diff options
Diffstat (limited to '75651-h')
| -rw-r--r-- | 75651-h/75651-h.htm | 4874 |
1 files changed, 4874 insertions, 0 deletions
diff --git a/75651-h/75651-h.htm b/75651-h/75651-h.htm new file mode 100644 index 0000000..e92cbd0 --- /dev/null +++ b/75651-h/75651-h.htm @@ -0,0 +1,4874 @@ +<!DOCTYPE html PUBLIC "-//W3C//DTD XHTML 1.0 Strict//EN" + "http://www.w3.org/TR/xhtml1/DTD/xhtml1-strict.dtd"> +<html xmlns="http://www.w3.org/1999/xhtml" xml:lang="hu" lang="hu"> +<head> +<meta name="generator" content= +"HTML Tidy for HTML5 for Linux version 5.7.45" /> +<meta http-equiv="Content-Type" content= +"text/html; charset=utf-8" /> +<meta http-equiv="Content-Style-Type" content="text/css" /> +<title>Kenyér by Ernő Szép| Project Gutenberg</title> + +<style type="text/css"> +/*<![CDATA[*/ +body { + margin-left: 10%; + margin-right: 10%; +} + +h1,h2,h3 { + text-align: center; + clear: both; + line-height: 200%; +} + +h2,h3 { + margin-top: 2em; +} + +h2 span.smaller { + font-size: 80%; +} + +p { + margin-top: 0.75em; + margin-bottom: 0.75em; +} + +body > p { + text-align: justify; + text-indent: 1.5em; +} + +p.i0 { + text-indent: 0; +} + +hr { + width: 33%; + margin-top: 2em; + margin-bottom: 2em; + margin-left: auto; + margin-right: auto; + clear: both; +} + +hr.chap {width: 65%} +hr.tb {width: 25%;} + +.pagenum { + position: absolute; + right: 2%; + color: gray; + font-size: smaller; + text-align: right; + text-indent:0; +} + +.center { + text-align: center; + text-indent: 0; +} + +.right { + text-align: right; + margin-right: 1.5em; +} + +.caption-small {font-weight: bold; font-size: small;} + +.caption {font-weight: bold;} + +.caption-150 {font-weight: bold; font-size: 150%;} + +.poem { + font-size: 0.9em; + display: table; + margin: auto; + text-align: left; +} + +.poem .stanza { + margin: 1em 0em 1em 0em; +} + +.poem span.i0 { + display: block; + margin-left: 0em; + padding-left: 3em; + text-indent: -3em; +} + +ul.TOC { + list-style-type: none; + padding-left: 10%; + text-indent: -5%; + width: 70%; + text-align: justify; +} + +ul.TOC li { + margin-top: 0.25em; +} + +span.ralign { + position: absolute; + text-align: right; + right: 15%; + top: auto; +} +/*]]>*/ +</style> +</head> +<body> +<div style='text-align:center'>*** START OF THE PROJECT GUTENBERG EBOOK 75651 ***</div> +<hr class="chap" /> +<div class="chapter"></div> +<h1>KENYÉR</h1> +<p> </p> +<p class="center"><span class="caption">IRTA</span></p> +<p class="center"><span class="caption-150">SZÉP ERNŐ</span></p> +<p> </p> +<p> </p> +<p class="center"><span class="caption">BUDAPEST</span></p> +<p class="center"><span class="caption">LÉGRÁDY TESTVÉREK +KIADÁSA</span></p> +<p class="center"><span class="caption-small">LÉGRÁDY TESTVÉREK +NYOMÁSA, BUDAPEST.</span></p> +<hr class="chap" /> +<div class="chapter"></div> +<p><span class="pagenum"><a name="Page_5" id= +"Page_5">-5-</a></span></p> +<p>Aki fölemelted e könyv cimlapját, türd kérlek ezt az egynéhány +sor irást, amit a cimlap és a könyv lapjai közé csempészek. Érezném +a mulasztást, ha nem jelezném itt, mi mindent nem találsz ebben az +ugynevezett könyvben, amely háború idejében termett. Az emberiség +fájdalmának lefolyása, a földi boldogság sötétlő megoldása: a halál +és az élet átmenete a halálba és minden ember és minden óra nincsen +benne s a magas értelem és a mély lélek válasza mindenre, minden +ami kötelessége volna betüknek, hiányzik ebből a szegény +összevissza könyvből. Amit ujságpapiron elbirnak és engednek az idő +kényei s amit egy penna körülmények, idegen szempontok, +szüknél-szükebb közösségek, a hasztalanság szégyenült tudata, +unalom, megtört veszteglési vágy közös ködéből kiszúródva +mivelhetett, az van csak itt a számozott lapokon Előtted, mindent +tudó s érző olvasó. Fogadd megbocsátással, ha szabad hogy kérjelek. +Azokra az eseményekre, dolgokra, melyek árnyékát e lapokon találod, +talán nem is emlékszel már és én elengedem, hogy emlékezzél azokra +s kivánom is Neked, hogy tudd azokat elfeledni s e lapokat is +feledd el kérlek, mert a lapokat könnyebb is elfeledni, mint a +napokat. Békét kivánok Néked és szép időt, életet, nehéz örömöt és +könnyü szenvedést, mindent úgy, ahogy Néked a legjobb. Tisztelőd, +bámuló s odaadó hived:</p> +<p class="right"><i>e könyv szerzője</i>. <span class= +"pagenum"><a name="Page_6" id="Page_6">-6-</a></span> <span class= +"pagenum"><a name="Page_7" id="Page_7"><br /> +-7-</a></span></p> +<div class="chapter"> +<h2>A SZIV ALBUMÁBA</h2> +</div> +<p>Ne hidd, nem igaz. Semmi nem igaz, ami történik és amit ugy +hinak: valóság. Ne hagyd lebeszélni magadat. Ami történik, az mind +véletlen, az nincs rendben, ahhoz semmi közöd, mert az lehetetlen. +Nem igaz, amit látsz, nem igaz, amit hallasz, nem igaz, amit +mondanak neked, nem igaz, amit Te mondsz másnak, nem igaz, ami fáj, +nem igaz, ami utáltat és kétségbe ejt. Ami igaz, az mind csak jó és +szép, mert csak jót és szépet akarunk, mert csak jóért és szépért +jöttünk, mert csak jó és szép, ami kell nekünk. Olyan jó és olyan +szép és olyan drágalátos finom minden, ami igaz, hogy itt csak +belepné a por és elsorvadna a melegtől és széttépődne a széltől és +megfagyna a hidegtől és összetörne a lármától.</p> +<p>Az mind el van téve nekünk reggelre, mikor kipihenve felébredünk +és a rózsázó napsütésben a friss csendben magunk körül nézünk. Egy +csuda nagy fehér sziv dobog értünk mindnyájunkért a határon, +ameddig ellátunk, mikor a szemünk fölé homlokunkhoz illesztjük +tenyerünk egyenes ernyőjét. Ott kezdődik az igazság, ahol az allée +összeér, ahol a két sin egybecsuszik, ahol a mező leszalad, ahol az +égi kékség lejön, mert lekivánkozik, mert kiváncsi, mert hajlik +arra, ami lennről ajánlja magát. <span class="pagenum"><a name= +"Page_8" id="Page_8">-8-</a></span></p> +<p>Nem az arcod igaz, hanem a fényképed igaz, amely ünnepélylyel +néz mindig és amelynek homlokára nem jön ránc. A felhők szinezése +igaz, amit látsz és sehogy se tudsz a szinek neveivel elnevezni. A +pitypalatty igaz, amit hallasz és nem tudsz elkapni a markodba. A +gondolat igaz. A képzelet igaz. A szórakozottság igaz. Az +önfeledtség igaz. Az álom igaz.</p> +<p>Honnan van remény? A sziv tudja, mi igaz, azt várja. A +várakozást nevezték el reménynek. Csalódásnak nevezik a csalást, +amit a jogtalan valóság üz velünk. Fájdalomnak nevezzük azt a +birálatot, amit a tisztában lévő sziv gyakorol a valóság felett. +Életnek nevezi az ember azt a meglepetést, azt a türelmet, azt a +fáradalmat, azt a készülődést, azt a vitát, azt a csodálkozást, azt +az időtöltést, azt a különbséget, ami a valóság közt van, meg a +közt, amit elhagytunk volt s ami felé igyekezünk vissza.</p> +<p>Egy sóhajnyira van ez a messzeség. Egy rövid sóhaj van csak +köztünk és jövőnk között. Egy sóhajnyira vagyunk saját magunktól. +Vagy egy éjszakányira. Holnap véletlenül és váratlanul itt lesz +minden, ami a miénk. Reggelre. Ajándékot kapunk, előre jön ami +olyan messzi vár, segitséget nyerünk hozzá, valami tulzás fog +történni, csoda, ami éppen olyan természetes lesz, amilyen +csodálatos minden, ami természetes. Reggelre a tenger idecsap és +felfalja a forró gonoszságot. A barlangok és szakadékok öt világból +ideugrálnak és bekapják mind az ostobaságot, hiuságot, gyülöletet +és hazugságot. A felhők zengedeznek ezen szavakkal: Ide +<span class="pagenum"><a name="Page_9" id="Page_9">-9-</a></span> +nézzetek, milyen érdekesek vagyunk! Az ég legmagosabb közepén +büvészet lesz, száz szivárvány jön fel egyszerre, egymás mellé +vonódnak és csavarodnak és cikkcakkoznak és forgolódnak egymás +körül és olyan erős szinök lesz, mintha lángolnának. Ugy oda lesz a +világ, hogy mindenki minden szerszámot elejt és csak bámul és a +fájdalmasok, akik jajgatnak, a jajt csodálkozásukban elnyujtják és +édesen huzzák: jaaaaj és szemeikből a tüzelő büvös világitás +kiszikkasztja a könnyeket és az emberek a jobbkezükkel +végigsimitják homlokukat és mindent elfelejtenek.</p> +<hr class="chap" /> +<p><span class="pagenum"><a name="Page_10" id= +"Page_10">-10-</a></span></p> +<div class="chapter"> +<h2>A KUTYA MEG A VERÉB</h2> +</div> +<p>Ma reggel a város határában megállottam egy fa előtt s +eltöltöttem ott egy pár percet a mai napból és életemből. +Megállottam, mert jól esett elnéznem egy fehér kutyát, aki a fa +körül ugrándozott ugatva. A fán egy veréb ült, a kutya a verebet +ugatta. A veréb nyugtalankodott, le-lepislogott és másik ágra +ugrott, de nem repült el. A kutya meg felugrott, kapkodta a fejét, +nézte a verebet és követelően hangoztatta: hau, hau, hau! Mikor a +kutya nagyot ugrott, olyankor a veréb idegesen csipogott egyet és +magasabb ágra szökkent. A szamár kutya elvakultan folytatta ezt a +kilátástalan üldözést és a csacsi veréb hizelgett neki avval, hogy +ijedezett. Mintha eszébe se jutott volna, hogy el is repülhet a +fáról és mintha nem is látná, hogy a kutya nem tud fölugrani a fa +tetejébe. A tavasz fekete fáján, a titokzatos rendetlenséggel +nyujtózó ágakon pici zöld pontok vidultak, mintha ebben a +pillanatban ugrottak volna elő, hogy mulassanak a kutya meg a veréb +hercehurcáján. A kutya meg a veréb harcoltak tovább, egyik a +földön, másik a fán, lehet, hogy nem is komolyan csinálták, csak +játszottak, lehet hogy a veréb csak ugratta a kutyát s lehet, hogy +a kutya csak enyelgett a verébbel. <span class="pagenum"><a name= +"Page_11" id="Page_11">-11-</a></span></p> +<p>Az ágak közt az ég bámult és fényeskedett, szürke +charmeuse-felhők boritották, olyan szürkék, mint a távol tenger +hullámai s a friss zölddel futtatott fekete mező fölött teremtő +szellők édes és meleg Golf-árama járt. A bujkáló nap esőt jelzett, +langy, könnyü tavaszi záport, az ilyen engedékeny levegőben az +emberi sziv kezes lesz minden olyan érzéssel szemben, amely nem fér +össze az élet érdekeivel: remények, vágyak szöknek vissza a sziv +hasadékain s minden szabályozatlan s kiirtatlan óhajok, amelyek +együttvéve az ugynevezett egyéni boldogságot jelentenék. Egy +pillanatig arra gondoltam, hogy a kutyának meg a verébnek milyen jó +dolguk van a világon, akik itt reggel eljátszanak s a puszta +létezés örömét bennük az értelem és a sziv szörnyü közelharca +tönkre nem teszi. S felnéztem a verébre s lenéztem a kutyára s +bocsánatot kértem tőlük pillantásommal azért a gyöngeségért, hogy +irigylem őket. Egyszer csak a veréb a legfelsőbb ágacskára ugrott, +azt mondta: rrrrr, s elrepült.</p> +<p>Egy pár lépésre a fától, az árok partján pedig egy vak ember ült +és a kezét nyujtotta előre és énekelt egy éneket, amelynek szövegét +és zenéjét ő maga szerezhette abból az alkalomból, hogy a jó isten +elvette a szemevilágát. A kalapja az ölében ült, az üregével +fölfele és rézpénz látszott a kalapban. Erre sok katona jár, a +katonák hullatják belé a pénzt. A vak koldus énekelt:</p> +<p>– Az a boldogságos szép Szüz Mária segélje meg magakot…</p> +<p>– Őrizze meg életeket, két lábakot, karjakot… <span class= +"pagenum"><a name="Page_12" id="Page_12">-12-</a></span></p> +<p>– Nézzenek csak egy szegény keserves világtalant, nézzenek…</p> +<p>– A mindenható kegyelmes Uristen ne engedje elragadni +szemeket…</p> +<p>– Békességet, boldogságot, szép családot, nyugodalmas +álmakot…</p> +<p>– A szépséges fényes Szűz Mária áldja meg a kedves szíveket…</p> +<p>A tavaszi szellő járt a vak koldus körül és gyér szürke +hajszálai föl-fölrezzentek koponyáján s hajlongtak +jobbra-balra.</p> +<p>A fehér kutya nyitott szájjal, lelkendezve elfutott a vak koldus +előtt, a feje nyugtalanul fordult fölfele, az ég minden irányába, +az elröpült verebet kereste.</p> +<hr class="chap" /> +<p><span class="pagenum"><a name="Page_13" id= +"Page_13">-13-</a></span></p> +<div class="chapter"> +<h2>NYAKKENDŐK</h2> +</div> +<p>Engedj egy percig a kirakat előtt állanom drága jó olvasó s te +egész világ, engedd, hogy minden dolgodtól nehéz szivemet a ragyogó +nappal játszó nagy üveg felé forditsam s odaadjam szemeimet a +tavaszi nyakkendők tarka vonzásának. Csak egy percig, mert sietek, +s az idők kábulatában egy-egy percre tudom ellopni magam néha, hogy +az örök föld göröngyeit megnézzem, egy elrebbenő verébre +fölfigyeljek, tanuja legyek a hullám egy vonaglásának a folyó +szinén, megrendüljek a csillagok jelenlétén este és elfogadjam a +hold sütését lelkemen. Nézd, uj nyakkendők. Vagyis a régi +nyakkendők. Saison elején a frissen kispekulált szineket, formákat +kitárják a kirakatokba. Itt vannak megint. Most is. Akik méltatni +szokták a divatlevélben, hol vannak? Akik válogatni szokták s a +tükör előtt lusta, gyöngéd babrával megkötni szokták, hova lettek +és hol vannak? Hányan viselhetnek még nyakkendőt? A nyakkendők itt +függenek, ni, itt virágoznak és bokrosodnak minden igény és izlés +számára a kirakat hüvös és ájult rendjében, a nyugvó kalapok közt, +a vizszintes rézrudacskákról lehanyatló zsebkendők közt, az ingek +fehér jégmezői közt, a kirakat sarkába dült sima sétabotok közt. +Milyen kényes <span class="pagenum"><a name="Page_14" id= +"Page_14">-14-</a></span> gond a kirakatban. Európa kifogástalanul +fölöltözik, mint az uri öngyilkos.</p> +<p>A nyakkendők selymei habozva mosolyognak. Egyik nyakkendőben +csikok futnak párhuzamosan, a másikban pettyek ugrálnak, a +harmadikban apró karikák köröznek, a negyedikben rhombusok hatolnak +egymásba, ebben itt hullámvonalak ölelkeznek össze-vissza, abban +szabálytalanul changeant-foltok terjengenek, emebben meg valami +virágok ismétlődnek, de nem hasonlitanak egyetlen élő virághoz sem, +a szeszély, az unalom, a merengés, a honvágy, az álom kertjében +nőnek ezek a nyakkendőbe szőtt virágfajták, amelyek az ember mellén +szoktak volt diszleni, mint pavillonjai s jelzőzászlói minden szép +és fájdalmas határozatlannak, amely a nyakkendő mögött, az ember +mellében nyüzsög. (Most az emberek végig begombolkoztak és elzárták +teljesen keblüket, mert meg kell halniok.)</p> +<p>Istenem, minden boldogságról lemondtunk volna, csak annyi időt +kaptunk volna s annyi nyugalmat, hogy körültapogassuk életünket s +közel hajoljunk magunkhoz s összenézhessünk s elmondjuk +meglepetésünket. Oh szép lett volna utánajárni annak is, mit +jelentenek a nyakkendők ábrái, miért olyanok, amilyenek és miért +ilyenek, miért és mit akarnak vajjon? És mit dadognak a guirlandeok +az asztalfutón és mit sóhajtoznak szaggatottan a himzések és +csipkék mintái és mit álmodnak az ágyteritők végtelen pazar uborkái +és elvarázsolt halvány szivei és mit dübörögnek, amikor utazunk, a +vasuti <span class="pagenum"><a name="Page_15" id= +"Page_15">-15-</a></span> kocsi falán a tapéták, amelyeknek +egyforma holt levelei oly végtelenül és értelmetlenül nőnek, +bomlanak, remegnek s folynak szét mozdulatlanul felejtődött +tekintetükben?</p> +<p>Micsoda földöntuli parkból csempészték ide magukat a szőnyegek +és hol vannak, hol, azok a dolgok, amelyeket a barok rajzok +ábrázolnak? Hol fogjuk élni azt az időt, amely alatt megbeszéljük, +hogy láttunk és éreztünk? Hol jövünk majd össze, hogy elmondjuk +végre egymásnak mindazt, amit magunkban beszéltünk összeragadt +ajkakkal, hang nélkül az életen véges-végig. Szegény Bergson, Páris +gondolkozója, egy pillanatra a te pergamentből való arcod futott el +emlékemben, neked az a foglalkozásod, hogy ember vagy. Miről +beszélsz vajjon ma Párisban?</p> +<hr class="chap" /> +<p><span class="pagenum"><a name="Page_16" id= +"Page_16">-16-</a></span></p> +<div class="chapter"> +<h2>MIKOR AZ EMBERT ÖSSZETÉVESZTIK</h2> +</div> +<p>– Géza! Szszervusz!</p> +<p>Egy jobbkéz jött a jobbkezem felé s egy mosolyra kinyilt arc +világosodott a szemembe. Az este volt, a mozgalmas járdán, a lámpa +alatt. Kiváncsian néztem vissza a középkoru zászlós arcába, láttam, +hogy nem ismerem. De a keze már kiterült a kézfogáshoz, elvettem, +megszoritottam.</p> +<p>– Géza… nem te vagy?</p> +<p>A mosoly visszavonult a zászlós arcán, a hangja leszállott, +örvendő szeme elidegenedett.</p> +<p>– Nem én vagyok, fájdalom.</p> +<p>A lendületes jobbkéz lassan kiment az én jobbkezemből, a zászlós +még nézett a szemembe és sürgősen mondta:</p> +<p>– Pardon, összetévesztettelek. Azt hittem egy barátom…</p> +<p>– Ha megengeded, ebben a percben barátok voltunk – feleltem +volna ismeretlenemnek, ha ilyesmiket fecsegni szokás volna köztünk +emberek közt.</p> +<p>Köszöntünk, elsiettünk egymás elől s mentünk egyik erre, másik +arra. Mentem és nem lévén egyéb foglalkozásom mint a képzelődés, +Gézának képzeltem magam. <span class="pagenum"><a name="Page_17" +id="Page_17">-17-</a></span> Vajon mi vagyok, ha Géza vagyok? Mi a +családi nevem? Kit szeretek? Mik a vágyaim, milyen terveim vannak, +milyen karakter vagyok, mi a legnagyobb bajom és mire vagyok büszke +és miféle emlékekkel állok meg hirtelen a szoba közepén este, +egyedül, mikor le akarok feküdni.</p> +<p>Géza. Oly rokonszenves és bánatos dolog, hogy arcomat +összetévesztették az ő arcával. Milyen véletlene a véletlennek, +hogy nem az ő fejébe hullatta a felhőknek és a tengereknek gondját, +hanem ide az enyémbe. Vagy ki tudja. Lehet, hogy magában ő is +minden a világon, csak nem szól. Lehet, hogy hangja is hasonlit az +én hangomhoz. A cigarette-et biztosan egyforma tempókkal szivjuk. +Könyeink tökéletesen egyformák, ha Géza is könyezett már az +életben.</p> +<p>Géza! Egy honvédzászlós, vékony barna férfi, lefelé szoktatott +bajusza van, harminchat-negyven éves lehet, nagy ezüsttel +rendelkezik, barátod, ma este megörült, mikor meglátott Téged, +kezét nyujtotta Feléd s meg akarta kérdezni, hogy vagy és talán ki +akarta beszélni magát Veled. A viszontlátás mosolyát, amely énrám +sütött, az izmos kézfogást, amely engem üditett, tovább kell adnom +Neked, és elinditom innen az emberek feje fölött, a pályaudvaron és +a vidékeken tul, északra, délkeletre vagy délnyugatra, Géza, hol +vagy, merre jársz?</p> +<hr class="chap" /> +<p><span class="pagenum"><a name="Page_18" id= +"Page_18">-18-</a></span></p> +<div class="chapter"> +<h2>GONDOLATOK, AMILYENEK MINDENKINEK ESZÉBE JUTHATNAK</h2> +</div> +<p>Mivel vigasztalhatnám a pesti éjszakázókat? Megkérem a jó +istent, hogy mácius 16-tól fogva minden éjjel egy órakor fujja el a +holdat, csavarja le a csillagokat és gyujtsa föl a napot.</p> +<p class="center">*</p> +<p>Sok szegény becsületes éjszakai démon, aki a mulatóhelyeken +kereste a kenyerét, most kénytelen lesz az erény utjáról +letérni.</p> +<p class="center">*</p> +<p>A tavaszi offenziva le fogja gázolni Ibolyaországot.</p> +<p class="center">*</p> +<p>Az angolok három oceánon nem birnak a német tengerészekkel. De +egy kanál vizben meg tudnák fojtani őket.</p> +<p class="center">*</p> +<p>Kiki a maga szempontjából nézi a háborut. Egy idegenforgalmi +tisztviselőtől azt hallottam, hogy a háboru: holtszezón.</p> +<p class="center">*</p> +<p>Az égen függő felhők alatt és az erdők, hegyek, folyók között a +virágos földön az emberiség néha ugy <span class="pagenum"><a name= +"Page_19" id="Page_19">-19-</a></span> tünik szemembe, mintha egy +kiállitáson a publikum közt pánik támadt volna.</p> +<p class="center">*</p> +<p>Dióhéjban a legérdekesebb történetet sem szeretem ugy, mint a +dió belét.</p> +<p class="center">*</p> +<p>Végre a hollók és a varjak fogják figyelmeztetni az entente-ot, +hogy elég volt már az emberáldozatokból.</p> +<p class="center">*</p> +<p>A művészet épp ugy nem változik meg a háboru után, mint a +természet és a gyermek.</p> +<p class="center">*</p> +<p>Szeresd felebarátodat, de ne ugy mint tenmagadat.</p> +<p class="center">*</p> +<p>A női divatot meg lehetne rendszabályozni egy nagyon egyszerü +törvénynyel: a szép nők öltözködjenek egyszerüen, a nem szép nők +öltözködjenek olyan drágán és ragyogóan, ahogy kedvük tartja.</p> +<p class="center">*</p> +<p>Európa a háboru alatt: egy cilinder, amelyikre ráültek.</p> +<p class="center">*</p> +<p>Az élet mindig csak egy nap. Egy napot pedig ki lehet birni.</p> +<p class="center">*</p> +<p>Jön a nyár. Sokféle rózsa nyilik körülöttünk. Kerti rózsa, +vadrózsa, pünkösdi rózsa, ojtott rózsa, labdarózsa, bazsarózsa és +sapkarózsa.</p> +<p class="center">*</p> +<p><span class="pagenum"><a name="Page_20" id= +"Page_20">-20-</a></span></p> +<p>Az emberek szenvedéseikben megérzik a halál szükségességét.</p> +<p class="center">*</p> +<p>– Kivánom, – mondták egy harctérre induló katonának, – hogy egy +hajaszála se görbüljön meg.</p> +<p>– Akár mind meggörbülhet, – felelte a katona, – szeretném, ha +szép göndör hajam lenne.</p> +<p class="center">*</p> +<p>Nagyon nehéz egyiptomi cigarettához jutni. Általában nem lehet +jó cigarette-et kapni. Nagyon megszorultak a dohányzás kéjencei +Európában. Lassankint ráfanyalodnak az ordináré békepipára.</p> +<p class="center">*</p> +<p>Nincs folyton háboru, nem igaz. Mig alszunk, béke van.</p> +<hr class="chap" /> +<p><span class="pagenum"><a name="Page_21" id= +"Page_21">-21-</a></span></p> +<div class="chapter"> +<h2>AZ ÉLET DOLGAI</h2> +</div> +<p>Messina kikötőjében megállott az oceáni gőzös. Ott rostokolt +déltől estig. Anyagot vett föl: szenet, krumplit, és embert. +Egyforma fekete kőszenet, egyforma barna krumplit és egyforma barna +embert, sokat, sokat, olasz kivándorlókat. Két esztendő előtt volt, +a világnak halkabb zürzavarában, amit békének hivnak. Édes tavaszi +nap volt. Az égszinkék ég alatt ott hevert a parton a romlásnak +kőből való viziója, a megdermedt katasztrófa: Messina. +Kiszállottunk a partra és elsétáltuk a délutánt az összeesett város +utcáin a törmelék közt, a boldogan kinőtt giz-gaz közt s a +szórakozottan legelésző kecskék közt. A nap megsütötte a +kettéhasadt paloták szobáinak tapétáit. A templomok lebukott +tornyaikkal, felszakadt tetőikkel, félig állva és félig ledülve +hallgattak üresen isten és ember nélkül. A szinház nyitva volt, +pedig nappal volt, a homlokzata földig hiányzott. Egy öreg ember +ült a szinház előtt egy nagy kőkockán, az utolsó előadás jegyeit +árulta emlékbe tiz centesimoért. Az Aidát adták utolsó este. +Rhadames még az öltözőjében volt előadás után, mikor a földrengés +jött. Ott halt meg. A világos szinpadon szakadt szuffiták lógtak: +alkonyi felhők a Nilus fölött. Az orchesterben a csend játszotta +gyászzenéjét. <span class="pagenum"><a name="Page_22" id= +"Page_22">-22-</a></span></p> +<p>Messina házai mind meg voltak törve, elhasadva, felrugva, +leomolva. Némelyik hatalmas épületből csodálatos pagodát emelt a +kéjenc pusztulás, az ő érthetetlen épitészi izlése szerint. Messina +kétségbeejtő volt. Ezek közt a romok közt nem volt semmi a nemes és +buja Pompeji pogány gyászából, itt nem lebbentette a szél a tógák +emlékét, mint a Forum Romanum oszlopai közt, itt nem sóhajtott +megtisztelően a történelem, itt nem érte az ember ajkát az +örökkévalóság lehellete. Messina nyomorult volt, sivár, borzasztó. +A mi világunk szerencsétlensége, a jelen ünnepélytelen tragikuma. +Csend volt. Semerre egy ember. Az összeesett város végéről, valami +barak-albergo felől jött gyönge citera és ének, olasz dal, amely +édes és muló, mint a szörp.</p> +<p>Akkor már negyedik éve hevert igy Messina. Még egy házat vissza +nem épitettek. Még az utcákról a törmeléket el nem hordták. Csak +annyit végzett a környék szegény népe négy év alatt, hogy +széjjelhurcolta az ajtókat, a keritéseket, a butorokat, a lépcsők +karfáit, az épületek csatornáit, csöveit, minden használható +limlomot. És azóta se foghattak semmihez Messinában. Hiszen háborut +csináltak Olaszországban. A bajt otthagyták, menekültek a nagyobb +bajba. Egy város pusztulását gyógyitották meg száz meg száz város +gyászával. Ha majd ez a fekete varázslat elszáll Európáról, az +olaszok is elcsendesülnek és széjjelnéznek otthon és megint +észreveszik Messina romjait. Milyen jó lett volna inkább Messinát +felépiteni.</p> +<p class="center">*</p> +<p><span class="pagenum"><a name="Page_23" id= +"Page_23">-23-</a></span></p> +<p>„Juniusban megpendül a kapa, kasza“ – igy kezdődik egy régi +vidám rigmus. Most alig tudnak hallatszani a junius hangjai a +szépséges, gavalléros magyar mezőn. A háboru keserü zugása lenyomja +az élet édes zenebonáját. A földön olyan minden, mint valaha +tavalyelőtt, a kisarjadt füvek mind zöldek, a kutyatej sárga és kék +a szapora kigyóhagyma. Csak a föld népe nem olyan, mint volt, +feketekendős fehérnép jár és hajladozik a földön, meg kifakult zöld +ruhában idegen mezők átplántált rabjai, muszkák, szerbek, meg +magunk katonái fáradt kékszürke testi ruhájukban, lábbadozók és +egészségesek, akiknek napszámját a piacon a hirdetőtáblán +állapitják meg, a lábbadozóét három koronában, az egészségesét négy +koronában.</p> +<p>Sokkal kisebb volt a napszám, emlékszem, mikor még több volt a +földre való ember, vagyis emberanyag. A városi és falusi piacokon +ilyenkor kora nyáron vasárnap reggelenkint a harangok zengő zugása +alatt csődült csendesen a nép, mig a piac teli nem lett. Gazdák és +szegények egyforma tiszta, szépen ráncolt vasárnapi fehérben és +pitykés fekete ujjasokban együtt forgolódtak és szorongtak és déli +harangozásig ott zümmögtek a kék ég fehér bárányfellegei alatt, +amelyek tudományosan Cirro-Cumulusoknak neveztetnek s amelyek a +földre nézve alkalmatos szép időt igérnek és a léleknek gyöngéd +mulatságot adnak.</p> +<p>Az ilyen vasárnapi csődületet embervásárnak hivták, de mintha +nem az embert vásárolták volna ott a gazdák, mintha inkább az +emberek mind kedvet és nyugalmat <span class="pagenum"><a name= +"Page_24" id="Page_24">-24-</a></span> vásároltak volna ott a +piacon, legalább ma olyan derült szinben látom viszont +emlékezetemben az embervásárt, amely egyszer csak mintha parancs +jött volna, indult, tódult és özönlött be a depó udvarára, hol +bort, sört és pálinkát mértek.</p> +<p>A földön a kapa koccant, a kasza pengett és szikrázott a napon, +mikor állott a földön és a kaszakő csuszkált egyik oldalról a +másikra. A csobolyóban kotyogott a viz, az ostor nagyokat cserdült +a bölcsen sétáló ökrök felett, egy-egy tavalyi kazal árnyékában +kómikus siránkozással széjjelhuzódott a huzómuzsika, az emberek, +legények s legénykék danolásztak, a leányok itt-ott sivalkodtak +örömükben, hogy nem hagynak békét nekik. A rejtőzködő fürjek +kurtákat furulyáltak, fönn a fecske csipett bele a csöndbe csőrével +és a barázdabillegető sötéten és fehéren finom mozgásokkal +nézegetett körül a göröngyről, mint egy báli gavallér és a tücsök +kitartóan ciripelt, mint a citerás, akit a nyári helyiségbe szoktak +szerződtetni.</p> +<p>Olyan szép kisérete volt a mezei munkának. Alig hallok belőle +valamit most juniusban, tücsköt is alig hallok, pedig semmi baja a +fülemnek. Ha beszélhetnék az angol miniszterekkel, sok mindent +tudnék nekik mondani. Ó, ha elfogadnák föltételeimet, de most +rögtön.</p> +<p class="center">*</p> +<p>Fém ragyog a sarokban, a főispáni hivatal egyik szobájában. +Szórakozottan egy rakáson együtt mindenféle vidám és fáradt, izmos +és elaggott, közönséges és finom holmi. Levesmerőkanál, cinkpohár, +bádogtepsik, <span class="pagenum"><a name="Page_25" id= +"Page_25">-25-</a></span> falióra ingája, rézmozsár, mozsárütő, egy +nagy vörösrézüst, függőlámpa láncai, függönyrudak és két gömbsuly +sárgarézből, horpadt cukortartó, cigarettetárca, melynek csak a +sarkai rongálódtak el, egy megfeketült serleg, s kicsi ezüstkancsó, +melyben szegfüszeget vagy cukkerlit tarthattak, ócska, görbe kard, +gyertyatartó, kilincs és ablakzár, minden, emlékek néma társasága, +melyen elpillant az ablakon beszuródó napsugár és Erdély +aranykorára gondoltat… és a mai csendes kőházak felé sóhajttat, +halk, nemes lakások nyilnak ki a szimpátia gyöngéd kopogtatására, +hol bánat, gond, szeretet és rajongás lakoznak.</p> +<p>Ez a fém idegyülik a sarokba és vándorol innen tovább és gyülik +megint. A városból és a környékről küldözgetik a családok, amelyek +gazdagok és amelyek nem is gazdagok. Isten nevében küldik és a +maguk nevét nem küldik a holmival. A hivatalszoba levegőjében a +sarokban rendetlenkedő tárgyak felett mintha ott kiáltanának a +kemény kérelem betüi: Fémet a hadseregnek! És messze távol vár a +nagyokat horkanó és nagyokat ásitó háboru.</p> +<p>Ez az összevissza ezüst, réz és cink holmi régiségboltok és +zálogházak portékájához hasonlit és a szegénységet, a rejtett és +fájdalmas szegénységet juttatja az ember eszébe, oh nem, +gazdagságot, valami dicső zálogházat és a lelkek drága szineit, +amelyek itt ezeken az uri és szegénysorsu fémeken csillannak: a +remény aranyossága, a jóság ezüst fénye és a gyász sápadtsága…</p> +<p class="center">*</p> +<p><span class="pagenum"><a name="Page_26" id= +"Page_26">-26-</a></span></p> +<p>Érdemes mindent megnézni, érdemes megnézni a zeneműkereskedés +kirakatát is, ahol a kiakasztott kották fedelei versenyt kiáltoznak +nagy betüikkel. Itt vannak az ujonnan szerzett operette-ek füzetei +mellett és fölött és alatt a háboru felszaporodott kottái. Szép +elnézni őket annak is, aki nem érti e hadikottákat, s aki rekedt és +nem dalolhat, vagy aki mai szenvedélyeink s kalandjaink felől +hallgatni szeret legjobban, csak valami bájos és ártatlan tulvilági +népeknek vágyakozna majd kiönteni az emberi szivet. Vagy ha ott se +lehetne, a temetőn tul is hallgatni s ugy járni szépen az +örökkévalóság csendes sikságán, hátratett kezekkel, hallgatva +végesvégig, mert annyi hallgatni valója van az embernek. Jaj, a +kották, igaz. Mennyi mindenféle cim összevissza. Estére indul az +ezred. – A két faláb. – Ott ahol a Dnyeszter vize zug. – Nem mehet +a háboruba. – A térkép. – Csak egy éjszakára küldjétek el őket. – +Nagy arany, nagy ezüst. – Rózsák a csákón. – Engemet is besoroztak +katonának (Gyárfás Dezső képével a cimlapon.) – Ha majd egyszer +mindenki visszajön. – Hurrá fiuk, ma utoljára. – Ha majd megint +civilek lehetünk.</p> +<p>Gondolom ez volt a legkelendőbb anyaga két esztendő +hadidalainak. Szerzőik Budapest kedvenc dalszerzői. Jobbadán az uri +világ használja el itthon e hadizenét, a katona odakinn a baj +mezején, a régi hazai nótákat énekli és templomi zsoltárokat +reszkettet, megjuhászodván lelkében. De a muló idők kottáit itt a +kirakatban összeverődve látni érdekes. A cimeikből ki lehet +<span class="pagenum"><a name="Page_27" id= +"Page_27">-27-</a></span> venni, melyik jelent meg előbb, melyik +később. A legfrissebb kotta körülbelül az, hogy: Ha majd megint +civilek lehetünk. Engedd meg, nyugtalan olvasóm, hogy e kottákról +felpillantva, a háborunak közel járó dicsőséges végét hirnököljem. +Mert milyen hadi dal jöhetne még ez után?</p> +<p class="center">*</p> +<p>A bolygó halászbárkák népe olajmezőket vett észre és sok-sok +döglött halat látott uszkálni a tengeren Skagerraknál. Nagy csata +lehetett itt, – gondolták és vitorláikkal tovább vonszoltatták +magukat. Vajjon meddig tartja a tenger szine az olajmezőket? A +felfordult halakat a hullámok elhintálják magukon messze-messze, +mig valamerre a part kavicsos homokjára nem csusztatják őket, vagy +a végtelen távolságban lassan széjjelszedődik és megsemmisül +romlandó szép testük. Ezüst és gyöngyház hasukon cicázik a napsugár +és oldalaik a vizben fátyolozottan csillannak csodálatos changeant +szineikkel és szinte anyagtalanul vékony és kéjes és gyengéd +uszonyaik elhalva usznak velük bűbájos haloványságukban. Szemük, a +gyerekes, bánatos és ostoba halszem mered kereken és éppen ugy nem +ért semmit a halálból, mint az életből nem értett semmit.</p> +<p class="center">*</p> +<p>Egy óra után, persze éjjel, becsukják a kávéházakat. Mindenki +hazamegy. Oh nem, nem megy haza mindenki. Nehéz dolog az. Nem lehet +azt csak ugy egyik napról a másikra megszokni. Nagy megpróbáltatás +az, hazamenni éjszaka egy órakor. El tudom képzelni. Hát +<span class="pagenum"><a name="Page_28" id= +"Page_28">-28-</a></span> hova mennek? Sehova. Ott maradnak. A +kávéházat bezárták, de a kávéház terraszát nem zárták be. Azt nem +is lehet bezárni. Az a járdán van, a levegőn. Kiülnek, egy pár +asztalt körülülnek, üldögélnek, beszélgetnek, hallgatnak. Szép +tavaszi éjszaka van, engedékeny. Világit nekik az utcai lámpa. Mit +fogyaszt egy óra után ez a kávéházi közönség? Friss levegőt +fogyaszt, ami nem kerül pénzbe, de viszont nem is árt annyit a +szervezetnek. Sokáig elülnek kint e kedves makacsok és nem veszik +rossz néven a szellőt, meg az eget, mert azzal az illuzióval ülnek +ottan, hogy kávéházban vannak. És a járdán meg az uttesten föl és +alá sétálgatnak bohó kis társaságok, amelyek a mulatóhelyek +édeneiből számüzettek. Lebegő piros köpenyeges delnőcskék, akikben +a pezsgő bizsereg még, kacarásznak, hátracsapott kalapu éji +udvarlók karján, sietnek s nem mennek sehova, járkálnak az ég +alatt. Mosolyt nyitó látvány. Mint valami groteszk rousseaui +leckeóra. Mint egy széltől összeszedett garden-party. Egy szép +sárga lampion függ magosan, magosan fölötte. Talán valamelyik +ugrifüles női kalap alól föl is pillant két kékszinnel aláfestett +szem a lampion felé s a karminnal tulzott ajkak meglepetten +kinyilnak s vidáman szólnak:</p> +<p>– Nini: hold.</p> +<p class="center">*</p> +<p>Kis facipőket árulnak már a bazárban. Milyen egyszerü. Milyen +ügyes. Milyen helyes. Milyen olcsó. Drága a bőr, drága nagyon. Azt +mondják a cipészek, szivesen csinálnak cipőt, csak bőrt adjon hozzá +az ember. <span class="pagenum"><a name="Page_29" id= +"Page_29">-29-</a></span> Ilyen világ van. Mennyi gyerek fog +facipőben járni. Holland báj illan a facipők felett a bazárban, a +békének és az idegenek kedvességének tengeri illata. A kattogás, +kalapálás, ami a facipők hangja, az orfeum kellemes programmjára +emlékeztet, könnyü, kecses ugrálásra, vidám zenére, kavargó, +pettyes szoknyácskákra, piros napernyőre, s bájos zöld tájra, amely +a táncosnő mögött vidult a hátsó diszleten, szélmalommal és a +szélmalmon tul a mezőben messze egy fehér hajócska vesztegelt. +Magyarországon is kopogni fog a facipő. Akiknek nagyon fájna +hallani, nem hallják majd, messze temették el őket.</p> +<p class="center">*</p> +<p>A hét bádoghordót hogy guritják előre-hátra, hogy döngetik, hogy +körülüvöltözik. Ime az ujságokban ma a hét bádoghordó legyőzte hét +ország háboruját. A riport régi jogaiba lépett. A hét bádoghordó +pazarabb borzalom a határtalanul zugó háborunál. A hét bádoghordó +ez már az élet, a béke. Az emberek, az ugynevezett olvasók, eszik +az ujságot napról-napra. Valakitől azt hallottam: legalább mig ezt +olvasom, nem olvasok a háboruról.</p> +<p>Az asztal előtt ülök, papiros fehérlik előttem, penna szorul a +jobbkezemben. Mesterségem szerint iró volnék az emberek között. +Minden érdekel a világon és mindenért felelősnek érzem magamat. +Mondjuk, hogy rám parancsolták, hogy irjak valamit én is a +bádogosról és hét hordójáról. (Petőfi, Tompa és Kerényi leültek +költői versenyre hajdan, hogy a falusi lakot megénekeljék.) +<span class="pagenum"><a name="Page_30" id= +"Page_30">-30-</a></span> A tollam hegyét nézem, vár, céloz, a +tintától nedves és a sötét nedvességen vékonyan végignyilallik a +napfény. Kezdek magamban alkudni a szavakkal, az emberekhez kell +szólanom.</p> +<p>No irjunk.</p> +<p>A hét bádoghordóról kell irnom. Szeretnék őszinte lenni és +igyekeznem kell ugy irni, ahogy az emberek eltürik az irást. Az +emberek… nekik foglalkozni kell ezzel a dologgal, akármit érezzek +és képzeljek én. Én ezt a hét bádoghordót nem akarom elhinni. Én +azt hajtom magamban mélyen és némán, mint a nyilallás: nem is igaz, +nem is igaz. Az emberek orvosok, akiknek a hét bádoghordó tartalmát +boncolni kell. Az emberek rendőrtisztviselők, akiknek meg kell +vizsgálni alaposan a tartalmat. Az emberek fotografusok, s +lefotografálják. Az emberek vizsgálóbirók, akiknek meg kell +állapitani és jegyzőkönyvet kell fölvenni. Az emberek szomszédok, +akik vallanak. Az emberek hozzátartozók, az emberek érdeklődők és +kiváncsiak és félők és borzadók. Az emberek áldozatok és gyilkosok. +A bádogos is ember volt. Én is ember vagyok. Hátha láttam én is ezt +a bádogost szemtől-szembe valamikor. Hátha mellettem ült a +villamoson. Hátha a könyökömmel megütöttem véletlenül valahol, vagy +a lábára találtam lépni s szóltam hozzá: pardon. És ő rám nézett, a +szemembe. Hátha tüzet kértem tőle s az ujjaink hegye összeért. +Hátha köhögött mellettem valahol s lehellete belém lopózott. Mit +lehet tudni. De elhiszem? És elhiszem, amit olvastam felőle? Tudok +udvarias mosolylyal köszönni ismerősöknek, ha én igazán +<span class="pagenum"><a name="Page_31" id= +"Page_31">-31-</a></span> hiszem, ami Cinkotán történt? Tudok egy +orgonavirágot türelmesen szagolni, ha tudok ilyen dologról? Nem +zavar ez a cinkotai hét hordó senki mást privát életének +kötelességeiben és szórakozásaiban? Ilyen földi valóság +meggyőződésével lehet vajjon az oltár elé állani esküdni rózsaszin +áhitattal? Nincs benne vajjon minden teremtett lélekben ugyanez a +maradandó kisérlet, amely tiltakozik és tagad, ez az igazságnál +igazabb cáfolat, ez a makacs védekezése a közérzetnek, ez a +rejtelmes illuzió, ami a jelen pillanatot lázasan gyömöszöli szines +fátyolaiba, ez a feltakaratlan honvágy, ami az életen végig +milliószor huzza föl a felső szemhéjat és a szemgolyót fölfelé +görditi, az égen terjengő felhők felé.</p> +<p>A hét bádoghordóról kellene irni. Elszántan és az élet egész +nyomoruságával gondolok oda. Ami eszembe jut róla, azt kéne leirni. +A szivemet győzedelmes fájdalom nyomja el. Hirtelen, nem tudom +miért, hogyan, egy valamikor végighallgatott orgona-hangverseny +emléke zendül a fájó sziv mögül valahonnét. És a sipok csengő, +zengő, esengő, zugó, bugó és harsogó száz hangja közt felébred és +előjön tompán, mélyen, megrendülten és epedően és panaszlón és +álmodón és boldogan és boldogtalanul a Vox Humana.</p> +<hr class="chap" /> +<p><span class="pagenum"><a name="Page_32" id= +"Page_32">-32-</a></span></p> +<div class="chapter"> +<h2>M. A. E.</h2> +</div> +<p>Furcsa és szivemnek végtelenül rokonszenves kis ujság volt most +a kezemben, nagyon kevesen ismerhetik a szakembereken kivül. A kis +lapnak a cime: M. A. E., vagyis a Magyarországi Artista Egyesület +hivatalos közlönye ez. Különös olvasni az artistáknak a hivatalos +közlönyét, ennek a komolyan beosztott rovatait, szabályos fekete +betüit a hirekben és sorokban, amelyek az artisták lapjában is épp +oly egyenesen állanak s oly ridegen sorakoznak, akár a Csemegi-féle +Törvénytárban. A lap vezércikke most a mulatóhelyek zárórájával +foglalkozik, aztán jegyzőkönyvi kivonat jön valami gyülésről, aztán +egyesületi hirek, halálozások, mindenféle. E bohó grimaceokkal +mosolyért vándorló könnyü lényeknek fontos és pedáns frontmögötti +világa van itt az ujságjukban.</p> +<p>Az utolsó és leghosszabb rovat ebben a lapban egy ábécérendbe +szedett névsor, amely fölé ezt nyomtatták: Magyar artisták a +harcmezőn. Vagy százötven név. És minden név egy ember. Egy +artista. Elfuttattam a szemem a listán, a mindennapiatlan vidám és +fantaszk neveken, Erős Mukin, Roland Róberten, Rosée Jenőn, Picard +Jeanon, Herrgotti Stanislauson, Tacianu Sándoron <span class= +"pagenum"><a name="Page_33" id="Page_33">-33-</a></span> és aztán a +Maxikon és Jaqueson és Lacin és Izsón és aztán a sok-sok rendes +Ferenceken, Lajosokon, Mártonokon és Mórokon és Edéken és +Sámueleken. Akiknek a vezetéknevük is őszinte, törődött polgári +nevek, Novák, Pintér, Szepesi, Steiner, Tamási, Weisz, minden, +mintha cégtáblákról pottyantak volna ide, meg iparos műhelyek +ajtajáról. Ezek is a csatába mentek, az artisták.</p> +<p>Vajjon kinek van joga azt gondolni: mi közöm hozzá? Kiben lehet +annyi gőg, hogy ezeknek a népeknek lebegő élete egy pillanatig se +alkalmatlankodhasson érdeklődésük előtt. Az én lelkem felhőjében +mind átbukdácsolnak ők, mert ember vagyok. Tüzevők, tótágast +forgók, kengyelfutók, dzsiggelők, büvészek, zenebohócok, +trapezbajnokok, mülövők, kardnyelők, gyorsszámolók, iskolalovarok, +Herkulesek, oroszlánszeliditők és kutyaidomárok, gyorsszobrászok, +utazó brettliszinészek, éjféli balletmesterek, akrobatatáncosok, +jellem- és szalonkómikusok, népdalénekesek, hasbeszélők, +bábjátékosok, nőimitátorok, hangszer- és madárutánzók.</p> +<p>És minden excentrikusok, zsonglőrök, ekvilibristák, +hipnotizőrök, gondolatolvasók, csodabuvárok, árnyjátékosok, +xilophon-zsenik és twoo-stepp-fenomének, pantomimikusok és +cnok-aboutk, sodronyművészek és ördögi biciklisták és minden +Pierrot-k és Harlequinek, akik Európában jelmezeik s trükkjeik +nélkül, kékkel körülfestett szemek nélkül s fehér keztyük nélkül a +nappal világitásában mint katonák működnek a háboru végzetes +manégeében.</p> +<p>Minden ilyen test magával vitte a háboruba tudományát, +<span class="pagenum"><a name="Page_34" id= +"Page_34">-34-</a></span> birtokát, egész világát. Hányan +hanyatlottak el már vajjon? Minden testben volt valami gesztus, +hang, valami raffinement, valami furcsa, vidám, szép, meglepő, ami +csak ő benne magában volt s nem hagyható fiura, se jótékonycélra, s +ami a világgal nem egyezett, ami más volt s egyetlen. Oh az ő bájos +nemzetköziségük, a csodálkozás áh-ja, a mosoly gyönyörü néma +betüje, a nevetés hegyi forrása s a taps gyermekes lázadása volt az +ő közük mindenkihez a világon. És a mostani világmozgalomból csak a +halálhoz volt közük, aki a háboruból és az életből elszökteti az +embereket, ami a legérdekesebb tünet az egész konfliktusban s éppen +ezért erről beszélgetünk a legkevesebbet. Az embernek meg kell +halni civilben is egyszer, az eddigi tapasztalat szerint. A +bohócoknak is meg kell halniok. A bohócok a békében, régen és +mindig, hogy ugy mondjam: előszeretettel pingáltak az arcukra +halálfejet, emlékszel?</p> +<hr class="chap" /> +<p><span class="pagenum"><a name="Page_35" id= +"Page_35">-35-</a></span></p> +<div class="chapter"> +<h2>HATAN A KUPÉBAN</h2> +</div> +<p>Egy darabig csak öt utas volt. A hatodik ülésen egy köpenyeg +ült. A lámpaernyőt összehuzták odafenn s a tiszti kupét a +hálószobák gyöngéd sötétsége tisztelte meg. A kapitány +inditványára, aki a legnagyobb rang volt, az üléseket kihuzták, +hogy kiki jól hátradülhessen s a lábakat kölcsönösen át lehessen +rakni egymás ülésére. Egy diákarcu hadnagy csak kuporgott és +nyögdicsélt a maga ülése előtt.</p> +<p>– Schwach bist junger Mann – mondta a kapitány.</p> +<p>– Das nicht kommen will – erőlködött az üléssel és a némettel a +hadnagy.</p> +<p>– Schwach, schwach – nevetett a kapitány. Végre kihuzódott az az +ülés is. A lábak felnyultak, megkeresték a maguk helyét és békén +egymásra tevődtek. Derekak, fejek kitapogatták s kidörzsölték +maguknak a pamlagon a legmegfelelőbb helyzetet. Mindenki rézsut +feküdt, a legkülönbözőbb szögeket alkotva végtagjaival. Valaki +átölelte a két karjával maga fölött a pamlag kiálló fejtámasztóját, +ugy pihent el. A test a legnagyobb szükségben s nyomorban is +kéjenc, s minden raffinement-t <span class="pagenum"><a name= +"Page_36" id="Page_36">-36-</a></span> előszed, hogy jól érezze +magát. A legrövidebb és legkényelmesebb estéli imádság hangzott el: +egy sóhaj. Egy cigarette égett még. Valaki már hangosan lélekzett. +A vonat rázódott jobbra-balra és mintha hátrafelé vitt volna, pedig +előre ment. Odakinn esett az eső. Szaggatott vékony vonalakat +huzgált a sötét ablakra kivülről s egy-egy esőcsepp görbén remegett +lefelé az üvegen, mint a köny szokott az arcon. Egymásután mindenki +elaludt.</p> +<p>Egyszer csak állt a vonat, sip, kalapálás, ajtócsapkodás, s +emberi lárma hallatszott. A folyosón sürü, erős lépések.</p> +<p>– Itt van egy hely – mondta a kalauz, félretolta az ajtót, +felnyult a lámpához, világosságot csinált. Egy nagy, testes +főhadnagy állott az ajtóban.</p> +<p>– Bocsássanak meg az urak. Nem szivesen zavar az ember +senkit.</p> +<p>– Kérem, kérem.</p> +<p>A lábak elhuzódtak, a köpönyeg fölment a podgyásztartóba, a +hatodik hely szabad lett. A kalauz kiment. A folyosón állottak, +jártak s egy-két hátizsák hevert. Egy kadét a folyosó ablakának +fordulva zümmögött egy szövetséges hadi dalt, amelynek a szövegéből +ennyit tudok:</p> +<div class="poem"> +<div class="stanza"><span class="i0">Rosa, wir fahren nach +Lods,<br /></span> <span class="i0">Der Hindenburg kommt auch +dahin,<br /></span> <span class="i0">Und oben fahrt der +Zeppelin,<br /></span> <span class="i0">Rosa, wir fahren nach +Lods.<br /></span></div> +</div> +<p><span class="pagenum"><a name="Page_37" id= +"Page_37">-37-</a></span></p> +<p>A főhadnagy a kapitánynak alázatosan bemutatkozott, a többi +uraknak a nevét mondta meg és szervusz, szervusz, szervusz. Leoldta +a kardját, a karja nehezen mozgott.</p> +<p>– Megállottam volna a folyosón is, de már négy napja jövök a +reumámmal.</p> +<p>– Hová mégy?</p> +<p>– A káderemhez, onnan Pöstyénbe. Még tizennégyben szereztem +Szerbiában, de nem törődtem vele, jobban is lettem, a télen megint +kijött, nem birom már. Nem szivesen mondja az ember, hogy fáj, de +már nagyon kinozott. Itt van a jobb vállamban, meg a karomban.</p> +<p>A vonat megy, idebenn beszélgetés indul.</p> +<p>– Alles ist voll – mondja a kapitány. Die Zivilisten sitzen auch +so eng.</p> +<p>Kinn, messzire egy zöld szemafor fénylik, mint a remény zöld +csillaga, hogy valaha, valamikor lesz egy világ, amelyen nem +lesznek se katonák se civilek, csak csupa emberek.</p> +<p>A főhadnagy ráismer egy másik főhadnagyra, hogy együtt jártak +iskolába. Ennek a főhadnagynak sápadt arca van s ugy néz, mint egy +rajongó hegedüművész. Elevenedik a beszélgetés, mindenki szól, +társalog, cigarette-ek gyulnak megint s a félsötétben fehéres +tüzzel égnek. Volhyniáról, az olasz frontról, Staniszlauról, +Csernovicról folyik a szó.</p> +<p>A sapkákon rézplakettek függenek, zöld köpenyegek, gyulai +táskák, kardok a podgyásztartóban, lábszárvédős és csizmás lábak, +olyan a rózsaszin plüssel butorozott <span class="pagenum"><a name= +"Page_38" id="Page_38">-38-</a></span> elsőosztályu fülke, mint egy +fedezék. Mintha egy fedezék vonulna itt tova az éjben, az +ellenségesen lármázó kerekek fölött. Nem messze Budapest és +erre-arra alszanak a csöndes alföldi városok. Valaki a sarokban az +izzadt ablakra a mutatóujjával egy á betüt ir, s rögtön eltörli. +Talán azt akarta irni: álom.</p> +<hr class="chap" /> +<p><span class="pagenum"><a name="Page_39" id= +"Page_39">-39-</a></span></p> +<div class="chapter"> +<h2>NEFELEJCS, ÁRVÁCSKA</h2> +</div> +<p>Illik talán már megköszönni a jó Istennek a virágokat. Itt +vannak. Az idén is feldugták drága fejecskéjüket. Hozzájuk kell +hajolni, tapogatni kell őket s szivni és szivni szép szagukat, hogy +elhigyje az ember, hogy igazak. Virág ezen a világon. Virág és +világ. Milyen ócska és minden verselő diáktól és rigmusban levelező +cselédtől fölfedezett és kizsákmányolt rim. Ember és tenger, ez is +ugy rimel. Micsoda össze nem pászoló dolgok rimelnek itten az ég +alatt. A határtalan örök tiszta viz és ez a szegény, nevetséges kis +szörnyeteg, ez a forró, gonosz, boldogtalan apróság, az ember. +Világ és virág. Hol lehet szebb föld, mint a Földön, melyik +másvilágon vannak szebb kulisszák és csodálatosabb szőnyegek, mint +itt körülöttünk erdők, hegyek s lábunk előtt virágok. Abban a +menyországban talán, amelylyel szenvedő korok biztatják egymást, +abban talán nincs ilyen diszités, mint e világon, lehet, hogy az +oda megtértek lábai puszta homokon járnak vagy unalmas hideg jégen, +mint a pazar viszontagságok után megérkezett sarkutazók lábai. A +boldog másvilágon nincsen szépség, mert nincsen rutság, nem kell +szivárvány, mert nincs sóhaj, nem kell felhő, mert nincsen emlék, +nem kell illat, <span class="pagenum"><a name="Page_40" id= +"Page_40">-40-</a></span> mert nincs gyötrelem, nem kell énekes +madár, mert nincs zokogás, nem kellenek virágok, mert nincsen +élet.</p> +<p>Itt vannak a virágok. Istenke virágai a vidéki csöndes kertben, +az ágyásokon és az ágyások körül a bokrokon. Mintha régi divatu, +friss, tiszta és bájos ruháikban vizitbe jöttek volna össze, mind a +maga kedves, egyszerü illatával parfumözve és szép szeliden ülnek, +ragyognak ártatlan vidámságukban s orcáik virulásával és édes +illatozásukkal tereferélnek. Itt a tömzsi labdarózsa, az ábrándos +viola, a hüvös és izléses tazetta, itt a csodálatos három testvér: +a szent fehér liliom, a regényes sárga liliom és az excentrikus +lilaszin liliom. Itt a szorgalmas és csinos boglár, itt a vérmes és +szégyenlős bazsarózsa, itt a cifra és cinikus császárszakáll, +mintha azt rikitaná: én szinésznő akarok lenni!</p> +<p>Én mindet szeretem és mindnek imádója vagyok, mig élek és +csodálkozom csodálatosságukon és jól esik nézvén a virágokat +felőlük gondolkoznom és nem gondolkoznom semmit se, csak nézni. Az +ágyás két szélén két hosszu sorban nefelejcs meg árvácska. Egyik +sor nefelejcs, a másik sor árvácska. Pici kis kék bokrok fogóznak +össze végig. Egy-egy remek csillagocska minden nefelejcs-virág az +apró bokron. Az árvácskák hárman négyen állanak egy-egy kis +csapatban, igy sorakoznak végig, mintha játszani készülnének +valamit. És igy hallgatnak elbájolva mind alacsonyan a földön a +virágok, a sziv kis barátnői. Mindenki szereti a virágokat, még az +ugynevezett rossz emberek is szeretik a virágokat, csak a +virágárusnők nem szeretik a virágokat, mert élni kell <span class= +"pagenum"><a name="Page_41" id="Page_41">-41-</a></span> nekik a +virágokból. Ők viszont szeretik a szép tapétákat, amelyek a jómódu +polgári házak ablakain át láthatók és szeretik a hagymás rostélyos +illatát s a libapecsenye illatát, amiket éreznek az étteremben, +ahová bejárnak virágkosarukkal. Nekik is van tehát a világon szép +és finom jelenség, ami által ábrándozni lehet.</p> +<p>Nefelejcs, nefelejcs, mindig odaejtődik a tekintetem a pici +nefelejcsek közé és az árvácskákon is végig-végig utazom +pillantásommal. Oly sokan vannak. Tapsifüles bársonyleveleik +sárgák, violaszinüek, kékesek és feketék, tiszta feketék. A legtöbb +árvácska fekete. Szépek, bársonyból vannak, nem tudnak +felmosolyogni a napra, feketék. Csak ők látszanak bánkódni, valami +elvarázsolt hangulatban gyászolnak itt a kedves társágban, mintha +éjszaka lenne nekik. A nefelejcsek körül növendék darazsak +keringenek, meg fürge, szemtelen repülő bogarak, le-leereszkednek, +szivogatják, csipkedik a nefelejcset. Rongálják. Tönkre akarják +tenni. A fekete árvácskák meg annyian vannak és olyan feketék.</p> +<hr class="chap" /> +<p><span class="pagenum"><a name="Page_42" id= +"Page_42">-42-</a></span></p> +<div class="chapter"> +<h2>ADYT BÁNTJÁK</h2> +</div> +<p>Népszerűnek látszik ezekben az éjféltől éjfélig fájó napokban a +költőt piszkálni, csufolni, sértegetni. Nem új divat az emberek +közt. Poétát, verselőt kifigurázni szabad és kedves ipara volt +mindig élclapoknak, humoristáknak, komikus szinészeknek. Avult és +nem is valami gonosz mulatság ez. Fájdalom, az örökkévalóságtól +rendelkezésünkre bocsájtott drága, ritka költővel is megeshetik, +hogy játszhatnak vele, mint a matrózok az elfogott +albatrosz-madárral, s kinozhatják és rongálhatják. Oh különösen +most, mikor Európa internálta az emberi szellemet, most édes a +költőbe betörni. Milyen potyázás. Milyen luxus. Milyen vakmerőség, +mégis, milyen vakmerőség.</p> +<p>Kinek lehet joga a költőt kérdezni és a költőt feleltetni. Kinek +lehet igaza a költővel szemben? A költőt bántani! A végtelenség +megfigyelőjét helyéről leráncigálni. Megvakitani akarni azt a +fényforrást, amely csillagokat szór a ködbe. Lövöldözni az isten +repülőjére, aki a tornyok és a felhők között vergődik szélben és +hidegben egyedül. Csodálatos ellenkezése az egyforma embereknek az +olyannal, aki egyetlen. Gyógyithatatlan durcássága és rosszasága a +földeritetlen úton, oly nyomasztó végzetek alatt múló +teremtményeknek azokkal a <span class="pagenum"><a name="Page_43" +id="Page_43">-43-</a></span> barátokkal szemben, akik azért jönnek +elébük, hogy szépséget nyujtsanak nekik, szépséget, ami oly kellő +balzsam a bajjal, jajjal és halállal traktáló életnek.</p> +<p>Milyen félreértés. Milyen átkozott csalódás a költőnek az ő +boldog szenvedése, ami mindenért van és mindenkiért. Oh hogy ezt az +irtózatos meglepetést csak az elmulás korrigálja és feledteti.</p> +<p>Istenem, aki bántja, mit gondol, s akik bántják, mit gondolnak? +Ők beteszik zsalugátereiket és azt mondják éjszaka van. Ők villanyt +gyujtanak a sötétben és azt mondják süt a nap. Ők azt képzelik, a +költőt le lehet beszélni, ők azt hiszik, a költővel világot lehet +csereberélni, ők azt remélik, a költőt lehet legyőzni és lefőzni. +Ők azt hiszik, bántják, vagy csak érintik is a költőt?</p> +<p>A természetből való a költő s úgy el akarnak vele bánni, mint +bánnak a természettel is. A földet hasgatják, roncsolják, a gyepet +leszakitják róla, a bokrokat elfujják, az erdőt felrugják. Szegény +emberek. Az anyaföld mindebbe meg nem rendül, egy-kettőre +elfelejti. A hold mosolyog.</p> +<p>De szép volna irni. Nem való most. Firkálni szabad csupán és +egyet-egyet sóhajtani. És egy tengert, az egész lelket, fedővel +befödni. Csak szeretném, ha találkozna szemem a világ költőinek +szemeivel, akiket zavarnak, vagy akik hallgatnak. Mint a csillagok +ha összeragyognak, ha távol vannak is egymástól és megismerik +egymást, hogy összetartoznak ők.</p> +<hr class="chap" /> +<p><span class="pagenum"><a name="Page_44" id= +"Page_44">-44-</a></span></p> +<div class="chapter"> +<h2>SZEMEK, ARCOK</h2> +</div> +<p>Nem lesz olyan messzirelátó messzilátója a történetirónak, hogy +visszanézhetne ebbe a mai világba és látná rajta az eleven +embereket, akik most itt mozognak és akiken ez az idő végiggázol. A +történetiró látja majd az okokat és a következményeket, látja mi +ment tönkre, mi virágzott, mi maradt el, mi fejlődött, mi hogy +változott, miből mi lett és minden hogy áll. Ő majd olvas. De ő nem +látja a testszint és nem hallja a hangokat. A háboru apró és +egyformáknak látszó kis eszközei: emberek. Bámulatos adomány van +bennük, démoni átok, tündéri szerencse, végtelen tehetség, +kimondhatatlan génie: az élet. Élnek. A történetiró nem fogja látni +ezeket a szemeket és arcokat például ma, 1916 május 19-ikén. Egy +tiszt, aki szabadságát tölti itthon, a kávéház előtt ül, néz. +Milyen a szeme? Bámész, szórakozott, idegen. A gyermek néz ilyen +hihetetlenül a panoráma ládájába, ahol csodadolgokat lát a lyukon, +de tudja, hogy a való világ a háta mögött van. Egy másik tiszt +beszélget egy idős civillel. Az idős ur beszél. A katona néz rá és +hallgatja és a két szeme egy pillanatban mély meglepetéstől +világosodik. Ez a tekintet azt mondja: Milyen sértés az reám nézve, +hogy te másról beszélsz nekem, mikor <span class="pagenum"><a name= +"Page_45" id="Page_45">-45-</a></span> háboru van és az én életem +olyan sürgősen bizonytalan. Egy harmadik tiszt nyugodt, komoly, s +ha nőt pillant meg, erősen fölkapja a pilláit. Van olyan, aki +mintha nem szeretne itt semmit látni, a földet nézegeti +járásközben. Vannak, akik nyiltan, derülten néznek, gondtalanul, +mintha nem történne semmi különös, vagy mintha ami történik, csupa +öröm lenne. Vannak, akik ugy járnak háboruból békébe és vissza, +mint levegőváltozásra. Látni szemeket, amelyek mindent kérdeznek, +látni szemeket, amelyek semmire nem felelnek. Látni a szentek nagy +és fáradt szemeit, látni gyengült tekinteteket, amelyekből a +csalódás többé ki nem takarodik, látni biztos és vakmerő szemeket, +látni mindig figyelő és kapkodó tekinteteket. Látni sok-sok szemet, +amelyek ugy tünnek, mintha megnőttek és kikerekedtek volna, amelyek +fölnyiltak, pedig azelőtt is nyitva voltak, s meggyógyultak, pedig +nem voltak betegek. Látni mindhalálig elrévedt szemeket.</p> +<p>Látni Jézus gyengéd és fájdalmas fehér arcait, látni vassá vált +arcokat, látni megvénült és kiszikkadt arcokat, látni kövérré és +pirospozsgássá lett arcokat. Látni katonaarcokat, amelyeknek +odakinn is megmaradt a polgári szinük és egyformaságuk. Igazodj el +az emberek közt és mondd rá egyre, hogy ez az, akit az isten a +saját képére teremtett.</p> +<p>Látok és hallok mindig mindenkit. Nemcsak katonákat, az igyekvő +boltosokat, üldögélő néniket, maguknak szenvedő és rajongó +müvészeket, egyet üző hivatalnokokat, türelmetlenül vagy türelmesen +muló asszonyokat <span class="pagenum"><a name="Page_46" id= +"Page_46">-46-</a></span> és a fehér tenniszre siető bakfisokat és +szórakozott gyermekeket. Nézem az élvezetet és az elitélt +szegénységet és a lebeszélhetetlen csüggedtséget és a reményt, +amelynek az özönviz óta ilyen évadja nem volt. Ha a reményt most +mint a virágokat össze lehetne szedni és koszoruba letenni az +Uristen lábai elé. Ha mint a füvet le lehetne kaszálni és boglyákba +emelni. Ha mint a vizet rá lehetne bocsátani egy lapályra. Mennyi +mindent látok, mintha az alkonyat tökéletes tiszta világitásában +néznék körül mindig. Mennyit lehetne mondani.</p> +<hr class="chap" /> +<p><span class="pagenum"><a name="Page_47" id= +"Page_47">-47-</a></span></p> +<div class="chapter"> +<h2>SZEGÉNY EMBER, GAZDAG EMBER</h2> +</div> +<p>Egyszer valamikor egy istállóban láttam játszani valamit jókedvü +béresektől. Uj ember került közéjük, idegen pusztáról való béres, +annak a kedvéért vették elő ezt az ő játékukat. Azt mondta +valamelyik:</p> +<p>– Nahát komé most meg eljátsszuk a szegény embert, gazdag +embert. Tudod ezt a játékot?</p> +<p>– Nem én, sose is hallottam.</p> +<p>– Hát azér.</p> +<p>Előhoztak két lócát, két bornyukötelet. Kikészitettek egy nagy +csupor vizet meg egy szép karéj kenyeret. Kérdik az uj embert:</p> +<p>– Melyik akarsz lenni komám a kettő közül, a gazdag ember?</p> +<p>– Jó, leszek a gazdag.</p> +<p>– No feküdj fel erre a lócára.</p> +<p>Az uj ember végigfeküdt az egyik lócán, a másik lócán +végigfeküdt egy másik béres szegény embernek. A két lócát hosszában +egymás mellé tolták, a két embert arccal egymásnak forditották és a +bornyukötéllel lekötözték a lócára a gazdag embert is, a szegény +embert is, csak a kezök maradt szabadon. A gazdag embernek odaadták +<span class="pagenum"><a name="Page_48" id= +"Page_48">-48-</a></span> a szép karéj kenyeret, a szegény embernek +elébe tették a nagy csupor vizet. Akkor azt mondták a gazdag +embernek:</p> +<p>– Na most komé falatozzad azt a jó kenyeret, oszt a szegény +embernek ne adj egy harapást se, magad edd meg az egészet. +Akármilyen szépen könyörög a szegény ember, te csak azt mondod: nem +adok én!</p> +<p>Jó. A gazdag ember elkezdte enni a kenyeret. A szegény ember +nézte, megszólalt:</p> +<p>– Hallod-i te gazdag ember, adjál a szegénynek is egy kis +kenyeret.</p> +<p>– Nem adok én.</p> +<p>A gazdag ember ette a kenyeret, megint megszólalt a szegény +ember:</p> +<p>– Adjál már egy kis kenyeret, az Isten is megáld.</p> +<p>– Nem adok én.</p> +<p>Harmadszor is kéri a szegény ember:</p> +<p>– Küzködtem, szenvedtem, igen megéheztem, szánj meg már te +gazdag ember.</p> +<p>– Nem adok én.</p> +<p>Megint csak elkezdi a szegény ember:</p> +<p>– Három napja éhen vagyok, mindjár éhen halok. Áldjon meg az én +Istenem. Ha egy harapást adsz, ezerszer áldjon meg.</p> +<p>– Nem adok én.</p> +<p>Már a karéj nagyon lefogyott. A szegény ember ujra csak +rimánkodik:</p> +<p>– Ó te gazdag ember, hogy van szived elnézni kinjaim? Annyit +pofázol, bele se fér már a hasadba. <span class="pagenum"><a name= +"Page_49" id="Page_49">-49-</a></span> Nem áll meg torkodon a +falat, mikor társad éhen marad? Kérve-kérlek szánj meg már, +pusztitson el a bogár.</p> +<p>– Nem adok én.</p> +<p>Megette az egész karéj kenyeret a gazdag ember. Akkor a szegény +ember felvette a földről a nagy csupor vizet, a szájához emelte. +Azt mondják a gazdag embernek:</p> +<p>– Most osztán gazdag ember kérdjed meg a szegény embert, adna-i +egy kis vizet a csuporból?</p> +<p>Kérdi a gazdag ember:</p> +<p>– Adsz-i egy kis vizet szegény ember abból a csuporból?</p> +<p>– Adok én, adok én – szólott kegyes hangon a szegény ember, +telivette a száját vizzel, izibe szembeköpte vele a gazdag embert. +Egymásután szivta a csuporból a vizet és csak ugy fujta a gazdag +ember képébe, akár a vizipuska.</p> +<p>– Elég már, elég már, ne izélj te – tiltakozott a gazdag ember, +behunyta a szemét, kapkodta a fejét, hánykolódott, káromkodott, +rugdalózott, de nem hagyhatta ott a játékot, mert azért kötözték +meg bornyukötéllel. Az egész nagy csupor vizet végigszenvedte +szegény gazdag. A béresek ott ültek szép körben a földön, ugy +nézték. A pipát mind kivették a szájukból, mert ha ki nem veszik, +magától esett volna ki, olyan nagyon kacagtak.</p> +<hr class="chap" /> +<p><span class="pagenum"><a name="Page_50" id= +"Page_50">-50-</a></span></p> +<div class="chapter"> +<h2>A CSIRKEKOLERA</h2> +</div> +<p>Édes májusi nap. A barna tyukot megfogták, beültették a kosárba. +A kosár feneke lágy rongygyal meg volt ágyazva, huszonegy fehér +tojás nyugodott benne. A tyuk elkezdett ülni a tojásokon a kosárban +a tornác sarkában. Ott ült reggeltől estig, estétől reggelig a +kosárban, mintha onnét nőtt volna ki. Ugy ült, mintha gondolkozna +és mintha a nagy világnak ellensége volna. Minden neszszel és +minden mozdulattal szemben elfogult volt. Gyanakodó volt. Ideges. +Kedélytelen. Gyáva és felfuvalkodott volt. Gonosz volt. Hallgatagon +ült nap mint nap s ami hangot adott ritkán, komor és beteges +változata volt a kotkodácsnak.</p> +<p>Huszonegyedik napra a szakácsné odatette a fülét a kosárra és +hallotta, hogy a tojásokat gyengén kopogtatják belülről. A töretlen +tiszta fehér tojásból egyéb hang is jött, halovány csipogás. Aznap +a tojások hegye megtöredezett, mint mikor a kávéházban a nagyságos +ur a kis kanállal veregeti. A kis csirkék kezdtek kikelni. Gyengén, +nedvesen és az élet friss ájulatával keltek föl és a tojáshéjat +otthagyták összetöredezve a kosár fenekén. Amelyik már lábra állt, +azt gyengéd női kezek vitték a konyhába és puha pihébe tették. +Mikor mind kikeltek s lábon voltak, a tyuk végérvényesen elhagyta +<span class="pagenum"><a name="Page_51" id= +"Page_51">-51-</a></span> a kosarat és másnap, harmadnap a kis +udvarban tipegtek már össze-vissza sárgán, könnyedén, észtelen pici +fejükkel és finom fürdetett lábacskáikkal, mint valami tünde +liliputi ballerinák, vagy mint elkallódott nagy mimóza-pelyhek a +fuvalomtól sodortatva. A nagy barna tyuk mindig köztük volt, +mellettük volt, utánuk és előttük járt, mint egy mama, mint egy +tanerő, mint egy lelkész, mint egy juhász, mint egy parancsnok. +Tekintete bizalmasabb lett és ujra a rendes hangnemben kotkodált a +pici sárga csibék pi-pi-pije közt, ami ugy hangzott, mint a +folytonos, édes apró sipolás.</p> +<p>Napjában többször vidáman étkezett a társaság. Őrölt és +megdarált köleskásából s kukoricalisztből kevert, vizzel higitott +reggelit, ebédet, uzsonnát, vacsorát. A tyuk szigoruan kapkodta +fejét az étkezések alatt. Mindenki más passzióval nézte a kicsi +csirkék táplálkozását, a család, a konyha népe, a kutyák, a +macskák, a fák, amelyek lehajtották zöld lombjaikat, hogy árnyékot +adjanak nekik és maga a nap is az égen, amely csak azért is a fa +alá sütött és melegitette és világitotta a csirkék sárga selyem +testecskéit. Délután hat órakor, mikor még az este távol van, pláne +a régi időszámitás szerint csak öt óra van és az egész világ +javában folytatja hivatását, a barna tyuk kotkodácsolt szaporán és +hitta, vitte, kergette hazafelé, a tyukól felé a csibéket. +Lefeküdtek. A csibék sipoltak, a tyuk hallgatott, a csibék is +elhallgattak.</p> +<p>Igy éltek és vidultak és gömbölyödtek és nőttek nap-nap. +Némelyik már kezdte elveszteni a gyermekkor <span class= +"pagenum"><a name="Page_52" id="Page_52">-52-</a></span> sárga +pihéjét. A konyhában már ábrándoztak jövőjük felől, párja már megér +három koronát, négy koronát, hat koronát s mindig többet és többet +fognak érni. Már háromhetesek elmultak.</p> +<p>A minap egy kis csirke reggel nem akart fölkelni. Bágyadtan +sipitott és aztán el is hallgatott. Hasmenése volt. Nem evett. A +görcs rángatta. Megkapta a csirkekolerát. Délre már hat-hét kis +csirke volt kolerában. Honnét jön a csirkekolera, a kert szelid +veteményeiből, a porhanyó szürke földből, a drága jó levegőből, a +csodálatos kék égből, honnan? A szél hozza? Az isten küldi vagy +kicsoda? A sors pancsolja láthatatlan laboratóriumának lombikjai +közt?</p> +<p>Három csibe megdöglött első nap. Másnap öt csibe hullott el. A +háznép sürgősen orvosolni próbálta a bajt. Timsós vizet, karbolos +oldatot adtak a csirkéknek. Nem ért semmit. Nincs orvosság a +csirkekolera ellen. Harmadnap hét döglött meg. Elrejtették +tetemeiket a szemétdombba. Nagy bánat volt a háznál. Tegnap estére +mind elpusztult. Az utolsó csibének megnéztem a holttestét. Egy +kendőben feküdt a konyhában az asztalon. Teste fehér volt és +szürke, mert már nőtt volt a tolla. Gyenge tollazata borzas és +merev volt, mintegy vihartól meggyötörve és fagytól összehuzva. +Szemei le voltak zárulva és szemhéjai kékek voltak. A husa +összeaszott. A lábacskái felhuzódva, a kis karmai felgörbülve és +széjjelállottak és szurósak voltak és idegenek és fenyegetőek, mint +valami ragadozó madáré. Rossz illata volt. A halálé volt.</p> +<hr class="chap" /> +<p><span class="pagenum"><a name="Page_53" id= +"Page_53">-53-</a></span></p> +<div class="chapter"> +<h2>UNOD,</h2> +</div> +<p class="i0">igen? Nem érdekel már egy csöppet sem? Oh, magam is +unom, de nem most untam meg, se tavaly, untam mielőtt kitört. +Untam, hogy ilyen mesterséges szerencsétlenség fölött fog majd +zajongani sokáig az emberi társaság az isten csodálatos világán, +ahol körülöttünk természet és bennünk lélek van. Röstelltem +kiváncsinak lenni, rajongani, történelmi levegőt szivni, kortársnak +lenni és nagy idők tanujává emelkedni azon az áron, hogy akár +egyetlenegy Jánosnak is levágják a féllábát. Oh az olyan háborut +szerettem volna, amelyikben teremtett embernek semmi baja nem esik, +az olyan háborut, ami csupa fényes játék és huncut ünnepély lett +volna, az olyan háborut vártam és vágytam volna, az olyan boldog +háboruba el se mentem volna, csak néztem volna messziről, mint az +emberek minden majálisait.</p> +<p>Szóval te már unod, nem érdekel az egész dolog és nem törődöl +vele. Te ugy teszel, mintha már nem is lenne háboru. Bocsáss meg, +hogy ki is mertem ejteni ezt a szót. Tudom hogy unalmas vagyok +vele. Sejtem, hogy ellenszenves és szamár dolog felhozni, hogy +háboru van. Tapintatlanság lehet, mit tudom én. Egy szivet +<span class="pagenum"><a name="Page_54" id= +"Page_54">-54-</a></span> tudok, amely mindig üzemben van, azaz +dobog és nem vágyik leszokni az istenadta érzésekről. Háboru van. +Kitört dacára annak, hogy untam a kitörését és tart dacára annak, +hogy unod már. Szép volna, ha attól, hogy te unod már a bénát +nézni, a bénának visszanőne a levágott lába. Szép volna tőle, amint +szép tőled, hogy unod őtet.</p> +<p>Most már nem mondod rá: szegény. Mert unod. Miért dörzsölöd le a +lábbadozó honvédet a villamos lépcsőjéről. Ezt nem tetted volna +1914 augusztus hónapban. Akkor az ilyen befáslizott lábu katona +dicső sebesült volt, hős. Most lesurolod és legyőződ a villamosról. +Pedig érdemei és szenvedései éppen olyanok ennek is, mint akit +áhitattal néztél husz hónappal ezelőtt. Elfelejtetted mennyi fiatal +férfit megvakitottak a háboruban? Ők nem felejtették el. Ők talán +megszokták, de fájdalom, nem szokták le az ő vakságukat. Szép +volna, ha attól, hogy te már szemet hunysz az ő sorsuk fölött, +nekik fölnyilna a szemük.</p> +<p>De nem. Ők ma is vakok. És vakok maradnak a halál virradatáig. +Ők, ha reggel az égre néznek, feketét látnak, s ha a fehér falra +néznek, feketét látnak, s ha a templom fényüző oltára felé néznek, +feketét látnak. Ha anyjuk áll előttük, vagy feleségük, vagy +gyermekük, vagy az orvos, vagy a felügyelő: ők csak feketét látnak. +Az az ifju, akinek a jobbkezét levágták, soha nem fogja a szivére +szoritani jobbkezét, hogy azt mondhassa: De nagysád, esküszöm +hogy…</p> +<p>Ha unod tudni, hogy ez vagy az a tiszt Szibériában <span class= +"pagenum"><a name="Page_55" id="Page_55">-55-</a></span> van +hadifogságban, ő nem jöhet azért haza. Te nem gondolsz rá, de ő +tovább is a nemzet nevében, a te nevedben vár, óhajtozik és +sóhajtozik és ölelő karjai a sovány levegőt ölelik.</p> +<p>Megszoktad, beletörődtél, s tul vagy már rajta, hogy mi történik +Európával, a huszadik századdal, s az emberrel, embertársaiddal, +akiket egy isten buktatott fel egy örök sülyesztőből, a látás, +indulatok és beszéd csodálatos megbizatásával. Oh mennyire lehetünk +még ez után a háboru után boldogok vagy micsodák e földön, +mindannak az emlékével ami történt hazánkkal és idegen országokkal. +Vagy te el fogod felejteni mindezt? Elhányod a tanulságokat? +Magadba szálltál volt és megint kihurcolkodol magadból, mint egy +szükségbarakkból? Minden megdöbbenést leszokol? A nyers életöröm, a +könnyü ambiciók, a felületes elvek lerázzák magukról mindazt a +terhet, önvádat, kiábrándulást, keserüséget és gyógyulást, amivel +ez az ugynevezett háboru traktált bennünket?</p> +<p>Háboru van. Éppen olyan, mint az első hónapban. A katonákra, +akiket békében embereknek hivnak, élessel lőnek. Ma is elesik +egy-egy katona. Unod hogy ilyen együgyü dolgot mesélek? Lenézel? +Kinevetsz? Ha szép fogad van, szivesen nevettetem ki magamat. Aki +ma elesik, annak a halál éppen olyan meglepetés, mintha a legelső +ütközetben esett volna el. És a halál a háboru huszadik hónapja +után is éppen olyan hideg és örök, mint volt az első napon. Ha +minden napra csak egy pillanatot alapitanál, amelyben azokra +gondolnál, akik sóvár <span class="pagenum"><a name="Page_56" id= +"Page_56">-56-</a></span> életüket egyszerre kilélegzik a harctéren +vagy a hadikórházban. Ha tudnák szegények, hogy unod már. Bocsáss +meg nekik és nekem is, hogy még mindig háboru van. Nem én +csináltam. Én nem voltam kiváncsi rá. Te csináltad, mert te +kiváncsi voltál.</p> +<hr class="chap" /> +<p><span class="pagenum"><a name="Page_57" id= +"Page_57">-57-</a></span></p> +<div class="chapter"> +<h2>TIZENNYOLCÉVES KATONA</h2> +</div> +<p>A bal felső karja meg a bordázata közt vékony fekete könyv +szorul. Index. Az Egyetem-térről jön, az egyetemen volt +beiratkozni. De még nem egyetemista, mert most vakáció van, tavaly +meg még gimnázista volt. Most, ahogy ő magát kifejezi: +menetszázadista. Katonaruha van rajta, bő és szigoru egyforma +posztó, minőt rajongó ifju szerzetesek és gyermekapácák öltenek fel +egész életükre. Ez a posztó ezen a fiun kék-szürke, a nap már +félig-meddig elvette a szinét. Bőrből való öv ráncolja a bluz +derekát, baloldalt izmos kés csüng róla fekete vastokban. A bluz +két karján alul sárga stráf szalad körbe.</p> +<p>A tizennyolc éves katona lábán vastag, puritán sárga cipő van, +az alsó lábszárán csavaros vászon lábszárvédő, amilyenben Stanley +vándorolt a Kongó vidékén. Lábaszára vékony, mint szüz leányé, +karjai is vékonyak, de lába is, karja is szivós, mint a kötél. +Arcának bőre gyengéd, bajusza nincsen, de oly hatalmas epekedéssel +kivánkozik kifelé belülről, csoda, hogy a sima epidermis vissza +birja tartani. Az arc vonásai még nem fejeződtek be, mégis váratlan +férfiasság van ezen az arcon. Sovány és barna az arc, a napsütés +olajosan fénylik az orcák közepén. <span class="pagenum"><a name= +"Page_58" id="Page_58">-58-</a></span></p> +<p>A szemek érintetlenül komolyak és vidámak, a tekintet egyenes, +mint a nyil futása. A fej mintha villamerőre fordulna, a jobbkéz +mereven repül fel a sapka szélihez, a balkéz lerándul a kés +tokjára: szalutált. Szemei egészen s kifejezés nélkül vetődnek a +tiszt tekintetébe. A hadapródot, zászlóst, ifju hadnagyot, akiknek +kitüntetések világitanak a mellükön, ártatlan irigy hódolattal nézi +meg, mint a kicsi diák néz a nagy diákra, aki az Olympiádról jött +haza rudugrásból, uszásból, nyujtóból kapott érmeivel.</p> +<p>Nem siet, nem sétál, egyformán és biztosan megy. A kofa előtt +megáll, tanakodik, apró barackot vásárol, zsebrerakja. Se nem +gyermek, se nem ifju. A gyermekkor és az ifjuság mint a hinta két +kötele hintálják életét. A gyakorlótéren alázatos és pontos, néma +és hangos, üde mint egy pásztorjáték szereplője és gép mint a gép a +gyárban. A szünetben, mikor fáradtnak kellene lenni, beáll a Ki a +napos? nevü játékba és leguggol a bakugrás sorába. Az óvodai +szigoruságu futólépésbüntetésnél komoly nézéssel, feltartott fejjel +végzi kurta, gyors lépéseit, mellére emelt öklökkel, számolva +magában és minden negyedik lépést erősen toppantva. A villamosban, +mikor hazamegy, a bluz zsebéből elővesz egy Magyar +Könyvtár-füzetet. Nothnagel: A halálról. Ez a füzet cime. Tizenöt +krajcár ilyen füzet. Olvas. Nem hallja, mikor a sapkás munkásleány +elébe áll: Hova tetszik. Késéssel veszi észre, hogy előtte áll a +munkásleány, szórakozott karral emeli elő bérletjegyét, fel nem néz +a füzetből. <span class="pagenum"><a name="Page_59" id= +"Page_59">-59-</a></span></p> +<p>Odahaza hegedüje van. Gyakorolt volt sokat délutánonkint, +jobblábával egyenletesen tapodva, szinezés nélkül s korrektül +játszotta kedvenc darabjait: Beethoven Berceuse-ét s az Alla +Turca-indulót egy Mozart-kottából, amelynek födelén régi, nemes, +halovány metszett betükkel van kinyomtatva: Entführung aus dem +Serail. Magyar dolgozatait időrendben sorakoztatva eltette. +Növénygyüjteménye is megvan. Négy évesek a leragasztott virágok, +már elérték üdvözült szineiket és tartják hervadáson tul való +illatukat. Mértani testei is megvannak, csak az oktoéder hiányzik. +Arra ráült véletlenül, az tönkrement. A lepkegyüjteménye már +elporlott, szétzüllött.</p> +<p>Tizennyolc éves. Álma, étvágya tökéletes. A nőkre nem igen néz +az utcán, olyanok most szemeinek, mint a képek s mint a képzelet. +Uralkodó szenvedélye, dühe és rajongása: a football.</p> +<p>Halál, te nekem barátom lettél, utmutatóm, tanitóm, vezérem, +lelkiatyám, doktorom és megváltóm vagy nekem. Halál, tisztellek, +egyetlenegy vagy, akit tisztelek. Kérve kérlek, könyörgök, esenden +esdeklek előtted: ne bántsd ezt a fiut.</p> +<p>Ne nyulj a tizennyolc éves fiuhoz. Ne keritsd el őt misztikus és +unalmas apró eszközeiddel, lövedékkel, gázzal, bacillussal. Ne +engedd, hogy szerszámaid csak meg is rongálják őt. Jaj, ne bántsd. +Ragadtasd el szivemet, tégy csodát, tégy boldoggá: kiméld meg őt. +Tapsolni fogok és meglepő kellemetes versekben fogom dicséretedet +énekelni, hárfám isten gyanánt fog magasztalni, <span class= +"pagenum"><a name="Page_60" id="Page_60">-60-</a></span> ámbrát és +rózsafelleget terjesztek lábod elé: ne nyulj hozzá.</p> +<p>Utállak és utáltatni foglak, ha bántod, ha elgázolod +részegségedben. Gyalázatos fintorokkal, szemérmetlen mutatásokkal +fogok arcodba nézni, ha bántod. Förtelmes szidalmakat nyállal vágok +szemedbe, ha bántod. Az élet bájoló tündére szökdécsel az ő lelke +friss gyepén. Halmok várják az ő életét: menyegző, diploma, tizéves +találkozó, apaság, a munka sikere, utazás, jólét, nyugalom. +Tudomány. Emlék. Bánat. Bölcseség. Hadd keljen, haladjon +halomról-halomra. Járasd. Játszasd. Szórakozz rajta. Azután, végre +lekonyul fehér kis feje, sovány szárai megtörnek: leesik. Akkor +tedd vissza a katulyába, mint a fiu a bazári gépfigurát, amely +felhuzva lépked, táncol, handabandázik és mikor lejárt benne a +rugó, lassul, megáll. Engedd őt Halál végig mozogni. Élni.</p> +<hr class="chap" /> +<p><span class="pagenum"><a name="Page_61" id= +"Page_61">-61-</a></span></p> +<div class="chapter"> +<h2>A NÉPEK IRKÁJA MEG A FÖLDABROSZ</h2> +</div> +<p>Én bámészkodtam nagy szemekkel és csodálkoztam untalanul +mindenen, mikor még a csodálkozás nem volt szégyen, a boldognak +titulált gyermekkorban. Eszembe jutnak irkáim, amelyekbe az első +elemiben irtam az egyes betüket, azután szavakat és végre egész +mondatokat a tábláról másolva, hová a tanitó ur szabályos és +élvezetes krétairással elébünk irta a népszerü hazafias költemények +egy-egy sorát, vagy az oktató és erkölcsnevelő közmondásokat. Jó +dolga van az embernek, ha igy a többiekkel együtt azt irja, amit +leirtak előttünk és rossz dolga van az embernek, ha fejből ir, vagy +pláne szivből.</p> +<p>Sokféle irka volt divatban a gyerekek közt. Emlékszem a +Király-Irkákra, melyeknek fedelén egy-egy elmult magyar király +állott páncélban vagy palástban, koronával a fejében és jogarral a +markában. Emlékszem a Történelmi Irkákra, ezeknek a fedelén egy-egy +legendás jelenet volt a históriából, Vajk megkereszteltetése, gróf +Szapáry Péter az eke elé fogva, Mátyás király mint favágó, Zrinyi +Miklós kirohanása, Kinizsi Pál a három halott törökkel táncol, Dobó +Katica forró ólmot önt <span class="pagenum"><a name="Page_62" id= +"Page_62">-62-</a></span> az ostromlók fejére, satöbbi dolgok. +Emlékszem a Népek Irkájára, szépfajta irka volt, sokat vettem +belőle emlékszem. Egy irkának a fedelén a magyar nép volt, egy +takaros, cifra magyar legény egy szép pártás leányzóval ketten. +Szinezett rajz volt. Másik irkán az olasz legény és olasz leány +állottak, magos pántlikás süvege volt az olasznak és lapos kendő a +leány fején. A spanyol legény meg a spanyol leány nagyon cifrák +voltak, szemben állottak egymással, az egyik térdük fel volt emelve +és a kezükben kicsi kerek tepsit vagy mit tartottak.</p> +<p>A franciák, az oroszok, a bolgárok, a tiroliak, a svájciak, a +németek, a hollandusok vagy németalföldiek, az angolok, a svédek, a +románok, a szerbek mind-mind ketten voltak, ifju férfi és ifju nő, +mind a maga nemzeti viseletében, szinesen és vasárnapi tisztaságban +és minden nemzetbelinek az arca közepén pirosság volt apró piros +pontokkal pontozva. Tetszettek nekem mind a népek, mert más-más +érdekes öltözetben voltak és mind fiatalok és csinosak voltak és +mert nem foglalkoztak semmivel, csak szépen kiöltözködtek és +mutogatták magukat. Nem tudtam, mi legyen az a boldogság, de azt +érezhettem, hogy a népek mind boldogok. Merengtem mindenfelé és +gyönyörködtem bennük.</p> +<p>Egyszer egy délben ott marasztottak az iskolában tintalevesre, +papirgaluskára. Azt hiszem, azért zártak be, mert rossz voltam. Az +elhagyott osztályban a csöndben arra voltam utalva, hogy magamban +szemlélődjem és szórakozzam. Miután a tanitó ur asztalán és a padok +alatt semmi érdekeset nem láttam, a falra akasztott <span class= +"pagenum"><a name="Page_63" id="Page_63">-63-</a></span> óriási +földabrosz elé állottam és elkezdtem nézni a világot és néztem. Ott +volt az egész világ, mind az öt földrész a kék tengerben. A tenger +tetszett nekem, mert tiszta kék volt és egyforma volt mindenfelé és +olyan nagy volt, hogy azt gondoltam, hogyha a térkép még nagyobb +lenne, a tenger is még tovább menne a falon. Csak a beléhuzgált +léniák meg az össze-vissza beletett nyomtatott szavak nem +tetszettek nekem a tengerben és a tüskésdisznóhoz és összerágott +eperfalevélhez hasonló szigetek sem tetszettek nekem benne, féltem, +hogy fáj a tiszta kékségnek ez a sok lénia, betü és erőszakos +foltok, amelyek hasogatják és szurkálják. És elbámultam az öt +földrészen, hogy milyen összevissza vannak, milyen otrombák és +rendetlenek és szakadozottak köröskörül. Olyanok voltak a +földrészek meg a szigetek, mint a szétmarcangolt állatbőrök, mint +valami széjjelszakadt és elhányt foltos szőnyeg, mint a rongyok. +Gondoltam, talán a tenger valamikor majd eltakarja mindet. Az is +eszembe jutott, hogy minket egyenes irásra és egyforma éneklésre és +minden rendességre oktatnak és a világ meg ni, milyen +rendetlen.</p> +<p>Felállottam a pad szélére, odahajoltam, rátenyereltem a +földabroszra és fölfedeztem Európát és Európában Magyarországot, a +mi hazánkat. Megörültem. Hazánk nagyon, nagyon tetszett, mert olyan +szép formája volt, mint az egész kenyérnek, meg mint egy +koszorunak. Csak éppen balkéz felé nem tetszett, hogy nincs olyan +barna sürüség, balkéz felé a kenyér duca kifutott, a koszoruból +hibázott. Ez fájt egy kicsit. Még <span class="pagenum"><a name= +"Page_64" id="Page_64">-64-</a></span> csak Izland szigete +tetszett, mert magában volt messzi a tengerben, olyan volt, mint a +régi spongya az iskolában és ugy figyelt távolról a világ felé. A +többi ország mind csunya volt, semmi értelmük nem volt.</p> +<p>Semmihez nem hasonlitottak, csak össze-vissza kapkodtak és +kerülgették egymást és szoritották egymást és mintha mindenütt +némán harapdálták volna egymás szélét. Sokáig bámultam az +országokat, mert nem nyitották ki az ajtót és mennél tovább +bámultam, annál furcsább és ijesztőbb lett a sok idegen ország +köröskörül. Mért nem olyan mind, mint Magyarország, gondoltam, +hiszen ez olyan szép, egyszerü és könnyü, mintha megölelünk +valakit. A többi ország meg milyen rongyos és szurós. Nincsenek még +készen talán? Mindnek ilyennek kéne lenni, mint Magyarországnak, +körül kéne gyalulni vagy ásni őket, hogy mind ilyen koszoru legyen +és ami hely köztük üresen marad, oda majd kék tenger jön vagy be +kell ültetni csupa eperfával vagy pöszmétével, mert mind a kettőt +szeretem.</p> +<p>Igy gondolkoztam, de azután megint az egész világot kezdtem +nézni és szorongva, borongva láttam, hogy az egész milyen +össze-vissza van. Nem tudtam mit gondolni, senki se beszélt még +nekem arról, miért van ez igy. Emlékszem, hogy nagyon rosszul esett +akkor a földabroszra nézni, tán gyanakodtam már, tán sejtettem +valamit, tán éreztem, tán előre láttam mindent már akkor, mit lehet +azt tudni.</p> +<hr class="chap" /> +<p><span class="pagenum"><a name="Page_65" id= +"Page_65">-65-</a></span></p> +<div class="chapter"> +<h2>1916 JULIUS 13.</h2> +</div> +<p>Egy tündöklő ellenség lobbant fel az ember ellen. A nap. +Elkábit, legyöngit, főz, hervaszt, el akar altatni és nem adja az +álmot. Felforralja a fejet és megfájitja, hogy az észt +harcképtelenné tegye. Kótyagossá teszi a szellemet és lealázza a +lelket. Elmázolja vigyorogva, mint egy barbár, azt az ideális +képet, amit a mesterek kévékkel, virágos kosarakkal és erős és +vidám némberekkel pingáltak, aminek neve volt: Nyár.</p> +<p>A muszka fogoly elhajitja tányérsipkáját, levetkezte agyagszinü +bluzát és piros ingét és semleges felsőtestével meggörnyed, feje +lekushad, ugy jár a mezei munkában. A föld örök rabja, ember, aki +lesujtva verejtékezik verejtékével az ég alatt, az alacsony földre +ragadva mindig egy lábbal és nincs megengedve derekának, hogy +egyenes legyen. A madarak elalszanak. A fák unják magukat. A fü +elsáppad és lesoványodik. A virág megbánja vidámságát, magába +borul, émelyedik és elvénül. A szunyog kél és a légy jön hatalmas +rokonai ellen, a teremtett barom és az ember ellen. Reszketteti a +ló husát és az ökör szügyét és véres sebeket áskál rajtuk és zug és +zenél vékonyan és gonoszul és nekimegy az ember nemes arcának és +megint nekimegy és ujra nekimegy és csipésével és hangjával +kerülgeti és üldözi, mintha meg akarná bolonditani. <span class= +"pagenum"><a name="Page_66" id="Page_66">-66-</a></span></p> +<p>A város falai tüzelnek és ablakai fénylenek mint a lángok. A +hitvány ló minden lépésnél meg akar állani a kocsival. A villamosok +zugva sietnek némán és mozdulattalan szenvedő rakományukkal. A +kirakatok eszméletlenül merednek az utcára. A járókelők fényes, +panaszos arccal mennek, megöregedett lassusággal, ostoba +figyelemmel, unalommal vagy ájulattal néznek előre. Valami nagyon +nehezet visz minden ember: az életet. De nem is érzik. A meleg +lebeszéli az életet bennük. A gond nem tud magáról, a gondolat +lemond, a fájvalom, az irtózat, a sajnálat, a remény, a szándék és +az emlék mind magán kivül van. A százszorszép szavakból, amelyek az +ember nyelve alatt vannak, a csodálatos tehetségekből, amelyek az +ember lelkében álmodoznak, egy brutális és nyavalyás nyilatkozat +lesz, egy tehetetlen nyögés: öh. Az emberek közt egy mártirarcu +katona megy a járdán, bottal, végtelen lassan és az aszfaltot nézi +lépései alatt a megmaradt élet csalódásával.</p> +<p>Valami folyik és folyik a világon s mintha eszmélet és jaj +nélkül folyna már. Mintha senki nem intézné már, mintha senki nem +gondolna már reá, mintha magától lenne és menne ok és bánat nélkül. +Mintha a fegyverek maguktól müködnének vagy elhallgattak volna azok +is és az ellankadt emberek öntudatlanul hajolnának egymásra és +dülnének el s a halál vizszintjén mintha jóféle meglepetés +frissitené őket, mint mikor árnyékba és hüvösbe jutunk.</p> +<p>A halálos nyárból elhagyatva néz föl az égbe a Niobe-arcu +Föld.</p> +<hr class="chap" /> +<p><span class="pagenum"><a name="Page_67" id= +"Page_67">-67-</a></span></p> +<div class="chapter"> +<h2>A CSÓK</h2> +</div> +<p>Az éjszaka láttam a csókot a nagyköruton, egy órakor, mikor a +csengő gombját megnyomtam a hotelem kapuján. Az ember, ha +becsönget, visszafordul az utca felé, néz egy fél percig, mig a +portás előjön a kaput kinyitni. Egy konflis zajlott el az elhagyott +kövezeten, a konflisban egy katona meg egy nő ült. Az ülés közepén +ültek mind a ketten, egymás felé voltak fordulva, a fejük szembe +nézett egymással s az orruk hegye egymásnak támaszkodott. A katona +csókolta a nőt. A katonának kemény fekete sapka volt a fejében, a +nyakán a rangjelzést nem láttam, mert el volt fordulva, csak annyit +láttam, hogy fiatal és katona. És hogy csókol. A nő is fiatal volt. +Egy fiatal férfi, meg egy fiatal nő. Egy ember meg egy asszony. Egy +fiu meg egy leány. A katona balkarja a nő nyakán ment félkörbe. +Ajkaik fedték egymást. Nem mozdultak. A csók tartotta fejüket. A +lámpával szemben vitte el őket a kocsi, a nőnek az arcát láttam a +csók alatt, két szeme be volt téve, s az arca fehér fényben vonult +el és mintha meg lett volna fagyva s mintha be lett volna +balzsamozva. A hold fenn volt az égen, éppen a nagykörut fölött +állott, a sötétkék égen haloványkék felhők látszottak mint emlékek +s a csillagok <span class="pagenum"><a name="Page_68" id= +"Page_68">-68-</a></span> teljes számmal képviselve voltak. A +konflis előre kalapált a kövön, utána néztem, a két fej meg nem +moccant. Vitték a csókot.</p> +<p>Mikor megpillantottam őket, egy drogeria előtt volt a konflis, +aztán jött egy kézmü- és divatáru-üzlet, azután egy kapu és fölötte +egy nagy névtelen fogorvosi cégtábla, azután egy kávéház jött, +azután utcasarok, azután másik utcasarok, azután zeneműkereskedés, +azután harisnyaáruház, azután nem tudtam már kivenni, miféle bolt. +Mindnek a redőnye a földig le volt huzva.</p> +<p>A csók tartott a drogeriától a harisnyaáruházig, de már előbb +kezdődhetett s még a harisnyaáruháznál se vették széjjel a fejüket. +Csak én vontam vissza már tekintetemet, mert a kapu már kinyilt +volt s az éjszakai portás ott állott mögöttem és szántszándékkal +köhögött, célzatosan.</p> +<p>Bementem, a kapu gyönge s nehéz ütődéssel betevődött mögöttünk, +a portás ideadta a kulcsot és egy nagy árkus papirosra felirta a +költést. Nem a költést gondolom, ami a költők óriási sziveiből +támad, s forró homlokuk mögött ég mint a pokol s didereg mint a +tenger fehér habjai. Nem a költészetet értem, hanem a költést, amit +az éjszakai portás egy számmal bejegyez s a szolga reggel a +bejegyzett órában jön, kopogtatja az ajtót és költi felfele az +embert.</p> +<hr class="chap" /> +<p><span class="pagenum"><a name="Page_69" id= +"Page_69">-69-</a></span></p> +<div class="chapter"> +<h2>GÖRBÉN MEGY A LÓ</h2> +</div> +<p>– Hol van a kocsis?</p> +<p>– Itt vagyok – mondja egy szürkeruhás asszony, aki a falnál áll +a konflis mellett a standon. Odatámaszkodott volt a falhoz, a két +kezét hátratette és a két tenyerével nyomta a falat. Előjön, leüti +a taxizászlót, felül a bakra.</p> +<p>– Menjen kérem ide meg ide.</p> +<p>Indit, megyünk. A Rákóczi-utra fordultunk ki. Az asszonynak a +háta előttem megy a bakon. A Rákóczi-utat sokat láttam életemben, +ennek az asszonynak a hátát sohasem láttam, azt néztem. Görbe a +háta. A nyaka sovány, a csigolyák fölött be van esve. Sovány, fakó +haja fel van huzva a kalapja alá. Fekete szalmakalapja van, nagyon +széles a karimája. Árvaházi leányok, intézeti vak leányok s idős +német nevelőnők hordanak ilyen kalapot nyáron. Egy kicsit félre van +a kalap a fejében ennek a nőnek, átszurta kötőtüvel. Mennyi hiuság +lehetett benne, mikor a kalapját feltette és a tüt keresztbe +szurta? Nézett a tükörbe? Nem hiszem, hogy ne nézett volna valami +tükörbe, mert nő. De az ő női hiuságát csak azokkal a fehér +szemecskékkel lehetne megmérni, melyek a gyógyszertár mérlegén +gurulnak, amikor <span class="pagenum"><a name="Page_70" id= +"Page_70">-70-</a></span> a grammnál kisebb sulyt kell +megállapitani. Ez a női kocsis. Vagyis kocsisné. Hogy szólitják? +Kocsisné? Nem hallottam még. Valószinü, hogy sehogyse szólitják, +csak azt mondják neki: Hallja! Nézze! Mondja! S ha az utca beszél +hozzá, azt mondja neki: maga. És azt mondja neki: majd megmutatom +én magának! És azt mondja neki: majd elbánnak magával a +rendőrségen!</p> +<p>Lassan haladunk. A ló görbén megy. Az asszonynak a két könyöke +mindig hátraugrik. Rángatja a száját a lónak. A ló olyankor még +lassabb lesz. Az asszony emeli a gyeplőt, lecsapkodja a ló farkára, +aztán megint meghuzza a száját. A ló csak görbén megy, csak lassan +megy. Villamosok zugnak, csengnek, autó puffog, fiakker pattog, +mentőautó vonit, stráfszekér dübörög, postakocsi zördül +össze-vissza, az asszony némán harcol a lármában. Szólok valamit a +hátának, nem hallja. Miért ült a bakra ez az asszony? Az ura +helyett hajt, gondolom. Az ura elment a háboruba, él-e, hal-e, +talán mindegy már az asszonynak, talán az urának magának is mindegy +már, talán csak nekem magamnak nem tud mindegy lenni. A ló csak +görbén kocog. Szelid hullámvonalat csinál a kocsi utja a kövezeten, +tudom, hogy elmulik mindörökre mögöttünk ez a vonal, tudom, hogy +nem marad nyoma, tudom, hogy senki sem lohol a kocsi után, hogy +krétával meghuzza az utját. Ilyen hosszu hullámvonalat a gyermek +szokott rajzolni, mikor magában szórakozik s ugy sejtem a +végtelenség szándéka az, ami olyankor a gyermek kezét vezeti.</p> +<p>A ló nem akar egyenesen menni. Kezdő. A ló nem <span class= +"pagenum"><a name="Page_71" id="Page_71">-71-</a></span> megy +magától egyenesen. De miért megy görbén? Jobbra huz és balra huz, +valamely öntudatlan szabályossággal. Ezt honnan tudja? Talán a +habozás, vagy a lemondás van ennek a lónak csekély agyában, talán a +cél nem kell neki, talán minden percben megpróbál kitérni a messzi +végzet elől, mert nem tudja, hogy nem lehet. Az emberek tudják és +egyenesen mennek előre, csak a részegek mennek ilyen görbén, mert +részegségükben elfelejtik. Az asszony csak huzgálja a ló száját. A +ló meg-megáll. Nem unalmas már ez a dolog az olvasónak? Az utasnak +nagyon is. Bevergődünk a Rákóczi-utról egy mellékutcába, ott már +inkább lehet szólni az asszonynak.</p> +<p>– Ne huzza a ló száját, akkor azt hiszi, meg kell állni.</p> +<p>– Mit csináljak vele? – fordul hátra az asszony. Roppant +kedvetlen az arca.</p> +<p>– Ostorral hajtsa.</p> +<p>Az asszony előrefordult, igy felel:</p> +<p>– Akkor megszalad.</p> +<p>– Szóljon neki. Hogy hivják a lovát?</p> +<p>– Nem tudom én. Nincs ennek neve.</p> +<p>A ló megint meg akar állni. Az asszony szenved.</p> +<p>– Csapja meg az ostorral. Csettintsen neki.</p> +<p>– Nem tudok még csettinteni, kérem.</p> +<p>Hanem kikapja az ostort a tartójából, megsuhogtatja, megrázkódik +a bakon szenvedélyesen és nekiereszti a gyeplőt és lesujt az +ostorral a lovára:</p> +<p>– Gyü nyomoruság, gyü!</p> +<hr class="chap" /> +<p><span class="pagenum"><a name="Page_72" id= +"Page_72">-72-</a></span></p> +<div class="chapter"> +<h2>VOLT, HOL NEM VOLT,</h2> +</div> +<p class="i0">volt a világon ugynevezett béke, ha még emlékezne rá +valaki. Oh, az borzasztó és értelmetlen idő volt. Emlékszem, láttam +börtönépületet, tébolydát, klinikát, mulatóhelyet. Emlékszem, +láttam szikkadt, agg jobbkezet reszketegen előnyulni egy +krajcárért. Emlékszem, hogy vakok mentek karonfogvást a hidon átal. +Emlékszem, hogy láttam sánta kicsi fiut és pupos leányt. Emlékszem, +hogy láttam az utcán szellemes embert előre köszönni egy ostobának. +Emlékszem, az erkélyen könyökölt az unalom, az ablakon kinézett a +szomoruság, a függönyök mögött temetkezett a zokogás. Emlékszem, +mennyire meglepődve néztem körül sokszor és nem csudáltam volna, ha +egy sereg angyal leszárnyal hirtelen az égből, segitséget adni a +világnak. Azt, hogy soha se jön ilyen segitség, azt nagyon +csudáltam.</p> +<p>Emlékszem a békére, mikor megismertem az ember sorsát. +Néhanapján az a gyanum jött, hogy ez itt alkalmasint a pokol, nem +pedig az élet. Mert hallottam volt prédikálni, hogy van pokol és az +ember a pokolban fizet meg a gyönyörüségekért. Gondoltam, a +gondviselés olyan finoman csinálhatta, hogy az ember előre megyen +át a pokol büntetésén, aztán jön majd az élete, az aztán +<span class="pagenum"><a name="Page_73" id= +"Page_73">-73-</a></span> olyan édes lesz, mint a puncs. Mennyivel +kellemetlenebb is lenne forditva, gondoltam, hogy megkeseritené a +drága szép életet az, hogy utána menni kell a pokolba.</p> +<p>Egy nap még annál a pokolnál is rosszabb világ jött. Arról már +nem is tudtam mit gondolni, csak sejtettem, hogy az emberek unják a +poklot, nyugtalanok és nagy hühóval igyekeznek szabadulni +belőle.</p> +<p>De azért abban a régi rossz világban sok minden kedveset és +kellemetest láttam. Emlékszem a csemegeüzletre például, téli estén, +milyen kivánatos tolongás volt a márványpult előtt, milyen +egészséges sietség volt a pult mögött, milyen frissen világitott a +kirakat az utcára, hal havon tapodtunk s a magosból hópelyhek +ereszkedtek s a szinház előtt három fehér gömb ragyogott. És +piroshátu szalonna és izmos barna kolbász és hajnalszin karcsu +angolnák és ezüstözött tengeri halak és halvány pástétomok +kinálkoztak a kirakatban, köröskörül mosolygó hideg almával, alvó +szőlővel és varázsosan elnyomott déligyümölccsel és lepecsételt +üvegekkel, amelyekben idegen zamat és melegség várakozott és függő +madarakkal, akiknek tollazata nyugodt és tarka volt, mint a +csendélet pingált madarainak s haláluk oly könnyü lehetett, mint +életük. És hámozott dió és héjatlan mogyoró és nemes mandula és +rózsás pogácsa süritette a portékát. És fordultak be és ki az +üveges ajtón a népek, nőtlen urak, nagyságos asszonyok, +szobaleányok s mind olyan friss hidegségben és kellemességben +tüntek elő, mint az üzlet husai és gyümölcsei. És fiatal pár állott +oda a kirakat elé, sürgős szemlére és <span class= +"pagenum"><a name="Page_74" id="Page_74">-74-</a></span> besiettek +az üzletbe és örvendezni látszottak. És ők és az egész zajló +csemegeüzlet a havas estén olyan hangulatot tettek, ami eszébe +hozta az embernek a boldogságot, azt a nemtudommit, ami felől +ifjonnan folyton képzelődtünk.</p> +<p>Talán éppen abban a csemegeboltban voltam ma, amelyiknek a jó +érzése a régi világból bennem felejtődött. A csemegebolt portékája, +ami annak idején igazán ennivalóan kedves volt, most szinte +életuntan néz az emberre. Kevés és gyenge minden, ami nem hiányzik. +Egy férfi vacsorálni valót csomagoltatott. Mikor a vékonyka +sertéskarmonádlit lekapták a mérlegről, az urias kinézésü ur igy +csinált: c, c. S mikor a sajtocskát megmérték, megint igy tett: c, +c. hm. Aztán odament egy kosárhoz, kivett belőle egy szép nagy +őszibarackot.</p> +<p>– Mennyibe kerül ez a barack? – kérdi.</p> +<p>– Ötven fillér.</p> +<p>– Ötven fillér, höhh, egy barack – mondta a férfi és feltartotta +a kezében és felnézett rá és megcsóválta a fejét és boszuságában +mosolygott. És e pillanatokban ruházat nélkül képzeltem őt, mint +ahogy a barackon nincs ruha s azt gondoltam, hogy igy állott meg és +igy nézett föl Ádám az édenkertben s igy mosolyodott el s igy +ingatta fejét elragadtatásában, mikor megcsodálta a remek +gyümölcsöt.</p> +<hr class="chap" /> +<p><span class="pagenum"><a name="Page_75" id= +"Page_75">-75-</a></span></p> +<div class="chapter"> +<h2>FÜST</h2> +</div> +<p>Az ember bemegy a trafikba. Sok mindent kapni a trafikban: +napilapot, élclapot, szinházi lapot, gyufát, meggyfaszopókát, +irodalmi folyóiratot, cigarette-papirt, cigarette-hüvelyt, +postautalványt, levelezőlapot, bélyegeket és okmánybélyegeket és +váltót s levélpapirt és művészlapot, Magyar Könyvtárt, Milliók +Könyvét, öngyujtót, noteszt, pecsétviaszkot, nyakkendőszoritót és +gummisarkot. Lehet, hogy még egyebet is, csak nem jut eszembe, +nagyon szórakozott vagyok mindig amiatt, hogy a katonák meghalnak a +háboruban.</p> +<p>Az ember bemegy a trafikba, ahol ennyi mindenfélét kapni, de az +ember, Shakespeare és Cervantes hőse, a képzelődő balga a trafikban +is olyasmit kér, ami nincsen. Cigarettát kér. Cigaretta nincs a +trafikban. Az ember bámul, kimegy a trafikból, megáll a járdán. Egy +francia nagy férfiu egy könyvében azt irta, hogy: ne várj narancsot +a szilvafától, ne várj boldogságot az élettől. A szegény embernek +ott a járdán eszébe juthatna, hogy amint a szilvafán nincs narancs +s az életben nincs boldogság, épp ugy nincs cigaretta a trafikban. +De az a szegény ember tán véletlenül nem is olvasta azt a fájdalmas +figyelmeztetést abban a könyvben, vagy ha <span class= +"pagenum"><a name="Page_76" id="Page_76">-76-</a></span> olvasta +volna is, kérdezhetné magában, hogy hát hol vegyen cigarettát, ha a +trafikban nem árulnak. És néz a többi bolton végig az utcán, nézi a +divatüzletet, a cselédelhelyező követséget, a papirkereskedést, az +ékszerész kirakatát és a vaskereskedés kirakatát, ahol remek +revolverek függenek, de ezekre ránézni se jó a szegény embernek, +mert nagyon nagy luxus lenne neki egy olyan szép revolverrel +agyonlőni magát.</p> +<p>Sajnálom azt a szegény embert, mondhatom hogy sajnálom. Pedig +minek neki az a cigaretta? Nem is igen tudná megmondani, minek az +neki. Szivni akarja, füstöt akar csinálni. Érezni akarja az izét. +Szereti, nem tud ellenni nélküle. Megszokta. Kell neki. Kéri, +kivánja, követeli. Nem lehet lekapatni róla. Miért nem adnak neki +cigarettát? Nem muszáj neki Gianaklist adni, se Dimitrinót, se +Vafiadist, se Laurenst, se az Ottoman Regieből nem muszáj neki +adni. Egyiket se a jóból, az illatosból, a kéjesből. Még III. Sorte +se kell neki okvetlenül. Csak amit itthon gyártanak. Abból se a +vastagja, vagy a vékonyja, a drágája, amit különlegességnek +neveznek. Csak az a hétköznapi, az az egyszerü, az az akármilyen. +Nilus, Memphis, Sultan, Hölgy, Hercegovina, Magyar, Dráma, +tudomisén. Jó ez is. Füstje van. Tegyék a szájába, hadd gyujtson +rá, hadd szijja. Hallgat, mikor a cigaretta a szájában van. Azzal +beszéli ki magát. Nem őrjöng a csókért, ha ajkaira veszi a +cigarettát. Csók az neki. Nem veszti el nyugalmát az ég fellegei +miatt, ha füstöt csinálhat a szeme elé. Felhő az neki. Nem csinál +tüzet, csak füstöt csinál a cigarettával <span class= +"pagenum"><a name="Page_77" id="Page_77">-77-</a></span> a szegény +ember. Tüz az neki. Csendes, nyomorult, kedves, hasznos lesz tovább +az ember. Adjanak neki cigarettát. Összeszoritja vele ajkait, +lehuzza a szivére a füstöt és felengedi agyvelejébe. Adjanak neki +cigarettát. Aadjanak.</p> +<hr class="chap" /> +<p><span class="pagenum"><a name="Page_78" id= +"Page_78">-78-</a></span></p> +<div class="chapter"> +<h2>AZ UJSÁGPAPIRRÓL</h2> +</div> +<p>Nem vétek bevallani ebben a világban, hogy jól esett valami? Oly +jól esett hallani máma, hogy van papir. Mindig attól félek, hogy +les valamerre egy irgalmatlan isten, aki a magos megfigyelőből +követi mindenki mozdulatait és minden érzését és bünül rója fel, ha +akárminek egy pillanatig is örülni merünk a legmélyebb csalódás +korában, amikor csak szenvedni szabad annak, aki itt ember s amikor +a mosoly és a nyugalom annak jár, aki kilehelte a lelket testéből. +Meg egy eszményi barátra gondolok sokszor, akivel távol idegenben +fogok találkozni s akinek a legrészletesebben kell elmesélnem az +életet s azzal is be kell számolnom neki, hogy azalatt az idő +alatt, amit háborunak neveztünk, megesett, hogy elaltattam egy-egy +virágon eszméletemet, vagy elragadtattam szememet az ég szinétől +vagy az utcán a nők vakmerő szép lábaitól.</p> +<p>Hogy fogom tudni igazolni mind ez örömért magam a távol várakozó +előtt, akinek mellem ajtó lesz és homlokom ablak. Azt el tudom majd +mondani neki, hogy ez a hirtelen papirhiány milyen szomoruság volt +az ujságnál, mert az usjágiró az ujságé és az ujság az <span class= +"pagenum"><a name="Page_79" id="Page_79">-79-</a></span> országé. +És hogy akik másoknak, mindenkinek frissitésére és vigasztalására +dolgoznak, mennyire rosszul esik azoknak pihenni és várakozni.</p> +<p>Drága barátom, aki az összeérő fasoron tul vársz, a jövőben s +akinek a beszélgetés számára az élet benyomásait rejtegetem és +akinek a leiratlan naplót viszem magammal: az emlékezést, teneked +el fogom mesélni azt is, hogy a pálya kezdő napjain mily +szorongással néztem, hogy guritják a nyomda kapuja alá a nehéz +fehér hengereket, amelyekbe az ujságpapir van préselve. Nem igen +dübörögtek, de kemény, nagy masszák voltak és olybá tüntek, mint +valami óriás szekerének a kerekei. Talán a végzeté. Legördültek a +nyomda pincéjébe s vagy egy tucat papirhenger mindig ott állott a +kapu alatt. Gondoltam, ezt a rengeteg papirt teli kell nyomtatni. A +papirgyár, meg mindenki biztosra veszi, hogy holnap és azután is +mindig megint gyilkosság, lopás, sikkasztás és vasuti katasztrófa +fog történni és hogy politika lesz és szinielőadások lesznek. +Mindezt tudják előre és készülnek rá, gördül az ujságpapir, gördül +lefele a pincébe az ablakpárkányra támasztott deszkán.</p> +<p>A végtelen ujságpapir, ami fából, rongyból készül, mint a +költészet természetből és rongyos életből. Mi lenne, gondoltam, ha +holnap reggelre elöntené a földet a boldogság, mint rózsavizözön és +hirtelen nem lenne több betörés, gyujtogatás, párbaj, elgázolás, +családirtás, se politika, se bécsi operette. Akkor nekem adnák mind +ezeket az ujságpapirhengereket, én kigöngyölném végesvégig és irnék +és irnék a felhőkről, mert a felhőkről <span class= +"pagenum"><a name="Page_80" id="Page_80">-80-</a></span> annyit +lehetne közölni, hogy az egy bál ujságpapiron el nem férne.</p> +<p>De a felhők tulságos magasan mennek, idelenn pedig bajos emberek +és szomoru asszonyok jönnek fel a szerkesztőség lépcsőjén és sürü +levélrakás jön minden reggel, amelyben annyi gond, kin és +nyugtalanság szorul össze s postautalványok jönnek, átutazóban a +szenvedés felé, s az utalványok szine gyönge rózsaszin, mint a +jóságé. És tudom, hogy az ujság harang a harangok helyett, +amelyeket elvittek a torony sötét gerendázata alól. A felhőket +pedig türöm, hogy mulnak elfele és dicsőségnek tartom azt is, hogy +látom őket.</p> +<hr class="chap" /> +<p><span class="pagenum"><a name="Page_81" id= +"Page_81">-81-</a></span></p> +<div class="chapter"> +<h2>ERDÉLYIEK</h2> +</div> +<p>Törődött bőrkofferek, összeszijazott kockás vászonkofferek, +nagy, fehér kalapskatulyák, madzaggal átkötözött fekete +cukorskatulyák, amilyenekben öt kiló kockacukrot szoktak volt +árulni. Most a cukorskatulyában fehérnemü van, vagy gyermekcipők +vannak benne, vagy az eszceigot hányták bele s a hosszu uton a +madzag kikezdte a skatulya széleit. A konflison szorongtak ezek az +uti holmik, 3-as taxival, s a Különdij rovatába is fehér számok +pattannak a taxigépen.</p> +<p>A konflison egy család jön, vidékiek. Nem szentistvánnapi +felrándulók, nem látogatók, nem átutazó fürdővendégek. Ez a konflis +a hajlékuk most, mig benne ülnek, a kofferek és skatulyák az ő +butoraik. Olyan fatális és olyan végtelen szegényes az ő nevük, +amely kiséri kocsijukat: menekültek ők. A fájdalom vonatján +utaztak, a fergeteg küldi őket, mint a faleveleket.</p> +<p>Láttam már menekülőket, elüldözött lakosságot, sivár országuton, +hideg esőben, a népvándorlás nyomoruságát előbabonázó durva +szekereken, sok-sok egyforma szekeret láttam elvánszorogni egymás +után, mind a szekéren egy-egy háznépet szalmában gubbasztva vad +pokrócok, rikitó sovány cihák közt, anyákat és banyákat, vén +embereket és unokákat és csecsemőt a bölcsőben <span class= +"pagenum"><a name="Page_82" id="Page_82">-82-</a></span> a szekér +közepén és a lőcsökhöz kötött tehénkéket és a gyenge borjakat, akik +a saroglyákban állottak és bámultak visszafelé. És hallgattam az +asszonyok sirását és figyeltem az öregek és a gyermekek +hallgatását, mig vonultak előre, amerre köd volt. És vonulnak +emlékemben velem, mint a kétségbeesés és reménytelenség +illusztrációja. De ezek a menekülők más népből valók voltak… és a +konflis menekülőinek látása az embertársi fájdalomnál tulzóbb +fájdalom, ez nem hagyja ott a szivet, ha másfele nézünk és másra +gondolunk, ugy-e érted: ezek magyarok. Ezek az erdélyi menekültek. +Ezek a bájos és drága székely nemzetet jelentik.</p> +<p>Nézegetnek kétfele a konflisról, nézik az emeleteket. A +diákgyerek nem igen láthatta még Pestet, a naiv fehér kalapos +bakfislány se, talán a mama se volt még Pesten. A dajka ölében +cuclizik a baba, ő még nem tud bánkódni, még nem tud csodálkozni +sem.</p> +<p>És kipakolnak a hotel előtt és bejönnek a hallba és szobát +kérnek. És körülmerengenek ez idegen magas plafond alatt, ahol +telefoncsengés van és könyvelés és lótás-futás és várakozás van. És +jönnek-mennek mellettük és senki sem szól hozzájuk, mert ilyesmi +nem szokásos. És a portás megmondja nekik, hogy nem lehet szobát +kapni és a menekültek kivonulnak a hallból és ez megy észrevétlen, +csendesen, mintha mindez Budapest mindennapi életéhez tartozna. És +a menekültek visszapakolnak a konflisra és a konflis továbbzörög +velük. Hová?</p> +<hr class="chap" /> +<p><span class="pagenum"><a name="Page_83" id= +"Page_83">-83-</a></span></p> +<div class="chapter"> +<h2>KÖSZÖNÖM, NEM KÉREK…</h2> +</div> +<p>Emlékszem a doktor bácsira, aki ha szivarral, cigarettával +kinálták, sohase vette el. Azt mondta, hogy a cigarettát, szivart +pénzért vásárolják és ha elfogadná, az annyi lenne, mintha pénzt +fogadna el. Ezt még akkor megmondta, mikor abban a városban +megtelepedett és beiratkozott az uri kaszinóba és ott valaki +először meg találta kinálni. Akkor még doktor ur volt a doktor +bácsi. Mikor az urak a kaszinóban megismerkedtek a doktor ur +elvével, sportot üztek belőle, hogy kinálják. Bement a doktor ur +ebéd után a kaszinóba ujságot olvasni. Jött az ülnök ur, leült az +ülnök ur, kinyitotta a tárcáját, nyujtotta ártatlanul a doktor ur +felé:</p> +<p>– Egy szép portorikót, doktor ur.</p> +<p>– Köszönöm, nem kérek.</p> +<p>– Vegyen már ki egyet. Ilyen szép portorikót még nem látott.</p> +<p>– Tegye el, nem szeretem.</p> +<p>– Vegye már el, kedves doktor ur, ne sértse meg az embert. Ezt a +gyönyörü pettyeset, ni!</p> +<p>– Süsse meg, van nekem otthon is!</p> +<p>Jött a gyógyszerész ur, leült, vette kifelé a dóznit. +<span class="pagenum"><a name="Page_84" id= +"Page_84">-84-</a></span></p> +<p>– Nem gyujt rá, doktor ur?</p> +<p>– Köszönöm, nem kérek.</p> +<p>– Finom princezász. Váradról hozom a nagytrafikból.</p> +<p>– Tegye el, nem szeretem.</p> +<p>– Ne izéljen már, doktor ur, egy princezászt csak elvesz +éntőlem?</p> +<p>– Süsse meg, van nekem otthon is!</p> +<p>Jött mindenki, kinálta mindenki. A doktor ur ki nem jött a +flegmából. Csak a harmadik kinálásra emelte fel a hangját meg a +fejét mérgesen, mikor azt mondta: Süsse meg, van nekem otthon +is!</p> +<p>Igy ment el tiz esztendő és megint tiz esztendő, nem tudom annyi +esztendő, mig a doktor urból doktor bácsi lett és fekete bajusza +fehér lett és fehér bajusza sárga lett azoknak a cigarettáknak meg +szivaroknak a dohányától, amelyeket kivétel nélkül, mindig a maga +tárcájából szivott egy hosszu-hosszu vidéki orvosi gyakorlat alatt. +A városban nem változott az élet s az elvek és a szokások +generációkon át vonultak. Csak akkor már igy mondták a +kaszinóban:</p> +<p>– Doktor bácsi. Remek británikám van.</p> +<p>– Köszönöm, nem kérek.</p> +<p>– Ejnye no, vegyen el már egyszer egy szivart.</p> +<p>– Tegye el, nem szeretem.</p> +<p>– Ilyen régi, jó cimborától, doktor bácsi…</p> +<p>– Süsse meg, van nekem otthon is – mérgeskedett a doktor bácsi, +mint régen és visszavonult pápaszemes ősz fejével az Egyetértés +fehér spanyolfala mögé. <span class="pagenum"><a name="Page_85" id= +"Page_85">-85-</a></span> Azóta az Egyetértés is megszünt és a +doktor bácsi körül a régi világ, minden. Ha itt lenne és látná az ő +elveivel, hogy meg se kérdjük egymást, mikor találkozunk: hogy +vagy, csak egymás keblére bágyadunk:</p> +<p>– Kérlek, egy cigarettát…</p> +<hr class="chap" /> +<p><span class="pagenum"><a name="Page_86" id= +"Page_86">-86-</a></span></p> +<div class="chapter"> +<h2>GYERMEKEK</h2> +</div> +<p>Kerülöm, kerülném, elnézek, szórakozott próbálok lenni… ugy fáj +szóba hozni s még ugyabban fáj hallgatni róla s a forró panaszt +leparancsolni. Egy gyermek öngyilkos lett. Egy tizennégy éves +gimnazista Pesten az anyja után elszökött a végtelenbe. Tudom, hogy +kellemesebb dolgokkal illenék előhozakodni. Tudom, hogy a szives +olvasót szórakoztatni kellene, a szivtelent pláne, ha van +szivtelen. Tudom, hogy e világban a könyeken teher a köny és minden +igazság fölösleges, tudom, hogy a gondolat fárasztó, látom, hogy a +levert Muzsák zörgőket kötnek s bokájukat farsangi táncokra +igazitják. De megölte magát Pesten egy ismeretlen barátom, egy +gyermek.</p> +<p>A mult héten is benne volt az ujságban egy kicsi fiu +öngyilkossága. Az meg tizenhárom esztendős volt, az Alföldön egy +tanyán követte el azt a dolgot, amire gondolni életünkben +szenvedély és borzadály. A tizenhárom esztendős parasztgyerek az +ákácos tanyán, mielőtt felment volna a padlásra, egy darab +papirosra ráirta plajbásszal: Nagyon szomoru vagyok. Mintha egy +szürkehaju férfi irta volna, aki olyan fáradt, hogy nem tud már +védekezni maga ellen. A gyerek felment a padlásra és onnan a +temetőbe került. Azt irta: Nagyon szomoru vagyok. Mintha +varjumadarak kelnének arról <span class="pagenum"><a name="Page_87" +id="Page_87">-87-</a></span> a tanyáról és szárnyalnának lassu +tempóban, hangtalan a világ végéig és azon is tul.</p> +<p>Hányszor nézi el az ember a gyerekeket, ők a nagy időkben a kis +időket élik, játszanak, tanulnak, rosszak és kedvesek és kiváncsiak +és elmerültek és a fekete történelem a fejük fölött megy el és lenn +hagyja életüket. Egy más nemzet, egy más világ, egy más emberiség. +Minden, amit elejtettünk, az övék. Ők a szerencsétlenség szinhelyén +uj kertekben fognak ülni. A páratlan ajándékot, az életet ők +végigtanulhatják. Az övék lesz az ifjuság, a szerelem, a bál, a +bánat, a természet, az ismeret és az ismeretlen. Ők az isteni +világon lesznek, mi már nem vagyunk rajta, csak diszleteit +tartottuk meg, az eget és a növényzetet. Ők emberek lesznek, mi már +nem vagyunk, csak más nevet nem tudunk magunknak. Itt vannak a +gyermekek. Rájuk hagyjuk vadonat álmainkat, öltözzék fel majd +magukra.</p> +<p>De egy-egy gyermek összetörik, Hány? Csak ez a kettő tette? +Hányra nem emlékszem? Hányról nem tud az ember, aki más országban +adta magának a halált? Egyetlenegy nem annyi, mint millió vagy +mind? Nem a leggyászosabb bukása minden jóságnak és szépségnek, +minden betünek és minden szinü festékeknek és minden zenei +hangoknak és nem kietlen mostohasága s erőtlensége a kék +menyboltozatnak s a büvös virágoknak, hogy egy gyermek össze tud +beszélni a halállal? Nem lehet visszaédesgetni ezt a pesti kis +boldogultat, se a másikat. Egy jaj menekül utánuk, nem találja meg +őket.</p> +<hr class="chap" /> +<p><span class="pagenum"><a name="Page_88" id= +"Page_88">-88-</a></span></p> +<div class="chapter"> +<h2>KABÁT ÉS KABÁTTOLVAJ</h2> +</div> +<p>A fonnyadó Időnek ma nagyon ideges napja volt. Borzongott, +sóhajtozott és többször elfogta a sírás. Az utcán felöltős és +esőköpenyes urak közlekedtek. Estére már olvastam, hogy a mai nap +folyamán egy kávéházból elvittek két kabátot. Ez a koraőszi városi +kaland a tél lehelletét hozza már és egyuttal a boldogult béke hült +hangulatát hozza vissza az embernek. Ime, hogy magam is mondjam +egyszer, az élet nem hagyja magát. Szerelmesek a betétes topánka +elé térdepelve esküdöznek, az ügetőpályán üzik egymást a fehérrel +villogó lábu lovak, hátuk mögött könnyü talyigájukkal és a +kabáttolvaj a legnagyobb időkben is bemegy a kávéházba megtekinteni +a fogason kiállitott kabátokat.</p> +<p>Kiskabátban megy be a kávéházba és nagykabátban jön ki, mire egy +másik férfi, aki nagykabátban ment be, kiskabátban jön ki majd a +kávéházból. Ez a kicsi társasjáték, amilyen egyszerünek néz ki, +olyan bonyodalmas és keserves lehet mind a kettőnek, a tolvajnak is +meg a gazdának is. A kabáttolvajnak, aki a legnagyobb +nyilvánosságot keresi, nagyon kerülnie kell a feltünést, meg kell +választani neki a széket, amelyikre <span class="pagenum"><a name= +"Page_89" id="Page_89">-89-</a></span> leül, ugy kell neki nézni +azt a fogast… különben ő biztosan jobban tudja, hogy kell neki azt +a fogast nézni, hogy kispekulálja magának a legmegfelelőbb kabátot, +amelyik ugy pászol az ő termetére, ha felveszi, mintha ő rá szabták +volna, vagy ő alkudta volna le a Károly-köruti áruházban. Vagy a +karján is kiviheti, hogy ne tünjön fel a kabát nagysága vagy +kicsisége? Meglehet. És az alkalmas pillanat, azzal milyen baja +lehet a kabáttolvajnak. Melyik a kabát gazdája a vendégek közt, +mikor nem fog odanézni, mikor pillant föl az ujságból, meddig +mereng egy nő után, aki a járdán elvonul vagy hány pillanatig +szórakozott vagy hány percig marad a telefonfülkében, azt neki mind +tudni, érezni kell. Detektivnek, diplomatának kell lenni neki. De +nem, kabáttolvajnak kell lenni neki, kabátot lopni csak egy +kabáttolvaj tud. Nehéz kenyér. Az idegeknek nehéz az a kis idő, +mikor leakasztja és felölti az ismeretlen kabátot s kimegy az +ajtón, mint a legrendesebb ember. Bizonyára megszenvedi idegein, +bizonyára ideges ő is, mint az uriemberek, talán uriember ő is és +csak azokban a pillanatokban kabáttolvaj, mikor a kabátot +eltolvajolja.</p> +<p>Nem tréfálok, ha tudnék se akarnék tréfálni, s ha akarnék, se +tudnék. Emlékszem, hogy elfogott kabáttolvajról kiderült már, hogy +uriember volt és végtelen iskolákat járt, vizsgákat tett és +diplomát szerzett, hogy végre egy másik ember kabátját fölvegye a +kávéházban.</p> +<p>Szegény kabátok. Két-háromszáz korona a mai világban olyan +kabát, amilyet el szoktak lopni. A kabáttolvaj nem tehet róla, hogy +ilyen drága a szabó s oly <span class="pagenum"><a name="Page_90" +id="Page_90">-90-</a></span> nehéz az élete minden egy embernek. +Talán nem is olyan tréfa dolog, ha valakinek ellopják a kabátját a +kávéházból, mint nem volt tréfa dolog annak a hires muszka +irnoknak, a boldogtalan Akaki Akakievicsnek sem, aki belehalt abba, +hogy a téli bundáját elrabolták.</p> +<hr class="chap" /> +<p><span class="pagenum"><a name="Page_91" id= +"Page_91">-91-</a></span></p> +<div class="chapter"> +<h2>AZ ASSZONYOK A BOLT ELŐTT</h2> +</div> +<p>Jókor reggel elmegy egy szegénysorsu asszony egy utcába, mondjuk +az Aradi-utcába s ott egy bolt előtt megáll. A bolt be van zárva, +az ajtó felett eleven zöld táblára ki van irva: Községi Élelmiszer +Árusitás. Az egyszerü asszony ott áll egy darabig magában, mintha +tanakodna valamin, vagy mintha valami bűbájos halk muzsika szólna +odabenn a rideg görredőny mögött. Áll, álldogál, aztán leül a +lépcsőre. Ott ül. Egyszer csak jön egy másik asszony is, egy +darabig az is áll a görredőny előtt, leül aztán a kőlépcsőre az +első asszony mellé. Nem egészen mellé ül, mert nem ismerik egymást. +Hallgatnak vagy egy percig, de tekintetük, amely összefut, vagy +sóhajuk, amely egyszerre talált feljönni, bemutatja őket egymásnak +s akkor szólanak egymáshoz. Társalognak. Hogy meddig tart még ez a +világ? Hogy az én uram… Nekem meg fiam, kettő… Meg hogy egy kiló +krumpli…</p> +<p>Hüvös van, a két asszony a kötője alá dugja a két kezét. Szólnak +egyet-egyet, nézik az utcai jövést-menést, utána mennek +pillantásukkal az elzördülő konflisnak, postakocsinak, +stráfszekérnek. Ott áll már egy harmadik asszony is, annak már nem +igen van hely leülni, <span class="pagenum"><a name="Page_92" id= +"Page_92">-92-</a></span> az aztán a falnak támasztja a hátát. +Jönnek egymás után, egyenkint, kettesével. Egy tucat van már. +Rögtön két tucat is lesz, várjál. Ők várnak, gyülnek, sokasodnak, +egy csapat asszony van már a bolt előtt. Egy-egy odadugja az orrát +a görredőny kulcslyukához, bekukucskál az üzletbe. A többi nézi a +görredőnyt, annak sürü, egyenes mozdulatlan szürke hullámzatát. +Mindig jönnek, össze és összébb szorulnak. Egy rendőr sétál oda. A +két asszony, aki a lépcsőn ült, feláll, a többiekhez illeszkedik s +az egész társaság a fal mellé nyomul, vékonyodik és elnyulik szépen +a fal hosszába.</p> +<p>Dél van. Két rendőr álldogál már a bolt előtt. Az asszonyok +várakoznak. Dél is elmult, nagyon sok asszony jött már össze, +két-háromszázan vannak, vagy mennyien. Sorakozva vannak, kettesével +a falnál, arccal a bolt irányában, a szomszéd házon, a harmadik +házon is tul nyulik a sovány csapat. Egy-egy asszony jön még mindig +s hozzáragad a csapat végéhez. Állnak. A magasból képzelve őket, a +szük utca alján, olyanok, mint egy Steinlen-rajz. Mintha a szinház +előtt sorakoznának Párisban és a pénztár nyitását várnák, hogy +jegyet váltsanak.</p> +<p>Oh nagyon alacsonyról nézem őket, elmenvén némely nap mellettük. +Mind élnek, szempilláik repkednek, a fáradság, a nyugtalanság +egy-egy sóhajtást engedélyez szikkadt ajkaiknak. Alig mozdul +egy-kettőnek az ajka, hogy egy gyenge szót ejtsen. Elunhatták már a +diskurálást. A két kezük egymást fogja az ölükben. Soknak +nagykendője van. Soknak kendő sincs a fején. A kicsi kontyok ugy +ülnek a fejeken, mint a gond. Orcáikon <span class= +"pagenum"><a name="Page_93" id="Page_93">-93-</a></span> ott a +hatása annak a kitünő csunyitószernek, amit egész életükben +használtak: a szegénységnek. Megrongált, elhagyott, elárvult, +rokkant Évák.</p> +<p>De nem jó mellettük elmenni, de nagyon nem jó! Mondjuk, költő +lennék, az elmuló teremtések fanatikus barátja, s szólnom kellene +mindenkihez, akit látok, hozzájuk is és kinyilvánitani előttük, mi +a véleményem arról, hogy a virágok elhaláloznak s mit szólok a +felhők tüneményes szőnyegeihez. Kinyitni nékik az ijedelmes és +dicső lelket, a végtelen panorámát. Nem, nem kéne nekik. A boltot +nyissák ki, az kéne a szegény asszonyok processziójának. A boltban +lisztet, krumplit, vajat, kockacukrot adnak. És annyi hatalma a +költészetnek nincs e földön, hogy a boltot csak egy perccel is +hamarabb kinyissák.</p> +<hr class="chap" /> +<p><span class="pagenum"><a name="Page_94" id= +"Page_94">-94-</a></span></p> +<div class="chapter"> +<h2>BÉLYEGET ADNAK</h2> +</div> +<p>Érdekes. Tizfilléres bélyeget adnak az embernek, pirosat. Meg +hat filléreset, szürkét. Meg öt filléreset, zöldet. Meg két +filléreset, szép sárgát. A főpincér adja a kávéházban, a kisasszony +adja a cukrászdában, a messenger boy adja s a kocsis is kinálja a +bakról. Nincs aprópénzük, azt mondják. Bélyeget adnak az embernek. +Mintha valami tulzó művelt és érzelmes világ lenne, hol mindenki +folytonosan levelez. Mintha a napnak óráiban szegények és gazdagok +iróasztalhoz ülnének és intimus ujságokkal, jó szavakkal keresnék +fel rokonaikat és barátaikat, elfogdosnák az élet tünő benyomásait, +lemásolnák szivöket dobogtában és futtában a futó időt és tanáccsal +és vigaszszal halmoznák el egymást. Ugy látszik csak magam nem +levelezek ugy ahogy szokás. A bélyegek csufolódnak velem, +nyugtalanitanak, bántanak. Ne nyujtsanak felém bélyegeket, itt a +nagy nyilvánosság előtt esdeklek kegyetekhez, pincérek, kocsisok, +rikkancsok. Legalább is ne honi bélyegeket adjatok, inkább adjatok +szokatlan szinü, messzire való bélyegeket, Paraguai köztársaságnak, +vagy a Fokföldnek, vagy a sárkányos Kinának bélyegeiből, vagy +Jamaika szigetének vagy Boldog-Arábiának bélyegeiből. <span class= +"pagenum"><a name="Page_95" id="Page_95">-95-</a></span></p> +<p>Mert mindig, mindétig valami távolnál távolabb postára vágyom +küldeni a levelet, elpanaszolni, hogy ezen a világtájon a +Szerencsétlenség magtalan királynéja uralkodik, hogy akik élnek sem +élnek szivesen, hogy ünnepeink az alvás és a könyezés, hogy a +szivet itt elsorvasztják, mint a csuf szemölcsöt, amelyet cérnával +elkötözni szokás, hogy a lélek itt eláll az emberben, mint a rossz +szódásüvegben a gyöngyözés, hogy nem marad már egyebünk, mint a +valóság, hogy egyik nap ugy ad át a másiknak, mint a fogolykisérők +a tikkadt fogolyszállitmányt, amelynek mindegy hová viszik és mi +lesz vele. Hogy otthagytuk a természetet, mint a tolvaj fiu a +szülei házat és a kegyelmes naplementének és a tanitó ősznek +tisztelői nincsenek és a hidon járók meg nem állanak már lenézni a +folyóba, mert régen elfelejtettek kiváncsiaknak lenni a hullámokra +és a maguk ingadozó árnyékára.</p> +<p>Nem, nem kérek exotikus bélyegeket se, elosont az az idő, mikor +rajzaik és bélyegzőjük füszert hoztak az álmodozásnak és irni +Boldog-Arábiába se volna értelme, hiszen ott is el van veszve az ég +a föld felett. Nem is lehet semerre, senkinek a nagyvilágon hirt +adni, följelenteni a rablógyilkos napokat. Nem is szándékoztam, +csak ugy mondom.</p> +<hr class="chap" /> +<p><span class="pagenum"><a name="Page_96" id= +"Page_96">-96-</a></span></p> +<div class="chapter"> +<h2>LEVÉL</h2> +</div> +<p>Drága érdeklődő, nemes és óhajtott ismeretlen, kinek cimét +elvesztettem, kinek nevét hallottam és elfeledtem, itt adok hirt +Kegyednek őszi gondomról, bánatomról és jó érzésemről. Leveleim, +amelyeket a természet ilyen tájon küld az én szivemnek, itt vannak. +Hullanak, gyülnek a földön, halmozódnak. Olyanok ha tekinted, mint +aranyos alkonyi felleg, mint hervadt smyrnaszőnyeg, mint gobelin, +amelynek andalitó eseménye százados időben elkopott, ábránddá +haloványodott. A fák a levélhalom felett állanak meglepődve +szabadságukon és ágaikkal a lágy égi kékségbe fogóznak. A levelek a +földre érkeznek. Világraszóló néma ünnepély ez. Szüret, amelynek +vigalma a lélek leghátulsó kulisszái mögül zendül. Bál, amelynek +fénye a szemeken tul, benn a sötétben derül. Flóra, melynek +illatozása az eszmélet alatt üditi valónkat.</p> +<p>Nincsenek annálok, amelyekbe hű figyelők esztendőről-évre +bevezetnék az őszi dicsőséget és a lombozatok átöltözését és az +aetherikus jövendőbe való kivándorlását nyomon kövessék. Akik +jegyezzék gondos betükkel, milyen fajta fán kezdődik hamarabb, +milyenen később a levelek szakadása a szelek idegen nyelvü sugása +<span class="pagenum"><a name="Page_97" id= +"Page_97">-97-</a></span> mellett, a mosolygó nap legmagasabb +védnöksége alatt. És hogy minő vonalakat teszen a levegőben egy-egy +levél verőfényes hanyatlása az ágról a földig és mennyi ideig +időzik a földön, átszálló állomásán a különböző fajta falevél és +milyen szineket öltenek és játszanak ők tovatünésük előtt idelent +az emberi talpakkal egy magasságban.</p> +<p>Nekem ugy tetszik, éltem már máskor is a világon és annak idején +hiv és derült szerzetese voltam a teremtésnek és tisztában voltam +dolgommal a földön. Mintha emlékezném, hogy ebben az évadban a +leeső levelek ajándokán csüggtem, leltároztam, könyvet vezettem +róluk, minden mozdulatukat, minden változásukat jegyeztem, mert a +levelek minden szokása az örökkévalóság szent törvényei szerint +való és mert a lehullott levelek ajándéka is tünemény, aminek el +kell mulni a szem elől. Talán mert más életem is volt, azért lep +meg mindaz, amivel foglalkozni kell itt a folytonos jelenben: gond, +szenvedés, mesterséges zajok, minden véletlen, ami betolakodik az +eszméletbe és sértő hatást tesz a lélekben. Az ember bizonyára nem +arra születik, ami történik vele életében. Az ember, ugy tetszik +egy másik világból, a bámulatra, a nyugalomra, az elmulás üdvös +megismerésére s az élet isteni élvezetére jön elő az eszményi +hajnalból.</p> +<p>Lenn vannak a levelek. Az uton. Az árokban. A gyepen. Barnák, +fénytelenek mint a szinházi papirfalevelek. Össze vannak sodródva, +mint a csiga a lakodalmi levesben. Sárgák és frissek mint a csibék. +Eleven zöldek, <span class="pagenum"><a name="Page_98" id= +"Page_98">-98-</a></span> mint az ifjuság. Bronzszinüek és +kemények, mintha bronzműnek bronzlevelei volnának. Aranyak, mint az +aranypapir. Halványak, mint az elmult szavak. Vörösek, mint a +kakastaréj. Fehérek és szederjesek, mint a halódó gyermekek orcái. +Violák, mint a violaszin viola. Maláji sárgák és indián rézszinüek. +Barnák, mint a naspolya bőre. Diószinüek. Égettek, mint a kenyér +háta. Rozsdaszinüek, mint a rozsda. Hamuszinüek, nagyok és ugy +terpeszkednek, mint a halottak kezei. Tiszta feketék, mint a +gyászkendő. Sárgásak, rózsásak, kékesek, citrom- és narancsszinüek +egyszerre, mint tündériesen öltöztetett balletnövendékek. Egy-egy +levél kétfelől fel van hajolva, mint a patikában a pergamen, +amelyikről a port a kis papirtokba pöcögtetik. Egy levél ráncos. +Egy hólyagos. Egy husos. Egy sorvadt. Egy vékonyabb önmagánál, +átszellemült és mosolygó, mint a hold. Egy horpadt. Egy hasadt. Egy +lyukacsos, mint a rossz ponyva. Egy rongyos. Egynek alig van már +testecskéje. Egy gömbölyüre borzasztotta magát és ugrálni kezd, +mint a sánta veréb. Más levelek emelkednek, de maradnak. Aztán +szökellnek, csusznak, lebbennek, sodródnak. Halvány hangu seprés +vonul az uton. Egy számüzött királyné uszálya.</p> +<p>Sohase fogom tudni már megmondani Neked, mi az, amit látok. +Mintha minden elveszett volna, ami a szemem előtt van. Az egész +világot átfestették feketével.</p> +<hr class="chap" /> +<p><span class="pagenum"><a name="Page_99" id= +"Page_99">-99-</a></span></p> +<div class="chapter"> +<h2>KÁVÉ, DOHÁNYZÁS, PREMIÉRE, MINDEN</h2> +</div> +<p>Bizony. Más világ van és másképpen fest minden vagy sehogyse. +Ezelőtt kérdezgették:</p> +<p>– Hány cukorral issza a kávét?</p> +<p>– Én? Hárommal.</p> +<p>Vagy azt mondták:</p> +<p>– Öt kockát kérek, köszönöm.</p> +<p>Hova lett annyi egyéniség, szeszély, karakter. Két kockától +lefelé lehetnek csak különös gusztusaink. Egy kockával ihatja +valaki a kávéját, ha akarja vagy cukor nélkül, hogy ize ne legyen +édesebb, mint korunk.</p> +<p>Aztán a társalgás alatt, amely a civil világban is feltünő sokat +szokott repdesni a dohányzás körül, kikérdezték egymást az +urak:</p> +<p>– Hány szivart szí egy nap?</p> +<p>– Én, tizennyolc-husz trabuccot, amellett pihenésül nyolc-tiz +cigarettet.</p> +<p>– Kolosszális. Én cigarettázom, negyvenötöt elszivok és ebéd +után, meg este egy-egy kis Bock-szivart, pihenésül.</p> +<p>Igy az erős dohányosok. Mindez, az emberek kis világa a nagy +világon, elváltozott, lesülyedt, tönkrement. Ki hányat sziv? Mintha +az valami örökreszóló döntvény <span class="pagenum"><a name= +"Page_100" id="Page_100">-100-</a></span> lett volna. Most annyit +szí körülbelül, ahányat kap. Ahányat kerit. Hármat, kettőt, egyet, +néha egynél is kevesebbet. És ez a kivételes állapot a dohányzónak +éppen ugy jelenje és jövője, mint az életnek a háboru.</p> +<p>Furcsa. Azt hallja az ember.</p> +<p>– Megyünk ma este a prömierre?</p> +<p>A moziba mennek. Premiére-re. Este, kocsiban, bonbonnal és +cachouval és a rendkivüliség becses hangulatával. Premiére. Annyi +ez, mint a szinházi premiére? Mi a különbség? Van még különbség? +Hol az irodalom és mit jelent az? Ki vigyáz, kinek van a kezében +valami rendőri bot, álljt parancsolni az egymásba behatoló +fogalmaknak és dolgoknak. Van-é, ki akármiért is felelősséget érez +a világon, van-e, ki ügyel, aggódik, vészjelt sipol magában, van +itt még valaki, kinek nem mindegy minden?</p> +<p>Oh itt a városban találkozik két ismerős. Ezelőtt első kérdésük +volt: Hogy van? Ma azon kezdik: Mi ujság? Vajjon a kicsi városban +meg a faluban, ott is csak igy van? A hogy van? leszokik az +ajkakról? Engedje meg az olvasó, ki iránt mélyen érdeklődöm, hogy +igen távolról aggódva s minden tapintattal és egész halkan, +hangtalan kérdezem: hogy van?</p> +<hr class="chap" /> +<p><span class="pagenum"><a name="Page_101" id= +"Page_101">-101-</a></span></p> +<div class="chapter"> +<h2>KERESIK EGYMÁST</h2> +</div> +<p>Ugy tenni mindig, mintha nem tudnék semmiről semmit. Hallgatni, +hallgatni, a szavakat mind hátrahullatni egy fekete mélységbe, +honnét soha többé fel nem jönnek. Mindig félrenézni, mindig másról +próbálni beszélni. Mindig a kettészakitott élet végzetes +pillanatára meredni, mikor elváltunk önmagunktól. A váratlant mint +programmot türni, a tévedést mint világrendet szenvedni, a +katasztrófát mint sorsot szolgálni és elfujhatatlan eszmélettel és +lebeszélhetetlen szivvel emlékezni, érezni, látni és képzelni +mindent ugy, ahogy azelőtt. Létünk, világunk olyanformán tünik elő, +mint a hold tükre, mikor egyik fele világos, a másik fele el van +homályosodva.</p> +<p>Nap mint nap a szemem elé vonulnak a kicsi hirek egymás után az +ujságban: az erdélyi menekültek keresik egymást. Életjelek +derengenek, mint kék mécsek messziről, elkeveredett sikoltások, +nyögések futnak és vonaglanak a sötétben tétova. Hol vagy? Apám! +Élsz? Jövök! Gyermekem! Itt vagyok! Anyám! Élek! Nem látok…</p> +<p>Kedves székelyföldi nevek, melyek ó balladákból, régi +históriákból, diákkorban olvasott krónikákból zendülnek +<span class="pagenum"><a name="Page_102" id= +"Page_102">-102-</a></span> vissza, gyülekeznek most a bánat +kirakatába. Cimek ragózkodnak melléjök, budapesti utcanevek, +házszámok, emeletek, ajtószámok. Meg alföldi és dunántuli városok, +falvak, idegen gazdák adresszáival. Keresik egymást. Nem látják +egymást. Nem tudnak egymásról. Mennyien még mindig. Széjjel vannak, +mint az uton elmaradt kalászok, mint a pitypang eliramlott pihéi, +mint a megcibált madár elszállingózott tollui, mint az őszi +levelek, akiket a szélroham kisérteties indulattal forgat fel a +földön és hajtja, hajszolja százfelé.</p> +<p>Keresik egymást, akik ismerték egymást. Keresik egymást, akik +egymásé voltak. Keresik egymást, akik már találkoztak. Keresik +egymást, akik egy test, egy lélek voltak. Keresik egymást, akik egy +hus, egy vér voltak. Keresik egymást, akik egymásnak a szemében +benne voltak és egymás szivében voltak és benne voltak egymás +életében. Rokon meg rokon, hitves meg hitves, szülő meg gyermek, +testvér meg testvér vesztek el egymástól. Keresik egymást.</p> +<p>Volt egy világ, emlékszem, mintha mindig keresték volna egymást +az emberek. Akkor a Boldogtalanság ült a trónuson az élet fölött. +Nevek és adresszák nélkül keresték egymást milliótlan milliók, +idegenek, a tekintet merengő fényjeleivel, a sóhaj téveteg +táviródrótján. Istent, lelket, ideált. Valakit. Ismeretlenek az +ismeretlent. Aki azért nincs, hogy keresni lehessen. Álmodtak. +Nyujtózkodtak. Homlokukra tették tenyerüket és lehunyták szemeiket. +Utaztak és eltörölték a vonat ablakának izzadását, kinéztek és a +táj határáig bánkódtak. <span class="pagenum"><a name="Page_103" +id="Page_103">-103-</a></span> A tengert bámulták, a sós tengert, +amely könyezésre tud izgatni. Regényt olvastak és képzelődtek. +Költeményeket szerettek meg és annak adták titokban magukat, aminek +igaznak kellene lenni, igen, annak, ami lehetetlen. Keresték +egymást. És keresett az ember valakit, aki olyan közel van, aki +olyan ismerősnek látszik, akivel együtt van éjjel-nappal és akiről +oly keveset tudott, aki oly idegennek rémlett sokszor és olyan +távolinak, hogy talán soha nem találkozik vele az ember, azzal, +akit ugy hivunk: én.</p> +<hr class="chap" /> +<p><span class="pagenum"><a name="Page_104" id= +"Page_104">-104-</a></span></p> +<div class="chapter"> +<h2>SZALMAVIRÁG</h2> +</div> +<p>Egy csokor ibolyáért jártam a virágüzletben. Husz fillér egy +ibolyacsokor. Az ibolya ára nem ment föl, a virág csak érzelmi +cikk, nem élelmicikk. Igaz, hogy annyi csak ez a csokor, hogy a +gomblyukba tüzhetné az ember, ha tavasz volna s ifjuság volna s +béke volna. Béke s tavasz és ifjuság, ha együtt vannak, eszébe jut +az embereknek virágot tüzni a gomblyukba, s amellett mindenféle +bolondériákra van, vagyis volt eszük olyankor. Nem is nikkelből +való hatost ad az ember most az ibolyáért, csak vashatost, +homályos, sötét pénzt, amely még a pénznél is csunyább. A +virágüzlet főnöknője kicsi fecskendőt vesz föl a pult alól és +belefuj a vörös gummicsőbe s ibolyaillatot permeteztet az +ibolyacsokorra. Az ilyen kisebb virágüzletben, ahova nem mindennap +jön friss élővirág, külön van az ibolya s külön az ibolyaillat. Az +ibolyára ráfecskendezik az ibolyaillatot, a rózsára a rózsaillatot, +a szekfüre a szekfüillatot, ha csak össze nem cserélik.</p> +<p>Sok koszoru van a boltban. A falon csüngenek meg az állványokra +dülve várakoznak. Babérkoszoru, tujakoszoru, szalmavirág-koszoru. +Halottak napjára készül már az üzlet. Két esztendeje mult, hogy +minden nap <span class="pagenum"><a name="Page_105" id= +"Page_105">-105-</a></span> halottak napja van, de ez nem számit a +kalendáriumban. Ezek a kész koszoruk ezek elállanak november +elsejéig, az élővirágkoszorukat az utolsó napokban szerkesztik majd +össze. Ezek itt a legkelendőbb fajták. A nagy szivformáju zöld +koszoruk külön vannak a boltnak az egyik oldalán, a másik oldalon a +fal teli van szalmavirágkoszoruval, a pulton is +szalmavirág-koszoruk fekszenek hanyatt. A szalmavirág-koszoruk +kisebbek a zöld koszoruknál és tulnyomó többségben vannak. Egy +részük eredeti szalmaszinü, másrészük viola festékbe volt áztatva, +hogy violaszinü legyen. Elliptikusak és kerekek. Van köztük egy +aranyszinüre csinált szalmavirág-koszoru is. A párisi temetők +sirjaira emlékeztet, amelyeken ilyen kerek kis sárga koszoruk +pihennek és igy ragyognak, mikor nagyon süt a nap. Ott is meg +szoktak halni az emberek, hiába franciák.</p> +<p>Ezek a szalmavirág-koszoruk olyan sirokra mennek majd a +villamoson, amelyeknek boldogjai szerény sorsuak voltak és igen +kicsi körben voltak ismeretesek, egy rokonságban, egy hivatali +testületben, egy gyárban egy kieső csendes utcában. Szalmavirágot +visznek nekik. Egy szalmavirág-koszoru négy korona, négy ötven, öt +korona. A nagyságtól függ. A szalmavirág nem is virág, ha szigoruan +vesszük. Inkább szalma, mint virág. Nem tudni mit szólnak hozzá a +libertykbe öltözött és Houbigant extraktumaival parfumözött kerti +virágok, kérdés, ha garden-partyt adnának, meghivnák-e a +szalmavirágot. Nem is tudna tán résztvenni a társalgásban, ami +szerelmek és ünnepélyek körül forog. De hát hol <span class= +"pagenum"><a name="Page_106" id="Page_106">-106-</a></span> vannak +a szerelmek és az ünnepélyek, hol, hol, hová huzódtak össze, hol +bujtak össze, merre menekültek?</p> +<p>A virágüzletben nedves, nehéz, friss és bánatos a levegő. Odaki +meleg van. A napsugár mint rézsutos aranynyil szurja át a kirakat +üvegét és csillanó vonalat huz a falon a szalmavirág-koszorukon +végig.</p> +<hr class="chap" /> +<p><span class="pagenum"><a name="Page_107" id= +"Page_107">-107-</a></span></p> +<div class="chapter"> +<h2>„TEGYE AZT!“</h2> +</div> +<p>– Ne jöjjenek már, hisz megfulladok itt – mondta, vagyis nyögte +a kalauzné a perronon, aki mintha viharos tengeren hánykolódna a +hullámokban, ugy küzködött vállaival a testek közt és a karjával a +csengő szijját rángatta, hogy jelt adjon, vagy talán csak +beléfogózott, hogy állva tudjon maradni s ne gázolja le az az +izgatott népgyülés, amely a villamos perronján minden eszményi cél +nélkül összecsődült.</p> +<p>– Tegye azt – lőtte le a kalauzné zokszavát egy középkoru +polgári férfi, aki legutoljára felküzdötte magát a lépcsőn és a +talpa alatt a biztos talajat érezte. Tegye azt – mondta fürgén az +uriember és ugy nézett körül, mint akinek sikere van és a tapsot +akarja megköszönni. Csak annyi sikere volt, hogy a kalauzné +elnémult, egyébként nem volt sikere, nem nevettek és nem +mosolyogtak és nem volt elég kényelmük, hogy vele rokonszenves +pillantást cseréljenek. Sőt észrevettem, hogy egy bágyadt arcu s +őszülő halántéku hadnagy utálva nézte meg az arcát ennek az +uriembernek és szemmelláthatólag rágta egy kicsit az állkapcsát +csukott ajkai mögött. Bizonyára kedve lett volna leinteni e +kedélyes uriembert, aki a kalauznénak azt <span class= +"pagenum"><a name="Page_108" id="Page_108">-108-</a></span> mondta: +Tegye azt. De az ilyen szerep katonának nagyon kényelmetlen, jobb +hallgatni.</p> +<p>Jobban tenném magam is, ha hallgatnék, vagyis jobban tenné ez a +penna is, ha ezt a milliótlan milló baj között elenyésző +csekélységet fel nem hozná a nagyközönség előtt. Bizonyára +müveltebb és hálásabb témát is lehetett volna keriteni a jelen +hivatlan penzumhoz, amelynek ugy sincs semmi szerepe az élet +rendezésében és semmi reménysége nincsen, hogy változtathatna +valamit a világon.</p> +<p>Csak az volt eszemben, hogy a régi világban sokat lehetett +hallani ezt a vicces kiszólást: Tegye azt. Tán tiz éve, hogy a +legjobban divatban volt, akkoriban nem volt vidéki szinpad, amelyen +a jellemkómikus ne mondta volna több izben egy felvonás alatt, +hogy: Tegye azt! Az anyósnak, aki kijelentette, hogy: „Akkor örökre +elhagyom ezt a házat!“ – annak felelte: Tegye azt! Vagy ugy mondta: +Tegye azt óh! Kávéházakban, házibálokon, kedélyes összejöveteleken +használták sokat ezt a közös szellemességet, amihez nem kellett +szellem, csak éppen hogy tudja az ember és az alkalmas pillanatban +elsüthesse. Egy pár éve nem igen hallani, hogy „tegye azt“, az +ilyen portéka megunódik és lejárja magát.</p> +<p>El is felejtettem már, hogy hallottam valaha s az az uriember +deritette vissza memóriámban, aki ma a kalauznénak azt mondta: +Tegye azt. A kalauzné attól tartott a perronon, hogy megfullad, +vagy legalább is azt hitte, hogy meg kell fulladnia vagy csak +képzelte, <span class="pagenum"><a name="Page_109" id= +"Page_109">-109-</a></span> hogy megfullad, ha ennyien dörzsölik, +préselik, lapitják, vasalják, furják és gázolják köröskörül. A +kalauzné, ha képzeletben levesszük róla a sapkát, szürke bluzt, +jegytáskát és mindent, egy Éva, ki csókra s anyaságra teremtődött +és aki teljesen ártatlan abban a hátborzongató bünben, hogy +legeslegelső elődje megkóstolt egy szép almát. Ez a mai uriember +azt kivánta, hogy fulladjon meg a kalauzné. Azt mondta neki: tegye +azt. Halálra itélte. Ha meggondoljuk, hogy a kalauzné nem vétett +egyebet, mint hogy meg akart mozdulni s el akarta inditani a kocsit +és jegyet akart adogatni, nagyon is tulzottnak látszik számára a +halálbüntetés, akármilyen alacsonyra szállitotta le korunk az +emberélet értékét.</p> +<hr class="chap" /> +<p><span class="pagenum"><a name="Page_110" id= +"Page_110">-110-</a></span></p> +<div class="chapter"> +<h2>AZT MONDJÁK,</h2> +</div> +<p class="i0">a télen vagy a jövő télen béke lesz. A télen? Az +ember tulajdonképpen nem hiszi, hogy még holnap is háboru lesz. +Csak az önáltatás őrzi az embernek a világon való türelmét, hogy +éjjel, ha kisüt a hold, a népek halkan összebeszélnek és reggelre +szent a béke s áldomásnak felhörpentik a Léthe minden csepp vizét. +De azt mondják, a télen csakugyan béke lesz. Oroszországgal kezdjük +a békét és ha a nagy Oroszország, amelynek annyi tenger népe van, +le tud mondani róla, hogy embereit ugy hullassa, mint merengő +gyermek ujjai közt a homokot hullatja, a többi nemzet is észbekap +és stande pedante abbahagyja a jajszóval folyó játékot. +Oroszországban hamar leesik a hó, errefele még ősz van, amikor ott +már a szánkók zörögnek és az izvoscsik a nyakába dugja az orrát. +Oroszországban máris tél van, lehet, hogy mire felkelek reggel, a +valóság már azonositja magát álmunkkal, lehet, hogy már ereszkednek +lefele a világra a béke lágy fehér hópelyhei.</p> +<p>Azt mondják, Oroszországban a müvészet nem dobta magát +fakir-álomra a háboru miatt. Azt mondják, Szentpétervárott soha nem +hallott fényes koncerteket tartanak és minden muzsákat ünnepelnek +lázasan. Mi <span class="pagenum"><a name="Page_111" id= +"Page_111">-111-</a></span> más is volna akármilyen müvészet, mint +az élet jelentőségének emelése, mint az emberek felvilágositása, +vigasza s gazdagitása? Azt mondják, minálunk is nagyszerüen beüt +minden müvészi vállalkozás. Azt mondják, ahol kinyilik egy szinház +vagy szinházféle, ugy rohannak bele az emberek, mintha jégeső verné +őket az utcán.</p> +<p>Akik élhetnek, nemcsak élni akarnak, hanem jól is akarják érezni +magukat, sőt mennél jobban igyekeznek érezni magukat. Isten nem +veszi tán bünömül, hogy kritika nélkül leskelődöm s hallgatózom és +távolról ütögessem a két tenyerem egymáshoz, akármilyen hamis +hangokat hallgatnak és akármilyen gyarló kunsztokat élveznek az +emberek. Jaj, csak élvezzenek, mert az életet élvezik a legutolsó +dalcsarnokban is, és ha a népek élvezni s örvendezni vágynak, annak +valami emberséges eredményének kell lenni. Ha részvétlenek is, ha +gonoszak is, ha bármilyen önzők is, le kell rázzák magukról ezt az +állapotot, amely fiaikat és barátaikat a kórházakba s a sirokba +hurcolja. Mégis csak zavarja a mulatságot, ha a gyász hollója +minden percben belékárog a mulatóházak zenéibe. Az élet szenvedések +kertje. De bár csak az élvek édenének fognák fel most egyszerre +mindenütt a világon.</p> +<p>Azt mondják, husjegyeket és cukorjegyeket is fognak kiadni. Azt +mondják, vajtalan napok is lesznek, ahogy hustalan napok vannak. +Azt mondják, tizenegy órakor lesz a záróra vendéglőkben és +kávéházakban és mindenütt, ahol most egy óráig zughat a közönség. +Azt mondják, hogy a Ritzben délután nem lehet helyet kapni +<span class="pagenum"><a name="Page_112" id= +"Page_112">-112-</a></span> a hallban a teánál. Azt mondják, a +Dunaparton valami Barban igen finom hangulat van éjfél körül, +zongoráznak és a zongorista németül énekel és az valami hercig +legyen, az ember Bécsben képzelheti magát. Azt mondják, a +Kárpátokban térdig ér a hó s a hideg éjszaka reszeli az emberek +arcát és megfagyasztja a meleg könyeket, amelyeket a követelő szél +kihiv a szemekből. Mindenfélét hall az ember, ha a városban +forgolódik. A csillagok egyformák odafenn a sötétkék égen ilyenkor +este a front fölött és a Hinterland fölött és az ellenséges államok +fölött és a semlegesek fölött. Egyformák, de milyenek?</p> +<p>Arany vagy ezüst, vagy fehér, vagy sárga, vagy parázs a +csillagok szine, ki tudná pontosan megmondani. Most jut eszembe, +hogy alig is beszéltem ezt meg valakivel, mióta élek. Pedig ez +nagyon érdekes, nem? Láttam már kékeknek is a csillagokat, sőt ugy +is tetszett már, mintha zöldek lennének, csak nem mertem szólni. +Volt hogy csupa apró gyémántnak látszott a sok csillag odafenn, +olyannak, amilyen az ablakos tótoknak volt, akik a faluban az +üveges láda alatt görnyedve kántáltak: Ablakot csinyálni +ablakoooot… és az utfélen leültek száraz kenyeret és avas szalonnát +ebédelni, olyan szegények voltak és mindnek volt mégis egy pici kis +darab gyémántja.</p> +<hr class="chap" /> +<p><span class="pagenum"><a name="Page_113" id= +"Page_113">-113-</a></span></p> +<div class="chapter"> +<h2>PÜSPÖKLADÁNY</h2> +</div> +<p>De régi állomás a püspökladányi állomás. Mióta élek, mindig +ilyen zajos, homályos, füstös, ócska stáció. Debrecenben uj +állomást épitettek, Nagykárolyban is, Szolnokon is, Cegléden is, +nagy-nagy téglapalotákat, előttük keramitból van a perron, amelyen +az átszálló utasok és a helybeli várakozók sétálnak. Szép nyári +délutánokon korzónak látszanak ezek a vidéki perronok, ahol a +mozgalmas nagyvilágot élvezi a fel és alá sétáló intelligencia. De +Püspökladány olyan maradt, amilyen volt és ha magamnak irnék, nem +az ujságnak, azt irnám, hogy olyan maradt, mint Magyarország és +olyan, mint az Alföld és mint az élet és leirnám magamnak emlékbe, +hogy Püspökladány pályacsarnokában a kormos tető alatt a lezárt +hangulatok kezdtek ki velem, kiutasitott remények kaparták a szivem +ajtaját és olyan fájdalmak üdvözöltek, amelyeknek már szégyellek +visszaköszönni.</p> +<p>Nem is Püspökladányról van szó, csak az indóházról. +Püspökladányt sohasem is láttam, amint nem igen látta senki a közt +a rengeteg sürgős utas közt, aki Püspökladányban kiszáll és +beszáll. Ez itten gócpont és átszállás és csatlakozás és váróterem +és ugynevezett étterem. Püspökladány község valami egy kilométerre +<span class="pagenum"><a name="Page_114" id= +"Page_114">-114-</a></span> van meghuzódva az állomás háta mögött, +akácfák árnyai közül nyulik fel a református templom tornya, mintha +mutatóujjával mondaná a község: én is a világon vagyok, hiába nem +vagytok rám kiváncsiak.</p> +<p>Most öreg magyar katonák ácsorognak a korlát mellett kegyetlen +hosszu szuronyaikkal, az első vágányon katonavonat áll, a harmadik +vágányon is katonavonat megyen el, a hatodik vagy hányadik vágányon +teherkocsik unatkoznak mozdonytalan, rajtuk ágyuk, vöröskeresztes +kocsik és ekhós eleségkocsik állanak és furcsa, tiszta s bánatos +rajzot tesznek a mögöttük szürkülő délutáni égen és eszébe hozzák +az embernek azokat az árnyékjátékokat, amelyeket idegen +mutatványosok hoztak volt az orfeumba.</p> +<p>Az ember megnézi a vaggonja számját és beszalad az I. és II. +osztályu étterembe Ladányban. Zördül és zördül mindig az üveges +ajtó, teli van az étterem tisztekkel, a monarchia tisztjeivel és +Németország tisztjeivel és polgári utasokkal, ülnek, állnak, +forgolódnak, tolonganak, lárma van és kapkodás és csapkodás. +Régente a sarokasztalnál a községi nőtlenek üldögéltek már +ilyenkor, spriccereztek és gyurták ajkaik közt a Hölgy émelygős +szopókáját. Mi lett velük?</p> +<p>Egy tea kilencven fillér. Porcukor van mellette, olyan mint a +kősó. A csésze alján mult évtizedbe visszamenő sürü repedezés. +Annyi baj legyen. Csak hoznák már azt a teát. Rögtön, rögtön, +rögtön, ez a mai időszámitás szerint egy negyedóra. Valami +süteményt is árulnak, egy asztalnál gyürik befele zörgő +fluszpapirosba. <span class="pagenum"><a name="Page_115" id= +"Page_115">-115-</a></span> Az is kilencven fillér. Odamegy az +ember, szeretne belőle, mert mindenki vesz. Lekváros tészta. Az +ember rámutat egy porcióra, hogy kérem azt a tésztát. Igenis, +elkapja valaki. Az ember akkor maga nyul egy porció után, azt is +elkapják. Köröskörül állják és táncolják az asztalt. Egy tucatszor +nyujtja s tartja az ember a kezét a kezek közé, melyek markolnak, +vájnak, áskálnak, repkednek és dideregnek a lekváros tészták +fölött. Bizony isten, megér kilencven fillért (mert már odaadtam a +pénzt) a kezek látványa, e keserü illusztráció. Jőjj művész, +rajzold le hamar a kezek viharát a lekváros tészta felett és ird +alá: 1916, vagy akármit irj alá, nem bánom, a legnagyobb gondom, +hogy magam is kapjak már ebből a lekváros tésztából.</p> +<hr class="chap" /> +<p><span class="pagenum"><a name="Page_116" id= +"Page_116">-116-</a></span></p> +<div class="chapter"> +<h2>DÁTUM</h2> +</div> +<p>November 3, az van irva szinlapokra, bélyegzőben a levelen, ez +látszik, az ujság homlokán is legfelül. Egybehangzóan vallják, hogy +november harmadika van. Gondolom, nem sokat adtak rá a szedők, akik +a dátumot kiszedik a nyomdában, sem a postán a szolga, ki a +bélyegzőben éjfélkor a dátum számát kicseréli. Csak az lehetett a +fejükben, hogy 2 után 3 következik. Oh magam se lelem abba +kedvemet, hogy az egész világ ellen megálljak magamban azon +töprenkedni, hogy tegnap másodika volt, ma meg már harmadika van. +Ugy kell annak lenni, ahogy elintézte korunk, hogy az ember a maga +belső világát kiüritse s bizonyára nevetséges volna még a földön +azon fennakadni, hogy a nap lemegy az égen és a hold feljön, +amennyiben asztronómiai körülmények nem akadályozzák. Bizonyára +bármilyen nagy és akármilyen csekély dolgon eltünődni szégyen +volna. Bizonyára természetes, hogy a gondolatok, amelyek emberi +fejben villogtak és amelyeket drágakövek gyanánt kezeltünk, egyszer +csak elvesztették értéküket és annyiba se számitanak, mint a +máramarosi gyémánt. Ez igy van rendjén bizonyára s a jövendő +emberiség eltüri szépen, hogy az eszében mindenféle megfoghatatlan +<span class="pagenum"><a name="Page_117" id= +"Page_117">-117-</a></span> izék uszkálnak és nem fogják egymás +fejét bóditani gondolataikkal. Az élet helyettesitette az ember +eredeti fájdalmait és talán mindörökre ugy lesz, hogy többet +foglalkoztatja a halandók lelkét az, hogy a cipő milyen drága vagy +milyen olcsó, mint az, hogy a mai nap elmulik és vissza nem tér +sohasem. Illetlenség volna bizonyára most az embernek a száján +kiszalasztani, hogy istenem, a tegnap odavan és nem lehet spárgával +visszahuzni, mint a gyermek a sárkányt, ha el akar szökni a +széllel.</p> +<p>Az elveszett világban alighanem akadtak olyan kedélyek, akik +estefele halk szobában, mikor a csipkefüggöny rajzolatja a +polituros ajtóra vetődik, elcsodálkoztak és elborultak mint a +szobában a világosság és rajtacsipték életüket, amint lábujjhegyen +oson elfele s mesélhetetlen megdöbbenést éreztek a nap lementén. +Vagy a fasorban estek át az elmuló nap meglepetésén, mikor a +kigyulladt lámpák átsütnek a lombozaton és a fa lebocsátja maga elé +árnyékát, mintha le akarna rá feküdni. De mi már ezen az elfordult +világon fel vagyunk mentve a teremtés háboritó titokzatai alól. +Kérlek, véletlen olvasóm, avval ne gyanusits valahogy, hogy valami +haszontalansággal akarnék itten tolakodni abból, ami az ember +ugynevezett lelkében bennemaradt a multból, mint rostában a pelyva. +Azon, hogy harmadika van, ártatlanul akadt meg a szemem ma az ujság +homlokán. Mást olvastam volna, de ott fehér volt a lap, igy osztán +a pillantásom ráért eldévánkozni a dátum céltalan számjegyén. +<span class="pagenum"><a name="Page_118" id= +"Page_118">-118-</a></span></p> +<p>Aztán elnéztem a fehérséget, ahol máskor fekete betük szoktak +sorakozni s eszembe jutott a fehér szinről a hó. Nagy ügyesen +elgondoltam, hogy a hó megint le fog esni nemsoká, legalább amióta +élek, minden télen leomlott a hó a mennyboltból. Gondoltam, a hó +maga olyan nagy csoda, hogy igazán sokkal kisebb csoda lenne, ha +szőrme lenne most, ami lehull majd, fehér szőrme, hóprém, vagy +hógyapju vagy mi s idelenn bélésnek, gallérnak, muffnak, mindennek +használhatnák. És esetleg kiderülne, hogy ez a rendkivüli hó a +leggyöngédebb és legnemesebb az összes szőrmefélék közt és szegény +delnőcskék megsemmisülve tapogatnák az ő drága hermelinjeiket és +csincsilláikat.</p> +<hr class="chap" /> +<p><span class="pagenum"><a name="Page_119" id= +"Page_119">-119-</a></span></p> +<div class="chapter"> +<h2>PÉLDA NÉLKÜL LESZ…</h2> +</div> +<p>Példa nélkül lesz a tavaszi offenziva… azt mondja M. Briand. +Abban a drága szép Párisban mondta, átszellemülten szomoru +novemberi napon, mikor Boulogne erdejének lombjai kékszürke +fátyollá lettek, mikor a Tuileriák kertjében a Csók márványszobrát +a köd álomba rejti, mikor azokat a rucákat, akik a Parc Monceauban +egy művelt tócsán uszkáltak, kiveszik onnan, hogy be ne fagyjanak +és aztán nem tudom mit csinálnak velük, talán ugy gondoskodnak +jövőjükről, hogy megeszik őket. (Tán nem is uszkáltak már ezen a +nyáron ott a francia kacsák, tán oda kellett adniok életüket a +hazának, vagyis a közélelmezésnek, anélkül, hogy az előkelő +sétakert tavacskáján egy napig is illegethették volna hátuljukat). +Példa nélkül lesz a tavaszi offenziva, mondta M. Briand, franciául, +azon a nyelven, amely nyelven Flaubert a Szent Antal +megkisértetését leirta, amely nyelven de Musset sirdogált, Talma +deklamált, Yvette dalolta édes-hamis dalocskáit.</p> +<p>Példa nélkül lesz… a franciaországi szivek már abban vannak, +mikor öt óra van, hogy hatra vége lesz a háborunak, hat órakor, +hogy hétnél tovább már igazán nem tarthat és fél nyolcra már annak +rendje és módja <span class="pagenum"><a name="Page_120" id= +"Page_120">-120-</a></span> szerint megkötötték azt a rossz békét. +M. Briand azt mondja most, hogy a tavaszi offenziva példa nélkül +lesz. A tapintatnak, művészetnek, kellemnek, bonmot-knak, +gyöngédségnek és fényes emberségnek nyelvén mond ilyet M. Briand. +M. Briand egy sovány, fakó képü, fekete bajszos ur. Arcában valami +démonit keresnék, valami kisértetieset, de nem látok rajta semmit. +Tavaszi offenziva. Még legalább egy félesztendőt mond be a maga +véréből való férfiaknak és anyáknak és szerelmeseknek és +testvéreknek. A francia nyelv mintha a pokol hivatalos nyelve lenne +már. Ez is olyan fájdalmas lenne, ha ezen minden nem fájna jobban. +Példa nélkül lesz a tavaszi offenziva. Az emberrel délibáb +incselkedik egy pár pillanatig, óh milyen offenziva lesz az, ami +példa nélkül lesz? Szalagos fehér selyem zászlókkal, hóbortos +karneváli jelmezekben, amelyeken a nagy gombok pogácsából vannak, +bolond nagy ibolyacsokrokkal a szivük felett, almabortól édes és +ferde szájjal, mi-carémei hólyagsipokat fujva küldik majd a +tavasszal rohamra a franciákat az ugynevezett ellenség ellen és a +támogató tüzérség hátulról lekváros lepényt, kolbászt és gyürükkel +és cukorkákkal és datolyával töltött szerencse-zacskókat lő majd a +német árkok közé s a poiluk medvemozdulatokkal, vihogva ölelkeznek +össze majd a boche-okkal és bolondos jelekkel mutogatják majd +egymásnak, mennyire örvendenek a szerencsének és otromba nagy +csókokat cuppantanak egymás orrára, mint a bohócok szoktak az +arénában. Ez a tavaszi offenziva példa nélkül volna, igazán. Ilyen +offenziva még nem igen adta <span class="pagenum"><a name= +"Page_121" id="Page_121">-121-</a></span> magát elő a +történelemben. M. Briand nem ilyesmit gondol. Együgyü felfogásommal +nem birok rettenetesebb offenzivát elképzelni az olyannál, amelyben +csak egy ember is meghal. Egyetlenegy ember. Mint mikor az ember +egy ujját tartja föl mutatni: egy. Akármennyire hatalmasakat és +pazarakat gondol M. Briand magában, a franciák se tudnak tán +egyebet találni benne, mint a legutálatosabb +tehetségtelenséget.</p> +<hr class="chap" /> +<p><span class="pagenum"><a name="Page_122" id= +"Page_122">-122-</a></span></p> +<div class="chapter"> +<h2>VASKRAJCÁR</h2> +</div> +<p>Azt adtak ma valahol, vaskrajcárt. Egy boltban adták, mikor +visszaadtak. Olyan nehezen akar az ember emlékezni estefele arra, +ami délben volt. Mintha folyton üzné s tagadná az ember a jelent. +Hamarabb és világosabban emlékszünk olyan dolgokra, melyek három +esztendős korunkban adódtak elő, mint például világraszóló +eseményekre, melyek tavaly történtek meg tavalyelőtt. Igaz, hogy a +világraszóló nagy dolgok nem valami őszintén érdeklik az egyént. Mi +az a világ? Ki az? Hol van az? A filozófusok könyveikben tárgyalnak +arról, hogy a memória kezesebb a régen mult dolgokkal szemben, +legjobban viselkedik pedig akkor, mikor a gyermekkort kérjük tőle +számon. Talán mert a gyermekkort a legjobban kedveli az önző +emlékezet. És a nevezetes komoly férfiak, a bölcsészek is, amint +törvénybe igtatták ezen észrevételt, a maguk életére gondoltak és +szivükre szoritották a gyermekkor emlékeit, amelyek halovány +rózsaszinüek, mint a bogáncskóró virágja.</p> +<p>A vaskrajcárnak, annak a szinéről vágytam szólni, mert el fog +szaladni róla, mint ez a nap elszalad. Egy kevés nikkelcsillogás +van rajta, egy kis hideg fény, mint a novemberi napsütés. Valami +gyönge ünnepélye van rajta annak, hogy uj, hogy most jött, egy +bizonyos hiu mosoly, mert megnézi mindenki, akinek először kerül +<span class="pagenum"><a name="Page_123" id= +"Page_123">-123-</a></span> a kezébe s fáradt és kábult +eszméletében jelzi magának, hogy: nini, vaskrajcár. A segéd, aki +visszaadta, az is üdült az ujságon, azt mondta: Vaskétfilléres, +tetszett már látni?</p> +<p>Micsoda öröm, micsoda meglepetés az ilyesmi, micsoda élmény? +Isten tudja. A gyermek ocsudik fel ilyenkor az emberekben egy +pillanatra, az ártatlanság tér magához, ami játékszert lát ebben a +gonosz portékában és valami kedves közösség fut el az embereken, +ami tiz éves korunkban elhagyott bennünket. A vaskrajcár, +fölösleges soraim tárgya, igen kicsi pénzdarab, primitivebb, mint a +bronzkrajcár volt és a 2-es számot pártoló koszoru rajza makacsul +egyszerü s nem hasonlit semmiféle valódi növényalakulathoz. E +szegénysorsu józan kicsi pénz ugy néz ki, mintha törvényesiteni +akarná azt a kifejezést, hogy a krajcár az „egy vas“. A krajcárból +csakugyan egy vas lett. Ha azt mondják valamire, hogy egy vasat se +ér, hát itt van, ez az a vas.</p> +<p>Most még nem fogdosták le róla a körmöcbányai fényt a kalauznék +kezei. Bizonyára történik vele egypár visszaélés, a csalafinta +szegények elsütik itt-ott tizfilléres gyanánt az első napokban. +Isten bocsássa meg ezeket a kicsi bünöket, mert az emberek csak a +nagy bünöket bocsájtják meg. Egy-két nap mulva elvesztik már a +szinüket a vaskrajcárok, sötétszürkék lesznek, mint a vashatosok, +egyformák lesznek, mint az emberek, akikről ugyancsak leszed ez az +idő minden külön fényt, sajátságot, mindent, amit pepecselt rajtuk +az élet, mig volt élet.</p> +<hr class="chap" /> +<p><span class="pagenum"><a name="Page_124" id= +"Page_124">-124-</a></span></p> +<div class="chapter"> +<h2>SZIVAROS</h2> +</div> +<p>Ezt kiáltották az urak a kávéházban. Szivaros! – és erre előjött +egy lapos faládával egy tizenkét éves kis öreg ember komoly fekete +zakkóban vagy smokingban, lapos fekete masnival a gallérja alatt és +feltünően nagy cipőben, amelyre rendesen igen bő pantalló borult. +Itt-ott egy hetven esztendős szivaros gyerek jött a ládával, +fehérfejü, összement öreg bácsi, ki már régen elmult pincér és +főpincér és ruhatáros és telefonos és mindenből kifáradva végezte +ott, ahol a pálya kezdődik a kávéházban: a szivarosládánál. Vagy +nem jött elő senki a hivásra s akkor a vendég megint elkiáltotta: +Szivaros! Szivaros! A főpincér átvette a kiáltást és ő is +belekürtölt a villanyfényes ködbe: Sziaross! Hol jár az a kölyök! A +szivarosgyerek végre közeledett a vendég irányába s a főpincér +hamar adott neki egy kis taslit buzditásul, vagy elborzolta a +frizuráját egy legyintéssel, vagy csak a hátába nyomott a +tenyerével, hogy siessen már a nagyságos urhoz.</p> +<p>A szivarosgyerek ládája teli volt szivarral meg cigarettel. +Regalia Media, Trabucco, Tisza, Regalitas Britannica s Virginia +voltak a ládában mint szivarok, a cigaretteket az aranybetüs és +aranycsillagos Princesas képviselte, mig a világbéke utolsó éveiben +a magyar <span class="pagenum"><a name="Page_125" id= +"Page_125">-125-</a></span> trafik többi büszkesége is be nem +köszönt a ládába: Amneris, Giubek, Dames, Coronas, Khedive s más +dohányfantáziák. Ugyanerre a históriai időpontra esik körülbelül az +államnak az a reformja, mely a Princesast arany csillagától +megfosztotta s fekete betükkel látta el az arany betük helyett. +Mind a két formájában millió meg millió Princesas, ment füstbe a +budapesti márványpagodákban és a füstben mennyi, de mennyi óra s +mennyi élet és mennyi élhetetlenség.</p> +<p>Azonkivül szivarszipkák táboroztak a szivarosgyerek ládájában, +amelyekbe a szivarosgyerek bele szokott volt nézni, mielőtt átadta +s igy kacsintott a nagyságos urra. Meg még bélyeg is volt a +szivarosládában és anzikszkártya is az unatkozók, ügyesbajosok és +bohók számára, kik hitel- és szivügyleteiket a kávéházban szokták +lebonyolitani. Ebből a portékából, vagyis a forgalmazott összegnek +reá eső percentjéből és a vendégektől nyert borravalóból jött össze +a szivarosgyerek jövedelme.</p> +<p>A borravalót, mint jövedelmük tetemesebb részét, a +szivarosgyerekek minden eszközzel igyekeztek gyarapitani. +Tréfálkoztak a nagyságos urakkal, lóversenytippeket adtak, vicceket +adtak le, közel engedték férkőzni egyéniségükhöz a vendégeket, +állottak az asztalnál és lelkesen mulattak a társaság vidám +beszélgetésén, amennyiben el nem zavarták őket az asztaltól. A +borravaló biztositására az egész szektának megvolt az a fogása, +hogy ha vissza kellett adniok, a visszaadandó pénzben tiz fillért +mindig krajcárokban adtak. <span class="pagenum"><a name="Page_126" +id="Page_126">-126-</a></span></p> +<p>A vendég könnyedén odatolt a szivarosgyereknek három krajcárt, +vagy akár kettőt is. Sok kicsi sokra megy. A szivarosgyerekek +személyiség a társadalomban, öncél, egzisztencia. Nem ritkán, +vagyis nagyon sokszor egy familiának a létalapja volt az, amit a +szivarosgyerek hajnalról-hajnalra hazahozott. Némelyik +szivarosgyereknek, akárcsak némelyik felnőtt családfentartónak, +bizony nem a kötelesség volt az uralkodó szenvedélye. Voltak +könnyelmü, lump társaságaik nekik, amelyek hajnalban a köruton +tekeregtek cigarettázva s fütyörészve, tört plasztronjaikkal mint +valami liliputi gigerlik és a hajnali utókávéházakban egy-egy nagy +sarokasztalt körülültek és hallgatták a cigányt vagy billiárdoztak +vagy a kicsi sportlapok fölött dugták össze vizes kefével vasalt +fejüket és plajbásszal jelezgették különvéleményüket a +sportlapon.</p> +<p>A láda, melyet a hónuk alatt hordoztak, vagy a nyakukban +viseltek szijjon, most a mult homályos raktárába kerül, annyi +minden holmival, ami városunk, korunk, világunk volt. A +szivarosládát Isten áldja, de mi lesz vajjon a szivarosgyerekkel? A +szivarosgyerekek élőlények és nekik is élni kell tovább is, azaz +megélni, ami legfőbb és immár egyetlen ambiciója mindenféle +egyéniségnek a világon. Micsoda pályára fordultak a +szivarosgyerekek? Isten veletek. Vagy ott maradtok a kávéházban, +egy nap alatt felnőttetek pincéreknek? Akkor bocsánat, hogy +tegeztem magukat.</p> +<hr class="chap" /> +<p><span class="pagenum"><a name="Page_127" id= +"Page_127">-127-</a></span></p> +<div class="chapter"> +<h2>FRANCIA KENYÉR</h2> +</div> +<p>Ahonnét a meglepetést várta mindig az ember, ahonnét a tiszta, +meleg, nevető igazságot remélte (mig várakozás és remény, mint két +siró árva, el nem aludtak egymás árnyékában), Franciaország, a +franciák hona, kábán és ügyefogyottan kullog utánunk mindenféle +kedélytelen óvatosságokkal, amelyekkel tovább vonszolhatják a +háborut, mintha az valami nagy szerencse volna. Utánoznak a +franciák, akik kegyetlen mosollyal szokták volt nézni, hogy őket +utánozzák. A franciák utánozták a zárórát, utánozták a hustalan +napot, utánozzák a cukorhiányt és utánozzák a kenyérjegyet.</p> +<p>Egyformák lettek ellenségeikkel, ugyanazt a célt kiáltják, +ugyanazok az ötleteik, a gondolataik és gondjaik. És a fájdalom ó +betüje, mely annyira divatba jött a szavak között, éppen oly +szaporán hangzik a franca ajkakon is. Ha jól a szeme közé néznének +egymásnak ezek a népek, csodálkoznának, hogy mennyire hasonlitanak +már egymáshoz. Munkájuk, szenvedelmeik és szenvedéseik, +szempontjaik, életmódjuk, szivük vagy szivtelenségük, lelkük vagy +lelketlenségük, egész világuk mennyire harmonizál vagy hogy +mondjam. Ennyi közösség, ilyen azonosság, ily egyetértés még nem is +volt sohasem. Ilyen összebeszélés még nem volt a világon. +<span class="pagenum"><a name="Page_128" id= +"Page_128">-128-</a></span> Mintha rokonok lennének, testvérek, ugy +egyeznek minden dolgukban. Micsoda különbség, micsoda idegenség, +miféle nézeteltérés volna még itt a nemzetek között? Elvarázsoltan, +elátkozottan, lankadtan küzködőknek tünnek mind egy hideg mezőben, +gyászborulat alatt és misztikus iparkodással siettetik egymást a +Halál elé, ki nyugton áll a horizonton.</p> +<p>A legujabb francia szellemesség az, hogy a kenyeret csak egyféle +lisztből szabad ezután sütni. Bizonyára nem abból a szép fehér +lisztből, amiből akkor sütötték, mikor még minden idegennek +szerettek adni belőle. Jó kenyér volt a párisi kenyér, kedves +kenyér volt. Fehér volt a béle, mint a kalácsnak és a formája is +olyan volt, mintha kalács lenne. Hosszu fehér kalácsot kapott az +ember a Duvalban, a Café-Restaurantban, a Brasserieben a tányérja +mellé. Nem számitották fel, mennyi kenyeret evett, ahogy +vendégségben se számitják, és sok kicsi vendéglőben, ahol az ember +megfordult, a bort is ugy adták ebédhez vagy vacsorához, mintha +szüreten volnánk. Az üveg bor is járt az étkezéshez, mint Isten +áldása. Mindez elmult és tönkrement.</p> +<p>Kimehetünk még valaha Párisba, s ha mehetünk, kivánnunk-e menni +vissza oda, hol Páris volt és ezután Franciaország fővárosa lesz +ottan és az emberek franciául beszélnek majd, mégsem a franciák +lesznek ők. És ha megint abból a fehér lisztből sütik hosszu, +ropogós kenyerüket, annak az izét elveszi valami. Nem lesz +kenyerünk a francia kenyér.</p> +<hr class="chap" /> +<p><span class="pagenum"><a name="Page_129" id= +"Page_129">-129-</a></span></p> +<div class="chapter"> +<h2>SZINHÁZ</h2> +</div> +<p>Pénteken este, vagyis már délután tovább fog folyni a müvészet +Budapest városában. Délután négy órára már kinyitják a mozik +pénztárát, estére orfeum, kabaré, szinház pénztárnoknői és +pénztárnokai is beülnek a szezámi fülkébe, hol a maguk csodálatos +foglalkozását üzik. Érdekes személyek ők, a pénztárnoknők és a +pénztárnokok a világ mulattató házaiban. Nagyon soknak, akiket +láttam életemben, az arca memóriámban őrződik. Sajátságos ünnepélye +van ezeknek az arcoknak, mint az ismeretlenek fotografiáinak +szokott lenni. Párisban és Londonban frakkban jelennek meg este, +ugy fogadják az ugynevezett nézőt a pénztár ablaka mögött. Minálunk +nem huznak frakkot a pénztárnokok, ahogy általában a nézők sem +öltözködnek estélyileg, mikor a szinházba mennek.</p> +<p>De hétköznapi ruhában se hétköznapi lények a pénztárnokok, a +szinház varázsa, rejtelme mintha bennük lenne legigazabban, ők +látszanak legbizalmasabb lábon állani a teátrom szellemével. Néztem +már őket müködésük közben, ami a pénz váltásából, visszaadásból és +jegykiadásból áll. Azonkivül egy iv papiroson ceruzával irogatnak, +huzgálnak, jeleket tesznek, és a <span class="pagenum"><a name= +"Page_130" id="Page_130">-130-</a></span> falon a hátuk mögött, +mint katonai térképek, ugy függnek a papendekli-táblák, amelyek a +szinház keresztmetszetét és nézőterét ábrázolják. Karzat, erkély, +páholyok, földszint sürü s kisértetien üres széksorokkal, a pici +székek támláján egy-egy szám mindenütt és a széksorok elején római +számok jelzik, melyik hányadik sor.</p> +<p>Az a sok kicsi szám, amely a széksorokra van téve a szinházi +térképen, egyszer csak elkezd jönni a rács elé sorban, azaz +össze-vissza, zsöllye, karzati szék, erkélyszék, támlásszék és +zártszék jön mind emberformájában, hölgyek, urak, aggok, ifjak, +leánykák és katonák járulnak a pénztárhoz. A pénztárnoknőnek vagy +pénztárnoknak csak a kezekkel és a hangokkal van dolga, föl se néz, +hogy az arcokat lássa. Talán nem is ingerli az őket, ki hogy néz +ki, talán megvan nekik magukban az ő világuk és egy igazságot +látnak ők is maguk előtt az életuton. A hátuk mögött a fülkében +sokszor látni lehet egy uriembert, aki érdeklődve hajolgat a +pénztárnok jegyzetei fölé, meg a nyitódó, csukódó fiók fölé, hol a +bankjegyek és ezüst pénzdarabok gyülekezése van. Meg a kék és +lilaszin és barna, sárga jegycsomókat és kiváncsian nézi, melyeket +a pénztárnok ujjai sebesen lapoznak, mig egy vagy két jegyet +kikapnak a testvériesen simuló csomóból. Ez az uriember, akinek +ebbe az elszigetelt helyiségbe szabad bejárása van s igy érdeklődik +a pénztárnok buzgalmai iránt, alkalmasint rokona a pénztárnoknak, +vagy lehet, hogy maga a direktor. Emlékszem a diákkorból, hogy a +nagyvendéglőben játszó szintársulat kasszájában a jegyeket a +direktor adta személyesen, <span class="pagenum"><a name="Page_131" +id="Page_131">-131-</a></span> aki délben cilinderben és pepita +ferencjózsefben ment végig a piac-téren. És mikor odabenn a +nagyteremben már Lumpácius Vagabundus javában énekelt, a direktor +odaki maradt a pénztárban és oly elmerülve rakosgatta toronyba a +forintokat és hatosokat, akár a füszeres este, mikor a forgalom +elpihent.</p> +<p>A pénztárosok is a nagyvárosok szinházaiban odaki maradnak a +fényes fülkében sokáig, mialatt a szinházban sötétség van és a +nézők néznek és hallgatnak. A pénztárnokok vajjon voltak már +szinházban? Vagy nem is kiváncsiak a szindarabokra, mint mi +közönséges emberek, akiket közönségnek neveznek? Vagy láttak-e már +ők egy szindarabot a szinházban elejétő végig? Talán most, hogy +nincs pénztár a mult szerda óta, unatkoztak és elmentek volna ők is +valami szinházba nézőknek. Milyen furcsán eshet nekik, hogy mikor +végre szabad estéik vannak, nincs hova menni. Valószinüleg a +pihenés és az abba beléragódzó unalom nem olyan jó nekik, mint az +izgalmas ülés a pénztárban. No, pénteken már ők is megint mehetnek +szinházba.</p> +<hr class="chap" /> +<p><span class="pagenum"><a name="Page_132" id= +"Page_132">-132-</a></span></p> +<div class="chapter"> +<h2>FÁTYOL</h2> +</div> +<p>Rajtok maradt az utcai lámpákon a fátyol, amibe tegnapra +pólyálták fázós üvegjüket. Ma reggel is halovány fekete bánattal +nézegettek álló helyükben a lámpák. Intézkedés volt-é, hogy +fátyolban maradjanak még valameddig, vagy még nem intézkedtek a +fátyolburkolat leszedése iránt és véletlen, hogy a mai napot is +fátyolban töltik, én nem tudom. Az éjszaka nagy siralmat csinált +minékünk a láthatatlan bakter, aki az egész világon igazgatja a +sineket az ő saját regulája szerint. Az utcai lámpák Pesten +fátyolban maradtak mára. Látod a fátyolos lámpákat? Nézed? Mert a +lámpa lát, néz téged, fekete fátyolban tekint reád. Mintha +csendesebb lenne a zörgés az utcán, mintha valami halkság lenne az +utca felett, mint mikor nagy hó van, nem? Mintha fátyollal +hangzanának a lópatkók és a kerekek és a csengetések. A fátyolos +lámpáktól van. Olyanok, mintha máskor is láttuk volna már igy az +utcán őket, régen valamikor, de mikor? Soha. Csak ugy képzeli az +ember. Olyan az, mint a szüzi révülés, mikor olyan tájat, +jelenetet, arcot látunk viszont, akit soha nem láttunk még, olyan +mint mikor nyomasztó emlékeink jönnek olyan dolgokról, amelyek meg +nem történtek velünk. Igy <span class="pagenum"><a name="Page_133" +id="Page_133">-133-</a></span> kivánjuk sejtelmünkben a lámpákat? +Igy kellene fátyolban állaniok?</p> +<p>Mintha lelkek volnának ezek a fátyolba vont lámpák, érzékeny és +virrasztó lelkek a városon. Mintha a költők szemei néznék itt az +életet, ugy néznek ezek a fátyolos lámpák. Fájdalom és ünnepély +minden fölött. Az emberek szegénykék csak ugy forgolódtak a +fátyolos lámpák alatt ma is, mint szoktak akármikor. Olyanok +voltak, mint szoktak lenni. Csakugy gyürték egymást a Nyugatinál, +mikor a váltóállitó fiu a villamos lépcsőjén a tompa kolompot rázta +nekik. Az iskolás lányok, akik délben haza felé libbentek, éppen +ugy nevetgéltek egymás közt, mint szoktak, valami cuki dologról, +ami óra alatt történt és rajongtak tán arról is, milyen guzi lesz +megint korcsolyázni, mert itt a december és maholnap jég lesz már. +És a kocsis éppen olyan keserves méreggel szállott le a bakról, +hogy az elesett lovat feltámassza a kövezetről.</p> +<p>És a férfiak éppen ugy agyonpillantották a járdán azokat a szép +nőket, akik izlésüknek és ösztönüknek kedveztek. És azok az +emberek, akiknek nem áll mindig erre a fejük, éppen ugy loholtak +vagy lógtak az utcán végig és keresztbe, üzletükbe, gondjukba, +bajukba, hóbortjaikba s betegségeikbe sülyedve mint fejük tetejéig +érő vizbe, melyből nem látszik ki nekik a világ és a saját maguk +élete sem látszik nekik. A monstre-küldöttségek a trafikok előtt +éppen olyan rendben és buskomolyságban néztek maguk elé és a rendőr +éppen olyan türelmesen hátratett kezekkel sétált oldalt a tömeg +mellett <span class="pagenum"><a name="Page_134" id= +"Page_134">-134-</a></span> fel és alá, mint szokott. Mindig olyan +minden, mint szokott lenni.</p> +<p>Szivemben az van, hogy ilyen nehéz még soha nem volt az élet az +embereknek. De igaz ez vajjon? Isten a tudója, ő a megmondhatója. +Akad gyanakvó pillanat eszméletemben, hogy talán most a legkönnyebb +nekünk, beszélő, gondoló, vágyódó, mozgó, nyugtalan mulandó +csodáknak, mert csak állapotaink vannak már, mert a csapásoktól, +amelyeket nyertünk, elvesztettük magunkat, mert a csillagoktól a +szájig zuhantunk, amibe a falatot be kell adni, mert egy hig ürből +páránk sürü, meleg, fáradt kicsi ködébe kerültünk, mert kinlódunk +csak és nem szenvedünk, mert itt vagyunk és nem is tudjuk, hogy a +világon vagyunk, észre se vesszük, hogy élünk és észre se vesszük, +hogy eltününk.</p> +<hr class="chap" /> +<p><span class="pagenum"><a name="Page_135" id= +"Page_135">-135-</a></span></p> +<div class="chapter"> +<h2>ROMÁNOK</h2> +</div> +<p>Maholnap a vasuti töltésen, szántóföldön, kertben, meg egynémely +városi munkánál ujfajta munkásokat látni majd az országban. Nem az +a kerek sipkájok lesz, ami az orosz munkásoknak van, sem olyan nem +lesz, mint a szerb emberek fakó sárga sipkája, melynek formája az +ujságpapirból hajtogatott katonasipka (gyanutlan gyermekkor +csákója), hanem az eleje felfelé ugrik, mint a negyvennyolcas +honvédsipkának vagy a francia communardok sipkájának. Román +katonasipkában lesznek uj munkásaink. Mennyi jut hazánknak az uj +foglyokból, nem tudni, de biztos, hogy sokkalta több, mint +uralkodójuk sejtette, mikor a megfelelő szép szavak kiséretében a +csillagos nyári estén elküldte háboruba őket.</p> +<p>Tán már dolgoznak is a magyar földön román foglyok s a román +sipka se valami nagy ujság. Ha Pestre is jut belőlük, itt is csak +egy-két napig kapnak egy-egy pillantást a járókelőktől, akik +harmadik esztendeje járnak-kelnek a háboru vénitő levegőjében és +rokkant kiváncsiságuk alig is veszi fel már az uj figurákat. Hogy a +román munkások is katonák voltak, ellenségek, puskát szorongattak +és szuronyt markoltak <span class="pagenum"><a name="Page_136" id= +"Page_136">-136-</a></span> drága magyar gyerekekkel szemben és +hogy a halál borzadályos cirkuszából jönnek, az már talán eszébe se +jut senkinek, mikor meglátja őket. Az oroszról ki gondol valami +idegent, valami melanchólikusat, ünnepit vagy vadat, mikor a hidon +át csendesen hajtja a két lovat és viszi Budára a szenet és +szórakozottan legyinget az ostorral s szokásból jelez a lónak +ajkaival: prrr… és álmosan néz oldalt a Dunára, mintha Pétervárott +menne a fuvarral a Néva hidján átal.</p> +<p>Csakugyan ugy néz ki, mint egy igazi orosz, mig le nem ugrik az +ülésről, mert az ismerős jegyszedő intett neki, hogy van egy kis +bagó. A tenyerébe teszik a bagót s akkor megköszöni, azt mondja: +köszönöm szépen, Isten áldja meg. Egy külön nagyocska néphez +tartozik ő, a hadifoglyok népéhez, amely el van szórva a világon, +mint Izrael fiai hajdanában. Az orosz is, a szerb is, aki nehezebb +természet, de végzi dolgát az állat eszméletlenségével (vagy +intelligenciájával). Vannak még a hadifoglyoknak álmaik? Vagy +álmatlanságuk, az van-e még? A vizbe, amit isznak, mennyi csepp +került bele a Léthe vizéből? Tünődni ha ráérnek, mennyit tünődnek +még arról a világról, ami volt és ami állandónak igérte magát? A +képek, amelyekkel körül van aggatva lelkük tiszta szobája, mennyit +fakultak már eddig?</p> +<p>A régi hangok emlékezetükben mennyit vesztettek eddig erejükből? +Mellük tegezéből nem fogytak ki még a messzi távolba suhanó gyengéd +nyilvesszők: a sóhajok? Van még egy sóhajuk minden estére? +Tartanak-e <span class="pagenum"><a name="Page_137" id= +"Page_137">-137-</a></span> még sok titkos husvétot az élet +hétköznapjain: szemeikből meglocsolják-e képüket könyekkel? E +folyékony és tünendő drágagyöngyökkel szokták-e s módjukban van-e +még magukat ajándékozni? Szivükön nehezebb lett-e vagy könnyebb a +fájdalom bársony takarója, annyi napok és napok után? Dicső teher +volna mindent tudni mindenféle emberről, minden változatait, +szakadásait, rongyolódását, foltozódását, pókhálóját, mohát és +aranylását minden egyes életnek e világon.</p> +<p>A szokatlan sipkáju románok is itt fognak kapálni, kaszálni, +masinázni, zsákolni s fuvarozni, mint ezek a többiek. Vajjon +mennyire szokják meg a magyarok ezeket a morc és satnya uj +foglyokat? Milyen munkások lesznek belőlük? Ők mennyire szeretik +majd meg ezt a népet? Nem nagyon bánnám, ha természetüket nem lenne +idő kiismerni s e fölösleges kérdésekre nem válaszolna a jövő s +kibeszélhetetlen szivességgel mondanék le a legszerényebb +elmélkedésről is sorsuk felett, ha akár már holnap olyan világ +jönne, hogy a román foglyok és mindenféle foglyok indulnának vissza +a maguk hazájába.</p> +<hr class="chap" /> +<p><span class="pagenum"><a name="Page_138" id= +"Page_138">-138-</a></span></p> +<div class="chapter"> +<h2>BÉKEAJÁNLAT</h2> +</div> +<p>Csudálatos egy nap volt ez a mai nap, a keddi nap. A volt +világban minden nap csudálatos volt, mert a világon voltunk, de +talán ildomtalan ilyenkor ilyesmit dadogni. Ma békeajánlatot tett +egyik Európa a másik Európának. Ketten, két ismerős és önmagának +idegen tömeg, rajongva összebeszélt a halálra. Mintha két egyén +tette volna. Mint a minap irta a lap, hogy két reménytelen +postáskisasszony együtt ment meghalni. Ugy ment világunk két +darabja összeölelkezve pusztulni. Most az egyik világ ocsudik, +bontakozik a halálos öleletből és bánattal és jósággal kezdi: +éljünk.</p> +<p>Mintha lemondás volna, mikor békét akarnak. Istenem, mik jönnek +és mennek az embernek zavart és eladott fejében. Valamit +felfedeznek talán holnapra a földön, egy rengés a földnek és a +tengernek minden pontján egyszerre fog érződni, egy zengés az egész +égen egyszerre hallik minden tájak felett, talán egyszerre ejtik ki +minden nyelven a népek: emberek vagyunk. Mint a regále-udvaron +vasárnap az összeveszett nép közt elhallik egy ember szava: +magyarok vagyunk, ne bántsuk egymást.</p> +<p>Az ember, mint egy bölcs külföldi, kimondta, soha <span class= +"pagenum"><a name="Page_139" id="Page_139">-139-</a></span> nem áll +élményei magaslatán. Mi volt ez a mai nap a világnak, mi volt +minden fajta embernek külön-külön, mi volt nekem, aki mindenki +helyébe képzelem magam és nem tudom ki és mi vagyok, nem látom és +nem mondhatom, mit ért és mit jelentett és mit müvelt a mai nap. Mi +történt ezen a napon? Délben azt hallottam, hogy valami előzetes +fegyverszünet lesz. Akkor még nem volt az utcán az ujság. Egy +órakor azt ujságolta valaki, hogy Románia letette a fegyvert.</p> +<p>Látni nem lehetett semmit a világ eseményeiből, csak az esőt, +azt se mindenki látta talán, mert nem érnek rá figyelemmel kisérni +a végtelen párhuzamosan és ködös szintelenséggel suhanó és suhanó +vizcérnákat, csak nedvességet és a szurkálást és a hidegséget és a +kellemetlen hangulatot tapasztalják és gondolják és mondogatják: +esik az eső.</p> +<p>Mi volt ez a nap nehéz betegeknek, akiknek öntudatuk már elment +előre szállást csinálni, kik a kórházi vaságyon feküdtek és ujjaik +az ágy szélét tapogatták szórakozottan és szemeik a fehér plafond-t +vizsgálták megmagyarázatlan kitartással? Mit tudtak ők a mai +napról? Mit láttak ebből a keddi napból a vakok, akiket +megvakitottak, vagy akik megvakultak? Mit hallottak a süketek, +akiket megsüketitettek, vagy akik megsüketültek már harmadév előtt +vagy süketen jöttek a világra? Mit mondtak a némák? Mit gondoltak +az együgyüek és eszelősek és háborodottak?</p> +<p>Mi volt ez a mai nap a harctéren? A katonának, aki a shrapnell +gyári szükölését hallgatta, meg a golyó <span class= +"pagenum"><a name="Page_140" id="Page_140">-140-</a></span> varrótű +fényére emlékeztető sugárát, vagy pihenőben, a fedezék unalmában a +gramofon részvétlen rekedt dalát hallgatta, annak mi volt a mai +nap, a katonának, ki testének ismert térfogatában egész életét +odakint tartja, az mit tudott erről a napról, a katona? Az ember, +akit katonának nevezünk?</p> +<p>Az emberiség meg nem választott képviselői, a költők, e +legboldogabb és legboldogtalanabb lelkek, e világ véletlenjei, +vendégei, kémjei, incognito jött, idegen származásu látogatói a +világnak, akik a sötét kutba néznek lefelé, mióta az van, amit +háborunak kereszteltek el, ők felpróbálják emelni fejüket ma? Ők +mit vágynak, mit akarnak s mit tudnak kimondani?</p> +<p>A rikkancs nyargal a járdán, elpöndöriti, akit surol futtában és +lázit orditásával: Békeajánlat! Békeajánlat! Én hallom, felelőtlen +visszhangot érzek melegedni, gerjedni, magamból, minden ablak +mögül, az eltakart utcákból, vidékről, más honokból, tengeren +tulról és a rikkancsot is ugy hallom, mintha a maga ajánlatát +tenné. Békeajánlat nekem, békeajánlat mindenkinek, békeajánlat a +világnak. Ugy kiabál. Csak elhallana a katonákhoz, mielőtt még a +lapot megkapják. Még ma hallanák. De jó egy jó szó is az életben +azoknak, akik élnek.</p> +<hr class="chap" /> +<p><span class="pagenum"><a name="Page_141" id= +"Page_141">-141-</a></span></p> +<div class="chapter"> +<h2>HINDENBURG MEG A TÖBBI BABA</h2> +</div> +<p>A bazárban kipakolták már a babákat. Jön a karácsony, a szeretet +ünnepe s a gyerekek szeretik a babákat. A babák is biztos szeretik +a gyerekeket, sőt a felnőttek is kedvelik ugylátszik, hisz olyan hü +mosollyal néznek kifelé a járdán jövőkre-menőkre, mindenkire +ugyanazzal a rózsa örömmel orcáikon és üde bámulattal ragyogó tág +szemükben. Könnyü nekik, mert ők nem élnek, csak jelen vannak +ünnepélyesen a világon és az ugynevezett lélek helyett vatta van +bennök. Teli s teli velük a kirakat, ott állanak százan egymás +mellett és felett, viaszkacsóikat kissé előre tartva, mintha járni +vágynának, vagy mintha rögtön emelnék ütemre, mint Olympia az +operában.</p> +<p>A bazárban pedig a nagy pulton egy egész babavilág van kirakva. +Állatok és emberbabák. Porcellánbabák, posztóbabák, szőrméből és +bőrméből csinált babák, bádogból és kaucsukból való babák, mint +rendesen. A szövetből és gyapjuból alkotott állatfigurák olyanok, +mint amilyeneknek a természet is előállitja őket, olyan medvék, +elefántok, oroszlánok, lovak, csacsik és majmok és bárányok. Az +emberbabák divatja el van változva, mint el van változva a világ +is. A kicsi cukrászok, <span class="pagenum"><a name="Page_142" id= +"Page_142">-142-</a></span> szakácsok, postásfiuk, vadászok, +turisták, footballra öltöztetett babák és bohócok nem igen +szerepelnek a pulton. Egy-két paprikajancsi akad a régi világból, +piros pantallóban, vagy kockás bugyogóban feküsznek hanyatt, a +képük sápadt és két karjuk mintha megfagyott volna, mereven tartja +a cintányért, mintha ámulatukban elfelejtenék összezenditeni és +pupos mellük ugy néz ki, mintha megdagadt és eltorzult szivük +tolakodna kifele.</p> +<p>Jobbadán katonát ábrázol a többi baba, már aki a himnemhez +tartozik. Magyar és osztrák katonából, német katonából és törökből +áll ez a hadsereg a pulton. Vagyis fekszik, nem áll. Feküsznek +egymás mellett boldog néma szövetségben, pufók viasz arcukkal, csak +a törököknek van piros máz a képök közepén, mintha ők volnának a +legegészségesebbek. Mindnek a lábán egy kicsi cédula fityeg, azon +van az ára. Ezek a katonák itt nagyon olcsók. Egy korona, egy +korona ötven. Hindenburg, igaz, ő két korona ötven. Egy egész csomó +Hindenburg hever a katonák közt, mint valami külön alakulat a +babahadban. Nagybajuszu Hindenburg, sarkigérő szürke köpenyegben. +Ugy hasonlit mind a Hindenburg egymáshoz, mint a közkatona babák +egymáshoz, a német a németekhez, a magyar-osztrák a +magyar-osztrákokhoz, a török a törökökhöz, ahogy a gyárban egy +mintára gyurták őket, minden személyválogatás nélkül.</p> +<p>A női nemhez tartozó babák jobbadán olyanok, mint máskor, +tündéries gyermekruhába vagy álmodott <span class= +"pagenum"><a name="Page_143" id="Page_143">-143-</a></span> +kosztümbe vannak varrva. Azok a karakter-babák, akik tavaly előtt, +meg még tavaly is ápolónőknek voltak öltöztetve, az idén kikoptak a +forgalomból, amennyire megállapitható volt abban a bazárban, +amelyikből békés tudósitásom ered. Inkább sok kicsi gazdasszonyt +látni. Két korona, kettő ötven, három korona az áruk. De ez itten a +szerényebb nagyközönségnek való bazár, a belvárosban, fényesebb +boltokban bizonyára mindenféle pazar babákat is látni, a legszebb +változatokban és divatokban, amelyek tiz, husz forintba jönnek, +lehet, hogy százforintos baba is van.</p> +<hr class="chap" /> +<p><span class="pagenum"><a name="Page_144" id= +"Page_144">-144-</a></span></p> +<div class="chapter"> +<h2>BÉKE MEG ZSEMLYE</h2> +</div> +<p>Gondolom, ez a két dolog szerepelt ma legfőképpen a fejünk +felett, a nyomdában e két szót hadarták a szedők ujjai legtöbbet és +a lakosság ajkai leginkább e két szót kapkodták. A békét meg a +zsemlyét. A város érdeklődésében, mondjuk, a béke volt az ég és az +égen a nap egy zsemlye volt. Arról volt máma szó, lesz-e béke s +arról, hogy lesz-e zsemlye. Csudálatos, hogy ilyen egy napon, mikor +reszketős reménnyel emelhetjük tenyerünket szemünk fölé, hogy a +világ visszafordulása elé pillantsunk, ilyen napon a zsemlye is +eszükbe tud jutni az embereknek. Nem?</p> +<p>Az ilyen meglepődést még magammal sem tudom igazán megosztani, +csontfejü aggastyánnak gondolom magam és ugy próbálok emlékezni, +hogy ezelőtt harminc-negyven esztendővel, mikor fiatal ember +voltam, abban az össze-vissza háboruban harmadfélévre az egyik +háboru-társaság békét kinált a másik háboru-társaságnak és éppen +akkor a lakosok frissen örvendeztek a zsemlye reménységének. Vagy +egy más korszakba teszem magamat, száz esztendővel későbbre vagy +ezer évvel előbbre s ugy mesélem ezt magamnak és ugy próbálom, hogy +benyomásom vagy véleményem legyen erről a mostani világról. +<span class="pagenum"><a name="Page_145" id= +"Page_145">-145-</a></span></p> +<p>A mai nap felől egy valótlan messzeségből ide nézve, +mondhatatlan, gazdag és ködös-fényes illuzióim vannak, valami +tulságosat látok, amiben mindent észrevenni gyönge a szemem, +végleteit az emberiség jobb szenvedelmeinek, epedő s könyörgő karok +sürü kalászainak viharlengését a levegőben, utcákról terekre +nyomuló tarka tömegeket, félőrült orkánját az ébredő igazság +hangjainak, a hajnalló eszmélet sikolyait hallom, amelyek mint +szélben a szalagok repdesnek, a győzelemre menő élet mámoros +körbefogózását látom, táncban kerengélnek, letérdelnek, egymás +térdein kapaszkodnak fel, ölelkeznek és egymás arcára cseppentik a +könyeket, amelyek fájdalmat és örömöt cserélnek egy azon +gyöngyszinü sürü harmatozással. Jóféle érzéseik hevétől hajadonfőtt +vannak, trombiták és hegedük szoronganak az ünnep tumultusában és a +bérkocsik a megrendült tolongásban, potya rajongókkal megrakva +tévelyegnek szeliden.</p> +<p>No, itt vagyok a jelenbe belészorulva s hallom tisztán, hogy +egyforma fáradtan vagy egyforma vidoran tárgyalják a népek, lesz-e +béke s lesz-e zsemlye. Egyiknek a másikhoz e napon nincsen köze, +lehet, hogy meglesz a béke hirtelen-váratlan és zsemlyét még egy +darabig nem fognak sütni a pékek. Lehet, hogy holnaputánra lesz már +zsemlye s egyelőre más változás a világban nem lesz. Tudnak a +zsemlyének is örvendezni, magának a puszta zsemlyének is? Hogyne, +hiszen a hirére is, hogy megvidámodtak a táplálkozó város +hangjai.</p> +<p>A béke egy egész világ, a zsemlye meg csak egy <span class= +"pagenum"><a name="Page_146" id="Page_146">-146-</a></span> +zsemlye. De meg lehet fogni, ropogtatni lehet, kettérántani, fehér +belét kihuzni, apritani tejbe, kávéba. A száraz zsemlyét reszelni +lehet, levesbe lehet szórni, gombócot, tortát lehet gyurni a +zsemlyéből. A megfoghatatlan békével mit teszünk, ha itt lesz? +Hányszor hallottam hány embertől: Hej de berugok aznap! Tudniillik +a béke napján. Miért akarnak berugni? Hiszen ha hej be berugnak, +azt se tudják, hogy béke van, ugy be lesznek rugva. Hát mi az a +béke? Az még semmi magában. Egy vagy két üveg pezsgő több annál. A +zsemlye is több annál. Látod uram istenem, milyen semmi a béke a +boldogtalan világnak. Ha a zsemlyét meg tudod adni, add meg már azt +a semmiséget is, uram, a békét.</p> +<hr class="chap" /> +<p><span class="pagenum"><a name="Page_147" id= +"Page_147">-147-</a></span></p> +<div class="chapter"> +<h2>TÉLI HANG</h2> +</div> +<p>– Haaa… jő, vonul, mulik a forgalom felett a szakadt emberhang, +egy ismeretlen hangja, emlékhang. Haaaa… egy kocsis, ki egy bakon +ül, riaszt és óv vele talán. Melyik vajjon? Mind egyforma nehéz +árnyék a behavazott kocsik homloka előtt a fehér homályban. A +szomszéd utcából rebbent el a gazdátlan mély és könnyü hang? Haaaa… +a kerekek puhán görögnek, a járda népe lebuktatott fejjel oson +előre-hátra, előre huzó termetekkel mintha bóbiskoló korcsolyázók +lennének. Hó van az uttesten, hó van a flaszteren, a tetőkön és az +erkélyeken hó van, a kémények oldala havat kapott, a +reklámoszlopnak hógallérja van és egy nagy rózsaszin plakátot is +megvert a hó. A bezárt villák fala is ilyen, amelyeknek merengő +csendjét a tél paskolja hangtalan fehérrel.</p> +<p>Reggel eső volt, erős eső, tiszta esőből való eső. Délre fagyos +eső lett, zuzmara, hó zudult vele, bántó, dermesztő téli eső +szakadt, az ágakat megfogta s befuttatta gyémántosan, gyöngyösen. A +levelek távozása óta zavartan várakozó sovány galyazatok hirtelen +az álom fényes fátyolában tüntek föl. Az érzések, az ember +<span class="pagenum"><a name="Page_148" id= +"Page_148">-148-</a></span> érzelmei festhetnek igy a lét +sérelmében, a csalatkozás után, a szenvedés diszeivel ünnepelve, +másvilági pompával megkoronázva, eszméletlen üdvben és +győzelemben.</p> +<p>Délutánra leengedte magát a teljes tele hó, a lágy, tiszta +teher, a nesztelen nagy támadás, a fehér bámulat, pehelynek meg +pehelynek véletlen végtelensége. Az idő függönyét elhuzta s életünk +a tél felvonásában játszik. Haaaa… hallod ezt a hangot? Emlékszel a +mult és mult évek havazásaira? Szakad a hó. Itt van. Tél van. A +leszegényedett ábránd lehuzza ferdült nyakát, a követelő évszak nem +ad már halasztást. Füteni kell, meleget kell enni, nem svindlizhet +tovább az alattomos szegénység. A hópelyhek beleszaladnak a +felpislanó szemekbe, melyek tanács és bizalom nélkül a lenyomott +fakó égtől: miből, hogy és mit? Mi lesz? Az élet a legsürübb +önzéssel érdeklődik önmaga iránt, a különös eget minden pártfogás +nélkül hagyja különösnek lenni.</p> +<p>Egyik embernek a diszmagyar a gondja, melyben megizzad annyi +órán keresztül a zsufolt templomban és odakinn aztán a koronázó +domb alatt álldogálva tüdőgyulladást kaphat. A másik embernek a +disztelen és magyartalan és prém és bélés nélkül való öltözetével +van baja, melyben ugy megfázhat, hogy elmehet Földesre deszkát +árulni.</p> +<p>Az ég ma egyforma különös a havazásban a más-más téli aggodalmak +felett. Oly fekete az ég. Vagy fehér? Egy-egy pillanatban a havazás +rémlik feketének és mintha fehér álmokból dülne lefelé. Hol is az +ég? <span class="pagenum"><a name="Page_149" id= +"Page_149">-149-</a></span> A tekintetnek mennyire kell repülni +ilyenkor, hogy eget érjen? Magosabban van az ég vagy egészen a +fejünk fölé rogyott? Én nem tudom kivenni. Ugy tetszik, hogyha a +kéményből felbujna most a kéményseprő, ő már az égben állana.</p> +<hr class="chap" /> +<p><span class="pagenum"><a name="Page_150" id= +"Page_150">-150-</a></span></p> +<div class="chapter"> +<h2>ARANYSARKANTYU</h2> +</div> +<p>A magyar király koronázása alkalmával néhány érdemes nemes urat +Szent István kardjának érintésével aranysarkantyus vitézzé avat. +Ujabb időben az aranysarkantyus vitézeket a miniszterelnök hozza +javaslatba. A rendvitézek külön lovagrendet nem képeznek, sem +rendjeleik, sem szabályaik nincsenek. Számuk igen különböző volt. +III. Károlynál 6, Mária Teréziánál 44, II. Lipótnál 33, V. +Ferdinándnál 27, a legutóbbi koronázásnál 23. Az aranysarkantyus +vitézek hajdan a csizmán aranysarkantyut viseltek, valamint a +kalpagon a forgó alatt szintén kis arany sarkantyut.</p> +<p>Ezt, amit eddig irtam, nem is irtam, hanem másoltam a +Pallas-féle lexikonból és ez uralkodói nevek és e hüs, rendes +mondatok másolása alatt szivemet, ha szabad megjegyeznem, unalom +futotta el és abban a régmult hangulatban éreztem egy kicsit +magamat, mikor leckét magoltam este két tenyeremmel szoritva két +halántékomat. És emlékszem, hogy olyankor sokszor nyugtalan lettem, +felnéztem a könyvből és elbámultam azon, hogy vajjon mi közöm nekem +ahhoz, amit tanulok és aztán jól esett sokáig a csendben nézni a +lámpa mellől a fekete ablakot és hallgatni a fakó kutyaugatást +<span class="pagenum"><a name="Page_151" id= +"Page_151">-151-</a></span> messziről és olyasmiket gondolni, hogy +boldog leszek-e? Milyen lesz a szerelem? Mi az élet célja?</p> +<p>Szóval megnéztem az aranysarkantyus vitézségre vonatkozó +adatokat a Pallas-lexikonban. Mert most a szeretet ünnepén és már a +mult héten is annyi mindent láttam az ujságokban az +aranysarkantyusságról és annyit hallottam mindenfelé diskurálni +róla. Mint a jelenkorban lábatlankodó krónikás, kötelességnek +gondoltam, hogy legalább annyira kimüveljem magamat az +aranysarkantyu felől, amennyire a lexikon engedi, mert bizony az +elnevezésnél egyebet nem tudtam eddig erről a ragyogó +foglalkozásról, a világra jönni pedig teljesen tájékozatlanul +jöttem, ösztöne s sejtelme nélkül annak, hogy aranysarkantyus +vitézek vannak.</p> +<p>A Pallas-lexikonban annyit találtam, amennyit fentebb lemásolni +szorgalmas voltam. Aztán kiváncsiságból fellapoztam a Révai-féle +lexikont is, hát abban hogy mint van. A Révai-félében is körülbelül +annyit találtam azonos vagy hasonló szavakkal. Olyan szépen +egyetért a kétféle lexikon az aranysarkantyu kérdésében és +bizonyára egyéb dolgokban is és amellett félek, hogy ellenségei +egymásnak. Igaz: a Révaiban csak annyival van több, hogy az +aranysarkantyus vitézeket azelőtt az ország nádora hozta +javaslatba.</p> +<p>Nos, valamit már mégis tudok az aranysarkantyus vitézségről és +egy kicsit miveltebb füllel hallgathatom, hogy a polgárságnak +mennyire fáj ez az aranysérelem és hogy a grófok, akiket +kijelöltek, mennyire tüntek ki a háboruban és mennyire nem és hogy +az <span class="pagenum"><a name="Page_152" id= +"Page_152">-152-</a></span> aranysarkantyus vitézség alapjában véve +nincs is harci erényekhez kötve és hogy, de kérem, ha már háboru +van… és hogy miért kell ebben is a munkapártnak diadalmaskodni és +minden.</p> +<p>És minden ugy lesz, ahogy már elintézték, egy-két nap van még az +aranysarkantyu kérdésének izgatott pengetésére, ma már bevonul az +udvar Pestbudára függő zászlók alatt és lobogózott cimerek és +pajzsocskák között, amelyek a falakon összeáztak és fáradtak +lettek, mint a sziv álmai, mire teljesednének. A koronázás után +elcsöndesül az aranysarkantyu, de majd akad rögtön más ilyen +izgatottság, ami bekapcsolja magába kortársaink elméjét és idegeit +és megint másról lesz divat beszélni, nem arról, hogy a harctereken +életveszélyben vannak az emberek.</p> +<hr class="chap" /> +<p><span class="pagenum"><a name="Page_153" id= +"Page_153">-153-</a></span></p> +<div class="chapter"> +<h2>BOLDOG</h2> +</div> +<p>Zug a levegő még. Boldog ujévet kivánok, boldog ujévet, boldog, +boldog, boldog… Mint mikor a rostálást elhagyják kinn a tanyán, +jobbra-balra viszik a fülükben a rosta zugását a fáradt cselédek. +Harmadfél esztendeje nagyban ölik a népek egymást. Mindennek, ami a +földön emberé volt, befellegzett. S ujév jön közbe s kinyitják +szájuket és köröskörül kiáltják azt a szót, hogy: boldog. Még +megvan nyelvükön e szó s még ki birják ejteni. Még most is divat és +kötelesség. Mit értenek alatta, mikor boldog ujévet kivánnak? Mi +van a fejükben, mikor kihangzik fogaik közt: boldog?</p> +<p>Mit gondolnak? Mit jelent nekik? Ezelőtt, a megbukott világban +mit gondoltak ilyenkor? Izgatottan lestem sokszor férfiak és nők +szemébe, mikor a boldogság szavát kiejtettek. Nem lehetett tisztába +jönni velük. Közöny és szórakozottság, unalom és csüngő, semmibe se +fogózó epedés volt a szemekben. Nem tudták mi az, amit kimondanak. +Akkor se tudták, az ugynevezett békében.</p> +<p>A szegény tudatlan oláh vagy horvát bakát a sürü erdőbe állitják +éjszaka. Elküldik, megmondják neki a jelszót. Azt mondják neki: +Colonne. Vagy másik ilyen <span class="pagenum"><a name="Page_154" +id="Page_154">-154-</a></span> szót, amit ő megtanul a fejében. És +kérdi messziről, ha jő a sötétben egy másik ember és kiáltja ő is, +ha kérdik messziről. És nem érti, hogy mi az, amit kiált. Ilyen +jelszavakkal és jelhangokkal nyüzsögnek az emberek e vadidegen +világon. Honnét hozták magukkal szavaikat, amelyeket nem értenek? +Azt mondják háboru, azt mondják boldog…</p> +<p>Hagyjuk.</p> +<hr class="chap" /> +<p><span class="pagenum"><a name="Page_155" id= +"Page_155">-155-</a></span></p> +<div class="chapter"> +<h2>TIZENKETTŐ</h2> +</div> +<p>Valaha régen, tán a mesében, éjszaka tizenkét órakor ha benézett +az ember a táncpalotába, hát egy lelket se látott még a tulzó +lámpák alatt a parkett körül sorakozó asztaloknál. Azaz dehogy nem, +a pincérek is csak lelkek. A pincérek ott voltak már, teritették +lefele fehérrel a kicsi fenyőfaasztalokat, tolták az asztalhoz a +székeket egymással szembe szépen, hogy ismerkedjenek. Egy pincér a +piros páholy pereméhez dülve a Magyar Turf cimü csinos hirlapocskát +lapozta érdekkel. A cigánynak is van lelke, a cigány is ott volt +már. A muzsikák még a tokokban aludtak a pódium padlóján, a +cigányok ültek a székeken és vitatkoztak mint valami delegációs +albizottság. Csak a cimbalmos ült komolyan a cimbalom előtt és a +verőt futtatta le-föl a cimbalom érzékeny mellén alig szóló +ábrándos pattogással és közbe-közbe megfogott egy srófot. A +virágárusné, vagyis az a vastag és tekintélyes feketeruhás +asszonyság, „akié a virág“, az is ott volt éjfélre, igaz, és annak +is van lelke. Lelke van az asszonyságnak, „akié a virág“, de szive +bizonyisten nem tudom van-e még neki, talán már egészen tönkrement +az életnél az asszonyság szive, mire az éjfélutánnak olyan rideg és +<span class="pagenum"><a name="Page_156" id= +"Page_156">-156-</a></span> nehéz branche-ához érkezett, mint +amilyen a virág. Az asszonyság már válogatta kifele a kicsi +jégszekrényből a tegnapról eltett rózsákat és tubarózsákat és +mogorva német szavakat ejtett magában, miközben mustrálta a kezébe +vett rózsa gyürődéseit és rozsdáit. Igaz, az angol fiunak is van +lelke, egy angol fiu is ott kopogott már a teremben, mert már +felöltözött és könnyü bokáit próbálta az üres parketten. +Térdnadrágban, tenniszingben, frissen pirositott orcával és friss +mosollyal lengette lábszárait maga alatt és felelőtlen angol +hangján, huszéves torkából könnyedén monologizált hozzá: Hello my +baby, my little baby…</p> +<p>A lányok, az ugynevezett nők, vagy nőcskék, a chansonnette-ek és +soubrette-ek, a diseuse-ök és duettisták és partnernők és +spicctáncosnők és a Muzsáktól teljesen független egyszerü +consumszolgálók, ők is ott unatkoztak már a teremben és nekik is +van lelkük, bár az életpályán az csak kerékkötőül szolgál nekik a +boldogulásnál. Ott telepedtek az asztaloknál vagy sétálgattak a +néma páholyok előtt tulzott diszeikkel, feltünőséget csináló +ékszereikkel vagy ékszertelenül, ami még nagyobb feltünőség, +kisiklott szineikkel és mámoros szabásaikkal és vakmerő cipőikkel +és kezükben sulyos reticulejükkel, amely nélkül egy lépést se +tesznek, akár a francia kabinet tagjai irattáska nélkül. +Hármasával, párosával összebujva tárgyaltak, toiletteről, gázsiról, +gyermekeik neveléséről, és fiukról, akiket jó volna szeretni s +urakról, akiket jó volna nem szeretni.</p> +<p>Egy dán leány, sajtorcákkal és száraz szőke fürtökkel, +<span class="pagenum"><a name="Page_157" id= +"Page_157">-157-</a></span> amelyek gyermeki csigákban tolongták +körül homlokát és füleit, anyai médaillonnal a nyakában, külön +könyökölt és valamely Ullstein-regényben olvasott két márványgolyó +szemével. Neki is van lelke, dán lelke van neki. Azután a legfőbb +személy, a mulató Montenuovója, főtitkár és főrendező, örömmester +és főtanár, főokos és főbolond, főügynök és főfőlump, roué és +szerelmes, a mosolygó éjfélutáni miniszterelnök és valóságos belső +titkos tanácsos és pénzügyminiszter és borászati felügyelő s +parlementaire s attasé s forgalmi főnök és cigánybiró, már ő is itt +van és neki is van lelke. Sőt ő az egésznek a lelke. Bajusza, haja +feketébb mint valaha, legalább is feketébb, mint délben volt, képe +piros és a mosolyt hat ökör le nem huzza ajkáról. Édes kedves +ünnepélyes szép tiszta könnyü kellemes férfi, öreggel egyivásu, +fiatalokkal kortárs, mindenkivel pajtás, világ öröme, isten +áldása.</p> +<p>Nyakkendőjét igazgatja plastronján, lapossarku lágy cipőiben +frissen mozgatja lábujjait, szervusszal üdvözli az asszonyságot, +„akié a virág“, a lányokkal titokteljesen perel, egy-egy +teljhatalmu puszival ereszkedik le vállakhoz, nyakszirtekhez, lágy +szivvel és ragyogó szemekkel hallgatja végig egyik vagy másik leány +ajakáról öngyilkosságát, amelyet az öngyilkosnő a kora délutáni +órákban követett el, mert „nem tudtam már mit csinálni +boldogtalanságomban, de mindjárt utána jobban lettem, látja rendes +időre be is jöttem“.</p> +<p>A szinpad el van zárva arany guirlande-os zöld +peluche-függönynyel és a szinpad előtt a kicsi szini zenekar +<span class="pagenum"><a name="Page_158" id= +"Page_158">-158-</a></span> szerszámai még csöndet játszanak. A +zongora nyitva van, lenn a fehér billentyüsoron egy fekete +billentyü vendégszerepel. Nem volt az fekete, fehér volt, de +szivarral égették egyszer addig, mig tiszta fekete lett.</p> +<p>Ilyenformán nézett ki éjfélben tizenkét órakor a mulatozó világ. +Tizenkettő után jöttek a vendégek, akkor osztán kezdődött az +élet.</p> +<hr class="chap" /> +<p><span class="pagenum"><a name="Page_159" id= +"Page_159">-159-</a></span></p> +<div class="chapter"> +<h2>A GÓLEM</h2> +</div> +<p>Az éjszaka találkoztam a gólemmel. Vagy nagy betüvel mondjam, +Gólemmel? Mindegy nekem. A hidon mentem csendben, éjfél volt, a +rakpartok kevés lámpáikkal vakoskodtak, fény, mozgás, hang, minden +meg volt halva a város két testében, mintha csakugyan halva lenne +minden élet vagy valami alkalmasabb világra szökött volna el. A +Dunából lennről futó neszek hallottak fel, mintha a tengerhez +vonagló hullámok kéjes nyögései lennének, vagy mintha rég elmult +öngyilkosok utolsó sóhajai kérezkedtek volna fel. No szóval éjfél +volt. Egyszer csak jön szembe velem a gólem. Rögtön megismertem, +még mielőtt megijedtem volna.</p> +<p>A két karját felfelé tartotta, mint a cirkuszban az idomitott ló +a lakkcsizmás és parókás stallmeister urral szembe, ki ostorát +emelve hátrál előtte. Két idomtalan lábát szétvetve lépegetett a +gólem, mint egy nehéz részeg ember. Ugyanaz a nagy feje volt és +ugyanaz a krumpli-orra, mint amilyennek a moziban láttam egyszer +Wegener ur alakitásában. Mondom, mindjárt megismertem. Aztán +megijedtem. De ahogy közelebb-közelebb dülöngött és néztem a +képébe, egész rémületem dacára muszáj volt elnevetnem magamat, +olyan <span class="pagenum"><a name="Page_160" id= +"Page_160">-160-</a></span> egy buta pofája volt. No most megesz, +villant át agyamon. E villanás után ujabb villanás jött, az villant +át agyamon, hogy a gólem a moziban sem evett. Enni azt nem tud. +Nyugalmat erőltetve vártam, mig elhalad mellettem. De a gólem +megállott előttem. Kitértem neki. A gólem felém fordult:</p> +<p>– Hö, hö – azt mondja –, te, állj meg.</p> +<p>Egy életem, egy halálom, megállottam, felnéztem rá, szóltam +neki:</p> +<p>– Mit akarsz? (Tegeztem, mert ő is tegezett.)</p> +<p>– Én vagyok a gólem, – mondja nehéz, tompa gólemhangon. – Ki +vagy te?</p> +<p>– Én nem vagyok gólem, – mondom.</p> +<p>– Én megyek a szinházba, – társalog tovább.</p> +<p>– Jó, mondom, eredj a szinházba.</p> +<p>– Én megyek az orfeumba, – szól megint.</p> +<p>– Jó, jó, eredj az orfeumba.</p> +<p>– Én megyek a kabaréba, – folytatja.</p> +<p>– Menj, menj – mondok, – csak eredj át inkább a másik oldalra, +aki Buda felől jön, annak ott kell menni.</p> +<p>– Én megyek a moziba, – feleli.</p> +<p>– No, csak siess.</p> +<p>– Én megyek mindenüvé.</p> +<p>– Én nem tartóztatlak.</p> +<p>Indulni akartam, a gólem megingott, dülöngőzött egy kicsit, +aztán megtorpant és csak nem hagyott békét. Mintha valami mérgesség +keveredett volna fád hangjába:</p> +<p>– Te nem tudsz énrólam semmit. <span class="pagenum"><a name= +"Page_161" id="Page_161">-161-</a></span></p> +<p>– Dehogynem, mondom, tudok én mindent rólad. Olvastam már régen +a te históriádat. Nagyon szép történetek vannak a héber +irodalomban, még szebbek is, mint a tiéd, ismered például a +babyloni testvérek történetét, akiket Nabukodonozor…</p> +<p>– Nem, nem, nem – próbált toppantani –, én vagyok a gólem. +Beszélj énrólam.</p> +<p>– Igen? – mondom. – Unlak gólem. Nem szeretlek gólem. Nem +érdekelsz gólem. Utálom már a nevedet hallani gólem. Az embereket +szeretem, gólem. Az emberek izgatnak, akik élnek. Az emberekért +vagyok oda, akik megöletik egymástól magukat. Az eleven emberek +miatt kinlódik képzeletem, akiknek egyszer meg kell halni. Hátha +nem is igaz, te, hátha csak valami tévedés, üzemzavar vagy mi volt, +hogy idáig a világon még mindenki meghalt, hátha végre valamelyik +embernél kiderülne, hogy nincs halandónak teremtve, itt kell neki +maradni örökre, mint az isten okos és boldog kedvencének.</p> +<p>És akkor soha meg nem hal többet senki. Megládd, hogy megértik +egymást és milyen szépen elrendezkednek a földön, ha látják, hogy +örökös ez az eddig felfoghatatlannak látszott állapot, amit életnek +kereszteltek el. Mit lehet tudni, ki az az ember, akinél kiderül ez +a rejtelem? Hátha én, hátha a jegyszedő, aki ott szendereg abban a +fülkében, hátha az a honvéd, aki amoda sántikál lassan a +Lipót-köruton, nem látod? Hátha az emberek most megölik maguk közt +azt a csodálatost is, aki különben soha meg nem halt volna s +<span class="pagenum"><a name="Page_162" id= +"Page_162">-162-</a></span> aki kiterjesztette volna mindenkire, ki +él és élni jön, az isteni megoldást, mint a nap a világosságot, +mikor feljön kelet felől.</p> +<p>Én minden embert bámulok és minden embertől csudát várok, én +minden emberért reszketek, én minden ember fölött szorongást és +rajongást érzek magamban. Én ezt nem a te kedvedért hadartam el, +nem neked mondom, hogy halljad, te gólem, nem hiuságom, hogy +szenvedélyemet közöljem teveled, te gólem. Csak magamnak beszéltem, +mert nincs itt senki aki hallja, hát hangosan beszéltem egyedül a +csillagok alatt, akik nem árulkodnak. Az emberekkel nem beszélhet +az ember, mert ők nem kiváncsiak emberre, hanem terád kiváncsiak, +mert te gólem vagy és ugy jársz és ugy nézegetsz és ugy csinálsz +utánuk mindent, hogy azt hiszik, hogy ők is gólemek.</p> +<p>Eredj oszt gólemelj, oszt gólemeld el a várost és gólemeld meg +ezt az egész rongy világot, eredj, mondom, mert nem állom ki ezt az +ostoba képedet, eredj már innen, mert olyat toszitok rajtad, hogy +beledülsz ebbe a Dunába ni!</p> +<p>Igy fel mertem lépni a gólemmel szemben egymagamban a hidon +éjfélkor, igy nem szorultam tőle, ilyen nagy vitéz voltam én. Ki +elhiszi, bélest egyen, ki nem hiszi, pisze legyen.</p> +<hr class="chap" /> +<p><span class="pagenum"><a name="Page_163" id= +"Page_163">-163-</a></span></p> +<div class="chapter"> +<h2>A MADARAK</h2> +</div> +<p>Egy fehér galamb kirepült a duc alól és előre szállott a +levegőbe. Tavaszias idő volt. Az ég alatt olyan világos volt, +mintha millió vagy még több arany lámpa sugárzott volna. A galamb +széttette szárnyait és ugy szárnyalt ebben az édes világosságban és +fehérsége fényt és mosolygást kapott és olyan gyönyörü volt +repülése a levegőben, hogy azt megmondani nem is lehet, csak látni +s érezni, mint ahogy mindenki láthatta s érezhette már milyen +gyönyörüek napfényben elszálló fehérszinü galambok.</p> +<p>Hát amint a legszebben repülne a mi galambunk, jön egy csapat +fekete holló. Egyenesen szembe a galambbal. Utját állották:</p> +<p>– Hé, hova olyan sebesen?</p> +<p>– Sehova – szólott a galamb –, a szabadba, a világba.</p> +<p>– Vissza! – kiáltották a hollók. – Rontod a levegőt. A +kenyerünkre törsz.</p> +<p>– Én? – álmélkodott a galamb. – Én?</p> +<p>– Te, igenis te, – hallatszott köröskörül. – Most már nemcsak +hollók voltak ott, odarepültek hirtelen sasok, ölyvek is és +borzolták tollazatukat, szemeiket <span class="pagenum"><a name= +"Page_164" id="Page_164">-164-</a></span> fel-le görgették +szemüregeikben és szenvedélyesen kapkodtak előre görbe karmaikkal. +Sötétség lett a galamb körül.</p> +<p>– Hadd szállok, hadd szállok – rimánkodott a galamb –, olyan +szép a tiszta levegő, olyan jó a napon, oly csodálatos az isten +világa, oly aranyos a szabadság, olyan jól esik élni. Én nem bántok +senkit, csak hadd szállok…</p> +<p>– Neked nem kell a diadal? – vicsoritottak rá a sasok. – Semmi +helyed itt a magasban!</p> +<p>– Mars! Mi itt sportolunk – vijjogott egy ölyü –, mi +párbajozunk, mi keringelünk mint a forgószél és futunk lefelé, mint +a villám az áldozat fölé. Mit keresel a pályán, nyavalyás! Mars +vissza abba a ducba!</p> +<p>– Takarodj, takarodj! – károgtak, vijjogtak, huhogtak köröskörül +mindenféle szárnyasok. A kuvik is ott repkedett, a denevér is ott +járt:</p> +<p>– Fogd be a csőrödet – támadtak rá –, kit érdekelsz te, te +ostoba! Tünj el innen, bántod a szemünket!</p> +<p>– Csunya, utálatos! – krákogtak és sipitottak a sötét madarak +közt a cifra madarak, kakaduk, paradicsommadarak, a hiuság és +élvezet madarai. – Irigyel bennünket! Meg akar koppasztani! El kell +kergetni!</p> +<p>– Engedjetek már, – vergődött a fehér galamb.</p> +<p>– Ne bántsuk, jaj ne bántsuk, – csipogtak a verebek, akik +felszemtelenkedtek a madártársaság háta mögé.</p> +<p>– Engedjétek, hadd repüljön! Ő repül legszebben, <span class= +"pagenum"><a name="Page_165" id="Page_165">-165-</a></span> ő a +legkedvesebb, neki van igaza, ő ártatlan – esengett egy pár +odaérkezett énekes madár. De a támadók lármájában alig hallott az ő +csipogásuk és nyögdicsélésük. És a verebek oly betegesek voltak, +hogy alig állottak szárnyukon odafenn és hamarosan le is repültek +magok és morzsák után nézni, mert megéheztek már ebben a +felruccanásban. Az énekes madarak meg olyan kisebbségben voltak és +olyan gyengék voltak ők is és olyan snasz volt a kinézésük, hogy +észre se igen vették őket. Hangicsálásuk is elmaradt a zsivaj +hangjai közt.</p> +<p>A galambnak pedig nekiestek a többi madarak, kemény szárnyaikkal +megverték, csőreikkel meghasgatták, karmaikkal megszurkálták, addig +bántották, mig a galamb egy bukfencet vetett és lehullott +merőlegesen és olyan sebesen, hogy kiszaggatott tollai csak utána +libegtek lefele s vérének cseppjei is utána hullottak a mezőre, +mint valami csekély piros eső.</p> +<hr class="chap" /> +<p><span class="pagenum"><a name="Page_166" id= +"Page_166">-166-</a></span></p> +<div class="chapter"> +<h2>EGY KRAJCÁRÉRT</h2> +</div> +<p>Egy kicsi papirszipkát vettem a trafikban, hogy vegyek valamit, +ha már a szegény őnagyságát felzavartam a szinházi hetilap +olvasásából. (Cigaretta nincs.) Olyan fehér papirszipkát, amilyen a +pult üvege alatt van a skatulyában. Letettem a krajcárt a pultra, +kérem azt a szipkát.</p> +<p>– Hat fillér.</p> +<p>Az a szipka egy krajcár volt ezelőtt. Most három krajcárt +kellett adni érte. De nem panaszképpen hozom ezt föl, csak eszembe +jutott, hogy egy krajcárért már semmit se adnak. Egy skatulya +gyufának az ára három krajcár. A legkisebb szál gyertyának az ára +nyolc-tiz krajcár. Mi mindent lehetett egy krajcárért kapni. +Skatulya subickot. Nádpálcát. Irkát. (Most tiz fillér az iskolás +gyermek irkája.) Plajbászt, pennát, két szál palavesszőt. +Levélpapirost. Cigarettet, abból is némelyikből kettőt egy +krajcárért. Pipát. Piros cseréppipát vehetett a juhászgyerek egy +krajcárért. Ujságot adtak egy krajcárért. Mindenféle füszert mértek +egy krajcárért, kockacukrot, paprikát, borsot, fahajat, gyömbért, +sót, ami mind ki volt mérve a falusi vegyeskereskedésben ügyes kis +stanicliben s ha kinyilt a csengős ajtó, kijött a szobából a boltos +és adott egy krajcárért ami kellett és <span class= +"pagenum"><a name="Page_167" id="Page_167">-167-</a></span> még a +pultra állott az árut levenni vagy a létrára mászott miatta s még +köszönt is azért a krajcárért a kuncsaftnak, egész kis dalszöveget +adott elő kellemetesen: Egyér gyömbért igenis tessék marad egy +köszönöm alázatos szolgája isten áldja meg lelkem legyen szerencsém +máskor is.</p> +<p>Meg mindenféle házhoz való dolgokat adtak egy krajcárért, +meszet, sárga földet, bécsi kormot, tüt, spárgát, galandot, gombot, +fát, krumplit és nem tudom még mit. Tudnék tán pontosan felsorolni +mindent, ha jobban idefigyelnék, de soha sincs ott a fejem ahol +kell, mindig másra gondolok, arra, amit nem illik szóba hozni, +arra, hogy háboru van Európában fényes nappal. És osztán mennyiféle +csemegét lehetett egy krajcárért venni, mennyi kis örömöt adtak, +mennyi kis édességet a szegények életének egy krajcárért. Diót, +magyorót, datolyát, fügét, azt mind lehetett egy krajcárért kapni, +annyit amennyit. Meg cukrot, de mennyi minden fajta cukrot +élvezhetett a gyerek, ha egy krajcárt kapott. Mint egy valódi +francia világfi a lét örömeiben, oly szabadon és szeszélyesen +válogathatott a szegény gyerek a krumplicukor, hosszucukor, +törökméz, fodormenta, szélcukor, pasztillák, selyemcukrok szineiben +és formáiban és izeiben. Meg csigát kapott egy krajcárért, meg +levonós képet, meg öt márványgolyót, ha avval akart szórakozni. Ma +mindennek a portékának más ára van. Egy krajcárért semmi sincs. +Papiros sincs egy krajcárért, a legközönségesebb irópapirosból is +két krajcár egy iv. Jó is lesz, ha abbahagyod már, szegény +firkász.</p> +<hr class="chap" /> +<p><span class="pagenum"><a name="Page_168" id= +"Page_168">-168-</a></span></p> +<div class="chapter"> +<h2>KORCSOLYÁZNAK</h2> +</div> +<p>Fényes acél csillan és csörren a kisasszonykák, asszonykák, fiuk +és kurta kis gyerekek oldalán. Jó angyalok, ha még mindig le +szoktatok pillantani mihozzánk, ne ijedjetek meg kérlek e gyanus +acélszerszámoktól. Ez nem háboru. Ez béke. Ez sport. Ez passzió. Ez +élet. Nem emlékeztek? Korcsolya. Tél van, mennek a jégre. +Végre.</p> +<p>Nem megy az olyan simán, mint a jég amilyen sima, hogy hát itt a +tél, lehet korcsolyázni. Mert a tél itt van és a nyomoruságot mint +valami rongy köpenyeget ráteszi a világra, s mindenféle nyavalyákat +lehet kapni és a szemeket és sziveket vigasztaló hó csak nem akar +hullani szép szeliden mint a szinpadon mikor télben játszik a +felvonás. Imitt-amott jön egy kevés belőle mutatóba s abból is +pocsolya lesz a földön. Tél apó, talán mert csakugyan egy +tutyimutyi vén ember, elfelejti mi minden kell ilyenkor a népeknek, +elfelejti például hogy a városban korcsolyázni is akarnak.</p> +<p>De a jégpálya kinyilik, ha csak sárból, ködből és szomoruságból +van is összekombinálva a tél és az igazgatóság irodáiban ég a +villany délután, irógépelnek, intézkednek. Kihirdetik a lapban, +hogy a jégpálya megnyilt és kiadják a tagság! jegyeket és +felállitják a pályán <span class="pagenum"><a name="Page_169" id= +"Page_169">-169-</a></span> a lámpákat és a zászlórudakat. És +kiadják a buffet-t és a ruhatárt. És egy nap osztán megkeményedik a +föld és az utcán a népek behuzott fejjel sietnek és köhögnek és +szijják az orrukat.</p> +<p>Akkor aztán felhuzzák a lobogókat a rudakra s éjjel égnek az +erős nagy lámpák a pályán és apró sötét emberek nagy vizipuskákból +spriccelik a vizet szerteszéjjel a fekete földre. Ugyanennek a +földnek a hátán más és másfelé különböző eltévedt katonák fagynak +meg egyedül és otthontalan menekülők ágyalnak meg örökre az +országuton az árokban és az ismeretlen szegénysorsuak akiknek +fütőanyaguk nincsen, tulontul megkeserednek szivükben. A pályán +pedig a lámpák ragyognak, mint a diadal és a lobogók lobognak, mint +az üde remény.</p> +<p>Reggel aztán jön a nap, nyájasan mosolyog. A jégpályán ott a +nagy sár. A zászlókat leakasztják. A lámpák elaludtak. A locsolók +nincsenek a pályán. Vajjon hol vannak és mit csinálnak vajjon, +mikor nem locsolnak? Mondjuk egy hét mulva megint elkezd fagyni, +hamar felhuzzák a zászlókat, meggyujtják az ivlámpákat, nagyba +locsolnak megint egész éjszaka. Igy megy ez az idén december óta, +igy cicázik a tél mindig a jégpályával, mint a sors szokta csinálni +a hiszékeny és remélő élettel. S oly késve jött a jég is, mint az +örömök jönni szoktak. De végre-valahára nyüzsögnek, futnak, +keringelnek, andalognak és cikáznak a nagy-nagy sápadt táblán a +korcsolyázók és a vidám zsivajt, ami hallik a jégről, gondolom jó +néven veszik az angyalok, akik jóindulatu semlegességgel vannak az +emberiség iránt.</p> +<hr class="chap" /> +<p><span class="pagenum"><a name="Page_170" id= +"Page_170">-170-</a></span></p> +<div class="chapter"> +<h2>GYUFA ÉS EGYÉB ELBESZÉLÉSEK</h2> +</div> +<h3>I.</h3> +<p>A gyufát – ezt egy főpincér beszélte el – lopják az urak a +kávéházból. Mert hogy ott ültem a minap este s nem láttam +gyufatartót magam körül a kávéházban, hát mondom szeliden a +főpincérnek, aki történetesen asztalom előtt haladt:</p> +<p>– Mért teszik el a gyufát, mikor még vendég van – mondom.</p> +<p>– Mert ha mink nem tesszük el kérem, elteszik a vendégek kérem. +Vannak olyan urak kérem, tessék elhinni.</p> +<p>Én mindent elhiszek. A főpincér a zsebéből saját privát +skatulyát vett elő, abból egy szál gyufát kivett, rágyujtott a +cigarettre, mely ajkaim között várakozott és mig hanyag +előkelőséggel engedtem a füstkarikákat, tovább tájékoztatott:</p> +<p>– Ajjéj, annyi ezresem legyen – szólt egyik cipőjét áttéve a +másik cipője felett. – A békében is megtették, hogy mikor éjszaka +hazamentek a kávéházból, egy skatulya gyufát tettek a zsebükbe. +Kérem az akkor szokásdolog volt. Az nem numerált. Akkor más +<span class="pagenum"><a name="Page_171" id= +"Page_171">-171-</a></span> világ volt kérem. De most háboru van +kérem, három krajcár egy csomag gyufa, már most csak vegyük kérem +alásan, hogy nekem csak tiz asztalról hazaviszik a gyufát à hat +fillér kérem, máris egész tisztességes károm van kérem, tessék +elhinni kérem.</p> +<p>Elhiszem kérem.</p> +<p>– Kérem és nem is szórakozottságból csinálják az urak, hogy +zsebrevágnak egy skatulya gyufát, mint annak előtte kérem, sőt +direkt mert drága a gyufa kérem. Utálatos egy dolog ez, amit +felvettek az urak tessék elhinni.</p> +<p>– No no.</p> +<p>– Tessék elhinni, hogy a háboru csinálja ezt. Az erkölcsök +lettek ilyen csunyák tessék elhinni. Tessék elhinni jobb volt a +béke, ajjé…</p> +<p>Én még ezt is elhittem a főpincérnek, akit mindig egyenes +jellemü, józan és okos embernek ismertem. Odakinn a kávéház ablakán +kivül a főpincér elbeszélése alatt esett a hó s az egész utca fehér +volt, az ég meg fekete volt, mert mikor esik a hó, mindig ugy +látszik, hogy az ég fekete.</p> +<h3>II.</h3> +<p>Ezt már magam vagyok kénytelen elbeszélni, nincs aki segitsen. +Minden éjszaka vadlibák utaznak át Budapesten. A Duna felett +repülnek. Dél felől jönnek, az isten tudja, hová mennek. A +Margitszigeten le szoktak szállani pihenni. Ilyenkor osztán +társalognak egymás <span class="pagenum"><a name="Page_172" id= +"Page_172">-172-</a></span> közt keserü vad hangjukkal, amelyet +érdekes hallani. Sokszor hallgattam már a vadlibákat és kedvem lett +volna tudomásukra adni, hogy Maupassant megénekelte őket, hátha +örülnek majd neki. De fájdalom, ők se értik az ember szavát, ahogy +az ember sem érti az ő szavukat. Reménylem, semmi háborus érdeket +nem sértek vele s reménylem a hirlapirói minőséggel sem +összeférhetetlen, ha közzéteszem azt a tapasztalatomat, hogy igy +télen feltünő nagy kravált csapnak a vadlibák a Dunán, hajnali +utjuk alatt, mikor a partok házai még alusznak sötét ablakokkal. +Talán fáznak a vadlibák, vagy a jégtáblák zajától ijedeznek, +amelyek a hid oszlopainak mennek és összevissza zuzzák magukat. És +nem tudom és ki se találhatom, hanem ez elszálló kalandorok, e nagy +sötét madarak hangjait hallom és hallom és mert nem látni őket, +olyan furcsán van az ember a vadlibák hangjával, tessék elhinni. +Ugy jön elő, mintha az alvó város lelkeit hallaná jajgatni az +ember.</p> +<h3>III.</h3> +<p>Egy urat láttam a villamosban olvasni. Könyvet vett elő a belső +zsebéből, kinyitotta s belétette a fejét. Este volt. A villamos +csordultig teli volt. A perronon dult a harc a kalauznő s a +közönség közt, százan egy ellen. Az az ur, akit mondok, hogy +olvasni kezdett, nem törődött a nyomódással és lármával, ő a +sarokba huzódva csak a könyvbe nézett. Szoktak a villamosban +olvasni, különösen a hivatalokba iparkodó kisasszonyok <span class= +"pagenum"><a name="Page_173" id="Page_173">-173-</a></span> reggel, +még az álom gyengéd fátyolával szemükön; álomból regénybe osonnak, +miközben szivtelen hivatalba mennek a borzas lakásból, mintha csak +usznának eszméletlenül a valóságon át, amely nékik idegen. No +szóval az ur is olvas. Vagyis olvasna, de a villamosban +elhalványulnak fenn a villanyos körték. Akkor az ur felnéz, vár. A +világitás megint müködik. Az ur visszanéz a könyvbe. Olvas vagy egy +sort, megint homályba borulnak a körték. Az ur megcsóválja a fejét, +leereszti a könyvet ölébe. Felnéz, fixirozza a sötét körtéket. A +körték feleszmélnek, megint világitanak. Az ur nem ugrik be, egy +pár pillanatig vár még, aztán felemeli a könyvet. Hopp, a körték +megint elalszanak. Ahogy ez már elő szokott jönni a villamoson. Az +ur visszateszi a könyvet a belső zsebébe. Megnézi az embereket, +akik szemben ülnek vele. Kinéz az ablakon. Szemeiről egy Winterri +megtudná állapitani, hogy lelke mily szomoru lett és minő +kedélytelen dolgok járnak a fejében. No ajállom magamat, +méltóztassanak a hireket olvasni.</p> +<hr class="chap" /> +<p><span class="pagenum"><a name="Page_174" id= +"Page_174">-174-</a></span></p> +<div class="chapter"> +<h2>VARJAK ÉS MÁSOK IS</h2> +</div> +<p>Szegény varjak, gondoltam, ezeket ugyan aligha jut eszébe +valakinek sajnálni. A varjak nyomorognak, éheznek és fáznak itt a +hinterlandban. Bátorságot vettem magamnak felemliteni őket és azt +mondani róluk: szegények, ami már a szimpátia hangja, de legalább +is az irgalomé. Tudom pedig, milyen félelmes és utálatos az ember +szemében a varju. De vajjon mi rosszat tett nekünk az a varju, aki +itt a főváros területén lepottyan a levegőből és ott fekszik a +havon. Háton fekszik, croque-mort öltözete borzas és havas. +Szárnyai, mint a falhoz dörzsölődött frakkszárnyak, fehér foltosak. +Két karmát mozdulatlanul tartja fölfelé. Tán belé akart kapaszkodni +a kék égbe, mielőtt kimult volna. Tiltakozott az ellen, hogy ő neki +vége és egy kétségbeesett és rajongó mozdulatot tett. Könyörgött +karmaival, erőszakoskodott, megőrült tán és azt hihette a záró +pillanatban, hogy a levegő visszakapja őt magához, hogy valami +zendülés kél a természetben köröskörül, az ő megmentése végett és ő +tovább szállhat és károghat. Nem történt semmi, a varju fagyottan +fekszik a hátán és szemhéjai száraz hártyáit lehuzta szemeire, ki +van ábrándulva, nem nézi már az eget, pedig az odafenn borul kéken, +világosan. Ki <span class="pagenum"><a name="Page_175" id= +"Page_175">-175-</a></span> tudja számát a varjaknak, akik igy +feküsznek elszórva a tél fehér földjén, soványan és temetetlen? +Ezek a példányok, akik megfagyva leesnek, teljesen ártatlanoknak +látszanak és ugyanazon végzet áldozatai gyanánt tünnek elő, +amelynek mi s minden egyéb élőlények vagyunk virgonc és fájdalmas +játékai.</p> +<p>Sok varju meghalhat ezekben a nagy hidegekben. Látni varjakat, +akik élnek még, de már a végit járják. Járják, szószerint. A havon +gyalogolnak, a fa körül, gyengélkedő lépésekkel, el nem repülnek, +ha közel ér az ember hozzájuk, olyan gyenge a szárnyuk. A +szárnyukból megy ki leghamarabb az erő, a vér, a melegség. Meg se +birják emelni szárnyukat. Meg lehet őket fogni. Valahol egy +tulvilágon, majd ha hallják a férfilelkek gyász kórusában az ő +nevüket idézni, ezek méla panasszal igazolhatják magukat, hogy a +nagy időkben ők egy-egy polgári vidéken voltak varjak és csókák és +nem volt mit enni nekik és megfagytak e tulságos télben.</p> +<p>Nemcsak ők szenvednek, a rigók is eléheznek például. +Lebukfenceznek az ágról, anélkül hogy hármat rikkantanának tiszta +sárga csőrükkel. És nincsen ujságjuk, ahová panaszos leveleket +irnának és nincsen előljáróságuk, amelyben eszelősen reménykednének +és nincsen társaskörük, kávéházuk, pálinkamérésük, ahol +összejönnének és összejajgatnák nélkülözésüket. Mind magában +nyomorog egy ágon és azt hiheti, mindenki másnak jó dolga van, csak +őrá magára jár ilyen rossz világ. És a kinokkal kinos emberi +társaságban Catullus <span class="pagenum"><a name="Page_176" id= +"Page_176">-176-</a></span> se öleli meg most lantját, a bánattól +elbájolva, bucsuztatni az éhenhalt rigót. És Catullus is csak a +maga dalos madarát siratta meg latin könyekkel, mikor a madárka +kimult. Kérdés, hogy a régi Róma többi kis madarai, kiknek szintén +ki kellett mulni, sejtettek és élveztek-e valamit az édes gyászdal +dicsőségéből és vigaszából.</p> +<p>De szenvednek itt az ég alatt nemcsak ezek a madarak, egyéb +teremtések is. Látni mikor a tél exponált szenvedői, kocsis, +váltóállitó, hólapátoló, őr, hordár, kofa, rikkancs, egyéb ilyenek +a két karjukat emelik és tornásznak a nagy hidegben. Ez ugy néz ki, +mintha madarak a szárnyukat kapkodnák. Mintha türelmetlenségben, +unalomban eszmélnének, el akarnának ismét repülni. Más tempókat is +csinálnak az emberek, mikor igy fáznak. A kezöket dörzsölik +szaporán, mintha valamivel nagyon meg volnának elégedve. Futni +kezdenek, mint a szilaj kis fiuk. A fülükhöz kapkodnak tenyerükkel, +forognak, a derekukat rázzák, fél-féllábukon illegnek, felugrálnak +egy helyből s összeverik a bokájukat és összeveregetik frissen a +két sarkukat, mint ahogy szokták volt az erdei nyári mulatságon, +mikor a sebes csárdást járták. Valami tapasztalatlan népek, akik +másik csillagon laknak, ha néznek onnan minket, azt hihetik hogy a +legjobb dolgunk van a világon.</p> +<hr class="chap" /> +<p><span class="pagenum"><a name="Page_177" id= +"Page_177">-177-</a></span></p> +<div class="chapter"> +<h2>KRÓNIKA VAGY MIFÉLE</h2> +</div> +<p>Légy csak betüverő, légy csak hólapátolója a hulló Időnek, légy +csak akkordmunkása a kényszernek és az ideálnak, légy csak egy +tintába mártott toll, légy csak ujságszükséglet, légy csak a +háborodott világon bukdácsoló gályán egy lebilincselt kezü evezős, +légy csak ilyen firkász és este hajtsd le homlokod valami témára, +csak próbáld meg. Ember vagy mint az emberek, melledben balfelé +sziv dobog, eredben vér bukdosik mint a kezdő patak szokott +iparkodni kavicsokon, a homlokodban a sötét őrjöngés mögött az +igazság gázlángja ugrál kinzó sistergéssel. A halál van szép +szivedben és az élethez kell dörzsölőznöd. Letagadod, tulnézed, +elköltöd, agyonálmodod, elengeded a valóságot s tetedned kell, hogy +számit előtted mindaz, ami történik.</p> +<p>Amit gondolsz magadban, a jó istennek küldöd lepecsételve, +ajánlva, saját kezébe. Kivánságaidat az angyalok felé sóhajtod és +vádjaidat is az angyaloknak jelented föl. Beszélni csak az +emberekkel beszélhetsz, akiknek a nyelvét a legnehezebb +elsajátitani. Mikor azt képzeled, hogy ugy megtanultad az emberek +nyelvét, hogy jobban már nem tudnád és epedve megszólalsz, akkor +kezdenek meg nem érteni. Jaj vigyázz, te, nem jó helyen jársz itt. +El ne áruld magad, huzd össze magad, <span class="pagenum"><a name= +"Page_178" id="Page_178">-178-</a></span> bujj el, a fal mellett +eredj, meg ne mondd senkinek mért jöttél, ki ne takard amivel +küldtek. Jön valaki, meg ne szólitsd. Ha beszélnek, azt mondd +mindenre: igen.</p> +<p>Itt van a mai nap előtted. Hol vagy benne? Mire felelsz? Ki +semmi nem akarsz itt lenni, ki vagy azok közt, akik élnek és +elrebbentek ma lelked fái között? Te vagy az arany király is, aki +szenet fuvaroztat. Te vagy a csonka katona is, aki ráérve, merengve +megy önmaga után, kit utól nem ér soha. Te vagy a villamos +vezetője, kinek semmi követelése már a földön, csak hogy annyi +helyet adjanak a könyökének, hogy a csengőt az öklével verhesse. Te +vagy akárki a tömegből, amely áll, áll, állva áll és áll a bolt +felé s vár, mint mikor élet volt, az ifjuság végtelen küldöttsége +várakozott a boldogságra, amit egy szélhámos szövetkezet: vágy, +sejtelem, illat, elbujt tavaszi trillázás és a felhőszin igért az +életnek. Te vagy a nő, ki az irógépnél egy orv pillanat szurására +hátraveti hajas fejét s felnéz és a plafond-tól kérdezi, miért kell +dolgozni? Láttad ma a kis Rottot is véletlenül, nem a szinpadon, +hanem az utcán. És hallottad őtet beszélni, s nem nevettél. +Vonásait a gond és bánkódás kendőzték. Azt mondta: annyi és annyi +család egzisztenciája. A kis Rott, akin ugy kacagtunk, hogy az +irigy nyilallás azt mondta: no, no, no, elég legyen. Olyan komoly +és keserves volt a kis Rott máma. Mert a Foliest bezárják. Te +sajnáltad a kis Rottot, aki az artisták családjait sajnálja. Te +sajnáltad a szilfák levelét is, amely a csatában aranyos délben +iszonyu sivitásban és krákogásban lefele pillangózott a +szilfaerdőben. <span class="pagenum"><a name="Page_179" id= +"Page_179">-179-</a></span> Pedig esze ágába nem volt még lejönni a +fáról. A szilfalevélnek nem mestersége a háboru, semmi köze hozzá, +ha mesélnék neki hogy és mint csinálják a népek a háborut, nem is +értené, oda se hallgatna. Nem azért jött a fára, s mégis azért +szakadt le róla. Csak annyi bizonyos, hogy annak a falevélnek, +amelyet néztél lebbenése közben, az évszakok összevonódtak, ősze +sürgősen jött, s ő társai társaságában (mert nemcsak az az egy +szállott le) a szilfák alatt éppen olyan külső bájjal és benső +szendeséggel nyugodott el, mint a kései őszön esett levelek +szoktak. Az embereknél az élet és a halál közt való különbség +feltünően kevesebbedik. Az enciklopedista Diderot a vakok felől +szólván, azt mondja, hogy nekik sokkal könnyebb meghalni, mint +azoknak, akik látnak. Mert ők itt vakok voltak és nem látták az +eget, a tengert, a földeket, az állatokat és a gyermekeknek, +asszonyoknak és a napnak és a holdnak gyönyörü orcáit. Mi folyik +itt végestelen végig az emberek világában, mi változás, mi +alakulás, mi vita vagy összebeszélés, mi magyarázkodás? Mi +sötétülés, mi tisztázódás ez mind? Ki mond meg mindent? Kinél van a +titka mindennek a mi most az emberek élete? Sokszor szorongasz és +azt hiszed, valaki közeledik, egy idegen, vagy egy ismerős, aki +eddig hallgatott és most neked elkezdi majd mondani. Ki az? Senki? +Mind olyan rendesen néznek kétfele s köszöngetnek az utcán. +Hébe-korba, mikor kocsira szeretnél ülni, az uttesten felszólsz a +bakon ülő valakinek:</p> +<p>– Pszt. Álljon csak meg. <span class="pagenum"><a name= +"Page_180" id="Page_180">-180-</a></span></p> +<p>Az az ember, aki fenn ül a bakon, meg se mozditja nyakát, néz +lefelé. Megint csak szólitod:</p> +<p>– Hallja. Álljon meg hát. Hé.</p> +<p>Ő borusan van burkolózva vak lebernyegekbe s nem moccan. Hangja +nincs. Elmulik tova-tovább álmos vonalban, árnyék lesz a távolban. +Nézel utána, nem érted e fellegnemü lassu, baljós utazót, aki +magánosan, némán vonult fenn előtted és elvész a szemed elől. Egy +más égi zónából jött erre s tulmegy ezen a földön? Mért haladt el +itt köztünk? Talán ő, ki nem felel, nem szól, nem néz rád, tán ő +tudná megmondani, mi az élet.</p> +<hr class="chap" /> +<p><span class="pagenum"><a name="Page_181" id= +"Page_181">-181-</a></span></p> +<div class="chapter"> +<h2>A FÖLD</h2> +</div> +<p>Már mindenütt kezdődik az aratás.</p> +<p>A buza megsárgult szára fénylik a napon. Mennyi sok buza. Milyen +magas. Milyen sürü. A táblák mint valami mesebeli szegletes sárga +tengerek. Arany Balatonok. A buzavirágszin égbolt köröskörül +nyájasan borul az áldás felett, fehér selyem fellegecskék +mosolyognak belőle. A föld népe kisereglett az életért. Piros +rokolyák, kék rokolyák, fehér ingváll, sárga keszkenő szóródik, +tarkázik a sárga buza közt, mint sétáló, bujkáló virágok. Gyenge +apró legények patyolat gatyaszéle fehérlik emide is, amoda is. +Meghajlott hátu öreg emberek mozognak, igyekeznek a fiatalok közt. +Meghajolva hajolnak, mintha a tegnapi napot keresnék. Vagy mintha a +föld alá akarnának látni. Kasza fényessége villan, csendülés, +pendülés hallik.</p> +<p>Fehér ökrök álldogálnak a szekér előtt a mezőn a meleg napon. +Madár csicsereg a föld meg az ég közt. Meg szép nóta száll +édes-kedves egyforma hangon, mintha láthatatlan tarka madár +szállana, szálldogálna. A fekete gőzös elgörög, elfüstöl messzire a +tájékon és a leányok, asszonyok felemelik meztelen karjukat, +könyökben behajlitják és alsókarjukat homlokukra teszik, ugy nézik +a gőzöst és integetnek utána. <span class="pagenum"><a name= +"Page_182" id="Page_182">-182-</a></span></p> +<p>Ó, ha látnátok most ezt a földet, akik nem láthatjátok, mert +messzire vagytok tőle. Akik a Száva másik partját vigyázzátok, akik +Galicia égett földjét nézitek, akik Oroszország pusztáján +bámészkodtok, magyar földnek elbocsájtott gyermekei, idegenben +harcoló fiai. Ha látnátok ezt az áldott nyarat itthon. Megáldotta +az isten a haza földjét. Milyen szép, milyen szépséges. Gyönyörü, +gyönyörüséges. Biztosan látjátok sokszor álmotokban. Olyan szép, +mint álmotok.</p> +<p>A buzavetést virág szegi be. Az árok is mind végig van virággal. +A mezőn száradnak a jószagu szőke szénaboglyák. Hogy illatoznak. A +falusi kisasszonyok most kapják meg a szénalázt.</p> +<p>A hamvasszőke rozs érik, nő a kasza alá. A tengeri kétfelé veti +már vékony törékeny zöld karjait. A gazdag lucerna alig várja a +kaszát, hogy megint nőhessen. Virágzik már a sürü szőlő zöld +virága, zöld virágjának érzik csudálatos szaga, amilyen csudálatos +szag nincs több a földön. Az eperfák potyogtatják a kövér fekete +epret. A cseresnyefának minden ágán végig ragyog a nagy piros +cseresnye. A meggyfa alig birja a rengeteg sötét meggyet. A +szilvafa ágán rajta ülnek már pici zöld porontyai.</p> +<p>A szagos diófa sötét terebélye telisdedteli zöld dióval. Olyan +nagyok, mint egy-egy alma. A tök sárga virágja felragyog a földből +a nap sütésében. Minden érik, zöldül, nő, virágzik. Ó milyen +bőséges minden, milyen szép minden, milyen boldog minden. A +kiskertekben a ház meg a kerités közt csuda nagy piros rózsák, +<span class="pagenum"><a name="Page_183" id= +"Page_183">-183-</a></span> fehér rózsák. Szelid szép mályva. A +bazsarózsa olyan nagy, hogy a fél kalapotokat eltakarná, ha a kalap +volna a fejeteken, jó magyar katonák. A tulipán olyan, mint a veres +láng, mint az égő tüz, mint a szerelem.</p> +<hr class="chap" /> +<p><span class="pagenum"><a name="Page_184" id= +"Page_184">-184-</a></span></p> +<div class="chapter"> +<h2>KISÉRTET A FEHÉR HÁZBAN</h2> +</div> +<p>– Well, mondta magában az elnök és lefeküdt az ágyba. Akármit +csinált, magában azt mondta: well. Mert amerikai ő, pláne elnöke az +Egyesült-Államoknak, hát ugy is illik ő hozzá, hogy azt mondja +mindig magában: well. Ma például megszakitotta Németországgal a +diplomáciai viszonyt. S azt mondta magában: well és ment az ágyba. +A Fehér Házra csend borult. Csend borult a kertre is, amelynek +közepén a Fehér Ház áll, a fehét kertre is csend borult. Mert +havazott, tehát a Fehér Ház kertje is fehér volt.</p> +<p>Álmodtak a behavazott tuják és kaktuszok szeliden. A fehér kert +vaskeritése előtt a policeman a kurta bottal egykedvüen sétált, ő +is fehér volt, meg a kerités is, mert a hó esett mindenre +Washingtonben. Egyszer csak néma autó ért a Fehér Ház elé, +kiszállott az autóból egy hosszu fekete mister, kicsi fekete +táskával a kezében. Bement a Fehér Ház vaskeritésének kapuján, +anélkül hogy kinyitotta volna a kaput. Csak átment rajta, ment a +kert haván a Fehér Ház tornáca felé, felment a tornác lépcsőin és +eltünt az oszlopok között. A tüzoltósisakos policeman csak sétált +gépiesen a kapu előtt az ő privát gondolataival a fejében, ha +vannak a <span class="pagenum"><a name="Page_185" id= +"Page_185">-185-</a></span> policemannek privát gondolatok a +fejében Washingtonben. Az a hosszu sovány mister, aki legalább +olyan sovány és olyan magas volt, mint az elnök, az pedig csak +bement a Fehér Ház előcsarnokába, anélkül, hogy az nyitva lett +volna s bement a fogadóterembe anélkül, hogy fogadták volna s +bement az elnök lakosztályába anélkül, hogy beengedték volna s +benyitott az elnök hálószobájába anélkül, hogy kopogtatott volna. +Az ágy elé lépett, kistáskáját az éjjeli szekrényre tette, +kinyitotta, kivett egy igen finom kézifürészt. Az elnök felült az +ágyban:</p> +<p>– Well, – szólott – ki vagy és mit akarsz itt?</p> +<p>– Well – mondta a vendég – én dr. Mors vagyok. Mr. Wilson, te +fölidézed a háborut. Itt vagyok.</p> +<p>– Well, te nem a háboru vagy, te a halál vagy.</p> +<p>– Well, – mondta a látogató – én vagyok a háboru. Mert J. W. +Nobody meghal, ha háborut izensz.</p> +<p>– Well, ki az a J. W. Nobody?</p> +<p>– J. W. Nobody egy ifju New-York államban, sőt magában +New-Yorkban. Segéd egy kereskedőházban, huszonötéves és a milicia +tagja.</p> +<p>– Well, mi közöm hozzá – türelmetlenkedett az elnök. – Mi közöm +nekem ehhez a J. W. Nobodyhoz vagy kihez?</p> +<p>– Well, én is azt akarom kérdezni, hogy mi közöd J. W. +Nobodyhoz, mr. Wilson? – A látogató szétnyitotta a kicsi fekete +bőröndöt, csipeszt, szondákat, kést, ollót, kis kanalat miegymást +rakosgatott az éjjeli szekrény márványára. Az elnök idegenkedve +nézte ezt, megkérdezte: <span class="pagenum"><a name="Page_186" +id="Page_186">-186-</a></span></p> +<p>– Well, – mondja – mik ezek? Miféle kis kanál ez?</p> +<p>– Well, – magyarázta a vendég – ilyen kis kanállal kell kivenni +az összezuzott szemgolyót a szemüregből. Várj, mindjárt kiveszem a +szemedet, mr. Wilson. Ez itt a bordafürész, először evvel +ismertetlek meg, mr. Wilson. Evvel a késsel előbb fel fogom +hasitani a mellkasodat. Huzd le az inged.</p> +<p>– Well, – szólt az elnök – te őrült vagy.</p> +<p>– Well, nem értelek. Te kiváncsi vagy a háborura. J. W. Nobody +nem is kiváncsi rá, s meg fog halni, ha háboru lesz.</p> +<p>– Én nem vagyok kiváncsi. Én nem akarom a háborut.</p> +<p>– Well, hiszen el vagy szánva rá, hogy megizend a háborut.</p> +<p>– Well, – kezdte az elnök – nem én, a szenátus, egész Amerika, +az amerikai érdekek, a tengerek szabadsága…</p> +<p>– Well, unalmas vagy, mr. Wilson. J. W. Nobody, akinek meg kell +halni, ha háborut izensz, élni akar New-York államban, vagy +akárhol. Ő ügyes eladó, főnökei jól fizetik. Csinosan öltözködik, +kellemes fiu, egészséges, edzett, szivesen eszik, könnyen nevet és +türhetően énekel. Bendzsón játszik, társai örömmel hallgatják.</p> +<p>– Well, – idegeskedett az elnök – mit csináljak vele, J. W. +Nobodyval?</p> +<p>– Well, semmit. Ne csinálj vele semmit. Ő vasárnaponkint +<span class="pagenum"><a name="Page_187" id= +"Page_187">-187-</a></span> a matchre megy. Elismert +footballjátékos. Ha háboruba küldöd, elvesztheti lábát és nem +footballozhat. Takard fel a paplanodat, igaz, legelőször is levágom +egyik lábodat. Ezzel a vékony késsel és a fürészszel.</p> +<p>– Nekem? – csudálkozott az elnök – hisz én az elnök vagyok, +well!</p> +<p>– Well, én ahhoz jöttem, aki hiv. J. W. Nobody nem hiv engem. Ő +Kittyt hivja, egy bizonyos Kitty Doodleyt, aki kidugja az ablakon a +fejecskéjét, mikor J. W. Nobody arra megy és két ujját a szájába +dugva füttyent. Kitty Doodley erre kinyujtja karját és lekiált +neki: Halló, Jim! Ők vasárnap délután csolnakáznak. Ők fiatalok, +vidám természetüek és örülnek egymásnak. Well, dugd ki már a lábod, +hadd vágjam le, sietek. Csak az egyik lábod, mr. Wilson.</p> +<p>Dr. Mors felvette az éjjeli szekrényről a szikrázó keskeny kést. +Az elnök felhuzta magát fekvéséből, a feje magasabbra jött fel, +mint az ágy feje. Dr. Mors a paplan alá nyult, huzta kifelé a +lábát. Az elnök szellemtelen és müveletlen szemekkel nézett le a +lábára, kitátotta a száját és orditani kezdett:</p> +<p>– Nau, neau, nieauuu…</p> +<hr class="chap" /> +<p><span class="pagenum"><a name="Page_188" id= +"Page_188">-188-</a></span></p> +<div class="chapter"> +<h2>EGY NOTESZBÓL KITÉPETT LEVELEK</h2> +</div> +<p>Mi veszett el? Nem látni mi veszett el, mert mig megvolt is, nem +volt egyéb, mint valami hártya a szem hártyái fölött. A valóság +maradt az embereknek, ami elől menekültek, amit eldanolva, +fényképezve, pingálva, puderezve, eljátszva, elmesélve, tulképzelve +s álmodva szerettek. A levegőben volt az emberi élet, mint a +délibáb. A levegőben nincs már semmi, kiszivattyuzták. A felhők +jelentőség nélkül, fölöslegesen, elárulva csüngenek, akár a +szuffiták nappal a lehordott szinpad fölött. A naptár maradt, piros +napok nélkül. Az ábécé maradt, nagybetük nélkül. A pont maradt, +felkiáltójelet és kérdőjelet nem kiván maga fölé. Az állott esőviz +maradt, amelynek szinén az olajos szivárványozás a napon nem +látszik. Minden megvan és minden hiába van, mindenről lement az +illuzió.</p> +<hr class="tb" /> +<p>A könyvek ott vannak a polcon, kemény a táblájuk, aranyos a +sarkuk, olyanok, mint a könyvformára csinált cukorkadobozok mikor +már a cukorka kifogyott belőlük. Mintha üresek lennének a könyvek. +Millió fekete betü van egy ilyen könyvben. Minek? Mi értelme? +<span class="pagenum"><a name="Page_189" id= +"Page_189">-189-</a></span> Egy ismeretlen könyvnek ünnepélyessége, +izgalma elszökött. Az olvasott könyvek emléke sötét szivfájdalom. +Akik olvasni tudtak, azok nem olvasnak. Azok tudnak legkevésbbé +olvasni, akik legjobban olvastak. A nehéz és mély zene idegesit és +kétségbeejt. A költészet szépsége s fájdalma félelmes, akiknek +legjobb örömük volt, azok nem tudják most elviselni. Rengeteg lapot +olvasnak, mert irtóznak tőle. A szinházi pletykákat tudják +figyelmesen végigolvasni s a mozidarabok tartalmát olvassák a +programmban áhitattal. Az érdeklődést, amely a legnemesebb +literaturához nevelődött, valami tökéletes rossz csábitja +legjobban, utánzat, bárgyuság, naiv ringy-rongy, kómikum, ez ád +mosolyt és morbid gyönyörüséget azokra a félórákra vagy percekre, +melyek a betünek jutnak a gondok közt és a gondolatok felett.</p> +<p>A hallgatás uralmának is nevezheti napjainkat az a történetiró, +ki jő majd az emberek történelmét leirni. Csodálatos képei vannak a +hallgatásnak. Tartalékszázad ül az erdőben a fák alatt, az ütközet +ropog, az emberek mind hallgatnak. Sebesültek vonulnak egymás +nyomában hosszan, hallgatnak. Fogolyszállitmány ballag az uton fel, +ezer ember, kétezer ember, egy se szól egy hangot sem. A trafik +előtt egy sürü deputáció várakozik, mig az ajtót kinyitják és az +aszfaltra néznek lefelé az emberek és nem beszélgetnek. Az +élelmiszerüzlet előtt sorakozó asszonynép is hallgatag. Inkább van +szavuk, mint a férfiaknak, de némák ahhoz képest, amit +összeperelnének, pletykálnának, sugdolóznának, hogyha más világ +lenne. Meg vannak csendesedve. Hallgatni <span class= +"pagenum"><a name="Page_190" id="Page_190">-190-</a></span> tudnak. +Soha ennyi hallgatnivalójuk nem volt az embereknek. Az élet öröktől +fogva olyan volt, hogy a legkivántabb szavakat nem mondták ki az +ajkak. Nem merték, nem volt szabad, nem volt illő, nem volt +alkalom, nem volt érdemes, nem voltak kéznél a szavak, nem tudták +kifejezni az emberek, amit mondani legjobban szerettek volna +életükben és az nem is volt talán benne a nyelvben. Mennyi +hallgatag embert ismertem életemben. Gyermekkoruktól hallgatag +természetek vannak, és vannak akik megtanulták a csendet és +áttértek a hallgatásra. Amit beszélnek, az kényszerüség vagy illem. +Szavaik nem az övék. Az ő szavaik nem hangzanak el és ugy távoznak +ők innen, mint a némák. Mennyire nem fontos, milyen semmit jelent +őnáluk a beszéd, mennyivel több, jelentékenyebb és valóságosabb az, +amit hallgatnak. A normális beszélők, a közlékenyek, a fecsegők és +a szószaporitók, azok kibeszélték magukat életükben? Ahogy a +nyelvbotlást kijavitják, ahogy a tévedést helyreigazitják, ugy +szokták fejben, magukban korrigálni a szavakat, amelyeket +kimondtak, és amelyekkel nem voltak megelégedve, s amelyeket +megbántak. Vannak sikerületlen, zavaros pillanatok társaságban, +mikor az ember elkezd mondani valamit, észreveszi, hogy éppen +másfelé figyeltek és elhallgat. Rosszul érzi magát az ember, a +fejében fejezi be mondanivalóját és lopva néz körül, mintha a +legidegenebb környezetben volna s szokatlan homályos benyomása +támad. Ami az embert legjobban érdekli: a maga haláláról mindig +hallgat. Egy férfi vagy <span class="pagenum"><a name="Page_191" +id="Page_191">-191-</a></span> egy nő, ki világéletében a +szerelemmel nem találkozott, ajkaira nem veszi föl a legigazibb +szavakat. Két év óta, mióta az embereket elváltoztatták, a +hallgatás mérhetelen mértékben jelentékenyebb lett a beszédnél. +Amit beszélnek: a szárazföld, amit hallgatnak: a tengerek. +Tulnyomó, határtalan a hallgatás. A dalok, amelyeket azóta nem +daloltak, a vasárnapok kacajai, melyek elmaradtak, a meg nem +tartott bálok zenéi, mind ebben a tengerben vannak. A millió s +millió halottak szavai, melyeket hosszu életükben beszéltek volna, +mind a tengerben áramlanak. Az élők mást beszélnek két év óta, mint +amiket beszéltek volna, ha nem történt volna a történelem. Hol +vannak eredeti szavaik? Mást mondanak a szavak, mint amit az +emberek akarnak, vágynak, éreznek, mást mint amit sejtenek, mást +mint ami a lélek életét meséli. A szó mostoha gyermeke a +gondolatnak, de még a gondolat se szent igaz, a gondolaton tul a +csend van és a csendben van minden igazság. Mindennek, ami a +világon van, az igazsága nem ott hallgat az eltemetett katona +fogain? Járt már valaha annyi hamis szó az emberi ajkakon, mint +időnkben, vagy mindig ilyen hamis volt minden, amit beszéltek a +földön? De annyian s annyian leszoktak és szoknak lefele a sok +szóról, jóról-rosszról, a szavak hiusága, csalódása miatt, +fáradtságból, kedvetlenségből. A ki nem mondott szavakat elhóditja +a hallgatás. A hallgatagok szerzete szaporodik, ugy venni észre. +Mintha örökös törvény borulna a fejünk fölött. Hol vannak szavaink, +az élet eszményi szavai? Fönn fekete ég terül minden <span class= +"pagenum"><a name="Page_192" id="Page_192">-192-</a></span> fölé, +ha lemegy a nap, szertelen apró csillag szikrázik az éjben. Talán +azok a mi valódi szavaink.</p> +<hr class="tb" /> +<p>Láttam, éreztem, tudom, hogy megy az és ujra s ujra elővett egy +hangulat vagy micsoda s oly egyformán jött vissza, mint ugyanaz a +kép egy muzeumban. A háboru ez: alkonyat, büvös violabibor ég, +gyöngyszin levegő, a férfiak rajongó arccal, amelyre pirosan süt a +nap, lóháton sereglenek össze s nem is nyulnak egymáshoz, csak +összerohannak és hátrahanyatlanak a nyeregben, meghalnak. Jaj és +zaj nélkül, csak szép zengés hallatszott felettük mindig. A lovak +visszaszáguldoztak uj lovasokért. Messze, árnyékos zöld gyepen +játszódott ez a kép és oly ünnepélyes volt mindig, hogy +szivfájdalom volt arra nézni.</p> +<hr class="tb" /> +<p>Meglepett egyszer-egyszer valaminek az olcsósága. Egy rózsát +kérdeztem az utcán a virágos kofától, mi az ára. Tiz krajcár. Nagy +és friss rózsa volt. Tiz krajcár. Mintha megsértettek volna. Egy +cipőtalpalás, azt hallottam, huszonöt korona. Kedvem lett volna +alkudni a kofával, de fölfelé, hogy hát tizenötért nem adja? Egy +könyvnek az ára két-három korona. Ha négy korona, már drága. Tiz +krajcárért egy Olcsó Könyvtár-füzetet kapni, melyből Horatius ódáit +lehet elolvasni nemes forditásban. A költőknek igazolásukra lehet, +hogy a virág is olyan olcsó. Mit csinálnak vajjon mind a költők +most, akik életben vannak? Az idegen költők is, akik kevésbbé +idegenek az embernek, mint a testvérek? <span class= +"pagenum"><a name="Page_193" id="Page_193">-193-</a></span> Kiknek +ugyanaz a világ ragyog és fáj, akiknek ugyanarra a halálra mered a +szemük, akiknek lantalaku sziv van a mellükben, akik egy közös +birodalomnak, a végtelenségnek futárjai? Kik összeénekeltek és itt +együtt keringtek egy nagy mezőn és ugy nyujtják egymás felé most is +a kezüket, mint a gyermekek, mikor a határban játszanak egy játékot +összefogózva s a lánc hirtelen széjjelszakadt és ők kezüket tovább +kitartják, remegnek ujjaik, nyugtalanul várják vissza a másiknak a +kezét.</p> +<hr class="chap" /> +<p><span class="pagenum"><a name="Page_194" id= +"Page_194">-194-</a></span></p> +<div class="chapter"> +<h2>FELHŐRONGYOK</h2> +</div> +<h3>ÁLLÓHELY.</h3> +<p>A szinházban volt állóhely vidéken, meg a cirkuszban, az +intelligencia körlócái mögött. Meg a piacon volt egy állóhely, egy +bizonyos megszokott hely volt a piacon, ahol az emberek +összegyültek reggel a dobolást meghallgatni. Vagyis nem a dobolást, +hanem amit kihirdetett a dobos, minekután a közönséget összedobolta +volt. De mégis, mintha mégis inkább a dobszó kedvéért állottak +volna össze a népek, olyan szép figyelemmel nézték a feketére vert +községi dobot, hogy pergeti rajta a verőket a nagy testes pandur, a +pandurok kántora, két gesztenyeszemét békésen sétáltatván a +várakozók orcáin. Most, mikor e sorokat siettetem, erről a két +szemről az jut eszembe, hogy magyar szemek voltak. És emlékszem az +élet első éveiből, hogy szerettem a doboló tizedes-pandur mellett +állani s szembe fordultam az emberekkel és néztem és néztem őket, +hogy hogy hallgatnak. És emlékszem, mindig szerettem volna +lerajzolni a sürü népeket ott a piacon meg a cirkuszban az +állóhelyen is, meg a szinházban is az állóhelyen, mikor élvezve, +gondolkozva mind a sokféle fej együtt egyfelé figyel mozgás nélkül. +<span class="pagenum"><a name="Page_195" id= +"Page_195">-195-</a></span></p> +<p>Az állóhely életünk jelen napjaiban a mészárszékek, a +szénpincék, trafikok, tejcsarnokok, zöldséges bódék előtt van itt +Pesten. Ezek előtt a helyiségek előtt áll a nép, vagyis az a +közönség, amelyet a városban népnek lehet mondani. Nem irni +bátorkodom én erről a népről és erről a dologról, ami róla irni +való lenne, fejfájást és végtelen fáradtságot tud csak az emberben +csinálni. Remélem nem is veszi senki sem irásnak, amit a békéből +itt maradt tollak most mivelnek. Hanem vágyom őket lerajzolni +mindig, az embereket, mindig ha látom az állóhelyeken őket, és a +rajzot eltenni. Mert tudom, az eleven kép eloszlik, széjjelmennek +onnan az ajtók elől végre, bármennyire látszanak is mindennap +mulhatatlanoknak és mozdulhatatlanoknak az egymás mellé tolult +alakok. Például azt a népgyülést, amelyiket a Teleki-téren láttam +ma reggel, jaj de kár hogy le nem rajzolta müvész. Valami feltárult +tragédia csoportozatának, miszteriumnak, legendának, álomképnek, én +nem tudom minek. Az állóhelyen ott állottak az élelmi fabódé előtt +fekete asszonyok, tarkába kötött gyermekek és összement kis +aggastyánok, akik oly sunyi nyütt kalapokban és sipkákban, oly lump +nyakravalókban, oly esztelen bohó foltokkal kabátjukon, s oly +óriási száraz és csámpás cipőkben állottak ottan, mintahogy a +modern clownok szoktak volt felöltözni az orfeumban a néhai Európa +üditésére. Egy ilyen kis öregnek ma a Teleki-téren piros +keszkenővel volt a cipője átkötve, mintha foga fájna a lábának. +Aztán katona, fiu, fiatal és idős leányok, meg szakácsnéfélék +állottak <span class="pagenum"><a name="Page_196" id= +"Page_196">-196-</a></span> ott a tömegben, ott az összevissza +rendezett tömegben. Egy vak ember is állott ott közöttük. Fekete +pápaszeme volt, botját nyomta lefelé, s a földre bámult. Valami +megállitó, zavarba hozó idegen jelenség volt az egész: mind akik +ott állottak, egy-egy nagy hasáb fát tartottak maguk előtt és +ölelték a hasukhoz. És mind, de mind hallgattak és mind a földet +nézték és mozdulat nélkül voltak mind. Bizonyára felvágni való fa +volt az a hasáb fa mindőjöknél, főzni, melegiteni való fa, s ott +vehették azt is a Teleki-téren egy másik hatósági bódéban. De +valamilyen más látszatot keltettek vele, olyasmit, mintha bucsusnép +volnának ők, a halálnak ajtajához zarándokoltak volna s elhozták +volna magukkal a fejfát, kiki maga fejfáját. A bódé meg be volt +zárva.</p> +<p>Egy muszka huzott el ott a kocsiuton egy kézikocsit, lógatva +fejét, mint az igáslovak szokták és arra volt fordulva a muszka +feje is és ő nézte őket.</p> +<h3>UJ LAP A TRAFIKBAN.</h3> +<p>Ugy hijják: Rokkant-Ujság. A rokkant katonáknak akar a +lájbzsurnáljuk lenni, szegényeknek. Ott van a pulton a trafikban, +ott van a szinházi lap mellett, amelynek cimlapján mélynyomásban +mosolyog egy büvös szinházi müvésznő, az Isten is áldja meg a jó +szokásáért. Mert ha a szinházi müvésznők nem mosolyognának a +szinházi revueben, igazán a mosoly bucsut rebeghetne ennek a +világnak, ahol az ő szolgálataira nem reflektálnak. Jaj, kedves +aranyos, aki a varázsló fényképen mosolyog, instálom csak nézzen +igy szépen egyformán <span class="pagenum"><a name="Page_197" id= +"Page_197">-197-</a></span> fölfelé, csak énrám nézzen könyörgöm, +eszébe ne jusson oldalt kacsintani, mert meglátja maga mellett a +pulton a Rokkant-Ujságot, tudom akkor a maga mosolya is elszökik +vissza Bergengóciába vagy hová, honnét a mosolyt ide mihozzánk +exportálják. Lássa, édes bámulatos, lássa már ujságjuk van a +rokkantaknak. Mennyien lehetnek már ők, akik nem fognak jókedvvel +dombról lefelé szaladni s nem fognak karral messziről hivogatni, +vagy bucsut inteni, s kiknek drága szemeik kivesztek, mit gondol +Magácska, büvös-bájos kivételes? Mennyien lehetnek, mikor érdemes +már lapot alapitani nékik mint külön olvasóközönségnek, lássa csak. +Ugy-e, hogy Maga, angyal, Maga is tud annyit a világról, hogy a +lap, amelyet a rokkantaknak csináltak, lábra akar állani. Bizony +egynéhány szerencsétlen kedvéért azt képtelenség megalapitani, +szerkeszteni, nyomtatni, expediálni, adminisztrálni, minden. Maga +oly fiatal, édes tulságos müvésznő, de talán emlékszik azért, +mennyi minden másféle lapok teremtek a pulton a trafikban a régi +világban. Biztosan bement a trafikba maga is, legérdekesebb +gyönyörüség, anzikszot venni s látta a Bélyeggyüjtők Lapját, meg az +ujabb és ujabb nett kicsi turflapokat és footbaall-ujságot meg +azokat a bolondos vicclapokat, egyik a másik után született és +egyik furcsább és butibb volt a másiknál, s ha meg is szüntek +hamarosan, de mig fönnállottak, csupa vicc volt az életük. Aztán +emlékszik, kérem szerelmesen, micsoda friss és friss irodalmi lapok +bukkantak fel a trafikban, oly fura, képtelen vad füzetek, őrület! +Azokat meginditották fiatal <span class="pagenum"><a name= +"Page_198" id="Page_198">-198-</a></span> emberek, vagy még fiuk, +olyan valakik, akikről Magácska, bár zseniális az invenciója, nem +is sejtette, amit ők tudtak magukról. Ők tudták, hogy ők a világot +megrázzák majd és leteperik, megtapossák, felkapják, összevissza +csókolják, megfürösztik az ő könyeikben, aztán befestik a világot +aranyra vagy kékre, vagy zöldre vagy olyan szinre, mint a felhőzet +hajnalban és megfogják, ráteszik a Földet a tengerre, hogy mindig +ringatózhasson és kicsinálják, hogy sose kelljen meghalni senkinek, +vagy az egész életet ugy ahogy van az égbe költöztetik valami +határtalan pázsitra s ott táboroznak majd, örökös bálokat és +hangversenyeket rendezve. Én nem tudom mit főztek magukban, az +Isten tudhatja csak. Ezek a fiatalok, kezit csókolom, kávéházban +ültek reggelig és még reggel is ott ültek és folyton cigaretteztek, +mintha fogadásból szinának annyi cigarettet és a szemük olyan volt, +mint a mellbetegeké, kiknek állandó lázuk van. És ha az utcán +voltak, siettek, ugy siettek imádom (ide hallgat még Magácska?), +mintha még aznap a világ végére kéne érkezniök és utközben folyton +kiabáltak az utcán: jaj! és óh! De hallani nem lehetett +kiáltásaikat, mert csak ugy belül, magukban kiabáltak, mikor az +ember nem használ hangot. Ugy is lehet kiabálni, orditani, üvölteni +lehet egy csepp hang nélkül, bizony! Olyan egy nagy bolondság volt +akkor, drága cuki müvésznő, olyanokat csináltak és gondoltak és +álmodtak az emberek, tiszta téboly! Olyan nevetségesnek és olyan +hihetetlennek és olyan szentnek, oly szentséges szentnek látszott +az élet. Tudja Maga? Hol <span class="pagenum"><a name="Page_199" +id="Page_199">-199-</a></span> csináltatta ezt a remek nerz +gallért? Nyolcezer korona, ez, ez, ez, nem is drága. Igen. Most ugy +néz ki minden, mintha elvesztünk volna s többé soha meg nem +találjuk magunkat. Nem? Jaj jaj. Lássa, megveszem a Rokkant-Ujságot +és hazaviszem olvasni, mintha magam is a rokkantak közé tartoznám. +Maga mosolyogjon, de az életben éppen ugy mosolyogjon, mint a +felvételen, igazán, igérje meg.</p> +<h3>KROPOTKIN.</h3> +<p>Az ujságban olvastam, hogy Kropotkin Péter herceget a forradalmi +kormány hazahivatja Londonból. Az ujságban most álmokat olvasok. Az +ujságban földrenrengés mordul és didereg. Az ujságban erdőségek +rohannak el. Az ujságon tenger csap által. Gejzirek lőnek föl az +ujság érdes gyönge lapjáról. Északi fény mereng föl az ujság felső +szélén. Mennydörgés rogyadozik lefelé az ujságban a sorokon. Az +ujságon keresztbe bug és zeng és harsog el egy ideális zenehang, a +világ végén áll egy orgona, abból érkezik ez a minden daloknál +teljesebb hang: a Vox Humana. Csodálatos, csodálatos, – próbálom +mondani magamban, de olyan fáradt vagyok és oly fáradt maradok és +csak ugy maradok, mintha nem érdekelne semmi többé, mintha +értelmemet a hosszu halál egészen a magévá tette volna s a világ +életéből semmi, de semmi nem indithatná vissza dermedt +felfogásomat. Mintha nem hinnék el semmit már, csak azért, mert +valóság és mintha mindegy volna már az igazság is és a boldogság +is. Kropotkint visszahivja <span class="pagenum"><a name="Page_200" +id="Page_200">-200-</a></span> Oroszországba a munkások szövetsége +s az orosz kormány üzen néki. Emlékezni próbálok, eszmélni. +Kropotkin Péter herceg már évekkel elmult hetven éves, közelebb +lehet már a nyolcvan esztendőhöz, mint a hetvenhez és az elmuláshoz +talán közelebb van, mint a nyolcvan esztendőhöz. Lám megérte. +Hazamehet Oroszországba, a szabad Oroszországba, a mély és magas és +végtelen Oroszországba az emberek közé, kik oroszok, az oroszok +közé, kik emberek. Mindenki jobban tudja mint én, kicsoda Kropotkin +Péter herceg és mit müvelt ő langalló, tornyosuló, eltiport és +korbácsolt és rettentő s áldott és megrekedt és hatalmas nagy +életében. Bágyadtan emlékszem életének és a világért való +háborujának hosszu könyvére, minden imádott könyvre sziv nélkül +emlékszem és ugy vannak bennem mind a könyveknek betüi, melyeket a +megbukott világban olvastam volt, mintha vizirássá váltak volna, +mintha nem lenne semmi drága könyveimben, ha visszanyitnék beléjök, +csak üres papirlapok. Mintha semmi értelme, semmi jelentősége nem +lenne mindannak, amit az irás kezdetétől kezdve irtak könyvekben, +mint ahogy koromfekete éjszakán az elmult nap égboltozatja nincsen. +Nincs. Nincs meg. Mi az, hogy volt, hogy az egész földet lefogta +végig, köröskörül és fényes világossága volt és grádicsos +napsugarai és örökkévaló kéksége volt és fellegmammuthjai voltak és +szivárványa volt és voltak felhői, szinezett felhői, +szerelem-szinekben, óh-szinekben, a szem tulságos igényeinek +szineiben, a bámulatnak szineiben, az álom, a mosoly, a boldogtalan +<span class="pagenum"><a name="Page_201" id= +"Page_201">-201-</a></span> andalodás szineiben, a lélek szineiben, +a tehetség szineiben, a lehetetlenség szineiben, az igaznál igazabb +szinekben.</p> +<p>Kropotkin Péter herceg hadapród-iskolába járt. Sándor cár +kedvelt testőrtisztje lett. A cári udvarban rózsa hévvel homlokán +illant a zengő bálterem csillárjai alatt. Tudományokkal, +bölcselettel foglalkozott. A népnek adta értelmét, céljait, az +embereknek. Az udvarból a kunyhókba ment. Tanitott, lázitott, +konspirált, bezárták, megszökött, számüzték Szibériába, földrajzi +tudós volt, felfedező volt, szegény volt, menekült volt, +szerencsétlen volt, elhagyta hazáját, Svájcban, Franciaországban +éldegélt, bujkált letartóztatásokból üldöztetésekbe. A +szociálizmust Bakuninnál kitalálta, teremtette, szervezte. Elvett +egy elvtársnőt, tanitó volt, szerkesztő volt, nyomdász, agitátor +volt, iró volt, történész volt. Londonban él harminc egynéhány éve. +Hazamehet. Szabad lett Oroszország. Egy gyönge fehér agg +hátrafordul, az ifjuság eszményeinek kész csarnokában találja +magát. Mondhatatlan ez. A hallatlan álom teritékéhez ül, akinek +szemei már tulságos fáradságban örökre hunyni igyekeznek. Egy +gikszer ez, egy szabálytalanság a természetben és az ember +tragédiájában. A teljesedés tárul őnéki: Oroszország. Kijegyzett +csodálatos tanu Kropotkin herceg, megrenditő vőlegény. A másik, a +végtelenség hatalmas gyermeke, Tolsztoj gróf, halott. A gróf +meghalt, némaságot és tudatlanságot szenved a föld alatt, +Oroszország földje alatt. A két sors az idő magaslatai felett +egymással szembe mereng. Melyik boldogabb? Melyik boldogtalanabb? +Melyik az istenibb?</p> +<hr class="chap" /> +<p><span class="pagenum"><a name="Page_202" id= +"Page_202">-202-</a></span></p> +<div class="chapter"> +<h2>A BOLOND</h2> +</div> +<p>Az utca közepén egy ember megállott, az égre nézett és ugy +tartotta fejét felfelé, aztán maga körül nézett és elhuzta kezét a +homlokán, mintha levett volna valamit onnan. És elkiáltotta +magát:</p> +<p>– Jaj!</p> +<p>És megint: Jaj! Jaj! Jaj! Jajgatott. Akik átmentek ott az +uttesten, észrevették a jajgató alakot és megállottak csupa +kiváncsiságból. Egy polgár oda is szólt neki:</p> +<p>– Mi baja kérem?</p> +<p>Azt hitte, rosszul lett az ember. De nem volt annak semmi baja, +hanem szegény hirtelen megbolondult. Ránézett arra, aki szólt hozzá +s azt mondta vissza:</p> +<p>– Tavasz van!</p> +<p>Az emberek összenéztek. Mintha valami külföldi szólt volna nekik +a maga furcsa nyelvén. A bolond nézett rájuk és mosolygott, ahogy a +bolondok mosolyognak az idegenekre. Zavar van az ilyen +szerencsétlenek száján és orcáik ráncaiban gyötrelem, de szemök, +akárcsak az igazságtól érintetlen gyermekszemek, egész és bizalmas +és örülő tekintetet adnak. A bolond felmutatott az égre: +<span class="pagenum"><a name="Page_203" id= +"Page_203">-203-</a></span></p> +<p>– Ni az ég! – azt mondja. – Mi van odafenn! És felnéző szemeit a +nap átcsókolta fényével, ugy hogy a bolond szemei még jobban +mosolyogtak.</p> +<p>Az emberek is felnéztek, hogy talán repülőgépet látni, de nem +volt az égen semmi.</p> +<p>– Nincs ott semmi – mondták neki. – Mit látott odafenn?</p> +<p>– Felhő, felhő – nyögte a bolond, azután szivni kezdte az orrát, +mintha szaglászna valami szag után és azt mondta megint:</p> +<p>– Vasárnap. De jó a vasárnap.</p> +<p>A körülálló nép közt egypáran elnevették magukat. Hétköznap volt +aznap. A bolond már egy fára nézett, amelyik a járda szélén állott +abban a vasgyürüben, amelybe állitották.</p> +<p>– Zöld lesz, zöld – monologizált – zöld, zöld. A népek arra +néztek, nem láttak egyebet, egy nagy vörös plakátot láttak a fa +mögött a falon. A fának eszméletlen, fátyolos ágazata közt egy rigó +jelent meg és egyet furulyált.</p> +<p>– Kérdez, – szólott erre a bolond. – Mit kérdez? – és rajongva +figyelte a madarat. És a közben a bolond a kabátját kigombolta s a +zsebeiből figyelmetlen kezeivel kiszedett mindenféle cédulákat és a +földre engedte őket. Kenyérjegyet, zsirjegyet, lisztjegyet, +cukorjegyet, szénutalványt, népfölkelési lapot, tiz összefüggő +villamos jegyet, névjegyeket meg egynéhány papirkoronát és +papirforintot. A körülállók odaszaladtak, mint a csirkék, mikor a +kosárból a kendermagot kiszórják <span class="pagenum"><a name= +"Page_204" id="Page_204">-204-</a></span> nekik és vig civakodással +kapkodták föl a papirkoronákat és papirforintokat és a jegyeket +mindet, csak a névjegyeket hagyták a kövezeten. A villamos vad +emberhangokkal és édes csengéssel zugott el a kis tömeg mellett és +az uttesten egy konfliskocsis meglegyintette lovát az ostorral és +elsietett, mert attól tartott, hogy valaki majd fel akar ülni. A +bolond a jegyeket szedegetők fölött nézett tova s a levegőbe csüngő +szemeit könnyek futották be s kicsusztak alsó szemhéjain és a képén +legörögtek és a kövezetre pottyantak, de könnyeit se vette föl +senkisem. A rigó tovább repült a fáról, a bolond azt nézte s +elindult, mintha utána akarna menni a madárnak.</p> +<p>Az emberek követték. Várták, hogy mi következik még. Látták, +hogy könnyezik és tisztában voltak már vele, hogy bolond és az +üditette fejüket. A lovasrendőr figyelmessé lett és az egyik +sarkantyuval szépen hátraforditotta lovát a kis csoport után. A +bolond ment elől az uttesten és a muszkákat, akik egy szekeret +huztak, a szivére téve kezét és a fejét elragadtatással csóválva, +megszólitotta:</p> +<p>– Emberek, emberek!</p> +<p>A muszkák nem tudták, mit akar tőlük, unalommal néztek el róla s +huzták tovább a szekeret, azok pedig, akik a bolond után csődültek, +szájról-szájra adták vihogva, hogy a bolond mit mondott: emberek, +emberek.</p> +<p>A bolond szája teli volt az édeses levegővel és az orra teli +volt a langy tavaszi széllel és a szeme teli volt <span class= +"pagenum"><a name="Page_205" id="Page_205">-205-</a></span> az égi +fényes kékkel és a füle teli volt egy arany zugással, ami nem a +város zenebonájából jön, hanem a tengerek szinjátszó nagy +kagylóiból talán. És ugy ment a bolond előre, mint azok szoktak +hazamenni, akik leitták magukat az italmérésben. Egyik oldalon a +járdán tanitónők, gépirónők, elárusitónők, kalaposnők, varrónők, +egyetemi hallgatónők, gimnázista és kereskedelmistanők, és +telefonistanők és pincérnők siettek, mert dél volt és mind ebédelni +mentek. A bolond a naptól világos arcával arra fordult és olyan +hang jött a száján, mintha hegedü vagy trombita lenne mellébe +rejtve:</p> +<p>– Nő, nő, nő, nő, – hangoztatta mindig erősebben, mintha danolna +vagy orditani kezdene.</p> +<p>Azok meg ott a járdán néztek erre meg amarra s csudálkoztak, +mert ők mind hivatalnokok, meg tanitók, meg munkások voltak, és +észre se vették, hogy ez az esztelen hang őket illeti. Siettek +tovább, elmerülve gondjaikba.</p> +<p>Az emberek meg egyre jobban mulattak és egyre szaporodtak és +siettek a bolond után, mert a bolond ugyancsak sietett. Éppen a +nyugatihoz ért s ott hirtelen meglátta a budai hegyeket. Mintha +csak az kellett volna neki, hogy egészen kitörjön rajta, megszaladt +és a zöld hegyeknek tartott és az ajkán még mindig zengett és +üvöltött az a szó hogy nő, nő, nő! És szaladt és az egész utca +utána szaladt, de nem tudták elérni, megszaladt Budának és eltünt a +szemük elől. Még most is szalad, ha meg nem fogták.</p> +<hr class="chap" /> +<p><span class="pagenum"><a name="Page_206" id= +"Page_206">-206-</a></span></p> +<div class="chapter"> +<h2>PROLÓGUS<br /> +<span class="smaller">EGY HANGVERSENYHEZ, AMELYET A ROKKANT KATONÁK +JAVÁRA TARTOTTAK</span></h2> +</div> +<p>Az embert nézem, mert én is ember vagyok. Szeretem magamat, mert +meg kell halnom és mert élek. Ugy szeretem magamat, olyan nagyon, +olyan erősen szeretem magamat, olyan végtelenül, oly elfogultan +szeretem én magamat, hogy azt is mindet szeretem, ami hasonló +hozzám a teremtésben. Szeretem a másik embert, az én embertársamat. +Ránézek, egy hang dereng bensőmben: óh!</p> +<p>Kezem magától kinyulik, meg akarom fogni egy másik embernek a +kezét. Nincs neki. Neki hiányzik a keze. Rám tekint, a két szemében +bánat van és csalódás és alázat.</p> +<p>Egyszer csak kisüt és felzendül a tavasz. Inaimban édes indulat +gerjed: jaj, fussunk, gyere, le a zöld dombon nevetve, friss +szélben lebegő hajakkal. A völgyben ibolya kéklik, szakasszunk +ibolyát! Szaladjunk! A másik ember nem mer. Áll. Nem jöhet szegény. +Két mankóra nehézkednek vállai, előre hajlik a háta, a feje le van +ereszkedve. Bénák a lábai.</p> +<p>Én lelkendezném: nézd, te, a felhőket, nézd csak mennyi szinük +van, akár az álomnak. De gyönyörü, de érthetetlen gyönyörü. Ni a +madár, hogy szárnyal <span class="pagenum"><a name="Page_207" id= +"Page_207">-207-</a></span> odafenn a kék levegőben, sebesen és +egyenesen, mint a cél a világon és nézd, hogy tünik el oly +hangtalan, mint a gondolat és oly szépen, mint az élet. Láttad? Az +a másik ember erőtlen hangon azt mondja: Nem láttam. Nem látok +semmit. Minden, amit mutattok nekem, fekete. Én megvakultam, +világtalan vagyok.</p> +<p>Kérdeném az ismeretlentől, aki szembe jön velem: Te, ki vagy? +Hogy hínak? Hogy vagy, mondd? Hová mégy? Mit tartasz a világon +legjobbnak? És mit tartasz a legrosszabbnak? Te mit gondolsz, miért +élünk? Gondoltál már te is, mondd, a boldogságra? Te tudod mi az? Ő +néz téged és ajkai rebbennek és két kezével magyaráz valamit és a +két fülére mutat ujjaival. Ő nem tud beszélni és nem hallja, mit +beszélnek hozzá. Ő süket és néma lett itt a földön. De lát és néz +és két szeme benne van az én két szememben és az ő szemeiben is +lélek és értelem mutatkozik. Ott hagyom? Jól esik tovább mennem? +Semmi közöm ő hozzá?</p> +<p>Figyelek rá. Neki nincsenek szavai, mégis akar velem beszélni. +Erőlködik. Nekem vannak szavaim. Én ne tudjak vele beszélni? Én +nyomorultabb legyek, mint ő? Én ne értsem meg őtet? Én meg fogom +érteni. Én jeleket adok neki, mintha néma volnék én is és megértjük +egymást, mintha ő is tudna beszélni. Én a sóhaját meghallom, mert +olyan, mint az én sóhajom, oly halvány s oly érthető, oly +olvasható, olyan ismerős és olyan csodálatos.</p> +<p>A vakot pedig meg fogom simogatni, az ő tapintása olyan finom, +hogy ő lát az ő tapintásával, látja, <span class="pagenum"><a name= +"Page_208" id="Page_208">-208-</a></span> hogy ember vagyok és nem +bántani akartam érintésemmel. Én jó leszek hozzá s az a jóság a kék +ég boltozathoz fog hasonlitani, olyan magosan és köröskörül és +tisztán borul kettőnk fölé. Ő neki a jóság a legszebb látnivalót, a +kék eget visszaadja. Én a vakot átvezetem az életen, mint egy hidon +és ő nem fog félni.</p> +<p>Én annak, akinek keze nincsen, annak az arcához tartom a +letépett rózsát, szagolja meg. Az ő arca elmosolyodik, mert el +szoktunk mosolyodni, ha megszagoltatják velünk a virágokat. Én a +nyomorék lelkének annyit adhatok, amennyit elvettek a testéből.</p> +<p>Ha nem tudnék kifogni avval az ő szerencsétlenségükön, hogy +segitek rajtok, akkor én érezném nyomoréknak magamat. Istenem, én +boldog akartam lenni. S éreztem mindig, hogy másokra is szükségem +van: más emberekre, barátokra, testvérekre, kik olyan boldogok +legyenek, mint én magam, hogy lássam magam előtt, mi a boldogság. +Az én boldogságom egy boldog világ. Lehetek-e még boldog, boldog +egyedül egy boldogtalan világon? Ők is mind boldogok akartak lenni, +akik világtalanok és bénák lettek. Mennyivel inkább csalódtak ők! +Nekem örök életemben bocsánatot kell kérnem ő tőlük, mert nekem +annyival több maradt, mint ő nekik.</p> +<hr class="chap" /> +<p><span class="pagenum"><a name="Page_209" id= +"Page_209">-209-</a></span></p> +<div class="chapter"> +<h2>TARTALOM.</h2> +</div> +<ul class="TOC"> +<li>Előszó <span class="ralign"><a href="#Page_5">5</a></span></li> +<li>A szív albumába <span class="ralign"><a href= +"#Page_7">7</a></span></li> +<li>A kutya meg a veréb <span class="ralign"><a href= +"#Page_10">10</a></span></li> +<li>Nyakkendők <span class="ralign"><a href= +"#Page_13">13</a></span></li> +<li>Mikor az embert összetévesztik <span class="ralign"><a href= +"#Page_16">16</a></span></li> +<li>Gondolatok <span class="ralign"><a href= +"#Page_18">18</a></span></li> +<li>Az élet dolgai <span class="ralign"><a href= +"#Page_21">21</a></span></li> +<li>M. A. E. <span class="ralign"><a href= +"#Page_32">32</a></span></li> +<li>Hatan a kupéban <span class="ralign"><a href= +"#Page_35">35</a></span></li> +<li>Nefelejcs, árvácska <span class="ralign"><a href= +"#Page_39">39</a></span></li> +<li>Adyt bántják <span class="ralign"><a href= +"#Page_42">42</a></span></li> +<li>Szemek, arcok <span class="ralign"><a href= +"#Page_44">44</a></span></li> +<li>Szegény ember, gazdag ember <span class="ralign"><a href= +"#Page_47">47</a></span></li> +<li>A csirkekolera <span class="ralign"><a href= +"#Page_50">50</a></span></li> +<li>Unod <span class="ralign"><a href="#Page_53">53</a></span></li> +<li>Tizennyolcéves katona <span class="ralign"><a href= +"#Page_57">57</a></span></li> +<li>A népek irkája meg a földabrosz <span class="ralign"><a href= +"#Page_61">61</a></span></li> +<li>1916. julius 13. <span class="ralign"><a href= +"#Page_65">65</a></span></li> +<li>A csók <span class="ralign"><a href= +"#Page_67">67</a></span></li> +<li>Görbén megy a ló <span class="ralign"><a href= +"#Page_69">69</a></span></li> +<li><span class="pagenum"><a name="Page_210" id= +"Page_210">-210-</a></span></li> +<li>Volt, hol nem volt <span class="ralign"><a href= +"#Page_72">72</a></span></li> +<li>Füst <span class="ralign"><a href="#Page_75">75</a></span></li> +<li>Az ujságpapirról <span class="ralign"><a href= +"#Page_78">78</a></span></li> +<li>Erdélyiek <span class="ralign"><a href= +"#Page_81">81</a></span></li> +<li>Köszönöm, nem kérek <span class="ralign"><a href= +"#Page_83">83</a></span></li> +<li>Gyermekek <span class="ralign"><a href= +"#Page_86">86</a></span></li> +<li>Kabát és kabáttolvaj <span class="ralign"><a href= +"#Page_88">88</a></span></li> +<li>Az asszonyok a bolt előtt <span class="ralign"><a href= +"#Page_91">91</a></span></li> +<li>Bélyeget adnak <span class="ralign"><a href= +"#Page_94">94</a></span></li> +<li>Levél <span class="ralign"><a href= +"#Page_96">96</a></span></li> +<li>Kávé, dohányzás, premiére, minden <span class="ralign"><a href= +"#Page_99">99</a></span></li> +<li>Keresik egymást <span class="ralign"><a href= +"#Page_101">101</a></span></li> +<li>Szalmavirág <span class="ralign"><a href= +"#Page_104">104</a></span></li> +<li>„Tegye azt!“ <span class="ralign"><a href= +"#Page_107">107</a></span></li> +<li>Azt mondják <span class="ralign"><a href= +"#Page_110">110</a></span></li> +<li>Püspökladány <span class="ralign"><a href= +"#Page_113">113</a></span></li> +<li>Dátum <span class="ralign"><a href= +"#Page_116">116</a></span></li> +<li>Példa nélkül lesz <span class="ralign"><a href= +"#Page_119">119</a></span></li> +<li>Vaskrajcár <span class="ralign"><a href= +"#Page_122">122</a></span></li> +<li>Szivaros <span class="ralign"><a href= +"#Page_124">124</a></span></li> +<li>Francia kenyér <span class="ralign"><a href= +"#Page_127">127</a></span></li> +<li>Szinház <span class="ralign"><a href= +"#Page_129">129</a></span></li> +<li>Fátyol <span class="ralign"><a href= +"#Page_132">132</a></span></li> +<li>Románok <span class="ralign"><a href= +"#Page_135">135</a></span></li> +<li>Békeajánlat <span class="ralign"><a href= +"#Page_138">138</a></span></li> +<li>Hindenburg meg a többi baba <span class="ralign"><a href= +"#Page_141">141</a></span></li> +<li>Béke meg zsemlye <span class="ralign"><a href= +"#Page_144">144</a></span></li> +<li>Téli hang <span class="ralign"><a href= +"#Page_147">147</a></span></li> +<li>Aranysarkantyu <span class="ralign"><a href= +"#Page_150">150</a></span></li> +<li><span class="pagenum"><a name="Page_211" id= +"Page_211">-211-</a></span></li> +<li>Boldog <span class="ralign"><a href= +"#Page_153">153</a></span></li> +<li>Tizenkettő <span class="ralign"><a href= +"#Page_155">155</a></span></li> +<li>A gólem <span class="ralign"><a href= +"#Page_159">159</a></span></li> +<li>A madarak <span class="ralign"><a href= +"#Page_163">163</a></span></li> +<li>Egy krajcárért <span class="ralign"><a href= +"#Page_166">166</a></span></li> +<li>Korcsolyáznak <span class="ralign"><a href= +"#Page_168">168</a></span></li> +<li>Gyufa és egyéb elbeszélések <span class="ralign"><a href= +"#Page_170">170</a></span></li> +<li>Varjak és mások is <span class="ralign"><a href= +"#Page_174">174</a></span></li> +<li>Krónika vagy miféle <span class="ralign"><a href= +"#Page_177">177</a></span></li> +<li>A föld <span class="ralign"><a href= +"#Page_181">181</a></span></li> +<li>Kisértet a Fehér Házban <span class="ralign"><a href= +"#Page_184">184</a></span></li> +<li>Egy noteszból kitépett levelek <span class="ralign"><a href= +"#Page_188">188</a></span></li> +<li>Felhőrongyok <span class="ralign"><a href= +"#Page_194">194</a></span></li> +<li>A bolond <span class="ralign"><a href= +"#Page_202">202</a></span></li> +<li>Prológus <span class="ralign"><a href= +"#Page_206">206</a></span></li> +</ul> +<hr class="chap" /> +<p><span class="pagenum"><a name="Page_212" id= +"Page_212">-212-</a></span></p> +<div class="chapter"> +<h2>SAJTÓHIBÁK HELYREIGAZITÁSA.</h2> +</div> +<p>A <b>194. oldalon</b> felülről 2-ik sorban „körlécei“ helyett +„körlócái“ olvasandó.</p> +<p>A <b>198. oldalon</b> felülről 3-ik sorban „mit“ helyett „amit“ +olvasandó.</p> +<p>A <b>200. oldalon</b> felülről 13-ik sorban „Bágyadtan“ kezdetü +mondat egészen a pontig helyesen igy olvasandó: „Bágyadtan +emlékszem életének és a világért való háborujának hosszu könyvére, +minden imádott könyvre sziv nélkül emlékszem és ugy vannak bennem +mind a könyveknek betüi, melyeket a megbukott világban olvastam +volt, mintha vizirássá váltak volna, mintha nem lenne semmi drága +könyveimben, ha visszanyitnék beléjök, csak üres papirlapok.“</p> +<p>A <b>201. oldalon</b> felülről 2-ik sorban „tehetetlenség“ +helyett „lehetetlenség“ olvasandó. – Az 5-ik sorban pedig +„rózsahévvel“ helyett „rózsa hévvel“ olvasandó.</p> +<hr class="chap" /> +<div style='text-align:center'>*** END OF THE PROJECT GUTENBERG EBOOK 75651 ***</div> +</body> +</html> + |