diff options
Diffstat (limited to '75582-h')
| -rw-r--r-- | 75582-h/75582-h.htm | 4330 | ||||
| -rw-r--r-- | 75582-h/images/cover.jpg | bin | 0 -> 116058 bytes | |||
| -rw-r--r-- | 75582-h/images/i001.png | bin | 0 -> 3218 bytes |
3 files changed, 4330 insertions, 0 deletions
diff --git a/75582-h/75582-h.htm b/75582-h/75582-h.htm new file mode 100644 index 0000000..c9ebea4 --- /dev/null +++ b/75582-h/75582-h.htm @@ -0,0 +1,4330 @@ +<!DOCTYPE html PUBLIC "-//W3C//DTD XHTML 1.0 Strict//EN" + "http://www.w3.org/TR/xhtml1/DTD/xhtml1-strict.dtd"> +<html xmlns="http://www.w3.org/1999/xhtml" xml:lang="hu" lang="hu"> +<head> +<meta name="generator" content= +"HTML Tidy for HTML5 for Linux version 5.7.45" /> +<meta http-equiv="Content-Type" content= +"text/html; charset=utf-8" /> +<meta http-equiv="Content-Style-Type" content="text/css" /> +<title>A fehér páva by Ferenc Herczeg | Project Gutenberg</title> + +<style type="text/css"> +/*<![CDATA[*/ +body { + margin-left: 10%; + margin-right: 10%; +} + +h1,h2 { + text-align: center; + clear: both; + line-height: 200%; +} + +h2 { + margin-top: 2em; +} + +p { + margin-top: 0.75em; + margin-bottom: 0.75em; +} + +body > p { + text-align: justify; + text-indent: 1.5em; +} + +hr { + width: 33%; + margin-top: 2em; + margin-bottom: 2em; + margin-left: auto; + margin-right: auto; + clear: both; +} + +hr.chap {width: 65%} + +.pagenum { + position: absolute; + right: 2%; + color: gray; + font-size: smaller; + text-align: right; + text-indent:0; +} + +.center { + text-align: center; + text-indent: 0; +} + +.caption-small {font-weight: bold; font-size: small;} + +.caption {font-weight: bold;} + +.caption-large {font-weight: bold; font-size: large;} + +.caption-largest {font-weight: bold; font-size: 2em;} + +.figcenter { + margin: auto; + text-align: center; +} + +.poem { + font-size: 0.9em; + display: table; + margin: auto; + text-align: left; +} + +.figcenter, .figcenter img { + max-width: 100%; +} + +.poem .stanza { + margin: 1em 0em 1em 0em; +} + +.poem span.i0 { + display: block; + margin-left: 0em; + padding-left: 3em; + text-indent: -3em; +} +/*]]>*/ +</style> +</head> +<body> +<div style='text-align:center'>*** START OF THE PROJECT GUTENBERG EBOOK 75582 ***</div> +<hr class="chap" /> +<div class="chapter"></div> +<div class="figcenter"><img src="images/cover.jpg" alt="" title= +"" /></div> +<hr class="chap" /> +<p class="center"><span class="caption">HERCZEG FERENC +MUNKÁI</span></p> +<p class="center"><span class="caption-large">A FEHÉR +PÁVA</span></p> +<hr class="chap" /> +<p class="center"><span class="caption-large">HERCZEG FERENC +MUNKÁI</span></p> +<p class="center"><span class="caption-largest">A fehér +páva</span></p> +<p class="center"><span class="caption">Kisvárosi +történet</span></p> +<p> </p> +<p> </p> +<div class="figcenter" style="width: 78px;"><img src= +"images/i001.png" alt="Magyart a magyarnak" title= +"Magyart a magyarnak" /></div> +<p> </p> +<p> </p> +<p class="center"><span class="caption">BUDAPEST, 1911</span></p> +<p class="center"><span class="caption-small">SINGER ÉS WOLFNER +KIADÁSA</span></p> +<hr class="chap" /> +<p class="center"><span class="caption-large">HERCZEG +FERENC</span></p> +<h1>A fehér páva</h1> +<p class="center"><span class="caption">Kisvárosi +történet</span></p> +<p> </p> +<p> </p> +<div class="figcenter" style="width: 78px;"><img src= +"images/i001.png" alt="Magyart a magyarnak" title= +"Magyart a magyarnak" /></div> +<p> </p> +<p> </p> +<p class="center"><span class="caption">BUDAPEST, 1911</span></p> +<p class="center"><span class="caption-small">SINGER ÉS WOLFNER +KIADÁSA</span></p> +<p class="center"><i>Minden jogot fenntartunk.</i></p> +<p class="center"><span class="caption-small">BUDAPESTI HIRLAP +NYOMDÁJA.</span></p> +<hr class="chap" /> +<p><span class="pagenum"><a name="Page_5" id= +"Page_5">-5-</a></span></p> +<div class="chapter"> +<h2><i>Bevezetés.</i></h2> +</div> +<p>Tíz esztendővel ezelőtt – ma 1909-ben élünk, ugyebár? – nem volt +még vasútja Varjas városának. A kis város ugyan alig esik +ötven-hatvan kilométernyire Budapesttől, az útak azonban mindenkor +igen rosszak voltak és így Varjas a valóságban távolabb volt, mint +Szeged, vagy akár Kolozsvár. A varjasiak sohasem voltak +kapaszkodók, országos emberek nem igen kerültek ki közülük és így +nem is volt sok keresni valójuk odafönn. A városuk, ha kicsi fészek +volt is, az ő szemükben a világ közepe volt és jól megélt a maga +emberségéből, akár egy középkori kis köztársaság, vagy a nagy óceán +egy félreeső szigetországa. Központja volt az egész gazdag Topoly +völgyének és tizenöt falu parasztsága járt be a vásárokra. Ezek +mind a varjasi kereskedő urak adófizető jobbágyai voltak.</p> +<p>Ha varjasi emberek Budapesten jártak, hazaérkezésük után nem +győztek eleget sopánkodni a fővárosi <span class="pagenum"><a name= +"Page_6" id="Page_6">-6-</a></span> lármán és az ottani drágaságon. +A villámos vasút éjfélig zakatol, egy tojás ára pedig három-négy +krajcár.</p> +<p>Ez az utóbbi adat valósággal dühbe hozta a varjasi +gazdasszonyokat. Hogy vannak emberek, akik télen-nyáron Budapesten +laknak, hallgatják az örökös lármát és mindig négy krajcárjával +veszik a tyúktojást, az a varjasiak szemében oly rejtelmes jelenség +volt, melyre senki sem tudott kielégítő magyarázatot adni. +Emlegették ugyan, hogy a pestiek nem igen főznek otthon, inkább +korcsmában esznek és aludni is többnyire nappal szoktak, ez azonban +nem volt magyarázat, ha becses megfigyelésszámba mehetett is. Úgy +kell lenni mégis, hogy a budapestiek démoni ügyességü felekezet, +mely egyebek között ahhoz is ért, hogy keresztül bujjon az +egyszeregy vaskerítésén. E gyanús képességükért azonban senki sem +irigyelte és senki sem becsülte őket Varjason.</p> +<p>Az állandó összeköttetést a fővárossal a kereskedelmi ügynökök +és az egyetemi hallgatók tartották fönn. Az ügynökökkel szívesen +kötöttek üzletet a varjasiak, egyébként azonban nem vették komolyan +az ilyen jött-menteket. Azok persze egyre a hiányzó vasutat +emlegették. Ők egy napi keserves kocsikázás után döcögtek le +Varjasra, pedig ha gyorsvonat járna, akkor egy ujságolvasásba +kerülne az egész út. A varjasi kereskedő uraknak azonban volt egy +különös, fölényes mosolyuk a reform-ügynökök számára. A mosoly +körülbelül <span class="pagenum"><a name="Page_7" id= +"Page_7">-7-</a></span> ezt jelentette: Persze, persze, hogy aztán +a pesti cégek kiszipolyozzák az egész Topolyságot!</p> +<p>A kereskedőknél is nagyobb ellenségei voltak a vasútnak a +talyigások. Azok vasvillára kaptak, ha valaki a gőzkocsit +emlegette. Pedig szavuk volt a külső soron.</p> +<p>Az egyetemi hallgatók – rendszerint csak hárman, négyen voltak +fönn egyszerre – mind vasútpártiak voltak. A fiúk, ha hazajöttek +vakációra, furcsa pesti szabásu ruhákat és még furcsább nézeteket +hoztak magukkal. Szidták a varjasi kövezetet és a világítást, nem +kevésbbé a polgármestert és a rendőrkapitányt, sűrűn emlegették a +modern kort és a haladást. Ha azután mint diplomás emberek tértek +meg, egy ideig még bosszantották polgártársaikat a pesti ruháikkal, +meg a reformötleteikkel, egy-két esztendő múlva azonban lekopott +róluk mind a kettő, a fiúk meghíztak és elcsendesedtek, +megbecsülték a polgármestert, összetegeződtek a városi kapitánnyal, +szóval szakasztott olyan varjasiak lettek, mint a többiek.</p> +<p>Ha a nyílt színvallásig nem is jutottak el, azért tíz +esztendővel ezelőtt már két érzelmi táborba sorakoztak a varjasiak: +a vasutasok és a talyigások táborába, ahogyan tréfásan nevezték +egymást.</p> +<p>Egyelőre a kis város még ravasz mosollyal az ajkán folytatta +Csipkerózsa-álmát. Ha történetesen a lánchídas fővárosról álmodott, +akkor pillanatnyi hangulatához <span class="pagenum"><a name= +"Page_8" id="Page_8">-8-</a></span> képest két különböző Budapest +jelent meg előtte, vagy a vasutasoké, vagy a talyigásoké. Az egyik +az ifjúság dicsőségében ragyogó metropólis, a magyar király, a +szuverén országgyülés, a nemzeti kultura székhelye, Európa legszebb +városa, a magyarság büszkesége és reménysége. A másik a lármás, +mocskos házrakás, idegen, veszedelmes emberek tanyája, honnan +festett haju nők és mesés szemérmetlenségü férfiak özönlenek szét +az országban.</p> +<p>Az igénytelen események, melyeket elmondani fogunk, abban az +időben adták elő magukat, midőn a kis Varjas nagyhirtelen fölriadt +és végleg fölébredt százesztendős álmából. <span class= +"pagenum"><a name="Page_9" id="Page_9">-9-</a></span></p> +<div class="chapter"> +<h2>I.</h2> +</div> +<p>Hogy mi köze Varjas város nevének a varjúhoz, azt nem tudni. +Bizonyos azonban, hogy ősszel és télen sehol a világon nem látni +annyi varjút, mint a Topoly völgyében. Ősszel olykor hihetetlen +nagy számmal vonulnak a folyó fölött, mintha fekete hópelyhek +kavarognának a ködös égen. Télen pedig ellepik a kopasz akácfákat +és kétségbeesett, gyáva károgással siratják sorsukat.</p> +<p>De ki gondol most ködre, télre? A korai nyár tüzes fényözönt +borít Varjas városára és az egész zöld Topoly-völgyre.</p> +<p>A varjasi Kossuth Lajos-utcán, melyet egyébként mindenki csak +főutcának nevez, egy büszke tartásu, öreg magyar ment végig. +Karneolgombos, szürke magyar ruhát és fényesre kefélt csizmát +viselt. Igen szép aggastyán volt, jól esett ránézni a dús ezüst +hajára és a nemes vágásu, piros arcára. Ha ránézett az ember, +<span class="pagenum"><a name="Page_10" id= +"Page_10">-10-</a></span> azokra a régi kőnyomatokra gondolt, +melyek hazafiakat és mártirokat ábrázolnak és melyeknek szemlélése +fenkölt és meghatott érzéseket ébreszt. Az öreg úr ezt alkalmasint +tudta is, mert bizonyos kacérsággal stilizálta külsejét. A +cérnagombos, hófehér vászoningén aranyrojtos nyakkendőt viselt, a +nyitott dolmánya alatt nyakbavető aranylánc fénylett, a kezében +pedig meggypirosra szívott, karcsú tajtékpipát tartott.</p> +<p>A szép öreg Ábel Péter volt, Varjas város országgyülési +képviselője. A Házban állandó irigység tárgya, mivel az övé volt az +ország leghűségesebb kerülete. A kiegyezés óta mindig egyhangú +választása volt. Az öreg úr arról is nevezetes volt, hogy sohasem +szólalt még föl a képviselőházban. Méltóságos módon hallgatag +férfiú volt és alkalmasint ennek a tulajdonságának köszönhette, +hogy Deák Ferenc valamikor a barátságára méltatta. A haza bölcse a +nagy alkotások napjaiban szükségét érezte, hogy egyik-másik tervét +beszéd közben kidolgozza és Ábel Péternél jobbizlésü és +tapintatosabb hallgatója nem volt az országban. Ábel volt a tiszta +verem, melyben a nagy férfi a maga termésének fölöslegét +elrakta.</p> +<p>Péter úr törvényhozói tevékenysége mostanában abban merült ki, +hogy mint násznagy és keresztapa emelte a varjasi családi ünnepek +díszét. Amellett azonban mindig meg tudta óvni állásának +tekintélyét, melytől maga is át volt hatva, akár a miséző pap, a +választói <span class="pagenum"><a name="Page_11" id= +"Page_11">-11-</a></span> pedig bizonyos hazafias meghatottságot +éreztek, valahányszor szemtől-szembe látták.</p> +<p>– Péter bácsi!</p> +<p>Egy csengő női hang szólította a nevén. Az öreg megfordult. Az +arca földerült.</p> +<p>– Jó napot, kis leány!</p> +<p>A <i>kis leány</i> fél fejjel magasabb volt, mint Ábel Péter. A +profilja hasonlított az öreg úr büszke, nemes és finom arcélére. A +szeme azonban nem hasonlított senkiére, hanem egészen egyéni, +csodálatos tüzű szem volt. A leány, aki egyébként is igen szép és +előkelő teremtés benyomását tette, már lehetett vagy huszonkét, +talán huszonnégy esztendős is. A neve Ábel Mariska volt. Gyermeke +volt Ábel Pálnak, Péter úr fivérének.</p> +<p>– Honnan jössz? – kérdezte Péter úr, akit szokatlan módon +élénkké tett kedvencének társasága.</p> +<p>– A temetőben voltam. Ma van szegény jó édesmama halálának +évfordulója. Aztán benéztem Miklós bácsihoz és Etelka nénihez.</p> +<p>– Hogy van Miklós? Megbékült már Etelkával?</p> +<p>– Dehogy! Egy szobában találtam őket, de most sem beszélnek még +egymással. Miklós megkért, csináljam ki Etelka néninél, hogy a +reggeli kiflijét adja neki egészben. Etelka ugyanis mindig apró +darabokra vagdalja és Miklós ezt utálja.</p> +<p>– És sikerült kicsinálni? <span class="pagenum"><a name= +"Page_12" id="Page_12">-12-</a></span></p> +<p>– Nem sikerült. Etelka azt mondja, annak úgy kell lenni. Hogy +mért, azt nem mondta meg.</p> +<p>A harmadik testvér, Ábel Miklós szomorú rabsága olyan régi +keletü és megszokott dolog volt a családban, hogy egyikük sem vette +nagyon komolyan. Mariska a nagybátyja karja alá fűzte keztyűs +kezét. Összevágó léptekkel mentek végig a főutca keskeny +téglajárdáján. A szépségükkel, a nemes és öntudatlan +büszkeségükkel, az egész lényüket jellemző tartózkodásukkal mind a +ketten erősen arisztokratikus benyomást tettek.</p> +<p>– Egészen elfuladok az akácvirág-illattól, pedig nagyon +szeretem! – mondta a leány.</p> +<p>Hogy, hogy nem, az öreg úr most vette csak észre, hogy +akácnyílás ideje van. Pedig Varjason ez fontos időszak volt, mert a +főutca teli volt öreg akácfákkal és ilyenkor az egész város +menyasszonyi díszbe öltözött.</p> +<p>Varjas különben ócska, de rendes kis város volt. A Grassalkovich +hercegek valamikor itt is urak voltak és kis kastélyt építettek +maguknak a főutcán, a mai városházát, mely mintául szolgált a +gazdag kereskedők lakóházaihoz. Nem volt a főutcán ház, mely száz +esztendőnél fiatalabb lett volna és nem Mária Terézia korának +szeretetreméltóan ünnepies vonalait mutatta volna.</p> +<p>A széles utca, melynek végében a régi templom emelte égnek lapos +tornyát, most egészen néptelen volt. Csak a sárga házak ablakainak +potrohos vasrácsa mögül <span class="pagenum"><a name="Page_13" id= +"Page_13">-13-</a></span> pislantott ki itt is, ott is egy-egy +kiváncsi női fej. Egyik-másik fej hirtelen eltünt, hogy aztán +másodmagával jelenjen meg újból. Mariska oly jól ismerte mind +ezeket az embereket, hogy azt is el tudta képzelni, mit beszélnek +most egymás között.</p> +<p>– A fehér ruhája van rajta!</p> +<p>– A szoknya régi, de a blúz új.</p> +<p>– Miféle kalapja van?</p> +<p>– A tavalyi szalma.</p> +<p>– A virágdíszét ismerem, azt levette a rózsaszínü +kalapjáról.</p> +<p>A városháza előtt egy <i>pesti emberrel</i> találkoztak össze. +Hogy fővárosi, azt meg lehetett ismerni az öltözködéséről, +különösen a drappszínü gamásnijáról. Ilyet varjasi ember dehogy +merne fölvenni. Szélesvállu, zömöktermetü, barnaarcu, nyírottbajszu +fiatal férfi volt. A hóna alatt sárga okmánytáskát hozott. Amint +megpillantotta Péter urat, könnyedén megemelte kalapját.</p> +<p>– Jónapot, képviselő úr!</p> +<p>Mariska meghökkent. Ő annyira megszokta, hogy nagybátyját +mindenki nagyságos úrnak szólítsa. Az idegen újból megszólalt:</p> +<p>– Tudja, mi az újság, képviselő úr? Meglesz a vasút!</p> +<p>Éles, kiméletlen hangon beszélt. Péter úr most már megállott és +kezet fogott vele. Az idegen szertartásos <span class= +"pagenum"><a name="Page_14" id="Page_14">-14-</a></span> +hidegséggel meghajolt Mariska előtt és az öreg úr ekkor bemutatta +hugának:</p> +<p>– Hiszen ismered tán? Jenő, a fekete elefánt mérnök fia.</p> +<p>Minden kicsinylő szándék nélkül mondta, a fiatalembernek azonban +mégis rosszul esett a furcsa körülírás.</p> +<p>– Toll Jenő mérnök vagyok, – mondta száraz rendreutasítás +hangján.</p> +<p>Anélkül, hogy valaki hívta volna, elkísérte őket. Mialatt +beszélt, Mariska egyszer sem pillantott reá, de azért igen alaposan +végignézte. Az ő titka volt, hogyan.</p> +<p>– A vasút most már meglesz, ha nem is akarja a város, – mondta a +mérnök. – Érinteni fogja Varjast és végig fog menni az egész Topoly +völgyén. A csirke ára drágább lesz Varjason, a talyigások pedig +prüszkölni fognak, de a csirke és a talyigások kedvéért nem lehet +útjában megállítani a huszadik századot.</p> +<p>A képviselő óvatos magyar volt, mint a hallgatag emberek +általában. Amit magában elgondolt, az talán nem volt mindig okos +dolog, de ostobaságot még sohasem hallott tőle senki. Tudta, hogy a +vasúttal nem lehet polemizálni, az elgázolja az embert. Azért +rejtélyes hallgatásba merült. Mariska a szíve mélyén vasútpárti +volt – a fiatalok mind azok voltak – de most valami <span class= +"pagenum"><a name="Page_15" id="Page_15">-15-</a></span> kínos +megdöbbenésfélét érzett. Miért lármázik tulajdonképpen ez az +ember?</p> +<p>Egy nyitott boltajtó előtt haladtak el. Valami kellemetlen illat +csapta meg orrukat, valami illat, mely a petroleum, a besózott hal +és a pálinka motivumainak vegyüléke volt. Az ajtó fölött egy +kuvasznyi fekete elefánt függött cégér gyanánt. Ez volt a Toll-féle +fűszeres bolt.</p> +<p>A mérnök megint beszélni kezdett, de ezúttal nyugodtan és +okosan. Lehet, hogy az apai bolt illata józanította ki hatalmi +mámorából.</p> +<p>– A nagy kulturintézményeknél az a csodálatos, hogy ha kezdetben +sértenek is egyéni érdekeket, végeredményben mindenkinek hasznára +vannak…</p> +<p>Ezt a tételét bővebben kifejtette és Mariska most már érdeklődve +hallgatta. Tényleg eszes ember volt. De azután megint mondott +valamit, amitől fölszisszent a leány jóizlése.</p> +<p>– Én mindig elérem azt, amit akarok!</p> +<p>Mialatt mondta, erősen Mariska szeme közé nézett. A vasútra +vonatkoztatta, de olyan hangon mondta, hogy fenyegetésnek is +vehette volna az ember. A leány ajka szélén egy mosoly árnyéka +futott végig. Sok gőg és egy parányi gonoszság volt a mosolyában. +Eh, mégis csak közönséges emberek ezek a fekete elefántok!</p> +<p>Most elérték Ábelék házát. Nagy, sárga, kissé szigorú és +zárkózott külsejü sarokház volt. Az óriás, kerek <span class= +"pagenum"><a name="Page_16" id="Page_16">-16-</a></span> +kapuboltozat fölött aránytalanul keskeny vaserkély rúg ki. Az +erkélyen vödrökbe ültetett tuja-bokrok zöldelnek. A főutca felé van +az üzlet. Fekete táblán lendületes, vékony aranyírás: <i>Ábel +Menyhért és fiai</i>. A tábla fölött fából faragott fehér páva a +boltcégér. Lobogva görbülő bádogszalagon a kevély fölírás: +<i>Alapíttatott 1815</i>.</p> +<p>A cégtulajdonos, Ábel Pál, ott áll a nyitott ajtóban. Magas, +szigorú férfi. Nem olyan magyaros, mint Péter bácsi; a hosszú, +fekete kabátjával, a szemüvegével és az őszülő pofaszakállával +inkább egy külföldi diplomatára emlékeztet. Az Ábelek mind ilyen +előkelők voltak, külsőleg is, lelkileg is. Emberemlékezet óta +vászonnal, selyemmel, ruhakelmékkel és rövidárúkkal kereskedtek. A +közönség fényűzési hajlamait elégítették ki és a foglalkozásuk +arisztokratákká tette őket.</p> +<p>Milyen más volt ez a bolt, mint a fekete elefánté! Odaát az +örökös petroleum- és sajtszag, itt a fonnyadt virágra emlékeztető +illat uralkodik. Az elefántban piroskezü, farkasfogu, trágár +beszédü segédek szolgálják ki a vihogó cselédlányokat és a +szíverősítőre szomjas parasztokat, a pávában halványarcu, komoly és +csendes urak terítik a csillogó selyemszövetet meghatottan mosolygó +menyasszonyok elé. A két kereskedő-család között is nagy a +különbség. Ahány Toll van, az mind zömök, pirosképü, vakondokszemü, +lármás ember. A férfiak kikapósak, az asszonyaik a konyhában +<span class="pagenum"><a name="Page_17" id= +"Page_17">-17-</a></span> élnek, a gyermekeik pedig a város +legvásottabb porontyai. Ez a Jenő is –! Gyermekkorában került el +hazulról, első tanuló volt minden iskolában, díjakat nyert – és +mégis, hogy megérzett rajta a fűszeres!</p> +<p>Mariska hűvösen elbúcsúzott a fiatal mérnöktől. Az apja még +mindig ott állott a boltajtóban, de azért ő a kapu felé ment. +Ábelék azt tartották, hogy az üzlet és a család két különböző +dolog, amit nem szabad összekeverni.</p> +<p>A mérnök azalatt a városháza felé ment.</p> +<p>– Hogy fúj a fehér páva! – mormogta bosszúsan nevetve. +<span class="pagenum"><a name="Page_18" id= +"Page_18">-18-</a></span></p> +<div class="chapter"> +<h2>II.</h2> +</div> +<p>A fehér páváék a családi ház első emeletén laktak. A kapu alól +szép, szőnyeges lépcső vezetett föl. A lépcsőház dísze a színes +üvegü ablak és a nagy gipszszobor volt, mely Flóra istennőt +ábrázolta. Ezt a lépcsőt azonban csak ritka, ünnepi alkalmakkor +használták, hétköznapokon mindig zárva tartották, hogy ne kopjon +hiába a virágos hollandi szőnyeg és a háziak a konyha mellett lévő +hátsó lépcsőn jártak. Ábel Mariska gyermekkori fantáziáját nagyon +izgatta az örökké zárt lépcsőház ünnepélyes kápolna-hangulata. Mint +kis leány olykor óvatosan megemelte a felső üvegajtó függönyét és +visszafojtott lélegzettel nézte a hallgatag fehér szobrot, melyre +szelid és titokzatos lila fényfoltokat vetett a színes ablak. Úgy +félt a szobortól, mint valami halottól és mégis úgy vonzódott +hozzá, mint házuk jó géniuszához. Valahogyan elhitette magával, és +ötletétől még nagyleány korában sem tudott szabadulni, <span class= +"pagenum"><a name="Page_19" id="Page_19">-19-</a></span> hogy a +szobor régen meghalt édesanyjának vonásait viseli.</p> +<p>Mostanában minden szombaton zeneestély volt Ábeléknál. A +házigazda gordonkán játszott, Mariska pedig zongorán kísérte. A +vendégek kevesen voltak. A képviselő, a szegény Ábel Miklós a +feleségével, továbbá Viola néni és Manliusz úr, a cég régi +könyvelője.</p> +<p>Mivel a vendégek a ház hátsó lépcsőjén érkeztek, először az +ebédlőbe, onnan pedig Ábel Péter hálószobájába léptek. Ez +kellemetlen volt, de nem lehetett róla tenni. A szalon, melyben a +vendégeket fogadták, igen nagy szoba volt. A falai égszínkékek +voltak, a bútorai kanárisárga selyemből készültek, a szekrények és +a zongora pedig aranysárga topolyafából. A szalont hetenkint csak +egyszer használták, kissé naftalinszagu is volt, a szekrényeken +pedig Viola néni befőttes üvegei sorakoztak.</p> +<p>A zongorán két ezüstgyertyatartó állott (az aranyozott facsillár +színes viaszgyertyái csak a dísz kedvéért voltak ott), a remegő, +vörhenyes fénykörben ma is együtt ült a kis társaság.</p> +<p>Ábelék rendszerint klasszikus zenét műveltek, ma azonban Pál úr +csupa Chopin-darabot játszott. Ő tudta, hogy miért. Ma volt a +felesége halálának huszadik évfordulója és Chopin a boldogult +kedves zeneköltője volt. A családban különben is a megboldogult +fedezte föl és fejlesztette ki a zenei tehetséget. Lengyel eredetü +<span class="pagenum"><a name="Page_20" id= +"Page_20">-20-</a></span> leány volt, édesapja mint osztrák +katonatiszt vetődött az országba. Valószínü, hogy a polyák slachta +leányát csak a nagy nyomoruság, melyben korhely édesapja halála +után visszamaradt, vitte reá, hogy a vászon- és rövidáru-kereskedő +felesége legyen. Mariska annyit tudott csak édesanyjáról, hogy +nagyon szép és szomoru asszony volt, hogy bálványozta daliás és +haszontalan édesapját, hogy sohasem tudott megtanulni magyarul, +hogy örökké cigarettázott és hogy igen fiatalon halt meg, +tüdővészben. Az apja nevét Lihnovszkinak, a magáét pedig +Lihnovszkának ejtette és haragudott, ha ezt valaki eltévesztette. +Semmi sem maradt utána, csak egy üres, szomoru ágy Ábel Pál +homályos hálószobájában és egy viasz menyasszonyi koszoru, melyet +ovális aranykeretben őrizték. Lefesteni vagy lefotografáltatni soha +sem engedte magát, mivel türhetetlennek találta az ötletet, hogy az +arcképe tovább éljen, mint ő. Ha már menni kell, mindenestől el +akart menni. Az Ábel-családban tehát ma úgy élt a szép Lihnovszka +emléke, mint egy nagyon előkelő idegené, aki rövid időre +megtisztelte látogatásával szerény házukat.</p> +<p>Chopin! A tüzes, szomoru és könnyelmü hanghullámok elárasztották +a sárga szobát és fölidézték a szép Lihnovszka emlékét. Pál úr +legalább egyre a feleségére gondolt és a gordonka édesen panaszos +hangja úgy meghatotta és ellágyította, mintha a halott asszony +beszédét hallaná. Az is olyan tüzes, szomoru és könnyelmü +<span class="pagenum"><a name="Page_21" id= +"Page_21">-21-</a></span> volt. Ábel Pál különben csak azóta +értette meg olyan jól a feleségét, amióta az már nem élt. Míg +együtt voltak, sok félreértés volt közöttük. Őszintén szólva, sokat +is gyötörte az asszonyt, főleg a későnkelése és az örökös +cigarettázása miatt. És mialatt most megenyhülve kért bocsánatot a +halottól azért, hogy soha nem igyekezett megérteni, két lépésnyire +tőle egy fiatal lány ült, aki megdöbbentően hasonlított a néhai +Lihnovszkához és akit Ábel Pál épp oly kevéssé ismert, mint azt a +másikat. Az ő Mariska leánya.</p> +<p>A leány halvány arccal, félig lehunyt szemmel ült a zongora +előtt. A remegő gyertyafény arany vonallal rajzolta körül finom +profilját. Szívét megkerítette a lengyel zene érzékies ereje. Ő +bizony nem gondolt szegény édesanyjára, hanem átengedte magát a +forró és piros áramlásoknak, melyek a vérében keringtek. Amióta +nagy leánnyá lett, mindjobban elvesztette ellenálló képességét a +zenével szemben, mely úgy hatott az idegeire, mint az alkohol. A +tisztes rokonság bizonyára megszeppent volna, ha ebben a +pillanatban alája nézhetett volna a polgárleány fehér +álarcának.</p> +<p>A rokonság azonban most más egyébbel volt elfoglalva. Viola +néni, Pál úr vénkisasszony-huga, aki a lengyel asszony halála óta a +háztartást vezette, éppen a rémülettől megkövült arccal fülelt az +ebédlő felé, ahonnan patkós cselédcsizmák kiméletlen dobogása +hallatszott. Micsoda trampli az a Veron! Péter úr, a képviselő, +<span class="pagenum"><a name="Page_22" id= +"Page_22">-22-</a></span> méla epedéssel szemlélte meggyszínüre +szívott tajtékpipáját. Bizony jó volna már rágyujtani! A képviselő +karosszéke mögött furcsa kis alak lappangott a homályban. Olyan +kicsi ember, hogy alig érte föl fejjel a karosszék támláját, a +zömök, törpe-testén azonban domboru homloku, dülledt szemü, lengő +szakállu, hatalmas és gőgös Jupiter-fej ült. Ez Manliusz úr volt, +Ábelék régi könyvvezetője, egy erdélyi száz ember. Huszonöt +esztendő óta szolgálta már a céget, kifogástalanul, jéghideg és +gépies buzgalommal. Mindenki becsülte, de tulajdonképpen senki sem +ismerte és senki sem szerette. Pál úr tudta, hogy a kis ember +egyetlen nagy szenvedélye a zene, azért egyszersmindenkorra +meghívta a szombati estékre. Manliusz úr állandóan a képviselő +mellett szokott tartózkodni, mivel az épp olyan hallgatag ember +volt, mint ő maga.</p> +<p>Még két ember volt a szobában: a szegény Miklós bácsi és Etelka +néni. Miklós, akiről csak az elnézés és a sajnálkozás hangján +szoktak megemlékezni a családban, valami különös félreértés +következtében túlkorán kivonatott az élet forgalmából és úgyszólván +raktáron kopott meg. Mint legidősebb Ábel-fiunak tulajdonképpen +neki kellett volna átvenni a hitbizomány jellegü Fehér pává-t, de +hamarosan kitünvén róla, hogy komoly kereskedői munkára nem +használható, a családi tanács Pál urat állította a cég élére. +Miklós egyébként, mint a léha emberek általában, bámulatosan jól +tartotta <span class="pagenum"><a name="Page_23" id= +"Page_23">-23-</a></span> magát és ma is fiatalabbnak látszott a +két öccsénél. Bár évtizedek óta ki nem mozdult Varjasról, most is +bécsi divat szerint öltözködött még, igaz, hogy a hatvanas évek +bécsi divatja szerint. Kondor pofaszakállt viselt, a füle fölött +előre fésülte a haját és kegyeletes szeretettel csüngött az egyenes +karimáju kalapokon, a mélyen kivágott inggallérokon és a +trombita-nadrágokon. Mint fiatal volontőr néhány esztendőt Bécsben +töltött és azóta a deákferencesen mérsékelt, de rendületlenül +hazafias Péter úr bosszúságára, feketesárga érzelmeket ápolt +szívében. Miklós bácsi élete akkor vett tragikus fordulatot, midőn +ő, Bécs városának legléhább volontőrje, először hallgatott az +okosság és a tisztesség szavára. Ő akkoriban megismerkedett +Gallmayer Pepivel és a híres szubrett elragadóknak találta a mókás +dalokat, melyeket a <i>szép Niki</i> gitárkíséret mellett elő +tudott adni.</p> +<p>– Niki, magát az Úristen is szinésznek teremtette! – kiáltotta a +diva.</p> +<p>Később pedig, midőn egy grófi műpártoló jóvoltából az asztalt +már megszámlálhatatlan pezsgős üvegek borították, a művésznő így +szólt hozzá:</p> +<p>– Matras tányérmosó volt a korcsmában, mégis híres művész lett +belőle… Gyere holnap hozzám, te rőfös lovag, én és a gróf +megmutatjuk neked az utat, mely a vászonkereskedésből a szinpadra +vezet…</p> +<p>Másnap azonban levél érkezett Varjasról, amelyben <span class= +"pagenum"><a name="Page_24" id="Page_24">-24-</a></span> sürgősen +hazaszólították Miklóst, hogy megtartsa eljegyzését Éber Etelkával, +a város leggazdagabb leányával.</p> +<p>Herkules a válaszúton! A bűn: Gallmayer Pepi és a színpad; az +erény: Éber Etelka és a vászonkereskedés. Megnehezítette a +választást az a körülmény, hogy a bűnös démon gömbölyü, elmés és +szeretetreméltó volt, az erény varjasi nemtője pedig sovány, +nagyorru, hideg és arrogáns. Ábel Miklósban felülkerekedett a +nyárspolgár és ő az erényt választotta. Vesztére, mert hamarosan +kitünt, hogy az erényes élethez sincs több tehetsége, mint a +kereskedelmi pályához. Az erény egy keselyüorru, mogorva, +fanatikusan rendszerető és maniakusan fukar asszony alakjában +uralkodott fölötte. Miklós gyönge legény volt arra, hogy összetörje +láncait és megelégedett azzal, hogy szívós és alattomos +gerillaháborúval védekezzék zsarnoka ellen.</p> +<p>Újabban már nem is beszélt a feleségével, hanem vagy írott +cédulák segítségével érintkezett vele, vagy a takarítónőt használta +parlamentair gyanánt. Hanem azért mindig együtt voltak és mindig +egymással foglalkoztak. Most is, mialatt Chopin zenéje biboros és +aranyos ködöt borított a lelkekre, az asszony szimatoló ösztöne +megneszelte Miklós egy földalatti gondolatát és tüstént üldözőbe +vette. Ábel Miklós a műértő gyönyörüségével szemlélte a zongora +előtt ülő hugát. Milyen megkapóan, milyen meghatóan bájos ez a nagy +<span class="pagenum"><a name="Page_25" id= +"Page_25">-25-</a></span> gyermek! Nemes telivér… Hogy lüktet finom +bőre alatt az ifjúság tűze! Miért kellett ennek az aranytollu +sólyomnak a varjasi pávaketrecben születnie? Miklós a saját +ifjúságára gondolt. Valószínü, hogy egyszer a leány is ott fog +állani a válaszúton, mint állott ő. Vajjon benne is fölül fog +kerekedni a nyárspolgári ősök vére?</p> +<p>Az aranyfényü vizió egyszerre véget ért; egy gonosz, fekete +árnyék nyelte el, mint a felhő a csillagot. Etelka néni Mariska és +az ura közé húzta a székét. Nem akarta, hogy Miklós nézze a +leányt.</p> +<p>Aztán véget ért a zene és a társaság az ebédlőbe ment. A nagy +függőlámpa alatt ültek, a kerek asztal körül és szótlanul és komoly +arccal teáztak. Mariska segített Viola néninek a kiszolgálásnál. +Etelka néni volt az első, aki megszólalt. Olyasmit mondott, amiről +biztosan tudta, hogy mindenkinek kellemetlen lesz.</p> +<p>– Hát mégis meglesz a vasút. Az a báró Pankotay fogja +megépíteni, a fekete elefánték Jenőjével. A specerájosné el is +dicsekszik vele fűnek-fának, hogy mégis ők győztek.</p> +<p>A vasút volt az Ábel-család veszedelme. Nekik, a művelt és +fölvilágosodott embereknek, ellenezniök kell a vasútat, mert +tudják, hogy az tönkre fogja tenni gazdagságukat. Ha a varjasi +asszonyok negyven perc alatt beszaladhatnak a fővárosba, ugyan +melyikük fogja ruhakelméit a fehér pávánál venni? A fűszereiket +<span class="pagenum"><a name="Page_26" id= +"Page_26">-26-</a></span> azonban soha sem fogják Budapesten +beszerezni, éppen azért engedhetik meg maguknak az elefánték azt a +fényüzést, hogy Varjason mint a haladás előharcosai +szerepeljenek.</p> +<p>Mariska éppen Miklós bácsi elé tette a csészét. Az öreg, akinek +esze olykor furcsán elkalandozott, most megint valami különöset +gondolt.</p> +<p>– Hát nem csalás az, hogy mi vidéki bugrisok ilyen fejedelmi +gyermekkel szolgáltatjuk ki magunkat?</p> +<p>E pillanatban erős csöngetés hallatszott az udvaron. A társaság +meghökkenve nézett össze. Olyan régóta nem szólott már a kapu +harangja, hogy nem tudták mire vélni a dolgot.</p> +<p>– Jézusom, csak nem távirat? – ijedezett Viola néni.</p> +<p>Manliusz úr fölkelt és fölemelt fejjel ment ki, hogy ő majd +megnézi, mi az. Öt perc múlva zavart arccal tért vissza.</p> +<p>– Egy úr van künn. Azt mondja, hogy báró. Pankotay báró. Sürgős +ügyben szeretne beszélni a főnök úrral.</p> +<p>Pankotay báró késői látogatása úgy meglepte a családot, mint +valami váratlan katasztrófa. Veron ugyanis már megágyazott Ábel úr +hálószobájában, leszedvén az ágyról a farámát, a lábszőnyegre +rakván a hímzett papucsokat és az éjjeli szekrényre állítván a +<span class="pagenum"><a name="Page_27" id= +"Page_27">-27-</a></span> vizes poharat, mely puszta ottlétével +húsz esztendő óta elriasztotta az éjjeli szomjúság démonjait. A +hálószobán át tehát nem lehetett már a szalonba menni. Egy +pillanatig mind arra gondoltak, hogy valahogyan vissza kellene +terelni a bárót a főlépcső felé, de az már ott köhécselt akkor az +ebédlő üvegajtója mögött. Lesz, ami lesz, most már be kell +ereszteni.</p> +<p>Pankotay nem jött egyedül, hanem magával hozta Toll Jenőt, a +fekete elefánt mérnök-fiát, amely körülmény természetesen még +gyanúsabbá tette látogatását. Mariska most látta első ízben a bárót +és egészen másnak találta, mint amilyennek elképzelte. Ez egy +vékony, szelid és kissé szomoru arcu, rövidlátó ember volt. +Harmincöt-negyven esztendős lehetett és a szőkesége korai, hamvas +szürkeségbe ment át. Inkább egy szerény professzor, mint mágnás +benyomását tette. Pedig a Pankotayak nagyurak voltak, +Grassalkovich-örökösök.</p> +<p>A báró bocsánatot kért, Pál úr is, de mivel egyszerre beszéltek, +nem igen lehetett megérteni, hogy miért.</p> +<p>– Fenntartom magamnak a szerencsét, hogy alkalmasabb időben +teszek formaszerinti látogatást, ma tulajdonképpen csak +halaszthatatlan üzleti ügyben jövök, – mondta a báró.</p> +<p>Nem éppen kellemetlen csengésü, mély hangja volt. Pál úr egy +úgynevezett üzleti pillantást vetett a családjára és valamennyien +fölkeltek, hogy a mellékszobába <span class="pagenum"><a name= +"Page_28" id="Page_28">-28-</a></span> vonuljanak. A báró azonban +nem eresztette őket. A dolog nem diszkrét természetü, mondta, sőt +meglehet, hogy a hölgyeket is érdekelni fogja… Pál úr egy újabb +intésére valamennyien leültek megint, a férfiak fagyos arccal +bámultak az asztalra, a két néni izgatott várakozással dolgozott +tovább a kötésén, Mariska pedig rejtelmes arccal símogatta a térdén +fekvő macskát. Az egy Péter bácsi kivételével nem igen érintkeztek +még arisztokratákkal és óvatosságból hideg polgárgőggel páncélozták +körül magukat a mágnásarrogancia esetleges támadásai ellen.</p> +<p>Persze, hogy a vasút miatt jött. Pankotay volt a Topoly-völgy +leggazdagabb birtokosa és így neki volt legsürgősebb érdeke, hogy +kiépüljön a vonal. Eleintén kissé hebegve beszélt, nem +nyelvhibából, inkább idegességből, de aztán belemelegedett és +folyékonyan elmagyarázta az egész vasútépítést. Meglátszott rajta, +hogy gyakran mondta már el ezeket a dolgokat. Pál úr imponálónak, +sőt az egész polgári osztályra nézve hízelgőnek találta, hogy egy +nagyúr annyira járatos technikai kérdésekben.</p> +<p>Az ebédlő oszlopos órája (még a Mariska nagyanyjának +staffirjából való ócskaság), mély zengéssel ütni kezdett, aztán +eljátszotta „Das Wandern ist des Müllers Lust“ kezdetü régi német +dalt. Viola néni egy haragos és rendreutasító pillantást vetett az +óra felé, a báró azonban elmosolyodott és halkan mondta: +<span class="pagenum"><a name="Page_29" id= +"Page_29">-29-</a></span></p> +<p>– Nagymama énekel!</p> +<p>Mariskára pillantott és a leány is elmosolyodott. Igen, a vén +óra valóban olyan ünnepélyesen, meghatóan és kissé asztmásan +szokott dudorászni, mint valami nagyfőkötős nagymama.</p> +<p>A szigoru blokád, mely eddig körülvette a bárót, kissé enyhülni +kezdett és Pankotay tekintete most már el mert kalandozni a régi +üvegszekrény felé is. Ebben a szekrényben mindenféle kincsek voltak +összezsúfolva. Csészék és viaszból készült barackok, egy piros +pohár Éljen a haza! fölírással, csigákkal teliragasztott skatulya, +Mariska utolsó bábuja, sókristályok, melyeket a vielicskai +sóbányából hozott emlékül Pál úr, a karlsbádi forrásban +megkövesedett virágok, libacsontokból készült apró karos-székek, +egy tükör-ablaku, papir-várkastély, melyet Manliusz úr ragasztott +össze nagy fáradsággal Mariska számára, talán tizenöt esztendővel +ezelőtt. És – Viola néni szívén rémült szégyenérzés nyilalt végig, +mikor erre gondolt! – egy haszontalan kis porcellán-baba is volt a +szekrényben, egy altwien nőcske, aki a széllel viaskodott és akinek +krinolinos szoknyája alól a harisnyakötőjéig kilátszott a lába… Mit +fog gondolni róluk a báró, ha azt meglátja? Hála Istennek rövidlátó +volt és nem látta meg. Azt mondta:</p> +<p>– Ezek a kedves biedermeyer-nippek most megint igen kapósak!</p> +<p>Hogy az ő ócska ebédlőjük divatos lehessen, az <span class= +"pagenum"><a name="Page_30" id="Page_30">-30-</a></span> egyszerre +megdöbbentette és megörvendeztette Ábelékat. Mariska hálásan +mosolygott és kimondta azt, ami már régen a nyelvén volt:</p> +<p>– Nem iszik egy csésze teát, báró úr?</p> +<p>Oly vakmerő könnyedséggel mondta, hogy a két néni dúlt arccal +hagyta abba a kötést. Megőrült ez a leány? Pankotay azonban kapott +az ajánlaton és Viola néni most már a magáévá tette az ügyet és +kisuhogott a konyhába. Miért, miért nem, a jég egyszerre olvadozni +kezdett. A báró megint a vasútjáról kezdett beszélni.</p> +<p>– Nekem azt mondták, hogy önök ellenzik a vasútat. Önök +alkalmasint attól félnek, hogy a vasút áldozatokat fog követelni +Varjas városától? Ez igen tiszteletreméltó álláspont, de +félreértésen alapul…</p> +<p>(A fekete elefánt fia minden érthető ok nélkül pipacsvörös lett +és közbe akart szólani, a báró azonban, aki egyébként is kissé +félvállról bánt a mérnökkel, egyetlen pillantásával +elnémította.)</p> +<p>Tehát: a vasút semmit sem kér, éppen csak néhány ingyentelket… +Ezekért cserében azonban óriás előnyöket nyújt. A paraszt pénzhez +fog jutni, a Topolyvidék föl fog lendülni – és a többi.</p> +<p>Az összes Ábelek nagy ijedelmére Etelka néni hirtelen lecsapta a +kézimunkáját és szembe fordult a báróval, hogy tudományos vitába +bocsátkozzék vele. Előbb azonban egy szúrós anakonda-pillantást +vetett az urára, hogy ajkára fagyassza alattomos gúnymosolyát. +<span class="pagenum"><a name="Page_31" id= +"Page_31">-31-</a></span></p> +<p>– Arról azonban nem tetszik beszélni, hogy a baromfi mennyivel +lesz drágább?</p> +<p>Pankotay arcán egy izom sem rándult meg.</p> +<p>– Jogos ellenvetés, – mondta, – és hálás vagyok a nagyságos +asszonynak, hogy fölhozta. A baromfi igenis drágább lesz, de bátor +vagyok rá emlékeztetni, hogy a tea, a cukor, a kávé és száz más +cikk, melyet nem állítanak elő helyben, olcsóbb lesz és így +egészben véve a varjasi gazdasszonyok háztartási mérlege +kedvezőbben fog alakulni.</p> +<p>Második ellenvetés: A parasztok azt beszélik, hogy a vasút el +fogja gázolni a teheneiket.</p> +<p>Válasz: A parasztok ne beszéljenek annyit, akkor nem fog +elbitangolni a jószág. Biztosra vehető egyébként, hogy Varjast, ha +jó összeköttetése lesz, el fogják árasztani a fővárosi nyaralók és +ennek is a paraszt fogja hasznát látni…</p> +<p>Mariskának egyszerre valami kellemetlen gyanuja támadt. Nem +cinizmus a rendületlen nyugalom, mellyel a báró a maga +kortesfrázisait elmondja? Nagyon kevésre becsülheti őket ez a +nagyúr!</p> +<p>A fővárosi nyaralókat különben kár volt mozgósítani, mert azokat +Etelka néni már előre is úgy gyülölte, mint Chingachoog, a nagy +delaware-főnök, a fehérbőrüeket. Rögtön egy mérgezett hegyü nyilat +is vett ki a puzdrájából.</p> +<p>– A pestiek majd idehurcolják a bacillust! <span class= +"pagenum"><a name="Page_32" id="Page_32">-32-</a></span></p> +<p>A báró lojális arccal erősködött, hogy az sem volna nagy baj, +mivel a vasúttal együtt terjedni fog a modern higiéna is. Aztán az +ismert háziáldások stílusában elmondta, hogy a vasút a haladás, a +haladás a gazdagság, a gazdagság a tisztaság, a tisztaság pedig az +egészség.</p> +<p>Most már Pál úrnak kellett volna nyilatkoznia, de ő inkább +hallgatott. Mit is mondhatott volna? Hogy a vasút tönkre fogja +tenni a kelme- és vászonüzletét? Ez reakcionárius álláspont volna. +A fölvilágosodott báró nem is erőltette Ábel Pált, hanem olybá +vette, hogy az egyetért vele.</p> +<p>– A Topoly-völgye ma még sötétségben ül, – mondta végül +erőltetett lendülettel Pankotay, – de az első gyorsvonat lesz a +villám, melynek gyémánt pengéje ketté fogja szelni a +sötétséget.</p> +<p>Mariska hirtelen fölemelte a fejét.</p> +<p>– Nietzsche! – suttogta az örömtől elpirosodva.</p> +<p>A báró egyszerre megfeledkezett a vasútjáról.</p> +<p>– Ismeri? – kérdezte.</p> +<p>– Oh, csak részben… Zarathustrát még nem olvastam…</p> +<p>Mosolyogva néztek egymás szemébe. Úgy rémlett nekik, mintha +egymásra ismernének, mint egy titkos társaság tagjai. És mind a +ketten csodálkoztak ezen a váratlan találkozáson.</p> +<p>A báró aztán az órát nézte és ijedten fölkelt. Mikor +<span class="pagenum"><a name="Page_33" id= +"Page_33">-33-</a></span> elbúcsúzott Pál úrtól, sokáig fogva +tartotta a kezét és könnyedén mondta:</p> +<p>– A városi közgyülés holnap reggel foglalkozik majd az ingyen +telkek dolgával… Kétségtelen, hogy nagy többséggel meg fogja +szavazni… Ünnepélyes, mondhatnám történelmi pillanat lesz… Súlyt +vetünk rá, hogy a haladás minden barátja mellénk sorakozzék és +éppen azért kérem, hogy ön, mint a város első polgára, pártolja az +indítványt…</p> +<p>Pál úr később nem tudott vele tisztába jönni, hogy tett-e +ígéretet a bárónak, vagy sem, de arra emlékezett, hogy Pankotay +hálálkodva szorongatta a kezét. Most már nem léphetett többé +vissza, bár jól érezte, hogy a báró selyemhurkot vetett a nyakába. +<span class="pagenum"><a name="Page_34" id= +"Page_34">-34-</a></span></p> +<div class="chapter"> +<h2>III.</h2> +</div> +<p>A városi közgyülés kezdetén mindenki azt hitte, hogy nagy harc +és háború lesz. A terem (valamikor a Grassalkovichok táncterme) +kecses és cerimóniás plafondfestményei alatt szögletes fejü, +pipaszagu civisek ültek. Az indítvány mellett elsőnek az öreg +fekete elefánt szólalt föl, becsületes nevén Toll Mihály. +Vadkanfejü, tömzsi kis öreg volt; olyan kurta nyaka volt, hogy nem +viselhetett inggallért, a sötétvörös arcán pedig lila márvány-erek +tarkáltak. Rendesen rekedtes basszus hangon beszélt, a közgyülésen +azonban mindig rikácsoló fejhangon szónokolt. A beszédjét bizonyára +a Jenő fia csinálta meg, mert szó volt benne kulturvivmányokról, +művelt nyugatról és gazdasági átalakulásról. A haladás bajnokai, +főleg a hentesek, pálinkások és pékek, akik sok hasznot vártak a +vasútépítő kubikusoktól, nagy éljenzéssel fogadták szavait. A város +főkapitánya, aki arról volt nevezetes, hogy humoros rigmusokat +<span class="pagenum"><a name="Page_35" id= +"Page_35">-35-</a></span> tudott rögtönözni, odahajolt a szomszédja +füléhez:</p> +<div class="poem"> +<div class="stanza"><span class="i0">Ha Ábel koma +megvesz,<br /></span> <span class="i0">A vasút azért +meglesz!<br /></span></div> +</div> +<p>A talyigás-párt titkos hívei most mind az Ábelek sarka felé +fordultak. Abban reménykedtek, hogy ezek a hatalmas emberek valami +államcsinyfélével az utolsó pillanatban még fölborítják a vasutat. +Nagy meglepetésükre azonban Ábel Pál a maga részéről is hozzájárult +az indítványhoz. Azt mondta, hogy a polgári osztály megtagadná +legszentebb hagyományait, ha ellene szegülne a haladás elvének… A +fekete elefánt, akit nagyon meglepett Ábel nyilatkozata, érezte, +hogy most valami rendkivüli dolgot kell tennie. Odasietett tehát a +fehér pávához és kezet fogott vele. A dráma váratlan fordulata, +hogy a gyülölködő Montecchi és Capulet kezet fognak a közös unoka +bölcsője fölött, elragadta és föllelkesítette az embereket. +Mindenki fölkelt a helyéről és éljenzett. Most már nem volt a +vasútnak ellensége a teremben. Se nyilt, se titkos ellensége. Aki +talyigás-szimpátiákat ápolt magában, nemes fölhevülésében letette +azokat, mint egykor az első rend letette privilégiumait a nemzet +oltárára. Ez a dolog tehát rendben volt.</p> +<p>Viola néninek azonban még aznap este nagy keserűséget okozott a +vasút. Veron ugyanis azt a hírt hozta a mosókonyhából, hogy Ábel +Pál úr azért hagyta cserben a talyigásokat, mert Pankotay báró +megfizette. <span class="pagenum"><a name="Page_36" id= +"Page_36">-36-</a></span> Összeget is mondott, a mosóné szerint +ezer pengő forintot kapott árulásáért. A vallatás és szembesítés +során, melyet Viola néni a mosókonyhában rendezett, kitünt, hogy a +mosóné Etelka nénitől szerezte adatait. Viola néni ekkor tüstént +otthagyott papot, csapot és nagymosást, magára kapta feketegyöngyös +mantillját és bosszút lihegve a felsővárosba repült. Etelka néni +meglepő hidegvérrel fogadta sógornőjének haragos szózuhatagját.</p> +<p>– Hogy Pál ezer forintot kapott volna a bárótól, azt én nem +mondtam, édesem. Én annyit mondtam csak, hogy a báró ma reggel egy +négyszögletü kis csomagot küldött hozzátok. Hogy pénz volt-e benne, +vagy más valami, ezer forint vagy kevesebb, azt én nem tudhatom, +édesem, mert nem kötötték az orromra. A csomagot azonban véletlenül +láttam, mikor a báró ispánja átadta Mariskának. Ha többet akarsz +tudni, édesem, akkor kérdezd meg Mariskát vagy Pált, neked talán +megmondják, hogy mi volt a csomagban…</p> +<p>Viola néni meghökkent. Mi lehetett abban a csomagban? Neki nem +szóltak róla. Etelka gúnyos pillantásaitól kisérve útra kelt megint +és az izgalomtól szepegve, repült végig a Kossuth-utcán.</p> +<p>Mariskát otthon találta. Egy bőrkötésü könyvben olvasgatott +éppen.</p> +<p>– Te, mi volt abban a csomagban, amit a báró küldött? +<span class="pagenum"><a name="Page_37" id= +"Page_37">-37-</a></span></p> +<p>– Ez ni. Zarathustra.</p> +<p>Etelka néni még az este levelet kapott Viola nénitől. A +sógornője röviden „szíves tudomására“ adta, hogy Pankotay báró +csomagjában könyv volt, Zarathustra és nem pénz. A dolog ezzel még +nem volt elintézve, mert Ábel Miklósné véres sértést látott a +levélírás tényében. Az ő fölfogása szerint Viola azért írt neki, +mivel nem érdemesíti arra, hogy szóba álljon vele. Ez tehát ujabb +támadása volt az Ábel-féle gőgnek, mellyel Etelka néni időközönkint +fegyverszünetben élt, de mellyel sohasem tudott végleg megbékülni. +Persze, hogy rögtön nekiült viszonválaszt írni. A megvesztegetési +históriáról és Zarathustráról most már egyáltalában nem volt szó, +ahelyett a néni hat sűrűn teleirott kancellária-íven fölsorolta +mindazokat a sérelmeket, melyek őt zsenge menyasszonykora óta +Ábelék részéről érték. Az emlékirat végén ama reményének adott +kifejezést, hogy a földi életben nem fognak egymással többet +találkozni.</p> +<p>Ha a dolgok már annyira jutottak a két sógornő között, akkor +régi gyakorlat szerint Mariskának kellett közbelépnie. A leány +lényében volt valami könnyed merészség, mely zavarba ejtette és +lefegyverezte Etelkát.</p> +<p>Mariska másnap reggel a háza udvarán találta nagynénjét. +Virágkarókat festett és e célból fölhúzta Miklós bácsinak egy pár +ócska keztyűjét. A kis udvara <span class="pagenum"><a name= +"Page_38" id="Page_38">-38-</a></span> teli volt ültetve +georginákkal, minden virágbokor egy fehér karóhoz volt kötve és +minden karó tetején egy-egy színes nagy üveggömb pompázott.</p> +<p>A néni szertartásosan és hidegen a lakásába kalauzolta +látogatóját. A szobái igen nagyok, de oly alacsonyak voltak, hogy a +magasra nőtt Mariska fölemelt kezével elérhette a menyezetet. +Etelka télen-nyáron vászonhuzatok alatt tartotta bútorait, a +függölámpákat, aranykereteket, sőt az ezüst gyertyatartókat is zöld +tüllel vonta be. Ő egyáltalában úgy óvta és kímélte a holmiját, +mintha azt csak megőrzés végett bízták volna rá és mintha +legközelebb már mindennel be kellene megint számolnia az igazi +gazdának. Ha magában volt az urával, éppen csak alvásra használta a +lakást, különben mindig a kis üveges folyosón tartózkodtak, melyet +fórháznak neveztek és mely ebédlő, nappali és dolgozószoba gyanánt +szolgált.</p> +<p>– Ugyan, Etelka néni, mit izéltek már megint? – kezdte Mariska. +– Hiszen csak ismered Viola nénit, ő nem is gondolta úgy a +dolgot!</p> +<p>Etelka ekkor szinte szóról-szóra elmondta ugyanazt, amit megírt +tegnapi levelében. Ilyenkor nem volt szabad vitába bocsátkozni +vele. Csak hadd könnyítsen a lelkén. Mariska azalatt keresett +valamit a lakásban, amit megdicsérhetne. Ez is régi fogása volt. A +szalon teli volt kézimunkákkal. Ezek a himzések, melyeket a néni +gobelineknek nevezett, a „Deutsches Frauenheim“ <span class= +"pagenum"><a name="Page_39" id="Page_39">-39-</a></span> címü +stuttgarti lap mintái után készültek és egy egész emberöltőn át +foglalkoztatták Etelkát.</p> +<p>– Jé, – csodálkozott Mariska, – ennek a leánynak olyan haja van, +mintha igazi volna! Hogy tudtad ezt így megcsinálni, Etelka +néni?</p> +<p>A szóban forgó leány egy vén hárfás társaságában a himzett nagy +kályhaellenzőt ékesítette. Mignon és Lothario. A néni ravaszul +mosolygott.</p> +<p>– A haja igazi is. Az én hajamból való. Fiatal koromban ilyen +fekete hajam volt.</p> +<p>– Milyen ezermester vagy te, Etelka néni!</p> +<p>Ezt az eljárást natur-applikációnak nevezték. Etelka egyszer egy +kakast is himzett, a tolla igazi kakastoll volt, a taraja piros +posztó, a szeme fekete gyöngy, csak a csőre és a lába volt +keresztöltésekkel hímezve.</p> +<p>A látogatás vége az lett, hogy a megszelidült néni jövő +szombatra megint a fehér páváékhoz igérkezett.</p> +<p>– Hanem csak a te kedvedért, Mariska!</p> +<p>Mikor a leány már indulófélben volt, Etelka egy percre bement a +hálószobába. Mariska tudta, hogy mit jelent ez. A néni most a +subládában keres valami kis ajándékot a számára. A subládában +őrizte az Éber-család apró emlékeit, melyeknek az volt a sorsuk, +hogy ilyenféle családi összeveszések után egyenkint mind a Mariska +üvegszekrényébe vándoroljanak. Egyszer egy kis burnótos szelencét, +máskor egy empirlegyezőt, <span class="pagenum"><a name="Page_40" +id="Page_40">-40-</a></span> megint máskor egy elefántcsontra +festett miniatürt, vagy egy altwien csészét ajándékozott neki. +Ezúttal egy ezüst gyertyakoppantót adott Mariskának. Aztán, a saját +nagylelküségétől ellágyulva, megölelte a leányt és sírva +mondta:</p> +<p>– Lelkem, én olyan egyedül vagyok ezen a világon!</p> +<p>Igen, ez volt az ő nagy baja. A tüskés, szögletes modorával +mindenkit elriasztott magától, pedig senki sem szomjazta annyira az +emberek rokonszenvét, mint ő. Bár ura volt, ő tulajdonképpen +aggszűzként élt. Az ő ellentétje volt Viola néni. A könnyen +alkalmazkodó vénkisasszony született családanya volt.</p> +<p>Mariska hazamenet összetalálkozott Miklós bácsival. A fehérpapok +temploma előtt állott és hosszan elmélázva tekintett egy ringó +járásu cselédleány után. A fogatlan vén oroszlán az ilyenféle +visszanézéseivel tartotta fönn rossz hírét, melynek egyébként már +évtizedek óta semmiféle komolyabb alapja nem volt.</p> +<p>– Te talán a templomból jössz, Miklós bácsi? – támadt rá nevetve +a leány.</p> +<p>– Tudod, hogy szabadgondolkozó vagyok, – válaszolt fanyar arccal +az öreg. – A menyországot már lefoglalta előttem kedves nagynénéd ő +nagysága.</p> +<p>Őt a felesége vallási buzgalma tette hitetlenné. A politikai +meggyőződése is más volt, mint az asszonyé; emberben, ételben, +könyvben is csak azt vette be, ami <span class="pagenum"><a name= +"Page_41" id="Page_41">-41-</a></span> nem kellett Etelka néninek. +Mariska ezúttal – talán az ezüstkoppantóra való tekintettel – úgy +érezte, hogy meg kell védenie nagynénjét.</p> +<p>– Hidd el, Miklós bácsi, a néni alapjában véve nagyon jó +asszony. Most is két szavamba került csak, hogy kibékítsem +Violával.</p> +<p>– Neked jó asszony, – válaszolt az öreg, – mert előtted +szégyenli magát. Te vagy Varjason az egyetlen emberi lény, aki +imponál neki.</p> +<p>– Ugyan, Miklós bácsi! Mivel imponálnék neki?</p> +<p>– Azzal, amivel mindannyiunknak: az előkelőségeddel. Tudod, mi +az előkelőség? Erő és szabadság. Ezt senki sem méltányolja annyira, +mint a lelki rabok és nyomorékok felekezete, amelybe mi is +tartozunk, én meg a kedves nagynénéd ő nagysága.</p> +<p>Mariska azzal gyanusította a nagybátyját, hogy csúfolódik vele, +bár tudta, hogy az öreg úr éppen őt nagyon komolyan szokta +venni.</p> +<p>– És miért volnék erősebb s szabadabb, mint más?</p> +<p>– Mert szép vagy, fiam.</p> +<p>Mariska elpirult.</p> +<p>– Ez izlés dolga és mindenesetre örülök, hogy tetszem neked. De +érdem az, ha valakinek nem rücskös az arca és egyenes az orra?</p> +<p>– Nem érdem, de érték. Ha valaki genienek vagy milliomosnak +születik, az nem érdem, de érték.</p> +<p>A leány zavart mosollyal nézett a nagybátyja <span class= +"pagenum"><a name="Page_42" id="Page_42">-42-</a></span> szemébe. +Szeretett volna erről többet is hallani, de szégyelte a +kiváncsiságát. Hirtelen elbúcsúzott.</p> +<p>– Jó étvágyat, Miklós bácsi!</p> +<p>Tudta, hogy az öreg nem fogja elkisérni. Kissé nehezen járt és +ezt szégyelte, különösen fiatal nők előtt. Miklós ott maradt a +sarkon és a botjára támaszkodva, félrecsapott köcsögkalapja alól +hosszan nézett a húga karcsu alakja után.</p> +<p>Mariska azokban a napokban alig tudta megvárni a vacsora végét, +hogy aztán a hálószobájába zárkózzék, ahol már várta valaki: +Zarathustra. Élt akkoriban az országban néhány tucat fölényesen és +hallgatagon mosolygó ember, aki meg volt róla győződve, hogy oly +titok birtokába jutott, mely erőt ad neki az élet fölött és föléje +emeli a tömegnek. Ők voltak Nietzsche első hívei. Pankotay báró +(nem bizonyos, hogy szándékosan-e, vagy szórakozottságból) +Zarathustra könyvének oly példányát küldte Mariskának, melyet +széljegyzetekkel írt teli. És így a leány, mialatt újabb Mária +Magdolnaként az élet prófétájának lábai előtt ült, állandóan a báró +férfias hangját hallotta. Ha nem is értette meg mindig, amit +mondott, annyit tüstént megértett, hogy ez az ő prófétája. A +tömeget ő mindig lenézte, de hogy mi jogosítja föl erre, azt most +tanúlta csak meg. Van az életnek egy kiváltságos arisztokráciája, +mely fölötte áll mindennek és mindenkinek. Ennyi az egész. Ebbe a +kasztba tartozik a báró és ő maga is. Az akaraterejük <span class= +"pagenum"><a name="Page_43" id="Page_43">-43-</a></span> jogán. +Most egyszerre szépnek kezdte találni a magányt is, amelyben élt és +melyet nem egyszer már, titokban persze, szomorúnak talált. +Édesapja gyöngéden önző ember volt és eddigelé nem igen gondolt még +arra, hogy férjhez adja a leányát. Egypár kérő, néhány eladósodott +katonatiszt és kezdő ügyvéd, magától jelentkezett, Mariska azonban +kevés gondolkodás után kikosarazta őket. Most utólag megörült neki, +hogy nem „pazarolta el magát“. Zarathustra befolyásának volt +köszönhető az is, hogy Mariska figyelme Pankotay báró személye felé +fordult. Ő tulajdonképpen semmit sem tudott a családi viszonyairól. +Szerencsére ott volt Viola néni, aki három napi járóföldnyire +töviről-hegyire ismerte minden valamire való ember +élettörténetét.</p> +<p>– A báró? Az hat esztendő óta házas ember. A felesége született +Apaffy grófnő, erdélyi mágnásleány, nagyon szép, de nincs semmije. +A házasságuk boldogtalan, mert Pankotayné beteg, kedélybeteg, őrült +és négy esztendő óta állandóan felügyelet alatt kell tartani. A +báró azért nem is fogad vendégeket, maga sem jár társaságba, ami +igen szép tőle. Hogy miért nem válik el? Viola néni szerint erről +szó sem lehetett, mivel a Pankotayak, ha fölvilágosodott urak +voltak is, alapjában mégis sokat tartottak katolikus voltukra.</p> +<p>A hír, hogy a báró házas ember, igen meglepte Mariskát. Miért, +miért nem, most egyszerre gyanúsnak találta Nietzschét is. Próféta +ez? Talán csak költő <span class="pagenum"><a name="Page_44" id= +"Page_44">-44-</a></span> és rapszódiákat ír az élet témájáról. A +mestersége talán nem is különbözik nagyon a régi mesemondóéktól, +akik kegyetlen nagy királyokról és véres harcokról fecsegtek az +otthon ülő embereknek. A rongyos kabátosok és éhezők mindig +szerettek bíborköntösben járó, arany tálakról lakmározó nagyurakról +hallani. És Mariska nem is olvasta tovább Zarathustrát. +<span class="pagenum"><a name="Page_45" id= +"Page_45">-45-</a></span></p> +<div class="chapter"> +<h2>IV.</h2> +</div> +<p>Abban az időben gyakran sétálgatott a mindig ráérő Péter bácsi +társaságában az Apátvár felé. Az Apátvár valamikor a topolysági +harcias fehérpapok erős fészke volt. Ma már csak egy folyondárral +befuttatott kerek torony és egy szépen faragott kőkapu maradt meg +belőle.</p> +<p>A rom mögött javában folyt már a vasútépítés. Egy sereg kubikos +érkezett valahonnan a Tisza vidékéről, azok kalyibatábort vertek a +nagy jegenyefák alatt és ásóval a kezükben dühösen nekiestek az +anyaföldnek. Színmagyar emberek voltak egytől-egyig, a varjasiak +mégis oly idegeneknek találták őket, mintha valami távoli bolygóról +szállottak volna ide. Sötét és kemény legények voltak. +Félmeztelenre vetkőzve, mint a kinai kulik, lepték el a +földhányásokat; sovány, barna tagjaik ragyogtak a napfényben, amint +rettenetes erővel forgatták az ásót és érthetetlen szívóssággal +görgették <span class="pagenum"><a name="Page_46" id= +"Page_46">-46-</a></span> talyigájukat. Ezek a napszámosok főuri +módon gőgösek voltak. Senkit sem süvegeltek meg; Péter urat, midőn +leereszkedő kortes-mosollyal az arcán, szóba akart állani +egyik-másikkal, válaszra sem méltatták; Sturz Bandit pedig, a város +humoros rendőrkapitányát, aki éreztetni akarta velük hivatalos +tekintélyét, kinevették, mint valami futóbolondot. Sturz Bandi meg +is állapította róluk, hogy haszontalan szociálisták, beléjük kötni +azonban nem mert, mivel összetartottak, mint télen a farkascsorda. +Mariska, valahányszor a munkások között járt, mindig valami +kellemes kis rettegést érzett, mint a kezdő állatszelidítőnő a +fenevadak között. Ezeknek szemmel láthatólag csak egy ember +imponált: Toll Jenő, a fekete elefánt fia. Őt sem a főmérnök volta +miatt becsülték, hanem azért, mivel esti szalonnázás közben azzal +szokott mulatni, hogy birokra hívta és földre lapította a +legerősebb legényeket közülök, a mesterségéhez pedig úgy értett, +mint senki más. A munka és az erő arisztokráciája a munkás és erős +embert tisztelte benne.</p> +<p>Mariska egy napon észrevette, hogy csákányos emberek dolgoznak +az Apátvár romjain.</p> +<p>– Csak nem bontják le a régi várat? – kérdezte a fekete elefánt +fiától, akivel újabban némileg megbarátkozott.</p> +<p>– Lebontják bizony. Odaépítik a vasuti raktárakat. <span class= +"pagenum"><a name="Page_47" id="Page_47">-47-</a></span></p> +<p>Mariska egészen elszomorodott.</p> +<p>– Nem lehetne a raktárakat máshová építeni?</p> +<p>– Lehetne, ha éppen akarnók. A vasútnak akkor kerülnie kellene +egyet. De én azt tartom, hogy nem érdemes kimélni a multat, ha +útjában áll a jövendőnek.</p> +<p>A főmérnök keményvágásu száján a technikus cézári mosolya jelent +meg.</p> +<p>Egypár nap múlva levágták a nagy jegenyefákat is. A faóriások +tetemei úgy feküdtek a réten, mint egy titáni harc áldozatai. A +tájék képe megváltozott, akár a szobáé, melyben leszedték az +ablakfüggönyöket. A varjasiaknak azonban kevés kivétellel tetszett +az ujítás, az ócska vár és a régi fák pusztulásával a város valami +modernül józan vonást nyert.</p> +<p>Akkoriban tartották meg a szokásos nyári bált a jegesveremnél. A +régi jó időkben nagyon híresek voltak a varjasi majálisok. A +rendezés akkor még kizárólag a gavallér vászon- és kelme-ifjak +kezében volt és azok szigorúan ügyeltek is, hogy az előkelő +családok „maguk közt“ mulassanak. Ma is emlegetik még és nem egy +sokgyermekü családanyának fölragyog ilyenkor a szeme, – hogy a régi +bálokra csapatosan érkeztek az idegen katonatisztek és megyei urak, +akiket idevonzottak a szép és gazdag polgárleányok. Ujabban azonban +leromlottak a majálisok is, mint annyi más dolog a világon és a +gőgös kereskedő ifjak állítása szerint a sülyedés oka abban +keresendő, hogy most <span class="pagenum"><a name="Page_48" id= +"Page_48">-48-</a></span> már a mesterembereket is meghívják. A +varjasi demokrácia társadalmi térfoglalása egy tragikus eseménnyel +volt összefüggésben. Élt a városban egy ifju kalaposmester, az a +fejébe vette, hogy el fog menni az urak majálisára. A +rendező-bizottság azonban ridegen elutasította, elvi határozatot +hozván, hogy aki maga gyártja a portékáját, az nem való kereskedők +társaságába, még ha boltja is van a főutcán, mint volt a szóban +forgó kalaposnak. A boldogtalan emiatt figurává lett a városban és +mivel nem volt benne elég erkölcsi erő, megúnta megbélyegzett +életét és fölakasztotta magát. Ebből szenvedélyes osztályharc +kerekedett, mely végül is a mesteremberek győzelmével végződött. +Nem lehetett elnémítani az eszmét, melynek már mártirja is volt és +a legközelebbi nyári bált már mint a kereskedők és iparosok közös +majálisát rendezték. A mesteremberek nagyszerüen mulattak ezentúl a +jegesveremnél, a kereskedők azonban oly tartózkodóan viselkedtek, +mint nagyuri nézők a népmulatságon. A hölgyeik meg, ha táncra is +mentek egy-egy ambicionált iparossal, mosolygó leereszkedéssel +tüntettek, akár a grófnők az aratóünnepen.</p> +<p>Mint minden esztendőben, úgy az idén is Ábel Pál úr volt a +majális védnöke. A család abban állapodott meg, hogy rögtön ebéd +után ki fog hajtatni a jegesveremhez. A nagy batár, a két kövér +mindeneslóval, régóta ott várakozott már a kapu alatt, a vékony +<span class="pagenum"><a name="Page_49" id= +"Page_49">-49-</a></span> kis Béni gyerek pedig, akit egy túlbő +dolmány és egy pár kötött keztyü segítségével ad hoc-parádékocsissá +avattak, alig győzte már ostorával elriasztani a bögölyöket. Nem +lehetett azonban indulni, mivel Mariska új ruhája még nem jött meg. +Tusóczki kisasszony megint egyszer gyalázatosan felültette őket. A +ruhának már tegnap reggel itt kellett volna lennie, aztán estig +halasztást kért a varrónő, majd megesküdött szülei emlékére, hogy +ma korán reggel elküldi. Ma már hat staféta is járt nála. „Tíz perc +mulva meglesz!“ – „Már kész is, csak ezt a csipkét varrjuk még +reá!“ – „Már viszi a leány!“ Azonban délután öt óra is elmult már +és Mariska még mindig füzőben, meztelen karokkal, kalappal a +hullámosra sütött haján, ült a szobájában és reménytelenül nézte az +órát. A három Ábel úr azalatt komoran és szótlanul szivarozgatott +az ebédlőben, Viola és Etelka néni pedig, mind a ketten suhogó +fekete selyemruhában, fölváltották egymást az ablak mellett, mint +az időjelző figurák. Viola néni megfogadta magában, hogy soha sem +dolgoztat többet Tusóczki kisasszonynál, ha száz esztendeig él is, +Etelka néni azonban nem elégedett meg ennyivel, hanem titkos és +bősz fogadalmat tőn, hogy holnaptól kezdve sorra járja a város +uriasszonyait, bojkottot szervez a varrónő ellen, kiüldözi a +városból, szóval majd megmutatja neki. Végül Manliusz úr, akire +komoly baj esetén mindig számíthatott a család, <span class= +"pagenum"><a name="Page_50" id="Page_50">-50-</a></span> arra +vállalkozott, hogy maga megy el a varrónőhöz. A Jupiter-fejü és +mennydörgő hangu törpe megjelenése oly megdöbbenést okozott a +varróiskolában, hogy a ruha egyszerre magától kész lett. Tíz perc +mulva már diadalmasan haza is jött Manliusz, előtte, hogy szemmel +tarthassa, egy kurtaszoknyás, megszeppent kis varróleány (aki +azonban másfél fejjel magasabb volt a könyvelőnél) vitte nagy +ünnepélyesen a fehér lepedőbe takart ruhát. A főutcai +szomszédasszonyok megkönnyebbülten integettek egymásnak az +ablakokból: Kész a fehér páva ruhája!</p> +<p>Most már kocsiba szállhattak volna, de ekkor meg nyugtalankodni +kezdtek a kövér lovak, úgy, hogy Béni alig tudta őket lefogni és +rettenetes süvöltés és röfögés közepett elővágtatott a kavargó +porfelhőből az első automobil, melyet a világ teremtése óta Varjas +városában láttak. Ezt a kulturtörténelmi eseményt fülsiketítő +lármával ünnepelték meg az utcai gyerekek és a kutyák. A gépkocsin +Pankotay báró ült, kockás köpönyegben, únott arccal és fülig +porosan. Ő tulajdonképpen azért jött, hogy túlessen a formaszerinti +viziten, melyre éjjeli látogatása alkalmával kötelezte magát. Midőn +indulófélben találta Ábelékat, semmiképpen sem akart leszállani +kocsijáról. Eljöhet ő máskor is. De aztán fölfedezte Mariskát a két +néni mögött. Alma Tadema egy pompás, kecses és ünnepélyes +leányalakjára gondolt, az arca egyszerre földerült <span class= +"pagenum"><a name="Page_51" id="Page_51">-51-</a></span> és ekkor +tíz esztendővel fiatalabbnak látszott. Mosolyogva mondta, hogy ő is +kirándul velük a jegesveremhez, el is viszi automobilján az egész +társaságot, mivel úgy sem férnének el egyszerre a családi bárkán. +Arról azonban szó sem lehetett, hogy a két néni föl merjen ülni a +gépkocsira, a minden könnyelműségre kész Miklós bácsit pedig Etelka +néni egy villámló tekintete riasztotta vissza. Igy csak Mariska, +Pál úr és a képviselő kapaszkodtak föl. Pál úr a következő +pillanatban már meg is bánta a dolgot. Nem a testi épségét +féltette, hanem a tekintélyét. Mit szólnak majd az emberek, ha +efféle garabonciás szekéren látják iramodni Varjas első +virilistáját? A báró, az más. Egy mágnás sok mindent megengedhet +magának, ami nem illik komoly polgáremberhez.</p> +<p>A jegesverem, ahol a majálist tartották, tulajdonképpen a +Grassalkovichok hajdani gyümölcsöskertje volt. Újabb nevét a nagy +jégveremtől vette, melyet a város ott ásatott. A régi kerti házat, +egy nyolcszegletü kis pavillont, ma korcsmáros bírta bérben.</p> +<p>Az egész közönség összeszaladt, hogy megcsodálja az automobilt. +A táncot is abbahagyták, mert a kiváncsi cigányok leugráltak a +dobogóról. A rendező-bizottság különben méltó dísszel fogadta a +védnök családját. Mariskának szép virágbokrétát adtak a kereskedő +ifjak, az önkéntes tűzoltók trombitáltak, az iparos dalárda pedig, +miután fölocsudott első meglepetéséből, <span class= +"pagenum"><a name="Page_52" id="Page_52">-52-</a></span> elénekelte +Zimay dalár-indulóját. A parádé részben a képviselőnek is szólt, +aki a legtöbb varjasi egyesület díszelnöke volt. Péter úr kezet is +fogott a tűzoltóparancsnokkal és szóba hozta az új fecskendőt, +utána megszólította az izgatottan hajlongó karmestert és +megdicsérte az énekesek buzgalmát. A képviselő hazafias szép alakja +és méltóságos viselkedése annyira föllelkesítette az embereket, +hogy éljenezve vették körül. Mariska meghatott büszkeséggel +szemlélte nagybátyját, de aztán egyszerre úgy megijedt, mintha +hideg zuhanyt eresztettek volna a nyakába. Egy száraz hang azt +mondta mellette:</p> +<p>– Még elhitetik az öreggel, hogy ő is valaki!</p> +<p>A merénylő a fekete elefánt fia volt. A mérnök most vette csak +észre Mariskát és arca eltorzult zavarában, amint kalapja után +nyúlt. A leány azonban hátat fordított neki és egy megsértett +főhercegnő kecses gőgjével ellebegett, miközben arcához emelte +bokrétáját.</p> +<p>– Ilyen ember nem sérthet meg minket! – vigasztalta magát.</p> +<p>Az előkelőségek a lombsátor hosszu asztala körül ültek. Prégly +Lajos, a város érdemes polgármestere, leültette a képviselőt és a +vasutépítésről kezdett neki beszélni. Derék, művelt és eszes +uriember volt, csak egy gyöngéjét ismerték: sokat beszélt. Egy-egy +szó, ami megütötte a fülét, úgy hatott rá, mint Mózes <span class= +"pagenum"><a name="Page_53" id="Page_53">-53-</a></span> vesszeje a +sziklára, szünni nem akaró, zuhogó áradatot csalván ki belőle. +Állandó alakja volt a varjasi főutcának, akár a Szent +Nepomuk-szobor, órákon át ott állott a sarkon, egy-egy megszeppent +halandóval a karmai között, akit a szavak özönével megfürösztött, +eláztatott és elkábított. Legkedvesebb embere a képviselő volt, +mert senki sem tudott úgy hallgatni, mint az. A polgármester +különben igen gyorsan szokott beszélni és megvolt az a csodálatos +adománya, hogy a levegőt beszíva, visszafelé is tudott beszélni, +ami kissé furcsán hangzott, de megvolt az az előnye, hogy +lélegzetvétel kedvéért sohasem kellett szünetet tartania.</p> +<p>Természetesen Sturz Bandi, a rendőrkapitány is ott volt. Róla +sohasem tudta az ember, hogy józan-e, vagy italos. E pillanatban +gyanussá tette az a körülmény, hogy rigmusokban beszélt. Az ő +csapongó szelleme oly bőven sodorta magával a rímeket, mint patak a +kavicsot és a varjasiak azt tartották róla, hogy „híres ember is +lehetett volna belőle, ha kiművelte volna az eszét“. Most arra +pazarolta Apolló adományát, hogy felköszöntötte a Szent +László-patikust, tréfás formában szemére vetvén, hogy miért akar +minden áron repülni, mikor a gólyamadár sem gyárt pilulát. A +gyógyszerész ugyanis sokat foglalkozott a repülés problémájával, +állítólag vászonszárnyakat is készített magának, melyeknek +segítségével leereszkedett a szénaboglya tetejéről. <span class= +"pagenum"><a name="Page_54" id="Page_54">-54-</a></span></p> +<p>Pál urat azalatt egy dult arcu, vérben forgó szemü ember +foglalta le magának. A polgári iskola igazgatója volt és mindenki +sejthette, hogy mit suttog most Ábel fülébe. Ő körülbelül egy +esztendő óta nem is tudott egyébről beszélni, csak a botrányos +hajszáról, amely ellene folyt. Egyik tanára ugyanis följelentést +tett ellene, hogy a magánlakását az iskola fájával fűtötte. Az +igazgató megtudta, hogy az automobilos úr Pankotay báró és igen +szerette volna a bárót Pál úr közvetítésével az ellene folyó hajsza +részleteiről tájékoztatni. A báró megjelenése különben is annyira +fölizgatta a honorációrokat, mint a kiszabadult papagály a +baromfiudvar lakóit. A gyógyszerész minden áron a repülési technika +fejlődéséről akart vele beszélni, az öreg fekete elefánt pedig, aki +ugyancsak az asztalnál ült, fölemelkedett és az izgalomtól +rikácsoló hangon poharát emelte a született főrendek és a polgárság +egyetértésére, hangsúlyozván, hogy a polgárokat nem öröklött +címerük, hanem a munka és a tiszta erkölcs teszi +arisztokratákká.</p> +<p>Ekkor hangosan közbeszólt a polgármesterné.</p> +<p>– Toll uram, én nem tudom, hogy arisztokrata-e maga, de hogy +maga a város legnagyobb naplopója és hogy ott van minden +cselédbálon, az már bizonyos.</p> +<p>Ezzel igazat is mondott, mert az öreg fekete elefánt az üzlet +vezetését teljesen a feleségére bízta, maga a délelőttöt +sörözgetve, a délutánt feketekávézgatva, <span class= +"pagenum"><a name="Page_55" id="Page_55">-55-</a></span> az estét +kártyázgatva töltötte, a Három rózsa cselédbáljait pedig mindig +megtisztelte jelenlétével.</p> +<p>A polgármesternétől senki sem vette rossz néven az ilyen +szókimondást. Bár közel járt már az ötven esztendőhöz, máig +megmaradt gügyögően naiv, leányosan pajzán és ártatlanul kacér +babaasszonynak. Most különben a báró felé fordította csodálkozó +nagy boci-szemét.</p> +<p>– Félek magától, méltóságos úr! Hallottam ám, hogy nagyon +veszedelmes ember… Én pedig egy vidéki butus kis asszony +vagyok…</p> +<p>Viola és Etelka időközben szintén megérkeztek a batáron. A +Zarathustra-pletyka óta kissé meghidegültek egymás irányában, de +most találtak oly közös alapot, amelyen békét, sőt szövetséget is +köthettek. Ez az alap a polgármesterné kalapja volt, egy csipkés, +virágos kis bakfis-kalap. Miután ezzel egy-kettőre végeztek és vért +szagoltak, Etelka néni indítványára bíráló körútra indultak. +Karonfogva andalogtak a ligetben, szelíd mosollyal fogadván a +köszöntéseket és leszedvén felebarátjaikról a keresztvizet. Nem +sokan voltak, akik jobban mulattak volna a majálison, mint ők +ketten.</p> +<p>Miklós bácsi arra használta a felesége távollétét, hogy +elvezette Mariskát a tánchelyre. Ott volt mit nézni. Mokány +mesterlegények forgatták a ragyogó szemü, kipirult arcu leányokat, +egy-egy erélyes toppantással <span class="pagenum"><a name= +"Page_56" id="Page_56">-56-</a></span> jelezvén a taktust. Midőn +észrevették a fehér páva-kisasszonyt, a legények még önérzetesebben +toppantottak, a leányok pedig feléje fordították gyöngéden ragyogó +szemüket. A leányok ruhája divatos szabásu volt, fehér keztyüt is +viseltek, kalapot azonban varjasi iparosleány nem mert volna a +fejére tenni. Az elegáns vászon- és kelme-ifjak természetesen nem +táncoltak, – majd talán később, ha kigyulladnak a lampionok – hanem +blazirt csoportba verődve álltak a közepén. Annál többet táncolt +azonban a fekete elefánt fia. Éppen most kért megint táncra egy +gömbölyü csipőjü Dobó Katicát, még pedig úgy, hogy dévajul hátba +ütötte. A fordulóknál néha a levegőbe lendítette táncosnőjét, amit +elismerő kacagással fogadott a közönség. A mérnök láthatólag nagyon +otthonos volt ebben a társaságban, szerették is a majszterek és +amerre járt, széles ábrázatok köszöntötték.</p> +<p>Mariskát megdöbbentette és szinte elszomorította ez a látvány. +Egy mérnök, egy diplomás ember hogyan feledkezhetik meg magáról +ennyire?</p> +<p>– Menjünk innen, itt por van, – mondta.</p> +<p>Akkor vette csak észre, hogy Pankotay báró is hozzájuk +csatlakozott.</p> +<p>A liget végében ősrégi eperfákkal szegélyezett, széles, gyöpös +út vezetett fel a domb tetejére. A fák koronája már elnyomorodott a +vénségtől, a törzsük pedig olyan volt, mint a földbe dugott +buzogány. A <span class="pagenum"><a name="Page_57" id= +"Page_57">-57-</a></span> Grassalkovichok idejében nyirott bokrok +és homokkőszobrok is ékesítették a kertnek ezt a részét, a bokrok +azonban régen elvadultak, a szobrokról meg csak néhány, a gyöpbe +süppedt, rücskös törmelék maradt meg. A hosszu út végén, fenn, az +alacsony domb hátán, kriptaszerü, nagy épület emelkedett, az volt a +városi jegesverem.</p> +<p>Ezen az úton sétáltak ők hárman. Tulajdonképpen Miklós bácsi +biztatta fel őket a sétára, de az öreg úr most egyszerre fájlalni +kezdte a lábát és megállott egy mohos kőpad előtt, mondván, hogy +leül szivarozni, ha vissza méltóztatnak jönni, majd itt +találják.</p> +<p>Mariska megszeppenve nézett a bácsira. Kettesbe maradjon a +báróval? Körülnézett segítségért, hogy nincs-e véletlenül kéznél az +ő hűséges kotlója, Viola néni. De aztán egyszerre megkönnyebbült, +mert eszébe jutott, hogy a báró házas ember, varjasi fogalmak +szerint tehát nem számít és ekkor már szívesen sétált vele tovább a +ruganyos gyöpön.</p> +<p>– Ez szép út, – mondta minden meggyőződés nélkül Pankotay.</p> +<p>– Szomoru, – szólt halkan Mariska.</p> +<p>A báró feléje fordította arcát.</p> +<p>– Szomorúnak találja?</p> +<p>Mariska azonban már behúzta megint félénk csigaszarvacskáit és +nem válaszolt, csak zavartan mosolygott. A báró így is megértette. +<span class="pagenum"><a name="Page_58" id= +"Page_58">-58-</a></span></p> +<p>– Igaza van, szomoru, mert eszébe juttatja az embernek, hogy +valamikor sokkal szebb lehetett. Ez a kert elzüllött. Odajutott, +ahová minden jut, amit tulajdonába vesz a tömeg. Járt +Versaillesben?</p> +<p>– Óh, dehogy! – tiltakozott Mariska a különös föltevés +ellen.</p> +<p>– Soha gyászosabb látvány, mint a királyi park. Az utakon, +melyeken hercegnők uszálya söpört végig, zsíros papirdarabok +hevernek, a lugasokban pedig facér kereskedősegédek ásítoznak…</p> +<p>Ezt a gondolatot ugyan Mariska is gondolhatta volna, a facér +kereskedősegédeken azonban nagyon megütközött az ő polgári +érzékenysége. A báró folytatta:</p> +<p>– A tömeg mindig csőcselék. Ezer elmés, értékes ember együtt +csőcselék. Ezer főherceg is csőcselék.</p> +<p>Mariska bólintott. A báró a főhercegekkel jóvá tette a +kereskedősegédeket. Most már elérkeztek Nietzschehez.</p> +<p>– Hjah igen, még egyszer köszönöm a könyvet, – mosolyogta a +leány.</p> +<p>Pankotay kedvetlenül vont vállat.</p> +<p>– Zarathustrát? Őszintén szólva már megbántam, hogy +ráerőszakoltam nagysádra. Én időközben már kiábrándultam +Nietzscheből.</p> +<p>– A báró úr is? – szólta el magát Mariska. <span class= +"pagenum"><a name="Page_59" id="Page_59">-59-</a></span></p> +<p>– Tehát ön is?</p> +<p>Mariska azonban megszeppenve behúzta megint szarvacskáit. +Pankotay tovább beszélt.</p> +<p>– Most olvastam csak el Nietzsche életrajzát. Tudja, hogy az +élet evangéliumának prófétája professzor volt és az őrültek házában +halt meg? Az Uebermensch diadalútja a magánzárkába vezetett! Most +már biztos vagyok benne, hogy az ő éneke nem volt egyéb, mint +menekülés a tulajdon félelme elől… Az ereje pedig? Vágyakozás az +erő után, játék az erő fogalmával. Hiszen tudhattam volna, hogy a +valóban erős emberek sohasem csináltak még elméletet önmagukból. A +Napoleonok Paul és Virginie-t olvassák, a fegyvercsattogástól +hangos énekek olvasói pedig nagyobbrészt szegény, békés +szabólegények.</p> +<p>A csalódása, mely még újkeletü volt, keserűvé tette. Hevesen +folytatta:</p> +<p>– Verebek vagyunk, a kamrába zárt verebek, ide-oda röpködünk, +olykor jön valaki, aki azt mondja, hogy ismeri a kivezető utat, +aztán nekimegy a fejével az ablaknak és ő is elhallgat.</p> +<p>– Hát nincs kivezető út? – kérdezte Mariska hirtelen jött +szomorúsággal.</p> +<p>A báró vállat vont.</p> +<p>– Egy szabad embertől kellene ezt kérdeznie.</p> +<p>A leány összeszedte minden bátorságát.</p> +<p>– Ön nem szabad? <span class="pagenum"><a name="Page_60" id= +"Page_60">-60-</a></span></p> +<p>– Azt hiszem a magamformáju ember egyáltalában nem lehet az. +Tudja, mi vagyok én? A saját podgyászom hordárja, a tulajdon +vagyonom ispánja. Utazom, számolgatok, dolgozom, mindezt csak +azért, hogy a podgyászom még súlyosabb legyen. A legfurcsább a +dologban az, hogy a podgyász nem is az enyém. Mert ha az enyém +volna, akkor eldobhatnám magamtól. De erre képtelen volnék. Az úr a +föld, a kastély, a ló; a báró annak alázatos szolgája. Olykor +zsörtölődik a szolga, de a föld, a kastély és a ló tudja, hogy ezt +nem érdemes komolyan venni.</p> +<p>Mariska szinte ijedten nézett a báróra. A lázongó +tiszteletlenség, mellyel a saját társadalmi állásáról beszélt, +zavarba ejtette és sértette az ő öntudatlanul is erős +arisztokratikus érzületét. Időközben fölértek a jégveremhez. A +dombon túl volt a tó, melynek tükörsima vizét most aranypirosra +festette az alkonyi fény. Mögöttük már árnyékba borult a liget. A +fák között szelidfényü lampionok világítottak, a zene és a mulató +emberek lármája kellemes és harmónikus zümmögésként szűrődött fel a +dombra. Jó ideig némán állottak ott, aztán lassanként földerült +Pankotay arca, figyelmesen, mintha most fedezte volna csak fel, +szemlélte Mariskát, s tekintetében annyi tiszta és becsületes +gyöngédség volt, hogy nem hozta zavarba a leányt.</p> +<p>– Az a gyanum, – mondta, – hogy háládatlan <span class= +"pagenum"><a name="Page_61" id="Page_61">-61-</a></span> vagyok az +élettel szemben. Az is meglehet, hogy nem is tudok élni, csak +beszélni tudok az életről.</p> +<p>– Mi az élet? – kérdezte Mariska mosolyogva.</p> +<p>– Maga és az ott ni…</p> +<p>Kezével az alkonyi égre mutatott.</p> +<p>– Jó lesz visszamenni, – vélekedett zavartan a leány.</p> +<p>Összevágó, gyors léptekkel mentek le a gyöpös úton.</p> +<p>A báró újból megszólalt.</p> +<p>– Ott ül a padon a bácsi… Egypár perc mulva kezet fogunk +egymással, én fölülök a kocsimra és elmegyek. Útközben pedig +bosszankodni fogok.</p> +<p>– Miért fog bosszankodni? – csodálkozott a leány.</p> +<p>– Az a fájó érzésem lesz, hogy elmulasztottam valamit. +Találkoztam valakivel, akit régóta kerestem, hogy elmondjak neki +egy fontos dolgot, aztán Nietzschéről, magamról és hasonló +semmiségekről beszéltem, az idő eljárt és én nem mondtam el azt, +ami fontos és lényeges.</p> +<p>Mariska egyszerre úgy megijedt, hogy hallotta tulajdon szívének +dobogását. A báró pedig tovább fűzte ötletét, anélkül, hogy Mariska +szemébe nézett volna.</p> +<p>– Különös, hogy az ember sohasem mondja azt, amit akar. Én +legalább nem. Pedig nem a becsületességemen <span class= +"pagenum"><a name="Page_62" id="Page_62">-62-</a></span> múlik. Úgy +látszik azonban, hogy a nyelv nagyon kezdetleges szerszám. Én +olyasmit szeretnék önnek mondani: Ismerlek, tudom, hogy ki vagy! +Igy elmondva hülyeség, talán neveletlenség is. De amit gondolok, az +nem az.</p> +<p>Tovább nem jutottak, mert ott állottak már Miklós bácsi +előtt.</p> +<p>– Kellemes volt a séta?</p> +<p>– Nagyon kellemes, az egész ünnep igen sikerült, – mondta kissé +rácsoló hangon a báró.</p> +<p>Aztán úgy tett, ahogyan előre megmondta: kezet fogott +Mariskával, felült az automobiljára, szalutált a publikumnak és +blazirt arccal eliramodott.</p> +<p>– Kívánom, hogy táncolj! Még pedig válogatás nélkül! – sziszegte +Pál úr a leánya fülébe.</p> +<p>A családfő attól tartott, hogy megszólhatnák leányát a sétája +miatt és a család tekintélye érdekében kívánatosnak tartotta volna, +hogy Mariska tüntető szeretetreméltósággal tisztázza magát a +mágnáskodás gyanuja alól. Amióta meggyújtották a lampiónokat, a +kereskedő-kisasszonyok már mind táncoltak, persze nem annyira az +élvezet kedveért, mint inkább reprezentativ kötelességből.</p> +<p>Mariska első táncosa a fekete elefánt fia volt. Oly fesztelenül +lépett eléje, mintha semmi sem történt volna közöttük. Kettőt se +fordultak még, mikor a kifáradt cigány már abbahagyta a keringőt. +Mialatt az <span class="pagenum"><a name="Page_63" id= +"Page_63">-63-</a></span> ifjuság a primással alkudozott, a mérnök +karonfogva sétáltatta táncosnőjét.</p> +<p>– Furcsa emberke az a báró, mi? – kezdte az elefántfi.</p> +<p>– Ön Pankotay báróról beszél? – kérdezte fagyos és rendreutasító +hangon Mariska.</p> +<p>– Róla hát! Én érdekesnek, olykor mulatságosnak is találom, mert +ideális képviselője a dilettánsnak. Van egy példaszó – gondolom +olasz – azt mondja: „Őrizkedjél az olyan embertől, aki csak egy +könyvet olvasott!“ Ez az ember Pankotay. Ő mindig csak egy könyvet +olvasott, mert amit tegnap letett a kezéből, azt ma már elfelejti +és amire ma esküszik, azt holnap meg fogja tagadni. Elindul minden +úton, a vállára kap minden terhet, de sohasem ért még célhoz és +semmit sem tett még a maga helyére. Ez egy mozaik-ember. Semmi +egész sincs benne, csupa dirib-darabból van összerakva, jóból, +rosszból, keményből, lágyból, pirosból, hupikékből…</p> +<p>Mariska forrt a méregtől. Azzal a gúnyos fölénnyel, melyet a +fekete elefánt fiával szemben érzett, mondta:</p> +<p>– Szóval, a báró gondolkozni szokott. Némelyek szerint ez +betegség és ezen nincs is mit vitatkozni.</p> +<p>A fekete elefánt kemény bőrének csak csiklandozás volt a +tüske.</p> +<p>– Én becsülöm a gondolkozókat, – válaszolt, – <span class= +"pagenum"><a name="Page_64" id="Page_64">-64-</a></span> de csak +azokat, akik le is vonják gondolataikból a következtetéseket. +Anélkül az léha játék. Semmi becsülésreméltót nem találok azonban +olyan emberben, aki éles logikával bebizonyítja nekem, hogy a +gazdagság teher és amellett hajnalban kel föl, hogy ellenőrizze a +tejkihordást és egy cső kukorica miatt elcsap egy bérest. Ez egy +földönkúszó nyárspolgár, aki azt füllenti, hogy neki szárnya van. +Egy bárósított Szent László-patikus, semmi más.</p> +<p>Mariska ajka szélén gonosz kis mosoly jelent meg.</p> +<p>– Ön megveti a bárót? Eszembe jut, hogy egy ízben együtt láttam +önöket és hogy ön akkor nem éreztette vele megvetését. Legalább nem +nagyon.</p> +<p>A mérnök elnevette magát.</p> +<p>– Nem vagyok bolond, hogy megbántsam, hiszen ő a vasuttársaság +főembere!</p> +<p>Mariska szép arcán ott mosolygott a diadalmas megvetése.</p> +<p>– Igen, igen, minden ember úgy vonja le gondolataiból a +következtetést, ahogyan tudja.</p> +<p>Ekkor meglátta a nézők között Violát és Etelkát és otthagyta a +táncosát.</p> +<p>Régi hagyomány szerint a majális védnöke pezsgővel vendégelte +meg a rendező ifjakat és az előkelőségeket. Az aranynyaku üvegek +megjelenése elegendő volt arra, hogy valami finom és kellemes +hipnózisba <span class="pagenum"><a name="Page_65" id= +"Page_65">-65-</a></span> ejtse a társaságot. Azt lehetne mondani, +hogy Páris városának szelleme megihlette a lombsátor alatt ülőket. +Ájtatosan, de minden mohóság nélkül nézték, hogyan vándorol körbe a +szalvétába csavart üveg, közbe tüntető, szinte szertartásos, de +amellett mégis könnyed udvariasság hangján beszélgettek egymással. +„Méltóztatol tudni“, „légy kegyes“, „kérlek alássan“, mondták +egymásnak a vászon-ifjak és valami különös gondolattársulás +következtében színházakról és párbajokról kezdtek beszélgetni, +megemlékezvén egyes, rég nem látott katonatiszt és zsentri +ismerősükről is. Az idősebb segédek viselkedéséből kiérzett, hogy +nekik a pezsgő megszokott italuk; az egyik vörösborral szokta +keverni, a másik ásványvízzel, de akadt köztük olyan is, aki egy +plajbász segítségével gondosan ki szokta kavarni az italból a +szénsavat. Sturz Bandi, a cinikus filozófus, volt az egyetlen, aki +nem ivott pezsgőt, hanem megmaradt a vörös spriccer mellett.</p> +<p>Préglyné, akinek egyéniségében különben is volt valami franciás, +a rokonelem hatása alatt maga is pezsegni kezdett. Ahány férfi ült +az asztalnál, azzal egyszerre tudott kacérkodni. A módszere +egyszerü, de biztos volt, ő úgy viselkedett, mintha minden férfi a +szerelmével üldözné és míg egyrészről szívósan védekezett a képzelt +támadások ellen, másrészről mégis volt rá gondja, hogy túlzott +szigorral kétségbe ne ejtse a boldogtalanokat. Egy +tizenhétesztendős rövidáruifjúnak, <span class="pagenum"><a name= +"Page_66" id="Page_66">-66-</a></span> ki a szerénységtől +haldokolva ült az asztal végében, azt mondta:</p> +<p>– Uracskám, nem szabad ám a szép asszonyokat ilyenféle +pillantásokkal zavarba ejteni!</p> +<p>Még Manliusz urat sem kímélte meg. Hozzá így szólt:</p> +<p>– Maga afféle csöndes víz, kedves uram! De engem nem fog +becsapni! Azt hiszi, én nem tudom, mit jelent az, ha egy férfi +állandóan kerüli egy asszony tekintetét?!</p> +<p>A könyvelő úgy megijedt, hogy a bor a cigánytorkába ment és +köhögni kezdett. Meg kell jegyeznünk, hogy a polgármesterné nemcsak +az urakkal, hanem nőkkel is kacérkodott. Volt neki egy Bubi nevü +fia, aki jelenleg mint méntelepes-főhadnagy szolgált Erdélyben, +(Préglyné azt szokta mondani, hogy „a lovasságnál szolgál“) az ő +alakját szokta fölidézni a nők kedvéért.</p> +<p>– Jaj, lelkem Mariskám, ha tudnád, mit mondott rólad Bubi, mikor +karácsonykor itt járt!</p> +<p>És most már nemcsak Manliusz úr, hanem Mariska is pirult. A +polgármesterné a társaság központjává lett és boldog volt, aki +elkaphatott egyet elmésségének röpkedő labdái közül. A pezsgőzés +pedig áldozattá lett, melyet az ő oltárán mutattak be.</p> +<p>Az aranynyaku üvegek becsalták a lombsátor alá a cigányt is. A +jószimatu Munci tüstént megértette, <span class="pagenum"><a name= +"Page_67" id="Page_67">-67-</a></span> hogy itt senkit sem érdekel +az, hogy hányat tojt már a fürjecske és inkább a +Boulanger-indulóval hódolt meg a könnyed géniusz előtt, amely a +lelkek fölött uralkodott. Majd odaállott Préglyné mögé és fülébe +játszotta Páris dalát a Szép Heléná-ból. Préglyné pedig vékony és +hideg fejhangon énekelni kezdett:</p> +<div class="poem"> +<div class="stanza"><span class="i0">Holla hej! ifjú +legényke<br /></span> <span class="i0">Állj meg egy szóra +kérünk,<br /></span> <span class="i0">S add almádat, kis +negédke,<br /></span> <span class="i0">A legszebbnek +közülünk…<br /></span></div> +</div> +<p>És mialatt énekelt, két éles és izzó szempár tekintetét érezte +az arcán. Etelka és Viola néni ott állottak karonfogva a sátor +homályos sarkában és szinte megbüvölten lesték Préglyné minden +mozdulatát. Egy szót sem beszéltek, csak az egymásba fonódó +karjukkal telegrafáltak egymásnak. Holla hej, micsoda pletyka lesz +ebből holnap! Varjas visszhangzani fog tőle, a felsővárosi +vágóhídtól az alsóvégi kolera-kápolnáig. A polgármesterné mindezt +előre tudta, a kerekedő veszedelem azonban csak tüzelte a jókedvét. +Őt boldoggá és büszkévé tette a tudat, hogy a varjasiak őt hóbortos +és veszedelmes démonnak tekintik, aki elcsavarja a férfiak fejét. Ő +úgy szeretett fürödni a pletykában, mint a szalamander a tűzben. +Mondanunk sem kell talán, hogy amellett szakasztott olyan +szorgalmas és a fukarságig takarékos gazdasszony volt, mint minden +varjasi feleség. Most különben éppen az járt az eszében, hogy +<span class="pagenum"><a name="Page_68" id= +"Page_68">-68-</a></span> jó volna talán, ha a hatás fokozása +kedvéért eltörne egy poharat is. Amint azonban a mellette ülő Ábel +Pál fagyos nagykövet-arcába tekintett és eszébe jutott, hogy a +korcsmáros talán húsz krajcárt is elkérhetne a pohárért, mégis +elővette jobbik eszét és Etelka néniék őszinte bánatára szép +csendesen megint az asztalra tette a poharat. Egyelőre megelégedett +azzal, hogy végigperzselje tekintetével az összes férfiakat, akik +Sturz Bandi és Manliusz úr között ültek és hogy dévaj mosollyal +énekelje:</p> +<div class="poem"> +<div class="stanza"><span class="i0">Evoe, ezen +istennők<br /></span> <span class="i0">Cselt használnak és +miként,<br /></span> <span class="i0">Evoe, ezen +istennők<br /></span> <span class="i0">Csalják tőrbe a +legényt…<br /></span></div> +</div> +<p>– Te, nem tudod, hogy mit jelent evoe? – kérdezte Etelka néni +suttogó hangon sógornőjétől.</p> +<p>Viola néni nem tudta, de úgy sejtette, hogy valami illetlenség +lehet. Időközben megjelent a sátorban a fekete elefánt fia. Azért +jött, hogy a cigánybanda felét az ő barátai, a májszterek számára +követelje, akik a tánchely mellett mulattak, az uraktól különválva. +Ábel Pál arra használta a kis zavart, mely ebből kerekedett, hogy +hazaküldje az asszonyait. Bár nem mondta, azért őt is +megbotránkoztatta Préglyné könnyelmü viselkedése. Ez nem az ő +Mariskájának való társaság!</p> +<p>Mivel nem fértek el egyszerre a hintón, abban állapodtak meg, +hogy Miklós bácsi, akit Etelka Tranzvál minden gyémántjáért sem +engedett volna felügyelet <span class="pagenum"><a name="Page_69" +id="Page_69">-69-</a></span> nélkül, haza fogja kísérni a nőket, +Pál és Péter pedig, a néma árnyékként hozzájuk tapadó Manliusz +úrral, gyalogszerrel követik őket. Az indulás pillanatában kitünt +azonban, hogy Etelka néni fekete napernyőjének titokzatos módon +nyoma veszett. Ebből izgatott vitatkozás és keresgélés lett, +ahányan voltak, annyi felé futottak és a liget visszhangzott a +rendező ifjak kiáltozásától. Mariskát nem izgatta az ernyő sorsa, +mely diadalmasan dacolt már vagy tizenöt nyár hevével. A leány +egyedül állott a kocsi mellett.</p> +<p>– Hazamegy már Mylady? – kérdezte tőle valaki.</p> +<p>A fekete elefánt fia volt. Mariska nem válaszolt és a mérnök +folytatta a kötekedést.</p> +<p>– Mikor látom megint fenségedet?</p> +<p>– Majd ha józan lesz, – válaszolt száraz hangon a leány.</p> +<p>– Az bajos lesz, Mylady! A maga közelében mindig részeg vagyok. +Pityókossá tesz a vágy, hogy megcsókoljam azt a gyönyörü, gőgös +száját…</p> +<p>Mariska hirtelen szembe fordult Toll Jenővel. Ez olyan +valószinütlen, álomszerü arcátlanság volt, hogy nem is mert hinni a +fülének. Az elefántfi azonban nevetve folytatta:</p> +<p>– Maga most szeretne engem nyakon ütni, de azért mégis azt +hiszem, lesz idő, mikor önként fogja <span class="pagenum"><a name= +"Page_70" id="Page_70">-70-</a></span> idenyujtani a gőgös szép +száját… Addig is szép álmokat!</p> +<p>Elment. A leányt valóságos rosszullét környékezte. Úgy érezte, +hogy rettenetes gyalázatot követtek el rajta. Mit tegyen most már? +Szóljon az édesapjának, Miklós bácsinak? A mérnök nem ijedne meg, ő +Pesten nevelkedett, ahol mindenki párbajozik… Legjobb lesz – ezt +mélységes levertséggel határozta el a leány – ha hallgat.</p> +<p>A napernyő időközben megkerült. Sturz Bandi kezében találták. A +főkapitány, aki már teljesen elázott, a kifeszített ernyő alatt +sétált a holdvilágban.</p> +<p>Útközben a két nagynéni buzgón sugdolódzott. Arról tanakodtak, +hogy Mariskától kellene megkérdezni, hogy mit jelent az evoe szó. Ő +biztosan tudja. Violának azonban aggodalmai támadtak, hátha mégis +valami nagy malacság és azért jobb lesz, ha megkeresik a +lexikonban.</p> +<p>Mariska otthon nem is várta meg az édesapját, azt mondta, hogy +álmos és tüstént vetkőzni kezdett. A hálószobája kicsi, homályos +udvari szoba volt. Legnevezetesebb butordarabja a régi +ébenfa-szekretár, mely mint egyetlen öröksége, az édesanyja után +maradt rá. A szekrénynek sok fülkéje és fiókja volt, a családban az +a hit tartotta magát, hogy valami titkos fiókja is van, de azt nem +tudták megtalálni, bár egy időben ugyancsak keresték. A szoba +mennyezetéről ámpolna <span class="pagenum"><a name="Page_71" id= +"Page_71">-71-</a></span> függött alá, mely a napot ábrázolta. +Hegyes, arany tüskékkel spékelt sárga üveggömb. Az ámpolna azonban +soha sem égett, Mariska mindig gyertyafény mellett vetkőzött.</p> +<p>Alig hogy a leány lefeküdt és keresztet vetett magára, a távoli +ebédlő régi órája elütötte az éjfélt, aztán eljátszotta a Das +Wandern ist des Müller’s Lust-ot. A dal végét már nem is hallotta a +leány; ő akkor már mélyen aludt. Az éjjel aztán igen bolondos álma +volt.</p> +<p>Azt álmodta, hogy megint ott sétált Pankotay báróval a ligetben, +azonban nem volt többé a kopár és agyontiport népkert, hanem a +Grassalkovichok főúri parkja. A széles útat gondosan nyirott +lombfalak szegélyezték, a lugasokban kőszobrok fehérlettek, fenn +pedig, a jegesverem helyén, görög templom-formáju oszlopos gloriett +emelkedett.</p> +<p>– Mylady, mit szól ehhez a kerthez? – kérdezte ravasz mosollyal +a báró.</p> +<p>– Most egészen más, mint a majáliskor volt, – vélekedett a +leány.</p> +<p>– Ez nagyon természetes, mert a majális óta megtaláltuk az +ébenfa szekretár titkos fiókjában a probléma megoldását, – mondta a +báró.</p> +<p>– És hogyan szól a megoldás?</p> +<p>A báró megállott és ünnepélyesen meghajolt.</p> +<p>– Úgy, hogy ön a Grassalkovich hercegek örököse. Első +Grassalkovich Mária hercegnő! <span class="pagenum"><a name= +"Page_72" id="Page_72">-72-</a></span></p> +<p>Mariskának úgy rémlett, hogy ő régóta, gyermekkori álmain +keresztül, már sejtette ezt a megoldást. Nem is volt meglepetve, de +azért édes öröm és fenkölt, nemes büszkeség töltötte be a +szívét.</p> +<p>Fönn, a görög templom küszöbén, egy ismerős és tiszteletreméltó +arcu öreg tábornok várta. A király volt és Miklós bácsi egy +személyben. A felséges úr gyöngéden megölelte a leányt.</p> +<p>– Most már minden jól van! – mondta meghatottan.</p> +<p>A király eddig valami fontos okból úgy tett, mintha nem ismerné +Mariskát, de most már örökre vége volt a bujkálásnak. Beléptek a +gloriettbe. A görög templom belseje olyan volt, mint a Fehér +páva-ház parádés lépcsőháza. A Flóra-szobor is ott állott. A király +egyedül fölment a lépcsőn, miközben egészen úgy bicegett, mint +Miklós bácsi, aztán eltünt a felső üvegajtón, melyet kulccsal +magára zárt.</p> +<p>A leány most vette csak észre, hogy mezitláb van. Rettenetesen +szégyelte magát és azon töprenkedett, hogyan fog így hazamenni, +végig a varjasi főutcán. Aztán az a gyanuja támadt, hogy mindez +csak álom. Meg is mondta a bárónak.</p> +<p>– Meglássa, mindjárt föl fogok ébredni!</p> +<p>– Adja ide a kezét, – válaszolt Pankotay, – majd én +visszatartom.</p> +<p>Magához vonta a leányt és különösen mosolygott. <span class= +"pagenum"><a name="Page_73" id="Page_73">-73-</a></span></p> +<p>– Ismerlek! Tudom, hogy ki vagy! – suttogta.</p> +<p>És meg akarta csókolni.</p> +<p>– De hiszen önnek felesége van!</p> +<p>– A feleségem értelme megzavarodott és így nincs is értelme a +házasságunknak, – szólt Pankotay.</p> +<p>Most már megcsókolhatta. Szenvedélyes, hosszu csók volt, melynek +édességét minden tagjában érezte Mariska még akkor is, midőn másnap +reggel fölébresztette Viola néni. <span class="pagenum"><a name= +"Page_74" id="Page_74">-74-</a></span></p> +<div class="chapter"> +<h2>V.</h2> +</div> +<p>Valahányszor Varjason valami nevezetes dolog adta elő magát, +másnap rendszerint ozsonna volt Etelka néninél, ahol különféle +hölgyek összegyülekeztek, hogy véleményt mondjanak az eseményről. +Ez olyan volt, mint hadgyakorlat után a vezérkari megbeszélés.</p> +<p>A majálist követő napon három vendége volt: Szabina néni, Irma +kisasszony és Viola néni. Ez a Szabina néni, akiről az ifjabb +varjasi nemzedék már nem is hitte, hogy még él, húsz-huszonöt +esztendő óta csak a maihoz hasonló kivételes alkalmakkor szokott +kimozdulni a házából. Ő is Éber-leány volt (Rumszky császári +vice-adminisztrátor özvegye,) és a külsejére nézve Etelka tipusának +hatványozott kiadását képviselte. Rettenetesen hideg kőszeme és +hosszu, kopasz keselyűnyaka volt, a kicsi madárfején mindig fekete +főkötőt viselt, mely egészen eltakarta a haját. A néni gazdag és +ennélfogva nagytekintélyü asszonyság volt, Etelka kezet is csókolt +neki és Szabina úgy bánt <span class="pagenum"><a name="Page_75" +id="Page_75">-75-</a></span> vele is, Violával is, mint két éretlen +fruskával. Meg kell jegyeznünk, hogy Etelka valamikor nagy +számítási hibát követett el Szabinával. Szabina ugyanis már ifju +éveiben gyöngemellü volt és mindenki (elsősorban a néhai volt +Rumszky) biztosra vette, hogy élete rövid lesz, mint az októberi +rózsáé. Mindenki elszámította magát, leginkább Etelka, aki +tizenhatesztendős kora óta föláldozóan ápolta a nénjét és a nagy +örökségre való tekintettel eltűrte minden szeszélyét. Szabina néni +maga igen fukar volt, sohasem adott senkinek semmit, – „maholnap +úgyis a tiétek lesz mindenem!“ – de viszont elvárta, hogy neki +minden képzelhető alkalommal ajándékokkal kedveskedjenek. Megvolt +az a szokása is, hogy kisebb pénzösszegeket vett kölcsön Etelkától, +amelyeket sohasem fizetett vissza, „hiszen maholnap úgyis a tiétek +lesz mindenem!“ Ez így folyt már több, mint negyven esztendő óta. +Újabban Szabina néni egészsége igen megjavult, az októberi méla +rózsa szívós és kemény hecsepeccsé fonnyadt, már nem is köhögött, +Etelka azonban betegeskedni kezdett.</p> +<p>– Nem hinném, hogy sokáig húzza! – mondogatta Szabina.</p> +<p>A szegény Etelkát igen elkeserítette a gondolat, hogy Szabina őt +túlélhetné, de azért továbbra is tűrte zsarnoki szeszélyeit; úgy +járt, mint a kártyás, aki nem tudja abbahagyni a játékot, mert +veszteségben van. <span class="pagenum"><a name="Page_76" id= +"Page_76">-76-</a></span></p> +<p>A másik vendég Irma kisasszony volt, az esperes úr gazdasszonya. +Ő különben nem is volt igazi vendég. A nénik, tekintettel a +kisasszony félszeg társadalmi állására, nem barátkoztak vele, kissé +gőgösen is bántak vele, de azért néhanapján magukhoz hívták, hogy +megkávéztassák és hogy cserébe egy csomó érdekesnél érdekesebb +ujságot halljanak tőle. A kicsi, keményre töpörödött, lihegő +beszédü és fantasztikus mozgékonyságu leányasszony mindent tudott, +ami a varjasi polgárházak falai mögött történt. Ez annál +csodálatosabb volt, mivel nem igen járhatott emberek közé. A +kisasszony különben tisztában volt a helyzetével és maga volt a +kúszó alázatosság. A világért sem ült volna máshová, mint az asztal +végébe, ott is összehúzta magát a szék sarkán és ha Szabina néni +kíméletlen nyomatékkal <i>kisasszony</i>-nak szólította, akkor +bűnbánóan lesütötte a szemét. Hogy valahogyan a ledér gondolkozás +hírébe ne keveredjék, irgalmatlan szigorúsággal ítélt embertársai +fölött. Ő azzal vezekelt meg élete nagy bűnéért, hogy +fáradhatatlanul gyomlálta a szomszéd kertjét.</p> +<p>Említettük, hogy Viola néni is jelen volt az ozsonnán. +Eredetileg le akart mondani, (otthon aznap szappant főztek,) mikor +azonban megtudta, hogy kik lesznek Etelkánál, sietve magára vette +feketegyöngyös mantillját és mégis elment a felsővárosba. Nem +annyira kíváncsiságból, mint inkább óvatosságból. Tudvalevő +<span class="pagenum"><a name="Page_77" id= +"Page_77">-77-</a></span> dolog volt ugyanis, hogy Szabina néninek +sok-sok esztendővel ezelőtt valami összeütközése volt Mariska +megboldogult édesanyjával, a szép Lihnovszkával, azóta nem kedvelte +a Fehér páva-hadat és ha Viola néni nem áll mellette talpig +fegyverben, akkor az ozsonnából Ábelék ellen intézett portyázó +támadás fejlődhetik.</p> +<p>A hölgyek az üveges fórházban voltak. Szabina nénit a vászonnal +betakart diványra ültették, amely bútordarabnak igazi szövetét még +soha senki sem látta, a néni feje fölött két kőnyomat függött a +falon, az egyik József palatinus családját, a másik a mexikói +császár agyonlövetését ábrázolta. Hogy megvédjék a légvonat ellen, +egy krinolinos divatképekkel teliragasztott nagy spanyolfalat +állítottak melléje.</p> +<p>– Mi volt ma nálatok? – kérdezte Etelka a sógornőjétől.</p> +<p>(Ez náluk olyan gyakori kérdés volt, mint az angoloknál a how do +you do?)</p> +<p>– Nagyon egyszerü ebédünk volt, – válaszolt Viola. – +Krumplileves, karmonádli zöld babbal és darástészta.</p> +<p>– Darástészta? Hát mosónő van nálatok?</p> +<p>– Nem mosónő, hanem szappanfőző-asszony.</p> +<p>Behozták a habos kávét, amelyet Etelka néni aranykarimás fehér +csészékbe töltött, aztán a tejes-kalácsot, a birsalmasajtot és a +befőtt gyümölcsöt. Ábel <span class="pagenum"><a name="Page_78" id= +"Page_78">-78-</a></span> Miklósné egyébként igen takarékos volt, +ilyen ozsonnák alkalmával azonban mindig megadta a módját. Szíves +erőszakoskodással kínálgatta a vendégeit, főként a dunsztosból. Ő +minden esztendőben egész spájzra valót főzött be, ez volt az ő +tulajdonképpeni nyári foglalkozása, a tél folyamán azonban, +bárhogyan követelte is az ura, sohasem engedett kibontani egy +üveget sem, „hogy legyen majd, ha kell“. A tavasszal, mikor már +attól félt, hogy a dunsztosa rá fog penészedni, mindenkit azzal +akart etetni, az ura azonban ilyenkor elvből nem evett belőle.</p> +<p>A takarítónő (mert Etelka nem tartott rendes cselédet) kivitte a +csészéket és Viola néni, akinek oldalát már régóta fúrta valami, +egyszerre a közvetlen meglepetés hangján így kiáltott föl:</p> +<p>– Hogy mit nem ér meg manap az ember! Kimegyek ma délelőtt a +konyhába, hát ott áll egy huszár, egy nagy kamasz, karddal, +csákóval…</p> +<p>– Huszár a konyhában? – lihegte tüzes megbotránkozás hangján +Irma kisasszony.</p> +<p>– Mindig mondtam, hogy az a Veron nagy bestia! – szólt Etelka +néni.</p> +<p>Szabina pedig csak sziszegett egyet.</p> +<p>– Most jön még a java! – folytatta Viola. – A huszár azt mondja, +hogy ő Veron fivére…</p> +<p>Irma kisasszony kajánul nevetett az asztal végében. <span class= +"pagenum"><a name="Page_79" id="Page_79">-79-</a></span></p> +<p>– A fivére?</p> +<p>– No, ez szemtelenség! – pattogta Etelka.</p> +<p>– Ez még mind semmi! Felmutatott egy pecsétes írást az +árvaszéktől, hogy ő és Veron jelentkezzenek valami kis örökség +miatt, mert igazán testvérek. Mit szóltok ehhez?</p> +<p>Első pillanatban nem tudtak mit szólni. Szabina volt az első, +aki visszanyerte fölényes nyugalmát.</p> +<p>– Én a te helyedben kinyittatnám annak a leánynak a ládáját, – +mondta szárazon.</p> +<p>– Úgy, úgy! – hagyta helyben Irma kisasszony, aki mindig kereste +a hatalmas asszony rokonszenvét.</p> +<p>Ez csak egy kis intermezzo volt és valamennyien érezték, hogy ők +nem a Veron huszárja kedvéért jöttek ide. Szabina végül helyes +vágányra terelte a társalgást.</p> +<p>– Hát hallom, – mondta, – tegnap valami nevezetes mulatság volt +a jegesveremnél?</p> +<p>– Préglyné… – kezdte Etelka, de nem folytathatta, mert Irma +kisasszony egyszerre rávetette magát erre a névre, mint a tigris a +borjura. Ő nem volt künn a jegesveremnél, de azért mindent jobban +tudott a többinél. Azt is tudta, hogy mi történt a fehér páváék +elvonulása után. A polgármester haza akarta vinni a feleségét, de +Préglyné a szemébe mondta, hogy nem megy. Etelka néni, aki +köztudomás szerint úgy bánt a tulajdon urával, mint valami rossz +cseléddel, <span class="pagenum"><a name="Page_80" id= +"Page_80">-80-</a></span> ámulva csapta össze a két kezét, mintha +nem tudná elhinni, hogy találkozzék asszony a nap alatt, aki így +merészel beszélni az urával. Etelka néni különben azért nem értette +meg a dolgot, mert ő – nem tudni miért – nem a polgármesterné, +hanem a polgármester szerepébe képzelte bele magát.</p> +<p>– Hiszen én volnék annak a Préglynének az ura! – mondta +baljóslóan.</p> +<p>Szabina néni nem volt megelégedve a társalgás folyásával. A +polgármesternét tulajdonképpen már húsz esztendővel ezelőtt +letárgyalták, róla nem tudtak újat mondani. Hogy Sturz Bandi végül +leöntötte új fehér ruháját vörös borral? Ez érdekes kis epizód, de +nem fontos dolog.</p> +<p>– Úgy hírlik, hogy Ábel Mariska <i>is</i> nagyon jól mulatott? – +mondta Szabina, miközben kőszemét Viola felé fordította.</p> +<p>– Igen, a báróval, – vetette oda kaján naivitással Irma +kisasszony.</p> +<p>– Nem házas ember az a báró? – kérdezte Szabina, miközben a +hosszu nyakát egészen behúzta.</p> +<p>– Házas, de azért nagyon csinos ember, veszedelmesen csinos +ember, – mondta Irma kisasszony.</p> +<p>– Az én időmben is járt itt egy gróf, egy svalizser-tiszt, – +akkor úgy hívták a katonákat, – az sokat járt a Kaszás-leány után… +<span class="pagenum"><a name="Page_81" id= +"Page_81">-81-</a></span></p> +<p>– Miféle Kaszás-leány volt az? – érdeklődött Etelka néni.</p> +<p>– A sárga sarokház volt az övéjük, a fehér papok temploma +mellett…</p> +<p>– Tudom már! Kaszás Berta, az édesanyja Ánis-leány volt, a régi +postamesteréktől…</p> +<p>– Ebből az lett, – folytatta Szabina, – hogy a farsangon egy +polgárember sem táncolt a Kaszás-leánnyal, azt mondták, táncoljon a +grófjával…</p> +<p>– Nem is való, hogy tisztességes polgárleány mágnások után +bolonduljon, – vélekedett Irma kisasszony.</p> +<p>Viola néni már felocsudott az orvtámadás okozta zavarából és +bosszút lihegve tekintett körül. Szabinával nem akart kikezdeni, de +a papkisasszonyt nem volt oka kímélni. „Cselédtraccs – a plébánia +konyhájából került“, – ilyféle visszavágás járt az eszében, de +mielőtt még támadhatott volna, már újabb nyíl repült feléje.</p> +<p>– A bárónak is nagyon megtetszhetett Mariska, mert ma is bejött, +hogy találkozhassék vele, – folytatta Irma kisasszony.</p> +<p>– Ki jött be? Ki találkozott? – kérdezte dult arccal Viola +néni.</p> +<p>– A báró, Mariskával… Félnégykor együtt sétáltak a temetőben… +Láttam őket… <span class="pagenum"><a name="Page_82" id= +"Page_82">-82-</a></span></p> +<p>Viola megszeppent. Igen, Mariska délután a temetőbe ment, +édesanyja sírjához…</p> +<p>E pillanatban félelmetes berregés és töfögés hallatszott be az +utcáról. Valamennyien megismerték a hangot – ez Pankotay báró +automobilja. Irma kisasszony szó nélkül fölkelt, az alvajáró +nyugodt és biztos léptével az udvarra ment és kitekintett a kapun. +Neki csodálatos sejtőképességei voltak. Mariska és a báró +gyalogszerrel jöttek a felsővárosi temető felől, a gép pedig, +melyben csak a soffőr ült, lassan döcögött mellettük a kocsiuton. +Irma kisasszony visszasietett a fórházba.</p> +<p>– Félnégykor láttam őket először, most mindjárt öt óra lesz és +még mindig együtt vannak…</p> +<p>Viola és Etelka a hálószobába rohantak és ott néztek ki az +ablakon.</p> +<p>– No hallod, – szörnyűködött Etelka, – ez szép dolog! Tegnap tíz +percre egyedül hagytuk őket és ma már…</p> +<p>– Azt hiszed, hogy összebeszéltek mára? – ijedezett Viola +néni.</p> +<p>– Én nem hiszek a véletlenekben, lelkem!</p> +<p>– Jézus Mária és az az ember házas! – sopánkodott Viola.</p> +<p>– Ezek a mai lányok egészen mások, mint mi voltunk, – +állapította meg Etelka. – Aztán tudod, Mariska az édesanyjától is +örökölt valami lengyeleset… <span class="pagenum"><a name="Page_83" +id="Page_83">-83-</a></span></p> +<p>– Világos nappal, az utca közepén! – sóhajtozott Viola néni, aki +alkalmasint jobban szerette volna, ha a huga sötét éjjel és zárt +helyen kereste volna a báró társaságát.</p> +<p>A kávécsata utolsó áldozata azonban nem Mariska, hanem a +hadiszerencse forgandóságánál fogva, maga a szíves háziasszony +lett. Etelka néni ugyanis az ozsonna végén még egy magakészítette +narancstortával is meglepte vendégeit. Szabina néni megkóstolta a +tortát, aztán Irma kisasszony füléhez hajolt és belesúgott valamit. +Etelka ekkor gyanut fogott, maga is megizlelte remekművét és +elhalványodott… A tortának avas íze volt!! A hiba mindenesetre a +vajban volt. De hiszen Etelka néni maga vette a hozzávalót és maga +készítette a tortát? Érthetetlen, megmagyarázhatatlan rejtély! +Letagadni, elsimítani, jóvátenni azonban nem lehetett többet ezt a +dolgot.</p> +<p>Este már egész Varjas tudta, hogy Ábel Miklósné „mindenféle +romlott holmival akarta traktálni a vendégeit“ és hogy Ábel Mariska +kettesben automobilozott Pankotay báróval.</p> +<p>A narancstorta-ügy igazságait már ismerjük, most lássuk tehát, +mi igaz abból, amit Ábel Mariskáról és Pankotay báróról beszélnek a +varjasiak.</p> +<p>A leány a majálist követő reggelen nem ment ki a házból, hanem +takarítás után visszabujt a sötét hálószobájába, azzal a szesszel, +hogy ma rendet fog csinálni <span class="pagenum"><a name="Page_84" +id="Page_84">-84-</a></span> a szekretárjában. Az ébenfa-szekrény +megszámlálhatatlan fiókjaiban annyi leányos limlom halmozódott +össze, hogy ott mindig el lehetett kotorászgatni egypár óráig. A +rendcsinálás különben többnyire olyankor jutott eszébe Mariskának, +ha magára akart maradni a gondolataival. Egészen délig halkan +elmotoszkált a sötét borzlyukában, hol rajta kívül senki sem tudott +volna gyertyavilág nélkül eligazodni, időközönkint abbahagyta a +munkáját és átengedte magát a lelkén keresztül vonuló ábrándfelhők +kalandos sodrának. A báró, megint a báró és mindig a báró! Mariska +még egész testében érezte a megálmodott csókokat és most már +annyira sem védekezett, mint éjjeli álmában, hanem bűnös és +alázatos ernyedettséggel átengedte magát édes emléküknek. És +gyönyörüségét lelte benne, hogy ismételten és részletesen +végiggondoljon mindent.</p> +<p>Közbe szórakozottan tett-vett a szekrényében. A szekretár +közepébe, apró fiókok közé, bolthajtásos kis fülke volt beépítve, +melynek hátsó falát félig megvakult tükör ékesítette. A tükröt +jobbról-balról egy-egy mahagoni fából faragott jón oszlopocska +szegélyezte. Mariska ebben a fülkében őrizte régi iskolai füzeteit. +Ő egyáltalában gondosan eltette és időközönkint újból és újból +megnézte gyermekkorának emlékeit, mintha meg akart volna róla +győződni, hogy ő és azok a különböző leányok, a lenhajuak, a +vörhenyes szőkék, a <span class="pagenum"><a name="Page_85" id= +"Page_85">-85-</a></span> gömbölyüek és rózsásak, a szögletes +vizslacsontuak és pattanásos bőrüek, a jámborak és alattomosak, a +hazugok és a rajongók, a szorgalmasak és a tunyák, szóval hogy ő és +mindazok a leányok, akik fölváltva az Ábel Mariska nevet viselték, +egy- és ugyanaz a személy.</p> +<p>L’Alphabet français a six voyelles et dixhuit consonnes, – +olvasta egy megsárgult lapon. Aztán szórakozott kiváncsisággal +belenyúlt a fülkébe, megfogta és mozgatni kezdte az egyik mahagoni +oszlopocskát. Most vette észre ugyanis, hogy a tükör kimozdult a +helyéből, a felső szegélye kissé előredőlt… Ezt majd meg kell +enyveztetni!</p> +<p>Egyszerre rémülten megdobbant a szíve… Váratlanul egy kripta +ajtaja pattant föl előtte. A meglazult tükör keretestül a kezében +maradt, a szekretár méhéből egy ismeretlen fülke ásított feléje. +Megfakult selyemmel volt kibélelve; átkötött papircsomag feküdt +benne.</p> +<p>A titkos fiók! Az álomkép! A probléma megoldása! Mariskát +babonás izgalom fogta el…</p> +<p>A szobájában nem érezhette magát biztonságban, Viola néni minden +percben rátörhetett, azért a köténye alá rejtette a papircsomót és +kiosont vele a parádés lépcsőházba. Ott nem fogják keresni. Leült a +lépcsőfokára, a gipsz Flóra alá és a szines ablak fantasztikus +fényében megnézte kincsét… Nem kételkedett benne, <span class= +"pagenum"><a name="Page_86" id="Page_86">-86-</a></span> hogy élete +nagy és döntő fordulat előtt áll. Az álom és a valóság csodálatos +összetalálkozása meggyőzte róla, hogy nagy és titokzatos erők +avatkoztak bele a sorsába, erők, amelyekben azelőtt nem is hitt… +Valami neszt hallott a lépcső aljáról és ekkor megrettent; el volt +rá készülve, hogy királyi nagybátyja fog fölbukkanni a homályból, +miként megálmodta az éjjel. De csak a fehér macska volt, mely +dormogva közeledett feléje, láthatólag boldogan, hogy úrnője +térdéhez dörgölheti fejét.</p> +<p>Az írások! Csupa német levél volt. A lendületes és vékony +apácaírás Lihnovszka kezétől eredt… Mariska most már remegő +mohósággal kezdte olvasni. Az édesanyja ezeket a leveleket nagy +időközökben írta, valamennyien egy embernek szólottak, egy +embernek, akit szeretett. De nem a fehér pávának… A levelek +túlnyomó részét még leánykorában írta, az utolsó egykettő azonban +már Varjason kelt. Már a legelsők is teli voltak lemondással. +„Fölösleges hangsúlyoznia, én jól tudom, hogy sohasem lehetek az +öné, ön nem válhat el…“ Tehát házas ember volt! Mariskának azonban +mégis úgy rémlett, hogy a tüntető lemondás alatt ott lappang a +reménység egy parányi, szívós szikrája. A szikra csodálatosképpen +ott tüzelt még azokban a levelekben is, amelyeket már +asszonykorában írt Lihnovszka. Vajjon miféle csodálatos +véletlenekről álmodozott? Aztán egyszerre vége lett. Utolsó levelét +néhány <span class="pagenum"><a name="Page_87" id= +"Page_87">-87-</a></span> hónappal Mariska születése előtt írta. +„Ha visszagondolok arra, ami velem történt, nem tudom megérteni, +hogyan kerültem ebbe a házba. De most már itt kell maradnom. +Felejtsen el és küldje vissza leveleimet és emlékeimet. Én +nemsokára meg fogok halni. Isten önnel!“</p> +<p>Az emlékei, egy szőke, fényét vesztett női hajfürt és egy +megfakult kis fénykép, ott voltak külön egy borítékban. Az arckép +egy fiatal nőt ábrázolt, különös, fürtös hajviselettel, avult +szabásu, mélyen kivágott báli derékban, kissé merev +fotografus-pózban. Nagyon hasonlított Mariskára, csak soványabbnak +és jóval fiatalabbnak látszott. A kép alatt egy téntával irott +német szó: <i>Dein</i> – Tiéd. Ez volt a Lihnovszka!</p> +<p>Mariska könnyek között csókolgatta a képet. Ez volt tehát az ő +öröksége! Most már neki is volt édesanyja. A kegyeletes kultusz, +melyet eddig a megboldogult emlékével űzött, inkább üres szertartás +volt, e pillanattól fogva azonban látta, ismerte és megértette az +édesanyját. A szegény Lihnovszka! A cifra nyomorúságban ragyogva +járta be előkelő édesapjával a garnizónokat. Hátasparipája mindig +volt, de a harisnyája többnyire lyukas lehetett. Az édesapja +szenvedélyesen imádta a leányát, meg tudott volna érte halni, de +azért elkártyázta az anyai örökségét. Minden férfi udvarolt +Lihnovszkának, feleségül azonban senki sem akarta venni. És midőn +Lihnovszka szegény szive megmámorosodott <span class= +"pagenum"><a name="Page_88" id="Page_88">-88-</a></span> a tavaszi +mirtusfák illatától, akkor édesapjának egy bajtársát látta maga +mellett, aki szintén nagyon előkelő, délceg és lovagias katona +lehetett, akinek azonban már volt felesége.</p> +<p>Néhány megcímezett borítékról, mely a levelek mellett volt, +Mariska megtudta, hogy ki volt a szeretett férfi. Katona volt, +dsidástiszt, Ritter Ottokar von Ochsenfurth. A név furcsa hangzása +kissé elszomorította és kiábrándította a leányt, de végül csak +megbékült vele.</p> +<p>Még ott ült a lépcsőn, mikor a távoli szobákon keresztül +zümmögni hallotta az ebédlőóra muzsikáját. Dél volt. Ekkor +visszalopta magát a szobájába, elrejtette a kincseit és megmosta a +kisírt szemeit, mert ebédhez kellett mennie. Asztalnál lopva +nézegette édesapja hideg és szögletes arcát és ekkor eszébe +jutottak Lihnovszka szavai: „nem tudom megérteni, hogyan kerültem +ebbe a házba…“</p> +<p>Délután pedig kiment a temetőbe. Az a különös érzése volt, hogy +beszélnie kell az édesanyjával. Meg kell neki mondania, hogy legyen +nyugodt, ő nem fogja elárulni a titkát, ő megérti, az ő pártján +van, szereti őt is, sőt – ha éppen kell – szereti még Ochsenfurth +lovagot is.</p> +<p>A varjasi temetőben Lihnovszkának volt a legszebb sírja. A fehér +páváék sohasem feledkeztek meg reprezentativ kötelességeikről és +ezek közé tartozott az <span class="pagenum"><a name="Page_89" id= +"Page_89">-89-</a></span> is, hogy a család elhunyt tagjai a temető +főútja mellett, díszes sírban pihenjenek. A térdeplő angyal, aki +Ábel Pálné sírja fölött imádkozott, látható volt ugyan még egy +tucat más siron, (a varjasiak mindent utánoznak!) de a Lihnovszka +angyala igazi fehér márványból való volt, a többi csak +terrakottából. Mariska leült a kis padra, mely a vasrács mellett +állott. Ő persze pontosan tudta édesanyja születésének és halálának +napját, de azért most tünt föl neki elsőízben, hogy a szegény +Lihnovszka a halálakor egy egész esztendővel fiatalabb volt, mint ő +ma.</p> +<p>Mialatt ott ült, bekövetkezett a nap másik csodája, egyszerre +előtte állott ő, akit minden idegében érzett akkor is, ha nem +gondolt reá, előtte állott Pankotay báró. Akármit beszéltek is +Etelka néni ozsonnáján, a báró bizony nem Mariska kedvéért jött +ide, hanem az esperes úr levele következtében, hogy megnézze és +szükség esetén kitataroztassa a régi temetői kápolnát, mely alatt +anyai ősei, a fiágon kihalt Laczházy urak aludták az igazak álmát. +Ha pénzről volt szó, akkor Pankotay nem bízott meg, csak +önmagában.</p> +<p>Mikor most kezet fogtak a térdeplő márványangyal előtt, Mariska +megint azzal gyanusította magát, hogy álmodik. Mosolyogva, +alázatosan, boldogan és kissé megszégyenülten sütötte le pilláit. A +báró is egészen más volt, mint tegnap, mintha időközben vele is +történt volna valami, ami megérlelte az ismeretségüket. +<span class="pagenum"><a name="Page_90" id= +"Page_90">-90-</a></span> Ma nem akartak egymásnak imponálni, nem +is beszéltek Nietzscheről és az életről; amit ma beszéltek, az csak +ürügy volt arra, hogy egymás szemébe nézzenek és egymás hangját +hallják. Lassu, sétáló léptekkel kerülték meg a temetőt. Némelyik +kő előtt megállottak és a báró részletesen érdeklődött egy-egy +néhai vaskereskedő vagy tanító családfája után. Mariska mindenkit +ismert Varjason, még azokat is ismerte, akik száz esztendővel +előtte születtek. Bementek a kápolnába. Dominus Joannes Comes de +Laczháza – olvasta Mariska a falba illesztett, félig bemeszelt, +egyébként pedig nagyon rücskös vörös márványlapról.</p> +<p>Igen, a Laczházyak nagyon érdekes urak lehettek. Ez a Joannes +arról volt nevezetes, hogy párbajra hívta az édesapját. Laczházy +Domokos azt állította, hogy a földből éjnek idején mérges párák +szivárognak elő és azért a torony tetején aludt. Mátyás pedig egész +életében egyebet sem tett, mint célba lövöldözött. De csak +pisztollyal; akik puskával lőttek, azokat nagyon lenézte, Isten +tudná, hogy miért. A török háboruk óta nem volt semmi dolguk és a +pihent eszük efféle dudvás ötletekben adta ki erejét.</p> +<p>A báró és Mariska elhagyták megint a homályos és hüvös kápolnát +és folytatták bolyongásukat a verőfényes sírkerten keresztül. +Amerre a férfi húzott, a leány engedelmesen követte. Most csipogó +madárcsapat <span class="pagenum"><a name="Page_91" id= +"Page_91">-91-</a></span> szállott el fölöttük, hullámos +repüléssel. Mariska fölemelte a fejét.</p> +<p>– Vigyázzon, festékes lesz a ruhája! – mondta Pankotay és +megfogta a leány kezét, hogy elvonja a frissen festett rácstól.</p> +<p>Egy pillanatig így maradtak. Nem mertek egymás szemébe nézni, de +érezték egymás kezének mohó érintését. Mariska aztán szeliden +kiszabadította a kezét. Egyszerre valami nagy szomorúságot érzett, +ugyanazt a reménytelen szomorúságot, mely a szegény Lihnovszka +sírja fölött ült.</p> +<p>Kimentek a kapun, be a városba. Már nem volt mit beszélniök, de +azért együtt mentek végig a főutcán. A báró automobilja pedig +türelmetlen dohogással döcögött mögöttük. És amerre mentek, +izgatott emberfejek bukkantak föl és tünedeztek el az ablakokban. +Ez olyan volt, mint az ürgék játéka.</p> +<p>Már ott állottak a Fehér páva-ház előtt. Ki hitte volna, hogy a +végtelen hosszu főutcát ilyen gyorsan lehet megjárni?</p> +<p>– Most el kell válnunk, nem? – kérdezte a báró.</p> +<p>A kérdés furcsa volt, Mariska válasza nem különben.</p> +<p>– Azt hiszem…</p> +<p>Ha Pankotay azt mondta volna neki: Üljön föl a kocsimra, +magammal viszem! – talán föl is ült volna. <span class= +"pagenum"><a name="Page_92" id="Page_92">-92-</a></span> Talán. A +báró azonban nem mondott semmit, hanem zavaros tekintettel +elbúcsúzott tőle.</p> +<p>Az este, szombati nap lévén, zeneestély volt a fehér páváéknál. +Megint Chopint játszották. Azaz csak akarták játszani, mert Mariska +egyszerre fölugrott a zongorától, a szomszéd szobába ment, ahol +sírógörcsöt kapott. Senki sem tudta, hogy mi baja. A jó Viola néni, +aki olykor az okot összetévesztette az okozattal, így szólt:</p> +<p>– Valami csunya pletykát csináltak megint szegénykének, talán az +bántja! <span class="pagenum"><a name="Page_93" id= +"Page_93">-93-</a></span></p> +<div class="chapter"> +<h2>VI.</h2> +</div> +<p>Egy láthatatlan kéz belenyult az idő kerekébe és akkorát +lendített rajta, hogy a napok és éjszakák szédítő sebességgel +kezdtek peregni, akár egy roulettejáték piros és fekete számlapjai. +Alig hogy kivirágzott az akác, már itt volt megint az ősz. Nemrégen +volt csak, hogy Mariskára ráadták első hosszu ruháját és most már +közeljárt huszonötödik esztendejéhez… A varjasi főutcán, egy-egy +boltlépcső vagy kapunyílás alatt, a szél rakásra gyüjtötte már a +száraz falombot, a Topoly fölött beláthatatlan varjurajok vonultak +és Mariska szorongó szívvel nézte érett vonásait a tükörben. A +fehér páváék a nyarat ezúttal is a gyümölcsösben töltötték. Szép +nagy kertjük volt ott, csinos lakóházzal, szőlőlugasokkal és sok +virággal. Tulajdonképpen nyaraló volt, de ők polgári szerénységből +vagy talán polgári gőgből csak gyümölcsösnek nevezték, mivel úgy +találták, hogy a villa szó svihákosan hangzik. <span class= +"pagenum"><a name="Page_94" id="Page_94">-94-</a></span> A ház +mellett vízemelő szélmotor is volt, mely hórihorgas és fantasztikus +alakjával az egész vidék fölött zsarnokoskodott. Ábel Pál úr +mindennap bejárt az üzletbe, a hölgyek azonban csak ritkán mentek a +városba. Viola néni azzal töltötte a nyarat, hogy télire való +gyümölcsöt főzött be, Mariska pedig többnyire a nagy diófa alatt +ült és olvasott, vagy úgy tett, mintha olvasna. Este olykor +vendégeket hozott a gazda, Miklósékat vagy Péter urat. +Egyszer-kétszer azonban a leány is bekivánkozott a városba. Azzal +az ürüggyel, hogy a téli holmija után kell néznie, néhány órára +bezárkózott az üres és néma lakásba. Ilyenkor meglapult sötét kis +szobájában, kinyitotta a szekretár titkos fiókját és újból +átolvasta édesanyja leveleit. Édes, bűnös és szomoru órákat töltött +ott, mert a levelek már nem a titokzatos Ochsenfurth lovagnak +szóltak, hanem Pankotay bárónak. Ő neki, akinek hírét sem hallotta +a nagy pletyka óta és aki most Isten tudja melyik külföldi fürdőben +járt. Ha aztán kilépett megint a sárga szalonba és meglátta a szűk +ablakrésen beszűrődő kísérteties napfényt, úgy elszorult a melle, +mint az érzelmes utasé, aki Pompeji romjai között jár. És ha +megroppant a szomszédszoba padlója, akkor ijedten kalapálni kezdett +a szíve.</p> +<p>Az őszi eső behajtotta őket a városba és a macska, a kanári +madár, a két tújabokor és a nagy legyezőpálma, melyek szintén +kivették részüket a nyaralásból, <span class="pagenum"><a name= +"Page_95" id="Page_95">-95-</a></span> velük jöttek. Alig hogy +elrendezkedtek otthon, már megtörtént a várva várt nagy esemény: +Budapestről elindították az első vasúti vonatot Varjas felé. A +topolyvölgyi vonal ugyan még nem készült el, a varjasi kis állomás +falain is vizes volt még a vakolat, de azért a vállalkozók siettek +a kész vonalrészt átadni a forgalomnak. Kezdetben azt hitték, hogy +maga a miniszter fog Varjasra jönni – annak idején mondta is a +küldöttségnek, hogy nagyon vágyódik megismerni a szorgalmas varjasi +népet, – a kegyelmes úr azonban nem jöhetett a politikai helyzet +miatt, az államtitkárja sem ért rá és így egy miniszteri titkár +képviselte a kormányt. Később kitünt, hogy csak címzetes titkár. +Vékony, sápadt és komorarcu ifju ember volt, dr. Bakai-Baknak +hívták, fia volt egy sokszoros milliomosnak és meglátszott rajta, +hogy egyáltalában nem szorult rá a hivatalnokoskodásra. Bakai-Bak +harangalaku felöltőt, lilaszínü nyakkendőt, fehér keztyűt, fehér +gamásnit és monoklit viselt, az utóbbi azonban nem igen akart +megállni a szemén. A topolyvölgyi parasztok, akiket hajnal óta +egész szekérkaravánok hoztak a városba, fejcsóválva mutogatták +egymásnak a kormány képviselőjét. Úgy vélekedtek, hogy német +formája van.</p> +<p>Prégly polgármester mondta a vasútnál az üdvözlőbeszédet és +kínos meglepetésben részesítette híveit. Tudjuk, hogy az ő +ékesszólása különben oly bőven hömpölygette hullámait, mint a +megáradt folyóvíz, <span class="pagenum"><a name="Page_96" id= +"Page_96">-96-</a></span> egész történelmi korok és nemzetek +kultúrális kincseit sodorván magával, ezúttal azonban, talán a +pesti titkár hideg szemének hatása alatt, váratlanul kiapadt a +szóbősége és a polgármester annak rendje-módja szerint belesült a +beszédjébe. Sturz Bandi ugyan rögtön éljenezni kezdett, intett is a +tűzoltóknak, hogy trombitáljanak, de a hibát nem lehetett többé sem +letagadni, sem jóvá tenni. A varjasi urak szégyenükben +pipacsvörösre válva, kínjukban fölszisszenve néztek össze. Mit szól +majd a magas kormány, ha a titkár jelentést tesz erről? A dolognak +később még igen súlyos következményei lettek, amennyiben a +polgármester népszerüsége e naptól fogva rohamosan hanyatlani +kezdett, sőt ezentúl a felesége is, ha családi otthonukban +szóváltás támadt, rendesen olyanféle célzással némította el urát és +parancsolóját, hogy nem nagy kunszt egy szegény asszonyt +letorkolni, de tetszett volna a vasúton beszélni! Erről különben +még lesz szó, egyelőre csak tartsunk rendet.</p> +<p>A vasútról az ünneplő közönség a föllobogózott Kossuth-utcán +keresztül a Trombitás-ba kocsizott, ahol bankett volt. A kormány +képviselője alkalmasint nagy nőbarát lehetett, mert már előzetesen +példálódzgatott Sturz Bandi előtt, hogy szép volna, ha a varjasi +hölgyek is részt vennének a lakomán. Erre való tekintettel aztán +Préglyné és Etelka néni közé ültették. Más nő nem is volt jelen. +Etelka is csak mint Miklós bácsi <span class="pagenum"><a name= +"Page_97" id="Page_97">-97-</a></span> meggondolatlanságának +áldozata került a Trombitás-ba. Miklós bácsi ugyanis megvett Sturz +Banditól két bankettjegyet és mivel ezeket később nem akarták +visszavenni, Etelka nagymérgesen magára vette a fekete +selyemruháját, hogy kárba ne vesszen a pénz. (Szabina néni ezért +nagyon megrótta, mondván: az én időmben tisztes polgárasszony +inkább meghalt volna, semhogy korcsmába menjen.)</p> +<p>Kitünt egyébként, hogy Bakai-Bak nem is olyan nagy nőbarát, mint +hiresztelték. Préglyné már a tatármártásos toknál megállapította +róla, hogy olyan hideg, mint a kutya orra.</p> +<p>A sült pulykánál azonban fölengedett kissé. Egy arcképet +nézegetett, mely a falon függött.</p> +<p>– Ez Podmaniczky Frigyes báró? – kérdezte, miközben gukkert +csinált az ökléből.</p> +<p>Az esperes úr, aki szemben ült vele, előzékenyen magyarázta:</p> +<p>– Nem, kérem alássan, ez ő apostoli felsége szeretne lenni. +Bizony nagyon rossz kép, egy cseppet sem hasonlít.</p> +<p>Nagy meglepetésére a titkár így válaszolt:</p> +<p>– A jó arcképnek nem kell hasonlítania. Az igazi portré az, +melyen meglátszik, hogy a modell mellékes és a festő egyénisége a +fő. Ez a festő különben elég érdekes egyéniség lehet, ezt a +fölényes modorából következtetem, melyet a modelljével szemben +tanusít… <span class="pagenum"><a name="Page_98" id= +"Page_98">-98-</a></span></p> +<p>Az esperes ijedten vonult vissza a nagy gyümölcsöstál mögé, mely +az asztal közepén állott. Egy szót sem értett abból, amit a titkár +mondott.</p> +<p>Időközben jelentkezett a Munczi bandája. Persze a +Rákóczi-indulót játszották. A zene pezsgésbe hozta Préglyné vérét. +Dévaj mosollyal fordult Bakai-Bak felé:</p> +<p>– Maga, persze, mint afféle pesti gavallér, él-hal a +muzsikáért?</p> +<p>A titkár az asszonyra szegezte hideg, szúrós tekintetét.</p> +<p>– Nem szeretek zenét hallgatni, mert a zene nagyon határozatlan +valami. A Rákóczi-induló különben is azt a benyomást teszi reám, +mintha engem tennének felelőssé egy csatáért, melyet nem én +vesztettem el.</p> +<p>A polgármesterné kotkodácsolva nevetett, mert nagyon +mulatságosnak találta ezt a megjegyzést.</p> +<p>– Maga jó firma lehet! – mondta.</p> +<p>Aztán eszébe jutott, hogy ő szilaj nő és hamar a füle mellé +tette kezét, a szemét pedig a plafond felé emelte.</p> +<p>– Hej pedig de szép is a magyar zene! – sóhajtotta.</p> +<p>A titkár időközben kivett egy szivart, azt hosszu papirszipkába +dugta és miután pardont kért, rágyujtott.</p> +<p>– A magyar zene nem szép, mert őszinte, – magyarázta +<span class="pagenum"><a name="Page_99" id= +"Page_99">-99-</a></span> száraz hangon. – Ebben a zenében úgy +szólal meg a magyar ember, ahogyan érez. A művészetnek azonban +semmi köze az őszinteséghez, mert az őszinteség alatt banális és +hétköznapi dolgok lappanganak és engem cseppet sem érdekel, hogy +egy parasztlegény vagy egy csikós mit érez. Szép csak a +raffinement, a komplikáció, a hazugság.</p> +<p>Préglyné ijedten szegezte rá nagy boci-szemeit. Ekkor megszólalt +az esperes úr. Ő addig lesben feküdt a gyümölcsös kagyló mögött, +mint a rézbőrü a bozótban, mikor az első halványarcu jár az +őserdőben. Most azonban úgy találta, hogy az idegen az ő őseinek +isteneit támadja és fölemelt tomahawkkal ugrott eléje.</p> +<p>– A hazugság nem szép, hanem immorális! – kiáltotta.</p> +<p>A titkár ámulva tekintett rá.</p> +<p>– Esedezem, mi köze a morálnak a művészethez? Méltóztatik tudni, +mi a morál? Egy szalmaszál, melybe olyan emberek kapaszkodnak, akik +nem értik meg a szépséget.</p> +<p>Ez az ember olyan hangon beszélt, mint Mózes a</p> +<p>Sinai-hegyen. Az esze csupa fiók volt, telve kész, +megcáfolhatatlan és fölebbezhetetlen döntvényekkel. Most a balján +ülő Etelka néni felé fordult.</p> +<p>– Nagyságod bizonyára emlékezik, hogy mit mondott erről Oscar +Wilde az <i>Intentions</i>-ban? <span class="pagenum"><a name= +"Page_100" id="Page_100">-100-</a></span></p> +<p>– Én a német írók közül csak Bulwert szeretem, – válaszolt +szigoru arccal Etelka néni.</p> +<p>Bakai-Bak arcán elgyötrött mosoly jelent meg.</p> +<p>– Nos igen, – mondta, – én olykor elfelejtem, hogy +Magyarországon vagyunk… A Wainewright-esetről akarok beszélni… +Wainewright nem volt morális ember a szó hétköznapi értelmében, +mert hiszen méregkeverő volt. A szép sógornőjét azért ölte meg, +mert úgy találta, hogy annak vastag a bokája. Ez az ember mégis +finomlelkü művész volt! Talán éppen azért volt az, mert szükség +esetén gyilkolni is tudott. Ő végigélte a maga életét, leszállott +énjének minden mélységére, kiaknázta a benne szunnyadó összes +lehetőségeket. És mivel fölfedezte, hogy benne megvannak az +orgyilkos hajlamai is, kötelességet vélt teljesíteni önmagával +szemben, midőn ilyenféle hajlamait nem hanyagolta el…</p> +<p>A titkár nem folytathatta, mert megint válaszolnia kellett egy +pohárköszöntőre, melyet a polgári iskolai igazgató úr mondott a +magas kormány jelenlevő képviselőjére. Bakai röviden beszélt, a +fejedelmi többesszámot használta, kilátásba helyezvén a +varjasiaknak, hogy „mi a jövőben is szemmel fogjuk tartani a város +kulturális és gazdasági evolucióját“. Azután leült és az +irodalomról kezdett beszélni Etelka nénivel.</p> +<p>– Én a régi írókat jobban szeretem, mint az ujakat, – jegyezte +meg a néni. <span class="pagenum"><a name="Page_101" id= +"Page_101">-101-</a></span></p> +<p>– Kiket ért régiek alatt? – kérdezte a titkár.</p> +<p>– Hát Csokonait és Kisfaludyt… Az újak pedig Petőfi és +Arany…</p> +<p>Bakai egyet értett Etelkával az újakat illetőleg, a különbség +köztük csak annyi volt, hogy ő a régieket sem becsülte.</p> +<p>– Kicsi népeknél az intellektus rádiusza is kicsi és ha a +lángelmét az a baleset éri, hogy ilyen nép körében születik, akkor +csak úgy tehet eleget a saját törvényeinek, ha keresztültöri a +nemzeti korlátokat.</p> +<p>A titkár e szavaknál oly bosszúsan tekintett maga elé, mint +valaki, aki érzi, hogy őt súlyos baleset érte, aztán azonban oly +elszántan emelte föl a fejét, mint valaki, aki kész valamit +összetörni.</p> +<p>Sturz Bandi az esperes mellett ült és félfüllel megneszelte, +hogy költészetről van szó. A főkapitányt ekkor hirtelen megcsapta a +költői ihlet, fölugrott és verses pohárköszöntőt rögtönzött, hogy +éljen a titkár – aki itt jár – és tudja, mit vár – Varjas vidéke, – +áldás, béke – és így tovább. Bakai derült érdeklődéssel +hallgatta.</p> +<p>– Ön Browningra emlékeztet engem, a csodálatos angol költőre, +aki arra használta a rímet, hogy prózát fejezzen ki vele…</p> +<p>– Hát tudja, nagyságos uram, – mondta Sturz Bandi a +virginia-szivarja mellől, – én úgy vagyok <span class= +"pagenum"><a name="Page_102" id="Page_102">-102-</a></span> vele, +hogy tőlem az ördög elvihetné akár az egész magyar literaturát.</p> +<p>Megjegyzendő, hogy a főkapitány ezt szerénységből mondta, mert +úri dolog, ha valaki leszólja azt a mesterséget, melyben ő maga is +remekel. A titkárt azonban igen kellemesen lepte meg a főkapitány +radikális álláspontja és bátor szókimondása. Nem is hitte volna, +hogy ebben a fészekben ilyen intellektuális koponya találkozzék… +Összekoccintotta poharát a Sturz Bandiéval.</p> +<p>A bankett különben nem volt sikerültnek mondható. Budapest és +Varjas géniuszának első ölelkezése hideg és erőltetett volt. +Préglyné legalább rosszul mulatott, talán életében először. Pedig +megpróbált minden tőle telhetőt, hogy föltüzelje az érdekes +idegent. Próbált naivnak lenni, még kenyérgalacsint is dobott a +titkár orrára, próbált démoni módon szenvedélyesnek lenni, miközben +úgy szívta a fogát és villogtatta a szemét, mint egy spanyol +bolero-táncosnő, végül még hideg és előkelő tartózkodással is +próbálta ingerelni, – de minden hiábavaló volt, ennek az embernek +az izlését nem lehetett kitapasztalni.</p> +<p>A titkár a délutáni vonattal hazautazott. Sturz Bandi, a +polgáriskolai igazgató és a Szent László-patikus kísérték ki a +vasúthoz. Az igazgató úr útközben szerette volna a kormány +figyelmét az ellene folyó méltatlan hajszára fölhívni, a +boldogtalan gyógyszerész <span class="pagenum"><a name="Page_103" +id="Page_103">-103-</a></span> azonban minduntalan az ő repülési +kísérleteiről fecsegett és így a két szívós férfi egymásba +gabalyodott, mint két horogzsinór. A titkárt különben az összes +varjasiak közül Sturz Bandi érdekelte leginkább.</p> +<p>– Ebben az országban sok kulturális nyersanyag terem, – mondta, +– emberi értékeket azonban csak akkor fogunk produkálni, ha +ammorális magaslatról szemléljük társadalmi evoluciónkat. Az +intellektuális embereknek ezért össze kellene fogniok.</p> +<p>Sturz Bandi igazat adott neki. A titkár végül megkérdezte, hogy +van-e abszint a vasúti korcsmában. De ott csak szilvóriumot +mértek.</p> +<p>A fővárosi kultura nem állott meg hódító útján, hanem újabb és +újabb úttörőket küldött Varjasra. Másnap már előkelő fővárosi írók +érkeztek, akik könyveket kínálgattak részletfizetésre. Aztán egy +pesti kereskedő jött le, az kibérelte Szávics borbély fél boltját a +főutcán és amerikai versenyárúházat rendezett be, ahol +képeslapokat, meggyfaszipkákat, gyűszűtartó kis kagylóhajókat és +üvegkorálokat árult. Néhány nap mulva egy háromtagu fővárosi +zóna-bohém-orfeum akart bemutatkozni a Trombitás termében. Az +érdekesnek ígérkező előadást azonban nem lehetett megtartani, mivel +a nézőtéren csak hárman jelentek meg, az öreg fekete elefánt, a +helybeli szerkesztő és Sturz Bandi. (Az utóbbi kettő persze +tiszteletjegyet követelt.) Varjas látszólag még nem érett meg arra, +hogy méltányolni <span class="pagenum"><a name="Page_104" id= +"Page_104">-104-</a></span> tudja a művelődés nemes fényűzését. +Látszólag, mondom. A valóságban az alvó szűz már ébredezett, aztán +hirtelen nagyot ugrott, mint az alamuszi macska.</p> +<p>Csoda történt, Budapest megindult és ijesztő közelségbe jutott +Varjashoz. Tegnap még egynapi járóföldre esett a főváros, ma már a +gyári kéményei ott füstölögtek a kálvária tőszomszédságában. Az új +vasút úgy működött, mint a csillagász messzilátója, és az idegen +planéta óriás képe nyugtalanítóan ragyogott Varjas egén. Szinte +látni lehetett hosszan elágazó házhegyeit, foszforeszkáló +lámpasorait, fekete és rejtélyes utcacsatornáit. A varjasiak azon +vették észre magukat, hogy Budapest forró párája elborítja +városukat, rettenetes vonzó ereje magába szürcsöli és elnyeli +Varjast, mint az osztrigát. Az embereken valami furcsa láz vett +erőt. Mindig Budapestről beszélgettek. A férfiak, ha mulatós kedvük +volt, vagy ha unatkoztak, bezónáztak a városba, az asszonyok pedig +egy pár keztyü kedvéért is fölkapaszkodtak a vonatra. Ami pénz, +jókedv és munkaerő termett Varjason, az mind Budapest felé +hömpölygött, mint a folyóvíz a tenger felé. A cselédnép köréből +egész népvándorlás indult meg; olcsóbb bérért is elszegődtek a +fővárosba; ott legalább tudták, hogy mit kezdjenek a kimenőjükkel. +A csinos májszterleányok mind arról kezdtek ábrándozni, hogy jó +volna bejutni valamelyik fővárosi üzletbe, színházi kórusba vagy +kávéházi pénztárba. Jobb, mint egy goromba <span class= +"pagenum"><a name="Page_105" id="Page_105">-105-</a></span> férj +törvényes cselédjének lenni. A parasztasszonyokra is átragadt a +láz. Egész kofavonatok vitték őket Pestre és a fővárosiak nem is +sejtették, hogy a keményített szoknyáju menyecskéket, akik +puttonyok és kosarak alatt görnyedve lebzselnek a városban, valami +divathóbort vonzza hozzájuk. Ennek a kofadivatnak az lett a +következménye, hogy a fővárosban olcsóbb volt a topolysági baromfi +és gyümölcs, mint Varjason.</p> +<p>Varjas máról-holnapra megkopaszodott, kiszáradt, megmerevedett. +A varjasiak maguk nevetséges kis fészeknek kezdték tekinteni +városukat, afféle elmaradt Mucsának. Leszólták, kicsinyelték, +cserben hagyták. Budapestet varjasi mértékkel mérték, Varjast pedig +budapesti mértékkel. A fordított messzilátón keresztül nézték +városukat és még kisebbnek látták. A főutca hatalmas polgárházai +ócska kis barakkokká lettek, a varjasi előkelőségek pedig +fontoskodó filiszterekké töpörödtek. Varjas nem volt többé külön +város, hanem egy házrakás, melyben Budapestről kiszorult emberek +tanyáztak.</p> +<p>A Fehér páváék régóta sejtették, hogy a vasút ártani fog +üzletüknek, arra azonban, ami azután történt, mégsem voltak +elkészülve. Az történt ugyanis, hogy az üzlet forgalma egy csapásra +megszünt. Az őszi vásár teljesen csütörtököt mondott. Az elegáns +kelme-ifjak ott állottak a polcok mögött, tétlenül és unatkozva, +<span class="pagenum"><a name="Page_106" id= +"Page_106">-106-</a></span> Manliusz úr pedig ráért egész nap +Klopstockot olvasni az üveges ketrecében. Ha egy-egy régi vevőjük +mégis betévedt, úgy megrohanták, hogy ijesztő volt. Egypárszor szó +volt róla, hogy csökkenteni kellene a személyzet létszámát. Egy-két +segéd és egy tanonc elvégezhetnék a munkát. Ábel Pál azonban +hallani sem akart erről. Ő nem az az ember, aki kapitulál. Fölemelt +fejjel, meghatott, enyhe méltósággal járt föl-alá a boltjában. Most +többet és bizalmasabban beszélgetett az embereivel, mint annak +előtte, és egészben véve úgy viselkedett, mint Napoleon a száznapos +uralom idején. Talán olyasmiben bízott, hogy a varjasiaknak +előbb-utóbb csak meg fog jönni az eszük. Ő ugyanazoktól a +gyárosoktól rendelte áruit, mint a pestiek, készpénzzel fizetett, +kevesebb költséggel dolgozott, tehát kisebb árakat is szabhatott, +mint azok odafönn. A varjasiaknak azonban nem jött meg az eszük, +hanem többre becsülték a pesti kelmekirály pófliját, mint a fehér +páva elsőminőségü áruját. Pál úrnak az egész őszi raktára a nyakán +maradt, de azért nem vesztette el a szívét, hanem nagyszabásu +rendeléseket tett télire. <span class="pagenum"><a name="Page_107" +id="Page_107">-107-</a></span></p> +<div class="chapter"> +<h2>VII.</h2> +</div> +<p>Egy ködös őszi napon nagy meglepetés érte Ábel Mariskát. +Édesapja ebéd után megvárta, míg Viola néni kimegy a konyhába, +aztán hirtelen így szólt:</p> +<p>– Ma rólad beszélgettünk… Valaki volt ma nálam az irodában… Egy +kérő…</p> +<p>A leány arca vérvörös lett. Ijedten tekintett édesapjára.</p> +<p>– Toll Jenő, a fekete elefánt fia, – folytatta az apa.</p> +<p>Mariska egy pillanatig azt hitte, hogy édesapja bolonddá akarja +tenni.</p> +<p>– Toll? Képtelenség!</p> +<p>A fehér páva vállat vont.</p> +<p>– Ez már a te dolgod… Én ebbe nem is akarok beleszólni. Annyit +igértem neki, hogy fölemlítem előtted.</p> +<p>Azzal fölkelt, hűvösen homlokon csókolta Mariskát, <span class= +"pagenum"><a name="Page_108" id="Page_108">-108-</a></span> mint +étkezés után mindig, és bement a sárga szobába ujságot olvasni.</p> +<p>Mariska úgy érezte, hogy súlyos sértést követtek el rajta. Még +az édesapjára is haragudott. A fekete elefánt fia – miféle +ízetlenség ez?</p> +<p>Estefelé azonban megint szóba került a dolog. A leány sétáról +jött haza és az édesapja, aki a bolt előtt várta, beszólította az +üvegketrecbe.</p> +<p>– Ülj le egy kicsit! – mondta.</p> +<p>Mariska leült a régi viaszvászon diványra, az apja pedig a forgó +széken helyezkedett el. Egy nagy papirvágó ollót tartott a kezében +és olyan figyelmesen nézegette, mintha most látna életében először +ilyen szerszámot.</p> +<p>– Arról a reggeli dologról akarok veled beszélni, – kezdte a +fehér páva. – Meg kell neked mondanom, hogy nagyon szeretném, ha +biztosítva látnám a jövődet… Az ember nem tudja manapság, hogy mit +hoz a jövő… Különösen kereskedőnél nem lehet tudni… Nekem nagy +raktárom van, ha jól megy az üzlet, akkor az pénz, de ha nem jól +megy, akkor – –</p> +<p>Mariskán hidegség borzongott végig. A fehér páváék megszokták, +hogy a családban soha se beszéljenek pénzről és Mariska most úgy +érezte, mintha édesapja gyöngédtelen, sőt kegyetlen volna. Pál úr +is ilyesmit érezhetett, mert restelkedve lesütötte a szemét, de +azért makacsul beszélt tovább. <span class="pagenum"><a name= +"Page_109" id="Page_109">-109-</a></span></p> +<p>– Súlyosbítja helyzetemet, hogy Viola örökrészét máig sem +fizettem ki, – ő sohasem követelte, – és Péter is részes még az +üzletben… És még valamit kell elmondanom. Jövő hónapban lesz a +képviselőválasztás és Toll Jenő föl fog lépni…</p> +<p>– Péter bácsi ellen? – pattant föl tüzes haraggal a leány.</p> +<p>Hogy Varjason valaki föl merészeljen támadni Péter bácsi ellen, +az a leggaládabb merénylet volt, melyről Mariska életében hallott. +Toll Jenő vagy gonosz ember, vagy hóbortos. Pál úr azonban leánya +nagy megdöbbenésére sokkal higgadtabban ítélte meg az esetet.</p> +<p>– Toll Jenőnek sok híve van a városban, a májszterek pedig +valósággal rajonganak érte… Most különben is furcsa időket élünk. +Fiatal erőket, munkás férfiakat kívánnak. Igaz is, hogy Péter az +utóbbi időkben alig tett valamit a kerületért.</p> +<p>Mariskának fájt ez a megjegyzés.</p> +<p>– No de mégis – olyan jó ember! És egy Toll Jenő! – mondta +méltatlankodva.</p> +<p>– Toll azt mondja, hogy semmi személyeskedés nem vezeti. Ő +tiszteli és szereti Pétert. De ha fölajánlják neki a jelöltséget, +akkor el kell fogadnia, mert neki kötelességei vannak a +szülővárosával és a saját jövőjével szemben is. Azt mondja, ha +elfogadnád ajánlatát, akkor a képviselőség mintegy a családban +maradna, <span class="pagenum"><a name="Page_110" id= +"Page_110">-110-</a></span> akármelyik kapná meg a többséget, a +másik könnyű szívvel belenyugodhatnék…</p> +<p>A fehér páva zavart kis szünetet tartott, miközben a nagy +ollóval hajszálvékony szeleteket vágott le egy papirlapról. Majd +újból megszólalt:</p> +<p>– Akárhogyan vegyük is a dolgot, az a Toll Jenő valaki. Sokat +tanult, kiváló munkaerő és ha bejut a képviselőházba, nagy karriért +is csinálhat még.</p> +<p>Mariska elszomorodva hallgatta édesapját. Nem is magát sajnálta, +inkább az öreget. Hej, hová lett a fehér páva régi büszkesége? +Nagy, igen nagy bajok lehetnek a főkönyv körül, ha Ábel Pál ilyen +méltányos hangon beszél a fekete elefánt fiáról!</p> +<p>Pál úr ekkor hirtelen fölkelt és szokatlan hévvel csókolta meg a +leányát. Hiszen ő is szégyenletesnek találta ezt a dolgot. +Olyanformán érezte magát, mint az egykori nagy ausztriai császár, +aki rábeszélte a leányát, hogy legyen felesége egy korzikai +fiskális fiának.</p> +<p>– Most eredj és gondolkozzál azon, amit hallottál, – mondta a +belső megindulástól fojtott hangon.</p> +<p>És Mariska gondolkozott. Miután első fölháborodásának hullámai +elsimultak, gondolatainak forgatagából lassankint egy vidám, ravasz +és egészen asszonyi ötlet bukkant föl. Az elefántfi őt feleségül +akarja venni. Az ajánlatával bizonyos hatalmat adott Mariska +kezébe. Mariska nem akar hozzámenni, – dehogy akar! <span class= +"pagenum"><a name="Page_111" id="Page_111">-111-</a></span> – de +miért ne használja a hatalmát arra, hogy megmentse a jó Péter bácsi +képviselőségét?</p> +<p>Másnap reggel így szólt az édesapjához:</p> +<p>– Gondolkoztam azon, amit mondtál, de nem tudok magammal +tisztába jönni… Hiszen én alig ismerem Toll Jenőt, éppen csak hogy +kétszer-háromszor beszélgettem vele…</p> +<p>A fehér páva megkönnyebbülten lélegzett föl. Most már egészen +jól indult a dolog.</p> +<p>– Egyelőre ő sem kíván egyebet, mint hogy a házunkhoz járhasson… +Ha aztán kiismeritek egymást, akkor – nos igen, akkor még elválik, +hová vezet a dolog.</p> +<p>Toll Jenő másnap este jött el első ízben. Rendes vizitelő időben +nem jöhetett, mivel el volt foglalva a vasútépítéssel. A fehér páva +megtisztelte azzal, hogy kinyittatta neki a parádés lépcsőházat. +Midőn a vendég rálépett az első garádicsra, már azt beszélték az +alsóvárosban meg a felsőben, hogy a fekete elefánt fia eljegyezte +Mariskát, a lakodalom februárban lesz, az öreg páva harmincezer +forint készpénzt ad a leányának, a ruhákat már varrja Tusóczky +kisasszony, Pesten fognak lakni és Viola is hozzájuk költözködik, +mivel Mariska tudvalevőleg semmit sem ért a háztartáshoz.</p> +<p>Mindez persze csak pletyka volt. Mariska udvariasan, de némi +előkelő tartózkodással fogadta a látogatót. <span class= +"pagenum"><a name="Page_112" id="Page_112">-112-</a></span> A +mérnök szerényen, sőt kissé alázatosan viselkedett. Toll Jenő +régebbi izetlenkedései nem kerültek szóba, valami hallgatag +megállapodás folytán úgy állottak szembe egymással, mintha újból +akarnák kezdeni ismeretségüket. Másnap este megint eljött és ekkor +egy csapásra megváltozott az egész helyzet. Viola néni tapintatosan +kitipegett a szobából és a mérnök ekkor levetette az álarcát.</p> +<p>– Az édesapja bizonyára megmondta, hogy minő szándék hozott +ide?</p> +<p>– Megmondta, – hagyta rá a megszeppent leány.</p> +<p>– Tehát remélhetek? – kérdezte egy csepp irónikus pátosszal a +hangjában a mérnök.</p> +<p>Mariska elpirult és vállat vont.</p> +<p>– Nem tudom, mit mondjak erre…</p> +<p>De aztán egyszerre megjött a bátorsága.</p> +<p>– Egyelőre nem jól indul a mi dolgunk! – mondta.</p> +<p>– Nem jól?</p> +<p>– Maga keserűséget akar szerezni egy embernek, akit nagyon +szeretek, Péter bácsinak…</p> +<p>– A jelöltségemmel?</p> +<p>A mérnök elmosolyodott és élesen tekintett a lány szemébe.</p> +<p>– És ha nem lépek föl, akkor hozzám jön?</p> +<p>Most már Mariska is mosolygott, még pedig meglehetős kacéran. +<span class="pagenum"><a name="Page_113" id= +"Page_113">-113-</a></span></p> +<p>– Ha nem lép föl, akkor tudni fogom, hogy jó ember és hogy +áldozatra is képes… Elégedjék meg most ennyivel.</p> +<p>Már olyasmit képzelt, hogy megnyerte a játékot.</p> +<p>– Ugy-e, nem bántja meg azt a jó öreg urat? – kérdezte halkan és +melegen.</p> +<p>A mérnök még egyre mosolygott.</p> +<p>– Legyen maga is jó és áldozatkész és számítson az én +hálámra.</p> +<p>Aztán egyszerre, váratlanul és minden bevezetés nélkül elkövette +a merényletet. Megcsókolta Mariskát. Még pedig a száján. Az +arcátlansága annyira zavarba ejtette a leányt, hogy sem védekezni, +sem kiáltani, sem gondolkozni nem tudott.</p> +<p>Mire föleszmélt, Toll Jenő krétafehér arccal, az indulattól +remegve állott előtte.</p> +<p>– Bolond vagyok! – mormogta. – Kérem, dobasson ki! Én nem tudok +itt udvariasan fecsegni, mikor minden csepp vérem tüzel és +tajtékzik… Haragszik? Igazán nem bánom! Én most úgyis elmegyek és +összetörök valamit, vagy leiszom magamat, vagy agyonlövöm +magamat…</p> +<p>Az ablakhoz ment és a homlokát nekiszorította az üvegnek. Majd +hirtelen sarkon fordult. Az arca piros volt és ragyogott a +szerelmes gyöngédségtől. Nem mondott semmit, csak összekulcsolta a +két kezét és hosszan nézte Mariskát. <span class="pagenum"><a name= +"Page_114" id="Page_114">-114-</a></span></p> +<p>Ekkor belépett Viola néni.</p> +<p>– Már a Veron is megbolondult, – mondta mélységes fölháborodás +hangján. – Pestre akar menni.</p> +<p>Toll Jenő ekkor elbúcsúzott a hölgyektől és elment.</p> +<p>– Mit mondott a mérnök? – kérdezte vacsoránál Ábel úr.</p> +<p>– Tiszteletét küldi, – válaszolt Viola néni.</p> +<p>Mariska nem szólt semmit.</p> +<p>Egypár napig nem mutatta magát az elefántfi és Mariska hajlandó +volt azt hinni, hogy a történtek után egyáltalában nem mer többet +eljönni. Rosszul ismerte azonban emberét, mert az, Pál úrnak +régebbi meghivásával élve, a legközelebbi szombaton eljött a fehér +páváék zeneestélyére. Ezzel mintegy az összegyült rokonság védelme +alá helyezte magát. Szmokingkabát és fehér keztyü volt rajta, ami +Ábelékat némileg megdöbbentette, de jól is esett nekik. Mikor egy +pillanatra Mariska mellé tudott férkőzni, fojtott hangon így szólt +hozzá:</p> +<p>– Nem kérek pardont, de becsületszavamra igérem, hogy <i>az a +dolog</i> nem fog többet megismétlődni. Vigyázni fogok magamra.</p> +<p>Miután nem kapott választ, egyedül elvonult a homályos +ablakfülkébe, honnan profilban láthatta a zongora mellett ülő +leányt.</p> +<p>Az este Beethovent játszották. A zene megint Mariskára volt a +legnagyobb hatással. Megmámorosodott <span class="pagenum"><a name= +"Page_115" id="Page_115">-115-</a></span> a saját játékától és +különös, laza gondolatképek kezdtek az öntudatán keresztül vonulni, +mint lágyan szálló felhők a tüzes tavaszi égen. Nem nézett föl a +hangjegyeiről és mégis látott mindenkit, aki a két gyertyával +megvilágított szobában volt. Péter, Miklós, Manliusz és a nénik +mozdulatlanul könyökölnek a karosszékekben. Nem tudnak egymásról, +hanem kéjesen elmerülnek és tehetetlenül ellágyúlnak a forró +akordok özönében, mint gyíkok a napfényben. Csak egy ember van a +szobában, aki éber és erős, aki lát és gondolkozik. A fekete +elefánt fia. A két szeme a homályos sarokból Mariska felé +foszforeszkál. Az ő acélos energiája könnyedén visszaveri Beethoven +támadását, sőt kedve telik benne, hogy játsszék a pátétikus +hangulattal, mint a gyermek a megdagadt patakkal, midőn +papirhajókat bocsát rá. A kis hajók egymásután eljutnak Mariskához +és valamennyinek egyforma a terhe: egy csók emléke, mely olyan, +mint a vérvörös szegfűvirág. A leány megriad, összeráncolja +szemöldökét és indulatosan a zongora fölé hajlik… Egyszerre +rápisszen az édesapja, mint a ragadós csikóra – lassabban!</p> +<p>Később teához ültek. A nők – szokásuk szerint mind a hárman +egymás mellett ültek – csökönyösen hallgattak, csak a férfiak +beszélgettek. Ekkor megint nyilvánvalóvá lett, hogy mennyire +különbözik a mérnök természete az Ábel urakétól. A merészségével, +az önbizalmával és a mozgékonyságával olyanformán festett +<span class="pagenum"><a name="Page_116" id= +"Page_116">-116-</a></span> közöttük, mint valami húsevő állat a +kérődzők között. Beszédközben fölemlítette, hogy tegnap jött vissza +Boroszlóból, holnap pedig két napra Bécsbe megy.</p> +<p>– Mit csinál ott? – kérdezte Pál úr.</p> +<p>– Pénzt csinálok, – válaszolt mosolyogva a mérnök.</p> +<p>A három Ábel-testvér tehetetlenül nézett össze álmodozó nagy +siementhali szemével. Pál úr négy hónap óta készült már Brünnbe, +ahol elég fontos dolgai lettek volna, Miklós bácsi vagy huszonöt +esztendő óta biztatta magát, hogy egyszer mégis csak el kellene +megint menni Bécsbe… De ha ők utazni akartak, akkor mindig közbe +jött valami.</p> +<p>A fekete elefántfi egészben véve jobban imponált a fehér +páváéknak, mint ahogy azt arisztokratikus gőgjük bevallotta. Csak +Miklós bácsi találta ellenszenvesnek és közönségesnek. Búcsúzáskor +oda is sugta Mariskának:</p> +<p>– Te, nekem nem tetszik az a specerájos!</p> +<p>Etelka néni azonban ezt sugta hugának:</p> +<p>– Nagyon, nagyon kedves ember!</p> +<p>Meg kell állapítanunk, hogy egyikük sem volt elfogulatlan a +mérnökkel szemben. Miklós bácsi lelke mélyén, ott, ahol az +öntudatlan régiók kezdődnek, meleg és édes vonzalom élt Mariska +iránt, neki tehát kellemetlen fráter volt minden ember, akit +kombinációba <span class="pagenum"><a name="Page_117" id= +"Page_117">-117-</a></span> hoztak a leánnyal. Etelka néni lelkének +mélyebb rétegeiben azonban gyanakvó féltékenység lappangott és neki +ezért rokonszenves volt minden ember, aki Mariskának udvarolt.</p> +<p>A napok ijesztő gyorsan peregtek tovább. Az elefántfi sürűn +látogatott el a páváékhoz. Többnyire azzal állított be, hogy Pál +úrral volna beszédje, mivel azonban Pál úr napközben az üzletet +strázsálta, melynek polcai körül mostanában szinte kísérteties +csend honolt, a mérnök rendesen „egy pillanatra“ letelepedett a +hölgyek mellé. A ravasz Viola néni aztán mindig talált valami +ürügyet a konyhában vagy a spájzban, hogy magukra hagyhassa a +fiatalokat.</p> +<p>Toll Jenőnek igen különös módszere volt az udvarlásban. Nem +vetemedett ugyan több tettlegességre, de azért úgy bánt Mariskával, +ahogyan könnyü sikerekhez szokott férfiak szoktak bánni, nem is +leányokkal, hanem csak bizonyos asszonyokkal. Szerény és alázatos +volt, amellett azonban állandóan jelezte, hogy mennyi szenvedést +okoz neki az önuralma. Mariskának úgy rémlett olykor, mintha +lánc-zörgést hallana; valahol egy éhes vadállat rázta békóit. Sok +nő ezt érdekesnek találja. A mérnök úgy tudott rajta végignézni, +hogy a leány elpirult, behúzta a lábát a ruhája alá és még azt is +szégyelte, hogy a karja a könyökéig meztelen. Olykor, ha közömbös +dolgok forogtak szóban, Toll hirtelen félbeszakította önmagát. +<span class="pagenum"><a name="Page_118" id= +"Page_118">-118-</a></span></p> +<p>– Ostobaságokat beszélek! Nekem most máson, egészen máson jár az +eszem!</p> +<p>A szeme ilyenkor tüzet szórt.</p> +<p>És így tovább. Ki kellett volna kergetni. Meg kellett volna +mondani az édesapának, hogy ne eressze többet ide. De ehhez nem +volt ereje a leánynak. Nem merte az öreg urat ilyen hirtelen +kiábrándítani titkos terveiből, de nem is tudta volna megokolni +kívánságát, mert hiszen a mérnök nem bántotta meg egy szóval sem. A +dologban éppen az volt a furcsa, hogy ez a cédamosolyu és sikamlós +nyelvü férfi a polgári tisztességet képviselte, mert hiszen annak +rendje-módja szerint feleségül akarta venni a leányt. A másik, a +báró, nem akarta feleségül venni, az ő vonzalma a nénik szemében +bűnös és veszedelmes merénylet volt, pedig a csillagok tiszta +magasságában állott Toll Jenő érzelmei fölött. De ki érti meg az +ilyet?</p> +<p>Az esős idő megint elmult, csodaszép őszi ég mosolygott a +melankólikus tájék fölött. Mariskán akkoriban valami nagy, +fájdalmas nyugtalanság vett erőt, mint a megkésett vándormadáron. +Toll most már mindennapos lett a fehér páváéknál és a vágyai úgy +röpködték körül a leányt, mint egy közeli tűzvész szikraesője. +Mariska akkor is érezte perzselő hatásukat, ha magában volt. +Egyszer aztán, éjjeli félálmában, rajtakapta magát egy bűnös +gondolaton. Toll Jenőnének lenni, nem, az nem volna kivánatos; de +egyszer elkábulni <span class="pagenum"><a name="Page_119" id= +"Page_119">-119-</a></span> és elkárhozni Toll Jenő csókjai alatt… +A leány fölriadt. Ki védi meg őt önmagával szemben? Az édesapja, +Viola néni és a többiek? Csupa vadonat idegen ember, akikkel +beszélni sem igen tud. Csak ott, az ébenfaszekrény titkos méhében +pislákol valami rokon tűz a megsárgult papir között. Mariska +fölkelt, előkereste Lihnovszka leveleit és hosszu idő multán megint +olvasni kezdett bennük. Aztán könnyezve kért bocsánatot +Ochsenfurth-Pankotaytól, mert a két alak már egészen egybeolvadt a +fantáziájában.</p> +<p>Aznap, mikor a télire való fát hordták Ábelék házába, +bekövetkezett a „bukás“. Váratlanul jött, pedig előrelátható volt, +mint az alámosott part beszakadása. Mariska az ablakban állott és a +csipkefüggönyön keresztül az utcára bámult, ahol mohos +bükkfa-hasábokat dobáltak le a szekérről. A mérnök nesz nélkül +belépett a szobába, Mariska mellé állott és egy idő mulva, mintha +csak megérezte volna, hogy ütött az ő órája, gyöngéden magához +ölelte a leányt. Mariska nemcsak eltűrte, de vissza is adta a +csókját. Ezeknek a csókoknak bűnös és keserü zamatjuk volt; nem is +Mariska csókolódzott Toll Jenővel, hanem egy nő egy férfival. Viola +néni azonban, aki éppen akkor a szomszéd szobában motoszkált, +egyszerre orgonahangokat hallott és mirtuszillatot érzett. Az +örömtől könnyezve sietett le Pál úrhoz az üzletbe. Tíz perc mulva +már tudta az egész bolt, a magazin és a mosókonyha is. Mindenki +<span class="pagenum"><a name="Page_120" id= +"Page_120">-120-</a></span> megkönnyebbült, mintha valami nagy +veszedelem mulott volna el a háztól; az egész város ugyanis már jó +ideje elfogadta és megáldotta ezt a frigyet és kimondhatatlan +kellemetlenség lett volna belőle, ha Mariska rácáfol a +közvéleményre.</p> +<p>A fehér páva fölment a lakásba, hogy megölelje leányát. +Méltóságosan viselkedett, bár alapjában véve nagyon el volt +lágyulva.</p> +<p>Mariska elkényszeredetten mosolygott. Ő tehát most menyasszony. +A fekete elefánt fiának menyasszonya. Hogyan jutott ide? Mindegy. +Ebből a veremből nem fog többet kijutni.</p> +<p>Toll Jenő is mosolygott. Ő különben kezdettől fogva biztos volt +benne, hogy az ő taktikája ezúttal is be fog válni. Ez is a főváros +győzelme volt a vidék fölött. A naiv és forróvérü vidékiekkel, +legyenek azok üzletfelek, választópolgárok vagy leányok, azt +csinálja a fővárosi ember, amit akar. Igaz különben, hogy a mérnök +nagyon örült a győzelmének, mert Mariska egyebek közt tetszett is +neki. <span class="pagenum"><a name="Page_121" id= +"Page_121">-121-</a></span></p> +<div class="chapter"> +<h2>VIII.</h2> +</div> +<p>A fekete elefánték vacsorára hívták az egész pávafrekvenciát. Ez +a vendégség olyan volt, mint két ellenséges törzs békeünnepe. Az +öreg Tollék nem is tudták eltitkolni, hogy nagyon imponál nekik az +előkelő szomszédság és a vacsorát izgatott sütés, főzés, surolás és +meszelés előzte meg.</p> +<p>Toll Jenő szükségesnek tartotta, hogy előre is leszállítsa a +menyasszonya igényeit.</p> +<p>– A szüleim jóravaló, de puritán egyszerüségü emberek.</p> +<p>Valóban nem is lehetett megérteni, hogyan fér el annyi puritán +abban az egy-két sötét patkánylyukban, mely a boltjuk mellett volt. +A lakásba az üzleten keresztül kellett bemenni és a rettenetes +hering- és petroleum-szag ottbenn is érzett. Az apa ágya az +ebédlőben állott, mára azonban deszkákkal leterítették és tálaló +asztalnak használták. Megjegyzendő, hogy Tollék vagyonos emberek +voltak és tisztességes lakást is tarthattak <span class= +"pagenum"><a name="Page_122" id="Page_122">-122-</a></span> volna, +a dolog azonban nem a pénzen fordult, hanem azon, hogy az öregek – +mint Jenő mondta – puritánok voltak.</p> +<p>A mérnök édesanyja kicsi és szertelenül elhízott asszonyság +volt. Szinte meglepően hasonlított az urához. Tíz esztendei pihenés +után ma megint fűzőt vett magára, hogy beleférjen a bordó +atlaszruhájába. Az erős fűzésnek az lett a következménye, hogy alig +tudott hápogni és hogy termetének egyes részletei, melyeknek a +természet más elhelyezést szánt, most mind a nyaka körül +találkoztak. Ez az asszony évek óta nem jutott már hozzá, hogy +kimenjen az utcára, mivel az üzlet, a háztartás és egész csapat +féktelen gyerek igénybe vette minden idejét. Az öreg elefánt +ugyanis nem törődött sem a boltjával, sem a családjával, ő +egyáltalában csak boltzáráskor szokott otthon megjelenni, hogy +zsebretegye a napi bevételt. A feleségének és a gyermekeinek +sohasem adott pénzt, egy krajcárt sem, „mivel biztosan úgyis eleget +lopnak a kasszából“. És Tollné asszonyom tényleg az egész +háztartását abból tartotta fenn, amit az ura háta mögött ki tudott +csenni a pénztárból. Jenő fiát is ilyen pénzen iskoláztatta.</p> +<p>Tollné a boldog izgalomtól nevetve és pipacsvörös arccal fogadta +vendégeit. Balassagyarmat vidékéről való volt és palócosan beszélt. +Két kézzel megragadta Pál úr jobbját és Miklós bácsira mutatván, +így szólt: <span class="pagenum"><a name="Page_123" id= +"Page_123">-123-</a></span></p> +<p>– Á mágá batyja?</p> +<p>Az izgalom annyira elhomályosította a tekintetét, hogy eleintén +Violát nézte a menyasszonynak. De aztán hamar bocsánatot kért a +tévedéseért.</p> +<p>– No né, hát nem ezt az öreget véltem lyánynak?</p> +<p>Péter bácsit már régebbről ismerte. Vele egykor a győri +marhavásáron találkoztak. (Ahogyan ő a marhavásár szót kiejtette, +azt nem lehet visszaadni a magyar ábécé betűivel.)</p> +<p>A vacsora nagyszabásu volt. Rántott hal, töltött káposzta, sült +malac és pulyka, rántott csirke, az uraknak kapros rétes, a nőknek +marcipán és madártej. Annyi volt, hogy egy cug baka jóllakhatott +volna. Tollék valamennyien nagyétü emberek voltak és a konyhára +sohasem sajnálták a pénzt. Abból az igazságból indultak ki, hogy a +munkásembernek sokat kell ennie és a jó étvágyban mintegy a polgári +derekasság ellenpróbáját látták.</p> +<p>A háziasszonyt lealázta és fölháborította Ábelék +mértékletessége; úgy érezte, hogy a háza örökre meg lesz +bélyegezve, ha legalább néhányan a vendégei közül meg nem rontják a +gyomrukat. Hogy ezt a kívánatos célt szolgálja, könyörgésre, +ravaszkodásra, sőt erőszakoskodásra fogta a dolgot, hogy no még egy +darabkát, – és boldog volt, ha egy-egy falatot valakinek tányérjára +lophatott.</p> +<p>Az öreg elefánt a vacsora elején föltünően szófukar <span class= +"pagenum"><a name="Page_124" id="Page_124">-124-</a></span> és +borongós volt, mintha nagy bánat nyomná a szivét. Valamit forgatott +az elméjében. Hogy micsodát, az kitünt a sült malacnál, mikor is +fölemelkedett székéről és a félelemtől rikácsoló hangon +felköszöntötte a szeretve tisztelt jegyespárt. Miután elmondta a +pohárköszöntőjét, nagyon megkönnyebbült és olyan jókedvü lett, +mintha nagy veszedelemből szabadult volna. De ekkor meg a fehér +páva merült zord hallgatásba. Magába mélyedve gondolat-vadászatra +indult. Ő is csak akkor nyerte vissza lelki egyensúlyát, miután már +ékes szavak kíséretében a Toll-családra ürítette poharát.</p> +<p>Most már világos volt, hogy Péter bácsin a szólás sora, de neki +könnyü volt, mert volt egy kész beszédje a magyar emberről, aki +fehér asztal mellett sem feledkezik meg mindannyiunk édesanyjáról, +a hazáról és ezt a beszédet épp oly szívesen hallgatták eljegyzési +lakomákon, mint keresztelőkön. Mialatt még a képviselő megható és +férfias pátosza zengedezett az asztal fölött, a szomszéd szobából +bősz üvöltözés és dobogás hallatszott be. Olyan félelmetes +hangzavar volt, mintha a pusztai bika védekeznék a farkascsorda +támadása ellen. Odaát vacsoráztak az ifju Toll-csemeték, több +specerájos-tanonc társaságában. Az öreg elefánt baljóslatu arccal +kezdett fülelni és miután sokatmondó pillantásokat váltott élete +párjával, döngő léptekkel átment az ifjusághoz. Valami éles +csattanás hallatszott <span class="pagenum"><a name="Page_125" id= +"Page_125">-125-</a></span> az ajtón keresztül, aztán csend lett. +Toll uram visszajött megint, a szeme úgy csillogott, mint a +jóllakott oroszláné.</p> +<p>A vacsora valahára véget ért és a háziasszony szükségét érezte, +hogy elméleti visszapillantást vessen az egyes fogásokra, miközben +tiszteletreméltó szerénységgel leszólta saját főztjét és +töredelmesen bocsánatot kért Ábeléktől a szegényes vendéglátásért. +Ezt természetesen csak ravaszságból tette, hogy kihívja a hölgyek +ellentmondását, mert szó, ami szó, nagyon félt a nénik utólagos +bírálatától, főleg az Etelkáétól.</p> +<p>Az öreg elefánt ekkor a jegyesek tervei iránt kezdett +érdeklődni.</p> +<p>– Ha házat akartok venni Pesten, tudok egy szépet a +Ferencvárosban, egy háromemeleteset, – mondotta.</p> +<p>A Jenő fiához beszélt, de úgy nézett az öreg pávára, mintha tőle +várná a választ. Pál úr azonban csak rejtelmesen mosolygott.</p> +<p>– Szép parádés lovakat is tudnék, ha hintót akartok tartani, – +mondta később és megint Pál úrra szegezte kicsi +porcellánszemét.</p> +<p>Az elefánték láthatólag olyasmit képzeltek, hogy Mariska +hozománya fölér egy aranybányával. Miklós bácsit dühbe is hozták a +sóvár kezek, melyek Ábelék pénzes szekrényét körültapogatták. Az +öreg egész este <span class="pagenum"><a name="Page_126" id= +"Page_126">-126-</a></span> föltünően hallgatag volt, de most +kibuggyant belőle a méreg.</p> +<p>– Olyan szépen keres a mérnök úr, hogy már kocsitartásra is +gondolhat? – kérdezte kaján naivitással.</p> +<p>A háziasszony, bár a nénikkel társalgott, fél füllel mégis +odahallgatott és most úgy elkezdett nevetni, mintha Ábel Miklós +valami nagyon sikerült élcet mondott volna.</p> +<p>– Szépen keres a mérnök, akinek ilyen gázdág lyány a mátkája! – +vágta oda kedves és magyaros szókimondással.</p> +<p>Toll uram addig-addig dícsérgette sajáttermésü sillerborát, míg +néminemüleg el nem ázott tőle. Ekkor fölébredt benne a Három +rózsa-bálok gavallérja és negédeskedni kezdett a hölgyekkel. +Mariskának azt mondta, hogy ő még ma is különb legény a Jenő fiánál +és ha szép szerével szabadulni tudna az oldalbordájától – haj, mi +lenne akkor! Később paprikás adomákat kezdett mondani. Ábelék +sóbálvánnyá dermedten ültek az asztal körül, Tollné azonban +exploziószerü kacagásokkal fogadta a vastag tréfákat.</p> +<p>– Micsoda lókötő ez az én uram! – ismételgette őszinte +elragadtatás hangján.</p> +<p>Mariska azalatt figyelmesen nézegette a háziasszonyt és a +gazdát. Azokra a torzképekre gondolt, melyeket egykor egy angol +mesekönyvben látott. A gyermekmese <span class="pagenum"><a name= +"Page_127" id="Page_127">-127-</a></span> hőse, az eltévedt +kisleány, idegen országba vetődik, ahol minden embernek sertésfeje +van. Kövér kis alakok a sertésemberek, a szemük kicsi és alattomos, +a szájukból rettenetes fogak meredeznek ki, arcukon a hideg és +kegyetlen falánkság kifejezése ül. A sertésemberek a földet túrják +gombák után. Semmi sem érdekli őket, csak az, amit meg lehet enni. +Kedélyes röfögéssel szaglásszák körül az idegen kisleányt és őt is +föl akarják falni. Ezek a Tollék afféle sertésfejü emberek. Még +Toll Jenő is, bár csinos férfinak nevezhető, ott viseli széles, +piros ábrázatán a kegyetlen falánkság bélyegét. Amit ő szerelmének +nevez, az is a brutális falánkság egy neme. Biztos, hogy meg fogja +enni a leányt. Máris lerágott róla mindent, ami előkelő és büszke +volt rajta. Mariska ezt érzi, szégyeli is, de nem tud már +menekülni. Ha tudna, talán nem akarna. Ez az ember bilincsekben +tartja, ő csak sóhajtozik olykor, mint az alvó a lidércnyomás súlya +alatt, de erő nincs a tagjaiban. <span class="pagenum"><a name= +"Page_128" id="Page_128">-128-</a></span></p> +<div class="chapter"> +<h2>IX.</h2> +</div> +<p>Megvolt a képviselőválasztás is. A mérnök ismételten megígérte, +hogy nem tesz egy lépést sem a jó Péter bácsi ellenére, ha azonban +a nép bizalma önként feléje fordulna, akkor természetesen nem +térhetne ki előle. Végre is mindennek van határa, a családi +gyöngédségnek is. Egyébként nem szeretett a menyasszonyával erről +beszélni, azt mondta, a politika nem nőknek való, Mariska pedig nem +igen merte szóba hozni a dolgot, mert Jenő újabban igen ideges +volt, a leány pedig sokat vesztett hajdani bátorságából.</p> +<p>A májszterek mindenáron Toll Jenőt követelték. Ezek az emberek +te-tu-barátjai voltak a mérnöknek és a tűzbe is elmentek volna +érte. Egyáltalában különös volt, hogy mennyire megváltozott a +varjasi közönség. Úton-útfélen azt mondták, hogy Ábel Péter +tehetetlen és tudatlan ember, vén mihaszna, tőle meg kell +szabadítani a várost. Fiatal és bátor emberekre <span class= +"pagenum"><a name="Page_129" id="Page_129">-129-</a></span> van +szükség, Toll Jenőkre. A telkesgazdák között ijedelmet okozott a +hír, hogy Ábel Péter, ha újból megválasztják, nyugdíjképes lesz és +a képviselői nyugdíját pótadóba fogják kivetni. Ettől a +veszedelemtől meg kell szabadítani a várost. Az alsóvárosiakkal, +akik legújabban azt mondták, hogy ők szocialisták, elhitették, hogy +Toll Jenő meg fogja nekik szerezni a papok földjét. Az alsóvárosban +pedig épp úgy folyt az itatás a Toll-párt csapszékeiben, mint a +felsővárosban és senki sem tudta, hogy kinek a pénzén. Jenő +legalább nem tudta. Ábelékkal szemben többízben is hangoztatta, +hogy únja ezt az egész alkotmányos komédiát és ha Mariska nem +volna, akkor most külföldre szöknék. Egyelőre azonban az egész +elefánthad állandóan ott járt-kelt a májszterek és a gazdák között, +esténkint Toll Jenő is megjelent egy-egy korcsmában, riadó +lelkesedést keltvén.</p> +<p>A jó Péter bácsi méltóságosan és tehetetlenül tipegett ide-oda. +Érezte, hogy sarkantyus csizmája alatt süpped a talaj, de sokkal +büszkébb volt, semhogy elárulta volna aggodalmait. Jenőre nem +haragudott, az tisztességes fiu. Az öreg ismételten biztatta is, +hogy csak tartsa fönn jelöltségét, ez nemcsak joga, de talán +kötelessége is önmagával szemben, a varjasiak háládatlansága +azonban megvérezte a szivét. Egyébként pedig együgyü dolgokat +beszélt, azt mondta, hogy neki csak tiszta szavazat kell, ő nem +ígér senkinek semmit <span class="pagenum"><a name="Page_130" id= +"Page_130">-130-</a></span> és nem költ egy krajcárt sem, szóval ő +volt a világon a legkellemesebb ellenjelölt.</p> +<p>A fehér páváék bizalmasai, a városi magisztrátus is, áthúzódtak +Toll Jenő táborába. Világos volt, hogy Ábelék maguk is a vejüknek +szánták a mandátumot. Az öreg urat alkalmasint azért léptették csak +föl, hogy más jelölt ne vessen szemet a kerületre. És ha nem így +volna, akkor is tanácsosabb a mérnök mellé állani, mert Ábelék a +légynek sem tudnának véteni, az elefánték azonban bosszuálló +emberek.</p> +<p>A választás eredménye alig lepett meg valakit, hacsak magát +Péter urat nem. Kitünt, hogy alig van pártja. Egypár régimódi ember +szavazott csak rá, afféle tubákos, paraplis, peckes járásu öregek, +akiket gúnyos derültséggel fogadott a Toll-párt. Délfelé Péter úr, +két testvérének rábeszélésére, elküldte a városházára +lemondó-levelét.</p> +<p>A varjasiak nagyon megörültek a könnyü győzelemnek, melyet +önmaguk fölött arattak. Mikor az elnök kihirdette az eredményt, +olyan ujjongás támadt a városháza előtt, hogy elhallatszott egészen +a Fehér páva-házig, melynek erkélyén Mariska állott. Később lobogó +zászlók alatt és harsogó zene mellett fekete sokaság hömpölygött az +elefánték kis háza elé. Jenőért jöttek, hogy elkísérjék a +városházára. Mariska jól láthatta a vőlegényét. Ragyogó arccal, +födetlen fővel követte Sturz Bandit, aki utat tört neki az ujjongó +tömegben. <span class="pagenum"><a name="Page_131" id= +"Page_131">-131-</a></span> A tömeg pedig megmámorosodott a +tulajdon nagylelküségétől és szinte fejedelmi ünnepléssel vette +körül választottját. Mintha Toll Jenő megválasztatásával az örök +boldogság kora virradt volna a városra. Az emberek, akik tegnap még +közömbösen mentek el a fekete elefánt fia mellett, most boldogok +voltak, ha megérinthették a ruháját. Az asszonyok pedig a +virágaikkal együtt feléje dobták a szivüket is.</p> +<p>Péter bácsi azalatt csöndesen pipázgatott a Pálék sárga +szobájában. Nem volt nagyon szomoru, inkább csak csodálkozott az +egész dolgon. A szalón aranyfényü tükrében elgondolkozva nézegette +saját magát. Az alakja most másképp hatott rá, mint annakelőtte, +kisebbnek, jelentéktelenebbnek és némileg furcsának látta magát. +Valami hiányzott erről az alakról, valami külsőség, ami talán +senkinek sem imponált annyira, mint magának Péter bácsinak. Ő most +egy megborotvált Mózes volt, egy lesoványodott Kinizsi Pál, egy +polgári ruhába öltöztetett Zrinyi Miklós. Tíz perc sem mult el +azóta, hogy kikiáltották Varjas új képviselőjét és a régi már úgy +érezte magát, mint egy leleplezett csaló. Ugyan miért is +választották meg hajdanában? Hiszen ő egy együgyü vén ember +volt.</p> +<p>Eszébe jutott, hogy jó volna otthon lenni. De nem mert kimenni +az utcára, attól félt, hogy az emberek utána kiáltanák az +igazságot, hogy csaló, csaló! Majd hazamegy, ha besötétedett. +<span class="pagenum"><a name="Page_132" id= +"Page_132">-132-</a></span></p> +<p>Az ajtóhoz ment és ott szemben találta magát Mariskával. A leány +egy pillantással megértette nagybátyjának lelkiállapotát. Gyöngéden +megcsókolta és szomoru mosollyal így szólt hozzá:</p> +<p>– Péter bácsi, tudod-e, hogy mit beszélnek Varjason? Azt +beszélik, hogy te azért léptél csak föl, hogy a vőlegényemnek +biztosítsad a mandátumot.</p> +<p>Az öreg úr hálásan és boldogan mosolygott.</p> +<p>Ami igaz, az igaz, a fekete elefánték nagyon kiaknázták könnyü +diadalukat. Az ujdonsült képviselő maga a fővárosba sietett, de +annál jobban szállták meg Varjas városát a többi elefántok. Az +egész család úgy viselkedett, mintha évek óta nagy igazságtalanság +történt volna velük, amelyért most végre elégtételt kaptak. Az öreg +Toll volt a közjogi örömapa. Most már hétköznap is hosszu fekete +kabátban járt, az utca sarkán politikai előadásokat tartott, a +városházán mindenkit letorkolt és azt követelte a tisztviselőktől, +hogy benne valami fölöttes hatóságfélét tiszteljenek. A kiskoru +Toll-csemeték is igen kidüllesztették a mellüket. Az ő lelkesedésük +oly nagy lendületet vett, hogy nem tudták megállítani a választás +után sem és valóságos eretnek-üldözést indítottak minden gyerek +ellen, akinek apja Ábel-pártiság gyanujában állott. Úgy +nekibátorodtak, hogy most már helyt mertek állani ősi +ellenségeikkel, a városi pandurokkal és szőlőcsőszökkel szemben is, +megfenyegetvén őket, hogy képviselő-bátyjuk majd elcsapatja +<span class="pagenum"><a name="Page_133" id= +"Page_133">-133-</a></span> őket. Még a Tollék parasztcselédje is +kényesebben riszálta mostanában a százráncu szoknyáját. A varjasi +májsztereket igen felbőszítették ezek a dolgok. Ki is jelentették, +hogy nem szavaznának Toll Jenőre, ha újból kellene választaniok. És +a májszterek megint tüntető szívességgel köszöngettek Péter +bácsinak, ami fájdalmas, de jóleső elégtétel volt az öreg +úrnak.</p> +<p>A következő vasárnapon Toll Jenő eljött Varjasra és ellátogatott +a páváékhoz. Ekkor szóba került az esküvő napja. Maga a leány hozta +szóba, egy igen óvatos célzás alakjában. A képviselő azt mondta, +hogy ő is szeretné, „ha a dolog végre rendbe jöhetne“. Mariska nem +értette egészen, hogy minek kell még rendbe jönnie, hiszen ők +ketten már tisztában voltak egymással; másnap azonban derengeni +kezdett előtte a homályos szavak értelme. Hétfőn délben ugyanis +eljött az öreg elefánt és bezárkózott az öreg pávával a bolt üveges +ketrecébe. Kezdetben suttogva beszélgettek, később azonban, +bárhogyan csitítgatta is a mindig hidegvérü gazda, Toll uram +megeresztette a hangját. A segédek, akik a polc mögött regényeket +olvastak, – sajnos, az Ábel-cég személyzete újabban sok időt +áldozhatott az irodalomnak, – a segédek, mondom, azt hihették, hogy +odabenn valami nagy üzleti kötésről van szó, mert a számok csak úgy +röpködtek a levegőben. Az üzletfelek valami okból nem tudtak +megállapodásra jutni, ami mindakettőjüket erősen fölizgatta. A +fekete <span class="pagenum"><a name="Page_134" id= +"Page_134">-134-</a></span> elefánt arca cinóbervörös volt, mikor +elrohant és magára csapta az üvegajtót, a fehér páva képe pedig +egészen fakó volt, mikor később kijött a ketrecéből.</p> +<p>A két apa természetesen a hozományon különbözött össze. Toll +uram a szokott rusztikus szókimondásával kijelentette, hogy Jenő +fia számára százötvenezer forintnyi – forintot mondott, nem +koronát! – hozományra tart igényt. Az ámuló és sápadozó Ábel jó +ideig szólni sem mert. Végül olyasmit hebegett, hogy készpénzt +mostanában nem igen adhatna a leányának, csak valami szerényebb +évjáradékot. De majd ha megfordulnak a kedvezőtlen konjunkturák… A +másik apa ezt az ajánlatot úgy fogadta, mint valami sikerült +tréfát. Ő persze sokkal furfangosabb ember volt, semhogy tisztában +nem lett volna Ábelék vagyoni helyzetével, de azért mégis úgy bánt +a fehér pávával, mint valami zsugorival, akit fölvet a sok pénze. Ő +tudta, hogy miért. Ábel Pál végül is lépre ment neki és nyíltan +bevallotta bajait. A fekete elefánt ekkor valósággal trombitálni +kezdett mérgében. Hát ennyire vagyunk? Fenn az ernyő, nincsen kas! +Minden csak parádé, <i>flanc</i>, arravaló, hogy elámítsák az ő +Jenő fiát? Mily szerencse, hogy itt van ő, az apa, aki keresztüllát +a szitán!</p> +<p>Minden érthető ok nélkül kiabált, és szemmel láthatólag igen +szerette volna, ha a gőgös szomszéd valami súlyos, többé jóvá nem +tehető sértésre ragadtatja magát Sőt a szíve mélyén ott +<span class="pagenum"><a name="Page_135" id= +"Page_135">-135-</a></span> epedezett a titkos vágy, bár csak +szólítaná be a bolti szolgát és dobatná ki őt a ketrecből. Ábel Pál +azonban nem volt már az, aki régen. A büszkesége elvérzett az +utolsó üzleti mérlegkészítés alkalmával. A lelkiismerete sem volt +egészen tiszta. Hiszen igaz, ő tényleg abban reménykedett, hogy a +hozomány kérdése csak az esküvő után fog szóba kerülni, akkor aztán +lesz, ami lesz… Mennyire nem ismerte a specerájosokat! Bús +megadással hallgatta az elefánt gorombaságait és így Toll uram sem +tehetett egyebet, minthogy az apai és polgári fölháborodástól +lángolva elrohanjon.</p> +<p>Mariska az édesapja hallgatásából megértette az igazságot. +Kérdezni azonban nem mert tőle semmit. Ők egyáltalában nem szokták +meg, hogy kínos és lealázó igazságokat mondjanak egymásnak. Szó +nélkül, búsan mosolyogva ültek szemben az ebédlőbe.</p> +<p>Az elefánt tehát végleg legázolta a fehér pávát. Odáig jutottak, +hogy Mariska, a büszke, a hozzáférhetetlen, „a hercegnő“, nem kell +a specerájos fiának. Odakünn, a város egén, már gyülekszik a +kárörvendő zivatar, mely el fogja söpörni hajdani nagyságuk utolsó +rongyait is.</p> +<p>Ettől a zivatartól féltek ők mindenek fölött. Annyira, hogy Ábel +úr fölébredt apátiájából és leányának hallgatag beleegyezésével egy +utolsó megalázó kísérletre szánta magát. A délutáni vonattal +fölutazott Budapestre és fölkereste a képviselőt. Félóráig is +föl-alá <span class="pagenum"><a name="Page_136" id= +"Page_136">-136-</a></span> sétált a kapu előtt, míg végül be mert +nála kopogtatni. Otthon Varjason ő ma is előkelő és elegáns öreg úr +volt, de itt, úgy sejtette, kissé furcsa vidéki figura és ez a +gyanuja félénkké tette. A képviselőt öltözködés közben találta. +Plasztronos ing volt rajta és fehér nyakkendő, éppen az új frakkját +vette magára.</p> +<p>– Isten hozta, Pali bácsi! Mi ujság Varjason? Üljön le arra a +diványra!</p> +<p>Egészen úgy beszélt, ahogyan a népszerü képviselő urak szoktak a +választóikkal, az öreg úr pedig egészen úgy érezte magát, mint a +választó, mikor a sokat elfoglalt nagyságos úrnak kell +alkalmatlankodnia. És úgy is beszélt, mint az instanciás ember, +akinek minden reménysége a képviselő úr nagybecsü jóindulatában +van.</p> +<p>Jenő úr figyelmesen végighallgatta az öreget, aztán szelid és +meleg hangon mondta:</p> +<p>– Az édesapám nem jól tette, hogy ilyen hangon beszélt magával, +Pali bácsi. De hiszen ismeri az öregemet. Hirtelen ember, bár jó +szíve van. Maga legjobban tenné, ha mosolyogna rajta, Pali bácsi. +Hiszen nincs itt semmi baj! Az ilyen dolgot nyugodtan és okosan +kell megbeszélni. Idegen embereknek pedig semmi közük hozzá. Nem +igaz? Legközelebb lemegyek, ha időm engedi, azután eldiskurálunk a +dologról. Furcsa volna, ha nem tudnánk rendbe jönni. Addig menjen +nyugodtan <span class="pagenum"><a name="Page_137" id= +"Page_137">-137-</a></span> haza. Mondja meg Mariskának, hogy +csókoltatom a kezét. Ő is legyen egészen nyugodt.</p> +<p>Ábel Pál megkönnyebbült szívvel zónázott vissza Varjasra. Kár is +volt így félreverni a harangokat, hiszen tényleg nincs itt semmi +baj. A fő az, hogy idegen emberek ne üssék bele az orrukat a +dologba. Majd eligazítják ők azt szépen maguk közt. Egyelőre nem is +olyan sürgős az egész.</p> +<p>Késő éjjel érkezett haza, fáradtan, de jókedvüen. Mariska ébren +várta.</p> +<p>– Csókoltatja a kezedet! – mondta Pál úr sugárzó arccal. – +Legközelebb maga fog eljönni.</p> +<p>A képviselő azonban akkoriban nagyon el lehetett foglalva, mert +egyelőre nem mutatta magát Varjason. <span class="pagenum"><a name= +"Page_138" id="Page_138">-138-</a></span></p> +<div class="chapter"> +<h2>X.</h2> +</div> +<p>Karácsony előtt királyi látogatója volt az Ábel-családnak. A +halál majestása jelent meg szerény körükben.</p> +<p>Úgy kezdődött, hogy Miklós bácsi a nagy locspocsban sétált, +meghült és influenzát hozott haza. Bár hónapok óta nem beszélt már +a feleségével, hanem csak írott cédulák segítségével érintkezett +vele, Etelka néni mégis elkapta tőle az alattomos betegséget. Mikor +Miklós bácsi fölkelt, hogy megint sétálni menjen, Etelka néni +ágynak esett. Hétfőn azt mondta az öreg Dudás doktor, hogy +tüdőgyuladása van. Ekkor megjelent a házban Viola néni, a családi +betegápoló és kezébe vette az ügyek intézését. Viola mindjárt azon +kezdte, hogy nekitámadt Miklósnak.</p> +<p>– Igazán bemehetnél hozzá! Szegény igen rosszul van.</p> +<p>Az öreg vállat vont.</p> +<p>– Ha látni akar, szóljon, én magamtól nem megyek. <span class= +"pagenum"><a name="Page_139" id="Page_139">-139-</a></span></p> +<p>A beteg azonban nem szólt. Nagy főkötővel a sárga arcán feküdt a +fehér párnán. A madárorra most még nagyobbnak látszott, mint +máskor. A szúrós szeme mindig a szomszéd szoba ajtaján függött és +Miklós bácsi sietve retirált, valahányszor magán érezte a +tekintetét.</p> +<p>Ez így tartott péntekig. Ekkor az öreg Dudás csóválni kezdte a +fejét.</p> +<p>– Rossztól félek! – mondta a fórházban Miklós bácsinak.</p> +<p>Az öreg – melyikünk tudja, hogy miféle vadállat lappang a szive +mélyén? – az öreg szeme fölvillant… Hogyan, hát lehetséges még, +hogy lehulljanak róla a rettenetes súlyu láncok, melyeket egy egész +életen hurcolt magával?</p> +<p>– Igazán bemehetnél hozzá! – könyörgött neki Viola néni.</p> +<p>– Szólt?</p> +<p>– Nem szólt éppen…</p> +<p>– Akkor nem megyek be!</p> +<p>Az urát nem kívánta a beteg, de igenis a közjegyzőt. A fejébe +vette, hogy végrendeletet kell csinálnia. A két sógorát is +elhivatta és bezáratta az ajtót. Miklós azalatt epésen dohogott a +fórházban.</p> +<p>– Ellenem szól ez a dolog, pedig nekem úgy sem kell tőle +semmi!</p> +<p>Cinikus kedvében sétálni akart menni, de azután <span class= +"pagenum"><a name="Page_140" id="Page_140">-140-</a></span> mégis +meggondolta magát és sárga télikabátjában, köcsögkalapjával a fején +napestig ott ődöngött az udvar fagyott georginái között.</p> +<p>Eljött az esperes is. Rögtön utána megjelent Szabina néni. +Rumszkyné tulajdonképpen azért sietett ide, nehogy „azok az Ábelék“ +elhordjanak valamit Etelka holmijából. Mert ami itt van, az mind +Éber-vagyon. Ábeléknak semmi jussuk hozzá. Hiszen az urát különben +is mindig útálta a kedves jó Etelka. Szóval Szabina néni, aki +negyven esztendő óta élvezte az örökhagyó jogait, most örökölni +akart…</p> +<p>Azután csend lett, rettenetes, fölemelő csend. Megérkezett ő +felsége. És Miklós bácsi kezeiről lehullottak a bilincsek.</p> +<p>Az öreg egy könnyet sem ontott a temetésen.</p> +<p>– Nem tudok komédiázni, – dohogta.</p> +<p>És mialatt a harangok zúgtak, azon töprengett, hogy mit +kezdhetne a szabadság foszlányával, amit a sors odavetett neki öreg +napjaira. Hátha mégis elmenne Bécsbe?</p> +<p>A temetés után megtudta, hogy mi van a végrendeletben. Etelka +néni kitagadta valamennyi fölmenő és oldalági rokonát és mindenét +az urára hagyta. „Minden néven nevezendő ingatlanaimat és ingó +vagyonomat hagyom az én szeretett uramnak, Ábel Miklósnak.“</p> +<p>Miklós úgy megtántorodott, mintha fejbe ütötték <span class= +"pagenum"><a name="Page_141" id="Page_141">-141-</a></span> volna. +Mi ez: szeretett uram? Se bevezetés, se magyarázat, csak így: +szeretett uram, – mintha ez volna a világon a legtermészetesebb +dolog. Mintha nem veszekedtek és gyűlölködtek volna egy hosszu +életen át.</p> +<p>Szabina néni azonban elkezdett sipítani, azt mondotta, hogy nem +hagyja annyiban a dolgot, ügyvédet keres, pert indít, ő be tudja +bizonyítani, hogy ez Éber-vagyon, Ábelékat egy fitying sem illeti +meg.</p> +<p>Az ünnepek előtt még lanyha és párás volt az idő, déli szél fújt +és attól kellett félni, hogy fekete karácsony lesz, az utolsó napon +azonban mégis megfordult az idő, december huszonnegyedikén pedig +arra ébredtek a varjasi gyerekek, hogy az ablakokon jégvirágok +pompáznak. Áhítatos nagy csöndesség borult az egész városra, csak +innen is, onnan is hallatszott egy-egy karácsonyi malac visítása. A +kerek lyukon át, melyet meleg gyerekszájak az ablaküveg +páfránybokrai közé leheltek, látni lehetett, hogy a város vastagon +ki van vattázva hóval és még egyre kavarognak a csillagos +pelyhek.</p> +<p>Páváéknál napok óta aggodalmasan emlegették Miklós bácsi különös +viselkedését. Az öreg úr nagyon megváltozott. Azelőtt mindig az +utcát rótta, most azonban egész nap otthon ült, pedig nem volt már +senkije, aki számon kérte volna a kóborlásait. A fórházban ült, a +vörösen izzó kis vaskályha mellett, köhögött, krákogott és apró +cédulákat rakosgatott a nagy <span class="pagenum"><a name= +"Page_142" id="Page_142">-142-</a></span> asztalra. A cédulákat +mind a szegény Etelka néni irogatta neki, amióta már nem szoktak +egymással beszélgetni. Miklós bácsi újból és újból elolvasta a +különböző üzeneteket, amelyek oly kurtán és furán voltak +megfogalmazva, akár a katonai napiparancsok, némelyiken sokáig el +is gondolkozott, mintha valami titkos értelmet keresne a száraz +szavak mögött. Nem szerette, ha háborgatják, éppen csak az egy +Mariska látogatását fogadta szívesen.</p> +<p>– Téged nagyon szeretett a nagynénéd, – mondta a leánynak.</p> +<p>Mariskának úgy tetszett, hogy a bácsi szemének tekintete is +egészen megváltozott. Egypár héttel ezelőtt még igen fiatalos volt +a nézése, olykor szinte zavarba is hozta a leányt, most azonban oly +tiszta, nyugodt és szomoru volt, mint a téli verőfény. Azt mondta +Mariskának, hogy vigyen el a subládából, amit akar, az Etelka +ruháit azonban ne bántsa, azok csak maradjanak együtt.</p> +<p>– Téged nagyon szeretett a nagynénéd. Ő nem igen beszélt róla, +ha valakit szeretett, de azért elment volna az illetőért a tűzbe +is…</p> +<p>Ünnep másodnapján mégis fölkászolódott az öreg úr és elment +hazulról. A temetőbe ment. Hazamenet a fehér papok temploma előtt +vezetett el az útja és ekkor gondolt egyet és belépett az Isten +házába. Ezt már húsz esztendeje nem cselekedte, amióta ateista +<span class="pagenum"><a name="Page_143" id= +"Page_143">-143-</a></span> volt. Az utolsó mellékoltár előtt volt +egy pad, ott szeretett ülni Etelka néni. Az oltárkép a Szent +Családot ábrázolta. A Boldogasszony és Szent József kézenfogva +vezetik a kis Jézust és boldogan tekintenek a mosolygó gyermekre. A +családi boldogság derűs képe lett volna, csak ne lett volna a +mosolygó anya szíve éles kardokkal teli tüzdelve.</p> +<p>Miklós bácsi azután mindennapos látogatója lett a templomnak. A +varjasi szent vénasszonyok kárörvendően allelujáztak, hogy no lám, +hát mégis megijedt a vén istentagadó! Pedig dehogy is ijedt meg. +Csak az a különös érzése volt, hogy ő most már nem egész ember. +Levált róla valami, ami egésszé tette, ami az ő élete és az ő húsa +volt. Valami, amivel azelőtt nem törődött, amit gyülölt is, de ami +nélkül nem volt élet az ő élete. Ezt kereste ő a templomban és +Etelka néni ruhás-szekrényeiben. Egészen belesoványodott és +belerokkant az örökös keresésbe.</p> +<p>Mariska megértette az öreg úr lelkiállapotát és most már az +ideje javát vele töltötte. Minden reggel eljött hozzá és csak későn +este ment haza. Ő vezette a háztartást, délutánonkint pedig, +kézimunkája fölé hajolva, csendesen ott ült a fórházban, mialatt az +öreg úr köhécselve motoszkált a sötét lakásban. Ha beszélgettek, +mindig Etelka néni körül fordult a szó. És a leány meghatott +csodálkozással tapasztalta, hogy Miklós bácsi életének romjai +fölött egy különös, sápadt és <span class="pagenum"><a name= +"Page_144" id="Page_144">-144-</a></span> tiszta virág kezd +bimbózni: a meghalt felesége iránt való szerelme. Most már úgy +emlékezett vissza Etelkára, mintha ő lett volna a világ legfinomabb +és leggyöngédebb asszonya. Aki életében soha sem tudott neki +parancsolni, annak a halála után híven engedelmeskedett. Hogy +utólag kedvében járjon Etelkának, otthonülő lett, takarékos a +fukarságig, sőt titokban forgatni kezdte az asszony elárvult +imádságos könyvét is. Egy nap pedig kinyitotta íróasztalának titkos +fiókját, kikeresett belőle egy megfakult arcképet és a tűzbe dobta. +Etelka néni nagy ellenségének, Gallmayer Pepinek képe volt. +Débardeur-jelmezben ábrázolta a művésznőt, a ruha ledérségét +azonban már szinte tiszteletreméltóvá avatta elavult szabása.</p> +<p>Vízkereszt napján az öreg Dudás doktor meglátogatta Miklós +bácsit. Megtapogatta az ütőerét, megnézte a nyelvét és azt mondta, +hogy nincs semmi baja, de azért nem ártana, ha gyapjualsót viselne +ebben az influenzás időben. Másnap, sötét hajnalon, a takaritónő +fölkopogtatta a fehér páváékat, hogy jőjjenek hamar, mert az öreg +tekintetes meghalt. Búcsú nélkül, egész csendben elment a felesége +után, a hirnök, aki érte jött, nyugodt szendergésben találhatta, +mert most is egyenesen feküdt még ágyában, a paplanján egyetlen +gyűrődés sem látszott.</p> +<p>Eltemették, Mariska kívánságára Etelka néni mellé, „mivel olyan +nagyon szerették egymást.“ <span class="pagenum"><a name="Page_145" +id="Page_145">-145-</a></span></p> +<p>Egyáltalában azt lehet mondani, hogy az emberek igen jól +megférnek egymással, amint egyszer megismerték egymást. Miklós +bácsi és Etelka néni életében csak az volt a baj, hogy kissé sokáig +tartott, amíg tisztába tudtak jönni egymással. Most azonban már jól +ismerik egymást és föl lehet tenni, hogy nem is lesz köztük több +félreértés a túlvilágon.</p> +<p>A szegény Miklós bácsi temetési menete már megindult, midőn egy +talpig feketébe öltöztetett férfi tört magának utat a tömegben. A +képviselő volt, Toll Jenő. Egyenesen Péter bácsihoz lépett, aki +Mariskát vezette a karján és komoly, meghatott hangon mormogta:</p> +<p>– Ha megengeded, kedves bátyám, majd én vezetem Mariskát…</p> +<p>Útközben persze nem igen beszélgettek egymással. Csak a nyitott +sír előtt szólalt meg Toll Jenő.</p> +<p>– Egy jó barátomat vesztettem el benne, egy nagyon jó barátomat, +aki melegen vonzódott hozzám.</p> +<p>Mariska meghökkenve fordult a képviselő felé. Hiszen ő tudta +legjobban, hogy az öreg úr soha ki nem állhatta Toll Jenőt.</p> +<p>A szertartás véget ért. A leány kocsiban ült. Valaki mellette +volt és gyöngéden fogta a karját. Megint a képviselő. Most +megszólalt, mély, lágyan remegő hangján:</p> +<p>– Bizony, szegény Mariskám, az élet rövid, az <span class= +"pagenum"><a name="Page_146" id="Page_146">-146-</a></span> emberek +pedig olyanok, mint azok a játszó gyerekek, akik a sok +félreértéstől és torzsalkodástól nem jutnak hozzá, hogy +játszanak…</p> +<p>Egy kis szünetet tartott, majd keményebb hangon folytatta:</p> +<p>– Hallottam, hogy az édesapám megint egyszer beleavatkozott az +én dolgaimba… Mondanom sem kell talán – hiszen maga eléggé ismer +már – hogy nem hatalmaztam föl semmire… Az apám egy vén gyermek. +Egyebet nem mondhatok róla, mert hiszen az apám és szeret a maga +módja szerint. Reménylem, maga nem is vette komolyan? Én az vagyok, +aki voltam. Legfölebb annyiban változtam meg, hogy most, midőn +magát szomorunak látom, még jobban szeretem.</p> +<p>Hazaérkeztek. A képviselő, mintha ez volna a világon a +legtermészetesebb dolog, fölkísérte Mariskát az emeletre, sőt szó +nélkül ott maradt vacsorára is.</p> +<p>A varjasiak persze bőven megtárgyalták a temetés lefolyását és +különös érdeklődéssel magyarázgatták a képviselő viselkedését. +Úgylátszik, hogy a két dinasztia mégis sógorságba fog keveredni? Az +öreg elefánt, aki nemrégiben még úgy nyilatkozott páváékról, mint +holmi szélhámos népségről, a temetés estéjén elment a kaszinóba és +azt mondta, hogy ilyen nagy gyászmenet nem volt még Varjason és +hogy Ábelék meg is érdemlik az általános becsülést és hogy +mindenkinek <span class="pagenum"><a name="Page_147" id= +"Page_147">-147-</a></span> örülni kell, hogy vannak még ilyen +polgárok a városban.</p> +<p>A varjasiak meghatottsága, mellyel egy hosszadalmas szerelmi +regény szerencsés befejezését fogadták, rögtön kaján derültségbe +csapott át, amint kitudódott, hogy Miklós bácsi végrendeletet +hagyott hátra, amelyben minden vagyonát Ábel Mariskára testálta. És +kitudódott az is, hogy nagy vagyonról van szó, sokkal nagyobbról, +mint bárki is sejtette volna.</p> +<p>– Jó orruk volt az elefántéknak! – mondogatták az emberek.</p> +<p>Miklós bácsi végrendeletének egyéb következményei is +mutatkoztak. A fehér páváék egy csapással megint a város legelső +családjává lettek. Az emberek tüntetve emelték meg kalapjukat Pál +úr angol lord-alakja előtt és lelkesen ünnepelték Péter urat a +kaszinóban. Sőt Manliusz úr örömére az üzlet is jobban kezdett +menni. Ha az ember igazán jó holmit akar venni, akkor a fehér +pávához kell mennie, nem a pesti svihákokhoz.</p> +<p>A kilencven esztendős Rumszky Szabina azonban igen elkeseredett +azon, hogy megint elesett az örökségtől és levelet írt egy országos +nevü ügyvéd-képviselőnek, hogy jőjjön le azonnal Varjasra. A híres +férfi nem jöhetett maga, de elküldte az irodavezetőjét, akinek +olyan feje volt, mint egy balatoni fogasnak. A patvarista fél nap +alatt beszerezte az összes információkat, azután kifejezte Szabina +néni előtt ama gyanuját, <span class="pagenum"><a name="Page_148" +id="Page_148">-148-</a></span> hogy itt egy fölötte raffinált +végrendelethamisítás esete forog fönn. Vállalkozott is a további +lépésekre, de oly nagy előleget kért, hogy Rumszkyné megijedt és +azt mondta, hogy meggondolja még a dolgot. Mindezt az esperes úr +gazdasszonya mondta el Viola néninek egy ozsonna alkalmából, melyet +a kérdés megvitatása céljából rendeztek. <span class= +"pagenum"><a name="Page_149" id="Page_149">-149-</a></span></p> +<div class="chapter"> +<h2>XI.</h2> +</div> +<p>Az idők folyása nem egyenletes, hanem láthatatlan zátonyokon és +lejtőkön kanyarog végig, azért cammognak a napok olykor posványos +lassúsággal és azért vágtatnak máskor harsogó gyorsasággal. +Mostanában megint lefelé ment az út. A bundák és gummicipők még ott +voltak az előszobákban, a varjasiak még a multkori hóförgetegről +beszélgettek, mikor már valami biztató csicsergés hallatszott be az +utcáról. Manliusz úr ekkor valami édes borzongást érzett, egy +pillanatra letette az írótollát és kinézett az ablakon. Odafönn az +emeleten Viola néni is kinyitotta az erkélyajtót. A kémények +fölött, az égboltozat fényes méhében, fekete pontok iramodtak +párosával. Megjöttek az első fecskék! A város végében aranysárga +felhőgomolyagként leveleztek a parti fűzfák.</p> +<p>Toll Jenő megint mindennapos vendége lett a páva-háznak. Egypár +szándékosan elejtett megjegyzése megütötte Péter úr fülét és +titokban némi lázba is ejtette az öreg urat. Toll ugyanis olyasmit +mondott, hogy nem tud beleszokni a képviselő tétlen életébe, a +<span class="pagenum"><a name="Page_150" id= +"Page_150">-150-</a></span> jövő választásnál semmiesetre sem fog +többé föllépni, de az is meglehet, hogy időközben lemond a +mandátumáról. És ekkor az öreg úr szivét is édes tavaszi sejtelmek +kezdték borzongatni. Bár nem volt önző ember, most már nagyon +szerette volna, ha Mariska hamarosan megesküszik a képviselővel, +mert titkos rögeszméjévé lett, hogy ez a házasság fogja bevezetni +az ő politikai föltámadását. Pál úr is megint az ifju ember sugalló +hatása alá került. Előtte világos volt, hogy nem lehet Jenőt az +öreg elefánt ízetlenkedéseiért felelőssé tenni. Hogy Mariska +jövendőbelije számító ember, hogy a fejével gondolkozik és nem a +szivével, az nem is baj. A fehér páva akkor már erősen kiábrándult +saját fajtájának előkelő élhetetlenségéből.</p> +<p>Mariska pedig vitette magát az árral. Nem lehetett +szembehelyezkedni a varjasi közvéleménnyel, amely most már sürgősen +követelte a tisztességes befejezést. Varjas összes hölgyei úgy +vélekedtek, hogy ő és Jenő egymáshoz valók és Mariskának nem volt +ellene komoly kifogása, midőn a vőlegénye ápril utolsó napjára +tűzte ki az esküvő napját. Abban állapodtak meg, hogy a gyászra +való tekintettel szűk családi körben fogják megülni a lakodalmat és +egyelőre nagybuzgón nekiláttak az előkészületeknek.</p> +<p>Ápril huszonkilencedikén Ábelék vacsorára hívták az elefántokat. +Ez félig-meddig béke-ünnep is volt, mert a két család feje kissé +még feszélyezettnek érezte <span class="pagenum"><a name="Page_151" +id="Page_151">-151-</a></span> magát egymással szemben. Viola néni +délelőtt ki akart kocsizni a gyümölcsösbe, hogy korai retek után +nézzen a melegágyakban, de aztán egyszerre akkora fölfordulás +történt a konyhában, hogy nem lehetett kimozdulnia. Mariska magára +vállalta, hogy elmegy ő a néni helyett. Tíz óra felé a kocsi már +ott baktatott vele a kavicsos országúton, a keskeny +parasztszántások között, melyeken zöld felhőfoltokban sarjadt az +ifju vetés. A tavaszi napfény édesen sütött, a dombok felől +pacsirta-ének hallatszott. Csakhamar fölbukkant a kocsi előtt az +Ábel-féle gyümölcsös nagyszerü szélkereke.</p> +<p>Két imádója volt Mariskának odakünn, Andris és Fillér. Andris a +kertész fia volt, egy tömzsi, haragosképü, szófukar parasztkölyök, +Fillér pedig a kertész kutyája, egy vizslafejü, komondorszőrü, +borzlábu és fölötte jókedvü szörnyeteg. A gyerek és a kutya +örökösen Mariska sarkában voltak. Télen át sohasem látták, +valószínü azonban, hogy sokat álmodtak róla és a gyerek meg a kutya +számára nem a fecske, hanem a kisasszony hozta meg a tavaszt.</p> +<p>Mariska kinyitotta a kerti lakást, hogy kiszellőztesse. Valami +kegyeletes kis szomorúságot érzett, midőn belépett a saját +szobájába. Olyan meghatottan nézte a világosra festett +leány-bútorait, a városi lakásból kimustrált képeket és elárvult +nyári holmiját, mintha egy kedves halottjának ereklyéi volnának. +Egy nagy <span class="pagenum"><a name="Page_152" id= +"Page_152">-152-</a></span> szalmakalapot talált, meg egy pár +vastag férfikeztyűt, azokat magához vette, azután kiment a +kertésszel a melegágyakhoz. Később, miután már elvégezte a dolgát, +a gyerekkel és Fillérrel bejárta a tavasziasan kopár kertet. Úgy +érezte, hogy ez búcsúlátogatás. Nem is a kerttől búcsúzik, hanem +önmagától. Azoktól a különböző Ábel Mariskáktól, akik valamikor itt +jártak, szaladgáltak, pihentek, gondolkoztak és tervezgettek. És +egyszerre eszébe ötlött, hogy tulajdonképpen az egész élet csupa +búcsúzás. A tulipánok kidugják csúcsos fejüket a fekete virágágyból +és már búcsúznak. Egy sárga pillangó libben el az ember előtt és +örökre búcsúzik. Az ember gondol egyet és már Istenhozzádot is mond +a gondolatának. Minden, ami kedves és ismerős, az búcsúzik, távozik +és eltűnik, hogy helyet adjon annak, ami új és idegen.</p> +<p>A gyümölcsös végében volt egy kis kaszáló, ahol Mariska +valamikor Katica-bogarat, később négylevelü lóherét szokott +keresgélni. Most oda is kiment. Rákönyökölt az alacsony kerítésre +és a fényes, kerek tavaszi felhőt nézte, mely búcsúzva vitorlázott +az égen. Később egy szürkesapkás férfi közeledett az akácfák felől. +Átugrott egy árkon és egyenesen feléje jött. Mariska vissza akart +térni a házba, de aztán megállott. Megismerte az idegent. A báró +volt. Pankotay. Éppen jókor, tőle is el lehet búcsúzni.</p> +<p>A báró megállott a kerítésen kívül. <span class= +"pagenum"><a name="Page_153" id="Page_153">-153-</a></span></p> +<p>– Jónapot, megismer még?</p> +<p>A leány nyugodtan bólintott a fejével.</p> +<p>– Hogy kerül ide?</p> +<p>– Automobilon… Nem hallotta a kocsimat?</p> +<p>– Nem.</p> +<p>Elhallgattak mind a ketten. Azután megint megszólalt a báró.</p> +<p>– Tudja, hogy egészen elszomorodtam, mikor megláttam az imént… +Olyan egyedül állott a kopár réten… Olyan – hogy is mondjam +csak…</p> +<p>Nem találta meg a keresett szót és megint elhallgatott.</p> +<p>– Megvolt már az esküvője? – kérdezte hirtelen fojtott +hangon.</p> +<p>– Holnap lesz.</p> +<p>Mariska most vette csak észre, hogy a nagy kerti keztyü még a +kezén van. Kissé elpirult, sietve lehúzta és odaakasztotta a +kerítésre.</p> +<p>– Én az imént benn voltam a városban, – mondotta a báró, – Viola +nénitől hallottam, hogy maga itt van, azért jöttem utána…</p> +<p>A keze ott feküdt a kerítésen a Mariska keze mellett. Mindegyik +meglátta a másiknak ujján az arany karikát.</p> +<p>– Hol volt ennyi ideig? – kérdezte Mariska.</p> +<p>Csendes hangon kérdezte, inkább szomorúan, mint szemrehányóan. A +báróból azonban egyszerre kibuggyant <span class="pagenum"><a name= +"Page_154" id="Page_154">-154-</a></span> a titkolt keserűsége. +Kétszer egymásután fölemelte a két karját, hogy aztán tehetetlenül +leejtse megint.</p> +<p>– Hát igen, szöktem, bujdostam, – mondta nyersen.</p> +<p>– Előlem? – kérdezte Mariska szelid csodálkozás hangján.</p> +<p>A csodálkozás nem volt egészen őszinte. Tudták mind a ketten, +hogy miről van szó. Pankotay ki is mondta az egész igazságot.</p> +<p>– Törtem a fejemet, gyötörtem az eszemet, de nem tudtam kisütni +semmit… Itt van az a boldogtalan asszony, a feleségem… Már nem +asszony, nem is ember… Csak egyetlen érzés él még benne: a hozzám +való ragaszkodás… Senkit sem ismer, csak engem. Ha nem vagyok +mellette, akkor nem eszik, nem iszik, csak ül, nézi az ajtót és +vár… Mit tegyek vele? Eltaszítsam? Megöljem?</p> +<p>Megint fölemelte a karját és megint leejtette. A leány egy +pillanatra eltakarta az arcát. Valami förtelmes gondolat bukkant +föl a lelkéből, mint a vizi szörny a kristály tóból. Csak egy +pillanat század részéig mutatta magát, aztán örökre elmerült +megint.</p> +<p>Mariska lassu léptekkel megindult a kerítésen belül, a báró vele +ment a korláton kívül. Most már fogva tartotta a kezét. A +parasztgyerek és a kutya csendesen <span class="pagenum"><a name= +"Page_155" id="Page_155">-155-</a></span> kullogott utánuk. Most +elértek a málnabokrokhoz. Az út a ház felé kanyarodott. Itt el +kellett válniok.</p> +<p>– Én most hazamegyek, – mondta halkan a leány.</p> +<p>Pankotay arca oly furcsán eltorzult, mint a haragos gyereké. Úgy +megszorította a leány kezét, mintha össze akarná zúzni.</p> +<p>– Hát mondja, van rá mód, hogy el ne veszítsem megint? Tud +valami utat? Én mindent megteszek!</p> +<p>Most az ő tavából bukkant föl a vizi szörnyeteg. Mariska azonban +haragosan megrázta a fejét. Megértette a bárót, az mindenre kész, +mindenre képes, csak éppen arra nem, hogy feleségül vegye.</p> +<p>Csodálatos, hogy később, mikor már a kocsijában ült és a város +felé hajtatott, mégis édesdeden mosolygott maga elé. Egy +ledönthetetlen, nagy fekete fal állott közte és a báró között, de a +fal mögött lángolva ragyogott a nap, az ő napja.</p> +<p>Este eljöttek az elefánték. A mama ezúttal megint páncélba +szorította a termetét, hogy magára vehesse a bordó atlaszruháját. A +nyakán mozaik-bros pompázott, <i>Andenken an Karlsbad</i> +fölírással. Az apa fekete ferencjózsefet viselt, hozzá sárga +nanking-mellényt és fehér báli nyakkendőt, amelybe a nagyobb dísz +kedvéért lófejü melltűt tűzött. Elefánték igen hangosan voltak, +fuldokolva nevettek és senkit sem engedtek szóhoz jutni. Láthatólag +föltették magukban, hogy <span class="pagenum"><a name="Page_156" +id="Page_156">-156-</a></span> ma végleg el fogják bűvölni Ábelékat +a szeretetreméltóságukkal.</p> +<p>A képviselő néhány perccel később érkezett és mivel Mariskát nem +találta az ebédlőben, az édesapjával az ablakfülkébe vonult, ahol +halk beszélgetésbe merültek. A menyasszony később bejött és a két +férfihoz lépett. Azok háttal állottak neki és tovább beszélgettek. +Gyorsan, fojtott és száraz üzleti hangon.</p> +<p>– Rendben van? – kérdezte az öreg.</p> +<p>– Rendben!</p> +<p>– Nos?</p> +<p>– Kétszázhetven darab…</p> +<p>– Négy és fél percentes?</p> +<p>– Négyes. De van neki rimamurányija is egy csomó.</p> +<p>– Nem csaptak be?</p> +<p>– Engem nem lehet becsapni.</p> +<p>Jenőnek piros volt a nyaka a kevély önérzettől. Az öreg pedig +mosolyogva csörgette nadrágja zsebében az aprópénzt. Néhány szót +váltottak még, valami üzleti tolvajnyelven, azután meglátták +Mariskát és az erőltetett jókedvtől sugárzó arccal fordultak +feléje. A leány jéghideget érzett a mellében. A félelem és az undor +összeszorította a torkát. Tudta, hogy ezek most róla beszéltek, az +ő vagyonáról. Kurta, száraz vakkanások segítségével értették meg +egymást, ami a mellett bizonyít, hogy ez nekik állandó +beszédtárgyuk. Jenő, <span class="pagenum"><a name="Page_157" id= +"Page_157">-157-</a></span> mielőtt megtette volna az utolsó +lépést, pontos értesüléseket szerzett a leány vagyonáról, „mert őt +nem lehet becsapni“.</p> +<p>Viola néni el volt ragadtatva a vendégei étvágyától. Az öreg +elefánt a saját állítása szerint tizenhárom palacsintát evett és +mivel az szerencsétlen szám volt, még egyszer odakérte a tálat. +Ezeknek aztán érdemes volt főzetni!</p> +<p>Mariska nem evett semmit.</p> +<p>– Neki más jár az eszében! – mondta hamiskásan az öreg Toll.</p> +<p>Az elefántné azt hitte, hogy ez valami sikamlósság és úgy +kacagott, mintha csiklandozták volna. Mariskának valóban más valami +járt eszében. Most már megértette, hogy Tollék úgy összedolgoztak, +mint a sátoros cigányok a parasztházban. Az egyik kártyát vet a +leánynak, hogy szerelem áll a házhoz, a másik azalatt sorra +nyitogatja a fiókokat és keresi a gazda pénzét. Mikor a +képviselőséget akarták, akkor házasságról beszéltek; most a +házasság kell nekik és azért megint képviselőségről beszélnek. Most +összemosolyognak a páváék feje fölött, mert látják, hogy minden +számításuk bevált. Ők együgyünek tartják minden embertársukat és az +önzetlenség is együgyüség számba megy náluk.</p> +<p>A leánynak most újból föltünt a döntő különbség, mely a két +család arctipusa között van. Tollék a <span class= +"pagenum"><a name="Page_158" id="Page_158">-158-</a></span> +sertésfejü emberek. Brutálisok, falánkok, öntudatlanok. Ábelék +pedig tépelődők, finnyásak és erőtlenek. Óh, ezek a sertésfejüek +mindent megesznek és föl fogják falni az egész Ábel-házat. Őt is. +Mariska már látja a saját jövőjét; ott ül vele szemben az öreg +Tollné torz alakja. Valaha az is más lehetett. Az asszony maga +szokta emlegetni, gúnyos kiábrándulás hangján, hogy leánykorában +sokat olvasott, szerette a zenét… Most cselédsorban élt és szellemi +szükségleteit az ura trágár adomáiból elégítette ki.</p> +<p>E pillanatban fölemelkedett Toll Jenő, hogy pohárköszöntőt +mondjon. A képviselőházban nem volt még alkalma beszélni, de azért +már egészen parlamenti modorban szónokolt. Egy képből indult ki, +mely az ebédlő falán függött és melynek <i>Hit, remény és +szeretet</i> volt a címe. Azt mondta, hogy el kell árulnia lelkének +egy féltett titkát. Ennek a képnek, „melynek talán csak igen +szerény a műbecse“, nagy szerepe jutott az életében. Midőn első +ízben meglátta, egy belső hang azt sugta neki: Ime, ez olyan +polgári otthon, ahol nagy tiszteletben áll még a vallás, a tisztes +hagyomány és a női erény… Pedig ezek a család és az állam +talpkövei. És így tovább.</p> +<p>Mariska figyelmesen nézte a szónokot. Jenőnek, bár csinos ember +volt, szakasztott olyan vaksi szeme, olyan duzzadt szája és olyan +piros nyaka volt, mint az öreg elefántnak. Ő is tud nagyon goromba +és nagyon <span class="pagenum"><a name="Page_159" id= +"Page_159">-159-</a></span> önző lenni. És ha Szent Erzsébet lesz +is a felesége, meg fogja csalni az első szolgálóval.</p> +<p>Viola néni volt az első, akit megríkatott a képviselő szép +beszédje. De Pál urat is annyira elérzékenyítette, hogy trombitálva +ki kellett fujnia az orrát, az öreg Péter pedig úgy leplezte nagy +megilletődését, hogy szerfölött zord arcot vágott.</p> +<p>A képviselő végül leült és azzal tetőzte be a tisztes hagyomány +iránt érzett rokonszenvét, hogy a lábával megkereste Mariska +cipellőjét az asztal alatt. Mariska ekkor kissé elmosolyodott és +így szólt magában:</p> +<p>– Nem, barátom, én ugyan nem tudom, hogy mi az a „kétszázhetven +darab“, de azt tudom, hogy sohasem fogod megkapni!</p> +<p>Most már biztos volt benne, hogy ő nem lesz Toll Jenőné. A +botrány, a halál, a becstelenség, – minden jobb, mint feleségül +menni hozzá. És mialatt az édesapja a meghatottságtól remegő hangon +válaszolt a képviselő pohárköszöntőjére, azalatt a leány nyilsebes +fantáziája ide-oda iramodott a különböző lehetőségek között és +kereste a menekülés útját. A halál? Nem, ahhoz nincs tehetsége… +Tehát a botrány!</p> +<p>Lázas sietséggel kiszínezte magában egy országra szóló, egy +többé jóvá nem tehető botrány képét… Milyen arcot vágnak majd a +sertésfejüek, ha a préda – a kétszázhetven – kisiklik a körmeik +közül? Ha meggyőződnek róla, hogy Mariska nem olyan együgyü, +<span class="pagenum"><a name="Page_160" id= +"Page_160">-160-</a></span> nem olyan becsületes, mint hitték? És +eleve gyönyörködött már a varjasiak felzúdulásában is. Hogy fog +hápogni Szabina néni! A papkisasszony! „Tudtam, előre tudtam!“ – ez +lesz első szavuk. Senkit sem sajnált, az édesapját sem. Ez az +ünnepélyes posztókereskedő úgy viselkedett, mintha a világegyetem +szeme állandóan rajta függne. Egy képzeletbeli karzat kedvéért +képes lett volna mindenét föláldozni, először is a leányát!</p> +<p>Mariska most már tudta, hogy ő az egyetlen a családban, aki tud +akarni. Eddig nem mert, de most már fog, még pedig a maga +felelősségére. És most már tisztában volt azzal is, hogy az +elefánték tulajdonképpen igen kicsi emberek. Úgy lerázza őket +magáról, a porba hullatja, mint a bogáncsot.</p> +<p>Valami kaján, kárörvendő jókedv vett erőt rajta. Kötekedett a +képviselővel, kacérkodott az öreg elefánttal, egy csepp pezsgőt is +ivott. Szerette volna, ha a képviselő nemcsak a pénzét, hanem a +személyét is sajnálná. Később megunta a játékot, azt mondta, hogy +elkészíti a teát és kiment a konyhába. Egy negyed óra múlva +visszajött megint az ebédlőbe. Azt hitte, hogy álmodik, midőn +megpillantotta Pankotayt. A báró ott ült a két Ábel úr között. Az +arca sápadt volt. Zavart mosollyal köszöntötte a leányt.</p> +<p>– Láttam, hogy társaságuk van, gondoltam feljövök gratulálni, – +mondta rekedt hangon. <span class="pagenum"><a name="Page_161" id= +"Page_161">-161-</a></span></p> +<p>A valóságban maga sem tudta, hogy miért jött föl. Dél óta itt +ődöngött a városban, nem tudott elmenni és nem tudott magával mit +kezdeni.</p> +<p>Mariska leült a vőlegénye mellé és fölemelt fejjel, rózsás +arccal és mosolyogva nézte a bárót. Most Toll Jenő vitte a szót. +Láthatólag produkálta magát Pankotay előtt, éles kritika alá véve a +kormány vasúti politikáját. Amióta megválasztották a varjasi +májszterek, mindenhez értett.</p> +<p>A teát a szalonban itták meg. Pál úr leült a zongora mellé és +játszani kezdett. Mariska odavitte a csészéjét, aztán Pankotayhoz +lépett, aki egyedül állott az ajtóban.</p> +<p>– Lenn van az automobilja? – kérdezte halkan és gyorsan.</p> +<p>– Lenn. Miért?</p> +<p>– El akar vinni?</p> +<p>– Magát? – Hová?</p> +<p>– Ahová akarja.</p> +<p>A báró úgy megijedt, hogy nem tudott mit válaszolni. A lába +remegett, neki kellett támaszkodnia az ajtófélfának.</p> +<p>– Én nem kaptam cukrot! – szólt tréfásan panaszkodva Toll Jenő. +– Pedig én vagyok a vőlegény!</p> +<p>Marsika hozzálépett és három kockát tett a csészéjébe. +<span class="pagenum"><a name="Page_162" id= +"Page_162">-162-</a></span></p> +<p>– Kézzel, – mondta érzelmesen az elefántné, – úgy édesebb lesz +neki!</p> +<p>A leány megint visszament a báróhoz.</p> +<p>– Akarja? – suttogta.</p> +<p>Pankotay bólintott a fejével. Farkasszemet néztek, a tekintetük +tüzelt a homályban.</p> +<p>– Menjen le és várjon meg. Öt perc múlva követem.</p> +<p>– De mit mondjak itt –?</p> +<p>– Semmit. Menjen el szó nélkül.</p> +<p>A báró két percig még ott állott, miközben mereven nézte a +leányt, aztán eltünt az ajtóból. Mariskának ekkor váratlanul eszébe +jutott valami, amire eddig még nem gondolt. Az édesanyja levelei! +Azokat nem hagyja itt. Hogy mit fognak holnap róla beszélni, azt +nem bánta, de az Ochsenfurth-dolgot nem szabad megtudnia az +édesapjának. Ő maga akarta viselni tettének felelősségét. Ne mondja +senki, hogy a Lihnovszkától örökölte a könnyelműségét.</p> +<p>A hálószobájába ment és kivette a fekete szekretárból a +levélcsomagot. Különben nem vitt magával semmit, sem kalapot, sem +kabátot. Az új fehér mullruhája volt rajta, amelynek kedvéért ma +tette le első ízben a gyászt. A parádéslépcső felső ajtajánál +összetalálkozott a vőlegényével.</p> +<p>– Hová megy? – kérdezte Jenő. <span class="pagenum"><a name= +"Page_163" id="Page_163">-163-</a></span></p> +<p>– Majd meg fogja tudni… Most ne kérdezzen semmit, hanem menjen +be a többihez.</p> +<p>A képviselőnek az a gyanuja támadt, hogy itt valami tréfás +meglepetés készül. Egyelőre arra használta a félhomályt, hogy +erőszakkal megcsókolja Mariskát. A leány kiszabadította magát +karjaiból és lassan lement a lépcsőn. Az ebédlőben éppen tizenegyet +ütött az óra és eljátszotta a Das Wandern ist des Müllers +Lust-nótát. Mariska egy búcsúzó pillantást vetett a gipsz Flóra +felé. Ezt nem fogja többet látni. Mert bármi történjék is, ha száz +esztendeig él is, annyi bizonyos, hogy Varjas városába nem teszi be +többet a lábát.</p> +<p>A gépkocsi ott állott a nyitott kapu előtt. A báró Mariska felé +nyújtotta keztyűs kezét és fölsegítette. A következő pillanatban +bömbölve megindult a kocsi. Sebesen végig szaladt a Kossuth +Lajos-utcán és az új pályaudvarnál kiiramodott az országútra.</p> +<p>– Hová megyünk? – kérdezte a leány.</p> +<p>– Budapestre, – válaszolt a báró.</p> +<p>Mariska nem kérdezett többet, hanem visszadölt az ülés sarkába +és lehunyta a szemét. Lehet, hogy aludt. A báró fogva tartotta a +leány kezét, a kis kéz hideg és merev volt.</p> +<p>Még éjfél sem volt, mikor az automobil ablakaiban már +megcsillantak a fővárosi utcák lámpasorai. A kocsi a józsefvárosi +régi Pankotay-ház előtt állott meg. <span class="pagenum"><a name= +"Page_164" id="Page_164">-164-</a></span> Amióta beteg volt a +báróné, bérbeadták ezt a házat, a báró csak két szobát tartott meg +magának a földszinten. Félig legényszállás, félig gazdasági iroda +volt, a falak sivárak, a bútorzat egyszerü, az asztalok teli vannak +számlákkal, árjegyzékekkel és magmintákkal, az egész szállás +dohányszagu és kissé nyirkos, mivel éjszaknak fekszik és a +gondozással megbízott házmesterné nem igen töri magát a +szellőztetéssel.</p> +<p>– Tehát itt volnánk!</p> +<p>A házmesterné meggyújtotta a gázlámpát és kiment megint. Amint +magukra voltak, a báró szenvedélyesen magához ölelte a leányt. +Mariska nem védekezett, úgy gondolta, hogy ennek a dolognak megvan +a maga etikettje, melyen nem lehet már változtatni. Neki különben +is az a furcsa érzése volt, hogy ő csak mint néző van itt, a +fehérruhás nő, aki az asztal előtt áll és a báró vállára hajtja +fáradt fejét, más valaki, egy idegen és közömbös nő. Kedve lett +volna rákiáltani a fehérruhásra: Most már ne affektálj, érted úgy +sem kár, de ezt az embert nem szabad megcsalnod! – Mert van a +becsületességnek egy neme, amely így gondolkozik.</p> +<p>Pankotay észrevette, hogy a leány didereg. Eleintén arra +gondolt, hogy becsöngeti a házmesternét és füttet, de utálta most a +vénasszony arcát és inkább a meleg automobil-köpenyegét adta +Mariska vállára.</p> +<p>– Maga nagyon fáradt. Üljön le. <span class="pagenum"><a name= +"Page_165" id="Page_165">-165-</a></span></p> +<p>A leány leült és szórakozottan tekintett körül. Érezte, hogy +dermesztő hideget áraszt magából, kissé szégyelte magát ezért, sőt +sajnálta is a bárót.</p> +<p>Vele szemben, rikító ellentétként a sivár berendezéshez, ovális +keretbe foglalt, művészkéz festette arckép függött a falon. A kép +egy magyarruhás, gyöngypártás fiatal nőt ábrázolt. Dióbarna haja, +csodálatosan lelkes szeme, bájos és pátétikus profilja volt. A +fenkölt szépségével, a rajongó tekintetével és a vonásain elömlő +szomorúságával megkapó és jelentőségteljes benyomást tett. +Ilyenfélének képzelte Mariska a fiatal Szilágyi Erzsébetet vagy +Zrinyi Ilonát, akikért kisleánykorában rajongott.</p> +<p>És ekkor egyszerre úgy érezte, hogy nincs már kettesben a +báróval. A légyottjukat megzavarta ez a harmadik. Bár jól sejtette, +hogy kit ábrázol a kép, mégis megkérdezte:</p> +<p>– Ki az?</p> +<p>Pankotay arca elborult.</p> +<p>– A feleségem, – mormogta kedvetlenül.</p> +<p>– Ma is ilyen szép még?</p> +<p>A báró egy lemondó kézlegyintéssel válaszolt.</p> +<p>Egyszerre valami szomoru kiábrándulást érzett ő is. Azt hitte, +hogy lerázhatja magáról, de most megint itt van és hideg +vasmarokkal szorítja össze a szívét. A betegség, a gond, az élet +nyomorusága. Nem, ő nem volt az az acélidegzetü, tüzes és +kíméletlen egoista, aki <span class="pagenum"><a name="Page_166" +id="Page_166">-166-</a></span> néha szeretett volna lenni. Ő maga +sem tudta, hogy kicsoda ő. Egyszer ilyen, másszor olyan, többnyire +kétféle. Most már megint csupa kishitűség, töprenkedés és +aggodalom. Mi lesz a kaland vége? Hiszen ezt a leányt nem a +szenvedélye, hanem az öngyilkos ösztöne hozta ide. Ha tulajdonába +veszi, tönkre teszi őt is, talán magát is. Mit kezdjen vele +<i>aztán?</i> Kitegye az utcára?</p> +<p>Ott ültek és kerülték egymás tekintetét. Megértették egymás +gondolatát és mind a ketten szégyelték magukat. Végül megszólalt a +báró:</p> +<p>– Mariska, maga nem született arra, hogy valakinek a szeretője +legyen.</p> +<p>A leány nem válaszolt, hanem elpirult, mintha sértést mondtak +volna neki. A zavart tekintete később megakadt egy sakkjátékon. +Kétszer is szólásra nyitotta a száját, de újból elharapta a szót. +Végül mégis csak megtörte a kínos csendet.</p> +<p>– Szokott sakkozni? – kérdezte alázatosan, szinte +könyörögve.</p> +<p>Pankotay méla iróniával mosolygott.</p> +<p>– Néha. Maga szokott?</p> +<p>És elkezdtek sakkozni.</p> +<p>Hajnali három sem volt még, midőn lassan cammogó kocsi állott +meg az ablak alatt. Kapunyitás, léptek zaja, fojtott beszéd az +előszobában… A házmesterné, a világ legügyetlenebb asszonya, +bekopogtatott a lakásba. <span class="pagenum"><a name="Page_167" +id="Page_167">-167-</a></span></p> +<p>– Kezét csókolom, egy úr van itt… Mondtam neki, hogy most nem +lehet –</p> +<p>Valaki félrenyalábolta az asszonyt az útból és belépett a +szobába. Egy rettenetes jupiteri szempár szórta villámait a báró, +Mariska és a sakkjáték felé. Manliusz könyvelő úr volt. Nemcsak a +haja, de köcsögkalapjának szőre is föl volt borzolva. Öklében +vastag esernyőt tartott, melynek nyele buldoggfejet ábrázolt.</p> +<p>– Bocsánatot kérek, – mondta, – én az éjjeli vonattal +jöttem!</p> +<p>Többet nem mondott, csak a villámló tekintete cikkázott +nyugtalanul ide-oda, mintha még keresne valamit, talán egy bünjelt, +amiről a sakkjátékkal akarják elterelni a figyelmét. Mariska +hozzálépett és megfogta a karját.</p> +<p>– Manliusz, mesélje el hamar, mi történt odahaza… Megijedtek? +Dühösek rám? De mielőtt belekezdene, én mondok magának valamit. +Bármi történjék is, én nem megyek többet Varjasra!</p> +<p>A könyvelő végre leült egy szék sarkára és hajlandóságot +mutatott a beszédhez. Ez azonban nem volt olyan egyszerü dolog, +mint hihetné az ember. Olykor két-három kemény kérdést is neki +kellett feszíteni, hogy lepattogjon róla egy morzsányi kis válasz. +A leány mozaikba rakta össze ezeket a kurta válaszokat és végül +mégis csak megtudott mindent. Úgy <span class="pagenum"><a name= +"Page_168" id="Page_168">-168-</a></span> volt, hogy sokáig nem +vették észre a szökést. Viola később keresni kezdte Mariskát és +ekkor megtudta Bénitől, a mindenestől, hogy a kisasszony elment a +méltóságos úr automobilján. Jóideig még azt hitték, hogy valami +hóbortos tréfáról van szó és hogy hamar vissza fognak kerülni, +miután a kisasszony még kendőt sem vitt magával. Az öreg elefánt +volt az első, aki megsejtette a valót. A képviselő nem akarta +elhinni, sőt gorombáskodott is az édesapjával, hogy mer ilyet +mondani. De aztán, mikor már elmúlt egy óra is, nagy pánik tört ki +a házban. Tollék elvonultak, az öreg lilaszínü volt a haragtól és +még az utcán is kiáltozott. Viola néni sírógörcsöt kapott. A +centaurok és a lapithok kora óta ennél gyászosabban nem végződött +még békelakoma. Péter úr befogatott és elhajtatott a báró +topolysági kastélyába, ő pedig, Manliusz, Budapestre jött…</p> +<p>A derék könyvelő évek óta nem beszélt annyit, mint ma.</p> +<p>– És az édesapám? – kérdezte Mariska bizonytalan és halk +hangon.</p> +<p>Manliusz kissé kertelt, végül megmondta:</p> +<p>– A főnök úr annyit mondott csak, hogy neki nincs többé +leánya.</p> +<p>A könyvelő is szeretett volna egyet-mást megtudni, de nem igen +tudott magával megállapodni a kérdések szövegezését illetőleg. +Mariska eltalálta a gondolatait <span class="pagenum"><a name= +"Page_169" id="Page_169">-169-</a></span> és kérdezetlenül is +megadta neki a kívánt fölvilágosításokat. Azt mondta, hogy ő +ezentúl a fővárosban fog lakni. Ha Manliusz szíves lesz reggelig +vele maradni, akkor majd együtt keresnek valami családi penziót, +ahol szállást vehetne.</p> +<p>A könyvelő belátta, hogy ez a legokosabb dolog, amit egyelőre +tehet. Hogy teljék az idő, megint sakkozni kezdtek. Manliusz úr +kiváló sakkjátékos volt – ő az <i>Ueber Land und Meer</i> +föladatait mind meg szokta oldani – és leereszkedő érdeklődéssel +nézte a laikus pár zavaros csatáját. A köcsögkalapját és az +esernyőjét azonban egy percre sem tette le a kezéből, ezzel mintegy +jelezvén, hogy ő nem szívesen, hanem csak kötelességből van itt. Ő +egyébként nem igen törődött embertársai dolgával, a Fehérpáva-cég +régi jóhírneve azonban nagyon a szívéhez nőtt, mint rendszerető +szász ember pedig gyülölt mindent, ami szokatlan és föltünő +volt.</p> +<p>A báró nagy lelki megkönnyebbüléssel fogadta a fordulatot, mely +fölmentette őt a további felelősség alól. Az a kellemes érzése +volt, hogy a kedves véletlen valami nagy veszedelmet hárított el a +fejéről.</p> +<p>Végül hajnalodni kezdett és ekkor némileg megváltozott Pankotay +lelkiállapota. Odaát, az utca tulsó során, vörös reggeli fényben +ragyogtak az emeleti ablakok, a báró szívébe pedig édes, biztató +melegség lopódzott. Mariskára nézett és utólag édes rémülettel +<span class="pagenum"><a name="Page_170" id= +"Page_170">-170-</a></span> töltötte el a gondolat, hogy a leány +néhány órára az ő kezébe adta a sorsát. Milyen elragadó a fejedelmi +termetéhez simuló fehér ruhájában, az éjjelezéstől bágyadt szemével +és a szelíd, titokzatos mosolyával! Amint fáradtan és mégis +jókedvüen ott könyökölt a karosszékben, arra az ifju bakhánsnőre +emlékeztette, akinek képét valahol látta.</p> +<p>– Milyen fölségesen szép lehetne az élet, ha az ember nem +okoskodnék! – sóhajtotta magában a báró.</p> +<p>Egy könyörgő, mámoros pillantást akart vetni Mariskára, de a +tekintetét kiparirozta Alberich, a rettenetes kincsőrző.</p> +<p>A házmesterné kocsit hozott. Mariska kezet nyújtott a bárónak és +elment Manliuszszal. A kocsiban így szólt magához:</p> +<p>– Nem, ő nem az igazi. <span class="pagenum"><a name="Page_171" +id="Page_171">-171-</a></span></p> +<div class="chapter"> +<h2>XII.</h2> +</div> +<p>Varjas városa aznap úgy festett, mint Páris a július 14-iki +nemzeti ünnep napján. De persze kicsiben. Aki csak tehette, künn +volt az utcán, hogy újabb részleteket meséljen és halljon Mariska +szökéséről. Néhány órára lehullottak a társadalom válaszfalai, az +urak és a májszterek, a gazdák és a cselédek testvéri egyetértésben +pletykáztak. Régi ellenségek kibékültek, büszke urihölgyek szóba +ereszkedtek ismeretlen férfiakkal, hogy a botrányról +beszélhessenek. Az igazgató úr félnapra megfeledkezett a fegyelmi +ügyéről, a patikus pedig a repülőgépéről. Gondos családapák és +gyöngéd fiúk a délelőtt folyamán tízszer is kivágtattak a főutcára, +az alsó városból a felsőbe, hogy újabb hirekkel megrakódottan +térjenek haza szeretteikhez. És csodás események is emelték a nap +fontosságát. A kilencven esztendős Rumszky Szabina, aki az 1863-iki +nagy szárazság óta nem mutatta magát a főutcában és akiről az +alsóvárosiak azt hitték, hogy régóta meghalt <span class= +"pagenum"><a name="Page_172" id="Page_172">-172-</a></span> már, +most megjelent az akácfák alatt, fekete viklerben és +fekete-gyöngyös kapisonnal a fején. Szúrós szemeit kimeresztve, +hosszu nyakát behúzva, oly komor méltósággal úszott végig az utcán, +mint egy nagy kondorkeselyü. Páváékhoz ment. A kíséretében volt +Irma kisasszony, az esperes úr gazdasszonya. A +vice-adminisztrátorné különben semmi pénzért sem mutatta volna +magát ilyen rendezetlen társadalmi állásu nőszeméllyel az utcán, a +mai nap izgalma azonban mindent érthetővé tett, még a lehetetlent +is. Irma kisasszonynak láthatólag eszét vette a mámoros boldogság. +Villámgyorsan röpködött Szabina néni körül, előresietett, +visszamaradt, átcsapott az utca másik sorára, mint a cikkázó +fecske, hogy aztán egy-egy újabb hírmorzsával a csőrében +visszatérjen megint.</p> +<p>A fehérpapok temploma előtt egy érdekes párral találkoztak a +hölgyek. Egy aranytól ragyogó, hatláb magas katonatiszt jött +karonfogva egy virágos kalapu, toreádor-piros selyembe öltöztetett, +karcsu hölggyel. Préglyné volt a fiával, aki, mint tudjuk, a +méntelepeseknél szolgált. Ez a mordbajszu, lomha nagy katona igen +csodálatos karriért csinált. Az édesanyja – saját bevallása szerint +– éppen tizennégy esztendős volt, mikor férjhez adták. Tizenöt éves +korában már megvolt a fia. Bubika valóságos csodagyerek volt, még +tizenhat éves se volt, mikor már kinevezték hadnagynak, tizenkilenc +éves korában pedig főhadnagynak. Aki ért <span class= +"pagenum"><a name="Page_173" id="Page_173">-173-</a></span> az +egyszeregyhez, az kiszámíthatja, hogy ennek a hatalmas legénynek a +mamája ma alig-alig harminchárom esztendős…</p> +<p>Szabina néni különben nem igen kedvelte a polgármesternét, most +azonban – tekintettel a rendkívüli eseményre – mégis szóba +ereszkedett vele.</p> +<p>– No hát, lelkem, mit szól az Ábel Mariska esetéhez?</p> +<p>Préglyné olyasmit mondott erre, amit senki sem várt volna tőle, +Szabina néni legkevésbbé. Azt mondta:</p> +<p>– Édes Szabina néni, Mariska a szökésével nem ártott sem nekem, +sem önnek, csak saját magának. Ezért mi nem is panaszkodhatunk rá, +legfölebb csak sajnálhatjuk.</p> +<p>Szólt és tovább billegett, kissé mámorosan a fia +arany-attilájától és a saját új ruhájától.</p> +<p>Szabina néni egy gyilkos pillantást vetett utána.</p> +<p>– Érti maga ezt? – kérdezte a papkisasszonytól.</p> +<p>– Hogyne! Az ilyenek nem vájják ki egymás szemét. Ha Mariskának +olyan ura volna, mint Préglynének, akkor neki sem kellett volna +megszöknie.</p> +<p>A papkisasszonynak azonban nem volt igaza. Az igazság az, hogy +Préglyné a sok cifra kacat alatt, mellyel telitömködte az életét, +becsületes, jó szívet rejtegetett. Ezt azonban senki sem tudta, ő +maga sem, mert ő is szívtelen démonnak tartotta magát.</p> +<p>Fehér páváéknál nagy és szinte babonás ijedelem <span class= +"pagenum"><a name="Page_174" id="Page_174">-174-</a></span> támadt, +midőn Szabina néni hosszu, fekete árnyéka megjelent a hátsó +üvegajtóban. A kanári madár azonnal belesült a megkezdett +trillájába, a fehér macska pedig, mely eddig békén dormogott a +divány sarkában, ész nélkül kiiramodott az ajtón.</p> +<p>Rumszkyné, nem tudni, hogy miféle mandátum alapján, fölebbviteli +fórumnak tartotta magát a polgári tisztesség kérdéseiben és most +sem mint részvétlátogató, hanem mint itélő bíró lépett Pál úr elé. +Ő már azt sem helyeselte, hogy Ábel Pál annak idején elvette a +lengyel asszonyt és miként a trójai háboru Lédával, úgy minden baj, +ami a családot érte, a Lihnovszkával kezdődött. Szabina néni +eddigelé hallgatott, mert nem akart pletykát csinálni, de most már +szólni kellett, mert az események fényesen igazolták őt. Ha Pál úr +huszonhét esztendővel ezelőtt ráhallgatott volna és elvette volna +Csupor Lencsit, akkor olyan asszonyt kapott volna, aki rendben +tartja a gazdaságot és legalább nem cigarettlizik, mint a lengyel +asszony. Némelyek ugyan azt hiszik, hogy az finom dolog, ha egy nő +dohányos, de a megboldogult Rumszky is csak értett az +előkelőséghez, hiszen a nagybátyja tábori vikárius volt és Zsófia +főhercegnő gyóntatója, ő utálta a dohányző nőket és mindig azt +mondta, nem a vikárius, hanem a viceadminisztrátor mondta, hogy +macskafarkát nekik, nem cigarettlit! Szabina néni nem akar rosszat +mondani a lengyel asszonyról – nyugodjék <span class= +"pagenum"><a name="Page_175" id="Page_175">-175-</a></span> +békében, ahol van! – de az már bizonyos, hogy dolgozni nem +dolgozott semmit, hacsak nem a zongorán. A Szabina néni +leánykorában is szerették a zenét, de csak vasárnap délután, az +urak furulyáztak, a nők gitároztak, zongora azonban nem is volt +Varjason, csak Kucsévniéknál volt egy spinét, de azok nem voltak +polgáremberek, hanem földes uraság és rossz véget is értek. A +polgárleányok akkor még sütöttek-főztek, Szabina nénit az édesanyja +odaállította a mosóteknő mellé is, pedig nagyon gyönge teremtés +volt, de azért nem volt pardon, télen-nyáron reggeli ötkor ki az +ágyból! De Ábel Pál is hibás a dologban, mert úgy nevelte a +leányát, mint valami hercegnőt és Szabina néni előre megmondta, +hogy a sok zongorázásnak meg a hétköznapi sétálásnak rossz vége +lesz, arra vannak is tanui, akik képesek ezt minden pillanatban +bizonyítani. És most már itt a szósz és hiábavaló minden beszéd. +Arról ne is álmodozzék Pál úr, hogy a báró el fogja venni a lányát, +mert először is házasember, másodszor meg bolond is volna, ha +elvenné. Régen is jártak itt grófok meg bárók, svalizsértisztek, +azok is udvaroltak a Kaszás-leánynak (az édesanyja Ánis-leány +volt), mikor aztán már hírbe hozták, nevettek egyet és lóra ültek +és azt mondták: Ein andres Städtchen, ein andres Mädchen! És Toll +Jenő is bolond volna, ha elvenné, mert ő diplomás ember és előtte +nyitva áll a világ. <span class="pagenum"><a name="Page_176" id= +"Page_176">-176-</a></span></p> +<p>Ezeket mondta Szabina néni és még egyebeket is mondott. +Egyenesen ülve beszélt, az arca merev volt, a szája alig mozgott, a +hangja oly tompa és hideg volt, mintha fát vágnának lenn a +pincében.</p> +<p>– Ne beszéljen a leányomról, – szólt Pál úr, mikor Rumszkyné már +végleg kifogyott a szóból. – Nekem volt leányom, de most már +nincs.</p> +<p>Szabina néni egyszerre föltette a szemüvegét az orrára és +előrehajolva kezdte nézegetni a nagy üvegszekrényt. A sok holmi +között megismert néhány csecsebecsét, melyet Etelka nénitől kapott +Mariska. Hát ez mind Éber-tulajdon volt. Szabina néni ekkor oly +keserü méltatlankodást érzett, mintha Ábelék az ő szívét, máját és +lépét őrizték volna üveg alatt.</p> +<p>– Kiátkozta már? – kérdezte később.</p> +<p>Pál úr nem tudott erre válaszolni.</p> +<p>– Pedig azt meg kell tennie! – kattogta Rumszkyné.</p> +<p>És mindjárt hasznos útbaigazításokkal is szolgált.</p> +<p>– Írjon neki egy ajánlott levelet. Megszólítás nélkül. Írja meg +neki, hogy nem ismeri többet, nem akarja látni, se élve, se halva. +Ennek ez a módja.</p> +<p>Váratlan vendég érkezett, Sturz Bandi. A főkapitány adta a jól +értesült rendőrt, aki többet tud az esetről, mint amennyit el akar +árulni, a valóságban persze nem tudott semmit, azért jött csak, +mert megigérte a pajtásainak, hogy friss pletykákat hoz nekik +<span class="pagenum"><a name="Page_177" id= +"Page_177">-177-</a></span> a kaszinóba. Az ő tiszteletére aztán +Rumszkyné elejétől végig még egyszer elmondta az egész történetet, +kezdve Lédán, illetőleg Lihnovszkán, nem felejtve ki a tábori +vikáriust, aki Zsófia főhercegnő gyóntatója volt és végezve Toll +Jenőn, aki előtt nyitva áll a világ. Később megkérdezte Sturz +Banditól, hogy nem tudja-e, mi lett a legkisebbik Kucsévni-fiúból? +(Azok közül való volt, akiknél spinét volt a házban.) Sturz azonban +nem tudta, ő későbbi ember volt.</p> +<p>Viola néninek is kétszer kellett végighallgatnia a bonyodalmas +históriát, mert ő azalatt a szomszéd szobában csomagolta a ruhákat, +amelyeket Mariska után akart küldeni. Egyszer-kétszer abbahagyta a +pakkolást és fölszisszent mérgében. Ha hallgatott volna a szíve +szavára, akkor bőszülten berobogott volna az ebédlőbe és úgy +lepocskondiázta volna Szabina nénit, hogy kihallatszott volna a +felsővégre is. De nem mert hallgatni a szívére, mert az agg amazon +igen hatalmas asszony volt, a polgári erény pallosa pedig, melyet a +csontos kezében tartott, szinte legyőzhetetlenné tette. Viola tehát +búsan folytatta a csomagolást, könnyeivel áztatván Mariska habos +fehérruháját. Később azonban mégis benyitott az ebédlőbe, mert nem +tudott ellenállni a vágynak, hogy fölvilágosítsa Szabina nénit a +legkisebbik Kucsévni sorsát illetőleg. Az katona lett és a +hatvanhatos háboru idején meghalt a tábori kórházban kolerában. +Szabina néni elégedetten bólintott. Láthatólag <span class= +"pagenum"><a name="Page_178" id="Page_178">-178-</a></span> igen +örült, hogy kiegészíthette a Kucsévni-családra vonatkozó +tudását.</p> +<p>A fehér páva még az este acélosra keményítette apai szívét és +megírta a kiátkozó levelét. Mikor megnyalta és leragasztotta a +borítékot, szomoru volt és büszke. Szomoru, mert meg kellett írnia, +büszke, mert meg tudta írni a levelet. <span class= +"pagenum"><a name="Page_179" id="Page_179">-179-</a></span></p> +<div class="chapter"> +<h2>XIII.</h2> +</div> +<p>Azt mondják, hogy negyven napig tartott a zivatar, melyet a +fehér páva Mariskájának botránya fölkavart, negyven napig, mint az +özönvíz. Azalatt szakadatlanul zuhogott a pletykazápor. Az emberek +azt hitték, hogy ez most már örökké így marad, soha más botrány nem +fog történni a világon és az ő fülük mindig csak Ábel Mariska +nevétől fog zúgni. De azután közbe jött a Prégly polgármester dolga +és más egyéb és megint csend lett a városban, csak a távoli +tanyákon morgott még valami és a Topoly völgyében dübörgött mélán a +visszhang. A szertelen mohóságnak, mellyel a botrányt megúszták, +általános elbágyadás lett a következménye és ha később találkozott +olyan falusi ártatlanság, mely a Mariska-esettel összefüggésben +pikáns részleteket szeretett volna hallani, akkor unottan +menekültek előle a varjasi szélkakasok.</p> +<p>Az emberiséget akkoriban Prégly polgármester úr <span class= +"pagenum"><a name="Page_180" id="Page_180">-180-</a></span> +lemondása izgatta, de nem túlságosan, mert a Mariska-eset +elkényeztette és blazirtakká tette őket. A polgármester +tekintélyének nagyon ártott, hogy annak idején az új vasút +megnyitása alkalmával belesült az ünnepi beszédébe. Némelyek +állítása szerint „a központban“ akkor már elejtették. Még jobban +ártott neki, hogy a képviselőválasztás alkalmából azt mondta a +városi tisztviselőknek, hogy szavazzanak csak a meggyőződésük +szerint. A fekete elefánték az utóbbi nyilatkozatában ellenük +irányuló perfid támadást láttak és bosszút lihegve kiadták a +jelszót, hogy „modern adminisztrativ erőt“ kell a polgárság élére +állítani. És nagy kiáltozás támadt a város falai között. Amióta +Budapest magába hörpintett mindent, ami Varjason érdekes és értékes +volt, (egyebek között Ábel Mariskát is), azóta a kis fészek +különben is abban a rögeszmében szenvedett, hogy ő most rohamosan +halad.</p> +<p>Prégly úr lemondása után dr. Jaskó lett polgármester, egy fiatal +ügyvéd, akinek nem igen voltak kliensei, de azért sárga +aktatáskával járt-kelt a városban, a táskájában pedig az epés +cikkeket őrizte, melyeket a helybeli hetilap számára írt. Az új +polgármester első tette az volt, hogy aszfalttal rakatta ki az +egész várost, még a kolera-kápolna előtt levő libaúsztatót is és +hogy behozta a villámos világítást.</p> +<p>Prégly úr ugyan végleg lemondott már a reményről, hogy +boldogtalan szülővárosát megállítsa a veszedelmes <span class= +"pagenum"><a name="Page_181" id="Page_181">-181-</a></span> lejtőn, +amelyre jutott, de nem mondott le ama kötelességéről, hogy szigoru +és igazságos bírálatot gyakoroljon az új rendszer fölött. Most már +reggeltől-estig ott állott a fehér papok temploma előtt, egy-egy +ijedten pislogó polgártárssal a karmai között és számadatok +segítségével bizonyítgatta, hogy Varjast olyan katasztrófa +fenyegeti, amelyhez fogható talán a trójai veszedelem óta sem +fordult elő a városok történetében.</p> +<p>Az új polgármester azonban áskálódásnak minősítette elődjének +viselkedését és állítólag megbízást adott volna Sturz Bandinak, a +főkapitánynak, nyomozná ki, hogy kik azok, akikkel Prégly úr a +főutcán beszélgetni szokott. Ennek az intézkedésnek az lett az +eredménye, hogy a békésebb természetü polgárok nem mertek a fehér +papok temploma előtt elmenni, inkább megkerülték a félvárost is, +csak hogy Prégly úrral ne találkozzanak, a további eredménye pedig +az lett, hogy a volt polgármester spionnak nevezte Sturz +Bandit.</p> +<p>Azután megint csend lett. A nyár elmult, ahogyan normális +viszonyok között a varjasi nyár múlni szokott, minden napnak +huszonnégy órája volt és a nappali órák, főleg a délutániak, jóval +hosszabbak voltak, mint az esteliek, amikor már el lehetett menni a +sörház kertjébe, vagy a főutcai korzóra.</p> +<p>Az ősszel megint emlegetni kezdték Ábel Mariska nevét. Ez is +látta, az is, mikor Pesten járt. Az egyik kútfő szerint csinos és +jókedvü volt, a másik <span class="pagenum"><a name="Page_182" id= +"Page_182">-182-</a></span> szerint feltünően megöregedett és oly +levertnek látszott, „mintha valami nagy teher nyomná a lelkét“. Az +egyik azt mondta, – és ez az, amiért érdemes volt fűzőt meg kalapot +venni és az alsóvárosból a felsőbe szaladni és útközben +bekopogtatni a plébánia ablakán és megállani a patika és Tollék +boltja előtt – az egyik azt mondta, hogy a pesti Kigyó-utcában +látta, egy országosan ismert kegyelmes asszony társaságában, amely +kegyelmes asszony akkoriban oly hatalmas volt, hogy talán az +időjárást is ő csinálta Pesten. A másik a virágkiállításon látta, +egy kövér egyetemi tanárné kiséretében.</p> +<p>– Mi ez? – kérdezték a varjasiak.</p> +<p>Hogy Budapest a léha elvek és a lenge erkölcsök városa, azt +valamennyien régóta tudták, de hogy ott az erkölcsi züllést széditő +társadalmi emelkedéssel jutalmazzák meg, azt még sem hitték volna. +Akadt aztán valaki, aki megmagyarázta az elszomoritó rejtélyt. Ez a +valaki Alpárfy Zelma volt, az alsóvárosi állami tanitónő. A +papkisasszonynak mondta el, mikor az fekete táskájával a kezében a +hetivásárról jött, de ez éppen annyi volt, mintha a varjasi fórumon +állva, az egész város népéhez beszélt volna.</p> +<p>– Én mostanában minden héten bemegyek Pestre, – kezdte Zelma +kisasszony, – mert tagja vagyok az országos nőegyesületnek. Az igen +szép mozgalom és ha sikerül kivívnunk a nő egyenjogusítását, akkor +a <span class="pagenum"><a name="Page_183" id= +"Page_183">-183-</a></span> jövő férfiai nem a külső szépséget és a +gazdagságot, hanem a lélek kincseit fogják bennünk keresni…</p> +<p>– No és Mariska? – türelmetlenkedett Irma kisasszony.</p> +<p>– Mindjárt szó lesz róla!… Tehát a multkor volt a +tulajdonképpeni alakuló gyülésünk. A mi kegyelmes asszonyunk +elnökölt és minden jól ment volna, ha ellenzéki hangok nem +hallatszottak volna. Az ellenzék vezére egy másik kegyelmes asszony +volt. A mi kegyelmes asszonyunk ugyanis katolikus, a másik pedig +protestáns és bár felekezeti kérdésekről nincs szó az egyesületben, +a két kegyelmes asszony mégis szeret borsot törni egymás orra alá. +Ezúttal is a protestáns kegyelmes asszony kezdte, mindenféle +kifogásokat tett és paragrafusokat idézett, a mi kegyelmes +asszonyunk eleintén mosolyogva válaszolt, de aztán csipősségeket +mondogattak egymásnak, mindegyikük elfelejtette, hogy miért vagyunk +tulajdonképpen együtt és végül már mindenki beszélt és általános +lett a zűrzavar…</p> +<p>– No és Mariska?</p> +<p>– Éppen akkor emelkedett szóláshoz. Igen jó ruha volt rajta, +egérszürke angol kosztüm, szürke kalap toll nélkül. Egyszerü és +drága.</p> +<p>– Hát beeresztik oda az olyat? – kérdezte elkeseredetten a +papkisasszony.</p> +<p>– Ugyan, hát miért ne eresztenék be? Eleintén <span class= +"pagenum"><a name="Page_184" id="Page_184">-184-</a></span> nagyon +félénken beszélt, de azután belemelegedett és szépen elmondta azt, +amit mindegyikünk tudott, ami azonban csodálatosképpen egyikünknek +sem jutott eszébe. Mert esze, az van Mariskának.</p> +<p>Irma kisasszony egészen elszomorodott.</p> +<p>– Esze, az van, de szíve nincs! – mondta szigorúan.</p> +<p>Alpárfy Zelma tovább beszélt:</p> +<p>– Mikor aztán fölolvasták az alapszabálytervezetet és nem +kellett odafigyelni, az elnöki pódiumon mindenki Mariskáról +beszélt. Én közel állottam és meghallottam minden szót. Sőt az +alelnöknő, az egyetemi tanárné, engem is belevont a társalgásba, +mert tudta, hogy varjasi vagyok és hogy gyermekkora óta ismerem +Mariskát…</p> +<p>– És mit beszélt róla?</p> +<p>– A kegyelmes asszony azt mondta, hogy nagyon szimpatikus nő, a +tanárné meg azt mondta, hogy látásból régen ismeri, színházakba, +hangversenyekre és fölolvasásokra szokott járni, igen jól öltözik +és mindig egyedül van, azt is mondják, hogy férfigyűlölő…</p> +<p>– Az férfigyűlölő? – rikácsolta Irma kisasszony, a dühös gúnytól +eltorzult arccal.</p> +<p>Zelma kisasszony lecsendesítette a barátnőjét.</p> +<p>– Nem én mondtam, hanem az alelnöknő… A hölgyek ugyanis +észrevették, hogy a kegyelmes asszonynak <span class= +"pagenum"><a name="Page_185" id="Page_185">-185-</a></span> +megtetszett Mariska és azért versenyezve magasztalták… Ez ott +szokás és az alelnöknő ura is azért lett rendes egyetemi tanár és +udvari tanácsos, mert a felesége mindig el tudja találni a +kegyelmes asszony gondolatait… A kegyelmes asszony most azt +gondolta, hogy jó volna Mariskát megnyerni a katolikus pártnak, +hogy az ő kedves és szerény modorában odamondogasson a +protestánsoknak, erre a többiek rögtön kimondták, hogy Mariska +ritka tünemény és elragadó teremtés, amerikai tipus, az egyéni +szabadság hősnője…</p> +<p>– És nem tudnak a szökéséről?</p> +<p>– Dehogy nem! Hiszen éppen azért az egyéni szabadság +hősnője.</p> +<p>– És a báró? A báró?</p> +<p>– Róla is beszéltek. A kegyelmes asszony emlitette, nevetett és +a kezével legyintett, azt mondta: „No, a szegény Pankotay ugyan nem +veszedelmes!“ A többiek is nevettek a szegény Pankotayn. A +kegyelmes asszony mostanában annyira megszerette Mariskát, hogy meg +akarja tenni titkárnak az egyesületben. Mert esze van Mariskának és +viselkedni is jól tud.</p> +<p>Irma kisasszonyt főleg az bántotta, hogy Alpárfy Zelma most már +maga is bizonyos jóakarattal beszélt Mariskáról. Pedig a nagy +botrány idején ő is egyike volt a fő-valküröknek, akik vijjongva +röpdöstek a város fölött és szították a tüzet. A nemesebb +érzéseiben <span class="pagenum"><a name="Page_186" id= +"Page_186">-186-</a></span> mélyen sértett hölgy nem is időzött +tovább a kétszinü tanítókisasszony ablaka alatt, hanem vásári +cekkerjével hadonázva elsietett Szabina nénihez. Ennek a +látogatásnak az lett a következménye, hogy egy névtelen levél ment +Budapestre, a kegyelmes asszony címére és hogy a főtisztelendő +esperes úr aznap egy órával később kapott ebédet.</p> +<p>Ezentúl sűrűbben érkeztek a hírek Ábel Mariskáról. Gyakran +látták és többnyire a női kérdés mozgatóinak társaságában. +Úgylátszik, ő fölfedezte ebben a mozgalomban az erőt, amely az ő +életét és különös helyzetét igazolhatja. Abból, hogy az igazolás +aránylag könnyen ment, azt lehetne következtetni, hogy az emberek +jóval türelmesebbek, mint maguk is hiszik és hogy mindent +bevesznek, ha alkalmas formában adják be nekik. Egy leány, aki +megszökik egy nagyúrral, lehet bukott nő, de lehet az egyéni +szabadság hősnője is. Annak azonban, hogy az utóbbi osztályba +soroztassék, mellőzhetetlen előföltétele a gazdagság és az +elmésség.</p> +<p>Megesett később, mikor már többet járt társaságba, hogy +összetalálkozott Pankotay báróval is. Az önérzete akkor már annyira +megnőtt, hogy mosolyogva foghatott vele kezet. Sőt a mosolyában +valami bocsánatkérésféle is volt, mert akkor már ő maga is elhitte, +hogy visszaélt a báró jóhiszemüségével, midőn statiszta-szerepet +adott neki az élete komédiájában. A szíve azonban nyugodt maradt. +Ők azon az emlékezetes éjszakán <span class="pagenum"><a name= +"Page_187" id="Page_187">-187-</a></span> valahogyan hamis vágányra +jutottak és oda, ahonnan egyszer kiindultak, nem lehetett többé +visszatérni.</p> +<p>Varjason emlegették Mariskának egy mondását is, mely a +házasságra voatkozott és mely általános és jogos megbotránykozást +keltett. Valamelyik barátnőjének mondta:</p> +<p>– Csak azért, hogy férjünk legyen, nem érdemes férjhez +mennünk.</p> +<p>A varjasi hölgyek, főleg a régebbi évfolyamokból valók, nem +tudtak megbékülni a valósággal, hogy az ártatlan Toll Jenő sokkal +súlyosabban fizetett a szökési kalandért, mint maga a főbűnös. +Attól a naptól fogva minden dolga rosszúl sült, mintha átok üldözte +volna. Az embertársai nem tudták többé egészen komolyan venni. +Olyan benyomást tett rájuk, mint a márványszobor, melynek orra alá +barbár kéz bajuszt pingált. Az ember megbotránykozik az ízetlen +merényleten, de azért mégis elmosolyodik.</p> +<p>Jó ideig a leglojálisabb lelkek is elmosolyodtak, ha Toll Jenő +nevét hallották. Hjah, igen, az a bizonyos Toll Jenő, akinek +menyasszonya megszökött az esküvője napján!</p> +<p>Pedig Mariska megtette neki azt a szívességet is, hogy nem ment +többet Varjasra. Nem is telt volna öröme a szülővárosában, mert a +főutca képe egészen megváltozott, amióta az aszfaltozás alkalmából +kivágták a régi akácfákat. Az új polgármester azt mondta, +<span class="pagenum"><a name="Page_188" id= +"Page_188">-188-</a></span> hogy a fák „forgalmi akadályt +képeznek“, pedig ha úgy vesszük, hát Varjason csak hetenkint +kétszer van forgalom, amikor vásárra jönnek a kofák, tőlük pedig +ott maradhattak volna a fák. Egyelőre a város éjjeli forgalma is +meglehetősen szerény még és a villámos utcai világításnak jóformán +csak Sturz Bandi és a fekete elefánt veszik hasznát, midőn vacsora +után kisértetiesen tündöklő ívlámpák néma sorfalai között mennek +spriccert inni. Az új polgármester azonban nem állott meg útján. +Neki többek között erős esztétikai érzéke is van és ha már nem +változtathatta meg a régi városháza célszerűtlen belső beosztását, +legalább volt rá gondja, hogy a hajdani Grassalkovich-ház modern +pesti fászádot nyerjen, alul likacsos habarcs-sziklákkal, följebb +pedig faragott követ imitáló vakolatnégyszögekkel, modern kékre +festett ablakokkal. A haladás persze pénzbe kerül és eljövend az +idő, midőn Prégly uram Kaszandra-jóslata beteljesül és a varjasi +pótadók magasabbak lesznek a templomtorony gombjánál. Akkor majd a +takarékosság kedvéért újból el fogják halasztani a városi kórház és +a csatorna-rendszer építését. Egyelőre azonban csak hadd +büszkélkedjék Varjas a villany és az aszfalt fényében, miként a +perzsa khán a gyémánt-gombokban, melyek nem éppen kifogástalan +tisztaságu ingét ékesítik.</p> +<p>A fehér páva háza ma is olyan még, amilyen volt. Az üzletét +azonban még az ősszel föloszlatta Ábel úr, <span class= +"pagenum"><a name="Page_189" id="Page_189">-189-</a></span> mivel +nem hozta be a költségeket. A két Ábel úr és Viola néni csendesen +éldegéltek az emeleten. Péter bácsi és Viola majd minden héten +bemennek Budapestre, hogy meglátogassák Mariskát. Pál úr azonban ma +is hajthatatlan, akár a Desdemona édesapja. Amióta nem kereskedik +többé kelmével és vászonnal, egészen a jellemességre adta magát. +Bár nyilvánvaló, hogy Ábelék tönkrementek, azért bizony elég jól +élnek és még a gyümölcsösüket sem adták el. Ennek a különös +jelenségnek magyarázatát megadhatná Viola néni, aki minden hó első +napján pénzes levelet kap Budapestről. Erről azonban nem szabad +beszélni, a büszke Pál úr rossz néven találná venni.</p> +<p>Mikor a pávaház homlokáról leszedték a régi cégmadarat, az olyan +fájdalmas látvány volt, mint mikor a kapituláló vár ormán bevonják +a nemzeti zászlót. Szegény Vilma néni aznap vörösre sírta az orrát, +Pál úr pedig olyan arcot csinált, mint Napoleon a waterlooi csata +után. Az öreg Toll azonban ott állott a boltja előtt és jókedvüen +csörgette zsebében az aprópénzt.</p> +<p>– Vége, meghalt! – krákogta kárörvendően. – A fekete elefánt +mégis csak elgázolta a fehér pávát!</p> +<p>Az elefánt öröme azonban nem tartott sokáig, a jövő hónap +elsején már egy mérgezett nyilat kapott a tomporájába és ekkor +dühös trombitálásával fölverte a város csöndjét. A nyilat a +vadember lőtte beléje. A vadember a Pestről jött új specerájos +volt, aki kibérelte <span class="pagenum"><a name="Page_190" id= +"Page_190">-190-</a></span> Ábelék üzleti helyiségét és dühös +konkurrense lett a fekete elefántnak. Szó, ami szó, a pesti +vadember nem igen válogatta fegyvereit. Legényember volt és +hamarosan el tudta terjeszteni a városban, hogy feleséget keres, de +nem ám valami kényes, puccos úri kisasszonyt, hanem egy egyszerü, +derék és munkabíró leányzót. A cselédleányok csak úgy özönlöttek a +boltjába, mert úgy gondolták, hogy az öt fillérjükért az élesztővel +együtt promeszt is kapnak, amely megnyerheti a főnyereményt. Egy +gramofón is volt a boltban, mely a búr-indulót és a Nagypénteken +mossa holló a fiát-ot játszotta. S mialatt a vadembernél a gramofón +rikácsolt és krákogott, a cselédleányok kacagtak, a segédek +futkostak, a pénz pedig csörgött, azalatt odaát a fekete elefánt +keserűen járt-kelt sötét odújában és szőtte gondolatait a +mulandóság örök témájáról.</p> +<p>Ábelék régi cégmadarukat nem kótyavetyélték el, hanem nyugalomba +tették a parádés lépcsőházba, melyet mostanában úgy sem használnak. +A fehér csodamadár ma is ott álmadozik még a színes ablak +titokzatos fényében, a gipsz Flóra társaságában. Olykor látogatóba +jön hozzájuk Ábel Mariska elárvult macskája és hozzádörgöli hátát a +páva karmai között levő pléhszalaghoz, melyen ma is látható a +büszke fölírás: <i>Alapíttatott 1815</i>.</p> +<p class="center">– Vége. –</p> +<hr class="chap" /> +<div style='text-align:center'>*** END OF THE PROJECT GUTENBERG EBOOK 75582 ***</div> +</body> +</html> + diff --git a/75582-h/images/cover.jpg b/75582-h/images/cover.jpg Binary files differnew file mode 100644 index 0000000..783e70c --- /dev/null +++ b/75582-h/images/cover.jpg diff --git a/75582-h/images/i001.png b/75582-h/images/i001.png Binary files differnew file mode 100644 index 0000000..f5dd60b --- /dev/null +++ b/75582-h/images/i001.png |
