tenger» partjáról való +borostyán, amelynek súlya százhuszonnégy liang (körülbelül tíz font). +Itt indiai drágaköveket, szagos zebetet és Kínából való faragott +elefántcsontot lát. + +Sokáig beszélt a kiállított tárgyakról és valóban csodálatos volt, amit +láttam. A szemem előtt hevertek: ritka prémek csomagjai; fehér bíber, +fekete coboly, fehér, kék és fekete róka és fekete párduc; +teknősbékacsontból való kicsiny, szépen faragott skatulyák, amelyekben +tíz-tizenöt méter hosszú, indiai selyemből szőtt, pókháló finomságú +hatykok voltak; kicsiny, arany fonalakból készült táskák, tele +gyöngyökkel, indiai ráják ajándékával; drága gyűrűk zafirokkal és +rubinokkal Kínából és Indiából; nagy, csiszolatlan gyémántdarabok; +rozmárfogak, amelyeket a Behring-szoros partjának primitív művészei +faragtak ki; és még sok minden, amit nem is tudok leírni. Egy másik +szobában szekrények voltak csupa Buddha-szoborral, amelyek aranyból, +ezüstből, bronzból, elefántcsontból, korallból, gyöngyházból és jószagú, +ritka színű fából készültek. + +– Bizonyára tudja, hogy ha hódítók törnek be olyan országba, amely +tiszteli az isteneket, akkor a hódítók széttörik és ledöntik a +szobrokat. Így történt több mint háromszáz esztendeje, amikor a kalmukok +rohanták meg Tibetet és megismétlődött ez Pekingben, amikor 1900-ban +európai csapatok kifosztották a palotát. Vegye csak elő valamelyik +szobrot és nézze meg jól. + +Fölemeltem a hozzám legközelebb levő fa-Buddhát és megvizsgáltam. Valami +mozgott és zörgött a belsejében. + +– Hallja? – kérdezte a láma. – Ez csupa drágakő és aranydarab, az isten +belső része. Ezért törik szét a hódítók az istenek szobrát. Indiában, +Babilonban és Kínában már sok híres drágakő került ki az istenek +belsejéből. + +A palota több szobáját a könyvtár foglalja le, amelyeknek polcait +különböző koroknak különböző nyelvű és a legkülönbözőbb tárgyról szóló +kéziratai és könyvei töltik be. E régi okiratok közül néhány idővel +eltaplósodik és elporlad. Most azonban a lámák valami oldattal kenik be, +amely bizonyos fokig ismét megszilárdítja őket, hogy így megvédjék a +levegő behatása ellen. Agyagtáblák is vannak itt ékírással, amelyek +nyilván Babilonból származnak. Kínai, indiai és tibeti könyvek állanak +Mongolország könyvei mellett. A régi, tiszta buddhizmus művei, a «vörös +kámzsák», a megrontott buddhizmus könyvei, a «sárga» vagy lámai +buddhizmus könyvei, a hagyományok, legendák és parabolák könyvei, mindez +együtt van itt. Egész sereg láma dolgozik mindig ezeken a műveken, +tanulmányozzák és leírják, hogy elődeik régi bölcseségét ilyen módon +megtartsák az utókornak és segítsék elterjedését. + +Külön osztályban vannak a varázslatról szóló titokzatos könyvek, a +harmincegy Élő Buddha történeti életéről és munkájáról való följegyzések +és a Dalai Lámának, Tashi Lumpo főpapjának, a kínai Utai Hutuktujának, a +belső Mongolországban levő Dolonor Pandita Gheghenjének és a száz kínai +bölcsnek bullái. Csak a Bogdo Hutuktu és a Maramba Ta-Rimpo-Cha léphet +be ebbe a titokzatos helyiségbe. Kulcsa az Élő Buddha pecsétjeivel és +Dzsingisz khánnak a Szvasztika jelével ékesített rubingyűrűjével abban a +ládában pihen, amely a Bogdo magándolgozószobájában van. + +Ő szentsége személyét ötezer láma veszi körül. Ezeket négy rangosztályba +sorozzák, az egyszerű szolgáktól egészen «Isten tanácsosai»-ig, akik a +tulajdonképpen való kormányt alkotják. A tanácsosok közé tartozik +Mongolországnak mind a négy khánja és az öt legelőkelőbb fejedelem. + +A lámaosztályok közt három, különös figyelmet érdemlő rangfok van. +Ezekről maga az Élő Buddha mondott el egyetmást, amikor Djam Bolonnal +fölkerestem. + +Az «Istent» nagyon elszomorítja a lámák demoralizált és dőzsölő élete, +mert ennek következtében gyorsan megcsökken a jósok és a jövőbe látó +papok száma. + +– Ha Jahantszi és Narabancsi kolostorai nem éltek volna a szigorú +szabályok szerint, akkor Ta Kure nemsokára próféta és jós nélkül lenne. +Barun Abaga Nar, Dorchiul-Jurdok és a többi szent láma, akiknek meg volt +az a hatalmuk, hogy láthatták mindazt, ami a közönséges nép előtt el van +rejtve, az istenek áldásával távoztak tőlünk. + +A jövendőmondók osztálya nagyon fontos, mert ha valami jelentékeny +személyiség keresi föl Urga kolostorait, akkor előbb, anélkül, hogy a +látogató tudná, bemutatják Tzuren lámának. A Tzuren (méregdoktor) +kikutatja az illető sorsát, az eredményt közlik a Bogdo Hutuktuval úgy, +hogy ez most már tudja, hogyan kell a vendégével bánnia és milyen +politikát kell vele szemben követnie. A Tzurenek többnyire öreg emberek, +szikár, kimerült és szigorú aszkéták. De láttam nehányat, aki fiatal, +csaknem gyerek volt. Ezek Hubilgánok, «újraszületett istenek» voltak, a +különböző mongol kolostorok jövendőbeli Hutuktujai és Gheghenjei. + +A második rangfok a doktorok vagy «Ta Láma» osztálya. Föladatuk az, hogy +megfigyeljék a növények és bizonyos állati termékek befolyását az +emberre, megőrizzék a tibeti orvosságokat és gyógyító eljárásokat és +anatómiát tanuljanak, anélkül azonban, hogy fölhasználják az +élveboncolást. Ezek ügyesen helyre tudják rántani a kificamodott +tagokat, jó masszőrök és alapos ismerői a hipnotizmusnak és állati +magnetizmusnak. + +A harmadik osztály a doktorok legfőbb rangja. Ezek méregkeverők, akik +többnyire tibeti és kalmuk származásúak: «A politikai gyógyászat +orvosainak» lehet őket mondani. Társaiktól elkülönítve élnek és az Élő +Buddha kezében ők a hallgatag fegyver. Láttam egy ilyen doktort, +ugyanazt az embert, aki megölte a kínai orvost, amelyik Pekingből jött +Kína császárjának parancsára, hogy «likvidálja» az Élő Buddhát. Kicsiny, +fehér, öreg fickó volt, csupa ránc arccal, kis, fehér kecskeszakállal és +élénk, mindig kutatgatva körültekintő szemmel. Ha valamelyik kolostorban +fölbukkan, akkor az odavaló «Isten» e mongol méregkeverőtől való +félelmében abbahagyja az evést és az ivást. De még ez sem mentheti meg +az elítéltet, mert egy megmérgezett sapka, megmérgezett ing, +megmérgezett csizma, megmérgezett olvasó, megmérgezett kantár, +megmérgezett könyv vagy megmérgezett vallási tárgy bizonyára eléri azt, +amit a Bogdo khán akar. + +A vak főpapot legmélyebb tisztelet és legmélyebb vallásos hit övezi. +Előtte mindenki térdre rogy. Még Khánok és Hutuktuk is csak térdelve +közelednek hozzája. Körülötte sötét minden, tele keleti régiséggel. De a +részeg öreg ember, aki a gramofon banális áriáit hallgatja és szolgáit +dinamo segítségével villamozza, az álnok öreg fiú, aki megmérgezi +politikai ellenfeleit, a láma, aki lelki sötétségben tartja népét és +jóslással meg jövendőmondással megcsalja, ez a férfi mégsem egészen +közönséges ember. + +Egy napon a Bogdo szobájában ültünk. Djam Bolon lefordította neki a nagy +háborúról szóló történetemet. Az öreg ember nagyon figyelmesen +hallgatta. Hirtelen tágra meresztette a szemét és kívülről a szobába +ható hangokra figyelt. Arca áhítatos, könyörgő és ijedt lett. Ezt +susogta: + +– Az istenek szólítanak. + +És lassan magánszobája felé ment. Mozdulatlanul térdelve, mint egy +szobor, körülbelül két óra hosszáig imádkozott ott. Imádsága a +láthatatlan istenekkel való társalgás volt, akinek kérdéseire felelt. +Sápadtan és kimerülve, de megelégedetten és boldogan jött vissza a +szobából. Ez az ő személyes imádkozása volt. + +A közönséges templomi szolgálat alatt nem vesz részt az imában, mert +ekkor «Isten». Trónusán ülve az oltárra helyezik és ott a lámák meg a +nép imádja. Ő csak fogadja a nép imáját, reményét, könyét, fájdalmát és +kétségbeesését, miközben éles és fénylő, de vak szeme állandóan a +levegőbe mered. Az alkalom szerint különféleképpen öltöztetik őt a +lámák, sárga és vörös színekkel változó ruhát adnak rá és a sapkáját is +változtatják. A templomi szolgálat mindig abban a pillanatban ér véget, +amikor az Élő Buddha, fején a tiarával, főpapi áldását osztja a népnek +úgy, hogy arcát mind a négy égtáj felé fordítja, azután karját kinyujtja +északnyugat felé, azaz Európa irányába, ahová a sárga tan nézete szerint +a bölcs Buddha hitének el kell terjednie. + +Komoly imádkozás és hosszú templomi szolgálat után mindig nagyon +megrendítő benyomást tesz a főpap. Ilyenkor titkárait szólítja és +lediktálja nekik látomásait és jóslásait, amelyek mindig nagyon +zavarosak és magyarázattal sohasem egészíti ki őket. + +Olykor-olykor e szavakkal: «lelkeik megnyilvánulnak», fehér ruháját ölti +magára és a szobájába megy imádkozni. Ilyenkor a palota valamennyi +kapuját bezárják. Valamennyi lámát ünnepiesen misztikus félelem fogja +el. Valamennyi imádkozik, olvasóját morzsolgatja, a szent «Om! Mani +padme Hom!» mondást ismételgeti és imádság meg varázslat közben az +imakereket forgatja. A jósok a horoszkópokat vizsgálják, a jövőbe látó +papok leírják látomásaikat és a Marambák régi könyvekben az Élő Buddha +szavainak magyarázatát keresik. + + +NEGYVENEGYEDIK FEJEZET. Évszázadok pora. + +Láttak-e már Olaszország, Franciaország vagy Angolország valamelyik régi +kastélyának pincéjében poros pókhálókat és törmelékeket? Ez az +évszázadok pora. Valamikor talán egy római Augusztusznak, Szent +Lajosnak, az inkvizitornak vagy Richárd királynak arcát, sisakját és +kardját érintette. Önkéntelenül összeszorul az ember szíve és mély +tiszteletet érez a régen elmult idők e tanuinak láttára. Ugyanezt +éreztem én Ta Kureban, de talán még mélyebben és igazabban. Itt csaknem +éppen olyan az élet ma, mint nyolc évszázadon keresztül volt. Itt csak a +multban él az ember. Ami a mai korhoz tartozik, csak komplikálja és +akadályozza a normális életet. + +– Ma nagy nap van, – mondta egyszer az Élő Buddha. – A buddhizmus +győzelmének napja minden más valláson. Régen történt, hogy ezen a napon +Kublai khán valamennyi vallás lámáit magához rendelte és megparancsolta +nekik, hogy magyarázzák meg, miben hisznek és min alapszik a hitük. Ezen +az összejövetelen a különféle vallások lámái a maguk isteneit és a maguk +Hutuktuit dícsérték; magyarázkodások és vitatkozások kezdődtek; csak egy +láma hallgatott. Végre gúnyosan mosolygott és így szólt: + +– Nagy császár, parancsold meg a jelenlevők mindenikének, hogy +isteneinek hatalmát valami csoda bemutatásával bizonyítsa be. Azokból +ítélj és válassz. + +Kublai khán így tett és megparancsolta a lámáknak, hogy tegyenek csodát. +De valamennyien hallgattak, olyan zavartak és tehetetlenek voltak. + +– Nos, – mondta a császár annak a lámának, aki az indítványt tette, – +most neked kell bebizonyítanod a te isteneid hatalmát! + +A láma sokáig szótlanul a császárra nézett, azután megfordult és hasonló +módon nézett a gyülekezetre. Azután csöndesen a jelenlevők felé +nyujtotta ki a kezét. Ebben a pillanatban a császár aranyserlege, a +nélkül, hogy látható kéz hozzányúlt volna, fölemelkedett az asztalról és +megérintette a khán ajkát. A császár érezte, hogy pompás bor +nedvesítette meg a száját. Mindenki a legnagyobb mértékben meg volt +lepve. A császár szólt: + +– A te isteneidhez fogok imádkozni és a te isteneidhez kell imádkozniok +mindazoknak a népeknek, amelyek alattvalóim. Mi a vallásodnak a neve? Ki +vagy te és honnan jösz? + +– A bölcs Buddha vallása az én tanom. Én Turjo Gamba Pandita láma vagyok +a félreeső és híres tibeti Szakkia kolostorból, ahol Buddha lelke, +bölcsesége és hatalma egy emberi testben inkarnálva él. Tudd meg, ó +császár, hogy azok a népek, amelyeknek ez a hitük, birtokukban tartják +az egész nyugati világot és nyolcszáztizenegy éven belül Buddha tanát el +fogják terjeszteni az egész világon. + +Ez a mai napon történt sok száz évvel ezelőtt. Turjo Gamba láma nem ment +vissza Tibetbe, hanem ettől kezdve Ta Kureban lakott, ahol akkor csak +egy kis templom volt. Innen a császárhoz utazott Karakorumba és később +vele Kína fővárosába is, hogy a hitben megerősítse, jövőjét megjósolja +és az istenek akarata szerint kellőképpen fölvilágosítsa. + +Az Élő Buddha kis ideig hallgatott, majd egy ima elsuttogása után +folytatta: + +– Urga, a buddhizmus régi fészke… Dzsingisz khánnal az európai +hódítóútra elmentek az oletok és a kalmukok. Csaknem négy évszázadig +maradtak idegenben, ahol Oroszország pusztaságain éltek. Azután +visszatértek Mongolországba, mert a sárga lámák a népet elnyomó tibeti +királyok és a vörös kámzsa lámái ellen harcra szólították őket. A +kalmukok nagy szolgálatot tettek a sárga tannak. Fölismerték azt, hogy +Lassza a világ többi részéhez viszonyítva nagyon kiesik az útból, tehát +onnan nem lehet vallásunkat az egész földön elterjeszteni. Ennek +következtében a kalmuk Guszhi khán Tibetből egy szent lámát, Undur +Gheghent hozta el magával, aki meglátogatta volt a Világ Királyát. E +naptól fogva a Bogdo Gheghen szakadatlanul Urgában élt, mint +Mongolország szabadságának és a mongol eredetű kínai császároknak az +oltalmazója. A mongolok országában Undur Gheghen volt az első Élő +Buddha. Ránk, utódaira hagyta Dzsingisz khán gyűrűjét, amelyet a Turjo +Gamba Láma által mutatott csoda elismeréseül Kublai khán a Dalai Lámának +küldött. Ránk hagyta továbbá egy fekete, titokzatos indiai csodatevőnek +a koponyáját, amelyből Sztrongtszan, Tibet egyik királya ezerhatszáz +évvel ezelőtt a templomi szertartások alkalmával ivott, valamint +Buddhának egy régi kőszobrát, amelyet Paszpa, a sárga tan megalapítója +hozott magával Delhiből. + +A Bogdo tapsolt, mire titkárainak egyike egy vörös kendőből nagy ezüst +kulcsot vett elő. Ezzel az Élő Buddha kinyitotta a pecsétes ládát. +Benyúlt a ládába és kis, faragott elefántcsont skatulyát húzott ki +belőle, amelyből pompás, a Szvasztika jelét viselő rubinnal ékesített +nagy aranygyűrűt vett elő. + +– Ezt a gyűrűt – mondta a Bogdo, – Dzsingisz khán és Kublai khán viselte +mindig a jobbkezén. + +Miután a titkár a ládát ismét elzárta, a Bogdo elhivatta kedvelt +Marambáját, akivel egy régi, az asztalon fekvő könyvből fölolvastatott +néhány oldalt. A láma monoton hangon olvasta: + +– Amikor Guszhi khán, minden olet feje, befejezte a háborút a vörös +kámzsásokkal, magával hozta a csodatevő «fekete követ», amelyet a Dalai +Láma a Világ Királyának küldött volt. Guszhi khán Mongolország nyugati +részében akarta megteremteni a sárga tan fővárosát. De az oletok akkor a +kínai császári trón miatt háborút viseltek a Mandzsu-császárokkal és +vereség vereségre érte őket. Amurszana, az oletok utolsó khánja +Oroszországba menekült, de menekülése előtt ide, Urgába küldte a «fekete +követ». Ameddig ez a kő Urgában maradt és az Élő Buddha megáldhatta vele +a népet, addig a mongolokat és marháikat elkerülte a betegség és +szerencsétlenség. De száz évvel ezelőtt ellopták a fekete követ. Azóta a +buddhisták hasztalan keresték az egész világon. Eltűnte óta fokozatosan +pusztul a mongol nép. + +– Elég, – mondta a Bogdo Gheghen. – Szomszédaink megvetnek bennünket. +Feledik, hogy egykor az uraik voltunk. De mi megőrizzük szent +hagyományainkat és tudjuk, hogy eljön a mongol törzsek és a sárga tan +diadalának a napja. Hitünk védelmezői a burjétok. Dzsingisz khán +hagyományának ők a leghűbb őrzői. + +Ezt mondta az Élő Buddha és így mondták a régi könyvek! + + +NEGYVENKETTEDIK FEJEZET. A csodák könyve. + +Djam Bolon fejedelem megkért egy Marambát, hogy mutassa meg nekünk az +Élő Buddha könyvtárát. Ez a könyvtár nagy helyiség, amelyben a sok írnok +földolgozza a régi műveket és följegyzi az Élő Buddha csodatételeit. +Undur Gheghennel kezdik és a különböző jelenkori mongol kolostorok +Gheghenjeivel és Hutuktujaival végzik. Ezeket a könyveket azután +szétosztják a lámakolostorok és templomok, valamint a Bandik iskolái +közt. A följegyzésekből a Maramba fölolvasta nekünk a következő két +részt: + +– A boldogult Bogdo Gheghen rálehelt egy tükörre, mire ködszerűen egy +völgy képe tűnt föl, amelyben sok ezer harcos küzdött egymással… + +– A bölcs és az istenek által kegyelt Élő Buddha tömjént égetett el és +az istenekhez imádkozott, hogy megmutassák neki a fejedelmek sorsát. A +kék füstben mindenki sötét tömlöcöt látott és a halott fejedelmek +halvány, megkínzott testeit… + +Külön könyv foglalkozik a mostani Élő Buddha csodáival. Ebből a könyvből +már sok ezer példány készült. Djam Bolon fejedelem elmondott egyet-mást +e könyv tartalmából. + +– Van egy régi Buddha-szobor fából. A szeme nyitva van. Indiából hozták +ide. A Bogdo Gheghen az oltárra állította és imádkozni kezdett. Mikor a +Bogdo kijött az imaszekrényből, a Buddha-szobrot is kihozatta. Mindenki +nagyon meglepődött, mert az isten szeme le volt csukva és köny hullott +belőle. Fa-testén zöld rügyek látszottak. A Bogdo így szólt: Fájdalom és +öröm vár reám. Én meg fogok vakulni, de Mongolország szabad lesz. + +Ez a jóslat beteljesedett. Máskor az Élő Buddha, amikor egy napon nagyon +izgatott volt, vízzel telt medencét hozatott és az oltár elé tette. Maga +köré gyűjtötte a lámákat és imádkozni kezdett. Egyszerre csak az oltár +gyertyái és lámpái maguktól meggyulladtak és a medencében levő víz a +szivárvány színeiben csillámlott. + +Elmondta a fejedelem azt is, hogyan olvassa ki a Bogdo khán friss vérből +a jövőt, mert a vér fölszínén csak neki láthatóan szavak és képek +jelennek meg, vagy juhok és kecskék beleiből, amelyeknek minőségéből +fölismeri a fejedelmek sorsát és eltalálja gondolataikat, vagy kövekből +és csontokból, amelyek a legnagyobb pontossággal megmutatják az Élő +Buddhának minden ember sorsát és a csillagokból, amelyek egymáshoz való +állásának figyelembevételével készíti a Bogdo a golyók és betegségek +ellen megvédő amuletteket. + +– Régebbi Bogdo khánok csak a «fekete kő» segítségével jósolták meg a +jövőt, – mondta a Maramba. – A kő külsején ugyanis tibeti fölírások +jelentek meg, amelyekből a Bogdók egész nemzetek sorsát megtudták. + +Amikor a Maramba a fekete kőről beszélt, amelyen állítólag tibeti +legendák jelentek meg, arra gondoltam, hogy volt valami ebben az +elbeszélésben, amire természetes magyarázatot lehet találni. Urianhai +délkeleti részében, Ulan Taigában jártam olyan helyen, ahol oszlásnak +induló pala volt. E pala egyes darabjait különös fehér fonadék födte, +amely rendkívül komplikált mintázatú volt és velencei csipkemintára vagy +titokzatos rúnákra emlékeztetett. Ha a pala nedves volt, e jelek +eltűntek, de ismét láthatókká lettek, mihelyt a pala megszáradt. + +Senkinek sincs joga ahhoz, hogy az Élő Buddhát jósolásra kérje. A Bogdo +csak akkor jósol, amikor erre megihlettnek érzi magát vagy ha megfelelő +kéréssel a Dalai Láma vagy Tashi Láma külön küldöttje jön hozzá. Amikor +I. Sándor cár Krüdener bárónénak és túlzó miszticizmusának befolyása alá +került, külön követet küldött az Élő Buddhához, hogy sorsát megtudja. Az +akkori Bogdo khán, aki egészen fiatal ember volt, a fekete kőről jósolt +és megjövendölte, hogy a fehér cár gondterhesen vándorolva, mindenkinek +ismeretlenül és mindenütt üldözve fogja életét befejezni. Oroszországban +még ma is azt hiszi a nép, hogy I. Sándor életének utolsó napjait +európai Oroszországban és Szibériában Kuzmics Feodor álnéven vándorolva +töltötte el, miközben foglyokat, koldusokat és más szenvedő embereket +megsegített és vígasztalt, de maga üldöztetve börtönbe vettetett és +végül a szibériai Tomszkban halt meg, ahol még ma is mutogatják a +lakóházát és a sírját, zarándoklások és csodák helyét, szentnek tartják. +A Romanov-dinasztia nagyon érdeklődött Kuzmics Feodor életrajza iránt, +ami megerősíti azt a véleményt, hogy Kuzmics valóban I. Sándor volt, aki +ezt a nehéz vezeklést magára vette. + + +NEGYVENHARMADIK FEJEZET. Az Élő Buddha születése. + +Az Élő Buddha nem hal meg. Lelke néha olyan gyermek testébe megy át, aki +az ő halála napján születik, néha pedig, még a Buddha életében, valami +más lény testébe. Buddha megszentelt lelkének ezt az új halandó +lakóhelyét csaknem mindig valami szegény tibeti vagy mongol család +jurtájában találják meg. Ezt politikai okok ajánlják. Ha a Buddha +valamely gazdag fejedelem családjában lépne föl, akkor az esetleg olyan +családot tenne naggyá, amely nem lenne hajlandó a klérusnak +engedelmeskedni. (Erre a multban valóban volt is eset.) Ha ellenben +szegény, ismeretlen család jut Dzsingisz khán trónjára és ilyen módon +meggazdagszik, akkor nagy általánosságban kész lesz arra, hogy alávesse +magát a lámák akaratának. Eddig csak három vagy négy Élő Buddha volt +tisztán mongol eredetű. A többi mind tibeti volt. + +Jasszaktu láma-khán, az Élő Buddha egyik tanácsosa, beszélte el nekem a +következőket: + +– Lassza és Taszhi Lumpo kolostorait Urgából érkező levelek állandóan +tájékoztatják az Élő Buddha egészségi állapotáról. Mihelyt megöregedett +a Bogdo emberi teste és Buddha lelke arra törekszik, hogy vándorolni +menjen, a tibeti templomokban külön templomi szolgálatok kezdődnek, +amelyeken asztrológiai eszközökkel megkísérlik a jövő meghatározását. +Ezek a ritusok megjelölik azokat a különösen jámbor lámákat, akik +fölfödözhetik, hol óhajt Buddha lelke újra inkarnálódni. Az így +megtalált jámbor lámáknak az a feladatuk, hogy az egész országot +beutazzák és figyelgessenek. Gyakran maga az Isten adja meg nekik a +szükséges jelt. Néha fehér farkas jelenik meg valamelyik szegény +juhpásztor jurtájának a közelében, vagy kétfejű bárány születik avagy +meteor hull le az égből. Vannak lámák, akik a szent Tangri Nor-tóból +halakat fognak ki és ezeknek pikkelyeiről olvassák le az új Bogdo khán +nevét. Mások kövek repedéseiből tudják meg, hol kell az új Buddhát +keresniök. Ismét mások szűk hegyszorulatok magányába vonulnak vissza, +hogy a hegyi szellemek hangjára figyeljenek, akik megmondják nekik az +istenektől újonnan kiválasztottnak a nevét. Ha az új Bogdót megtalálták, +családjáról titokban minden tudnivalót összegyűjtenek és a tudós Tashi +Láma elé terjesztik, akinek Erdeni, «a tudás nagy drágaköve» a neve és +aki Rama rúnái szerint fölülvizsgálja a választást. Ha jóváhagyja, akkor +titkos levelet küld a Dalai Lámának, aki «a hegyek szellemének» +templomában külön áldozatot mutat be és nagy pecsétjét ráütve a Tashi +Láma levelére, megerősíti a választást. + +– Ha az öreg Élő Buddha még életben van, akkor utódjának nevét szigorú +titokban tartják. Ha ellenben Buddha lelke már elhagyta Bogdo khán +testét, akkor Tibetből külön követség jelenik meg az új Élő Buddhával. +Ugyanez az eljárás Mongolország valamennyi lámai kolostorának Gheghenjei +és Hutuktui választásánál is. Ebben az esetben azonban a választás +megerősítésének joga az Élő Buddhát illeti meg. A választásról minden +alakiság elintézése után csak jelentést küldenek Lasszába. + + +NEGYVENNEGYEDIK FEJEZET. A mostani Élő Buddha életéből. + +Külső Mongolország mostani Bogdo khánja tibeti ember. Szegény családból +származik, amely Szakkia Kure közelében, nyugati Tibetben él. Kora +ifjúságában viharos, voltaképpen teljesen lelketlen természetűnek +mutatkozott. Mindig Mongolország és Dzsingisz khán utódai +függetlenségének és dicsőségének gondolata lelkesítette. Ez kezdettől +fogva nagy befolyást biztosított neki Mongolország lámáira, fejedelmeire +és khánjaira, de az orosz kormányra is, amely állandóan magának +iparkodott őt megnyerni. Nem félt a kínai Mandzsu-dinasztia ellen való +föllépéstől és ebben mindig segítették Oroszország, Tibet, a burjétok és +a kirgizek, akik pénzt, fegyvert, katonát és diplomáciai segítséget +adtak neki. A kínai császárok az Élő Istennel nem óhajtottak nyílt +háborút, mert el akarták kerülni a kínai buddhisták tiltakozásának +kihívását. Egyszer Bogdo khánhoz doktort küldtek, aki ügyes méregkeverő +volt. Az Élő Buddha azonban rögtön megértette, hogy mit jelent ez a +gyógyászati figyelem és mert ismerte az ázsiai mérgek erejét, azonnal +körútra indult a mongol kolostorokba és Tibetbe. Képviselőjéül egy +Hubilgánt hagyott hátra, aki megbarátkozott a kínai doktorral és +megtudta tőle odajövetelének igazi célját. Kevéssel ezután a kínai +valami ismeretlen ok következtében meghalt. Az Élő Buddha tehát +visszatérhetett fővárosába. + +Egy másik alkalommal is veszedelemben volt az Élő Isten. Akkor volt ez, +amikor Lassza úgy látta, hogy Bogdo khán Tibettől nagyon is független +politikát folytat. A Dalai Láma tárgyalni kezdett több khánnal és +fejedelemmel, akiket meg is nyert annak a tervnek, hogy siettetni kell +Buddha lelkének egy más emberi alakba való átköltözését. Az illető +fejedelmek Urgába jöttek, ahol a Bogdo khán tisztelettel és nagy örömmel +fogadta őket. Nagy lakomát rendezett számukra és az összeesküvők már azt +hitték, hogy teljesíthetik a Dalai Láma parancsát. De a lakoma +végeztével egészen mást éreztek. Már a következő éjjel meghaltak. +Holttesteiket az Élő Buddha nagy dísszel és tisztelettel elküldette +családjaiknak. + +A Bogdo khán a fejedelmek és khánok minden gondolatát, minden mozdulatát +ismeri és ismer minden ellene tervezett összeesküvést is. Az ellenséget +rendszerint a legbarátságosabban meghívják Urgába, ahonnan sohasem tér +többé vissza a lakóhelyére. + +A kínai kormány egykor elhatározta, hogy az Élő Buddhák szakadatlan +sorának meg kell szűnnie. Az urgai főpappal megszakítván a nyílt +viszályt, céljának elérésére ezt eszelte ki: Peking fölszólította Dolo +Nor Pandita Gheghenjét és Utai Hutuktuját, a kínai lamaisták fejét, +akiknek egyike sem ismeri el az Élő Buddha fennhatóságát, hogy jőjjenek +a fővárosba. Ezek azután régi buddhista könyvek áttanulmányozása után +kisütötték, hogy a mostani Bogdo khán az utolsó Élő Buddha, mert Buddha +lelkének ama része, amely a Bogdo khánban lakozik, csak harmincegyszer +születhetik újra emberi testben. Undur Gheghen ideje óta pedig a mostani +Bogdo khán a harmincegyedik inkarnált Buddha. Vele tehát tulajdonképpen +ki kell halnia az urgai főpapok dinasztiájának. A Bogdo khán értesülvén +e döntésről, régi tibeti kéziratokból kiderítette, hogy a tibeti főpapok +egyike nős volt, fia ennek következtében természetesen inkarnált Buddha +volt. A Bogdo khán tehát megnősült és most fia van, aki nagyon derék és +energikus fiatal ember. Dzsingisz khán vallási trónja tehát az ő +elhúnytával nem marad árván. A kínai császárok dinasztiája letűnt a +politikai színpadról, de az Élő Buddha továbbra is a pánázsiai gondolat +középpontja marad. + +Az új kínai kormány 1920-ban a saját palotájában fogságban tartotta az +Élő Buddhát. De 1921 elején Ungern báró átkelt a szent Bogdo-Olon és +hátba kapta a palotát. Tibeti lovasok lenyilazták a kínai őröket. Azután +a mongolok behatoltak a palotába és ellopták az «Istenüket», aki erre +azonnal kiáltványt intézett egész Mongolországhoz és az ázsiai népek és +törzsek reménységeit életre keltette. + +A Bogdo khán palotájában egy láma drága szőnyeggel letakart kosarat +mutatott nekem, amelyben a Dalai Láma és a Tashi Láma bulláit, +Oroszország és Kína császárjainak dekrétumait és Mongolország, +Oroszország, Kína és Tibet szerződéseit őrzik. Ugyanabban a kosárban egy +vörösrézlap van a Világ Királyának titokzatos jeleivel, valamint az Élő +Buddha legutolsó látomásának följegyzése. + + +NEGYVENÖTÖDIK FEJEZET. Az Élő Buddha látomása 1921. május 17-én. + +«Imádkoztam és láttam, ami a nép szeme előtt el van rejtve. Hegyekkel +körített tágas síkság terült el előttem. Egy öreg láma nehéz kövekkel +megtöltött kosarat vitt. Alig tudott egyet lépni. Ekkor északról fehér +ruhába öltözött lovas jelent meg fehér lovon. Odalovagolt a lámához és +így szólt hozzá: + +– Add ide a kosaradat. Segítek majd Kureba elvinni. + +A láma átadta neki súlyos terhét, de a lovas nem tudta fölemelni a +nyergébe, úgy, hogy megint az öreg lámának kellett a vállára vennie és a +nagy súly alatt meggörnyedve kellett folytatnia az útját. Ekkor egy +második lovas jött északról. Ennek fekete volt a ruhája és fekete lovon +ült. Ő is odament a lámához és ezt mondta: + +– De ostoba vagy! Minek cipeled ezeket a köveket, mikor pedig szanaszét +hevernek mindenfelé? + +E szavakkal lovának szügyével ellökte a lámát úgy, hogy a sok kő mind a +földre hullott. A kő a földet érintvén, gyémánt lett. Erre mindhárman +rárohantak, hogy ismét fölszedjék, de egyikük sem tudta a földtől +elmozdítani. Az öreg láma kétségbeesve kiáltozta: + +– Ó istenek! Egész életemben cipeltem ezt a súlyos terhet és most, +amikor már csak csekély utam volt hátra, elvesztettem. Segítsetek nagy, +jó istenek! + +Hirtelen egy reszkető öreg ember bukkant föl. Minden nehézség nélkül +valamennyi gyémántot visszatette a kosárba, letörölte róluk a port, +vállára vette a terhet és útnak indult, miközben így szólt a lámához: + +– Pihend ki magadat kissé. Én éppen most értem célhoz a terhemmel és +örülök, hogy neked a tiéddel segíthetek, + +Ketten tovább mentek és nemsokára eltűntek a szem elől. Ezalatt a +lovasok harcolni kezdtek egymással. Egész nap és utána egész éjjel +harcoltak. Amikor a nap fölkelt, nem volt ott egyikük sem, se élve, se +halva. Semmi nyomuk sem maradt. + +Ezt láttam én, a Bogdo Hutuktu khán a nagy és bölcs Buddhával +beszélgetve, akit a jó és gonosz démonok vettek körül! Bölcs Lámák, +Hutuktuk, Kampok, Marambák, szent Gheghenek adjatok feleletet +látomásomra!» + +Ezt az én jelenlétemben 1921 május 17-én írták le az Élő Buddha +diktálása szerint. Nem tudom, mit feleltek a Hutuktuk és Gheghenek, az +igazmondók, a bűvészek és a jövőbe látó papok. De nem nyilvánvaló-e a +felelet, ha az ember elgondolkozik Ázsia jelenlegi helyzetén? + +Az ébredő Ázsia tele van talánnyal, de tele van felelettel is a +kérdésekre, amelyeket az emberiség sorsa vet föl. A titokzatos +főpapoknak, élő isteneknek, Mahatmáknak és Karma borzasztó könyve +olvasóinak e nagy kontinense fölébred és sok százmillió emberi élet +oceánját óriási hullámok csapkodják. + + + + +ÖTÖDIK RÉSZ. A MISZTÉRIUMOK MISZTÉRIUMA. A VILÁG KIRÁLYA. + + +NEGYVENHATODIK FEJEZET. A földalatti királyság. + +– Álljon meg! – mondta öreg mongol vezetőm, amikor egyszer a Tzagan Luk +közelében levő pusztaságon mentünk át. – Álljon meg! + +Lecsúszott a tevéjéről, amely lefeküdt anélkül, hogy gazdája ezt +megkívánta volna. A mongol a kezét imára arca elé tette és egyre a szent +mondást ismételgette: Om! Mani padme Hom! A többi mongol is azonnal +megállította a tevéjét és imádkozni kezdett. + +– Mi történt? + +Ezen gondolkodtam, amikor a gyönge, zöld fűről föltekintettem a +felhőtlen égre és a lenyugvó nap álmodozó, lágy sugaraira. A mongolok jó +ideig imádkoztak, azután csöndesen beszélgettek egymással, szorosabbra +húzták a málhástevék szíját és folytatták az utat. + +– Látta, – kérdezte a mongol, – hogy tevéink milyen ijedten mozgatták a +fülüket? Hogy a pusztán a ménes milyen figyelmesen hallgatódzott és hogy +a juhok és a marhák mennyire összekuporodva feküdtek a földön? +Észrevette, hogy a madarak abbahagyták a repülést, a marmoták lefeküdtek +ott, ahol éppen voltak és a kutyák nem ugattak többé? Gyönge szél fújt +és messziről ének zenéjét hozta magával, amely az emberek, állatok és +madarak szívébe hatolt. A föld és az ég megszűnt lélekzeni. Elállt a +szél és megállt a nap. Ilyen pillanatban a farkas, amely a juhot +kerülgeti, fekve marad ott, ahol van, a fölriasztott antilopnyáj +hirtelen abbahagyja rohanó futását, a juhpásztor kezéből kihull a kés, +amellyel el akarta vágni a juh gégéjét és a vérszomjas menyét abbahagyja +a gyanútlan szalga belopását. Minden élőlényt önkéntelenül imahangulat +fog el és végzetét várja. Éppen ebben a pillanatban is így volt. Ez +történik mindig, ha a Világ Királya földalatti palotájában imádkozik és +a föld népeinek sorsát kutatja. + +Így szólt hozzám az öreg mongol, egy egyszerű, darabos juhpásztor. + +Mongolország csupasz és rettenetes hegyeivel, meg határtalan +pusztaságaival, amelyeket a mongol nemzetség eleinek csontjai födnek, +szülte a misztériumot. Népe, amelyet a természet viharos szenvedélyei +megrémítenek vagy halálszerű békéje elaltat, érzi a misztériumot. Vörös +és sárga lámái megőrzik a misztériumot és mesékkel díszítik. Lassza és +Urga főpapjai a misztérium birtokában vannak. + +Közép-Ázsián való keresztülutazásomkor hallottam először a «misztériumok +misztériumáról». Nem adhatok neki más nevet. Eleinte nem sokat törődtem +vele és nem tartottam olyan fontosnak, mint később, amikor a létezésére +valló nem egy szórványos ködszerű és gyakran ellentmondó utalást +elemeztem és gyűjtöttem. + +Az Amyl folyó partján beszélték nekem öreg emberek, hogy egy régi +legenda szerint bizonyos mongol törzs, hogy ne kelljen Dzsingisz khán +követeléseit teljesítenie, a földalatti országba menekült. Egy szojot, +aki a Nogan Kul tó környékéről származott, megmutatta nekem a füstölő +kaput, amely állítólag Agharti királyság egyik bejárata. Ezen a kapun át +régente egy vadász jutott be a királyságba. Visszatérvén, mesélni +kezdte, amit ott látott. Erre a lámák kivágták a nyelvét, hogy +megakadályozzák őt a misztériumok misztériumának elárulásában. Amikor +megöregedett, visszament a barlang bejáratához és a régi emlékektől +vonzva, eltűnt a földalatti királyságban. + +Erről a kérdésről tisztább fölvilágosítást kaptam Jelyb Djamszraptól, +Narabancsi Kure Hutuktujától. A világ hatalmas királyának a földalatti +királyságból inkább világi módon fölfogott eljövetele történetét mondta +el nekem, beszélt a megjelenéséről, a csodáiról és jóslásairól. Csak +akkor kezdtem megérteni, hogy ebben a legendában, akár hipnózis, akár +tömegvízió, nem csak misztérium van elrejtve, hanem reális és hatalmas +erő is, amely Ázsia politikai életének fejlődését befolyásolni képes. +Ettől kezdve kérdezősködni kezdtem. + +Hultun Beyli fejedelem legkedvesebb Gelongja és a fejedelem maga +egyet-mást elmondtak nekem a földalatti királyságról. + +– Minden a világon – mondta a Gelong, – állandó változás és átmenet +állapotában van – a népek, a tudomány, a vallások, a törvények és az +erkölcsök. Hány nagy császárság és fényes kultúra pusztult már el! Az, +ami egyedül változatlan marad, a gonoszság, a gonosz szellemek +szerszáma. Több, mint hatvanezer évvel ezelőtt egy szent egész +embertörzzsel eltűnt a föld alatt, hogy sohase mutatkozzék többé a föld +felületén. De azóta sokan fölkeresték ezt a királyságot, Szakkia Mouni, +Undur Gheghen, Paszpa, Baber khán és mások; de senkisem tudja, hol van +az a királyság. Némelyek azt mondják, hogy Afganisztánban, mások hogy +Indiában. Ott védve van a nép a gonosztól. Határain belül nincs bűntett. +Ott a tudomány nyugodtan fejlődött, semmit sem fenyeget ott rombolás. A +földalatti nép elérte a legnagyobb tudást. A földalatti ország most nagy +királyság. Sok milliónyi ember tartozik hozzája. Uralkodója a Világ +Királya. Ez ismeri a világ minden erejét és olvasni tud az emberiség +lelkében, meg sorsának nagy könyvében. Láthatatlanul kormányozza azt a +nyolcszáz millió embert, aki a föld felületén lakik. Alá vannak vetve +minden parancsának. + +Hultun Beyli fejedelem hozzáfűzte: + +– Ez a királyság Agharti. Kiterjed a világ valamennyi földalatti útjára. +Hallottam, amikor egy Kínából való tudós láma elmondta a Bogdo khánnak, +hogy Amerika földalatti barlangjaiban e kontinens egykori népe lakik. A +földalatti népeket és a föld alatt levő helyiségeket olyan uralkodók +kormányozzák, akik alattvalói a Világ Királyának. Ebben nincs semmi +nagyon megcsodálni való. Hiszen tudja, hogy azelőtt a Kelet és a Nyugat +két legnagyobb Óceánjában két kontinens volt és mindkettő eltűnt a víz +alatt. Ezeknek népe most a földalatti királysághoz tartozik. A +földalatti barlangokban különös fény van és ennek köszönhető, hogy ott +megterem a búza és mindenféle növény és az emberek betegségtől mentes, +hosszú életet élhetnek. Sok különböző nép és törzs van ott. És öreg +buddhista brahmán Nepálból, teljesítve az istenek akaratát, fölkereste +Dzsingisz khán egyik régi királyságát, Sziámot. Ott egy halásszal +találkozott, aki megparancsolta neki, hogy üljön a csónakjára és evezzen +vele ki a tengerre. Harmadnap szigethez értek, amelyen a brahmán olyan +embereket talált, akiknek két nyelvük volt és ezért két különböző +nyelven tudtak beszélni. Ezek az emberek egész különös állatokat +mutattak neki: egyszemű, tizenhat lábú teknősbékát, óriási kígyót, igen +ízletes hússal, madarat, amelynek foga volt, úgy, hogy halat tudott +fogni a sziget lakóinak. Ezek az emberek elmondták neki, hogy a +földalatti királyságból jöttek föl, amelynek egyes részeit le is írták +neki. + +A turgut-láma, aki Urgából velem utazott Pekingbe, újabb részletekkel +szolgált. + +– Agharti fővárosát városok veszik körül, amelyekben főpapok és a +tudomány emberei laknak. Ezek a városok Lasszára emlékeztetnek, ahol a +Dalai Láma palotája, a Potala, egy templomokkal és kolostorokkal teli +hegynek a csúcsa. A Világ Királyának trónusát sok millió inkarnált isten +veszi körül. Ezek a szent Panditák. Magát a palotát a Gorok palotái +szegélyezik, akik urai a föld, a pokol és az ég minden látható és +láthatatlan erejének és mindent meg tudnak tenni az ember életéért és +haláláért. Ha a mi őrült emberiségünk háborút indítana a földalatti +királyság ellen, ez planétánk egész fölületét a levegőbe tudná röpíteni +és kietlen pusztasággá tudná változtatni. Agharti lakói tengereket +kiszáríthatnak, kontinenseket tengerré változtathatnak és hegyeket +pusztai homokká morzsolhatnak szét. A Világ Királyának parancsára fű és +bokor nő, öreg és gyönge emberek ismét fiatalokká és erősekké lesznek és +életre kelnek a halottak. A földalatti királyság lakói nekünk idegen +kocsikon rohannak át a mi planétánk belsejének szűk hasadékain. Nehány +indiai brahman és tibeti Dalai Láma ama fárasztó kísérletben, hogy olyan +hegycsúcsokon jusson föl, amelyeket ember lába még nem érintett, +fölírásokat talált a sziklákon és a hóban láb- és kocsinyomot fedezett +fel. Az áldott Szakkia Mouni egy hegycsúcson kőtáblákat talált és a +rajta levő szavakat csak aggkorában tudta megérteni. Erre azután +előrehatolt Agharti királyságba, ahonnan magával hozta a világra a szent +tudás egyes töredékeit, amelyek megmaradtak az emlékezetében. Aghartiban +csodálatos kristályokból épült palotákban laknak a jámbor emberek +láthatatlan uralkodói, a Világ Királya vagy Brahytma, aki beszélni tud +Istennel, ahogyan én beszélek most önnel és két segédje, Mahytma, aki +ismeri minden jövőbeli esemény célját és Mahynga, aki uralkodik az +események okain. + +A szent Panditák a világot és erejét tanulmányozzák. Közülök a +legtudósabbak néha összejönnek és futárokat küldenek olyan helyekre, +ahová emberi szem még nem hatolt. Ezt az eljárást leírta egy Tashi Láma, +aki nyolcszázötven évvel ezelőtt élt. Az eljárás a következő: A +legelőkelőbb Panditák félkézzel befödik a szemüket, a másikat fiatal +emberek koponyájára teszik, akiket így mélyen elaltatnak. Azután az +alvók testét fű főzetjével megmossák, minden fájdalom iránt érzéketlenné +és az acélnál keményebbé teszik, mágikus kendőkbe csavarják és +összekötözik őket. Ezután a nagy Istenhez imádkoznak. A megkövesedett +ifjak nyílt és éber szemmel feküsznek. Mindent, ami körülöttük történik +látnak, hallanak és megtartanak emlékezetükben. Most egy Goro lép +hozzájuk, aki hosszan, erősen nézi őket. Testük erre lassan fölemelkedik +a földről és eltűnik a levegőben. A Goro ülve marad és mereven abba az +irányba néz, amelybe a futárokat elküldte. Láthatatlan fonalak kötik +össze velük az akaratát. Közülök nehányan a csillagok alatt mozognak és +megfigyelik az ottani eseményeket, a csillagvilág ismeretlen lakósságát, +életét és törvényeit. Hallják, hogy mit beszélnek a csillagemberek, +olvassák könyveiket, megértik sorsukat és bajukat, erényeiket és +bűneiket, jámborságukat és rosszaságukat. Más futárok a lángokkal +érintkeznek és látják, hogy támad-e vad láng, amely örökké harcol, a +planéták mélyén megolvasztja és szétzúzza az ércet, fölforralja a +gejzerok és meleg források vizét, sziklákat tör össze és a hegyek +lyukain át lávafolyamokat önt a földre. Ismét mások a végtelenül +kicsiny, átlátszó levegő teremtményekkel rohannak tova és behatolnak +létük misztériumába és életük céljába. Vannak, akik a tengerek mélyére +merülnek és megfigyelik a fehér vízlények királyságát, amelyek kellemes +meleget terjesztenek az egész földön és uralkodnak a szeleken, a +hullámokon és a viharokon… Erdeni Dzuban volt egyszer egy Pandita +Hutuktu, aki Aghartiból jött. Amikor haldoklott, arról az időről +beszélt, amikor a Goro akarata szerint Keleten egy vörös csillagon élt, +a jégfödte oceánon kóborolt és a föld mélyében viharos tüzek közt +lebegett. + +Ezeket az elbeszéléseket hallottam a fejedelmek mongol jurtáiban és a +lámai kolostorokban. Mindezt ünnepies hangon mondták el, olyan hangon, +amely lehetetlenné tette az ellenvetést. + +Misztérium! + + +NEGYVENHETEDIK FEJEZET. A Világ Királya az Isten színe előtt. + +Urgában tartózkodásom alatt is azon voltam, hogy megkaphassam a Világ +Királyáról szóló legenda megfejtését. Természetes, hogy erről az Élő +Buddha mondhatott volna legtöbbet. Megkíséreltem tehát, hogy tőle tudjak +meg valamit. Egyszer beszélgetés közben megemlítettem a Világ Királya +nevet. Erre az öreg főpap élesen felém fordította a fejét és mozdulatlan +vak szemét rám irányította. Akaratom ellenére elhallgattam. Sokáig +hallgattunk. Majd olyan módon folytatta a társalgást a főpap, hogy +megértettem, hogy erről a dologról nem óhajt beszélni. Szavaim +hatásaként bámulat és félelem ült a jelenlevők arcára. Különösen állt ez +Bogdo khán könyvtárának őrére. Mindenki érthetőnek fogja találni, hogy +ez csak fokozhatta buzgalmamat. + +A Bogdo Hutuktu dolgozószobájából távozván, a könyvtárossal találkoztam, +aki előttem ment el. Megkértem, mutassa meg az Élő Buddha könyvtárát, +ami nagyon közönséges fogásra adott alkalmat. + +– Kedves láma, – mondám, – egyszer éppen abban az órában lovagoltam át a +pusztaságon, amikor a Világ Királya az Istennel beszélt. Éreztem e +pillanatnak mély hatású fenségességét. + +Az öreg láma, csodálkozásomra, nagyon nyugodtan így felelt: + +– Nincs rendjén, hogy a buddhisták és a mi sárga tanunk ezt rejtegeti. +Bűnös szívünknek és romlott életünknek akkora vigasz a tudat a +legszentebb és leghatalmasabb emberről, az áldott királyságról és a +szent tudomány nagy templomáról, hogy bűn eltitkolása az emberiség +előtt… Hallgassa meg, amit mondok. A Világ Királya egész éven át Agharti +Panditáinak és Goroinak munkáját intézi. Csak néha megy el abba a +barlangtemplomba, ahol fekete kőkoporsóban elődjének bebalzsamozott +teste fekszik. Ez a barlang mindig sötét. Ha azonban belép a Világ +Királya, akkor falain lángsávok jelennek meg és a koporsó födeléből +lángnyelvek csapnak ki. A legöregebb Goro födött fővel és letakart +arccal, kezét a mellén összefonva, áll a Világ Királya előtt. Ez a Goro +sohasem leplezi le az arcát, mert feje csak csupasz koponya, élő szemmel +és beszélő nyelvvel. Összeköttetésben van minden meghalt ember lelkével. + +– A Világ Királya egyideig imádkozik. Azután odamegy a koporsóhoz és +kinyujtja a karját. A lángok erre még nagyobb fénnyel égnek. A falon a +tűzsávok eltűnnek, meg visszajönnek. Ezek a megszakítások a +vatannan-ábécé (a Világ Királya földalatti birodalmának nyelve) +titokzatos jegyeit mutatják. A koporsóból alig fölismerhető fénysugár +átlátszó szalagjai áramlanak ki, amelyeket a Világ Királya elődjének +gondolatai teremtenek meg. A Világ Királya ilyen módon nemsokára +fényárban úszik. A falakra tüzes betűk leírják Isten kívánságait és +parancsait. A Világ Királya ebben a pillanatban érintkezésben van +mindazoknak a férfiaknak a gondolataival, akik az emberiség sorsát és +életét befolyásolják, a királyokkal, cárokkal, khánokkal, harcos +vezérekkel, főpapokkal, a tudomány embereivel és más jelentékeny +személyiségekkel. Megismeri gondolataikat és terveiket. Ha ezek az +Istennek tetszenek, akkor a Világ Királya támogatja, ha azonban nem +tetszenek az Istennek, akkor a király meghiúsítja azokat. Ezt a hatalmat +Agharti az Om titokzatos tudományától kapta, amellyel mindannyian +imádságunkat kezdjük. Om egy régi szentnek, az első Goronak a neve, aki +háromszázharmincezer évvel ezelőtt élt. Ő volt az első ember, aki Istent +ismerte és aki az emberiséget megtanította a hitre, a reménységre és a +harcra a gonosz ellen. Erre az Isten hatalmat adott neki mindazokon az +erőkön, amelyek a látható világon uralkodnak. + +– Elődjével való e társalgás után a Világ Királya összehívja az Isten +nagy tanácsát, megítéli a nagy emberek cselekedeteit és gondolatait és +támogatja vagy megsemmisíti. Mahytma és Mahynga meg tudják állapítani e +cselekedeteknek és gondolatoknak az okait, amelyek a világon uralkodnak. +Erre a Világ Királya elmegy a nagy templomba, ahol egymagában imádkozik. +Az oltáron tűz jelenik meg, amely fokozatosan elterjed a közelben levő +oltárokhoz. Az égő lángokon át Isten arca válik láthatóvá. A Világ +Királya Istennek mély tisztelettel jelentést tesz az Isten tanácsának +döntéseiről és határozatairól és átveszi a Mindenható isteni parancsait. +Amikor a Világ Királya a templomból kilép, isteni fényben sugárzik az +arca. + + +NEGYVENNYOLCADIK FEJEZET. Valóság vagy vallási képzelet? + +– Látta már valaki a Világ Királyát? – kérdeztem. + +– Ó igen, – felelte a láma. – Sziámban és Indiában a régi buddhizmus +szent ünnepein ötször jelent meg a Világ Királya. Fehér elefántoktól +vont pompás kocsiban ült, amely arannyal, drágakövekkel és a legfinomabb +remekművekkel volt ékesítve. Fehér köpeny volt rajta és vörös tiarát +viselt, lelógó gyémántfonalakkal, amelyek elfödték az arcát. Arany +almával, amelyen egy bárány alakja pihent, megáldotta a népet, mire a +vakok ismét láttak, a némák beszéltek, a süketek hallottak, a nyomorékok +szabadon mozogtak és ahová a Világ Királyának szeme tekintett, ott új +életre keltek a halottak. Erdeni Dzuban is megjelent a Világ Királya +ötszáznegyven évvel ezelőtt. Volt továbbá a régi Szakkia kolostorban is +és Narabancsi Kureban. + +Az Élő Buddhák és a Tashi Lámák egyike egyszer üzenetet kapott tőle, +amely ismeretlen jelekkel arany táblára volt írva. E jeleket senki sem +tudta elolvasni. Erre a Tashi Láma bement a templomba, fejére tette az +arany táblát és imádkozni kezdett. Ilyen módon elérte azt, hogy a világ +királyának gondolatai behatoltak az ő agyába és a Tashi Láma, anélkül, +hogy elolvasta volna a titokzatos fölírást, megértette és teljesíthette +a király üzenetét. + +– Hány ember járhatott már Aghartiban? – kérdeztem a lámát. + +– Nagyon sok, – volt a felelet. – De mindannyi titokban tartotta, amit +látott. Az oletok földúlván Lasszát, egyik csapatukkal a délnyugati +hegyek közt Agharti határterületére nyomultak. Itt az oletok megismertek +néhány csekélyebb jelentőségű titokzatos tudományt és elhozták magukkal +a föld felszínére. Ez az alapja annak, hogy az oletok és kalmukok oly +ügyes varázslók és jósok. A keleti területekről is behatolt néhány +fekete törzs Aghartiba és több évszázadon keresztül ott lakott. Később +kiutasították őket a királyságból és visszatértek a földre. Ekkor már +ismerték azt a titkot, hogyan lehet kártyából, füvekből és a kéz +vonalaiból jósolni. Ezek az emberek a cigányok… Valahol Ázsia északi +részében van egy most kihaló törzs, amely szintén Aghartiból jött. +Különösen ahhoz ért, hogyan lehet a halottak lelkeit visszahívni, amikor +a levegőben lebegnek. + +A láma hallgatott, majd mintha csak a gondolatomra akart volna felelni, +így folytatta: + +– Aghartiban a tudós Panditák kőtáblákra leírják a mi planétánk és a +többi világok minden tudományát. Ezt a tudós kínai buddhisták tudják. +Ezeknek a tudománya a legfejlettebb és a legtisztább. Kínának száz +bölcse minden száz évben egyszer a tengerpart egy titkos helyén +találkozik. A tenger mélyéről száz örökké élő teknősbéka jön elő és a +kínaiak ezeknek páncéljára ráírják, hogyan fejlődött az isteni tudomány +a száz év alatt. + +E sorok leírása közben, önkéntelenül eszembe jut az, amit egykor Peking +égi templomában beszélt el nekem egy öreg kínai. Azt mondta, hogy a +teknősbéka élelem és levegő nélkül háromezer évnél tovább tud élni és +hogy ezért az ég kék templomának oszlopai teknősbékákon nyugszanak, mert +ez megvédi a fát a rothadás ellen. + +– Lassza és Urga főpapjai többször küldtek követeket a Világ Királyához, +– mondta a láma-könyvtáros, – de ezek nem tudtak rátalálni. Csak egy +bizonyos tibeti vezér akadt az oletokkal vívott csata után egy +barlangra, amelyen ez a fölírás volt: «Ez Agharti kapuja». A barlangból +jó külsejű ember lépett ki, aki titokzatos fölírással ellátott +aranytáblát adott át a tibetinek és ezt mondta: «Ha eljön az ideje, a +Világ Királya minden népnek megjelenik, hogy a világ jó embereit a +rosszak ellen vezesse. De ez az idő még nincs itt. A legrosszabb emberek +még nem születtek meg». + +Ungern báró Dchiang Dchün kétszer kiküldte Poulzig herceget, hogy +keresse föl a Világ Királyát. Az első útról a herceg a lasszai Dalai +Láma levelével tért vissza. Amikor a báró másodszor is kiküldte, nem +tért vissza. + + +NEGYVENKILENCEDIK FEJEZET. A Világ Királyának jóslata 1890-ben. + +Narabancsi Hutuktuja, amikor 1921 elején a kolostorában fölkerestem, ezt +beszélte el nekem: + +– A Világ Királya, amikor harminc évvel ezelőtt a mi kolostorunkban +megjelent, az Istentől kegyelt lámák előtt, a következő fél évszázadra +ezt jósolta: + +«Az emberek egyre jobban meg fognak feledkezni a lelkükről és inkább +testi jóvoltukkal fognak törődni. A földön a legnagyobb bűn és +romlottság fog uralkodni. Az ember olyan lesz, mint a vadállat és +testvérének vérét és életét fogja szomjazni. Elhomályosodik a Félhold és +követői szegénységben és végtelen háborúban el fognak sülyedni. +Meghódítóit napszúrás éri és nem tudnak előbbre jutni. Kétszer éri őket +a legsúlyosabb balsiker, ami a többi nép szemében gyalázatuk lesz. +Királyoknak, nagyoknak és kicsinyeknek, koronái lehullanak… Egy, kettő, +három, négy, öt, hat, hét, nyolc… Rettenetes csata lesz valamennyi nép +közt. Vértől vörös lesz a tenger… A földet és a tengerfenéket csontok +fogják befödni… Királyságok föloszlanak… Egész népek kihalnak… És előbb +soha nem látott éhség, betegség és bűn fog uralkodni. Istennek és az +ember isteni lelkének ellenségei fognak föllépni. Aki másnak a kezét +megfogja, elpusztul. Föl fognak kelni az elfeledettek és üldözöttek és +az egész világ figyelmét magukra fogják terelni. Köd lesz és vihar. +Csupasz hegyeket hirtelen erdők fognak beborítani. Földrengések lesznek… +Rabszolgaláncukat és megaláztatásukat éhséggel, betegséggel és halállal +fogják milliók fölcserélni. A régi utakat egyik helyről a másikra +vándorló tömegek fogják ellepni. Tűz pusztítja el a legnagyobb és +legszebb városokat… Egy, kettő, három… Az apa a fia, a testvér a +testvére, az anya a leánya ellen fog támadni. Nyomában bűn, gonosztett +és testnek, léleknek pusztulása fog járni… Családok széttépődnek… Hit és +szeretet eltűnik… Tízezer ember közül csak egy marad meg, aki meztelen +lesz és eszeveszett és erőtlen és nem fogja tudni, hogyan építsen házat +és hogyan szerezzen élelmet… Üvölteni fog, mint a dühöngő farkas, +halottakat fog felfalni, a saját húsába fog harapni és harcra fogja +kihívni az Istent… Kiürül az egész föld. Isten elfordul tőle és éjjel és +halál lesz rajta. Akkor majd egy népet, egy most ismeretlen népet +küldök, amely erős kézzel kitépi az őrület és bűn dudváját és harcra +vezeti a gonoszok ellen azokat, akik hűek maradtak az emberiség +szelleméhez. Ez a nép a nemzetek halálával megtisztult földön új életet +fog alapítani. Az ötvenedik évben három nagy királyság fog feltűnni és +hetvenegy évig fog szerencsésen fönnállani. Utána tizennyolc évig háború +és rombolás lesz. Aztán Agharti népei földalatti üregeikből a föld +fölszínére jönnek…» + +* + +Amikor később Kelet-Mongolországon át Pekingbe utaztam, gyakran ezt +gondoltam: + +– És mi lesz, ha? Mi lesz, ha különböző színű, hitű és törzsű egész +népek megkezdik a vándorlást nyugat felé? + +Most, mialatt e zárósorokat leírom, szemem önkéntelenül Ázsia szíve felé +tekint, amely köré vándorlásaim nyomai fonódnak. A Gobi kavargó haván és +röpülő homokfelhőin át visszatér Narabancsi Hutuktujának arcához, aki +finom kezével a szemhatárra mutatva, nyugodt hangon így vallotta be +legbensőbb gondolatait: + +– Karakorum közelében és Ubsza Nor partján óriási, sokszínű tábort, +méneseket meg gulyákat és a vezetők kék jurtáit látom. Fölöttük +Dzsingisz khánnak, Tibet, Sziám, Afganisztán királyainak és indiai +fejedelmeknek régi lobogóit, valamennyi lámai főpap szent jelvényét, az +oletok khánjainak ismert és az észak-mongol törzsek egyszerű jeleit +látom. Nem hallom az izgatott tömeg lármáját. Az énekesek nem éneklik a +hegyek, síkságok és puszták egyhangú dalait. A fiatal lovasok nem +mulatnak gyors lovaik versenyfutásán… Itt öreg embereknek, nőknek és +gyermekeknek számtalan tömege áll és túlnan, északon és nyugaton, +ameddig csak ellát a szem, vörös az ég, mint a láng. Ott a tűz pattogása +és ropogása és vad harci lárma hallható. Ki vezeti ezeket a harcosokat, +akik a pirosló ég alatt a maguk és mások vérét ontják? Ki vezeti a +fegyvertelen öreg embereket és nők e tömegeit? Szigorú rendet, a célok +mély, vallásos megértését, nyugalmat és kitartást látok… A népek új nagy +vándorlását látom, a mongolok utolsó hadmenetét… + +Karma a történelem új lapjára fordíthatott! + +És mi történnék, ha a Világ Királya velük lenne? + +De a misztériumok e legnagyobb misztériuma mély hallgatásba burkolódzik. + + + + +Lábjegyzetek. + +[Footnote 1: Hogy e rendkívüli, mély hatású látomásról másoktól is +legyen bizonyítványom, az illető urakat megkértem, foglalják +jegyzőkönyvbe és igazol ják a látottakat. Ezt megtették és nyilatkozatuk +a birtokomban van.] + + + + +TARTALOM. + +ELSŐ RÉSZ. =Élet és halál közt.= + + I. Be az erdőségbe 7 + II. Útitársam titka 11 + III. Küzdelem a létért 16 + IV. A halász 19 + V. A veszedelmes szomszéd 20 + VI. Egy folyó erjedésben 23 + VII. Szovjet-Szibérián keresztül 26 + VIII. Három nap ellenségek közt 28 + IX. A Szajanok területén 33 + X. Csata a Szeybi mellett 39 + XI. A vörös elvtársak sorompója 45 + XII. Az örök béke országában 49 + XIII. Miszteriumok, csodák és új ütközet 55 + XIV. Az ördögfolyó 61 + XV. Kísértetek útja 65 + XVI. A titokzatos Tibetben 69 + +MÁSODIK RÉSZ. =A démonok országa.= + + XVII. A titokzatos Mongolország 79 + XVIII. A titokzatos bosszuló láma 88 + XIX. A vad csaharok 94 + XX. Jagisztai démona 96 + XXI. A halál helye 104 + XXII. Gyilkosok közt 106 + XXIII. Vulkánon 111 + XXIV. Rettenetes bűntett 118 + XXV. Nyugtalan napok 121 + XXVI. Fehér hunghucok bandája 132 + XXVII. Misztérium egy kis templomban 135 + XXVIII. Közel a halálhoz 138 + +HARMADIK RÉSZ. =Ázsia vonagló szíve.= + + XXIX. A nagy hódítók országútján 147 + XXX. Elfogva! 157 + XXXI. Az urga 159 + XXXII. Egy öreg jövendőmondó 165 + XXXIII. «Fehér ember alakjában a halál fog maga mögött állni» 168 + XXXIV. A háború borzalmai 172 + XXXV. Az élő istenek, a harmincezer Buddha és a hatvanezer szerzetes + városában 175 + XXXVI. A keresztes vitézek és tengeri rablók fia 180 + XXXVII. Ungern báró tisztjei közt 189 + XXXVIII. Buddha előtt 193 + XXXIX. A nyeregfejű ember 201 + +NEGYEDIK RÉSZ. =Az élő Buddha.= + + XL. Az ezer örömök szerencsét adó kertjében 207 + XLI. Évszázadok pora 213 + XLII. A csodák könyve 216 + XLIII. Az Élő Buddha születése 218 + XLIV. A mostani Élő Buddha életéből 220 + XLV. Az Élő Buddha látomása 1921 május 17-én 222 + +ÖTÖDIK RÉSZ. =A misztériumok misztériuma. A világ királya.= + + XLVI. A földalatti királyság 227 + XLVII. A Világ Királya az Isten színe előtt 232 + XLVIII. Valóság vagy vallási képzelet? 234 + XLIX. A Világ Királyának jóslata 1890-ben 236 + +[Illustration] + + + + +*** END OF THE PROJECT GUTENBERG EBOOK 75960 *** diff --git a/75960-h/75960-h.htm b/75960-h/75960-h.htm new file mode 100644 index 0000000..2eab619 --- /dev/null +++ b/75960-h/75960-h.htm @@ -0,0 +1,8071 @@ +<!DOCTYPE html PUBLIC "-//W3C//DTD XHTML 1.0 Strict//EN" + "http://www.w3.org/TR/xhtml1/DTD/xhtml1-strict.dtd"> +<html xmlns="http://www.w3.org/1999/xhtml" xml:lang="hu" lang="hu"> +<head> +<meta name="generator" content= +"HTML Tidy for HTML5 for Linux version 5.7.45" /> +<meta http-equiv="Content-Type" content= +"text/html; charset=utf-8" /> +<meta http-equiv="Content-Style-Type" content="text/css" /> +<title>Állatok, emberek és istenek by Ossendowski | Project +Gutenberg</title> + +<style type="text/css"> +/*<![CDATA[*/ +body { + margin-left: 10%; + margin-right: 10%; +} + +h1,h2,h3 { + text-align: center; + clear: both; + line-height: 200%; +} + +h2,h3 { + margin-top: 2em; +} + +h2 span.smaller, h3 span.smaller { + font-size: 80%; +} + +p { + margin-top: 0.75em; + margin-bottom: 0.75em; +} + +body > p { + text-align: justify; + text-indent: 1.5em; +} + +hr { + width: 33%; + margin-top: 2em; + margin-bottom: 2em; + margin-left: auto; + margin-right: auto; + clear: both; +} + +hr.chap {width: 65%} + +.pagenum { +/* visibility: hidden; */ +/* display: none; */ + position: absolute; + right: 2%; + color: gray; + font-size: smaller; + text-align: right; + text-indent:0; +} + +.center { + text-align: center; + text-indent: 0; +} + +.right { + text-align: right; + margin-right: 1.5em; +} + +.caption-small {font-weight: bold; font-size: small;} + +.caption {font-weight: bold;} + +.caption-large {font-weight: bold; font-size: large;} + +.caption-150 {font-weight: bold; font-size: 150%;} + +.figcenter { + margin: auto; + text-align: center; +} + +.footnotes { + border: dashed 1px; +} + +.footnote { + margin-left: 10%; + margin-right: 10%; + font-size: 0.9em; + text-align: justify; +} + +.footnote .label { + position: absolute; + right: 84%; + text-align: right; +} + +.fnanchor { + vertical-align: super; + font-size: .8em; + text-decoration: none; +} + +.figcenter, .figcenter img { + max-width: 100%; +} + +ul.TOC { + list-style-type: none; + padding-left: 10%; +/* text-indent: 0; */ + text-indent: -5%; + width: 70%; + text-align: justify; +} + +ul.TOC li { + margin-top: 0.25em; +} + +.TOC .roman { + width: 4em; + display: inline-block; + text-align: right; + margin-left: 1em; +} + +span.ralign { + position: absolute; + text-align: right; + right: 15%; + top: auto; +} +/*]]>*/ +</style> +</head> +<body> +<div style='text-align:center'>*** START OF THE PROJECT GUTENBERG EBOOK 75960 ***</div> +<hr class="chap" /> +<div class="chapter"></div> +<div class="figcenter"><img src="images/cover.jpg" alt="" title= +"" /></div> +<hr class="chap" /> +<p class="center"><span class="caption-150">OSSENDOWSKI</span></p> +<h1>ÁLLATOK, EMBEREK ÉS ISTENEK</h1> +<p class="center"><span class="caption">*</span></p> +<p class="center"><span class="caption-large">BEASTS MEN AND +GODS</span></p> +<p class="center"><span class="caption">FORDÍTOTTA SAJÓ +ALADÁR</span></p> +<p class="center"><span class="caption-small">HARMADIK +KIADÁS</span></p> +<p> </p> +<p> </p> +<p class="center"><span class="caption">FRANKLIN-TÁRSULAT KIADÁSA, +BUDAPEST</span></p> +<p class="center"><span class="caption-small">FRANKLIN-TÁRSULAT +NYOMDÁJA.</span></p> +<hr class="chap" /> +<p><span class="pagenum"><a name="Page_3" id= +"Page_3">-3-</a></span></p> +<div class="chapter"> +<h2>ELŐSZÓ.</h2> +</div> +<p>Ez a könyv az úgynevezett híres könyvek közé tartozik. Nagy lett +a híre egy csapásra, amikor megjelent és az egész világon sokféle +nyelvre lefordítva olvasgatják érdeklődéssel és élvezettel a +lengyel Ossendowskinak eredetileg Amerikában angol nyelven +megjelent művét. A lengyel tudós a bolsevikok elől menekült +Krasznojarszkból és úttalan-utakon Mongolországon és Tibeten +keresztül ezer veszedelem közt vágta át magát a Csöndes-Oceánhoz. +Hihetetlen akaraterővel, csodálatra méltó kitartással, az állandóan +eléje tornyosuló nehézségek láttára sokszor közel az +elcsüggedéshez, de mindannyiszor új erőfeszítéssel járta végig +szenvedéseinek útját, amelyen szerzett tapasztalatait örökítette +meg könyvében.</p> +<p>Híres lett tehát már megjelenésekor, de azóta még híresebb, mert +körülötte nagy tudományos vita keletkezett és még nem is ért véget. +Hedin Sven a világhírű kutató indította meg, aki kijelentette, hogy +irodalmi tekintetben mesteri elbeszélés Ossendowski könyve, de +földrajzi adatai, különösen Északkelet-Tibetről, hamisak és +félrevezetik az olvasót. Azután jöttek mások, akik Mongolországban +éltek évekig és mindenféle tévedést, tódítást olvastak Ossendowski +fejére. A lengyel író barátja és könyvének amerikai kiadója, Lewis +Stanton Palen megpróbálkozott az ez idő szerint Afrika belsejében +időző Ossendowski igazolásával, de a harc még nem ült el. Erősen +lövöldöznek innen is, túlnan is és közben egyre növekszik a híres +könyv olvasóinak száma. <span class="pagenum"><a name="Page_4" id= +"Page_4">-4-</a></span></p> +<p>Nekünk a pörbe nem lehet beleszólásunk. Akár jobbra dől el, akár +balra, mindenképpen rendkívül érdekes olvasmány marad Ossendowski +könyve és a tudományos szempontból kifogásolt részek leszámításával +is tanulságos és érdekfeszítő az «Állatok, emberek és Istenek», +amelynek magyar nyelvre fordításával, úgy hisszük, nem végeztünk +fölösleges munkát.</p> +<p>Budapest, 1924 november.</p> +<p class="right"><i>A fordító.</i> <span class="pagenum"><a name= +"Page_5" id="Page_5">-5-</a></span></p> +<div class="chapter"> +<h2><span class="smaller">ELSŐ RÉSZ.</span><br /> +ÉLET ÉS HALÁL KÖZT.</h2> +</div> +<p><span class="pagenum"><a name="Page_6" id= +"Page_6">-6-</a></span></p> +<p><span class="pagenum"><a name="Page_7" id="Page_7"><br /> +-7-</a></span></p> +<h3><span class="smaller">ELSŐ FEJEZET.</span><br /> +Be az erdőségbe.</h3> +<p>Az 1920. év elején lakóhelyem véletlenül Krasznojarszk szibériai +város volt, amely a Jenisszei partján terül el, ama fönséges +folyamén, amelynek bölcsője Mongolország napsütötte hegyei közt van +és fölmelegítő életével a Jeges-tengerbe szakad. Torkolatánál +kétszer szállott partra Nansen, hogy megtalálja Európából Ázsia +szívébe a legrövidebb kereskedelmi utat. A szibériai tél közepén +ott kapott el hirtelenül annak az őrült forradalomnak forgószele, +amely egész Oroszországban dühöngött és ebben a békés és gazdag +országban a gyűlölet és bosszúszomj szakadékait tépte föl és +borzasztó vérontást, számtalan meg nem torolt gonosztettet +teremtett. Senki sem mondhatta meg akkor, mi vár reá. Napról-napra +élt az ember. Senki sem tudta, hogy ha elhagyja lakását, +visszatér-e oda vagy pedig elhurcolják az utcáról és ama +torzkép-bíróságok, forradalmi bizottságok börtöneibe vetik, amelyek +rettenetesebbek voltak és véresebbek a középkori inkvizició +bíróságainál. Ez az üldözés nem kímélt bennünket sem, akik idegenek +voltunk ebben a széttépett országban.</p> +<p>Egy reggel, amikor egyik ismerősöm meglátogatására távoztam +hazulról, hirtelen azt a hírt kaptam, hogy húsz vörös katona +bekerítette a házamat, mert el akar fogni. Menekülnöm kellett. A +leggyorsabban magamra kaptam ismerősömnek egyik régi vadászruháját, +elláttam magamat pénzzel és a város mellékutcáin át, gyalogszerrel +a nyílt országútra siettem. Ott fölfogadtam egy parasztot, aki +kocsin négy óra alatt húsz mérföldnyire vitt el a várostól, hogy +erdővel sűrűn benőtt vidék közepén tegyen le. Útközben fegyvert, +háromszáz patront, fejszét, kést, báránybőrbundát, teát, sót, +szárított kenyeret és üstöt vásároltam. <span class= +"pagenum"><a name="Page_8" id="Page_8">-8-</a></span></p> +<p>Behatoltam az erdő belsejébe és félig leégett kunyhóhoz +jutottam.</p> +<p>Ettől kezdve igazi világkóborló lett belőlem, de nem is +álmodtam, meddig kell majd ezt a szerepet játszanom. Másnap +vadászni mentem és szerencsésen lelőttem két fajdkakast. Sok +szarvascsapára akadtam. Ez biztosított, hogy itt nem fogok +élelmiszer hiányában szűkölködni. De ezen a helyen nem sokáig +időzhettem. Öt nap mulva, amikor vadászatról tértem vissza, +észrevettem, hogy füst száll föl kunyhóm kéményéből. Lassan a +házhoz lopódzkodtam és ott két fölnyergelt lovat láttam. Nyergeikre +katonapuskák voltak erősítve. A kéretlen vendégek tehát künn +hagyták fegyvereiket. Már pedig rám nézve, akinél fegyver volt, két +fegyvertelen ember nem volt veszedelmes. Gyorsan átfutottam tehát a +szabad téren és beléptem a kunyhóba. A benne levő padról két katona +ugrott föl ijedten. Bolsevikok voltak. Nagy asztrakán-sapkájukon +ott láttam a bolsevizmus vörös csillagát és zubbonyukon a +piszkos-vörös bolsevista szalagokat.</p> +<p>Üdvözöltük egymást és leültünk. A katonák teát főztek maguknak. +Együtt ittuk ezt a mindig szívesen fogadott italt és beszélgettünk, +miközben az egész időn át gyanakodva figyeltük egymást. Hogy az ő +gyanakodásukat lefegyverezzem, azt mondtam, messzi vidékről való +vadász vagyok és most azért lakom itt, mert úgy látom, hogy ez a +vidék nagyon gazdag cobolyban. Ők viszont úgy mutatkoztak be, mint +katonái egy különítménynek, amelyet a városból küldtek ki az +erdőségbe, hogy gyanús népséget üldözzön.</p> +<p>– Tudd meg pajtás, – szólt hozzám az egyik – mi +ellenforradalmárokat hajszolunk, hogy agyonlőjjük őket.</p> +<p>Ezt úgyis tudtam. Magatartásommal azt iparkodtam velük +elhitetni, hogy egyszerű, paraszti vadász vagyok és semmi közöm az +ellenforradalmárokhoz. Egyszersmind egyre azon járt az eszem, hogy +kéretlen vendégeim eltávozása után hova mehetnék.</p> +<p>Sötétedett és a sötétségben a két katona arca még kevésbbé +látszott bizalomgerjesztőnek.</p> +<p>Votkaüvegeket vettek ki a zsebükből és itták. Az alkohol +<span class="pagenum"><a name="Page_9" id="Page_9">-9-</a></span> +hatása nagyon is észrevehetően nyilvánult. Állandó megszakítással, +hangosan fecsegtek, azzal kérkedve, hogy Krasznojarszkban hány +burzsit öltek már meg és hány kozákot dobtak a folyam jege alá. +Később civakodni kezdtek, de nemsokára elfáradtak és lefekvéshez +készülődtek.</p> +<p>Ekkor hirtelenül messzire kitárult a kunyhó ajtaja. A fűtött +helyiség gőze nagy felhő alakjában tódult ki a hidegre. Ebből a +felhőből, amikor a gőz kissé lecsapódott, szellemként bukkant föl +egy magas ösztövér parasztnak az alakja, akinek fején nagy +asztrakán-sapka, testén nagy báránybőrbunda volt, ami csak +erősítette alakjának masszív hatását. Fegyverével lövésre készen +állott. Öve alatt ott volt az éles fejsze, amely nélkül a szibériai +paraszt nem tud élni. Szeme gyors és szikrázó, mint a vadállaté, +fölváltva tapadt valamennyiünkre. Egy pillanat múlva levette a +sapkáját, keresztet vetett és azt kérdezte:</p> +<p>– Ki itt a gazda?</p> +<p>Felvilágosítottam.</p> +<p>– Szabad az éjjelt itt töltenem?</p> +<p>– Igen, – feleltem. – Elég a hely mindnyájunknak. Igyék egy +csésze teát. Még forró.</p> +<p>Az idegen levetette bundáját és fegyverét a sarokba támasztotta. +Eközben szeme állandóan rajtunk függött és mindazon, ami a +helyiségben volt. Régi bőrzubbonyt viselt, hasonló anyagból készült +nadrággal, amely magas botosba volt behúzva. Fiatal, finom arcát +gyönge gúny öntötte el. Fehér, éles foga villogott. Tekintete +átható volt. Borzas fején szürke fürtöket láttam. Szája körül +elkeseredés vonásai látszottak. Azt mutatták, hogy életének nagyon +viharosnak és veszedelmekben gazdagnak kellett lennie.</p> +<p>Fegyvere mellett foglalt helyet és fejszéjét maga mellé tette a +földre.</p> +<p>– Miért? Ez a feleséged? – kérdezte a fejszére mutatva az egyik +részeg katona.</p> +<p>A nagy paraszt tiszta szemével nyugodtan ránézett és éppen olyan +nyugodtan felelt:</p> +<p>– Manapság mindenféle népséggel összeakad az ember, sokkal +biztosabb fejszével. <span class="pagenum"><a name="Page_10" id= +"Page_10">-10-</a></span></p> +<p>Mohón kezdte inni a teát, miközben szeme, mintha élesen +kérdezne, többször rám tekintett, azután végigröpült pillantása az +egész helyiségen, mintha feleletet keresne kétségeskedésére. Minden +kérdésre, melyet teaszürcsölgetés közt intéztek hozzája a katonák, +nagyon lassan és óvatosan felelt. Végül, hogy megmutassa, hogy +elkészült az ivással, megfordította a poharát, a megmaradt kis +darab cukrot rátette a pohárra és így szólt a katonákhoz:</p> +<p>– Kimegyek, hogy a lovam után nézzek és lenyergelem a ti +lovaitokat is.</p> +<p>– Jó lesz, – mondta a félálomban levő fiatalabb katona.</p> +<p>– Hozd be a fegyvereinket is.</p> +<p>A katonák a padokon feküdtek és nekünk csak a padlót hagyták. Az +idegen nemsokára visszatért, elhozta a fegyvereket és a sötét +sarokba állította. A nyeregtakarókat a padlóra dobta, rájuk ült és +lehúzta a csizmáját.</p> +<p>A katonák és a vendégem nemsokára hortyogtak. Én azonban nem +aludtam, mert meg kellett fontolnom, hogy mi most a teendőm. +Hajnalhasadtakor végre elszundikáltam és fényes nappal ébredtem +föl. Az idegent nem láttam. Kimentem a kunyhóból és egy szép sárga +mén fölnyergelésével találtam elfoglalva.</p> +<p>– Elmegy? – kérdeztem.</p> +<p>– Igen. De ezekkel a pajtásokkal szeretnék elmenni, – susogta. – +Azután majd visszajövök.</p> +<p>Többet nem kérdeztem tőle, csak annyit mondtam, hogy várni +fogom.</p> +<p>Levette a bőrtáskákat, amelyek a nyergén függtek és a kunyhó +elégett sarkába tette úgy, hogy nem lehetett látni, megvizsgálta a +kengyelt, a szárakat és elkészülvén a nyergeléssel, rám mosolyogva +így szólt:</p> +<p>– Most készen vagyok és fölkeltem pajtásaimat.</p> +<p>Félórával a reggeli tea után három vendégem elbúcsúzott. Künn +maradtam és fát hasogattam a kályhám számára. Egyszerre csak +bizonyos távolból fegyverdörej hallatszott, először egy, majd egy +második. Azután csönd lett. Azon a helyen, amelynek közelében a +lövések eldördültek, egy csapat megijesztett császárfajd riadt föl +és átröpült hozzám. <span class="pagenum"><a name="Page_11" id= +"Page_11">-11-</a></span> Egyik magas fenyő csúcsáról szarkacsörgés +hallatszott. Sokáig füleltem az erdőbe, hogy megtudjam, közeledik-e +valaki a kunyhómhoz, de teljes volt a csönd.</p> +<p>A Jenisszei alsó folyásán nagyon korán sötétedik. Tüzet raktam a +kályhámban és megfőztem a levesemet, miközben állandóan figyeltem +minden kívülről hozzám behallatszó zajra. Mert az egész idő alatt +tisztában voltam azzal, hogy a halál áll mellettem és emberek, +vadállatok beavatkozásával, hideggel, balesettel vagy betegséggel +minden pillanatban elpusztíthat. Tudtam, hogy senki sem volt a +közelemben, aki segíthetne és hogy egyedüli segítségem Isten keze, +lábam és kezem ereje, pontos célzásom és hidegvérem.</p> +<p>Figyelésem azonban nem használt. Észre sem vettem, amikor az +idegen visszatért. Miként tegnap, most is egészen hirtelenül jelent +meg a küszöbön. A gőzön át láttam nevető szemét és finom arcát. +Belépett a kunyhóba és hangos csörömpöléssel három fegyvert lökött +a sarokba.</p> +<p>– Két ló, két fegyver, két nyereg, két skatulya szárított hús, +féltégla tea, egy kis zsák só, ötven patron, két köpeny, két pár +csizma. Mindezt nevetve sorolta elő. Valóban, – így folytatta – +meglehetősen eredményes vadászatom volt ma.</p> +<p>Meglepetve néztem reá.</p> +<p>– Miért van meglepetve? – kérdezte nevetve, – Komu Nŭjny eti +tovarisi? Mit kezdhet az ember ezekkel a fickókkal? Igyunk teát és +feküdjünk le aludni. Holnap más, biztosabb helyre viszem önt, +azután elutazom.</p> +<h3><span class="smaller">MÁSODIK FEJEZET.</span><br /> +Útitársam titka.</h3> +<p>Virradatkor ébredtünk, hogy ezt az első menedékhelyemet +csakhamar magunk mögött hagyjuk. Személyes birtokunkat +becsomagoltuk a nyeregtáskákba, amelyeket az egyik nyergen +erősítettünk meg.</p> +<p>– Négy-ötszáz versztnyire kell utaznunk, – jelentette be +kedélyesen az utitársam. <span class="pagenum"><a name="Page_12" +id="Page_12">-12-</a></span></p> +<p>Iván volt a neve, ami Oroszországban, ahol minden második embert +így hívnak, rám nézve semmit sem jelentett.</p> +<p>– Tehát nagyon sokáig fogunk utazni, – jegyeztem meg +sajnálkozva.</p> +<p>– Nem tovább egy hétnél, sőt talán addig sem, – felelte.</p> +<p>Az első éjjelt az erdőben, szabad ég alatt töltöttük el. +Vándorlásom másfél éve alatt hány hasonló éjjelt éltem át! Nappal +kemény hideg volt. A megfagyott hó csikorgott a ló patkója alatt. A +patkóról leváló hódarabok, amikor végiggurultak a megfagyott +kérgen, mintha üveg tört volna el. Nyírfajdok röpültek föl lusta +lomhasággal a fákról. Nyulak ugrottak le kényelmesen a folyók nyári +ágyába. Éjjel a szél sóhajtozni és fütyülni kezdett, miközben +fejünk fölött összehajlította a fák ágait. De a fák alatt szélcsend +volt és nyugalom.</p> +<p>Hatalmas fákkal körített szakadékban tartottunk pihenőt. Ott +kidőlt fenyőkre akadtunk, amelyekből tuskókat vágtunk a tűzre. +Miután teát főztünk, nekiláttunk az evésnek.</p> +<p>Iván két fatörzset vonszolt helyünkre, fejszéjével egyik +oldalukon símára ácsolta a törzseket és síma oldalukkal egymásra +rakta őket. Azután két végükön nagy éket vert közéjük, amely +két-három hüvelyknyire elválasztotta egymástól a törzseket. Ebbe a +nyílásba faszenet raktunk és láttuk, hogy a tűz gyorsan végigfutott +a símára csiszolt oldalak egész hosszában.</p> +<p>– Így még reggel is lesz tüzünk, – mondta. – Ez az aranykeresők +naida-ja. Mi aranykeresők, akik nyáron és télen az erdőkben +vándorlunk, mindig naida mellett alszunk. Finom dolog. Majd +meglátja.</p> +<p>Fenyőágakat vágott le és lejtős tetőt készített belőlük, amelyet +a naidával szemben két oszlopra erősített. Ágtetőnk és naidánk +fölött a védő fenyőfák ágai terpeszkedtek. Még több ágat is hozott +és a tető alatt levő hóra terítgette. Erre azután a nyeregtakarókat +tettük. Ebben a fészekben Iván leheveredhetett és felsőruháját +egészen a zubbonyáig levethette. Nemsokára észrevettem, hogy izzad +a homloka és hogy homlokát is, tarkóját is ruhaujjával dörzsölgeti. +<span class="pagenum"><a name="Page_13" id= +"Page_13">-13-</a></span></p> +<p>– Most jó meleg van itt.</p> +<p>Rövid idő mulva én is kénytelen voltam a köpenyemet levetni. +Nemsokára minden takaró nélkül lefeküdtem aludni. Míg a fenyők és +tetőnk ágain keresztül csillámlottak a hideg, tiszta csillagok és a +naidán túl fájó hideg volt, addig mi itt kellemesen védve voltunk. +Ez éjjel óta nem féltem többé a hidegtől. Ha nappal alaposan +átfagytam a nyeregben, éjjel a barátságos naidával alaposan +átmelegítettem magamat, nehéz felöltőm nélkül pihentem, csak +zubbonyban ültem a fenyőfák alatt és iszogattam a mindig kedves +teát.</p> +<p>Napi vándorlásunkon Iván elbeszélte Transbajkália hegyeiben és +erdőiben tett aranykereső útjának élményeit. Elbeszélése az +érdekfeszítő kalandoknak, veszedelmeknek és harcoknak eleven sora +volt. Iván típusa volt azoknak az aranykeresőknek, akik +Oroszországban, de más országokban is a leggazdagabb aranybányákat +fedezik föl és maguk mindamellett koldusok maradnak. Azt nem mondta +meg, hogy miért hagyta el Transbajkáliát és jött el a Jenisszeihez. +Magatartásából kiéreztem, hogy erről nem óhajt beszélni és nem is +unszoltam. Titokzatos életének e részéről később egészen véletlenül +mégis föllebbent kissé a fátyol.</p> +<p>Közel értünk utunk céljához. Egész napon át csak nagy +nehézséggel jutottunk előre egy-egy sűrű füzesen keresztül, mert +közeledtünk a nagy Jenisszei jobboldali mellékfolyója, a Mana +partjához. A bokrok közt élő nyulak keményre taposott nyomát láttuk +mindenütt. Ezek a kis fehér erdőlakók keresztül-kasul futkostak +előttünk. Máskor vörös farkát láttuk egy-egy rókának, amely a +szikla mögött meglapulva egyszerre figyelt minket és a gyanútlan +nyulakat.</p> +<p>Iván sokáig szótlan volt, majd beszélni kezdett. Elmondta, hogy +nem messzire tőlünk, a Mana egyik kis ágának torkolatánál kunyhó +van.</p> +<p>– Mit gondol? Elmenjünk odáig, vagy pedig ismét naida mellett +töltsük az éjjelt?</p> +<p>Azt indítványoztam, hogy menjünk egészen a kunyhóig, mert +mosakodni óhajtottam és mert már nagyon szerettem volna igazi tető +alatt meghálni. Iván összeráncolta szemöldökét, de engedett. +<span class="pagenum"><a name="Page_14" id= +"Page_14">-14-</a></span></p> +<p>Már sötétedett, amikor egy kunyhóhoz közeledtünk, amelyet sűrű +erdő és málnabokrok vettek körül. Kicsiny ház volt két apró +ablakkal és egy óriási orosz kályhával. Az épülethez egy pincével +ellátott fészernek maradványa támaszkodott.</p> +<p>Iván ivott a katonáktól örökölt üvegből és nemsokára +meglehetősen beszédes lett. Szeme csillogott és kezével gyakran és +gyorsan végigjárta hosszú fürtjeit. Elbeszélte egyik kalandjának +történetét, de hirtelen elakadt a beszéde és a félelem +kifejezésével az egyik sötét sarokba bámult.</p> +<p>– Patkány van ott? – kérdeztem.</p> +<p>Ismét szótlan lett és szemöldökét összehúzva gondolkodott. Mivel +gyakran órák hosszáig szoktunk hallgatni, nem lepett meg +magaviselete. Egyszerre csak felém hajolva ezt suttogta:</p> +<p>– Egy régi történetet akarok önnek elmondani. Transbajkáliában +volt egy barátom. Fegyenc. A neve Gavronsky. Sok erdőn és sok +hegyen vándoroltunk együtt aranykereső utunkon. Megegyeztünk, hogy +mindent egyforma részben megosztunk, de Gavronsky hirtelen a +Jenisszei mellett elterülő szibériai őserdőbe ment és eltűnt. Öt év +mulva hallottuk, hogy nagyon kiadós aranybányát talált és gazdag +ember lett. Később aztán a feleségével együtt meggyilkolták…</p> +<p>Egy pillanatig hallgatott, azután folytatta:</p> +<p>– Ez itt az ő régi kunyhójuk. Itt élt a feleségével és valahol a +folyó mellett találta az aranyat. Hogy hol, nem mondta meg +senkinek. A környéken élő parasztok mind tudják, hogy sok aranya +volt a bankban és hogy aranyat adott el a kormánynak. Itt ölték meg +őket…</p> +<p>Iván a kályhához lépett, égő fadarabot vett ki, megvilágította +vele a padló egyik helyét és előre lépett.</p> +<p>– Látja ezt a foltot a padlón és a falon? Az ő vérük. Gavronsky +vére. Meghaltak, de nem árulták el az aranytelepet. Az aranyat a +folyó partján vájt mély lyukból vették ki és a fészer alatt levő +pincében rejtették el. De Gavronsky nem adott belőle semmit. Pedig, +nagy Isten, mennyire megkínoztam! Tűzzel égettem őket, az ujjaikat +hátra görbítettem, <span class="pagenum"><a name="Page_15" id= +"Page_15">-15-</a></span> szemeiket az ujjammal kinyomtam. +Gavronsky hallgatott és meghalt.</p> +<p>Egy pillanatig gondolkozott, azután gyorsan ezt mondta:</p> +<p>– Mindezt a parasztoktól hallottam.</p> +<p>A fadarabot visszadobta a kályhába és leroskadt a padra.</p> +<p>– Itt az alvás ideje, – mondá a szavakat szinte kilökve magából +és elcsendesült.</p> +<p>Sokáig hallgattam lélekzését és a magával folytatott suttogást, +mialatt egyik oldaláról a másikra fordult és pipázott.</p> +<p>Reggel elhagytuk a gonosz szenvedés és bűntett e tanyáját.</p> +<p>Utazásunk hetedik napján sűrű cédruserdőhöz értünk, amely hosszú +hegylánc előhegyein terült el.</p> +<p>– A legközelebbi paraszttelep nyolcvan verstnyire van, – mondta +Iván. – A nép idejár az erdőbe cédrustobozt gyűjteni. De csak +ősszel. Ősz előtt tehát senkivel sem fog találkozni. Sok madarat és +állatot, gazdag diókészletet fog itt találni úgy, hogy megélhet. +Nézze ezt a folyót. Ha el akar jutni a parasztokhoz, a folyót kell +követnie, elviszi hozzájuk.</p> +<p>Iván segített nekem agyagkunyhót építeni. Nem valóságos +agyagkunyhó volt ez, hanem úgy teremtődött meg, hogy egy nagy, +valószínűleg vad vihartól kidöntött cédrus gyökérzetét kihúztuk a +földből. Így mély nyílás támadt, házamnak ez lett a szobája és +egyik oldalán agyagfal védte, amelyet a kicsavart gyökérzet +támogatott. Egyes átcsüngő gyökérrészek állványzatot alkottak, +amelybe botokat és ágakat dugdostunk. Így csináltunk tetőt, amelyet +végül, hogy szilárdabb legyen, kövekkel és hideg ellen való +védekezésül hóval födtünk be. A kunyhó homlokoldala nyitva maradt, +de a naida állandóan védte.</p> +<p>Ebben a hóval födött kunyhóban két hónapot töltöttem el, mintha +nyár lett volna. Minden más emberi teremtmény látása nélkül és +anélkül, hogy érintkezésbe jöttem volna a fontos eseményektől +megrázott világgal, itt éltem e sírban, a kidöntött fa gyökere +alatt a szabad természetben és állandó kísérőm a családom sorsa +miatt való súlyos gond volt. <span class="pagenum"><a name= +"Page_16" id="Page_16">-16-</a></span></p> +<p>Iván másnap elhagyott. Zsákban szárított kenyeret és kevés +cukrot hagyott hátra számomra. Soha többé nem láttam.</p> +<h3><span class="smaller">HARMADIK FEJEZET.</span><br /> +Küzdelem a létért.</h3> +<p>Most egyedül voltam. Körülöttem csak az örökzöld, hóval födött +cédruserdő, a meztelen bokrok és a befagyott folyó. Ameddig a fák +ágai és törzsei közt elláthattam, semmi más, csak a cédrusok és a +hó nagy óceánja. Szibériai őserdő. Taiga! Meddig leszek kénytelen +itt élni? Rám találnak itt a bolsevikok? Megtudják-e a barátaim, +hol vagyok? Mi történik a családommal? Ezek a kérdések égették +állandóan agyamat.</p> +<p>Nemsokára megértettem, miért hozott Iván ily messzire. Utunkban +nem egy magányos helyet érintettünk, ahol biztosságban magamra +hagyhatott volna. De mindig azt mondta, hogy olyan helyre visz, +ahol könnyebben lehet megélni. És ebben igaza volt. A cédrusfa és +cédruserdőkkel borított hegyek különös bájt adtak magányos +rejtekhelyemnek. A cédrus csodálatos, hatalmas fa, messzire +szétterülő ágakkal, örökzöld sátor, amely védelmébe vesz mindenféle +élő lényt. A cédrusok közt mindig élénk volt az élet. Amott egyre +lármáztak az ágról-ágra ugráló mókusok. Emitt magtörő hollók +kiáltoztak élesen. Egy csapat pirók, karminvörös mellel, mint a +láng röpült el a fák között. Vérpintyek kis serege csapott alá és a +fák amfiteátrumát megtöltötte énekével. Egy nyúl egyik fatörzstől a +másikig ugrándozott. Mögötte a havon mászó menyét árnyéka +ólálkodott. A keményre fagyott havon gondosan lépegetve, nemes +szarvas közeledett. És végül a hegy csúcsáról meglátogatott a +szibériai erdő királya, a barna medve is.</p> +<p>Mindez szórakoztatott. Elűzte fekete gondolataimat és bátorságot +adott a kitartásra. Jó, ámbár kissé nehéz időtöltésem volt az is, +hogy fölmásztam az erdő közepéből kiemelkedő hegy csúcsára, ahonnan +elláthattam egy, a szemhatáron elnyúló vörös sávig. Ez a Jenisszei +túlsó partjának <span class="pagenum"><a name="Page_17" id= +"Page_17">-17-</a></span> vörös szirtje volt. Ott terült el az +ország, ott voltak a városok, az ellenségek és a barátok. Ott volt +az a pont is, melyet családom lakóhelyéül állapíthattam meg. Ez +volt az oka annak, miért Iván ide hozott.</p> +<p>Minél inkább tűntek el magányosságomban a napok, annál +fájdalmasabban éreztem kísérőm hiányát. Noha ez az ember Gavronsky +gyilkosa volt, úgy gondoskodott rólam, mintha az apám lett volna, +mindig fölnyergelte a lovamat, fölaprította helyettem a fát és +mindent megtett, hogy kényelmessé tegye életemet.</p> +<p>Olykor arra gondoltam, hogy ha e helyen kellene meghalnom, +összeszedném végső erőmet és fölvonszolnám magamat a hegy csúcsára, +hogy ott halhassak meg.</p> +<p>A vad természetben való ez az élet azonban sok alkalmat adott az +elmélkedésre is, de még többet testi foglalkozásra. Állandó kemény +és komoly harc volt a létért. A legnehezebb munka a naida számára +való nagy fatuskók előkészítése volt. A kidőlt fák törzsét mindig +hó födte és oda volt fagyva a talajhoz. Tehát ki kellett ásnom és +azután hosszú rúd segítségével mozdítottam tovább helyéről. Hogy +ezt a munkát megkönnyítsem magamnak, fám megszerzésére a hegyet +választottam, ahonnan, bár följutnom nehéz volt, könnyen +leguríthattam a fatörzseket. Nemsokára pompás fölfedezést tettem: +kunyhóm közelében nagyobb tömegű vörösfenyőre akadtam, az erdő e +szép és mégis szomorú óriásaira, amelyeket valami hatalmas vihar +döntött le. Törzseiket hó födte, de gyökereikkel még a földbe +kapaszkodtak. Mikor fejszémmel belevágtam a gyökérbe, fejszém éle +oly mélyen vágódott bele, hogy csak nagynehezen tudtam +kiszabadítani. Ennek okát kutatva rájöttem, hogy a gyökér át van +itatva gyantával. Csak egy szikra kellett, hogy a fa szilánkjai +meggyulladjanak. Később is mindig volt készletem belőle, hogy a +vadászatról való hazatérésemkor gyors tűzön megmelegíthessem a +kezemet vagy teát főzhessek.</p> +<p>Időm nagyobb részét vadászással töltöttem el. Világos volt, hogy +minden napot munkában kell eltöltenem, mert csak így felejtem el +szomorú gondolataimat. Reggeli teám <span class="pagenum"><a name= +"Page_18" id="Page_18">-18-</a></span> után rendesen az erdőbe +mentem, hogy nyírfajdot és császármadarat lőjjek. Miután egy-két +madarat lelőttem, elkészítettem ebédemet, mely sohasem +büszkélkedett gazdag ételsorral. Állandóan szárnyaslevest ettem, +maroknyi szárított kenyérrel és utána vég nélkül teát ittam. +Egyszer a madárvadászaton zajt hallottam a sűrű bokrok közt. Amikor +figyelmesen nézegettem, szarvasaggancs hegyét pillantottam meg. A +földre lapulva arrafelé csúsztam, de az éber állat meghallotta +közeledésemet és hatalmas lármával eltűnt a bokrok közt. Miután +körülbelül háromszáz lépésnyire futott, egészen világosan láttam, +amint a hegy meredekénél megállott. Csodálatos állat volt. +Sötétszürke volt a teste, a hátgerince csaknem fekete és akkora +volt, mint egy kis tehén. Fegyveremet egy ágra fektettem és lőttem. +Az állat óriásit ugrott, néhány lépésnyire futott és összeroskadt. +Amilyen gyorsan csak tudtam, odasiettem, de a szarvas ismét +fölugrott és fölvonszolta magát a hegyre. Egy második lövés +leterítette. Így meleg szőnyegre és húskészletre tettem szert. +Agancsa, melyet a falam ágaira erősítettem, szép kalapfogas +lett.</p> +<p>Sohasem fogom elfelejteni azt az érdekes, de vad látványt, +amelynek egyszer kunyhómtól néhány kilométernyire voltam a tanuja. +Ott kis süppedés volt, amelyet fű és vörös áfonya födött. Ott a +császármadár és a fogoly bogyót szokott keresni. A bokrok mögött +nesztelenül közeledtem e helyhez, ahol nagy csapat császármadarat +láttam a hóban kapirgálva és bogyót csipegetve. El voltam merülve +nézésükbe, amikor hirtelen nagyot ugrott az egyik császármadár. +Erre az egész madársereg megijedve elröpült. Az első madár, +meglepetésemre, csigavonalban, merőlegesen a magasba emelkedett, +ahonnan egyszerre csak halva zuhant alá. Odasiettem, ahol lezuhant, +de még nem jutottam el addig, amikor a megölt madár testéről egy +mohó menyét ugrott le és elbújt egy kidőlt fa törzse mögött. A +madár gégéje rettenetesen össze volt marcangolva. Tisztában voltam +azzal, hogy a menyét megtámadta a császármadarat, beleharapta magát +a torkába és mialatt a madár felrepült vele, gégéjéből kiszívta a +vért és ez okozta a madár hirtelen lezuhanását. A menyét +<span class="pagenum"><a name="Page_19" id= +"Page_19">-19-</a></span> e léghajós-ügyességének köszönhettem, +hogy egy patront megtakarítottam.</p> +<p>Állandó harcban éltem a természettel. Bántó és keserű gondolatok +egyre jobban megmérgezték a lelkemet.</p> +<p>Múltak a napok és hetek. Melegebb szelek fuvallatát éreztem. A +nyiltabb helyeken olvadni kezdett a hó. Itt-ott kisebb vízfolyások +voltak láthatók. Nemsokára egy-egy legyet vagy pókot láthattam, +amely fölébredt a kemény tél után. Láttam, hogy tavasszal +lehetetlen lesz az erdőt elhagynom, mert akkor minden folyó kiárad. +A süppedő lápon nem lehet átjutnom. Az állatoktól kitaposott minden +út áradó víznek lesz az ágya.</p> +<p>A tavasz nagyon gyorsan érvényesítette jogát. Az én hegyem +nemsokára megtisztult a hótól és csak kövek, nyírek és nyárfák +törzsei és magas hangyabolyok födték. A folyó helyenként áttörte +jégtakaróját. Forrott és habzott.</p> +<h3><span class="smaller">NEGYEDIK FEJEZET.</span><br /> +A halász.</h3> +<p>Egyszer, amikor vadászni voltam, a folyó partjához értem. Sok +vöröshátú, nagyon nagy halat vettem észre. Mintha csak vérrel +lettek volna megtöltve. A víz felületén úsztak és élvezték a +napsugarat. Amikor a folyó egészen megtisztult a jégtől, ezek a +halak hihetetlenül nagy tömegben jelentek meg. Csakhamar +kisütöttem, hogy a folyón fölfelé iparkodnak, mert az ívás idejét a +kisebb folyóágakban töltik el. Elhatároztam, hogy halászni fogok +olyan rabló eljárással, aminő minden országban tilos. De minden +ügyész és bíró bizonyára enyhébben ítéli meg annak az embernek a +tettét, akinek egy kidöntött fa gyökere alatt kell élnie és aki +ilyen viszonyok közt megszegi az ésszerű törvényeket.</p> +<p>Sok vékony nyír- meg nyárfaágat szedtem össze és vízrekesztőt +fontam belőlük, amelyen a halak nem hatolhatnak át. Hiába +kísérelték meg, hogy átugorják. A part közelében körülbelül +tizennyolc hüvelyknyi szélességű nyílást szabadon hagytam e gátban +a víz színe alatt és a vízfolyással <span class="pagenum"><a name= +"Page_20" id="Page_20">-20-</a></span> szemben levő oldalán puha, +fűzfavesszőből font mély kosarat erősítettem rá. Ebbe jutottak a +halak, ha átbújtak a lyukon. Én meg hideg kegyetlenséggel ott +álltam és vastag bunkóval fejbe vertem őket. Többnyire harminc, +néha több, egész nyolcvan fontnyi volt a zsákmányom. Taimen ennek a +halnak a neve. A pisztrángok családjába tartozik és egyike a +Jenisszei legjobb fajtájú halainak.</p> +<p>Két hét mulva vége volt a halászásnak. Kosaram nem szállított +már több kincset. Hát ismét vadászni kezdtem.</p> +<h3><span class="smaller">ÖTÖDIK FEJEZET.</span><br /> +A veszedelmes szomszéd.</h3> +<p>Minél jobban életre keltette a tavasz a természetet, annál +kiadósabb és élvezetesebb volt a vadászás. Reggel, napfölkeltekor, +hangokkal volt az erdő tele, hangokkal, amelyek a város lakójának +idegenek és amelyeket nehéz egymástól megkülönböztetni. Ekkor +dürgött a fajdkakas és énekelte szerelmi dalát a cédrus hegyes +ágain, miközben az alatta, a lehullott levelek közt kapirgáló +szürke tyúkot bámulta. Ezt a tollas Carusót nagyon könnyen meg +lehetett közelíteni és egy lövésre poétikus kötelességét inkább +hasznos kötelességgel cserélte föl. Halála könnyű volt, hiszen +szerelmes volt és süket. Künn a tisztáson a császárfajdok +verekedtek szétterpesztett foltos farkkal, míg a tyúkok szorosan +mellettük páváskodtak, a nyakukat nyujtogatták és egymással +fecsegtek, valószínűleg valami pletykát harcoló kakasaikról. A +távolból erős és mély, de mégis gyöngédséggel és szeretettel teli +bőgés hallatszott, a szarvas szerelmi kiáltása, míg a fölötte levő +szirten a hegyi kecske rövid, szaggatott hangja szólalt meg. A +bokrok alján vidám nyulak huncutkodtak. Gyakran egészen a +közelükben, a jó alkalmat lesve, egy vörös róka nyúlt el a hasán. +Farkasról sohasem hallottam ott semmit; rendszerint nincs a +szibériai hegy- és erdővidéken.</p> +<p>Volt azonban egy másik állat, amely a szomszédom lett. +Egyikünknek pusztulnia kellett. Egyszer, mikor egy <span class= +"pagenum"><a name="Page_21" id="Page_21">-21-</a></span> nagy +fajdkakassal tértem vissza a vadászatról, hirtelen valami fekete +mozgó tömeget vettem észre a fák alatt. Megálltam. Medve volt. +Hangyabolyban kotorászott. Amikor megneszelt, hevesen fújtatott és +gyorsan elillant. Ügyetlen lábának gyorsasága szerfölött meglepett. +Másnap reggel, amikor köpenyemmel betakarva még kunyhómban +feküdtem, zaj vonta magára figyelmemet. Kémlelődve kinéztem és +fölfedeztem a medvét. Hátsó lábán állt és lármásan szimatolgatott. +Alighanem azt vizsgálgatta, miféle teremtmény lehet az, amely medve +módjára, kidöntött fa törzse alatt tölti el a telet. Nagyot +kiáltottam és a fejszével az üstre ütöttem. Korai látogatóm erre +elfutott, ahogyan csak a lába bírta. De nem nagyon örültem a +látogatásának. Kora tavasszal történt ez, amikor a medvének +tulajdonképpen még nem kellett volna elhagynia telelő helyét. Az +úgynevezett hangyászó medvék közé tartozott. Rendkívüli medvefajta, +amely híjával van a medvetörzshöz tartozó családok minden +etikettjének.</p> +<p>Tudtam, hogy a hangyászó medve nagyon ingerlékeny és vakmerő. +Hamarosan fölkészültem tehát úgy a védelemre, mint a támadásra is. +Az előkészület rövid volt. Öt patronnak a hegyét ledörzsöltem és +ezzel dum-dumot csináltam. Ilyen nem szívesen látott vendéggel +szemben eléggé érthető argumentum lettek. Fölvettem a kabátomat és +elmentem oda, ahol először találkoztam a medvével és ahol sok +hangyaboly volt. Bejártam az egész hegyet, benéztem minden zugba, +de sehol nem tudtam fölfedezni látogatómat. Megcsalódva és +kifáradva közeledtem a kunyhómhoz, megfeledkezve minden +óvatosságról. Ekkor hirtelen megláttam az erdő királyát, éppen +amikor alacsony lakásomból kibújt és a bejáratot körülszaglászta. +Lőttem. Ordított fájdalmában meg dühében és hátsó lábára állott. +Amikor egy második golyó szétzúzta egyik lábát, leereszkedett, de +mindjárt megtámadásomra indult, úgy, hogy megsebesült lábát maga +után húzva, ismét fölállni iparkodott. Csak a harmadik golyó +végzett vele, amely mellbe találta. Körülbelül 200–250 font volt a +súlya és kitűnően ízlett. Legjobb volt kotelettnek elkészítve. De +nagyon bevált, mint hamburgi szeletis, <span class= +"pagenum"><a name="Page_22" id="Page_22">-22-</a></span> forró +kövön puhítva és sütve, amikoris a hús nagy darabokra dagadt föl, +de ezek a darabok olyan könnyűek voltak, mint a pétervári +«Medved»-ben a legfinomabb omelette soufflée. Éléstáram e jókor +jött meggazdagodása után addig éltem menedékhelyemen, míg a föld +kiszáradt és a folyó is leapadt annyira, hogy partja mentén +nekivághattam az útnak oda, ahová Iván utalt.</p> +<p>A legnagyobb óvatossággal utaztam és gyalog tettem meg az utat a +part mentén. Egész háztartásomat és birtokomat szarvasbőrzsákba +csomagolva magammal cipeltem. Így megterhelve gázoltam át az utamba +eső kisebb vizeken és mocsarakon. Körülbelül ötven mérföld után a +Sifkova nevű területre érkeztem. Ott egy Tropov nevű parasztnak az +erdőhöz legközelebb eső kunyhójára bukkantam. Egy ideig nála +laktam.</p> +<p class="center">*</p> +<p>Ha összefoglalom a szibériai őserdőben tett tapasztalatomat, +ezekre a következtetésekre jutok: az alkalom korunk minden +egészséges emberében újra felébreszti a primitív ember, vadász vagy +harcos hajlandóságait és képessé teszi őt a természettel való +küzdelemre. A művelt elméjű ember kedvezőbb helyzetben van, mint a +műveletlen, mert ennek nincs elég tudása és akaratereje ahhoz, hogy +keresztülverekedje magát. De a kultivált embernek azt az árat kell +ezért fizetnie, hogy nem lehet számára semmi sem oly rettenetes, +mint a föltétlen egyedüllét és annak tudata, hogy tökéletesen el +van vágva az emberi társadalomtól, az élettől, a szellemi és +esztétikai kultúrától. Egy lépés, a gyöngeségnek csak egy pillanata +kell és teljes őrület keríti hatalmába ezt az embert, hogy +elháríthatatlan pusztulásba rántsa. A hideggel és az éhséggel való +harc irtózatos napjait éltem át. De még rettenetesebbek voltak azok +a napok, amikor az akaratom küzködött a gyöngítő és összemorzsoló +gondolatokkal. Még ma is reszket a szívem és a lelkem, ha ezekre a +napokra emlékezem és ha most, tapasztalatom leírásakor, ismét +életre keltem őket, újra visszasülyedek a félés és a kétségbeesés +állapotába. <span class="pagenum"><a name="Page_23" id= +"Page_23">-23-</a></span></p> +<p>Végül meg kell jegyeznem, hogy éppen a civilizált államokban +nagyon is keveset törődnek az emberek kiképzésével arra, ami +primitív viszonyok közt lehet a hasznukra, olyan viszonyok közt, +amelyek a természettel való életküzdelemből származnak. Ennek +megváltoztatása az egyedüli út, hogy új nemzedéket neveljünk, erős, +egészséges, kitartó emberekből, akiknek egyszersmind a lelkük is +kifejlődött.</p> +<p>A természet megsemmisíti a gyöngét, de megsegíti az erőset; a +lélek olyan indulatait ébreszti föl, amelyek a modern élet +közönséges viszonyai közt alva maradnak.</p> +<h3><span class="smaller">HATODIK FEJEZET.</span><br /> +Egy folyó erjedésben.</h3> +<p>A Sifkova-vidéken nem sokáig maradtam. De a rövid időt minden +tekintetben kihasználtam. Először is egy embert, akiben +megbízhattam, a városba küldtem barátaimhoz, akiktől ezen az úton +fehérneműt, csizmát, pénzt kaptam és egy kis ládát az első +segítségnyujtáshoz szükséges anyaggal és a legfontosabb +orvosszerekkel. Megkaptam így azt is, ami a legfontosabb volt: +útlevelet hamis névre, mert a bolsevikok számára természetesen +halott voltam.</p> +<p>E némileg kedvezőbb körülmények közt jövendő terveimről +gondolkodtam. Sifkovában nemsokára híre járt, hogy egy bolsevista +népbiztos fog odaérkezni, aki marhát rekvirál a vörös hadsereg +számára. Veszedelmessé vált tehát az ottidőzés. Csak arra vártam, +hogy a Jenisszei megszabaduljon a tömör jégtakarótól, amely jó +sokáig elzárta még akkor is, amikor a kisebb folyóágak már szabadok +voltak és a fák tavaszi lombot kaptak. Ezer rubelért fölfogadtam +egy halászt, aki késznek nyilatkozott arra, hogy mihelyt a folyó +teljesen megtisztul a jégtől, a folyón fölfelé, ötvenöt +mérföldnyire elvisz egy elhagyott aranybányához.</p> +<p>Egy reggelen fülsiketítő ropogást halottam. Mintha borzasztó +ágyúlövés lett volna. Kifutottam és azt láttam, hogy a folyó +hatalmas jégtömeget felemelt és azután áttörte, hogy darabokra +tépje. A parthoz siettem, ahol félelmetes, <span class= +"pagenum"><a name="Page_24" id="Page_24">-24-</a></span> de +nagyszerű látványban volt részem. A folyó azt a nagy jégtömeget, +amely délen levált, leúsztatta és északi irányban magával cipelte +az itt őt még részben födő vastag jégréteg alatt. Ennek nyomása +végül széttörte ezt az északi téli gátat és ezzel lehetővé tette az +egész nagy tömeg utolsó rohamát a Jegestenger felé.</p> +<p>A Jenisszei, «Jenisszei apó», «a hős Jenisszei», Ázsia +leghosszabb folyóinak egyike. Mély és pompás, különösen +középfolyásán, amelyet hegyláncok öveznek.</p> +<p>Az irtózatos folyam óriási jégmezőket cipelt le, amelyeket a +sellőkön és az itt-ott kinyúló sziklákon összetört. Haragos +forgatagban táncoltatta a jeget és letépte azokat a táborhelyeket +is, amelyeket a jégen rendeztek be a karavánok számára. Ezek a +karavánok télen Minuszinszkból Krasznojarszkba menet, mindig a +befagyott folyón járnak. Időről-időre megakadt a folyam szabad +futása. Ilyenkor ropogó robaj támadt. A nagy jégmezők +összenyomódtak és olykor harminc lábnyi magasságig egymásra +torlaszolódtak. Ezzel gátat emeltek a mögöttük levő víz elé, amely +gyorsan növekedett, az alacsonyabb partokon kiáradt és nagyobb +jégtömegeket kidobott a szárazra. A megerősödött víz ereje végül +mégis meghódította az útját elzáró jégtöltést és az összetörő üveg +csörömpölésével darabokra tépte.</p> +<p>A folyó kanyarodóinál és a nagy sziklákon ijesztő volt a kaosz. +Rengeteg jégtömbök összetorlódva, vadul táncoltak, míg fölvetődtek +a magasba, más jégtömbökbe ütköztek vagy szétzúzódtak a part +szirtjein, ahonnan kőomladékot, földet és fát téptek ki. Nagy, +tizenöt-húsz lábnyi falat halmozott föl az egész part hosszában +mesés gyorsasággal ez a természetóriás. Ezt a falat a parasztok +zaberega-nak nevezik és csak úgy juthatnak el azon keresztül a +folyóhoz, hogy külön utat vágnak benne. Az óriásnak egy hihetetlen +művét láttam. Sok lábnyi vastag és sok méter széles jégtömböt +röpített ugyanis merőlegesen a magasba úgy, hogy a part szélétől +több mint ötven lábnyira zuhant le a földre, ahol fiatal erdőt és +kis fákat zúzott szét.</p> +<p>Mialatt a jég e nagyszerű távozását figyeltem, szívem félelemmel +és borzalommal lett tele, látván az irtózatos zsákmányt, +<span class="pagenum"><a name="Page_25" id= +"Page_25">-25-</a></span> amelyet a Jenisszei ez évenként +megismétlődő visszavonulásán magával vonszolt. A zsákmány a +kivégzett ellenforradalmárok holtteste volt – Kolcsak admirális, az +antibolsevista Oroszország főkormányzója volt hadseregének +tisztjei, katonái és kozákjai. Ez a minuszinszki Cseka véres +munkájának volt az eredménye. Levágott fejjel és kézzel, +megcsonkított arccal, félig elégett testtel és szétzúzott +koponyával sok száz ilyen holttest úszott a víz színén és sírját +keresve összekeveredett a jégtömbökkel; vagy pedig a dühöngő örvény +forgataga szétmorzsolta őket a hegyes jégtömbök között és alaktalan +tömeggé tépte szét, amelyet a folyó, megiszonyodva a rábízott +föladattól, kihányt a szigetekre és zátonyokra. Végigmentem a +Jenisszei egész középfolyása mentén és mindenütt állandóan +rátaláltam a bolsevikok munkájának e rothadó, irtózatos nyomára. A +folyó egyik helyén egy kanyarodóban nagy halom döglött lovat +láttam. Az áramlat és a jég nem kevesebbet, mint háromszázat dobott +oda. E helytől egy versztnyire más fölfedezést tettem, amelyet +idegeim nem bírtak el. Ott ugyanis a parton fűzek hosszú sorát +láttam, amelyek újjszerűen lecsüngő ágaikkal, mindenféle alakban és +helyzetben, emberi holttesteket halásztak ki a meggyalázott +folyóból és olyan természetes módon tartották fogva, hogy +megterhelt lelkem ezt a benyomást sohasem tudja többé elfelejteni. +Itt hetven holttest irtózatos csoportot alkotott.</p> +<p>A sok jéghegy végre mind lecsúszott és kísérőjükként kidőlt fák +törzsei, fatönkök és halottak, halottak, halottak. A halász és a +fia kivájt nyírfatörzsből készült kis csónakba ültettek engemet a +podgyászommal együtt és a part mentén rudakkal fölfelé toltak. +Csónakot erős áramlásban rúddal víz ellen tolni nagyon kemény +munka. Az élesebb hajlásokon kénytelenek voltunk evezni és +izmainkkal kellett küzdenünk az áradás egész erejével szemben. +Némely helyen a sziklába kellett kapaszkodnunk és csak úgy +juthattunk előre, hogy a sziklát kézzel megragadva, lassan előre +húztuk magunkat. Akárhányszor jó sokáig tartott, míg ilyen sellőkön +öt-hat méternyire előbbre juthattunk.</p> +<p>Két nap alatt elérkeztünk utunk céljához. Több napot +<span class="pagenum"><a name="Page_26" id= +"Page_26">-26-</a></span> egy aranybányában töltöttem el, amelyben +egy őr élt a családjával. Mivel maguknak is kevés készletük volt, +nekem semmit sem adhattak, úgy, hogy ismét a fegyveremnek kellett +működnie, hogy élelmet szerezzek és gazdámat is élelmiszerhez +segítsem.</p> +<p>Itt egy napon fölbukkant egy geometer. Nem bújtam el előle, mert +a télen át az erdőben akkora szakállam nőtt, hogy még az anyám sem +ismert volna meg. De vendégünknek elég éles szeme volt ahhoz, hogy +azonnal lássa, ki vagyok. Nem féltem tőle, mert észrevettem, hogy +nem bolsevik. Rájöttünk, hogy közös ismerőseink vannak és hogy a +jelen eseményeiről egyformák a nézeteink. Az aranybánya közelében, +kis faluban lakott, ahol bizonyos közmunkákra kellett felügyelnie. +Elhatároztuk, hogy együtt menekülünk Oroszországból. Én már régóta +törtem ezen a fejemet. Most megérett a tervem. Mivel Szibériában +való földrajzi helyemet jól ismertem, a legbiztosabb útnak ezt +tartottam: Urianhaion át Mongolország északi részébe, amely a +Jenisszei forrásvidékéhez tartozik és azután Mongolországon +keresztben át a távoli Keletre és a Csöndes-Óceánhoz. A +Kolcsak-kormány bukása előtt azt a megbízást kaptam, kutassam ki +Urianhait és Nyugat-Mongolországot és ennek következtében akkor a +legnagyobb pontossággal tanulmányoztam minden térképet és könyvet, +amelyet e területről csak kaphattam. Vakmerő tervem megvalósítására +legerősebben a biztosságom után való vágy unszolt.</p> +<h3><span class="smaller">HETEDIK FEJEZET.</span><br /> +Szovjet-Szibérián keresztül.</h3> +<p>Néhány nap mulva útnak indultunk. A Jenisszei balpartján levő +erdőségen át déli irányban haladtunk. Attól félve, hogy valami +nyomot hagyunk magunk után, amennyire csak lehetett, elkerültük a +falvakat. Ahol ezt nem tehettük meg, ott általában jól fogadtak a +parasztok, akik inkognitónkon nem láttak keresztül. +Megállapítottuk, hogy gyűlölték a bolsevikokat, akik sok falut +elpusztítottak. Az <span class="pagenum"><a name="Page_27" id= +"Page_27">-27-</a></span> egyik helyen azt ujságolták nekünk, hogy +a fehérek üldözésére Minuszinszkből vörös különítményt küldtek ki. +Ez a hír arra kényszerített bennünket, hogy messzire elkanyarodjunk +a Jenisszei partjától és az erdőkben és hegyekben elbújjunk. +Csaknem tizennégy napig maradtunk ott, mert ez idő alatt vörös +katonák járták be a vidéket és rosszul öltözött, fegyvertelen +tiszteket fogdostak össze, akik a bolsevikok kegyetlen bosszúja +elől bújtak el. Véletlenül egy mocsárhoz érkeztünk, ahol fára +fölakasztva huszonnyolc tiszt holttestét találtuk. Arcuk és testük +meg volt csonkítva. Ennek láttára elhatároztuk, hogy sohasem +kerülünk élve a bolsevikok kezébe. Erre szolgáltak fegyvereink és a +nálunk levő ciankáli.</p> +<p>Amikor egyszer a Jenisszei egyik mellékfolyóján átkeltünk, szűk, +iszapos szoroshoz értünk, amelynek bejáratánál emberek és lovak +feloszló testei hevertek. Kevéssé távolabb széttört szánkóra +akadtunk kifosztott ládákkal és szétszórt papirossal. A közelben +széttépett ruha és több más halott feküdt. Kik voltak ezek a +szegény emberek? Miféle tragédia játszódott le ebben az erdőben? +Megpróbáltuk a talány megfejtését. Megvizsgáltuk az okiratokat és +papirokat. Pepelajev tábornok törzséhez intézett hivatalos iratok +voltak. A Kolcsak-hadsereg visszavonulásakor a törzs egy része +valószínűleg ezen az erdőn jött keresztül, hogy elrejtőzzék a +mindenfelől előrenyomuló ellenség elől. Itt azonban a vörösök +kezébe estek, akik megölték őket. Nem messze e helytől halva +találtunk egy nőt, akinek állapota világosan bizonyította, hogy mi +érte, míg egy szánakozó golyó megváltotta. A holttest egy +melléktábor mellett feküdt, amely tele volt szétszórt üvegekkel és +konzervdobozokkal és a gyilkosságot megelőző orgiáról beszélt.</p> +<p>Minél messzebbre jutottunk délre, annál barátságosabban fogadott +a nép és annál ellenségesebb indulattal volt a bolsevikok ellen. +Végre kijutottunk az erdőségből és a minuszinszki irtózatos +sivatagba kerültünk, amelyet a magas vörös Kizill-Kaja hegylánc +szel keresztül és helyenként sóstavak födik. Ez a síroknak országa, +sok ezer nagy és kicsi dolmennek, első birtokosai síremlékeinek +országa, tíz <span class="pagenum"><a name="Page_28" id= +"Page_28">-28-</a></span> méter magasságig terjedő kőpiramisok, +amelyeket hódító útján Dsingisz khán és később a nyomorék +Tamerlan-Timur állított emlékül. E dolmenek és kőpiramisok ezrei +állanak végtelen sorban, északi irányban. Ezen a síkságon a tatárok +élnek most. A bolsevikok kirabolták őket és ezért gyűlölik a +bolsevikokat. Nyíltan megmondhattuk tehát nekik, hogy menekülő úton +vagyunk. Ingyen adtak élelmiszert, elláttak vezetőkkel és +fölvilágosítottak bennünket, hol pihenhetünk meg és veszedelem +esetén hol kell elbújnunk.</p> +<p>Több nap mulva a Jenisszei magas partjáról megláttuk az első +gőzöst, az Oriolt, amely Krasznojarszkból Minuszinkszba vörös +csapatokat szállított.</p> +<p>Nemsokára a Tuba folyó torkolatáig értünk, amelyet élesen keleti +irányban kellett követnünk, egészen a Szajan-hegységig, ahol +Urianhai kezdődik. Az volt a nézetünk, hogy a Tuba és +mellékfolyója, az Amyl mentén levő út lesz utazásunknak +legveszedelmesebb része, mert e két folyó völgyeit sűrűn lakja +olyan nép, amely Setinkin és Krafcseno ismert kommunista +elvtársaknak sok katonát adott.</p> +<p>Egy tatár bennünket és lovainkat kompon átvitt a Jenisszei jobb +partjára és napkeltekor még néhány kozákot is küldött, aki elkísért +egészen a Tuba torkolatáig. Ott egész napi pihenőt élveztünk. Vad +fekete ribiszke és cseresznye volt az élelmünk.</p> +<h3><span class="smaller">NYOLCADIK FEJEZET.</span><br /> +Három nap ellenségek közt.</h3> +<p>Hamis útleveleinkkel fölszerelve, előre haladtunk a Tuba +völgyében. Minden tíz-tizenöt versztnyire száz-kétszáz házra +terjedő faluhoz érkeztünk, amelyekben az egész közigazgatás a +szovjetek kezében volt és ahol a kémek minden arramenőt gyanakodva +megfigyeltek. Ezeket a falvakat két okból nem kerülhettük el. +Először is ez a kísérlet, amikor a földeken állandóan találkoztunk +parasztokkal, gyanút keltett volna és valami szovjethatóságot talán +arra bírt volna, hogy bennünket elfogjon és Minuszinszkbe küldjön a +Csekához, <span class="pagenum"><a name="Page_29" id= +"Page_29">-29-</a></span> ahol aztán utóljára láttuk volna a +napvilágot és másodszor az útitársamnak megengedte az útlevele, +hogy útján a kormánypóstát használja. Arra voltunk tehát +kényszerítve, hogy a falusi szovjeteket felkeressük és tőlük kérjük +lovaink kicserélését. A kozákok kocsin vittek minket az első +faluba, ahol négy póstalovat kaptunk. Ámbár a bolsevikok voltak az +urak, mégis azt a fölfedezést tettük, hogy a parasztok, csekély +kisebbség kivételével, ellenségei voltak a bolsevikoknak és +szívesen támogattak bennünket. A kapott segítségért azzal +kárpótoltam őket, hogy gyógyítottam betegeiket és utitársam +praktikus tanácsokat adott nekik a gazdálkodásra nézve. Főként a +régi disszidensek és a kozákok segítettek bennünket.</p> +<p>Néha teljesen kommunista falvakba érkeztünk. Hamar megtanultuk, +miről lehet ezeket megismerni. Ha csörgő lócsengőinkkel valamelyik +faluba belovagolva azt láttuk, hogy a véletlenül a házak előtt ülő +parasztok hajlandóságot mutattak arra, hogy homlokukat +összeráncolva vagy haragos megjegyzésekkel fölkeljenek, abban a +hitben tudniillik, hogy új vörös ördögök jöttek, akkor tudtuk, hogy +ez a kommunistákkal ellenséges falu volt, ahol biztosságban +megpihenhettünk. Ha azonban a parasztok közelebb jöttek, szívesen +üdvözöltek bennünket és elvtársnak szólítottak, mindjárt tudtuk, +hogy ellenséges helyen vagyunk és megfelelő óvatossági +intézkedéseket kell tennünk. Az efajtájú falvakban nem a +szabadságot szerető szibériai parasztok laktak, hanem Ukrainából +való emigránsok, lusta és iszákos emberek, akik noha fekete és +termékeny föld vette körül falvaikat, kicsiny, piszkos kunyhóban +éltek. Nagyon veszedelmes, de egyszersmind kellemes pillanatokat +töltöttünk el a nagy Karatuz faluban. Ez tulajdonképpen város. Itt +1912-ben két iskola nyílt meg. Lakóinak száma tizenötezer. Karatuz +a déli Jenisszei kozákjainak fővárosa. Most azonban nagyon nehezen +lehet erre a helyre ráismerni, mert a parasztemigránsok és a vörös +hadsereg emberei az egész kozák lakosságot legyilkolták és a +legtöbb házat fölgyujtották. A minuszinszki kerület keleti részében +ez a város jelenleg a bolsevizmus középpontja. Amikor ott lócsere +végett a szovjet épületébe <span class="pagenum"><a name="Page_30" +id="Page_30">-30-</a></span> léptünk, a Cseka éppen ülésezett. +Azonnal körülfogtak bennünket és iratainkat kérték. Mivel +lelkiismeretünk nem nagyon bízott abban, hogy útleveleink jó hatást +fognak tenni, megkíséreltük e vizsgálat elkerülését. Útitársam +később gyakran mondta nekem:</p> +<p>– Nagy szerencse ránk nézve, hogy a bolsevisták közt aki tegnap +még haszontalan suszter volt, ma kormányzó és hogy a tudomány +embereinek kell az utcát söpörniök és a vörös lovasság istállóját +tisztogatniok. Szóba állhatok a bolsevikokkal, mert nem tudnak +különbséget a dezinfekció és difteritisz, az antracit és az +appendicitisz közt. Ilyen módon addig fecseghetek nekik +mindenfélét, míg eltérítem őket attól a szándékuktól, hogy golyót +röpítsenek belém.</p> +<p>A karatuzi Csekának is annyi mindenfélét fecsegtünk, hogy +mindent megkaptunk, amit csak óhajtottunk. Kerületük jövendő +fejlődésére vonatkozó nagyszerű tervet terjesztettünk elő, eléjük +tartottuk, hogy utakat és hidakat építünk nekik, ami képessé teszi +őket arra, hogy Urianhaiból fát, a Szajanok hegyeiből vasat és +aranyat, Mongolországból marhát és bőröket exportáljanak. Mekkora +dicsősége lesz ez a szovjetkormány teremteni akarásának! Körülbelül +egy óra hosszáig tartott az óda, amelyet elénekeltünk nekik. És +mire befejeztük, a Cseka tagjai teljesen megfeledkeztek +iratainkról. Személyesen cserélték ki lovainkat, személyesen rakták +föl málhánkat a kocsira és jó sikert kívántak nekünk. Oroszország +határán ez volt az utolsó idegpróba.</p> +<p>Amikor az Amyl völgyén haladtunk át, kegyes volt hozzánk a +szerencse. A komp közelében a karatuzi milicia egyik tagját +találtuk. Ennek a katonának a kocsiján több fegyver és automata +pisztoly volt, többnyire Mauzer, egy expedició fölszerelésére +szánva, amelynek néhány kozáktiszt fölkutatása végett be kellett +járnia Urianhait. Ez óvatosságra intett, mert nagyon könnyen +összetalálkozhattunk volna ezzel az expedicióval és nem voltunk +bizonyosak abban, vajjon zengzetes frázisaink iránt éppen olyan +megértést tanusítanak-e a katonák is, mint a Cseka tagjai. A +katonához intézett kérdések révén megtudtuk, mi lesz az +<span class="pagenum"><a name="Page_31" id= +"Page_31">-31-</a></span> expedició útja. A legközelebbi faluban +ezzel a katonával egyazon házban háltunk meg. Ki kellett nyitnom +podgyászomat és mindjárt észrevettem, hogy a katonánk csodálkozva +pillant útizsákomra.</p> +<p>– Mi tetszik magának annyira?</p> +<p>Ezt susogta:</p> +<p>– Nadrág… nadrág…</p> +<p>Városi polgártársaimtól vastag fekete posztóból való, egészen új +lovagló nadrágot kaptam. Ez a nadrág vonta magára a milicember +vágyakozó figyelmét.</p> +<p>– Ha magának nincs más nadrágja… – jegyeztem meg, miközben +megfontoltam új barátom ellen irányuló támadó tervemet.</p> +<p>– Nincs, – felelte szomorúan. – A szovjet nem ad nadrágot. A +szovjetemberek azt mondják, ők is nadrág nélkül járnak. És az én +nadrágom már teljesen tönkrement. Nézzen csak ide.</p> +<p>E szavakkal fölemelte köpenyének alsó részét. Odanéztem és +valóban nem tudtam, hogyan volt képes ebben a nadrágban megmaradni, +mert akkora lyukak voltak rajta, hogy inkább hálónak látszott, mint +nadrágnak, hálónak, amelyen még egy kis cápa is átbújhatott +volna.</p> +<p>– Eladja? – kérdezte a katona.</p> +<p>– Azt nem tehetem, mert nekem is szükségem van rája. – Feleltem +határozottan.</p> +<p>Pár percig gondolkodott. Majd odalépett hozzám és azt +mondta:</p> +<p>– Menjünk ki és beszéljünk a dologról. Itt nem igen lehet.</p> +<p>Kimentünk és mindjárt elkezdte:</p> +<p>– Nos, hogy vagyunk? Maguk Urianhaiba mennek. Ott a +szovjetbankónak nincs értéke, úgy, hogy semmit sem tud majd +vásárolni, pedig ott rengeteg coboly, rókabőr, hermelin és aranypor +van, amit a lakosság fegyverért és patronért nagyon szívesen +elcserél. Mindegyikünknek van fegyvere. Ha nekem adja a nadrágot, +adok még egy fegyvert és száz patront.</p> +<p>Mintha nem érteném, mit akar, ezt feleltem: <span class= +"pagenum"><a name="Page_32" id="Page_32">-32-</a></span></p> +<p>– Nem kell nekünk fegyver. Bennünket megvédenek az irataink.</p> +<p>– Nem is úgy értem, – szakított félbe, – hanem a fegyvert majd +becserélheti prémre és aranyra. Azonnal odaadom a fegyvert.</p> +<p>– Hja úgy, erről van szó. Igen ám, de ez nagyon kevés ezért a +nadrágért. Maga most Oroszországban seholsem kaphat nadrágot. Egész +Oroszország nadrág nélkül jár és a maga fegyveréért éppen csak egy +cobolybőrt kapnék. De mit kezdjek egy darab bőrrel?</p> +<p>Így értem el vágyam teljesülését. A milickatona megkapta a +nadrágomat és én egy fegyvert kaptam száz patronnal és azonkívül +még két automata pisztolyt, egyenként negyven patronnal. Most +annyira föl voltunk fegyverkezve, hogy megvédhettük magunkat. Még +arra is rábeszéltem a nadrágom szerencsés tulajdonosát, szerezzen +nekünk a fegyverviselésre engedelmet. Ezzel aztán a törvény is, a +hatalom is a mi oldalunkon volt.</p> +<p>Egyik félreeső faluban három lovat vásároltunk, kettőt hátasnak, +egyet málhásnak, vezetőt fogadtunk és elláttuk magunkat szárított +kenyérrel, hússal, sóval, vajjal. Miután ott huszonnégy óráig +pihentünk, megkezdtük az utat föl az Amylnak a Szajan-hegységbe, +Urianhai határára. Reméltük, hogy ott már nem akadunk +bolsevikokra.</p> +<p>A Tuba torkolatától három napi útra, a mongol Urianhai terület +határán, elhagytuk az utolsó orosz falut. E három napon törvényt +nem ismerő néppel voltunk folytonos érintkezésben, állandó +veszedelem környékezett bennünket és mindig hirtelen halál +leselkedett reánk. Csak vas akaraterőnk, hidegvérünk és nem tágító +makacsságunk segített keresztül minden veszedelmen és őrzött meg +attól, hogy lezuhanjunk a mélységbe, amelynek fenekén oly sokan +feküdtek, akiknek nem sikerült, mint nekünk, a szabadsághoz való +kezdő lépést megtenniök. Talán nem volt elegendő kitartásuk és +hidegvérük, talán nem rendelkeztek azzal a költői tehetséggel, hogy +utakról, hidakról, aranybányákról ódát zengjenek, vagy talán nem +volt fölösleges nadrágjuk. <span class="pagenum"><a name="Page_33" +id="Page_33">-33-</a></span></p> +<h3><span class="smaller">KILENCEDIK FEJEZET.</span><br /> +A Szajanok területén.</h3> +<p>Sűrű, fiatal erdő vett körül bennünket. A sokszínű lombozatukat +már elvesztő bokrok és fák közt a magas, már sárguló fűben alig +lehetett az útnyomot meglátni. Az Amyl régi, már elfeledett +szorosán voltunk. Ezen szállították huszonöt évvel ezelőtt a +készleteket, gépeket és munkásokat az Amylvölgy számos, most +elhagyott aranybányája számára. Az út végig kanyarodott a gyorsan +folyó Amyl mentén, azután mély erdőbe hatolt, miután mocsaras +vidéken, amellyel tele van ez a veszedelmes szibériai láptalaj, +sűrű bozótosokon, hegyeken és tágas réteken vitt keresztül.</p> +<p>Vezetőnk, aki valószínűleg kitalálta, mi az igazi célunk, +aggodalmaskodva a földre tekintett és így szólt:</p> +<p>– Három lovas ment el erre patkolt lovon. Talán katonák.</p> +<p>Aggodalma megszűnt, mikor felfedezte, hogy a nyomok oldalt +elágaztak, azután ismét visszatértek az útra.</p> +<p>– Nem lovagoltak tovább, – mondta ravaszul mosolyogva.</p> +<p>– Kár, – feleltük. – Kellemesebb lett volna, ha társaságban +utazhatunk.</p> +<p>A paraszt megsímogatta a szakállát és nevetett. Kijelentésünk +nyilván nem hatott rá.</p> +<p>Utunkban elhaladtunk egy aranybánya mellett, amelyet egykoron +nagyszerűen berendeztek, most azonban elhagyatva, épületeit +feldúlva találtuk. A bolsevikok minden gépet, készletet, sőt az +épületek egyes részeit is elvitték. Közelében sötét, mogorva +templom volt, összetört ablakokkal, letépett kereszttel és elégett +toronnyal, a mai Oroszország szomorú, de jellegzetes ismertetője. +Az őr éhező családja állandó veszedelemben élt a bányában. +Elmondták nekünk, hogy ezen az erdővidéken egy vörös banda +kóborolt, amely elrabolt mindent, ami még megmaradt a bánya +területén, fosztogatta a bánya leggazdagabb részét és az így nyert +aranyat távoli falvakban megitta és eljátszta. E falvakban +<span class="pagenum"><a name="Page_34" id= +"Page_34">-34-</a></span> a parasztok bogyókból és burgonyából +készítik a tiltott votkát és aranysúlyáért szokták eladni. Ha ezzel +a bandával összeakadunk, ez a halálunkat jelentette volna.</p> +<p>Három nap mulva átléptük a Szajan-hegység északi gerincét, +átlovagoltunk az Algiak határfolyón és e naptól kezdve +Oroszországon kívül voltunk, Urianhai területén.</p> +<p>Ebben a csodálatos, a legkülönbözőbb természeti kincsekben +gazdag országban a mongol törzsek egyik, ma csak hatezer lélekre +terjedő és lassanként kihaló ága lakik. Nyelve teljesen elüt a +mongolok többi tájnyelvétől és életideálja az «örök béke» elve. +Urianhaiban az oroszok, a mongolok és a kínaiak már régóta +kísérleteztek a közigazgatással. Mindannyian maguknak követelték a +szuverénitást ezen a területen, amelynek szerencsétlen lakói, a +szojotok, éppen ezért mindhárom parancsolónak kénytelenek voltak +adót fizetni. Ennek következtében ez az ország számunkra nem volt +teljesen biztos menedékhely. Milickatonáktól már hallottunk arról +az expedicióról, amely az Urianhaiba való előnyomulásra +készülődött. Most a parasztunktól megtudtuk, hogy a Kis-Jenisszei +mellett levő falvakban és a messzebb délre levő helységekben vörös +különítmények alakultak, amelyek mindenkit, aki a kezük közé +került, kiraboltak és megöltek. Legutóbb megöltek hatvankét +tisztet, aki Urianhaion át Mongolországba akart jutni; kiraboltak +és megöltek egy kínai kereskedő-karavánt és megöltek néhány német +hadifoglyot, aki megszökött a szovjetparadicsomból.</p> +<p>A negyedik napon mocsaras völgybe érkeztünk, ahol nyílt erdők +közt magányos orosz ház állott. Itt elbúcsúztunk vezetőnktől, aki +sietett, hogy hazaérhessen, még mielőtt a hó elzárja előle az utat +a Szajanokon át. A ház tulajdonosa vállalta, hogy tízezer +szovjetrubelért elvezet minket a Szeybi folyóhoz. Mivel fáradt +lovainkat pihentetnünk kellett, elhatároztuk, hogy huszonnégy órát +itt töltünk.</p> +<p>Éppen teáztunk, amikor házigazdánk leánya ezt kiáltotta: jönnek +a szojotok! És hirtelen négy fölfegyverzett szojot hatolt a +szobába. A fejükön hegyes kalap volt és ránk vigyorogva +mondták:</p> +<p>– Mendé! (Jó napot!) <span class="pagenum"><a name="Page_35" id= +"Page_35">-35-</a></span></p> +<p>Azután rögvest, minden ceremónia nélkül, kikutattak bennünket. +Átható tekintetüket egész fölszerelésünk egyetlen gombja, egyetlen +szegélye sem kerülte el. Egyikük, aki mintha a helység merinje +(rendőrfő) vagy kormányzója lett volna, politikai fölfogásunkat +kezdte tudakolni. Láthatólag tetszett neki, hogy a bolsevikokat +bírálgattuk, mert nyíltan kezdett velünk beszélni.</p> +<p>– Maguk jó emberek. Nem szeretik a bolsevikokat. Mi segítségükre +leszünk.</p> +<p>Megköszöntem és neki ajándékoztam a vastag ezüstzsinórt, melyet +az övemen hordtam.</p> +<p>Mielőtt beköszöntött az est, elhagytak bennünket azzal, hogy +reggel visszatérnek. Sötétedett. Kimentünk, hogy kimerült legelő +lovaink után nézzünk. Azután visszamentünk a házba. Vidáman +beszélgettünk vendégszerető gazdánkkal, amikor az udvarról +egyszerre patkócsattogás és durva hang hallatszott. A következő +percben öt, puskával és karddal fölfegyverzett vörös katona lépett +be. Megborzongtam. A szívem hevesebben kezdett dobogni. Tudtuk, +hogy a vörösök ellenségeink voltak. Asztrakán sapkájukon ott volt a +vörös csillag és karjukon a vörös háromszög. Ahhoz a különítményhez +tartoztak, amely a kozáktiszteket hajszolta.</p> +<p>Sandán nézve bennünket, levetették köpenyeiket és leültek. Mi +kezdtük meg a beszélgetést azzal, hogy utunk célja hídak, utak és +aranybányák vizsgálgatása. Tőlük aztán megtudtuk, hogy nemsokára +megérkezik a parancsnokuk még hét emberrel és hogy a gazdánkat +akarják vezetőnek a Szeybi folyóhoz, ahol véleményük szerint a +kozáktisztek rejtőzködnek.</p> +<p>– Ez éppen jó, – mondtam, – legalább együtt utazhatunk.</p> +<p>Az egyik katona azt felelte, hogy ez a tiszt-elvtárstól +függ.</p> +<p>Beszélgetésünk közben belépett a szojot kormányzó. +Tetőtől-talpig végigmustrálta az újonnan érkezetteket és azt +kérdezte tőlük:</p> +<p>– Miért vettétek el a szojotok jó lovait és a rosszakat +hagytátok itt nekünk? <span class="pagenum"><a name="Page_36" id= +"Page_36">-36-</a></span></p> +<p>A katonák kinevették.</p> +<p>– Jusson eszetekbe, hogy idegen országban vagytok, – válaszolta +a nevetésre fenyegetőző hangon a szojot.</p> +<p>– Vigyen el az ördög! – kiáltott az egyik katona.</p> +<p>De a szojot nyugodtan az asztalhoz ült és átvette a csésze teát, +amelyet a háziasszony töltött neki. A beszélgetés megszűnt. A +szojot megitta a teát, elszítta hosszú pipáját, azután +fölállott.</p> +<p>– Ha holnap reggelig a lovak vissza nem kerülnek gazdáikhoz, – +mondta – akkor majd elmegyünk értük.</p> +<p>E szavakkal megfordult és kiment.</p> +<p>A katonák arcán látható volt az aggodalom. Nemsokára egyikük +mint küldönc eltávozott, míg a többi lehorgasztva fejét, szótlanul +ült. Késő este megjött a tiszt többi hét emberével. Amikor +jelentést kapott a szojotról, összeráncolta a homlokát és ezt +mondta:</p> +<p>– Ez baj. A mocsaras területen kell átmennünk, ahol minden domb +mögött egy szojot fog reánk leskelődni.</p> +<p>Úgy látszott, hogy igazán nagyon aggódik. Izgatottsága +következtében szerencsére nem sokat törődött velünk. Megnyugtattam +és megigértem, hogy ezt az ügyet holnap rendbe hozom a szojottal. A +tiszt durva marha és ostoba fickó volt, akinek csak az volt a +vágya, hogy jutalmul a kozáktisztek elfogatásáért előléptessék és +attól félt, hogy a szojot megakadályozhatja a Szeybihez való +eljutását.</p> +<p>Napkeltekor a vörös különítménnyel együtt útnak indultunk. +Miután már körülbelül tizenöt kilométert megtettünk, messzi a +bokrok között két lovast láttunk. Szojotok voltak. A hátukon +puska.</p> +<p>– Várjon egy pillanatig, – mondtam a tisztnek. – Majd tárgyalok +velük.</p> +<p>Amilyen gyorsan csak bírta a lovam, elvágtattam. A lovasok +egyike a szojot-kormányzó volt, aki így szólt hozzám:</p> +<p>– Maradjon a különítmény mögött és segítsen nekünk.</p> +<p>– Jól van, – feleltem. – De beszélgessünk kissé, hadd higyjék +azok az emberek, hogy tárgyalunk.</p> +<p>Kis idő mulva kezet fogtam a szojottal és visszatértem a +katonákhoz. <span class="pagenum"><a name="Page_37" id= +"Page_37">-37-</a></span></p> +<p>– Minden rendben van, – kiáltottam. – Folytathatjuk utunkat. A +szojotok nem fogják utunkat zavarni.</p> +<p>Tovább indultunk. Amikor egy nagy réten mentünk át, nagy +távolságban két szojotot pillantottunk meg, aki teljes vágtatással +egy hegyre lovagolt föl.</p> +<p>Szépen, fokozatosan véghezvittem a szükséges manővert, azaz +útitársammal együtt a különítmény mögé kerültem. A mi hátunk mögött +már csak egy katona maradt, akinek baromi külseje volt és irántunk +nyilvánvalóan nagyon ellenséges indulattal viseltetett. Alkalmam +nyílt, hogy kísérőmnek csak ezt az egy szót súghattam: «Mauzer» és +már láttam, hogy nagygondosan kigombolta nyeregtáskáját és kissé +kihúzta belőle pisztolyának agyát.</p> +<p>Csakhamar megértettem, miért nem kísérelték meg a katonák, noha +tapasztalt erdei emberek voltak, hogy vezető nélkül jussanak a +Szeybihez. Az Algiak és a Szeybi közt az egész terület csupa +hegylánc, melyet mély, mocsaras völgyek szakítanak meg. Átkozott és +veszedelmes vidék. Gyakran térdükig elsülyedtek a lovak, +megbotlottak és lábuk beleragadt a lápi haraszt gyökerébe. Gyakran +elestek úgy, hogy mi alájuk kerültünk, nyeregrészek összetörtek és +elszakadt a kantárszár. Sőt néha annyira besüppedtünk, hogy a +lovasok térdéig ért a föld. Az én lovam egyszer egész mellével és +fejével a vörös folyós iszapba sülyedt. Utána elesett a tisztnek a +lova és a tiszt fejét egy kő megsebesítette. Kísérőm térdét egy fa +sebesítette meg. Néhány katona is lezuhant és megsérült.</p> +<p>A lovak nagyokat fújtattak. Valahonnan rekedt és nyugtalanító +varjúkárogás hallatszott. És az út még csak rosszabb lett. A nyom +továbbra is a mocsáron vitt át, de az utat kidőlt fák tuskói +elzárták. Ha a lovak átugrották a tuskókat, gyakran mély lyukakba +szorultak bele. Mi és a katonák tele voltunk vérrel és iszappal és +nagyon féltünk, hogy lovaink teljesen ki fognak merülni. Az út egy +nagy részén le kellett szállnunk és vezetnünk kellett a lovakat. +Végül széles mocsárhoz érkeztünk, amelyet haraszt födött és +sziklatuskók körítették. Itt nemcsak a lovak, hanem a lovasok is +féltestükkel sülyedtek a látszólag feneketlen posványba. +<span class="pagenum"><a name="Page_38" id= +"Page_38">-38-</a></span> A mocsár egész felülete vékony tőzegtelep +volt, amely fekete rothadó vízzel telt tavat fedett be. Amikor +végre beláttuk, hogy csak úgy haladhatunk előre, ha egymástól +nagyobb távolságban, egyenként megyünk, akkor valóban a felszínen +tudtuk magunkat tartani, de a léptek alatt hajladozott minden, mint +a vékony jég. Helyenként valósággal hullámzott a talaj.</p> +<p>Hirtelen három lövés hallatszott. Hangjuk nem volt erősebb, mint +a Flóbert-fegyveré, de igazi lövések voltak, mert a tiszt és két +katona a földre bukott. A többi katona fegyvert ragadott és +megrettenve az ellenséget kereste. Hamarosan még négy ember került +ki a nyeregből. Ekkor észrevettem, hogy a mi utóvéd katonánk +fölemeli fegyverét és éppen engem vesz célba. De az én Mauzerem +gyorsabb volt az ő fegyverénél és ezért folytathatom most +elbeszélésemet.</p> +<p>– Rajta! – kiáltottam a barátomnak. Most mi is részt vettünk a +lövöldözésben. Nemsokára seregestől jelentek meg a mocsáron a +szojotok. Levetkőztették az elesetteket, a zsákmányon megosztoztak +és ismét birtokukba vették lovaikat.</p> +<p>Egy órai nagyon nehéz út után meredeken kellett felkapaszkodnunk +és nemsokára fákkal födött fensíkra értünk. A kormányzóhoz +közeledve így szóltam:</p> +<p>– A szojotok tulajdonképpen nem is olyan nagyon békés +emberek.</p> +<p>Keményen rám nézett és ezt válaszolta:</p> +<p>– Nem szojotok voltak, akik öltek.</p> +<p>Igaza volt, mert abekan-tatárok voltak szojot ruhában, akik a +bolsevikokat megölték. Ezek a tatárok úton voltak, hogy gulyáikat +és méneseiket Urianhaion át Oroszországból Mongolországba hajtsák. +Vezetőjük és közbenjárójuk egy kalmuk láma volt.</p> +<p>Másnap reggel kis orosz telephez érkeztünk és néhány lovast +vettünk észre, aki az erdőből kémlelődött. Fiatal és bátor +tatáraink egyike a leggyorsabb vágtában feléjük tartott, de +csakhamar megfordult és megnyugtató mosolygással tért vissza. +<span class="pagenum"><a name="Page_39" id= +"Page_39">-39-</a></span></p> +<p>– Minden rendben van, – kiáltotta nevetve. – Csak tovább +előre!</p> +<p>Jó széles úton, egy magas fakerítés mentén haladtunk tovább, +amely rétet határolt. Ezen sok vapiti vagy ahogyan még másként +mondják izubr legelt, amely állatot az oroszok a szarváért +tenyésztik. Mert ezt a szarvat, amíg fiatal, nagy áron +megvásárolják a tibeti és kínai gyógyszerkereskedők. Megfőzve és +megszárítva panti a neve és nagyon drágán adják el a +kínaiaknak.</p> +<p>A telepesek nagy félelemmel fogadtak bennünket.</p> +<p>– Hála Istennek, – mondta új háziasszonyunk. – Azt hittük…</p> +<p>Elnyelte a mondanivalóját és férjére nézett.</p> +<h3><span class="smaller">TIZEDIK FEJEZET.</span><br /> +Csata a Szeybi mellett.</h3> +<p>Folytonos veszedelem kifejleszti az ember éberségét és +ítélőképességét. Amilyen fáradtak voltunk, nem vetköződtünk le és +lovainkat se nyergeltük le. Mauzer-pisztolyomat a kabátomba dugtam +és szemügyre vettem az embereket. Az első, amit észrevettem, egy +puskának az agya volt a nagy ágy – parasztoknál szokásos – +vánkoshegye alatt. Azután észrevettem, hogy vendéglátónk +alkalmazottai állandóan be-kijárnak, hogy tőle parancsokat vegyenek +át. Bár hosszú volt a szakálluk és a ruhájuk nagyon piszkos, mégsem +látszottak egyszerű parasztoknak. Nagyon figyelmesen néztek +bennünket és engemet, meg barátomat sohasem hagytak egyedül a ház +urával. Egyáltalán nem értettük a dolgot. De bejött a szojot +kormányzó és látván a feszélyezett helyzetet, a szojotok nyelvén +elmondott házigazdánknak mindent, amit rólunk tudott.</p> +<p>– Bocsássanak meg kérem, – mondta a telepes, – de hiszen tudják, +hogy manapság tízezer gyilkos és rabló közt csak egy becsületes +ember akad.</p> +<p>Ezután egészen nyiltan beszélt. Vendéglátó gazdánk megtudta, +hogy egy bolsevik banda kozáktiszteket keresve, <span class= +"pagenum"><a name="Page_40" id="Page_40">-40-</a></span> akik az ő +házában élnek, meg fogja támadni az ő birtokát. Egy különítmény +teljes megsemmisítéséről már hallott. A mi elbeszélésünk azonban +nem tudta teljesen megnyugtatni az öreg embert, mert füléhez +jutott, hogy a vörösök egy nagy különítménye közeledik Uszinszki +kerület határa felől, mert üldözi azokat a tatárokat, akik +marháikkal déli irányban Mongolországba akarnak kiszabadulni.</p> +<p>– A legnagyobb aggodalommal várjuk őket minden percben, – mondta +nekem a házigazdánk. – Szojotom éppen most jött meg és jelentette, +hogy a vörösök már átkeltek a Szeybin és a tatárok harcra +készülődnek.</p> +<p>Azonnal kimentünk, hogy nyergeinket és málhatáskáinkat +megvizsgáljuk. Azután száron vezetve lovainkat, elbújtattuk őket az +ott levő cserjésben. Fegyvereinket és pisztolyainkat készenlétben +tartottuk és állást foglaltunk a kerítés mellett, hogy bevárjuk +közös ellenségünket. Egy óra telt el izgató várással. Ekkor az +erdőből hozzánk futott az egyik munkás és azt súgta:</p> +<p>– Átjönnek a mi mocsarunkon… Az ütközet megkezdődött.</p> +<p>És szavainak igazolásául az erdőn keresztül valóban egyetlenegy +puskalövés hallatszott. Nemsokára különböző fajtájú fegyverek egyre +élesebb ropogása kezdődött. A lárma a ház felé közeledett. Majd +patkócsattogást és a katonák durva kiáltását hallottuk. Hirtelen +három vörös ugrott be a házba az útról, ahol most két irányból +lövöldöztek rájuk a tatárok. Vadul káromkodtak. Egyikük a +házigazdánkra lőtt, aki összerogyott és térdre bukott, amikor a +vánkos alatt levő fegyvert akarta megragadni.</p> +<p>– Ti kik vagytok? – kiáltotta durván az egyik katona felénk +fordulva és fegyverét felemelve. Mauzereinkkel feleltünk és pedig +olyan eredményesen, hogy csak egy katona, aki hátrább maradt az +ajtó közelében, tudott megmenekülni, de az udvaron egyik munkás +kezébe jutott, aki megfojtotta. Állt a harc. A vörösök az út +mellett elfutó árokban a háztól háromszáz lépésnyire lefeküdtek és +viszonozták az őket bekerítő tatárok tüzelését. Néhány katona a +házhoz futott, hogy pajtásainak segítsen. De íme most házigazdánk +<span class="pagenum"><a name="Page_41" id= +"Page_41">-41-</a></span> munkásainak szabályszerű sortüzét +hallottuk. Nyugodtan és pontosan lőttek, akárcsak hadgyakorlaton. +Öt vörös katona az úton elesett, a többiek pedig az árokban +kerestek födözéket. Kis idő mulva megállapítottuk, hogy az ároknak +ama végéhez másztak, amely legközelebb volt az erdőhöz, ahol +lovaikat hátrahagyták. A fegyverropogás mindegyre távolodott. +Nemsokára láttuk, hogy ötven-hatvan tatár a réten át üldözi a +vörösöket.</p> +<p>Két napig pihentünk itt a Szeybi mellett. Kiderült, hogy +házigazdánk munkásai, számszerint nyolcan, tisztek voltak, akik a +bolsevikok elől elrejtőztek. Engedelmet kértek, hogy +elkísérhessenek bennünket, amibe beleegyeztünk.</p> +<p>Így tehát, amikor utunkat folytattuk, nyolc fölfegyverzett tiszt +volt a födözetünk és három málháslovunk volt. Áthaladtunk a Szeybi +és Ute folyók közt elterülő szép völgyön. Mindenütt pompás +legelőket találtunk sok nyájjal. De abban a két-három házban, amely +az út mellett volt, egyetlen élő embert sem tudtunk találni. +Félelmében elbújt mindenki, amikor a vörösökkel való harc híre ide +érkezett. Másnap megmásztuk a Daban nevű magas hegyláncot. Azután +tág, leégett erdőterületen haladtunk át, ahol kidőlt fák mellett +vitt az utunk. Majd újra völgybe szálltunk le, amelynek fenekét +hullámos partvidék elrejtette előlünk. E hullámok mögött folyt a +Kis-Jenisszei, az utolsó nagy folyó mielőtt az igazi Mongolországba +jut az ember.</p> +<p>A folyótól mintegy tíz kilométernyire az erdőből fölszálló +füstoszlopot vettünk észre. Két tiszt előre ment kémszemlére. +Sokáig nem adtak életjelt és mivel attól féltünk, hogy valami baj +érte őket, harcra fölkészülve, óvatosan a füst felé tartottunk. +Mikor a közelébe értünk, sok ember hangját hallottuk, közöttünk a +mi tisztjeink hangos nevetését is.</p> +<p>Egy rét közepén nagy sátort láttunk, ágakból készült két +fekvőhellyel és körülötte körülbelül ötven-hatvan férfit. Mihelyt +kijutottunk az erdőből, felénk futottak és nagy örömmel üdvözöltek. +Orosz tisztek és katonák nagy táborához jutottunk, akik Szibériából +való menekülésük után az urianhai orosz telepesek és gazdag +parasztok házaiban éltek. <span class="pagenum"><a name="Page_42" +id="Page_42">-42-</a></span></p> +<p>– Mit csinálnak itt? – kérdeztük meglepetve.</p> +<p>– Ohó, hát semmit sem tudnak arról, ami történt? – felelt egy +meglehetősen öreg ember, aki Osztrovszky ezredesnek mondta magát. +Urianhaiban a katonai népbiztos megparancsolta, hogy a huszonnyolc +évnél idősebb férfiakat mind mozgósítani kell. Ezekből az +elvtársakból alakult különítmények most mindenfelől közelednek +Belocarszk város felé. Kirabolják a telepeseket és a parasztokat és +mindenkit megölnek, aki a kezükbe kerül. Itt rejtőztünk el +előlük!</p> +<p>Az egész tábornak csak tizenhat fegyvere és három bombája volt. +Az utóbbinak a tulajdonosa egy tatár ember volt, aki kalmuk +vezetőjével Mongolország nyugati részében levő nyájaihoz +iparkodott. Elmondtuk utunk célját és azt a szándékunkat, hogy +Mongolországon keresztül a Csöndes-Óceán legközelebbi kikötőjéig +hatoljunk. A tisztek arra kértek, vigyem őket magammal. +Beleegyeztem.</p> +<p>További utunkon megállapították hírszerzőink, hogy ama paraszt +házának közelében, akinek bennünket kompon a Kis-Jenisszei folyón +kellett átszállítania, nincsenek elvtársak. Siettünk, amennyire +csak lehetett, hogy lehetőleg hamar elhagyhassuk a Jenisszei +veszedelmes zónáját és eltűnhessünk a túlsó parton levő erdőségben. +Havazott. De a hó mindjárt el is olvadt. Esti szürkület előtt hideg +északi szél kerekedett, amely vékony ködöt hozott magával.</p> +<p>Késő este érkezett társaságunk a folyóhoz. Az ott lakó telepes +szívesen fogadott bennünket és noha még jég úszkált a folyón, +mindjárt ajánlkozott, hogy átvisz bennünket, a lovainkat pedig +átúsztatja. Tárgyalásunkat végighallgatta a telepes egyik munkása, +egy vörös hajú, kancsal fickó. Az egész idő alatt föl s alá +futkosott. Hirtelen eltűnt. Gazdánk, mikor ezt észrevette, +hangjában a félelem kifejezésével, ezt mondta:</p> +<p>– A faluba futott és idehozza az elvtársakat. Rögtön át kell +kelnünk a folyón.</p> +<p>Utamnak legrettenetesebb éjjele kezdődött most. A telepesnek azt +ajánlottuk, hogy csak készletünket és municiónkat vegye a tutajába, +mi pedig a lovainkkal átúsztatunk. <span class="pagenum"><a name= +"Page_43" id="Page_43">-43-</a></span> Így el akartuk kerülni, hogy +többször kelljen az utat ide-oda megtennie. Ezen a helyen a +Jenisszei körülbelül háromszáz méter széles. Nagyon erős sodrú és +partja hirtelen szakad le a víz egész mélységéig. A szél éles +fütyüléssel kergette szemünkbe a havat és fájón vagdosta az +arcunkat. Előttünk folyt a fekete, sebes víz, amely vékony, +táncoló, körbeforgó jégtömböket vitt magával.</p> +<p>Lovam sokáig nem akart a magas partról leugrani. Prüszkölt és +ágaskodott. Teljes erőmből végigvágtam a korbáccsal a nyakán, míg +végre szánalmat keltő nyögéssel belevetette magát a hideg folyamba. +Mindketten teljesen elmerültünk úgy, hogy alig tudtam magamat a +nyeregben tartani. Hamar néhány méternyire jutottam a parttól. +Lovam erőfeszítése közben fejét és nyakát messzire előre nyujtotta +és szakadatlanul prüszkölt. Éreztem minden mozdulatát a vízben és +testének reszketését. Végre a folyam közepére értünk, ahol +rendkívül sebes volt a víz. Kezdtünk elmerülni. A borzasztó +sötétségben kísérőim kiáltását és a lovak félelmének és +szenvedésének nyögését hallottam. Mellemig voltam a jeges vízben. +Néhányszor jégtömbökbe ütköztem. Olykor-olykor a hullámok +összecsaptak a fejem fölött. Nem volt időm arra, hogy körülnézzek +és a hideget érezzem. Teljesen hatalmába kerített az élet után való +állati vágy. Csak az járt a fejemben, hogy menthetetlenül +elpusztulok, ha az áramlattal való küzdelemben a lovam ereje alul +marad. Ennek következtében minden figyelmem lovam erőfeszítésére és +remegő félelmére irányult. Hirtelen nagyot nyögött. Észrevettem, +hogy kezd elmerülni. A víz nyilván már orrlyukán felül terjedt, +mert időnként hosszabb közökben hallatszott ijedt horkolása. Egy +nagy jégtuskó nekiment a koponyájának, mire a ló megfordult úgy, +hogy most az árral úszott. Csak nagynehezen tudtam ismét a part +irányába terelni, de éreztem, hogy vége felé jár az ereje. A feje +többször eltűnt a víz kavargó felszíne alatt. Most már nem +válogathattam. Lecsúsztam a nyeregből és úszni kezdtem. Bal +kezemmel a lóba kapaszkodtam, jobbommal pedig tempóztam és közben +hangos nógatással bátorítgattam az állatot. Egy ideig szétnyitott +ajakkal és erősen összeszorított foggal <span class= +"pagenum"><a name="Page_44" id="Page_44">-44-</a></span> úszott. +Tágra nyitott szeme leírhatatlan félelmet árult el. Mihelyt +kiszálltam a nyeregből, a vízben fölemelkedett és nyugodtabban, meg +gyorsabban úszott.</p> +<p>Végre hallottam, hogy kimerült lovam patkója kőgörgetegbe +ütközik. És mint én, társaim is egymásután partot értek. A jól +begyakorolt lovak valamennyien teljes épségben áthozták lovasaikat. +Sokkal lejjebb ért partot telepesünk a készletekkel. Pillanatnyi +vesztegelés nélkül a lovakra raktuk cókmókjainkat és folytattuk +utunkat.</p> +<p>A szél erősebb és hidegebb lett. Napfelkeltével rendkívül metsző +lett a hideg. Átázott ruhánk megfagyott és kemény lett, mint a bőr. +Vacogott a fogunk. Szemünkben a láz vörös tüze égett. De csak +előbbre törekedtünk, hogy minél nagyobb legyen a távolság köztünk +és az elvtársak közt. Miután mintegy tizenöt kilométert tettünk meg +az erdőben, nyílt völgybe jutottunk, ahonnan megláttuk a Jenisszei +túlsó partját. Reggel nyolc óra lehetett. A túlsó parton levő úton +lovasoknak és kocsiknak fekete, kígyószerű vonala tekergőzött. +Vörös katonák csapata volt a málhával. Ezért leszálltunk és hogy +figyelmüket magunkra ne vonjuk, elbújtunk a bokrok közt.</p> +<p>Egész napon át folytattuk utunkat. A hőmérő zérus fokot +mutatott. Csak este állottunk meg egy hegységben, amelyet +vörösfenyőerdő borított. Ott nagy tüzet raktunk, megszárítottuk +ruháinkat és alaposan megmelegedtünk. Éhes lovaink nem távoztak a +tűztől, hanem közvetetlenül mögöttünk állva, lehorgasztott fejjel +aludtak. Másnap korán reggel szojotok jöttek a táborunkhoz.</p> +<p>– Ulan? (vörös?) – kérdezte az egyik.</p> +<p>– Nem, nem, – kiáltotta az egész társaság.</p> +<p>– Tzagan? (fehér?) – volt a következő kérdés.</p> +<p>– Igen, igen, – felelte a tatárunk. – Mindnyájan fehérek.</p> +<p>– Mendé! Mendé! – Ez volt most a válasz és miután teát ittak, +rendkívül fontos dolgokat kezdtek elmondani.</p> +<p>Előadásuk szerint a vörös elvtársak a Tannu-Ola-hegységből +előrehatoltak és az egész mongol határ mentén előőrsöket állítottak +föl, hogy elfogják azokat a parasztokat <span class= +"pagenum"><a name="Page_45" id="Page_45">-45-</a></span> és +szojotokat, akik megkísérelték marhájuk elhajtását. Ilyenformán +lehetetlennek látszott a Tannu-Ola hegységen való átkelés.</p> +<p>Csak egy kivezető utat láttam: Buret Hei mocsaras völgyében kell +előre hatolnunk, hogy eljussunk a Koszogol-tó déli partjára, amely +már az igazi Mongolország területén van.</p> +<p>A szojotok hírei valóban nagyon kellemetlenek voltak. A +Szangaltaiban levő első mongol állomás a mi táborunktól nem volt +messzebbre hatvan mérföldnél, ellenben Koszogolig a legrövidebb út +is kétszázhetvenöt mérföldet tett ki. Ekkora erőfeszítést aligha +várhattunk azoktól a lovaktól, amelyeken a barátom és én +lovagoltunk, hiszen rossz úton, igazi élelem és pihenés nélkül már +hatszáz mérföldnél többet tettek meg. De átgondolván a helyzetet és +többi útitársam állapotát is megfontolván, elhatároztam, hogy nem +kísérlem meg a Tannu-Ola-hegységen való átkelést. Tisztjeim ugyanis +ideges, erkölcsileg megfogyatkozott férfiak voltak, rosszul öltözve +és rosszul fölfegyverezve. Sőt legtöbbjének egyáltalán nem volt +fegyvere. Tudom, hogy ütközetben a legnagyobb veszedelmet a +fegyvertelen emberek okozzák. Könnyen pánik áldozataivá lesznek, +elvesztik a fejüket és megmételyezik a többieket is. Barátaimmal +tehát tanácsot ültem, amelynek eredményeként elhatároztuk, hogy a +Koszogolhoz megyünk. Társaságunk beleegyezett, hogy követ +bennünket.</p> +<p>Ebéd után – leves, nagy húsdarabokkal, száraz kenyér és tea – +elindultunk. Körülbelül két órakor kezdtek előttünk a hegyek +emelkedni. Északkeleti nyúlványai voltak a Tannu-Ola hegységnek, +amely mögött volt Buret Hei völgye.</p> +<h3><span class="smaller">TIZENEGYEDIK FEJEZET.</span><br /> +A vörös elvtársak sorompója.</h3> +<p>Két meredek hegyhát közt levő völgyben yak- és +szarvasmarha-gulyát láttunk, amelyet tíz szojot lóháton gyorsított +tempóban hajtott észak felé. Fáradtan érkeztek a <span class= +"pagenum"><a name="Page_46" id="Page_46">-46-</a></span> szojotok +hozzánk és kisvártatva elmondták, hogy Todji noyonjának +(fejedelmének) parancsára a gulyát a Buret Hei mentén +Mongolországba hajtják, mert a noyon attól tart, hogy máskülönben +elrabolják a vörös elvtársak. A parancs szerint cselekedtek, de +szojot vadászoktól megtudták, hogy a Tannu-Ola-hegység e részét +Vladimirovkából való elvtársak szállták meg. Ennek következtében +kénytelenek voltak megfordulni. Ez előörsök helyét és a +Mongolországba vivő hegyszorost megszálló elvtársak számát +tudakoltuk tőlük. Azután a tatárunkat és a kalmukot elküldtük +hírszerzésre, mi többiek pedig a további előnyomulásra +készülődtünk: ingeinkbe csavartuk a lovak lábát és kendőt meg +kötéldarabokat kötöttünk az orruk köré, hogy ne nyeríthessenek.</p> +<p>Már sötétedett, amikor visszatért hírszerzőink jelentették, hogy +körülbelül harminc elvtárs tőlünk mintegy tíz kilométernyire tábort +ütött és pedig szojotok jurtáiban (nemezből készült mongol sátor). +A szorosnál két előörs áll, az egyik két, a másik három katona. Az +előörsöktől a távolság a táborig csak valamivel több egy +mérföldnél.</p> +<p>A mi utunk két előörs közt volt. A hegy csúcsáról egészen +világosan láttuk és le is puffanthattuk volna őket.</p> +<p>Amikor a szoros közelébe érkeztünk, a társaságunkat hátrahagytam +és barátomat, a tatárt, a kalmukot és két fiatal tisztet magammal +vittem. Előttem ötszáz méternyire két tábortüzet láttam a hegyről. +Mindeniküknél egy katona ült fegyverrel. A többi aludt. Az +elvtársakkal tulajdonképpen nem óhajtottam harcba keveredni, de ha +egyáltalán át akartunk jutni a szoroson, akkor végeznünk kellett az +előörsökkel és pedig lövés nélkül. Az volt a nézetem, hogy később +már nem kutathatnak bennünket az elvtársak, mert az egész út sűrűn +tele volt ló- és szarvasmarhanyommal.</p> +<p>– Azzal a kettővel én számolok le, – súgta a barátom a bal +előörsre mutatva.</p> +<p>Nekünk többieknek a másik előörssel kellett végeznünk. A +bokrokon át barátom után másztam, hogy szükség esetén a segítségére +lehessek. Be kell azonban vallanom, hogy miatta a legkevésbbé sem +aggódtam. Körülbelül hét láb magas <span class="pagenum"><a name= +"Page_47" id="Page_47">-47-</a></span> ember volt és akkora volt az +ereje, hogy ha például valamelyik ló nem akarta a zablát a foga +közé venni, karját a ló nyaka köré fonta, alulról pedig megrúgta a +ló mellső lábát, úgy, hogy az állat elesett és a földön +könnyűszerrel föl lehetett kantározni.</p> +<p>Amikor száz lépésnyire közeledtünk, hátramaradtam a bokrok +mögött és figyeltem. Egészen tisztán láttam a tüzet és a bóbiskoló +őrt. Fegyvere a térdén nyugodott. Mellette alvó társa meg se +mozdult.</p> +<p>Egy ideig nem láttam a barátomat. A tábortűznél nyugalom volt. +Hirtelen néhány elnyomott kiáltás hallatszott a másik előörsről. +Azután ismét teljes csend lett. A mi őrünk lustán felemelte a +fejét. Éppen ebben a pillanatban fölmagasodott barátom óriási +alakja, közém és a tűz közé lépett és már a következő pillanatban a +levegőben kalimpált az őr lába, mert társam gégén fogta és átdobta +a bokrozatba, ahol mindketten eltűntek. Egy pillanat mulva a +barátom ismét fölbukkant. Áldozatának fegyverét megforgatta annak +feje fölött. Egy tompa ütés hallatszott, amit föltétlen nyugalom +követett. Barátom visszajött hozzám; zavartan mosolyogva +mondta:</p> +<p>– Ennek vége. Vigye el az ördög! Gyermekkoromban az anyám papot +akart belőlem csinálni. Amikor felnőttem, agronom lettem, hogy – +embereket fojtogassak és betörjem a koponyájukat. Rettenetesen +bolond dolog a forradalom.</p> +<p>Haragosan és utálattal kiköpött és pipára gyujtott.</p> +<p>A másik előörsnél is mindennek vége volt.</p> +<p>Még az éjjel elértük a Tannu-Ola-hegység legmagasabb hátát, hogy +azután sűrű bokrozatú völgybe szálljunk le és kis folyók, meg más +víztömegek valóságos hálóján evickéltünk át. Elérkeztünk a Buret +Hei forrásvidékéhez. Körülbelül egy órakor megállottunk, hogy +megetessük lovainkat, mert éppen ezen a helyen nagyon jó volt a +fű.</p> +<p>Azt hittük, hogy itt biztosságban vagyunk. Nem egy megnyugtató +jelet láttunk. A hegyeken legelésző yak-nyájak voltak láthatók és +hozzánk jövő szojotok megerősítették föltevésünket. Itt a Tannu-Ola +mögött még nem láttak a <span class="pagenum"><a name="Page_48" id= +"Page_48">-48-</a></span> szojotok vörös katonát. Ezeknek a +szojotoknak egy tégla teát ajándékoztunk és boldogan, ama biztos +tudatban távoztak tőlünk, hogy mi tzaganok jó emberek vagyunk.</p> +<p>Míg lovaink pihenve a jó füvön legelésztek, mi a tűz mellett +meghánytuk-vetettük további útitervünket. Ez alkalommal éles +nézeteltérés támadt társaságunk két csoportja közt. Az egyiknek +szónoka egy ezredes volt, akire négy másik tiszttel együtt olyan +nagy hatást tett az, hogy a Tannu-Ola-hegység déli részén nem +voltak vörösök, hogy ezek elhatározták a Kobdoig való előnyomulást, +ahonnan az Emil folyónál levő táborig akartak hatolni, ahol a kínai +hatóságok Bakics tábornok seregéből hatezer embert internáltak. +Barátom és én azonban tizenhat tiszttel együtt jobbnak tartottuk +előbbi tervünk megvalósítását, nevezetesen azt, hogy iparkodjunk a +Koszogol-tó partját elérni, hogy onnan a távoli keletre jussunk. +Mivel egyik csoport sem tudta a másikat meggyőzni, társaságunk +szétvált.</p> +<p>Másnap délben elbúcsúztunk egymástól. A mi tizennyolc emberre +terjedő csoportunk útközben sok harcot állott ki és sok nehézséget +kellett leküzdenie, ami hat bajtársunk életébe került. De mi +többiek a hűség oly erős kötelékével összefűzve értük el utunk +célját, hogy még azután is megőriztük egymás iránt a +legbarátságosabb érzelmeket. A másik csoport, amelynek vezetője +Jukoff ezredes volt, tönkre ment. Erős vörös lovas-különítménnyel +akadt össze, amely két ütközetben megverte. Csak két tiszt menekült +meg. Ezek mondták el nekem a szomorú hírt és a harcok részleteit +később, amikor négy hónap mulva Urgaban találkoztam velük.</p> +<p>Tizennyolc lovasból és öt málháslóból álló csoportunk fölfelé +követte a Buret Hei völgyét. Mocsarakon vergődtünk keresztül, +átkeltünk sok piszkos folyón, hideg szelek jártak át bennünket és +megkínzott a hó meg jég. A tatárunk teljesen megbízhatóan vezetett +bennünket azon az úton, amely az Urianhaiból Mongolországba hajtott +sok marha lábnyomán világosan fölismerhető volt. <span class= +"pagenum"><a name="Page_49" id="Page_49">-49-</a></span></p> +<h3><span class="smaller">TIZENKETTEDIK FEJEZET.</span><br /> +Az örök béke országában.</h3> +<p>A szojotok, Urianhai lakói büszkék arra, hogy valódi buddhisták, +akik tisztán őrizték meg a szent Rama tanait és Sakia-muni mély +bölcseségét. Örök időktől ellenségei a háborúnak és minden +vérontásnak. Régen, a tizenharmadik században inkább elhagyták +hazájukat és inkább északon kerestek menedéket, mintsem hogy +harcoltak volna vagy alattvalóivá lettek volna Dzsingisz khánnak, a +véres császárnak, aki pedig szerette volna ezeket a csodálatos +lovasokat és ügyes nyilazókat hadseregébe besorozni. Hogy a harcot +elkerüljék, történetük folyamán háromszor vándoroltak így északi +irányban és a mai napig sem állíthatja senki, hogy szojotnak a +kezén emberi vér nyomát látta volna. Békeszeretetükkel diadalt +arattak a szojotok a háborún. A béke ez országában még a szigorú +kínai közigazgatási tisztviselők sem tudtak a hajthatatlan +törvényeknek teljes érvényt szerezni. Éppen így viselkedtek a +szojotok az oroszokkal szemben, akik vért és bűntettet szomjazva, +behurcolták országukba a forradalom pestisét. Állandóan kerülték a +vörös csapatokkal és az elvtársakkal való összeütközést, úgy, hogy +családostól és marhájukkal együtt a messzi Kamcsik és Szoldjak +fejedelemségekbe tértek ki előlük. Ennek az elvándorló folyamnak +keleti ága Buret Hei völgyén ment keresztül. Ennélfogva ott +minduntalan szojotokat értünk utól marháikkal és nyájaikkal.</p> +<p>A kanyargó Buret Hei-úton hamar jutottunk előre és már két nap +mulva megkezdtük a kapaszkodást a Buret Hei és Kharga völgyei közt +levő hegyszoros felé. Az út nem volt nagyon meredek, de itt is +mindenütt kidőlt vörösfenyők hevertek és bármily hihetetlen, itt is +sok mocsaras hely volt, amelyeken csak nehezen tudtak a lovak +áthatolni. Nemsokára ismét veszedelmessé vált az út. Kavics és +kőgörgeteg borította, amely a lovak lába alatt lecsúszott az út +mellett tátongó mélységbe. Lovaink hamar kifáradtak ezeken a +morénákon, amelyeket nyilván a hajdankor gleccserei <span class= +"pagenum"><a name="Page_50" id="Page_50">-50-</a></span> vetettek a +hegyoldalra. Néhányszor szorosan a meredek szélén vitt el az utunk +és lovaink nagy tömegű követ és homokot rúgtak le a mélységbe. +Emlékszem, hogy egy egész hegyen kellett átmennünk, amelyet ilyen +mozgó homok borított. Ezen a hegyen le kellett szállnunk a +nyeregből és száron kellett vezetnünk lovainkat, hogy körülbelül +egy mérföldet gyalog botorkáljunk e csúszós talajon. E közben +többször térdig süppedtünk be és a homoktömeggel együtt a szakadék +felé csúsztunk. Egyetlen ügyetlen mozdulat és lezuhanunk a +mélységbe. Egyik lovunkat ez a sors érte. A hasa mélyen beszorult +ilyen mozgó csapdába és nem tudott kiszabadulni. A homokkal együtt +lecsúszott és legurult a meredeken. Halálútján csak ágak törését +hallottuk. Csak nagynehezen tudtunk hozzája lemászni, hogy legalább +a nyerget és a nyeregtáskákat megmenthessük.</p> +<p>Följebb a hegynek le kellett mondanunk egyik málháslovunkról, +amely Urianhai északi határától kezdve szolgált bennünket. Terhe +levételével próbáltunk rajta segíteni, de hasztalan, nem lehetett +előbbre hajtani. Fejét lelógatva megállt és olyan kimerültnek +látszott, hogy biztosra vettük kimúlását. Néhány szojot +megvizsgálta, megtapogatta lábainak izmait, megfogta a fejét, +ide-oda mozgatta, azután így szólt:</p> +<p>– Ez a ló nem tud tovább menni. Kiszáradt az agyveleje.</p> +<p>Hát otthagytuk.</p> +<p>Ugyane napon este, amikor egy magaslatra érve széles, +vörösfenyőkkel borított fensíkon voltunk, a vidék gyönyörű +változásában gyönyörködhettünk. Néhány szojot vadász jurtáit +találtuk itt, amelyek fakéregből készültek és nem, mint +közönségesen, nemezből. A sátrakból tíz fegyveres ember ugrott elő. +Tudtunkra adták, hogy Szoldjak fejedelme senkinek sem engedi meg a +továbbhaladást, mert attól tart, hogy gyilkosok és rablók juthatnak +be országába. Aggodalmas pillantással ezt kiáltották:</p> +<p>– Menjetek vissza, ahonnan jöttetek!</p> +<p>Magam nem feleltem és megakadályoztam, hogy e dolog miatt egy +öreg szojot és tisztjeim egyike civakodni <span class= +"pagenum"><a name="Page_51" id="Page_51">-51-</a></span> kezdjen. A +völgyben levő folyóra mutatva, megkérdeztem, mi a neve.</p> +<p>– Oina, – felelte a szojot. – Ez fejedelemségünk határa. Azon +tilos átmenni.</p> +<p>– Rendben van, – feleltem. – De azt csak megengeditek, hogy +kissé melegedjünk és kipihenjük magunkat?</p> +<p>– Igen, igen, – mondták a vendégszerető szojotok és táborukba +vezettek.</p> +<p>Odamenet az öreg szojotnak cigarettát, egy másiknak egy skatulya +gyujtót adtam. Egy sorban mentünk mindannyian egy szojot +kivételével, aki lassan bicegett mögöttünk és kezével az orrát +fogta.</p> +<p>– Beteg? – kérdeztem.</p> +<p>– Igen, – felelte szomorúan az öreg szojot. – A fiam. Két nap +óta az orra vérzik és már egészen legyöngült.</p> +<p>Megálltam és magamhoz hívtam a fiatal embert.</p> +<p>– Gombold ki a kabátodat. Tedd csupasszá nyakadat, melledet és +fejedet hajtsd hátra annyira, amennyire csak tudod.</p> +<p>Mialatt ezt megtette, néhány percig leszorítottam fejének +mindkét oldalán az ütőereket. Azután így szóltam hozzá:</p> +<p>– Most már nem fog az orrod vérezni. Menj a sátradba és feküdjél +le kicsit.</p> +<p>Ujjam «titokzatos» munkája nagy hatással volt a szojotokra. Az +öreg szojot félénken és nagy tisztelettel suttogta:</p> +<p>– Ta Lama, Ta Lama! (Nagy orvos!)</p> +<p>A jurtában teával kínált meg bennünket az öreg szojot. Maga +mélyen elgondolkodott, majd társaival tanácskozott és végül így +szólt:</p> +<p>– A fejedelmünk feleségének valami szembaja van és azt hiszem, a +fejedelem örülni fog, ha elviszem hozzája a «Ta Lama»-t. Ezért nem +fog megbüntetni, hiszen csak azt parancsolta meg, hogy rossz embert +ne engedjünk át a határon. Ez a parancs azonban nem akadályozhatja +meg a jó embereket, hogy hozzája eljuthassanak.</p> +<p>Meglehetősen közömbösen ezt feleltem:</p> +<p>– Tegyétek azt, amit a legjobbnak tartotok. Az igaz, +<span class="pagenum"><a name="Page_52" id= +"Page_52">-52-</a></span> hogy értek a szembaj gyógyításához, de ha +kívánjátok, visszafordulok.</p> +<p>Az öreg ember megijedve mondta:</p> +<p>– Nem. Én magam fogom tovább vezetni.</p> +<p>A tűz mellett ülve tűzkővel pipára gyújtott, a csutoráját +kabátja újján végigdörzsölte, azután a bennszülöttek igazi +vendégszeretete szerint odakínálta nekem. Comme il faut viselkedtem +és pipáztam. Azután tovább adtam a pipát társaságunk többi +tagjainak is, akik mindannyian vagy cigarettát vagy kevés dohányt, +avagy néhány gyujtót adtak. Így megpecsételtük barátságunkat. +Nemsokára sokan tolultak be jurtánkba, férfiak, nők, gyermekek, de +kutyák is. Mozdulni sem lehetett. A tömegből osztályának lebegő +vörös ruhájában, símára borotvált, rövidhajú láma lépett elő. +Ruházata és arcának kifejezése egészen más hatást tett, mint a +piszkos szojotok hajfonataikkal és hegyükön mókusfarkkal díszített +nemezsapkáikkal. A láma nagyon barátságos volt hozzánk és +vágyakozva nézte arany gyűrűinket és óráinkat. Elhatároztam, hogy +hasznomra fordítom Buddha szolgájának e vágyakozását. Teát és +szárított kenyeret nyújtva neki, azt mondtam, hogy lovakat kell +vásárolnom.</p> +<p>– Nekem van egy lovam. Meg akarja venni? – kérdezte. – De orosz +bankjegyért nem adom. Majd elcseréljük valamiért.</p> +<p>Sokáig kellett vele alkudoznom. Arany jegygyűrűmért végre egy +esőköpenyt és egy bőrnyerget, egy szép szojot lovat, amelynek az +elvesztett málháslovat kellett pótolnia, és még egy fiatal kecskét +kaptam.</p> +<p>Az éjszakát itt töltöttük. Vacsorára kövér ürühúst kaptunk.</p> +<p>Másnap reggel az öreg szojot vezetésével elindultunk azon az +úton, amely az Oina hegytől és mocsártól mentes völgyében vitt +előre. Tudtuk, hogy a barátom lova, az én lovam, továbbá még három +állat, sokkal jobban ki volt merülve, semhogy a Koszogolig +eljuthatott volna. Ezért elhatároztuk, hogy Szoldjákban még néhány +lovat próbálunk vásárolni. Nemsokára szojot-jurták kisebb +csoportjaira <span class="pagenum"><a name="Page_53" id= +"Page_53">-53-</a></span> akadtunk, amelyeket gulyák és ménesek +vettek körül. A fejedelem mozgó fővárosához közeledtünk.</p> +<p>Vezetőnk előre lovagolt, hogy a törzsfővel tanácskozzék. Mielőtt +ezt megtette, ismételten biztosított bennünket, hogy a fejedelem +nagyon fog örülni, ha a Ta Lamat üdvözölheti, de amikor ezt mondta, +meglehetősen ijedtnek és aggódónak látszott. Rövid idő mulva +alacsony bokrokkal födött nagy síkságra érkeztünk. Lenn a folyó +partján nagy jurtákat láttunk, amelyeken sárga és kék zászlókat +lengetett a szél. Könnyen kitaláltuk, hogy ez a kormány +székhelye.</p> +<p>Vezetőnk nemsokára visszajött hozzánk. Arca sugárzott az +örömtől. A kezével integetett és ezt kiáltotta:</p> +<p>– A noyon (fejedelem) kéreti önöket! Nagyon örül!</p> +<p>Harcosból diplomatává kellett változnom. Amikor a fejedelem +jurtájához közeledtünk, két tisztviselő jött elénk, pávatollal +hegyben végződő mongol sapkájukon. Nagy tisztelettel arra kérték az +idegen «noyont», hogy lépjen be a jurtába. Barátom, a tatár és én +mentünk be. A drága selyemmel gazdagon feldíszített jurtában +beteges külsejű, töpörödött, öreg emberkét találtunk. Az arca +símára volt beretválva, a haja rövidre volt nyírva. A fején szintén +hegyes hódbőrsapka volt, vörös selyembojttal, amelyre sötétvörös +mandarinfej volt erősítve, alula kikívánkozó hosszú pávatollakkal. +Orrán nagy kínai szemüveg. Alacsony pamlagon ült és újjai idegesen +babráltak olvasójának gyöngyeivel. Ez volt Ta Láma, Szoldjak +fejedelme és a buddhista templom főpapja.</p> +<p>A legszívesebben üdvözölt és fölkért, foglaljunk helyet a +rézserpenyőben égő tűz mellett. Meglepően szép felesége teát és +kínai süteményt tett elénk. Pipáztunk, bár ebben a fejedelem, mint +láma, nem tartott velünk. De kötelességét, mint házigazda, mégis +teljesítette, amennyiben az általunk fölkínált pipát az ajkáig +emelte, nekünk pedig zöld nefritből készült burnótüvegcséjét +nyujtotta. Így eleget tévén az etikett követelményeinek, megvártuk, +mi mondanivalója lesz a fejedelemnek. Megkérdezte, szerencsés +volt-e az utunk és mik a terveink. Egész nyíltan beszéltem vele és +vendégszeretetét kértem társaságunk többi tagjai és lovaink +számára. <span class="pagenum"><a name="Page_54" id= +"Page_54">-54-</a></span> Erre rögtön megparancsolta, hogy +számunkra négy jurtát állítsanak föl.</p> +<p>– Azt hallom, hogy az idegen noyon jó orvos, – mondta a +fejedelem.</p> +<p>– Igen, értek néhány betegség gyógyításához és van is nálam +egy-két orvosság, – volt a feleletem. – De nem vagyok orvos. A +tudomány más ágait tanulmányoztam.</p> +<p>Ezt azonban nem értette meg a fejedelem. Az ő egyszerű fölfogása +szerint annak az embernek, aki betegséget gyógyítani tud, orvosnak +kellett lennie.</p> +<p>– A feleségemnek két hónap óta minduntalan a szemével van baja. +Segítsen rajta.</p> +<p>Megkértem a fejedelemnét, mutassa meg a szemét. Tipikus +gyulladása volt, amit a jurtában levő állandó füst és az általános +tisztátalanság okozott. A tatár előhozta orvosságos ládámat. +Bórvízzel megmostam a szemét, kevés kokaint és cinkszulfát gyönge +oldatát csöpögtettem beléje.</p> +<p>– Kérem, gyógyítson meg, – könyörgött a fejedelemné. – Ne menjen +el innen addig, míg meg nem gyógyított. Magának és társainak +juhokat, tejet és lisztet adunk. Gyakran sírok most, mert azelőtt +nagyon csinos szemem volt és férjem azt szokta volt mondani, hogy +mint a csillag, úgy ragyog. Most azonban egészen vörös. Ezt nem +tudom elviselni! Ezt nem tudom elviselni!</p> +<p>Szeszélyesen dobbantott a lábával és kacéran rám mosolyogva ezt +kérdezte:</p> +<p>– Meg akar engem gyógyítani? Meg akar?</p> +<p>A bájos nők jelleme és magaviselete mindenütt egyforma: a fényes +Broadway-n, a hatalmas Temze mellett, a vidám Páris élénk +bulvárjain és a szojot fejedelem selyemmel díszített jurtájában, a +vörösfenyővel födött Tannu-Ola hegység mögött.</p> +<p>– Mindenesetre megkísérlem – felelte az új szemorvos.</p> +<p>Tíz napot töltöttünk itt és ez idő alatt mindig élveztük az +egész fejedelmi család jóságát és barátságát. A fejedelemné szeme, +amely nyolc évvel ezelőtt csábította el a már öreg fejedelem-lámát, +ismét rendbe jött. Alig tudott hová lenni örömében és ritkán +távozott a tükörtől. <span class="pagenum"><a name="Page_55" id= +"Page_55">-55-</a></span></p> +<p>A fejedelem öt, meglehetősen jó lovat adott nekem, tíz juhot és +négy zsák lisztet, amelyet mindjárt kenyérré változtattunk. Barátom +Romanov ötszáz-rubeles bankjegyet ajándékozott neki Nagy Péter +arcképével. Én egy darab aranyat adtam neki, amelyet egy +folyóágyban találtam. Az egyik szojotnak megparancsolta a +fejedelem, hogy vezessen bennünket a Koszogolhoz. A fejedelem egész +családja elkísért bennünket a kolostorig, amely tíz kilométernyire +volt a «fővárostól». A kolostort magát nem látogattuk meg, ellenben +megálltunk a «dugun»-nál, az ott lévő kínai kereskedelmi telepnél. +A kínai kereskedők ellenséges pillantásokat vetettek reánk, bárha +ezzel együtt mindenféle portékát kínálgattak. Különösen azon +iparkodtak, hogy néhány kerek üveg maygolot vagy ánizsból készült +édes pálinkát sózzanak ránk. Mivel nem volt sem veretlen ezüstünk, +sem kínai dollárunk, csak vágyakozva néztük ezeket a vonzó +üvegeket, míg a fejedelem segítségünkre jött és megparancsolta a +kínaiaknak, hogy öt üveget csomagoljanak nyeregtáskáinkba.</p> +<h3><span class="smaller">TIZENHARMADIK FEJEZET.</span><br /> +Miszteriumok, csodák és új ütközet.</h3> +<p>E napon este a Teri Nor szent tóhoz érkeztünk, iszapos és sárga, +nyolc kilométernyi vízfölülethez, amelynek a partja sem volt +csábító. A tó közepén egy lassanként eltűnő szigetnek maradványai +voltak, amelyen kevés fa és néhány régi rom állott. Vezetőnk +elmagyarázta nekünk, hogy a tó két évszázaddal ezelőtt még nem +létezett és helyét nagyon erős kínai vár foglalta el. A vár egyik +kínai parancsnoka megsértett egy öreg lámát, aki erre elátkozta a +helyet és megjósolta, hogy teljes pusztulás vár rá. Már másnap víz +hatolt föl a talajból, elpusztította a várat és elnyelte a kínai +katonákat. Ha vihar száguld végig a vízen, a hullámok még ma is +partra vetik a vízben elpusztult emberek és lovak csontjait.</p> +<p>A Teri Nor évről-évre nagyobbodik és egyre jobban közeledik a +hegységhez. A tó keleti partjának mentén megkezdtük <span class= +"pagenum"><a name="Page_56" id="Page_56">-56-</a></span> egy hóval +födött hegyhát megmászását. Kezdetben jó volt az út, de vezetőnk +előre megmondta, hogy előttünk van még az út legnehezebb része. Két +nap mulva jutottunk el ehhez a legnehezebb részhez. Meredek hegy +várt ott ránk, amelyet sűrű erdő és hó borított. E hegyen túl volt +az örök hó birodalma – láncok, amelyeknek a tiszta napsütésben +fénylő fehér köpenyéből sötét sziklatömbök meredtek ki. Ez volt a +Tannu-Ola-hegység legkeletibb, legmagasabb része.</p> +<p>Az erdőben töltöttük az éjjelt és másnap reggel megkezdtük a +hegység megmászását. Délben zegzugos úton, össze-vissza hurcolt a +vezetőnk. Utunkat mindenütt mély szakadékok, széles mocsarak, +kidőlt fák és sziklatömbök zárták el, amelyek a hegy csúcsáról való +vad zuhantukban itt fönnakadtak. Néhány óra hosszáig előre +küzdöttük magunkat, kifárasztottuk lovainkat és hirtelen ugyanarra +a helyre érkeztünk, ahol legutoljára megállottunk. Világos, hogy +szojotunk eltévesztette az utat. Arca félelmet árult el.</p> +<p>– Az elátkozott erdő régi ördögei, – suttogta reszkető ajakkal, +– nem akarják megengedni, hogy átjuthassunk. Ez nagyon rossz jel. +Vissza kell térnünk Khargába a noyonhoz.</p> +<p>Én azonban megfenyegettem, mire nyilván reménytelenül, ismét +átvette a vezetést. Embereink egyike, egy vadász Urianhaiból +szerencsére észrevette a fákon azokat a jeleket, amelyek a +vezetőnktől eltévesztett utat mutatták. E jeleket követve, +átjutottunk az erdőn és egy leégett vörösfenyő erdőövön. Azután +ismét egy kis erdőbe kerültünk, amely az örök hóval födött hegység +szélén volt.</p> +<p>Sötét lett. Az éjjelt tehát itt kellett eltöltenünk. Erős szél +kerekedett, amely sűrű, fehér havat hozott magával Semmit sem +láthattunk és táborhelyünket magas hó borította el. Lovaink mint +fehér szellemek álldogáltak, nem akartak enni és a tűztől sem +akartak elmenni. A szél fölborzolta sörényüket és farkukat. +Üvöltött és fütyült a hegyszakadékokon. Valahonnan elhalóan +farkasfalka lármája hallatszott és ha szélroham hozta felénk, éles +ugatássá növekedett. A tűznél feküdtünk, amikor hozzám jött a +szojot és így szólt: <span class="pagenum"><a name="Page_57" id= +"Page_57">-57-</a></span></p> +<p>– Noyon, jöjjön velem az obohoz (a Mongolország veszedelmes +útrészein levő szent jel), mutatok valamit.</p> +<p>Odamentünk és fölmásztunk a hegyre. Egy nagyon meredek hegyeresz +lábánál nagy rakás kő és fatönk volt, amely körülbelül három +méternyi magaslatot alkotott. Ez volt az obo. Az obok a lamaisták +szent jelei, veszedelmes útrészeken a rossz szellemeknek, e helyek +uralkodóinak oltárai. Mellettük elhaladó szojotok és mongolok a +szellemeknek adót fizetnek: az obo faágaira hatykot, azaz hosszú +kék selyemszalagot vagy a ruha béléséből kitépett darabot kötnek, +avagy egyszerűen a lovak sörényéből való hajfonatot kötnek rá. Néha +húsdarabokat és sót, vagy teával telt csészéket is tesznek a +kőre.</p> +<p>– Nézzen ide, – mondta a szojot. – A hatykok leszakadtak. Ezért +dühösek a démonok és nem fogják nekünk megengedni az átjutást. +Noyon…</p> +<p>Megragadta a kezemet és esdekelve mondta:</p> +<p>– Noyon, forduljunk vissza, kérem, nagyon kérem! A szellemek nem +akarják, hogy áthágjuk hegyeiket. Húsz év óta senki sem merte az +istenek akarata ellen átlépni e hegyeket és azok a vakmerő emberek, +akik megkísérelték, ott mind elpusztultak. Hóviharban és fagyban +rohanták meg őket a démonok. Lássa! Már kezdődik… Menjen vissza a +mi noyonunkhoz. Várjon, míg melegebb idő köszönt be, akkor…</p> +<p>Nem hallgattam tovább a szojotot, hanem visszamentem a tűzhöz, +amelyet a sűrű hóban alig tudtam meglátni. Mivel attól tartottam, +hogy vezetőnk megszökik, megparancsoltam az őrnek, hogy maradjon +mellette. Késő éjjel fölkeltett az őr.</p> +<p>– Lehet, hogy tévedek, – úgymond – de azt hiszem, fegyverdörejt +hallottam.</p> +<p>Mit mondhattam? Lehetséges volt, hogy kóborló emberek elszakadt +társaiknak lövéssel akarták jelezni a helyüket. Vagy talán az őr +tévedésből egy lehulló sziklának, jég- vagy hódarabnak a zaját +gondolta lövésnek. Nemsokára újra elaludtam. Álmomban tiszta +látomásom volt. Künn a hóban mélyen elmerült síkon lovasok vonala +mozgott. Láttam <span class="pagenum"><a name="Page_58" id= +"Page_58">-58-</a></span> málháslovainkat, kalmukunkat és a komikus +lovat a római orral. Láttam, amint erről a hósíkról a hegység egyik +kies völgyébe szállnak le. Itt néhány vörösfenyő nőtt, közelükben +kicsi, be nem fagyott hegyi folyó gurgulázott. Majd a fák közt égő +tüzet vettem észre. Azután fölébredtem.</p> +<p>Világos volt. Fölráztam a többieket és felszólítottam őket, hogy +a lehető leggyorsabban készüljenek föl, mert nincs veszteni való +időnk. Vihar dühöngött. A hó elvette a szemünk világát és +betemetett minden útnyomot. A hidegség metszőbb lett. Végre +nyeregben voltunk. A szojot elől lovagolt és az utat iparkodott +megtalálni. Minél magasabbra jutottunk, annál ritkábban vesztette +el a nyomot. Gyakran mély hógödrökbe buktunk bele. Jégsíma +sziklákat kellett megmásznunk. A szojot végre megfordította a +lovát, odajött hozzám és nagyon határozottan mondta:</p> +<p>– Nem akarok magával meghalni és nem megyek tovább.</p> +<p>Első mozdulatom az volt, hogy végigvágok rajta a korbácsommal. +Oly közel voltam Mongolország «áldott földjéhez», hogy a +kívánságaim teljesülésének útjába álló ez a szojot leggonoszabb +ellenségemnek tűnt föl. De fölemelt karomat leeresztettem. Fejemben +egészen őrült gondolat villant meg.</p> +<p>– Ide hallgass! Ha megfordulsz, golyót kapsz a hátadba és nem a +hegy csúcsán, hanem a lábánál halsz meg. De megmondom, mi lesz +velünk. Mihelyt elérjük ott fönn a sziklákat, megszűnik a vihar és +a hó. Kisüt a nap, mialatt a hósíkon haladunk át, azután völgybe +jutunk, amelyben vörösfenyők nőnek és egy be nem fagyott hegyi +folyó folyik. Ott gyújtunk majd tábortüzet és ott töltjük el az +éjjelt.</p> +<p>A szojot bámulva kérdezte:</p> +<p>– A noyon már átment a Darkhat Ola-hegységen?</p> +<p>– Nem, – felelém. – De tegnap éjjel látomásom volt, ezért tudom, +hogy a hegy gerincét magunk mögött hagyjuk.</p> +<p>– Vezetni fogom, – mondta a szojot.</p> +<p>Megkorbácsolta a lovát és a meredek kapaszkodón fölvezetett +bennünket a hegyhát csúcsára, az örök hó körletébe. Oda érkezvén, +az üvöltő viharban ezt kiáltotta: <span class="pagenum"><a name= +"Page_59" id="Page_59">-59-</a></span></p> +<p>– Itt a havon végighúztak egy ostorszíjat. Nem szojotok +voltak.</p> +<p>A talány azonnal megfejtődött. Sortűz dördült el. Kísérőim +egyike fölkiáltott és jobb vállához kapott. Az egyik málhásló, +amelyet golyó talált a füle mögött, élettelenül esett össze. +Gyorsan leugrottunk a nyeregből, a sziklák mögött födözéket +kerestünk és megvizsgáltuk a helyzetet. Körülbelül ezer lépés +szélességű kis völgy választott el bennünket egy párhuzamos +hegyvonaltól. Ott mintegy harminc lovast födöztünk föl, akik +lovaikról leszállva, ránk lőttek. Az ellenség váratlanul támadott +meg bennünket, megparancsoltam tehát társaságomnak, hogy +viszonozzuk a tüzelést.</p> +<p>– A lovakra célozzatok, – kiáltott Osztrovszky ezredes.</p> +<p>Azután megparancsolta a tatároknak és a szojotoknak, hogy saját +lovainkat helyezzék biztosságba. Az ellenfél lovai közül hatot +lelőttünk és valószínűleg még többet megsebesítettünk, mert +megvadultak. Fegyvereink azonkívül alapos emlékeztetőt adtak minden +egyes ellenségünknek, aki fejét elég vakmerően kidugta a szikla +mögül. Állásunkat egyre élénkebben lövöldöző vörös katonák dühös +kiáltását és átkozódását hallottuk.</p> +<p>Egyszerre csak észrevettem, hogy a szojot rúgással talpra +állította három lovunkat, egyiknek a nyergébe pattant és egy +másikat maga után húzott. Utána a tatár és a kalmuk ugrott +nyeregbe. Már célba vettem a szojotot, de amikor a tatárt és a +kalmukot mögötte láttam szép lovaikon, lebocsátottam a fegyvert. +Mert most már tudtam, hogy minden rendben van. A vörösök sortüzet +adtak hármukra, de megmenekültek és eltűntek a sziklák mögött. A +tűzharc egyre hevesebb lett. Nem tudtam, mit kell tennünk. Mi +ritkán lőttünk, hogy kíméljük a municiót.</p> +<p>Mialatt az ellenséget figyelmesen szemmel kísértem, magasan a +vörösök fölött két sötét pontot vettem észre a hóban. Lassan +közeledtek ellenségeinkhez, akik elől néhány kiugró szikla +elrejtette őket. Amikor ezek mögül kiléptek egy áthajló szirt +peremén állottak, amelynek lábánál a vörösök fedezéket kerestek. +Most már nem kételkedtem <span class="pagenum"><a name="Page_60" +id="Page_60">-60-</a></span> abban, hogy a két sötét pont két +embernek a feje volt. Hirtelen megláttam, hogy ez a két ember +fölugrott, valamit meglóbált és ledobott. Erre fülsiketítő ropogás +hallatszott, amelyre a völgyben többszörös viszhang felelt. +Közvetetlenül ezután újabb robbanás hallatszott, amit a vörösöknél +vad kiáltozás és rendetlen lövöldözés követett. Az ellenségnek +nehány lova a meredeken legurult a hóba. Lövéseinktől üldözve a +katonák, amilyen gyorsan csak lehetett, elfutottak a völgybe, +amelyből mi kijöttünk.</p> +<p>A tatár később elmondta nekem, hogy a szojot indítványára a +kalmukkal együtt megkerülték a vörösök állását és bombával hátba +kapták az ellenséget.</p> +<p>Bekötöztem a megsebesült tiszt vállát, levettem a terhet a +megölt málháslóról, azután folytattuk utunkat. Nehéz volt a +helyzetünk. Semmi kétségünk sem volt aziránt, hogy a vörös +különítmény Mongolországból jött. E szerint hát Mongolországban +vörös csapatok voltak? Mekkorák? Hol találkozunk velük? Tehát +Mongolország már nem az áldott ország? Rendkívül szomorú gondolatok +kerítettek bennünket hatalmukba.</p> +<p>De a természet kegyes volt hozzánk. A szél lassanként vesztett +erejéből. Megszűnt a vihar. A nap egyre jobban áttört a fellegeken. +Magas, hóval fedett fennsíkon haladtunk, amelynek egyik felén a +szél egészen elsöpörte a havat, a másikon pedig akkora hóhalmokat +fújt össze, hogy megrekedtek a lovaink. Le kellett szállnunk és +derékig gázoltunk a hóban. Gyakran ló és lovas elsülyedt, úgy +kellett őket kiszabadítani.</p> +<p>Végre megkezdődött az út lefelé. Napnyugtakor megállapodtunk a +kis vörösfenyőerdőben, fák alatt, tűz mellett töltöttük el az +éjjelt és teát ittunk, amelyet a nyílt kis hegyi folyóból merített +vízzel készítettünk. Több ízben ráakadtunk legutóbbi ellenségünk +nyomára.</p> +<p>Tehát maga a természet is és Darkhat Ola haragos démonjai +segítettek nekünk. Mégsem voltunk jókedvűek, mert gonosz +bizonytalanság új és talán pusztító veszedelmekkel fenyegetődzött. +<span class="pagenum"><a name="Page_61" id= +"Page_61">-61-</a></span></p> +<h3><span class="smaller">TIZENNEGYEDIK FEJEZET.</span><br /> +Az ördögfolyó.</h3> +<p>Ulan Taiga mögöttünk volt Darkhat Olával. Most nagyon gyorsan +haladtunk előre, mert itt kezdődött a minden hegytől mentes szabad +mongol lapály. Nagy legelők terpeszkedtek mindenfelé. Egy-két +helyen vörösfenyőerdő volt. Néhány nagyon sebes vizű folyón keltünk +át. Vizük azonban nem volt mély és az ágyuk is kemény volt. A +Darkhat-síkon való két napi menetelés után szojotokkal +találkoztunk, akik északnyugati irányba, az Orgarkha Ola hegységébe +hajtották nagysietve marháikat. Ezektől a szojotoktól nagyon gonosz +híreket hallottunk.</p> +<p>Az irkucki kerület bolsevikjai átlépték a mongol határt, a +Koszogol-tó déli partján elfoglalták Khathyl orosz telepítvényt és +délnek fordultak Muren Kure orosz telep ellen, amely a Koszogoltól +délre hatvan mérföldnyire van egy nagy lama kolostor mellett. A +mongolok ezzel szemben azt mondták nekünk, hogy Khathyl és Muren +Kure közt nincsenek vörös katonák. Elhatároztuk tehát, hogy e két +hely közt hatolunk előre és így iparkodunk a távolabb keletnek eső +Van Kureba eljutni.</p> +<p>Elbocsátottuk szojot vezetőnket és három hírszerzőt küldve +előre, elindultunk. A Koszogolt körülzáró hegyekről e széles alpesi +tó pompás fekvésében gyönyörködhettünk. Kedves sötét erdőrészekkel +födött dombjaival mintha régi aranyba foglalt zafir lett volna. +Este eljutottunk Khathyl közelébe, amelyet óvatosan közelítettünk +meg. A Koszogolból kifolyó Jarga vagy Egingol folyó partján +állottunk meg. Ott egy mongol embert találtunk, aki kész volt arra, +hogy átvisz a befagyott folyó tulsó partjára és Khathyl meg Muren +Kure közt elhaladó biztos utat mutat nekünk. A folyó partján +mindenütt nagy obokat és a folyami szellemeknek állított kis +áldozati köveket találtunk. Megkérdeztük a mongolt:</p> +<p>– Miért van itt ennyi obo?</p> +<p>– Ez az ördögfolyó, veszedelmes és alattomos. Két <span class= +"pagenum"><a name="Page_62" id="Page_62">-62-</a></span> napja +kocsisor ment át a jégen. Három kocsi belepusztult és öt katona +megfulladt.</p> +<p>Megkezdtük az átkelést. A folyó felülete, amelyen nem volt hó, +olyan volt, mint egy nagy tükör. Lovaink nagyon óvatosan lépkedtek, +de nehányuk mégis elbukott. Száron kellett tehát őket vezetnünk. +Lehorgasztott fejjel és reszketve bámulták ijedt szemmel a lábuknál +elterülő jeget. Lenéztem én is és megértettem félelmüket. Az egy +lábnyi vastagságú, átlátszó jégtakarón át tisztán lehetett látni a +folyó fenekét. Bár tíz méter, sőt több volt a mélysége, a hold +világánál mégis minden követ, lyukat, sőt egyes növényeket is a +legalaposabban meg lehetett különböztetni. A jég alatt rohanó +gyorsasággal áramlott a Jarga. Tajtékzott és árjának útját habnak +és buboréknak hosszú vonala mutatta. Hirtelen összerezzentem és +mintha a jégre szögeztek volna, megállottam. A jég fölött ágyúlövés +hallatszott, amelyet egy második és egy harmadik lövés +követett.</p> +<p>– Gyorsabban, gyorsabban! – kiáltotta a mongolunk és a kezével +integetett.</p> +<p>Egy újabbi ágyúlövés után közvetetlen közelünkben végigrepedt a +jég. A lovak fölágaskodtak és elvágták magukat. Sokan alaposan +összeverték magukat a jégen. Rövid idő alatt két lábnyira tágult a +repedés, amelyet most már egész hosszában láthattam. A víz a +hasadáson át azonnal elárasztotta a jeget.</p> +<p>– Előre! Előre! – kiáltotta a vezető.</p> +<p>Nagy fáradságunkba került, míg a lovakat arra kényszeríthettük, +hogy átugorjanak a jégen és tovább haladjanak. Reszkettek és nem +akartak engedelmeskedni. Csak erős ostorcsapásainkra felejtették el +a pánikszerű félelmet.</p> +<p>Amikor a másik parton az erdőben biztosságban voltunk, a mongol +elmondta, hogy ilyen titokzatos módon többször megnyílik a folyó és +nagy víztömegeket szabaddá tesz. Minden ember és állat elpusztul, +ha ilyenkor a jégen van. A hideg víz vad árja a jég alá ragadja +őket. Néha megtörtént, hogy éppen a ló lába alatt repedt meg a jég +és amikor az állat mellső lábával beleesett, a repedés ismét +összeállott és levágta a lábát. <span class="pagenum"><a name= +"Page_63" id="Page_63">-63-</a></span></p> +<p>A Koszogol völgye kialudt tűzhányó kráterje. A tó magas nyugati +partjáról láthatók körvonalai. A vulkáni erő még ma is érvényesül +és arra kényszeríti a mongolokat, hogy az ördög dicsőítésére obokat +építsenek és oltárain áldozzanak.</p> +<p>Egész éjjel és másnap is azon iparkodtunk, hogy keleti irányban +előre jussunk, mert így akartuk elkerülni a vörösöket és jó legelőt +akartunk találni a lovainknak. Körülbelül este kilenc órakor tűz +fényét láttuk a távolban. Barátom és én előrementünk a tűz +irányában, abban a hitben, hogy bizonyára mongol jurtáról van szó, +ahol biztosságban táborozhatunk. Egy mérföldet kellett megtennünk, +amíg fölismerhettük egy jurtacsoport körvonalait. De a jurtákból +senki sem jött elénk, sőt nem üdvözölt bennünket, mint máskor, a +fekete mongol kutyák vad ugatása sem. Bizonyos volt azonban, hogy +messziről tüzet láttunk. Mégis kellett tehát valakinek itt +lennie.</p> +<p>Leszálltunk a lóról és gyalog közeledtünk a jurtákhoz. Ezek +egyikéből hirtelenül két orosz katona rohant ki és egyikük +pisztolyával rám lőtt, de nem talált, a lovamat azonban a nyergen +keresztül megsebesítette a hátán. Mauzer pisztolyommal lelőttem a +támadót. A másikat puskája agyának egyetlen ütésével a barátom ölte +meg. Átkutattuk a zsebeiket és iratokat találtunk bennük, +amelyekről kiderült, hogy a belsőszibériai kommunista védelmi +hadtest második svadronjának a katonái voltak.</p> +<p>Ezekben a jurtákban töltöttük el az éjjelt. Tulajdonosaik +alighanem elmenekültek, mert a vörös katonák a mongolok tulajdonát +összeszedték és belerakták a nyeregtáskáikba. Valószínűleg éppen +tovább akartak menni, mert teljesen föl voltak öltözve. Ezzel az +összeütközéssel két újabb lovat szereztünk, amelyekre a bokrok közt +találtunk rá, két fegyvert és két automata pisztolyt patronokkal. +Azonkívül a nyeregtáskákban teát, dohányt, gyujtót és patronokat +találtunk, csupa rendkívül becses dolgot életünk fenntartására.</p> +<p>Amikor két nappal később az Uri folyó partjának közelébe +érkeztünk, két orosz lovassal találkoztunk, akik bizonyos +<span class="pagenum"><a name="Page_64" id= +"Page_64">-64-</a></span> Szutunin nevű ataman (kozák törzsfő) +kozákjai voltak, aki a Szelenga völgyében a bolsevikok ellen +harcolt. Ezek a kozákok Szutunintól üzenetet vittek Kaigorodoffnak, +az Altai területén levő bolsevikellenes csapatok vezérének. +Elmondták nekünk, hogy az egész orosz-mongol határ mentén bolsevik +csapatok állanak és hogy Kiachtába, Ulankomba és Kobdoba kommunista +agitátorok hatoltak be és ott rábírták a kínai hatóságokat, hogy +mindenkit, aki Oroszországból menekült, kiadjanak. Azt is +megtudtuk, hogy Urga és Van Kure környékén kínai csapatok és a +külső Mongolország függetlenségeért harcoló Ungern-Sternberg báró, +orosz bolsevikellenes tábornok és Kazagrandi ezredes különítményei +közt harcok voltak. Ungern bárót már kétszer vereség érte, amiért +Urgaban a kínaiak nagyon fönhéjázóan viselkedtek és minden +külföldit azzal gyanusítottak, hogy összeköttetésben van az orosz +tábornokkal.</p> +<p>Beláttuk, hogy ilyenformán alaposan megváltozott a helyzet. A +Csöndes-oceánhoz el volt zárva az utunk.</p> +<p>Alaposan megfontolva mindent, arra az eredményre jutottam, hogy +csak egy kivezető út lehetséges: minden mongol várost, amelyben +kínai közigazgatás van, el kell kerülnünk, északról délnek át kell +haladnunk Mongolországon, majd a Jasszaktu khán fejedelemségének +déli részében levő sivatagon be kell mennünk a belső Mongolország +nyugati részén levő Gobiba, amilyen gyorsan csak lehetséges, át +kell jutnunk a Kanszu tartományban erre következő hatvan mérföldnyi +kínai területen és azután Tibetbe kell benyomulnunk. Azt reméltem, +hogy ott majd csak találok valahol egy angol konzult, akinek +segítségével eljuthatok Indiába, valamelyik angol kikötőbe. +Tisztában voltam azzal, mekkora nehézségekkel jár ez a vállalkozás, +de nem volt más választásom. Bele kellett vágnom ebbe az őrült +kísérletbe, vagy kétségtelenül elpusztulok bolsevik kéztől, avagy +valamelyik börtönben sorvad el az életem.</p> +<p>Amikor társaimmal közöltem az új tervet, anélkül, hogy óriási +nehézségeit és eszeveszettségét eltitkoltam volna, habozás nélkül +azt mondták:</p> +<p>– Vezessen bennünket! Követni fogjuk! <span class= +"pagenum"><a name="Page_65" id="Page_65">-65-</a></span></p> +<p>Határozottan kedvezett nekünk az az egy körülmény, hogy nem +kellett éhségtől félnünk, mert el voltunk látva teával, dohánnyal, +gyujtóval és bőségben volt lovunk, nyergünk, fegyverünk, köpenyünk +és csizmánk, csupa kitűnő fizetőeszköz ezen a vidéken. Mindjárt +hozzá is láttunk új expediciós tervünk megvalósításához. Föladatunk +az volt, hogy déli irányban előrenyomuljunk és eközben Uliasszutai +várost jobbra hagyjuk, az irányt Zaganluk felé vegyük, azután +áthaladjunk a Jasszaktu khán fejedelemségében levő Balia kerület +kietlen vidékein, átlovagoljunk a Naron Khuhu Gobin és tovább +haladjunk a Boro-hegységbe. Itt azután hosszabb ideig +tartózkodhatunk, hogy mi is, lovaink is kipihenhessük magunkat. +Utunk második része lesz belső Mongolország, a kis Gobi, a torgutok +földje, a Kahra-hegység és Kanszu egy sarkának átszelése, ahol +Szucsau kínai várostól nyugatra haladnánk el. Onnan azután +Kokunorba, majd délre a Jangtsze folyam forrásvidékéhez kell +magunkat átküzdenünk. Hogy ezenfelül még mit kell tennünk, az +meglehetősen homályos volt előttem. De e tekintetben segített +Ázsiának az egyik tisztem birtokában levő térképe. Erről azt +láttam, hogy a Jangtsze forrásvidékének nyugati részén levő +hegyláncok ezt a folyamrendszert elválasztják a Brahmaputra +folyammedencéjétől Tibetben, ahol mint reméltem, majd angol +segítséget kapok.</p> +<h3><span class="smaller">TIZENÖTÖDIK FEJEZET.</span><br /> +Kísértetek útja.</h3> +<p>Nem adhatok más címet, amikor az Ero folyótól Tibet határáig +terjedő utamat írom meg. Ezt az ezerszáz mérföldet behavazott +hegyeken és pusztaságon át negyvennyolc nap alatt tettük meg. +Utunkon minden más emberrel való találkozást kerülni iparkodtunk, +csak nagyon rövid pihenőket tartottunk teljesen elhagyatott +helyeken és heteken át csupán nyers, fagyott húst ettünk, hogy +tábortűzzel fel ne keltsük az emberek figyelmét. Ha egy-egy juh +vagy birka vásárlása már nagyon szükséges volt, két fegyvertelen +embert <span class="pagenum"><a name="Page_66" id= +"Page_66">-66-</a></span> küldtünk el, akik azt mesélték a +bennszülötteknek, hogy orosz telepesek munkásai. Még a lövéstől is +óvakodtunk, pedig például egyszer ötezer főnyi nagy antilopnyájjal +találkoztunk. Balia mögött, Jasszaktu khán láma területén, aki úgy +került a trónra, hogy testvérét az urgai Élő Buddha parancsára +megmérgezték, vándorló orosz tatárokkal találkoztunk, akik +nyájaikat az Altaitól és Abakantól egészen idáig hajtották. Ezek az +emberek a legbarátságosabbak voltak irántunk, ökrökkel és +harminchat tégla teával láttak el bennünket. Azonkívül megóvtak az +elkerülhetetlen pusztulástól, mert fölvilágosítottak bennünket, +hogy ebben az évszakban lovakkal nem lehet a Gobin átmenni, mert +ott ilyenkor egyáltalán nincs fű. Tevéket kell szereznünk lovaink +és minden fölösleges készletünk kicserélésével. Az egyik tatár +másnap egy gazdag mongolt hozott a táborukba, akivel megkötötte az +üzletet. A mongol tizenkilenc tevét adott nekünk, de ezért elvette +valamennyi lovunkat, egy fegyvert, egy pisztolyt és a legjobb kozák +nyerget. Azt tanácsolta, hogy Narabancsiban föltétlenül látogassuk +meg a szent kolostort, amely a mongol-tibeti úton a legutolsó +láma-kolostor. Azt mondta, hogy a szent Hutuktu, akiben Buddha újra +született (a legnagyobb papi rang, megtestesült Isten), nagyon +megsértődnék, ha nem keresnők föl a kolostort és az áldások híres +áldozati szekrényét, amelynél minden Tibetbe tartó utas áldozni +szokott. Kalmuk lámánk megerősítette a mongolok szavait. +Elhatároztam tehát, hogy a kalmukkal odamegyek. A tatárok néhány +nagy selyem hatykot adtak ajándékul és négy pompás lovat +kölcsönöztek. Ámbár táborhelyünktől ötvenöt mérföldnyire volt ez a +kolostor, aznap este kilenc órakor beléptem e szent Hutuktu +jurtájába.</p> +<p>A Hutuktu középkorú, kicsi, símára beretvált emberke volt. A +neve Jelyp Djamszrap Hutuktu. Barátságosan fogadott, nagyon örült a +hatyk-ajándéknak, valamint a mongol etiketkérdésekben való +jártasságomnak, amire a tatárom oktatott ki régóta nagy +kitartással. Nagyon figyelmesen hallgatta elbeszélésemet és az +útirányra vonatkozólag értékes tanácsot adott. Ajándékunk +viszonzásául egy gyűrűt <span class="pagenum"><a name="Page_67" id= +"Page_67">-67-</a></span> adott, amely azóta minden láma-kolostor +ajtaját megnyitotta előttem. Ennek a Hutuktunak a nevét nemcsak +egész Mongolországban, hanem Tibetben is és Kína láma-világában +nagyon tisztelik. Pompás jurtájában töltöttük az éjszakát és másnap +reggel fölkerestük az áldozati szekrényt, ahol gong, tamtam és +fütyülő zenei kíséretével éppen ünnepi istentisztelet volt. A lámák +mély hangjukon mondták el az imádságokat, az alsóbbrendű papok +pedig mindig ugyanazzal a refrénnel feleltek. Szüntelenül +ismételték a szent mondatot: «Om! Mani padme Hom!» (Üdv, nagy láma +a lótuszvirágban).</p> +<p>A Hutuktu szerencsés utat kívánt, nagy sárga hatykot +ajándékozott nekünk és a kolostor kapujáig kísért. Amikor már a +nyeregben ültünk, így szólt:</p> +<p>– Ne feledjék, hogy itt mindig szívesen látott vendégek lesznek. +Az élet nagyon kúszált és minden fordulat lehetséges. A jövőben +talán még kénytelenek lesznek a mi félreeső Mongolországunkat +fölkeresni. Akkor azután, kérem, ne mulasszák el Narabancsi Kure +fölkeresését.</p> +<p>Ugyanaz éjjel visszatértünk a tatárok táborhelyéhez, hogy másnap +reggel folytassuk utunkat. Mivel fáradt voltam, nagyon kapóra +jöttek a teve lassú és kényelmes mozdulatai. Egész napon át +bóbiskoltam és néha-néha el is aludtam. Ez végzetemmé vált. Mikor +egyszer a tevém egy meredek folyóparton ment fölfelé, álmomban +leestem róla és úgy belevágtam a fejem egy kőbe, hogy elvesztettem +az eszméletemet és amikor ismét magamhoz tértem, véres volt a +felöltőm. Barátaim ijedten állottak körülöttem. Bekötözték a +fejemet. Azután tovább mentünk. Jóval később tudtam meg egy +orvostól, aki megvizsgált, hogy a sziesztámat koponyatöréssel +fizettem meg.</p> +<p>Átkeltünk az Altai és a Karlik Tag legkeletibb hegysorain, +amelyek a Tien San hegyrendszernek Gobi irányában előretolt +legszélsőbb előörsei. Azután északról délnek átlovagoltunk az egész +Khuhu Gobin. Ez idő alatt a legkeményebb hideg volt, de a +megfagyott homok szerencsénkre gyorsabb menetelést tett lehetővé. +Mielőtt átkeltünk a Khara-hegyláncon, tevéinket ismét lovakra +cseréltük be, amely üzletben a torgutok még a bőrünket is lehúzták. +<span class="pagenum"><a name="Page_68" id= +"Page_68">-68-</a></span></p> +<p>E hegyek peremét követve, Kanszu tartományba érkeztünk. Ez +nagyon veszedelmes lépés volt, mert a kínaiak minden menekültet +elfogtak, úgy hogy aggódnom kellett orosz tiszttársaim miatt. +Nappal szakadékokban, erdőkben és bokrok közt bujtunk el, hogy +éjjel erőtetett meneteket végezzünk. Az a néhány kínai paraszt, +akivel találkoztunk, békés embernek látszott és nagyon +vendégszerető volt. Határozott rokonérzéssel érdeklődtek a kalmuk +iránt, aki valami keveset tudott kínai nyelven és orvosságos ládám +iránt. Mindenütt találtunk beteg embereket, akiknek főként +szemgyulladás, reuma és bőrbetegség volt a bajuk. Újra és újra a +segítségemet kérték.</p> +<p>Amikor a Nam Sanhoz, az Altyn Tag északkeleti ágához közeledtünk +(amely viszont a Pamir és Karakorum-rendszer keleti előfutárja), +egy nagy kínai kereskedő-karavánt értünk utól, amelyhez +csatlakoztunk. Három napon keresztül végtelen, szorosszerű +völgyeken tekergőztünk át. Majd magas hágókra kapaszkodtunk. Itt +megállapítottuk, hogy a kínaiak ezen a nehezen járható vidéken jól +megtudják találni a legkönnyebb karavánutakat.</p> +<p>Félig ájultan tettem meg ezt az egész nagy utat ama mocsaras +tavak nagy csoportjáig, amelyek a Koko Nort és nagy folyók egész +hálózatát táplálják. Fáradtság és állandó idegfeszültség +következtében, amiben alighanem része volt annak, hogy a fejemre +zuhantam, heves lázrohamok gyötörtek. Egyszer valósággal égtem, +utána pedig annyira vacogott a fogam, hogy a lovam ijedtében +elragadott és néhányszor kivetett a nyeregből. Dühöngtem, +kiabáltam, sőt néha sírtam. A családomat szólítgattam és megmondtam +neki, hogyan juthat el hozzám.</p> +<p>Mintha álmodnám, úgy emlékszem rá, hogy egy napon társaim +leemeltek a nyeregből, a földre fektettek és kínai pálinkával +erősítgettek és amikor kissé magamhoz tértem, azt mondták:</p> +<p>– A kínai kereskedők nyugatnak fordulnak, nekünk azonban déli +irányban kell haladnunk.</p> +<p>– Nem! Északi irányban! – feleltem élesen.</p> +<p>– De nem, déliben, – próbáltak meggyőzni a társaim. <span class= +"pagenum"><a name="Page_69" id="Page_69">-69-</a></span></p> +<p>Bosszúsan kiáltottam:</p> +<p>– Az ördögbe is! Éppen most úsztunk át a Kis-Jenisszein és +Algiak északra van!</p> +<p>Társaim ellentmondtak:</p> +<p>– Tibetben vagyunk. A Brahmaputrához kell eljutnunk.</p> +<p>Brahmaputra… Brahmaputra. Ez a szó belevájt égő agyamba, +rettentő zajt és borzasztó mozgást idézett elő benne. De hirtelen +visszaemlékeztem mindenre és kinyitottam a szememet. Alig tudtam az +ajkamat megmozgatni és csakhamar ismét elvesztettem öntudatomat. +Társaim a Sharkhe-kolostorba szállítottak, ahol a láma-doktor fatil +(a kínaiak és tibetiek előtt nagy orvosi értékű ritka gyökér) vagy +kínai ginszeng oldatával ismét helyrehozott. Amikor megvitatta +velünk úti terveinket, nagyon kétségeskedett, keresztül tudunk-e +jutni Tibeten. De kétségeskedésének okát nem akarta megmondani.</p> +<h3><span class="smaller">TIZENHATODIK FEJEZET.</span><br /> +A titokzatos Tibetben.</h3> +<p>Sharkheból meglehetősen széles út vitt át a hegyeken. A +kolostortól déli irányban menő kétheti út ötödik napján beléptünk +abba a nagy hegykatlanba, amelynek közepén a nagy Koko-Nor-tó terül +el. Ha Finnország megérdemli, hogy a «tízezer tó országá»-nak +nevezzék, akkor a Koko-Nor terület bizonyára éppen olyan jól +mondható a millió tó országának.</p> +<p>E tó nyugati széle és Doulan Kitt közt haladtunk előre, miközben +sok mocsár, tó, meg kicsiny, mély és piszkos folyó közt zegzugos +úton mentünk. Itt nem födte jég a vizet. Csak a hegycsúcsokon +éreztük kellemetlenül a hideg szelet. Benszülöttekkel ritkán +találkoztunk. Kalmukunk csak nagynehezen tudakolhatta meg az utat +juhászoktól, akikkel véletlenül összetalálkoztunk. A Tasszoun-tó +keleti partjáról átküzködtük magunkat egy a másik parton levő +klastromba. Ott kis pihenőt tartottunk. Kívülünk még néhány vendég +<span class="pagenum"><a name="Page_70" id= +"Page_70">-70-</a></span> volt e szent helyen. Tibetiek voltak, +akik rendkívül szemtelenül viselkedtek velünk szemben. Nem akartak +velünk szóbaállni. Mindannyian föl voltak fegyverkezve, többnyire +katonai fegyverrel, mindenikükön két vállszíj volt tele patronnal, +övükből pedig két-három pisztoly és még munició kandikált ki. +Nagyon behatóan foglalkoztak velünk. Világos volt, hogy azt +mérlegelték, mekkora erővel lehetünk. Ugyanaz nap elhagytak +bennünket és ekkor megparancsoltam a kalmuknak, tudja meg a templom +főpapjától, miféle emberek voltak ezek. A szerzetes sokáig kitérő +választ adott, de közlékenyebb lett, mihelyt megmutattam neki +Narabancsi Hutuktu gyűrűjét és nagy sárga hatykot ajándékoztam +neki. Ezt mondta:</p> +<p>– Azok gonosz emberek. Óvakodjatok tőlük.</p> +<p>A nevüket azonban nem akarta megmondani. Vonakodását a buddhista +törvényre való hivatkozással okolta meg, amely megtiltja, hogy +valaki apjának, tanítójának vagy vezetőjének nevét kiejtse.</p> +<p>Később kitaláltam, hogy itt Észak-Tibetben ugyanarról a +szokásról van szó, mint Észak-Kínában. Itt is, mint ott, +hunghuc-bandák (északkínai rablók) csavarognak. Ezek időnként +megjelennek a nagy kereskedői társaságok főhadiszállásán és a +kolostorokban, ott adót követelnek és ezt behajtván, a kerület +védőivé válnak. Ez a rablóbanda nyilván éppen ilyen módon e tibeti +kolostor védőjévé volt.</p> +<p>Amikor utunkat folytattuk, nagy messzeségben, gyakran a távoli +szemhatáron ismételten láttunk egyes lovasokat, akik mintha a mi +mozdulatainkat figyelték volna. Minden kísérletünk, hogy közelükbe +juthassunk és beszédbe elegyedhessünk velük, kudarcot vallott. +Gyors kis lovaikon úgy eltűntek, mint az árnyék.</p> +<p>Amikor a Ham-San hegység meredek és nehéz szorosát elértük s +éppen éjszakai szállásra készülődtünk, a fejünk fölött egy magas +hegykúpon hirtelen negyven lovas jelent meg hófehér lovakon és +minden figyelmeztetés nélkül egész golyózáporral árasztott el +bennünket. Tisztjeink közül ketten jajgatva összerogytak. Egyikük +szörnyet halt, a másik pedig még csak néhány percig élt. +<span class="pagenum"><a name="Page_71" id= +"Page_71">-71-</a></span></p> +<p>Nem engedtem meg embereimnek, hogy a tüzelést viszonozzák, hanem +fehér zászlóval a kezemben a kalmuk kíséretében előre mentem, hogy +az ellenséggel tárgyaljak. Kétszer ránk lőttek, de azután +abbahagyták a tüzelést és a kúpról több lovast küldtek le +hozzánk.</p> +<p>Tárgyalni kezdtünk. A tibetiek kijelentették, hogy a Ham-San +szent hely, ahol nem szabad az éjjelt eltölteni. Azt tanácsolták, +menjünk tovább, akkor biztosságban leszünk. Megkérdezték, honnan +jövünk, hová megyünk és utunk okát megtudván, azt mondták, hogy ők +ismerik a bolsevikokat, akik Ázsia népeit kiszabadítják a fehér faj +jármából. Mivel nem óhajtottam velük politikai vitába keveredni, +visszamentem kísérőimhez. El voltam rá készülve, hogy visszamenet +rögtön golyót kapok a hátamba, de tibeti hunghucaink nem +lőttek.</p> +<p>Két bajtársunk holttestét, mint szomorú útadót, hátrahagyva, +tovább indultunk. Egész éjjel lovagoltunk. Kimerült lovaink +minduntalan meg akartak állni és le akartak heveredni, de mi +mindannyiszor továbbmenésre kényszerítettük őket.</p> +<p>A zeniten állt már a nap, amikor végre megállottunk. Lovainkat +anélkül, hogy lenyergeltük volna őket, kissé pihentettük. Előttünk +széles, mocsaras síkság terült el, ahol nyilván a Ma-Csu folyó +forrásai voltak. Nem messze tőle volt az Aroung-Nor-tó.</p> +<p>Marhaganéjjal tüzet raktunk és vizet készítettünk teához. De itt +is minden figyelmeztetés nélkül minden irányból golyók röpültek +ránk. Sziklák mögött azonnal fedezéket kerestünk, de a tűz egyre +hevesebb lett és közeledett. A támadók közben körülfogtak bennünket +és a golyózápor mindegyre sűrűsödött.</p> +<p>Csapdába kerültünk. Egészen tisztán láttuk, hogy úgy látszik, el +kell pusztulnunk.</p> +<p>Megint megkíséreltem a tárgyalást, de amikor fehér zászlómmal +fölemelkedtem, az egyetlen felelet még erősebb golyózápor lett. Az +egyik golyó, szikláról lepattanva, ballábamon talált és benne +maradt. Ugyanekkor egyik útitársam meghalt. <span class= +"pagenum"><a name="Page_72" id="Page_72">-72-</a></span></p> +<p>Nem maradt más hátra a számunkra: harcolnunk kellett. Az ütközet +körülbelül két óra hosszáig tartott. Rajtam kívül még hárman +sebesültek meg könnyebben. Ellenálltunk, ameddig csak tudtunk.</p> +<p>A hunghucok közeledtével kétségbeejtő lett a helyzetünk. Társaim +egyike, egy nagyon tapasztalt ezredes, így szólt:</p> +<p>– Nincs más választásunk, lóra kell ülnünk és lovagolnunk kell +az életünkért… valahová.</p> +<p>Valahová… Rettenetes volt ez a szó. De csak egy pillanatig +tanácskoztunk. Nyilvánvaló volt, hogy minél messzebb hatolunk be +Tibetbe ezzel a gyilkos bandával a nyomunkban, annál kevesebb a +kilátás életünk megmentésére.</p> +<p>Elhatároztuk, hogy visszatérünk Mongolországba. De hogyan?</p> +<p>Ezt nem tudtuk. Megkezdtük visszavonulásunkat. Folytonos +lövöldözés közben lovainkon a leggyorsabban észak felé ügettünk. +Ismét elesett három társam, egyik a másik után. Elesett a tatárom, +akinek a nyakát fúrta keresztül a golyó. Utána halálkiáltással két +fiatal, erős tiszt bukott le a nyeregből, míg lovaik vad félelemben +elvágtattak a síkságon át.</p> +<p>Ezek a veszteségeink felbátorították a tibetieket. Egy golyó +jobb bokavédőm csatjába ütközött és a csatot bőr- és +posztódarabkákkal együtt a bokám fölött belekergette a húsba. Régi +kipróbált barátom, az agronom, fölkiáltott és kezével a vállához +kapott. Láttam, hogy amint éppen lehetett, megtörölte és bekötözte +vérző homlokát. Egy pillanattal később kétszer lőtték keresztül +kalmukunknak ugyanazt a kezét, amely teljesen +összeroncsolódott.</p> +<p>Ugyanekkor huszonöt hunghuc rohamra indult ellenünk. Ezredesünk +ezt vezényelte:</p> +<p>– Adjatok rájuk sortüzet!</p> +<p>Hat rabló a földre bukott. Két másik támadó leszédült a +nyeregből és ahogyan csak tudtak, futottak most már visszavonuló +társaik után. Néhány perccel később megszűnt ellenségeink tüzelése +és most ők lobogtattak fehér zászlót. <span class= +"pagenum"><a name="Page_73" id="Page_73">-73-</a></span></p> +<p>Két lovas közeledett hozzánk. Tárgyalás közben kiderült, hogy a +vezérüket egy golyó mellen találta. Orvosi segítséget kértek tőlünk +a számára.</p> +<p>Ekkor azonnal reménysugarat láttam. Magamhoz vettem orvosságos +ládámat és megsebesült kalmukommal, aki nyögött és káromkodott, +elindultam.</p> +<p>– Adjon annak az ördögnek egy adag ciankálit, – kívánták +társaim.</p> +<p>Nekem azonban más volt a tervem.</p> +<p>A megsebesült vezérhez vezettek bennünket. Sziklák közt, +nyeregtakarókon feküdt. Nekünk azt mondták, hogy tibeti ember, de +arcvonásaiból mindjárt észrevettem, hogy szárt vagy turkomán lehet, +valószínűleg Turkesztán déli részéből. Kérő, ijedt szemmel nézett +rám. Megvizsgáltam és megállapítottam, hogy a golyó balról jobbra +áthatolt a mellén, hogy sok vért vesztett és nagyon gyönge.</p> +<p>Gondosan megtettem mindent, amit csak megtehettem. Minden +orvosságot, még a jodoformot is, amelyet fölhasználtam, +megérintettem a nyelvemmel, hogy megmutassam, nincs bennük +méreg.</p> +<p>Jóddal megtisztítottam a sebet, jodoformmal megfecskendeztem, +majd bekötöztem. Ezután elrendeltem, hogy a megsebesült embert nem +szabad megérinteni, sem pedig megmozdítani, hanem feküdni kell őt +hagyni ott, ahol most van. Az egyik tibetinek megmutattam, hogyan +kell a kötést kicserélni és vattát, kötőszert, meg kevés jodoformot +hagytam neki hátra. A betegnek, akiben már dolgozott a láz, egy +adag aszpirint adtam, azonkívül még több tabletta kinint hagytam +ott.</p> +<p>Mindezek után kalmukom közvetítésével a következő ünnepi +beszédet intéztem a körülállókhoz:</p> +<p>– A seb meglehetősen veszedelmes, de nagyon erős orvosságot +adtam a vezéreteknek. Remélem, hogy fölgyógyul. Azonban csak egy +föltétellel: azok a gonosz szellemek, amelyek büntetésül beléje +bújtak, mert bennünket, ártatlan utasokat jogtalanul megtámadtatok, +azonnal megölik őt, mihelyt még csak egyet is lőttök. +Fegyvereitekben nem szabad egyetlen golyónak sem maradnia. +<span class="pagenum"><a name="Page_74" id= +"Page_74">-74-</a></span></p> +<p>E szavak után megparancsoltam a kalmuknak, hogy ürítse ki a +fegyverét, ugyanekkor én is kivettem Mauzer pisztolyomból a +patronokat.</p> +<p>A tibetiek alázatosan követték a példámat.</p> +<p>– Ne feledjétek el, amit mondtam, tizenegy nap és tizenegy éjjel +ne mozduljatok el erről a helyről és ne töltsétek meg +fegyvereiteket. Máskülönben elviszi vezéreteket a halál démona, +benneteket pedig üldözni fog.</p> +<p>E szavak után, fejük fölé emelve Narabancsi Hutuktu gyűrűjét, +ünnepiesen távoztam.</p> +<p>Visszatértem társaimhoz, akiket iparkodtam megnyugtatni. Azt +mondtam nekik, hogy újabb támadástól nem kell tartanunk és most a +szerencsében bízva kell megkísérelnünk a Mongolországba vivő út +megtalálását. De lovaink nagyon ki voltak merülve és olyan soványak +voltak, hogy akár a bordáikra akaszthattuk volna köpenyeinket.</p> +<p>Még két napig maradtunk megtámadtatásunk helyén. Ezt az időt +arra használtam föl, hogy páciensemet ismételten fölkeressem. Ez a +pihenő lehetővé tette azt is, hogy a mi, szerencsére könnyebb +sebeinket bekötözgessük és kissé magunkhoz térjünk. A golyónak +lábikrámból való kivágására, szerencsétlenségemre, csak zsebkéssel +rendelkeztem.</p> +<p>Megtudakolván a rablóktól a karavánutakat, nagyon könnyen +rátaláltunk a főutak egyikére. Ott szerencsénkre találkoztunk +Pounzig fiatal mongol herceg karavánjával, aki szent küldetésben +járt, mert az urgai Élő Buddhától vitt üzenetet a lasszai Dalai +Lámának. A herceg segítségünkre volt a lovak, tehenek és élelmiszer +vásárlásában.</p> +<p>Mivel fegyvereinket és készleteinket elcseréltük volt állatokért +és élelmiszerért, teljesen kifosztva tértünk vissza a +Narabancsi-kolostorba, ahol a Hutuktu szívesen fogadott.</p> +<p>– Tudtam, hogy vissza fogtok jönni, – mondta. – Az istenek +elárulták nekem.</p> +<p>Délre való hatolásunk örök útadójaként hat emberünk Tibetben +maradt. Csak tizenketten kerültünk vissza a kolostorba.</p> +<p>Két hétig maradtunk a kolostorban, hogy rendbe szedjük +<span class="pagenum"><a name="Page_75" id= +"Page_75">-75-</a></span> magunkat és kitaláljuk, hogy a sors +hullámzó tengerén milyen irányba terelnek bennünket az +események.</p> +<p>A tisztek beléptek egy különítménybe, amely akkor +Mongolországban a bolsevikok, Oroszország tönkretevői ellen +alakult. Eredeti kísérőm azonban és én, a mongol síkságon át való +útra készülődtünk, nem riadva vissza a kalandoktól és +veszedelmektől, amelyekkel menedékhely után kutatva ott is +találkozhatunk.</p> +<p>És most, a tönkretevő, örökké emlékezetemben maradó út e +jelenetei után ezeket a fejezeteket régi kipróbált barátomnak, az +agronómnak, orosz útitársaimnak és különösen ama kísérőim +megszentelt emlékezetének ajánlom, akik ott nyugosznak Tibet +hegyeinek lábánál: Osztrovszki ezredesnek, Zuboff és Turoff +kapitányoknak, Pisarjevszky hadnagynak, a kozák Vernigorának és a +tatár Mahomed Szpirinnek. E helyen is kifejezem nagy köszönetemet a +segítségért és a barátságért, amelyben részesítettek, Szoldjak +fejedelmének, a noyonnak és Ta Lámának, valamint a +Narabancsi-kolostor Kampo Gelongjának, a tiszteletreméltó Jelyb +Djamszrap Hutuktunak.</p> +<hr class="chap" /> +<p><span class="pagenum"><a name="Page_76" id= +"Page_76">-76-</a></span></p> +<p><span class="pagenum"><a name="Page_77" id="Page_77"><br /> +-77-</a></span></p> +<div class="chapter"> +<h2><span class="smaller">MÁSODIK RÉSZ.</span><br /> +A DÉMONOK ORSZÁGA.</h2> +</div> +<p><span class="pagenum"><a name="Page_78" id= +"Page_78">-78-</a></span></p> +<p><span class="pagenum"><a name="Page_79" id="Page_79"><br /> +-79-</a></span></p> +<h3><span class="smaller">TIZENHETEDIK FEJEZET.</span><br /> +A titokzatos Mongolország.</h3> +<p>Ázsia szívében van a nagy, titokzatos, gazdag Mongolország. A +Tien San havas legelőitől és a nyugati Zungaria forró +homoksivatagjaitól Közép-Ázsia írtózatosan nagy részén terül el, +egészen a Szajan-hegység erdős magaslatáig és Kína nagy faláig.</p> +<p>A népek bölcsője, történelmi korszakoknak eredő helye, legendák +veszik körül. Szülőhelye vérszomjas hódítóknak, akiknek fővárosai +ma a Gobi homokja alatt vannak eltemetve, de akiknek titokzatos +vonatkozásai és régi nomád törvényei máig élve maradtak; országa +szerzeteseknek és rosszakaratú ördögöknek, hazája vándorló +törzseknek, amelyeket Dzsingisz khán és Kublai khán +leszármazottjai, a fiatalabb ágak khánjai és hercegei +kormányoznak.</p> +<p>Titokzatos országa a Rama, Sakia-muni, Djonkapa és Paspa +kultuszának, amelyet az Élő Buddha – Bogdo Gheghen Ta Kureban vagy +Urgában – képvisel, aki a lámai vallásnak ujjászületett Buddha +harmadik legnagyobb méltósága; országa titokzatos orvosoknak, +prófétáknak, varázslóknak, jósoknak és boszorkányoknak, országa a +Svasztikának, az az ország, amely még mindig nem felejtette el a +régen meghalt, Ázsia és Európa felének uralkodóivá lett nagy +hatalmasságok gondolatait.</p> +<p>Országa csupasz hegyeknek és kopár síkságoknak, amelyeket a nap +elégetett és a hideg megölt, országa beteg barmoknak és beteg +embereknek, a pestis, förtelmes bőrbajok és a himlő fészke. Országa +gőzölgő hőforrásoknak és veszedelmes hegyszorosoknak, amelyeken +gonosz szellemek laknak, országa szent halban gazdag tavaknak, +országa farkasoknak, ritka szarvasfajoknak és hegyi kecskéknek, +országa számtalan mormotának, vad lónak, vad szamárnak <span class= +"pagenum"><a name="Page_80" id="Page_80">-80-</a></span> és vad +tevének, amelyek sohasem láttak féket, országa dühös kutyáknak és +mohó ragadozó madaraknak, amelyek fölfalják a síkra kitett +halottakat.</p> +<p>Az az ország, melynek kihaló, kezdetleges népe nagy atyáknak a +síkságok porában és homokjában fehéredő csontjaira tekint, ahol +kipusztul egy nép, amely azelőtt egyszer meghódította Kínát, +Sziámot, Észak-Indiát és Oroszországot, de melynek harcosait +később, akkor az egész keresztény világot a vad Ázsia betörése +ellen védő lengyel lovagok dárdái tartóztatták föl.</p> +<p>Az az ország, amelynek földje a megrepedésig gazdag kincsekben, +de nem teremt elő semmit, amelynek mindene hiányzik, inségeskedik +és amelyre súlyosan ránehezedik a világ mostani végzete.</p> +<p>A sors úgy akarta, hogy miután teljesülhetetlennek bizonyult az +a tervem, hogy Tibeten át elérjem a Csendes-oceánt, az életemért +küzdve és biztosságra törekedve, fél évet töltöttem el ebben az +országban.</p> +<p>Régi hű barátomat és engemet elkapott a rendkívül fontos és +veszedelmes események forgószele, amely 1921-ben végigsöpört +Mongolországon.</p> +<p>Mégis ennek a körülménynek köszönhetem, hogy megismerhettem a +csöndes, jószívű és becsületes mongol népet. A lelkében +olvashattam, láttam szenvedéseit és reményeit. Tanuja voltam a +szorongás és félelem rettenetes állapotának, amelyen a misztérium +borong ebben az országban, ahol a misztérium betölti az egész +életet. Megfigyeltem, amikor folyamok tompa dörgéssel széttörték a +nagy téli hidegben jégláncaikat, láttam, amikor tavak emberi +csontokat dobtak ki partjaikra, hallottam, amikor vad hangok +szólaltak meg a hegyszakadékokban, sírszerű pusztaságokon +tűzlángokat állapítottam meg, megpillantottam égő tavakat, +fölnéztem hegyekre, amelyeknek csúcsai megmászhatatlanok, +tekergőző, gödrökben áttelelő kígyók nagy rakásaira bukkantam, +eljutottam folyamokhoz, amelyek örökké be vannak fagyva, találtam +sziklákat, amelyek mintha megkövesedett tevék, lovasok és karavánok +lettek volna és mindenütt a csupasz, csupasz hegyeket pillantottam +meg, amelyeknek <span class="pagenum"><a name="Page_81" id= +"Page_81">-81-</a></span> ráncai a sátánnak a lenyugvó nap +sugarában vérbe mártott köpenyéhez hasonlítanak.</p> +<p>– Nézzen oda, – mondta egy öreg pásztor, az elátkozott Zagasztai +lejtőjére mutatva. – Ez nem hegy, ez Ő, aki vörös köpenyben fekszik +ott és várja a napot, amikor ismét fölkel, hogy megint harcra +keljen a jó szellemekkel.</p> +<p>A pásztor szavaira Vroubelnek, az ismert festőnek misztikus képe +jutott az eszembe. Ugyanezeket a csupasz hegyeket mutatja a +sátánnak lila- és bíborszínű ruhájával, akinek arcát egy közeledő +szürke felhő félig elfödi.</p> +<p>Mongolország a misztérium és a démonok rettentő országa. Nem +csodálható tehát, hogy itt a vándorló nomád törzsek ősrégi +életrendjének minden megsértése vörös vérpatakokban és iszonyatban +végződik.</p> +<p>Miután a Koko-Nor kerületből visszatértünk Mongolországba és +néhány napig kipihentük magunkat a Narabancsi kolostorban, egy +ideig Uliasszutaiban, Külső Mongolország nyugati részének +fővárosában éltünk. Nyugaton Uliasszutai a legutolsó tisztán mongol +város. Mongolországban csak három tisztán mongol város van: Urga, +Uliasszutai és Ulankom. A negyedik város, Kobdo, határozottan kínai +jellegű, mert e kerület Kína közigazgatásának a középpontja. Ebben +a kerületben ide-oda vándorló és Peking meg Urga uralmát csak +névleg elismerő törzsek laknak. Uliasszutaiban és Ulankomban a +jogellenesen jelenlevő kínai biztosokon és csapatokon kívül mongol +kormányzók vagy szaitok voltak, akiket az Élő Buddha nevezett +ki.</p> +<p>Alighogy a városba érkeztünk, mindjárt politikai szenvedélyek +háborgó tengerén találtuk magunkat. A mongolok az ő országukban +folytatott kínai politikának szenvedélyes izgatottsággal +ellenszegültek. A kínaiak dühöngtek és adófizetést követeltek a +mongoloktól az egész időre, amióta Kínától kicsikarták Mongolország +autonómiájának elismerését. Az orosz telepesek, akik a város +közelében, a nagy kolostorok szomszédságában és az ide-oda vándorló +törzsek közt szálltak meg, egymással civakodó politikai csoportokra +szakadtak. Urgából híre jött, hogy Ungern-Sternberg báró orosz +tábornok vezérletével harc folyik Külső Mongolország <span class= +"pagenum"><a name="Page_82" id="Page_82">-82-</a></span> +függetlenségének fönntartásáért. Az orosz tisztek és menekültek +különítményekbe állottak össze, amelyeket a kínaiak nem tűrtek meg, +a mongolok ellenben szívesen láttak. A bolsevikok, akiknek gondot +okozott, hogy Mongolországban fehér harci csapatok alakulnak, a +mongol határra küldték csapataikat. Irkutszk és Csita, Uliasszutai +és Urga közt hírhordók jártak, akik a bolsevikoktól minden +elképzelhető ajánlatokat hoztak a kínai biztosoknak. A +Mongolországban levő kínai hatóságok fokozatosan növekvő titkos +összeköttetésekbe léptek a bolsevikokkal és Kiachtában és +Ulankomban a nemzetközi jog megsértésével kiadták nekik az orosz +menekülteket. Urgában orosz kommunista községet rendeztek be a +bolsevikok. A törvényes orosz konzulok nem tettek semmit. A +Koszogol és a Szelenga-völgy vidékén levő vörös csapatok harcba +keveredtek bolsevikellenes tisztek csoportjaival. A kínai hatóságok +a mongol városokban helyőrségeket létesítettek és büntető +expediciókat küldtek az országba. És hogy a kavarodás még +tökéletesebb legyen, a kínai csapatok házkutatásokat végeztek, +amikoris fosztogattak és loptak.</p> +<p>Micsoda atmoszférába jutottunk a Jenisszei mellett, Urianhaion, +Mongolországon, a turgutok földjén, Kanszun és Koko Noron át tett +nehéz és veszedelmes utunk után.</p> +<p>– Higyje el, – mondta öreg barátom, – inkább fojtanék meg +elvtársakat és harcolnék hunghucok ellen, mint hogy itt hírekre és +egyre rosszabb hírekre várjak!</p> +<p>Igaza volt, mert a mi helyzetünkben az volt a legrosszabb, hogy +a tények, a hírek és a fecsegések e zűrzavarában a vörösök +ellenállás nélkül közeledhettek volna Uliasszutaihoz és puszta +kézzel megfojthattak volna mindenkit.</p> +<p>Szívesen elhagytuk volna a bizonytalanságok e városát, de nem +tudtuk, hová mehetnénk. Északon ellenséges párthívek és vörös +csapatok voltak. Délen már elvesztettük néhány társunkat és magunk +is megsebesültünk. Nyugaton a kínai közigazgatási tisztviselők és +csapataik dühöngtek és keleten háború tört ki, amelyről a kínai +hatóságoknak mindent eltitkoló kísérletével szemben is hírek +szivárogtak át és nagyon komolynak tüntették föl a helyzetet Külső +<span class="pagenum"><a name="Page_83" id= +"Page_83">-83-</a></span> Mongolország e részében. Nem maradt tehát +számunkra más, mint hogy Uliasszutaiban maradjunk. Kívülem itt +lakott még több lengyel katona, aki oroszországi hadifogolytáborból +szökött meg, két lengyel család és két amerikai cég. Mindannyian +olyan helyzetben voltak, mint mi. Összetartottunk és megszerveztük +saját hírszolgálatunkat, amelynek az volt a föladata, hogy a +leggondosabban figyelje meg az események kifejlődését. A kínai +biztossal és a mongol kormányzóval sikerült jó viszonyba jutnunk, +ami tájékozódásunkra nagyon is hasznos volt.</p> +<p>Mi volt a magyarázata mindezeknek a mongolországi eseményeknek? +Uliasszutai nagyon intelligens mongol kormányzója a következő +felvilágosítással szolgált:</p> +<p>– A Mongolország, Kína és Oroszország közt 1912 október 21-én, +1913 október 23-án és 1915 június 7-én kötött szerződésnek +megfelelően megadták a függetlenséget Külső-Mongolországnak és +vallásunk erkölcsi vezetőjének ismerték el. A Kahlkhaban és +Külső-Mongolországban élő mongol népeknek Bogdo Djebtszung Damba +Hutuktu Khán címmel ő szentsége, az Élő Buddha lett a szuzerénje. +Amíg Oroszország erős volt és Ázsiában érvényt tudott szerezni a +politikájának, a pekingi kormány tiszteletben tartotta a +szerződést. Mikor azonban Oroszország a Németországgal való háború +kezdete után kénytelen volt csapatait Szibériából kivonni, Peking +Mongolországban elvesztett jogainak helyreállítását kezdte +követelni. Ez okból az 1912 és 1913. évi szerződéseket +kiegészítették az 1915. évi konvencióval. De amikor 1916-ban +Oroszország minden hadi erejét lekötötte a sikertelen háború és +amikor később, 1917 februárjában kitört az orosz forradalom, a +kínai kormány nyíltan ismét visszavette Mongolországot. Mindenütt +új mongol minisztereket és kormányzókat nevezett ki, olyan +egyéneket, akik barátságos érzelemmel voltak Kína iránt. A mongol +függetlenségi mozgalom sok hívét elfogatta és Pekingben börtönbe +vettette. Urgában és más mongol városokban kínai igazgatást +rendezett be és ő szentségét, a Bogdo khánt megfosztotta az +igazgatás minden jogától, amennyiben kínai dekrétumok puszta aláíró +gépjévé tette. Végül még csapatokat <span class="pagenum"><a name= +"Page_84" id="Page_84">-84-</a></span> is küldött Mongolországba. E +pillanattól kezdve sűrűn jöttek kínai kereskedők és kulik. A +kínaiak adók és illetékek fizetését követelték 1912-től kezdve. +Ennek következtében a mongol lakosság csakhamar mindenét +elvesztette úgy, hogy most városaink és kolostoraink +szomszédságában koldussá lett, földlyukakban lakó mongolok egész +telepei láthatók. A mongol arzenálokat és kincstárakat lefoglalták, +a kolostorokat adófizetésre kényszerítették és minden mongolt +üldöztek, aki síkra szállt hazája szabadságáért. Kínai ezüsttel, +kitüntetésekkel és címekkel vesztegetve, a szegényebb mongol +fejedelmeket maguknak nyerték meg a kínaiak. Így azután könnyen +megérthető, hogy az uralkodó osztály, ő szentsége, a khánok, a +hercegek és az előkelő lámák, de a tönkretett és sanyargatott nép +is, határozottan ellenséges érzelemmel vannak az így föllépő kínai +közigazgatási tisztviselők iránt, mert nem feledték el, hogy +egykoron mongol uralkodók kormányozták Pekinget és Kínát és uralmuk +idején Ázsiában Kínának juttatták az első helyet. Szembeszállnunk +azonban nem lehetett. Nem volt fegyverünk. Vezéreink mind őrizet +alatt voltak és a fegyveres ellenállás minden mozdulatára +ugyanazokban a pekingi börtönökben fejezték volna be életüket, +amelyekben éhséggel és kínszenvedéssel nemeseink, fejedelmeink és +lámáink közül már nyolcvanan pusztultak el. Rendkívül hatalmas +lökés kellett, hogy a nép cselekedjék. Ezt a lökést megadták Cseng +Y tábornok és Csu Tekihsziang tábornok kínai adminisztrátorok. Ezek +kihirdették, hogy ő szentsége a Bogdo khán fogoly a saját +palotájában és figyelmeztették őt arra, hogy a pekingi kormány +egyik korábbi határozata értelmében – amelyet azonban a mongolok +jogtalannak tartanak – ő szentsége az utolsó Élő Buddha. Ez már +több volt a soknál. A nép és Élő Istenük közt azonnal titkos +összeköttetések szövődtek és terveket dolgoztak ki ő szentsége +megszabadítására, meg a szabadságharcra. Segítségünkre volt Djam +Bolon, a burjétok nagy fejedelme, aki tárgyalni kezdett a +bolsevikok ellen akkor Transbajkáliában harcoló Ungern tábornokkal +és fölszólította, vonuljon be Mongolországba és segítsen harcunkban +a kínaiak ellen. Így kezdődött a szabadságharcunk. <span class= +"pagenum"><a name="Page_85" id="Page_85">-85-</a></span></p> +<p>Így magyarázta meg nekem a helyzetet Uliasszutai kormányzója. +Később azután ez történt. Miután Ungern báró beleegyezett abba, +hogy Mongolország szabadságáért küzdjön, elrendelte az északi +kerületekben lakó mongolok mozgósítását és megígérte, hogy saját +kicsiny különítményével a Kerulen folyó mentén eljön +Mongolországba. Összeköttetésbe lépett a Mongolországban levő másik +különítménnyel, Kazagrandi ezredes csapatával és a mozgósított +mongol lovasok támogatásával megkezdte a támadást Urga ellen. +Kétszer vereséget szenvedett, de 1921 február 3-án sikerült a +várost elfoglalnia és az Élő Buddhát ismét a khánok trónjára +ültette.</p> +<p>Március vége felé azonban Uliasszutaiban még ismeretlenek voltak +mindezek az események. Nem tudtunk sem Urga elestéről, sem arról, +hogy a közel 15,000 főnyi kínai sereg a maimaicsengi csatákban, a +Tola partján és az urga-udei úton elpusztult. A kínaiak minden +erejükkel a valóság elleplezésén fáradoztak, amennyiben mindenkit +megakadályoztak abban, hogy Urgatól nyugatra juthasson el. De a +hírek ott voltak a levegőben és mindenkit fölizgattak. Egyre +feszültebb lett a helyzet és a viszony a kínaiak közt az egyik, a +mongolok és az oroszok közt a másik részen naponta élesebb +lett.</p> +<p>Uliasszutaiban ebben az időben Wang Tszao-tszun volt a kínai +biztos, tanácsadója Fu Hsziang. Fiatal és tapasztalatlan ember volt +mindkettő.</p> +<p>A kínai hatóságok barátomat, Uliasszutai kormányzóját, a kiváló +mongol hazafit, Chultun Beyle herceget elbocsátották és helyét egy +kínaibarát láma-fejedelemmel, Urga volt vicehadügyminiszterével +töltötték be.</p> +<p>Az elnyomás még gonoszabb lett. Most itt is megkezdődtek a +házkutatások az orosz tisztek és telepesek lakásain és nyílt +összeköttetések kezdődtek a bolsevikokkal. Napirenden volt a +letartóztatás és a verekedés. Az orosz tisztek hatvan főnyi titkos +különítményt alkottak, úgy, hogy most már védelmezhették magukat. +De ebben a különítményben véleményeltérés támadt M. M. Michailoff +alezredes és néhány tisztje közt. Világos volt, hogy a különítmény +a döntő pillanatban széthull. <span class="pagenum"><a name= +"Page_86" id="Page_86">-86-</a></span></p> +<p>Mi nem oroszok elhatároztuk, hogy alaposan kikémleljük, nem +kell-e vörös csapatok megérkezésétől tartanunk. Régi barátom és én +ajánlkoztunk a hírszerző szerepére. Chultun Beyle herceg nagyon jó +vezetőt adott nekünk, egy Tzeren nevű öreg mongol embert, aki +folyékonyan beszélt és írt oroszul. Ez a vezető nagyon érdekes +személyiség volt, mert már tolmácsként szerepelt úgy a mongol +hatóságoknál, mint alkalomadtán a kínai biztosnál is. Nem nagyon +régen mint külön hírnököt nagyon fontos táviratokkal Pekingbe +küldték. A fölülmúlhatatlan lovas az Uliasszutai és Peking közt +elterülő utat, 1800 mérföldnyi távolságot, bármily hihetetlenül +hangzik is, kilenc nap alatt tette meg. Úgy készült föl az útra, +hogy testét, mellét, lábaszárát, karját erős gyapjúkötéssel +csavarta körül. Ilyen módon védekezett ily hosszú lovaglás +fáradalma ellen. A sapkáján három sastoll volt annak jeléül, hogy a +kapott parancs szerint a madár gyorsaságával repülhet. Tzara nevű +különleges okirat jogot adott neki arra, hogy minden postaállomáson +a legjobb lovakat követelje, egyet hátasnak és egy teljesen +fölnyergeltet váltásnak, valamint, hogy két oulatch vagy őr kísérje +őt fedezetül és a lovak visszavezetése végett. Így fölszerelve az +ourtonnak nevezett postaállomások közt vágtatva tette meg a 15–30 +mérföldet és mindenik állomáson csak éppen annyi időt töltött, +amennyi a lovak és az őrök kicserélésére kellett. Egy őr mindig +előre lovagolt, úgy hogy a legközelebbi állomáson mindig előre +tudtak érkezéséről. Minden őr három lovat vitt magával, ami +lehetségessé tette, hogy egyik nyeregből a másikba pattanjanak és +kifáradt lovukat visszatértükig hátrahagyják. A táviratvivő minden +harmadik állomáson megivott egy csésze forró zöld teát és mindjárt +folytatta a rohanást délnek. Napi tizenhét-tizennyolc órai ilyen +lovaglás után az éj hátralevő részét valamelyik állomáson töltötte +el, ahol lefekvés előtt elnyelt egy főtt ürücombot. Így utazott +kilenc napon át.</p> +<p>Ezzel az emberrel a szolgálatomban egy hideg téli reggelen +elindultunk Kobdo irányába. Onnan azt a nyugtalanító hírt kaptuk, +hogy vörös csapatok vonultak be Ulankomba, ahol a kínai hatóságok +valamennyi európait kiszolgáltatták <span class="pagenum"><a name= +"Page_87" id="Page_87">-87-</a></span> nekik. Utunkba esett a +Dzafin folyó, amelyet jég borított. Rettenetes víz. Ágya futóhomok, +mely nyáron sok tevét, lovat és embert ragad le a mélybe.</p> +<p>Amikor a kobdói út felét megtettük, a kis Baga Nor-tó partján +egy pásztor jurtájához értünk. Az est beköszöntése és sűrű havat +hozó forgószél arra kényszerített bennünket, hogy ott éjjelezzünk. +A jurta mellett pompás fakó állott, ezüsttel és korallokkal +gazdagon díszített nyereggel.</p> +<p>A jurtához való közeledésünkre két mongol sietett ki belőle. +Egyikük gyorsan a nyeregbe ugrott és hamarosan eltűnt a síkság +havas dombjai mögött. Annyit észrevettünk, hogy nagy felöltője +alatt sárga ruhát viselt és hogy nagy, zöld bőrhüvelybe dugott kés +volt nála, amelynek nyele szaruból és elefántcsontból készült. A +másik ember, a jurta tulajdonosa, az ottlakó Novontziran herceg +pásztora volt.</p> +<p>Örült, amikor meglátott bennünket és befogadott a jurtájába.</p> +<p>– Ki volt az a lovas azon a fakón? – kérdeztük tőle.</p> +<p>Lesütötte a szemét és hallgatott.</p> +<p>– Mondd meg. Ha nem mondod meg a nevét, ez azt mutatja, hogy +rossz emberekkel barátkozol.</p> +<p>Kezével hadonászva tiltakozott.</p> +<p>– Nem, nem! Jó ember, nagy ember, de a törvény tiltja, hogy a +nevét kiejtsem.</p> +<p>Megértettük, hogy az eltávozott vagy a pásztornak a gazdája, +vagy pedig valami előkelő láma volt. Ezért nem is követelődztünk +tovább, hanem alváshoz készülődtünk. Vendéglátónk három ürücomb +főzéséhez fogott hozzá és nagy késével ügyesen kivágta belőle a +csontokat. Beszélgettünk vele és megtudtuk, hogy itt senkisem +látott vörös csapatokat. Ellenben Kobdoban és Ulankomban kínai +katonák sanyargatták a lakosokat és bambuszbottal halálra verték +azokat a férfiakat, akik feleségeiket védték e szörnyetegekkel +szemben. Ezért a mongolok közül néhányan a hegyekbe menekültek, +hogy ott beálljanak Kaigordoffnak, egy Altaiból való tatár tisztnek +a különítményébe, aki fegyvert adott nekik. <span class= +"pagenum"><a name="Page_88" id="Page_88">-88-</a></span></p> +<h3><span class="smaller">TIZENNYOLCADIK FEJEZET.</span><br /> +A titokzatos bosszuló láma.</h3> +<p>A két napi út után, amelyen hóban és metsző hidegben 170 +mérföldnél többet tettünk meg, örültünk a pihenésnek a jurtában és +szabadon, gondtalanul beszélgettünk a leveses ürühús-vacsoránál, +amikor egyszerre mély, rekedt hangot hallottunk:</p> +<p>– Szayn! – jó estét!</p> +<p>A szénserpenyőtől az ajtó felé fordultunk, ahol középmagas, +nagyon zömök mongol embert láttunk, aki szarvasbőrköpenyt és +oldalhajtókákkal ellátott sapkát viselt. Övében ugyanaz a zöld +hüvelyű nagy kés volt, amelyet az elsiető lovason láttunk.</p> +<p>– Amourszayn! – feleltük.</p> +<p>Gyorsan fölgombolta az övét és letette a felöltőjét. Sárga +selyemből készült pompás ruhában állt most előttünk, amely +fénylett, mint a nap. Símára beretvált arca, megnyírt haja, +balkezén a vörös korallokból való olvasója és sárga ruhája +világosan bizonyították, hogy előkelő lámapap állt előttünk, – +lámapap nagy gyilokkal, amely kék vállszalagja alá volt dugva. +Ránéztem házigazdánkra és mongol vezetőmre, Tzerenre és +mindkettőnek az arcán félelmet és tiszteletet láttam. Az idegen +odajött a szénserpenyőhöz és leült.</p> +<p>Egy darab húst vett a szájába és így szólt:</p> +<p>– Beszéljünk oroszul.</p> +<p>Beszélgetni kezdtünk. Az idegennek némi kifogásolnivalója volt +az urgai Élő Buddha kormányzásán.</p> +<p>– Odaát felszabadítják Mongolországot, meghódítják Urgát, +megverik a kínai hadsereget és itt nyugaton minderről nem hallunk +semmit. Itt, mialatt a kínaiak agyonverik és meglopják népünket, +nem történik semmi. Az én nézetem szerint Bogdo khánnak +értesítéseket kellett volna ide küldenie. Miért tudnak a kínaiak +Urgából és Kiachtából Kobdóba hírvivőket küldeni, akik segítséget +kérnek számukra és miért nem tudja ezt a mongol kormány megtenni? +Miért? <span class="pagenum"><a name="Page_89" id= +"Page_89">-89-</a></span></p> +<p>– Küldenek-e a kínaiak segítő csapatokat Urgába? – +kérdeztem.</p> +<p>Rekedt nevetéssel ezt válaszolta a vendégünk:</p> +<p>– Valamennyi hírvivőt elfogtam, leveleiket elvettem és őket +magukat vissza… a sírba küldtem.</p> +<p>Újra nevetett és különös fényű szemével körülnézett. Csak most +vettem észre, hogy pofacsontjai és szeme olyan vonalakat mutatnak, +aminőket Közép-Ázsia mongoljainál rendszerint nem lehet látni. +Inkább tatárnak vagy kirgiznek tetszett.</p> +<p>Hallgattunk és pipáztunk.</p> +<p>– Mikor indul el a csahar-különítmény Uliasszutaiból? – +kérdezte.</p> +<p>Azt feleltük, hogy erről még nem hallottunk semmit, mire +vendégünk kijelentette, hogy a kínai hatóságok Mongolország +belsejében mozgósították a harcias csaharok egy erős különítményét, +egy olyan törzset, amelynek vándorhelye nincs messze a nagy faltól. +A különítmény feje egy ismert hunghuc, akinek a kínai kormány +kapitányi rangot adott azért az ígéretéért, hogy a kínai +hatóságoknak meghódítja a kobdói és urianhai kerületekben levő +valamennyi törzset.</p> +<p>Mikor vendégünk megtudta, mi utunknak a célja, azt mondta, hogy +a legpontosabb hírekkel szolgálhat és így fölöslegessé válik +továbbutazásunk. Hozzáfűzte még:</p> +<p>– Különben nagyon veszedelmes is, mert Kobdo népét le fogják +gyilkolni és a várost fölgyujtják. Ezt egészen határozottan +tudom.</p> +<p>Nagy figyelemmel és rokonérzéssel fülelt, amikor Tibeten való +átnyomulásunk szerencsétlen kísérletéről hallott.</p> +<p>– Egyedül csak én lehettem volna segítségükre, de sohasem a +Narabancsi Hutuktu. Az én laissez-passer levelemmel Tibetben +bárhová elmehettek volna. Én Tushegoun láma vagyok.</p> +<p>Tushegoun láma. Mennyi rendkívüli elbeszélést hallottam már +erről az emberről. Orosz kalmuk ember, akinek a cár uralkodása +idején a propaganda miatt, amelyet a kalmuk nép függetlensége +érdekében folytatott, sok orosz börtönnel <span class= +"pagenum"><a name="Page_90" id="Page_90">-90-</a></span> kellett +megismerkednie és akit ugyanebből az okból a bolsevikok üldöztek. +Mongolországba menekült és itt a mongolok közt azonnal nagy +befolyásra tett szert. Ez nem is volt csoda, mert ő a potalai +(Lassza) Dalai Láma belső barátja és tanítványa és a legképzettebb +a lámak közt, híres gyógyász és doktor. Az Élő Buddhához való +viszonyában csaknem független állást foglalt el. +Nyugat-Mongolország és Zungaria valamennyi nomád törzsének vezére +lett, sőt egész Turkesztánig terjedt a befolyása. Hatalmának +alapja, ahogyan magát kifejezte, a misztérium dolgaiban való nagy +jártassága volt, de mint nekem elbeszélték, alapja volt nagyrészben +az is, hogy pánikszerű félelemben tudta tartani a mongolokat. Aki +nem teljesítette a parancsát, meghalt. Az engedetlenkedő sohasem +tudhatta, mely napon és órában bukkan föl a büntető láma, a Dalai +Láma különös és hatalmas barátja. A csodatevő nem sokat +teketóriázott: egy késszúrás, egy golyó, vagy egy szorítás a gégén +és megvolt a büntetés.</p> +<p>Künn a szél üvöltött és a megfagyott havat odacsapta a jurta +kifeszített nemezfalához. A szél ordításán át több hangnak a +lármája, kiabálás, nevetgélés hallatszott be hozzánk. Éreztem, hogy +ebben a környezetben valami vándorló nomádot könnyen rá lehetne +venni arra, hogy csodában higyjen, hiszen maga a természet is segít +ebben. Alighogy ez a gondolatom támadt, a Tushegoun láma hirtelen +fölkapta a fejét, keményen rám nézett és így szólt:</p> +<p>– Nem egy dolog van a természetben, amit nem ismerünk és az a +képesség, hogy az ismeretlent föl tudjuk használni, teremti meg a +csodát. Csakhogy ezzel a képességgel nagyon kevesen rendelkeznek. +Be fogom ezt bizonyítani, azután majd mondja meg, látta-e már azt, +amit én mutatok.</p> +<p>Fölállt, a karján feltűrte sárga ruháját és a juhpásztor felé +indult, akire rászólt:</p> +<p>– Misik, kelj föl!</p> +<p>A pásztor fölkelt, mire a láma gyorsan kigombolta a pásztor +ruháját és meztelenre kitakarta a mellét. Még nem is sejthettem, +hogy mit akar, amikor a Tushegoun minden erejével a pásztor mellébe +döfte a kését. A mongol, akinek egész teste vérrel volt borítva, a +földre zuhant. A láma <span class="pagenum"><a name="Page_91" id= +"Page_91">-91-</a></span> sárga selyemruháján odacsöppent vért +vettem észre. Fölkiáltottam:</p> +<p>– Mit csinált?</p> +<p>– Pszt, csönd, – súgta felém fordítva egészen fehérré vált +arcát.</p> +<p>Néhány metszéssel megnyitotta a mongol mellét. Láttam a pásztor +lassan lélekző tüdejét és szívének mozdulatait. A láma újjával +megérintette ezeket a szerveket, de mintha nem folyt volna már több +vér és a pásztor arca is teljesen nyugodt volt. Amikor a láma +nekikészülődött a pásztor testének megnyitásához, a félelemtől és +iszonyattól lecsuktam a szememet. Mikor nemsokára ismét +fölpillantottam kissé, még jobban bámultam, mert láttam, hogy a +pásztor még mindig nyitott kabáttal, de sértetlen mellel feküdt és +csendesen aludt, mig a Tushgoun láma a tűz mellett ült, pipázott és +mélyen elgondolkozva a lángokba bámult.</p> +<p>– Ez csodálatos, – mondám. – Ilyet még sohasem láttam.</p> +<p>– Miről beszél? – kérdezte a kalmuk.</p> +<p>– A csodájáról, aminek maga mondja, – feleltem.</p> +<p>– Én sohasem mondtam annak, – rovott meg hideg hangon a +kalmuk.</p> +<p>– Maga látta? – kérdeztem kísérőmet.</p> +<p>– Mit? – kérdezte álmosan.</p> +<p>Megértettem, hogy Tushegoun láma hipnotikus erejének lettem +áldozatává. Ez azonban inkább volt kedvemre, mint hogy egy ártatlan +mongolt meghalni lássak. Azt ugyanis nem hittem, hogy Tushegoun +láma áldozatainak testét éppen olyan gyorsan össze tudja foltozni, +mint ahogyan bizonyára szét tudja vágni.</p> +<p>Másnap elbúcsúztunk vendéglátóinktól, mivel küldetésünket +befejeztük, elhatároztuk, hogy visszatérünk.</p> +<p>Tushegoun láma azt mondta nekünk, hogy ő ott van mindenütt. +Egész Mongolországot összevándorolja és egyszer a pásztor és a +vadász magábanálló, egyszerű jurtájában lakik, máskor a hercegek és +törzsfők pompás sátrában.</p> +<p>Ez a kalmuk boszorkánymester ravaszul mosolyogva ezt mondta, +amikor elvált tőlünk: <span class="pagenum"><a name="Page_92" id= +"Page_92">-92-</a></span></p> +<p>– A kínai hatóságoknak ne beszéljen rólam semmit.</p> +<p>Azután hozzáfűzte:</p> +<p>– Amit tegnap este átélt, csak futólagos demonstráció volt. Ti +európaiak nem akarjátok beismerni, hogy mi, föl nem világosult +nomádok, a titkos tudomány erejével rendelkezünk. Bizonyára másként +gondolkodnék, ha csak egyszer láthatná a legszentebb Tashi Láma +csodáit és hatalmát, akinek parancsára például Buddha régi szobra +előtt meggyulladnak a lámpák és mécsek. De van még egy hatalmasabb +és szentebb ember…</p> +<p>– A Világ Királya Aghartiban? – vetettem közbe.</p> +<p>Nagycsodálkozva rámbámult, homlokát gondolkozva összeráncolta és +azt kérdezte:</p> +<p>– Hallott róla?</p> +<p>Pár pillanat mulva folytatta:</p> +<p>– Csak egy ember ismeri az ő szent nevét, csak egy most élő +ember volt valaha Aghartiban. Az én vagyok. És ez a magyarázata +annak, miért tüntetett ki a legszentebb Dalai Láma és miért fél +tőlem az urgai Élő Buddha. Én azonban sohasem fogok a lasszai +legfőbb pap szent trónján ülni és azt a méltóságot sem fogom +elérni, amelyet Dzsingisz khán, a sárga tan feje hagyott hátra. Én +nem vagyok szerzetes, én harcos vagyok és bosszúálló.</p> +<p>Ügyesen nyeregbe ugrott, végig vágott a lován és elröpült, +miután a szokásos mongol búcsúszavakat mondtan:</p> +<p>– Szayn! Szayn! – bayna!</p> +<p>Visszatérőben Tzeren sok száz legendát beszélt el, amely +Tushegoun láma személyéhez fűződik. Az egyikre különösen emlékszem. +A mongolok 1911-ben vagy 1912-ben fegyveres kézzel próbálták +szabadságukat a kínaiaktól kiküzdeni. Nyugat-Mongolország kínai +főhadiszállása Kobdóban volt, ahol a legjobb kínai tisztek +vezérletével körülbelül tízezer kínai katona állomásozott. Hun +Baldon, egy egyszerű pásztor, aki a kínaiakkal vívott harcokban +kitüntette magát és akinek az Élő Buddha a Hun herceg címet adta, +kapott parancsot Kobdo bevételére. Baldon, aki óriási erejű ember +volt, rosszul fölfegyverzett mongoljait vad, rettenthetetlen +elszántsággal vezette többszöri rohamra. Mindannyiszor <span class= +"pagenum"><a name="Page_93" id="Page_93">-93-</a></span> kénytelen +volt visszavonulni, mert géppuskatűz nagy veszteséget okozott neki. +Váratlanul megjelent Tushegoun láma, aki maga köré gyűjtötte a +mongol katonákat és a következő beszédet intézte hozzájuk:</p> +<p>– Nem kell a haláltól félnetek és nem szabad hátrálnotok. +Mongolországért harcoltok és haltok meg, amelynek az Istenek nagy +jövőt rendeltek. Nézzétek, mi lesz Mongolország sorsa.</p> +<p>Kezével a távolba mutatott. A katonák látták, hogy körülöttük az +egész vidék csupa gazdag jurta és legelő, amelyen sok ló és +szarvasmarha legelt. A síkságon lovasok tűntek föl drága nyergű +paripákon. Az asszonyokon a legpompásabb selyemruhák voltak, +füleikben tömör ezüstkarikák és hajukban drága ékszer. Kínai +kereskedők végtelen karavánt tereltek egy előkelő külsejű mongol +kormányzó elé, akit cifrán öltözött katonák vettek körül és büszkén +tárgyalt a kereskedőkkel az árú megvétele végett.</p> +<p>Röviddel ezután eltűnt a látomás. Tushegoun újra beszélt:</p> +<p>– Ne féljetek a haláltól. Megvált bennünket a földi +fáradalmaktól és az örök boldogsághoz visz. Nézzetek keletre. +Látjátok-e előbbi csatákban elesett testvéreiteket és +barátaitokat?</p> +<p>– Igen, látjuk, látjuk, – kiáltották a legnagyobb +elragadtatással a mongol harcosok.</p> +<p>Most nagy csoport lakást pillantottak meg, amelyek jurták vagy +meleg és barátságos fénybe merült templomcsarnokok lehettek. Vörös +és sárga selyem födte e lakásokat, az oszlopok és a falak mindenütt +arany fényben csillogtak. A nagy vörös oltáron arany +kandeláberekben áldozati gyertyák égtek. A földön puha párnákon +pihentek azok a mongolok, akik Kobdo korábbi megrohanásaiban +elestek. Előttük alacsony lakk-asztalok állottak, tele gőzölgő +húsételekkel, borral és teával megtöltött magas edényekkel, +szárított sajttal, datolyával, mazsolával és dióval. Az elesett +katonák arany pipából füstöltek és jókedvűen beszélgettek.</p> +<p>Ez a látomás is eltűnt. A levegőbe bámuló mongolok előtt +fölemelt kézzel már csak a titokzatos kalmuk állott. <span class= +"pagenum"><a name="Page_94" id="Page_94">-94-</a></span></p> +<p>– Előre csatára és győzelem nélkül nincs visszatérés! A harcban +nálatok vagyok!</p> +<p>A roham megkezdődött. A mongolok veszett bátorsággal harcoltak, +százával elestek, de elfoglalták Kobdót. Akkor azután +megismétlődött a már régóta nem látott esemény: tatár hordák +földúltak egy igazi várost. Hun Baldon megadta a fosztogatásra a +hagyományos jelet: feje fölött piramis alakban összetéve három, +vörös szalagokkal díszített lándzsát vitetett. Ezzel három napra +kiszolgáltatta a várost a katonáknak. Megkezdődött a gyilkolás és a +fosztogatás. Minden kínai meghalt. A várost fölgyújtották és a vár +falait földig lerombolták. Hun Baldon azután Uliasszutaiba ment, +hogy ott is elpusztítsa a kínai várat. Ennek az eseménynek +tanuiként láthatók ma Uliasszutaiban a romok, a szétzúzott falak és +tornyok, a csupaszon a levegőbe nyúló kapuk és az elégett kínai +hivatalok és kaszárnyák maradványai.</p> +<h3><span class="smaller">TIZENKILENCEDIK FEJEZET.</span><br /> +A vad csaharok.</h3> +<p>Uliasszutaiba való visszatérésünk után azt hallottuk, hogy a +mongol kormányzó nyugtalanító híreket kapott Muren Kureból. +Levélben közölték vele, hogy a Koszogol-tó környékén Kazagrandi +ezredest vörös csapatok visszaszorították. A kormányzó attól félt, +hogy a vörösök Uliasszutai ellen vonulnak. Ezért a két amerikai cég +feloszlatta az üzletét, aminthogy többi barátaink is gyors +távozásra készülődtek, ámbár haboztak a város elhagyásával, mert +attól féltek, hogy éppen nekimehetnek a keletről küldött +csahar-különítménynek.</p> +<p>Elhatároztuk, hogy megvárjuk e különítmény megérkezését, mert ez +az egész helyzetet megváltoztathatja. Néhány nap mulva meg is +érkezett. Kétszáz harcias csahar rabló egy kínai hunghuc +parancsnoksága alatt. Az utóbbi nagy, csupa csont és bőr ember +volt, akinek a keze csaknem a térdéig ért. Szél és nap +megbarnította az arcát. A homlokán <span class="pagenum"><a name= +"Page_95" id="Page_95">-95-</a></span> és a pofáján két széles +sebhely volt, az egyik ferdén az üres szemüregen át.</p> +<p>A különítmény a szétrombolt várban tanyázott egy kínai épület +közelében, amely a mongolok rohamában elkerülte az általános +pusztulást és most a kínai biztosnak volt a főhadiszállása. A +csaharok már megérkezésük napján kifosztottak egy kínai dugunt, +azaz kereskedelmi telepet, amely alig félmérföldnyire volt a +várostól. Megsértették a kínai biztos feleségét is, akit árulónak +mondtak. A csaharok ezzel nem is állítottak valótlant, mert +Wang-Tszao-tszun kínai biztos, amikor Uliasszutaiba érkezett, a +gyarmatokon élő kínaiak szokása szerint mongol ágyastársat +követelt, mire a szolgalelkű új kormányzó megparancsolta, hogy +adjanak neki egy szép mongol leányt.</p> +<p>Napirenden volt a rablótámadás, a veszekedés és a részeg +csaharok orgiája és ezért Wang-Tszao-tszun azon fáradozott, hogy a +különítményt a leggyorsabban tovább vonultassa nyugati irányban +Kobdóba és tovább Urianhaiba.</p> +<p>Egy hideg téli reggelen Uliasszutai lakói különös látványnak +voltak a tanui. A város főútján a csahar csapat haladt végig. A +harcosok hármas sorokban, kicsi sovány ponikon lovagoltak. Testüket +meleg kék ruha és báránybőrfelöltő födte, fejükön a szabályszerű +medvebőr-sapka és állig föl voltak fegyverkezve. Vad lármával és +kiáltással lovagoltak, miközben mohó szemmel vizsgálgatták a kínai +üzleteket és az orosz telepesek házait. Élükön a hunghucfőnök +lovagolt, mögötte három fehérfelöltős lovas, aki lengő zászlókat +tartott és kagylókon művelt valamit, amit bizonyára zenélésnek +gondolt.</p> +<p>A csaharok egyike nem tudott ellenállni a kísértésnek. Leugrott +a lóról és berohant az egyik kínai boltba. A házból mindjárt +kihallatszott a kínai kereskedők ijedt kiáltása. Erre a hunghuc +megfordította a lovát és meglátván a csahar lovát a boltajtó előtt, +tudta, hogy mi történt. Szigorú hangon kiparancsolta a csahart és +amikor kijött, korbácsával teljes erővel az arcába vágott. A csahar +arcát elöntötte a vér, de már a következő pillanatban zúgolódás +nélkül a nyeregben ült és visszavágtatott a helyére. <span class= +"pagenum"><a name="Page_96" id="Page_96">-96-</a></span></p> +<p>A csaharok ez elvonulásakor mindenki elbújt a házában. Csak az +ajtórésen és az ablaksarkon merték az emberek a távozó harcosokat +félve vizsgálgatni. Kivéve azonban ezt az egy esetet, békességben +történt az elvonulás. Csak akkor tört ki a vad harcosokkal +veleszületett szenvedély, amikor a várostól mintegy hat +mérföldnyire egy kínai borkaravánnal találkoztak. Kifosztották a +karavánt és több hordót kiürítettek. Hargama közelében azután +csapdába jutottak, amelyet Tushegoun láma készített nekik és itt +úgy elbántak velük, hogy a csaharok legelőterületei nem fognak +megörülni, ha majd hazatérnek ezek a harcosok, akiket a Tuba szojot +utódainak legyőzésére küldtek.</p> +<p>Azon a napon, amelyen a csapat elhagyta Uliasszutait, sűrűn +hullott a hó és az utak hamarosan járhatatlanokká lettek. Nem +lehetett tehát mongolt találni, hogy akár ökörrel vagy yakkal útra +keljen. Ilyen időjárásban csak a teve vált be, de Uliasszutaiban +csak kevés teve volt és ezeknek a hajcsárjai is azt hitték, hogy +nem lehet eljutni a legközelebbi vasúti állomásig, a körülbelül +1400 mérföldnyire levő Kuku-Hotoig. Úgy látszott tehát, hogy +további várakozára kényszerülünk. De mire várjunk? A halálra vagy a +megmenekülésre? Csak a magunk ereje segíthetett. Ezért barátom és +én elhatároztuk, hogy mégis elindulunk és sátorral, kályhával és +élelemmel láttuk el magunkat.</p> +<p>A Koszogol-tó partját akartuk kikémlelni, ahonnan a mongol +kormányzó vörös csapatok érkezését várta.</p> +<h3><span class="smaller">HUSZADIK FEJEZET.</span><br /> +Jagisztai démona.</h3> +<p>Kis oszlopunk, négy hátas és egy málhás teve, északi irányban a +Boyagol folyó völgyében haladt a Tarbagatai hegy felé. Köves volt +az út és mély hó borította. Tevéink nagyon óvatosan lépkedtek és a +tevehajcsár «ok-ok»-kiáltására nagyokat fújva keresték az utat. +Miután elhagytuk a várat és a kínai dugunt, egy domb háta mögött +elkanyarodtunk és miután többször is át kellett kelnünk egy +jégmentes <span class="pagenum"><a name="Page_97" id= +"Page_97">-97-</a></span> folyón, egy hegygerincre kezdtünk +fölkapaszkodni. Itt nagyon nehézzé és veszedelmessé lett az +előrehaladás. Tevéink roppant óvatosak voltak és ahogyan ilyen +helyzetben szokták, állandóan a fülüket mozgatták. Az út +zeg-zugban, hegyszakadékokban vitt fölfelé, hegyhátakon keresztül, +azután ismét völgyekbe szálltunk le, amelyek azonban nem voltak +annyira mélyek, úgy hogy mindig magasabbra jutottunk. Egyik helyen +a hegyháton terpeszkedő szürke felhő alatt fekete foltokat +pillantottunk meg magunk fölött a fehér hóban.</p> +<p>– Ezek obok, e szoros gonosz szellemeinek oltárai, – magyarázta +a vezető. – A szorosnak Jagisztai a neve. Sok nagyon régi történet +kering róla még ma is. Ezek a történetek éppen olyan régiek, mint a +hegyek.</p> +<p>Fölszólítottuk, hogy mondjon el egyet-mást. A mongol nyugtalanul +körülnézett és elkezdett beszélni:</p> +<p>– Régen történt, nagyon régen… Dzsingisz Khán unokája ült a +kínai trónon és uralkodott Ázsián. A kínaiak megölték a khánjukat +és egész családját ki akarták irtani. De egy öreg szent láma +megmentette a császár feleségét és kis fiát, akiket gyors tevéken +elvitt a nagy falon túlra, ahonnan idekerültek a mi sivatagjainkra. +A kínaiak sokáig keresték a menekülők nyomát és végül is kitudták, +hogy hová mentek. Gyors lovakon erős kínai csapatot küldtek ki az +elfogásukra. A kínaiak már-már utólérték a menekülő trónörököst, de +a láma könyörgésére olyan sűrű havazás kerekedett, hogy csak tevék +tudtak a havon haladni, de lovak nem. Az a láma egy félreeső +kolostorból való volt. Mi magunk is eljutunk oda. Hogy +odaérhessünk, át kell kelnünk a Jagisztaion. Az öreg láma éppen +itt, ezen a helyen, hirtelenül megbetegedett és holtan bukott le a +nyeregből. Ta Szin Lo, a nagy khán özvegye könnyekre fakadt. Látván +a kínai lovasokat ott lenn a völgyben közeledni, mégis folytatni +akarta útját a szoros felé. De a fáradt tevék minden pillanatban +megálltak. Az asszony nem tudta, hogyan kell őket továbbhaladásra +bírni. A kínai lovasok egyre közeledtek. Már örömkiáltásuk is +hallható volt, mert azt hitték, hogy a markukban van a díj, amelyet +a mandarinok a trónörökös <span class="pagenum"><a name="Page_98" +id="Page_98">-98-</a></span> elfogására kitűztek. Az anya és fia +fejét majd visszaviszik Pekingbe, hogy ott a nép a Tchien-Menen +kigúnyolhassa. A megrémült anya égnek emelve fiát, így kiáltott +föl:</p> +<p>– Mongolország földje és istenei, tekintsetek annak a férfiúnak +a sarjadékára, aki híressé tette a mongol nevet a világ egyik +végétől a másikig! Ne engedjétek meg, hogy Dzsingisz Khan húsa +elpusztuljon.</p> +<p>Ebben a pillanatban meglátott egy fehér egeret, amely egyik +közeli sziklán ült. Az egér a térdére ugrott és így szólt:</p> +<p>– Ide küldtek, hogy megmentselek. Menj nyugodtan tovább és ne +félj, azok az emberek, akik téged és fiadat, titeket, akikre dicső +élet vár, üldöznek, elérték életük végét.</p> +<p>Ta Szin Lo nem értette, hogyan tud egy kis egér háromszáz embert +föltartóztatni. Az egér visszaugrott a földre és így folytatta:</p> +<p>– Én Jagisztai vagyok, a Tarbagatai démona, hatalmas vagyok és +az Istenek kedvelnek. De mivel kétségbe vontad a csodát teremtő +egér hatalmát, mától kezdve a Jagisztaion veszedelemben lesznek úgy +a jók, mint a gonoszok.</p> +<p>Az özvegy és fia megmenekült. Jagisztai azonban ma sem ismer +kegyelmet. Résen kell lennie az embernek, ha ezen a szoroson megy +keresztül, mert a hegy démonja mindig készen áll arra, hogy az +utast tőrbe csalja.</p> +<p>A Tarbagatai gerincének minden magaslatán sok obo van. Egy +helyen valóságos torony volt kövekből. Úgy látszott, hogy a démon +várt bennünket.</p> +<p>Amikor megkezdtük a kapaszkodást a főgerincre, az arcunkba éles, +hideg szelet fújt, amely ott fütyült és üvöltött körülöttünk, +azután a fölöttünk levő lejtőkről letépett egész hótömegeket dobott +reánk. Semmit sem ismertünk meg körülöttünk, sőt az előttünk levő +legközelebbi tevét sem láthattuk.</p> +<p>Hirtelen lökést éreztem. Körülnéztem. Semmi különöset sem +láttam. Kényelmesen ültem hússal és kenyérrel megtöltött két +nyeregtáskám közt, de… nem láttam tevémnek a fejét. A teve eltűnt. +Úgy látszik, megcsúszott és valami szűk szakadékba zuhant, míg a +nagy nyeregtáskák <span class="pagenum"><a name="Page_99" id= +"Page_99">-99-</a></span> egy sziklán fönnakadtak. Jagisztai +démonja ezúttal csak tréfált, de úgy látszott, hogy ezzel a +tréfával nem éri be, mert csakhamar egyre növekvő haragot +mutatott.</p> +<p>Dühös szélrohamokkal le akart tépni bennünket és podgyászunkat a +tevékről, állatainkat földre akarta teríteni és megfagyott +hódarabokkal el akarta venni a levegőnket és a szemünk világát. A +mély hóban órák hosszat csak nagyon lassan vonszoltuk magunkat +előre. Végre kis völgybe érkeztünk, amelyben a szél ezerhangú +erővel fütyült és üvöltött. Besötétedett. A mongol ide-oda futkosva +az utat kereste. Végre visszatért, a karjaival hadonászott és ezt +mondta:</p> +<p>– Eltévedtünk. Itt kell tehát éjjeleznünk. Ez nagy baj, mert itt +nincs fa a kályha számára, a hidegség pedig még nagyobb lesz.</p> +<p>Összefagyott kezeinkkel nagynehezen sátrat vertünk a szélben és +beleállítottuk az itt használhatatlan kályhát. A sátrat hóval +födtük be, az összefútt hótömegekbe hosszú lyukakat ástunk és +tevéinket a letérdelés «dzuk, dzuk» parancsszavával arra +kényszerítettük, hogy e lyukakba feküdjenek. Azután a podgyászunkat +bevittük a sátorba.</p> +<p>Társam sehogysem tudott belenyugodni abba, hogy föl nem használt +kályha mellett fagyoskodva töltse el az éjjelt.</p> +<p>– Kimegyek tüzelőfáért, – mondta határozottan.</p> +<p>Fejszét ragadott és kiment. Egy óra mulva nagy darab +távirópóznával jött vissza. Megfagyott ujjait dörzsölgetve így +szólt:</p> +<p>– Tudjátok meg ti Dzsingisz Khánok, ha fejszét fogtok és arra +kissé balra fölfelé mentek, kidöntött távírópóznákat találtok. +Megismerkedtem a jó Jagisztaial, aki megmutatta nekem a +póznákat.</p> +<p>Nem messzire tőlünk volt az orosz távíróvonal, amely a +bolsevikok napjai előtt Irkutszkot Uliasszutaival kötötte össze, de +a mongolok a kínaiak parancsára kidöntötték és a drótot elrabolták. +A póznák tehát most a szorosan átkelő utasok megmentőivé lettek. +Nekik köszönhettük, hogy meleg sátorban tölthettük az éjjelt és +meleg vacsorát, forró húslevest metélttel, ehettünk a haragos +Jagisztai uralmi területének középpontján. <span class= +"pagenum"><a name="Page_100" id="Page_100">-100-</a></span></p> +<p>Másnap korán reggel ismét rátaláltunk az útra. Két-háromszáz +lépésnyire lehetett a sátrunktól. Tovább folytattuk az utat a +Tarbagatai hegyláncán át.</p> +<p>Az Adair folyó völgyének kezdetén sok karminpiros csőrű mongol +varjút láttunk a sziklák körül keringeni. Arrafelé mentünk és egy +lónak meg lovasának holttestére bukkantunk. Csak nem régen +pusztulhattak el. Hogyan, nehéz volt kitalálni. Szorosan egymás +mellett feküdtek, a kantárszár a férfi jobbkezére volt csavarva. +Szúrt seb vagy lövés helye nem volt látható. A férfi arcvonásait +nem lehetett felismerni. Felöltője mongolos volt, ellenben nadrágja +és kabátja nem volt mongol szabású. Azon tépelődtünk, mi érhette a +lovast és lovát. Mongolunk lehorgasztotta a fejét és súgva, de +határozottan ezt mondta:</p> +<p>– Ez Jagisztai bosszúja. A lovas a déli obon nem mutatott be +áldozatot és ezért őt is, lovát is megfojtotta a démon.</p> +<p>Túl voltunk végre a Tarbagatai hegyláncon. Lábunknál az Adair +völgye terült el. Ez szűk, zeg-zugos sík terület, amely követi a +hegyláncokkal bekeretezett folyót és kövér fű fedi. A szétrombolt +távíróvonal két részre osztotta a völgyet. Az uliasszutai-irkutzki +táviróvonal szétrombolását Kínának Mongolországban követett +aggressziv politikája tette szükségessé.</p> +<p>Nemsokára nagy juhnyájakkal kezdtünk találkozni, amelyek a hó +alatt a nagyon tápláló füvet keresték. Egyes helyeken yakok +mutatkoztak és a hegyek magasabb ereszkedőin ökrök. Pásztort +azonban csak egyetlenegyszer láttunk, mert az ország lakói +szemlátomást kerülték az átutazókat. Sőt még jurtát sem lehetett az +úton találni. A nomádok nagyon ügyesen tudják kiválasztani a téli +szállásnak való helyet. Gyakran kerestem föl télen mongol jurtákat, +amelyek olyan védett helyen voltak, hogy én, aki a szeles lapályról +jöttem, úgy éreztem, mintha melegházban lennék.</p> +<p>Amikor útközben egy nagyobb juhnyájhoz közeledtünk, a nyáj +nagyobb része azonnal elvonult. Amikor még közelebb mentünk, a +kisebbik részből is eltávozott harminc vagy negyven állat és +fölugrott a hegymeredeken. Messzelátómmal azután a következő +felfedezést tettem: a nyájnak ama <span class="pagenum"><a name= +"Page_101" id="Page_101">-101-</a></span> részében, amely még most +is ott állott, csupa közönséges juh volt. A nagyobbik részben, +amely a lapályon át vonult el, mongol antilopok (gazella gutturosa) +voltak, míg azok az állatok, amelyek fölmásztak a hegyre, argálik +(ovis Argali) voltak. Az egész társaság, az argálikkal együtt, az +Adair-völgy lapályán legelészett. A völgy nyilván jó legelő volt +még most télen is. A folyó sok helyen nem volt befagyva és itt-ott +nagy gőzfelhőt láttam a nyílt víz fölszínén. Nehány antilop és +argáli felénk nézdegélt.</p> +<p>– Most majd megkísérlik utunk keresztezését, – mondotta a mongol +nevetve. – Az antilopok nagyon mulatságos állatok. Néha mérföldekre +elfutnak, hogy a lovakat megelőzve, előttük az utat keresztezhessék +és ha ez megtörtént, ismét nyugodtan legelnek.</p> +<p>Én már ismertem az antilopok e sztratégiáját és elhatároztam, +hogy vadászat céljára kihasználom. A vadászatot a következő módon +szerveztük meg: egy mongolt a málhás tevével ugyanabban az irányban +tovább hagytunk menni. Mi hárman többiek legyezőalakban szétváltunk +és az úttól jobbra a nyáj felé tartottunk. A nyáj azonnal +meglepetve bámult, mert az ő etikettjük azt kívánta, hogy egyidőben +kell keresztezniök az utat mind a négy lovas előtt. Körülbelül +háromezer állat lehetett együtt és ez az egész hadsereg céltalanul +futkosott egyik oldalról a másikra. Tökéletes volt a kavarodás. Öt +állat két sorban ama pont felé rohant, ahol én voltam. Nagyot +kiáltottam és lőttem. Az állatok azonnal megállottak és e közben, +részben egymást átugorva, rakásra buktak. Ijedtségüket drágán +kellett megfizetniök, mert alkalmat adott nekem arra, hogy négyszer +lőhettem és két pompás állatot leteríthettem. A barátom még +nálamnál is szerencsésebb volt, mert csak egyszer lőtt bele a vele +párhuzamosan rohanó nyájba és egy lövéssel két állatot lőtt le.</p> +<p>Az argálik időközben még magasabbra másztak föl a hegyre és ott, +mint a katonák, sorban állottak föl. Élesen figyeltek bennünket. +Még e nagy távolságból is világosan fölismerhettem izmos testüket, +hatalmas fejüket és erős szarvukat. <span class="pagenum"><a name= +"Page_102" id="Page_102">-102-</a></span></p> +<p>Zsákmányunk összeszedése után az előre lovagolt mongol után +rugaszkodtunk, hogy folytassuk utunkat. Sok helyen juh-tetemet +láttunk, a nyakuk föl volt tépve és lágyékukról le volt rágva a +hús.</p> +<p>– Ez farkasok munkája, – mondta a mongol. – Ezen a vidéken +mindig sok a farkas.</p> +<p>Még több antilopnyájjal találkoztunk és mindannyiszor addig +vágtattak mellettünk, míg előttünk átugorhattak az út másik +oldalára. Mihelyt ez sikerült, szép csöndesen megálltak és +békességben tovább legeltek. Egyszer, hogy az antilopokat +elbolondítsam, a tevémet az ellenkező irányba fordítottam. Az egész +nyáj azonnal elfogadta a kihívást, új útirányommal párhuzamosan +kezdett vágtatni, amíg csak előttem kényelmesen át nem juthatott az +út túlsó felére. Azután ismét visszafordítottam a tevémet, mire az +állatok is belefogtak az előbbi manőverbe és így azután +visszakerültek első legelőhelyükre. Másik alkalommal ugyanegy +nyájjal szemben háromszor ismételtettem meg ezt a fogást és nagyon +jól mulattam ezeknek az állatoknak ostoba szokásán.</p> +<p>Nagyon kellemetlen éjjelt kellett ebben a völgyben eltöltenünk. +Megállapodtunk a befagyott folyó partjának olyan helyén, ahol +magas, előreugró szirt megvédett bennünket a szél ellen. Tűz égett +a kályhánkban, az üstben forró víz volt, tehát a sátrunk is meleg +volt és kellemes. Éppen pihenni akartunk és már örültünk a +vacsorának, amikor közvetetlenül a sátor mellett hirtelenül pokoli +vonítást és nevetést hallottunk, amire a völgy másik oldaláról +hosszúra elnyújtott, siralmas üvöltés felelt.</p> +<p>– Farkasok, – mondta a legnagyobb nyugalommal a mongol, mialatt +fogta a revolverét és kiment. Hosszabb ideig nem jött vissza. Végre +lövést hallottunk és kisvártatva belépett a sátorba a mongol.</p> +<p>– Kissé megijesztettem őket. Az Adair partján egy teve hullája +közül gyűltek össze.</p> +<p>– Remélhetőleg nem a mi tevéinket támadták meg?</p> +<p>– Majd tüzet rakunk a sátoron kívül, akkor békében hagynak +bennünket. <span class="pagenum"><a name="Page_103" id= +"Page_103">-103-</a></span></p> +<p>Vacsora után aludni tértünk. Sokáig ébren feküdtem és hallgattam +a tűzben égő fa ropogását, a tevék mélyen sóhajtó lélekzését és a +farkascsordák távoli üvöltését. Végezetül mégis csak elaludtam. Nem +tudtam, meddig aludtam, amikor egy oldalamat érő erős lökés +fölébresztett. Szorosan a sátor szélénél feküdtem és kívülről a +legcsekélyebb ceremónia nélkül keményen nekiment valami az +oldalamnak. Azt hittem, talán valamelyik teve volt, amely a sátor +nemezfalát rágdosta. Mauzerommal nagyot ütöttem a fal felé. Éles +ordítás hallatszott, amit gyorsan elfutó lábak zaja követett.</p> +<p>Reggel farkasnyomokat találtunk a sátor közvetetlen közelében. +Odamerészkedtek és a sátorfal alatt kapargatni kezdtek. A rablók +egyike bizonyára daganattal a fején volt kénytelen visszavonulni. A +mongol nagykomolyan ezt mondta:</p> +<p>– A farkasok és a sasok Jagisztai szolgái.</p> +<p>Ez azonban nem akadályozza meg a mongolokat abban, hogy farkasra +vadásszanak. Baylei herceg táborában tanuja voltam egykor ilyen +vadászatnak. A mongol lovasok legjobb lovaikon utólérték a síkon a +farkasokat és súlyos bambuszfütykössel, aminek tashur a neve, +agyonverték. Egy orosz állatorvos megtanította a mongolokat arra, +hogyan lehet a farkasokat sztrichninnel megmérgezni, de ezt az +eljárást csakhamar abbahagyták a mongolok, mert féltették a +kutyáikat, a nomádok hű barátját és szövetségesét. A sast és az +ölyvet azonban sohasem bántják a mongolok, sőt még etetik is. Ha +állatot ölnek, mint ahogyan mi a kutyának vetünk oda élelmet, ők a +levegőbe dobnak húsdarabokat, amelyeket a sasok és ölyvek röptükben +kapnak el. A sasokat és ölyveket nagyra becsülik azért, mert +elriasztják a varjakat és szarkákat, amelyek veszedelmesek a +marhára és a lóra nézve, mert az állatok hátán levő sebeket +fölkaparják és összevagdossák. <span class="pagenum"><a name= +"Page_104" id="Page_104">-104-</a></span></p> +<h3><span class="smaller">HUSZONEGYEDIK FEJEZET.</span><br /> +A halál helye.</h3> +<p>Tevéink lassan és egyenletesen ballagtak északi irányban. +Naponta huszonöt-harminc mérföldet tettünk meg. Egy kis kolostor +közelébe jutottunk, amely az úttól balra volt. A kolostor épületei +négyszöget alkottak és vastag oszlopokból készült vastag kerítés +vette körül. A kerítés mindenik oldalának közepén nyílás volt, +amely az épületnégyszög középpontján levő templom négy ajtajához +szolgált. A templom kínai stílusban épült, vörösre lakkozott +oszlopokkal és hajlított tetővel és jóval túlmagaslott a lámák +körülötte levő alacsony lakóházain. Az út másik oldalán volt +valami, ami kínai erődnek látszott, a valóságban azonban +kereskedelmi telep (dugun) volt. A kínaiak ugyanis telepeiket +mindig erődszerűen építik, kettős, egymástól néhány lépésnyire levő +fallal. Minden eshetőségre készen rendesen húsz-harminc teljesen +felfegyverzett emberük van ott benn. Ezeket a dugunokat veszedelem +esetén erődként használják föl és hosszabb megszállást is ki tudnak +benne tartani.</p> +<p>A dugun és a kolostor közt, az úthoz valamivel közelebb, néhány +nomádnak a tábora volt. Lovaikat és marháikat seholsem lehetett +látni. Ezek a mongolok bizonyára már hosszabb idő óta voltak itt és +marháikat a hegyekben hagyták. Több jurtán sokszínű, háromszögletű +zászló lengedezett, annak jeléül, hogy ott betegek vannak. Néhány +jurta közelében magas oszlopok voltak, hegyükön mongol sipkával, +ami azt hirdette, hogy az illető jurták gazdái meghaltak. A +lapályon kóborgó kutyafalkák elárulták, hogy a holttestek a +közelben, vagy a szakadékokban, vagy pedig a folyóparton +feküdtek.</p> +<p>Táborukhoz közeledve, veszett dobolást, fuvola melankólikus +hangját és éles, őrült kiáltást hallottunk. Mongolunk, aki előre +ment, hogy hírt szerezzen, azt, jelentette hogy néhány mongol +család jött ide a kolostorba, mert Jahanszti Hutuktutól vár +segítséget, akinek az a híre, hogy csodálatos gyógyító ereje van. +Bélpoklosság és fekete himlő <span class="pagenum"><a name= +"Page_105" id="Page_105">-105-</a></span> támadta meg ezeket az +embereket, akik nagy útról jöttek, de a Hutuktu nem volt a +kolostorban, hanem Urgába ment az Élő Buddhához. Kénytelenek voltak +tehát varázsló orvosok segítségét kérni.</p> +<p>A betegek egymásután meghaltak. A megérkezésünket megelőző napon +a huszonhetedik halottat tették ki a síkságra.</p> +<p>Még beszélgettünk az esetről, amikor a jurták egyikéből egy +varázsló orvos lépett ki. Öreg ember volt, félszemén hályog, arca +himlőhelyes. Rongyokba volt öltözve. Csípőjéről több színes rongy +lógott le. Dob és fuvola volt nála. Kék ajkán habot, szemében +őrületet láttunk. Hirtelen forgolódni és hosszú lábának ezerszeres +kificamításával, vállának ezerszeres rángatásával táncolni kezdett, +miközben verte a dobot, fuvolázott, nagyokat kiáltott, őrjöngött, +magát mindig gyorsabb mozdulatokra erőszakolta, míg végre halványan +és véres szemmel a hóra zuhant, ahol tagjai tovább reszkettek és +továbbra is összefüggéstelenül kiáltozott. Ilyen módon gyógyította +a doktor betegeit. Őrültségével meg akarta ijeszteni a gonosz +szellemeket, a betegség okozóit.</p> +<p>Egy másik varázsló orvos piszkos, iszapos vizet adott inni +betegeinek. Ez a víz, mint nekem elmondták, az Élő Buddha fürdővize +volt, aki ebben mosta meg «isteni», a szent lótuszvirágból +született testét.</p> +<p>– «Om, om!» – kiabálta szakadatlanul a két varázsló.</p> +<p>Mialatt a doktorok az ördöggel viaskodtak, a beteg emberek +magukra voltak hagyatva. Nagy lázban feküdtek báránybőrbundák és +köpenyek egész halmaza alatt, félrebeszéltek, dühöngtek és ide-oda +hánykolódtak. A szénserpenyő mellett még egészséges felnőttek és +gyermekek egykedvűen beszélgettek, teáztak és pipáztak. A szenvedők +és halottak közt annyi ijesztő nyomort láttam ezekben a jurtákban, +hogy nem tudom leírni.</p> +<p>Erre gondoltam: Ó, nagy Dzsingisz khán, aki olyan jól +megértetted Ázsia és Európa sorsát, aki életedet a mongol név +dicsőségének szentelted, miért nem világosítottad föl saját +népedet, amely még mindig megőrizte régi erkölcsét, becsületességét +és békés szokásait, hogy védve <span class="pagenum"><a name= +"Page_106" id="Page_106">-106-</a></span> legyen ilyen halál ellen? +A karakorumi mauzoleumban évszázadok folyamán szétporladt +csontjaidnak szembe kellene szállaniok egykoron nagy, a fél +civilizált világtól rettegett néped gyors kihalásával!</p> +<p>Ez járt a fejemben, amikor a biztos halált várók táborát láttam +és hallottam a haldokló férfiak, nők és gyermekek nyögését, +kiáltozását és dühöngését. Valahol messze éhes kutyák vonítottak és +egyhangúan szólt a kifáradt varázsló dobja.</p> +<p>Előre! Nem tudtam tovább nézni az iszonyat e képét. Amikor +megint úton voltunk, az az érzés nehezedett reánk, mintha a +borzasztó helyről valami ijesztő, láthatatlan szellem követne +bennünket. A betegségek ördögei? Vagy csak az iszonyat képei? Vagy +éppen azoknak a lelke, akiket ott a mongol sötétség oltárán +áldoznak föl? Megmagyarázhatatlan félelem fogott el bennünket. Csak +miután letértünk az útról és egy erdős hegyháton át egy katlanba +léptünk, ahonnan nem volt látható sem a Jahantszi Kure kolostor, +sem a dugun, sem a haldokló mongolok sírja, csak akkor lélekzettünk +ismét szabadabban.</p> +<p>Nagy tóhoz érkeztünk. A Tiszingol volt. Partján nagy orosz ház +állott, a távíróállomás Koszogol és Uliasszutai közt.</p> +<h3><span class="smaller">HUSZONKETTEDIK FEJEZET.</span><br /> +Gyilkosok közt.</h3> +<p>Amikor a távíróállomáshoz közeledtünk, egy szőke fiatal ember, +az állomás Kanine nevű hivatalnoka jött elénk. Némi zavarral +éjszakai szállást ajánlott föl a házában. Belépésünkkor egy magas, +szikár férfi állt föl az asztal mellől és határozatlan +magatartással felénk tartott, de amellett nagyon is figyelmesen +vizsgálgatott bennünket.</p> +<p>– Vendégek, – mondta nekik Kanin, – Khathylba utaznak, +magánszemélyek, idegenek, külföldiek…</p> +<p>– Aha, – mondta a másik nyugodtan, mintha megértette volna.</p> +<p>Amikor övünket megoldottuk és nagykeservesen kibújtunk +<span class="pagenum"><a name="Page_107" id= +"Page_107">-107-</a></span> a nehéz mongol köpenyből, a magas férfi +nagyon buzgón sugdolódzott a gazdánkkal. Hallottam, hogy amikor az +asztalhoz közeledtünk, ezt mondta neki:</p> +<p>– Tehát kénytelenek vagyunk elhalasztani.</p> +<p>Kanine csak biccentett egyet a fejével.</p> +<p>Az asztalnál még mások is ültek, köztük Kanine segédje, fehér +arcú, magas szőke ember, aki mindenféléről fecsegett. Félig bolond +volt. Ott volt Kanine felesége is, sápadt, fiatal, kimerültnek +látszó, ijedtszemű teremtés, akinek arca elárulta, hogy félelem +kínozza. Mellette egy körülbelül tizenöt éves, fiatal, rövidhajú +leány ült, aki férfi módjára volt öltözve. Még Kanine két kis fia +is ott volt a szobában.</p> +<p>Valamennyivel megismerkedtünk. A nagy idegen Gorokoff néven +mutatkozott be és Szamgaltaiból való telepesnek mondta magát. A +rövidhajú leányt testvéreként mutatta be.</p> +<p>Kanine felesége észrevehető félelemmel nézett bennünket és nem +szólt semmit. Nyilvánvaló volt, hogy kínos neki a jelenlétünk. Mi +azonban, akik nem válogathattunk szállásban, teázni kezdtünk és +kenyeret meg hideg húst ettünk.</p> +<p>Kanine elmondta, hogy családja a táviróvonal szétrombolása óta +nyomorgott. A bolsevikok Irkutszkból nem küldtek neki fizetést, úgy +kellett tehát megélnie, ahogy éppen lehetett. Családjával együtt +szénát csinált, amit eladtak az orosz telepeseknek, Khatylból +Uliasszutaiba és Szamgaltaiba magánközleményeket és árúkat +továbbítottak, szarvasmarhával kereskedtek, vadásztak és ilyen +módon tengették életüket.</p> +<p>Gorokoff kijelentette, hogy kereskedelmi ügyei következtében +Khathylba kénytelen utazni. Ő és testvére nagyon örülnének tehát, +ha a mi karavánunkhoz csatlakozhatnának. Színtelen szeme, amely +mindig kerülte másnak a tekintetét, éppenséggel nem tette vonzóvá +az arcát.</p> +<p>Beszélgetés közben azt kérdeztük Kaninetól, hogy vannak-e a +közelben orosz telepesek. Ráncbaszedett homlokkal és haragosan +nézve ezt felelte:</p> +<p>– Körülbelül egy versztnyire az állomástól még egy Bobroff nevű +gazdag öreg ember lakik. De nem ajánlom, hogy fölkeresse, mert +haszontalan, nem vendégszerető, vén fickó. <span class= +"pagenum"><a name="Page_108" id="Page_108">-108-</a></span></p> +<p>Kanine felesége férjének e szavaira lesütötte a szemét és a +vállát összehúzta, mintha borzongás járná át. Gorokoff és testvére +tovább is egykedvűen pöfékelt. Mindez, Kanine beszédének ellenséges +hangja, feleségének zavarodottsága és Gorokoffék mesterkélt +közönbössége, föltűnt nekem. Ezért elhatároztam, hogy megnézem azt +az öreg telepest, akiről Kanine oly kedvezőtlen leírást adott. +Uliasszutaiban két Bobroff nevű embert ismertem. Kaninenak azt +mondtam, hogy fölkérésre személyesen kell Bobroffnak egy levelet +átadnom, magamra vettem felöltőmet és távoztam.</p> +<p>Bobroff háza mélyedésben épült és magas kerítés vette körül, +amelyen átkukucskáltak a házak alacsony födelei. Az egyik ablakból +világosság szűrődött ki. A kapun kopogtam. Dühös kutyaugatás volt a +felelet. A kerítés hasadékain át négy óriási fekete mongol kutyát +pillantottam meg, amelyek fogaikat csattogtatva és különösen +vonítva, a kapunak rontottak. Az udvaron kinyílt a ház ajtaja és +valaki ezt kérdezte:</p> +<p>– Ki az?</p> +<p>Azt feleltem, hogy utas vagyok Uliasszutaiból. Mindenekelőtt +megkötözték a kutyákat. Azután bebocsátott egy ember, aki tetőtől +talpig vizsgálgatott engem. Zsebéből revolvernek az agya látszott. +Miután az, amit látott, valamint elbeszélésem, hogy ismertem a +rokonait, megnyugtatta, melegen üdvözölt, meghívott a házába és +bemutatott a feleségének, egy tiszteletreméltó öreg hölgynek és +gyönyörű ötéves kis fogadott leányának. Ezt a leánykát a pusztában +találta az anyja holtteste mellett, aki a bolsevikok elől +menekülve, kimerültség következtében vesztette az életét.</p> +<p>Bobroff elmondta, hogy Kazagrandi orosz különítménye Koszogolból +elűzte a vörös csapatokat. Khathylba tehát veszedelem nélkül +folytathattuk az utunkat. Az öreg ember ezt kérdezte:</p> +<p>– Miért nem inkább nálam tölti az éjszakát, mint odaát azoknál a +rablóknál?</p> +<p>Bővebb fölvilágosítást kértem és nagyon fontos dolgokat tudtam +meg. Úgy látszott, hogy Kanine bolsevik, az irkutszki szovjet +ügynöke és azért küldték ide, hogy mindent <span class= +"pagenum"><a name="Page_109" id="Page_109">-109-</a></span> +megfigyeljen. De most ártalmatlanná lett, vélte Bobroff, mert az +állomása és Irkutszk között megszakadt az összeköttetés. Ellenben +Biiszkből, az Altai-területről éppen most egy nagyon hatalmas +biztos érkezett.</p> +<p>– Gorokoff?</p> +<p>– Ő így nevezi magát, de én is Biiszkből jövök, ahol mindenkit +ismerek. Pouzikoff az igazi neve és a kíséretében levő rövidhajú +leány a szeretője. Ő a Cseka megbízottja, a leány pedig ennek a +hatóságnak az ügynöke. Ezek ketten a mult augusztusban a +Kolcsak-féle hadsereg hetven megkötözött tisztjét lőtték agyon +revolverrel. Gaz, gyáva gyilkosok! Most idejönnek, hogy az országot +kikémleljék. Az én házamban akartak éjjelre megszállni, de én +nagyon jól ismerem őket és megtagadtam a vendégszeretetet.</p> +<p>Visszaemlékezve az állomáson az asztalnál hallott többféle +gyanús szóra és a gyanús pillantásokra, ezt kérdeztem:</p> +<p>– És nem fél tőlük?</p> +<p>– Nem, – felelte az öreg ember. – Magamat és családomat meg +tudom védeni. És védelmezőm is van, – a fiam. Egész Mongolországban +nem talál még egy olyan lövőt, lovast és harcost, mint ő. Sajnálom, +hogy nem ismerkedhetik meg vele. Elment, hogy a nyájak után nézzen +és csak holnap tér vissza.</p> +<p>Barátságosan elbúcsúztunk. Meg kellett ígérnem, hogy +visszatérőben nála fogunk lakni. Kanine és Gorokoff ezzel a +kérdéssel fogadott:</p> +<p>– Nos, mit fecsegett rólunk Bobroff?</p> +<p>– Magukról semmit, – feleltem. – Amikor megtudta, hogy itt +lakom, egyáltalán nem akart velem beszélni. Hát mi történt +köztetek? – kérdeztem nagy meglepetést színlelve.</p> +<p>– Régi viszály, – mormogta Gorokoff.</p> +<p>– Gonoszlelkü vén bűnös, – mondta Kanine.</p> +<p>Eközben azonban Kanine feleségének ijedt szeme valódi rémületet +árult el, mintha arra lett volna elkészülve, hogy a következő +pillanatban halálos csapás éri.</p> +<p>Gorokoff összecsomagolta a holmiját, hogy másnap reggel készen +legyen az útra. Mi egyszerű ágyainkat a mellékhelyiségben +<span class="pagenum"><a name="Page_110" id= +"Page_110">-110-</a></span> állítottuk föl és lefekvéshez +készülődtünk. Előbb azonban odasúgtam a barátomnak, hogy a +revolverét minden eshetőségre tartsa készen. Barátom mosolygott, +mialatt revolverét elővette és fejszéjét a vánkosa alá tette. Súgva +mondta:</p> +<p>– Ezek az emberek kezdettől fogva gyanúsak voltak nekem. Valami +rosszban törik a fejüket. Holnap Gorokoff mögött lovagolok és egy +csinos kis dumdum-golyót tartok készen a számára.</p> +<p>A mongolok az éjjelt a maguk sátrában, a nyílt udvaron a tevék +mellett töltötték; az állatok közelében akartak lenni, hogy +takarmányozhassák őket.</p> +<p>Reggel hét óra felé útnak indultunk. Barátom, mint karavánunk +utóvédje foglalt helyet és ilyen módon mindig Gorokoff mögött +maradt, aki, mint testvére is, – mindkettő tetőtől-talpig föl volt +fegyverkezve, – pompás lovon ült. Megkérdeztem:</p> +<p>– Hogyan tudták a lovaikat ilyen jó állapotban tartani, amikor +pedig már megtették a nagy utat Szamgaltaitól idáig?</p> +<p>Amikor Gorokoff azt felelte, hogy a lovak Kanine tulajdona, +világosan láttam, hogy ez nem lehet olyan szegény, mint aminőnek +magát föltüntette. Mert e pompás lovak egyikéért is minden gazdag +mongol annyi juhot adott volna neki, hogy egész háztartása egy évig +el lett volna látva juhhússal.</p> +<p>Nemsokára nagy mocsárhoz érkeztünk, amelyet sűrű bokrok vettek +körül. Rendkívül meglepett, hogy ott sok száz fehér kuropatkát vagy +foglyot láttam. Közeledtünkre kacsák szálltak föl a vízről. Télen, +a legélesebb szélben és hóban vadkacsa! A mongol ezt így magyarázta +meg:</p> +<p>– Ez a mocsár mindig meleg marad és sohasem fagy be. Itt egész +éven át élnek vadkacsák, úgyszintén kuropatkák is, amelyek a puha, +meleg földben elegendő táplálékot találnak.</p> +<p>Míg a mongollal beszéltem, a mocsár fölött vörösessárga lángot +láttam. Ide-oda lobogott, de azonnal eltűnt. Ám a túlsó szélen +nemsokára két újabb lángnyelv tűnt föl. <span class= +"pagenum"><a name="Page_111" id="Page_111">-111-</a></span> +Megértettem, hogy itt igazi lidércekről van szó, lidércekről, +amelyeket mindenütt a legendák ezrei vesznek körül, de a vegyi +tudomány teljesen természetesen úgy magyaráz meg, hogy meggyullad +az a mocsárgáz, amely a növényanyagoknak a meleg, nedves földben +való elrothadása folytán képződött. A mongol ezt mondta:</p> +<p>– Adair démonjai laknak itt, akik állandó harcban vannak Muren +szellemeivel.</p> +<p>– Valóban, – gondolám, – ha még a prózai Európában is és ma is +azt hiszik a falusiak, hogy a lángnyelvek gonosz varázslat +szülöttei, akkor a misztérium országában legalább is két szomszédos +folyó démonjainak háborús jelenségei kell, hogy legyenek.</p> +<p>Mögöttünk hagyván a mocsárt, messzi előttünk nagy kolostort +láttunk. Bár fél mérföldnyire oldalt esett az úttól, Gorokoffék +mégis azt mondták, hogy oda kell lovagolniok, mert a kínai +üzletekben egyet-mást be akarnak vásárolni. Gyorsan ellovagoltak és +megígérték, hogy nemsokára utólérnek. De jó sokáig nem láttuk őket +ismét. Később teljesen váratlan körülmények közt, amelyek rájuk +nézve nagyon tragikus jelentőségűek voltak, találkoztunk velük. Ami +bennünket illet, mi egészen meg voltunk elégedve, hogy ilyen hamar +megszabadultunk tőlük. Most azután részletesen elmondhattam a +barátomnak mindent, amit Bobroff beszélt róluk.</p> +<h3><span class="smaller">HUSZONHARMADIK FEJEZET.</span><br /> +Vulkánon.</h3> +<p>Másnap este Khathylba érkeztünk. Ez kis orosz telep tíz +szétszórt épülettel, az Egingol vagy Jaga völgyében, amely fél +mérföldnyire a falu fölött lép ki a Koszogolból. A Koszogol óriási +alpesi tó. Mély, hideg, hossza nyolcvanöt, szélessége tíz-harminc +mérföld. Nyugati partján a darkhat-szojotok laknak, akik +Hubszugulnak nevezik. Koszogol a mongol neve.</p> +<p>A szojotok is, a mongolok is rettenetes, szent víznek tekintik. +Ez az előítélet könnyen megérthető, mert a tó <span class= +"pagenum"><a name="Page_112" id="Page_112">-112-</a></span> még +most is vulkánikus működésben levő területen van. Nyáron, teljesen +csöndes napokon néha magas hullámok csapdossák fölületét, amelyek +veszedelmesek nemcsak a bennszülöttek halászcsónakjainak, hanem a +tavon közlekedő nagy orosz személyszállító gőzösöknek is. Télen +pedig egészen váratlanul darabokra töri jégtakaróját és a törések +helyén gőzfelhők szállnak a magasba. A tó fenekén nyilván +szórványosan forró források kezdenek működni, vagy talán +lávaömlésről van szó. Hogy ezek a természeti jelenségek valamiféle +földalatti konvulzióra vezetendők vissza, bizonyítja a nagytömegű +döglött hal, amely a sekélyebb helyeken olykor elzárja a +kifolyást.</p> +<p>A tó rendkívül gazdag halban. Főként pisztráng- és +lazacfajtában. Híressé tették csodálatos «fehér halai», amelyeket +azelőtt egész Szibériában, sőt Mongolországban egész Mukdenig +szétküldözgettek. A «fehér hal» kövér, nagyon finom és jó kaviárt +ad. A tónak egy másik halfaja a fehér khayrusz vagy pisztráng, +amely a vándorlás idején, a legtöbb hal szokásával ellentétben, +vízmentében vonul a Jagaba ahol az egymás mellett hemzsegő halak +olykor-olykor egyik parttól a másikig az egész folyót elborítják. +Ezt a halfajtát azonban nem halásszák, mert tele van féreggel és +táplálékul nem alkalmas. Sőt még a macska és a kutya sem nyúl hozzá +a khayruszhoz. Nagyon érdekes jelenség ez, amelyet Dorogosztaiszky +irkutszki egyetemi tanár vizsgálgatott, míg a bolsevikok meg nem +zavarták munkájában.</p> +<p>Khathylban pánik volt. Kazagrandi ezredes orosz különítménye +hirtelen harcképtelenné lett és miután a bolsevikokat kétszer +megverte és Irkutszk ellen jól haladt előre, tisztjei viszálykodása +következtében széthullott. A bolsevikok kihasználták ezt a +helyzetet, ezer főre erősítették meg csapataikat és előre indultak, +hogy az elvesztett területet visszaszerezzék, míg a Kazagrandi-felé +különítmény maradványa Khathylba vonult vissza, ahol egy utolsó +kísérletet akart tenni az ellenállásra a vörösökkel szemben.</p> +<p>Khathyl lakói minden ingó jószágukat kocsira rakva elmenekültek +a városból. Marháikat és lovaikat ott hagyták. Az egyik részük azt +tervezte, hogy a nem messzi fenyőerdőkben <span class= +"pagenum"><a name="Page_113" id="Page_113">-113-</a></span> és +hegyzugokban bújik el, míg másik részük déli irányba indult Muren +Kure és Uliasszutai felé.</p> +<p>A megérkezésünket követő napon a mongol községi hivatalnok azt a +hírt kapta, hogy a vörös csapatok megkerülték Kazagrandi ezredes +embereit és most valóban Khathyl ellen közelednek. A mongol +hivatalos képviselő erre okiratait és szolgáit azonnal tizenegy +tevére rakatta és otthagyta a yament. Vele együtt szó nélkül +eltűntek a mi mongol vezetőink és magukkal vitték a tevéinket.</p> +<p>A helyzetünk kétségbeejtőnek látszott. A még el nem menekült +telepesekhez siettünk, hogy tevéket próbáljunk tőlük vásárolni. +Ezek azonban, az eseményeket várva, állataikat Mongolország +félreeső helyeire küldték és ezért nem tehettek szolgálatunkra. +Erre elmentünk Gay V. G. doktorhoz, egy a városban élő +állatorvoshoz, akit a marhapestis ellen folytatott harca egész +Mongolországban híressé tett. Családjával együtt lakott itt és +miután kényszerítve látta magát az állami szolgálat elhagyására, +marhakereskedő lett belőle. Rendkívül érdekes, ügyes és erélyes +személyiség volt. A cári uralom alatt az volt a megbizatása, hogy a +német fronton levő orosz hadsereg számára Mongolországból az egész +hússzállítást végezze. Ilyen módon rengeteg vállalatnak lett a +megszervezője. Amikor a bolsevikok 1917-ben hatalomra jutottak, +nekik is rendelkezésükre állott. Később, amikor Kolcsak csapatai +elkergették a bolsevikokat Szibériából, elfogták és bíróság elé +állították. De szabadon engedték, mert belátták, hogy ő az egyetlen +ember, aki ezt a nagy mongol vállalkozást intézheti. Így azután +Kolcsak admirálisnak a hússzállítója lett. A legutóbbi időben Gay +Kazagrandi csapatainak fő szervezője és szállítója volt.</p> +<p>Nekünk mindjárt azt mondta, hogy nem tehetünk mást, mint hogy +beérjük néhány nyomorult, letört lóval, amely elvihetne bennünket +hatvan mérföldnyire Muren Kureba, ahol majd találunk tevét az +Uliasszutaiba való visszatérésre. De még ezek a lovak is bizonyos +távolságra vannak a várostól, úgy, hogy az éjjelt itt kell +töltenünk, azt az éjjelt, amelyen a vörös csapatokat várják.</p> +<p>Csodálkozva láttuk, hogy családjával együtt Gay is <span class= +"pagenum"><a name="Page_114" id="Page_114">-114-</a></span> maradni +akar a vörösök megérkezéseig. Különben csak néhány kozák maradt +vissza a városban azzal a megbizatással, hogy figyeljék meg a vörös +csapatok mozdulatait.</p> +<p>Leszállt az éj. Barátom és én készek voltunk harcolni vagy, a +legvégső esetben, öngyilkosságot elkövetni. A Jaga közelében, egy +kis házban tartózkodtunk, amelyben néhány munkás lakott és nem +tartotta szükségesnek a távozást. A munkások fölmentek egy dombra, +ahol egészen addig a hegyláncig, amely mögül a vörös különítménynek +föl kellett bukkannia, át lehetett tekinteni az egész vidéket. Az +erdőben levő e figyelőhelyről hirtelen kiáltozva futott vissza az +egyik munkás.</p> +<p>– Jaj, jaj, jönnek a vörösök. Egy lovas, ahogy csak tud, vágtat +az erdei úton. Rákiáltottam, de nem felelt. Sötét volt, de +fölismertem, hogy a ló idegen állat.</p> +<p>– Ne fecsegj ostobaságot, – mondta egy másik munkás. – +Valószínűleg valami mongol lovagolt el arra, akit te vörösnek +néztél.</p> +<p>– Nem, nem volt mongol, – válaszolta az első munkás. – A ló meg +volt patkolva. Egészen tisztán hallottam a patkócsattogást. Jaj +nekünk!</p> +<p>– Szép dolog, – mondta a barátom. – Úgy látszik, ez a végünk. +Ostoba dolog, hogy így kelljen elpusztulnunk.</p> +<p>Igaza volt.</p> +<p>Ebben a pillanatban kopogtak az ajtón. A mongol volt, aki +elhozta nekünk a három lovat a menekülésre. Azonnal nyergeltünk és +a harmadik lóra fölraktuk sátrunkat és az élelmiszert. Mindjárt el +is lovagoltunk, hogy még Gaytól elbúcsúzzunk.</p> +<p>Gay házában egész haditanácsot találtunk. A hegyekről két-három +telepes és néhány kozák vágtatott le és azt jelentette, hogy a +vörös különítmény közeledik Khathylhoz, de az éjjel az erdőben +marad, ahol már tábortüzet rak. A ház ablakán át valóban tűzfényt +lehetett látni. Igazán nagyon különös volt, hogy az ellenség ott az +erdőben akarta megvárni a reggelt, amikor pedig zavartalanul +lovagolhatott volna a faluig, amelyet el akart foglalni. +<span class="pagenum"><a name="Page_115" id= +"Page_115">-115-</a></span></p> +<p>Egy fölfegyverkezett kozák lépett be és jelentette, hogy a +különítmény két fegyveres embere a házhoz közeledik. A szobában +levők mindannyian füleltek. Kívülről több ló patkócsattogását és +emberek hangját hallottuk. Azután kopogtak.</p> +<p>– Szabad, – mondta Gay.</p> +<p>Két fiatal ember lépett be. Szakálluk egészen fehér volt és +arcuk a nagy hidegtől lángolóan vörös. Közönséges szibériai felöltő +volt rajtuk és a fejükön nagy asztrakán sapka. De fegyver nem volt +náluk.</p> +<p>Azonnal kikérdeztük őket. Kiderült, hogy a szóban forgó +különítmény az irkutszki és a yakutszki kerületekből való fehér +parasztok csapata volt, amely a bolsevikok ellen harcolt. Irkutszk +közelében vereség érte őket és most Kazagrandival próbáltak +összeköttetést teremteni. E csapat vezére egy szocialista volt, +Wasszilieff kapitány, akinek szocialista hajlandóságai miatt a cár +alatt sokat kellett szenvednie.</p> +<p>Veszedelmen kívül voltunk tehát. Mégis, mivel mindent +megtudtunk, ami kívánatos és sürgős volt, hogy jelentést tegyünk, +elhatároztuk, hogy azonnal elindulunk Muren Kureba.</p> +<p>Az úton utólértünk három kozákot, aki vissza akarta hozni a +délnek menekülő telepeseket. Hozzájuk csatlakoztunk. Gyalogosan +átvezettük a lovakat a folyó jegén. A Jaga meg volt veszve. A föld +alatti erők a jég alatt fölfelé törekvő nagy hullámokat +teremtettek, amelyek hangos ordítással nagy jégdarabokat téptek le, +kis darabokra törték össze és a víz mentében levő, még el nem tört +jégmező alá szívták. Kígyókhoz hasonló repedések terjedtek +különböző irányban a jég fölületén. Az egyik kozák belebukott a +repedések egyikébe. Csak éppen hogy még kihúzhattuk. A jéghideg +fürdő miatt vissza kellett térnie Khathylba. Lovaink ismételten +megcsúsztak és elestek. Ember és állat a halál jelenlétét +érezte.</p> +<p>Végre elértük a túlsó partot és déli irányban folytathattuk +utunkat. Tíz mérföld után találkoztunk az első menekülő csoporttal. +A menekülők nagy sátort ütöttek, tüzet <span class= +"pagenum"><a name="Page_116" id="Page_116">-116-</a></span> raktak +benne és megtöltötték meleggel, de füsttel is. Táboruk egy kínai +kereskedelmi telep mellett volt, amelynek tulajdonosai azonban nem +engedték meg a telepeseknek, hogy tágas házaikba léphessenek be, +jóllehet gyermekek, nők és betegek is voltak a menekülők közt. Csak +félórát töltöttünk itt el.</p> +<p>Amikor utazásunkat folytattuk, kivéve azokat a helyeket, ahol +vastagon feküdt a hó, jó volt az út.</p> +<p>Átkeltünk az Egingol és Muren folyók meglehetősen magas +vízválasztóján. A szoros közelében teljesen váratlan dolog történt +velünk. Éppen egy meglehetősen széles völgyön haladtunk át, +amelynek felső részét sűrű erdő borította. Az erdő közelében két +lovast vettünk észre, aki nyilván figyelt bennünket. Az a mód, +ahogy a nyeregben ültek és lovaiknak a fajtája azt mutatta, hogy +nem lehetnek mongolok. Odakiáltottunk nekik és integettünk. De nem +feleltek. Az erdőből kijött egy harmadik lovas, aki szintén +megállott, hogy szemügyre vegyen bennünket. Elhatároztuk, hogy +kikérdezzük őket. Feléjük vágtattunk. Amikor mintegy ezer +méternyire voltunk tőlük, leszálltak a lóról és tartós tüzet +indítottak ellenünk. Szerencsére nyitott sorban lovagoltunk, tehát +rossz célpont voltunk. Mi is leugrottunk, lehasaltunk a földre és +elkészültünk a harcra. De nem lőttünk, mert azt hittük, hogy talán +tévedésből vörösöknek néztek bennünket. Röviddel azután eltűntek. +Európai fegyverrel lőttek, ami újabb bizonyítékául szolgált annak, +hogy nem voltak mongolok. Vártunk, amíg semmit sem láthattunk már +az erdőben, akkor előre mentünk, hogy megvizsgáljuk a nyomukat, +amely, mint megállapítottuk, patkolt lovaktól származott, ami +világosan igazolta, hogy nem mongolokkal volt dolgunk. Vajjon kik +lehettek ezek az emberek? Sohasem tudtuk megállapítani.</p> +<p>A szoroson való átkelés után Teternikoff D. A. murenkurei orosz +telepessel találkoztunk, aki meghívott, hogy Muren Kureban lakjunk +az ő házában és megígérte, hogy ott a lámáktól tevéket szerez +nekünk.</p> +<p>Nagyon metsző hideg volt és az éles szél még érezhetőbbé tette. +Nappal csontig fagytunk, hogy éjjel sátorkályhánk mellett +kellemesen fölmelegedjünk. <span class="pagenum"><a name="Page_117" +id="Page_117">-117-</a></span></p> +<p>Két nap mulva elértük a Muren völgyét és messziről megláttuk +Kure négyszögét, kínai tetőivel és nagy vörös templomaival. A +közelben egy másik négyszög volt: a kínai és orosz telepítvény. +További két óra alatt eljutottunk vendégszerető kísérőnk és +szeretetreméltó fiatal felesége házához. Az újonnan szerzett +barátok pompás löncsöt adtak nekünk, nagyon ízletes fogásokkal.</p> +<p>Öt napot töltöttünk Kureban, a bérbeveendő tevéket várva. Ez idő +alatt sok menekült érkezett Khathylból, mert Kazagrandi ezredes +lassanként a Koszogol déli partjára vonult vissza. A megérkezettek +közt két ezredes is volt, Plavako és Maklakoff, ugyanazok, akik +Kazagrandi csapatainak föloszlását okozták. Alig jelentek meg a +menekülők Muren Kureban, a mongol hivatalnokok közölték, hogy a +kínai hatóságok parancsára minden orosz menekültet el kell +távolítaniok. Az inséges menekülők ezt kérdezték:</p> +<p>– Hová menjünk mi hajléktalanok most télen, az asszonyokkal és +gyermekekkel?</p> +<p>– Ahhoz semmi közünk, – felelték a mongol hivatalnokok. – A +kínai hatóságok haragszanak és megparancsolták nekünk, hogy +kergessünk el titeket. Nem segíthetünk rajtatok.</p> +<p>A menekülőknek el kellett hagyniok Muren Kuret és nem messzire a +várostól, a szabad ég alatt ütötték föl sátraikat. Plavako és +Maklakoff lovat szerzett és elindult Van Kure felé. Később +megtudtam, hogy kínaiak útközben agyonverték őket.</p> +<p>Mi három tevét szereztünk és egy nagy csapat kínai kereskedővel +és orosz menekülővel útnak indultunk Uliasszutai irányába. Útunkon +a barátságos vendéglátóinkra, Teternikoffékra való kellemes +visszaemlékezés kísért.</p> +<p>Tevéinkért 33 liang veretlen ezüst nagyon drága bérösszeget +kellett fizetnünk, amit egy Uliasszutaiban levő amerikai cég adott +nekünk. Ez az összeg körülbelül 2·7 font fehér fémmel ér föl. +<span class="pagenum"><a name="Page_118" id= +"Page_118">-118-</a></span></p> +<h3><span class="smaller">HUSZONNEGYEDIK FEJEZET.</span><br /> +Rettenetes bűntett.</h3> +<p>Nemsokára eljutottunk arra az útra, amelyen északi irányban +utaztunk és ismét láttuk a kidöntött távíróoszlopok sorát, amelyek +egyszer már oly barátságosan melegítő védelmet adtak nekünk. A +Tiszingol völgyének északi részében levő erdős dombokhoz érkeztünk, +amikor sötétedni kezdett. Ezért elhatároztuk, hogy Bobroff házában +töltjük az éjjelt, míg kísérőink azt tervezték, hogy a +távíróállomáson Kanine vendégszeretetét kérik.</p> +<p>Az állomás kapujánál fegyveres katonát találtunk, aki alaposan +kikérdezett bennünket és miután feleleteink kielégítették, fütyült, +mire egy fiatal tiszt jött ki a házból.</p> +<p>– Ivanoff hadnagy, – mutatkozott be a tiszt. – Fehér +párthívekből való szakaszommal szálltam itt meg.</p> +<p>Tíz főnyi kíséretével Irkutszk vidékéről jött és összeköttetésbe +lépett az Uliasszutaiban levő Michailoff alezredessel, aki +megparancsolta, hogy szállja meg ezt a gerendavárat.</p> +<p>– Jöjjenek kérem közelebb – mondta udvariasan.</p> +<p>Megmondtam, hogy Bobrofféknál akarok lakni, mire kezével a +kétségbeesés mozdulatát téve, így szólt:</p> +<p>– Ne fáradjon, Bobroffékat agyonverték és házukat +fölgyújtották.</p> +<p>Az iszonyat kiáltását nem tudtam elnyomni. A hadnagy +folytatta:</p> +<p>– Kanine és Pouzikoffék megölték őket, birtokukat kifosztották, +azután a házat a benne levő holttestekkel fölgyújtották. Meg akar +róla győződni?</p> +<p>Barátom és én a hadnaggyal odamentünk és megnéztük az iszonyat +helyét. Elégett gerendák és deszkák alatt megfeketedett oszlopok +állottak, az asztali fölszerelés és a vasfazekak szanaszét +hevertek. Kissé oldalt, egy nemezdarab alatt pihent az, ami a +szerencsétlenekből megmaradt. Elsőnek a tiszt szólalt meg.</p> +<p>– Az esetről jelentést küldtem Uliasszutaiba és onnan +<span class="pagenum"><a name="Page_119" id= +"Page_119">-119-</a></span> azt az értesítést kaptam, hogy a +meghaltak rokonai két tiszttel ide fognak jönni, hogy megvizsgálják +az ügyet. Ezért nem temethetem el a halottakat.</p> +<p>A szomorú látványtól lesújtva kérdeztük:</p> +<p>– Hogyan történt ez?</p> +<p>– A következőképpen. Tíz katonámmal éjjel érkeztem ide. Mivel +attól tartottam, hogy itt vörösök lehetnek, lopózkodva jöttünk ide +az állomáshoz és előbb az ablakon pillantottunk be. Láttuk, hogy +Pouzikoff, Kanine és a rövidhajú leány ruhát és más tárgyakat +osztogat szét és ezüstdarabokat mér le. Nem értettem meg mindjárt +ennek a jelentőségét, de éreztem, hogy jó lesz, ha továbbra is +résen leszünk. Ezért az egyik katonámnak megparancsoltam, hogy +másszon át a kerítésen és nyissa ki a kaput. Berohantunk az +udvarba. Az első személy, aki a ház előtt nekünk futott, Kanine +felesége volt. Kezét tördelte és borzasztó félelemmel kiáltotta: +«Tudtam, hogy szerencsétlenséget fog hozni!» Azután elájult. A +férfiak egyike egy mellékajtón egy fafészerhez rohant és ott a +kerítésen át próbált menekülni. Magam nem vettem észre. De katonáim +egyike elfogta. Az ajtónál Kanine lépett elénk, aki sápadt volt és +reszketett. Ekkor már láttam, hogy valami fontos dolognak kellett +történnie és valamennyiüknek megmondtam, hogy letartóztatom őket. A +férfiakat megkötöztük és a legszigorúbb őrizet alá helyeztük. +Kérdéseinkre eleinte nem feleltek, kivéve Kanine feleségét, aki azt +kiáltozta: «Szánjátok meg a gyermekeket, azok ártatlanok!» Térdre +hullott és könyörögve tördelte a kezét. A rövidhajú leány ezalatt +szemtelenül nevetett és teli szájjal arcomba fújta a füstöt. +Kénytelen voltam megfenyegetni és így szóltam:</p> +<p>– Tudom, hogy valami bűntettet követtetek el, de még nem +akarjátok beismerni. Ha nem fogtok vallani, a férfiakat +agyonlövetem, a nőket pedig Uliasszutaiba vitetem a bírósághoz.</p> +<p>Határozottan beszéltem, mert nagyon dühös voltam. Elsőnek, nagy +meglepetésemre, a rövidhajú leány szólalt meg.</p> +<p>– Mindent elmondok önnek.</p> +<p>Tentát, tollat, papírost hozattam. Katonáim voltak a +<span class="pagenum"><a name="Page_120" id= +"Page_120">-120-</a></span> tanuk. Azután jegyzőkönyvbe foglaltam +Pouzikoff asszonyának a vallomását. Véres elbeszélése így +hangzott:</p> +<p>– Férjem és én bolsevik biztosok vagyunk. Azért küldtek ki +bennünket, hogy megtudjuk, hány fehér tiszt bújt el +Mongolországban. De Bobroff, a vén fickó ismert bennünket. +Tulajdonképpen tovább akartunk utazni, Kanine azonban visszatartott +bennünket azzal, hogy Bobroff gazdag és ő, Kanine, már régen +megölését és birtokának kifosztását tervezi. A fiatal Bobroffot +kártyázásra csábítottuk. Amikor a fiatal Bobroff hazament, az uram +utána lopódzott és lelőtte. Ezután mindannyian Bobroff házához +mentünk. Fölmásztam a kerítésre és a kutyáknak megmérgezett húst +vetettem, úgy hogy pár perc mulva megdöglöttek. Erre mindnyájan +átmásztunk a kerítésen. Az első személy, aki a házból kilépett, +Bobroff felesége volt. Pouzikoff, aki elbújt az ajtó mögött, +fejszével agyonütötte. Az öreg fickót álmában vertük agyon +fejszével. A kis leány a lármára befutott a szobába. Kanine golyót +röpített a fejébe. Azután kifosztottuk a házat, fölgyujtottuk és +ekkor veszni hagytuk a lovakat és a marhákat is. Később minden +tökéletesen elégett volna úgy, hogy semmi nyom sem maradt volna. De +ekkor maguk hirtelen megérkeztek és ezek az ostoba fickók mindjárt +elárultak bennünket.</p> +<p>– Gazemberség volt, – mondta a hadnagy, amikor visszamentünk az +állomáshoz. – Égnek állott a hajam, amikor ennek a fiatal +asszonynak, tulajdonképpen még gyermeknek, nyugodt elbeszélését +hallottam. Csak ekkor értettem meg, hogy a bolsevizmus a hit, +istenfélelem és lelkiismeret megsemmisítésével mily mélyre +taszította le az embereket. Csak ekkor ébredtem annak tudatára, +hogy az emberiség e legveszedelmesebb ellenségeivel szemben minden +becsületes embernek kíméletlen harcot kell folytatnia.</p> +<p>Az állomásra visszamenet az út oldalán fekete foltot vettem +észre, amely magára vonta figyelmemet. A foltra mutatva +megkérdeztem, hogy mi az?</p> +<p>– Ez a gyilkos Pouzikoff, akit agyonlőttem, – felelte a hadnagy. +– Kaninet és Pouzikoff feleségét is agyonlőttem volna, de sajnáltam +Kanine feleségét és gyermekeit. Még <span class="pagenum"><a name= +"Page_121" id="Page_121">-121-</a></span> nem tanultam meg, hogyan +kell nőket agyonlőni. Ezeket az embereket most magukkal együtt +katonáim őrizete alatt Uliasszutaiba fogom küldeni. Így is meg +fogják találni a halált, mert a mongolok, akiknek bírósága elé +kerülnek, gyilkosság miatt bizonyosan kivégzik őket.</p> +<p>Ez történt Tiszingolnál, amelynek partjain lidércek járnak +hangtalanul a mocsarak fölött.</p> +<p>Utunk Tiszingolból Uliasszutaig ezeknek a gonosztevőknek a +kíséretében nagyon kellemetlen volt. Barátom és én teljesen +elvesztettük szokott lelkierőnket. Kanine állandóan dacos +gondolatokba mélyedt, a szemtelen nő ellenben nevetett, dohányzott +és a katonákkal, meg több kísérőnkkel durva tréfát űzött. Végül +átkeltünk a Jagisztaion és néhány óra mulva megláttuk előbb a +várat, majd a síkon szétszórt házakat, amelyekről tudtuk, hogy az +már Uliasszutai.</p> +<h3><span class="smaller">HUSZONÖTÖDIK FEJEZET.</span><br /> +Nyugtalan napok.</h3> +<p>Megint az események forgószelébe jutottunk. Azalatt a két hét +alatt, amíg távol voltunk Uliasszutaitól, sok minden történt. +Wang-Tszao-tszun mindössze kilenc kísérőt küldött Urgába, de +egyetlen egy sem tért vissza. A helyzet Mongolországban egyáltalán +nem volt tisztázva. Az Uliasszutaiban alakult orosz különítmény a +telepesek megjöttével megerősödött és bár a kínaiak kiterjedt +kémrendszerükkel tudomást szereztek róla, jogtalanul, de tovább is +fönnállott. A városban orosz ember és egyáltalán külföldi ember nem +mert a házából távozni. Fölfegyverkezve mindenki otthon maradt. +Éjjel minden telepesházban őrök vigyáztak. Ezekre az óvatossági +intézkedésekre a kínaiak adtak okot. A kínai kereskedők a +rendelkezésükre álló fegyverkészlettel biztosaik parancsára +fölfegyverezték alkalmazottaikat és a megmaradt fegyvereket a +hivatalnokoknak adták át, akik kétszáz kulit szereltek föl velük. A +kínaiak a mongol arzenált is elfoglalták és az ott talált +fegyvereket a kínai zöldségtenyésztők közt osztották szét a Nagan +Huszhunban, a <span class="pagenum"><a name="Page_122" id= +"Page_122">-122-</a></span> kínai telepesek bekerített +telepítvényén, ahol a legalsóbb munkásosztályból való kínai nép +lakott. Kínának e söpredéke most hatalmasnak érezte magát. Ezek a +fickók most izgatott gyűléseket tartottak és nyilván összeütközésre +készültek föl. Éjjente a kulik sok patronos ládát vittek a kínai +boltokból a Nagan Huszhunba. A kínai csőcselék tűrhetetlenül +arcátlan módon viselkedett. Ezek a kulik szemtelenül megállították +és kikutatták az utcán a járókelőket. Mindenképpen azon voltak, +hogy összeütközést idézzenek elő, amely alkalmat adna nekik a +zsákmányolásra és meggazdagodásra. Bizonyos kínai körökből kapott +titkos hírek révén megtudtuk, hogy a kínaiak pogromra készülődnek +az Uliasszutaiban lakó oroszok és mongolok ellen. Tudtuk, hogy csak +egyetlenegy házat kell meggyujtani a város megfelelő helyén és egy +lángtenger lesz a faházakból épült egész telep. Az oroszok és a +mongolok megtették a védelemre szükséges intézkedéseket. +Megerősítették az őröket, a város kerületei részére vezetőket +neveztek ki, külön tűzoltóságot szerveztek és hirtelen menekülés +esetére lovakat, kocsikat és élelmiszert tartottak készen. Még +rosszabbra fordult a helyzet, amikor Kobdóból az a hír érkezett, +hogy ott a kínaiak pogromot rendeztek, több lakost megöltek és +fosztogatás vad orgiája után az egész várost fölgyujtották. Sokan a +hegyi erdőkben kerestek menedéket, de mert meleg ruhával és +élelmiszerrel nem voltak kellőképpen ellátva, a Kobdo környékén +levő hegyek már a legközelebbi napokban a menekültek +jajveszékelésétől viszhangzottak. A mongol tél szabad ege alatt a +kemény hideg és az éhség elpusztította a nőket és a gyermekeket. A +kínaiak Uliasszutaiban csakhamar megtudták mindezeket a híreket. +Gúnyosan nevettek és Nagan Huszhunban nagy gyűlést szerveztek, +amelyen arról tanácskoztak, hogy a csőcseléket nekieresztik a +városnak.</p> +<p>Ezeket a terveket egy fiatal kínaitól tudtuk meg, aki az egyik +telepes szakácsának volt a fia. Elhatároztuk, hogy azonnal utána +járunk a dolognak. Egy orosz tiszt, a barátom és én összeállottunk, +hogy a fiatal kínai vezetésével a város peremére menjünk. Úgy +tettünk, mintha csak sétára indulnánk. A város végén azonban +megállított bennünket egy <span class="pagenum"><a name="Page_123" +id="Page_123">-123-</a></span> kínai őr, aki szemtelenül +kijelentette, hogy a várost senkinek sem szabad elhagynia. Mialatt +a kulival beszéltem, megállapítottam, hogy a város és a Nagan +Huszhun közt az út egész mentén kínai őrök állottak és hogy ebbe az +irányba csak úgy özönlött a kínaiak tömege. Beláttuk tehát, hogy +innen teljességgel lehetetlen a gyűlés helyét elérnünk. Hát más +utat választottunk.</p> +<p>Keleti irányban hagytuk el a várost és a kínai kizsákmányolás +következtében koldussá lett mongolok tábora mentén haladtunk. Úgy +látszott, hogy a mongol táborban is aggódva várták a +bekövetkezendőket, mert noha jó későre járt már az idő, senki sem +feküdt le aludni. Azután a folyó jegén át, kerülő utakon +lopódzkodtunk a Nagan Huszhunhoz. A városon kívül, födözéket +keresve ahol csak lehetett, a földön másztunk. Revolverekkel és +kézigránátokkal voltunk fölfegyverezve. A városban barátaink egy +kis csapata készenlétben volt, hogy szükség esetén segítségünkre +jöjjön. Négyünk közül a fiatal kínai mászott elől. Őt, mintha csak +az árnyéka lett volna, a barátom követte, aki egyre figyelmeztette +a kínait, hogy megfojtja, mint egy patkányt, ha a legcsekélyebb +mozdulatot teszi, amely elárulhatna bennünket. Attól tartok, hogy a +fiatal vezető nem találta nagyon kellemesnek ezt a sétát.</p> +<p>Végre megláttuk a Nagan Huszhun kerítését. Most már csak nyílt +terület volt köztünk és az összeesküvők közt úgy, hogy könnyen +fölfödözhették volna csoportunkat. Elhatároztuk tehát, hogy +egyenkint mászunk át a szabad téren, de azzal a kivétellel, hogy a +kínai a barátom társaságában maradt. Szerencsénkre sok megfagyott +szemétdomb volt a síkon és ezek födözéket adtak nekünk.</p> +<p>A kerítés árnyékában csúsztunk az udvar felé, ahonnan izgatott +tömeg hangjai csalogattak bennünket. Mivel a sötétségben jó +megfigyelő helyet választottunk, közvetetlen szomszédságunkban +rendkívüli dologról győződhettünk meg.</p> +<p>Egy másik láthatatlan vendég volt jelen a kínaiak gyülekezetén. +A földön feküdt fejével egy lyukban, amelyet kutyák ástak ki a +kerítés alatt. Meg sem moccant és nyilván nem hallotta meg a mi +odaérkezésünket. A közelben <span class="pagenum"><a name= +"Page_124" id="Page_124">-124-</a></span> egy földmélyedésben egy +fehér ló feküdt, amelynek orrlyuka be volt kötve. Kevéssel odább a +kerítéshez kötve egy másik fölnyergelt ló állott.</p> +<p>Az udvaron nagy volt a lárma. Körülbelül kétezer ember kiabált +ott össze-vissza. Vitatkoztak és vadul hadonásztak a karjaikkal. +Csaknem mindannyian el voltak látva puskával, revolverrel, karddal +és baltával. Fiatal legények szaladgáltak a tömegben, akik +állandóan biztatgatták az embereket, iratokat osztogattak és +mindenféle nyilatkozatot tettek. Végre egy nagy, szélesvállú kínai +a kút kávájára állott. Megforgatta fegyverét a feje fölött és +hangosan, élesen beszélni kezdett.</p> +<p>– Azt mondja az embereknek, – magyarázta meg a tolmácsunk, – +hogy azt kell tenniök, amit Kobdóban már megtettek a kínaiak. A +biztostól határozott igéretet kell szerezniök arra, hogy meg fogja +parancsolni az őrségnek, ne álljon terveik megvalósításának útjába. +A biztosnak azonfelül el kell vennie az oroszoktól minden fegyvert. +Akkor azután megbosszuljuk az oroszokon Blagovescsenszkben +elkövetett bűntettüket, amellyel 1900-ban háromezer kínait a vízbe +fojtottak. Ti most itt maradtok, én pedig a biztoshoz megyek, hogy +beszéljek vele.</p> +<p>A szónok leugrott a kútról és a város felé szolgáló kapuhoz +sietett. Ekkor észrevettem, hogy a fejével a kerítés alatt fekvő +férfi kimászott a lyukából, fölrántotta a fehér lovat a +mélyedésből, odafutott, ahol a másik ló megkötve állott és ezt a +lovat a mi oldalunkra vezette, amely a várostól jobbra oldalt +esett. A második lovat otthagyta, maga pedig elbújt a kerítés +sarkánál. A kínaiak szónoka kilépett a kapun. Amikor lovát a +kerítés másik oldalán látta, a hátára vetette fegyverét és odament +az állathoz. Körülbelül az út felét tette meg, amikor az idegen +hirtelen elővágtatott a kerítés sarkánál levő búvóhelyéből és ezt +az embert a földről villámgyorsan fölrántotta a nyergébe, ahol a +már félig megfojtott kínainak bekötötte a száját. Az idegen azután +a várostól nyugati irányba száguldott el.</p> +<p>– Mit gondol, ki volt ez? – kérdeztem a barátomat, aki azonnal +azt felelte: <span class="pagenum"><a name="Page_125" id= +"Page_125">-125-</a></span></p> +<p>– Bizonyára Tushegoun láma.</p> +<p>Az egész látomány engemet is nagyon emlékeztetett a titokzatos +bosszuló lámára.</p> +<p>Késő éjjel megtudtuk, hogy kevéssel a kínaiak szónokának +eltávozása után, aki a biztos segítségét akarta megszerezni a +tervezett vállalkozásnak, a várakozó gyűlés kellő közepébe +hajították be a fejét és hogy hasonló módon nyolc fiatal legény +tűnt el nyomtalanul a Huszhuntól a városba vivő úton. Ez annyira +terrorizálta a kínaiakat, hogy fölhevült lelküket hideg zuhany +érte.</p> +<p>Másnap váratlan segítséget kaptunk. Urgából egy fiatal mongol +vágtatott be a városba. Felöltője össze volt tépve, haja teljesen +összekócolva, övéből revolver nyúlt ki. A piacra robogva, ahol a +mongolok össze szoktak gyülekezni, a nyeregből ezt kiáltotta:</p> +<p>– Urgát a mi mongoljaink és Ungern báró dchiang dchün (tábornok +kínai címe) meghódították! Bogdo Hutuktu ismét a khánunk! Mongolok, +üssétek agyon a kínaiakat és fosszátok ki boltjaikat! Vége a +türelmünknek!</p> +<p>A tömeg nagyon izgatott lett. A lovast körülfogták az emberek, +akik kérdésekkel ostromolták. A kínaiak által elbocsátott öreg +mongol kormányzót, Chultun Beylit azonnal értesítették a +helyzetről. A hírhozót magához rendelte. Miután kikérdezte, a tömeg +föllázítása miatt elfogatta, de nem akarta őt kiadni a kínai +hatóságoknak. Amikor ez történt, magam is a kormányzónál voltam és +tanuja voltam állásfoglalásának. Amikor Wang-Tszao-tszun, a kínai +biztos azzal fenyegette meg a kormányzót, hogy engedetlenség miatt +felelősségre vonja, az öreg ember csak az olvasójához nyúlt és így +szólt:</p> +<p>– Azt hiszem, hogy ennek a mongolnak minden szava igazat mond és +attól tartok, hogy mostani viszonyunk hamarosan az ellenkezőjére +fordul.</p> +<p>Az volt az érzésem, hogy Wang-Tszao-tszun is belátta a mongol +jelentésének helyességét, mert nem ragaszkodott a +követeléséhez.</p> +<p>E pillanattól kezdve eltűntek a kínaiak Uliasszutai utcáiról. +Helyüket orosz tisztek őrjáratai és a mi külföldi <span class= +"pagenum"><a name="Page_126" id="Page_126">-126-</a></span> +telepünk emberei foglalták el. A kínaiak körében keletkezett +pánikot még csak növelte egy levél, amely azt a hírt hozta, hogy a +mongolok és az altai-tatárok Kaigorodoff tatár tiszt vezetésével +megkezdték azoknak a kobdói kínaiaknak az üldözését, akik a város +kifosztásakor szerzett zsákmánnyal szökni iparkodtak, hogy az +üldözők utólérték és Szinkiang határán megsemmisítették a +fosztogatókat. A levél szerint továbbá Bakics tábornokot és azt a +hatezer embert, akit a kínai hatóságok vele együtt az Amyl folyónál +internáltak, fölfegyverezték és ezek most a Kuldjában internálva +volt Annenkoff atamánnal fognak egyesülni, hogy azután Ungern +báróval próbáljanak egyesülni. A levél e második része helytelennek +bizonyult, mert se Bakics, se Annenkoff nem foglalkozott hasonló +tervvel. Sőt Annenkoffot a kínaiak mélyen Turkesztán belsejébe +száműzték. E hírek azonban mindenesetre a legnagyobb megdöbbenést +okozták a kínaiak közt.</p> +<p>Éppen ebben az időben a bolsevikok három ügynöke érkezett +Irkutszkból Bourdokoff orosz bolsevik telepes házába. Szaltikoff, +Freimann és Novak volt a nevük. A három ügynök mindjárt azon +kezdett dolgozni, hogy a kínai hatóságokat az orosz tisztek +lefegyverzésére és a vörösöknek való kiszolgáltatására bírja. +Rábeszélték az ügynökök a kínai kereskedelmi kamarát, hogy az +irkutszki szovjettől kérje egy vörös különítménynek Uliasszutaiba +való küldését, amely megvédje a kínaiakat a fehér különítményekkel +szemben. Freimann mongol nyelven írt kommunista röpiratokat hozott +és azonkívül utasítást az Irkutszkba szolgáló távíró vonal +ujjáépítésére.</p> +<p>Ennek a kvartettnek a politikája nagy sikerrel járt. +Wang-Tszao-tszun nemsokára együtt dolgozott az ügynökökkel. Így +azután hamar visszatértek azok a napok, amikor pogromot várhattunk +Uliasszutaiban. Az orosz tisztek attól féltek, hogy lefogják őket. +Az amerikai cégek egyikének képviselője velem a kínai biztoshoz +ment, hogy tárgyalást kezdjen. Megmagyaráztuk neki, hogy +cselekedetei törvénytelenek, mert kormánya nem hatalmazta föl, hogy +összeköttetésbe lépjen a bolsevikokkal és Peking még nem is +<span class="pagenum"><a name="Page_127" id= +"Page_127">-127-</a></span> ismerte el a szovjetkormányt. +Wang-Tszao-tszun és tanácsadója, Fu-Sziang nagy zavarba jöttek, +amikor ilyen módon megtudták, hogy mi ismertük a bolsevik +ügynökökkel való titkos összejöveteleiket. A kommiszárius arról +biztosított bennünket, hogy őrcsapata elég erős a pogrom +megakadályozására.</p> +<p>Ez valóban nagyon derék csapat volt, csupa jól begyakorolt és +fegyelmezett katona, akinek vezetője egy komoly és jól nevelt tiszt +volt. De mit tehetett nyolcvan katona háromezer kuli, ezer +fölfegyverzett kereskedő és kétszáz fiatal legény +csőcselékseregével szemben?</p> +<p>Nagyon erősen hangoztattuk az aggodalmunkat és rámutatva arra, +hogy a külföldi és az orosz lakosság el van határozva a végsőkig +való védekezésre, lelkére beszéltünk a biztosnak, hogy akadályozzon +meg minden vérontást.</p> +<p>Wang azonnal elrendelte, hogy erős őrjáratok járják be a várost. +Ennek nemsokára az a rendkívül különös látvány lett a +következménye, hogy a város minden részében ugyanegy időben orosz, +külföldi és kínai őrjáratok vonultak végig. Akkor még nem tudtuk, +hogy további háromszáz ember állott őrségen, tudniillik Tushegoun +láma emberei, akik a hegyek közt húzták meg magukat.</p> +<p>Nemsokára új, alapos és hirtelen fordulat állott be. A mongol +kormányzó a legközelebbi kolostor lámái révén azt a hírt kapta, +hogy Kazagrandi ezredes irreguláris kínai bandákkal való ütközet +után elfoglalta Van Kuret, ott három orosz-mongol lovasdandárt +alkotott és egyáltalán mozgósította a mongolokat az Élő Buddha, az +oroszokat pedig Ungern báró parancsára. Néhány óra mulva +ismeretessé vált, hogy kínai katonák a dzaini nagy kolostorban +meggyilkolták Barszky orosz kapitányt és hogy ezért Kazagrandi +csapatainak egy része megtámadta és elkergette az odavaló +kínaiakat.</p> +<p>Van Kure bevételekor az oroszok foglyul ejtettek egy koreai +kommunistát, aki arannyal és propagandairatokkal ellátva, +Moszkvából úton volt Korea és Amerika megdolgozására. Kazagrandi +ezredes ezt a koreait aranyával együtt tovább küldte Ungern +báróhoz. <span class="pagenum"><a name="Page_128" id= +"Page_128">-128-</a></span></p> +<p>Miután e hírek Uliasszutaiba érkeztek, városunk orosz +különítményének vezetője letartóztatott minden bolsevista ügynököt +és valamennyit, Bobroff gyilkosaival együtt, haditörvényszék elé +állította. Kaninet, Pouzikoffnét és Freimannt agyonlőtték. +Szaltikoff és Novak dolgában némi kétség támadt. Szaltikoffnak +különben is sikerült megszöknie, míg Novakot Michailoff alezredes +parancsára eltoloncolták nyugat felé.</p> +<p>Uliasszutai orosz különítményének vezetője az orosz telepeseket +mozgósította és nyiltan a maga védelmébe vette a várost, amibe a +mongol hatóságok hallgatólagosan beleegyeztek.</p> +<p>Chultun Beyli mongol kormányzó a szomszédos mongol fejedelmeket +tanácskozásra hívta össze, amelynek lelke Hun Jap láma, az ismert +mongol hazafi lett. A fejedelmek azonnal összeállították a +kínaiakhoz intézendő követelményeket, amelyek abban csúcsosodtak +ki, hogy teljesen ki kell üríteniök a Chultun Beyli alá tartozó +területet. Ebből a követelésből a különféle kínai és mongol elemek +közt tárgyalások, fenyegetődzések és súrlódások keletkeztek. +Wang-Tszao-tszun a rendezésre nézve külön tervvel állott elő, +amelyet néhány mongol fejedelem elfogadott. Jap láma azonban a +döntő pillanatban a földre dobta a kínai okiratot, kihúzta a kését +és megesküdött, hogy inkább öngyilkos lesz, semhogy pecsétjét +ráüsse ilyen áruló megegyezésre. Ennek következtében +visszautasították a kínai ajánlatokat és az ellenfelek most harcra +készülődtek. Jasszaktu khán, Szain-Noion khán és Jahantszi láma +területeiről minden fegyveres mongolt behívtak. A kínai hatóságok +elhelyezték négy géppuskájukat és a vár védelmére +fegyverkeztek.</p> +<p>Úgy a kínaiak, mint a mongolok is állandóan tanácskoztak. Végül +eljött hozzám, mint közvetetlenül nem érdekelt idegenhez, régi +barátunk, Tzeren és átadta nekem Wang-Tszao-tszun és Chultun Beyli +egyidejű kérését, hogy kíséreljem meg, nem lehetne-e a két elem +közt békét teremteni és illő megegyezést létesíteni. Hasonló +kérelmet adtak át egy amerikai cég képviselőjének is.</p> +<p>A döntőbírák és a kínai meg mongol képviselők a következő +<span class="pagenum"><a name="Page_129" id= +"Page_129">-129-</a></span> este tartották meg első gyűlésüket. Ez +annyira szenvedélyes és viharos volt, hogy mi külföldiek kétségbe +vontuk küldetésünk sikerét. Amikor éjfél felé a szónokok +kifáradtak, mi két pontra nézve mégis megegyezést tudtunk +teremteni: a mongolok kijelentették, hogy nem óhajtanak +háborúskodni és hogy az egész ügyet oly módon akarják szabályozni, +amely továbbra is megtartaná számukra a nagy kínai nép barátságát, +viszont a kínai biztos beismerte, hogy Kína vétett ama szerződések +ellen, amelyek törvényes módon teljes függetlenséget biztosítottak +Mongolországnak.</p> +<p>Ez a két pont volt a legközelebbi gyűlésen a mi munkánk alapja +és ebből indultunk ki, hogy kibékülésre szorítsuk a feleket. Három +napig tartott a tanácskozás és végül úgy fejlődött ki, hogy mi +külföldiek indítványokkal állhattunk elő a szabályozásra nézve. +Indítványaink főpontjaival oda lyukadtunk ki, hogy a kínaiak +lemondanak az adminisztrativ hatalomról, visszaadják a mongoloknak +fegyvereiket, lefegyverzik a kétszáz legényt és elhagyják az +országot, a mongolok pedig a maguk részéről a kínai biztosnak és +nyolcvan főnyi fegyveres őrségének az országból való szabad és +tisztességes távozást biztosítanak. Ezt az uliasszutai kínai-mongol +szerződést aláírták és megpecsételték Wang-Tszao-tszun és +Fu-Hsziang kínai biztosok, a két mongol kormányzó, Hun Jap láma és +más fejedelmek, továbbá az orosz és kínai kereskedelmi kamarák +elnökei és mi, mint döntőbírák.</p> +<p>A kínai hivatalnokok és kísérőik mindjárt csomagolni kezdtek és +az elvonulásra készülődtek. A kínai kereskedők Uliasszutaiban +maradtak, mert Chultun Beyli kormányzó, aki most teljesen +hatalmában tartotta a várost, jótállt biztosságukért.</p> +<p>Megjött Wang-Tszao-tszun expediciója elutazásának napja. A +megterhelt tevék már ellepték a yamen udvarát és az emberek már +csak a lovak megérkezését várták a pusztáról. Hirtelen az a hír +terjedt el, hogy az illető lovakat az éjjel ellopták és déli +irányban elhajtották. A két katona közül, akit azért küldtek ki, +hogy kövesse a lovak nyomát, <span class="pagenum"><a name= +"Page_130" id="Page_130">-130-</a></span> csak az egyik jött vissza +azzal a jelentéssel, hogy a másikat megölték.</p> +<p>Az egész városban nagy volt a megdöbbenés. A kínaiak közt pánik +keletkezett, amely még csak növekedett, amikor keletről, egy +félreeső ourtonról (mongol postaállomás, ahol lócsere van) néhány +mongol jött és azt jelentette, hogy az Urgába vivő postaút +különböző helyén tizenkét olyan katona holtteste fekszik, akit +Wang-Tszao-tszun küldött levéllel Urgába. A titoknak, amely ezeket +az eseményeket körülvette, nemsokára meglesz a magyarázata.</p> +<p>Az orosz különítmény parancsnoka levelet kapott Domojiroff V. N. +kozák ezredestől, aki megparancsolta, hogy azonnal fegyverezze le a +kínai helyőrséget, fogjon el minden kínai hivatalnokot, küldje őket +Ungern báróhoz Urgába, Uliasszutait foglalja el, ha kell, +erőszakkal is és állítsa helyre az összeköttetést az ő +különítményével. Ugyanebben az időben bevágtatott a városba egy +hírhordó Narabancsi Hutuktu levelével, amely azt jelentette, hogy +egy orosz különítmény Hun Boldon és Domojiroff urgai ezredes +vezetésével néhány kínai üzletházat kifosztott és a kereskedőket +megölte, hogy ugyanez a különítmény azután a kolostorhoz jött és +lovakat, élelmiszert és szállást kért. A Hutuktu segítséget kért, +mert az a veszedelem fenyegeti, hogy Hun Boldon, Kobdo vad +meghódítója, kifosztja a félreeső, védetlen kolostort.</p> +<p>Nyomatékosan arra unszoltuk Michailoff alezredest, hogy a +megpecsételt szerződést ne sértse meg, mert ezzel meghazudtolná +mindazokat a külföldieket és oroszokat, akiknek részük volt a +szerződés megkötésében. Ez pedig csak utánzása lenne annak a +bolsevik módszernek, amely szerint állami ügyekben mindenkit meg +kell téveszteni.</p> +<p>Komoly figyelmeztetésünk megtette a hatását Michailoffra, mert +Domojiroffnak azt felelte, hogy Uliasszutai harc nélkül már az ő +kezében van, a volt orosz konzulátus épületén az orosz birodalom +lobogója leng, a kínai legényeket lefegyverezték, a többi parancsot +azonban nem teljesítheti, mert megsértené az éppen Uliasszutaiban +aláírt kínai-mongol szerződést. <span class="pagenum"><a name= +"Page_131" id="Page_131">-131-</a></span></p> +<p>Narabancsi Hutuktutól naponta több hírvivő ment Uliasszutaiba. A +hírek egyre nyugtalanítóbbak lettek. A Hutuktu jelentette, hogy Hun +Boldon mozgósítja, fölfegyverzi és katonailag kiképezi a mongol +koldusokat és lótolvajokat, hogy a katonák elveszik a kolostor +juhait, hogy Domojiroff «noyon» állandóan részeg és hogy a Hutuktu +minden tiltakozására csak kigúnyolás és szidalom a felelet.</p> +<p>A hírhozók nem tudtak pontos adatokkal szolgálni annak a +különítménynek a nagyságáról. Néhányan azt mondták, hogy körülbelül +harminc ember, mások ismét azt állították, hogy Domojiroff +parancsnoksága alatt nyolcszáz főnyi csapat van. Sehogysem értettük +a helyzetet és pedig annál kevésbbé, mert nemsokára egyáltalán nem +jött hírhordó. A kormányzó valamennyi levele válasz nélkül maradt +és az általa kiküldött hírvivők nem jöttek vissza. Kétségtelennek +látszott, hogy ezeket az embereket vagy megölték, vagy pedig +fogságba jutottak.</p> +<p>Chultun Beyli herceg elhatározta, hogy maga megy el oda. Magával +vitte az orosz és kínai kamarák elnökeit, valamint két mongol +tisztet. Múltak a napok, anélkül, hogy bármit is hallottunk volna +róla. A mongolok nyugtalankodni kezdtek.</p> +<p>A kínai biztos és Hun Jap láma külföldi csoportunkat arra kérte, +küldjünk valakit Narabancsiba, hogy megszüntesse az ott kitört +viszályt és vegye rá Domojiroffot a szerződés elismerésére. +Csoportunk engem kért meg, hogy a közjó érdekében vállaljam ezt a +küldetést. Tolmácsul egy nagyon derék orosz telepest adtak mellém, +a megölt Bobroff unokaöccsét, aki kitűnő lovas és hidegvérű, bátor +ember volt. Michailoff alezredes azonfölül még egyik tisztjét is +kísérőmül adta.</p> +<p>Expressz-tzarával a póstalovak számára és egy vezetővel ellátva +öreg barátomhoz, Jelib Djamszraphoz Narabancsi Hutuktujához nagy +gyorsasággal tettük meg az általam jól ismert utat. Bár némely +helyen nagy volt a hó, naponta száz-százötven mérföldet tettünk +meg. <span class="pagenum"><a name="Page_132" id= +"Page_132">-132-</a></span></p> +<h3><span class="smaller">HUSZONHATODIK FEJEZET.</span><br /> +Fehér hunghucok bandája.</h3> +<p>Utazásunk harmadik napján késő este érkeztünk meg Narabancsiba. +A kolostorhoz közeledve, több lovast vettünk észre, akik mihelyt +megláttak bennünket, visszavágtattak a kolostorhoz. Sokáig +nézdegéltünk az orosz különítmény tábora után, de nem találtuk meg. +Mongolok a kolostorba kísértek bennünket, ahol a Hutuktu azonnal +fogadott. Chultun Beyli a jurtájában ült. Hatykokat ajándékozott +nekem és ezt mondta:</p> +<p>– A jó Isten küldte ide éppen ezekben a súlyos +pillanatokban.</p> +<p>Kiderült, hogy Domojiroff mindkét kereskedelmi kamarai elnököt +letartóztatta és Chultun herceget agyonlövéssel fenyegette meg. +Mivel sem Domojiroff, sem Hun Boldon nem rendelkezett olyan +okirattal, amely cselekedeteikre fölhatalmazta volna őket, ezért +Chultun Beyli elhatározta, hogy harcba száll velük.</p> +<p>Kértem, hogy vezessenek Domojiroffhoz. A sötétben négy nagy +jurtát láttam és két mongol őrt, orosz fegyverrel. Beléptünk az +orosz «noyon» sátrába. Itt egészen különös látvány tárult a szemünk +elé. A jurta közepén a serpenyőben tűz égett. Azon a helyen, ahol +máskor az oltár áll, most trónus volt és ezen ült a magas, vékony, +őszhajú Domojiroff ezredes. Csak alsóruha és harisnya volt rajta, +kissé be volt csípve és úgy látszott, hogy történeteket beszélt el. +A tűzserpenyő körül különböző festői helyzetben tizenkét fiatal +ember hevert.</p> +<p>Az engemet kísérő tiszt Domojiroffnak jelentést tett az +Uliasszutaiban történtekről. Az ezt követő beszélgetés folyamán +megkérdeztem Domojiroffot, hol van különítményének a tábora. +Nevetett, amikor egy kézmozdulattal ezt felelte:</p> +<p>– Ez itt a különítményem.</p> +<p>Rámutattam arra, hogy Uliasszutaiba küldött parancsainak +formájából következtetve azt hittük, hogy nagy <span class= +"pagenum"><a name="Page_133" id="Page_133">-133-</a></span> csapat +áll a parancsnoksága alatt. Azután elmondtam neki, hogy Michailoff +alezredes összeütközésre készülődik egy Uliasszutai ellen vonuló +vörös sereggel.</p> +<p>– Micsoda? – kérdezte félénken és zavartan. – Jönnek a +vörösök?</p> +<p>Az éjjelt a jurtájában töltöttük. Amikor lefeküdni készültem, a +tisztem a fülembe súgta:</p> +<p>– Vigyázzon, tartsa készen a revolverét.</p> +<p>Nevetve feleltem:</p> +<p>– De hiszen fehér különítmény közepette vagyunk és ezért teljes +a biztonságunk.</p> +<p>– Huhu, – válaszolta a tisztem és a félszemével +hunyorgatott.</p> +<p>Másnap fölszólítottam Domojiroffot, hogy jöjjön velem sétálni a +pusztaságba. Ezt az alkalmat fölhasználtam, hogy teljesen nyiltan +beszéljek vele az eseményekről. Neki és Hun Boldonnak csak azt +parancsolta meg Ungern báró, hogy lépjenek összeköttetésbe Bakics +tábornokkal. De ehelyett kifosztották az útjukba eső kínai +üzletházakat és ő maga elhatározta, hogy nagy hódító lesz. Útközben +több tiszttel találkozott, aki megszökött Kazagrandi csapatától és +most ezek voltak az ő külön bandája. Rábeszéltem Domojiroffot, hogy +rendezze el békésen a Chultun Beylivel való viszályt és ne vétsen a +szerződés ellen.</p> +<p>Domojiroff erre még előttem rögtön a kolostorba sietett. +Visszamenet egy vad arcú nagy mongollal találkoztam, akin kék +selyemruha volt – Hun Boldon. Bemutatkozott és oroszul beszélt.</p> +<p>Amikor a mongol rablóvezérrel való e rövid találkozás után +Domojiroff sátrába érkeztem és csak éppen hogy a köpenyemet +letettem, berohant egy mongol és fölszólított, hogy menjek Hun +Boldon jurtájába. A rablóvezér pompás kék jurtában éppen mellettünk +lakott. Ismervén a mongol szokást, nyeregbe pattantam és lóháton +tettem meg sátráig a tíz lépésnyi utat.</p> +<p>Hun Boldon hidegen és büszkén fogadott. Ujjával rám mutatva ezt +kérdezte a tolmácstól:</p> +<p>– Ki ez? <span class="pagenum"><a name="Page_134" id= +"Page_134">-134-</a></span></p> +<p>Láttam, hogy meg akar sérteni. Én is így válaszoltam. Rámutattam +az ujjammal és még barátságtalanabb hangon ugyanazt a kérdést +intéztem a tolmácshoz:</p> +<p>– Ki ez? Előkelő fejedelem, harcos, pásztor vagy faragatlan +ember?</p> +<p>Boldon megzavarodott. Reszkető hanggal és idegesen rámtámadt, +hogy nem engedi meg az ő ügyeibe való beavatkozásomat és mindenkit +agyon fog lőni, aki parancsaival ellenkezni merészkedik. Öklével az +asztalra csapott. Azután fölkelt és elővette revolverét. De én, aki +már sokat utaztam a nomádok közt, mindannyiukat – a fejedelmeket, +lámákat, pásztorokat és rablókat – alaposan tanulmányoztam. +Megfogtam korbácsomat, minden erőmmel az asztalra ütöttem vele és +így szóltam a tolmácshoz:</p> +<p>– Mondjad meg neki, hogy se mongollal, se orosszal nem beszélt, +hanem az a megtiszteltetés érte, hogy egy külföldi emberrel, egy +nagy és szabad állam polgárával beszélhetett. Mondjad meg, hogy +előbb tanuljon meg férfinak lenni. Majd csak azután látogathat meg +és majd csak azután beszélhetünk egymással.</p> +<p>Megfordultam és kimentem. Tíz perc mulva belépett a jurtámba Hun +Boldon és bocsánatot kért. Rábeszéltem, hogy tárgyaljon Chultun +Beylivel és ne sértse meg magatartásával a szabad mongol népet. Még +az éjjel minden rendbe jött. Hun Boldon elbocsátotta mongoljait és +elutazott Kobdóba, míg Domojiroff a bandájával elindult Jasszaktu +khán országába, hogy ott a mongolokat mozgósítsa. Chultun Beyli +beleegyezésével Wang-Tszao-tszunhoz levelet intézett, amelyben a +kínai őrség lefegyverezését követelte, mert Urgában is így tettek +valamennyi kínai csapattal. Ez a levél azonban már csak akkor +jutott el Uliasszutaiba, amikor Wang, aki az ellopott lovak helyére +tevéket vásárolt, már úton volt a határ felé. Erre Michailoff +alezredes ötven embert küldött ki Sztrigine hadnagy vezetésével, +hogy érje úton Wangot és vegye át őrségének fegyvereit. +<span class="pagenum"><a name="Page_135" id= +"Page_135">-135-</a></span></p> +<h3><span class="smaller">HUSZONHETEDIK FEJEZET.</span><br /> +Misztérium egy kis templomban.</h3> +<p>Chultun Beyli és én készen voltunk Narabancsi Kure elhagyására. +Amíg a Hutuktu az áldások templomában istentiszteletet tartott a +kormányzóért, addig én a különféle lámai fokok, a Gelongok (pap, +akinek joga van, hogy áldozzon), a Getulok (a láma-szerzetesek +harmadik foka), a Chaidjek (nagyrangú pap, de nem inkarnált isten) +és a Rabdjampák házainak falai közt levő szűk utakon vándorolgattam +és az iskolák közt, ahol a Marambá-nak nevezett tudós +teológia-doktorok együtt tanítanak az orvos-doktorokkal, vagy Ta +Lámákkal, a tanulók vagy Bandi-k lakóházai, a raktárhelyiségek, az +irattári épületek és a könyvtárak közt sétálgattam. Amikor +visszatértem a Hutuktu jurtájába, ő maga ott volt. Nagy hatykot +nyujtott át nekem és azt ajánlotta, hogy járjunk egyet a kolostor +körül. Nagyon elgondolkodónak látszott, miből azt következtettem, +hogy valamit meg akar nekem magyarázni. Amikor a jurtából +kiléptünk, hozzánk csatlakozott az orosz kereskedelmi kamara immár +megszabadult elnöke és egy orosz tiszt. A Hutuktu egy kis épülethez +vezetett bennünket, amely fénylően sárga kőfal mögött volt.</p> +<p>– Ebben az épületben lakott egyszer a Dalai Láma és Bogdo khán. +Azoknak az épületeknek, amelyekben az a szent személyiség +tartózkodott, mindig sárga színt adunk. Lépjenek be.</p> +<p>Az épület belseje ragyogó volt. Földszint az étterem, amely +gazdag faragású, nehéz kínai fenyőfaasztalokkal és porcellánnal, +meg bronzokkal teli szekrénykékkel volt berendezve. Fölötte két +szoba volt. Az egyik nehéz, sárga selyemfüggönyökkel eltakart +hálószoba, amelynek faragott mennyezetéről bronzláncon értékes +színes kövekkel ékesített nagy kínai lámpa lógott le. Ebben a +helyiségben nagy négyszögletes ágy volt, selyem vánkosokkal, +derékaljakkal és kendőkkel. Az ágy állványa szintén kínai +fenyőfából készült és különösen a lábai, amelyeken tetőszerű +fölépítmény nyugodott, gazdag faragásokban mutatták a napot +<span class="pagenum"><a name="Page_136" id= +"Page_136">-136-</a></span> elnyelő sárkány ismert mintáját. Az ágy +mellett szekrény állott, amelyet teljesen befödött a vallásos +képeket ábrázoló faragás. Négy kényelmes karosszék és a háttérben +alacsony keleti trónus egészítette ki a szoba bútorzatát.</p> +<p>– Látja ezt a trónust? – kérdezte a Hutuktu. – Egy téli estén +több lovas érkezett a kolostorba. Azt kívánták, hogy a Gelongok és +Getulok a Hutuktuval és a Kantóval (a kolostor apátja) együtt +gyülekezzenek össze ebben a szobában. Azután az idegenek egyike +elfoglalta a trónust és levette a baslykját, a sapkaszerű fövegét. +A lámák mindannyian térdrehullottak, mert fölismerték a Tashi Lámát +és Bogdo khánt, azt az embert, akit régen leírtak a Dalai Láma +szent bullái. Az az ember volt ez, akié az egész világ és aki +behatolt a természet minden misztériumába. A Tashi Láma rövid +tibeti imádságot mondott, megáldotta a jelenlevőket, aztán a +legközelebbi fél évszázadra jósolgatott. Ez harminc évvel ezelőtt +történt. És időközben minden, amit megjósolt, beteljesedett. +Mialatt a következő szobában levő kis imaszekrény előtt imádkozott, +az ajtó magától kinyílt, az oltár előtt maguktól kigyulladtak a +gyertyák és a szent tűzserpenyőkből, bár nem volt bennük szén, +tömjéngőz áramlott ki, amely betöltötte az egész helyiséget. Akkor +azután a Világ Királya a társaival együtt eltűnt körünkből. Semmi +nyoma sem maradt, kivéve a selyem tróntakaró ráncait, amelyek +azonban lassanként ismét kisimultak és a trónus csakhamar ismét +olyan volt, mintha egyáltalán senki sem ült volna rajta.</p> +<p>A Hutuktu odament az imaszekrényhez, letérdelt, szemét elfödte +és imádkozni kezdett. Az arany Buddha nyugodt, közömbös arcára +tekintettem, amelyre ide-oda imbolygó árnyat vetettek a lobogó +lámpák, majd a trónus mellett levő helyre néztem. Csodálatos és +alig hihető, de igazán egy komoly, kifejezésteljes arcú, erős, +izmos férfit láttam ott, akinek nagy reliefet adott szemének fénye. +Fehér ruhába öltözött, átlátszó testén keresztül megláttam a trónus +székhátán levő tibeti fölírásokat. Lecsuktam szememet, majd ismét +kinyitottam. Nem volt ott senki; de a selyem tróntakaró mozogni +látszott.</p> +<p>Idegesség, – gondoltam, – a szokatlan környezet és <span class= +"pagenum"><a name="Page_137" id="Page_137">-137-</a></span> a nagy +erőfeszítés következtében beállott rendellenes, túlzott +érzékenység.</p> +<p>A Hutuktu hozzám fordult és ezt mondta:</p> +<p>– Adja ide a hatykját. Az az érzésem, hogy ön aggódik azoknak az +embereknek a sorsán, akiket szeret. Imádkozni akarok értük. És +önnek is imádkoznia kell. Fohászkodjék az Istenhez és lelki szemét +függessze a Világ Királyára, aki itt volt és megszentelte ezt a +helyet.</p> +<p>A Hutuktu a hatykot Buddha vállára tette és leborulva az oltár +előtt levő szőnyegre, imát suttogott. Majd fölemelte a kezét és +csöndes mozdulattal intett nekem.</p> +<p>– Tekintsen a Buddha szobra mögött levő sötét térbe. Ott meg +fogom mutatni szeretteit.</p> +<p>Engedelmeskedtem a mély hangon adott parancsnak és a Buddha +szobra mögött levő sötét fülkébe néztem. A sötétségből nemsokára +füst és átlátszó fonalak áramlottak ki. A levegőben lebegtek, egyre +sűrűsödtek és szaporodtak, míg végül több személynek a testét és +különböző tárgyak körvonalait mutatták. Egy előttem ismeretlen +szobát láttam, amelyben a családom ült. Nehány ember volt velük, +akiket ismertem és mások, akiket nem ismertem. Ráismertem még a +ruhára is, amely a feleségemen volt. Kedves arcának minden vonása +felismerhető volt. A látomás fokonkint elhomályosult. Füstté és +átlátszó fonalakká bomlott szét és eltűnt. Az arany Buddha mögött +nem volt más mint a sötétség.</p> +<p>A Hutuktu fölemelkedett, hatykomat levette Buddha válláról és e +szavakkal adta vissza:</p> +<p>– A szerencse mindig önnel és családjával lesz. Isten jósága nem +fogja elhagyni.</p> +<p>Kiléptünk az ismeretlen Világ Királya épületéből, amelyben ez az +egész emberiségért imádkozott és megjósolta a népek és államok +sorsát. Nagyon meglepett, hogy kísérőim szintén látták a víziómat. +A legaprólékosabban leírták azoknak a személyeknek az alakját és +ruháját, akiket Buddha feje mögött a sötét fülkében láttam.<a name= +"FNanchor_1" id="FNanchor_1"></a><a href="#Footnote_1" class= +"fnanchor">1)</a> <span class="pagenum"><a name="Page_138" id= +"Page_138">-138-</a></span></p> +<p>A mongol tiszt elbeszélte, hogy Chultun Beyli előző napon arra +kérte a Hutuktut, mondja meg életének e fontos fordulatában és +hazájának e válságában a sorsát. De a Hutuktu a félelem +kifejezésével csak a kezével intett és nem akart beszélni. Amikor +én vonakodásának oka után kérdezősködtem és azt mondtam, hogy a +kérés teljesítése megnyugtathatná Chultun Beylit, mint ahogy +engemet megerősített szeretteim látása, a Hutuktu ráncba szedte +homlokát és így felelt:</p> +<p>– Nem! A látomás nem tetszenék neki. Fekete a sorsa. Tegnap +háromszor kutattam a sorsát elégett lapockacsontokon és juhok +beleiben, de mindannyiszor ugyanaz az ijesztő eredmény +mutatkozott…</p> +<p>Nem fejezte be beszédét, hanem arcát teli félelemmel elfödte a +kezével. Úgy látszott, meg volt győződve arról, hogy Chultun Beyli +sorsa fekete, mint az éjszaka.</p> +<p>Chultun Beyli és én útra keltünk. Egy óra mulva az alacsony +dombok mögött voltunk, amelyek Narabancsi Kuret elfödték +előttünk.</p> +<h3><span class="smaller">HUSZONNYOLCADIK FEJEZET.</span><br /> +Közel a halálhoz.</h3> +<p>Azon a napon érkeztünk vissza Uliasszutaiba, amikor visszatért a +Wang-Tszao-tszun őrségének lefegyverzésére kiküldött különítmény. +Ez a különítmény összetalálkozott Domojiroff ezredessel, aki +megparancsolta, hogy ne érjék be a kíséret lefegyverzésével, hanem +fosszák is ki. Sajnos, a különítmény vezetője, Sztrigine hadnagy +teljesítette ezt a jogtalan parancsot. Szégyen volt látni az orosz +katonákat és tiszteket, a kínai ruhákkal, cipőkkel és +karkötőórákkal, amit a kínai hivatalnokoktól és a födözettől vettek +el. A zsákmányból valamennyinek jutott ezüst és arany. +Wang-Tszao-tszun mongol felesége és a fivére a különítménnyel +együtt visszajött és panaszt tett, hogy az oroszok kirabolták őket. +A kínai hivatalnokok és kíséretük éhségnek és hidegségnek kitéve, +csak a legnagyobb fáradsággal érték el a kínai határt, <span class= +"pagenum"><a name="Page_139" id="Page_139">-139-</a></span> mert +kirablásuk után minden készlet nélkül kellett tovább menniök.</p> +<p>Mi idegenek elálmélkodva láttuk, hogy Michailoff alezredes +katonai tisztelettel fogadta Sztrigine hadnagyot. De hamar +megértettük, amikor megtudtuk, hogy a kínai ezüst egy részét +Michailoff, Fu-Sziang szépen díszített nyergét pedig a felesége +kapta meg. Chultun Beyli követelte, hogy a kínaiaktól elvett minden +fegyvert és minden tőlük ellopott jószágot neki szolgáltassanak ki, +mert később majd vissza kell mindent adnia a kínai hatóságoknak. De +Michailoff visszautasította ezt a kívánságot. Ezért mi idegenek az +orosz különítménnyel megszakítottunk minden érintkezést. Az oroszok +és a mongolok közt is nagyon feszült lett a viszony. Több orosz +tiszt tiltakozott Michailoff és Sztrigine cselekedetei ellen. Így +azután mindig gyakoribb és komolyabb lett a viszálykodás.</p> +<p>Ebben az időben egy reggelen fegyveres lovasok különös csapata +érkezett Uliasszutaiba. A bolsevista Bourdukoff házában szálltak +meg, aki mint hallottuk, nagy tömegű ezüstöt adott át nekik. Ezek +az emberek, akik azt mondták, hogy ők a császári gárda volt +tisztjei, a következők voltak: Poletika, Philipoff N. N. ezredesek +és az utóbbinak három testvére. Kijelentették, hogy össze akarják +vonni a Mongolországban és Kínában levő fehér tiszteket és +katonákat, akikkel Urianhaiba mennek, hogy szembe szálljanak a +bolsevikokkal. Szükséges azonban, hogy előbb megsemmisítsék Ungernt +és Mongolországot visszaadják Kínának. Az oroszországi Fehérek +Központi Szervezete képviselőinek mondták magukat.</p> +<p>Az Uliasszutaiban levő orosz tisztek egyesülése az újonnan +érkezetteket gyűlésre hívta meg, megvizsgálta irataikat és +kihallgatta őket. Kiderült, hogy ezeknek a tiszteknek régebbi +összeköttetéseikre vonatkozó állításai teljesen hamisak, hogy +Poletika a bolsevikok hadügyi biztosságában foglalt el fontos +állást, hogy az egyik Philipoff segédje volt Kameneffnek, amikor ez +először kísérelte meg, hogy Angolországba jusson, hogy +Oroszországban egyáltalán nem létezett Fehérek Központi Szervezete, +hogy az Urianhaiban <span class="pagenum"><a name="Page_140" id= +"Page_140">-140-</a></span> megindítandó harc indítványozása csak +csapda volt a fehér tiszteknek és hogy az újonnan érkezettek szoros +politikai összeköttetésben voltak a bolsevik Bourdukoffal.</p> +<p>E világos bizonyítékok ellenére is éles vita támadt a tisztek +közt, hogy mit csináljanak ezekkel az emberekkel. Ez a vita két +pártra szakította a különítményt. Michailoff alezredes több +tiszttel belépett Poletika csoportjába. Éppen ebben az időben +érkezett különítményével Uliasszutaiba Domojiroff ezredes, aki +mindkét párttal azonnal érintkezésbe lépett, tájékozódott a +politikai helyzet iránt, aztán Poletikát Uliasszutai parancsnokává +nevezte ki és ezzel egyidőben az uliasszutai eseményekről részletes +jelentést küldött Ungern bárónak. Ez a jelentés nagyon sokat +foglalkozott velem. Azzal vádolt meg, hogy akadályozom Domojiroff +parancsainak teljesítését.</p> +<p>Ettől kezdve állandóan szemmel tartottak az irántam ellenséges +indulatú ezredes tisztjei. Több oldalról figyelmeztettek, hogy +legyek résen. Ez a banda és vezérük nyiltan fölvetette azt a +kérdést, mi joga van tulajdonképpen ennek az idegennek a +Mongolország ügyeibe való beavatkozásra. Sőt Domojiroff egyik +tisztje az egyik gyűlésen egyenesen felelősségre vont. Nagyon +nyugodt hangon ezt feleltem:</p> +<p>– És milyen jogon avatkoznak a mongol ügyekbe orosz menekültek, +akik sem hazájukban, sem külföldön semmiféle jogot nem +élveznek?</p> +<p>A tiszt nem felelt, de szeméből kiolvashattam a válaszát. Óriási +alakú barátom, aki mellettem ült, szintén észrevette ezt, odament +hozzája, föléje hajolva kinyújtotta kezét és karját, mintha éppen +álomból ébredt volna föl és ezt mondta:</p> +<p>– Szeretnék már egy kicsit boxolni.</p> +<p>Egy alkalommal hajszálon mult, hogy Domojiroff embereinek kezébe +nem kerültem. Külföldi csoportunk ébersége mentett meg. A várba +mentem, hogy a külföldiek elutazása dolgában a mongol kormányzóval +tárgyaljak. Chultun Beyli jó ideig ott tartott, úgy, hogy csak este +kilenc órakor tudtam ismét visszatérni. Lovam lépést ment. Fél +mérfölddel a város előtt egy gödörből három férfi ugrott +<span class="pagenum"><a name="Page_141" id= +"Page_141">-141-</a></span> ki és felém futott. Korbácsommal +nekiszalajtottam a lovamat, de ebben a pillanatban észrevettem, +hogy egy másik gödörből még több ember ugrott elő és ezek látszólag +el akarták vágni az utamat. De csalódtam, mert ez a második csoport +megrohanta és elfogta az előbbi három embert. Egyik külföldi ember +hangját hallottam, aki oda szólított.</p> +<p>Az illető helyen lengyel katonák és más külföldiek kezében +Domojiroff három tisztjét találtam. Derék barátom volt a vezetőjük, +aki éppen a tisztek kezét kötözgette össze úgy, hogy a csontjuk +ropogott. E munkáját bevégezvén, komoly arccal, örök pipájával a +szájában ezt mondta a barátom:</p> +<p>– Azt hiszem, a legjobb lesz, ha a folyóba dobjuk őket.</p> +<p>Az ő komolyságán és Domojiroff tisztjeinek félelmén nevetve, +megkérdeztem a támadókat, miért törtek reám. Lesütötték a szemüket +és hallgattak. Hallgatásuk hangosan beszélt. Nagyon is jól tudtuk, +mi volt a szándékuk: revolver volt náluk.</p> +<p>– Rendben van, – mondtam. – Világos minden, mint a nap. Szabadon +bocsátom magukat. De jelentsék annak az embernek, aki magukat +kiküldte, hogy a legközelebbi alkalommal nem fog örülni a maguk +visszatérésének. Fegyvereiket Uliasszutai parancsnokának fogom +átadni.</p> +<p>Barátom föloldotta kötelékeiket. Ekkor is ugyanazzal a +félelmetes gondossággal járt el és egyre ismételte:</p> +<p>– Én bizony a folyóban a halakat tápláltam volna veletek!</p> +<p>Azután visszatértünk a városba és magukra hagytuk a +gonosztevőket.</p> +<p>Domojiroff továbbra is hírvivőket küldött Ungern báróhoz. +Egyszer arra kérte, hogy adjon neki teljhatalmat és jelentést tett +Michailoffról, Chultun Beyliről, Poletikáról, Philipoffról és +rólam. De ázsiai ravaszsággal jó viszonyt tartott fönn ugyanakkor +mindazokkal, akiknek halált szánt a szigorú harcos, Ungern báró +kezéből, aki ilyenformán mindarról, ami Uliasszutaiban történt, +teljesen egyoldalú jelentéseket kapott. Egész telepünk nagyon +izgatott volt. <span class="pagenum"><a name="Page_142" id= +"Page_142">-142-</a></span> Nemcsak a tisztek oszlottak szét +különböző pártokra, hanem a katonák is csoportokba álltak és +vezetőiket bírálgatva, meghányták-vetették a napi eseményeket. +Domojiroff néhány emberének a befolyása alatt fegyelemellenes +megjegyzések jártak szájról-szájra. Így például a következő +rosszindulatú tréfát adták tovább egymásnak a közönséges +katonák:</p> +<p>– Most hét ezredesünk van, aki mind magának követeli a +főparancsnokságot és civakodik egymással. Valamennyit jól el +kellene verni és aki közülök a legtöbb verést bírja ki, azt +válasszuk meg vezérünknek.</p> +<p>Ez a rossz vicc mutatta, hogy milyen állapotban volt az orosz +különítmény.</p> +<p>– Úgy látszik, – mondta egyszer a barátom, – nemsokára abban a +kellemetességben részesülünk, hogy itt Uliasszutaiban is +katonatanácsokat láthatunk. Vigye el az ördög! Egy dolog nagyon +kellemetlen itt: nincsenek mély erdők, amelyekben jó keresztények +elbujhatnak, hogy megszabaduljanak mindezektől az átkozott +szovjetektől. Ez a nyomorult Mongolország csupasz, rettenetesen +csupasz és nem ad nekünk rejtekhelyet.</p> +<p>Katonaszovjet fölállításának veszedelme valóban nagyon közel +volt. A katonák egy alkalommal hatalmukba kerítették az arzenál +fegyvereit, amelyeket a kínaiak adtak át és elhurcolták a +táborukba. Terjedt az iszákosság, a játék és a viszálykodás. Mi +külföldiek nagy figyelemmel kísértük az eseményeket és végre, mivel +katasztrófa kitörésétől kellett tartanunk, elhatároztuk, hogy +Uliasszutait, a civakodás és denunciálás e fészkét elhagyjuk. +Hallottuk, hogy Poletika csoportja is készülődik, hogy nehány nap +mulva útnak induljon.</p> +<p>Mi külföldiek két csoportra oszoltunk. Az egyik a régi +karavánutat választotta, amely a Gobin visz keresztül, messzire +délre Urgától Kuku-Hortóba vagy Kveihuacsengbe és Kalganba. A +második csoport, én, a barátom és két lengyel katona, Urgába +igyekezett Zain Szabin át, ahol Kazagrandi ezredes, mint nem régen +megírta, találkozni akart velem. Elhagytuk tehát Uliasszutait, ahol +annyi izgatottságban volt részünk. <span class="pagenum"><a name= +"Page_143" id="Page_143">-143-</a></span></p> +<p>Az eltávozásunkat követő hatodik napon a burjét Vandaloff és +Bezrodnoff orosz kapitány parancsnoksága alatt mongol-burjét +különítmény érkezett Uliasszutaiba. Ezzel a különítménnyel később +Zain Szabiban találkoztam. Urgából küldte ki Ungern báró, hogy +rendet teremtsen Uliasszutaiban, azután menjen Kobdóba. Zain +Szabiból jövet Bezrodnoff találkozott Poletika és Michailoff +csoportjával. Átkutatta őket és podgyászukban különféle gyanús +iratokat talált, azonfölül pedig Michailoffnak és feleségének +podgyászában a kínaiaktól elvett ezüstöt és más jószágot. Ebből a +tizenhat főnyi csoportból Philipoffot elküldte Ungern báróhoz, +három embert szabadon bocsátott és a többi tizenkettőt +agyonlövette. Így ért véget Zain Szabiban az uliasszutaii +menekültek egyik pártjának élete és Poletika tevékenysége. +Uliasszutaiba érkezvén Beznodroff, a kínaiakkal kötött szerződés +megsértése miatt agyonlövette Chultun Beylit és ugyanezt a sorsot +juttatta még nehány bolsevista orosz telepesnek. Domojiroffot +elfogta és Urgába szállíttatta. Így csinált rendet. A Chultun +Beyliről szóló jóslat beteljesedett!</p> +<p>Tudtam, mit jelentett rólam Domojiroff. Mégis elhatároztam, hogy +nem kerülöm el Urgát, mint ahogyan Poletika akarta tenni, amikor +Bezrodnoff elfogta. Hozzászoktam ahhoz, hogy szemébe nézzek a +veszedelemnek és eltökéltem, hogy fölkeresem a rettenetes «véres +bárót». Senki sem döntheti el a maga sorsát. Tudtam, hogy igazam +volt és a félelem érzése már régóta idegen nekem. Azt a hírt, hogy +Zain Szabiban halál érte ismerőseinket, útközben egy mongol +lovastól kaptuk, aki velem töltötte az éjjelt egy ourton jurtájában +és jelentéséhez fűzve a következő halotti legendát beszélte el:</p> +<p>– Régen történt, akkor tudniillik, amikor Kínán a mongolok +uralkodtak. Uliasszutai fejedelme, Beltisz Van, őrült volt. +Kénye-kedve szerint mindenkit kivégeztetett és ezért nem merte +senki Uliasszutait útjába ejteni. Valamennyi többi fejedelem és a +gazdag mongolok körülzárták a várost, amelyben Beltisz dühöngött, +az összeköttetést mindenfelé elvágták és senkinek nem engedték meg, +hogy ki- vagy bemenjen. A városban éhinség keletkezett. Az ökröket, +<span class="pagenum"><a name="Page_144" id= +"Page_144">-144-</a></span> juhokat és lovakat már mind +elfogyasztották. Beltisz Van végre elhatározta, hogy katonáival +nyugati irányban kirohan, mert el akar jutni törzsei egyikének, az +oroszoknak földjére. De a harcban embereivel együtt ő is elesett. A +fejedelmek Buyantu Hutuktu tanácsára az uliasszutai hegyek +meredekein elásták a halottakat. Vallásos énekek éneklése közben és +a varázslati szokások követésével ásták el a halottakat, hogy +megakadályozzák a halált az ország újabb fölkeresésében. A sírokat +kövekkel födték be és a Hutuktu kinyilatkoztatta, hogy az erőszakos +halál gonosz démona csak akkor hagyja el ismét a földet, ha emberi +vér fogja öntözni a sírköveket. Ez a legenda most megvalósult. Az +oroszok három bolsevikot és a kínaiak két mongolt lőttek agyon a +sírhelyen. Beltisz Van gonosz szelleme kitört a nehéz sírkő alól és +most sarlójával levágja a népet. A nemes Chultun Beyli életét +vesztette, Michailoff orosz noyon elesett és a halál Uliasszutaiból +el fogja árasztani a mi nagy síkságainkat. Ki lenne képes most még +föltartóztatni? Kinek lenne elég ereje, hogy most még összekötözze +vad kezét? Rossz idő jár az istenekre és a jó szellemekre. A gonosz +démonok hadat üzentek a jó szellemeknek. Mit tehet hát az ember? +Csak elpusztulhat, csak elpusztulhat…</p> +<hr class="chap" /> +<p><span class="pagenum"><a name="Page_145" id= +"Page_145">-145-</a></span></p> +<div class="chapter"> +<h2><span class="smaller">HARMADIK RÉSZ.</span><br /> +ÁZSIA VONAGLÓ SZÍVE.</h2> +</div> +<p><span class="pagenum"><a name="Page_146" id= +"Page_146">-146-</a></span></p> +<p><span class="pagenum"><a name="Page_147" id="Page_147"><br /> +-147-</a></span></p> +<h3><span class="smaller">HUSZONKILENCEDIK FEJEZET.</span><br /> +A nagy hódítók országútján.</h3> +<p>Dzsingisz khán, a nagy hódító, a szomorú, komoly, szigorú +Mongolország fia, a régi mongol legenda szerint fölment a +Karaszu-Togol hegy csúcsára és sasszemével nyugatra és keletre +tekintett. Nyugaton emberi vérnek egész tengerét látta és fölötte a +szemhatárt elfödő véres köd lebegett. Ott tehát nem láthatta meg, +mi a végzete. És mégis azt parancsolták neki az istenek, hogy +nyugatra menjen és oda vezesse minden harcosát és a mongol +törzseket. Keleten azonban gazdag városokat, fényes templomokat, +szerencsés népnek nagy tömegét, kövér földű kerteket és mezőket +látott, ami igen tetszett a nagy mongolnak. Így szólt fiaihoz:</p> +<p>– Ott nyugaton tűz, kard, szétromboló és bosszuló sors leszek. +Keletre pedig mint kegyes, nagy építő fogok jönni, aki boldogságot +hoz a népnek és az országnak.</p> +<p>Ezt mondja a legenda. Sok igazságot találtam benne. Dzsingisz +khán nyugatra irányuló útjának nagy részét bejártam és mindenütt +sírokkal meg kőemlékekkel láttam megjelölve. Láttam a hős keleti +útjának egyik részét is, azét az útét, amelyen Kínába ment. Ott +egészen más kép tárult a szemem elé.</p> +<p>Amikor társaságunk Uliasszutaiból elindult, az volt az első +gondunk, hogy kényelmesen utazzunk. Naponta csak harmincöt-ötven +mérföldet tettünk meg, míg körülbelül hatvan mérföldnyire voltunk +Zain Szabitól. Itt elváltam a többiektől, hogy elmenjek erre a +helyre, hiszen Kazagrandi ezredessel akartam ott találkozni. A nap +éppen fölkelt, amikor egyetlen mongol vezetőm és én nekiindultunk +az alacsony, erdős hegyhátnak, amelynek tetejéről még egyszer +láttam kísérőimet lenn a völgyben. Sejtelmem sem volt <span class= +"pagenum"><a name="Page_148" id="Page_148">-148-</a></span> a sok +és csaknem végzetes veszedelemről, amelynek ki voltam téve ezen a +kiránduláson, amely sokkal tovább tartott, mint ahogyan +számítottam.</p> +<p>Amikor átmentünk egy homokos partú kis folyón, mongol vezetőm +elbeszélte, hogyan járnak el a mongolok, ha nyáron a lámák tilalma +ellenére aranyat akarnak mosni a folyóból. A munka módja nagyon +kezdetleges, de eredménye mutatja, mennyi arany van itt a homokban. +Az aranyat mosó mongol hasra fekszik, tollal oldalt söpri a homokot +és beléfú az így támadt gödröcskébe. Időről-időre megnedvesíti +egyik újját és ezzel a nedves újjal kis aranyszemet vagy +göröngyöcskét emel föl, amelyet az álla alatt függő zacskóba ejt. +Az aranykeresők egy nap alatt ilyen módon egy uncia aranynak +körülbelül egy ötödét szedik össze.</p> +<p>Elhatároztam, hogy az egész utat Zain Szabiba egy nap alatt +teszem meg. Az ourtonokon a lovak befogását és nyergelését, +amennyire csak lehetett, siettettem. Ez állomások egyikén a +mongolok vad lovat, nagy erős szürke csődört adtak nekem. Amikor +nyeregbe akartam szállni és a lábam már a kengyelben volt, a ló +megrúgta azt a lábamat, amely a tibeti harcban megsebesült. +Egyszeriben megdagadt és nagyon fájt.</p> +<p>Napnyugtakor láttam meg Zain Szabi első orosz és kínai házait, +majd magát a kolostort is. Leszálltunk egy, a hegy lejtőjén +csörgedező kis folyó völgyébe. E hegy csúcsán a fehér sziklák olyan +különleges alakúak, hogy egy tibeti imádság szavait mutatják. A +hegy lábánál lámák temetkező helye volt, azaz csontrakások voltak +ott és egy kutyafalka. Végre közvetetlenül előttünk volt a +kolostor, közönséges négyszög, melyet fakerítés vett körül. Közepén +Mongolország többi templomépületeitől nagyon elütő nagy templom +állott. Nem kínai, hanem tibeti stílusban épült fehér ház, +merőleges falakkal, fekete keretű ablakok szabályos soraival és +fekete cseréppel födött tetővel. Egy másik kisebb épület-négyszög +valamivel odább, keletre volt. Ezek orosz lakóházak voltak, +amelyeket a kolostorral – telefon kötött össze.</p> +<p>– Ez a zaini Élő Isten háza, – mondta a mongol a kisebb +négyszögre mutatva. – Szereti az orosz szokásokat és életmódot. +<span class="pagenum"><a name="Page_149" id= +"Page_149">-149-</a></span></p> +<p>A kolostor északi részén kúpalakú dombon torony van, amely a +babiloniai Zikkuratra emlékeztet. Ebben a templomban őrzik a régi +könyveket és kéziratokat, a régi templomi dísztárgyakat, a vallásos +szertartásoknál használt tárgyakat és a meghalt Hutuktuk ruháit. E +múzeum mögött meredek szikla nyúlik a magasba, amelyet nem lehet +megmászni. A sziklafalba különösebb rend nélkül lámai istenek képei +vannak bevésve. Mindenik kép vagy félméternyi. A szerzetesek éjjel +lámpákat szoktak előttük meggyújtani, úgy, hogy messziről láthatók +az istenek és istennők képei.</p> +<p>Beléptünk a kereskedelmi telepre. Az utcák elhagyottak. Az +ablakokon csak nők és gyermekek tekintettek ki. Egy orosz cégnél +szálltam meg, amelynek fiókjait ismertem az ország más +részeiben.</p> +<p>Meglepetésemre, mint ismerőst üdvözöltek Zain Szabiban. +Narabancsi Hutuktuja ugyanis utasított minden kolostort, hogy +bárhová jövök, legyenek a segítségemre, mert megmentettem a +Narabancsi-kolostort és mint világos isteni kinyilatkoztatások +mutatták, Buddhának az istenek által kedvelt inkarnációja vagyok. +Az irántam oly kegyes hajlandóságú Hutuktunak körlevele nagy +hasznomra volt. Sőt még jobban kellene dícsérnem, mert arra volt +rendelve, hogy megmentse az életemet.</p> +<p>Az itt élvezett vendégszeretet nagyon jókor jött, mert megsérült +lábam erősen megdagadt és nagy fájdalmat okozott. Amikor a +csizmámat lehúztam, láttam, hogy egész lábam egy vér, mert a régi +seb a lórúgás következtében újra megnyílt. Bekötözték úgy, hogy +három nap mulva ismét járni tudtam.</p> +<p>Kazagrandi ezredest már nem találtam Zain Szabiban. Miután itt +megsemmisítette a kínai irreguláris csapatokat, visszatért Van +Kureba. A parancsnok, akit hátrahagyott, átadta nekem az ezredes +levelét, amelyben meghívott, hogy mihelyt kissé kipihentem magamat +Zainban, látogassam meg. A levélhez mongol okirat volt csatolva, +amely följogosított, hogy egyik nyájtól a másikig az urgával, amit +később fogok leírni, lovakat és szekereket szerezzek. Ez a további +kétszáz mérföldnyi út nagyon kellemetlen föladat volt számomra; +<span class="pagenum"><a name="Page_150" id= +"Page_150">-150-</a></span> de Kazagrandinak, akivel eladdig még +nem találkoztam, alapos okai lehettek, hogy a velem való +találkozást kívánja.</p> +<p>A megérkezésemet követő napon déli egy órakor meglátogatott a +helység «Istene», akinek Gheghen Pandita Hutuktu volt a neve. Egy +istennek eredetibb és különösebb megjelenését sohasem képzelhettem +volna el. Kicsiny, sovány, huszonkét éves fiatal ember volt, gyors, +ideges mozdulatokkal és kifejezésteljes arccal, amely, mint minden +mongol istené, nagy, megrémült szemet uralt. Kék selyem orosz +katonakabát volt rajta, sárga vállrojtokkal, amelyek a Pandita +Hutuktu szent jelét mutatták, kék selyem nadrág és magasszárú +csizma, a fejét pedig sárga hegyben végződő fehér asztrakán sapka +födte. Övébe revolver és kard volt dugva. Nem tudtam, hogy mit +gondoljak erről az álruhába öltözött istenről. Házigazdámtól +elfogadott egy csésze teát, azután mongollal kevert orosz nyelven +beszélni kezdett.</p> +<p>– Nem messze Kuretól van a régi Erdeni Dzu kolostor, amely +Karakorum, Dzsingisz khán egykori fővárosa romjainak helyén épült. +Később Kublai khán gyakran odament, hogy az isteneknek áldozzon és +fáradalmait mint Kína, India, Perzsia, Afganisztán, Mongolország és +fél Európa császárja kipihenje. Most már csak romok és sírok +mutatják az egykori «szerencsét hozó napok kertjé»-nek helyét. +Baroun Kure jámbor szerzetesei a romok alapzatában kéziratokat +találtak, amelyek sokkal régiebbek, mint maga Erdeni Dzu. +Meetchik-Atak, az én Marambám (a theologia doktora) ott egy +okiratot talált, amely megjósolta, hogy Zain Hutuktuja nemsokára +megkapja a Pandita címet, csak huszonegy éves lesz, Dzsingisz khán +országainak szívéből fog származni és mellén a Szvasztika +természetes jelét fogja viselni. Ez a Hutuktu, akit egy nagy háború +és nagy nyugtalanság napjaiban igen tisztelni fog a nép, megkezdi +majd a harcot a «Vörös Veszedelem» szolgáival szemben. Le fogja +őket győzni, rendet fog teremteni a világon, hogy azután ezt a +szerencsés napot a fehér templomok és a tízezer harang énekének +városában megünnepelje. Én Pandita Hutuktu vagyok. A jelek és +szimbólumok rám vallanak. Én fogom megsemmisíteni a bolsevikokat, a +«Vörös Veszedelem» <span class="pagenum"><a name="Page_151" id= +"Page_151">-151-</a></span> orosz szolgáit és Moszkvában fogom +magam dicsőséges és nagy munkám után kipihenni. Ezért megkértem +Kazagrandi ezredest, vegyen föl engem Ungern báró csapatai közé és +adjon nekem alkalmat a harcra. A lámák meg akarják akadályozni +eltávozásomat. De ki itt az isten?</p> +<p>Erélyesen dobbantott a lábával, míg a lámák és az őt kísérő +őrség tagjai tiszteletteljesen fejet hajtottak.</p> +<p>Amikor eltávozott tőlem, egy hatykkal ajándékozott meg. +Nyeregtáskámban kutatva, egyetlen tárgyat találtam, amely egy +Hutuktuhoz méltó ajándéknak tetszett nekem, tudniillik egy kis üveg +osmiridiumot, a platinának e ritka, természetes kísérő elemét.</p> +<p>– Ez a legszilárdabb és legkeményebb fém, – mondám. – Legyen, +Hutuktu, az ön dicsőségének és erejének jele!</p> +<p>A Pandita megköszönte és fölszólított, hogy látogassam meg.</p> +<p>Miután megsebesülésemet némiképpen kihevertem, európai módon +fölszerelt házához mentem: villamos világítás, villamos csengő és +telefon. Bort meg édességet tett elém és két nagyon érdekes +személyiséggel ismertetett meg. Az egyik egy öreg tibeti orvos +volt, himlőhellyel mélyen átszántott arccal, erős, vastag orral és +kancsal szemmel. Különös orvos volt. Az volt a kötelessége, hogy +Hutuktukat kezeljen és meggyógyítson, ha betegek és hogy… +megmérgezze őket, ha nagyon függetlenekké vagy különködőkké lettek +vagy ha politikájuk nem vágott össze az Élő Buddha lámái tanácsának +avagy a Dalai Lámának kívánságaival. Azóta a Pandita Hutuktu +valószínűleg már örök békességben nyugszik valamely szent hegy +csúcsán, ahová bizonyára rendkívüli udvari orvosának gondossága +küldte. A lámák tanácsa ugyanis nem szívesen látta a Pandita +Hutuktu harcias hajlandóságát.</p> +<p>Pandita szerette a bort és a kártyát. Egy napon, amikor oroszok +társaságában időzött és európai ruha volt rajta, lámák jöttek +rohanva és jelentették, hogy az istentisztelet már megkezdődött és +az «Élő Isten»-nek el kell foglalnia helyét a trónuson, hogy +imádhassák őt. A legcsekélyebb <span class="pagenum"><a name= +"Page_152" id="Page_152">-152-</a></span> zavar nélkül az európai +ruhára és hosszú szürke nadrágjára ráterítette vörös +hutuktu-köpenyét és a lámák gyaloghintón úgy vitték el +«Istenüket».</p> +<p>Az orvosi méregkeverőn kívül még egy tizenhárom éves fiút +találtam a Hutuktu lakásán, akinek fiatalsága, vörös ruhája és +kurtára nyírott haja azt gyaníttatta, hogy Bandi vagy pedig a +Hutuktu lakásán szolgáló tanuló. Kiderült azonban, hogy más állása +volt. Ez a fiú volt az első Hubilgan, szintén Buddha egyik +inkarnációja, tapasztalt jós és a Pandita Hutuktu utóda. Állandóan +részeg volt, szenvedélyes kártyás és szeretett rosz élceket +faragni, amin a lámák nagyon megütköztek.</p> +<p>Ugyanaz este megismertem a második Hubilgant, aki meglátogatott. +Ő volt igazi gondozója Zain Szabinak, amely az Élő Buddhának +közvetetlenül alárendelt, független terület. Ez a Hubilgan komoly, +harminckét éves aszkéta férfi volt, aki jó nevelésben részesült és +nagyon jártas volt a mongol népélet tudományában. Ismerte az orosz +nyelvet, amelyen sokat olvasott. Különösen érdeklődött más népek +élete és története iránt. Főként az amerikai nép teremtő zsenijét +becsülte nagyra. Nekem ezt mondta:</p> +<p>– Ha Amerikába megy, kérje meg az amerikaiakat, hogy jöjjenek el +hozzánk és vezessenek ki bennünket a minket körülvevő sötétségből. +A kínaiak és az oroszok csak pusztulást hoznak közénk. Csak az +amerikaiak menthetnek meg bennünket.</p> +<p>Miután a lábam kellőképpen helyreállott, a Hutuktu meghívott, +utazzam vele Erdeni Dzuba, amire szívesen ráálltam. Az indulás +reggelén könnyű és kényelmes kocsit hoztak a számomra. Utunk öt +napig tartott. Fölkerestük Erdeni Dzut, Karakorumot, Hoto-Zaidamot +és Khara Balgaszunt. Mindezeken a helyeken romjai láthatók +kolostoroknak és városoknak, amelyeket Dzsingisz khán és utódai, +Ugadai és Kublai építettek a tizenharmadik században. Most már csak +falak és tornyok maradványát, nehány nagy sírt és a romok alatt +könyveket lehetett találni régi legendákkal és történetekkel.</p> +<p>– Nézze ezeket a sírokat, – mondta a Hutuktu. – <span class= +"pagenum"><a name="Page_153" id="Page_153">-153-</a></span> Itt +temették el Uyuk khán fiát. Ezt a fiatal herceget a kínaiak +megvesztegetéssel rávették arra, hogy ölje meg az apját. De ezt +megakadályozta saját nővére, aki öreg apjáért, a császárért és +khánért való aggodalmában őt ölte meg. Ott van Mangu khán szeretett +feleségének, Tszinillanak a sírja. Elhagyta Kína fővárosát, hogy +Khara Bolgaszunba menjen, ahol beleszeretett Dameharenbe, a bátor +juhpásztorba, aki olyan gyorsan tudott lovagolni, hogy utólérte a +szelet és vad yakokkat meg vad lovakat puszta kézzel fogott el. A +dühös khán megfojtatta hűtlen feleségét, de később császári +pompával eltemettette és gyakran jött ide a sírjához, hogy +megsirassa elvesztett szerelmét.</p> +<p>Tudni akartam, hogy mi történt Dameharennel. Maga a Hutuktu nem +tudott fölvilágosítást adni, de öreg szolgája, valóságos irattárosa +a legendáknak, ezt felelte:</p> +<p>– Vad csahar-rablók segítségével sokáig Kína ellen harcolt. Azt +azonban senki sem tudja, hogyan halt meg.</p> +<p>A szerzetesek a romok helyén meghatározott időben imádkoznak, +azután szent könyveket és tárgyakat kutatgatnak, amelyek a romok +alatt vannak elrejtve. Nem régen két kínai fegyvert, két +aranygyűrűt találtak itt és két tekercs régi kéziratot, amelyek +bőrzsinórral voltak összekötözve.</p> +<p>Fölvetettem magamban ezt a kérdést:</p> +<p>– Miért vonzotta ez a vidék azokat a hatalmas császárokat és +khánokat, akik a Csöndes-Óceántól az Adriai tengerig uralkodtak? A +vonzóerőt bizonyára nem ezek a fenyővel és nyárfával borított +hegyek és völgyek, nem is a messzi homokterületek, a visszahúzódó +tavak és sziklák adták.</p> +<p>Azt hiszem mégis, hogy kérdésemre megtaláltam a feleletet. A +nagy császárok, akik emlékeztek Dzsingisz khán látomására, itt új +megnyilatkozásokat és jövendöléseket kerestek az ő csodálatos, +fönséges sorsára vonatkozólag, amelyet egyforma nagy mértékben +isteni tisztelet, engedelmesség és gyűlölet vett körül. De hol +érintkezhettek volna az istenekkel, a jó és gonosz szellemekkel, ha +nem ezen a helyen? Zain területe régi romjaival kiválóan alkalmas +erre. <span class="pagenum"><a name="Page_154" id= +"Page_154">-154-</a></span></p> +<p>– Azt a hegyet csak az az ember tudja megmászni, – magyarázta a +Pandita, – aki Dzsingisz khán egyenes leszármazottja. A közönséges +ember feleúton megfullad, ha tovább merészel menni. Mongol vadászok +nemrégen farkascsordát kergettek ezen a hegyen. De amikor a hegy +kapaszkodójának ama bizonyos helyére jutottak, mindannyian életüket +vesztették. Ott a hegy meredekén sasok, nagyszarvú juhok és +kabarga-antilopok csontjai hevernek, amely állatok könnyűek és +gyorsak, mint a szél, mégis el kellett pusztulniok. Ott lakozik a +gonosz démon, akinek birtokában van az emberi sorsok könyve.</p> +<p>– Ez az a felelet, amelyet keresek, – gondoltam.</p> +<p>A Kaukázus nyugati részében Szoukhoum Kale és Tuopszei közt egy +hegyet láttam, amelyen farkasok, sasok és vad kecskék hasonlóképen +elpusztulnak és amelyen emberek is életüket vesztenék, ha nem +tennék meg az útnak e részét mindig lóháton. Ott ugyanis széngáz +áramlik ki a földből úgy, hogy körülbelül fél méternyi magasságig +ülepszik le ez a mérges gáz. Aki lovon ül, e réteg fölött van és +ezért nem éri veszedelem. A lovak fejüket mindig magasra vetik és +félve fújtatnak, míg el nem hagyták a veszedelem zónáját. Itt, e +hegy csúcsán, ahol a gonosz démon az emberi sorsok könyvében +lapozgat, ugyanerről a jelenségről van szó. Megértettem azt a +vallásos félelmet, amelyet ez a hely a mongolokban keltett, +valamint a vonzóerőt is, amelyet ez a vidék Dzsingisz khán +nagyranőtt, csaknem gigászi utódaira gyakorolt. Fejük átmagaslott a +mérges gáz rétegén úgy, hogy föl tudtak jutni e titokzatos és +félelmetes hegy csúcsára. Ezt a természeti jelenséget geológiai +alapon is meg lehet magyarázni, mert ez a vidék széntelepeknek déli +széle, amelyekből gyakran szén- és mocsárgáz áramlik ki.</p> +<p>A romoktól nem messze Hun Dopcsin Djamtszo országában kis tó +van, melynek fölülete olykor-olykor vörös lánggal ég és nagy +rémülettel tölti el a mongolokat, meg a méneseket. Természetes, +hogy ennek a tónak is gazdag a legendaköre. Itt valamikor meteor +hullott le és mélyen belefúródott a földbe. Az így keletkezett +lyukban keletkezett a tó. A mongolok fölfogása szerint földalatti +barlangok lakói, <span class="pagenum"><a name="Page_155" id= +"Page_155">-155-</a></span> akik félig emberek, félig démonok, az +«ég kövét» mély ágyából ki akarják húzni. Ha a követ fölemelték, +meggyullad a víz, mire a kő minden fáradozás ellenére mindannyiszor +visszazuhan. Magam nem láttam ezt a tavat, de egy orosz telepes azt +mondta nekem, hogy talán petróleum van a vízen és vagy a parton +rakott tábortűztől vagy a nap perzselő sugaraitól meggyullad.</p> +<p>Mindenesetre nagyon érthető, miért vonzódtak ide a nagy mongol +hatalmasságok. A legnagyobb hatással Karakorum volt reám, az a +hely, ahol a kegyetlen és bölcs Dzsingisz khán lakott és szőtte +gigászi terveit, amelyek az egész Nyugatnak vérrel való +meghódítását és Keletnek még soha nem látott dicsőséggel való +megajándékozását célozták. Dzsingisz khán két Karakorumot épített, +az egyiket itt, Tatsza Gol közelében, a karavánút mellett, a +másikat Pamírban, ahol gyászoló katonái az emberi hódítók +legnagyobbját abban a mauzoleumban temették el, amelyet ötszáz +fogoly épített és munkájuk befejeztével valamennyit föláldozták az +elhúnyt szellemének.</p> +<p>A harcias Pandita Hutuktu imádkozott a romoknál, ahol a fél +világon uralkodó e hatalmasság árnyai járnak-kelnek. Itt imádkozott +a Hutuktu, akinek lelke kalandosan elképzelt tetteket és Dzsingisz +khán meg Tamerlan dicsőségét szomjazta.</p> +<p>Visszatérőben, Zaintól nem messze, meghívott magához egy nagyon +gazdag mongol, aki fejedelmi személyek fogadására alkalmas, drága +szőnyegekkel és selyemdrapériákkal díszített jurtákkal +rendelkezett. A Hutuktu elfogadta a meghívást. A jurtában +leheveredtünk a puha vánkosokra, mialatt a Hutuktu a mongolt +megáldotta úgy, hogy szent kezével megérintette a fejét és átvette +a hatykokat. A házigazda azután egy egész juhot hozatott be, +amelyet rengeteg nagy edényben megfőztek. A hutuktu levágta a juh +egyik hátsó lábát és átnyujtotta nekem, míg a másik hátsó lábát +magának foglalta le. Azután nagy darab húst adott a házigazda +legkisebb fiának, ami annak volt a jele, hogy a Pandita Hutuktu a +lakoma megkezdésére szólította föl a jelenvoltakat. A juh egy +pillanat alatt szétvágva és széttépve a banketten <span class= +"pagenum"><a name="Page_156" id="Page_156">-156-</a></span> +résztvevők kezében volt. Amikor a Hutuktu a juhláb fehér csontját, +amelyen már egy parányi hús sem volt, odadobta a tűzserpenyő mellé, +a házigazda letérdelve, egy darab juhbőrt húzott ki a tűzből és +mindkét kezével szertartásosan fölkínálta a Hutuktunak. A Pandita +késével lekaparta róla a gyapjút és a hamut, keskeny szalagokra +vágta szét és mindjárt nekilátott ehhez a valóban nagyon ízletes +fogáshoz. Az illető bőrdarab annak a bőrnek egy része, amely a +mellcsont fölött van. Mongolországban tarach vagy «nyil» a neve. Ha +a juhot lenyúzzák, ezt a kis bőrrészt kivágják, forró szénre +teszik, ahol lassan megsül. Így elkészítve, a legpompásabb +ínyesfalat és mindig a legelőkelőbb vendégnek nyujtják át. A szokás +és hagyomány szerint sohasem szabad szétosztani.</p> +<p>Evés után azt indítványozta a házigazdánk, hogy menjünk +vastagszarvúakra vadászni, amely állatoknak nagy nyája, mint tudva +volt, alig félmérföldnyire a jurtáktól a hegyekben legelészett. +Gazdagon díszített nyergekkel és kantárokkal díszített lovakat +vezettek elő. A Hutuktu lovának kantárzatát vörös és sárga rongyok +ékesítették, hogy megmutassák a lovas rangját. Mögöttünk körülbelül +ötven mongol lovas vágtatott. Amikor célhoz érve, leszálltunk a +nyeregből, sziklák mögött állítottak föl bennünket, amelyek mintegy +háromszáz lépésnyire lehettek egymástól. A mongol hajtók megkezdték +a hegy körül a bekerítő mozdulatot. Körülbelül félóra mulva +észrevettem, hogy fönn a sziklák közt valami elsurrant és nemsokára +megállapítottam, hogy ott egy szép vastagszarvú ugrott óriási +léptekkel szikláról-sziklára, mögötte pedig villámgyorsan több, +mint húsz darabból álló nyáj rohant. Nagyon bosszankodtam, amikor +úgy láttam, hogy a mongolok elrontották a hajtóvadászatot, mert a +teljes bekerítés megtörténte előtt oldalt kiengedték a nyájat. +Szerencsére tévedtem. Éppen a nyáj előtt levő szikla mögül ugyanis +fölugrott egy, a karjával hadonászó mongol. Csak a nagy vezérállat +nem hagyta magát elijeszteni, hanem elrohant a fegyvertelen mongol +mellett. A nyáj azonban hirtelen elkanyarodott és a lejtőn lefelé +éppen felém rohant. Lőttem és két állatot leterítettem. A Hutuktu +<span class="pagenum"><a name="Page_157" id= +"Page_157">-157-</a></span> is lelőtt egy vastagszarvút és egy +mósusz-antilopot, amely váratlanul bújt elő az egyik szikla mögül. +Az elejtett állatok legnagyobb szarvainak párja körülbelül harminc +fontot nyomott. De ez fiatal állaté volt.</p> +<p>A Zain Szabiba való visszatérésünket követő napon, mivel +teljesen meggyógyultnak éreztem magamat, elhatároztam, hogy most +már útnak indulok Van Kureba. A Hutuktu, amikor elbúcsúztam tőle, +nagy hatykot adott nekem, egyszersmind a legmelegebben megköszönte +azt az ajándékot, amelyet ismeretségünk első napján adtam neki.</p> +<p>– Gyönyörű ajándék, mondá. Kirándulásunk után teljesen +kimerültnek éreztem magamat. Bevettem az ön orvosságát és +tökéletesen visszaadta ifjúi erőmet. Köszönöm, nagyon köszönöm!</p> +<p>A szerencsétlen flótás lenyelte az osmiridiumot. Bizonyára nem +árthatott neki. De különös, hogy hasznára volt. Nyugat orvosai +talán ezek után szintén alkalmazni óhajtják ezt az új, ártatlan és +nagyon olcsó szert, amelyből az egész világon csak nyolc font van. +Arra kérem azonban őket, hogy cserébe Mongolország, Barga, +Szinkiang, Kokonor és Közép-Ázsia minden más országa részére +hagyják meg nekem a szabadalmi jogot.</p> +<p>Egy öreg orosz telepes kísért, mint vezető. Nagy, de könnyű és +kényelmes kocsit kaptam, amelyet egészen különös módon húztak +tovább. Négy méter hosszú, egyenes rudat keresztben a kocsira +erősítettek. Ezt a rudat két lovas a nyeregkápára vette és így +vágtattak velem a síkságon át. Mögöttünk négy másik lovas vágtatott +négy külön lóval.</p> +<h3><span class="smaller">HARMINCADIK FEJEZET.</span><br /> +Elfogva!</h3> +<p>Zaintól körülbelül tizenkét mérföldnyire egy hegyhátról +lovasoknak kígyószerű vonalát láttuk a völgyben haladni. Félórával +később mély, mocsaras folyó partján találkoztunk ezzel a +különítménnyel. Mongolok, burjétok és tibetiek voltak, valamennyien +orosz fegyverrel. Az oszlop élén két <span class="pagenum"><a name= +"Page_158" id="Page_158">-158-</a></span> férfi lovagolt. Egyikük, +akin óriási fekete asztrakán sapka volt, vörös, kaukázusi, a vállra +lelógó kámzsával, elállta az utamat és durva, rekedt hangon +kérdezte:</p> +<p>– Kicsoda maga? Honnan jön és hová megy?</p> +<p>A feleletem éppen ilyen lakonikus volt. Erre a vezér azt mondta, +hogy a különítménye Ungern báró csapatainak Vandaloff kapitány +parancsnoksága alatt álló egyik szakasza.</p> +<p>– Én Bezrodnoff kapitány vagyok, a hadbíró.</p> +<p>Hirtelen hangosan nevetett. Szemtelen, ostoba arca nem tetszett +nekem. Meghajolva a többi tiszt előtt, megparancsoltam lovasaimnak +a továbblovaglást.</p> +<p>– Ezt már nem! – kiáltotta Bezrodnoff kapitány, aki megint +elállta az utamat. – Nem engedhetem meg a továbbutazást. Hosszan és +komolyan kell önnel beszélnem és azért vissza kell velem jönnie +Zainba.</p> +<p>Tiltakoztam és Kazagrandi ezredes levelére hivatkoztam. De +Bezrodnoff fagyosan ezt felelte:</p> +<p>– Ez a levél Kazagrandi ezredes dolga. Az én dolgom az, hogy +visszaszállítsam Zainba és beszéljek önnel. Adja ide a +fegyverét.</p> +<p>Ezt a követelést nem akartam teljesíteni még akkor sem, ha halál +fenyegetett volna. Ezt feleltem:</p> +<p>– Hallja, mondja meg őszintén, igazán a bolsevikok ellen harcol +ez a különítmény vagy talán vörös csapat?</p> +<p>– Nem, biztosítom, hogy nem vörös csapat – vetette közbe a felém +közeledő Vandaloff burjét tiszt. – Már három év óta harcolunk a +bolsevikokkal.</p> +<p>– Akkor nem adhatom át a fegyveremet, – feleltem nyugodtan. – +Szovjetszibériából hoztam magammal. Sok harcot vívtam e hű +fegyverrel és most fehér tisztek fegyverezzenek le? Ezt a szégyent +nem viselhetem el.</p> +<p>E szavakkal a folyóba dobtam puskámat és revolveremet. A tisztek +zavarba jöttek. Bezrodnoff dühében elvörösödött. Így szóltam +hozzá:</p> +<p>– Megaláztatástól kíméltem meg önt és magamat.</p> +<p>Bezrodnoff szótlanul megfordította a lovát. Háromszáz főnyi +egész különítménye azonnal elém állott. Csak a két utolsó lovas +maradt állva és megparancsolta a mongolnak, <span class= +"pagenum"><a name="Page_159" id="Page_159">-159-</a></span> hogy +fordítsa meg a kocsimat. Azután kis csoportom mögé álltak. Fogoly +voltam! A mögöttem levő lovasok egyike orosz ember volt, aki +elmondta, hogy Bezrodnoff sok halálítéletet visz magával. +Bizonyosra vettem, hogy köztük lesz az enyém is.</p> +<p>Ostoba, nagyon ostoba dolog! Mi célja volt annak, hogy vörös +különítményeken vágtam magamat keresztül, hogy fagy és éhség +kínjait állottam ki és hogy Tibetben csaknem elpusztultam, ha most +Bezrodnoff egyik mongoljának golyójától kell meghalnom? Ez az +élvezet nem érte meg azt a sokáig tartó és oly hosszú utazást! +Ilyen véget a legnagyobb örömmel megadott volna nekem minden +szibériai Cseka.</p> +<p>Zain Szabiba érkezvén, átvizsgálták a podgyászomat. Bezrodnoff a +legaprólékosabban kikérdezett az uliasszutai eseményekről. +Körülbelül három óra hosszáig beszéltünk egymással. Megpróbáltam az +uliasszutai tisztek védelmezését hangoztatva, hogy az embernek nem +szabad magát csupán Domojiroff jelentésére rábíznia. Beszélgetésünk +végeztével a kapitány fölállott és bocsánatot kért, amiért +föltartóztatott. Azután egy szép, fogóján ezüst veretű revolvert +ajándékozott nekem és ezt mondta:</p> +<p>– Büszkesége rendkívül tetszett nekem. Kérem, fogadja el tőlem +emlékül ezt a fegyvert.</p> +<p>Másnap reggel ismét útra keltem Zain Szabiból. Most azonban a +zsebemben volt Bezrodnoff mentslevele.</p> +<h3><span class="smaller">HARMINCEGYEDIK FEJEZET.</span><br /> +Az urga.</h3> +<p>Megint elhaladtunk a nekem már ismerős helyek mellett, a hegyen, +ahonnan Bezrodnoff különítményét megláttam és a folyó mellett, +amelybe beledobtam a fegyveremet. Csakhamar elhagytunk mindent. Az +első ourtonon, kellemetlen meglepetésünkre, nem találtunk lovat. A +jurtákban csak egy mongol volt két fiával. A mongol, amikor +megmutattam neki az okiratomat, ezt mondta: <span class= +"pagenum"><a name="Page_160" id="Page_160">-160-</a></span></p> +<p>– A noyonnak joga van urgára. Nemsokára itt lesznek a lovak.</p> +<p>Lóra pattant és magával vitte két mongolomat. Ezeket és magát is +négy-öt méter hosszú, vékony rúddal látta el, amelyeknek a végén +kötélhurok volt. Mindhárman elvágtattak. Kocsim utánuk indult. +Elhagytuk az utat és egy óra hosszáig haladtunk keresztül-kasul a +pusztaságon, míg végre nagy legelésző méneshez érkeztünk. A mongol +a rúdjával befogta a nekünk szükséges lovakat, amikor a hegyből +hirtelen odavágtattak a ménes tulajdonosai. Mihelyt az öreg mongol +megmutatta nekik irataimat, mindjárt alázatosan belenyugodtak a +dologba és az engem idáig kísért mongolok fölváltására négy embert +bocsátottak rendelkezésünkre. Az urgát használó mongolok ilyen +módon nem az ourton – vagy állomásúton utaznak, hanem közvetetlenül +egyik ménestől a másikig. Minden mongol, aki urgára kötelezett, +amily gyorsan csak lehet, végezni akar a föladatával. Mint az +őrültek vágtatnak toronyiránt a legközelebbi ménesig, hogy ott a +szomszédnak adják tovább föladatukat. Minden utas, akinek urgára +joga van, maga foghatja el a szükséges lovakat és ha nincs ott a +tulajdonos, akkor az előbbi tulajdonosokat kényszerítheti, hogy +tovább lovagoljanak vele és a lovakat visszahagyják a legközelebbi +ménesnél, ahol új lovakat szereznek. De erre csak ritkán van eset, +mert a mongol nem szereti a maga lovait másnak a méneséből +kikeresni, mivel ez civódásra ad alkalmat.</p> +<p>Az utazás e módjáról adták az idegenek – így szól egy +magyarázat, – Urga városnak a nevét. A mongolok mindig Ta Kure, a +nagy kolostor néven nevezik. A burjétok és az oroszok, akik +elsőknek utazták be ezeket a vidékeket, azért adták a városnak az +Urga nevet, mert főcélja volt mindama kereskedelmi expedicióknak, +amelyek az utazás e régi módján szelték keresztül a pusztaságot. +Egy másik magyarázat szerint a város hurokban épült, amelyeknek +oldalait három hegygerinc alkotja és egyikük mentén folyik a Tola +folyó, éppen mint az urga rúdja.</p> +<p>Ennek a maga nemében páratlan urga-menetjegynek a segítségével +körülbelül kétszáz mérföldet jártam be Mongolországnak <span class= +"pagenum"><a name="Page_161" id="Page_161">-161-</a></span> eddig +még ismeretlen vidékein. E közben kedvező alkalmam nyílt ez +országrész állatvilágának megfigyelésére. Sok nagy, öt-hatezer +darabból álló mongol antilopnyájat láttam és vastagszarvúak, +vapitik és kabarga-antilopok sok csoportja került a szemem elé. +Olykor gyorsan, mint valami látomás, vad lovak és szamarak kis +csapata suhant el a szemhatáron.</p> +<p>Az egyik helyen marmoták nagy telepét figyelhettem meg. Több +négyszögmérföldnyi területen szétszórva láthatók voltak a dombjaik, +amelyeknek bejáró nyílásai az állatok folyosóihoz és lakásaihoz +visznek. E dombok közt ide-oda futkostak a különböző nagyságú +szürkesárgás és barna állatok. A legnagyobb akkora volt, mint egy +középnagyságú kutya. Mozdulataik nehézkesek voltak. Kövér testükön +mozgott a bőr, mintha bő lenne. A marmoták kitűnően ásnak. Amikor +mély gödreiket kiássák, a köveket mindig földobják a föld színére. +Sok helyen láttam marmota-dombokat rézércdarabokból. Tovább északra +gyakran akadtam dombokra ásványanyagokkal, amelyek vanadiumot +tartalmaztak. Ha a marmota lyukának bejáratánál tartózkodik, +fölegyenesedve ül a hátsó lábán és olyan, mint valami fadarab vagy +kőtömeg. Mihelyt lovast pillant meg a távolban, nagy kíváncsisággal +figyelgeti és élesen fütyül. A marmota e kíváncsiságát hasznukra +fordítják a vadászok, akik rúdra erősített, ide-oda lebegő +posztórongyokkal közelednek a lyukakhoz. Ilyenkor a kis állat +minden figyelme ezekre a rongyokra irányul és csak az életét kioltó +golyó magyarázza meg a neki eddig ismeretlen tárgy +jelentőségét.</p> +<p>Nagyon izgató látványnak voltam a tanuja, amikor az Orkhon folyó +közelében haladtam át ilyen marmota-telepen. Sok ezer lyuk volt +ott, úgy, hogy mongoljaimnak nagyon óvatosaknak kellett lenniök, +hogy a lovak ki ne törjék a lábukat. Fölöttünk sas keringett. +Hirtelen, mint egy darab kő, lezuhant az egyik dombra, ahol +sziklaként megmeredve, mozdulatlanul ülve maradt. Nehány perc mulva +a marmota, amelynek ebben a dombban volt a lakása, kibújt a lyukon, +hogy egyik szomszédjához menjen. A sas erre leugrott a domb +tetejéről és fél szárnyával eltakarta a bejáratot. A <span class= +"pagenum"><a name="Page_162" id="Page_162">-162-</a></span> marmota +meghallván az így keletkezett zajt, megfordult és azonnal támadni +kezdett, hogy lakásába visszajuthasson, mert alighanem családja +volt benne. Megkezdődött a harc. A sas a szabad szárnyával, fél +lábával és a csőrével küzdött, de a bejáratot nem tette szabaddá. A +marmota nagy vakmerőséggel támadta meg a ragadozó madarat, de egy +ütés, amelyet a fejére kapott, leterítette. A sas csak most +bocsátotta le szárnyát a domb bejáratáról és miután megölte a +marmotát, karmaival belékapaszkodva, nagynehezen elszállt vele a +hegyekbe.</p> +<p>Kopárabb helyeken, ahol csak elvétve lát az ember fűszálat, egy +másik rágcsáló lakik: az imouran. Akkora körülbelül, mint a mókus. +Bundájának színe a sivatagéhoz hasonlít. Kígyószerűen +ide-odatekeregve mozog. Összegyüjti a széltől hordott magvakat és +parányi lakásába viszi. Az imouran hű barátja a pusztai pacsirta, +amelynek a háta és a feje barna. A madár, ha az imourant futni +látja, ráül a hátára, szárnycsapásokkal egyensúlyozza magát és így +sétalovaglást rendez, míg az imouran hosszú, bozontos farkát +jókedvűen ide-oda csóválja. A pacsirta lovaglás közben nagyon +ügyesen és meglepően gyorsan összefogdossa az élősdieket, amelyek +barátjának a hátán élnek és e munkában való örömét rövid, víg +énekkel árulja el. A mongolok ezért «a vidám pacsirta lová»-nak +nevezik az imourant. A pacsirta figyelmezteti az imourant, ha sas +vagy héja közeledik. Mihelyt a levegő rablóit meglátja, háromszor +éleset füttyent. Azután maga is menedéket keres valami kő mögött +vagy valami kis lyukban. Az imouran, ha ezt a jelet meghallotta, +nem mutatkozik többé, míg a veszedelem el nem mult. A vidám +pacsirta és lova így élnek szeretetreméltó szomszédokként.</p> +<p>Mongolország más részeiben, ahol sok a fű, még egy másik fajtájú +rágcsálóra is bukkantam, amellyel egyszer már Urianhaiban +találkoztam, nevezetesen egy óriási, fekete rövidfarkú patkányra, +amely társaságban, néha kétszáz állatra terjedő telepeken él. +Érdekes állat és egyedüli a maga nemében, mert téli takarmányának +elkészítése tekintetében a legügyesebb mezőgazda az állatok közt. +Azokban <span class="pagenum"><a name="Page_163" id= +"Page_163">-163-</a></span> a hetekben, amelyekben a fű nedvben a +legdúsabb, fejének gyors rántásával lekaszálja úgy, hogy éles, +hosszú előfogával egyetlen ütéssel húsz-harminc fűszálat vág le. A +füvet azután megszárítja és az így készített szénát később valóban +tudományos módon rétegenkint halomra gyűjti. Először is körülbelül +lábnyi magas dombot készít. Ezen keresztül négy rézsutos pálcát ver +be a földbe. A pálcák a domb közepe alatt összefutnak. Felső +végüket a széna felületén hosszú fűszálakkal köti meg, amelyeknek +vége kellőképpen kinyúlik. Ekkor újabb lábnyi magas réteget terít +rája és ennek fölületét az előbbi módon ismét megerősíti. Ezzel az +eljárással megvédi a szénarakást attól, hogy a szél elfújhassa. A +szénarakást mindig közvetetlenül lakásának az ajtaja előtt készíti +el, tehát télen nem kell sokat mászkálnia a takarmányért. A lovak +és a tevék nagyon szeretik e kis mezőgazda szénáját, mert a +legtáplálóbb fűből készül. De a szénadombok olyan erősen össze +vannak kötözve, hogy csak nagy fáradsággal lehet széttaposni.</p> +<p>Mongolországban párjával, vagy nagyobb csapatban mindenütt +ráakadtam a szürkesárga pusztai tyúkra, amelyet szalgának vagy +fecskefogolynak neveznek és pedig azért, mert mint a fecskének, +hosszú és hegyes a farka és röpülése is nagyon hasonlít a +fecskééhez. Ez a madár szelíd és nem bizalmatlan. Tíz-tizenöt +lépésnyire magához ereszti az embert. De ha fölijed, nagyon magasra +röpül és messze utat megtesz, miközben az egész idő alatt éppen úgy +csicsereg, mint a fecske. Általában szürke és sárga színezetűek, de +a hím madárnak a hátán és a szárnyán szép csokoládészínű foltja +van, a lábaszárán és a lábán pedig sűrű tollruhát hord.</p> +<p>Ezekre a megfigyelésekre akkor nyílt alkalmam, amikor az urgával +kevéssé látogatott vidékeken utaztam. De az utazás e módjának +megvolt a kellemetlensége is. A mongolok mindig toronyiránt és +nagyon gyorsan szállítottak rendeltetésem helyére és nagy +megelégedéssel fogadták a kínai dollárokat, amelyekkel őket +megjutalmaztam. Mivel azonban ez előtt az utazás előtt már ötezer +mérföldet tettem meg kozák nyergemben, amely most porral belepve, +használatlanul feküdt mögöttem a kocsiban, magamban föllázadtam +<span class="pagenum"><a name="Page_164" id= +"Page_164">-164-</a></span> az ellen, hogy most a kíméletlenül futó +szekér, amelyet vad lovak és éppen olyan vad lovasok kövön, dombon +és lyukakon húztak keresztül, kerékbetörjön és darabokra tépjen. +Minden csontom fájni kezdett. Már nyögtem minden lélekzésnél. +Megsebesült lábamat heves köszvényroham kínozta. Következő éjjel +nem tudtam aludni, sem feküdni, sőt az ülés is nehezemre esett. +Egész éjjel föl s alá sétáltam és hallgattam a jurtalakók hangos +hortyogását. Közben védekeznem kellett két nekemtámadó nagy fekete +kutya ellen. Másnap a folytonos rázást csak délig bírtam ki. +Kénytelen voltam megállani és lefeküdni. Fájdalmam elviselhetetlen +volt. Nem tudtam megmozdítani se a lábamat, se a hátamat. Végül +nagy láz fogott el. Elfogyasztottam egész aszpirin- és +kinin-készletemet, de nem éreztem megkönnyebbülést. Újabb álmatlan +éjjel várt tehát reám. Ezt szörnyű volt még elgondolni is. +Szállásunk egy kolostor mellett levő vendég-jurtában volt. +Mongoljaim elhivatták a lámadoktort, aki két nagyon keserű port +adott be nekem és biztosított, hogy másnap reggel már folytathatom +az utamat. Nemsokára a szívműködés élénkülését éreztem, de utána a +fájdalom csak növekedett. Még egy éjjelt töltöttem el álmatlanul. +De napkeltével megszűnt a fájdalom. Egy óra mulva lovat +nyergeltettem magamnak. A szekérre nem akartam többé fölülni.</p> +<p>Mialatt a mongolok összefogdosták a lovakat, a sátramhoz jött +Philipoff ezredes. Elbeszélte, hogy mindazokat a vádakat, amelyek +szerint ő, a testvére és Poletika bolsevikok, tagadta és Bezrodnoff +megengedte neki a Van Kureba való utazást, hogy ott Ungern báróval +találkozzék, akit Van Kureba vártak. De Philipoff nem tudta, hogy +mongol vezetője bombával fölszerelve és egy másik mongol Ungern +bárónak szóló levéllel már úton volt. Azt sem tudta, hogy +testvéreit és Poletikát Zain Szabiban agyonlőtték.</p> +<p>Philipoff sietett; még aznap el akart jutni Van Kureba. Én egy +órával később indultam el. <span class="pagenum"><a name="Page_165" +id="Page_165">-165-</a></span></p> +<h3><span class="smaller">HARMINCKETTEDIK FEJEZET.</span><br /> +Egy öreg jövendőmondó.</h3> +<p>Most ismét az ourtonúton mentünk tovább. Azokon a vidékeken, +amelyeken keresztülhaladtunk, a mongoloknak nagyon gyönge és +kimerült lovaik voltak, mert a jurtalakóknak Daicsin Van és +Kazagrandi sok hírvivője számára állandóan lovakat kellett +kiállítaniok. Az éjjelt a Van Kuret megelőző utolsó ourtonon +kellett eltöltenünk, ahol egy kövér öreg mongol és a fia volt a +póstaállomás vezetője. Az öreg mongol vacsora után kezébe vette egy +juh lapockacsontját, gondosan eltávolított róla minden húsmaradékot +és rám pillantva, a tűzbe tette. Valami varázsige mormolása után +így szólt hozzám:</p> +<p>– Megmondom magának a jövőt. Az én jóslataim mind +beteljesednek.</p> +<p>Amikor a csont egészen megfeketedett, kivette a tűzből, lefújta +róla a hamut, nagyon pontosan megvizsgálta a külsejét és a csonton +át a parázst nézegette. Egy ideig folytatta ezt a vizsgálódást, +azután arcán félelem kifejezésével visszatette a csontot a +szénre.</p> +<p>– Mit látott? – kérdeztem nevetve.</p> +<p>– Hallgasson! – susogta. – Ijesztő jeleket találtam.</p> +<p>Megint kivette a csontot a tűzből, újra megvizsgálta minden +oldalról, miközben imákat mormolt és különös mozdulatokat végzett. +Azután ünnepies, nyugodt hangon ezt jósolta:</p> +<p>– Magas, vöröshajú fehér ember alakjában a halál fog maga mögött +állni és közvetetlen közelből figyelni fogja. De a halál elkerüli… +Egy másik fehér ember a barátja lesz… A negyedik nap letelte előtt +elveszti ismerőseit. Hosszú kés adja meg nekik a halált. Már látom, +miként falják föl őket a kutyák. Óvakodjék a nyeregfejű embertől. +Az életére fog törni.</p> +<p>E jóslás után dohányozva és teázva még egy ideig együtt ültünk. +De az öreg ember mindig a félelem kifejezésével tekintett reám. Nem +tudtam szabadulni attól a gondolattól, <span class= +"pagenum"><a name="Page_166" id="Page_166">-166-</a></span> hogy +csak fogolytársak nézhetnek így arra, akit halálra ítéltek.</p> +<p>Másnap még napkelte előtt elhagytuk a jövendőmondót. Körülbelül +tizenöt mérföldnyi út után föltűnt Van Kure.</p> +<p>Kazagrandi ezredest a főhadiszállásán találtam. Jó családból +származott, tapasztalt mérnök és derék tiszt, aki a háborúban a +keletitengeri Moon sziget védelmében és később a Volga mellett a +bolsevikok ellen harcolva kitűnt. Kazagrandi ezredes fürdőt +ajánlott föl nekem, igazi fürdőkádban, amely a kereskedelmi kamara +elnökének a házában volt. Amíg ebben a házban időztem, belépett egy +magas, fiatal kapitány. Hosszú, fürtös, vörös haja volt és az arca +szokatlanul fehér. Szeme nagy és hideg, mint az acél, ajka szép, +vékony, csaknem leányos. De szemében annyi kemény kegyetlenség +volt, hogy kellemetlenné vált e különben szép arcnak a látása. +Amikor eltávozott, házigazdámtól megtudtam, hogy ez a tiszt +Veszelovszky kapitány volt, segédtisztje Rezukhin tábornoknak, aki +Mongolország északi részében küzdött a bolsevikok ellen. A tábornok +segédtisztjével együtt éppen ma érkezett meg Van Kureba, hogy +Ungern báróval tanácskozzék.</p> +<p>Ebéd után Kazagrandi ezredes fölszólított, hogy menjek a +jurtájába. Ott elmagyarázta a nyugatmongolországi helyzetet, amely +nagyon feszültté vált.</p> +<p>– Ismeri Gay doktort? – kérdezte. – Ön tudja, hogy különítményem +megszervezésében a segítségemre volt, de Urga azzal vádolja, hogy a +szovjet ügynöke.</p> +<p>Amennyire csak lehetett, védelmeztem Gayt, hiszen a segítségemre +volt, de különben is Kolcsak fölmentette minden vád alól.</p> +<p>– Igen, igen, Gay igazolására én is előállottam ezzel, – mondta +az ezredes, – de Rezukhin leveleket fogott el, amelyeket Gay a +bolsevikoknak írt. Ungern báró parancsára Gayt ma a családjával +együtt Rezukhin főhadiszállására küldték és attól félek, hogy nem +érkeznek meg oda.</p> +<p>– Miért?</p> +<p>– Útközben ki fogják őket végezni, – felelte az ezredes. +<span class="pagenum"><a name="Page_167" id= +"Page_167">-167-</a></span></p> +<p>– Mit tegyek, hogy ezt megakadályozzam? Gay nem lehet bolsevik. +Sokkal jobban nevelt és sokkal okosabb ember.</p> +<p>– Nem tudom, nem tudom, – mormogta elcsüggedésre valló +mozdulattal Kazagrandi ezredes. – Próbáljon meg Rezukhinnel +beszélni.</p> +<p>Elhatároztam, hogy azonnal fölkeresem Rezukhint. Éppen ebben a +pillanatban belépett Philipoff ezredes, aki a katonák kiképzése +körül elkövetett hibákról kezdett beszélni. Már amikor rajtam volt +a köpenyem, még egy tiszt jött a jurtába. Kis ember volt, régi zöld +ellenzős kozák sapkával és összeszakadt szürke mongol köpennyel. +Jobb karja föl volt kötve. Ez volt Rezukhin tábornok, akinek rögtön +bemutattak. Beszélgetés közben a tábornok nagyon udvariasan és +nagyon ügyesen megtudakolta, hogy Philipoff és én milyen életet +éltünk a legutolsó három évben. Közben tréfálkozott és diszkréten, +szerényen nevetett. Elbúcsúzását fölhasználva, vele együtt +kimentem. Ellenvetéseimet nagyon figyelmesen és udvariasan +meghallgatta, azután nyugodt hangján ezt mondta:</p> +<p>– Gay dr. a szovjet ügynöke, aki csak azért mondja magát +fehérnek, mert ilyen módon mindent jobban akar látni, hallani és +tapasztalni. Bennünket mindenütt ellenség vesz körül. Az orosz nép +demoralizálva van. Az orosz pénzért minden árulásra kész. Ilyen +ember Gay. De különben sincs már semmi célja, hogy az ügyét +megvitassuk. Ő és családja már nem él. Embereim ma innen öt +kilométernyire fölkoncolták őket.</p> +<p>Megrémülve néztem ennek a kicsiny, mozgékony embernek az arcába, +akinek oly lágy volt a hangja és a magatartása oly udvarias. És +most annyi gyűlöletet és elhatározottságot olvastam ki a szeméből, +hogy egyszerre megértettem azt a reszkető félelmet, amely a +tiszteket az ő jelenlétében elfogja. Később Urgában többet tudtam +meg Rezukhinról, aki egyformán volt híres föltétlen vitézségéről és +határtalan kegyetlenségéről. Ungern báró házőrzője volt, mindig +kész arra, hogy vezéréért tűzbe menjen vagy hogy torkon ragadja +azt, akire az ura ráuszítja.</p> +<p>Még négy nap sem telt el és «ismerőseimnek hosszú kés +<span class="pagenum"><a name="Page_168" id= +"Page_168">-168-</a></span> adta meg a halált». Az öreg mongol +póstaállomás-vezető jóslatának egyik része már megvalósult. Most +rajtam volt a sor, hogy szemébe nézzek a halálos veszedelemnek. Nem +kellett sokáig várnom. Ungern-Sternberg báró, az ázsiai +lovashadosztály parancsnoka két nap mulva Van Kureba érkezett.</p> +<h3><span class="smaller">HARMINCHARMADIK FEJEZET.</span><br /> +«Fehér ember alakjában a halál fog maga mögött állni.»</h3> +<p>«A rettenetes tábornok, a báró» teljesen észrevétlenül jött át +Kazagrandi ezredes őrszemein. Kazagrandival való beszélgetés után +Philipoff ezredest és engem fölszólított a báró, hogy menjünk el +hozzája. Kazagrandi ezredes adta át nekem ezt az üzenetet. Azonnal +menni akartam, de az ezredes vagy egy fél óráig visszatartott. +Azután e szavakkal bocsátott útnak:</p> +<p>– Most segítse meg önt az Isten! Menjen!</p> +<p>Ez a különös búcsúztató bizony nem volt vígasztaló és rendkívül +titokzatosan hangzott. Magammal vittem revolveremet és zsebembe +rejtettem a ciankálimat.</p> +<p>A báró a katonaorvos jurtájában szállt meg. Amikor az előtérbe +léptem, elém jött Veszelovszky kapitány. Kozákkard volt az oldalára +kötve és övében revolver volt tok nélkül. Bement a jurtába, hogy +bejelentse megérkezésemet. Amikor ismét kijött a sátorból, azt +mondta:</p> +<p>– Lépjen közelebb.</p> +<p>A jurta bejáratánál vértócsa ötlött a szemembe, amelyet a föld +még nem tudott beinni – rosszat jelentő üdvözlet valakitől, aki +előttem volt itt. Kopogtam. Magas tenor azt felelte:</p> +<p>– Szabad!</p> +<p>Alig hogy átléptem a küszöböt, mint egy tigris, felém ugrott egy +vörös mongol selyemköpenybe burkolt alak, megrázta a kezemet, +azután egész hosszában végigterült a sátor oldalfalánál levő ágyon. +Szemét rám tapasztva, hisztérikus hangon kiabálta: <span class= +"pagenum"><a name="Page_169" id="Page_169">-169-</a></span></p> +<p>– Mondja meg, kicsoda ön? Itt mindenütt sok a kém és az +izgató.</p> +<p>Egy pillanat elegendő volt, hogy fölismerjem megjelenését és +pszihológiáját. Kis fej széles vállon; szőke, rendetlen haj; +vöröses, bozontos bajusz és sovány, fáradt arc, hasonló a bizánci +ikonok képeihez. De mindezt elnyomta az acélszem fölött levő nagy +kidudorodó homlok. Ez a szem rám meredt, mint a ketrecbe zárt +vadállat szeme. Megfigyelésem csak egy pillanatig tartott, de +mindjárt tisztában voltam azzal, hogy nagyon veszedelmes ember volt +velem szemben, aki mindenkor képes valami jóvá nem tehető dolgot +elkövetni. Ámbár bizonyára nagy veszedelemben voltam, súlyosan +megsértve éreztem magamat.</p> +<p>– Üljön le!</p> +<p>Rám kiáltott sziszegő hangon. Egy székre mutatott és +türelmetlenül rángatta a bajuszát. Éreztem, hogy elönt a harag és +állva ezt feleltem neki:</p> +<p>– Megengedte magának báró, hogy engem megsértsen. Az én nevem +annyira ismert, hogy nem lett volna szabad magát ilyen sértésre +elragadtatnia. Tehet velem, amit akar, mert a hatalom az ön oldalán +van. De arra nem kényszeríthet, hogy szóba álljak valakivel, aki +engem megsértett.</p> +<p>Alighogy ezt kimondtam, Ungern báró leugrott az ágyról és +szemmellátható meglepődéssel mustrált engem végig, miközben +visszafojtotta a lélekzetét és még mindig a bajuszát rángatta. +Külsőleg megőriztem a nyugalmamat és közömbösen szétnéztem a +jurtában. Csak akkor vettem észre, hogy Rezukhin tábornok is ott +volt. Meghajlással üdvözöltem őt és viszonozta köszönésemet. Azután +ismét a bárót figyeltem, aki lehorgasztott fővel és csukott szemmel +ült, időnként a szemöldökét dörzsölte és magában mormogott. +Hirtelen fölállott és mellettem elnézve, ezt mondta:</p> +<p>– Kimehet! Már nincs arra szükségem…</p> +<p>Hátrafordultam és csak most láttam meg Veszelovszky kapitányt +fehér, hideg arcával. Nem hallottam, mikor bejött. Megfordult és +kiment.</p> +<p>«Fehér ember alakjában a halál» állott mögöttem, gondolám. De +vajjon teljesen elkerült-e már? <span class="pagenum"><a name= +"Page_170" id="Page_170">-170-</a></span></p> +<p>A báró egy ideig elgondolkozva állott, azután rapszodikus, be +nem fejezett mondatokban beszélni kezdett:</p> +<p>– Bocsánatot kérek… Meg kell értenie a dolgot… annyi az áruló! A +becsületes emberek eltűntek. Senkiben sem bízhatom. Minden név vagy +hamis, vagy álnév. Okiratokat hamisítanak. Csal a szem és a szó. +Minden demoralizálva van és mindent megfertőzött a bolsevizmus. +Éppen az imént adtam ki a parancsot, hogy kaszabolják le Philipoff +ezredest, aki az orosz Fehér Szervezet képviselőjének mondta magát. +Ruhájának bélésében két bolsevista titkos jelírást találtak… Amikor +a tisztem lesújtott rá, még akkor is azt kiáltotta: «miért öl meg, +elvtárs?» Senkiben sem bízhatom.</p> +<p>Azután hallgatott. Én is hallgattam.</p> +<p>– Bocsánatot kérek, – kezdte újra. – Megsértettem önt, de hiszen +nemcsak ember vagyok, hanem nagy seregek vezére is és a fejemben +sok a gond és aggodalom!</p> +<p>Hangjából egyszerre kétségbeesés és őszinteség csendült ki. +Barátságosan kezét nyujtotta. Ismét csönd. Végre így feleltem:</p> +<p>– Mit parancsol most, hogy velem tegyenek? Mert nekem nincsenek +se hamis, se valódi okirataim. De tisztjei közül sokan ismernek és +Urgában akárhányan vannak, akik bizonyíthatják, hogy én nem lennék +képes se agitátor, se…</p> +<p>– Szükségtelen, szükségtelen… – szakított félbe a báró. – Tiszta +a dolog! Behatoltam az ön lelkébe és mindent tudok. Amit a +Narabancsi Hutuktu önről írt, igaz. Mit tehetek önért?</p> +<p>Elmondtam neki, hogy barátom és én miként menekültünk el +Szovjet-Oroszországból, hogy hazánkba térjünk és miként +csatlakozott hozzánk egy csoport lengyel katona, abban a +reménységben, hogy megint elérheti Lengyelországot. Arra kértem, +nyujtson segítséget, hogy eljuthassak a legközelebbi kikötőbe.</p> +<p>– Szívesen, szívesen… Minden tekintetben a segítségére leszek, – +felelte izgatottan. – Automobilomon elviszem önt Urgába. Holnap +elindulunk és majd Urgában meghányjuk-vetjük a továbbiakat. +<span class="pagenum"><a name="Page_171" id= +"Page_171">-171-</a></span></p> +<p>Elbúcsúztam és távoztam a jurtából. Szállásomra érkezve, +Kazagrandi ezredest nagy aggodalomban találtam. Keresztet vetve ezt +mondta:</p> +<p>– Hála Istennek!</p> +<p>Megható volt az öröme; mégis azt gondoltam, hogy az ezredes, ha +akart volna, sokkal többet tehetett volna vendégének a +megmentéséért.</p> +<p>Ennek a napnak az izgalma kifárasztott és mintha évekkel +megöregedtem volna. A tükörbe pillantva, úgy rémlett, hogy őszebb +lettem. Éjjel nem tudtam aludni. Egyre Philipoff ezredes fiatal, +csinos arcára, a vértócsára, Veszelovszky kapitány hideg szemére +kellett gondolnom és Ungern bárónak a kétségbeesés és a gond +hangján folyó beszédére. Végre mélyen elaludtam.</p> +<p>Ungern báró keltett föl. Eljött, hogy kimentse magát, mert nem +vihet magával az automobilján, mivel Daicsin Vant kénytelen +elvinni. De megparancsolta, úgymond, hogy fehér tevéjét hátasnak és +két kozákot födözetnek bocsássanak rendelkezésemre. E közlése után +olyan gyorsan távozott a szobából, hogy a köszönetre sem maradt +időm.</p> +<p>Most már teljesen elkerült az álom. Fölöltözködtem és egyik +pipát a másik után szívtam el. E közben azt gondoltam:</p> +<p>– Mennyivel könnyebb mégis a bolsevikokat a Szeybi mocsarain +legyőzni és átkelni Ulan Taiga havas csúcsain, ahol a gonosz +démonok minden utast agyonvernek! Ott minden egyszerű volt és +érthető. Itt azonban őrült lidércnyomás, sötét, visszataszító +forgatag minden!</p> +<p>Éreztem, hogy valami tragédia, valami irtóztató dolog volt +Ungern báró minden mozdulatában, aki mögött az a csöndes, fehérarcú +Veszelovszky és a halál lépkedett. <span class="pagenum"><a name= +"Page_172" id="Page_172">-172-</a></span></p> +<h3><span class="smaller">HARMINCNEGYEDIK FEJEZET.</span><br /> +A háború borzalmai.</h3> +<p>Másnap virradatkor elhozták Ungern báró pompás fehér tevéjét. +Elindultunk. A társaságomban két kozák, két mongol katona és egy +láma volt. Két málhás tevével is rendelkeztem. Ezek a sátrat és az +élelmiszerkészletet vitték.</p> +<p>Még mindig féltem, hogy a báró talán ezen az úton akar +megöletni, nehogy Van Kureban, barátaim szemeláttára kelljen velem +végeznie. Egy golyó a hátamba és végem van. Ennek következtében +készen voltam arra, hogy bármely pillanatban előránthassam +revolveremet és védhessem magamat. Ügyeltem arra is, hogy a kozákok +mindig előttem vagy mellettem haladjanak.</p> +<p>Déltájban messziről automobil tülkölését hallottuk és nemsokára +Ungern bárót láttuk teljes gyorsasággal utánunk robogni. +Kíséretében két segédtiszt és Daicsin Van herceg volt. A báró +nagyon szeretetreméltóan üdvözölt és azt kiáltotta:</p> +<p>– Urgában viszontlátom önt!</p> +<p>– Ó, – gondoltam, – tehát mégis azt akarja, hogy eljussak +Urgába. Nos, akkor az úton nem kell aggódnom, Urgában pedig sok +barátom lesz.</p> +<p>A báróval való találkozás után a két kozák nagyon figyelmes lett +irántam és azon voltak, hogy elbeszélésekkel szórakoztassanak. +Részleteket mondtak el a Transbajkáliában a bolsevikokkal vívott +súlyos harcokról és a kínaiakkal Urga közelében folytatott +csatáról; leírták, hogy több kínai katonánál miként akadtak +kommunista útlevélre; nagyon dícsérték Ungern bárót a bátorságáért, +aki dohányozva és teázva a tűzvonalban a tábortűznél szokott ülni, +anélkül, hogy csak egyszer is megsebesült volna; példának +fölhozták, hogy egyik ütközetben hetvennégy golyó fúródott a +köpenyébe, a nyergébe és a nyeregtáskákba, anélkül, hogy +megsebesült volna és azt mondták, hogy ez egyik oka nagy +befolyásának a mongolokra; elbeszélték továbbá, hogy <span class= +"pagenum"><a name="Page_173" id="Page_173">-173-</a></span> Ungern +báró az urgai csata előtt lovas-őrjáraton volt és visszajövet +bambuszbotjával (taszhur) ölt meg egy kínai tisztet és két katonát; +elismeréssel szóltak arról, hogy a tábornoknak nincs más +fölszerelése, mint két fehérneműkészlete és két pár csizmája; +jellemzésére pedig azt mondták, hogy ütközetben mindig nyugodt és +kedves, a béke ritka napjaiban pedig szigorú és rosszkedvű.</p> +<p>Én viszont Szibériából való elmenekülésemről mondtam el +egyetmást a kozákoknak. Beszélgetés közben nagyon gyorsan telt el a +nap. Tevéink állandóan ügettek úgy, hogy a szokásos napi +tizennyolc–húsz mérföld helyett csaknem ötven mérföldet tettem meg. +Az én állatom gyorsabb volt a többinél. Rendkívül nagy fehér teve +volt, pompás vastag sörénnyel. Belső-Mongolország egyik fejedelme +ajándékozta Ungern bárónak.</p> +<p>Az Orkhon folyó tulsó partján láttuk meg az első halott kínai +katonát. Az út közepén feküdt, arccal fölfelé, széttárt karral. +Átkelvén a Burgut-hegyen, a Tola folyó völgyébe jutottunk. E folyó +mellett tovább fölfelé van Urga. Az út most tele volt a menekülő +kínaiaktól eldobott köpennyel, inggel, csizmával és üsttel és sok +halott feküdt mindenfelé. Azután mocsáron keltünk át, amelynek +mindkét oldalán valóságos heggyé tornyosult a sok halott ember, a +kimúlt ló és teve, az összetört szekér és mindenféle katonai +fölszerelés romja. Ungern báró tibetijei itt vágták el a menekülő +kínai fölszerelési oszlop útját.</p> +<p>Különös és megrázó volt látni az ellentétet a rakáson fekvő +halottak és a tavasz csírázó, újra ébredő élete közt. Minden +pocsolyában különféle fajtájú vadkacsák úszkáltak. A magas fűben +darvak táncolták sajátságos szerelmi táncukat. A tavakon hattyúk és +libák nagy serege mozgott. A mocsarakat a mindig párosával +mutatkozó szurpánok vagy «lámalibák» élénkítették, a mongolok e +szent madarai, amelyek fényesen színes ruhájukkal mintha elsurranó +fényfoltok lettek volna. A magasabb, szárazabb helyeken vadpulykák +ugrándoztak és élelmüket keresve, harcra keltek egymással. +Szalgafoglyok nagy csapatai repültek el előttünk. És a hegyek +lejtőin, nem messze a tavasz visszatértének örülő állatoktól, +<span class="pagenum"><a name="Page_174" id= +"Page_174">-174-</a></span> ugató és a napfényben nyújtózkodó +farkasok feküdtek, amelyek játszó kutyákhoz hasonlítottak.</p> +<p>A természet csak az életet ismeri. Neki a halál csak epizód, +amelynek nyomát eltörli homokkal, hóval és kövér fű és színesen +csillogó bokrok meg virágok díszével. Mit törődik azzal a +természet, ha Csifuban vagy a Jangtsze partján egy anya egy csésze +rízst áldoz vagy tömjént éget el az áldozati szekrény előtt, hogy +imádkozzék fia hazatéréseért, aki örökre ismeretlenül elesett a +pusztában a Tola folyó mellett, ahol csontjait kiszárítják a +természet pazarló tüzének sugarai és a szelek szétszórják a puszta +homokján? Nagyszerű a természetnek közömbössége a halállal szemben +és mohósága az élet után.</p> +<p>Negyedik napon az est beköszöntése után a Tola folyó partjához +értünk. A rendes gázlót nem tudtuk megtalálni. Tevémet tehát +belekényszerítettem a folyóba, hogy a szerencsében bízva átjussak. +Épségben át is kerültünk, mert sekély, bár kissé iszapos helyre +akadtunk. És ezért hálás lehettem, mert ha a tevének mély a víz és +a nedves elem a nyakáig ér, akkor nem úgy úszik, mint a ló, hanem +rendszerint az oldalára fekszik, hogy az árammal vitesse magát, ami +lovasára nézve nagyon kellemetlen.</p> +<p>A folyó partján sátort ütöttünk.</p> +<p>Újabb tizenöt mérföld után másnap csatatéren mentünk keresztül, +amelyen a harmadik nagy csatát vívták meg Mongolország +függetlenségéért. Ungern báró csapata itt hatezer kínaival ütközött +össze, akik Kiachtából siettek ide, hogy urgai földieiknek +segítségére legyenek. A kínaiakat tökéletesen megverték, négyezer +ember fogságba esett, de azok, akik megadták magukat, a következő +éjjel szökni próbáltak. Ungern báró a transbajkáli kozákokat és +tibetieit küldte ki üldözésükre és az ő munkájuk eredményét láttuk +most a halálnak e mezején. Még körülbelül ezerötszáz holttest +hevert itt temetetlenül. Kozákjaim előadása szerint még sokkal több +halottat már eltemettek. A halottakon kardokozta irtózatos sebek +voltak láthatók. Nagy összevisszaságban mindenfelé fölszerelési +tárgyak hevertek. A mongolok elhagyták az iszonyat e vidékét. +Helyüket farkasok <span class="pagenum"><a name="Page_175" id= +"Page_175">-175-</a></span> foglalták el; ott feküdtek minden kő +mögött és minden gödörben. Kutyafalkák, elvadult bestiák marakodtak +a farkasokkal a zsákmányért.</p> +<p>Végül mögöttük volt az átkozott hadistennek hozott tömegáldozat +helye. Nemsokára egy sekély, gyorssodrú folyó közelébe érkeztünk. A +mongolok itt leszálltak tevéikről. Sapkáikból itták a folyó vizét. +A szent víz volt ez, amely elfolyik az Élő Buddha lakóhelye +mellett.</p> +<p>A kanyargó völgyből hirtelen egy másik mélyedésbe jutottunk, +ahol nagy, sötét, sűrű fenyőerdővel borított hegy emelkedett föl +előttünk.</p> +<p>– Szent Bogdo-Ol! – kiáltotta a láma. – Székhelye az isteneknek, +akik a mi Élő Buddhánkat oltalmazzák!</p> +<p>Bogdo-Ol az irtózatos csomó, amely három hegyláncot köt össze +egymással. Délnyugaton a Gegyl, délen a Gangyn és északon a Huntu. +A fiatal erdővel borított hegy az Élő Buddha tulajdona. Az erdőben +a Mongolországban föltalálható valamennyi állatfaj otthonos. A +vadászat azonban tilos. A törvény ellen vétő mongolt halálra +ítélik, külföldinek pedig száműzés a büntetése. Még a Bogdo-Olon +való egyszerű átkelés is tilos halálbüntetés terhe mellett. Ezt a +tilalmat csupán egy ember szegte meg, Ungern báró, aki ötven +kozákkal átkelt a hegyen, előrenyomult az Élő Buddha palotájáig, +ahol a kínaiak fogságban tartották Urga főpapját és ellopta az Élő +Buddhát.</p> +<h3><span class="smaller">HARMINCÖTÖDIK FEJEZET.</span><br /> +Az élő istenek, a harmincezer Buddha és a hatvanezer szerzetes +városában.</h3> +<p>Végre tehát előttem volt az Élő Buddha székhelye. A Bogdo-Ol +lábánál fehér tibeti épület emelkedik, amely a napfényben csillámló +zöldeskék cseréppel van födve. Facsoportok közepette pompás +látványt nyujt az áldozati szekrények és kis paloták fantasztikus +teteje mellett. A hegytől elfordult oldalán a Tola folyón átvivő +hosszú híd köti össze a szerzetesek városával, amelyet egész +Keleten Ta Kure néven <span class="pagenum"><a name="Page_176" id= +"Page_176">-176-</a></span> szentnek ismernek. Itt seregestől +laknak másodrangú csodatevők, próféták, varázslók és gyógyításhoz +értő orvosok. Mindezek az emberek isteni eredetűek és élő +istenekként tisztelik őket. Balra, lapos magaslaton, öreg kolostor +van, rengeteg magas, sötétvörös toronnyal. Ez a kolostor mint «Láma +városának temploma» ismert. Benne Buddhának óriási aranyozott +bronzszobra van, amely aranyozott lótuszvirágon ül. Sok kisebb +templom, áldozati szekrény, obo, nyílt oltár, csillagászati célokat +szolgáló torony, a lámáknak szürke, egyenletes házakból és +jurtákból álló városrésze, amelyben mintegy hatvanezer mindenféle +korú és rangfokozatú szerzetes lakik, iskolák, szent irattári +épületek és könyvtárak, a Bandik (buddhista hittaniskolák +növendékei) házai és a Kínából, Tibetből, valamint a burjétok és +kalmukok földjéről való tisztelt vendégeknek szolgáló fogadók +alkotják az igazi mongol várost.</p> +<p>A kolostor alatt van a külföldiek telepe, ahol az orosz, a +külföldi és a leggazdagabb kínai kereskedők laknak és ahol a +színdús keleti bazár mutatja lüktető életét. Egy kilométerrel +lejjebb a maimaicsengi sánc elkeríti a többi kínai kereskedelmi +telepet és még messzebbre a völgyben orosz magánházaknak hosszú +sora, egy kórház, egy templom és végre az ügyetlenül épített, +négyszögletes vörös téglaépület is látható, amely azelőtt az orosz +konzuli hivatal volt.</p> +<p>Már a kolostor közelében voltunk, amikor egy a közelben levő +mély út bejáratánál több mongol katonát vettem észre. Három +holttestet vonszoltak oda be.</p> +<p>– Mit csinálnak ezek az emberek? – kérdeztem.</p> +<p>A kozákok csak mosolyogtak, de nem feleltek. Hirtelen katonás +köszönésre húzták ki magukat.</p> +<p>A mély útból kis mongol poni jött ki, amelyen tömzsi férfi ült. +Amikor elhaladt mellettünk, vállrojtján az ezredesi rangjelzést +vettem észre. Sűrű szemöldök alatt fekvő hideg, színtelen szemével +végigmustrált. Sapkáját levette a fejéről és csupasz koponyájáról +letörölte az izzadságot. Föltűntek nekem koponyájának különös +hullámzó vonalai. Ez volt a «nyeregfejű ember», akitől a Van Kuret +megelőző utolsó póstaállomáson az öreg jövendőmondó óvott. +<span class="pagenum"><a name="Page_177" id= +"Page_177">-177-</a></span></p> +<p>– Ki ez a tiszt? – kérdeztem.</p> +<p>Bár már meglehetősen távol volt, a kozákok mégis csak suttogni +merték:</p> +<p>– Szepailoff ezredes, Urga parancsnoka.</p> +<p>Szepailoff ezredes a legsötétebb alak a mongol események nagy +tömegében. Valamikor technikus volt, majd csendőr és a cár uralma +alatt gyorsan jutott előre. Mint teljesen rendellenes jelenséget +ismerték. A teste mindig idegesen mozgott és rángatódzott. Ha +beszédjének árja elindult, kevés kellemes hang jött ki a gégéjéből, +de az ajka nyállal és habbal lett tele. Arcát mindig rángatódzás +éktelenítette el. Szepailoff őrült volt. Ungern báró kétszer is +megvizsgáltatta orvosi bizottsággal és megparancsolta neki, hogy +pihenjen egy ideig. Remélte, hogy így majd megszabadulhat tőle, +gonosz géniuszától. De hasztalan volt minden. Szepailoff +kétségtelenül szadista volt. Később hallottam, hogy az elitélteket +ő maga végezte ki és hogy e munka közben nevetni és énekelni +szokott. Urgában rettenetes dolgokat beszéltek róla. Valóságos +véreb volt, aki a halál karmaival kapaszkodott bele áldozataiba. +Ungern báró kegyetlenségének híre és dicsősége őt illeti. Ungern +báró elmondta nekem, hogy Szepailoff az útjában van és őt is +bármikor megöletheti. A báró félt Szepailofftól, nem mint embertől, +hanem a babona következtében, mert az őrült ezredes +Transbajkáliában egy varázsdoktort talált, aki azt jósolta, hogy a +báró meghal, ha Szepailoffot elbocsátja szolgálatából. Szepailoff +nem adott pardont bolseviknak, vagy olyan embernek, aki bolsevikkal +valamiféle összeköttetésben volt. Bosszúszomjának az volt az oka, +hogy a bolsevikok a börtönben megkínozták és szökése után egész +családját megölték.</p> +<p>Egy orosz cégnél szálltam meg, ahol Uliaszutaiból való +útitársaim azonnal fölkerestek. Nagy örömmel üdvözöltek, mert a Van +Kureban és Zain Szabiban történtek miatt nagyon aggódtak értem.</p> +<p>Miután fürödtem és némileg rendbehoztam magamat, barátaimmal az +utcára mentem. Beléptünk a bazárba. Az egész piacon nagy volt a +tolongás. A vásárló, eladó és árúikat dícsérő emberek csoportjainak +ünnepi külsőt adtak a kínai <span class="pagenum"><a name= +"Page_178" id="Page_178">-178-</a></span> szövetből való pompás +szalagok, a gyöngysorok, fülbevalók és karkötők, amit mindenütt +megvételre kínáltak. Emitt a vásárlók juhokat tapogattak végig, +hogy megtudják, kövérek-e vagy soványak, amott pedig a mészáros +nagy húsdarabokat vágott le a fölaggatott állati testekről. Bárhová +nézett az ember, mindenütt a puszta nevető és tréfálkozó fiait +látta. Mongol asszonyok magasra fésült hajjal és fejükön +fölfordított csészealjhoz hasonlító nehéz ezüst sapkával az +eladásra kirakott selyemszalagokat és hosszú gyöngyláncokat +bámulták. Egy imponálóan nagy mongol férfi pompás lovak kis +csoportját vizsgálgatta és alkuba bocsátkozott a mongol +zahachineval, a lovak tulajdonosával. Egy csontos, fürge, +napsütötte tibeti, aki talán azért jött Urgába, hogy az Élő Buddhát +imádja, vagy talán titkos üzenetet hozott Lasszából, a másik +«istentől», egyre fecsegett és alkudozott, hogy egy achátból +kifaragott lótusz Buddha-szoborhoz hozzájuthasson. Más helyen nagy +csapat mongol és burjét egy kínai kereskedőt állott körül, aki +üvegből, kristályból, porcellánból, ametisztből, achátból és +nefritből készült burnótüvegcséket kínált megvételre és a venni +szándékozó mongoloktól tíz fiatal ökröt kért az egyik darabért, +amely barna erezetű, zöldes-habos nefritből volt kimetszve. És +mindenütt ott voltak láthatók a burjétok hosszú, vörös ruhában, meg +vörös aranyhimzésű sapkájukkal és színes ellentétül a tatárok +fekete köpenyben, fejükön kifordított fekete bársonysapkával. Igazi +keleti kép volt ez az összevisszaság.</p> +<p>A lámák adták meg e kép hátterét. Sárga és vörös ruhában +sétálgattak mindenfelé, festőileg a vállukra vetett sapkával. E +legkülönbözőbb alakú sapkák közül az egyik sárga gombához, a másik +vörös frigiai sapkához, vagy régi vörösszínű görög sisakhoz +hasonlított. A tömeg közé keveredtek, ünnepiesen csacsogtak, az +olvasót morzsolgatták és aki kíváncsi volt rá, annak megjósolták a +jövendőt, de persze e célra főként a gazdag mongolokat keresték ki +maguknak. Ezen a vásáron nem egy politikai és vallási kémkedés is +folyt. Azt a sok mongolt, aki Mongolország különböző részéből jött +ebben az időben Urgába, állandóan figyelő lámák hálója vette körül. +<span class="pagenum"><a name="Page_179" id= +"Page_179">-179-</a></span></p> +<p>Az épületeken orosz, kínai és mongol lobogó lengett. Egyetlen +csillagos lobogót a piac egyik kis bolthelyisége fölött lehetett +látni. A közelben levő sátrak és jurták is gazdag zászlódíszben +pompáztak. Voltak ott négyszögek és körök, amelyek hercegek vagy +magánszemélyek lakását jelezték, de háromszögű zászlók is, amelyek +azt hirdették, hogy ott himlős és bélpoklos emberek szenvedtek és +haldokoltak. A napsütésben mindennek rendkívül színpompás hatása +volt. Imitt-amott Ungern báró katonái feszítettek, az oroszok +hosszú, kék ruhában, a mongolok és tibetiek vörös ruhában és sárga +vállrojttal, amelyen Dzsingisz khán szvasztikája és az Élő Buddha +iniciáléja volt látható és a mongol hadsereg kínai különítményének +kínai katonái. A kínai hadsereg megsemmisülése után ugyanis kétezer +kínai harcos azt az előjogot kérte az Élő Buddhától, hogy az ő +légiójába sorozzák őket és hűséget, meg engedelmességet fogadtak +neki. Kívánságuk teljesült. Most két ezredet alkottak, amelyeknek +katonái a sapkán és a vállrojton a régi kínai ezüst sárkányt +viselték.</p> +<p>Az egyik sarkon nagy automobil jött velünk szembe. Ungern báró +ült benne, akin sárga selyem mongol kabát volt kék övvel. +Automobilja teljes gyorsasággal haladt, de a báró mégis megismert. +A kocsiját azonnal megállíttatta, kiszállt belőle és fölszólított, +hogy kísérjem el a jurtájába.</p> +<p>A báró kicsiny, egyszerűen berendezett jurtában lakott, amely +egy kínai hong (kereskedelmi cég) udvarán volt fölállítva. +Főhadiszállása két közeli jurtában volt, míg szolgaszemélyzete egy +kínai fang-tzuban volt elhelyezve. Amikor figyelmeztettem +igéretére, hogy segíteni fog egy tengeri kikötőhöz való +eljuthatásomban, a tábornok világos szemével rám nézett és francia +nyelven ezt mondta:</p> +<p>– Itt vége felé közeledik a munkám. Kilenc nap mulva megkezdem a +háborút a bolsevikok ellen és bevonulok Transbajkáliába. Kérem, +hogy addig még maradjon itt. Sok év óta nem érintkezhettem +civilizált emberrel. Mindig egyedül vagyok a gondolataimmal. +Szeretném önnek gondolataimat elmondani. Szeretnék önnel +elbeszélgetni úgy, hogy ne a «véres őrült bárót», ahogyan barátaim +neveznek, ne is a <span class="pagenum"><a name="Page_180" id= +"Page_180">-180-</a></span> «szigorú nagypapát», így neveznek +tisztjeim és katonáim, lássa bennem, hanem csak egy közönséges +embert, aki sokat kutatott és még többet szenvedett.</p> +<p>A báró néhány percig elgondolkodott. Azután folytatta:</p> +<p>– Megfontoltam a továbbutazását és mindent előkészítek az ön +számára. De arra kérem, hogy kilenc napig maradjon itt.</p> +<p>Mit tehettem? A báró hálásan kezet fogott velem és teát +hozatott.</p> +<h3><span class="smaller">HARMINCHATODIK FEJEZET.</span><br /> +A keresztes vitézek és tengeri rablók fia.</h3> +<p>– Beszéljen magáról és utazásáról – unszolt a báró.</p> +<p>Elmondtam neki mindent, amiről azt hittem, hogy érdekli. +Elbeszélésem mintha alaposan fölizgatta volna.</p> +<p>– Most én fogok önnek magamról beszélni és el fogom mondani, +hogy ki és mi vagyok! Nevemet annyi gyűlölet és félelem veszi +körül, hogy senki sem tudhatja, mi a valóság és mi a hamisság, mi a +megtörtént dolog és mi a legenda. Ha jegyzeteket csinál +mongolországi útjáról és a «véres tábornok» jurtájában való +tartózkodásáról, akkor talán egyszer írni fog róla.</p> +<p>Ungern báró behúnyta a szemét és dohányzott. Beszéd közben nem +fejezte be mondatait, mintha valaki megakadályozta volna azok +helyes fölépítésében</p> +<p>– Az Ungern-Sternberg család régi család, németeknek magyarokkal +és Attila-korabeli húnokkal való keveréke. Harcias eleim minden +európai háborúban résztvettek. Ott voltak a +keresztes-hadjáratokban. Egy Ungernt, aki Oroszlánszívű Richárd +alatt harcolt, Jeruzsálem falainak tövében öltek meg. Még a +tragikus gyermek-kereszteshadjáratban is életét vesztette egy +Ungern, a tizenegy éves Ungern Ralf. Amikor a tizenkettedik +században az ország legvakmerőbb harcosait a szlávok ellen a német +császári birodalom keleti határára küldték, köztük volt elődöm, +Halsa Ungern-Sternberg <span class="pagenum"><a name="Page_181" id= +"Page_181">-181-</a></span> Artúr báró. Ott a határon a lovagok +megalkották a német lovagrendet, amely tűzzel-vassal terjesztette a +keresztény tant a litvánok, esztek, lettek és szlávok közt. Amikor +a grünwaldi csatában lengyel és litván csapatok megsemmisítették a +német rendet, ugyanott két Ungern-Sternberg bárót is megöltek. +Családom mindig harcias volt és hajlott a miszticizmusra és +aszkétaságra.</p> +<p>– A XVI. és XVII. században több Ungern bárónak vára volt +Lettországban és Esztországban. Nem egy legenda és elbeszélés +fűződik hozzájuk. Ungern-Sternberg Henrik, akit a «bárd»-nak +neveztek, vándorló lovag volt. A franciaországi, angolországi, +spanyolországi és olaszországi lovagi tornákon annyira ismerték +nevét és dárdáját, hogy ellenfelei féltek tőle. Spanyolországban, +Cadiz mellett esett el egy lovag kardjától, aki kettéhasította a +sisakját és a koponyáját. Ungern Ralf báró rablólovag volt, aki +Riga és Reval közt garázdálkodott. Ungern Péter bárónak vára volt +Dagö szigetén, a Keleti tengeren, ahol abban az időben, mint +rablólovag, a tengeri kereskedelemnek az ura volt.</p> +<p>– A XVIII. század elején élt az ismert Ungern Vilmos báró, aki +alchimista volt és akit a «sátán testvéré»-nek neveztek. Nagyapám +az Indiai Óceánon volt tengeri rabló, aki adót követelt az angol +kereskedőktől és a brit hadihajók éveken át nem tudták elfogni. De +végre mégis csak elfogták, kiszolgáltatták az orosz konzulnak, aki +Oroszországba küldte, ahol Transbajkáliába való száműzésre ítélték. +Én is tengerésztiszt vagyok, de az orosz-japán háború arra +kényszerített, hogy elhagyjam igazi hivatásomat és a +zabajkal-kozákok csapatába lépjek. Egész életemet a háborúnak és a +buddhizmus tanulmányozásának szenteltem. A nagyapám hozta el nekünk +magával a buddhizmust Indiából. Atyám és én ennek következtében e +tan követői lettünk. Transbajkáliában megkíséreltem, hogy a +forradalom aljassága ellen való kíméletlen harcra megalkossam a +katonai buddhisták rendjét.</p> +<p>Amikor a báró idáig jutott, elhallgatott és idegesen egyik +csésze teát itta a másik után. Teája olyan erős és fekete volt, +mint a kávé.</p> +<p>– A forradalom aljassága!… Gondolkodott-e erről <span class= +"pagenum"><a name="Page_182" id="Page_182">-182-</a></span> valaha +valaki más is, mint Bergson, a francia filozófus és a tudós tibeti +Tashi Láma?</p> +<p>A tengeri rabló fia tovább beszélt, miközben tudományos +elméleteket, műveket, a tudomány és irodalom embereinek neveit, a +szentírást és buddhista könyveket idézte és fölváltva franciául, +németül, oroszul és angolul beszélt.</p> +<p>– A buddhista és a régi keresztény könyvekben arról az időről +olvastunk, amikor ki fog törni a háború a jó és gonosz szellemek +közt. Akkor el kell jönnie az ismeretlen «átok»-nak, amely +meghódítja a világot, elpusztítja a kultúrát, megöli az erkölcsöt +és mindenkit megsemmisít. Fegyvere a forradalom. Minden +forradalomban a rombolónak durva erőszaka fog a tapasztalatban +megérett intellektuális teremtő helyére lépni és a legalacsonyabb +ösztönöket és kívánságokat fogja homloktérbe tolni. Az emberiség +még jobban el fog távolodni az istenségtől és lelkivilágtól. A nagy +háború bebizonyította, hogy az emberiségnek fölsőbb ideálokhoz kell +fölemelkednie. De akkor megjelent ez az «átok», amelyet előre +látott Krisztus, János apostol, Buddha, az első keresztény +vértanúk, Dante, Leonardo da Vinci, Goethe és Dosztojevszky. +Megjelent, megakasztotta az emberiség előrehaladását és elzárta +utunkat az istenséghez. A forradalom fertőző betegség. Amikor +Európa szerződést kötött Moszkvával, megcsalta magát és a világ +többi részeit is. A nagy szellem életünk küszöbére Karmát (a +buddhista Nemezis megszemélyesítője) állította, aki nem ismer se +haragot, se kegyelmet. Le fog számolni az emberiséggel és ez a +leszámolás az éhséget, a rombolást, a kultúra, a dicsőség, a +becsület és szellem elpusztulását, az államok megsemmisülését és az +emberiség megsemmisülését fogja jelenteni. Már látom e borzalmakat, +az emberiség sötét, őrült pusztulását.</p> +<p>Hirtelen fölpattant a jurta ajtaja. Egy segédtiszt lépett be és +feszesen megállott.</p> +<p>– Miért jön erőszakosan a szobába? – kérdezte haragosan a +tábornok.</p> +<p>– Excellenciás uram, a határon levő előörsök elfogtak és +elhoztak egy bolsevista őrjáratot.</p> +<p>A báró fölkelt. A szeme villámlott, arca rángatódzott. +<span class="pagenum"><a name="Page_183" id= +"Page_183">-183-</a></span></p> +<p>– Hozza ide a jurtám elé!</p> +<p>Minden feledve volt; az ihletett beszédet, a meggyőző hangot, +mindent elnyomott a szigorú vezér parancsa. A báró fejére tette a +sapkáját, fogta a bambusztaszhurt, amit mindig magával vitt és +kirohant a jurtából. Követtem. A jurta előtt kozákok közepette hat +vörös katona állott.</p> +<p>A báró a foglyok elé állott és néhány percig mereven nézte őket. +Arca elárulta, hogy agyát súlyos gondolatok járják át. Azután a +foglyoktól elfordulva, leült az egyik kínai ház küszöbére és +gondolataiba elmélyedve, kis ideig ott maradt. Egyszerre csak +fölállott, odament a foglyokhoz, határozott mozdulattal mindeniket +külön-külön vállán érintette a taszhurjával és ezt mondta:</p> +<p>– Te balra állj, te jobbra állj!</p> +<p>Ilyen módon két részre osztotta az elfogott őrjáratot: jobbra +négy és balra két ember jutott. Ezután ezt a parancsot adta ki:</p> +<p>– Kutassátok ki ezt a kettőt! Ezek alighanem biztosok!</p> +<p>Azután a másik négyhez fordulva ezt kérdezte:</p> +<p>– A bolsevikok által mozgósított parasztok vagytok?</p> +<p>– Igenis, excellenciád, – felelték a megrémült katonák.</p> +<p>– Menjetek a parancsnokhoz és mondjátok meg neki, hogy az én +rendeletemre sorozzon be titeket az én csapatomba.</p> +<p>A balra állóknál útleveleket találtak, amelyekből kiderült, hogy +a kommunista politikai szakosztály biztosai. A tábornok +összeráncolta a homlokát és lassan kimondta az ítéletet:</p> +<p>– Fütykössel verjétek őket agyon!</p> +<p>Megfordult és ismét bement a jurtába. Beszélgetésünket most már +sehogysem tudtuk folytatni. Magára hagytam tehát a bárót.</p> +<p>A nekem szállást adó orosz cégnél eltöltött vacsora után Ungern +néhány tisztje jött oda. Élénken beszélgettünk, amikor egyszerre +automobil tülkölését hallottuk. A tisztek erre rögtön elnémultak. +Egyikük föltűnően megváltozott hangon megjegyezte: <span class= +"pagenum"><a name="Page_184" id="Page_184">-184-</a></span></p> +<p>– A tábornok hajtat itt valahol a közelben.</p> +<p>A megszakadt beszélgetést csakhamar folytattuk. De nem sokáig. A +cég segédje berohant a szobába és jelentette:</p> +<p>– A báró!</p> +<p>A báró jött és a küszöbön mozdulatlanul megállott. A lámpák még +nem égtek, ámbár benn a szobában már sötétedni kezdett. A báró +mégis azonnal megismert mindenikünket. Odament a ház asszonyához, +kezet csókolt neki, mindenikünket külön-külön üdvözölt, azután az +asztalhoz ült és elfogadta a neki fölajánlott teát. Nemsokára +beszélni kezdett. A ház asszonyának ezt mondta:</p> +<p>– El akarom lopni a vendégét.</p> +<p>Azután tőlem kérdezte:</p> +<p>– Nem jönne el velem automobilsétára? Megmutatom a várost és +környékét.</p> +<p>A köpenyemet magamra vévén, szokásom szerint zsebrevágtam a +revolveremet, mire a báró fölnevetett.</p> +<p>– Hagyja itt azt a jószágot! Ön itt teljes biztosságban van. De +különben is gondoljon Narabancsi Hutuktujának jóslatára, hogy a +szerencse mindig önnel lesz.</p> +<p>– Igaz, – feleltem és szintén nevettem. – Jól emlékszem arra a +jóslatra. De nem tudom, hogy az én esetemben mit ért a Hutuktu +szerencse alatt. Lehet, hogy a szerencsével a halált gondolja.</p> +<p>Kimentünk. A kapunál, messzire világító lámpásával ott állott a +nagy Fiat-kocsi. A soffőri szolgálatot teljesítő tiszt szoborként +megmeredve ült a kormánynál és meg sem mozdult, mialatt mi a +kocsiba szálltunk és leültünk. A báró kiadta a parancsot:</p> +<p>– A dróttalan állomáshoz!</p> +<p>Valósággal röpültünk. A városban még ébren volt a keleti élet. A +kép, amelyet most nyujtott, még különösebb és csodálatosabb volt. A +tömegben mindenütt fürge mongol, burjét és tibeti lovasokat +lehetett látni. A karavánok tevéi ünnepiesen fölemelték a fejüket, +amikor elrohantunk mellettük. A mongol szekerek fakerekei +szívettépően nyikorogtak. Pompás nagy ívlámpák fénye sugárzott be +mindent. Az a villamos telep adta nekik az áramot, amelyet a báró +<span class="pagenum"><a name="Page_185" id= +"Page_185">-185-</a></span> mindjárt Urga elfoglalása után egy +telefonteleppel és dróttalan állomással együtt létesített. +Parancsára az utcákat is megtisztították és dezinficiálták, ami +bizonyára nem történt meg velük Dzsingiszkhán óta. +Auto-omnibuszjáratot is rendszeresített a város egyes részei közt, +hidakat épített a Tola és Orkhon folyókon át, életet adott egy +ujságnak, laboratóriumot teremtett állatorvosok részére, kórházakat +és iskolákat nyitott meg és intézkedéseket tett a kereskedelem +védelmére, amennyiben kímélet nélkül fölköttetett minden orosz és +mongol katonát, akit kínai cég kifosztásán kaptak rajta. Így +egyszer elfogtak két kozákot és egy mongol katonát, mert pálinkát +loptak egy kínai boltból. Amikor a bűnösöket a báró elé állították, +földobatta őket az automobiljába és az illető bolthoz hajtatott. +Ott visszaadta az ellopott pálinkát és ráparancsolt az elfogott +mongolra, hogy orosz társainak egyikét kösse föl a ház nagy +kapujára. Amikor ez megtörtént, rászólt:</p> +<p>– Most akaszd föl a másikat is!</p> +<p>Miután ezzel is végzett a mongol, a három katona parancsnokának +hagyta meg, hogy akassza föl a mongolt. Ez bizonyára gyors és +igazságos eljárás volt. De a kínai boltos nagyszorongva a báróhoz +sietett:</p> +<p>– Generális báró! Generális báró! Kérem távolíttassa el ezeket a +kapumról, különben senkisem lép a boltomba!</p> +<p>Miután a kereskedelmi negyed elröpült a szemünk előtt, az orosz +telepre érkeztünk. Egy hídnál, amelyen át kellett haladnunk, több +orosz katona és négy rendes külsejű mongol asszony állott. A +katonák keményen tisztelegtek, úgy álltak, mint a cövek és +parancsnokuk szigorú arcára függesztették szemüket. Az asszonyok +eleinte el akartak futni, de azután rájuk is átragadt a fegyelem, +kezüket köszöntésül ők is a fejükhöz rántották föl és éppen olyan +mozdulatlanul állottak, mint északról való udvarlóik. A báró rám +nézett és nevetett.</p> +<p>– Lássa ezt a fegyelmet! Még a mongol asszonyok is köszönnek +nekem!</p> +<p>Nemsokára a pusztaságon voltunk. Az automobil röpült, mint a +nyíl, fülünk mellett fütyült a szél és köpenyünk <span class= +"pagenum"><a name="Page_186" id="Page_186">-186-</a></span> ráncait +meg sapkánkat rángatta. De Ungern báró nem volt megelégedve. +Csukott szemmel ülve, egyre ismételgette:</p> +<p>– Gyorsabban! Gyorsabban!</p> +<p>Sokáig hallgattunk. Végre megszólalt:</p> +<p>– Tegnap megcsapattam a segédtisztemet, mert berohant a jurtába +és félbeszakította az elbeszélésemet.</p> +<p>– Legyen szíves és fejezze be most, – feleltem.</p> +<p>– Nem úntatja a történetem? Már nem maradt sok mondanivalóm. +Elmondtam már, hogy Oroszországban katonai buddhisták rendjét +akartam megteremteni. Minek? Az emberiség fokozatos fejlődésének +védelmére és harcra a forradalom ellen. Mert bizonyos vagyok abban, +hogy az evolució az istenséghez, a revolució az állatiassághoz +visz. Nekem azonban Oroszországban kellett dolgoznom! +Oroszországban, ahol a paraszt durva, kiskorú, vad és mindig +rosszkedvű, ahol gyűlöl mindenkit és mindent, anélkül, hogy tudná, +miért. A paraszt gyanakvó, anyagiasan gondolkozó és nincs semmiféle +szent ideálja. Az orosz értelmiségbeliek pedig képzeleti ideáloknak +élnek, amelyeknek nincs semmi reális alapjuk. Erősen hajlandók +mindent megbírálni, de teremtő erejük nincs. Akaratuk sincs és nem +tudnak mást, mint beszélni, beszélni, beszélni. Mint a paraszt, ők +sem tudnak senkit és semmit szeretni. Szeretetük és érzelmük csak +képzelt. Gondolatuk és hangulatuk jön és megy, mint a röpke szó és +semmi nyoma sem marad. Ez okozta, hogy társaim csakhamar véteni +kezdtek a rendi határozatok ellen. Erre elrendeltem a cölibátust, a +nő, a kényelem és a fölösleges teljes megtagadását, ahogyan a sárga +tan kívánja. És hogy az orosznak lehetővé tegyem fizikai +természetének a legyőzését, megengedtem az alkohol, a hasis és az +ópium korlátlan élvezetét. Most alkoholélvezetért felköttetem a +tisztjeimet és katonáimat. Akkor azonban ittunk a «fehér láz»-ig, a +delirium tremenszig. A rendet nem szervezhettem meg. De háromszáz +rendkívül vakmerő és vad férfit gyűjtöttem magam köré. A +Németország ellen való háborúban és később a bolsevikok ellen való +harcokban is hősökké fejlődtek. Most már csak kevesen vannak +közülük. <span class="pagenum"><a name="Page_187" id= +"Page_187">-187-</a></span></p> +<p>– Excellenciás uram, a dróttalan táviróállomás! – jelentette a +soffőr.</p> +<p>– Hajtson oda! – parancsolta a tábornok.</p> +<p>Lapos dombon volt a nagy, hatalmas rádió-állomás, amelyet a +visszavonuló kínaiak részben elpusztítottak, de Ungern báró +mérnökei ismét rendbe hoztak. A tábornok gyorsan átolvasta a +beérkezett táviratokat és nekem adta át. Moszkvából, Csitából, +Vladivosztokból és Pekingből jöttek. Külön sárga papiroslapon +voltak a jelírásos jelentések. Ezeket a báró a zsebébe csúsztatta +és így szólt hozzám:</p> +<p>– Ezeket a jelentéseket ügynökeim küldik, akik Csitában, +Irkutszkban, Karbinban és Vladivosztokban állomásoznak. Valamennyi +ügynök zsidó, csupa ügyes és vakmerő ember és mindannyi a barátom. +Van egy zsidó tisztem is, Vulfovics, aki jobb szárnyam parancsnoka. +Vad, mint az ördög és a mellett okos és bátor… De most menjünk +vissza!</p> +<p>Visszarohantunk a hosszú úton és belemerültünk az éjjel +sötétjébe. Vad hajsza volt. A kocsi kis köveken és gödrökön, sőt +kis patakokon is átugrott. Mialatt a pusztaságon átrepültünk, +többször láttam fölvillanó kis fénypontokat, amelyek azonban csak +egy pillanatig voltak láthatók.</p> +<p>– Farkasok szeme, – magyarázta a kísérőm. – Jóllakatjuk őket a +húsunkkal és ellenségeink húsával.</p> +<p>Azután visszatért vallomásához.</p> +<p>– A háború folyamán fölismertük az orosz hadsereg fokozatos +romlását és előre láttuk Oroszországnak szövetségeseivel szemben +való árulását, valamint a forradalom veszedelmét is. Ez utóbbinak +megelőzésére tervet dolgoztunk ki, amely szerint minden mongol +népnek, amely még nem felejtette régi tanait és erkölcseit, egy +ázsiai állammá kell egyesülnie. Ez az állam autonóm +törzsegységekből alakult volna és a legnagyobb és legrégibb kultúra +országának, Kínának erkölcsi és törvényhozói vezetésének vetette +volna alá magát. Hozzája tartoztak volna a kínaiak, a mongolok, a +tibetiek, az afgánok, Turkesztán mongol törzsei, a tatárok, a +burjétok, a kirgizek és a kalmukok. Azt akartuk, hogy az állam +fizikailag és erkölcsileg erős legyen és saját lelkének, saját +filozófiájának és saját egyéni politikájának gondos megőrzésével +<span class="pagenum"><a name="Page_188" id= +"Page_188">-188-</a></span> védelmet nyujtson a forradalom ellen. +Ha a megőrült és megromlott emberiség továbbra is fenyegetni fogja +az emberi nemben az isteni szellemet, továbbra is vért fog ontani +és akadályozni fogja az erkölcsi fejlődést, akkor ez az ázsiai +állam határozottan véget vet ennek a mozgalomnak és tartós, szilárd +békét teremt. Propagandánknak a háború alatt pompás sikere volt a +turkománok, kirgizek, burjétok és mongolok közt… Álljon meg! – +kiáltotta hirtelen a báró.</p> +<p>Az automobil erős lökéssel megállott. A tábornok kiugrott a +kocsiból és fölszólított, hogy kövessem. A pusztaságba mentünk. A +báró, mintha valamit keresne, az egész idő alatt lehajtotta a +fejét. Végre azt mormogta:</p> +<p>– Ah, elment innen…</p> +<p>Meglepetve pillantottam rá.</p> +<p>– Azelőtt egy gazdag mongolnak volt itt a jurtája. Noszkoff +orosz kereskedőnek volt a szállítója. Noszkoff vad ember volt, amit +a mongoloktól neki adott «sátán» név bizonyít. Mongol adósait a +kínai hatóságokkal megverette és börtönbe vettette. Ezt a mongolt +is tönkretette. Mindenét elvesztette és innen harminc mérföldnyire +levő helyre menekült. De Noszkoff rátalált, ami marhája és nyája +még megmaradt, elvette és családjával együtt éhhalálnak tette ki. +Amikor Urgát elfoglaltam, megjelent nálam ez a mongol még harminc +családdal, amelyet szintén Noszkoff tett tönkre. A halálát +kívánták… Hát fölakasztattam a «sátán»-t…</p> +<p>Az automobil nagy ívben kanyarodva ismét tovább rohant az éjben +és Ungern báró éles, ideges hangon ismét egész Ázsia körül való +gondolatairól beszélt.</p> +<p>– Oroszország elárulta Franciaországot, Angolországot és +Amerikát. Aláírta a breszt-litovszki szerződést és a kaoszban +elmerült. Ekkor elhatároztuk, hogy Ázsiát mozgósítjuk Németország +ellen. Hírvivőink előrehatoltak Mongolországba, Tibetbe, +Turkesztánba és Kínába. De ebben az időben a bolsevikok megkezdték +az orosz tisztek megölését. Kénytelenek voltunk tehát polgárháborút +kezdeni ellenük és le kellett mondanunk nagyázsiai terveinkről. De +reméljük, hogy később még fölrázhatjuk egész Ázsiát és a +segítségével <span class="pagenum"><a name="Page_189" id= +"Page_189">-189-</a></span> visszahozhatjuk a békét és az Istent a +földre. Úgy érzem, hogy Mongolország fölszabadításával segítségére +voltam ennek az eszmének.</p> +<p>A báró egy pillanatig elgondolkodott. Majd szomorúan +folytatta:</p> +<p>– A mozgalomban résztvevő néhány társam azonban nem szeret engem +kegyetlenségem és szigorúságom miatt. Még nem értik meg, hogy nem +politikai pártot, hanem az egész jelenkori kultúra gyilkosainak +szektáját kell legyőznünk. Miért végzik ki az olaszok a «Fekete +kéz» tagjait? Az amerikaiak miért ölik meg villamos úton az +anarhista bombavetőket? És nekem ne legyen megengedve, hogy +megmentsem a világot azoktól, akik a nép lelkét akarják megölni? +Nekem, a németnek, kereszteslovagok és rablólovagok utódjának? +Gyilkosoknak csak halált szánok… Forduljon meg! – parancsolta a +soffőrnek.</p> +<p>Másfél óra mulva megpillantottuk Urga villamos lámpáit.</p> +<h3><span class="smaller">HARMINCHETEDIK FEJEZET.</span><br /> +Ungern báró tisztjei közt.</h3> +<p>A város bejáratának közelében automobil állott egy kis ház +előtt.</p> +<p>– Mit jelent ez? – szólt a báró. – Hajtson oda!</p> +<p>Kocsink a másik automobil mellé állott. A kapu fölpattant. Több +tiszt kirohant és el akart bújni.</p> +<p>– Vigyázz! – vezényelte a tábornok. – Vissza a házba!</p> +<p>A tisztek engedelmeskedtek. A báró taszhurjára támaszkodva +utánuk ment. Mivel a kapu nyitva maradt, mindent láthattam és +hallhattam, ami történt.</p> +<p>– Jaj nekik! – súgta a soffőr. – A tisztek tudták, hogy a báró +velem elhagyta a várost, ami mindig nagy utat jelent. Ezért +elhatározták, hogy vidáman töltik el az estét. Meg fogja +parancsolni, hogy halálra botozzák őket.</p> +<p>Láttam, hogy az asztal egyik vége tele volt üveggel és +konzervdobozzal. Két fiatal asszony ült az asztalnál. A tábornok +<span class="pagenum"><a name="Page_190" id= +"Page_190">-190-</a></span> beléptére fölugrottak. Hallottam, hogy +a báró érdes hangján röviden, élesen, keményen beszélt.</p> +<p>– Elpusztul a hazájuk… gyalázat valamennyi oroszra és ők nem +értik meg… nem érzik… bor és asszony kell nekik… Gazemberek! +Elvetemültek!… Százötven taszhurt kap mindegyiktek!</p> +<p>Azután suttogóra vált a hangja.</p> +<p>– És maguknak hölgyeim, nincs semmi érzékük népük romlása iránt? +Nincs? Maguknak mindegy. És nem gondolnak a fronton levő férjeikre, +akiket talán éppen most ölnek meg? Maguk nem nők!… Ide hallgassanak +hölgyeim. Még egyszer és fölköttetem magukat…</p> +<p>Visszajött a kocsihoz és többször megszólaltatta az +automobil-tülköt. Azonnal mongol lovasok vágtattak oda.</p> +<p>– Vigyétek ezeket az embereket a parancsnokhoz! Majd később +kiadom a parancsot, mi történjék velük.</p> +<p>A báró jurtájáig terjedő úton hallgattunk. Izgatott volt, +nehezen lélekzett, egyik cigarettáról a másikra gyújtott rá és +egy-két szippantás után eldobta.</p> +<p>– Vacsorázzék velem, – mondta.</p> +<p>Meghívta még törzskari főnökét is, egy nagyon tartózkodó, +szomorú, de rendkívül jól nevelt embert. A szolgák forró kínai +ételt tálaltak föl, amit hideg hús és kompót követett. A +nélkülözhetetlen tea persze nem hiányozhatott. Pálcikákkal ettünk. +A báró nagyon szórakozott volt.</p> +<p>Óvatosan a magukról megfeledkezett tisztekről kezdtem beszélni +és megpróbáltam, hogy a rendkívül súlyos viszonyokra utalva, +amelyek közt élnek, kimentsem viselkedésüket.</p> +<p>– Testestől-lelkestől rosszak, demoralizáltak és a mélységek +mélységére sülyedtek, – mormogta a báró.</p> +<p>A törzskarnak a főnöke segítségemre volt és a báró végre is arra +utasította, telefonozza meg a parancsnoknak, hogy bocsássa szabadon +a tiszteket.</p> +<p>Másnap a barátaimmal voltam együtt, akikkel az utcákon +kóboroltam és megfigyeltem az élénk életet. A báró nagy energiája +nem engedett pihenést sem magának, sem pedig környezetének. +Mindenütt ott volt és mindent látott, <span class= +"pagenum"><a name="Page_191" id="Page_191">-191-</a></span> de +sohase avatkozott be alantasainak munkájába. Mindenkinek dolgoznia +kellett.</p> +<p>Estére a törzskar főnöke hívott meg a szállására, ahol sok +intelligens tisztet találtam. Megint el kellett mondanom utazásom +történetét. Élénken beszélgettünk, egyszerre csak belépett +Szepailoff ezredes. Magában dúdolgatott. A jelenlevők azonnal +elhallgattak és egyik a másik után valami ürüggyel távozni +iparkodott. Szepailoff nehány iratot adott át a házigazdánknak, +azután hozzám fordult.:</p> +<p>– Pompás halpástétomot és forró paradicsomlevest küldök majd +önnek vacsorára.</p> +<p>Távozása után a házigazda kétségbeesve tördelte a kezét és ezt +mondta:</p> +<p>– Ez után a forradalom után most ezzel a söpredékkel vagyunk +kénytelenek dolgozni!</p> +<p>Néhány perc mulva egy katona Szepailofftól halpástétomot és +leveses tálban levest hozott. Mikor a katona az asztal fölé hajolt, +hogy letegye az edényt, a törzskar főnöke a szemével intett nekem +és ezt mondta:</p> +<p>– Nézze meg ezt az arcot.</p> +<p>Eltávozta után a törzskar főnöke fülelt, míg léptei egészen +elhangzottak.</p> +<p>– Ez Szepailoff hóhérja. Ez akasztja föl és fojtja meg azokat a +szerencsétleneket, akiket elitéltek.</p> +<p>Azután nagy meglepetésemre a levest kiöntötte a szénserpenyő +mellé, majd kiment és a halpástétomot átdobta a kerítésen.</p> +<p>– Szapailoff főztje és bár bizonyára nagyon ízletes, méreg lehet +benne. Szepailoff házában nagyon veszedelmes bármit enni és +inni.</p> +<p>Ez események következtében nagyon nyomott kedvben tértem vissza +a házamhoz. Házigazdám még nem aludt, hanem ijedt szemmel az ajtóig +elém jött. A barátaim is ott voltak. Mindnyájan ezt mondták:</p> +<p>– Hála Istennek! Nem érte semmi baj?</p> +<p>– De hát mi történt? – kérdeztem.</p> +<p>– Ide hallgasson, – mondta a házigazdám. – Alighogy ön +eltávozott, Szepailofftól egy katona jött ide azzal, <span class= +"pagenum"><a name="Page_192" id="Page_192">-192-</a></span> hogy +adjuk át a podgyászát, mert önnek szüksége van rá. De mi tudtuk, +hogy mit jelent ez – hogy először átkutatják, azután…</p> +<p>Mindjárt megértettem a veszedelmet. Szepailoff azt tehette volna +be a podgyászomba, amit akart és azután bevádolhatott volna.</p> +<p>Régi barátom, az agronóm és én rögtön elmentünk Szepailoff +szállására. Barátomat künn hagytam az ajtó előtt.</p> +<p>Amikor beléptem, ugyanaz a katona jött elém, aki a vacsoránkat +hozta. Szepailoff azonnal fogadott. Tiltakozásomra azt felelte, +hogy tévedés történt és arra kért, hogy várjak egy pillanatig. +Kiment. Vártam öt, tíz, tizenöt percig. Nem jött senki. Az ajtón +kopogtam, de nem kaptam feleletet. Ekkor elhatároztam, hogy +fölkeresem Ungern bárót. De amikor a kijárathoz mentem, zárva +találtam az ajtót. Megpróbálkoztam a másik ajtónál; az is zárva +volt. Kelepcébe estem! Már fütyülni akartam a barátomnak, amikor a +falon telefont pillantottam meg. Fölszólítottam Ungern bárót. +Néhány perc mulva megjelent Szepailoffal együtt.</p> +<p>– Mit jelent ez?</p> +<p>Ezt kérdezte Szepailofftól szigorú, fenyegetődző hangon és +feleletet sem várva, taszhurjával akkorát ütött rá, hogy Szepailoff +a földre zuhant.</p> +<p>Kimentünk. A tábornok kihozatta podgyászomat. Azután a maga +jurtájába vitt el.</p> +<p>– Itt fog lakni! Nagyon örülök, hogy ez megtörtént, – tette +hozzá mosolyogva, – mert most mindent elmondhatok önnek, amit +elmondani szeretnék.</p> +<p>Erre megkérdeztem:</p> +<p>– És le is szabad írnom mindazt, amit itt hallottam és +láttam?</p> +<p>Egy pillanatig gondolkozott, azután ezt felelte:</p> +<p>– Adja ide a jegyzőkönyvét.</p> +<p>Odaadtam az albumot, amelyben útivázlataim voltak. Ezt írta +bele:</p> +<p>– A halálom után. Ungern báró.</p> +<p>Ezt az ellenvetést kockáztattam meg: <span class= +"pagenum"><a name="Page_193" id="Page_193">-193-</a></span></p> +<p>– De hiszen én öregebb vagyok, mint ön és hamarább fogok +meghalni.</p> +<p>Szemét lezárta, fejét lehorgasztotta és ezt suttogta:</p> +<p>– Ó nem. Még százharminc nap, azután vége lesz; azután… Nirvána! +Mennyire belefáradtam gondjaimba, aggodalmaimba és +gyűlöletembe.</p> +<p>Sokáig hallgattunk. Éreztem, hogy most Szepailoff halálos +ellenségemmé lett és Urgát a lehető leggyorsabban el kell hagynom. +Éjfél után kettőre járt az idő. Ungern báró hirtelen fölállott.</p> +<p>– Menjünk a nagy és jó Buddhához.</p> +<p>Elgondolkozva és ragyogó szemmel mondta ezt, míg egész arcán +egyetlen szomorú, keserű mosoly vonult át.</p> +<p>Előparancsolta az automobilt.</p> +<h3><span class="smaller">HARMINCNYOLCADIK FEJEZET.</span><br /> +Buddha előtt.</h3> +<p>A kolostorhoz érve, elhagytuk az automobilt és szűk utcák +labirintusában merültünk el, míg végre Urga legnagyobb temploma +előtt álltunk, amelynek tibeti fala és ablaka, de hivalkodó kínai +teteje volt. Egyetlen lámpás égett a bejáratnál. A bronz- és +vasveretű nehéz kapu zárva volt. Amikor a tábornok ráütött a nagy +sárgaréz gongra, amely a kapu mellett függött, minden irányból +megijedt szerzetesek futottak felénk. Meglátván a «tábornok bárót», +a földre borultak, mert tiszteletből nem akartak a nagy emberre +nézni.</p> +<p>– Keljetek föl, – mondta a báró – és bocsássatok be a +templomba.</p> +<p>A belseje olyan volt, mint a legtöbb láma-templomé, ugyanazok a +sokszínű zászlók, imákkal, szimbolikus jelekkel és szentek +képeivel, ugyanazok a boltozatról lelógó nagy selyemszalagok és +isteneknek meg istennőknek ugyanama képei. Az oltár mindkét oldalán +alacsony vörös padok voltak a lámák és a kórus számára. Kis +lámpások vetették fényüket az oltáron álló arany és ezüst edényekre +és gyertyatartókra. <span class="pagenum"><a name="Page_194" id= +"Page_194">-194-</a></span> Az oltár mögött nehéz, sárga +selyemfüggöny csüngött tibeti fölírásokkal.</p> +<p>A lámák félrevonták a függönyt. A mögötte levő térben, a lobogó +lámpások félhomályában az arany lótuszvirágon ülő Buddha aranyozott +szobra lett látható. Az arca közömbös volt és nyugodt. Gyönge +fénysugár adott neki némi életet. A szobor mindkét oldalán sok ezer +kisebb Buddha, jámbor templomlátogatók áldozati ajándéka állott. A +báró a gongra ütött, hogy a nagy Buddha figyelmét a maga imádságára +terelje és egy marék pénzt dobott egy nagy bronz-csészébe. Azután a +keresztes vitézek e sarjadéka, aki a Nyugat minden filozófusát +olvasta, lecsukta a szemét, kezével eltakarta az arcát és +imádkozott. Bal csuklóján fekete olvasót vettem észre. Körülbelül +tíz percig imádkozott. Azután a kolostor második végéhez vezetett. +Odamenet ezt mondta:</p> +<p>– Ezt a templomot nem szeretem. Új és akkor építették, amikor az +Élő Buddha megvakult. Az arany Buddha arcán nem látok se könnyüt, +se reményt, se gondot, se a nép háláját. Még nem mult el elegendő +idő, hogy ilyen nyomokat hagyott volna az isten arcán. Most a +jóslások régi szobájához fogunk menni.</p> +<p>Ez kicsiny, a kortól megfeketedett épület volt, hasonló egy +lapos, kerek tetejű toronyhoz. Az ajtók ki voltak tárva. Az ajtótól +kétoldalt forgatható imakerekek voltak elhelyezve, Az ajtó fölött +vörösrézlap volt látható az állatöv jegyeivel. A szobában két +szerzetes volt, aki szutrákat énekelt. Nem tekintettek föl, amikor +beléptünk. A tábornok odalépett hozzájuk és így szólt:</p> +<p>– Vessetek kockát, hogy meglássam napjaim számát.</p> +<p>A szerzetesek két csészét hoztak, amelyekben sok kocka volt. A +kockákat egy alacsony asztalra vetették ki. A báró végignézte ezt a +műveletüket és velük együtt számította ki az eredményt, azután ezt +mondta:</p> +<p>– Százharminc! Megint százharminc!</p> +<p>Az oltárhoz lépve, amelyen Buddhának Indiából idehozott régi +kőszobra állott, újra imádkozni kezdett.</p> +<p>Virradatkor még más templomokat és imahelyeket <span class= +"pagenum"><a name="Page_195" id="Page_195">-195-</a></span> is +fölkerestünk, meglátogattuk az orvosi iskola múzeumát, a +csillagászati célokat szolgáló tornyot és az udvart is, ahol a +bandik és a fiatal lámák napi reggeli birkózó gyakorlataikat +végezték. Más helyen a lámák nyilazásban gyakorolták magukat. +Néhány előkelőbb láma meleg ürühúst, teát és vad hagymát szolgált +föl nekünk.</p> +<p>A jurtába visszatérvén, hasztalan próbáltam aludni. Sok +mindenféle kérdés járta át a fejemet.</p> +<p>– Hol vagyok? Mely korszakban élek?</p> +<p>Tudtam, hogy homályosan érzem valami nagy eszme, valami óriási +terv, valami leírhatatlan emberi fájdalom láthatatlan +érintését.</p> +<p>Ebéd után a tábornok azt mondta, hogy be fog mutatni az Élő +Buddhának. Mivel az Élő Buddhától nagyon nehezen lehet kihallgatást +kapni, nagyon megörültem ennek a kínálkozó alkalomnak. Automobilunk +nemsokára megállott az isten palotáját körülvevő vörös-fehér csíkos +fal kapuja előtt. Kétszáz láma rohant elő sárga és vörös ruhában, +hogy a Dchiang Dchünt, a tábornokot üdvözölje ezzel az elfojtott +tiszteletteljes suttogással: «Khán! Hadisten!» Tágas csarnokon +vezettek keresztül bennünket, amelynek kemény vonalait a félhomály +enyhítette. Nehéz faragott ajtók szolgáltak a palota belső részébe. +A csarnok mélyében daisz állott, sárga selyem vánkossal befödött +trónussal. A trónus támlája vörös volt, arany szegéllyel. Két +oldalán sárga selyemből készült faliernyők voltak, kínai fenyőből +készült cifra keretben. A trónus mellett üvegszekrények állottak, +tele Kínából, Japánból, Indiából és Oroszországból származó +műtárgyakkal. A trónus előtt levő hosszú, alacsony asztal mellett +nyolc mongol nemes ült. Elnökük nagyon tiszteletreméltó, okos, +energikus arcú és nagy, átható szemű öreg ember volt. Megjelenése +buddhista szenteknek drágakő-szemmel ellátott ama faszobraira +emlékeztetett, amelyeket a tokiói múzeum buddhizmusnak szentelt +részében láttam, ahol a japánok Amida, Daunichi-Buddha, Kvanon +istennő és a jókedvű öreg Hotei régi szobrait mutogatják.</p> +<p>Ez az ember Jahantszi Hutuktu volt, a mongol minisztertanács +elnöke, akit messzi Mongolország határán túl <span class= +"pagenum"><a name="Page_196" id="Page_196">-196-</a></span> is +tiszteltek. A többi jelenlevők miniszterek, khánok és Khalkha +legfőbb fejedelmei voltak. Jahantszi Hutuktu fölszólította Ungern +bárót, hogy az ő oldalán foglaljon helyet. Számomra európai széket +hoztak. Ungern báró tolmács segítségével tudtára adta a +minisztertanácsnak, hogy nehány nap mulva eltávozik Mongolországból +és figyelmeztette a minisztereket, védjék meg a Dzsingisz khán +utódai számára kivívott szabadságot, mert a nagy császár lelke még +él és azt követeli a mongoloktól, hogy újra hatalmas nép legyenek +és hogy mindazokat az ázsiai királyságokat, amelyeken egykor ő +uralkodott, egyetlen nagy középázsiai állammá egyesítsék.</p> +<p>A tábornok fölemelkedett. A többiek mind követték példáját. +Mindeniktől külön-külön komolyan elbúcsúzott. Jahantszi láma előtt +mélyen meghajolt. Jahantszi Hutuktu kezét a báró fejére tette és +megáldotta őt.</p> +<p>A tanácskozó teremből mindjárt ahhoz az orosz stílusban épült +házhoz mentünk, amely az Élő Buddha személyes lakóhelye. A házat +vörös és sárga lámák, szolgák, a Bogdo tanácsosai, hivatalnokok, +jövendőmondók, doktorok és kegyeltek serege teljesen körülvette. E +ház kapujától a palota külső faláig hosszú, vörös kötél húzódott, +amelynek vége künn a falon át lelógott. A zarándokok letérdelve egy +ott álló szerzetesnek selyem hatykot vagy egy darab ezüstöt szoktak +adni. Ha valaki megérinti a kötél végét, amelynek belső vége a +Bogdo kezében van, akkor közvetetlen összeköttetésbe jut a szent, +ujjászületett Élő Istennel. Azt hiszik, hogy a teveszőrből és +lószőrből készült kötélen át áldás áramlik ki az imádkozókhoz. +Minden mongol aki megérintette a misztikus kötelet, zarándokútjának +jeléül vörös szalagot visel a nyaka körül.</p> +<p>Nagyon sokat hallottam a Bogdo khánról, mielőtt alkalmam nyílt, +hogy megláthattam. Hallottam, hogy nagyon hajlik az +alkoholélvezetre és ebbe is vakult bele, hallottam, hogy külsőleg +mennyire szereti a nyugati kultúrát és hogy feleségével együtt, aki +az ő nevében sok küldöttséget és hírhozót fogad, mélyen a kancsó +fenekére szokott nézni.</p> +<p>Abban a szobában, amelyet a Bogdo magán-dolgozószobául +<span class="pagenum"><a name="Page_197" id= +"Page_197">-197-</a></span> használt, két láma-titkár volt. Ezeknek +éjjel-nappal őrizniök kellett az ott levő ládát, amelyekbe nagy +pecsétjei voltak rejtve. Az egész terem a lehető legegyszerűbb +volt. Egy alacsony kínai lakkasztalkán a Bogdo írószerszáma feküdt +és egy sárga selyembe burkolt skatulya kis pecsétekkel, amelyeket a +kínai kormány és a Dalai Láma adott neki. Mellette alacsony +karosszék volt és egy bronz szénserpenyő vas kályhacsővel. A +falakon a Szvasztika jelei és tibeti meg mongol föliratok voltak +láthatók. A karosszék mögött kis oltár állott arany +Buddha-szoborral, amely előtt két faggyúgyertya égett. A padlót +vastag, sárga szőnyeg födte.</p> +<p>Amikor beléptünk, az Élő Buddha a szomszédos szobában levő kis +magán-imaszekrénynél volt. Ebbe a szobába senkinek sem szabad +belépnie, kivéve magát a Bogdo khánt és a Kanpo-Gelongot (a +gelongok legfőbb rangja), akinek az a föladata, hogy a templomi +szertartásokat rendezze és az Élő Buddhának magányos imáiban +segédkezzék. Az egyik titkár azt mondta, hogy a Bogdo ma reggel +nagyon izgatott volt. Délben ment az imaszekrényhez.</p> +<p>A sárga tan komolyan imádkozó főnökének hangját sokáig +hallottuk. Azután egy másik ismeretlen hang szólalt meg. A +szekrénynél a föld Buddhája az ég Buddhájával beszélgetett – +legalább ezt mondták a lámák.</p> +<p>– Várjunk kissé, – indítványozta a báró. – Talán nemsokára +kijön.</p> +<p>Várakozás közben a tábornok Jahantszi lámáról beszélt. Elmondta, +hogy ha Jahantszi nyugodt, éppen olyan, mint más ember, ellenben ha +meg van hatva és mélyen elgondolkozik, akkor dicsfény látható a +feje körül.</p> +<p>Félóra mulva a láma-titkárok egyszerre csak nagy félelmet +mutattak. A szekrényhez való bejárat mellett hallgatództak. Azután +arccal a földre borultak. Az ajtó lassan kinyílt és belépett +Mongolország császárja, az Élő Buddha, ő szentsége Bogdo Djebtszung +Damba Hutuktu, külső Mongolország khánja. Kövér, öreg ember volt. +Komoly, símára beretvált arca a katolikus egyház bíborosaira +emlékeztetett. Sárga selyemből készült, fekete szegélyű mongol +kabát volt <span class="pagenum"><a name="Page_198" id= +"Page_198">-198-</a></span> rajta. A vak ember szeme tágra meredt. +Nehézkesen a karosszékbe roskadt és ezt susogta:</p> +<p>– Írjátok!</p> +<p>Az egyik titkár mindjárt papirost és kínai íróecsetet vett elő. +A Bogdo lediktálta iménti látomását és amit mondott, meglehetősen +zavart volt és éppenséggel nem hangzott érthetően. A következő +szavakkal végződött:</p> +<p>– Ezt láttam én, a Bogdo Hutuktu Khán, amikor a nagy, bölcs +Buddhával beszéltem, akit a jó és a gonosz szellemek vettek körül. +Bölcs lámák, Hutuktuk, Kanpok, Marambak és szent Gheghenek adjatok +feleletet látomásomra!</p> +<p>Befejezvén diktátumát, letörölte homlokáról az izzadságot és +megkérdezte, ki van jelen. A titkárok egyike letérdelve ezt +felelte:</p> +<p>– Ungern báró khán Dchiang Dchün és egy idegen.</p> +<p>A tábornok bemutatott a Bogdónak, aki üdvözlete jeléül fejet +hajtott. A tábornok és a Bogdo halkan beszélgetett egymással. A +nyitott ajtón át megláttam az imaszoba egy részét. Láttam egy nagy +asztalt több könyvvel, amelyek közül nehány nyitva volt, nehány +pedig a földön feküdt, egy szénserpenyőt vörösen izzó faszénnel és +egy kosarat, amelyben egy juhnak a jóslásra szolgáló lapockacsontja +és bele volt. A báró nemsokára fölkelt és meghajolt a Bogdo előtt. +A tibeti a báró fejére tette a kezét és e közben imát mormolt. +Azután a maga nyakáról levett egy ikont és a báró nyakába +akasztotta.</p> +<p>– Ön nem fog meghalni, hanem az élő lények legfőbb alakjában +újra fog születni. Gondoljon erre ujjászületett hadisten, a hálás +Mongolország khánja.</p> +<p>Nyilvánvaló volt, hogy az Élő Buddha megáldotta a «véres +tábornokot» a halála előtt.</p> +<p>A következő két napon háromszor nyílt alkalmam arra, hogy az Élő +Buddhát a Bogdo egyik barátjával, Djam Bolon burjét fejedelemmel +meglátogathattam. Ezeket a látogatásokat könyvem negyedik részében +fogom leírni.</p> +<p>Ungern báró számomra és kíséretem számára megszervezte a +továbbutazást a Csöndes-Óceánhoz. Úgy volt, hogy Mandzsuország +északi részéig teveháton utazunk. Mivel <span class= +"pagenum"><a name="Page_199" id="Page_199">-199-</a></span> +Uliasszutaiból levelet küldtem a pekingi francia követségnek és +nálam volt Uliasszutai kínai kereskedelmi kamarájának levele, amely +megköszöni, hogy a várost megóvtam a pogromtól, ezért azt +terveztem, hogy előrehatolok a keletkínai vasút legközelebbi +állomásáig és onnan Pekingbe megyek. Útitársamul szegődött Olufszen +E. V. dán kereskedő és egy tudós turgut láma, aki szintén Pekingbe +igyekezett.</p> +<p>Sohasem fogom elfelejteni az 1921 május 19-től 20-ra forduló +éjszakát. Vacsora után Ungern báró azt indítványozta, hogy menjünk +el Djam Bolon jurtájába, akivel az Urgába való megérkezésemet +követő első napon ismerkedtem meg. Djam Bolon jurtája fából +készült, magas, lapos síkon volt fölállítva az orosz telepítvény +mögött. A bejáratnál két burjét tiszt fogadott és kísért be a +jurtába. Djam Bolon középkorú, magas, vékony ember volt és az arca +szokatlanul hosszú. A világháború előtt egyszerű juhpásztor volt és +Ungern báróval együtt harcolt előbb a német fronton, majd a +bolsevikok ellen. A burjétok nagyfejedelme volt, utódja egykori +burjét királyoknak, akiket az orosz kormány megfosztott trónjuktól, +mert megkísérelték a burjét nép függetlenségének megteremtését.</p> +<p>A szolgák dióval, mazsolával, fügével és sajttal teli tálakat +hoztak és teát szolgáltak föl.</p> +<p>– Ez az utolsó éjjel, Djam Bolon! Ön megigérte…</p> +<p>– Nem feledtem el, – válaszolta a burjét. – Minden készen +van.</p> +<p>Amikor az óra éjfélt mutatott, Djam Bolon fölkelt és kiment a +jurtából. Ungern báró, mintha igazolni akarná magát előttem, így +szólt hozzám:</p> +<p>– Azt akarom, hogy még egyszer jósolják meg a sorsomat. Ügyünk +érdekében még nagyon korán lenne meghalnom…</p> +<p>Djam Bolon egy kicsi, középkorú asszony kíséretében jött vissza, +aki keleti módra lekuporodott a szénserpenyő mellé, mélyen +meghajolt és rámeresztette a szemét Ungern báróra. Arca fehérebb, +keskenyebb és soványabb volt, mint aminő a mongol asszonyoké +szokott lenni. Szeme fekete volt és éles. Ruhája a cigányasszonyok +öltözetéhez hasonlított. <span class="pagenum"><a name="Page_200" +id="Page_200">-200-</a></span> Később megtudtam, hogy a burjét +népnek egyik híres jövendőmondója és jósnője, cigánynő és burjét +férfi leánya volt.</p> +<p>Övéből lassan kis zacskót húzott ki és néhány kis madárcsontot +meg egy maroknyi szárított füvet vett ki belőle. Azután szaggatott, +érthetetlen szavakat kezdett suttogni és időről-időre füvet dobott +a tűzbe. A sátrat lassanként jó illat járta át. Éreztem szívem +dobogását és ködös lett a fejem. Miután minden füvét elégette, a +madárcsontokat a szénserpenyőre rakta és kis bronzfogóval újra meg +újra megforgatta. Amikor a csontok megfeketedtek, megvizsgálta és +ekkor félelem és fájdalom kezdett kiülni az arcára. Idegesen +letépte fejkendőjét, rángatózni kezdett és rövid, éles mondatokat +kiáltott.</p> +<p>– Látok… Látom a hadistent… Élete vége felé jár… rettenetes… +utána árnyék… fekete, mint az éjszaka… árnyék… Még százharminc +lépés marad… azon túl sötétség… semmi… semmit sem látok… A hadisten +eltűnt…</p> +<p>Ungern báró lehorgasztotta a fejét. Az asszony kitárt karral a +hátára zuhant. Elájult, de mintha csukott szempillája alatt fénylő +pupillát láttam volna. Két burjét kivitte az élettelen alakot. Erre +sokáig mély csönd lett a burjét fejedelem jurtájában. Végre Ungern +báró fölkelt és magában beszélgetve, körüljárogatta a +szénserpenyőt. Majd megállt és nagyon gyorsan ezt mondta:</p> +<p>– Meg fogok halni! Meg fogok halni!… De ez nem tesz semmit, nem +tesz semmit. Az ügy már mozgásban van és nem fog meghalni… Ismerem +az utat, amelyen ez az ügy haladni fog. Dzsingisz khán utódainak +törzsei fölébredtek. A mongolok szívében senki sem fogja a tüzet +eloltani. Ázsiában a Csöndes- és az Indiai-Óceántól egészen a Volga +partjáig egy nagy állam lesz. Buddha bölcs vallása el fog terjedni +északra és nyugatra. Ez a szellem győzelme lesz. Támad majd hódító +és vezér, erősebb és vakmerőbb, mint Dzsingisz khán és Ugadai. +Okosabb lesz és kegyesebb lesz, mint Baber szultán és kezében +tartja majd a hatalmat addig a szerencsés napig, amelyen a Világ +Királya földalatti <span class="pagenum"><a name="Page_201" id= +"Page_201">-201-</a></span> fővárosából a napvilágra lép. Miért, +miért nem leszek én a buddhizmus harcosainak legelső sorában? Karma +miért rendelte ezt így? De így kell lennie! Oroszországnak előbb +meg kell tisztulnia a forradalom gyalázatától, vérrel és +elpusztulással kell megtisztulnia és mindenkinek, aki a kommunizmus +híve, családjával együtt kell tönkremennie, hogy utódjai +kiirtassanak.</p> +<p>A báró feje fölé emelte a kezét és úgy mozgatta, mintha valami +ismeretlen személynek parancsokat és rendeleteket adott volna.</p> +<p>Virradni kezdett.</p> +<p>– Megjött az én időm! – mondta a tábornok. – Rövidesen elmegyek +Urgából.</p> +<p>Gyorsan és keményen kezet fogott velünk:</p> +<p>– Isten önnel mindörökre. Rettenetes halállal fogok meghalni. De +a világ még sohasem látott olyan terrort és olyan vértengert, +aminőt most fog látni…</p> +<p>A jurta ajtaja becsapódott. Eltűnt. Sohasem láttam őt többé.</p> +<p>– Nekem is távoznom kell, mert én is ma utazom el Urgából.</p> +<p>– Tudom, – felelte a fejedelem. – A báró bizonyos okból hagyta +önt itt. Negyedik kísérőül maga mellé adom a mongol +hadügyminisztert. Ez önre nézve szükséges…</p> +<p>Ezt az utolsó mondatot minden egyes szót megnyomva mondta Djam +Bolon. Nem kérdeztem az okát, mert megszoktam a misztériumok ez +országának misztériumát és a jó és rossz szellemeket.</p> +<h3><span class="smaller">HARMINCKILENCEDIK FEJEZET.</span><br /> +A nyeregfejű ember.</h3> +<p>Miután Djam Bolon jurtájában teát ittam, gyorsan +visszalovagoltam szállásomhoz, hogy kevés cókmókomat +összecsomagoljam. A turgut-láma már ott volt.</p> +<p>– A hadügyminiszter velünk fog utazni. Ez szükséges.</p> +<p>– Jól van, – feleltem. <span class="pagenum"><a name="Page_202" +id="Page_202">-202-</a></span></p> +<p>Ezzel Olufszen házához lovagoltam, ezért az én dán útitársamért. +De Olufszen váratlanul kijelentette, hogy kénytelen még néhány +napot Urgában eltölteni. Ez végzetes elhatározás volt a részéről, +mert egy hónap mulva azt jelentették róla, hogy megölte Szepailoff +aki Ungern báró eltávozása után mint városparancsnok Urgában +maradt.</p> +<p>A hadügyminiszter, tömzsi, fiatal mongol, csatlakozott +karavánunkhoz. Körülbelül hat mérföldet lovagolhattunk, amikor +automobilt láttunk mögöttünk közeledni. A láma félősen +beburkolódzott a köpenyébe. Éreztem, – ez az érzésem sohasem csalt +meg – hogy veszedelem közeleg. Kinyitottam tehát revolverem tokját +és elfordítottam a revolver zárócsapját. Nemsokára megállott +mellettünk az automobil. Szepailoff ült benne mosolygó arccal és +mellette két hóhérja, Chesztiakoff és Idanoff. Szepailoff rendkívül +barátságosan köszöntött bennünket és ezt kérdezte:</p> +<p>– Önök Khazahudukban váltanak lovat? Azon a szoroson át, amelyik +ott elől van, visz oda az út? Nem ismerem az utat és utól kell +érnem egy hírvivőt, aki oda ment.</p> +<p>A hadügyminiszter azt felelte, hogy aznap este Khazahudukban +leszünk és megmagyarázta Szepailoffnak az utat. Az automobil +tovarohant. Amikor eltűnt a szoros túlsó felén, a hadügyminiszter +megparancsolta egy mongolnak, hogy vágtasson előre és nézze meg, +nem állott-e meg az automobil valahol a szoros túlsó felén. A +mongol nekiindította a lovát és elrúgtatott. Lassan követtük.</p> +<p>– Mi a baj? – kérdeztem. – Kérem, adjon felvilágosítást.</p> +<p>A miniszter elbeszélése szerint Djam Bolon tegnap megtudta, hogy +Szepailoff útközben utól akar érni, hogy megöljön, mert azzal +gyanusít, hogy a bárót fölingereltem ellene. Djam Bolon ezt +bejelentette a bárónak, aki azután az én biztosságomra rendelte el +ezeket az intézkedéseket.</p> +<p>Az előre lovagolt mongol visszajött és jelentette, hogy az +automobilt nem látni sehol.</p> +<p>– Mi most más útra térünk, – mondta a miniszter, – úgy, hogy az +ezredes hiába fog bennünket várni Khazahudukban. <span class= +"pagenum"><a name="Page_203" id="Page_203">-203-</a></span></p> +<p>Undur Doboban északnak fordultunk és este egy fejedelem +táborához érkeztünk. Itt elbúcsúztunk a minisztertől, pompás friss +lovakat kaptunk és a legnagyobb gyorsasággal folytattuk utunkat +kelet felé és így messzi magunk mögött hagytuk a nyeregfejű embert, +akitől Van Kure közelében annyira óvott az öreg jövendőmondó.</p> +<p>Tizenkét nap mulva, amely idő alatt nem volt több kalandom, +elérkeztünk a keletkínai vasút első állomásához. Onnan, nekem +hihetetlennek tetsző kényelemben, Pekingbe utaztam.</p> +<p class="center">*</p> +<p>A pompás szállóbeli élet kényelmének közepette sem tudtam +szabadulni attól a hatástól, amelyet az Urgában eltöltött kilenc +nap gyakorolt rám, amikor naponta láttam Ungern bárót, az +«újraszületett hadistent». Az újságok jelentéseket közöltek a +bárónak Transbajkálián át való véres előnyomulásáról. Ezek a +jelentések fölélesítették emlékeimet. Sőt most, több mint hét hónap +elteltével sem tudom elfeledni az őrület, az ihlettség és a +gyűlölet amaz éjszakáit.</p> +<p>A jóslat teljesült. Körülbelül százharminc nappal azok után az +események után, Ungern báró, tisztjeinek árulása következtében a +bolsevikok kezébe került, akik, mint jelentették, szeptember vége +felé kivégezték.</p> +<p>Ungern-Sternberg báró… Mint a bosszúálló Karma véres viharja +száguldott végig Közép-Ázsián. Mit hagyott hátra? A katonáinak +szóló, Szent János kinyilatkoztatásával végződő szigorú +parancsot:</p> +<p>– Ne álljon senki az orosz nép lelkét megrontók és megölők +megbosszulásának útjába. A forradalmat ki kell irtani a világból. +Tőle óvott bennünket Szent János látomása: «És az asszony fel volt +öltözve bíborba és bársonyba és fölékesítve arannyal és drágakővel +és gyöngyökkel, kezében tartva egy arany poharat, telve undoksággal +és az ő paráznaságának tisztátalanságával. És homlokára e név vala +írva: Titok. A nagy Babilon, a paráznaságok és föld undokságainak +anyja. És láttam ez asszonyt megrészegedve a szentek vérétől és +Jézus vértanuinak vérétől.» <span class="pagenum"><a name= +"Page_204" id="Page_204">-204-</a></span></p> +<p>Emberi dokumentum ez, dokumentuma az orosz tragédiának, talán +dokumentuma a világ tragédiájának.</p> +<p>De a mongol jurtákban és a burjétok, mongolok, kirgizek, +kalmukok és tibetiek tábortüzeinél a juhpásztorok tovább fogják +mesélni a keresztesvitézek és tengeri rablók e fiának +legendáját.</p> +<p>– Egy fehér harcos jött északról. Fölszólította a mongolokat, +hogy tépjék szét rabláncaikat, amelyek le is hullottak a +fölszabadított földre. Ez a fehér harcos az újraszületett Dzsingisz +khán volt. Megjósolta valamennyi mongol legnagyobbikának +eljövetelét, aki el fogja terjeszteni Buddha nemes tanát és +Dzsingisz khán, Ugadai és Kublai khán utódainak hatalmát. Így +lesz!</p> +<p>Ázsia fölébredt és fiai most merészen beszélnek.</p> +<p>A világ békéjére jó lesz, ha mint a bölcs építők, Ugadai és +Baber szultán tanítványai, nem pedig mint «a pusztító Tamerlan +gonosz démonjainak» képviselői fognak föllépni.</p> +<hr class="chap" /> +<p><span class="pagenum"><a name="Page_205" id= +"Page_205">-205-</a></span></p> +<div class="chapter"> +<h2><span class="smaller">NEGYEDIK RÉSZ.</span><br /> +AZ ÉLŐ BUDDHA.</h2> +</div> +<p><span class="pagenum"><a name="Page_206" id= +"Page_206">-206-</a></span></p> +<p><span class="pagenum"><a name="Page_207" id="Page_207"><br /> +-207-</a></span></p> +<h3><span class="smaller">NEGYVENEDIK FEJEZET.</span><br /> +Az ezer örömök szerencsét adó kertjében.</h3> +<p>Mongolországban, a csodák és misztériumok országában lakik +mindannak a megőrzője, ami titokzatos és ismeretlen, az Élő Buddha, +ő szentsége Djebtszung Damba Hutuktu Khán vagy Bogdo Gheghen, Ta +Kure főpapja. A soha meg nem haló Buddha inkarnációja ő, +képviselője a szellemi császárok szakadatlan, titokzatosan +folytatódó ágának, akik 1670 óta uralkodnak és Buddha-Amitabha +nemesítő szellemét egyesítik magukban Chan-ra-zival vagy a «hegyek +szánalmas szellemével». Minden benne gyökerezik, a napmitosz, a +Himalája titokteljes hegycsúcsainak varázsa, az indiai pagodáról +szóló elbeszélések, a mongol császároknak – egész Ázsia +császárjainak – fanyar fensége, a kínai bölcsek régi, ködös +legendái, a brahminok gondolataiba való behatolás, az «erényes +rend» szerzeteseinek szigorú életszabályai, az örökké vándorló +harcosok, az oletok khánjaikkal, Batur Hun Taigi és Guszhi +bosszúja, Dzsingisz khán és Kublai khán büszke hagyománya, a lámák +klerikális-reakciós pszihológiája és a tibeti királyok misztériuma, +akiknek sorát Szrong-Tszang-Gampa nyitotta meg és Paszpa sárga +szektájának kegyelmetlensége. Ázsiának, Mongolországnak, Pamirnak, +a Himalájának, Mezopotámiának, Perzsiának és Kínának egész +összefolyó története körülveszi az urgai Élő Istent. Nem csoda, +hogy a Volga mellett, Szibériában, Arábiában, az Eufrát és a Tigris +közt, Indokínában és a Jegestenger partján tisztelik a nevét.</p> +<p>Urgában való időzésem alatt többször fölkerestem az Élő Buddha +lakóhelyét, beszéltem vele és megfigyeltem életmódját. A tudós +Marambák közt levő kegyeltjei sokat beszéltek nekem róla. Láttam, +amikor horoszkópokat olvas le, hallottam jóslásait, alkalmam nyílt, +hogy könyveinek és kéziratainak <span class="pagenum"><a name= +"Page_208" id="Page_208">-208-</a></span> régi archivumába +tekinthettem, amelyek valamennyi Bogdo khán életének leírását és +jóslását tartalmazzák. A lámák nagyon nyíltszívüek voltak velem +szemben, mert Narabancsi Hutuktujának levele megnyerte számomra a +bizalmukat.</p> +<p>Az Élő Buddhának, mint a lámaizmusban mindennek, kettős +személyisége van. Okos, éleselméjű és energikus, de egyszersmind +iszákos, ami megvakulását okozta. Amikor megvakult, a lámák +kétségbeestek. Néhányuknak az volt a véleménye, hogy a Bogdo khánt +meg kell mérgezni és Buddha egy másik inkarnációjának kell a helyét +elfoglalni. Mások ellenben rámutattak azokra a nagy érdemekre, +amelyeket a főpap a mongolok és a sárga tan követői szerint +szerzett. Elhatározták tehát, hogy az isteneket óriási +Buddha-szoborral ellátott nagy templommal fogják kiengesztelni. Ez +azonban nem segített a Bogdo szemevilágán. De az eset alkalmat +adott neki arra, hogy azoknak a lámáknak, akik a probléma +megoldására nézve a nagyon radikális módszert pártolták, +segítségére legyen, hogy hamarább léphessenek át a fölsőbb +életbe.</p> +<p>A Bogdo khán állandóan az egyház és Mongolország sorsán töpreng. +De ugyanekkor haszontalan játékokat űz. Nagyon tetszik neki a +tüzérség. Egy volt orosz tiszt két öreg ágyút ajándékozott neki, +amiért a Tumbaiir Hun címet kapta, ami azt jelenti, hogy «szívemhez +közelálló fejedelem». Ezt a két ágyút ünnepnapokon a vak ember nagy +gyönyörűségére elsütik. Automobil, gramofon, telefon, kristály, +porcellán, kép, illatszer, hangszer, ritka állat és ritka madár, +elefánt, a Himalájából való medve, majom, indiai kígyó és papagály, +mindezt ott lehet találni az «Isten» palotájában, de mindenről +hamar megfeledkeztek.</p> +<p>Urgába az egész lámai és buddhista világból jönnek zarándokok és +ajándékok. A palota kincstárosa, a tiszteletreméltó Balma Dorji, +egyszer elvitt magával abba a nagy csarnokba, amelyben az +ajándékokat őrzik. Drága tárgyak páratlan múzeuma ez. Vannak ott +olyan ritka dolgok, amelyeket Európa múzeumaiban nem is ismernek. A +kincstáros, amikor egy ezüst lakattal elzárt szekrényt nyitott ki, +így szólt: <span class="pagenum"><a name="Page_209" id= +"Page_209">-209-</a></span></p> +<p>– Itt a Bei Kem folyóból való tiszta aranyrögök, Kemchickből +származó fekete cobolyprémek és csodatévő szarvasagancsok vannak. +Ebben a skatulyában, amelyet az orochonok küldtek, drága +ginszeng-gyökér és jószagú mósusz van. Ez itt a «befagyott tenger» +partjáról való borostyán, amelynek súlya százhuszonnégy liang +(körülbelül tíz font). Itt indiai drágaköveket, szagos zebetet és +Kínából való faragott elefántcsontot lát.</p> +<p>Sokáig beszélt a kiállított tárgyakról és valóban csodálatos +volt, amit láttam. A szemem előtt hevertek: ritka prémek csomagjai; +fehér bíber, fekete coboly, fehér, kék és fekete róka és fekete +párduc; teknősbékacsontból való kicsiny, szépen faragott skatulyák, +amelyekben tíz-tizenöt méter hosszú, indiai selyemből szőtt, +pókháló finomságú hatykok voltak; kicsiny, arany fonalakból készült +táskák, tele gyöngyökkel, indiai ráják ajándékával; drága gyűrűk +zafirokkal és rubinokkal Kínából és Indiából; nagy, csiszolatlan +gyémántdarabok; rozmárfogak, amelyeket a Behring-szoros partjának +primitív művészei faragtak ki; és még sok minden, amit nem is tudok +leírni. Egy másik szobában szekrények voltak csupa +Buddha-szoborral, amelyek aranyból, ezüstből, bronzból, +elefántcsontból, korallból, gyöngyházból és jószagú, ritka színű +fából készültek.</p> +<p>– Bizonyára tudja, hogy ha hódítók törnek be olyan országba, +amely tiszteli az isteneket, akkor a hódítók széttörik és ledöntik +a szobrokat. Így történt több mint háromszáz esztendeje, amikor a +kalmukok rohanták meg Tibetet és megismétlődött ez Pekingben, +amikor 1900-ban európai csapatok kifosztották a palotát. Vegye csak +elő valamelyik szobrot és nézze meg jól.</p> +<p>Fölemeltem a hozzám legközelebb levő fa-Buddhát és +megvizsgáltam. Valami mozgott és zörgött a belsejében.</p> +<p>– Hallja? – kérdezte a láma. – Ez csupa drágakő és aranydarab, +az isten belső része. Ezért törik szét a hódítók az istenek +szobrát. Indiában, Babilonban és Kínában már sok híres drágakő +került ki az istenek belsejéből.</p> +<p>A palota több szobáját a könyvtár foglalja le, amelyeknek +polcait különböző koroknak különböző nyelvű és a legkülönbözőbb +<span class="pagenum"><a name="Page_210" id= +"Page_210">-210-</a></span> tárgyról szóló kéziratai és könyvei +töltik be. E régi okiratok közül néhány idővel eltaplósodik és +elporlad. Most azonban a lámák valami oldattal kenik be, amely +bizonyos fokig ismét megszilárdítja őket, hogy így megvédjék a +levegő behatása ellen. Agyagtáblák is vannak itt ékírással, amelyek +nyilván Babilonból származnak. Kínai, indiai és tibeti könyvek +állanak Mongolország könyvei mellett. A régi, tiszta buddhizmus +művei, a «vörös kámzsák», a megrontott buddhizmus könyvei, a +«sárga» vagy lámai buddhizmus könyvei, a hagyományok, legendák és +parabolák könyvei, mindez együtt van itt. Egész sereg láma dolgozik +mindig ezeken a műveken, tanulmányozzák és leírják, hogy elődeik +régi bölcseségét ilyen módon megtartsák az utókornak és segítsék +elterjedését.</p> +<p>Külön osztályban vannak a varázslatról szóló titokzatos könyvek, +a harmincegy Élő Buddha történeti életéről és munkájáról való +följegyzések és a Dalai Lámának, Tashi Lumpo főpapjának, a kínai +Utai Hutuktujának, a belső Mongolországban levő Dolonor Pandita +Gheghenjének és a száz kínai bölcsnek bullái. Csak a Bogdo Hutuktu +és a Maramba Ta-Rimpo-Cha léphet be ebbe a titokzatos helyiségbe. +Kulcsa az Élő Buddha pecsétjeivel és Dzsingisz khánnak a Szvasztika +jelével ékesített rubingyűrűjével abban a ládában pihen, amely a +Bogdo magándolgozószobájában van.</p> +<p>Ő szentsége személyét ötezer láma veszi körül. Ezeket négy +rangosztályba sorozzák, az egyszerű szolgáktól egészen «Isten +tanácsosai»-ig, akik a tulajdonképpen való kormányt alkotják. A +tanácsosok közé tartozik Mongolországnak mind a négy khánja és az +öt legelőkelőbb fejedelem.</p> +<p>A lámaosztályok közt három, különös figyelmet érdemlő rangfok +van. Ezekről maga az Élő Buddha mondott el egyetmást, amikor Djam +Bolonnal fölkerestem.</p> +<p>Az «Istent» nagyon elszomorítja a lámák demoralizált és dőzsölő +élete, mert ennek következtében gyorsan megcsökken a jósok és a +jövőbe látó papok száma.</p> +<p>– Ha Jahantszi és Narabancsi kolostorai nem éltek volna a +szigorú szabályok szerint, akkor Ta Kure nemsokára próféta és jós +nélkül lenne. Barun Abaga Nar, Dorchiul-Jurdok <span class= +"pagenum"><a name="Page_211" id="Page_211">-211-</a></span> és a +többi szent láma, akiknek meg volt az a hatalmuk, hogy láthatták +mindazt, ami a közönséges nép előtt el van rejtve, az istenek +áldásával távoztak tőlünk.</p> +<p>A jövendőmondók osztálya nagyon fontos, mert ha valami +jelentékeny személyiség keresi föl Urga kolostorait, akkor előbb, +anélkül, hogy a látogató tudná, bemutatják Tzuren lámának. A Tzuren +(méregdoktor) kikutatja az illető sorsát, az eredményt közlik a +Bogdo Hutuktuval úgy, hogy ez most már tudja, hogyan kell a +vendégével bánnia és milyen politikát kell vele szemben követnie. A +Tzurenek többnyire öreg emberek, szikár, kimerült és szigorú +aszkéták. De láttam nehányat, aki fiatal, csaknem gyerek volt. Ezek +Hubilgánok, «újraszületett istenek» voltak, a különböző mongol +kolostorok jövendőbeli Hutuktujai és Gheghenjei.</p> +<p>A második rangfok a doktorok vagy «Ta Láma» osztálya. Föladatuk +az, hogy megfigyeljék a növények és bizonyos állati termékek +befolyását az emberre, megőrizzék a tibeti orvosságokat és gyógyító +eljárásokat és anatómiát tanuljanak, anélkül azonban, hogy +fölhasználják az élveboncolást. Ezek ügyesen helyre tudják rántani +a kificamodott tagokat, jó masszőrök és alapos ismerői a +hipnotizmusnak és állati magnetizmusnak.</p> +<p>A harmadik osztály a doktorok legfőbb rangja. Ezek méregkeverők, +akik többnyire tibeti és kalmuk származásúak: «A politikai +gyógyászat orvosainak» lehet őket mondani. Társaiktól elkülönítve +élnek és az Élő Buddha kezében ők a hallgatag fegyver. Láttam egy +ilyen doktort, ugyanazt az embert, aki megölte a kínai orvost, +amelyik Pekingből jött Kína császárjának parancsára, hogy +«likvidálja» az Élő Buddhát. Kicsiny, fehér, öreg fickó volt, csupa +ránc arccal, kis, fehér kecskeszakállal és élénk, mindig kutatgatva +körültekintő szemmel. Ha valamelyik kolostorban fölbukkan, akkor az +odavaló «Isten» e mongol méregkeverőtől való félelmében abbahagyja +az evést és az ivást. De még ez sem mentheti meg az elítéltet, mert +egy megmérgezett sapka, megmérgezett ing, megmérgezett csizma, +megmérgezett olvasó, megmérgezett kantár, megmérgezett könyv vagy +megmérgezett vallási tárgy bizonyára eléri azt, amit a Bogdo khán +akar. <span class="pagenum"><a name="Page_212" id= +"Page_212">-212-</a></span></p> +<p>A vak főpapot legmélyebb tisztelet és legmélyebb vallásos hit +övezi. Előtte mindenki térdre rogy. Még Khánok és Hutuktuk is csak +térdelve közelednek hozzája. Körülötte sötét minden, tele keleti +régiséggel. De a részeg öreg ember, aki a gramofon banális áriáit +hallgatja és szolgáit dinamo segítségével villamozza, az álnok öreg +fiú, aki megmérgezi politikai ellenfeleit, a láma, aki lelki +sötétségben tartja népét és jóslással meg jövendőmondással +megcsalja, ez a férfi mégsem egészen közönséges ember.</p> +<p>Egy napon a Bogdo szobájában ültünk. Djam Bolon lefordította +neki a nagy háborúról szóló történetemet. Az öreg ember nagyon +figyelmesen hallgatta. Hirtelen tágra meresztette a szemét és +kívülről a szobába ható hangokra figyelt. Arca áhítatos, könyörgő +és ijedt lett. Ezt susogta:</p> +<p>– Az istenek szólítanak.</p> +<p>És lassan magánszobája felé ment. Mozdulatlanul térdelve, mint +egy szobor, körülbelül két óra hosszáig imádkozott ott. Imádsága a +láthatatlan istenekkel való társalgás volt, akinek kérdéseire +felelt. Sápadtan és kimerülve, de megelégedetten és boldogan jött +vissza a szobából. Ez az ő személyes imádkozása volt.</p> +<p>A közönséges templomi szolgálat alatt nem vesz részt az imában, +mert ekkor «Isten». Trónusán ülve az oltárra helyezik és ott a +lámák meg a nép imádja. Ő csak fogadja a nép imáját, reményét, +könyét, fájdalmát és kétségbeesését, miközben éles és fénylő, de +vak szeme állandóan a levegőbe mered. Az alkalom szerint +különféleképpen öltöztetik őt a lámák, sárga és vörös színekkel +változó ruhát adnak rá és a sapkáját is változtatják. A templomi +szolgálat mindig abban a pillanatban ér véget, amikor az Élő +Buddha, fején a tiarával, főpapi áldását osztja a népnek úgy, hogy +arcát mind a négy égtáj felé fordítja, azután karját kinyujtja +északnyugat felé, azaz Európa irányába, ahová a sárga tan nézete +szerint a bölcs Buddha hitének el kell terjednie.</p> +<p>Komoly imádkozás és hosszú templomi szolgálat után mindig nagyon +megrendítő benyomást tesz a főpap. Ilyenkor titkárait szólítja és +lediktálja nekik látomásait és jóslásait, <span class= +"pagenum"><a name="Page_213" id="Page_213">-213-</a></span> amelyek +mindig nagyon zavarosak és magyarázattal sohasem egészíti ki +őket.</p> +<p>Olykor-olykor e szavakkal: «lelkeik megnyilvánulnak», fehér +ruháját ölti magára és a szobájába megy imádkozni. Ilyenkor a +palota valamennyi kapuját bezárják. Valamennyi lámát ünnepiesen +misztikus félelem fogja el. Valamennyi imádkozik, olvasóját +morzsolgatja, a szent «Om! Mani padme Hom!» mondást ismételgeti és +imádság meg varázslat közben az imakereket forgatja. A jósok a +horoszkópokat vizsgálják, a jövőbe látó papok leírják látomásaikat +és a Marambák régi könyvekben az Élő Buddha szavainak magyarázatát +keresik.</p> +<h3><span class="smaller">NEGYVENEGYEDIK FEJEZET.</span><br /> +Évszázadok pora.</h3> +<p>Láttak-e már Olaszország, Franciaország vagy Angolország +valamelyik régi kastélyának pincéjében poros pókhálókat és +törmelékeket? Ez az évszázadok pora. Valamikor talán egy római +Augusztusznak, Szent Lajosnak, az inkvizitornak vagy Richárd +királynak arcát, sisakját és kardját érintette. Önkéntelenül +összeszorul az ember szíve és mély tiszteletet érez a régen elmult +idők e tanuinak láttára. Ugyanezt éreztem én Ta Kureban, de talán +még mélyebben és igazabban. Itt csaknem éppen olyan az élet ma, +mint nyolc évszázadon keresztül volt. Itt csak a multban él az +ember. Ami a mai korhoz tartozik, csak komplikálja és akadályozza a +normális életet.</p> +<p>– Ma nagy nap van, – mondta egyszer az Élő Buddha. – A +buddhizmus győzelmének napja minden más valláson. Régen történt, +hogy ezen a napon Kublai khán valamennyi vallás lámáit magához +rendelte és megparancsolta nekik, hogy magyarázzák meg, miben +hisznek és min alapszik a hitük. Ezen az összejövetelen a különféle +vallások lámái a maguk isteneit és a maguk Hutuktuit dícsérték; +magyarázkodások és vitatkozások kezdődtek; csak egy láma +hallgatott. Végre gúnyosan mosolygott és így szólt: <span class= +"pagenum"><a name="Page_214" id="Page_214">-214-</a></span></p> +<p>– Nagy császár, parancsold meg a jelenlevők mindenikének, hogy +isteneinek hatalmát valami csoda bemutatásával bizonyítsa be. +Azokból ítélj és válassz.</p> +<p>Kublai khán így tett és megparancsolta a lámáknak, hogy tegyenek +csodát. De valamennyien hallgattak, olyan zavartak és tehetetlenek +voltak.</p> +<p>– Nos, – mondta a császár annak a lámának, aki az indítványt +tette, – most neked kell bebizonyítanod a te isteneid hatalmát!</p> +<p>A láma sokáig szótlanul a császárra nézett, azután megfordult és +hasonló módon nézett a gyülekezetre. Azután csöndesen a jelenlevők +felé nyujtotta ki a kezét. Ebben a pillanatban a császár +aranyserlege, a nélkül, hogy látható kéz hozzányúlt volna, +fölemelkedett az asztalról és megérintette a khán ajkát. A császár +érezte, hogy pompás bor nedvesítette meg a száját. Mindenki a +legnagyobb mértékben meg volt lepve. A császár szólt:</p> +<p>– A te isteneidhez fogok imádkozni és a te isteneidhez kell +imádkozniok mindazoknak a népeknek, amelyek alattvalóim. Mi a +vallásodnak a neve? Ki vagy te és honnan jösz?</p> +<p>– A bölcs Buddha vallása az én tanom. Én Turjo Gamba Pandita +láma vagyok a félreeső és híres tibeti Szakkia kolostorból, ahol +Buddha lelke, bölcsesége és hatalma egy emberi testben inkarnálva +él. Tudd meg, ó császár, hogy azok a népek, amelyeknek ez a hitük, +birtokukban tartják az egész nyugati világot és nyolcszáztizenegy +éven belül Buddha tanát el fogják terjeszteni az egész világon.</p> +<p>Ez a mai napon történt sok száz évvel ezelőtt. Turjo Gamba láma +nem ment vissza Tibetbe, hanem ettől kezdve Ta Kureban lakott, ahol +akkor csak egy kis templom volt. Innen a császárhoz utazott +Karakorumba és később vele Kína fővárosába is, hogy a hitben +megerősítse, jövőjét megjósolja és az istenek akarata szerint +kellőképpen fölvilágosítsa.</p> +<p>Az Élő Buddha kis ideig hallgatott, majd egy ima elsuttogása +után folytatta:</p> +<p>– Urga, a buddhizmus régi fészke… Dzsingisz khánnal az európai +hódítóútra elmentek az oletok és a kalmukok. <span class= +"pagenum"><a name="Page_215" id="Page_215">-215-</a></span> Csaknem +négy évszázadig maradtak idegenben, ahol Oroszország pusztaságain +éltek. Azután visszatértek Mongolországba, mert a sárga lámák a +népet elnyomó tibeti királyok és a vörös kámzsa lámái ellen harcra +szólították őket. A kalmukok nagy szolgálatot tettek a sárga +tannak. Fölismerték azt, hogy Lassza a világ többi részéhez +viszonyítva nagyon kiesik az útból, tehát onnan nem lehet +vallásunkat az egész földön elterjeszteni. Ennek következtében a +kalmuk Guszhi khán Tibetből egy szent lámát, Undur Gheghent hozta +el magával, aki meglátogatta volt a Világ Királyát. E naptól fogva +a Bogdo Gheghen szakadatlanul Urgában élt, mint Mongolország +szabadságának és a mongol eredetű kínai császároknak az +oltalmazója. A mongolok országában Undur Gheghen volt az első Élő +Buddha. Ránk, utódaira hagyta Dzsingisz khán gyűrűjét, amelyet a +Turjo Gamba Láma által mutatott csoda elismeréseül Kublai khán a +Dalai Lámának küldött. Ránk hagyta továbbá egy fekete, titokzatos +indiai csodatevőnek a koponyáját, amelyből Sztrongtszan, Tibet +egyik királya ezerhatszáz évvel ezelőtt a templomi szertartások +alkalmával ivott, valamint Buddhának egy régi kőszobrát, amelyet +Paszpa, a sárga tan megalapítója hozott magával Delhiből.</p> +<p>A Bogdo tapsolt, mire titkárainak egyike egy vörös kendőből nagy +ezüst kulcsot vett elő. Ezzel az Élő Buddha kinyitotta a pecsétes +ládát. Benyúlt a ládába és kis, faragott elefántcsont skatulyát +húzott ki belőle, amelyből pompás, a Szvasztika jelét viselő +rubinnal ékesített nagy aranygyűrűt vett elő.</p> +<p>– Ezt a gyűrűt – mondta a Bogdo, – Dzsingisz khán és Kublai khán +viselte mindig a jobbkezén.</p> +<p>Miután a titkár a ládát ismét elzárta, a Bogdo elhivatta kedvelt +Marambáját, akivel egy régi, az asztalon fekvő könyvből +fölolvastatott néhány oldalt. A láma monoton hangon olvasta:</p> +<p>– Amikor Guszhi khán, minden olet feje, befejezte a háborút a +vörös kámzsásokkal, magával hozta a csodatevő «fekete követ», +amelyet a Dalai Láma a Világ Királyának küldött volt. Guszhi khán +Mongolország nyugati részében <span class="pagenum"><a name= +"Page_216" id="Page_216">-216-</a></span> akarta megteremteni a +sárga tan fővárosát. De az oletok akkor a kínai császári trón miatt +háborút viseltek a Mandzsu-császárokkal és vereség vereségre érte +őket. Amurszana, az oletok utolsó khánja Oroszországba menekült, de +menekülése előtt ide, Urgába küldte a «fekete követ». Ameddig ez a +kő Urgában maradt és az Élő Buddha megáldhatta vele a népet, addig +a mongolokat és marháikat elkerülte a betegség és szerencsétlenség. +De száz évvel ezelőtt ellopták a fekete követ. Azóta a buddhisták +hasztalan keresték az egész világon. Eltűnte óta fokozatosan +pusztul a mongol nép.</p> +<p>– Elég, – mondta a Bogdo Gheghen. – Szomszédaink megvetnek +bennünket. Feledik, hogy egykor az uraik voltunk. De mi megőrizzük +szent hagyományainkat és tudjuk, hogy eljön a mongol törzsek és a +sárga tan diadalának a napja. Hitünk védelmezői a burjétok. +Dzsingisz khán hagyományának ők a leghűbb őrzői.</p> +<p>Ezt mondta az Élő Buddha és így mondták a régi könyvek!</p> +<h3><span class="smaller">NEGYVENKETTEDIK FEJEZET.</span><br /> +A csodák könyve.</h3> +<p>Djam Bolon fejedelem megkért egy Marambát, hogy mutassa meg +nekünk az Élő Buddha könyvtárát. Ez a könyvtár nagy helyiség, +amelyben a sok írnok földolgozza a régi műveket és följegyzi az Élő +Buddha csodatételeit. Undur Gheghennel kezdik és a különböző +jelenkori mongol kolostorok Gheghenjeivel és Hutuktujaival végzik. +Ezeket a könyveket azután szétosztják a lámakolostorok és +templomok, valamint a Bandik iskolái közt. A följegyzésekből a +Maramba fölolvasta nekünk a következő két részt:</p> +<p>– A boldogult Bogdo Gheghen rálehelt egy tükörre, mire +ködszerűen egy völgy képe tűnt föl, amelyben sok ezer harcos +küzdött egymással…</p> +<p>– A bölcs és az istenek által kegyelt Élő Buddha tömjént égetett +el és az istenekhez imádkozott, hogy megmutassák neki a fejedelmek +sorsát. A kék füstben mindenki sötét <span class="pagenum"><a name= +"Page_217" id="Page_217">-217-</a></span> tömlöcöt látott és a +halott fejedelmek halvány, megkínzott testeit…</p> +<p>Külön könyv foglalkozik a mostani Élő Buddha csodáival. Ebből a +könyvből már sok ezer példány készült. Djam Bolon fejedelem +elmondott egyet-mást e könyv tartalmából.</p> +<p>– Van egy régi Buddha-szobor fából. A szeme nyitva van. Indiából +hozták ide. A Bogdo Gheghen az oltárra állította és imádkozni +kezdett. Mikor a Bogdo kijött az imaszekrényből, a Buddha-szobrot +is kihozatta. Mindenki nagyon meglepődött, mert az isten szeme le +volt csukva és köny hullott belőle. Fa-testén zöld rügyek +látszottak. A Bogdo így szólt: Fájdalom és öröm vár reám. Én meg +fogok vakulni, de Mongolország szabad lesz.</p> +<p>Ez a jóslat beteljesedett. Máskor az Élő Buddha, amikor egy +napon nagyon izgatott volt, vízzel telt medencét hozatott és az +oltár elé tette. Maga köré gyűjtötte a lámákat és imádkozni +kezdett. Egyszerre csak az oltár gyertyái és lámpái maguktól +meggyulladtak és a medencében levő víz a szivárvány színeiben +csillámlott.</p> +<p>Elmondta a fejedelem azt is, hogyan olvassa ki a Bogdo khán +friss vérből a jövőt, mert a vér fölszínén csak neki láthatóan +szavak és képek jelennek meg, vagy juhok és kecskék beleiből, +amelyeknek minőségéből fölismeri a fejedelmek sorsát és eltalálja +gondolataikat, vagy kövekből és csontokból, amelyek a legnagyobb +pontossággal megmutatják az Élő Buddhának minden ember sorsát és a +csillagokból, amelyek egymáshoz való állásának figyelembevételével +készíti a Bogdo a golyók és betegségek ellen megvédő +amuletteket.</p> +<p>– Régebbi Bogdo khánok csak a «fekete kő» segítségével jósolták +meg a jövőt, – mondta a Maramba. – A kő külsején ugyanis tibeti +fölírások jelentek meg, amelyekből a Bogdók egész nemzetek sorsát +megtudták.</p> +<p>Amikor a Maramba a fekete kőről beszélt, amelyen állítólag +tibeti legendák jelentek meg, arra gondoltam, hogy volt valami +ebben az elbeszélésben, amire természetes magyarázatot lehet +találni. Urianhai délkeleti részében, Ulan <span class= +"pagenum"><a name="Page_218" id="Page_218">-218-</a></span> +Taigában jártam olyan helyen, ahol oszlásnak induló pala volt. E +pala egyes darabjait különös fehér fonadék födte, amely rendkívül +komplikált mintázatú volt és velencei csipkemintára vagy titokzatos +rúnákra emlékeztetett. Ha a pala nedves volt, e jelek eltűntek, de +ismét láthatókká lettek, mihelyt a pala megszáradt.</p> +<p>Senkinek sincs joga ahhoz, hogy az Élő Buddhát jósolásra kérje. +A Bogdo csak akkor jósol, amikor erre megihlettnek érzi magát vagy +ha megfelelő kéréssel a Dalai Láma vagy Tashi Láma külön küldöttje +jön hozzá. Amikor I. Sándor cár Krüdener bárónénak és túlzó +miszticizmusának befolyása alá került, külön követet küldött az Élő +Buddhához, hogy sorsát megtudja. Az akkori Bogdo khán, aki egészen +fiatal ember volt, a fekete kőről jósolt és megjövendölte, hogy a +fehér cár gondterhesen vándorolva, mindenkinek ismeretlenül és +mindenütt üldözve fogja életét befejezni. Oroszországban még ma is +azt hiszi a nép, hogy I. Sándor életének utolsó napjait európai +Oroszországban és Szibériában Kuzmics Feodor álnéven vándorolva +töltötte el, miközben foglyokat, koldusokat és más szenvedő +embereket megsegített és vígasztalt, de maga üldöztetve börtönbe +vettetett és végül a szibériai Tomszkban halt meg, ahol még ma is +mutogatják a lakóházát és a sírját, zarándoklások és csodák helyét, +szentnek tartják. A Romanov-dinasztia nagyon érdeklődött Kuzmics +Feodor életrajza iránt, ami megerősíti azt a véleményt, hogy +Kuzmics valóban I. Sándor volt, aki ezt a nehéz vezeklést magára +vette.</p> +<h3><span class="smaller">NEGYVENHARMADIK FEJEZET.</span><br /> +Az Élő Buddha születése.</h3> +<p>Az Élő Buddha nem hal meg. Lelke néha olyan gyermek testébe megy +át, aki az ő halála napján születik, néha pedig, még a Buddha +életében, valami más lény testébe. Buddha megszentelt lelkének ezt +az új halandó lakóhelyét csaknem mindig valami szegény tibeti vagy +mongol család jurtájában találják meg. Ezt politikai okok ajánlják. +Ha a Buddha <span class="pagenum"><a name="Page_219" id= +"Page_219">-219-</a></span> valamely gazdag fejedelem családjában +lépne föl, akkor az esetleg olyan családot tenne naggyá, amely nem +lenne hajlandó a klérusnak engedelmeskedni. (Erre a multban valóban +volt is eset.) Ha ellenben szegény, ismeretlen család jut Dzsingisz +khán trónjára és ilyen módon meggazdagszik, akkor nagy +általánosságban kész lesz arra, hogy alávesse magát a lámák +akaratának. Eddig csak három vagy négy Élő Buddha volt tisztán +mongol eredetű. A többi mind tibeti volt.</p> +<p>Jasszaktu láma-khán, az Élő Buddha egyik tanácsosa, beszélte el +nekem a következőket:</p> +<p>– Lassza és Taszhi Lumpo kolostorait Urgából érkező levelek +állandóan tájékoztatják az Élő Buddha egészségi állapotáról. +Mihelyt megöregedett a Bogdo emberi teste és Buddha lelke arra +törekszik, hogy vándorolni menjen, a tibeti templomokban külön +templomi szolgálatok kezdődnek, amelyeken asztrológiai eszközökkel +megkísérlik a jövő meghatározását. Ezek a ritusok megjelölik azokat +a különösen jámbor lámákat, akik fölfödözhetik, hol óhajt Buddha +lelke újra inkarnálódni. Az így megtalált jámbor lámáknak az a +feladatuk, hogy az egész országot beutazzák és figyelgessenek. +Gyakran maga az Isten adja meg nekik a szükséges jelt. Néha fehér +farkas jelenik meg valamelyik szegény juhpásztor jurtájának a +közelében, vagy kétfejű bárány születik avagy meteor hull le az +égből. Vannak lámák, akik a szent Tangri Nor-tóból halakat fognak +ki és ezeknek pikkelyeiről olvassák le az új Bogdo khán nevét. +Mások kövek repedéseiből tudják meg, hol kell az új Buddhát +keresniök. Ismét mások szűk hegyszorulatok magányába vonulnak +vissza, hogy a hegyi szellemek hangjára figyeljenek, akik +megmondják nekik az istenektől újonnan kiválasztottnak a nevét. Ha +az új Bogdót megtalálták, családjáról titokban minden tudnivalót +összegyűjtenek és a tudós Tashi Láma elé terjesztik, akinek Erdeni, +«a tudás nagy drágaköve» a neve és aki Rama rúnái szerint +fölülvizsgálja a választást. Ha jóváhagyja, akkor titkos levelet +küld a Dalai Lámának, aki «a hegyek szellemének» templomában külön +áldozatot mutat be és nagy pecsétjét ráütve a Tashi Láma levelére, +megerősíti a választást. <span class="pagenum"><a name="Page_220" +id="Page_220">-220-</a></span></p> +<p>– Ha az öreg Élő Buddha még életben van, akkor utódjának nevét +szigorú titokban tartják. Ha ellenben Buddha lelke már elhagyta +Bogdo khán testét, akkor Tibetből külön követség jelenik meg az új +Élő Buddhával. Ugyanez az eljárás Mongolország valamennyi lámai +kolostorának Gheghenjei és Hutuktui választásánál is. Ebben az +esetben azonban a választás megerősítésének joga az Élő Buddhát +illeti meg. A választásról minden alakiság elintézése után csak +jelentést küldenek Lasszába.</p> +<h3><span class="smaller">NEGYVENNEGYEDIK FEJEZET.</span><br /> +A mostani Élő Buddha életéből.</h3> +<p>Külső Mongolország mostani Bogdo khánja tibeti ember. Szegény +családból származik, amely Szakkia Kure közelében, nyugati Tibetben +él. Kora ifjúságában viharos, voltaképpen teljesen lelketlen +természetűnek mutatkozott. Mindig Mongolország és Dzsingisz khán +utódai függetlenségének és dicsőségének gondolata lelkesítette. Ez +kezdettől fogva nagy befolyást biztosított neki Mongolország +lámáira, fejedelmeire és khánjaira, de az orosz kormányra is, amely +állandóan magának iparkodott őt megnyerni. Nem félt a kínai +Mandzsu-dinasztia ellen való föllépéstől és ebben mindig segítették +Oroszország, Tibet, a burjétok és a kirgizek, akik pénzt, fegyvert, +katonát és diplomáciai segítséget adtak neki. A kínai császárok az +Élő Istennel nem óhajtottak nyílt háborút, mert el akarták kerülni +a kínai buddhisták tiltakozásának kihívását. Egyszer Bogdo khánhoz +doktort küldtek, aki ügyes méregkeverő volt. Az Élő Buddha azonban +rögtön megértette, hogy mit jelent ez a gyógyászati figyelem és +mert ismerte az ázsiai mérgek erejét, azonnal körútra indult a +mongol kolostorokba és Tibetbe. Képviselőjéül egy Hubilgánt hagyott +hátra, aki megbarátkozott a kínai doktorral és megtudta tőle +odajövetelének igazi célját. Kevéssel ezután a kínai valami +ismeretlen ok következtében meghalt. Az Élő Buddha tehát +visszatérhetett fővárosába. <span class="pagenum"><a name= +"Page_221" id="Page_221">-221-</a></span></p> +<p>Egy másik alkalommal is veszedelemben volt az Élő Isten. Akkor +volt ez, amikor Lassza úgy látta, hogy Bogdo khán Tibettől nagyon +is független politikát folytat. A Dalai Láma tárgyalni kezdett több +khánnal és fejedelemmel, akiket meg is nyert annak a tervnek, hogy +siettetni kell Buddha lelkének egy más emberi alakba való +átköltözését. Az illető fejedelmek Urgába jöttek, ahol a Bogdo khán +tisztelettel és nagy örömmel fogadta őket. Nagy lakomát rendezett +számukra és az összeesküvők már azt hitték, hogy teljesíthetik a +Dalai Láma parancsát. De a lakoma végeztével egészen mást éreztek. +Már a következő éjjel meghaltak. Holttesteiket az Élő Buddha nagy +dísszel és tisztelettel elküldette családjaiknak.</p> +<p>A Bogdo khán a fejedelmek és khánok minden gondolatát, minden +mozdulatát ismeri és ismer minden ellene tervezett összeesküvést +is. Az ellenséget rendszerint a legbarátságosabban meghívják +Urgába, ahonnan sohasem tér többé vissza a lakóhelyére.</p> +<p>A kínai kormány egykor elhatározta, hogy az Élő Buddhák +szakadatlan sorának meg kell szűnnie. Az urgai főpappal +megszakítván a nyílt viszályt, céljának elérésére ezt eszelte ki: +Peking fölszólította Dolo Nor Pandita Gheghenjét és Utai +Hutuktuját, a kínai lamaisták fejét, akiknek egyike sem ismeri el +az Élő Buddha fennhatóságát, hogy jőjjenek a fővárosba. Ezek azután +régi buddhista könyvek áttanulmányozása után kisütötték, hogy a +mostani Bogdo khán az utolsó Élő Buddha, mert Buddha lelkének ama +része, amely a Bogdo khánban lakozik, csak harmincegyszer +születhetik újra emberi testben. Undur Gheghen ideje óta pedig a +mostani Bogdo khán a harmincegyedik inkarnált Buddha. Vele tehát +tulajdonképpen ki kell halnia az urgai főpapok dinasztiájának. A +Bogdo khán értesülvén e döntésről, régi tibeti kéziratokból +kiderítette, hogy a tibeti főpapok egyike nős volt, fia ennek +következtében természetesen inkarnált Buddha volt. A Bogdo khán +tehát megnősült és most fia van, aki nagyon derék és energikus +fiatal ember. Dzsingisz khán vallási trónja tehát az ő elhúnytával +nem marad árván. A kínai császárok dinasztiája letűnt a politikai +<span class="pagenum"><a name="Page_222" id= +"Page_222">-222-</a></span> színpadról, de az Élő Buddha továbbra +is a pánázsiai gondolat középpontja marad.</p> +<p>Az új kínai kormány 1920-ban a saját palotájában fogságban +tartotta az Élő Buddhát. De 1921 elején Ungern báró átkelt a szent +Bogdo-Olon és hátba kapta a palotát. Tibeti lovasok lenyilazták a +kínai őröket. Azután a mongolok behatoltak a palotába és ellopták +az «Istenüket», aki erre azonnal kiáltványt intézett egész +Mongolországhoz és az ázsiai népek és törzsek reménységeit életre +keltette.</p> +<p>A Bogdo khán palotájában egy láma drága szőnyeggel letakart +kosarat mutatott nekem, amelyben a Dalai Láma és a Tashi Láma +bulláit, Oroszország és Kína császárjainak dekrétumait és +Mongolország, Oroszország, Kína és Tibet szerződéseit őrzik. +Ugyanabban a kosárban egy vörösrézlap van a Világ Királyának +titokzatos jeleivel, valamint az Élő Buddha legutolsó látomásának +följegyzése.</p> +<h3><span class="smaller">NEGYVENÖTÖDIK FEJEZET.</span><br /> +Az Élő Buddha látomása 1921. május 17-én.</h3> +<p>«Imádkoztam és láttam, ami a nép szeme előtt el van rejtve. +Hegyekkel körített tágas síkság terült el előttem. Egy öreg láma +nehéz kövekkel megtöltött kosarat vitt. Alig tudott egyet lépni. +Ekkor északról fehér ruhába öltözött lovas jelent meg fehér lovon. +Odalovagolt a lámához és így szólt hozzá:</p> +<p>– Add ide a kosaradat. Segítek majd Kureba elvinni.</p> +<p>A láma átadta neki súlyos terhét, de a lovas nem tudta fölemelni +a nyergébe, úgy, hogy megint az öreg lámának kellett a vállára +vennie és a nagy súly alatt meggörnyedve kellett folytatnia az +útját. Ekkor egy második lovas jött északról. Ennek fekete volt a +ruhája és fekete lovon ült. Ő is odament a lámához és ezt +mondta:</p> +<p>– De ostoba vagy! Minek cipeled ezeket a köveket, mikor pedig +szanaszét hevernek mindenfelé?</p> +<p>E szavakkal lovának szügyével ellökte a lámát úgy, hogy a sok kő +mind a földre hullott. A kő a földet érintvén, <span class= +"pagenum"><a name="Page_223" id="Page_223">-223-</a></span> gyémánt +lett. Erre mindhárman rárohantak, hogy ismét fölszedjék, de egyikük +sem tudta a földtől elmozdítani. Az öreg láma kétségbeesve +kiáltozta:</p> +<p>– Ó istenek! Egész életemben cipeltem ezt a súlyos terhet és +most, amikor már csak csekély utam volt hátra, elvesztettem. +Segítsetek nagy, jó istenek!</p> +<p>Hirtelen egy reszkető öreg ember bukkant föl. Minden nehézség +nélkül valamennyi gyémántot visszatette a kosárba, letörölte róluk +a port, vállára vette a terhet és útnak indult, miközben így szólt +a lámához:</p> +<p>– Pihend ki magadat kissé. Én éppen most értem célhoz a +terhemmel és örülök, hogy neked a tiéddel segíthetek,</p> +<p>Ketten tovább mentek és nemsokára eltűntek a szem elől. Ezalatt +a lovasok harcolni kezdtek egymással. Egész nap és utána egész +éjjel harcoltak. Amikor a nap fölkelt, nem volt ott egyikük sem, se +élve, se halva. Semmi nyomuk sem maradt.</p> +<p>Ezt láttam én, a Bogdo Hutuktu khán a nagy és bölcs Buddhával +beszélgetve, akit a jó és gonosz démonok vettek körül! Bölcs Lámák, +Hutuktuk, Kampok, Marambák, szent Gheghenek adjatok feleletet +látomásomra!»</p> +<p>Ezt az én jelenlétemben 1921 május 17-én írták le az Élő Buddha +diktálása szerint. Nem tudom, mit feleltek a Hutuktuk és Gheghenek, +az igazmondók, a bűvészek és a jövőbe látó papok. De nem +nyilvánvaló-e a felelet, ha az ember elgondolkozik Ázsia jelenlegi +helyzetén?</p> +<p>Az ébredő Ázsia tele van talánnyal, de tele van felelettel is a +kérdésekre, amelyeket az emberiség sorsa vet föl. A titokzatos +főpapoknak, élő isteneknek, Mahatmáknak és Karma borzasztó könyve +olvasóinak e nagy kontinense fölébred és sok százmillió emberi élet +oceánját óriási hullámok csapkodják.</p> +<hr class="chap" /> +<p><span class="pagenum"><a name="Page_224" id= +"Page_224">-224-</a></span></p> +<p><span class="pagenum"><a name="Page_225" id="Page_225"><br /> +-225-</a></span></p> +<div class="chapter"> +<h2><span class="smaller">ÖTÖDIK RÉSZ.</span><br /> +A MISZTÉRIUMOK MISZTÉRIUMA. A VILÁG KIRÁLYA.</h2> +</div> +<p><span class="pagenum"><a name="Page_226" id= +"Page_226">-226-</a></span></p> +<p><span class="pagenum"><a name="Page_227" id="Page_227"><br /> +-227-</a></span></p> +<h3><span class="smaller">NEGYVENHATODIK FEJEZET.</span><br /> +A földalatti királyság.</h3> +<p>– Álljon meg! – mondta öreg mongol vezetőm, amikor egyszer a +Tzagan Luk közelében levő pusztaságon mentünk át. – Álljon meg!</p> +<p>Lecsúszott a tevéjéről, amely lefeküdt anélkül, hogy gazdája ezt +megkívánta volna. A mongol a kezét imára arca elé tette és egyre a +szent mondást ismételgette: Om! Mani padme Hom! A többi mongol is +azonnal megállította a tevéjét és imádkozni kezdett.</p> +<p>– Mi történt?</p> +<p>Ezen gondolkodtam, amikor a gyönge, zöld fűről föltekintettem a +felhőtlen égre és a lenyugvó nap álmodozó, lágy sugaraira. A +mongolok jó ideig imádkoztak, azután csöndesen beszélgettek +egymással, szorosabbra húzták a málhástevék szíját és folytatták az +utat.</p> +<p>– Látta, – kérdezte a mongol, – hogy tevéink milyen ijedten +mozgatták a fülüket? Hogy a pusztán a ménes milyen figyelmesen +hallgatódzott és hogy a juhok és a marhák mennyire összekuporodva +feküdtek a földön? Észrevette, hogy a madarak abbahagyták a +repülést, a marmoták lefeküdtek ott, ahol éppen voltak és a kutyák +nem ugattak többé? Gyönge szél fújt és messziről ének zenéjét hozta +magával, amely az emberek, állatok és madarak szívébe hatolt. A +föld és az ég megszűnt lélekzeni. Elállt a szél és megállt a nap. +Ilyen pillanatban a farkas, amely a juhot kerülgeti, fekve marad +ott, ahol van, a fölriasztott antilopnyáj hirtelen abbahagyja +rohanó futását, a juhpásztor kezéből kihull a kés, amellyel el +akarta vágni a juh gégéjét és a vérszomjas menyét abbahagyja a +gyanútlan szalga belopását. Minden élőlényt önkéntelenül +imahangulat fog el és végzetét várja. Éppen ebben a pillanatban is +így volt. Ez történik <span class="pagenum"><a name="Page_228" id= +"Page_228">-228-</a></span> mindig, ha a Világ Királya földalatti +palotájában imádkozik és a föld népeinek sorsát kutatja.</p> +<p>Így szólt hozzám az öreg mongol, egy egyszerű, darabos +juhpásztor.</p> +<p>Mongolország csupasz és rettenetes hegyeivel, meg határtalan +pusztaságaival, amelyeket a mongol nemzetség eleinek csontjai +födnek, szülte a misztériumot. Népe, amelyet a természet viharos +szenvedélyei megrémítenek vagy halálszerű békéje elaltat, érzi a +misztériumot. Vörös és sárga lámái megőrzik a misztériumot és +mesékkel díszítik. Lassza és Urga főpapjai a misztérium birtokában +vannak.</p> +<p>Közép-Ázsián való keresztülutazásomkor hallottam először a +«misztériumok misztériumáról». Nem adhatok neki más nevet. Eleinte +nem sokat törődtem vele és nem tartottam olyan fontosnak, mint +később, amikor a létezésére valló nem egy szórványos ködszerű és +gyakran ellentmondó utalást elemeztem és gyűjtöttem.</p> +<p>Az Amyl folyó partján beszélték nekem öreg emberek, hogy egy +régi legenda szerint bizonyos mongol törzs, hogy ne kelljen +Dzsingisz khán követeléseit teljesítenie, a földalatti országba +menekült. Egy szojot, aki a Nogan Kul tó környékéről származott, +megmutatta nekem a füstölő kaput, amely állítólag Agharti királyság +egyik bejárata. Ezen a kapun át régente egy vadász jutott be a +királyságba. Visszatérvén, mesélni kezdte, amit ott látott. Erre a +lámák kivágták a nyelvét, hogy megakadályozzák őt a misztériumok +misztériumának elárulásában. Amikor megöregedett, visszament a +barlang bejáratához és a régi emlékektől vonzva, eltűnt a +földalatti királyságban.</p> +<p>Erről a kérdésről tisztább fölvilágosítást kaptam Jelyb +Djamszraptól, Narabancsi Kure Hutuktujától. A világ hatalmas +királyának a földalatti királyságból inkább világi módon fölfogott +eljövetele történetét mondta el nekem, beszélt a megjelenéséről, a +csodáiról és jóslásairól. Csak akkor kezdtem megérteni, hogy ebben +a legendában, akár hipnózis, akár tömegvízió, nem csak misztérium +van elrejtve, hanem reális és hatalmas erő is, amely Ázsia +politikai életének fejlődését befolyásolni képes. Ettől kezdve +kérdezősködni kezdtem. <span class="pagenum"><a name="Page_229" id= +"Page_229">-229-</a></span></p> +<p>Hultun Beyli fejedelem legkedvesebb Gelongja és a fejedelem maga +egyet-mást elmondtak nekem a földalatti királyságról.</p> +<p>– Minden a világon – mondta a Gelong, – állandó változás és +átmenet állapotában van – a népek, a tudomány, a vallások, a +törvények és az erkölcsök. Hány nagy császárság és fényes kultúra +pusztult már el! Az, ami egyedül változatlan marad, a gonoszság, a +gonosz szellemek szerszáma. Több, mint hatvanezer évvel ezelőtt egy +szent egész embertörzzsel eltűnt a föld alatt, hogy sohase +mutatkozzék többé a föld felületén. De azóta sokan fölkeresték ezt +a királyságot, Szakkia Mouni, Undur Gheghen, Paszpa, Baber khán és +mások; de senkisem tudja, hol van az a királyság. Némelyek azt +mondják, hogy Afganisztánban, mások hogy Indiában. Ott védve van a +nép a gonosztól. Határain belül nincs bűntett. Ott a tudomány +nyugodtan fejlődött, semmit sem fenyeget ott rombolás. A földalatti +nép elérte a legnagyobb tudást. A földalatti ország most nagy +királyság. Sok milliónyi ember tartozik hozzája. Uralkodója a Világ +Királya. Ez ismeri a világ minden erejét és olvasni tud az +emberiség lelkében, meg sorsának nagy könyvében. Láthatatlanul +kormányozza azt a nyolcszáz millió embert, aki a föld felületén +lakik. Alá vannak vetve minden parancsának.</p> +<p>Hultun Beyli fejedelem hozzáfűzte:</p> +<p>– Ez a királyság Agharti. Kiterjed a világ valamennyi földalatti +útjára. Hallottam, amikor egy Kínából való tudós láma elmondta a +Bogdo khánnak, hogy Amerika földalatti barlangjaiban e kontinens +egykori népe lakik. A földalatti népeket és a föld alatt levő +helyiségeket olyan uralkodók kormányozzák, akik alattvalói a Világ +Királyának. Ebben nincs semmi nagyon megcsodálni való. Hiszen +tudja, hogy azelőtt a Kelet és a Nyugat két legnagyobb Óceánjában +két kontinens volt és mindkettő eltűnt a víz alatt. Ezeknek népe +most a földalatti királysághoz tartozik. A földalatti barlangokban +különös fény van és ennek köszönhető, hogy ott megterem a búza és +mindenféle növény és az emberek betegségtől mentes, hosszú életet +élhetnek. Sok különböző nép és törzs van ott. És öreg buddhista +brahmán Nepálból, <span class="pagenum"><a name="Page_230" id= +"Page_230">-230-</a></span> teljesítve az istenek akaratát, +fölkereste Dzsingisz khán egyik régi királyságát, Sziámot. Ott egy +halásszal találkozott, aki megparancsolta neki, hogy üljön a +csónakjára és evezzen vele ki a tengerre. Harmadnap szigethez +értek, amelyen a brahmán olyan embereket talált, akiknek két +nyelvük volt és ezért két különböző nyelven tudtak beszélni. Ezek +az emberek egész különös állatokat mutattak neki: egyszemű, +tizenhat lábú teknősbékát, óriási kígyót, igen ízletes hússal, +madarat, amelynek foga volt, úgy, hogy halat tudott fogni a sziget +lakóinak. Ezek az emberek elmondták neki, hogy a földalatti +királyságból jöttek föl, amelynek egyes részeit le is írták +neki.</p> +<p>A turgut-láma, aki Urgából velem utazott Pekingbe, újabb +részletekkel szolgált.</p> +<p>– Agharti fővárosát városok veszik körül, amelyekben főpapok és +a tudomány emberei laknak. Ezek a városok Lasszára emlékeztetnek, +ahol a Dalai Láma palotája, a Potala, egy templomokkal és +kolostorokkal teli hegynek a csúcsa. A Világ Királyának trónusát +sok millió inkarnált isten veszi körül. Ezek a szent Panditák. +Magát a palotát a Gorok palotái szegélyezik, akik urai a föld, a +pokol és az ég minden látható és láthatatlan erejének és mindent +meg tudnak tenni az ember életéért és haláláért. Ha a mi őrült +emberiségünk háborút indítana a földalatti királyság ellen, ez +planétánk egész fölületét a levegőbe tudná röpíteni és kietlen +pusztasággá tudná változtatni. Agharti lakói tengereket +kiszáríthatnak, kontinenseket tengerré változtathatnak és hegyeket +pusztai homokká morzsolhatnak szét. A Világ Királyának parancsára +fű és bokor nő, öreg és gyönge emberek ismét fiatalokká és erősekké +lesznek és életre kelnek a halottak. A földalatti királyság lakói +nekünk idegen kocsikon rohannak át a mi planétánk belsejének szűk +hasadékain. Nehány indiai brahman és tibeti Dalai Láma ama fárasztó +kísérletben, hogy olyan hegycsúcsokon jusson föl, amelyeket ember +lába még nem érintett, fölírásokat talált a sziklákon és a hóban +láb- és kocsinyomot fedezett fel. Az áldott Szakkia Mouni egy +hegycsúcson kőtáblákat talált és a rajta levő szavakat csak +aggkorában tudta megérteni. Erre azután <span class= +"pagenum"><a name="Page_231" id="Page_231">-231-</a></span> +előrehatolt Agharti királyságba, ahonnan magával hozta a világra a +szent tudás egyes töredékeit, amelyek megmaradtak az emlékezetében. +Aghartiban csodálatos kristályokból épült palotákban laknak a +jámbor emberek láthatatlan uralkodói, a Világ Királya vagy +Brahytma, aki beszélni tud Istennel, ahogyan én beszélek most önnel +és két segédje, Mahytma, aki ismeri minden jövőbeli esemény célját +és Mahynga, aki uralkodik az események okain.</p> +<p>A szent Panditák a világot és erejét tanulmányozzák. Közülök a +legtudósabbak néha összejönnek és futárokat küldenek olyan +helyekre, ahová emberi szem még nem hatolt. Ezt az eljárást leírta +egy Tashi Láma, aki nyolcszázötven évvel ezelőtt élt. Az eljárás a +következő: A legelőkelőbb Panditák félkézzel befödik a szemüket, a +másikat fiatal emberek koponyájára teszik, akiket így mélyen +elaltatnak. Azután az alvók testét fű főzetjével megmossák, minden +fájdalom iránt érzéketlenné és az acélnál keményebbé teszik, +mágikus kendőkbe csavarják és összekötözik őket. Ezután a nagy +Istenhez imádkoznak. A megkövesedett ifjak nyílt és éber szemmel +feküsznek. Mindent, ami körülöttük történik látnak, hallanak és +megtartanak emlékezetükben. Most egy Goro lép hozzájuk, aki +hosszan, erősen nézi őket. Testük erre lassan fölemelkedik a +földről és eltűnik a levegőben. A Goro ülve marad és mereven abba +az irányba néz, amelybe a futárokat elküldte. Láthatatlan fonalak +kötik össze velük az akaratát. Közülök nehányan a csillagok alatt +mozognak és megfigyelik az ottani eseményeket, a csillagvilág +ismeretlen lakósságát, életét és törvényeit. Hallják, hogy mit +beszélnek a csillagemberek, olvassák könyveiket, megértik sorsukat +és bajukat, erényeiket és bűneiket, jámborságukat és rosszaságukat. +Más futárok a lángokkal érintkeznek és látják, hogy támad-e vad +láng, amely örökké harcol, a planéták mélyén megolvasztja és +szétzúzza az ércet, fölforralja a gejzerok és meleg források vizét, +sziklákat tör össze és a hegyek lyukain át lávafolyamokat önt a +földre. Ismét mások a végtelenül kicsiny, átlátszó levegő +teremtményekkel rohannak tova és behatolnak létük misztériumába és +életük céljába. Vannak, akik a tengerek mélyére merülnek és +<span class="pagenum"><a name="Page_232" id= +"Page_232">-232-</a></span> megfigyelik a fehér vízlények +királyságát, amelyek kellemes meleget terjesztenek az egész földön +és uralkodnak a szeleken, a hullámokon és a viharokon… Erdeni +Dzuban volt egyszer egy Pandita Hutuktu, aki Aghartiból jött. +Amikor haldoklott, arról az időről beszélt, amikor a Goro akarata +szerint Keleten egy vörös csillagon élt, a jégfödte oceánon +kóborolt és a föld mélyében viharos tüzek közt lebegett.</p> +<p>Ezeket az elbeszéléseket hallottam a fejedelmek mongol jurtáiban +és a lámai kolostorokban. Mindezt ünnepies hangon mondták el, olyan +hangon, amely lehetetlenné tette az ellenvetést.</p> +<p>Misztérium!</p> +<h3><span class="smaller">NEGYVENHETEDIK FEJEZET.</span><br /> +A Világ Királya az Isten színe előtt.</h3> +<p>Urgában tartózkodásom alatt is azon voltam, hogy megkaphassam a +Világ Királyáról szóló legenda megfejtését. Természetes, hogy erről +az Élő Buddha mondhatott volna legtöbbet. Megkíséreltem tehát, hogy +tőle tudjak meg valamit. Egyszer beszélgetés közben megemlítettem a +Világ Királya nevet. Erre az öreg főpap élesen felém fordította a +fejét és mozdulatlan vak szemét rám irányította. Akaratom ellenére +elhallgattam. Sokáig hallgattunk. Majd olyan módon folytatta a +társalgást a főpap, hogy megértettem, hogy erről a dologról nem +óhajt beszélni. Szavaim hatásaként bámulat és félelem ült a +jelenlevők arcára. Különösen állt ez Bogdo khán könyvtárának őrére. +Mindenki érthetőnek fogja találni, hogy ez csak fokozhatta +buzgalmamat.</p> +<p>A Bogdo Hutuktu dolgozószobájából távozván, a könyvtárossal +találkoztam, aki előttem ment el. Megkértem, mutassa meg az Élő +Buddha könyvtárát, ami nagyon közönséges fogásra adott +alkalmat.</p> +<p>– Kedves láma, – mondám, – egyszer éppen abban az órában +lovagoltam át a pusztaságon, amikor a Világ Királya az Istennel +beszélt. Éreztem e pillanatnak mély hatású fenségességét. +<span class="pagenum"><a name="Page_233" id= +"Page_233">-233-</a></span></p> +<p>Az öreg láma, csodálkozásomra, nagyon nyugodtan így felelt:</p> +<p>– Nincs rendjén, hogy a buddhisták és a mi sárga tanunk ezt +rejtegeti. Bűnös szívünknek és romlott életünknek akkora vigasz a +tudat a legszentebb és leghatalmasabb emberről, az áldott +királyságról és a szent tudomány nagy templomáról, hogy bűn +eltitkolása az emberiség előtt… Hallgassa meg, amit mondok. A Világ +Királya egész éven át Agharti Panditáinak és Goroinak munkáját +intézi. Csak néha megy el abba a barlangtemplomba, ahol fekete +kőkoporsóban elődjének bebalzsamozott teste fekszik. Ez a barlang +mindig sötét. Ha azonban belép a Világ Királya, akkor falain +lángsávok jelennek meg és a koporsó födeléből lángnyelvek csapnak +ki. A legöregebb Goro födött fővel és letakart arccal, kezét a +mellén összefonva, áll a Világ Királya előtt. Ez a Goro sohasem +leplezi le az arcát, mert feje csak csupasz koponya, élő szemmel és +beszélő nyelvvel. Összeköttetésben van minden meghalt ember +lelkével.</p> +<p>– A Világ Királya egyideig imádkozik. Azután odamegy a +koporsóhoz és kinyujtja a karját. A lángok erre még nagyobb fénnyel +égnek. A falon a tűzsávok eltűnnek, meg visszajönnek. Ezek a +megszakítások a vatannan-ábécé (a Világ Királya földalatti +birodalmának nyelve) titokzatos jegyeit mutatják. A koporsóból alig +fölismerhető fénysugár átlátszó szalagjai áramlanak ki, amelyeket a +Világ Királya elődjének gondolatai teremtenek meg. A Világ Királya +ilyen módon nemsokára fényárban úszik. A falakra tüzes betűk +leírják Isten kívánságait és parancsait. A Világ Királya ebben a +pillanatban érintkezésben van mindazoknak a férfiaknak a +gondolataival, akik az emberiség sorsát és életét befolyásolják, a +királyokkal, cárokkal, khánokkal, harcos vezérekkel, főpapokkal, a +tudomány embereivel és más jelentékeny személyiségekkel. Megismeri +gondolataikat és terveiket. Ha ezek az Istennek tetszenek, akkor a +Világ Királya támogatja, ha azonban nem tetszenek az Istennek, +akkor a király meghiúsítja azokat. Ezt a hatalmat Agharti az Om +titokzatos tudományától kapta, amellyel mindannyian imádságunkat +kezdjük. Om egy régi szentnek, az első Goronak a neve, aki +<span class="pagenum"><a name="Page_234" id= +"Page_234">-234-</a></span> háromszázharmincezer évvel ezelőtt élt. +Ő volt az első ember, aki Istent ismerte és aki az emberiséget +megtanította a hitre, a reménységre és a harcra a gonosz ellen. +Erre az Isten hatalmat adott neki mindazokon az erőkön, amelyek a +látható világon uralkodnak.</p> +<p>– Elődjével való e társalgás után a Világ Királya összehívja az +Isten nagy tanácsát, megítéli a nagy emberek cselekedeteit és +gondolatait és támogatja vagy megsemmisíti. Mahytma és Mahynga meg +tudják állapítani e cselekedeteknek és gondolatoknak az okait, +amelyek a világon uralkodnak. Erre a Világ Királya elmegy a nagy +templomba, ahol egymagában imádkozik. Az oltáron tűz jelenik meg, +amely fokozatosan elterjed a közelben levő oltárokhoz. Az égő +lángokon át Isten arca válik láthatóvá. A Világ Királya Istennek +mély tisztelettel jelentést tesz az Isten tanácsának döntéseiről és +határozatairól és átveszi a Mindenható isteni parancsait. Amikor a +Világ Királya a templomból kilép, isteni fényben sugárzik az +arca.</p> +<h3><span class="smaller">NEGYVENNYOLCADIK FEJEZET.</span><br /> +Valóság vagy vallási képzelet?</h3> +<p>– Látta már valaki a Világ Királyát? – kérdeztem.</p> +<p>– Ó igen, – felelte a láma. – Sziámban és Indiában a régi +buddhizmus szent ünnepein ötször jelent meg a Világ Királya. Fehér +elefántoktól vont pompás kocsiban ült, amely arannyal, +drágakövekkel és a legfinomabb remekművekkel volt ékesítve. Fehér +köpeny volt rajta és vörös tiarát viselt, lelógó gyémántfonalakkal, +amelyek elfödték az arcát. Arany almával, amelyen egy bárány alakja +pihent, megáldotta a népet, mire a vakok ismét láttak, a némák +beszéltek, a süketek hallottak, a nyomorékok szabadon mozogtak és +ahová a Világ Királyának szeme tekintett, ott új életre keltek a +halottak. Erdeni Dzuban is megjelent a Világ Királya ötszáznegyven +évvel ezelőtt. Volt továbbá a régi Szakkia kolostorban is és +Narabancsi Kureban.</p> +<p>Az Élő Buddhák és a Tashi Lámák egyike egyszer üzenetet +<span class="pagenum"><a name="Page_235" id= +"Page_235">-235-</a></span> kapott tőle, amely ismeretlen jelekkel +arany táblára volt írva. E jeleket senki sem tudta elolvasni. Erre +a Tashi Láma bement a templomba, fejére tette az arany táblát és +imádkozni kezdett. Ilyen módon elérte azt, hogy a világ királyának +gondolatai behatoltak az ő agyába és a Tashi Láma, anélkül, hogy +elolvasta volna a titokzatos fölírást, megértette és teljesíthette +a király üzenetét.</p> +<p>– Hány ember járhatott már Aghartiban? – kérdeztem a lámát.</p> +<p>– Nagyon sok, – volt a felelet. – De mindannyi titokban +tartotta, amit látott. Az oletok földúlván Lasszát, egyik +csapatukkal a délnyugati hegyek közt Agharti határterületére +nyomultak. Itt az oletok megismertek néhány csekélyebb jelentőségű +titokzatos tudományt és elhozták magukkal a föld felszínére. Ez az +alapja annak, hogy az oletok és kalmukok oly ügyes varázslók és +jósok. A keleti területekről is behatolt néhány fekete törzs +Aghartiba és több évszázadon keresztül ott lakott. Később +kiutasították őket a királyságból és visszatértek a földre. Ekkor +már ismerték azt a titkot, hogyan lehet kártyából, füvekből és a +kéz vonalaiból jósolni. Ezek az emberek a cigányok… Valahol Ázsia +északi részében van egy most kihaló törzs, amely szintén Aghartiból +jött. Különösen ahhoz ért, hogyan lehet a halottak lelkeit +visszahívni, amikor a levegőben lebegnek.</p> +<p>A láma hallgatott, majd mintha csak a gondolatomra akart volna +felelni, így folytatta:</p> +<p>– Aghartiban a tudós Panditák kőtáblákra leírják a mi planétánk +és a többi világok minden tudományát. Ezt a tudós kínai buddhisták +tudják. Ezeknek a tudománya a legfejlettebb és a legtisztább. +Kínának száz bölcse minden száz évben egyszer a tengerpart egy +titkos helyén találkozik. A tenger mélyéről száz örökké élő +teknősbéka jön elő és a kínaiak ezeknek páncéljára ráírják, hogyan +fejlődött az isteni tudomány a száz év alatt.</p> +<p>E sorok leírása közben, önkéntelenül eszembe jut az, amit egykor +Peking égi templomában beszélt el nekem egy öreg kínai. Azt mondta, +hogy a teknősbéka élelem és levegő <span class="pagenum"><a name= +"Page_236" id="Page_236">-236-</a></span> nélkül háromezer évnél +tovább tud élni és hogy ezért az ég kék templomának oszlopai +teknősbékákon nyugszanak, mert ez megvédi a fát a rothadás +ellen.</p> +<p>– Lassza és Urga főpapjai többször küldtek követeket a Világ +Királyához, – mondta a láma-könyvtáros, – de ezek nem tudtak +rátalálni. Csak egy bizonyos tibeti vezér akadt az oletokkal vívott +csata után egy barlangra, amelyen ez a fölírás volt: «Ez Agharti +kapuja». A barlangból jó külsejű ember lépett ki, aki titokzatos +fölírással ellátott aranytáblát adott át a tibetinek és ezt mondta: +«Ha eljön az ideje, a Világ Királya minden népnek megjelenik, hogy +a világ jó embereit a rosszak ellen vezesse. De ez az idő még nincs +itt. A legrosszabb emberek még nem születtek meg».</p> +<p>Ungern báró Dchiang Dchün kétszer kiküldte Poulzig herceget, +hogy keresse föl a Világ Királyát. Az első útról a herceg a lasszai +Dalai Láma levelével tért vissza. Amikor a báró másodszor is +kiküldte, nem tért vissza.</p> +<h3><span class="smaller">NEGYVENKILENCEDIK FEJEZET.</span><br /> +A Világ Királyának jóslata 1890-ben.</h3> +<p>Narabancsi Hutuktuja, amikor 1921 elején a kolostorában +fölkerestem, ezt beszélte el nekem:</p> +<p>– A Világ Királya, amikor harminc évvel ezelőtt a mi +kolostorunkban megjelent, az Istentől kegyelt lámák előtt, a +következő fél évszázadra ezt jósolta:</p> +<p>«Az emberek egyre jobban meg fognak feledkezni a lelkükről és +inkább testi jóvoltukkal fognak törődni. A földön a legnagyobb bűn +és romlottság fog uralkodni. Az ember olyan lesz, mint a vadállat +és testvérének vérét és életét fogja szomjazni. Elhomályosodik a +Félhold és követői szegénységben és végtelen háborúban el fognak +sülyedni. Meghódítóit napszúrás éri és nem tudnak előbbre jutni. +Kétszer éri őket a legsúlyosabb balsiker, ami a többi nép szemében +gyalázatuk lesz. Királyoknak, nagyoknak és kicsinyeknek, koronái +lehullanak… Egy, kettő, három, négy, öt, hat, hét, nyolc… +Rettenetes csata lesz valamennyi nép közt. <span class= +"pagenum"><a name="Page_237" id="Page_237">-237-</a></span> Vértől +vörös lesz a tenger… A földet és a tengerfenéket csontok fogják +befödni… Királyságok föloszlanak… Egész népek kihalnak… És előbb +soha nem látott éhség, betegség és bűn fog uralkodni. Istennek és +az ember isteni lelkének ellenségei fognak föllépni. Aki másnak a +kezét megfogja, elpusztul. Föl fognak kelni az elfeledettek és +üldözöttek és az egész világ figyelmét magukra fogják terelni. Köd +lesz és vihar. Csupasz hegyeket hirtelen erdők fognak beborítani. +Földrengések lesznek… Rabszolgaláncukat és megaláztatásukat +éhséggel, betegséggel és halállal fogják milliók fölcserélni. A +régi utakat egyik helyről a másikra vándorló tömegek fogják +ellepni. Tűz pusztítja el a legnagyobb és legszebb városokat… Egy, +kettő, három… Az apa a fia, a testvér a testvére, az anya a leánya +ellen fog támadni. Nyomában bűn, gonosztett és testnek, léleknek +pusztulása fog járni… Családok széttépődnek… Hit és szeretet +eltűnik… Tízezer ember közül csak egy marad meg, aki meztelen lesz +és eszeveszett és erőtlen és nem fogja tudni, hogyan építsen házat +és hogyan szerezzen élelmet… Üvölteni fog, mint a dühöngő farkas, +halottakat fog felfalni, a saját húsába fog harapni és harcra fogja +kihívni az Istent… Kiürül az egész föld. Isten elfordul tőle és +éjjel és halál lesz rajta. Akkor majd egy népet, egy most +ismeretlen népet küldök, amely erős kézzel kitépi az őrület és bűn +dudváját és harcra vezeti a gonoszok ellen azokat, akik hűek +maradtak az emberiség szelleméhez. Ez a nép a nemzetek halálával +megtisztult földön új életet fog alapítani. Az ötvenedik évben +három nagy királyság fog feltűnni és hetvenegy évig fog +szerencsésen fönnállani. Utána tizennyolc évig háború és rombolás +lesz. Aztán Agharti népei földalatti üregeikből a föld fölszínére +jönnek…»</p> +<p class="center">*</p> +<p>Amikor később Kelet-Mongolországon át Pekingbe utaztam, gyakran +ezt gondoltam:</p> +<p>– És mi lesz, ha? Mi lesz, ha különböző színű, hitű és törzsű +egész népek megkezdik a vándorlást nyugat felé?</p> +<p>Most, mialatt e zárósorokat leírom, szemem önkéntelenül +<span class="pagenum"><a name="Page_238" id= +"Page_238">-238-</a></span> Ázsia szíve felé tekint, amely köré +vándorlásaim nyomai fonódnak. A Gobi kavargó haván és röpülő +homokfelhőin át visszatér Narabancsi Hutuktujának arcához, aki +finom kezével a szemhatárra mutatva, nyugodt hangon így vallotta be +legbensőbb gondolatait:</p> +<p>– Karakorum közelében és Ubsza Nor partján óriási, sokszínű +tábort, méneseket meg gulyákat és a vezetők kék jurtáit látom. +Fölöttük Dzsingisz khánnak, Tibet, Sziám, Afganisztán királyainak +és indiai fejedelmeknek régi lobogóit, valamennyi lámai főpap szent +jelvényét, az oletok khánjainak ismert és az észak-mongol törzsek +egyszerű jeleit látom. Nem hallom az izgatott tömeg lármáját. Az +énekesek nem éneklik a hegyek, síkságok és puszták egyhangú dalait. +A fiatal lovasok nem mulatnak gyors lovaik versenyfutásán… Itt öreg +embereknek, nőknek és gyermekeknek számtalan tömege áll és túlnan, +északon és nyugaton, ameddig csak ellát a szem, vörös az ég, mint a +láng. Ott a tűz pattogása és ropogása és vad harci lárma hallható. +Ki vezeti ezeket a harcosokat, akik a pirosló ég alatt a maguk és +mások vérét ontják? Ki vezeti a fegyvertelen öreg embereket és nők +e tömegeit? Szigorú rendet, a célok mély, vallásos megértését, +nyugalmat és kitartást látok… A népek új nagy vándorlását látom, a +mongolok utolsó hadmenetét…</p> +<p>Karma a történelem új lapjára fordíthatott!</p> +<p>És mi történnék, ha a Világ Királya velük lenne?</p> +<p>De a misztériumok e legnagyobb misztériuma mély hallgatásba +burkolódzik.</p> +<hr class="chap" /> +<div class="footnotes"> +<h2>Lábjegyzetek.</h2> +<div class="footnote"> +<p><a name="Footnote_1" id="Footnote_1"></a> <a href= +"#FNanchor_1"><span class="label">1)</span></a> Hogy e rendkívüli, +mély hatású látomásról másoktól is legyen bizonyítványom, az illető +urakat megkértem, foglalják jegyzőkönyvbe és igazol ják a +látottakat. Ezt megtették és nyilatkozatuk a birtokomban van.</p> +</div> +</div> +<hr class="chap" /> +<p><span class="pagenum"><a name="Page_239" id= +"Page_239">-239-</a></span></p> +<div class="chapter"> +<h2>TARTALOM.</h2> +</div> +<p class="center">ELSŐ RÉSZ.<br /> +<b>Élet és halál közt.</b></p> +<ul class="TOC"> +<li><span class="roman">I.</span> Be az erdőségbe <span class= +"ralign"><a href="#Page_7">7</a></span></li> +<li><span class="roman">II.</span> Útitársam titka <span class= +"ralign"><a href="#Page_11">11</a></span></li> +<li><span class="roman">III.</span> Küzdelem a létért <span class= +"ralign"><a href="#Page_16">16</a></span></li> +<li><span class="roman">IV.</span> A halász <span class= +"ralign"><a href="#Page_19">19</a></span></li> +<li><span class="roman">V.</span> A veszedelmes szomszéd +<span class="ralign"><a href="#Page_20">20</a></span></li> +<li><span class="roman">VI.</span> Egy folyó erjedésben +<span class="ralign"><a href="#Page_23">23</a></span></li> +<li><span class="roman">VII.</span> Szovjet-Szibérián keresztül +<span class="ralign"><a href="#Page_26">26</a></span></li> +<li><span class="roman">VIII.</span> Három nap ellenségek közt +<span class="ralign"><a href="#Page_28">28</a></span></li> +<li><span class="roman">IX.</span> A Szajanok területén +<span class="ralign"><a href="#Page_33">33</a></span></li> +<li><span class="roman">X.</span> Csata a Szeybi mellett +<span class="ralign"><a href="#Page_39">39</a></span></li> +<li><span class="roman">XI.</span> A vörös elvtársak sorompója +<span class="ralign"><a href="#Page_45">45</a></span></li> +<li><span class="roman">XII.</span> Az örök béke országában +<span class="ralign"><a href="#Page_49">49</a></span></li> +<li><span class="roman">XIII.</span> Miszteriumok, csodák és új +ütközet <span class="ralign"><a href="#Page_55">55</a></span></li> +<li><span class="roman">XIV.</span> Az ördögfolyó <span class= +"ralign"><a href="#Page_61">61</a></span></li> +<li><span class="roman">XV.</span> Kísértetek útja <span class= +"ralign"><a href="#Page_65">65</a></span></li> +<li><span class="roman">XVI.</span> A titokzatos Tibetben +<span class="ralign"><a href="#Page_69">69</a></span></li> +</ul> +<p class="center">MÁSODIK RÉSZ.<br /> +<b>A démonok országa.</b></p> +<ul class="TOC"> +<li><span class="roman">XVII.</span> A titokzatos Mongolország +<span class="ralign"><a href="#Page_79">79</a></span></li> +<li><span class="roman">XVIII.</span> A titokzatos bosszuló láma +<span class="ralign"><a href="#Page_88">88</a></span></li> +<li><span class="roman">XIX.</span> A vad csaharok <span class= +"ralign"><a href="#Page_94">94</a></span></li> +<li><span class="roman">XX.</span> Jagisztai démona <span class= +"ralign"><a href="#Page_96">96</a></span></li> +<li><span class="roman">XXI.</span> A halál helye <span class= +"ralign"><a href="#Page_104">104</a></span></li> +<li><span class="roman">XXII.</span> Gyilkosok közt <span class= +"ralign"><a href="#Page_106">106</a></span></li> +<li><span class="roman">XXIII.</span> Vulkánon <span class= +"ralign"><a href="#Page_111">111</a></span></li> +<li><span class="roman">XXIV.</span> Rettenetes bűntett +<span class="ralign"><a href="#Page_118">118</a></span></li> +<li><span class="roman">XXV.</span> Nyugtalan napok <span class= +"ralign"><a href="#Page_121">121</a></span></li> +<li><span class="roman">XXVI.</span> Fehér hunghucok bandája +<span class="ralign"><a href="#Page_132">132</a></span></li> +<li><span class="roman">XXVII.</span> Misztérium egy kis templomban +<span class="ralign"><a href="#Page_135">135</a></span></li> +<li><span class="roman">XXVIII.</span> Közel a halálhoz +<span class="ralign"><a href="#Page_138">138</a></span></li> +</ul> +<p><span class="pagenum"><a name="Page_240" id= +"Page_240">-240-</a></span></p> +<p class="center">HARMADIK RÉSZ.<br /> +<b>Ázsia vonagló szíve.</b></p> +<ul class="TOC"> +<li><span class="roman">XXIX.</span> A nagy hódítók országútján +<span class="ralign"><a href="#Page_147">147</a></span></li> +<li><span class="roman">XXX.</span> Elfogva! <span class= +"ralign"><a href="#Page_157">157</a></span></li> +<li><span class="roman">XXXI.</span> Az urga <span class= +"ralign"><a href="#Page_159">159</a></span></li> +<li><span class="roman">XXXII.</span> Egy öreg jövendőmondó +<span class="ralign"><a href="#Page_165">165</a></span></li> +<li><span class="roman">XXXIII.</span> «Fehér ember alakjában a +halál fog maga mögött állni» <span class="ralign"><a href= +"#Page_168">168</a></span></li> +<li><span class="roman">XXXIV.</span> A háború borzalmai +<span class="ralign"><a href="#Page_172">172</a></span></li> +<li><span class="roman">XXXV.</span> Az élő istenek, a harmincezer +Buddha és a hatvanezer szerzetes városában <span class= +"ralign"><a href="#Page_175">175</a></span></li> +<li><span class="roman">XXXVI.</span> A keresztes vitézek és +tengeri rablók fia <span class="ralign"><a href= +"#Page_180">180</a></span></li> +<li><span class="roman">XXXVII.</span> Ungern báró tisztjei közt +<span class="ralign"><a href="#Page_189">189</a></span></li> +<li><span class="roman">XXXVIII.</span> Buddha előtt <span class= +"ralign"><a href="#Page_193">193</a></span></li> +<li><span class="roman">XXXIX.</span> A nyeregfejű ember +<span class="ralign"><a href="#Page_201">201</a></span></li> +</ul> +<p class="center">NEGYEDIK RÉSZ.<br /> +<b>Az élő Buddha.</b></p> +<ul class="TOC"> +<li><span class="roman">XL.</span> Az ezer örömök szerencsét adó +kertjében <span class="ralign"><a href= +"#Page_207">207</a></span></li> +<li><span class="roman">XLI.</span> Évszázadok pora <span class= +"ralign"><a href="#Page_213">213</a></span></li> +<li><span class="roman">XLII.</span> A csodák könyve <span class= +"ralign"><a href="#Page_216">216</a></span></li> +<li><span class="roman">XLIII.</span> Az Élő Buddha születése +<span class="ralign"><a href="#Page_218">218</a></span></li> +<li><span class="roman">XLIV.</span> A mostani Élő Buddha életéből +<span class="ralign"><a href="#Page_220">220</a></span></li> +<li><span class="roman">XLV.</span> Az Élő Buddha látomása 1921 +május 17-én <span class="ralign"><a href= +"#Page_222">222</a></span></li> +</ul> +<p class="center">ÖTÖDIK RÉSZ.<br /> +<b>A misztériumok misztériuma. A világ királya.</b></p> +<ul class="TOC"> +<li><span class="roman">XLVI.</span> A földalatti királyság +<span class="ralign"><a href="#Page_227">227</a></span></li> +<li><span class="roman">XLVII.</span> A Világ Királya az Isten +színe előtt <span class="ralign"><a href= +"#Page_232">232</a></span></li> +<li><span class="roman">XLVIII.</span> Valóság vagy vallási +képzelet? <span class="ralign"><a href= +"#Page_234">234</a></span></li> +<li><span class="roman">XLIX.</span> A Világ Királyának jóslata +1890-ben <span class="ralign"><a href= +"#Page_236">236</a></span></li> +</ul> +<hr class="chap" /> +<div class="figcenter" style="width: 1032px;"><a href= +"images/i001hq.png"><img src="images/i001.png" alt="" title= +"" /></a></div> +<hr class="chap" /> +<div style='text-align:center'>*** END OF THE PROJECT GUTENBERG EBOOK 75960 ***</div> +</body> +</html> + diff --git a/75960-h/images/cover.jpg b/75960-h/images/cover.jpg Binary files differnew file mode 100644 index 0000000..ece052b --- /dev/null +++ b/75960-h/images/cover.jpg diff --git a/75960-h/images/i001.png b/75960-h/images/i001.png Binary files differnew file mode 100644 index 0000000..3b5bd6e --- /dev/null +++ b/75960-h/images/i001.png diff --git a/75960-h/images/i001hq.png b/75960-h/images/i001hq.png Binary files differnew file mode 100644 index 0000000..f457838 --- /dev/null +++ b/75960-h/images/i001hq.png diff --git a/LICENSE.txt b/LICENSE.txt new file mode 100644 index 0000000..b5dba15 --- /dev/null +++ b/LICENSE.txt @@ -0,0 +1,11 @@ +This book, including all associated images, markup, improvements, +metadata, and any other content or labor, has been confirmed to be +in the PUBLIC DOMAIN IN THE UNITED STATES. + +Procedures for determining public domain status are described in +the "Copyright How-To" at https://www.gutenberg.org. + +No investigation has been made concerning possible copyrights in +jurisdictions other than the United States. Anyone seeking to utilize +this book outside of the United States should confirm copyright +status under the laws that apply to them. diff --git a/README.md b/README.md new file mode 100644 index 0000000..4bd7800 --- /dev/null +++ b/README.md @@ -0,0 +1,2 @@ +Project Gutenberg (https://www.gutenberg.org) public repository for +book #75960 (https://www.gutenberg.org/ebooks/75960) |
