diff options
Diffstat (limited to '75866-0.txt')
| -rw-r--r-- | 75866-0.txt | 2361 |
1 files changed, 2361 insertions, 0 deletions
diff --git a/75866-0.txt b/75866-0.txt new file mode 100644 index 0000000..3b70a9d --- /dev/null +++ b/75866-0.txt @@ -0,0 +1,2361 @@ + +*** START OF THE PROJECT GUTENBERG EBOOK 75866 *** + + +NAGY LAJOS + +TALÁLKOZÁSAIM AZ ANTISZEMITIZMUSSAL + +SZERZŐ KIADÁSA + +BUDAPEST, 1922 + +Jókai-nyomda rt. Budapest + + +Az én barátom + +René Maran regényt irt, amelynek cime: Batouala. Francia regény ez a +Batouala s érte René Maran megkapta a tavalyi Goncourt-dijat. A +Goncourt-dijról tudnivaló, hogy egy esztendei időtartartam legérdekesebb +és legsulyosabb uj talentumának jár. + +A Batouala kitünő regény, René Maran igazi iró s ismeretlenül is barátom +nekem. Lelkemnek rokona ő, barátom és kollégám, földim, szivem szerint +való embertársam. Hogy mi minden ő? Jeles ember. Gondolkodó. Mélyen +érző. Jól látó. Férfi. Harminc és egynéhány éves – ennyinek látom a +friss francia példányon, amely fotografiáját hozza. Egész mellékesen még +gyarmati hivatalnoka is a francia államnak, Afrikában a Kongó tájékán. +No meg azután néger is – erről csaknem megfeledkeztem – Martinique +szigetéről való néger; ez ugyan nem fontos, még csak kuriózummá sem +teszi azt a tényt, hogy ő sokkal közelebb áll hozzám, mint bármelyik +kisgazdaképviselő, aki a botbüntetést megszavazta. + +Ha a sors négy fal közé juttatna egy ilyen bottal büntetővel, aligha +tudnék vele két szót váltani; a Tejut távolsága a Földtől kicsiny ahhoz +a végtelen ürhöz képest, amely bennünket akkor is elválasztana. Hogy ő +is magyarul beszél? Hogy talán egy vallásban nevelkedett velem? Parányi +esetlegességek ezek ahhoz a kiáltó lényeghez képest, hogy ő bottal +büntet. + +De, ha René Marannal, az én barátommal, kerülnék össze, mennyi mindent +tudnánk beszélni, mennyi mindenről tudnánk egymásnak panaszkodni, – mert +a mi fájdalmaink azonosak. Ha beszélnénk Verdiről, Renoirról, Platonról, +Marxról, a grammofonról, a déli sarkról és a dróttalan táviróról (a +bottal büntető kisgazdával még a mütrágyáról se!), végül szóba kerülne a +Batouala. Elmondaná ő a regény keletkezését, hogy kikről mintázta az +alakjait s a mesének mi volt a reális magja. Keserüen panaszkodna nekem +a franciákra és általában a fehér emberre, aki igazságtalanul és +kegyetlenül bánik a négerrel. Ezt különben a Batoualában meg is irta s – +az előszó igérete szerint – még sokat ir majd erről a témáról. (A +siralmak még a börtönön keresztül is feltörnek a magasba, hogy verjék az +egek falát!)… Én meg panaszkodnék a barátomnak a botbüntetésről. A +botbüntetésről és mindarról, amit ez a szó jelent. _Arról a szellemről_, +amelyből a büntetés e neme _sok egyéb istencsapásával_ egyetemben, +fakadt. + +Mi mindenben egyetértenénk. Ő panaszkodna a fehér emberre, hogy +kegyetlen és igazságtalan a négerhez – és én is _négerpárti vagyok_. +Mert ha az egyik ember bántja a másikat, én ellenállhatatlanul és +tántorithatatlanul és mindörökké annak a pártján állok, akit bántanak. +És Maran is igazat adna nekem, amikor én beszélnék. Maran, a +néger-francia iró és én, bizonyára nagyon jól értjük egymást, de az +ostoba emberek nem értenek meg bennünket. + +Én értem a Batoualat és a lelkembe befogadom minden szavát. De én is +irtam egy könyvet, melyet – sajnos – Maran nem olvashat. Nem regény, +csupán napi használatra szánt elmélkedő, agitáló irat, néhány szó azért, +hogy az emberek jobbak legyenek. Hogy küzdjék le gonosz indulataikat s +ha már megvannak bennük a gonosz indulatok, átszellemitve éljék ki +azokat. De embert ne nyuzzanak, tiz liter vizet egyszerre senkivel ne +itassanak és ne kasztráljanak, ahogyan ezt cselekedték; ilyesmiket ne +helyeseljenek, ahogyan ezt tették; kapu alatt éjjel fütykössel ne +leskelődjenek, amit szintén nem átallottak; mindezeket, ha megtörténnek, +ne igyekezzenek »megérteni«, mint ahogy megértették, nem ugyan az +eszükkel, de a rokon gonoszindulatukkal, és ne higyjék el, mert nem +igaz, hogy Bors László, vagy Paranyacsura Piroska szökést kiséreltek +meg, amikor lelőtték őket. + +Az élet: harc. De minden harc megvivható a lovagiasság szabályai +szerint, ha sokan vannak is, akik roncsoló lövedéket használnak s +nyilaikat, mielőtt ellövik, méregbe mártják. Ne akarjon senki, mert ugy +nem kell és nem is lehet uj gazdasági rendet teremteni, hogy aki öt üveg +uborkát félretesz a spájzába, azt halálra itélik, – de nem okvetlenül +muszáj azt a gépiróleányt sem, aki a _Szellemi Termékek Országos +Tanácsának a »Karamazoff testvérek«_ forditását gépelte, a hajánál fogva +felakasztani. (Ne tessék azt sem elhinni, hogy ez hazafias elkeseredés, +vagy keresztény szeretet!) + +Csupán a szó durván egyenes értelmében van e könyvben _zsidókról_ szó. +Igazában nem a zsidókért, hanem a bántalmazott emberért beszélek, legyen +az szegényember, vagy »burzsuj«, akár ha szocialista, vagy »kommunista«, +vagy legyenek az ártatlanul bántottak akár az orosz cár leányai, akiket +szegényeket, a jekaterinburgi pincében, mint nyulakat az erdőben, +puffogtatott le a buta és gonosz ember. Rettentően hatalmas az ellenség: +a butaság és a gonoszság; ellenük szót emelni szinte kómikus tett, de +nem vagyok szerénytelen, hangos csupán a jajszavam, élénk csupán az +iparkodásom, könyvem értelmét azonban mindössze annyiban szabom meg: Ha +a gonoszságra lehet bujtogatni – már pedig, hogy lehet, azt +tapasztaltuk, – akkor hinnünk kell abban is, hogy a jó szónak is van +valami hatása, ha mindjárt százszor kisebb is, mint a bujtó +sziszegésnek. + +Lehetne itt szó akár vörös, akár fehér terrorról, inkvizicióról, vagy a +reakció eszmekörének fojtó gázáról, esetleg a szabadjára engedett +kapitalizmus lelketlen tultengéséről, – de én antiszemitizmusról +beszélek. Az antiszemitizmus ma az a harctér, amelyre leszállva az igaz +ember szembe találja magát valamennyi fajta gonoszság katonáival. Aki az +antiszemitizmust támadja, az nem okvetlenül zsidó érdek uszályhordozója, +hisz’ maga az antiszemitizmus is, még akkor is, ha csakugyan zsidóra +céloz, a szegényembert találja. Én láttam egy kávéház ablakából a kurzus +antiszemitizmusát. Az Oktogonon keresztül sisakos és szuronyos katonák +közrefogva kisértek egy ötven főnyi tömeget. Kirohantam a kávéházból, +hogy jól megnézzem és feledhetetlen emlékül eltegyem magamnak, mi +történik itt már megint! Az ötven főnyi tömeg fázó, mezitlábas, piszkos, +éhes emberek voltak, férfiak, asszonyok és gyermekek, mind zsidók ugyan, +de mind szegények és ártatlanok. Valahová a fenébe toloncolhatták őket, +bizonyára azért, mert a cipőzsinórt nyolc koronáért vették és tizért +árulták, – hogy mennyit kerestek ezen az üzleten, mutatta a külsejük. És +amikor elszorult szivvel visszamentem a kávéházba, megállapitván +százezredszer, hogy jaj annak, akinek nincsen tizezer hold földje, vagy +három sarokháza, esetleg egy üzemképes gyára, hát az ablakom előtt robog +el a gazdag zsidó – Duna-Tiszaközti nagybirtokos – akkora automobillal, +mint egy hadihajó, a szájában akkora szivarral, mint egy szőlőkaró, arca +hagymaszinben virul a boldogságtól. Én azt mondtam, látván a szivaros +autózót, hogy hála Istennek, bár mindenkinek ilyen jól menne a dolga, +mégis csudálkoztam a kurzus arcátlanságán, hogy ezt a két jelenetet igy +egymás mellett, térben és időben, antiszemitizmusnak meri nevezni. Ha +nem is mondja egyenesen és szószerint antiszemitizmusnak, de keresztény +és nemzeti iránynak minden esetre. + + + + +Vita + + +A négy fehérvári zsidó + +A kurzus vezérlő alakjainak komolyabb szellemi megnyilatkozásait alig +ismerem. De mivel ugy látszik, hogy még jóideig lesznek aktuálisak, meg +mivel meg kell állapitanom, hogy a társadalom szerkezetében s az emberi +lélekben erős gyökereik vannak, foglalkoznom kell velük végre, mint +tüneményekkel, mint tőlem erősen különböző, hozzám csaknem idegen agyi +berendezkedésü emberekkel. Megkisérlem, hogy legalább megértsem őket, ha +már egyszer léteznek és hatékony tényezők. Egyelőre, bevallom, oly +különös nekem az indulatuk kegyetlensége, oly meglepő a logikájuk, oly +káprázatos közülök akárhánynak a változékonysága, a következetesség +minimumával szemben is, hogy csak csodálom, de nem értem őket. + +Most ott tartok, hogy buzgón olvasom azokat a lapokat, amelyek magukat +kereszténynek és nemzetinek vallják. Minél hamarább könyveket, irodalmi +müveket is olvasok majd a kurzus kiválóbbjaitól. Sajnos, eddig inkább +Tolsztojtól, Flaubert-től, Shaw-tól s efféle destruktivoktól olvastam, s +ezek oly sokan voltak, annyit irtak, hogy például Budavári László +összegyüjtött munkáinak elolvasására a tizedik életem vége felé +szakithatnék csak időt. No, de megtöbbszörözöm szorgalmamat, közelebbről +megismerkedek majd eggyel-mással, legelőször talán Bangha páter legujabb +könyvével, Banghára vagyok a leginkább kiváncsi, őt okosnak, igen +tehetségesnek dicsérik előttem. Egy mérsékelten forradalmár, de erősen +szocialista ismerősöm szinte vallomást tett egyszer előttem, igy: + +»A kommün bukása után hetenként a Bazilikában prédikált Bangha páter; én +minden prédikációjára elmentem s egy zugba elrejtőzve hallgattam. +Elrejtőzve, mondom, mert abban az időben s azok közt a viszonyok közt, +állandó szörnyü félelmemben is, az akkori érzéseim mellett is, olyan +hatással volt rám minden egyes prédikáció, hogy felforgatta minden +eddigi gondolatomat, megingatta az önbizalmamat, csaknem elsöpörte egy +egész élet minden élménye és tanulása által szerzett, mindig szilárd és +nyiltan vallott világszemléletemet, gondolkodóba ejtett s már-már rávett +arra, hogy reviziót tartsak önmagamon, feladjam minden eddigi nézetemet +s helytelennek tartsam még az ösztönös érzéseimet is, szóval a +prédikáció csaknem egészen meghóditott. Órák, sőt napok multak el, amig +föl tudtam egyenesedni, a mig megszabadultam egy-egy prédikáció +hatásától és ujra az lettem, aki voltam s azt mondtam, hogy: nem ugy +van, nem ugy van, nem ugy van, a hogy a páter tanitja!« + +Ez és sok egyéb éppen elég ahhoz, hogy kiváncsiságomat felkeltse, hogy +elolvassam Bangha müveit s megtudjam, miképpen gondolkodik ő a világról +s a mai magyar élet problémáiról. Majd meglátjuk… + +Most azonban Prohászkáról akarok szólni, mert őt már ismerem. Olvastam +tőle és róla egyetmást. Nem emlékszem rá, hogy mit – és ezt jellemzőnek +tartom. Minden esetre hitről és erkölcsről volt szó a kenetteljes +irásban, továbbá arról, hogy az ember fölfelé néz és gyanánt; – ez +utóbbi szavak karrikaturának látszanak, én azonban komoly jellemzésnek +szánom őket. Mindig meglepett az elismerés, amelyben Prohászkát még a +vele nem egy nézeten levők is részesitették. Gondolatait sekélyeseknek, +okfejtését erőtlennek, stilusát ékes szavak árjában szétfolyónak és +magyartalannak találtam. Csupán impresszióm volt róla, de ez impresszió +alapján azok közé az értékek közé soroltam, akik egyetlen egy +megnyilatkozásukból megitélhetők. Az ő müveit nem fogom elolvasni, elég +egy beszéd, egy mondat s ha azt sikeresen meganalizáljuk, teljes és +szilárd lehet az itéletünk. A beszéd, illetve az inkriminált mondat a +napokban hangzott el Benárd Ágoston beszámolóján, ahol a püspök ur is +felszólalt. Ime a mondat: + +»Fehérváron négy zsidó ment a püspöki palota alatt és én ezt tudom, mert +hallottam valakitől, aki mögöttük ment és jött mögöttük egy rikkancs, +aki azt kiáltotta: Uj Lap, Uj Nemzedék, Nemzeti Ujság – és az egyik azt +mondta: Ne kiabálj fiam, tisztességes zsidó keresztény ujságot nem +vesz!« + +Ez a mondat; több nem kell, hisz magában hordja mindazt a +következtetést, amit Prohászka a kis esetből levon, vagy levonhatónak +vél. + +Tehát rossz néven veszi Prohászka Ottokár, hogy az egyik zsidó azt +mondta: tisztességes zsidó keresztény ujságot nem vesz. Ezt én nem +értem. Az én eszemnek idegen ész termelte ezt a gondolatot, idegen sziv +ezt az érzést, legalább annyira nem értem, mintha az én fülemnek, idegen +nyelven, teszem tótul mondták volna. Mert hát itt a püspök ur rossz +néven veszi egy zsidótól azt, hogy nem vesz olyan lapot, amely őt +szidja, amely őt mindenféle rut tulajdonsággal és bünnel terhesnek +mondja és állandóan fenyegeti. Hogy hát ez a zsidó nem örül az olyan +olvasmánynak, nem kap rajta, nem siet érte két koronát fizetni. Micsoda +különbség az izlések közt! Hiszen bomlott agyu, perverz érzelmü embernek +tartanám azt a zsidót, ha jó érzéssel volna például az Uj Lap iránt. +Hisz’ a nevezett lapok nem is reflektálnak arra, nem is akarják azt, +hogy a zsidók őket szeressék. A nevezett lapok határozottan azt akarják, +hogy a zsidók ne szeressék őket. Mihelyt ezt a céljukat nem érnék el, +megjelenne szerkesztőségükben üzleti és világszemléleti dirigensük és +azt mondaná: Baj van, nem jól dolgoztok, mert a zsidók nem félnek eléggé +tőletek, nem utálnak, nem gyülölnek eléggé titeket. Én megvetném azt a +zsidót, akiben nem váltana ki heves indulatot, ha azt mondják neki, hogy +ő rut, ő gazember, ő svindler, ő a nemzet ellensége, ő gonosz, ő +ártalmas férge az egész emberiségnek, megrontója a világnak. Ha ez nem +keltene félelmet, iszonyatot és haragot abban a zsidóban, akkor azt +hinném – igaz, amit róla mondanak, ő maga is érzi ezt; vagy azt hinném, +hogy igy gondolkozik: én majd gondoskodom az én bőrömről, a többi zsidót +pedig vigye el az ördög. + +A püspök ur azonban azt mondhatná, hogy ő másképpen értette, amit +mondott; ő nem azt veszi rossz néven az egyik zsidótól, hogy nem örül a +nevezett lapoknak, vagy nem szereti azokat, vagy nem hajlandó azokat +vásárolni s igy anyagilag munkájukban támogatni, mert ezt megérti ő is, +hanem azt veszi rossz néven, hogy az a zsidó sérelmének nyiltan +kifejezést adott, kifejezést mert adni. Édes Istenem, mondom én, hogy +lehet rossz néven venni attól, akit bántanak, ha feljajdul. Még ha +jogosan bántanák is. Szálljon csak magába a püspök ur, kell, hogy ő +kitünően értse hivatalból a magábaszállás mesterségét és akkor be fogja +látni, hogy igy van, igaz, akit bántanak, attól nem csoda, ha feljajdul, +vagy akár felmordul. + +A püspök ur most azt mondhatná: ne csürjük-csavarjuk a dolgot, ő megérti +a feljajdulást is, tehát nem is veszi rossz néven; de itt másról van +szó, itt egy itélet kimondásáról, vakmerőségről van szó. Az egyik zsidó +azt mondta, hogy tisztességes zsidó nem vesz keresztény lapot, tehát az +egyik zsidó ócsárolta a kereszténységet. Én erre azt mondom, hogy +nyilvánvalóan nem erről van szó, a forma talán mást mutat, mint ami a +mondás lényege, de a lényeg az, hogy az egyik zsidó a nevezett lapokról +mondott szentenciát, nem pedig a kereszténységről. És még ha +vonatkoztatható lenne is az egyik zsidó indulata a kereszténységre, az +az egyik zsidó ösztönösen tudja azt, amit én tudatosan tudok és állitok, +hogy nem azonositható a nevezett lapok gyülölködő, kardos-szuronyos és +bunkósbotos »kereszténysége« az igazi kereszténységgel, amiről az egyik +zsidónak bizonyosan vannak halavány sejtelmei. + +Tehát ha azt mondta az egyik zsidó a négy közül, amit a püspök ur idéz, +én megértem őt és semmi helytelent nem látok abban, amit mondott. De +csakugyan mondotta-e? A püspök ur azt állitja, hogy ő tudja, mert neki, +hogy ugy mondjam, denunciálták azt a bizonyos egyik zsidót. Én pedig +közlöm a püspök urral, hogy az az egyik zsidó ezt a mondatot: Ne kiabálj +fiam, tisztességes zsidó nem vesz keresztény lapot – ezt, igy nem +mondta. A püspök ur persze hitt annak, aki az egyik zsidót nála feladta, +mert jól esett neki hinni, jól jött egy ujabb kis adat ugy általában a +zsidók ellen. És hitt a feladónak, mert nem ismeri eléggé az embert, sem +a feladót, sem a feladottat, sem a többit – és mert nincs hibátlan +érzéke a realitás iránt. Az ember mást mond a rikkancsnak, ha jön és +ujságok cimeit kiabálja. Az ember vagy vesz, vagy nem vesz ujságot, de +ezt nem indokolja, ha pedig a rikkancs erőlteti a dolgot, az ember nem +szól, vagy elküldi a rikkancsot, teszem, ha dühös ilyesmit mond: erigy a +fenébe. De holmi általános érvényünek szánt szentenciát az ember semmi +esetre sem mond a rikkancsnak. Ha valamit gondol is az egyik zsidó, azt +nem a rikkancsnak mondja, avval ő nem törődik, avval ő nem akar közölni +semmit, hanem mond valamit a második, vagy harmadik, vagy negyedik +zsidónak, (lehet, hogy nem is voltak négyen, talán csak hárman voltak, +vagy ketten, vagy egyen, esetleg – még kevesebben) és azoknak sem +ilyesmit mond, hanem például, ha látja, hogy valamelyik vesz egy Uj +Lapot, csodálkozóan rászól: – Megőrültél? + +Amit a püspök ur mond, az szent igaz, de annak a valóságában, amit neki +a négy zsidóról denunciáltak, kételkedem. »Mert hallottam valakitől, aki +mögöttük ment…« Ez a valaki alázatos szolgája lehetett a nagy urnak, a +püspöknek. Már pedig miféle dolgokat mondanak az alázatos szolgák a nagy +uraknak? Kellemes dolgokat. Csakis kellemeseket. Vagy dicsérik őket, +vagy becsmérlik azokat, akiket a nagy ur nem szeret. Igazat semmiképen +sem mondanak. Ha pedig a püspöknek valaki vele egyenrangu ur adta fel a +négy zsidót, hát ezt is tudjuk már értékelni. Képzeljünk csak el egy +jelenetet, azt, hogy német generálisok a világháboru kellő közepén +együtt ülnek és tanácskoznak. Mindegyik a »végső győzelemről« beszél, +mindegyik megingathatatlan hitet, teljes bizonyosságot mutat a többi +előtt, – belül pedig nagyon is sejti, hogy a háboru elveszett. Ennek az +analogiájára: két ur, egy püspök és egy civil beszélgetnek a zsidókról. +Szilárd meggyőződést mutat mindakettő a másik előtt, mely szerint a +zsidók igy, a zsidók ugy, minden baj kizárólagos okai a zsidók. A +meggyőződésük illusztrálására, nehogy ingadozóknak lássanak, vagy hogy +egyik a másik meggyőződését erősitse, hogy olajat öntsön a tüzre, – kis +eseteket beszélnek el. Ezek a kis esetek azután a cél szerint, amelynek +a szolgálatában állanak, idomulnak. Igy került csávába a négy zsidó, +akik, mondom, talán nem is voltak négyen, hanem csak hárman, ketten, +vagy egyen, – esetleg még kevesebben. + +Igy fest az én szememben az a csekély történeti mag, amelyből Prohászka +Ottokár következtetéséket von le, olyanféléket, hogy mondjuk: »a +liberalizmus egyre szemtelenebbül üti fel a fejét!« Látjuk a kiinduló +pontot, látjuk a végső következtetést s az ut a kettő közt mily sántitó +logika! És épen ez az a szellemi táplálék, amit fogyasztani nem tartok +üdvösnek. + +Bangha páter könyveit megnézem, de Prohászka müveit nem fogom elolvasni. + + +Első találkozásom az antiszemitizmussal + +Első találkozás, tehát gyermekkoromban történt. Hét éves lehettem, +amikor nyári vakációra a nagyszüleimhez utaztam, szülőfalumba. Egy +tanyán töltöttem az egész nyarat, ahonnan néha a nagyanyám bevitt a +falumba. A tanyán mezitláb futkostam, de ilyenkor a falusi nyilvánosság +számára harisnyát és cipőt vettem föl, ugy poroszkáltam gyalogosan +sétáló nagyanyám mellett. Utjaink alkalmával csaknem mindig megtörtént, +hogy amint elballagtunk egy-két parasztgyerek mellett, akik ingben, +gatyában és mezitláb játszottak, vagy őgyelegtek az uton, egyszerre csak +bántó kötekedésképen ez a kiáltás ütötte meg a fülemet: zsidó! zsidó! +zsidó! Többnyire ezt az egy szót kiáltották, ismételgetve, mert gunyul, +meggyalázásul ezt is elégségesnek tartották, de néha drasztikus rimet is +üvöltettek melléje, amely könnyen kitalálható s amely bizonyára országos +népi szólam. Engem bántott ez a guny s minden esetre erős hatással volt +rám, mert több ilyen vélemény eggyé tömörülve, intenziven él az +emlékezetemben. Jól emlékszem a sunyi kis kölykekre, amint közeledtünkre +abbahagyták a játékot, elhallgattak s szótlanul bámultak s ahogy +szeliden rájuk néztem, már valami gonosz kajánság zöld tüze lobogott a +szemükben. Szinte éreztem az ellenséges indulatot, mert sejtettem, hogy +valamire készülnek, de még kussoltak, csak amikor már vagy husz +lépésnyire elhagytuk őket, akkor eredt meg a hangjuk, akkor hullott rám +bántó szavuk piszka. Én dühös voltam s hogy akkor, gyerekfejjel, dühös +voltam, ez természetes. De, szinte csodálatos, még most is, máig is +bosszant, bánt, szégyenit ez a dolog. Ugy kell lennie, hogy az én +számomra fontos ez az élmény, azt _mutatja_ emlékezésem ereje s az +emlékezéshez füződő indulat nem csupán a gyermekkori indulat felujulása, +hanem egy oly állandó reakció, amely azóta ujabb és ujabb tápot kapott. +Ehhez a kezdeti élményhez még sok más csatlakozott az idők folyamán, +melyeknek eredménye, hogy nem csak semmi gondolati s érzelmi közösséget +nem érzek azokkal, akiknek agya s szive az antiszemitizmus szennyét nem +tudja magából kivetni, hanem megvetem és gyülölöm az antiszemitizmust. +Mert elemezzük csak meg emlékemet. Engem akkor bántottak és +megszégyenitettek azok a gonoszkodó gyerekek. Bántottak, mert rossz +indulattal kiáltották felém. Rossz indulattal, kötekedőn, azzal a +szándékkal, hogy az nekem fájjon, hogy szégyeljem magam, hogy féljek +tőlük. Az már itt mellékes, hogy nem voltam zsidó. Azt is kiabálhatták +volna, hogy: pisze, vagy hogy: hegyesfülü. Mindegy, hogy mit kiáltottak, +de bántani akartak. Az én szubjektiv sérelmemet illetően mindegy, hogy +mit kiáltottak. Ha tovább elmélkedünk s valami jelentőségét keressük +ennek a különben ártatlannak tetsző gunyolódásnak, akkor már nem +mindegy. Nem azt kiáltották, hogy pisze azt se, hogy hegyesfülü, hanem +azt, hogy zsidó. Ebben azután a rossz indulaton kivül a butaság is benne +van. Nem a gyerekeké, mert hisz ők csacskák s leszámitva azt a kis +állati gonoszságot, a mellyel az idegen kutyák morogják meg egymást, +csaknem ártatlanok. Hanem _azoknak_ a butasága, akiktől tanulták, hogy +zsidónak lenni az megbecstelenitő. Annál inkább, mert hiszen miért +néztek ők engem zsidónak? Azért, mert matrózgalléros bluz, rövid nadrág +volt rajtam, a fejemen szalmakalap, a lábamon harisnya és cipő! Tehát a +_városi_ ruhám miatt! Ellenszenvet, kötekedő kedvet keltettem a kis +parasztgyerekekben, mert a városból jöttem, mert _kulturmez_ volt +rajtam. Ez az _az ellenszenv_, amelyet nem felejtettem el, _ez_ az, +amellyel oly sokszor találkoztam. És bizonyos, hogy azokhoz a kis +gyülölködő, marakodni kész, butácska és müveletlen parasztgyerekekhez +hasonló felnőttek ma is azt üvölhetnék felém, hogy: zsidó, zsidó, zsidó! +Mert amint azok zsidóztak a városi mez miatt, most már zsidózhatnak +lelki és szellemi hasonmásaik nem a mez miatt, hanem sok minden miatt, +ami több a meznél, ami fontosabb tulajdonom és jelem, mint akkor a ruhám +volt, ami a lényegem, amiatt, hogy fölvilágosodott, szabadon gondolkodó, +európai kulturáju, humánus ember vagyok. (Zsidó! Zsidó! Zsidó!) Amiatt, +mert igazi iró vagyok! (Zsidó! Zsidó! Zsidó!) Amiatt, mert a lelki +rokonom nem Szabó Dezső, hanem Flaubert. A szellemi rokonom nem Budavári +László, hanem Shaw. Kollégámnak nem Kozma Andort, hanem Gorkij Maximot +tartom. Mert a legszivesebben Anatole France-t olvasom, mert szeretem a +matematikát, mert legkedvesebb operám az Aida, mert azt tartom, hogy a +legszebb kép Rafaello »Sixtusi Madonnája«. (Fuj zsidó, zsidó, zsidó.) + + +A frivól nóta + +Reggeli hat óra tájban a Rákóczi-uton szembe jöttek velem négyen: három +férfi, egy nő. Fiatalok voltak, a férfiak fején valami fehér +vászonsipka, hasonlatos a tengerészekéhez, különben civil a ruházatuk. +Nem igen néztem az arcukba, csak éppen keresztül suhantak a látókörömön; +vagy mulatságról siettek jó későn hazafelé, vagy korán kirándulásra +indultak, mindegy, fontos az, hogy félhangosan valami nótát énekeltek. +Ez a nóta, annak néhány szava, csapta meg a fülem és az eszem; ez volt +az oka, hogy egyáltalában észrevettem őket. Ennyit hallottam a nótából: +»_… huszonhárom, huszonnégy,… rohadt zsidó…_« Ennyit és nem többet. +Tehát valami elmés kis versről, valami bökkölteményről volt szó, valami +olyanfajta reggeli áhitat szállott a négyek ajkáról, mint az +_Ergerberger_, vagy az »_Ennek a zsidónak, de nagy hasa van_«, meg a +»_Kiskertembe zsidómagot ültettem_« és a többi. Szóval egy sornak, +verssornak a végét hallottam, hogy:… huszonhárom, huszonnégy, – egy +másiknak pedig az elejét, ennyit csupán: _rohadt zsidó_… Mondjuk, hogy +igy végződött a sor:… _hová mégy?_ + +Mellettem baktattak el, amikor ezt énekelték, talán észre sem vettek, +mint ahogy én nem vettem volna őket észre a kis népköltészet nélkül, – +de mondhatom, a daluk inzultusként hatott rám. Dühbe jöttem, megálltam, +utánuk néztem, szörnyü utálattal s ha célja és értelme lett volna, +utánuk futottam volna, valamit mondtam volna nekik. + +Visszatérek a miniatür esemény külsőségeire, a hely és az idő alkotta +keretre. A Rákóczi-uton történt, reggeli hat óra tájban. Előttem a +nyilegyenes ut, végén a Keleti pályaudvar képével, fölöttem a tiszta kék +ég, a nap már fölkelt s ontja sárga fényét. Csend. Az emberek még +alusznak. Békességben alusznak. Jobbra tőlem a kis templom, ima és +áhitat helye, mögötte az óriási Rókus, betegek szenvednek benne. Még nem +indult meg az élet zaja, még tart a napi létért való harc +fegyverszünetje, az ember most magába szállhat, vagy legalább is még nem +kell, hogy kikeljen magából. És máris, a nap első jele, amellyel +találkozom, a nap első hangja, amely rám ront, ez a hülye nóta. Mit +várjak ezután? Mi minden van még hátra?! _Szörnyüséges!_ + +Talán különösnek tünik fel az olvasó előtt érzésem heve és a szélsőséges +szó, melyet leirtam. Ezt értem, de magamat is meg akarom értetni. Tudom, +ha zsidó embernek effélét, ilyen csekélységet, ami itt egyáltalában +történt, elbeszélek, fölényesen mosolyog. Teheti, részén a fölény, mert +hiszen találkozott valami végtelen szellemi és erkölcsi alacsonysággal s +ezen csak mosolyoghat. De én szégyenlem az esetet, engem undorit, engem +lesujt. Elvégre magyarok és keresztények voltak a delikvensek, vagy +szegényemberek – s bennem megvan a szolidaritás érzése; én szeretném +menteni az izlést, a gondolat, sőt a cselekvés esztétikáját, mi több: +_őket_ szeretném menteni az emberiesség, a tisztesség számára. Az +antiszemitizmusukat talán nem is bánom. Ha megmarad nézetnek vagy ha +politikai akció is, de törvényes, akkor vigye őket az ördög az +ostobaságukkal, hadd higyjék, hogy meglelték a minden bajok arkánumát. +Mit bánom én a tömegantiszemiták politikai vezetőinek, gondolatszállitó +bölcseinek és betüvetőinek görbe nemzetmentését. Hozzanak törvényeket, +szabályozzák meg az élet menetét ugy, ahogy legcélszerübbnek vélik, +ahogy tudják. Én nem bánom a _numerus clausust_ és a _trafikrendeletet_ +és sok mást, semmit, ami tételes intézkedés. Ha jók, maradjanak, ha +rosszak, majd megváltoztatják ezeket. Jó, elismerem, hogy csakugyan +vannak közgazdasági, sőt más problémák s látom, hogy a problémákat +mindig két-háromféleképen kisérlik megoldani rosszul, amig valami jóhoz +jutnak. De bánt az igazságtalan tömegcselekvés és bántanak a bujtogató +szavak. Mert bármi legyen a végső igazság, annak a kiinduló pontja nem a +»rothadt zsidózás«, nem a hősköltemény, amely azt mondja: + + »_Kis kertembe zsidómagot ültettem,_ + _Minden reggel forró vizzel öntöztem._« + +Az undok szavak, a Butaság gyermekei, az undok cselekedetek pedig: éjjel +a kapu alól, »üsd a zsidót!« kiáltással előugrani – a Gonoszságéi; ha a +mai politika urainak van valami igazságuk, – nem az antiszemitizmusban, +hanem a magyar élet rendbeszedésében, – ezek a förtelmek _azt is_ csak +beszennyezik. + +Mondom, indulat öntött el s a dalos kedélyek után szerettem volna +vágtatni s rájuk ripakodni: + +– Nincs más gondotok?! Nem szégyenlitek beszennyezni a reggeli napfényt? +Nem undorodtok méregport hinteni a tiszta levegőbe? Ha üdülni, +kirándulni mentek, nem átalljátok ezzel az otrombasággal kezdeni a +napot? Kik-mik és hogyan neveltek benneteket, hol szedtétek ezt a +mocskos izlést? Nem érzitek, hogy nincsen igazatok? Vagy van-e +egyáltalában valami célotok? Rendes emberek, férfiak és nők, a lelkük s +a tüdejük megfürösztésére vajjon indulhatnak-e _igy, ezzel_ a zöld +természetbe, Isten szabad ege alá? Milyen ordináré az ábrázatotok, +milyen éretlenül durva a szellemetek! Illenék inkább elrejteni azt, ami +rut bennetek. Persze megragadt rajtatok a fertőzet és megtanultátok, +hogy lelketek ez undoritó felböfögéseivel mostanában szabadon +kérkedhettek, mint perverz exhibitionisták. De vajjon igazak-e, nem +hamisak-e a ti tanitómestereitek? _Ők mossák kezeiket_ s azt mondják +finom, diplomatikus mosolylyal, hogy _ja, ti vagytok a durva és buta +tömeg, nem kell csodálkozni rajtatok_. Ők bölcsen _megértenek +benneteket_, de vajjon ti, ha elgondolkoztok, nem láttok-e át a +praktikáikon s nem szégyenlitek-e a tanitó mestereiteket, akiknek a +durva és buta tömeg minden megnyilatkozására, válogatás nélkül, +szükségük van? + +Igen, a tanitó mesterek!! Ők napjaink pathologikus stigmáinak a +kiformálói. Ők minden esetre bünösök ebben a kis incidensben és +valamennyi ehhez hasonlóban s az _ezt magasan tullicitálókban_, mert +elinditották, elnézték, mert bölcsen megértették, mert soha meg nem +kritizálták, le nem intették. A tanitó mesterek, a gondolkodók, +szónoklók és tollforgatók, akik ugyan maguk, ez igaz, soha nem énekelték +nyilvánosan e kis dalokat s személyesen nem rejtőztek a kapuk aljába. + + +A hősök + +Az Abbázia-kávéházban ültem, az egyik köruti ablakban s éppen a Nemzeti +Ujságot olvastam. Esti kilenc óra volt, illetve az uj időszámitás +szerint, ami legujabb korunk egyetlen vivmánya, huszonegy óra. A +forradalmi idők legnagyszerübb eredményének a hidpénz eltörlését tartom, +az ellenforradalmi idők pedig szinte lefőzték a forradalmiakat, az uj +időszámitás életbeléptetésével. Nem is lesz addig az én szememben +tökéletes az ellenforradalom, amig a hidpénzt ujra vissza nem állitja – +s ha vannak még forradalmárok, ugy _kell_, hogy azok programmjának +sarkalatos pontja legyen az óra belső számsorának eltörlése. Tehát +huszonegy óra volt. Benn a kávéházban kevesen lézengtek, a terrasz +azonban tele volt – szerintem emberekkel, némelyek szerint sziriai +sakálokkal és csinos sakálnőkkel. + +A vendégek derült hangulatban, vagy legalább is nyugodtan, feketéztek, +fagylaltoztak, – én azonban a levegőt elektromosságtól feszültnek +éreztem. Lehet, hogy ez érzésemnek semmi tárgyi alapja nem volt, +tisztára hangulat volt az, melyet tévesen láttam rá a külvilágra. E +hangulat mégis oly emlékképekből tevődött össze, melyek a világot immár +évek óta elboritó gyülölettengerről valók, a hangulat anyaga a harc +volt, melyet az ember ember ellen visel, fegyverrel, szóval, börtönnel +és izzó indulattal, megkeseritvén a más és az önmaga életét, szennyes +árnyat vetve még a nyári estén ránk ragyogó teliholdra is. Mikor lesz +már egy ilyen, különben gyönyörü este valóban nyugodt és derüs? + +De jaj a telhetetlen lirai kedélynek, jaj a szerénytelen ábrándozónak! +Egyszerre vészes sikoltás, nyomában több is, kiáltás, vastag +férfihangok, bődülés, sürgés, felugrálnak és futnak az emberek, széket, +asztalt feldöntenek, tálcát, poharat levernek, egymás hegyén-hátán +menekülnek be a kávéházba. Rémület szállt meg, a hirtelen rámzuduló kép +olyan volt, hogy azt kellett hinnem, legalább is ágyukkal, +gépfegyverekkel támadták meg a kávéházat. Azt kellett hinnem, véres +csata van itt, legalább is egyoldalu harc, népitélet, istenitélet, a +terraszt holtak és sebesültek boritják már. + +Elszaladtam volna, de hát hová? Beszaladjak a kávéházba, az összeszorult +tömegbe? Ott ugyis megtalálnak. Kiugorjak a terraszra s onnan az utcára? +Nekiszaladhatok egy golyónak. Különben is futással fölhivom magamra a +figyelmet, olajat öntök a tüzre, tápot adok a harcos indulatnak. Ott +maradtam hát, ülve az asztal mellett, én, magyar és keresztény, előttem +az asztalon a Nemzeti Ujság. Persze, egy csöppet sem éreztem magamat +biztonságban. Mert hát mit hozhatok fel védelmemre, ha megáll az +asztalom előtt harmincadmagával a hős, kezében fütykös, vagy revolver, +szemében tüz, eszében átkozott gondolata a harcnak, szivében +kiengesztelhetetlen indulata és vágya az emberi test elpusztitásának. Mi +véd meg ellene? Ő magyar és állitólag keresztény. Én is az vagyok. De az +nem mentség. Érzem, gondolom, tudom, hogy nem az. Az emberpusztitás +éhsége tápot akar s ha kevés a zsidó, jó lesz a keresztény is. + +Ez volt az érzésem. Most utólag tudom megmagyarázni ezt az érzést. +Büntudat volt ez. Érzése annak, hogy én nem vagyok az ilyen harcosokkal +szolidáris. Én ellensége vagyok ennek a harcnak, elitélem azt. A +véleményem pedig ott ül a homlokomon. Én nem kiáltok fel a harci csapat +érkeztére: _Ugy van, üssétek, én is segitek!_ Az én szemem nem ragyog +fel az örömtől, az én arcom nem derül szélesre a mosolytól. Én sápadt és +ijedt vagyok. Mindenféle harcok idején jaj a békességet akarónak! + +De hát tudvalevő, hogy nem történt semmi. Egy kisebb csoport, vagy +huszan lehettek, a Friedrich István beszéde után a Vigadó felől jött az +Andrássy-uton. Mikor közeledtek, állitólag az Ergerbergert énekelték s +tőlük s ettől rémült meg a kávéház népe; velem együtt. Amikor az ablakom +előtt elhaladtak, rákanyarodván a körutra, már a Himnuszt énekelték. + +Mikor elvonultak, az emberek, azaz sziriai sakálok, visszasompolyogtak a +helyükre. A nők megkönnyebbültek és csakhamar mosolyogtak, talán jól is +esett nekik egy kis sikoltozás. De a férfiak sápadtak voltak, +szégyelték, hogy megijedtek és hogy ettől ijedtek meg. Bizonyára az +egyetlen voltam, aki nem szégyeltem az ijedtséget. Most ez volt, de +valamikor Clubkávéházi eset is volt. És antiszemiták, vagy nem +antiszemiták, én ismerem, sajnos, az embert. + +Az _emberiesség_ nem harci szónoklatokról és nem fütykössel indul el +utjára. Korunkban ritkán találkozik az ember az _emberiességgel_. + + +Pofon a villamoson + +Amikor felszálltam, már pörben állott egymással a kalauz s egy utas. A +kalauz erős, katonás ember. Az utas egy szegény asszony. Nem tudom a +dolog kezdetét, de a pénz miatt keletkezett a szóváltás, ugy rémlik, +hogy az asszony nem akarta a rossz kétkoronásokat elfogadni. Mondom, nem +tudom a dolog eredetét, kombinációra is alig van alkalmam, de nem is az +eredet, hanem a folytatás és a végső kifejlés a fontos. + +Tehát a kalauz és a szegény asszony pörlekedett. Nem nagyon, csak egy +kicsit, még semmi különösebb gorombaságot nem mondtak egymásnak, vitájuk +abban a stádiumban állott, amit feleselésnek szoktak mondani. De +mindakettő izgatott volt, az asszony arca kipirult a belső indulattól, a +kalauz meg sápadt volt. Én már láttam a dolog lényegét; láttam, hogy ez +a két szegényember, akiket morzsol és tép a gond, akik reggeltől estig +emberi erőn felül harcolnak, akiket tüzes vassal piszkál gonosz sorsuk, +akik sok-sok sérelmet naponta szó nélkül lenyelnek, hogy ez a két ember +most _minden nyomorusága_ miatt _egymásra_ acsarkodik. Láttam én ezt, de +ha ők nem látták meg magukat, lehetetlen lett volna indulatukat +leszerelni. + +Egy percre csend lett, de az asszony ujra kezdte a lamentálást. Erre a +kalauz hozzálépett és azt mondta, hogy ha nem fogja be a száját, hát +pofon vágja. Az asszony megdöbbent, de csak egy pillanatra, önkéntelenül +kiszaladt a száján a szó, azt mondta a kalauznak, hogy _szemtelen_. A +kalauz most pofonvágta. Az erős, katonás férfi a szegény asszonyt, még +pedig nem csak ugy markirozva a pofont, hogy a szavának álljon, hanem +hévvel, erővel. Az asszony hangosan, jajveszékelve sirni kezdett. + +A kocsi nem volt tele, tehát az egész jelenetet valamennyi utas látta, +hallotta. A pofon után egy fiatalember, távoli padról felugrott, a +kalauzhoz szaladt és rátámadt. Micsoda gyalázatos dolog ez – kiáltotta, +– _hogy_ szabad egy szegény asszonyt pofon vágni?! Egy kalauznak nem +szabad igy bánni az utasokkal; rendőrt fog hivni és a kalauzt feliratja. +A kalauz sápadt volt, de nem ijedt meg, még nem bánta meg tettét, +szembeszállt a rátámadó fiatalemberrel és szavaival hadakozott ellene. +Semmi köze hozzá, őt az a nő megsértette, ha »_ön azt mondja nekem, +szemtelen, önt is pofon vágom!_« – Eféléket mondott a bátorlelkü kalauz. +Az asszony hangosan sirt. Más utasok is közbeszóltak. A kalauz ellen +beszéltek, fel voltak háborodva. + +Ismét mondom, hogy a történet kezdetét nem tudom. Tegyük föl, hogy a +szóharc kezdetén igaza volt a kalauznak. Igaza volt egész addig, amig +pofont igért. Ettől a pillanattól fogva már nem volt igaza. Semmi esetre +sem volt szabad pofonnal fenyegetőznie, még kevésbbé volt szabad a +tettet elkövetnie. + +Ott tartunk, hogy egy fiatalember és a kalauz közt folyik a heves +szóváltás, a fiatalember igazságot akar tenni, rendőrt akar hivni. A +kocsinak csaknem minden utasa egy véleményen és egy szándékon van vele. +Két férfi azonban gunyosan mosolyog; figyelik az eseményeket és ők is +beleavatkoznak. Nem részletezem tulságosan a dolgot, csak annyit közlök, +hogy az egyik hangosan igy szól bele a vitába: + +– _Jól tette, igaza volt!_ + +Ezt megelőzőleg a férfi már néhány gunyos megjegyzést tett a fölháborodó +s a kalauzra támadó fiatalemberre, eleinte a társához intézve +megjegyzéseit, de már láthatóan azzal a szándékkal, hogy a fiatalemberbe +belé kössön. Eleinte csak ilyeneket mondott: _nem szeretem a kövér +embereket; hogy lehet igy izgulni;_ – később, amikor ezek hatástalanok +maradtak, a fiatalemberhez intézve, igy nemeskedett az illető uriember: + +– _Mindjárt kap maga is egy pofont!_ + +No most tartsunk rövid szemlét a szereplőkön. A kalauz keresztény. A +sértett asszonyon nem láttam, hogy mi, valószinüleg keresztény. A +gaztetten felháborodó fiatalember zsidó. Erőteljes, egészséges, jóképü, +huszonegy-néhány éves. A külön véleményen levő s kötekedő ur keresztény, +én régóta ismerem, mert közismert sportember, amatőr birkózó volt +régebben, különben zsentri, hivatalnok, ő nem ismer engem. + +Megint tisztában voltam a helyzettel. Tárgyilagosan, józanul, +tisztességes szempontból kiindulva lehetetlennek látszott előttem, hogy +valaki a kalauz pártján álljon. Mindenkit, tehát ezt a kalauzt is lehet +_védeni_. De itt nem _védelemről_ volt szó, hanem _teljes igazolásról, +helyeslésről_, sőt többről, az illető uriember bele akart kötni a +felháborodó fiatalemberbe, mind erőszakosabb kisérleteket tett, rettentő +gyülölettel nézte ágálását s odáig vetemedett, hogy a gonosz indulatu +krakélerek módjára ok nélkül pofont igért neki. Mellékesen jegyzem meg, +hogy a fiatalember ezt az igéretet vagy nem hallotta, vagy ügyesen +elsiklott fölötte. + +Találkoztam ismét az antiszemitizmussal. A zsidóember oktalan és +féktelen gyülöletével. Akkor, a mikor ezt a gyülöletet meg nem +érdemelte, amikor tisztességes dolgot cselekedett, amikor méltán +háborodott fel, amikor olyasmibe kezdett, amit elintézni emberi +kötelesség. + +Csudálatos volt ez a jelenet, az egész szörnyü perspektivájával, minden +lelki, politikai és társadalmi mélységekbe szétfutó szálaival. +Vigasztalan volt. Hihetetlen és megdöbbentő volt annak az uriembernek a +szerepe. Egy brutális férfi ok nélkül, igazságtalanul pofon ütött egy +szegény asszonyt – s ő pártjára kelt ennek a betyárnak csak azért, hogy +szembe kerülhessen a zsidóval. Szembe kerülhessen a zsidóval, ha +mindjárt akkor is, amikor kétségbevonhatatlanul szép és tisztességes +dolgot müvel, szembe kerülhessen vele, beléje köthessen, szóváltást és +esetleg verekedést provokálhasson és megüthesse. Ez a fontos, erre volt +sóvár, éhes és szomjas, minden más: igazság, lelki esztétika, +becsületbeli kötelesség, lovagiasság, mellékes volt. Fontos, minden +racionális és erkölcsi értékkel szemben csak egyetlenegy dolog volt: a +zsidót megütni. + + +A vezércikk + +Egy konstruktiv lapnak, talán a legkonstruktivabbnak a vezércikkét +olvasom. Olvasom ezt a cikket, de olvasom párhuzamosan vele azt is, a +melyet a szerző nem akart megirni, amely mégis ott van a lenyomtatott és +mindenki által olvasható cikke mögött, szól persze olyan dolgokról, +amelyekről a szerző dehogy is akar közlést tenni a nyilvánosság számára. + +A cikk a vallással vonatkozásban álló témáról tárgyal, a katolikusok és +protestánsok viszonyáról. A cikk igen egyszerü, vezércikkbe kivánkozó +gondolatokat tartalmaz, különben szándékában ebnek kötése a karóhoz, +ugyanazon egy nótának konokul következetes pengetése. A szerző +nyugtalankodó agyának produktumai közül azokat a gondolatokat +tartalmazza, amelyek a felszinen uszkálnak, amelyeket a szerző, önmagába +nyulva könnyedén kifog, megformál és papirra vet. Persze a felszinről +való gondolatok között itt-ott csonkok, cafatok alakjában jelen vannak +az agy mélyebb rétegeiből való gondolatok is, az igaziak, azok, +amelyekről a szerző mit sem tud, amelyeket, ha tudna róluk, mások előtt +is gondosan elrejtene. Némi rekonstrukcióval ezeket a csonkokat, véres +cafatokat próbálom összeállitani, a hézagaikat kitölteni s megmutatni, +mi van, mi lehet egy ilyen felette konstruktiv cikk mögött. Mi lehet a +szobatisztára rendezett és pucolt felszinnek egy kissé mélyebb rétegü +parallelje. + +A cikk maga, a felszin, nem érdekel bennünket, mindazáltal, hogy az +ellentétben is gyönyörködhessünk majd, közlöm, hogy a cikknek jellemző +tulajdonsága: hivatkozás a kereszténységre, mint szelid, erkölcsi erőre, +hivatkozás a magyar fajiságra, szerzőnek önmaga-beállitása oly módon, +mint akinek egész lelki élete szüntelenül az és soha nem más, mint +állandó szörnyü aggodalom a haza és a nemzet sorsán, mint akinek +egyetlen vágya, már csecsemő korától eredőleg, minden más vágy +kizárásával, hogy a haza s a világkereszténység boldoguljon, hogy +ezeknek diadala elkövetkezzék és ez legyen a béke és a boldogság. A +gondolat-felhámok közül, mondom: az ellentét kedvéért, idézek néhányat, +persze az összefüggésükkel nem törődve. + +»_A protestáns szellemnek és egyházszervezetnek is megvan a maga különös +jelentősége és ereje._« + +»_A katolicizmus és protestantizmus egyetemes nemzeti szempontból egymás +mellett csak szine, ize, árnyalata az egyetlen és töretlen magyar +népléleknek és örök kereszténységnek._« + +»_Ugy éreztem és érzem ma is, hogy Isten küldött nekünk e nehéz időkben +a keresztény egyházak élére is igaz vezérembereket._« + +»_Mély és igaz kereszténység, mély és igaz magyarság, belső és +lényegében ugyanaz a krisztusi hit él Prohászka Ottokárban… stb._« + +»_… testvérek között, kik végeredményben ugyanazon örök Krisztust +vallják lelki Istenükül._« + +»_Soha nagyobb szükség nem volt arra, hogy egymásban az igazi értékeket +keressük és becsüljük meg._« + +Agyának felszinéről ezeket az ártatlanságokat hámozza le a szerző és +tálalja elénk. Ezek a gondolatok persze közvetlenül nem érdekelnek +bennünket, mert hamisak, hibásak és értéktelenek. De most nézzünk +mélyebbre, lássuk meg, mi van a gondolatok mögött. + +Mindenekelőtt föltünnek a cikk jelzői és képei öntudatlan tartalmukkal. +Csoportositom őket: + +»Vezuv-lelkének mélységei.« + +»Legkeserübb lángész.« + +»Bizakodást csepegtet lelkünkbe.« + +»_Legkiméletlenebb_ önismeret.« + +»Minden belső és külső erő egyenesen szorit arra.« + +»… melynek összefüggő erezete soha egy percig meg nem szakad.« + +»Vörös métely fertőzte meg.« + +»_Vakság_ kell hozzá.« + +»_Oroszlánrész_.« + +»Belső egységének is _oszlását jelenti_.« + +»Botor _rövidlátó_… gonosz _nemzetrontó_.« + +»Mélyreásott ősi ösztönök.« + +»Fölütötte fejét hol itt, hol ott egy gesztus, egy hang.« + +»A _testvérharc_ rettentő kényszerüségébe _hajszolta_, akkorra már ott +vigyorgott a gonosz esemény mögött a budaörsi csatánál sulyosabb +testvérviszály fekete árnya.« + +»Gyülölködés sértődöttsége.« + +»Nem taposták el az arra hivatottak.« + +»_Gonoszok_ és _vakok_.« + +»Rosszhiszemü ugratás.« + +»Micsoda _citromagyvelő_ az, amelyből ilyen gondolatlőrét lehet +_kisajtolni_.« + +»… ezt csak kiirtani lehet és kell mindama magyarokból, kikbe beleette +magát.« + +»A mesterségesen szitott _ellentétek fölcsapó lángjait_ el kell +oltogatni.« + +»A keresztény egység igazi összekovácsolói.« + +»… ez az uj ragály… meg nem mérgezte.« + +»Körülárkolni és magukra hagyni kell azokat…« + +»Különös hang ütődött ki…« + +»… vezérembereinek összefogása.« + +»… bevonulni a bünös és idegen Budapest lelki életébe.« + +»Kik mély gyökeret vertek a keresztény lelkekbe…« + +Egy ujságcikkben a verekedésre, ütésre és üttetésre, tüzre, égetésre, +szoritásra, szakadásra, fertőzésre, erőszakos behatolásra, mérgezésre, +elásásra, sirásásra, ökölre, harcra, eltaposásra, kiirtásra, megevésre, +ragályra, kalapáccsal való verésre vonatkozó ennyi kép, ilyen orgiás +garmadája mind e jónak, meglepő és csudálatos, még a mi harci időnkben +is. Csupán rámutatok erre, de azt hiszem e rámutatás is legalább is +gondolkodóba ejti még azokat is, akik egészen járatlanok a lélektanban. +Mindezen képek jelentőségének a teljes kifejtése és meggyőző erejü +magyarázása egész nagy tudományos cikket igényelne. De én azt hiszem, e +rámutatás is, amelynél többet a hely szük volta nem enged, elégséges +arra, hogy legalább is megsejtse az olvasó, hogy a közérdekü +szempontoknak s a humanizmus eszméjének hig szószával leöntött, különben +ártatlannak látszó cikkben, annak szavai és mondatai mögött, a képeiben +megmutatkozó fantáziákban micsoda óriási erejü indulatok feszülnek, +szinte ugrásra, kitörésre készen, türelmetlen és éhes vágyával a +harcnak, ütésnek, üttetésnek, ölésnek, égetésnek, elásásnak, kiirtásnak, +taposásnak. Csak egy lépéssel kell például tovább fejleszteni az utolsó +képet, mint fantáziát: »_Gyökeret vertek a keresztény lelkekbe_«; a +_ver_ ige egyenes értelmére térve át: gyökeret vertek lelkekbe, +valamivel, ököllel, kalapáccsal, nem is gyökeret, hanem szöget, éles +tárgyat, tőrt, kardot, baltát, lelkekbe, testekbe, fejbe, agyba. + +Nemcsak az igék árulók, hanem a jelzők, a főnevek, a képies kifejezések. +Például a lelkes emberről ez a brutális kép: _Vezuv-lelkü_. Sőt ennek is +robusztus indulatu továbbképzése: _Vezuv-lelkének mélységei_. + +»_Legkiméletlenebb önismeret_« – kacérkodó, érdekes érintése ez éppen +annak, amitől az efféle neurózisban leledző irtózik, ami ellen hevesen +tiltakoznék. + +»_Minden belső és külső erő_« – tobzódó tulhalmozása az erőnek, ismét +öntudatlan érintése a folyton sejtett patologikus _belső_ erőnek, melyet +a cikk irója önmagában érez. + +»_Oroszlánrész_«, – kép ez a ragadozó állatok gyilkosságaiból, élő +állatok feldarabolásából. Ha valaki legnagyobb rész-ről akar beszélni s +ahelyett ezt a fantáziás kifejezést használja: oroszlánrész, bár e +kifejezés magában hordja azokat a képeket, melyekre vele kapcsolatban +rámutattam, mégis maga e kifejezés használata még nem lehet _jel_ az iró +lelki alkatára. _Egy_ ilyen kifejezésnek _jelentést_ tulajdonitani – +lehet merő ráfogás. De éppen a _halmazat_ a feltünő és áruló ebben a +cikkben. Az én számomra félreérthetetlenül beszél, bár látom, hogy +közlésem és magyarázatom csak szakemberek számára lehet meggyőző, a +laikust csupán ennyire birhatja: Furcsa, de lehet benne valami! + +Menjünk csak zavartalanul tovább: + +»_Belső egységének is oszlását jelenti._« Az _oszlását_ szóban benne van +a kielégülés után való érzésre gondolás, egy kép: amikor a harcmezőn már +minden csendes és – a holttestek már oszlásnak indultak. + +»_Legkeserübb lángész._« A lángész-hez, ami fizikálisan agy, agyvelő, +épp ez az _izelésre_ vonatkozó jelző: legkeserübb. Önmagában szintén +semmi, de mint _állandóan_ a legváltozatosabb formákban jelentkező +tünet, legalább is gyanus! + +Most egyszerüen ismételjünk: + +»_Mélyreásott_ ősi ösztönök.« + +»Nem _taposták_ el az arra hivatottak.« + +»… _citromagyvelő_ az, amelyből ilyen gondolatlőrét lehet _kisajtolni_. +Mindezek a fantáziák az ilyen egyszerü kifejezések helyett: Mély ősi +ösztönök, vagy: silány agyvelő, amely ily gondolatokat termel. + +Ime egy cikk, amely a kereszténység jelszava mögé meghuzódott agyvelőnek +a kigondolása, megnyilatkozása, mekkora szadizmust árul el. Harcias és +gyilkos korunk szóval, tollal és tettel müködő emberei közt sok az ilyen +lelki alkatu, csak azt nem értem, hogy meddig lehetséges még az ilyen – +hiszen már csaknem nyiltan megmutatkozó indulatoknak, ilyen patologikus, +öntudatlan vágyaknak sikerrel hivatkozni a szelidséget, megbocsátást, +megértést és türelmet tanitó kereszténységre. + +Azt a tényt magát, hogy a szadizmus tényleg szeret a kereszténységgel, +önzetlen hazaszeretettel s más ideálokkal takarózni, még értem, hiszen +rejtve akar maradni. De azt már nem értem, hogy eddig sikerült is a +rövidlátókat, a jóhiszemüeket, – vagy talán a titkon szolidárisokat! – +megtévesztenie, illetve azokkal önmagát szalváltatnia. + + +A tudományos cikk + +Nézzük csak meg, hogyan ragyog az a bizonyos kurzusképes elme, +hallgassuk csak meg, hogyan nyikorognak azok az »Első Turáni +Kerékgyár«-ból szállitott kerekek: nézzük a ragyogványt és halljuk a +nyikorgást! + +Efféle élvezetre szottyant kedvem, megvettem tehát a »_Magyar Kultura_« +legujabb számát. Sajnos, husz koronámba került. Átnéztem az egészet s +tüzetesen elolvastam benne egy cikket. Azt választottam ki, amelyik erre +a szépen hangzó cimre hallgat: »_Az elzsidósodott Budapest._« A szerző +nevét nem irom ide, nem fontos, annyit nem érdemel meg, hogy a neve +nyomtatásban megjelenhessen, elég ennyi: _Az elzsidósodott Budapest_, +kigondolta és leirta, mondjuk, _Nemzethy Keresztély_. + +Álljunk meg egy percre a cimnél. Tehát: Az elzsidósodott Budapest. +Milyen témaszegény ember is az a G. B. Shaw! Éppen most olvastam egy kis +könyvét, három értekezés van benne: 1. Szociálizmus milliomosok számára. +2. Az anarchizmus lehetetlensége. 3. A szociálizmus illuziói. Az igaz, +hogy Shaw kitünően irta meg ezeket az értekezéseket, de mégis +fájdalmasan érezzük a témák kisszerüségét. Mennyivel szebb és hasznosabb +lenne, ha Shaw ilyen témákról elmélkedne: Hol lakik több zsidó, a +Kőfaragó-utcában-e, vagy a Liliom-utcában? Bizony! »Az elzsidósodott +Budapest!« Ilyent irjon az a Shaw. Akkor aztán majd világhirü iróvá +lesz. Ha nem tud ilyent kitalálni, mért nem kér témát a »Magyar +Kulturá«-tól? + +No, de kezdjük meg az élvezetet, szürcsölgessünk a cikkből! Aszongya, +hogy aszongya: + +»_A történetiró, a filozófus, a tudós, vizsgálván Magyarország +történetének utolsó ötven esztendejét,_ _főleg a Tisza Kálmán-féle +liberális és az azt követő radikális időket, mely a két forradalomba és +a román megszállásba hajtotta az országot, lehetetlen, hogy rá ne +eszméljen a vezetőszerepre, amelyet az ország fővárosa ezekben az +országvesztő mozgalmakban játszott… Budapest volt az a kovász, mely az +országot a forradalmakba és mai kétségbeesett helyzetébe rothasztotta, +és ha valaki, a bünös Budapest felelős elsősorban hazánk mai szörnyü +állapotáért._« + +Tehát: A történetiró, a filozófus, a tudós. Nemzethy Keresztély azt +hiszi, hogy ő történetiró, filozófus, tudós. Mintha tudós lehetne az, +aki a »Magyar Kulturába« ir. Mintha történetiró volna az, aki azt hiszi, +hogy a mohi csatát azért vesztették el a magyarok, mert sok zsidó +segédszolgálatos volt a katonai irodákban, viszont Batu kán önkéntesei +mind igazi fajtatárok voltak. Mintha bizony filozófus lenne az, aki azt +hiszi, hogy ha zsidók nem lennének, akkor nyáron kellemes hideg lenne s +a beléndek télen is virágozna. + +No, nem baj, hagyjuk rá! Tehát: a történetiró, a filozófus, a tudós. +Vizsgálván. Lehetetlen, hogy rá ne eszméljen. Hogy mire ne eszméljen? +Arra a vezetőszerepre, amelyet az ország fővárosa az országveszejtő +mozgalmakban játszott. Erre neki rá kell eszmélni. Mert ha nem eszmélne +rá, azt hinné, hogy országátalakitó mozgalmak Dunavecsén, vagy +Sokorópátkán történnek. _Lehetetlen rá nem eszmélnünk arra, hogy a cikkk +első fölfedezvénye mily meglepő._ + +Azután: Budapest volt az a kovász. Milyen Budapest? A _bünös_ Budapest! +Helyben vagyunk. Valakinek, vagy valaminek _bünösnek_ kell lenni. +Valakinek, vagy valaminek felelősnek kell lenni. Mert azoknak az +eszméknek a jegyében, amelyeket a »Magyar Kultura« képvisel, lehetetlen +bármely témáról tiz soron keresztül elmélkedni, hogy ki ne lássanak a +csattogó fogak, amelyek harapni akarnak. Legyen bár a szóban forgó téma: +az édesvizi halak tenyésztése, – _bünösnek_ kell lenni és _felelősnek_ +is kell lenni, mert a kardnak le kell valakire sujtania, azt a rézfán +fütyölő erre, arra! + +És miért bünös végső fokban az a Budapest? Hát igen, azért. No persze. +Mert sok benne a zsidó. »_Ez a baktérium elsősorban a zsidóság_« – +mondja később a történetiró, a filozófus, a tudós. Mondja. Vizsgálván. +Ráeszmél. Azután még azt is mondja: »_Az itt következő lapokon +részletesen ismertetni fogjuk az európai nagyvárosok zsidóságának +számarányát, viszonyitva az egyébfaju lakossághoz._« És ismerteti is. +Megmondja, hogy mely városnak mekkora a lakossága s azok közt mennyi a +zsidó. Igy tesz Budapesttel is. Tehát a zsidó az _egyik_ faj, a +keresztény az _egyéb_ faj. _Magyarról, svábról, tótról_ nem szól. Csak +_zsidóról_ és _egyéb_ fajról, azaz: _keresztényről_. + +Később ezt mondja a jeles szerző: »_Mennél inkább Nyugatra megyünk, +vagyis mennél közelebb azokhoz az államokhoz, amelyekben kultura van a +városokban és természetszerüleg a falvakban is, annál nehezebb a +zsidóság térfoglalása._« Ehhez csak annyit: Ajánlom antiszemitizmusnak, +antiszemita harci eszköznek: a kulturát a városokban és +»természetszerüleg« a falvakban is. + +Egy oldalon az európai nagy városok statisztikáját adja a szerző. +Turinban a lakosok száma 335.636, ebből zsidó 2.751; Flórencben 205.589, +ebből zsidó 2.513; percentben: Turinban 0.8% zsidó lakik, Flórencben +1.2%. Ezek Olaszország legzsidóbb városai. Vajjon a szerző és +»elvtársai« ezekből a számokból meg tudják fejteni az olasz +szocializmust és kommunizmust? Hogyne! Meg. Ők képesek rá. Egész +bizonyos, hogy szerintük Olaszországban is zsidók csinálják a +kommunizmust. + +_Érdekes_, mondja valamire a szerző. És mi az érdekes? Az, hogy +valakinek nyolc ujj van a ballábában? Nem. Azaz az is érdekes, de sokkal +érdekesebb az, ami érdekes: »_a budai részt szembeállitani a pestivel._« +Nahát ez idégfeszitően érdekes. »_Amig_ Budán a zsidóság számaránya alig +9.1% _addig_ Pesten már a lakosság 26.3%-a izraelita.« Hihetetlenül +érdekes. Hátha még tovább megyünk s az egyes utcák baloldalát +összevetjük a jobboldallal. Vagy megvizsgáljuk, hogy a páratlan számu +házakban és a páros számuakban lakó zsidók száma percentualiter hogy +viszonylik egymáshoz. Nem tudok ennél érdekesebbet elképzelni. Valóságos +detektivregény ez. + +A cikk utolsó fejezete: + +»_Egy statisztikai dolgozatban a Lipótváros halálozási arányszám szerint +van feldolgozva. A statisztikus ebből a célból három részre osztotta jel +a Lipótváros területét: egy belső, egy középső és egy külső övezetre. A +megejtett számitások szerint a belső területen 9.3, a középső övön 12.6, +a külső területen pedig 22.4 ezrelék a Lipótváros halálozási arányszáma. +Vagyis, ahol a legtöbb a zsidó, a belső Lipótvárosban, ott a legkisebb a +halálozási százalék, ahol pedig a legkevesebb, a külső Lipótváros +perifériáin, ott a legnagyobb a halálozások arányszáma. Sapienti sat!_« + +Persze, minden értelmes ember tudja, hogy ha a Lipótváros _külső +periferiáit_ összevetjük a _mágnésnegyeddel_, _akkor is_ a külső +periferiák halálozási arányszáma nagyobb; ha a _belső Lipótvárost_ +összevetjük a _szegényebb Dob-utcával, akkor meg_ a Dob-utca halálozási +arányszáma lesz a nagyobb. + +_Sapienti sat!_ – mondom én, hogy micsoda hamisitás ez, micsoda kut- és +levegőmérgezés. Sapienti sat! + +De mond igazat is a szerző, a történetiró, a filozófus, a tudós. Térjünk +csak vissza a bevezetésre: »_Nos, Budapest volt az a kovász, amely az +országot a forradalmakba és mai kétségbeesett helyzetébe rothasztotta, s +ha valaki, a bünös Budapest felelős elsősorban hazánk mai szörnyü +állapotáért._« Hát ezt a »szörnyüt« én is megszavazom. Ennél +szörnyübbet, mint ami ma van, lidércnyomásos álomban sem élhet át az +ember. + + +A röpelőadás + +Olvasom a lapban, természetesen zsidó lapban, hogy Budavári László az +»Éme« sör- és borházutcai helyiségében előadást tartott arról a bizonyos +kérdésről, melyet enyhén zsidókérdésnek is nevezhetünk. Olvasom a fránya +kis tudósitást, hát benne van maga az előadás is, rövid kivonatban. Jól +jegyezzük meg: _nem szó szerint, hanem kivonatban_. Na mondok ezt +elolvasom, mert ez engem érdekel. Az a bizonyos kérdés csakugyan +létezik, nekem is vannak róla nézeteim és én szeretem az ellenkező +nézeteket; ha az ellenkező nézeteket tehetséggel, okosan és intelligens +módon fejtik ki előttem, az mindig megerősiti a saját nézeteimet s ez +némi optimizmussal tölt el, mert azt hiszem, hogy valami olyasmiről van +szó, ami érvekkel is eldönthető s az érvek harcában végre is győz az +igazság. + +Hát amint éppen olvasom az előadást, csak nem találom ám azokat az +intelligens és okos érveket. Ellenben csodálatraméltó egyszerüségekre +akadok: »_Ne higyjétek, hogy elkéstünk, a zsidók még élnek!« Vagy: »Az +»Éme« táborát nagyon fogjuk növelni és el fogjuk tiporni azt, aki +utunkba áll._« Avagy »_Hisz mi nem akartunk mást, csak azt, hogy +mindenki keresztény és nemzeti alapon álljon._« + +Istenem, én már vagy százhuszonhetedszer közeledek egészen tárgyilagossá +szordinált érdeklődéssel e felé a bizonyos kérdés felé s ebből az +előadásból, illetve annak a zsidó napilapban közölt kivonatából már +megint nem tudok meg semmit. Pedig most már nagyon, de nagyon szeretném +megtudni, hogy mit és hogyan gondolnak a kurzus antiszemitái, szeretnék +már valami nagyon okos, egészen értelmes, igazságos dolgot hallani, +szavamra mondom meg is hagynám magamat győzni, belátnám, hogy csacsi +voltam eddig, de most lóvá… illetőleg felnyitották a szememet, most már +végre tisztán látok, ismerem a kérdés lényegét és tudom a megoldás +biztos módját. + +De hát csak hiába olvasok én a Budavári előadásáról, hiába olvasom a +többi autorokat, azaz humoristákat, hiába közlik velem a zsidó napilapok +a Prohászka, a Zadravec, a Zandrássy szóbeli és irásbeli +megnyilatkozásait. Hiába, hiába, ez a Budavári-féle röpelőadás is már +nem tudom hányadik, amiről olvasok – s maradok tudásra szomjazón, +felvilágositatlanul. És most, ebben a pillanatban, rettentő gyanum +támad! Lehetetlen, hogy ezeknek a jó uraknak a beszédei és iratai olyan +banálisak, olyan üresek, olyan frázisokat puffogtatók legyenek, mint +ahogy azok elém kerülnek. Lehetetlen. Én azt hiszem, hogy azok a zsidó +lapok a ragyogó gondolatokat kihagyják ezekből a szóbeli és irásbeli +kiröppenésekből s az ellenállhatatlan érveket szintén elsikkasztják. De +tovább megyek, azt is gyanitom, hogy a zsidó lapok nem csak a +ragyogványokat lopják és sikkasztják és uzsorázzák ki a többször +körülirt kedélynyilvánulatokból, hanem beleirnak, beleszerkesztenek +olyan részleteket, olyan légüres terekből ugyancsak kilopott szakaszokat +sőt olyan direkt zsidó szemtelenségeket, hogy a szóbanforgó ész- és +szivprodukciókkal a kurzistákat egyenesen kompromittálják. _Én_ mondom, +hogy példátlan zsidó manőverrel állunk itt szemközt! A zsidó szerkesztők +szerződtettek tehetséges irókat, hogy a röpbeszédek és szabad +előiratokba, midőn azoknak drágaköveit vörös ceruzával áthuzzák, szürke +szavakat, süket mondatokat és gondolattalan fejezeteket irjanak, orvul, +galádul, mint ahogy az Babyloniában és Assyriában általánosan elterjedt +szokás volt. + +Ez az én gyanum és a nyomozást ebben az irányban már meg is inditottam. +Ha gyanum beigazolódik, dacára annak, hogy nem volt alkalmam olvasni a +röpir- és beszédek kapacitáló erejü ultramélységeit, mert hisz azokat a +zsidók kilopták, levonom a végső konzekvenciát és én is antiszemita +leszek s attól a perctől fogva szentül meg leszek győződve arról, hogy +minden bajnak, ami a világon, akár az Északi-sarkon, akár Paraguayban, +akár Patagoniában is van, kizárólag a zsidók az okai és ha zsidók nem +lennének, akkor minden teremtett embernek ugy csurogna a nyála az +általános és állandó és szünni nem akaró elviselhetetlen boldogságtól, +hogy vödrökben hordanák utána. + +De ha rettentő gyanum nem igazolódik be, akkor nincs más hátra – s ezt +ajánlom a kurzista antiszemitáknak – zsidókkal tartassák az előadásaikat +s irassák röpirataikat és tendenciás könyveiket. + + +Az irodalom + +Ismerjük a kurzus természetét, ismerjük a jelszavait – s ha valaki nem +is foglalkozik irodalmi kérdésekkel, e jelszavakból kiindulva könnyen +megszerkesztheti magának a kurzusképes irodalom-szemléletet s a +kurzus-ember irodalmi kritikáját. Hogy milyen a kurzus +irodalomszemlélete, hát… hát… hát… most veszem észre, hogy dadogok. Hogy +ugy mondjam, torkomon akadt a toll. Mert amint egy kicsit meg akartam +határozni a kurzus irodalom-szemléletét, hát nem tudtam. Ezennel +visszavonom tehát előbbi állitásomat s kijelentem annak az ellenkezőjét: +_a kurzus irodalom-szemléletét senki sem tudja megszerkeszteni_. Bizony +nem, hogy egy groteszk viccet mondjak – méltót a tárgyhoz, ahhoz a +bizonyos szemlélethez –: könnyebb a tevének a fából vaskarikát +megszerkeszteni, mint a kurzusbéli irodalom-szemléletet. Nem lehet azt +kérem előre tudni, hogy mi az az irodalom, ami kurzus-ésszel irodalomnak +ismertetik el. Nem lehet azt kérem kiszámitani, hogy mit kell irni, +hogyan kell irni, mit nem szabad és hogyan nem szabad irni. Muszáj-e +vidámnak lenni, mert hisz’ a sötét szemlélet Strindbergé, Ibsené s más +efféle destruktiv zsidóké. Vagy muszáj-e szomorunak lenni, mert nem +illik a mai nehéz időkben vidámnak lenni, disszonáns, tehát hazafiatlan +dolog ma vidámnak lenni, holmi zsidó kabaré és bohózatirók tehetik azt +csak. Szabad-e szegény emberről irni az irónak, amikor az már egyértelmü +lehet az izgatással, mert hisz a szegényember sorsa rózsásnak talán még +sem igen nagyon ecsetelhető ma; szabad-e gazdag emberről irni, ami már +szintén egyértelmü az izgatással, mert hiszen ma a szegény embereknek +megirni azt, hogy a gazdag embernek valamivel talán esetleg mégis csak +jobb sora van, mint az egészen szegénynek, hát ilyesmit nem lehet +csinálni. + +Ezt sem lehet, azt sem lehet, de hát mit lehet?! Én nem sorolom el az +összes lehetőségeket s nem mutatom ki valamennyiről, hogy egyiket sem +lehet, csak azt mondom, hogy a kurzusban igazi irónak nem lehet irni. Az +irodalom nem birja el azt a sok gátlást, akadályt, tilalmat, idegen erők +betolakodását, azt a sok illetéktelen pozitiv követelményt, amit a +kurzusnak természeténél fogva támasztania kell az irodalommal szemben. +Inter arma silent Musae, sőt: ciángőzben nem nyilnak virágok. + +Persze irnak és szavalnak irodalomról és müvészetről, de ők maguk sem +tudják, hogy mit hogyan lehetne és volna szabad irniok. Két példát +mondok el, hadd helyettesitsék azok a fejtegetést, remélem, kiváló +erejükkel minden ellenvetést eleve leszerelnek. Valaki, az egyik +kurzuslap munkatársa, a lapjának irt egy tárcanovellát. De hát honnan +tudja egy kurzuslap munkatársa, hogy mitől döglik a légy, illetve, mi +az, amit már elvisel a kurzusszerkesztő. Nem tudja, nem tudhatja, ezért +irta bele a novellájába ezt a szót, hogy: _one-step:_ Már hogy a +mulatozó társaságban a fiatalok táncra perdültek és one-stepet +táncoltak. A szerkesztő visszavetette a novellát, a frivól szó miatt. +Ilyen szót kurzus-irónak nem szabad leirni. Bizonyára már csak azért +sem, mert az olyan erkölcstelen népekről, akik one-stepet táncolnak, nem +is irhat a kurzus-iró. Nem méltók azok, kérem az irói tollra. Az iró +figuráinak is kérem, kurzusképeseknek kell lenniök. Istenem, mit +tehetett a szegény iró, élni csak kell kiáltással, de viszont +fogcsikorgatva is, kitörölte az _one-stepet_ és _csárdást_ irt helyébe. +Bizonyára igy kivánja ezt, kurzusék szerint, a »magyaros« szellem. Igy, +még ha mindjárt _Buenos-Ayresben_ játszik is a történet. + +Más, szintén kurzusiró, benyujtott a lapjához egy regényt. A szerkesztő +visszaadta. Mert a regény ugy véződött, hogy férj és feleség elváltak +egymástól, – mert hát honnan sejtse az a szegény kurzusiró, hogy mit +kivánnak tőle. De hát a kurzusszerkesztő megmagyarázta. Uj befejezést +kellett a regénynek csinálni, amelyben férj és feleség nem válnak el. +Kurzusregény válással nem végződhetik, mert a katholikus egyház a válást +nem ismeri. Igaz ugyan, hogy a protestánsok elválhatnak, vagy azok, akik +polgári házasságot kötöttek, de vajjon szabad-e irónak protestánsokról +és olyan egyénekről irni, akik csak polgárilag házasodtak össze. +Nyilvánvalóan nem. Nem méltóak azok, kérem, az irói tollra. Csak +házasodjanak, éljenek, s ha akarnak, váljanak is el, de kurzusregény +hősei soha életükben nem lehetnek. + +Bizonyos dolgokat tehát mégis tudunk már a kurzus +irodalom-szemléletéről, ha az egészet nem is lehet megkonstruálni. De +mennyi kérdés van még hátra?! Például mindjárt nem lehet tudni, hogy +milyen cenzust kell megütni a mellékalakoknak, – mert amit elmondtam, az +a főhős urra és főhősnő őnagyságára vonatkozik. Én azt hiszem, hogy ezt +a fontos irodalmi kérdést még a kurzus irodalombölcselői, még maga +Császár Elemér sem, tudják, e tárgyban tisztán kombinációkra vagyunk +utalva. Én a magam részéről azt hiszem, hogy a tisztességes +mellékalakoknak szintén nem szabad elválni a regényben, de az +intrikusoknak, akik a derék főhősök kiszipolyázására, megrontására, +vérük kiszivására satöbbire törekszenek, ármányos cselszövényekkel, +azoknak szabad, mert azoknak természetesen zsidóknak kell lenniök. + +Lesz itt kérem még akkora irodalom, hogy az a Flaubert, Balsac és +Shakespeare még a sirban is szégyenleni fogják silány törpeségüket s +nagyszabásu kurzusképtelenségüket, amit fércmüveikről még lápiszos +pálcikákkal sem lehet levakarni. + + +A plakát + +A plakát a politikai agitációnak szokásos eszköze. Stilusa egyszerü, +tömör, világos – és rossz, tele hibákkal és magyartalanságokkal. A +hangja pózosan patétikus, az őszinteség hangját még csak meg sem +próbálja utánozni. Érvelése egyszerü, azaz nincs is érvelése, a +plakátokon csak kijelentések olvashatók. De ezek a kijelentések aztán +olyan határozottak, ellentmondást még csak fel sem tételezők, hogy +csalhatatlanságuk nem is lehet kétséges. A plakátot mindig többen +bocsátják ki s igy a plakát szövege alatt mindenkor valamely +tömegalakulat: egyesület, párt, vagy társaság neve olvasható. A plakát +szövegezése és a benne foglaltak egész szervirozása mindig oly módon +történik, hogy a kibocsátó alakulat egészen homogénnek tünjék fel, +mintha mindazok, akik az aláirt név mögött, hogy ugy mondjam, rejtőznek, +gondolatban, érzésben, szándékban, a módszerekről való nézeteikben, de +még talán a korukban és azon izlésükben is, hogy szeretik, vagy nem +szeretik a sárgarépát, teljesen egyek lennének. A plakát hatása +tagadhatatlan és kivételnek kell tartanunk az egyetlen esetet, amikor a +plakát nyilván hiába rikoltott a házak falairól s a kávéházak ablakáról: +mikor a vörös hadsereg egy kis katonáskodásra s egy kis háborusdira +invitálta meg a jámbor embereket, – mert nem hinnénk, hogy akadt egy +proletár is, aki éppen a plakátok imperativuszainak engedelmeskedve, +indult el a kaszárnyákba. + +A politikai plakát évek óta gyakori virág a mi utcáinkon. Körülbelül két +és fél esztendő óta ezek a plakátok irásban és képben mind egyet +mondanak. Azt mondják, hogy hát: a zsidók! Megállapitják, hogy a zsidók +igy, meg a zsidók ugy, aztán kiadják a jelszót, hogy: _igy a zsidókat!_ +és _ugy a zsidókat!_ Az immár óriási csokorban egyike a legujabb +virágszálnak az + +=Éhezünk!…= + +cimü és kezdetü plakát. Ezt a plakátot is természetesen a nemzetközi +_plakát-táv-világgverseny_ győztese, az _Ébredő Magyarok Egyesülete_ +ragasztotta szemünk elé, okulásunkra. + +_Éhezünk!_ – mondja érdemben a plakát. Én pedig azt mondom, hogy éhezik +az, aki éhezik, de nem mindenki éhezik. Vannak, akik nem éheznek, hanem +bőségesen és kitünően táplálkoznak, ötfogásos ebédet esznek, mindenből +csakis a legfinomabbat, ebéd után pompásan megfeketéznek és médiára, +vagy igazi egyiptomi cigarettára gyujtanak. Vannak, akik valamivel +szerényebbek, de még mindig igen kitünően élnek. Vannak, akik gyengén +táplálkoznak és vannak, akik éheznek. Ezt különben a plakát is igy +gondolja, eddig nincs is nézeteltérés köztem és a plakát között. +Olvassuk tehát tovább a plakátot és nézzük meg, hogy kik azok, akik a +plakáton keresztül kiáltják a szörnyü szót, hogy: éhezünk. Kik éheznek? +Azt kell az első szóról hinnünk, hogy a jajszavas plakátot azoknak a +szánandó embereknek a közössége bocsátotta ki, akik éheznek. Mert hiszen +többes számban, többen beszélnek, sőt kiáltanak hozzánk és azt kiáltják, +hogy: éhezünk. + +»_Mi hét esztendő nyomoruságától összetört magyarok_ _még mindig csak +éhezünk._« Helyes. Mi, akik éhezünk e hazában, – magamat is közéjük +számitom, – magyarok vagyunk. Legalább is olyan magyarok, mint akik, +hogy ugy mondjam, nem éheznek. Tehát: mi, éhező magyarok. + +»_Hát nem mi dolgozunk a pesti gyártól kezdve a magyar termőföldön át a +bányák mélységéig minden munkahelyen?_« Helyes, mi dolgozunk, azaz _mi +éhezők_, illetve: _mi dolgozók éhezünk_. Mert ugyebár elsősorban az nem +tud megélni, aki csak a munkaerejével rendelkezik, akinek vagyona nincs, +aki nem vállalkozó, aki nem köt üzletet, aki a munkabéréből akar +megélni, nevezzék azt fizetésnek, vagy akár honoráriumnak. Azaz mégsem +egészen helyes. Mert talán mégis nekünk éhezőknek más közös ismérvünk is +van, mint az, hogy magyarok vagyunk, minket _más alapon lehetne_ és +_kellene_ egységbe foglalni, mint a _magyarságunk_ alapján; mert _nem +minden magyar_ éhezik. A plakát _magyarokról_ beszél, holott _nem a +magyarok_ éheznek, hanem _más kategória az, amely éhezik_. Ezen a ponton +már gyanum támad, már kezdem kétleni, hogy végig egyetérthessünk, én és +a plakát. + +»_A teritett asztalhoz még sem mi ülhetünk!_« Bizony nem! Mi éhezők nem +ülhetünk a teritett asztalhoz! Nem _mi magyarok_. Mert vannak magyarok, +akik ugyancsak teritett asztal mellett ülnek. Kezd nekem ez a plakát +zavaros lenni. + +»_Munkánk gyümölcsének lefölözője: a láncoló árdrágitó autokon robog el +szenvedéseink és szégyenünk vagonlakásai mellett!_« + +Hohó! Itt valami tévedés van, itt baj van. Két kategória van ugyanis, +éhezők és nem éhezők. A plakát rólunk beszél éhezőkről. A mi nevünkben +szól. A másik kategóriának, a nem éhezőknek, azonban csak egy csekély +részét emliti, _a láncoló_ _árdrágitókat. Ebbe én nem mehetek bele._ Én +kilépek ebből a plakátból, az én nevemben ez már nem szólhat, én már nem +kiáltok e szón keresztül, hogy: éhezünk. Mert én igazságos ember vagyok +és az ilyen sikkasztást, hogy csak a láncolókról beszéljenek, a másféle +összes nem éhezőket pedig elhallgassák, ezt nem irom alá. Ez nem igy +van, ez hamis, ehhez nekem, bár éhezem, már semmi közöm nincsen. + +Nézzük tovább, mit mondanak még ők, akik azt állitják, hogy éheznek. +Őszintén megvallva, most már kételkedem abban is, hogy éheznek. Tudom én +nagyon jól, hogy vannak sokan, akik éheznek, de, hogy ők is éheznek, +akik a plakátot kibocsátották, ez még nem biztos. Attól még semmi esetre +sem biztos, mert ők mondják. Hiszen azt már látom, hogy bizonyos +dolgokban _legalább is tévednek_. + +»_A hazafiságot és a vele járó nyomort vigyorogva nézi barok és +kávéházak jóléttől görnyedő asztala mellől, amig nekünk az észbontó +drágaság hullámai… kiölik szivünk minden jó érzését._« Na, ezt nem +ajánlanám. Ha a jó érzés kivész belőlünk, azzal még nem szününk meg +éhezni. + +»_Ő uralkodik tovább, gyülöli a magyart…_« Ki a csodáról van itt szó? Ki +gyülöli a magyart? A csehekről beszél ez a plakát, vagy a románokról? +Még azokat sem vonnám egy kalap alá ilyen föltétlen bizonyossággal. + +»_Hát nem mozdul meg egy komolyan segiteni akaró kéz?_« + +»_Mozduljon meg hát a keresztény magyarság!_« Mondom, hogy erről van +szó! Egy kis mozgásról. Testi mozgásról, egy kis sportról. Ettől jó +étvágyunk is lesz, és, mondom, rögvest lesz ennivaló, rogyásig, +mindnyájunk számára. Igy hiszik ezt az ébredő magyarok. Akik a plakátot +irták. Legalább ők igy mondják. Ők, akik azt mondják magukról, hogy +éheznek. Akik az éhezők nevében, a mi nevünkben, beszélnek. + + +A gyülés + +Egy destruktiv lap már megint kompromittálta az országot. Elküldte +riporterét az ébredők közgyülésére, a riporter följegyezte az ott +látottakat és hallottakat, a destruktiv ujság a riportot közzétette. Az +ébredők kiválóságainak szónoklatait csaknem szószerint reprodukálja a +destruktiv ujság – és ez az, amivel megint kompromittálja az országot, +nyilvánosságra hozván egy csomó ostobaságot. Bezzeg a többi lapok, a +konstruktivek, hallgattak az ébredőknél elhangzott beszédekről. Ugy +hallgattak, mint két és fél esztendőn keresztül minden olyan kis +történetről, amelyet az ország érdekében palástolni kellett. Valamint +például a Hamburgerné esetét, ugy nem irták most sem meg, hogy miket +mondtak a főébredők. Sőt reméljük, hogy amint ama kis történetek után +tették, cáfolni fogják, hogy az ébredők egyáltalán összegyültek s ha +összegyültek is, hogy a gyülésükön valaki beszélt és bármit abból, amit +a destruktiv lap rájuk ken, mondtak volna. Minden egyes mondatuk, minden +hasonlatuk, minden képük a destruktiv riporter által kitalált koholmány, +szemenszedett valótlanság, rágalom. + +Valóban ezek a mondatok, hasonlatok és képek sulyosan kompromittálják a +magyarságot, de már én csak azon a véleményen vagyok, hogy, valamint +azokat a bizonyos cselekedeteket, ugy ezeket a mondatokat, hasonlatokat +és képeket sem kellett volna elkövetni. Az országot _igy_ kellett volna +védeni, de _nem ugy_, hogy ha már elkövették a bünöket, hát most már +letagadjuk azokat. + +Nem, én nem tagadok le semmit, kiteregetek mindent, sőt kommentálom a +történteket. + +Ime a mondatok, hasonlatok és képek, az én destruktiv jegyzeteimmel: + +Hegedüs elnök megnyitó beszédéből: + +»Munkára látott ujra a destrukció és _kiélesitette a széthuzás +sárkányfogait._« A kép pompás. A széthuzás sárkányfogai, azaz fogai. Az +összetartás pávatollai, a torzsalkodás egérfarka s a hasonlat +csirke-esze. + +»Mi megőrizzük a szent koronát is.« + +Ezt is mondta Hegedüs. Én csak azt kérdezem, hogy vajjon milyen +árfolyammal fogják akkor Zürichben jegyezni. + +»Ki felelős a megcsonkitott Magyarországért, ki hozta ránk az ujabb +katasztrófát?« + +Ezt kérdezte Hegedüs. + +»A zsidók!« – oldották meg egyszerre valamennyien a találós kérdést. + +Csak ennyit: Csudálatos, hogy két és fél éven keresztül lehetett és még +mindig lehet ezt a bárgyuságot mondani, amely soha nem volt még +cáfolatra sem érdemes. Csudálatos és szörnyü! + +Turchányi Egon beszédéből: + +»Nem szolgáltatunk anyagot a külföldi spicliknek.« + +Hogyan? Hát az ébredők feladták programmjukat? Tudtommal mindaz, amit az +ébredők eddig csináltak és amit későbbre terveznek és tervezhetnek, mind +anyag a külföldi »spiclik«-nek. Spicliknek, – mondta Turchányi. Szóval, +aki a Hamburgerné-féle szörnyeseteken feljajdul, nem fojthatván el kinzó +fájdalmát, az: _spicli_. + +»Az antiszemita gondolat nem tünt el az ország szivéből.« + +Nem rossz. Gondolat a szivben! Csizma a spájzban! (Ez már alighanem +eltünt!) Érzés a szivben, kedves Turchányi, és: gondolat az agyban, a +kobakban! + +»Zsidómentes Magyarországot csinálunk!« + +Véleményem szerint ez csak több százezer zsidó leölése utján lehetséges, +ugy látszik, hogy az ébredő »eszme« ezt a gondolatszörnyet is magába +foglalja. + +És vajjon lehet-e okos embernek célja a zsidómentes Magyarország? Talán +előbb mégis csak nyomoruságmentes, butaságmentes és gazságmentes +Magyarországra volna szükség! És még azután is előbb jön: a lázmentes, +tüzmentes, pormentes, poloskamentes Magyarország. Mi az, hogy éppen +zsidómentes, mért nem mindjárt svábmentes, tótmentes, piszementes, +kopaszmentes Magyarország? Miért éppen zsidómentes? Az ország +boldogságának csodaszere _még mindig és már megint_ ez! És mindig _csak_ +ez? Hogy mire rá nem érnek az urak!? + +»Legeredményesebben a kecskeméti csoport dolgozik.« + +Meghiszem azt! És az orgoványi! + +Budavári–Buturescu: + +»A végső győzelem az ébredőké lesz.« + +Hindenburg és Ludendorff már kompromittálták a végső győzelemre +vonatkozó prognózisokat. Valami mást kérünk! Talán csak ilyen szerényet: +»A legelső utcai verekedés az ébredőké lesz.« Egy kis honmegváltó +verekedés. Egy kis eszme. Egy kis »megőrizzük a szent koronát.« + +»… ennek csak akkor lesz vége, ha vagy ők, vagy mi a porondon alul +maradunk.« A szórend egészen jó, igazi román szórend, de még jobb lett +volna igy: »ennek lesz csak vége akkor, ha ők mi alul vagy porondon a +maradnak.« Dombos az oldala lett, nem lehet ám gyere ki! + +»A nemzetvédelem céljaira meginduló lapot kötelessége lesz minden igaz +magyarnak támogatni.« + +No de a zsidóknak is szabad lesz ugy-e? Sőt, ha már _támogatásról_ van +szó, nekik is _kötelességük_ lesz. _Muszáj_ lesz nekik, mi? Egy kis +_kényszerönkéntes_ adományért nem megyünk a szomszédba, mi? + +Hegedüs György az egy milliót adományozó Lénárd palihoz: + +»Gratulálok. Ez _egy_ óriási lökést ad a dolognak.« + +Igen helyes. _Egy_ millió valóban csak _egy_ lökést ad. _Több_ lökéshez +_több_ millióra van szükség. No de majd talán a _zsidók!_ + +Pálóczi Horváth István: + +»A legnagyobb kitüntetés, ami magyar embert érhet, hogy az ébredő +magyarok egyesületének elnöke lehet.« + +No én akkor inkább a Nobel-dijra pályázom. + + +A közbeszólás + +A közbeszólás igen jelentékeny parlamenti müfaj. A közbeszólások jobban +mutatják a kort, a melynek parlamentjében elhangzanak, jobban magát a +parlamenti, sőt országos közszellemet, mint bármely más dokumentum. A +parlamenti beszéd, ha érdemes ember mondja, világot vethet a +közállapotokra, nagy területek áttekintését teheti lehetővé, sőt a szem +elől elrejtett jelenségeket is napfényre hozhat. De a közbeszólás a +lelkek rejtelmeibe ad betekintést. A beszédnek is meglehet a maga +objektiv célja, de az elmondójának igazi valójából nem sokat árul el, +gyakran semmit, sőt valószinüleg csak jobban elfedi a beszélő +szándékait, politikai és egyéni rugóit. A lelket gyakran eltakarja a +beszéd, de nem mutatója az értelemnek sem; a beszéd egyrészt eleve +eltökéltség s bizonyos mértékben mindig képmutatás, másrészt előzetes +készülésnek, studiumnak, másokkal való együttmöködésnek eredménye. A +közbeszólás azonban közvetlen, gyors, meztelen és eláruló. A közbeszólás +mögött mindig indulat van. A közbeszólást nem előzi meg előzetes alku +mással, sem a közbeszóló alkuja önmagával. A közbeszólás mindig ugy hat, +mintha a közbeszóló elszólta volna magát. + +Számomra döbbenetesen érdekesek a nemzetgyülési közbeszólások. Aki ennek +a kornak a történetét majd megirja, sokat fog meriteni e +közbeszólásokból. Ezek a korszellem legrikitóbb virágai, ezek adják az +egész »virány« szinét. E közbeszólások alkalmával a szájak, mint +barlangok nyilásai nyilnak meg s végtelen sötétségek kénköves mélyébe +pillanthatunk a nyilásokon át. Beniczky beszélt s ha mindent tudtunk is, +megdöbbentettek bennünket a konkrét adatok. De a közbeszólók +közbeszóltak s a Beniczky történeteinek megkaptuk a lelki rugóit, +amelyek mellett eltörpültek maguk a tények. A közbeszólók közbe- és +elszólásaiból a gondolkodás oly pokoli aberrációját, az emberi érzések +oly groteszk karikaruráját olvashattuk ki, amelytől a normális ember +esze és szivverése megáll. Ha ugyan normálisnak mondható ma a kivételes +ember, aki logikusan gondolkodik, egyszerüek és tiszták az érzései s +ösztönszerü hajlamossága van arra, hogy mindig emberséges ember +maradjon. + +A nemzetgyülés bármelyik ülése bővelkedik közbeszólásokban. Legfőbb +közbeszólók azok, akiknek lelki konstrukciójuk a legkurzusképesebb. A +közbeszólásaik elárulják, hogy akárki beszél, bármit mond, ha igaza van +is, igazat mond is és okosan és jót is akar, az ő számukra hiába beszél. +Az értelem fegyvereivel ők megközelithetetlenek. Hogy ugy mondjam, +kérlelhetetlenek. A közbeszólások csaknem tisztán mutatják a kurzus +igazi célját és eszközeit; ha maguk az önmagukat eláruló közbeszólók +történetesen beszédet mondanak, egy órai beszéddel sem tudják oly +világosan elénk állitani programmjukat, céljukat és inditó okaikat, mint +egy-egy közbeszólásukkal. A beszédeikben ők maguk is majdnem mindig +valamelyes kulturmezt adnak annak, ami közbeszólások alkalmával +egyszerre nyers meztelenségében ugrik elénk. + +Beniczky beszél – és Szabó István, a sokorópátkai, hangosan nevet, +Beniczky beszél, az emberben megfagy a vér – és Fangler Béla azt mondja: +»Ma örömteljes sábesz van Izraelben.« Beniczky hidegen, objektiven +bünnek mondja a rablógyilkosságokat, Meskó Zoltán csaknem lirai +szomorusággal sóhajtja erre: »S ez »keresztény« ember!?« Megtörtént +esetekről van szó s cél az, hogy ilyenek ne történhessenek többé, – +Patacsy Dénes azt mondja: De örülnek ennek az ellenségeink! Bodor +György: Miért nem mondja, hogy mit csináltak a vörösök? Dáner Béla: +Szolgálatot tesznek a zsidóknak! + +Olvasom az ülésről szóló tudósitást és szörnyüködöm. Furcsa ötleteim +támadnak, mert valakivel, valakikkel vitára szeretnék kelni. Az az +érzésem, ha a közbeszólás nem lenne felelősség nélkül való müfaj, talán +mégis okosabbak lennének a közbeszólások. Vagy ha nem is a felelősség +érzése változtatná meg őket, mégis a közbeszólók félnének a +következményektől; mindjárt kevesebb közbeszólás hangzanék el például, +ha a közbeszólónak valamely intelligens ember megmagyarázhatná a saját +közbeszólása értelmét s állania kellene az igazság érveit, amely +visszaveri a nivótlan okvetetlenkedést. Mert a valóságban a szónok +beszél tovább, a közbeszólóval senki érdeme szerint nem foglalkozik. +Nincs, aki kijavitson, megmagyarázzon, leintsen. Furcsa ötletem támadt, +szerettem volna elmenni például Fanglerhez, mondjuk interjura. Valahogy +simán kezdeni vele a beszélgetést, ugy szépen, szőrmentén kisimogatni +belőle, hogy hát hogyan is értette azt az örömteljes sábeszt, ez-e +minden mondanivalója a rablógyilkosságokról, ez-e az egyetlen gondolat, +amit az ártatlan kis Duna-Tisza közti történetek az ő elméjében +kiváltanak? Kiváncsi vagyok rá, hogy vajjon kettős beszélgetés közben +is, egy kis előzetes kikészités, hogy ugy mondjam, gyógykezelés után is +olyan-e ez az elme s ez a lélek, amilyennek a közbeszólása mutatja. + + +A sajtókuli + +Egy egyetemi városban harmincan, főiskolai hallgatók, furkósbotokkal +elindultak, hogy három zsidó vallásu kollégájukat igazoltassák. +Megtalálták a három zsidó fiatalembert, körülfogták őket s megkezdték, +megpróbálták az »igazoltatást«. Az egyik zsidó fiatalember revolvert +használt s a harmincnak egyike sulyosan megsebesült. Ez a közismert, nem +uj, de különböző formákban megujuló tényállás, legalább is annak rövid +vázlata. + +Már most kiki egészitse ki ezt a vázlatot, az egyes főbb mozzanatokat +kapcsolja össze, kisérelje meg az egész történetet elejétől végig +rekonstruálni, akár a legapróbb részleteiben is. Amikor készen van, akár +Ön, kedves Olvasóm, ezzel a müvelettel, akkor közlöm Önnel, ha +véletlenül még nem tudná, hogy erről az eseményről irván az egyik +kurzuslap, merényletnek bélyegzi a zsidó vallásu tanuló tettét, +merényletnek állitja azt, hogy hogy revolvert használt. + +Most álljunk meg egy pillanatra és csodálkozzunk. Ha azután tovább +foglalkozunk az eseménnyel s a kurzus-lap arról szóló hiradásával, +akkor, félek, hogy nem értünk egyet, én és kedves olvasóm, akik pedig az +által, hogy én e cikket irom s Ön azt olvassa, ugy közeledtünk +egymáshoz, hogy nagyjában sok mindenről azonos a véleményünk s aránylag +rövid elmélkedések után azonos konkluziókra juthatunk. Azt hiszem, máris +nem értünk egyet, kedves olvasóm, különösen, ha Ön higgadt, mindent +megértő és megérteni igyekvő ember, mert attól tartok, hogy erről a +dologról ugy vélekedik: Hát van ilyen felfogás is, hát igy is lehet ezt +gondolni, ez is létezik. Ugy képzelem, hogy Ön ezt gondolja. Én pedig +hevesen tiltakozom az Ön véleménye ellen és határozottan állitom, hogy +ilyen felfogás nem létezik. Ezt az otromba gonoszságot csupán leirják és +sok ezer példányban kinyomatják, de nincs élő ember, aki az esetről igy +gondolkodna. Nem igy gondolja az ujsághir megirója sem, ő maga sem +tartja merényletnek a zsidó tanuló cselekedetét, nem igy gondolja a +szerkesztője, nem igy gondolja az olvasója. Mindenki tudja azt, még a +kutmérgező hirek gyártói, kitalálói, hamisitói, szinezői is, hogy nem +merénylet az, ha hármat harmincan az országuton furkósbotokkal +körülfognak, igazotlatnak s ebből aztán az sül ki, hogy a három közül +valamelyik revolvert használ. Mindenki, még ha indián is, tudja azt jól, +hogy itt merényletről, még ha holtan bukna is el a harminc furkósbotosok +egyike, csak a harmincak részéről lehet szó. A sajtókuli azonban, a toll +e morall insannityje, aki éhbérfizetésért még a lelke üdvösségét is +eladja, ugy agyalja ki a hirt, hogy merénylet-ről ir, annál is inkább, +mert a nevét nem irja a hir alá, mert nem ő, hanem a lap maga viseli az +»erkölcsi« felelősséget; a lap pedig, Istenem, ki az a lap? A lap: +senki. Ha ostobaságról, ha gonoszságról van szó, akkor: én nem, hanem a +többiek. A szerkesztő azt mondja: Nem én irtam. A cikk »irója« azt +mondja: Nem irtam alá, tőlem ilyent kivánnak, ezért fizetnek, ilyesmikre +adtak generális utasitást, ilyesmik kigondolásáért, gyártásáért fizetnek +engem, ez a lap »szelleme«. Igy jön azután létre a hazugság, a +sajtó-gonosztett, igy készül el a méreg, a kutméreg, amelynek nincs +gazdája, amelyet senki nem talált fel, senki nem gyártott, amelynek +létrejöttéhez senki még csak segédkezet nem nyujtott, amely azonban +mégis van, van és lesz, még ha senki be nem veszi is, mégis mérgez. + +Ha a klubban, vagy a kávéházban az ember szóvá teszi az ilyen kis hirt, +a céhbeliek mosolyognak a naivságon és bölcsek ők velünk, +tájékozatlanokkal, skrupulózusokkal szemben. Ártatlanul mosolyognak a +kaucsukgalléru, lenhaju és kékszemü feketéző és kártyázó partnerek +(partnerei a kutyának, de nem nekem!) – és, ami a fő, velünk egy +véleményen vannak. »Én nem, hanem ők, a marhák«, – mindig ez a +végeredmény. Mindenki szellemi és erkölcsi alibit igazol. Nagy ritkán +akad egy-egy vakmerő, aki köti az ebet a karóhoz és erősiti, hogy igenis +merénylet történt – s előadja az esetet még rikitóbban, mint ahogy +megiródott, hivatkozik tanukra, okiratokra, hogy igenis, ezuttal +rendkivüli esettel állunk szemben, a három zsidók egyike, az ő egészen +hiteles értesülése szerint egészen indokolatlanul használt revolvert, +mert a harmincak nem is voltak harmincan, csupán hárman, vagy ketten, +vagy eggyen, vagy még kevesebben, nem is volt egynél sem furkósbot, +csupán egy-egy pehelyszál, egy aznap született kis galambból, a +szelidség szimbólumaként, nem is akarták a hármakat igazoltatni, csupán +azt szerették volna megtudni, hogy hány óra, mert az övéké nem jár. +Érvelnek, handabandáznak, letagadnak, hazudnak, – ez a ritkább fajta, a +kivételes. A nagy többség siet veled egy véleményen lenni, ő is meg van +botránkozva, ő is elitél, ő is rosszal, – de másnap megint olvashatod a +testvéred esetét, akit éjjel hárman megtámadtak a Wesselényi-utcában, +azt kérdezték tőle, hogy zsidó-e, vagy nem zsidó, s máris fejbe +kólintották, olvashatod a hirt, mely szerint öcséd legalább is +rablógyilkosságot, zsebmetszést és betöréses lopást követett el a kurzus +ellen, gyalázta a vallást, árulta a hazát stb. stb. Olvasod a szörnyü +hazugságot, a kutmérget, s megáll az eszed az elcsodálkozástól, – +délután pedig megint látod a klubban, vagy a kávéházban a hir angyali +szelidségü, mosolygós, lenhaju és kékszemü gyártóját, kitalálóját, +iróját, feldolgozóját, hamisitóját, nyugodtan feketézni, mert hát nem ő, +ő nem, ő nem is antiszemita, sőt ő progressziv és szocialiasta, hanem – +ők, a többiek, a lap szelleme és a szerkesztő. Rettenetes! + + +„Keresztény-nemzeti“ irány + +Giesswein Sándor mondta egyik nyilatkozatában a kurzusról, hogy: +»ugynevezett keresztény« irány. Jól esett ezt a kis módositó szócskát +hallani olyan ember szájából, akit hivatalos tekintélynek is ismerhetünk +el abban a kérdésben, hogy mi keresztény és mi nem keresztény. A mai +politikai és társadalmi irányt feltalálói és továbbfejlesztői +elkeresztelték »keresztény-nemzeti«-nek s makacsul ilyennek nevezik. Az +elnevezés hamis, ezt minden gondolkodó embernek tudnia kell, még talán a +kurzus hivőinek is. Mert vizsgáljuk csak meg, hogy mit foglalhat magában +ez a szó: _keresztény_ és milyen alapon volna a kurzus kereszténynek +nevezhető. + +_Keresztény_, – ez a jelző, nemzetközien konvencionális használat +szerint megillethet olyan erényeket, melyekkel az Uj Testamentum +Krisztusa ékeskedett és melyek alapelvei, valamint minden vallásnak, ugy +hangsulyozottan a keresztény vallásoknak is. _Kereszténység_ – ez a szó +összetett fogalmat jelöl meg, amelynek alkatelemei: a felebaráti, minden +emberre egyformán áradó szeretet, megértés és bünök megbocsátása, +szelidség, szerénység, alázatosság. Keresztény például az a férfiu, aki +a mondott erényekkel ékeskedik, akinek eszményképe az Uj-Testamentumban +megkonstruált Jézus. Világszerte ezt értik az alatt, hogy keresztény. De +kereszténynek nem nevezhető például egy köruti illatszertár, azért, mert +keresztény vallásu ember a tulajdonosa. Az illatszertár ettől még marad +épp olyan illatszertár, mint a többi, a tulajdonos vallása miatt magára +az illatszertárra a keresztény jelző még nem alkalmazható, amint nem +alkalmazható például az állami halálos-itéleti végrehajtóra sem; +organikus kapcsolat a jelző és a jelzett szó között ez esetekben fenn +nem állhat, a jelző alkalmazása tudatlanság és visszaélés lenne. +Ellenben keresztény például a templom, amelybe vasárnaponként a +keresztény vallásban megkeresztelkedett hivők összegyülnek és istenes, +keresztényi dolgot müvelnek, imádkoznak. Egy uszoda például már nem +»keresztény«, mert ott összegyülhetnek ugyan keresztény hivek, de amit +ott müvelnek, ha szükséges és emberi is, nem speciálisan keresztényi +cselekedet, nincs vonatkozásban az ő kereszténységükkel, hogy éppen csak +uszodáról beszéljek. + +Valamint azonban a köruti illatszertár nem keresztény még amiatt, mert +keresztény a tulajdonosa, ugy a mai kurzus nem keresztény attól, hogy +keresztény vallásu emberek fejéből pattant ki a koncepciója, hogy +keresztény vallásu emberek gyakorolják benne a politikai hatalmat, s +hogy intézményeiben keresztény vallásu embereknek, legalább is azok +bizonyos kategóriáinak az érdekét istápolja. Mindettől a kurzus még nem +keresztény, hijával lévén a keresztényi erényeknek, legelsősorban a +szeretetnek, megbocsátásnak, türelemnek, és szelidségnek. Annál kevésbbé +keresztény, mert viszont ékeskedik oly erényekkel és tulajdonságokkal, +amelyek a kereszténység fogalmával együtt már nem is emlegethetők. +Bosszu, megtorlás, harciasság, fajgyülölet, kiméletlenség és sok esetben +kegyetlenség, bünök elkövetése és palástolása, – mindez ellentétje a +kereszténységnek. A kereszténységgel alig fér össze még az igazi bünösök +megbüntetése is, hát még az ártatlanoké! Az igazi kereszténység +gondolatköréből alig fakadhatnak az uszitó irások, melyeknek cime +nap-nap után: _Sujtson le a kard!_ + +Ez a »sujtson le a kard« eszmekörü politikai szemlélet lehet magyar és +nemzeti, lehet helyes és igazságos, lehet minden járulékával együtt +okvetlenül szükséges – amint hogy nem az! – és az egyedül lehetséges +politika, minden jóval dicsekedhet, de a keresztény jelző azt soha meg +nem illetheti, akik vele kapcsolatban a keresztény szót használják, azok +bünt követnek el, lényegesen nagyobbat a hamis névhasználatnál. + +Istenem, a gyakorlati élet sok alantas cselekedetre is rábirja az +embert, az egyént s néha az összességet. Megtörténhetik, hogy valaki, +végső szorultságában, amikor már nincs másképen megoldás, talán – Uram +bocsá’! még pofon is üti az embertársát. Ez megtörténhetik, de _ez_ a +cselekedet _nem keresztényi_ cselekedet. Istenem, megtörténhetik, hogy +egy társadalom, egy politikai közösség, egy egész ország, végső +szorultságban valamely politikai irány – Uram bocsá’! keresztény-nemzeti +– cselekedeteit követi el, de ezek már nem lehetnek az ő keresztényi +cselekedetei. Istenem, cselekedetek sorozatáról, intézkedésekről és +intézményekről, eszközökről és azok eredményeiről van szó, mindezek +összessége menthető a végső szorultsággal, mindezek összességéről +állitható, hogy okvetlenül szükségesek, hihető, hogy mások helyettük +nincsenek, – ennek a birálatával most nem foglalkozom, azonban mindezek +összességének a _keresztény_ jelzővel való illetését tévedésnek, a +kereszténység ellen elkövetett bünnek állitom. Igy kell, hogy tudja ezt +minden ember, aki magát kereszténynek vallja, igy kell ezt tudnia +magának Friedrich Istvánnak, Bangha páternek és Prohászka Ottokárnak, +sőt még Andrássy Gyulának is odahaza, ha magukban vannak. + +Mit akarnak tehát mégis ezzel a jelzővel, hogy _keresztény?_ Mi közük e +szóhoz? Minek nyulnak hozzá? Miért detronizálják, miért rántják le +önmagukhoz, az emberi, sőt tulságosan emberi, profán cselekedeteikhez? +Elvégre az, hogy a kurzus antiszemita, az még nem jelenti azt, hogy a +kurzus keresztény. Sőt ellenkezőleg, ha keresztény lenne, antiszemita +sem lehetne. Mindezt tudniok kellene az igazi keresztényeknek, ezt igy +kellene tudnia, mondom, akár Bangha páternek is. Giesswein Sándor, amint +látom, _igy_ tudja. + + +Miért oly későn? + +Bangha páterről szólok. Tudjuk, hogy a páter nagy beszédet mondott az +egyetemi templomban. A beszéd tartama, legalább kivonatosan, közismert. +A sajtó foglalkozott a beszéddel, kommentárral kisérte azt. A páter, +hogy ugy mondjam, humanisztikus hangokat hallatott. Ő maga a +»humanisztikus« szó helyett bizonyára a »keresztényi« jelzőt használná. +Jól van, ne ragaszkodjunk a szavakhoz, tegyünk egy kis engedményt és +mondjuk mi is, hogy a páter, amikor sok rut gonoszságot, a gyülölködést, +az igazságtalanságot, a hazug önámitást, az ördögi indulatokból fakadó +cselekedeteket elitélte, akkor keresztényien szólt. Ismerjük el, volt a +beszédében bölcseség, igazságosság, méltányosság. Ne legyünk +rosszhiszemüek, ne gondoljunk pálfordulásra, ne köpönyegforgatásra, sőt +eső után köpönyegre se, annál kevésbé, mert még nem mult el az »eső«. Ne +kutassunk titkos rugók, rejtett inditó okok után se, ne kombináljunk +ilyenekről, mert tévedhetünk is. Örüljünk a páter beszédének, tehát ne +becsüljük le jelentőségét, örüljünk annyinak is, amennyit mondott és +örüljünk, ha csak most mondta is. Ebbe a »most«-ba bele kapaszkodhatunk, +ha mégis minden áron rekriminálni akarunk. De megtették ezt már mások, +sokak részéről hangzott fel a beszéd után ez a kérdés: Mért oly későn? +Több, mint két esztendeje élvezzük már az ugynevezett keresztény kurzus +áldásait, gyönyörködünk annak diszes virágaiban – és csak most, több +mint két esztendő multán hallottunk jelentős ember szájából, +potentátéból és kurzusbeliéből, olyan beszédet, amely inti, szeliditi, +sőt szigoruan megrója az elvakultakat. Ez intő, sőt megrovó beszéd után +feltették már sokan a kérdést, hogy mért oly későn? – de én nem átallom, +hogy az immár nem uj kérdést megismételjem, megismétlem pedig azért, +hogy megtoldjam, hogy kiteljesitsem, hogy ne csak a páterre, hanem +másokra is, mindenkire, akit illet, kiterjesszem, hogy elmélyitsem, hogy +annak minden liráját: a csudálkozást, a megdöbbenést, a keserü fájdalmat +kiöntsem, hogy a kérdést más formában, de hasonló tartalommal +elkiáltsam: Uristen, hogy lehet az, hogy két esztendő alatt száz és száz +megbotránkozott lélek el nem harsogta a maga vétóját, kétségbeesett +sikollyal el nem kiáltotta a maga megállj-ját, amikor a kurzust jellemző +tettek dühöngtek, amikor egy egész szörnyü organizáció uszitott azokra, +egy még soha nem volt sajtó védte, letagadta, körmönfont ideológiával +feldolgozta azokat. Felteszem a kérdést: hogy lehet az, hogy +rejtekhelyeken lapult meg az emberiesség, hogy a bátorság csak gonosz +vakmerőség formájában jelentkezett, hogy nem akadt olyan ember, aki +tehette volna s meg is tette volna, akinek a szájából sullyal és +hatással hangzott volna el, hogy intő és elitélő szózatot hallatott +volna. Olvastuk-e valahol, ahol nem tehetetlen és meddő panaszképen +hangzott volna el, hanem leintésképen és hatással, hogy gyilkolni bün, +ártatlan embereket bántani nem igazságos dolog, hogy az élet és az épség +kincs, hogy nem szabad senkinek megsérteni az emberi méltóságát, hogy +senkit nem szabad bántani, még csak sérteni sem, még a bünös felett is +csak az arra hivatott tényezők és megfelelő eljárás után itélkezhetnek, +hogy nem jogosultak a népitéletek és különben is mentegetőző hazugságok +az azokról szóló mesék, hogy minden ember derék, aki dolgozik és +gonoszságot nem követ el, hogy minden helyes ut elérésének meg vannak a +maga észszerü és egyedül célhoz vezető eszközei s más eszközökhöz +folyamodni legalább is ostobaság, hogy nem muszáj balsorsunkban a ránk +zudoló nagy károkért okvetlenül bünbakokat keresnünk. + +A Bangha páter beszéde meglepetés. És az a szomoru, hogy még ez is +meglepetés. Nem hangzott el ennyi méltányosság itt két esztendőn +keresztül s nem is iródott le a kurzus-könyvekben és a kurzussajtóban. +Pedig sok minden meg nem történt volna, ha azokat is, akik nem +uszitottak, nem bujtogattak, hangos és hamis viszontvádaskodással nem +palástoltak, akik maguk gaztetteket el nem követtek, legalább is egy +rejtett, hallgatag s talán lélkük mélyén örömérzéseket kiváltó +szolidaritás nem jellemezte volna. Csak ilyen szinte kárörvendő +szolidaritásra tudhat gondolni, aki felismeri annak tragikus +jelentőségét, hogy a Bangha-féle beszéd csak most történt meg, és ilyen +beszédet csak az egyedüli Bangha páter mondott. Pedig milyen szép lett +volna, ha teszem két esztendővel ezelőtt egy főpap, kezében a +kereszttel, megjelenik a nyilvánosság előtt és Jézus által tanitott és +parancsolt módon cselekszik; szól a vandalizmusban részegültekhez és +szelidségről, megbocsátásról, szeretetről beszél. Talán lett is volna +valami hatása. + + +Néhány feddő szó a Ref. lelkészhez + +Lelkész Ur! + +Ön levelet irt a Szózathoz, ezt a levelet a Szózat december 29-iki száma +közölte. Ebben a levélben Ön azt állitja, hogy a magyar zsidóság a +világháboru frontharcaiban számarányán alul vett részt. Állitásához +statisztikai számokat mellékel, állitását s a számok helyességét +érvekkel igyekszik bizonyitani. + +Ez az Ön levelének tartalma. + +E levél alapján bátor vagyok Önt figyelmeztetni arra, hogy az +akasztásokat törvény szerint Bali Mihály hóhér végzi, az utcákat az +utcaseprők tisztitják, a járókelők besározott cipőjét a főbb utak mentén +nem a trafikosok s nem a füszerkereskedők, hanem a cipőtisztitók +pucolják ki, ha pedig valakinek lyukas a foga és fáj, az nem a +konfliskocsishoz, nem is az ügyvédhez megy vele, hanem a fogorvoshoz. +Azaz: kinek-kinek megvan a maga hivatása s kiki végzi a maga +mesterségét. A »sutor ne ultra crepidam«-tilalom nagyjában érvényes a +társadalmi munkát végző emberek közt. És igen helyes, hogy ez igy van, +sok kontárkodás történne, ha másképp lenne. + +Bizony, a cipőtisztitó megkeféli, kenőccsel bekeni a cipőt s +kifényesiti, ellenben a tyukszemet már nem ő vágja, azt átengedi pedikür +elnevezésü távoli kollégájának. A tanár tanitja a diákokat és +diákisasszonyokat, de a peres ügyeiket már nem ő intézi, hanem az +ügyvéd, a betegségeiket nem ő gyógyitja, hanem az orvos. Tökéletesen +kiki csak a saját mesterségéhez ért, amelyet kitanult s +hosszabb-rövidebb időn keresztül gyakorolt – más terrénumokra ha bárki +eltéved, nyilván tökéletlent produkál; de különösen azt szokták az +emberek egymás figyelmébe ajánlani, hogy senki hivatlanul ne +prókátorkodjék. + +Milyen baj is származnék abból, ha a latin nyelv tanára vakbélroham +esetén felmetszené a tanitványa hasát. Milyen kevés látszata lenne +annak, ha a sebész tanitaná a leendő mérnököket geometriai analizisre. +De milyen idétlen dolog lenne az, ha az elefánt táncolna, a jegesmedve +kukorékolna, a kakas pedig kukorékolás helyett hajnalban azt mondaná, +hogy pitypalatty! + +Ön, lelkész Ur, egyelőre még nem igen érti, hogy miért tartozik mindez +Önre s mi az összefüggés az elmondottam igazságok s az Ön levele közt. +Majd segitek. + +A lelkészi teendőket a lelkész végzi. A lelkész tartja az +istentiszteletet. A lelkész oktat a vallásra. A lelkész prédikál és a +lelkész imádkozik. A lelkész megáldja a hiveket. A lelkész ápolja az +Istenbe vetett hitet, inti az elbizakodottakat, megfeddi, de megtériteni +igyekszik az Istent tagadókat, a lelkész vigasztalja a szenvedőket. Sok +mindenféle teendője van a lelkésznek, ami szép s ami lelkészhez méltó. +Akár katolikus, akár református, vagy akár zsidó az a lelkész. A +lelkésznek fenkölt gondolkodásu férfiunak, vallási és erkölcsi +példaképnek kell lennie. + +Milyen furcsa lenne az a lelkész, aki például nyilvános mulatóhelyeken +táncprodukciókat végezne. Pedig a parkett-táncosok, akik ezt teszik, egy +cseppet sem furcsák. Milyen furcsa, rettentően furcsa, érthetetlen, +elriasztó, kiábránditó lenne az a lelkész, aki például Bali Mihályt +helyettesitené az ő mesterségében. Mert még az a lelkész is disszonáns +hangulatot keltene, aki, mondjuk, fegyveresen kivonulna a lázongó tömeg +ellen és lőne rá. Ebben a hivatásban elképzelhető a katona, a rendőr és +a védőr, – de a lelkész csak ugy képzelhető el, csak ugy lelkész, ha +kereszttel, vagy imakönyvvel a kezében szeliditő szavakkal fordul a +tömeghez. + +Különösen a lelkész az, aki sok mindenféle dolgot nem cselekedhetik, +akinek sok minden, amit más valahogyan még csak megtehet, nem áll jól. + +Tagadhatatlan, hogy az emberek a szorosan vett foglalkozásukon kivül +mást is csinálnak. De azért vannak határok, vannak egymást kizáró +funkciók, vannak ütköző felületek. A tanár nemcsak tanit, hanem esetleg +ujságba is ir. Az ügyvéd nemcsak peres ügyeket visz, de esetleg +nemzetgyülési képviselő is és politizál. + +De a lelkész nem hord kézigránátot és nem hirdet gyülöletet. A lelkész +nem harcol, különösen rut harcban nem vesz részt. A lelkész nem támad, +nem rágalmaz, nem káromkodik, fenyegető röpiratokat nem ir s nem lelkész +mondta el Szabó Dezső fulmináns beszédeit két esztendő előtt. A lelkész +szeliditeni igyekszik az emberből itt-ott kiütköző fenevadat. A lelkész +meg akarja akadályozni a gonosz cselekedetet. + +Már most lelkész létére minek avatkozik Ön bele támadó, feljelentő +félként ebbe az áldatlan perpatvarba, amely itt a zsidókérdésben folyik, +minek akkor, amikor az vérre megy? Lelkészhez méltó volt figyelni azt, +hogy miféle kategóriából halt meg több vagy kevesebb a fronton? Én nem +vagyok lelkész, azaz, hogy a legigazabb lelkész vagyok, én küzdök az +emberiségért, küzdök az igazságtalanság ellen, de az én eszközeimen +kivül állnak az afféle adatok, hogy hány zsidó esett el a +frontharcokban, tiz millió-e, vagy egy se. Kisérjék figyelemmel ezeket +az adatokat az ujságirók, politikusok, publicisták és szociológusok – én +akkor, amikor büntettek elkövetését zsidók ellen istentelenségnek +kiáltom ki, nem vagyok figyelemmel az efféle számokra. Sőt még csak nem +is a zsidókat védem, mert védeném a kinaiakat és négereket is, +kegyetlenség, butaság és gonoszság ellen. + +Tetszett volna az antiszemita perbe akkor beleavatkozni, mikor ama +bizonyos dunántuliak, vasmegyeiek, szabad a vásár kiáltással megtámadták +községük zsidait s néhányat megöltek. Tetszett volna akkor megjelenni, +kezét az égre emelni s Isten tiltó parancsát dörgeni. Ez lelkészhez +méltó cselekedet lett volna. De ez a levél! A zsidókat feljelenteni, +bevádolni most, a mai időkben? Én, ha egy zsidó se lett volna a fronton +és én lennék az egyetlen ember, aki ezt tudnám, dehogy mondanám el. +Most!? Isten ments. + +Különben, anélkül, hogy csak egy ilyen számokra vonatkozó cikket akár +zsidó, akár keresztény lapban is olvastam volna, anélkül, hogy az e +kérdésre vonatkozó adatokat ismerném, állitom, hogy az Ön számadatai s a +valószinüsitő érvei igen gyengék. A levelében elvégzett szellemi müvelet +valódi hivatlan prókátorkodás, nem sikerült jobban, mint mikor a borbély +fogat huz. + +Ne tessék ilyen politikát, ilyen harcias, sőt tudományos kirándulásokat +csinálni, kedves Lelkész Ur! Már ha valami furcsát akar cselekedni, +akkor már inkább csak parkett-táncot tessék valahol járni, még az is +helyénvalóbb lesz. + +A levél olvasásakor a levél maga nem lepett meg, csupán az aláirás: »Egy +református lelkész.« Ez kiábránditó volt. Nem lett volna abban semmi +különös, ha Ön azt irta volna, hogy egy bus magyar, vagy: egy haragos +ember, vagy: egy antiszemita. Csak azt ne irta volna: hogy: lelkész. Én +szégyenlem magam a tettéért, mint protestáns vallásban nevelkedett +ember. + +Meg vagyok azonban győződve arról, hogy ha ezt a kis szemrehányást +elolvassa, igazat ad nekem és Ön is szégyenleni fogja, amit cselekedett. +Bizonyos vagyok ebben, hiszen már előre voltak efféle balsejtelmei, hogy +majdan szégyelnie kell magát, mert hát nem is irta a levél alá a nevét, +csupán ennyit: Egy református lelkész. Tettét tehát, mint az emberek a +kis piszkos dolgaikat, suttyomban követte el. + + +Tak és nak + +Ezek igeragok. A többes harmadik személy ragjai. Például: Gyilkoltak, +uszitottak, hazudnak, letagadnak. Nincsen ma aktuálisabb ragja a magyar +nyelvnek, mint ez a kettő. + +A tunk és unk szintén igeragok. De a többes első személy ragjai. +Manapság nem igen használatosak. Nincs is rájuk szükség, mert hát oly +sokat tak és nak, hogy egyelőre másról nem is lehet beszélni; már pedig +ki lenne olyan bolond, hogy ilyesmit mondjon: Gyilkoltunk, +letartóztattunk, kinoztunk, uszitottunk, hazudtunk és hazudunk, de +viszont mindent letagadunk. + +Egyre-másra halljuk és olvassuk ezeket a ragokat, már mint az elsőket, a +tak-ot és a nak-ot. Tak, nak, tak, nak, – igy kattog a fülünkbe, mint a +vonat kereke. Tak, nak, tak, nak. Halljuk, és olvassuk, amint a közéleti +nagyságaink és kicsinységeink sorra fölszólalnak – és valamennyien csak +ezt a két igeragot használják. A jó Bangha páter volt az első, aki +kiruccant a kurzus hősei ellen és azt mondta róluk, hogy: tak és hogy: +nak. Most a másik páter, Zadravecz is szónokolt. Ő is igéket mondott. +Csunya igéket s az igékhez ő is ezeket a ragokat ragasztotta, hogy: tak +és nak. Igy mondta: »A kereszténységből politikai jelszót csináltak!« +Kik csinálták: Ők! Persze, hogy ők. Mindig csak ők, Vitéz Adolár, +Fütykös Boldizsár, Bunkófejü Antal, Tüzesnyelvü Pál, Szeretetfy Ábel, +Szelidh Gyula és a többiek. Csakis ők. De mi nem. + +Sorra pengetik és kattogtatják ezeket a ragokat korunk hősei. Bangha, +Zadravecz, Bethlen, Friedrich, Andrássy, Haller, Pekár, Szabó, Tassler, +Fangler, Budavári, Szmrecsányi, és mind, mind, valamennyi. + +Tehát: proletárnyuzást, destruktivüldözést, antiszemitizmust csinál-tak. +Munkások és zsidók ellen uszitot-tak. Letartóztat-tak, bezár-tak, +ártatlanokat bántot-tak, kinoz-tak, internál-tak, népitéletet +tartot-tak, utcán vereked-tek, mindezt a sajtójukban agyon hallgat-ták, +letagad-ták, magyaráz-ták, védték, a szenvedélyeket tovább szitották, +kádárlehelkedtek és lendvaiaskodtak; akiknek ez nem tetszett, azt +elhallgatat-ták, följelentet-ték, bezár-ták, a kávéházban is +lehurrog-ták, megfenyeget-ték. Tak, ták és ték. + +De kik? Kik müvelték mindezt? + +Ők! + +Közéletünk valamennyi nagyja és kicsinyje szerint: ők. Sőt mondhatnám, +mivel e ragok használata általános, mindenki, minden ember szerint: +csakis ők! + +Egyetlen elsőszemélyü ragot még nem hallottunk. Még senki nem mondta a +gonoszságokra, hogy: tam, tuk és tunk. Saját magát még mindenki kivette. +Saját maga szerint senki semmiféle gonoszságot nem cselekedett. Mivel +pedig mindenki azt mondja, hogy a terrort csinálták és senki nem mondja, +hogy csináltuk, tehát a terror nem is volt. Ha senki nem csinálta, akkor +nem is lehetett. + +Erre az eredményre jutunk, tisztelt Bangha, Zadravecz, Friedrich, +Bethlen, Andrássy és a többi uraimék. Ha az ő szavaikat igazaknak +fogadjuk el. Ez az eredmény azonban ellenkezik a tényekkel. Ne tessék +tehát az igéket ragozni. Fölösleges. Nem kell önöknek azt mondani, hogy +tak, mert mi ugyis tudjuk, hogy valóban tak, még pedig nagyon is tak. És +egészen fölösleges az is, ha önök nem mondják, hogy tunk, mert nem önök, +hanem a tények beszélnek. + +De hát mindez természetes. Mindezt előre tudtuk. Tudtuk, hogy a dolgok +megtörténnek és nem akad gazdájuk. A gonoszságok elkövettetnek, de nem +akad senki, aki elkövette azokat. + +Kár a beszédért, kár a vádaskodásért, az irásokért, az intésekért, a +pálfordulásokért, az önigazolásokért. Mindenkiről tudatik minden. És ez +csupán megállapitás, mert sejtjük azt is, nem fog itt senkinek még a +hajaszála sem meggörbülni. De mégis tudatik, hogy ki uszitott, ki müvelt +bármely gonoszat, viszont tudatik az is, kiben van jobb érzés, ki +enyhitett, ki védett, kit ment valamely kényszerhelyzet, ki próbálta meg +a jót, amennyire tőle tellett. Egyelőre a mérleg ez: a gonoszok viselik +lelkiismeretük furdalását, hordják a büntudatot, a jók pedig örvendenek +annak, hogy ők jók. A jók örvendjenek és ők ne nyilatkozzanak. Nem +beszédekre és nem hamis beszédekre van szükség, hanem igaz tettekre. A +bünbánó bünösök ne vádaskodjanak általánosságban, mert hisz ezzel nem az +igazságot segitik, hanem csak alibit akarnak igazolni. Ez ugyis +hiábavaló. Ha csakugyan megtértek, akkor hallgassanak. Egyedül a +hallgatás, az elhallgatás és visszavonulás lehet megtérésük cselekedete. + + +Mi történjék Anatole France-szal? + +Mostanában a kurzus tollforgató legényei, mintha kissé szelidültek +volna. Mintha elfáradtak volna, sőt talán némelyek közülök már öntudatra +is ébredtek részeg álmukból. A szelidülés cselekedetének persze +elhallgatásnak kellene lennie. Mert, amikor a szelidülők mégis hangot +adnak, akkor aztán sulyos következetlenségekbe esnek. + +Itt volt például mostanában az a kis zsurnalisztika érdekesség: a +Nobel-dij eseménye. Az irodalmi dijat Anatole France francia iró kapta. +Istenem, kapta, hát kapta, a dolog megtörtént, az esemény kész, utazás +Stockholmba, ünnepi ülés, lakoma a királynál, dij és oklevél átvétele, +dicsőitő beszédek, a kitüntetett szónoklata és nyilatkozata, – mindez +megtörtént, ez a világ minden kulturnépe számára esemény, erről a világ +minden valamirevaló ujságja ir, erről Budapesten is, még a kurzus +lapjainak is kell irni. Erről nem lehet nem irni. + +De hát mit irjon egy kurzuslap Anatole Franceról? Anatole Francet ma a +svédekkel együtt az egész világ ünnepli. Anatole Francet, a +kitüntetéséről szóló hireket akár kommentálva, akár kommentálás nélkül +közölve, a világ minden valamirevaló lapja dicsőiti. Mit tegyen hát +Anatole Franceszal a kurzuslap? Szembe helyezkedjék az egész világgal? +Ez lehetetlenségnek látszott a kurzus tollal csatabárdoskodói előtt, +ettől az abszurdumtól visszariadtak. Elkövették tehát a másik +abszurdumot, ők is dicsőitették, irván róla, Anatole Francet. + +Ezt pedig nem lehet, kurzus kiváló csatabárdosai! Itt közbelépek és a +történt hibát igyekezem jóvátenni. Anatole France destruktiv, sőt +szocialista. Majdnem zsidó. Anatole France megirta a Pinguinek szigetét +és a Thaist. Anatole Francera tehát rá kell fogni, hogy nemzetét és a +keresztény vallást gyalázta, meg kell róla állapitani, hogy nem is iró, +csak egy tehetségtelen kontárja az irodalomnak. A dijat másnak, ha már +nem Kádárnak vagy Szabó Dezsőnek adták, legalább Frederic Massonnak vagy +Bérardnak, a francia Pekárnak kellett volna odaitélni. A svédek, ugy a +svéd akadémia, mint maga a svéd kormány, sőt a svéd hercegek és a király +is, akik nem átallottak résztvenni Anatole France ünneplésében, nyilván +destruktivok, sőt zsidók. Nem is lehetnek azok, kérem, igazi uriemberek. +A svéd hercegek és a svéd kormány s az akadémikusok, kérem, zsidók, azaz +másodrendü svédek. Anatole France maga is zsidó. A közönség, melynek +világhirét köszöni, szintén zsidó. Még azok a kutya pinguinek is, +amikről irt, még azok is zsidók voltak. Zsidó volt például Paphnucius és +Sylvester Bonnard nem is abbé, hanem rabbé. A Nobel-dij botránya, azaz, +hogy Anatole Francenak itélték, a nemzetközi zsidó szolidaritás egyik +vérlázitó ténye. A zsidók világuralmi törekvéseiből fakadt. Titkos +szövetkezés a svéd, francia, és német zsidók közt, a világ valamennyi +többi fajtája ellen. Anatole France, fuj, kezet fogott egy némettel, +Nernsttel! Hát ez a hazafiság? Ez a fajszeretet? Nyilván az a Nernst is +zsidó, hogy Anatole France kézszoritását elfogadta. Anatole France +megtagadta mindazokat az eszméket, amelyekért Szabó Dezső, Kádár Lehel +és Lendvai-Lehner küzdenek. Anatole France nem keresztény és nem +nemzeti, csupán emberi, Anatole France tehát ellensége mindannak, amit +Szabó, Kádár és Lendvai István tudnak és akarnak s amit az ő gondolataik +és akarásaik végrehajtói meg is próbáltak és megpróbálnak. Anatole +France ellensége a kurzusnak. Anatole Francet kurzuslapnak, +kurzusszellemü ujságirónak, irónak dicsérni nem szabad, csupán támadni, +kicsiteni, tagadni, zsidóvá megtenni. + +A svédekről, a svéd akadémiáról, a svéd hercegekről és a svéd királyról +pedig ki kell mutatni, hogy zsidók, szocialisták, kommunisták, mint +ilyenek, csupán másodrendü svédek, ők okozták Svédország megcsonkitását +s tulajdonképen néger eredetüek. + + + + +Novella + + +Lupus et agnus + +A farkasok az erdőszélen csörtettek. Szomjuság gyötörte őket, +káromkodtak, valamiféle zsivány népséget is szidtak, amikor az egyik +megpillantotta a fürge patakot. Oda rohantak a patakhoz, fölébe hajoltak +és elkezdtek mohón inni. Ki bádogedénnyel, ki meg csak a tenyerével +meritgette a tiszta vizet. Egyszer csak felüti fejét az egyik farkas, a +szeme kidülled, az orrcimpája karikásra tágul, mint amikor a farkas +bárányszagot érez, mert észrevette, hogy nem messzire tőlük valami +jámbor birka iszik a patakból. Az észlelő figyelmeztette közeli társait +s nyomban jelentést tett Farkasnak is. Mindnyájan fölegyenesedtek, a +birka felé irányitották tekintetüket, az arcuk fölragyogott. Az egyik +farkas elkiáltotta magát: + +– Héj! + +Mint a nyil süvitése, zugott el hangja a birka füle mellett. A nyavalyás +birka megremegett. Értette a szót, de nem mozdult, ugy tett, mintha nem +hallotta volna, vagy mintha nem venné magára. Nem is volt nehéz +mozdulatlanul maradnia, mert a hirtelen ijedtségtől egy percre +megdermedt. + +– Héj! – süvitett ujra az éles hang. + +– Héj, te jó madár! + +A birka most gépies engedelmességgel, ahogy életében megszokta, +fölegyenesedett és a farkasok felé nézett. + +– Hozd csak közelebb az irhád! + +– Zu mir! + +A birka nem igen akart mozdulni. Bizony, jobb lenne szépen befordulnia a +patak vizébe és többé föl sem buknia. A szive nagyon nehéz volt. + +Most Farkas szólt feléje, finoman, szinte barátsággal: + +– No, jöjjön csak ide! + +A birka most már elindult. Valami enyhe remény ömlött el mellében, +hiszen csaknem jóindulatu volt a hivó szó. Elindult és lassan ment a +farkasok felé. A farkasok szeme szikrázott és nyelték a nyálukat. + +Farkas, ahogy a birka elébe érkezett és illedelmesen, kalaplevéve +megállt, mosolyogva kérdezte: + +– Miért zavarja ön a vizet, amikor mi iszunk? + +A birka bajról feledkezve, csaknem bátran felelt: + +– Én zavartam a vizet? Nem is zavarhattam, hisz önök állnak fölül, én +pedig alul. + +– Áh, igen! »Superior stabat lupus.« Nagyon helyes. + +És Farkas elnevette magát. Nevetését rekedt, röhögő kórus kisérte. + +– No, de ön tavaly rágalmazott bennünket! + +A birka szaporán védekezett: + +– Ó, dehogy. Isten ments! Hogy is rágalmaztam volna önöket, hisz önök +tavaly még nem is léteztek. + +Farkas ujra nevetett, csengő, irgalmatlan nevetéssel: + +– Helyes. Tavaly még csakugyan valahol a fenében voltunk. De hát… üsse +kő, ha nem tavaly rágalmaztál, akkor az idén! Az idé-énn! Ha pedig te +nem, akkor az apád. Vagy az anyád, vagy a testvéred, vagy akármelyik +pereputtyod. Te, vagy ti, a cinkostársaid, mindegy! + +Farkas arca már sápadt volt, szemei villogtak, csengő szabályos hangja +már eltorzult. A birka, aki sok történetet hallott a farkasokról, +szeretett volna most fölsikoltani és térdre rogyva, zokogva és +jajveszékelve könyörögni. De tehetetlen volt. Csák állt és hallgatott. A +farkasok közelebb huzódtak hozzá, egészen körülvették, némelyik +felhördült vágyainak ostorcsapásai alatt, izmaik meg-megrándultak, egyik +a fogait csattogtatta, valamennyinek száján és orrán zöldfényü, kéngőzös +lehelet lobbant ki. + +A birka dermedten hallgatott. Az egyik farkas rábődült: + +– Talán beragadt a szád? Majd mindjárt kinyitjuk! + +»Majd mindjárt kinyitjuk« – kopogtatta a birka agyát s a könnyei +megeredtek és sürün potyogtak. Sirástól meg-megszakitva mekegte: + +– Nincs is nekem ap-á-m. Á-árva gyermek vagyok. Az anyá-ám ré-égen +meghalt. Egy testvérem volt, az elesett a há-áboru-uban. + +– Elesett? – ismételte valaki vérfagyasztó gunnyal. + +– Szóval: te nem zavartad a vizet, neked nincs apád, anyád sincsen, +testvéred sincsen, neked semmid sincsen, te semmit nem csináltál, te +olyan vagy, mint a ma született bárány. + +– Igenis, kezét csókolom – mekegte a birka, föltámadó reménységgel. + +– Hm. Nincs. Te nem és neked nincs. Te tagadsz. Tehát… én hazudok!! + +A birka megdöbbent. Ekkor az egyik farkas iszonyu csapással sujtott az +arcába. A birka balszeme rögtön kifordult. A farkas felüvöltött a +gyönyörtől. + +– Hát ugy-e hazudik a nagyságos ur? Az anyád keserves… + +– Hazudik vagy nem hazudik? + +Rettentő csapás; a birka kifordult szeme szétpattant. A farkasok +kórusban üvöltöttek. + +– Nem hazudik – lihegte a birka. + +– Nem hazudik? Hiszen akkor _igazat_ mond! – üvöltött egy másik farkas +és hévvel ütött a birka fejére. A birka koponyacsontja megrepedt. + +– Igazat mond. + +– Akkor hát _te_ hazudsz! + +Ütés. Reped a koponya. + +– Hazudsz, vagy nem hazudsz? + +Ütés. Szakad a bőr, törik a csont. + +– _Én_ hazudok. + +– U-ugy? Hazudsz, kutya? Hazudni _mersz?_ + +Vágás. Csurog a vér. + +– Hát hazudtál, griffmadár? Ugy-e, hogy van apád is? + +Szurás. + +– Van apám is. + +– Ugy-e két apád is van? + +Rugás. + +– Jaj, két apám van. + +Törés. + +– Ugy-e három apád is van? + +Égetés. + +– Jaj, három apám van. + +Ütés. + +– Ugy-e annyi apád van, ahányat akarunk? + +Reszelés + +– Jajjaj, száz apám van! + +Ütés. + +– Ugy-e, gyilkoltál? + +– Igen, gyilkoltam. + +Rugás. + +– Ugy-e, raboltál? + +Sok, sok ütés, törés. + +– Igen, raboltam. + +Szurás + +– No, ugy-e, hogy rágalmaztál bennünket? + +Égetés. + +– Igen. + +Törés. + +– No, ugy-e, hogy zavartad a vizet, amikor ittunk? + +Zuhogó ütések. + +– Zavartam. + +Ütés, vágás, szurás, égetés. A birka már mozdulatlanul fekszik, gyöngén +piheg. A farkasok kórusban üvöltenek. Farkas áll és komor. Cigarettára +gyujt, a keze fehér, a körmei ragyognak. Gamasnija tündöklik a +napfényben. A farkasok körülállják és türelmetlen várakozásukban +keservesen vonyitanak. Int nekik. + +A farkasok elvitték a birkát az erdőbe. + +A szél zugott, zugatta, nyögette a fákat és lóbálta erős ágaik sok, sok +terhét. + + + + +Grimász + + +A zsidó + +(Képtelen természetrajzi tanulmány) + +A zsidó, miként azt egy Darwin nevü angolzsidó kimutatta, a majomtól +származik. Ezért van az, hogy a zsidó utánozza a keresztényt s ezáltal a +gyanutlan embert, faját s erkölcsét illetőleg gyakran megtéveszti. + +A zsidó termete hosszukás és kerek, magassága egy méter és ötven centi +és egy méter kilencven centi közt váltakozik, már aszerint, amint a kis +Kohnról, vagy a dromedár Jakabról van szó. Szélessége néha ennél is +több. A zsidó válla csapott, fülei elágazók, lábai karikásak, amelyiké +nem, az csal. Mivel pedig a zsidónak kedvenc faji szokása a csalás, +manapság már több egyenes lábu és szabályos fülü zsidót látunk, mint +görbelábut. Törvényhozási intézkedésre van e tekintetben is szükség. + +A zsidó a föld minden táján található, részint szabadon, tehát vad +állapotban az utcán és a kávéházakban, részint az ember által +megszeliditve: internáló táborokban. Hazánkban fordul elő legsürübben, +nyilván azért, mert az itteni éghajlati viszonyok a legkedvezőbbek +fejlődésére. A botbüntetésről szóló nemzeti törvényünk éppen az +éghajlati viszonyok megváltoztatását célozza, amennyiben a természetes +csapadék pótlására még mesterséges csapadékról is gondoskodik a zsidók +számára. + +A zsidó libahussal, sólettal és retekkel táplálkozik, tehát hust is, +növényi eledelt is fogyaszt, azaz vegyestáplálkozásu. Kártékony volta +már ebben is megnyilvánul, mert táplálkozása által elvonja az ember elől +a libát, a babot és a retket. Tisztességes zsidó csakis füvet és kvarcot +eszik. Ezért nem igaz az, amit Friedrich István és más »keresztény« +vallásu előkelőségek mondanak, hogy vannak _tisztességes_ zsidók is. + +A zsidó kedvenc szokása a kereskedés. De kereskedésen felül +majomtermészete folytán az ember valamennyi ténykedését elleste és +utánozza. Igy tudománnyal is foglalkozik (Ehrlich, Einstein, Pikler, +Goldziher), költ (Heine), ir (Zangwill), zenét szerez (Bizet, Goldmark), +föltalál (Nobel), utazik (Stein) stb. stb. De ezek csak a fölületes +szemlélőt téveszthetik meg, aki azonban az igazat a hamistól meg tudja +különböztetni, az látja a nagy különbséget a fölsoroltak és például: +Csarada, Timon, Kajuch, Kmetty, Vozáry, Bellaaghné és Kmoskó között. + +A zsidó, ha a majomtól származik is, azért tulajdonképpen báránybőrbe +bujt farkas, sőt ereiben tigris- és hiénavér is csörgedez, ami, tekintve +e faj erkölcstelenségét, éppen nem csodálatos. + +A zsidónak erényei nincsenek, mert ha gyógyit, ezt a honoráriumért +teszi, ha tanit, ez a fizetésért van, ha ingyen gyógyit, akkor látszatot +akar kelteni, ha elment a háboruba, ezt azért tette, mert muszáj volt +neki, különben bezárták volna, ha elesett, ezt biztosan nem szándékosan +tette, hanem elszámitotta magát. Csakis bünei vannak a zsidónak. A zsidó +idézte elő a világháborut, ő okozta annak az egyik fél által való +elvesztését és a másik fél által való megnyerését, különben egészen +biztos, hogy a háboru remis-vel végződött volna, azaz egyenlő +hadállásban abbahagyták volna a küzdő felek s a dijon osztozkodtak +volna. A zsidó csinálta a forradalmakat és a bolsevizmust, ő vezette +félre és mételyezte meg az orosz nemzeti keresztény Lenint, a zsidó +csinálta a drágaságot, a nagy hideget, a szénhiányt, a nyári +negyvenfokos meleget, az éhinséget és a spanyol-járványt. Szerintem +helyesen nem spanyol-, hanem zsidó járvány ennek a neve. Az a zsidó +pedig, aki spanyol-járványban meghalt, csupán a keresztény +spanyol-halottakat utánozta, nem tudván ellenállni letagadhatatlan és +fönt már méltatott majomtermészetének. + + +Egy kis nemzetvédelem + +A m kir. bölcsvári csendőrkerületi parancsnok leirata. Nem igen +iktatandó. Szolgálati jegy és szabad jegy. Titkos, azaz zsidók ingyen +nem láthatják. Bölcsvár, az Urnak 1921-ik, a keresztény és nemzeti +kurzusnak 3-ik évében, hazánk fénykorában. A nemzeti és keresztény +irányzat megrontásának főtényezője a destruktiv sajtó és irodalom. Ennek +mérgező hatása az egyes emberekre és igy magára a társadalomra +elvitázhatatlan. Ki mint veti ágyát, ugy alussza álmát, illetve: Ki mint +vet ugy arat, vagyis: Ha rövid a fütykösöd, toldd meg egy pár +ballépéssel, azaz: Többet ésszel, mint erővel; szóval: Ki mint olvas, +olyan az ő gondolkodásmódja. A m. kir. csendőrség pedig, már mint a +bölcsvári csendőrkerületi parancsnok legalább is, hivatva van arra, hogy +ugy az egyes emberek, valamint az egész társadalom gondolkodásmódját +befolyásolja, irányitsa, ellenszegülés esetén pedig ellenszegülő +gondolkodásmódot letartóztassa. A Budapesten megjelenő sajtó, továbbá a +Budapesten és a világ bármely más bünös városában megjelenő irodalom a +bölcsvári csendőrkerületi parancsnok, mint arra hivatott szerv által, +dacára annak (trotzdem), hogy tetik, tatik, a magyar nyelvben nem +használtatik, mégis jellemeztetik és osztályoztatik. + +Az Est zsidó, mert Zsilinszky Endre nem védi benne az atrocitásokat és +nem magyarázza benne lélektani alapon a népitéleteket. Magyarország, +zsidó, ugyanaz okból, az Az Estnek vérrokona. Pesti Napló, zsidó, +veszedelmes, ugyanaz okból, a Magyarországnak unokatestvére. Világ, +duplazsidó, támadni merészeli az atrocitásokat, jogrendet követel, +hogyisne! Nemzeti Ujság, félzsidó, azelőtt keresztény és nemzeti volt, +de most már nem ir bele Lendvai-Léhner és abba maradt a Pesti Kis Fürész +is. Uj Nemzedék, szintén félzsidó, azelőtt keresztény és nemzeti volt, +de most már nem ir bele Kádár Lehel és abba maradt a Pardon is. Pesti +Hirlap, zsidó, Az Ujság, zsidó, 8 Órai Ujság az is zsidó, róka-bóka az +is zsidó, farkas-barkas nemzeti és keresztény. Zsidó Szemle, Egyenlőség, +Mult és Jövő zsidó, zsidó, zsidó, nem esznek disznóhust, Nyugat, zsidó, +destruktiv, szabódezsőellenes Szabó Dezsőt kivégezte benne Nagy Lajos, +Szabó Dezső, nemzeti és keresztény, minden nap egy-egy zsidót +reggelizik, legalább is szeretne, de sajnos még ott nem tartunk. Anatole +France (Csakis Szabó Dezső után) zsidó, röpiratot irt Thaisz ellen, aki +pedig Tisza Kálmán idejében budapesti rendőrfőkapitány volt; +előállitandó. Flaubert, meghalt, nem számit; egy regényében megmérgezte +Bovaryné, szül. Rouault Emmát, lehet róla beszélni. Patacsi Dénes, +keresztény, nemzeti, számit, Barbusse, Wells, Shaw, Gorkij, zsidók, +kommunisták, szocialisták, anarchisták, bárhol találhatók, endők, andók, +letartóztatandók. Shaw azonfelül, hogy letartóztatandó, még zsidó is, +mert a keresztneve Bernhard, ami magyarul azt jelenti, hogy Bernát. +Tolsztoj, zsidó, paraszt, saját kezüleg szántott, gróf létére nem +szégyelte magát; szidta a háborut a »Háboru és Béke« cimü ujságcikkében, +sürgősen letartóztatandó, amennyiben pedig már meghalt volna, holtteste +elfogandó s hivatalos eljárás céljából Bölcsvárra szállitandó. +Dosztojevszkij, görögkeleti keresztény és orosz nemzeti, szerette az +atrocitásokat (Raszkolnyikov), nemzeti és keresztény, háborus versei a +legénységnek könyv nélkül betanitandók. Népszava kommunista, +szocialista, nihilista és zsidó, Somogyi Béla szerkesztőjének +eltávolittatását nem helyeselte; hamis gondolatai, bárhol találtatnak, a +helyszinén erélyesen megcáfolandók, nem keresztény, számit. Petőfi +Sándor, csavargás miatt előállitandó. Képes Krónika, keresztény, +nemzeti, papok arcképét hozza, nem számit. Összes külföldi lapok zsidók, +irhatnak, amit akarnak, nem számitanak. Shakespeare, Dante, Madách, +Goethe zsidók, elfogatandók, igazolványaik elkobzandók. Shakespeare +azonfelül gyors hajtás miatt is megbüntetendő. A Szózaton, Szabó Dezsőn, +Zsilinszky Endrén, Kádár Lehelen és Lendvai-Léhneren kivül minden és +mindenki zsidó, megfigyelendők, letartóztatandók, internálásra +előterjesztendők, olvasásukban mindenki karhatalommal megakadályozandó, +destruktiv gondolataik a tiszt urak és a legénység által megcáfolandók, +müveik, igazolványaik, nézeteik, destruktiv képességeik, tolluk, +kéziratpapirosaik, ugynevezett kutyanyelveik és mindenféle bünös +eszközeik, mérgeik elkobzandók és részint hivatalos eljárás azaz +elégettetés céljából Bölcsvárra, részint pedig a bünügyi muzeum számára, +Budapestre, szegény, szerencsétlen, a zsidók által tönkretett hazánk +bünös fővárosába beszállitandók. + + + + +*** END OF THE PROJECT GUTENBERG EBOOK 75866 *** |